diff options
Diffstat (limited to 'old/62796-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62796-0.txt | 10575 |
1 files changed, 0 insertions, 10575 deletions
diff --git a/old/62796-0.txt b/old/62796-0.txt deleted file mode 100644 index 52cd816..0000000 --- a/old/62796-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10575 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Magnéta; Tégy jót, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Magnéta; Tégy jót - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 31, 2020 [EBook #62796] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGNÉTA; TÉGY JÓT *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXXIX. KÖTET - -MAGNÉTA * TÉGY JÓT - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1898 - -MAGNÉTA - -REGÉNY - -TÉGY JÓT - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1898 - - - - - - -MAGNÉTA - -REGÉNY - - - - -I. - -Tündér volt. A föld delejességének a szülötte. Igy mondta a reklám. - -Igy látta a publikum. Látta mind a két hemiszfériumon Chicagotól -elkezdve Szentpétervárig. Égbenjáró tündér volt. - -Én is azok közé a százezrek közé tartozom, a kik lefizették a három -frankot azért, hogy Magnétát a légben repülni lássák a hold felé, -dusgazdag hajával előre, fölfelé emelkedve s aztán megint fejjel lefelé -alászállni a földre s a kik aztán még egyszer lefizették a három -frankot, – a kilépéskor a kasszánál, – egy momentfölvételű fényképeért. -Ötször megnéztem, mind az ötször megvettem a fényképet – más-más -poseban. Most is meg vannak nálam: bebizonyíthatom velük, hogy nem -álmodtam a tüneményt. - -Egy félkörű teremben, melyből ki volt zárva a napfény, foglalt helyet -félkörben a néző közönség; a villanyvilágítás csak annyira derengett, -hogy az ember a szomszédján fölismerheté, hogy hölgy-e, vagy úr? A -félkört egy szinpad zárta el, melynek prosceniuma egészen hasonlított a -régi görög theátrumokéhoz, minden diszítés nélkül. A háttér teljesen -sötét volt. - -Pontban az előadás kitűzött órájára bezárult minden ajtó, mely a -nézőtérhez vezetett és a folyosóhoz, többé senkit sem bocsátottak be. -Valahonnan nagy távolból dallamos zene kezdett megszólalni, a mi maga is -oly kitalálhatatlan volt, miféle hangszerből származik? aluminium -orgonából, vagy üveghúrú hegedűből? szinte csiklandozta az embernek a -szivét, a gyöngébb idegzetűeket az alvás kerülgette tőle. Valami ügyes -zenepirata lopogathatta össze mindenféle mystikus zeneművekből, a -Varázsfuvolából, Dinorából, Macbeth boszorkány chórusaiból, a -walkürökből és melankholikus svéd népdalokból. Bizonyosan zenélő gép -volt, de annak remek szerkezetűnek kellett lenni. - -A zene kezdetével ugyanegy pillanatban derengeni kezdett a szinpad -háttere, lilaszinű égalj, majd skarlátpiros ég tünt elő; de nem piros, -hanem fekete felhőkkel, a mik lassan vonultak fölfelé. - -Erre ugyanazon gentleman, a ki a bejáratnál szedte a belépti díjat, -fekete frakkban fehér mellénynyel és nyakravalóval, a szinpad egyik -sarkához állt és elkezdett deklamálni. - -A magyarázó költemény, a mit elszavalt, valóságos költői mű volt, -hibátlan strófákban, meleg fantáziával irva s a szavaló is routinált -szinész lehetett, a ki eltalálta a középutat a páthos és kedélyesség -között: lágy, behizelgő hangja volt; fiatal ember volt, rokonszenves -arczú, sűrű, szemébe hulló fekete hajjal. - -Az első strófában mindjárt megmagyarázta, hogy az, a mi előttünk dereng, -az északi hajnal, az aurora borealis, a melynek fényében a felhők -feketéknek látszanak. Ennek a fényszérűnek a közepéből fog megszületni a -föld delejének a leánya, Magnéta. - -Közeledtét csillagfény jelzé. A csillag elől jött. Az pedig nem volt -valami villanyos-körte, hanem egy mogyorónyi gyémánt. - -Ha igazi gyémánt volt, akkor nagy összeget képviselhetett, ha utánzat -volt, mestermű lehetett; csak úgy szórta maga körül a -szivárvány-sugarakat. A közönség között halk mormogás támadt: vajjon mi -lehet az? - -De a következő perczben már senki sem nézte a mesés csillagot, hanem a -még mesésebb főt, mely utána emelkedett. Eszményi szép arcz volt, -klasszikus arczéllel. A míg lassan emelkedett fölfelé, hosszú szempillái -le voltak zárva. Aludt. Két keze keblén volt összetéve. Hosszú hullámos -fekete hajpalást omlott alá vállaira, aztán a keblére, a mint még -feljebb lebegett, a hajzat a csípőit takarta. És aztán még tovább -tartott. Vajjon mikor lesz már vége? Türelem! Még a bokáját is takarta. - -A szavaló magyarázta a dolgot versekben, hogy a haj delejessége a föld -mágnesével találkozva, egész burkolatot sző a tündérszülött körül; de -majd mindjárt máskép lesz az, mihelyt az északfényt a hajnalpir fogja -fölváltani. - -A hajnali melódia megzendültével aztán változott az ég alapszine: az -északfény skarlátja a hajnal biborába ment át s a csendesen lebegő -felhők rózsaszínt váltottak. Ekkor egyszerre fölébredt a tündér, keblére -tett két kezével kétfelé hárítá a dús hajtakarót s ott állt az ég -derüjében, a hogy a földanya megszülte. - -Csak egy nagyon vékony selyem kötött burkolat (trikot) őrizte, de mely -miatt a női termet minden csodás izomzata, hajlása, kecsessége -meglátszott. - -Aztán egy lenge bayadére volt keresztül vetve a csípőin, de melynek a -szélei szabadon libegtek kétfelől. - -Ekkor aztán a szemeit is fölnyitotta. - -Micsoda szemek voltak azok! Nagyok, feketék, ragyogók; tele tűzzel, égi -ihlettel és földi vágygyal. Ezek miatt a szemek miatt nem lehetett látni -a termetét. A bámulatot azok szívták föl mind. - -Pedig az a termet is megcsodálni való volt. Tiszta szépségvonalakból -összeállítva; csodálatos hajlékonysággal, deli mozdulatok természetes -változékonyságával. - -S a háttér, a hajnalpiros ég, az egész márványfehér tündéralakon valami -bűbájos zöld színt ömleszte el láttani színellentét kicseréltével, úgy, -hogy az inkább léleknek látszott, mint emberi testnek; zöld pára, -emberalakú füst a biboros égen. - -Mikor már egész alakja fölemelkedett, utána következett a szülő, a föld. -Egy óriási kék gömb, a pólus jéghegyeivel. - -A tündéralak csak a lábujjai hegyével állt a földgömbön. - -De hát mégis érthető volt, hogy áll valamin. - -Akkor egyszerre egy könnyű taszítást adott a lábával a földgömbnek, arra -az rögtön lesülyedt; a tünemény hívó mozdulatot tett a kezével a nap -felé, minden támasz nélkül lebegve az ürben. - -A melódia és a strófa jelezte, hogy földanya sír! Bánkódik égbe távozó -leányán. - -Akkor aztán rögtön napvilágos ég lett s arra a zöldes színű szellemalak -egyszerre átalakult eleven tündérré. Olyan lett a színe, mintha -rózsalevelekből volna alkotva. Hanem a szemei is átváltoztak. Az előbbi -szikrázó tűz, ihlet, vágy elmult belőlük. Az ember megfagyott tőlük, -olyan hidegen tudtak nézni. - -A strófa magyarázta a látományt. A földet eltaszítva magától a föld -szülötte, azzal együtt minden emberi érzést is ellökött magától. - -S hogy jelképezze is azt, hogy a földnek semmi vonzereje nincs rá többé, -két karjával fölemelte azt a hosszú leomló hajsátorát s fölvetette -magasra a feje fölé. – S a földobott haj ott maradt a feje fölé szórva, -ziláltan, mintha annál fogva húzná föl valami a végtelen égbe. – A -bámulat tapsvihara következett rá a földön maradt nézők részéről. - -A vers tudtunkra adá, hogy a feje fölött égő csillag az, mely őt fölfelé -emeli. - -El kellett hinnünk; – mert láttuk. - -Újabb melódia hangzott, új vers következett. – Ime, közeledik a hold. Ez -a rejtélyes, örök egyarczú égi jelenség. Tökéletes utánzata volt az -igazi holdnak; a szivárványos «halo» is meg volt körülötte: a holdudvar. - -A vers mondta, mi lesz most? - -Ha a hold vonzkörébe jut a tündér, az őt magához fogja ragadni s akkor -aztán csillagostól együtt maga körül fogja kerengetni, mint a hogy őt -csóválja maga körül az ő zsarnoka, a föld. - -Bizony, lélekzetvisszafojtva lestük a következményeket. - -A zene fájdalmas akkordokba tört ki. A vers megegyezőleg hirdeté: -földanya kétségbeesetten hívja vissza leányát, szülői keblére. - -Erre a tündér leszakítá fejéről azt a ragyogó csillagot s fölhajítá a -magasba. - -És a mint a sziporkázó csillag odaért a hold udvarába, itt egyszerre -keringő nyargalásba kezdett s aztán folyvást keringett a hold tányéra -körül, mint egy égő trabant. - -A publikum hangos bravózásba tört ki. - -«Ezt az ördög értse meg!» kiabálták a nézők. Micsoda mechanismus -forgatja ezt a csillagot körfutásban? - -De mi fog már most történni a tündérszülöttel? - -A geodemon folyvást érzékenyebb hangokon hívja haza gyermekét. - -Erre a Magnéta lassankint hátrahanyatlik, horizontalis helyzetet vesz -föl az égen; a haja aláomlik s most már lefelé húzza a fejét. Csodálatos -hajlékonysága van a termetének: a feje csaknem összeér a sarkaival. -Arcza fájdalmas kifejezést vesz föl, ajkai szétnyilnak, szemei félig -elbujnak pilláik alá. Akkor egyszerre túlsulyra kap a fő s az egész alak -aláfelé fordul, fejjel le, szállva alá a magasból. - -No, de most aztán minden szinpadi látcső hivatása magaslatára emelkedik. - -Ha a föld vonzereje ismét érvényre jutott a Magnéta ellenében, akkor -annak minden hozzátartozandóságaira ki kell terjedni. - -Akkor annak a lenge bajadérnak is helyet kell változtatni, mely fölfelé -szálltában a csípőire volt vetve s lefelé fordultában a tündér -földleányát egész isteni szépségében kell láttatni. - -… De hát ezuttal Newton nehézkedési törvénye kudarczot vallott. Minden -hullott lefelé, csak az a bajadéröv nem mozdult sehova, csak úgy -repkedett két oldalt körülötte, mint fölfelé szálltában. - -A Magnéta kinyujtá jobb kezét alá felé; arra a földgömb fölemelkedett -hozzá; a tündér öt ujja hegyére támaszkodott meg a polusi jéghegyeken, -így szállt alá lassan a földgömbbel együtt. - -Versnek, melódiának vége volt. Az ég sötét lett. Csak a nézőtér -villanylámpái pislogtak. - - - - -II. - -A nézőtért elhagyó férfiak, természetesen, ebben az egész csodában azt -subsummálták legjobban, hogy miképen nem hull le az a csípőre vetett -bayadér, mikor a Magnéta fejjel aláfelé száll? - -«Bizonyosan oda van öltve vékony fonallal a selyemtrikóhoz.» - -«De hát a két vége, a mely a levegőben repked?» - -«Annak a szélében pedig vékony ezüstsodrony lehet huzva, mely annak -gyürődési hajlásait szabályozza.» - -«Igen; de az a két fátyolvég minden fordulatánál az alaknak új ránczokra -változik.» - -Volt olyan okos ember, a ki louisdort nyomott a deklamáló úr markába -azért, hogy annak a titkát megtudja tőle. - -A Cicerone volt olyan okos, hogy zsebre dugta az aranyat s őszintén -megmondta: - -«Egyszerű magnetizmus az egész, uram.» - -Meghítták vacsorára. Azt is elfogadta. Ugyanabban a házban, a hol -Magnéta produkcziói vonzották az elegáns világot, mindjárt ott is -tartotta azt az újan établirozott trattoria, a hol száz frankon alul nem -vesztegetik a vacsorát. Monsieur, vagy mister (biz én elfeledtem a nevét -a deklamáló úrnak) izléssel tudott szupirozni; ámbár nem hallgatta el, -hogy odafönn (a belle étágeban) Magnétánál sokkal jobb Chateau Lafittet -és Mummot isznak s a whitestable osztrigák is nagyobbak. - -Ott azután poharazás közben, bizalmas társaság előtt elmondta a jó -czimbora a Magnéta csodatételeinek a titkát. - -Az egész mesterség egy óriási villanytelepen alapul, melynek -akkumulátorai oly erőkifejtést engednek, hogy mázsányi terheket -fölemelhet. - -«Hisz azt tetszik tudni az iskolából, hogy minden magnesnek pozitiv és -negativ polusa van. A Magnétának mind a két kézcsuklóján van két széles -aczél karperecz. A positiv delej, mely a feje fölött lebegő holdban van, -ezeknél fogva huzza föl őt a magasba, mikor aztán megfordulva a saját -tengelyén, visszafelé akar szállni, akkor meg a negativ delejt fordítják -feléje a földglobusban s az paralysálja a saját testének a pondus -specifikumát.» - -Voltak sokan, a kik ezt is elhitték. Egy szó sem igaz belőle. - -«De az az endiablé bajadér?» - -No hát végtére csak elő kellett rukkolni az igazi titokkal. - -«A Magnétának saját testi adománya a legnagyobb fokú delejesség. A -félkezének a taszításával úgy a falhoz tudja vágni a legerősebb férfit, -hogy ottragad. (Szapriszti!) S ha valakinek az öt ujját végig húzza az -arczán, hát egyszerre elalszik s a míg föl nem ébreszti, addig azt -kénytelen tenni, a mit ő parancsol neki; s ha azt mondja neki, hogy egye -meg a viaszgyertyát, hát megeszi s magasztalja, mint ludmájpástétomot. -Ez mind különös természeti adomány! Állati delejnek determinálják a -szaktudósok. Hiszen tetszik rá emlékezni, kis diák korunkban elégszer -próbáltuk: a spanyolviaszk szálat oda dörzsöltük a posztó ruhánkhoz s -akkor az a papirszeletkét messziről magához rántotta s ott tartotta -függve, míg maga ki nem hült. Hát ugyan ez a bajadér tapadásának a -magyarázata. A Magnéta saját testi delejessége. Biztosíthatom önöket, -uraim, hogy az a kötött szövet, a mit a produkczióknál visel, annyira -hozzátapad az alakjához, hogy nincs az az erős női kéz, mint hogy az -elektroszimpatikus, mely azt előadás után le tudja húzni róla. («Hát?») -Hanem e végett kell neki tartani egy antipathikus nőcselédet, a kit -különösen ki nem állhat. Egyedül ez képes ennél a toilettjénél -segítségére lenni. - -(Már most csak teljesen föl van világosítva minden titok?) - -«Hiszen holnap majd megláthatják önök; a holnapi előadásnál a Magnéta -nem a bajadért fogja viselni, hanem az «alme-övet». Annál majd teljesen -meg fognak győződhetni az urak az állati magnetizmus diadaláról a pondus -speczifikum szabályai fölött? - -A habituék már délig arról álmodtak, hogy mi az az «alme-öv?» - -A jockeyklub olvasótermében soha sem volt nagyobb kelete a keletindiai -illusztrált kiadásoknak. Mind az alme-övet keresték. Ez az! Ebben jön -elő a Magnéta? Lehetetlen! Az már szép lesz! - -Egy üres hely nem maradt a Magnétatheátrumban. - -A ki ülőhelyet nem kapott, vesztegetési kisérleteket tett az -impresáriónál, hogy csak állni engedje a szinpad közelében, a proscenium -előtt. - -– Nem lehet, uram! A rendőrséggel jönnék összeütközésbe. A szinpad előtt -ugyanis egy rézhíd vonul egész hosszában végig, a pódium mentében pedig -egy horganysodrony huzódik át. Ezek tartják fönn a villanyfolyamot. Ha -valaki rá talál lépni arra a rézhídra s meg találja fogni a sodronyt, -olyan ütést kap az egész testében, hogy három napig úgy fog járni, -mintha lovon ülne: összehuzott térddel. Nem. A parapetton innen nem -szabad a Magnéta-szinpadhoz közelíteni. - -Én magam is az izolatorról deklamálok. - -Tehát, ha van önnek uram parketjegye, megláthatja a Magnétát az -alme-övvel; ha nincs, prænumeráljon holnapra, akkor is éjszaka lesz. - -No hát mielőtt a tündérmesét folytatnók, elébb becsületesen számot kell -adnunk az egész vállalatról. - -Mert, hogy ez egy vállalat, arról az eddig előadottakból is mindenki -elővéleményt szerezhetett. - -A Magnéta nem fenomén, hanem entreprise. - -Azt már mindenki sejtheti, hogy a Magnéta (a művészetét illetőleg) a -legraffináltabb komédiásnő. Figuránsnő, kombinálva szemfényvesztői -allürökkel. - -A mellett (a személyére nézve) lehet egy teljesen ideális, sőt ártatlan -regényhősnői specialitás, de in ultima analysi még is csak poseirozó -figuránsnő. - -Megelőzi egy világvárosba megérkezését (mondjuk, Páris, London, Bécs, -Szent-Pétervár) az a «tény», hogy egy épen akkor épülő félben levő új -házat (egyikében a leglátogatottabb utczáknak) megvesz az előreküldött -impresárió a még más országban tündöklő Magnéta számára. Holmi százezer -forintnak oda sem néznek. - -Egy bűvésznő, a ki százezer forintot bocsát előre, semmi esetre sem -tartozik az alsórendű komédiásnők közé, - -Azt az újon épült házat azonnal alapos átalakítás alá veszik. Emeletek -stukaturjait törik át, pinczeboltokat szakgatnak föl. Azután saját -önkezelésű villanyvilágítást vezetnek be. (Azon időkben még egészen új -intézményt; Bécsben a villanyossági kiállítás éve előtt.) A -szöglet-parterren a legpompásabban fölszerelt étkező-termet nyitnak, -diszítve freskókkal, stukkokkal és kariatidákkal s ellátva a szokatlan -fényű villanyvilágítással. A vendéglő elébb adatik át a közhasználatnak, -mint a szinpad. Csak azután hozzák nehéz szekereken az óriási kazánokat, -gépeket, rengeteg üvegtáblákat, a mik a villanyos szinpadi apparatushoz -tartoznak. Utoljára jön a Magnéta butorzata; nagy összegre biztosított -vasúti szállítmány. Egy vasláda, a Magnéta ékszereivel, drágaságaival, -két detektiv kiséretében. Mind ezt megtudja a közönség a hirlapokból. - -Az pedig tény marad, hogy a Magnéta-szinpad a bűvésznő tulajdonául van -bejegyezve a telekkönyvben; a vendéglőt az ő bérlője kezeli; az emeletet -egyedül ő maga lakja a cselédségével és gépészeivel; az istállóban az ő -fogata áll s ha egyszer odább költözik más metropolisba, a szinházat és -a lakosztályát bezárják; közhasználatra csak a vendéglő hagyatik; a ház -alig jövedelmez három perczentet. - -És ilyen saját háza minden európai és amerikai fővárosban van a -Magnétának. - -A Magnéta tehát mesésen gazdag. - -Nem is lehet máskép. Mindennap tesz a bevétele másfélezer frankot. - -Lehet nála látogatást tenni, magas rang és nagy vagyon által kitüntetett -férfiaknak. A Magnéta előkelő úrnő módjára fogadja a tisztelőit. -Herczegi etikettel folyik a társalgás. Gallonirozott inasok hordják -körül a frissítőt. Zongoráznak és gordonkáznak művészi preczizióval. A -Magnéta társalog minden művelt világnyelven. - -Anyja nincs. - -Hiszen az maga a felséges «Gea». A föld. - -Anyósnak nem volna épen kellemetlen a «Föld», a míg csak a hozományról -van szó; de bezzeg, ha elkezd veszekedni! - -Szabad az udvarlás! - -Az impresário ugyan ott lábatlankodik a közelében, de előre megmondja -mindenkinek: - -– Uraim! Én nem vagyok a Magnétának sem bátyja, sem imádója, sem -erényőre; engemet úgy vegyenek, mintha ott sem volnék. A nehézségek -rajtam kívül keresendők. - -Egy ilyen tündéri szépségnek pedig nem lehet büntetlenül az ég és föld -között lebegni. - -A mágnesnek is vannak mágnesei: arany és gyémánt. - -S ha vannak tündérkirálynők, vannak azokkal egyenrangú ezüstkirályok, -petroleum-fejedelmek, indus maharadzsák, muszka herczegek és -börzeszultánok, a kik előtt mindig nyitva tündérország. - -S ha van olyan istenasszony a földön, a ki megér egy milliót, hát van -olyan millió is, a mi ekviváleál egy istenasszonynyal. - -A Magnéta boudoirasztalán azonban volt egy marokinba kötött album, -melyben szabad volt az előkelő financzkirályoknak lapozgatni. - -Abba az albumba voltak elhelyezve az európai minden nagyhatalmasságok -adóhivatalainak nyugtatványai, valamennyi fővárosból; a miknek -tanulmányozásából kiderült, hogy a Magnéta, azok után az adótételek -után, melyeket a hitelesen kimutatott bevételeiből az államnak fizet, az -ország első virilistái közé tartozik. - -Most nézzük már meg a második föllebbenését. - - - - -III. - -Az előadás ugyanazon látványt mutatta, a mit az előző estén, külömbség -csak a jelmezben volt. Ha ugyan szabad jelmeznek nevezni az alme-övet. - -A hogy azt a női toilettdarabot a keletindiai illusztrácziókból -ismerjük, ez a derekat ölelő tüsző megközelíti a vállfűző (hol van oda -még a váll!) mondjuk mieder fogalmát, csakhogy sokkal kevesebb van rá -vesztegetve a kelméből, annál több a drágakövekből. Magnéta övén alig -látszik a piros szövet az igaz gyöngyöktől és minden szinű -drágakövektől. Föld mamának van módja fölékesíteni a leányát. - -Az öv maga csípőig tart. Minő csípők! - -A széléről azonban köröskörül száz füzér csüng alá, csaknem térdig, mely -körül betakarja. Azok a füzérek gömbölyű aczélgyöngyökből vannak. - -Hogy ezek a gyöngysorok nincsenek a trikóhoz öltögetve, az minden -mozdulatánál a Magnétának kitünik; mikor egyet fordul a légben, szabadon -repülnek egyik oldalról a másikra, hogy a másik pillanatban ismét -kötelességtudón egymás mellé sorakozzanak; mikor a karjait a feje fölé -emeli, a gyöngykötény fölfelé huzódik jó magasan s aztán megint alá -siklik, folyvást a termet idomaihoz simulva s a szépségvonalakat -követve. - -Ez eddig teljesen megfelel az æsthetika szabályainak. - -De majd a visszatérésnél! Mikor a tündéralak fejjel lefelé száll alá. - -A kiváncsiság csak egy újabb meglepetéssel lett honorálva. - -A Magnéta horizontális állást foglalt a légben, hátra hajlott, alá -fordult; hanem azért az alme-öv száz aczélzsinórja mind úgy omlott végig -a termetén, követve annak bájos hajlásait, mintha az aczélnak megszünt -volna súlya lenni. Úgy sülyedt alá ízről-ízre a felé szegezett látcsövek -elől. Bámultak, fürkésztek: nem találtak ki semmit. - -Pedig olyan közel volt, hogy kinyujtott karral el lehetett volna érni. - -Az ember a szeme közé nézhetett s azt képzelhette, hogy hallja a nyitott -ajkainak a lihegését. - -De persze az a fatális villanyos rézhíd közbe esett, a mi az embernek a -talpára olyat üt, hogy görbelábú lesz tőle. - -«Uraim és hölgyeim! Ez a delejesség csodája! A Magnéta úgy magához -tapasztja az aczélt, mint a mágnespatkó.» - - - - -IV. - -Hát aztán a nézők szivében nem volt semmi aczél? - -Hát csupa békák nézték ezt a tüneményt? vagy még azoknál is hüllőbbek: -csupa feleséges emberek? - -Nem történt semmi? - -Dehogy nem történt! - -Minden előadás után be kellett vinni egy pár embert a megfigyelő -osztályba excentrikus viselkedése miatt, néhány a kényszer-zubbonyba is -bekerült, az orvosok kezdtek egy új betegséget osztályozni -«magnetaismus» (így «a»-val a közepén), mely ragályos jellemmel birt. -Házassági ajánlatokkal az előszobáját tapecziroztathatta Magnéta (a -boudoirjáig nem hatoltak be), sőt, a mely városban parlament volt, a -minisztert interpellálták meg miatta; a hol pedig nem volt tribüne, volt -kathedra; a kegyes atyák a szószékről prédikáltak a vakmerő bűvésznő -ellen, a ki élő testben emelkedik az égbe s hamis fogalmakat támaszt az -emberekben a mennyország felől. Ott ebből nem osztogatnak! - -De nagyobb hiba az hogy ide lenn sem osztogatnak belőle. - -Se szép szóért, se pénzért. - -Egyszer aztán akadt egy erős szenvedélyű férfi, a ki megkisérté erővel -érni el a megközelíthetlent. - -Muszka herczegnek hítták a klubban; de nem volt az: olasz volt. Hanem -tűrte az elkeresztelést, mert az nagyon népszerű firma egész -Európa-szerte. - -Csak a keresztnevén fogjuk czímezni: «Iván». Ezt a változását a -Johannesnek (mely a «Muki»-tól elkezdve a «Hanzi»-ig minden facsarulatot -megenged), úgy hiszem, minden nemzet regényhősei használni szokták. - -A Magnéta-vendéglő table d’hôtejánál találkoztak mindenféle nemzet -előkelőségei s bizonyára voltak ott oroszok, angolok, francziák, -németek, még magyarok is: csakhogy azok mind nem képviselték külső -megjelenésükben, fizionomiájukban a maguk nemzetiségét; sőt valamennyit -össze lehetett téveszteni. - -Iván például tökéletes fehér szerecsen volt. Azzal az arczjelleggel, a -mi a valódi Bisbariba néger tulajdona; csakhogy fehér színben. A mi igen -érdekessé tette. Még a haja is olyan természetes birkaszerű göndörséggel -birt. - -– Megálljatok csak! mondá egyszer punchozás közben a magas rangú -társaságnak, mely a külön teremben étkezett. Majd elfogom én ezt a -bűvésznőt egyszer, mikor az égből lefelé esik. Vagyok olyan akrobata, -hogy a zártszékemről egy saltomortaléval keresztül vetem magamat a -rézhídon, a villanyos sodronyon a Magnétáig. - -– Hát azután? kérdezé egy simára borotvált arczú idős úr, a kiből egy -angol bankárt lehetett kinézni, de a ki egy valóságos orosz nagybirtokos -volt; még pedig jó messziről: Irkucskból. Finom modorú uraság. - -– Azután? Karjaim közé szorítom s kiszívom a lelkét a száján keresztül. - -– Fogadjunk, hogy ön azt nem teszi meg. Én százszoros tételt ajánlok. - -– Százszorost? Akkor én ötezer rubelt ajánlok föl. - -– Tartom. - -– Ötszázezer rubel! Az épen elég lesz – a Magnéta kelengyéjének. - -A kik ezt hallották, kölcsönösen becsületszavukat adták egymásnak, hogy -ebből a merénylett tervből egy szót sem beszélnek ki. Mert ha megtudja -Magnéta – egyszerűen kidobatja a teremből Iván urat, ott azután -produkálhatja a salto mortaléját; vagy a mi még hihetőbb, félbe szakítja -a produkcziókat s itt hagyja ezt a várost. - -Ah ha! Mintha a Magnétának ilyen banális módszerekhez kellene -folyamodni! Majd meglátják önök azt! - -Azt hiszik önök, hogy a Magnéta nem hallgatja ki azt, a mit önök itt a -bezárt szobában beszélnek s nagyokat nevet az önök satyriásisos -exaltatióin? Ebben a perczben tud az már mindent, a mi róla elmondatott. - -Hogyan, miképen fixirozza a beszélt szavakat? Gelatinnal, collodium -membranával? Hogyan továbbítja? Villanytelefonnal? Szimpatétikus -csigabigákkal? Telepathiával? – Legyenek a felől bizton, hogy a Magnéta -mindenről értesül, a mi ő rá vonatkozik. - -A table movingoknak a hitele már ekkor végképen elveszett, ámbár ez is -az állati magnetizmus csodáit öregbítette; de már avult divat volt és -senki sem foglalkozott vele. - -Másnap pedig valóságos holdtölte volt, odakünn a csillagos égen is. - -Minden ember arról beszélt, hogy milyen érdekes nászutazás volna a -Magnétával, mint menyasszonynyal, «bras dessu, bras dessous», repülni a -hold felé! - -Az Iván herczeg, a milyen füge gyerek, még megteszi! - - - - -V. - -A mondott napon Iván herczeg egy kurtaszárnyú, vastag azurszövetű -zsakéban jelent meg a Magnéta-theatrumban. - -Egymás mellett volt a zártszékük Prokopin úrral. Igy hítták a -sokmilliomos szibériai földesurat, a százszoros fogadástartót. - -– Ventrebleu! monda Prokopin úr. Ön fázik, hogy ilyen bolyhos jánklit -vett föl? - -– Még most nem; de majd a hold közelében ætheri hőmérsék lesz. - -– Ha a Magnéta nem fázik az ő kosztümjében. - -– Könnyű neki: ő teli van villanyszikrával. - -Ez alkalommal ismét új változat volt a tündéri jelmezben. - -Az alme-övön fölváltották az aczélgyöngyfüzéreket, egymás mellé sorozott -minden szinű selyemszalagok. - -Már most, a ki egy kicsit járatos a fizikában, sejthet hozzá, hogy ebből -micsoda attentátum fog következni az életképes férfi-szivekre. - -Ugyanaz a villanyos telep (legyen az leideni palaczk, mágnes patkó, vagy -meleg női test), mely az aczélgyöngyzsinórt magához tapasztja, a selyem -szalagot elfujja magától. - -Az lett belőle. - -A légben libegő alak termete körül folyton repkedett az a száz selyem -szalag, egymáson keresztül-kasul, néha kört képeztek körüle, mintha egy -óriási chrizanthem virág volna, alá hulló szirmokkal. - -Ez már gyujtogatás volt! - -Még sem volt botrány, mert a szalagok egy fél perczig sem maradtak -nyugton: folyton zavarta őket a kisugárzó delej. - -De még veszedelmesebb delej sugárzott ki a Magnéta szemeiből. - -Csintalan, mosolygó tekintettel nézett épen oda, a hol az összeesküvők -ültek, csábító volt ez a mosoly, «no hát itt a paradicsom, félig nyitva, -ki meri azt egészen kinyitni?» Gunyolódott, háttal fordult, úgy -tekintett a vállán keresztül hátra felé. Minő hát volt! Az eleven -syrakuzi oltár-szobor! a ki most a nápolyi muzeumban mutogatja azt, a -minek a tiszteletére hajdanában templomot emeltek. Meg is érdemelte! - -A nézők testén hangyák futkostak végig. - -S úgy látszik, hogy az az ostoba pofájú hold is kiváncsi. - -A mint megjelent teljesen megvilágított gömbjével a Magnéta feje fölött: -bizonyosan a negativ magnesénél fogva mindjobban kezdte fölfelé emelni a -repkedő szalagokat. - -Ekkor azonban interveniált a tisztességére sokatadó földmama s hirtelen -odatolt egy rózsaszinű felhőt a Magneta elé, mely annak féltett bájait -eltakarta s később, midőn az anyai szózat megtiltotta tündér magzatának -a további közeledést a holdhoz (az inasához!), akkor a csillagától -megvált Magnéta ugyanazon felhőre feküdt hanyatt, mint egy kerevetre, -fejét aláfelé hajtva s a kéj eksztázisában mosolyogva. - -Ez aztán a túlvilági kaczérkodás! Visszafordított arczczal mosolyogni a -megigézett áldozatra! - -Iván herczeg az édes eszének utolsó kis részletét is elvesztette. - -Egyszerre felugrott a székére s onnan egy akrobatai salto mortaléval -keresztül vetette magát rézhidon és villanyvezetőn, bele a felhőbe, jobb -kezével utána kapva a repkedő alme-övnek. – És aztán eltünt a felhőben. - -A Magnéta azonban nem tünt el vele együtt, hanem hirtelen -összegombolyította a termetét, térdeit karjai közé s fejét térdeire -szorítá; tökéletes gömb-alakot vett föl s azt körül betakarta a haja, -mint a földet a gőzkör, akkor aztán elkezdett a saját tengelye körül -forogni s egyidejűleg a hold körül keringeni, a hold udvarához érve, -hasonlón az eldobott csillaghoz; – köröskörül; – egy planétává idomult -tündér; míg utóljára beleesett a holdba s ott végképen eltünt. - -A Cicerone földhöz csapta a poémáját. - -– Ott van ni! Monsieur! Ön belekergette a Magnétát a holdba! Soha sem -látjuk többet! Ön maga pedig beleesett az északi pólusba, a hova -Franklin és Weyprecht urak el nem tudtak hatolni. Most már ott van! -Elnevezheti az északi pólust a maga nevéről. - -A közönség rendkivüli izgalomba jött. A legtöbben azt hitték, hogy ez is -valami kicsinált komédia. Az a holdba esés tüneménye, megelőzve a hold -körül keringés fenomenjától, bámulatot gerjesztett. A hold tovább ment s -nem adta vissza a Magnétát. – Hogy történhetett ez rögtönözve? – A -«Kerek asztal» beavatottjai tudták legjobban, hogy Iván és Magnéta -között nem volt semmi előleges összebeszélés. - -Hogy lehetett a Magnétának eltünni a holdban? - -Miből van az a hold, hogy úgy világít? Ha üvegből volna, a mögéje jutott -Magnéta alakjának meg kellene benne látszani. Van-e annak ürege, melyben -egy összegombolyodott nő alakja elrejtőzhetik? - -Mi volt az az erő, mely ezt a gömbalakuvá lett női testet fölfelé -ragadta, orsó-forgásba és körben-keringésbe hozta? - -Ezek a talányok mind egyszerre lettek föladva – első sorban. - -Az, hogy hát a merész ugróval mi lett a felhők között, csak másodrendű -kérdés volt. - -De elsőrendű kérdés volt ez a szibériai nábobra nézve. - -Elő is állt az interpellatiójával. - -– Signore impresario! Mi történt Iván herczeggel? Ezt kivánom én -megtudni. - -– Magam is abban fáradok. Mondá a signore. S nagy serénységgel húzott -elő a kulissza mögül egy kerekeken járó, hatalmas teleskopiumot, a mit -hasonló esetekre készen tartottak s azt lefelé irányozva belenézett. – -Csendet kérek! Már megtaláltam. Ő folyvást esik lefelé. Tetszik tudni, a -holdtól a földig nem szöcskeugrás. Hogy mi végzet vár reá? Annak -különféle esélye van. Ha megtartja a perpendikuláris irányt, a mi attól -függ, hogy folyvást a fejével lefelé hull-e? akkor bele fog fúródni a -jégsarkot fedő örök hóhalmok egyikébe. Ha azonban összehúzza magát, -akkor ferde irányt fog venni, elkapja a föld lódító ereje, mely a holdat -is maga körül csóválja… - -– Sapristi! Még planéta lesz belőle. - -– Az nem! Hanem meteor. Hulló csillag. A mint a föld gőzkörébe jut, a -másodperczenkint négy mérföldnyi sebességgel végrehajtott gyorsaság -okozta zsurolástól lángra gyullad, a hogy szoktak a lebkövek, összeolvad -s ha valahol az amerikai kontinensen leesik, a természettudósok -rendkivül fognak rajta bámulni a vegyelemzésnél, hogyan került egy -meteorkő közepébe egy arany chronometer? - -A hölgyek a nézőtéren, kik a lángra gyulladás ötleténél ájuldozni -szándékoztak, a chronometer említésénél áttértek a nevetésbe. - -– Kérem! Ne tessék se elájulni, se nevetni! Még van egy harmadik eset s -azt látom fölmerülni. Az anyaföld delejes eruptiója. Tetszik tudni, az -északfény nem egyéb, mint az északi polus mágneses kitörése. Ez gyakran -fölhatol a fél holdtávolságig. Ez az óriás fénykoszorú elszakít egy -darabot a föld athmosferájából s átalakítja hófelhővé. Ezt az -összegömbölygetett hó-felleget látom gyorsan, meteori sebességgel -közelíteni. Már fölvette a hulló herczeget. Mindjárt itt lesz. Rögtön -bírni fogjuk őtet. Hanem kérem az urakat és hölgyeket, méltóztassanak az -umbrelláikat kifeszíteni, mert abból a hó-fellegből mi is mindnyájan -fogunk kapni. - -S az impresario épen nem blagirozott (olvasd «svihákoskodott»). -Pillanatok mulva egy gomolygó hófelhő emelkedett ki a színpad mélyéből, -s az egész nézőtér el lett árasztva pelyhekkel, a mikről ugyan kiderült, -hogy nem annyira hópelyhek, mint fosztott lúdtollak; az esernyők -fölpattantak, nagy volt a tintamarre, a hölgyek nevettek, a férfiak -szitkozódtak, s mikor aztán vége volt a hóförmetegnek s minden ember -kezdte lerázni az esernyőjéről, a kabátjáról a pelyheket, végre -concentrálódott a bámulat egy az Iván herczeg zártszékére jutott alakon, -a kire nehéz volt ráismerni. - -Ő volt az maga Iván herczeg, de milyen tatarozásban. Mint a ki a -villanyos hófelhőből esett ide. Köröskörül befedve pelyhekkel. A bolyhos -azurkabát, a göndör négerhajzat, bajusz, szakáll, még a sürü szemöldök -is, mind csupa fehérek. Hasonlított azokhoz a hóemberekhez, a miket -vízkeresztkor csinálnak a gyerekek az udvar közepén. - -Hja így jár az, a ki a felhőbe ugrik. - -A mint aztán a színpad elsötétült s a nézőtér megvilágosodott, akkor -minden ember elkezdett nevetni, először magán, azután a szomszédján, de -különösen Iván herczegen, a ki igazán furcsa figura volt. Alig tudott -magához térni, csak úgy tátogott és köpködött. Persze, hogy a szájába is -jutott a mennyországi pehelyből. - -Igy áll boszut magáért a Magnéta. - -Hanem azt el kell ismerni, hogy ez a kunststück remekműve volt a -mechanikai, dinamikai és elektrotechnikai kombinált művészetnek. Ez már -a csodaművek közé számítható. - -A nézők, mint souvenirt vitték haza magukkal, a bámulatos produkczióból -rájuk ragadt pelyheket. - -Vajjon Iván herczeg mit csinált a magáéival? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csak tessék türelemmel végig elolvasni ezt az igaz történetet, majd el -lesz mondva ennek a szakszerű magyarázata is a maga kellő helyén. - - - - -VI. - -A jó társaságban az volt a szokás, hogy ha a gentlemanek egymás között -fogadásokat kötöttek, a fogadott összeget a vendéglős kezébe deponálták. - -Iván herczeg igaz jó orosz bankjegyekben adta át a maga tételét, öt ezer -rubelt, Prokopin úr pedig egy darab csekkben (írjad checks). Szólt az -ötszázezer rubelre – «saját rendeletre». A hátlapján «fizetendő… -rendeletére» a csekk-tulajdonos nevével. A rendelő neve kitöltetlen -maradt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az éjfél utáni tábldótnál Prokopin úr száz pezsgőt rendelt -frappiroztatni. - -– Ah! Ma ön traktál? kérdé Iván. - -Mind a ketten theater paré mintán voltak öltözve, frakkban, fehér -mellénynyel, kravátlival. - -– Nem. Ön traktál. - -– Hogy-hogy? - -– No hát abból az ötezer rubelből, a mit öntől elnyerni szerencsés -voltam a fogadáson. - -– Mire is fogadtunk csak? - -– Arra, hogy ön elhozza, troféumképen a Magneta alme-övét és még egyebet -– holmi kiszivott lelkekről. - -– De az nem volt stipulálva, hogy «mikor»? Sem az, hogy ez plein air -mellett, vagy villanyvilágítás mellett történik. - -– Hát babra játszunk? Kalamburra (calembourgh) fogadunk. Ön fiaskót -csinált. - -– Semmi fiaskó. Olvassa ön ezt a levelet. - -Prokopin úr fölnyitá a kezébe adott levelet, neki szegezte az arany -fogantyus lornyettjét s a míg elolvasta, nagyon eltátotta a száját. - -Azután előhivatta a hoteliét, visszarendelte a száz palaczk pezsgőt, a -társaság előtt fönhangon deklarálva, hogy a pari még nincs végleg -eldöntve, csak igyék kiki a maga kontójára. - -Azután pedig egy kabinet partiküliét rendelt fölnyittatni, két -terítékkel; borból haute Sauternet. - -– Hol van «la» kompanyon? kérdé a konfidens garszon. - -– «Lö», mondá Prokopin úr, karonfogva Ivánt s a külön szobába vezetve. -Ezúttal ő lesz a tétatét osztályosa. - -Mikor aztán egyedül maradtak, kiteríté az asztalra a levelet Prokopin -úr. - -– Ez nagyot fordít a dolgon. Lássuk csak, mit ír ő tündéri fensége, a -földkirályné leánya. - -A levelet Magnéta írta a megzavart előadás után. - -«Uram. Ön, mint jó nevelésű ember, tudhatná, hogy egy hölgyhöz fejtetőre -bukfenczezve beugrani nem szokás; művészi előadást megzavarni pedig a -közönség iránti tiszteletlenség. Ha önnek valami mondani valója van -hozzám, jöhet vele fényes nappal, reggel 12 órától 2-ig fogadok -mindenkit, a ki tisztességes látogató. Ha pedig bensőbb közlendői vannak -velem, eljöhet hozzám az előadás után egy órával theára s elmondhatja -tartózkodás nélkül, négyszem között. Én amerikai leány vagyok; -meghallhatok mindent a maga teljes érthetőségében. A természetben nincs -semmi titkolandó. Jöhet ön akár holnap este. Fehér kravátli sem kell -hozzá. Aztán majd én is megmondom önnek a magam véleményét a -legvilágosabb kifejezésekkel, minden flirt nélkül. Magnéta.» - -– Ez eddig jó, monda Prokopin úr. Tehát ön holnap el fog menni a -Magnétához, bizalmas tétatét theára s a következőket fogja neki mondani… - -– Kérem, azt én jobban tudom, hogy mit fogok neki mondani. - -– Dehogy tudja! Hagyjon csak engemet beszélni. «Istennőm! Azt a tegnapi -ugrásomból a végtelenbe megtudhatta ön, hogy én önt őrülten szeretem s -mindenre képes vagyok azért, hogy önt az égből lehozhassam a földre.» Ha -a társalgás regényes színezetet igényel, elmondhatja ön a Magnéta előtt -azt a népmesét, melyben az elbűvölt halászlegény elragadja a varázstó -hullámaiból a férfigyilkos tündér királyleányt s csinál belőle jó -sütő-főző földi menyecskét. Ez az a bizonyos lélekkiszivás s helyébe más -lélek befujása. Hajdan boszorkányságnak hivták, most hipnotizálás és -szuggesztio. – Ehez ön is ért, csak az lesz a baj, hogyha a médium úgy -vissza találja önt hipnotizálni, hogy megcsendül bele a füle. Ennél -kivált præponderál a villanyosság. - -– No hát ezt mind nem fogom neki mondani. - -– Hát hisz én is azt mondtam, hogy nem fogja neki ezt mondani; hanem a -következőt: «Miszsz Magnéta! nézze ön, itt van nekem a tárczámban egy -csekk ötszázezer rubelről; a hátlapján csak egy név hiányzik, annak a -neve, a kinek ez összeg kiszolgáltassék, a tulajdonos által beiratva. Ha -akarja ön, önnek a nevét fogja beirni. S ehez nem kell egyéb, mint az ön -akarata. Akar-e ön velem egybekelni? Akár a spanyol polgári házasság -szerint: egyidejűleg a templomban a pap és jegyző előtt, akár a franczia -szokás szerint: csupán a jegyzőnél; akár a muszka divat szerint, az -oltár és három pópa előtt, egyházi énekkel; akár a bécsi törvény -szerint, a Nothcivilehe mellett, akár a gretna-greeni kovács előtt, az -nekem mindegy. Nálam csak az a fődolog, hogy ön elfogadja ezt az -ötszázezer rubeles csekket és ráadásul engemet, mint obligát férjet. - -– Well! - -– Well ám. Hanem – az algebra szerint: semmi a semmivel sokszorozva = -semmi. Semmi a semmihez hozzá adva megint semmi. Gondolja ön, hogy én a -semmit megveszem félmillió rubelért? - -– Dehogy gondolom. Ön ád másik félmillió rubelt – a valamiért. - -– Okos beszéd. - -– Ön azt gondolja, hogy ha egyszer a Magnétának ura van, ez az úr -könnyen vazalljává tehető egy még nagyobb úrnak, mint például egy -vojvoda egy szultánnak. - -– Ön éleseszű fiatal ember. - -Iván herczeg a tenyerét a poharára tette, hogy Prokopin ne tölthessen -abba a hautsauternből. - -– De hátha csalatkozik ön abban a föltevésben, hogy egy fiatal gentleman -képes lesz egy ily alávaló alkura? - -– Nem hiszem, hogy csalatkozzam. Mert jól ismerem a fiatal emberemet. -Önnek a herczegsége ott van már, a hová a Magnétát beugratta: a holdban. -Utolsó vagyona ez az ötezer rubel, a mi fogadásunkra le van téve. Ha ezt -elveszti ön, nincs más választása, mint a pisztolyai között kikeresni a -legszebbet s annak megcsókolni a száját. Ez lesz aztán az igazi -lélekkiszívás. Ki törődik vele? Ilyen borzashajú ficzkó marad még elég a -világon. Üresség nem fog ön után maradni. Ha pedig az én ajánlatomat -beveszi, akkor két helyet is betölt ön ezzel a figurával. - -– Jól van. Ide azzal a chekkel. Elveszem a Magnétát. - -– Hja! De én csak bizonyítékoknak hiszek: a mik láthatók, megfoghatók. - -– Hát hiszen az lesz a házassági levél. - -– Az még nem elég bizonyíték. Az lehet szinpadi komédia. - -– Hát lefotografiroztassam magamat vele együtt, mint vőlegény és -menyasszony, a Magnétát teljes araköntösben? - -– Közelít az igazihoz. Csakhogy háttal előre. Ha ön azt akarja -bebizonyítani, hogy csakugyan «ura» a Magnétának, akkor ön elő fogja -mutatni nekem a tündérnőnek egy fényképét – minden alme-öv nélkül. - - - - -VII. - -Kétszer is elment a Magnéta palotája előtt, az előadás után egy órával. -A portás ott állt, fehér medve-prémes bundájában, nagy ezüst fejű -botjával. - -Megfagyott a szájában a szó, mikor meg akarta szólítani. - -Reggel óta éhomra volt. - -A souterrain nyitott ablakából kipárolgott a drága ételek illata. - -A palota sarkán volt a «restauration» ajtaja. - -Ott lucullusi lakoma vár rá, a minek az ő ötezer rubele adja meg az -árát, ha semmit sem végzett. - -Mikor harmadszor is elbandukolt a kapus előtt, átadta neki a névjegyét. - -A kapus meghúzta a csengetyű-zsinórt. - -A kolompolásra önműködő gép nyitá föl az oldallépcső rácsajtaját. Iván -belépett rajta, a rácsajtó becsapódott utána. - -Fölballagott az emeletre. - -Mire fölért a csarnokba, már akkorra a kapus föltelefonálta a nevét a -kiabáló csövön, nyitott ajtóval várták. Ezüst vállzsinóros inas fogadta. -Kegyelmes úrnak czímezte, lehúzta a felső kabátját. S aztán -jelentőségteljes mosolylyal értesíté, hogy nem kell a várakozó terembe -mennie, hanem egy oldalajtón át (adandó jelre) a szobacziczus -kamarájába, a ki azután majd tovább fogja kalauzolni. - -A jel egy villanycsengetyű-pendülés volt, a szőnyeg-ajtó magától -fölnyilt. Iván belépett a kamrába. Annak nem volt semmi ablaka, teljesen -sötét volt, azonban egy percz mulva kigyulladt a villanylámpás s Iván -maga előtt látta a szobacziczust. - -Erős meglepetés volt. Egy hat láb magas némber, félöles vállakkal, -széles, csontos arczczal, hatalmas karokkal. Élő mintája annak a -kariatidának, a ki az erkélyt tartja a kapu fölött. - -Hisz ez nem szobacziczus, hanem szobaoroszlán. - -– Magnéta kisasszony komornájához van szerencsém? - -Hogy ezt meg kellett neki kérdezni. - -– Hát mi az ördög volnék más? dörgé bassus hangon a hölgy. Csak nem néz -ön a Magnéta kisasszonynak? - -– Annak nem. De nekem úgy tetszik, mintha lett volna már szerencsém -bájos nagyságod alakjában gyönyörködhetni. - -– Az nagyon valószínű. - -– Nem kegyed az a Szamszonina, a ki egy időben a Renz czirkuszában a -férfiakat birkózásra hívta föl s egymás után verte a földhöz? - -– De én voltam az. Hanem az ostoba rendőrség betiltotta a productiómat, -nem tudom, miért? Ha én hagytam volna magamat a férfiaktól legyőzetni, -azt elnézték volna. - -– És így most kegyed az a szerencsés médium, a kinek egyedül lehető -Magnéta kisasszonyt az előadás alatt viselt selyem burkolatától -megszabadítani. - -– Ön azt is tudja? A férfiaknak mindenbe bele kell ütni az orrukat! - -– Már megtörtént az a műtét? - -– Arról nem szabad kérdezősködni – a komornától. A Magnétától -megkérdezheti ön. Ott várja önt a boudoirban. - -Azzal kinyitá előtte az alacsony szőnyegajtót s betolta rajta a -látogatót hatalmas tenyerével, mintha egy játékbábot tenne egyik helyről -a másikra. - -Az otthonos szoba csak gyöngén volt világítva az üvegernyővel árnyékolt -villanylámpától, több fényt adott a kandalló ropogó tüze. - -A Magnéta a kandalló előtt ült, háttal az ajtónak s épen akkor gyujtott -szivarra, mikor Iván belépett a szőnyeg-ajtón. A mint a kandalló fölötti -tükörben meglátta az úrfit, fölugrott a karszékből s elkezdett -féktelenül kaczagni; eléje futott, a vállára tette a két kezét s úgy -kaczagott a szemébe. - -– Ön a tegnapi megjelenésemen kaczag, ugy-e? - -– Dehogy azon: a main. A tegnapi igen komoly dolog volt. Ön az életét -koczkáztatta. Az ilyen merénylet becsülésre méltó. Ön bele fulladhatott -volna a pehelyhalomba, mert fejjel le esett belé, ha én hirtelen oda nem -ugrom s ki nem rántom a lábánál fogva. Hát nem vette észre? - -– Ön? Engem? Hát hogy került ön oda? - -– A holdból ugy-e? Oh, de kedvesek az ilyen gyerekek, a kik sokáig -megmaradnak ostobának! Hát fél a boszorkányoktól? No ne sírjon. Itt van -egy szopogató. - -S bedugta a száját a meggyujtott szivarral, mint egy czuczlival s aztán -a kezét a karja alá dugva a kandallóhoz vezette. - -– Hát azt sem vette ön észre, hogy megfogtam a nyakát, s a -visszarepülésnél én ültettem oda a helyére, különben fejtetőre esett -volna a publikum közé s egynehány nézőnek betörte volna a fejét. Nem -vették észre, mert minden embernek tele volt szeme-szája pihével. - -– De hisz ön odafönn volt. - -– A levegőben ugy-e? A hol aztán bele estem a holdba. No ne beszéljünk -erről; ez arabusul van. Megesett ez már máson is. Minden városban akad -ilyen merész vállalkozó. El vagyunk készülve hozzá. Külömben a -rendőrséggel gyűlne meg a bajunk, ha valaki kitörné a nyakát én miattam. -Ezért egyenesen én vagyok felelős. Hát most csak igen komolyan kérem, -hogy máskor ne ugorjék utánam a holdba, mert annak igen tragikus vége -lehet; hanem jőjjön az ajtóra. Nem vagyok én boszorkány. Nem fordítom -hátrafelé a fejét. Hanem a mai megjelenése, ez az, a mi kaczagásra -ingerel. - -Iván belenézett a tükörbe, nem talált a külsején semmi felötlőt. - -Magnéta helyet mutatott neki egy japáni, két keresztbetett vánkosból -alakított guggonkán, maga pedig fölkuporodott a kerevetre, maga alá -szedve a lábait, a miknek egyikéről lerántotta azt a parányi, -gyöngyhimzésű papucsot s azt úgy forgatta a kezében, mintha jelképezni -akarná vele azt az alkotmányt, amelylyel a nők országában kormányoznak. -A thea ott párolgott előttük egy ezüst és arany intarziaturás asztalkán, -a mit két bronz krokodilus tartott a fölkunkorított farkával. - -A Magnétán sima, ráncztalan nyers selyemruha volt a nyakától az aljáig -rubingombokkal; bő ujjai a könyökhajlásig fölcsiptetve szintén -rubinboglárral. Aligha volt rajta más gúnya is. - -– De hát mi nevetnivaló van rajtam ma? kérdé Iván. - -– Az, a miért ön idejött. Hogy engemet feleségül vegyen. - -– Hát ez valami nevetséges állapot? - -– Az adott viszonyok között igen. Ön egy ötszázezer rubeles checkket -hozott magával, a mely egy szibériai nábobnak a tulajdona. - -– De a mely rögtön enyim – tied lesz, a mint Magnéta istennő rá engedi -irni a nevét. Jogos tulajdonom, a mit «gentlemanlike» szereztem -gavalléros fogadásban s a mit önnek csak egy kézszorításába kerül -magáévá tenni. - -– Hát ez a nevetni való. Önök azt hiszik, hogy én tőlem meg lehet venni -az eget. Önök kisajátíthatónak tartják azt az én uradalmamat, a minek a -határát a föld és a hold képezi? Ugyan, kérem, lapozza ön végig azt a -bagariába kötött albumot az asztalon, a miben a különféle városokban -teljesített adófizetéseim nyugtái vannak. Azokból meg fog ön -győződhetni, hogy nekem több jövedelmem van, mint a pénzkirályoknak. -Tizenhárom éves koromban kezdtem, mint Magnéta, most húsz éves vagyok. -Vagyont szereztem. Minden fővárosban van házam; ott vagyok honn, a hol -akarok. Fényt űzhetek, dobzódhatok, én vehetem az élvezetet. De nekem az -mind nem kell. Sem a luxus, sem a luxuries. (A mi két szót az önök irói -állandóan egynek vesznek.) Önöknek az a fogalmuk felőlünk, légben járó -komédiásnőkről, hogy a mi életünk egy folytonos dorbézolás. Persze az -ismeretségüket azoknál a deszkán ugrándozó szépségeknél szerezték, a -kikről egy geniális magyar úr azt mondta: hogy a «szivük a valóságos -góthai almanach». De én mondhatom önnek, hogy az a kötéltánczoló nő, a -ki a művészetét igazán szereti, szigorúbb askétai életrendet tart, mint -egy karmelita apácza. Nekem egész nap nem szabad egy falatot ennem, bort -innom soha. Csak az előadás után kapok egy darab félig sült hust, hozzá -kenyérhajat és teát. Másoknak az ágya gyönyörtanya, vagy ébren vagy -álomban, nekem kinzópad; vizes lepedőkbe, pokróczokba burkolva, eleven -mumia vagyok. Aztán kibontanak, jeges vízbe dobnak, ledörzsölnek, hogy -más jajgatna bele. Akkor következnek a testgyakorlatok, kötélen, -trapézon, nyujtón, a tagficzamításig s ezt mindennap meg kell tennem, -mert ha egy-két nap elmulasztom, másnap minden izületem fáj s az izmaim -nem szolgálnak jól. Rám nézve nincs ünnepnap. Ezt az életrendet még a -vasuton is meg kell tartanom. - -– De hát akkor mi gyönyörüsége van önnek az életben? Miért keres annyi -pénzt? - -– Először is az utóbbira hadd feleljek. Nekem a nagy jövedelmemhez a -kiadásom is tetemes. Bűvészetem igen nagy apparátussal jár. Az -impresárión kívül kell gépészeket magammal hordanom s egy sereg betanult -segédet. Ezek az inasok, a kiket ön livréeban lát az előszobámban, mind -jól fizetett bűvészsegédek, a kiknek ügyességétől, hajszálra kimért -pontosságától függ az én bűvészetemnek a sikere. Én az életemet, a -tagjaim épségét koczkáztatom, ha valamelyik elhibázza a rábizott -teendőt. S aztán annyifelé igénybe veszik a jótékonyságomat. Mert hát -azt mindenki természetesnek találja, hogy egy földesúrnak, egy -börzefejedelemnek nagy jövedelme legyen; senki sem panaszolja föl neki: -de ha egy komédiásnak hull az ölébe a pénz, ahoz minden inséges ember -igényt tart, s nagyon helyes a logika. Mert annak a földes úrnak, -bankárnak épen semmi gyönyörüsége sincs abban, hogy a jövedelmét -inségesek között szétoszsza, de annak a komédiásnőnek bolond nagy öröme -telik benne. - -Ez alatt theát töltött Iván csészéjébe. Rumot is hozzá. - -– Valódi rio-de-janeiroi ananasz-rum. - -– Ön rum nélkül iszsza a theát? kérdé Iván. - -– Mondtam, hogy semmi szeszes italt nem szabad innom. - -– Ezt is a bűvészet parancsolja? - -– Igen. Józan gyomor, józan szív. - -– A szív is? Hát a gyönyörök themájára nem tér ön vissza? - -– De igen. Nem felejtettem el. Nekem a más ember gyönyöre az élvezet. -Szeretem elnézni, mikor egy kiéhezett ember mohón falja az ételt. Én nem -laktam jól soha. Szeretem látni, mikor a beteg embert ápolják, mikor -lábbadozik, fölüdül. Én beteg nem lehetek soha. Az életmódom olyan, mint -a vadállaté; azért nem ismerem az emberek közt divó nyavalyákat, mint a -hogy az őz, a szarvas nem ismeri. Csak a mások bajából tudom, hogy mi -az? Látom, hogy jól esik nekik, mikor megszabadultak tőle. – Aztán tudok -gyönyörködni abban, mikor egy szegény leány odahozza a vőlegényét elém, -s aztán örül a kapott kelengyének, csinosítja magát a fölvett -menyasszonyruhában. Ilyen costume az én garderobeomban nincs. - -– Hát miért nincs? - -– Azért, mert én vagyok a Magnéta. Azt tartják rólam, hogy az én -csodatetteimnek a föltétele a virginitas. - -– De hát szükséges önnek örökké az égben lakni? - -– Én bizony nem tudom, hogy miért szállnék le a földre? - -– Soha sem olvasott ön meséket églakók és halandók közötti szerelemről? - -– Olvastam biz én s nem is megyek érte Dione és Aeneasig, vagy Artemis -és Endymionig vissza; itt vannak előttem a modern világ «divái», a kik -művészetükkel szerzett millióikon vettek maguknak egy grófot, marquist, -celebritást, egy férjet. Hahaha! Az a bolond, hogy az őzeknél a hím -viseli a szarvakat, a művészek vadaskertjében pedig rendesen az asszony. -Nem biztat az istennők példája. - -– De ez a legnemesebb emberi hivatás: asszonynyá lenni. - -– A hány nagy művésznőt híréből ismerek, valamennyinek csak egy gyermeke -volt életében. Annak a születésénél kezdődött a válópör. Hűséget a -párjukhoz csak a nagy dúvadak ismernek: az oroszlán, meg a medve. Az -őrzi és félti nőstényét, az védelmezi a kölykét; a háziállatok mind -csapodárok, első sorban az «animal implume, bipes». - -– Hát hisz én már voltam ön előtt nem implumis. - -– De azért nem eléggé medve. - -– Bizony mondom, hogy az. Én nem jöttem önhöz azzal az alázatos -kéréssel, hogy vegyen föl engemet a diadalszekerére, mint czímadó -férjet; én majd járok önnel városról-városra; sorba szaladgálom a -szerkesztőségeket, reklámot követelve, ha kell, megfizetve; odaállok a -prosceniumhoz, kezdem a tapsot, ájuldozom, ha kell; birkózom az -ellenkező kritikai véleménynyel, megtámasztom a hátammal az ajtót, ha -valami nagy befolyású protektor van önnek a budoirjában látogatáson. – -Nem. Én azzal a követeléssel jövök, hogy hagyja ön el a működése -színterét s aztán legyünk együtt boldog földlakók. - -– Ez elég becsületes ajánlat, de én nem állok rá. - -– No, hát akkor fordítsuk meg a dolgot. Maradjon ön Magnéta. Folytassa -megmagyarázhatatlan bűvészetét. Én nem leszek önre nézve senki és semmi. -Nem mutatom magamat sehol. Nem dicsekedem vele, hogy én vagyok a -Magnétának a férje. Hanem, a mikor ön a mutatványai után kifáradtan -hazatér: ott fog önnek a lábai előtt ülni egy hűséges házi állat, a ki -önnek a lábait megnyalja, a ki önben nem látja a művésznőt; – de -tiszteli az asszonyt. - -– Ez szép volna, de képtelenség. Még a drámaiművésznőnek a férje is -kiábrándul a feleségéből. A művészi előkészület egy rettenetes próza. -Még az olyan istenihlette művésznőknél is, mint egy Rachel, egy Ristori, -egy Sarah Bernhard, egy Duse, egy Patti. A férj látja a stereotyp -mesterséggé vált lelkesedést, a befűtött poklot, az illuminált -mennyországot. Hát még az olyan művésznőnél, mint a Magnéta, a kinek az -egész bűbája egy nagy ámításon alapszik. – Hogy kivánhatná az, a ki az -egész világot elbolondította, hogy ő hozzá igaz legyen az, a ki ő neki -az egész világa? Hiszen, a mint valaki az én titkomat megtudja, az engem -kinevet, kicsúfol, lenéz. Pedig annak, a ki férj, meg kell azt tudni. A -sphinx megöli a jövevényt, a ki a rejtélyét ki nem találja, de ha ki -tudta találni, akkor a sphinx hal meg. - -– De hát elvégre is, örökké csak nem akar ön Magnéta maradni? A szív -érzelmeit lehet sokáig megfagyasztani, de nem végkép. Az elfojtott -érzések boszút fognak magukért állni. S mentől később, annál rosszabb -önre nézve. Az lehetetlen, hogy ön ne ábrándozott volna soha. - -A Magnéta hanyatt veté magát a duzzadó selyemvánkosokra, hosszan -elnyulva a kereveten. - -– Ábrándjaim voltak. Mondá, magasra fujva a szivarfüstöt. Vannak most -is. Van egy negativ, meg egy pozitiv ábrándképem. Az első az az ember, a -ki megbánatta Éva anyánkkal – halálba, – hogy megkóstoltatta vele a -mindenttudás fájának almáját; a kit összekötött vele a szent -szakramentum is s a kigyó sugallta polgári házasság is s a ki csak -gúnynyal viszonozza az ő gyöngédségeit. Ellenben positiv ideálom tudna -lenni, a ki hasonlón hirhedett bűvész, mint én vagyok; épen úgy -kitalálhatatlan rejtélyű, mint én. Ha kölcsönösen egymás kezébe letennők -a titkainkat, akkor azután össze volnánk egymással kötve, -elválaszthatatlanul; a kinek a titkát a másik elárulja, az semmivé van -téve s a megsemmisítés kölcsönbe esik. Ilyenről szoktam én álmodozni. - -– Hát már ilyen bűvész én nem leszek soha. - -– Akkor csak stornirozza ön a vállalatát. Láthatja, hogy «a házasságok -az égben nem köttetnek». - -– Már most aztán szép istennőm, én ezt az ön kosarát egyúttal -koldustarisznyának is viselhetem, mert nemcsak ezt az ötszázezer rubelt -kell visszaadnom meg nem nyert fogadásban, hanem saját vagyonomat is -elveszítem rajta. - -– «Man versuche die Götter nicht». - -– Hát már most, miután ön mindenemből kifosztott s a nagy lépcsőn -ledobott, én is azoknak a mezitlábasoknak a kategoriájába tartozom, a -kik önnél a kis ajtón kopogtatnak s a kiket fölsegíteni önnek olyan -tündéri gyönyörüség. - -– Hogyan segíthetek önön? Mit gondol? - -– Hát ha nem fogadott el férjének, fogadjon föl komornyikjának. - -Magnéta sivított a kaczagástól. A két tenyerével fogta a fejét, úgy -nevetett. - -– Hahaha! Ez igazán eredeti ötlet. Ha nem lehet férjem: beáll hozzám -komornyiknak! - -– Külömböző csak a nevük. - -– Igy is együtt lakhatik aztán velem. - -– Szépen egy födél alatt. - -– Azt mondhatja rólam: «az asszonyom». - -– A mi francziául épen nagyon jól hangzik. - -– Föladhatja a köpenyemet s kisérhet az utczán. - -– S keresztül járhatok minden szobáin. - -– Sőt még az a javadalma is megvan, hogy ha vetélytársa akad, a ki nekem -udvarol, azt nem köteles párbajra kényszeríteni, hanem ledobhatja a -lépcsőn. Hahaha! - -– Hahaha. - -Nevettek rajta duettben. - -– Elfogadom az ajánlatot; mondá Magnéta folyvást kaczagva, mint valami -nagy tréfán. A fizetés megszabását rám bízza ön? - -– «Nem annyira a fizetésre nézetik, mint a jó bánásra». - -– Rangbeli fensőbbség a cselédek fölött «Iván úr» czímmel. - -– És szalonöltöny viselés joga. - -– Bevett szokás szerint. Három havi felmondás. - -– Bélyeges papiron. - -– Alá van irva. - -Iván fölkelt a taburettről, mélyen meghajtotta magát. - -Magnéta ismerte a föladatát; kegyosztó mozdulattal nyujtá eléje a kezét, -a mit Ivánnak tartozó kötelessége volt megcsókolni. - -(Csakugyan villanyterhes a keze: az ember megégeti rajta a száját! Hát -még ha egy pofont lehetne tőle kapni! Az lenne a villanyütés!) - -Azzal fölvette Iván a theáscsészéjét s indult vele a szőnyegajtó felé. - -– Hehe! Hát azzal mi lesz? szólt utána Magnéta. - -– Kiviszem a komorna szobájába, annak a társaságában folytatom a -theázást. A komornyik csak nem theázhat egy asztalnál az úrnőjével. - -– Nagyon helyes. Akkor vigye ki édes Iván az egész edényt is, a -szamovárral együtt, nem iszom több theát. - -Iván szépen rárakta az ezüst tálczára a csészéket, czukorszelenczét, -ibrikeket, fiolákat s vitte egész hivatalos aplombbal az ajtó felé. - -Magnéta utána kiáltott: - -– Aztán mondja meg a komornának, hogy nincs rá ma több szükségem; ágyba -megyek. - -S abban a perczben egy csapfordítással eloltá a villanylámpákat. - -Csak egy sor apró csillag pislogott az alkóvenben, az ágymennyezet -körül, mint egy miniatür zodiakus. - -Aztán meg a kandallóban lobogott a láng; a tűznyelvek fütyültek az égő -hasábokból. - -Fütyülni! átkozott egy hang. Fütyülni szokás az inasnak, aztán meg a -bukott komédiásnak. - -Iván visszatekintett. A Magnéta a kandalló előtt állt s a haját -lefekvéshez fonta – három ágra osztott tömött egy tekercsbe. - -A kandalló lángja a háta mögött világított szétlövellve s attól az a -selyem öltöny átlátszóvá lett. - -Ivánt valami olyan hevület fogta elő, a milyent érzett Asmodái (a -nősz-örömök dæmona), mikor Szárah, a rágeszi szép menyasszony -vőlegényeit egymásután megöldöste; vagy az éhes farkas, mikor egy -gödölyét mutatnak neki csalétkül. Közel volt hozzá, hogy földhöz csapjon -tálczát, porczellánt, szamovárt s visszarohanjon, mint trónkövetelő. - -Magnéta észrevette ezt a kéjéhes tekintetet. - -Azzal csendesen fölhuzta a selyem köntösét térdig. Csipkeszerű -selyemharisnya volt a lábán, áttört virágokkal; a térd fölött átszorítva -széles selyem jarretiérrel; annak is rubintos csattja volt. - -Abba a harisnyakötőbe volt dugva egy korall markolatú tőr. - -A Magnéta kihúzta azt szép csendesen. - -Annak a tőrnek a hegye villám-gyorsan ölő méreggel van zománczozva. - -Azok közül a szétnyiló tulipánajkak közül két sor gyöngyfehér fog -villogott elő, fenyegetően összeszorítva; a tőr markolata az alsó ajkhoz -értetve. - -A gödölye harap! - -Asmodái kurrogva csapta össze a denevérszárnyait, fejét fülei közé huzva -s elkotródott. - -Az istennőknek nyilaik vannak! - - - - -VIII. - -A Bavária-szobor termetű szabacziczus nagyot bámult, mikor Iván -herczeget a theás-edényekkel a kezében kilépni látta. - -– Mi az ördög? Iván herczeg! Hát ön hozza ki a csészéket? - -– Én mától fogva nem vagyok Iván herczeg, hanem Iván úr, a komornyik. - -– Ugyan hagyja el! Hisz ez plagium! Tavaly lett híressé róla egy -franczia trónkövetelő princz, hogy komornyik képében kisérte végig fél -Európán Anglia leghíresebb énekesnőjét. Most is folyik miatta a -proczesszusa a férjjel. Ön csak utánozni tud. - -– Már akárhogyan, akármiképen: j’y suis, j’y reste: én itt vagyok és itt -maradok; a szerződést ebben a mommában kötöttem meg a divával, s ezentúl -itt fogok theázni az ön kellemetes társaságában. - -– Az én társaságomban? Föltéve, hogy én beleegyezem. - -– Még ön is föltételez? - -– Hát mi a csoda? Én tisztességes leány vagyok. - -– Leány? - -– Hát persze hogy leány? Ki merne ennek a megczáfolására vállalkozni? -Hiszen ha ezt a kart meglátja egy férfi, ha még akkora «lyon» is, -egyszerre kis kutya lesz belőle. - -S azzal válláig föltűrve a szerviánkája patyolat ujját, oda tartá a -karját Iván elé. - -– Tapogassa csak végig. - -Iván megtette. Olyan volt az, mint a kő. - -– Nos? Reszket? - -– Nem reszketek biz én! Sőt az ilyen kar nekem épen az ideálom. Hát hogy -együtt theázhassunk, én elveszem önt feleségül. - -– Engem? - -– Igen is, önt, Szamszonina kisasszony. Ezennel ünnepélyesen megkérem a -kezét. - -– Ihol van ni! Már megint plágiumot csinál! Hiszen ugyanezt tette egy -világhirű hős hadvezér (úgy mondják magyar volt), a ki megkérte egy -főrangú kisasszonynak a kezét s mikor az elutasította, egyet fordult a -sarkán s megkérte a társalkodónőt; azt vette el. - -– S jól járt vele. No hát elég illustris példa van előttem. Nem kaptam -meg a Magnétát, megkérem a Szamszonina kezét. - -– Ezt a kezet ni? Ezt a tenyeret, a melyikre ön felállhat s aztán még -egy pajtást vehet a vállára, mind a kettőjüket fölemelem. Ezt a kezet -akarja ön megkapni, cserébe azért a majom-mancsért, a minek semmije -sincs már? - -– Dehogy nincs. - -– Van még egy pecsétnyomó gyűrűje, egy ócska koronás czímerrel. A többi -vagyonát már mind elverte. Hát azt hiszi, hogy én is olyan művésznő -vagyok, a ki herczeget vesz magának – bolti áron, – vulkanizált -kaucsukból? - -– Üljön csak ide mellém, bájos Szamszonina. Majd mindjárt felvilágosítom -én önt az iránt, hogy én vagyok az a mesebeli elátkozott herczeg, a ki -félig kővé van válva, de ha egy kis szentelt vízzel megpermetezik, egész -ember válik belőle legott. - -– Szentelt vízzel? A pap ugy-e? De hát ha én történetesen zsidó vagyok? -A nevem is sejteti. - -– Hát hiszen van ebben az országban «Nothcivilehe». Azt még jobban -szeretném. Azt akarnám önnel megértetni, hogy énnekem itt van a -markomban ötszázezer rubel, a mit mi kétfelé oszthatnánk, ha ön -segítségemre akarna lenni ennek a realizálásában s belépne a -sindicatusba. Érti ön e kifejezéseket? - -– Óh nagyon értem. - -– Fogadásról van szó. - -– Tudom. Értesülve vagyok róla. - -– Kitől tudja? - -– A Magnétától. Ő nekem mindent megmond. - -– Hát az honnan tudja? - -– Az anyjától: a föld-mágnestől. - -– Eh, ne bolondozzon velem. - -(Iván is úgy volt, mint a Schuszter Lippli öreg anyja, hogy minden -bolond hazug mesét elhitt, csak azt az egy adatot nem, a mi történetesen -igaz volt. Hát persze, hogy a mágnes tudatott minden titkot a -Magnétával. Még akkor csak ő volt birtokában Edison csoda -találmányainak. Új palotája úgy volt építve, hogy telefonhuzatok -vezettek a budoárjából a trattoriába, a kabinet szépáréba és más -helyekre is s ő szépen kihallgatta, hogy mit beszélnek, mit terveznek -itt is, ott is. Igy jutott minden titoknak birtokába s elkészülten -várhatott a meglepetésekre.) - -– No hát tudok mindent. Ön fogadott az eszeveszett nábobbal, hogy a -Magnétát lehozza az égből. Csak egyszer aztán ide lenn legyen a földön: -csak egyszer be legyen sározva a félczipője! A Magnéta kikergette önt az -ötszázezer rubelével. Most ön a Magnétáról lemond, de nem a -félmillióról. Hanem úgy okoskodik, hogy egy étappot már bevett. Odáig -eljutott, hogy fényes nappal ideköltözhet a bőröndjeivel a Magnéta -palotájába, hordhat egy kulcsot a zsebében, a mivel a sikátorra nyiló -kis vasajtót fölnyithatja s a rejtett lépcsőn följárhat. Ez azonban a -nábobnak nem elég. Ő szemmel látható tanujelt akar a kezébe kapni. Egy -fényképet a Magnétáról? Olyant, a milyen nincs. - -– Igen. - -– Már most azt hiszi ön, hogy én szerezhetnék önnek ilyent. - -– Remek találékonyság! Nézze csak, mi módon lehetne az? Egy negyedmillió -megérdemli a fáradságot. Előadás után ön szokta a Magnétát átöltöztetni. -Vannak moment fölvevő fotograf-gépek. Akkorák, hogy egy nyaklánczon -függő medaillonban el lehet rejteni. Egy ilyent hoznék önnek. Érti a -többit. - -– Hogyne érteném? Rafinált gazság! - -– Hát megteszi? - -– Majd meglássuk. Hanem elébb a jegyzőhöz megyünk. - -– Természetesen. Az a fénykép, mely az én birtokomba kerül, bizonyítani -fogja, hogy nekem sikerült a Magnétát lehozni a földre. - -– Jól van. Értem. Hanem itt még nincs mindennek vége. Ilyen apró -gazságért még Szibériában sem adnak félmilliót. Ön még egyébre is -kötelezve lesz a nábobnak. Erőtesse csak meg az emlékezetét. - -– Hát igen. Hogy a feleségem hálószobájának a kulcsát az ő -diskrécziójára fogom bízni. Ezt én becsületemre fogadtam. - -– Becsületére? - -– Azaz, hogy becsületszavamra. - -– Az már más. - -– Nos, hát azt megtehetem, mihelyt ön lesz a feleségem. Átadhatom, bona -fide, a nábobnak azt az aranyos kulcsot, ezzel a szóval: ez a feleségem -hálószobájának a kulcsa. Én nem leszek féltékeny. - -Szamszonina leányasszonynak a kaczagása úgy dörgött, mint egy -nőstényoroszlán bömbölése. - -– Kolosszális gazság! A Magnéta helyett a Szamszoninát dobni a szibériai -nábob karjai közé! Most már megölelhet ön. Ön zsenális akasztófára való. -Most már szeretem önt. Csinálhatjuk a theát… - - - - -IX. - -Másnap ismét találkozott Iván herczeg Prokopin úrral – bizalmas páros -vacsorázásnál a külön szobában. - -Ez nap nem volt Magnéta-előadás. - -A delejnek is pihenni kell. - -A közönségnek ezt lehet tudni, a nélkül, hogy az okát kérdezné. - -Prokopin úrnak azonban többet is meg lehet tudni. - -– Minden meg van nyerve, mondá Iván. Holnap idejön a polgármester két -hivatalos tanúval. A szerződést hozza. «Nothcivilehe.» - -– Nothcivilehe? Hát e szerint zsidóleány? - -– Az ám. - -Erre a hírre Prokopin úr a pezsgős pohárba egy kis kupicza ylang-ylang -parfümöt öntött. Azt tartják, hogy ez a parfüm csodás serkentő hatással -bir az idegekre. - -Különös ez! Az a fölfedezés, hogy egy tündérnő zsidóleány, egész új -varázst idéz elő. A fantázia talán valami exotikus bájakat szimatol? -Vagy tán a lelkiismeret könnyebben megnyugtatható? A bűn egyszerre -virtussá válik. Hisz a férfi a szép nővel szemben természetes ellenség s -ha még zsidó is a szép hölgy, akkor duplán ellenség. Azért nem viszi el -az embert az ördög. Hisz a zsidó bibliai történetekben az ördög maga is -nagy gavallér, úri nőcsábító. Cape nasum! Tőled tanultuk az -istentelenséget! Belzebub a ki vagy! - -– Tehát már holnap? Lehet önnek hinni? - -– Ha meggyőződést akar ön szerezni, reggelizzen itt a trattoriában -holnap tizenkét órakor. Egy nyitott bérkocsi fog a kapu előtt megállni s -az inasok fogják a vendéglőből elhozott bőröndjeimet leszedni róla és -utánam fölhordani a Magnéta szállására. - -– Ah! az lehet összebeszélés a cselédekkel. - -– Délután pedig ki fogok könyökölni a szögletszoba ablakán, házi -sipkával a fejemen s csibukból pöfékelni. - -– Azt egy komornyik is megteheti. - -Iván hátra hőkölt. Czélzás akar ez lenni? Kitalálta volna? - -– Mondtam, hogy előttem csak egy hiteles bizonyíték van: a fénykép; -Magnéta, mint Anadyomene – az ön birtokában; ön által kiállítva s én rám -girálva. - -– Az is meg lesz. De a kinálkozó alkalmat kell megtalálni. Ad vocem -«giro.» Ha a fogadást megnyerem, önnek ki kell tölteni a checkken a -girót. - -– Igen. A Magnéta nevével. - -– Azaz, hogy a tündérnő igazi családnevével; mert a kereskedelmi bank a -tündérnevekre nem ad semmit. - -– No hát mi az igazi neve az istennőnek? - -– Reginetta Kornblue. Illetősége Chicago. - -Prokopin úr följegyezte tárczájába a nevet: «Reginetta Kornblue». Iván -megmutatta neki az aranyfogantyus kulcsot is. Két griff van a kulcs -markolatán. Ez már csak igazi barokkstyl. A paradicsom kulcsa. - -– Holnap megint nem lesz Magnéta-előadás. - -– Magától érthető. Ámbár ön rendezhetne a saját jutalomjátékára -benefic-előadást. Én azt tenném. No, a fénykép végett. - -– Várunk holnaputánig. - -– Úgy is jó. Most én nekem egy kis útam van, egy óra alatt kocsin -bejárom, ön addig maradjon itt és pityizáljon; majd utólérem, ha -visszajövök. - -… Prokopin úr azonnal elhajtatott a rendőrségre, megtudakolni, hogy -érkezett-e a Magnéta társaságával egy Reginetta Kornblue nevű -asszonyszemély? - -Kikeresték neki a journalból. Richtig ott volt. - -«Reginetta Kornblue akrobateszsz. Chicago.» - -Az nem szokott beiródni, hogy hány métermázsa a súlya a pasasirnak! - -Nem lehet más, mint a Magnéta. Mire való volna egy akrobata-nő egy -művész-társaságnál, ha nem azért, hogy mutogassa magát? Más pedig nem -mutogatja magát, mint a Magnéta. Neki kell annak lennie. Található volt -az utazó művész-bandában több női név is, de az mind ezzel a czímmel: -«privatiere», egy volt «rentiere». Ezek mind alantas minőségek lehetnek. - -Még ugyanazon este a városházára is elhajtatott Prokopin úr. S -munificentiájának lehető volt valami hivatalnokot találni, a ki a mai -hivatalos naplóból kikereste a számára a választ a következő kérdésre: - -«Fog-e a polgármester holnap Nothcivilehe szertartást végrehajtani a -palais Magnétában, miss Reginetta Kornblue és a vőlegénye, herczeg -Papanoff Iván között?» - -A válasz így hangzott: - -– Igenis, a polgármester fog keserves Nothcivilehet erőszakolni a -holnapi napon, miss Reginetta Kornblue, mozaista menyasszony és jegyese, -Signore Dramoletti Giambattista vőlegény között. - -Tehát egyúttal Iván herczegnek az igazi nevét is megtudta. Nem orosz az, -hanem korzikai. Ez különben irrelevans dolog. - -– Nem lehetnék én egyik tanú a házasságkötésnél? ajánlkozék Prokopin úr. - -– Meghaladott álláspont, felelé a hivatalnok. A menyasszony két testvére -lesz a két tanú. - -– Kérem, öcscse vagy bátyja? - -– Az egyik bátyja, a másik öcscse. - -– Köszönöm alássan. Mondá Prokopin úr, utána gondolva: «e szerint nekem -még a két fivérét is meg kell vásárolnom, az öcscsét még jobban, mint a -bátyját». - -Azzal visszahajtatott a trattoriába. - -Mielőtt a cabinet separét fölkereste volna, előbb conferentiát tartott a -pinczérrel. - -– Üres ez a két kabinet itt mellettünk? - -– Kapható mind a kettő: tíz forintért. - -– Tegye a számlámra. De elébb benézek. - -Meggyőződött saját szemeivel, hogy a két szomszéd kabinet lakatlan. -Zsebébe dugta mind a kettőnek a kulcsát. - -De mi szükség az ilyen elővigyázatra? mikor két férfi vacsorál együtt. -Csak nem nihilisták talán? Attentátum-tervezés? - -Prokopin úrnak Iván herczeget álmából kellett felkölteni. Azt már -elnyomta a buzgóság a poharak közti várakozásban. Ott hevert a pamlagon. -Makutyi volt. - -Megrázta a vállát. - -– Hej, Iván herczeg! - -Nem ébredt föl rá. - -Akkor aztán a fülébe kiáltott. - -– Ai! Fratello Giambattista! - -Erre fölugrott fektéből egyszerre. - -– Commanda signore? - -– No lássa, ön még olaszul is megtanult álmában? - -Iván boszúsan dörzsölte a szemeit az ökleivel s jó időbe került, a míg a -tegnap és ma közötti összefüggést meg tudta találni. - -– Most jövök a polgármesteri hivatalból. - -– Mi az ördög dolga volt önnek ilyen korán reggel a polgármesteri -hivatalban? - -– Mondjuk: ilyen éjféli órában. Hát a Kornblue Reginetta kisasszonyról -tudakozódtam. - -– Hát az a Kornblue Reginetta kisasszony kicsoda? - -– Önnek a menyasszonya. A kivel ön házasságot fog kötni holnap. – Vagy -mondjuk, hogy «ma»; ha ez az óra jól jár, a hol már egy fertály egyre. - -– Én? Megházasodom? - -– Az az, hogy signore Dramoletti Giambattista. - -– Hát akkor fájjon e miatt a feje Dramoletti Giambattistának. - -– Vegyen be csak egy okos szót, Iván herczeg. Mindent rendben találtam; -ön holnap házasságot köt, holnapután ideadja nekem a fényképet s én -beirom az ön nejének a nevét az ötszázezer rubeles checkbe. - -De már erre a szóra csakugyan kiment a krapula Iván fejéből. S minthogy -a mámor ellen legjobb orvosság az ivás, ismét előlkezdték; -összecsördíték poharaikat. - -– Éljen az isteni Reginetta! - -– Nem! Nem, nem, Magnéta! Én a Magnétára fogadtam. - -– Hisz az mindegy. «Reginetta». – Királynécska! - -– De mondja csak, Iván herczeg, hogyan vehette ön rá a polgármestert, -hogy ő menjen az egész hivatalos apparátusával a Magnéta helyébe, annak -a szállására s ne a menyasszony és a vőlegény vonuljon a nászkiséretével -a polgármesteri hivatalba, a hogy illik? - -– Vannak kivételes esetek. «Periculum in mora.» Valaki halálán van. -Aztán kétszáz forintot áldoztam a szegények kaszszájába. - -Azt csak nem mondhatta meg, hogy «ketten a menyasszonyommal nem férünk -el egy kocsin». - -– No hát aztán csak okosan végezze ön a dolgát. Én kezére járok önnek. -Láthatja, hogy mindenre kiterjed a figyelmem. Itt hordok magammal egy -medaillont, akkora, mint egy kis zsebóra. Ebben van egy moment -fotografgép elrejtve. Ezt az ember a nyakába akasztva viseli. A szép -hölgynek, a kit meg akar vele lepni, – tündérbájai legigézőbb -pompájában, – megmagyarázza az ember, hogy az egy fetish, melynek -viselése szerencsét hoz, minden bajtól megoltalmaz; ezek a bálvány -alakok rajta a pogány jó szellemek; ha az ember egy ilyen bálványt -elfordít, rögtön teljesül, a mit abban a perczben kíván. S az elfordítás -alatt egy kis aranylap fölpattan s félmásodpercz alatt el van ragadva a -fénykép. Én ezzel önt megajándékozom. Ön aztán tudni fogja a többit. - -– Nem fogok ismerni irgalmat. - -Ebben a perczben csengő kaczagás hangzott a fejük fölött, gúnyos, -csúfondáros hahota. Fölriadva néztek széjjel. Ki nevet itt? Dzsinek -laknak ebben az odúban? - -– Veszszek el! Ez épen olyan, mint a Magnéta kaczagása. Mondá Iván. Ezt -már ismerem. - -Fölugrottak; a spanyol falat, a pamlagot, az asztalterítőt mind kutatás -alá vették: a nevető dzsinre nem találtak sehol. - -Átmentek a két mellékszobába, ott sem volt semmi élő lélek. - -Pedig ez a Magnéta nevetése volt. - -Persze, a telefon visszafelé is hangot ád. - -De annak a közlő nyilása olyan jól el volt rejtve a plafond arabeszkjei -között, hogy nem lehetett rá akadni. - - - - -X. - -Egy nap ismét folytatták a Magnéta produkczióit. - -Addig nem kaphatta meg Prokopin úr az Anadyoméne képet. - -A «kerekasztalnál» azonban nagy lakodalmat tartottak az új házaspár -micsodájára. Nehéz rá megtalálni a kifejezést! Más rendes menyegzői -esetnél azt mondják, hogy «tiszteletére», de a «csikart polgári -házasság» (Noth-Civilehe) eseténél ez a szó lehetetlen. A kiket ilyen -«rugdfelshaddott» (ez nem angol szó) módon bogozott össze az állam, -azoknak jobb elbujni a hátulsó szobába s eltagadni magukat – kondoleáló -vizitek elől; nappal ki nem jönni az utczára, este is csak paraplé -alatt, akár esik, akár nem. Lakodalomról szó sem lehet, hisz a -vendégeknek égne ki a szeme, ha az ilyen államilag megbillogozott -társadalmi exlexnek nyilvánított menyasszonyt és vőlegényt egymás -mellett ülni látnák. Hanem az ilyen esküvő (!) estéjén magukban gyűlnek -össze a jó ismerősök, a tisztelők, isznak nagyokat az új házasok -egészségére s azt a sok pajkos élczet, sikamlós adomát, a mit e -poharazás közben elmondanak, mulatságos lecturré lehetne összegyűjteni. -Így tettek a hajdani rómaiak is a fescennináikon. S miért ne lennénk -mink is rómaiak – ha tehetjük? - -A fescennina savát-borsát Prokopin úr toastjai szolgáltatták szikrázó -hülyeségekben. A mi annál szebb volt tőle, minthogy a lakoma számláját -is ő fizette; mégis jó kedve volt. - -– A vendéglői számla még hagyján; de a fogadáson elvesztett félmillió -rubel! (papirrubel természetesen), mondá Commerzienrath Ritter von -Sonnenfeger, vasuti vállalkozó, poharát Prokopin úréhoz koczintva. - -– Dejsz azt még előbb el kell dönteni, hogy ki vesztette el a fogadást? -védekezett Prokopin úr. - -– Nálam föl van jegyezve szó szerint, allegált MacMerimac, az irlandi -clan, jelenleg amerikai petroleumőrgróf s fölolvasta a jegyzőkönyvéből: -Iván herczeg kötelezi magát utána ugrani a Magnétának a csillagos égbe. -Ezt megtette. - -– És azután!… - -– És azután elragadni az alme-övet. No arra úgy hiszem teljes jogot ád -neki az osztrák büntetőtörvény, mely szól a Noth-Civilehe szabadalmazott -gonosztettéről. - -Mindenki elhitte Iván herczegnek, hogy Magnéta azonos Kornblue Reginetta -menyasszonynyal. A polgármesteri helyettes és a két tanu, a ki tudta a -valóságot, nem volt hivatalos erre a lakomára. - -– No de elébb látni akarjuk azt az alme-övet! rikácsolt Ben-Szaid -effendi, az alexandriai regalebérlő. Ide kell azt hozni, ehez az -asztalhoz. Összetépve szabály szerint, a hogy Cirkassiában szokás. A -csecsenczeknél is be szokták mutatni a nászvendégeknek a menyasszony -összetépett övét. - -– És abból mindenikünknek kell kapni egy szalagot! pretendálta -Papyropulos herczeg, a ki azzal dicsekszik, hogy ő kiterjedt pirateriát -űz az Archipelagosban, a hol az épen olyan tisztességes keresetmód, mint -nálunk a börze. - -– Herczeg Iváné az, a mi a markába szakadt a pántlikából! kiabált Don -Baccador, a ki sejtetni engedi, hogy ő egy spanyol trónpretendensnek az -alteregoja. - -Ilyenformán az egész internationalis bonvivant zsinat megállapodott -abban, hogy a mai nap tönkrement alme-öv roncsain igaz kannibáli -passióval osztozni fognak. - -Arról természetesen szó sincs többé, hogy a Magnéta folytassa -productióit. - -Ezer és egy ok szól ellene. - -Először is Iván herczeg rangja nem engedi meg, hogy a hitvese még -ilyenféle látványosságok közlönye maradjon. Ez affront volna a családi -méltóság ellen. - -Másodszor bizonyosra vehető, hogy most már a hitfelekezetében -leleplezett Magnéta ellen az antisemiták okvetlenül spectakulumot fognak -inscenálni. - -Az ezeregyedik okot nem lehet már hallani a nagy kaczagástól. - -A Magnéta nem is repülhet már az ég felé. Hiszen… - -Stb. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Annál nagyobb volt aztán az asztaltársaság elbámulása, mikor a menyegző -utáni reggelen újra megjelentek az utcza-sarkokon a repülő tündéres -plakátok: «Magnéta újból fölrepülése.» - -És pedig ugyanazzal a repkedő szalagos alme-övvel. - -Ez absurdum! sőt paradox! - -S ezen előadáson olyan hideg arczot mutatott a Magnéta, mint egy halott. -A világítás is olyan volt, hogy folyton zöld színt játszott az alakja. - -– Ah! Ez bizonyosan a lelke, élczelt monsieur Flagellán, a franczia, a -ki állítólag tizenkét elsőrendű lapnak a levelezője. – Az a bizonyos -lélek, a kit Iván herczeg fogadásszerűleg kiszívott s aztán idefujt -közénk. - -Az antisemiták azonban megemberelték magukat s nem csináltak semmi -randalirozást. Legfeljebb egy kicsit pisszegtek, ha egy habitüé tapsolni -próbált. - -Az éjféli vacsoránál disgustálva jött össze a nobel társaság. - -Kondoleálni kezdtek Prokopin úrnak, hogy nem vesztette el a félmillió -rubelét… - -– No csak várjanak önök holnapig! Majd holnap lesz, a mi lesz! - - - - -XI. - -Oh, azért a Magnéta-társaság tagjai is megünnepelték ám azt az -örvendetes családi eseményt, hogy egy nőtagja a szövetkezetüknek a -házasság szent… (Hohó! Nem szent, csak törvényes) igáját fölvette. - -Belőlük is szép asztaltársaság telt ki. - -Az asztal itt is gömbölyű volt, hogy senki se legyen elnök. Itt -tökéletes a demokratia; a gépész, a segéd, az impresario, a komorna mind -egyenrangú. A Magnétával is egyenrangú. Övé az egész bűvös készülék, a -jövedelem, a palota; de egymás között épen csak olyan komédiáspajtás, -mint a többi. Lehet miattuk Iván igazi herczeg, az őket nem feszélyezi. -Per tu lesznek vele. A társaság hölgy tagjai is művésznők, övék a zene -és dal, a mi a bűvelőadást emeli. - -A férfiak az asztalnál udvariasak a hölgyek iránt; a mogyorót a saját -fogukkal törik a szomszédnőik számára; de azért a czipőikből még sem -iszszák a bort, mint a lengyelek. Ők inkább oroszok. Csizmából isznak. -(Nonono! Csak nem kell megharagudni! Bizonyos fővárosban «stibli»-nek -híják a nagy tériméjű poharat.) - -A boldog menyasszonynak a társaság minden tagja kedveskedik valami -nászajándékkal. Ki ezüst, ki arany csecsebecsével szolgál. – -Legbámulatraméltóbb a vőlegény ajándéka. Ez egy abissziniai fetish, a -mit egyenesen a dahomeyi szultán nyakából vettek el, mikor vesztett -ütközet után főbelőtte magát. - -– De hisz ez a fetish akkor átkozott rosszul védelmezi meg a birtokosát. - -– Sőt ellenkezőleg; ez bizonyít a csalhatatlansága mellett. Theodor -szultán tíz óra hosszat tette ki magát az angolok gyorstüzelésének; egy -golyó sem fogott rajta, úgy, hogy utoljára magának kellett magát -meglőni. - -A Szamszonina, hálából az ajándékokért, azt produkálta, hogy azokat a -kemény, háromszegletű amerikai diókat ropogtatta föl a fogaival (micsoda -kapitális fogak lehettek!), a miket különben csak fejszefokkal lehet -feltörögetni s azoknak a székét dugdosta gyöngéd gyügyögtetéssel Iván -fogai közé. Igazán magasztos érzés, olyan hitvestárssal birni, a ki az -amerikai diót föl tudja törni a fogával: «Egyél kutyuskám!» (Mikor az -embert még «kutyuskám»-nak hítták!) - -Magnéta csak a lakoma végén jelent meg az ünneplő társaság között. Neki -a hivatása olyan szigorú diétát szabott elé, a mely alól még -kivételképen sem szabad magát kivonni. - -Aztán még azt is kénytelen megtartani, hogy egy óráig az előadás után, -ugyanabban a selyemtrikóban sétáljon csendesen végig a folyosón, nyitott -ablakoknál, a míg teljesen lehűl a teste. Csak azután lehet azt a -selyemfoszlányt lehámozni róla. - -Ennek végeztével a Magnéta egy szalmaszín selyemburnuszt öltött magára s -úgy jelent meg a lakomázók között. - -Gracieus mosolylyal üdvözlé legelébb is a boldog vőlegényt, kezét -nyujtva neki. Azt a kezet persze jobb szerette volna Iván más -constellatiók között. - -– Önnek meg kell bocsátani, édes Iván, hogy kedvesét néhány pillanatra -elrablom öntől; de ettől a selyemburoktól nem tud más megszabadítani, -mint az én Ninám. - -S azzal a burnuszát kétfelé nyitva megmutatta, hogy az a selyem -szövöttes még mindig rajta van. - -Iván olyasmit mondhatott, hogy irigyli a kedvesétől ezt a szolgálatot. - -Magnéta aztán egy pohár pezsgőből mégis csak szürcsölt valami keveset a -boldog pár szerencsés gyarapodására. - -E közben észrevette a Szamszonina nyakán függő medaillont. - -– Ah! Ezt bizonyosan ő tőle kaptad? A kedvesedtől? - -– Igen. Ez egy abissziniai fetish. - -– Tudom. Ismerem. Theodorosz királyé volt. Ez a viselőjének a testét -megőrzi fegyver sebétől, vadállat, kigyó harapásától, ragályos -döbröcztől. – Lám, milyen szép találkozása a szerető figyelemnek. Én is -egy ilyen talizmánt hoztam neked nászajándékba. Ez meg az Athoszhegyi -orosz patriarka ajándéka. Ha az az egyik a testi bajokat űzi tőled -távol, ez a másik meg a lelki fájdalmaktól tart mentesen; bánatot, -csalódást, keserűséget elűz. A lapján gyémántokból kirakva a -«Gondviselés szeme». - -Bámulattal, irigykedve nézték a többiek ezt az ajándékot. - -– Huh! Huh! szítta a fogát az impresarió. Ez megint egy pár ezer -forintnyi kontó az ékszerésznél. - -– De nézd csak! Mondá Magnéta; milyen csodálatos véletlen! Ez a néger -fetish épen beléillik az orosz talizmánba, mintha csak ennek az etuijeül -készült volna. Ez derék lesz! A fetisht belezárni a talizmánba: így ni! -Most azután együtt viselheted mind a kettőt: a test és a lélek -védelmezőjét. Kettős emlék Ivánra és Magnétára. - -S azzal rázárta a saját maga által hozott medaillont az Iván által -ajándékozottra. - -(Most csináljatok már fényképet a moment-dolgozó masinátokkal!) - -Szamszonina baziliszkus szemeket vetett Ivánra, meg az asztalon -fölhalmozott ajándékokra. A félmillió rubel fucscs! - -– Hát ezekért a czukorpikszisekért, meg ezekért a medaillonokért -cseréltem én föl a függetlenségemet? S vettem magamnak egy négybalkezű -orángutángot? - -Lett volna kedve megropogtatni mind valamennyit, mint azt az amerikai -diót! - -A Magnéta nem engedi magát meglepetni semmiképen. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A Magnétának bizonyosan vannak telefon-huzalai a komorna szobájában is. - - - - -XII. - -A másnap esti találkozónál Iván úr olyan pofával került Prokopin úr elé, -a minőről azt szoktuk mondani, hogy folyik az orra vére. - -– Nos, uram! Mit hozott ön? - -– Visszahoztam önnek a checkjét. Elvesztettem a fogadást. Megadom -magamat. Pulverizálva vagyok. - -– Hogyan a hét ördögbe? Hát nem vette ön el Kornblue Reginettát? - -– Bár ne vettem volna! Az az ördögség, hogy Kornblue Reginetta nem a -Magnétával azonos tündér, hanem egy másik tündérrel, a kinek művészneve -a «Szamszonina.» - -– Huh barátom! Azt én láttam, mikor öt férfit vállalt magára, kettőt a -tenyerén, kettőt a vállán, egyet a fején. S ez most az ön boldogítója? - -– De kicsi hija, hogy önt nem tette túlboldoggá. Elmondok mindent -őszintén, mint egy tolvajságon ért betörő. A Magnéta határozottan -visszautasította önnek a félmillióját, ráadásul az én herczegi -koronámmal. Én aztán azt gondoltam ki, hogy beállok hozzá komornyiknak, -elveszem a Szamszoninát s vele egyetértve, önt megkopasztjuk, mint egy -hízott ludat. A mit ön kiván, az a Magnéta istennői képmása, meg az én -feleségem hitvesi szobájának a kulcsa. A képet én is úgy gondoltam -megszerezni, a hogy ön. Egy oly furfangos, nyakban hordható moment -fotografgéppel, a mit nem én, hanem a Szamszonina manipulálhat. Ön nem -tudhatja, hogy melyikünk részesült abban a szerencsében, a miért Actaeon -szarvassá változott. A kulcsot aztán megkapta volna ön s úgy hiszem, -hogy nem panaszkodhatott volna, hogy meg van rövidítve. De hát ez az -egész kabala csúfot vallott ennek a tündérnek a ravaszságán. Ő meg egy -még nagyobb medaillont ajándékozott a Szamszoninának, a mibe a -fényképező készüléket be lehet zárni s ezzel lehetetlenné van téve a -profanáló merénylet. A ki azt megpróbálja, azt megöli! Mérgezett tőrt -visel a jarrettierjében, mérgezett nyilat a hajában, sőt még a -gyűrűjében is van egy fulánk, mely egy nyomásra előpattan s egy -karczolással megöli magát Herkulest. - -– Huh! Micsoda veszedelmek között forogtam én most. - -– Áldja a patrónusát, hogy kiszabadult belőlük. De én ugyan benne -maradtam. Csak tudnám, hogy hogyan szökjem el? - -– Megálljon csak barátom. Ne szökjék sehova. Ön azt mondja, hogy -hivatalt vállalt a Magnétánál. - -– Igen. Komornyik lettem. - -– Mondjuk, hogy «major domus». Hát legyen önnek dupla hivatala. Én -visszaadom önnek az elvesztett ötezer rubelét. Ne restelje elfogadni. A -ki a parit tette, az Iván herczeg volt; az már nincs; a ki elfogadja a -vesztett tételt, az Dramoletti Giambattista. Nem ismerik egymást. Ön -engem hűségesen értesíteni fog, a mi a Magnéta körül történik. -Lehetetlen, hogy egyszer ne támadjon egy olyan ember, a ki azt a -méregfulánkos gyűrűt leimádkozza a kezéről; akkor aztán majd meg tudom -venni attól a szerencsés embertől – no azt a gyűrűt. Kezet rá! Itt van -egy ötezer rubeles check. Nem szükség a hotelier kasszájához fordulni a -letéteményeért. - -Ivánnak hálaköny ragyogott a szemében. Szolga volt már! - -– No hát, hogy megháláljam önnek a barátságát, most elárulok önnek egy -titkot, a mit előttem a Magnéta művészi fölhevülésében gondatlanul -elejtett. Mikor mindenképen kapacitáltam, hogy ilyen ascetai életet -mégis örök időkig folytatni nem lehet, azt felelte: «igen is, vannak -nekem is ábrándjaim. Ideálom tudna lenni egy hasonlóan hirhedett bűvész, -mint én vagyok, a kinek a bűvészete épen oly kitalálhatatlan, mint az -enyim. Nem törődném annál sem a szent sacramentummal, sem a polgári -szerződéssel. Azt tudnám úgy szeretni, a hogy két örjöngő daemon szeret. -Az által, hogy a bűvészetünk titkait kölcsönösen egymás kezébe tennők -le, erősebben volnánk egymáshoz csatolva, mint minden törvények és -kánonok által, mert a ki a másikat elárulja, az azt semmivé tette, de -aztán magát is, mert a boszú nyomban következik». Ezt mondta a Magnéta, -a mikor engem elutasított. - -Prokopin úr egyet ütött a tenyerébe, egyet füttyentett s egy fittyet -vetett a levegőbe. - -– Topp! Megvan! Ez a titok sokat ér. Hallja ön. Giambattista Iván úr, én -megduplázom önnek a jutalmát. Ezért, a mit most elmondott. Csak menjen -vissza a feleségéhez. Vigyen neki pénzt. Az ki fogja engesztelni. -Iparkodjék kedvében járni tündérasszonyának. Majd nem sokára új munkánk -kezdődik. Abban kezemre járhat. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Iván egészen beletalálta már magát a lakájszerepbe. Urasszonya titkait -eladni… vesztett fogadási tételt ajándékul elvenni… olyan ellágyulások, -a mikért a kaszinóból kiballotálják az embert. - -Mi is letörüljük a nevét a tábláról. Ebből nem lesz többet regényhős. - -Majd mikor szükségünk lesz rá, csöngetünk neki. - - - - -XIII. - -Ugyanez időben egy másik szenzácziós látványosság járta végig a kerek -világ fővárosait: a Borodinszky testvérek szinpada. - -A látványosság czíme volt: «A beszélő levágott fő». - -Egy élő embernek, ott a közönség szeme láttára levágják a fejét; a -levágott fő aztán tovább beszél; végre megint hozzáragasztják a -törzséhez. De ezt mind oly közvetlen közelből, hogy az első sor -zártszékből a nézők a kezeiket nyujthatják a szereplőknek. - -A míg a Magnéta mutatványai ideálisan érzékingerlők voltak, addig a -Borodinszkyak produkcziója a borzadalmas utáni vágyat elégíté ki -tökéletesen. Egy kivégzési komédia. - -Kitalálhatatlan titok volt az egyik, mint a másik. - -Annyi gondja volt egymásra a kétféle bűvésztársaságnak (mert a Magnétáé -is társaság volt), hogy soha ugyanabban a városban egyidejűleg föl nem -ütötték a szinpadukat. Ha a Magnéta Párisban szerepelt, a Borodinszkyak -átmentek az ellenlábasokhoz Amerikába; ha az egyik Londonban, a másik -Ispahánban mutogatta magát. Nem rontották egymásnak az üzletét. -Tartották azt a művészregulát, hogy nem kell a közönség figyelmét -megosztani. Kiváltképen két ilyen ellentétes hatású izgalmassággal. És -most mégis megtették azt a Borodinszkyak, hogy utána jöttek a Magnétának -s ugyanazokon a napokon, azokban az órákban tartották az előadásaikat, a -mikor a Magnéta. - -Ez valóságos provokáczió volt. - -A Borodinszky szinpad egy csalitot ábrázolt, melynek közepén egy vastag -kidűlt fa hever. A háttér bokros része gömbölyű nyílást mutat, melyen át -a felhős ég látszik. - -Két ellenkező irányból jönnek a Borodinszky testvérek, nem a maguk -emberi formájában, hanem bohóczoknak álczázva; arczuk vastagon bemázolva -fehérre, pirosra, a szájuk röhögő karélyra festve; az egyiknek két -üstöke van, lángvörös, a két halántéka mellett, a másiknak fekete -boncsokok diszítik a síma koponyáját, de hármasával: a középső a feje -bubján. Fejhez erősített plasztron lehet. Azonkívül iromba ránczok az -arczon és homlokon, a mik minden indulatkifejezést megakadályoznak, -kiegészítve ferde szemöldökkel. - -Azon a rikácsoló, csukladozó hamis hangon beszélnek egymással, a mi a -clownok ismert dialektusa, keverve francziát, németet, angolt és szlávot -szép harmoniában, de annál nagyobb elmésséggel. - -– Hol jársz öcsém? - -– Az erdőben. - -– Hol az erdő? - -– Itt van ni. - -– Nem látom a fáktól. - -– Hát te hol jársz? - -– A csillagok közt. - -– Hol vannak a csillagok? Nem látom. - -Erre a bátya pofon üti az öccsöt, hogy csak úgy csattan a plastron. - -– Most már látod? - -Az öccsnek a neve Fedor, a bátyáé Demeter. - -Vadászni járt az egyik, annak a fegyvere volt egy furulya, a másik -halászott, annak a szerszáma volt egy csörgősipka. - -– Mit lőttél bátya? - -– Én egy nyulat. Hát te öccs mit fogtál? - -– Én egy angolnát. - -Azzal a bő bugyogójuk zsebéből kihuzgálják a prédát. - -– Hisz ez macska; hosszú a farka. - -– Ez meg nem hal, hanem kalbász. - -Erre egymás fejéhez verik a zsákmányt s a macskából sült kappan lesz, a -kalbászból pedig angolna. - -Ezen aztán kibékülnek, összecsókolóznak. - -Leülnek lakomázni; a vendégség egy percz alatt eltünik az asztalról. - -Asztalnak vették a ledűlt fatörzset. Az bizonyosan odvas fa, elnyelte a -lakomát. Másként csinálják a dolgot. Fölülnek a faderékra. - -A bátyának van egy varázsabrosza, a mit tündérnőtől kapott. Azt -fölteríti a fatörzsre s egyszerre ott terem az abroszon egy aranytál, -megrakva drága sültekkel. Jóllaknak. Mindent fölfalnak. - -Most már inni is kellene. - -Az öccsnek van egy csodafurója, a mivel megfurja az odvas fa törzsét s -abból egyszerre habzó borsugár lövell elő, csak a sipkájukat kell -alátartani s ihatnak végtelenül. - -S akkor aztán jó kedvük lesz s dalolnak egy nótát. - -A nótának az a tartalma, hogy ki a legszebb hölgy a világon? - -Demeternek is vannak imádottjai, Fedornak is. - -A disputa közben mind a kettő előhúzza a bő bugyogóból a laterna magicát -s odafordítja a háttér felhős ege felé, a hol a bokrok kerek nyílást -hagytak s arra egymásután ugrik elő a sötétség homályából egy hirhedett -szépség fényvetített képe. A szakértő közönség előtt ismeretes -szépségek. Kitalálják a neveiket. - -«Ez a Rigolboche!» - -Tovább! - -«Itt a Cora Pearl.» - -Sipirc! - -«Az Otero.» - -Odább! - -«A Martens.» - -Cseréld! - -«A mouche’ d’or.» - -Aho! - -«A Leona Dare.» - -Avanti! - -«Itt a Pignatelli.» - -Addio! - -Egyiken sem tudnak megegyezni. - -Most egyszerre nagy világosság támad s abból kiemelkedik a földglóbuson -lebegve – a Magnéta. Az alme-övvel. - -Az uralkodó planéta megjelenése általános zsibongást idéz elő a -nézőseregben. - -Fedor és Demeter fölugrálnak a helyeikből. - -Szerelmet vallanak a tündérnőnek. Egymás fejére ugrálnak, hogy közelebb -férjenek hozzá. Összevesznek rajta, hogy kié legyen? Döntsön a kártya. - -Hogy érthetőbbé tegyék magukat, csehül beszélnek. - -«Cso sze máme hráti?» (Mit játszunk?) - -«Tártlu.» - -«Kdo wywolawa?» (Ki hív ki?) - -«Zsalud jeszt trumf.» (Makk az adutt.) - -Hínak, ütnek, csalnak. Végre Demeter nagy diadallal kiált föl: - -«Já wyhrál hru». (Megnyertem a játékot.) - -Fedor pedig keservesen nyöszörög: - -«Já szem prohrul hru». (Elvesztettem.) - -A közönség duzzog, morog a cseh idioma hallatára; de a kik értik e szép -hangzatos nyelvet, megmagyarázzák a szomszédjaiknak, hogy nagy tételben -megy a játék. A játszók a fejüket tették föl egymás ellenében; a -nyerőnek joga van a vesztőnek a fejét levágni. Akad kedélyes bámuló, a -ki elégülten kiált föl: - -«Also mit einem Jungčechen weniger». (No hát egy ifju-csehhel kevesebb.) - -Most következik azután a borzalom tragédiája. - -Az eddigi mind csak czirkuszi mókázás volt a selejtes fajtából. - -Fedor megadja magát, végig fekszik hanyatt a fatörzsön, két kezét -összeteszi a mellén, azokat Demeter egy zsinórral összekötözi. - -Azután a bátya szónoklatot tart a közönséghez, melyben érthetővé teszi, -hogy miután urak között az a szokás, hogy a kártyaadósságokat meg kell -fizetni, ők pedig a fejüket tették föl a kártyára, ezuttal ő levén a -nyertes, itt most mindjárt le fogja vágni Fedornak a fejét. Nehogy -azonban a közönség gyöngébb szívű része a vér láttára ájuldozásba -jőjjön, egy kendőt vet az áldozat fejére. - -Minden néző detektivvé lesz. Lesi vizsga szemmel, hogy a kendővel -letakart fej körvonalai nem változnak-e? - -Semmi mozdulatot nem vesznek észre. - -«Imádkoztál-e már, Fedor?» - -«Ámen», felel a letakart fej. Látszik a fölnyitott száj mozdulata a -kendő alatt. - -Ekkor Demeter kihuzza az oldalán függő pallosát. - -A bohóczoknak fakardjuk szokott lenni; Demeternek igazi pallosa van s -hogy az milyen jól ki van fenve, bebizonyítja a közönség előtt azzal, -hogy egy ludtollnak a pihéjét lenyesi vele. - -Akkor aztán hozzá kezd az operatióhoz. - -A balkezével a kendő alá nyúl, a jobbját tilózásra irányozva utána -dugja. (Tulnan áll, hogy a nézők minden mozdulatot láthassanak.) Azzal -egy nyisszantás, egy roppantás: – a műtét végre van hajtva. - -Ekkor a kendőt a pallossal félrehárítja s balkezével kihuzza alóla -üstökénél markolva Fedornak a levágott fejét. - -– Ime itt van! - -A levágott fő rémségesen forgatja a szemeit, eltátott szájában lüktető -mozdulattal jár a nyelve, tátongó sebéből még csepeg a vér. - -A lenyakazott test pedig ott fekszik a fatörzsön; még vonaglik; elvágott -nyaka vért hullat; végül megmerevül; melle nem liheg. (Hiszen nincs -szája, a min keresztül lélekzetet vegyen.) A jelenlevő orvosok ugyan azt -allegálják, hogy a fejlevágás miatt ugyan bátran vehetne lélekzetet, -hisz ez ugyanaz, a mi a tracheotomia. - -Demeter odahelyezi a levágott fejet az arany tálra, a melyről az imént -lakomáztak; a tál a fatörzsön van; Demeter kendőt húz ki a zsebéből s -azt a levágott főre takarja. - -– Ez nagy munka volt! Erre inni kell egyet. - -Kihúz a zsebéből egy kristály poharat, megfurja a fa oldalát, a poharat -alája tartja. Most már piros bor szökell ki a furt lyukból. A fának is -vérezni kell. - -A poharat a szép Magnétára köszönti. «Zdravtvujtye szudarinya!» - -S erre a vetített kép durczásan hátat fordít. - -No ennek mindenki tudja a magyarázatát, a ki iskolába járt; optikai -játék; egy mozgásban levő alak többféle helyzetű ábráinak körben -forgatása azt a csalódást idézi elő, mintha a kép mozogna. (Az is -talány, hogy miután most Fedor is, Demeter is mással van elfoglalva, ki -az, a ki a camera obscurával Magnéta képét mozgatja?) - -A közönség naiv részének ez tetszik; tapsolnak, nevetnek. - -De egyszerre vége lesz a nevetésnek, mikor a kendő alól hangok -hallatszanak. A levágott fő megszólal: - -«Demeter!» - -A kókler összerezzen; odasettenkedik, leveszi a kendőt a főről. - -Ott áll az az aranytálon, félnyaka összezsugorodott széleivel. Szemeit -forgatja, nyelvét öltögeti. - -«Demeter bátya!» ismétli hangosan. - -«Mi kell Fedor öccs? Ihatnál? Kell egy pohár bor?» - -«Az én vérem az!» hörgi rémesen a fő. - -«Nye boj sza!» Hiszen ez egri bikavér, nem szamárvér. Igyál!» - -«Hiszen nincsen torkom.» - -«Igazság! Hiszen nincsen torka szegénynek! De talán egy szivart el tudsz -szívni?» - -Azzal Demeter rágyujt egy bokkra s mikor maga kettőt-hármat szítt -belőle, oda dugja azt a levágott fő nyitott szájába. - -És Fedor feje elkezd pöfékelni. - -Az aztán az idegcsiklandó látvány, mikor az a tálrafektetett fej orrán, -száján keresztül fujja a füstöt s közben mondogatja: «pompás bokk! -pompás bokk!» A szivart hol föl, hol le billegeti, a nyelvével a szája -szögletébe tolja; aztán az összecsücsörített szájával karikákat fuj maga -elé. - -A nézők borzadoznak; az asszonyok eltakarják szemeiket. - -Maga a bűvész is meg van rémülve. - -– Add vissza a szivart! Ide a bokkomat. - -S ki akarja venni az égő szivart a levágott fő szájából, de ez úgy -megfogta azt összeszorított fogaival, hogy nem veheti el tőle. - -Ekkor aztán az iszonyat mozdulatával veti a kendőt a szivarozó főre. - -– Jaj, ne haragudj rám, Fedor! Inkább visszaadom a fejedet, csak add -vissza a bokkomat. - -S aztán megint lerántva a kendőt a főről, fölemeli ezt üstökénél fogva -az aranytálról; a levágott fő egyre fujja a füstöt orrán, száján -keresztül, szemeit forgatja rémségesen. Demeter nem birja ezt nézni; -keze lába reszket, térdei összeverődnek; rádobja a kendőt a balkezében -tartott főre s odaviszi azt a lenyakalt törzshöz; odailleszti a -nyakához, a pallossal elvágja a kezére hurkolt zsinórt; arra Fedor -egyszerre talpra ugrik, megtapogatja a fejét: helyén van, a szivar még -füstöl a szájában. - -«No hát itt van a bokkod!» - - - - -XIV. - -Vacsorálni a Borodinszkyak is a Magnéta-trattoriába mentek. - -Finom két gavallér volt. Eleven, vidám kedélyű fess legények. Simára -borotvált arczuk annyira hasonlított egymáshoz, hogy csak a szemeikről -lehetett őket megkülönböztetni; Demeternek dióbarna szeme volt, Fedornak -aczélkék. Az orosz typus simára borotválva rendkívül érdekes. Akkor -egész meztelenül mutatja hódításra vágyó jellegét. - -Francziául épen olyan tisztán beszéltek, mint németül. - -Az első megjelenésükkel megnyerték a habituéket, a kik hűtelenek lettek -Magnétához. - -Ezen az estén a Magnéta szinházában az első padsor üresen maradt. Ki -voltak véve a zártszékek, de hiányzottak az exaltált nézők, a -convulsionairek, azok mind a Borodinszky-szinházhoz pártoltak. - -Természetes, hogy a két művész a vacsoránál a kerek asztal vendége volt. -Jobbról-balról Prokopin úr mellett ültek. Ritter von Sonnenfegerrel -németül, monsieur Flagellánnal francziául csevegtek. Prokopin úrral -pedig oroszul. Az orosz nyelv nagyon imponál, erőteljes hangzatú. - -Prokopin úr egészen elemében volt, hogy hazája nyelvén beszélhetett -jobbra és balra. A társaság többi tagjai semmit sem értettek belőle. -Csak az ütötte meg a füleket, hogy a «Magnéta» név többször lett -kiejtve. S utána mind a három férfi nevetett; Fedor egész discrét módon, -szája szélét ujja hegyével törülgetve, Demeter ellenben provocáló -arczkifejezéssel, míg Prokopin úr teljes hahotára szalajtotta a száját, -hogy valamennyi arany plombát (magyarul «arany»-ólmot) meg lehetett -látni a fogtartó barlangjában. - -Szegény Magnéta! - -Mit fog tehetni? - -Összepakolja a szemfényvesztő czók-mókját s meg sem áll -Konstantinápolyig. - -A versenyt nem állhatja ki a levágott beszélő fejjel. - -Az új megbuktatja a régit. - -Épen úgy, mint az irodalomban. - -Az idealismust megbuktatja a realismus, a bűbájost a borzadalmas. - -Aztán mikor mellesleg maga a Magnéta is odavonatik a borzalom jelenetei -közé; mint díszítmény, mint staffage. - -Hahaha! - -Holnap már le fogják szállítani a Magnéta-szinházban a belépti díjat -ötven krajczárra. - -– Uraim, ne beszéljünk a Magnétáról, szól Demeter. Tudják, mi készek -vagyunk a tündérnőért a fejünket is koczkára tenni. Ezt a poharat a -bájos Magnéta egészségére. - -Igy tesz az igazi gavallér. Áldomást iszik a versenytársára. Porrá töri, -megöli; de felköszönti. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap délelőtt Iván egy látogatójegyet prezentált Magnétának. Magnéta -elvette a jegyet az ezüst tálczáról s mérgesen dobbantott a lábával. - -– Ledobjam a lépcsőn? dörmögé Iván. - -– Bocsássa be. - -Demeter volt a látogató. - -Elegáns látogatókosztümben. Gomblyukában piros szekfű. Kalapját -oldalához fogva mély bókot vágott Magnéta előtt. - -Magnéta összefont karokkal fogadta. Ez a legelutasítóbb pose. - -– Mit akartok itten ti? sietett kérdezni, mielőtt a látogató üdvözletét -elrebeghette. - -– Istennőm! - -– Miért jöttél ide? - -Válasz helyett Demeter a kalapjából kihúzott egy gárdénia-bukétot s -odakinálta Magnétának. Ez volt a tündérnő választott virága. - -Arra mégis csak szét kellett bontani a karjait, hogy átvegye a csokrot. - -– Hadizenet? - -– Az. - -– Hát jól van. Én nem félek tőled. - -Azzal leszakítva egy gardéniabimbót, odahajítá Demeter arczába. - -– Hát ülj le, szamár! - -Helyet mutatott neki egy karszékben; maga leült a kerevetre. - -– Verekedni jöttél velem? Nem félek tőled. Utoljára mégis csak én -kerülök fölül. - -– Azt akarom. - -– Megbolondultál? - -– Meg. Azért jöttem ide, hogy elvegyelek. - -– Mit adsz értem? - -– Magamat. - -– Hahaha! Mit csináljak én te belőled? - -– Férjet. - -– Ehez az egyhez nem értek. - -– Ezt az egyet kell megtanulnod. - -– A kik tanítani akartak, mind kidobtam az ajtón. - -– Mert nem találtál hozzád illő társra. Királyleány nem mehet máshoz, -mint királyfihoz. Te nem lehetsz felesége másnak, mint egy bűvésznek. -Veled csak én vagyok egyenrangú. Mink is Reichsunmittelbar fejedelmek -vagyunk. Uralkodunk az egész világon. Jövedelmem fölér a tieddel. - -– Átadod nekem a bűvészeted titkát? - -– Azt nem. Mert az az én birodalmam. A titkom teszi adófizetővé a -közönséget. De neked adom a hűségemet, szerelmemet, vagyonomat. Én sem -akarom a te titkodat kitanulni. Regnálj te azzal a magad birodalmában. -Igy ketten kétfelől osztozunk a dicsőségben és gazdagságban s -mindenikünk tündérnek, varázslónak hiszi a másikat. Illusio kell ahhoz, -hogy valaki férj és feleség legyen. - -– Tehát azért jöttél ide, hogy feleségeddé akarsz tenni? - -– Egyenesen azért. - -– Igazi, valóságos feleségeddé? - -– Mernék-e egyébre gondolni? - -– Tudod, hogy én zsidó vagyok? - -– Zsidó leány. - -– Akarsz zsidóvá lenni miattam? - -– Nye dáj Boh! - -– Hát azt akarod, hogy én legyek oroszszá? - -– Kereszténynyé. Az neked nem kerül áldozatba. Zsidó nőnek kereszténynyé -lenni. - -– Nem! oroszszá; mert te az vagy s a magad szertartása szerint akarsz -templomi pompával áldásban részesülni. Hát én egyszer végig néztem egy -ilyen orosz templomi szertartást; szép az. Van benne sok misticus -varázs, csupa simbolisticus jelentőség. Meg kellett azt előzni a zsidó -menyasszony megkereszteltetésének. Az is szép czeremonia. Az értelme is -magasztos. Egy isteni lelkű férfialak előtt térdre borulás, a kinek -vallása a szeretet, a fölvilágosodás; üdvözlése egy fenséges női -alaknak, a ki képviseli a szenvedésekben való megdicsőülést; aztán egy -kancsó tiszta víznek a fejre csorgatása. Jól mondád, hogy ez nem kerül -áldozatba. De a minek ezt a szertartást meg kell előzni, ez a -rettenetes. Annak a menyasszonynak, mielőtt a keresztséget felveendé, -meg kellett átkozni az elhagyott vallását, apái hitét, a szent -frigyládát és a thórát, a tizenkét drágakővel ékesített Urimot és -Thummimot, a kiben Jehova lelke lakik, megátkozni a prófétákat és a -patriarchákat: Mózest, Ábrahámot, Izsákot, Jákobot! Dávidot, a zsoltárok -énekesét, Salamont, az énekek éneke költőjét! megátkozni a szent Sion -hegyét és az örök Jerusoloimot! megátkozni az apák ereklyéit s a -bálványok közé, a Thammuzhoz, az érczkigyóhoz, az arany borjúhoz vetni! -Oh az rettenetes szertartás! S te azt mondod, hogy ez semmi áldozat? Hát -neked csak az fáj, a mi a bőrödet sérti? Eredj! Komédiás vagy! Keress -magadnak komédiásnőt. – Én Magnéta vagyok. – A mit a testemmel csinálok, -az szemfényvesztés; de a lelkem igazán tud az égben járni. Nem jöhetsz -utánam! - -– Most már még őrültebben szeretlek. Most már a lelkedbe is szerelmes -vagyok! Imádlak! Bálványom vagy! - -– Úgy? Tehát szerelmes vagy belém? Teszi-e azt szerelmes vőlegény, hogy -imádata bálványát szájtátó publicum előtt gúnyos tréfa tárgyául -mutogassa? - -– Hát hiszen te magad is mutogatod magadat, ugyanazon poseban, élő -alakban. - -– De én nimbusszal veszem magamat körül, ideális, költői sceneria -összhangjában; szinész létedre nem tudnád, mi a különbség a tragœda és a -histrió között! Te pedig egy sorban mutogatsz engem a világszép -leányokkal, kiket egy vőlegény sem választana nyoszolyó-leánynak -(Kranzjungfer!) a menyasszonya mellé. Ezt én neked meg is tilthatnám, -mint jogtalan visszaélést az én tulajdonommal. - -– Hiszen nem én mutogatom a képedet, hanem az öcsém Fedor. - -– Hát te nem vagy egy egész ember, hanem csak egy emberpárnak a fele? -Hát az öcséd mutogatja a képemet, a ki megvette azt három frankért, -tehát az övé, tehet vele, a mi neki tetszik. Hallod-e Borodinszky? Én -szántam neked valamit ezért a tréfáért: csakugyan a kezemet; egy pofont -ezzel a kezemmel, mihelyt megkaphatlak; de most már Fedorra kened a -vétket; no hát küldd ide Fedort, majd annak adom át, a mit a kezemben -tartogatok. - -Megnyálazta a tenyerét kifejező mimikával. - -Demeter meghátrált. Egy szép hölgytől igért pofleves ellen nincs más -védelem, mint a megretirálás. - -– Megállj! Kiáltá rá Magnéta, elállva az útját. Hát beszéljünk erről a -dologról komolyan. Én elfogadom az okot, hogy miért jöttél ugyanabba a -városba a látványosságoddal, a hol én tartom a mutatványaimat. Eddig -egyetértés volt közöttünk, hogy kikerüljük egymást. Feleségeddé akarsz -tenni. Eddig még csak ellenségeddé tettél. Azzal, hogy a mutatványodhoz -az én alakomat rántod elő. Erre te azt feleled, hogy hiszen én magam is -ugyanazokban az állásokban mutatom magamat, élő testben. Logika szerint -tökéletes igazad van. Hát én megszüntetem a Magnéta productiókat. Nem -vagyok többé Magnéta. Akkor aztán a te szinpadodon sem jelenek meg. Ez -is logika. - -Demeter olyan görbe hátat csinált, mint egy kandur. Szabódni kezdett. - -– Nem! Már ezt ne tedd. Hisz azzal egy rengeteg jövedelemről mondanál -le. Ily áldozatot én te tőled nem kivánok. - -– Nem kivánsz tőlem ily áldozatot? Maradhatok azután is a Magnéta, ha a -te asszonyod leszek; a földdelej ártatlan leánya; az égbenjáró alak. -Hallod-e, én valamit nem tudok, mert nem láttam; te tudhatod. Szokás -azokban az országokban, a miken te átbarangoltál, hogy a férj és feleség -egymást szeressék? - -– Természetesen. - -– Hát miután te úgy képzeled a mi köztünk létrejövendő házasságot, hogy -a mint a templomból kijöttünk, a hol az áldást utánunk dobták: az -egyikünk az egyik világvégére fusson, a másikunk a másikra; mert ha egy -városban kerülünk össze, tönkre teszszük egymást; ugyan mi lesz az, a -mit kettőnk között szerelemnek hínak? - -– Hiszen nem mindjárt… - -– Ugy-e? Nem mindjárt! Csak a míg a rózsából csipkebogyó lesz. - -Magnétának lihegett a keble, a szemei kerekre fölnyilva szikráztak -veszedelmes tűzzel, rózsaszinű orrczimpái széttágultak, fogsorai -villogtak fölhuzott ajkai virágkelyhében. Egyszerre csak megkapta a két -kezével Demeternek a torkát, mint egy nőstény párducz. - -– Te gazember! Azért akarsz nőül venni ugy-e, hogy aztán eladj egy -dúsgazdag Sardanapalnak. Eltakarodj, mert megfojtalak. Nem vagy rá -érdemes, hogy ezt a neked szánt pofont átadjam. Küldd ide az öcsédet, -majd annak átadom: az egész ember! - -Azzal eltaszította magától a férfit. - -Demeter rendbe hozta a nyakravalóját; megállt a Magnéta előtt egyenesen, -fölemelt fővel. - -– Magnéta! szólt indulattól reszkető hangon, – én esküszöm minden -szentekre, hogy szeretlek; birni akarlak, s a ki el akar tőlem venni, -azt megölöm. - -Azzal meghajtotta magát és eltávozott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Többé nem mutogatták a levágott fő komédiája mellett a Magnéta képét. - -A Magnéta sem tartott több előadást; a szinpadát bezárták, a képes -reklámjait leszedték a hirdetmény-táblákról. - - - - -XV. - -Ezentúl minden reggel küldött Demeter Magnétának egy gardénia-csokrot. - -Egy inas hozta, a kitől azt sajátkezűleg vette át Magnéta. - -Mindannyiszor egy aranyat ajándékozott a bukéthozónak. - -Az arany 1848-iki magyar érem volt. Nem pénz az már, hanem érem; a ki -kapja, megtartja emlékül. A magyar király álló képe van rajta, -koronázási díszben, magyar körirattal. - -Az inas feltünően szép fiu volt. Világoskék frakkot viselt, ezüst -gombokkal; a gombokon egy kétfejű kigyó volt; bizonyosan a Borodinszkyak -nemesi czímere. - -Az inas, mikor a bukétot átadta s az ajándékot elfogadta, meghajtá a -féltérdét Magnéta előtt, jobb kezét a hölgy lábaihoz hajtá le, baljával -pedig a kapott aranyat ajkaihoz szorítá. - -«Blahodarju szudarinya.» - -Nem blagodarjut mondott, hanem blahodarjut. - -Magnétának is megakadt a szeme a csinos legénykén. - -– Mi a neved, fiacskám? - -– Alexej. Szolgálatodra, szudarinya. - -– Talán te is jongleur vagy? - -Válasz helyett a fiu hátat fordított Magnétának; de a feje azért -arczczal fordulva maradt, úgy bólintott rá. Ennek a feje előre-hátra -forgatható, mint a nyaktekercs madárnak. - -Ettől fogva nem adott aranyat az inasnak Magnéta, hanem egy -kézszorítást. Hisz ez művésztárs. Az inas megcsókolta a nyújtott kezet s -jobban örült a kézcsóknak, mint az aranynak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nem! Nem! Nem találtuk ki! Ez nem a Fedor. Annak kék szeme van, ezé -fekete. - - - - -XVI. - -Egyik előadás alkalmával egy nagyon előkelő főúr próbára akarta tenni a -szemfényvesztőket. - -Az volt a kitudandó, hogy az a szivar, a melyet Demeter a levágott fő -szájába dug, ugyanaz-e, a melyet Fedor a fogai között tart, mikor ismét -a fejéhez kerül? - -Ezt igen egyszerű módon lehetett kitudni. - -A főúr ott ült az első sorban: a notabilitások számára föntartott -dísz-zsöllyében. Mikor a szivarozás jelenetére került a sor, elővett a -tárczájából egy ezüsttel borított s piros szalaggal övezett havannát -(darabja Londonban három shilling) s azt nyújtá oda Demeternek, hogy -kinálja meg ezzel a levágott főt. - -Ez még nem nagy veszedelem. - -Hasonló szivar bizonyosan van a bohócz zsebében is. El van az készülve -az ilyen gáncsvetésre. - -Hanem a Danaus-ajándék még más furfangot is rejtett magában. Ebbe a -szivarba egy hosszú aranytű volt elrejtve, melynek gombját az ajándékozó -monogrammja ékesíté. - -A rémjelenet alatt a szivarnak körülbelül fele el szokott hamvadni. - -Mikor a hatásos jelenetnek vége volt, a fölszabadított Fedor talpra -ugrott, a magasrangú főúr fölszólalt: «szeretném azt a szivart látni». - -Fedor kivette a félig elégett szivart a szájából s odanyújtá a főúrnak. - -A szivarba dugott arany tűnek a feje már meszsze kiállt az elégett -csutakból. – Bizony ugyanaz a szivar volt az, a melyből a levágott fő -fujta a füstkarikákat, mely folytatta a pöfékelést, mikor Demeter -üstökénél fogva a levegőbe emelve tartotta. Az volt a Fedor szájában. A -főúr szivara kézről-kézre járt; mindenki láthatta benne az arany tűt. - -Ezzel aztán még kitalálhatlanabbá lett a varázsló mutatvány. - -Az a szivar tanuskodott mellette, hogy a levágott és helyretett fő -ugyanaz. - - - - -XVII. - -Iván úr ismét hozott egy névjegyet az ezüst tálczán Magnétának. - -«Borodinszky Fedor.» - -Hát el mert jönni! - -A látogatót bebocsátották. - -Ez nem hozott semmi virágcsokrot; üres kézzel jött, üres kézzel! Az -istennő templomába! Micsoda vakmerőség! - -Minden lépése egy bók volt (mint a mazurkában). - -Magnéta büszkén hátravetett fővel ment eléje; mosolygásában -kegyetlenkedő diadalérzet volt rejtve. - -A hogy megmondta, hogy mit fog tenni Fedorral, ha szeme elé kerül, a -profanált fényképeért! - -Első üdvözletül adott neki egy olyan igazi pofont, hogy csak úgy -csattant. - -A másik perczben aztán a nyakába vetette magát s betakarta az ütés -foltját egy igazi csókkal. Az is csattant. - -(Hja bizony, a pofonütés – egy szép hölgytől – szörnyű uzsorás adósság; -attól vérengző nagy kamatot kell fizetni.) - -– Tudtad, hogy mit kapsz tőlem, ha idejösz? - -– Tudtam. - -– Mind a kettőt? - -– Mind a kettőt. - -– Akkor derék fiu vagy. Ülj ide mellém. - -S oda húzta őt maga mellé, a kerevetre. A fejénél fogva. - -Meg nem állhatta, hogy ne nevessen. - -Hogy ő most kezében tartja azt a fejet, a mit annyiszor levágtak; mégis -itt van. Lehetetlen ezen nem kaczagni! - -– No hát mondd, mit hoztál? - -– Ezt az én fejemet, a mit a kezedben tartasz. A mit már annyiszor -levágtak – játékból, most vágd le te igazán, ha neked tetszik. - -Magnétának nagyot villant a szeme e szóra. - -– Te át akarod adni nekem bűvészetednek a titkát? - -– Hogy tégy vele úgy, mint Cleopatra tett a drága igaz gyöngyével, -olvaszd föl eczetben. - -– Aztán igyam meg azt, mint Cleopatra, az ő Antoniusa egészségére? És -aztán cserébe adjam át te neked az én bűvészetem titkát? Volt-e -Cleopatra az ő Antoniusával az Isis templomában? Nem volt. Egyenesen az -Astarte templomába mentek? Galambot áldozni? Mi kötötte őket egymáshoz? -A kölcsönösen egybeolvadt nimbus? Egy királynénak és egy triumvirnek nem -lehet szétválni, ha aureoláik egybefonódtak. - -– Azt mondod, a mit én mondok magamban, suttogá Fedor. - -– De tudod-e azt, hogy mikor Antoniusnak meg kellett halni, akkor -Cleopatrának is meg kellett halni? - -– Vagy megfordítva történt? - -– Mi megölhetjük egymást, ha eláruljuk egymásnak a titkát. - -– Hát nem fölséges gondolat az, hogy az ember a halál angyalát ölelheti? - -– S mikor a léptei hangját hallja, azt mondja szívdobogva: «itt jön az -én halálom!» Kezdj hozzá. Elébb te fegyverezd le magadat. Vesd le a -bűvpánczélt, a mi sérthetlenné tesz. Aztán majd én adom át a nyilat, a -mi megölhet, ha ellenem fordítod. - -Fedor hozzá kezdett. - -Csak akkor, a mikor beszélt, tünt föl Magnétának a nagy külömbség a két -testvér között. - -Első tekintetre hasonlók voltak egymáshoz; ugyanaz a hosszukás arcz, -nyúlt vonásaival, a boltozatos homlok, kiálló szemöldök-csontokkal, sűrű -szemöldökkel, az a finom egyenes orr, a csigametszésű száj, a kettős -áll, még a barna és kék szem is hasonlított a világosság ellenében, -akkor zöld színt játszott mind a kettő. Hanem a beszéd egyszerre -előidézte az ellentétet. Demeternek a szemei szenvedélytől villogtak, -szája határozott jellemet, kegyetlen, boszúálló természetet árult el, -míg Fedor szemei ábrándozó, méla kifejezést vettek föl, sötét karikáktól -körülvéve, mélyen bennülőknek látszottak. Demeter arczának olajfakó -színe alatt lobogott a rejtett láng, míg Fedor arcza lelkesedésében még -halványabbá szellemült át s az az egyetlen redő a homlokon a két szemöld -között Demeternél fenyegetően mélyedt be, Fedornál pedig hizelgően -törekedett elsimulni. Ha a beszédben szünetet tartott, Demeter -összeszorítá az ajkát, Fedor pedig nyitva feledte a száját. - -– Tehát legelőször is azon kezdem rejtélyünk fölfedezését, hogy a -Borodinszky testvérek nem ketten vannak, Demeter és Fedor, hanem hárman. -A harmadik Alexej. - -– Ezt már kitaláltam. Ez az inas. - -– Semmit sem találhattál ki. Az Alexej a főszereplő közöttünk. Ő a -levágott fejű. A mutatványnál őt híják Fedornak. A világi társaságokban -én járok Demeterrel, Alexej szerepel, mint közös inasunk, de a -bűvészszinpadon ő a «star». Ezt nem sejtheti senki, mert a bohócz-álarcz -minden arczot ismeretlenné tesz. - -– Hát e szerint azzal a neked adott pofonnal ő neki tartoztam? - -– Ne fecsegj közbe; hanem figyelj arra, a mit én neked beszélek. A pofon -jó helyre került; én mutogatom az arczképet, a mi fölött a két bohócz -osztozik. De fogd be a szádat. Vagy én csukom be! (Fenyegető -mozdulattal.) - -A Magnéta kihúzta a hajából a mérgezett hegyű nyilat s keresztül fogta a -szájában. («Most próbáld becsukni!») - -A haj leomlott a vállára. - -(Hát ez nem közbeszólás?) - -– Apánk szintén hírhedett bűvész volt, a ki valamikor Boscóval és -Filadelfiával versenyezett. Utazásai közben minket is magával hordott az -anyámmal. Demeter öt éves volt, én négy, Alexej szopós baba. Az anyánk -fiatal asszony. - -– Szép lehetett, ha hozzá hasonlítatok. - -– Reménylem, hogy az apánkhoz hasonlítunk. – Egyszer Déloroszországban -utaztunk, Odesszába törekedve. Útközben tatárok rohanták meg a -vendéglőt, a melyben szállásoltunk. A csárdás elrejtett bennünket a -magtárba. Ott lapultunk meg több utassal együtt, a kik között volt egy -asztrakáni prémkereskedő is. Csendesen kellett magunkat viselnünk, hogy -a tatárok észre ne vegyék ottlétünket. A csárdás esküvel állította a -tatárok előtt, hogy elfutottunk. A rablók aztán szorgosabb dolognak -tartották a bőröndjeinket kizsákmányolni, mint keresésünkkel tölteni az -időt. Ez alatt a kis Alexej elkezdett sírni. Anyánk mindent elkövetett -vele, hogy elcsitítsa, de a gyerek annál jobban ordított. Az elbujt -utasok Istenre kérték anyánkat suttogva, hogy hallgattassa el a -gyereket, mert annak a sírása elárulja a tatárok előtt a rejtekünket. -Utoljára az asztrakáni bőrkupecz kirántotta az anyánk öléből a -csecsemőt, megfogta a fejét s kitekerte a nyakát. A hátunk mögött volt -egy garmada búza, abba beledugta a gyerek fejét. Akkor aztán csendesség -lett. - -Magnéta összeborzadt. - -– Hát az apja? - -– Annak három kést szegeztek a mellére, leszúrják, ha meg mer mozdulni. -Anyámnak is vissza kellett fojtani a könyeit. - -Annál inkább elővette a sírás a Magnétát. - -– Szegény, szegény kicsi poronty! Kitekerték a nyakát! Irtózatos! - -Aztán egyszer csak átcsapott a nagy zokogásból a nevetésbe. - -– Hahaha! De milyen bolond vagyok én, hogy siratom a kis Alexejt, mikor -most is él… hahaha! Hiszen ő az. - -– Az ám. Ez a csoda. A mint a tatárok elrobogtak az összeharácsolt -prédával, az utasok is előkeczmelegtek. Szegény anyánk akkor kezdett el -csak sírni, épen úgy mint te most s aztán ő is egyszerre csak átcsapott -a nevetésbe, épen úgy, mint te most. Hát ugyan min nevetett? Azon, hogy -a mint a kis Alexejt kihúzta a búzából, hát annak a feje már szépen -vissza volt egyenesedve, a szájából köpködte a búzát és enni kért. - -– Inni! Te golyhó! Úgy mondják. - -– Az apánk meg tánczolt, danolt örömében. Az anyám földobta az Alexejt a -levegőbe magasra, az apám meg elkapta, úgy lapdáztak vele. A gyerek -ordított, a hogy a száján kifért, azok meg össze-vissza csókolták, mi -gyerekek is csókoltuk. – «Ebből lesz a csodakölyök» – mondá apám, az öt -ujja hegyén balancirozva a ficzkót. Huh, mit fogok én ebből teremteni? -Már akkor támadt az apámnak az az eszméje, a mivel most az egész világot -bámulatba ejtjük. - -– A beszélő levágott fő szinpada? - -– Egész életünkben erre idomított bennünket; de különösen Alexejt, a -kinek szopós gyerek kora óta megmaradt az a virtusa, hogy a fejét -előre-hátra tudja tekergetni s úgy hátra tudja szegni, hogy tarkójával -megüti a háta gerinczét. - -– Már most aztán érteni kezdem a többit. Engedd, hogy hadd találgassam -én. Az a vastag fatörzs belül üres s van egy szellentyű, a melyen Alexej -a fejét hátraszegheti? - -– Én pedig abban az üregben vagyok elrejtve. Én vetítem a képeket a -laterna magikával egy nagy tükörre. Mikor Alexej aláhajtja a fejét, én -hirtelen helyébe tolom a mesterséges gépfejet s nyakára illesztem a -levágott nyak kaucsuk utánzatát. - -– De hogy nem veszi észre a néző közönség, hogy ott mozog valami a kendő -alatt? - -– Ez a Demeter ügyességétől függ. Abba a kendőbe, melyet ő Alexej fejére -dob, vékony sodronyok vannak húzva, melyek annak olyan formát -kölcsönöznek, mintha egy fej volna alatta. Mikor Alexej azt mondja -«amen», én egy percz alatt megcsinálom a fejcserét; akárhogy figyeljen -valaki, nem veheti észre. A bűvészetben az a titok, hogy harmadpercznyi -pontossággal dolgozik két vagy több egyetértő ember s a bűvész -kézmozdulata gyorsabb, mint a nézőnek a szeme. - -– Tudom. – Hiszen magam is szemfényvesztő vagyok. - -– A többi aztán egyszerű escamotage és gépjáték. A levágott fő amerikai -technikus remekműve. Szemeit úgy forgatja, nyelvét úgy mozgatja, mint -egy igazi lenyaktilózott ember; a vért szivacs csepegteti az arteriából. -Demeter oda helyezi azt az aranytálra. Annak a feneke is egy szellentyűt -képez. Ez nyeli el a vadászzsákmányt, a mit a bohóczok el akarnak -költeni; ez tölti meg helyette körömfaladékkal az abroszra emelt tálat. -Demeter ismét letakarja a főt egy kendővel, melynek ránczai a fő -ottlétét mimelik. Én az alatt, a míg Demeter a publicumot harangirozza, -átveszem a szellentyűn a gépfejet s kitolom helyette a magamét, nyakam -körül a levágott nyak utánzatával. Az arczom épen úgy van álczázva, -kifestve, hármas üstökkel földíszítve, mint a gépfejé és mint az -Alexejé. Mikor aztán a kendő alatt megszólalok «Demeter»! az a jel, hogy -a cselfogás végre van hajtva. - -Magnéta a tenyereibe tapsolt: - -– Remek gondolat! A közönség azt hiszi, hogy a levágott fő beszél. - -Magnéta régen eldobta a földre a szájából azt a mérgezett nyilat; -külömben attól nem beszélhetett volna. Az arcza egész pirosra volt -kigyulladva. - -– Mondjad tovább, mondjad! - -– Ekkor következik a borzalmas jelenet azzal a szivarral. A nézők -ájuldoznak, mikor azt látják, hogy a levágott fő billegteti alá s föl a -bokkot, a nyelvével a szája szegletébe igazítja s fujja a füstkarikákat -maga elé; majd meg az orrlikain ereszti ki a füstöt s mondogatja «jó -bokk, pompás bokk!» de néha zsörtölődik: «hej de komisz Glimmstengl! -hisz ez patkányfark! valóságos szabadkőműves szivar».[1] - -Magnéta kaczagott, mintha csiklandoznák. Most már a mérgezett hegyű tőrt -is eldobta a szőnyegre. Valahogy elő tudta húzni szépen, észrevétlenül a -jarrettièrje mellől. - -– Neked ez persze mind nevetni való; a publikumhoz tartozol – most. De -ha elővennéd a művészi érzékedet, hát akkor éreznéd majd azt a -borzongatást, a mit éreznek a jongleurök minden mutatvány előtt, mikor -nyaktörő tréfáikhoz kezdenek, a mikben egyik a másiknak az életével -játszik. Játék előtt keresztet vetnek magukra, megcsókolják egymás -száját, azt a görbére festett szájat: «Isten segíts!» S mikor lemossák a -festéket arczukról, látnád, milyen halálsápadt az arczszínük! Alexejnek -félóra hosszat kell fejét természetellenesen hátraszegve dugni, a -lélekzetét az észrevehetlenségig visszatartani, egész testét -megmerevíteni. Demeternek a takaró alatt kell az éles pallosával egy -metszést tenni, melylyel a gépfejet a nyaktól elválasztja; mert a -gépfejnek nyaka van, a mit le kell vágni. S Demeternek a pallossal egy -olyan harántos karélyvágást kell tenni, mely egy milliméternyire ki van -számítva, mert ha elhibitja, hát akkor ketté vágja Alexejnek a torkán a -kiálló gégefejet. - -Magnéta nem nevetett már. A két kezét vállaira tapasztá keresztbe téve. -Borzongott. - -– De az én helyzetem a legborzalmasabb. Mikor a fejemet az aranytál -fölnyiló szellentyűjén földugom, ha annak a szellentyűnek a nyilása úgy -maradna, minden ember észrevenné, hogy ott egy üreg van s a hézagon túl -egy eleven ember következik. Mikor megszólalok a takaró alatt: -«Demeter», akkor a bátyám odalép a fatörzshöz s a lábával megnyom egy -gépet, mely az aranytál fenekének a széleit odaszorítja a nyakamhoz, úgy -hogy belemélyednek a húsomba. Úgy érzem magamat, mint a kinek a nyakát a -garottba szorították s ott tartják az akasztófán félig megfojtva. Ha -Demeter jobban megnyomná a sarkával a gép pedálját, igazán megfojthatna. - -– Nem! Nem! Az nem szabad! sikoltozott Magnéta, a hajában dulva a két -kezével s minthogy a garottból nem szabadíthatá ki Fedor nyakát, a -selyem nyakravalóját oldozta föl: «Ti nagy bolondok vagytok! Ez czudar -mesterség!» - -– Soha sem tudom megszokni. Minden előadás előtt megátkozom apámat és -testvéreimet s a hideg lel, mikor rám kerül a sor. Hanem hát ez a -művészpálya s mikor vége az előadásnak, akkor megint azt a kéjt érzem, a -mit érezhet egy megkegyelmezett rab, a kit az akasztófáról vettek le. Az -sem mindennapi gyönyörűség! Visszatérés a vesztőhelyről. - -– Szegény, szegény Fedor! - -– Aztán tovább foly a szemfényvesztés. A mint a kendőt ismét a fejemre -vetik, a gép elbocsátja a nyakamat, én a fejemet visszahúzom az oduba, -az égő szivart a gépfej szájába dugom; abban van egy mesterséges szívó -és fújtató elrejtve, a mely az égő szivart tovább hamvasztja s a füstöt -a fej száján és orrlikain kitaszítja. Ezt mutatja föl Demeter a -közönségnek. Utoljára aztán a gépfej odakerül ismét letakartan Alexej -nyakához; én gyorsabban, mint a gondolat, végzem a fejcserét; a szivart -az ál-Fedor szájába dugom s az egyszerre szivarozva ugrik föl halálos -fektéből. A közönség nem tudja, hogy három különböző fejet látott: két -elevent, meg egy csináltat; azt hiszi, hogy egy és ugyanaz volt. És -tapsol. - -Tapsolt a Magnéta is, hogy piros lett bele a két tenyere. - -Aztán megragadta Fedor két kezét. - -– És már most ezzel a titokkal kezembe vagy adva testestől, lelkestől. - -– A megsemmisítésig. Ha kibeszéled, a mit tőlem hallottál, a -Borodinszky-szinpad lesülyed közönséges komédia-bódévá s mi mind a -ketten (az öcsénk nem jön szóba), a kik most az elegáns világ kegyenczei -vagyunk, a fejedelmi udvarok elfogadottjai, a kik lánczfüzéren hordjuk a -kapott ordókat a mellünkön, egyszerre alászállunk a csepűfalók -kategoriájába. - -– Épen mint én, ha bűvészetem titkát elárulja valaki. - -– De te ne áruld el azt nekem, szólt Fedor, fölállva Magnéta mellől. Én -kezedbe adtam magamat, hogy megsemmisíthetsz. Nem kívánok tőled -hasonlót. Rabod akarok lenni, nem urad. - -– Ezzel a szóval fogtál meg. Én pedig nem fogadok el tőled semmit -ingyen, csupán cserébe. Fejet fejért, lelket lélekért. Titkot titokért. - -– Ne tedd azt! Ne avass be engem a te bűvészeted rejtélyeibe. Én -romlottszivű ember vagyok. Ismerem magamat. Én nem tudom utánozni a -názáretbeli Jézust. Ha engem fölvisz az ördög a magas hegyre s -megmutatja a világ gazdagságait, azt mondva: «én ezt mind neked adom, ha -előttem leborulsz», én nem tudom neki azt mondani: «távozz tőlem sátán». - -– Akkor én jobban ismerlek, mint te saját magadat. Azt akarom, hogy láss -te is annak, a mi vagyok. Neked nem akarok tündér lenni. Tudd meg, hogy -ember vagyok, asszony-ember. Aztán legyen meg mind a kettőnknek az az -érzése, a mi keverve van üdvből és kárhozatból; pokoli gyönyör és -mennyországi irtózat együtt, hogy én most ennek az embernek az életét -itt tartom egy lúdtollban, egy tintacseppben; ha ez a csepp tinta ki -lesz irva, az az ember meghal! Ülj vissza mellém. Hadd mondjam el neked -az én bűvészetem titkát. - - - - -XVIII. - -Magnéta ismét odavonta maga mellé Fedort s megkötötte nyakravalóját, a -mit az imént ijedezésében fölbontott, aztán a két összetett kezét a -vállára helyezé, arczát a kezére nyugtatta. - -– Az én bűvészetem titka az optikai csalódás. Ez nagy apparátussal jár -és saját ház kell hozzá, mely ahhoz van eleve berendezve. Apám gazdag -látszerész és tükörgyáros volt Amerikában. Ő készítette a legnagyobb -refraktorokat és reflektorokat; az ő találmánya ez a bűvészi mutatvány. -Van egy terem, tulajdonképen atelier, mely három kontignációt foglal el. -A földszint a gépezet, az első emeleten a szinpad, a másodikon az -égbolt; a szélessége a teremnek megfelel a magasságának. - -Fedornak az arczát csiklandozta Magnétának a fölbomlott haja; ez kellő -alkalom volt arra, hogy fejét magához szorítsa. - -– Most ide figyelj! A bűvészet gépezete áll négy óriási -tükör-üveglapból, a mik közül kettő egymás fölött jár szabadon, -horizontálisan, gép által mozgatva; a harmadik, mely tükörré van -amalgamázva, szögletbe hajlítva áll fölötte; a negyedik a szinpad -hátterét képezi. - -– Értem. - -– Ne fecsegj! Most én mondom azt. Fogd be a szádat. Mert becsukom. - -– Tedd azt. - -– A tenyeremmel! – Az alsó tükör-üveglap adja ki az északfényt, a -hajnalvilágot, a csillagos eget, az elvonuló felhőket. A felső üveglap -egyik végén van a földteke, másik végén a holdgömb; sárgás-veres -similorból készült. E kettő között fekszem én: így ni! - -S megmutatta, hogy miként fekszik, a széles kereveten. - -– Tehát érted? Én horizontális helyzetben vagyok. A haránt dülő tükör -aztán az alsó üvegen át megvilágított alakomat a szinpad tükörlapjára -vetve, ott függélyes állásban tünik föl az alakom. - -– Értem már. - -– A bajadér így van átvetve rajtam; – látod? Semmi sem köti hozzám. A -lábammal ellököm magamtól a földtekét, mint a hogy most téged -eltaszítalak s azzal alám csúszik a tükörlap. A szinpadon úgy tetszik, -hogy repülök fölfelé. A hajamba van tűzve egy csillag. Ez egy remek -gyémánt-utánzat, melyre villanysugárt irányoznak fölülről. Akarod látni? - -– Majd később. - -– Hogy bebizonyítsam, miszerint semmi vonzereje sincs rám többé a -földnek, fölszórom a hajamat a fejem fölé s úgy marad. Látod? Így, a -hogy most van. A tükörlapon nyugszik. A szinpadon azt látják, hogy -fölfelé száll. No, de ne máshová figyelj, hanem a hajamra! - -Pedig ez azt szerette volna kérdezni, hogy hát az alme-öv? – Magnéta -gondolatolvasó volt. - -– Hát hisz azt könnyen megértheted azzal a csepp észszel is, hogy az -alme-öv sem jöhet rendetlenségbe rajtam, miután az is fekten nyugszik, -hozzám tapadva, mint ez a klámisz. Aztán kezd előtünni a hold. A hálót -képezi egy kerek mélyedés a tükör üveglapján. Mikor a csillagot letépem -a fejemről, az belegurul ebbe a körbarázdába s attól kereng aztán a hold -körül, mint egy égi drabant. Erre aztán a Magnéta, a földanya sírásától -megszontyolítva, megfordul az égen, hanyattfekve a felhőn (most te vagy -a felhő) s aztán fejjel lefelé ereszkedik; az alme-öv még sem csúszhatik -le róla. Már most érted, ugy-e? - -Mindent értett. - -– Mikor a szalagos alme-övet viseli a Magnéta, olyankor egy nagy fujtató -géppel lebegtetik a szalagokat; az tünteti úgy föl, mintha a hold -vonzaná magához a selyempántlikákat. - -– De hát az az Iván herczeggel megesett előadás hogy ment végbe? Mikor -az tiszta meglepetés volt. - -– Nálunk nincsenek meglepetések. Házunk el van látva Dionis-fülekkel. -Azokat most telefonnak híják. Megbizottaim folyvást ott ülnek a -hallgatózó gép előtt. Az afféle vakmerő beugrásokra pedig teljesen be -van rendezve a szinpadunk. Majd odavezetlek és megmutatom neked a -stratagémánkat. Azt már gondolhatod, hogy az a félbolond, a ki a -szinpadi korláton átugrik. - -– A villanyos hidon? - -– Nincs ott semmiféle villanyos hid; ezt csak az impresario hiteti el a -gyöngébb szívűek távoltartására. No, hát az, a ki a szinpadra beugrik, -azzal a szándékkal, hogy majd az én szalagos övemet megkapja: ott semmit -sem kap, mint a tükörképemet, a mit az optikai csalódás egész közel visz -hozzá, hanem a helyett lezuhan oda a földszintre, a hol én valósággal -vagyok. Én ugyanabból a tükörből meglátom az ő ugrását s abban a -perczben gömbölyűre összekuporodva, a hold udvarába gurítom magamat s a -hold mögött leugrom az üveglapról. - -– Az impresario improvisal a holdba esett Magnétáról. - -– Az ilyen malapropókra nekünk el kell készülve lennünk. Mert az a -vakmerő, a ki ezt a salto-mortalet koczkáztatja, négy méternyi magasból -lebukfenczezve, kezét, lábát, nyakát törheti s abban az esetben rajtunk -ront a rendőrség, vizsgálatot tartanak s az egész bűvészi rejtélyünket -apróra kikutatják s azzal tönkre vagyunk téve. Nekünk e végett, -elővigyázatból, egy sajátszerű gépezetünk van beállítva. Az egész -proscenium mentében elvonuló nagy hombár, mely vékony Davy-lámpaféle -sodronyból s azon belül asbest-szövetből készült. Ez pedig szinültig van -töltve pehelylyel. A vakmerő, a ki beugrott, nem törheti össze magát, -hanem az megtörténhetik vele, hogy belefullad a tolltengerbe. – Ezért -kell nekem gyorsan utána ugranom s kirántanom a pehely közül a levegőre. -Az akkor se élő, se halott; nem lát, nem hall; nem tudja, mi történik -vele. De ennek a gépfurfangnak még egyéb föladata is van. Alatta egy -gázmotor van, mely abban a perczben, a mint én a csavart elfordítom, a -föllobbanó gáz erejével fölhajítja az egész hombárt a szinpad -rámázatáig. A Davy-sodronyháló és az asbest-szövet megóvja, hogy a láng -meggyujtsa a pehely-halmazt, de keresztül bocsátja az erős légnyomást, -úgy, hogy a pehelytömeg egyszerre elborítja a nézőtért, mint egy -hólavina. Ebben a zürzavarban én kiczipelem az emberemet nyalábra fogva -s odaültetem az elhagyott zártszékre; azzal magam eltünök a szinfal -mögött. A merénylő, mire magához tér, azt látja, hogy hóemberré -változott. - -Fedor kaczagott. - -– Szegény Iván herczeg! Pelyhek között volt veled, meg is ölelgetted, -még sincs megelégedve. - - - - -XIX. - -Úgy néztek egymás szemébe, mint mikor a fekete panthera összetalálkozik -a bozótban a korallkigyóval. A hüllő gyönyörű egy állat; pikkelyes bőre -fekete és vérpiros karikákkal pompázik; a fekete panthera is legszebb a -macskák között és legvakmerőbb. De a korallkigyónak méregfoga van! - -Magnéta odasimult Fedorhoz s azt kérdé tőle suttogva: - -– Akarsz-e velem odajönni a gépterembe?… Hogy meglásd szemeiddel, a mit -most előtted elbeszéltem?… A Magnétát, mikor igaz?… - -– Csakugyan el akarod venni a fejemet? - -Magnéta gondolatolvasó volt. - -Kitalálta, hogy a deli legény fél. - -Csendesen lehúzta az ujjáról azt a gyűrűt, a minek rejtett fulánkjával -meg lehet ölni egy embert s áttolta azt Fedor kis ujjára. - -Most már nincs a korallkigyónak méregfoga. - -– Akarsz a varázsműhelyembe jönni velem? - -Egy alacsony szőnyegajtó vezetett Magnéta szobájából a szinpad alatti -gépterembe. Annak minden más kijárása zárva volt, ha az előadások -szüneteltek; ablaka nem volt sehol; villanyfény világított benne. - - - - -XX. - -E naptól kezdve Magnéta nem fogadta el többé Demeter virágcsokrát. Nem -is bocsátá maga elé Alexejt, a ki azt hozta. - -Kiadta a rendeletet Iván úrnak, hogy minden látogatót utasítson el. -Senki számára sincs itthon. – Boldog volt… - -Később Demeternek a névjegyét hozta be Iván úr Magnétához. - -Nem fogadta el a látogatását. - -Másnap, harmadnap újra kisérletet tőn Demeter – sikertelenül. - -Akkor aztán levelet irt Magnétának. - -Azt mégis megszánta, fölbontotta. Ez volt benne: - -«A Jehova Istenre kérem önt, bocsásson maga elé. Üdvösség vagy -elkárhozás a kérdés. – Menny vagy pokol forog a koczkán!» - -Milyen bolond! - -A levél elébb ezekkel a szavakkal kezdődött: - -«A szentháromság Istenre kérem önt…» - -A levéliró észrevette tévedését, kitörülte a szentháromságot s Jehovát -irt helyébe. Tökéletesen meg kellett bolondulva lennie. Keresztül húzni -tintával a szentháromság nevét! - -Magnéta eltépte a levelet. - -Menny vagy pokol? - -Tudta ő már jól, hogy mi az a mennyország? - -Fedornál volt az a kis aranyozott kulcs, mely a szobája rejtakajtaját -fölnyitá, a hova a gépház csigalépcsőjén lehetett eljutni. - -Jött az várva és váratlanul. - -A napnak minden szakában eljött. - -Künn a komorna szobájában a cselédek összedugták a fejüket s azon -tanakodtak, hogy mivel él a Magnéta? Minden étel érintetlenül kerül ki -az asztaláról, talán éhséggel akarja magát elölni, szinpada bukása -fölötti bánatában. - -Magnéta kihallgatta a telefonon a beszédjüket s nagyokat nevetett rajta. - -Azt mondta a komornának: «aludni akarok», aztán bezárkózott. - -A rejtekajtóban nyikorgott a kulcs: jött a tündértárs. Hozott magával -egy kis kézitáskát, abban volt mindenféle körömfaladék; boros palaczk. -Volt lakoma és játék. Hogyan eteti a galamb a fiát? Ivott már bort is -Magnéta. Megtanulta, hogy mogyorót kell enni a borivás után, akkor az -nem árt meg. Sok mogyorót megettek. - -Oh még sok egyebet is megtanult. Ennek a bűvészetnek a titkai -kifogyhatatlanok. Az okos emberek azt nem tanulhatják meg; bolondnak -kell lenni elébb, hogy az ember rátaláljon. - -Ezekkel a titkokkal a klasszikus istenségeket is le lehetett csalogatni -az égből. - -Egy valódi igaz van a világtörténetben: az a mythologia. - -S a ki ezt egyszer fölfedezte, mind azt hiszi, hogy ő az első, a ki erre -rátalált. - -Pedig már az első emberpár is rátalált. - -Ki vezette rá? A kigyó? - -Azóta kétezer millióra fölszaporodtunk. De átkozott sok kigyónak kell -lenni már a világon. - -Mindnyájan rátalálunk egyszer a paradicsomra – s mindnyájunkat -kikergetnek egyszer belőle. – Kit később, kit hamarább. - -Bolond az, a ki ezt meg nem gondolja! - -De még nagyobb bolond, a ki meggondolja. - - - - -XXI. - -A Magnéta éhes volt már. - -A trattoriából fölhozott ebédjét fitymálta, visszaküdte. A szakács -kétségbe volt esve, nem tudta, mit kellene a tündér számára kitalálnia? - -Mit hát? Szalvonádlit, szalámit, mortadellát, meg rozskenyeret! - -Arra éhes! - -Alig várja, hogy hozzák. - -Türelmetlenül jár alá s föl a szobájában. - -Le-leveti magát a kerevetre s idegesen hentereg, mint a játszó macska. - -Milyen soká jön ma! - -Ezért meg fogják tépázni, fölpofozni és összeharapdálni – a gazembert! - -Éhezni hagyni egy istennőt! - -És szomjazni! – És… - -No de nesz közelít; a rejtekajtóban fordul a kulcs. - -Magnéta duzzogó helyzetben készül őt fogadni. Háttal fordul az ajtónak s -az ablakfüggönynyel takarja el magát. - -A míg aztán megszólítják: - -«Istennőm!» - -Ez a hang! Fölijed rá. - -Prokopin úr áll előtte. - -A lélekzete elfullad. Alig bir szót kiejteni. - -– Hogy jött ön ide be? - -– Ennek a kulcsnak a segélyével. - -S fölmutatja a baziliszkfogantyus kulcsot. - -– Hogy jutott ön ehhez a kulcshoz? kérdi Magnéta elképedve. - -– Megvettem. Épen úgy, mint a hogy megvettem ezt a tőrt, ezt a hajtűt, -meg ezt a gyűrűt. - -S egyenkint fölmutogatja Magnétának a veszedelmes gyilkos tárgyakat, a -miket ő szerelmesének elajándékozott. - -Magnéta sápadtan, kerekre nyílt szemekkel bámul a nábobra. Ezentúl egy -szót sem fog szólani. A gazdag úr felelhet neki el nem mondott -kérdésekre, miket tekintetéből kitalálni vél. - -– Hát bizony, istennőm, mindent meg lehet venni a világon, csak az ember -az árát találja el. Én ezt mind kincsek árán vettem meg; – épen úgy, -mint ezt a fényképet, mely önt, mint az istennők legszebbikét mutatja -föl olympi kecseinek egész pazar pompájában. - -… Még azt is. - -Prokopin úr azt várta, hogy Magnéta erre föl fog sikoltani, hogy dühbe -jön; convulsiókba esik. - -Meg sem mozdult. Arczát nem lobogtatta át a szégyen pírja. Fehér volt -az. – Nem. – Zöld, mint egy halotté. Csak a szeme mondta, hogy él. Alig -lélekzett. - -Prokopin úr eldugta a kabátja belső zsebébe drágán vásárolt kincseit s a -másik zsebéből kihúzott egy hajlós táblájú könyvecskét. - -– Hát, drága tündérnőm, most elmondom önnek, hogy miért jöttem ide. – Ön -elhagyta az eget; leszállt a földre, vissza nem is mehet, itt kell -maradnia. Ez nagyon jól van. – Én megengedem önnek, hogy engem -ruináljon. Átadom önnek ezt a checkes könyvet; számlálja meg, hány -millió van benne. Én nem tudom. Ez az öné. Elverheti ön tetszése -szerint, pompára, fényüzésre, őrjöngő mulatságra; tehet vele jótékony -alapítványokat, szétoszthatja szegények közt; vagy kamatoztathatja s -élhet a jövedékéből úriasszony módra; én nem kívánok egyebet, mint hogy -fogadjon el leghűségesebb rabszolgájának. - -Magnéta nem szólt, nem mozdult. - -Ismét csak Prokopin úrnak kellett egy nem tett kérdésre felelni. - -– Én ezzel nem leszek ám azért tönkre téve. Nekem vannak óriási -terjedelmű gabonatermő birtokaim; gazdag aranybányáim az Uralban, -grafitbányáim. Elpusztíthatlan vagyonom van. Aztán vannak jóbarátaim a -kormánynál. Ha elbuknám, fölfelé tudnék esni. - -Így szólt a Sátán arról a magas hegyről. Az a másik már leborult előtte, -hogy imádja. - -A Magnéta szobor maradt. - -Kis vártatva Prokopin úr ismét megszólalt, most azután megmutatta a -magas hegynek a másik oldalát; hát ott mi van? Prokopin úr tökéletesebb -ember volt, mint Sátán, mert ő a magas hegyről a Golgothát is -megmutatta. - -– Ha pedig ön visszautasítja ezt az én lovagias ajánlatomat, akkor a ma -esteli bűvészelőadáson «ez a kép» fog közlátványra megjelenni; s azzal -mindenféle ég be lesz ön előtt zárva. - -Magnéta a halált érzé szivében. - -Prokopin úr elbízta magát föltétlen hatalmában. - -– Önnek tetszésére van bízva, hogy válaszszon a kettő közül, madame. - -Erre fölrezzent a Magnéta, odalépett a villanycsengetyűhöz, megnyomta a -gombot. – Iván úr belépett; közelben volt. - -Magnéta odamutatott parancsoló kézzel a nábobra. - -– Iván úr! Ha ez a paraszt még egyszer beteszi ide a lábát, dobja ön le -a grádicson!… - -– Akár mindjárt azon kezdjem!… - - - - -XXII. - -Mikor Magnéta magára maradt, végig vágta magát arczczal a szőnyegre. -Szép, hosszú haja a fején túl omlott. - -Zokogott hosszan, keservesen. - -A bukott angyal… - -Milyen magasról esett le! A paradicsomból. A szív paradicsomából. - -Vége mindennek. - -Művészetnek, ábrándnak, boldogságnak. - -Megcsalták, elárulták, eladták… - -Mikor aztán jól kisírta magát, fölczihelődött, a haját összebogozta, -fölállt. - -Akkor aztán a két öklével fenyegetőzött az ég felé. - -Olyan volt, mint egy boszúállásra felgyürkőzött sorsnemtő. - -Odament az iróasztalhoz, kezébe vette a lúdtollat. - -Milyen gyönyör! Azt tudni, hogy ebben a csöpp tintában tartjuk annak az -életét, a kit szeretünk! - -Az a csöpp tinta az utolsó gondolatjegyig ki lett irva. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -XXIII. - -A Borodinszky-szinházban búcsú-előadás volt hirdetve. - -A belépti jegyeket csak agiotage mellett lehetett kapni fölliczitált -áron. - -A gömbölyű asztal habituéi között már előre el volt terjedve a nesze, -hogy ez az utolsó előadás valami rendkívüli sensatiós látványt fog -nyújtani, mely okot ád a szemfüles rendőrségnek is a további előadások -betiltására. Prokopin úr engedé ezt sejtetni. - -Az előadás ment a maga szokott vágásában. Az előkelő nézők már tartották -készen az Uppmann-szivart, mely a levágott fő szájában ereklyévé válni -prædestináltatott. - -Minden komédia ment rendén odáig, a hol a bohóczok a szép delnők -fényképeit vettetik a laterna magikával a felhőre. A faodúban rejtőző -Fedorra volt bízva gondoskodni e tárgyban a változatosságról. Minden -napra került valami meglepetés, valami újdonság. Tegnap Lurline -kisasszony volt a versengés pályadíja: a víz alatt lakomázó sellő. Fedor -a testvéreinek sem mondta meg előre, hogy mi lesz ma a napi renden? - -Egyszer aztán jött a meglepetés. - -A bűvlámpa szivárvány-udvarából elővillant – a Magnéta. - -Az alme-öv nélkül. - -A hogy a tengertajtékból előtámadt Aphrodite! - -Csak a Venus-öv volt a derekán. Egy két ujjnyi széles rószaszín -selyemszalag. Semmi más. - -«Ah! Ah!» hangzott minden ajkról a nézőseregben. Mintha száz csók -hangzanék egyszerre, száz kéjéhes ajknak a czuppanása. - -Ez már igazi meglepetés. - -Olympi látvány. - -Csak egy dühös ordítás hangzott a fölpezsdült luxuries -tetszés-czuppogásain keresztül. A Demeter ordítása. - -Neki is meglepetés volt ez! - -Látni a bálványozott alakot, a kit ő magáévá akart tenni, a kinek kezét -ajánlotta föl, profanálva, leleplezve szájtátó faunok és egipánok -kecskelábú csordája előtt! - -Ordított, mint egy behemóth. - -Szitkozódott – oroszul. Olyan hatalmas idioma az orosz a fenyegetőzésre! -Ököllel ütötte fejbe a másik bohóczot. Az meghunyászkodva húzta a válla -közé a fejét, mutatva, hogy ő nem tud semmiről. A lábával rugdalta a -fatörzset. - -A közönség tapsolt. - -Drasztikus jelenet volt. A szavakat nem értették, a miket a bohócz -kiabált, a festett maszk eltakart minden indulatkifejezést az arczon; -annak vigyorognia kellett; csak a tomboló toporzékolás, a dühös -hadonázás volt érthető, furcsa ellentétben a nevető arczczal. - -Ki gondolhatná azt, hogy a bohócznak is van szíve? - -Az egyik bohócz ugyan a szívét is meg hagyta vásárolni, mert hát okos -ember volt, de ez a másik bohócz igazán bolond volt, a ki valóban -szerelmes volt a tündérnőjébe, a ki azt a világ minden drága kincseért -el nem adta volna másnak, ha az övé lett volna. - -Az ifjabb Borodinszky összetett kézzel könyörgött a bátyjának, letérdelt -előtte, szívéhez szorongatta a kezét. Mind a ketten kiestek a -szerepükből. A közönség tapsolt; azt hitte, hogy most valami improvisált -parodiát producálnak: Othello és Jágó közti jelenet parodiáját. - -– Épen úgy játszik, mint Ira Aldridge. Mondá Prokopin úr a -szomszédjának, Sonnenfeger lovagnak. - -– Csakhogy annak fekete volt az arcza. - -– Nem az! Othelloban az is fehérre volt festve. - -Végre az öcsnek sikerült rábirni a bátyát, hogy folytassák a -bűvelőadást. Elkezdtek kártyázni. - -Folyott a cseh párbeszéd a kártyázók között, de közbe dörmögött -Demeternek egy-egy mérges mordulása – oroszul. Bizonyosan az üregben -elbujt Fedornak szólt oda: «tüntesd el azt a képet onnan!» - -(Nem lehetett. Ez volt az ára a Judás-csóknak: vagy az igazi tündér -viszoncsókja, vagy a Golgotha! Ezért fizetik a félmilliót.) - -A Magnétának (a tündér-szűznek!) ott kell lebegni – ilyen alakban – a -fölfaló szemek előtt. Ez a keresztrefeszítés! - -A mutatvány tovább folyt. - -A fejlevágás is végbement – minden baj nélkül. Pedig ezuttal ugyan -reszketett a keze Demeternek. - -A gépfej megtette a magáét. El lett helyezve az arany tálra, leborítva a -mesterséges kendővel. - -Demeter megtöltötte a poharát a megfúrt fatörzs veres borából s aztán a -proscenium szélére lépett, szerep szerint áldomást mondani a lebegő -tündérre. - -De mielőtt az áldomást elköszönthette volna, valami közbe jött, a mi -megzavarta az előadást. - -(A habitüéknak protekcziós kulcsuk volt a prosceniumajtóhoz, a melylyel -bejárhattak időközben.) - -Iván úr jött be a nézőtérre, s egy levelet tartva a kezében magasra, -erőszakosan keresztül törte magát a közönségen. - -«Egy levél Magnétától Demeter úrnak! Igen sürgős!» - -S fölnyujtotta a levelet a szinpadra Demeternek. - -A bohócz letette a kezéből a poharat, hogy balkezével a levelet -elfogadhassa. Jobbjában volt a pallos. - -A levél le sem volt ragasztva; nyitott borítékban hozták. - -A tartalma nem volt irás, hanem nyomtatvány. - -A világváros legolvasottabb lapjának, a «Tagblatt»-nak holnap reggeli -tárczája volt benne – kefelevonatban. - -Ez volt a czíme: - -«A Borodinszky-szinpad beszélő levágott fejének titka.» - -S abban elejétől végig érdekes részletezéssel leirva mindaz, a mit Fedor -Magnétának elmondott. Az egész mechanikus bohózat. - -A nyomtatvány alá veres plajbászszal odairva: «revanche! Magnéta!» - -Demeter kifestett arczának nem lehetett elsápadni. - -El van árulva a titok, mely bűvészetének nimbusát képezte! - -Kihirdetve az egész városnak, hogy miből áll az egész szemfényvesztés! - -A csodaemberek közönséges csepüfaló komédiások! - -Holnap olvasni fogja egy világváros… napok mulva a kerek föld minden -közönsége. - -Magnéta elől el van zárva az ég, de a Borodinszkyak előtt be van -deszkázva a világ! - -A takarókendő alatt megszólal a fő: - -«Demeter!» - -«Ahó! Itt vagy?» kiáltja Demeter. Fogcsikorgatása hallik. - -Most jön a szivarozási jelenet. - -A gazdag protektor, Prokopin úr, föláll a zsöllyéből s oda kinálja a -drága szivarját Demeternek. - -«Tessék ez az Uppman.» - -Demeter, a helyett, hogy elvette volna, odamondott a nábobnak egy szót -oroszul. - -Az valami nagy gorombaság lehetett, mert Prokopin úr ijedten ült vissza -a helyére. - -Aztán nem is gyujtott szivarra Demeter. - -Hanem odament a beszélő főhöz azzal a nyomtatványnyal a kezében. - -Levette róla a kendőt; lábával megnyomta a torokszorító gépnek a -pedálját. - -Akkor aztán odatartá az aranytálon nyugvó fej elé azt a nyomtatott -czikket. - -«Olvasd!» - -Fedornak a fejét fogvatartá a garott. - -A szemei kidülledtek. Nagyon is természetes volt. - -A fogai összeverődtek; nehéz hörgése hallatszott. - -Demeter várt, a míg Fedor elolvashatja az áruló tárczaczikket. Azzal egy -csapással leüté a fejét a pallosával. - -Aztán üstökénél fogva fölemelé magasra a levágott főt; ezuttal az igazi -főt. - -«Most beszéld már ki a titkainkat!» - - - - - - -TÉGY JÓT - -REGÉNY - - - - -ELSŐ RÉSZ. - - -I. - -Két úr találkozik össze a szőnyeggel bevont főlépcsőn. Mind a kettő -fölfelé tart. Az egyiken sealskin prémgalléros téli kabát van; a másikon -rövid, bársonygalléros felöltő: az sincs begombolva, alatta fekete -frakk, sárga szegfüvel a gomblyukában; fehér kravátli a nyakán. - -Az elébb jövő lassú járású úri ember, a ki időt enged magának, mikor -lépcsőn megy fölfelé; az utóbb jövő fiatal athleta-alak, ez hármasával -szöki át a lépcsőket, megelőzve a másik urat. - -– Szolgája Perukker úr! - -– Alászszolgája Dobokay úr! - -A daliás úr az első emeleti ajtónál megáll, melyen fényes pakfong táblán -olvasható e név: «Meritoris Zeno» s ott becsenget. Sokáig jönnek az -ajtót kinyitni. Az alatt a másik úr is megérkezik, az is ott áll meg. - -– Ah! ön is ide igyekezik? - -– Tetszett már csengetni? - -– Az inasok bizonyosan most vacsorálnak. Estély előtt a cselédséget meg -szokás étkeztetni. - -– Hát ma itt estély lesz? - -– Utolsó az évadban. Sokat igérő programmal. Hát ön nem arra jött? - -– Nem. Engem az úr hítt meg sürgetős üzleti ügyben. - -– Tehát nem is akarja az asszonyságnak bemutattatni magát? - -– Ezúttal czélomon kívül esik. - -– Kár. Igen jól mulatna. - -Ez alatt kinyitották az ajtót. Az inason látszott, hogy most kapkodta -fel a liberiáját. Két másik szolgálattevő lélek épen nagy negligéeben -iparkodott jelmezét előkeresni valami szekrényből. - -– Méltóztassék! kinálta a kurta felöltős a sealskingallérost az -elsőbbséggel. - -– Kérem, uram, kinálkozék az vissza. - -– No, no. Aetas præcedit. (A koré az elsőbbség). - -– Hány éves ön? - -– Harminczkilencz. - -– Én meg harmincznyolcz. - -– Akkor ön csókol nekem kezet s nevezhet urambátyámnak. - -Az előszobában az inas le akarta segíteni az urakról a felső -kabátjaikat. - -– Hagyja Jean, monda Dobokay úr; tele a kabátom zsebe irásokkal, a mik -velem akarnak jönni. - -– De csak nem akar ön felső kabátban tánczolni? jegyzé meg Perukker úr. - -– Dehogy. A meghívó tíz órára szól: én még visszamegyek a szinházba; a -negyedik felvonás pompás skandalumon végződik: azt élvezni akarom. Még -most csak kilencz óra. Valamit hoztam, a mi az estély programmjához -tartozik: ettől akarom a gályámat – hogy is mondják csak a hajósok? -«löschen» – kitörülni. Tizenegyre untig elég lesz teljes díszben -megjelenni. - -Ekkor aztán Perukker úrnak akarta az inas lehúzni a kabátját. - -– Csak hagyja rajtam. A salonban még nincs befűtve a kandalló, a gáz sem -ég; tudom a szokást; – most is influenzás vagyok. Nem maradok soká. - -S azzal mind a ketten magukkal vitték az utczai toilettejüket a terembe, -a hol csakugyan akkor iparkodott egy szolgálattevő honpolgár a -kandallóban alágyújtani, míg a másik a gázkandeláber fellobbantásával -mesterkedett. A salonban sötét volt még és hideg. - -A harmadik inas pedig várt a rendelkezésre a két úr háta mögött. - -Dobokay úr átadta neki a névjegyét, hogy vigye a nagyságos asszonyhoz. -Perukker úr azt kérdezte, hogy itthon van-e a nagyságos úr? Megértve, -hogy nincs itthon, azt mondá, hogy várni fog rá öt perczig: annak -okvetlenül haza kell jönni a kitűzött időre. - -Mikor aztán a három inas eltávozott a teremből, azt mondá Dobokay úr -Perukker úrnak: - -– Vallja meg Perukker úr, hogy ön is azért nem tette le a prémes -kabátját, mert tele van a zsebe érdekes iratokkal? - -Perukker úr felnézett a csillárra. - -– Ügyvéd úr hozzá szokott a titkok kiderítéséhez. - -– Bankár úr pedig a titkok megőrzéséhez. - -Ezen aztán mind a ketten nevettek egy kicsit. - -– Mondja csak Dobokay úr, három inast tartanak Meritorisék? kérdé -Perukker úr. - -– Dehogy tartanak. Csak ez a kék az ő inasuk, a ki az ajtót nyitotta -előttünk; a sárga a Vigárdyék inasa, a kit estélyeken kölcsön kérnek; a -harmadik pedig a Dobos pinczérje. Minthogy a házi szakácsné csak meleg -ételeket tud készíteni, a kocsonyákat, halakat a restaurateur -szolgáltatja s egyúttal pinczért is küld hozzá inas-livréeben. - -– Nekem úgy tetszik, mintha ezeket a nagy japáni vázákat is láttam volna -már valahol, azt hiszem, Vigárdyéknál. - -– Haneha azoknak az ikertestvérei voltak. Egyébiránt ez bevett szokás. -Inast, ezüstöt, porczellánt estélyekre kikölcsönözni. Ezt még a mágnások -is megteszik. S Meritorisék és Vigárdyék úgy szólván egy családot -képeznek. Hony soit, qui mal y pense. - -– S fényes programmja lesz a mai estélynek? - -– Sőt exorbitáns. Egy Párisból jött hegedűművész fog Sarasatet mimelni. -A nem annyira szép, mint köpczös királyi tanácsosné feledteti el velünk -Pattit. A pièce de résistance-ot pedig képezni fogja egy szellemdús -causerie, a mit a házi asszony irt s maga fog felolvasni. - -– Ah! Hát a háziasszony Schöngeist? - -– Magyarul «deliszellem». Az bizony. Fényes tehetség. Kár, hogy -romantikus hangulatú. - -– Hát a házi úr miféle instrumentumon fog remekelni? - -– Oh, az csak a börzén kottáz és nótáz. - -Dobokay úr nagyot nevetett a saját szójátékának. - -Perukker úr pedig nemcsak hogy nem nevetett rajta, sőt azt a kritikát -mondta rá, hogy: - -– Pedig aligha jobban nem tenné, ha a klavir mellett gyakorolná a -«kotiren» és «notiren» mesterségét. - -A Jean visszajött, jelentve, hogy a nagyságos asszony most fejezi be a -toilettejét s nehány percz múlva átjön az elfogadó-terembe. - -– No akkor én elhordom magam innen! monda Perukker úr; nem várom tovább -a nagyságos urat. Majd megtalálom a Steingasznernél. Jó mulatást. - -– Nem tetszik itthagyni a névjegyét a nagyságos úr számára? kérdezte az -etiquettetudó Jean. - -Perukker úr egyet gondolkozott, aztán olyan mozdulatot tett a kezével, -mint a jegyszedő az alagútnál, mikor azt mondja a kocsisnak, hogy -«tovább». - -Az inas kikisérte az előszoba-ajtóig. - -Dobokay Alasztor egyedül maradt a salonban, ideje volt magát a tükörből -megnézni. - -Bizony volt neki mit nézni magán. Ez a tökéletes athletai termet, a min -megfeszül minden öltöny: domború mellkas, erős nyak, jól modellált fej, -széles koponyával, gothikus homlokkal; a haj egész kurtára lenyirva, az -arcz simára borotválva, kivéve a fülkanyarító félholdakat, s a jól -kifent bajuszt, mely teljesen érvényre engedi juttatni a széles, húsos -szájat, a melybe szerelmes minden asszony s a melytől fél minden ember. -Csak a szemöldei képeznek némi rendetlenséget: az egyik lejebb húzódik, -mint a másik s ezzel még neveli annak a zöld szemnek szatirás -kifejezését. Ezeket a szúró szemeket, ezt a marni tudó szájat hajh de -sokszor megbámulják a törvényszék sorompói előtt, a hol az ellenfelét -(gyakran a királyi ügyészt) egész a vivisectióig megkínozza. A -boudoirokban még kegyetlenebb. Jaj annak, a kinek udvarol. S aztán -mentül jobban fáj, annál jobban esik. A kapott seb éhes. - -Alasztor miatt rágalmaztatni is dicsekedés. Alasztor által rágalmaztatni -pedig épen apotheosis. - -No de eleget beszélt már a tükör. A salon oldalszárnyajtaja szétnyilik: -belép az úrnő. - - -II. - -Meritoris Zeno neje, Camilla, alakjában, arczában egész leányos -megjelenés. Senki sem mondaná, hogy már egy tizenkét esztendőt meghaladt -leánya van. Termete azzal a karcsúsággal bír, a mit nem a vállfűző -kényszerít rá: az öltöny csak kifejezi a szép idomokat, de nem -szabályozza; a váll, a nyak, a félig födetlen kebel enged az egészre -divinálni. Az arcz kifejezése még inkább növeli a csalódást: a halvány, -de könnyen elpiruló arczszín, a finom metszésű ajkak, korallpiros -színükkel, a rózsaszín, lüktető orrczimpák, a tiszta, keskeny homlok, -melyet félig levágott hajtincsek nem takarnak, a vékony, egyenes -szemöldök, mind közös egyetértéssel vallják, hogy itt egy gyermeteg, -világtudatlan lélek lakik; segít nekik az a hosszú szempilla is, mely -félig lezártan szinte hogy árnyékot vet az arczra. – Hanem aztán mikor -ezek a szempillák magasra felnyilnak s kivillan alóluk az a két sárga -szem, mely olyan, mint a topáz, meg mint a tigris szeme, a mélyében ég -valami láng: attól egyszerre zavarba jön a rá néző, mint a ki kelepczébe -jutott; mert mikor a szem kérdez, akkor arra a szemnek kell megfelelni, -s ezt a beszédet olyan kevés ember tanulta meg. S a sárga szemekhez -kőszénfekete a haja. - -Alasztor a belépő hölgy elé siet. Az kezet nyújt neki. A kezét -megcsókolják. - -– Bocsánat, hogy kaczagányostul jövök be: a dugárúmat rejtve kellett -becsempésznem. - -Azzal a felső öltönye zsebéből kihúz egy paksamétát. - -– Elolvasta? kérdi a hölgy. - -– Kétszer is. Először az elejétől a végeig; aztán meg a végétől az -elejéig. - -A hölgynek az ajka és a keze remegett, a szempillái vertek, mikor a -kéziratot átvette. Az ő saját munkája volt az. Ez az átadó pedig egy -irgalmat nem ismerő kritikus, a ki nem professióból, hanem passióból űzi -ezt a szellemi hóhérmesterséget. - -Camilla helyet mutatott neki egy karszékben a kandalló előtt. - -– Nem teszi ön le a felöltőjét? Rá fog melegedni. - -– Nem ismerem a meghűlést. Aztán mindjárt visszamegyek a szinházba. - -– De hátha én sokáig itt tartom? - -– Inkább attól félek, hogy hamar ki fog innen flankolni; mondjuk -puritánul: kipenderíteni. - -– Olyan rossz akar lenni? - -Leültek egymással szemben a kandalló elé, kettőjük között volt egy kis -japáni asztalka. Arra tette le Camilla az irást. - -– Nos? Hát kezdje! - -– Czukorral szokta nagysád az orvosságot bevenni, vagy a nélkül? - -– Czukorral szoktam. - -– No akkor hát előre bocsátom azt, a mi édes. Nagysád teljesen birja az -irodalmi nyelvet: irálya minden kifogáson felül áll. Elbeszélésének a -meséje eredeti, ügyesen bonyolított, fordulatai meglepők, az egész -tarkázva szellemes ötletekkel, sok érzés elpazarolva benne… - -– Hisz ez mind igen kedvező… - -– Ez a czukor; most jön a brom. Hanem… - -– Hanem?… - -– Ez az egész elbeszélés, ennek a tárgya, alakjai, ethikája, mind egy -rég megbukott költői gyáriparnak színehagyott, divatvesztett, -végeladásra került maradványa. Ez abból a hamis romantika-iskolából -való, a min senki sem ir többé; de több az, hogy a mit nem is olvas -senki többé. - -Azok a sárga topáz szemek most nagyot villantak. Bátorkodott -szembeszállni a szigorú kritikussal. - -– Szeretném az indokolást. - -– Hát ha boncztani előadást akar végigélvezni, azzal is szolgálhatok. Az -ön elbeszélésének az alakjai mind olyan ideális emberek, a milyeneket a -mai világban már senki sem ismer. Az ön hősnője képviseli a női erényt. - -– Hát ez nem létezik? - -– Létezik, mint kórtünet, de nem, mint jellemalap: híják -vérszegénységnek s gyógyítják vas- és mirenylabdacsokkal; vagy legjobb -esetben hiánya a csábító alkalomnak; de bizony most már abban a régi -példabeszédben sem hiszünk, a mi a «jól őrzött várról és jól táplált -helyőrségről» beszél. - -– Ön ilyen rossz véleménynyel van a nőkről? - -– Sőt ilyen jóval. Miért volna erény, nem tenni, a mit a természet -parancsol? - -– E szerint ön a szerelemben sem hisz. - -– A szó megvan, s azt nehéz helyettesíteni: épen azért, mert százféle -variansa akad. Az legtöbbször kutyaösztön, érzéki gerjedés, máskor -suggestio, sűrű esetben conventiós megszokás: egy egész osztálynál -alkútárgy és speculatio. Mindannyiszor egészen jogosult thema egy modern -elbeszéléshez. De olyan idealis szerelmesek, a minőket ön ir le, csak a -keresztes hadak korszakában lehettek, no meg Kisfaludy Sándor hősei -idejében: «Szigligetben fogunk élni: Szerelmünkben boldogok». Ma az -úgynevezett szerelemnek reális motivumai vannak. Hát még aztán az a -nemes keblű imádó, a ki lemond! - -– Hát a férfiui lemondás? - -– Bevallása a gerinczsorvadásnak. Félelem a nevetségessé lételtől. - -– És a jótékonyság? - -– Agylágyulás symptomája. Gyakran megvesztegetési kisérlet a sors ellen. - -– De hisz önnek magának is ott áll a neve minden jótékonysági -gyűjtőíven. - -– Az nálam reklám. A legtöbb embernél ugyanez. - -– Hát ön nem hiszi, hogy vannak jó szivű emberek? - -– Jó szív? Hát mi köze a szívnek az emberi indulatok és érzelmek -szabályozásához? A szív egy monoton munkára alkotott gép, a mi absolute -nem érez semmit. Igenis van befolyása az emberi érzelmekre és -kedélyhangulatokra a májnak, az epének és más változó gerjedelmű -életműszereknek, a mik a két nemet megkülönböztetik; de főképen a -gyomornak. Az éhes és a túlterhelt gyomor csinálhat regényt, csinálhat -világtörténetet: de mit csináljon az a szegény ártatlan, izmokból, -erekből és idegszálakból összegubanczolt tömeg, a mi a mézeskalácsosok -mintáját képezi, mikor annak egy pillanatnyi ideje sincs a külső -benyomásokat felfogni s azok ellen reagálni? - -– Jól van. Tehát ne legyen a szívnek semmi köze az elhatározásainkhoz: -de az erős emberi akarat hatalmát csak nem hozza ön kétségbe? - -– Erős akarat! Hisz az meg épen nonsens. Hát akarta az ember azt, hogy -szülessen? Akarta azt, hogy fiu legyen, vagy leány? Akarta, hogy szép -legyen, vagy rút? erős vagy gyönge? Minden az átörökléstől függ. A kinek -az apja vagy nagyapja bolond volt, maga is bolond lesz. A kinek -játékszenvedélye van, a fiának is az lesz. - -– És a talentumok? - -– Azok meg épen az agy idomulásától függnek. Az már tudományosan -megállapított igazság, hogy az agyvelő idegszálainak bonyolódása okozza, -hogy az egyik emberből hegedűművész, a másikból szobrász, a harmadikból -meg financier lesz: a többi marad hétköznapi embernek, cretinnek vagy -gonosztevőnek, s ez teszi tönkre az ön egész ethikai okoskodását, a mi -költői igazságtételben, égi megtorlásban nyilatkozik. Ugyan hogy -büntetne meg egy láthatatlan hatalom valakit azért, mert a szemöldöke -fölötti agykidudorodás a gyilkossági hajlamot fejtette ki nála, a -másikat meg azért, hogy a hátsó agy erős duzzadása a nemi ösztönnek -adott túlnyomó uralmat a gerinczagy fölött. A természet szeszélyei miatt -csak nem lakolhat meg az egyén. - -– E szerint ön a túlvilágban sem hisz? - -– Kedves nagysád! olvasta ön már Flammariont? Akkor tudja, hogy – -hozzávetőleg – mi van ezen a mi világunkon túl? Az egyetlen planéta, a -melyet magunkforma állatoktól lakható földnek ismerünk, a Mars. De az -már eddig is úgy túl van tömve lakosokkal, hogy ott még a földről -átrepülőket is minden jó indulat mellett sem fogadhatják be. Csak a -mohamedánok hisznek még a paradicsomban. De azok is csak a férfiak -számára tartogatják azt. A buddhistánál van lélekvándorlás állatokba. A -többinél nincs túlvilág. A civilisált világ minden tagja fölemelkedett -már arra a tudatra, hogy itt ezen a földön kell kivenni az élvezetekből -annyit, a mennyit lehet. A socialismus nem ismer másvilágra szóló -utalványokat, a mikkel az ascetákat jól lehetett tartani. - -– És így ön nevetségesnek tartja az imádkozást is? és az áhitatos -léleknek Istenhez való ragaszkodását? Annak minden csodajelenségeit? - -– Édes nagysád! Hiszen méltóztatott iskolákat végezni. Tudja, hogy mi a -hang? Rezgéshullám, mely perczenkint 200 méternyire halad. Vegye kezébe -a plajbászt és számítson. Hiszen a mely zsolozsmát Árpád apánk -bejövetelekor a vereczkei szorosnál a táltosok elharsogtattak a nap -mezején lakozó Hadúrhoz, az a természet törvényei szerint most a -millenniumra fog oda megérkezni. - -– Ön istentagadó. - -– Nem. Én csak embertagadó vagyok. Az Isten lételét elismerem, bár -megérteni nem tudom; de az emberek lételét tagadom. Állatok vagyunk! - -– Ez nagyon vigasztalan tudat volna. - -– Nem akarom felerőtetni. Én nem vagyok buddhista missionarius, én csak -jóakaró kritikus vagyok. Önnek a művéről beszélek. Ez a válfaja a -poesisnek leélte magát. Jelenben senki sem kultiválja. Ha ön sikert akar -kivívni – igazán szép tollával – akkor választania kell – két közönség -között. Vagy irjon ön legendákat, csodatörténeteket, meséket a babonás, -histerikus, fanatikus félmívelt osztályok számára: annak is lesz -kelendősége; vagy pedig irjon esendő, önző, élvező emberekről, a -milyenek mindnyájan vagyunk és akarunk lenni. Tündérekben, szentekben -még sokan hisznek, de már becsületes emberekben, jó szivekben, szerető -lelkekben nem hisz senki. S a mi nem kriminalitás, az nem vétek. - -Camilla még nem hátrált meg. - -– Nem a munkám védelmére szólok, hanem az ön világnézete ellen. Én már -vén asszony vagyok, de én még rossz jellemű emberrel nem találkoztam a -világon, se férfiban, se nőben. - -– Vén asszony? Ugyan már micsoda banális fogás az, engem akarni -kényszeríteni bókok mondására. Ön soha sem lesz vén asszony. Ön most is -kis leány. Hanem vén irónő. Ezelőtt negyven esztendővel irhatott volna -ön szép Dorfgeschichteket német parasztokról német Hausfrauk számára. De -most már a parasztokból is kiveszett az idyll (ha ugyan volt valaha) s a -mióta a kisasszonyok nem strickolnak harisnyát, oda a sentimentalismus. - -– Hát a vallás? - -– Vallás? Ez az a kihült planéta, a minek a fénye elmult: csak az -árnyéka maradt meg. Van zelositás, van fanatizmus, más felekezet elleni -gyűlölködés, de a mi a hitelv volna, hogy «szeresd a felebarátodat», meg -az, hogy «az én országom nem e világból való», ezeket nem tartja senki. -A munkást nem lehet többé azzal biztatni, hogy majd a paradicsomban ő -lesz az első, a ki most utolsó. Itt ezen a földön követeli a maga -részét. Nincs már nagyravágyás: csak stréberség; nincs már hazaszeretet: -csak politika; nincs már remény: csak intrika; az antik ideál mind -stereotipozva kapható: eredetije a muzeumban. Dicsőség? Gomblyukban -czinkből. Egy bálvány van, a kit imád mindenki. - -– A pénz? - -– Nem az. Hanem saját maga. - -– Hisz akkor jobb volna nem élni. - -Alasztor elnevette magát. Gyönyörű fehér fogsor villogott elő a bajusza -alól. - -– Ne vegye olyan tragikusan a dolgot, nagysád. Abban a világban, a mit -ön teremt a képzeletében, mindig érdemes élni. Ön boldog, megelégült, -nemes lelkű, azért hasonlónak hiszi a többi egyedeket is. Bátran -felolvashatja ön a munkáját a mai estélyen, mindenki tapsolni fog. El -lesznek ragadtatva. Magasztalói elől nem fog hová menekülhetni. A -jelenlevő újságírók összetett keztyűkkel fogják önt kérni, hogy engedje -át nekik a vasárnapi tárczájuk számára e remekművet s tiszteletdíj -fejében egy értékes szaczúmát fognak önnek küldeni. De próbálná csak -meg, mint egy szegény hivatalnok özvegye, ugyanezzel a művével sorba -látogatni a szerkesztőségeket szerény honorárium igényével: majd -gyönyörködhetnék azokban az elmés észrevételekben, a miket a szerkesztői -mondanivalók szecskaládája szolgáltat a kéziratoknak, melyek vissza nem -adatnak. Ön énekelni is fog, egy szép chansonettet, vendégei tapsolni -fognak utána. De énekelné el csak azt, mint erre a keresetre szorult -igazi énekesnő; majd megtudná, hogy miféle strófát énekelnek folytatásul -ugyanarra a melódiára ugyanazok az uraságok. Eh! Boldog nő nem lehet -irónő. Ahoz a szenvedések iskolája kell. Nagy katasztrófák. No lássa: -most keresztet vetett magára. Irjon legendákat! Nos? Elég volt már a -gorombaságból? - -– Nem! Még én akarok önnek gorombaságokat mondani. Most rajtam a sor. - -– Ah! Ez élvezetes lesz. - -– Nem az emberiségben van a hiba, hanem önben. Ön hirhedett ügyész: hol -védő, hol vádló. Egészen bele élte magát az emberi lélek árnyoldalainak -tanulmányozásába. Valamint egy kórház főorvosa csak betegeket lát maga -körül, így a hires jogász csak vétkeseket, önzőket, csalókat, -tettetőket, hitszegőket. Ön nem ismeri az igazi világot: én ismerem azt! -Én látom a valót. - -– Ön látja a valót? Ezekkel a chryzopraz szemekkel? Hisz ön saját magát -sem ismeri! – De többet mondok: még a saját leányát sem ismeri. - -Camilla megrezzent erre a szóra. - -– A leányomat? Hát mit tudhat ön a leányom felől? Hisz az még gyermek! - -– Tudom. Tizenkét esztendős. Hanem azért mégis több életbölcsesége van, -mint önnek. - -– Honnan veszi ezt az állítást? - -– Hiszen régi barátja vagyok e háznak. Bocsánat a forgalomból kiment -szóért. Régi bejárója. Néha egy baráti ebédnél, meg az után volt -alkalmam a kis Helvilának egy-egy közbevetett mondását feljegyezni. Az -mind olyan okos szó volt; nem az enfant terrible-ek hebehurgya -belekottyanásai, hanem egy józan kritikus szellemnek a megnyilatkozása: -a ki már a dajkájától sem engedett magának hazugságokat mondatni. Ez -soha sem fut el az ember elől, hanem szembe áll s olyan vágásokat ad, -hogy elképedünk bele. Meg ne ijedjen nagysád. Egészen az anyja -lelkületét tükrözi vissza. Csakhogy a tükörkép erősebb az eredetinél. – -Urhölgyeinknél az a szokás, hogy egy szantálfa legyezőre az ismerőikkel -emlékmondásokat iratnak. A kis Helvila is abban a kitüntetésben -részesül, hogy vele is iratnak ilyen legyezői bölcseséget. Azokat aztán -nekem is megmutatják. Egy szép kisasszonynak ezt irta a legyezőjére: -«Nem az boldogít bennünket, a mink van, hanem az, a mit remélünk.» A -szép delnő tőlem kérdezte meg, hogy mit tesz ez; ő nem érti. – De honnan -vesz egy tizenkétesztendős gyermek ilyen gondolatot? - -Camilla arczán látszott a kellemes hangulat. - -– De erősebb mondás az, a mit Vigárdyné legyezőjére irt a kis leány. Azt -tetszik tudni, hogy Amanda ő nagysága teljesen az én világnézeteimet -osztja. Annyira összetalálkozunk az egész életfilozófiánkkal, annyira -rokonok a lelkeink, (ha ugyan van lelkünk), hogy nem szeretnék neki -férje lenni azért a háromemeletes sugárúti házért, a mit kelengyében -kapott. És a mellett alaposan tudós. Professzor lehetne. És azt -érezteti. És gyöngeségei nincsenek. Hát ennek ezt a mondatot irta a -legyezőjére a kis Helvila: «A tengerszemnél, mely semmi élőt nem táplál, -többet ér egy harmatcsepp, melytől egy fűszál föléled.» – De már a szép -Amanda nem kérdezte én tőlem, hogy mi ennek az értelme? Azt mondá: «No -nézd! A galambfióknak fullánkja van!» Kitalálta, hogy ki az a -tengerszem, s ki az a harmatcsepp? - -E perczben észrevette Camilla, hogy egy szőnyegajtó kissé megnyílik: ott -valaki hallgatózik. - -Bosszúságát nem tudta elrejteni. - -Alasztor megsejtette azt s sietett búcsút venni. - -– Még visszasietek a szinházba. Egészen kedvem szerint való darabot -adnak. Az emberek, mint állatok. Igazi állatmutogatás. - -– De visszajön? - -– Nem fogok sietni. A királyi tanácsosné cavatináitól engedek másokat -idvezülni. Mikorra nagysád felolvasására kerül a sorrend, akkorra jelen -leszek. - -– No azzal épen nem vigasztal meg. - -– Becsületemre – ámbár nem hiszek a becsületben – fogadom és megtartom a -fogadásomat mint egy troubadour – ámbár nem hiszek a troubadouroknak, – -hogy egy suttogó szóval sem fogom a nagysád előadását zavarni, s mikor a -vendégnyáj éljenez: keresztül fogja hallani a tetszészsivajon nagysád az -én stentoromat. - -– No csak azt ne tegye, kérem. - -Camilla kezét nyujtá: Alasztor az ajkaihoz emelte a svédkeztyűs kacsót s -aztán a sarkával előre kihátrált az ajtón, ámbár ez a neme a haladásnak -homlokegyest ellenkezik a realizmussal. - - -III. - -Camilla összehúzta a szemöldökeit; egyéb kifejezése a haragnak nem állt -rendelkezésére – ezzel a szelíd arczczal. Sietve ment a félig felnyitott -oldalajtóhoz. Közeledtére az ajtó egészen felnyilt. Haragjának tárgya -ott állt előtte. Egy kis leány. Azaz, hogy egy nagy kis leány. Volt -olyan magas, mint az anyja. Kurta gyermekruhát viselt fehér percailból, -bugygyos kerek fodorral a nyaka körül, a derekán széles kék öv volt, -nagy csattal haliotis csigahéjból; a nyakán egy sor fekete gyöngy -jetteből. - -Semmiben sem hasonlított az anyjához. Az arcza telt és halavány; a szája -nagy, mély gödrökkel a szegletein, a mik mosolygó kifejezést adnak neki; -az orra görög szabású; nagy kék szemei őszintén felnyilva; magas -homloka, felfésült szőke hajjal, mely egyetlen varkocsba fonva hosszan -ereszti alá a végén átkötött kék szalagcsokrot. De még ahoz sem -hasonlít, a mit egy okos leánynak szokás nevezni. Inkább egy kedves kis -bamba, első tekintetre. - -– Te hallgatóztál! szól szigorú tekintettel a mama. - -– Nem én. Tanulmányoztam. Mindig arra intesz, hogy az okos emberek -beszédéből tanuljak, s ez már csak okos ember, a kire rábíztad a munkád -megbirálását. - -– Ez illetlenség. - -– Ugyan ne húzd össze úgy a szemöldöködet! Sehogy sem illik az arczodhoz -a harag. Hát nem szabad énnekem akkor jönnöm az én kis mamámhoz, a mikor -akarok? - -– Jól van no. Kis baba! Hát kell indus fánk? Azért jöttél? - -– Majd ha rákerül a sor. - -– Ah! Camilla csodálkozva rázta meg a fejét, aztán úgy tett, mintha -figyelmen kívül hagyná ezt az impertinentiáját. – Megittad már a -tejedet? - -– A kis cziczámmal megosztva. Az is erős növésben van, korához képest: -félő, hogy angolkórba esik. - -– Akkor mehetsz a szobádba alunni. Tudod, hogy az orvos azt rendelte, -hogy korán le kell feküdnöd. - -– És a svéd gimnastikai gyakorlatot. - -– Azért, hogy görbe ne legyen a hátad. - -– Hiszen ha Ollendorftól meg nem görbült a hátam… - -– No hát mivel akarod az estét tölteni? Kell a contes bleus? - -– Azt szeretném már, ha el tudnám felejteni. - -– A regényeimet pedig nem szabad kilopkodnod. - -– Nem is kellenek. Szeretnék az estélyen itt lenni. - -– No arról szó sincs. - -– Hiszen mindig ott lennék melletted; aztán vigyáznék rád és -figyelmeztetnélek. - -– Te! Én rám? - -– No bizony itt volna az ideje, hogy a kis leányok gardirozzák a -mamáikat. - -– Helvila! Te kezdesz insolens lenni. - -– Hát látod, most is micsoda boutade-okat mondtál ennek a rózsabogárnak! - -– Micsoda rózsabogárnak? - -– Én úgy hivom, mert a rózsabogárnak is az a szokása, hogy a legszebb -rózsakelyheket kirágja és elbűzíti. Én a te helyedben majd mondtam volna -neki valamit. - -– Ugyan mit? - -– Hát semmi esetre sem vitatkoztam volna vele a fölött, hogy milyennek -teremtette a jó Isten a világot, hanem azt mondtam volna neki, hogy «jól -van uram: hát majd legközelebb le fogom irni önt, úgy, a hogy ön -teremtette meg magát». Akkor aztán majd ő sírt volna. - -Camilla alig birta visszafojtani a nevetés-csiklanyt. Nem volt szabad -buzdítani vele ezt a pajkos gyermeket. - -– No majd ráérsz ilyen nagy embereket sírva fakasztani négy esztendő -múlva. - -– Miért négy esztendő múlva? - -– Azért, mert még most gyermek vagy s gyermekleányt nem visznek -felnőttek társaságába. - -– Miért nem? - -– Mert még nincs hozzávaló eszük. - -– Hát szükséges az, hogy a leányoknak a társaságban eszük legyen? Hiszen -ha eszük van, nem kivánkoznak oda. - -– Azt te nem érted. A társaságban olyan tárgyakról beszélnek, a miket te -neked még nem szabad megismerned. - -– Nem volna szabad; de mégis ismerem. Tudom én azt jól, hogy a te -estélyeidet diszítő vendégraj között egy asszonyságot úgy hínak, hogy -madame Delila; egy másikat meg Betszabénak; egy harmadikat úgy hínak, -hogy madame Potifár; s a ki ennek a három illustris hölgynek a viselt -dolgairól még többet is tud feljegyezni, mint a mennyit nekünk kis -leányoknak az iskolában tanítanak a mintaképeikről, azt a te kedves -barátnédat úgy híjják, hogy «Toffi»: a mi származik az «aqua -toffana»-ból. - -– Hallod-e, megijesztesz azzal, a mit beszélsz; igazán megijesztesz. - -– No pedig hát nem akarlak megijeszteni. Te drágalátos, te kedves szép -mama. Jaj de gyönyörű ruhád van! Fordulj meg, hadd lássalak minden -oldalról! Ah be szép ez a jáczint-guirlande az uszályodon! Meg ez a -japáni szalagöv! - -– No de micsoda hizelkedés ez megint? Mért akarsz megvesztegetni? - -A kis leány a tenyereit csapdosta össze, könyörögve egész gyermekmódra: - -– Oh csak azt engedd meg, hogy akkor bejőjek, mikor az a Párisban járt -violinista játszani fog: valahányszor rágondolok, mindig utólér a -szívdobogás. Azt hiszem, hogy az egy kis isten. Az az én Orpheusom! - -– No ez épen elég ok arra, hogy távoltartsalak. - -– Hiszen csak addig vagyok bele szerelmes, a míg nem láttam. Ha látni és -hallani fogom, azt mondom: «maga majom». Nem! Nem! Csak tréfáltam. Nem a -hegedűs az én ábrándom, hanem Beethoven symphoniája. Ezért rajongok. - -– Ha rajongsz érte, magad is el tudod játszani a zongorán. - -– Üm! Magam is! Hisz a mi zenét magam csinálok, azt utálom, gyűlölöm, s -valahányszor végig játszom azt a symphoniát, térden állva kérek -bocsánatot a mester szellemétől, hogy így meggyaláztam. A zongorát is -gyűlölöm. Annál jobb szeretem, ha a fali óra muzsikál. A mi óránk az én -legkedvesebb művészem; csak két darabot tud: az Arditi csókkeringőjét, -meg a Serenadewalzert; de azokat nagy precisióval játszsza. A zongora -egy nagy lelketlen barom. A hegedűnek van egyedül lelke. - -Camilla okosan akarta a kis leányt helyes észjárásra vezetni. - -– Látod kedveském, a leányoknak onnan számítják az életkorát, hogy mikor -vitték őket először társaságba. - -– Jajh, kedves öreg mamácskám, ez egy olyan régi közmondás, hogy ezt már -a gouvernanteomtól is hallottam: tudod, attól az angol misstől, a ki -olyan szép volt; a kit azért küldtél el, mert egyszer rajta kaptad, hogy -az édes papa megcsókolta. - -Camilla az ajkába harapott. - -Szerencsére megszólalt a fali óra: tizet ütött, aztán rákezdte a -csókkeringőt. Erre a nagy leányból egyszerre kis leány lett; elkezdett -együtt trallázni a zenélő géppel és magában walzerezett jobbra-balra -keringve, a szoknyáját széthúzva a két kezével; – egyszerre megállt az -anyja előtt. - -– De hát mi az a csók? Mi van abban? Engem mindennap megcsókol az apa: -de én nem találok abban semmi jót. Hát mi benne a rossz? - -Camilla könyörgésre fogta a dolgot. - -– Kérlek! nagyon szépen kérlek, kedves leánykám: eredj a szobádba -feküdni. – Úgy szólt hozzá, mint egy esedező a zsarnokához. - -S erre a könyörgő szavára az anyjának a daczos kis leány odaomlott a -lábaihoz, átölelte a térdeit és sírva mondá: – Megyek kis anyácskám. Ne -haragudj rám… - -– No hát jer, ölelj meg. - -– Nem töröm össze a jáczintcsokrodat. - -Azzal elfutott az oldalajtón át. - -Camillának nagy szüksége volt a fali tükörhöz sietni, meggyőződni -felőle, hogy nem veresek-e a szemei? - - -IV. - -A villanycsengetyű az előszobában jelezte, hogy vendég érkezett. Az első -vendég. «De hát valakinek csak kell első vendégnek lenni.» (Ez az arany -mondás már czinkbe van öntve.) - -Annyi idő sem telik a külső ajtó meg a belső ajtó nyitása között, a -mennyit egy felső kabát levetése igényel. Érthető. Mivel hogy a vendég -úr nem frakkban jön, hanem mókusszínű paletotban. - -Nem kell őt bemutatni. Ismeri őt minden ember. Ilyen úr nincs több -Budapesten. Azt adomázzák róla, hogy egyszer a redoutebálban egy -nőmaszkot szedett fel, a kivel aztán leültek soupirozni. A hölgyecske -letette az evésnél alkalmatlan álarczot. «No hát uram, már most ön is -tegye le a hamis orrát.» – Dehogy hamis! Ez az egy igaz rajta. Ő az a -híres Kapiczány úr: az ujságiró. - -Első szava a nem illő toilette miatti védekezés. Azt már nem mondhatja, -hogy az ő zsebe is tele van irással: mert az már csunya plágium volna. – -Bocsánat, hogy nem frakkban jelentem meg; de olyan kegyetlen rheuma van -a balkaromban, hogy nem birok öltönyt váltani. - -– Annál szebb öntől, hogy mégis eljött az estélyünkre. - -– Pont tíz óra! Elsőnek érkeztem. De hát valakinek csak kell első -vendégnek lenni. - -– Ez igaz! - -(Dehogy igaz! Azért jött valamennyinél hamarább, hogy felhasználva a -házi asszony védtelen helyzetét, azt meginterwievolja.) - -– Ő nagysága Meritoris úr nincs még idehaza? - -– Még nem jött elő. - -– Bizonyosan a tattersallban van. Most folynak a nevezések, vajjon -milyen nevü lovakkal fog a Captain Blue a tavaszi Handicapban startolni? - -– A férjem kilépett már a társulatból. - -– Nagy kár! Ő volt annak az istállónak a lelke. - -(Colossalis ötlet! Egy egész istállónak a lelke!) Kapiczány úr folytatja -a vallatást. - -– Meritoris úr maga is tartott egykor idomító-istállót. - -– Igen. Mikor még tószegi birtokunkat tartottuk. Sok veszteséggel járt. - -(Ez nem kellemes visszaemlékezés! Más materiához kell kezdeni.) - -– De annál fényesebben fog beütni a málégyűrű;[2] óriási osztalékról -beszélnek. - -– Üzleti ügyekbe nem vagyok beavatva. - -– Most értesültem róla, hogy a sárad-korpaházai vicinalis vasútat is -átvette egy consortium nevezetes nyereménynyel. Nem mondta Meritoris úr? - -– Nem tudom, a férjem érdekelve van-e benne? - -– Fordítsa hasznára nagysád az értesítésemet. Nagysádat jogosan -megilleti egy gyöngy nyakszorító a szép nyereségből. - -– Nem szeretem az ékszereket. - -– No akkor Meritoris úr előnyben van. Számára útban van már a -Takova-rend. Első kútforrásból tudom. - -Újból szól a csengetyű, tárul a szárnyajtó. Ezúttal egy delnő érkezik: -egyedül. – Mindjárt okát fogja adni, hogy miért jött egyedül? - -– Nem vártam az uramra. Az a clubban conferentiázik. Előre siettem -hozzád: szétnézni, hogy jól terített-e fel az inasom? Tudom, hogy te -nagyon el vagy ilyenkor foglalva. Nem is tanulmányod a buffet. Nekem meg -az az elementumom. Csókollak kedvesem. - -Azzal a két szép hölgy olyan közel viszi egymáshoz az ajkait, hogy -csóknak is lehet számítani. - -A beköszöntő szavakból megérthettük, hogy a szép vendégnő Vigárdy -képviselő úr hitvese, Amanda. (Club, conferentia, kölcsön adott inas.) - -Igazán szépségszámba mehet. Mollet termet, erősen kivágott derékkal; -szép nyak, sokat jelentő buste; az arczot nagyon is egészségesen -temperálja némi poudre de serail; a szemei nagyok és kiülők, kár, hogy a -szőke szemöldök nem harmoniáznak velük. A dúsgazdag haj is hasonló -világos szőke, körül a homlokon építészi symmetriával alkotott hajbeli -kacskaringók. (Egy befelé fordított Medusa.) - -Kapiczány úr ebbe is bele akar kötni; de itt már megbukik. A szőke delnő -lehunyorított szempillákkal néz rajta végig: valószínüleg a paletot -miatt. – Drága nagysám. - -A legyezővel félretolják az útból. - -– Nem! Nem! semmi interwiev! Én újságiróval nem állok szóba. Engem ki ne -irjanak. Nem akarok híres lenni. - -Azzal hivatását követve, elsiet az ebédlőbe, a hol az inasok a -lakomaasztal szerkesztésével bajlódnak. - -– Ő nagysága még most nagyon haragos, rebegi Kapiczány úr, malitiosusan -hangsúlyozva a mondat közepére eső két szót. - -A társalgás megint új lökést kap két új vendég érkezése által. Az -egyikről tudjuk, hogy hegedűművész; nem azért, mintha hóna alatt hozná -az instrumentumát: az előre lett küldve; hanem arról, hogy a haja -egészen Sarasate s a gomblyukából apró érdemrend-füzér csügg alá. A -másiknak csak a hajkenőcs-illata sejteti, hogy ez a hegedűt kisérő -zongora-automat. - -– Előre siettem, mond a hegedűművész Camillának, azért, hogy elébb a -zongorát kipróbáljam, a melyen tisztelt barátom kisérni fog, nehogy -megtörténjék rajtam, a mi gyakori eset, hogy a zongora félhanggal alább -van stimmolva. Tavaly télen is megesett rajtam, a midőn Sadi Carnot -elnök előtt voltam szerencsés előadást tarthatni a Tuilleriákban. - -– Sadi Carnot előtt! a Tuilleriákban? rohan közbe Kapiczány úr, nem -engedve a művésznek megkezdett periodusát végig elmondani, No ezt nekem -kell önnek elmondania, senki másnak. - -Azzal megfogja a művész frakkján azt a keresztül fűzött arany gombot s -magával vonszolja a zongora zugába, hogy kikérdezze belőle a Tuilleriák -specialis titkait, nehogy az újon érkező vendégek is meghallják. - -A kik most érkeznek, szintén a művészi előadásra vállalkozott -alkatrészek: azok a legidegesebbek, a kik félnek az elkéséstől. Ő -nagysága királyi tanácsosné, Thurzó Emilia asszonyság, férjével, Thurzó -Attila királyi tanácsos úrral. (Nem ötvenkrajczáros név! valóságos régi -család!) Szárnyaik alatt közös büszkeségök: Elvira kisasszony. - -Emilia nagysám, mint már Alasztortól hallottuk, a köpczös categoriába -tartozó szépség, a leánya pedig tökéletes hasonmása az anyjának, arczban -és termetben. (Tizenhét éves.) - -A királyi tanácsos jól táplált alak, a kinek az a fátuma, hogy erősen -meggörbült orra van, a miért mindenki azt hiszi róla, hogy Noé apó első -szülöttének az ivadéka: pedig nem az. Becsületes tót atyafi. - -Ezeket alig helyezte el Camilla (nem igen volt még őket kinek -bemutatni), érkezett a harmadik csoport: doktor Czigelka és a családja. -A doktor nagyon alacsony termetű uracska, a kinek két harmadrésze has, -egy harmadrésze fej és láb. A felesége ellenben egy fejjel magasabb -nálánál, igen sovány és csupa könyök. Az arcza olyan, mint a macskáé: -szétálló szemek, pisze orr, kicsiny áll. A háta mögött úgy híjják, hogy -desperátus macska. - -A harmadik családtag egy reményteljes urfi, a ki se az apjához, se az -anyjához nem hasonlít: középen kétfelé választott hajú embervakarcs; -fekete, mint egy czigány és pökhendi. - -A kis doctor jellemét sejteti az a sok érdemrend, mely a frakkjának mind -a két oldalát takarja, ezüstös csillagok, négy, öt és nyolcz ágú -keresztek mindenféle színű szalagokon; a hölgy keblén ellenben egy -óriási jonquille-bouquet takarja a természet mostohaságát. - -Kapiczány úr legelébb is siet a királyi tanácsosékba belekötni. - -– Bocsánatot kérek, hogy nem frakkban jöttem; de ma reggel a -vívó-iskolában olyan vágásokat kaptam a jobb karomon, hogy most nem megy -föl rá a frakk. - -A doktorék azonban háttérbe szorítják a journalistát. Doktor úr siet -bemutatni kitünő magzatját a nagyságos uréknak. - -– Rikhárd fiam! Harmadéves jogász. Az olvasókör jegyzője. Egy genie! -Hírlapokba is ir. A zöldtollas pártnak a jelöltje. - -– Nagyon örvendek, szól kezét nyújtva a királyi tanácsos az ifjunak. - -A szülők nagyon szeretnék, ha Rikhárd urfiból és Elvira kisasszonyból -egy pár válna. Rikhárd urfi azonban sokkal practikusabb elme: ő az -apához tartja magát. - -– Szokott ön piquetezni? - -– Mindennap. - -– Tizenkét partiet? - -– De csak egy krajczárba pointjét. - -– Akár kettőbe. - -S aztán viszi papa Thurzót a játékasztalhoz. - -Kapiczány úrnak megint hézag kinálkozik a társaságban, a hová befúrhatja -magát. A doktort veszi munkába. Kivallatja, mifele érdemrendek azok a -gyomrán? s minő a provenientiájuk? A doktor úr a hazai lepidopterákról -adott ki egy díszmonographiát. A korszakalkotó könyvet megküldte minden -európai potentátnak s azok viszonzásul egy (firkászok számára alapított) -házi rendjellel jutalmazták önfeláldozó törekvéseit: ezek a csillagok és -keresztek. Kapiczány úr, mikor a képes oldalát végig tanulmányozta a -nagy tudósnak, egyet fordít rajta, hogy hátulról is szemügyre vegye. - -Fájdalom! ott semmi sincs. A tudós keservesen felsóhajt: - -– Ez az egy hiányzik még! (Tudniillik a kamaráskulcs, a mit az ember a -háta végén szokott viselni.) Hiába: nemo propheta in patria. («Senki se -jövendőmondó a hazájában.») Ez a mennyire igaz latinul, olyan nagy -hazugság magyarul. - -Ekkor aztán Kapiczány úr feljogositottnak érzi magát, hogy Elvira -nagysámnak csapja a levet, a ki pedig inkább hallgat arra, a mit Rikhárd -urfi beszél a királyi tanácsossal. - -A piquetnél folyvást beszélnek. Nem dialog ez, hanem dupla monolog: - -– «Hat lap! – Az enyim egyenes.» – «Tizennégy alsó!» – «Nix nutz! -Tizennégy király.» – «Sext von ász. – Quart alsóig. – Kilenczven. – -Stichmatch.» - -Ezalatt visszatér az étteremből Amanda asszony. - -Tele van indignatióval a tapasztalt rendetlenség fölött. Fenhangon -kiabálja, hogy a cselédek összetörték a nagy salátás tálat s a -Dobos-tortát fenekével felfordítva tették az ezüst tartályra. - -Kapiczány úr már egy malitiosus szerkesztői asteriscust készül Elvira -kisasszony fülébe súgni, a midőn az oldalba döfi a legyezőjével. - -– Vigyázzon! Most jött be a Toffi! - -Erre már nagyon kiváncsi Kapiczány úr. - -Hallotta már emlegetni Toffi asszonyt, de még nem beszélhetett vele. Az -egy előkelő hivatalnoknak, Rangosi Oszkár úrnak a felesége, a kit a -férje kisér az estélyekre. A férje hosszú szikár alak, fehéredni kezdő -fekete szakállal, a mi kurtára van nyírva, az arczkifejezése, a -fejhordozása olyan, mintha valami rossz illatot érezne. Pessimista: ha -megszólal, csupa rossz híreket közöl, s mindenkinek tud valamit mondani, -a mi nem kellemetes. Ő ugyanannak a méregnek a præcipitatuma, a minek a -felesége a sublimatuma. - -«Toffi nagysám» (igaz keresztnevén Leona) filigrán termetű, finom -tojásdad arczú japáni figurácska: szelíd tekintettel, mely ábrándosba -játszik. De ez csak hamisság. Azok a sunyi szemek folyvást a felebarátok -és barátnék hibáit keresik s mikor ezek a mosolygó cseresnye-ajkak -megnyilnak: az az aqua toffana. - -Mikor belépnek ők ketten, épen akkor foglalja le a társaság figyelmét -Amanda asszony azzal a fenhangon hirdetett kritikával, hogy milyen -ostoba az ilyen városi szakácsné: a fáczánsülthöz lencsét ad -mellékletül, holott az pörkölt káposztát követel; ezzel ehetetlenné -tette az egész fáczánt, pedig azt Vigárdy lőtte a herczegi vadászaton. - -– Jaj de ideges vagy, kedves Amanda! szól hozzá a helyet kereső -Rangosiné az első üdvözletkicserélés után. Aztán szélylyel néz ártatlan -arczczal: – Nincs még itt Alasztor? - -Azt a basilisk-szemet kell látni, a mit ez a kérdés támaszt Amanda -asszonyságnál. Egyszerre elhallgat. Ellenben sorba nézi a többi -hölgyeket: mernek-e nevetni? Nem mernek. - -– Én magam is olyan ideges vagyok ma; veszi föl az elejtett fonalat a -királyi tanácsosné. Valahányszor énekelnem kell, mindig lámpalázt érzek. -Ez különben a leghíresebb művésznőknél is így van: Pálmay Ilka soha sem -lép ki a szinpadra a kulisszák közül a nélkül, hogy előbb keresztet ne -vessen magára. Én is mindig titokban a legyezőm alatt keresztet vetek -magamra, mielőtt énekhez kezdenék. - -Toffi ezt a megjegyzést súgja Kapiczány úr fülébe: - -– Ezt a keresztvetést azért hangoztatja a királyi tanácsosné, hogy a -férjét ne tartsuk semita eredetűnek. – Ah, most lépett be Dobokay az -ajtón! Figyeljen csak, milyen jó kedve lesz rögtön Amanda asszonyságnak. - -Amanda úgy tesz, mintha nem venné észre Alasztor belépését; egyszerre -oda fordul a legközelebb álló Kapiczány úrhoz, ágról szakított -nyájassággal: - -– Ah, édes Kapiczány úr, megbocsásson, hogy az első találkozásunknál -olyan nervosus voltam, de ezek a cselédek! Magamnak kellett a buffet-t -megvizsgálnom. Pompás buffet lesz! Ajánlom önnek a fáczánsültet, a mit a -férjem lőtt a herczegi vadászaton. - -– No ugy-e milyen jó lett egyszerre a fáczán lencsével! szól a mellette -állókhoz Toffi nagysám. - -Kapiczány úr siet – hálából – igazolni toilette-hibáját a nagylelkű úrnő -előtt. (Ezalatt odaérkezik Alasztor.) - -– Bocsánatot kérek, hogy nem frakkban jöttem, hanem paletotban… (ugyan -micsoda ürügyet találjon ki harmadízben?) de… de… - -– De ezúttal a szerkesztőségi frakkot maga a szerkesztő húzta fel… -segíti ki az elakadtat Alasztor. - -Ezen aztán Kapiczány úr maga is kénytelen nevetni. - -– Önben egy ujságíró veszett el, uram! - -Az inasok e közben theát és süteményt hordanak körül, a házi asszonynak -minden vendégéhez van egy szava, a hegedűművészszel pedig egész -értekezése titokban. A rettegett baj csakugyan előállt: a zongorahangoló -csakugyan fél hanggal alább ajzotta fel a gép húrjait, mint a művész -hegedűjének a diapasonja. Ez már futni készül, de a házi nő szép -szemeiért végre ráfanyalodik, hogy ő is fél hanggal alább szállítsa a -stradivariója igényeit. És így a Beethoven-symphonia mégis csak -előadható lesz. - -Aközben mind több-több vendég érkezik, mind illustris egyéniségek, a kik -a társadalom felszinén úsznak; a társalgás kezd zajossá válni, minden -zugában a teremnek más meg más thema fölött folyik a discursus. - -Csak az a hely, a hová Toffi asszonyság letelepedett marad meg állandó -központnak. Oda vonzódik mindenki. - -A királyi tanácsosné ugyan koronkint ránt egyet a leányának a ruháján, -hogy ne furakodjék olyan nagyon Rangosiné közelébe, de az annak nem -használ. - -Elvira kisasszony minden áron észrevétetni akarja magát. Fűtől-fától -kérdezi, hogy de ugyan hol van az ő Helvila barátnője, a kivel ő együtt -járt a nevelőbe, csak egy évvel hamarább hagyta el az intézetet; miért -nincs az is itt? ő nagyon szeretne vele találkozni, szépen -elfecsegnének. – Egypár irgalmas delnő igyekezik megnyugtatni, hogy az ő -barátnője még nagyon fiatal, egész gyermek, azt még nem lehet a -társaságba hozni; míg végre Toffi nagysám fülébe jut a kérdés. Ez aztán -alaposan megfelel rá: - -– Hja, a kis Helvilát nem hozzák a társaságba, mert annak az arcza oly -veszedelmesen hasonlít Vigárdy úréhoz, hogy az egyszerre mindenkit -frappál, a ki meglátja. Azok a szemek! Az a száj! De még az a családi -fekete lencse is a jobb arczon. Ez a gyermek az igazi «vértanú». - -Elvira kisasszony erre naiv arczczal azt mondja, hogy ő azt nem érti, -hogy lehet? - -Szerencse, hogy Vigárdyné másfelé volt elfoglalva, nem hallott belőle -semmit. - -Annál jobban sziszegtek a legyező mögül a többi hölgyek. - -– Oh bizony ez semmi indicium, siet élét venni a gyanusításnak Alasztor. -A gyermekek hasonlítása ehez vagy amahoz nem érv semmi tekintetben. Az -már orvostanilag be van bizonyítva, hogy egyedül a nők idiosynkrasiája e -tekintetben a factor. Sűrű példák vannak rá, hogy a legnotoriusabb -hűtlen nők gyermekei a megcsalt férjhez hasonlítanak, mert a nő előtt, -félelmében, annak az arcza lebegett. - -A királyi tanácsosné, épen nem melodiás hangon, közberikácsol: - -– De uram! Fiatal leány előtt ilyen themáról beszélni! - -– Nagyságos asszonyom: ha a kisasszony a mai szép darabot végignézhette, -akkor már nincsenek előtte titkok: vagy még nincs fogékonysága azokat -megérteni. - -De azért a királyi tanácsosné mégis kivezeti a csoportból féltett -csemetéjét, a hol ilyen kényes thémákról beszélnek. - -Toffi nagysám halkan mormogja a legközelebbi szomszédjához: - -– Tavaly télen megszökött a kis ártatlan a zongoramesterével, de -visszahozták. - -Miután az ártatlanság eltávozott, az ottmaradtak szabadon értekezhetnek -a felvetett tárgyról. - -– Hiszen nem titok, magyarázza Toffi nagysám, hogy leány korában Vigárdy -udvarolt Camillának, jegyben is járt vele. Ellenben Amandát Meritoris -jegyezte el magának. Meritoris akkoriban egészen a sportvilágban élt: -örökösen a turf és a gentry-club volt az otthona. A gavallér barátok -egyre csipdesték, hogy mi az ára a tollnak? Amandának az atyja ugyanis -tollkereskedésből gazdagodott meg. Utóljára megunta, hogy a jegyesét -tollszedő leányának csúfolták s felbontotta a viszonyt. Ugyanakkor -Vigárdy és Camilla között valami kis összezördülés támadt: megharagudtak -egymásra. Meritoris kapott az alkalmon: hirtelen megkérte Camilla kezét. -Camilla daczból hozzá ment. Ekkor aztán Vigárdy revancheból az elhagyott -Amandának ajánlá fel jegygyűrűjét, a mit az megint boszúból elfogadott. -– Igy aztán Meritoris és Vigárdy kölcsönösen cserében és boszúból -elvették egymásnak a menyasszonyát. És attól fogva azután igen jó -barátok és barátnék maradtak, – négyesben. S úgy szólván egy családot -képeznek. - -– Ez alapos felvilágosítás volt! monda rá Alasztor. - -– No hát nem úgy van? monda Toffi nagysám. Ezt ön legjobban tudhatja, a -ki mind a kettőnél házi barát. - -Aratás ez Kapiczány úrnak! - -Még többet is szeretne ebből a materiából. - -– Kérem «Toffi» nagysám… - -Alasztor hirtelen betapasztja a száját tenyerével: - -– Szerencsétlen Claquehutes! Ez nem keresztneve őnagyságának. - -Rangosiné asszonyság pikáns mosolylyal sipegi: - -– Csak mondja ön úgy! Én a predikátumomra is hallgatok. - -Szerencsére jön a sárga inas a theástálczával: kiki választ magának egy -findzsát. - -– De hogy lehetsz olyan balogsüti? feddőzik Alasztor. (Négyszem közt -tegezik egymást, csak mások előtt becsülik meg.) - -– Mikor úgy fáj a fogam, menti magát Kapiczány. - -– Ha fáj, plombáltasd. - -– Csak tudnék egy ügyes fogorvost. - -– Kérdezd meg a királyi tanácsosnétól, hogy ki az övé? - -– Igazán megkérdezzem? - -– Aztán majd kapsz tőle egy pofont. - -– S attól meggyógyul a fogam? - -– Legalább én még nem hallottam, hogy valaki, a kit pofon ütöttek, arról -panaszkodott volna, hogy a foga fáj. - -– Toffi nagysám sem ütött pofon, látod. - -– Oh azért, hogy a nyelvére példálóznak, nem haragszik meg a szép hölgy: -a fogaiért igen. - -– Igazán olyan rossz nyelve volna Rangosinénak? - -– Kilencz ujságíró mérge van benne condensálva. - -– Fel kellene szólítani, hogy irjon a lapunknak tárczákat. - -– Ugyan tedd meg! - -E közben a hegedűművész összestimmelte a száraz fáját a nagy hangőrlő -géppel s nyilvánossá tette azon óhajtását, hogy már lehetne kezdeni a -concertet. - -– Még várnunk kell, csitítja a művészt Alasztor; a házi úr még nem -érkezett haza: ügyei vannak. Aztán meg Vigárdy sincs itt. - -Amanda meghallja ezt a szót s siet beavatkozni. - -– Oh az én uramra nem kell várni. Az most a clubban van, conferentián. S -azok a pártconferentiák rendesen éjfélig tartanak. - -– Éjfélig? kérdezik egyszerre hárman is, s mindannyinak az arczából kirí -a csufondáros részvét a hiszékeny lélek iránt. - -Amanda megreparálja magát: ő nem olyan együgyű. - -– Azt hiszem én is, hogy ez a pártconferentia csak aféle köpönyeg a -mulhatatlan tarokkparti elrejtésére. - -– Oh Amanda nagysám, szól Alasztor gonosz mosolygással, a felől legyen -egészen nyugodt. Ha a tarokkpartit palástolgatják a conferentia -köpönyegével, az még nem baj. Hanem a mikor már azt vallja be az -«éjféleken és éjfélek után» hazajáró férj, hogy tarokkozott: «Lehetetlen -volt felkelnem, tele volt a tábla bukott kettősökkel: nyerésben voltam, -elszedtem tőlük tíz–tizenöt–húsz kemény forintot. Itt van muczuskám. Ezt -neked hoztam haza. Szaporítsd vele a konyhapénzt. Muczuskám! Bubiskám!» -akkor már baj van! - -– Uram! Ez árulás! Méregkeverés! kiált közbe a rendjeles doktor, -lábhegyére ágaskodva. Ön a feleségeinket mind ellenünk suggerálja. Ön -puskaport halmoz alánk. - -Alasztor még meg is paprikázza a mérget: - -– És aztán az üdvözlő hitvesi ölelés közben a muczuskám el nem tudja -képzelni, hogy vajjon essbuquet-t pipáznak-e azok a tarokk-kompanisták, -a mitől a schatzikám kabátja illatos? - -– Ah ez már perfidia! förmed fel valamennyi férfi vendég. - -Ez alatt a királyi tanácsos is végezte a tizenkét piquet-partit s a -társaság közé nyomult. - -– No doktor úr! monda a rendjelek kirakatának, mondhatom, hogy önnek a -fia valóságos genie! Ez a talentum! Én tőlem tizenkét parti piquetben -elnyert huszonhárom forintot. - -– Ah! Ah! hangzik az általános csodálkozás magasztaló elszörnyedése. - -A feldicsért ifjut meggratulálják. - -– No legalább a héten nem kérsz tőlem drágasági pótlékot, szól a doktor -az ifju geniehez. - -– Ennek már van helye, szól az ifju, büszkén zsebébe sülyesztve az -elnyert prédát. Egy szegény özvegynél, a ki öt neveletlen árvát táplál. - -– Az valami rettenetes, hogy mennyi jótékonyságot gyakorol az én fiam – -az én rovásomra. - -A királyi tanácsosné, a ki eddig Toffi nagysám férjével cserélt ki -kölcsönös emberszólásokat, meghallván, hogy a férjem uram bocsátott -közre valami sensatiós dolgot, a mi őt egy csoport központjává avatja, -maga is oda siet, megtudni, hogy mi az? - -– Mi nagy dolog történt? kérdi Alasztortól. - -– Igazán nagy dolog. A kis jurista elnyert a consiliarius úrtól piqueten -huszonhárom forintot. - -– No ez igazán rendkívüli dolog, mondja erre Emilia nagysám. Az én -férjem hirhedett kártyajátékos és rendkívüli szerencséje van. Minden -este nyereséggel jön haza a casinóból, s azt mindig nekem adja: «Nézd, -muczuskám, nyertem tíz–tizenöt–húsz forintot, tedd a konyhapénzhez.» - -Valamennyi vendég elkezd hahotával nevetni, kivéve azokat, kik az -előzményeket nem ismerik. Ilyen a királyi tanácsos is. Annak tetszik ez -a nagy siker. - -– Ilyen geniális asszony az én feleségem. Akármit mond, az egész -társaságot egyszerre felderíti vele. - -– Már az igaz, erősíti Emilia nagysám. Nekem különös adományom van. Én -valamikor szinésznőnek készültem. Akkor is valahányszor valamit -szavaltam, az egész társaság roppantul kaczagott rajta. - -– Drámai szinésznőnek készült nagysád? kérdezi Alasztor. - -– Hát persze. - -Most már csak hátrafordulva kunczog mindenki. - -Toffi nagysám összecsapja a legyezőjét. - -– No már Dobokay úr, a hol ön felüti a vásáros bódéját, ott én -összepakolom a ládáimat. - -– Nagy elismerés – illetékes részről. - -A vendégcsoport nyüzsög: «lássuk már a medvét!» - -(Elmondjuk a gyöngébbek kedveért a régi anecdotont: «lássuk már a -medvét?» – Nem mondjuk el. – Nincsenek már gyöngébbek.) - -Jean, a kék inas, félajtót nyitva, bekúszik s odasúg a házi -asszonyságnak: - -– Itt van a Flórián. - -Alasztor meghallja félfüllel. «Ahán! Itt van már a Flórián?» - -Kapiczány úr szeretné megtudni tőle, hogy ki az a nagy notabilitás? - -– Az a Flórián – az egy nevezetes ember, magyarázza Alasztor. -Feuerbursch a Steingasner-kávéházban. Mikor a Flórián este tizenegy és -tizenkét óra között becsenget s azt mondja, hogy levelet hozott, az azt -jelenti, hogy Meritoris úrnak olyan fontos teendője akadt, a mely őt -megakadályozza a hazajövetelben: csak reggel fog hazavetődni. Ez már -bevett szokás. - -Camilla nem is talál benne semmi megütközésre méltót. - -– Levelet hozott az uramtól? kérdi az inashoz fordulva. - -– Igenis. - -– No hát adja át. - -– Azt mondja, hogy utasítása van a nagyságos úrtól, hogy a levelét a -nagyságos asszonynak saját kezéhez adja át. - -– No hát akkor jőjjön be a levéllel. - -– Igenis – de a Flórián nagy negligében van: a kék kötény előtte, aztán -ingujjban. - -– No de én csak nem mehetek ki hozzá, hogy a levelet átvegyem, az -előszobába. - -– Azt gondoltam ki, hogy feladom rá a hosszú gombos libériámat, úgy -bejöhet. - -– Tegye azt. - -S ez utasítás nyomán nemsokára bejött a Flórián, hosszú, bokáig érő -gombos kabátban s ezüst tálczán nyujtá át a levelet az úrhölgynek - -Camilla elvette a tálczáról a levelet s az öve mellé dugta. Nem volt -kiváncsi a tartalmára. A megszokott kimentés: «Nem jöhetek; mulhatatlan -sürgős üzleti ügyek. Ne várjatok rám.» - -A háziasszony azonnal siet a hegedűművészt felkérni művészi tehetségének -ragyogtatására, nem várnak tovább senkire. A zongora-automat leül a gép -mellé, a hegedűművész megpengeti az instrumentumát, a vendégek egymásnak -«csitt»-et intenek, mindenki rendbeszedi magát, a theás csészéket -lerakják, az andante kezdődik. - -Camilla ezalatt időt nyer a levelet felbontani és mások által figyelmen -kívül hagyva, elolvasni. - - -V. - -A symphonia elkezdődött: egy mukkanás, egy csoszszanás, egy széktolás -nem hangzott; Alasztor még a zenélő óra ingáját is megállította, jól -ismerve a hegedűművésznek az ideges fogékonyságát, a mit még az is -ingerel, ha a pianissimo flageolet hangjai közé az óra tiktakja -közbeketyeg. – S egyszer csak a legáhitatosabban hallgatott andantét egy -halálos sikoltás hasítja ketté. – A házi asszony elájult… - -Ott feküdt a balzacon, fejét hátraszegve: az arcza holthalavány, ajkai -szederjesek, szemei bezárva; egyik kezével görcsösen belemarkol a -keblére tűzött jáczint csokorba, másik kezével a felnyitott levelet -szorítja a kerevethez. - -Egyszerre nagy zűrzavar keveredett; a művész mérgesen dobta a hegedűjét -a tokjába s búcsúzatlan eltávozott; a hölgyek ijedten néztek az -elájultra: egynek sem volt bátorsága, vagy hirtelen nem jutott eszébe, -segítségére sietni. Ott lett volna a sokérdemrendű doktor, de az csak -olyan doktor, a ki lepkéket anatomiáz, nem gyógyít, azonfelül is a saját -feleségével volt elfoglalva, a ki az ijedségtől sírógörcsöt kapott a -királyi tanácsosné előre hátra taszigálta az embereket, a leányát -keresve: «Hol van Elvira? hol a báli sortiem? Hol a boád? Menjünk innen, -itt botrány lesz! Jaj, hogy berekedtem egyszerre!» - -Minden ember csak magára gondolt, meg a hozzátartozóira – akárcsak egy -léket kapott hajón. - -Csak Alasztornak volt «szive» segítségül menni az elalélt nőnek, de -férfi létére az sem tehetett többet, mint hogy az ájult nőnek a fejét, -mely a balzac karján hátra volt szegve, a himzett vánkosra igazította s -aztán széjjelnézett segélykereső tekintettel, míg szemeivel megtalálta -lelkének hasonmását, Amandát. (Ha ugyan van lelke?) - -Amanda mindjárt bebizonyítá, hogy «nincs». - -Ő is odalépett az elájulthoz, de nem azért, hogy azt életre hozni -segítsen, hanem hogy azt a levelet kivegye a kezéből, a mely az ájulást -okozhatta. Jogot vett hozzá, hogy azt elolvassa. Hiszen kebelbarátnék -voltak. - -S a mint elolvasta, az arcza lángveres lett a dühtől, még a rizsporon is -keresztül pipacslott a harag szine, a szemei még jobban kidültek. - -– Ah! Ah! Förtelem! Gyalázat! Micsoda gazság! - -Alasztor meg akarta akadályozni abban, hogy a levelet fenhangon -elolvassa az egész társaság előtt, de csak akkor tudta azt a kezéből -kikapni, mikor már Amanda belekezdett: «Szerencsétlen nőm! Tudd meg, -hogy el vagyok veszve…» - -De azt már nem gátolhatta meg, hogy a mit a levélből megértett Amanda, -azt rikácsoló hangon ki ne trombitálja. - -– Azt irja a gazember, hogy váltókat hamisított az én férjem nevére. -Harminczötezer forintig. Perukker követeli a fizetést. S ő maga szökik -Amerikába! Ha utólérik, főbe lövi magát! - -– Az égre, asszonyom! súgja oda Alasztor. - -(«Égre?» Hát már elfeledte, hogy az húsz millió mértföldre van?) - -– Eh! Én nem ismerek most sem eget, sem földet. Képes vagyok embert ölni -dühömben! Harminczötezer forintot Vigárdy nevére hamisitani! Hát nem -tudott más ember nevére hamisítani? Egy zsidó nevére? A legjobb -barátjáéra kellett hamisítania? - -– Hiszen ha hamisak az aláirások, Vigárdy nem károsodik miattuk, nem -kénytelen fizetni, csillapítá a szép fúriát Alasztor. - -– Nem is tanácsolnám neki! Egy fillért sem! «Ezek» miatt! De a gyalázat -mégis megvan. Jó barátok voltak. Együtt trafikáltak. Mégis meg lesz -hurczolva a neve. Esküt kell neki letenni a törvényszék előtt. Még majd -hamis esküvel fogják vádolni! Megteszik a prókátorok! Kiadják a váltókat -szakértőknek, agnoskálják az aláirásokat. Juj! micsoda gyalázat! A biró, -a közvádló keresztkérdésekbe fogják. Valamennyi ujság tele lesz a -vallatásával! Bele jön a képe a Volksblattba! Egy országos képviselő! -Elveszti a mandátumát! - -– Talán mégis legelső dolog volna ezt a szerencsétlen barátnőnket életre -hozni, szólt kérlelő hangon Alasztor. - -– Önnek lehet barátnője, nekem nem az. Nincs az elájulva, csak tetteti -magát. Ismerem én az ilyen tempókat. Ez a legkényelmesebb pose az ilyen -catastrophánál. Csak tessék magára hagyni, majd fölébred az magától, ha -senki sem lesz mellette. Ő az oka ennek a ruinának! Az ő bolond -fényüzése. Tetszett neki, hogy az ő jour fixeiről irnak az ujságok. -«Ünnepelt szépségünk. Társadalom csillaga!» Itt van! «Opulens buffet! -Franczia pezsgő! Fényes bankettek»: olyan embereknél, a kik hamis -váltóval szerzik a pénzt, mások megkárosítására! «Minő izlés! Mennyi -chique! Micsoda dekorativ érzés!» – Tessék! Ez lett a vége! - -(– Jaj de szeretem, hogy nem ettem abból a fáczánsültből, dörmögi Thurzó -Attila úr a felesége fülébe, felsegítve a vállára a hermelines sortie de -bált.) - -(– Csak legalább ittam volna abból a pezsgőből, a mit kiátkoznak a -gyomromból! szól, ellenlábas véleményét nyilvánítva, Kapiczány úr.) - -Alasztor a balzac támlányához támaszkodva nézi azt a dühöngő szép -asszonyt. - -Ez az igazi ősember-nőstény! Crèpe de Chineben és brüsseli csipkében. Az -eredeti Éva-anyánk, a ki nemcsak az almáját a fának kóstoltatta meg Ádám -apóval, hanem a hajtását is. – Ez a tökéletes asszonyi-állat! Mikor -csipkekendőjével megtörli az izzadt arczát, még a puder is lejön róla: -egészen igaz, kívül és belül. Nem fest magának se hamis szemöldököt, se -hamis erényt. - -A szerencsétlenség szinhelye perczek alatt kiürült. Mintha azt -kiáltották volna a közönség közé, hogy «ég a szinház». - -Csak az inasok téblábtak alá s fel, a kik a távozó vendégek elcserélt -kalapjait keresték. - -Vigárdyné észrevette közöttük a sárga libériást. - -– Georges!» – És aztán még egy párszor: – Georges! S hogy annak nem -akart sikere lenni, végre: – «Gyurka! Nem hallod, hogy kiabálok? - -– Kérem alássan, a vendég uraknak… - -– Neked most nem parancsol senki, csak én! Gyorsan szedd össze a saját -ezüstünket és porczellánunkat s szállítsd haza, különben lefoglalják a -hitelezők s aztán majd járhatsz a törvényszékre vallatóra. – A japáni -vázákért is visszajőjj. A bérkocsist értesítsd, hogy nem kell neki -éjfélután két órára visszajönni, a lábpokróczot elhozd tőle. – Ezek a -bitangok saját fogatot tartottak, maguk kucsiroztak, míg nekem elég jó -volt a számozatlan bérkocsi. Pedig nekem lett volna módom benne. S az én -apám nem lopta, nem csalta a vagyonát: becsületes úton kereste. Hanem -azért engem csúfoltak «tollszedő leányának». - -Ezen aztán sirva fakadt. Azért még sirva is zsémbelt; hanem azt már nem -lehetett lestenografálni. - -Nem volt már ott más, csak Dobokay. - -Alasztor figyelmezteté a haragos hölgyet, hogy kár volt azt a bérkocsit -visszarendelni: már most hogy megy haza? Ilyen éjféli órában! - -– Gyalog. Ön fog hazáig kísérni. - -(Tehát még ezt az egy embert is, a ki ott maradt a szerencsétlenség -szinhelyén, elviszi onnan magával.) - -– Hát hiszen a tolvajok és az aszfaltbetyárok ellen csak megvédelmezem -önt magam is, de a meghülés ellen nem. Hogy megy hazáig ezekben az -atlaszczipőkben? - -– Ejh! Most egy olyan pokol forr bennem, hogy nem érzem, mi a hideg. -Nyujtsa ön a karját! - -(Pedig azt is megvárhatta volna, a míg a férje megérkezik. A -conferentiának csak vége lesz már egyszer.) - -Rosszul tette, hogy nem várta meg. - -Hiszen bizonyos, hogy Vigárdy a clubból egyenesen ide fog jönni. - -Az még nem tud semmit. - - -VI. - -Az elájult asszony pedig csak nem éledt fel magától. Pedig már egy -vendég sem volt a teremben, a kinek a kedvéért tettesse az ájultságot. - -A cselédek lótottak-futottak előre-hátra, de azoknak egyéb dolguk volt, -mint a balzacon heverő alakkal vesződni. A sárga inas meg a csemegész -pinczérje igyekezett kiválogatni a kikölcsönzött tálakat, -porczellánokat, ezüstneműket a csődtömeg közül, a mi nem ment vitatkozás -nélkül. - -A tálak és tálczák azonban még rakva vannak mindenféle ételekkel, a -mikhez senki sem nyúlt még. Ott van a rénusi lazacz. Ott van az elitélt -és rehabilitált fáczán. Az egyiket a pinczér, a másikat a Georges -reklamálja. A szobaleány a közben megtömi a zsebeit a -Kugler-bonbonokkal, a mikért megint a czukrászlegény emel óvást: «Ez -mind nincs kifizetve még!» - -– Ugyan mit parlamenteznek az urak? igazítja el a vitát a Jean. Nem -vagyunk mi képviselők, hogy hajbakapjunk. Mit allegálunk, hogy melyik -kié? Ez úgy is mind az ördögé már. Csináljunk consortiumot. Vigyünk le -mindent a kocsisnéhoz s csapjunk ott magunknak egy murit. Úgy is mind a -filiszteusoké lesz ez már! Csupa corruptio ez már! Holnap mindent -lepecsételnek! - -Az indítvány egyhangú pártolásra talált. Ez az igazság. - -– Úgy is benn van egy hónapi bérem, nyelvelt a szobaleány. Soha sem -látom én azt, tudom. Legalább leeszem Dobos-tortában. - -S aztán elkezdte danolni éles hamis hangon: «Három forint a bérem. -Mindig szidnak, ha kérem…» végig valamennyi szobán és folyosón. - -A másik három cseléd röhögött hozzá nagyokat. - -Azzal siettek az egész lakomát lehordani a kocsisné szobájába. A pezsgős -palaczkokat sem felejtették ott. Hanem a szamovárt nem bolygatták. Forró -vizet inni uraknak való. A távozó cselédek csapkodták az ajtókat maguk -után, hogy csak úgy rengett bele a ház. - -Az elájult asszony pedig ott hevert mozdulatlanul, halaványan. Csak a -szemei nyíltak fel. De az nem az ébredés volt; hanem egy halottnak a -merev nézése, a kinek elmulasztották a szemeit lezárni. - -Elcsendesűlt minden. Még az óra sem ketyegett. Meg volt állítva a -hegedű-productio kedvéért. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A kis leány felébredt előálmából. Hálószobájának a fala a lépcső felé -volt: azon keresztül hallhatá a vendégek szaladáshoz hasonló exodusát. -Meglepte, hogy ezzel semmi hintógördülés nem volt kapcsolatban. A -kocsiját mindenki későbbre rendelte. - -Azután következett a cselédek lótás-futása az ajtaja előtt; a vihánczoló -röhögés, a szobaleány csufondáros danolása, majd a kiméletlen -ajtócsapkodás. Azután jött a mélységes nagy csend, mely olyan, mintha -tele volna zúgással. - -Vége volna már az estélynek? - -Olyan soká aludt volna? - -Várt az ajtónyitásra. Az estély végeztével a mama, mielőtt maga -lefeküdnék, bejön a kis leánya szobájába, megcsókolni az alvót s a -vánkosa alá dugni egy fényképes bonbonnièret, a mi megmaradt a -lakomából. - -Miért nem jön már? - -Éji asztalkáján volt egy kis ütőóra, mely egy rugó nyomására jelentette -az időt. - -Tizenkettőt ütött. Kisértetek órája! - -A kis leány fejére rántotta a takaróját. Bölcs volt, de a mellett -babonás. Az embereket meg tudta kritizálni, de a kisértetekkel nem mert -kikötni. - -A szív, az a buta izomtömeg, fél! - -Hanem az agyvelőnek van akarata. - -S lassankint az akarat erőt vesz a félelmen. - -Meg akarja tudni, hogy mi történt a szalonban. - -Leküzdi a félelmet az éjféli rémek s az engedelmességet az anyai tilalom -iránt. Felöltözik, meggyujtja a gyertyáját s reszketve kinyitja az -ajtaját. - -Egy sötét garderobeon keresztül kell menni a salon oldalajtajáig. Itt -hallgatózott ő nem rég. Tanulmányozta az okos beszédeket. Félve nyitott -be rajta. - -Az ajtónyitásnál majd elfujta valami leskelődő szellet a gyertyáját. - -Arra pedig nagy szükség volt ott, mert a terem egészen sötét volt. A -cselédek a gázt lecsavarták, a gyertyákat elfújták. Csak a kandallóban -hamvadozó parázs vetett valami izzó derengést a közel levő tárgyakra. - -Senki sincs itt. - -A kandalló előtt áll a balzac. Annak a magas támlánya eltakarja a rajta -fekvő alakot. Azt nem veszi észre. - -A zongorán van egy karos gyertyatartó, annak a gyertyáit meggyujtja s a -nagyobb világosságnál bátrabban tekint széjjel. - -Nini! A balzacról a szép selyem uszály omlik alá, azokkal a jáczint -guirlandokkal. Itt vetette volna le a ruháját a szép mama? - -Odalép lábhegyen s a mint odaér, nagyot sikolt. - -Az anyját látja ott heverni élettelen. - -Először azt hiszi, hogy meghalt, s sírni akar. - -Az a gyáva szív! Az sem tud egyebet, mint a könymirigyeket működésbe -hozni - -Nem tudja kitalálni, hogy mi az, a mit most lát? - -Az ő anyja, a ház úrnője itt hever, teljes báli toiletteben és senki -sincs kivüle a teremben… Mi ez? - -Azt hiszi, hogy ez egy lidérczhozta álom. - -A fekvő alaknak a lábainál azonban meglát egy felnyitott levelet. Azt -felveszi és elolvassa. - -Arra aztán egyszerre eszéhez tér. Mindent tud. - -Most már érti az egész helyzetet. - -Most már nem kis leány, a ki fél. - -Eszébe jut, a mit a Pallas lexikonából olvasott az ájulásról. – Ez az. – -A szemek halálmeredése, a lassú pihegés, az arcz halottszíne. Aztán a -segélyhozás ilyen esetben: a ruhaderék kibontása. Hideg víznek az arczba -fecskendezése. A tenyereibe pipereeczetet tölt s azt szagoltatja az -elájulttal. – Ez használ. – A karok megmozdulnak, a száj megnyílik és -nagyot ásít. A félholt föléled. - -Az első érzése az, hogy a keble nyitva van, s azt siet a két tenyerével -betakarni. - -Aztán észreveszi, hogy csak a leánya van ott s nagyot bámul rá: mintha -nem jutna hirtelen eszébe, hogy ki ez itten? - -Helvila felöleli az anyját fektéből. - -– Nem mégy a hálószobádba, mamám? - -– Hiszen nem birom a lábam. - -– Majd én beviszlek. - -S azzal felkapja az ölébe az anyját s viszi, mint egy dajka a gyermeket, -az ajtó felé: megfordítva a természetadta szerepeket. A kis leány erős. -Még is jó az a svéd gymnastika! - -– Tégy le. Tudok már menni, suttogja az anya. A zsibbadás elmúlt. - -– Ne segítsek levetkőznöd? - -– Maradj! Maradj! – Tégy fát a kandallóra. Fázom. Visszajövök. - -S azzal bement az öltözőjébe. - -Visszajön? De hát minek jön vissza? - -A kis leány letérdelt a kandalló elé s megrakta hasábokkal a -parázshalmazt. Nehezen akartak meggyulladni. Szétnézett valami papir -után, a mivel alágyujtson. Megakadt a tekintete azon a levélen. - -Valami homályos ösztön úgy nógatta, hogy ez az a papirrongy, a mi -legméltóbb arra, hogy hamuvá legyen; hanem aztán újból meg újból végig -olvasva a tartalmát: az okos ész azt diktálta neki, hogy ez nem elégetni -való, mert ebben nevek és adatok vannak, a mik másokat is érdekelnek. - -Észre sem vette, hogy az anyja visszajött a hálószobájából. - -Camilla nem öltözött pongyolába, csak a felkapcsolt ruhaderék fölé -kerített a vállára egy báli-kilépőkét. A hattyútollas atlasz lebernyeg a -meztelen karjait is takarta. - -Olyan nesztelenül jött be, hogy rajtakapta Helvilát a levélolvasáson. - -– Olvastad? kérdezé a leánytól. - -Helvila ijedten nyujtá a levelet az anyjának, a ki azt szépen összehajtá -s eldugta a keblébe. - -A leányka félve nézett fel az anyjára, a mint ott térdelt: ha nem -csinál-e haragos arczot? - -Dehogy csinált: mosolygott. Hanem az még elijesztőbb volt. - -Olyan volt ez a mosoly, mint mikor egy szép, ünnepelt hölgyet egy -imádója egy rosz hírű házban talál. - -Nem! Nem! Olyan mosoly volt ez, mint mikor egy vádlottak padjára kerűlt -szép nő ellen a közvádló olyan bizonyítékokat hoz fel, a mikkel az -menthetlenűl meg van fogva s érzi a ránéző szemek égetését az arczán. -Mit tehet mást, mint hogy mosolyog. - -Nem! Nem! Nem is ilyen volt. Hanem olyan volt ez a mosolygás, mint mikor -valaki az öngyilkosság eszméjét neveli nagyra a lelkében s azt -takargatja az arcza lárvájával. - -Ez a pergamenkemény mosoly nem is hagyta el az arczát mind végig, a míg -ketten együtt voltak a leányával. - -– Gyujts a szamovár alá, theázzunk, monda Helvilának. - -A leány tette, a mi mondva volt. - -Camilla az öve mellé dugott kis női órát előhúzta és belenézett. -Észrevette, hogy a fali óra megállt s félórával kevesebbet mutat az -időnél. - -Odament, elindította a perczingát s helyére igazította a mutatót. - -A zenemű, a tizenkét óra elütése után, ismét elkintornázta a maga Arditi -csók-keringőjét. - -Helvila nézte a szamovár alatt lobogó kék szeszlángot. - -Camilla az alatt elhelyezte a balzac elé húzott kis asztalkára a -theáscsészéket. Czukrot is dobált beléjük. (Czukrot?) - -Helvila megkérdezé, hogy hány csipettel tegyen a forró vízbe a peccoból. - -– Tudod jól. Négygyel. - -– Hiszen csak ketten vagyunk. - -– Hogy jó erős legyen. - -– De ez majd téged nagyon felizgat. - -– Ne félj, nem fog felizgatni. - -S még merőbben mosolygott. - -Az a kis leány pedig nagy lélekbuvár volt! - -Tudott az arczvonásokban olvasni. Ilyen kifejezést nem látott az anyja -arczán még soha. - -Felnyitotta a szamovár tetejét. A felcsapó illat tudatá vele, hogy -tökéletes a thea. Megtöltötte belőle a csészéket szinültig s letette az -asztalkára, egymással szembe. Magának egy kis selyem guggonkát hozott, a -mi olyan, mintha két vánkos volna keresztbetéve. - -– Ide mellém tedd a csészédet, mondá Camilla. - -– Én szemközt szeretek veled űlni. - -– De én azt akarom, hogy mellém űlj! parancsolá Camilla. - -Attól tartott, hogy ha szemközt űl a leánya, akkor nem lesz képes azt -megölni… - -A leányka egyszerre elértette az anyja gondolatját. - -Megragadta a kezét hevesen mind a két kezével: - -– Te meg akarsz engemet és magadat ölni! - -Az az őrületes mosolylárva még erősebb kifejezést nyert Camilla arczán. - -Mosolyogva kevergeté a kanálkával a csészében a theát. - -– Hát mit tehetek egyebet? - -– Te azt akarod, hogy meghaljunk mind a ketten? lihegé a leány. - -– Hát mi van hátra egyéb? Olvastad azt a levelet? - -– Elolvastam. - -– Megértetted a tartalmát? - -– Rettenetes volt! monda a leány fuldokló hangon. - -– Hát akkor tudod, hogy mi ért bennünket? Meg vagyunk gyalázva. -Kigyógyíthatlanúl, helyrehozhatlanúl meggyalázva. Apád elfutott. A férfi -elfuthat a gyalázat elől; de a nő, a leány magával viszi a gyalázatot, -akárhová fut. – Mentül jobban fut, annál jobban bele sülyed. Hát lehet -egy nőnek, egy leánynak becsület nélkül élni? olyan nőnek, mint én, -olyan leánynak, mint te? - -– Anyám! Ne gondolj ilyen rettenetesre! Én nem tudok meghalni. Én -szeretek élni. Hiszen még nem is tudom, mi az élet? Ne kényszeríts -meghalni, szerelmes jó anyám! Most rögtön meghalni! Hiszen még azt sem -tudom, mi a a világ? Még az álmomat sem hagyták végig álmodnom: abból is -felzavartak. Még nem láttam egy bált, egy színházat. Még nem volt egy -piros ruhám, a mi után úgy vágytam mindíg. Még egy piros ruhám sem volt! - -Camilla arczán még keserűbb mosolyra vált az a hyppokratesi álarcz. - -– Hm! Hát majd elmondom, hogy mi vár reád, ha élve maradsz? Az utczáról -fölszed egy asszony, a ki az ilyen élni szerető kis leányokra vadászik. -Az aztán majd ád neked piros ruhát is, az arczodat is kifesti pirosra, -hogy ne legyen ilyen halvány; el is visz színházba, bálba is. Víg életed -lesz! De én azt már nem fogom megérni! - -A leány füleire tapasztotta a tenyereit, hogy ne hallja ezt mind. - -– Nem! Nem! Te nem hagysz itt: én nem megyek el tőled! Nem ugy akarok -élni! Nem kell se mulatság, se czifra ruha. Dolgozni akarok. Veled -együtt dolgozni! - -– Dolgozni? Haha! Mit? Hát tanítottak bennünket valaha valami munkára? - -– Tudunk himezni. - -– Azzal a száraz kenyeret sem keressük meg. - -– Hiszen annyi ismerősünk van! Lehetetlen, hogy valamelyik szolgálatába -ne fogadjon bennünket! - -– Az ismerősök? Hisz azok mind bezárják előttünk az ajtajaikat. S -eltagadják, hogy otthon vannak. – Hisz a pestis jár együtt velünk! – -Tolvajnak fog bennünket nézni minden ember s bezárja a szekrényét, mikor -az ajtaját rányitjuk. - -– Nem lehet! Nem lehet az! Imádkozni fogunk! Anyám. - -– Hahaha! (Most már kaczagott is a lárva.) Hát nem hallottad, hogy az ég -ezer millió mérföldre van innen: mire az ima odáig eljut, akkorra -megfagyott a föld!… - -– Oh az a hideg föld! Én félek abba a hideg földbe lefeküdni! Anyám! Én -rettegek az örök éjszakától! - -A leány csak dadogva tudott beszélni: reszketett minden tagja, a fogai -vaczogtak. - -– Jó. Monda az anya, száraz hangon. Hát te maradj itt: majd elmegyek a -magam útjára magam egyedül. - -Erre aztán Helvila jajgatni, zokogni kezdett, a haját tépte a két -kezével. - -– Ilyen rosz leány vagyok én? A ki az anyját egyedül hagyja meghalni? -Nem! Nem! Te kedves! Te édes! Mi nem válunk el egymástól soha! - -S a nyakába borult: ölelte, csókolta. Elkezdte a szemein a csókot, a -nyakán az ölelést; aztán végig az egész termetén, le egész a lába -hegyéig és folyvást sírt és kiáltozott: - -– Nem válok el tőled! - -– Hát mit akarsz akkor? Minek sírsz? - -– Csak egy napot kérek. Csak egy napig várjunk. Csak még egyszer lássam -a napot feljönni. A nap jó tanácsot ád, ki tudja, mit hozhat az új nap? -Az éjszaka tele van rémekkel! - -Az anya lesimogatta a kis leány szétkuszált haját, térdein feküdt a -feje. - -– Jól van, monda neki nyugodt hangon. Tehát várunk ezzel a dologgal -holnap reggelig. Most eredj a szobádba, fekügyél le. Alugyál csendesen. -Majd reggel felköltelek. - -A leány felemelte a fejét az anyja térdéről s felnézett az arczába. Azon -még most is ott vonaglott az a fájó mosoly. A leány kitalálta a -gondolatját. - -– Ah te engemet most ki akarsz játszani. Azt akarod, hogy én elmenjek -innen, s te azalatt, a míg én alszom, megszököl tőlem. Ah így nem teszik -bolonddá a kis leányokat anyácskám. Nekem is van annyi eszem. Ohó! így -nem hagyok magammal tréfálni… - -Most már a leány arczán is ott volt az a haláltgúnyoló mosoly. - -Leült az anyja mellé, maga elé húzta azt a másik csészét s ő is elkezdte -abban az ezüst kanálkával kavargatni azt a nehezen olvadó halálczukrot. - -Erre Camilla odavonta az ölébe a leányát s elkezdte azt dönczölgetni, -ringatni mint egy hároméves kis babát, az pedig hizelkedett, -kedveskedett neki, mint egy hároméves kis baba. - -– Ugy-e kedveském, mamácskám, engem hagysz előre menni: csak azután -gondolsz magadra? Ugy-e felöltöztetsz majd tiszta ruhába? abba a szép -kék ruhámba, a mi csak egyszer volt rajtam. Ugy-e összeteszed majd a két -kezemet a keblemen, körülcsavarod az olvasóval? Kis mamácskám. -Angyalkám. Aztán fonsz a számomra koszorút – eleven virágból, azt teszed -a fejemre? Lásd, ezek a jáczintok a kebleden milyen jól fognak illeni -hozzá. Én mindig szerettem a jáczintokat… - -Ezt már Camilla sem állhatta meg, hogy hangos sirásra ne fakadjon. -Kebléhez ölelte, összecsókolta a gyermeket. - -Aztán egyszerre összerázkódott, megmerevítette a karjait. Mintha a lelke -le akarná rázni magáról ezt a megutált testet. Rideg, kemény hangon -szólt: - -– Hát minek ez az érzékenykedés? Hát van nekünk okunk arra, hogy egymást -keserítsük? ülj oda szépen, velem szemben. Aztán beszéljünk okosan, -nyugodtan. – Hiszen te olyan okos leány vagy. – Olyan helyes eszed van: -a világot, a helyzetet, az embereket megitélni. Látod, hogyan magunkra -hagyott minden ember? Még a cselédeink is elfutottak. Nincs innen -kitérés. A sors vas következetessége ez… Én életemben elkövettem egy -hibát, most azért megbünhődöm. Te is vétettél azzal, hogy születtél: -elloptál egy szikrát az égből, most azt visszafizeted. A sors -kérlelhetetlen biró. Hát hajtsuk végre az itéletét. – Nyugodt vagy-e? - -– Az vagyok anyám. - -Most azután mind a kettőnek az arcza mosolygott. - -Úgy csevegtek, mintha valami közönséges házi dologról beszélnének: -konyháról. - -– Olyan nehezen olvadnak el ezek a koczkák a theában, mondá Camilla. - -– Az én csészémben már mind elolvadt. - -– Mert kevesebb volt bele téve. - -– Hát akkor adj ide a magadéból. - -Arra aztán Camilla kihalászott egyet azokból a fehér koczkákból a -kanalával, Helvila a maga kanalát eléje nyujtotta. Igy aztán szépen -megosztoztak. - -Azok a fehér koczkák azonban olyan rátartók voltak, nem akartak elég -gyorsan elolvadni. - -– Nem volna jó rhumot tölteni a theába, hogy hamarább elolvadjon? mondá -Helvila. - -– Azzal épen az ellenkezőt érnők el. Ha alkohol vegyül e szer közé, -attól az egyszerre kristályozódik, a fenékre száll s többé el nem olvad. - -– Ah! Akkor az olyan embert, a ki ezzel van megmérgezve, könnyen meg -lehetne menteni azzal, ha egy pohár rhumot itatnának meg vele? - -– Minden bizonynyal. Csakhogy ez a szer nem enged ám magával alkudni. Ez -abban a pillanatban megöl… - -– Abban a pillanatban? szólt a leány ragyogó szemeit anyjára meresztve. -Hisz akkor ez a szer egy angyal! - -És az anyának a szemei épen úgy tündököltek, mint a leányáé. Ezek a -halál holdfényében ragyogó szemek nem láttak már semmit, csak azt a -fényes fehér angyalt, a ki kettőjük között állt. - -Mert ha lett volna még a világon egyébre is fogékony érzékük, észre -kellett volna venniök, hogy a szalon-ajtón egy férfialak lép be, -báliasan öltözve, kalapja, keztyüje a kezében, a ki csodálkozva tekint -szét. - -Ugyan ki jöhet ide most? - -Egy elkésett vendég, a ki most szabadult a clubból conferentiáról, vagy -tarokkasztaltól. - -Megszólal: - -– Senkit sem találtam az előszobában. Jó estét! - -A jó este kivánásra feléje fordul a két mosolygó arcz. Ráismernek, de -azért nem hagyják abba sem a theakeverést, sem a mosolygást, sem az ülve -maradást. - -– Nem mára szólt a meghivó? kérdi a vendég úr. - -Magas, délczegtermetű, szőke férfi, hegyes szakállal, mely lehajló -bajuszával összevegyül, szemei ábrándosan kékek - -– De igen, felel a kérdésre Camilla. - -– Amanda nem volt itten? Ez a második kérdés. - -– Itt volt. Már elment. - -Ez tehát Vigárdy Bertalan. - -Megdöbbenve néz körül. - -Látja, hogy a háziasszony báli toiletteben van. Együtt ül a leányával a -kandalló előtt. - -– Mi történt itt? kérdezi a férfi. - -Camilla minden válasz helyett előveszi a keblébe dugott levelet s -odanyujtja a késői látogatónak. - -Vigárdy végig olvassa a levelet, mely az olvasás után kihull a kezéből. - -– Szerencsétlen ember… Ezt rebegi halkan. - -– Most már tudja ön, hogy mi történt velünk? El vagyunk temetve! mondja -Camilla. - -– Ejh dehogy vannak eltemetve! Micsoda beszéd! - -– Gondolja ön, hogy ilyen meggyaláztatás után még lehet járni az Isten -napja alatt? - -– De még nincs semmi meggyaláztatás! szól kemény hangon Vigárdy. Ebben a -dologban első helyen én vagyok érdekelve. S én csak nem hagyom önöket -meggyalázni. - -Annál a szónál «önöket» úgy vibrált a hangja, mint a rezgő húr. - -– Hogy tehetné ön azt? - -– A legegyszerűbben. Elismerem a váltókon levő aláirásokat sajátomnak. - -– De hisz akkor önön veszik meg azt az összeget. - -– Azt tudom. Kifizetem. - -– És a felesége? Mit fog ön Amandának mondani? - -Vigárdy Bertalan egyszer-kétszer végig húzta az ujjait a hegyes -szakállán s készen volt a válaszszal. - -– Az asszonynak azt fogom mondani, hogy volt egy közös vasuti -engedélyünk, a mit egy vállalkozó magához váltott hetvenezer forintért. -Ennek fele Meritorist illeti. Nem tudott várni, a míg liquiddé lesz a -kikötött összeg: kissé inkorrekt módon anticipálta a maga részét. De én -teljesen fedezve vagyok a szerződés által. - -– De ez nem igaz! - -– Hát ki nézhet bele az én tárczámba? Hasonló alkuk mindig négyszem -között köttetnek. Egy névjegy helyettesíti a nyugtát. Az a vasut -létrejön. Nekem részem van benne. A többiről ki tud? Meritoris elfutott -Amerikába, de nem a váltói miatt, hanem a málégyűrűben kötött -börzekülömbözetek miatt, a mik százezrekre rúgnak. Ez nem gyalázat, csak -balszerencse. - -– De ezzel ön mégis hazudni fog a feleségének. - -Bertalan ernyedten veté le magát egy karszékbe. - -– Hazudni a feleségemnek! – Hát nem mindennap hazudom-e neki azt, hogy -boldog vagyok, szóval, tettel és érzelemmel? - -– Kérem uram, ne beszéljen így egy leány előtt. - -– Higyje el, édes Camilla, hogy a hazugság az egyetlen kötszer, a mi a -társadalmat összetartja. Szünjünk meg hazudni, s egymást fogja felfalni -az emberiség. - -– Ez irtóztató igazság. De legalább mi ne hazudjunk egymásnak, a kiket -nem tart össze semmi kötszere a társadalomnak. Ön tehát megmentheti -oktalan nagylelkűséggel egykori barátjának a jó hirnevét, -megreparálhatja a becsületét, de azért mi mégis csak földönfutó -koldusokká vagyunk téve. Mind én, mind a leányom. - -Vigárdy nagyon is sietett a felelettel. - -– Én nem fogom engedni, hogy önök szükséget szenvedjenek! - -Ezzel nagyon gyanuba keverte magát. - -– Ú–úgy? monda a delnő, azt a veszedelmes mosolygást még azzal is -élesítve, hogy a fogait összeszorította, s e közben annál sebesebben -kavarta a kanállal a theát a csészében. - -A férfi megértette mind a hangot, mind az arczkifejezést. - -– Ugyan, édes Camilla, hagyja abba azt a habarást azzal a theás -kanállal! Én úgy olvasok önnek az arczában, mint a kitárt könyvben. Ön -ebben a rossz pillanatban így gondolkozik: «No lám! Mikor a víz fenekére -elértem, akkor előugrik, mint a «Deus ex machina», a mesebeli -megszabadító: kihúz a vízből, megtörülget, megszárítgat – és aztán -megesz. Itt van ez a Vigárdy, a kinek mindegy, akár a piqueten nyeret el -magától a jó barátjával harminczezer forintot, akár hamis váltók útján. -A fedezet kezében van. A világgá futottnak van egy fiatal felesége, a -kibe egykor szerelmes volt. Ha nem csinálhatott belőle feleséget, csinál -belőle élettársnőt, a hogy szokás. Most már asszony, nem kell őt -elvenni. A férj megvan, valahol az ellenlábasoknál. Haza nem jöhet, mert -itthon börtönbe fut. Igy lesz szép az élet! A gazdag feleségnek a -vagyonából – eltartjuk a tönkrejutott asszonyt!» Ugy-e hogy így -gondolkozik ön felőlem? - -Camilla meglepetve nézett rá. Valóban kitalálta az eszmejárását. - -– No hát csak tolja ön félre azt a theásfindzsát maga elől. Az a -penetráns keserűmandula-illat elárulja előttem a tartalmát. Hát hiszen -igaz, hogy én is csak állat vagyok, mint más, de hiena még sem vagyok. -Mindenféle bűnre megvan a hajlandóságom, mint a többi embereknek, s ha -önnek kedve volna elbukni, bizony nem állnék elő erényt prédikálni, -hanem liczitálnék a kegyeire. Hanem hát ön nem az a nő! Ön inkább fejére -borítja a szemfödelet, mint a Thámár fátyolát. Ezt én jól tudom. Nem -jövök önt kisérteni. Én nem fogok önnek semmit adni: egy elátkozott -fillért sem. Hanem nyitok önnek útat tisztességes munkához, a miből -megélhet. - -– Hallod anyám? sugá Helvila. Nem mondtam? - -– Mi munkához értenék én? rebegé Camilla. - -– Hát a mivel annyi derék becsületes nő fenntartja magát. Nekem vannak -összeköttetéseim a kormányzati köröknél. Én könnyű szerrel ki tudom -eszközölni, hogy önnek adjanak egy biztos állomást vagy a vasutaknál, -vagy a postánál, mint pénztárosnőnek, a mihez nem kell egyéb, mint -tiszta fej és tiszta kéz. Ön abba nagy gyorsan beletanul. Egyik nap -éjjel, a másikon nappal lesz tizenkét órán szolgálata: a többi idejével -szabadon rendelkezik. Biz az szerény fizetéssel fog járni. De hát a -megelégedés nem tart lépést a jövedelem nagyságával. Én ismertem egy -nőt, a kit milliomos létére, esztelen pazarlásáért gyámság alá helyeztek -s a ki öngyilkossá akart lenni, mert abból a kétezer forintból, a mit -havi pénzül rendeltek a számára, nem volt képes a szükségeit fedezni. Én -pedig mondhatom, hogy akkor voltam életemben a legboldogabb, a mikor -harmincz forint volt a havi fizetésem. A megelégedés egészen relativ -dolog. Ön nem fogja ezentúl Párisból hozatni a toilettejeit, hanem -kiszabja és megvarrja maga a ruháját s meg lesz vele elégedve. A vasúti -vendéglősnél tizenöt forintért kap kosztot, igen jót. - -– Hát a leányomat hová teszem? - -– Majd a kis Helviláról is gondoskodunk. Őt beadjuk a preparandiába. Ott -most van épen egy ingyen hely üresedésben. Csak egy szavamba kerül. -Kitanulja az iskolamesternőséget s annak idején kap becsületes állást, -valamelyik fővárosi iskolában. - -– Igen! Igen! Az nagyon jó lesz! szólt közbe Helvila. Én tanulni fogok. -Igen szorgalmas leszek. Már taníthatok is másoknak zongorát, angol -nyelvet. Én szeretek tanítani. Köszönöm, nagyon köszönöm! - -Azzal odarohant Vigárdyhoz, elkapta a kezét, csókjaival halmozta el, s -egyre zokogta: «Köszönöm, nagyon köszönöm.» - -Camilla arczáról ezalatt elmult az a halálhirdető mosolygás. - -Olyan volt ez a változás az arczán, mint mikor a széljosló veres égbolt -egyszerre visszanyeri a kék színét. Lelkének elveszett az az öngyilkos -energiája: egészen a hatalmába került ennek az embernek, a ki meg akarja -szabadítani. - -– Nos? hát szabad kérnem, hogy nyújtsa a kezét? kérlelé Bertalan. - -Tétovázott. - -Akkor aztán odaugrott hozzá a leánya, az kényszeríté, hogy a kezét -Vigárdy keze elé nyújtsa: – Ne azt a balt! Ezt a jobbot! - -– No hát! Eddig megvolnánk. Már most nézzünk körül, szólt Vigárdy. Önnek -szállásról is kell gondoskodni. Várjon csak! valami jutott eszembe. Azt -tanácsolom, hogy ne adja el a bútorait. Azokért potom árt szoktak adni. -Más ötletem van. A nagy szállásnak azt a részét, mely külön szakítható, -mondja fel a házi úrnak: épen most van a negyed. Hanem ezt a nehány -díszesebb szobát tartsa meg. Ezt megint kétfelé lehet osztani. Ezt a -szobát, meg az öltözőjét tartsa meg a saját használatára, a konyha -felőli kijárattal; a másik két szobát pedig, a lépcsőre nyíló ajtóval -adja ki. Én ismerek egy derék horvát képviselőt, a ki épen ilyen -bútorozott szállást keres, egész évre, mert néha a leányait is fel -szokta hozni Budapestre. Az igen nyugodalmas lakó lesz. S a mit az fog -fizetni albérletben, abból ön az egész lakásbért fedezheti s a saját -lakása ingyenben marad. - -Helvila nógatta az anyját: - -– Mondd hát, hogy jó lesz: jó lesz úgy. - -Camilla rábólintott a fejével. - -– Jó lesz. - -(No hát! van már mit enni, van hol lakni és van becsület. A kis leánynak -is lesz jó helye. Hát mi kell még az élethez?) - -Vigárdy szétnézett a szobában. Mit lehetne még találni? - -Hát csakugyan talált valamit. - -Meglátta azt a japáni asztalkán heverő kéziratot. - -– No lám, még itt is van valami! Hisz ön irónő is. Itt is hever egy -munkája, a mit bizonyosan ma akart felolvasni. Ezt megvétetjük egy -szerkesztővel. - -– Ah, hagyja ön azt! szólt Camilla. Az egy haszontalan ostobaság. - -– Ki mondta azt? - -– A ki nagyon érti. - -– Talán Alasztor? - -– Igen. - -– Ah! Mit? Ne hallgasson ön rá. Mit értenek az okos emberek a poézishez? -A kik alkoholometerrel mérik az indulatot s bonczolókéssel vizsgálják az -érzést. - -– De igaza volt! Azt mondta, hogy boldog nő nem lehet irónő. Ahoz a -szenvedések iskoláján keresztül kell eljutni. - -– No hát már most keresztül esett ön ezen az iskolán. Ezt még mint -boldog nő irta ön. Képzelem, hogy tele van édes idealismus chylusával. -Hát majd a mit ezután fog irni, azt felvegyítheti keserű tapasztalatok -ichorjával. Azért ezt is csak kiadjuk. Engedje meg, hogy magammal -vigyem. Van némi befolyásom a lapszerkesztőkre. Lesz közöttük olyan -nobel ember, a ki honoráriumot fog érte adni. Nem sokat; de eleinte a -kevés is biztató. Apróbb, egy tárczára való rajzokat meg épen szívesen -fognak venni. Ezekért kaphat ön havonkint harmincz–negyven forintot. Nem -sok; de jelenben számot vet. - -– Oh az nekem tetemes összeg lesz, szólt, mohón kapva Camilla. Csak meg -tudjam érdemelni. - -– Bizzék magában. A közönség előszeretettel van a nő-irók iránt. Önnek -határozott tehetsége van. Csak fejleszteni kell. Majd küldök önnek -műveket angol és franczia íróktól, a mikből tanulmányozhat. Ön egy év -alatt meghódítja a közönséget, a kritikát. Két év mulva a kiadók lábtót -támasztanak az ablakához, úgy törnek be a kéziratáért. Ön egy irói nevet -választ magának s ez a név magasztalva, becsülve lesz. Ezen az -önérdemelte néven fogják önt szólítani… - -Camillának az arcza már derülni kezdett; ez nem a halált előérző mosoly -volt: ez a visszatérő életkedv hajnalodása volt már. - -– No hát válaszszunk önnek egy irói álnevet, a mi alatt ezt a legelső -munkáját kiadjuk. Talán «Renata» (újjászületett). Jó lesz. - -– Nagyon jó lesz! szólt felmelegedve Camilla. - -Helvila átölelte az anyját s gyöngéden súgá a fülébe: «Renata». - -Most már önként nyújtá a kezét Camilla Vigárdynak. - -– Látod, kis mamám, fecsegett a lányka, most már megtaláltuk a czímet, a -melyen Vigárdy urat híni fogjuk: «keresztapa». - -A lányka nevetett az ötletén: a nevetés az anyjára is elragadt. Együtt -nevettek. Milyen furcsa az! Keresztapa lesz a neve! - -Aztán nagyot fohászkodott Camilla, kezeit keblére téve. - -– Én Istenem! Mi még nevetünk is ezen a napon! - -S aztán kereste a szemeivel azt az embert, a ki visszaadta nekik ezt az -éltető nevetést. A halottaknak! - -Az pedig félrefordítá az arczát s a szemeit törülte. - -– Ön is nevetett? - -– Igen. Nevettem. - -(Az sem volt igaz: zokogását fojtotta el. Olyan sírnivaló is volt ennek -a két nyomorult teremtésnek a pillanatnyi öröme!) - -– No de már most sietek innen. Önök pihenjenek le. Nekem ez órában még -sok utam van. Legelőször is Perukkerhez vágtatok: azt kihuzom az ágyából -s rendezem vele az ügyemet, nehogy holnap beperelje a váltókat; azután -sorba veszem a szerkesztőségeket, kiigazíttatom velük a szenzácziós -újdonságot, mielőtt sajtó alá adnák a lapot. Isten önnel Camilla! Jó éjt -kis Helvila. - -S azzal minden érzékeny búcsúvétel nélkül elsietett. - -Az ajtóból még egyszer visszafordult. - -– Kérem, Camilla, majd ha elmentem, zárja be utánam az ajtót. Cselédjei -nincsenek itt. Jó lesz, ha a többi ajtókat is bezárja, mert mindannyit -nyitva hagyták. - -Azzal eltávozott. - -Camilla várt, a míg a külső ajtót csukódni hallá, akkor kiment az -ajtókat bezárni. - -Helvila egyedül maradt. - -A mint az anyja kiment a szobából, a lányka elővette a rhumos palaczkot. -Az félig volt kiürülve. - -És aztán fogta azokat a theás csészéket s azoknak a tartalmát -beletöltögeté a rhumos palaczkba. Jól bele szorítá a dugaszt. - -Aztán szétnézett, hová rejthetné azt el? - -Az óra egyet ütött – éjfél után. - -A zenemű rákezdte a Serenade-walzert. - -Ahá! Megvan. - -Helvila oda sietett az órához, felnyitotta a zenegép tokját s oda rejté -el a palaczkot a zenélő henger mellé. - -Ott nem talál rá senki. - -Mire az óramű tokját ismét bekapcsolta, visszajött az anyja. Eléje -sietett; az is tárt karokkal jött feléje. Megölelték egymást. Kisírták -magukat jól. - -– Tehát ismét élünk! sóhajta fel Camilla. - -A leány az ajtó felé mutatott kinyujtott karjával: - -– Ő az én igazi atyám! - -Camilla rosszul magyarázta a gyermek öntudatlan szavát. - -– Ne mondd ki ezt a szót, mert halálra sértesz vele. - -– De mondom! Az a másik csak akkor adta nekem az életet, a mikor nem -tudtam róla; de ez akkor adta az életemet, a mikor már szeretek élni. - -– Előttem mondhatod, de más előtt ki ne ejtsd, mert megitélnek érte. -Mikor úgy hasonlít az arczod az övéhez. Pedig Isten a tanum, hogy nem -tettem egyebet, mint hogy naponta elővettem az arczképét s elbámultam -rá, hosszan, hosszan. - -– Szeretted őt? Mért nem mentél hozzá? - -– Játszottam a szívével. Megvert érte az Isten! - -Camilla figyelmét most egyszerre megkapta valami. Az üres theás -findzsák. - -– Hová lett az a «thea»? kérdezé ijedten a leányától. - -– Azt én eltettem emlékül erre a mai szent napra. - -– Hová tetted? - -– Az az én titkom. - -A zenemű utolsó accordját pengette annak a szép spanyol dallamú -keringőnek. És azután is mindennap tizenkétszer elmondta a mit tudott. -De hogy mit tud? azt csak a kis leány értette meg, senki más. Ajka elé -tette a mutató ujját: – Csitt! Játszó óra: ki ne beszéld! - - -VII. - -Vigárdy, a pálczájával előretapogatózva, botorkált le a lépcsőn. A gáz -el volt már oltva, sötét volt. - -Mikor a fele lépcsőn lejutott, a házmester ajtaja kinyílt, ő maga -lámpással a kezében csoszogott elő, kaput nyitott. Négy férfialak jött -be. Azok közül három odalenn maradt a kapubejárat alatt a házmesterrel -dödörögve, a negyedik felsietett a lépcsőn. - -Szinte egymásba ütötték az orrukat Vigárdyval. A házmester lámpafényénél -egymásra ismertek. - -– Ah! te vagy? Bertalan! - -– Te vagy? Alasztor! Hol jársz? - -– Én a feleségedet kisértem haza, a nagy katasztrófa után. Tudsz már -mindent? - -– És még azonfelül valamit. - -– Életre hoztad Camillát az ájultából? - -– Én már élve találtam. Épen theázni készült a leányával. - -– Természetesen: egy kis cyankálival czukrozva meg a theát? - -– Természetes. - -– No és te életben tartottad őket? - -– Igen. - -– Miféle antitoxiconnal? - -– Az az én arcanumom. De hát te mit keressz itten? - -– Hát én, a mint menekülhettem Amandától, jó ürügygyel, ide siettem -vissza, hogy megnézzem, mi történt ezzel a szerencsétlen asszonynyal. -Már most látom, hogy nincs rám szüksége, hát visszamegyek. - -– Úgy sem mehetnél be hozzá, mert bezárta az ajtókat, s nincs cseléd, a -ki kinyissa. - -– Nincs ám. Azok idelenn mulatnak a kocsisnénál a nekünk szánt lakoma -közprédáján: épen ez volt az ürügy, a mivel idebocsátottak. Amanda -ideges volt, hogy a Georges nem jön a kikölcsönzött ezüst tálakkal és -gyümölcstartókkal haza, a hogy ő parancsolta neki; én azt a véleményemet -suggeráltam neki, hogy az bizonyosan megszökött az ezüsttel. Erre a -nagyságos asszony rám parancsolt, hogy rögtön menjek konstáblerekért, -fogassam el a sikkasztó cselédet. Negyedmagammal jöttem: két konstábler, -meg egy biztos. - -– Hát már most mit csinálsz? - -– Hát egy kicsit elrontom a mulatságát a díszes társaságnak s -felkisértetem őket a kapitányságra, csődtömeghez tartozó vagyon -elsikkasztása miatt. - -– Ugyan hagyj békét szegény cselédeknek! - -– Nem, pajtás! Hogy az inasok, szobaleányok dáridózzanak akkor, a mikor -a gazdáik a falba verik a fejüket: így még is nagyon szép volna az élet! -Hadd contempláljanak reggelig a dutyiban, akkor majd kieresztik őket. - -– No hát servus. Én megyek dolgomra. - -– Tudod mit? Ne menj le addig, a míg én magammal nem viszem a Szent -Hermandad éber tagjait. Nem szükséges, hogy a rendőrbiztos rapportjába a -te neved is bele kerüljön. Nem az országos rendőrség miatt, hanem, -tudod, a házi rendőrség miatt. - -– Gondolod, hogy elhazudjam a feleségem előtt, hogy itt voltam? - -– Tanácsolnám. - -– Hogy aztán te mondhasd el neki? - -– Hát persze. - -– Én azonban reggelig nem is megyek haza. - -– S mit fogsz bevallani? - -– Azt, hogy valamelyik orfeumban voltam, korhely pajtások társaságában. - -– Okosan: azért csak össze fog gazemberezni, más baj nem ér. Egész éjet -az orfeumban! ezért reggel összeszid az asszony; de estére megbocsát. -Hanem egy órát az öngyilkos nő mellett: azért a lelkeden megy keresztül. - -– Magam fogom neki elmondani. - -– Akkor még valami rosszabb helyre is akarsz menni, a mit ezzel -eltitkolsz. - -Azzal jó mulatást kivántak egymásnak; a kézszorítás közben azt sugta -Alasztor Bertalannak: - -– Tudod pajtás: te képviselő vagy, én meg ügyvéd vagyok. Nehéz nekünk -egymást hazugsággal kifizetni. Jobb lesz kölcsönösen igazat mondanunk. - -– De olyan bolond nem leszek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap reggel, mikor Alasztor a kávéházban kezébe vette a hírlapot, -mindjárt a ritkított betűst kereste a napi hírek között, egyszerre -rátalált: - -«… börzejátékban szenvedett differentiák miatt, melyek százezrekre -rúgnak, megszökött Amerikába, itt hagyva feleségét és leányát a -legnagyobb nyomorban. Az a hír, mintha tetemes összegű váltókat -hamisított volna egy vele baráti viszonyban élt képviselő nevére, minden -tényleges alapot nélkülöz.» - -Most már tudta, hogy mi volt az a «rosszabb hely», a mit Vigárdy az -orfeummal, sőt Camilla boudoirjával palástolt: Perukker úr comptoirja. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint délután összetalálkozott Bertalannal a kaszinóban, azt mondá -neki: - -– No most már tudom, hogy mi volt az arcanumod, a mivel kigyógyítottad -az öngyilkosságból a szép asszonyt! Drága orvosság! - -Tehát vannak még bolond idealisták a világon. - - - - -MÁSODIK RÉSZ. - - -I. - -Négy esztendő mult el e szomorú eset óta. - -E négy év alatt Meritoris Zeno hírt sem hallatott magáról. El is -felejtette már mindenki, hogy volt valaha ilyen nevű ismerőse. - -Meritorisné is azon lények közé tartozott, a kik kimaradtak a világból. -Annyit tudtak felőle, hogy valahol pénztárnoknő a fővárosban; voltak, a -kik azt állították, hogy látták is a jegykiadó ketreczben. Az ilyen -elfelejtett lényekkel nem találkozni is szerencse. - -A hajdani szállását megtartotta, de annak a lépcsőre szolgáló főajtaján -e név volt kiszegezve: «Dragomirovics Anasztáz.» - -Dragomirovics Anasztáz úrról a házmester csak annyit tudott mondani, -hogy az egy valósággal létező úri ember. A bevallási íven így van -feljegyezve: «horvát-szlavon képviselő». De ő annak az ábrázatját még -soha sem látta, pedig négy év óta lakik itten ez az úr. A házmesterné -takarítja a szobáját, a miért kap nyolcz forintot havonkint. Az a nyolcz -forint minden hónap elsején oda van letéve az asztalra egy névjegygyel, -a mire rá van irva: «Házmesternek.» A gyertyája a tartóban reggelre le -van égve, a mosdóvize a lavoirban be van szappanozva, a sáros topánja az -ágy elé téve, – de őt magát még nem látta a szemfüles házmesteri pár -soha. Sokszor el is utazik s olyankor az ajtaját lakattal is bezárja, de -azért a havi pénz kijár. - -Meritorisné asszony felváltva – a hivatalos rend szerint – hol a -nappali, hol az éjjeli órákat tölti otthon; senkit sem fogad a -szállásán. Cselédet nem tart. Maga főz és takarít. - -Most épen hat heti szabadságot kért, a mit meg is kapott. - -Erre pedig azért volt szüksége, mert a Helvila kisasszony megbetegedett, -azt haza kellett hozni az intézetből. A betegségét szent Vida-táncznak -híják. Rúg, karmol és rángatózik, s a mellett az arczát fintorgatja. Az -orvos azt mondja, hogy ez a baj majd elmúlik magától, a meggyógyításához -nem kell egyéb, mint teljes nyugalom. Valószinüleg a sok tanulástól -kapta azt a bajt; most tette le a tanítónői vizsgát, kitünő -eredménynyel, azzal erőtette meg az agyát; most az anyja ápolja, senkit -sem bocsátanak hozzá. - -Ezt mind a házmesterné beszéli ekként az ágybérlőjének, a napidíjasnak. -Ez pedig, mint aféle idealista (a napidíjasok még idealisták) azzal a -felfedezett ténynyel szolgál viszont, hogy Meritorisné asszony híres -irónő, a ki «Renata» név alatt gyönyörű dolgokat ir a lapokba: minden -sorát megfizetik. Hanem ezt nem kell elárulni a háziúrnak, a ki gyülöli -az általa «Federvieh»-nek nevezett emberfajt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az oldalajtón kopogtatás hangzik: az kulcscsal van bezárva. Camilla -előjön a hálószobájából s felnyitja az ajtót. - -Vigárdy lép be. Abból a lakosztályból, mely Dragomirovics úré. - -Kezet szorítanak, jó estét kivánva egymásnak. - -Novemberi délután hat és hét óra közt van az idő. Az asztalon már ég a -lámpás. - -Leültek egymás mellé. Camilla a pamlagra, Vigárdy a karszékbe. - -– Helvila jobban van. Ez az első szava Camillának. - -– Tudom, beszéltem az orvossal. Most csak arra kell vigyázni, hogy -vissza ne essék a bajba. Óvni kell minden felindulástól. Ilyen -idegbajnál a véletlen öröm is visszaidézheti azt a ragályos betegséget. - -– Öröm? Hát jöhet be mi hozzánk öröm? - -– Már be is jött. Itt van a zsebemben a cultusminister diplomája, -melyben Helvilát kinevezi tanítónőnek, hatszáz forint fizetéssel. - -– Ah! Ez igazán nagy öröm. - -– Kegyednek adom át ez okiratot. Iparkodjék a leányt ovatosan, elébb -példálózva, előkészíteni erre a jó hírre, a mi után vágyott. Engedje -elébb sejteni, találgatni. Az is meglehet, hogy ez a jó hír egyszerre -kigyógyítja. De az is lehet, hogy recidiváz tőle. Dugja el ezt az irást. - -– S hová lett kinevezve? - -– Pancsovára. - -– Ah, olyan messze! - -– Mentül messzebb, annál jobb rá nézve. Itt megöli őt az ismerősök -ránézése. - -– Az igaz. Sokszor mondja: «Anyám, nincs öldöklőbb méreg, mint az -embereknek a szeme.» - -– Jó derék nép, a hová menni fog. Ismerem őket; nagyobb részt szerbek, -aztán németek, magyarok: mind szivélyes, jó érzelmü emberek. Ott -szerencsét is csinálhat, ott még van családi élet. - -– Hm… Camilla nagyot fohászkodott. Azután azt kérdezte Vigárdytól: – Mit -tesz az a latin mondás: «vestigia terrent?» - -Vigárdy kitalálta a nő eszejárását. - -– Ugyebár ezt a tudós leány mondta kegyednek, mikor egyszer a férjhez -menésről példálózott előtte. «A nyomdokok visszariasztanak.» - -Kevés idővártatva azt mondá a nő: - -– Akkor én is elmegyek a leányommal Pancsovára. - -– Hát én belőlem akkor mi lesz? - -– Ön megszabadúl egy kínos helyzetből, mely mind a kettőnknek szenvedést -okoz. - -– De mikor ez a szenvedés rám nézve az élet! - -– Milyen élet! - -– Őrült világ ez! Mi mind a ketten feltaláltuk egymásban azt a lelket, -mely lelkünk felét kiegészíti. - -– De elvesztettük egy bolond szeszélyért, egy dölyfös gondolat miatt, -most aztán szenvedjük a büntetésünket. - -– Pedig összetörhetnők a békóinkat. - -– Az lehetetlen. - -– Önt hűtlenűl elhagyta a férje, négy év óta hírét sem hallotta. Ez -megsemmisíti a házasságot. - -– De önhöz hűséges a felesége. - -– Reális felfogásban az. - -– S ez a fődolog. Ugyan hány házasság maradna érvényben, ha azt -kérdeznék, valjon a nő, midőn férjét megöleli, a behunyt szemével nem -lát-e egy harmadik alakot? S azért az ilyen lelki házasságtörés mellett -csak lombosodnak a családfák. - -– A mi életünk egészen czélját vesztett erőfogyasztás. Nem tehetünk -egymással valami jót, hogy az mind a kettőnknek rosszul ne essék. Minek -folytatni ezt a kölcsönös martyriumot? - -– Ön igazságtalan a neje iránt. Amanda önt igazán szereti. Talán -túlságosan is szereti, az a hibája. - -– Felszabadítanám ez önkínzás alól. - -– Nem! Nem! Arra ön nem gondolhat. A szívétől elragadtatni, meg van -engedve húsz éven alóli fiatal rajongóknak; de mi már érett eszű emberek -vagyunk, a kiknek a tévedéseit nem menti a tudatlanság. Ön, barátom, az -óta, hogy a nejét elvette, rohamosan emelkedő életpályát haladt meg. A -saját tehetségein kivül, az a mi elősegítette nem a vakszerencse volt. -Abban nagy része van az ön felesége kitartó buzgalmának. Lehetetlen -önnek azt elfelejteni, hogyan segített önnek az emelkedésében a neje, -vagyona, nagy családi összeköttetései által, még inkább abban az -ernyedetlen buzdításban, a melylyel önnek idylli lanyhaságu természetét -erélyességre, tettekre, vállalkozásokra ösztönözte. Ön sokszor -félrevonult volna az akadályok elől, ha az ön nejének heroinai -elhatározottsága előre nem űzte volna. Mikor önt képviselővé -megválasztották egy nehéz kerületben, önnek a felesége zálogba vetette -minden ékszerét, hogy önt diadalra segítse. Igaz hogy mindezt önzésből, -nagyravágyásból cselekszi. De ennek az önzésnek nemes alapja van. -Büszkélkedni akar a férjével. Nagy embert, híres államférfit akar belőle -csinálni, azért, hogy annak a czímeit viselhesse egykor. Hát lehet-e őt -ezért kárhoztatni? – S már most tekintsen ön a válaszútnak a másik -ágára. Ha ön ettől a hatalmas akaraterejü nőtől elszakítaná magát, s -aztán összekötné a sorsát egy magához hasonló ábrándozó, érzelgő -asszonyéval, ön fokról-fokra lesülyedne arról a magas zodiacusról, mely -most előtte áll, végezné mint egy elfeledett, scartba tett bukott -nagyság. Hát szabad-e énnekem még csak álmodnom is egy olyan -boldogságról, melynek ára az ön jövendő dicsősége? Nem! Csak maradjunk -mi jó barátok, mint eddig voltunk. Én viselem az én szenvedéseimet s nem -akarom azokat még lelki furdalásokkal is sokszorozni. - -– Édes Camilla! Ha ön tudná, hogy mi az ára annak az úgynevezett -dicsőségnek? Mennyi megalázkodás, mennyi megtagadása a jobb érzéseknek, -mennyi embergyűlölet jár azzal együtt. Sokszor eszembe jut Napoleon -mondása Szent Ilona szigetén: «Oh mint szeretnék még egyszer visszatérni -a nagy világba, hogy ott krumplit kapálhassak s jóllakhassam lencsével -és szalonnával, mint egy paraszt!» - -– De mink már parasztok nem lehetünk, nem úgy lett nevelve a lelkünk. A -két kezem nekem is megbirná a kapálást, legfeljebb megkérgesedne tőle; -de a lelkemet nem tudom incrustálni. S még ha magam volnék! Hát én bele -találnám magamat a sorsomba, ha mint mosónőnek a teknő mellett kellene -is megszolgálnom a napi falatomat. De a lelkem, az idegeim -visszaszörnyednek attól az eszmétől, hogy én önt, a mai nap hősét, ott -lássam magam mellett, szurtosan, elzüllve, elpusztúlva! Most én kéjelgek -abban a fényben, a mi önt körülsugározza, bámulom nagy sikereit, -parlamenti diadalait. Titokban, lelkem csendjében kiveszem a magam -részét belőlük. Hadd tartson tovább ez az én boldogságom. - -– De ez elvégre is egy tantalusi kín. - -– Hát nem lehet-e az, hogy legyenek emberek a világon, a kikben nem az -állat képezi az őslényt? - -– Nők lehetnek. Női angyalok vannak a világon. De hogy férfi angyalok -volnának, azt csak a khaldei mythologia állítja. Én ember vagyok. Az is -akarok maradni. Engem kínoz a hypocrita szerepe. Én önt az egész világ -szeme láttára akarnám a karomon elővezetni, s büszke arczczal hirdetni: -ez a gyémánt szív az enyém. - -– Ha ön így beszél, én az ajtómra tolózárt csináltatok és soha egymással -nem beszélünk többet. – No, jőjjön, nézze meg a szegény beteg leányomat. - -Camilla előbb óvatosan felnyitá a hálószoba ajtaját s valami szót -hallatott nagy halkan, bizonyosan, a látogatót jelenté be a beteg -leánynak, azután nyájasan inte Vigárdynak, hogy bejöhet. Azzal bementek -mind a ketten a szobába. - -Egy dolgot elfelejtettek. Bezárni az ajtót, mely Camilla lakosztályát -elválasztja Dragomirovics úr szállásától – s Dragomirovics úrnak -lehetnek rossz szokásai. - -Ott van ni! Az a közbenső ajtó nagy csendesen felnyilik, s elébb a fejét -bedugja, széttekint, aztán belép rajta egy férfi, a kit még nem láttunk -e háznál. - -Minden öltözete csupa koczka: a kabátja szélesebb koczka, à -l’écoissaise, a mellénye apróbb koczka, à la Pepita; alacsony, finom -termetű emberke, kissé affektáltan kifeszített mellkassal, karjai kifelé -fordított könyökkel, fejét magasan tartja, a mit rövid nyaka tesz -ajánlatossá: a feje aránytalanul nagy a termetéhez s abból is sok jut a -kiülő homlokra. Szemöldökei veresek, szintúgy a körszakálla is, melynek -egy része még viseli a nyomait a melanogénenek, a mivel feketére volt -festve. A bajusza ellenben le van borotválva, a szája olyan furcsán van -összecsücsörödve, mintha mókázna, villogó szemei egy perczig sincsenek -nyugton. Az arczszine rezes. - -A mint belép, lábhegyen, elébb kiváncsian széttekint, azután -megelégedéssel bólongat, körüllépked a szobában, megnézi a zongorán a -hangjegyeket, kihúzza a japáni asztalka fiókját, belenéz, megint -visszatolja; a hálószoba ajtaja előtt megáll, kerekre nyitott szemekkel, -tenyerével segített füllel hallgatózik, az ajkai még gömbölyűbbre -csücsörödnek, mintha fütyülne, azután kivesz az oldalzsebéből egy -szivarkát, rágyujt, egy karszéket odahúz az ajtó elé, melyen bejött, -arra leül, a bal lábát a jobb térdére vetve, s fújja a füstöt a plafond -felé. - -Ráér várakozni. - -Azok odabenn ugyancsak alaposan el lehetnek foglalva a beteg leány -diagnosisával, mert soká kerülnek elő. - -Végre mégis nyilik az ajtó s kilépnek rajta: az úr és az asszonyság. - -Camilla «Jézus Máriát!» rebeg, a mint ez alakot meglátja, s siet az -ajtót betenni maga után; Bertalan is meg van ütődve. - -Az új ember pedig gúnyosan mosolyogva áll föl a székből s nyefegő éles -hangon üdvözli őket: - -– Good bye, drágáim! No ugye szép meglepetést szereztem a számotokra, -mikor egyszerre csak ide cseppentem közétek az égből – vagy a pokolból, -már nem tudom bizonyosan. Kérem, ne takargassa el az arczát mistress, -azért hogy egy gentlemannel láttam kilépni a hálószobájából. Én az -ilyesmire készen voltam. - -– Hogy jösz te ide? kérdezi Vigárdy, az első meglepetéséből felocsúdva. - -– Hát igen egyszerűen. Nagyon okosan teszi az ember, ha Amerikába -elutazva, nem dobja a tengerbe a szobája kulcsát. Visszajövet ismét -előveheti. Az ajtómon ugyan Dragomirovics Anasztáz úr neve van -kifüggesztve, de a felől egészen megnyugtattam a lelkiismeretemet, a -mint az előszobában felakasztott hawelock zsebébe belenyúltam, s -megtaláltam benne az én tisztelt barátom szivartárczáját, a névjegyeivel -és a cigarettáival. Mindjárt meg is tartottam emlékül. Pompás -cigaretták. Valódi «Sultan fleur». - -Camilla elvesztette egész lelki erejét, sírva fakadt. - -– Kérem, mistress, ne sírjon. Semmi oka sincsen rá. Hiszen nem vagyok én -Othello. Nézze, nincs nálam se revolver, se bowieknife. Hát hiszen, hogy -az én hosszas távollétem alatt kellett valakinek engem helyettesíteni, -az egészen normális helyzet. S sokkal jobban tudom méltányolni, hogy ön -e czélra az én Vigárdy barátomat választotta, mintha valami -Perukker-féle seladont fogadott volna el. A ki, mint e szép butorzat -bizonyítja, egész gentlemanlike gondoskodott az ön szükségleteiről. - -Vigárdy közel volt hozzá, hogy ezt az embert nyakon fogja és kidobja a -szobából, de Camilla könyörgő tekintete lecsillapítá, a ki néma -rémülettel mutatott a hálószoba ajtaja felé: «meg ne hallja a beteg -leány! mert újra vissza esik». Tehát nyugodtan iparkodott beszélni. - -– Uram. Önnek a neje becsületes, erényes asszony. Magát tisztességes -munkával tartja fenn: senkitől semmi szégyenletes segélyt el nem fogad. -Az államvasutaknál pénztárnoknői alkalmazása van, s üres óráiban a -hírlapokba ir elbeszéléseket. - -– Igen. Ez van beirva a bejelentési ürlapba: pénztárnoknő és irónő. De a -salláriumot és a honoráriumot ön hordja neki. - -– Nem hiszem, hogy találjon ön bolondot, a ki elhigyje önnek, hogy a -vasutigazgatóság tőlem fogad el pénzt, a mivel egy hivatalnokát fizeti, -vagy egy lapkiadó, hogy a munkákat honorálja. - -– De ezt a szállást csak fizeti valaki. - -– Az albérlő. - -– Az a bizonyos Dragomirovics Anasztáz, a kit senki sem ismer. - -– Én ismerem. - -– De én minden szorgos kutatás után sem voltam képes ezt az «ananász» -urat a képviselők lajstromában felfedezni. - -– Az csak azt bizonyítja, hogy nem képviselő. - -– De annak van czímezve a házmester ívén, a mit az a rendőrségnek -beadott. - -– Hát ez lehet hamis czímzés miatti kihágás, a mit ha ön feljelent a -rendőrségnél, hát akkor megbüntetik az ön feleségét öt forint birságra. -Ha ugyan nagy kedve van önnek a rendőrséggel személyes érintkezésbe -jönni. - -– Én nekem? Hát mi félelmem lehetne én nekem a rendőrségtől? Currentált -engem valaki? Csaltam én? Loptam én? Nincsen-e kiegyenlítve minden -tartozásom Budapesten? Ezt te magad tudod legjobban kedves barátom. - -– Ez az emlék valami más indulatot is költhetne önben, mint a -gúnyolódást. - -– Érted alatta a háladatosságot ugy-e, kedves barátom? Hát hisz az igaz, -hogy te én helyettem harminczötezer forint értékü váltót kifizettél, a -mikről az a véleménykülönbség volt közöttünk, hogy én azokon az -aláirásokat hamisaknak hittem, te pedig igazaknak vallottad. – No hát -ezt a javadra irom. Ezért négy esztendeig voltál haszonélvezője az én -birtokomnak. Mi az ördög? Jut egy esztendőre nyolczezer hétszáz ötven -forint. Hát mi az egy ilyen szép asszonyért? valóságos «Bettel». - -– Megfojtsam ezt az embert? mormogá Camillához Bertalan. Az asszony két -kezével tartá vissza a férfi összeszorított öklét. - -Zenó pedig újabb szivarkára gyújtott és folytatá mekegő hangon: - -– Hanem a nagy jótékonysági raptusodban egy dolgot elmulasztottál -«drága» barátom. Azt ugyanis, hogy egy new-yorki lapba beiktattad volna -ezt a néhány sort: «Mister Meritoris Zeno ügyei rendezve vannak, bizton -hazatérhet.» Punktum. - -– A hazai lapokban benne volt ez az értesítés. - -– No lám! Én vagyok a hibás. Azért, hogy szökés közben hátra nem hagytam -a Ferencziek bazárjában az adressemet, hogy hová küldjék utánam a Pesti -Naplót? - -– Hát tudhattam én, hogy te hol kóborolsz széles e világban? - -– Ecce ni! Megint te neked van igazad. Hát persze hogy nem tudhattad. -Voltam én az alatt az amerikai prairieken buccanier, a ki sótalan eszi a -nyers bikahust, – jártam, mint pedlar, fésűket, bicsakokat árulni, – -voltam aranyásó rowdie Ausztráliában, voltam czethalász a grönlandi -vizeken, oda bizony újság nem jár. Míg egyszer a jó Buddha (én buddhista -vagyok) ismét visszavezérelt New-Yorkba. Ott találkoztam egy -tiszteletreméltó hazámfiával, a ki valami posztkisztlit, vagy micsodát -szerencsésen elemelt egy pár százezer forinttal, ez a lovagias férfiu -értesített felőle, hogy hiszen nincsen nekem semmi okom a világ szemei -elől bujdokolnom. «Ab ovo» ki van egyenlítve az én fatális tévedésem, -egy nemeskeblű barátom jószívűsége által. Ekkor érett meg bennem az az -elhatározás, hogy én ennek a jó barátomnak alkalmat szerzek keresztyéni -jóltevő indulatainak tökéletesítésére az által, hogy hazajövök, s már -most a viszonyosság elvéből kiindulva, én rendezem az ő ügyeit. - -– Mit fogok most hallani? - -– A legkellemesebbet. Legelőször is vessünk fátyolt a multakra. Az a -harminczötezer forint, meg az a négy esztendő – egymást kiegyenlíti. -C’est signé: – «pour acquit.» Kezdjünk új rubrikát: «Soll und haben.» - -– Ön megbolondult. - -– Nem én. Teljesen megokosodtam. - -– Ez az, a mit úgy hívnak, hogy «őrültség, a miben systema van». Ennek -azonban a legjobb antidotuma az, a mit úgy hínak, hogy «házi ész». Ezzel -meg én vagyok ellátva. Te, ujvilági lovag, arra alapítod a -spekulatiódat, hogy itt van most egy őrült szerelmes férfi, a kit a vak -szenvedélye kapiczánjánál fogva oda lehet vezetni, a hol «a rákok -telelnek», a hogy az orosz közmondás tarja. Én azonban majd mindjárt -kiábrándítalak egy alternativával. Én vagy egy önzetlen, minden érdek -nélküli pártfogója vagyok a te hitetlenül elhagyott családodnak, a ki -lelki örömét találja benne, hogy egy pár szerencsétlen teremtésben -fentartsa az életkedvet, a kikhez régi emlékek varázsa vonzza; vagy -pedig az vagyok, a minek te tartasz: heves vérü imádója a te nevedet -viselő nőnek. Hát akkor az első esetben veszem a kalapomat, s azt -mondom, hogy «alászolgája», a családfő hazaérkezett, többé az én -gondozásomra senkinek semmi szüksége, s többet nem kérdezősködöm se -rólad, se a hozzád tartozókról egy szóval sem. A második esetben pedig -megindítjuk a kettős válópert: nődnek erős oka van erre veled szemben, -én is csak majd találok valami jogczímet; elválunk csendesen, s aztán -rajtunk függ, hogy mit tegyünk? Te mindenesetre kimaradsz a partieból. - -– Nem úgy van az, kedves barátom. Ne kezdj te én velem háborút. Mi -egyenlőtlen fegyverekkel küzdünk. Te jó ember vagy, nagy hazafi, -országos hírű celebritás, én pedig egy bukott ficzkó vagyok, a kinek -nincs mit elveszíteni. - -Egy szót ejtettél el: «elválunk csendesen». Hát ezt a «csendesen» szót -hiusíthatom én meg. De ha én most lármát csapok: én, a hazatért férj, a -ki a feleségem hálószobájában egy férfit találtam, összecsődítem a -szomszédokat, rendőrért kiabálok: akkor te, mint nagy ember, el vagy -veszve, megbuktál az ország előtt, le vagy gázolva a politikai -ellenfeleid lába alá; de a mi még annál több a feleséged lába alá. - -– Nyomorult gazember! kiálta Bertalan, elragadtatva indulatai által. - -– No hát ez jó nekem. «Nyomorult gazember.» Bizony olcsó vitézkedés. -Tudod jól, hogy én párbajra nem híhatlak, akármilyen verbal injuriet -kövess is el velem. Nem kapnék secundansokat. Hát ez közöttünk a nagy -különbség. Te vagy a dicső hazafi, a nagy ember. Én pedig vagyok a -nyomorult ficzkó. A nyomorult ficzkó észreveszi, hogy a dicső nagy -férfiu az ő kazlából húzza a szénát. Azt mondja neki: «barátom, -nagyságos tolvaj úr, ne lopd a szénámat, hanem vedd meg az egész -kazalt». S erre a nagy férfiu azt kiáltja: «gazember!» De engem ezzel a -szóval nem ráztál le magadról. Én beléd haraptam, mint egy bulldog s nem -engedlek a sövényen kiugrani – édes barátom. - -– Én kezemben tartottam a nyakadat, s szabadon bocsátottalak. - -– Nagy hiba volt tőled. Most én tartom a kezemben a te nyakadat s nem -foglak elbocsátani. - -– Mit kivánsz tőlem? - -– Bagatelle dolog! Igazán pirul az arczom, mikor ilyen aprólékosságokkal -állok elő. Hát miről van szó? Tulajdonképen semmiről. Te megtartod a jus -acquisitumot, hogy is mondják csak: a «servitust». Mi jogtudósok értjük -ezt már. Én viselem a «procurát», mi üzletemberek értjük ezt. Te pedig -maradsz a «stiller Co». Én viselem az obligót, te pedig azt irsz, a mit -akarsz a «giro in bianco»-ba. - -Bertalan olyat ütött az öklével a zongorára, a melyhez támaszkodott, -hogy az a szerencsétlen hangszörnyeteg megzendült bele. Camilla pedig -csak bámult: az ő lelkében nem volt fogalom ennek a csúf jargonnak a -megértésére. - -– No hát beszéljünk kerek számokban, monda Zeno, hüvelykujjának a körmét -a fogába akasztva. Te adsz én nekem, pro rata temporis, húszezer -forintot, én pedig azért odaadom neked – a Dragomirovics Athanáz úr -szobája kulcsának a másodlatát, s mikor ezt a kulcsot a zárban találom: -megfordulok a sarkamon és odább megyek. Clara pacta, boni amici. - -Camilla csak most értette meg a gyalázatos ajánlatot. - -Kitört belőle az indulat. A női gyöngeség egyszerre átlobbant, mint -füstből a tűz, lángoló asszonyi haraggá. - -Odarohant a férjéhez, megragadta annak a vállát. - -– Micsoda? Te engem el akarsz adni, mint egy rabnőt! - -Zeno furcsa arczfintorgatással mondá: - -– Hát azt adja el az ember, a mije van. Szivesebben adnám el a -Haris-bazárt; de az nem az enyém. - -– No hát ha te el akarsz adni engem, lihegé a szerencsétlen asszony, -majd eladlak én téged! - -Azzal odarohant az intarsiaturákkal diszített szekrényéhez, felnyitá -annak a tetejét, egy titkos rugót megnyomva, előugratta a rejtett -fiókocskát s abból kivett egy négyszeresen összehajtott irást, azzal -odasietett a két férfihoz, Vigárdy mellett foglalva helyet s -Meritorishoz beszélve. - -– Hát te azt mondtad ugy-e, hogy neked semmi bűnöd sincs a világon, a -miért téged a büntető igazság keze előfogjon. Te kaczagva mondtad a -megszabadítód szemébe, hogy bolond volt, a mikor nyakadat kieresztette a -kezéből? No hát essél kétségbe! Itt van a leveled, melyet amaz átkozott -éjszakán küldtél hozzám. Ebben elismered, hogy váltókat hamisítottál -Vigárdy nevére. Én megtartottam ezt a leveledet s most odaadom Vigárdy -úrnak, hadd kerüljön a te fejed ismét az ő sarka alá s hadd taposson rá, -mint egy hálátlan kigyó fejére! Most én adlak el téged – fél-pénzért, – -egy babkáért! Kiálts egyet! S téged fognak a rendőrök a börtönbe -hurczolni! Csaló! Hamisító! Kerítő! - -Meritóris Zeno kezét-lábát eleresztve rogyott le a karszékbe. - -– Átkozott levél! motyogá. Erről egész megfeledkeztem. Ezzel agyon -vagyok ütve. Vegyen rólam példát minden becsületes férj, hogy mikor -szökni akar, ne irjon levelet a feleségéhez. - -Camilla Bertalannak adta a levelet. - -Zeno egyet fordított a szerepén. Az impertinens kérkedő modor helyett -áttért a megtért, meghunyászkodottba. - -Odatérdelt Bertalan elé. - -– Rabod vagyok: elismerem. Azt tehetsz velem, a mit akarsz. -Elveszíthetsz, becsukathatsz. Appellálok a te nemes szívedre. Légy -tekintettel nyomorult állapotomra. Ne szégyenítsd meg a családomat. -Irgalmazz szegény leányomnak, ha engem nem tekintesz. Hűséges kutyád -leszek mindenkor, kutyább a kutyánál. Megelégszem a kegyelmed -morzsáival! Soha a szemed elé nem kerülök. - -Undorító volt! Egy férfi, a ki sír, csúszik, mászik. - -Vigárdy négyfelé szakítá azt a levelet s oda dobta a rimánkodó szeme -közé. - -– Nyomorult! Én nem tudlak eltaposni! - -Azzal eltávozott a szobából. - -Zeno mohón kapkodta fel a szőnyegről az összetépett levél rongyait s a -zsebébe gyűrte. - -– Figyelmeztetem önt, mondá neki Camilla, hogy ez a levél egy egész -társaság előtt lett felolvasva, a míg én ájultan hevertem itten. - -– Jó helyen van már, döczögteté a szót Zeno, begombolva a kabátját. - -– Hát mit akar ön még itten? - -– Mit akarok? Itt akarok maradni. Élvezni akarom az édes itthon örömeit. -Ah drága «sweet home!» - -– Itt nincs önnek helye. A tulsó két szoba ki van adva. - -– Dragomirovics Anasztáz úrnak. - -– Akárkinek! Itt pedig nincs az ön számára való kényelem. - -– Áh! Ez nevezetes. Az én salonomban, a hol az én saját butoraim vannak! - -– Itt nincs önnek még csak egy hamutartója sem. A hitelezői mindent -lefoglaltak az ön megszökése után s rövid időn elárvereztek mindent. Egy -közülök felvásárolta az egészet s aztán átengedte nekem használatra -méltányos bérért. - -Azzal megmutogatta Camilla Zenonak a székek, pamlag, zongora hátára -ragasztott hivatalos pecséteket. Még a szivarhamutartó fenekére is oda -volt ragasztva az elkobzó billog. – «Nincs itt önnek semmi ingóbingója». - -– Hát akkor maradok a fekvőségemnél… szólt cynikus mosolylyal Zeno. - -– Mit akar ön az alatt érteni? - -– Hát a feleségemnek a nyoszolyáját. Törvénytudó ember vagyok. Jól -tudom, hogy a csődbejutott férj adósságáért a hitvestárs nyoszolyáját, -fehérneműit nem szabad lefoglalni. - -– Abban a nyoszolyában önnek a leánya fekszik, sulyos betegségben. - -– Annál nagyobb kötelességem, hogy fölötte virraszszak. Atyai -kötelesség. - -– Ön nem fog az én szobám ajtaján belépni. - -Camilla elállta az ajtót Zeno előtt. - -Zeno erőszakoskodni kezdett. - -– Majd meglátom, ki akadályoz meg engem abban, hogy családfői jogaimat -gyakoroljam. - -– Ön azt mondja, hogy törvénytudó: akkor ismernie kell azt a törvényt -is, mely kimondja, hogy a ki hűtlenül elhagyja a feleségét s egy évig -nem tudatja hollétét, elvesztette férji jogait. - -– Majd visszafoglalom én azokat! - -Durván megragadta a feleségének a kezét. - -A legjobb útban voltak, hogy összeverekedjenek. - -E perczben felnyilt a hálószoba ajtaja s kilépett rajta a leány. - -Úgy, a hogy az ágyából kikelt: hálóköntösben, mezítláb, papucs a lábán, -a haja kuszáltan szétszórva a vállain, a csipőin. Az arcza csupa tűzláng -volt, a szemei lázasan ragyogtak. Máskor oly piros ajkai kékek voltak és -cserepesek. Egyenesen neki ment Zenónak. Magasabb volt az apjánál. A -mint a karját fölemelte, hogy a szemébe csüggő haját hátravesse, a -visszaomló ingújj egy olyan megfeszült bicepset engedett láttatni a -karján, mely egy akrobatanőnek is diszére válhatott. Eleinte tompán, -asthmatikus lihegéssel beszélt, hanem aztán egyre élesebb lett a hangja. -Zeno hüledezve hátrált meg előtte. - -– Meritoris ur! kezdé a leány. Ön sok év előtt elhagyott bennünket, -nyomorban, gyalázatban, kétségbeesésben. Mi meg akartuk magunkat ölni. -Itt ezen az asztalon olvasztgattuk a halálos mérget a theás csészében az -anyámmal. Készen voltunk a halálra. Ekkor az Isten egy szabadítót -küldött hozzánk, a ki visszaadta nekünk az életet, megmentette a -becsületet: – az ön becsületét, Meritoris Zeno úr. És azután szerzett az -anyámnak tisztességes munkakört, a miben éjjeli-nappali szolgálattal -megéljen; engem kitanítatott iskolamesternőnek; gondossággal, jó -tanácscsal, részvéttel segített bennünket a víz színén fenmaradni, a -kiket ön odadobott a fertőbe!… És most ön idejön és elüzi tőlünk az -egyetlen védő angyalunkat! Bemocskolja őt rút rágalmakkal, a miknek a -szennye az én anyám arczát szeplőzi be! S még azután helyet követel -magának itt, ebben a mi Gecsemáne kertünkben, ebben a mi Golgothánkban. - -A leánynak a hangja egyre élesebb lett, átcsapott a rikácsolásba. - -– Meritoris úr. Ön nagyon rossz órában jött ehez a házhoz. Én egy -rettenetes betegséggel vagyok szövetkezve. Mikor engem a szent -Vida-táncz dæmona megszáll, akkor én megszüntem ember lenni: csoda -leszek! Akkor engem három férfi nem bir megfékezni! Akkor velem van az -ördög! – Akkor én azt, a ki a kezem közé kerül, összetépem, -szétmarczangolom, megfojtogatom. - -De már ekkor eltorzult az arcza, a szája négyszegletűvé lett, az -orrczimpái fújtattak, a szemei keresztbe álltak, a kezeit saskarmokká -görbítette s a féltérdét felemelte. - -– Szent Sakjamuni![3] hebegé megrémülve Zeno s egy karszék mögé hátrált. - -– Helvila! Leányom! Az égre kérlek! rimánkodék Camilla, leányát átölelve -és visszatartva. Ne jőjj indulatba! Hisz rád jön a bajod újra. - -– Távolítsd el innen ezt az embert! lihegé a leány. Mert apagyilkos -leszek. Megölöm e perczben! - -– Az atyádat! Isten elleni vétek! - -– Ejh, az őrültek számára nincs beszámítás. S engemet csak egy vékony -fátyol választ el az őrültségtől. - -– De az a fátyol mindig be fog téged takarni: az anyád szeretete. Eredj -a hálószobába. Eredj drágám! Ne tégy így! Ne tégy így. - -Addig-addig – míg betuszkolta a leányt a hálószobába, s rázárta az -ajtót. - -Ekkor aztán Zeno elő mert jönni a karszék mögül. - -– No ezt a leányt jól megnevelték, mondhatom. - -Camilla a kezeit tördelte kétségbeestében. - -– A Krisztus kínszenvedéseire kérem önt, hagyjon el bennünket. - -– Azokra a kínszenvedésekre én nem reflektálok, mert én a Nirwánát -követem. - -– Menjen ön vendéglőbe: fogadjon magának szállást. - -Zeno kifelé forgatta a zsebeit. - -– Egy veszekedett sixpencenek sem vagyok ura. - -– Itt van pénz! lihegé a nő, a szekrényéhez futva s kivette a fiókból a -megtakarított pénzecskéjét, odaadta Zenónak. Harmicz forint volt. - -Zenónak dióformára ültek ki a szemei annyi pénz láttára. Régen látott -ennyit egy rakáson. - -– Hol vettél te ennyi pénzt egyszerre? ez a bizonyos jóltevő hozta? - -– Most kaptam a kiadótól egy novellámért, a mi a lapjában megjelent. - -Ekkor aztán az ellenkező véleményre tért át Zeno. - -– Micsoda? Harmincz forintot adnak egy novelláért a kiadók? – A -tolvajok! - -Azzal zsebrevágta a pénzt: Kezdetnek ez is jó. - -S aztán felcsapta a kalapját s ment a Folies capricesbe. - -Elébb azonban rágyujtott egy új szivarkára az égő lámpásnál. - -Camilla bezárta utána az ajtót. - -A hálószobája ajtaján dörömböztek. - -Odafutott, hogy kinyissa azt. - -A leány feldúltan rohant ki rajta. - -– Megfulladok! lihegé, a balzacra vetve magát. Onnan is felugrott és -szaladni akart. - -Az anyja átölelte. Csillapítá. - -– Engedj a földön henteregnem! - -– Nem! nem! Édes! - -– Engedd, hogy a fejemet a kandallóhoz verjem. - -– Nem, nem! Angyalom! - -– Vért kell ontanom! Meleg vért akarok! Adj nekem valami élő állatot: -egy macskát, egy nyulat, hogy összetépjem. Be akarom az arczomat mázolni -vérrel, meg a hajamat. - -S majd a karja, majd a lába rándult egyet; az arczvonásai minden -perczben más torzképpé fintorodtak. - -Itt volt az a rettenetes dæmon, a tizenhat éves leányok megkinzója: a -szent Vida-táncz. Ugyant miért szent? - -Camillának valami jutott most eszébe. - -A «nagy öröm». - -Az meglehet, hogy visszaidézi az ideges görcsrohamot; de meglehet, hogy -az ellenkező hatást míveli. Lehet csodaszer. Lehet méreg. Koczkáztatni -kell. - -Elővonta a kebléből azt a kinevezési okmányt, kitárta, oda tartá Helvila -szeme elé: - -– Nézd! Ő hozta azt. A keresztapa. Kinevezési diplomád. Tanítónő vagy. -Pancsován. Hatszáz forint fizetéssel. - -Erre a leánynak az idegrohama egyszerre megváltozott, nem szünt meg, -csak más alakot öltött. - -Nagyot sikoltott s aztán elkezdett kaczagni. Tánczolt, szilajon, -nevetve, vihánczolva. A hogy a mænádok tánczolnak, a corybantok vagy a -tarantálpóktól megmart leányok, egyre danolva: «Diploma! Pancsova! -Hatszáz, hatszáz, hatszáz!» - -Camilla meg volt meredve a rémülettől. - -Azt hitte, a leánya megőrült. - -Egyszerre aztán csak a legszilajabb kaczagás, tombolás közepett, -lecsapta a két tenyerét a czombjaihoz a leány, karjait feszesen a -derekához szorítva, s állt mereven, mint egy szobor. - -– Hát ki vagyok én? mormogá. Ki–va–gyok–én? kiáltá szótagolva. - -Aztán a lábával dobbantott. - -Látszott minden ízén, hogy küzd az akaraterő az idegek szellemével. - -Ámde az a szent dæmon nem engedi magát olyan könnyen elűzni. - -Ha nem kényszerítheté az arczát fintorgatásra, a lábait tánczra, -előfogta csuklás alakban. - -Azzal is megküzdött. Elfojtotta a lélegzetét. Oly hosszasan, hogy majd a -tüdeje szakadt meg bele. De győzött vele. A csuklás is elmaradt. Nagyot -lélekzett utána. - -Elkezdett dörmögni az összeszorított fogai közül. - -– Hát ki itt az úr? Én-e? vagy te, nyomorult idegháló? Nem te -parancsolsz én nekem; hanem én te neked. Nem mozdulsz! én foglak! - -S mintha valami ficzánkoló szörnynek a zabláját fogná a kezében, úgy -merevíté meg a két karját, összeszorított ökleivel. - -– Nem akarok beteg lenni! Érted? Nem akarok megőrülni! Nem! Nem! - -Egy-egy rándulás, egy arczficzam még elárulá, hogy a dæmon makacskodik. -Rámordult. A hogy a párducz kurrog a letepert kajmánra. Lassan, lassan -elmúlt az arczáról a lázas veresség: visszatért rá az átlátszó -halaványság, míg egyszer aztán odaveté magát az anyja keblére, s kisírta -magát Istenigazában. - -– Elmúlt ez anyám! Nem leszek többé beteg. Ez kigyógyított. Ez! Ez! - -És aztán egyik a másiknak a kezébe adta azt a drága irást; össze-vissza -csókolták. Az aláirt neveket, a pecsétet, Pancsova várost, a bélyeget, a -czímzést. Újra elolvasták. Kettősben olvasták. Utóljára aztán az egész -ív papirost kiterjesztve borítá a keblére a leány: - -– Ez az én palladiumom! Ez az én panaceám! Ez az én talizmánom! Nem -vagyok beteg! De hogy is lehetett az? hogy én őrjöngtem, tomboltam? -Mikor semmi bajom sincsen. Törtem, zúztam. - -– Az apádat is meg akartad ölni. - -– Hahaha! Azt a kis japáni porczellánfigurát, a ki úgy hasonlít hozzá. A -falhoz vágtam. De nem törött össze. - -– Nem a japáni figurát, hanem az igazi Meritoris Zenót. - -– Hát itt volt? Nem is tudok róla. - -– Jó, ha nem tudsz. - -– Add elő a fekete ruhámat, anyácskám. - -– Minek az most? - -– Felveszem és kimegyek. - -– Hová mennél? - -– Hát megköszönő látogatásokat tenni: a miniszter úrhoz, a -tanfelügyelőhöz, az igazgatónőhöz. Aztán búcsúzni az ismerősöktől. Ahoz -fekete öltözet kell. - -– Hová mennél most, angyalkám? Hiszen késő este van már. - -– Késő este. Én hajnalkaczagást látok magam körül. Minden olyan fényes! -Hát este szoktam én fölkelni az ágyból? – Ha este van, akkor vacsora -ideje van. Igen bizony. Én éhes vagyok, nagyon éhes. Adj nekem enni -anyám: akármit, kenyeret, szalonnát; de sokat! Falni akarok, mint egy -farkas! Van-e valami? - -– Van! van minden, szerelmem! Itt vár rád készen. Puha czipó, sonka, -parizer. Melyik kell? - -– Mind a kettő. - -– Liptai turó! - -– Ah, az én ideálom. Bor van-e? - -– Egész palaczk veres bor. Az orvos ezt ajánlotta. - -– Derék orvos! De nem evőkanállal két óránként? - -– Nem! Nem! Tele pohárral. - -– Azzal a nagy pohárral. - -Camilla szaladt a kredenczből előhordani a vacsorához valókat, odarakva -mindent arra az emlékezetes asztalkára. - -A leánynak nem kellett kinálás: neki ült a gazdag vacsorának, fölrakva a -két könyökét az asztalra s átölelve a karjaival a tányérokat, bödönt, -czipót, palaczkot. Úgy falt, mint egy kiszabadult rab. Aztán ivott. Nem -várhatott, míg a pohár megtelik: elébb a palaczkból húzott nagyot. -Csettentett a szájával. - -Camilla ott ült mellette. A könyeit törülgeté. - -Örömkönyek voltak. - -Az orvos mindig azt beszélte, hogy ennek a csodálatos betegségnek az a -válsága, ha egyszer a patiensnek megjön az ételhez való kedve. A szent -Vida-táncz választottai nem eszik a rendes ételeket, hanem krétát, -szenet, pörkölt kávészemeket. A ki egyszer falni kezd, az már -megszabadult a dæmonától. - -Csak akkor kérdezte már a leány, mikor volt is nem is valami a -tányérokon, az anyjától: - -– Hát te nem vacsorálsz velem? - -… Jól volt az már lakva örömmel. - -… Még egyszer hozott ez az ember igaz örömet ebbe a Gecsemáne kertbe, -ebbe a Golgothába. A miért meg kell majd neki lakolni. - -Miért olyan bolond idealista, hogy a más bajával törődik? - - -II. - -Némely asszonynak nincs szerencséje abban a nevezetes themában, a mi a -nőknél különben varázshatalom: az izlésben. Vigárdyné nem tudott -öltözködni. Minden asszony megszólta a toilettejeiért. Pedig nagy gondot -fordított ő arra: órákig cziczomázta magát a tükör előtt, felszedett -mindent, a mi drága: brüsszeli csipkét, gyöngyhímzést, szalagcsokrot, -virágokat; csináltatott a hajából csodahurkákat, nem kimélt -strucztollat, kócsagot; de abban mind nem volt harmonia. Hiába: nem volt -izlése. - -Ugyanennek a hiányát éreztette a társalgásban is. Helyes esze volt, -sokat tanult, olvasott minden európai nyelven, de azt mind nem -alkalmazta a maga helyén, s minden műveltsége daczára egy levelet nem -tudott megfogalmazni, vagy egy társalgást vezetni. - -Igy volt a butorzatával is. Minden szobája, salonja valódi kirakata volt -a műkincseknek, de azokban nem volt összhangzás: velenczei, japáni, -rococo össze-vissza, egymás mellett. Az öltözőjét egyúttal -elfogadó-szobának is tartotta, s ott állt az egyik oldalon a -toilettasztal tükröttartó faragott angyallal, a másikon a -Wertheim-szekrény, a mire a férjének volt szüksége. No ebben volt -taktika. Hogy valahányszor a férj a pénztárát kinyitja, mindig meg -lehessen tőle kérdeni, hogy mit tesz be, mit vesz ki? Csakhogy ez a -butordarab sehogy sem illett egy boudoirba. Épen úgy nem illett, hogy a -látogatók ott szemléljék, hogy miféle tégelyek, flaconok vannak a -fésülködő-asztalon elhelyezve. Ezek különben csak az intim látogatók -voltak; a Staatsvisiteket a salonjában fogadta 12 és 2 óra között. S a -tökéletesség végett a boudoir hátterét elzárta egy lebocsátott nehéz -brocat kárpit, sejtetve, hogy ott még egy hálófülke (alcoven) -következik. - -Épen a piperéző-asztala előtt ül, drága pálmavirágos -kashmir-pongyolában; komornája most végzi a haja feltüzését, a nyak -froufroui már fel vannak kunkorítva. - -– Susanne! menjen át az úrhoz, s mondja meg neki, hogy készen vagyok az -elfogadására. - -A komorna eltávozik az alcoven kárpitja mögött: ott van a szőnyegajtó, -melyen át közelebb lehet érni az «úr» szobáját. - -Ez a komorna ugyanaz, a ki hajdanában Meritorisnénál szobaleány volt: -akkor még Zsuzskának hitták. Az úrnő még utána kiáltott a komornának: – -Kérje meg szépen az urat, hogy ne abban a kabátjában jöjjön át hozzám, a -melyikben a clubba jár, nem türhetem a dohányfüstöt. - -Ez alatt belép az oldalajtón Jean, a komornyik, sárga livréeben. Mikor -legutóljára volt szerencsénk vele találkozni, akkor kék frakkja volt, -Meritoriséknál szolgált, «inas úr» volt a czíme. - -Abban, hogy Amanda a hajdani Meritoris-cselédeket fogadta magához, -világosan lehet sejteni a tendentiát. - -Nem könyörületességből történik. Ezeknek a révén sok pletykát meg lehet -tudni a múltból s fentartani az összeköttetést a jelen viszonyok között. - -Amandának az a különössége, hogy szeret bizalmaskodni a cselédeivel. -(Egyébiránt miért volna ez különösség? mondjuk inkább, csatlakozás a -normalis viszonyokhoz.) - -A Jean ezüst tálczán hoz egy látogatójegyet úrnőjének. - -Az úrhölgy kezébe veszi azt, s egyszerre, mintha pókot érintett volna a -kezével, eldobja a lába alá terített tigrisbőrre. - -– Micsoda szemtelenség! Még ide meri tolni a pofáját! Dobja ki ezt az -embert a nyakánál fogva! - -Azon a jegyen Meritoris Zeno neve van felirva. - -A komornyik elégülten hunyorít a félszemével s kabátja újjait felgyűrve, -azt mondja magában: – Ez nekem különös élvezet fog lenni. - -Az úrnő azonban a következő pillanatban mást gondol. A Jean még át sem -mehetett a salonon, utána csenget. - -Jean visszatér. - -Már ekkor az úrnő nyugodtan ül a causeuse egyik oldalán, s kegyesen -szól: - -– Kérem Jean. Vezesse azt az urat a téli kertbe. Kérje fel, hogy várjon -egy kissé. Kinálja meg szivarral. Adjon neki egy reggeli lapot olvasni. - -Jean úr furcsa torzpofát fintorít, fejét válla közé húzva. «Dobja ki! -ültesse le! Dugjon a szájába cabanost!» A tatár tud elmenni ezeknek a -nagyságos asszonyoknak az eszejárásán. - -Az alcoven kárpitja megmozdul, a szőnyegnyiláson belép az «úr». - -Kimenéshez van öltözve. Salonkabátja fölé öltve a mencsikoff, a mi azt -jelzi, hogy nem soká akar itt időzni. Csak aféle kimeneti látogatás, a -mit minden normalis férj meg szokott tenni, mikor hazulról elmegy; -megmondja, hogy hová megy. Elhiszik neki. Talán igaz is. Azzal -megcsókolják egymást. Aztán «pá kedvesem». - -Ezúttal azonban máskép indult a scéna. Bertalan leült a causeusenek a -másik oldalára. Ez az ~ forma ülőke azért remek gondolat, hogy a két -beszélgető folyvást hátat fordíthat egymásnak. - -– Van önnek valami közlendője velem? kérdi Amanda. - -– Van. Meritoris Zeno haza érkezett. - -– Mit tartozik az rám? Nekem nem adósom semmivel. - -(Mit tartozik ez ő rá? Pedig itt szíja az ő havannáit a téli kertben!) - -– Tegnap érkezett haza a szállására, a mikor én épen ott voltam a -családját meglátogatni. - -Erre a szóra egyszerre veres lett a szeme Amandának. Felugrott a -helyéből. - -– Mit keresett ön annál az asszonynál? - -– A leánya nagy beteg, azt látogattam meg. - -– Hazugság! Ön abba az asszonyba szerelmes! Ön engemet megcsal. Négy -esztendő óta csal azzal a nővel. - -– Mondhatom neked, hogy az a nő én felőlem egészen ártatlan. - -– Mindig csak annak a nőnek az ártatlanságát allegálja. De arra nem -felel, hogy maga milyen lator. - -– Mert az egyik kizárja a másikat. Csak a te szenvedélyed láttat veled -rémeket. - -– Oh ne higyje, hogy féltékeny vagyok! Van is mit félteni? De megöl a -szégyen. Az emberek suttognak, nevetnek. Engemet megcsalni – egy olyan -nőért, mint Meritorisné! Egy kassziros némberért! - -– Ne bántsa maga azt a nyomorult teremtést, a ki magát tiszteli, imádja. - -Amanda megmondta, hogy mit csinál a tiszteletével. - -– Hát akkor mi köti önt hozzá? Mi hordja önt oda, ha nem a bűne? - -– Elmondom igazán. Rég el akartam mindent mondani, most itt az ideje. -Nekem az a nő valamikor menyasszonyom volt. Mikor az a nagy csapás érte: -nem birtam a lelkemen elviselni azt a gondolatot, hogy el hagyjam őt -veszni nyomorban, gyermekével együtt. Én segítettem neki fölemelkedni, -én szereztem neki életmódot, én eszközöltem ki a leánya számára ingyen -oktatást, ellátást, hogy a kenyerét tisztességes pályán megszerezhesse. -De nekem ezért semmi egyéb jutalmam nem volt, mint két szerencsétlen -teremtésnek a hálakönyje. Ezt számítod-e bűnömnek? - -– Hát ne mondja, hogy szívtelen vagyok. Hogy nem esik meg a szívem a -nyomorultakon. Adhatott nekik miattam ezereket a saját vagyonából. De -nem lehetett-e azt levélben küldeni? Személyesen kellett önnek ezért ő -hozzá menni? Miért önnek? Ha az asszonynak volt szüksége az ön -pártfogására, nem tudott az ide jönni? Hisz önnek saját külön -lakosztálya van. S talán én sem haraptam volna le az orrát, ha hozzám -betéved. De félt tőlem ugy-e? Bántotta a rossz lelkiismeret. Otthon ült, -játszotta a szentet. És ön nem járt hozzá nyiltan soha. Titokban járt -oda. Megfoghatatlan úton-módon. Miért volt ez a titkolózás? Ha semmi -bűnös viszonyuk nem volt. - -– Kénytelen vagyok megmondani az igazat. Én ezt a nőt becsülöm. Lelki -nemességének tisztelője vagyok. Jól esik az eszmecsere, a mit vele -válthatok. Élvezetet találok a körében, a mibe semmi érzékiség nem -vegyül. - -Amanda összetépett haragjában egy zsebkendőt. - -– Ne gyilkoljon ezzel a szavával. Én nem bánom. Tegye azt a nőt -nyilvános szeretőjévé. Sokkal szeretetreméltóbb, mint én, elismerem. -Hiszen divat az előkelő világban, még a polgároknál is, hogy az urak -szeretőt tartsanak, külön háztartással. Hozzátartozik a bon-tonhoz. S -inkább legyen az Meritorisné, mint egy orfeumi bachans. Hisz ez a fin du -siècle. Csak azzal ne mérgezze meg a lelkemet, hogy ön nem a szép -asszonyt keresi a házon kívül, hanem a szép szellemet, a mit itthon meg -nem talál; nem a testi gyönyört, hanem a lelki élvezetet, a mit ön nálam -meg nem talál. Ez megöl, ez megőrjít. Tegye ön bevallott szeretőjévé azt -a nőt – s csendes, békességes házastársak maradunk. - -– Hát ennek épen az ellenkezőjére határoztam el magamat. Tegnaptól fogva -soha többet Meritorisnéval összejönni nem fogok. - -– Ah! S mi indította önt erre a rendkívüli elhatározásra? - -– Azért jöttem épen ide, hogy azt elmondjam. Tegnap este oda mentem -hozzájuk, azért, hogy örömhírt vihessek nekik. A minister kinevezte a -leányt tanítónőnek. A leány az anyja szobájában feküdt betegen. A míg én -az anyjával nála voltam: hazaérkezett Meritoris, a ki négy év óta -hírhallatlan kóborolt a világban. Mikor engem meglátott a neje -szobájában, a gazember… - -– Hát «gazember». - -– Az. Gazember. Megragadta az alkalmat, hogy az én látogatásomból -kelepczét csináljon a számomra. Azzal fenyegetőzött, hogy ide fog jönni -hozzád s el fogja árulni, hogy a feleségénél talált. Ellenben hogy ha -fizetek neki húszezer forintot, hát akkor nemcsak hogy elhallgat, hanem -átengedi nekem teljesen minden férji jogait. - -– És ön sokallta azt a húszezer forintot? - -– Én azt mondtam neki, a mit neked is mondok: Meritorisné nem vásárra -vihető rabszolga. Én többet ehez a házhoz vissza nem jövök, hanem majd -elmondom én a feleségemnek azt, a mi közöttünk történt. S hogy nem a -húszezer forint fáj, azt bebizonyítom azzal, hogy ezt az összeget -odaajándékozom a feleségemnek. Ime itt van egy takarékpénztári könyvben. - -Bertalan elővette a zsebéből a könyvecskét. - -– Ime nézd. Én ezt egy vállalaton nyertem. Egy nappal elébb, mint az -idei névnapod volt, betettem a takarékpénztárba a te nevedre. Tudod, -mikor szemrehányást tettél nekem, hogy elfeledkeztem rólad: semmi -ajándékkal sem leptelek meg az ünnepeden. Ez volt a névnapi ajándékom. -Most általadom. - -– Adott volna ön nekem akkor egy rózsacsokrot, az kedvesebb lett volna! -Azt hiszi ön, hogy a feleség szerelmét is meg lehet venni pénzen, mint a -kedvesét? Vigye ön előlem ezt a pénzt! Ne adja nekem! Ne hagyja itt -nálam! Mert, az égre! most rosz gondolataim vannak! Valami rosszat fogok -vele tenni! - -– Én ide teszem ezt a pénztárba. A pénz az ön nevére van bejegyezve. -Elveheti, a mikor akarja. - -Bertalan elővette a Wertheim-pénztár kulcsát s a trésorba elzárta a -könyvecskét. - -Amandának reszkettek a kezei a dühtől; az arcza pipacsveres volt. - -Mikor Bertalan visszatért hozzá a pénztártól, a két öklét felemelve -kiálta: - -– Én önt gyűlölöm, mint a bűnömet! - -Bertalan meghajtá a fejét s nyugodt mosolylyal monda: - -– Én pedig téged szeretlek és tisztellek. - -Amanda toporzékolt. - -– Ezt is csak azért mondja, mert tudja, hogy kétségbeejt vele. - -Bertalan még gyilkosabb módon mosolygott. - -– Az is meglehet. - -Azzal fogta a kalapját s eltávozott: – Az országházba megyek. - -Amanda könyekre fakadt. - -(Hát persze! Ha a házastársak közül az egyik azt mondja: «én nem -gyűlölök, én szeretek», akkor ezen a tituluson nincs válóper.) - - -III. - -Bertalan a nejével való szóváltásban nem méltatta figyelmére azt a -földre dobott névjegyet. Rá is lépett egyszer s rajta hagyta a -csizmasarkának az önlenyomatát. Még sem vette észre. - -Amanda, férje eltávozása után az ablakhoz lépett s figyelmesen nézett ki -az utczára. Aztán boszúsan csengetett. A komornyik bejött. - -– Kiáltson le annak a 32-ős hordárnak, hogy ne fecsegjen azzal az -asszonyszemélylyel, hanem lásson a dolga után. - -– Értem. - -A Jean értette, hogy mi baja van a nagyságos asszonynak azzal, hogy a -numero 32 egy leánynyal beszélget az utczán. - -Megtörtént a rendreutasítás. - -A hintó kigördült a kapu alól, mely Vigárdy urat az országházba vitte. -Amanda eljött az ablakból, ismét csengetett a komornyiknak. - -– Már most felvezetheti azt az urat. - -– Még nem vezethetem föl, mert egy elébbvaló úr van az előszobában: az, -a ki nem szokott névjegyet beküldeni. - -Amandának tűrni kellett az inas impertinentiáját: ő maga adott neki -jogot hozzá. - -– Bocsássa be. Amanda a toilette-tükör előtt egy párszor végig tapintá -az arczán a hajporos pamacsot s a körme lapjával lesimítá a szemöldeit. - -Vannak látogatók, a kiktől nem szoktak névjegyet kérni. - -Ilyen Dobokay Alasztor. - -Szürkéskék gömbölyűszárnyú kabát van rajta, dinnyehéj-alakú kalap a -kezében, bordeauxveres a nyakravalója, a melltűje egy morettofejjel -díszítve. - -Szívesen fogadják. Kezet csókol. Leültetik: szemben az úrnővel. - -– Épen most volt egy válságos jelenetem Vigárdyval, kezdi Amanda. - -– Volt benne valami nevezetes mozzanat, a mit érdemes feljegyezni? - -– A régi nóta. Igyekezik angyaltisztára mosni azt az asszonyt. - -– Ez a legjobb methodusa az «önvédelemnek». - -– Én végül a szemébe mondtam, hogy gyűlölöm. - -– S erre ő azt felelte: «Én pedig téged szeretlek és tisztellek.» - -– Hogy találta ezt ki? - -– Jogász volnék s ne tudnám? Ez stereotyp. - -– Olvasta ön azokat a leveleket? - -– Olvastam és visszahoztam. Alasztor előhúzta a zsebéből a -selyemszalaggal átkötött csomagot. - -– Hát nem irtózatos dolgok? - -– Nem biz azok. Meglehet, hogy kegyed talál bennük felségsértést, de a -biró szemüvege nem fogja azt felfedezni. Csupa hálálkodás. Idealizáló -ábrándok. Plátói szerelem. Határozatlan óhajtások. Aláirva «Renata». - -– Ez az ő irói neve. Köztudomású. De hát a név fölött ez a jelzés: ő. -sz. barátnéja: hát ez mit tesz? Ez az ő. sz. - -– Bizonyosan nem azt, hogy «ősz», hanem rövidítve azt, hogy «őszinte». - -– Maga Gelbschnabel! Ez annyit tesz, hogy «örökre szerető». - -– Ah! - -– No ezt már a nevelőintézetben tudtuk, mikor még «Backfischek» voltunk. -Ezek szerelmeslevelek. - -– Nehéz a tartalmukból bebizonyítani. - -– Hát akkor mért tartja ezeket a leveleket a Wertheim trésorjában -elzárva? - -– Kegyed a Wertheim-pénztárból szedte ezeket elő? Hogy jutott hozzájuk? - -– A magam kulcsával. - -– Hát van hozzá kulcsa? - -– Az már csak természetes. - -– Mi mindent fogok én még itt tanulni! De hát a mikor ezeket a leveleket -kivette kegyed a trésorból, nem tartott tőle, hogy a férje keresni fogja -azokat? - -– Hát, ha keresi, ott találja. - -– Hogyan? - -– Hű másolatban. - -– Hű másolatban? Ki másolta le őket? - -– Én magam. - -– Nagyszerű! Kegyed még hamisítani is tud? Utánozta Camilla irását? - -– Dehogy hamisítottam! Nem én utánoztam a drága hölgy irását, hanem ő ír -Vigárdynak elváltoztatott irással: az enyimet utánozva. Ezek a -szarkalábak az én eredetiségeim. Ő utánozza ezeket, már akár -ravaszkodásból, akár csúfondároskodásból. Hiszen ön ismeri Camilla -irását elég jól. - -– Igaz, hogy ez nem az ő irása. - -– Hát ez nem bűntanújel? - -– Talán csak «superflua cautela» (fölösleges óvatosság.) - -– Hasonlítsa bár össze! - -Azzal minden tartózkodás nélkül odament a vasszekrényhez, felnyitotta -annak a nehéz ajtaját, meg a trésor kis ajtaját s kivette belőle a másik -levélcsomagot. Odahítta Alasztort. - -– No hát tessék összehasonlítani a két levelet! Nem szakasztott mássa-e -ez amannak? Ő utánozza az én irásomat! Ebben a családban hagyományos a -falsificálás. A férje az uram irását hamisította, ő meg az enyémet. Ez -kriminalitás! Ezért tíz esztendőre be kellene őt csukni Mária-Nostrába! - -– Nem! Ezért nem csukják be. - -– Hát nincs ez ellen védelem? Hogy egy némber, mikor szerelmeslevelet ir -a férjemnek, ne utánozza az én irásomat? - -– Csak egy mód van. Ha kegyed megváltoztatja a kalligrafiáját. - -Amanda durczásan veté magát a kerevetre. - -– Eh! ön is csak tréfát űz az én érzelmeimből. Pedig azt hittem, hogy ön -az egyetlen ember, a ki az én lelkemet megérti. - -Ekkor aztán Alasztor engesztelni kezdé. Odaült melléje. - -– Teljesen meg tudom kegyedet érteni, higyje el nekem. - -– Hát akkor mért nem akar megszabadítani? Ebből a kinzó helyzetből, a -mely engem megöl. Lassú méreggel öl meg. Nem merek már a tükörbe nézni: -ránczokat látok támadni az arczomon. E négy év alatt tíz évet vénültem. - -– Hát beszéljünk erről a dologról komolyan: úgy, a hogy jogtanácsosnak -feladata beszélni. Kegyednek elhatározott szándéka a férje ellen -válópert indítani. Tőlem kér tanácsot. Azt tudja kegyed, hogy a házasság -felbontásához még mind a két fél beleegyezése mellett is minő -elhatározások szükségesek. Meg kell tagadni a vallását, mely lelki -nyugalmának oltalma volt és kitérni; világi és egyházi hatóságok előtt -békéltetési kisérleteket kiállani. S mikor mindezen átesett, akkor elég -az egyik félnek megbánni a dolgát, s azzal meghiúsult minden törekvés. - -– Hát nincsenek a törvényben olyan dolgok mikért a biró az elválást -kimondja a bele nem egyező fél akarata ellenére is? - -– Vannak ilyen okok. - -– Ismertesse meg azokat velem. - -Alasztor csóválgatta a fejét, szítta a levegőt a fogain keresztül, végre -csak előállt a skrupulusaival. - -– Kedves nagysád. Azok annyira szép dolgok, hogy igazán megvallom, -pirulok azokat egy hölgy előtt elmondani. - -– No hát irja le. Itt az iróasztalom; itt a toll, papir. Tessék. - -S hogy annál jobban lekötelezze, azt mondá neki. - -– Gyújtson rá, kérem. Tudta tapasztalatból, hogy a férfiak csak akkor -tudnak irni, ha a szájukban füstöl a kanócz. - -– Egy czigarettára, ha megengedi. - -Amanda maga tartotta neki a fellobbantott viaszgyufát. - -Alasztor irt, törült, megint irt, ismét törült, fújta a füstöt, utóljára -ledobta a tollat, letette a félig kiszítt szivarkát a hamufogó kagylóra. -Felállt. - -– Nem jut eszembe teljes pontossággal a szöveg. Mindjárt haza sietek s -kiirom a hiteles szövegből. Aztán majd elküldöm kegyednek levélben. - -– De megbizható ember kezébe adja kérem. Mert meglehet, hogy a -cselédeimet valaki még jobban fizeti, mint én, azért, hogy ellenem -kémkedjenek. - -– Egészen biztos kézből fogja kegyed megkapni. Most sietek. - -Alasztor megcsókolta Amanda kezét. A hölgy forró, mindent kifejező -kézszorítással viszonozta azt. Ez az ember az egyedül, a ki képes -megérteni az ő lelkét. - -A Jean megint belépett. - -– Az a bizonyos úr azt kérdezi, hogy várjon-e még? - -Amanda dühös volt a zavarásért. - -– Az ördögbe is! várjon! Hát mi dolga egyéb? - -A komornyik közellépett a nagyságos asszonyhoz, hogy halkan mormoghassa -el a véleményét. - -– Én annak az úrnak a szeméből azt nézem ki, hogy nagyon megnyugtatva -érezné magát, ha egy pohár cognackal megkinálnám. - -– No hát kinálja meg. - -Alasztor a bizalmas értekezés alatt megpillantá azt a tigrisbőrön heverő -névjegyet. Öreg betűkkel volt nyomtatva: el tudta olvasni. - -– Aha! Az a bizonyos úr, a ki odalenn vár! gondolá magában. Jó lesz -erről értesíteni azt a «szegény fiút!»… - -Meghajtotta magát és eltávozott. Jean sietett utána. - -… A mint Alasztor és utána a komornyik kiment az ajtón, Amanda felvette -azt a szivarkát, a mit Alasztor a hamus csészén hagyott; még égett. A -szájába vette azt és tovább szítta, tenyerével a felszálló füstöt az -arcza felé hirgálva, egész gyönyörrel. - - -IV. - -Ha lett volna Vigárdyné lelkületében (ne mondjuk már léleknek: az -unalmas dolog) csak egy árnyalata is a sentimentális érzésnek, hát -bizony nem fogadta volna el Meritoris Zeno látogatását. - -Ezelőtt valami tizenhat esztendővel ez az alak az ő jegyese volt. Még -akkor a gigerli szót nem találták fel, lionnak hítták a divathőst. Akkor -ez egyike volt a magyar – nem annyira honfoglaló, mint honprédáló hősök -hét vezéreinek. - -S ez az ember akkor felbontotta a viszonyát, mert nem tudott az arája -számára receptiót kivívni a gentrytársaságban. Akkor azután hirtelen -behizelegte magát Vigárdy menyasszonyánál, a ki birtokos nemes -kisasszony volt: azt hódította el a jó pajtása kezéről. Ezt meg -összeszerezte az elhagyott jegyesével. Lett belőle házasság boszúból. -Azután elprédálta a saját vagyonát is, meg a nejéét is. Megkárosította -Amanda férjét s bekoronázásul itt hagyta neki a szalmaözvegyét, egykori -ideálját. S most ez az ember, piszkosan, kopottan, elzüllötten jön -Amanda elé ismét: (belül még piszkosabban). - -Amandának négyféle jogérvényes oka volt ennek az embernek a látogatási -kisérletére legerélyesebb papucsának a sarkával felelni. - -Bizonyosan kellett egy még erősebb okának lenni, hogy érintkezésbe -jőjjön vele, mely azt a másik négyet legyőzte. - -Megelőzte a látogatást még egyszer a Jean. - -Bizalmas vigyorgással mondá az úrnőnek: - -– Mondtam annak az úrnak, hogy jó lenne kabátot változtatnia, mert -nagyon érzik rajta a dohányfüst; de azt felelte, hogy ez az ünneplő-, az -utazó- és a látogatókabátja egy személyben. - -Amanda megharagudott. Ez nagyon is vastag inastréfa volt. Példálózás az -«úrnak» küldött izenetre. - -– Tanácslom önnek, hogy az elménczkedéseit másutt értékesítse. - -No de legalább elismerte, hogy elménczkedés volt s a Jeannak ez is elég -siker. - -A látogató végre bejut a szobába. Ugyanaz a koczkás gunya van rajta, -kiegészítve egy szürke Castor-kalappal. - -Amanda nem állhatja meg, hogy ajkpittyesztésével ki ne fejezze azt a -benyomást, melyet hajdani imádójának mostani alakja rákényszerít. - -Helyet mutat neki egy karszékben. Maga jó távol leül a causeusere. -Kettőjük között a tigrisbőrön ott hever a látogató-jegy. Fatális -jelenség. Zeno azonban minden helyzetben fel tudja találni magát. Azt -nem teszi, hogy felvegye a névjegyét, mert hátha azt mondják, hogy «csak -hagyja ott!» hanem ráteszi a Castor-kalapját. Így be van takarva. - -– Minek köszönhetem Meritoris úr látogatását? kérdi az úrnő. - -– Bátorkodtam méltóságodnál tiszteletemet tenni. - -– Én nem vagyok méltóságos. - -– Sőt igen is. Vigárdy úr egy olyan érdemrendnek a birtokosa, melylyel -együtt jár a méltóságos czím. - -– Ő azt nem vette igénybe. - -– De a nejét nem foszthatja meg tőle. Én tehát, hogy látogatásom -lényegére térjek: ezt a szivartárczát hoztam haza, melyet méltóságod -sajátkezű himzése tesz becsessé. Vigárdy úr ezt a feleségem boudoirjában -felejtette tegnap este. - -Amanda közönyt tettetett. - -– Oh tudom. Elmondta már a férjem. Ő tegnap épen, arról értesülve, hogy -önnek a leánya nagy beteg, odament őt meglátogatni. - -– Vigárdy úr úgy látszik, hogy nagyon sűrűen szokott értesülni az én -családomban lefolyó eseményekről. - -– Azt is jól tudom. Önnek a neje gyakran ir levelet a férjemhez. - -– S azok legelébb is méltóságod kezébe jutnak? - -– Természetesen. - -– Méltóságod pedig nagyon jól ismeri azt a methodust, mely szerint a -lepecsételt leveleket fel szokás nyitni és ismét lepecsételni. - -– Olvastam – valami regényben. Mondhatom önnek, hogy azok a levelek -egészen közönyös tartalmúak. - -– A levelek! De hát a levelek borítékjába szokott-e méltóságod -beletekinteni? - -– Oh igen. De azokban nincs semmi. - -– Vajh-igen. A borítékba van írva az igazi értesítés. - -– Én soha sem láttam egy betűt sem. - -– Nem ám. Mert sympathetica tintával vannak írva, a mely láthatatlan -irást szolgáltat; de ha az, a kinek a levél szól, egy ecsettel, mely a -reagens folyadékba mártatott, végig húz a sorokon, akkor azok egy percz -mulva láthatókká lesznek s előtűnik a levél érdemleges magva: «Ekkor meg -ekkor otthon leszek: várlak. Ezer csókot.» - -Amanda most már kezdett kijönni erőtetett nyugalmából. - -– Mi az a sympathetika tinta? - -– Hát a Sacré coeurben nem tanították erre a növendékeket? Pedig ez az -élet chémiájához tartozik. De van olyan láthatlan tinta is (cobaltból -készül), a mit nem ellenszerrel tesznek láthatóvá, hanem megmelegítenek. -A melegtől a betűk szép kék vonásokban előtámadnak s aztán, ha kihültek, -ismét eltűnnek. Az ilyen tintával szokás a rendes sorok közé is irni. -Csak egy meleg vasalóval kell rajtuk végig menni. - -(No ti szegény levelek! ki lesztek most vasalva!) - -– Hát az ilyen correspondentia mellett nagyon biztosan intézhetők az -összejövetelek, s a mi hiveink ezt teljes mértékben kihasználják. Én nem -panaszképen mondom, mert rám nézve teljesen közönyös ez a dolog. - -– Rám nézve még közönyösebb, szólt Amanda, ledobva a legyezőjét, nehogy -azt higyjék, hogy felhevült. Én Vigárdynak minden lépéséről értesítve -vagyok. Újat nem tud ön nekem mondani. - -Zeno ravaszul mosolygott. - -– Méltóságos asszonyom. Sok új dolog van még a nap alatt. Hát még a -lámpás alatt? Méltóságod Vigárdy urat minden lépten-nyomon kisérteti. -Van egy biztosa, mondjuk: magándetektiv, a kinek az a feladata, hogy -reggeltől estig nyomában járjon Vigárdy úrnak. Ha az kocsiba ül, ő -felkap a kerékpárra s utána vasparipázik. Szabadalma van rá. A sipkáján -viseli a 32-ős számot. - -(Ahá! Ezért nem szabad a 32-es hordárnak leányokkal fecsegni az utczán!) - -Amanda kényelmetlenül kezdett feszengni. - -– Ez a bizonyos rendesen elkiséri Vigárdy urat a club ajtajáig is. -Rendesen este 6 órakor szokott Vigárdy úr oda vetődni. A megbizott -állást foglal a club ajtaja előtt. Szabadalma van ott ácsorogni. A -kerékpárját ott hagyja a szögletben. Utasításához híven koronkint fel is -megy a club előszobájába s megkérdi a szolgáktól, hogy itt van-e Vigárdy -képviselő úr? Azok megmutatják neki, hogy itt lóg a fogason a felöltője: -tehát itt kell neki lenni. Azt azonban kevés ember tudja (a mit én), -hogy a clubnak a helyiségeit összeköti valami, csak az intimusok által -használt sötét sikátor a Pester Lloyd szerkesztőségével. Vigárdy úr azon -szépen keresztül sétál. Onnan egy lépcső levezet egy -férfiruha-kereskedésbe. Ott felvesz egy másik felöltőt, az utczai ajtón -kimegy, a nélkül hogy maga Argus észrevenné. Ott egy bérkocsiba vágja -magát s elhajtat a körútra. Ott hátrahagyja a bérkocsit, a mint a -czélhoz közel ért. Itt ismét beleütközik a méltóságos asszony -elővigyázati rendszabályaiba, mert a házmester és a felesége számára -præmium van kitűzve a figyelmeskedésért. - -Amanda megint hozzá nyúlt a legyezőhöz: égett az arcza a szégyentől. -Zeno folytatá: - -– Vigárdy úr azonban nem kerül a kapura, hanem bemegy a dohánytőzsdébe. -A trafikás az ő lekötelezettje, mert ő szerezte meg neki a ministertől a -trafikát. Ennek az üzletnek a hátulsó ajtaja az udvari lépcsőre szolgál, -a hová a házmester páholyából nem lehet látni. Ezen a lépcsőn Vigárdy úr -felrobog. Zsebében van Dragomirovics Anasztáz képviselőnek a kulcsa. -Bemegy a lépcsőre nyíló ajtón s akkor aztán – otthon találja magát. -Kettecskén vannak s négy szoba áll a rendelkezésükre. Hogy mi képezi a -tárgyát az értekezésüknek, azt én nem vellikálom. Bizonyosan a magasabb -philosophia. Nehány óra múlva aztán Vigárdy úr, ugyanazon az úton, a -melyen idejött, visszatér a klubba, felveszi az otthagyott kabátját s -kijön a klub csapó-ajtaján. És méltóságod jól fizetett hadi kéme esküvel -állítja, hogy Vigárdy úr este 6 órától 9-ig valósággal ott tarokkozott -vagy konspirált a klubban. Vacsoránál elmondja Vigárdy úr, mit beszéltek -a ministerek. Ez így megy minden nap. - -Amandának minden erében lobogott a méreg. Az a szív még is csak van -valami befolyással a lélekre! Mikor az elkezdi a vért kergetni az -erekben, aztán fel az agyba, az arczba. Ez több, mint mechanismus. - -Mégis a közönyt akarta tettetni. - -– De hát minek ez a komédiajátszás? Hiszen ha úgy szereti Vigárdy önnek -a nejét: czélt érhet. Kezdhet válópert minden órában. - -Zeno ravaszul hunyorított. - -– Méltóságod még nem ismeri Vigárdyt. Az egy minden kenőcscsel megkent -férfiu. Tud spekulálni. Ismeri az előnyöket és a hátrányokat, a mik -abból származnak, hogy melyik fél szolgáltat okot a házasság -felbontására. - -– Mit nevez ön ilyen oknak? - -– A mit angolul úgy neveznek, hogy «criminal-conversation», ez a jurista -kifejezés. Az a kérdés, hogy kire bizonyodik be? Mert a kit ezen, -eltagadhatlanul, rajta kapnak: annak először is nem szabad új házasságot -kötni azzal a személylyel, a kivel azt a házasságfelbontó tényt -elkövette. Másodszor pedig őtet marasztalja el a törvényszék az elvált -házastársnak teljesítendő kárpótlásban. - -– Pfuj! Zeno úr! - -– Hja, méltsás asszonyom. Az ember csak ember. Nem is jól mondtam: «az -úr csak úr». A ki «úr», attól minden kitelik. Az ember védelmezi a -vagyonát. - -Amanda odalépett Zeno elé. - -– Ön nagyon gyűlöli Vigárdyt úgy-e? - -Zeno elkezdte a szemeit forgatni s poseokat csinált. - -– Hogy gyűlölöm-e azt az embert? Hát lehet-e őt nem gyűlölnöm, a ki -bitorolja azt a kincset, melyet a sors egykor az én számomra rendelt; a -ki lábbal tapossa azt az oltárt, a melyhez én csak imádkozni járok! (Ez -már declaratio volt.) - -Amanda cholerikus nevetéssel szakítá félbe. - -– Hagyja el, Zeno úr. Én premier-közönség vagyok, a kit az ál-pathos -csak megnevettet. Másért gyűlöli ön Vigárdyt. Azért, mert önnel igen sok -jót tett, s most nem akar még többet tenni. Ön Vigárdytól húszezer -forintot követelt, a mit ha ő megadna önnek, hát ön kész volna minden -botrányt fedezni a saját köpenyével. - -Zeno érezte, hogy meg van fogva. Vigárdy mindent elmondott a -feleségének. Itt csak az arczátlanság segít. - -Elkezdte a szemeit meregetni fölfelé, tenyerét a keblére tette. - -– Méltóságos asszonyom! Hát elhihetne én felőlem ilyen aljasságot? - -Amanda hátat fordított neki. - -– Hát tudja mit, Meritoris úr? Én nem sokallom a húszezer forintot -öntől, ha ön én nekem megszerzi azt a csalhatatlan bizonyítékot, a mi -alapjául szolgálhat egy válópernek, melyben én vagyok a felperes. - -Zeno naiv kezdett lenni. - -Olyan mórikálást vitt végbe, mint egy falusi kisasszony, a kit azzal -kinálnak meg, hogy ő kezdje meg a «kútba estem»-et. Mosolygott és apróra -nevetett. - -– Méltsád engemet próbára akar tenni. - -Amanda odament a Wertheim-szekrényhez, felnyitotta, kivette belőle a -takarékpénztári könyvet az általános takarékpénztártól. - -– Itt van. Nézze. Húszezer forint az én nevemre betéve. A mikor akarom, -kivehetem. Át is adhatom: au porteur. «C’est à prendre, ou à laisser.» - -Az éhes farkas étvágya látszott Meritoris arczán. Jobb lábával azt a -taposó mozdulatot tette, a mivel a köszörűs hajtja a köszörű-kereket. - -– Nem adná méltóságod ezt az ajánlatot nekem irásban? - -Amanda a vállát vonogatta. - -– Irásban nem adok önnek semmit, Zeno úr. Hanem ha önnek úgy tetszik: -egy közjegyző előtt ismételhetem szóbelileg ezt az ajánlatot, a ki ezt -hiteles alakban tudomásul veszi. - -– Az nekem kellemetes lesz. - -– Talán conveniálni fog önnek e czélra Dobokay Alasztor úr. - -– Sőt elsőbbséget adok neki. - -Amanda visszatette az általános takarékpénztár-könyvecskéjét a -Wertheim-cassába s becsapta a szekrény ajtaját. - -Ezenközben úgy tetszett neki, mintha az ajtócsapásnak visszhangja -támadna. Az alcovenben levő szőnyegajtó csapódott. - -– Ki az? Nem szabad bejönni! kiálta Amanda souverain haraggal. - -A brocat kárpit azonban heves rándítással félrevonult s belépett a -boudoirba – Vigárdy Bertalan úr. - -– Talán nekem mégis szabad bejönnöm? mondá Amandához fordulva. - -Azután, mintha épen csak most venné észre Meritoris Zeno urat, egyenesen -feléje tartott s ott állt meg az orra előtt. - -– Hallja ön, Meritoris úr! Ha én még egyszer itt találom önt a feleségem -szobájában, hát akkor én önt az ablakon fogom kidobni. – Most még -eltávozhatik ön azon az úton, a melyen bejött. - -Nagyon tiszta a helyzet… - -Zeno úr felszedi a kalapját a tigrisbőrről; az eldobott névjegyét is. -(Ki tudhassa, mire jó az?) S egy világfi jártasságával üdvözli a ház -úrnőjét. - -– E szerint, ha méltóságod még óhajt velem érintkezésbe jönni, akkor -kénytelen lesz engemet felkeresni. Pannonia, 22. szám. – Magamat -ajánlom. - -Azzal megfordult a sarkán s eltávozott. - -Bertalan becsapta utána a nyitva hagyott ajtót. - -Aztán visszajött s megállt a felesége előtt. - -Egészen más ember volt, mint a ki egy órával előbb innen eltávozott. - -Talán, ha mindig ilyen lett volna a képe, még most is uralkodnék. - -Magasan hordta a fejét s a melle kifeszült. - -– Ha pedig ön meg találná tenni azt, a mit ez az ember most mondott, -lihegé a feleségéhez fordulva, akkor aztán mindjárt ott is maradhat -nála, mert ide többet be nem jön. - -Amanda elszörnyedve kiálta ellent: - -– Ez a ház az enyém! - -– Ez a ház az öné, a vízokádó sárkányától kezdve a csatornájáig; de azon -az ajtón belől, melyre az én nevem van feljegyezve, én vagyok önnek az -ura és birája! - -Azzal rögtönösen eltávozott a kárpiton és a szőnyegajtón keresztül, a -hogy jött. - -– Ah! Hát ez egy nyilt hadizenés! rebegé Amanda. Jól van. Én elfogadom. - - -V. - -Amanda érzé, hogy e jelenet által nagyon ferde helyzetbe jutott. - -Az a tény, hogy Zenót elfogadta, azok után, a miket a férje elmondott -felőle, világos felmondása volt a hitvesi szeretetnek. Még hozzá az a -cynicus meghivás Zeno részéről, mely egy complott továbbszövését árulta -el. Bertalannak teljes joga volt azon a hangon szólni ő hozzá. - -Ekkor aztán azt tette, a mit ilyen esetben szoktak tenni az asszonyok, -hogy mikor valami hiba elkövetésén meglepetnek, ők játszszák a -megsértett félt. - -Jól járt a szobaleány, hogy nem mutatta magát a láthatáron, mert bizony -megkapta volna a pénteki illetményét csattanós pofonokban, a miket -azután szombaton fényes aranyakkal szoktak beváltani. (Így hát -tulajdonképen még sem járt jól.) - -A helyett a komornyik alkalmatlankodott megint. Esmeg névjegyet hozott a -tálczán. - -Amandának már a nyelve hegyén volt a szó, hogy «nem fogadok el senkit!» -a midőn megpillantva a látogatójegy nevét, a bámulat és boszúság hangján -kiálta fel: - -– Áh! Áh! úgy látszik, hogy ma minden ördög elszabadult! Soha jobbkor! -Bocsásd be a kisasszonyt. - -Helvila volt a látogató. - -Egyszerű fekete ruha volt rajta, saját készítménye. - -Tiszteletteljes bókot csinált: mintha egészen idegen volna e háznál. -Pedig de sokszor futkosott ennek a szobáin keresztül-kasul lármázva. -Igaz, hogy az már régen volt. - -Amanda helyet mutatott neki egy vékonylábu japáni széken. Maga nyájas -büszkeséggel ült le a kerevetre. - -– Nekem azt mondták, hogy ön nagy beteg, kezdé Amanda. A férjem is -mondta, meg önnek az édes atyja is. - -Nem hozta vele zavarba a leányt. - -– Igen beteg voltam. Az a rejtélyes idegbaj kínzott, a mit Vida-táncznak -neveznek, a mit gyógyítani sem lehet: magától szokott elmulni. De -elmulik egyszerre egy véletlen kedélyfordulattól is, mint a minő engemet -ért tegnap. - -– Ah! Az ön édes atyjának váratlan hazaérkezése… - -– Nem épen az; hanem tanítónővé lett kineveztetésem. Tegnap kaptam meg a -minister úrtól a diplomámat. - -– Ah! A diplomáját? - -Amanda arczán elárulta a mosoly a kétkedést. Helvila észrevette azt s -erre a karján csüggő ridiculejéből elővette az összehajtott irást s -átnyujtá Amandának megtekintés végett, a közben is folytatva a beszédet. - -– Pancsovára lettem kinevezve, a hová pár nap mulva el fogunk utazni -kedves anyámmal együtt; búcsúlátogatást jöttem tenni. - -Amanda elővette a lorgnettejét s a szeméhez tartá. Úgy tett, mintha a -kezében tartott irásba nézne, de nem oda nézett, hanem folyvást az -előtte ülő leányt szemszegezte (fixirozta). - -– És önnek a mamája nem tesz önnel együtt búcsúlátogatásokat? - -– Nagyságos asszonyom jól fogja ismerni az okokat, melyek anyámat a -világtól visszavonulásra kényszerítik. Én azonban a közönség szolgája -vagyok. - -Amanda folyvást úgy tett, mintha a kinevezési okirat kalligraphiáját -tanulmányozná a kettős szemüvegen keresztül; pedig bele sem nézett, -hanem a gyanú sárga szemüvegén keresztül vizsgálta a dolgot, magában -tépelődve… - -«Mi van ennek a háta mögött? Ez valami ravasz cselszövény lesz. Azt -mondják, hogy elmennek Pancsovára. Akkor az asszony bizonyosan itt fog -maradni valahol a közelben: Czegléden, vagy hol? A hol nincs a világnak -se szeme, se szája…» - -Még jobban erőtetett nyájassággal fordult a leányhoz. - -– Hát kedves atyja szintén önökkel fog menni Pancsovára? - -– Ha az atyámnak tetszeni fog bennünket meglátogatni, nálunk bizonynyal -mindenkor szívesen látott vendég fog lenni. - -– Csak vendég? Hát állandó ottmaradásra nem? - -– Nem hiszem, hogy atyám igényeit kielégíthesse egy olyan messze eső -alföldi városban található élet. Azt gondolom, hogy ő a fővárosban kíván -új hatáskört keresni. - -Nagyon óvatos feleletek! Amanda rá akarta szorítani a leányt, hogy színt -valljon. - -– Szereti kegyed nagyon az édes atyját? Kérdezé szirupédes hangon. - -– Vallásunk törvényei azt parancsolják, hogy tiszteljem. - -– Csak a vallás tízparancsolatja? Hát a szív törvényei nem? - -– Nagyságos asszonyom! Én az atyámat négy év óta nem láttam. Hollétét -sem tudtam. Ez idő alatt volt egy gyámatyám, a kit a törvényes -gyámhatóság rendelt a számomra hivatalból. Ez gondoskodott -taníttatásomról; buzgón, lelkiismeretesen ügyelt rám; jó tanácsaival -gyámolított: atyám helyett valódi atyám volt. Nem természetes-e, hogy én -azt az egész gyermeki szeretetet, mely ösztönszerűen támad a szívben: -erre a nemes, tiszteletre méltó alakra vittem át. - -Amandának az orrczimpái lüktettek a felindulástól: alig birta -visszatartani szenvedélyes kitörését. Helvila jól figyelt szavainak -hatására, a mi meglátszott Amanda arczán. Hiszen nem azért jött ő az -oroszlán barlangjába mintha nem tudná, hogy az vérivó dúvad, hanem -azért, mert hítte hogy megszelidíti. - -Folytatá. - -– Ezért az indulatomért bizonyára senki sem fog engemet megítélni. S -nagysád nemesen érző nagy szíve legjobban fel fog e miatt menteni. - -Amanda fogait összeszorítva nevetett. («Nemesen érző nagy szíve!») - -Féloldalról bántó tekintettel nézve Helvilára, csipős gúnynyal mondá a -leánynak (visszaemlékezve arra a kezében tartott legyezőre, melyen most -is ott volt amaz emlékmondás): - -– Kisasszony!… A tengerszemben még mindig nem teremnek halak. - -Helvila megütődve állt föl ülőhelyéről. - -– Nagyságos asszonyom! Én nem jöttem ide halászni, hanem búcsút venni – -soha viszont nem látásra. - -Azzal meghajtá magát s távozni készült. - -– Maradjon még Meritoris kisasszony. Én szándékozom önnek még útravalót -ajándékozni. Meg ne döbbenjen. Nem olyan ajándékot értek, a mely az ön -büszkeségét megsértené. Én meg akarom önt ajándékozni azzal, a mi önnek -legkedvesebb. Én megengedem önnek, hogy tartsa meg ezentúlra is azt a -híven ápoló gyámatyját, a ki önnek atyja helyett atyja lett, s a kire ön -átruházta egész gyermeki szeretetét. Én átengedem önnek továbbra is -mindvégig gyámatyául – Vigárdy urat… - -Helvila nagyot bámult azokkal a szokatlan nagyságú éjtündéri kék -szemeivel. - -– Nagyságos asszonyom! Ön nagy tévedésben van. Nekem nem Vigárdy úr volt -a gyámatyám… - -– Hát kicsoda? - -– Ha kegyeskedett volna nagyságod a kinevezési okmányomba -belepillantani, láthatta volna, hogy gyámatyám, a ki beleegyezését -aláirta, hogy e kinevezést elfogadhatom: Dobokay Alasztor úr. - -S nagyobb igazság kedveért szétnyitotta az okiratot s oda mutatott -Dobokay Alasztornak zöld tintával irott nevére. (Alasztor zöld tintával -szokott irni: ez nem hamisítható photographia útján.) - -Amanda bálványnyá volt meredve. - -– Isten önnel, nagyságos asszonyom! - -Helvila köszönt és eltávozott. - -A mint az ajtó becsukódott utána, Amandából kitört a szenvedély. - -– Még is megharapott a vipera! Pedig kezemben volt a nyaka! Ott harapott -meg, a hol legjobban fáj! – Hát még Alasztor is! - -Indulatosan járt fel s alá. - -Megpillantá az asztalkán azt a hamuscsészét, melyben az Alasztor által -megkezdett s ő általa folytatott bűzös cigarettacsutak hevert, azt -földhöz vágta, hogy széttörött a porczellán. - -– Mind gazember, valahány férfi van a világon! - -(Nem mernénk szavazat alá bocsátani a kérdést.) - -Aztán a kandalló elé állt s belebámult a hamvadó tűzbe. - -Észre sem vette, hogy ott áll a férje megint a háta mögött. Csak mikor -az megszólítá: – Asszonyom! - -– Nos, uram? Felejtett itt valamit? - -– Igen is. Elébb, szokatlan felindulásomban, egészen elfeledtem, a miért -haza kellett jönnöm. Alasztor keresett fel az országházban, s azt -mondta, hogy egy igen sürgős levele van önnek a számára. Maga nem -hozhatja el, mert tárgyalása van. Küldönczre nem bizhatja, mert kényes -tartalmú: engem kért fel, hogy adjam át magának. - -Amandának a lélekzete elfulladt a dühtől. Bertalan a kezébe adta a -levelet. - -Az asszony az egész levelet – felbontatlanul – a kandallóba dobta. -Elégett. - -– Mondja meg Dobokay úrnak, hogy már válaszoltam a levelére. - -Bertalan vállat vont s ment vissza az országházba. - -Amanda sírt. Minden könycseppje egy csepp aqua toffana volt. - - -VI. - -Mikor Dobokay Alasztor Vigárdy Bertalant felkereste a sándor-utczai -országgunyhóban, elmondva neki a tapasztalt fölfedezését azzal a -«bizonyos úr» névjegyével: Bertalan azt mondá: - -– Most mit csináljak én ezzel az emberrel? - -– Én tudnék neked tanácsot adni, hogy mit csinálj vele? Hídd ki és lődd -fejbe, mint a tököt. - -– Ah! - -– Te úgy lősz, mint egy galambvadász. Vedd hasznát a tudományodnak. -Minden ember azt fogja mondani, hogy derék gavallér módra cselekedtél. - -Azzal otthagyta a barátját. - -Délután fölkereste Bertalan Alasztort a bureaujában. - -Alasztor ez idő szerint közjegyző volt. - -– Nos? Párbaj-segédre van szükséged? kérdé Bertalantól. - -– Dehogy van. - -– Azt gondoltam, arra szólítasz fel. A normalis világi rendszer nyomán, -ha az embert egy pribék meglepi a felesége boudoirjában s másnap az -ember ugyanazt a pribéket ott szorítja a saját felesége öltözőjében, hát -azt csak fejbe kell lőni. - -Bertalan egy levelet húzott elő a zsebéből s átnyujtá Alasztornak. – Az -én methodusom más úton jár. - -Alasztor elolvasta a levelet s visszaadá Bertalannak. - -– No hát, czimborám, annyit mondhatok neked, hogy én végig jártam Európa -minden bolondokházát, tanulmányozás végett, de akkora bolondot, mint te -vagy, nem fedeztem fel sehol. Tedd, a mit akarsz. Te nem erre a -planétára való ember vagy. Ott fekszel már a Duna fenekén. S én nem -húzlak ki. Hát mi a mennykőnek jöttél most hozzám? Testamentomot jösz -tenni? Mint közjegyzőhöz. - -– Én? Testamentomot tenni? - -– No igen. Miután öngyilkos akarsz lenni. - -– Eszemben sincsen. - -– De útban vagy felé. Ott vagy már. A cyankalis theacsésze előtt. Nagyon -sajnállak. De nem segíthetek rajtad. Gondom lesz rá, hogy szép temetésed -legyen. Hanem már most csak egyre kérlek. Ha végrendeletet csinálsz, -nekem semmit ne testálj, a mi a birtokodat képezi. - -Bertalan tréfára vette a dolgot, nevetett. - -– A feleségemet se? - -– Én csak azt mondtam, hogy semmit se, a mit a tiednek tartasz. - -Azzal kezet szorítottak egymással. S aztán elváltak, folyvást nevetve. - - - - -HARMADIK RÉSZ. - - -I. - -Néhány napig prózai dolgok foglalták el Camillát és leányát. - -Meritorisnénak mindenek előtt a pénztárral kellett beszámolni, a -lemondására adandó választ és felmentését bevárni, a letett biztosítékát -visszakérni. Mindez, ha gyorsan megy is, lassan megy. - -És így az, a mit Helvila Amanda asszonynak mondott: «holnap utazunk -anyámmal együtt», bizony csak phrasis maradt. Elég nagy boszúság volt ez -Vigárdynénak, a ki a Meritorisék házmesterénél mindennap -kérdezősködtetett a szobaleánya által, s megtudta, hogy még mindig itt -vannak. «Hazudott a kis kigyó!» Hát vannak szükségbeli hazugságok. - -Azután a bútorokkal is kellett valamit csinálni. - -Az is csak olyan szükségbeli hazugság volt, a mivel Camilla Zeno urat -megnyugasztalta, hogy ezeket a bútorokat mind felvásárolta egy hitelező, -s neki csak haszonbérben engedte át. Igaz volt, hogy megvette egy -hitelező, de nem kölcsön, hanem tulajdonul adta át a bukott családnak. -(Nem is nehéz kitalálni, hogy ki volt az a jámbor hitelező.) A birói -pecséteket csak bölcs óvatosságból hagyták továbbra is a bútorokon, hogy -mikor egyszer-egyszer jön egy sadduceus Meritorisnak egy viselt -váltójával executióra, azt mondhassák neki: – Köszönjük alássan, már -biztosítva vannak. - -Azoknak nagy részét el kell adni. - -Főkérdés volt, hogy mi történjék a zongorával? - -Helvila tudakozódott a pancsovai hivatalbeli elődjénél, a kit Temesvárra -promoveáltak, az ottani állapotokról. Onnan várta a választ. - -Olyan óvatos volt ez a család, hogy minden levelét poste restante -czímeztette. Maguk mentek érte a postára: így nem lehetett semmi levelet -útközben elfogdosni. - -Helvila épen a postára ment. - -– Ne menj ki ma, péntek van, mondá az anyja. - -Neki, mint idealista irónőnek, természetesen péntekesnek kellett lenni. - -– Én nem hiszek a napok signaturáiban, felelte rá az új nemzedék. - -(No no gyerekek!) - -Camilla épen a szükséges ruhanemüeket csomagolta, midőn Helvila -megérkezett. - -Nagy sebbel-lobbal nyitott be; az arcza egész piros volt a -felhevüléstől. A keze is reszketett, mikor a kapott levelet előhúzta a -joppkája zsebéből. - -– Látod, jó hírt hozok. A hivatali elődöm igen kedvesen válaszolt minden -tudakozódásomra. A tanítónő lakása egy külön házban van, az iskolával -összekötve, két szobából, konyhából, kamrából álló. Van hozzá fél hold -kert, melyben elődöm komlót termesztett, a miből évenkint két-háromszáz -forintot szüretelt: az egész komlótelepet átengedi nekem ingyen, -minthogy ő már a költségeit sokszorosan megkapta. Csak azt köti ki, hogy -majd én is ingyen engedjem azt át, ha előbbre megyek, az utánam -következőnek. - -– Áldott teremtés. - -– Mind ilyen az, a többi is. A tanítók népe az, a melyre azt mondaná a -«Mester», ha most itt járja a földön: «Az én országom ezeknek a -világából való.» – Azután arról is tudósít, hogy a zongorát jó lesz -magammal vinnem, mert a zongoraleczkékért Pancsován jól fizetnek, ez is -jó mellékkereset lesz. - -– És te neked is kedves mulatság. - -– Azután még ír a brahmaputráiról és cochinjairól: azokat jutányos áron -kész átengedni. Én ugyan a tyukokhoz nem értek. - -– No én értek. Az az én mulatságom lesz. - -Helvila nagyot nézett az anyja szemébe. - -– Hát te csakugyan azt hiszed, hogy el fogsz velem jönni, Pancsovára? - -Nagyot sóhajtott utána. - -– Hát hogy maradnék el tőled? mondá Camilla. - -Helvila megölelte az anyját. Megcsókolták egymást. - -– Még egy utóirat is van a levélben. Colleganőm azt veti fel, hogy hát -minket tanítottak-e a præparandiában fényképezni? mert ő tanulta azt. A -fényképezésnek ott igen jó hasznát vehetni. Valahány kis leányt behoznak -az iskolába, azt a szülői mind lefényképeztetik a tanítónővel, aztán -mikor kiveszik az iskolából, megint lefényképeztetik. Azért, ha értem a -módját, jó lesz egy momentfelvételű amateur-gépet vinni magammal, az jól -fog jövedelmezni. - -– És te tudsz fényképezni? - -– Tökéletesen. Az volt a legnagyobb gyönyörűségem az iskolában. - -– Hát majd vegyünk egy ilyen amateur-gépet. - -– Nem, anyácskám, arra most nincs pénzünk. A mit a butorainkért kapunk, -abból ki kell fizetnünk a jövő félévi házbért, mert féléves a felmondási -határidőnk. - -– Hát a pénzbiztosítékom is itt lesz. - -Helvila fejet csóvált. - -– Tudod, hogy az szent pénz. Abból semmit sem szabad elkölteni. - -(Azért volt az szent pénz, mert az államkötvények hátára mind Vigárdy -neve volt irva. Apródonkint kisül, hogy az a sok mennyei manna, a mi -erre a bujdosó családra lehullott, mint az ő kezéből került ki. Még -talán a pancsovai komlóskert is.) - -– Megkisérlem: talán részletfizetésre kaphatok egyet a látszerésznél. - -A konyha felőli ajtón csöngettek. - -Camilla ment ki az ajtót kinyitni. - -A mint visszatért, csak a fejét dugta be elébb a félig nyitott ajtón, az -arcza tréfás hamis mosolytól sugárzott. - -– Nos? Hát mit hozott a mesebeli tündér? Találd ki! Hát nem a te -tulajdonod a «terülj meg abroszkám!» Mi volt a kivánságod? - -Azzal kitárta az ajtót. Egy hordár állt mögötte. Csomag volt a vállán. - -– Itt van az amateur-gép. - -Csakugyan az volt. - -Helvilának elszorult a szíve a meglepetéstől. - -– Nekem hozták ezt? hebegé. - -– Egy nagyságos úr küldi, ezzel a levéllel, szólt a hordár. - -Helvila a czímborítékról már tudta, hogy mi van a levélben: Vigárdy -irását ismerte meg rajta. - -– No ez igazán tündérek játéka! kaczagott örömmel Camilla. - -Helvila szomorún bólingatott a fejével. Az volt a cassandrai adománya, -hogy minden titkot kitalált egyszerre. Dehogy tündérjáték, dehogy -csodatünet. Bizonyosan az az úr is kapott a «saját» levelére választ -attól a hivatali elődjétől Helvilának. - -Valami borravalót akart adni a hordárnak. Az nem fogadta el: tiltva van, -a küldő már kifizette. Hanem névjegyet kért az átadás elismeréseül. - -Helvila kivett egyet a tárczájából s odanyújtá a hordárnak. - -Az nem volt vele megelégedve. - -– A nagyságos asszonytól is kérek névjegyet: két levelet adtam át. - -Helvila csak akkor vette észre, hogy két levelet tart a kezében, a másik -az anyjának van czímezve. - -Azt is ugyanaz a nagyságos úr írta. - -Camilla is átadta a névjegyét a közszolgának. Az alászolgáját kivánt és -eltávozott. - -– Milyen gondatlanság! ez volt Helvilának az első szava. Hát nem tudta a -neked szóló levelet is az én hozzám czímzettnek a borítékjába tenni – -lezárva? - -– Te úgy félsz? - -– Régóta tanulom. - -– Add ide a levelemet. - -– Nem, nem. Majd azután. Együtt olvassuk el mind a kettőt, szépen egymás -után. Elébb az enyémet, azután a tiedet. - -– Miért azután? - -– Azért, mert én most mindjárt használatba akarom venni az én gépemet, s -legelőször is tégedet fényképezlek le. - -– Hát azt megteheted azután is, ha a levelet elolvastam. - -– Nem tehetem meg. Mert te annak az elolvasása után bizonyosan sírni -fogsz, felduzzad az arczod, a szemed, a szád: így nem állhatsz -fénykép-masina elé. Nekem a mostani arczod kell: ez a nevető, ez a naiv, -ez a bohó kis mama képe. - -S nem engedett a capriciosa! eldugta az anyjának szóló levelet a kabátja -alá. Ilyen zsarnok volt a háznál. Imponált vele az anyjának. Igazán ő -volt a garde de dame. - -Akkor aztán hozzáfogott az ajándékcsomag felbontásához. - -Az efféle amateurphotograph-apparatus olyan kis terimét foglal el, hogy -az ember egy utazótáskában elrejtheti. Hanem aztán, a ki ért hozzá, az -mindenféle gólyalábak kihuzgálásával egy olyan tökéletes háromlábú -szörnyeteget képes belőle összeállítani, a milyennel csak valaha -házasulandó párokat fenyegettek. - -Helvila egészen otthon volt a masinájával. Úgy manipulált vele, mint a -legelszántabb photographus, a ki előtt az emberélet értéke nem drágább -három forintnál. - -A kis mama mindenben engedelmeskedett, mint a hogy szokás egészen -civilisált, vagy egészen vad embereknek szót fogadni a photograph -kommandójára. Ide állni! a fejet kissé jobbra! a kezet leereszteni! a -lábat hátrább! Mosolygó arczot csinálni! Most kezdődik! Pislogni szabad! -No még egy fölvételt! - -Az áldozat végre fölszabadul. - -A lemezt kihúzzák. - -– Fölségesen sikerült! Tessék idenézni! - -A megörökített nem lát a világosság elé tartott üveglapon egyebet, mint -egy homályos kisértetet, a kinek fekete a szája, fehérek a szemei. -«Kitünően sikerült.» - -– No még egy fölvételt en face! - -– No nem! Add ide már a levelet, hadd olvasom el. - -Helvila előadja a levelet. - -Azt szépen a kis hímzésollóval felvágják s aztán együtt olvassák el. Ezt -a tartalma: - -«Kedves barátnőm. - -«A mióta legutóljára találkoztunk, én egy nagy horderejű lépésre szántam -el magamat. Tudomásomra esett, hogy önnek a férje ez előtt valami négy -évvel folyamodott a földmívelési ministeriumhoz egy kiváló szakférfiui -állás elnyerése végett az állami méntelepek egyikénél…» - -– Ez akkor volt, tudod, mondá Camilla, a mikor az ékszereimet el kellett -adnom, hogy az apád váltótartozásait kifizessem. Én könyörögtem neki -akkor, hogy lásson valami hivatal után. - -– Menjünk tovább. - -A levél így folytatá: - -«Akkor a ministeriumtól az a válasz jött a folyamodására, hogy azt az -állást elnyerheti, miután az ahoz megkivántató szakképzettséget teljesen -bírja; de csak azon föltétel alatt, ha elébb mindenféle összeköttetést -megszakít a turffal, a tattersallal, a börzével és lebonyolítja a -magánüzleteit. Önnek a férje ezeket a föltételeket teljesíteni -vonakodott, s a közben utólérte őt a sajnálatos katasztrófa. Most, hogy -ő ismét visszatért Magyarhonba, én közbenjártam a magas ministeriumnál, -hogy ezt a régi határozatot előkeressék s önnek a férjét az általa -egykor kért hivatalos állásba behelyezzék. Ez az én válaszom az ő -invectiváira. A ki engemet meg akar semmisíteni, én az ellen azzal védem -magamat, hogy csinálok belőle embert. Ő engem meg akar gyalázni: én -visszaadom neki a becsületét. Ez az én vivási modorom. Meg vagyok -győződve a felől, hogy önnek a férje, megtalálva az utat a becsületes -megélhetéshez, úgy fog azzal lenni, mint a súlyos betegségből kigyógyult -a visszanyert egészségével: féltve fogja azt őrizni. Ezzel önnek is -örömet és nyugalmat szerzek. Férjének lesz háromezer forint fizetése, -lakása, deputatuma és utazási költsége, később nyugdíja, biztosított -jövendője. Az én lelkem pedig meg lesz nyugtatva, hogy jót tettem, nem -csak azokkal, a kik szeretnek, de még inkább azzal, a ki gyűlöl…» - -(Ez volt az a levél, a mit Vigárdy Bertalan megmutatott Dobokay -Alasztornak, s a mire a közjegyző azt mondta, hogy még ennél nagyobb -bolonddal nem találkozott Európában.) - -Camilla a végsorokat már csak zokogástól elfult hangon tudta elolvasni. - -És azután is sírva szorongatá a kebléhez a levelet, s szép idő telt -bele, a míg a szemeit felszárítgatá s körülnézett. - -Helvila a fényképező masinán szöszmötölt hidegvérrel. - -– Hát nem magasztos, nem angyali lélek-e ez, a ki így cselekszik? - -A leány azt mondta rá: – Nem… - -Camilla elbámult. - -– Te azt mondod, hogy «nem»? - -– És imétlem, hogy «nem». Hisz Vigárdy úr ezzel egy megmérhetetlen nagy -hibát követett el, abban a hitben, hogy jót cselekszik. - -– Minő hibát? kérdé elképedve Camilla. - -– Állami hivatalra ajánlani olyan embert, mint Meritoris Zeno! - -– Te elitéled az atyádat? szólt elszörnyedve az anya. - -– Nem «én» itélem el az «én atyámat», hanem a kérlelhetlen logika itél -egy ismert eset fölött. Van egy ember, a ki váltókat hamisított, a kinél -tehát a tulajdonjog iránti érzék hiányzik. És ezt egy országos képviselő -beajánjla a kormánynak, hogy felügyelője legyen egy olyan országos -vagyonnak, a hol a malversatiónak ezer alkalma kinálkozik. - -– Ne beszélj így az atyádról! Ez irtózatos! - -– Irtózatos ugy-e, hogy úgy kigyógyultam a gyermeki gyöngeségekből? De -hát nem te gyógyítottál ki? Nem a te orvosságoddal? Nem itt ennél az -asztalnál keverted-e velem együtt azt a rettenetes gyógyszert, a mi az -embert minden érzéstől megszabadítja. Akkor még csak a páráját szíttam -be: de a lelkem meghalt tőle. - -– Ne ejts kétségbe! Te túlságosan szigorú vagy az atyádhoz. Nem ismered -jól. Ő alapjában jó szivű ember. Ha ő egyszer tisztességes, előkelő -állásban fog lenni, ismét azzá lesz, a mi elején volt: önmagára büszke, -önérzetes ember. Hisz a jóllét megjavítja még a gonosztevőt is. - -Helvila nagyot fohászkodott. - -– Most már én mondom, hogy ma péntek van… - -– Helvila! - -– Nem félek a péntektől. Bebizonyítom azzal, hogy még ma elutazom -rendeltetésem helyére. - -– Még ma? - -– Az én utimálhám együtt van. - -– Hát én? - -– Te nem jösz már én velem az alföldre; te el fogsz menni ő vele. - -– Azt nem mondtam. - -– De én tudom. Te mentegeted magadban azt, a ki egész életedet -elrontotta. És az még jobban el fogja rontani. Te most azt gondolod -magadban: milyen jó ember volt az én uram, a míg falun laktunk, tüzes -gazda volt, csak a jószágára volt gondja. Lovakat nevelt, a mik híresek -voltak messze földön. Szerette a családját; nem játszott mást, csak -sakkot. Erre gondolsz most vissza. - -– Kitaláltad. És aztán arra, hogy ezt a nagy változást a rossz társaság -okozta nála, mikor a fővárosba jöttünk telelni. Itt keveredett a sport -piratái közé, a kik között elvesztegette a lelkét és vagyonát. - -– Annak a rosz társaságnak minden tagja azt mondja, hogy őt a többiek -rontották el. De hát miért kell abba a társaságba belépni? - -– De most már nem keresheti fel többé. - -– Nem, azt a rossz társaságot, a mely a tagjaitól a külső tisztességet -megköveteli. Nem járhat jockey-clubba, a turfra, a börzére. De hát a -coulissák közé? - -– Ha volna neki egy őrangyala, a ki visszatartaná. - -– Most arra gondolsz, hogy te lehetnél ilyen őrangyal rá nézve. - -– Bár hamarább gondoltam volna rá! - -– De hát lehet egy fővárosi üzérnek, egy sportsmannek a felesége -valamiféle őrangyal? mehet vele az asszonya a börzére, a casinoba, a -titkos comptoirokba, a bettinghouseba, hogy veszélyes koczkázatok, -hazard játékok, őrült fogadások, szédelgő vállalatok elől visszatartsa? -Megfoghatja-e a kezét? Adhat-e neki tanácsot? - -– Nem teheti a fővárosban; de egy pusztán, a hol nincs alkalom, nincs -csábítás. - -– Eredj! Eredj vele! Téged elkápráztat az az ábrándkép, hogy valaha -ismét visszatérnek a boldog idylli napok, a miken teheneket fejettél, s -örültél a vasárnapnak, a mikor felveheted az ünneplő ruhádat. Gyermek -maradsz teljes életedben. Látod, én hogy megvénültem már? - -Camilla még egyszer átolvasta Vigárdy levelét. - -– Milyen gyémánt szív! - -– De hát minek neked ez a gyémánt? Eldobtad régen, eldobod most is. - -– De ő ragyogni fog. - -– S te azt csak a távolból fogod nézni. Ha én valaha szeretnék, én csak -egész szívvel tudnék szeretni. - -– A sziveink így is egyetértenek. - -– Az is önámítás. A ti szerelmetek csak két gyöngeségnek a találkozása. -Kölcsönös szánalom egymás iránt. Én pedig szánlak mind a kettőtöket. - -– Helvila! Te tudod jól, mi a mi helyzetünk? Én Vigárdyt nem ránthatom -magammal az örvénybe. Ha mind a ketten a szenvedélyünkre hallgatnánk, -belerohannánk. Nekem futnom kell valamerre, hogy ne találkozzam vele -többé. Az ő életpályája követeli ezt tőlem. Tudod jól, hogy egy féltő -dühében irgalmat nem ismerő asszony gyűlölete üldöz nyomról-nyomra, mint -az árnyékom; Vigárdyt pedig üldözi ez az ember. Ha én őt ettől az üldöző -rémétől megszabadíthatnám! - -– Hát nem férfi Vigárdy? - -– Ne adj szót ennek a gondolatnak! Ő bizony meg tudná magát védni, nem -szorulna asszonyvédelemre. Hisz rettegett párbajvivó. De az egy olyan -ürt támasztana közöttünk, hogy még a lelkeink sem találkozhatnának -egymással többé. Ő ezt a fegyvert választotta. Igy teszi harczképtelenné -az ellenfelét. - -– Nem vitázok veled. Azonban egyre kérlek. Ha találkozol az atyámmal, ne -szólj neki erről a levélről semmit. Ha megkapja a kineveztetését arra a -hivatalra: ne tudja meg soha, ki volt az, a ki őtet ebbe belesegítette. - -– Hogy ezt nem tudva, tovább is haragudjék Vigárdyra. - -– Ha megtudja, még jobban fog rá haragudni. Az apró jótéteményeket -elfelejtik az emberek; de a nagy jótéteményt nem bocsátják meg soha. -Annak az elkövetőjét halálba gyűlölik. Add ide nekem azt a levelet. - -– Miért? - -– Nálam jobb helyen lesz; majd én megőrzöm. - -Helvila elvette az anyjától Vigárdy levelét s azt négyrét összehajtva, -elrejté a zsebébe. - -– No hát most gratuláljunk egymásnak. Én utazom, te itt maradsz. Nem -adod el a bútoraidat, hanem elviszed magaddal a pusztai kastélyba. - -Helvila szomorúan nézett szét a teremben. - -– Kedves kis otthonom! Milyen sokszor fogok rád visszaemlékezni. -Legalább lefényképezlek. - -Azzal a gépet odaállítá egy sarokba, beigazítva, hogy a termet -legelőnyösebb részletében fölvehesse. - -A míg Helvila a fekete posztó alatt játszotta a bujósdit, a -mellékszobában léptek hangja hallatszott. Abban a bizonyos -Dragomirovics-féle szállásban. - -– Ki jön most ide? kérdezé Camilla. - -Az ám a furcsa, mikor az embernek a szíve egyszerre örömtől és -ijedségtől kezd sebesen dobogni: nem tudja mitől? - -Melyik jön ide most, a kettő közül? - -A kulcs elfordult a zárban, az ajtó kinyilt. Bizony csak Zeno úr jött be -rajta. - -Egész arcza affectált haragot hazudott. S hogy annál jobban imponáljon a -fellépésével, a kalapot is fentartá a fején. - -Szinpadi pathoszszal és távgyalogló léptekkel közeledett Camilla felé, -rögtön előadva idejöttének okait. - -– Asszonyom! önnek ez órában egy hordár levelet hozott. Én követelem, -hogy azt a levelet adja a kezembe. Férji jogomnál fogva követelem, -parancsolom. - -Camilla egy szót sem tudott szólni, úgy meg volt ijedve. - -Hanem Helvila előjött a fekete posztó alól s egy photographus -vakmerőségével rohant Zeno úrra, megragadva a kabátja melledzőjét. - -– Uram! ön elrontotta egy lemezemet a berohanásával, ezért fizet nekem -két forintot. - -– Hagyj nekem békét az ostobaságoddal. - -– Nem ér semmit. Ide a két forinttal. Ez photographműhely. - -Olyan jól adta a durczás, naiv kis leányt. - -– Nem arról van szó, mamselle! Hanem arról a levélről, a mit egy hordár -hozott ide. - -– No hát azért kell úgy a fejedbe nyomnod a kalapot? Hát itt van a -levél. A keresztapám küldte nekem ezzel a momentgéppel együtt ajándékba. - -– Ne tessék komédiázni kisasszonykám! Ez a naiva szerep nem illik a maga -tragikus pofácskájához. - -– No hát komédiázz te! Majd én hallgatom. - -– Hallgass is, nem hozzád beszélek. Hanem az asszonyhoz. Engem nem lehet -hazugságokkal elámítani. Az a hordár két levelet hozott ide. - -E lesujtó invectivánál összefonta a karjait a mellén Zeno. - -Camilla még mindig nem találta meg a lelkét. Nem tudott szólni. - -Helvila aztán abba hagyta a naivát: elővette a hidegvérét s a két kezét -a kabátkája zsebeibe dugva, azt mondá Zenonak: - -– Igen is. Két levelet hozott ide a hordár; de azok közül egy sem szólt -Meritoris Zeno úr nevére. S a ki idegen levelet letartóztat, az a -büntető codex 128-ik paragraphusába ütközik. (Talán nem is helyesen -idézett.) - -– Hát az melyik paragraphus, a mely a backfischeknek jogot ád, hogy az -apjukat leczkéztessék? - -– Azt is meg tudnám mondani; de felnőttek oktatására nem vállalkozom. - -Zeno vette észre, hogy ennek a fruzsinkának az a finesse, hogy az ő -betanult tragikus szerepét a burlesque comicumba öltöztesse. Fordítani -kellett a dolgon. Valami drastikus kitöréssel. - -– Takarodj az utamból! rivallt Zeno a leányára. Én atyai hatalmamnál -fogva parancsolom, hogy eredj át a másik szobába. Itt olyan tárgyakról -folyik a szó, a miket egy fiatal leánynak nem illik meghallani. Én! az -atyád, parancsolom! - -S megfelelő taglejtésekkel kisérte akaratnyilvánítását. - -– Már most hát még is kell felnőttek oktatásával foglalkoznom, szólt -Helvila. Hát tudod te, kedves aranyos kis papa. Van egy úgynevezett -gyámsági törvény, melynek 84-ik paragraphusa azt mondja, hogy ha egy apa -elhagyja a gyermekét s holléte ki nem tudható, akkor az elhagyott árva -számára a gyámhatóság rendel ki hivatalból gyámatyát. Ez történt velem -is. Ennek volt atyai hatalma fölöttem, egész a tegnapi napig, a mikor -kineveztettem okleveles tanítónőnek, a mely minőségemben ismét csak a -tanfelügyelőt ismerem el közvetlen hatalomnak. És ezek szerint már most -kedves szép apuskám, czukros kis tátikám, szeretlek, ölellek, csókollak: -de szót nem fogadok neked. - -Zeno vette észre a leány ravasz practikáját, hogy az őtet ezzel a -tüntető ölelgetéssel mind jobban a Dragomirovicsék ajtaja felé tologatja -(«Ez engem ki akar csókolgatni az ajtón!») s egyszerre nyers erőszakkal -tépte le a nyakáról az ölelő karokat, miközben a kalapja is leesett a -fejéről, s eltaszítva magától Helvilát, dühtől sápadtan kiálta: - -– No majd megkeresem én azt a levelet magam! - -S azzal odarohant a szekrényhez, melynek ajtajában benne volt a kulcs, -azt felszakítá s elkezdett a felesége levelei között turkálni. - -– Ah! Haha! Nevetett Helvila, a hogy a gyermekleány szokott nevetni, két -kezét két térde közé szorítva: Te strinkszet akarsz játszani, apuska? -Nagyon jó lesz! Tudod, mi az a strinksz? Mikor a gyerekek egy zsebkendőt -összefonnak korbácsnak, aztán eldugják a szobában. Egynek az alatt -sunyni kell, hogy ne lássa hová dugták a strinkszet. Akkor aztán azt -mondják neki «keresd». Ha nem közelít a rejtek felé, azt kiabálják neki: -«víz, víz, víz!» ha közel találja, akkor «tűz, tűz, tűz!» s ha -megtalálta a strinkszet, akkor futnak előle; a kit utólér, ütheti a -hátát. Keresd papa, keresd! Víz, víz, víz! - -Mind ez csak színjáték volt. A dévaj gyermekeskedés közben odasúgott az -anyjának. - -– Fuss a hálószobádba, s zárd magadra az ajtót. - -Camilla azonban nem akarta eltűrni, hogy Zeno az ő levelei közt -kutasson, s egy titkait védő asszony oroszlánbátorságával rohant oda -Zenóhoz, megragadva a kezét. - -– Hagyjon ön békét a leveleimnek. Ott nincs az, a mit ön keres. - -Ezzel Camilla elvesztette az eddig előnyös hadállását, hogy a leánya -mindig közte és a férje között állt. - -Zeno rögtön fel is használta a megváltozott positio előnyét. Hirtelen -kirántott egy revolvert a zsebéből s azt Camilla arczának szegezve, -kiáltá. - -– No hát add elő azt a levelet, vagy meghalsz! - -Camilla nagyott sikoltva tántorodott vissza, mindkét karját az arcza elé -emelve. - -– Azt a levelet, asszonyom! dühöngött Zeno. - -Camilla irtózott attól a forgópisztolytól. - -De ugyan nem félt a veszedelmes szerszámtól Helvila. - -Megint oda tolakodott kettőjük közé. - -– Ugyan, ugyan! Édes kis apuskám! Nem szégyenled magad, ilyen ócska -szinpadi fogásokhoz nyulni? Revolverrel fenyegetni a feleségét? -Friseurlegényhez illő tréfa! Gondold meg, hogy première-közönség előtt -játszol! Bizony kifütyülnek. - -De már Zeno úr benne volt a szerepében. - -– A poklok minden ördögeire! Vért fogok ma ontani! - -S a közben a leányán keresztül is czélozgatott a pisztolylyal a -feleségére. - -Helvilának most valami új ötlete támadt. - -– Ejh! De pompás poseokat csinálsz most apuskám! Ezt csakugyan meg kell -örökítenem. Csak egy perczig maradj a momentgépem előtt. - -Azzal odafutott a photographgéphez, a fekete posztó alá, onnan beszélt -kifelé. - -– Nagyon jó! Nagyon jó! - -– Szemtelen teremtés! rikácsolt Zeno. Most mindjárt téged lőlek le, mint -egy macskát. - -– Igen jó! Ugy ugy! Én felém tartsd a pisztolyt. Ez nagyszerű kép lesz. - -– Abba hagyod? ordított Zeno. - -– De ne toporzékolj úgy! mert hét lábad lesz a photographián. - -Zeno úr most már valósággal dühös lett. - -– Te Jezabel! Te Goneril! - -Camilla nem türhette tovább. Odarohant Helvilához s elrántotta a -photographgép mellől. - -– Helvila! Én nem engedem, hogy az atyádból gúnyt üzz! Menj! Te neked -nincs szived. - -A leány szomorú gúnynyal mondta rá: - -– Ez a legnagyobb bizonyiték arra, hogy az atyám leánya vagyok. - -Zeno urat e nem várt hitvesi nagylelküség végképen elkeserítette, a mit -még nevelhetett nála ez a kegyetlen részvétlenség egyetlen leánya -részéről. - -– Minő elfajultság! kiálta föl, szemeit fölfelé meregetve. Hát nem -kell-e megszakadni egy atya szívének, mikor az egyetlen gyermeke így -megtagadja legszentebb érzelmeit? Minek is nekem ez a nyomorult élet! -Pusztulj el, te elátkozott világ! - -Azzal végső elkeseredésében a saját halántéka felé fordítá a pisztoly -csövének a száját. - -Camilla a kétségbeesés bátorságával rohant oda a férjéhez, megragadva -annak halálos ténykedésre emelt kezét, s elkezdett vele küzdeni, hogy a -pisztolyt kicsavarja belőle. Nem birt vele. Ekkor aztán odakiálta -Helvilának: - -– Add elő a levelet! Nálad van! - -– No hát «tűz», monda Helvila. Itt a strinksz! - -S odanyujtá a zsebéből előhúzott levelet. - -– Legyen hát önnek az a büntetése, hogy tudja meg mi van a levélben. - -Akkor aztán Zeno ki hagyta a kezéből vétetni a revolvert könnyü szerrel. -Helvila belenézett a forgópisztoly kamarájába. Látta, hogy egy töltény -sincs benne. A mi eddig is gyér tiszteletét Zeno iránt a minimumra -szállította le. - -Zeno elkezdte olvasni Vigárdy levelét. - -Camilla és Helvila két oldalról figyelemmel nézték az arczvonásait. -Milyen furcsa optikai szerszám az az emberszem! Camilla azt látta ez -arczon, hogy az elérzékenyülés vesz rajta erőt; feltámadnak a szívben, -ott ragyognak az arczon a nemes indulatok: a hála, a barátság, a -becsületvágy, a boldogság! Ezt ő mind látta. És ugyan azon az arczon e -pillanatok alatt látta Helvila a dæmoni vad indulatok lobbanásait: a -boszút, a kárörömöt, a vakszerencse villanyozó hatását. Az egyik nő -örült, a másik borzadozott. - -Mire végig olvasta a levelet Zeno, már akkor teljesen ura volt a -szerepének. Kitünő szinész lett volna belőle, ha arra adja magát. Készen -volt a maszkjával. Új szakállt sem kellett magának ragasztania, még is -át tudta a képét alakítani. - -Mikor azt az elolvasott levelet a szivéhez szorítá s arczát az ég felé -emelte, egy a sok esőt megsokalt mormon patriarcha hálálkodó kifejezését -reprodukálta vele. - -– Mennybéli Jehova! (még a Buddhát is megtagadta) bocsáss meg, hogy nem -biztam benned! Te ma engemet újjá teremtél. Nem! Nem! A régi jó -emberként támasztál fel újra! Mert hisz én jó ember voltam valaha! Jó -férj, jó apa. Ugye kedveseim? Nőm! Leányom! És ismét az fogok lenni. Jó -apa, jó férj! Becsületes polgár! - -S itt kifeszítette a mellét és nagyot fújt. - -– De hát nem álom ez? Valósággal irva van az, a mit most olvastam? -Szólj! Te angyal! Te szent! Te oltárkép! Te hozzád volt irva ez a levél? -Ti olvastátok ezt? Én állami hivatalt kapok? Hatodik osztályú -rangfokozattal? Álom ez? Ha valóság, hogy tudtátok ezt előlem -eltitkolni? Mért kínoztatok így meg? Oh ti kegyetlenek vagytok. -Szeretnélek ezért benneteket egy öleléssel agyonszorítani. - -S karjait utánuk terjeszté. - -Camilla engedte is a vállát átkaroltatni; de Helvila kisiklott az ölelés -alól. - -– No papa, már most add vissza azt a levelet. - -Zeno hallatlanná tette ezt a szót. A helyett sírásra fogta a dolgot. - -– Engedd meg, hogy könyeimmel áztassam ez idvezítő levelet. Ezt az -evangeliumot! Ezt az amnestiát! - -Olyanformán tett. - -– No, ne gyűrd úgy össze azt a levelet! nyügösködék Helvila, ki minden -módon birtokába akarta keríteni az iratot. - -Zeno figyelme azonban egészen a felesége felé volt fordulva. - -– És én tégedet mint félreismertelek! Te mintaképe a hű Penelopéknek. -Hogy elitéltelek, hogy megsértettelek! Oh engedd, hogy térdreborulva -kérjek tőled bocsánatot, hogy négykézláb csuszszak utánad, mint a -nőrágalmazó troubadour! Engedd, hogy a lábaidat csókoljam. - -S meg kellett neki engedni. - -Ekkor aztán féltérdre állt. - -– És most semmi sem szakít el tőletek többé! Esküszöm az égre, s annak -minden boldogságos szenteire, hogy hűséges családapa leszek ezután. Férj -és apa. Büszkén fogjátok viselhetni a nevemet. Kettőtök között fogom -megosztani a szeretetemet. - -– Köszönöm papa. Én a magam részét itt hagyom: nem fér már az -utitáskámba. - -– Leányom! szólt felháborodva Zeno. Te nem szeretsz? Te visszautasítod -az én szeretetemet? - -– Helvila! inté az anya is leányát. - -– Jól van, hát szeretlek. Hanem ha valamit akarsz adni, hát add ide azt -a levelet. - -A leány érezte, tudta jól, hogy az a levél rosz helyen van Zeno kezében. -Zenonak pedig épen arra a levélre volt actualis szüksége. - -Nem is vitázott a zaklató leánynyal, hanem a feleségéhez fordult. - -– Oh ne foszszatok meg ettől az én drága kincsemtől! Ez az én -talizmánom, az én bűnbocsátó levelem. Ezt én éjjel-nappal a keblemen -fogom viselni. Ez fog engemet megőrizni a gonosz indulatoktól. Ez lesz -az a bűbájos vért, melyről a csábító bűnök nyilai lepattognak. Ennek az -elolvasása lesz az én mindennapi reggeli, esteli imádságom. - -Azzal szétterjeszté két kezével a levelet, extasissal beszélve hozzá: - -– Te angyali lélek! Te arany ember! Te gyémánt szív! hogy tudtalak én -tégedet oly keserüen megbántani! Te voltál jóltevője szegény -családomnak! És én téged aljas gyanusítással sértettelek! Én tégedet meg -akartalak rontani, s te engem ujjáteremtettél. Te vagy az én megváltóm, -az én messiásom. - -S azzal öszsze-vissza csókolta Vigárdy nevét. - -Camillát egészen elkábítá ez az ömlengés. - -– Jól van! Tartsd magadnál azt a levelet, mondá Zenónak. - -A miért aztán Zeno mind a két kezét megcsókolta a nejének. - -Aztán még a boritékot is felszedte a padlóról, a mit eldobott, még azt -is kiengesztelte, oly módon, hogy a szakállához törülte, úgy kefélte le -róla a port. A levelet úgy tette el a borítékba sülyesztve. - -Helvila ingerülten fordult el, s aztán hátra ment az amateur-gépet -szétszedni s összecsomagolni, mint a kinek ebben az egész jelenetben -nincs semmi dolga többé. - -Igen érzékeny kibékülési jelenet következett – férj és feleség között: -oly hosszú elválás után. - -– Mit szólsz hozzá, te drágám? Mit tanácsolsz? rebegé Zeno. Ugy-e jó -lesz, ha én most egyenesen oda megyek Vigárdyhoz? Ezzel a szóval: -«Bertalan barátom!» Mondhatom neki azt, hogy «barátom»? Ezzel a levéllel -kezemben. Csak azt a szót fogom neki mondani: «Bocsáss meg!» - -– Nagyon jó lesz. - -– S ha akkor ő kezét nyujtja felém, én hirtelen megcsókolom a kezét… - -– Teheted azt. - -– És ha a kölcsönös félreértések kimagyarázása után ismét összekötjük a -régi jó barátság arany lánczát, mondhatom neki azt: «Most jöjj velem, az -én kedves családom fészkébe. Jöjj velem karöltve: egész világ láttára. -Tudja meg az egész romlott világ, hogy az én nőm egy szent. S az én -barátom a másik. Kettőjük között én magam az idvezült! Mondhatom ezt? - -– Mondhatod. - -Erre aztán a kitörő öröm teljességével kaczagott fel Zeno. - -– Nincs ma boldogabb ember nálamnál a földön! - -Camilla egészen el volt bódítva. - -Bizalmaskodni kezdett vele. - -– Tudod mit Zeno? Ebben a nagyon is megviselt öltözetben ne mutogasd már -magadat. - -– Hát hol vegyek mást? - -– Megmondom. Itt ebben a Dragomirovics-féle szobában van egy -ruhásszekrény. - -– Ah! Az én hajdani garderobe-chiffonom. - -– Abban megtalálod minden ruhádat, a mit elutazásod előtt itt hagytál. - -– Ah! S te nem adtad el azokat az ószereseknek? - -– Hogy adtam volna el? A férjem ruháit. - -– Te hitted, hogy visszatérek? Mennyei asszony. - -– No hát, eredj a szobádba és öltözzél át. - -– Az én szobámba? Hát Dragomirovics úr? - -– Az nem fog idejönni, a míg mi el nem utazunk! mondá Camilla, s egy kis -mosolyt is engedett meg az arczának. - -Helvila alig várta, hogy Zeno átlépjen a másik szobába, azonnal -szemrehányásokat tett az anyjának. Lenyomott hangon beszélt, hogy a -szomszéd szobában meg ne hallják. - -– Nagyon rosszul tetted, hogy azt a levelet ott hagytad a kezében. - -– Mire gondolsz, Helvila? - -– Arra, hogy az a levél egyedül te neked volt irva: azt nem szabad -profanálni. - -– Azt ő nem fogja tenni. Láttad, hogy megváltozott e levél olvasása -után. - -– Láttam. És az volt a hatása rám ennek a jelenetnek, hogy -visszaemlékeztem egy hasonlóra. Egyszer elvittek a szinházba, mikor -bohózatot adtak. Azt szabad leánykáknak is megnézni. Hát ott épen így -játszott a szinész, a ki jellemkomikusokat szokott adni. - -– Te igazságtalan vagy. - -– Nem, anyám. A ki érez, az nem fecseg. A ki férfi, az nem sír. Egy néma -fohász, egy hallgatag magába szállás meggyőzött volna, hogy ilyen -változáson ment keresztül a lelke. Ha szótlan leül az asztal mellé, -fejét tenyerébe hajtva, végig gondolva azon a fertőn, a melyen keresztül -most partra vergődött. Ha keresi és nem találja a szót, a mivel a -beszédet ily nagy meglepetés után megkezdje: én ebből a néma belső -küzdelemből sokat megtudtam volna és elhittem volna. Hanem a -frázisoknak, a gesticulatióknak nem hiszek. Egyátaljában nem kellett -volna neki a levelet átadatnod, hogy olvassa el. - -– De hát elnézhettem-e azt, hogy a pisztolyt a halántékának szegzi? - -Helvila durczásan rántott egyet a vállán s aztán felvette az asztalról a -revolvert, a mit Zeno kezéből kicsavartak. - -– Ugyan nézzed: hiszen nincs megtöltve. - -Camilla szemügyre vette a fegyvert. Biz abban egy töltény sem volt. - -Az arcza elpirult a szégyentől. Hogy üres pisztolylyal engedte magát -agyonrémíttetni. - -– Komédiát játszik az én apám mindig, mondá a leány. S jó, ha még -megmarad a komédiánál. De én attól tartok, hogy ebből tragœdia lesz. - -– Hova gondolsz? - -– Arra a szerencsétlen levélre. Te most, a fölötti álörömödben, hogy a -férjedet visszanyerted, elfelejtkezel arról, hogy még egy másik ember is -van a világon, a kinek tartozol legalább annyival, hogy le ne buktasd a -háztető párkányáról, a hová holdkóros szenvedélyében te miattad -felhágott. - -– Vigárdyról beszélsz? - -– Igen! ő róla. Mit gondolsz, milyen jó tréfa lenne az, ha most -Meritoris Zeno azt a hozzád irt levelet, a helyett hogy Vigárdyhoz -vinné, ezzel a szóval: «Barátom, megbocsáss!» – egy kis -ajtóeltévesztéssel Amandához vinné el és annak mutatná meg? - -– Ah! Te ilyen ördögi jellemnek csak nem hiszed az atyádat? - -– Én nem hiszek, hanem kombinálok. Mikor Amandánál voltam -búcsulátogatáson, a minek az eredményét neked elmondtam, még hallottam -tőle valamit, a mit nem akartam veled közölni, hogy el ne rontsam a jó -kedvedet. Most már azt is elmondom. A mint beléptem Amandához, e -szavakkal fogadott: «Én azt hallottam, hogy kegyed nagy beteg volt.» - -– Ezt mondtad. Vigárdytól hallotta. - -– Igy mondtam. De ő hozzá tette: «és önnek az atyjától is hallottam». - -– Ah! Camilla összerezzent. - -– Tehát az atyám ott volt már Vigárdy feleségénél. Mit keresett ő ottan? - -Camilla dühbe jött erre a szóra. - -– Zeno Amandánál járt? Képtelenség. - -Épen nyitotta az ajtót és belépett. - -Át volt már öltözve. Tökéletes fesh gavallér volt. Ugyan négy év előtti -divat szerint; de azt nálunk nem veszik olyan szigorúan. Négy év előtt -rövid felső kabátot hordtak a vácziutczai gommeux-k, a mi alul a -salonkabát szárnyai kilógtak. Piros zsebkendő is volt a mellső zsebében. -Egészen kicsipte magát. - -– Nos? hát ráismersz-e a régi Meritorisz Zenóra? kérdé öntetszelgő -mórikálással Camillától. - -– Szép vagy, szép, monda Camilla, türtőztetve a haragját. Csak belül is -lennél a régi. - -– Hát nem hiszed, hogy az leszek? - -– Engedd meg, hogy kérdezzek tőled valamit. Te másnap mindjárt, hogy -hazaérkeztél, ellátogattál Vigárdynéhoz? Igaz ez? - -Most már Camilla kezében volt a revolver. Csakhogy az ő kezében is üres -volt az. - -Nem lehet Zeno urat olyan könnyen megfogni! - -– Hát természetes, hogy ellátogattam hozzá. De a férje jelenlétében -beszéltem vele. Hogy miért mentem oda: annak igen világos magyarázata -van. Elejét akartam venni azoknak a mendemondáknak, melyek a köztünk -lefolyt találkozás következtében támadhatnának. Én magamra vállaltam a -felelősséget mindazon viszonyért, melyet Vigárdy az én családom -irányában fentartott. Becsületszavammal kezeskedtem érte. Nagyszerű -kibékülési jelenet volt közöttünk. Úgy váltunk el, mint régi jó barátok. - -Ez már csak mégis vastag hazugság volt. - -– Hát akkor mért rohantál ma rám, Vigárdynak a levelét követelni? - -Zeno nagyot nyelt. Aztán készen volt a felelettel. - -Hamiskásan hunyorított a félszemével. - -– Hát már azt is csak ki kell vallanom egy ilyen vizsgálóbiró előtt. Hát -mikor elváltunk Bertalannal egymástól, azt mondá a barátom: «No bruder, -majd szerzek én neked egy olyan meglepetést, hogy a szemed-szád eláll -tőle; de azt nem tudod meg elébb, csak egy hét mulva, a mikor a dolog -perfektté lesz. Hanem Camillának majd megirom, nehogy valami -elhamarkodott lépésre határozza el magát. No hát engemet szurkált a -kiváncsiság, hogy mi lehet az a meglepetés, a mit Bertalan számomra -készít: azért csináltam ezt az egész scénát, hogy kicsikarjam a jövendő -méhéből azt a titkot, a mi rám nézve csak egy hét mulva készül -megszületni. - -Ez már úgy hajaz az igazsághoz. Első minőségű hazugságnak vehető. - -– De mikor úgy rám ijesztettél! - -– Ezzel a revolverrel? Hiszen nincs megtöltve. Hahaha! - -Itt aztán elkezdte tréfára fogni a dolgot. Kaczagott, ugrált, mint a ki -a legjobb capitaljuxot találta ki a kedvesei megtréfálására. - -– Hahaha! Ez jó volt! Üres revolverrel! Milyet sikoltottál tőle! Hahaha! -Hanem ez a fruska csak tréfára vette! Gonosz szeme van! A mint felé -fordítottam a revolvert, bele nézett, mindjárt meglátta, hogy nincs -benne golyó. Még mókázott velem! Jaj de átkozott dolog az, mikor az -embernek ilyen okos leánya van! – Elkezdett kergetőzni Helvilával. - -Most már Camilla elhitte, hogy csakugyan tréfa volt az egész. Igy volt -alkotva a természettől. Egyike azoknak a kedélyeknek, a kik a regényt -úgy olvassák, mint igaz történetet. - -Helvila el hagyta fogni magát. - -– No most megfogtalak. - -– Igen. Törököt fogtál. Már most add vissza azt a levelet. Tudod a -tartalmát. Nincs szükség magadnál tartanod. Ide vele! Az a mienk! - -Zeno folytatta a kaczagást. - -– No hát keresd meg nálam. - -S azzal szétgombolta a kabátját. - -Ez már izléstelenség volt. - -Helvila nem is vállalkozott a zsebek motozására, hanem könyörgésre fogta -a dolgot. - -– Látod, aranyos kis papuskám: azt a levelet a mama én nekem adta, hogy -nekem is legyen egy talizmánom, mely sok bajtól, csábtól megőriz. Egy -szegény leánynak, a ki messze elszakad a szülőitől, távol idegen földön -sokkal több szüksége van egy ilyen amuletre, mint te neked. - -Most aztán Zeno is fordított a szerep hangulatán. Úgy tett, mintha -egyszerre felfortyanna. - -– Micsoda? Az én leányom el akarja hagyni a szülőit? - -– Hiszen mondtam már az imént, hogy kineveztettem tanítónőnek. - -– Akkor átfutott a fülemen. Te tanítónőnek? - -– Igen is, Pancsovára. Hatszáz forint fizetéssel. - -– Mit? Az én egyetlen leányom. - -– Igen is. Egyetlen apám. - -– Mit? Rongyos hatszáz forintért rácz gyereket, sváb gyereket ábcabra -tanítani? Nem! ily szégyent nem tűr meg a Meritoris-czimer. Ez ellen én -atyai tiltakozásommal lépek fel. - -– Gyámatyám beleegyezésével történt. - -– A te gyámatyád Alasztor. Tudom. Beszéltem már vele. Neki is -megmondtam. Tiltakozom ellene. Pedig még akkor csak in petto volt a sors -kedvező fordulata nálam. Büszkeségem mégis fellázadt ellene. Dobokay -kapaczitálva lett. Nem engedem, hogy te elmenj Schulmeiszternőnek. Mi -együtt maradunk. Te ott, a hol az anyád és az atyád. Hova gondolsz? Hisz -az egész carriéremet elrontanád vele. Az egész világ tudja, hogy -Meritoriséknak van egy leányuk; szép, mívelt, lángeszű gyermek. Mindenki -azt fogja tőlünk kérdeni, a ki minket látogat meg, vagy a kit mi -látogatunk, hogy hát Helvila kisasszony hol van? S arra mi -pironkodással, szemlesütéssel feleljük azt, hogy a mi kisasszonyunk -bizony a pancsovai elemi iskolában tanítja a kétszer kettőt. Hát hogy -lehet az? Olyan koldusok vagyunk? Egy állami hivatalnok, egy nagyságos -úr, nem tudja eltartani a felnőtt leányát? Az anya nem visel gondot a -leányára? Keresni fogják az okát. A világ nem türi a titkolózást. Azt -fogják mondani: a szülőkben van a hiba. A leány erényes, tiszta -erkölcsü. Tehát kell, hogy a szülői legyenek bűnösek: a miért megveti -őket, a miért elfut a körükből. Talán az apa a vétkes? Talán az anya a -példás? Keresni fogják mit vétettünk? Alá lesz ásva a jó renomménk. Az -anyádat fogják elitélni! Őtet kiáltják ki rossz anyának, rossz -feleségnek. - -Ugy folyott a szájából a prédikáczió, mintha csak be lett volna tanulva. -Még Helvilát is megakasztotta. Az okoskodás olyan nagyon közel járt az -igazsághoz. - -Az anya és a leány összenézett, mintha egymás szemétől kérnének -tanácsot. - -Zeno vette észre, hogy felülkerült. - -– No, vagy hát az ellenkezőt akarod rejtélyes eltünésed okául -kitaláltatni. Hogy a világ azt kutassa: miért szökött el a szülői háztól -a szép Helvilácska? Kinek a kedvéért szökött el? - -– Ah, hagyd el apa! - -– No de azt fogják mondani! Te nem ismered a világot. «Les absents ont -tort.» Ez legjobban áll egy fiatal leányra nézve, a ki távollétével -tünik fel. - -– De már elfogadtam ez állást. - -– Akkor még nem tudtad, hogy az atyád tekintélyes, jövedelmes hivatalba -jutott. Kimentheted magadat. Ne is gondolj rá! Az anyád nem fog -elereszteni. Jöjj ide csak mellém, kedves kis feleségecském. Hadd -mondjam el neked, hogy micsoda ötletem van. Mi egész éclatval fogunk -belépni újból a világba. Ott veszszük fel a fonalat, a hol elszakadt. -Mit gondolsz gyémántom. Ezelőtt négy évvel itt ebben a teremben volt az -a fényes estély, melyen a társaság éliteje volt együtt. Képzelem, hogy -megzavarta a társaságot az a hir, hogy Meritoris Zeno eltűnt a világ -szinpadáról. No hát most, mielőtt a fővárosból eltávoznánk az én -hivatalos állomásomra; ujból összehívjuk ugyanezekbe a termekbe -ugyanazokat az előkelő urakat és asszonyságokat a búcsúlakomára. - -– Ah! Apa! Ez drasztikus gondolat! szólt Helvila. - -– De genialis! - -– Senki sem fog a meghivástokra ide jönni. - -– Senki sem? Mind eljönnek. Oh te nem ismered a társaságot. Egy sem fog -elmaradni. Hogy közelről rágalmazhassanak. Még Vigárdyék is itt lesznek. - -De ezt már Camilla sem akarta elhinni. - -– No én garantirozom te neked, hogy Bertalan is eljön, karöltve az ő -méltóságteljes Amandájával. A fejemet teszem föl egy fületlen gombra! - -Zenonak sikerült egy olyan új themát adni fel, mely egészen lekötötte a -figyelmet. - -– No de uram, veté közbe Camilla, gondolja meg ön, hogy ennek a tréfának -a legfőbb akadálya az, hogy nekünk nincs hozzá való pénzünk. Az volt az -utolsó pénzem, a mit én önnek legközelebbi találkozásunk alkalmával -odaadtam. - -Azt az öntudatos mosolyragyogást kellett volna látni, a mivel e prózai -ellenvetésre Zeno úr arcza megfelelt. - -– Hát azt a pénzt én teneked visszahoztam, szólt a nemes gavallér, -kabátja belső zsebéből egy sárgabőr bugyillárist kiemelve. Igenis: -valóságos bugyilláris volt. Ujdonat új. Felkantározott lófej -jelvénynyel. - -És azt felnyitva, a négy szakasz egyikéből előhúzott három darab -tizforintost: - -– Köszönettel visszaadom. Szerencse-pénz volt. Nekem disznószerencsét -hozott. Itt van, kedvesem, tegye el. Jó sorsunknak ez volt az alapja. És -már most még kamatot is fizetek érte. - -S a pénztárcza szélső szakaszából kihúzott egy százast; volt benne még -több is. Azt is letette – az alaptőkével együtt – az asztalra. - -– Itt van a theaestély költségeire való. Ha nem lesz elég: több is jön. -A pezsgőről én gondoskodom. - -S engedett a tárcza belsejébe pillantani. - -No! Ez már csak csalhatatlan bizonyítványa a férji hűségnek! - -Egy százforintos az estély költségeire, s azontúl indemnity a -túlkiadásokra. - -– De hát hogy jutottál te ehez a pénzhez? kérdezé Camilla. - -Zeno úr megczirógatta a pofaszakállát s azzal a cynikus hidegséggel, a -mely olyan jól illik a férfiarcznak, historizálta el, hogy ő bizony -azzal a kapott harmincz forinttal amaz emlékezetes estén egyenesen -vágtatott a Korona kávéházba. Ott talált egy kártya-kompániát. Leült a -tolvajok közé, bizva a közmondásban, s a közmondás be is vált. Elnyert a -rablóktól valami három-négyszáz forintot. - -De hisz ez olyan dolog, a mivel minden tisztességes ember, mint valami -hőstettel szokott dicsekedni. Ezt már az argonauták elkezdték, mikor a -colchysi aranygyapjut ellopták. - -És pedig a férji hűségnek a superlativusául tekinthető, mikor a -családapa elmondja a hites feleségének: «Nézd! az éjjel elvettem a -rablóktól háromszáz forintot: százat neked adok belőle!» Ez többet mond, -mint egy kötet szerelmes vers. Ebben van metrum, assonance, cadentia! - -Camilla nem is ütődött meg rajta. Bizonyosan korábbi időkben is hallott -már ilyen dicsekedést Zenótól. - -De Helvila még egészen tapasztalatlan volt ebben az ethicában. Az ő -kedélyét kellemetlenül zavarta ez a bevallás. - -Felkapta az asztalról a százas bankót s oda rohant vele Zenóhoz. - -– Vedd vissza a pénzedet. A mi kezünket be nem szennyezte soha kártyán -rabolt pénz! - -S azon törekedett, hogy a százas bankót Zenónak valamelyik kabátzsebébe -visszagyűrje. - -Zenónak egész harcza volt a leányával a zsebei védelmezésében. - -– Jaj de bolondos egy leány vagy te! Micsoda nevelést adtak neked azok a -preparandinák! Superplus morál! Jól van no! Ne járj a zsebemben. -Csiklandós vagyok. Hát nem kártyán nyertem ezt a pénzt, no! -Becsületemre, nem kártyán nyertem. - -– Hát akkor hol vetted? - -Helvila odaállt az apjával szemben, mint egy vallató biró. - -– Jól van no! Te kis Torquemada. Azért csak ne mártogass forró olajba. -Vallok benevolenter. - -– No hát hogy jutottál a pénzhez? - -– Igen egyszerüen. Ebben a felső kabátban volt, a mit most felvettem. -Ennek van egy titkos zsebe, a bársony gallérja alatt. Én azt a pénzt, -mikor útra készültem, ide dugtam el, hogy holmi non putarem esetén -segítsek vele magamon. A gaz Perukker azonban nem adott időt, hogy -hazajőjjek a kabátomért, alig tudtam tőle egérútat nyerni azon a szomorú -éjszakán, «quod mihi supremum tempus in Urbe fuit». Így maradt itt az -útra szánt pénz ebben a kabátban: a mit most intacte megtaláltam. - -Helvila a fejét ingatta, nagy kétkedve. - -– Ugyan papa, nem érted te azt a kunststikklit: hogyan lehet egy -kalapból tizenkétféle kalapot csinálni? - -Zeno nagy kaczagást kezdett. - -– Te fruska. Hát te nem acceptálod, hogy ezt a pénzt a galléromban -találtam? - -– Akkor mégis inkább acceptálom azt, hogy a kártyán nyerted. - -(Ki tudja, az is igaz-e? Nincs-e még rosszabb termőföldje?) - -Azzal visszatette a százast a kis asztalra. - -Zeno felhasználta ezt a réstámasztó pillanatot, s hirtelen kiugrott az -ajtón, a Dragomirovics-szobába. Be is zárta az ajtót kulcscsal. Azzal -elmenekült. - -Camilla utána bámult. Helvila megfogta az anyja kezét. - -– Most már nem utazom el. Itt maradok veled. Sorsunknak vége van. -Veszszünk el együtt. - -Camilla nem értette az okát ennek a nagy felindulásnak. - -– Micsoda rémlátásaid vannak, Helvila? - -– Nem rémlátások. Ez az ember el fog bennünket veszteni! S ha még csak -minket rontana meg: a magunk baját viselni könnyű, de el fogja veszteni -azt az embert, a kit jobban szeretünk saját magunknál; te jobban -szereted, mint a férjedet, én jobban, mint az apámat. - -– Hogyan ronthatná meg? Azzal a levéllel? Hát mi van abban a levélben? -Egy örvendetes hír, a mit egy régi jó barát egy visszatért jó barátja -családtagjaival előre tudat. Hát mi rosszat követett el ezzel Vigárdy? - -– Én nem tudom megmondani. Fogalmam sincs a politikai világról. De -érzem, sejtem, minden idegem tudja előre, hogy itt ég valami kanócz a -lábunk alatt: tűzakna fölött állunk, a mi fel fog robbanni. Elárulta ezt -előttem ennek az embernek dæmoni színjátszása. Miért futott el? Hát -hiszen itthon van már. Megvan a sweet home. – Szeretnék utána futni s az -utczán végig kiabálni: «Fogjátok el! Tolvaj! Meglopott bennünket!» - -– Helvila! Gondolj a betegségedre! - -– Nyomorult dæmon! Ez a betegség. Akkor hagy el, a mikor itt kellene -lennie. Hogy nem tudott rám jönni a roham elébb. Akkor, a mikor itt állt -még! – Most már késő! – Nevetek minden betegséget. Bánom is én, miben -halok meg? Teher az élet. De kétségbeesem a fölött, hogy mi lesz te -belőled és mi lesz Vigárdyból. Ti még szeretnétek élni, ragyogni, -boldogok lenni. - -– No hát azok leszünk. - -– Szerencsétlenek lesztek. A gyalázatnak olyan fertőjébe fogtok -belesülyedni, a melyből nincs kiszabadulás. Egymást fogjátok átkozni! - -– Helvila! Te félrebeszélsz! - -– Mert te nem értesz meg. Azt mondtad az elébb nekem: «nincs szived». -Visszamondom. Te vagy az, a kinek nincs szive. Te kezedet tudtad -nyujtani annak az embernek, a ki miatt meg akartál halni! Annak az -embernek, a ki téged el akart adni! A ki téged elárult! Te kész vagy -vele menni és osztozni abban a sorsban, a mit ő készít a számodra s még -engemet is magaddal vinni. Miért? Mert ő az én atyám! Hazugság! Nem -igaz! Minden csepp vérem tagadja! A mivel te magadat mented, azzal engem -elkárhoztatsz. Én azt a másik embert szeretem, imádom, a hogy csak -magzat imádja szülőjét. S ha ez nem igaz, úgy engem két Isten teremtett, -az egyik a testemet adta, a másik a lelket hozzá. Hát bűnöm, hogy -születtem? Miért nem adtál oda egy angyalcsinálónak? Még most is -csinálhatsz belőlem angyalt! Még gyermek vagyok. De ne kényszeríts, hogy -veletek menjek, mert akkor kifestem az arczomat pirosra, felveszem a -piros ruhát, kifutok a sugárútra s odavetem magam a legelső úr kocsija -elé: gázoljon el, vagy vegyen föl, a hogy jobban tetszik. De Meritoris -leánya nem leszek. - -– Helvila! Az Istenért! Ne vedd el az eszemet az ilyen beszéddel! Hisz -úgyis közel vagyok a megtébolyodáshoz. - -– Úgy? Hát közel vagy a megtébolyodáshoz? Ez már jó! Az őrültségben van -jellem. Van bátorság. No hát fordítsunk a dolgon. Eddig te voltál az -okos, én voltam az őrült. Most én leszek a hidegvérű tanácsadó. Még van -huszonnégy órai időtök a menekülésre. A mai nap és a jövő éjjel. Te most -rögtön irsz Vigárdynak s ide hivod. És akkor azt mondod neki: «Uram! -Barátom! Ön ezelőtt nehány nappal itt, ezen a helyen így szólt hozzám: -«Mi mind a ketten feltaláltuk egymásban azt a lelket, mely a mi -lelkünket kiegészíti.» – Azután így: «Mi összetörhetjük a békóinkat.» -«Minek folytatni a kölcsönös martyriumot.» És aztán ezt: «Oh mint -szeretnék még egyszer visszatérni a világba, hogy krumplit kapálhassak, -s boldog lehessek, mint egy paraszt.» – No hát uram, itt van a nap, a -melyen megnyilik az út ebbe a szép világba. Van valahol egy rejtett -völgy a hegyek között, a hova hír sem jár. Megyek veled oda. -Eltemetkezünk és élünk. S ha te azt mondod: «én ember vagyok s az akarok -lenni»: hát én meg asszony vagyok, a te párod! asszonyi állat, a hogy a -biblia nevez: becsületes őszinte fenevad, a ki nem tanult hazudni; a kit -szeret, azt szereti, a kit gyűlöl, azt gyűlöli igazán. S nem tud semmit -a világról és arról a dicsőségről, a mit annyi megalázkodás, annyi -megtagadása a jobb érzéseknek, annyi embergyűlölet árán szereznek. -Menjünk oda! Legyünk boldog parasztok! Felejtsük el ez átkozott ragyogó -világot! – Anyám! Anyám! - -Camilla a szivéhez kapott. Fuldokolt. - -– Leányom. – Meghalok! – Csak egy napot! Csak egy napot. - -S azzal oda rogyott Helvila lábához, két kezével belékapaszkodva. - -– Jó! Te is engedtél nekem akkor egy napot, mikor azt kivántad, hogy -meghaljak: én is engedek neked egy napot, – hogy elszánd magad az -életre. - -Camilla ájultan rogyott össze. - - - - -NEGYEDIK RÉSZ. - - -I. - -Camilla az egész napot azzal töltötte el, hogy Zenót kereste a városban. -Mindenütt kereste, a hol csak elképzelhető volt, hogy meg szokott -fordulni. Sehol sem tudott rátalálni. Mindenütt hagyott hátra a számára -egy levélkét, melyben igen fontos és sürgős ügy elintézése végett -magához hívja. Így akarta tőle visszakapni azt a végzetes levelet. -Órahosszat leste a vendéglő előtt, a hol szállva volt. Addig Helvila -állt őrt otthon. - -Aztán várt Camilla Zeno eljövetelére odahaza, nehéz szivvel. Zeno csak -nem jött. Akkor Helvilát küldte el az apját keresni; maga otthon maradt. - -Be is esteledett. A leány is haza jött: nem találta Zenót sehol. A -vendéglőben azt mondták, hogy járt ott, a levélkét is megkapta. - -Talán az nap nem is jutott eszükbe, hogy ebédeljenek. - -Estére Helvila hozott magával valami frugalis vacsorát. Azt ketten nagy -kényszeredve elfogyasztották. Alig beszéltek mellette valamit. - -A mint a lámpát meggyújtották: Camillának egyszerre egy rémgondolatja -támadt. – Hátha Zeno épen most fog idejönni? - -Hát természetes! A ki férj, a kinek felesége van: az az éjszakát otthon -tölti a maga meleg fészkében. - -Arra nem gondolt Camilla, hogy neki a kibékülés után még feleségnek is -kell lenni: gyöngéd szerető párnak. - -Összeborzadt ettől a gondolattól! Szerető párt játszani ezen ember -mellett, ki négy évig volt az ó és új világ speluncáinak lakója. -Valóságos «homo troglodythes hodiernus». - -Ha ez most egyszerre haza talál jönni! - -«Haza!» - -Mégis nagy könnyelműség volt vele kibékülni. - -Lezsarolt természetek, élemedett tengődések megtehetik azt, hogy több -évi különválás után ismét közös háztartás végett egyesüljenek, de egy -fiatal, harminczkét éves, élte virágában élő asszonyra nézve mégis -rémgondolat, hogy egy ilyen lomtárból előkerült élettárssal oszsza meg -az örömeit, a kit testben, lélekben utál. - -Aztán miért? - -Csak azért, hogy a világ előtti állását visszaszerezze. - -Hát ki az a világ? - -Ád az valakinek valamit? - -Könyörül valakin a világ? - -Szánakozik valakin a világ? - -Fölemel valakit a világ? - -Védelmez valakit a világ? - -Nem! A világ csak elitél, elgázol, eltemet. - -És Camilla egész éjfélig azon gondolkozott, hogy minő áldozatokat hozzon -egy nő, a ki a világ kegyelmét meg akarja nyerni. - -Helvila az alatt leveleket irt – mindenfelé, a közös lámpás mellett. - -Mikor a muzsikáló óra az éjféli Serenade-walzert kezdte el lepengetni, -akkor Helvila letette a tollat. - -– Én most megyek aludni. Délután többször kerestem Dobokayt, nem -találtam otthon. Holnap korán reggel fogok hozzá elmenni. Meg kell tőle -tudnom, hogy mi igaz abból, a mit Meritoris úr mondott, hogy ő -tiltakozott az én életpályám megkezdése ellen? - -Azzal Helvila a kis mellékszobába távozott, a hol az ágya volt. - -Camilla még ott maradt az égő lámpa mellett. - -És aztán elgondolkozott helyzetének egész visszás állapota fölött. Az -ember lelke tele van ellenmondó dæmonokkal. Az érzés a megfontolással, a -képzelet a megitéléssel, a tapasztalat az ábránddal kiengesztelhetetlen -harczokat küzdenek. Egyszer a szenvedély lángol föl, másszor a gond -borítja el a kedélyt. Azok a hideg, kővé vált fogalmak a «becsület» -felől olyan nehezen akarnak felolvadni a világalkotó érzések tüzében. - -Hajnalig tartott a lelki küzdelme. - -Akkor felvette azt a tollat, melyet Helvila otthagyott, s elkezdett -levelet irni. - -Irt egy hosszú, nagyon hosszú levelet Bertalanhoz. - -Mikor készen volt vele, átment a levéllel Helvilához. - -A leány aludt, de nagyon ébren: rögtön felneszelt az anyja beléptére. - -Camilla felolvasá előtte a levelét. - -Helvila azt mondta rá: - -– Csak késő ne legyen. - -Közömbösen vette már az egész dolgot. - -Mindegy volt már neki: Vigárdyval szökik-e el az anyja, vagy a férjével? - -Camilla aztán még egyszer végig ruminálta a levelét, igazított, törült, -megint bővített rajta, a világos hajnal ott lepte a petroleumlámpás -mellett. - -Akkor aztán őt is elnyomta az álom, karszékében ülve. - -Csak akkor ébredt fel, a mikor Helvila felkölté. - -A leány uti ruhába volt öltözve, kalappal a fején. - -– Megyek a gyámatyámhoz. Még most otthon találom. - -Camilla úgy érezte, mintha a tegnap és ma között egy év veszett volna -kárba. - -– Kérlek, ezt a levelet is vidd magaddal és add át a czímére. - -A levél Vigárdynak volt czímezve – az országházba. - -Jó intézmény biz ez: az a képviselőházi postahivatal. Leveleket, a -miknek nem mulhatatlanul szükséges az asszonyi ellenőrzés tourniquetjén -keresztül menni, ide lehet utasítani. A honatyákat minden izenet -megtalálja e szent helyen, a nélkül, hogy czigány-utczára szaladna. - -Kilencz-tíz óra között volt az idő, a mikor Helvila hazulról eltávozott. - -Camilla nyugtalanul várta – sorsa eldülését. - -Számlálta az óranegyedeket. - -Tizenegy óra elmult és még nem jött senki. - -Hol maradhat Helvila olyan sokáig? - -Már tizenkét óra is elmult, a midőn a konyha felőli ajtón csöngettek. -Itt Helvila jöhet csak be. - -Csakugyan ő volt. - -Arczkifejezése elijesztő volt. Mintha valaki megkergette volna. Úgy -lihegett. Szóhoz is alig tudott jutni. Kezei reszkettek. - -– Mi történt veled? kérdezé Camilla. Otthon találtad Alasztort? - -– Tőle jövök. Magam sem tudom, mi történt velem. A mint beléptem a -szobájába, a mint meglátott, felugrott az iróasztalától s rám kiáltott: -«Hát te még itt vagy?» Tegezett, a mit nem szokott soha. Arczán az -ijedség és a harag látszott. «Hát nem mentél még el a helyedre?» Én úgy -meg voltam lepetve e haragos fogadtatás által, hogy nem tudtam neki mit -válaszolni. «Hát mit lebzselsz itten?» kiabált rám, egyre dühösebben. -«Mi kereseted van még Budapesten? Mit szaladgálsz előre-hátra?» Erre én -azt rebegtem, hogy az anyámra vártam, a ki velem akart jönni. «Majd megy -az anyád a Lipótmezőre, a bolondok házába!» - -– Ah! kiálta fel Camilla megütődve. - -– Tartanom kellett magamat, hogy sírva ne fakadjak; azt kérdeztem tőle, -hogy mit vétett az én szegény anyám? «Azt jobb lesz meg nem tudnod. Most -takarodj rögtön innen és siess a dolgodra! Egyenesen a vasutra.» - -– Én azt kérdeztem tőle: «Hát mehetek Pancsovára?» Erre már káromkodni -kezdett: «Hogy a mennydörgő mennykőbe ne mehetnél? Rég ott kellene -lenned s elfoglalni az állásodat!» Én azt akartam megtudni, hogy hát nem -tiltakozott-e ez állás elfoglalása ellen az atyám? Csak úgy forogtak a -szemei erre a kérdésemre: a lábával dobbantott. «A te apád egy -akasztófáról szakadt gézenguz, a kinek annyi gondja van te rád, mint a -vizbe dobott macskakölyökre!» Nekem a lélekzetem is elállt. «No hát mit -állasz itt, mint a sóbálvány? Nem tudod, mit tégy?» - -– Megfoghatatlan! rebegé Camilla. - -– Én összetett kézzel kértem, hogy mondja meg, mit tegyek? Hiszen azért -jöttem hozzá. Erre ő kivette az óráját: «Most fél egyre. Még van idő!» -azzal csengetett az irodaszolgának. «Rögtön hozz egy bérkocsit a -kisasszonynak!» Azután a vasuti kalauzban levelezett s ismét hozzám -fordult: «A gyorsvonat Szeged felé indul egy óra negyven perczkor: most -azonnal vágtass haza, szedd össze a czókmókodat, aztán ki az indóházhoz, -az anyáddal ne sokat cerimoniázz, csókolózz, hanem ott légy az első -csengetésre, s aztán ki se nézz az ablakon, mikor a vonat kirobog a -városból!» S a míg hozzám beszélt, azalatt folyvást nagy lépésekkel járt -fel s alá a szobában. Én el voltam kábulva. Soha ilyen hangon nem -beszéltek én hozzám. Különösen ő soha. Hiszen inkább mindig olyan -tréfás, jovialis modorban beszélt velem, s azért évődött velem, hogy -olyan komoly vagyok: nem nevetnék egy zsák pénzért. És most szid! S én -el nem tudom képzelni, hogy mit vétettem. Hogy még nem utaztam el az -állomásomra. Hisz még csak két hét mulva kezdődik az iskolábajárás. S -aztán hogy szidja előttem apámat, anyámat. Legjobban megdöbbentett az, a -mit apámról mondott. És még csak le sem ültetett. A mint az irodaszolga -bejött jelenteni, hogy itt a bérkocsi, nem is várta, hogy az kimenjen: -«No hát Isten hirével: adieu!» Azzal felvett az asztalán heverő -bankjegyekből egynehányat: «Itt az utiköltséged.» S hogy én azt nem -akartam elfogadni, erőszakosan a zsebembe dugta s aztán megfogta a -karomat és csaknem erővel tolt ki az ajtón, a mit mérgesen csapott be -utánam. Én szédelegve mentem le a kocsiig, s most el vagyok kábulva -attól, a mi velem történt. Mit csináljak? - -– Tőlem kérsz tanácsot, mikor magamnak sem tudok adni. - -– Valami borzasztó dolognak kellett történni. Nem válaszolt Vigárdy a -leveledre? Nem jött el? - -– Se maga nem jött, se választ nem küldött. - -– Pedig már ott volt az országházban, mikor én a leveledet odavittem. -Egy teremőrt kértem fel, az maga vitte be neki a levelet. Annak már van -két órája. - -– Semmi válasz sem jött rá. - -– S nekem szabva az időm. Mindjárt egy óra lesz. - -Ismét csengettek a konyhaajtón. - -Camilla ment ajtót nyitni. - -Levél érkezett Helvila számára Dobokaytól. - -Egy napsugár derengett át a két hölgy lelkén. - -Hátha csak tréfa volt az a keserves fogadás a gyám részéről. Most -levelet küld, kimenti a rossz kedvét. - -Nem volt a levélben semmi irás, hanem volt két másodosztályu vasúti -jegy. Alasztor jegyet is váltatott: még pedig kettőt. Ez azt jelenti, -hogy Camilla is utazzék a leányával, rögtön, ebben az órában. - -Ez már félre nem érthető komoly dolog. - -– Nekem futnom kell, monda Helvila. Egész teste reszketett, lázban volt. -Előérzete volt az a megsemmisülésnek. - -– De én nem mehetek veled most rögtön. Nekem meg kell várnom Vigárdy -válaszát. - -– Most már szeretném, ha nem várnád meg. Olyan rossz előérzetem van! - -Helvila sietett pakolni. Csomagját összefűzte, bőröndjét lezárta. Az óra -háromnegyedet mutatott egyre. - -Egyszer aztán léptek hallatszottak a kibérelt szobában. Az elválasztó -ajtóban nyikorgott a kulcs. - -Melyik jön a kettő közül? - -Vigárdy jött be. - -Kezében volt a kalapja, s abban az országgyülési napirend, a másik -kezében sétapálczája, az aranyfogantyúval. - -Az arcza rémségesen el volt változva, zöldessárga színű, a mi máskor -pirosság volt rajta, az most szederjes folt, szája szélén az a fehér -tajték látszott, a mi az őrültek s a halálos betegek ismertető jele; -szemei körül ónkarikák, halántékán lehetett látni a megdagadt erek -lüktetését. - -– Mit tettetek szerencsétlenek azzal az én levelemmel? hörgé tompa, -rekedt hangon. Megöltetek vele! - -Camilla ijedten sikolta föl: - -– Az ön feleségének adta át a levelet? - -– Eh mit? Feleségnek. Hisz a feleségem nem ölne meg engem! – De elvitte -a levelemet a legádázabb politikai ellenfelemhez, egy botrányhajhászó -képviselőhöz, s az a mai ülésben interpellatiót intézett e miatt a -ministerhez s felolvasta levelemet az országházban. - -– Szentséges Isten! sikoltott fel a leány. - -– Nem értem, szólt Camilla. Hát mi köze ehhez a parlamentnek? - -De Helvila már értette. - -– Az ellenzéki képviselő a földmivelési ministerhez intézte az -interpellatióját: «Van-e tudomása a ministernek arról, hogy egy -kormánypárti képviselő, egyike a párt oszlopos tagjainak arra használja -fel nagy befolyását, hogy egy ismeretes szép asszonynak, kivel titkos -viszonya van, még ismeretesebb férjét, nagy felelősséggel járó állami -hivatalba beszerezze. Ez a bizonyos férj váltóhamisításról, csalárd -bukásról ismeretes; de különösen a turfon elkövetett yankeetrickjeiről. -S most ennek a kezére készül a kormány az állam egyik legkényesebb -természetű birtokát, a méntelepet bízni, a jelzett képviselő hathatós -ajánlatára.» S ezzel elővette a «szeretőmhöz» irt levelemet s felolvasta -azt a ház előtt. - -– Rettenetes! - -– Hát még a háznak az arcza! Az volt a rettenetes! Az ellenzéki padokon -a kárörvendő, nevető, gúnyhahotázó arczok! A kormánypártiakon a harag, -az elkeseredés. A mellettem ülők ököllel ütötték a padot, kiabálva, -ordítva: «Ki az a képviselő? Nevezze meg! Halljuk a nevét!» A karzatokon -minden látcső kereste a soraink között, ki lehet az, a ki találva van? -Ki fog felugrani? Ki vágja oda az interpellálónak a szeme közé: -«Hazugság! Nem igaz!» Ki ájul el? ki fut ki a teremből? – Én csendesen -ültem a helyemen s néztem a beszélő szeme közé, ki a levél végig -olvasása után, kegyetlen hideg mosolylyal dugta azt vissza a zsebébe, s -azt mondá: «A nevet majd megmondom holnap a zárt ülésben.» A minister -nem felelhetett mást az interpellatióra, mint azt, hogy kéri azt magának -kiadatni, rögtön megvizsgálja az ügyet, s holnap válaszolni fog. Az -elnök a ház felháborodása miatt az ülést felfüggesztette. Ott láttam -Alasztort is a karzaton. Az, mint egy őrült, rohant ki e jelenet után az -ajtón. - -A két hölgy egy szót sem tudott szólni. - -– És én nem őrültem meg e perczek alatt! Mikor sárba gázolják a -becsületemet! Meggyalázzák ország-világ előtt azt a nőt, a kit én, mint -egy szentet, úgy imádtam! És én csendesen tudtam ott ülni a helyemen, és -úgy tenni, mint a kit mind ez nem érdekel. - -Most aztán kitört Camillából a szilaj harag. - -– Megölöm azt az embert! Fölkeresem és agyonlövöm. - -– Hiszen ha azzal segítve volna a bajon, nem várnám én, hogy asszonykéz -végezzen vele, meg tudnám tenni magam is. De ezzel csak egy bűnváddal -több terhelne. Aztán ennek az embernek igaza van! Én mind azt a bűnt -elkövettem, a mivel vádolva vagyok: házasságtörést, hazaárulást, -vesztegetést, bűnpalástolást, a midőn azt hittem, hogy jót teszek a -nyomorultakkal. - -Camilla lekapta a fejéről a hajfonatát s elkezdte azt kibontani. Első -jele a megőrülésnek. - -Helvila közbeszólt. - -– Ne essünk kétségbe. Még egy napi haladékunk van. A név még nincs -kimondva. Én fogom felkeresni azt a képviselőt. Én beszélek vele. S ha -emberi szív van benne, kicsikarom tőle, hogy visszavonja a vádját. - -– Nem, kedves leánykám, egy politikai ellenfélben nincs emberi szív. -Hóhérnak könyörögsz. Könyörgéseddel csak sulyosítanád a vádat. Az is egy -bűnjel lenne. Azután még nincs vége a tragœdiának. Az ülést folytatták, -mert ugyanannak a képviselőnek még egy másik interpellatiója is volt a -kereskedelmi ministerhez, és egy harmadik a cultusministerhez. A -kereskedelmi ministertől azt kérdezé: «Van-e tudomása róla, hogy -ugyanazon elébb jelzett képviselő ugyanannak a csalárd bukott férjnek a -szép feleségét, a kihez gyöngéd viszonyok csatolják, a kereskedelmi -ministeriumhoz tartozó vasutaknál alkalmaztatta pénztárosnőnek? -Helyesli-e a minister, hogy a képviselők a barátnőiket az állam -költségén tartsák el?» - -– Ah! Ez megöl! sikolta fel a nő. - -Vigárdy kaczagott s a mellett öklével üté a homlokát. - -– Hahaha! Egy honatya, a ki a szeretőjét az állammal fizetteti meg! - -S tovább kaczagott. Nem lehet tudni: kaczagás volt-e, vagy zokogás. - -Camilla azt hitte, hogy a szíve fog megszakadni. Támolygott. Alig volt -lélekzete. - -– Fussatok innen! lihegé Helvila. Fussatok ebből az elátkozott világból. -Fogjátok meg egymásnak a kezét. Rejtsétek el magatokat oda, hová az -emberek gonoszsága el nem hat. - -– Az emberek elől elfuthatok; de hová fussak saját magam elől? mondá -Bertalan. A saját lelkem elítél. Bolondot tettem. Bele rohantam a -gyalázatba. - -– De hát olyan Isten és ember elleni bűn a nyomorultakkal jót tenni? -fakadt ki Camilla. - -– Az! felelt Bertalan. - -– Oh fussatok innen! könyörgött, rimánkodott összekulcsolt kezekkel -Helvila. - -Vigárdy megsimogatá a leányka fejét. - -– Várj csak kis leánykám: még te is velünk futhatsz. Következik a -harmadik interpellatio a cultusministerhez: «Van-e tudomása róla, hogy -ugyanazon képviselő ugyanazon szép asszonynak a leányát kineveztette egy -állami leányiskolába tanítónőnek, a ki dæmoniacus őrjöngő s egyszer már -egy dührohamában a saját apját akarta megfojtani?» Az egész ház -üvöltött, ordított: «Ki az? Halljuk a nevét!» Az a név el van itélve! És -én most nem csak magamat, nem csak tégedet, de még ezt az ártatlan -leánykát is semmivé tettem! - -Erre aztán Helvila egyenesen, a hogy állt, végig vágta magát arczczal a -földön. - -Az anyja odatérdelt melléje és ölébe vette. - -Aztán csak a csendes zokogásuk hallatszott. - -– De hát lehet ily rémségnek megtörténni a világon? rebegé Camilla. - -– A politikai világban minden rémség lehető. A háborúban nem szabad -mérgezett golyókkal lőni, de a pártok harczában szabad. Ez ott virtus. -Egy kiváló politikai alakot eltemetni hőstett. Én ki vagyok szolgáltatva -a pelengérnek. Emlékezem egy hasonló esetre a képviselőházban, mikor egy -képviselőtársamnak felolvasták egy leányhoz irt szerelmeslevelét, mely -őt mint politikust compromittálta. A képviselő fiatal házas volt. Most -is látom, hogy állt ott, halálsápadtan, izzadó homlokkal, tétova -tekintettel, s száraz ajkaival azt rebegé: «Nem én irtam a levelet!» -Pedig ő irta. És most én fogok ott állni a helyén és meg fogom -kisérleni, hogyan jön ki a számon ez a szó: «Nem én irtam ama levelet.» -Ah! borzasztó gondolat! Egy ország szine előtt hazudni! - -– Hát lehetséges az, hogy az istentelenség győzzön az ártatlanok fölött? -Hiszen mi nem vétettünk senkinek. - -– Győzni fog. - -– Nem fog győzni! suttogá Helvila, térdéről fölemelkedve. - -A leány szemei kerekre fel voltak nyilva, arcza átszelleműlve. Egyenesen -állt, hátravetett fővel, mint egy daczoló angyal. - -– Nem fognak bennünket meggyalázni. Jöjjetek közelebb. Sugok nektek -valamit. Azon az emlékezetes éjszakán, a mikor az életet újra -visszanyertük (rossz nyereség volt), én eltettem valamit e szent nap -emlékeül. Te tudod mit? Kerested azóta, nem találtad. Most megmutatom -hol van. - -Azzal odament a zenélő órához, felnyitotta a zenegép tábláját s kivette -annak a tokjából azt a bizonyos rhumos palaczkot. Aztán olyan -megdicsőült arczczal, melynek márvány fehérén a diadal ragyogott, mondá: - -– Hármunknak elég. - -Camilla és Bertalan egymás szemében kereste a kérdést, a választ. -Megtalálta. - -Bertalan két kezét Camilla felé nyujtá. - -– Akarsz velem együtt boldog lenni? - -Erre a nő szenvedélyesen veté magát a férfi keblére, ölelte, csókolta, -egész extasissal, s közben rebegé: – Mindig téged szerettelek, téged -imádtalak! Szeretlek az utolsó pillanatomig. - -Helvila gyermetegen mosolygó áhítattal mondá: - -– Most már tudom, hogy mi az a csók? – Az az édes halál. - -Azzal megindult csendesen a hálószoba ajtaja felé. - -– Jöjjetek utánam. Én majd mutatom az utat. - -Az ajtóból még egyszer visszatekintett. Látta, hogy Bertalan -összeborzad. Olyan hideg jön ki a halál kapujából. - -A leány odakiáltotta az anyjának azt a classikus mondást: - -– «Arria! – mondd a férjednek: nem fáj a halál Paetus!» - -Aztán becsukódott hármuk mögött az ajtó. - -Az óra kettőt ütött, a zenegép pengeté a Serenade-keringőt. - - -II. - -… Még pengette a zenélő óra a szép spanyol dal végaccordjait. - -A Dragomirovics-szállás közlő-ajtaja halkan felnyilt s belépett rajta -Zeno. - -Elébb nagy óvatosan körültekintett a szobában. Örvendetes vigyorgásra -derült az arcza, mikor az asztalon levő tárgyakat meglátta. Majd a -hálószoba ajtajáig settenkedett s hallgatózott. - -Azzal visszafordult a benyiló ajtóba, nagy unszolással kinálgatva -valakit a besétálásra. - -Az a valaki Amanda asszony volt. Kisérte Alasztor. - -– Tessék, tessék belépni, méltóságos asszonyom, suttogá fojtott hangon -Zeno. Ön kivánta ezt a helyzetet. - -– De most már utálom, mondá Amanda. - -– Méltsád kivánta tőlem, hogy szolgáltassak kellő alapot egy válóperhez. -A közjegyző úr előtt mondta. Úgy hiszem, hogy e kivánságának fényesen -eleget tettem. Most még azt az óhajtását is teljesítem, vajha a -bűnösöket in flagranti találhatná! Azt mondta: széttépné őket, ízekre, -darabokra. - -– Kivántam ezt; de most szeretnék a föld alá sűlyedni hogy ne legyek -itt. - -– A bűntanujelek itt vannak, méltsás asszonyom. Ez itt az ő kalapja, ez -a sétapálczája az arany fogantyúval. Méltsád névnapi ajándéka, a kettős -monogramm rajta. De leghitelesebb az országgyűlési nyomtatvány, melyre -fel van irva: Vigárdy Bertalan. Ő itt van. Itt vannak együtt, Ott a -hálószobában. - -Amanda undorodva fordította félre a fejét s fátyolát arczára húzta. - -– No hát uram, tessék bemenni a szobába. Mondá Alasztor Zenónak. -Végezzünk! Ön a boszúálló férj! - -Zeno hosszúra húzta a száját. - -– É–én menjek be? Hisz engem rögtön főbe lő, ha meglát. A képviselők -revolvert hordanak a zsebükben. - -– Hát ki menjen be? - -– Úgy gondolom, hogy ön - -– Hát én értem nem kár, ha főbe lőnek? - -Zeno kedélyesen mosolygott. - -– Ugyan már hogy lőné önt főbe? Az elválandó felesége leendő férjét. -Hisz az száz percent nyereség ránézve, ha a felesége rögtön férhez megy, -nem kell neki tartásdíjt fizetni. - -– Juridice helyes a felfogás. - -– Aztán ön közjegyző. Az ön tanúbizonysága hiteles helyszíni fölvételül -szolgál. - -– Ez is igaz. Így legalább nem lesz belőle botrány; csak a tényállás -constatálása. No hát bemegyek én. - -Alasztor odament a hálószoba ajtajához s bekopogtatott rajta. - -– De ne kopogtasson ön az ajtón! suttogá Zeno. - -Aztán, hogy az ismételt kopogtatásra sem jött semmi nesz onnan belülről, -Alasztor csak kinyitotta az ajtót s belépett a szobába, az ajtót megint -betéve maga után. - -Zeno iparkodott úgy helyezni el saját becses alakját, hogy Amanda előtte -álljon. - -A kis szobából nem hallatszott semmi emberi hang, női sikoly, -férfi-szidalom, patvarkodás, a mi várható volt. Amanda türelmetlen volt. - -Beletelt öt percz, a mig Alasztor ismét kijött az ajtón. - -Arczán mély meghatottság látszott, homlokán a redő még mélyebb, szemölde -összehúzva. Két kezét a mellén tartá, ökölre szorítva. - -Amanda a féltékenység kegyetlen dühével kérdezé a kilépőtől: - -– Nos? Együtt találta őket? - -– Igen. - -– Mind a kettőt? - -– Mind a hármat. A leány ott fekszik közbül a kettő között. - -– Meghaltak! kiálta fel Amanda. - -Alasztor vállat vont. - -– Nem tudom, nem vagyok orvos. De én azt hiszem, hogy meghaltak, mert -nem akarnak fölébredni. - -Amanda most már be akart rohanni a szobába. Alasztor visszatartá. - -– Ne bántsa őket asszonyom! Hagyja őket békével elköltözni. Nem erre a -planétára való emberek voltak. Idealisták voltak. Aludjanak békével. - -Ekkor aztán Amandának a kedélye egyszerre átcsapott a kétségbeesett -rémületbe. - -– De én nem akarom, hogy ők meghaljanak! Én nem akarom őt megölni. -Siessen ön orvosért! Gyorsan! Az égre! Mentsék meg őket. Hisz én nem -akarok gyilkos lenni! - -Alasztor cholerikus nevetésre fakadt. - -– De ugyan ne lamentáljon asszonyom! Hisz ez tiszta száz percent -nyereség önre nézve, hogy ilyen olcsón szabadult meg a férjétől. Most -már válópert sem kell kezdenie. Most már ügyvédre sincs önnek szüksége. -– Én sietek a rendőrséget értesíteni. - -Azzal hátat fordított Amandának s minden üdvözlés nélkül ment kifelé. - -Az ajtóban összebotlott Zenóval. - -Az volt csak igazán kétségbeesve. - -– Hát már most az én húszezer forintomból mi lesz? - -Alasztor kegyetlen tudott lenni. Szemébe nevetett. - -– De már arról bizonyosan mondhatom, hogy «meghótt». - -– Akkor én lövöm magamat főbe! - -– Mondok én önnek annál valami rosszabbat. Nézze csak: ő most özvegygyé -lett. Valamikor úgy is jegybenjártak. Vegye el az özvegyet. Én lemondok -az ön javára minden elővételi jogomról. - -Azzal ott hagyta a házat. - -Zeno úgy látszik, hogy komolyan vette a keserű tréfát. - -Kihúzta a zsebéből a piros selyem zsebkendőt, s az arczára tapasztá. -Majd féloldalas lépésekkel közeledett Amanda felé, zokogást mimelő -hangon fuldokolva. - -– Asszonyom! Ez a borzasztó csapás, mely sziveinkre közösen lesújtott… - -Amanda nem hagyta neki végig rebegni a frázist. - -– Ne érjen ön hozzám! Távozzék előlem! Itt van önnek a bűndíja. (Azzal -odanyújtá neki az igért betéti könyvet.) Én megveszem öntől a -halottjait. Hagyjon engemet magamra az áldozataimmal. - -Zeno, a mint a húszezer forintos takarékpénztári könyvecskét kezében -érzé, magasztos tekintettel emelé arczát fel a magasba: – Tehát még is -van igazság a földön! – Szaladt is a zsákmányával, a pénzt folyóvá -tenni. - -Amanda pedig térdre bocsátkozék s ajkaihoz emelt kezeit imára kulcsolva, -elkezde imádkozni a megholtak lelki üdveért. - -A miért azok bizonyosan nagyon lekötelezve érezhették magukat iránta. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Deák Ferencz nevezett el így egy szivarspecialitást; onnan -véve az etimologiát, hogy ezt csak kőműveseknek lehet színi a -szabadban.] - -[Footnote 2: Kukuruzring.] - -[Footnote 3: Buddha neve.] - - - - -TARTALOM. - - Magnéta 1 - Tégy jót 93 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -16 |Otszázezer rubel |Ötszázezer rubel - -22 |On fiaskót |Ön fiaskót - -22 |On traktál |Ön traktál - -24 |On ád másik |Ön ád másik - -44 |Onnek a menyasszonya |Önnek a menyasszonya - -50 |Onnek meg kell |Önnek meg kell - -156 |On megszabadúl |Ön megszabadúl - -156 |On igazságtalan |Ön igazságtalan - -156 |On, barátom |Ön, barátom - -196 |kezében taro tt |kezében tartott - -229 |On ezelőtt |Ön ezelőtt - -242 |Orvendetes vigyorgásra |Örvendetes vigyorgásra - -242 |On kivánta |Ön kivánta - -243 |On a boszúálló |Ön a boszúálló] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Magnéta; Tégy jót, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGNÉTA; TÉGY JÓT *** - -***** This file should be named 62796-0.txt or 62796-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/9/62796/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |