diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-04 03:43:21 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-04 03:43:21 -0800 |
| commit | ea552ba9a144860ad8ce12f4aba68dbb0c22ebba (patch) | |
| tree | e27db338934a84f0c7c79498faac8924dd7ec605 | |
| parent | 55eebe48e7780454580d65551cbdd7588c16412e (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62938-0.txt | 9140 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62938-0.zip | bin | 189218 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62938-h.zip | bin | 284783 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62938-h/62938-h.htm | 8623 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62938-h/images/cover.jpg | bin | 85821 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 17763 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..cdd1125 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62938 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62938) diff --git a/old/62938-0.txt b/old/62938-0.txt deleted file mode 100644 index 96f2e04..0000000 --- a/old/62938-0.txt +++ /dev/null @@ -1,9140 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A ki örökké bujdosott és egyéb elbeszélések, by -Károly Eötvös - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: A ki örökké bujdosott és egyéb elbeszélések - -Author: Károly Eötvös - -Release Date: August 16, 2020 [EBook #62938] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT ÉS *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -Eötvös Károly Munkái - -III. KÖTET - -A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT - -ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK - -Eötvös Károly Munkái - -III - -A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK - -BUDAPEST MDCCCCI - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -Eötvös Károly - -A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK - -BUDAPEST MDCCCCI - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL - -Révai és Salamon könyvnyomdája, Budapest, VIII., Üllői-út 18. - - - - - - -A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT. - - - - -MAGYARORSZÁGBAN. - -(Menekülés a Száván keresztül. – Két bujdosó nyomtalanul elvesz. – Henri -a vármegyékben. – A veperdi biró. – A lakompaki uriszék. – Kik élnek -még, a kik látták a bujdosót?) - -Az 1843-dik évi szeptember hónak egyik napján – meleg, csaknem nyári -napon – három koldus ballagott a gradasáczi úton Kusetó felé Boszniában. - -Mindhárom öreg, rokkant férfiu. Bajuszuk és szakáluk ősz, arczuk tele -redővel, termetük előrehajlott, – éhségnek, szomjnak, fáradtságnak, -éveknek s tán sok szenvedésnek súlya alatt meggörnyedve. Ruhájuk szenny -és foszlány, lábbelijük nincs, törökös nadrágjuk egykor kék, övük egykor -sárga s mellényük egykor fehér lehetett. Fejük piszkos kendővel turbán -módjára van bekötve. Fegyverük nincs, kezükben bot. - -Franczia nyelven beszélnek maguk között, keverve szláv és török -szavakkal. Ha valamely török jön velük szemközt: azt török nyelven s -keleti taglejtéssel üdvözlik. Különben szótlanok igen gyakran egymás -közt is. - -A nap nyugvóra szállt, mire beérnek Kusetóba. Itt gondosan -kérdezősködnek a hánok után, betekintenek háromba is s végre -megtelepednek a harmadikban. Ez a Szávára néz s egy utczának vagy inkább -marhacsapásnak közepén fekszik. Roskatag faépület, rozzant falakkal és -tetővel. Mellette nyitott félszer falábakon, foszladozó nád és gallytető -alatt. Itt telepednek le mind a hárman. Leülnek a porba és szemétbe. - -Van ott egy pár ökrösszekér is, szegény bosznyákok fogata. Néhány -bosznyák is ott guggol és hentereg és eteti ökreit s dohányoz és -beszélget valamennyi. A három koldus csakhamar megérti a beszélgetésből, -hogy a bosznyákok valamely távoli faluból katonaság számára szállítottak -valamit Kusetóba, még pedig kényszerfuvarképen. - -A koldusok közül egyik feláll, odamegy a bosznyákok közé s romlott szerb -nyelven kérdi őket, miként lehetne átmenni a Száván? E kérdésre egyik -sem tud felelni. - -A koldus erre a hánba megy s visszajövén, társainak azt mondja, hogy a -Száván nem lehet átmenni, a révet katonák kezelik, mert a bosznyákok -szökdösnek, nekik pedig se utlevelük, se pénzük az őrök -megvesztegetésére. - -Két társa nagyot sóhajt, de fektéből nem kel föl egyik is. Sőt a -harmadik is melléjük fekszik. - -Éjfél felé, mikor a bosznyákok s hánbeliek már mind mélyen aludtak s -mikor a három koldus megette az övéből elővett kukoriczapogácsát, -felállt mind a három, zajtalanul lement a folyó partjára s a folyó -mentében vigyázva ballagott lefelé. - -Tovább ballagtak már egy óránál s a várost messzire elhagyták, midőn a -folyó nádas partján egy helyütt egy csónakot kikötve s a csónak előtt a -bozótot letaposva találták. - -Egyik fölment a partra, körülnézett, nem látott senkit, nem vett észre -semmi gyanusat s aztán visszament társaihoz, intett nekik, mindhárman -beleültek a csónakba, eloldozták a kötelet s befelé iparkodtak a tiszta -vízre. - -Zaj nélkül nem tehették. A víz locscsanásának hangjára fölébredt valaki -a parton s erős, durva hangon törökül is, szlávul is kiabált a menekvők -után, kiket nyilván tolvajoknak tartott. - -A zajra három lovas Zapti ugratott oda valahonnan s midőn a fényes -holdvilágnál a menekvőket a bozóton belül meglátták, mind a három a -menekvőkre lövöldözött. - -Ezek siettek a bozót árnyékába húzódni, azonban sikertelenül, mert a víz -lefelé sodorta csónakjukat, a bozót pedig nemsokára egészen megszünt. - -A veszedelem így vagy amúgy bizonyos volt. Az egyik menekvő, midőn a -bozótot eltünni látta, egész határozottsággal mondá társainak: »Evezzünk -a víz közepére«. - -Megkísértették. A golyók ujra mellettük fütyöltek el. Kétségtelen volt, -hogy mielőtt a tulsó partra átjuthatnának, mindannyian le lesznek -lövöldözve. Gyorsan kellett határozniok. - -Néhány szót szóltak egymás között s azzal mind a három kiugrott a -csónakból a vízbe. Az első belekapaszkodott a csónak kötelébe, a második -megkapta az elsőnek, a harmadik pedig a másodiknak lábát. Így ringatta -őket a folyó lefelé, a csónak mind a hármat megmentette az elmerüléstől. -Még néhányat lőttek utánuk, de bizonytalanba, mert csak fejük állván ki -a vízből, többé czéltáblául nem szolgálhattak a homály és távolság -miatt. - -Egyszer az, ki a csónak kötelét fogta, érzé, hogy lábát eleresztette -társa. Visszanézett s társait bukdácsolni látta. Kiáltott nekik, de azok -nem feleltek. Észrevette azonban, hogy a vízszinen a messzeségből egy -csónak sebesen közelit felé. Ő is elereszté tehát a kötelet s egész -erővel sietett kifelé úszni a tulsó partra. Szerencséje volt ez ötlet, -mert az üldöző csak a csónakot tartván szeme előtt, mellette -észrevétlenül evezett el. Végre utolsó erejének megfeszítésével partot -ért. - -Kevés pihenés után a partnak vizes fövenyén felült, mert a felálláshoz -nem volt ereje. Merőn nézett széjjel s kereste társait. Midőn már az -üldöző csónak elmerült szemei elől, egész erővel kiáltá: - -– Jean, Jean, Charles, Charles! - -Hangja gyönge volt és alig hallatszott száz lépésnyire, mégis sokáig -kiabált. De eredménytelenül. Társai nyilván a vízben lelték halálukat. -Azonban még nem mondott le minden reményről. - -Nagy nehezen felállt. Felvánszorgott a partra. Itt már törökök és -bosznyákok ellen mentve érezte magát. A parton kaszáló volt s apró -petrenczékben feküdt a széna. Egy petrenczében lyukat vájt s vizes -rongyaival és didergő tagjaival oda bujt el. Legalább meleget talált -ott. - -Ismét kiment a partra s ismét kiáltozta franczia nyelven társait. Hiában -volt. Az öreg ember könyei előtörtek. - -– Istenem, – sóhajtá – harmincz év óta üldöztél, de legalább megvoltak -társaim, most már azok sincsenek. - -Sírt és hangosan fuldokolva zokogott. - -Ujra visszament a szénanyalábhoz. Hajnalodni kezdett, a hajnali szellő -és hidegség átjárta tagjait. Elbujt a széna közé. A kimerültség álmot -hozott szemeire. Álma hosszú volt s dél lett, mire fölébredt. A nap már -melegen sütött, a hajnali hidegségnek nyoma sem volt s rongyai teljesen -meg voltak száradva. - -Erdős, dombos vidék feküdt a folyam parton. Fölment egy domb tetejére s -messze délnyugatnak túl a Száván látta Kusetó karcsu minarettjeit. Ez -volt tájékozódásának egyetlen biztos pontja. Különben egyáltalán nem -tudta, hova vetődött. - -Arczán mély gond és szomoruság váltakozott. Körülnézdelvén a tájat, -lement a folyó partjára. Lábnyomairól megtalálta a helyet, hol kiúszott -és kigázolt. Innen a folyam partján fölfelé ballagott lassan, -meg-megállva s a két part fáit és bozótjait nézegetve. Azt a távolságot -akarta megmérni, a mennyire őt a víz lesodorta, míg partot érhetett. És -azt a helyet akarta megtalálni, hol két társa a vízben tőle elszakadt. - -Egy helyütt sokáig álldogált, andalgó szemeit vissza-vissza vezetvén a -folyó bizonyos helyére. Valószinüleg itt vált el társaitól. Innen lefelé -indult, mindenütt a part mentében, ha megtalálná társait vagy csak -nyomukat is. Semmi nyomra sem akadt. Tovább ment egy mérföldnél, -vizsgálódott szüntelen, de eredménytelenül. - -A nap hanyatlani kezdett. Éhséget érzett és kimerültséget. Ott hagyta a -partot, feljött a dombokra, szekércsapásokat talált s emberek után -keresgélt. - -Emberrel nem találkozott. Sem kutyaugatást, sem harangszót nem hallott. -Nyilván messze kellett lennie lakott helytől. De szilvásokat talált a -dombok oldalán és völgyeiben. Imitt-amott néhány félvad és félszelíd -szőlőtőt. A szilva is, a szőlő is érőfélben volt már s a menekvő koldus -gyümölcscsel verte el éhét. - -Éjjeli tanyája ismét széna petrencze volt. Másnap kora reggel -fölébredett s nem habozva többé, egy szekércsapás nyomán ment oda, hova -az vezette. Rég elmult dél, mire egy kisded szegény faluba érhetett a -Száva partján. Kérdésére a falut Samácznak nevezték. - -Itt tudta meg bizonyosan, hogy most már kívül van Törökországon. Mikor -azt kérdezte: micsoda országban van, azt felelték: ez a Bródi Regiment. -Ilyen országnak sohasem hallotta hírét, de megnyugodott benne. Szegény -határőrök felvilágositották, hogy tőlük messze van Horvátország, azon -tul Magyarország, azon tul Bécs, ott lakik a császár. - -Bizonyos volt, hogy a koldus franczia, mert anyanyelve franczia volt; -mind a török, mind a szláv nyelvet csak törte, sőt németül is keveset -tudott. Annál csodálatosabb volt, hogy miként keveredhetett e vidékbe -egy franczia s miként bámulhatott ő, midőn előtte Horvátországról és -Magyarországról beszéltek. Világosan látszott arczán, hogy a két -országnak most hallotta hírét először. De a jámbor határőr nem kérdezte -az ő kilétét, mit is kérdezősködött volna tűvel-hegygyel oly nyomorult -koldus után. - -De a koldus, mikor Bécset említették előtte, szemfüllé vált. Kérdezte, -merre juthatna ő legközelebb Bécsbe. Ezt nem tudták neki megmondani, -hanem utasitották, kérdezze meg a kapitánytól, itt és itt van, az majd -megmondja. A koldusnak azonban nem volt kedve elmenni a kapitányhoz. - -E helyett azt kérdezte, hogy a Szávának hol van vége s mibe szakad. -Mondták neki, hogy annak vége nagyon messze van s hogy az a Dunába -szakad. - -– Duna! - -E szó fölött ujra sokáig gondolkodott a koldus. - -– Az a Duna, – kérdezé – mely Németországban folyik? - -Erre megint nem tudtak felelni, megint a kapitányhoz utasították. - -Ujra gondolkodott. Homlokát ránczolá, szemöldeit összevoná, mintha -emlékező tehetségét akarta volna megerőltetni. Végre megnyugodni -látszott abban a gondolatban, hogy bizonyosan ez a Duna az, mely -Németországon folyik keresztül. - -Azt kérdezé most: merre érhetne ő leghamarább a Dunához? Utasították -Vinkovcze felé, megmutatták az odavezető útat s megoktatták, hogy ott -miként kérdezze a tovább vezető útat. Egyuttal adtak neki gyümölcsöt -kukoriczakenyeret s éjjeli szállást. - -Másnap elindult Vinkovcze felé. Gyalog, mezítláb, rongyosan, bottal -kezében, fáradtan ballagott napról-napra. Senki utját nem állotta, senki -rossz szóval nem bántotta, senki tőle utlevelet, igazolványt nem kért, -sehol vele semmit nem fizettettek; igaz, hogy pénze nem is lett volna -rá. Kéregetett, mint a valóságos koldus s gyümölcscsel, kenyérrel, -ételmaradékkal, néhol egy-egy krajczárral ellátták könyörületesen. - -Vinkovczén Vukovár felé utasitották. Vukovárról betévedezett Baranya -vármegyébe. Már egy hétig járt Baranyában faluról-falura, mikor -megtudta, hogy Magyarországban van s mikor már sem a franczia, sem a -török, sem a szláv nyelvnek nem vette semmi hasznát. Előszedte tehát -töredezett német nyelvbeli tudományát s ezzel tengődött napról-napra. - -A következő évet Tolna vármegyében s többnyire Szegzárdon töltötte. -Itt-ott szolgálatba is állott több-kevesebb ideig, hogy magának -tisztességes ruhát szerezhessen. Lassankint néhány szót beszélni -magyarul is megtanult. - -Egykor egy uraságnál, kit ő Derrynek nevezett, ki azonban valószinüleg -Dőry volt, akarata ellenére két hónapig tartózkodott, miután nem -eresztették el, noha semmi dolgot nem bíztak rá, hanem csak etették, -itatták, mintha meg akarták volna hízlalni. Minden kötelessége abból -állott, hogy az uraságokat az ő török élményeivel mulattatta, a -melyekből azonban el nem hittek egy szót sem. Egy helyütt a barátok is -egy hétig tartogatták a zárdában. - -1845-ben Fehér- és Veszprém vármegyékben utazgatott. Pápán gr. -Eszterházy Károly szolgálatában megmaradhatott volna állandóan, de ő -csak Bécsbe akart jutni minden áron. Semmiféle rábeszélés a tervről őt -lemondásra bírni nem volt képes. - -Ifjuságáról, élményeiről nem igen szeretett beszélni. Franczia -születésünek, szibériai orosz fogolynak, konstantinápolyi eunuchnak, -háremi szökevénynek mondotta magát, de se nem hallgattak rá, se nem -hittek neki. Valami jámbor, szédelgő, német vándorló legénynek tartották -mindenütt. Vezetékneve nem jutott tudomásunkra, keresztnevét Henrinek -mondotta francziásan. - -Végre az 1846-dik év elején Győrön keresztül Sopronba érkezett. Ruhája -ismét kopott és szennyes volt, noha most már nem rongyokból állott. A mi -kis pénzecskét itt-amott szerzett, Győrben fölemészté betegsége. Ismét -kéregetésből éldegélt s ismét koldus módjára gyalogszerrel utazgatott. -De Sopronból most már fokozódott vágygyal törekedett Bécsbe jutni. - -Februárban, kegyetlen hideg téli napon érkezett Veperdre, egy kis német -faluba Sopronmegyében. - -Át volt fázva keményen. Öregség, ruhátlanság, hideg és nélkülözés miatt -dideregtek tagjai. Átmelegedni bement a falu korcsmájába. - -A falu birája, jókedvü, kedélyes német paraszt, ott iddogált és -beszélgetett a korcsmában. A jövevényt szegény, kiéhezett vándorló -legénynek tartotta s elkezdte őt faggatni neve, születése, eredete, -mestersége, vagyona és utazási czélja felől. - -Henri felelgetett a kérdésekre s röviden elmondá, hogy ő franczia, most -jön török rabságból s haza akar menni Francziaországba, hanem előbb -Bécsbe akar menni minden áron. - -– Aztán van-e útleveled? – kérdezé tőle a községbiró. - -– Nincs, de nem is kell, – mondá Henri, – két év óta vagyok már -Magyarországon, soha sem kértek tőlem. - -– Az megint más, hanem Ausztriába a lineán át nem lehet menni útlevél -nélkül, ott elfognak és megint visszaadnak a török kezébe. - -Egy perczre megrezzent Henri, de aztán mosolygásra fordította a dolgot. - -– Nem lehet az, – azonban majd valahogy elintézem a dolgot. - -Nem beszélt többet a dologról, hanem mulattatta a birót egyébként. A -birónak megtetszett a szegény öreg s ellátta őt borral és ennivalóval -egész szivességgel. - -A következő napon tovább ment Henri Kabold felé. Itt akart átmenni a -határon. - -A határon vámhivatal állott s osztrák pénzügyőrök és csendőrök vigyáztak -az átmenőkre. - -Henri nem akart vagy nem mert utazási szándékával rögtön előállani, -hanem nagy figyelemmel leste, mi történik azokkal, a kik Ausztriába -átmenni akarnak. Bizony jól látta azt, hogy mindenkinek meg kell állani, -batyuját vagy kocsiterhét megmutatni s valami útlevelet vagy igazolványt -felmutatni. - -A vámon nem mert jelentkezni. Visszatért Kaboldra s egy kocsmában -kérdezősködött, miként lehetne neki útlevél nélkül Bécsbe jutni. A -kérdésre nem kapott megnyugtató választ. Sőt, mikor kiejtette száján, -hogy ő szökevény, menten ráijesztettek, hogy Ausztriában elfogják -bizonyosan s visszakisérik oda, a honnan elszökött. - -Aggodalma leírhatatlan volt. Majdnem kétségbeesés fogta el a -szerencsétlen öreg embert arra a gondolatra, hogy ő ime itt van Bécshez -közel és oda be nem juthat, sőt attól kell tartania, hogy mint -szökevényt ki adják a töröknek. - -Egy jó ötlete támadt. A veperdi biró jó ember, az majd segít ő rajta. - -Visszaindult tehát Veperdre s másnap oda hóban, hidegben, zivatarban -megérkezett. - -A veperdi biró nevetve fogadta az öreg bujdosót. - -– No atyafi, ugy-e megmondtam, hogy nem tudsz átmenni a határon? - -– Megmondta biró úr és úgy is lett, nem mertem megpróbálni, hogy útlevél -nélkül átsurranjak a határon. - -– Nem is lett volna tanácsos, de hát már most mibe fogsz? - -– Éppen azért jöttem vissza biró urhoz, hogy engem megsegítsen. Lássa -biró ur, én öreg ember vagyok, húsz éves koromban elszakadtam -Francziaországból, azóta nem láttam szülőföldemet, nem is hallottam -róla. Rabbá tettek a muszkák, azoktól elszöktem; rabbá tettek a törökök, -azoktól is elmenekültem. Itt ugyan Magyarországon meg tudnék élni -koldusmódra, de ha már oly közel vagyok Francziaországhoz, szeretnék -haza menni, hogy ott haljak meg, ott temessenek el, a hol születtem. De -se pénzem, se útlevelem. Ha Bécsben a franczia követséghez juthatnék s -ott sorsomat elmondanám: vissza szállítanának hazámba könnyü szerrel. -Biró úr, maga jó ember, én ur voltam fiatal koromban, most koldus -vagyok, segítsen rajtam, hogy Bécsbe juthassak a nélkül, hogy megint -elfognának. Öreg vagyok már, se jót, se rosszat nem tehetek, az isten -meg fogja érte segíteni. - -– No atyafi, én ugyan most sem hiszem, hogy franczia vagy – szólt a -veperdi biró, kinek megesett szíve a szerencsétlen öregnek sorsán – -hanem te lássad a magad dolgát, én segítek rajtad, ha tanácsomat -elfogadod. - -– Elfogadom, ha rosszabbul nem leszek tőle. - -– Persze, hogy nem, majd magad is beláthatod. A tanácsom pedig ebből -áll: maradj itt Veperden egy pár napig, majd én ellátlak étellel, -itallal, meleg szobával. Egy pár nap múlva összeül az úriszék -Lakompakon, ott lesznek a megyei urak és a kegyelmes herczeg főemberei. -Én téged megkötöztetlek, mint afféle csavargó embert, a kinek se -országa, se hazája. Aztán oda kisértetlek az úriszék elé, mint csavargót -s elmegyek veled úgy véletlenül magam is. Ott majd kihallgat a -szolgabiró vagy az esküdt úr. Jó ember mind a kettő. Ott beszéld el -sorsodat. A megyei urak nem rossz emberek. Ha igazságban nem találnak: -kapsz huszonöt botot s aztán elkergetnek; – ha pedig igazságban -találnak: akkor az uraság költségén elkisértetnek Bécsbe a franczia -követhez, – ha pedig megesik rajtad a szívük, még borravalót is adnak. - -– Mi az az úriszék? Az a járási biróság vagy a policzia? - -– Látszik, hogy szamár vagy; ott itél a vármegye, meg a kegyelmes -herczeg a szegény ember bajában, nincs minálunk policzia, az csak -Ausztriában van. - -– Tehát biróság, de hát akkor nincsen annak hatalma ahhoz, hogy engem -Bécsbe kisértessen a franczia követhez? - -– Atyafi, a vármegye urainak, meg a kegyelmes herczegnek mindenre van -hatalma, ha akarják. Egyébiránt ez csak az én tanácsom, ha tetszik a -szó: én segítek rajtad. - -Sokáig gondolkodott az öreg és sokszor nézegetett a veperdi biró szemei -közé. Rossz indulatot nem fedezett föl e szemekben s aztán elgondolta, -hogy a legrosszabb esetben mindig megmaradhat Magyarországon, szegény, -hazátlan koldusnak. Elfogadta a veperdi biró tanácsát. - -Lakompakon február végén csakugyan összeült az úriszék. Elnöke volt -Badicz Endre sopronmegyei földbirtokos s öreg táblabiró. Az uraság -részéről Szemerey Sándor, herczeg Eszterházy Pálnak uradalmi főfiskusa -és Seicz viczefiskus voltak jelen. Ezek ma már mind nem élnek, hanem él -még Nagy Imre legfőbb itélőszéki kuriai biró, ki akkor Szemerey -Sándornak patvaristája volt s mint ilyen, valószinüleg jelen volt az -úriszéki tárgyalásokon s valószinüleg emlékszik még a szegény -francziának, az örökös bujdosónak, szívrázó, szomorú élettörténetére. -Élnek még Lendvay József és Tőttőssy Mihály öreg barátaim. Amaz -sopronmegyei, mihályi származás, most nyugalmazott táblabiró s akkor -kanczellista a főszolgabiróságnál. Emez veszprémmegyei birtokos, de -1846-ban Sopronmegye főszolgabirája. Mindkettő jelen volt az uriszéken. - -Nekem Lendvay József beszélte el az esetet. - -A veperdi biró megtette a mit igért. Az öreg koldust megkötöztette s -bekisértette az úriszék elé. Bement a falubeli ügyesbajos emberekkel -maga is és úgy véletlenül előhozta a csavargót a szolgabiró előtt, hogy -annak jóakaró figyelmét iránta fölgerjeszsze. A sor azonban nem került -mindjárt a csavargóra s azért annak pár napot és éjszakát az urodalmi -fogházban őrizet alatt kellett töltenie. Elvégre ügye az uriszék elé, -nyilvános tárgyalásra került. - -Az uriszék tagjai rendkivüli érdeklődéssel hallgatták meg az örökös -bujdosó elbeszélését. Soha, még főbenjáró ügy miatt is ugy el nem -mulasztották az ebéden és vacsorán való megjelenés pontosságát, mint a -mikor az öreg franczia a maga élettörténetét röviden és szárazon -elbeszélte. - -E történetet, a mint azt a jelenvoltak emlékezetükben megtartották, el -fogom beszélni. - - - - -HADI FOGLYOK – BÁNYARABOK. - -(A nagy császárt gyalázni nem engedik. – Megfojtják az orosz tábornokot. -– Hetven franczia meghal, a többit elviszik az uráli bányákba. – -Petropavlovszkojban.) - -Henri saját előadása szerint csakugyan franczia volt s 1792-ben -született. Ifju korában besorozták a császári hadseregbe s a nagy -császárral, I. Napoleonnal, mint altiszt, részt vett a moszkvai téli -hadjáratban. - -Jó családból származott, vagyonos ifju volt, pénzzel és ruhanemüvel -kellőleg el volt látva s kiállta a szomorú visszavonulás óriási -viszontagságait. Ifjuság, vasegészség s jelentékeny testi erő megóvták a -fagytól és éhhaláltól. - -De nem óvhatták meg a fogságba eséstől. Valahol Lengyelországban a -visszavonulás közben elfogták. Nem magát egyedül, hanem vele együtt -körülbelül két-háromszáz legényt tisztjeikkel és altisztjeikkel együtt. -Tél volt, hideg volt, fáztak és éheztek, alig bírták ruhájukat, alig -tudták emelni fegyverüket. Egy pár század orosz lovasság körülfogta őket -s az a csapat, melynek hősi része volt a világ meghódításában, csaknem -gyáván látszott magát megadni. - -– Urak, – mondá Henri a lakompati uriszék előtt, – midőn mi Mohilevben -kissé magunkhoz jöttünk, mikor már adtak enni s egy kissé -fölmelegedtünk, akkor eszünkbe jutott, mily gyáván hagytuk elfogni -magunkat. Szerettük volna izmainkat körömmel tépni szét szégyenünkben. -De hiába, akkor nem bírtuk el még a fegyvert sem, nemhogy verekedni -tudtunk volna. - -Henri nem emlékezett biztosan arra, hol fogták el őt és társait. Csak -arra emlékezett, hogy néhány napi kínos gyaloglás után Mohilevbe -kisérték s ott zárták el őket a régi vár omladozó kaszamátáiban. - -Sebek, nélkülözés, durva bánásmód, embertelen fegyelmi büntetések miatt -sokan elhaltak közülök. Mire nyár lett, alig volt életben a csapatnak -fele. A kik életben maradtak: azokat julius elején elindították -Szentpétervár felé. Október lett mire a fővárosba értek, rongyban és -mezítelen lábbal. Még mindig az a ruhájuk volt, melylyel Francziaország -látta el őket másfél év előtt. - -A városba azonban nem ily rongyosan lettek bekisérve. Délutáni -időtájban, hideg, tiszta őszi napon értek a főváros közelébe. Láthatták -a leáldozó nap fényénél a büszke czári fővárosnak csillogó tornyait, de -éjszakára oda be nem mehettek. Künn kellett tölteniök az éjet a -szabadban, kozákok őrizete alatt, fázva, dideregve. A következő napon -ott a szabad ég alatt kaptak uj ruhát és pedig uj franczia császári -egyenruhát. Kocsikon hozták ki Szentpétervárról. Egyuttal meg is -vendégelték őket meleg étellel, hideg sós hússal, barna kenyérrel s -elegendő vutkival. Így kisértettek be a fővárosba látványul a népnek, -dicsőségére a czárnak s elégtételül az orosz hadseregnek. Azért adták az -uj egyenruhát, hogy büszkén mondhassák el rájuk mutatva: ime a híres -kalandornak, Napoleonnak fogoly katonái! - -– Meg nem mondhatom, – mondá Henri, – mennyire fájt nekünk e -megaláztatás. Jobb szerettük volna, ha rongyainkat hagyják meg didergő -testünkön s ha mezitláb hurczoltatunk végig a főváros havas utczáin. De -még jobban fájt, a hogy császárunkról beszéltek, mint valami csavargóról -és szökevényről. Mi még akkor sem az elbai számüzetésről, sem a -waterlooi csatáról nem tudtunk semmit. Mi csak azt tudtuk, hogy részt -vettünk az auszterlitzi és jénai csatákban. - -Volt a foglyok közt egy kapitány. Bátor, önérzetes, fiatal ember. Midőn -a foglyokat a laktanyába kisérték, egy magasrangu orosz törzstiszt, -tábornok vagy afféle, szemlét tartott a foglyok fölött s franczia -nyelven szólott hozzájuk. A fiatal fogoly kapitányt ellenállhatatlan düh -fogta el, midőn a tábornok a nagy császárt gyalázta. - -– Míg barbárok beszéltek velem – szólt – eltűrtem minden szó nélkül. -Önnek, nyomorult nem tűröm el a császár gyalázását. - -E szavakkal letépte magáról a fényes egyenruhát s odavágta a tábornok -szemei közé. - -– Verjétek agyon! – kiáltá tajtékzó dühvel a tábornok. - -Orosz katonák ugrottak oda. Megkapták és megkötözték a kapitányt, -letépték ingét s elkezdték ütni kancsukával. - -– Nem nézhettük – folytatá Henri – ez irtózatos jelenetet. Odarohantunk -puszta kézzel a fegyveresek közé. Agyon lőttek és szúrtak közülünk -hetvenet, de a tábornokot megfojtottuk. A miért rosszul beszélt a nagy -császárról. - -E tény eldöntötte az életben maradottak sorsát. Mindegyik kapott száz -korbácsütést, még a sebesültek is. Ezek aztán el is haltak valamennyien. -A ki e vadállati bántalmakat kiállhatta, azt hideg, nyirkos -kaszamátabörtönbe zárták el. Igy húzták ki a telet. Sokan elhaltak -közülök betegség és nélkülözések miatt. Gyakran a hulla napokig hevert -az élők között. Henri, az öreg menekülő, még most is elborzadott, a mint -e pokoli tanya eszébe jutott. Pedig most már öreg ember és akkor még -fiatal ember volt. - -Az 1816-dik év április havában kivették a foglyokat a földalatti -börtönből. Nyilt, világos, szellős helyre szállították őket s -élvezhetőbb táplálékot adtak nekik táplálékul. Adtak nekik uj ruhát is. -Birkabőr kucsmát, vastag bagaria csizmát, szürke daróczból készült ujjas -köpenyeget s egy durva pakróczot. - -Május hóban egy napon az őrök azt parancsolták, hogy a pakróczot -tekerjék össze s egybe kötve akasszák vállukra, mint a hogy a katona -szokta nyáron át köpenyét vállára akasztani. Mikor ez megtörtént, nagy -csapat katona fogta őket körül s ezek fedezete mellett a foglyok kezeire -láncz veretett s a lánczczal kettőnként kezüknél fogva összekötöztettek. -A ki ellenállt, zajt ütött, tiltakozott vagy káromkodott: azt véresre -verték kancsukával, egy fogolynak egyik szemét is kiütötték. -Mindegyiknek mellére egy bádog lemezt akasztottak, melyre egy-egy szám -volt rásajtolva. Estefelé pedig kovácsok jöttek vassal és kalapácscsal -és szegekkel s mindegyik fogoly lábára a bagaria csizmaszáron kívül négy -vagy öt fontos vaskarikát kovácsoltak. Sem a vaskarikát levenni, sem a -csizmát levetni ezután nem voltak képesek. - -Este tíz óra után, páronként egymásután a mint össze voltak lánczolva, -kiindították őket a kaszárnya udvaráról az utczára. Az utczák, merre -elhaladtak, teljesen néptelenek valának. A körülöttük, előttük és utánuk -lépdelő lovas kozákokon kívül nem találkoztak senkivel. - -Nagy későn kiértek a város végére. A városban beszélniök nem volt -szabad. Ki hangot ejtett, a korbács azonnal pattogott a nyaka körül. A -városon kívül a sötétben valami kisebb őrház-féle előtt megállapodtak. -Itt kaptak enni és inni, miután sem délben, sem este az nap még nem -kaptak semmit. Étkezés után megengedték nekik az alvást, de csak -hajnalig. Hajnalban útnak indultak kelet felé. Hova kisérik őket, sem -nem tudták, sem elgondolni nem voltak képesek, sem kérdezniök nem volt -szabad. Nem is igen tudtak beszélni az őrökkel, de ha tudtak volna is, -feleletet nem kaphattak. Minden kérdésre abból állt a felelet, hogy a -kozák fenyegetőleg mutatta és rázta kancsukáját. - -Így mentek napokon és heteken át. Naponként nem nagy utat kellett -tenniök. Éjszakánkint mindig a falvakon és városokon kívül tanyáztak. Ha -falun mentek keresztül: szólni az emberekhez nem volt szabad. A ki -szólni mert, kegyetlenül lakolt. Jó emberek gyakran adtak nekik -kenyeret, sót és vutkit. Ezt szabad volt elvenni. - -Egykor valamely folyóvizen, melynek nevét nem tudta Henri, hajókra -gyömöszölték őket. A hajóról Perm nevü városban szálltak ki. Innen ismét -gyalog kellett utazniok. A sok szenvedés miatt többen elhaltak, néhányat -pedig kocsikon hurczoltak a csapat után. - -Már heteken át hegyes vidéken, esőben, hóban és hidegben, erdők és -szakadékok közt utaztak, midőn végre elértek egy várost, melyet -Petropavlovszkoj-nak neveztek. Azt hitték, itt véget ér szenvedésük. - -Csalódtak. - -Petropavlovszkoj jó nagy területen fekvő város. A katonai főnök lakásán, -néhány kaszárnyán s pár magánházon kívül, melyek kőből épültek, az egész -város orosz falusi házak mintájára faházakból állott, nagy telkekkel, -nagy udvarokkal, hosszú széles utczákkal. Lakossága valamikor -fegyenczekből szaporodott fel. - -A foglyokat itt a kozák vezetők valami katonai főnök vagy -kormányzó-félének adták át. S fogadtatásuk azzal kezdődött, hogy ismét -kaszárnyába, börtönbe zárták. - -Itt azonban nem maradtak sokáig. Pár hét alatt szétosztották őket a -bányatelepek közt. Ekkor tudták meg, hogy ők voltaképen örök rabságra -kárhoztatott bányafoglyok, éppen úgy, mint azok, a kiket Szibériába -küldenek. Innen tehát nincs menekülés. Ők többé Francziaországot sohasem -fogják látni. Ők a művelt világnak még csak hírt sem adhatnak arról, -hogy hova temette el őket a zsarnok erőszak. Itt kell nekik élni és itt -kell nekik meghalni a jekaterinburgi Urál hegyek platina-, ólom- és -arany bányáiban. Szülők, testvérek és szeretők még csak sejteni sem -tudják, hol fekszik a világ, merre van az ország, melynek földjében -csontjaik pihenni fognak. Hiszen Francziaországban még madár sincs, mely -erre járna. - -Néhánynak lelkén erőt vett az őrjöngés e gondolatokra. De társaik -megnyugtatni törekedtek ezeket is. A legtöbb fogolyban nem lázongott már -a lélek annyira, mint Mohilev bástyaüregeiben és Szentpétervár kaszárnya -börtöneiben. A szenvedés megtanította őket lemondani az önérzetről s -istenre bízni sorsukat. - -A bányák körül a külső, a földfeletti munkát bizták rájuk. S ők a munkát -eleinte kötelességszerüleg, később némi kedvvel és figyelemmel végezték. -Ha alázatosak voltak: nem bántotta őket a muszka. Ha egy korty vutkival -megkinálhatták az őröket, az őrök még jókedvü emberekké is váltak. A -lakó népség csakhamar megszerette őket. - -Három évig tartott a bányamunka. 1819-ben megengedték nekik, hogy -Petropavlovszkojba s környékére vonulhassanak s némi szabadságot -élvezhessenek. Foglyok voltak, felügyelet alatt álltak ezentul is, de -szabad volt nekik a városban és környékén őrök nélkül járni, lakást -bérelni, faházat építeni, cselédnek vagy munkásnak elszegődni s -önsorsukról gondoskodni. - -A csapatnak több mint fele iparos volt otthon. Ezek rögtön kaptak -alkalmazást tisztességes orosz iparosoknál, a kik közül a legügyesebb -sem értett a mesterséghez annyira, mint közülök a leggyámoltalanabb. A -többi is megtanult valami mesterséget. A kik elszegődtek, azok teljes -ellátást s 7–8 kopeket kaptak hetenként. Volt olyan, a ki felvitte 12 -kopekig. Valami tizenöten odajutottak, hogy házat is emeltek maguknak, -durva faragványu fából tákolva össze valahogy. Ezek a maguk kezére -dolgozhattak s nem rosszul ment dolguk. Kettő közülök meg is nősült. A -többi azonban reménykedett, hogy egykor még haza mehet Francziaországba. -Egymást bátorították, egymást el nem hagyták, a vutkiivást a -legszerényebb mértékben gyakorolták s kezdték a fejüket terveken törni, -melyek segélyével megszabadulhatnának. - - - - -A SZÖKÉS AZ URALBÓL. - -(A katonai kormányzó gazdaasszonya. – Utlevelet kapnak. – Verchoturjében -és Irbitben. – A dalmatovi jólelkü barát. – A karavánok. – A sós -pusztákon. – Végre elérik, a kik elérik Orenburgot.) - -Harmadfél év alatt a foglyok összes vagyona mintegy 2000 rubel -készpénzre ment. Miután ezt összeszámították: azt gondolták, hogy ezzel -már lehet kezdeni valamit. Életben és egészségesek voltak ötvennyolczan. -Háromról nem tudták, hogy a bányák körül hol és mikor veszett el. A -többi meghalt. A kettő, a ki megnősült, nem akart tudni a menekülésről. -Ezenkívül tizenegy elhatározta, hogy a menekülés bizonyos veszélyeivel -nem néz szembe, bizonytalan sikerére nem számit. De azért valamennyi -áldozatkészséggel ajánlotta fel mindenét a menekülés megkönnyítésére. - -Lovuk volt mindössze tizennyolcz. Nagy része gyönge ugyan, de néhány -heti utazást télen is megbír, ha egynek hátára csak egy ember ül. De a -kik elszánták magukat a menekülésre, azok voltak negyvenöten. Tehát vagy -venni, vagy bérelni kellett huszonhét lovat. A bérlés a lótulajdonos -kárával járt volna, mert hiszen a lovat soha vissza nem adhatták s -visszaadni nem is akarták, de miután a lóvétel vagy 800 rubeljüket -elnyelte volna, a bérlésben kellett megnyugodniok. - -A petropavlovszkoji katonai kormányzó, kinek különösen a bányafoglyokra -kellett felügyelni, azokat a kisérettől átvenni s azoknak minden szökési -kisérleteit meggátolni, hajlott koru iszákos ember volt, durva, -embertelen, valódi példánya a kegyelemből kiesett s büntetésből az -Urálba küldött orosz főtiszteknek. Volt azonban két gyönge oldala. -Nagyon szerette a jó rumot s nagyon félt a gazdaasszonyától, ki, ugy -látszik, uralkodott fölötte. - -Egyik franczia asztalos a foglyok egyetértésével behízelegte magát a -gazdaasszony kegyeibe. Mindketten jól beszélték a német nyelvet s az -asztalos társai segitségével oly szép butordarabot készített és -ajándékozott a gazdaasszonynak, melylyel nem vallott volna szégyent -Szentpétervárott sem. A kormányzó szobái lassanként oly butornemüekkel -teltek meg, hogy azokra irígy szemmel néztek a bányák igazgatójának s az -összes kincstári tisztségnek családtagjai, férfiai, női egyaránt. Sőt -egyik főbb kincstári tiszt egyszer durván megparancsolta, hogy a -francziák neki is hasonló butorokat készítsenek. Természetesen ingyen, -legföljebb néhány korbácsütésért s néhány üveg vutkiért. - -Az asztalos elpanaszolta a dolgot a gazdaasszonynak s egyuttal annak -féltékenységét a legnagyobb fokra gerjeszté föl. - -– Inkább kész volnék önöket megszöktetni vagy a bányákba visszaküldeni, -mintsem azokat a butorokat mások számára is elkészitsék. Ezt semmiképen -meg nem engedem. - -A franczia természetesen inkább választá a megszöktetést mint a bányát. -S hozzátette nagy alázatos kézcsókolással, hogy ha ő kegyessége -kieszközli a biztos menekülést, hála fejében neki a francziák 400 rubelt -ajándékoznak. - -400 rubel! Nagy szeget ütött ez a gazdaasszony fejébe! Hiszen a -kormányzónak egész évi készpénzbeli illetménye nem igen megy többre -ennél. Ha ő ennek felét átadja a kormányzónak s 15–20 rubel ára rumot -vesz, a többit pedig selyem ruhára költi: akkor nem csak butorai, hanem -ruhái is külömbek lesznek, mint másokéi. - -A következő napon meglett az alku. A gazdaasszony 45 darab, minden -aláírással és pöcséttel ellátott útlevelet fog szerezni, olyant, a -minőket szokás adni azoknak kiket a czár kegyelme megszabadít. Aztán a -kormányzót leitatja, megkötözteti s következő napon zajt üt, hogy -mindezt a francziák cselekedték, hogy az útleveleket elrabolhassák. - -A kormányzó ugyan küld utánuk kozákokat, de a menekülőknek legyen -gondjuk arra, hogy 24 óra alatt messze távozzanak, neki pedig lesz arra -gondja, hogy a kozákok ne a helyes irányban üldözzék őket. A kormányzó -aztán jelentést tesz Szentpétervárra. A tavaszra odaér a jelentés s -onnan kiadják a parancsolatot. Ha a foglyok szerencsésen megmenekülnek: -az az ő dolguk. Ha pedig fölismerik, elfogják és agyonlövik őket: az is -az ő dolguk. - -A foglyok komoly tanácskozást tartottak az ajánlat fölött s elfogadták -annak föltételeit. Egy hétre lovakat béreltek és pedig azzal a világos -kikötéssel, hogy Obimzlbe fognak menni s onnan egy napi késedelem után -visszajönni. Béreltek pedig 32 lovat, hogy néhány darab vezetéken is -legyen, miután különben is gyöngék voltak ép úgy, mint tulajdon lovaik. - -Az alku és az útlevelek rendben levén, 1821-dik évi november hó 4-dikén -este hat óra tájban összegyülekeztek a menekülők lovaikkal és málháikkal -egyetemben egy társuknál, kinek háza a város végén feküdt. Ide jöttek -azok is, kik nem akartak eltávozni a menekülőkkel. Ide jöttek elbúcsuzni -s egymás keblén keserü könyeket sírni. Jól tudták mind az ott maradók, -mind az eltávozók, hogy egymást többé nem fogják látni soha. És mind az -eltávozók, mind az ott maradottak jól sejtették, hogy a magas Urálban, -tél közepén, bizonytalan messze útra menni csaknem egyenlő a bizonyos -halállal. És mégis a 45 franczia nekiindult a bizonyos halálnak, azért a -vékony hajszálnál vékonyabb reményért, hogy egykor még talán látni fogja -Francziaországot. - -Volt köztük egy Monteau nevü főhadnagy. Ezt választották a csapat -főnökévé, föltétlen engedelmességet fogadván minden rendelkezései iránt. -Pénzük közös volt, de egyenlően osztották fel valamennyi között. De csak -a nagyobb biztonság kedvéért, mert különben mindegyiknek tiltva volt -csak egyetlen kopekhez is nyulni. Téli ruhával és pokróczokkal annyira -ellátták magukat, a mennyire maguk és lovaik ereje engedte. Élelmiszert -tíz napra valót vittek magukkal. Lőfegyverük nem volt több hét darabnál, -de lőporuk elegendő. Fejszét és iparosműszereket szintén kellő -mennyiségben vittek magukkal. - -A tél nem mutatkozott sem rendkívül hidegnek, sem rendkívül havasnak és -viharosnak. Az út járható volt még Obimzl felé is az Urál főgerinczének -hegyszakadékain keresztül. A lótulajdonosok szentül azt hitték, hogy a -francziák az obimzli arany- és vasbányákhoz akarnak átrándulni. - -Ők azonban nem nyugotra, hanem egyenesen dél felé indultak. Midőn már az -egész város népe elnyugodott, esti tiz óra tájban fényes holdvilágnál, -piros éjszaki fénynél elindultak azon az úton, mely Verchoturjéba -vezetett. Azt hitték, hogy tíz nap alatt ide érnek. - -Csalódtak. Részint a lovak erőtlensége, részint a közbejött viharok -miatt lassú volt haladásuk. Egyszer négy napot kellett tölteniök egy -völgy fenekén, egy szikla védelme alatt a hóvihar miatt. Körül halmozta -őket a fuvatag, egész napon és éjszakánként körül üvöltötték a farkasok. -A lovaknak nem volt takarmányuk s alig tudták őket fagallyakkal az -eldüléstől megmenteni. - -Egy pár közbeeső kis szamojed telepen is napokat kellett tölteniök, úgy, -hogy épen egy hónapig voltak útban, mire Verchoturjéba beérhettek. Két -lovukat el kellett hagyniok farkasok zsákmányául és ámbár a megszabadult -bányafoglyokat szíves részvéttel szokták az útba esők fogadni, -mindamellett 200 rubelük elfogyott Verchoturjeig. Hogy pedig még mikor -érnek déli tengert vagy czivilizált országot, azt megmondani senki sem -tudta és ők maguk sem sejtették. Alig értek a városba, óriási hózivatar -tört ki, mely eltartott karácsonyig. A menekülők örültek neki, mert -föltették, hogy ha őket elvégre helyes irányban nyomoznák is: a vihar -miatt lehetetlenné válik üldöztetésük. - -Verchoturjéban legelső gondjuk volt a katonai kormányzót 100 rubellel -megvesztegetni s útleveleiket láttamoztatni. Bizonyos félreértés miatt -majdnem fölfedeztetett szökevény voltuk. Útlevelükben ugyanis -rendeltetési helyül a közép Don vidéke volt megnevezve. A menekülők nem -tudták, hogy ez mire való, mit jelent. Nem tudták, hogy bányafoglyoknak, -ha kegyelmet és szabadságot kapnak is, ritkán szabad hazájukba -visszatérni, hanem nekik a véghetetlen birodalomnak valamelyik puszta -részén kell megtelepedniök. Mikor tehát a kormányzó azt kérdezte: hol -akarnak megtelepedni, sem Monteau, sem vele együtt jelen levő társai a -kérdésre nem tudtak megfelelni. - -A kormányzó rettentő dühbe jött a bámész hallgatagságon. - -– Barmok, – kiáltá, – azt sem tudjátok, hova mentek? Kalmukok közé vagy -Nizsnei-Tsirszkájába, vagy tovább, vagy közelebb? - -Monteaunak halálos ijedtében egy jó ötlete támadt. Hamarjában két kezét -összetette mellén s térdre esve ezt mondá: - -– Oda megyünk a hová nagyságod parancsolja. - -– Mennyi pénzetek van? – kiáltá ujra a kormányzó. - -Monteau folytatá térdepelve, miközben társai is letérdeltek: - -– Mi jó mesteremberek vagyunk, sokat kerestünk, még van 130 rubelünk s -48 apró lovunk, ezzel elmegyünk a Don közepéig. - -A kormányzó elkaczagta magát. - -– A pénzetek eltart 50 verstnyire, a lovatok 150 verstnyire, aztán pénz -nélkül és ló nélkül mehettek még 2000 verstnyire. - -Folyvást kaczagott a brutális emberek kárörömével, hanem azért az -elfogadott 100 rubelből nem adott vissza egyet sem. - -A nagy hó és viharos időjárás s a farkasok nagy száma miatt innen -elindulni nem volt tanácsos. Megvárták tehát áprilist. A kormányzót -néhány szép butordarabbal, saját készítményükkel megajándékozván, az -megengedte nekik az ott maradást, sőt a hozzáértőknek a rézműhelyekben -és a turai aranyhutákban dolgot is adott. Szerencsésebbek voltak azonban -az által, hogy éppen a mult évben építettek ott két templomot s ezek -faművei körül az asztalosok hálás munkát találtak. Nemcsak elköltött -pénzüket szerezték vissza, hanem lovaikat is eladván, azokból is begyült -mintegy 900 rubel. Belátták ugyanis, hogy néhány málhalóval s -gyalogszerrel könnyebben utazhatnak. - -Innen csak 43-an indultak el, miután egy társuk meghalt, egy másik -társuk pedig lábát törte úgy, hogy sem járni, sem lóra ülni nem tudott. -E társukat csak nagy fájdalommal hagyhatták el, ki azonban maga kérte -őket, hogy csak távozzanak. Száz rubelt hagytak nála osztályrészül. - -Irbit felé mentek s ide nyolcz nap alatt érhettek el. Ez a város egy -folyó partján fekszik, melyet Niczának neveznek. Épen május negyedikén -este felé értek a városhoz közel, a folyó egyik hajlásához. Itt a -szakadékos part védelme alatt nagy sereg ember tanyázott, oroszok, -tatárok, kirgizek, törökök s mindenféle népfajták, apró sátorok alatt -málhás lovakkal, mintha csak vásározók lettek volna. - -Csakugyan vásározók voltak. Jöttek Ázsiából s mentek vásározni ide-oda, -egy részük még Nizsnei-Novgoródba is. A francziák szintén megelepedtek -köztük, hogy egy és más gyakorlati dolgot az utazáshoz megtanulhassanak, -ha máskép nem: pénzért. Sokan közülök az orosz nyelvet értették már -annyira, hogy a sokféle néppel e nyelven érintkezhettek. - -A tatárok és kirgizek azonban, ha csak venni vagy cserélni nem akartak -tőlük, nem igen ereszkedtek velük szóváltásba. Annál beszédesebbek -voltak az oroszok, kik a mikor megtudták, hogy a menekülők szabadságot -kapott bányafoglyok, figyelmeztették őket, hogy ha lehet, Irbitet -elkerüljék, mert az ottani kormányzó az ilyen utasok minden pénzét ki -szokta zsarolni s előle nincs menekülés. S jó szóért, vutkiért s egy pár -rubelért egyuttal meg is magyarázták, hogy a folyón hol keljenek át s -két napi kerülővel, bizonyos apró tavak között a várost dél felül miként -kerüljék ki, miként térjenek a kamislovi útra. - -A menekülők szót fogadtak. Fejenként egy rubelért s hat lovat 12 -rubelért átszállítottak a folyón, a karavánosoktól ellátták magukat egy -heti élelemmel, szerencsésen kikerülték a várost, a város fölött jó -messzire ismét átszállíttatták magukat a folyón s ekként a kerülőt is -beleszámítva, nyolcz nap alatt beértek Kamislovba. Itt két napig késtek, -mind a két pópát 5–5 rubellel megajándékozták s magukat kipihenve -Dalmatov felé indultak. Annyit most már jól tudtak, hogy orosz -városokban fő dolog a katonai főnöknek s pópáknak megajándékozása; ha -ezt képesek megtenni: akkor meglehetős biztosságban maradhatnak. - -Dalmatov jókora orosz város. A menekülőknek feltünt benne egy rendkívül -nagy és tiszta orosz izlésben, rendkívüli gazdagsággal épített zárda, -sok apróbb és nagyobb s dúsan aranyozott toronynyal. Egyik társuk kora -reggel bemenvén a zárda udvarába, ott figyelmesen nézegette az ajtókat -és ablakfákat. Az első emeletnek udvarra néző folyosóján éppen egy -szöszhaju, fiatal, vörösképü barát mosdott s midőn a mosdóedényből a -nyitott ablakon át a vizet az udvarra öntötte: a víz éppen a franczia -nyaka közé hullott, ki aztán egész öntudatlanul franczia nyelven -elkáromkodta magát. - -A barát a franczia szavakat meghallván, hirtelen kitekintett az ablakon, -s meglátva az idegent, orosz nyelven kérdé tőle: - -– Hol tanultál francziául? - -A franczia elsápadt, megijedt s oroszul dadogva mondá, hogy ő nem tud -francziául. De hiába volt szabadkozása, a barát lejött az udvarra, -karonfogta és bevezette őt egy folyosóba, a hol adott neki sült húst, -kenyeret és vutkit s egyuttal vallatta eredete s ittjárta felől. A -franczia elvégre a nagy biztatásra, hogy nem lesz semmi bántódása, -megvallotta, hogy ő társaival együtt bányafogoly volt, de szabadságot -nyervén, most mennek rendeltetésük helyére Nizsnei-Tsirszkájába, a közép -Don vidékére. - -– Szerencsétlen! Aztán hányan vagytok? – kérdé a barát. - -– Negyvenhárman, – mondá a menekülő francziául, mert a többi barátnak -nagy bámulatára most már mindketten franczia nyelven beszéltek. - -– S mennyi pénzetek van? - -– Bizony nem sok, minden főre 20 rubel, de jó iparosok vagyunk s -útközben is tudunk keresni. - -– Jaj nyomorultak, nem sokat ér a ti tudománytok. Ha Moszkau felé mentek -s megtudják, hogy francziák és bányafoglyok vagytok, száz leveletek -legyen, még sem eresztenek titeket tovább, hanem vissza visznek Ázsiába. -Ha pedig a kirgizek felé mentek: ott nem veszitek hasznát a mesterségnek -s pénzeteket is elrabolják, életetek sem biztos. Mégis jobb lesz, ha -erre veszitek az utat. - -Erre a barát a falvak s városok neveit egy papirra irva, megmagyarázta -nekik, hogy merre menjenek Szaratovig, a hol elérik a Volgát. Ajánlotta -nekik, hogy az idén legfeljebb Orszkig vagy Orenburgig menjenek. Késő -ősz lesz, mire oda érnek s ott az Urál körül a fagy és vihar és a -farkasok bizonyosan elemésztik őket. Ajánlotta azt is, hogy jó ruhájukat -adják el s cseréljék ki a legrosszabb koldus öltözettel. Így még -legbiztosabban haladhatnak s a mi kis pénzük van, azt is megmenthetik. -Lőfegyvert ne vigyenek magukkal, mert a miatt bajba keveredhetnek a -kozákokkal és kirgizekkel. Késnél és botnál egyéb fegyverük ne legyen. Ő -majd ád Orenburgba is, Szaratovba is a Szent Nikolai zárdához ajánló -levelet s majd ekként egy kis munkát s alamizsnát is kaphatnak. - -Ennyi hihetetlen jóindulatra a franczia bátorságra gerjedt megkérdezni, -hogy a barát hol tanulta meg a franczia nyelvet. - -– Én fiam Varsóban voltam s ott alkalmam volt megtanulni, bár most is -ott lehetnék, bár én is veletek mehetnék, de nekem nem lehet. - -Többet a barát nem beszélt. A felajánlott két levelet elkészítette, a -francziának odaadta s aztán kezét csókra nyujtotta. A franczia mind -neki, mind a többi barátnak kezet csókolt s azzal társaihoz ment. - -A menekülők nagy csodálkozással hallgatták meg őt. Mély fájdalom fogta -el őket, mikor megtudták, hogy Francziaország elbukott s a nagy császárt -a tenger közepén fogolyként őrzik. Mindezt elbeszélte a barát, a ki -azonban azt még maga sem tudta, hogy a nagy császár meghalt már szent -Ilona szigetén. Most értették a francziák, hogy az orosz miért meri őket -foglyokul tartani s most már fölfogták azt is, miért nem szabad nekik a -birodalom központja felé menekülni. Hisz az orosz azt meg nem engedné, -hogy közülök valaki Európába visszatérjen s az ő szenvedéseiket ott -elbeszélje. - -Junius végeig Dalmatovban maradtak a menekülők. Némi keresetük is volt, -de egyuttal várták a nagy karavánokat, hogy tömeges együtthaladásuk fel -ne tünjék. A jólelkü baráttal ez idő alatt többen és többször -találkoztak s a tatár és kirgiz nyelvet is tanulgatták. - -A barát különösen lelkükre kötötte, hogy az orosz, kirgiz, kalmuk és -török nyelvet tanulgassák, mert ha biztosan akarnak menekülni, akkor -Európát és Oroszország belsejét kerülniök kell s utjokat a Kaukázus -felé, Törökországba kell irányozniok. A menekülők a jó tanács üdvös -voltát belátták s azért megnyugvással engedelmeskedtek Monteaunak, midőn -az őket tizenként egy-egy nyelv tanulására beosztotta. A tanulás -természetesen nem állott másból, mint a városban lakó, vagy ott -keresztül utazó kirgizek, kalmukok és törökökkel vagy tatárokkal való -beszélgetésből. Öt-hat hét alatt, mig Dalmatovban voltak, mégis csak -meglátszott rajtuk a jó igyekezet. - -Junius végén megjöttek már a karavánok, melyek Ázsiából az orszki és -orenburgi őszi vásárokra igyekeztek. Jöttek ezek Szibériából, a felső és -közép Urál ázsiai részeiből, a felső Ob vidékéről, sőt még China -szomszédságából is. Cseremiszek, mordvinok, baskirok, csuvaszok, -mescserjakok, kozákok, nogai tatárok, oroszok s mindenféle még névről is -alig ismert nemzetségek. Hoztak magukkal lovakat, szamarakat, -szarvasmarhákat, prémbőröket, hogy mindezt eladják, vagy lisztért, -dohányért, vasért és tarka kendőért, csecsebecsékért becseréljék. - -A francziák két csapatra oszlottak s megosztozván pénzen és lovakon, a -karavánokkal együtt két egymás után következő napon két csapatban -indultak el. Megállapodtak abban, hogy az első csapat a legközelebbi -városban bevárja a másodikat. Vezérük Monteau az első csapattal, Henri a -második csapattal indult el. - -Utjok folyton a Tedzsa folyó partján vezetett. A hőség könnyen -elviselhető volt, miután a folyóban inni és fürödni lehetett tetszés -szerint. Tseljabinszkba, Dalmatovtól mintegy 200 versztnyire, julius -közepén érkeztek, a hol a két csapat ismét össze jött. - -Mindkét csapat furcsa tapasztalatokra jutott a karavánosok elbeszélései -után. Maguk az oroszok is és még inkább ama félvad tatár népség mindig -bámulással, megütközéssel, sőt bizalmatlanul tekintettek a francziákra. -Arczuk világosan elárulta, hogy ők e vidéken idegenek. Ruhájuk is -felette különbözött mind az orosz sipkától és derékon átkötött hosszú -dolmánytól, mind a tatár bőrsüvegtől és újjas khalattól, mely olyan -európai hálókabátszerü, kaftánféle felöltő. Holmi részeg kozák meg is -mondta egyiknek másiknak: »Testvér, Orenburgban nem szeretnék a bőrödben -lenni«. - -Most már eszükbe jutott a menekülőknek a barát tanácsa is, hogy ruháikat -cseréljék el s öltözködjenek rongyba. Bíztak ugyan már kipróbált s -kétszer láttamozott útlevelükben s a barátnak ajánló levelében, de azért -mégis tanácsosabbnak tartották Tseljabinszkban elegendő mennyiségü és -rongyosságu khalatot és tatársüveget csereberélni. Erre pedig saját -bányafogoly-szabásu felső ruháikat s lovaik árát forditották, miután -készpénz-készletüket megapasztani nem akarták. - -Tseljabinszkban arról értesültek, hogy oda még Orszk több mint 700 -versztnyire van s oda jutni gyalogszerrel még szerencsés út mellett is -kell vagy egy hónap. Mindamellett most már tatároknak öltözve késedelem -nélkül neki indultak a rónaságnak. - -Az előttük fekvő határtalan síkság majdnem temetőjükké vált. -Tseljabinszktól délre óriási róna, majdnem sivatag terül el erdő nélkül. -Szikes földön avar legelők és apróbb-nagyobb sóstavak váltogatják -egymást. A jó ivóvíz kevés, falunak, városnak hire sincs. Fekete -kirgizek sátoroznak itt-amott az útban s legeltetik barmaikat. - -De ők sem állandó lakói e tartománynak. Ők is csak ideiglenesen jönnek -ide a Tuguzak partjairól. - -A francziák azt remélték, hogy legföljebb egy hét alatt Karkulszkojiba -érnek s ekként látták el magukat élelemmel. De utazásuk harmadik napján -iszonyu tikkasztó vihar rontott reájuk, mely szemüket, szájukat tele -hordta sós fövénynyel s mely olthatatlan szomjuságot támasztott bennük. -Tiszta édes vizet nem találtak, enni sem igen tudtak. Éjjeli pihenésük -nem üditette fel őket, másnap mocsárlázt kapott vagy tizennyolcz s a -harmadik napon, tehát utazásuk hatodik napján, alig tudtak két -versztnyire vánszorogni. - -Szerencsére kirgiz sátrakra bukkantak, majd meg karavánosok is érték -őket utól. Csakhogy kétségbeesésükben el találták árulni, hogy pénz van -náluk. Az ázsiai nomád azt, a kinél pénzt érez, vagy kirabolja, vagy -kizsarolja, de szerencsésen el nem ereszti. A nyomorult francziákat -ugyan nem merték kirabolni és meggyilkolni, miután vásárra járás idején -gyakran kozák őrjáratok czirkálnak az útban, de a tejet, zöldséget, -kumiszt és húst oly drágán adták nekik, hogy mire Karkulszkojiba értek, -augusztus közepén, tehát egy hét helyett egy hónap alatt: akkorra fele -pénzük, közel 1000 rubel elfogyott. S a síkon mégis hét társukat -temették el, kiknek szervezete az iszonyu nélkülözést és betegséget nem -birta kiállani. Szivszaggató fájdalom s a komor jövő feletti kétségbe -esés vett rajtuk erőt, valahányszor egy-egy bajtársuk puszta sirját -behantolták. Karkulszkojiba, a félig orosz, félig pogány koldus faluba -most már csak harminczhatan jutottak be. - -A faluban fölkeresték a pópát, a ki épen olyan tudatlan s ép úgy mezei -munkával foglalkozó, zöldségtermesztő és marhalegeltető paraszt volt, -mint a falunak akármelyik lakosa. Mindamellett az 5 rubelre, melyet neki -adtak, némi nagylelküség szállta meg s készségesen biztatta a kiéhezett -és elcsigázott koldusokat, – mert koldusnak tartá őket – hogy a faluban -nyugodják ki magukat, nem lesz bántódásuk, csakhogy visszatérőben is őt -mulhatatlanul fölkeressék s az isten áldásából neki is juttassanak. A -jámbor férfiut nem zavarták ki azon hitéből, hogy ők koldulni mennek az -orenburgi vásárba. - -Itt némi kuruzsló szereket vettek magukhoz a mocsárláz ellen, egy kissé -felüdültek s mindenütt a Tuguzak partján haladván augusztus végére -Nikolajevszkojiba értek a fekete kirgizek tartományának -tőszomszédságába. Innen nem mertek elindulni gyalogszerrel, miután ide -még Orszk több mint 300 versztnyire lévén, lehetetlennek tartották, hogy -oda erőfogyottan, láz által gyötörve eljuthassanak. Hosszas tanácskozás -után abban állapodtak meg, hogy Orszkig lovakat bérelnek, ha maradék -pénzük nagyobb része utána rí is. - -Valóban úgy is történt. A nikolajevszkoji paraszt tíz napra szabta az -oda- és ugyanannyira a vissza menetelt. Minden lóval elment a gazdája -is, úgy hogy minden lovon ketten ültek; ha pedig a ló elfáradt, mind a -lótulajdonos, mind a bérlő gyalog ballagott a ló mellett. Minden napra, -minden ló után egy rubel volt a díj s ekként a szegény menekülők -szeptember közepére Orszkba értek ugyan, de pénzük alig maradt fejenként -5–6 rubel. - -A menekülők azt hitték, hogy itt a télre megtelepedhetnek s munkába is -állhatnak. Reményükben keserüen csalódtak. A dalmatovi jólelkü barátnak -ajánló levele a zárdában csak annyit hatott, hogy egyetlenegyszer valami -sovány főzelékkel és itallal megvendégelték őket, de munkáról és -keresetről szó sem lehetett. Maga a város is kicsiny, voltaképen csak -egy kis várból állott az Ural folyam partján, minden forgalma csak a -helyőrségi szállításokra és bevásárlásokra szoritkozott. Ezenkivül -utleveleik láttamozásáért a várparancsnok ötven rubelt csikart ki tőlük. -Bizonyos volt, hogy itt ki nem telelhettek s azért akarva nem akarva -tovább kellett menniök. Rongyos ruhában, betegen, mezitláb, nélkülözve, -örökös esőben és hóban érkeztek Orenburgba. Az úton nem egyszer -sóhajtottak föl: jobb lett volna a magas Urálban maradniok, vagy a -pusztában elveszniök, mint a szüntelen nélkülözést s a kétségbeesésnek -mindennap megujuló kínjait szenvedniök. - - - - -ORENBURGBAN. - -(A hadzsi. – A szent Nikolai zárda. – A dologház és szivtelen -igazgatója. – Dulemba részvéttel van. – Demidoff herczeg. – A -szabadulás.) - -A hó már leesett, mire október elején Orenburgba értek. Szerencséjük -volt, hogy az őszi nagy vásárnak ekkor már rég vége szakadt. Igy -legalább a sok vámpénzt, hídpénzt, helypénzt, útlevéldijat, rendőrségi -illetéket, vásári biztosok diját, mértékdijakat nem kellett fizetniök, a -mire különben pénzük fogyatékos volta miatt úgy sem lettek volna -képesek. Bemehettek a nagy városba mint csavargó koldusok vagy -búcsujárók. - -Csakugyan búcsujáróknak tartotta őket egy hadzsi, a ki mindjárt a város -végén találkozott velük. Tatársüvegjük és khalatjuk után azt hitte, hogy -Ázsia belsejéből jönnek az orenburgi móséhoz, azért mindjárt hozzájuk -csatlakozott, közzéjük keveredett s mindenféle nyelven való szapora -beszéddel őket egyenesen az ulemához akarta vinni, a kinél éppen akkor -egy bokharai sejk is tartózkodott. - -A francziák nem akarták a mohamedánt szinlelni, nem is lettek volna -képesek, azért a jámbor hadzsit rögtön felvilágositották, hogy ők -keresztyének. A hadzsi egy pillanat alatt kiugrott közülük; azokat, kik -hozzá közelebb állottak, összeköpködte s nagy jajgatással elszaladt -tőlük. - -Ők aztán meghuzták magukat egy piszkos vendéglőben, hol azonban, miután -pénzt nem igen láttak ki belőlük, az istállóba utasitották őket. Itt -tartottak tanácskozást a fölött, hogy mi tévők legyenek, mibe kezdjenek -s miként és hol helyezkedjenek el. Első teendőjük természetesen az volt, -hogy a dalmatovi barát ajánló levelével a szent Nikolai zárdánál -jelentkezzenek. - -Úgy történt. Következő napon Monteau hatod magával azon szurtosan és -rongyosan a zárdához ment, hova azonban, miután a kapus tatároknak -tartotta őket, be nem bocsáttattak. Nagy könyörgésükre ajánló levelüket -bevitte végre a kapus s ekként hosszas várakozás után csakugyan egy -hosszú szakállu öreg pap elé juthattak. - -Az öreg pap gondosan kikérdezte őket, nagy figyelemmel és gyakori -szemöldök ránczolással meghallgatta a mondottakat s aztán mindegyiknek -fejenként adott öt kopeket, egyuttal kijelentvén, hogy a zárdához többé -ne jöjjenek, ő se segitségről, se keresetről számukra nem gondoskodik, -miután a francziák, mint elbocsátott bányafoglyok, most is veszedelmes -emberek s a zárdát is bajba keverhetik. - -– Menjetek fiaim – mondá – isten hirével, boldoguljatok a hogy tudtok, -isten és az ő szentjei majd megsegítenek benneteket, a fölséges czár -haragját magatokra ne vonjátok. - -Ezzel kezét csókra nyujtá s a menekülőket elbocsátá. Monteau és társai -belátták, hogy a zárdánál többé nincs mit keresniök. - -Szomoruan ballagtak vissza társaikhoz s közölték velük a leverő ujságot. -Egyhangulag abban történt megállapodásuk, hogy mindazok, kiket a -betegség, nélkülözés és fáradalmak el nem csigáztak, munkát keressenek; -a város elég nagy, iparos műhelyek és telepek nagy számmal, a télen át, -ha szerényen is, valahogy csak megélhetnek. - -Szemlét tartottak maguk fölött. Tanult iparos volt köztük 23 s ezek közt -17 mindjárt dolgozhatott. Ezek asztalosok, szabók, lakatosok és -csizmadiák valának, de volt köztük egy ács, egy gombkötő s egy -szijgyártó is. Nyakukba vették tehát a várost, hogy műhelyt és munkát -keressenek, de mindenütt igazolványt kértek tőlük a katonai és polgári -kormányzótól. - -Ettől féltek leginkább, mert ez utolsó pénzüket is fölemésztéssel -fenyegette. Még sem volt egyéb választásuk. A 23 iparosnak igazolványára -elköltötték minden pénzüket, úgy hogy az egész csapatnak nem maradt több -14 rubelnél, melylyel koldus módra is alig tengődhettek 3–4 napig. - -És a szerencsétlenségnek még ezzel sem lett vége. Elrongyollott -ruhájukban az Urálvidéki telet ki nem állhatták, meleg ruhát szerezni -pedig nem volt módjuk. Aztán a keresztyén iparos műhelyekben idegen -voltuk és tatár öltözetük, a mohamedánoknál pedig keresztyén vallásuk -miatt nem kaptak foglalkozást. A legnagyobb akadály pedig abból állott, -hogy a mesterség folytatására szükséges műszereik teljességgel -hiányoztak, holott Orenburgban ez időtájt az volt a szokás, hogy a -munkát kereső iparosnak minden szükséges műszerrel magát el kell látnia. -Itt különösen a vasnemüek felette drágák voltak. Ezer rubel is könnyen -elkelt volna a legszerényebb fölszerelésre. De hol vegyék a pénzt? -Bármiként törték fejüket: nyomor, koldulás, éhhalál és megfagyás várt -reájok. - -Egy körülmény némi reménynyel töltötte el őket. Megtudták, hogy a -városban lutheránusok is laknak s hogy ezek legtöbbnyire németek. Volt a -francziák közt két elzászi is, de csak egyik lutheránus. Mindketten -azonban elmentek a lelkészhez s ott elpanaszolták maguknak és társaiknak -szívszaggató sorsát. A lelkész maga szegény volt, öreg is volt immár, -maga nem segithetett, de szive megindult a szerencsétleneken s megigérte -támogatását. S teljesitette is igéretét. - -Két nap mulva négyen már kaptak munkát és elhelyezést. Ebből azonban a -többi társakra még nem sok haszon háramolhatott. A négy iparosnak -mindenek előtt az előlegbe kapott ruhát és műszereket kellett -ledolgozni. Előre volt látható, hogy ők a tavasz előtt nem jöhetnek -társaik segitségére. - -A többiek ez idő alatt koldulásból éldegéltek. Egy társuk nemsokára -meghalt. Négy vagy öt beállott teherhordónak, napszámosnak, -háziszolgának. Kettő mint pinczér kapott alkalmazást. A többit pedig -lassanként elfogdosták s bevitték a dologházba, mindenféle csavargó -fegyenczek, szökevények, őrültek és szabad személyek közé. - -Maga Monteau, a csapat vezére is a dologházba került. És ez volt a -csapatnak alig megmérhető szerencséje. - -Az orenburgi dologházat a czár parancsára építették. Nagy emeletes -épületek, tágas udvarok, fehérre meszelt szobák, különféle iparos -műhelyek, börtön és kórházhelyiségek, külön éjjeli tanyák férfiak és -nők, keresztyének és mohamedánok számára. - -A dologházban el volt helyezve több mint 400 fegyencz. Mindenféle népfaj -s mindenféle gonosztevő. Voltak köztük politikai természetü fegyenczek -is, lengyelek, tatárok, kirgizek, kozákok és oroszok. Rend, tisztaság, -felügyelet, rendszeres foglalkozás: semmi; piszok, megvesztegetés, és -kínzás, kegyetlenkedés minden neme határtalan. Főbenjáró bünösök, -rablók, gyilkosok, – ha sok pénzük volt a biróság megvesztegetésére: -kancsuka, rabság és bányákba hurczoltatás elől a dologházba menekültek s -ha pénzük és összeköttetésük itt sem fogyott ki, innen csakhamar meg -tudtak szabadulni. Ha a felügyelettel megbizott durva kozák s a még -durvább titkár és dologházi igazgató elegendő pénzt kaphatott: szabad -volt minden. A szegényre lealázó szolgálat, nélkülözés s mindennapi -testi bántalom várakozott. - -Ilyen helyre került a 24 franczia. - -Monteau különösen lelkükre kötötte a béketürést. - -– Barátim, – mondá, – megtanultuk a szenvedést a csatatéren, a -fogságban, az uráli bányák fenekén, a hidegben és sivatagban, most meg -kell tanulnunk itt a piszokban is. Semmiféle bántalomért feljajdulnunk -nem szabad. Utunknak nagy részét elvégeztük, de a nagyobb rész még hátra -van. Alázatossággal szerezhetünk pénzt és pénzzel szerezhetünk -szabadságot. Ha kínoznak bennünket: gondoljuk meg, hogy magunkért és -társainkért némákká kell lennünk. Én megyek elől jó példával. El fogunk -jutni Francziaországba. - -Monteau nélkül a durva bántalmakra fellázadó franczia önérzet halála -lett volna a kis csapatnak. Monteau példája megmentette őket. - -A dologházi igazgató időnként tömeges iparműveket, fa-, vas- és -szövetműveket állitott ki a csarnokba eladás végett. Ez iparművek ugy -szerepeltek, mint a dologház termékei. De nagy kelendőségük is volt, -miután kereskedők és karavánosok hasonló iparműveinél jelentékenyen -olcsóbban árulták. Az igazgató fényes jelentéseket küldött működésének -eredményeiről Szentpétervárra. - -Csalás volt az egész. Került ugyan valami a dologházból, de az -tizedrésze sem volt a dologház czimén elárusitott czikkeknek. A -kormányzó megvette a kész czikkeket búsás áron a csarnokban, bevitette a -dologház raktáraiba s onnan eladta olcsó áron. A külömbséget -elszámították a dologház óriási költségei közt. Az igazgató és -személyzete sokszorosan csalta az államot vételnél, eladásnál, -élelmezésnél, ruházatnál, mindenütt. - -A francziák csakhamar munka után láttak. Csekély filléreiket legelőször -is a felügyelő orosz katonák és kozákok barátságának megszerzésére -forditották. Ez nem volt nehéz s nem volt sikertelen. S aztán, ha a -munka után néhány kopekre tettek szert: azzal a műhelyfelügyelő -kapzsiságának hoztak áldozatot. De legalább ezen az áron a legjobb és -legjövedelmezőbb műhelyeket s a legkönnyebb műszereket biztositották -maguknak s lassanként megnyerték azt is, hogy a sok rongyos, durva, -részeges és piszkos fegyencztől elkülönítették őket. - -Májusra már az igazgató is tudomást nyert müködésükről s azt is belátta -egyúttal, hogy a minő czikkeket a francziák készítenek, olyanokat nem -kell vennie a csarnokban drága pénzen, mert hiszen sokkal különbeket kap -a dologházban ingyen is. A francziákban valódi kincsesbányát fedezett -fel a maga számára. - -Figyelme felébredt s magához hivatá Monteaut, mint a ki iránt az őrök és -felügyelők is némi figyelmet tanusitottak. Monteau közönséges dologházi -egyenruhájában volt. Vastag bagaria csizma, bő szürke nadrág, ujjas -köpeny bőrrel derékon át kötve s nemez süveg. Egyéb semmi. Férfiaknak -belső ruha, fehérnemü s egyéb ilyenféle nem adatott. - -– Mi a neved? – kérdé. - -– Monteau János, – szólt a kérdezett katonás üdvözléssel. - -– Honnan jöttél Orenburgba? - -– Petropavlovszkoji bányafogságból mint megkegyelmezett. - -– Hányan vagytok? - -– Huszonnégyen a dologházban. - -– Van-e menedékleveled? - -– Van igenis társaimmal együtt. - -– Hozd ide a magadét és társaidét is. - -Monteau kiment s néhány percz mulva mind a huszonnégy levelet -visszahozta s az igazgatónak adta. - -Az igazgató, kinek, hogy el ne felejtsük, Atkarszkoff volt a neve, nagy -figyelemmel megvizsgálta a kegyelemleveleket s azok aláirásait. Úgy -látszott, semmi gyanusat nem vett észre. Mégis azt mondta Monteaunak: - -– Leveleiteket elkobzom, itt maradtok a dologházban mindaddig, mig -Szentpétervárról ujabb utasitás nem érkezik fölterjesztésemre. - -Monteau legyökerezni érezte lábait. Egész testét zsibbadás fogta el, -szemei elhomályosultak, rémülve gondolt a fölfedeztetés és agyonlövetés -veszélyére. De némileg uralkodott magán, kitántorgott a hivatalszobából -s műhelyébe ment. Csak lassanként jött magához, a mint meggondolta, hogy -Szentpétervár messze van s mire oda és vissza futár érkezik: akkorra -talán nyilik alkalom így vagy amúgy a megszabadulásra. - -A kínzó aggodalmat nem közölte társaival. De az nem is tartott sokáig. -Két hét mulva értesült már a műhelyfelügyelőtől, hogy Atkarszkoffnak -eszeágában sincs Szentpétervárra írni, a kegyelemleveleket is csak azért -kobozta el, hogy ő és társai a dologházat semmi szin alatt el ne -hagyhassák. Az ő munkájukból pénzelni és dicsőséget szerezni akar -Atkarszkoff. - -És ők csakugyan hozzá is láttak a munkához. Bizonyos volt előttük, hogy -munka nélkül pénzhez és szabadsághoz jutni nem fognak. Naponként kaptak -húsz kopeket s így a csapatnak naponként mintegy ötödfél rubelre ment -keresete. Ebből három rubelt félre tettek, másfél rubelt pedig apróbb -szükségleteikre s különösen az őrök és műhelyfelügyelők -megvesztegetésére fordítottak. Hogy pedig az őrök, felügyelők és -fegyencztársak durva kapzsiságát fel ne éleszszék s magukat -merényletektől megóvhassák, a pénzt nem tartották maguknál, hanem azt -vasárnaponként kint levő iparos társaiknak átadták. - -Így telt el a nyár és az ősz. A dologházi francziáknak összegyült -mintegy negyedfélszáz rubeljük. A künt levők hasonló kitartással és -szerencsével működtek. Lassanként szereztek tisztességes ruhát és iparos -eszközöket. A napszámosok, teherhordók és pinczérek is iparos műhelybe -állottak. A pinczéreknek ugyan a vendéglőkben nem volt rossz sorsuk, de -izlésük és egészségük a vutkimérést, a büdös hal árulását s a piszkos és -részeges kozákokkal való viaskodást nem birta ki s azért inkább -szerényebb jövedelmü foglalkozást kerestek. - -Egy társuk különösen szerencsés volt. Az orenburgi katonai nevelő -intézetben volt egy Dulemba Tódor nevü aligazgató. Valamikor lengyel -volt, később eloroszosodott, de a nyugati mívelt népek iránti -rokonszenvét mindig fentartotta, sőt ápolta. Katona és mérnökkari tiszt -s orosz társai közt lovagias és felvilágosult egyén. Társuk, bizonyos -Harvey nevü breton, véletlenül ide került komornyiknak. - -A breton nem volt iskolázott egyén, de tudott irni olvasni s mint volt -franczia altisztnek meg volt azon ügyessége és vidorsága, mely minden -orosz szolga és komornyik fölött mívelt családnál őt különösen ajánlóvá -tette. Dulembának családja volt és gyermekei voltak. A breton a kis -gyermekeket saját oktából a franczia nyelvre tanította s velük vidáman -játszotta a katonásdit. Rövid időn kedvenczévé vált a gyermekeknek és a -családnak. Nagy hasznára volt ő ezáltal dologházi társainak. - -Ezek ugyan csakhamar belátták, hogy ők rendes úton a dologházból meg nem -szabadulnak. A titkár és igazgató megvesztegetésével talán egyenként -kijöhettek volna onnan, de erre megint minden pénzüktől meg kellett -volna válniok. Vártak tehát jó alkalomra s különösen a breton -közbenjárására. - -Eltelt az 1823-ik év a nélkül, hogy a francziák sorsa változott és -jelentékenyen javult volna. Ujév napján Harvey némi ajándékot kapott -Dulembától és nejétől és pedig azzal a kitüntetéssel, hogy neki az -ajándékot nem a többi cseléddel együtt, hanem külön és a kis gyermekek -által némi ünnepélyességgel adták át. - -A bretont meglepte a figyelem és gyöngédség, melyre orosz katonánál és -uraságnál természetesen nem számíthatott. Szíve tele lett érzelemmel, -társaira gondolt és Francziaországra s szemeit ellepte a köny. És mégis -túláradó szívvel s könyező szemekkel félig tréfálva kezet csókolt a kis -gyermekeknek s ezt mondá nekik: - -– Kis uracskám, kis asszonykám, köszönöm a kegyes ajándékot, szívemből -meg vagyok vele elégedve, tulságosan meg vagyok jutalmazva, csak azt -kérem kis uracskám, kis asszonykám, ha önök majd felnőnek, szegény -franczia bajtársaimat szabaditsák ki a fogságból. - -A kis gyermekek nem értették ezt a beszédet és csak tréfának vélték, ha -értették is. Hanem Dulemba és neje észrevették a bretonnak hangján és -szavain a kérelem komolyságát. - -– Miféle franczia bajtársaid vannak neked? – kérdé Dulemba a bretontól. - -Harvey ekkor elmondá a dologházi francziák szomoru sorsát s az egész -franczia csapat történetét. Elmondá elfogatásukat, uráli dolgaikat, -elmondá a kegyelem utján történt megszabadulást, a veszélyes utazást s -végre elmondá, hogy Atkarszkoff dologházi igazgató elkobozta társainak -kegyelmi leveleit s azokat nem ereszti ki a dologházból. - -Dulemba és neje összenéztek. Szivük megindult a szerencsétlenek sorsán. - -– Nehéz dolog lesz ez, – mondá az úr, – majd meggondolom, mit és miként -lehet segiteni. - -Dulemba utána járt a dolognak s Harvey előadását igaznak találta. De -tudta azt, hogy Atkarszkoff állása igen erős s hogy sikertelen -beavatkozás esetén a francziák dolga nagyon könnyen alaposan elromlanék. -Atkarszkoff haragja tönkre tehetné őket. Várt tehát és várakozásra -intette Harveyt. Magántalálkozás alkalmával magától Atkarszkofftól -győződött meg arról, hogy a francziák mintaszerüen viselik magukat. - -Mikor a tavasz kinyilt: Demidoff herczeg jött Szent-Pétervárról szemlét -tartani a katonai nevelőintézet fölött. A herczeg jó kedvében volt, -lakomát adott az intézeti igazgatók és tanárok számára s a lakomára -szokás szerint meg volt hiva a dologházi igazgató is, mint a ki szintén -a katonai főtiszti karhoz tartozott. - -Lakoma után Demidoff és Atkarszkoff előtt a véletlenségnek és a -czélzatosság hiányának szinlelésével előhozta Dulemba a franczia foglyok -ügyét. A herczeg érdeklődött irántuk s kérdést intézett Atkarszkoffhoz, -miként viselik magukat. - -– Igen jól, példásan, – mondá Dulemba készakarva megelőzve Atkarszkoffot -– a miként a fogházi igazgató úrtól értesültem. - -A herczeg az igazgatóra tekintett s ez akarva, nem akarva helyeslé -Dulemba megjegyzését. - -A herczeg vállára ütött Atkarszkoffnak s mosolyogva mondá neki: - -– Eressze ki kedves igazgatóm az én kedvemért őket s aztán vezettesse -elém, hadd lássam őket én is. - -A parancs világos volt, az igazgató nem késlekedett, rögtön kiadá a -parancsot, hogy a franczia foglyok öltözzenek fel tisztán s várják be a -további rendelkezést. - -A francziákat még azon a napon a herczeg elé állították. A herczeg -nevüket, lakásukat s életkorukat kérdezé. Csodálkozott, midőn a 40–45 -évesnek látszó francziák legidősebbje is csak 35 évesnek vallotta magát. - -– Ti Napoleon katonái voltatok? - -– Igen kegyelmes úr. - -– Ismertem egykori uratokat s küzdöttem ellene. Derék katona volt. Ti -pedig igazolványt kaptok tőlem s szabadon mehettek Nizsnei-Tsirszkájába. -Ha ott is jól viselitek magatokat: remélnetek szabad a fölséges czár -további kegyelmét. - -Ezzel elbocsátá őket, utasitást adván szárnysegédének, hogy mindegyik -francziának igazolványt és tíz rubelt adjon. - -Elvégre tehát szabadok voltak Orenburgban. Ismét volt a kis csapatnak -mintegy ezer rubel pénze, a melyhez még a dologházon kívül maradottak -műszereinek s fölösleges ruháinak ára jött. Most már a biztonság -érzetével szabadon utazhattak tovább. Mégis Dulemba tanácsára a -dologházi ruhákat közönséges orosz paraszt ruhákkal cserélték ki. - -Így indultak el 1824-ik évi juniusban Uralszk felé s julius elején -szerencsésen oda értek. Itt már végképp elhagyták az Urál hegyeket, oly -sok átélt szenvedésnek emlékeit s elhagyták az Ural folyó partjait is. -Egy heti pihenés után gyalog szerrel útnak indultak Szaratov felé s -minden baleset nélkül augusztus közepére oda értek. Pénzük ide érkezésük -alkalmával volt még vagy hatszáz rubel. - - - - -A GAZ KALMUK. - -(A francziák két csapatra oszlanak. – Az egyik csapat Lengyelország felé -menekül. – Ennek nyoma vesz. – A kalmuk hajós-gazda. – Éjjel megrohanják -a francziákat. – Kiteszik őket a puszta szigetre. – A halál révén.) - -Szaratov, bár a Volga partján, már európai városnak tünt föl előttük. -Házai, utczái, ipara, kereskedelme s különösen német lakosai azon -csalódásba ejtették a francziákat, hogy ők most már Európa közepén -vannak. Valóban itt az eddigi egyetértés, mely oly sok veszélyből -kimenté s oly sok szenvedésben megnyugtatá őket, felbomlott közöttük. - -A kis társaság egy része ugyanis eddigi megállapodásuk és szerepük -szerint a Volgán lefelé akart utazni a Donhoz és Törökországba, a másik -része azonban rettegett attól, hogy a Volgán ismét visszatérjen Ázsiába -a vad nomád népek közé s azért egyenes úton akart Francziaország felé -menekülni Voronesen át. Számítást tettek, hogy egyenes úton is -negyedfélszáz mérföldnyire vannak Francziaországtól s ha mindig -akadálytalanul mennek is, három hónap előtt nem érik el hazájuk határát, -vajjon mily utat kell még tenniök, ha a Don és Törökország felé -kerülnek? - -– Barátim, – mondá Monteau, – ha valamennyien az egyenes és szárazi utat -választjátok: én veletek tartok. De ha csak négyen, öten jöttök is -velem: én a volgai utat választom. Nem a vad emberektől félek én, hanem -a szelidektől. Nem az orosz paraszt, nem a vad kirgiz és kozák ijeszt -engem, hanem az orosz hatóság. Kirgiz és kozák legföljebb pénzemet, -ruhámat vagy életemet veszi el, bár mind ezekre vigyázhatok. De a -hatóság elveheti szabadságomat és visszavihet oda, a honnan -elmenekültünk. E gondolat rosszabb előttem, mint a halál, mint az -elkárhozás. Emlékezzetek a dalmatovi jólelkü barátra. Megmondotta az, -hogy Európa felé ne meneküljünk, mert ha száz igazolványunk volna is, -fölfedeztetés esetén minket, francziákat, Napoleon katonáit, soha nem -eresztenek haza, hogy mi Európának uráli szenvedéseinket s fogságainkat -el ne mondhassuk. Ez az ember volt szomoru útunkban a legelső igaz -barátunk és én ennek jó tanácsát akarom követni. - -E szavakra elszántan kiáltottak föl néhányan: - -– Monteau, veled tartunk! - -De másokban mégis megmaradt a kétely. Különösen Harvey szentül hitte, -hogy Dulemba jóságu emberek másutt is minden városban találhatók, s -minél közelebb jutnak Európához: annál inkább. - -Ő mégis csak jobb szeretne Lengyelország felé menekülni. - -Ez alkalommal nem lett eldöntve a kérdés. - -A következő napon a két lutheránus franczia elment az evangélikus -püspökhöz, hogy tanácsát, kegyességét és segítségét kikérjék. A püspök -jó szívvel hallgatta meg hitrokonainak panaszát, de hivatalos érzülete -mégis azt tanácsolta a francziáknak, hogy csak oda menjenek, a hova a -fölséges czár kegyelme parancsolta őket. - -– Ha azonban, tette utána némi gondolkozás után, Lengyelország felé -akartok menni, én ne legyek az, a ki lebeszél benneteket a -szabadulásról, sőt vikáriusom által ajánló levelet is adok -hitsorsosainkhoz. - -Ezzel jöttek vissza a lutheránusok Monteauhoz és társaihoz. - -Ez döntött. Harvey és társai végleg elhatározták, hogy ők az európai és -szárazi utat választják. Voltak pedig, a kik ebben egyetértettek, -tizenheten. - -Harvey és társai nem is sokáig késlekedtek. Egy napot töltöttek még ott, -hogy útjok irányát biztosan megállapíthassák. Fölkerestek külön-külön -mintegy tíz lutheránus német kereskedőt, hogy tőlük a biztos utat, az -útba eső városokat és folyóvizeket név szerint és egymás után -megkérdezhessék s maguknak följegyezhessék. Útjok Vorones és Kiev felé -lett megállapítva s azt állították, hogy Kiev oda Szaratovhoz 700 -versztnyire van s hogy egy hónap alatt oda érnek. Édes remény táplálta -őket, hogy ujévre láthatják Francziaországot. Oly bizton, oly jól, oly -nyugodtan érezték magukat, mintha már semmi baj és viszontagság nem -állana előttük. Az égő vágy és lázas képzelet semmi nehézséget föl nem -fedezhetett. Monteau is elhallgatott intéseivel és aggodalmaival, semmi -sem zavarta álmodozásaikat, öröm sugározta be szemeiket és arczuk -vonásait. - -Együtt ültek mind a harminczöten egy este egy vendéglőben, mely a -Szlobod nevü külső városon kívül, Szaratov nyugoti részén, egy -vásártérnek használt puszta területen feküdt. El akartak egymástól még -ez estén búcsuzni, hogy Harvey és társai korán hajnalban szó nélkül -tovább indulhassanak. - -Azonban lefekvésről szó sem lehetett, aludni úgy sem tudtak volna. A -bajtársak, kik tizenkét év előtt hagyták el hazájukat, kik tizenkét év -alatt száz meg száz bajtársukat temették el Mohilevtől Szentpétervárig, -Szentpétervártól az uráli bányákig és onnan Szaratovig s kiket tizenkét -évnek közös nyomora elválhatatlan testvérekké tett, nem tudtak egymástól -könnyű szerrel elbúcsuzni. - -Csendes beszélgetéssel töltötték el az éjszakát. Megemlékeztek a nagy -császárról és a diadalmas csatákról, melyeket végig harczoltak. -Egyiknek, másiknak eszébe jutott apja, anyja, testvérje és jegyese, a -kit otthon hagyott. - -– Vajjon élnek-e még? – sóhajtott föl egyik vagy másik, – vajjon -várnak-e még engem? - -– Meglássátok bajtársak, mi soha nem fogunk Francziaországba jutni. - -Az ilyen felszóllalást Monteau nem hagyta szó nélkül. - -– Emlékezzetek vissza ama szerencsétlen pillanatra, mikor elfogtak -bennünket. Éhesek és félig fagyva valánk. A fegyvert nem bírtuk el s -lábainkra alig tudtunk állani. A halálnak közönyével engedtük magunkat -fogságba hurczoltatni. Emlékezzetek vissza a sivatagra. Eltemettük -bajtársainkat s oly nagy kedvünk lett volna magunknak is lefeküdni -melléjük a sírba. S mégis a remény kitartásra intett, s inkább el -voltunk szánva a nyomorra, csakhogy Francziaország felé mindennap -közelebb juthassunk, mintsem itt maradtunk volna, habár nyugodtan és -inség nélkül. A gondviselés nem vezetett volna idáig, ha tovább vezetni -nem akarna. - -Ruhán és pénzen teljes egyenlőséggel és minden viszály nélkül osztoztak -meg. Huszonnégynek volt olyan útlevele, a minőt Demidoff herczeg adott, -tizenegynek pedig csak Urálból hozott, hamis kegyelmi igazolványa volt -meg. Ezek közül csak öt csatlakozott Monteauhoz a többi Harveyvel -tartott. - -– Én – úgymond Henri – el voltam határozva Monteauval tartani. Mikor -azonban hajnalodni kezdett s tizenkét társunk fölkelt, kis batyuját -mindegyik kezébe vette s könyező szemekkel ránk tekintett s szó nélkül -egymás karjaiba borultunk: e szomoru pillanatban én is úgy éreztem -magam, mintha nekünk örökre itt kellene maradnunk. Nem tudtam a vágynak -ellenállani s fölkiáltottam: Monteau, én is velük megyek. Monteau nem -tudott vagy nem akart szólni s így a hajnali szürkületben én is -elindultam Harvey csapatjával. – Bajtársak, kiáltá Monteau utánunk – -legyetek józanok és alázatosak, az isten áldjon meg benneteket. -Valamennyien sírtunk, de nem feleltünk. Szó nélkül, szomoruan ballagtunk -az úton több mint két óra folyásáig. Mikor már a nap jó magasan járt, -egy kozák csapattal találkoztunk, 10–12 lovasból állott s egy czifra, -fényes egyenruhás tiszt lovagolt a csapat élén. Valahonnan Szaratovba -mentek. Mikor egymáshoz értünk, jó távolra kikerültük őket s megálltunk -és meghajtottuk magunkat a csapat előtt. A tiszt mégis odaugratott -közénk s minden szó és minden ok nélkül korbácsával végig vert -bennünket, mintha csak bolond vagy részeg lett volna. A vér az arczunkba -szökellett, nehéz volt a bántalmat szó nélkül eltűrni, de az elválás -sokkal inkább megtört bennünket, mintsem fellázadni mertünk volna. És ez -esemény engem mégis visszatérített utamról. - -– Harvey, – mondám, – én nem megyek veletek, igaza volt Monteaunak, -jobban kell félnünk a szelidektől mint a vadaktól, én vissza megyek -Szaratovba. - -Harvey le akart beszélni szándékomról, én nem hallgattam rá, -kiszakítottam magamat karjaiból s elindultam visszafelé. Még dél sem -volt s én Szaratovban voltam. Társaim közül néhányat ott találtam az -éjjeli tanyán, a kik engem nagy örömmel fogadtak s mindnyájan -megöleltek. Így maradtam én Monteau társaságában, isten tudja: így -volt-e jobb! - -Monteau még néhány napot töltött el Szaratovban. Meg akarta várni -augusztus végét. Szeptember elején már jöttek vissza a karavánok a -nizsni-novgoródi vásárról és ő egy ilyen karavánnal akart a Volgán -lefelé utazni. Valóban szeptember 4-ikén találkozott egy gazdagnak -látszó krasznojárszki tatárral vagy kalmukkal, ki egy terebélyes, de -könnyű építkezésü vitorlás hajóval Kazánból jött s Szaratovban kikötött. -Monteau szóba állott a hajótulajdonossal s midőn azon kérdésre, hajlandó -volna-e őt és társait Czariczinba szállítani, igennel felelt: elment és -megvizsgálta a hajót. A hajó inkább dereglye volt, födött előrészében -alig fért el 5–6 ember s az is csak fekve; személyzete 30–35 rendkívül -piszkos kalmuk férfiből állott s általában a hajó is kiállhatatlan bűzös -és piszkos volt minden ízében. Kaviárt, száritott halat, vizahólyagot és -csudasót szállított fölfelé s rakománya most dohányból és bagariából -állott. Monteau mindamellett megalkudott, miután a csapatot fejenként -két rubelért hajlandó volt Czariczinba szállítani. - -A következő napon már nagy lassúsággal lefelé haladtak az óriási -folyóvizen. - -A kalmuk azt mondá Monteaunak, hogy tíz nap alatt még akkor is -Czariczinban lesznek, ha a szél nem segítene, elég lesz tehát, ha -Monteau tíz napi élelemről gondoskodik, vagy még annyiról sem szükséges, -mert hiszen útközben is kikötnek két-három helyen. Monteau mindamellett -két hétre való élelmiszerről gondoskodott, ez időre kellő mennyiségü -kenyeret, szárított halat, sajtot, kalbászt és füstölt húst -bevásárolván. Bajnak és veszedelemnek minden előérzete nélkül foglaltak -helyet a hajóban s utaztak éjjel, nappal egyaránt. - -A francziák orosz paraszt ruhában voltak, mindamellett csakhamar -elárulták, hogy nem oroszok. A hajónak éktelen bűzét és piszkosságát -nehezen tűrvén, mindjárt a második napon engedelmet kértek a kalmuktól, -hogy a hajó egy részét kitisztíthassák. A kalmuk elbámult a kérelemre s -aztán elnevette magát. - -– De én nem adok ám nektek azért egy kopeket sem, – mondá a -francziáknak. - -A francziák nem is kértek fizetést, hanem neki álltak a dohányos és -bagaria kötegeknek, azokat félre rakták s aztán vízzel és csutakkal -elkezdték a hajónak oldalát és fenekét felsurolni s róla az esztendős -piszkot, halpikkelyt, juhbelet, enyvszerü állati hulladékokat s egyéb -bűzös és ragadós anyagokat letisztítani. Mind a gazda, mind a kalmuk -személyzet folytonos gúnynyal és kaczagással kisérte a francziák -fáradozását. Felette mulatságos dolognak tetszett előttük, hogy egy -egész csapat orosz paraszt ne gyönyörködjék a bűzben és piszokban s azt -másnak a hajóján ingyen, fizetés nélkül törekedjék eltávolítani s még -csak vutkit és erjedt lótejet se igyék hozzá. A hajón lévő egyéb -személyzet még csak a kezét sem mozdította meg, hogy a francziáknak -segítsen. - -Végre a hajó s különösen a francziák fekhelye annyira-mennyire tiszta -volt s akkor a kalmuk azt mondá Monteaunak orosz nyelven: - -– Ti nem vagytok oroszok, miféle nemzetséghez tartoztok? - -– Mi bizony gazda, – felelt Monteau, – nem egészen vagyunk oroszok, de -azért félig sem vagyunk chinaiak, megfizettük fejenként a két rubelt s -most már egészen is oroszok lehetünk Czariczinig. - -A kalmuk semmit sem szólt, csak a pipájából eresztett nagy füstöket. -Hanem azért másnap megint csak rátért a kérdésre. - -– Ti nem is voltatok, nem is lesztek oroszok sohasem, németek se -vagytok, mert ha németek volnátok, akkor nekem nem fizetnétek két -rubelt, hanem mennétek gyalog, vagy a magatok hajóján. Ti bizonyosan -valami kémek vagytok. - -Monteaunak szeget ütött a fejében a furcsa gyanu. - -– Aztán mi közöd van ehhez neked gazda? – kérdé Monteau. - -– Nekem bizony semmi közöm, hanem ha Dubovkában vagy Czariczinban a -vámos kérdezni találja tőlem hogy ti kik vagytok és mit hoztok -Nizsni-Novgorodból, mégis csak szeretném tudni, mit feleljek én a vámos -kérdésére. - -– Hát feleld azt, a mit jónak látsz, majd ha minket kérdez a vámos, mi -is azt feleljük, a mit jónak látunk. - -– Hm, sok pénzetek lehet nektek, – mondá a kalmuk. - -A kalmuk kiváncsisága nem szünt meg. Folyton visszatért a tárgyra és -Monteauval gyakran beszélgetett. Monteaunak elbeszélte, hogy az -asztrakháni kormányzó egyszer erővel el akarta tőle vinni egy -szolgálóját s miután ő nem adta oda, kozákokat küldött rá s azok a -szolgálót is elvitték s ménesét is elhajtották s a krasznojárszki főnök -azonkívül, mikor panaszra ment, még ötven korbácsot is veretett a nyaka -közé. - -Ez az elbeszélés tévútra vezette Monteaut. Azt hitte, a kalmuk teljesen -megbízható arra nézve, hogy neki a francziák titka feltárható legyen. -Hátha meg tudná könnyíteni a menekülést. Attól semmi esetre sem kell -tartani, hogy az orosz hatóságnak valami rosszakaratu jelentést tegyen. -Ha pedig ő nem lesz bizalmas hozzá: oly nagy a kalmukban a kiváncsiság, -hogy még e miatt határozza el magát valami bolondságra. A legrosszabb -esetben is útlevelük és igazolványuk mindig mentségükre leend. - -Társaival közölvén a dolgot, azok beleegyezésével Monteau végre -elbeszélte a kalmuknak, hogy ők francziák, hogy a felséges czár -kegyelmével az Urálból jönnek, hogy Czariczin, vagy Czarjev vidékén -megtelepednek vagy pedig Tsitsekójába fognak menni, hogy ott a czár -kegyelmét tovább is bevárják, a kalmuk megmondhatná nekik, miként jutnak -legkényelmesebben Törökországba. - -A kalmuk az elbeszélést komoly arczczal hallgatta végig, csak a fejét -hajtogatta. - -– Gondoltam, gondoltam, százhúszszor gondoltam, – mondá a kalmuk, – -van-e fegyvertek? - -– Minek nekünk a fegyver? – kérdezé Monteau. - -– Utazónak útlevél kell, útlevél mellé sok pénz kell, sok pénz mellé jó -fegyver kell, jó fegyver mellé erős szív kell; ez az igazság. Mind ezek -nélkül a pókháló is útját állja az embernek – mondá a kalmuk. - -De a kalmuk ettől kezdve alig állott szóba a francziákkal. Kerülte őket, -s ha egyikkel másikkal a szűk hajóban összeütközött, kifelé fordult s -nézte a partot. A francziák el nem gondolhatták, min töri a fejét. - -Egy este kikötött egy puszta szigetnél s a szigetre kivitte harmincz -emberét. Alig hagyott a hajón négyet, ötöt. A szigetről csak pár óra -mulva tértek vissza s ettől kezdve a személyzet is szótlan és tartózkodó -lett a francziákkal szemben. - -Monteaut az is aggasztotta némileg, hogy már két hét óta utaznak s még -sem érik el sem Dubovkát, a hol a kalmuk kikötni igért, sem Czariczint, -pedig a kalmuk Szaratovban azt mondá, hogy tíz nap mulva még szélcsend -esetén is odaérnek. Aztán élelmiszerük is fogyatékán volt már. - -A tizenhetedik vagy tizennyolczadik napon este nyugodtan feküdtek le a -francziák egymás mellé. Semmi gyanusat nem vettek észre a nap folyamán, -csak annyit, hogy a kalmukok még szótlanabbak, még bizalmatlanabbak -voltak irányukban. De ők megszokták már ezt is. - -Az éjszaka azonban borzasztó sorsot készített számukra. - -Álmukból durva megtámadás, vadállati marczangolás ébresztette föl őket. -A kalmukok a hajótulajdonos parancsára megtámadták az alvókat, kezüket -összekötözték, szájukat rongyokkal betömték, fejükre ültek s aztán -kirabolták őket. Monteauval s még három francziával, kik talán éberebben -aludtak s az orvtámadást előbb észre vették, kemény küzdelembe -bocsátkoztak s a küzdés hevében mind Monteaut, mind pedig három társát -megölték s nyakukra s lábukra egy-egy követ kötve, a folyam fenekére -sülyesztették. - -A hajógazda e nyomorult merényletet tervezte ki társaival és legényeivel -ama pár óra alatt, melyet pár nappal ezelőtt legényeivel együtt egy -puszta szigeten töltött. - -De a merényletnek a négy franczia meggyilkolásával nem lett vége. A -hajót egy szigethez kormányozták, ott kikötötték s még azon éjjel az -életben maradt francziákat megkötözve, a hajóból egyenként kihurczolták, -pénzüket, felső ruhájukat és irataikat elvették s mindegyiket -hátrakötött kezénél fogva egy ligetes sürüben egy-egy bokor tövéhez -kötötték. A gonosz munka végeztével gyorsan a hajóra visszamentek s -ismeretlen irányban eltávoztak. - -Ily borzasztó éjszakát a francziák a szentpétervári vérfürdő óta nem -éltek át. Kezük, lábuk megkötözve, szájuk a fulladásig betömve, az -iszonyu küzdés, bántalmak és vérveszteség miatt halálosan kimerülve, -minden segítség és minden remény nélkül az éhhalálnak és tán a farkasok -támadásainak kitéve, egyetlen egy sem volt köztük, ki végleg -elveszettnek ne tartotta volna életét. Még azok legszerencsésebbek -valának, kik a nagy vérveszteség miatt eszméletlenül vagy a szenvedett -kínok alatt őrjöngve öntudatra nem juthattak. - -Az éjszaka végtelennek tetszett. Maga Henri, ki aránylag legkevesebbet -szenvedett, alig tudott az éjszaka pokoli eseményeire visszaemlékezni. -Mikor a hajnal elvégre szürkülni kezdett, ő a hideg miatt dideregve -magához tért. Körülnézett s látta és érezte, hogy hátán összehúzott -könyökei egy fűzfa tövéhez kötvék. Megkisértette a kötelet elszakítani, -de a kisérlet alatt éles, metsző fájdalmat érzett karjain. De olyasmit -is érzett, mintha a kötél engedett vagy ereszkedett volna. A fájdalmat -legyőzve, egész testével nagyot taszított magán s szerencsére a kötél -elszakadt és ő a fától elszabadulhatott. A kötél vastag, húrféle -fonatból állott, mely az erős hajnali harmat hatása alatt meglehetősen -elázott s ezért tudta azt elszakítani. - -Azonban mind keze, mind lába még összekötve maradt s szájából nem tudta -a rongyot kivenni. Vergődése közben eszébe jutott, hogy valószinüleg -kezei is hátul húrféle fonattal vannak összekötve s ez esetben, ha az is -meg van ereszkedve, annak elszakítása valamely érdes fához dörzsölés -által tán lehetséges volna. Szerencsére hozzá nem messze egy ledőlt faág -mutatkozott. A fűben nagy kínosan oda hempergett, könyökeit a dőlt fára -támasztá s fekvő helyzetében iszonyu erőfeszítéssel a könyökein levő -kötelet a fához dörzsölgeté. A gyöngeség és erőltetés folytán már ájulás -környezé, midőn elvégre a kötél elszakadt s kezei szabadok lőnek. Mégis -időbe került, míg összegyötört, elmarjult kezeivel szájából a rongyokat -kiszedheté s lábait is megszabadíthatá. - -Elvégre lábra állhatott. A nap már rég felkelt, midőn egy közel levő -tócsához botorkált s ott arczát, kezeit és lábait kimosta és megáztatá. -Csak ekkor siethetett társainak mentésére. - - - - -A SZIGETEKEN. - -(A halálból most megmenekülnek. – A teknős béka. – A Betegek-szigete. – -Holttestek a puszta szigeten. – A kalmuk csikós. – Tüzük is van, -hajlékjuk is van. – A tutajon vizre szállnak.) - -Társai, kivált köztük néhányan, az utolsó végvonaglásban látszottak -lenni. Kínos vergődésük, hörgő lélekzetvételük, kidülledt véres szemeik -kétségbeejtő látványt nyujtottak. Henri oly készséggel, mely tőle -telhetett, bonczolá és szakgatá fel a kötelékeket, miután előbb -mindegyiket a szájába gyömöszölt csomagtól megszabadítá. Gyakran még -fogaival is iparkodott a kenderből, szívós kákából és húrból álló -kötelékeket széttépni. - -Dél lett s tán dél is elmult, mikorra mind a tizennégy franczia lábra -állhatott s arczát, száját és sebjeit kimoshatá. Kettő nem tudott -fölkelni s a többi is a rémes éjszakának átélt szenvedései után alig -bírt járni való erővel. - -S mégis nem a testi gyöngeség látszott szomoru sorsuk legszomorubb -esélyének. Ruhájuk egyetlen fehérnemü alsó ruhából állott s ez is -összetépve, szakgatva, rongyokban és szennyben. Sem fövegük, sem -lábbelijük, sem fegyverük, sem késük, sem tüzük, sem hajlékuk, sem -kenyerük. A nap egy kissé fölmelegedett ugyan, de mi lesz velük, ha eső, -hideg és éjszaka beáll, ha éhség erőt vesz rajtuk, ha nem jön segítség -sehonnan. - -Azok, kik kevésbbé voltak kimerülve, fölkeresték az utnak nyomait, -melyen át a kalmukok által a sziget belsejébe hurczoltattak. Az út egy -óriási szélességü folyamhoz vezetett. E folyam, mint később megtudták, a -Volgának egy nagy ága, az Aktuba volt. Lehetett ott egy versztnyi -szélességü, úgy hogy a tulsó part sekélyes szegélyét alig láthatták. -Néhány kisebb hajót, bárkát, lélekvesztőt láttak ugyan, de a tulsó part -mentében oly nagy távolságban, hogy hangjuk oda el nem érhetett. S aztán -azt is jól tudták már, hogy az olyan vad népek, a minők e tájon -lakhatnak, a nyomorultaknak segítségére nem sietnek. - -Körül kellett nézniök a szárazon. Csakhamar meggyőződtek arról, hogy ők -egy nem nagy terjedelmü, homok zátonyszigeten vannak, mely óriási fűvel -s helyenként fűz, rekettye s a dombos részeken nyirbokrokkal van tele. -Bizonyos futó indás vadszeder félét találtak ugyan, de ennek nyári -gyümölcsei már leszáradtak, őszi gyümölcsei pedig éretlenek valának. -Ezenkívül semmi ehető gyümölcsöt nem találtak. - -Alkonyat felé hűvösödni kezdett az idő. Éhesen, fáradtan, kimerülve, láz -által borzongatva egy karókon álló kibitkának romjaira akadtak, mely -azonban rég nem látott embert, mert alja is fűvel volt benőve. Oldalain -szabadon járt ki és be a szellő, teteje száraz avarból állott s mellette -is egy nagy nyaláb száraz avar, köröskörül embermagasságnyi gazzal -benőve. Se itt, se az egész szigeten embernek semmi nyoma. - -A francziák két menni nem tudó beteg társukat ide vonszolták, a száraz -avarból fekhelyet készítettek s a kunyhó tetejéről leszedvén a szalmát, -szorosan egymás mellé lefeküdtek s a szalmával Henri az egész kis -társaságot takaró gyanánt beterítette s végül maga is melléjük feküdt. -Így töltötték az éjszakát. - -Pihenésük és álmuk üdítő volt. A következő nap reggelén erősebbnek -érezték magukat. De az éhség fenyegető gyorsasággal kezdett rajtuk -uralkodni. Bármi módon is valami táplálék után kellett nézniök. - -Négyen ismét kimentek az Aktuba partjára. Rekedtségig kiabáltak a nagy -messzeségben elhaladó hajókra, gallyat is lobogtattak feléjük, de a -hajók vagy nem vették őket észre, vagy nem volt szándékuk segíteni. -Lovasokat, méneseket, nyájakat vettek észre a tulsó parton, de mindez -rajtuk nem segíthetett. - -Mások a szigetnek ellenkező oldalára mentek nyugat felé. Itt egy -keskenyebb s rendkivül iszapos partok közt ballagó folyamra bukkantak, -mely azonban mégis mintegy 120–150 méter szélességünek látszott puszta -szemmel. A sűrű fűz és rekettye-bozót miatt alig voltak képesek a tiszta -vízre kilátni, mely a cserjés bozóton kívül még sűrű nád- és -kákateleppel is végig volt szegélyezve mindkét part mentén. Az érett -káka buzogány pilléi szerte röpködtek az északkeletről lengedező -szellőben. - -A francziák gondosan törekedtek kipuhatolni a szomszéd szárazföldnek -nagyságát és természetét. Vizsgálódásuknak azonban alig lett sikere. A -parti bozót miatt sem nagyságát nem láthatták, sem azt észre nem -vehették, sziget-e a szomszéd szárazföld, vagy az már tulsó oldala a -nagy folyamnak s ha tán sziget: vannak-e lakói? - -A csend és némaság, az előttük ismeretlen világos tollu vad madarak -kényelmes röpködése s a parthoz vezető gázlók hiánya azzal a föltevéssel -rémítette őket, hogy a nyugoti szomszéd szárazföld is lakatlan. - -Az élelemre nézve azonban némi csekély vigaszszal tértek vissza -társaikhoz. Az egész sziget és különösen a nyugoti folyam partja erős, -átható kellemetlen halszaggal volt eltöltve. Bizonyos volt, hogy a -folyam telidesteli van a halak minden nemével, csak az a kérdés, miként -lehetne halat fogni s tüzet gerjeszteni. Teknősbéka fészkekre is -bukkantak s a kibitkához vittek is magukkal vagy tizenkét darabot. - -A kémszemlék után a kibitkánál valamennyien összejöve, uj tanácskozást -tartottak a szerencsétlenek. Tanácskozásuk, eszmecseréjük nem volt -vigasztaló. Két beteg társuk már fel tudott ülni fekhelyén, egyik sem -szólt bele az értekezésbe, de bágyadt arczán és epedő szemein -mindkettőnek kirítt az éhség gyötrelme. - -Most jutottak először eszükbe szegény Monteau és meggyilkolt társai. -Monteau találékonyságának, erélyének és vigasztaló kitartásának hiányát -most érezték először igazán. - -– Szegény Monteau, – sóhajtott fel egyik, – mégis jobb lett volna -Szaratovból Európa felé menekülnünk. De az ő kedvéért jöttünk erre. De -én azért nem kárhoztatom. Ki tudja: Harvey és czimborái hogyan jártak, -talán még rosszabbul, mint mi. Monteau mégis szerencsésebb mint mi. Az -isten adjon neki nyugalmat. - -– Nem is látjuk mi többé Francziaországot, – szólt a másik. – Itt -veszünk el éhen, fagyban, nyomorultul. Jobb is, ha egyszer már vége lesz -mindennek. - -Henri azonban és többen tiltakoztak a lemondás és kétségbeesés ellen. -Tüzük és ennivalójuk ugyan nincs, de néhány napig nyers -teknősbéka-hússal is táplálhatják magukat s aztán mégis csak lehetetlen, -hogy valahonnan, valamikép menekülés ne érkeznék számukra. - -Hirtelen neki álltak a teknősbékáknak, nyakukat kitekerték, tört faágnak -éles szilánkjával pajzsukat s bőrüket lehántották, beleiket kimosták s -aztán a fehér húst fára téve puhára és porhanyóra verték. A félig -kiszáradt és egészen kiszáradt tócsagödrök fenekén és oldalán ott -fehérlett a sziksó, abból hoztak egy marokkal s a pecsenyét vele kissé -meghintették. Az éhség ízletessé tette a kezdetleges ennivalót s -lakomájuk aránylag kielégitő volt. Sőt a tizenkét teknőcz egyátalán nem -is volt elegendő, öten rögtön ki mentek a bozót szélére s nem sok idő -mulva, noha a teknőczök előlük a vízbe és lyukakba menekültek, fogtak s -hoztak a tanyára vagy harminczat. Az éhség csillapultával még mulatságot -is csináltak abból, a mint a lábaiknál fogva sodrott kákára kötözött -nyughatatlan állatkákat hurczolták magukkal s a mint az el nem -fogyasztott darabokat a fához kötötték, hogy el ne szökhessenek. - -– A húrral kötözzétek meg őket – kiáltott föl egyik – az átkozott kalmuk -ajándékának legalább vegyük hasznát. - -Még kaczagtak is a szegény francziák a furcsa ötleten. - -Helyzetük azonban még sem javult. Két beteg társuk ugyan némi erőhöz -jött pár nap alatt úgy, hogy járni is tudtak, azonban eltelt négy nap és -segítség sehonnan sem mutatkozott. Az idő ugyan nappal még mindig meleg -volt, de az éjszakák hűvösek voltak. Ruha, tűz és födél hiányában az -esős idők bekövetkeztével helyzetük valóban borzasztó leendett. - -Elhatározták, hogy a szigetről menekülni fognak. Kelet felé a menekülés -lehetetlennek látszott, mert bár kilenczen jó úszók voltak, mégis a -roppant széles folyam átúszását csak meg is kisérleni őrültség lett -volna. A kisérlet tehát csak nyugat felé történhetett. - -Az volt a kérdés: ki tegye meg az első utat. Öten vállalkoztak. -Sorshúzás utján a sors Henrire esett. - -Mind valamennyien kimentek a nyugoti partra s a hol a bozótot -legvékonyabbnak találták: ott Henrit érzékeny búcsu után víznek -eresztették. Aggodalom vett rajtuk erőt ösztönszerüleg, hogy Henri ott -vesz a folyamban. - -De ez nem történt meg. Henri a folyam közepén járt már és még mindig -csak lábolta a vizet. Onnan kiáltott vissza, hogy a folyam könnyen -lábolható, sőt feneke a bozóton belül a tiszta vizen nem is süppedékes. -A túlsó part közelében alig kellett úsznia 4–5 méter szélességben s -szerencsésen elérte a túlsó partot. - -Henri mihelyt a szárazra jutott: azonnal keresett egy sűrűbb cserje -bokrot, hova a nap oda tűzött. Ott pihent egy órán át, hogy átázott -ruhája némileg kiszáradhasson, a mi meg is történt, miután ruháját -levetette és erősen kifacsarta. Azután szemle alá vette a száraz földet. - -Ez is csak sziget volt, még pedig az előbbinél jelentékenyen kisebb s -még elhagyottabb. Itt még emberi nyomnak s rég elhagyott kibitkának sem -volt semmi jelensége. Dombosabb részek is teljességgel hiányoztak; óriás -fűvel, süppedező avarral s fűz és rekettye bokrokkal volt csaknem -egészen borítva. Teknősbéka ugyan itt is volt nagy bőségben, de nem egy -jelenség világosan mutatta, hogy e szigetet az árvíz is el szokta -önteni. Ezer meg ezer vad madár röpködött vagy tollászkodott körülötte, -bámulva és vijjogva, de tőle messze nem távozva. E körülményből nyilván -lehetett következtetnie, hogy e szigeten régen nem lehetett emberi lény. -Abban bizonyos volt, hogy e szigeten társaival együtt megmaradniok -lehetetlen. - -A sziget nyugoti partján szintén egy folyam nyulott el, mely tán -valamivel keskenyebb volt, mint az, melyen átlábolt. E folyamon túl -azonban egy látszólag nagyobb szárazföld terjedett el, melyen emelkedett -részek, dombok s erdők is mutatkoztak. Ha minden jelenség nem csalt: itt -már emberekre kellett akadni, mert hiszen az alig képzelhető, hogy itt -Oroszországban a Volga mellett, Európa és Ázsia határán, mívelhető és -hasznavehető ily nagy területet pusztán hagyjanak. - -Oda azonban nem kisérté meg az átmenetelt, nehogy sok ideig való távol -maradása miatt társai nagy aggodalomba essenek. Az oda való átjutást -szintén lehetőnek, sőt biztosnak vélvén, rögtön visszafordult, s egy óra -leteltével már társainál volt. - -Társai bámulva s aggodalommal hallgatták meg jelentését a szomszéd -szárazföld elhagyatottságáról. Többen közülök mégis rögtön késznek -mutatkoztak oda átmenni, hogy onnan ismét nyugot felé tovább mehessenek. -Erről azonban Henri lebeszélte őket, javasolván, hogy ma még az éjet itt -töltsék, miután a szomszéd szigeten meghálni nem lehet, s azért a két -vizen egy nap alatt kell átmenniök s még éjjeli tanyát is keresniök, a -mi pedig ma már meg nem történhetik. - -Utolsó teknősbéka vacsorájukat ez este költötték el e szigeten. - -Másnap kora reggel az étkezés után átkeléshez készülődtek. A kibitka -földbe szúrt karóit kiszedték, s annak minden darabját összekötözve -magukkal vinni elhatározták. Eszükbe jutott, hátha az uj szárazföldön -ilyet se találnak. - -Ez összekötözött karókat egyébiránt másként is felhasználták. Öt -társukat, kik úszni nem tudtak, ennek segélyével szállították át a mély -vizen. Két úszó megfogta egy-egy kezével a karó két végét, az úszni nem -tudó pedig a karó közepébe kapaszkodott s ekként ügygyel-bajjal a -veszélyes vizen áthurczoltatott. - -Az átkelés szerencsésen megtörtént s a kis társaság, meg sem pihenve, -rögtön átköltözött az uj sziget nyugoti partjára. Itt azután napnak -kitett bokrokat keresve, ruháikat kifacsarták és megszárogatták, -némelyek pedig teknőczöt fogni a bozót mentében lesre mentek. - -Az útjokban álló új folyam kikémlelése volt most az első teendő. Henri -erre is vállalkozni akart, azonban egy másik, jó úszó társuk akarta ezt -megtenni minden áron. Óhajtását teljesítették s a folyamnak neki -eresztették. - -A francziák nagy bámulatára ez a folyamág is sekélyes volt. Társuknak -alig kellett úszni valahol, gázolással is átjutott a túlsó partra. Pár -óra múlva vissza is jött, tapasztalásairól számot adni. - -Jelentése hurrah kiáltásokat csalt az örvendező francziák ajkaira. A -túlsó föld e jelentés szerint nem sziget, hanem valódi száraz. -Embereknek is kell ott lenni, mert szilva és birs-fákat talált, melyeken -még gyümölcs is volt s a dombosabb részeken vadszőlő lugasokat is -fedezett fel, melyeken feketéllett az érett fürtök sokasága. Mindezeken -kívül tört edénynek cserépdarabjaira is akadt, melyek közül hozott is -magával pár darabot. - -A francziáknak e hírek hallatára nem volt maradásuk. Rögtön, habozás és -haladék nélkül neki álltak a folyamon való átköltözésnek s azt azonnal -meg is tették. Oly vidám hangulatban voltak az uj száraz földön, mintha -már minden veszély elmúlt volna fejük fölül. A legelső buja lombozatu, -sűrű vadszőlő lugas árnyékában megtelepedtek, néhány lugas alját sátor -formára kitisztogatták és rendbe hozták, a már pirosló és hulladozó -szőlőlevélből puha fekhelyet készítettek s átadták magukat az édes -pihenésnek s a szabadulási ábrándok még édesebb gyönyörének. Élelmük az -egész napon át érett szilvából állt, melyet különösen édesnek találtak. -A következő napok azonban mégis kiábrándulást szereztek sok irányban. -Először is észrevették, hogy az uj szárazföldön teknősbékát nem igen -találnak, a vadszőlő és birsalma élvezhetetlen, a szilva pedig nem elég -az élelemre, de sokáig nem is tart el, miután a fákról már hulladoz az -aszúgyümölcs s a legelső erősebb szél mind leveri. - -A második szomoru tapasztalásuk az volt, hogy az uj szárazföld is csak -sziget. Szélessége ugyan lehet tán egy mérföld s hossza még sokkal több, -de azért ők itt is csak be vannak zárva s nyugot felé megint egy folyam -zárja el útjokat, mely gyorsabb folyásunak látszik az eddigieknél, tehát -bizonyára mélyebb is lesz. Élő embert se találtak, noha száz meg száz -jelenség világosan mutatta, hogy e szigeten gyakran járnak emberek. A -folyamokon sohase láttak se kis, se nagy hajót, még halászokat sem, noha -a folyamokban, sőt még az apróbb kiöntéses tavacskákban is nyüzsgött az -apróbb-nagyobb hal. - -A francziákat aggodalom, majd lassanként valóságos rémület szállta meg. -Elgondolták: minő istenátkozta föld lehet ez, melyen sem szelid, sem vad -állatok, sem emberek tanyát nem ütnek. Tüzet éjjel nem láttak, -kutyaugatást nem hallottak, emberi művelődés jelenségét föl nem -fedezhették. Utóbb azt gondolták, hogy ha csakugyan laknak emberek e -vidék közelében: azok bizonyára még a kegyetlen kalmukoknál is vadabbak -lehetnek. - -A harmadik napon már megkívánták a teknősbéka húsát s mert e szigeten -nem igen kaptak, vissza kellett menni az elhagyott kis szigetre, hogy -annak partján és bozótjában fogjanak néhány százat. E rengeteg teknőczöt -aztán lassanként átszállították s nekik sűrűn földbe szúrt karókból -keritést csináltak s egyúttal gondosan őrizték őket, hogy el ne -szökhessenek. Nyers pecsenyéjük legalább megint lett elegendő. A mire -annyival nagyobb szükségük volt, mert három társuk erős áthűlés -következtében képtelen volt vízre menni s e miatt a további menekülést -nyugot felé meg nem kisérthették. - -Az ötödik napon, midőn néhányan a nyugoti parton őgyelegtek, az átelleni -szárazról nagy robogás hangját hallották s közben-közben emberkiáltást -és ostorpattogást, mintha valaki egész ménest űzött hajszolt volna a -mezőn. Látni azonban semmit nem láttak a parti fák és cserjék miatt. - -A francziák meredt szemmel néztek és meredt füllel hallgatóztak. - -A robaj, kiabálás és ostorpattogás lassanként megszünt s alig egy óra -mulva egy lovasfiut láttak, a mint a parti bozótból lovával kitörtetett -s a folyóba lovával szügyig bement. Nyilván azért jött, hogy lovát -megitassa s maga is igyék a fejéről levett süvegbe merített -folyamvízből. A fiú tatárnak vagy kalmuknak látszott s a francziák felé -oda sem pillantott. - -A francziák azonban részint orosz, részint töredezett kalmuk nyelven -átkiabáltak hozzá. Kiáltozásukra a ló abban hagyta az ivást s előre -szegzett fülekkel bámult a francziákra. Ugyanezt cselekedte a fiú is, -többszörösen elnevetvén magát a francziák intésére és szavaira. - -Végre a fiu éles, harsány hangon átkiáltott hozzájuk orosz nyelven: - -– Betegek vagytok? - -A francziák szintén orosz nyelven vissza kiáltották: - -– Nem vagyunk betegek! - -– Hát kik vagytok? Mit kerestek ott a Betegek szigetén? - -A francziák összenéztek. Meg nem foghatták, mért nevezi a fiú a szigetet -betegek szigetének. Ösztönszerüleg feleltek: - -– Mi nem vagyunk betegek, mi szegény utazók vagyunk. Szaratovból -jöttünk, de egy kalmuk kirabolt bennünket s megkötözve ide tett a -szigetre. - -A fiú egészen hallhatólag elkaczagta magát. S aztán kérdezé: - -– Mit akartok? - -– Se tüzünk, se ruhánk, se ennivalónk. Szeretnénk innen szabadulni. - -A fiú erre nem felelt, fejével bólintgatott, lova kantárját megrántotta -s aztán a bozóton át a szigetre vissza törtetett. - -A francziák voltak vagy heten s mind a heten rémülten kiabáltak a fiú -után, csak arra kérve őt, hogy adjon nekik tüzet, Jézus Krisztusnak és -Mohamednek és minden prófétának és szenteknek nevében. - -Kevés idő mulva a fiú ujra visszajött a vízre s azt kiáltá át: - -– Jertek följebb vagy tizenöt nyíllövésnyire, ott majd beszélek veletek, -a hol a folyó kanyarodik. - -A francziák lélekszakadva siettek a folyam mentében fölfelé. Mire a -kanyarulathoz értek: akkor a lovas fiú ott volt már a túlsó parton. A -folyam itt felette széles, lassú folyásu és zátonyos volt. - -– Itt vagyunk, itt vagyunk, jere közelebb, – kiáltozták izzadtan a fiú -felé. - -A fiú beleereszkedett a vízbe s éles, vércse szemeit folyton a -francziákra szegezve, lassú gázolással közelgetett a francziák felé. A -parttól mintegy 50 méter távolságra megállott, lovának csak nyaka és -feje állott ki a vízből. A fiú sötét, barna arczu 17–18 éves ifjoncz -lehetett, kalmuk ruhában, magas bőr süveggel, nyakában ostor és -pányvakötél, övében kés és pisztoly. - -– Miféle fegyvertek van? – kérdé a francziáktól. - -– Nincs nekünk semmi, csak a körmünk és fogunk. Nézd! - -A francziák kiterjesztették kezüket. A kalmuk fiú jól láthatta, hogy -fövegük sincs, ruhájuk csak alsó fehér ruha, az is rongy és foszlány. -Lábukon semmi s rongyaikon át testük látszik. - -A fiú közelebb jött s ezt kérdé: - -– Ott a fűben nincs fegyvertek eldugva? - -– Nincs nekünk, hiszen ha fegyverünk volna, nem volnánk éhesek, nem -kellene teknősbékát ennünk. - -A fiú elnevette magát s ismét közelebb jött. - -– Hát miért nem fogtok halat? – kérdezé. - -– Hogyan fogjunk? – A kezünkkel? - -– Vágjatok faágat, szúrjátok le sűrűn a víz fenekére, készítsetek belőle -aklot, hagyjatok nyílást azon az oldalán, a merre a víz kifolyik belőle, -majd tele megy az hallal, aztán megfoghatjátok. - -– De mivel vágjunk faágat és miképp süssük meg a halat? - -A fiú tűzkövet és aczéldarabot vett ki övéből s oda dobta a francziáknak -a partra. - -– Keressetek száraz futókát vagy puha pudvát, törjétek össze s aztán -beleesik a tűz. Kést pedig keressetek a Betegek tanyáján. - -– Hol van az a Betegek tanyája? - -– Arra ni! Fölfelé mutatott a szigetnek egy dombos és erdős része felé. - -– Ruhánk sincs, hogy szabaduljunk innen? - -– Csináljatok tutajt fából, vadszőlőből. - -– Hová menjünk? Merre laknak itt emberek? - -A fiú kelet felé mutatott s mondá: - -– Arra van Tombovka; azontúl van Tülmenköji, ott lakik az én uram; erre -pedig – s ekkor nyugot felé mutatott – van Jenotajevszk, ott van az én -uramnak palotája, mert az én uram ott is lakik. - -– Hát Czáriczin merre van? - -– Arra ni! Czáriczin messze van. Én nem tudom, mennyire van, de az én -uram tudja. - -A fiú északnyugot felé mutatta Czáriczint. - -A francziák nagy hálálkodással megköszönték a lovászfiúnak jó tanácsát s -aczél és kovából álló becses ajándékát. A fiú folyton nevetett a víz -közepén a ló hátáról a francziák hálálkodó szavaira. Egyszer aztán egyet -gondolt, lovát megforditá, átgázolt a vízen s visszament méneséhez. A -francziáknak csak azután jutott eszükbe, hogy a fiúnak s urának nevét -meg kellett volna kérdezniök. - -Mindamellett most már aránylag gazdagoknak érezték magukat. Volt -tűzszerszámuk, tudták a halfogás mesterségét s megtudták azt is, hogy a -sziget északi erdős részein emberek laknak. - -Fából durván összeeszkábált négy házikót találtak egymástól nem nagy -távolságban. A házikókhoz vezető ösvényen alig volt a fű egy kevéssé -letaposva. E házikók közvetlen közelében is buján díszlett a fű és -dudva. Apró sírdomb féle halmokat találtak a házikók körül, melyek -némelyike durva fakereszttel is fel volt ékesítve. - -Siettek oda. Az erdőre s az erdőben az emberi lakásokra könnyen -ráakadtak. Fölfedezésük azonban ujabb ijedelmet okozott nekik. A -betegtanya valóban borzasztó tanya volt. Egyik házikó küszöbénél egy -hulla feküdt s midőn közelebb mentek, a közel álló fákról hollók és -varjuk repültek fel. A betegek tanyája holtak tanyája volt. A keresztek -azt mutatták, hogy a holtak keresztyének valának. - -Benéztek a házikóba is. Butorfélét nem találtak A házak belseje -egyetlenegy üregből állott, sárral betapasztott deszkafallal, melyen át -azonban becsillogott a repedéseken keresztül a napvilág. Az üreg egyik -sarkában földből készült katlan-féle tüzelőhely. A katlan körül némi -ételmaradékok nyomai. Néhány cserépedény, egy fejsze, tömérdek -hasznavehetetlen és szennyes ruharongy volt mindaz, a mit mint emberi -kéz művét, a házikókban találtak. Száraz haraszt és szalma-féle minden -házban volt. Ez képezte a lakók fekhelyét. - -A francziák minden ruhafoszlányt gondosan összeszedtek s a folyam szélén -azokat víz alá áztatták. A hullát eltemették s egyik, a többitől külön -álló házikóban a fekhelyül szolgáló almot lassanként elégették, gondosan -őrködve, hogy maga a házikó is el ne égjen. Mikor így a házat jól -kifüstölték, akkor a falakat gondosan besározták; a repedéseket, -nyílásokat betömködték; tetejét is a mennyire lehetett, rendbe hozták s -aztán vadszőlőlevéllel és száraz avarral tele hordták, hogy beteg -társaiknak, s a hideg és eső beköszöntével maguknak is tűrhető tanyát -biztosítsanak. - -Találtak még pár hullát az erdőben is s emberi csontokat nem egy -helyütt. El nem tudták gondolni, minő átkos hely lehet ez, hol élő ember -nem lakik s holtak mégis tanyáznak. Többször lesték a kalmuk fiút, hogy -tőle felvilágosítást kapjanak, de a fiú többé nem akadt szemük elé. - -Tüzet most már tudtak gerjeszteni s edényük is volt, melyben -teknősbékáikat megfőzhették. Legbecsesebb találmánynak a fejszét -tartották, melyhez még néhány kezdetleges házi eszközt, egy ásót s aztán -rozsdás vasdarabokat találtak. A vízbe sülyesztett ruhafoszlányokat -néhány nap mulva kiszedték, gondosan kimosták és megszárogatták s pőre -öltönyük pótlására, a mennyire lehetett, felhasználták. - -A halászatnak a kalmuk fiu által javasolt módját nagy kételkedve -kisérlették meg. De mégis megkisérlették. - -Faágakat vagdaltak, karóknak kihegyezték, azokat övig érő vízben sűrűn -egymás mellé kör alakban leverték s a folyam alsó oldala irányában a -körön másfél arasznyi nyilást hagytak. S aztán oda álltak lesre, mi lesz -a furcsa kelepczéből. - -Örömmel és bámulva szemlélték, miként úsznak, eviczkélnek, ficzkándoznak -az apróbb és nagyobb halak szemközt a folyamvízzel. Csakhamar -észrevették, hogy minden tizedik, huszadik hal, mely a karósövény -árnyékába kerül, a sövény nyilásán bebotlik s néhány perczig a -keritésben meg is marad. Látták, hogy öt-hat darab mindig van a -kelepczében, – csak be kell zárni a nyilást s az a hal, mely a karók -között ki nem fér, biztos fogoly. - -Az eszme tehát oly mérhetlen halbőség mellett, melylyel a Volga bírt, -gyakorlatinak bizonyult s a francziák a kalmuk lovász fiút egy -pillanatig az emberi bölcsesség és leleményes ész mintaképének -tekintetették. Soha sem ízlett a francziáknak oly jól semmi se, mint az -első sült és pirított hal, melyhez ekként jutottak. - -Nem is késlekedtek a halfogás e művészetét tökéletesíteni. Készitettek -egy uj, sokkal nagyobb keritést, melyhez két nyilást alkalmaztak, az -egyiket a halak számára kelepczének, a másikat pedig a czélból, hogy -azon át egy ember bejuthasson a keritésbe. Ez azonban zárva volt s csak -a behatolás alkalmával kinyitandó. Készítettek aztán kis kézi meritő -hálót is, hogy a halat a keritésben ne puszta kézzel kelljen -összefogdosni, a mi lassú, nehézkes és izzasztó munka volt. Élelmükről -tehát volt már gondoskodva. - -Főgondjuk most már csak a menekülésre irányult. Valószinü volt, hogy még -több folyam állja útjokat, míg a szárazföldre kiérnek, várták tehát -beteg társaik felgyógyulását és megerősödését, hogy útnak indulhassanak. -Időközben minden szilvát összegyüjtöttek, a mennyihez hozzáférhettek s -szilvájukat a napon szárogatták. - -Egy reggel azonban erős vihar kiséretében kegyetlen hideg őszi eső -köszöntött be. A szép sugaras, meleg, őszi napoknak egyszerre vége lett -s a francziáknak nyomorult öltönyükben alig lehetett a házikót és tüzet -csak egy pillanatra is elhagyniok. Az őszi és téli hideg fenyegető arcza -egész rémségében most tekintett rájuk először. Ijedten gondoltak arra, -hogy október hava ma-holnap vége felé jár. Menekülni kellett minden -áron. - -Szerencsére a viharos eső csak pár napig tartott s aztán még egyszer és -utoljára megint kiderült az idő. Megállapodtak abban, hogy az idő uj -változását már e szigeten nem szabad bevárniok. - -Jó ötletük támadt. Féltek attól, hogy sem maguk a hideg viz gázolását ki -nem birják, sem lábbadozó, de azért erőtlen társaikat ujabb s tán -halálos veszély nélkül a folyamokon át nem szállíthatják. Eszükbe -jutott, hogy jó lenne tutajt készíteni. Fa van elég, fejszéjük is van, a -mivel azt levágják, kormányt és evezőt könnyü lesz készíteni, csak azt -nem tudták elgondolni, mivel furják ki a szálfákat, hogy azokat -hevederrel összeszegezhessék. - -– Barátim, – mondá Henri – gondoltam egyet. Itt vannak ezek a rossz -házikók, leginkább puhafából faragva. Ha a tetőt ledobjuk s a földbe -ásott bálványfákat kiássuk, készen van a tutaj, mert azon bálványfákra -már föl vannak szegezve a gerendák és deszkák. Egy háznak a hátulsó fala -elég lesz valamennyiünk számára. - -A francziák ugráltak örömükben ez ötletre. - -Rögtön neki álltak a legközelebbi s legnagyobb házikónak. Néhányan -fölmentek a tetőre s kezdték azt leszakgatni és ledobálni, mások pedig a -hátsó deszka falról a sárzást verték le, hogy az ne nehezítse a tutajt. -Alig telt bele pár óra, a házikó hátsó fala helyéből kimozdítva a földön -feküdt. S még az napon nagy keservesen a vízre is hurczolták két -gurgulya segítségével. - -A tutaj azonban mégsem volt egészen kielégítő. Felszine alig volt -tizennyolcz vagy húsz négyszögméternél nagyobb s midőn tizen ráálltak, -nemcsak ingadozott, hanem mélyen le is ült, úgy hogy majd térdig érő -vízben lehetett csak rajta megmaradni. - -De azért nem estek kétségbe. A tetőfákat és deszkákat mind lehordták a -tutajra s gúzsnak csavart vadszőlő-venyigével felkötözték azokat a tutaj -gerendái közé. Igy már nem merült el annyira alattuk, de még így sem -maradhattak szárazon rajta. - -Segítettek azonban a bajon gyökeresen. A következő napon még egy házikót -bontottak széjjel s még egy tutajt állítottak a vízre az elsőhöz hasonló -készülékkel. E másodikat gúzszsal jó erősen odakötötték az elsőhöz s így -most már a két akkora területen, száraz lábbal biztosan menekülhettek. - -Egy éjszakát töltöttek még a szigeten. Haraszttal és szőlőlevéllel a -tutajt még este jól megrakták, az elbontott házikók tetőfáiból evezőket -és kormánylapátokat készítettek, néhány napra való sült halat s minden -szilvájukat a tutajra hordták s korán hajnalban útra keltek. - - - - -ÁZSIAI MŰHELYBEN. - -(Utasokkal találkoznak. – A kirdai baleset. – A jenotajevszki fogság. – -A kalmuk csikós megint segit. – Balán uraság. – Valahára jól érzik -magukat. – Ujra föltámad a vágy: meglátni Francziaországot. – Hiába!) - -Utazásuk a folyam mentében lefelé történt. A nyugoti szárazföld, a hol a -kalmuk fiú őrizte ménesét, szintén csak sziget, noha nagy sziget volt. -Délre végét érték s uj folyamágra bukkantak. Egész nap és egész éjjel -haladva s még vagy négy folyamágon áthatolva, végre nyugat felé egy -óriási vízre bukkantak, melyet eleinte valamely tengernek véltek, miután -határait, partjait, alig látták. Ez volt az igazi Volga, a Volgának -nyugoti főága. Szélessége itt megközelíthette az egy mérföldet. - -A francziák is folyton nyugot felé tartva, csakhamar észrevették, hogy -folyóvizen úsznak. S miután jól emlékeztek, hogy a kalmuk fiú ez -irányban mutatta Jenotajevszket: egész erejükkel eveztek folyton nyugot -felé. Néhol az óriás folyam oly zátonyos, oly sekély vízü volt, hogy a -tutajt az evezők segélyével tolni taszitani lehetett. Késő éjjel érték -el a partot, most már az igazi szárazföldet. - -A következő napon, kellő pihenés után Henri vezetése alatt hatan -kimentek a szárazra útat keresni, falu vagy város után nézni, emberrel -találkozni. Nemsokára a parton találtak is egy nagy, széles, járt -országútat, mely nyugatról vonult kelet felé. Henri nyugot felé tartott -s nemsokára összejött néhány, gyalogszerrel utazó orosz paraszttal. - -Henri a szokásos üdvözlés után azt kérdezé, hogy micsoda falu vagy város -esik ide legközelébb. - -Az oroszok nyilván koldusoknak vélték a francziákat, mert a kérdésre nem -is felelve, iszákjukat elővették s szegényes árpakenyerükből egy-egy kis -darabkát adtak mindegyik francziának. - -– Köszönjük az isten nevében, – mondá Henri, – de mi nem koldusok -vagyunk, hanem szerencsétlen utazók; nem tudjuk: merre járunk, mondjátok -meg: hol érünk mi legközelebb várost s merre menjünk Jenotajevszkbe. - -– Jenotajevszk messze van, – mondá az egyik paraszt – hanem ha ezen az -úton egyenesen mentek, nemsokára Kirdába értek. - -– Kedves testvérek – mondá Henri a szokásos orosz megszólitással – -adjatok tanácsot, mi tévők legyünk. Mi szegény mesteremberek vagyunk, -munkát keresünk, ti, látom, jó keresztyének vagytok, minket egy kalmuk -kirabolt, nincs semmink, mondjátok meg, hol találhatunk munkát? Az isten -megáld benneteket Szent György és Szent Miklós segítségével. - -– Mi nem tudunk munkát adni, se tanácsot – mondá az orosz – mi is -szegény emberek vagyunk, most pedig Asztrakánba megyünk halásznak -elszegődni. Hanem menjetek Kirdába, menjetek ott a pópához, én vagyok -Petrov, a pópa pedig az én testvérbátyám, az majd ád jó tanácsot. - -Az oroszok tovább mentek s már jól elhaladtak, mikor Henrinek valami -jutott eszébe. Azt gondolta, hátha a tutajt el lehetne adni az orosz -parasztoknak. - -Rögtön megfordult társaival s utánuk sietett az oroszoknak. Utánuk -sietett és utánuk kiabált. Az oroszok végre megálltak s Henri beérte -őket. - -– Kedves testvérek, szólt hozzájuk, miért mentek gyalog Asztrakánba, -nekünk van tutajunk, mi odaadjuk azt, ha valami csekélységet adtok érte. - -Az oroszok összenéztek, tanakodtak s elhatározták, hogy megnézik a -tutajt. Most már valamennyien együtt haladtak a Volga partján egész -addig, a hol a tutaj feküdt, a rajta hagyott francziákkal. - -Az oroszok jól megvizsgálták a tutaj fáját, s megvallották őszintén, -hogy ők azt Asztrakánban 4–5 rubelért eladhatják ugyan, de ők azért -annyit nem fizethetnek, mert annyi pénzük nincs, hanem adnak fejenként -húsz kopeket s mivel heten vannak, összesen 140 kopeket, három -tarisznyát és három kenyeret. A francziák megcsinálták az alkut, -csakhogy még egy tarisznyával s még egy kenyérrel többet csikartak ki -vételár fejében. - -A tutajról a tarisznyákat megrakták sült hallal és szilvával, az -oroszokat a tutajra vezették, tőlük elbúcsuztak s útnak indultak Kirda -felé. Volt most már pénzük is, igaz hogy fejenként csak tíz kopek, s -volt kenyerük is. Szegényes árpakenyér, de mégis útközben oly jól ízlett -nekik, mint a legfinomabb sütemény. Hiszen oly rég óta nem ettek már -kenyérfélét. - -A nap már lenyugodott, noha még meglehetős világos volt, mikor a -francziák a kirdai pópához betértek. A pópa a lakház tornáczán iddogált -egy másik oroszszal s a szeszes ital már meglehetősen meglátszott rajta. -A francziák alázatosan hozzájárultak s kezét egyenként megcsókolták. - -– Szent atyám, – mondá Henri, – mi szegény vándorló mesterlegények -vagyunk. Szaratovban egy kis pénzt kerestünk, de egy kegyetlen kalmuk -kirabolt bennünket s egy puszta szigetre kitett. Majdnem éhen vesztünk, -míg megszabadultunk. Most munkát keresünk, adj nekünk bölcs tanácsot, -hol keressünk munkát? A te testvéred, a jó Petrov, a kivel útközben -találkoztunk, ide küldött bennünket jó tanácsért. - -– Ni ni, igaz az! – kiáltott fel az az ember, kivel a pópa együtt -iddogált. – Ez a tarisznya a Petrov tarisznyája, jól ismerem a -madzagjáról. Ezek a csavargók bizonyosan megölték és kirabolták -Petrovot. - -A francziák közül egyik elnevette magát, a másik megijedt, valamennyien -zavarba jöttek a képtelen gyanúra. Legelőbb tért észre Henri s azt mondá -a pópának: - -– Isten mentsen szent atyám, mi jó emberek vagyunk, Petrovnak és -társainak egy tutajt adtunk el, ezért adtak heten 140 kopeket és négy -tarisznyát. - -– Hazugság az, – kiáltott az idegen ember, – hol vettétek a tutajt? - -Henri elmondotta a szigeti kalandokat, a tutajkészítést s a menekülést. - -– Tehát ezek az emberek, – mondta az idegen, – kirabolták a -Betegek-szigetét is s elpusztították a betegek házait. Hé, hé, emberek, -jertek csak ide! – kiáltott be a konyha felé. - -Egy háziszolga előugrott a kiabálásra. - -– Eredj, fuss csak Ilia a községházhoz s hívd ide a községi szolgákat! - -A háziszolga elfutott s néhány percz mulva két fegyveres -hivatalszolgával tért vissza. Ezt az időt Henri és társai arra -használták, hogy a pópának könyörögtek s isten oltárára minden pénzüket -oda adták. - -– Jól van gyermekeim, – mondá a pópa, – zsebre csúsztatván az aprópénzt, -az majd enyhítésére lesz bűnös lelketeknek. Én nem segíthetek rajtatok, -a törvény rátok tette kezét. - -Az idegen, a ki senki se volt más, mint a község második előljárója, a -megérkezett hivatalszolgáknak azt parancsolta, hogy kötözzék meg a -francziákat. Szegény menekülők nem állhattak ellent, este is volt már, -lehetetlen volt az önvédelem. Megkötözve egy ólba hurczoltattak s ott -kellett tölteniök az éjt fázva, dideregve, kopasz földön. Szomorú -éjszaka volt ez. - -Egész éjjel szemüket sem hunyták be. Ujra erőt vett rajtuk a -kétségbeesés, mint akkor, midőn a kalmuk kitette őket a puszta szigeten. -Már-már lábbadozó szerencsétlen betegjeiket ujra elővette a kór és -erőtlenség. - -Reggel két lovas kozák őrizete mellett elkisérték őket. A kik menni -tudtak: azok gyalogszerrel, a betegek rozzant, fakó kocsin. Délben egy -kis darab rozs kenyeret kaptak ebédre s így hurczoltattak be estére -Jenotajevszkba, a járási főnöknek, iszpravniknak, börtönébe. - -A jenotajevszki iszpravnik börtöne bűzös, nyirkos, nyomorult hely, mely -azonban meleget mégis adott. Csak a miatt is, mert a börtön zsúfolásig -tömve volt oroszszal, kozákkal, kalmukkal és tatárokkal. - -Heteket töltöttek itt a nélkül, hogy csak meg is kérdezték volna: mi a -bűnük, vagy mi a mentségük. Börtöntársaik azzal mulattatták őket, hogy -eltölthetik itt a telet is, tavaszt is, még sem vezetik őket a biró elé, -hacsak pártfogójuk nem akad. No, a szegény francziák abban az egyben -megnyugtatták magukat, hogy nekik pártfogójuk csakugyan nem akad. - -Egyszer, mikor már a hó is leesett, uj foglyokat hoztak közéjük s az uj -foglyok közt egy fiatal kalmukot, ki a francziák előtt ismerősnek -látszott. Összenéztek és összesúgtak, mintha ők ezzel már találkoztak -volna valahol. Végre valamelyiknek eszébe jutott, hogy a fiatal ember -hasonlít ahhoz a kalmuk fiuhoz, ki őket a Beteg-szigeten tűzszerszámmal -és jó tanácscsal ellátta. - -Henri megszólitá: - -– Héj fiú, nem vagy te csikós gyerek, a ki az uraság lovait őrizted -ezelőtt két hónappal a Beteg-sziget melletti szigeten? - -A fiú szemeit mereszté s komolyan hallgatott. - -– No csak beszélj, az isten azért adta szádat és nyelvedet, hogy felelj, -ha kérdeznek. - -– Én őriztem az én uram lovait, de mit akarsz te én velem? - -– Látod fiú, te jó ember voltál, minket a Beteg-szigeten megmentettél, -aczélt és tűzkövet is adtál, most meg akarom köszönni szivességedet. - -– Mivel köszönnéd, te is csak olyan ártatlan ember vagy most, mint én. - -– Miért hoztak ide? - -A fiú elnevette magát s mosolyogva felelt: - -– Mert egy kozák belém veszett a kabak mellett, én meg védelmeztem -magamat s a kozák meghalt. - -– Mi lesz most már veled? - -– Ha az én uram akarja, rám vernek száz kancsukát s aztán elvisznek a -kozák helyett katonának, ha pedig az én uram azt akarja, akkor nemsokára -kiszabadulok, csakhogy az Aktubán túl kell lennem egy pár esztendeig. -Mert az én uram jó ember és nagy úr. - -– Hogy hivják az uradat? - -– Az uram, mikor itt lakik, akkor orosz és Balanov a neve, mikor pedig -Tülmenkőjiban lakik, akkor kalmuk és Balán a neve. Az én uram nagyobb -úr, mint az iszpravnik uraság. - -Henri elgondolkozott. Gondolatait közölte társaival. A fiú jó gyerek. Ha -megszabadul: ő lehet szószólójuk az uraság előtt. Hátha az uraság őket -is megszabadítja. - -Ujra szóba ereszkedett a fiúval. - -– Látod fiú, mi is szegény emberek vagyunk, mi is szeretnénk szolgái -lenni a te uraságodnak. - -– De ti nem tudtok se lovat őrizni, se halászni, se sót mosni, hát miért -akartok ti az én uramnak szolgái lenni? - -– Mi többet tudunk annál. Mi tudunk olyan szép ruhát varrni, a milyen -nincs a te uradnak; mi tudunk olyan szép butorokat faragni, a milyenek -még a te uradnak palotájában sincsenek. Mi tudunk csinálni kulcsot, -lakatot, zablát, kengyelvasat és mindenféle fegyvert. Mi tudunk sok -mindenfélét csinálni, mindazt a városba elvinni, sok pénzt szerezni s -neked is szép khalatot, szép nyerget, szép ostort, szép kést és -fegyvereket adni, ha innen megszabadulunk. - -A fiú mosolygott és gondolkodott. - -– Ha megszabadulok, megmondom a főgazdának, az majd megmondja az én -uramnak, mert az én uram én velem nem beszél. - -– De nem felejted el? - -– Én nem felejtem el, hanem ti se felejtsétek el, a mit igértetek. Aztán -két annyit adjatok, mint a mennyit igértetek, hogy fele annak a főgazdáé -legyen. - -A francziák készségesen megigértek mindent s napról-napra mind jobban -összebarátkoztak a kalmuk fiúval. Tőle tudták meg, hogy a Beteg-sziget -arra való, hogy a falubeliek az öreg, tehetetlen és gyógyíthatlan -betegeket isten nevében oda vigyék s ott magukra hagyják, noha azt -tiltja az iszpravnik a keresztyéneknek. - -A fiú, kinek Mekle volt a neve, csakugyan nem sokáig volt a börtönben. -Alig tíz vagy tizenkét nap múlva kihívták s többé a börtönbe vissza nem -vezették. Vagy megkapta a korbácsot és elvitték katonának, vagy pedig -megszabadult. - -Ujév táján a francziák is megszabadultak. A börtönfelügyelő az -iszpravnik elé kisérte őket. - -– No csavargó kutyák, – mondá az iszpravnik, – szerencsétek, hogy Petrov -és a többi kirdai emberek, a kiket kiraboltatok, meg nem haltak, és -szerencsétek, hogy Balanov úr szolgálatába vesz benneteket. Most -takarodjatok szemem elől. Egy szolga majd oda kisér benneteket Balanov -úrhoz. - -Ez azt jelenté, hogy Mekle is megszabadult s hogy szószólójuk lett a -főgazdánál és az uraságnál. - -A kalmuk uraság palotája csakugyan kitünt a többi jenotajevszki házak -között s Mekle azt csakugyan a legszebbnek tekintheté. Nem az utczára -dűlt, nem házsorban állott, hanem kert közepén feküdt. Téglából a fala, -égetett zsindelyből a teteje, még villámháritó is a tető felett, melyet -szareptai herrnhuti német lakatos készitett remekben. - -A palota egy emeletes volt, elől oszlopos verandával s egész homlokzata -tarka kőmives czifrázatokkal felékítve. Hat vagy hét lépcső vezetett fel -a földszinti előcsarnokba, a honnan a szobák és mellékhelyiségek -nyiltak. - -A palota körül egy egész kis falu állott épületekből, melyekben a kalmuk -uraság cselédei, szolgálói, kozákjai, kalmukjai, halászai, lovai, -tehenei és kutyái laktak. Ez épületek azonban már orosz mintára mind -fából voltak faragva és összállitva. Pinczék és jégvermek is voltak -itt-ott, mindenféle módon készített halak és kaviárok raktározására s -üdén tartására. Nagy szinek, hol zsákokban fel volt halmozva salétrom, -konyhasó és csudasó. Volt egy ácstelep is, hol hajókat, dereglyéket, -csónakokat s halászó czövekeket furtak, faragtak, kalapáltak. Egy szóval -Balanov telepéből kilátszott az orosz uraság és kalmuk kereskedő. - -Az iszpravnik szolgája ide vezeté a francziákat. - -A francziák valóban siralmas állapotban voltak. Tél volt, hideg volt, -hóban kellett idáig törtetniök. Mezítláb, födetlen fővel, kiéhezve, -elsoványkodva, gubanczos hajjal és szakállal, alsó fehérruha piszkos -foszlányaiban didergő testtel s vaczogó fogakkal vezettettek Balanov -elé. Inkább ázsiai vándorló czigányoknak látszottak, kik most jöttek a -sós pusztákról, mint európai képzett iparosoknak. - -Balanov egy nagy földszinti teremben üldögélt és dohányzott a kandalló -mellett, melyben vígan pattogott az égő hasáb. Háta mögött állott egyik -tisztje s a mögött Mekle, a kalmuk fiu. Az uraság egy korbácsot -suhogtatott kezében. Ezzel játszott. Kora a 40–50 év közti életidőre -mutatott. Fekete arczszine, sűrű tömött bajusza és szakála világosan -mutatta a kalmuk eredetet. Vonásaiban ravaszság és kedélyesség -tükröződött. - -Balanov hosszasan végignézte a nyomorult francziákat. Végre lassú, -némileg megvető hangon szólt hozzzájuk: - -– Ti vagytok azok a hires iparosok? Hiszen ti csavargó koldusok vagytok. - -A francziák lehajták fejüket s mellükön összetett kezekkel alázatosan -hallgattak. Csak Henri szólt: - -– Kegyelmes úr, most koldusok vagyunk és éhesek és rongyosak és betegek. -De ha ruhát és munkát kapunk, kegyelmes úr elhiszi, hogy mi európai -mesteremberek vagyunk. - -– Igen, de csak németek, miért nem mentek Szareptába? - -– Mi nem vagyunk németek, mi francziák vagyunk, azt sem tudjuk merre van -Szarepta. - -Balanov egy pillanatig gondolkozott. - -– Francziák, francziák! Miféle mesterséget tudtok? - -– Van köztünk egy pár szabó, egy pár asztalos, ács, lakatos, van egy -órás is, egy fegyverkovács, szíjgyártó és varga. Tudunk kötelet verni, -réz és bádogos munkát is csinálni, csak műhelyünk és szerszámunk legyen. - -Balanov félig kétkedő ravasz szemekkel méregette őket s korbácsát -suhogtatá. - -– Mit tudtok, mit nem tudtok, majd meglátom. Az iszpravniktól -megvettelek benneteket s azt a munkát végezitek a mit én parancsolok. Ha -meg akartok szökni: befojtatlak benneteket a sós tóba. Értitek? - -A francziák megijedtek. Úgy lettek eladva és megvásárolva, mint a barom. -Eszökbe jutott, nem jobb lett volna-e benn maradni az iszpravnik -börtönében. Henri azonban feltalálta magát: - -– Kegyelmes úr, majd munkánk után itéljen fölöttünk, ha majd erőnk, -egészségünk helyre áll. Mi nem akarunk megszökni, ha szabadon leszünk -is. Minket köt az adott szó, mert mi francziák vagyunk és katonák -voltunk. - -– Kinek a katonái voltatok? - -– Mi a nagy császárnak a katonái voltunk. - -– Miféle nagy császár katonái? A fölséges czáré vagy a török szultáné? - -– Mi Napoleon katonái voltunk. - -– Napoleon? Miért nem mondtátok előbb? Ismertétek ti Napoleont? - -– Én láttam kétszer – szólt Henri – egyszer olyan közelről, hogy csak -tíz lépésnyire voltam tőle. - -– Te akkor derék ficzkó lehetsz, – szólt Balanov s fölkelvén a -zsölyeszékből, gyöngén egyet huzott a korbácscsal Henri nyaka közé. – Ki -látta még közületek? – kérdezé. - -– Én is láttam, én is láttam, – szólt vagy öt franczia. Én -Auszterlitznél láttam, én Moszkaunál kétszer láttam! – kiáltott föl -egyik s másik. - -– Hát ti nyavalyások, nem láttátok? – szólt az uraság a többi -francziákhoz, a kik némán maradtak. - -– Nekünk az isten nem adta meg ezt a szerencsét, – szólt közülök egyik. - -– Hát aztán milyen ember volt Napoleon? Mennyi arany meg gyémánt volt a -ruháján? Mekkora kardot szokott a csatába vinni? Hány lovat vitt -magával? Volt-e olyan magas termetü, mint én? - -Balanov egész tűzzel, rohamosan intézte e kérdéseket a francziákhoz. -Henri egészen fölvidult, magához tért s ügyes ötlettel kizsákmányolta a -kalmuknak e kiváncsiságát. - -– Olyan magas termetü nem volt, mint a kegyelmes úr, hanem ő is erős -volt, mint az aczél. Ő is olyan erős volt, mint a kegyelmes úr és ő is -úgy tudott parancsolni. - -Balanov nagy önteltséggel hallgatta a hízelgő szavakat. Még néhány -perczig beszélgetett a francziákkal s aztán ekként szólt hozzájuk: - -– Most takarodjatok ki a pitvarba, várakozzatok ottan, majd Zabdir -tudtotokra adja parancsolatomat. - -A francziák kezet csókoltak s kimentek a pitvarba, melynek szellős, -rideg levegője nagy ellentétben állt mind a szoba melegével, mind az ő -ruhájuk épségével. Sokáig azonban nem kellett várakozniok; Zabdir, az a -kalmuk férfiu, ki az uraság mögött állott s ki annak egyik főtisztje -volt, nemsokára kijött a teremből s vele együtt kijött Mekle is. - -– Kaptok egy házat – szólt Zabdir a francziákhoz – kaptok ennivalót s -estére ruhát is. Az uraság kegyelmébe fogadott benneteket, legyen -gondotok rá, hogy nekem is kedvemben járjatok. Most menjetek Mekle után. - -Ezzel Mekle előre ment, a francziák utána. Jó tova mentek a palotától -fák és faházak közt a hóban, midőn Mekle egy faház előtt megállott, -annak ajtaját belökte, a házba bement s egy öreg embert és egy öreg -asszonyt kilökött, a gunyájukat s rongyaikat is utánuk hajitotta s a -francziákat oda bevezette. - -– Ez lesz a lakástok, míg az uraság mást parancsol. Szalmát hozhattok -magatoknak a kazalból, onnan la, fűtni való fát találtok a ház mögött, a -ruhátokat majd megkapjátok, most pedig ketten jertek velem takaró -pokróczért. - -Két franczia elment Meklével a pokróczért, a többi rögtön neki állt a -háznak, annak egyetlen nagy szobáját kitisztogatták teljesen; a szalmát, -szemetet belőle kisöpörték, kidobálták; a kemenczében és katlan alatt -rögtön nagy tüzeket gerjesztettek, a kazalból uj tiszta szalmát hoztak -be elegendő nyalábbal s midőn pokróczaik is megérkeztek, teljes gyönyör -érzetével nyujtózkodtak végig a meleg szobában. Ebédre forró theát -kaptak, meleg pilavkását ürühussal, zöldséget édesen s jó kenyeret. -Megállapodtak abban, hogy tizenhárom év óta, mióta Francziaországot -elhagyták, még oly jól nem érezték magukat, mint most. - -Estére csakugyan kaptak uj ruhát is. Bokáig érő inget, durva házi -vászonból, de ujat, tisztát s minden főre négy darabot. Szürke posztóból -gyapottal bélelt nadrágot, uj bagaria csizmát, báránybőr mellest s -birkabőrrel bélelt ujjas orosz felsőkabátot derékszíjjal s fekete -báránybőr süveget. Mekle gondoskodott nekik ollóról és borotválkozó -eszközökről, továbbá minden szükséges edényről is, hogy ételüket, -italukat maguk készíthessék. Pár nap mulva, miután már jól -felmelegedtek, tiszta, tápláló ételt és italt élveztek, jól aludtak s -magukat egy kissé kicsinosították, maguk is alig ismertek egymásra. -Mikor pedig az urasághoz bekéredzkedtek, hogy kegyeit megköszönjék, az -uraság csak elbámult az ő uj cselédjein, a kikről most már egyáltalán -elhitte, hogy ezek bizony Napoleon katonái is lehettek. Mondott is -annyit Zabdirnek, mikor tőle eltávoztak: - -– Szerencséjükre csakugyan nem németek. - -A francziák munkát kértek, hogy tartozásukat leróhassák s hálájukat -kimutathassák. Az uraság azzal ereszté el őket, várjanak, majd -gondoskodik műhelyről. Ez a gondoskodás azonban nem történt meg -hamarosan. Az uraság nemsokára eltávozott Jenotajevszkből valamelyik -ismerőséhez, vagy távoli birtokaira vadászni s nem is jött meg márczius -vége előtt. Hiába esenkedtek a francziák munka után, Zabdir csak azzal -fizette ki őket, hogy mind bolond ember az, ki munkán töri a fejét, -mikor a nélkül is megélhet. Nem tehettek egyebet, mint átengedték -magukat az édes semmittevésnek s a gondnélküli életnek, a mitől pedig -ugyan régóta elszoktak már. - -Április első hetében elment a jég a Volgáról s ugyanekkor az uraság is -haza jött. Április közepén a francziákat fölrakták egy dereglyére s egy -csomó sziget mellett elhajózva, átszállították őket az Aktuba partjára -Szelitrennójába. Innen pedig lóháton fél nap alatt elértek Tülmenkőjibe, -Balanovnak egy kis falujába, mely a sós puszták szélén fekszik, s melyen -át vezet egy karaván út Orenburg és Orszk felé. Ez leendett a -francziáknak műhelytanyájuk. - -Meklének igaza volt. Itt az uruk csakugyan nem orosz volt, hanem -valóságos kalmuk, még pedig falujában és a pusztán oly hatalommal, -mintha valóságos fejedelem lett volna. Talán valósággal is ama kalmuk -törzsfőnökök egyike volt, kik az asztrakáni kormányzók, a kozák -hetmanok, a kerületi főnökök megvesztegetése folytán rendszeres alku -mellett bizonyos korlátolt fejedelmi jogokat élveznek. - -Balán azonban nagymérvü kereskedést is űzött. Őszszel és tavaszszal több -mint ötszáz munkás foglalkozott zsoldjában és részére halászattal -Szelitrennójától Krasznojárig, sőt még a Volga torkolatánál is. -Mindenütt páczolták, szárították, sózták, füstölték a halat, készítették -a kaviárt és vizahólyagot, volgai héringet és szareptai balzsamot. -Ezenkívül óriási ménesei és juhnyájai voltak. A lovakat egyaránt -szállította Nizsni-Novgoródba és a Kaukázusba Mosdokig. - -Kereskedett prémbőrökkel és mindenféle sóval és dohánynyal. A sós -tavakon egész nyáron át dolgoztak munkásai, oroszok és kozákok. -Jenotajevszken kívül Vladimirovkában és Czárjevben is voltak sóraktárai. -Tülmenkőjiban palotája volt, palotájában háremet tartott, noha nem -egészen a törökök szigorával s voltak itt gyermekei is nagy számmal, -kiket valóságos oroszokká nevelt, noha ő itthon még mindig ragaszkodott -az ősi kalmuk szokások egy részéhez – életmódban, mulatságban, -kegyetlenségben. - -A francziák számára egy nagy, hosszú épületet emeltetett itt, melynek -különböző rekeszei szolgáltak a francziáknak műhelyül és lakóhelyül. -Minden iparágra külön műhelyt rekesztetett el s minden műhelybe maga -szerezte be Zabdir segítségével az illető szerszámokat. E szerszámok -ugyan nem voltak a legjobbak, de Balán mégis csakhamar meggyőződött -arról, hogy a francziák teljesen urai adott szavuknak s azért, midőn -ezek panaszkodtak szerszámaik silánysága fölött, menten felülteté őket -trojkákra s elvitte Czárjevbe, Czáriczinbe és Szareptába, hogy ott -szerezzenek be olyan szerszámokat, a minőket legjobbaknak vélnek, árát -ne kérdezzék. - -Ekként jól felszerelve a francziák egész erővel és jókedvvel láttak a -munkához s két év alatt 1825-ben és 1826-ban roppant tömeg iparművet -összedolgoztak az uraságnak, ki azokat az Aktubán leszállította -Asztrakánig s fölszállította Czáriczinig és Dubovkáig s nagy vásárokat -ütött és szép pénzt vett be belőlük. Az első nyártól kezdve minden -francziának adott hetenként a teljes ellátáson és ruhán kívül 50 -kopeket, a melyből a francziák a második év végére már mintegy 400 -rubelt gyűjtöttek és tettek félre. - -A jóllét, a gondtalan és biztos élet s a pénz ujra feltámasztotta a -francziákban a szabadság ingerét, a menekülés szándékát s a honvágyat, -visszatérni Francziaországba. Miután Meklének és Zabdirnak mind -elkészítették azt, a mit igértek, sőt még annál is többet s miután -Tülmenkőjiban minden férfit és asszonyt jó barátjukká tettek, a kivel -csak érintkezésbe jöttek s a francziákat mindenki jó és szelid -embereknek tartotta, a francziák megkisértették ama kérelmük előadását, -hogy az uraság ereszsze őket szabadon. - -Az uraság komor képpel hallgatta meg kérelmüket s nyers parancsoló -hangon felelt: - -– Akkor eresztelek el benneteket, ha majd nekem tetszik. Még hasznot -nekem nem hoztatok. Én haszonért váltottalak ki benneteket -Jenotajevszkből. Eddig csak a váltságdíjat, a műhely, szerszám, ruha -árát kerestétek meg és mégis adtam nektek hetibért. Hasznot, nyereséget -csak ezután várok belőletek. A birkát és lovat sem azért szerzem, hogy -annyit adjanak érte, a mennyibe nekem került. Takarodjatok munkára. - -A francziák hosszú orral távoztak. S aztán maguk között bizalmasan -tanácskoztak jövendő sorsuk felől. Mérlegelték a szökés esélyeit. Az -esélyek nem voltak kedvezők. Asztrakán felé nem lehetett menekülni, mert -a Kaspi-tengeren vagy a Kaukázusban Európa és Ázsia legvadabb népei közé -jutottak volna. A menekülés csak nyugot felé volt lehetséges. Igen, de -Balán kocsin lovon, hajón mindenütt nyomukban lehetett s azt már -tapasztalták, hogy az orosz hatóságok előtt Balán föltétlen biztossággal -keresztül tud vinni mindent. Elhatározták tehát, hogy pár évig még -maradnak s valamely kedvező alkalomra várakoznak. Addig is azonban -biztositaniok kell az uraság kegyeit. - -Ujra bekéredzkedtek az urasághoz. Henri volt – mint mindig – a szónok. - -– Kegyelmes úr jótéteményét, hogy bennünket a nyomortól és haláltól -megmentett, lelkünkből megköszönjük és meg is akarjuk hálálni. De mi -magunk mégis kevés hasznot tudunk hajtani a kegyelmes úrnak, ha pedig -meghalunk, vagy megbetegszünk, csak terhére leszünk. De ha kegyelmes úr -fiatal gyerekeket hozatna a falukból és városokból, azokat megtanítanánk -a magunk tudományára s akkor kétszeres, háromszoros erővel dolgozva -kétszeres-háromszoros hasznot hajtanánk. - -A kalmuk uraság képe felvidult. Ez még nem jutott eszébe. Pedig olyan -világos volt. - -– Hozatok nektek gyerekeket. - -– Köszönjük kegyelmes úr. Lehet-e majd két esztendő mulva szabadságért -könyörögnünk? - -– A mi egy nap mulva lészen eljövendő, arról beszéljünk egy nap mulva; a -mi pedig két esztendő mulva lészen eljövendő, arról beszéljünk két -esztendő mulva. Többé nekem a szabadonbocsátást elő ne hozzátok, mert -megkorbácsoltatlak benneteket. Zabdir – kiáltott a tiszthez – ezek az -ebek két napig nem kapnak ivóvizet. Legyen rá gondod. - -Valódi harag, vagy csak rémítés volt-e az uraság szigora, azt a -francziák nem vették észre. Annyi bizonyos volt, hogy Balanov a -kapzsiság mellett is, mely a francziák helyzetének kizsákmányolására -ösztönzé, nem egyszer jó indulatot is tanusított ezek iránt. Ezúttal -azonban a büntetés végrehajtása megkezdődött. A vízhiány pedig éppen itt -a sóspuszták szélén borzasztó büntetés. Ott, hol a levegő is, melyet -beszívnak, sóval van tele, hol az ivóvízre éppen ezért kétszeres a -szükség, ott a szomjuság kínja előbb beáll s égetőbb mint másutt. -Szerencséjükre azonban a francziáknak, a második huszonnégy órai -büntetést akár Zabdir, akár az uraság elengedte. - -S mégis belátták a francziák, hogy az uraság kapzsisága miatt rendes -úton-módon nincs menekvésük. Nincs mindaddig, míg el nem gyengülnek, ki -nem öregesznek a munkából. Akkor pedig minek az élet, ha annak erejét -szolgaságban, öregségét a kegyelemkenyér gyalázatában, vagy tán -nyomorban kell eltölteni. Szomoru napok után szomoru esték és éjszakák -borultak a francziákra, mikor mindezt meggondolták s mikor a honvágy, a -szép Francziaország utáni sóvárgás eltölté szivöket s midőn más részről -a fölgerjedt képzelet túlzó vonásokban, rémletes arányokban festé -előttük azt a sorsot, mely ugyan európai szabad emberhez nem méltó, a -nagy császár katonájához szégyenletes, de a mely Balanov szeszélyei -daczára is mégis csak sokkal jobban tűrhető, mint a petropavlovszkóji -bánya, vagy az orenburgi dologház, vagy a Beteg-szigetbeli -vadember-élet. - -Ez is eszükbe jutott lassankint a francziáknak. S aztán volt egy -körülmény, mely nyugalmukat visszaadta, sőt vidámságot is szerzett -nekik. Balanov csakugyan hozott vagy tizenöt orosz kozák kölyket -valahonnan; kiket aztán beállított a francziák szolgálatába tanoncznak. -Sok mulatság forrása volt ez orosz fiuk ostobasága. De a francziák -szivesen vesződtek velük, örömmel oktatták, némi elégtétel érzetével -tanítgatták őket. E fiuk voltak azok, kik szolgái lévén a szolgáknak, -pillanatonként azon édes csalódásba ringatták a francziákat, hogy ők is -fölebbvalói, ők is urai valakinek. - -Telt az idő, múltak a hónapok; az orosz és kozák fiuk, egy párnak -kivételével, tanulékonyaknak bizonyultak, szaporodott az árúkészlet s -Balanovnak kilátása volt, hogy kettős hasznot is tud húzni lassanként a -francziákból. Ujra eltelt két esztendő a nélkül, hogy a francziák csak -néhány napra is kitették volna lábukat Tülmenkőjiból. Most már vásárra -sem eresztették őket. - -De azért folyton járt eszük a szabaduláson. Száz tervet kovácsoltak, -száz tervben megállapodtak, száz esélylyel számítottak, de a százegyedik -esély, mely eszükbe jutott, mégis visszatartá őket a szökéstől. Fülükbe -jutott az is, hogy Oroszország és Törökország között kiütött a háboru, a -mi egyáltalán nem tette ajánlatossá rájuk nézve a szökés kisérletét. - - - - -UJABB BUJDOSÁS. - -(Mussza Nukhár bej. – Egy franczia megnősül és Ázsiában marad. – -Megalkuvás a cserkeszekkel. – A sós pusztákon. – Valahára a tengerhez -érnek. – Karaszor bég. – Megint csak rabszolgákká válnak.) - -Az 1830-ik év tavaszán egy kaukázusi cserkesz főur, Mussza Nukhár bej, -látogatta meg valami czélból Balánt a tülmenkőji palotában. Ott időzött -heteken és hónapokon át. Gyakran benézett a műhelyekbe is s gyakran -elbeszélgetett egyről-másról a francziákkal. Megtudta ekként, hogy a -francziák európai emberek és menekülők. Egy alkalommal ezt a kérdést -intézte hozzájuk: - -– Nem szeretnétek ti haza menni a magatok országába? - -– Szeretnénk bizony, hanem nem rajtunk áll, nekünk itt dolgoznunk kell -az uraság részére. - -– Hm, ilyen szolgákat, a kik pénzt keresnek az uruknak, magam is -szerettem volna az én váramban. - -Néhány nap múlva Nukhár bej ujra előhozta a menekülést. - -– Ha az uraságtól elkéredzkedtek Csernijárba vagy Czáriczinba, én meg -tudlak benneteket szabadítani vagy jobb szolgálatot tudok szerezni. - -– Óh kegyelmes úr, nem érdemeljük mi tőled ezt a nagy szivességet. - -E szavakat Henri mondta, de azért a francziák, mikor a cserkesz magukra -hagyta őket, mégis komoly tanácskozás alá vették szavait. Elhatározták, -hogy kellő óvatossággal tárgyalásba bocsátkoznak vele, ha biztos -lehetőséget mutat és ajánl a menekülésre. - -Pár nap mulva megint náluk volt a cserkesz s megint előhozta a -menekülést: - -– Kegyes úr – mondá Henri – mivel akarod te, hogy mi megérdemeljük az -általad való szabadulást? - -– Ha van pénzetek: fizettek nekem ezer rubelt; ha pedig nincs pénzetek: -akkor dolgoztok nekem ugyanannyit. - -– Talán van annyi pénzünk, de hogy és merre tudnál bennünket -megszabadítani? Mi Törökország felé akarunk haza menni. - -– Az az én gondom, a fizetés pedig a ti gondotok. Ha városba jöttök, én -onnan elviszlek benneteket a Fekete-tengerre s onnan török hajón -elmehettek Sztambulba. - -– Ha téged, kegyes úr, meg nem sértünk, azt kérdezzük, mi dolgod van -néked a mi megszabadításunkon kívül a Fekete-tengernél? - -– Oktalan állatok! Az oroszok bejöttek falumba és beültek váramba, én -pedig megalkudtam vélük, hogy három évig nem megyek haza, de három év -múlva haza megyek s akkor falumat és váramat visszaadják. Három évig -pedig csak nem lehetek Tülmenkőjiben. - -A francziák ujra meg ujra tanácskoztak. Sorsuk nem volt rossz, noha nem -voltak szabad emberek. Étel, ital, hajlék, ruházat, munka és egy kis -pénzecske is mindig biztosan megvolt számukra; legalább addig, míg -öregség vagy betegség miatt el nem gyengülnek. Mi sors vár aztán reájuk: -nem lehetett elgondolni. Szünik-e egykor a kalmuk uraság kapzsisága, -hajlandó lesz-e egykor nekik a szabadságot visszaadni: erre senki se -adhatott feleletet. - -Annyi bizonyosnak látszott, hogy minél több hasznot hajtanak neki: annál -nehezebb és koczkázatosabb előtte a szabadulást csak föl is említeni. A -szökés pedig sehogy se látszott czélszerünek. - -– Én pedig, – szólt Henri egy éjszakán, midőn a menekülésről -tanácskoztak, – én pedig barátaim itt nem maradok. Akár jutok el -Francziaországba, akár nem, én innen eltávozom. Mikor és miként távozom, -azt magam sem mondhatom meg. De bár ujra át kelljen élnem az eddigi -szenvedéseket, én ujra neki megyek a világnak. Ha bizonyos volnék is a -halálról, még akkor is neki megyek. Most már negyven éves vagyok, én -hazámban akarok meghalni. Meglehet, Harvey és a többiek már otthon -vannak. Szegény Monteau, ha nem hallgattunk volna rá, talán már mi is -otthon volnánk. - -E sóhaj volt az, a mi már talán százszor kiröppent a kis társaság -szívéből. S mégis a többi franczia épen nem látszott oly -elhatározottnak, mint Henri, a kit pedig mintegy hallgatag -megegyezéssel, vezetőjüknek tekintettek. Azonban mint oly gyakran, most -is egy külső körülmény sietteté elhatározásukat. - -Meg kell jegyezni, hogy két társuk időközben elhalt. Valami veszedelmes, -ismeretlen láz támadta meg őket Tülmenkőjiben s gyógyitásuk nem vezetett -eredményre. Sírva, zokogva kisérték ki őket a pusztára, hol a kalmukok -temetője mellett helyezték őket föld alá, díszesen faragott két -kereszttel diszitvén föl a két sírhalmot, melyet a francziák soha sem -láttak többé s melyről ott Francziaországban az elhagyott rokonok és -ismerősök még csak sejtelemmel sem bírtak soha is. - -A második temetés után egyik társuk kijelenté, hogy ő sohase megy el e -vidékről, nem koczkáztatja többé életét s életének nyugalmát és -jóllétét. Ő itt marad és meg fog nősülni. - -E kijelentés alig pár nappal történt az előtt, mikor Nukhár bej -Tülmenkőjibe érkezett. E kijelentésre különben a legfőbb okot az -szolgáltatá, hogy a franczia nagyon mélyen talált egy kalmuk leány szeme -közé nézni, ki a palotában az uraság egyik elsőrangu nejének volt -szolgálója s kinek szülői Asztrakántól délre, a Kaspi-tenger partján, -Szinszkilinszkiben laktak s kit neje kérelmére Balán néhány paripán vett -meg vagy cserélt be szüleitől. - -A franczia bekéredzkedett az urasághoz s előadta alázatos kérelmét, mely -abból állott, hogy az uraság engedje meg a kalmuk leánynak feleségül -vételét. - -Az uraság láthatólag jó kedvvel, mosolyogva hallotta a francziának -komoly szavait. - -– Hát aztán, ha feleséged lesz, hogyan hurczolod azt magaddal, ha -egyszer megszabadítanálak. - -– Sehogyse kegyelmes úr, itt maradok Tülmenkőjiben. - -– Azt ugyan okosan határoztad el, mert ha el nem határoztad volna, akkor -is csak itt kellene maradnod. Hanem hát, mid van neked, mit adsz a -leányért? - -A franczia nem egészen fogta föl jól a kérdést s azért csak annyit -felelt: - -– Mit adnék mást? Magamat adom. - -Az uraság elkaczagta magát s aztán azt felelte: - -– Ilyen ökrök vagytok ti európai szolgák. Hiszen az a lány nekem -szolgálóm, az apjának pedig lánya. Mivel váltod ki tőlem s mivel veszed -meg az apjától? - -A franczia előtt furcsa szinben kezdett mutatkozni a világ. Most értette -már meg, hogy kell szerezni feleséget, ha a kalmuk lányok közt akar nőt -szerezni. De miután az uraságnak jó kedve volt, egész bátorsággal -felelt: - -– Kegyelmes urat megkérem, hogy engedje el a váltságdíjat s adjon nekem -és feleségemnek egy kis faházat és egy kis szabadságot, a pénzemet pedig -kétfelé osztom s aztán 60 rubelt adok a lány apjának, a másik 60 rubelen -pedig veszek a lánynak ajándékot. - -– Hát magadnak mi marad aztán? - -– Nekem pedig megmarad a lány. - -Az uraság pedig ujra elkaczagta magát. Nagyon megtetszett neki a -franczia furcsa beszéde. - -– Jól van. A rubeledet tartsd meg, a leányt neked ajándékozom. Apjának -adtam már érte négy lovat, most még adok ötven juhot és egy hálót, -elviheted neki magad, majd Mekle elvezet Szinszkilinszkibe. - -A franczia nagy hálálkodással csókolt kezet az uraságnak s köszönte meg -a nagy kegyességet, a sok ajándékot, meg a kalmuk leányt. És csakugyan -rövid idő, néhány nap múlva a lányt lepellel, fátyollal végig takarva -csakugyan átadták a francziának feleségül s az uraság csakugyan adott az -uj párnak egy rossz faházat, néhány juhot, egy sánta tevét, nagy nyaláb -zöldséget s többnemü apró háztartási czikkeket. Az úrnő pedig gazdagon -ellátta az uj menyecskét pár aranypénzzel, papucscsal, hajfésüvel s -egypár szép sállal. A franczia nem győzött eléggé dicsekedni, hogy ő -mily boldog és megelégedett ember s hogy neki bizony esze ágában sincs -Francziaországba elindulni. - -Társai örültek a jó szerencsén, de mégis csak legjobban arra terjedt ki -a figyelmük, hogy az uraság minden vonakodás és aggály nélkül teljes -szabadságot engedett társuknak mind nősülés előtt, mind nősülés után -szabadon menni a szomszéd városokba, sőt még Asztrakánba is, -Szinszkilinszkit nem is említve, a mely pedig Tülmenkőjitöl tíz napi -járóföldre fekszik, úgy hogy a franczia épen egy hónapig volt távol, -mikor jegyesének szülőit meglátogatta. Gondolták, hogy a nősülés ürügye -alatt ők is hasonló szabadságot kaphatnának. - -Mikor e fölött tanakodtak: épen akkor jött Mussza Nukhár bej ajánlata. -Ez ajánlat elfogadása mellett több ok harczolt, mint ellene. Azt jól -belátták lassanként, hogy Nukhár a vendégszeretet örve alatt meg akarja -ugyan csalni Balán uraságot, de nem egyéb czélból, mint hogy a francziák -pénzén magának jó üzletet csináljon. Pénzük volt vagy 1500 rubel; ha -ezer rubellel Törökországba juthatnak, onnan már teljes bizalommal -folytathatják útjokat, miután ott már franczia hatóságokat is -találhatnak. A legrosszabb esetben pénzük ugyan elfogy, de közelebb -jutnak Európához s a török – így hitték – elvégre még sem oly vad és -embertelen, mint az orosz hatóságok. - -Bementek az urasághoz. Henri nagy komolyság szinlelésével adta elő a kis -társaság kérelmét. - -– Kegyelmes úr, a mi társunk boldogságát napról-napra szemlélve, -elhatároztuk, hogy mi is megnősülünk s végképp itt maradunk a kegyelmes -úr szolgálatában. Mi már annyit szenvedtünk, hogy bizony megkivántuk a -nyugodalmat s nem is merjük, de nem is akarjuk többé a szabadulás -kérelmével a kegyelmes úr haragját fölgerjeszteni, sőt inkább hálás -szívvel ismerjük el, hogy olyan jó dolgunk, mint itt van, még soha sem -volt, azért esedezünk tehát, engedje meg a kegyelmes úr, hogy mi a -városba mehessünk, egy kis ajándéknak valót vásároljunk, s aztán -mindegyikünk, kiki a maga ízlése szerint, itt a környékben lányok után -nézhessen. Mindegy nekünk, akár kalmuk, akár kozák, akár tatár lesz, -csak legyen. - -Az uraság semmi rosszat nem sejtve, könnyedén beleegyezett az -elhatározásba, sőt tíz-tíz rubelt ajándékozott is fejenként a -francziáknak. - -– Aztán hova akartok menni bevásárolni? Kérdezé. - -– Czáriczinba, ha kegyelmes úr megengedi. - -Az uraság nem gyanított semmi rosszat. Természetesnek találta a -francziák elhatározását. Csak annyit jegyzett meg: - -– Augusztus elsején itthon legyetek a lovakkal együtt. - -Mikor e beszélgetés történt: akkor julius tizedike volt. Tehát az uraság -teljes három hetet engedett a kirándulásra. - -Még az napon összekészülődtek a francziák. Apróbb szerszámaikat -összerakták, zsebre tették, minden ruhájukat magukra öltötték vagy -málhának kötözték, tarisznyákba elegendő élelmiszert készítettek, -Nukhárnak megmondták, hogy ha lehet, négy nap alatt Csernyijárban, ha -pedig ide nem lehet menni, nyolcz nap alatt mindenesetre Czáriczinban -lesznek, s aztán másnap kora hajnalban tizenketten lóháton útra indultak -Szaszkalszkója felé. - -Voltak pedig a francziák tizenegyen, miután nős társuk nem ment velük, a -kitől, hogy feltünést ne keltsenek, el sem búcsuztak. Hanem -tizenkettediknek egy kalmuk ment velük, Zabdirnak bizalmas embere, -állítólag útmutatás czéljából, de valószinüleg felügyelet végett. Annyit -azonban a kalmuk is tudott, hogy a francziák nősülni akarnak. - -Az utazás lassabban ment, mint a francziák gondolták. A nappal iszonyu -hőséget árasztott, a lovakról lépésben is foszlott a tajték s a kalmuk -minden lépten-nyomon meg-megállott hol legeltetni, hol a lovakat az -Aktubába hűselés végett s legyek ellen beállítani. Csak harmadnap múlva -estére értek el Bolkhuniba, a hol az Aktuba partján egy különálló -kabakban éjjeli szállást vettek. - -A kabakban nagy társaság volt együtt. Csikósok, juhászok, halászó -kozákok, sómosó munkások, keresztyének és mohamedánok, oroszok és -kalmukok vegyesen. Az egyik vutkit ivott, a másik hideg vizet, a -harmadik erjesztett tejet, beszélgetett valamennyi össze-vissza, nagy -zsivajjal. - -A francziák belekeveredtek a társaságba, hogy helyismereteiket -szaporíthassák. A kalmukot, ki felügyelőjük volt, hárman vagy négyen -körül vették; beszéddel, kávéval és dohánynyal tartották, a többi pedig -ezalatt a vendégekkel társalgott. Henri megtudta azt, hogy innen az -Aktubán s néhány mellék folyóágon át a Volgán átúsztatva, pár óra alatt -Csernyijárba lehet jutni. Megtudta azt is, hogy északkeletre, csak egy -napi járó földre fekszik a Bazkuncsalszkőji tó, a legnagyobb sós tó, -mely csak a sós pusztákon található, melynek vize olyan, mint a -tengervíz, mely nyáron sem apad ki soha s melynek környékén, a -sztaniczákon épen most űzik legjobban a sószerzés és rakodás munkáját. - -Reggel korán azt mondá Henri a kalmuknak: - -– Tudod-e, hogy mi lányt akarunk venni s most lányokat keresünk? - -– Tudom, megmondta Zabdir, a főgazda. - -– No hát mi most elmegyünk a bazkuncsalszkőji sóstelepekhez és ott -leszünk harmadnapig, mert azt halljuk, most ott sok lány van a tanyákon. - -– De Zabdir nekem azt parancsolta, hogy titeket Czáriczinbe kisérjelek -és az úton el ne hagyjalak. - -– Hiszen megjövünk mi holnapután s aztán megyünk Czáriczinba. - -– Jól van, hanem én is veletek megyek, mert Zabdir azt parancsolta. - -– Ahogy akarod. Ha velünk jösz: annál jobb lesz. Ha velünk nem jösz, -adunk tíz rubelt, hogy addig, míg mi visszajövünk, legyen költőpénzed a -kabakban. - -A kalmuk meggondolta a dolgot. Ő három nap alatt két rubellel is urasan -megél, nyolcz rubel pedig megmarad ingyen. - -– No csak menjetek, én itt maradok, mert nagy meleg van, holnapután -estére itt legyetek, de leányt ne hozzatok, mert Zabdir azt nem -parancsolta; addig én alszom a padláson. - -A francziák ezt akarták. Rögtön felkészültek, a kalmuktól elbúcsuztak, a -tíz rubelt neki adták, néhány darab ruhát szándékosan ott hagytak s -aztán lóháton Bolkhuniba mentek. - -Ez a városka az Aktubának egy nagy hajlásában fekszik. A várostól egy -órányira, észak felé van a gázló, hol a folyamokon Csernyijárba szoktak -menni. A francziák megtalálták a gázlót, szerencsésen átmentek a -folyamokon s délután négy órára, tehát csakugyan a negyedik napon -Csernyijárba értek. Nukhár bej csakhamar megtalálta őket egy városvégi -vendéglőben. - -Az alku a cserkeszszel ujra megerősíttetett s a francziák másnap Nukhár -vezetése mellett útnak indultak nyugoti irányban Szadovája felé. A -kalmuk várakozhatott rájuk a balkhunii kabakban. - -Nukhár két cserkesz lovászszal s négy lóval volt. A vezetéken levő ló -sátorhoz szükséges eszközöket, karókat, szöveteket, vasszegeket, -szőnyegeket szállitott. Az egyik cserkesz belső szolgája volt Nukhár -bejnek, a másik pedig az élelmi szerekre ügyelt fel, melyet zsákban -keresztbetéve magával hurczolt a lóháton. Nukhár bej egész készülettel -utazott, mint a hogy a cserkesz, kalmuk, tatár, kozák uraságok szoktak, -ha hosszú útra indulnak. - -A francziák felette könnyü készlettel utaztak, ruhájuk ugyan volt -elegendő, de élelmiszerük alig pár napra terjedő, Nukhár azonban -megvigasztalta őket, hogy az úton kapnak pénzért ennivalót. - -Utjuk, alig hagyták el Csernyijárt, mindjárt kétfelé ágazott. Mindkettő -a pusztán vitt keresztül, de az egyik pár mérfölddel rövidebb volt mint -a másik. A rövidebbet száraz időben, a hosszabbikat esős évszakban -szokták használni. Ámbár most szárazság uralkodott, Nukhár mégis a -hosszabb utat választotta. Mint mondá, Balán kalmukjai erre bizonyosan -nem követik. - -Egész napon nem értek sem falut, sem várost, hanem néhány sátoralja -nógai tatárral, kik barmokat őriztek, délután 4–5 óra tájban -találkoztak. Itt lovaikat megitatták s a francziák néhány darab kézi -fegyvert is vásároltak a tatárok nagy bámulatára, kik el nem tudták -gondolni, miként indulhat útnak ennyi ember fegyver nélkül. - -Az éjszakákat a pusztán töltötték. Nukhár bej sátor alatt, cserkeszei és -a francziák pedig szabad ég alatt. Lovaikat egész éjjel vezetéken -kellett legeltetni, mert kötelük nem volt, hogy kipányvázhatták volna -őket. A francziák mégis nyugodtan töltötték mind a nappalt, mind az -éjszakát, csak az esett nehezükre, hogy ivóvizük meglehetős sós volt. - -Másnap, mint az előző napon is, ujra megtettek mintegy 35–40 versztnyi -utat. Néhány sós tavat átgázolva és kikerülve, végre kiértek a pusztából -s estére elérték Szadováját, mely félig kozák, félig tatár városka s -mely már hegyes és erdős vidéken fekszik. - -Innentől kezdve minden különös baleset vagy kaland nélkül tíz napig -utaztak egyfolytában mindig dél felé s hátrahagytak vagy kétszáz -versztnyi utat. Pryutnája mellett egy nagy tavon kellett átgázolniok, -melynek közepén egy buja fűvel benőtt szigeten vezetett útjok. Miután -lovaik a tíz napi útban a gyér és aszu fű miatt igen lesoványodtak és -elerőtlenedtek: itt e szigeten tartottak két napi pihenőt. Egy lovuk -mégis beleveszett az iszapba, úgy hogy egy franczia kénytelen volt egyik -erősebb lovon másik társa mellé ülni, hogy tovább mehessenek. Egy tanyán -kozákoktól vettek egy lovat 12 rubelért s augusztus elejére elérték -Derbetovszkóját, egy folyó partján fekvő kozák városkát. - -Itt megváltoztatták útjuk irányát. Letértek a dél felé vezető járt útról -s nyugotra fordultak félig dombos, félig puszta vidéken, itt-ott ligetes -dombokon, homokbuczkákon, úttalan irányban. Nukhár bejnek és legényeinek -csodálatos helyismerettel és tájösztönnel kellett birniok, hogy e -lakatlan vidéken el nem tévedtek. - -Három napi bolyongás után végre a Manics folyamhoz értek, melyen egy -mellékfolyó beömlésénél gázlót találván, szerencsésen átgázoltak. A -következő napon egy kozák városba, Medvieszjébe értek, hol egy -sajátságos balesetet alig tudtak kikerülni. - -Midőn ugyanis a városon át lovagoltak, hogy a város nyugoti oldalán -fekvő szállóhelyen megtelepedjenek, egy kozák legény rugtatott utánuk -azzal a parancscsal, hogy menten siessenek a kormányzó úr elé. Nukhár -némileg meg volt lepve, a francziák pedig megijedve, noha Nukhár tudni -látszott, hogy Medvieszjében nem székel kormányzó. - -Mindemellett ő megforditá lovát, egyik cserkesz legénynek -megparancsolta, hogy a francziákat kisérje a szállóhelyre, ő pedig másik -legényével ment a kozák után. - -Egy óra mulva visszajött. Elmondá, hogy a sztavropóli kormányzó segédje -van ott valamely hivatalos körút alkalmával s hogy tőle útlevelet és -igazolványt kért mind maga, mind a francziák felől, melyre ő saját -igazolványát felmutatta, de a francziákról nem tudott felmutatni, -azonban őket szolgáinak vallotta s vett is róluk levelet, mint -szolgáiról 100 rubelért. Mussza Nukhár bej valóban meg is mutatta az -ujdonat uj menlevelet s a francziák még meg is köszönték szívességét és -bölcsességét, mikor neki a 100 rubelt megtérítették. - -Innen hegyes, erdős, szakadékos vidéken utaztak pár napig, míg elértek a -Kubán folyam partjára, mely mellől aztán egy héten át nem is távoztak -el. Szeptember huszadikra elérték Ivanovszkáját s itt letérve a fő útról -s elhagyva a Kubán partját is, öt nap mulva a Fekete-tengerhez jutottak -Anapába. - -A francziák örömét nem lehet leírni, midőn ők a szabad tengert dombos -útjuk magaslatáról először megpillantották. A szabad tengert, melynek -nem volt határa, mely elért Francziaországig, melyen nem voltak bányák, -orosz hatóságok, dologházak és rabló kalmukok s melyről azt hitték, hogy -az többé nem hoz rájuk szenvedést és nélkülözést, hanem a helyett őket -hullámain szabadon el fogja ringatni Francziaországig. Nem voltak még -szabadok, még orosz földön álltak, még kezében voltak a balsorsnak és -mégis a sötétlő tengernek puszta látása már dobogásba tudta hozni a -bujdosók szívét. Hogyan, hiszen tíz éve már, mióta csak a -petropavlovszkóji bányából megszabadultak s a tíz év alatt több mint -háromezer versztnyi úton át mennyit kellett szenvedniök, hányszor -akartak megválni a megúnt, megvetett, nyomorult élettől s hány szerető -bajtársat kellett elhagyniok, eltemetniök bányákban, sivatagon, ember -nem lakta rideg pusztaságokon. - -Lovaikat megállították s könyező szemekkel bámulták a tenger végtelenét. -Nukhár bej meg nem foghatá ez érzékenységet s kemény hangon rivallt -rájuk: - -– Mit bámultok barmok, soh’ se hallottátok hírét a tengernek? - -Keserü érzés szűrődött össze a francziák szívében a durva hangra. E hang -eszükbe juttatá, hogy még mindig keleten vannak és ellenséges országnak -rabjai, a hol erőszak, cselszövény és durvaság uralkodik a lelkeken s a -hol az emberbaráti nemes érzület oly ritkán található. Mit éreztek -volna, ha sejthették volna, hogy a durva idegen mi sorsot készített -számukra. - -Anapában egy napot töltöttek. E napon Nukhár bejt csak egyszer látták s -akkor is csak egy pillanatra. A két cserkesz azonban mindig mellettük -volt, míg urok oly igen elfoglalva látszott lenni. - -Másnap reggel korán Nukhár bej felszólította a francziákat, hogy gyorsan -üljenek lóra, mert tovább kell menni. A francziák meglepetve néztek -egymásra s szemeikkel mintegy kérdezék egymástól, vajjon -engedelmeskedjenek-e? Ők azt hitték: Anapában hajóra fognak ülni. Henri -végre azt kérdé a cserkesztől: - -– Kegyes úr, miért kell innen elmennünk? Mi azt hittük, hogy itt hajóra -fogunk ülni, mely bennünket tovább szállít. - -– Igen, hajóra ültök, hanem nem itt. A hajó, mely benneteket -Oroszországból megszabadít, a gelencsiki kikötőben vár rátok, oda kell -mennünk. Készüljetek gyorsan. - -A francziák lóra ültek. Az igazat megvallva, valóságos, kézzelfogható -okuk még nem volt Mussza Nukhár bej becsületességében kételkedni. Valami -kellemetlen előérzet mégis erőt vett rajtuk, mintha a bej nem egészen jó -szándékkal volna irántuk s valami meglepetésen törné a fejét. Meg nem -foghatták, miért jöttek ők Anapába, miért késtek ott egy napig, miért -volt Nukhár ott úgy elfoglalva, miért titkolta előttük elfoglaltságát, -ha ott nem akartak vagy ott nem lehetett hajóra ülni. - -Azonban útra indultak. A városon kívül egy lovag csatlakozott hozzájuk. -Ruhája cserkesz s beszédje is cserkesz volt. Semmi kétség sem lehetett -az iránt, hogy az uj lovas egyetértésben van Nukhár bejjel. Egy franczia -meg is kérdé az egyik cserkeszt: - -– Mit keres ez az ember itt mi köztünk? - -– A bej Anapából nem tudja az utat, ez a kalauz. - -E feleletben meg kellett nyugodni. Annyival inkább, mert az út hol a -tengerparton vezetett le, hol a hegyek, szirtek, hasadékok között -tévedezett. Mintha csak kerülni kellett volna az egyenes és rendes járt -utat, vagy tán ilyen út nem is létezett. Másnap este felé csakugyan -Gelencsikbe értek, egy a tengerhez egy órajárásnyira fekvő városkába, -hol azonban nem állapodtak meg, hanem egyenesen lementek a kikötőbe. - -A kikötő partján egy csomó sátor és kunyhó állott, látszólag halászok -sátorai és kunyhói. Apróbb, nagyobb hajó, csónak és bárka állott a -kikötőben bevont vitorlákkal, horgonyokon. Beljebb, a kikötő -torkolatánál, csaknem a nyílt tengeren egy nagyobb hajó horgonyozott egy -nagyobb és kisebb árboczfával. Világos szine, sajátságos farazata, -evező-padjai mutatták, hogy a hajó nem európai s a Földközi-tenger -hajóihoz legalább külsőleg nem igen hasonlít. - -Nukhár bej odaszólt a francziákhoz, kinyujtott kezével a hajóra mutatva: - -– Látjátok azt a hajót? Az fog benneteket elvinni Európába. - -A cserkesz, a ki kalauzul szolgált, övéről leoldott egy hosszú fehér -sált, felköté azt puskája végére s puskáját magasra tartva, zászlóként -lobogtatá azt a tengerben elmerülő napnak hanyatló fényénél. Kevés időre -aztán a hajóról öt férfi szállt egy nagyobb csónakba, négyen evezőt -ragadtak s negyed óra mulva a csónak a parthoz ütődött. Erőteljes, öreg, -török férfi szállt ki a csónakból. - -A férfi papucsban, világos szinü bő török nadrágban, aranynyal himzett -és csaknem földig érő kék, drága, prémes kaftánban, nagy fehér turbánnal -fején volt öltözve. Sárga selyem övéből egy késnek s pár pisztolynak -gyöngygyel és türkiszszel kirakott agya látszott ki. A mint a csónakból -kilépett, Nukhár bej is leszállott lováról s a kantárt egyik legényének -dobta oda. - -A két férfi törökösen üdvözlé egymást s a társaságtól egy kissé -eltávozva, halkan beszélgetett egymással. A beszélgetés alatt Nukhár bej -elővett egy irást s a török azt figyelemmel megtekinté. - -Az irat végig olvasása közben a török néhányszor a francziákra s -ugyanannyiszor Nukhárra tekintett. Az irat olvasása után visszanyujtá -azt szó nélkül Nukhárnak s aztán mindketten odamentek a francziákhoz. -Nukhár igy szólt hozzájuk: - -– Ime előttetek áll a derék és hatalmas Karaszor bég, a ki titeket -Oroszországból megszabadít és elvisz Törökországba, a dicső török -szultánnak birodalmába. Legyetek neki szófogadók, mint a gyermekek és -engedelmesek, mint a szolgák. Én titeket nem bírhatlak tovább, tehát -átadtalak benneteket az ő kegyelmébe. - -A francziáknak nem igen tünt föl e sajátságos bemutatás, mely nagyon -kevéssé különbözött azon eljárástól, a melylyel rabszolgáját egyik úr -átadja a másiknak. De tülmenkőji tartózkodásuk alatt fülük eléggé -hozzászokott a hasonló beszédmódhoz s azt hitték, keleten már így -szokás. Nem gyanítottak semmi rosszat. - -A török uraság oda fordult a francziák felé: - -– Szolgái vagytok ti a derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bejnek, -az én szeretett vendégemnek? - -A francziák egymásra és Nukhárra tekintettek. Nukhár kemény szemekkel -nézett rájuk. Henri felelt: - -– Mi, kegyelmes úr, nem vagyunk szolgái a kegyes úrnak Mussza Nukhár -bejnek. Ő jóakarónk volt, minket megszabadított és ide vezetett és mi -azért neki fizetni tartozunk, a mint megalkudtunk és fizetünk. - -Nukhár e szavakkal fékezhetetlen dühvel oda ugrott Henrihez, korbácsát -előrántá s azzal Henri fején végig vágott. - -– Hitvány ebek, el meritek tagadni, hogy ti az én rabszolgáim vagytok? - -Henri, miként társai is, kantáron tartá lovát maga mögött. Nukhár -korbácsának suhintására a ló fölkapta fejét, megbokrosodott, nagyot -ugrott, Henrit a földre rántá s kantárját kiszabadítván, elszáguldott. - -A francziák közt általános zavar és meglepetés támadt. Az első -pillanatra sem gondolatnak, sem szónak nem voltak urai. Nukhár odament -Henrihez, nagyot rugott rajta s lábát nyakára tette s ezt kiáltá: - -– Kutyák, mind valamennyit megkötözve a tengerbe hányatlak. - -A francziák magukhoz tértek s hatan vagy heten átadva a kantárt többi -társuknak, a kezeikben levő fegyverrel odaálltak Nukhár elé. Egyik -franczia kemény hangon szólt: - -– Nukhár bej, ha társunkat bántalmazod, megölünk. Mi nem vagyunk a te -szolgáid. - -Nukhár levette lábát Henriről. Henri fölkelt s bár a szenvedett bántalom -s lovának elveszte miatt mély haragra gerjedt, mindamellett belátva -helyzetük válságos voltát, csodálatos önuralommal szólt Nukhárhoz: - -– Kegyes úr, te nem vagy igazságos s én a bántalmat nem érdemlem. Mi -igértünk neked ezer rubelt, ha Oroszországból kiszabadítsz s azt -megfizetjük, valamint az útlevélért is megfizettük a száz rubelt. És a -kegyelmes úrnak, Karaszor bégnek is megfizetünk, ha minket -Konstantinápolyba szállít. - -Karaszor mindeddig nyugodtan nézte és hallgatta a zavart és szóváltást. -Csak kezefeje nyugodott a pisztoly agyán s három matróza kiugrott ugyan -a csónakból a partra, de még azok sem jöttek közelebb. - -– Utálatos disznó, nemde nem Balán rabszolgái voltatok ti a Volga -mellett, nemde bitang jószágok voltatok ti, midőn onnan megszöktetek s -nemde nem megvettelek én benneteket a sztavropóli kormányzótól e levél -erejénél fogva? - -– Micsoda levél erejénél fogva? - -– Ime itt van; nézd! Ezzel a kiterjesztett levelet oda tartá Henri -szemei elé, hogy az elolvashassa az írást. Az írás pedig csakugyan úgy -szólt, hogy Mussza Nukhár bej utazik tizenhárom szolgájával, a kik neki -váltott emberei és szolgái, a kik tehát le vannak neki kötelezve és -hozzá vannak kötve. A levélből világos volt, hogy azt valamely nyomorult -medvieszjei hivatalnok vagy a sztavropóli kormányzónak valamely -alárendeltje bérért koholta s a kormányzó pecsétjével, megvesztegetve, -becstelenül látta el. Henri ujabb meglepetéssel látta a titkos -cselszövénynek e gyalázatos művét. - -– Nem, kegyes úr, még ez a levél nem ad neked igazat, – felelt -Nukhárnak. – E levelet száz rubelért adták és a száz rubelt mi fizettük -ki, már pedig ha szolgáid lettünk volna, akkor velünk nem fizettetted -volna ki, mert a szolga nem fizet az ő uráért. Legyen a mi ügyünkben -biró a kegyelmes úr, Karaszor bég. - -– A szolga az enyém és a mi a szolgáé, az is az enyém, te légy biró -derék és hatalmas bég, – mondá Nukhár bej Karaszorhoz. - -– Én nem leszek biró a ti ügyetekben, – mondá Karaszor, – mert vagy -szolgáid ezek az emberek és akkor úr és szolga között nincs szükség -külön biróra, vagy pedig, tiszteletre méltó Mussza Nukhár bej, neked -nincs igazságod, akkor pedig én nálam sem találhatod azt fel, a mi sehol -fel nem található. - -Ezt mondván, elfordult az emberektől, matrózainak intett s miután a -napnak már csak fele állt ki a tengerből, matrózai egy közel csörgedező -patakhoz szőnyeget vittek, Karaszor bég oda ballagott s hozzá látott -esti imájához és mosdásához. - -Nukhár bej e nem várt fordulatra még borzasztóbb dühnek és haragnak -engedett helyet szívében. Oda ment lovához, legénye kezéből kivette a -kantárt, felugrott lovára s azt mondá a francziákhoz: - -– Várjatok csak pogány ebek, szökevény disznók, majd a gelencsiki -kapitánynál vagy sztarosztánál találok én igazságot. - -Ezzel indulni akart, Henri azonban eléje állt. Nukhár elhatározása -megijeszté őt. - -– Kegyes úr, mit akarsz hát velünk, mondd meg nekünk világosan. - -– Akarom pénzeteket és lovatokat és miután ily hitvány szolgákra nincs -szükségem, el akarlak adni benneteket Karaszor bégnek. Én ezer versztnyi -utat hiába nem tettem ti értetek. - -– Kegyes úr, mi odaadjuk néked lovainkat és adunk 500 rubelt. Ezer rubel -volt ugyan az alku, de te nem vittél el minket szabad török földre, -pedig ez volt a mi föltételünk és a te ajánlatod. Ha bemégy Gelencsikbe -és minket fogolylyá tész: nekünk is adott az isten beszélő tehetséget, -hogy megmondjuk a sztarosztának, miként csaltad meg Balanov uraságot s -miként loptál el bennünket tőle. - -Ez az érv látható benyomást gyakorolt a kapzsi és álnok cserkeszre. -Alkura vette a dolgot. - -– Minden lovatok és ezer rubel. Ezen alul meg nem szabadultok. - -Az alku sokáig tartott. Hol csendesen, hol zajosabban folyt a -beszélgetés. A francziák félelme mindinkább csökkent, a mint látták, -hogy a cserkesznek nincs egyéb czélja, mint hogy minél többet csikarjon -ki tőlük. E közben kezdett terjedni az alkony homálya. A nyugoti ég és a -tenger mindinkább sötét lilaszint öltött magára. Karaszor bég is végezte -esti imáját és mosdását s úgy látszott, mintha cserkeszekre és -francziákra nem is gondolva akarna menni hajójára. Egyik franczia azt -mondta Henrinek franczia nyelven: - -– Ha megalkuszunk is e pogánynyal, ez mégis elárulhat bennünket, tehát -nekünk mégis menekülnünk kell. - -A figyelmeztetés fontosságát mind Henri, mind a többiek is belátták. -Henri tehát azt mondá Nukhár bejnek: - -– Kegyes úr, alkunk ha létre jön is, csak úgy lesz érvényes, ha Karaszor -bég beleegyezik s minket elvisz magával. - -Nukhár rögtön leszállt lováról s a béghez sietett. Egy percznyi -szóváltás után oda kiáltott a francziákhoz: - -– Jőjjetek ide! - -A francziák oda mentek lovaikkal s a két cserkeszszel együtt. Mind ők, -mind Nukhár előterjesztették a bég előtt föltételeiket s kérték tanácsát -és jóváhagyását. Karaszor bég nyugodt csendes hangon azt felelte: - -– Az én hajóm Törökország és nem Oroszország, mivel pedig a derék és -tiszteletreméltó bej titeket idáig vezetett, tehát nektek meg kell -fizetni az ezer rubelt. A derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bej -megkönyörült rajtatok s lovaitokat átveszi darabonkint 35 rubelért, -hatszázötven rubelt pedig lefizettek rögtön. - -A francziák ebben megnyugodtak. Lovaikat rögtön átadták Nukhárnak s a -meghatározott összeget is nyomban kifizették. Mikor pedig mindez -megtörtént, Nukhár bej elővette a medvieszjei levelet s ezt mondá a -bégnek: - -– Derék és hatalmas Karaszor bég, fogadd el ezt tőlem, szegény -szolgádtól és vendégedtől ajándékképen. Ha orosz hajóval találkozol, ez -lesz igazságod e hitvány szolgák mellett. - -Karaszor bég övébe nyult, elővett onnan egy erszényt, az erszényből -kiolvasott aranyban kétszáz rubelt s mialatt a levelet átvette s az -aranyat Nukhár bejnek kezébe olvasta, e szavakat mondá: - -– Derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bej, a mit te pénzen vettél az -orosztól, illik, hogy én kétszer annyi pénzen vegyem meg tőled. Allah -adjon neked segítséget és hosszu életet. - -Nukhár bej mohó örömmel vette el az aranyokat s aztán mély tisztelet -jeleivel üdvözölvén a béget s még csak egy tekintetre sem méltatván a -francziákat, lovára ugrott s két cserkeszével együtt Gelencsik felé -elvágtatott. A két cserkesz nagy zajjal és ostorpattogtatással indítá -útnak a vezetéken levő tizenkét lovat. A francziák pedig Karaszor bég -intésére minden szó, minden feltétel kikötése nélkül helyet foglaltak a -csónakban s az esti homálynak most már sötét leple alatt a két árbóczu -hajóra szállíttattak. - - - - -A TENGEREN. - -(A rabszolgakereskedő-hajó személyzete. – Szanatoglu, az örmény. – -Karaszor bég dühös a francziákra. – Lehetetlen a szabadulás. – -Trebizondba érnek.) - -Mikor a hajóhoz értek, egy matróz lámpával világított le a hajó -födélzetéről. Első volt, ki a hajóra föllépett, maga Karaszor bég, utána -Henri és a többi franczia. A bégnek előtte is, utána is lámpát vittek a -födélzeten, míg hajószobájába ért. A francziákat a hajó előrészébe egy -tágas üregben helyezték el, melyben csak egy halvány mécs pislogott. Az -üreg egyik oldala mindenféle lommal volt tele hányva, másik oldalán -pedig mintegy húsz vagy huszonkét gyékény volt a padlatra téve s minden -gyékényen egy pokrócz. Ez volt a francziák éji tanyája, kik azonban nem -maguk voltak, mert az üreget meg kellett osztaniok nyolcz vagy tíz -idegennel, kiknek egy része csak gyermeknek látszott s kik már mind -feküdtek s tán aludtak is. - -A francziák nem ettek, sem nem ittak az este. De nem is igen kivánták az -ételt, italt, sokkal inkább a nyugalmat lovaglásban kifáradt -termetüknek. Pár percznyi beszélgetés után mindnyájan mélyen aludtak. - -Reggel már fenn volt a nap az égen, mikor úgy öltözetesen felébredtek. A -hajóüreg pár lyukon kapott valamelyes nappali világosságot. Az üreg -egyik sarkában volt egy gyékény s pár medencze, tele tengervízzel. De -idegen útitársaik már belemosdottak és belefürödtek a medenczékbe, úgy, -hogy a francziáknak nem volt kedvük utánuk megtenni ezt a műveletet. -Mosdatlanul tölték a napot, csak a port törülték le öltönyük ujjával -arczukról és nyakuk körül. - -Az idegeneket jobban szemügyre vették most. Voltak ezek vagy tizenöten. -Volt köztük hat fiatal, erőteljes, szép férfi, sajátságos kaukázi -cserkesz öltözetben. A többi gyermek volt, férfi és leányka, kik azonban -nyolcz kilencz évesnél nem igen voltak idősebbek. Szegényes öltönyü, -sovány, de szép gyermekek. - -A francziák beszédbe akartak ereszkedni az idegenekkel. Ez azonban -nehezen ment. Az idegenek, és pedig úgy a felnőttek, mint a gyermekek, -nagyon szótlanok voltak s egymás közt sem társalogtak. Aztán nyelvét sem -értették a francziáknak. Sem európai, sem orosz, sem kirgiz, sem kalmuk -nyelven nem beszélt egyik sem. Törökül is csak egy férfi és egy leány -gyermek tudott egy kissé beszélni. Valamennyi nyilván valamely -ismeretlen kaukázi törzshöz tartozott. - -A férfi azt mondá, hogy ő két társával együtt önkényt szegődött el -szolgának Karaszor béghez hat esztendőre. Kapott felpénzt hatszáz -piasztert, melyet rokonainak hagyott otthon és kap évenként még száz -piasztert, azonkívül pedig fegyvert, szép ruhát és minden ellátást, ha -pedig Allah kedvez, még úrrá is lesz Sztambulban. A leányka azt -beszélte, hogy őt édes apja adta el szolgálónak nagy uraságokhoz, sok, -nagyon sok pénzért, melyet a hatalmas bég mindjárt kifizetett. A leányka -egészen meg volt nyugodva sorsában, sőt dicsekedett, hogy ő, ha nagyobb -lesz, két kis testvérjét is oda viteti magához. Karaszor bég jó uraság, -megteszi az ő kértére. - -E beszélgetés alatt a francziákban gonosz balsejtelem támadt. Az egész -dolog úgy tünt fel előttük, mintha hajós gazdájuk, a derék és hatalmas -Karaszor bég nem lenne más, mint levantéi rabszolgakereskedő, a ki a -cserkesz férfi és leánygyermekekkel s felnőtt leányokkal is kereskedést -űz, hordván őket a Fekete-tenger keleti partjairól a török nagyurak -háremeibe. Egyáltalán kellemetlen érzet szállta meg őket annak -meggondolására, hogy ők ily hajóra, ily ember hatalmába s ily társaságba -kerültek. Másrészről némi megnyugvást találtak abban, hogy az orosz -hatóságok bizonyosan nem engednének meg orosz területen ily embervásárt. -Kérdést is intéztek eziránt az idegenhez. - -– Az orosz urak megengedik az elszegődést – felelt az idegen – csakhogy -a sztarosztnak kell fizetni minden emberért és gyerekért ötven vagy száz -piasztert s minden felnőtt leányért kétszáz piasztert, de ezt nem ők -fizetik, hanem Karaszor bég. - -A francziák most már nagy elborzadásukra tisztán láttak. Az orosz -hatóságok pénzért, haszonért, titkon törvény ellenére eltürik a kaukázi -népek közt folytatott embervásárt. - -A francziák elhatározták, hogy egy vagy más uton bizonyságot szereznek -helyzetükről. Óvatosságra elég okuk volt azonban, hogy se el ne rontsák -sorsukat, ha ugyan még nincs el rontva, se pedig el ne hamarkodják a -dolgot. - -Mindenekelőtt kérdést intéztek a törökül tudó idegenhez, hogy szabad-e -nekik a hajóüregből kimenni s fölmenni a födélzetre. Az idegen azt -felelte, hogy ő ugyan nem tudja, de nem is törődik vele, jobb itt belül -fekve, mint a födélzeten vitorlával, kötéllel, munkával elfoglalva. E -felelet ki nem elégité a francziákat, meg kellett tehát várniok, míg a -bég szolgái vagy matrózai jönnek s kinyitják az üreg ajtaját. - -Ez meg is történt. Egy matróz hideg tésztanemü ételt, egy másik matróz -pedig ivóvizet hozott az üregbe. Henri megszólította az ételhordót, egy -ősz, öreg legényt. - -– Hejh apus, köszönjük a kegyelmes Karaszor bég ételét, italát és -szivességét, és mi azt megfizetjük háládatos szívvel, hanem mi ki -akarunk menni a födélzetre, ételünket, italunkat ott akarjuk elkölteni. - -Az öreg matróz egyetlen egy szót se szólt e beszédre, sőt jóformán rájuk -sem nézett a francziákra. Végezte dolgát s indult kifelé. - -– Hejh öreg, halottad mit mondtam előbb? Jelentsd azt a kegyelmes -Karaszor bégnek. - -– Majd ha megkérdi, hogy mit mondtatok: akkor megjelentem, – felelt a -török nagy lomhasággal. - -– Igen, de mi rögtön akarjuk, hogy megjelentsd a kegyelmes bégnek. - -– Ha a kegyelmes bég rögtön megkérdi: rögtön megjelentem. - -– Hátha nem kérdi meg sok ideig: – szólt Henri – mit csináljunk mi -akkor? - -– Legyetek nyugton, míg jól van dolgotok, Allah vigyáz ti rátok is, noha -meg nem érdemlitek. - -Az öreg matróz e szavak után kiment, bizonytalanságban hagyva a -francziákat az iránt, hogy mire határozzák el magukat. Nemsokára, alig -negyedóra mulva azonban visszament az üregbe s e szavakat mondá a -francziáknak: - -– Jőjjetek utánam, a kegyelmes bég azt parancsolta, hogy szine elé -vezesselek benneteket. - -A francziák kimentek a fedélzetre. A hajó már messze járt a magas -tengeren. Kelet felé nem látták a partot, valamint dél és nyugat felé -sem. Észak felé ködszerű homályként tünt szemükbe a Kubán-melléki -Kaukázus. Meglehetős erejü nyugoti szél fújt a tengeren. A tenger -tajtéktalan hullámokban ingadozott. Mindkét árbocz vitorlái ki voltak -feszítve harántosan, hogy a hajó déli irányban haladjon. A legénységből -vagy tizenkettő folyton a vitorlarudakkal és kötelekkel volt elfoglalva. -A födélzeten négy ágyu volt szabályszerü támadó állásban elhelyezve. -Kettő mellett ott állott a tűzérlegénység. A födélzeten különben -meglehetős tisztaság és rend uralkodott. Edények, fegyverek, horgok, -rudak, kötelek, szigonyok, hálók, szivattyúk, ponyvák – mind a maguk -helyén, tisztán és rendben állottak. Kormányos és hajóparancsnok -hivatalos helyén. A francziákra a födélzet azt a benyomást gyakorolta, -hogy Karaszor bégnek a vásáron vett szolgákon kívül is különböző -foglalkozásban legalább negyven-ötven legény áll rendelkezésére. - -A mi más szóval azt jelenti, hogy a francziáknak gondolniok sem lehet -valamely erőszakos vállalatra, vagy valamely államcsinyre, hanem magukat -a sorsnak és Karaszor bégnek kegyelmére és talán saját ügyességükre s -kis pénzecskéjük hatalmára kellett bízniok. Pénzük volt összesen még -vagy hétszáz rubel. - -Az öreg matróz a francziákat egy kabinba vezette. A kabin gazdagon volt -butorral és szőnyeggel ellátva. A kabinban alacsony kereveten maga alá -rakott lábakkal ült Karaszor bég. Mögötte szolgák állottak s dohányzó és -kávézó eszközeit gondozták. A francziák a keleti szokás szerint mélyen -meghajtották előtte magukat. Csöndes lassú hangon szólt a francziákhoz: - -– A ki köztetek az első, álljon egy lépéssel előbbre mint a többiek. - -Henri társaira nézett s azok helybenhagyó tekintete által kisérve -előbbre lépett egy lépéssel. - -– Mondd el, miben áll a te kivánságod és társaid kivánsága? – szólt -Henrihez Karaszor bég. - -– A mi kérelmünk, kegyelmes Karaszor bég, abból áll, hogy minket, a kik -Oroszországból, orosz fogságból menekülünk, szállíts el Európába. A -szállításért szívesen és hálával megfizetünk. - -– Legyen a ti kivánságtok szerint. Híjjátok ide Szanatoglut! – mondá -szolgáinak. - -Az egyik szolga eltávozott háta mögül s néhány percz múlva egy -sajátságos, sovány és rendkívül alázatos férfialakkal tért vissza, ki -olyanforma zsíros fekete, hosszú kaftánba volt öltözve, mint a -volgamelléki zsidók. Szemöldöke, haja, szakálla, bajusza egészen fekete. -Ez volt Szanatoglu, egy keresztyén örmény, Karaszor bégnek írástudó -számadója. Majdnem a földet érte homlokával, amint Karaszor bég előtt -meghajtá magát. - -– Szanatoglu – mondá neki a bég – olvasd el ezen embereknek, mit kell -nekik megfizetniök. - -Szanatoglu e szóra ujra meghajtá magát s aztán lábait maga alá szedvén, -szemközt a béggel leült, szennyes sárga turbánjából kivett egy -összehajtogatott papirost és egy vastag irónt s a betüket az irónnal -kisérve éles orrhangon és nagy gyorsasággal olvasta a következőket: - -»A derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bej pedig eladott és kezöknél -fogva átadott a nagyságos és kegyelmes Karaszor bégnek nem kevesebb, -mint tizenkét szolgát, a kik mind valamennyien gyaurok és idegenek és -szökevények, a kiknek eladásához pedig az anapai kikötőben engedély nem -adatván, sőt a kik az anapai kapitány által visszaköveteltetvén, a derék -és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bej őket a gelencsiki puszta kikötőbe -vezette s a nagyságos és kegyelmes Karaszor bégnek ott adta el kétszáz, -azaz kétszáz arany rubelért vagyis háromezernégyszáz piaszterért, -mindamellett a nélkül, hogy a gelencsiki kapitánynak vagy sztarosztnak -bejelentette volna az ő szándékát s megfizette volna a kellő jutalmat. -Ennélfogva ezen szolgák, kik mind valamennyien gyauruk és szökevények, -felette veszedelmes és tilalmas dugáruk, kik ha a nagyságos és kegyelmes -Karaszor bég hajóján az orosz hadihajók által fölfedeztetnének és -megtaláltatnának, az által a nagyságos és kegyelmes bég kiszámíthatatlan -károkat és veszedelmeket szenvedne, a melyektől megmentse őt Allah és az -ő prófétája. Tekintetbe vévén pedig mindezeket, ha a Tarabozán mellett -lévő kikötőben a hajó szerencsésen horgonyt vethet és mindezen gyaur -szolgák és szökevények a dicsőséges szultán palástjának árnyékában -meghuzódhatnak és szabad földön lábukat megvethetik, igaz és valóságos -tartozásukat csak akkor rójják le: ha a derék és tiszteletreméltó Mussza -Nukhár bejnek fizetett kétszáz arany rubelt, vagyis háromezernégyszáz -piasztert megfizetik; továbbá: ha azonfelül hála és elismerésképen -(miután ama sok pénzt a nagyságos Karaszor bég a szökevény gyaurokért -ingyen cserében kifizetni nem tartozik) másik háromezernégyszáz -piasztert fizetnek; továbbá: ha az élelmezésért és szállításért -fejenként hatvan piasztert, összesen tehát hétszázhúsz piasztert -fizetnek; továbbá: ha a gelencsiki kapitánynak járó tilalomdíjat, -fejenként kétszáz piasztert, összesen tehát kétezernégyszáz piasztert -megfizetik; továbbá: ha ama nagy veszedelemért, mely a nagyságos és -kegyelmes Karaszor béget miattuk fenyegeti, kárpótlásul fejenként ezer -piasztert, összesen tizenkétezer piasztert fizetnek; végezetül: ha -Szanatoglunak, az Ábrahám kebelébe elköltözött jólelkü Szanat fiának, a -nagyságos és kegyelmes Karaszor bég leghitványabb szolgájának, fejenként -harmincz piasztert, összesen tehát háromszázhatvan piasztert fizetnek és -ekképen összesen huszonkétezer és kétszáznyolczvan piasztert fizetnek.« - -Szanatoglu mindezt nagy gyorsan elhadarván, a papírt összehajtá s a -papírt és irónt turbánjába visszahelyezé. Karaszor bég pedig azt mondá a -francziáknak: - -– Ime hallottátok, tehát legyetek készen Tarabozánban mindazt kifizetni, -a mit az irnok elszámlált előttetek. - -Henri és a francziák ijedt és szomoru arczczal tekintettek egymásra. -Egyáltalán képtelennek érezték magukat arra, hogy e helyzetben a -kegyetlen, álnok és ünnepélyes modoru törökkel szemben életre való -gondolat, terv vagy ötlet urai lehessenek. Végre is alig maradt más út -előttük, mint az önmegadás és könyörgés útja. Henri alázatos, szomoru -hangon felelt: - -– Kegyelmes bég, nekünk van tizenkétezer piaszterünk és mi azt az utolsó -paráig neked adjuk, ezenkívül mi jó iparosok vagyunk, mi Trebizondban, -vagy a hol parancsolod egy vagy másfél év alatt a még hiányzó tízezer -piasztert megkeressük és megfizetjük, csak vigy bennünket Törökországig -és Európába s engedj bennünket szabadoknak. - -Karaszor bég e szavakra oda szólt Szanatogluhoz: - -– Folytasd tovább. - -Szanatoglu rögtön turbánjához kapott, elővette a papírt és irónt és az -előbbihez hasonló gyorsasággal folytatá: - -»Ha pedig a tizenkét szolga, kik mind valamennyien gyaurok és -szökevények, a tarabozáni kikötőben igaz és valóságos tartozásukat meg -nem fizetik és csak egyetlen parával is adósok maradnak: akkor szabad -választásukra hagyassék, hogy vagy az orosz uraknak visszaadassanak, -vagy szolgává tétessenek s vásárra vitessenek. Így rendelte ezt a -nagyságos és kegyelmes Karaszor bég, hogy az ő leghitványabb szolgája -Szanatoglu ekként vegye irásba mindezeket.« - -– Kegyelmes bég, – mondá Henri – te nem lehetsz oly keményszívű, mint az -orosz; ha te olyan keményszívű volnál, mint az orosz, mi nem törekedtünk -volna Oroszországból Törökországba menekülni. Mi a dicsőséges szultán -birodalmában igazságot és kegyelmet keresünk, miután az orosz czár -birodalmában csak rabságot és kegyetlenséget találtunk. - -Ez a nyilatkozat látható hatást idézett elő Karaszor bégen. Némi -élénkséggel kérdezé tőlük: - -– Miféle nemzetségből valók vagytok ti és mely országban laktatok? - -– Mi francziák vagyunk és Francziaországban laktunk és oda akarunk menni -a mi hazánkba. - -– Micsoda nyelveken tudtok beszélni? Tudtok-e írni és olvasni? - -– Mi írni, olvasni jól tudunk s franczia, német, orosz, kalmuk, török -nyelven beszélünk egy kevéssé. - -– De ti beszéltek görög nyelven is. - -– Mi nem beszélünk görög nyelven. Miért jutott ez eszedbe kegyelmes bég? - -– Mert ti segítettetek a gyalázatos görögöknek, midőn azok fellázadtak a -dicsőséges szultán győzhetetlen seregei ellen. - -– Mi kegyelmes bég nem segítettünk, mi húsz esztendő óta foglyok és -bujdosók vagyunk Oroszországban. - -– Ti mégis francziák vagytok és gyaurok, a kik megöltétek Firuz bejt, az -én fiamat s fejét odaadtátok a hitetlen és lázadó kutyáknak, a -görögöknek. Most takarodjatok szemem elől. Míg a nap még egyszer -lenyugszik s még egyszer fölkel: addig határozzátok el magatokat, vagy -visszaadjalak az oroszoknak, vagy szolgáimmá tegyelek benneteket, vagy -megfizettek utolsó paráig, mielőtt lábatokat a tarabozáni földre -tennétek. Szanatoglu, te pedig vedd elő irásodat s égesd el itt az én -szemeim előtt. Hadd lássák a gyaurok is. - -Egy szolga rögtön kiment, pár percz mulva vörös réz-serpenyőben ízzó -szenet hozott be s Szanatoglu azon nyomban elégette az irást, melyre -most már nem volt szükség. Ennek végeztével a francziák is búsan -kimentek a födélzetre s onnan félre vonultak éjjeli tanyájukra. - -Szomoru tanácskozás fejlődött ki köztük. Világos volt előttük, hogy -Karaszor bég engesztelhetetlen boszuval van eltelve a francziák ellen, -mert fiát a görög szabadságharczban valószinüleg francziák ölték meg. -Kapzsisága, pénzvágya is kétségtelen volt amaz álnok jogczimü és búsás -felszámitás után, melyet a piszkos Szanatoglu felolvasott. Abban sem -lehetett kétség, hogy a bég vagy tengeri rabló, vagy rabszolgakereskedő, -de akár ez, akár amaz, mindenesetre jó viszonyban van a tengerparti -orosz és török hatóságokkal. Erőszakos szabadulásról szó sem lehetett -nyilt tengeren vagy török kikötőben. Az oroszok kezébe visszajutni egy -jelentőségü volt az örökös fogsággal, melynél pedig százszor többet ér a -halál. Csak ama gaz Nukhár szavára ne hallgattak volna. - -Csak maguk menekültek volna el Tülmenkőjiből, mikor ez oly kedvező -alkalom mellett lett volna lehetséges. A cserkesz pénzüket is -kicsikarta, szabadságukat is elárulta. De most már mindezekről későn van -búslakodni. A váltságdíjat ki nem fizethetik, mert kilenczezer -piaszterrel kevesebb pénzük van, mint a mennyi szükséges volna. Igaz, -hogy ezt kis szerencse mellett megkereshetnék Trebizond vagy -Konstantinápolyban, de ezt a bég nem engedi. Nem marad más hátra, mint -elfogadni a szolgaságot. Végre is nem lehet ez oly rossz, hogy a mellett -kihalna a remény előmenetelre és szabadulásra. Ha oly rossz volna: az -idegenek, társaik ott a hajóüregben nem sietnének önkényt a bég -szolgálatába. Tehát a szolgaság. Ezt kell választaniok, melytől most úgy -félnek, úgy irtóznak, bár a volgaszigeti borzasztó kaland után egykor -úgy óhajtottak a kalmuk uraság szolgálatába lépni. Hosszas tanácskozás -után, mely alatt majd elfeledkeztek az étkezésről is, rájuk szállt az -alkony. Megállapodtak abban, hogy reggel kijelentik Karaszor bég előtt a -szolgálatba lépés szándékát. S abban megnyugodva lefeküdtek már, midőn -Henri izgatottsággal ekként kiáltott fel: - -– Bajtársak, gondoltam valamit. Hallgassatok rám figyelemmel. - -– Halljuk, Halljuk! - -– Van tizenkétezer piaszterünk. Mindegyikünk váltságdíja körülbelül -kétezer piaszter. Hatan tehát megszabadulhatunk. Húzzunk sorsot magunk -között. Őt itt marad, hat megmenekül. Én megnyugszom sorsomban, ha itt -kell maradnom. Azok, a kik megmenekülhetnek, úgy fordul a jó szerencse, -kisegíthetik egy vagy más úton az itt maradottakat is. - -Általános helyeslést nyert a javaslat. Minden oldalról meggondolva, csak -előnynyel járt annak foganatosítása. Nyugodtan aludtak el e gondolatban. -Reggel, reggeli után, ismét a bég elé kisértettek. A bég ugyanazon -kabinban s a tegnapi ünnepélyességgel fogadta őket. Előadták -megállapodásukat, hogy ők a szolgálatba állást választják. Előadták azt -is, hogy hatan le tudják fizetni a váltságdíjat s kérték a béget, -engedje meg azt. A bég gondolkodóba esett. Végre azt mondá: - -– Nem engedem meg. A ki szabad: az elmehet mindenhová. Elmehet az -oroszokhoz is. Ki tudja, mi lehet még abból. Egy szalmaszálban is -megbotolhat az elefánt, egy pókhálóban is megakadhat az oroszlán. A -kizmet útjai kiszámíthatatlanok. Allah titeket együtt rendelt az én -hatalmam alá, tehát együtt kell maradnotok. - -A francziák a csalódás érzetével, de mégis hidegvérrel hallgatták a -kijelentést. Megnyugodtak benne. E percztől fogva rabszolgái voltak -Karaszor bégnek, a tarabozáni vagy trebizondi hatalmas -rabszolgakereskedőnek. - -A francziák sok nemét élték már és szenvedték már keresztül mindenféle -rabságnak, szolgaságnak, nélkülözésnek és fájdalomnak. Megszokták már a -testnek és léleknek gyötrelmeit, a sors fordulatainak szomorú -szeszélyeit s az aggódó lelkek amaz örökös boruját, mely a reménynek -hajnalderüjét is mindig csak felhők alatt látja, mely a napnak fényében -is villámot s a falevél rezgésében is vihart képzel, veszélytől fél. Nem -voltak se kétségbeesettek, se embergyűlölők, hanem szomorúak. Szívük sem -tört még meg, hanem kifáradt már. Bizonyos közöny vett rajtuk erőt, mely -azonban még érzett bánatot s táplált némi reményt. Franczia vér, még -erőteljes férfikor s eredetileg egészséges, katonás kedély menté meg -őket a sors durva bántalmai közt. És egy kiolthatatlan vágy. Még egyszer -látni Francziaországot s megittasulni az édes haza édes levegőjén. Minő -vágy volt ez! Mily boldogok lehettek volna e nélkül a kalmuk uraságnál! -Mily boldogtalanok lettek volna e nélkül egész életükben! - -Rideg, fanyar, keserü érzettel nyugodtak meg a gondolatban, hogy ők most -már Karaszor bég rabszolgái. Vajjon mit fog velük csinálni Karaszor bég? -Mire használja őket? Mikor, kinek és hova fogja őket eladni vagy -elszállítani? Bizonyosan nem azért vette őket, hogy gyönyörködjék -bennük. Bizonyos, hogy nyerészkedni akar rajtuk. De hogy és miként? -Sehogysem tudták elgondolni. Ha befogja őket műhelybe, ha dolgoztat -velük, ha így akarja a vételárt leszolgáltatni: akkor valószínüleg nagy -városba viszi őket. Talán Trebizond is nagy város. Ezt nem tudták, e -városnak hírét soha nem hallották. De ha nagy városba telepíti őket: ott -lesz is módja a szabadulásnak. Aztán pénzük is van. - -Azt már tudták, hogy keleten mindenható a pénz. Tizenkétezer piaszterrel -s ügyes színléssel sokat meg lehet kisérleni szegény embernek. -Megnyugodni a sorsban és várakozni: ez a régi életbölcsességük -mutatkozott egyedül jónak ez alkalommal is. - -Pedig nézetüket nem sokáig tarthatták meg. - -A hajó lassan haladt előre; a szél majdnem délnyugatról, tehát majdnem -ellenkező irányban fújt, mint merre az ő útjok vezetett. A hatszáz -kilométernyi tengeri út vagy tíz napot vett igénybe. A bég elunta magát, -a francziákkal többször beszélgetett s egyszer beszélgetés közben azt -kérdezé tőlük: - -– Hol tartjátok pénzeteket? - -– Magunknál kegyelmes úr. - -– Rossz helye van ti nálatok a pénznek. Gyermek kezébe kétélü kés és -szolga kezébe pénz nem való. - -– Igen, kegyelmes bég, de ha megengeded, az a pénz a miénk és ha nincs -ellene kifogásod, mi ott tarthatjuk, a hol akarjuk. - -A bég elnevette magát. - -– Látszik, úgymond, hogy gyaurok vagytok és tökéletlen az elmétek. A -pénz a tietek, mert azt nem vettem meg a tiszteletreméltó Mussza Nukhár -bejtől, de az ellen kifogásom van, hogy nálatok legyen. A pénz olyan, -mint az orvosság, – ha nem jól használják: méreg lesz belőle. Majd -Szanatoglu gondját viseli. Ha valamikor más uratok lesz: meglehet, az -majd nálatok hagyja. - -A bég olyan hangon beszélt, mely minden okoskodásnak és feleselésnek -elejét vette. Pénzüket át kellett adni a kiállhatatlan Szanatoglunak. -Száz piaszternél többet egyiknél sem hagytak. - -Szeptember végén értek Trebizondba és pedig alkonyat táján. Még két -éjszakát és egy napot töltöttek a hajón. A harmadik napon elvezették -őket a bég palotájába. Nagy kiváncsisággal szemlélték menet közben a -kikötőben ingadozó hajókat, melyek közt sok európai hajót is fedeztek -föl. De kérdezősködéseikre a kísérő szolgák vagy semmit nem feleltek, -vagy egy-egy kérdésre csak azt felelték: »ki tudná azt megmondani?« Nem -lehetett tőlük semmit is megtudni. - -Többé-kevésbbé szűk utczákon haladtak át, míg végre két nagy hídon és -egy bástyaszerű nagy kőfalnak kapuján át a palotához jutottak, mely -kívűlről, a felette szűk utczáról nézve egy nagy, világosra színezett -kőfalnál egyébnek alig látszott. Belűl azonban a palota – mint erről -később eléggé meggyőződtek, – egész kis városka volt. - - - - -AZ ÖRMÉNY CSELSZÖVÉNYE. - -(Karaszor bég palotái. – Szanatoglu megcsalja a francziákat. – A -francziák nem tudják, mit csinálnak. – A mollah és a műderrisz. – Az -irtóztató éjszaka. – Az örményt megölik. – Négy franczia is meghal.) - -Az utczára néző épület voltakép nem volt egyéb, mint egy terjedelmes -raktár, tele mindenféle európai, orosz, persa és déli árukkal. Ruhák, -fegyverek, szőnyegek, bőrök, aczéláruk, déligyümölcsök, thea, kávé és -egyéb százféle czikk volt itt felhalmozva. A bégnek hajója járt -Konstantinápolyon át Kairóig s karavánja járt Erzerumon át Teheránig. -Volt összeköttetése európai, orosz, persa és török házakkal egyaránt s -volt bazárja Trebizondon kívűl legalább négy-öt helyütt. - -A raktár-épületen belűl egy terjedelmes udvar volt, melynek egyik -oldalán a kőfal keritéshez támasztva hosszú, földszintes épület -nyujtózkodott. Ez épület istálló volt néhány tehén és kecske s legalább -nyolczvan darab ló számára, melyek közt igen szép arab példányok, -fölötte értékes mének és kanczák voltak. A francziák nem vették észre, -hogy a bég lóval is kereskedett, de azt igen is, hogy a legszebb lovak, -gyakran igen becses nyergekkel, csótárokkal és szerszámmal együtt a -kormányzó pasának, vagy más átutazó főembereknek s hadihajó -parancsnokoknak ajándékoztattak. - -Az istállón belűl, ennek egyik végéhez ragasztva, új, nagy, földszintes -épület emelkedett, mely egészen fából volt készítve. Ez épület három -ágra is szakadt s nagy, nyilt, féltetejü színeket is foglalt magában. Ez -épület volt a mindenféle udvarbeli és kijáró cselédek, szolgák, -napszámosok, hamálok, – teherhordók, – lovászok, tatárok, – levélhordók, -– futárok, csónakosok tanyája és lakóháza. A nagy, féltetejű szinek -voltaképen karavánszerájként szolgáltak. Ezek voltak a karavánok szálló -és gyülekező helyei. Ama karavánoké természetesen, melyek Karaszor bég -számára indultak Erzerum és Tiflisz felé, vagy a melyek ugyan az ő -számára Teherán felől érkeztek. Ez épület mellett voltak még félfödelü -aklok tevék számára is. - -Ismét jelentékeny nagyságu udvar, vagy szabad tér következett, melyen -fa, szalma és takarmányfélék voltak nagy rendetlenségben fölhalmozva. E -tért kőfal zárta el, melyen át egy nagyobb és egy kisebb kapu vezetett -egy csinos, inkább palotaszerü épülethez. Ez épület kőből épült és -emeletes volt. Mind földszintjén, mind emeletjén nagy és tágas termek -voltak nagy számban s keleti fényüzéssel és pompával fölszerelve. Ez -volt a bég lakóháza, itt volt egyik szárnyon a szelámlik, a másik -szárnyon pedig a hárem, mely egy kisebb pavillonnal állt -összeköttetésben. A pavillon egy minden oldalról magas falakkal -körülvett s buja növényzetü kertre nyilott. A pavillon és a palota -tetejéről tündér szépségben játszik a Fekete-tenger haragos zöld -tükrének végtelene s a környező hegyek, a fellegvár, a karcsu minaretek, -a kupolás mosék és keresztyén templomok, a nagy bástyafalak, a kikötői -hajóárboczok, az óriási szőlőlugasok, a cziprus és mandulaültetvények s -a hegyeken sötétedő erdők gyönyörü összhangja. - -Ez épületben laktak a bég nejei és gyermekei, eunukhjai és szolgái. Az -eunukhok innen kijártak az óriási cselédházhoz, melyet maguk közt hánnak -neveztek, de a palotába Szanatoglun kívül másnak nem volt bejárata. -Legkényesebb ügyeiben, úgy látszik, Szanatoglu volt a bégnek megbizott -embere. - -A palota egyik oldalán kőfalak közé zárt szűk folyosón túl még beljebb -több épület állott, melyek arra voltak szánva, hogy bennük az eladásra -szánt gyermekek, ifjak és leányok találjanak ideiglenes tanyát. - -Az egész telep, Karaszor bégnek összes palotái, raktárai, ólai, -cselédházai és udvarai a kertekkel együtt kőfallal voltak körülvéve, -mintha csak az egész telep várat képezett volna. Kimenekülni ugyan nem -volt lehetetlen a kapukon át a cselédek között, de a francziák előtt a -menekülés útja, míg az becses lett volna rájuk nézve, mégis el volt -zárva; – azon túl ők sem fektettek rá nagy súlyt. - -A francziákat ugyanis a konak mögötti épületek egyikébe zárták el. -Néhány nap mulva már semmi csalódásban sem éltek az iránt, hogy őket úgy -tekintik és úgy tartják, mint rabszolgákat. Hiszen a szomszéd épületek -külön-külön mind fiatal és szép lányokkal, serdülő gyermekekkel s -erőteljes kaukázi ifjakkal voltak tele, gondos őrizet alatt tartva, -szaporítva és fogyasztva, a mint a bég uj szerzeményre tett szert vagy a -mint egy-egy szállítmányt Konstantinápolyba vagy Szmirnába s néha -Kairóba tovább küldött. A francziák csakhamar megtudták, hogy az eladás -sora rájuk is kerül, csak azt nem tudták: mikor, hova és miféle -minőségben. Még egy nagy és keserü tapasztalaton kellett átesniök, még -egyszer áldozatává kellett válniok az előre föl nem ismerhető keleti -álnokságnak. - -Szanatoglu, az utálatos örmény, igen gyakran, majdnem naponként -meglátogatta őket. Mézes-mázos beszédjét, néha durva megjegyzéseit -vontatott, orrhangu, nyöszörgő szavait ki nem állhatták, de miután -látogatásait meg nem gátolhatták s miután beszélgetése minden -czélzatosság nélkülinek látszott: rendes társalgásba bocsátkoztak vele -naponként. - -Egy ily társalgás alkalmával Szanatoglu nagy önérzet szinlelésével -beszélt arról, hogy ő mily igaz hitü keresztyén, hogy Jézus Krisztusnak -ő is épen úgy hűséges imádója, mint a francziák, sőt még hűségesebb, -mert ő az ő vallásában nem tévelyeg annyira, mint az európaiak, a kik -sokkal messzebb laknak az Ararát hegyétől és Betlehemtől, mint az -örmények, tehát oly közelről nem is láthatják az igazságot, mint ők. - -– Bizony Szanatoglu, – mondá egyik franczia, – nem igen látszik az meg -te rajtad, hogy te valami nagy tisztelője volnál Jézus Krisztusnak, a -ki, ha most ide akarna jönni közibénk, bizonyosan te rajtad kezdené el a -hamis tudományok kiirtását. - -– Bolond vagy franczia, – mondá Szanatoglu, – méltó volnál arra, hogy a -diónak héját egyed, ne pedig a bélit. Én vagyok az igazi keresztyén, az -apám is az volt, az öregapám is az volt, a kiknek az isten adjon -nyugodalmat a temetőben. Mikor én még otthon voltam Vanban, százszor is -megcsókoltam a vani szent feszület lábát, a mit pedig ti még egyszer sem -tettetek. Aztán én már kétszer is elmentem a folyó partjára, a szent Áni -városba, hogy imádkozzam a mi dicső hajdani királyaink elpusztult -palotájának küszöbénél és valahányszor az én uram palotájában föl megyek -a dámra, a konak tetejére és szemem a Hája-Szófián a félholdat meglátja, -a helyett, hogy a keresztet látná, mindig könyeket hullatok, mint a kis -gyermek. A ti szivetek pedig olyan kemény, mint a tevének talpa, mikor -Tebrisztől idáig hat héten át utazik a kősziklákon. - -A francziák meg nem tagadhattak maguktól egy jóizü mosolyt az örménynek -e furcsa érzékenységén. - -– De ha te oly igaz keresztyén vagy, – mondá Henri, – miért vagy te -szolgálatában Karaszor bégnek és ha szolgálatában vagy is, miért -törekedtél te azon, hogy mi, a kik szintén keresztyének vagyunk, -szolgaságba essünk, a helyett, hogy innen segítenél bennünket -megszabadulni? - -– Nem tudjátok ti azt igazán belátni, – felelt Szanatoglu, – akárhogy -megmagyarázzam is a ti éretlen fejeteknek. Kicsinyből lesz a nagy, -szolgából lesz az uraság, utolsóból lesz az első. Ázsia már volt a miénk -és a jövőben is a miénk lesz, addig pedig szolgálnunk kell a muzulmán -uraságoknak, hogy ismerhessük az uraság palotájának bejáratát és -kijáratát s hogy a mikor a mi napunk fölkel: minket találjon ott a -palotában, nem mást. Nem értitek ti ezt. Ha értenétek: ti is az én -példámat követnétek. - -A következő alkalomkor ismét ilyenféle társalgást folytatott Szanatoglu. -S akkor már beszélgetni kezdett arról is, miként tudnának a francziák -Trebizondból könnyü szerrel megszabadulni. - -– Lássátok, – mondá, – ti innen egyszerüen meg akartok szabadulni. No -ehhez én nem adhatok nektek segítséget, sem pedig jó tanácsot. Mert ha -az én hitetlenségem kitudódnék: engem Karaszor bég a legelső kaukázi út -alkalmával lesülyesztene a tenger fenekére. Hanem ti azzal is teljesülve -látjátok óhajtástokat, ha közelebb juthattok Európához. Már pedig -Konstantinápoly sokkal közelebb van mint Trebizond és arra már adhatok -jó tanácsot, hogy oda miképpen juthassatok el. Abban pedig különösen -bízom, hogy ti jó tanácsomért egy vagy más módon mindenesetre -megfizettek. - -– Miből fizetnénk, hiszen nálad van, Szanatoglu, a mi pénzünk. - -– Ha nálam van is, de még nem az enyém, aztán van még nektek -mindegyikötöknek száz piaszternyi pénzetek, abból is megkaphatom a -jutalmat. - -– Nem Szanatoglu – mondá Henri – nem igérünk és nem adunk neked előre -semmit. Mi nem bizunk te benned. Mert vagy az uraságot akarod megcsalni, -vagy bennünket. Már pedig ha kettő közt választhatsz, te bizonyosan -minket csalsz meg. - -Szanatoglu elnevette magát. Balkezével fekete göndör szakállát -csipegette, jobbkezének mutatóujjával pedig a francziákra mutatott. - -– Ha én ingyen akarnám pénzeteket: elkérném a kegyelmes bégtől s az -enyém lenne az. Én csak meg akartam mondani, hogy juthattok el -legkönnyebben Konstantinápolyba. Ha nem akarjátok: lelketek rajta. Nem -én akarok menni Európába, hanem ti. - -Ezzel kaftánját összerántá mellén s eltávozott. - -A francziák gondolkozóba estek. Mit akar ez a Szanatoglu? Ez bizonyosan -nem jóban töri a fejét. Valami cselszövény lehet az, melynek -keresztülvitelére vállalkozott s valószínűleg, sőt bizonyosan, a bég -megbizásából. Vajjon bele menjenek-e ők a kelepczébe? Vajjon -megkérdezzék-e terve iránt a cselszövő örményt? - -Sokáig tanakodtak egymás között. Volt idejük elegendő. Az örmény nem -jött feléjük se. Nem látogatta meg őket három napon át. Kényelmesen -meggondolhatták elhatározásuk minden esélyét. Tudták azt már, hogy a -török ép úgy kész minden erőszakra, mint az orosz. Csakhogy az orosz -durván, hatalomszóval, kegyetlenül, rögtönözve hajtja végre az -erőszakot, a mint szeszélye vagy pénzvágya hozza magával. A török pedig -látszólag megtartja vallásának parancsait, melyek tiltják a -jogtalanságot és erőszakot, hanem aztán cselt vet, hálót sző, kelepczét -állít, melyben ha fennakad a gyanútlan vagy tapasztalatlan áldozat, -annak helyzetét ép úgy kizsákmányolja a török is, mint az orosz. Kivált -ha az a török tengeri rabló, pedig Karaszor bég valószínüleg az, vagy ha -csak rabszolgakereskedő is, a minek maga is nyiltan vallja magát. - -Tehát óvatosság. Erre inti őket Mussza Nukhár bejnek, sőt Balánnak is -eljárása. Karaszor bég bizonyosan rosszabb mindeniknél s a piszkos -Szanatoglu bizonyosan ármányosabb minden mohamedánnál. Mindamellett -megállapodtak abban, hogy bármi legyen Szanatoglu jó tanácsa: meg lehet -azt hallgatni, de nem szükséges megfogadni és követni. Ha meghallgatják, -még mindig lesz elég idő határozni a fölött. - -Negyednapon megint megjött Szanatoglu. Beszélt mindenféle ostobaságról -és közömbös dolgokról. Végre újolag előhozta a menekülésre vonatkozó jó -tanácsot. - -– Meggondoltuk a dolgot, – szólt Henri. – De minél jobban meggondoltuk: -annál inkább nem hiszünk neked Szanatoglu. Hanem azért tanácsodat -meghallgatjuk. Ha jónak látjuk: megfogadjuk. Ha pedig jó vége lesz: -megfizetünk érte, ha meg tudunk fizetni. Már most ha akarod: elmondod; – -ha nem akarod: nem mondod el. - -– Bolondság, a mit beszéltek, – mondá Szanatoglu. – Ti rabszolgái -vagytok Karaszor bégnek, a ki pénzen vett meg benneteket. Nem azért vett -pedig meg és hozott ide, hogy itt hizlaljon benneteket, mint az ürüt, -hanem azért, hogy újra eladjon valakinek, a ki az ő sok pénzét és -nyereségét meg tudja fizetni. Ti értetek pedig sok pénzt is lehet kapni, -mert ti franczia, orosz, kirgiz, török, kalmuk nyelven, sőt még német -nyelven is tudtok beszélni, tehát titeket a hatalmas pasák konakjaiban, -sőt még a legdicsőségesebb szultán szeráljában is sok mindenre fel -tudnának használni. De a szerálj számára meg nem vesznek benneteket, -hacsak visszavonhatatlanul bele nem egyeztek abba, hogy oda eladassatok. -Így rendelte ezt a legdicsőségesebb szultán. Már most csak rajtatok áll -a választás. Ha beleegyeztek: akkor eljuthattok Konstantinápolyba, a hol -már ezer meg ezer franczia, angol, olasz és más európai ember lakik, a -kik jó szerencse mellett ingyen is megszabadíthatnak benneteket; ha -pedig bele nem egyeztek: akkor a kegyelmes bég hajón elszállít Kairóba, -vagy az erzingiáni karavánnal elküld Bagdádba, ám ti lássátok majd -aztán, mikor juthattok el Francziaországba. - -Az örmény bizonyos közöny szinlelésével beszélt, mintha neki csakugyan -mindegy volna, akármit csinálnak a francziák. De beszédében az -önérzetnek egy neme is nyilvánult, mely a francziákat a mondottaknak -különös megfontolására ellenállhatatlanul kényszeríté. Szavai mély -nyomokat hagytak hátra a francziák elméjében, úgy, hogy ők, Szanatoglu -által magukra hagyatva, lassanként kezdtek megbarátkozni a tervvel. -Voltaképen nem is találtak abban most már semmi különös veszélyt. -Helyzetük nem volt ugyan különösen kellemetlen, mert az anyagi -nélkülözés kínjaival nem kellett bajlódniok, de nem is volt kellemes, -mert valóságos foglyok valának. Bezárva egy épületbe, őrizve gondosan, -ki nem mehetve sehova, legföljebb néha reggelenkint a dámra, -lakóházuknak lassu lejtőjü deszkatetejére. Ilyen vagy amolyan alakban, -de minden nap várhatták sorsuknak a bég által meghatározott változását. -S aztán, ha már egyáltalán nem állott hatalmukban a rabszolgaként való -elárusitás esélyét kikerülni, Bagdád helyett és Ázsia belseje helyett -mégis csak sokkal előnyösebbnek látszott Konstantinápolyba s valamely -durva pasának konakja helyett a nagyúr szeráljába jutni, a hova már -franczia követek is járnak s a honnan mindenesetre lehet remélni a -szabadulást. Mégis tettek előbb egy kisérletet, mely oly gyakran -mutatkozott sikeresnek. Szanatoglu által különös belsőséggel kérték meg -a béget, hogy adjon nekik műhelyt és szerszámokat s ők ily nagy városban -mint Trebizond, rövid idő alatt kétszeres összegét is megkeresik s -szivesen megkeresik a váltságdíjnak. Kérelmük azonban elutasíttatott és -pedig – mint Szanatoglu mondá – kereken és ingerülten. - -– Ha már nincs más választásunk, – mondá Henri az örménynek – mit kell -tennünk, hogy a kegyelmes bég csakugyan Konstantinápolyba szállítson -bennünket? - -– Kérjétek meg a kegyelmes béget úgy, a hogy én tanácsoltam s adjatok -nekem fejenként ötven piasztert s a többit bizzátok rám. - -Ujabb tanácskozás után másnap a francziák kijelentették, hogy Szanatoglu -föltételeit készek teljesíteni, csak vezesse őket a bég elé. - -Kérelmük teljesült. Karaszor bég a konakban fogadta őket gazdagon -butorozott és diszített nagy teremben. Háta mögött állott Szanatoglu, -zsákmányleső macskának éles figyelmével tekintve a francziákra. - -– Adjátok elő könyörgésteket, – mondá Karaszor bég. - -– Kegyelmes úr, – szólt Henri, – meggondoltuk a dolgot, és hogy a te -kegyességedet el ne veszítsük, miként Szanatoglunak kijelentettük, -hajlandók vagyunk Konstantinápolyba menni s könyörögni előtted, hogy -minket a nagyúrnak szolgálatába bocsáss el kegyesen. - -– Készek vagytok a legdicsőségesebb szultánnak palotájában mindennemü -szolgálatra vállalkozni? - -– Készek vagyunk. - -– Készen vagytok arra, hogy ezt a bölcs mollah előtt is kijelentsétek és -hogy szavatokat a müderrisz irásba tegye, hogy azok el ne repüljenek? - -– Erre is készen vagyunk – mondá Henri – ha ezt is szükséges megtennünk. - -– Ti is hajlandók vagytok, mind, valamennyien? – kérdé a bég, a többi -francziához fordulva. – Feleljetek mind egyenkint. - -A francziák mind egyenkint bejelentették, hogy ők el vannak határozva, a -kikötött föltételt teljesíteni. - -– Ám legyen úgy, a miként ti akarjátok. Szanatoglu – mondá az örményhez -fordulva – legyen gondod rá hogy a bölcs mollah az ő szine elé bocsássa -holnap e szolgákat. - -Ezzel elbocsátotta a francziákat. A következő napon azonban tíz és -tizenegy óra tájban elkisérték őket a mollához, kinek konakja a Hájah -Szófia nevü gyönyörü dsámi mellett feküdt. A bégnek pár szolgája kisérte -őket oda minden fegyver nélkül, mintha csak a francziák teljesen szabad -emberek lettek volna. A molláh hidegen és ünnepélyesen, divánon ülve -fogadta őket, mellette a müderrisz ült egy szőnyegen, térdére fektetett -papirossal, melyre nyilván írni szándékozott. A bégnek szolgái nagy -tiszteletnek külső jeleivel s mély bókolással közelegtek a mollah felé s -mondák el neki a francziák idejövetelének okát. - -A mollah körülbelül ugyanazon kérdéseket intézte a francziákhoz, -melyeket a bég s a felelet is a francziák részéről körülbelül hasonló -volt. Azzal a különbséggel, hogy mindenik francziának meg kellett -mondania kereszt és vezetéknevét. Mikor mindez megtörtént s a müderrisz -a francziák nevét feljegyezte, oda fordult a mollah az utóbbihoz: - -– Ird most már tudós müderrisz, a mit irnod kell. - -Sokáig irkafirkált a müderrisz, úgy hogy a francziáknak testük, lelkük -megúnta a várakozást, míg végre tizenegy külön darab irattal készen volt -a francziák számára. - -Az iratokat egymásután fölolvasá a müderrisz. A felolvasás valóságos -éneklés és nyafogás szinében tünt fel a francziák előtt. Szavait alig -tudták megérteni. Az iratok tartalma körülbelől következő volt. - -»Én Hadsi Mollah Nurizáde, a Próféta tudományának méltatlan és erőtlen -követője, a ki békességet és rendet tart az igazhívők között és eloltja -azok szomjúságát, a kik a törvény és igazság után szomjuhoznak itt -Tarabozánban és ennek határtalan környékében, én mondom azt, hogy N. N. -frenk és gyaur, a derék Karaszor bégnek szolgája, szinem elé kérezkedvén -s előttem egészségben megjelenvén, könyörögve és rimánkodva kérte, hogy -őt a derék Karaszor bég, ha annak is úgy tetszenék, a minden urak -urának, a minden igazhívők fejedelmének, a hajnali csillagként -fényeskedő Padisáhnak adná át és adná szolgálatába, és hogy ő frenk és -gyaur létére nem ismer nagyobb boldogságot és üdvösséget, mint hogy ő a -legdicsőségesebb szultánnak szolgálatában a földön és föld alatt, -szárazon és vizen, szeráljban és utczán, virágos kertben és sivatagon, -fegyverrel vagy a nélkül, a Mabein küszöbén belül vagy kivül, életben és -halálban szolgálhasson mindaddig, míg szemeivel lát, füleivel hall, -kezével és lábával mozogni tud. Én mondom azt, én Hadsi Mollah Nurizáde, -a ki leggyöngébb a gyöngék közt, én mondom azt, hogy ez a frenk és gyaur -azért jött az én szinem elé és azért könyörgött én előttem. Leirta pedig -mindezeket Hadsi Kedük Husszein, a szegény és tudatlan müderrisz -Tarabozánban, a ki mihelyt az irást elvégezte, nyomban a kalemet -összetörte és annak darabjait széjjel szórta Hedsrának 1245-ik évében, -stb.« - -A francziák csodálkozva, de nem minden vidámság nélkül látták és -hallották ezt a hókuszpókuszt. A müderrisz az irótollat, vagyis inkább -irónádat, a kalemet csakugyan összetörte s annak darabjait ott a -teremben széjjel szórta, előbb mindegyik okmányt maga a Mollah is -névjegyével gondosan ellátván. - -A mollah beszélt azután néhány szót az Al-Koránból, melyet a francziák -csak kis részben értettek s aztán kezének intésére Szanatoglu és az őrök -kiséretében a francziák Karaszor bég konakjához visszamentek. - -A következő napon Szanatoglu ismét meglátogatta őket. A róka, ha cselen -töri a fejét, lehetett csak hasonló az álnok örmény arczához, a ki -sajnálkozás szinlelésével így kezdé beszédét: - -– Hjah bizony, ezért kell az igaz keresztyéneknek oly sokáig várniok és -szenvedniök. Mert mindig sokan vannak köztük, a kiknél állhatatlan az -állhatatosság és hamar elszakad a hitnek és vallásnak köteléke. Lám, ti -most már bele nyugodtatok abba, hogy muzulmánná legyetek, én pedig mióta -vagyok itt már szolgálatban s mégis megmaradtam az igaz hit árnyékában. - -– Miféle bolondságot beszélsz te piszkos örmény? – kérdé Henri, ki -társaival együtt nem kissé volt felindulva e kijelentésre, melynek a -tegnapi szertartás felette komoly értelmet látszott kölcsönözni. - -– Hajh, hajh, ezen pedig már – mondá Szanatoglu – nem lehet segiteni. -Beleegyeztetek, beleegyeztetek, világosan beleegyeztetek. Megmondtátok -határozottan, föl is lett az irás olvasva előttetek és ti megnyugodtatok -benne. Nem szóltatok ellene egy szót se, de egyetlen egy szót se, még -csak kezetekkel se tiltakoztatok ellene. - -– Nem volt szó a muzulmán vallásról Szanatoglu, hát miként egyeztünk -volna mi abba? - -– Ökrök, azt csak tudjátok, hogy a szeráljba Konstantinápolyban, a -szultán szolgálatába keresztyén embert meg nem fogadnak, ti pedig -beleegyeztetek, hogy az én uram, Karaszor bég, titeket mindenesetre oda -adjon el. - -– De nem mint muzulmánt, gazember, nem volt erről szó, – szólt egyik -franczia dühre gerjedve s fenyegető modorban Szanatoglu elé állva. - -Az örmény vállai közé húzta fejét, kaftánjának szorosan egymásra vonta -mindkét szárnyát s csak ennyit felelt: - -– Pedig a kalemet is összetörte a müderrisz, pedig az nem mást jelent. - -– Majd összetörünk mi téged nyomorult csaló, gazember! – kiáltották a -francziák s az örményt hatalmasan megütlegelve, kilökték az ajtón s -lerugták a lépcsőn úgy, hogy az úgy hentergett le és csak a földön -tudott megállapodni az épület előtt. - -Szanatoglu itt felállott, kezét, lábát megtapogatta, kaftánjáról a port -leverte, egyik papucsát kezébe vette, mert a másik fent maradott s a -papucsával fenyegetőzve, ezt felelte vissza: - -– Az ötven piaszterért fejenként majd mégis eljövök én hozzátok s akkor -majd másként beszéltek ti én velem. Ne higyjétek, hogy ezzel az ötven -piasztert leróttátok. - -A francziák minden dühösségük mellett is elnevették magukat Szanatoglu -szemtelenségén, kinek most is csak a borravaló járt elméjében. De -azután, hogy az örmény eltávozott, mégis magukba szálltak s komolyan -megbánták, hogy őt tettlegesen bántalmazták. Az örmény rossz lelkü, -gonosz ember, a bég előtt bizonyosan árulkodni fog rájuk s ők bizonyosan -keményen fognak büntettetni. Fájlalták, hogy hevük annyira elragadta -őket. Óránként, sőt perczenként nyugtalanul várták a megtorlást, -mindaddig, míg egy szolgával közölve a dolgot, ez azt nem felelte: - -– Ne féljetek, Szanatoglu hitetlen, nem panaszkodik ez az igazhívő -ellen, máskor is kapott az már ilyen tanítást. - -A szolgának e nyilatkozata a mily megnyugtató volt a francziákra egy -részről, oly sajátságosnak tünt fel előttük másképen. Úgy látszik, hogy -őket már az udvarbeli cselédek, a bég szolgái valósággal Mohamed próféta -követőinek tekintették. - -Sorsuk azonban néhány napig nem változott. Vagy ha változott is: látszat -szerint előnyösen. Jobb ételekkel, finomabb dohánynyal és kávéval látták -el őket. Szanatoglu nem jött többé feléjük sem. Meg nem foghatták, mi -sors vár reájuk. Csak annyit gondoltak bizonyosnak, hogy ez a sors így -változatlan jólétben sokáig nem tarthat. - -S valóban nem is tartott. - -A Ramazán ünnep nagy bőjtjeit nekik is meg kellett – akarva, nem akarva -– tartani, mert enni és inni valót az ünnepnapokon ép úgy nem kaptak ők -se, mint a többi cseléd és szolga. De semmiféle külön parancs részükre -ki nem adatott, sem ellenük valami kényszerítő rendszabály nem -alkalmaztatott. S viszont a következő vidám ünnepnapokon őket is -szolgatársaikkal egyetemben minden szemnek-szájnak tetsző étellel és -itallal ellátták. A vidám ünnep utolsó napján, melyet Bairámnak -neveznek, még Szanatoglu is meglátogatta őket s nem győzte a bég -kegyességét eléggé dicsérni s egyáltalán nem jutott eszébe, miként -utasították őt ki a francziák egy hónap előtt maguk közül. Elmenetekor -azonban tett bizonyos czélzást a holnapi napra, melyet a francziák akkor -semmiképen nem értettek s melynek értelmét csak később sejtették. -Olyanformát mondott: »No holnap ti is örökre búcsut vesztek eddigi -bizonytalan sorsotoktól.« A francziák nem adtak rá semmit. - -A következő napon ujra gazdagon ellátták őket étellel és itallal. Nagy -szobájuk kopott szőnyegére több és finomabb ételt-italt tálaltak be, -mint a Bairám-ünnep bármelyik napján. Kávéjuk éppenséggel háromszor -annyi volt, mint máskor szokott lenni s még íze is különbözött attól, a -mit megszoktak. Valamely különös fanyar keserüséget vettek benne észre, -mely különbözött a kávénak szokott keserüségétől. De azért a francziák -minden aggodalom nélkül költötték el lakomájukat. - -Lakoma után fejük elnehezedett, szemeiket homály és álom lepte el, -ellenállhatatlan szükségét érezték a nyugalomnak, mindnyájan – bár -fényes nappal – szokott éji fekhelyükre telepedtek. - -Meddig tartott álmuk s mi történt velük az álom alatt: soha sem tudták -meg egész bizonyossággal. Sötét éjszaka volt, mikor néhányan -fölébredtek. Fáradtnak, kimerültnek, betegnek érezte magát mindegyik. Ha -megmozdult fekhelyén, éles és iszonyu fájdalmat érzett. Rettentő félelem -lepte meg őket, melyet növelt még az éjszakának rejtelmes sötétsége. Még -a beszéd is felette fájdalmas volt. Némán és mozdulatlanul várták meg a -reggelt. Oly kínosan, oly türelmetlenül várták, hogy azt hitték, soha se -fog már többé a nap fölkelni. - -Végre világos lett. Az ismert nagy teremben voltak, hol kezdettől fogva -tanyáztak. Mindegyik a fekhelyén, saját szőnyegén, saját pokróczával -betakarva. Egyetlen egy hiányzott közülük. Ezt is csak később vették -észre. Körülöttük nagy vérnyomok, nagy vérfoltok mutatkoztak. Alig -birták fejüket fölemelni, oly gyöngék és erőtlenek valának. Mi -történhetett velük? Sem beszélni, sem gondolkodni, sem emlékezni nem -voltak képesek. Erős sebláz rázta meg tagjaikat. Szomoru ébredés volt -ez, melynél szomorubbat aligha értek meg keserü életük nyomoruságos -változatai közben. - -Szolgák hoztak ételt és italt. Gyenge ételt, hűsitő italt s különös -gonddal, csaknem gyöngédséggel gondoskodtak a francziák szükségleteiről. -Később orvos is jött hozzájuk, vagy legalább olyan ember, a kit a -törökök orvosnak tartanak. Megtekinté a francziákat, néhány szót szólt, -valamit kérdezett, a mire feleletet se várt s aztán eltávozott. Étel és -ital némi erőt kölcsönzött a francziáknak. Enyhült a sebláz s ők elvégre -teljes urai lőnek eszmének és ébrenlétnek. - -Suttogva beszélgettek egymással, mert a hangos beszéd még ezentúl is -kínos fájdalmakat okozott. Beszélgetésük folyamán szomoru -következtetésre jutottak. Ők az alávaló Szanatoglu cselszövényének -áldozatai. Elfogadták ajánlatát; határozottan kijelentették, hogy ők a -szultán szolgálatába akarnak jutni; nyilatkozatukat a Mollah ravaszul -félremagyarázta s mindennemü szolgálatra való ajánlkozássá bővitette; ők -nem tiltakoztak a bővités ellen s most már ők háremi szolgálatra lesznek -kötelezve. Álnokul, kegyetlenül iszonyu sorsot készítettek számukra, -melynek következéseit most már csak a halál képes elenyésztetni. Örökre -csonkák maradnak, házas életre ezentul gondolniok se lehet. - -A jövőnek ezen képe nem adott vigasztalást semmi irányban. Úgy látszott, -mintha elvesztették volna minden becsét a hazájukba való visszatérésnek. -Miért menjenek haza? Mit keressenek otthon? Mi varázsa van előttük most -már Francziaország viszontlátásának? Hiszen otthon még gúny és szánalom -tárgyai lehetnek. Pedig inkább a halált itt a messze földön, mint a -gúnyt és szánalmat annyi veszély, annyi szenvedés után! - -A napok haladtával s a fájdalom enyhülése után sebjeik is begyógyultak, -lelki gyötrelmük is enyhült. Már fenn is tudtak járni, noha a szobából -még mindig nem mehettek ki. Most már csak tizen voltak. A szolgák -felvilágosították őket, hogy társuk, a tizenegyedik franczia a mákonyos -mély álom közben, a tudatlan, durva orvos kezei közt halt meg. Még csak -el sem búcsuzhattak tőle. Sötét gondolatok forrongtak agyukban midőn -elgondolták, hogy most már mily kevesen vannak, hány társukat kellett -tizennyolcz év alatt elhagyniok s mily messze vannak még -Francziaországtól. - -De ha fájdalmuk enyhült is, ha sebjeik hegedtek is, dühük és boszúságuk -Szanatoglu ellen nem csillapult. Az érzület, melylyel a keresztyénre, e -nyomorult árulóra gondoltak, ádáz és kegyetlen volt. Betegek, gyengék, -lábbadozók valának s mégsem lett volna tanácsos az örménynek most -közelükbe jutni. - -És az örmény, a szerencsétlen, mégis meglátogatta őket. - -A tigris nem rohan úgy zsákmányára, mint a francziák rohantak -Szanatoglura. Tőrrel védelmezte magát a nyomorult. De csak egy -pillanatig. A másik pillanatban le volt fegyverezve, földre volt -lesujtva s hitvány lelke kitiporva. Egy szempillantás volt az egész. -Alig tudták a francziák: mi történt és miként történt. Szanatoglu ott -feküdt előttük, mint valóságos hulla. Sohase tudták megmagyarázni, -miként vehetett rajtuk uralmat oly ellenállhatatlanul a vad és gyilkos -szenvedély. - -Megtörtént. Gyászos vége lett a borzasztó erőfeszítésnek. Három -francziánál fölszakadtak a sebek és sebkötelékek. Három hű és régi -bajtárs ujra elvérzett és alig egy óra mulva meghalt. Most már csak -heten maradtak. S mind a hét oly betegen, hogy egy hónap kellett míg -ismét felüdültek annyira, mint a hogy Szanatoglu meggyilkolása napján -már voltak. - - - - -A RABSZOLGAKERESKEDŐ HÁREMÉBEN. - -(A francziák Mohamed hitére térnek. – Az eunukhok. – Bülbül Baba. – A -két cserkesz testvér. – Férfi lopódzik be a hárembe. – A francziákat -elviszik Konstantinápolyba.) - -Karaszor bég a gyilkosság utáni napon meglátogatta őket. Ott feküdt a -szobában Szanatoglunak és a három francziának hullája az élők között. A -mint Karaszor bég belépett: Henri rögtön elkezdte a szót: - -– Kegyelmes bég, rabszolgáid vagyunk. Tégy velünk mi neked tetszik. De -mi megöltük Szanatoglut. S megöltük volna még akkor is, ha száz halállal -fenyegettél volna bennünket. Öless meg most te bennünket, ha neked úgy -tetszik. - -– A mi nekem tetszik, ebek, – szólt a bég – azt nem kérdem tőletek. Mire -felgyógyultok: akkorra vagy megismeritek az igaz hitet, vagy -megismeritek a gyehenna tüzét. Holnap jön már hozzátok a tudós -müderrisz. - -Többet nem szólt. A hullákat elvitette s szó nélkül távozott. - -Másnap csakugyan jött a müderrisz. Ugyanaz, a ki ama végzetes -irka-firkát a Mollah parancsára elkészítette. A müderrisz -felvilágositotta teljesen a francziákat. Megmondta, hogy azon irat -nélkül sem háremi szolgálatra nem lennének alkalmazva, sem pedig az igaz -hitre nem lennének kényszerítve, miután Alláh meg nem engedi, a Próféta -pedig nem parancsolja, hogy a tévelygők és hamis istenek imádói -erőszakkal kényszeritessenek az igaz hitre. A tiszteletreméltó bég más -sorsot és más szolgálatot szánt a francziáknak, de az örmény megigérte, -hogy őket rábeszéli a háremi szolgálat önkénytes elvállalására s az igaz -hit fölvételére. - -A francziák e beszéd alatt ujra érezték azt a bosszut forrni szivükben s -azt az izmot feszülni karjaikban, mely az örményből kiszoritá a -lélekzetet. Szemük villogása, mellük lihegése, felkiáltásaik rekedtsége -eléggé elárulá lelkük állapotát a müderrisz előtt is. A ki nem is késett -soká s e szavakkal búcsuzott el tőlük a mai napra: - -– Most a tüzes sárkány lakik szívetekben s nem a szelid tekintetü -galamb. Most nem vagytok arra méltók, hogy az igaz hit olajával -kenegessem a ti beteg lelketeket. Részegek vagytok a haragtól s fejetek -fölött összecsap a tisztátalan indulatok árja. Koplaljatok, aludjatok, -sírjatok és imádkozzatok, hogy Alláh a holnapi napon méltónak találjon -benneteket arra, hogy lábaimat ide vezérelje. - -A müderrisz eltávozott. Modora nem volt visszataszitó a francziákra. Sőt -enyhitő és bátoritó. De hát elhagyják-e a keresztyén vallást? Vajjon a -vallással együtt nem törlődik-e ki sziveikből hazájuk képe is? Ha pedig -makacsul ragaszkodnak az eddigi hithez: mi lesz sorsuk, mi lesz végük? -Elvégre is elvesztették már az ifjuságot, szivükből kitörültettek az -élet ábrándjai, családi élet boldogsága elérhetetlen ezentúl: mint -muzulmánok legalább élvezik a szabadság verőfényét s legalább biztosabb -reménynyel indulhatnak nyugot felé, hogy egykor haza juthassanak – -meghalni. - -Elhatározták – átlépni a muzulmán hitre. Figyelemmel hallgatták a -müderrisz oktatásait, melyek alig tartottak tíz napon túl s aztán a -szokott egyházi ünnepélyes szertartások mellett Mohamed követőinek -sorába felvétettek. - -Ezzel egyidejüleg a konakban háremi szolgálatra osztották be őket. - -Sajátságos, eddig még nem tapasztalt változás állt elő ezzel a francziák -életsorsában. - -Mindenek előtt le kellett vetniök azt a ruhát, melyet Tülmenkőjiből, a -kalmuk uraságtól hoztak magukkal. Ez a ruha félig tatár, félig kozák -volt s e helyett most törököt kellett felölteniök és pedig az előkelőbb -háremőrök szokott ruhájának alakjában. Vörös fezt, melynek kék boklyója -nyakukig ért; rövid dolimánt, köpönyegszerű hosszú fehér palástot, -melyet azonban a termekben nem kellett felölteniök; bő és rövid -salavárt, melynek korcza a tizenkétrétü s derékra hajtogatott sálban -veszett el s felkunkorodó orru papucsot. Fegyverrel is ellátták őket: -pisztolylyal, jatagánnal, bambusznád bottal és pedig annyival, hogy -kétszerte több embernek is elég lett volna kezebeli gyanánt. - -A francziák most már valóságos eunukhok voltak. De nem csak maguk, mert -rajtuk kívül ott volt még a bégnek egész háremőri személyzete. E -személyzet állott néhány kövér fiuból, tíz-tizenkét évesekből, kik -többnyire cserkeszek voltak, de volt köztük két afrikai arab is, sötét -arczszinnel. Mind, valamennyi eunukh mesterségre volt szánva. Volt még -hat felnőtt eunukh is, négy fiatal és két öreg. A két öreg örökségképpen -szállt a bégre, vagyis helyesebben mondva hozományképen, mert mindkettőt -egyik neje hozta magával s bár a bég gyanakodva fogadta el őket, sok év -alatt mégis meggyőződött hűségükről s azért megtartá őket a háremben. Ez -a két öreg nem is volt eladásra szánva, míg a többiek, ifjak és -gyermekek, ha a bégnek szeszélye így hozta magával, nagyon könnyen -vásárra hurczoltattak. Legalább a francziák úgy értesültek, hogy ily -eset kétszer is előfordult már több év óta. Az összes személyzet felett, -sőt a francziák felett is egy Bülbül Baba nevű vén egyiptomi eunukh -parancsnokoskodott, kire ezt a nevet a háremhölgyek ruházták s kit már a -maga nevén soha nem is neveztek. Kegyetlen és kaján vén ember volt, ki -mint valami elaggott mérges eb, híven őrzé az asszonyokat, minden -haszontalanságért keményen bünteté alattvalóit, folyton árulkodott az -úrnők előtt az odalikokra s az úrnőkkel sohase játszott össze semmiben. -Csúf arcza és rekedt hangja miatt neve valóságos gúnynév volt, de e -nevet mégis azért kapta, mert ha jó kedve volt, a legszebb keleti -regékkel tudta a háremi élet unalmát elűzni. - -Volt a bégnek három neje. A három közül kettő megfért, sőt jó -barátságban állott egymással. Az egyik, a legelső, cserkesz nő volt, a -második török nő, egy pasának leánya. Ezek mind maguk, mind gyermekeik, -számszerínt öten, a legjobb családi egyetértésben állottak. A harmadik -nő megint cserkesz nő volt, de ez a legelsővel semmiképen össze nem -fért. Ha találkoztak: vagy nem szóltak egymáshoz, vagy vége-hossza nem -volt köztük a nyelveskedésnek. Egyik a másiknak szobalányát – odalikját -– ha megkaphatta: korbácscsal, papucscsal, szofrával agyba-főbe verte, -ruháját megtépte, gyerekét földhöz ütötte, úgy, hogy néha az egész hárem -tele volt sírással, jajgatással. A két nő még törvényes gyermekeit is -féltette egymástól s az elkeseredés már annyira ment, hogy mindkettő ott -akarta hagyni a béget s szülőikhez akartak visszamenni, mit azonban a -bég akként akadályozott meg, hogy a harmadik nőnek a háremben külön -lakosztályt adott a kerti pavillonban s számára külön odalikot, külön -eunukhot, sőt a francziák közül is kettőt külön oda rendelt. Csak a vén -Bülbül Babának volt bejárása mindkét lakosztályba, csak ő hallgatta meg -folytonosan a két asszonynak egymás ellen való áskálódását, melyet aztán -ügyesen fölhasznált részint a hárem őrizetének biztosságára, részint a -bégnél saját előnyére. A bég maga rendesen úgy tett igazságot a két nő -között, hogy mindkettőnek meghallgatta egymás elleni panaszát hideg -vérrel és nyugodt arczczal, de egyiknek sem felelt soha semmit s egyiket -sem illette szemrehányással soha. »Bolond az – úgymond – a ki útját -akarná állni a szélnek és elejét akarná venni az asszonyi perpatvarnak.« - -A francziákat gondosan oktatták a háremőri szolgálatra. - -A sokféle imádságok a nap minden órájában, a háremi butorok, szőnyegek, -ételnemek nevei, a nyelvsajátságok, a százféle háremi mesék, dalok, -regék, játékok, a Kaukázus és Persia, Arábia és Egyiptom népszellemének -termékei mind ujdonságul szolgáltak a francziáknak. Nagy gondossággal -kellett megtanulniok, hogy a háremi nők, ha kimennek az utczára, miként -öltsék fel a feredsét, a külső köpenyt; miként kössék fel a jasmakot, a -női fátyolt, melyből csak a szemnek és annak sem egészen volt szabad -kivillogni. A vén Bülbül Baba ezer és ezer módját beszélte el annak, -hogy a nők miként szöknek ki a háremből s miként eresztenek oda be -férfiakat a törvény tilalmának ellenére. Mind e módot ismerni kell az -eunukhnak, hogy megvédelmezhesse a háremet, a háremhölgyet és annak -titkait. Meg kellett tanulniok a nők lakmározásának és látogatásainak -rendjét, a fürdőnek és pipereszobának titkait, a különféle mosdásokat és -borotválkozásokat, melyek az eunukhnak és háremőrnek legfontosabb és -legtitkosabb teendői. Az igaz, hogy az ott levő eunukhok, még a -gyermekek is, mindezeket jól tudták már, mintha e foglalkozásban benne -születtek volna, de a francziák feje fölött másfél év is elfutott, -mikorra mindent oly tökéletesen megtanultak, a miként a vén Bülbül Baba -azt jónak látta. - -Ez egész idő alatt a munkátlan és henye élet, ételnek és italnak bőséges -élvezete, sőt bizonyos figyelem és kitüntetés volt életük és élvezetük. -A legkényesebb és legtitkosabb szolgálatokat végezték a háremhölgyek és -odalikok körül, a minőket Európában csak nők végeznek, vagy még azok -sem. Az odalikok örökös találkán és szerelmi viszonyon törték fejüket a -palota egyéb férfi szolgáival. A francziáknak szakadatlanul hordták a -legfinomabb ételeket, a legválogatottabb nyalánkságokat, a legjobb -dohányt, kávét és gyümölcsöket, sőt arany pénzeket is, hogy őket apró -cseleikben, titkos szerelmi kalandjaikban elősegítsék vagy azokra szemet -hunyjanak. - -Volt a bégnek nyáron át fából készült csinos fürdőháza a tengerparton. A -nőket igen gyakran, csaknem naponként ki kellett kisérniök a fürdőhöz. A -nők pajzánsága ilyenkor különös szórakozást okozott a különben kedvetlen -és örömtelen francziáknak. A francziák megvesztegetni nem hagyták -magukat sem az apróbb ajándékok, sem az egymásközt fölszítható irigység -által. Miveltségük, lovagias gondolkozásuk, a sors csapásai alatt -megtanult fegyelem egyaránt megmenték őket úgy a bűnös összejátszás -koczkázatos vállalataitól, mint a szívtelen durvaságtól, melylyel -egyik-másik eunukh a nőkkel szemközt hivatását végzé. Maguk közt soha -nem marakodtak, társaikra és a hölgyekre nem árulkodtak, az úrnők és -odalikok bujtogatásait fülük mellett eleresztették s inkább -megvédelmeztek mindenkit, mintsem ártalmára lettek volna bárkinek is. -Egy sajátságos eset föltétlen hivükké tette még az örökösen mogorva és -bizalmatlan Bülbül Babát is. - -A rabszolgák közt, kikkel a bég kereskedett, kiket a Kaukázusból -szerzett s kellő kitanitás után Sztambulban és egyébütt elárusított, -volt egyszer két cserkesz testvér. Egy fiú és egy leányka. Mindegyik jól -kifejlődve s egymáshoz csodálatosan hasonlítva. Ha mindkettő férfi, vagy -mindkettő női ruhában volt: alig lehetett őket egymástól -megkülönböztetni. A fiú is, a leányka is külön-külön lakott társaival és -társnőivel, egyik a férfi rabszolgák tanyáján, a hova először a -francziákat is telepítették, a másik pedig a nők tanyáján, mely a hárem -kertje mellett feküdt, attól egy alacsony fallal elválasztva. A -rabszolganőket gyakran bevitték a hárembe szolgálatra s a háremhölgyek -is gyakran látogatást tettek a rabszolganők tanyáján. - -A fiú és lányka igen szerették egymást. Az apa, midőn őket a bégnek -eladta, egyúttal kikötötte, hogy a két testvér, míg a nő hárembe s a fiú -szolgálatba nem kerül, meglátogathassák egymást, a mikor akarják. A két -testvér, hol egyik, hol másik, gyakran óhajtotta a látogatást s mivel a -bég megigérte s igéretét meg is szokta tartani, a két testvér gyakran -összejött a vén Bülbül beleegyezésével, kinek az iránt meg volt -utasitása a bégtől s ki a rabszolganők tanyáján is meg volt bízva a -felügyelettel. Az összejövetel a rabszolganők udvarán vagy a szabadban, -vagy egy kis faházikóban történt, mindig egy eunukh felügyelete alatt. - -A két cserkesz gyermek gyakran csinált magának mulatságot azzal, hogy -öltönyüket, melynek szépsége és drágasága volt legfőbb gyönyörüségük, -egymással elcserélték. A fiú a leánynak, a leány a fiúnak ruhájába -öltözött. Az otromba eunukh nem talált a mulatságban semmi rendkivülit. - -Egykor a leányka elmondá e mulatságot a háremben, az odalikok kaptak a -tréfán s a leánykát rábeszélték, hogy a legközelebbi alkalommal ismét -öltöztesse fel a fiút nőruhába s vigye be a hárembe. A leánykának is -tetszett az ötlet s különösen megállapították a tervnek minden -részletét. - -A terv sikerült is. A lányka kettős ruhát vett magára. A faházikóban -egyiket leveté, a fiú abba felöltözött, saját ruháját az eresz alatt -elrejté s ekként belopózott a rabszolganők lakhelyére, innen pedig az -odalikokkal együtt a hárembe, melynek elég terme és fülkéje volt arra, -hogy mind az úrnők, mind az eunukhok figyelmét elkerülje. Ez a csíny -igen gyakran sikerült s az odalikoknak nem kis mulatságukra szolgált. - -Egyszer azonban a fiú több napon át a háremben maradt, teljesen bízva -mind ő, mind az odalikok abban, hogy a fiú távolléte a rabszolgatanyán -feltünni nem fog. Talán nem is tünt volna fel, mert a cserkesz -szolgákkal nem igen törődtek, miután megszökésüktől tartani nem lehetett -– ha véletlenül két odalik egymás közt keservesen össze nem vesz s -boszujok a titkot föl nem fedezi. Az egyik odalik ugyanis, kit a másik -földre gyűrt és összevérezett, rögtön futott az első úrnőhöz s annak -szívszakgató panaszok és siránkozások közben elmondá az egész -gonoszságot. A mi pedig a dolgot sulyossá tette, az abból állt, hogy a -fiú épen akkor is a háremben rejtőzött. - -Az úrnő egészen felháborodott a példátlan merényleten. Az odalikot -kivallatá s megtudta azt, hogy a cserkesz fiu és leányka ki- és -beeresztése alkalmával mindig jelen szokott lenni Bülbül Baba is, ki -azonban semmit sem tudott a dologról. Az úrnő különben is haragudván a -vén eunukhra, a miért ez a harmadik nő üldözése körül nem járt kezére, -elhatározá most annak láb alól eltételét. De miután a bég e pillanatban -nem volt otthon, az odalikot egy kerevet lábához saját kezeivel -megkötözé, nehogy időközben eljárjon a szája, maga pedig százszor is -lemorzsolta a teszpijén, olvasóján, szokott imádságát, hogy ekként -könnyült lélekkel várja be a bégnek hazaérkezését. - -Szerencsére az odalik kimaradása szemet szúrt társnői közt s gyanujok -támadt: vajjon boszujában, dühében nem árulkodott-e az úrnő előtt. A -cserkesz fiút rögtön kicsempészték a háremből s aggodalmukban az esetet -fölfedezték Henri előtt, bízván ennek jólelküségében s egyuttal -megkérvén őt, hogy segítsen nekik kilábolni a fenyegető bajból, ők -készek mindent életre halálra eltagadni és a föltétlen tagadásra a -cserkesz leánykát is rábírni. - -Henri rögtön ment a vén eunukhoz. - -– Baj van, – mondá, – nagy baj van Bülbül Baba. Az odalikok azt -álmodták, hogy egy szemtelen férfi sok napon át ott rejtőzködött a -háremben. - -– Együgyü Hanari, hát mi nagy baj van ebben? – szólt az öreg Henrihez, -kit mindig Hanarinak nevezett. Ki tudná a madárnak megtiltani, hogy a -fejünk felett át ne repüljön és a bolond álomnak megtiltani, hogy az -alvót meg ne lepje? - -– Igaz az Bülbül Baba, hanem egy odalik ébren is látta a férfit s meg is -jelentette az úrnőnek, a ki csak a kegyelmes béget várja haza, hogy -Bülbül Babát elárulja. - -– Részeg vagy te Hanari, bizonyosan annyit ittál, hogy ötven korbácsot -szeretnél rá enni. - -Henri elmondá most az egész históriát a mogorva eunukhnak rettenetes -lelki gyötrelmére, kivel ilyen eset még sohase történt. Henri egyúttal -magára vállalta, hogy mindent kiegyenlít, beszélni fog a cserkesz -fiúval, megnevezi az árulkodó odalikot s tanácsolta Bülbülnek, hogy a -béggel ő beszéljen először s közölje vele, hogy az odalik haragtól és -nargilétől megbódulva miket beszélt az úrnőnek, mily nagy lelki -háboruságot okozott ezáltal annak s mily nagy büntetést érdemel ezért. - -Bülbül Babának tetszett a terv. Henri rögtön ment a cserkesz fiúhoz s -megmondá neki, hogy ha száján kiejt valamit, őt megfojtják, testvérjét -pedig megkorbácsolják meztelenen. A fiú hősiesen fogadott mindent és -semmi kétség sem lehetett az iránt, hogy fogadását megtartja, ha tüzes -harapófogóval csipkedik is. A vén eunukh elkészíté előre a béget, úgy, -hogy mikor az úrnő magához hivatá s közlé vele a rettenetes titkot, a -bég azt felelé: - -– Tudom, tudom, Bülbül Baba megmondta már; – az odalikot korbácsoltasd -meg, a miért a te nemes szívedet ily hazugsággal úgy megháborítá. - -Az úrnő pattogni kezdett s végül azt mondá, hogy a cserkesz most is a -háremben van. A bég erre teljes hideg vérrel oda rendelé az összes -háremőri személyzetet, oda hozatott egy széles pengéjü kardot s azt -mondá az úrnő előtt: - -– Minden ajtóhoz kettős őr állíttassék. Az úrnő megvizsgálja a háremet -és ha ott idegen férfi találtatik: ezzel a karddal először az a férfi s -másodszor Bülbül Baba összeapríttassék. - -Az úrnő elhallgatott, de azért a viszgálatot teljesité. Természetesen -nem lett belőle semmi. Hanem a cserkesz fiút is a legelső hajóval -Sztambulba a vásárra szállították. De ettől az időtől kezdve a francziák -szerencséje meg lett alapítva a vén eunukh előtt. - -Igaz, hogy ez a szerencse csak annyit jelentett, hogy ezentúl sem maga -nem kételkedett, sem kémeket nem állított a vén eunukh a francziák -ellen. Bízott bennük egészen s a bizalom árnyékában a francziák is -sokkal bizalmasabbakká váltak az odalikok irányában. Ezek virgoncz, -pajzán, gyakran kaczér enyelgései elől nem tértek ki többé oly hidegen s -a háremi szórakozás mindazon titkos örömeit élvezhették, melyet csak -személyes helyzetük megengedett. - -A francziák török neveket kaptak az áttérés alkalmával. Henrinek Jusszuf -Hanari név adatott s többi társa is Iszkender, Kabuk, Mussza, Ibrahim s -egyéb ilyféle névhez jutott, leginkább olyanhoz, mely a keresztyéneknél -is, de a törököknél is divatban van. Egymás nevét mégis sok időbe telt, -míg egészen megtanulták s nem utolsó mulatságuk volt a sok apró zavar, -melyet a neveknek maguk közt előfordult gyakori eltévesztése a háremben -okozott. - -Több mint harmadfél évi háremi élet után elvégre Karaszor bég -elhatározta a francziák eladását. Bár – úgy látszik – szerette őket s -bár fiait és leányait franczia nyelvre is általuk taníttatta: mégis a -pénzvágy erősebb volt nála, mint a személyes vonzalom és megszokottság s -1833-ik év augusztus hónapban az összes francziákat hajóra rakatta, hogy -őket Sztambulba elszállítsa. - -Sajátságos érzelemmel váltak meg a francziák Trebizondtól s kivált a -háremtől, habár rövid időre is. E férfiak elérték már életük delét a -nélkül, hogy állandóan nőtársaságot élvezhettek volna. Tizennyolcz-húsz -éves ifjú korban a nagy császár katonái, s aztán rögtön részesei a -rettentő moszkaui hadjáratnak, átszenvedve a visszavonulás leírhatatlan -kínjait; aztán hadi foglyok, bányafegyenczek s tizenkét év óta szökevény -bujdosók, soha egy nyugodt hónapjuk nem volt, melyben a családi élet -nemes örömeire gondolhattak volna is. S ha lett volna is alkalmuk: a -kiolthatatlan vágy, haza jutni Francziaországba, eltiltá őket a -megtelepedés s a valódi szerelmi viszony vállalatától. Kalandjaik és -szenvedéseik alatt gyakran majdnem végképp megtört lélekkel, kialudt -ifjukori ábrándokkal s elhervadt reménynyel már-már odajutottak, hogy -szívük elkeményedjék s kedélyük örökre elvaduljon. Igy jutottak a -hárembe, a gyermekkedélyű, ugrándozó odalikok közé. A vén harczosnak, ki -csak durva és rettenetes jelenségeit ismeri az életnek, legnagyobb -örömét gyakran egy madár, egy eb, egy kis gyermek képezi. A francziák -lelke mintha újjá született volna a fiatal nők társaságában. E nők -míveletlenek voltak, de tudtak csevegni. Csak ösztön vezette őket, de -tudtak játszani és kaczagni. Harag, viszály, cselszövény volt elemök, de -tudtak bizalmasok lenni. Kedélyük, mint az enyhe napfény, deríté föl a -francziák borús lelkületét. E lelkület mélységeiben még mindig maradt -sötétség és bánat, de a francziák, mikor búcsutlanul elhagyták a -háremet, mégis úgy érezték magukat, mintha családjuktól kellett volna -örökre elválni. - -Búcsuzni nem lehetett sem az odalikoktól, sem az úrnőktől, sőt még -Bülbül Babától sem. Az odalikok nem is tudták, hogy a francziák végképp -eltávoznak. Valószinüleg nem is törődtek vele sokat. Az úrnőkhöz -természetesen közelíteni sem volt szabad. De mégis meglepte őket, hogy -mikor Bülbül Babához mentek, hogy tőle nagy hálálkodással elbúcsuzzanak, -ez egész durván mondá nekik: - -– Esztelenek, mit mozgatjátok nyelveteket; az ökör, ha kiszakasztják a -falkából, hogy vásárra vigyék, megy amerre hajtják. Alláh adjon üdvöt az -igazhivőknek. - -Keserü szavak, melyek fölébresztették a francziákat az álmodozásból. Ők -rabszolgák és ők most már maguk is keleti emberek. Ez alkalomra rájuk -adott uj és fényes ruhájukban szótlanul mentek a hajóra Szanatoglu -utódjának, a bég uj örmény titkárjának kiséretében. A hajó minden -különös viszontagság nélkül ért szeptember közepén Sztambulba s vetett -horgonyt a Kara-Kői Kapúszi irányában. - - - - -A TÖRÖK SZULTÁN HÁREMÉBEN. - -(A sztambuli rabszolgavásár. – Három franczia együtt marad, a többinek -nyoma vesz. – Kamerije szultána. – A háremi élet.) - -A hajó ugyanaz volt, melyen a francziákat három évvel azelőtt a -gelencsiki kikötőből Trebizondba szállították. Ott volt a hajón Karaszor -bég, ott volt a piszkos örmény titkár is, noha nem a régi Szanatoglu. -Még a hajóslegénység is csaknem a régi volt. Sőt a szállítmány is -hasonlított a régihez. Néhány erőteljes cserkesz fiu, néhány gyönyörü, -serdülő cserkesz leány és a francziák. Csakhogy a francziák most már -mégsem a régiek valának. Csak sorsuk volt a régi, vagy legalább méltó a -régihez. - -A hajó az Aranyszarv torkolatánál Galata előtt vetett horgonyt. A -francziák két napig a hajón maradtak, két napig nem volt szabad onnan -távozniok, sőt az első napon a födélzetre sem jöhettek ki. Ezen a napon -háromszor-négyszer is megfordult a hajó kaikja a Laleli Mahalle és a -hajó között. Jól látták ezt a francziák, de nem tudták azt, hogy a -kaiknak miféle nagy, sürgős dolga lehet a Laleli városrészben. De nem is -sokat törődtek vele. Félni nem féltek, hiszen a legrosszabb sors, mely -rájuk várt, nem volt egyéb, mint hogy Karaszor bég háremszolgálatából -más török főurnak, talán a szultánnak háremszolgálatába lépnek át. Csak -a kiváncsiság volt nagyobb náluk mint török és cserkesz rabtársaiknál. - -A harmadik napra virradóra a hajó fölszedte a horgonyt s néhány száz -öllel tovább vitorlázott nyugot felé s egyúttal közelebb a parthoz, hol -ismét egy csomó apróbb és nagyobb hajó között horgonyt vetett. Ugyane -reggelen a francziák, valamint a többi rabok is külön-külön csapatban -kiszállittattak a szárazföldre s elvezettettek a bazárba. - -Ez a bazár valóságos rabszolga-árucsarnok volt ősidők óta. Az európaiak, -az olaszok, francziák, németek bagnónak nevezték folyton s nevezik most -is, a törökök pedig Balik-bazárnak. Ott fekszik a Laleli és -Kara-Musztafa városrészek között s roppant terjedelmü nagy födött -helyiségekből áll, melyeken elég titkos és jól zárható fülke van a rabok -és rabnők biztos őrizetére. II. Mahmud szultán ugyan szigoruan -eltiltotta néhány év előtt a személyes rabszolgakereskedést Sztambulban, -de tilalmának nem lett egyéb eredménye, mint az, hogy ezentúl a vám- és -rendőrhivatalnokokkal óvatossabban kell alkudni s őket jobban meg -kellett fizetni mint előbb. Még a szerálj számára is igen gyakran itt -vásárolták össze a szükséges szolgaszemélyzetet vagy legalább a -hiányokat időnként innen pótolták. Mindezt csakhamar megtudták a -francziák is, a mint a bazárban elhelyezkedtek. - -A bazárban eddigi urukat, Karaszor béget sohasem látták. A négy napon -át, a meddig itt voltak, csak az örmény titkár volt velük. Nyilvános -eladásra egyébiránt nem állitották ki őket. Minden jel oda mutatott, -hogy eladatásuk kéz alatt bizalmasan intéztetett el, a miről egyébiránt -csakhamar meggyőződtek. - -A negyedik napon ugyanis a bazárban megjelent egy Khadimbasi a -szeráljból, egy másik, szintén fényes ruhába öltözött háremi tiszt -társaságában. Ez utóbbi Mehmet Koszref pasának, egyik leghatalmasabb -török főurnak, a ki akkor szeraszkier volt, állott szolgálatában. - -Az örmény titkár biztosan volt értesülve az óráról, a mikor az urak -jönni fognak. Oda ment a francziákhoz, azokat figyelmeztette ruhájuk -rendbe hozására; lelkükre kötötte, hogy a hozzájuk intézendő kérdésekre -az urukhoz tanusított eddigi hűséggel és nyiltsággal feleljenek, -ellenkező esetben visszaszállítják őket Trebizondba, vagy elhurczolják -más, messzeeső városba, s akkor maguknak tulajdonítsák, ha sorsuk -rosszra fordul. A francziák igenlőleg intettek fejükkel. Úgy -gondolkoztak, semmi okuk sincs arra, hogy nehézséget gördítsenek -Sztambulban leendő elhelyeztetésük útjába. Csak kiváncsiságuk nőtt e -figyelmeztetésre. - -De az örmény nem maradt meg a puszta szónál. A francziák rég -elfelejtették már, hogy nekik pénzük is volt, mely a gaz Szanatoglunál -volt elhelyezve. Karaszor bég azonban nem felejtette el sem ezt, sem a -trebizondi mollah által kiadott bizonyságleveleket. Az örmény elővett -hét darab kis pirosszövetü erszényt, mindegyikbe aranyban beletett -mintegy ezer piasztert s ezenkívül mindegyikbe beletette a mollah -bizonyságlevelét s aztán egy-egy erszényt selyemfonállal mindegyik -francziának nyakába akasztott. - -– Ez a pénz, – úgymond, – a tiétek. A hatalmas Karaszor bég e pénzzel -együtt vett meg benneteket s ezzel együtt fog el is adni. Ha egykor majd -szabadok lesztek, a pénz a tiétek lesz. - -Mikor a Khadimbasi és a másik háremi tiszt a bazárrekeszbe belépett: az -örmény mélyen meghajtá magát s aztán sietett a rekesz ajtaját gondosan -bezárni. Világosságot a rekesz felülről, a tetőablakon át kapott. Az -örmény élénk taglejtéssel, magas hangon és szapora beszéddel hadarta a -következő szavakat: - -– Ime kegyes urak, itt vannak a híres eunukhok! Ilyenek nem találhatók -sem Rumiliben, sem Anatóliában, sem Kairóban, sem Szmyrnában, sem -Arábisztánban, sem a tengeren, sem a szárazföldön, sem a szigeteken, sem -sehol, legföljebb a napnak fényességével ékeskedő Nagyúr háremében. Ime -lássátok és vizsgáljátok meg őket. Sem nem fiatalok, a kiknek elméjük -éretlen; sem nem öregek, a kiknek izmuk tehetetlen. Mindent tudnak, a mi -csak szükséges. Beutaztak tizenkét országot, hűséges szolgák voltak -mindenütt, tudnak írást, olvasást és mindenféle tudományokat; beszélnek -napnyugoti és napkeleti nyelveken; alázatosak, mint a mezőn zöldelő -fűszál, mely meghajlik az előtt, a ki ráteszi a lábát, és engedelmesek, -mint a teve, mely megismeri az ő urának szemmel való intését is. Ime, -kegyes urak, a híres eunukhok! - -A Khadimbasi intett kezével s közbeszólt: - -– Ne fecsegj görhes örmény, hanem mutasd meg a leveleket. - -Az örmény elővett egy erszényt s abból kihúzott egy levelet. Ugyanazt, -melyet Gelencsikben Mussza Nukhár bej adott át Karaszor bégnek. S -hasonló szaporasággal folytatá: - -– Ime kegyes urak, itt az igaz levél. E híres eunukhok a muszka czárnak -voltak igen drága szolgái, a ki hűségükért és ügyességükért megengedte -nekik kegyelmesen, hogy eladatván és elbocsáttatván, a leghatalmasabb és -legdicsőségesebb szultán véghetetlen birodalmába átjöhessenek. Ime ezen -levelet aláírta a sztavropoli kormányzó Muszkaországban, túl a tengeren -és túl a Kaukázus hegyeken Medvieszje nevü városban, a mely bizonyosan -nagy és ékes város. E levélben pedig meg van írva, hogy e híres eunukhok -az ő többi társaikkal együtt, kik már a föld alatt nyugosznak, a derék -és tiszteletreméltó cserkesz Mussza Nukhár bejnek eladattak és az ő -szolgáivá tétettek, a ki pedig őket az én derék és kegyes uramnak -Karaszor bégnek adta el szabad, jó szándékból és nagy sajnálkozással. Az -én derék és kegyelmes uram pedig Mussza Nukhár bejnek megszámlálhatatlan -ezer meg ezer piasztereket fizetett, visszaadta volna ezen szolgáknak a -szabadságot, de ezek önkényt, szabad elhatározással és nagy lelki -örömmel arra hajlottak, hogy ők a leghatalmasabb és legdicsőségesebb -szultán szolgálatába beálljanak és arra magukat méltókká tehessék. -Könyörögtek is a kegyes életü és véghetetlen tudományu bölcs Molláhnak -Trebizondban, hogy hallgatná meg eziránt való könyörgésüket s mindazt, a -mit elmondanak, foglalná írásba. A ki is engedve a könyörgésnek, -mindazt, a mit előtte elmondottak, írásba foglalta. Az az írás pedig ott -van mindegyik hű szolgának a nyakában, ama piros erszényben, a mint ezt -ti kegyes urak, a magatok élőszemével megnézhetitek. - -A Khadimbasi ujra közbeszólt: - -– Mutasd a Molláh irását, aztán ne fecsegj többet, csak ha kérdezlek. - -Az örmény gyorsan odaugrott egyik francziához, kibontá a nyakán lógó -erszényt, kirázta annak tartalmát tenyerébe, az aranyat nagy vigyázattal -visszatette az erszénybe s az írást oda vitte a Khadimbasihoz. - -– Ime kegyes urak, – mondá, – itt a bölcs Molláh ékes írása. Ilyen írása -van mindegyik szolgának nyakában. Az a pénz, mely mindegyik erszényben -van, azon derék szolgák tulajdona még abból az időből, a mikor ők -szabadok is lehettek volna, de ezen pénznek árát is az én derék és -kegyes uram, Karaszor bég kifizette Mussza Nukhár bejnek, a miért tehát -most már ez a pénz is őt illetné. - -A Khadimbasi és a másik háremőr gondosan átnézte a trebizondi Molláh -bizonyítványát és egyáltalán nem ügyelt a fecsegő örmény szavaira. Még -az sem tűnt fel nekik, hogy az örmény oly furcsán határozta meg az -erszényekben levő pénznek tulajdonjogát. A Khadimbasi odament a -francziákhoz s egyiket a másik után tetőtől talpig gondosan végignézte. -A francziák nem szóltak az egész alku és szemle alatt egy szót sem. Lett -volna ugyan az örmény hazudozására elég megjegyzésük, de semmiféle -okoskodás nem változtatott volna sorsukon semmit is. Legalább előnyösen -egyáltalán nem. Eszükbe jutott az is, hogy a bég a Khadimbasit -valószínüleg már jól megfizette, az ellenvetések tehát legföljebb a -Khadimbasit bosszantották volna. - -Végre a Khadimbasi hosszas vizsgálat után Henrit ötödmagával külön -állítá s ezt mondá az örménynek: - -– Ezt az ötöt viszem magammal, jőjj velem. - -Intett az öt francziának s azzal megfordult, hogy kimenjen a -bazárrekeszből. Útközben mondá Mehmet Koszref pasa háremőrének, ki -szintén vitte magával a neki megmaradt két francziát: - -– Tizennégyezer és ötszáz piaszternél többet ne adj a tieidért, mert én -tizenötezer piasztert fizettetek ki a szaráffal darabonként. - -E néhány szóból megértették a francziák, hogy egyes pasáknak nem szabad -tudva és nyiltan oly drága bevásárlást tenni, mint a nagyúr háremének. - -A bazárépület végén, egyik helyiségben ott üldögélt egy gazdag szaráf, -pénzváltó. A Khadimbasi megállt a szaráf előtt s azt mondá neki, -rámutatva az örményre: - -– E jámbor cselebinek fizess hetvenötezer piasztert s jőjj pénzedért -holnap a Kizláragaszihoz. - -A szaráf nagy alázattal felelt: - -– Parancsolj jó Khadimbasi, utolsó paráig mindenemet neki adom, ha -parancsolod. - -Itt váltak el a francziák egymástól, hogy öten a szultán háremébe, -ketten pedig Mohamet Koszref pasa háremébe menjenek. Tudták, hogy -egymást alig fogják valaha látni az életben. E gondolat képtelenné tette -őket arra, hogy urai maradjanak a túláradó érzelemnek. Egymás nyakába -borultak s hangos zokogással csókolták meg egymást. Húsz évi bajtársat, -leírhatatlan közös szenvedéseknek hű részesét kellett tán örökre -elhagyniok. - -Alig tudtak elválni egymástól. A Khadimbasi meredt szemekkel nézte e -jelenetet. A török meg nem siratja még legkedvesebb halottját sem. A -vallás tiltja azt. A Khadimbasi meg nem foghatta az igazhívőhöz -méltatlan emez érzékenykedést. S mégis ezúttal nem volt durva a -francziákhoz. - -– Testvéretek tinéktek – kérdé – ama szolgák? - -– Nem testvérünk, hanem bajtársunk gyermekkorunk óta, – mondá Henri. – -Mi hajdan keresztyének voltunk, a Jézus Krisztust imádtuk, tehát jó -Khadimbasi, a mi szívünkön még mindig van egy kis érzékenység. - -A Khadimbasi e szavakra gondolkodóba esett. Aztán magához intett egy -hamált. - -– Eredj – mondá a hamálnak – a legközelebbi Kulakhoz s hívj ide három -katonát. - -A hamál elfutott; a kulak, a katonai őrtanya nem messze volt s a három -katona fegyverrel pár percz múlva a francziák mellett állott. A -Khadimbasi valószínüleg attól tartott, hogy a francziák meg találnak -szökni kellő fedezet nélkül. Pedig ez bizony eszükbe sem jutott. - -A bazár tömkelegéből, a Balik-Bazár Kapuszinál kiértek a tengerpartra, -vagyis inkább az Aranyszarv partjára. Még egyszer látták, – fölismerték -az árboczok erdejében Karaszor bég hajóját is, mely egyik eszköze volt -szolgasorsuk végzetességének. A tengerparton állott a szeráljnak egy -zöldes csíkú nagy, fehér kaikja, nyolczevezős csolnakja, nyolcz -kaikdsival és egy kormányossal; a Khadimbasi s utána az öt franczia -beült a csonakba, a katonák vissza mentek s aztán a kaik gyorsan hasítva -a hullámokat, csakhamar kikötött a Jali-Kösk lábainál. Egy óra alig múlt -el s a francziák különböző kapukon, kerteken, udvarokon s termeken -keresztül a háremőrök laktanyájába vezettettek. - -Itt a francziákat ujból megvizsgálták és pedig katonailag s orvosilag -is. A vizsgálat eredménye kedvező volt, a mennyiben kedvezőnek mondható, -hogy eunukhnak, háremi szolgálatra alkalmasnak találták őket. Vizsgálat -után egyházi szertartás, imák és fürdők következtek; ruhájukat le -kellett tenniök s többi eunukh társuk háremőri egyenruhájába kellett -öltözniök. Henri és két társa azon Khadimbasi osztályába soroztatott, a -ki őket a bazárban megvette; a másik két franczia pedig másik Khadimbasi -alá s a háremnek egészen más részébe helyeztetett, mert ezeket Henri -többé sohasem látta, velük sohasem találkozott. Vagy hamar elhaltak, -vagy valahogy elemésztették őket, vagy tán a szultán valamely leányának -férjhezadásakor elajándékozta őket. Henrinek hónapok mulva tett minden -szorgalmas kutatása és kérdezősködése eredménytelen maradt. Soha még -csak hírét sem hallotta nekik. Az is lehető volt, hogy tán megszöktek -vagy valahogy megszabadultak. Henri legalább e gondolatban talált némi -vigasztalást. Ő és két társa tíz éven át volt lakója a Szultán -háremének. - -A háremi életet itt is csakhamar megismerték és megszokták. Voltaképen -ez sem különbözött egyes apróbb jelenségeiben Karaszor bég háremétől. A -valódi különbség csak a paloták és termek roppant számában és óriási -fényében, a nők és szolgák sokaságában s az udvari hivatalok és -tisztségekkel járó ünnepélyes szertartások örökös gyakorlásában állott. -A hanumoknak, a szultán törvényes nejeinek s az odalikoknak élete és -mulatsága, több változatossággal ugyan, de körülbelül ugyanaz volt, mint -a trebizondi háremben. - -Henrinek és társainak legalább egyelőre nem tünt fel a nagy különbség. -Később és lassanként azonban, ha Karaszor bég háremére gondoltak, az -minden tekintetben üresnek, szegénynek és néptelennek tünt fel ama -hasonlíthatatlan fény, pompa és embertömeg mellett, mely a szerálji -háremben otthonos volt. - -A francziák a keserü élettapasztalat ösztönéhez itt sem váltak hűtlenné. -Mindenekelőtt gondos figyelemmel szemelték ki azokat az embereket, -kiknek közvetlen hatalma alatt állottak s kiknek egyetlen szavuk vagy -intésük képes lett volna őket megsemmisíteni. Ilyen volt első sorban a -saját Khadimbasijok, kinek mindenben kedvére jártak s kinek a hölgyektől -kapott ajándékaik egy részét mindenkor átadták, de a kinek egyúttal -mindent be is súgtak mind eunukh társaikról, mind a nőkről, hacsak -legtávolabbról is tarthattak attól, hogy különben a hűtlenség gyanuja -érhetné őket. - -Eunukh-társaik legnagyobb része tökéletes durva, neveletlen, vad, nubiai -arabokból állott, kik az egymásközt való czivakodásnál, az egymás elleni -árulkodásnál s az ajándékcsikarás kapzsiságánál nemesebb szenvedélyt nem -igen ismertek. Ha a francziák bizalmasan közeledtek hozzájuk: ez nemcsak -bizalmat nem keltett bennük, sőt gyanakodóvá tette őket. Legjobb -modornak bizonyult ellenük: föl se venni őket, szóba sem állani velük, -soha semmiért rájuk nem szorulni s némely apróbb ajándékokat időnként -egész közönynyel vetni nekik. E modor lassankint megjuhászitotta őket -annyira, hogy többé a francziák után nem leselkedtek éjjel-nappal. - -A szultánt, II. Mahmudot a francziák sohasem látták. A hárempalota azon -részében, hol ők voltak elhelyezve, a szultán az ő tudtokra hatodfél év -alatt soha meg nem jelent. Az odalikok csevegéseiből annyit tudtak meg, -hogy a szultán már öreg ember, hogy mindig ama palotákban tartózkodik, -melyek az Üdvösség Kapuja mellett a szerálj harmadik udvarában -feküsznek, s hogy ott a háremnek közel fekvő osztályában Adile és Zelma -szultánákkal s ezek udvarhölgyeivel tölti napjait, a többi hanumot pedig -teljesen elhanyagolja. - -A szultán ama nejét, kinek udvarában a francziák alkalmaztattak, -Kamerijének nevezték. E nő egykor legelső kedvencze volt a szultánnak, -két gyermeke is született tőle. A francziák azt hitték, hogy e nő nem -mindig volt mohamedán. Beszélt olaszul, görögül és francziául is. Az -odalikok azt suttogták volt, hogy a szultán kegyét hét vagy nyolcz év -előtt örökre elveszítette, mert a janicsároknak állhatatosan pártját -fogta s e miatt mind a Kizláragaszival, mind a fő muftival, mind az -udvar egyéb főtisztjeivel, sőt néhány kedvencz hölgygyel is -összeütközésbe jött. Annyi bizonyos, hogy több év óta a szultán nem jött -közelébe. Lakosztálya a téli háremnek egyik kiszögellő palotájában volt -elhelyezve, melynek tetejéről gyönyörü kilátás nyilt a Jali Köszk és Top -Kapu irányában végig a Boszporuson, föl Galata irányában és Topkhanénak -rettentő háztömegeire s föl egészen Dolma-Bagcséig, melynek uj -palotáját, az uj Bezikhtást már ekkor kezdték építeni. - -Valami százhúsz odalik s kilencz bajadér állott Kamerije közvetlen -szolgálatában. Az úrnő maga lehetett már mintegy harmincz éves, de még -mindig kiváló szépség. Az időt és unalmat ő is a szokott háremi -mulatságokkal, lakmározással, piperével, látogatással s látogatások -fogadásával, táncz és zene élvezetével, de gyakori olvasással is űzte -el. Két gyermeke, mindkettő herczeg, már az előző években, tíz évüket -elérve, kivétetett keze alól s ettől kezdve szerette a könyveket is. Kis -kézi könyvtárában olasz és franczia könyvek is voltak, több száz kötetre -menők. - -A francziák hamar észre vették, hogy Kamerije nem egészen keleti nő; -hamar észrevették, hogy beszéli a nyugoti nyelveket. Csakhamar élénk -vágy töltötte el őket az úrnőnek valahogy tudtára adni, hogy ők is -nyugotiak, ők is tudnak francziául. De ennek módját nem tudták -eltalálni. Az úrnőt megszólitani eunukhnak nem volt szabad, legalább nem -volt szokásban; a Khadimbasit vagy társaikat kérdezni vagy megkérni -egyáltalán nem merték. Ki tudja, minő féltékenység támadt volna ezekben, -ha észreveszik, hogy a francziák különösen érdeklődnek valami után, a mi -talán az úrnővel valamikép összefügg. Megjegyzendő, hogy az úrnő, noha -az eunukhok, Khadimbasik és Kizláraga ellenőrzésének alá volt vetve, de -ezen kívül lakosztályában és saját személyzete felett királynői -hatalommal rendelkezett és semmi kétség sem lehetett az iránt, hogy -hatalma messze elér, mert alázatos látogatói közt gyakran voltak a -leghatalmasabb pasák s miniszterek nejei és leányai is. - -A francziák vágya nemsokára teljesült. A mód, melyet erre választottak, -alkalmasnak bizonyult. Volt az odalikok közt két fürge, szép lányka, -Beie és Ezma nevü, kiket az úrnő különösen kedvelni látszott. -Leggyakrabban ezek voltak az úrnő társaságában s maguk közt is gyakran -értekeztek egymással. Egy ily értekezésük egyszer a francziák, illetőleg -Henri és egyik társa közelében történt. Henri észrevevén, hogy hangját -az odalikok mindenesetre meghallják, társaival francziául kezdett -hangosan beszélni. Az odalikok csakugyan egyszerre oda néztek, a mint a -hangokat meghallották s Beie azt mondá társnőjének: - -– Nini, az uj szolgák olyan nyelven beszélnek, mint a szultánnő, -hallgasd csak, hallgasd csak. - -A francziák mintha észre sem vették volna e felkiáltást, tovább -beszélgettek. Beie oda ment hozzájuk: - -– Hogy mertek ti, – mondá, – a szultánnő nyelvén beszélni? - -A francziákat mosolyra gerjeszté e gyermekes kérdés. Az a két ifju -leányka bizonyosan azt gondolta, hogy az a nyelv csak szultánnők számára -van feltalálva. Henri azt felelte: - -– Ezt a nyelvet beszéljük mi kis gyermekkorunk óta és mindaddig fogjuk -beszélni, míg meg nem halunk, vagy a szultánnő ezt meg nem tiltja. - -– De megtiltja ám, nekünk is megtiltja, azért mi abból egy szót sem -értünk. - -– De álmodni – felelt Henri – mégis csak azon a nyelven álmodunk; aztán -nem tiltja meg minekünk mert nem tudja, hogy miféle nyelven beszélünk. - -– Majd megmondom én, mert én is hallottam, Ezma is, hiába tagadnátok. - -– Nem is tagadjuk, csak arra kérünk benneteket, ne szóljatok a -szultánának. - -E kérelem csak olajat öntött a tűzre. De Henri épen erre számított. A -két odalik súgva-búgva eltávozott és a francziák bizonyosra vehették, -hogy néhány percz mulva már Kamerije értesülve lesz az ő -nyelvismeretükről. - -Úgy is lett. A szultána csakhamar hivatá őket a nagyterembe. E terem -méltó lett volna tündérek és tündérnők számára. Padlata márvány, fehér -és rózsaszínü koczkákból összeállítva, falszőnyegeinek arabeszkjei -aranyból és bíborból, a terem négy sarkán négy kis szökőkút művészileg -kifaragott medenczével s a medenczék pereme kirakva drágakövekkel. -Kamerije szultána egy kis szofra – alacsony asztalka – előtt ült drága -szőnyegen; a szofrán serbet, szakiz s egyéb női nyalánkságok. Henri és -társa a szokott ünnepélyes és alázatos modorban megjelent a szultána -előtt s aztán intésére háta mögött helyet foglalt. - -– Micsoda nyelven beszéltetek ti Beie és Ezma előtt? – kérdé a -francziákat. - -– Mi franczia nyelven beszéltünk, felséges úrnő. - -– Hol tanultátok azt a nyelvet? Egyiptomban vagy Tuniszban? - -– Mi Francziaországban tanultuk, ez anyanyelvünk, mi francziák voltunk. - -Az úrnő figyelmét rendkívül lekötötte e nyilatkozat. Egész -kiváncsisággal kérdezősködött a francziáktól s ezeknek a legapróbb -részletig el kellett mesélniök egész életük sorsát, kalandjaik és -szenvedéseik egész végtelen sorozatát. - -A szultána folyton élénk érdeklődéssel hallgatá az elbeszélést. -Különösen Karaszor bég háremének belső viszonyairól néhány kérdést is -intézett a francziákhoz. Végre őket igen értékes ajándékokkal ellátva, e -szavakkal bocsátá el: - -– Ezentúl mind a hárman mellettem lesztek s szolgálatomra álltok. - -– Fönséges szultána, – mondá Henri, – ennél nagyobb boldogság minket nem -érhet e földön, hanem mikor a szeráljba hozattunk, nekünk kiadatott a -parancs, hogy mi csak a Khadimbasinak és Kizláragaszinak -engedelmeskedünk. - -Kamerije úrnő egész büszkeséggel felelt. - -– Bizonyosan elfeledték azt a parancsot kiadni, hogy a Khadimbasi és -Kizláragaszi meg nekem engedelmeskedik – majd eszükbe juttatom. - -A francziák eltávoztak. De legelső gondjuk mégis az volt, hogy a -Khadimbasit fölkeressék, neki mindent fölfedezzenek s becses ajándékaik -egy részét – mint előtte mondák: az egészet – neki átadják. Egyúttal -dobtak valamiféle ajándékot eunukh társaiknak is. Ki tudja – gondolták – -nem fog-e a szultána nagy kegye miatt nagy féltékenység támadni -valakiben s a nők és szolgák cselszövényének e rettentő nagy -palotájában, melynek benső élete kívül esik a nagyvilág figyelmén s -melyet nem ellenőriz az igazságszolgáltatás semmiféle neme, a kegy nem -változik-e át rájuk nézve halálos bűnné és halálos büntetéssé? - -Napok és hetek múltak azonban és a francziák semmi hátrányos változást -nem vettek észre. A Khadimbasi oly bizalmas volt hozzájuk, mint eddig; -eunukhtársaik csak úgy néztek reájuk ezentúl is, mint ennekelőtte; a -szultánt és a Kizláragát ezentúl sem látták soha is. Hanem az odalikok -magatartása világosan mutatta, hogy valaminek mégis történni kellett. -Ezek elhalmozták, körülrajongták a francziákat bizalmukkal, -kedveskedéseikkel; örökké futkostak hozzájuk, örökké a nyakukon csüngtek -s ezerféle kéréssel ostromolták őket éjjel-nappal, óránként és -perczenként. Alig volt az odalikok közt csak egy is, kinek az -icsoglánok, azankoglánok, sőt a bosztandzsik közűl is egy vagy több ifjú -férfinak arcza meg ne tetszett volna. Minden odalik képesnek tartotta a -francziákat arra, hogy őt az ő Alijához vagy Rusztemjéhez közel menni -vagy vele találkozni segítse. S aztán az odalikok folyton változtak. - -Az idősebbek helyett folyton fiatalok s a kegyvesztettek helyett, a -kikre tudniillik Kamerije valamiért megneheztelt, újak jöttek. Az újon -jöttek legnagyobb része szomorúan emlékezett vissza valamely szép, -erőteljes ifjúra, a ki már vagy az övé volt, vagy az övé lehetett volna. -Ezek aztán csudálatos, gyakran felette ügyes, gyakran egészen gyermekes -terveket főztek ki agyukban az elhagyott imádónak, vagy imádottnak -értesítésére. S a francziák lettek volna hívatva mind e terveket -végrehajtani. Szegény francziák: egynek sem volt már meg ifjúsága, de ha -mindegyik valami csoda erejénél fogva száz ifjúságot érzett volna -szívében: mind a száz talált volna édes és kimeríthetetlen foglalkozást -az ifjú nők és leánygyermekek ezen bájos társaságában. - -A francziák társaságát különben naponként igénybe vette Kamerije úrnő. -Egy alkalommal mutatott nekik egy szép aczélmetszetű arczképet, mely egy -kedves arczú nőt ábrázolt. - -– Ismertétek e nőt? – kérdezé. - -A francziák jól megnézték a képet s azt felelték: nem ismerték. - -– Pedig ez Jozefine arczképe, a ki a ti nagy császártok neje volt s a -kit a császár szintén elhanyagolt egy másik nejének kedvéért. - -A francziák jól emlékeztek a névre. Jozefinről egész legenda élt a -hadseregben. Monteau, kit a kalmukok a Volgán megöltek, ismerte is őt -személyesen s beszélt róla az uráli bányákban eleget. Most mindez -eszükbe jutott a francziáknak. S az úrnőnek mindent, a mit tudtak, a -legapróbb részletekig el kellett beszélniök. - -Így teltek el a hónapok és az évek. Kamerije állandóan megmaradt saját -palotájában, a nyári hárembe sohasem költözött át, legföljebb -látogatásképen. A francziák folyton vele voltak, a Bairám-ünnepek alatt -ők kísérték, szárazi vagy tengeri kirándulások alkalmával ők mindíg -mellette voltak. Egyszer valahogy megtudták azt is, hogy Kamerije görög -nő volt s eredetileg Mária névre kereszteltetett, de valami nagy családi -szerencsétlenség alkalmával a szerálji hárem szállítóinak valamely -gonosz rokona által orvúl eladatott. Mostani nevét, mely azt jelenti: a -szépség holdvilága, ott nyerte a háremben. A francziáknak is nagy -bizalmuk, majdnem vallásos ragaszkodásuk volt a szép és kegyes szultánnő -iránt s már-már azon édes remény kezdett bennük gyökeret verni, hogy ő -lesz az, ki nekik visszaadja a szabadulást. - -A szabadulás reményét a francziák nemcsak a szultána kegyességére -alapították. Vagy legalább, midőn a honvágy erőt vett rajtuk néha, -tervezgetéseik a kegyelem esélyein kívül sok más esélyre is kiterjedtek. -Pár év alatt meggyőződtek arról, hogy ők a bosztandsik és azankoglánok, -sőt a kapidzsik közé is könnyen elkeveredhetnek rövid időre. A szerálj -szolgálatában álló ez egyének száma több ezerre ment s Henri egyáltalán -nem tartotta lehetetlennek ezek közt a városba kijutni s onnan -közönséges öltönyben tovább állani. - -Egy másik kedvező alkalom évenként a Bairám-ünnep alkalmával állott elő, -a mikor a hárem hölgyeit utczákra, térekre, csónakmulatságba, vagy -valamely tengerparti köskbe kellett kisérniök s a mikor mind a hölgyek, -mind a háremőrök nagyon sok szabadságot vettek igénybe. - -Az agguló szultán birodalmának ügyeivel s az örökös háborukkal lévén -elfoglalva, keveset gondolt a háremmel s azért itt sem oly pontos, sem -oly szigoru nem volt a fegyelem, mint a hagyományok szerint régebben -volt s most is kellett volna lenni. E körülmény szinte ingerelte a -francziákat valamely szabadulási vállalat kitervezésére. Terveik azonban -csakis üres tervek maradtak. Öreg legények voltak már, közel az ötven -éves korhoz. Életük elég kényelmesnek, sorsuk eléggé biztosnak látszott -s okuk egyáltalán nem volt valamely véletlen vagy ügyetlenség által -életüket veszélyeztetni. A felett nem kételkedhettek, a Khadimbasi abból -nem csinált titkot s a háremi anekdóták egész serege világosította őket -fel arról, hogy a legkisebb hűtlenség, a szökésnek bárminő kisérlete -halált s úgy lehet, kínos halált von maga után. S éppen azért mind a -hárman beleegyeztek abba, hogy vagy a teljesen biztos alkalmat lesik ki, -vagy megvárják Kamerije úrnő önkénytes kegyelmét. - -Az úrnő egyszer elő is hozta nekik úgy távolról és minden czélzatosság -nélkül a szabadulást. Francziaországról kérdezősködött s midőn a -francziák különös hévvel és érdekeltséggel beszéltek gyermek és -ifjúkorukról, azt kérdezé tőlük: - -– Szeretnétek-e most látni Francziaországot? - -– Fenséges szultána, mi most is szeretnénk haza menni, – mondá Henri. - -– Haza menni? Hiszen nem vagytok ti most már francziák, hanem az én -szolgáim. - -– Mióta a fenséges úrnő szolgálatában állunk, – mondá Henri, – azóta nem -jutott eszünkbe haza kivánkozni, de fenséged kérdésére igazán kellett -felelnünk. - -Az úrnő erre nem felelt s az e tárgy feletti beszélgetés abban maradt. - -Később egy uj odalikkal ismerkedtek meg, kinek Dzsemile volt a neve s ki -Egyiptomból, Kairóból került a nagyúr háremébe. E lányka az úrnők -mulattatásának sokféle nemét ismerte; fiatal, csinos és igen virgoncz nő -volt, a ki gyermekkorában Kairóban egy franczia háznál, franczia nők -körében töltvén néhány évet, franczia nyelven is meglehetősen tudott -beszélni. - -Ez egyszer a francziák előtt a nélkül, hogy ezek eredetéről tudott volna -valamit, elbeszélte, hogy Kairóban egyszer egy franczia nőt bevittek -Mehmed Ali háremébe, ezt azonban megtudván egy franczia nagyúr, ki a -francziák szultánjának – miként ő a királyt nevezte – titkos megbizottja -volt Kairóban, azt izente Mehmed Alinak, hogyha a franczia nőt el nem -ereszti és ki nem adja: százezer katonával fogja őt megtámadni, városát -elpusztítani s minden kincsét és háremét elrabolni. Erre Mehmed Ali a -gyaurtól megijedt, Sztambulba küldött segítségért, de itt nem adtak -neki, mit tehetett tehát egyebet, kiadta a franczia nőt, hanem -boszujában annak fele haját lenyiratta, szemöldökéről minden festéket -lemosatott s kusakját – övét – nem engedte a derekára tenni, hanem a -nyakába akasztotta. Mi volt, mi nem volt igaz az odaliknak eme -meséjében, mely úgy a gyaurok gyülöletét, mint a háremből való -szabadulás szégyenteljes voltát czélzatosan látszott hirdetni: a -francziák figyelmét mégis fölgerjesztette a mese. Ők azt fölötte -természetesnek tartották, hogy a hatalmas Francziaország követének -felszólítására az egyiptomi pasának engedelmeskedni kellett. Igen, de ők -is francziák, ők is szolgaságban vannak, ha ők a franczia követhez -fordulnának: ők is bizonyára rögtön elnyernék a szabadságot. Meg nem -foghatták, hogy ez nekik eddig nem jutott eszükbe, holott oroszországi -bujdosásuk közben hányszor küldhettek volna levelet valamelyik franczia -követnek. E töprengésüket el is mondták a legközelebbi kedvező -alkalommal a szultánnő, Kamerije előtt. - -– Ha nekünk, – úgymond Henri, – akkor annyi eszünk lett volna, mint -most, mily könnyen megszabadúlhattunk volna csak egy levél által, melyet -a franczia követhez kellett intéznünk. - -– Az a levél lett volna árulótok s az a levél szerezte volna meg nektek -a halált, valamint most is biztosan megszerezné, ha megkisértenétek, – -mondá Kamerije. - -A francziák egymásra néztek. Összevillant szemük azt jelenté, hogy az -úrnőnek alighanem igaza van. Hiába, ők még mindig igen hiszékenyek. - -– Azonban ne törjétek a fejeteket, – folytatá a szultána. – Egyszer, ha -el nem felejtem, én alkalmat nyujtok, hogy biztosan haza mehessetek, ha -éppen akarjátok. - -– Masallah! – Fenséges szultána, a mint az isten akarja, de mi óhajtjuk. - -A biztos menekülés, a veszély és üldöztetés nélküli szabadság édes -ábrándja tölté el a francziák szívét. A honvágy most feszité keblüket -erősen, – most legelőször, ama hatodfél év óta, mióta a szultán háremébe -bejutottak. Kamerije nemes szívéről már nem egy jelenség után teljesen -meg voltak győződve s bár nehezen, de mégis az öröm bizonyos jelével -várták az időt, a mikor a Kamerije által megigért alkalom be fog állani. - -E beszélgetés az 1839-ik év junius havának valamely napján történt. De a -várt alkalom helyett váratlan és borzasztó szerencsétlenség következett -be. - - - - -A TÖRÖK SZULTÁN MEGHAL. - -(Ujabb aggodalmak. – A jó szultána megbukik. – Gülnár szultána. – A -három franczia együtt marad most is. – Kirándulás Kis-Ázsiába – A -francziák megszöknek.) - -A hónapnak utolsó napján a Kizláraga kegyetlen parancsot adott ki a -hárem őrizetére. Minden termet, minden folyosót, minden erkélyt, a -hárempalotának a kertre nyuló minden kijáratát kettős eunukh -legénységgel szigoruan kellett őrizni. A Khadimbasik mindegyike -elmozdíttatott saját háremosztályának vezényletétől s mindegyik osztály -más-más Khadimbasit kapott. Kamerije osztályába s a francziák és társaik -élére egy czifra, fényes öltönyü, kifúrt fülü vén ethiópiai eunukh -állíttatott, ölnyi magas termettel, nagy poczakkal, fekete szerecsen -arczczal. Valóságos vadállat, kivel a francziák alig mertek, de alig is -tudtak beszélni, mert nyelvét igen kevéssé értették meg. A nappalnak és -éjszakának minden órájában kivont, élesre köszörült karddal s övében -töltött pisztolyokkal járt sorba – körülnézni és fülelni minden ajtónál, -ablaknál, a termeknek és folyosóknak minden szögletében. - -A francziák csakhamar megtudták a rettenetes változásnak okát. A -szultán, II. Mahmud, nagy betegségbe esett. Halálát várták. Az -odalikoknak minden táncz, zene, mulatság szorosan el volt tiltva. -Kamerije úrnő folyton térdepelt és imádkozott s örökké morzsolta -teszpijét. Alig vett magához valami ételt és italt, nem foglalkozott -piperével sem; ültében, imádkozó helyzetében szunnyadott valami keveset, -körülötte a termekben kellett lenni az odalikoknak is, kik éjszakára -szintén nem fekhettek le szokott módon s úrnőjükkel együtt enteriben és -kusakkal, felső női kabátban és felkötött övvel kellett virrasztaniok. A -bajadérokat egy sötét kamrába zárták be, kik hajukat tépve és jajgatva -mentek ki a háremből. A sötét kamra ama palotában volt, mely a szultán -legbelső palotáját a hárempalotától elválasztja s mely Eszki-Mabein -szeráljnak neveztetik. - -Szerencsére vagy szerencsétlenségre ez az állapot csak két napig -tartott. A következő napon az esti órákban Mahmud szultán meghalt s -nyomban rá a háremben kikiáltatott, hogy a padisah behunyta szemeit, az -Imám ül Müzlemin próféta szine elé hivatott, az Alem penah elszenderült, -a Zilullah Alláhnak fényességében gyönyörködik immár s a Hunkiár az ő -világverő karjait összetette. Ennek megtörténtével a hárempalotának -ajtai és kapui bezárattak és beszegeztettek s az eunukhok a -szultánákkal, hanumokkal, odalikokkal s mindenféle nő és férfi cseléddel -együtt siralomházi foglyokká tétettek, várván, hogy az uj szultán -valamennyit kivégeztesse, vagy valamely távoli palotában elzárassa, vagy -ha az ő végtelen kegyelmének úgy tetszenék, őket kegyeibe fogadja. - -Szomoru napok következtek most a francziákra. Nemcsak rájuk, hanem az -egész háremre vagy legalább Kamerije szultána udvarára. A francziáknak -most volt alkalmuk egy pillanatra betekinteni a háremi cselszövények -rémes titkaiba. Kamerije úrnő a halál bekövetkezte után rendkivüli -tevékenységét fejtett ki. A vad éthióp Khadimbasit s valószinüleg -másokat is megvesztegetve, folyton érintkezett a külvilággal s a diván -tagjaival. Uj szultánná Abdul Medsid, a fiatal 15–16 éves herczeg -kiáltatott ki még a hajnali órákban a halál napján. Kamerije, mint erről -a francziák részint akkor, részint később értesültek, arra törekedett, -hogy gyülöletének tárgya, Husszein pasa, ki a janicsárokat kiirtá, -kivégeztessék, vagy legalább hatalomra ne juthasson s Sztambulba vissza -ne hivassák s az agg Koszrev pasa mellőzésével Akhmed Feazi pasa -tétessék nagyvezérré. Így remélte ő, hogy a háremben meg fog maradni s a -Valide ellenében is, ki neki halálos ellensége volt, némi hatalmat és -befolyást fog gyakorolni jövőre ép úgy, mint eddig s mint ifjú korában. - -Czélját azonban nem érte el, sőt minden épen ellenére történt. A Valide -szultána Khoszrevvel, Halil pasával és Husszeinnal egyetértve egy éjjeli -dívánülésben uralmat vettek az új szultánon s a szultán Abdul Medsid -Khoszrevet nagyvezérré, Halil pasát a hadsereg főparancsnokává nevezte -ki, Husszein pasát pedig Sztambulba hívta vissza s nagy jutalmakkal és -kitüntetésekkel halmozta el. Kamerije, midőn ezekről értesült, földre -veté magát, s haját és ruháját tépve sírt és zokogott. - -Szegény francziáknak majd a szívök szakadt meg, midőn az úrnőt, kit úgy -tiszteltek és imádtak s kit oly nagynak és hatalmasnak ismertek, ily -nagy szerencsétlenségben s ily leírhatatlan gyötrelmet szenvedve kellett -látniok. Önsorsuk, saját szabadságuk reményének eltünte eszükbe sem -jutott. Szívük csak a kegyes úrnőért vérzett, kit még csak nem is -vigasztalhatának. Mind e gyásznak azért kellett bekövetkezni, mert -Kamerije szövetségese Akhmed Feazi, az akkori Kapudán pasa hajóhadával -az egyiptomi vizeken volt s kellő időben Sztambul alá nem -vitorlázhatott. - -Minderről azonban Kamerije úrnő nem beszélgetett, legalább a -francziáknak semmit nem mondott. Folyton imádkozott, ájtatoskodott s -kedvencz rabnőit törekedett magához édesgetni. A Valide boszús volt rá s -a háremi suttogó hírek szerint Kamerije szultánát szomorú végzet -fenyegette: vagy a halál, vagy az eladatás. Legjobb esetben valami távol -palotában vagy köskben való elzáratás, mely egyenlő volt az örökös -száműzetéssel. Ez esetben néhány odalikot, kik nem kellettek a -Kizláragaszinak vagy a szultánnak és a kik önkényt vállalkoztak az úrnő -sorsára, kiválaszthatott magának. Kamerije három főkedvenczét, Beiét, -Ezmát, Dsemilét s még hármat törekedett megszerezni – de nem nagy -sikerrel. Míg sorsa eldöntve nem volt: addig a hálátlan leánykák nem -igen hajtottak szavára. - -A francziák értesültek arról, hogy a száműzött és elzárt szultánákat -szintén eunukhok őrzik s ők óhajtottak volna Kamerijével együtt távozni -a szeráljból, de ez óhajtásuk kijelentése egyenes botorság lett volna. -Hasonló esetekben az eunukh büntetésnek tartja a száműzött nőkkel való -eltávozást s az ellenkező szándék nyilvánítása titkos összejátszás -gyanúját s a gyanú a halált vonhatta volna maga után. Némán és sóvár -lélekkel várták tehát azt, a mi történni fog. Csak azért könyörögtek a -gondviseléshez, hogy őket ne szakaszszák el egymástól, hanem vagy együtt -hagyják a háremben, vagy együtt küldjék el Kamerije úrnővel. - -Julius tizedikén az úrnőnek tudtára adták, hogy a régi Beziktásba fog -elvitetni és elzáratni. Tehát az ifjú szultán az ő gyermeki kedélyével -mégis ellenállt a Valide akaratának s elhárítá az úrnő fejéről mind a -halált, mind az eladás gyalázatát. Az odalikok mindjárt jobban -hízelegtek megint az úrnőnek, de a három kedvencz közűl mégis csak -egyedűl Ezma vállalkozott az úrnő követésére. Dsemilét a Khadimbasi -tiltotta le, Beie pedig határozottan megtagadta. - -A következő nap reggelén a francziák Kamerije úrnőt már nem találták a -háremben. Éjjel az úrnőt elvitték s többé nem is látták őt soha és hírét -sem hallották. Hogy az elszállítás tudtuk nélkül történt meg: ez -világosan bizonyítá, hogy Kamerije úrnővel más eunukhok küldettek el. Ők -a szeráljban maradtak, de legalább egyik vágyuk, hogy egymástól el ne -szakíttassanak, mégis teljesült. Valószínüleg azért, mert ajándékaikból -mind a régi, mind az új Khadimbasi jobbnak látta őket valamennyiüket a -háremben tartani. - -Új és bizonytalan sors állt megint a francziák előtt. Különös úrnőjük, -kinek háremosztályába beosztattak volna, sokáig nem volt. Az elhunyt -szultán háremhölgyei közűl nagyon sokat elszállítottak a szeráljból s az -odalikok nagy részét is a szultán elajándékozta kedvencz pasáinak. De -ajándékozott el eunukhokat is, kiknek helyét azonban újak foglalták el. - -Furcsa dolgot beszéltek titkon suttogva eunukhok és odalikok. Beszélték, -hogy a szeráljt a katonaság megfogja támadni; hogy a janicsárok, kiket -az elhunyt szultán kiirtani rendelt, összesereglenek Európából, -Ázsiából, Afrikából s a földnek minden részéből, folyamok és tengerek -mellől, a hova elszéledtek s mikor majd százezeren lesznek, akkor majd -megtámadják a szeráljt s halálra keresik ellenségeiket, kik az elhalt -szultánt ellenük felbujtották. Suttogták, hogy ugy fognak cselekedni, -mint hajdan, mikor Mahmud szultán trónra lépett s mikor a janicsárok -megtámadták a szeráljt s leöltek kétszáz kapidzsit, ezer icsoglánt, -hatszáz bosztandsit, minden azankoglánt, minden eunukhot, minden -szakácsot, szolgát, pipatisztogatót s magát a szultánt is csak a próféta -zászlója, a Szandzsák Serif mentette meg, melynek árnyékába a vérittas -ádáz janicsárok nem mertek belépni. Szerencsére mind e borzasztó -jövendölésből semmi sem teljesedett be. - -Egy másik suttogó hírnek, úgy látszik, több alapja volt. A szultánról -azt beszélték, hogy az gyenge termetü fiatal gyermek, ki a nőknek még -csak illatát ismeri, miként a rózsa illatát; ki mindig a nők közt lakik -ugyan, de azokkal csak szép regéket meséltet magának az arab és perzsa -regékből; kinek még különösen kiválasztott neje nincs is, ki nem is -hallgat sem a nagyvezír, sem a Kizláraga szavára, hanem a Valide -szultána szavára, kinek hatalma határtalan. Beszélték, hogy a -bosztandsik társaságában rózsákat ültetget s a rózsáknak mindenféle -mesés nőneveket ád s hogy a rózsák és a hárem egyes hölgyei közt -hasonlatot törekszik fölfedezni s ha törekvése sikerült: akkor a nőt is -a rózsa nevéről nevezi. Az igaz, hogy egyik kedvencz hölgyének Malkhatun -nevet adott, mely azt teszi: Asszonyok kincse. - -Az év vége felé s kivált az 1840-ik évben a szultán igen sok időt -töltött a háremben, a mikor a francziák Gülnár úrnő osztályába voltak -beosztva, ki fiatal és rendkívül szép cserkesz nő volt. - -Gülnár szultána különös szerencsének volt kegyencze, noha azt egyáltalán -nem érdemelte meg. Szülői a Kaukázusnak Kutaisz nevü tartományából -költöztek ki az oroszok elől s hét-nyolcz éven keresztül mindig -bujdostak dél felé és nyugat felé, míg végre Nalikhánban Angora -tartományában, Izmidhez három napi járó földre megtelepedtek. Gülnár, a -kis lányka, voltaképen folytonos bujdosás közt nőtt fel s tizennégy éves -korában oly kifejlett szépségnek tartatott, hogy híre eljutott a -Márványtengerig. - -Apja a vén cserkesz meglehetős szegénységben volt már. Pár lován, egy -kis falka juhán, drága fegyverein s szépséges leányán kivül alig volt -valamije s a mindennapi életért s leányának drága ruháiért kis vagyonát -is folyton adogatni kellett. Előre ki lehetett az időt számítani, a -mikor vagy fegyvereit, vagy leányát kell áruba bocsátania. E fölött -ugyan a vén cserkesz nem esett gondolkozóba, mert bár egy fia az oroszok -elleni csatában elesett, két fia meg már a szultán szolgálatában volt, -fegyvereit pedig ő, az ő erőtlen agg kezeivel többé nem igen -forgathatta: mind a mellett egy perczig sem habozott inkább lányától, -mint fegyvereitől válni meg. De azért abraktalan sovány lovaival s -ragyogó szép leányával folyton zsémbeskedett. - -Egyszer, midőn az elkényeztetett lány az öreget valami ékszerért -hajszolta, ekként tört ki az öreg cserkesz: - -– Ha valamely hatalmas pasa elvisz feleségül, vagy valamely örmény ád -érted ötvenezer piasztert, akkor veszek neked ékszert. - -– Engem pedig sem hatalmas pasa el nem visz feleségül, sem piszkos -örmény meg nem vesz ötvenezer piaszterért, mert én szultána leszek. - -– Bolond vagy Gülnár, mint a kinek megháborodott az elméje, szólt az -öreg cserkesz; ma pedig szedd össze minden ékességedet, mert holnap már -megyünk Sztambulba, viszlek a vásárra s annak adlak el, a ki több pénzt -fizet érted. - -– Jól van, elmegyek veled Sztambulba, elmegyek a vásárra is, de előbb -engem elvezetsz a Kizláragához, ha pedig ezt meg nem igéred: hajamat -összetépem, arczomat véresre körmölöm s akkor aztán elvihetsz a vásárra. - -Az öreg cserkesz megigérte a bolond kivánság teljesítését, noha előre -látta, hogy lányával együtt úgy korbácsoltatja ki őt a Kizláraga. Az -öreg cserkesz szentül azt hitte, hogy a szultán számára bizonyosan nem a -földön termett, közönséges anyaszülte lányokat szerzik meg feleségül. - -Épen a Ramazán első harmadán értek Sztambulba s két napi várakozás után -bejutottak a Kizláraga szine elé. Míg az öreg cserkesz a nagy -elfogultság miatt alig tudott pár szót szólani: addig a vakmerő lány -leölté a feredsét, a felső köpenyt s levette fátyolát, a jasmakot -arczáról s bátran odaállott a bámuló Kizláraga elé. - -A Kizláraga szemét, száját eltátotta a leánynak csodálatos szépsége -felett, alku nélkül kifizettetett a cserkesznek ötvenezer piasztert s -rögtön elfogadta s felpiperéztette a szerencsés lányt. - -– Apám, – mondá a leány a vén cserkesznek, – te csak menj vissza -Nalikhánba, majd én tudatom veled sorsomat. - -A vén cserkesz elment haza. Gülnár a Valide szultánának bemutattatott, -egész testében tetőtől talpig jól szemügyre vétetett s aztán aranyos és -gyémántos ruhába öltöztetve a Mindenhatóság Éjszakáján az ifjú -szultánnak átadatott. Így lett Gülnár a Leilat el Kadr szűze s így lett -az ő szerencséje megállapítva. Igy hallották ezt a francziák az odalikok -fecsegései után, mikor Gülnár szultána szolgálatába osztattak be. - -E szultána azonban meg nem becsülte, sőt fel sem vette a francziákat. -Öregek, soványak és rútak voltak ezek ő előtte. A váratlan és -megmérhetetlen szerencse még vakmerőbbé, sőt kicsapongóvá tette -csakhamar az ifjú szultánát. Alig volt tizenhat éves, már valóságos -tobzódást vitt véghez odalikjaival s egy csomó fiatal nubiai eunukhkal, -kiknek a mulatság közben mindenféle dísztelen mozdulatokat és -ugrándozásokat parancsolt, még pedig akként, hogy mind eunukhjait mind -pedig odalikjait pongyolára vetkőztette. Ajándékokkal ugyan nem -fukarkodott s az ajándékot nem vonta meg a francziáktól sem, de a -francziáknak az ajándékban sem hasznuk nem volt, sem gyönyörüségük. -Gülnár mellől szerettek volna szabadulni, mert elgondolták, hogy a -kicsapongásnak előbb-utóbb rossz vége lehet s hogy azért végre is az -eunukhok lakolnak; de a szabadulás lehetetlen volt. A Kizláraga csak -azért is ott tartotta őket, mert csak ők voltak egyedül, kik a nagy -kegyben álló szultána bolondos mulatságaiban részt nem vettek. - -A mint erről a francziák sok jelenségből lassanként meggyőződtek: -gyakrabban merült fel előttük a menekülés gondolata. A mívelt, szelid és -kegyes Kamerije szultána mellől talán sohasem kivánkoztak volna komolyan -eltávozni, de Gülnár szultána az ő szemük előtt valóságos ellentéte volt -Kamerijének. Gülnár sohase szólt hozzájuk bizalmasan. Semmi kétségük sem -lehetett az iránt, hogy Gülnár sohasem fogja kieszközölni az ő -szabadságukat, sőt ilyesmi soha még csak eszébe se fog jutni. Másik -szultána háremosztályába átmenni nem volt lehetséges. Itt maradni -testük-lelkük megúnta már Ujra megfontolták a menekülés minden lehető -esélyét. Most már a koczkáztatás sem látszott előttük oly -visszariasztónak, mint három-négy év előtt. Megállapodtak abban, hogy a -legelső kedvező alkalmat felhasználják a menekülésre. - -Az alkalom nem késett soká. - -Az 1842-ik évi Bairám-ünnep alkalmával Gülnár szultána rendkívüli -mulatságot rendezett udvara és odalikjai számára. Töméntelen új és drága -ruhával halmozta el kegyenczeit s furcsa színű és szabású nevetséges -öltönyökkel ajándékozta meg azokat, kik nem voltak kegyenczei. A nappali -mulatságok, kirándulások, körmenetek és dsámi-látogatásokban a francziák -mindenütt együtt jártak Gülnár szultána udvarával. Este a szultán egy -pillanatra valószínüleg látogatást tett a szultánánál, mert rövid időre -a szultána visszavonult. Aztán előjövén, termei tündérileg -kivilágíttattak. Ezer meg ezer viaszgyertya égett a falakon meg a -csillárokban. Előjöttek a bajadérek mindenféle zeneszerrel; előjött egy -csomó apró gyermek, kik mindenféle bajazzó mutatványokat adtak elő. A -szultána szebb volt és gazdagabban öltözve, mint bármikor s az odalikok -is ragyogtak az új és fényes öltönyökben. Egész éjjel szólt a zene és a -táncz, melyben a sok étel és ital és bódítószerek után maguk az odalikok -is résztvettek. Az eunukhok egész éjjel nem hunyhatták le szemeiket. - -Midőn reggel lett, a szultánának furcsa ötlet fogamzott meg agyában. -Volt egy ismerőse, barátnéja, Musztafa pasának neje, ki azonban -Kis-Ázsiában Üszküdár mellett a Haider pasa nevű öbölnél férje köskjében -lakott s valamely ok miatt a tegnapi Bairám-ünnepre nem jött át -Sztambulba. Gülnár szultána minden jó szokás ellenére most a reggeli -órákban e barátnéját akarta meglátogatni és felverni, még pedig úgy, -hogy egész udvarát viszi magával. Ez utóbbi tervről ugyan a Kizláraga -lebeszélte őt, azonban látogatási szándékánál állhatatosan megmaradt. - -Volt az elhalt szultán hadihajói közt egy igen szép, nagy hadihajó, -melynek neve Nuszretieh volt. E név azt teszi: Győzelmes. E hajót -meglátta egykor Gülnár s ideges makacssággal sürgette, hogy neki -kirándulásokra ilyen alakú hajót építsenek. Sürgetéseinek ellent nem -állhatva, végre építettek egy kis hajót teljesen ugyanazon színre és -alakra s ugyanazon névvel, s a szultánának, miután az eredetit szeme -elől elvezényelték s többé nem láthatta azt, fejébe verték, hogy a -melyet látott és kivánt: ez a kis Nuszretieh hajó az, az ő kisded -lőréseivel és játéknak való ágyuival. E hajónak adatott ki a parancs a -háremből, hogy rögtön legyen készen a szultánát Haider pasa Iszkeleszibe -átszállítani. - -A hajó egy óra alatt készen állott, két szerálji kaik utána köttetett s -Gülnár szultána hét vagy nyolcz odalikkal s ugyanannyi eunukhkal, kik -közt a három franczia is jelen volt, a hajóra szállott. - -A hajó felette lassan vitorlázott ki a tenger felé, úgy, hogy lehetett -már délelőtti tíz óra, mikor az öböl előtt horgonyt vetett. Itt Gülnár -úrnő az egyik kaikba szállt s magával vitte odalikjait, úgy, hogy a -másik kaikra, melyre véletlenül csak egyetlen idegen eunukhkal mind a -francziák küldettek, csak két odalik maradt, egy Refije és egy Fatima -nevű. A kaik egész személyzete három erőteljes kaikdsiből állott. A -francziák ama szürke színű felső öltönyben voltak, melyet Gülnár a -hajóra szálláskor parancsolt felölteni s melyet a tegnapi ünnepen kaptak -tőle tréfás, vagy gúnyos ajándokul. - -A szultána kaikja előre ment s a meglehetős sűrű őszi ködben elveszett -szem elől, úgy, hogy a második kaik emberei azt sem láthatták, hol -kötött ki a szultána. Végre ők is partot értek, de a szultána kaikjának -semmi nyomát sem találták. A kaikdsik a part mellett fel és aláfelé -hajtották a csónakot majd egy óráig a nélkül, hogy a másikat megtalálták -volna. Végre az Ajriktsesmesszi nevű folyónak torkolatára rábukkantak s -itt kikötöttek. - -Az eunukok most nagy tanácskozásba merültek: mit tegyenek. A hajóhoz -Nuszretiehhez addig visszamenni, míg a köd fel nem szakad, nem lehetett, -de ezt nem is akarták, mert nem ez volt a parancsolat. A szultánát s -Musztafa pasa köskjét meg nem találják, tehát mit csináljanak? Egyelőre -legjobb lesz várakozni, miután egyebet úgy sem tehetnek. Ez volt -megállapodásuk. - -– Mit gondolsz Fatima odalik – kérdé Henri, – a fenséges Gülnára -szultána meddig marad Musztafa pasa háremében? - -– Ki tudná azt, – felelt az odalik, – talán estélig is, én addig -aluszom. - -S csakugyan mindkét odalik éjjel egy cseppet sem aludva, csakhamar mély -álomba látszott merülni. - -Henri egyet gondolt. Az idegen eunukhot a kaikon hagyta s neki a -vigyázatot lelkére köté, két franczia társát maga mellé vette s kilépett -a szárazra, hogy a kösköt megkeresse. Sem a kaikon maradt eunukh, sem a -kaikidsik nem láttak ebben semmi rendkívülit, sőt mind igen -természetesnek találták ez elhatározást. - -A francziák most szárazon voltak. Csakhamar meglehetős járt és széles -útra akadtak, mely dél felé vezetett. Kérdésükre megtudták, hogy dél -felé nem messze van Kadikői, alig egy kilométernyire. Megtudták azt is, -hogy Musztafa köskje az Ajrlik folyó jobbpartján fekszik, tehát ők azt -épen ellenkező irányban keresték. - -Ekkor Henri körül nézett, senkit nem látott, megállt és társaihoz -fordult: - -– Bajtársak, – mondá – ha akarjuk, e pillanatban szabadok vagyunk. - -Társai megrezzentek. A mámor és álmatlanság miatt a menekülési ötlet -eddig eszükbe sem jutott. Mint a villám, úgy érte őket Henri szava. - -– Mit tegyünk? – szólt egyik. – Mondd meg Henri, mit tegyünk. - -– Ha akarjátok, menekülhetünk. Egyenruhánkat eltakarja a furcsa új -öltözet, bambusz botunkat eldobjuk, kardunkat és pisztolyunkat eladjuk, -pénzünk, ékszerünk van egy kevés, mielőtt szökésünket észre veszik, mi -egy napot és egy éjszakát nyerünk, Gülnár szultána nem szeretett -bennünket, tán nem is rendeli meg, hogy üldözzenek. Ez a helyzet: -határozzatok. - -– Meneküljünk! Egyszerre mondá ki e szót Henrinek mindkét társa. - -E pillanattól kezdve szökevények voltak. A háremet és annak -fényességeit, a kicsapongó tündérszép szultánát s a gyönyörü odalikoknak -bájos seregét sohase látták többé. - - - - -A BUJDOSÁS VÉGE. - -(A Dardanellák partjain Ázsiában és Európában. – A bujdosók a -keresztyének közt is szerencsétlenek. – A magyar biróság megmenti az -utolsó francziát.) - -A borongós, ködös őszi napot felhasználták a minél gyorsabb menekülésre. -A hárem illatos levegője után jól esett nekik a nedves, őszi lég nyers -tisztasága. És jól esett a szabadság, mint a vadnak, mely elhagyhatá -ketreczét. A tobzódás egész éjjelén nem aludtak semmit s izmaikat még -sem érezték fáradtnak. Gyorsan lépkedtek az izmidi úton, melynek -magaslatairól elő-elő bukkant a tengernek kéklő tüköre. Kadikőiben csak -addig állapodtak meg, míg néhány darab süteményt vettek. Ez volt az -egész napi élelmük. Estére Bujukliba, egy kisded városkába értek. Inuk -itt már ernyedni kezdett. Itt meg kellett hálniok. A hánt elkerülték, -oda be nem mentek, hanem a helyett egy jólelkü öreg muzulmánnál kértek -éjjeli tanyát és vendégszeretetet. A muzulmán azt sem kérdezte: kik, – -azt sem kérdezte: mi járatban vannak. Vöröshagymával, olajbogyóval s -vajban sült hideg hallal megvendégelte őket s nagy szivességgel adott -éjjeli tanyát. A háremi nyalánkságok után jól esett a francziáknak a -kezdetleges, jó ízű parasztétek. Mély álom és teljes nyugalom után korán -hajnalban fölkeltek, a reggeli imát és mosdásokat gazdájuk kedvéért -elvégezték s gyorsan útnak indultak. - -E napon minden különös esemény nélkül Jarinjáig értek. Itt ép úgy -szállásolták el magukat, mint Bujukliban. Különös ötletük volt a -nyilvános vendéglők helyett szegény muzulmánoknál venni igénybe a -szívesen felajánlott vendégszeretetet. Jarinjai házigazdájuk sajátságos -észrevételt tett, midőn tőle reggel elbúcsuztak. Ez sem kérdezősködött -sem nevük, sem utazásuk czélja felől, hanem mikor Henri kora reggel -búcsuzás után azt mondá: - -– Mi rokonok vagyunk, messzeföldről jövünk, nagy kárunk esett, de nyomán -vagyunk a kártevőnek s azt keressük, – e szavakra a jó muzulmán egész -komolyan azt felelte: - -– Jól van, jól, nem kérdezlek benneteket, tehát nem szükséges, hogy -nekem olyan dolgot mondjatok, ami nem igaz. Jól látom én, hogy ti -jövevények vagytok s jól tudom én, hogy ti a nagyúr háreméből jöttök és -halálra kerestek valakit, a ki onnan elszökött. De ez nem az én gondom, -hanem a tiétek és a szökevényé. Allah vezéreljen benneteket. - -A francziák csak néztek egymásra és a muzulmánra. Mi jutott ennek -eszébe? A muzulmán bizonyosan észrevette belső ruhájukat és fegyverüket, -bizonyosan ismeri a háremi eunukhok egyenruháját s bizonyosan erre -alapítja sajátságos föltevését. Lehet, hogy tegnapi házigazdájuk is így -gondolkozott. Lehet, hogy ez az oka a különösen szíves és előzékeny -vendégszeretetnek. Bármiként legyen, a vén török észrevétele biztos -útlevél nek látszott számukra. Szükség esetén csakugyan segithetnek -magukon azzal a mesével, hogy ők titkon egy háremi szökevényt keresnek. - -Szinte megörültek a francziák e fölfedezésnek. Nyugodtabb lélekkel -folytatták útjokat. Önbizalom támadt bennük, noha kellő óvatossággal -elhatározták, hogy e meséhez csak szükség esetén folyamodnak. - -Izmidben egy pillanatig sem állapodtak meg, hanem tovább folytatták -útjokat a tengeröböl mentében. Esős, hűvös napok és éjszakák jöttek, de -ők csak siettek előre. - -Nyolcz vagy tíz nap mulva a szökés után Lampszakiba értek a Dardanellák -partján, ott a hol a tengerszoros csaknem legkeskenyebb. - -Itt hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy a szoroson át Európába -eveznek. Sokáig tanakodtak, ne menjenek-e Szmirnába, vagy a szent -földre, a hol tán európai s tán franczia hajót is találhattak volna, de -mégsem volt bátorságuk, hónapokon át nagy hidegben és vékony ruhában -utazgatni Kisázsiában és a törökök közt. Azt hitték, Európában könnyebb -lesz sorsuk a keresztyének között. Pedig ebben alighanem megcsalódtak. - -Lampszakiból egy török halász csónakján jöttek át az európai partra egy -Galatasz nevü kis falucskába, melyben törökök és görögök vegyesen -laktak. Itt már nem egy jelenségből azt vették észre, hogy ama szíves -vendégszeretetre, melyben oly bőven volt részük az ázsiai törökök közt, -többé nem számíthatnak. Elhatározták szerény pénzkészletüknek, mely alig -rugott nyolczszáz piaszterre, szaporítását s e czélból jatagánjaikat -akarták eladni Gallipoliban. Kisérletük azonban csaknem veszedelmükre -vált. Mind a görög, mind a török kereskedő, kinél eladásra jelentkeztek, -visszautasította az üzletbe bocsátkozást. A török azt mondá, hogy inkább -ő fizet, csak azt a kardot meg ne kelljen vennie; a görög pedig -egyenesen kimondá: - -– Ti istentelenek, bizonyosan úgy loptátok ezt a fegyvert! - -A francziák egészen megrémülve siettek a fegyvert köpenyük alá rejteni, -de egyúttal Gallipolit is minél előbb elhagyni. Itt jól ismerték a -háremi fegyvereket. - -Daczára a kegyetlenül hideg télnek, folytatták a menekülést, mindenütt a -tengerparton. Vendégszeretet hiányában gyakran a rossz, szellős, piszkos -hánokban, fogadókban kellett szállást venniök. Az 1843-ik január közepe -táján mégis eljutottak Prohusztába, egy görög városba, a hol arra a nem -épen vigasztaló meggyőződésre jutottak, hogy ezentúl mindent pénzen kell -megfizetniök s a görögök közt munkát sem igen kaphatnak. - -Furcsa álomból ébreszté fel a francziákat ez a tapasztalat. Bár ők már -rég mohamedánok valának; mindamellett az az ábrándos képzelet élt -bennük, hogy a keresztyén népek majd méltányolni fogják az ő egykori -keresztyén vallásukat s azon szomoru körülményt, mely miatt nekik Jézus -Krisztustól ideiglenesen el kellett pártolniok. Néhány göröggel való -értekezés s az utálatnak és megvetésnek ama jelenségei, melyekkel a -görögök épen nem fukarkodtak kivált a renegátnak felismert mohamedánok -irányában, annak belátására kényszerité a francziákat, hogy az idő még -egyáltalán nem érkezett el rájuk nézve: multjokat felfedezni. Mint -mohamedánok itt a szultán uralma alatt a keresztyén vallásra vissza nem -térhettek. Ez nagy feltünést keltett volna s fogságot, fölfedeztetést, -szökésük büntetését s a halált alig kerülhették volna el. De másrészről -keresztyénségükkel sem igen dicsekedhettek, mert ebben a muzulmán nem -érdemet, a görög pedig annak elhagyásában halálos bűnt látott. Mindezt -meggondolva s a muzulmánok vendégszeretetére is számítva: a francziák -lemondtak arról a tervükről, hogy menekülésüket Görögország felé -folytassák, hanem e helyett sokkal czélszerübbnek látták, ha útjokat -északnak, muzulmánlakta vidék felé fordítják. - -Februárban minden különös eset nélkül elérték Üszküböt. Csak a nagy -hideg miatt kellett sokat szenvedniök. - -Az albán urak megvették tőlük mind a jatagánokat, mind a pisztolyokat. -Ideje is volt már, mert pénzecskéjük teljesen elfogyott. Itt már a -háremi fegyverekre senki sem ismert rá, de ezentul nem is mondhatták -magukról, hogy ők háremi szökevények titkos, de hivatalos üldözői. - -A nagy hideg és a nagy hófuvatagok miatt Üszkübből nem mozdulhattak ki -ápril elejéig. Ruhájuk itt már szennyes és rongyos szint öltött s a -fegyver sem lévén kezük között, mely árulójuk lehetett volna, valóban -nem kellett félniök a fölfedeztetéstől. Különböző tudakozódás és -értekezés után legczélszerűbbnek látták nyugot felé Szkutarinál kimenni -az Adriai-tenger partjára s ott bevárni valamely olasz vagy franczia -hajót, mely őket hazájukba szállítsa. - -Reményük azonban nem teljesült. Szkutariba és Dulcsinóba ugyan baj -nélkül érkeztek, de franczia hajó több héten át nem érkezett s a -kikötőben nem is biztatták őket, hogy hamarjában érkezni fog, – az oda -jövő olasz, angol és osztrák hajók pedig útlevél és drága pénz nélkül -nem vették fel őket. Nem egyszer csodálkozó, sőt gyanusitó -megjegyzéseket kellett a matrózoktól hallaniok, hogy ily piszkos, -koldus, vén törökök mit akarnak Ankonában, Dieppeben vagy Triesztben -keresni. - -Szomoruság tölté el a francziák szívét. Ime Európában vannak és -keresztyének között, a hová lelkük vágya harmincz éven át vonzá, -kergeté. Ime szomszédságában vannak Olaszországnak és Olaszország -szomszédja Francziaországnak, az ő hazájuknak és mégis ép oly nehézségek -állják útjokat, mint a kirgiz sivatagon vagy a Volga partján vagy -Trebizond háremében. Pénzük is fogyatékán volt már s a munkát sem bírták -úgy, mint hajdanán, mint huszonöt év előtt az orosz városokban. -Lehajtott fővel, csüggedt lélekkel, kialudt ábrándokkal s hanyatló -reménynyel fordultak vissza a tengerpartról, hogy bujdosásukat a száraz -földön, Mohamed követői közt folytassák. - -Kéregetve, fáradtan, kimerülten töltötték napjaikat s bolyongtak a -Csardágh sziklái közt. Nem az üldözéstől féltek immár, hanem attól, hogy -reményük fogytával erejük is fogy a további küzdelemre. Oly közel -Francziaországhoz, két hét alatt otthon lehettek volna már – s most -ismét eltávozni a tengerpartról s évekkel löketni vissza a czéltól s -ötven éves züllött korral tévedezni félvad népek között! És mégis mentek -előre hogy elérjék a Szávát, mely két bujdosó francziának megadta a -nyugalmat – a halált. - -* * * - -A lakompaki úriszéken eddig tartott az öreg francziának elbeszélése. Az -elbeszélés folyamában gyakran könyek jöttek szemébe, gyakran elszorult -szíve, gyakran csak ajkai remegtek, de szólni nem tudott. Szomoru -emlékeknek rettentő terhe alatt gyakran görnyedett lelki ereje. Utolsó -két bajtársának elvesztése volt legfájdalmasabb vesztesége. - -Szemtanuk azt állítják, hogy Henri arcza teljesen hasonló volt szent -Péter arczához, a mint az az utolsó vacsorát ábrázoló képen festve van. -Sovány arcz, mélyen ülő okos és kedélyes szemek; rövid haj, bajusz és -szakál, mind teljesen ősz. Kissé hajlott sovány termet, az arcz tele -redőkkel. - -Sopronmegye táblabiráira mély benyomást gyakorolt az örök-bujdosónak -szomoru elbeszélése. Szavait elhitték egyetlenegy táblabiró kivételével. -E kivétel volt az úriszék érdemes elnöke, az ősz, öreg Badicz Endre -táblabiró. - -– Már én, téns úriszék – mondá – nem hiszek ennek a németnek. Vándorló -legény ez, nem más, – minket csak bolonddá akar tenni ezzel a sok -haszontalan mesével. Ki hinné azt el, hogy ez franczia létére még a -török császárnak is eunukhja lett volna. - -– Urambátyám, – mondá a fiskus, – arról meggyőződhetünk, hogy csakugyan -eunukhnak való ember-e? - -Rögtön behívták a vármegyének ott jelen levő physikusát, hogy az öreg -csavargót vizsgálja meg s vizsgálatának eredményéről adjon nyomban -jelentést. - -Henrit a vármegye katonája egy szomszéd szobába vezette s ott a főorvos -rögtön megvizsgálta. A szemle igazolta, a mennyire igazolhatta, a -franczia előadását. - -– Mit csináljunk most már veled? – kérdé az elnök. - -– Én nem tudom, – felelt Henri, – én Francziaországba, hazámba akarok -visszatérni. - -– De mit akarsz? Hogy akarsz oda jutni útlevél nélkül? - -– Uraim, én harmadfél év óta vagyok Magyarországon. Voltam koldus, -voltam szolga, voltam munkás, beteg és egészséges, végig jártam az -országot, találkoztam katonával, pandurral, biróval, szegénynyel, -gazdaggal, de én tőlem soha senki sem kért útlevelet vagy igazolványt. -Azt gondolom: Ausztriában és Németországban sem kérnek, kivált ha a -franczia követséghez juthatok. - -Henrit kiküldték a teremből. A táblabirák tanácskoztak. Szivük megesett -a szegény öreg franczián. Két módja volt a segítségnek. Az egyik; a -vármegye és a helytartótanács útján intézkedni, hogy a franczia -hivatalos úton küldessék hazájába. E javaslat ellen fontos észrevételek -tétettek. E javaslat elfogadása esetén a kihallgatási jegyzőkönyv -fölterjesztendő lett volna a kormányhoz s ez esetben megtörténhetett, -hogy az osztrák kormány a szökevényt kiadja az orosz kormánynak. Ezt -semmikép nem akarták. - -A másik módja volt az, ha Henrit mint rendes lakhely nélkül való -francziát az úriszék egyenesen Bécsbe a franczia követséghez átkiséri s -a követségnek figyelmébe ajánlja. E javaslat elfogadtatott. - -A tanácskozás alatt a főügyész kiment Henrihez s azt mondá neki: - -– Maradjon ön Magyarországban. A kegyelmes herczeg gond és munka nélkül -kényelmes életet biztosít, az úriszék fölterjesztésére. - -– Uram, köszönöm a kegyet. Én Francziaországba óhajtok menni. Ha a -nyomor és a halál fenyegető keze vissza nem riasztott, a kényelem nem -tud utamban meggátolni. - -Az úriszék tagjai huszonöt-harmincz huszast adományoztak a francziának s -két pandurral s kötött levéllel elkisértették Bécsbe, hol gróf Flahault -franczia nagykövethez a minoriták terén 42. sz. alatt levő követségi -palotába adták át. - -A nagykövet távollétében Perier Eugén titkár vette át Henrit s olvasta -el az ajánló levelet, melyet az úriszék küldött a követhez. - -Szegény öreg franczia! Könyek közt, zokogva emlékezett meg társairól, -kik Szibéria bányáiban, a kirgiz sivatagon, a kalmukok közt, -Trebizondban s a Száva habjain hunyták le örök álomra szemeiket. A -lakoma, melyet a követségi személyzet az örök bujdosó tiszteletére -adott, az elhunyt bajtársak emlékének volt szentelve, de egyszersmind a -nagy császár emlékének is. Henri itt kérdezte meg élénk kiváncsisággal s -itt hallgatta meg élénkebb figyelemmel honfitársainak ajkáról az elbai -és szent-ilonai nagy száműzött hősi történetének utolsó részleteit. - -De az örök bujdosó mégis meglátta Francziaországot. Vajjon fölismerték-e -otthon őt harminczhat évi szenvedés után azok, a kik egykor szerették? -Vajjon elhitték-e neki életének hihetetlen történetét? - -Vége. - - - - - - -ELBESZÉLÉSEK. - - - - -AZ UTOLSÓ PALÁSTHY. - -Az én falumról s az én ősömről szól ez a kis történet. - -A Nagy-Mezőn levő birtokomon keskeny út vezet keresztül. A birtok a -határon fekszik s az út, a mint kiér belőle, a szomszédos -Fehérvármegyébe lép át. A határnál áll a Hármas-Halom; emberkézhányta -kerek domb egymás mellett mind a három. Kúpját a kakukfű, árkát a vad -szederinda lepi el. Századok óta áll ott a Hármas-Halom. Téritő -papoktól, erőszakos nagy uraktól itt védték meg őseim az ő kis -birtokukat. - -Már kis gyermekkoromban hallottam a vén gulyástól, a vén Basa Szentétől, -mikor rámutatott a Hármas-Halomra: - -– Itt halt meg az utolsó Palásthy. - -Hogy ki volt az az utolsó Palásthy s mikor halt meg és miért halt meg -itt a Hármas-Halmon, azt már nem mondta a vén Basa Szente. Azt megtudtam -én s elmondom röviden s egyszerű hűséggel. - -Palásthy Boldizsár a mi fölséges fejedelmünknek, Rákóczy Ferencznek volt -vitézlő lovas hadnagya. Ott szolgált Béri Balogh Ádám csatáiban, de -utoljára túl a Tiszára is elkerült és ott volt az ecsedi láp partján, -mikor Majténynél feloszlott az utolsó kurucz lovas tábor. Onnan indult -hazafelé s bizony esztendőbe telt, mire a sok bujdosó bajtárson s -útközben való atyafilátogatáson keresztül haza érkezett túl a Dunára -Mezőszentgyörgyre. - -Mentéjéről minden szőr levásott, dolmányának minden zsinórja -foszladozott, csizmája se sárgaszinü volt már, hanem egérszinü, -tarsolyán se volt meg a czímere, már a fegyvereit is elhagyogatta -imitt-amott, kit készpénzért, kit zálogban. Csak egy kurtanyelü fokos -volt minden kezebelije. Csak a lova győzte még egy kissé. - -Igy érkezett haza. - -Birtokait rég felosztották már Pál bátyja és Ádám öcscse maguk között. -Nem is csoda. Tiz esztendő alatt csak egyszer látták, ez is régen volt; -1707-ben volt, mikor a labanczok elpusztitották a vidéket s -felgyujtották a falut, a mint Béri Balogh generális maga előtt hajtotta -őket. Ekkor egy napra otthon termett Boldizsár ur is; szivesen látták, -de bizony csak sátor alatt, mert a ház még akkor is füstölgött s abban -fejét le nem hajthatta. Másnap elment csapatjával s ettől kezdve csak -holt híre szállongott haza testvéreihez s öreg édes anyjához. - -De hát elvégre hazaérkezett. - -Édes anyja és testvérei ott laktak a napnyugati részen a fűzfák alján -abban a házban, melyet ma Márkus-háznak nevez a falu népe. Szivesen -látták a bujdosó testvért, rokont és atyafit mind az egész atyafiság. De -hát még a jó édes anyja, mennyit sírt az, hányszor összeölelte, csókolta -nagy örömében? El sem lehet azt mondani. - -Pál bátyja és Ádám öcscse másnap már előhozakodtak a birtok felől s -atyafiságos jó szivvel ajánlották föl neki az igazságos osztályt. - -– Majd ráérünk arra még, – szólt Boldizsár. – Táborhoz szoktam én -gyermekkorom óta; meglehet, nálatok maradok, édes bátyám; az is -meglehet, átveszem a jussomat és beleülök; – de most hadd nyugszom ki -magamat, hadd szokjam meg köztetek, majd meglássuk, mit csinálunk. - -Telt az idő. Két tél, két nyár elmulott már s Boldizsárnak még mindig -nem jött meg a kedve a gazdasághoz. De nem is volt nagy kedve semmihez -sem. A milyen hírek szállingóztak: azok inkább búsították, mintsem -vidították. A labancz lett az úr mindenfelé. A szegény kurucznak -hallgatni kellett. Dicsőséges fejedelméről se tudott bizonyosat. -Megkinálták várnagysággal, de mikor bement a székvárosba körülnézni, az -alispán azzal fogadta: - -– No, öcsém, nem lehet ám most már káromkodni, de még csak emlegetni se -szabad ám neked a pártütő fejedelmet. - -Mit szólhatott volna erre? Isten megáldja viczispán urambátyám, nem -várnagynak való ember vagyok én. Lovára ült, haza koczogott s leült az -udvaron levő nagy szilfa alá búsulni. - -1715-ben a vármegye ádventi közgyülésére többen bementek a székvárosba -Veszprémbe. Radó István, Baditz Zsigmond, Perczel Sámuel – mind rokonok -s be ment velük Pál bátyja is. - -Mikor hazajöttek, azt mondja Pál Boldizsárnak: - -– Édes Bódi öcsém, most már igazán vigyáznunk kell a beszédünkre. A -vármegyén kihirdették a törvényeket. Az országgyülés kimondta, hogy a -fejedelem csak pártütő volt s a hazának és a szabadságnak csak gonosz -ellensége volt s a ki megemlékezik róla, vagy levelet ír hozzá, vagy -hírt keres róla: az maga is pártütő s fejével és jószágával játszik. - -Boldizsár nagy felháborodással hallotta ezt a szót és azután a fejét -csóválta. - -– Nem lehet az, édes Pál bátyám. Nem lehet az országgyülésen annyi -kutyahitü ember. Ha pedig egy ember volt is igaz hittel az -országgyülésen: halálnak kellett ott ilyen végzésre történni. - -– Már édes Bódi öcsém, én csak azt mondom, a mit én hallottam. - -Nem nyugodott meg e beszéden Boldizsár. Elment Radó Istvánhoz, Baditz -Zsigmondhoz és Perczel Sámuelhez, megkérdezte azokat is. Szakasztott -azon módon beszéltek, amiként Pál bátyja. - -Felnyergelt, lóra ült, átkoczogott Berhidára a szolgabiróhoz. -Megkérdezte azt is. Az se mondhatott egyebet. - -Bement a városba az alispánhoz. Megkérte, mutassa meg neki azt a -törvényt. Az alispán meg is mutatta, el is olvasta, meg is magyarázta. - -Boldizsár ekkor két kezébe vette a törvényt, két szemével megnézte a -király pöcsétjét és aláirását s két villogó szemével maga olvasta el azt -a törvényt. És midőn végére ért: két égő szeméből kicsordultak a nehéz -könycseppek s végig folytak remegő arczán, összeszoritott ajkain s -fekete nyalka bajuszán. Letette a papirost s két kemény öklét mellére -szoritá, hogy onnan ki ne törjön a keserü zokogás hangja. Időbe telt, -mig az alispánhoz szót szólhatott. - -– Igazság van ebben a törvényben urambátyám? - -Az alispán öreg ember volt s tanult ember. De a mint nézte az ifju -kuruczot s meghallotta ezt a szót: az ő szemeibe is könyek gyülekeztek. - -– Ne kérdezz, édes öcsém, én már öreg ember vagyok, én erre a kérdésre -meg nem tudok felelni. - -Boldizsár a menteujjával megtörülte arczát, elkövetkezett az alispántól, -lova oda volt kötve a bástyához, eloldozta, felült rá s haza ment. - -Ez nap volt a karácsony előtt való nap. Köd volt, dér volt, mire haza -ért. - -Szótlanul ette meg a karácsonyesti vacsorát. Nem igen váltott szót azzal -a három-négy atyafirokonnal sem, ki vendég gyanánt tölté ott a fele -éjszakát. Hanem amint az étkezésnek vége volt, oda ment az édes -anyjához, megcsókolta kezét és ajkát s e szavakat mondá: - -– Édes lelkem jó anyám, szeretett testvéreim s rokon atyafiak! -Elbujdosom. Búbánatos szivvel válok el tőletek, de el kell válnom. Az én -dicső és fölséges fejedelmem idegen népek közt bujdosik, hír se jön -onnan, szellő se jön onnan. Én fölkeresem, én az ő hűségére esküdtem, -érte élek, érte halok. Országgyülés törvényt hozott, fejével játszik, ki -hű marad hozzá. Én fölkeresem a világ végén is. És megmondom neki, hogy -mi hívek vagyunk hozzá. Fejünkkel, jószágunkkal parancsol a törvény, de -szivünkkel, lelkünkkel az övé vagyunk. És én az övé maradok. Édes, jó -testvéreim, üljetek bele ősi örökségtekbe s az én istenem áldása legyen -tiveletek. És verje meg az igaz isten, a kik azt a törvényt hozták. -Holnap a mi üdvözitőnk születésén még veletek leszek istennek házában és -azután bocsássatok el engem az én utamra. - -A rokon atyafiak némán maradtak. Ádám, az ifjabbik testvér, sírva -fakadt. Pál, az öregebb testvér, azt mondotta: »Megháborodtál Bódi -öcsém.« Hanem az édes anya magához ölelte Boldizsárt, omló könyje végig -folyt annak széles mellén és zokogva azt mondotta: - -– Nem eresztelek, lelkem jó fiam. Én vagyok a te szülőanyád. Én nem -engedem, hogy elhagyj engem és elhagyd a te hazádat. - -– Hejh, édes lelkem, jó anyám! Ahol a szabadság van, ott van az én hazám -s az én bujdosó fejedelmem mellett van az igaz magyar szabadság. - -De nem használt ez a szó a rokon atyafiaknak. De az ő sirásuk sem -használt Boldizsárnak. - -Karácsony első ünnepének reggelén korán fölkelt. Lovát, lószerszámát -rendbe hozta. Istentisztelet után együtt étkezett anyjával és -testvéreivel. Étkezés után megcsókolta, megsiratta valamennyit, lóra -pattant s elindult kelet felé, a Hármas-Halom felé. - -Testvérei és siró anyja kocsin elkisérték a Hármas-Halomig. Ott -megálltak. Boldizsár még egyszer leszállott a lováról, még egyszer -összecsókolta szeretteit. Még egyszer felállott a halmok egyikére s szét -nézett a vidéken. - -– Mikor jösz vissza, lelkem fiam? - -– Visszajövök, édes lelkem jó anyám. Esztendőre vagy kettőre karácsony -napjára megint itt leszek a Hármas-Halomnál. - -Lovára ült. Elvágtatott. Elnyelte a köd és a sötétség. - -– – Csak az az utolsó szava ne lett volna. - -Ha fordult az esztendő, ha jött a karácsony, jó édes anyja korán reggel -kiment a Hármas-Halomhoz. Várta bujdosó fiát. Ő akarta először meglátni. - -Néhány évig elkisérték fiai, azután unokái. Ha vihar fútt, ha fergeteg -dúlt, ha csikorgott: az öreg anya mindig ott volt. - -Sok esztendő tölt már el. 1735-ben már gyönge volt, már beteg volt az -édes anya. Az ágyat nyomta hetek óta. Egyszer azt álmodta, hogy haza -jött a bujdosó fia, látta jönni messziről, a tarnóczai mezők felől -fiatalon, délczegen, sárga lovon, fényes öltözetben. - -Karácsony reggelén üres volt a beteg anya ágya. Hiába keresték a ház -körül, a faluban. Nem találták. - -Fölkelt a halálos beteg, felöltözködött s a mikoron senki sem látta, -kivánszorgott a Hármas-Halomhoz. Ott elhagyta ereje s leroskadt az egyik -halom oldalára. - -Szél fujt, csikorgó hideg volt, hordta a havat a förgeteg. De az anya -meglátta a fiát messziről, a tarnóczai mezők felől, amint jött fiatalon, -délczegen, sárga lován, fényes öltözetben. Még hallotta is, amint -elkiáltotta: Édes anyám, édes jó anyám! - -Pedig nem jött senki. - -Csak a sötétség jött. Varjak repültek lomhán a falu felé, vadludak -suhogtak fent a Balaton felé. Csak a szél süvöltött. - -Ott találták meg az anyát holtan, hidegen, azon a halmon, melyen -utoljára állott bujdosó fia oda volt borulva utolsó lábanyomára s oda -volt fagyva hulló könnye! - - - - -A KI MEGHALT, MÉGIS ÉL. - -Az 1861-ik év május havában sürgős dolog miatt a fővárosba kellett -rándulnom. - -Voltaképen Budán volt dolgom egy szerencsétlen ismerősöm ügyében. -Hivatalnok volt a feloszlatott császári helytartóságnál s midőn a magyar -királyi helytartótanács kineveztetett: némi pénzekről kellett volna -számot adnia. Számadásával sehogy se tudott elkészülni s ezért -hivatalából kimaradt, sőt szó volt arról is, hogy bűnvádi perbe fogják. -Felfödözte előttem aggasztó helyzetét, engem kért meg, hogy segitsek -ügyét tisztába hozni. - -Nevét nem mondom meg, mert e beszély folyamában semmi dolgunk sem lesz -vele. – Mindössze is csak azért hoztam elő, hogy okát adjam, vajon miért -dolgoztam én nagy szorgalommal egész éjen keresztül a régi Consilium -hivatalos helyiségében. - -Hajnal felé rendbe hoztam számadását, amennyire lehetett s miután a sok -szám és irkafirka s talán az álmatlanság kissé elkábitott, felüdülés -végett kimentem a hajnali levegőre sétálni. - -Bár az ég tiszta volt s a csillagok már halványodni kezdtek, -mindamellett a hajnal még alig kezdett pirulni a keleti égen s inkább -némi halvány lilaszinü szürkeség mutatta az égnek azt a táját, honnan a -nap sugáros fejét szokta felütni. - -A vár utczái néptelenek voltak teljesen. Ős Buda városa nem adott még az -nap életjelet. Némi zsibongás hallatszott Pest felől, de az annyira -elmosódott vala, hogy a figyelmet lekötni egyátalán nem volt képes. - -Párszor végig mentem a vár főutczáján a bécsi kaputól a fehérvári kapuig -s végre köpenyemet a hűs lég ellen összevonva, elhatároztam, hogy Henczi -szobrához leülök s itt bevárom a reggelt. - -A szobor, az éj szürke félhomályába burkolózva, kisérteti rideg arczot -öltött s úgy tetszett, mintha kevély merevséggel egyenesen engem nézne. - -Eszembe jutott a dicsőséges ostrom, sok jó honvédnek derüs, rövid élte – -véres, gyors halála. Idegeim megrezzentek, midőn eszembe ötlött, hogy ma -van május 21-ike, a legdicsőbb napnak évfordulója. - -Perczig gondolkodva állottam. Azután gyorsan siettem a szoborhoz. - -Már ekkor a hajnal tünde fénye égő pirral voná be az ég keleti -láthatárát s az éj homálya gyors léptekkel sietett megszökni, rengeteg -erdők öblébe bujni a támadó nap királyi tekintete elől. - -A szoborhoz léptem s bámulatomra itt egy nőt vettem észre. - -A nő egész teste fekete ruhával volt födve. Arczát eleinte nem -láthattam, mert arczczal a szobor talapzatára volt borulva. Két karjával -a hideg vas oszlopot ölelte. Néma volt, mint a sirkereszt. - -Lépteim zajára csöndesen fölemelte fejét s aztán lassan és szó nélkül -fölemelkedve, mélán bámult reám. - -Öreg nő volt, legalább a félhomályban annak látszott. Arcza fekete vala -és teliden tele sebhelyekkel, forradásokkal. Úgy vettem észre, hogy -balszemére világtalan is vala. Egyetlen szeme, melynek szinét nem -vehetém ki, omló könyekkel volt elboritva s egész arcza és termete -reszketett, mint szellőben a nyárfalevél. - -Szótlanul álltam, hang nem jött ajkamra s úgy látszott, mintha a nő is -hasonló zavarban lett volna. - -Végre ő szakitá félbe a kellemetlen csendet. - -– Keres ön itt, uram, valakit? – kérdezé. Hangja lágy, finom és -fájdalmas volt, mintha látszólagos korát akarta volna meghazudtolni. -Hangjáról itélve inkább fiatal nőnek gondolhatám. - -– Én senkit sem keresek, én pihenni szándékoztam itt ez oszlop tövénél -és ön asszonyom, ön szintén pihenni van itt talán? - -Kérdésemre a nő elfordult, az oszlopra tekintett s szeméből ujra -előtörtek a könyek. Néhány percznyi szünet után alig hallhatólag szólt: - -– Igen, én tizenkét év óta nyugszom itt, tizenkét év óta én már halott -vagyok. Emlékem itt ez a szobor. De a zászlótartó is régóta nyugoszik. - -E szavakra idegzetemre az a kimagyarázhatlan levertség nehezedett, -melyet mindannyiszor érezek, valahányszor valamely nagy gyásznak, -szerencsétlenségnek vagy bánatnak vagyok tanuja. Láttam, hogy -szerencsétlen őrülttel van dolgom s azért elhatároztam, hogy -visszavonulok. S hogy ez a nőre minél kevésbbé hasson zavarólag, -rögeszméjéhez alkalmazkodva szólottam: - -– Bocsánat, hogy önt asszonyom felzavartam hosszu nyugalmából. Ezt nem -akartam tenni, álmait nem akartam háborgatni. Isten önnel. Nyugodjék -békével. - -Távozni akartam. - -– Oh nem úgy van az uram – szólt a nő – álljon meg csak és jőjjön -közelebb. Ön nem hisz nekem, ön őrültnek vél engem. Jőjjön csak s nézzen -ide. - -Kezemet megfogta s az emléken levő névsorhoz vezeté. Itt a névsorban két -névre tett figyelmessé, melyek egymás mellé valának öntve. Az egyik -volt: »Freyberg Norbert kapitány,« a másik: »Mágocsy Károly kadét«. - -– Olvassa csak – folytatá a nő. – Ime Norbert: ez volt az én férjem, -alatta Károly: ez voltam én. Látja ön a hajnal pirulatát. Épen ma volt, -ez előtt tizenkét évvel, épen így pirult a hajnal, épen így égett a -hajnalcsillag, mikor mi: Norbert, a kapitány és Károly, a kadét, -egyszerre meghaltunk, és azóta itt pihenünk. Itt a siremlék, itt a -sirirat. De a zászlótartó is meghalt és az messze van ide! - -Kezem elereszté s ismét leborult arczczal az emlék tövébe, ismét átölelé -karjaival a hideg érczet, s ismét hullottak könyei visszatarthatlanul. - -Mint az előttem levő szobor: oly merevedve álltam. Szólni és mozdulni -lehetetlennek látszott. Néztem a hajnalnak pirját és csillagát. -Mindkettő kezdett halaványodni. Végre megtört az igézet s én magamhoz -térve, lassan és nesztelenül elvonultam. A nő nem vett észre. - -Ismerősömtől kérdezősködtem e nő után, s a mit hallottam, hűségesen -elmondom utána. A kapitányról, a kadétról s a zászlótartóról fog szólani -a történet. Nők, a kiket illet, tanuljanak belőle. - -* * * - -Sommegyery Ákos csinos fiatal ember volt. - -Villámló két barna szemét, ragyogó sima hajfürteit, pelyhedző bajuszát -ha női szem megtekinté, bizony kétszer is ránézett. - -Bátorsága, karjainak aczélereje társai közt közmondásossá vált. - -A pápai akadémia jogászai rendkivül szerették s büszkék voltak reá. De -nem két szép szeméért, nem hajfürtéért, nem is karjainak aczélerejéért, -hanem azért, mert szelid, jó bajtárs és a mellett kitünő elme volt. -Egyike azoknak, kikről a figyelmes világ azt szokta mondani: ez ifjura -nagy jövő vár. - -És a világnak ez egyszer igaza volt. Nagy jövő várt rá, de rövid. -Szegény anyja most is siratja egyetlen gyermekét! - -De 1847. őszén nem siratta még. Óh a szerető anyának örömkönyek -csillogtak szemén, midőn deli termetü fiát megölelte, két piros arczát -megcsókolta, fényes hajfürteit megigazitá s úgy bocsátá útnak. - -– Kedves gyermekem, sokszor gondolj reám, szerető anyádra. Vigyázz -magadra, mintha rám vigyáznál. Ovakodjál a szép kaczér nőktől. Ezt az -arczot és ezt a szivet hozd haza énnekem érintetlen. - -És azt az arczot ujra megcsókolá és arra a szivre ujra reáborult. - -Akadémiára ment az ifju s utja Pesten vitte keresztül. - -Pesten sok jó barátja volt. Könnyelmü fiatal emberek, kik élvezték az -élet örömeit s kiket rajongóvá tett a lég szárnyain terjengő koreszmék -varázshatása. - -Sok jó barát sok felé hivta az ifjut, de ő arczát és szivét érintetlen -akarta haza vinni. Anyja volt eszében. - -Még is kiment a Zugligetbe. Soha se volt itt, meg akarta nézni. - -A Zugliget akkor is kies mulatóhely volt. Árnyas ligetei, vidám, kedves -társaságai épen ifjui vér örömére voltak. - -De Ákos nem találta gyönyörüségét sem az árnyas ligetben, sem a vidám -társaságokban. Ha valaki kérdezte volna tőle: milyen az a Zugliget – -bizony azt felelte volna: sohasem láttam én azt. - -Mert egyik barátja bemutatta egy társaságnak. - -Három tagból állott a társaság. Egy fiatal osztrák katonatiszt, egy -idősebb és egy fiatal hölgyből. - -Az elsőt Freyberg Norbertnek hivták. Szép, szőke fiu volt valahonnan -Marchfeld tájáról. Gyöngéd arcza, ábrándos szemei s szőke fürtei első -pillanatra mutatták, hogy kedélyes német faj sarjadéka. - -A másiknak nevét nem tudom. Annyit tudok róla, hogy gouvernante volt. -Sovány vala és kegyes és istenfélő és különösen figyelmes, mint minden -hasonló korbeli kollegája a világon. - -A harmadik volt Mágocsy Margit. - -Azért emlitem utoljára, mert a ki az ő két szemébe belenézett, annak -aztán nem igen volt kedve többé akárkire is ránézni. - -Azok a nagy fekete szemek úgy lángoltak, mint a déli napfény. Tele -hévvel, tele csillagokkal és sugarakat lövellve szakadatlanul. Nem volt -fiatal ember, a ki e szemek pazar világát sokáig ki birta volna állani. - -És az a fényes arcz és azok a duzzogó piros ajkak, és az a lombszerü, -gazdag fekete haj, mint az éjfél, és az a rengő deli termet és az a -fejedelmi parancsoló modor és mozdulatok! - -Szegény Ákos – elfelejtette édes anyját és elfelejtkezett annak gyöngéd, -bölcs és szeretetlehellő búcsuszavairól. - -Megállt, leszegezve mint a tilalomfa. Szivébe futott minden vére s -elözönlé keblének rejtekeit. Emlékezete megszünt, gondolatai megállottak -s szemei elől elvesztek az árnyas lombok, a vidám társaságok, az -erdőkoszoruzta bérczek és a világ egész mindensége. - -Csak Margit nem veszett el. Ez állott előtte, ennek csillagos szemén -tévedezett tekintete. - -Meddig társalogtak, hová lettek barátai, mikor nyugodott le a nap, mit -keresett a társaságban a katonatiszt vagy mit keresett ott ő: minderről -nem tudott Ákos semmit is. Beszélt-e, vagy rebegett, vagy álmodott: arra -sem tudna megfelelni. - -Csak a mikor a bérkocsi előállt s a társaság azon elhelyezkedett, a -mikor Margit egy »jó éjt« kivánt: akkor kezdett magához jönni, akkor -mondott reszketve pár szót, akkor esedezett alig hallhatóan, hogy -engedtessék meg neki tiszteletét tenni a családnál. - -Ha, midőn a bérkocsi már eltünt sovár szemei elől, kezében névjegyet nem -vesz észre, melyre »Uj-sor-utcza 17. sz.« volt felirva, bizony azt se -tudta volna, kapott-e engedelmet. - -Haza ment fogadójába, megkisértette a vacsorázást, a sétát, a -társaságot, az alvást – mind hiába. - -Mintha napba tekintünk, bárhova nézünk utána, vagy hunyjuk be szemünket, -mindenütt a nap képe áll előttünk – ugy volt Ákos Margit alakjával. - -Nem volt maradása. Éjfél már elmult, kikelt ágyából, felöltözött s -kiment sétálni a zajló Duna partjára. - -Ennek örökös moraja, szünhetetlen futása felelt meg az ő lelkének. Mint -ezüst lepel terült el a királyi folyam hullámain a szelid hold tünde -fénye. Oh de ez a fény nem volt meleg s nem hatott a folyam hideg -kebelébe, mint forró volt a szerelem világa s mint áthevité az az ő -szivét mélysége mélyeig. - -Fölnézett az égre, miriádja volt ott a csillagoknak. Kereste köztük -Margit szemeit. Nem találta – hidegek voltak a csillagok. - -Az éj is elmult, a hajnal is elmult, a nap is fölébredett és lelke még -mindig az ábrándok délibáb világában járt. - -Csak a fővárosi nesz, az utczai zsivaj tudta onnan visszahozni. - -Fölkereste fogadóját. Higgadtabban kezdett gondolkodni, s hosszu-hosszu -gondolkodás után kettőben állapodott meg. - -Egyik, hogy Margitnál komolyan s még az nap föllép. - -A másik – anyjához a következő levél: - -»Kedves anyám! Életem fordulóponton áll, s vagy a kimeríthetetlen üdv, -vagy az örök boldogtalanság várja ölébe. Anyám – egyetlen jó anyám, -szeress engem ezen túl is és szeresd Margitot. Ő minden tökéletességgel -föl van ruházva és én még ma fölajánlom neki szívem és egész életem – -övé legyen vagy senkié. Anyám – Margit méltó te hozzád, és én méltó -akarok lenni ő hozzá, imádkozzál boldogságunkért. A te imád által boldog -leend a te szerető hű fiad – Ákos.« - -És Ákos, mielőtt bérkocsiba ült volna, hogy Budára átmenjen, ujra -elgondolkozott Margitról és szentül hitte, hogy Margit szintén róla -gondolkozik. - -Igaza volt. - -Mert a mig a Zugligetből haza ért Margit: örökösen pattogott az élcz -ajkairól. Az ő don Juanja, az ő szótlan imádója, az ő zugligeti -Sigfriedje – mint mondá – volt örökös tárgya élczeinek. A gouvernante -nem győzött eléggé fohászkodni, Norbert nem győzött kaczagni. Kaczagni -és bosszankodni a miatt, hogy Margit annyit foglalkozik Ákossal. - -Mert a kapitány szerelmes volt Margitba. És Margit elfogadta a kapitány -alázatos hódolatát. - -Mert a kapitányra nagy érték és nagy jövő várt. Egyetlen fia volt -apjának, a ki bankár és nagykereskedő vala. És a ki a sors kegyeltje -egyébként, a hadi szerencse istene is emelni szokta azt. - -Margit jól tudá ezt s mert lelke magas szerepre vágyott s mert szerény, -bár biztos vagyonával ezt elérni nem remélé: zálogul tartá a kapitány -szerelmi vallomásait, melyeknek tetemes vagyon és nagy katonai jövő -adtak súlyt. - -Oh ha Ákos tudta volna ezt! Ő rá is csak szerény örökség várakozott. - -A mint Margit hófehér ágyának süppedő ölébe elrejtőzött s a mint -lámpájának ernyőjét szeme elé huzta, ujra Ákos képe tünt elő -képzeletében. - -Szebb és férfiasabb, mint Norbert – ennyit első pillanatra beismert. - -Szelleme gazdag és gyöngéd – modora és arczvonásai mutatták. - -Hogy iránta kiolthatlan szerelemre gyuladt, kétségtelennek tartá. - -A kérdés csak az, minő jövőt biztosíthat. - -Nem az enyhe, családi boldogság jutott eszébe, hanem a nagy világ -igézetes, csillogó pompája. Első lenni az elsők között, uralkodni -divaton és imádók seregén és a világot és annak minden kellemét -feláldozni egy oltáron, melynek neve női hiúság. - -Sokáig – sokáig gondolkozott s megnyugodott abban, hogy nem választ még -most Norbert és Ákos közül. Jó lesz mind a kettő. A melyik magasabb -állásra emelkedik, az lesz, a kit boldogít. - -Bizonyos volt abban, hogy Ákos holnap fölkeresi őt. - -Ebben megnyugodott s aludt, mint a kis gyermek, reggelig. - -Aludjál hiú nő és álmodd meg azt, miként törik össze két szerető szív te -miattad, a melyeknek egyikét sem érdemelheted meg. - -Aludjál és álmodd meg azt, hogy az egyik szív fölött szerető jó édes -anyának aggódó lelke őrködik. - -Oh! Margit nem érti azt, mi az édes anya. Gyermek volt még, midőn -elveszíté azt, a ki kormányozhatta volna a serdülő leányka -szenvedélyeit. S a kik pótolták volna az anyát, csak hizelkedni tudtak a -szeszélynek, nem pedig azt a gyermekérzelmek virágkertjéből kiirtani. - -Szeszély és hiúság volt, mely azt súgá Margitnak, hogy egy hideg -gyöngyszemet többre becsüljön egy forró könycseppnél s a divatvilág -kápráztató ragyogványát a sziv minden gazdagságánál. - -Szeszély és hiúság volt az, mely azt sugá Margitnak, hogy a mai napra -legvarázslóbb öltönyét vegye magára, melyben ha imádója meglátja, -leroskadjon lábaihoz és megcsókolja annak porát. - -Szeszély és hiúság volt az, mely azt sugá Margitnak, hogy a midőn Ákos -tántorogva belépett, azt maga mellé ültesse a süppedő pamlag vánkosaira. - -Ákos csak egy fényt látott – Margit szemeit. Csak egy hangot hallott – -Margitnak zeneszerü hangját. - -– Sommegyery úr – vártam önt, hittem, hogy eljön. - -Ákos nem tudott felelni. Olyanformát akart rebegni, hogy az első -pillanat óta csak róla gondolkozott, de hang nem jött ajkaira. - -– Tegnapi találkozásunk óta – folytatá a hölgy – sokszor gondoltam önre, -és valóban oly biztos volt hitem eljövetelében, hogy csalódásom -fájdalommal töltött volna el. - -Ákos ismét nem felelt. - -– És hogy tetszett önnek a Zugliget? Láttam, hogy pillanatonként -zavarban volt tegnap. Hova tüntek el oly gyorsan barátjai? Szerencse, -hogy önt nem vitték magukkal. - -Ákos ismét zavarban volt. - -– De szóljon ön, barátom, és legyen hozzám bizalommal és higyje el, hogy -tegnapi találkozásunk kellemes emléket hagyott hátra nálam. - -Ákos reszketett. - -– Ön nekem valóban úgy tetszik, mintha most látott volna először nőt és -most akarna nővel először beszélni. Kiváncsi vagyok – vajon -eltaláltam-e? - -S megfogta Ákos kezét és szeme közé nézett élesen és mélyen. - -– Eltalálta. Soha sem láttam nőt önön kivül és nem is fogok látni soha. -Az élet és annak minden érdeke öntudatlan homály volt előttem és e -homályt önnek megpillantása szétoszlatá. Margit – önnek felajánlom -érzelmeim – fogadja el és bocsásson meg e vakmerőségért és engedje meg, -hogy szivem boldog legyen annak tudatában, hogy csak önért érez, s hogy -mindaz a magasra törekvés, mely szellemem eltölti, csak önért és önnek -nevében vezérli életemet. - -S leírhatatlan fény reszketett Ákos szemeiben a mint azok függve -maradtak Margit arczán. - -Margit elpirult. Mégis érezte, hogy nem méltó az ifjuhoz, ki lelkét oly -tisztán ajánlja föl neki, a mint azt a teremtő hatalma és a jó anya -gyöngédsége megalkotá. Mégis megvillant szivében a fájdalom, hogy ő ez -ifjut játékszerül akarja fölhasználni. Mégis nő és ifju volt. - -De nem jött zavarba. A pir elmult, a fájdalom elnyugodott és arczán az -önérzet nyugalmas vonásai sorakoztak. - -– Sommegyery úr – szólt – önnek nyilatkozatát nem fogadom és nem -utasitom el. Őszinte akarok lenni s kijelentem, hogy önnek érzelmei -megörvendeztettek, de rövidebb idő óta ismerjük egymást, mintsem szivem -önének megfelelőleg érdeklődnék. Ezt ön nem veszi tőlem rossz néven. - -– Oh nem, – felelt Ákos. – Nem veszem rossz néven, csak engedje -kifejeznem azt a forró óhajtást, azt az édes reményt, hogy ön egyszer -képes lesz érzelmeimet viszonozni. Oh Margit, ne vonja meg tőlem ezt a -vigaszt. - -– Nem barátom. De tudtára kell adnom önnek, hogy szivem még érintetlen s -hogy én nagyravágyó vagyok. Vannak és lesznek önnek vetélytársai, a -nélkül, hogy én törekedném azok számát szaporitani s a vetélytársak a -gazdagság és magas állás káprázatában lépnek fel nálam. Megvallom, ön -határozottan előnyben van és én várakozni fogok, mig ön vetélytársait -minden téren legyőzendi. Őszinte voltam. Megelégszik ön igy? - -Ákos nem látta az önzést s nem érté a szavak hidegségét. Feszülni érzé -lelkében az erőket s kijelenté hogy Margit nyilatkozatával megelégszik. - -Margit fölkelt, kezét csókra nyujtá s a szomszéd szobába távozott. - -A szomszéd szobában Freyberg Norbert várakozott. Várakozott s szörnyen -unta magát a jó gouvernanteval. - -A mint Margit belépett, a gouvernantenak azonnal valami sürgős dolga -akadt, mely miatt rögtön el kelle hagynia a szobát. - -– Ah, az én vitéz kapitányom, – szólt a hölgy, mialatt mindkét kezét -nyujtá Norbertnek. – Tehát ön küzd itt oly hősiesen az unalommal? Hozta -isten. - -– Kedves kisasszony, ön oly kegyetlen hozzám. Ime most is mióta -várakozom! Én mindennap elhatározom, hogy udvarlásomat félbeszakitom, -minden nap búcsuzni akarok s ha önnel találkozom, önnek közelében -vagyok: minden nap le kell tennem határozatomról. – Legyen ön már -egyszer kevésbbé hóditó! - -– Oh nem kapitány, ily könnyen nem számolunk, Ön udvarlóm – ön és mások. - -– Mások? S kik azok? – kérdezé lelkendezve Norbert. - -– Ne szakitson félbe. Az a csinos, szőke ifju, kinek majd oly szépek -fürtei, mint önéi, s kinek arczképét többször látta albumomban, Gálfy -Elek. Journalista a »Hirlap« mellett. Nagy jövő vár rá – lehet követ, -kormányférfi, gyorsan mehet magasra, de könnyen is bukhatik. Ettől ne -féljen. Gróf Szörényi Marczell – gazdag fiu, s nevezetes család -sarjadéka, de ostoba. Az ostoba udvarlót ki nem állhatom és ön nem az. -Wohlrad Richard patriotája önnek, mi nagy ajánlat. Füreden ismerkedtem -meg vele a nyáron; szerelmes, mint a majom, de kereskedő. Képzelje – -kereskedő! És megijedne ön kereskedőtől? Nem hiszem. Folytassam még? - -– Ne, kérem. Ha igy van, könnyebben lélekzem. - -– Köszönöm, de nem eddig van. Ön bizonyosan látta tegnap a Zugligetben -azt a barna fiatal embert, ki fölött oly jóizün nevettünk a kocsiban? - -– Minden bizonyára – no ez veszélyes volna, ha tudna beszélni. - -– És tud beszélni. Ő volt nálam imént, Sommegyery Ákosnak hivják, -Hevesmegyéből való és nekem szerelmet vallott. - -– Ön valóságos jóltevő, Margit. Soha sem hittem, hogy némának visszaadja -hangját. - -– Ne gunyolódjék kapitány. A vallomást meghallgattam és az -megörvendeztetett engem. Házassági ajánlatot tett s én azt nem fogadtam -el. - -– Tudtam. - -– De vissza sem utasitám. - -– Az ördögbe, főbe lövöm magam. - -– Kár volna. Nem fogadtam el ajánlatát, mert ön jutott eszembe. Önnek -gyöngéd hódolata és szives rokonszenve visszatartott attól, hogy -határozzak. De kedves barátom, az ifju nagy szellemi képességekkel bir, -szerelme végtelen s akaratereje ellenállhatatlan. Ismerje meg ön -ellenfelét és használja föl felfedezéseimet. Ez önnek méltó vetélytársa -s teljesen öntől függ, hogy lehetetlenné tegye. Legyen ön nagyobb mint -ő. Ismétlem, neve: Sommegyery Ákos. - -Norbert gondolkodóba esett. Szemei Margit arczán s az arcz komolyságán -tévedeztek. Lelkét elboritá a tolongó érzelem. - -– Oh Margit, nyujtson reményt nekem s a poklot töröm keresztül -szerelmeért. Szánjon meg és ne engedjen szivében másnak is mellettem -helyet. - -Margit nem szólt, hanem midőn kezét nyujtá, ajkain édes mosoly játszott -és szemeiben érthetetlen tűz lángja villogott. - -E mosoly és e tűz előtt nem volt akarata Norbertnek. E mosoly és e tűz -őrültté tevék Ákost. - -Őrültté és makacscsá. - -A mint Margittól eljött, a mig fogadójába érkezett és azután is örökösen -két eszme birkózott agyában. Margit »nagyravágyó« és »várakozni fog«. E -gondolatoktól nem tudott menekedni. E gondolatok ábrándképekké nőtték ki -magukat. Az a »nagyravágyás« roppant palotává emelkedett, melyben -megszámlálhatlan volt a pompás termek és oszlopok sora. A folyósokon -egyenruhás szolgák, az előteremben magas rangu tisztelgők serege -hemzsegett és a palotának és a szolgák és a tisztelgők seregének ő volt -ura és parancsolója. A palota körül tündérkert pazarlá a hüvös árnyékot -és a virágok szinét és illatát. És a hol legragyogóbb volt a szin, -legédesebb az illat és leghüvösebb az árny: ott ült kisded márványpadon, -jázmin bokor tövében Margit, a ki ő rá »várakozni fog.« - -»Várakozni fog« – oh ez a két szó uj világot tárt Ákos elé, a gyötrelmek -és a nagyratörekvés világát. Még nem tudta, mibe kezdjen, mily irányban -haladjon, de érezte, hogy nagy erők állanak rendelkezésére – a -mindenható szerelem által felkorbácsolt szenvedélyek. - -»Vetélytársak«: e szó ejté legelőször gondolkodóba. Hátha ezek közül egy -kiszoritja az ő emlékét Margit szivéből? Hátha Margit nem lesz képes őt -megvárni s olyat boldogit, kit kegyekkel halmozott el a vakszerencse -öntudatlan istenasszonya? Hátha ő csak az áldozatok számát szaporitani -vallá meg szerelmét? - -»Ezt a szivet hozd haza én nekem érintetlen« – ezt mondá a jó édes anya. -Oh anyám – sóhajtott fel Ákos – eddig üres volt e sziv, most tele van -örökforrásu érzelmekkel – most adjon tanácsot körültem lengő szellemed! -Vetélytársaktól nem félek, hisz oly mélyen, mint én, nem szerethet -senki! Oly magasra mint enyém, nem loboghat senki szellemének lángja! Oh -anyám, hol az a pont, melyet el kell érnem, a mely méltó legyen -Margithoz? - -Ajtaján kopogás hallatszott s a ki belépett, Freyberg Norbert vala. - -Ákos elbámult és Norbert zavarban volt. - -– Miben lehetek önnek szolgálatára, uram? – kérdé Ákos. - -– Egy ügyben – szólt a kapitány – mely engem fölötte érdekel, óhajtanék -öntől némi fölvilágositást nyerni. Kérelmem a legbizalmasabb természetü -s remélem, hogy ön, mint férfi, szintén olyannak fogja tekinteni. - -Ákos jóváhagyólag intett fejével. - -– Ön tegnap találkozott Mágocsy Margittal s mint vettem észre, -legelőször. Önben valószinüleg nem a közöny érzete támadt fel e nő -iránt, mert ez alig volna lehetséges. Önt valószinüleg épen úgy -meghatották e nő fölséges kellemei, mint engem s hihetőleg ön ép úgy -törekedik e nő érdekeltségét fölkelteni, mint én. Vallja meg uram, így -van-e? - -– És mi czélt akar ön e kérdéssel elérni, kapitány? - -– Tudni óhajtom s közölni önnel, hogy életem függ e nő szerelmén s -megkérni önt a legszentebb érzelem nevében, hogy ha teheti, lépjen -vissza. Bizalommal jöttem önhöz, kérelmem egyszerü – hiszen ön -méltányolni fogja. - -– Teljesen. Bizalomra bizalommal felelek. Sorsom hasonló önéhez s azért -nem léphetek vissza. El vagyok határozva mindent, de mindent -megkisérteni, hogy e nő szerelmét megnyerjem. - -Norbert fátyolozott hangon felelt. - -– Fájdalmas e nyilatkozat, de egy csekély örömre mégis szolgáltat okot, -– arra, hogy a szokástól tán eltérőleg, önnek barátságom felajánlhatom. - -– Szivesen viszonzom. - -E perczben kopogás hallatszott az ajtón s Ákosnak egyik fiatal barátja -lépett be. - -– Ah barátom, – szólt ez s kezét nyujtá Ákosnak, – köszöneted vártam, a -miért tegnap a fölséges Margit kisasszonynak bemutattalak. - -Norbert ajánlotta magát s távozott. - -Ákos kissé elhalaványult. - -– Az ördögbe, miért változott arczod – csak nem lettél szerelmes? - -Ákos kissé elpirult. - -– No nézze el az ember, most ismét változott. Servus pajtás, te ugyan -veszedelemre mentél a Zugligetbe. Egy brigáddal tehát megint szaporodott -a legszebb nő tábora. Fölséges! Sajnállak barátom, de kénytelen vagyok -tőled örökre elbúcsuzni, mert te ezentul élvezhetlenné váltál minden jó -lélek számára. Isten veled. - -S fütyörészve távozott. - -Este az asztalnál, hol Ákos megkisérté a vacsorázást, néhány ifju ült és -beszélgetett. Ákost nem ismerték s Ákos nem ismeré őket. - -Beszélgetésük tárgya Margit volt. Épen azon tanácskoztak, miként lehetne -valami látványossággal vagy valami gyöngéd figyelemmel egyik zugligeti -találkozásnál Margitot meglepni. Egyikét a beszélgetőknek a pinczér több -izben grófnak czimezte. - -Ákos nem szólt a beszélgetésbe. De figyelmét egészen elvonta a gondolat, -hogy Margit oly sok ifju hódolatának tárgya. Később megnyugodott, -belátván, miként ez természetes dolog. - -Megnyugodott abban is, hogy Margitot meg kell érdemelni. El nem hihette, -hogy találkozzék egyén, ki oly lelkesülten törekedjék erre, mint ő. - -Eszébe jutott anyja is s kissé aggódott, ha vajon elhatározása -tetszésével találkozik-e az ő jó anyjának. - -A felelet gyorsan jött. Alig ébredett föl nyugtalan álmaiból, már jött a -levélhordó, anyjától hozva levelet. - -Ákos mohón olvasta a sorokat. - -»Kedves fiam! Soraid rendkivül megleptek. Sem éj, sem nappal nem képes -elvonni gondolatom attól, ha vajon választásod helyes-e? Ez aggodalmat -megbocsátod a te anyádnak, és megbocsátod azért is, mert pillanatonként -teljesen megnyugszik szivem, ha eszembe jut, hogy az én gyermekem szivét -csak hozzá méltó nő tudá lángra gerjeszteni. Oh egyetlen fiam, ezentúl -is légy hű én hozzám és engedelmeskedjél az én szavamnak. Menj végezni -pályádat, s ha majd szellemed teljesen kifejlett erejével visszajösz: én -leszek a te terveid legbizalmasabb és legerélyesebb végrehajtója. -Mihelyt birtokaim bérbe adhatom, Budára megyek lakni, és Margitra ép úgy -vigyázni fognak szemeim, mint rád. Imám és áldásom kisérjen utadon. -Szerető anyád.« - -Ákos összecsókolta és szivéhez szoritá a kedves sorokat. És a míg ezt -tevé, hűtelen volt anyjához, mert a csók Margit nevét, a szívhez -szoritás Margit szerelmét illeté. - -De ő nem tudta ezt. Még egyszer meglátogatta Margitot, ennek érthetetlen -világu szemein még egyszer elandalgott gondolata, a legszebb kezet a -világon még egyszer sikerült megcsókolnia. Engedelmet kért és kapott a -levelezésre. - -Meglátogatta Norbertet is. Nem félt tőle és ennek érzelmes modora -felette tetszett az ő megváltozott lelkének. Megigérték egymásnak, hogy -fontos mozzanatokról értesitik egymást kölcsönösen. - -Ákos elment akadémiára. Nem is látta aztán Margitot sokáig-sokáig. S a -mikor ujra látta, akkor már késő volt. - -Uj évkor kapott anyjától levelet. Ebben tudósitva lőn, hogy anyja Budára -költözött. - -Február végén egyszerre hozott a postás három levelet. - -Az egyiket Norbert, a másikat Margit, a harmadikat anyja küldé. - -Norbert levele így szólt: »Tisztelt barátom! Tudatnom kell önnel, hogy -ezredem, s vele én a Bácskába parancsoltattam. Tudatnom kell, mert -kétes, ha vajon visszatérhetek-e valaha a csaták veszélyeiből? Ha sirom -ott találnám, utolsó kérelmem lenne önhöz az: emlékeztesse néha rám -Margitot és tartsa meg emlékem oly tisztán, a mily tiszta önhöz -barátságom. Isten önnel. Norbert.« - -Margit levele igy hangzott: »Kedves barátom! Norbert távozik, és pedig -olyan harczba, mely eddig ön miatt szivében dúlt. Ön anyját igen -szeretem, bár hozzám igen hideg. Ellentéte fiának. Megkértem őt, hogy -tudassa fiával, miként a tavaszszal, ha majd a rózsa virágzik, igen -szeretném őt látni. – Alig igérte meg. Önnek szerencsétlen vetélytársai -alig képesek engem mulattatni s önre rendkivül bosszankodnak, a miért -önre annyiszor gondol barátja: Margit.« - -Édes anyja levele mindkettőnél hosszabb vala, s igy szólt: - -»Kedves gyermekem! Margittal többször találkozám s nehezen tudtam -magamat elhatározni, hogy közöljem veled a benyomást, melyet reám tett, -miután azt hiszem, hogy az néked fájdalmasan esik. De az anyának bocsásd -meg azt. Édes fiam, Margit nem szeret téged és nem is fog szeretni soha. -Se téged, se mást. Ő szívtelen és nem méltó te hozzád. Gyakran emlitette -jelenlétemben nevedet, de nem a gyöngédség, nem a szerelem hangján. Te -csak úgy szerepelsz szivében, mint más. Hiúsága csak imádókat keres s a -gyöngéd érzelmek nyilatkozataira élczczel válaszol. Fiam – uralkodjál -magadon, Margittal te boldog soha nem leszesz. Alig tudom, mit szóljak -nagyravágyásáról. Te az ő túlfeszitett igényeit soha sem tudnád -kielégiteni. Egyetlen jó fiam, bocsáss meg nékem, de én nem szeretem -Margitot. A napokban emlité, hogy barátjai közül többen távoznak s ő -bizonyosan unni fogja magát, adnám tehát tudtodra, hogy szeretné, ha te -a tavaszon Budára jönnél. Fájt e nyilatkozata. Fájt, hogy az én -gyermekemet csak unalomüzésre szánta és akkor, a mikor többi barátja -távozik. Gyermekem, vess számot érzelmeiddel és ne jöjj te többé Budára. -Fogadd meg ezt s én rövid időn visszamegyek szerény falusi lakásomra, – -oda, a hol minden bokor, minden jel a te kisded gyermekkorod juttatja -eszembe. Áldásom legyen veled. Szerető anyád.« - -Az édes anya nem ismerte fiát. Ákosnak fájt a levél, de Margit iránti -szándéka nem ingott meg általa. Margittól távolléte csöndesebbé, de -mélyebbé tette a hatalmas szenvedélyt és ő lassanként arra a szilárd -meggyőződésre jutott, hogy neki Margitért élni vagy meghalni kell. -Bízott Margit szerelmében és bízott a sorsintéző csillagokban. - -Meg is irta anyjának leplezetlenül. Gyöngéden, de határozottan. -Kifejezést adott hitének, hogy anyja egykor más véleményen fog lenni. - -Fejét csóválta és könyeit hullatá s imádkozott az anya, midőn e sorokat -olvasá. Mert ő tudta, hogy jól lát, mert fiát siratta és az eget hivta -segédül fájdalmaiban. - -Még egyszer irt fiának s a sorok az anyai fájdalom harczát tükrözék. - -Hiába. Csak annyit ért el, hogy Ákos szerelmébe a bánat is belopódzott. -S a bánatos szerelem velőkig hat és kiirthatatlan. - -S Ákosnak bánatos szerelme s mélységes szenvedélyeinek harcza teljesen -illettek a külső világhoz. - -Az 1848-ik év tavasza fölmelengeté a nap sugarait és az emberek szivét. -Virágillat tölté be a ligeteket és a szabadság érzete a világot. - -Az államférfi dörgő szózata és a költő harczi dala szétharsogott -bérczektől a tengerig s százados álmukból fölrázta a sziklák lakóit és a -pusztáknak tűzlelkü népét. - -»Csatára, csatára!« hangzott mindenfelől s magasabb szózat varázsa -dobogtatá meg a kebleket. Egy emberré vált a nemzet, egy szívvé a -honfiérzelem s egy sujtoló karrá a megtámadott tűzhely védelmére -fölriasztott harag. - -Az elhunyt apák szelleme ujra meglátogatta az unokákat és a midőn -végignézett a népen s visszatért a csillagok fölé, borongva mondá oda -fönn: méltó e nép hozzám, mert most is hős és most is szerencsétlen. - -És az ég édes gyermekeivé fogadta azokat, kik elhullottak csaták tüzében -és mostoha anyjává vált azoknak, kik megmaradtak a nyomoruságos életre. - -Ákos honvéddé lőn. - -Mert a napoknak szelleme ragadta magával. Mert a kebelében dúló -indulatoknak foglalkozás kellett: vér és halál. Mert az út, mely -dicsőséghez és Margit szerelméhez vezetett, nyitva állott előtte. - -Csak el kellett jutnia annak végéhez. - -Volt akadály rajta elég. Hideg, nyomor, csaták gyilkos tüze – de Ákos -visszatarthatlanul ment előre. - -Életéről és anyjáról rég elfeledkezett, csak Margit és a dicsőség állott -előtte. - -Egy év elmult és összejárta az ország minden részét, nem maradt ki -egyetlen csatából és Margitról nem tudott neki hirt mondani senki. - -Oh, ha tudta volna, hogy Margitra többé nem számithat! De tán jobb volt -azt nem tudnia. - -Margit vagyonát tönkretették a háboru viszontagságai. A nagyravágyás -szenvedélyeit, a hiúság éhét alig elégitheté már ki. Határoznia kellett. - -Norbert visszajött a Bácskából és a budai várőrséghez rendeltetett. -Védelmezni a várat és megmenteni azt, vagy meghalni kövein – ez állott -Norbert előtt. - -Szerelme ép oly gyöngéd és szilárd volt Margit iránt, mint annak előtte. -Margit hírt sem hallott Ákosról. Bizonyosan honvéddé lett – gondolta -magában – s bizonyosan meghalt, mert különben jelét adta volna életének. -És ha él is: ő messze van, Norbert pedig közel. - -És ezt meggondolva, határozott és – jegyese lett Norbertnek. - -Ekkor jött a honvédsereg megostromolni Buda várát. - -Margit az ostrom elől bevonult a várba. Közel akart lenni vőlegényéhez. -Ákos nem tudta ezt s ismerősei nem lévén Budán, minden puhatolódzása -sikertelen volt. Az éj homályában megkereste a házat, a melyben Margit -lakott és nem talált benne senkit. Megkérdezte a szomszédokat s ezek nem -tudtak neki hírt mondani. - -Norberttel szintén nem találkozhatott. Azt sem tudá, a várban van-e? A -két jó barát ellenségkép állott szemközt, akár az oczeán lett volna -közöttök. - -Egykor gondolatokba merülve üldögélt Ákos sátora előtt, midőn egy -feketébe öltözött nő közelgetett hozzá. - -Margitról gondolkodott s alig vette észre, hogy anyja áll előtte. - -– Fiam! – kiáltott az anya és reszketve omolt Ákos karjai közé. - -– Kedves anyám, te meglátogattál engem és én oly gyöngédtelen voltam te -hozzád. Bocsáss meg én nekem. - -Az anya alig tudott szólni örömében. - -– Kedves gyermekem, annyira megférfiasodtál, mióta nem láttalak. Mily -barna arczszined; szenvedtél sokat, tudom; – miért nem lehettem -folytonosan melletted? Oh én azt hittem, soha se látlak többé. - -Nem tudott szólni, szemeibe könyek jöttek, átkarolá fia nyakát s -összecsókolta arczát, mint akkor, a mikor még kis gyermek volt. - -Végre csillapodtak az anyai érzelmek, a viszontlátás öröme visszatért a -sziv belső rejtekébe s midőn Ákos azt kérdé tőle, tud-e valamit -Margitról? egész nyugodtsággal felelt: - -– Mindent tudok gyermekem és ha óhajtod, elmondok róla mindent. - -– Csak gyöngéden édes anyám, tudnod kell, hogy én szeretem Margitot. - -Édes anyja gyöngéden beszélt. – Hisz ő sejté, mit tesz az, Ákosnak -tudtára adni, hogy Margit menyasszony, Norbertnek jegyese s fönn lakik a -várban vőlegényével. Aggódva nézett fiára s félt a fájdalom kitörésétől, -melyet Ákosnak szenvednie kelle a hir hallatára. - -De a fájdalom nem tört ki. Egy mély, a sziv fenekéről felszakadott sóhaj -volt az, a mit Ákos hallatott. - -Hanem szép égő szemei elborultak, s napsütötte két piros arcza halavány -lett, mint a hold. A sziv, melyet megnyerni óhajtott, elfeledé őt. A -szikla, melyre életét és boldogságát akará alapitani, szétporlott, -hamuvá vált. A fény, mely megvilágitá jövőjét, kialudt. Egyszere és -örökre kialudt. - -Valami mosolyféle játszott ajkain, midőn szemeit anyjára emelte. - -– Igazad volt édes anyám. Mindig igazad volt. És én mégsem hittem neked. -De csak most az egyszer nem hittem. Ugy-e megbocsátasz nekem? Először és -– utoljára. - -– Gyermekem, egyetlen fiam – szólt a nő, sürü könyhullatással borulva -fiára – felejtsd el Margitot és légy ura fájdalmadnak. Körülötted leszek -ezentul is; és ha katonai pályád véget ér, elmegyünk együtt, távol e -helytől, az én kis nyugodt hajlékomba. Fiam, kedves fiam – te még boldog -leszesz, értem, anyádért boldog fogsz lenni. - -Ákos nem szólt. Valamit látott az égen, oda nézett fel hosszasan. - -– Kedves anyám, hagyj magamra; – szólt Ákos a szomoruság fátyolos -hangján. – Holnap reggel támadást intézünk a várra s támadás után fogunk -találkozni. - -Az anya eltávozott. Ákos nyugalma csalódásba ejté. Az erős férfi – azt -hivé – leküzdi a fájdalom rohamait. - -Nyugodt volt Margit is. Pedig nem bizott egészen Norberték -fegyverszerencséjében. De jegyese volt Norbertnek. Igaz, hogy Ákos néha -még most is eszébe jutott. - -Épen értesült valami megfoghatatlan módon arról, hogy Ákos már kapitány -s az ostromló sereg között van, midőn Norbert bejelentetett hozzá s -belépett. - -– Ah barátom! – szólt a hölgy – épen jókor, egy kellemes ujsággal -szolgálhatok. - -– És az? - -– Sommegyery Ákos az ostromlók között van és már kapitány. - -– És oly kellemes ujság ez önnek, kedvesem? – kérdé Norbert, ki épen nem -talált e hirben valami különösen örvendetes dolgot. - -– Természetesen, épen arról gondolkodám, hogy ha lehetséges volna, -szeretnék vele találkozni. - -– Margit, ön még most is féltékenynyé tesz engem. Holnap reggel támadást -intéz az ostromló sereg és Ákos valószinüleg a támadók között leend. Ha -ön velem jönne, talán találkozhatnék Ákossal és engem mindenesetre -kikerülne ön mellett a veszély. - -– Ez érdekes lenne, Ákossal a csata hevében találkozni. Bravo Norbert, -ez jó gondolat, megyek önnel. - -– Az istenért, mit akar ön? – szólt Norbert megijedve. - -– Megyek önnel. - -Hiába kérte Norbert, hogy álljon el iszonyu szándékától, hiába -könyörgött, hiába ijesztgeté s festé le előtte a csaták borzalmait, -Margit hajthatlan maradt. - -– Oh Margit, – szólt – ön szerencsétlenné tesz engem. A legiszonyubb -válság előestéjén kérem önt és kérem az égre és szerelmére, ne jőjjön -oda, a hol a halál az úr. - -Hiába. - -Néhány percz mulva Norbert a legszebb ifjuval karon fogva ment a -várparancsnokság irodájába, a hol a várőrség közé e szavakkal vétette -föl társát: »Mágocsy Károly kadét.« - -Minő szép volt Margit a feszes katonai ruhában! Minő mozdulatokkal ment -végig az utczán! Ha imádói így láthatták volna! - -De imádói nem gyönyörködhetének benne sokáig. Még Norbert sem. - -Sem Norbert, sem Ákos nem tudának aludni ez éjszakán. S álmatlanságuknak -nem az ágyúk szakadatlan dörgése volt az oka. - -Midőn a keleti égen a hajnal lassu pirja kezdett elömleni, megszünt az -ágyuszó, de megharsantak az ostromló sereg trombitái. - -Május 21-ik napja volt. - -Szép tavaszi reggele az évnek, dicsőséges napja a honvédfegyvereknek. - -Ellenállhatatlan áradatként nyomult előre a honvéd mindig följebb, -mindig följebb, föl a vár fokára, föl a hősi hirnek szinhelyére. - -Ákos némán vezette csapatját föl a bécsi kapu táján. - -Arcza hideg volt, mint a márvány, és mosolytalan, mint a tél. Lelkéből -kihalt már az életnek, a dicsőségnek, a szerelemnek vágya. Kötelesség és -halál: összevont szemöldökeiről e két szó volt olvasható. - -Katonái jól ismerték, de soha sem látták így. Megdöbbenve tekinték -halavány arczát. De nem kérdezősködtek, mentek utána. - -Gyilkos tüze volt az a kartácsnak, mely fogadta őket a várhegy lejtőjén -és mindenütt. Ákos nem is vette észre s katonái mosolyogva üdvözlék a -tüzet. - -Hanem a rohamnál hősökre találtak. - -Egy kapitány s egy ifju kadét parancsnokolt a védő seregcsapat fölött. -Norbert és Margit volt az. - -És Margit lángoló szeme jobban meghóditá a hadak istenét, mint Ákos -halavány arcza. - -Háromszor látta elbukni zászlóját Ákos a várfal ormain. Háromszor lőtték -le zászlóját egymás után. Háromszor szoriták vissza csapatját. - -És midőn már csapatja kétségbe volt esve, maga ugrott föl a vár falára s -magasra emelvén a lobogót, előre nyomult a védő sereg sürü sorai közt. - -»Utána!« orditá a honvéd s mint a szilaj förgeteg szórta szélyel Ákos -mellől Norbert embereit. - -S biztosnak tartá a tért, midőn uj erő jött ellene, és ezt személyesen -vezette a kapitány és a kadét. - -Szempillanatnyi szünet állt be, mialatt szemközt állott a két sereg. - -Egy iszonyu sorlövés mindkét oldalról, s midőn a füstgomoly eloszlott, -rémülve látta a honvédsereg Ákost térdre esve. - -Közel járt a golyó szivéhez, el is bukott bele, de a zászló nyelét nem -ereszté el, s annak segélyével térdre emelkedett. - -Ekkor ismeré meg Margitot – ki alig néhány lépésre állott mellette. - -– Margit! – kiáltá tompa hangon. - -Margit oda tekintett s a harczi zajon keresztül hangzó sikoltás -tanusitá, hogy ő is felismerte Ákost. - -Fölismerte, de késő volt már. Egy ágyugolyó Margit mellett szakitá szét -Norbertet s a fölszakgatott kőtördelék eltemette Margitot. Vagy elájult, -vagy meghalt, de mozdulatlan maradt. - -Mire a nap fölkelt: Buda be volt véve. - -Mire a nap fölkelt: Ákos meg volt halva. - -* * * - -Margit nem halt meg. Arczát eléktelenité a seb s egyik szemevilágát -elveszté miatta, de nem tudott meghalni. Ez volt a büntetése. - -Csendes őrület lepte meg elméjét s Norbert kapitánynak s Ákosnak mint -zászlótartónak emléke örökké ott játszik képzelete előtt. - -Azt hiszi, hogy önmaga is meghalt s midőn Henczi szobrán látja: -»Freyberg Norbert kapitány« és »Mágocsy Károly kadet« bizvást elmondja -mindenkinek: - -– Lássátok, én már halott vagyok. - -Igaza van. - -– – – És a jó édes anya élettelen rogyott egyetlen fiának holttestére. - - - - -MIKOR A MEGVÁLTÓ SZÜLETETT… - -Az öreg kapitány ott lakott a Cserháti utczában. A Cserháti utcza pedig -ott nyujtózkodott végig valamelyik túladunai kis város keleti felében. - -Az öreg kapitányt ismerte minden ember a városban és a városnak -környékén. Volt ugyan már valami hatvan éves, hanem azért termete olyan -egyenes, melle olyan domboru, bajusza olyan fekete, szeme oly tüzes és -hangja olyan dörgő vala, mint az előtt harmincz évvel. - -Tagyosy András volt a neve. - -Csak szegény paraszt legény volt fiatal korában. Ágról szakadt árva, ki -ugy nő fel, miként a vadfa. Futó barom megtapossa, vihar megczibálja, -járó-kelő ágát metszi, soha senki meg nem őrzi s mégis felnő egyenesen, -daczol a korral és a förgeteggel s koronáját emeli az égnek. - -Valami nemes legényt, miért, miért nem, fültövön legyintett. Utána esett -ezért a komiszárius s utána küldte a vármegye pandurjait. Bizony tömlöcz -lett volna a gonosz tréfa vége. - -Szerencsére bekövetkezett a franczia futás. Kellett a legénység. -Szüksége volt a királynak katonára, s az üldözött legény oda állt a -verbunk elé. - -Oda is állt, fel is csapott, felölté azt a huszárdolmányt, a mely -erősebb vállakon még soha meg nem feszült. - -Vésznek, viharnak oda sem nézett s komoly arczán csak akkor villant meg -az örömnek lángja, ha ellenséget látott maga előtt. - -Mire vége lett a harcznak s mire balkarját össze tudta törni egy -kóválygó golyó, s mire mindenféle felcser a nagy sebet így-amugy -behegeszté: akkorra már így szólt hozzá öreg legénye: - -– Hejh vitéz kapitány uram, ilyen kézzel nem tartjuk a kantárszárat, -haza kell már mennünk! - -Az öreg legénynek igaza volt. A kapitány nyugdíjba ment s haza -bocsájtatott. - -Haza! Hol volt neki otthon? Apját, anyját soha se látta, rokonokat soha -se ismert, neki mehetett a széles nagy világnak. - -De nem ment neki a széles nagy világnak. Valamikor, fiatal hadnagy -korában, látott egy szép lánykát, jól megnézte két kemény szemével, nem -is feledte el soha. Oda tartott egyenesen, hátha még a szép leányka -emlékezni fog rá. - -Szíve nem csalódott és néhány hét mulva ha ép karjával átölelé azt a -szép leánykát, büszkén mondhatá el: édes feleségem! - -Boldog volt és nyugalmas életük. A csöndes kis városba alig ért el a -nagy világ zaja. Egy félszemű zászlótartó, egy recsegő hangú alezredes, -egy falábu főhadnagy, egy visszavonult udvari tanácsos, egy köszvényes -referendárius s a jó öreg lelkész volt minden társaságuk. No meg a kis -Kálmán gyerek, a ki erős volt mint a vasék és nagyokat kurjantott, mint -az erdei rigó. - -Ő volt atyjának minden öröme és apjának minden reménysége. Sokszor -mondta az apja, ha egy csatát kellene elveszteni vagy ezt a gyereket, -bizony el nem tudná gondolni, melyiket válaszsza. - -Hát még mikor szegény anyja meghalt s kikisérték a temetőbe a kerek -kápolna mellé! - -A vén katona akkor ejté az első könyet és az a marczona szív akkor fájt -először keserűen. - -De megvolt még a kis Kálmán, kinek arczán felismeré a kapitány a jó -anyának minden arczvonását. Oh ezt a gyereket többé sohase ereszti el -maga mellől. - -Csakhogy az a gyerek tizennyolcz éves suhanczczá nőtt már fel és az -1848-ik évről szólt a kalendárium és a fiatal szíveken egy furcsa érzés -rezgett végig, mint végigrezeg a szellő az erdők lombjain. - -Egy nyári napnak reggelén mámoros arczczal állit be Kálmán az öreg -kapitányhoz. Nem bortól és szerelemtől, hanem álmatlanul átvirrasztott -éjszakától volt mámoros arcza. - -– Apám, az Al-Tiszánál ráczok ölik, gyujtogatják a magyart, elmegyek -honvédnek. - -Az öreg kapitány botot faragott nagy gondosan egy vadkörtefa ágból. Kést -és faágat csöndesen félretett a kis asztalra, a mint fiának halavány -arczát meglátta és rezgő hangját meghallotta. - -– Minek mégysz el fiam? - -– Honvédnek. - -– Mi az? Pandur, drabant, katona vagy privatdiener? - -– Az a nemzet katonája. - -– Szamár vagy édes fiam. A királynak van katonája, a vármegyének van -katonája, a főispánnak és a püspöknek van katonája, a nemzetnek pedig -nincs. A ki valami, az valami, a ki pedig semmi sem, az csavargó és -betyár. Mi akarsz te lenni? - -– Honvéd a ráczok ellen, – kiált föl a fiu nagy daczosan. - -A vén kapitány felállt, kezébe vette a vadkörtefát s így szólt szép -csöndesen gyermekének. - -– Anyád két hónapja hagyott el, azt megcsókoltam; te most akarsz -elhagyni, téged e darab fával csaplak agyon. - -A fiu egy pillanatig meredt szemekkel nézett apjára s aztán az ajtóhoz -tántorodott és két szemét befogta két kezével. - -A vén kapitány oda ment gyermekéhez, megfogta a kezét s kilóditotta a -pitvarba. - -– Eredj iskolába, ott a helyed, különben haza ne várjalak az ebédhez. - -Tovább faragta a botot és a gyermek elment az iskolába. - -Furcsa idők jártak. Valakinek eszébe jutott a nemzetőrség ott a kis -városban. Mindenféle szabó, csizmadia, kéményseprő, patikárus tanulta a -katonadolgot a piacz közepén. Ha a vén kapitány meglátta őket, akkorát -kaczagott, hogy hangja elhallatszott még a kálváriára is. - -A félszemü zászlótartó, a recsegő hangu alezredes, a falábu főhadnagy, a -visszavonult udvari tanácsos s a köszvényes referendárius gyakran -összejöttek az öreg kapitánynyal és mondtak neki hajmeresztő dolgokat. - -Az országgyülés összeveszett a koronás királylyal. A paraszt nem lesz -többé paraszt és a nemes ember nem lesz többé nemes ember. Kétféle -katona lesz ezentul az országban. Hétköznapi és vasárnapi. A hétköznapi -katona lesz a császár katonája, a vasárnapi katona lesz a nemzetőr és a -honvéd. Rácz és oláh öli a magyart a császár nevében s Jellasics átjött -a Dráván, hogy elfoglalja ezt a mi országunkat. - -Csak hallgatta mind ezt az öreg kapitány. Csak csóválta a fejét e nagy -dolgokon. Csak szeretett volna századja élére állani és azt a mindenféle -kasza-kapakerülő, népámitó, királyával ellenkező országgyűlést széllyel -verni. - -Egyszer az a Kálmán gyerek egész nap nem szólt egy szót sem. Könyveit -összerakta, összekötözgette, rajztábláját a sarokba állította, -mindenféle penzumokat és irományokat elégetett, s aztán szépen bement -apja szobájába. - -– Apám, el kell mennem honvédnek. Tanulótársaim már mind a csatatéren -vannak, ki Jellasics ellen, ki Szent-Tamásnál. Én sem maradhatok többé -itthon. - -Az öreg kapitány megfogta fia kezét s leültette maga mellé a pamlagra. - -– Édes fiam, tudod, hogy én hű szolgája voltam uram királyomnak teljes -életemben. Tudod, hogy mind én, mind te az ő kenyerét eszszük, s hogy ha -te beállasz a lázadók közé: én kenyerem, rangom, becsületem vesztem. Mit -akarsz? Nem a mindennapi kenyér bánt engem. A gazdátlan eb is elél, a -meddig elél. De nézd ezt. - -Az öreg kapitány levette kardját a szegről s hüvelyéből kivonva fia elé -tette. És az almáriom belső fiókjából kivett három érdemrendet és azt is -a fia elé tette. És aztán erős dörgő hangon folytatá: - -– Annak a kardnak az éle tizenhét helyen van kicsorbulva. Azt az -érdemrendet fölséges császárom és királyom az ezred előtt akasztá -mellemre, mikor Rosé generálist levágtam és hat ágyuját elfoglaltam. Ha -azt akarod, hogy azt a kardot előttem törjék ketté s azt az érdemrendet -a szemem közé vágják, eredj lázadónak. - -A gyermek sírt. Szólni nem tudott. - -– Ne sírj fiam. Szegény paraszt fiú voltam, apátlan és anyátlan árva. Az -a kard lesz egykor minden örökséged tőlem és nevemnek becsülete. - -A fiú letörlé könyeit s kiment a szobából. - -Az öreg kapitány visszaakasztá kardját a szegre, s érdemrendjeit nagy -gondosan tiszta papirba burkolva visszatette az almáriom belső fiókjába. - -És elgondolkodott. És elgondolta, ha most annak a fiúnak jó anyja még -élne, mennyi szomoruságot okozna az a fiú annak. Vagy talán nem okozna, -mert hiszen anyját el nem hagyhatná a világért sem. - -A fiú nem szólt többé háborúról. Szótalan volt és szomorú. S szomorún -következtek egymásután a napok. - -Karácson előtti estén ott volt az öreg kapitánynál a félszemű -zászlótartó, a falábu főhadnagy és az öreg lelkész. - -A falábu főhadnagy diadalérzettel közlé, hogy az ország fővárosából -futnak a rebellisek; hogy egy seregük fönt a Kárpátokban elveszett a -hidegtől; hogy a zürzavarnak immár vége lesz nemsokára. - -A fiú hallgatott. - -A jó öreg lelkész, midőn késő este elbúcsuzott és haza ment, áldást -mondott a házra, hol apa és fiú úgy szeretik és úgy becsülik egymást e -szomorú zürzavaros világban is. - -A fiú hallgatott. - -Az öreg kapitány, midőn a lefekvéshez készült, azt mondá fiának: - -– Szegény jó anyádnak ez volt legnagyobb ünnepe, Mikor a megváltó -született. Öröme ilyenkor oly tiszta volt. Holnap reggel édes fiam, -megleplek valamivel, a mi téged boldoggá tesz. - -A fiú hallgatott. Hallgatott és bement szobájába. - -Reggel korán fölkelt és díszruhájába felöltözött az öreg kapitány. -Érdemrendjeit nagy gonddal feltűzte mellére. Várta fiát. - -A fiú nem jött elő és szobája néma volt. - -Az öreg kapitány bement a fiú szobájába. Az ágy felbontva, de -érintetlen. A fiú alsó és felső ruhái gondosan sorba rakva asztalon és -széken. Az ágynak vánkosán egy nyitott levél. A levélben irva: - -»Édes jó atyám! El kellett mennem. Szegény hazánkat védelmezni kell. -Mindent itthon hagytam, mit te vettél nekem. A császár pénzén vetted. -Édes jó atyám bocsáss meg. Becsületed és neved megkimélem. Csak szíved -tudja, hogy én fiad vagyok, én nem mondom azt senkinek. Akkor nem bánt -téged senki. Anyám sírkövét megcsókolom, mielőtt eltávozom. Isten -veled.« - -Az öreg kapitány elolvasta ezt a levelet. És körülnézett s nem látta a -gyereket sehol. És szemeit elfutotta a vér és mellét a fájdalomnak hörgő -hangja akarta ketté szakitani. Ugy állt egy pillanatig felborzadott -hajjal. - -S aztán mint villám ugrott kardjához, mezitelen karddal sulyos -lépésekben ment ki a szabadra. - -Künn viharzott a hófergeteg. Üvöltött a szélvész és a fák csikorogtak -sulyos keze alatt. Az utczák néptelenek voltak. - -Az öreg kapitány végig tekintett az utczán kelet felé és nyugat felé. -Nem látott senkit. - -Hajadonfővel volt. A csapkodó hópelyhek belekapaszkodtak fekete -bajuszába, fekete szemöldökébe és fekete hajába. És bajusz, szemöldök és -haj fehér lett a hótól vagy a megfékezhetlen indulattól. Nem ismert -volna rá még a házi eb sem. - -Elindult kelet felé. Az utcza végén volt a temető. A temetőbe indult. A -temetőben feküdt az anya, ott kereste a fiút is. Lángoló haraggal és -kivont karddal kereste ott. Lompos kutyája tétovázva törtetett utána. - -A temető mellett országút, az országút mellett szérü volt. A szérün -szalmakazalok, a kazalokon varjak gubbaszkodnak. És a temető keresztfái -is telvék valának a tél fekete madaraival. - -Az öreg kapitány lábai alatt csikorgott a hó. A zajra fel-felröppent -egy-egy madár. A lompos kutya utána tekintett a felröppenő madárnak, az -öreg kapitány nem vette azt észre. - -Megállt az anya sirkövénél. A sírkövön nem látszott a fiú búcsucsókjának -nyoma. A vihar elfútta onnan. - -– Itt volt – hörgé az öreg kapitány. – Hova lett innen? Asszony, add elő -a kölyket. - -És megsuhintotta a meztelen kardot. - -És a kard leesett a földre. És az öreg kapitány két szeméből kicsordult -a köny. És inai megtörtek a sírkő előtt s az öreg ember forró homloka -oda tapadt az eltemetett anyának hideg sírkövéhez. A sírkő nem adta elő -a kölyket. - -A lompos kutya nem értette a dolgot. Szaglálódni kezdett s -nyomról-nyomra bukdácsolva kiment a temetőből, átfutott az uton s oda -állt egy szalmakazal elé. A kazal déli oldalán egy szűk, sötét üreg -tátogatott. Az üreg előtt a kutya elkezdett üvölteni. - -Az üvöltés hangjára felvetette marczona fejét az öreg kapitány. Egy -gondolat czikázott át agyán, felugrott a sírkő mellől s rohant a -kazalhoz. - -– Itt kell lenni – dörgé komor, mély hangjával. - -– Hitvány kölyök, állj ide elém! – kiáltott be a sötét üregbe. - -Az üregből sóhajtás hangja s lassu szalmazörgés hallatszott. - -Az öreg kapitány dühösen furakodott az üregbe s vasmarokkal megragadva -egy mezitelen gyermekvállat, kilökte a csikorgó fagyra. - -Erzsike volt, a koldusleányka. Étlen és ruhátlan, édes szó és meleg -hajlék nélkül a szalmakazalban tölté a gonosz éjszakát. Félig fagyva, -félig halva, mégis felsikoltott a rettentő ember keze alatt s aztán -erőtlenül összeesett. - -Az öreg kapitány meredt szemekkel dőlt a kazal oldalához. Szegény -koldusleányka ott vonaglott lábai alatt. A bámészkodó lompos kutya végig -szaglászta kékülő ajkait, dermedt kezecskéjét, jégsebzette mezitelen -sovány lábacskáját. És azután végig-végig nyalogatta, mintha föl akarta -volna melegiteni. - -Az öreg kapitány magához tért. Oda lépett a lánykához s elrugta a kutyát -mellőle. És aztán lehajlott és gyöngéden fölemelte és karjaival -betakarta a didergő gyermeket. - -– Enyém ez a gyermek s nem a tiéd, – szólt a lompos ebnek, mely -kiváncsian nézte a kolduslánykát az öreg kapitány karjai közt. - -Az öreg kapitány visszament a temetőbe, az édes anya sírkövéhez. És -megmutatta a kolduslánykát a hideg sírkőnek és megcsókolta mindakettőt. - -– Azt a másikat sohase lássam többet, ez nem hagy el engem soha. - -Aztán fölvette a földről a hideg kardot. S a hideg kardot és fagyos -leánykát haza vitte fölmelegült szívvel. A lompos kutya vígan -ugrándozott előtte. - -A félszemü zászlótartó, a recsegő hangú alezredes, a falábu főhadnagy -csodálkozva nézték, a mint az öreg kapitány a kolduslánykát megmosdatá, -fésülgeté, csókjaival melengette, meleg ruhába felöltöztette s -cziczomával ékesgeté. - -Mikor a lányka már vidáman mosolygott a meleg kályha mellett, azt kérdé -tőle az öreg kapitány: - -– Láttál-e valakit az éjjel a temetőben? - -– Nem láttam senkit, nem is mertem oda nézni. - -– Jól van. Emberkopogást sem hallottál egész éjjel? - -– Nem hallottam egész éjjel, hanem éjféltájban minden fekete madár -felröppent ülőhelyéből és csunya károgásuk fölvert az álmomból. - -A lányka kicsi testén borzadály csuszamlott végig. - -Az öreg kapitány nem beszélt többé a fiúról, a ki elszökött, a ki apját -elárulta, a kit apja megátkozott, a ki nevét is eltagadta, s a kit -karácsony éjszakáján csúf fekete madarak károgása üldözött el anyjának -sírkövétől. Nem beszélt róla soha. - -De nem is hallotta hírét soha. - -Ment az ifjú elszántan, visszatarthatlanul. - -Fájt neki elválni jó apjától s édes szeretett anyjának sírkövétől. - -Sokáig sírt, sokáig zokogott a sírkő mellett letérdelve. - -Aztán szive bezárult és könyei elapadtak. És megtörlé arczát s fölnézett -az égre. Az égnek nem volt csillaga; a vihar, a förgeteg volt az égen is -az úr. - -A várostól negyedórányira magas domb fekszik. E dombról még egyszer -visszanézett arra a városra, a melyben a szülőházat, a gyermekemlékeket, -a soha vissza nem térő ifjú boldogságot, a szerető, de haragos apát -hagyta. - -Szemeiből még egyszer kicsordult a köny. Megijedt e könytől. Hisz ő -honvéd akar lenni. Hirtelen letörlé s szilárd lépésekkel ment szemközt a -süvöltő viharnak. - -Hetekig bujdosott. Éjben, fagyban nyugta nem volt. Farkasok tanyáján, -győző ellenség csapatain keresztül törekedett eljutni a honvéd -fővezérhez. Üldözött az üldözöttet, bujdosó a bujdosót keresi fel. -Lábbelije rongy, ruhája foszlány, zsebe üres, szíve telve szent -fogadással: így jutott el a fővezérhez. - -A fővezér hideg, komor ember vala. Szerette a katonát, de nem szerette -az éretlen gyerkőczöt és az üres lelkesedést. Mikor Kálmánt meglátta és -látta gyermekarczát s vihartépte rongyos öltönyét, haragosan mondá neki: - -– Táborom nem kórház s én nem vagyok iskolamester. Eredj haza a meleg -kályha mellé s tanulj írni és olvasni. - -Az ifjú merev arczczal és suttogó hangon mondá neki: - -– Én pedig honvéd leszek. - -A fővezér tetőtől talpig jól megnézte a fiatal embert. - -– Ki küldött ide? Apád, anyád? - -– Magam jöttem, nincs sem apám, sem anyám. - -Nem mondott igazat! Hanem azért csak elfogadták. - -Másnap már megtanulta, hogy kell bánni a puskával és aztán azt is -megtanulta, hogy kell játszani a halállal. De a nevét meg nem mondta -senkinek. - -Végig küzdött minden csatát. És szerzett hírt és dicsőséget, -bajtársaktól elismerést, szép asszonyoktól hódolatot, nemzetétől -kitüntetést – de a nevét meg nem mondta soha. - -És kapott sebet is. A debreczeni csatában kilőtték lovát alóla, s bal -lábában egy otromba golyó s vállában egy kozáklándzsa akadt meg. - -Ott feküdt a csatatéren – jótehetetlen önmagával. Ott szedték föl jó -emberek vérevesztve, elájultan. Föl is szedték s jól vagy rosszul be is -hegesztették sebeit. - -De mire magához jött: bajtársait nem találta többé. A honvédsereg is -elpusztult, a szent ügy is elbukott, a haragos fővezér is gyászos véget -ért. És a jó emberek is, kik ápolták, okos emberekké váltak s vállára -akasztva egy darab szűrt, kezébe adva egy botot s telerakva iszákját -három napra való száraz eledellel: útnak eresztették haza felé. - -Haza felé! Szomoru világ volt akkor otthon. - -Az öreg kapitány jól elgondolta a dolgot, mikor a fiút vissza akarta -tartani. - -Uj hatalom, uj törvény, uj igazság, uj emberek jöttek a régiek helyére. - -Az öreg kapitányt önigazolásra hívták föl. Hol járt, mit csinált, kivel -czimboráskodott: adjon róla számot. A három rendjel és kardjának -tizenhét csorbája nem mentette meg a vizsgálattól. - -De voltak tanui. A félszemü zászlótartó, a recsegő hangu alezredes, a -falábu főhadnagy, a visszavonult udvari tanácsos, a köszvényes -referendárius s az öreg lelkész mind valamennyien igaz hitükre, -becsületszavukra állottak jót mellette. - -Megkapta az igazolványt s ujra megkapta a nyugdijat. - -De találkozott kaján ember, a ki följelenté, hogy fiát elküldte -honvédnek. - -Hiába istenkedtek jó barátai. Hiába mondogatták a hatalmas urak előtt, -hogy a fiú apjának ellenére ment el s apjának átkát vitte magával: nem -használt az semmit. - -Karácson előtt való napon megjelent az öreg kapitánynál a polgármester. -A polgármester jó barátja volt az öreg kapitánynak. Ismerték egymást még -a régi inzurgens világból. - -– Rossz hírrel jövök öreg bajtárs – szólt a kapitányhoz. – Itt van -Falkenheim generális rendelete. Nyugdíjadtól megfoszt, fegyvereidet -bekivánja, rendjeleid konfiskálja. Készen lehettél mindezekre. - -Készen volt ezekre az öreg kapitány és mégis remegtek ajkai és mégis -villámokat szórtak szemei, mikor a gonosz közlést meghallotta. - -– Jól van – felelt rekedt hangon. A kölyök volt az oka ennek is. De -szemem elé ne kerüljön többé ez életben. Nem is kerül. Ott rothad már -valami útfélen. Jól van. - -Leszedte a fogasról fegyvereit és sorba rakta az asztalon. Az almáriom -belső fiókjából nagy gondosan kivette a három rendjelet és azt is oda -tette az asztalra. És megállt az asztal előtt és összekulcsolt kézzel -bámult az asztalra. - -– Hát mindennek vége! – szólt önmagához. A kenyér is oda van, a becsület -is. Megmondtam annak a kölyöknek, de nem hallgatott rá. Pedig magyarán -megmondtam. Még kardomat is elviszik. Tizenhét csorbát ütöttem rajta. -Négyet akkor, mikor Rosé generálist levágtam, hat ágyuját elvettem. Ejh, -Ejh! - -Kezébe vette azt a kardot és megsuhintá. - -– Mért nem tud most előttem állani az a kölyök? - -E szavakra odafutott Erzsike, a kolduslányka. Piros arczczal, mosolygó -ajakkal és angyalszemekkel. Nem volt most már sem rongyos, sem mezitláb, -sem félig megfagyva. - -– Édes bácsi, szegény Kálmán régen meghalt, miért bántsuk mi őt? - -Az öreg kapitány hosszan nézett a mosolygó leánykára. - -– Igazad van édes leányom. Nekem régen meghalt. - -S aztán oda fordult a polgármesterhez. - -– Polgármester ur! Ezt a kardot és ezt a rendjelet hagyja nálam -reggelig. A Megváltó születésének ünnepén hadd legyen még nálam. Olyan -nehéz tőlük egy pillanat alatt elválni. - -A polgármester eltávozott. A kardot és a rendjeleket ott hagyta az öreg -kapitánynál. - -Ebéd után elsötétedett az ég. Sürü felhők lepték el az eget. A -varjusereg veszett zajjal csapkodott és kerengett a házak fölött. Vihar -készülődött köröskörül. Jaj a szegénynek, kit az künn ér a csikorgó -hidegben. - -Ezen az éjszakán nem aludt el az öreg kapitány. Szegény nejének ez volt -legkedvesebb ünnepe. Mikor a Megváltó született. Az a rossz, engedetlen -gyermek is e napon szökött el s tagadta meg apját és apja nevét. És a -becsülettel végig harczolt hosszu életnek minden keresményét e nap -rabolta el. Oh az öreg kapitány sokat szenvedett egy év óta – de -legtöbbet ma. Haja és bajusza ősz volt már és többé nem fekete. Csak -Erzsike tartá benne a lelket. - -Már rég elmult éjfél és az öreg kapitány még mindig fön járkált a -szobában. A kis Erzsike egy nyoszolyán aludt mosolyogva. Az öreg -kapitány meg-megállt előtte és nézte örömmel és gondolta borzalommal, ha -a szegény gyerek most künn volna a fagyon… - -Néha-néha nagy zúgás tölté be a házat. Künn viharzott a hófergeteg. -Üvöltött a szélvész és a fák csikorogtak sulyos keze alatt. A vihar -beorditott a kéményen s vaserővel rázta az ajtókat és ablakokat. - -Az országuton egy koldus vánszorgott a város felé. Öltönyének foszlányai -repkedtek a szélben. Mezitelen lábát véresre vagdalta a jéggöröngy. -Arczán végig folyt és végig fagyott könyje. - -A vihar vissza-visszalökte. De ő mégis előre ment. Néha elesett és egy -pillanatig ülve maradt. Megint fölkelt és ment előre. - -Elérte a temetőt. A temető keresztfái telvék valának a tél fekete -madaraival. - -Mikor a koldus befordult a temetőbe, minden fekete madár fölröppent -ülőhelyéből és csunya károgással átrepültek a kazalokra. - -A koldus nem vette azt észre. Lehanyatlott egy sirkő mellé és sírva és -zokogva és görcsös fuldokolással csókolta azt a sírkövet. - -Az öreg kapitány a reggeli szürkületben kiment a kapu elé és -végigtekintett az utczán. A temető felől nagy messzeségben egy koldust -látott háza felé jönni. - -– Lányom, – szólt Erzsikéhez, – egy szegény koldusgyerek jön az utczán, -alamizsna nélkül el ne ereszd. - -A lányka egy karaj kenyeret s egy kis maradék sültet vett kis kezébe s -várta a koldusgyereket a kapunál. - -A koldusgyerek elvette a kenyeret és a sültet, de nem ment tovább, hanem -befordult az udvarra. Az öreg kapitány szobaajtaja előtt állt a -pitvarnak egy kőoszlopa s a koldusgyerek ez oszlop mellé támaszkodott. - -Erzsike bámult. Bement az öreg kapitányhoz. - -– Kedves bácsi, az a szegény koldus nem akar elmenni és nem szól semmit. -Itt áll az ajtóban. - -Az öreg kapitány a nyitott ajtóból reárivalt a koldusgyerekre. - -– Mit ácsorogsz itt? Megkaptad a magadét, eredj tovább! - -A koldusgyerek felsikoltott: - -– Apám! - -És arczra bukott az öreg kapitány előtt, keresztül a nyitott ajtó -küszöbén. - -Az öreg kapitány felorditott mint a sebesült vad. És két kezével -belemarkolt ősz hajába és meredt szemekkel nézte a nyomorult koldusnak -mezitelen, jégsebzette, vonagló termetét. - -És berohant a szobájába mint a villám és két kezébe fogta rendjeleit és -régi kardját. - -És régi kardját megsuhintva, a rendjelekkel együtt kilöké azt az -utczára. - -És lehajolt a koldushoz és fölvette ölébe, bevitte szobájába és sírva -csókolgatá: - -– Édes fiam! Édes fiam! - - - - -A MEGCSONKITOTT ARCZKÉP. - -Borcsa néninek nevezték valamennyien. Magam is csak annak neveztem, -midőn kis gyermekkoromban kezet csókoltam neki. Vezetéknevét csak sokkal -később, meglett férfikoromban tudtam meg, a mikor már ő régen ott -hamvadt az akáczfák alatt, a szép árnyékos, pázsitos temetőben. - -Termete magas, arcza halavány, haja fehér volt. Nem nevetett soha, -lassan lépkedett és keveset beszélt. Fekete ruháját soha le nem tette. -Társalgásba ritkán bocsátkozott; barátságba, még nőkkel is, sohasem. Mi -gyermekek nagyobb tisztelettel és elfogódással bámultunk rá, mint a -tisztelendő urra. - -Ott lakott a falu végén. Kisded nemesi házban, melynek cserép volt a -födele s melynek udvarán és utczára néző ablakai alatt diófák és eperfák -bólingattak a szélben. Az utczára nem is igen látszottak ki ablakai. -Léczkerités volt az utczaszinen s azon belül sűrű jázmin-, loncz- és -orgonabokrok. Csak a galambok és verebek és néha a baromfiak tartották -fenn a nagy világgal a közlekedést. Ezeknek szabad volt a ki- és -bejárás. Ajtó, kapu, rendesen el volt zárva, mint apáczazárdánál. A vén, -füstös szőrü komondornak ritkán akadt dolga valakit megugatni. Nem is -féltünk tőle, mint a többi utczabeli kutyától. - -Két unokaöcscse lakott vele. Mindakettő agg szűz, miként ő maga. Mind a -kettő igen öreg, de mind a kettő sokkal fiatalabb, mint ő. Mind a három -kegyes, istenfélő, templombajáró, szegényistápoló, jótékony teremtés -volt. A faluban ugy hivták őket: az öreg kisasszonyok. - -Azt beszélték róluk: gyülölik a férfiakat. Igaz volt-e, nem volt-e, nem -tudhattam meg saját tapasztalásomból. Mikor én ismertem őket, akkor már -nem igen lehetett okuk akár gyülölni, akár szeretni a férfiakat. -Hallottam, hogy ha néha, ritkán, férfivendég volt náluk, rokon vagy -hivatalbeli: utána gondosan kiszellőztették a szobát s ha a kalapot vagy -felsőkabátot az ágyra tették, rögtön kimosatták az ágyterítőt. Meglehet, -az ily beszédben több volt a pajkosság, mint az igazság. - -Mikor jöttek a faluba lakni: kevés ember tudta megmondani bizonyosan. -Lehetett annak már negyven esztendeje is, sőt talán még több is. Kis -birtokuk volt, melyet mindig bérbe adtak. Beszélték azonban, hogy Borcsa -néni igen gazdag s tul a hegyeken, a Bakony másik oldalán, nagy birtoka -van. Igaz, hogy néha a tulsó félről, a felső vidékről jöttek hozzá -emberek. Talán pénzt hoztak vagy talán osztályos atyafiak voltak. - -Én mint kis gyermek, mint Borcsa néni keresztfia, kétszer vagy háromszor -voltam náluk Borbála napján, megköszönteni a keresztmamát s fölvenni az -ilyenkor kijáró három lázsiást és három csókot. A lázsiásnak örültem, a -csóknak nem örültem, hanem a helyett a szemem mindig megakadt egy képen, -mely fekete keretben ott függött a szép, fehérre meszelt falon, Borcsa -néni ágya fölött. - -Gyermek-észszel sajátságosnak tünt fel ez a kép én előttem. Két szép -férfiarcz, hajadon fővel, pelyhedző bajuszszal, nagy, bátor szemekkel. -Ruhájuk olyan volt, a minőt én élő emberen soha sem láttam. Magas nyak, -fülig tekert fehér selyem nyakkendő, nagy hajtókás fekete kabát. Most -már tudom, hogy ilyen ruhát ötven-hatvan év előtt viseltek a nemes -ifjak. - -A két arcz összetekintett. De az elhelyezés aránya világosan mutatta, -hogy a két kép között kellett lenni harmadiknak is. A harmadik arczkép -ki volt vágva s helye fekete papirral beragasztva. Nő- vagy férfiarcz -volt-e a középső, nem tudtam elgondolni, Borcsa néni pedig meg nem -mondta sem nekem, sem másnak. - -De nem is sokat törődtem vele. Elfeledtem a képet is, elfeledtem az öreg -kisasszonyokat is. Éveken át távol voltam a falutól s meg sem lepett, -midőn egyszer haza menve, azt hallottam, hogy az öreg kisasszonyok -egymás után rövid idő alatt mind elbucsuztak e világtól s kiköltöztek -oda, a hol többé nem alkalmatlankodott náluk egyetlen férfi is. Borcsa -néni minden vagyonát a szentegyházra hagyta, ruháit a halála előtti -napon ép elmével, világos öntudattal s nyugodt lelkiismerettel a -szegények közt felosztotta s unokaöcscseit és a tisztelendő urat -megkérte, hogy az ágya fölött függő arczképet minden esetre a koporsóba, -kihült szivére tegyék s vele együtt eltemessék. Ez volt utolsó akarata s -ezzel örökre behunyta szemeit, hogy magasba röppenő lelkét ne láthassa. - -Az a kép! Az a közepén kivágott arczkép eszembe jutott most. Hogy -bámultam én azt gyermekkoromban! Mennyi gyermekemléket támasztott az fel -halottaiból lelkem élénk szemei előtt. Vajjon ki lehetett az a két szép -férfiarcz, azokkal a bátor szemekkel s azzal a fülig tekert fehér selyem -nyakkendővel? És ki lehetett a harmadik, a középső, a kinek csak fekete -helyét láttam a keretben? - -E kérdés megint éveken át pihent emlékezetemben. A falut ismét elhagyva, -a kivágott arczképre ismét nem gondoltam. Évek mulva azonban megtaláltam -a feleletet. De az a felelet csak puszta sejtelem volt. - -Egyik messze lakó nagybátyám halt meg. Valamikor régen gondnoka volt -apátlan és anyátlan árváknak, s halálával a rég nagykoruvá lett árvák -holmi iratok, könyvek és emlékek visszaadását követelték. - -Oda utaztam az átadásra. A keresett iratok egy csomóban voltak, a -könyvek a padláson hevertek; könyvnek, iratnak nem volt egyéb híjja, -csak a mit az egerek megőröltek s az időnek reve elpusztitott. Minden -akadály nélkül megtörtént az átadás. - -A könyvek közt azonban egy hármas arczképet találtam. Keretben volt a -kép, kerete valamikor aranyos lehetett, üvegje össze volt töredezve, -papirosa tele volt sárga és szürke foltokkal. Esőnek és penésznek és sok -esztendőnek nyoma volt a képen. - -Először félrelöktem, mint valamely értéktelen ócskaságot. De mintha -valami sugta volna, hogy ujra megtekintsem. Mély csodálkozásomra a -csonka arczkép mása volt ez, melyet ott láttam Borcsa néni ágya fölött. -Csakhogy ezen a középső arcz nem hiányzott. Ez az arcz fiatal nőnek -arcza volt, csodálatos régi hajdiszszel és mélyen kivágott ruhával, mely -a hattyunyakat, a szép melleket és karokat látni engedé. Az arcz -elmosódott, de képzeletem fényénél rendkivül szép és ifju nőarcznak -kellett lennie. - -Hogy került ez ide? Minő összefüggés lehet e kép és Borcsa néni arczképe -között? Nagybátyámnál sokszor voltam, de e képet soha nem emlitette. Az -ő tulajdona nem lehetett, különben nem vetette volna fel a padlásra -idegen emberek könyvei közé. Hogy került hát ide? - -Kérdeztem az árvákat: van-e tudomásuk e képről? Nincs. Kérdeztem: -kivánják-e maguknak e képet? Nem kivánják. Kérdeztem: honnan erednek a -könyvek, melyek közt a képet találtam? Ők e könyvet apjuktól örökölték, -a ki azokat szintén ugy örökölte egyik testvérbátyjától, a ki virágzó -ifju korában tele erővel és életkedvvel egy napon örökre eltünt és soha -nyomára nem akadtak. Homályos és fájdalmas esemény volt ez – mint -mondták – a család történetében, melyről öreg emberek még most is -beszélnek. Az eltünt ifjunak Csóthy Miklós volt a neve. - -Ennyit tudtak az árvák, nem többet. Ennyiből pedig én sem a képnek -eredetét, sem az eltünt ifju történetét meg nem tudhattam. A képet -magamnak tartottam. - -Ujra és ujra megnéztem azt. E képnek érdekes és szomoru története van. E -fölött nem lehetett kételkednem. E képnek mását ágya fölött tartotta -Borcsa néni, mig élt, s elhamvadott szivére tétette, mikor meghalt. Az a -csodaszép ifju leányarcz tán Borcsa nénié lehetett egykoron. A két -ifjunak arcza közül egyik tán az ő mélységes szerelmét sugározta vissza. -De melyik? Ki lehetett az egyik, ki lehetett a másik? S aztán mit -jelentett az a két férfiarcz? Ha az egyik az örökre eltünt ifju, – ki -volt a másik? Mit keres a két ifju a leány mellett – egyik jobboldalán, -másik baloldalán? Miért volt a középső, a leányarcz, kivágva Borcsa néni -képén? - -Ezer kérdés, ezer talány, egyetlen felelet sem. - -Napokat és éjszakákat töltöttem el tünődésben. Gyermekkornak emlékei s -ifjukornak ábrándjai hajszolták a képzeletet csodásnál csodásabb -események kigondolására. Minden kigondolt esemény üres föltevéssé s -minden föltevés képtelenséggé vált. A rejtélyek szövevényének sötétjébe -nem hatolt be semmi fény. - -Félretettem a képet s lassanként abbanhagytam homályos titkainak -fürkészését. Ismét eltelt egynéhány év s már-már feledni kezdtem a -képeket, midőn véletlenül a titoknak nyitjára akadtam. Sajátságos -véletlen volt az. - -Utam messze, Erdély szélére vezetett. Kisded, szegény faluban rám jött -az est. Rossz út, rossz idő, fekete sötétség s a vidéknek nem ismerése -megállásra kényszeritett. Vendéglő nem volt s a falusi korcsmáros -piszkos lakásában kellett szállást fogadnom. Kérdeztem a korcsmárost: -lakik-e a faluban vagy közelében valamely urféle ember. - -– Itt uraság nem lakik, – felelt a korcsmáros, – itt csak maga az öreg -Ghecsey van, papon, jegyzőn, mesteren kivül, a kit urnak lehetne -nevezni. - -– Ghecsey, Ghecsey! Miféle Ghecsey lehet az? Öreg vagy fiatal? - -A Ghecsey család közel rokonságban, úgynevezett osztályos atyafiságban -állott az én családommal. Felötlött az a gondolat: hátha e kényelmetlen -szálló helyett kényelmes tanyát, mulatságos estét s eddig ismeretlen jó -rokont fedezhetnék föl. Kérdőleg tekintettem a korcsmárosra. - -– Öreg ember az, uram, – szólt a korcsmáros, – nem tudja azt senki, hány -esztendős lehet már. - -– Szivesen látna-e engem, ha éjjeli tanyát kérnék tőle? - -A korcsmáros elnevette magát. - -– A hogy tetszik uram, én nem a magam hasznáért beszélek, biz ez az én -korcsmaszobám nem uri embernek való, de az öreg Ghecsey úrhoz nem szokás -vendégnek szállni; hanem azért csak tessék megpróbálni. - -– Mért nem szokás hozzá szállni, csak nem él emberhússal? - -– Azzal nem él, sőt messziről se szereti az embereket látni. Azonban -tessék megpróbálni. - -Gondolkodtam. Végre is a kisérlet ha nem használ, nem is árt. A név -ismerős, esetleg atyafi is lehet, ki tudja, hátha szivesen lát? - -Kértem papirt s irónnal a következő levelet irtam rá: - -»Kedves urambátyám! Vagy idegen vagyok, vagy ismeretlen atyafi vagyok, -de mindenesetre itt rekedt utas vagyok: idő is rossz, út is rossz, a -korcsmáros tanyája is rossz: ha van még egy embernek való szobája, -szivesen felajánlom magam vendégnek egy éjszakára.« - -Nevemet belül, a czimet kivül ráirtam a papirra s a levelet elküldöttem. - -Félóra mulva megjött a válasz. Igen picziny öreg emberke jött nagy -bottal és nagy kézi lámpával és térdig sáros csizmával. Elém állott s -azt mondá: - -– Ha az ur az idegen utas, jőjjön velem, Ghecsey ur várja vacsorára. - -Néztem azt a picziny emberkét, nem volt magasabb tizenkét esztendős -gyerkőczénél; apró szemei, kicsinyke ősz bajusza, borotvált álla s -arczának és homlokának szapora redői furcsa alakká tették. - -– Hát maga öreg barátom, maga is Ghecsey urhoz tartozik? - -– Én vagyok a Ghecsey ur szakácsa, lehetett volna az urnak annyi -meggondolása, hogy korábban jelenti magát vacsorára. Mikor leszek én -most már készen a konyhával? - -– No majd e fontos kérdésről otthon tartunk tanácskozást, én mehetek. - -Elindultunk. Az öreg elül, én hátul. Nagy botját nekem adta a kutyák -ellen. Végigmentünk a sáros utczán s a faluvégén elértük az öreg Ghecsey -bagolyvárát. - -Sajátságos tanya volt ez. Kőfalkerités az utcza felől, bezárt kapu a -keritésen. A vén szakács egy igen nagy és hosszu kulcscsal kinyitá a -kaput. A mint beléptünk: öt vagy hat óriási szelindek rohant ránk, mint -oroszlán. A vén szakács lámpája és füttyentése állitá meg őket. A vén -szakács elmondá, hogy két eb a kaput őrzi, két eb a folyosó-bejárást -őrzi, két eb pedig folyton az öreg Ghecseyt őrzi. De nem azért ám, -mintha az öreg Ghecsey félne valakitől, hanem azért, mert senkit látni -nem akar s különösen asszonynak hozzá közeliteni nem szabad. - -Különcz volt az öreg Ghecsey, ezt bizonyitá minden jelenség. - -Az épület hajtott épület volt. Belső oldalán zárt folyosó vonult az -épület hosszában. Széles helyiség, kőoszlopokra fektetett ívekkel s -minden oszlopköz gondosan beüvegezve. Az egész folyosó furó és faragó -eszközökkel, kisebb-nagyobb fürészszel, gyalupaddal, esztergálylyal, -rokkákkal, kerekekkel s kisebb-nagyobb fahasábokkal és deszkákkal volt -tele, mintha ács, bodnár, asztalos dolgozna itt egy csomóban. - -Embert vagy asszonyféle népet sehol látni nem lehetett. - -Az öreg Ghecsey az ebédlőben várt bennünket. Előtte teritett asztal -állott. - -Ott ült az asztalfőnél és csak egyedül maga ült ott. - -Hatalmas fő, nagy szemek, bozontos szemöldök, hosszu bajusz és térdig -érő gazdag szakál. Szemöld, bajusz, szakál és haj hófehér. Jó és -rokonszenves arcz, melyet a homlok két redője rideggé törekedett tenni. -Mély, vastag és érdes hang, mely megfelelt a széles vállnak és hatalmas -termetnek. Lábai térden alul vastag, bolyhos pokróczczal voltak gondosan -betakarva. - -A köszöntést csak fejbólintással fogadta el. A mint felső ruhám -letettem, intett, hogy baloldalán foglaljak helyet, hova időközben a kis -szakács széket és teritéket tett. Fürkésző szemeivel tetőtül talpig -méregetett. - -– Honnan való vagy, fiu? – kérdezé. - -Elmondtam apám, anyám, eredetem, származásom, birtokom, atyafiságom -lehető röviden. - -– Öcsém vagy, – mondá, – apádat jól ismertem kis gyerek korában, -öregapáddal együtt vertük ki a dragonyos tiszteket ezelőtt hatvan -esztendővel a vármegyeház udvaráról. Öregapád jó barátom és jó rokonom -volt. Itt maradhatsz nálam, a meddig tetszik. - -– Köszönöm bátyám, tovább kell mennem, hanem egy napig itt maradok. Mi -már magát, bátyám, réges-régen halottnak tartottuk. Apám úgy beszélt -Ghecsey Bálintról, mintha gyermekkora óta se ő, se más soha hírét se -hallotta volna. - -– Az meglehet fiu. Én e házból és ennek udvarából és kertjéből ötven -esztendő óta ki nem mozdultam. És most már ki sem mozdulhatok. Négy év -óta nem birnak lábaim. E két láb két darab hulla, úgy lóg rajtam, mint -két kölöncz. - -Borzadály futott végig gerinczemen. Rettentő titok lehetett ez aggastyán -életében. Miből állhat az? - -A vacsorát elköltöttük. Csak a vacsora végén vettem észre, hogy az -öregnek jobboldalán is van egy teriték és egy szék, de a széken senki -sem ül s a teritéket senki sem használja. Kiváncsi voltam, kié volt ama -teriték. Oda mutatva mondám: - -– Nini, édes bátyám, most veszem észre, hogy másik vendégje elmaradt. - -Az öreg összeránczolá szemöldökét. Egyetlen villám czikkázott át -szemein, midőn e szavak után rám tekintett s aztán szemeit behunyva, -mély, dörgő, nyugodt, de parancsoló hangon mondá: - -– Arra fiu semmi gondod. - -Oly hidegen ejté ki e szavakat, oly mély benyomást tett rám e szavak -hidegsége, hogy agyam zsibbadni kezdett. Lehetetlen volt e tárgyat -tovább folytatni. - -Vacsora után még sokáig beszélgettünk. Az öreg nem beszélt multjáról, de -nagyon sokat beszélt gyümölcsös kertjéről. Igérte, hogy másnap mutat egy -almát, melynek párja sehol sincs a világon s melyet ő keresztezés által -ötven évi türelmes kisérlet után teremtett. Azt azonban nyugodtan -hallgatta, ha én vidékem családairól, fiatalokról és öregekről -csevegtem. - -Végre visszavonult hálószobájába. Ide én nem mehettem be. Nekem az -ebédlőben készitettek fekvőhelyet, Még pedig maga a kis szakács -készitett. Csak most volt időm és figyelmem körültekinteni. Az ebédlő -nagy terem volt. Falai fehérek, de üresek. Sem kép, sem tükör nem lógott -rajtuk. A fal mellett köröskörül lóczák és székek s néhány kis asztal. -Minden butordarab durva faragvány minden festék és fényezés nélkül, -mintha egyiket se igazi mestere keszitette volna. - -Hanem ágyam csakugyan olyan volt, a minőben még sohasem feküdtem. Az -ökölnyi szakács behozott egy koporsó-alaku ládafiókot, azt telerakta -fenyő-forgácscsal, vánkosnak belé tett valamely kiszáradt zsombékot vagy -farost-csomagot, az egészet végigteritette durva pokróczczal, s készen -volt a fekhely. Az igaz, hogy nem rossz fekhely; vadászember még -rosszabbal is beéri néha, de az is igaz, hogy nálunk a halottak alá -szoktak ilyen derekaljat késziteni. - -– De csak födele nem lesz ennek a koporsónak? – szóltam mosolyogva a kis -szakácshoz. - -– Ha parancsolja az ur, – felelt – hogy hozzak, azt is hozok. - -– Nem, ne hozzon öreg barátom, azzal még majd csak várok néhány -esztendeig. - -Lefeküdtem, jól aludtam. A nap már régen fölkelt, mire én fölkeltem. - -Házigazdám még nem jött ki hálószobájából. Kimentem, megnéztem az -udvart. Az tele volt nekivadult ifju és öreg fákkal, akár egy erdő. -Benéztem a gyümölcsösbe. Gyönyörü húsz-holdas ültetvény volt könnyen -lejtő sima hegyoldalon. Völgyén patak folydogált, a patakon kisded őrlő- -és fürészmalom. – Mindkettő állt, szabad zugóján mindkettőnek szabadon -csattogott le a patakviz. - -A kis szakács azt beszélte, hogy a malmokon idegeneknek őrölni és -metszeni nem szoktak. Mindkettőt maga bátyám saját kezeivel csinálta s -az egyiken is, másikon is csak önmagának dolgozik s ha dolga nincs, -malmai állanak. - -Elmentem a korcsmához. Kocsisommal és lovaimmal rendelkeztem s aztán -visszamentem a házhoz. Két óriási eb a kapunál, kettő a -folyosó-bejáratnál lánczra volt már kötve. A harmadik két eb bent volt -az öreg hálószobájában. - -Semmiféle cselédet nem tudtam fölfedezni. A szakács azt beszélte -kérdésemre, hogy cselédjeik nincsenek. Az öreg ur apró gyermekeket -szokott alkalmazni fahordásra, vízhordásra, apró szükségleteinek -beszerzésére, de azok most iskolában vannak. Ezeket ruházza és oktatja -az öreg fizetés fejében; ezekkel hordatja el óriási gyümölcstermését a -falu szegényeinek ingyenadományként s az egész faluban alig van férfi, -ki szemei előtt ne nőtt volna fel, noha a házból soha se tette ki lábát. - -Végre dél felé járt az idő s az öreg még sem jött ki hálószobájából. - -– Héjh szakács barátom – szóltam – bemegyek én az urhoz. - -– Nem tanácslom, ott bent van Hektor és Akhilles, leteperik az urat. - -– Igaz az, hanem sugja meg annak a két hősnek, hogy vár rájuk a reggeli, -majd arra kijönnek az öreg mellől. - -Úgy lett. A két eb a kis szakács szavára kijött, ételhez állott s mig jó -étvágygyal reggelizett: a kis szakács által a folyosó végén kegyetlenül -meglánczoltatott. - -Most már bemehettem öreg bátyámhoz. - -Az öreg hálószobája divatosan volt butorozva. Ez lepett meg először. A -hálószobából egész sor szoba nyitott ajtaján lehetett végignézni, s -minden szoba szintén divatosan volt fölszerelve. Ez lepett meg -másodszor. Az öreg ur ágya végénél volt egy felbontott ágy hófehér -ágynemüvel s az ágy mellett asszonyi csecsebecsével s az ágy fejénél -szép kis ezüst tükörrel. Ez az ágy érintetlen volt, senki sem feküdt -benne. Ez lepett meg harmadszor. Eszembe jutott az estebédnél az a -harmadik teriték. Gondoltam, a kié volt a teriték: azé lesz az ágy. - -Az öreg ágya mellett alacsony kis asztalka, az asztalkán kard és -pisztolyok. Kard köszörülve, pisztolyok élesre töltve, kakasok felhuzva -és gyutacsolva. - -Az öreg ágynemüje sajátságos veres szinü volt. Sötét skarlát, olyan mint -a vér. A hófehér haj és szakál úgy ömlött el a veres ágyon, mintha -zuhatagos víznek néma, nyugvó habja lett volna. Félig behunyt szemmel, -némán, mozdulatlanul, lélekzetvétel nélkül feküdt az agg. Egyik keze -lelógott az ágyról. Az izmos, csontos, óriási kar majd a földet érte. - -– Jó reggelt bátyám, rég hasal már felettünk a nap. - -Az öreg felnyitá szemeit. Szemeivel fogadta el köszöntésemet. Rokoni -bizalmaskodásom s ifjui könnyü vérem nem szitá föl benne a kedély -melegét. Alig tudtam, miről beszéljek; mintha márvány feküdt volna -előttem: úgy hallgatá a szót. - -– Talán betegnek képzeli magát bátyám? Pedig ezek a szobák, úgy látszik, -a menyasszonyt várják. - -– Szamár vagy fiu! - -– Bocsásson meg bátyám, de én csakugyan nem feküdném ebben a pipacsszinü -ágyban, ha fel tudnék kelni. Oly szép az a gyümölcsös, ma már egészen -bejártam. - -Érdeklődését fel akartam gerjeszteni. Sikertelenül. Szemeimet -végigjártattam a falakon. Az öregnek feje fölött kép volt a falra -függesztve. Csak a szoba e sarkában uralgó homály miatt nem vettem azt -előbb észre. Felugrottam. A hármas arczkép volt az, a gyönyörü női -alakkal s az egyik bátor férfiarczczal. A másik férfiarcz ki volt vágva, -helye fekete papirral beragasztva. Ép úgy, miként Borcsa néninél. Ott a -nő, itt az egyik férfi-arcz hiányzik. - -– Hah bátyám, mit jelent az a kép? Ezt nekem valahára meg kell tudnom! - -Az agg villámgyorsasággal ugrott fel és ült fel az ágyban. Pisztolyt -ragadt kezébe s azt agyamnak irányzá. - -– Hallgass kölyök, mert keresztüllőlek, mint az ebet. - -– Nem hallgatok. Kis gyermek korom óta üldöz e kép. Egyik példányát ott -találtam Csóthy Miklós örökségében mint hányt-vetett lomot. A másik -példányát Borcsa nénivel temettük el. Oda tették szivére, a koporsóba, a -sirba. Tudni akarom e kép történetét. - -Bolond voltam. A vér az emlékek és gondolatok rettentő nyomása alatt -agyamra tolult. Alig vettem észre, hogy az öreg visszahanyatlott -fekhelyére, kezéből kiejté a fegyvert s behunyt szemeiből patakzott a -köny. - -Oda rohantam hozzá. - -– Édes jó bátyám, bocsásson meg. Nem tudtam magamon uralkodni. Lássa, -azt a képet játszó gyermekségem óta ismerem s húsz év óta keresem az -embert, a ki nekem megmondja e kép eredetét. - -Az öreg megfogta kezem reszkető kezével s oda ültetett az ágy szélére. - -– Ülj ide mellém. Csaknem agyonlőttelek. Az éjjel, éjféltájban, -megbénult a derekam is. Eddig csak lábaim nem birtak, most már gerinczem -is meghalt. Többé én már nem kelek föl ebből az ágyból, csak egyszer, -csak ma estére vagy holnap reggel. S aztán nem is fekszem többé ide. -Valamit akarok mondani. Szerencséd, hogy agyon nem lőttelek. - -Az öreg szakadozva, lassan beszélt. Alig ügyeltem rá, képzeletemet a kép -története foglalta el. - -Nagyot sóhajtott. A sóhaj onnan tört fel, annak az öreg szívnek -mélységes fenekéről. Szemeit, azokat a nagy, megtört fényü szemeket -mereven az ég felé irányzá. Mint a lenyugvó nap, ha vissza tud emlékezni -hajnal derüjére, olyan volt ama szemek fénye. - -– Hát Borcsa szivére tették a képet? – kérdezé. – Ugy-e ő maga kivánta -így? Ugy-e ez volt az utolsó akarata? Emlitett-e engem, a gyilkost, a ki -megölte egy világnak boldogságát? - -– Nem emlitette bátyám, legalább igy nem. A kép közepén ki volt vágva. -Az a gyönyörü női arcz nem volt rajta, csak a két ifju. A szentegyház -papját rendelte magához s annak szine előtt és istennek szine előtt örök -üdvére, örök kárhozatára rendelte meg, hogy a két ifju arczát kihült -szivére tegyék s vele együtt eltemessék. - -Az öreg sokáig, nagyon sokáig némán nézett az alkony sugarától -bearanyozott levegőbe. A lenyugvó nap sugárai törtek be az ablakon át s -egy nagy tükörlapon visszakergetve ott huzódtak össze az aggastyán -hófehér fürtein s a megcsonkitott arczképen. Végre beszélni kezdett, -lassan, töredezve, rettentő emlékekkel viaskodva. - -– Sohase volt még szebb lány, mint Görcsönyi Bóra, és sohase volt még -oly két jó barát, mint Csóthy Miklós és én. Egy faluban születtünk, -együtt növelkedtünk, erdők árnyain, vízszakadékok mélységein, sziklák -magasán együtt játszadoztunk. Viszály nem volt köztünk soha. Szivünk, -lelkünk, vágyaink, ábrándjaink egyek valának. Megesküdtünk, hogy egymás -javára meghóditjuk a világnak minden boldogságát. - -Nyolcz évesek valánk, mikor a kis Bóra született. Hogy szerettük mi azt -az apró kis teremtést! Hányszor elloptuk a bölcsőből, hányszor elkértük -édes anyja szivéről, hogy elvihessük magunkkal a ligetbe, a napfényes -gyepre, a vízesés mellé, hogy ő gyönyörködhessék a világban és mi -gyönyörködhessünk ő benne. Olyan szép volt, mint egy csillag, s olyan -kedves, olyan illatos, mint egy virág. Olyan komoly volt mindig, mint a -bölcseség, s szép két szeme úgy mosolygott ránk, mint a boldogság. Így -nőttünk fel örömben és üdvösségben mind a hárman. - -Mi ketten együtt végeztük az iskolákat, együtt mentünk a nemesi fölkelő -sereghöz, együtt végeztük a hadjáratot; szivünk, erszényünk, örömünk és -végzetünk közös volt. Csóthy Miklós megmentette az én életem, én -megmentettem az ő életét, csaták halálos küzdelmeiben egy őrcsillagunk -volt s csata után együtt ábrándoztunk a szép Bóráról s arról a nagy -kötelességről, miként tegyük őt boldoggá egész életére. - -A hadjárat végén hazamentünk. Első utunk Bórához volt. Oh az a -találkozás, az volt kezdete az örök kárhozatnak! - -Kifejlett szűz volt már. Imádandó alak, mint egy oltárkép. Két örömköny -rezgett két szemében, midőn egyik kezét Miklósnak nyujtá s a másikat -nekem. Mindkét keze reszketett az örömtől s tán a szerelemtől. Ez a -találkozás kelté fel bennünk a szerelem olthatatlan szomját. - -Elváltunk. Csodálatos érzésnek hatalma vett rajtam erőt. Agyam szédült, -szivem részeg lett s szemeim káprázatában iszonyu ábrándok alakjai -lebegtek. Százszor jutott eszembe, hogy Bórának enyémnek kell lenni s -Csóthytól el kell őt ragadnom. Százszor üldöztem el magamtól e -szentségtörő gondolatot és az mégis mindig visszajött. Egész napot és -éjszakát étel, ital és álom nélkül töltém a rengetegben. - -Hajnalban fölkerestem Csóthy Miklóst. A napot és éjszakát ő is úgy -tölté, mint én. Rajta is az a hatalom vett erőt, a mi én rajtam; ő is -azon gondolkodott, a min én. Én őt kerestem, ő engem keresett. - -– Miklós, – szóltam, – mondd meg nekem, te is úgy szereted Bórát, mint -én? Életed és halálod függ az ő szerelmétől, mint az enyém? - -Miklós nem szólt, csak megszoritá kezem és nyakamba borult és azt -kérdezé: mit tegyünk? - -– Barátom, én elszántam magamat. Visszamegyek a katonasághoz, soha lábam -e vidékre nem teszem, neked boldoggá kell lenned. - -Miklós eltaszitott magától. Őrült – mondá – te akarod utját állani -annak, hogy én teljesitsem baráti kötelességem? Neked itt kell maradnod, -az én sorsom a katonaság sorsa. - -Lehetetlen volt szavára hajtanom és ő nem engedett. Mindaketten el nem -bujdoshattunk s mindaketten Bórát el nem hagyhattuk. Keserü küzdelem -után abban állapodtunk meg, hogy együtt elmegyünk Bórához s rá bizzuk, -hogy végzetünk mérlegébe ő vesse szavát és elhatározását. - -Megtörtént. Bóra sohase volt szebb, mint e hajnalon. Ott volt kertjében, -virágai között, hollóhajával, hófehér ruhában, fényes angyalarczczal. -Reszkettünk, lábaink tántorogtak, midőn feléje közeledtünk. Tán ő sem -aludt ez éjszakán. Szemeit a szerelem rettegésével mereszté ránk. - -Oda mentünk hozzá. Megfogtuk kezét. Miklós nem tudott szólni és én sem -tudtam szólni. Végre erőszakosan tört ki belőlem a felkiáltás: - -– Bóra, válaszsz közülünk, mert különben mind a ketten el vagyunk -veszve. - -Bóra nagyot sikoltott. Két kezével homlokához kapott s aztán záporkint -ömlöttek könnyei. Végre hozzánk fordult, ránk nézett és reszkető -ajakkal, suttogó hangon mondá: - -– Nem választok, nem tudok választani. Legyünk egyek mindahárman -mindörökké. - -– Lehetetlen! – Miklós és én egyszerre kiáltottunk fel. - -– Boldogtalanok, – szólt Bóra, – hogy válaszszak én közületek? Szivem a -tiétek s én szivemet ketté nem törhetem. Várakozzatok. Egyik vagy másik -lemond idővel közületek s ha isten úgy rendeli, én meg tudom várni azt -az időt. - -Eltávoztunk. Én haza mentem, apám házához s vadászfegyverem magammal -vettem. Kimentem az erdőbe azzal a szándékkal, hogy magamat agyon lövöm. - -A Bakonynak egyik magas orma volt határunkban s szülőink közös -birtokában. E hegynek derekán óriási szakadék két partján sürű rengeteg -volt, mely még fejszét soha nem látott s embert is keveset. Nagy vadak -kedvencz tanyája volt ez s én oda mentem. Szép nyári nap volt s rekkenő -hőség, fojtó levegő, a mint a hegy dereka felé fölsiettem. - -Komoly és elszánt voltam. Apámtól és anyámtól nem bucsuztam el, nem -tudtam elbucsuzni, de mindkettőnek megcsókoltam kezét. Szó nélkül, mint -szoktam, de keserü könyeimet alig tudtam visszatartani. Óh az élettől -oly nehéz volt megválnom! Oly fiatal, oly erős voltam s oly sok bút és -bánatot kellett Bórának halálommal okoznom. Ha Miklóst szerette is, ha -boldog lehetett is idővel, én tudtam azt, hogy halálom örök árnyékot -támaszt szivének egy szögletében. De azért elszánt valék. Kettőnké nem -lehetett és én Miklósnak és magamnak és baráti viszonyunk lealkudhatlan -kötelességének tartoztam azzal, hogy a két nemes szív boldogságát ne -zavarjam életemmel s tegyem lehetővé halálommal. - -Ezt az arczképet itt fejem fölött keblembe rejtém, szivemre helyeztem. -Midőn bementünk a hadsereghez: akkor rajzolá ezt egy átutazó művész. -Három példányban. Bóra és Miklós számára s az én számomra. - -Nem tudtam mi történt velem; azt sem tudtam, a napnak mely időszaka -volt. Öntudatlanul haladtam fölfelé a rengeteg árnyaiban. Csak azt -vettem észre, a mint a meredek hegyszakadéknak partjához jutottam. - -Kis tisztás volt itt. A nap ide tűzött s rettenetes melegét ide árasztá. -Belenéztem a napba; azt hittem, utoljára nézek belé. Oda támaszkodtam -egy óriási fa oldalához s lőfegyverem elővettem s gondosan fontolgatám, -miként vessek véget életemnek, hogy a szivemen fekvő arczkép sérülést ne -szenvedjen. - -Borzasztó csend és némaság volt körülöttem. Vadnak nyomát se láttam, -zaját se hallottam, a falevél sem mozdult. Már-már készen voltam -rettenetes elhatározásommal, midőn a szakadék tulsó partján zörejt -vettem észre. - -Csóthy Miklós jött. Lőfegyver volt hanyagul lógatott jobb kezében. -Lassan, ámolyogva lépkedett, föld felé forditott arczczal. Az egyetlen -nemes barát bizonyosan azzal a szándékkal jött az elhagyatott, rideg -vadonba, a melylyel én. - -Velem szemközt óriási bükkfa állott a szakadék tulsó partján. A bükkfa -már agg volt, alsó és közép koronája még zöld, de fent a csúcson -kopaszon állottak ágai, mint csontváznak karjai. Miklós e fa mellé állt -s felém sem tekintve, gyorsan látszott mozdulatokat tenni, melyek az -elszánt elhatározás gyors végrehajtására mutattak. - -A fák levelei mozogni kezdtek, a távolból zúgásnak hangjai tolongtak -felénk. Koronként egy-egy távoli mennydörgés moraja hangzott el. Vihar -készülődött, melyet azonban Miklós nem látszott észrevenni. Pedig úgy -tünt fel előttem, mintha a vihar iszonyu gyorsasággal törne felénk. A -végzetes pillanatban átkiáltottam barátomhoz: - -– Miklós, Miklós, mit akarsz elkövetni? - -Alig száz lépés távolság volt köztünk, de köztünk volt az áthatolhatlan -szakadék. Harsány hangom a viharzúgásban s az erdő morajában is hozzá -hatott s megrettenve, lőfegyverét kiejté kezéből. Körülnézett, alig -tudott fölismerni. A szakadék széléhez mentünk mindketten. Miklós arcza -halotthalvány volt, midőn hozzám átszólt. - -– Szegény barátom, miért kiáltottál rám?! Lásd neked is, nekem is, -Bórának is jobb lett volna, ha e pillanatban megtörténik, a minek -előbb-utóbb meg kell történnie. - -– Nem, Miklós, neked élned kell. Tedd boldoggá Bórát, egyetlen -kötelességed ebből áll a világon. - -Vita támadt köztünk. Ő nem akart engedni. Ő olyan nemes, olyan szent -volt ebben az utolsó pillanatban. Ez volt köztünk az első és egyetlen -komoly vita. A vihar közelebb jött s már fejünk felett csattogott. A -szakadék mélyén már hömpölygött az ár, noha felettünk még nem esett, -csak a villámok czikáztak. - -A vita hevében és a vihar morajában és a villámok rettentő harczai közt -őrült, kárhozatos gondolat villant meg elmémben. - -– Miklós, – kiálték, – állj oda a fa elé és én is ide állok a fa elé s a -legelső villámfénynél lőjjük egymásra fegyverünket. A ki életben marad: -legyen üdvözült. - -– Jól van, áldjon meg az isten e gondolatért. – Ezt felelte s ment a -fához, fegyveréhez. Én is mentem s azt gondoltam: én nem fogom őt czélba -venni. - -Fölemeltük fegyverünket s egymás felé irányoztuk. Egyetlen pillanatig -így álltunk szemközt egymással. - -A másik pillanatban iszonyu fény és dördülés teritett le a földre. -Szemem világa elveszett s agyamat szédülés lepte meg. De felugrottam -rögtön s kerestem Csóthy Miklóst. - -Ő nem állt helyén. - -Mint őrült, agyamhoz kaptam s hajamba markoltam két kezemmel. »Miklós, -Miklós, hova lettél?« Oda rohantam a szakadék szélére. Az iszonyu -mélység szinig volt már rohanó árral s a jeges zápor fejem fölött -csattogott, de a fájdalmat nem érezém. - -A szakadék szélén megállottam. Észrevettem Miklóst. Arczczal a föld felé -feküdt a tisztás gyepen az óriási fától egynéhány lépésnyire. A fa -lobogó lánggal égett mint torony. Istennek haragja lángolt a rettenetes -tűzben. - -Mi volt ez? Visszarohantam fegyveremhez. A fegyver ki volt lőve, -öntudatlanul kellett kilőnöm. Újra a szakadék szélére rohantam a hű -barát nevét kiáltozva. Ő ott feküdt s borzadva láttam, hogy mellőle a -gyepen véresen folydogál lefelé a zápor árja. - -Őrjöngve, vadállati dühvel és erővel ugrottam a szakadék árjaiba, hogy -átmehessek. Sziklák, ledöntött szálfák törték össze tagjaimat. Az ár -lesodort, de azért keresztültörtem rajta. Száz ölnyire az iszonyu tett -szinhelyétől az ár kilökött a tulsó parton. Össze voltam zúzva, erőm -elhagyott, négy kéz-láb másztam fel iszonyú kínnal barátomhoz. Még -mindig ott feküdt, de már az alóla kifolyó viz nem volt véres. Arczát -fölemelém s nyakán nyilt ajku sebet láttam, akkorát, minőt egy golyó -szokott vágni. - -Elorditottam magam. Felugrottam, kerestem fegyverét, hogy magam -agyonlőjjem. E pillanatban földrenditő harsogással ledült az égő, óriási -bükkfa s iszonyu lángjaival és zsarátnokával eltemette egyetlen barátom -holttestét. Ezt még láttam s aztán eszméletem elvesztettem. - -Midőn eszméletre tértem, éjszaka volt körülöttem. Gyönyörü, enyhe, hűvös -éjszaka. A csillagok mosolyogva ragyogtak az égen s az erdei rigó -gyönyörű dalt énekelt a lombok között. Villám nem csattogott, ár nem -zúgott, vihar nem tombolt többé. De én lázban voltam s nem volt erőm -lábra állni. A fának lángja elhamvadott már s Miklós holttestét nem -találtam. Az égi tűz fölemészté azt. - -Lázban, kínnal, tört-zúzott tagokkal vánszorogtam lefelé a völgynek. -Meddig jutottam: nem tudtam. Eszméletem ujra elhagyott. Jó emberek -találtak meg s haza vittek. Csak otthon, az ágyban, kiállott iszonyu -betegség után, hetek mulva jöttem magamhoz. Anyám és Bóra volt -mellettem. Az életet visszaadták, de a boldogságot nem tudták -visszaadni. Én lőttem agyon barátomat. - -Ettől a gondolattól nem tudtam szabadulni. Ez a gondolat megölte -szívemet. Midőn már lábra tudtam állani, hónapok mulva meglátogattam -Bórát. Kezét megkérni nem volt bátorságom. Szentségtörésnek tartottam -volna ezt meggyilkolt barátom emléke ellen. - -Bóra eltalálta gondolatom. Oh, ő keresztül látott lelkemnek sötétségén s -édes, szelid, fájdalmas szavakkal, melyek lelkem összetépték, mondá: - -– Édes barátom, én nem tudom, én nem kérdem, hova lett Miklós, hanem a -mikor ő majd előjön s esküvőnknél jelen lehet: akkor neked adom kezem. -Addig csak szivem legyen tiéd, mely élni fog eltávozott barátunk -emlékének fájdalmával. Adjon neked az élet enyhülést. - -– Oh Bóra, én nem akartam megölni Miklóst! - -Ennyit tudtam mondani s aztán eltántorogtam onnan. Elhagytam azt a -vidéket, elhagytam apám és anyám, és sohasem tudtam többé visszamenni. -Több mint ötven éve hordom és táplálom e nyomorult élet kínjait. - -* * * - -– – Az aggastyán kimerült e beszéd alatt. Minő élet s mekkora fájdalom -volt az övé! Beszéde végén már csak suttogni tudott. - -– Itt vagyok, fiu – szólt – e vérszinü ágyban. Mindenütt és mindig – ha -lefeküdtem – azt a vért láttam, mely egyetlen barátom mellől szivárgott -a szakadék partján, a zöld gyepen. E vérszinü ágyban legkevésbbé látom -azt! - -– Te vagy fiu, az első ember, ki abból a világból, melyet én örökre -elhagytam, ide jöttél. De te sem jösz többé és más sem jön. - -– Te hoztad fiu, az első örömhírt, te mondád, hogy Bóra szivére tétette -a halálban azt az arczképet, melyen az enyém is ott volt. Ez a hír volt -ötven év óta egyetlen boldogságom. Ezzel megyek a sírba. Azt az -arczképet, fejem fölött, te is szivemre tedd. - -– De oda tedd. Egy óra mulva ott legyen. - -Szólni akartam, de az öreg behunyta szemét. Én alig tudtam könyeimet -visszatartani. Most már tudtam a csonka arczkép történetét. - -Még egyszer felnyitá szemeit, melyekben már nem az a fény lángolt, mely -a földieké. Elhaló hangon mondá: - -– Fiu, szivemre tedd a képet. - -Többé nem szólt és nem mozdult. - -A nap már lealkonyodott. A kis szakács lámpákat hozott be. A kis -szakácscsal bejöttek az ebek is. Azt hittem, alszik az öreg. - -Az ebek oda mentek hozzá, megnyalták kezét s szomoruan el kezdtek -üvölteni. - -* * * - -– – Most már ott nyugszik a gyümölcsös fák alatt, melyek minden -tavaszszal virágot hoznak, s a csonka arczkép ott nyugszik szive fölött, -mely többé nem hoz virágot soha. - - - - -TARTALOM. - -=A ki örökké bujdosott.= - -Magyarországban 3 - -(Menekülés a Száván keresztül. – Két bujdosó nyomtalanul elvesz. – Henri -a vármegyékben. – A veperdi biró. – A lakompaki uriszék. – Kik élnek -még, a kik látták a bujdosót?) - -Hadifoglyok – bányarabok 17 - -(A nagy császárt gyalázni nem engedik. – Megfojtják az orosz tábornokot. -– Hetven franczia meghal, a többit elviszik az uráli bányákba. – -Petropavlovszkojban.) - -A szökés az Urálból 25 - -(A katonai kormányzó gazdaasszonya. – Utlevelet kapnak. – Verchoturjében -és Irbitben. – A dalmatovi jólelkü barát. – A karavánok. – A sós -pusztákon. – Végre elérik, a kik elérik, Orenburgot.) - -Orenburgban 42 - -(A hadzsi. – A szent Nikolai zárda. – A dologház és szivtelen -igazgatója. – Dulemba részvéttel van. – Demidoff herczeg. – A -szabadulás.) - -A gaz kalmuk 55 - -(A francziák két csapatra oszlanak. – Az egyik csapat Lengyelország felé -menekül. – Ennek nyoma vesz. – A kalmuk hajós-gazda. – Éjjel megrohanják -a francziákat. – Kiteszik őket a puszta szigetre. – A halál révén.) - -A szigeteken 68 - -(A halálból most megmenekülnek. – A teknős béka. – A Betegek szigete. – -Holttestek a puszta szigeten. – A kalmuk csikós. – Tüzük is van, -hajlékuk is van. – A tutajon vízre szállnak.) - -Ázsiai műhelyben 88 - -(Utasokkal találkoznak. – A kirdai baleset. – A jenotajevszki fogság. – -A kalmuk csikós megint segit. – Balán uraság. – Valahára jól érzik -magukat. – Ujra föltámad a vágy: meglátni Francziaországot. – Hiába!) - -Ujabb bujdosás 109 - -(Mussza Nukhár bej. – Egy franczia megnősül és Ázsiában marad. – -Megalkuvás a cserkeszekkel. – A sós pusztákon. – Valahára a tengerhez -érnek. – Karaszor bég. – Megint csak rabszolgákká válnak.) - -A tengeren 133 - -(A rabszolgakereskedő-hajó személyzete. – Szanatoglu, az örmény. – -Karaszor bég dühös a francziákra. – Lehetetlen a szabadulás. – -Trebizondba érnek.) - -Az örmény cselszövénye 149 - -(Karaszor bég palotái. – Szanatoglu megcsalja a francziákat. – A -francziák nem tudják, mit csinálnak. – A mollah és a müderrisz. – Az -irtóztató éjszaka. – Az örményt megölik. – Négy franczia is meghal.) - -A rabszolgakereskedő háremében 169 - -(A francziák Mohamed hitére térnek. – Az eunukhok. – Bülbül Baba. – A -két cserkesz testvér. – Férfi lopódzik be a hárembe. – A francziákat -elviszik Konstantinápolyba.) - -A török szultán háremében 184 - -(A sztambuli rabszolga vásár. – Három franczia együtt marad, a többinek -nyoma vesz. – Kamerije szultána. – A háremi élet.) - -A török szultán meghal 206 - -(Ujabb aggodalmak. – A jó szultána megbukik. – Gülnár szultána. – A -három franczia együtt marad most is. – Kirándulás Kis-Ázsiába. – A -francziák megszöknek.) - -A bujdosás vége 221 - -(A Dardanellák partjain Ázsiában és Európában. – A bujdosók a -keresztyének közt is szerencsétlenek. – A magyar biróság megmenti az -utolsó francziát.) - -=Elbeszélések.= - -Az utolsó Palásthy 233 - -A ki meghalt, mégis él 241 - -Mikor a Megváltó született… 272 - -A megcsonkitott arczkép 290 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -53 |legidősebbbje is |legidősebbje is - -134 |fialal, erőteljes |fiatal, erőteljes - -167 |Francziaország viszontlátásánák |Francziaország viszontlátásának - -181 |pénzvágy-erősebb |pénzvágy erősebb - -192 |Khadimhasi valószínüleg |Khadimbasi valószínüleg] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A ki örökké bujdosott és e -yéb elbeszélések, by Károly Eötvös - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT ÉS *** - -***** This file should be named 62938-0.txt or 62938-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/9/3/62938/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62938-0.zip b/old/62938-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 81ad64b..0000000 --- a/old/62938-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62938-h.zip b/old/62938-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index b61f38f..0000000 --- a/old/62938-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62938-h/62938-h.htm b/old/62938-h/62938-h.htm deleted file mode 100644 index b65c1c4..0000000 --- a/old/62938-h/62938-h.htm +++ /dev/null @@ -1,8623 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A ki örökké bujdosott és -egyéb elbeszélések by Károly Eötvös</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.summary { - text-align: center; - text-indent: 0; - width: 90%; - margin: auto; - font-size: 90%; - font-style: italic; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-indent: 0; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.75em; -} - -li.li2 { - margin-bottom: 1em; - font-size: 90%; - padding-left: 3em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of A ki örökké bujdosott és egyéb elbeszélések, by -Károly Eötvös - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: A ki örökké bujdosott és egyéb elbeszélések - -Author: Károly Eötvös - -Release Date: August 16, 2020 [EBook #62938] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT ÉS *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_317">317</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=Zt1kAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=Zt1kAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="smcap">Eötvös Károly -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">iii. kötet</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">A KI ÖRÖKKÉ -BUJDOSOTT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">ÉS EGYÉB -ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Eötvös Károly Munkái</span></span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">III</span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">A KI ÖRÖKKÉ -BUJDOSOTT<br /></span> <span class="caption-150">ÉS EGYÉB -ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCI<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-ÚT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Eötvös Károly</span></span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">A KI ÖRÖKKÉ -BUJDOSOTT<br /></span> <span class="caption-150">ÉS EGYÉB -ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCI<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-ÚT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">AZ ÖSSZES JOGOK -FENTARTÁSÁVAL</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Révai és Salamon -könyvnyomdája, Budapest, VIII., Üllői-út 18.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h1>A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT.</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br /> --3-</a></span></p> -<h2>MAGYARORSZÁGBAN.</h2> -<p class="summary">(Menekülés a Száván keresztül. – Két bujdosó -nyomtalanul elvesz. – Henri a vármegyékben. – A veperdi biró. – A -lakompaki uriszék. – Kik élnek még, a kik látták a bujdosót?)</p> -<p>Az 1843-dik évi szeptember hónak egyik napján – meleg, csaknem -nyári napon – három koldus ballagott a gradasáczi úton Kusetó felé -Boszniában.</p> -<p>Mindhárom öreg, rokkant férfiu. Bajuszuk és szakáluk ősz, arczuk -tele redővel, termetük előrehajlott, – éhségnek, szomjnak, -fáradtságnak, éveknek s tán sok szenvedésnek súlya alatt -meggörnyedve. Ruhájuk szenny és foszlány, lábbelijük nincs, törökös -nadrágjuk egykor kék, övük egykor sárga s mellényük egykor fehér -lehetett. Fejük piszkos kendővel turbán módjára van bekötve. -Fegyverük nincs, kezükben bot.</p> -<p>Franczia nyelven beszélnek maguk között, keverve szláv és török -szavakkal. Ha valamely török jön velük szemközt: azt török nyelven -s keleti taglejtéssel üdvözlik. Különben szótlanok igen gyakran -egymás közt is. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p>A nap nyugvóra szállt, mire beérnek Kusetóba. Itt gondosan -kérdezősködnek a hánok után, betekintenek háromba is s végre -megtelepednek a harmadikban. Ez a Szávára néz s egy utczának vagy -inkább marhacsapásnak közepén fekszik. Roskatag faépület, rozzant -falakkal és tetővel. Mellette nyitott félszer falábakon, foszladozó -nád és gallytető alatt. Itt telepednek le mind a hárman. Leülnek a -porba és szemétbe.</p> -<p>Van ott egy pár ökrösszekér is, szegény bosznyákok fogata. -Néhány bosznyák is ott guggol és hentereg és eteti ökreit s -dohányoz és beszélget valamennyi. A három koldus csakhamar megérti -a beszélgetésből, hogy a bosznyákok valamely távoli faluból -katonaság számára szállítottak valamit Kusetóba, még pedig -kényszerfuvarképen.</p> -<p>A koldusok közül egyik feláll, odamegy a bosznyákok közé s -romlott szerb nyelven kérdi őket, miként lehetne átmenni a Száván? -E kérdésre egyik sem tud felelni.</p> -<p>A koldus erre a hánba megy s visszajövén, társainak azt mondja, -hogy a Száván nem lehet átmenni, a révet katonák kezelik, mert a -bosznyákok szökdösnek, nekik pedig se utlevelük, se pénzük az őrök -megvesztegetésére.</p> -<p>Két társa nagyot sóhajt, de fektéből nem kel föl egyik is. Sőt a -harmadik is melléjük fekszik.</p> -<p>Éjfél felé, mikor a bosznyákok s hánbeliek már mind mélyen -aludtak s mikor a három koldus megette az övéből elővett -kukoriczapogácsát, felállt mind a három, zajtalanul lement a folyó -partjára s a folyó mentében vigyázva ballagott lefelé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span></p> -<p>Tovább ballagtak már egy óránál s a várost messzire elhagyták, -midőn a folyó nádas partján egy helyütt egy csónakot kikötve s a -csónak előtt a bozótot letaposva találták.</p> -<p>Egyik fölment a partra, körülnézett, nem látott senkit, nem vett -észre semmi gyanusat s aztán visszament társaihoz, intett nekik, -mindhárman beleültek a csónakba, eloldozták a kötelet s befelé -iparkodtak a tiszta vízre.</p> -<p>Zaj nélkül nem tehették. A víz locscsanásának hangjára fölébredt -valaki a parton s erős, durva hangon törökül is, szlávul is kiabált -a menekvők után, kiket nyilván tolvajoknak tartott.</p> -<p>A zajra három lovas Zapti ugratott oda valahonnan s midőn a -fényes holdvilágnál a menekvőket a bozóton belül meglátták, mind a -három a menekvőkre lövöldözött.</p> -<p>Ezek siettek a bozót árnyékába húzódni, azonban sikertelenül, -mert a víz lefelé sodorta csónakjukat, a bozót pedig nemsokára -egészen megszünt.</p> -<p>A veszedelem így vagy amúgy bizonyos volt. Az egyik menekvő, -midőn a bozótot eltünni látta, egész határozottsággal mondá -társainak: »Evezzünk a víz közepére«.</p> -<p>Megkísértették. A golyók ujra mellettük fütyöltek el. -Kétségtelen volt, hogy mielőtt a tulsó partra átjuthatnának, -mindannyian le lesznek lövöldözve. Gyorsan kellett határozniok.</p> -<p>Néhány szót szóltak egymás között s azzal mind a három kiugrott -a csónakból a vízbe. Az első belekapaszkodott a csónak kötelébe, a -második megkapta az elsőnek, a harmadik pedig a másodiknak lábát. -Így <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> ringatta őket a folyó lefelé, a csónak mind -a hármat megmentette az elmerüléstől. Még néhányat lőttek utánuk, -de bizonytalanba, mert csak fejük állván ki a vízből, többé -czéltáblául nem szolgálhattak a homály és távolság miatt.</p> -<p>Egyszer az, ki a csónak kötelét fogta, érzé, hogy lábát -eleresztette társa. Visszanézett s társait bukdácsolni látta. -Kiáltott nekik, de azok nem feleltek. Észrevette azonban, hogy a -vízszinen a messzeségből egy csónak sebesen közelit felé. Ő is -elereszté tehát a kötelet s egész erővel sietett kifelé úszni a -tulsó partra. Szerencséje volt ez ötlet, mert az üldöző csak a -csónakot tartván szeme előtt, mellette észrevétlenül evezett el. -Végre utolsó erejének megfeszítésével partot ért.</p> -<p>Kevés pihenés után a partnak vizes fövenyén felült, mert a -felálláshoz nem volt ereje. Merőn nézett széjjel s kereste társait. -Midőn már az üldöző csónak elmerült szemei elől, egész erővel -kiáltá:</p> -<p>– Jean, Jean, Charles, Charles!</p> -<p>Hangja gyönge volt és alig hallatszott száz lépésnyire, mégis -sokáig kiabált. De eredménytelenül. Társai nyilván a vízben lelték -halálukat. Azonban még nem mondott le minden reményről.</p> -<p>Nagy nehezen felállt. Felvánszorgott a partra. Itt már törökök -és bosznyákok ellen mentve érezte magát. A parton kaszáló volt s -apró petrenczékben feküdt a széna. Egy petrenczében lyukat vájt s -vizes rongyaival és didergő tagjaival oda bujt el. Legalább meleget -talált ott. <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<p>Ismét kiment a partra s ismét kiáltozta franczia nyelven -társait. Hiában volt. Az öreg ember könyei előtörtek.</p> -<p>– Istenem, – sóhajtá – harmincz év óta üldöztél, de legalább -megvoltak társaim, most már azok sincsenek.</p> -<p>Sírt és hangosan fuldokolva zokogott.</p> -<p>Ujra visszament a szénanyalábhoz. Hajnalodni kezdett, a hajnali -szellő és hidegség átjárta tagjait. Elbujt a széna közé. A -kimerültség álmot hozott szemeire. Álma hosszú volt s dél lett, -mire fölébredt. A nap már melegen sütött, a hajnali hidegségnek -nyoma sem volt s rongyai teljesen meg voltak száradva.</p> -<p>Erdős, dombos vidék feküdt a folyam parton. Fölment egy domb -tetejére s messze délnyugatnak túl a Száván látta Kusetó karcsu -minarettjeit. Ez volt tájékozódásának egyetlen biztos pontja. -Különben egyáltalán nem tudta, hova vetődött.</p> -<p>Arczán mély gond és szomoruság váltakozott. Körülnézdelvén a -tájat, lement a folyó partjára. Lábnyomairól megtalálta a helyet, -hol kiúszott és kigázolt. Innen a folyam partján fölfelé ballagott -lassan, meg-megállva s a két part fáit és bozótjait nézegetve. Azt -a távolságot akarta megmérni, a mennyire őt a víz lesodorta, míg -partot érhetett. És azt a helyet akarta megtalálni, hol két társa a -vízben tőle elszakadt.</p> -<p>Egy helyütt sokáig álldogált, andalgó szemeit vissza-vissza -vezetvén a folyó bizonyos helyére. Valószinüleg itt vált el -társaitól. Innen lefelé indult, mindenütt a part mentében, ha -megtalálná társait vagy csak nyomukat <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> is. Semmi -nyomra sem akadt. Tovább ment egy mérföldnél, vizsgálódott -szüntelen, de eredménytelenül.</p> -<p>A nap hanyatlani kezdett. Éhséget érzett és kimerültséget. Ott -hagyta a partot, feljött a dombokra, szekércsapásokat talált s -emberek után keresgélt.</p> -<p>Emberrel nem találkozott. Sem kutyaugatást, sem harangszót nem -hallott. Nyilván messze kellett lennie lakott helytől. De -szilvásokat talált a dombok oldalán és völgyeiben. Imitt-amott -néhány félvad és félszelíd szőlőtőt. A szilva is, a szőlő is -érőfélben volt már s a menekvő koldus gyümölcscsel verte el -éhét.</p> -<p>Éjjeli tanyája ismét széna petrencze volt. Másnap kora reggel -fölébredett s nem habozva többé, egy szekércsapás nyomán ment oda, -hova az vezette. Rég elmult dél, mire egy kisded szegény faluba -érhetett a Száva partján. Kérdésére a falut Samácznak nevezték.</p> -<p>Itt tudta meg bizonyosan, hogy most már kívül van Törökországon. -Mikor azt kérdezte: micsoda országban van, azt felelték: ez a Bródi -Regiment. Ilyen országnak sohasem hallotta hírét, de megnyugodott -benne. Szegény határőrök felvilágositották, hogy tőlük messze van -Horvátország, azon tul Magyarország, azon tul Bécs, ott lakik a -császár.</p> -<p>Bizonyos volt, hogy a koldus franczia, mert anyanyelve franczia -volt; mind a török, mind a szláv nyelvet csak törte, sőt németül is -keveset tudott. Annál csodálatosabb volt, hogy miként keveredhetett -e vidékbe egy franczia s miként bámulhatott ő, midőn előtte -<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> -Horvátországról és Magyarországról beszéltek. Világosan látszott -arczán, hogy a két országnak most hallotta hírét először. De a -jámbor határőr nem kérdezte az ő kilétét, mit is kérdezősködött -volna tűvel-hegygyel oly nyomorult koldus után.</p> -<p>De a koldus, mikor Bécset említették előtte, szemfüllé vált. -Kérdezte, merre juthatna ő legközelebb Bécsbe. Ezt nem tudták neki -megmondani, hanem utasitották, kérdezze meg a kapitánytól, itt és -itt van, az majd megmondja. A koldusnak azonban nem volt kedve -elmenni a kapitányhoz.</p> -<p>E helyett azt kérdezte, hogy a Szávának hol van vége s mibe -szakad. Mondták neki, hogy annak vége nagyon messze van s hogy az a -Dunába szakad.</p> -<p>– Duna!</p> -<p>E szó fölött ujra sokáig gondolkodott a koldus.</p> -<p>– Az a Duna, – kérdezé – mely Németországban folyik?</p> -<p>Erre megint nem tudtak felelni, megint a kapitányhoz -utasították.</p> -<p>Ujra gondolkodott. Homlokát ránczolá, szemöldeit összevoná, -mintha emlékező tehetségét akarta volna megerőltetni. Végre -megnyugodni látszott abban a gondolatban, hogy bizonyosan ez a Duna -az, mely Németországon folyik keresztül.</p> -<p>Azt kérdezé most: merre érhetne ő leghamarább a Dunához? -Utasították Vinkovcze felé, megmutatták az odavezető útat s -megoktatták, hogy ott miként kérdezze a tovább vezető útat. -Egyuttal adtak neki gyümölcsöt kukoriczakenyeret s éjjeli szállást. -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Másnap elindult Vinkovcze felé. Gyalog, mezítláb, rongyosan, -bottal kezében, fáradtan ballagott napról-napra. Senki utját nem -állotta, senki rossz szóval nem bántotta, senki tőle utlevelet, -igazolványt nem kért, sehol vele semmit nem fizettettek; igaz, hogy -pénze nem is lett volna rá. Kéregetett, mint a valóságos koldus s -gyümölcscsel, kenyérrel, ételmaradékkal, néhol egy-egy krajczárral -ellátták könyörületesen.</p> -<p>Vinkovczén Vukovár felé utasitották. Vukovárról betévedezett -Baranya vármegyébe. Már egy hétig járt Baranyában faluról-falura, -mikor megtudta, hogy Magyarországban van s mikor már sem a -franczia, sem a török, sem a szláv nyelvnek nem vette semmi -hasznát. Előszedte tehát töredezett német nyelvbeli tudományát s -ezzel tengődött napról-napra.</p> -<p>A következő évet Tolna vármegyében s többnyire Szegzárdon -töltötte. Itt-ott szolgálatba is állott több-kevesebb ideig, hogy -magának tisztességes ruhát szerezhessen. Lassankint néhány szót -beszélni magyarul is megtanult.</p> -<p>Egykor egy uraságnál, kit ő Derrynek nevezett, ki azonban -valószinüleg Dőry volt, akarata ellenére két hónapig tartózkodott, -miután nem eresztették el, noha semmi dolgot nem bíztak rá, hanem -csak etették, itatták, mintha meg akarták volna hízlalni. Minden -kötelessége abból állott, hogy az uraságokat az ő török élményeivel -mulattatta, a melyekből azonban el nem hittek egy szót sem. Egy -helyütt a barátok is egy hétig tartogatták a zárdában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>1845-ben Fehér- és Veszprém vármegyékben utazgatott. Pápán gr. -Eszterházy Károly szolgálatában megmaradhatott volna állandóan, de -ő csak Bécsbe akart jutni minden áron. Semmiféle rábeszélés a -tervről őt lemondásra bírni nem volt képes.</p> -<p>Ifjuságáról, élményeiről nem igen szeretett beszélni. Franczia -születésünek, szibériai orosz fogolynak, konstantinápolyi -eunuchnak, háremi szökevénynek mondotta magát, de se nem hallgattak -rá, se nem hittek neki. Valami jámbor, szédelgő, német vándorló -legénynek tartották mindenütt. Vezetékneve nem jutott tudomásunkra, -keresztnevét Henrinek mondotta francziásan.</p> -<p>Végre az 1846-dik év elején Győrön keresztül Sopronba érkezett. -Ruhája ismét kopott és szennyes volt, noha most már nem rongyokból -állott. A mi kis pénzecskét itt-amott szerzett, Győrben fölemészté -betegsége. Ismét kéregetésből éldegélt s ismét koldus módjára -gyalogszerrel utazgatott. De Sopronból most már fokozódott vágygyal -törekedett Bécsbe jutni.</p> -<p>Februárban, kegyetlen hideg téli napon érkezett Veperdre, egy -kis német faluba Sopronmegyében.</p> -<p>Át volt fázva keményen. Öregség, ruhátlanság, hideg és -nélkülözés miatt dideregtek tagjai. Átmelegedni bement a falu -korcsmájába.</p> -<p>A falu birája, jókedvü, kedélyes német paraszt, ott iddogált és -beszélgetett a korcsmában. A jövevényt szegény, kiéhezett vándorló -legénynek tartotta s elkezdte őt faggatni neve, születése, eredete, -mestersége, vagyona és utazási czélja felől. <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Henri felelgetett a kérdésekre s röviden elmondá, hogy ő -franczia, most jön török rabságból s haza akar menni -Francziaországba, hanem előbb Bécsbe akar menni minden áron.</p> -<p>– Aztán van-e útleveled? – kérdezé tőle a községbiró.</p> -<p>– Nincs, de nem is kell, – mondá Henri, – két év óta vagyok már -Magyarországon, soha sem kértek tőlem.</p> -<p>– Az megint más, hanem Ausztriába a lineán át nem lehet menni -útlevél nélkül, ott elfognak és megint visszaadnak a török -kezébe.</p> -<p>Egy perczre megrezzent Henri, de aztán mosolygásra fordította a -dolgot.</p> -<p>– Nem lehet az, – azonban majd valahogy elintézem a dolgot.</p> -<p>Nem beszélt többet a dologról, hanem mulattatta a birót -egyébként. A birónak megtetszett a szegény öreg s ellátta őt borral -és ennivalóval egész szivességgel.</p> -<p>A következő napon tovább ment Henri Kabold felé. Itt akart -átmenni a határon.</p> -<p>A határon vámhivatal állott s osztrák pénzügyőrök és csendőrök -vigyáztak az átmenőkre.</p> -<p>Henri nem akart vagy nem mert utazási szándékával rögtön -előállani, hanem nagy figyelemmel leste, mi történik azokkal, a kik -Ausztriába átmenni akarnak. Bizony jól látta azt, hogy mindenkinek -meg kell állani, batyuját vagy kocsiterhét megmutatni s valami -útlevelet vagy igazolványt felmutatni.</p> -<p>A vámon nem mert jelentkezni. Visszatért Kaboldra s egy -kocsmában kérdezősködött, miként lehetne neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> útlevél -nélkül Bécsbe jutni. A kérdésre nem kapott megnyugtató választ. -Sőt, mikor kiejtette száján, hogy ő szökevény, menten -ráijesztettek, hogy Ausztriában elfogják bizonyosan s visszakisérik -oda, a honnan elszökött.</p> -<p>Aggodalma leírhatatlan volt. Majdnem kétségbeesés fogta el a -szerencsétlen öreg embert arra a gondolatra, hogy ő ime itt van -Bécshez közel és oda be nem juthat, sőt attól kell tartania, hogy -mint szökevényt ki adják a töröknek.</p> -<p>Egy jó ötlete támadt. A veperdi biró jó ember, az majd segít ő -rajta.</p> -<p>Visszaindult tehát Veperdre s másnap oda hóban, hidegben, -zivatarban megérkezett.</p> -<p>A veperdi biró nevetve fogadta az öreg bujdosót.</p> -<p>– No atyafi, ugy-e megmondtam, hogy nem tudsz átmenni a -határon?</p> -<p>– Megmondta biró úr és úgy is lett, nem mertem megpróbálni, hogy -útlevél nélkül átsurranjak a határon.</p> -<p>– Nem is lett volna tanácsos, de hát már most mibe fogsz?</p> -<p>– Éppen azért jöttem vissza biró urhoz, hogy engem megsegítsen. -Lássa biró ur, én öreg ember vagyok, húsz éves koromban elszakadtam -Francziaországból, azóta nem láttam szülőföldemet, nem is hallottam -róla. Rabbá tettek a muszkák, azoktól elszöktem; rabbá tettek a -törökök, azoktól is elmenekültem. Itt ugyan Magyarországon meg -tudnék élni koldusmódra, de ha már oly közel vagyok -Francziaországhoz, szeretnék <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> haza menni, hogy ott haljak -meg, ott temessenek el, a hol születtem. De se pénzem, se -útlevelem. Ha Bécsben a franczia követséghez juthatnék s ott -sorsomat elmondanám: vissza szállítanának hazámba könnyü szerrel. -Biró úr, maga jó ember, én ur voltam fiatal koromban, most koldus -vagyok, segítsen rajtam, hogy Bécsbe juthassak a nélkül, hogy -megint elfognának. Öreg vagyok már, se jót, se rosszat nem tehetek, -az isten meg fogja érte segíteni.</p> -<p>– No atyafi, én ugyan most sem hiszem, hogy franczia vagy – -szólt a veperdi biró, kinek megesett szíve a szerencsétlen öregnek -sorsán – hanem te lássad a magad dolgát, én segítek rajtad, ha -tanácsomat elfogadod.</p> -<p>– Elfogadom, ha rosszabbul nem leszek tőle.</p> -<p>– Persze, hogy nem, majd magad is beláthatod. A tanácsom pedig -ebből áll: maradj itt Veperden egy pár napig, majd én ellátlak -étellel, itallal, meleg szobával. Egy pár nap múlva összeül az -úriszék Lakompakon, ott lesznek a megyei urak és a kegyelmes -herczeg főemberei. Én téged megkötöztetlek, mint afféle csavargó -embert, a kinek se országa, se hazája. Aztán oda kisértetlek az -úriszék elé, mint csavargót s elmegyek veled úgy véletlenül magam -is. Ott majd kihallgat a szolgabiró vagy az esküdt úr. Jó ember -mind a kettő. Ott beszéld el sorsodat. A megyei urak nem rossz -emberek. Ha igazságban nem találnak: kapsz huszonöt botot s aztán -elkergetnek; – ha pedig igazságban találnak: akkor az uraság -költségén elkisértetnek Bécsbe a franczia <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> követhez, -– ha pedig megesik rajtad a szívük, még borravalót is adnak.</p> -<p>– Mi az az úriszék? Az a járási biróság vagy a policzia?</p> -<p>– Látszik, hogy szamár vagy; ott itél a vármegye, meg a -kegyelmes herczeg a szegény ember bajában, nincs minálunk policzia, -az csak Ausztriában van.</p> -<p>– Tehát biróság, de hát akkor nincsen annak hatalma ahhoz, hogy -engem Bécsbe kisértessen a franczia követhez?</p> -<p>– Atyafi, a vármegye urainak, meg a kegyelmes herczegnek -mindenre van hatalma, ha akarják. Egyébiránt ez csak az én -tanácsom, ha tetszik a szó: én segítek rajtad.</p> -<p>Sokáig gondolkodott az öreg és sokszor nézegetett a veperdi biró -szemei közé. Rossz indulatot nem fedezett föl e szemekben s aztán -elgondolta, hogy a legrosszabb esetben mindig megmaradhat -Magyarországon, szegény, hazátlan koldusnak. Elfogadta a veperdi -biró tanácsát.</p> -<p>Lakompakon február végén csakugyan összeült az úriszék. Elnöke -volt Badicz Endre sopronmegyei földbirtokos s öreg táblabiró. Az -uraság részéről Szemerey Sándor, herczeg Eszterházy Pálnak uradalmi -főfiskusa és Seicz viczefiskus voltak jelen. Ezek ma már mind nem -élnek, hanem él még Nagy Imre legfőbb itélőszéki kuriai biró, ki -akkor Szemerey Sándornak patvaristája volt s mint ilyen, -valószinüleg jelen volt az úriszéki tárgyalásokon s valószinüleg -emlékszik még a szegény <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> francziának, az örökös bujdosónak, -szívrázó, szomorú élettörténetére. Élnek még Lendvay József és -Tőttőssy Mihály öreg barátaim. Amaz sopronmegyei, mihályi -származás, most nyugalmazott táblabiró s akkor kanczellista a -főszolgabiróságnál. Emez veszprémmegyei birtokos, de 1846-ban -Sopronmegye főszolgabirája. Mindkettő jelen volt az uriszéken.</p> -<p>Nekem Lendvay József beszélte el az esetet.</p> -<p>A veperdi biró megtette a mit igért. Az öreg koldust -megkötöztette s bekisértette az úriszék elé. Bement a falubeli -ügyesbajos emberekkel maga is és úgy véletlenül előhozta a -csavargót a szolgabiró előtt, hogy annak jóakaró figyelmét iránta -fölgerjeszsze. A sor azonban nem került mindjárt a csavargóra s -azért annak pár napot és éjszakát az urodalmi fogházban őrizet -alatt kellett töltenie. Elvégre ügye az uriszék elé, nyilvános -tárgyalásra került.</p> -<p>Az uriszék tagjai rendkivüli érdeklődéssel hallgatták meg az -örökös bujdosó elbeszélését. Soha, még főbenjáró ügy miatt is ugy -el nem mulasztották az ebéden és vacsorán való megjelenés -pontosságát, mint a mikor az öreg franczia a maga élettörténetét -röviden és szárazon elbeszélte.</p> -<p>E történetet, a mint azt a jelenvoltak emlékezetükben -megtartották, el fogom beszélni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<h2>HADI FOGLYOK – BÁNYARABOK.</h2> -<p class="summary">(A nagy császárt gyalázni nem engedik. – -Megfojtják az orosz tábornokot. – Hetven franczia meghal, a többit -elviszik az uráli bányákba. – Petropavlovszkojban.)</p> -<p>Henri saját előadása szerint csakugyan franczia volt s 1792-ben -született. Ifju korában besorozták a császári hadseregbe s a nagy -császárral, I. Napoleonnal, mint altiszt, részt vett a moszkvai -téli hadjáratban.</p> -<p>Jó családból származott, vagyonos ifju volt, pénzzel és -ruhanemüvel kellőleg el volt látva s kiállta a szomorú -visszavonulás óriási viszontagságait. Ifjuság, vasegészség s -jelentékeny testi erő megóvták a fagytól és éhhaláltól.</p> -<p>De nem óvhatták meg a fogságba eséstől. Valahol Lengyelországban -a visszavonulás közben elfogták. Nem magát egyedül, hanem vele -együtt körülbelül két-háromszáz legényt tisztjeikkel és -altisztjeikkel együtt. Tél volt, hideg volt, fáztak és éheztek, -alig bírták ruhájukat, alig tudták emelni fegyverüket. Egy pár -század orosz lovasság körülfogta őket s az a csapat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> melynek -hősi része volt a világ meghódításában, csaknem gyáván látszott -magát megadni.</p> -<p>– Urak, – mondá Henri a lakompati uriszék előtt, – midőn mi -Mohilevben kissé magunkhoz jöttünk, mikor már adtak enni s egy -kissé fölmelegedtünk, akkor eszünkbe jutott, mily gyáván hagytuk -elfogni magunkat. Szerettük volna izmainkat körömmel tépni szét -szégyenünkben. De hiába, akkor nem bírtuk el még a fegyvert sem, -nemhogy verekedni tudtunk volna.</p> -<p>Henri nem emlékezett biztosan arra, hol fogták el őt és társait. -Csak arra emlékezett, hogy néhány napi kínos gyaloglás után -Mohilevbe kisérték s ott zárták el őket a régi vár omladozó -kaszamátáiban.</p> -<p>Sebek, nélkülözés, durva bánásmód, embertelen fegyelmi -büntetések miatt sokan elhaltak közülök. Mire nyár lett, alig volt -életben a csapatnak fele. A kik életben maradtak: azokat julius -elején elindították Szentpétervár felé. Október lett mire a -fővárosba értek, rongyban és mezítelen lábbal. Még mindig az a -ruhájuk volt, melylyel Francziaország látta el őket másfél év -előtt.</p> -<p>A városba azonban nem ily rongyosan lettek bekisérve. Délutáni -időtájban, hideg, tiszta őszi napon értek a főváros közelébe. -Láthatták a leáldozó nap fényénél a büszke czári fővárosnak -csillogó tornyait, de éjszakára oda be nem mehettek. Künn kellett -tölteniök az éjet a szabadban, kozákok őrizete alatt, fázva, -dideregve. A következő napon ott a szabad ég alatt kaptak uj ruhát -és pedig uj franczia császári egyenruhát. Kocsikon <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> hozták ki -Szentpétervárról. Egyuttal meg is vendégelték őket meleg étellel, -hideg sós hússal, barna kenyérrel s elegendő vutkival. Így -kisértettek be a fővárosba látványul a népnek, dicsőségére a -czárnak s elégtételül az orosz hadseregnek. Azért adták az uj -egyenruhát, hogy büszkén mondhassák el rájuk mutatva: ime a híres -kalandornak, Napoleonnak fogoly katonái!</p> -<p>– Meg nem mondhatom, – mondá Henri, – mennyire fájt nekünk e -megaláztatás. Jobb szerettük volna, ha rongyainkat hagyják meg -didergő testünkön s ha mezitláb hurczoltatunk végig a főváros havas -utczáin. De még jobban fájt, a hogy császárunkról beszéltek, mint -valami csavargóról és szökevényről. Mi még akkor sem az elbai -számüzetésről, sem a waterlooi csatáról nem tudtunk semmit. Mi csak -azt tudtuk, hogy részt vettünk az auszterlitzi és jénai -csatákban.</p> -<p>Volt a foglyok közt egy kapitány. Bátor, önérzetes, fiatal -ember. Midőn a foglyokat a laktanyába kisérték, egy magasrangu -orosz törzstiszt, tábornok vagy afféle, szemlét tartott a foglyok -fölött s franczia nyelven szólott hozzájuk. A fiatal fogoly -kapitányt ellenállhatatlan düh fogta el, midőn a tábornok a nagy -császárt gyalázta.</p> -<p>– Míg barbárok beszéltek velem – szólt – eltűrtem minden szó -nélkül. Önnek, nyomorult nem tűröm el a császár gyalázását.</p> -<p>E szavakkal letépte magáról a fényes egyenruhát s odavágta a -tábornok szemei közé.</p> -<p>– Verjétek agyon! – kiáltá tajtékzó dühvel a tábornok. -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>Orosz katonák ugrottak oda. Megkapták és megkötözték a -kapitányt, letépték ingét s elkezdték ütni kancsukával.</p> -<p>– Nem nézhettük – folytatá Henri – ez irtózatos jelenetet. -Odarohantunk puszta kézzel a fegyveresek közé. Agyon lőttek és -szúrtak közülünk hetvenet, de a tábornokot megfojtottuk. A miért -rosszul beszélt a nagy császárról.</p> -<p>E tény eldöntötte az életben maradottak sorsát. Mindegyik kapott -száz korbácsütést, még a sebesültek is. Ezek aztán el is haltak -valamennyien. A ki e vadállati bántalmakat kiállhatta, azt hideg, -nyirkos kaszamátabörtönbe zárták el. Igy húzták ki a telet. Sokan -elhaltak közülök betegség és nélkülözések miatt. Gyakran a hulla -napokig hevert az élők között. Henri, az öreg menekülő, még most is -elborzadott, a mint e pokoli tanya eszébe jutott. Pedig most már -öreg ember és akkor még fiatal ember volt.</p> -<p>Az 1816-dik év április havában kivették a foglyokat a földalatti -börtönből. Nyilt, világos, szellős helyre szállították őket s -élvezhetőbb táplálékot adtak nekik táplálékul. Adtak nekik uj ruhát -is. Birkabőr kucsmát, vastag bagaria csizmát, szürke daróczból -készült ujjas köpenyeget s egy durva pakróczot.</p> -<p>Május hóban egy napon az őrök azt parancsolták, hogy a pakróczot -tekerjék össze s egybe kötve akasszák vállukra, mint a hogy a -katona szokta nyáron át köpenyét vállára akasztani. Mikor ez -megtörtént, nagy csapat katona fogta őket körül s ezek fedezete -mellett a foglyok <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> kezeire láncz veretett s a lánczczal -kettőnként kezüknél fogva összekötöztettek. A ki ellenállt, zajt -ütött, tiltakozott vagy káromkodott: azt véresre verték -kancsukával, egy fogolynak egyik szemét is kiütötték. Mindegyiknek -mellére egy bádog lemezt akasztottak, melyre egy-egy szám volt -rásajtolva. Estefelé pedig kovácsok jöttek vassal és kalapácscsal -és szegekkel s mindegyik fogoly lábára a bagaria csizmaszáron kívül -négy vagy öt fontos vaskarikát kovácsoltak. Sem a vaskarikát -levenni, sem a csizmát levetni ezután nem voltak képesek.</p> -<p>Este tíz óra után, páronként egymásután a mint össze voltak -lánczolva, kiindították őket a kaszárnya udvaráról az utczára. Az -utczák, merre elhaladtak, teljesen néptelenek valának. A -körülöttük, előttük és utánuk lépdelő lovas kozákokon kívül nem -találkoztak senkivel.</p> -<p>Nagy későn kiértek a város végére. A városban beszélniök nem -volt szabad. Ki hangot ejtett, a korbács azonnal pattogott a nyaka -körül. A városon kívül a sötétben valami kisebb őrház-féle előtt -megállapodtak. Itt kaptak enni és inni, miután sem délben, sem este -az nap még nem kaptak semmit. Étkezés után megengedték nekik az -alvást, de csak hajnalig. Hajnalban útnak indultak kelet felé. Hova -kisérik őket, sem nem tudták, sem elgondolni nem voltak képesek, -sem kérdezniök nem volt szabad. Nem is igen tudtak beszélni az -őrökkel, de ha tudtak volna is, feleletet nem kaphattak. Minden -kérdésre abból állt a felelet, hogy a kozák fenyegetőleg mutatta és -rázta kancsukáját. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Így mentek napokon és heteken át. Naponként nem nagy utat -kellett tenniök. Éjszakánkint mindig a falvakon és városokon kívül -tanyáztak. Ha falun mentek keresztül: szólni az emberekhez nem volt -szabad. A ki szólni mert, kegyetlenül lakolt. Jó emberek gyakran -adtak nekik kenyeret, sót és vutkit. Ezt szabad volt elvenni.</p> -<p>Egykor valamely folyóvizen, melynek nevét nem tudta Henri, -hajókra gyömöszölték őket. A hajóról Perm nevü városban szálltak -ki. Innen ismét gyalog kellett utazniok. A sok szenvedés miatt -többen elhaltak, néhányat pedig kocsikon hurczoltak a csapat -után.</p> -<p>Már heteken át hegyes vidéken, esőben, hóban és hidegben, erdők -és szakadékok közt utaztak, midőn végre elértek egy várost, melyet -Petropavlovszkoj-nak neveztek. Azt hitték, itt véget ér -szenvedésük.</p> -<p>Csalódtak.</p> -<p>Petropavlovszkoj jó nagy területen fekvő város. A katonai főnök -lakásán, néhány kaszárnyán s pár magánházon kívül, melyek kőből -épültek, az egész város orosz falusi házak mintájára faházakból -állott, nagy telkekkel, nagy udvarokkal, hosszú széles utczákkal. -Lakossága valamikor fegyenczekből szaporodott fel.</p> -<p>A foglyokat itt a kozák vezetők valami katonai főnök vagy -kormányzó-félének adták át. S fogadtatásuk azzal kezdődött, hogy -ismét kaszárnyába, börtönbe zárták.</p> -<p>Itt azonban nem maradtak sokáig. Pár hét alatt szétosztották -őket a bányatelepek közt. Ekkor tudták meg, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> ők -voltaképen örök rabságra kárhoztatott bányafoglyok, éppen úgy, mint -azok, a kiket Szibériába küldenek. Innen tehát nincs menekülés. Ők -többé Francziaországot sohasem fogják látni. Ők a művelt világnak -még csak hírt sem adhatnak arról, hogy hova temette el őket a -zsarnok erőszak. Itt kell nekik élni és itt kell nekik meghalni a -jekaterinburgi Urál hegyek platina-, ólom- és arany bányáiban. -Szülők, testvérek és szeretők még csak sejteni sem tudják, hol -fekszik a világ, merre van az ország, melynek földjében csontjaik -pihenni fognak. Hiszen Francziaországban még madár sincs, mely erre -járna.</p> -<p>Néhánynak lelkén erőt vett az őrjöngés e gondolatokra. De -társaik megnyugtatni törekedtek ezeket is. A legtöbb fogolyban nem -lázongott már a lélek annyira, mint Mohilev bástyaüregeiben és -Szentpétervár kaszárnya börtöneiben. A szenvedés megtanította őket -lemondani az önérzetről s istenre bízni sorsukat.</p> -<p>A bányák körül a külső, a földfeletti munkát bizták rájuk. S ők -a munkát eleinte kötelességszerüleg, később némi kedvvel és -figyelemmel végezték. Ha alázatosak voltak: nem bántotta őket a -muszka. Ha egy korty vutkival megkinálhatták az őröket, az őrök még -jókedvü emberekké is váltak. A lakó népség csakhamar megszerette -őket.</p> -<p>Három évig tartott a bányamunka. 1819-ben megengedték nekik, -hogy Petropavlovszkojba s környékére vonulhassanak s némi -szabadságot élvezhessenek. Foglyok voltak, felügyelet alatt álltak -ezentul is, de szabad <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> volt nekik a városban és környékén őrök -nélkül járni, lakást bérelni, faházat építeni, cselédnek vagy -munkásnak elszegődni s önsorsukról gondoskodni.</p> -<p>A csapatnak több mint fele iparos volt otthon. Ezek rögtön -kaptak alkalmazást tisztességes orosz iparosoknál, a kik közül a -legügyesebb sem értett a mesterséghez annyira, mint közülök a -leggyámoltalanabb. A többi is megtanult valami mesterséget. A kik -elszegődtek, azok teljes ellátást s 7–8 kopeket kaptak hetenként. -Volt olyan, a ki felvitte 12 kopekig. Valami tizenöten odajutottak, -hogy házat is emeltek maguknak, durva faragványu fából tákolva -össze valahogy. Ezek a maguk kezére dolgozhattak s nem rosszul ment -dolguk. Kettő közülök meg is nősült. A többi azonban reménykedett, -hogy egykor még haza mehet Francziaországba. Egymást bátorították, -egymást el nem hagyták, a vutkiivást a legszerényebb mértékben -gyakorolták s kezdték a fejüket terveken törni, melyek segélyével -megszabadulhatnának.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<h2>A SZÖKÉS AZ URALBÓL.</h2> -<p class="summary">(A katonai kormányzó gazdaasszonya. – Utlevelet -kapnak. – Verchoturjében és Irbitben. – A dalmatovi jólelkü barát. -– A karavánok. – A sós pusztákon. – Végre elérik, a kik elérik -Orenburgot.)</p> -<p>Harmadfél év alatt a foglyok összes vagyona mintegy 2000 rubel -készpénzre ment. Miután ezt összeszámították: azt gondolták, hogy -ezzel már lehet kezdeni valamit. Életben és egészségesek voltak -ötvennyolczan. Háromról nem tudták, hogy a bányák körül hol és -mikor veszett el. A többi meghalt. A kettő, a ki megnősült, nem -akart tudni a menekülésről. Ezenkívül tizenegy elhatározta, hogy a -menekülés bizonyos veszélyeivel nem néz szembe, bizonytalan -sikerére nem számit. De azért valamennyi áldozatkészséggel -ajánlotta fel mindenét a menekülés megkönnyítésére.</p> -<p>Lovuk volt mindössze tizennyolcz. Nagy része gyönge ugyan, de -néhány heti utazást télen is megbír, ha egynek hátára csak egy -ember ül. De a kik elszánták magukat a menekülésre, azok voltak -negyvenöten. Tehát vagy venni, vagy bérelni kellett huszonhét -lovat. A bérlés <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> a lótulajdonos kárával járt volna, mert -hiszen a lovat soha vissza nem adhatták s visszaadni nem is -akarták, de miután a lóvétel vagy 800 rubeljüket elnyelte volna, a -bérlésben kellett megnyugodniok.</p> -<p>A petropavlovszkoji katonai kormányzó, kinek különösen a -bányafoglyokra kellett felügyelni, azokat a kisérettől átvenni s -azoknak minden szökési kisérleteit meggátolni, hajlott koru iszákos -ember volt, durva, embertelen, valódi példánya a kegyelemből -kiesett s büntetésből az Urálba küldött orosz főtiszteknek. Volt -azonban két gyönge oldala. Nagyon szerette a jó rumot s nagyon félt -a gazdaasszonyától, ki, ugy látszik, uralkodott fölötte.</p> -<p>Egyik franczia asztalos a foglyok egyetértésével behízelegte -magát a gazdaasszony kegyeibe. Mindketten jól beszélték a német -nyelvet s az asztalos társai segitségével oly szép butordarabot -készített és ajándékozott a gazdaasszonynak, melylyel nem vallott -volna szégyent Szentpétervárott sem. A kormányzó szobái lassanként -oly butornemüekkel teltek meg, hogy azokra irígy szemmel néztek a -bányák igazgatójának s az összes kincstári tisztségnek -családtagjai, férfiai, női egyaránt. Sőt egyik főbb kincstári tiszt -egyszer durván megparancsolta, hogy a francziák neki is hasonló -butorokat készítsenek. Természetesen ingyen, legföljebb néhány -korbácsütésért s néhány üveg vutkiért.</p> -<p>Az asztalos elpanaszolta a dolgot a gazdaasszonynak s egyuttal -annak féltékenységét a legnagyobb fokra gerjeszté föl. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>– Inkább kész volnék önöket megszöktetni vagy a bányákba -visszaküldeni, mintsem azokat a butorokat mások számára is -elkészitsék. Ezt semmiképen meg nem engedem.</p> -<p>A franczia természetesen inkább választá a megszöktetést mint a -bányát. S hozzátette nagy alázatos kézcsókolással, hogy ha ő -kegyessége kieszközli a biztos menekülést, hála fejében neki a -francziák 400 rubelt ajándékoznak.</p> -<p>400 rubel! Nagy szeget ütött ez a gazdaasszony fejébe! Hiszen a -kormányzónak egész évi készpénzbeli illetménye nem igen megy többre -ennél. Ha ő ennek felét átadja a kormányzónak s 15–20 rubel ára -rumot vesz, a többit pedig selyem ruhára költi: akkor nem csak -butorai, hanem ruhái is külömbek lesznek, mint másokéi.</p> -<p>A következő napon meglett az alku. A gazdaasszony 45 darab, -minden aláírással és pöcséttel ellátott útlevelet fog szerezni, -olyant, a minőket szokás adni azoknak kiket a czár kegyelme -megszabadít. Aztán a kormányzót leitatja, megkötözteti s következő -napon zajt üt, hogy mindezt a francziák cselekedték, hogy az -útleveleket elrabolhassák.</p> -<p>A kormányzó ugyan küld utánuk kozákokat, de a menekülőknek -legyen gondjuk arra, hogy 24 óra alatt messze távozzanak, neki -pedig lesz arra gondja, hogy a kozákok ne a helyes irányban -üldözzék őket. A kormányzó aztán jelentést tesz Szentpétervárra. A -tavaszra odaér a jelentés s onnan kiadják a parancsolatot. Ha a -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> foglyok szerencsésen megmenekülnek: az az -ő dolguk. Ha pedig fölismerik, elfogják és agyonlövik őket: az is -az ő dolguk.</p> -<p>A foglyok komoly tanácskozást tartottak az ajánlat fölött s -elfogadták annak föltételeit. Egy hétre lovakat béreltek és pedig -azzal a világos kikötéssel, hogy Obimzlbe fognak menni s onnan egy -napi késedelem után visszajönni. Béreltek pedig 32 lovat, hogy -néhány darab vezetéken is legyen, miután különben is gyöngék voltak -ép úgy, mint tulajdon lovaik.</p> -<p>Az alku és az útlevelek rendben levén, 1821-dik évi november hó -4-dikén este hat óra tájban összegyülekeztek a menekülők lovaikkal -és málháikkal egyetemben egy társuknál, kinek háza a város végén -feküdt. Ide jöttek azok is, kik nem akartak eltávozni a -menekülőkkel. Ide jöttek elbúcsuzni s egymás keblén keserü könyeket -sírni. Jól tudták mind az ott maradók, mind az eltávozók, hogy -egymást többé nem fogják látni soha. És mind az eltávozók, mind az -ott maradottak jól sejtették, hogy a magas Urálban, tél közepén, -bizonytalan messze útra menni csaknem egyenlő a bizonyos halállal. -És mégis a 45 franczia nekiindult a bizonyos halálnak, azért a -vékony hajszálnál vékonyabb reményért, hogy egykor még talán látni -fogja Francziaországot.</p> -<p>Volt köztük egy Monteau nevü főhadnagy. Ezt választották a -csapat főnökévé, föltétlen engedelmességet fogadván minden -rendelkezései iránt. Pénzük közös volt, de egyenlően osztották fel -valamennyi között. De csak a nagyobb biztonság kedvéért, mert -különben mindegyiknek <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> tiltva volt csak egyetlen kopekhez is -nyulni. Téli ruhával és pokróczokkal annyira ellátták magukat, a -mennyire maguk és lovaik ereje engedte. Élelmiszert tíz napra valót -vittek magukkal. Lőfegyverük nem volt több hét darabnál, de lőporuk -elegendő. Fejszét és iparosműszereket szintén kellő mennyiségben -vittek magukkal.</p> -<p>A tél nem mutatkozott sem rendkívül hidegnek, sem rendkívül -havasnak és viharosnak. Az út járható volt még Obimzl felé is az -Urál főgerinczének hegyszakadékain keresztül. A lótulajdonosok -szentül azt hitték, hogy a francziák az obimzli arany- és -vasbányákhoz akarnak átrándulni.</p> -<p>Ők azonban nem nyugotra, hanem egyenesen dél felé indultak. -Midőn már az egész város népe elnyugodott, esti tiz óra tájban -fényes holdvilágnál, piros éjszaki fénynél elindultak azon az úton, -mely Verchoturjéba vezetett. Azt hitték, hogy tíz nap alatt ide -érnek.</p> -<p>Csalódtak. Részint a lovak erőtlensége, részint a közbejött -viharok miatt lassú volt haladásuk. Egyszer négy napot kellett -tölteniök egy völgy fenekén, egy szikla védelme alatt a hóvihar -miatt. Körül halmozta őket a fuvatag, egész napon és éjszakánként -körül üvöltötték a farkasok. A lovaknak nem volt takarmányuk s alig -tudták őket fagallyakkal az eldüléstől megmenteni.</p> -<p>Egy pár közbeeső kis szamojed telepen is napokat kellett -tölteniök, úgy, hogy épen egy hónapig voltak útban, mire -Verchoturjéba beérhettek. Két lovukat el kellett hagyniok farkasok -zsákmányául és ámbár a megszabadult bányafoglyokat szíves -részvéttel szokták az <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> útba esők fogadni, mindamellett 200 -rubelük elfogyott Verchoturjeig. Hogy pedig még mikor érnek déli -tengert vagy czivilizált országot, azt megmondani senki sem tudta -és ők maguk sem sejtették. Alig értek a városba, óriási hózivatar -tört ki, mely eltartott karácsonyig. A menekülők örültek neki, mert -föltették, hogy ha őket elvégre helyes irányban nyomoznák is: a -vihar miatt lehetetlenné válik üldöztetésük.</p> -<p>Verchoturjéban legelső gondjuk volt a katonai kormányzót 100 -rubellel megvesztegetni s útleveleiket láttamoztatni. Bizonyos -félreértés miatt majdnem fölfedeztetett szökevény voltuk. -Útlevelükben ugyanis rendeltetési helyül a közép Don vidéke volt -megnevezve. A menekülők nem tudták, hogy ez mire való, mit jelent. -Nem tudták, hogy bányafoglyoknak, ha kegyelmet és szabadságot -kapnak is, ritkán szabad hazájukba visszatérni, hanem nekik a -véghetetlen birodalomnak valamelyik puszta részén kell -megtelepedniök. Mikor tehát a kormányzó azt kérdezte: hol akarnak -megtelepedni, sem Monteau, sem vele együtt jelen levő társai a -kérdésre nem tudtak megfelelni.</p> -<p>A kormányzó rettentő dühbe jött a bámész hallgatagságon.</p> -<p>– Barmok, – kiáltá, – azt sem tudjátok, hova mentek? Kalmukok -közé vagy Nizsnei-Tsirszkájába, vagy tovább, vagy közelebb?</p> -<p>Monteaunak halálos ijedtében egy jó ötlete támadt. Hamarjában -két kezét összetette mellén s térdre esve ezt mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Oda megyünk a hová nagyságod parancsolja.</p> -<p>– Mennyi pénzetek van? – kiáltá ujra a kormányzó.</p> -<p>Monteau folytatá térdepelve, miközben társai is letérdeltek:</p> -<p>– Mi jó mesteremberek vagyunk, sokat kerestünk, még van 130 -rubelünk s 48 apró lovunk, ezzel elmegyünk a Don közepéig.</p> -<p>A kormányzó elkaczagta magát.</p> -<p>– A pénzetek eltart 50 verstnyire, a lovatok 150 verstnyire, -aztán pénz nélkül és ló nélkül mehettek még 2000 verstnyire.</p> -<p>Folyvást kaczagott a brutális emberek kárörömével, hanem azért -az elfogadott 100 rubelből nem adott vissza egyet sem.</p> -<p>A nagy hó és viharos időjárás s a farkasok nagy száma miatt -innen elindulni nem volt tanácsos. Megvárták tehát áprilist. A -kormányzót néhány szép butordarabbal, saját készítményükkel -megajándékozván, az megengedte nekik az ott maradást, sőt a -hozzáértőknek a rézműhelyekben és a turai aranyhutákban dolgot is -adott. Szerencsésebbek voltak azonban az által, hogy éppen a mult -évben építettek ott két templomot s ezek faművei körül az -asztalosok hálás munkát találtak. Nemcsak elköltött pénzüket -szerezték vissza, hanem lovaikat is eladván, azokból is begyült -mintegy 900 rubel. Belátták ugyanis, hogy néhány málhalóval s -gyalogszerrel könnyebben utazhatnak.</p> -<p>Innen csak 43-an indultak el, miután egy társuk meghalt, egy -másik társuk pedig lábát törte úgy, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> sem járni, -sem lóra ülni nem tudott. E társukat csak nagy fájdalommal -hagyhatták el, ki azonban maga kérte őket, hogy csak távozzanak. -Száz rubelt hagytak nála osztályrészül.</p> -<p>Irbit felé mentek s ide nyolcz nap alatt érhettek el. Ez a város -egy folyó partján fekszik, melyet Niczának neveznek. Épen május -negyedikén este felé értek a városhoz közel, a folyó egyik -hajlásához. Itt a szakadékos part védelme alatt nagy sereg ember -tanyázott, oroszok, tatárok, kirgizek, törökök s mindenféle -népfajták, apró sátorok alatt málhás lovakkal, mintha csak -vásározók lettek volna.</p> -<p>Csakugyan vásározók voltak. Jöttek Ázsiából s mentek vásározni -ide-oda, egy részük még Nizsnei-Novgoródba is. A francziák szintén -megelepedtek köztük, hogy egy és más gyakorlati dolgot az utazáshoz -megtanulhassanak, ha máskép nem: pénzért. Sokan közülök az orosz -nyelvet értették már annyira, hogy a sokféle néppel e nyelven -érintkezhettek.</p> -<p>A tatárok és kirgizek azonban, ha csak venni vagy cserélni nem -akartak tőlük, nem igen ereszkedtek velük szóváltásba. Annál -beszédesebbek voltak az oroszok, kik a mikor megtudták, hogy a -menekülők szabadságot kapott bányafoglyok, figyelmeztették őket, -hogy ha lehet, Irbitet elkerüljék, mert az ottani kormányzó az -ilyen utasok minden pénzét ki szokta zsarolni s előle nincs -menekülés. S jó szóért, vutkiért s egy pár rubelért egyuttal meg is -magyarázták, hogy a folyón hol keljenek át s két napi kerülővel, -bizonyos apró tavak <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> között a várost dél felül miként kerüljék -ki, miként térjenek a kamislovi útra.</p> -<p>A menekülők szót fogadtak. Fejenként egy rubelért s hat lovat 12 -rubelért átszállítottak a folyón, a karavánosoktól ellátták magukat -egy heti élelemmel, szerencsésen kikerülték a várost, a város -fölött jó messzire ismét átszállíttatták magukat a folyón s ekként -a kerülőt is beleszámítva, nyolcz nap alatt beértek Kamislovba. Itt -két napig késtek, mind a két pópát 5–5 rubellel megajándékozták s -magukat kipihenve Dalmatov felé indultak. Annyit most már jól -tudtak, hogy orosz városokban fő dolog a katonai főnöknek s -pópáknak megajándékozása; ha ezt képesek megtenni: akkor meglehetős -biztosságban maradhatnak.</p> -<p>Dalmatov jókora orosz város. A menekülőknek feltünt benne egy -rendkívül nagy és tiszta orosz izlésben, rendkívüli gazdagsággal -épített zárda, sok apróbb és nagyobb s dúsan aranyozott toronynyal. -Egyik társuk kora reggel bemenvén a zárda udvarába, ott figyelmesen -nézegette az ajtókat és ablakfákat. Az első emeletnek udvarra néző -folyosóján éppen egy szöszhaju, fiatal, vörösképü barát mosdott s -midőn a mosdóedényből a nyitott ablakon át a vizet az udvarra -öntötte: a víz éppen a franczia nyaka közé hullott, ki aztán egész -öntudatlanul franczia nyelven elkáromkodta magát.</p> -<p>A barát a franczia szavakat meghallván, hirtelen kitekintett az -ablakon, s meglátva az idegent, orosz nyelven kérdé tőle:</p> -<p>– Hol tanultál francziául? <span class="pagenum"><a name= -"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<p>A franczia elsápadt, megijedt s oroszul dadogva mondá, hogy ő -nem tud francziául. De hiába volt szabadkozása, a barát lejött az -udvarra, karonfogta és bevezette őt egy folyosóba, a hol adott neki -sült húst, kenyeret és vutkit s egyuttal vallatta eredete s -ittjárta felől. A franczia elvégre a nagy biztatásra, hogy nem lesz -semmi bántódása, megvallotta, hogy ő társaival együtt bányafogoly -volt, de szabadságot nyervén, most mennek rendeltetésük helyére -Nizsnei-Tsirszkájába, a közép Don vidékére.</p> -<p>– Szerencsétlen! Aztán hányan vagytok? – kérdé a barát.</p> -<p>– Negyvenhárman, – mondá a menekülő francziául, mert a többi -barátnak nagy bámulatára most már mindketten franczia nyelven -beszéltek.</p> -<p>– S mennyi pénzetek van?</p> -<p>– Bizony nem sok, minden főre 20 rubel, de jó iparosok vagyunk s -útközben is tudunk keresni.</p> -<p>– Jaj nyomorultak, nem sokat ér a ti tudománytok. Ha Moszkau -felé mentek s megtudják, hogy francziák és bányafoglyok vagytok, -száz leveletek legyen, még sem eresztenek titeket tovább, hanem -vissza visznek Ázsiába. Ha pedig a kirgizek felé mentek: ott nem -veszitek hasznát a mesterségnek s pénzeteket is elrabolják, -életetek sem biztos. Mégis jobb lesz, ha erre veszitek az utat.</p> -<p>Erre a barát a falvak s városok neveit egy papirra irva, -megmagyarázta nekik, hogy merre menjenek Szaratovig, a hol elérik a -Volgát. Ajánlotta nekik, <span class="pagenum"><a name="Page_35" -id="Page_35">-35-</a></span> hogy az idén legfeljebb Orszkig vagy -Orenburgig menjenek. Késő ősz lesz, mire oda érnek s ott az Urál -körül a fagy és vihar és a farkasok bizonyosan elemésztik őket. -Ajánlotta azt is, hogy jó ruhájukat adják el s cseréljék ki a -legrosszabb koldus öltözettel. Így még legbiztosabban haladhatnak s -a mi kis pénzük van, azt is megmenthetik. Lőfegyvert ne vigyenek -magukkal, mert a miatt bajba keveredhetnek a kozákokkal és -kirgizekkel. Késnél és botnál egyéb fegyverük ne legyen. Ő majd ád -Orenburgba is, Szaratovba is a Szent Nikolai zárdához ajánló -levelet s majd ekként egy kis munkát s alamizsnát is kaphatnak.</p> -<p>Ennyi hihetetlen jóindulatra a franczia bátorságra gerjedt -megkérdezni, hogy a barát hol tanulta meg a franczia nyelvet.</p> -<p>– Én fiam Varsóban voltam s ott alkalmam volt megtanulni, bár -most is ott lehetnék, bár én is veletek mehetnék, de nekem nem -lehet.</p> -<p>Többet a barát nem beszélt. A felajánlott két levelet -elkészítette, a francziának odaadta s aztán kezét csókra nyujtotta. -A franczia mind neki, mind a többi barátnak kezet csókolt s azzal -társaihoz ment.</p> -<p>A menekülők nagy csodálkozással hallgatták meg őt. Mély fájdalom -fogta el őket, mikor megtudták, hogy Francziaország elbukott s a -nagy császárt a tenger közepén fogolyként őrzik. Mindezt elbeszélte -a barát, a ki azonban azt még maga sem tudta, hogy a nagy császár -meghalt már szent Ilona szigetén. Most értették a francziák, hogy -az orosz miért meri őket foglyokul <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> tartani s most már fölfogták -azt is, miért nem szabad nekik a birodalom központja felé -menekülni. Hisz az orosz azt meg nem engedné, hogy közülök valaki -Európába visszatérjen s az ő szenvedéseiket ott elbeszélje.</p> -<p>Junius végeig Dalmatovban maradtak a menekülők. Némi keresetük -is volt, de egyuttal várták a nagy karavánokat, hogy tömeges -együtthaladásuk fel ne tünjék. A jólelkü baráttal ez idő alatt -többen és többször találkoztak s a tatár és kirgiz nyelvet is -tanulgatták.</p> -<p>A barát különösen lelkükre kötötte, hogy az orosz, kirgiz, -kalmuk és török nyelvet tanulgassák, mert ha biztosan akarnak -menekülni, akkor Európát és Oroszország belsejét kerülniök kell s -utjokat a Kaukázus felé, Törökországba kell irányozniok. A -menekülők a jó tanács üdvös voltát belátták s azért megnyugvással -engedelmeskedtek Monteaunak, midőn az őket tizenként egy-egy nyelv -tanulására beosztotta. A tanulás természetesen nem állott másból, -mint a városban lakó, vagy ott keresztül utazó kirgizek, kalmukok -és törökökkel vagy tatárokkal való beszélgetésből. Öt-hat hét -alatt, mig Dalmatovban voltak, mégis csak meglátszott rajtuk a jó -igyekezet.</p> -<p>Junius végén megjöttek már a karavánok, melyek Ázsiából az -orszki és orenburgi őszi vásárokra igyekeztek. Jöttek ezek -Szibériából, a felső és közép Urál ázsiai részeiből, a felső Ob -vidékéről, sőt még China szomszédságából is. Cseremiszek, -mordvinok, baskirok, csuvaszok, mescserjakok, kozákok, nogai -tatárok, oroszok <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> s mindenféle még névről is alig ismert -nemzetségek. Hoztak magukkal lovakat, szamarakat, szarvasmarhákat, -prémbőröket, hogy mindezt eladják, vagy lisztért, dohányért, vasért -és tarka kendőért, csecsebecsékért becseréljék.</p> -<p>A francziák két csapatra oszlottak s megosztozván pénzen és -lovakon, a karavánokkal együtt két egymás után következő napon két -csapatban indultak el. Megállapodtak abban, hogy az első csapat a -legközelebbi városban bevárja a másodikat. Vezérük Monteau az első -csapattal, Henri a második csapattal indult el.</p> -<p>Utjok folyton a Tedzsa folyó partján vezetett. A hőség könnyen -elviselhető volt, miután a folyóban inni és fürödni lehetett -tetszés szerint. Tseljabinszkba, Dalmatovtól mintegy 200 -versztnyire, julius közepén érkeztek, a hol a két csapat ismét -össze jött.</p> -<p>Mindkét csapat furcsa tapasztalatokra jutott a karavánosok -elbeszélései után. Maguk az oroszok is és még inkább ama félvad -tatár népség mindig bámulással, megütközéssel, sőt bizalmatlanul -tekintettek a francziákra. Arczuk világosan elárulta, hogy ők e -vidéken idegenek. Ruhájuk is felette különbözött mind az orosz -sipkától és derékon átkötött hosszú dolmánytól, mind a tatár -bőrsüvegtől és újjas khalattól, mely olyan európai hálókabátszerü, -kaftánféle felöltő. Holmi részeg kozák meg is mondta egyiknek -másiknak: »Testvér, Orenburgban nem szeretnék a bőrödben -lenni«.</p> -<p>Most már eszükbe jutott a menekülőknek a barát tanácsa is, hogy -ruháikat cseréljék el s öltözködjenek <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> rongyba. -Bíztak ugyan már kipróbált s kétszer láttamozott útlevelükben s a -barátnak ajánló levelében, de azért mégis tanácsosabbnak tartották -Tseljabinszkban elegendő mennyiségü és rongyosságu khalatot és -tatársüveget csereberélni. Erre pedig saját bányafogoly-szabásu -felső ruháikat s lovaik árát forditották, miután -készpénz-készletüket megapasztani nem akarták.</p> -<p>Tseljabinszkban arról értesültek, hogy oda még Orszk több mint -700 versztnyire van s oda jutni gyalogszerrel még szerencsés út -mellett is kell vagy egy hónap. Mindamellett most már tatároknak -öltözve késedelem nélkül neki indultak a rónaságnak.</p> -<p>Az előttük fekvő határtalan síkság majdnem temetőjükké vált. -Tseljabinszktól délre óriási róna, majdnem sivatag terül el erdő -nélkül. Szikes földön avar legelők és apróbb-nagyobb sóstavak -váltogatják egymást. A jó ivóvíz kevés, falunak, városnak hire -sincs. Fekete kirgizek sátoroznak itt-amott az útban s legeltetik -barmaikat.</p> -<p>De ők sem állandó lakói e tartománynak. Ők is csak ideiglenesen -jönnek ide a Tuguzak partjairól.</p> -<p>A francziák azt remélték, hogy legföljebb egy hét alatt -Karkulszkojiba érnek s ekként látták el magukat élelemmel. De -utazásuk harmadik napján iszonyu tikkasztó vihar rontott reájuk, -mely szemüket, szájukat tele hordta sós fövénynyel s mely -olthatatlan szomjuságot támasztott bennük. Tiszta édes vizet nem -találtak, enni sem igen tudtak. Éjjeli pihenésük nem üditette fel -őket, másnap mocsárlázt kapott vagy tizennyolcz s a harmadik -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> napon, tehát utazásuk hatodik napján, -alig tudtak két versztnyire vánszorogni.</p> -<p>Szerencsére kirgiz sátrakra bukkantak, majd meg karavánosok is -érték őket utól. Csakhogy kétségbeesésükben el találták árulni, -hogy pénz van náluk. Az ázsiai nomád azt, a kinél pénzt érez, vagy -kirabolja, vagy kizsarolja, de szerencsésen el nem ereszti. A -nyomorult francziákat ugyan nem merték kirabolni és meggyilkolni, -miután vásárra járás idején gyakran kozák őrjáratok czirkálnak az -útban, de a tejet, zöldséget, kumiszt és húst oly drágán adták -nekik, hogy mire Karkulszkojiba értek, augusztus közepén, tehát egy -hét helyett egy hónap alatt: akkorra fele pénzük, közel 1000 rubel -elfogyott. S a síkon mégis hét társukat temették el, kiknek -szervezete az iszonyu nélkülözést és betegséget nem birta kiállani. -Szivszaggató fájdalom s a komor jövő feletti kétségbe esés vett -rajtuk erőt, valahányszor egy-egy bajtársuk puszta sirját -behantolták. Karkulszkojiba, a félig orosz, félig pogány koldus -faluba most már csak harminczhatan jutottak be.</p> -<p>A faluban fölkeresték a pópát, a ki épen olyan tudatlan s ép úgy -mezei munkával foglalkozó, zöldségtermesztő és marhalegeltető -paraszt volt, mint a falunak akármelyik lakosa. Mindamellett az 5 -rubelre, melyet neki adtak, némi nagylelküség szállta meg s -készségesen biztatta a kiéhezett és elcsigázott koldusokat, – mert -koldusnak tartá őket – hogy a faluban nyugodják ki magukat, nem -lesz bántódásuk, csakhogy <span class="pagenum"><a name="Page_40" -id="Page_40">-40-</a></span> visszatérőben is őt mulhatatlanul -fölkeressék s az isten áldásából neki is juttassanak. A jámbor -férfiut nem zavarták ki azon hitéből, hogy ők koldulni mennek az -orenburgi vásárba.</p> -<p>Itt némi kuruzsló szereket vettek magukhoz a mocsárláz ellen, -egy kissé felüdültek s mindenütt a Tuguzak partján haladván -augusztus végére Nikolajevszkojiba értek a fekete kirgizek -tartományának tőszomszédságába. Innen nem mertek elindulni -gyalogszerrel, miután ide még Orszk több mint 300 versztnyire -lévén, lehetetlennek tartották, hogy oda erőfogyottan, láz által -gyötörve eljuthassanak. Hosszas tanácskozás után abban állapodtak -meg, hogy Orszkig lovakat bérelnek, ha maradék pénzük nagyobb része -utána rí is.</p> -<p>Valóban úgy is történt. A nikolajevszkoji paraszt tíz napra -szabta az oda- és ugyanannyira a vissza menetelt. Minden lóval -elment a gazdája is, úgy hogy minden lovon ketten ültek; ha pedig a -ló elfáradt, mind a lótulajdonos, mind a bérlő gyalog ballagott a -ló mellett. Minden napra, minden ló után egy rubel volt a díj s -ekként a szegény menekülők szeptember közepére Orszkba értek ugyan, -de pénzük alig maradt fejenként 5–6 rubel.</p> -<p>A menekülők azt hitték, hogy itt a télre megtelepedhetnek s -munkába is állhatnak. Reményükben keserüen csalódtak. A dalmatovi -jólelkü barátnak ajánló levele a zárdában csak annyit hatott, hogy -egyetlenegyszer valami sovány főzelékkel és itallal megvendégelték -őket, de munkáról és keresetről szó sem lehetett. Maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> a város is -kicsiny, voltaképen csak egy kis várból állott az Ural folyam -partján, minden forgalma csak a helyőrségi szállításokra és -bevásárlásokra szoritkozott. Ezenkivül utleveleik láttamozásáért a -várparancsnok ötven rubelt csikart ki tőlük. Bizonyos volt, hogy -itt ki nem telelhettek s azért akarva nem akarva tovább kellett -menniök. Rongyos ruhában, betegen, mezitláb, nélkülözve, örökös -esőben és hóban érkeztek Orenburgba. Az úton nem egyszer -sóhajtottak föl: jobb lett volna a magas Urálban maradniok, vagy a -pusztában elveszniök, mint a szüntelen nélkülözést s a -kétségbeesésnek mindennap megujuló kínjait szenvedniök.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<h2>ORENBURGBAN.</h2> -<p class="summary">(A hadzsi. – A szent Nikolai zárda. – A dologház -és szivtelen igazgatója. – Dulemba részvéttel van. – Demidoff -herczeg. – A szabadulás.)</p> -<p>A hó már leesett, mire október elején Orenburgba értek. -Szerencséjük volt, hogy az őszi nagy vásárnak ekkor már rég vége -szakadt. Igy legalább a sok vámpénzt, hídpénzt, helypénzt, -útlevéldijat, rendőrségi illetéket, vásári biztosok diját, -mértékdijakat nem kellett fizetniök, a mire különben pénzük -fogyatékos volta miatt úgy sem lettek volna képesek. Bemehettek a -nagy városba mint csavargó koldusok vagy búcsujárók.</p> -<p>Csakugyan búcsujáróknak tartotta őket egy hadzsi, a ki mindjárt -a város végén találkozott velük. Tatársüvegjük és khalatjuk után -azt hitte, hogy Ázsia belsejéből jönnek az orenburgi móséhoz, azért -mindjárt hozzájuk csatlakozott, közzéjük keveredett s mindenféle -nyelven való szapora beszéddel őket egyenesen az ulemához akarta -vinni, a kinél éppen akkor egy bokharai sejk is tartózkodott. -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>A francziák nem akarták a mohamedánt szinlelni, nem is lettek -volna képesek, azért a jámbor hadzsit rögtön felvilágositották, -hogy ők keresztyének. A hadzsi egy pillanat alatt kiugrott közülük; -azokat, kik hozzá közelebb állottak, összeköpködte s nagy -jajgatással elszaladt tőlük.</p> -<p>Ők aztán meghuzták magukat egy piszkos vendéglőben, hol azonban, -miután pénzt nem igen láttak ki belőlük, az istállóba utasitották -őket. Itt tartottak tanácskozást a fölött, hogy mi tévők legyenek, -mibe kezdjenek s miként és hol helyezkedjenek el. Első teendőjük -természetesen az volt, hogy a dalmatovi barát ajánló levelével a -szent Nikolai zárdánál jelentkezzenek.</p> -<p>Úgy történt. Következő napon Monteau hatod magával azon -szurtosan és rongyosan a zárdához ment, hova azonban, miután a -kapus tatároknak tartotta őket, be nem bocsáttattak. Nagy -könyörgésükre ajánló levelüket bevitte végre a kapus s ekként -hosszas várakozás után csakugyan egy hosszú szakállu öreg pap elé -juthattak.</p> -<p>Az öreg pap gondosan kikérdezte őket, nagy figyelemmel és -gyakori szemöldök ránczolással meghallgatta a mondottakat s aztán -mindegyiknek fejenként adott öt kopeket, egyuttal kijelentvén, hogy -a zárdához többé ne jöjjenek, ő se segitségről, se keresetről -számukra nem gondoskodik, miután a francziák, mint elbocsátott -bányafoglyok, most is veszedelmes emberek s a zárdát is bajba -keverhetik.</p> -<p>– Menjetek fiaim – mondá – isten hirével, boldoguljatok a hogy -tudtok, isten és az ő szentjei majd <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> megsegítenek benneteket, a -fölséges czár haragját magatokra ne vonjátok.</p> -<p>Ezzel kezét csókra nyujtá s a menekülőket elbocsátá. Monteau és -társai belátták, hogy a zárdánál többé nincs mit keresniök.</p> -<p>Szomoruan ballagtak vissza társaikhoz s közölték velük a leverő -ujságot. Egyhangulag abban történt megállapodásuk, hogy mindazok, -kiket a betegség, nélkülözés és fáradalmak el nem csigáztak, munkát -keressenek; a város elég nagy, iparos műhelyek és telepek nagy -számmal, a télen át, ha szerényen is, valahogy csak -megélhetnek.</p> -<p>Szemlét tartottak maguk fölött. Tanult iparos volt köztük 23 s -ezek közt 17 mindjárt dolgozhatott. Ezek asztalosok, szabók, -lakatosok és csizmadiák valának, de volt köztük egy ács, egy -gombkötő s egy szijgyártó is. Nyakukba vették tehát a várost, hogy -műhelyt és munkát keressenek, de mindenütt igazolványt kértek tőlük -a katonai és polgári kormányzótól.</p> -<p>Ettől féltek leginkább, mert ez utolsó pénzüket is -fölemésztéssel fenyegette. Még sem volt egyéb választásuk. A 23 -iparosnak igazolványára elköltötték minden pénzüket, úgy hogy az -egész csapatnak nem maradt több 14 rubelnél, melylyel koldus módra -is alig tengődhettek 3–4 napig.</p> -<p>És a szerencsétlenségnek még ezzel sem lett vége. Elrongyollott -ruhájukban az Urálvidéki telet ki nem állhatták, meleg ruhát -szerezni pedig nem volt módjuk. Aztán a keresztyén iparos -műhelyekben idegen voltuk <span class="pagenum"><a name="Page_45" -id="Page_45">-45-</a></span> és tatár öltözetük, a mohamedánoknál -pedig keresztyén vallásuk miatt nem kaptak foglalkozást. A -legnagyobb akadály pedig abból állott, hogy a mesterség -folytatására szükséges műszereik teljességgel hiányoztak, holott -Orenburgban ez időtájt az volt a szokás, hogy a munkát kereső -iparosnak minden szükséges műszerrel magát el kell látnia. Itt -különösen a vasnemüek felette drágák voltak. Ezer rubel is könnyen -elkelt volna a legszerényebb fölszerelésre. De hol vegyék a pénzt? -Bármiként törték fejüket: nyomor, koldulás, éhhalál és megfagyás -várt reájok.</p> -<p>Egy körülmény némi reménynyel töltötte el őket. Megtudták, hogy -a városban lutheránusok is laknak s hogy ezek legtöbbnyire németek. -Volt a francziák közt két elzászi is, de csak egyik lutheránus. -Mindketten azonban elmentek a lelkészhez s ott elpanaszolták -maguknak és társaiknak szívszaggató sorsát. A lelkész maga szegény -volt, öreg is volt immár, maga nem segithetett, de szive megindult -a szerencsétleneken s megigérte támogatását. S teljesitette is -igéretét.</p> -<p>Két nap mulva négyen már kaptak munkát és elhelyezést. Ebből -azonban a többi társakra még nem sok haszon háramolhatott. A négy -iparosnak mindenek előtt az előlegbe kapott ruhát és műszereket -kellett ledolgozni. Előre volt látható, hogy ők a tavasz előtt nem -jöhetnek társaik segitségére.</p> -<p>A többiek ez idő alatt koldulásból éldegéltek. Egy társuk -nemsokára meghalt. Négy vagy öt beállott teherhordónak, -napszámosnak, háziszolgának. Kettő mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> pinczér -kapott alkalmazást. A többit pedig lassanként elfogdosták s -bevitték a dologházba, mindenféle csavargó fegyenczek, szökevények, -őrültek és szabad személyek közé.</p> -<p>Maga Monteau, a csapat vezére is a dologházba került. És ez volt -a csapatnak alig megmérhető szerencséje.</p> -<p>Az orenburgi dologházat a czár parancsára építették. Nagy -emeletes épületek, tágas udvarok, fehérre meszelt szobák, különféle -iparos műhelyek, börtön és kórházhelyiségek, külön éjjeli tanyák -férfiak és nők, keresztyének és mohamedánok számára.</p> -<p>A dologházban el volt helyezve több mint 400 fegyencz. -Mindenféle népfaj s mindenféle gonosztevő. Voltak köztük politikai -természetü fegyenczek is, lengyelek, tatárok, kirgizek, kozákok és -oroszok. Rend, tisztaság, felügyelet, rendszeres foglalkozás: -semmi; piszok, megvesztegetés, és kínzás, kegyetlenkedés minden -neme határtalan. Főbenjáró bünösök, rablók, gyilkosok, – ha sok -pénzük volt a biróság megvesztegetésére: kancsuka, rabság és -bányákba hurczoltatás elől a dologházba menekültek s ha pénzük és -összeköttetésük itt sem fogyott ki, innen csakhamar meg tudtak -szabadulni. Ha a felügyelettel megbizott durva kozák s a még -durvább titkár és dologházi igazgató elegendő pénzt kaphatott: -szabad volt minden. A szegényre lealázó szolgálat, nélkülözés s -mindennapi testi bántalom várakozott.</p> -<p>Ilyen helyre került a 24 franczia.</p> -<p>Monteau különösen lelkükre kötötte a béketürést.</p> -<p>– Barátim, – mondá, – megtanultuk a szenvedést a csatatéren, a -fogságban, az uráli bányák fenekén, a hidegben <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> és -sivatagban, most meg kell tanulnunk itt a piszokban is. Semmiféle -bántalomért feljajdulnunk nem szabad. Utunknak nagy részét -elvégeztük, de a nagyobb rész még hátra van. Alázatossággal -szerezhetünk pénzt és pénzzel szerezhetünk szabadságot. Ha kínoznak -bennünket: gondoljuk meg, hogy magunkért és társainkért némákká -kell lennünk. Én megyek elől jó példával. El fogunk jutni -Francziaországba.</p> -<p>Monteau nélkül a durva bántalmakra fellázadó franczia önérzet -halála lett volna a kis csapatnak. Monteau példája megmentette -őket.</p> -<p>A dologházi igazgató időnként tömeges iparműveket, fa-, vas- és -szövetműveket állitott ki a csarnokba eladás végett. Ez iparművek -ugy szerepeltek, mint a dologház termékei. De nagy kelendőségük is -volt, miután kereskedők és karavánosok hasonló iparműveinél -jelentékenyen olcsóbban árulták. Az igazgató fényes jelentéseket -küldött működésének eredményeiről Szentpétervárra.</p> -<p>Csalás volt az egész. Került ugyan valami a dologházból, de az -tizedrésze sem volt a dologház czimén elárusitott czikkeknek. A -kormányzó megvette a kész czikkeket búsás áron a csarnokban, -bevitette a dologház raktáraiba s onnan eladta olcsó áron. A -külömbséget elszámították a dologház óriási költségei közt. Az -igazgató és személyzete sokszorosan csalta az államot vételnél, -eladásnál, élelmezésnél, ruházatnál, mindenütt.</p> -<p>A francziák csakhamar munka után láttak. Csekély filléreiket -legelőször is a felügyelő orosz katonák és kozákok barátságának -megszerzésére forditották. Ez nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> volt nehéz s nem volt -sikertelen. S aztán, ha a munka után néhány kopekre tettek szert: -azzal a műhelyfelügyelő kapzsiságának hoztak áldozatot. De legalább -ezen az áron a legjobb és legjövedelmezőbb műhelyeket s a -legkönnyebb műszereket biztositották maguknak s lassanként -megnyerték azt is, hogy a sok rongyos, durva, részeges és piszkos -fegyencztől elkülönítették őket.</p> -<p>Májusra már az igazgató is tudomást nyert müködésükről s azt is -belátta egyúttal, hogy a minő czikkeket a francziák készítenek, -olyanokat nem kell vennie a csarnokban drága pénzen, mert hiszen -sokkal különbeket kap a dologházban ingyen is. A francziákban -valódi kincsesbányát fedezett fel a maga számára.</p> -<p>Figyelme felébredt s magához hivatá Monteaut, mint a ki iránt az -őrök és felügyelők is némi figyelmet tanusitottak. Monteau -közönséges dologházi egyenruhájában volt. Vastag bagaria csizma, bő -szürke nadrág, ujjas köpeny bőrrel derékon át kötve s nemez süveg. -Egyéb semmi. Férfiaknak belső ruha, fehérnemü s egyéb ilyenféle nem -adatott.</p> -<p>– Mi a neved? – kérdé.</p> -<p>– Monteau János, – szólt a kérdezett katonás üdvözléssel.</p> -<p>– Honnan jöttél Orenburgba?</p> -<p>– Petropavlovszkoji bányafogságból mint megkegyelmezett.</p> -<p>– Hányan vagytok?</p> -<p>– Huszonnégyen a dologházban.</p> -<p>– Van-e menedékleveled? <span class="pagenum"><a name="Page_49" -id="Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Van igenis társaimmal együtt.</p> -<p>– Hozd ide a magadét és társaidét is.</p> -<p>Monteau kiment s néhány percz mulva mind a huszonnégy levelet -visszahozta s az igazgatónak adta.</p> -<p>Az igazgató, kinek, hogy el ne felejtsük, Atkarszkoff volt a -neve, nagy figyelemmel megvizsgálta a kegyelemleveleket s azok -aláirásait. Úgy látszott, semmi gyanusat nem vett észre. Mégis azt -mondta Monteaunak:</p> -<p>– Leveleiteket elkobzom, itt maradtok a dologházban mindaddig, -mig Szentpétervárról ujabb utasitás nem érkezik -fölterjesztésemre.</p> -<p>Monteau legyökerezni érezte lábait. Egész testét zsibbadás fogta -el, szemei elhomályosultak, rémülve gondolt a fölfedeztetés és -agyonlövetés veszélyére. De némileg uralkodott magán, kitántorgott -a hivatalszobából s műhelyébe ment. Csak lassanként jött magához, a -mint meggondolta, hogy Szentpétervár messze van s mire oda és -vissza futár érkezik: akkorra talán nyilik alkalom így vagy amúgy a -megszabadulásra.</p> -<p>A kínzó aggodalmat nem közölte társaival. De az nem is tartott -sokáig. Két hét mulva értesült már a műhelyfelügyelőtől, hogy -Atkarszkoffnak eszeágában sincs Szentpétervárra írni, a -kegyelemleveleket is csak azért kobozta el, hogy ő és társai a -dologházat semmi szin alatt el ne hagyhassák. Az ő munkájukból -pénzelni és dicsőséget szerezni akar Atkarszkoff.</p> -<p>És ők csakugyan hozzá is láttak a munkához. Bizonyos volt -előttük, hogy munka nélkül pénzhez és szabadsághoz jutni nem -fognak. Naponként kaptak húsz <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> kopeket s így a csapatnak -naponként mintegy ötödfél rubelre ment keresete. Ebből három rubelt -félre tettek, másfél rubelt pedig apróbb szükségleteikre s -különösen az őrök és műhelyfelügyelők megvesztegetésére -fordítottak. Hogy pedig az őrök, felügyelők és fegyencztársak durva -kapzsiságát fel ne éleszszék s magukat merényletektől megóvhassák, -a pénzt nem tartották maguknál, hanem azt vasárnaponként kint levő -iparos társaiknak átadták.</p> -<p>Így telt el a nyár és az ősz. A dologházi francziáknak -összegyült mintegy negyedfélszáz rubeljük. A künt levők hasonló -kitartással és szerencsével működtek. Lassanként szereztek -tisztességes ruhát és iparos eszközöket. A napszámosok, teherhordók -és pinczérek is iparos műhelybe állottak. A pinczéreknek ugyan a -vendéglőkben nem volt rossz sorsuk, de izlésük és egészségük a -vutkimérést, a büdös hal árulását s a piszkos és részeges -kozákokkal való viaskodást nem birta ki s azért inkább szerényebb -jövedelmü foglalkozást kerestek.</p> -<p>Egy társuk különösen szerencsés volt. Az orenburgi katonai -nevelő intézetben volt egy Dulemba Tódor nevü aligazgató. Valamikor -lengyel volt, később eloroszosodott, de a nyugati mívelt népek -iránti rokonszenvét mindig fentartotta, sőt ápolta. Katona és -mérnökkari tiszt s orosz társai közt lovagias és felvilágosult -egyén. Társuk, bizonyos Harvey nevü breton, véletlenül ide került -komornyiknak.</p> -<p>A breton nem volt iskolázott egyén, de tudott irni olvasni s -mint volt franczia altisztnek meg volt azon ügyessége <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> és -vidorsága, mely minden orosz szolga és komornyik fölött mívelt -családnál őt különösen ajánlóvá tette. Dulembának családja volt és -gyermekei voltak. A breton a kis gyermekeket saját oktából a -franczia nyelvre tanította s velük vidáman játszotta a katonásdit. -Rövid időn kedvenczévé vált a gyermekeknek és a családnak. Nagy -hasznára volt ő ezáltal dologházi társainak.</p> -<p>Ezek ugyan csakhamar belátták, hogy ők rendes úton a dologházból -meg nem szabadulnak. A titkár és igazgató megvesztegetésével talán -egyenként kijöhettek volna onnan, de erre megint minden pénzüktől -meg kellett volna válniok. Vártak tehát jó alkalomra s különösen a -breton közbenjárására.</p> -<p>Eltelt az 1823-ik év a nélkül, hogy a francziák sorsa változott -és jelentékenyen javult volna. Ujév napján Harvey némi ajándékot -kapott Dulembától és nejétől és pedig azzal a kitüntetéssel, hogy -neki az ajándékot nem a többi cseléddel együtt, hanem külön és a -kis gyermekek által némi ünnepélyességgel adták át.</p> -<p>A bretont meglepte a figyelem és gyöngédség, melyre orosz -katonánál és uraságnál természetesen nem számíthatott. Szíve tele -lett érzelemmel, társaira gondolt és Francziaországra s szemeit -ellepte a köny. És mégis túláradó szívvel s könyező szemekkel félig -tréfálva kezet csókolt a kis gyermekeknek s ezt mondá nekik:</p> -<p>– Kis uracskám, kis asszonykám, köszönöm a kegyes ajándékot, -szívemből meg vagyok vele elégedve, tulságosan meg vagyok -jutalmazva, csak azt kérem kis <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> uracskám, kis asszonykám, ha -önök majd felnőnek, szegény franczia bajtársaimat szabaditsák ki a -fogságból.</p> -<p>A kis gyermekek nem értették ezt a beszédet és csak tréfának -vélték, ha értették is. Hanem Dulemba és neje észrevették a -bretonnak hangján és szavain a kérelem komolyságát.</p> -<p>– Miféle franczia bajtársaid vannak neked? – kérdé Dulemba a -bretontól.</p> -<p>Harvey ekkor elmondá a dologházi francziák szomoru sorsát s az -egész franczia csapat történetét. Elmondá elfogatásukat, uráli -dolgaikat, elmondá a kegyelem utján történt megszabadulást, a -veszélyes utazást s végre elmondá, hogy Atkarszkoff dologházi -igazgató elkobozta társainak kegyelmi leveleit s azokat nem ereszti -ki a dologházból.</p> -<p>Dulemba és neje összenéztek. Szivük megindult a szerencsétlenek -sorsán.</p> -<p>– Nehéz dolog lesz ez, – mondá az úr, – majd meggondolom, mit és -miként lehet segiteni.</p> -<p>Dulemba utána járt a dolognak s Harvey előadását igaznak -találta. De tudta azt, hogy Atkarszkoff állása igen erős s hogy -sikertelen beavatkozás esetén a francziák dolga nagyon könnyen -alaposan elromlanék. Atkarszkoff haragja tönkre tehetné őket. Várt -tehát és várakozásra intette Harveyt. Magántalálkozás alkalmával -magától Atkarszkofftól győződött meg arról, hogy a francziák -mintaszerüen viselik magukat.</p> -<p>Mikor a tavasz kinyilt: Demidoff herczeg jött Szent-Pétervárról -szemlét tartani a katonai nevelőintézet fölött. <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> A herczeg -jó kedvében volt, lakomát adott az intézeti igazgatók és tanárok -számára s a lakomára szokás szerint meg volt hiva a dologházi -igazgató is, mint a ki szintén a katonai főtiszti karhoz -tartozott.</p> -<p>Lakoma után Demidoff és Atkarszkoff előtt a véletlenségnek és a -czélzatosság hiányának szinlelésével előhozta Dulemba a franczia -foglyok ügyét. A herczeg érdeklődött irántuk s kérdést intézett -Atkarszkoffhoz, miként viselik magukat.</p> -<p>– Igen jól, példásan, – mondá Dulemba készakarva megelőzve -Atkarszkoffot – a miként a fogházi igazgató úrtól értesültem.</p> -<p>A herczeg az igazgatóra tekintett s ez akarva, nem akarva -helyeslé Dulemba megjegyzését.</p> -<p>A herczeg vállára ütött Atkarszkoffnak s mosolyogva mondá -neki:</p> -<p>– Eressze ki kedves igazgatóm az én kedvemért őket s aztán -vezettesse elém, hadd lássam őket én is.</p> -<p>A parancs világos volt, az igazgató nem késlekedett, rögtön -kiadá a parancsot, hogy a franczia foglyok öltözzenek fel tisztán s -várják be a további rendelkezést.</p> -<p>A francziákat még azon a napon a herczeg elé állították. A -herczeg nevüket, lakásukat s életkorukat kérdezé. Csodálkozott, -midőn a 40–45 évesnek látszó francziák legidősebbje is csak 35 -évesnek vallotta magát.</p> -<p>– Ti Napoleon katonái voltatok?</p> -<p>– Igen kegyelmes úr. <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>– Ismertem egykori uratokat s küzdöttem ellene. Derék katona -volt. Ti pedig igazolványt kaptok tőlem s szabadon mehettek -Nizsnei-Tsirszkájába. Ha ott is jól viselitek magatokat: remélnetek -szabad a fölséges czár további kegyelmét.</p> -<p>Ezzel elbocsátá őket, utasitást adván szárnysegédének, hogy -mindegyik francziának igazolványt és tíz rubelt adjon.</p> -<p>Elvégre tehát szabadok voltak Orenburgban. Ismét volt a kis -csapatnak mintegy ezer rubel pénze, a melyhez még a dologházon -kívül maradottak műszereinek s fölösleges ruháinak ára jött. Most -már a biztonság érzetével szabadon utazhattak tovább. Mégis Dulemba -tanácsára a dologházi ruhákat közönséges orosz paraszt ruhákkal -cserélték ki.</p> -<p>Így indultak el 1824-ik évi juniusban Uralszk felé s julius -elején szerencsésen oda értek. Itt már végképp elhagyták az Urál -hegyeket, oly sok átélt szenvedésnek emlékeit s elhagyták az Ural -folyó partjait is. Egy heti pihenés után gyalog szerrel útnak -indultak Szaratov felé s minden baleset nélkül augusztus közepére -oda értek. Pénzük ide érkezésük alkalmával volt még vagy hatszáz -rubel.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<h2>A GAZ KALMUK.</h2> -<p class="summary">(A francziák két csapatra oszlanak. – Az egyik -csapat Lengyelország felé menekül. – Ennek nyoma vesz. – A kalmuk -hajós-gazda. – Éjjel megrohanják a francziákat. – Kiteszik őket a -puszta szigetre. – A halál révén.)</p> -<p>Szaratov, bár a Volga partján, már európai városnak tünt föl -előttük. Házai, utczái, ipara, kereskedelme s különösen német -lakosai azon csalódásba ejtették a francziákat, hogy ők most már -Európa közepén vannak. Valóban itt az eddigi egyetértés, mely oly -sok veszélyből kimenté s oly sok szenvedésben megnyugtatá őket, -felbomlott közöttük.</p> -<p>A kis társaság egy része ugyanis eddigi megállapodásuk és -szerepük szerint a Volgán lefelé akart utazni a Donhoz és -Törökországba, a másik része azonban rettegett attól, hogy a Volgán -ismét visszatérjen Ázsiába a vad nomád népek közé s azért egyenes -úton akart Francziaország felé menekülni Voronesen át. Számítást -tettek, hogy egyenes úton is negyedfélszáz mérföldnyire vannak -Francziaországtól s ha mindig akadálytalanul mennek is, három hónap -előtt nem érik el <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> hazájuk határát, vajjon mily utat kell -még tenniök, ha a Don és Törökország felé kerülnek?</p> -<p>– Barátim, – mondá Monteau, – ha valamennyien az egyenes és -szárazi utat választjátok: én veletek tartok. De ha csak négyen, -öten jöttök is velem: én a volgai utat választom. Nem a vad -emberektől félek én, hanem a szelidektől. Nem az orosz paraszt, nem -a vad kirgiz és kozák ijeszt engem, hanem az orosz hatóság. Kirgiz -és kozák legföljebb pénzemet, ruhámat vagy életemet veszi el, bár -mind ezekre vigyázhatok. De a hatóság elveheti szabadságomat és -visszavihet oda, a honnan elmenekültünk. E gondolat rosszabb -előttem, mint a halál, mint az elkárhozás. Emlékezzetek a dalmatovi -jólelkü barátra. Megmondotta az, hogy Európa felé ne meneküljünk, -mert ha száz igazolványunk volna is, fölfedeztetés esetén minket, -francziákat, Napoleon katonáit, soha nem eresztenek haza, hogy mi -Európának uráli szenvedéseinket s fogságainkat el ne mondhassuk. Ez -az ember volt szomoru útunkban a legelső igaz barátunk és én ennek -jó tanácsát akarom követni.</p> -<p>E szavakra elszántan kiáltottak föl néhányan:</p> -<p>– Monteau, veled tartunk!</p> -<p>De másokban mégis megmaradt a kétely. Különösen Harvey szentül -hitte, hogy Dulemba jóságu emberek másutt is minden városban -találhatók, s minél közelebb jutnak Európához: annál inkább.</p> -<p>Ő mégis csak jobb szeretne Lengyelország felé menekülni.</p> -<p>Ez alkalommal nem lett eldöntve a kérdés. <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> -<p>A következő napon a két lutheránus franczia elment az -evangélikus püspökhöz, hogy tanácsát, kegyességét és segítségét -kikérjék. A püspök jó szívvel hallgatta meg hitrokonainak panaszát, -de hivatalos érzülete mégis azt tanácsolta a francziáknak, hogy -csak oda menjenek, a hova a fölséges czár kegyelme parancsolta -őket.</p> -<p>– Ha azonban, tette utána némi gondolkozás után, Lengyelország -felé akartok menni, én ne legyek az, a ki lebeszél benneteket a -szabadulásról, sőt vikáriusom által ajánló levelet is adok -hitsorsosainkhoz.</p> -<p>Ezzel jöttek vissza a lutheránusok Monteauhoz és társaihoz.</p> -<p>Ez döntött. Harvey és társai végleg elhatározták, hogy ők az -európai és szárazi utat választják. Voltak pedig, a kik ebben -egyetértettek, tizenheten.</p> -<p>Harvey és társai nem is sokáig késlekedtek. Egy napot töltöttek -még ott, hogy útjok irányát biztosan megállapíthassák. Fölkerestek -külön-külön mintegy tíz lutheránus német kereskedőt, hogy tőlük a -biztos utat, az útba eső városokat és folyóvizeket név szerint és -egymás után megkérdezhessék s maguknak följegyezhessék. Útjok -Vorones és Kiev felé lett megállapítva s azt állították, hogy Kiev -oda Szaratovhoz 700 versztnyire van s hogy egy hónap alatt oda -érnek. Édes remény táplálta őket, hogy ujévre láthatják -Francziaországot. Oly bizton, oly jól, oly nyugodtan érezték -magukat, mintha már semmi baj és viszontagság nem állana előttük. -Az égő vágy és lázas képzelet semmi nehézséget föl nem fedezhetett. -Monteau is elhallgatott <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> intéseivel és aggodalmaival, semmi sem -zavarta álmodozásaikat, öröm sugározta be szemeiket és arczuk -vonásait.</p> -<p>Együtt ültek mind a harminczöten egy este egy vendéglőben, mely -a Szlobod nevü külső városon kívül, Szaratov nyugoti részén, egy -vásártérnek használt puszta területen feküdt. El akartak egymástól -még ez estén búcsuzni, hogy Harvey és társai korán hajnalban szó -nélkül tovább indulhassanak.</p> -<p>Azonban lefekvésről szó sem lehetett, aludni úgy sem tudtak -volna. A bajtársak, kik tizenkét év előtt hagyták el hazájukat, kik -tizenkét év alatt száz meg száz bajtársukat temették el Mohilevtől -Szentpétervárig, Szentpétervártól az uráli bányákig és onnan -Szaratovig s kiket tizenkét évnek közös nyomora elválhatatlan -testvérekké tett, nem tudtak egymástól könnyű szerrel -elbúcsuzni.</p> -<p>Csendes beszélgetéssel töltötték el az éjszakát. Megemlékeztek a -nagy császárról és a diadalmas csatákról, melyeket végig -harczoltak. Egyiknek, másiknak eszébe jutott apja, anyja, testvérje -és jegyese, a kit otthon hagyott.</p> -<p>– Vajjon élnek-e még? – sóhajtott föl egyik vagy másik, – vajjon -várnak-e még engem?</p> -<p>– Meglássátok bajtársak, mi soha nem fogunk Francziaországba -jutni.</p> -<p>Az ilyen felszóllalást Monteau nem hagyta szó nélkül.</p> -<p>– Emlékezzetek vissza ama szerencsétlen pillanatra, mikor -elfogtak bennünket. Éhesek és félig fagyva valánk. A fegyvert nem -bírtuk el s lábainkra alig tudtunk <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> állani. A halálnak -közönyével engedtük magunkat fogságba hurczoltatni. Emlékezzetek -vissza a sivatagra. Eltemettük bajtársainkat s oly nagy kedvünk -lett volna magunknak is lefeküdni melléjük a sírba. S mégis a -remény kitartásra intett, s inkább el voltunk szánva a nyomorra, -csakhogy Francziaország felé mindennap közelebb juthassunk, mintsem -itt maradtunk volna, habár nyugodtan és inség nélkül. A gondviselés -nem vezetett volna idáig, ha tovább vezetni nem akarna.</p> -<p>Ruhán és pénzen teljes egyenlőséggel és minden viszály nélkül -osztoztak meg. Huszonnégynek volt olyan útlevele, a minőt Demidoff -herczeg adott, tizenegynek pedig csak Urálból hozott, hamis -kegyelmi igazolványa volt meg. Ezek közül csak öt csatlakozott -Monteauhoz a többi Harveyvel tartott.</p> -<p>– Én – úgymond Henri – el voltam határozva Monteauval tartani. -Mikor azonban hajnalodni kezdett s tizenkét társunk fölkelt, kis -batyuját mindegyik kezébe vette s könyező szemekkel ránk tekintett -s szó nélkül egymás karjaiba borultunk: e szomoru pillanatban én is -úgy éreztem magam, mintha nekünk örökre itt kellene maradnunk. Nem -tudtam a vágynak ellenállani s fölkiáltottam: Monteau, én is velük -megyek. Monteau nem tudott vagy nem akart szólni s így a hajnali -szürkületben én is elindultam Harvey csapatjával. – Bajtársak, -kiáltá Monteau utánunk – legyetek józanok és alázatosak, az isten -áldjon meg benneteket. Valamennyien sírtunk, de nem feleltünk. Szó -nélkül, szomoruan ballagtunk az úton több mint két óra folyásáig. -Mikor <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> már a nap jó magasan járt, egy kozák -csapattal találkoztunk, 10–12 lovasból állott s egy czifra, fényes -egyenruhás tiszt lovagolt a csapat élén. Valahonnan Szaratovba -mentek. Mikor egymáshoz értünk, jó távolra kikerültük őket s -megálltunk és meghajtottuk magunkat a csapat előtt. A tiszt mégis -odaugratott közénk s minden szó és minden ok nélkül korbácsával -végig vert bennünket, mintha csak bolond vagy részeg lett volna. A -vér az arczunkba szökellett, nehéz volt a bántalmat szó nélkül -eltűrni, de az elválás sokkal inkább megtört bennünket, mintsem -fellázadni mertünk volna. És ez esemény engem mégis visszatérített -utamról.</p> -<p>– Harvey, – mondám, – én nem megyek veletek, igaza volt -Monteaunak, jobban kell félnünk a szelidektől mint a vadaktól, én -vissza megyek Szaratovba.</p> -<p>Harvey le akart beszélni szándékomról, én nem hallgattam rá, -kiszakítottam magamat karjaiból s elindultam visszafelé. Még dél -sem volt s én Szaratovban voltam. Társaim közül néhányat ott -találtam az éjjeli tanyán, a kik engem nagy örömmel fogadtak s -mindnyájan megöleltek. Így maradtam én Monteau társaságában, isten -tudja: így volt-e jobb!</p> -<p>Monteau még néhány napot töltött el Szaratovban. Meg akarta -várni augusztus végét. Szeptember elején már jöttek vissza a -karavánok a nizsni-novgoródi vásárról és ő egy ilyen karavánnal -akart a Volgán lefelé utazni. Valóban szeptember 4-ikén találkozott -egy gazdagnak látszó krasznojárszki tatárral vagy kalmukkal, ki egy -terebélyes, de könnyű építkezésü vitorlás hajóval <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> Kazánból -jött s Szaratovban kikötött. Monteau szóba állott a -hajótulajdonossal s midőn azon kérdésre, hajlandó volna-e őt és -társait Czariczinba szállítani, igennel felelt: elment és -megvizsgálta a hajót. A hajó inkább dereglye volt, födött -előrészében alig fért el 5–6 ember s az is csak fekve; személyzete -30–35 rendkívül piszkos kalmuk férfiből állott s általában a hajó -is kiállhatatlan bűzös és piszkos volt minden ízében. Kaviárt, -száritott halat, vizahólyagot és csudasót szállított fölfelé s -rakománya most dohányból és bagariából állott. Monteau mindamellett -megalkudott, miután a csapatot fejenként két rubelért hajlandó volt -Czariczinba szállítani.</p> -<p>A következő napon már nagy lassúsággal lefelé haladtak az óriási -folyóvizen.</p> -<p>A kalmuk azt mondá Monteaunak, hogy tíz nap alatt még akkor is -Czariczinban lesznek, ha a szél nem segítene, elég lesz tehát, ha -Monteau tíz napi élelemről gondoskodik, vagy még annyiról sem -szükséges, mert hiszen útközben is kikötnek két-három helyen. -Monteau mindamellett két hétre való élelmiszerről gondoskodott, ez -időre kellő mennyiségü kenyeret, szárított halat, sajtot, kalbászt -és füstölt húst bevásárolván. Bajnak és veszedelemnek minden -előérzete nélkül foglaltak helyet a hajóban s utaztak éjjel, nappal -egyaránt.</p> -<p>A francziák orosz paraszt ruhában voltak, mindamellett csakhamar -elárulták, hogy nem oroszok. A hajónak éktelen bűzét és -piszkosságát nehezen tűrvén, mindjárt a második napon engedelmet -kértek <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> a kalmuktól, hogy a hajó egy részét -kitisztíthassák. A kalmuk elbámult a kérelemre s aztán elnevette -magát.</p> -<p>– De én nem adok ám nektek azért egy kopeket sem, – mondá a -francziáknak.</p> -<p>A francziák nem is kértek fizetést, hanem neki álltak a dohányos -és bagaria kötegeknek, azokat félre rakták s aztán vízzel és -csutakkal elkezdték a hajónak oldalát és fenekét felsurolni s róla -az esztendős piszkot, halpikkelyt, juhbelet, enyvszerü állati -hulladékokat s egyéb bűzös és ragadós anyagokat letisztítani. Mind -a gazda, mind a kalmuk személyzet folytonos gúnynyal és kaczagással -kisérte a francziák fáradozását. Felette mulatságos dolognak -tetszett előttük, hogy egy egész csapat orosz paraszt ne -gyönyörködjék a bűzben és piszokban s azt másnak a hajóján ingyen, -fizetés nélkül törekedjék eltávolítani s még csak vutkit és erjedt -lótejet se igyék hozzá. A hajón lévő egyéb személyzet még csak a -kezét sem mozdította meg, hogy a francziáknak segítsen.</p> -<p>Végre a hajó s különösen a francziák fekhelye annyira-mennyire -tiszta volt s akkor a kalmuk azt mondá Monteaunak orosz -nyelven:</p> -<p>– Ti nem vagytok oroszok, miféle nemzetséghez tartoztok?</p> -<p>– Mi bizony gazda, – felelt Monteau, – nem egészen vagyunk -oroszok, de azért félig sem vagyunk chinaiak, megfizettük fejenként -a két rubelt s most már egészen is oroszok lehetünk Czariczinig. -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<p>A kalmuk semmit sem szólt, csak a pipájából eresztett nagy -füstöket. Hanem azért másnap megint csak rátért a kérdésre.</p> -<p>– Ti nem is voltatok, nem is lesztek oroszok sohasem, németek se -vagytok, mert ha németek volnátok, akkor nekem nem fizetnétek két -rubelt, hanem mennétek gyalog, vagy a magatok hajóján. Ti -bizonyosan valami kémek vagytok.</p> -<p>Monteaunak szeget ütött a fejében a furcsa gyanu.</p> -<p>– Aztán mi közöd van ehhez neked gazda? – kérdé Monteau.</p> -<p>– Nekem bizony semmi közöm, hanem ha Dubovkában vagy -Czariczinban a vámos kérdezni találja tőlem hogy ti kik vagytok és -mit hoztok Nizsni-Novgorodból, mégis csak szeretném tudni, mit -feleljek én a vámos kérdésére.</p> -<p>– Hát feleld azt, a mit jónak látsz, majd ha minket kérdez a -vámos, mi is azt feleljük, a mit jónak látunk.</p> -<p>– Hm, sok pénzetek lehet nektek, – mondá a kalmuk.</p> -<p>A kalmuk kiváncsisága nem szünt meg. Folyton visszatért a -tárgyra és Monteauval gyakran beszélgetett. Monteaunak elbeszélte, -hogy az asztrakháni kormányzó egyszer erővel el akarta tőle vinni -egy szolgálóját s miután ő nem adta oda, kozákokat küldött rá s -azok a szolgálót is elvitték s ménesét is elhajtották s a -krasznojárszki főnök azonkívül, mikor panaszra ment, még ötven -korbácsot is veretett a nyaka közé.</p> -<p>Ez az elbeszélés tévútra vezette Monteaut. Azt hitte, a kalmuk -teljesen megbízható arra nézve, hogy neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> a -francziák titka feltárható legyen. Hátha meg tudná könnyíteni a -menekülést. Attól semmi esetre sem kell tartani, hogy az orosz -hatóságnak valami rosszakaratu jelentést tegyen. Ha pedig ő nem -lesz bizalmas hozzá: oly nagy a kalmukban a kiváncsiság, hogy még e -miatt határozza el magát valami bolondságra. A legrosszabb esetben -is útlevelük és igazolványuk mindig mentségükre leend.</p> -<p>Társaival közölvén a dolgot, azok beleegyezésével Monteau végre -elbeszélte a kalmuknak, hogy ők francziák, hogy a felséges czár -kegyelmével az Urálból jönnek, hogy Czariczin, vagy Czarjev vidékén -megtelepednek vagy pedig Tsitsekójába fognak menni, hogy ott a czár -kegyelmét tovább is bevárják, a kalmuk megmondhatná nekik, miként -jutnak legkényelmesebben Törökországba.</p> -<p>A kalmuk az elbeszélést komoly arczczal hallgatta végig, csak a -fejét hajtogatta.</p> -<p>– Gondoltam, gondoltam, százhúszszor gondoltam, – mondá a -kalmuk, – van-e fegyvertek?</p> -<p>– Minek nekünk a fegyver? – kérdezé Monteau.</p> -<p>– Utazónak útlevél kell, útlevél mellé sok pénz kell, sok pénz -mellé jó fegyver kell, jó fegyver mellé erős szív kell; ez az -igazság. Mind ezek nélkül a pókháló is útját állja az embernek – -mondá a kalmuk.</p> -<p>De a kalmuk ettől kezdve alig állott szóba a francziákkal. -Kerülte őket, s ha egyikkel másikkal a szűk hajóban összeütközött, -kifelé fordult s nézte a partot. A francziák el nem gondolhatták, -min töri a fejét. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Egy este kikötött egy puszta szigetnél s a szigetre kivitte -harmincz emberét. Alig hagyott a hajón négyet, ötöt. A szigetről -csak pár óra mulva tértek vissza s ettől kezdve a személyzet is -szótlan és tartózkodó lett a francziákkal szemben.</p> -<p>Monteaut az is aggasztotta némileg, hogy már két hét óta utaznak -s még sem érik el sem Dubovkát, a hol a kalmuk kikötni igért, sem -Czariczint, pedig a kalmuk Szaratovban azt mondá, hogy tíz nap -mulva még szélcsend esetén is odaérnek. Aztán élelmiszerük is -fogyatékán volt már.</p> -<p>A tizenhetedik vagy tizennyolczadik napon este nyugodtan -feküdtek le a francziák egymás mellé. Semmi gyanusat nem vettek -észre a nap folyamán, csak annyit, hogy a kalmukok még -szótlanabbak, még bizalmatlanabbak voltak irányukban. De ők -megszokták már ezt is.</p> -<p>Az éjszaka azonban borzasztó sorsot készített számukra.</p> -<p>Álmukból durva megtámadás, vadállati marczangolás ébresztette -föl őket. A kalmukok a hajótulajdonos parancsára megtámadták az -alvókat, kezüket összekötözték, szájukat rongyokkal betömték, -fejükre ültek s aztán kirabolták őket. Monteauval s még három -francziával, kik talán éberebben aludtak s az orvtámadást előbb -észre vették, kemény küzdelembe bocsátkoztak s a küzdés hevében -mind Monteaut, mind pedig három társát megölték s nyakukra s -lábukra egy-egy követ kötve, a folyam fenekére sülyesztették. -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p>A hajógazda e nyomorult merényletet tervezte ki társaival és -legényeivel ama pár óra alatt, melyet pár nappal ezelőtt -legényeivel együtt egy puszta szigeten töltött.</p> -<p>De a merényletnek a négy franczia meggyilkolásával nem lett -vége. A hajót egy szigethez kormányozták, ott kikötötték s még azon -éjjel az életben maradt francziákat megkötözve, a hajóból egyenként -kihurczolták, pénzüket, felső ruhájukat és irataikat elvették s -mindegyiket hátrakötött kezénél fogva egy ligetes sürüben egy-egy -bokor tövéhez kötötték. A gonosz munka végeztével gyorsan a hajóra -visszamentek s ismeretlen irányban eltávoztak.</p> -<p>Ily borzasztó éjszakát a francziák a szentpétervári vérfürdő óta -nem éltek át. Kezük, lábuk megkötözve, szájuk a fulladásig betömve, -az iszonyu küzdés, bántalmak és vérveszteség miatt halálosan -kimerülve, minden segítség és minden remény nélkül az éhhalálnak és -tán a farkasok támadásainak kitéve, egyetlen egy sem volt köztük, -ki végleg elveszettnek ne tartotta volna életét. Még azok -legszerencsésebbek valának, kik a nagy vérveszteség miatt -eszméletlenül vagy a szenvedett kínok alatt őrjöngve öntudatra nem -juthattak.</p> -<p>Az éjszaka végtelennek tetszett. Maga Henri, ki aránylag -legkevesebbet szenvedett, alig tudott az éjszaka pokoli eseményeire -visszaemlékezni. Mikor a hajnal elvégre szürkülni kezdett, ő a -hideg miatt dideregve magához tért. Körülnézett s látta és érezte, -hogy hátán összehúzott könyökei egy fűzfa tövéhez kötvék. -Megkisértette <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> a kötelet elszakítani, de a kisérlet -alatt éles, metsző fájdalmat érzett karjain. De olyasmit is érzett, -mintha a kötél engedett vagy ereszkedett volna. A fájdalmat -legyőzve, egész testével nagyot taszított magán s szerencsére a -kötél elszakadt és ő a fától elszabadulhatott. A kötél vastag, -húrféle fonatból állott, mely az erős hajnali harmat hatása alatt -meglehetősen elázott s ezért tudta azt elszakítani.</p> -<p>Azonban mind keze, mind lába még összekötve maradt s szájából -nem tudta a rongyot kivenni. Vergődése közben eszébe jutott, hogy -valószinüleg kezei is hátul húrféle fonattal vannak összekötve s ez -esetben, ha az is meg van ereszkedve, annak elszakítása valamely -érdes fához dörzsölés által tán lehetséges volna. Szerencsére hozzá -nem messze egy ledőlt faág mutatkozott. A fűben nagy kínosan oda -hempergett, könyökeit a dőlt fára támasztá s fekvő helyzetében -iszonyu erőfeszítéssel a könyökein levő kötelet a fához -dörzsölgeté. A gyöngeség és erőltetés folytán már ájulás környezé, -midőn elvégre a kötél elszakadt s kezei szabadok lőnek. Mégis időbe -került, míg összegyötört, elmarjult kezeivel szájából a rongyokat -kiszedheté s lábait is megszabadíthatá.</p> -<p>Elvégre lábra állhatott. A nap már rég felkelt, midőn egy közel -levő tócsához botorkált s ott arczát, kezeit és lábait kimosta és -megáztatá. Csak ekkor siethetett társainak mentésére.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<h2>A SZIGETEKEN.</h2> -<p class="summary">(A halálból most megmenekülnek. – A teknős béka. -– A Betegek-szigete. – Holttestek a puszta szigeten. – A kalmuk -csikós. – Tüzük is van, hajlékjuk is van. – A tutajon vizre -szállnak.)</p> -<p>Társai, kivált köztük néhányan, az utolsó végvonaglásban -látszottak lenni. Kínos vergődésük, hörgő lélekzetvételük, -kidülledt véres szemeik kétségbeejtő látványt nyujtottak. Henri oly -készséggel, mely tőle telhetett, bonczolá és szakgatá fel a -kötelékeket, miután előbb mindegyiket a szájába gyömöszölt -csomagtól megszabadítá. Gyakran még fogaival is iparkodott a -kenderből, szívós kákából és húrból álló kötelékeket széttépni.</p> -<p>Dél lett s tán dél is elmult, mikorra mind a tizennégy franczia -lábra állhatott s arczát, száját és sebjeit kimoshatá. Kettő nem -tudott fölkelni s a többi is a rémes éjszakának átélt szenvedései -után alig bírt járni való erővel.</p> -<p>S mégis nem a testi gyöngeség látszott szomoru sorsuk -legszomorubb esélyének. Ruhájuk egyetlen fehérnemü <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> alsó -ruhából állott s ez is összetépve, szakgatva, rongyokban és -szennyben. Sem fövegük, sem lábbelijük, sem fegyverük, sem késük, -sem tüzük, sem hajlékuk, sem kenyerük. A nap egy kissé -fölmelegedett ugyan, de mi lesz velük, ha eső, hideg és éjszaka -beáll, ha éhség erőt vesz rajtuk, ha nem jön segítség sehonnan.</p> -<p>Azok, kik kevésbbé voltak kimerülve, fölkeresték az utnak -nyomait, melyen át a kalmukok által a sziget belsejébe -hurczoltattak. Az út egy óriási szélességü folyamhoz vezetett. E -folyam, mint később megtudták, a Volgának egy nagy ága, az Aktuba -volt. Lehetett ott egy versztnyi szélességü, úgy hogy a tulsó part -sekélyes szegélyét alig láthatták. Néhány kisebb hajót, bárkát, -lélekvesztőt láttak ugyan, de a tulsó part mentében oly nagy -távolságban, hogy hangjuk oda el nem érhetett. S aztán azt is jól -tudták már, hogy az olyan vad népek, a minők e tájon lakhatnak, a -nyomorultaknak segítségére nem sietnek.</p> -<p>Körül kellett nézniök a szárazon. Csakhamar meggyőződtek arról, -hogy ők egy nem nagy terjedelmü, homok zátonyszigeten vannak, mely -óriási fűvel s helyenként fűz, rekettye s a dombos részeken -nyirbokrokkal van tele. Bizonyos futó indás vadszeder félét -találtak ugyan, de ennek nyári gyümölcsei már leszáradtak, őszi -gyümölcsei pedig éretlenek valának. Ezenkívül semmi ehető -gyümölcsöt nem találtak.</p> -<p>Alkonyat felé hűvösödni kezdett az idő. Éhesen, fáradtan, -kimerülve, láz által borzongatva egy karókon álló kibitkának -romjaira akadtak, mely azonban rég nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> látott -embert, mert alja is fűvel volt benőve. Oldalain szabadon járt ki -és be a szellő, teteje száraz avarból állott s mellette is egy nagy -nyaláb száraz avar, köröskörül embermagasságnyi gazzal benőve. Se -itt, se az egész szigeten embernek semmi nyoma.</p> -<p>A francziák két menni nem tudó beteg társukat ide vonszolták, a -száraz avarból fekhelyet készítettek s a kunyhó tetejéről leszedvén -a szalmát, szorosan egymás mellé lefeküdtek s a szalmával Henri az -egész kis társaságot takaró gyanánt beterítette s végül maga is -melléjük feküdt. Így töltötték az éjszakát.</p> -<p>Pihenésük és álmuk üdítő volt. A következő nap reggelén -erősebbnek érezték magukat. De az éhség fenyegető gyorsasággal -kezdett rajtuk uralkodni. Bármi módon is valami táplálék után -kellett nézniök.</p> -<p>Négyen ismét kimentek az Aktuba partjára. Rekedtségig kiabáltak -a nagy messzeségben elhaladó hajókra, gallyat is lobogtattak -feléjük, de a hajók vagy nem vették őket észre, vagy nem volt -szándékuk segíteni. Lovasokat, méneseket, nyájakat vettek észre a -tulsó parton, de mindez rajtuk nem segíthetett.</p> -<p>Mások a szigetnek ellenkező oldalára mentek nyugat felé. Itt egy -keskenyebb s rendkivül iszapos partok közt ballagó folyamra -bukkantak, mely azonban mégis mintegy 120–150 méter szélességünek -látszott puszta szemmel. A sűrű fűz és rekettye-bozót miatt alig -voltak képesek a tiszta vízre kilátni, mely a cserjés bozóton kívül -még sűrű nád- és kákateleppel is végig volt szegélyezve mindkét -part mentén. Az érett káka buzogány <span class="pagenum"><a name= -"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> pilléi szerte röpködtek az -északkeletről lengedező szellőben.</p> -<p>A francziák gondosan törekedtek kipuhatolni a szomszéd -szárazföldnek nagyságát és természetét. Vizsgálódásuknak azonban -alig lett sikere. A parti bozót miatt sem nagyságát nem láthatták, -sem azt észre nem vehették, sziget-e a szomszéd szárazföld, vagy az -már tulsó oldala a nagy folyamnak s ha tán sziget: vannak-e -lakói?</p> -<p>A csend és némaság, az előttük ismeretlen világos tollu vad -madarak kényelmes röpködése s a parthoz vezető gázlók hiánya azzal -a föltevéssel rémítette őket, hogy a nyugoti szomszéd szárazföld is -lakatlan.</p> -<p>Az élelemre nézve azonban némi csekély vigaszszal tértek vissza -társaikhoz. Az egész sziget és különösen a nyugoti folyam partja -erős, átható kellemetlen halszaggal volt eltöltve. Bizonyos volt, -hogy a folyam telidesteli van a halak minden nemével, csak az a -kérdés, miként lehetne halat fogni s tüzet gerjeszteni. Teknősbéka -fészkekre is bukkantak s a kibitkához vittek is magukkal vagy -tizenkét darabot.</p> -<p>A kémszemlék után a kibitkánál valamennyien összejöve, uj -tanácskozást tartottak a szerencsétlenek. Tanácskozásuk, -eszmecseréjük nem volt vigasztaló. Két beteg társuk már fel tudott -ülni fekhelyén, egyik sem szólt bele az értekezésbe, de bágyadt -arczán és epedő szemein mindkettőnek kirítt az éhség gyötrelme.</p> -<p>Most jutottak először eszükbe szegény Monteau és meggyilkolt -társai. Monteau találékonyságának, erélyének <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> és -vigasztaló kitartásának hiányát most érezték először igazán.</p> -<p>– Szegény Monteau, – sóhajtott fel egyik, – mégis jobb lett -volna Szaratovból Európa felé menekülnünk. De az ő kedvéért jöttünk -erre. De én azért nem kárhoztatom. Ki tudja: Harvey és czimborái -hogyan jártak, talán még rosszabbul, mint mi. Monteau mégis -szerencsésebb mint mi. Az isten adjon neki nyugalmat.</p> -<p>– Nem is látjuk mi többé Francziaországot, – szólt a másik. – -Itt veszünk el éhen, fagyban, nyomorultul. Jobb is, ha egyszer már -vége lesz mindennek.</p> -<p>Henri azonban és többen tiltakoztak a lemondás és kétségbeesés -ellen. Tüzük és ennivalójuk ugyan nincs, de néhány napig nyers -teknősbéka-hússal is táplálhatják magukat s aztán mégis csak -lehetetlen, hogy valahonnan, valamikép menekülés ne érkeznék -számukra.</p> -<p>Hirtelen neki álltak a teknősbékáknak, nyakukat kitekerték, tört -faágnak éles szilánkjával pajzsukat s bőrüket lehántották, beleiket -kimosták s aztán a fehér húst fára téve puhára és porhanyóra -verték. A félig kiszáradt és egészen kiszáradt tócsagödrök fenekén -és oldalán ott fehérlett a sziksó, abból hoztak egy marokkal s a -pecsenyét vele kissé meghintették. Az éhség ízletessé tette a -kezdetleges ennivalót s lakomájuk aránylag kielégitő volt. Sőt a -tizenkét teknőcz egyátalán nem is volt elegendő, öten rögtön ki -mentek a bozót szélére s nem sok idő mulva, noha a teknőczök előlük -a vízbe és lyukakba menekültek, fogtak s hoztak a tanyára vagy -harminczat. Az éhség csillapultával még mulatságot <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> is -csináltak abból, a mint a lábaiknál fogva sodrott kákára kötözött -nyughatatlan állatkákat hurczolták magukkal s a mint az el nem -fogyasztott darabokat a fához kötötték, hogy el ne -szökhessenek.</p> -<p>– A húrral kötözzétek meg őket – kiáltott föl egyik – az -átkozott kalmuk ajándékának legalább vegyük hasznát.</p> -<p>Még kaczagtak is a szegény francziák a furcsa ötleten.</p> -<p>Helyzetük azonban még sem javult. Két beteg társuk ugyan némi -erőhöz jött pár nap alatt úgy, hogy járni is tudtak, azonban eltelt -négy nap és segítség sehonnan sem mutatkozott. Az idő ugyan nappal -még mindig meleg volt, de az éjszakák hűvösek voltak. Ruha, tűz és -födél hiányában az esős idők bekövetkeztével helyzetük valóban -borzasztó leendett.</p> -<p>Elhatározták, hogy a szigetről menekülni fognak. Kelet felé a -menekülés lehetetlennek látszott, mert bár kilenczen jó úszók -voltak, mégis a roppant széles folyam átúszását csak meg is -kisérleni őrültség lett volna. A kisérlet tehát csak nyugat felé -történhetett.</p> -<p>Az volt a kérdés: ki tegye meg az első utat. Öten vállalkoztak. -Sorshúzás utján a sors Henrire esett.</p> -<p>Mind valamennyien kimentek a nyugoti partra s a hol a bozótot -legvékonyabbnak találták: ott Henrit érzékeny búcsu után víznek -eresztették. Aggodalom vett rajtuk erőt ösztönszerüleg, hogy Henri -ott vesz a folyamban.</p> -<p>De ez nem történt meg. Henri a folyam közepén járt már és még -mindig csak lábolta a vizet. Onnan kiáltott <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> vissza, -hogy a folyam könnyen lábolható, sőt feneke a bozóton belül a -tiszta vizen nem is süppedékes. A túlsó part közelében alig kellett -úsznia 4–5 méter szélességben s szerencsésen elérte a túlsó -partot.</p> -<p>Henri mihelyt a szárazra jutott: azonnal keresett egy sűrűbb -cserje bokrot, hova a nap oda tűzött. Ott pihent egy órán át, hogy -átázott ruhája némileg kiszáradhasson, a mi meg is történt, miután -ruháját levetette és erősen kifacsarta. Azután szemle alá vette a -száraz földet.</p> -<p>Ez is csak sziget volt, még pedig az előbbinél jelentékenyen -kisebb s még elhagyottabb. Itt még emberi nyomnak s rég elhagyott -kibitkának sem volt semmi jelensége. Dombosabb részek is -teljességgel hiányoztak; óriás fűvel, süppedező avarral s fűz és -rekettye bokrokkal volt csaknem egészen borítva. Teknősbéka ugyan -itt is volt nagy bőségben, de nem egy jelenség világosan mutatta, -hogy e szigetet az árvíz is el szokta önteni. Ezer meg ezer vad -madár röpködött vagy tollászkodott körülötte, bámulva és vijjogva, -de tőle messze nem távozva. E körülményből nyilván lehetett -következtetnie, hogy e szigeten régen nem lehetett emberi lény. -Abban bizonyos volt, hogy e szigeten társaival együtt megmaradniok -lehetetlen.</p> -<p>A sziget nyugoti partján szintén egy folyam nyulott el, mely tán -valamivel keskenyebb volt, mint az, melyen átlábolt. E folyamon túl -azonban egy látszólag nagyobb szárazföld terjedett el, melyen -emelkedett részek, dombok s erdők is mutatkoztak. Ha minden -jelenség nem csalt: <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> itt már emberekre kellett akadni, mert -hiszen az alig képzelhető, hogy itt Oroszországban a Volga mellett, -Európa és Ázsia határán, mívelhető és hasznavehető ily nagy -területet pusztán hagyjanak.</p> -<p>Oda azonban nem kisérté meg az átmenetelt, nehogy sok ideig való -távol maradása miatt társai nagy aggodalomba essenek. Az oda való -átjutást szintén lehetőnek, sőt biztosnak vélvén, rögtön -visszafordult, s egy óra leteltével már társainál volt.</p> -<p>Társai bámulva s aggodalommal hallgatták meg jelentését a -szomszéd szárazföld elhagyatottságáról. Többen közülök mégis rögtön -késznek mutatkoztak oda átmenni, hogy onnan ismét nyugot felé -tovább mehessenek. Erről azonban Henri lebeszélte őket, javasolván, -hogy ma még az éjet itt töltsék, miután a szomszéd szigeten -meghálni nem lehet, s azért a két vizen egy nap alatt kell -átmenniök s még éjjeli tanyát is keresniök, a mi pedig ma már meg -nem történhetik.</p> -<p>Utolsó teknősbéka vacsorájukat ez este költötték el e -szigeten.</p> -<p>Másnap kora reggel az étkezés után átkeléshez készülődtek. A -kibitka földbe szúrt karóit kiszedték, s annak minden darabját -összekötözve magukkal vinni elhatározták. Eszükbe jutott, hátha az -uj szárazföldön ilyet se találnak.</p> -<p>Ez összekötözött karókat egyébiránt másként is felhasználták. Öt -társukat, kik úszni nem tudtak, ennek segélyével szállították át a -mély vizen. Két úszó megfogta egy-egy kezével a karó két végét, az -úszni nem <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> tudó pedig a karó közepébe kapaszkodott s -ekként ügygyel-bajjal a veszélyes vizen áthurczoltatott.</p> -<p>Az átkelés szerencsésen megtörtént s a kis társaság, meg sem -pihenve, rögtön átköltözött az uj sziget nyugoti partjára. Itt -azután napnak kitett bokrokat keresve, ruháikat kifacsarták és -megszárogatták, némelyek pedig teknőczöt fogni a bozót mentében -lesre mentek.</p> -<p>Az útjokban álló új folyam kikémlelése volt most az első teendő. -Henri erre is vállalkozni akart, azonban egy másik, jó úszó társuk -akarta ezt megtenni minden áron. Óhajtását teljesítették s a -folyamnak neki eresztették.</p> -<p>A francziák nagy bámulatára ez a folyamág is sekélyes volt. -Társuknak alig kellett úszni valahol, gázolással is átjutott a -túlsó partra. Pár óra múlva vissza is jött, tapasztalásairól számot -adni.</p> -<p>Jelentése hurrah kiáltásokat csalt az örvendező francziák -ajkaira. A túlsó föld e jelentés szerint nem sziget, hanem valódi -száraz. Embereknek is kell ott lenni, mert szilva és birs-fákat -talált, melyeken még gyümölcs is volt s a dombosabb részeken -vadszőlő lugasokat is fedezett fel, melyeken feketéllett az érett -fürtök sokasága. Mindezeken kívül tört edénynek cserépdarabjaira is -akadt, melyek közül hozott is magával pár darabot.</p> -<p>A francziáknak e hírek hallatára nem volt maradásuk. Rögtön, -habozás és haladék nélkül neki álltak a folyamon való átköltözésnek -s azt azonnal meg is tették. Oly vidám hangulatban voltak az uj -száraz földön, mintha már minden veszély elmúlt volna fejük fölül. -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> A legelső buja lombozatu, sűrű vadszőlő -lugas árnyékában megtelepedtek, néhány lugas alját sátor formára -kitisztogatták és rendbe hozták, a már pirosló és hulladozó -szőlőlevélből puha fekhelyet készítettek s átadták magukat az édes -pihenésnek s a szabadulási ábrándok még édesebb gyönyörének. -Élelmük az egész napon át érett szilvából állt, melyet különösen -édesnek találtak. A következő napok azonban mégis kiábrándulást -szereztek sok irányban. Először is észrevették, hogy az uj -szárazföldön teknősbékát nem igen találnak, a vadszőlő és birsalma -élvezhetetlen, a szilva pedig nem elég az élelemre, de sokáig nem -is tart el, miután a fákról már hulladoz az aszúgyümölcs s a -legelső erősebb szél mind leveri.</p> -<p>A második szomoru tapasztalásuk az volt, hogy az uj szárazföld -is csak sziget. Szélessége ugyan lehet tán egy mérföld s hossza még -sokkal több, de azért ők itt is csak be vannak zárva s nyugot felé -megint egy folyam zárja el útjokat, mely gyorsabb folyásunak -látszik az eddigieknél, tehát bizonyára mélyebb is lesz. Élő embert -se találtak, noha száz meg száz jelenség világosan mutatta, hogy e -szigeten gyakran járnak emberek. A folyamokon sohase láttak se kis, -se nagy hajót, még halászokat sem, noha a folyamokban, sőt még az -apróbb kiöntéses tavacskákban is nyüzsgött az apróbb-nagyobb -hal.</p> -<p>A francziákat aggodalom, majd lassanként valóságos rémület -szállta meg. Elgondolták: minő istenátkozta föld lehet ez, melyen -sem szelid, sem vad állatok, sem emberek <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> tanyát nem -ütnek. Tüzet éjjel nem láttak, kutyaugatást nem hallottak, emberi -művelődés jelenségét föl nem fedezhették. Utóbb azt gondolták, hogy -ha csakugyan laknak emberek e vidék közelében: azok bizonyára még a -kegyetlen kalmukoknál is vadabbak lehetnek.</p> -<p>A harmadik napon már megkívánták a teknősbéka húsát s mert e -szigeten nem igen kaptak, vissza kellett menni az elhagyott kis -szigetre, hogy annak partján és bozótjában fogjanak néhány százat. -E rengeteg teknőczöt aztán lassanként átszállították s nekik sűrűn -földbe szúrt karókból keritést csináltak s egyúttal gondosan -őrizték őket, hogy el ne szökhessenek. Nyers pecsenyéjük legalább -megint lett elegendő. A mire annyival nagyobb szükségük volt, mert -három társuk erős áthűlés következtében képtelen volt vízre menni s -e miatt a további menekülést nyugot felé meg nem kisérthették.</p> -<p>Az ötödik napon, midőn néhányan a nyugoti parton őgyelegtek, az -átelleni szárazról nagy robogás hangját hallották s közben-közben -emberkiáltást és ostorpattogást, mintha valaki egész ménest űzött -hajszolt volna a mezőn. Látni azonban semmit nem láttak a parti fák -és cserjék miatt.</p> -<p>A francziák meredt szemmel néztek és meredt füllel -hallgatóztak.</p> -<p>A robaj, kiabálás és ostorpattogás lassanként megszünt s alig -egy óra mulva egy lovasfiut láttak, a mint a parti bozótból lovával -kitörtetett s a folyóba lovával <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> szügyig bement. Nyilván -azért jött, hogy lovát megitassa s maga is igyék a fejéről levett -süvegbe merített folyamvízből. A fiú tatárnak vagy kalmuknak -látszott s a francziák felé oda sem pillantott.</p> -<p>A francziák azonban részint orosz, részint töredezett kalmuk -nyelven átkiabáltak hozzá. Kiáltozásukra a ló abban hagyta az ivást -s előre szegzett fülekkel bámult a francziákra. Ugyanezt cselekedte -a fiú is, többszörösen elnevetvén magát a francziák intésére és -szavaira.</p> -<p>Végre a fiu éles, harsány hangon átkiáltott hozzájuk orosz -nyelven:</p> -<p>– Betegek vagytok?</p> -<p>A francziák szintén orosz nyelven vissza kiáltották:</p> -<p>– Nem vagyunk betegek!</p> -<p>– Hát kik vagytok? Mit kerestek ott a Betegek szigetén?</p> -<p>A francziák összenéztek. Meg nem foghatták, mért nevezi a fiú a -szigetet betegek szigetének. Ösztönszerüleg feleltek:</p> -<p>– Mi nem vagyunk betegek, mi szegény utazók vagyunk. Szaratovból -jöttünk, de egy kalmuk kirabolt bennünket s megkötözve ide tett a -szigetre.</p> -<p>A fiú egészen hallhatólag elkaczagta magát. S aztán kérdezé:</p> -<p>– Mit akartok?</p> -<p>– Se tüzünk, se ruhánk, se ennivalónk. Szeretnénk innen -szabadulni.</p> -<p>A fiú erre nem felelt, fejével bólintgatott, lova kantárját -megrántotta s aztán a bozóton át a szigetre vissza törtetett. -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<p>A francziák voltak vagy heten s mind a heten rémülten kiabáltak -a fiú után, csak arra kérve őt, hogy adjon nekik tüzet, Jézus -Krisztusnak és Mohamednek és minden prófétának és szenteknek -nevében.</p> -<p>Kevés idő mulva a fiú ujra visszajött a vízre s azt kiáltá -át:</p> -<p>– Jertek följebb vagy tizenöt nyíllövésnyire, ott majd beszélek -veletek, a hol a folyó kanyarodik.</p> -<p>A francziák lélekszakadva siettek a folyam mentében fölfelé. -Mire a kanyarulathoz értek: akkor a lovas fiú ott volt már a túlsó -parton. A folyam itt felette széles, lassú folyásu és zátonyos -volt.</p> -<p>– Itt vagyunk, itt vagyunk, jere közelebb, – kiáltozták izzadtan -a fiú felé.</p> -<p>A fiú beleereszkedett a vízbe s éles, vércse szemeit folyton a -francziákra szegezve, lassú gázolással közelgetett a francziák -felé. A parttól mintegy 50 méter távolságra megállott, lovának csak -nyaka és feje állott ki a vízből. A fiú sötét, barna arczu 17–18 -éves ifjoncz lehetett, kalmuk ruhában, magas bőr süveggel, nyakában -ostor és pányvakötél, övében kés és pisztoly.</p> -<p>– Miféle fegyvertek van? – kérdé a francziáktól.</p> -<p>– Nincs nekünk semmi, csak a körmünk és fogunk. Nézd!</p> -<p>A francziák kiterjesztették kezüket. A kalmuk fiú jól láthatta, -hogy fövegük sincs, ruhájuk csak alsó fehér ruha, az is rongy és -foszlány. Lábukon semmi s rongyaikon át testük látszik.</p> -<p>A fiú közelebb jött s ezt kérdé: <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>– Ott a fűben nincs fegyvertek eldugva?</p> -<p>– Nincs nekünk, hiszen ha fegyverünk volna, nem volnánk éhesek, -nem kellene teknősbékát ennünk.</p> -<p>A fiú elnevette magát s ismét közelebb jött.</p> -<p>– Hát miért nem fogtok halat? – kérdezé.</p> -<p>– Hogyan fogjunk? – A kezünkkel?</p> -<p>– Vágjatok faágat, szúrjátok le sűrűn a víz fenekére, -készítsetek belőle aklot, hagyjatok nyílást azon az oldalán, a -merre a víz kifolyik belőle, majd tele megy az hallal, aztán -megfoghatjátok.</p> -<p>– De mivel vágjunk faágat és miképp süssük meg a halat?</p> -<p>A fiú tűzkövet és aczéldarabot vett ki övéből s oda dobta a -francziáknak a partra.</p> -<p>– Keressetek száraz futókát vagy puha pudvát, törjétek össze s -aztán beleesik a tűz. Kést pedig keressetek a Betegek tanyáján.</p> -<p>– Hol van az a Betegek tanyája?</p> -<p>– Arra ni! Fölfelé mutatott a szigetnek egy dombos és erdős -része felé.</p> -<p>– Ruhánk sincs, hogy szabaduljunk innen?</p> -<p>– Csináljatok tutajt fából, vadszőlőből.</p> -<p>– Hová menjünk? Merre laknak itt emberek?</p> -<p>A fiú kelet felé mutatott s mondá:</p> -<p>– Arra van Tombovka; azontúl van Tülmenköji, ott lakik az én -uram; erre pedig – s ekkor nyugot felé mutatott – van Jenotajevszk, -ott van az én uramnak palotája, mert az én uram ott is lakik.</p> -<p>– Hát Czáriczin merre van? <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<p>– Arra ni! Czáriczin messze van. Én nem tudom, mennyire van, de -az én uram tudja.</p> -<p>A fiú északnyugot felé mutatta Czáriczint.</p> -<p>A francziák nagy hálálkodással megköszönték a lovászfiúnak jó -tanácsát s aczél és kovából álló becses ajándékát. A fiú folyton -nevetett a víz közepén a ló hátáról a francziák hálálkodó szavaira. -Egyszer aztán egyet gondolt, lovát megforditá, átgázolt a vízen s -visszament méneséhez. A francziáknak csak azután jutott eszükbe, -hogy a fiúnak s urának nevét meg kellett volna kérdezniök.</p> -<p>Mindamellett most már aránylag gazdagoknak érezték magukat. Volt -tűzszerszámuk, tudták a halfogás mesterségét s megtudták azt is, -hogy a sziget északi erdős részein emberek laknak.</p> -<p>Fából durván összeeszkábált négy házikót találtak egymástól nem -nagy távolságban. A házikókhoz vezető ösvényen alig volt a fű egy -kevéssé letaposva. E házikók közvetlen közelében is buján díszlett -a fű és dudva. Apró sírdomb féle halmokat találtak a házikók körül, -melyek némelyike durva fakereszttel is fel volt ékesítve.</p> -<p>Siettek oda. Az erdőre s az erdőben az emberi lakásokra könnyen -ráakadtak. Fölfedezésük azonban ujabb ijedelmet okozott nekik. A -betegtanya valóban borzasztó tanya volt. Egyik házikó küszöbénél -egy hulla feküdt s midőn közelebb mentek, a közel álló fákról -hollók és varjuk repültek fel. A betegek tanyája holtak tanyája -volt. A keresztek azt mutatták, hogy a holtak keresztyének valának. -<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Benéztek a házikóba is. Butorfélét nem találtak A házak belseje -egyetlenegy üregből állott, sárral betapasztott deszkafallal, -melyen át azonban becsillogott a repedéseken keresztül a napvilág. -Az üreg egyik sarkában földből készült katlan-féle tüzelőhely. A -katlan körül némi ételmaradékok nyomai. Néhány cserépedény, egy -fejsze, tömérdek hasznavehetetlen és szennyes ruharongy volt -mindaz, a mit mint emberi kéz művét, a házikókban találtak. Száraz -haraszt és szalma-féle minden házban volt. Ez képezte a lakók -fekhelyét.</p> -<p>A francziák minden ruhafoszlányt gondosan összeszedtek s a -folyam szélén azokat víz alá áztatták. A hullát eltemették s egyik, -a többitől külön álló házikóban a fekhelyül szolgáló almot -lassanként elégették, gondosan őrködve, hogy maga a házikó is el ne -égjen. Mikor így a házat jól kifüstölték, akkor a falakat gondosan -besározták; a repedéseket, nyílásokat betömködték; tetejét is a -mennyire lehetett, rendbe hozták s aztán vadszőlőlevéllel és száraz -avarral tele hordták, hogy beteg társaiknak, s a hideg és eső -beköszöntével maguknak is tűrhető tanyát biztosítsanak.</p> -<p>Találtak még pár hullát az erdőben is s emberi csontokat nem egy -helyütt. El nem tudták gondolni, minő átkos hely lehet ez, hol élő -ember nem lakik s holtak mégis tanyáznak. Többször lesték a kalmuk -fiút, hogy tőle felvilágosítást kapjanak, de a fiú többé nem akadt -szemük elé.</p> -<p>Tüzet most már tudtak gerjeszteni s edényük is volt, melyben -teknősbékáikat megfőzhették. Legbecsesebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> -találmánynak a fejszét tartották, melyhez még néhány kezdetleges -házi eszközt, egy ásót s aztán rozsdás vasdarabokat találtak. A -vízbe sülyesztett ruhafoszlányokat néhány nap mulva kiszedték, -gondosan kimosták és megszárogatták s pőre öltönyük pótlására, a -mennyire lehetett, felhasználták.</p> -<p>A halászatnak a kalmuk fiu által javasolt módját nagy kételkedve -kisérlették meg. De mégis megkisérlették.</p> -<p>Faágakat vagdaltak, karóknak kihegyezték, azokat övig érő vízben -sűrűn egymás mellé kör alakban leverték s a folyam alsó oldala -irányában a körön másfél arasznyi nyilást hagytak. S aztán oda -álltak lesre, mi lesz a furcsa kelepczéből.</p> -<p>Örömmel és bámulva szemlélték, miként úsznak, eviczkélnek, -ficzkándoznak az apróbb és nagyobb halak szemközt a folyamvízzel. -Csakhamar észrevették, hogy minden tizedik, huszadik hal, mely a -karósövény árnyékába kerül, a sövény nyilásán bebotlik s néhány -perczig a keritésben meg is marad. Látták, hogy öt-hat darab mindig -van a kelepczében, – csak be kell zárni a nyilást s az a hal, mely -a karók között ki nem fér, biztos fogoly.</p> -<p>Az eszme tehát oly mérhetlen halbőség mellett, melylyel a Volga -bírt, gyakorlatinak bizonyult s a francziák a kalmuk lovász fiút -egy pillanatig az emberi bölcsesség és leleményes ész mintaképének -tekintetették. Soha sem ízlett a francziáknak oly jól semmi se, -mint az első sült és pirított hal, melyhez ekként jutottak. -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Nem is késlekedtek a halfogás e művészetét tökéletesíteni. -Készitettek egy uj, sokkal nagyobb keritést, melyhez két nyilást -alkalmaztak, az egyiket a halak számára kelepczének, a másikat -pedig a czélból, hogy azon át egy ember bejuthasson a keritésbe. Ez -azonban zárva volt s csak a behatolás alkalmával kinyitandó. -Készítettek aztán kis kézi meritő hálót is, hogy a halat a -keritésben ne puszta kézzel kelljen összefogdosni, a mi lassú, -nehézkes és izzasztó munka volt. Élelmükről tehát volt már -gondoskodva.</p> -<p>Főgondjuk most már csak a menekülésre irányult. Valószinü volt, -hogy még több folyam állja útjokat, míg a szárazföldre kiérnek, -várták tehát beteg társaik felgyógyulását és megerősödését, hogy -útnak indulhassanak. Időközben minden szilvát összegyüjtöttek, a -mennyihez hozzáférhettek s szilvájukat a napon szárogatták.</p> -<p>Egy reggel azonban erős vihar kiséretében kegyetlen hideg őszi -eső köszöntött be. A szép sugaras, meleg, őszi napoknak egyszerre -vége lett s a francziáknak nyomorult öltönyükben alig lehetett a -házikót és tüzet csak egy pillanatra is elhagyniok. Az őszi és téli -hideg fenyegető arcza egész rémségében most tekintett rájuk -először. Ijedten gondoltak arra, hogy október hava ma-holnap vége -felé jár. Menekülni kellett minden áron.</p> -<p>Szerencsére a viharos eső csak pár napig tartott s aztán még -egyszer és utoljára megint kiderült az idő. Megállapodtak abban, -hogy az idő uj változását már e szigeten nem szabad bevárniok. -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Jó ötletük támadt. Féltek attól, hogy sem maguk a hideg viz -gázolását ki nem birják, sem lábbadozó, de azért erőtlen társaikat -ujabb s tán halálos veszély nélkül a folyamokon át nem -szállíthatják. Eszükbe jutott, hogy jó lenne tutajt készíteni. Fa -van elég, fejszéjük is van, a mivel azt levágják, kormányt és -evezőt könnyü lesz készíteni, csak azt nem tudták elgondolni, mivel -furják ki a szálfákat, hogy azokat hevederrel -összeszegezhessék.</p> -<p>– Barátim, – mondá Henri – gondoltam egyet. Itt vannak ezek a -rossz házikók, leginkább puhafából faragva. Ha a tetőt ledobjuk s a -földbe ásott bálványfákat kiássuk, készen van a tutaj, mert azon -bálványfákra már föl vannak szegezve a gerendák és deszkák. Egy -háznak a hátulsó fala elég lesz valamennyiünk számára.</p> -<p>A francziák ugráltak örömükben ez ötletre.</p> -<p>Rögtön neki álltak a legközelebbi s legnagyobb házikónak. -Néhányan fölmentek a tetőre s kezdték azt leszakgatni és ledobálni, -mások pedig a hátsó deszka falról a sárzást verték le, hogy az ne -nehezítse a tutajt. Alig telt bele pár óra, a házikó hátsó fala -helyéből kimozdítva a földön feküdt. S még az napon nagy keservesen -a vízre is hurczolták két gurgulya segítségével.</p> -<p>A tutaj azonban mégsem volt egészen kielégítő. Felszine alig -volt tizennyolcz vagy húsz négyszögméternél nagyobb s midőn tizen -ráálltak, nemcsak ingadozott, hanem mélyen le is ült, úgy hogy majd -térdig érő vízben lehetett csak rajta megmaradni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>De azért nem estek kétségbe. A tetőfákat és deszkákat mind -lehordták a tutajra s gúzsnak csavart vadszőlő-venyigével -felkötözték azokat a tutaj gerendái közé. Igy már nem merült el -annyira alattuk, de még így sem maradhattak szárazon rajta.</p> -<p>Segítettek azonban a bajon gyökeresen. A következő napon még egy -házikót bontottak széjjel s még egy tutajt állítottak a vízre az -elsőhöz hasonló készülékkel. E másodikat gúzszsal jó erősen -odakötötték az elsőhöz s így most már a két akkora területen, -száraz lábbal biztosan menekülhettek.</p> -<p>Egy éjszakát töltöttek még a szigeten. Haraszttal és -szőlőlevéllel a tutajt még este jól megrakták, az elbontott házikók -tetőfáiból evezőket és kormánylapátokat készítettek, néhány napra -való sült halat s minden szilvájukat a tutajra hordták s korán -hajnalban útra keltek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<h2>ÁZSIAI MŰHELYBEN.</h2> -<p class="summary">(Utasokkal találkoznak. – A kirdai baleset. – A -jenotajevszki fogság. – A kalmuk csikós megint segit. – Balán -uraság. – Valahára jól érzik magukat. – Ujra föltámad a vágy: -meglátni Francziaországot. – Hiába!)</p> -<p>Utazásuk a folyam mentében lefelé történt. A nyugoti szárazföld, -a hol a kalmuk fiú őrizte ménesét, szintén csak sziget, noha nagy -sziget volt. Délre végét érték s uj folyamágra bukkantak. Egész nap -és egész éjjel haladva s még vagy négy folyamágon áthatolva, végre -nyugat felé egy óriási vízre bukkantak, melyet eleinte valamely -tengernek véltek, miután határait, partjait, alig látták. Ez volt -az igazi Volga, a Volgának nyugoti főága. Szélessége itt -megközelíthette az egy mérföldet.</p> -<p>A francziák is folyton nyugot felé tartva, csakhamar -észrevették, hogy folyóvizen úsznak. S miután jól emlékeztek, hogy -a kalmuk fiú ez irányban mutatta Jenotajevszket: egész erejükkel -eveztek folyton nyugot felé. Néhol az óriás folyam oly zátonyos, -oly sekély vízü volt, hogy a tutajt az evezők segélyével tolni -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> taszitani lehetett. Késő éjjel érték el a -partot, most már az igazi szárazföldet.</p> -<p>A következő napon, kellő pihenés után Henri vezetése alatt hatan -kimentek a szárazra útat keresni, falu vagy város után nézni, -emberrel találkozni. Nemsokára a parton találtak is egy nagy, -széles, járt országútat, mely nyugatról vonult kelet felé. Henri -nyugot felé tartott s nemsokára összejött néhány, gyalogszerrel -utazó orosz paraszttal.</p> -<p>Henri a szokásos üdvözlés után azt kérdezé, hogy micsoda falu -vagy város esik ide legközelébb.</p> -<p>Az oroszok nyilván koldusoknak vélték a francziákat, mert a -kérdésre nem is felelve, iszákjukat elővették s szegényes -árpakenyerükből egy-egy kis darabkát adtak mindegyik -francziának.</p> -<p>– Köszönjük az isten nevében, – mondá Henri, – de mi nem -koldusok vagyunk, hanem szerencsétlen utazók; nem tudjuk: merre -járunk, mondjátok meg: hol érünk mi legközelebb várost s merre -menjünk Jenotajevszkbe.</p> -<p>– Jenotajevszk messze van, – mondá az egyik paraszt – hanem ha -ezen az úton egyenesen mentek, nemsokára Kirdába értek.</p> -<p>– Kedves testvérek – mondá Henri a szokásos orosz megszólitással -– adjatok tanácsot, mi tévők legyünk. Mi szegény mesteremberek -vagyunk, munkát keresünk, ti, látom, jó keresztyének vagytok, -minket egy kalmuk kirabolt, nincs semmink, mondjátok meg, hol -találhatunk munkát? Az isten megáld benneteket Szent György és -Szent Miklós segítségével. <span class="pagenum"><a name="Page_90" -id="Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Mi nem tudunk munkát adni, se tanácsot – mondá az orosz – mi -is szegény emberek vagyunk, most pedig Asztrakánba megyünk -halásznak elszegődni. Hanem menjetek Kirdába, menjetek ott a -pópához, én vagyok Petrov, a pópa pedig az én testvérbátyám, az -majd ád jó tanácsot.</p> -<p>Az oroszok tovább mentek s már jól elhaladtak, mikor Henrinek -valami jutott eszébe. Azt gondolta, hátha a tutajt el lehetne adni -az orosz parasztoknak.</p> -<p>Rögtön megfordult társaival s utánuk sietett az oroszoknak. -Utánuk sietett és utánuk kiabált. Az oroszok végre megálltak s -Henri beérte őket.</p> -<p>– Kedves testvérek, szólt hozzájuk, miért mentek gyalog -Asztrakánba, nekünk van tutajunk, mi odaadjuk azt, ha valami -csekélységet adtok érte.</p> -<p>Az oroszok összenéztek, tanakodtak s elhatározták, hogy megnézik -a tutajt. Most már valamennyien együtt haladtak a Volga partján -egész addig, a hol a tutaj feküdt, a rajta hagyott -francziákkal.</p> -<p>Az oroszok jól megvizsgálták a tutaj fáját, s megvallották -őszintén, hogy ők azt Asztrakánban 4–5 rubelért eladhatják ugyan, -de ők azért annyit nem fizethetnek, mert annyi pénzük nincs, hanem -adnak fejenként húsz kopeket s mivel heten vannak, összesen 140 -kopeket, három tarisznyát és három kenyeret. A francziák -megcsinálták az alkut, csakhogy még egy tarisznyával s még egy -kenyérrel többet csikartak ki vételár fejében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>A tutajról a tarisznyákat megrakták sült hallal és szilvával, az -oroszokat a tutajra vezették, tőlük elbúcsuztak s útnak indultak -Kirda felé. Volt most már pénzük is, igaz hogy fejenként csak tíz -kopek, s volt kenyerük is. Szegényes árpakenyér, de mégis útközben -oly jól ízlett nekik, mint a legfinomabb sütemény. Hiszen oly rég -óta nem ettek már kenyérfélét.</p> -<p>A nap már lenyugodott, noha még meglehetős világos volt, mikor a -francziák a kirdai pópához betértek. A pópa a lakház tornáczán -iddogált egy másik oroszszal s a szeszes ital már meglehetősen -meglátszott rajta. A francziák alázatosan hozzájárultak s kezét -egyenként megcsókolták.</p> -<p>– Szent atyám, – mondá Henri, – mi szegény vándorló -mesterlegények vagyunk. Szaratovban egy kis pénzt kerestünk, de egy -kegyetlen kalmuk kirabolt bennünket s egy puszta szigetre kitett. -Majdnem éhen vesztünk, míg megszabadultunk. Most munkát keresünk, -adj nekünk bölcs tanácsot, hol keressünk munkát? A te testvéred, a -jó Petrov, a kivel útközben találkoztunk, ide küldött bennünket jó -tanácsért.</p> -<p>– Ni ni, igaz az! – kiáltott fel az az ember, kivel a pópa -együtt iddogált. – Ez a tarisznya a Petrov tarisznyája, jól ismerem -a madzagjáról. Ezek a csavargók bizonyosan megölték és kirabolták -Petrovot.</p> -<p>A francziák közül egyik elnevette magát, a másik megijedt, -valamennyien zavarba jöttek a képtelen gyanúra. Legelőbb tért észre -Henri s azt mondá a pópának: <span class="pagenum"><a name= -"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>– Isten mentsen szent atyám, mi jó emberek vagyunk, Petrovnak és -társainak egy tutajt adtunk el, ezért adtak heten 140 kopeket és -négy tarisznyát.</p> -<p>– Hazugság az, – kiáltott az idegen ember, – hol vettétek a -tutajt?</p> -<p>Henri elmondotta a szigeti kalandokat, a tutajkészítést s a -menekülést.</p> -<p>– Tehát ezek az emberek, – mondta az idegen, – kirabolták a -Betegek-szigetét is s elpusztították a betegek házait. Hé, hé, -emberek, jertek csak ide! – kiáltott be a konyha felé.</p> -<p>Egy háziszolga előugrott a kiabálásra.</p> -<p>– Eredj, fuss csak Ilia a községházhoz s hívd ide a községi -szolgákat!</p> -<p>A háziszolga elfutott s néhány percz mulva két fegyveres -hivatalszolgával tért vissza. Ezt az időt Henri és társai arra -használták, hogy a pópának könyörögtek s isten oltárára minden -pénzüket oda adták.</p> -<p>– Jól van gyermekeim, – mondá a pópa, – zsebre csúsztatván az -aprópénzt, az majd enyhítésére lesz bűnös lelketeknek. Én nem -segíthetek rajtatok, a törvény rátok tette kezét.</p> -<p>Az idegen, a ki senki se volt más, mint a község második -előljárója, a megérkezett hivatalszolgáknak azt parancsolta, hogy -kötözzék meg a francziákat. Szegény menekülők nem állhattak ellent, -este is volt már, lehetetlen volt az önvédelem. Megkötözve egy ólba -hurczoltattak s ott kellett tölteniök az éjt fázva, dideregve, -kopasz földön. Szomorú éjszaka volt ez. <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Egész éjjel szemüket sem hunyták be. Ujra erőt vett rajtuk a -kétségbeesés, mint akkor, midőn a kalmuk kitette őket a puszta -szigeten. Már-már lábbadozó szerencsétlen betegjeiket ujra elővette -a kór és erőtlenség.</p> -<p>Reggel két lovas kozák őrizete mellett elkisérték őket. A kik -menni tudtak: azok gyalogszerrel, a betegek rozzant, fakó kocsin. -Délben egy kis darab rozs kenyeret kaptak ebédre s így -hurczoltattak be estére Jenotajevszkba, a járási főnöknek, -iszpravniknak, börtönébe.</p> -<p>A jenotajevszki iszpravnik börtöne bűzös, nyirkos, nyomorult -hely, mely azonban meleget mégis adott. Csak a miatt is, mert a -börtön zsúfolásig tömve volt oroszszal, kozákkal, kalmukkal és -tatárokkal.</p> -<p>Heteket töltöttek itt a nélkül, hogy csak meg is kérdezték -volna: mi a bűnük, vagy mi a mentségük. Börtöntársaik azzal -mulattatták őket, hogy eltölthetik itt a telet is, tavaszt is, még -sem vezetik őket a biró elé, hacsak pártfogójuk nem akad. No, a -szegény francziák abban az egyben megnyugtatták magukat, hogy nekik -pártfogójuk csakugyan nem akad.</p> -<p>Egyszer, mikor már a hó is leesett, uj foglyokat hoztak közéjük -s az uj foglyok közt egy fiatal kalmukot, ki a francziák előtt -ismerősnek látszott. Összenéztek és összesúgtak, mintha ők ezzel -már találkoztak volna valahol. Végre valamelyiknek eszébe jutott, -hogy a fiatal ember hasonlít ahhoz a kalmuk fiuhoz, ki őket a -Beteg-szigeten tűzszerszámmal és jó tanácscsal ellátta. -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>Henri megszólitá:</p> -<p>– Héj fiú, nem vagy te csikós gyerek, a ki az uraság lovait -őrizted ezelőtt két hónappal a Beteg-sziget melletti szigeten?</p> -<p>A fiú szemeit mereszté s komolyan hallgatott.</p> -<p>– No csak beszélj, az isten azért adta szádat és nyelvedet, hogy -felelj, ha kérdeznek.</p> -<p>– Én őriztem az én uram lovait, de mit akarsz te én velem?</p> -<p>– Látod fiú, te jó ember voltál, minket a Beteg-szigeten -megmentettél, aczélt és tűzkövet is adtál, most meg akarom köszönni -szivességedet.</p> -<p>– Mivel köszönnéd, te is csak olyan ártatlan ember vagy most, -mint én.</p> -<p>– Miért hoztak ide?</p> -<p>A fiú elnevette magát s mosolyogva felelt:</p> -<p>– Mert egy kozák belém veszett a kabak mellett, én meg -védelmeztem magamat s a kozák meghalt.</p> -<p>– Mi lesz most már veled?</p> -<p>– Ha az én uram akarja, rám vernek száz kancsukát s aztán -elvisznek a kozák helyett katonának, ha pedig az én uram azt -akarja, akkor nemsokára kiszabadulok, csakhogy az Aktubán túl kell -lennem egy pár esztendeig. Mert az én uram jó ember és nagy úr.</p> -<p>– Hogy hivják az uradat?</p> -<p>– Az uram, mikor itt lakik, akkor orosz és Balanov a neve, mikor -pedig Tülmenkőjiban lakik, akkor kalmuk és Balán a neve. Az én uram -nagyobb úr, mint az iszpravnik uraság. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>Henri elgondolkozott. Gondolatait közölte társaival. A fiú jó -gyerek. Ha megszabadul: ő lehet szószólójuk az uraság előtt. Hátha -az uraság őket is megszabadítja.</p> -<p>Ujra szóba ereszkedett a fiúval.</p> -<p>– Látod fiú, mi is szegény emberek vagyunk, mi is szeretnénk -szolgái lenni a te uraságodnak.</p> -<p>– De ti nem tudtok se lovat őrizni, se halászni, se sót mosni, -hát miért akartok ti az én uramnak szolgái lenni?</p> -<p>– Mi többet tudunk annál. Mi tudunk olyan szép ruhát varrni, a -milyen nincs a te uradnak; mi tudunk olyan szép butorokat faragni, -a milyenek még a te uradnak palotájában sincsenek. Mi tudunk -csinálni kulcsot, lakatot, zablát, kengyelvasat és mindenféle -fegyvert. Mi tudunk sok mindenfélét csinálni, mindazt a városba -elvinni, sok pénzt szerezni s neked is szép khalatot, szép nyerget, -szép ostort, szép kést és fegyvereket adni, ha innen -megszabadulunk.</p> -<p>A fiú mosolygott és gondolkodott.</p> -<p>– Ha megszabadulok, megmondom a főgazdának, az majd megmondja az -én uramnak, mert az én uram én velem nem beszél.</p> -<p>– De nem felejted el?</p> -<p>– Én nem felejtem el, hanem ti se felejtsétek el, a mit -igértetek. Aztán két annyit adjatok, mint a mennyit igértetek, hogy -fele annak a főgazdáé legyen.</p> -<p>A francziák készségesen megigértek mindent s napról-napra mind -jobban összebarátkoztak a kalmuk fiúval. Tőle tudták meg, hogy a -Beteg-sziget arra való, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> a falubeliek az öreg, -tehetetlen és gyógyíthatlan betegeket isten nevében oda vigyék s -ott magukra hagyják, noha azt tiltja az iszpravnik a -keresztyéneknek.</p> -<p>A fiú, kinek Mekle volt a neve, csakugyan nem sokáig volt a -börtönben. Alig tíz vagy tizenkét nap múlva kihívták s többé a -börtönbe vissza nem vezették. Vagy megkapta a korbácsot és elvitték -katonának, vagy pedig megszabadult.</p> -<p>Ujév táján a francziák is megszabadultak. A börtönfelügyelő az -iszpravnik elé kisérte őket.</p> -<p>– No csavargó kutyák, – mondá az iszpravnik, – szerencsétek, -hogy Petrov és a többi kirdai emberek, a kiket kiraboltatok, meg -nem haltak, és szerencsétek, hogy Balanov úr szolgálatába vesz -benneteket. Most takarodjatok szemem elől. Egy szolga majd oda -kisér benneteket Balanov úrhoz.</p> -<p>Ez azt jelenté, hogy Mekle is megszabadult s hogy szószólójuk -lett a főgazdánál és az uraságnál.</p> -<p>A kalmuk uraság palotája csakugyan kitünt a többi jenotajevszki -házak között s Mekle azt csakugyan a legszebbnek tekintheté. Nem az -utczára dűlt, nem házsorban állott, hanem kert közepén feküdt. -Téglából a fala, égetett zsindelyből a teteje, még villámháritó is -a tető felett, melyet szareptai herrnhuti német lakatos készitett -remekben.</p> -<p>A palota egy emeletes volt, elől oszlopos verandával s egész -homlokzata tarka kőmives czifrázatokkal felékítve. Hat vagy hét -lépcső vezetett fel a földszinti előcsarnokba, a honnan a szobák és -mellékhelyiségek nyiltak. <span class="pagenum"><a name="Page_97" -id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>A palota körül egy egész kis falu állott épületekből, melyekben -a kalmuk uraság cselédei, szolgálói, kozákjai, kalmukjai, halászai, -lovai, tehenei és kutyái laktak. Ez épületek azonban már orosz -mintára mind fából voltak faragva és összállitva. Pinczék és -jégvermek is voltak itt-ott, mindenféle módon készített halak és -kaviárok raktározására s üdén tartására. Nagy szinek, hol zsákokban -fel volt halmozva salétrom, konyhasó és csudasó. Volt egy ácstelep -is, hol hajókat, dereglyéket, csónakokat s halászó czövekeket -furtak, faragtak, kalapáltak. Egy szóval Balanov telepéből -kilátszott az orosz uraság és kalmuk kereskedő.</p> -<p>Az iszpravnik szolgája ide vezeté a francziákat.</p> -<p>A francziák valóban siralmas állapotban voltak. Tél volt, hideg -volt, hóban kellett idáig törtetniök. Mezítláb, födetlen fővel, -kiéhezve, elsoványkodva, gubanczos hajjal és szakállal, alsó -fehérruha piszkos foszlányaiban didergő testtel s vaczogó fogakkal -vezettettek Balanov elé. Inkább ázsiai vándorló czigányoknak -látszottak, kik most jöttek a sós pusztákról, mint európai képzett -iparosoknak.</p> -<p>Balanov egy nagy földszinti teremben üldögélt és dohányzott a -kandalló mellett, melyben vígan pattogott az égő hasáb. Háta mögött -állott egyik tisztje s a mögött Mekle, a kalmuk fiu. Az uraság egy -korbácsot suhogtatott kezében. Ezzel játszott. Kora a 40–50 év -közti életidőre mutatott. Fekete arczszine, sűrű tömött bajusza és -szakála világosan mutatta a kalmuk eredetet. Vonásaiban ravaszság -és kedélyesség tükröződött. <span class="pagenum"><a name="Page_98" -id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>Balanov hosszasan végignézte a nyomorult francziákat. Végre -lassú, némileg megvető hangon szólt hozzzájuk:</p> -<p>– Ti vagytok azok a hires iparosok? Hiszen ti csavargó koldusok -vagytok.</p> -<p>A francziák lehajták fejüket s mellükön összetett kezekkel -alázatosan hallgattak. Csak Henri szólt:</p> -<p>– Kegyelmes úr, most koldusok vagyunk és éhesek és rongyosak és -betegek. De ha ruhát és munkát kapunk, kegyelmes úr elhiszi, hogy -mi európai mesteremberek vagyunk.</p> -<p>– Igen, de csak németek, miért nem mentek Szareptába?</p> -<p>– Mi nem vagyunk németek, mi francziák vagyunk, azt sem tudjuk -merre van Szarepta.</p> -<p>Balanov egy pillanatig gondolkozott.</p> -<p>– Francziák, francziák! Miféle mesterséget tudtok?</p> -<p>– Van köztünk egy pár szabó, egy pár asztalos, ács, lakatos, van -egy órás is, egy fegyverkovács, szíjgyártó és varga. Tudunk kötelet -verni, réz és bádogos munkát is csinálni, csak műhelyünk és -szerszámunk legyen.</p> -<p>Balanov félig kétkedő ravasz szemekkel méregette őket s -korbácsát suhogtatá.</p> -<p>– Mit tudtok, mit nem tudtok, majd meglátom. Az iszpravniktól -megvettelek benneteket s azt a munkát végezitek a mit én -parancsolok. Ha meg akartok szökni: befojtatlak benneteket a sós -tóba. Értitek?</p> -<p>A francziák megijedtek. Úgy lettek eladva és megvásárolva, mint -a barom. Eszökbe jutott, nem jobb <span class="pagenum"><a name= -"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> lett volna-e benn maradni az -iszpravnik börtönében. Henri azonban feltalálta magát:</p> -<p>– Kegyelmes úr, majd munkánk után itéljen fölöttünk, ha majd -erőnk, egészségünk helyre áll. Mi nem akarunk megszökni, ha -szabadon leszünk is. Minket köt az adott szó, mert mi francziák -vagyunk és katonák voltunk.</p> -<p>– Kinek a katonái voltatok?</p> -<p>– Mi a nagy császárnak a katonái voltunk.</p> -<p>– Miféle nagy császár katonái? A fölséges czáré vagy a török -szultáné?</p> -<p>– Mi Napoleon katonái voltunk.</p> -<p>– Napoleon? Miért nem mondtátok előbb? Ismertétek ti -Napoleont?</p> -<p>– Én láttam kétszer – szólt Henri – egyszer olyan közelről, hogy -csak tíz lépésnyire voltam tőle.</p> -<p>– Te akkor derék ficzkó lehetsz, – szólt Balanov s fölkelvén a -zsölyeszékből, gyöngén egyet huzott a korbácscsal Henri nyaka közé. -– Ki látta még közületek? – kérdezé.</p> -<p>– Én is láttam, én is láttam, – szólt vagy öt franczia. Én -Auszterlitznél láttam, én Moszkaunál kétszer láttam! – kiáltott föl -egyik s másik.</p> -<p>– Hát ti nyavalyások, nem láttátok? – szólt az uraság a többi -francziákhoz, a kik némán maradtak.</p> -<p>– Nekünk az isten nem adta meg ezt a szerencsét, – szólt közülök -egyik.</p> -<p>– Hát aztán milyen ember volt Napoleon? Mennyi arany meg gyémánt -volt a ruháján? Mekkora kardot <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> szokott a csatába vinni? -Hány lovat vitt magával? Volt-e olyan magas termetü, mint én?</p> -<p>Balanov egész tűzzel, rohamosan intézte e kérdéseket a -francziákhoz. Henri egészen fölvidult, magához tért s ügyes -ötlettel kizsákmányolta a kalmuknak e kiváncsiságát.</p> -<p>– Olyan magas termetü nem volt, mint a kegyelmes úr, hanem ő is -erős volt, mint az aczél. Ő is olyan erős volt, mint a kegyelmes úr -és ő is úgy tudott parancsolni.</p> -<p>Balanov nagy önteltséggel hallgatta a hízelgő szavakat. Még -néhány perczig beszélgetett a francziákkal s aztán ekként szólt -hozzájuk:</p> -<p>– Most takarodjatok ki a pitvarba, várakozzatok ottan, majd -Zabdir tudtotokra adja parancsolatomat.</p> -<p>A francziák kezet csókoltak s kimentek a pitvarba, melynek -szellős, rideg levegője nagy ellentétben állt mind a szoba -melegével, mind az ő ruhájuk épségével. Sokáig azonban nem kellett -várakozniok; Zabdir, az a kalmuk férfiu, ki az uraság mögött állott -s ki annak egyik főtisztje volt, nemsokára kijött a teremből s vele -együtt kijött Mekle is.</p> -<p>– Kaptok egy házat – szólt Zabdir a francziákhoz – kaptok -ennivalót s estére ruhát is. Az uraság kegyelmébe fogadott -benneteket, legyen gondotok rá, hogy nekem is kedvemben járjatok. -Most menjetek Mekle után.</p> -<p>Ezzel Mekle előre ment, a francziák utána. Jó tova mentek a -palotától fák és faházak közt a hóban, midőn <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> Mekle -egy faház előtt megállott, annak ajtaját belökte, a házba bement s -egy öreg embert és egy öreg asszonyt kilökött, a gunyájukat s -rongyaikat is utánuk hajitotta s a francziákat oda bevezette.</p> -<p>– Ez lesz a lakástok, míg az uraság mást parancsol. Szalmát -hozhattok magatoknak a kazalból, onnan la, fűtni való fát találtok -a ház mögött, a ruhátokat majd megkapjátok, most pedig ketten -jertek velem takaró pokróczért.</p> -<p>Két franczia elment Meklével a pokróczért, a többi rögtön neki -állt a háznak, annak egyetlen nagy szobáját kitisztogatták -teljesen; a szalmát, szemetet belőle kisöpörték, kidobálták; a -kemenczében és katlan alatt rögtön nagy tüzeket gerjesztettek, a -kazalból uj tiszta szalmát hoztak be elegendő nyalábbal s midőn -pokróczaik is megérkeztek, teljes gyönyör érzetével nyujtózkodtak -végig a meleg szobában. Ebédre forró theát kaptak, meleg pilavkását -ürühussal, zöldséget édesen s jó kenyeret. Megállapodtak abban, -hogy tizenhárom év óta, mióta Francziaországot elhagyták, még oly -jól nem érezték magukat, mint most.</p> -<p>Estére csakugyan kaptak uj ruhát is. Bokáig érő inget, durva -házi vászonból, de ujat, tisztát s minden főre négy darabot. Szürke -posztóból gyapottal bélelt nadrágot, uj bagaria csizmát, báránybőr -mellest s birkabőrrel bélelt ujjas orosz felsőkabátot derékszíjjal -s fekete báránybőr süveget. Mekle gondoskodott nekik ollóról és -borotválkozó eszközökről, továbbá minden szükséges edényről is, -hogy ételüket, italukat maguk készíthessék. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> Pár nap -mulva, miután már jól felmelegedtek, tiszta, tápláló ételt és italt -élveztek, jól aludtak s magukat egy kissé kicsinosították, maguk is -alig ismertek egymásra. Mikor pedig az urasághoz bekéredzkedtek, -hogy kegyeit megköszönjék, az uraság csak elbámult az ő uj -cselédjein, a kikről most már egyáltalán elhitte, hogy ezek bizony -Napoleon katonái is lehettek. Mondott is annyit Zabdirnek, mikor -tőle eltávoztak:</p> -<p>– Szerencséjükre csakugyan nem németek.</p> -<p>A francziák munkát kértek, hogy tartozásukat leróhassák s -hálájukat kimutathassák. Az uraság azzal ereszté el őket, várjanak, -majd gondoskodik műhelyről. Ez a gondoskodás azonban nem történt -meg hamarosan. Az uraság nemsokára eltávozott Jenotajevszkből -valamelyik ismerőséhez, vagy távoli birtokaira vadászni s nem is -jött meg márczius vége előtt. Hiába esenkedtek a francziák munka -után, Zabdir csak azzal fizette ki őket, hogy mind bolond ember az, -ki munkán töri a fejét, mikor a nélkül is megélhet. Nem tehettek -egyebet, mint átengedték magukat az édes semmittevésnek s a -gondnélküli életnek, a mitől pedig ugyan régóta elszoktak már.</p> -<p>Április első hetében elment a jég a Volgáról s ugyanekkor az -uraság is haza jött. Április közepén a francziákat fölrakták egy -dereglyére s egy csomó sziget mellett elhajózva, átszállították -őket az Aktuba partjára Szelitrennójába. Innen pedig lóháton fél -nap alatt elértek Tülmenkőjibe, Balanovnak egy kis falujába, mely a -sós puszták szélén fekszik, s melyen át vezet egy karaván -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> út Orenburg és Orszk felé. Ez leendett -a francziáknak műhelytanyájuk.</p> -<p>Meklének igaza volt. Itt az uruk csakugyan nem orosz volt, hanem -valóságos kalmuk, még pedig falujában és a pusztán oly hatalommal, -mintha valóságos fejedelem lett volna. Talán valósággal is ama -kalmuk törzsfőnökök egyike volt, kik az asztrakáni kormányzók, a -kozák hetmanok, a kerületi főnökök megvesztegetése folytán -rendszeres alku mellett bizonyos korlátolt fejedelmi jogokat -élveznek.</p> -<p>Balán azonban nagymérvü kereskedést is űzött. Őszszel és -tavaszszal több mint ötszáz munkás foglalkozott zsoldjában és -részére halászattal Szelitrennójától Krasznojárig, sőt még a Volga -torkolatánál is. Mindenütt páczolták, szárították, sózták, -füstölték a halat, készítették a kaviárt és vizahólyagot, volgai -héringet és szareptai balzsamot. Ezenkívül óriási ménesei és -juhnyájai voltak. A lovakat egyaránt szállította Nizsni-Novgoródba -és a Kaukázusba Mosdokig.</p> -<p>Kereskedett prémbőrökkel és mindenféle sóval és dohánynyal. A -sós tavakon egész nyáron át dolgoztak munkásai, oroszok és kozákok. -Jenotajevszken kívül Vladimirovkában és Czárjevben is voltak -sóraktárai. Tülmenkőjiban palotája volt, palotájában háremet -tartott, noha nem egészen a törökök szigorával s voltak itt -gyermekei is nagy számmal, kiket valóságos oroszokká nevelt, noha ő -itthon még mindig ragaszkodott az ősi kalmuk szokások egy részéhez -– életmódban, mulatságban, kegyetlenségben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>A francziák számára egy nagy, hosszú épületet emeltetett itt, -melynek különböző rekeszei szolgáltak a francziáknak műhelyül és -lakóhelyül. Minden iparágra külön műhelyt rekesztetett el s minden -műhelybe maga szerezte be Zabdir segítségével az illető -szerszámokat. E szerszámok ugyan nem voltak a legjobbak, de Balán -mégis csakhamar meggyőződött arról, hogy a francziák teljesen urai -adott szavuknak s azért, midőn ezek panaszkodtak szerszámaik -silánysága fölött, menten felülteté őket trojkákra s elvitte -Czárjevbe, Czáriczinbe és Szareptába, hogy ott szerezzenek be olyan -szerszámokat, a minőket legjobbaknak vélnek, árát ne kérdezzék.</p> -<p>Ekként jól felszerelve a francziák egész erővel és jókedvvel -láttak a munkához s két év alatt 1825-ben és 1826-ban roppant tömeg -iparművet összedolgoztak az uraságnak, ki azokat az Aktubán -leszállította Asztrakánig s fölszállította Czáriczinig és Dubovkáig -s nagy vásárokat ütött és szép pénzt vett be belőlük. Az első -nyártól kezdve minden francziának adott hetenként a teljes -ellátáson és ruhán kívül 50 kopeket, a melyből a francziák a -második év végére már mintegy 400 rubelt gyűjtöttek és tettek -félre.</p> -<p>A jóllét, a gondtalan és biztos élet s a pénz ujra -feltámasztotta a francziákban a szabadság ingerét, a menekülés -szándékát s a honvágyat, visszatérni Francziaországba. Miután -Meklének és Zabdirnak mind elkészítették azt, a mit igértek, sőt -még annál is többet s miután Tülmenkőjiban minden férfit és -asszonyt jó barátjukká tettek, <span class="pagenum"><a name= -"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> a kivel csak érintkezésbe -jöttek s a francziákat mindenki jó és szelid embereknek tartotta, a -francziák megkisértették ama kérelmük előadását, hogy az uraság -ereszsze őket szabadon.</p> -<p>Az uraság komor képpel hallgatta meg kérelmüket s nyers -parancsoló hangon felelt:</p> -<p>– Akkor eresztelek el benneteket, ha majd nekem tetszik. Még -hasznot nekem nem hoztatok. Én haszonért váltottalak ki benneteket -Jenotajevszkből. Eddig csak a váltságdíjat, a műhely, szerszám, -ruha árát kerestétek meg és mégis adtam nektek hetibért. Hasznot, -nyereséget csak ezután várok belőletek. A birkát és lovat sem azért -szerzem, hogy annyit adjanak érte, a mennyibe nekem került. -Takarodjatok munkára.</p> -<p>A francziák hosszú orral távoztak. S aztán maguk között -bizalmasan tanácskoztak jövendő sorsuk felől. Mérlegelték a szökés -esélyeit. Az esélyek nem voltak kedvezők. Asztrakán felé nem -lehetett menekülni, mert a Kaspi-tengeren vagy a Kaukázusban Európa -és Ázsia legvadabb népei közé jutottak volna. A menekülés csak -nyugot felé volt lehetséges. Igen, de Balán kocsin lovon, hajón -mindenütt nyomukban lehetett s azt már tapasztalták, hogy az orosz -hatóságok előtt Balán föltétlen biztossággal keresztül tud vinni -mindent. Elhatározták tehát, hogy pár évig még maradnak s valamely -kedvező alkalomra várakoznak. Addig is azonban biztositaniok kell -az uraság kegyeit.</p> -<p>Ujra bekéredzkedtek az urasághoz. Henri volt – mint mindig – a -szónok. <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<p>– Kegyelmes úr jótéteményét, hogy bennünket a nyomortól és -haláltól megmentett, lelkünkből megköszönjük és meg is akarjuk -hálálni. De mi magunk mégis kevés hasznot tudunk hajtani a -kegyelmes úrnak, ha pedig meghalunk, vagy megbetegszünk, csak -terhére leszünk. De ha kegyelmes úr fiatal gyerekeket hozatna a -falukból és városokból, azokat megtanítanánk a magunk tudományára s -akkor kétszeres, háromszoros erővel dolgozva kétszeres-háromszoros -hasznot hajtanánk.</p> -<p>A kalmuk uraság képe felvidult. Ez még nem jutott eszébe. Pedig -olyan világos volt.</p> -<p>– Hozatok nektek gyerekeket.</p> -<p>– Köszönjük kegyelmes úr. Lehet-e majd két esztendő mulva -szabadságért könyörögnünk?</p> -<p>– A mi egy nap mulva lészen eljövendő, arról beszéljünk egy nap -mulva; a mi pedig két esztendő mulva lészen eljövendő, arról -beszéljünk két esztendő mulva. Többé nekem a szabadonbocsátást elő -ne hozzátok, mert megkorbácsoltatlak benneteket. Zabdir – kiáltott -a tiszthez – ezek az ebek két napig nem kapnak ivóvizet. Legyen rá -gondod.</p> -<p>Valódi harag, vagy csak rémítés volt-e az uraság szigora, azt a -francziák nem vették észre. Annyi bizonyos volt, hogy Balanov a -kapzsiság mellett is, mely a francziák helyzetének -kizsákmányolására ösztönzé, nem egyszer jó indulatot is tanusított -ezek iránt. Ezúttal azonban a büntetés végrehajtása megkezdődött. A -vízhiány pedig éppen itt a sóspuszták szélén borzasztó büntetés. -Ott, hol a levegő is, melyet beszívnak, sóval <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> van -tele, hol az ivóvízre éppen ezért kétszeres a szükség, ott a -szomjuság kínja előbb beáll s égetőbb mint másutt. Szerencséjükre -azonban a francziáknak, a második huszonnégy órai büntetést akár -Zabdir, akár az uraság elengedte.</p> -<p>S mégis belátták a francziák, hogy az uraság kapzsisága miatt -rendes úton-módon nincs menekvésük. Nincs mindaddig, míg el nem -gyengülnek, ki nem öregesznek a munkából. Akkor pedig minek az -élet, ha annak erejét szolgaságban, öregségét a kegyelemkenyér -gyalázatában, vagy tán nyomorban kell eltölteni. Szomoru napok után -szomoru esték és éjszakák borultak a francziákra, mikor mindezt -meggondolták s mikor a honvágy, a szép Francziaország utáni -sóvárgás eltölté szivöket s midőn más részről a fölgerjedt képzelet -túlzó vonásokban, rémletes arányokban festé előttük azt a sorsot, -mely ugyan európai szabad emberhez nem méltó, a nagy császár -katonájához szégyenletes, de a mely Balanov szeszélyei daczára is -mégis csak sokkal jobban tűrhető, mint a petropavlovszkóji bánya, -vagy az orenburgi dologház, vagy a Beteg-szigetbeli -vadember-élet.</p> -<p>Ez is eszükbe jutott lassankint a francziáknak. S aztán volt egy -körülmény, mely nyugalmukat visszaadta, sőt vidámságot is szerzett -nekik. Balanov csakugyan hozott vagy tizenöt orosz kozák kölyket -valahonnan; kiket aztán beállított a francziák szolgálatába -tanoncznak. Sok mulatság forrása volt ez orosz fiuk ostobasága. De -a francziák szivesen vesződtek velük, örömmel oktatták, némi -elégtétel érzetével tanítgatták őket. E fiuk voltak <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> azok, -kik szolgái lévén a szolgáknak, pillanatonként azon édes csalódásba -ringatták a francziákat, hogy ők is fölebbvalói, ők is urai -valakinek.</p> -<p>Telt az idő, múltak a hónapok; az orosz és kozák fiuk, egy -párnak kivételével, tanulékonyaknak bizonyultak, szaporodott az -árúkészlet s Balanovnak kilátása volt, hogy kettős hasznot is tud -húzni lassanként a francziákból. Ujra eltelt két esztendő a nélkül, -hogy a francziák csak néhány napra is kitették volna lábukat -Tülmenkőjiból. Most már vásárra sem eresztették őket.</p> -<p>De azért folyton járt eszük a szabaduláson. Száz tervet -kovácsoltak, száz tervben megállapodtak, száz esélylyel -számítottak, de a százegyedik esély, mely eszükbe jutott, mégis -visszatartá őket a szökéstől. Fülükbe jutott az is, hogy -Oroszország és Törökország között kiütött a háboru, a mi egyáltalán -nem tette ajánlatossá rájuk nézve a szökés kisérletét.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<h2>UJABB BUJDOSÁS.</h2> -<p class="summary">(Mussza Nukhár bej. – Egy franczia megnősül és -Ázsiában marad. – Megalkuvás a cserkeszekkel. – A sós pusztákon. – -Valahára a tengerhez érnek. – Karaszor bég. – Megint csak -rabszolgákká válnak.)</p> -<p>Az 1830-ik év tavaszán egy kaukázusi cserkesz főur, Mussza -Nukhár bej, látogatta meg valami czélból Balánt a tülmenkőji -palotában. Ott időzött heteken és hónapokon át. Gyakran benézett a -műhelyekbe is s gyakran elbeszélgetett egyről-másról a -francziákkal. Megtudta ekként, hogy a francziák európai emberek és -menekülők. Egy alkalommal ezt a kérdést intézte hozzájuk:</p> -<p>– Nem szeretnétek ti haza menni a magatok országába?</p> -<p>– Szeretnénk bizony, hanem nem rajtunk áll, nekünk itt -dolgoznunk kell az uraság részére.</p> -<p>– Hm, ilyen szolgákat, a kik pénzt keresnek az uruknak, magam is -szerettem volna az én váramban.</p> -<p>Néhány nap múlva Nukhár bej ujra előhozta a menekülést. -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p>– Ha az uraságtól elkéredzkedtek Csernijárba vagy Czáriczinba, -én meg tudlak benneteket szabadítani vagy jobb szolgálatot tudok -szerezni.</p> -<p>– Óh kegyelmes úr, nem érdemeljük mi tőled ezt a nagy -szivességet.</p> -<p>E szavakat Henri mondta, de azért a francziák, mikor a cserkesz -magukra hagyta őket, mégis komoly tanácskozás alá vették szavait. -Elhatározták, hogy kellő óvatossággal tárgyalásba bocsátkoznak -vele, ha biztos lehetőséget mutat és ajánl a menekülésre.</p> -<p>Pár nap mulva megint náluk volt a cserkesz s megint előhozta a -menekülést:</p> -<p>– Kegyes úr – mondá Henri – mivel akarod te, hogy mi -megérdemeljük az általad való szabadulást?</p> -<p>– Ha van pénzetek: fizettek nekem ezer rubelt; ha pedig nincs -pénzetek: akkor dolgoztok nekem ugyanannyit.</p> -<p>– Talán van annyi pénzünk, de hogy és merre tudnál bennünket -megszabadítani? Mi Törökország felé akarunk haza menni.</p> -<p>– Az az én gondom, a fizetés pedig a ti gondotok. Ha városba -jöttök, én onnan elviszlek benneteket a Fekete-tengerre s onnan -török hajón elmehettek Sztambulba.</p> -<p>– Ha téged, kegyes úr, meg nem sértünk, azt kérdezzük, mi dolgod -van néked a mi megszabadításunkon kívül a Fekete-tengernél?</p> -<p>– Oktalan állatok! Az oroszok bejöttek falumba és beültek -váramba, én pedig megalkudtam vélük, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> három -évig nem megyek haza, de három év múlva haza megyek s akkor falumat -és váramat visszaadják. Három évig pedig csak nem lehetek -Tülmenkőjiben.</p> -<p>A francziák ujra meg ujra tanácskoztak. Sorsuk nem volt rossz, -noha nem voltak szabad emberek. Étel, ital, hajlék, ruházat, munka -és egy kis pénzecske is mindig biztosan megvolt számukra; legalább -addig, míg öregség vagy betegség miatt el nem gyengülnek. Mi sors -vár aztán reájuk: nem lehetett elgondolni. Szünik-e egykor a kalmuk -uraság kapzsisága, hajlandó lesz-e egykor nekik a szabadságot -visszaadni: erre senki se adhatott feleletet.</p> -<p>Annyi bizonyosnak látszott, hogy minél több hasznot hajtanak -neki: annál nehezebb és koczkázatosabb előtte a szabadulást csak -föl is említeni. A szökés pedig sehogy se látszott -czélszerünek.</p> -<p>– Én pedig, – szólt Henri egy éjszakán, midőn a menekülésről -tanácskoztak, – én pedig barátaim itt nem maradok. Akár jutok el -Francziaországba, akár nem, én innen eltávozom. Mikor és miként -távozom, azt magam sem mondhatom meg. De bár ujra át kelljen élnem -az eddigi szenvedéseket, én ujra neki megyek a világnak. Ha -bizonyos volnék is a halálról, még akkor is neki megyek. Most már -negyven éves vagyok, én hazámban akarok meghalni. Meglehet, Harvey -és a többiek már otthon vannak. Szegény Monteau, ha nem hallgattunk -volna rá, talán már mi is otthon volnánk.</p> -<p>E sóhaj volt az, a mi már talán százszor kiröppent a kis -társaság szívéből. S mégis a többi franczia épen <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> nem -látszott oly elhatározottnak, mint Henri, a kit pedig mintegy -hallgatag megegyezéssel, vezetőjüknek tekintettek. Azonban mint oly -gyakran, most is egy külső körülmény sietteté elhatározásukat.</p> -<p>Meg kell jegyezni, hogy két társuk időközben elhalt. Valami -veszedelmes, ismeretlen láz támadta meg őket Tülmenkőjiben s -gyógyitásuk nem vezetett eredményre. Sírva, zokogva kisérték ki -őket a pusztára, hol a kalmukok temetője mellett helyezték őket -föld alá, díszesen faragott két kereszttel diszitvén föl a két -sírhalmot, melyet a francziák soha sem láttak többé s melyről ott -Francziaországban az elhagyott rokonok és ismerősök még csak -sejtelemmel sem bírtak soha is.</p> -<p>A második temetés után egyik társuk kijelenté, hogy ő sohase -megy el e vidékről, nem koczkáztatja többé életét s életének -nyugalmát és jóllétét. Ő itt marad és meg fog nősülni.</p> -<p>E kijelentés alig pár nappal történt az előtt, mikor Nukhár bej -Tülmenkőjibe érkezett. E kijelentésre különben a legfőbb okot az -szolgáltatá, hogy a franczia nagyon mélyen talált egy kalmuk leány -szeme közé nézni, ki a palotában az uraság egyik elsőrangu nejének -volt szolgálója s kinek szülői Asztrakántól délre, a Kaspi-tenger -partján, Szinszkilinszkiben laktak s kit neje kérelmére Balán -néhány paripán vett meg vagy cserélt be szüleitől.</p> -<p>A franczia bekéredzkedett az urasághoz s előadta alázatos -kérelmét, mely abból állott, hogy az uraság engedje meg a kalmuk -leánynak feleségül vételét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>Az uraság láthatólag jó kedvvel, mosolyogva hallotta a -francziának komoly szavait.</p> -<p>– Hát aztán, ha feleséged lesz, hogyan hurczolod azt magaddal, -ha egyszer megszabadítanálak.</p> -<p>– Sehogyse kegyelmes úr, itt maradok Tülmenkőjiben.</p> -<p>– Azt ugyan okosan határoztad el, mert ha el nem határoztad -volna, akkor is csak itt kellene maradnod. Hanem hát, mid van -neked, mit adsz a leányért?</p> -<p>A franczia nem egészen fogta föl jól a kérdést s azért csak -annyit felelt:</p> -<p>– Mit adnék mást? Magamat adom.</p> -<p>Az uraság elkaczagta magát s aztán azt felelte:</p> -<p>– Ilyen ökrök vagytok ti európai szolgák. Hiszen az a lány nekem -szolgálóm, az apjának pedig lánya. Mivel váltod ki tőlem s mivel -veszed meg az apjától?</p> -<p>A franczia előtt furcsa szinben kezdett mutatkozni a világ. Most -értette már meg, hogy kell szerezni feleséget, ha a kalmuk lányok -közt akar nőt szerezni. De miután az uraságnak jó kedve volt, egész -bátorsággal felelt:</p> -<p>– Kegyelmes urat megkérem, hogy engedje el a váltságdíjat s -adjon nekem és feleségemnek egy kis faházat és egy kis szabadságot, -a pénzemet pedig kétfelé osztom s aztán 60 rubelt adok a lány -apjának, a másik 60 rubelen pedig veszek a lánynak ajándékot.</p> -<p>– Hát magadnak mi marad aztán?</p> -<p>– Nekem pedig megmarad a lány.</p> -<p>Az uraság pedig ujra elkaczagta magát. Nagyon megtetszett neki a -franczia furcsa beszéde. <span class="pagenum"><a name="Page_114" -id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Jól van. A rubeledet tartsd meg, a leányt neked ajándékozom. -Apjának adtam már érte négy lovat, most még adok ötven juhot és egy -hálót, elviheted neki magad, majd Mekle elvezet -Szinszkilinszkibe.</p> -<p>A franczia nagy hálálkodással csókolt kezet az uraságnak s -köszönte meg a nagy kegyességet, a sok ajándékot, meg a kalmuk -leányt. És csakugyan rövid idő, néhány nap múlva a lányt lepellel, -fátyollal végig takarva csakugyan átadták a francziának feleségül s -az uraság csakugyan adott az uj párnak egy rossz faházat, néhány -juhot, egy sánta tevét, nagy nyaláb zöldséget s többnemü apró -háztartási czikkeket. Az úrnő pedig gazdagon ellátta az uj -menyecskét pár aranypénzzel, papucscsal, hajfésüvel s egypár szép -sállal. A franczia nem győzött eléggé dicsekedni, hogy ő mily -boldog és megelégedett ember s hogy neki bizony esze ágában sincs -Francziaországba elindulni.</p> -<p>Társai örültek a jó szerencsén, de mégis csak legjobban arra -terjedt ki a figyelmük, hogy az uraság minden vonakodás és aggály -nélkül teljes szabadságot engedett társuknak mind nősülés előtt, -mind nősülés után szabadon menni a szomszéd városokba, sőt még -Asztrakánba is, Szinszkilinszkit nem is említve, a mely pedig -Tülmenkőjitöl tíz napi járóföldre fekszik, úgy hogy a franczia épen -egy hónapig volt távol, mikor jegyesének szülőit meglátogatta. -Gondolták, hogy a nősülés ürügye alatt ők is hasonló szabadságot -kaphatnának.</p> -<p>Mikor e fölött tanakodtak: épen akkor jött Mussza Nukhár bej -ajánlata. Ez ajánlat elfogadása mellett több <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> ok -harczolt, mint ellene. Azt jól belátták lassanként, hogy Nukhár a -vendégszeretet örve alatt meg akarja ugyan csalni Balán uraságot, -de nem egyéb czélból, mint hogy a francziák pénzén magának jó -üzletet csináljon. Pénzük volt vagy 1500 rubel; ha ezer rubellel -Törökországba juthatnak, onnan már teljes bizalommal folytathatják -útjokat, miután ott már franczia hatóságokat is találhatnak. A -legrosszabb esetben pénzük ugyan elfogy, de közelebb jutnak -Európához s a török – így hitték – elvégre még sem oly vad és -embertelen, mint az orosz hatóságok.</p> -<p>Bementek az urasághoz. Henri nagy komolyság szinlelésével adta -elő a kis társaság kérelmét.</p> -<p>– Kegyelmes úr, a mi társunk boldogságát napról-napra szemlélve, -elhatároztuk, hogy mi is megnősülünk s végképp itt maradunk a -kegyelmes úr szolgálatában. Mi már annyit szenvedtünk, hogy bizony -megkivántuk a nyugodalmat s nem is merjük, de nem is akarjuk többé -a szabadulás kérelmével a kegyelmes úr haragját fölgerjeszteni, sőt -inkább hálás szívvel ismerjük el, hogy olyan jó dolgunk, mint itt -van, még soha sem volt, azért esedezünk tehát, engedje meg a -kegyelmes úr, hogy mi a városba mehessünk, egy kis ajándéknak valót -vásároljunk, s aztán mindegyikünk, kiki a maga ízlése szerint, itt -a környékben lányok után nézhessen. Mindegy nekünk, akár kalmuk, -akár kozák, akár tatár lesz, csak legyen.</p> -<p>Az uraság semmi rosszat nem sejtve, könnyedén beleegyezett az -elhatározásba, sőt tíz-tíz rubelt ajándékozott is fejenként a -francziáknak. <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>– Aztán hova akartok menni bevásárolni? Kérdezé.</p> -<p>– Czáriczinba, ha kegyelmes úr megengedi.</p> -<p>Az uraság nem gyanított semmi rosszat. Természetesnek találta a -francziák elhatározását. Csak annyit jegyzett meg:</p> -<p>– Augusztus elsején itthon legyetek a lovakkal együtt.</p> -<p>Mikor e beszélgetés történt: akkor julius tizedike volt. Tehát -az uraság teljes három hetet engedett a kirándulásra.</p> -<p>Még az napon összekészülődtek a francziák. Apróbb szerszámaikat -összerakták, zsebre tették, minden ruhájukat magukra öltötték vagy -málhának kötözték, tarisznyákba elegendő élelmiszert készítettek, -Nukhárnak megmondták, hogy ha lehet, négy nap alatt Csernyijárban, -ha pedig ide nem lehet menni, nyolcz nap alatt mindenesetre -Czáriczinban lesznek, s aztán másnap kora hajnalban tizenketten -lóháton útra indultak Szaszkalszkója felé.</p> -<p>Voltak pedig a francziák tizenegyen, miután nős társuk nem ment -velük, a kitől, hogy feltünést ne keltsenek, el sem búcsuztak. -Hanem tizenkettediknek egy kalmuk ment velük, Zabdirnak bizalmas -embere, állítólag útmutatás czéljából, de valószinüleg felügyelet -végett. Annyit azonban a kalmuk is tudott, hogy a francziák nősülni -akarnak.</p> -<p>Az utazás lassabban ment, mint a francziák gondolták. A nappal -iszonyu hőséget árasztott, a lovakról lépésben is foszlott a tajték -s a kalmuk minden lépten-nyomon meg-megállott hol legeltetni, hol a -lovakat az Aktubába <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> hűselés végett s legyek ellen -beállítani. Csak harmadnap múlva estére értek el Bolkhuniba, a hol -az Aktuba partján egy különálló kabakban éjjeli szállást -vettek.</p> -<p>A kabakban nagy társaság volt együtt. Csikósok, juhászok, -halászó kozákok, sómosó munkások, keresztyének és mohamedánok, -oroszok és kalmukok vegyesen. Az egyik vutkit ivott, a másik hideg -vizet, a harmadik erjesztett tejet, beszélgetett valamennyi -össze-vissza, nagy zsivajjal.</p> -<p>A francziák belekeveredtek a társaságba, hogy helyismereteiket -szaporíthassák. A kalmukot, ki felügyelőjük volt, hárman vagy -négyen körül vették; beszéddel, kávéval és dohánynyal tartották, a -többi pedig ezalatt a vendégekkel társalgott. Henri megtudta azt, -hogy innen az Aktubán s néhány mellék folyóágon át a Volgán -átúsztatva, pár óra alatt Csernyijárba lehet jutni. Megtudta azt -is, hogy északkeletre, csak egy napi járó földre fekszik a -Bazkuncsalszkőji tó, a legnagyobb sós tó, mely csak a sós pusztákon -található, melynek vize olyan, mint a tengervíz, mely nyáron sem -apad ki soha s melynek környékén, a sztaniczákon épen most űzik -legjobban a sószerzés és rakodás munkáját.</p> -<p>Reggel korán azt mondá Henri a kalmuknak:</p> -<p>– Tudod-e, hogy mi lányt akarunk venni s most lányokat -keresünk?</p> -<p>– Tudom, megmondta Zabdir, a főgazda.</p> -<p>– No hát mi most elmegyünk a bazkuncsalszkőji sóstelepekhez és -ott leszünk harmadnapig, mert azt halljuk, most ott sok lány van a -tanyákon. <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<p>– De Zabdir nekem azt parancsolta, hogy titeket Czáriczinbe -kisérjelek és az úton el ne hagyjalak.</p> -<p>– Hiszen megjövünk mi holnapután s aztán megyünk -Czáriczinba.</p> -<p>– Jól van, hanem én is veletek megyek, mert Zabdir azt -parancsolta.</p> -<p>– Ahogy akarod. Ha velünk jösz: annál jobb lesz. Ha velünk nem -jösz, adunk tíz rubelt, hogy addig, míg mi visszajövünk, legyen -költőpénzed a kabakban.</p> -<p>A kalmuk meggondolta a dolgot. Ő három nap alatt két rubellel is -urasan megél, nyolcz rubel pedig megmarad ingyen.</p> -<p>– No csak menjetek, én itt maradok, mert nagy meleg van, -holnapután estére itt legyetek, de leányt ne hozzatok, mert Zabdir -azt nem parancsolta; addig én alszom a padláson.</p> -<p>A francziák ezt akarták. Rögtön felkészültek, a kalmuktól -elbúcsuztak, a tíz rubelt neki adták, néhány darab ruhát -szándékosan ott hagytak s aztán lóháton Bolkhuniba mentek.</p> -<p>Ez a városka az Aktubának egy nagy hajlásában fekszik. A -várostól egy órányira, észak felé van a gázló, hol a folyamokon -Csernyijárba szoktak menni. A francziák megtalálták a gázlót, -szerencsésen átmentek a folyamokon s délután négy órára, tehát -csakugyan a negyedik napon Csernyijárba értek. Nukhár bej csakhamar -megtalálta őket egy városvégi vendéglőben.</p> -<p>Az alku a cserkeszszel ujra megerősíttetett s a francziák másnap -Nukhár vezetése mellett útnak indultak <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> nyugoti -irányban Szadovája felé. A kalmuk várakozhatott rájuk a balkhunii -kabakban.</p> -<p>Nukhár két cserkesz lovászszal s négy lóval volt. A vezetéken -levő ló sátorhoz szükséges eszközöket, karókat, szöveteket, -vasszegeket, szőnyegeket szállitott. Az egyik cserkesz belső -szolgája volt Nukhár bejnek, a másik pedig az élelmi szerekre -ügyelt fel, melyet zsákban keresztbetéve magával hurczolt a -lóháton. Nukhár bej egész készülettel utazott, mint a hogy a -cserkesz, kalmuk, tatár, kozák uraságok szoktak, ha hosszú útra -indulnak.</p> -<p>A francziák felette könnyü készlettel utaztak, ruhájuk ugyan -volt elegendő, de élelmiszerük alig pár napra terjedő, Nukhár -azonban megvigasztalta őket, hogy az úton kapnak pénzért -ennivalót.</p> -<p>Utjuk, alig hagyták el Csernyijárt, mindjárt kétfelé ágazott. -Mindkettő a pusztán vitt keresztül, de az egyik pár mérfölddel -rövidebb volt mint a másik. A rövidebbet száraz időben, a -hosszabbikat esős évszakban szokták használni. Ámbár most szárazság -uralkodott, Nukhár mégis a hosszabb utat választotta. Mint mondá, -Balán kalmukjai erre bizonyosan nem követik.</p> -<p>Egész napon nem értek sem falut, sem várost, hanem néhány -sátoralja nógai tatárral, kik barmokat őriztek, délután 4–5 óra -tájban találkoztak. Itt lovaikat megitatták s a francziák néhány -darab kézi fegyvert is vásároltak a tatárok nagy bámulatára, kik el -nem tudták gondolni, miként indulhat útnak ennyi ember fegyver -nélkül. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>Az éjszakákat a pusztán töltötték. Nukhár bej sátor alatt, -cserkeszei és a francziák pedig szabad ég alatt. Lovaikat egész -éjjel vezetéken kellett legeltetni, mert kötelük nem volt, hogy -kipányvázhatták volna őket. A francziák mégis nyugodtan töltötték -mind a nappalt, mind az éjszakát, csak az esett nehezükre, hogy -ivóvizük meglehetős sós volt.</p> -<p>Másnap, mint az előző napon is, ujra megtettek mintegy 35–40 -versztnyi utat. Néhány sós tavat átgázolva és kikerülve, végre -kiértek a pusztából s estére elérték Szadováját, mely félig kozák, -félig tatár városka s mely már hegyes és erdős vidéken fekszik.</p> -<p>Innentől kezdve minden különös baleset vagy kaland nélkül tíz -napig utaztak egyfolytában mindig dél felé s hátrahagytak vagy -kétszáz versztnyi utat. Pryutnája mellett egy nagy tavon kellett -átgázolniok, melynek közepén egy buja fűvel benőtt szigeten -vezetett útjok. Miután lovaik a tíz napi útban a gyér és aszu fű -miatt igen lesoványodtak és elerőtlenedtek: itt e szigeten -tartottak két napi pihenőt. Egy lovuk mégis beleveszett az iszapba, -úgy hogy egy franczia kénytelen volt egyik erősebb lovon másik -társa mellé ülni, hogy tovább mehessenek. Egy tanyán kozákoktól -vettek egy lovat 12 rubelért s augusztus elejére elérték -Derbetovszkóját, egy folyó partján fekvő kozák városkát.</p> -<p>Itt megváltoztatták útjuk irányát. Letértek a dél felé vezető -járt útról s nyugotra fordultak félig dombos, félig puszta vidéken, -itt-ott ligetes dombokon, homokbuczkákon, úttalan irányban. Nukhár -bejnek és legényeinek <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> csodálatos helyismerettel és -tájösztönnel kellett birniok, hogy e lakatlan vidéken el nem -tévedtek.</p> -<p>Három napi bolyongás után végre a Manics folyamhoz értek, melyen -egy mellékfolyó beömlésénél gázlót találván, szerencsésen -átgázoltak. A következő napon egy kozák városba, Medvieszjébe -értek, hol egy sajátságos balesetet alig tudtak kikerülni.</p> -<p>Midőn ugyanis a városon át lovagoltak, hogy a város nyugoti -oldalán fekvő szállóhelyen megtelepedjenek, egy kozák legény -rugtatott utánuk azzal a parancscsal, hogy menten siessenek a -kormányzó úr elé. Nukhár némileg meg volt lepve, a francziák pedig -megijedve, noha Nukhár tudni látszott, hogy Medvieszjében nem -székel kormányzó.</p> -<p>Mindemellett ő megforditá lovát, egyik cserkesz legénynek -megparancsolta, hogy a francziákat kisérje a szállóhelyre, ő pedig -másik legényével ment a kozák után.</p> -<p>Egy óra mulva visszajött. Elmondá, hogy a sztavropóli kormányzó -segédje van ott valamely hivatalos körút alkalmával s hogy tőle -útlevelet és igazolványt kért mind maga, mind a francziák felől, -melyre ő saját igazolványát felmutatta, de a francziákról nem -tudott felmutatni, azonban őket szolgáinak vallotta s vett is róluk -levelet, mint szolgáiról 100 rubelért. Mussza Nukhár bej valóban -meg is mutatta az ujdonat uj menlevelet s a francziák még meg is -köszönték szívességét és bölcsességét, mikor neki a 100 rubelt -megtérítették. <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>Innen hegyes, erdős, szakadékos vidéken utaztak pár napig, míg -elértek a Kubán folyam partjára, mely mellől aztán egy héten át nem -is távoztak el. Szeptember huszadikra elérték Ivanovszkáját s itt -letérve a fő útról s elhagyva a Kubán partját is, öt nap mulva a -Fekete-tengerhez jutottak Anapába.</p> -<p>A francziák örömét nem lehet leírni, midőn ők a szabad tengert -dombos útjuk magaslatáról először megpillantották. A szabad -tengert, melynek nem volt határa, mely elért Francziaországig, -melyen nem voltak bányák, orosz hatóságok, dologházak és rabló -kalmukok s melyről azt hitték, hogy az többé nem hoz rájuk -szenvedést és nélkülözést, hanem a helyett őket hullámain szabadon -el fogja ringatni Francziaországig. Nem voltak még szabadok, még -orosz földön álltak, még kezében voltak a balsorsnak és mégis a -sötétlő tengernek puszta látása már dobogásba tudta hozni a -bujdosók szívét. Hogyan, hiszen tíz éve már, mióta csak a -petropavlovszkóji bányából megszabadultak s a tíz év alatt több -mint háromezer versztnyi úton át mennyit kellett szenvedniök, -hányszor akartak megválni a megúnt, megvetett, nyomorult élettől s -hány szerető bajtársat kellett elhagyniok, eltemetniök bányákban, -sivatagon, ember nem lakta rideg pusztaságokon.</p> -<p>Lovaikat megállították s könyező szemekkel bámulták a tenger -végtelenét. Nukhár bej meg nem foghatá ez érzékenységet s kemény -hangon rivallt rájuk:</p> -<p>– Mit bámultok barmok, soh’ se hallottátok hírét a tengernek? -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>Keserü érzés szűrődött össze a francziák szívében a durva -hangra. E hang eszükbe juttatá, hogy még mindig keleten vannak és -ellenséges országnak rabjai, a hol erőszak, cselszövény és durvaság -uralkodik a lelkeken s a hol az emberbaráti nemes érzület oly -ritkán található. Mit éreztek volna, ha sejthették volna, hogy a -durva idegen mi sorsot készített számukra.</p> -<p>Anapában egy napot töltöttek. E napon Nukhár bejt csak egyszer -látták s akkor is csak egy pillanatra. A két cserkesz azonban -mindig mellettük volt, míg urok oly igen elfoglalva látszott -lenni.</p> -<p>Másnap reggel korán Nukhár bej felszólította a francziákat, hogy -gyorsan üljenek lóra, mert tovább kell menni. A francziák -meglepetve néztek egymásra s szemeikkel mintegy kérdezék egymástól, -vajjon engedelmeskedjenek-e? Ők azt hitték: Anapában hajóra fognak -ülni. Henri végre azt kérdé a cserkesztől:</p> -<p>– Kegyes úr, miért kell innen elmennünk? Mi azt hittük, hogy itt -hajóra fogunk ülni, mely bennünket tovább szállít.</p> -<p>– Igen, hajóra ültök, hanem nem itt. A hajó, mely benneteket -Oroszországból megszabadít, a gelencsiki kikötőben vár rátok, oda -kell mennünk. Készüljetek gyorsan.</p> -<p>A francziák lóra ültek. Az igazat megvallva, valóságos, -kézzelfogható okuk még nem volt Mussza Nukhár bej becsületességében -kételkedni. Valami kellemetlen előérzet mégis erőt vett rajtuk, -mintha a bej nem egészen jó szándékkal volna irántuk s valami -meglepetésen <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> törné a fejét. Meg nem foghatták, miért -jöttek ők Anapába, miért késtek ott egy napig, miért volt Nukhár -ott úgy elfoglalva, miért titkolta előttük elfoglaltságát, ha ott -nem akartak vagy ott nem lehetett hajóra ülni.</p> -<p>Azonban útra indultak. A városon kívül egy lovag csatlakozott -hozzájuk. Ruhája cserkesz s beszédje is cserkesz volt. Semmi kétség -sem lehetett az iránt, hogy az uj lovas egyetértésben van Nukhár -bejjel. Egy franczia meg is kérdé az egyik cserkeszt:</p> -<p>– Mit keres ez az ember itt mi köztünk?</p> -<p>– A bej Anapából nem tudja az utat, ez a kalauz.</p> -<p>E feleletben meg kellett nyugodni. Annyival inkább, mert az út -hol a tengerparton vezetett le, hol a hegyek, szirtek, hasadékok -között tévedezett. Mintha csak kerülni kellett volna az egyenes és -rendes járt utat, vagy tán ilyen út nem is létezett. Másnap este -felé csakugyan Gelencsikbe értek, egy a tengerhez egy órajárásnyira -fekvő városkába, hol azonban nem állapodtak meg, hanem egyenesen -lementek a kikötőbe.</p> -<p>A kikötő partján egy csomó sátor és kunyhó állott, látszólag -halászok sátorai és kunyhói. Apróbb, nagyobb hajó, csónak és bárka -állott a kikötőben bevont vitorlákkal, horgonyokon. Beljebb, a -kikötő torkolatánál, csaknem a nyílt tengeren egy nagyobb hajó -horgonyozott egy nagyobb és kisebb árboczfával. Világos szine, -sajátságos farazata, evező-padjai mutatták, hogy a hajó nem európai -s a Földközi-tenger hajóihoz legalább külsőleg nem igen hasonlít. -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Nukhár bej odaszólt a francziákhoz, kinyujtott kezével a hajóra -mutatva:</p> -<p>– Látjátok azt a hajót? Az fog benneteket elvinni Európába.</p> -<p>A cserkesz, a ki kalauzul szolgált, övéről leoldott egy hosszú -fehér sált, felköté azt puskája végére s puskáját magasra tartva, -zászlóként lobogtatá azt a tengerben elmerülő napnak hanyatló -fényénél. Kevés időre aztán a hajóról öt férfi szállt egy nagyobb -csónakba, négyen evezőt ragadtak s negyed óra mulva a csónak a -parthoz ütődött. Erőteljes, öreg, török férfi szállt ki a -csónakból.</p> -<p>A férfi papucsban, világos szinü bő török nadrágban, aranynyal -himzett és csaknem földig érő kék, drága, prémes kaftánban, nagy -fehér turbánnal fején volt öltözve. Sárga selyem övéből egy késnek -s pár pisztolynak gyöngygyel és türkiszszel kirakott agya látszott -ki. A mint a csónakból kilépett, Nukhár bej is leszállott lováról s -a kantárt egyik legényének dobta oda.</p> -<p>A két férfi törökösen üdvözlé egymást s a társaságtól egy kissé -eltávozva, halkan beszélgetett egymással. A beszélgetés alatt -Nukhár bej elővett egy irást s a török azt figyelemmel -megtekinté.</p> -<p>Az irat végig olvasása közben a török néhányszor a francziákra s -ugyanannyiszor Nukhárra tekintett. Az irat olvasása után -visszanyujtá azt szó nélkül Nukhárnak s aztán mindketten odamentek -a francziákhoz. Nukhár igy szólt hozzájuk: <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Ime előttetek áll a derék és hatalmas Karaszor bég, a ki -titeket Oroszországból megszabadít és elvisz Törökországba, a dicső -török szultánnak birodalmába. Legyetek neki szófogadók, mint a -gyermekek és engedelmesek, mint a szolgák. Én titeket nem bírhatlak -tovább, tehát átadtalak benneteket az ő kegyelmébe.</p> -<p>A francziáknak nem igen tünt föl e sajátságos bemutatás, mely -nagyon kevéssé különbözött azon eljárástól, a melylyel rabszolgáját -egyik úr átadja a másiknak. De tülmenkőji tartózkodásuk alatt fülük -eléggé hozzászokott a hasonló beszédmódhoz s azt hitték, keleten -már így szokás. Nem gyanítottak semmi rosszat.</p> -<p>A török uraság oda fordult a francziák felé:</p> -<p>– Szolgái vagytok ti a derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár -bejnek, az én szeretett vendégemnek?</p> -<p>A francziák egymásra és Nukhárra tekintettek. Nukhár kemény -szemekkel nézett rájuk. Henri felelt:</p> -<p>– Mi, kegyelmes úr, nem vagyunk szolgái a kegyes úrnak Mussza -Nukhár bejnek. Ő jóakarónk volt, minket megszabadított és ide -vezetett és mi azért neki fizetni tartozunk, a mint megalkudtunk és -fizetünk.</p> -<p>Nukhár e szavakkal fékezhetetlen dühvel oda ugrott Henrihez, -korbácsát előrántá s azzal Henri fején végig vágott.</p> -<p>– Hitvány ebek, el meritek tagadni, hogy ti az én rabszolgáim -vagytok?</p> -<p>Henri, miként társai is, kantáron tartá lovát maga mögött. -Nukhár korbácsának suhintására a ló fölkapta <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> fejét, -megbokrosodott, nagyot ugrott, Henrit a földre rántá s kantárját -kiszabadítván, elszáguldott.</p> -<p>A francziák közt általános zavar és meglepetés támadt. Az első -pillanatra sem gondolatnak, sem szónak nem voltak urai. Nukhár -odament Henrihez, nagyot rugott rajta s lábát nyakára tette s ezt -kiáltá:</p> -<p>– Kutyák, mind valamennyit megkötözve a tengerbe hányatlak.</p> -<p>A francziák magukhoz tértek s hatan vagy heten átadva a kantárt -többi társuknak, a kezeikben levő fegyverrel odaálltak Nukhár elé. -Egyik franczia kemény hangon szólt:</p> -<p>– Nukhár bej, ha társunkat bántalmazod, megölünk. Mi nem vagyunk -a te szolgáid.</p> -<p>Nukhár levette lábát Henriről. Henri fölkelt s bár a szenvedett -bántalom s lovának elveszte miatt mély haragra gerjedt, -mindamellett belátva helyzetük válságos voltát, csodálatos -önuralommal szólt Nukhárhoz:</p> -<p>– Kegyes úr, te nem vagy igazságos s én a bántalmat nem -érdemlem. Mi igértünk neked ezer rubelt, ha Oroszországból -kiszabadítsz s azt megfizetjük, valamint az útlevélért is -megfizettük a száz rubelt. És a kegyelmes úrnak, Karaszor bégnek is -megfizetünk, ha minket Konstantinápolyba szállít.</p> -<p>Karaszor mindeddig nyugodtan nézte és hallgatta a zavart és -szóváltást. Csak kezefeje nyugodott a pisztoly agyán s három -matróza kiugrott ugyan a csónakból a partra, de még azok sem jöttek -közelebb. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Utálatos disznó, nemde nem Balán rabszolgái voltatok ti a -Volga mellett, nemde bitang jószágok voltatok ti, midőn onnan -megszöktetek s nemde nem megvettelek én benneteket a sztavropóli -kormányzótól e levél erejénél fogva?</p> -<p>– Micsoda levél erejénél fogva?</p> -<p>– Ime itt van; nézd! Ezzel a kiterjesztett levelet oda tartá -Henri szemei elé, hogy az elolvashassa az írást. Az írás pedig -csakugyan úgy szólt, hogy Mussza Nukhár bej utazik tizenhárom -szolgájával, a kik neki váltott emberei és szolgái, a kik tehát le -vannak neki kötelezve és hozzá vannak kötve. A levélből világos -volt, hogy azt valamely nyomorult medvieszjei hivatalnok vagy a -sztavropóli kormányzónak valamely alárendeltje bérért koholta s a -kormányzó pecsétjével, megvesztegetve, becstelenül látta el. Henri -ujabb meglepetéssel látta a titkos cselszövénynek e gyalázatos -művét.</p> -<p>– Nem, kegyes úr, még ez a levél nem ad neked igazat, – felelt -Nukhárnak. – E levelet száz rubelért adták és a száz rubelt mi -fizettük ki, már pedig ha szolgáid lettünk volna, akkor velünk nem -fizettetted volna ki, mert a szolga nem fizet az ő uráért. Legyen a -mi ügyünkben biró a kegyelmes úr, Karaszor bég.</p> -<p>– A szolga az enyém és a mi a szolgáé, az is az enyém, te légy -biró derék és hatalmas bég, – mondá Nukhár bej Karaszorhoz.</p> -<p>– Én nem leszek biró a ti ügyetekben, – mondá Karaszor, – mert -vagy szolgáid ezek az emberek és akkor úr és szolga között nincs -szükség külön biróra, vagy <span class="pagenum"><a name="Page_129" -id="Page_129">-129-</a></span> pedig, tiszteletre méltó Mussza -Nukhár bej, neked nincs igazságod, akkor pedig én nálam sem -találhatod azt fel, a mi sehol fel nem található.</p> -<p>Ezt mondván, elfordult az emberektől, matrózainak intett s -miután a napnak már csak fele állt ki a tengerből, matrózai egy -közel csörgedező patakhoz szőnyeget vittek, Karaszor bég oda -ballagott s hozzá látott esti imájához és mosdásához.</p> -<p>Nukhár bej e nem várt fordulatra még borzasztóbb dühnek és -haragnak engedett helyet szívében. Oda ment lovához, legénye -kezéből kivette a kantárt, felugrott lovára s azt mondá a -francziákhoz:</p> -<p>– Várjatok csak pogány ebek, szökevény disznók, majd a -gelencsiki kapitánynál vagy sztarosztánál találok én igazságot.</p> -<p>Ezzel indulni akart, Henri azonban eléje állt. Nukhár -elhatározása megijeszté őt.</p> -<p>– Kegyes úr, mit akarsz hát velünk, mondd meg nekünk -világosan.</p> -<p>– Akarom pénzeteket és lovatokat és miután ily hitvány szolgákra -nincs szükségem, el akarlak adni benneteket Karaszor bégnek. Én -ezer versztnyi utat hiába nem tettem ti értetek.</p> -<p>– Kegyes úr, mi odaadjuk néked lovainkat és adunk 500 rubelt. -Ezer rubel volt ugyan az alku, de te nem vittél el minket szabad -török földre, pedig ez volt a mi föltételünk és a te ajánlatod. Ha -bemégy Gelencsikbe és minket fogolylyá tész: nekünk is adott az -isten beszélő tehetséget, hogy megmondjuk a sztarosztának, -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> miként csaltad meg Balanov uraságot s -miként loptál el bennünket tőle.</p> -<p>Ez az érv látható benyomást gyakorolt a kapzsi és álnok -cserkeszre. Alkura vette a dolgot.</p> -<p>– Minden lovatok és ezer rubel. Ezen alul meg nem -szabadultok.</p> -<p>Az alku sokáig tartott. Hol csendesen, hol zajosabban folyt a -beszélgetés. A francziák félelme mindinkább csökkent, a mint -látták, hogy a cserkesznek nincs egyéb czélja, mint hogy minél -többet csikarjon ki tőlük. E közben kezdett terjedni az alkony -homálya. A nyugoti ég és a tenger mindinkább sötét lilaszint öltött -magára. Karaszor bég is végezte esti imáját és mosdását s úgy -látszott, mintha cserkeszekre és francziákra nem is gondolva akarna -menni hajójára. Egyik franczia azt mondta Henrinek franczia -nyelven:</p> -<p>– Ha megalkuszunk is e pogánynyal, ez mégis elárulhat bennünket, -tehát nekünk mégis menekülnünk kell.</p> -<p>A figyelmeztetés fontosságát mind Henri, mind a többiek is -belátták. Henri tehát azt mondá Nukhár bejnek:</p> -<p>– Kegyes úr, alkunk ha létre jön is, csak úgy lesz érvényes, ha -Karaszor bég beleegyezik s minket elvisz magával.</p> -<p>Nukhár rögtön leszállt lováról s a béghez sietett. Egy percznyi -szóváltás után oda kiáltott a francziákhoz:</p> -<p>– Jőjjetek ide!</p> -<p>A francziák oda mentek lovaikkal s a két cserkeszszel együtt. -Mind ők, mind Nukhár előterjesztették a bég <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> előtt -föltételeiket s kérték tanácsát és jóváhagyását. Karaszor bég -nyugodt csendes hangon azt felelte:</p> -<p>– Az én hajóm Törökország és nem Oroszország, mivel pedig a -derék és tiszteletreméltó bej titeket idáig vezetett, tehát nektek -meg kell fizetni az ezer rubelt. A derék és tiszteletreméltó Mussza -Nukhár bej megkönyörült rajtatok s lovaitokat átveszi darabonkint -35 rubelért, hatszázötven rubelt pedig lefizettek rögtön.</p> -<p>A francziák ebben megnyugodtak. Lovaikat rögtön átadták -Nukhárnak s a meghatározott összeget is nyomban kifizették. Mikor -pedig mindez megtörtént, Nukhár bej elővette a medvieszjei levelet -s ezt mondá a bégnek:</p> -<p>– Derék és hatalmas Karaszor bég, fogadd el ezt tőlem, szegény -szolgádtól és vendégedtől ajándékképen. Ha orosz hajóval -találkozol, ez lesz igazságod e hitvány szolgák mellett.</p> -<p>Karaszor bég övébe nyult, elővett onnan egy erszényt, az -erszényből kiolvasott aranyban kétszáz rubelt s mialatt a levelet -átvette s az aranyat Nukhár bejnek kezébe olvasta, e szavakat -mondá:</p> -<p>– Derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bej, a mit te pénzen -vettél az orosztól, illik, hogy én kétszer annyi pénzen vegyem meg -tőled. Allah adjon neked segítséget és hosszu életet.</p> -<p>Nukhár bej mohó örömmel vette el az aranyokat s aztán mély -tisztelet jeleivel üdvözölvén a béget s még csak egy tekintetre sem -méltatván a francziákat, lovára ugrott s két cserkeszével együtt -Gelencsik felé elvágtatott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> A két cserkesz nagy -zajjal és ostorpattogtatással indítá útnak a vezetéken levő -tizenkét lovat. A francziák pedig Karaszor bég intésére minden szó, -minden feltétel kikötése nélkül helyet foglaltak a csónakban s az -esti homálynak most már sötét leple alatt a két árbóczu hajóra -szállíttattak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<h2>A TENGEREN.</h2> -<p class="summary">(A rabszolgakereskedő-hajó személyzete. – -Szanatoglu, az örmény. – Karaszor bég dühös a francziákra. – -Lehetetlen a szabadulás. – Trebizondba érnek.)</p> -<p>Mikor a hajóhoz értek, egy matróz lámpával világított le a hajó -födélzetéről. Első volt, ki a hajóra föllépett, maga Karaszor bég, -utána Henri és a többi franczia. A bégnek előtte is, utána is -lámpát vittek a födélzeten, míg hajószobájába ért. A francziákat a -hajó előrészébe egy tágas üregben helyezték el, melyben csak egy -halvány mécs pislogott. Az üreg egyik oldala mindenféle lommal volt -tele hányva, másik oldalán pedig mintegy húsz vagy huszonkét -gyékény volt a padlatra téve s minden gyékényen egy pokrócz. Ez -volt a francziák éji tanyája, kik azonban nem maguk voltak, mert az -üreget meg kellett osztaniok nyolcz vagy tíz idegennel, kiknek egy -része csak gyermeknek látszott s kik már mind feküdtek s tán -aludtak is.</p> -<p>A francziák nem ettek, sem nem ittak az este. De nem is igen -kivánták az ételt, italt, sokkal inkább a <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> -nyugalmat lovaglásban kifáradt termetüknek. Pár percznyi -beszélgetés után mindnyájan mélyen aludtak.</p> -<p>Reggel már fenn volt a nap az égen, mikor úgy öltözetesen -felébredtek. A hajóüreg pár lyukon kapott valamelyes nappali -világosságot. Az üreg egyik sarkában volt egy gyékény s pár -medencze, tele tengervízzel. De idegen útitársaik már belemosdottak -és belefürödtek a medenczékbe, úgy, hogy a francziáknak nem volt -kedvük utánuk megtenni ezt a műveletet. Mosdatlanul tölték a napot, -csak a port törülték le öltönyük ujjával arczukról és nyakuk -körül.</p> -<p>Az idegeneket jobban szemügyre vették most. Voltak ezek vagy -tizenöten. Volt köztük hat fiatal, erőteljes, szép férfi, -sajátságos kaukázi cserkesz öltözetben. A többi gyermek volt, férfi -és leányka, kik azonban nyolcz kilencz évesnél nem igen voltak -idősebbek. Szegényes öltönyü, sovány, de szép gyermekek.</p> -<p>A francziák beszédbe akartak ereszkedni az idegenekkel. Ez -azonban nehezen ment. Az idegenek, és pedig úgy a felnőttek, mint a -gyermekek, nagyon szótlanok voltak s egymás közt sem társalogtak. -Aztán nyelvét sem értették a francziáknak. Sem európai, sem orosz, -sem kirgiz, sem kalmuk nyelven nem beszélt egyik sem. Törökül is -csak egy férfi és egy leány gyermek tudott egy kissé beszélni. -Valamennyi nyilván valamely ismeretlen kaukázi törzshöz -tartozott.</p> -<p>A férfi azt mondá, hogy ő két társával együtt önkényt szegődött -el szolgának Karaszor béghez hat esztendőre. Kapott felpénzt -hatszáz piasztert, melyet rokonainak <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> hagyott otthon és kap -évenként még száz piasztert, azonkívül pedig fegyvert, szép ruhát -és minden ellátást, ha pedig Allah kedvez, még úrrá is lesz -Sztambulban. A leányka azt beszélte, hogy őt édes apja adta el -szolgálónak nagy uraságokhoz, sok, nagyon sok pénzért, melyet a -hatalmas bég mindjárt kifizetett. A leányka egészen meg volt -nyugodva sorsában, sőt dicsekedett, hogy ő, ha nagyobb lesz, két -kis testvérjét is oda viteti magához. Karaszor bég jó uraság, -megteszi az ő kértére.</p> -<p>E beszélgetés alatt a francziákban gonosz balsejtelem támadt. Az -egész dolog úgy tünt fel előttük, mintha hajós gazdájuk, a derék és -hatalmas Karaszor bég nem lenne más, mint levantéi -rabszolgakereskedő, a ki a cserkesz férfi és leánygyermekekkel s -felnőtt leányokkal is kereskedést űz, hordván őket a Fekete-tenger -keleti partjairól a török nagyurak háremeibe. Egyáltalán -kellemetlen érzet szállta meg őket annak meggondolására, hogy ők -ily hajóra, ily ember hatalmába s ily társaságba kerültek. -Másrészről némi megnyugvást találtak abban, hogy az orosz hatóságok -bizonyosan nem engednének meg orosz területen ily embervásárt. -Kérdést is intéztek eziránt az idegenhez.</p> -<p>– Az orosz urak megengedik az elszegődést – felelt az idegen – -csakhogy a sztarosztnak kell fizetni minden emberért és gyerekért -ötven vagy száz piasztert s minden felnőtt leányért kétszáz -piasztert, de ezt nem ők fizetik, hanem Karaszor bég.</p> -<p>A francziák most már nagy elborzadásukra tisztán láttak. Az -orosz hatóságok pénzért, haszonért, titkon <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> törvény -ellenére eltürik a kaukázi népek közt folytatott embervásárt.</p> -<p>A francziák elhatározták, hogy egy vagy más uton bizonyságot -szereznek helyzetükről. Óvatosságra elég okuk volt azonban, hogy se -el ne rontsák sorsukat, ha ugyan még nincs el rontva, se pedig el -ne hamarkodják a dolgot.</p> -<p>Mindenekelőtt kérdést intéztek a törökül tudó idegenhez, hogy -szabad-e nekik a hajóüregből kimenni s fölmenni a födélzetre. Az -idegen azt felelte, hogy ő ugyan nem tudja, de nem is törődik vele, -jobb itt belül fekve, mint a födélzeten vitorlával, kötéllel, -munkával elfoglalva. E felelet ki nem elégité a francziákat, meg -kellett tehát várniok, míg a bég szolgái vagy matrózai jönnek s -kinyitják az üreg ajtaját.</p> -<p>Ez meg is történt. Egy matróz hideg tésztanemü ételt, egy másik -matróz pedig ivóvizet hozott az üregbe. Henri megszólította az -ételhordót, egy ősz, öreg legényt.</p> -<p>– Hejh apus, köszönjük a kegyelmes Karaszor bég ételét, italát -és szivességét, és mi azt megfizetjük háládatos szívvel, hanem mi -ki akarunk menni a födélzetre, ételünket, italunkat ott akarjuk -elkölteni.</p> -<p>Az öreg matróz egyetlen egy szót se szólt e beszédre, sőt -jóformán rájuk sem nézett a francziákra. Végezte dolgát s indult -kifelé.</p> -<p>– Hejh öreg, halottad mit mondtam előbb? Jelentsd azt a -kegyelmes Karaszor bégnek.</p> -<p>– Majd ha megkérdi, hogy mit mondtatok: akkor megjelentem, – -felelt a török nagy lomhasággal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Igen, de mi rögtön akarjuk, hogy megjelentsd a kegyelmes -bégnek.</p> -<p>– Ha a kegyelmes bég rögtön megkérdi: rögtön megjelentem.</p> -<p>– Hátha nem kérdi meg sok ideig: – szólt Henri – mit csináljunk -mi akkor?</p> -<p>– Legyetek nyugton, míg jól van dolgotok, Allah vigyáz ti rátok -is, noha meg nem érdemlitek.</p> -<p>Az öreg matróz e szavak után kiment, bizonytalanságban hagyva a -francziákat az iránt, hogy mire határozzák el magukat. Nemsokára, -alig negyedóra mulva azonban visszament az üregbe s e szavakat -mondá a francziáknak:</p> -<p>– Jőjjetek utánam, a kegyelmes bég azt parancsolta, hogy szine -elé vezesselek benneteket.</p> -<p>A francziák kimentek a fedélzetre. A hajó már messze járt a -magas tengeren. Kelet felé nem látták a partot, valamint dél és -nyugat felé sem. Észak felé ködszerű homályként tünt szemükbe a -Kubán-melléki Kaukázus. Meglehetős erejü nyugoti szél fújt a -tengeren. A tenger tajtéktalan hullámokban ingadozott. Mindkét -árbocz vitorlái ki voltak feszítve harántosan, hogy a hajó déli -irányban haladjon. A legénységből vagy tizenkettő folyton a -vitorlarudakkal és kötelekkel volt elfoglalva. A födélzeten négy -ágyu volt szabályszerü támadó állásban elhelyezve. Kettő mellett -ott állott a tűzérlegénység. A födélzeten különben meglehetős -tisztaság és rend uralkodott. Edények, fegyverek, horgok, rudak, -kötelek, szigonyok, hálók, szivattyúk, ponyvák – mind a maguk -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> helyén, tisztán és rendben állottak. -Kormányos és hajóparancsnok hivatalos helyén. A francziákra a -födélzet azt a benyomást gyakorolta, hogy Karaszor bégnek a vásáron -vett szolgákon kívül is különböző foglalkozásban legalább -negyven-ötven legény áll rendelkezésére.</p> -<p>A mi más szóval azt jelenti, hogy a francziáknak gondolniok sem -lehet valamely erőszakos vállalatra, vagy valamely államcsinyre, -hanem magukat a sorsnak és Karaszor bégnek kegyelmére és talán -saját ügyességükre s kis pénzecskéjük hatalmára kellett bízniok. -Pénzük volt összesen még vagy hétszáz rubel.</p> -<p>Az öreg matróz a francziákat egy kabinba vezette. A kabin -gazdagon volt butorral és szőnyeggel ellátva. A kabinban alacsony -kereveten maga alá rakott lábakkal ült Karaszor bég. Mögötte -szolgák állottak s dohányzó és kávézó eszközeit gondozták. A -francziák a keleti szokás szerint mélyen meghajtották előtte -magukat. Csöndes lassú hangon szólt a francziákhoz:</p> -<p>– A ki köztetek az első, álljon egy lépéssel előbbre mint a -többiek.</p> -<p>Henri társaira nézett s azok helybenhagyó tekintete által -kisérve előbbre lépett egy lépéssel.</p> -<p>– Mondd el, miben áll a te kivánságod és társaid kivánsága? – -szólt Henrihez Karaszor bég.</p> -<p>– A mi kérelmünk, kegyelmes Karaszor bég, abból áll, hogy -minket, a kik Oroszországból, orosz fogságból menekülünk, szállíts -el Európába. A szállításért szívesen és hálával megfizetünk. -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<p>– Legyen a ti kivánságtok szerint. Híjjátok ide Szanatoglut! – -mondá szolgáinak.</p> -<p>Az egyik szolga eltávozott háta mögül s néhány percz múlva egy -sajátságos, sovány és rendkívül alázatos férfialakkal tért vissza, -ki olyanforma zsíros fekete, hosszú kaftánba volt öltözve, mint a -volgamelléki zsidók. Szemöldöke, haja, szakálla, bajusza egészen -fekete. Ez volt Szanatoglu, egy keresztyén örmény, Karaszor bégnek -írástudó számadója. Majdnem a földet érte homlokával, amint -Karaszor bég előtt meghajtá magát.</p> -<p>– Szanatoglu – mondá neki a bég – olvasd el ezen embereknek, mit -kell nekik megfizetniök.</p> -<p>Szanatoglu e szóra ujra meghajtá magát s aztán lábait maga alá -szedvén, szemközt a béggel leült, szennyes sárga turbánjából kivett -egy összehajtogatott papirost és egy vastag irónt s a betüket az -irónnal kisérve éles orrhangon és nagy gyorsasággal olvasta a -következőket:</p> -<p>»A derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bej pedig eladott és -kezöknél fogva átadott a nagyságos és kegyelmes Karaszor bégnek nem -kevesebb, mint tizenkét szolgát, a kik mind valamennyien gyaurok és -idegenek és szökevények, a kiknek eladásához pedig az anapai -kikötőben engedély nem adatván, sőt a kik az anapai kapitány által -visszaköveteltetvén, a derék és tiszteletreméltó Mussza Nukhár bej -őket a gelencsiki puszta kikötőbe vezette s a nagyságos és -kegyelmes Karaszor bégnek ott adta el kétszáz, azaz kétszáz arany -rubelért vagyis háromezernégyszáz piaszterért, mindamellett a -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> nélkül, hogy a gelencsiki kapitánynak -vagy sztarosztnak bejelentette volna az ő szándékát s megfizette -volna a kellő jutalmat. Ennélfogva ezen szolgák, kik mind -valamennyien gyauruk és szökevények, felette veszedelmes és -tilalmas dugáruk, kik ha a nagyságos és kegyelmes Karaszor bég -hajóján az orosz hadihajók által fölfedeztetnének és -megtaláltatnának, az által a nagyságos és kegyelmes bég -kiszámíthatatlan károkat és veszedelmeket szenvedne, a melyektől -megmentse őt Allah és az ő prófétája. Tekintetbe vévén pedig -mindezeket, ha a Tarabozán mellett lévő kikötőben a hajó -szerencsésen horgonyt vethet és mindezen gyaur szolgák és -szökevények a dicsőséges szultán palástjának árnyékában -meghuzódhatnak és szabad földön lábukat megvethetik, igaz és -valóságos tartozásukat csak akkor rójják le: ha a derék és -tiszteletreméltó Mussza Nukhár bejnek fizetett kétszáz arany -rubelt, vagyis háromezernégyszáz piasztert megfizetik; továbbá: ha -azonfelül hála és elismerésképen (miután ama sok pénzt a nagyságos -Karaszor bég a szökevény gyaurokért ingyen cserében kifizetni nem -tartozik) másik háromezernégyszáz piasztert fizetnek; továbbá: ha -az élelmezésért és szállításért fejenként hatvan piasztert, -összesen tehát hétszázhúsz piasztert fizetnek; továbbá: ha a -gelencsiki kapitánynak járó tilalomdíjat, fejenként kétszáz -piasztert, összesen tehát kétezernégyszáz piasztert megfizetik; -továbbá: <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> ha ama nagy veszedelemért, mely a -nagyságos és kegyelmes Karaszor béget miattuk fenyegeti, -kárpótlásul fejenként ezer piasztert, összesen tizenkétezer -piasztert fizetnek; végezetül: ha Szanatoglunak, az Ábrahám -kebelébe elköltözött jólelkü Szanat fiának, a nagyságos és -kegyelmes Karaszor bég leghitványabb szolgájának, fejenként -harmincz piasztert, összesen tehát háromszázhatvan piasztert -fizetnek és ekképen összesen huszonkétezer és kétszáznyolczvan -piasztert fizetnek.«</p> -<p>Szanatoglu mindezt nagy gyorsan elhadarván, a papírt összehajtá -s a papírt és irónt turbánjába visszahelyezé. Karaszor bég pedig -azt mondá a francziáknak:</p> -<p>– Ime hallottátok, tehát legyetek készen Tarabozánban mindazt -kifizetni, a mit az irnok elszámlált előttetek.</p> -<p>Henri és a francziák ijedt és szomoru arczczal tekintettek -egymásra. Egyáltalán képtelennek érezték magukat arra, hogy e -helyzetben a kegyetlen, álnok és ünnepélyes modoru törökkel szemben -életre való gondolat, terv vagy ötlet urai lehessenek. Végre is -alig maradt más út előttük, mint az önmegadás és könyörgés útja. -Henri alázatos, szomoru hangon felelt:</p> -<p>– Kegyelmes bég, nekünk van tizenkétezer piaszterünk és mi azt -az utolsó paráig neked adjuk, ezenkívül mi jó iparosok vagyunk, mi -Trebizondban, vagy a hol parancsolod egy vagy másfél év alatt a még -hiányzó tízezer piasztert megkeressük és megfizetjük, csak vigy -bennünket Törökországig és Európába s engedj bennünket szabadoknak. -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Karaszor bég e szavakra oda szólt Szanatogluhoz:</p> -<p>– Folytasd tovább.</p> -<p>Szanatoglu rögtön turbánjához kapott, elővette a papírt és irónt -és az előbbihez hasonló gyorsasággal folytatá:</p> -<p>»Ha pedig a tizenkét szolga, kik mind valamennyien gyaurok és -szökevények, a tarabozáni kikötőben igaz és valóságos tartozásukat -meg nem fizetik és csak egyetlen parával is adósok maradnak: akkor -szabad választásukra hagyassék, hogy vagy az orosz uraknak -visszaadassanak, vagy szolgává tétessenek s vásárra vitessenek. Így -rendelte ezt a nagyságos és kegyelmes Karaszor bég, hogy az ő -leghitványabb szolgája Szanatoglu ekként vegye irásba -mindezeket.«</p> -<p>– Kegyelmes bég, – mondá Henri – te nem lehetsz oly keményszívű, -mint az orosz; ha te olyan keményszívű volnál, mint az orosz, mi -nem törekedtünk volna Oroszországból Törökországba menekülni. Mi a -dicsőséges szultán birodalmában igazságot és kegyelmet keresünk, -miután az orosz czár birodalmában csak rabságot és kegyetlenséget -találtunk.</p> -<p>Ez a nyilatkozat látható hatást idézett elő Karaszor bégen. Némi -élénkséggel kérdezé tőlük:</p> -<p>– Miféle nemzetségből valók vagytok ti és mely országban -laktatok?</p> -<p>– Mi francziák vagyunk és Francziaországban laktunk és oda -akarunk menni a mi hazánkba.</p> -<p>– Micsoda nyelveken tudtok beszélni? Tudtok-e írni és olvasni? -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Mi írni, olvasni jól tudunk s franczia, német, orosz, kalmuk, -török nyelven beszélünk egy kevéssé.</p> -<p>– De ti beszéltek görög nyelven is.</p> -<p>– Mi nem beszélünk görög nyelven. Miért jutott ez eszedbe -kegyelmes bég?</p> -<p>– Mert ti segítettetek a gyalázatos görögöknek, midőn azok -fellázadtak a dicsőséges szultán győzhetetlen seregei ellen.</p> -<p>– Mi kegyelmes bég nem segítettünk, mi húsz esztendő óta foglyok -és bujdosók vagyunk Oroszországban.</p> -<p>– Ti mégis francziák vagytok és gyaurok, a kik megöltétek Firuz -bejt, az én fiamat s fejét odaadtátok a hitetlen és lázadó -kutyáknak, a görögöknek. Most takarodjatok szemem elől. Míg a nap -még egyszer lenyugszik s még egyszer fölkel: addig határozzátok el -magatokat, vagy visszaadjalak az oroszoknak, vagy szolgáimmá -tegyelek benneteket, vagy megfizettek utolsó paráig, mielőtt -lábatokat a tarabozáni földre tennétek. Szanatoglu, te pedig vedd -elő irásodat s égesd el itt az én szemeim előtt. Hadd lássák a -gyaurok is.</p> -<p>Egy szolga rögtön kiment, pár percz mulva vörös réz-serpenyőben -ízzó szenet hozott be s Szanatoglu azon nyomban elégette az irást, -melyre most már nem volt szükség. Ennek végeztével a francziák is -búsan kimentek a födélzetre s onnan félre vonultak éjjeli -tanyájukra.</p> -<p>Szomoru tanácskozás fejlődött ki köztük. Világos volt előttük, -hogy Karaszor bég engesztelhetetlen boszuval van eltelve a -francziák ellen, mert fiát a görög szabadságharczban valószinüleg -francziák ölték meg. <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> Kapzsisága, pénzvágya is kétségtelen -volt amaz álnok jogczimü és búsás felszámitás után, melyet a -piszkos Szanatoglu felolvasott. Abban sem lehetett kétség, hogy a -bég vagy tengeri rabló, vagy rabszolgakereskedő, de akár ez, akár -amaz, mindenesetre jó viszonyban van a tengerparti orosz és török -hatóságokkal. Erőszakos szabadulásról szó sem lehetett nyilt -tengeren vagy török kikötőben. Az oroszok kezébe visszajutni egy -jelentőségü volt az örökös fogsággal, melynél pedig százszor többet -ér a halál. Csak ama gaz Nukhár szavára ne hallgattak volna.</p> -<p>Csak maguk menekültek volna el Tülmenkőjiből, mikor ez oly -kedvező alkalom mellett lett volna lehetséges. A cserkesz pénzüket -is kicsikarta, szabadságukat is elárulta. De most már mindezekről -későn van búslakodni. A váltságdíjat ki nem fizethetik, mert -kilenczezer piaszterrel kevesebb pénzük van, mint a mennyi -szükséges volna. Igaz, hogy ezt kis szerencse mellett -megkereshetnék Trebizond vagy Konstantinápolyban, de ezt a bég nem -engedi. Nem marad más hátra, mint elfogadni a szolgaságot. Végre is -nem lehet ez oly rossz, hogy a mellett kihalna a remény -előmenetelre és szabadulásra. Ha oly rossz volna: az idegenek, -társaik ott a hajóüregben nem sietnének önkényt a bég szolgálatába. -Tehát a szolgaság. Ezt kell választaniok, melytől most úgy félnek, -úgy irtóznak, bár a volgaszigeti borzasztó kaland után egykor úgy -óhajtottak a kalmuk uraság szolgálatába lépni. Hosszas tanácskozás -után, mely alatt majd elfeledkeztek az étkezésről is, rájuk szállt -az alkony. Megállapodtak <span class="pagenum"><a name="Page_145" -id="Page_145">-145-</a></span> abban, hogy reggel kijelentik -Karaszor bég előtt a szolgálatba lépés szándékát. S abban -megnyugodva lefeküdtek már, midőn Henri izgatottsággal ekként -kiáltott fel:</p> -<p>– Bajtársak, gondoltam valamit. Hallgassatok rám -figyelemmel.</p> -<p>– Halljuk, Halljuk!</p> -<p>– Van tizenkétezer piaszterünk. Mindegyikünk váltságdíja -körülbelül kétezer piaszter. Hatan tehát megszabadulhatunk. Húzzunk -sorsot magunk között. Őt itt marad, hat megmenekül. Én megnyugszom -sorsomban, ha itt kell maradnom. Azok, a kik megmenekülhetnek, úgy -fordul a jó szerencse, kisegíthetik egy vagy más úton az itt -maradottakat is.</p> -<p>Általános helyeslést nyert a javaslat. Minden oldalról -meggondolva, csak előnynyel járt annak foganatosítása. Nyugodtan -aludtak el e gondolatban. Reggel, reggeli után, ismét a bég elé -kisértettek. A bég ugyanazon kabinban s a tegnapi ünnepélyességgel -fogadta őket. Előadták megállapodásukat, hogy ők a szolgálatba -állást választják. Előadták azt is, hogy hatan le tudják fizetni a -váltságdíjat s kérték a béget, engedje meg azt. A bég gondolkodóba -esett. Végre azt mondá:</p> -<p>– Nem engedem meg. A ki szabad: az elmehet mindenhová. Elmehet -az oroszokhoz is. Ki tudja, mi lehet még abból. Egy szalmaszálban -is megbotolhat az elefánt, egy pókhálóban is megakadhat az -oroszlán. A kizmet útjai kiszámíthatatlanok. Allah titeket együtt -rendelt az én hatalmam alá, tehát együtt kell maradnotok. -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>A francziák a csalódás érzetével, de mégis hidegvérrel -hallgatták a kijelentést. Megnyugodtak benne. E percztől fogva -rabszolgái voltak Karaszor bégnek, a tarabozáni vagy trebizondi -hatalmas rabszolgakereskedőnek.</p> -<p>A francziák sok nemét élték már és szenvedték már keresztül -mindenféle rabságnak, szolgaságnak, nélkülözésnek és fájdalomnak. -Megszokták már a testnek és léleknek gyötrelmeit, a sors -fordulatainak szomorú szeszélyeit s az aggódó lelkek amaz örökös -boruját, mely a reménynek hajnalderüjét is mindig csak felhők alatt -látja, mely a napnak fényében is villámot s a falevél rezgésében is -vihart képzel, veszélytől fél. Nem voltak se kétségbeesettek, se -embergyűlölők, hanem szomorúak. Szívük sem tört még meg, hanem -kifáradt már. Bizonyos közöny vett rajtuk erőt, mely azonban még -érzett bánatot s táplált némi reményt. Franczia vér, még erőteljes -férfikor s eredetileg egészséges, katonás kedély menté meg őket a -sors durva bántalmai közt. És egy kiolthatatlan vágy. Még egyszer -látni Francziaországot s megittasulni az édes haza édes levegőjén. -Minő vágy volt ez! Mily boldogok lehettek volna e nélkül a kalmuk -uraságnál! Mily boldogtalanok lettek volna e nélkül egész -életükben!</p> -<p>Rideg, fanyar, keserü érzettel nyugodtak meg a gondolatban, hogy -ők most már Karaszor bég rabszolgái. Vajjon mit fog velük csinálni -Karaszor bég? Mire használja őket? Mikor, kinek és hova fogja őket -eladni vagy elszállítani? Bizonyosan nem azért vette őket, -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> hogy gyönyörködjék bennük. Bizonyos, -hogy nyerészkedni akar rajtuk. De hogy és miként? Sehogysem tudták -elgondolni. Ha befogja őket műhelybe, ha dolgoztat velük, ha így -akarja a vételárt leszolgáltatni: akkor valószínüleg nagy városba -viszi őket. Talán Trebizond is nagy város. Ezt nem tudták, e -városnak hírét soha nem hallották. De ha nagy városba telepíti -őket: ott lesz is módja a szabadulásnak. Aztán pénzük is van.</p> -<p>Azt már tudták, hogy keleten mindenható a pénz. Tizenkétezer -piaszterrel s ügyes színléssel sokat meg lehet kisérleni szegény -embernek. Megnyugodni a sorsban és várakozni: ez a régi -életbölcsességük mutatkozott egyedül jónak ez alkalommal is.</p> -<p>Pedig nézetüket nem sokáig tarthatták meg.</p> -<p>A hajó lassan haladt előre; a szél majdnem délnyugatról, tehát -majdnem ellenkező irányban fújt, mint merre az ő útjok vezetett. A -hatszáz kilométernyi tengeri út vagy tíz napot vett igénybe. A bég -elunta magát, a francziákkal többször beszélgetett s egyszer -beszélgetés közben azt kérdezé tőlük:</p> -<p>– Hol tartjátok pénzeteket?</p> -<p>– Magunknál kegyelmes úr.</p> -<p>– Rossz helye van ti nálatok a pénznek. Gyermek kezébe kétélü -kés és szolga kezébe pénz nem való.</p> -<p>– Igen, kegyelmes bég, de ha megengeded, az a pénz a miénk és ha -nincs ellene kifogásod, mi ott tarthatjuk, a hol akarjuk.</p> -<p>A bég elnevette magát. <span class="pagenum"><a name="Page_148" -id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Látszik, úgymond, hogy gyaurok vagytok és tökéletlen az -elmétek. A pénz a tietek, mert azt nem vettem meg a -tiszteletreméltó Mussza Nukhár bejtől, de az ellen kifogásom van, -hogy nálatok legyen. A pénz olyan, mint az orvosság, – ha nem jól -használják: méreg lesz belőle. Majd Szanatoglu gondját viseli. Ha -valamikor más uratok lesz: meglehet, az majd nálatok hagyja.</p> -<p>A bég olyan hangon beszélt, mely minden okoskodásnak és -feleselésnek elejét vette. Pénzüket át kellett adni a kiállhatatlan -Szanatoglunak. Száz piaszternél többet egyiknél sem hagytak.</p> -<p>Szeptember végén értek Trebizondba és pedig alkonyat táján. Még -két éjszakát és egy napot töltöttek a hajón. A harmadik napon -elvezették őket a bég palotájába. Nagy kiváncsisággal szemlélték -menet közben a kikötőben ingadozó hajókat, melyek közt sok európai -hajót is fedeztek föl. De kérdezősködéseikre a kísérő szolgák vagy -semmit nem feleltek, vagy egy-egy kérdésre csak azt felelték: »ki -tudná azt megmondani?« Nem lehetett tőlük semmit is megtudni.</p> -<p>Többé-kevésbbé szűk utczákon haladtak át, míg végre két nagy -hídon és egy bástyaszerű nagy kőfalnak kapuján át a palotához -jutottak, mely kívűlről, a felette szűk utczáról nézve egy nagy, -világosra színezett kőfalnál egyébnek alig látszott. Belűl azonban -a palota – mint erről később eléggé meggyőződtek, – egész kis -városka volt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<h2>AZ ÖRMÉNY CSELSZÖVÉNYE.</h2> -<p class="summary">(Karaszor bég palotái. – Szanatoglu megcsalja a -francziákat. – A francziák nem tudják, mit csinálnak. – A mollah és -a műderrisz. – Az irtóztató éjszaka. – Az örményt megölik. – Négy -franczia is meghal.)</p> -<p>Az utczára néző épület voltakép nem volt egyéb, mint egy -terjedelmes raktár, tele mindenféle európai, orosz, persa és déli -árukkal. Ruhák, fegyverek, szőnyegek, bőrök, aczéláruk, -déligyümölcsök, thea, kávé és egyéb százféle czikk volt itt -felhalmozva. A bégnek hajója járt Konstantinápolyon át Kairóig s -karavánja járt Erzerumon át Teheránig. Volt összeköttetése európai, -orosz, persa és török házakkal egyaránt s volt bazárja Trebizondon -kívűl legalább négy-öt helyütt.</p> -<p>A raktár-épületen belűl egy terjedelmes udvar volt, melynek -egyik oldalán a kőfal keritéshez támasztva hosszú, földszintes -épület nyujtózkodott. Ez épület istálló volt néhány tehén és kecske -s legalább nyolczvan darab ló számára, melyek közt igen szép arab -példányok, fölötte értékes mének és kanczák voltak. A francziák nem -vették észre, hogy a bég lóval is kereskedett, de azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> igen -is, hogy a legszebb lovak, gyakran igen becses nyergekkel, -csótárokkal és szerszámmal együtt a kormányzó pasának, vagy más -átutazó főembereknek s hadihajó parancsnokoknak -ajándékoztattak.</p> -<p>Az istállón belűl, ennek egyik végéhez ragasztva, új, nagy, -földszintes épület emelkedett, mely egészen fából volt készítve. Ez -épület három ágra is szakadt s nagy, nyilt, féltetejü színeket is -foglalt magában. Ez épület volt a mindenféle udvarbeli és kijáró -cselédek, szolgák, napszámosok, hamálok, – teherhordók, – lovászok, -tatárok, – levélhordók, – futárok, csónakosok tanyája és lakóháza. -A nagy, féltetejű szinek voltaképen karavánszerájként szolgáltak. -Ezek voltak a karavánok szálló és gyülekező helyei. Ama karavánoké -természetesen, melyek Karaszor bég számára indultak Erzerum és -Tiflisz felé, vagy a melyek ugyan az ő számára Teherán felől -érkeztek. Ez épület mellett voltak még félfödelü aklok tevék -számára is.</p> -<p>Ismét jelentékeny nagyságu udvar, vagy szabad tér következett, -melyen fa, szalma és takarmányfélék voltak nagy rendetlenségben -fölhalmozva. E tért kőfal zárta el, melyen át egy nagyobb és egy -kisebb kapu vezetett egy csinos, inkább palotaszerü épülethez. Ez -épület kőből épült és emeletes volt. Mind földszintjén, mind -emeletjén nagy és tágas termek voltak nagy számban s keleti -fényüzéssel és pompával fölszerelve. Ez volt a bég lakóháza, itt -volt egyik szárnyon a szelámlik, a másik szárnyon pedig a hárem, -mely egy kisebb pavillonnal állt összeköttetésben. A pavillon egy -minden oldalról <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> magas falakkal körülvett s buja -növényzetü kertre nyilott. A pavillon és a palota tetejéről tündér -szépségben játszik a Fekete-tenger haragos zöld tükrének végtelene -s a környező hegyek, a fellegvár, a karcsu minaretek, a kupolás -mosék és keresztyén templomok, a nagy bástyafalak, a kikötői -hajóárboczok, az óriási szőlőlugasok, a cziprus és -mandulaültetvények s a hegyeken sötétedő erdők gyönyörü -összhangja.</p> -<p>Ez épületben laktak a bég nejei és gyermekei, eunukhjai és -szolgái. Az eunukhok innen kijártak az óriási cselédházhoz, melyet -maguk közt hánnak neveztek, de a palotába Szanatoglun kívül másnak -nem volt bejárata. Legkényesebb ügyeiben, úgy látszik, Szanatoglu -volt a bégnek megbizott embere.</p> -<p>A palota egyik oldalán kőfalak közé zárt szűk folyosón túl még -beljebb több épület állott, melyek arra voltak szánva, hogy bennük -az eladásra szánt gyermekek, ifjak és leányok találjanak ideiglenes -tanyát.</p> -<p>Az egész telep, Karaszor bégnek összes palotái, raktárai, ólai, -cselédházai és udvarai a kertekkel együtt kőfallal voltak -körülvéve, mintha csak az egész telep várat képezett volna. -Kimenekülni ugyan nem volt lehetetlen a kapukon át a cselédek -között, de a francziák előtt a menekülés útja, míg az becses lett -volna rájuk nézve, mégis el volt zárva; – azon túl ők sem fektettek -rá nagy súlyt.</p> -<p>A francziákat ugyanis a konak mögötti épületek egyikébe zárták -el. Néhány nap mulva már semmi csalódásban sem éltek az iránt, hogy -őket úgy tekintik és <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> úgy tartják, mint rabszolgákat. Hiszen -a szomszéd épületek külön-külön mind fiatal és szép lányokkal, -serdülő gyermekekkel s erőteljes kaukázi ifjakkal voltak tele, -gondos őrizet alatt tartva, szaporítva és fogyasztva, a mint a bég -uj szerzeményre tett szert vagy a mint egy-egy szállítmányt -Konstantinápolyba vagy Szmirnába s néha Kairóba tovább küldött. A -francziák csakhamar megtudták, hogy az eladás sora rájuk is kerül, -csak azt nem tudták: mikor, hova és miféle minőségben. Még egy nagy -és keserü tapasztalaton kellett átesniök, még egyszer áldozatává -kellett válniok az előre föl nem ismerhető keleti álnokságnak.</p> -<p>Szanatoglu, az utálatos örmény, igen gyakran, majdnem naponként -meglátogatta őket. Mézes-mázos beszédjét, néha durva megjegyzéseit -vontatott, orrhangu, nyöszörgő szavait ki nem állhatták, de miután -látogatásait meg nem gátolhatták s miután beszélgetése minden -czélzatosság nélkülinek látszott: rendes társalgásba bocsátkoztak -vele naponként.</p> -<p>Egy ily társalgás alkalmával Szanatoglu nagy önérzet -szinlelésével beszélt arról, hogy ő mily igaz hitü keresztyén, hogy -Jézus Krisztusnak ő is épen úgy hűséges imádója, mint a francziák, -sőt még hűségesebb, mert ő az ő vallásában nem tévelyeg annyira, -mint az európaiak, a kik sokkal messzebb laknak az Ararát hegyétől -és Betlehemtől, mint az örmények, tehát oly közelről nem is -láthatják az igazságot, mint ők.</p> -<p>– Bizony Szanatoglu, – mondá egyik franczia, – nem igen látszik -az meg te rajtad, hogy te valami nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> -tisztelője volnál Jézus Krisztusnak, a ki, ha most ide akarna jönni -közibénk, bizonyosan te rajtad kezdené el a hamis tudományok -kiirtását.</p> -<p>– Bolond vagy franczia, – mondá Szanatoglu, – méltó volnál arra, -hogy a diónak héját egyed, ne pedig a bélit. Én vagyok az igazi -keresztyén, az apám is az volt, az öregapám is az volt, a kiknek az -isten adjon nyugodalmat a temetőben. Mikor én még otthon voltam -Vanban, százszor is megcsókoltam a vani szent feszület lábát, a mit -pedig ti még egyszer sem tettetek. Aztán én már kétszer is elmentem -a folyó partjára, a szent Áni városba, hogy imádkozzam a mi dicső -hajdani királyaink elpusztult palotájának küszöbénél és -valahányszor az én uram palotájában föl megyek a dámra, a konak -tetejére és szemem a Hája-Szófián a félholdat meglátja, a helyett, -hogy a keresztet látná, mindig könyeket hullatok, mint a kis -gyermek. A ti szivetek pedig olyan kemény, mint a tevének talpa, -mikor Tebrisztől idáig hat héten át utazik a kősziklákon.</p> -<p>A francziák meg nem tagadhattak maguktól egy jóizü mosolyt az -örménynek e furcsa érzékenységén.</p> -<p>– De ha te oly igaz keresztyén vagy, – mondá Henri, – miért vagy -te szolgálatában Karaszor bégnek és ha szolgálatában vagy is, miért -törekedtél te azon, hogy mi, a kik szintén keresztyének vagyunk, -szolgaságba essünk, a helyett, hogy innen segítenél bennünket -megszabadulni?</p> -<p>– Nem tudjátok ti azt igazán belátni, – felelt Szanatoglu, – -akárhogy megmagyarázzam is a ti éretlen fejeteknek. Kicsinyből lesz -a nagy, szolgából lesz az uraság, <span class="pagenum"><a name= -"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> utolsóból lesz az első. -Ázsia már volt a miénk és a jövőben is a miénk lesz, addig pedig -szolgálnunk kell a muzulmán uraságoknak, hogy ismerhessük az uraság -palotájának bejáratát és kijáratát s hogy a mikor a mi napunk -fölkel: minket találjon ott a palotában, nem mást. Nem értitek ti -ezt. Ha értenétek: ti is az én példámat követnétek.</p> -<p>A következő alkalomkor ismét ilyenféle társalgást folytatott -Szanatoglu. S akkor már beszélgetni kezdett arról is, miként -tudnának a francziák Trebizondból könnyü szerrel megszabadulni.</p> -<p>– Lássátok, – mondá, – ti innen egyszerüen meg akartok -szabadulni. No ehhez én nem adhatok nektek segítséget, sem pedig jó -tanácsot. Mert ha az én hitetlenségem kitudódnék: engem Karaszor -bég a legelső kaukázi út alkalmával lesülyesztene a tenger -fenekére. Hanem ti azzal is teljesülve látjátok óhajtástokat, ha -közelebb juthattok Európához. Már pedig Konstantinápoly sokkal -közelebb van mint Trebizond és arra már adhatok jó tanácsot, hogy -oda miképpen juthassatok el. Abban pedig különösen bízom, hogy ti -jó tanácsomért egy vagy más módon mindenesetre megfizettek.</p> -<p>– Miből fizetnénk, hiszen nálad van, Szanatoglu, a mi -pénzünk.</p> -<p>– Ha nálam van is, de még nem az enyém, aztán van még nektek -mindegyikötöknek száz piaszternyi pénzetek, abból is megkaphatom a -jutalmat.</p> -<p>– Nem Szanatoglu – mondá Henri – nem igérünk és nem adunk neked -előre semmit. Mi nem bizunk te <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> benned. Mert vagy az -uraságot akarod megcsalni, vagy bennünket. Már pedig ha kettő közt -választhatsz, te bizonyosan minket csalsz meg.</p> -<p>Szanatoglu elnevette magát. Balkezével fekete göndör szakállát -csipegette, jobbkezének mutatóujjával pedig a francziákra -mutatott.</p> -<p>– Ha én ingyen akarnám pénzeteket: elkérném a kegyelmes bégtől s -az enyém lenne az. Én csak meg akartam mondani, hogy juthattok el -legkönnyebben Konstantinápolyba. Ha nem akarjátok: lelketek rajta. -Nem én akarok menni Európába, hanem ti.</p> -<p>Ezzel kaftánját összerántá mellén s eltávozott.</p> -<p>A francziák gondolkozóba estek. Mit akar ez a Szanatoglu? Ez -bizonyosan nem jóban töri a fejét. Valami cselszövény lehet az, -melynek keresztülvitelére vállalkozott s valószínűleg, sőt -bizonyosan, a bég megbizásából. Vajjon bele menjenek-e ők a -kelepczébe? Vajjon megkérdezzék-e terve iránt a cselszövő -örményt?</p> -<p>Sokáig tanakodtak egymás között. Volt idejük elegendő. Az örmény -nem jött feléjük se. Nem látogatta meg őket három napon át. -Kényelmesen meggondolhatták elhatározásuk minden esélyét. Tudták -azt már, hogy a török ép úgy kész minden erőszakra, mint az orosz. -Csakhogy az orosz durván, hatalomszóval, kegyetlenül, rögtönözve -hajtja végre az erőszakot, a mint szeszélye vagy pénzvágya hozza -magával. A török pedig látszólag megtartja vallásának parancsait, -melyek tiltják a jogtalanságot és erőszakot, hanem aztán cselt vet, -hálót sző, kelepczét állít, melyben ha fennakad a gyanútlan -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> vagy tapasztalatlan áldozat, annak -helyzetét ép úgy kizsákmányolja a török is, mint az orosz. Kivált -ha az a török tengeri rabló, pedig Karaszor bég valószínüleg az, -vagy ha csak rabszolgakereskedő is, a minek maga is nyiltan vallja -magát.</p> -<p>Tehát óvatosság. Erre inti őket Mussza Nukhár bejnek, sőt -Balánnak is eljárása. Karaszor bég bizonyosan rosszabb mindeniknél -s a piszkos Szanatoglu bizonyosan ármányosabb minden mohamedánnál. -Mindamellett megállapodtak abban, hogy bármi legyen Szanatoglu jó -tanácsa: meg lehet azt hallgatni, de nem szükséges megfogadni és -követni. Ha meghallgatják, még mindig lesz elég idő határozni a -fölött.</p> -<p>Negyednapon megint megjött Szanatoglu. Beszélt mindenféle -ostobaságról és közömbös dolgokról. Végre újolag előhozta a -menekülésre vonatkozó jó tanácsot.</p> -<p>– Meggondoltuk a dolgot, – szólt Henri. – De minél jobban -meggondoltuk: annál inkább nem hiszünk neked Szanatoglu. Hanem -azért tanácsodat meghallgatjuk. Ha jónak látjuk: megfogadjuk. Ha -pedig jó vége lesz: megfizetünk érte, ha meg tudunk fizetni. Már -most ha akarod: elmondod; – ha nem akarod: nem mondod el.</p> -<p>– Bolondság, a mit beszéltek, – mondá Szanatoglu. – Ti -rabszolgái vagytok Karaszor bégnek, a ki pénzen vett meg -benneteket. Nem azért vett pedig meg és hozott ide, hogy itt -hizlaljon benneteket, mint az ürüt, hanem azért, hogy újra eladjon -valakinek, a ki az ő sok pénzét és nyereségét meg tudja fizetni. Ti -értetek pedig sok pénzt is lehet kapni, mert ti franczia, orosz, -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> kirgiz, török, kalmuk nyelven, sőt még -német nyelven is tudtok beszélni, tehát titeket a hatalmas pasák -konakjaiban, sőt még a legdicsőségesebb szultán szeráljában is sok -mindenre fel tudnának használni. De a szerálj számára meg nem -vesznek benneteket, hacsak visszavonhatatlanul bele nem egyeztek -abba, hogy oda eladassatok. Így rendelte ezt a legdicsőségesebb -szultán. Már most csak rajtatok áll a választás. Ha beleegyeztek: -akkor eljuthattok Konstantinápolyba, a hol már ezer meg ezer -franczia, angol, olasz és más európai ember lakik, a kik jó -szerencse mellett ingyen is megszabadíthatnak benneteket; ha pedig -bele nem egyeztek: akkor a kegyelmes bég hajón elszállít Kairóba, -vagy az erzingiáni karavánnal elküld Bagdádba, ám ti lássátok majd -aztán, mikor juthattok el Francziaországba.</p> -<p>Az örmény bizonyos közöny szinlelésével beszélt, mintha neki -csakugyan mindegy volna, akármit csinálnak a francziák. De -beszédében az önérzetnek egy neme is nyilvánult, mely a francziákat -a mondottaknak különös megfontolására ellenállhatatlanul -kényszeríté. Szavai mély nyomokat hagytak hátra a francziák -elméjében, úgy, hogy ők, Szanatoglu által magukra hagyatva, -lassanként kezdtek megbarátkozni a tervvel. Voltaképen nem is -találtak abban most már semmi különös veszélyt. Helyzetük nem volt -ugyan különösen kellemetlen, mert az anyagi nélkülözés kínjaival -nem kellett bajlódniok, de nem is volt kellemes, mert valóságos -foglyok valának. Bezárva egy épületbe, őrizve gondosan, ki nem -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> mehetve sehova, legföljebb néha -reggelenkint a dámra, lakóházuknak lassu lejtőjü deszkatetejére. -Ilyen vagy amolyan alakban, de minden nap várhatták sorsuknak a bég -által meghatározott változását. S aztán, ha már egyáltalán nem -állott hatalmukban a rabszolgaként való elárusitás esélyét -kikerülni, Bagdád helyett és Ázsia belseje helyett mégis csak -sokkal előnyösebbnek látszott Konstantinápolyba s valamely durva -pasának konakja helyett a nagyúr szeráljába jutni, a hova már -franczia követek is járnak s a honnan mindenesetre lehet remélni a -szabadulást. Mégis tettek előbb egy kisérletet, mely oly gyakran -mutatkozott sikeresnek. Szanatoglu által különös belsőséggel kérték -meg a béget, hogy adjon nekik műhelyt és szerszámokat s ők ily nagy -városban mint Trebizond, rövid idő alatt kétszeres összegét is -megkeresik s szivesen megkeresik a váltságdíjnak. Kérelmük azonban -elutasíttatott és pedig – mint Szanatoglu mondá – kereken és -ingerülten.</p> -<p>– Ha már nincs más választásunk, – mondá Henri az örménynek – -mit kell tennünk, hogy a kegyelmes bég csakugyan Konstantinápolyba -szállítson bennünket?</p> -<p>– Kérjétek meg a kegyelmes béget úgy, a hogy én tanácsoltam s -adjatok nekem fejenként ötven piasztert s a többit bizzátok -rám.</p> -<p>Ujabb tanácskozás után másnap a francziák kijelentették, hogy -Szanatoglu föltételeit készek teljesíteni, csak vezesse őket a bég -elé.</p> -<p>Kérelmük teljesült. Karaszor bég a konakban fogadta őket -gazdagon butorozott és diszített nagy teremben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> Háta -mögött állott Szanatoglu, zsákmányleső macskának éles figyelmével -tekintve a francziákra.</p> -<p>– Adjátok elő könyörgésteket, – mondá Karaszor bég.</p> -<p>– Kegyelmes úr, – szólt Henri, – meggondoltuk a dolgot, és hogy -a te kegyességedet el ne veszítsük, miként Szanatoglunak -kijelentettük, hajlandók vagyunk Konstantinápolyba menni s -könyörögni előtted, hogy minket a nagyúrnak szolgálatába bocsáss el -kegyesen.</p> -<p>– Készek vagytok a legdicsőségesebb szultánnak palotájában -mindennemü szolgálatra vállalkozni?</p> -<p>– Készek vagyunk.</p> -<p>– Készen vagytok arra, hogy ezt a bölcs mollah előtt is -kijelentsétek és hogy szavatokat a müderrisz irásba tegye, hogy -azok el ne repüljenek?</p> -<p>– Erre is készen vagyunk – mondá Henri – ha ezt is szükséges -megtennünk.</p> -<p>– Ti is hajlandók vagytok, mind, valamennyien? – kérdé a bég, a -többi francziához fordulva. – Feleljetek mind egyenkint.</p> -<p>A francziák mind egyenkint bejelentették, hogy ők el vannak -határozva, a kikötött föltételt teljesíteni.</p> -<p>– Ám legyen úgy, a miként ti akarjátok. Szanatoglu – mondá az -örményhez fordulva – legyen gondod rá hogy a bölcs mollah az ő -szine elé bocsássa holnap e szolgákat.</p> -<p>Ezzel elbocsátotta a francziákat. A következő napon azonban tíz -és tizenegy óra tájban elkisérték őket a mollához, kinek konakja a -Hájah Szófia nevü gyönyörü dsámi mellett feküdt. A bégnek pár -szolgája kisérte <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> őket oda minden fegyver nélkül, mintha -csak a francziák teljesen szabad emberek lettek volna. A molláh -hidegen és ünnepélyesen, divánon ülve fogadta őket, mellette a -müderrisz ült egy szőnyegen, térdére fektetett papirossal, melyre -nyilván írni szándékozott. A bégnek szolgái nagy tiszteletnek külső -jeleivel s mély bókolással közelegtek a mollah felé s mondák el -neki a francziák idejövetelének okát.</p> -<p>A mollah körülbelül ugyanazon kérdéseket intézte a francziákhoz, -melyeket a bég s a felelet is a francziák részéről körülbelül -hasonló volt. Azzal a különbséggel, hogy mindenik francziának meg -kellett mondania kereszt és vezetéknevét. Mikor mindez megtörtént s -a müderrisz a francziák nevét feljegyezte, oda fordult a mollah az -utóbbihoz:</p> -<p>– Ird most már tudós müderrisz, a mit irnod kell.</p> -<p>Sokáig irkafirkált a müderrisz, úgy hogy a francziáknak testük, -lelkük megúnta a várakozást, míg végre tizenegy külön darab irattal -készen volt a francziák számára.</p> -<p>Az iratokat egymásután fölolvasá a müderrisz. A felolvasás -valóságos éneklés és nyafogás szinében tünt fel a francziák előtt. -Szavait alig tudták megérteni. Az iratok tartalma körülbelől -következő volt.</p> -<p>»Én Hadsi Mollah Nurizáde, a Próféta tudományának méltatlan és -erőtlen követője, a ki békességet és rendet tart az igazhívők -között és eloltja azok szomjúságát, a kik a törvény és igazság után -szomjuhoznak itt <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> Tarabozánban és ennek határtalan -környékében, én mondom azt, hogy N. N. frenk és gyaur, a derék -Karaszor bégnek szolgája, szinem elé kérezkedvén s előttem -egészségben megjelenvén, könyörögve és rimánkodva kérte, hogy őt a -derék Karaszor bég, ha annak is úgy tetszenék, a minden urak -urának, a minden igazhívők fejedelmének, a hajnali csillagként -fényeskedő Padisáhnak adná át és adná szolgálatába, és hogy ő frenk -és gyaur létére nem ismer nagyobb boldogságot és üdvösséget, mint -hogy ő a legdicsőségesebb szultánnak szolgálatában a földön és föld -alatt, szárazon és vizen, szeráljban és utczán, virágos kertben és -sivatagon, fegyverrel vagy a nélkül, a Mabein küszöbén belül vagy -kivül, életben és halálban szolgálhasson mindaddig, míg szemeivel -lát, füleivel hall, kezével és lábával mozogni tud. Én mondom azt, -én Hadsi Mollah Nurizáde, a ki leggyöngébb a gyöngék közt, én -mondom azt, hogy ez a frenk és gyaur azért jött az én szinem elé és -azért könyörgött én előttem. Leirta pedig mindezeket Hadsi Kedük -Husszein, a szegény és tudatlan müderrisz Tarabozánban, a ki -mihelyt az irást elvégezte, nyomban a kalemet összetörte és annak -darabjait széjjel szórta Hedsrának 1245-ik évében, stb.«</p> -<p>A francziák csodálkozva, de nem minden vidámság nélkül látták és -hallották ezt a hókuszpókuszt. A müderrisz az irótollat, vagyis -inkább irónádat, a kalemet csakugyan összetörte s annak darabjait -ott a teremben széjjel szórta, előbb mindegyik okmányt maga a -Mollah is névjegyével gondosan ellátván. <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<p>A mollah beszélt azután néhány szót az Al-Koránból, melyet a -francziák csak kis részben értettek s aztán kezének intésére -Szanatoglu és az őrök kiséretében a francziák Karaszor bég -konakjához visszamentek.</p> -<p>A következő napon Szanatoglu ismét meglátogatta őket. A róka, ha -cselen töri a fejét, lehetett csak hasonló az álnok örmény -arczához, a ki sajnálkozás szinlelésével így kezdé beszédét:</p> -<p>– Hjah bizony, ezért kell az igaz keresztyéneknek oly sokáig -várniok és szenvedniök. Mert mindig sokan vannak köztük, a kiknél -állhatatlan az állhatatosság és hamar elszakad a hitnek és -vallásnak köteléke. Lám, ti most már bele nyugodtatok abba, hogy -muzulmánná legyetek, én pedig mióta vagyok itt már szolgálatban s -mégis megmaradtam az igaz hit árnyékában.</p> -<p>– Miféle bolondságot beszélsz te piszkos örmény? – kérdé Henri, -ki társaival együtt nem kissé volt felindulva e kijelentésre, -melynek a tegnapi szertartás felette komoly értelmet látszott -kölcsönözni.</p> -<p>– Hajh, hajh, ezen pedig már – mondá Szanatoglu – nem lehet -segiteni. Beleegyeztetek, beleegyeztetek, világosan beleegyeztetek. -Megmondtátok határozottan, föl is lett az irás olvasva előttetek és -ti megnyugodtatok benne. Nem szóltatok ellene egy szót se, de -egyetlen egy szót se, még csak kezetekkel se tiltakoztatok -ellene.</p> -<p>– Nem volt szó a muzulmán vallásról Szanatoglu, hát miként -egyeztünk volna mi abba?</p> -<p>– Ökrök, azt csak tudjátok, hogy a szeráljba Konstantinápolyban, -a szultán szolgálatába keresztyén embert <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> meg nem -fogadnak, ti pedig beleegyeztetek, hogy az én uram, Karaszor bég, -titeket mindenesetre oda adjon el.</p> -<p>– De nem mint muzulmánt, gazember, nem volt erről szó, – szólt -egyik franczia dühre gerjedve s fenyegető modorban Szanatoglu elé -állva.</p> -<p>Az örmény vállai közé húzta fejét, kaftánjának szorosan egymásra -vonta mindkét szárnyát s csak ennyit felelt:</p> -<p>– Pedig a kalemet is összetörte a müderrisz, pedig az nem mást -jelent.</p> -<p>– Majd összetörünk mi téged nyomorult csaló, gazember! – -kiáltották a francziák s az örményt hatalmasan megütlegelve, -kilökték az ajtón s lerugták a lépcsőn úgy, hogy az úgy hentergett -le és csak a földön tudott megállapodni az épület előtt.</p> -<p>Szanatoglu itt felállott, kezét, lábát megtapogatta, kaftánjáról -a port leverte, egyik papucsát kezébe vette, mert a másik fent -maradott s a papucsával fenyegetőzve, ezt felelte vissza:</p> -<p>– Az ötven piaszterért fejenként majd mégis eljövök én hozzátok -s akkor majd másként beszéltek ti én velem. Ne higyjétek, hogy -ezzel az ötven piasztert leróttátok.</p> -<p>A francziák minden dühösségük mellett is elnevették magukat -Szanatoglu szemtelenségén, kinek most is csak a borravaló járt -elméjében. De azután, hogy az örmény eltávozott, mégis magukba -szálltak s komolyan megbánták, hogy őt tettlegesen bántalmazták. Az -örmény rossz lelkü, gonosz ember, a bég előtt bizonyosan -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> árulkodni fog rájuk s ők bizonyosan -keményen fognak büntettetni. Fájlalták, hogy hevük annyira -elragadta őket. Óránként, sőt perczenként nyugtalanul várták a -megtorlást, mindaddig, míg egy szolgával közölve a dolgot, ez azt -nem felelte:</p> -<p>– Ne féljetek, Szanatoglu hitetlen, nem panaszkodik ez az -igazhívő ellen, máskor is kapott az már ilyen tanítást.</p> -<p>A szolgának e nyilatkozata a mily megnyugtató volt a francziákra -egy részről, oly sajátságosnak tünt fel előttük másképen. Úgy -látszik, hogy őket már az udvarbeli cselédek, a bég szolgái -valósággal Mohamed próféta követőinek tekintették.</p> -<p>Sorsuk azonban néhány napig nem változott. Vagy ha változott is: -látszat szerint előnyösen. Jobb ételekkel, finomabb dohánynyal és -kávéval látták el őket. Szanatoglu nem jött többé feléjük sem. Meg -nem foghatták, mi sors vár reájuk. Csak annyit gondoltak -bizonyosnak, hogy ez a sors így változatlan jólétben sokáig nem -tarthat.</p> -<p>S valóban nem is tartott.</p> -<p>A Ramazán ünnep nagy bőjtjeit nekik is meg kellett – akarva, nem -akarva – tartani, mert enni és inni valót az ünnepnapokon ép úgy -nem kaptak ők se, mint a többi cseléd és szolga. De semmiféle külön -parancs részükre ki nem adatott, sem ellenük valami kényszerítő -rendszabály nem alkalmaztatott. S viszont a következő vidám -ünnepnapokon őket is szolgatársaikkal egyetemben minden -szemnek-szájnak tetsző étellel és itallal ellátták. <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> A vidám -ünnep utolsó napján, melyet Bairámnak neveznek, még Szanatoglu is -meglátogatta őket s nem győzte a bég kegyességét eléggé dicsérni s -egyáltalán nem jutott eszébe, miként utasították őt ki a francziák -egy hónap előtt maguk közül. Elmenetekor azonban tett bizonyos -czélzást a holnapi napra, melyet a francziák akkor semmiképen nem -értettek s melynek értelmét csak később sejtették. Olyanformát -mondott: »No holnap ti is örökre búcsut vesztek eddigi bizonytalan -sorsotoktól.« A francziák nem adtak rá semmit.</p> -<p>A következő napon ujra gazdagon ellátták őket étellel és -itallal. Nagy szobájuk kopott szőnyegére több és finomabb -ételt-italt tálaltak be, mint a Bairám-ünnep bármelyik napján. -Kávéjuk éppenséggel háromszor annyi volt, mint máskor szokott lenni -s még íze is különbözött attól, a mit megszoktak. Valamely különös -fanyar keserüséget vettek benne észre, mely különbözött a kávénak -szokott keserüségétől. De azért a francziák minden aggodalom nélkül -költötték el lakomájukat.</p> -<p>Lakoma után fejük elnehezedett, szemeiket homály és álom lepte -el, ellenállhatatlan szükségét érezték a nyugalomnak, mindnyájan – -bár fényes nappal – szokott éji fekhelyükre telepedtek.</p> -<p>Meddig tartott álmuk s mi történt velük az álom alatt: soha sem -tudták meg egész bizonyossággal. Sötét éjszaka volt, mikor néhányan -fölébredtek. Fáradtnak, kimerültnek, betegnek érezte magát -mindegyik. Ha megmozdult fekhelyén, éles és iszonyu fájdalmat -érzett. Rettentő félelem lepte meg őket, melyet növelt még az -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> éjszakának rejtelmes sötétsége. Még a -beszéd is felette fájdalmas volt. Némán és mozdulatlanul várták meg -a reggelt. Oly kínosan, oly türelmetlenül várták, hogy azt hitték, -soha se fog már többé a nap fölkelni.</p> -<p>Végre világos lett. Az ismert nagy teremben voltak, hol -kezdettől fogva tanyáztak. Mindegyik a fekhelyén, saját szőnyegén, -saját pokróczával betakarva. Egyetlen egy hiányzott közülük. Ezt is -csak később vették észre. Körülöttük nagy vérnyomok, nagy vérfoltok -mutatkoztak. Alig birták fejüket fölemelni, oly gyöngék és -erőtlenek valának. Mi történhetett velük? Sem beszélni, sem -gondolkodni, sem emlékezni nem voltak képesek. Erős sebláz rázta -meg tagjaikat. Szomoru ébredés volt ez, melynél szomorubbat aligha -értek meg keserü életük nyomoruságos változatai közben.</p> -<p>Szolgák hoztak ételt és italt. Gyenge ételt, hűsitő italt s -különös gonddal, csaknem gyöngédséggel gondoskodtak a francziák -szükségleteiről. Később orvos is jött hozzájuk, vagy legalább olyan -ember, a kit a törökök orvosnak tartanak. Megtekinté a francziákat, -néhány szót szólt, valamit kérdezett, a mire feleletet se várt s -aztán eltávozott. Étel és ital némi erőt kölcsönzött a -francziáknak. Enyhült a sebláz s ők elvégre teljes urai lőnek -eszmének és ébrenlétnek.</p> -<p>Suttogva beszélgettek egymással, mert a hangos beszéd még -ezentúl is kínos fájdalmakat okozott. Beszélgetésük folyamán -szomoru következtetésre jutottak. Ők az alávaló Szanatoglu -cselszövényének áldozatai. Elfogadták ajánlatát; határozottan -kijelentették, hogy ők a szultán <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> szolgálatába akarnak -jutni; nyilatkozatukat a Mollah ravaszul félremagyarázta s -mindennemü szolgálatra való ajánlkozássá bővitette; ők nem -tiltakoztak a bővités ellen s most már ők háremi szolgálatra -lesznek kötelezve. Álnokul, kegyetlenül iszonyu sorsot készítettek -számukra, melynek következéseit most már csak a halál képes -elenyésztetni. Örökre csonkák maradnak, házas életre ezentul -gondolniok se lehet.</p> -<p>A jövőnek ezen képe nem adott vigasztalást semmi irányban. Úgy -látszott, mintha elvesztették volna minden becsét a hazájukba való -visszatérésnek. Miért menjenek haza? Mit keressenek otthon? Mi -varázsa van előttük most már Francziaország viszontlátásának? -Hiszen otthon még gúny és szánalom tárgyai lehetnek. Pedig inkább a -halált itt a messze földön, mint a gúnyt és szánalmat annyi -veszély, annyi szenvedés után!</p> -<p>A napok haladtával s a fájdalom enyhülése után sebjeik is -begyógyultak, lelki gyötrelmük is enyhült. Már fenn is tudtak -járni, noha a szobából még mindig nem mehettek ki. Most már csak -tizen voltak. A szolgák felvilágosították őket, hogy társuk, a -tizenegyedik franczia a mákonyos mély álom közben, a tudatlan, -durva orvos kezei közt halt meg. Még csak el sem búcsuzhattak tőle. -Sötét gondolatok forrongtak agyukban midőn elgondolták, hogy most -már mily kevesen vannak, hány társukat kellett tizennyolcz év alatt -elhagyniok s mily messze vannak még Francziaországtól.</p> -<p>De ha fájdalmuk enyhült is, ha sebjeik hegedtek is, dühük és -boszúságuk Szanatoglu ellen nem csillapult. <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> Az -érzület, melylyel a keresztyénre, e nyomorult árulóra gondoltak, -ádáz és kegyetlen volt. Betegek, gyengék, lábbadozók valának s -mégsem lett volna tanácsos az örménynek most közelükbe jutni.</p> -<p>És az örmény, a szerencsétlen, mégis meglátogatta őket.</p> -<p>A tigris nem rohan úgy zsákmányára, mint a francziák rohantak -Szanatoglura. Tőrrel védelmezte magát a nyomorult. De csak egy -pillanatig. A másik pillanatban le volt fegyverezve, földre volt -lesujtva s hitvány lelke kitiporva. Egy szempillantás volt az -egész. Alig tudták a francziák: mi történt és miként történt. -Szanatoglu ott feküdt előttük, mint valóságos hulla. Sohase tudták -megmagyarázni, miként vehetett rajtuk uralmat oly -ellenállhatatlanul a vad és gyilkos szenvedély.</p> -<p>Megtörtént. Gyászos vége lett a borzasztó erőfeszítésnek. Három -francziánál fölszakadtak a sebek és sebkötelékek. Három hű és régi -bajtárs ujra elvérzett és alig egy óra mulva meghalt. Most már csak -heten maradtak. S mind a hét oly betegen, hogy egy hónap kellett -míg ismét felüdültek annyira, mint a hogy Szanatoglu meggyilkolása -napján már voltak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span></p> -<h2>A RABSZOLGAKERESKEDŐ HÁREMÉBEN.</h2> -<p class="summary">(A francziák Mohamed hitére térnek. – Az -eunukhok. – Bülbül Baba. – A két cserkesz testvér. – Férfi lopódzik -be a hárembe. – A francziákat elviszik Konstantinápolyba.)</p> -<p>Karaszor bég a gyilkosság utáni napon meglátogatta őket. Ott -feküdt a szobában Szanatoglunak és a három francziának hullája az -élők között. A mint Karaszor bég belépett: Henri rögtön elkezdte a -szót:</p> -<p>– Kegyelmes bég, rabszolgáid vagyunk. Tégy velünk mi neked -tetszik. De mi megöltük Szanatoglut. S megöltük volna még akkor is, -ha száz halállal fenyegettél volna bennünket. Öless meg most te -bennünket, ha neked úgy tetszik.</p> -<p>– A mi nekem tetszik, ebek, – szólt a bég – azt nem kérdem -tőletek. Mire felgyógyultok: akkorra vagy megismeritek az igaz -hitet, vagy megismeritek a gyehenna tüzét. Holnap jön már hozzátok -a tudós müderrisz.</p> -<p>Többet nem szólt. A hullákat elvitette s szó nélkül távozott. -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Másnap csakugyan jött a müderrisz. Ugyanaz, a ki ama végzetes -irka-firkát a Mollah parancsára elkészítette. A müderrisz -felvilágositotta teljesen a francziákat. Megmondta, hogy azon irat -nélkül sem háremi szolgálatra nem lennének alkalmazva, sem pedig az -igaz hitre nem lennének kényszerítve, miután Alláh meg nem engedi, -a Próféta pedig nem parancsolja, hogy a tévelygők és hamis istenek -imádói erőszakkal kényszeritessenek az igaz hitre. A -tiszteletreméltó bég más sorsot és más szolgálatot szánt a -francziáknak, de az örmény megigérte, hogy őket rábeszéli a háremi -szolgálat önkénytes elvállalására s az igaz hit fölvételére.</p> -<p>A francziák e beszéd alatt ujra érezték azt a bosszut forrni -szivükben s azt az izmot feszülni karjaikban, mely az örményből -kiszoritá a lélekzetet. Szemük villogása, mellük lihegése, -felkiáltásaik rekedtsége eléggé elárulá lelkük állapotát a -müderrisz előtt is. A ki nem is késett soká s e szavakkal búcsuzott -el tőlük a mai napra:</p> -<p>– Most a tüzes sárkány lakik szívetekben s nem a szelid -tekintetü galamb. Most nem vagytok arra méltók, hogy az igaz hit -olajával kenegessem a ti beteg lelketeket. Részegek vagytok a -haragtól s fejetek fölött összecsap a tisztátalan indulatok árja. -Koplaljatok, aludjatok, sírjatok és imádkozzatok, hogy Alláh a -holnapi napon méltónak találjon benneteket arra, hogy lábaimat ide -vezérelje.</p> -<p>A müderrisz eltávozott. Modora nem volt visszataszitó a -francziákra. Sőt enyhitő és bátoritó. De hát elhagyják-e -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> a keresztyén vallást? Vajjon a -vallással együtt nem törlődik-e ki sziveikből hazájuk képe is? Ha -pedig makacsul ragaszkodnak az eddigi hithez: mi lesz sorsuk, mi -lesz végük? Elvégre is elvesztették már az ifjuságot, szivükből -kitörültettek az élet ábrándjai, családi élet boldogsága -elérhetetlen ezentúl: mint muzulmánok legalább élvezik a szabadság -verőfényét s legalább biztosabb reménynyel indulhatnak nyugot felé, -hogy egykor haza juthassanak – meghalni.</p> -<p>Elhatározták – átlépni a muzulmán hitre. Figyelemmel hallgatták -a müderrisz oktatásait, melyek alig tartottak tíz napon túl s aztán -a szokott egyházi ünnepélyes szertartások mellett Mohamed -követőinek sorába felvétettek.</p> -<p>Ezzel egyidejüleg a konakban háremi szolgálatra osztották be -őket.</p> -<p>Sajátságos, eddig még nem tapasztalt változás állt elő ezzel a -francziák életsorsában.</p> -<p>Mindenek előtt le kellett vetniök azt a ruhát, melyet -Tülmenkőjiből, a kalmuk uraságtól hoztak magukkal. Ez a ruha félig -tatár, félig kozák volt s e helyett most törököt kellett -felölteniök és pedig az előkelőbb háremőrök szokott ruhájának -alakjában. Vörös fezt, melynek kék boklyója nyakukig ért; rövid -dolimánt, köpönyegszerű hosszú fehér palástot, melyet azonban a -termekben nem kellett felölteniök; bő és rövid salavárt, melynek -korcza a tizenkétrétü s derékra hajtogatott sálban veszett el s -felkunkorodó orru papucsot. Fegyverrel is ellátták őket: -pisztolylyal, jatagánnal, bambusznád bottal <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> és -pedig annyival, hogy kétszerte több embernek is elég lett volna -kezebeli gyanánt.</p> -<p>A francziák most már valóságos eunukhok voltak. De nem csak -maguk, mert rajtuk kívül ott volt még a bégnek egész háremőri -személyzete. E személyzet állott néhány kövér fiuból, tíz-tizenkét -évesekből, kik többnyire cserkeszek voltak, de volt köztük két -afrikai arab is, sötét arczszinnel. Mind, valamennyi eunukh -mesterségre volt szánva. Volt még hat felnőtt eunukh is, négy -fiatal és két öreg. A két öreg örökségképpen szállt a bégre, vagyis -helyesebben mondva hozományképen, mert mindkettőt egyik neje hozta -magával s bár a bég gyanakodva fogadta el őket, sok év alatt mégis -meggyőződött hűségükről s azért megtartá őket a háremben. Ez a két -öreg nem is volt eladásra szánva, míg a többiek, ifjak és -gyermekek, ha a bégnek szeszélye így hozta magával, nagyon könnyen -vásárra hurczoltattak. Legalább a francziák úgy értesültek, hogy -ily eset kétszer is előfordult már több év óta. Az összes -személyzet felett, sőt a francziák felett is egy Bülbül Baba nevű -vén egyiptomi eunukh parancsnokoskodott, kire ezt a nevet a -háremhölgyek ruházták s kit már a maga nevén soha nem is neveztek. -Kegyetlen és kaján vén ember volt, ki mint valami elaggott mérges -eb, híven őrzé az asszonyokat, minden haszontalanságért keményen -bünteté alattvalóit, folyton árulkodott az úrnők előtt az -odalikokra s az úrnőkkel sohase játszott össze semmiben. Csúf arcza -és rekedt hangja miatt neve valóságos gúnynév volt, de e nevet -mégis azért <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> kapta, mert ha jó kedve volt, a -legszebb keleti regékkel tudta a háremi élet unalmát elűzni.</p> -<p>Volt a bégnek három neje. A három közül kettő megfért, sőt jó -barátságban állott egymással. Az egyik, a legelső, cserkesz nő -volt, a második török nő, egy pasának leánya. Ezek mind maguk, mind -gyermekeik, számszerínt öten, a legjobb családi egyetértésben -állottak. A harmadik nő megint cserkesz nő volt, de ez a legelsővel -semmiképen össze nem fért. Ha találkoztak: vagy nem szóltak -egymáshoz, vagy vége-hossza nem volt köztük a nyelveskedésnek. -Egyik a másiknak szobalányát – odalikját – ha megkaphatta: -korbácscsal, papucscsal, szofrával agyba-főbe verte, ruháját -megtépte, gyerekét földhöz ütötte, úgy, hogy néha az egész hárem -tele volt sírással, jajgatással. A két nő még törvényes gyermekeit -is féltette egymástól s az elkeseredés már annyira ment, hogy -mindkettő ott akarta hagyni a béget s szülőikhez akartak -visszamenni, mit azonban a bég akként akadályozott meg, hogy a -harmadik nőnek a háremben külön lakosztályt adott a kerti -pavillonban s számára külön odalikot, külön eunukhot, sőt a -francziák közül is kettőt külön oda rendelt. Csak a vén Bülbül -Babának volt bejárása mindkét lakosztályba, csak ő hallgatta meg -folytonosan a két asszonynak egymás ellen való áskálódását, melyet -aztán ügyesen fölhasznált részint a hárem őrizetének biztosságára, -részint a bégnél saját előnyére. A bég maga rendesen úgy tett -igazságot a két nő között, hogy mindkettőnek meghallgatta egymás -elleni panaszát <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> hideg vérrel és nyugodt arczczal, de -egyiknek sem felelt soha semmit s egyiket sem illette -szemrehányással soha. »Bolond az – úgymond – a ki útját akarná -állni a szélnek és elejét akarná venni az asszonyi -perpatvarnak.«</p> -<p>A francziákat gondosan oktatták a háremőri szolgálatra.</p> -<p>A sokféle imádságok a nap minden órájában, a háremi butorok, -szőnyegek, ételnemek nevei, a nyelvsajátságok, a százféle háremi -mesék, dalok, regék, játékok, a Kaukázus és Persia, Arábia és -Egyiptom népszellemének termékei mind ujdonságul szolgáltak a -francziáknak. Nagy gondossággal kellett megtanulniok, hogy a háremi -nők, ha kimennek az utczára, miként öltsék fel a feredsét, a külső -köpenyt; miként kössék fel a jasmakot, a női fátyolt, melyből csak -a szemnek és annak sem egészen volt szabad kivillogni. A vén Bülbül -Baba ezer és ezer módját beszélte el annak, hogy a nők miként -szöknek ki a háremből s miként eresztenek oda be férfiakat a -törvény tilalmának ellenére. Mind e módot ismerni kell az -eunukhnak, hogy megvédelmezhesse a háremet, a háremhölgyet és annak -titkait. Meg kellett tanulniok a nők lakmározásának és -látogatásainak rendjét, a fürdőnek és pipereszobának titkait, a -különféle mosdásokat és borotválkozásokat, melyek az eunukhnak és -háremőrnek legfontosabb és legtitkosabb teendői. Az igaz, hogy az -ott levő eunukhok, még a gyermekek is, mindezeket jól tudták már, -mintha e foglalkozásban benne születtek volna, de a francziák feje -fölött másfél <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> év is elfutott, mikorra mindent oly -tökéletesen megtanultak, a miként a vén Bülbül Baba azt jónak -látta.</p> -<p>Ez egész idő alatt a munkátlan és henye élet, ételnek és italnak -bőséges élvezete, sőt bizonyos figyelem és kitüntetés volt életük -és élvezetük. A legkényesebb és legtitkosabb szolgálatokat végezték -a háremhölgyek és odalikok körül, a minőket Európában csak nők -végeznek, vagy még azok sem. Az odalikok örökös találkán és -szerelmi viszonyon törték fejüket a palota egyéb férfi szolgáival. -A francziáknak szakadatlanul hordták a legfinomabb ételeket, a -legválogatottabb nyalánkságokat, a legjobb dohányt, kávét és -gyümölcsöket, sőt arany pénzeket is, hogy őket apró cseleikben, -titkos szerelmi kalandjaikban elősegítsék vagy azokra szemet -hunyjanak.</p> -<p>Volt a bégnek nyáron át fából készült csinos fürdőháza a -tengerparton. A nőket igen gyakran, csaknem naponként ki kellett -kisérniök a fürdőhöz. A nők pajzánsága ilyenkor különös szórakozást -okozott a különben kedvetlen és örömtelen francziáknak. A francziák -megvesztegetni nem hagyták magukat sem az apróbb ajándékok, sem az -egymásközt fölszítható irigység által. Miveltségük, lovagias -gondolkozásuk, a sors csapásai alatt megtanult fegyelem egyaránt -megmenték őket úgy a bűnös összejátszás koczkázatos vállalataitól, -mint a szívtelen durvaságtól, melylyel egyik-másik eunukh a nőkkel -szemközt hivatását végzé. Maguk közt soha nem marakodtak, társaikra -és a hölgyekre nem árulkodtak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> az úrnők és odalikok -bujtogatásait fülük mellett eleresztették s inkább megvédelmeztek -mindenkit, mintsem ártalmára lettek volna bárkinek is. Egy -sajátságos eset föltétlen hivükké tette még az örökösen mogorva és -bizalmatlan Bülbül Babát is.</p> -<p>A rabszolgák közt, kikkel a bég kereskedett, kiket a Kaukázusból -szerzett s kellő kitanitás után Sztambulban és egyébütt -elárusított, volt egyszer két cserkesz testvér. Egy fiú és egy -leányka. Mindegyik jól kifejlődve s egymáshoz csodálatosan -hasonlítva. Ha mindkettő férfi, vagy mindkettő női ruhában volt: -alig lehetett őket egymástól megkülönböztetni. A fiú is, a leányka -is külön-külön lakott társaival és társnőivel, egyik a férfi -rabszolgák tanyáján, a hova először a francziákat is telepítették, -a másik pedig a nők tanyáján, mely a hárem kertje mellett feküdt, -attól egy alacsony fallal elválasztva. A rabszolganőket gyakran -bevitték a hárembe szolgálatra s a háremhölgyek is gyakran -látogatást tettek a rabszolganők tanyáján.</p> -<p>A fiú és lányka igen szerették egymást. Az apa, midőn őket a -bégnek eladta, egyúttal kikötötte, hogy a két testvér, míg a nő -hárembe s a fiú szolgálatba nem kerül, meglátogathassák egymást, a -mikor akarják. A két testvér, hol egyik, hol másik, gyakran -óhajtotta a látogatást s mivel a bég megigérte s igéretét meg is -szokta tartani, a két testvér gyakran összejött a vén Bülbül -beleegyezésével, kinek az iránt meg volt utasitása a bégtől s ki a -rabszolganők tanyáján is meg volt bízva a felügyelettel. Az -összejövetel a rabszolganők udvarán <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> vagy a szabadban, vagy -egy kis faházikóban történt, mindig egy eunukh felügyelete -alatt.</p> -<p>A két cserkesz gyermek gyakran csinált magának mulatságot azzal, -hogy öltönyüket, melynek szépsége és drágasága volt legfőbb -gyönyörüségük, egymással elcserélték. A fiú a leánynak, a leány a -fiúnak ruhájába öltözött. Az otromba eunukh nem talált a -mulatságban semmi rendkivülit.</p> -<p>Egykor a leányka elmondá e mulatságot a háremben, az odalikok -kaptak a tréfán s a leánykát rábeszélték, hogy a legközelebbi -alkalommal ismét öltöztesse fel a fiút nőruhába s vigye be a -hárembe. A leánykának is tetszett az ötlet s különösen -megállapították a tervnek minden részletét.</p> -<p>A terv sikerült is. A lányka kettős ruhát vett magára. A -faházikóban egyiket leveté, a fiú abba felöltözött, saját ruháját -az eresz alatt elrejté s ekként belopózott a rabszolganők -lakhelyére, innen pedig az odalikokkal együtt a hárembe, melynek -elég terme és fülkéje volt arra, hogy mind az úrnők, mind az -eunukhok figyelmét elkerülje. Ez a csíny igen gyakran sikerült s az -odalikoknak nem kis mulatságukra szolgált.</p> -<p>Egyszer azonban a fiú több napon át a háremben maradt, teljesen -bízva mind ő, mind az odalikok abban, hogy a fiú távolléte a -rabszolgatanyán feltünni nem fog. Talán nem is tünt volna fel, mert -a cserkesz szolgákkal nem igen törődtek, miután megszökésüktől -tartani nem lehetett – ha véletlenül két odalik egymás közt -keservesen össze nem vesz s boszujok a titkot föl <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> nem -fedezi. Az egyik odalik ugyanis, kit a másik földre gyűrt és -összevérezett, rögtön futott az első úrnőhöz s annak szívszakgató -panaszok és siránkozások közben elmondá az egész gonoszságot. A mi -pedig a dolgot sulyossá tette, az abból állt, hogy a fiú épen akkor -is a háremben rejtőzött.</p> -<p>Az úrnő egészen felháborodott a példátlan merényleten. Az -odalikot kivallatá s megtudta azt, hogy a cserkesz fiu és leányka -ki- és beeresztése alkalmával mindig jelen szokott lenni Bülbül -Baba is, ki azonban semmit sem tudott a dologról. Az úrnő különben -is haragudván a vén eunukhra, a miért ez a harmadik nő üldözése -körül nem járt kezére, elhatározá most annak láb alól eltételét. De -miután a bég e pillanatban nem volt otthon, az odalikot egy kerevet -lábához saját kezeivel megkötözé, nehogy időközben eljárjon a -szája, maga pedig százszor is lemorzsolta a teszpijén, olvasóján, -szokott imádságát, hogy ekként könnyült lélekkel várja be a bégnek -hazaérkezését.</p> -<p>Szerencsére az odalik kimaradása szemet szúrt társnői közt s -gyanujok támadt: vajjon boszujában, dühében nem árulkodott-e az -úrnő előtt. A cserkesz fiút rögtön kicsempészték a háremből s -aggodalmukban az esetet fölfedezték Henri előtt, bízván ennek -jólelküségében s egyuttal megkérvén őt, hogy segítsen nekik -kilábolni a fenyegető bajból, ők készek mindent életre halálra -eltagadni és a föltétlen tagadásra a cserkesz leánykát is -rábírni.</p> -<p>Henri rögtön ment a vén eunukhoz. <span class="pagenum"><a name= -"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>– Baj van, – mondá, – nagy baj van Bülbül Baba. Az odalikok azt -álmodták, hogy egy szemtelen férfi sok napon át ott rejtőzködött a -háremben.</p> -<p>– Együgyü Hanari, hát mi nagy baj van ebben? – szólt az öreg -Henrihez, kit mindig Hanarinak nevezett. Ki tudná a madárnak -megtiltani, hogy a fejünk felett át ne repüljön és a bolond álomnak -megtiltani, hogy az alvót meg ne lepje?</p> -<p>– Igaz az Bülbül Baba, hanem egy odalik ébren is látta a férfit -s meg is jelentette az úrnőnek, a ki csak a kegyelmes béget várja -haza, hogy Bülbül Babát elárulja.</p> -<p>– Részeg vagy te Hanari, bizonyosan annyit ittál, hogy ötven -korbácsot szeretnél rá enni.</p> -<p>Henri elmondá most az egész históriát a mogorva eunukhnak -rettenetes lelki gyötrelmére, kivel ilyen eset még sohase történt. -Henri egyúttal magára vállalta, hogy mindent kiegyenlít, beszélni -fog a cserkesz fiúval, megnevezi az árulkodó odalikot s tanácsolta -Bülbülnek, hogy a béggel ő beszéljen először s közölje vele, hogy -az odalik haragtól és nargilétől megbódulva miket beszélt az -úrnőnek, mily nagy lelki háboruságot okozott ezáltal annak s mily -nagy büntetést érdemel ezért.</p> -<p>Bülbül Babának tetszett a terv. Henri rögtön ment a cserkesz -fiúhoz s megmondá neki, hogy ha száján kiejt valamit, őt -megfojtják, testvérjét pedig megkorbácsolják meztelenen. A fiú -hősiesen fogadott mindent és semmi kétség sem lehetett az iránt, -hogy fogadását megtartja, ha tüzes harapófogóval csipkedik is. A -vén <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> eunukh elkészíté előre a béget, úgy, -hogy mikor az úrnő magához hivatá s közlé vele a rettenetes titkot, -a bég azt felelé:</p> -<p>– Tudom, tudom, Bülbül Baba megmondta már; – az odalikot -korbácsoltasd meg, a miért a te nemes szívedet ily hazugsággal úgy -megháborítá.</p> -<p>Az úrnő pattogni kezdett s végül azt mondá, hogy a cserkesz most -is a háremben van. A bég erre teljes hideg vérrel oda rendelé az -összes háremőri személyzetet, oda hozatott egy széles pengéjü -kardot s azt mondá az úrnő előtt:</p> -<p>– Minden ajtóhoz kettős őr állíttassék. Az úrnő megvizsgálja a -háremet és ha ott idegen férfi találtatik: ezzel a karddal először -az a férfi s másodszor Bülbül Baba összeapríttassék.</p> -<p>Az úrnő elhallgatott, de azért a viszgálatot teljesité. -Természetesen nem lett belőle semmi. Hanem a cserkesz fiút is a -legelső hajóval Sztambulba a vásárra szállították. De ettől az -időtől kezdve a francziák szerencséje meg lett alapítva a vén -eunukh előtt.</p> -<p>Igaz, hogy ez a szerencse csak annyit jelentett, hogy ezentúl -sem maga nem kételkedett, sem kémeket nem állított a vén eunukh a -francziák ellen. Bízott bennük egészen s a bizalom árnyékában a -francziák is sokkal bizalmasabbakká váltak az odalikok irányában. -Ezek virgoncz, pajzán, gyakran kaczér enyelgései elől nem tértek ki -többé oly hidegen s a háremi szórakozás mindazon titkos örömeit -élvezhették, melyet csak személyes helyzetük megengedett. -<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<p>A francziák török neveket kaptak az áttérés alkalmával. Henrinek -Jusszuf Hanari név adatott s többi társa is Iszkender, Kabuk, -Mussza, Ibrahim s egyéb ilyféle névhez jutott, leginkább olyanhoz, -mely a keresztyéneknél is, de a törököknél is divatban van. Egymás -nevét mégis sok időbe telt, míg egészen megtanulták s nem utolsó -mulatságuk volt a sok apró zavar, melyet a neveknek maguk közt -előfordult gyakori eltévesztése a háremben okozott.</p> -<p>Több mint harmadfél évi háremi élet után elvégre Karaszor bég -elhatározta a francziák eladását. Bár – úgy látszik – szerette őket -s bár fiait és leányait franczia nyelvre is általuk taníttatta: -mégis a pénzvágy erősebb volt nála, mint a személyes vonzalom és -megszokottság s 1833-ik év augusztus hónapban az összes francziákat -hajóra rakatta, hogy őket Sztambulba elszállítsa.</p> -<p>Sajátságos érzelemmel váltak meg a francziák Trebizondtól s -kivált a háremtől, habár rövid időre is. E férfiak elérték már -életük delét a nélkül, hogy állandóan nőtársaságot élvezhettek -volna. Tizennyolcz-húsz éves ifjú korban a nagy császár katonái, s -aztán rögtön részesei a rettentő moszkaui hadjáratnak, átszenvedve -a visszavonulás leírhatatlan kínjait; aztán hadi foglyok, -bányafegyenczek s tizenkét év óta szökevény bujdosók, soha egy -nyugodt hónapjuk nem volt, melyben a családi élet nemes örömeire -gondolhattak volna is. S ha lett volna is alkalmuk: a kiolthatatlan -vágy, haza jutni Francziaországba, eltiltá őket a megtelepedés s a -valódi <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> szerelmi viszony vállalatától. -Kalandjaik és szenvedéseik alatt gyakran majdnem végképp megtört -lélekkel, kialudt ifjukori ábrándokkal s elhervadt reménynyel -már-már odajutottak, hogy szívük elkeményedjék s kedélyük örökre -elvaduljon. Igy jutottak a hárembe, a gyermekkedélyű, ugrándozó -odalikok közé. A vén harczosnak, ki csak durva és rettenetes -jelenségeit ismeri az életnek, legnagyobb örömét gyakran egy madár, -egy eb, egy kis gyermek képezi. A francziák lelke mintha újjá -született volna a fiatal nők társaságában. E nők míveletlenek -voltak, de tudtak csevegni. Csak ösztön vezette őket, de tudtak -játszani és kaczagni. Harag, viszály, cselszövény volt elemök, de -tudtak bizalmasok lenni. Kedélyük, mint az enyhe napfény, deríté -föl a francziák borús lelkületét. E lelkület mélységeiben még -mindig maradt sötétség és bánat, de a francziák, mikor búcsutlanul -elhagyták a háremet, mégis úgy érezték magukat, mintha családjuktól -kellett volna örökre elválni.</p> -<p>Búcsuzni nem lehetett sem az odalikoktól, sem az úrnőktől, sőt -még Bülbül Babától sem. Az odalikok nem is tudták, hogy a francziák -végképp eltávoznak. Valószinüleg nem is törődtek vele sokat. Az -úrnőkhöz természetesen közelíteni sem volt szabad. De mégis -meglepte őket, hogy mikor Bülbül Babához mentek, hogy tőle nagy -hálálkodással elbúcsuzzanak, ez egész durván mondá nekik:</p> -<p>– Esztelenek, mit mozgatjátok nyelveteket; az ökör, ha -kiszakasztják a falkából, hogy vásárra vigyék, megy amerre hajtják. -Alláh adjon üdvöt az igazhivőknek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>Keserü szavak, melyek fölébresztették a francziákat az -álmodozásból. Ők rabszolgák és ők most már maguk is keleti emberek. -Ez alkalomra rájuk adott uj és fényes ruhájukban szótlanul mentek a -hajóra Szanatoglu utódjának, a bég uj örmény titkárjának -kiséretében. A hajó minden különös viszontagság nélkül ért -szeptember közepén Sztambulba s vetett horgonyt a Kara-Kői Kapúszi -irányában.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<h2>A TÖRÖK SZULTÁN HÁREMÉBEN.</h2> -<p class="summary">(A sztambuli rabszolgavásár. – Három franczia -együtt marad, a többinek nyoma vesz. – Kamerije szultána. – A -háremi élet.)</p> -<p>A hajó ugyanaz volt, melyen a francziákat három évvel azelőtt a -gelencsiki kikötőből Trebizondba szállították. Ott volt a hajón -Karaszor bég, ott volt a piszkos örmény titkár is, noha nem a régi -Szanatoglu. Még a hajóslegénység is csaknem a régi volt. Sőt a -szállítmány is hasonlított a régihez. Néhány erőteljes cserkesz -fiu, néhány gyönyörü, serdülő cserkesz leány és a francziák. -Csakhogy a francziák most már mégsem a régiek valának. Csak sorsuk -volt a régi, vagy legalább méltó a régihez.</p> -<p>A hajó az Aranyszarv torkolatánál Galata előtt vetett horgonyt. -A francziák két napig a hajón maradtak, két napig nem volt szabad -onnan távozniok, sőt az első napon a födélzetre sem jöhettek ki. -Ezen a napon háromszor-négyszer is megfordult a hajó kaikja a -Laleli Mahalle és a hajó között. Jól látták ezt a francziák, de nem -tudták azt, hogy a kaiknak miféle nagy, sürgős <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> dolga -lehet a Laleli városrészben. De nem is sokat törődtek vele. Félni -nem féltek, hiszen a legrosszabb sors, mely rájuk várt, nem volt -egyéb, mint hogy Karaszor bég háremszolgálatából más török főurnak, -talán a szultánnak háremszolgálatába lépnek át. Csak a kiváncsiság -volt nagyobb náluk mint török és cserkesz rabtársaiknál.</p> -<p>A harmadik napra virradóra a hajó fölszedte a horgonyt s néhány -száz öllel tovább vitorlázott nyugot felé s egyúttal közelebb a -parthoz, hol ismét egy csomó apróbb és nagyobb hajó között horgonyt -vetett. Ugyane reggelen a francziák, valamint a többi rabok is -külön-külön csapatban kiszállittattak a szárazföldre s -elvezettettek a bazárba.</p> -<p>Ez a bazár valóságos rabszolga-árucsarnok volt ősidők óta. Az -európaiak, az olaszok, francziák, németek bagnónak nevezték folyton -s nevezik most is, a törökök pedig Balik-bazárnak. Ott fekszik a -Laleli és Kara-Musztafa városrészek között s roppant terjedelmü -nagy födött helyiségekből áll, melyeken elég titkos és jól zárható -fülke van a rabok és rabnők biztos őrizetére. II. Mahmud szultán -ugyan szigoruan eltiltotta néhány év előtt a személyes -rabszolgakereskedést Sztambulban, de tilalmának nem lett egyéb -eredménye, mint az, hogy ezentúl a vám- és rendőrhivatalnokokkal -óvatossabban kell alkudni s őket jobban meg kellett fizetni mint -előbb. Még a szerálj számára is igen gyakran itt vásárolták össze a -szükséges szolgaszemélyzetet vagy legalább a hiányokat időnként -innen pótolták. Mindezt <span class="pagenum"><a name="Page_186" -id="Page_186">-186-</a></span> csakhamar megtudták a francziák is, -a mint a bazárban elhelyezkedtek.</p> -<p>A bazárban eddigi urukat, Karaszor béget sohasem látták. A négy -napon át, a meddig itt voltak, csak az örmény titkár volt velük. -Nyilvános eladásra egyébiránt nem állitották ki őket. Minden jel -oda mutatott, hogy eladatásuk kéz alatt bizalmasan intéztetett el, -a miről egyébiránt csakhamar meggyőződtek.</p> -<p>A negyedik napon ugyanis a bazárban megjelent egy Khadimbasi a -szeráljból, egy másik, szintén fényes ruhába öltözött háremi tiszt -társaságában. Ez utóbbi Mehmet Koszref pasának, egyik -leghatalmasabb török főurnak, a ki akkor szeraszkier volt, állott -szolgálatában.</p> -<p>Az örmény titkár biztosan volt értesülve az óráról, a mikor az -urak jönni fognak. Oda ment a francziákhoz, azokat figyelmeztette -ruhájuk rendbe hozására; lelkükre kötötte, hogy a hozzájuk -intézendő kérdésekre az urukhoz tanusított eddigi hűséggel és -nyiltsággal feleljenek, ellenkező esetben visszaszállítják őket -Trebizondba, vagy elhurczolják más, messzeeső városba, s akkor -maguknak tulajdonítsák, ha sorsuk rosszra fordul. A francziák -igenlőleg intettek fejükkel. Úgy gondolkoztak, semmi okuk sincs -arra, hogy nehézséget gördítsenek Sztambulban leendő -elhelyeztetésük útjába. Csak kiváncsiságuk nőtt e -figyelmeztetésre.</p> -<p>De az örmény nem maradt meg a puszta szónál. A francziák rég -elfelejtették már, hogy nekik pénzük is volt, mely a gaz -Szanatoglunál volt elhelyezve. <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> Karaszor bég azonban nem -felejtette el sem ezt, sem a trebizondi mollah által kiadott -bizonyságleveleket. Az örmény elővett hét darab kis pirosszövetü -erszényt, mindegyikbe aranyban beletett mintegy ezer piasztert s -ezenkívül mindegyikbe beletette a mollah bizonyságlevelét s aztán -egy-egy erszényt selyemfonállal mindegyik francziának nyakába -akasztott.</p> -<p>– Ez a pénz, – úgymond, – a tiétek. A hatalmas Karaszor bég e -pénzzel együtt vett meg benneteket s ezzel együtt fog el is adni. -Ha egykor majd szabadok lesztek, a pénz a tiétek lesz.</p> -<p>Mikor a Khadimbasi és a másik háremi tiszt a bazárrekeszbe -belépett: az örmény mélyen meghajtá magát s aztán sietett a rekesz -ajtaját gondosan bezárni. Világosságot a rekesz felülről, a -tetőablakon át kapott. Az örmény élénk taglejtéssel, magas hangon -és szapora beszéddel hadarta a következő szavakat:</p> -<p>– Ime kegyes urak, itt vannak a híres eunukhok! Ilyenek nem -találhatók sem Rumiliben, sem Anatóliában, sem Kairóban, sem -Szmyrnában, sem Arábisztánban, sem a tengeren, sem a szárazföldön, -sem a szigeteken, sem sehol, legföljebb a napnak fényességével -ékeskedő Nagyúr háremében. Ime lássátok és vizsgáljátok meg őket. -Sem nem fiatalok, a kiknek elméjük éretlen; sem nem öregek, a -kiknek izmuk tehetetlen. Mindent tudnak, a mi csak szükséges. -Beutaztak tizenkét országot, hűséges szolgák voltak mindenütt, -tudnak írást, olvasást és mindenféle tudományokat; beszélnek -napnyugoti és napkeleti nyelveken; alázatosak, mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> mezőn -zöldelő fűszál, mely meghajlik az előtt, a ki ráteszi a lábát, és -engedelmesek, mint a teve, mely megismeri az ő urának szemmel való -intését is. Ime, kegyes urak, a híres eunukhok!</p> -<p>A Khadimbasi intett kezével s közbeszólt:</p> -<p>– Ne fecsegj görhes örmény, hanem mutasd meg a leveleket.</p> -<p>Az örmény elővett egy erszényt s abból kihúzott egy levelet. -Ugyanazt, melyet Gelencsikben Mussza Nukhár bej adott át Karaszor -bégnek. S hasonló szaporasággal folytatá:</p> -<p>– Ime kegyes urak, itt az igaz levél. E híres eunukhok a muszka -czárnak voltak igen drága szolgái, a ki hűségükért és ügyességükért -megengedte nekik kegyelmesen, hogy eladatván és elbocsáttatván, a -leghatalmasabb és legdicsőségesebb szultán véghetetlen birodalmába -átjöhessenek. Ime ezen levelet aláírta a sztavropoli kormányzó -Muszkaországban, túl a tengeren és túl a Kaukázus hegyeken -Medvieszje nevü városban, a mely bizonyosan nagy és ékes város. E -levélben pedig meg van írva, hogy e híres eunukhok az ő többi -társaikkal együtt, kik már a föld alatt nyugosznak, a derék és -tiszteletreméltó cserkesz Mussza Nukhár bejnek eladattak és az ő -szolgáivá tétettek, a ki pedig őket az én derék és kegyes uramnak -Karaszor bégnek adta el szabad, jó szándékból és nagy -sajnálkozással. Az én derék és kegyelmes uram pedig Mussza Nukhár -bejnek megszámlálhatatlan ezer meg ezer piasztereket fizetett, -visszaadta volna ezen szolgáknak a szabadságot, <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> de ezek -önkényt, szabad elhatározással és nagy lelki örömmel arra -hajlottak, hogy ők a leghatalmasabb és legdicsőségesebb szultán -szolgálatába beálljanak és arra magukat méltókká tehessék. -Könyörögtek is a kegyes életü és véghetetlen tudományu bölcs -Molláhnak Trebizondban, hogy hallgatná meg eziránt való -könyörgésüket s mindazt, a mit elmondanak, foglalná írásba. A ki is -engedve a könyörgésnek, mindazt, a mit előtte elmondottak, írásba -foglalta. Az az írás pedig ott van mindegyik hű szolgának a -nyakában, ama piros erszényben, a mint ezt ti kegyes urak, a -magatok élőszemével megnézhetitek.</p> -<p>A Khadimbasi ujra közbeszólt:</p> -<p>– Mutasd a Molláh irását, aztán ne fecsegj többet, csak ha -kérdezlek.</p> -<p>Az örmény gyorsan odaugrott egyik francziához, kibontá a nyakán -lógó erszényt, kirázta annak tartalmát tenyerébe, az aranyat nagy -vigyázattal visszatette az erszénybe s az írást oda vitte a -Khadimbasihoz.</p> -<p>– Ime kegyes urak, – mondá, – itt a bölcs Molláh ékes írása. -Ilyen írása van mindegyik szolgának nyakában. Az a pénz, mely -mindegyik erszényben van, azon derék szolgák tulajdona még abból az -időből, a mikor ők szabadok is lehettek volna, de ezen pénznek árát -is az én derék és kegyes uram, Karaszor bég kifizette Mussza Nukhár -bejnek, a miért tehát most már ez a pénz is őt illetné.</p> -<p>A Khadimbasi és a másik háremőr gondosan átnézte a trebizondi -Molláh bizonyítványát és egyáltalán nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> ügyelt -a fecsegő örmény szavaira. Még az sem tűnt fel nekik, hogy az -örmény oly furcsán határozta meg az erszényekben levő pénznek -tulajdonjogát. A Khadimbasi odament a francziákhoz s egyiket a -másik után tetőtől talpig gondosan végignézte. A francziák nem -szóltak az egész alku és szemle alatt egy szót sem. Lett volna -ugyan az örmény hazudozására elég megjegyzésük, de semmiféle -okoskodás nem változtatott volna sorsukon semmit is. Legalább -előnyösen egyáltalán nem. Eszükbe jutott az is, hogy a bég a -Khadimbasit valószínüleg már jól megfizette, az ellenvetések tehát -legföljebb a Khadimbasit bosszantották volna.</p> -<p>Végre a Khadimbasi hosszas vizsgálat után Henrit ötödmagával -külön állítá s ezt mondá az örménynek:</p> -<p>– Ezt az ötöt viszem magammal, jőjj velem.</p> -<p>Intett az öt francziának s azzal megfordult, hogy kimenjen a -bazárrekeszből. Útközben mondá Mehmet Koszref pasa háremőrének, ki -szintén vitte magával a neki megmaradt két francziát:</p> -<p>– Tizennégyezer és ötszáz piaszternél többet ne adj a tieidért, -mert én tizenötezer piasztert fizettetek ki a szaráffal -darabonként.</p> -<p>E néhány szóból megértették a francziák, hogy egyes pasáknak nem -szabad tudva és nyiltan oly drága bevásárlást tenni, mint a nagyúr -háremének.</p> -<p>A bazárépület végén, egyik helyiségben ott üldögélt egy gazdag -szaráf, pénzváltó. A Khadimbasi megállt a szaráf előtt s azt mondá -neki, rámutatva az örményre: <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>– E jámbor cselebinek fizess hetvenötezer piasztert s jőjj -pénzedért holnap a Kizláragaszihoz.</p> -<p>A szaráf nagy alázattal felelt:</p> -<p>– Parancsolj jó Khadimbasi, utolsó paráig mindenemet neki adom, -ha parancsolod.</p> -<p>Itt váltak el a francziák egymástól, hogy öten a szultán -háremébe, ketten pedig Mohamet Koszref pasa háremébe menjenek. -Tudták, hogy egymást alig fogják valaha látni az életben. E -gondolat képtelenné tette őket arra, hogy urai maradjanak a -túláradó érzelemnek. Egymás nyakába borultak s hangos zokogással -csókolták meg egymást. Húsz évi bajtársat, leírhatatlan közös -szenvedéseknek hű részesét kellett tán örökre elhagyniok.</p> -<p>Alig tudtak elválni egymástól. A Khadimbasi meredt szemekkel -nézte e jelenetet. A török meg nem siratja még legkedvesebb -halottját sem. A vallás tiltja azt. A Khadimbasi meg nem foghatta -az igazhívőhöz méltatlan emez érzékenykedést. S mégis ezúttal nem -volt durva a francziákhoz.</p> -<p>– Testvéretek tinéktek – kérdé – ama szolgák?</p> -<p>– Nem testvérünk, hanem bajtársunk gyermekkorunk óta, – mondá -Henri. – Mi hajdan keresztyének voltunk, a Jézus Krisztust imádtuk, -tehát jó Khadimbasi, a mi szívünkön még mindig van egy kis -érzékenység.</p> -<p>A Khadimbasi e szavakra gondolkodóba esett. Aztán magához intett -egy hamált.</p> -<p>– Eredj – mondá a hamálnak – a legközelebbi Kulakhoz s hívj ide -három katonát. <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>A hamál elfutott; a kulak, a katonai őrtanya nem messze volt s a -három katona fegyverrel pár percz múlva a francziák mellett állott. -A Khadimbasi valószínüleg attól tartott, hogy a francziák meg -találnak szökni kellő fedezet nélkül. Pedig ez bizony eszükbe sem -jutott.</p> -<p>A bazár tömkelegéből, a Balik-Bazár Kapuszinál kiértek a -tengerpartra, vagyis inkább az Aranyszarv partjára. Még egyszer -látták, – fölismerték az árboczok erdejében Karaszor bég hajóját -is, mely egyik eszköze volt szolgasorsuk végzetességének. A -tengerparton állott a szeráljnak egy zöldes csíkú nagy, fehér -kaikja, nyolczevezős csolnakja, nyolcz kaikdsival és egy -kormányossal; a Khadimbasi s utána az öt franczia beült a csonakba, -a katonák vissza mentek s aztán a kaik gyorsan hasítva a -hullámokat, csakhamar kikötött a Jali-Kösk lábainál. Egy óra alig -múlt el s a francziák különböző kapukon, kerteken, udvarokon s -termeken keresztül a háremőrök laktanyájába vezettettek.</p> -<p>Itt a francziákat ujból megvizsgálták és pedig katonailag s -orvosilag is. A vizsgálat eredménye kedvező volt, a mennyiben -kedvezőnek mondható, hogy eunukhnak, háremi szolgálatra alkalmasnak -találták őket. Vizsgálat után egyházi szertartás, imák és fürdők -következtek; ruhájukat le kellett tenniök s többi eunukh társuk -háremőri egyenruhájába kellett öltözniök. Henri és két társa azon -Khadimbasi osztályába soroztatott, a ki őket a bazárban megvette; a -másik két franczia pedig másik Khadimbasi alá s a háremnek egészen -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> más részébe helyeztetett, mert ezeket -Henri többé sohasem látta, velük sohasem találkozott. Vagy hamar -elhaltak, vagy valahogy elemésztették őket, vagy tán a szultán -valamely leányának férjhezadásakor elajándékozta őket. Henrinek -hónapok mulva tett minden szorgalmas kutatása és kérdezősködése -eredménytelen maradt. Soha még csak hírét sem hallotta nekik. Az is -lehető volt, hogy tán megszöktek vagy valahogy megszabadultak. -Henri legalább e gondolatban talált némi vigasztalást. Ő és két -társa tíz éven át volt lakója a Szultán háremének.</p> -<p>A háremi életet itt is csakhamar megismerték és megszokták. -Voltaképen ez sem különbözött egyes apróbb jelenségeiben Karaszor -bég háremétől. A valódi különbség csak a paloták és termek roppant -számában és óriási fényében, a nők és szolgák sokaságában s az -udvari hivatalok és tisztségekkel járó ünnepélyes szertartások -örökös gyakorlásában állott. A hanumoknak, a szultán törvényes -nejeinek s az odalikoknak élete és mulatsága, több változatossággal -ugyan, de körülbelül ugyanaz volt, mint a trebizondi háremben.</p> -<p>Henrinek és társainak legalább egyelőre nem tünt fel a nagy -különbség. Később és lassanként azonban, ha Karaszor bég háremére -gondoltak, az minden tekintetben üresnek, szegénynek és néptelennek -tünt fel ama hasonlíthatatlan fény, pompa és embertömeg mellett, -mely a szerálji háremben otthonos volt.</p> -<p>A francziák a keserü élettapasztalat ösztönéhez itt sem váltak -hűtlenné. Mindenekelőtt gondos figyelemmel <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> -szemelték ki azokat az embereket, kiknek közvetlen hatalma alatt -állottak s kiknek egyetlen szavuk vagy intésük képes lett volna -őket megsemmisíteni. Ilyen volt első sorban a saját Khadimbasijok, -kinek mindenben kedvére jártak s kinek a hölgyektől kapott -ajándékaik egy részét mindenkor átadták, de a kinek egyúttal -mindent be is súgtak mind eunukh társaikról, mind a nőkről, hacsak -legtávolabbról is tarthattak attól, hogy különben a hűtlenség -gyanuja érhetné őket.</p> -<p>Eunukh-társaik legnagyobb része tökéletes durva, neveletlen, -vad, nubiai arabokból állott, kik az egymásközt való czivakodásnál, -az egymás elleni árulkodásnál s az ajándékcsikarás kapzsiságánál -nemesebb szenvedélyt nem igen ismertek. Ha a francziák bizalmasan -közeledtek hozzájuk: ez nemcsak bizalmat nem keltett bennük, sőt -gyanakodóvá tette őket. Legjobb modornak bizonyult ellenük: föl se -venni őket, szóba sem állani velük, soha semmiért rájuk nem -szorulni s némely apróbb ajándékokat időnként egész közönynyel -vetni nekik. E modor lassankint megjuhászitotta őket annyira, hogy -többé a francziák után nem leselkedtek éjjel-nappal.</p> -<p>A szultánt, II. Mahmudot a francziák sohasem látták. A -hárempalota azon részében, hol ők voltak elhelyezve, a szultán az ő -tudtokra hatodfél év alatt soha meg nem jelent. Az odalikok -csevegéseiből annyit tudtak meg, hogy a szultán már öreg ember, -hogy mindig ama palotákban tartózkodik, melyek az Üdvösség Kapuja -mellett a szerálj harmadik udvarában feküsznek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> s hogy -ott a háremnek közel fekvő osztályában Adile és Zelma szultánákkal -s ezek udvarhölgyeivel tölti napjait, a többi hanumot pedig -teljesen elhanyagolja.</p> -<p>A szultán ama nejét, kinek udvarában a francziák alkalmaztattak, -Kamerijének nevezték. E nő egykor legelső kedvencze volt a -szultánnak, két gyermeke is született tőle. A francziák azt hitték, -hogy e nő nem mindig volt mohamedán. Beszélt olaszul, görögül és -francziául is. Az odalikok azt suttogták volt, hogy a szultán -kegyét hét vagy nyolcz év előtt örökre elveszítette, mert a -janicsároknak állhatatosan pártját fogta s e miatt mind a -Kizláragaszival, mind a fő muftival, mind az udvar egyéb -főtisztjeivel, sőt néhány kedvencz hölgygyel is összeütközésbe -jött. Annyi bizonyos, hogy több év óta a szultán nem jött közelébe. -Lakosztálya a téli háremnek egyik kiszögellő palotájában volt -elhelyezve, melynek tetejéről gyönyörü kilátás nyilt a Jali Köszk -és Top Kapu irányában végig a Boszporuson, föl Galata irányában és -Topkhanénak rettentő háztömegeire s föl egészen Dolma-Bagcséig, -melynek uj palotáját, az uj Bezikhtást már ekkor kezdték -építeni.</p> -<p>Valami százhúsz odalik s kilencz bajadér állott Kamerije -közvetlen szolgálatában. Az úrnő maga lehetett már mintegy harmincz -éves, de még mindig kiváló szépség. Az időt és unalmat ő is a -szokott háremi mulatságokkal, lakmározással, piperével, -látogatással s látogatások fogadásával, táncz és zene élvezetével, -de gyakori olvasással is űzte el. Két gyermeke, mindkettő -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> herczeg, már az előző években, tíz -évüket elérve, kivétetett keze alól s ettől kezdve szerette a -könyveket is. Kis kézi könyvtárában olasz és franczia könyvek is -voltak, több száz kötetre menők.</p> -<p>A francziák hamar észre vették, hogy Kamerije nem egészen keleti -nő; hamar észrevették, hogy beszéli a nyugoti nyelveket. Csakhamar -élénk vágy töltötte el őket az úrnőnek valahogy tudtára adni, hogy -ők is nyugotiak, ők is tudnak francziául. De ennek módját nem -tudták eltalálni. Az úrnőt megszólitani eunukhnak nem volt szabad, -legalább nem volt szokásban; a Khadimbasit vagy társaikat kérdezni -vagy megkérni egyáltalán nem merték. Ki tudja, minő féltékenység -támadt volna ezekben, ha észreveszik, hogy a francziák különösen -érdeklődnek valami után, a mi talán az úrnővel valamikép összefügg. -Megjegyzendő, hogy az úrnő, noha az eunukhok, Khadimbasik és -Kizláraga ellenőrzésének alá volt vetve, de ezen kívül -lakosztályában és saját személyzete felett királynői hatalommal -rendelkezett és semmi kétség sem lehetett az iránt, hogy hatalma -messze elér, mert alázatos látogatói közt gyakran voltak a -leghatalmasabb pasák s miniszterek nejei és leányai is.</p> -<p>A francziák vágya nemsokára teljesült. A mód, melyet erre -választottak, alkalmasnak bizonyult. Volt az odalikok közt két -fürge, szép lányka, Beie és Ezma nevü, kiket az úrnő különösen -kedvelni látszott. Leggyakrabban ezek voltak az úrnő társaságában s -maguk közt is gyakran értekeztek egymással. Egy ily értekezésük -egyszer a francziák, illetőleg Henri és egyik társa közelében -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> történt. Henri észrevevén, hogy hangját -az odalikok mindenesetre meghallják, társaival francziául kezdett -hangosan beszélni. Az odalikok csakugyan egyszerre oda néztek, a -mint a hangokat meghallották s Beie azt mondá társnőjének:</p> -<p>– Nini, az uj szolgák olyan nyelven beszélnek, mint a szultánnő, -hallgasd csak, hallgasd csak.</p> -<p>A francziák mintha észre sem vették volna e felkiáltást, tovább -beszélgettek. Beie oda ment hozzájuk:</p> -<p>– Hogy mertek ti, – mondá, – a szultánnő nyelvén beszélni?</p> -<p>A francziákat mosolyra gerjeszté e gyermekes kérdés. Az a két -ifju leányka bizonyosan azt gondolta, hogy az a nyelv csak -szultánnők számára van feltalálva. Henri azt felelte:</p> -<p>– Ezt a nyelvet beszéljük mi kis gyermekkorunk óta és mindaddig -fogjuk beszélni, míg meg nem halunk, vagy a szultánnő ezt meg nem -tiltja.</p> -<p>– De megtiltja ám, nekünk is megtiltja, azért mi abból egy szót -sem értünk.</p> -<p>– De álmodni – felelt Henri – mégis csak azon a nyelven -álmodunk; aztán nem tiltja meg minekünk mert nem tudja, hogy miféle -nyelven beszélünk.</p> -<p>– Majd megmondom én, mert én is hallottam, Ezma is, hiába -tagadnátok.</p> -<p>– Nem is tagadjuk, csak arra kérünk benneteket, ne szóljatok a -szultánának.</p> -<p>E kérelem csak olajat öntött a tűzre. De Henri épen erre -számított. A két odalik súgva-búgva eltávozott és <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> a -francziák bizonyosra vehették, hogy néhány percz mulva már Kamerije -értesülve lesz az ő nyelvismeretükről.</p> -<p>Úgy is lett. A szultána csakhamar hivatá őket a nagyterembe. E -terem méltó lett volna tündérek és tündérnők számára. Padlata -márvány, fehér és rózsaszínü koczkákból összeállítva, -falszőnyegeinek arabeszkjei aranyból és bíborból, a terem négy -sarkán négy kis szökőkút művészileg kifaragott medenczével s a -medenczék pereme kirakva drágakövekkel. Kamerije szultána egy kis -szofra – alacsony asztalka – előtt ült drága szőnyegen; a szofrán -serbet, szakiz s egyéb női nyalánkságok. Henri és társa a szokott -ünnepélyes és alázatos modorban megjelent a szultána előtt s aztán -intésére háta mögött helyet foglalt.</p> -<p>– Micsoda nyelven beszéltetek ti Beie és Ezma előtt? – kérdé a -francziákat.</p> -<p>– Mi franczia nyelven beszéltünk, felséges úrnő.</p> -<p>– Hol tanultátok azt a nyelvet? Egyiptomban vagy Tuniszban?</p> -<p>– Mi Francziaországban tanultuk, ez anyanyelvünk, mi francziák -voltunk.</p> -<p>Az úrnő figyelmét rendkívül lekötötte e nyilatkozat. Egész -kiváncsisággal kérdezősködött a francziáktól s ezeknek a legapróbb -részletig el kellett mesélniök egész életük sorsát, kalandjaik és -szenvedéseik egész végtelen sorozatát.</p> -<p>A szultána folyton élénk érdeklődéssel hallgatá az elbeszélést. -Különösen Karaszor bég háremének belső <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> -viszonyairól néhány kérdést is intézett a francziákhoz. Végre őket -igen értékes ajándékokkal ellátva, e szavakkal bocsátá el:</p> -<p>– Ezentúl mind a hárman mellettem lesztek s szolgálatomra -álltok.</p> -<p>– Fönséges szultána, – mondá Henri, – ennél nagyobb boldogság -minket nem érhet e földön, hanem mikor a szeráljba hozattunk, -nekünk kiadatott a parancs, hogy mi csak a Khadimbasinak és -Kizláragaszinak engedelmeskedünk.</p> -<p>Kamerije úrnő egész büszkeséggel felelt.</p> -<p>– Bizonyosan elfeledték azt a parancsot kiadni, hogy a -Khadimbasi és Kizláragaszi meg nekem engedelmeskedik – majd eszükbe -juttatom.</p> -<p>A francziák eltávoztak. De legelső gondjuk mégis az volt, hogy a -Khadimbasit fölkeressék, neki mindent fölfedezzenek s becses -ajándékaik egy részét – mint előtte mondák: az egészet – neki -átadják. Egyúttal dobtak valamiféle ajándékot eunukh társaiknak is. -Ki tudja – gondolták – nem fog-e a szultána nagy kegye miatt nagy -féltékenység támadni valakiben s a nők és szolgák cselszövényének e -rettentő nagy palotájában, melynek benső élete kívül esik a -nagyvilág figyelmén s melyet nem ellenőriz az igazságszolgáltatás -semmiféle neme, a kegy nem változik-e át rájuk nézve halálos bűnné -és halálos büntetéssé?</p> -<p>Napok és hetek múltak azonban és a francziák semmi hátrányos -változást nem vettek észre. A Khadimbasi oly bizalmas volt -hozzájuk, mint eddig; eunukhtársaik <span class="pagenum"><a name= -"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> csak úgy néztek reájuk -ezentúl is, mint ennekelőtte; a szultánt és a Kizláragát ezentúl -sem látták soha is. Hanem az odalikok magatartása világosan -mutatta, hogy valaminek mégis történni kellett. Ezek elhalmozták, -körülrajongták a francziákat bizalmukkal, kedveskedéseikkel; örökké -futkostak hozzájuk, örökké a nyakukon csüngtek s ezerféle kéréssel -ostromolták őket éjjel-nappal, óránként és perczenként. Alig volt -az odalikok közt csak egy is, kinek az icsoglánok, azankoglánok, -sőt a bosztandzsik közűl is egy vagy több ifjú férfinak arcza meg -ne tetszett volna. Minden odalik képesnek tartotta a francziákat -arra, hogy őt az ő Alijához vagy Rusztemjéhez közel menni vagy vele -találkozni segítse. S aztán az odalikok folyton változtak.</p> -<p>Az idősebbek helyett folyton fiatalok s a kegyvesztettek -helyett, a kikre tudniillik Kamerije valamiért megneheztelt, újak -jöttek. Az újon jöttek legnagyobb része szomorúan emlékezett vissza -valamely szép, erőteljes ifjúra, a ki már vagy az övé volt, vagy az -övé lehetett volna. Ezek aztán csudálatos, gyakran felette ügyes, -gyakran egészen gyermekes terveket főztek ki agyukban az elhagyott -imádónak, vagy imádottnak értesítésére. S a francziák lettek volna -hívatva mind e terveket végrehajtani. Szegény francziák: egynek sem -volt már meg ifjúsága, de ha mindegyik valami csoda erejénél fogva -száz ifjúságot érzett volna szívében: mind a száz talált volna édes -és kimeríthetetlen foglalkozást az ifjú nők és leánygyermekek ezen -bájos társaságában. <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>A francziák társaságát különben naponként igénybe vette Kamerije -úrnő. Egy alkalommal mutatott nekik egy szép aczélmetszetű -arczképet, mely egy kedves arczú nőt ábrázolt.</p> -<p>– Ismertétek e nőt? – kérdezé.</p> -<p>A francziák jól megnézték a képet s azt felelték: nem -ismerték.</p> -<p>– Pedig ez Jozefine arczképe, a ki a ti nagy császártok neje -volt s a kit a császár szintén elhanyagolt egy másik nejének -kedvéért.</p> -<p>A francziák jól emlékeztek a névre. Jozefinről egész legenda élt -a hadseregben. Monteau, kit a kalmukok a Volgán megöltek, ismerte -is őt személyesen s beszélt róla az uráli bányákban eleget. Most -mindez eszükbe jutott a francziáknak. S az úrnőnek mindent, a mit -tudtak, a legapróbb részletekig el kellett beszélniök.</p> -<p>Így teltek el a hónapok és az évek. Kamerije állandóan megmaradt -saját palotájában, a nyári hárembe sohasem költözött át, legföljebb -látogatásképen. A francziák folyton vele voltak, a Bairám-ünnepek -alatt ők kísérték, szárazi vagy tengeri kirándulások alkalmával ők -mindíg mellette voltak. Egyszer valahogy megtudták azt is, hogy -Kamerije görög nő volt s eredetileg Mária névre kereszteltetett, de -valami nagy családi szerencsétlenség alkalmával a szerálji hárem -szállítóinak valamely gonosz rokona által orvúl eladatott. Mostani -nevét, mely azt jelenti: a szépség holdvilága, ott nyerte a -háremben. A francziáknak is nagy bizalmuk, majdnem vallásos -ragaszkodásuk volt a szép és kegyes szultánnő <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> iránt s -már-már azon édes remény kezdett bennük gyökeret verni, hogy ő lesz -az, ki nekik visszaadja a szabadulást.</p> -<p>A szabadulás reményét a francziák nemcsak a szultána -kegyességére alapították. Vagy legalább, midőn a honvágy erőt vett -rajtuk néha, tervezgetéseik a kegyelem esélyein kívül sok más -esélyre is kiterjedtek. Pár év alatt meggyőződtek arról, hogy ők a -bosztandsik és azankoglánok, sőt a kapidzsik közé is könnyen -elkeveredhetnek rövid időre. A szerálj szolgálatában álló ez -egyének száma több ezerre ment s Henri egyáltalán nem tartotta -lehetetlennek ezek közt a városba kijutni s onnan közönséges -öltönyben tovább állani.</p> -<p>Egy másik kedvező alkalom évenként a Bairám-ünnep alkalmával -állott elő, a mikor a hárem hölgyeit utczákra, térekre, -csónakmulatságba, vagy valamely tengerparti köskbe kellett -kisérniök s a mikor mind a hölgyek, mind a háremőrök nagyon sok -szabadságot vettek igénybe.</p> -<p>Az agguló szultán birodalmának ügyeivel s az örökös háborukkal -lévén elfoglalva, keveset gondolt a háremmel s azért itt sem oly -pontos, sem oly szigoru nem volt a fegyelem, mint a hagyományok -szerint régebben volt s most is kellett volna lenni. E körülmény -szinte ingerelte a francziákat valamely szabadulási vállalat -kitervezésére. Terveik azonban csakis üres tervek maradtak. Öreg -legények voltak már, közel az ötven éves korhoz. Életük elég -kényelmesnek, sorsuk eléggé biztosnak látszott s okuk egyáltalán -nem volt valamely <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> véletlen vagy ügyetlenség által -életüket veszélyeztetni. A felett nem kételkedhettek, a Khadimbasi -abból nem csinált titkot s a háremi anekdóták egész serege -világosította őket fel arról, hogy a legkisebb hűtlenség, a -szökésnek bárminő kisérlete halált s úgy lehet, kínos halált von -maga után. S éppen azért mind a hárman beleegyeztek abba, hogy vagy -a teljesen biztos alkalmat lesik ki, vagy megvárják Kamerije úrnő -önkénytes kegyelmét.</p> -<p>Az úrnő egyszer elő is hozta nekik úgy távolról és minden -czélzatosság nélkül a szabadulást. Francziaországról kérdezősködött -s midőn a francziák különös hévvel és érdekeltséggel beszéltek -gyermek és ifjúkorukról, azt kérdezé tőlük:</p> -<p>– Szeretnétek-e most látni Francziaországot?</p> -<p>– Fenséges szultána, mi most is szeretnénk haza menni, – mondá -Henri.</p> -<p>– Haza menni? Hiszen nem vagytok ti most már francziák, hanem az -én szolgáim.</p> -<p>– Mióta a fenséges úrnő szolgálatában állunk, – mondá Henri, – -azóta nem jutott eszünkbe haza kivánkozni, de fenséged kérdésére -igazán kellett felelnünk.</p> -<p>Az úrnő erre nem felelt s az e tárgy feletti beszélgetés abban -maradt.</p> -<p>Később egy uj odalikkal ismerkedtek meg, kinek Dzsemile volt a -neve s ki Egyiptomból, Kairóból került a nagyúr háremébe. E lányka -az úrnők mulattatásának sokféle nemét ismerte; fiatal, csinos és -igen virgoncz nő volt, a ki gyermekkorában Kairóban egy -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> franczia háznál, franczia nők körében -töltvén néhány évet, franczia nyelven is meglehetősen tudott -beszélni.</p> -<p>Ez egyszer a francziák előtt a nélkül, hogy ezek eredetéről -tudott volna valamit, elbeszélte, hogy Kairóban egyszer egy -franczia nőt bevittek Mehmed Ali háremébe, ezt azonban megtudván -egy franczia nagyúr, ki a francziák szultánjának – miként ő a -királyt nevezte – titkos megbizottja volt Kairóban, azt izente -Mehmed Alinak, hogyha a franczia nőt el nem ereszti és ki nem adja: -százezer katonával fogja őt megtámadni, városát elpusztítani s -minden kincsét és háremét elrabolni. Erre Mehmed Ali a gyaurtól -megijedt, Sztambulba küldött segítségért, de itt nem adtak neki, -mit tehetett tehát egyebet, kiadta a franczia nőt, hanem boszujában -annak fele haját lenyiratta, szemöldökéről minden festéket -lemosatott s kusakját – övét – nem engedte a derekára tenni, hanem -a nyakába akasztotta. Mi volt, mi nem volt igaz az odaliknak eme -meséjében, mely úgy a gyaurok gyülöletét, mint a háremből való -szabadulás szégyenteljes voltát czélzatosan látszott hirdetni: a -francziák figyelmét mégis fölgerjesztette a mese. Ők azt fölötte -természetesnek tartották, hogy a hatalmas Francziaország követének -felszólítására az egyiptomi pasának engedelmeskedni kellett. Igen, -de ők is francziák, ők is szolgaságban vannak, ha ők a franczia -követhez fordulnának: ők is bizonyára rögtön elnyernék a -szabadságot. Meg nem foghatták, hogy ez nekik eddig nem jutott -eszükbe, holott oroszországi bujdosásuk közben hányszor küldhettek -volna levelet valamelyik <span class="pagenum"><a name="Page_205" -id="Page_205">-205-</a></span> franczia követnek. E töprengésüket -el is mondták a legközelebbi kedvező alkalommal a szultánnő, -Kamerije előtt.</p> -<p>– Ha nekünk, – úgymond Henri, – akkor annyi eszünk lett volna, -mint most, mily könnyen megszabadúlhattunk volna csak egy levél -által, melyet a franczia követhez kellett intéznünk.</p> -<p>– Az a levél lett volna árulótok s az a levél szerezte volna meg -nektek a halált, valamint most is biztosan megszerezné, ha -megkisértenétek, – mondá Kamerije.</p> -<p>A francziák egymásra néztek. Összevillant szemük azt jelenté, -hogy az úrnőnek alighanem igaza van. Hiába, ők még mindig igen -hiszékenyek.</p> -<p>– Azonban ne törjétek a fejeteket, – folytatá a szultána. – -Egyszer, ha el nem felejtem, én alkalmat nyujtok, hogy biztosan -haza mehessetek, ha éppen akarjátok.</p> -<p>– Masallah! – Fenséges szultána, a mint az isten akarja, de mi -óhajtjuk.</p> -<p>A biztos menekülés, a veszély és üldöztetés nélküli szabadság -édes ábrándja tölté el a francziák szívét. A honvágy most feszité -keblüket erősen, – most legelőször, ama hatodfél év óta, mióta a -szultán háremébe bejutottak. Kamerije nemes szívéről már nem egy -jelenség után teljesen meg voltak győződve s bár nehezen, de mégis -az öröm bizonyos jelével várták az időt, a mikor a Kamerije által -megigért alkalom be fog állani.</p> -<p>E beszélgetés az 1839-ik év junius havának valamely napján -történt. De a várt alkalom helyett váratlan és borzasztó -szerencsétlenség következett be.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span></p> -<h2>A TÖRÖK SZULTÁN MEGHAL.</h2> -<p class="summary">(Ujabb aggodalmak. – A jó szultána megbukik. – -Gülnár szultána. – A három franczia együtt marad most is. – -Kirándulás Kis-Ázsiába – A francziák megszöknek.)</p> -<p>A hónapnak utolsó napján a Kizláraga kegyetlen parancsot adott -ki a hárem őrizetére. Minden termet, minden folyosót, minden -erkélyt, a hárempalotának a kertre nyuló minden kijáratát kettős -eunukh legénységgel szigoruan kellett őrizni. A Khadimbasik -mindegyike elmozdíttatott saját háremosztályának vezényletétől s -mindegyik osztály más-más Khadimbasit kapott. Kamerije osztályába s -a francziák és társaik élére egy czifra, fényes öltönyü, kifúrt -fülü vén ethiópiai eunukh állíttatott, ölnyi magas termettel, nagy -poczakkal, fekete szerecsen arczczal. Valóságos vadállat, kivel a -francziák alig mertek, de alig is tudtak beszélni, mert nyelvét -igen kevéssé értették meg. A nappalnak és éjszakának minden -órájában kivont, élesre köszörült karddal s övében töltött -pisztolyokkal járt sorba – körülnézni és fülelni minden ajtónál, -ablaknál, a termeknek és folyosóknak minden szögletében. -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>A francziák csakhamar megtudták a rettenetes változásnak okát. A -szultán, II. Mahmud, nagy betegségbe esett. Halálát várták. Az -odalikoknak minden táncz, zene, mulatság szorosan el volt tiltva. -Kamerije úrnő folyton térdepelt és imádkozott s örökké morzsolta -teszpijét. Alig vett magához valami ételt és italt, nem -foglalkozott piperével sem; ültében, imádkozó helyzetében -szunnyadott valami keveset, körülötte a termekben kellett lenni az -odalikoknak is, kik éjszakára szintén nem fekhettek le szokott -módon s úrnőjükkel együtt enteriben és kusakkal, felső női kabátban -és felkötött övvel kellett virrasztaniok. A bajadérokat egy sötét -kamrába zárták be, kik hajukat tépve és jajgatva mentek ki a -háremből. A sötét kamra ama palotában volt, mely a szultán legbelső -palotáját a hárempalotától elválasztja s mely Eszki-Mabein -szeráljnak neveztetik.</p> -<p>Szerencsére vagy szerencsétlenségre ez az állapot csak két napig -tartott. A következő napon az esti órákban Mahmud szultán meghalt s -nyomban rá a háremben kikiáltatott, hogy a padisah behunyta -szemeit, az Imám ül Müzlemin próféta szine elé hivatott, az Alem -penah elszenderült, a Zilullah Alláhnak fényességében gyönyörködik -immár s a Hunkiár az ő világverő karjait összetette. Ennek -megtörténtével a hárempalotának ajtai és kapui bezárattak és -beszegeztettek s az eunukhok a szultánákkal, hanumokkal, -odalikokkal s mindenféle nő és férfi cseléddel együtt siralomházi -foglyokká tétettek, várván, hogy az uj szultán valamennyit -kivégeztesse, vagy valamely távoli palotában elzárassa, vagy ha az -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> ő végtelen kegyelmének úgy tetszenék, -őket kegyeibe fogadja.</p> -<p>Szomoru napok következtek most a francziákra. Nemcsak rájuk, -hanem az egész háremre vagy legalább Kamerije szultána udvarára. A -francziáknak most volt alkalmuk egy pillanatra betekinteni a háremi -cselszövények rémes titkaiba. Kamerije úrnő a halál bekövetkezte -után rendkivüli tevékenységét fejtett ki. A vad éthióp Khadimbasit -s valószinüleg másokat is megvesztegetve, folyton érintkezett a -külvilággal s a diván tagjaival. Uj szultánná Abdul Medsid, a -fiatal 15–16 éves herczeg kiáltatott ki még a hajnali órákban a -halál napján. Kamerije, mint erről a francziák részint akkor, -részint később értesültek, arra törekedett, hogy gyülöletének -tárgya, Husszein pasa, ki a janicsárokat kiirtá, kivégeztessék, -vagy legalább hatalomra ne juthasson s Sztambulba vissza ne -hivassák s az agg Koszrev pasa mellőzésével Akhmed Feazi pasa -tétessék nagyvezérré. Így remélte ő, hogy a háremben meg fog -maradni s a Valide ellenében is, ki neki halálos ellensége volt, -némi hatalmat és befolyást fog gyakorolni jövőre ép úgy, mint eddig -s mint ifjú korában.</p> -<p>Czélját azonban nem érte el, sőt minden épen ellenére történt. A -Valide szultána Khoszrevvel, Halil pasával és Husszeinnal -egyetértve egy éjjeli dívánülésben uralmat vettek az új szultánon s -a szultán Abdul Medsid Khoszrevet nagyvezérré, Halil pasát a -hadsereg főparancsnokává nevezte ki, Husszein pasát pedig -Sztambulba hívta vissza s nagy jutalmakkal és kitüntetésekkel -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> halmozta el. Kamerije, midőn ezekről -értesült, földre veté magát, s haját és ruháját tépve sírt és -zokogott.</p> -<p>Szegény francziáknak majd a szívök szakadt meg, midőn az úrnőt, -kit úgy tiszteltek és imádtak s kit oly nagynak és hatalmasnak -ismertek, ily nagy szerencsétlenségben s ily leírhatatlan -gyötrelmet szenvedve kellett látniok. Önsorsuk, saját szabadságuk -reményének eltünte eszükbe sem jutott. Szívük csak a kegyes úrnőért -vérzett, kit még csak nem is vigasztalhatának. Mind e gyásznak -azért kellett bekövetkezni, mert Kamerije szövetségese Akhmed -Feazi, az akkori Kapudán pasa hajóhadával az egyiptomi vizeken volt -s kellő időben Sztambul alá nem vitorlázhatott.</p> -<p>Minderről azonban Kamerije úrnő nem beszélgetett, legalább a -francziáknak semmit nem mondott. Folyton imádkozott, ájtatoskodott -s kedvencz rabnőit törekedett magához édesgetni. A Valide boszús -volt rá s a háremi suttogó hírek szerint Kamerije szultánát szomorú -végzet fenyegette: vagy a halál, vagy az eladatás. Legjobb esetben -valami távol palotában vagy köskben való elzáratás, mely egyenlő -volt az örökös száműzetéssel. Ez esetben néhány odalikot, kik nem -kellettek a Kizláragaszinak vagy a szultánnak és a kik önkényt -vállalkoztak az úrnő sorsára, kiválaszthatott magának. Kamerije -három főkedvenczét, Beiét, Ezmát, Dsemilét s még hármat törekedett -megszerezni – de nem nagy sikerrel. Míg sorsa eldöntve nem volt: -addig a hálátlan leánykák nem igen hajtottak szavára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>A francziák értesültek arról, hogy a száműzött és elzárt -szultánákat szintén eunukhok őrzik s ők óhajtottak volna -Kamerijével együtt távozni a szeráljból, de ez óhajtásuk -kijelentése egyenes botorság lett volna. Hasonló esetekben az -eunukh büntetésnek tartja a száműzött nőkkel való eltávozást s az -ellenkező szándék nyilvánítása titkos összejátszás gyanúját s a -gyanú a halált vonhatta volna maga után. Némán és sóvár lélekkel -várták tehát azt, a mi történni fog. Csak azért könyörögtek a -gondviseléshez, hogy őket ne szakaszszák el egymástól, hanem vagy -együtt hagyják a háremben, vagy együtt küldjék el Kamerije -úrnővel.</p> -<p>Julius tizedikén az úrnőnek tudtára adták, hogy a régi -Beziktásba fog elvitetni és elzáratni. Tehát az ifjú szultán az ő -gyermeki kedélyével mégis ellenállt a Valide akaratának s elhárítá -az úrnő fejéről mind a halált, mind az eladás gyalázatát. Az -odalikok mindjárt jobban hízelegtek megint az úrnőnek, de a három -kedvencz közűl mégis csak egyedűl Ezma vállalkozott az úrnő -követésére. Dsemilét a Khadimbasi tiltotta le, Beie pedig -határozottan megtagadta.</p> -<p>A következő nap reggelén a francziák Kamerije úrnőt már nem -találták a háremben. Éjjel az úrnőt elvitték s többé nem is látták -őt soha és hírét sem hallották. Hogy az elszállítás tudtuk nélkül -történt meg: ez világosan bizonyítá, hogy Kamerije úrnővel más -eunukhok küldettek el. Ők a szeráljban maradtak, de legalább egyik -vágyuk, hogy egymástól el ne szakíttassanak, mégis teljesült. -Valószínüleg azért, mert ajándékaikból <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> mind a -régi, mind az új Khadimbasi jobbnak látta őket valamennyiüket a -háremben tartani.</p> -<p>Új és bizonytalan sors állt megint a francziák előtt. Különös -úrnőjük, kinek háremosztályába beosztattak volna, sokáig nem volt. -Az elhunyt szultán háremhölgyei közűl nagyon sokat elszállítottak a -szeráljból s az odalikok nagy részét is a szultán elajándékozta -kedvencz pasáinak. De ajándékozott el eunukhokat is, kiknek helyét -azonban újak foglalták el.</p> -<p>Furcsa dolgot beszéltek titkon suttogva eunukhok és odalikok. -Beszélték, hogy a szeráljt a katonaság megfogja támadni; hogy a -janicsárok, kiket az elhunyt szultán kiirtani rendelt, -összesereglenek Európából, Ázsiából, Afrikából s a földnek minden -részéből, folyamok és tengerek mellől, a hova elszéledtek s mikor -majd százezeren lesznek, akkor majd megtámadják a szeráljt s -halálra keresik ellenségeiket, kik az elhalt szultánt ellenük -felbujtották. Suttogták, hogy ugy fognak cselekedni, mint hajdan, -mikor Mahmud szultán trónra lépett s mikor a janicsárok megtámadták -a szeráljt s leöltek kétszáz kapidzsit, ezer icsoglánt, hatszáz -bosztandsit, minden azankoglánt, minden eunukhot, minden szakácsot, -szolgát, pipatisztogatót s magát a szultánt is csak a próféta -zászlója, a Szandzsák Serif mentette meg, melynek árnyékába a -vérittas ádáz janicsárok nem mertek belépni. Szerencsére mind e -borzasztó jövendölésből semmi sem teljesedett be.</p> -<p>Egy másik suttogó hírnek, úgy látszik, több alapja volt. A -szultánról azt beszélték, hogy az gyenge termetü <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> fiatal -gyermek, ki a nőknek még csak illatát ismeri, miként a rózsa -illatát; ki mindig a nők közt lakik ugyan, de azokkal csak szép -regéket meséltet magának az arab és perzsa regékből; kinek még -különösen kiválasztott neje nincs is, ki nem is hallgat sem a -nagyvezír, sem a Kizláraga szavára, hanem a Valide szultána -szavára, kinek hatalma határtalan. Beszélték, hogy a bosztandsik -társaságában rózsákat ültetget s a rózsáknak mindenféle mesés -nőneveket ád s hogy a rózsák és a hárem egyes hölgyei közt -hasonlatot törekszik fölfedezni s ha törekvése sikerült: akkor a -nőt is a rózsa nevéről nevezi. Az igaz, hogy egyik kedvencz -hölgyének Malkhatun nevet adott, mely azt teszi: Asszonyok -kincse.</p> -<p>Az év vége felé s kivált az 1840-ik évben a szultán igen sok -időt töltött a háremben, a mikor a francziák Gülnár úrnő osztályába -voltak beosztva, ki fiatal és rendkívül szép cserkesz nő volt.</p> -<p>Gülnár szultána különös szerencsének volt kegyencze, noha azt -egyáltalán nem érdemelte meg. Szülői a Kaukázusnak Kutaisz nevü -tartományából költöztek ki az oroszok elől s hét-nyolcz éven -keresztül mindig bujdostak dél felé és nyugat felé, míg végre -Nalikhánban Angora tartományában, Izmidhez három napi járó földre -megtelepedtek. Gülnár, a kis lányka, voltaképen folytonos bujdosás -közt nőtt fel s tizennégy éves korában oly kifejlett szépségnek -tartatott, hogy híre eljutott a Márványtengerig.</p> -<p>Apja a vén cserkesz meglehetős szegénységben volt már. Pár -lován, egy kis falka juhán, drága fegyverein <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> s -szépséges leányán kivül alig volt valamije s a mindennapi életért s -leányának drága ruháiért kis vagyonát is folyton adogatni kellett. -Előre ki lehetett az időt számítani, a mikor vagy fegyvereit, vagy -leányát kell áruba bocsátania. E fölött ugyan a vén cserkesz nem -esett gondolkozóba, mert bár egy fia az oroszok elleni csatában -elesett, két fia meg már a szultán szolgálatában volt, fegyvereit -pedig ő, az ő erőtlen agg kezeivel többé nem igen forgathatta: mind -a mellett egy perczig sem habozott inkább lányától, mint -fegyvereitől válni meg. De azért abraktalan sovány lovaival s -ragyogó szép leányával folyton zsémbeskedett.</p> -<p>Egyszer, midőn az elkényeztetett lány az öreget valami ékszerért -hajszolta, ekként tört ki az öreg cserkesz:</p> -<p>– Ha valamely hatalmas pasa elvisz feleségül, vagy valamely -örmény ád érted ötvenezer piasztert, akkor veszek neked -ékszert.</p> -<p>– Engem pedig sem hatalmas pasa el nem visz feleségül, sem -piszkos örmény meg nem vesz ötvenezer piaszterért, mert én szultána -leszek.</p> -<p>– Bolond vagy Gülnár, mint a kinek megháborodott az elméje, -szólt az öreg cserkesz; ma pedig szedd össze minden ékességedet, -mert holnap már megyünk Sztambulba, viszlek a vásárra s annak adlak -el, a ki több pénzt fizet érted.</p> -<p>– Jól van, elmegyek veled Sztambulba, elmegyek a vásárra is, de -előbb engem elvezetsz a Kizláragához, ha pedig ezt meg nem igéred: -hajamat összetépem, arczomat véresre körmölöm s akkor aztán -elvihetsz a vásárra. <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<p>Az öreg cserkesz megigérte a bolond kivánság teljesítését, noha -előre látta, hogy lányával együtt úgy korbácsoltatja ki őt a -Kizláraga. Az öreg cserkesz szentül azt hitte, hogy a szultán -számára bizonyosan nem a földön termett, közönséges anyaszülte -lányokat szerzik meg feleségül.</p> -<p>Épen a Ramazán első harmadán értek Sztambulba s két napi -várakozás után bejutottak a Kizláraga szine elé. Míg az öreg -cserkesz a nagy elfogultság miatt alig tudott pár szót szólani: -addig a vakmerő lány leölté a feredsét, a felső köpenyt s levette -fátyolát, a jasmakot arczáról s bátran odaállott a bámuló Kizláraga -elé.</p> -<p>A Kizláraga szemét, száját eltátotta a leánynak csodálatos -szépsége felett, alku nélkül kifizettetett a cserkesznek ötvenezer -piasztert s rögtön elfogadta s felpiperéztette a szerencsés -lányt.</p> -<p>– Apám, – mondá a leány a vén cserkesznek, – te csak menj vissza -Nalikhánba, majd én tudatom veled sorsomat.</p> -<p>A vén cserkesz elment haza. Gülnár a Valide szultánának -bemutattatott, egész testében tetőtől talpig jól szemügyre vétetett -s aztán aranyos és gyémántos ruhába öltöztetve a Mindenhatóság -Éjszakáján az ifjú szultánnak átadatott. Így lett Gülnár a Leilat -el Kadr szűze s így lett az ő szerencséje megállapítva. Igy -hallották ezt a francziák az odalikok fecsegései után, mikor Gülnár -szultána szolgálatába osztattak be.</p> -<p>E szultána azonban meg nem becsülte, sőt fel sem vette a -francziákat. Öregek, soványak és rútak voltak <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> ezek ő -előtte. A váratlan és megmérhetetlen szerencse még vakmerőbbé, sőt -kicsapongóvá tette csakhamar az ifjú szultánát. Alig volt tizenhat -éves, már valóságos tobzódást vitt véghez odalikjaival s egy csomó -fiatal nubiai eunukhkal, kiknek a mulatság közben mindenféle -dísztelen mozdulatokat és ugrándozásokat parancsolt, még pedig -akként, hogy mind eunukhjait mind pedig odalikjait pongyolára -vetkőztette. Ajándékokkal ugyan nem fukarkodott s az ajándékot nem -vonta meg a francziáktól sem, de a francziáknak az ajándékban sem -hasznuk nem volt, sem gyönyörüségük. Gülnár mellől szerettek volna -szabadulni, mert elgondolták, hogy a kicsapongásnak előbb-utóbb -rossz vége lehet s hogy azért végre is az eunukhok lakolnak; de a -szabadulás lehetetlen volt. A Kizláraga csak azért is ott tartotta -őket, mert csak ők voltak egyedül, kik a nagy kegyben álló szultána -bolondos mulatságaiban részt nem vettek.</p> -<p>A mint erről a francziák sok jelenségből lassanként -meggyőződtek: gyakrabban merült fel előttük a menekülés gondolata. -A mívelt, szelid és kegyes Kamerije szultána mellől talán sohasem -kivánkoztak volna komolyan eltávozni, de Gülnár szultána az ő -szemük előtt valóságos ellentéte volt Kamerijének. Gülnár sohase -szólt hozzájuk bizalmasan. Semmi kétségük sem lehetett az iránt, -hogy Gülnár sohasem fogja kieszközölni az ő szabadságukat, sőt -ilyesmi soha még csak eszébe se fog jutni. Másik szultána -háremosztályába átmenni nem volt lehetséges. Itt maradni -testük-lelkük megúnta már Ujra megfontolták a menekülés minden -lehető esélyét. <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> Most már a koczkáztatás sem látszott -előttük oly visszariasztónak, mint három-négy év előtt. -Megállapodtak abban, hogy a legelső kedvező alkalmat felhasználják -a menekülésre.</p> -<p>Az alkalom nem késett soká.</p> -<p>Az 1842-ik évi Bairám-ünnep alkalmával Gülnár szultána -rendkívüli mulatságot rendezett udvara és odalikjai számára. -Töméntelen új és drága ruhával halmozta el kegyenczeit s furcsa -színű és szabású nevetséges öltönyökkel ajándékozta meg azokat, kik -nem voltak kegyenczei. A nappali mulatságok, kirándulások, -körmenetek és dsámi-látogatásokban a francziák mindenütt együtt -jártak Gülnár szultána udvarával. Este a szultán egy pillanatra -valószínüleg látogatást tett a szultánánál, mert rövid időre a -szultána visszavonult. Aztán előjövén, termei tündérileg -kivilágíttattak. Ezer meg ezer viaszgyertya égett a falakon meg a -csillárokban. Előjöttek a bajadérek mindenféle zeneszerrel; előjött -egy csomó apró gyermek, kik mindenféle bajazzó mutatványokat adtak -elő. A szultána szebb volt és gazdagabban öltözve, mint bármikor s -az odalikok is ragyogtak az új és fényes öltönyökben. Egész éjjel -szólt a zene és a táncz, melyben a sok étel és ital és bódítószerek -után maguk az odalikok is résztvettek. Az eunukhok egész éjjel nem -hunyhatták le szemeiket.</p> -<p>Midőn reggel lett, a szultánának furcsa ötlet fogamzott meg -agyában. Volt egy ismerőse, barátnéja, Musztafa pasának neje, ki -azonban Kis-Ázsiában Üszküdár mellett a Haider pasa nevű öbölnél -férje köskjében lakott <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> s valamely ok miatt a tegnapi -Bairám-ünnepre nem jött át Sztambulba. Gülnár szultána minden jó -szokás ellenére most a reggeli órákban e barátnéját akarta -meglátogatni és felverni, még pedig úgy, hogy egész udvarát viszi -magával. Ez utóbbi tervről ugyan a Kizláraga lebeszélte őt, azonban -látogatási szándékánál állhatatosan megmaradt.</p> -<p>Volt az elhalt szultán hadihajói közt egy igen szép, nagy -hadihajó, melynek neve Nuszretieh volt. E név azt teszi: Győzelmes. -E hajót meglátta egykor Gülnár s ideges makacssággal sürgette, hogy -neki kirándulásokra ilyen alakú hajót építsenek. Sürgetéseinek -ellent nem állhatva, végre építettek egy kis hajót teljesen -ugyanazon színre és alakra s ugyanazon névvel, s a szultánának, -miután az eredetit szeme elől elvezényelték s többé nem láthatta -azt, fejébe verték, hogy a melyet látott és kivánt: ez a kis -Nuszretieh hajó az, az ő kisded lőréseivel és játéknak való -ágyuival. E hajónak adatott ki a parancs a háremből, hogy rögtön -legyen készen a szultánát Haider pasa Iszkeleszibe -átszállítani.</p> -<p>A hajó egy óra alatt készen állott, két szerálji kaik utána -köttetett s Gülnár szultána hét vagy nyolcz odalikkal s ugyanannyi -eunukhkal, kik közt a három franczia is jelen volt, a hajóra -szállott.</p> -<p>A hajó felette lassan vitorlázott ki a tenger felé, úgy, hogy -lehetett már délelőtti tíz óra, mikor az öböl előtt horgonyt -vetett. Itt Gülnár úrnő az egyik kaikba szállt s magával vitte -odalikjait, úgy, hogy a másik kaikra, <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> melyre -véletlenül csak egyetlen idegen eunukhkal mind a francziák -küldettek, csak két odalik maradt, egy Refije és egy Fatima nevű. A -kaik egész személyzete három erőteljes kaikdsiből állott. A -francziák ama szürke színű felső öltönyben voltak, melyet Gülnár a -hajóra szálláskor parancsolt felölteni s melyet a tegnapi ünnepen -kaptak tőle tréfás, vagy gúnyos ajándokul.</p> -<p>A szultána kaikja előre ment s a meglehetős sűrű őszi ködben -elveszett szem elől, úgy, hogy a második kaik emberei azt sem -láthatták, hol kötött ki a szultána. Végre ők is partot értek, de a -szultána kaikjának semmi nyomát sem találták. A kaikdsik a part -mellett fel és aláfelé hajtották a csónakot majd egy óráig a -nélkül, hogy a másikat megtalálták volna. Végre az Ajriktsesmesszi -nevű folyónak torkolatára rábukkantak s itt kikötöttek.</p> -<p>Az eunukok most nagy tanácskozásba merültek: mit tegyenek. A -hajóhoz Nuszretiehhez addig visszamenni, míg a köd fel nem szakad, -nem lehetett, de ezt nem is akarták, mert nem ez volt a -parancsolat. A szultánát s Musztafa pasa köskjét meg nem találják, -tehát mit csináljanak? Egyelőre legjobb lesz várakozni, miután -egyebet úgy sem tehetnek. Ez volt megállapodásuk.</p> -<p>– Mit gondolsz Fatima odalik – kérdé Henri, – a fenséges Gülnára -szultána meddig marad Musztafa pasa háremében?</p> -<p>– Ki tudná azt, – felelt az odalik, – talán estélig is, én addig -aluszom. <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>S csakugyan mindkét odalik éjjel egy cseppet sem aludva, -csakhamar mély álomba látszott merülni.</p> -<p>Henri egyet gondolt. Az idegen eunukhot a kaikon hagyta s neki a -vigyázatot lelkére köté, két franczia társát maga mellé vette s -kilépett a szárazra, hogy a kösköt megkeresse. Sem a kaikon maradt -eunukh, sem a kaikidsik nem láttak ebben semmi rendkívülit, sőt -mind igen természetesnek találták ez elhatározást.</p> -<p>A francziák most szárazon voltak. Csakhamar meglehetős járt és -széles útra akadtak, mely dél felé vezetett. Kérdésükre megtudták, -hogy dél felé nem messze van Kadikői, alig egy kilométernyire. -Megtudták azt is, hogy Musztafa köskje az Ajrlik folyó jobbpartján -fekszik, tehát ők azt épen ellenkező irányban keresték.</p> -<p>Ekkor Henri körül nézett, senkit nem látott, megállt és -társaihoz fordult:</p> -<p>– Bajtársak, – mondá – ha akarjuk, e pillanatban szabadok -vagyunk.</p> -<p>Társai megrezzentek. A mámor és álmatlanság miatt a menekülési -ötlet eddig eszükbe sem jutott. Mint a villám, úgy érte őket Henri -szava.</p> -<p>– Mit tegyünk? – szólt egyik. – Mondd meg Henri, mit -tegyünk.</p> -<p>– Ha akarjátok, menekülhetünk. Egyenruhánkat eltakarja a furcsa -új öltözet, bambusz botunkat eldobjuk, kardunkat és pisztolyunkat -eladjuk, pénzünk, ékszerünk van egy kevés, mielőtt szökésünket -észre veszik, mi egy napot és egy éjszakát nyerünk, Gülnár szultána -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span> nem szeretett bennünket, tán nem is -rendeli meg, hogy üldözzenek. Ez a helyzet: határozzatok.</p> -<p>– Meneküljünk! Egyszerre mondá ki e szót Henrinek mindkét -társa.</p> -<p>E pillanattól kezdve szökevények voltak. A háremet és annak -fényességeit, a kicsapongó tündérszép szultánát s a gyönyörü -odalikoknak bájos seregét sohase látták többé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<h2>A BUJDOSÁS VÉGE.</h2> -<p class="summary">(A Dardanellák partjain Ázsiában és Európában. – -A bujdosók a keresztyének közt is szerencsétlenek. – A magyar -biróság megmenti az utolsó francziát.)</p> -<p>A borongós, ködös őszi napot felhasználták a minél gyorsabb -menekülésre. A hárem illatos levegője után jól esett nekik a -nedves, őszi lég nyers tisztasága. És jól esett a szabadság, mint a -vadnak, mely elhagyhatá ketreczét. A tobzódás egész éjjelén nem -aludtak semmit s izmaikat még sem érezték fáradtnak. Gyorsan -lépkedtek az izmidi úton, melynek magaslatairól elő-elő bukkant a -tengernek kéklő tüköre. Kadikőiben csak addig állapodtak meg, míg -néhány darab süteményt vettek. Ez volt az egész napi élelmük. -Estére Bujukliba, egy kisded városkába értek. Inuk itt már ernyedni -kezdett. Itt meg kellett hálniok. A hánt elkerülték, oda be nem -mentek, hanem a helyett egy jólelkü öreg muzulmánnál kértek éjjeli -tanyát és vendégszeretetet. A muzulmán azt sem kérdezte: kik, – azt -sem kérdezte: mi járatban vannak. Vöröshagymával, olajbogyóval -<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> s vajban sült hideg hallal -megvendégelte őket s nagy szivességgel adott éjjeli tanyát. A -háremi nyalánkságok után jól esett a francziáknak a kezdetleges, jó -ízű parasztétek. Mély álom és teljes nyugalom után korán hajnalban -fölkeltek, a reggeli imát és mosdásokat gazdájuk kedvéért -elvégezték s gyorsan útnak indultak.</p> -<p>E napon minden különös esemény nélkül Jarinjáig értek. Itt ép -úgy szállásolták el magukat, mint Bujukliban. Különös ötletük volt -a nyilvános vendéglők helyett szegény muzulmánoknál venni igénybe a -szívesen felajánlott vendégszeretetet. Jarinjai házigazdájuk -sajátságos észrevételt tett, midőn tőle reggel elbúcsuztak. Ez sem -kérdezősködött sem nevük, sem utazásuk czélja felől, hanem mikor -Henri kora reggel búcsuzás után azt mondá:</p> -<p>– Mi rokonok vagyunk, messzeföldről jövünk, nagy kárunk esett, -de nyomán vagyunk a kártevőnek s azt keressük, – e szavakra a jó -muzulmán egész komolyan azt felelte:</p> -<p>– Jól van, jól, nem kérdezlek benneteket, tehát nem szükséges, -hogy nekem olyan dolgot mondjatok, ami nem igaz. Jól látom én, hogy -ti jövevények vagytok s jól tudom én, hogy ti a nagyúr háreméből -jöttök és halálra kerestek valakit, a ki onnan elszökött. De ez nem -az én gondom, hanem a tiétek és a szökevényé. Allah vezéreljen -benneteket.</p> -<p>A francziák csak néztek egymásra és a muzulmánra. Mi jutott -ennek eszébe? A muzulmán bizonyosan észrevette <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> belső -ruhájukat és fegyverüket, bizonyosan ismeri a háremi eunukhok -egyenruháját s bizonyosan erre alapítja sajátságos föltevését. -Lehet, hogy tegnapi házigazdájuk is így gondolkozott. Lehet, hogy -ez az oka a különösen szíves és előzékeny vendégszeretetnek. -Bármiként legyen, a vén török észrevétele biztos útlevél nek -látszott számukra. Szükség esetén csakugyan segithetnek magukon -azzal a mesével, hogy ők titkon egy háremi szökevényt keresnek.</p> -<p>Szinte megörültek a francziák e fölfedezésnek. Nyugodtabb -lélekkel folytatták útjokat. Önbizalom támadt bennük, noha kellő -óvatossággal elhatározták, hogy e meséhez csak szükség esetén -folyamodnak.</p> -<p>Izmidben egy pillanatig sem állapodtak meg, hanem tovább -folytatták útjokat a tengeröböl mentében. Esős, hűvös napok és -éjszakák jöttek, de ők csak siettek előre.</p> -<p>Nyolcz vagy tíz nap mulva a szökés után Lampszakiba értek a -Dardanellák partján, ott a hol a tengerszoros csaknem -legkeskenyebb.</p> -<p>Itt hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy a szoroson át -Európába eveznek. Sokáig tanakodtak, ne menjenek-e Szmirnába, vagy -a szent földre, a hol tán európai s tán franczia hajót is -találhattak volna, de mégsem volt bátorságuk, hónapokon át nagy -hidegben és vékony ruhában utazgatni Kisázsiában és a törökök közt. -Azt hitték, Európában könnyebb lesz sorsuk a keresztyének között. -Pedig ebben alighanem megcsalódtak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>Lampszakiból egy török halász csónakján jöttek át az európai -partra egy Galatasz nevü kis falucskába, melyben törökök és görögök -vegyesen laktak. Itt már nem egy jelenségből azt vették észre, hogy -ama szíves vendégszeretetre, melyben oly bőven volt részük az -ázsiai törökök közt, többé nem számíthatnak. Elhatározták szerény -pénzkészletüknek, mely alig rugott nyolczszáz piaszterre, -szaporítását s e czélból jatagánjaikat akarták eladni Gallipoliban. -Kisérletük azonban csaknem veszedelmükre vált. Mind a görög, mind a -török kereskedő, kinél eladásra jelentkeztek, visszautasította az -üzletbe bocsátkozást. A török azt mondá, hogy inkább ő fizet, csak -azt a kardot meg ne kelljen vennie; a görög pedig egyenesen -kimondá:</p> -<p>– Ti istentelenek, bizonyosan úgy loptátok ezt a fegyvert!</p> -<p>A francziák egészen megrémülve siettek a fegyvert köpenyük alá -rejteni, de egyúttal Gallipolit is minél előbb elhagyni. Itt jól -ismerték a háremi fegyvereket.</p> -<p>Daczára a kegyetlenül hideg télnek, folytatták a menekülést, -mindenütt a tengerparton. Vendégszeretet hiányában gyakran a rossz, -szellős, piszkos hánokban, fogadókban kellett szállást venniök. Az -1843-ik január közepe táján mégis eljutottak Prohusztába, egy görög -városba, a hol arra a nem épen vigasztaló meggyőződésre jutottak, -hogy ezentúl mindent pénzen kell megfizetniök s a görögök közt -munkát sem igen kaphatnak.</p> -<p>Furcsa álomból ébreszté fel a francziákat ez a tapasztalat. Bár -ők már rég mohamedánok valának; mindamellett <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> az az -ábrándos képzelet élt bennük, hogy a keresztyén népek majd -méltányolni fogják az ő egykori keresztyén vallásukat s azon -szomoru körülményt, mely miatt nekik Jézus Krisztustól ideiglenesen -el kellett pártolniok. Néhány göröggel való értekezés s az -utálatnak és megvetésnek ama jelenségei, melyekkel a görögök épen -nem fukarkodtak kivált a renegátnak felismert mohamedánok -irányában, annak belátására kényszerité a francziákat, hogy az idő -még egyáltalán nem érkezett el rájuk nézve: multjokat felfedezni. -Mint mohamedánok itt a szultán uralma alatt a keresztyén vallásra -vissza nem térhettek. Ez nagy feltünést keltett volna s fogságot, -fölfedeztetést, szökésük büntetését s a halált alig kerülhették -volna el. De másrészről keresztyénségükkel sem igen dicsekedhettek, -mert ebben a muzulmán nem érdemet, a görög pedig annak elhagyásában -halálos bűnt látott. Mindezt meggondolva s a muzulmánok -vendégszeretetére is számítva: a francziák lemondtak arról a -tervükről, hogy menekülésüket Görögország felé folytassák, hanem e -helyett sokkal czélszerübbnek látták, ha útjokat északnak, -muzulmánlakta vidék felé fordítják.</p> -<p>Februárban minden különös eset nélkül elérték Üszküböt. Csak a -nagy hideg miatt kellett sokat szenvedniök.</p> -<p>Az albán urak megvették tőlük mind a jatagánokat, mind a -pisztolyokat. Ideje is volt már, mert pénzecskéjük teljesen -elfogyott. Itt már a háremi fegyverekre senki sem ismert rá, de -ezentul nem is mondhatták <span class="pagenum"><a name="Page_226" -id="Page_226">-226-</a></span> magukról, hogy ők háremi szökevények -titkos, de hivatalos üldözői.</p> -<p>A nagy hideg és a nagy hófuvatagok miatt Üszkübből nem -mozdulhattak ki ápril elejéig. Ruhájuk itt már szennyes és rongyos -szint öltött s a fegyver sem lévén kezük között, mely árulójuk -lehetett volna, valóban nem kellett félniök a fölfedeztetéstől. -Különböző tudakozódás és értekezés után legczélszerűbbnek látták -nyugot felé Szkutarinál kimenni az Adriai-tenger partjára s ott -bevárni valamely olasz vagy franczia hajót, mely őket hazájukba -szállítsa.</p> -<p>Reményük azonban nem teljesült. Szkutariba és Dulcsinóba ugyan -baj nélkül érkeztek, de franczia hajó több héten át nem érkezett s -a kikötőben nem is biztatták őket, hogy hamarjában érkezni fog, – -az oda jövő olasz, angol és osztrák hajók pedig útlevél és drága -pénz nélkül nem vették fel őket. Nem egyszer csodálkozó, sőt -gyanusitó megjegyzéseket kellett a matrózoktól hallaniok, hogy ily -piszkos, koldus, vén törökök mit akarnak Ankonában, Dieppeben vagy -Triesztben keresni.</p> -<p>Szomoruság tölté el a francziák szívét. Ime Európában vannak és -keresztyének között, a hová lelkük vágya harmincz éven át vonzá, -kergeté. Ime szomszédságában vannak Olaszországnak és Olaszország -szomszédja Francziaországnak, az ő hazájuknak és mégis ép oly -nehézségek állják útjokat, mint a kirgiz sivatagon vagy a Volga -partján vagy Trebizond háremében. Pénzük is fogyatékán volt már s a -munkát sem bírták úgy, <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> mint hajdanán, mint huszonöt év előtt -az orosz városokban. Lehajtott fővel, csüggedt lélekkel, kialudt -ábrándokkal s hanyatló reménynyel fordultak vissza a tengerpartról, -hogy bujdosásukat a száraz földön, Mohamed követői közt -folytassák.</p> -<p>Kéregetve, fáradtan, kimerülten töltötték napjaikat s bolyongtak -a Csardágh sziklái közt. Nem az üldözéstől féltek immár, hanem -attól, hogy reményük fogytával erejük is fogy a további küzdelemre. -Oly közel Francziaországhoz, két hét alatt otthon lehettek volna -már – s most ismét eltávozni a tengerpartról s évekkel löketni -vissza a czéltól s ötven éves züllött korral tévedezni félvad népek -között! És mégis mentek előre hogy elérjék a Szávát, mely két -bujdosó francziának megadta a nyugalmat – a halált.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A lakompaki úriszéken eddig tartott az öreg francziának -elbeszélése. Az elbeszélés folyamában gyakran könyek jöttek -szemébe, gyakran elszorult szíve, gyakran csak ajkai remegtek, de -szólni nem tudott. Szomoru emlékeknek rettentő terhe alatt gyakran -görnyedett lelki ereje. Utolsó két bajtársának elvesztése volt -legfájdalmasabb vesztesége.</p> -<p>Szemtanuk azt állítják, hogy Henri arcza teljesen hasonló volt -szent Péter arczához, a mint az az utolsó vacsorát ábrázoló képen -festve van. Sovány arcz, mélyen ülő okos és kedélyes szemek; rövid -haj, bajusz és <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> szakál, mind teljesen ősz. Kissé -hajlott sovány termet, az arcz tele redőkkel.</p> -<p>Sopronmegye táblabiráira mély benyomást gyakorolt az -örök-bujdosónak szomoru elbeszélése. Szavait elhitték egyetlenegy -táblabiró kivételével. E kivétel volt az úriszék érdemes elnöke, az -ősz, öreg Badicz Endre táblabiró.</p> -<p>– Már én, téns úriszék – mondá – nem hiszek ennek a németnek. -Vándorló legény ez, nem más, – minket csak bolonddá akar tenni -ezzel a sok haszontalan mesével. Ki hinné azt el, hogy ez franczia -létére még a török császárnak is eunukhja lett volna.</p> -<p>– Urambátyám, – mondá a fiskus, – arról meggyőződhetünk, hogy -csakugyan eunukhnak való ember-e?</p> -<p>Rögtön behívták a vármegyének ott jelen levő physikusát, hogy az -öreg csavargót vizsgálja meg s vizsgálatának eredményéről adjon -nyomban jelentést.</p> -<p>Henrit a vármegye katonája egy szomszéd szobába vezette s ott a -főorvos rögtön megvizsgálta. A szemle igazolta, a mennyire -igazolhatta, a franczia előadását.</p> -<p>– Mit csináljunk most már veled? – kérdé az elnök.</p> -<p>– Én nem tudom, – felelt Henri, – én Francziaországba, hazámba -akarok visszatérni.</p> -<p>– De mit akarsz? Hogy akarsz oda jutni útlevél nélkül?</p> -<p>– Uraim, én harmadfél év óta vagyok Magyarországon. Voltam -koldus, voltam szolga, voltam munkás, beteg és egészséges, végig -jártam az országot, találkoztam katonával, pandurral, biróval, -szegénynyel, gazdaggal, <span class="pagenum"><a name="Page_229" -id="Page_229">-229-</a></span> de én tőlem soha senki sem kért -útlevelet vagy igazolványt. Azt gondolom: Ausztriában és -Németországban sem kérnek, kivált ha a franczia követséghez -juthatok.</p> -<p>Henrit kiküldték a teremből. A táblabirák tanácskoztak. Szivük -megesett a szegény öreg franczián. Két módja volt a segítségnek. Az -egyik; a vármegye és a helytartótanács útján intézkedni, hogy a -franczia hivatalos úton küldessék hazájába. E javaslat ellen fontos -észrevételek tétettek. E javaslat elfogadása esetén a kihallgatási -jegyzőkönyv fölterjesztendő lett volna a kormányhoz s ez esetben -megtörténhetett, hogy az osztrák kormány a szökevényt kiadja az -orosz kormánynak. Ezt semmikép nem akarták.</p> -<p>A másik módja volt az, ha Henrit mint rendes lakhely nélkül való -francziát az úriszék egyenesen Bécsbe a franczia követséghez -átkiséri s a követségnek figyelmébe ajánlja. E javaslat -elfogadtatott.</p> -<p>A tanácskozás alatt a főügyész kiment Henrihez s azt mondá -neki:</p> -<p>– Maradjon ön Magyarországban. A kegyelmes herczeg gond és munka -nélkül kényelmes életet biztosít, az úriszék fölterjesztésére.</p> -<p>– Uram, köszönöm a kegyet. Én Francziaországba óhajtok menni. Ha -a nyomor és a halál fenyegető keze vissza nem riasztott, a kényelem -nem tud utamban meggátolni.</p> -<p>Az úriszék tagjai huszonöt-harmincz huszast adományoztak a -francziának s két pandurral s kötött <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> levéllel elkisértették -Bécsbe, hol gróf Flahault franczia nagykövethez a minoriták terén -42. sz. alatt levő követségi palotába adták át.</p> -<p>A nagykövet távollétében Perier Eugén titkár vette át Henrit s -olvasta el az ajánló levelet, melyet az úriszék küldött a -követhez.</p> -<p>Szegény öreg franczia! Könyek közt, zokogva emlékezett meg -társairól, kik Szibéria bányáiban, a kirgiz sivatagon, a kalmukok -közt, Trebizondban s a Száva habjain hunyták le örök álomra -szemeiket. A lakoma, melyet a követségi személyzet az örök bujdosó -tiszteletére adott, az elhunyt bajtársak emlékének volt szentelve, -de egyszersmind a nagy császár emlékének is. Henri itt kérdezte meg -élénk kiváncsisággal s itt hallgatta meg élénkebb figyelemmel -honfitársainak ajkáról az elbai és szent-ilonai nagy száműzött hősi -történetének utolsó részleteit.</p> -<p>De az örök bujdosó mégis meglátta Francziaországot. Vajjon -fölismerték-e otthon őt harminczhat évi szenvedés után azok, a kik -egykor szerették? Vajjon elhitték-e neki életének hihetetlen -történetét?</p> -<p class="center">Vége.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span></p> -<h1>ELBESZÉLÉSEK.</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233"><br /> --233-</a></span></p> -<h2>AZ UTOLSÓ PALÁSTHY.</h2> -<p>Az én falumról s az én ősömről szól ez a kis történet.</p> -<p>A Nagy-Mezőn levő birtokomon keskeny út vezet keresztül. A -birtok a határon fekszik s az út, a mint kiér belőle, a szomszédos -Fehérvármegyébe lép át. A határnál áll a Hármas-Halom; -emberkézhányta kerek domb egymás mellett mind a három. Kúpját a -kakukfű, árkát a vad szederinda lepi el. Századok óta áll ott a -Hármas-Halom. Téritő papoktól, erőszakos nagy uraktól itt védték -meg őseim az ő kis birtokukat.</p> -<p>Már kis gyermekkoromban hallottam a vén gulyástól, a vén Basa -Szentétől, mikor rámutatott a Hármas-Halomra:</p> -<p>– Itt halt meg az utolsó Palásthy.</p> -<p>Hogy ki volt az az utolsó Palásthy s mikor halt meg és miért -halt meg itt a Hármas-Halmon, azt már nem mondta a vén Basa Szente. -Azt megtudtam én s elmondom röviden s egyszerű hűséggel. -<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Palásthy Boldizsár a mi fölséges fejedelmünknek, Rákóczy -Ferencznek volt vitézlő lovas hadnagya. Ott szolgált Béri Balogh -Ádám csatáiban, de utoljára túl a Tiszára is elkerült és ott volt -az ecsedi láp partján, mikor Majténynél feloszlott az utolsó kurucz -lovas tábor. Onnan indult hazafelé s bizony esztendőbe telt, mire a -sok bujdosó bajtárson s útközben való atyafilátogatáson keresztül -haza érkezett túl a Dunára Mezőszentgyörgyre.</p> -<p>Mentéjéről minden szőr levásott, dolmányának minden zsinórja -foszladozott, csizmája se sárgaszinü volt már, hanem egérszinü, -tarsolyán se volt meg a czímere, már a fegyvereit is elhagyogatta -imitt-amott, kit készpénzért, kit zálogban. Csak egy kurtanyelü -fokos volt minden kezebelije. Csak a lova győzte még egy kissé.</p> -<p>Igy érkezett haza.</p> -<p>Birtokait rég felosztották már Pál bátyja és Ádám öcscse maguk -között. Nem is csoda. Tiz esztendő alatt csak egyszer látták, ez is -régen volt; 1707-ben volt, mikor a labanczok elpusztitották a -vidéket s felgyujtották a falut, a mint Béri Balogh generális maga -előtt hajtotta őket. Ekkor egy napra otthon termett Boldizsár ur -is; szivesen látták, de bizony csak sátor alatt, mert a ház még -akkor is füstölgött s abban fejét le nem hajthatta. Másnap elment -csapatjával s ettől kezdve csak holt híre szállongott haza -testvéreihez s öreg édes anyjához.</p> -<p>De hát elvégre hazaérkezett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></p> -<p>Édes anyja és testvérei ott laktak a napnyugati részen a fűzfák -alján abban a házban, melyet ma Márkus-háznak nevez a falu népe. -Szivesen látták a bujdosó testvért, rokont és atyafit mind az egész -atyafiság. De hát még a jó édes anyja, mennyit sírt az, hányszor -összeölelte, csókolta nagy örömében? El sem lehet azt mondani.</p> -<p>Pál bátyja és Ádám öcscse másnap már előhozakodtak a birtok -felől s atyafiságos jó szivvel ajánlották föl neki az igazságos -osztályt.</p> -<p>– Majd ráérünk arra még, – szólt Boldizsár. – Táborhoz szoktam -én gyermekkorom óta; meglehet, nálatok maradok, édes bátyám; az is -meglehet, átveszem a jussomat és beleülök; – de most hadd nyugszom -ki magamat, hadd szokjam meg köztetek, majd meglássuk, mit -csinálunk.</p> -<p>Telt az idő. Két tél, két nyár elmulott már s Boldizsárnak még -mindig nem jött meg a kedve a gazdasághoz. De nem is volt nagy -kedve semmihez sem. A milyen hírek szállingóztak: azok inkább -búsították, mintsem vidították. A labancz lett az úr mindenfelé. A -szegény kurucznak hallgatni kellett. Dicsőséges fejedelméről se -tudott bizonyosat. Megkinálták várnagysággal, de mikor bement a -székvárosba körülnézni, az alispán azzal fogadta:</p> -<p>– No, öcsém, nem lehet ám most már káromkodni, de még csak -emlegetni se szabad ám neked a pártütő fejedelmet.</p> -<p>Mit szólhatott volna erre? Isten megáldja viczispán urambátyám, -nem várnagynak való ember vagyok én. <span class="pagenum"><a name= -"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> Lovára ült, haza -koczogott s leült az udvaron levő nagy szilfa alá búsulni.</p> -<p>1715-ben a vármegye ádventi közgyülésére többen bementek a -székvárosba Veszprémbe. Radó István, Baditz Zsigmond, Perczel -Sámuel – mind rokonok s be ment velük Pál bátyja is.</p> -<p>Mikor hazajöttek, azt mondja Pál Boldizsárnak:</p> -<p>– Édes Bódi öcsém, most már igazán vigyáznunk kell a -beszédünkre. A vármegyén kihirdették a törvényeket. Az országgyülés -kimondta, hogy a fejedelem csak pártütő volt s a hazának és a -szabadságnak csak gonosz ellensége volt s a ki megemlékezik róla, -vagy levelet ír hozzá, vagy hírt keres róla: az maga is pártütő s -fejével és jószágával játszik.</p> -<p>Boldizsár nagy felháborodással hallotta ezt a szót és azután a -fejét csóválta.</p> -<p>– Nem lehet az, édes Pál bátyám. Nem lehet az országgyülésen -annyi kutyahitü ember. Ha pedig egy ember volt is igaz hittel az -országgyülésen: halálnak kellett ott ilyen végzésre történni.</p> -<p>– Már édes Bódi öcsém, én csak azt mondom, a mit én -hallottam.</p> -<p>Nem nyugodott meg e beszéden Boldizsár. Elment Radó Istvánhoz, -Baditz Zsigmondhoz és Perczel Sámuelhez, megkérdezte azokat is. -Szakasztott azon módon beszéltek, amiként Pál bátyja.</p> -<p>Felnyergelt, lóra ült, átkoczogott Berhidára a szolgabiróhoz. -Megkérdezte azt is. Az se mondhatott egyebet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span></p> -<p>Bement a városba az alispánhoz. Megkérte, mutassa meg neki azt a -törvényt. Az alispán meg is mutatta, el is olvasta, meg is -magyarázta.</p> -<p>Boldizsár ekkor két kezébe vette a törvényt, két szemével -megnézte a király pöcsétjét és aláirását s két villogó szemével -maga olvasta el azt a törvényt. És midőn végére ért: két égő -szeméből kicsordultak a nehéz könycseppek s végig folytak remegő -arczán, összeszoritott ajkain s fekete nyalka bajuszán. Letette a -papirost s két kemény öklét mellére szoritá, hogy onnan ki ne -törjön a keserü zokogás hangja. Időbe telt, mig az alispánhoz szót -szólhatott.</p> -<p>– Igazság van ebben a törvényben urambátyám?</p> -<p>Az alispán öreg ember volt s tanult ember. De a mint nézte az -ifju kuruczot s meghallotta ezt a szót: az ő szemeibe is könyek -gyülekeztek.</p> -<p>– Ne kérdezz, édes öcsém, én már öreg ember vagyok, én erre a -kérdésre meg nem tudok felelni.</p> -<p>Boldizsár a menteujjával megtörülte arczát, elkövetkezett az -alispántól, lova oda volt kötve a bástyához, eloldozta, felült rá s -haza ment.</p> -<p>Ez nap volt a karácsony előtt való nap. Köd volt, dér volt, mire -haza ért.</p> -<p>Szótlanul ette meg a karácsonyesti vacsorát. Nem igen váltott -szót azzal a három-négy atyafirokonnal sem, ki vendég gyanánt tölté -ott a fele éjszakát. Hanem amint az étkezésnek vége volt, oda ment -az édes anyjához, megcsókolta kezét és ajkát s e szavakat mondá: -<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<p>– Édes lelkem jó anyám, szeretett testvéreim s rokon atyafiak! -Elbujdosom. Búbánatos szivvel válok el tőletek, de el kell válnom. -Az én dicső és fölséges fejedelmem idegen népek közt bujdosik, hír -se jön onnan, szellő se jön onnan. Én fölkeresem, én az ő hűségére -esküdtem, érte élek, érte halok. Országgyülés törvényt hozott, -fejével játszik, ki hű marad hozzá. Én fölkeresem a világ végén is. -És megmondom neki, hogy mi hívek vagyunk hozzá. Fejünkkel, -jószágunkkal parancsol a törvény, de szivünkkel, lelkünkkel az övé -vagyunk. És én az övé maradok. Édes, jó testvéreim, üljetek bele -ősi örökségtekbe s az én istenem áldása legyen tiveletek. És verje -meg az igaz isten, a kik azt a törvényt hozták. Holnap a mi -üdvözitőnk születésén még veletek leszek istennek házában és azután -bocsássatok el engem az én utamra.</p> -<p>A rokon atyafiak némán maradtak. Ádám, az ifjabbik testvér, -sírva fakadt. Pál, az öregebb testvér, azt mondotta: »Megháborodtál -Bódi öcsém.« Hanem az édes anya magához ölelte Boldizsárt, omló -könyje végig folyt annak széles mellén és zokogva azt mondotta:</p> -<p>– Nem eresztelek, lelkem jó fiam. Én vagyok a te szülőanyád. Én -nem engedem, hogy elhagyj engem és elhagyd a te hazádat.</p> -<p>– Hejh, édes lelkem, jó anyám! Ahol a szabadság van, ott van az -én hazám s az én bujdosó fejedelmem mellett van az igaz magyar -szabadság.</p> -<p>De nem használt ez a szó a rokon atyafiaknak. De az ő sirásuk -sem használt Boldizsárnak. <span class="pagenum"><a name="Page_239" -id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>Karácsony első ünnepének reggelén korán fölkelt. Lovát, -lószerszámát rendbe hozta. Istentisztelet után együtt étkezett -anyjával és testvéreivel. Étkezés után megcsókolta, megsiratta -valamennyit, lóra pattant s elindult kelet felé, a Hármas-Halom -felé.</p> -<p>Testvérei és siró anyja kocsin elkisérték a Hármas-Halomig. Ott -megálltak. Boldizsár még egyszer leszállott a lováról, még egyszer -összecsókolta szeretteit. Még egyszer felállott a halmok egyikére s -szét nézett a vidéken.</p> -<p>– Mikor jösz vissza, lelkem fiam?</p> -<p>– Visszajövök, édes lelkem jó anyám. Esztendőre vagy kettőre -karácsony napjára megint itt leszek a Hármas-Halomnál.</p> -<p>Lovára ült. Elvágtatott. Elnyelte a köd és a sötétség.</p> -<p>– – Csak az az utolsó szava ne lett volna.</p> -<p>Ha fordult az esztendő, ha jött a karácsony, jó édes anyja korán -reggel kiment a Hármas-Halomhoz. Várta bujdosó fiát. Ő akarta -először meglátni.</p> -<p>Néhány évig elkisérték fiai, azután unokái. Ha vihar fútt, ha -fergeteg dúlt, ha csikorgott: az öreg anya mindig ott volt.</p> -<p>Sok esztendő tölt már el. 1735-ben már gyönge volt, már beteg -volt az édes anya. Az ágyat nyomta hetek óta. Egyszer azt álmodta, -hogy haza jött a bujdosó fia, látta jönni messziről, a tarnóczai -mezők felől fiatalon, délczegen, sárga lovon, fényes -öltözetben.</p> -<p>Karácsony reggelén üres volt a beteg anya ágya. Hiába keresték a -ház körül, a faluban. Nem találták. <span class="pagenum"><a name= -"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span></p> -<p>Fölkelt a halálos beteg, felöltözködött s a mikoron senki sem -látta, kivánszorgott a Hármas-Halomhoz. Ott elhagyta ereje s -leroskadt az egyik halom oldalára.</p> -<p>Szél fujt, csikorgó hideg volt, hordta a havat a förgeteg. De az -anya meglátta a fiát messziről, a tarnóczai mezők felől, amint jött -fiatalon, délczegen, sárga lován, fényes öltözetben. Még hallotta -is, amint elkiáltotta: Édes anyám, édes jó anyám!</p> -<p>Pedig nem jött senki.</p> -<p>Csak a sötétség jött. Varjak repültek lomhán a falu felé, -vadludak suhogtak fent a Balaton felé. Csak a szél süvöltött.</p> -<p>Ott találták meg az anyát holtan, hidegen, azon a halmon, melyen -utoljára állott bujdosó fia oda volt borulva utolsó lábanyomára s -oda volt fagyva hulló könnye!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span></p> -<h2>A KI MEGHALT, MÉGIS ÉL.</h2> -<p>Az 1861-ik év május havában sürgős dolog miatt a fővárosba -kellett rándulnom.</p> -<p>Voltaképen Budán volt dolgom egy szerencsétlen ismerősöm -ügyében. Hivatalnok volt a feloszlatott császári helytartóságnál s -midőn a magyar királyi helytartótanács kineveztetett: némi -pénzekről kellett volna számot adnia. Számadásával sehogy se tudott -elkészülni s ezért hivatalából kimaradt, sőt szó volt arról is, -hogy bűnvádi perbe fogják. Felfödözte előttem aggasztó helyzetét, -engem kért meg, hogy segitsek ügyét tisztába hozni.</p> -<p>Nevét nem mondom meg, mert e beszély folyamában semmi dolgunk -sem lesz vele. – Mindössze is csak azért hoztam elő, hogy okát -adjam, vajon miért dolgoztam én nagy szorgalommal egész éjen -keresztül a régi Consilium hivatalos helyiségében.</p> -<p>Hajnal felé rendbe hoztam számadását, amennyire lehetett s -miután a sok szám és irkafirka s talán az álmatlanság kissé -elkábitott, felüdülés végett kimentem a hajnali levegőre sétálni. -<span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<p>Bár az ég tiszta volt s a csillagok már halványodni kezdtek, -mindamellett a hajnal még alig kezdett pirulni a keleti égen s -inkább némi halvány lilaszinü szürkeség mutatta az égnek azt a -táját, honnan a nap sugáros fejét szokta felütni.</p> -<p>A vár utczái néptelenek voltak teljesen. Ős Buda városa nem -adott még az nap életjelet. Némi zsibongás hallatszott Pest felől, -de az annyira elmosódott vala, hogy a figyelmet lekötni egyátalán -nem volt képes.</p> -<p>Párszor végig mentem a vár főutczáján a bécsi kaputól a -fehérvári kapuig s végre köpenyemet a hűs lég ellen összevonva, -elhatároztam, hogy Henczi szobrához leülök s itt bevárom a -reggelt.</p> -<p>A szobor, az éj szürke félhomályába burkolózva, kisérteti rideg -arczot öltött s úgy tetszett, mintha kevély merevséggel egyenesen -engem nézne.</p> -<p>Eszembe jutott a dicsőséges ostrom, sok jó honvédnek derüs, -rövid élte – véres, gyors halála. Idegeim megrezzentek, midőn -eszembe ötlött, hogy ma van május 21-ike, a legdicsőbb napnak -évfordulója.</p> -<p>Perczig gondolkodva állottam. Azután gyorsan siettem a -szoborhoz.</p> -<p>Már ekkor a hajnal tünde fénye égő pirral voná be az ég keleti -láthatárát s az éj homálya gyors léptekkel sietett megszökni, -rengeteg erdők öblébe bujni a támadó nap királyi tekintete -elől.</p> -<p>A szoborhoz léptem s bámulatomra itt egy nőt vettem észre.</p> -<p>A nő egész teste fekete ruhával volt födve. Arczát <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> eleinte -nem láthattam, mert arczczal a szobor talapzatára volt borulva. Két -karjával a hideg vas oszlopot ölelte. Néma volt, mint a -sirkereszt.</p> -<p>Lépteim zajára csöndesen fölemelte fejét s aztán lassan és szó -nélkül fölemelkedve, mélán bámult reám.</p> -<p>Öreg nő volt, legalább a félhomályban annak látszott. Arcza -fekete vala és teliden tele sebhelyekkel, forradásokkal. Úgy vettem -észre, hogy balszemére világtalan is vala. Egyetlen szeme, melynek -szinét nem vehetém ki, omló könyekkel volt elboritva s egész arcza -és termete reszketett, mint szellőben a nyárfalevél.</p> -<p>Szótlanul álltam, hang nem jött ajkamra s úgy látszott, mintha a -nő is hasonló zavarban lett volna.</p> -<p>Végre ő szakitá félbe a kellemetlen csendet.</p> -<p>– Keres ön itt, uram, valakit? – kérdezé. Hangja lágy, finom és -fájdalmas volt, mintha látszólagos korát akarta volna -meghazudtolni. Hangjáról itélve inkább fiatal nőnek -gondolhatám.</p> -<p>– Én senkit sem keresek, én pihenni szándékoztam itt ez oszlop -tövénél és ön asszonyom, ön szintén pihenni van itt talán?</p> -<p>Kérdésemre a nő elfordult, az oszlopra tekintett s szeméből ujra -előtörtek a könyek. Néhány percznyi szünet után alig hallhatólag -szólt:</p> -<p>– Igen, én tizenkét év óta nyugszom itt, tizenkét év óta én már -halott vagyok. Emlékem itt ez a szobor. De a zászlótartó is régóta -nyugoszik.</p> -<p>E szavakra idegzetemre az a kimagyarázhatlan levertség -nehezedett, melyet mindannyiszor érezek, valahányszor <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> -valamely nagy gyásznak, szerencsétlenségnek vagy bánatnak vagyok -tanuja. Láttam, hogy szerencsétlen őrülttel van dolgom s azért -elhatároztam, hogy visszavonulok. S hogy ez a nőre minél kevésbbé -hasson zavarólag, rögeszméjéhez alkalmazkodva szólottam:</p> -<p>– Bocsánat, hogy önt asszonyom felzavartam hosszu nyugalmából. -Ezt nem akartam tenni, álmait nem akartam háborgatni. Isten önnel. -Nyugodjék békével.</p> -<p>Távozni akartam.</p> -<p>– Oh nem úgy van az uram – szólt a nő – álljon meg csak és -jőjjön közelebb. Ön nem hisz nekem, ön őrültnek vél engem. Jőjjön -csak s nézzen ide.</p> -<p>Kezemet megfogta s az emléken levő névsorhoz vezeté. Itt a -névsorban két névre tett figyelmessé, melyek egymás mellé valának -öntve. Az egyik volt: »Freyberg Norbert kapitány,« a másik: -»Mágocsy Károly kadét«.</p> -<p>– Olvassa csak – folytatá a nő. – Ime Norbert: ez volt az én -férjem, alatta Károly: ez voltam én. Látja ön a hajnal pirulatát. -Épen ma volt, ez előtt tizenkét évvel, épen így pirult a hajnal, -épen így égett a hajnalcsillag, mikor mi: Norbert, a kapitány és -Károly, a kadét, egyszerre meghaltunk, és azóta itt pihenünk. Itt a -siremlék, itt a sirirat. De a zászlótartó is meghalt és az messze -van ide!</p> -<p>Kezem elereszté s ismét leborult arczczal az emlék tövébe, ismét -átölelé karjaival a hideg érczet, s ismét hullottak könyei -visszatarthatlanul.</p> -<p>Mint az előttem levő szobor: oly merevedve álltam. Szólni és -mozdulni lehetetlennek látszott. Néztem a <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> -hajnalnak pirját és csillagát. Mindkettő kezdett halaványodni. -Végre megtört az igézet s én magamhoz térve, lassan és nesztelenül -elvonultam. A nő nem vett észre.</p> -<p>Ismerősömtől kérdezősködtem e nő után, s a mit hallottam, -hűségesen elmondom utána. A kapitányról, a kadétról s a -zászlótartóról fog szólani a történet. Nők, a kiket illet, -tanuljanak belőle.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Sommegyery Ákos csinos fiatal ember volt.</p> -<p>Villámló két barna szemét, ragyogó sima hajfürteit, pelyhedző -bajuszát ha női szem megtekinté, bizony kétszer is ránézett.</p> -<p>Bátorsága, karjainak aczélereje társai közt közmondásossá -vált.</p> -<p>A pápai akadémia jogászai rendkivül szerették s büszkék voltak -reá. De nem két szép szeméért, nem hajfürtéért, nem is karjainak -aczélerejéért, hanem azért, mert szelid, jó bajtárs és a mellett -kitünő elme volt. Egyike azoknak, kikről a figyelmes világ azt -szokta mondani: ez ifjura nagy jövő vár.</p> -<p>És a világnak ez egyszer igaza volt. Nagy jövő várt rá, de -rövid. Szegény anyja most is siratja egyetlen gyermekét!</p> -<p>De 1847. őszén nem siratta még. Óh a szerető anyának örömkönyek -csillogtak szemén, midőn deli termetü fiát megölelte, két piros -arczát megcsókolta, fényes hajfürteit megigazitá s úgy bocsátá -útnak. <span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span></p> -<p>– Kedves gyermekem, sokszor gondolj reám, szerető anyádra. -Vigyázz magadra, mintha rám vigyáznál. Ovakodjál a szép kaczér -nőktől. Ezt az arczot és ezt a szivet hozd haza énnekem -érintetlen.</p> -<p>És azt az arczot ujra megcsókolá és arra a szivre ujra -reáborult.</p> -<p>Akadémiára ment az ifju s utja Pesten vitte keresztül.</p> -<p>Pesten sok jó barátja volt. Könnyelmü fiatal emberek, kik -élvezték az élet örömeit s kiket rajongóvá tett a lég szárnyain -terjengő koreszmék varázshatása.</p> -<p>Sok jó barát sok felé hivta az ifjut, de ő arczát és szivét -érintetlen akarta haza vinni. Anyja volt eszében.</p> -<p>Még is kiment a Zugligetbe. Soha se volt itt, meg akarta -nézni.</p> -<p>A Zugliget akkor is kies mulatóhely volt. Árnyas ligetei, vidám, -kedves társaságai épen ifjui vér örömére voltak.</p> -<p>De Ákos nem találta gyönyörüségét sem az árnyas ligetben, sem a -vidám társaságokban. Ha valaki kérdezte volna tőle: milyen az a -Zugliget – bizony azt felelte volna: sohasem láttam én azt.</p> -<p>Mert egyik barátja bemutatta egy társaságnak.</p> -<p>Három tagból állott a társaság. Egy fiatal osztrák katonatiszt, -egy idősebb és egy fiatal hölgyből.</p> -<p>Az elsőt Freyberg Norbertnek hivták. Szép, szőke fiu volt -valahonnan Marchfeld tájáról. Gyöngéd arcza, ábrándos szemei s -szőke fürtei első pillanatra mutatták, hogy kedélyes német faj -sarjadéka. <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span></p> -<p>A másiknak nevét nem tudom. Annyit tudok róla, hogy gouvernante -volt. Sovány vala és kegyes és istenfélő és különösen figyelmes, -mint minden hasonló korbeli kollegája a világon.</p> -<p>A harmadik volt Mágocsy Margit.</p> -<p>Azért emlitem utoljára, mert a ki az ő két szemébe belenézett, -annak aztán nem igen volt kedve többé akárkire is ránézni.</p> -<p>Azok a nagy fekete szemek úgy lángoltak, mint a déli napfény. -Tele hévvel, tele csillagokkal és sugarakat lövellve szakadatlanul. -Nem volt fiatal ember, a ki e szemek pazar világát sokáig ki birta -volna állani.</p> -<p>És az a fényes arcz és azok a duzzogó piros ajkak, és az a -lombszerü, gazdag fekete haj, mint az éjfél, és az a rengő deli -termet és az a fejedelmi parancsoló modor és mozdulatok!</p> -<p>Szegény Ákos – elfelejtette édes anyját és elfelejtkezett annak -gyöngéd, bölcs és szeretetlehellő búcsuszavairól.</p> -<p>Megállt, leszegezve mint a tilalomfa. Szivébe futott minden vére -s elözönlé keblének rejtekeit. Emlékezete megszünt, gondolatai -megállottak s szemei elől elvesztek az árnyas lombok, a vidám -társaságok, az erdőkoszoruzta bérczek és a világ egész -mindensége.</p> -<p>Csak Margit nem veszett el. Ez állott előtte, ennek csillagos -szemén tévedezett tekintete.</p> -<p>Meddig társalogtak, hová lettek barátai, mikor nyugodott le a -nap, mit keresett a társaságban a katonatiszt <span class= -"pagenum"><a name="Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> vagy -mit keresett ott ő: minderről nem tudott Ákos semmit is. Beszélt-e, -vagy rebegett, vagy álmodott: arra sem tudna megfelelni.</p> -<p>Csak a mikor a bérkocsi előállt s a társaság azon -elhelyezkedett, a mikor Margit egy »jó éjt« kivánt: akkor kezdett -magához jönni, akkor mondott reszketve pár szót, akkor esedezett -alig hallhatóan, hogy engedtessék meg neki tiszteletét tenni a -családnál.</p> -<p>Ha, midőn a bérkocsi már eltünt sovár szemei elől, kezében -névjegyet nem vesz észre, melyre »Uj-sor-utcza 17. sz.« volt -felirva, bizony azt se tudta volna, kapott-e engedelmet.</p> -<p>Haza ment fogadójába, megkisértette a vacsorázást, a sétát, a -társaságot, az alvást – mind hiába.</p> -<p>Mintha napba tekintünk, bárhova nézünk utána, vagy hunyjuk be -szemünket, mindenütt a nap képe áll előttünk – ugy volt Ákos Margit -alakjával.</p> -<p>Nem volt maradása. Éjfél már elmult, kikelt ágyából, felöltözött -s kiment sétálni a zajló Duna partjára.</p> -<p>Ennek örökös moraja, szünhetetlen futása felelt meg az ő -lelkének. Mint ezüst lepel terült el a királyi folyam hullámain a -szelid hold tünde fénye. Oh de ez a fény nem volt meleg s nem -hatott a folyam hideg kebelébe, mint forró volt a szerelem világa s -mint áthevité az az ő szivét mélysége mélyeig.</p> -<p>Fölnézett az égre, miriádja volt ott a csillagoknak. Kereste -köztük Margit szemeit. Nem találta – hidegek voltak a csillagok. -<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span></p> -<p>Az éj is elmult, a hajnal is elmult, a nap is fölébredett és -lelke még mindig az ábrándok délibáb világában járt.</p> -<p>Csak a fővárosi nesz, az utczai zsivaj tudta onnan -visszahozni.</p> -<p>Fölkereste fogadóját. Higgadtabban kezdett gondolkodni, s -hosszu-hosszu gondolkodás után kettőben állapodott meg.</p> -<p>Egyik, hogy Margitnál komolyan s még az nap föllép.</p> -<p>A másik – anyjához a következő levél:</p> -<p>»Kedves anyám! Életem fordulóponton áll, s vagy a -kimeríthetetlen üdv, vagy az örök boldogtalanság várja ölébe. Anyám -– egyetlen jó anyám, szeress engem ezen túl is és szeresd Margitot. -Ő minden tökéletességgel föl van ruházva és én még ma fölajánlom -neki szívem és egész életem – övé legyen vagy senkié. Anyám – -Margit méltó te hozzád, és én méltó akarok lenni ő hozzá, -imádkozzál boldogságunkért. A te imád által boldog leend a te -szerető hű fiad – Ákos.«</p> -<p>És Ákos, mielőtt bérkocsiba ült volna, hogy Budára átmenjen, -ujra elgondolkozott Margitról és szentül hitte, hogy Margit szintén -róla gondolkozik.</p> -<p>Igaza volt.</p> -<p>Mert a mig a Zugligetből haza ért Margit: örökösen pattogott az -élcz ajkairól. Az ő don Juanja, az ő szótlan imádója, az ő -zugligeti Sigfriedje – mint mondá – volt örökös tárgya élczeinek. A -gouvernante nem <span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span> győzött eléggé fohászkodni, Norbert nem -győzött kaczagni. Kaczagni és bosszankodni a miatt, hogy Margit -annyit foglalkozik Ákossal.</p> -<p>Mert a kapitány szerelmes volt Margitba. És Margit elfogadta a -kapitány alázatos hódolatát.</p> -<p>Mert a kapitányra nagy érték és nagy jövő várt. Egyetlen fia -volt apjának, a ki bankár és nagykereskedő vala. És a ki a sors -kegyeltje egyébként, a hadi szerencse istene is emelni szokta -azt.</p> -<p>Margit jól tudá ezt s mert lelke magas szerepre vágyott s mert -szerény, bár biztos vagyonával ezt elérni nem remélé: zálogul tartá -a kapitány szerelmi vallomásait, melyeknek tetemes vagyon és nagy -katonai jövő adtak súlyt.</p> -<p>Oh ha Ákos tudta volna ezt! Ő rá is csak szerény örökség -várakozott.</p> -<p>A mint Margit hófehér ágyának süppedő ölébe elrejtőzött s a mint -lámpájának ernyőjét szeme elé huzta, ujra Ákos képe tünt elő -képzeletében.</p> -<p>Szebb és férfiasabb, mint Norbert – ennyit első pillanatra -beismert.</p> -<p>Szelleme gazdag és gyöngéd – modora és arczvonásai mutatták.</p> -<p>Hogy iránta kiolthatlan szerelemre gyuladt, kétségtelennek -tartá.</p> -<p>A kérdés csak az, minő jövőt biztosíthat.</p> -<p>Nem az enyhe, családi boldogság jutott eszébe, hanem a nagy -világ igézetes, csillogó pompája. Első lenni az elsők között, -uralkodni divaton és imádók seregén <span class="pagenum"><a name= -"Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> és a világot és annak -minden kellemét feláldozni egy oltáron, melynek neve női -hiúság.</p> -<p>Sokáig – sokáig gondolkozott s megnyugodott abban, hogy nem -választ még most Norbert és Ákos közül. Jó lesz mind a kettő. A -melyik magasabb állásra emelkedik, az lesz, a kit boldogít.</p> -<p>Bizonyos volt abban, hogy Ákos holnap fölkeresi őt.</p> -<p>Ebben megnyugodott s aludt, mint a kis gyermek, reggelig.</p> -<p>Aludjál hiú nő és álmodd meg azt, miként törik össze két szerető -szív te miattad, a melyeknek egyikét sem érdemelheted meg.</p> -<p>Aludjál és álmodd meg azt, hogy az egyik szív fölött szerető jó -édes anyának aggódó lelke őrködik.</p> -<p>Oh! Margit nem érti azt, mi az édes anya. Gyermek volt még, -midőn elveszíté azt, a ki kormányozhatta volna a serdülő leányka -szenvedélyeit. S a kik pótolták volna az anyát, csak hizelkedni -tudtak a szeszélynek, nem pedig azt a gyermekérzelmek -virágkertjéből kiirtani.</p> -<p>Szeszély és hiúság volt, mely azt súgá Margitnak, hogy egy hideg -gyöngyszemet többre becsüljön egy forró könycseppnél s a divatvilág -kápráztató ragyogványát a sziv minden gazdagságánál.</p> -<p>Szeszély és hiúság volt az, mely azt sugá Margitnak, hogy a mai -napra legvarázslóbb öltönyét vegye magára, melyben ha imádója -meglátja, leroskadjon lábaihoz és megcsókolja annak porát. -<span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Szeszély és hiúság volt az, mely azt sugá Margitnak, hogy a -midőn Ákos tántorogva belépett, azt maga mellé ültesse a süppedő -pamlag vánkosaira.</p> -<p>Ákos csak egy fényt látott – Margit szemeit. Csak egy hangot -hallott – Margitnak zeneszerü hangját.</p> -<p>– Sommegyery úr – vártam önt, hittem, hogy eljön.</p> -<p>Ákos nem tudott felelni. Olyanformát akart rebegni, hogy az első -pillanat óta csak róla gondolkozott, de hang nem jött ajkaira.</p> -<p>– Tegnapi találkozásunk óta – folytatá a hölgy – sokszor -gondoltam önre, és valóban oly biztos volt hitem eljövetelében, -hogy csalódásom fájdalommal töltött volna el.</p> -<p>Ákos ismét nem felelt.</p> -<p>– És hogy tetszett önnek a Zugliget? Láttam, hogy pillanatonként -zavarban volt tegnap. Hova tüntek el oly gyorsan barátjai? -Szerencse, hogy önt nem vitték magukkal.</p> -<p>Ákos ismét zavarban volt.</p> -<p>– De szóljon ön, barátom, és legyen hozzám bizalommal és higyje -el, hogy tegnapi találkozásunk kellemes emléket hagyott hátra -nálam.</p> -<p>Ákos reszketett.</p> -<p>– Ön nekem valóban úgy tetszik, mintha most látott volna először -nőt és most akarna nővel először beszélni. Kiváncsi vagyok – vajon -eltaláltam-e?</p> -<p>S megfogta Ákos kezét és szeme közé nézett élesen és mélyen. -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span></p> -<p>– Eltalálta. Soha sem láttam nőt önön kivül és nem is fogok -látni soha. Az élet és annak minden érdeke öntudatlan homály volt -előttem és e homályt önnek megpillantása szétoszlatá. Margit – -önnek felajánlom érzelmeim – fogadja el és bocsásson meg e -vakmerőségért és engedje meg, hogy szivem boldog legyen annak -tudatában, hogy csak önért érez, s hogy mindaz a magasra törekvés, -mely szellemem eltölti, csak önért és önnek nevében vezérli -életemet.</p> -<p>S leírhatatlan fény reszketett Ákos szemeiben a mint azok függve -maradtak Margit arczán.</p> -<p>Margit elpirult. Mégis érezte, hogy nem méltó az ifjuhoz, ki -lelkét oly tisztán ajánlja föl neki, a mint azt a teremtő hatalma -és a jó anya gyöngédsége megalkotá. Mégis megvillant szivében a -fájdalom, hogy ő ez ifjut játékszerül akarja fölhasználni. Mégis nő -és ifju volt.</p> -<p>De nem jött zavarba. A pir elmult, a fájdalom elnyugodott és -arczán az önérzet nyugalmas vonásai sorakoztak.</p> -<p>– Sommegyery úr – szólt – önnek nyilatkozatát nem fogadom és nem -utasitom el. Őszinte akarok lenni s kijelentem, hogy önnek érzelmei -megörvendeztettek, de rövidebb idő óta ismerjük egymást, mintsem -szivem önének megfelelőleg érdeklődnék. Ezt ön nem veszi tőlem -rossz néven.</p> -<p>– Oh nem, – felelt Ákos. – Nem veszem rossz néven, csak engedje -kifejeznem azt a forró óhajtást, azt az édes reményt, hogy ön -egyszer képes lesz érzelmeimet viszonozni. Oh Margit, ne vonja meg -tőlem ezt a vigaszt. <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span></p> -<p>– Nem barátom. De tudtára kell adnom önnek, hogy szivem még -érintetlen s hogy én nagyravágyó vagyok. Vannak és lesznek önnek -vetélytársai, a nélkül, hogy én törekedném azok számát szaporitani -s a vetélytársak a gazdagság és magas állás káprázatában lépnek fel -nálam. Megvallom, ön határozottan előnyben van és én várakozni -fogok, mig ön vetélytársait minden téren legyőzendi. Őszinte -voltam. Megelégszik ön igy?</p> -<p>Ákos nem látta az önzést s nem érté a szavak hidegségét. -Feszülni érzé lelkében az erőket s kijelenté hogy Margit -nyilatkozatával megelégszik.</p> -<p>Margit fölkelt, kezét csókra nyujtá s a szomszéd szobába -távozott.</p> -<p>A szomszéd szobában Freyberg Norbert várakozott. Várakozott s -szörnyen unta magát a jó gouvernanteval.</p> -<p>A mint Margit belépett, a gouvernantenak azonnal valami sürgős -dolga akadt, mely miatt rögtön el kelle hagynia a szobát.</p> -<p>– Ah, az én vitéz kapitányom, – szólt a hölgy, mialatt mindkét -kezét nyujtá Norbertnek. – Tehát ön küzd itt oly hősiesen az -unalommal? Hozta isten.</p> -<p>– Kedves kisasszony, ön oly kegyetlen hozzám. Ime most is mióta -várakozom! Én mindennap elhatározom, hogy udvarlásomat -félbeszakitom, minden nap búcsuzni akarok s ha önnel találkozom, -önnek közelében vagyok: minden nap le kell tennem határozatomról. – -Legyen ön már egyszer kevésbbé hóditó!</p> -<p>– Oh nem kapitány, ily könnyen nem számolunk, Ön udvarlóm – ön -és mások. <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span></p> -<p>– Mások? S kik azok? – kérdezé lelkendezve Norbert.</p> -<p>– Ne szakitson félbe. Az a csinos, szőke ifju, kinek majd oly -szépek fürtei, mint önéi, s kinek arczképét többször látta -albumomban, Gálfy Elek. Journalista a »Hirlap« mellett. Nagy jövő -vár rá – lehet követ, kormányférfi, gyorsan mehet magasra, de -könnyen is bukhatik. Ettől ne féljen. Gróf Szörényi Marczell – -gazdag fiu, s nevezetes család sarjadéka, de ostoba. Az ostoba -udvarlót ki nem állhatom és ön nem az. Wohlrad Richard patriotája -önnek, mi nagy ajánlat. Füreden ismerkedtem meg vele a nyáron; -szerelmes, mint a majom, de kereskedő. Képzelje – kereskedő! És -megijedne ön kereskedőtől? Nem hiszem. Folytassam még?</p> -<p>– Ne, kérem. Ha igy van, könnyebben lélekzem.</p> -<p>– Köszönöm, de nem eddig van. Ön bizonyosan látta tegnap a -Zugligetben azt a barna fiatal embert, ki fölött oly jóizün -nevettünk a kocsiban?</p> -<p>– Minden bizonyára – no ez veszélyes volna, ha tudna -beszélni.</p> -<p>– És tud beszélni. Ő volt nálam imént, Sommegyery Ákosnak -hivják, Hevesmegyéből való és nekem szerelmet vallott.</p> -<p>– Ön valóságos jóltevő, Margit. Soha sem hittem, hogy némának -visszaadja hangját.</p> -<p>– Ne gunyolódjék kapitány. A vallomást meghallgattam és az -megörvendeztetett engem. Házassági ajánlatot tett s én azt nem -fogadtam el.</p> -<p>– Tudtam. <span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span></p> -<p>– De vissza sem utasitám.</p> -<p>– Az ördögbe, főbe lövöm magam.</p> -<p>– Kár volna. Nem fogadtam el ajánlatát, mert ön jutott eszembe. -Önnek gyöngéd hódolata és szives rokonszenve visszatartott attól, -hogy határozzak. De kedves barátom, az ifju nagy szellemi -képességekkel bir, szerelme végtelen s akaratereje -ellenállhatatlan. Ismerje meg ön ellenfelét és használja föl -felfedezéseimet. Ez önnek méltó vetélytársa s teljesen öntől függ, -hogy lehetetlenné tegye. Legyen ön nagyobb mint ő. Ismétlem, neve: -Sommegyery Ákos.</p> -<p>Norbert gondolkodóba esett. Szemei Margit arczán s az arcz -komolyságán tévedeztek. Lelkét elboritá a tolongó érzelem.</p> -<p>– Oh Margit, nyujtson reményt nekem s a poklot töröm keresztül -szerelmeért. Szánjon meg és ne engedjen szivében másnak is -mellettem helyet.</p> -<p>Margit nem szólt, hanem midőn kezét nyujtá, ajkain édes mosoly -játszott és szemeiben érthetetlen tűz lángja villogott.</p> -<p>E mosoly és e tűz előtt nem volt akarata Norbertnek. E mosoly és -e tűz őrültté tevék Ákost.</p> -<p>Őrültté és makacscsá.</p> -<p>A mint Margittól eljött, a mig fogadójába érkezett és azután is -örökösen két eszme birkózott agyában. Margit »nagyravágyó« és -»várakozni fog«. E gondolatoktól nem tudott menekedni. E gondolatok -ábrándképekké nőtték ki magukat. Az a »nagyravágyás« roppant -palotává emelkedett, melyben megszámlálhatlan <span class= -"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> volt a -pompás termek és oszlopok sora. A folyósokon egyenruhás szolgák, az -előteremben magas rangu tisztelgők serege hemzsegett és a palotának -és a szolgák és a tisztelgők seregének ő volt ura és parancsolója. -A palota körül tündérkert pazarlá a hüvös árnyékot és a virágok -szinét és illatát. És a hol legragyogóbb volt a szin, legédesebb az -illat és leghüvösebb az árny: ott ült kisded márványpadon, jázmin -bokor tövében Margit, a ki ő rá »várakozni fog.«</p> -<p>»Várakozni fog« – oh ez a két szó uj világot tárt Ákos elé, a -gyötrelmek és a nagyratörekvés világát. Még nem tudta, mibe -kezdjen, mily irányban haladjon, de érezte, hogy nagy erők állanak -rendelkezésére – a mindenható szerelem által felkorbácsolt -szenvedélyek.</p> -<p>»Vetélytársak«: e szó ejté legelőször gondolkodóba. Hátha ezek -közül egy kiszoritja az ő emlékét Margit szivéből? Hátha Margit nem -lesz képes őt megvárni s olyat boldogit, kit kegyekkel halmozott el -a vakszerencse öntudatlan istenasszonya? Hátha ő csak az áldozatok -számát szaporitani vallá meg szerelmét?</p> -<p>»Ezt a szivet hozd haza én nekem érintetlen« – ezt mondá a jó -édes anya. Oh anyám – sóhajtott fel Ákos – eddig üres volt e sziv, -most tele van örökforrásu érzelmekkel – most adjon tanácsot -körültem lengő szellemed! Vetélytársaktól nem félek, hisz oly -mélyen, mint én, nem szerethet senki! Oly magasra mint enyém, nem -loboghat senki szellemének lángja! Oh anyám, hol az a pont, melyet -el kell érnem, a mely méltó legyen Margithoz? <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p> -<p>Ajtaján kopogás hallatszott s a ki belépett, Freyberg Norbert -vala.</p> -<p>Ákos elbámult és Norbert zavarban volt.</p> -<p>– Miben lehetek önnek szolgálatára, uram? – kérdé Ákos.</p> -<p>– Egy ügyben – szólt a kapitány – mely engem fölötte érdekel, -óhajtanék öntől némi fölvilágositást nyerni. Kérelmem a -legbizalmasabb természetü s remélem, hogy ön, mint férfi, szintén -olyannak fogja tekinteni.</p> -<p>Ákos jóváhagyólag intett fejével.</p> -<p>– Ön tegnap találkozott Mágocsy Margittal s mint vettem észre, -legelőször. Önben valószinüleg nem a közöny érzete támadt fel e nő -iránt, mert ez alig volna lehetséges. Önt valószinüleg épen úgy -meghatották e nő fölséges kellemei, mint engem s hihetőleg ön ép -úgy törekedik e nő érdekeltségét fölkelteni, mint én. Vallja meg -uram, így van-e?</p> -<p>– És mi czélt akar ön e kérdéssel elérni, kapitány?</p> -<p>– Tudni óhajtom s közölni önnel, hogy életem függ e nő szerelmén -s megkérni önt a legszentebb érzelem nevében, hogy ha teheti, -lépjen vissza. Bizalommal jöttem önhöz, kérelmem egyszerü – hiszen -ön méltányolni fogja.</p> -<p>– Teljesen. Bizalomra bizalommal felelek. Sorsom hasonló önéhez -s azért nem léphetek vissza. El vagyok határozva mindent, de -mindent megkisérteni, hogy e nő szerelmét megnyerjem.</p> -<p>Norbert fátyolozott hangon felelt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span></p> -<p>– Fájdalmas e nyilatkozat, de egy csekély örömre mégis -szolgáltat okot, – arra, hogy a szokástól tán eltérőleg, önnek -barátságom felajánlhatom.</p> -<p>– Szivesen viszonzom.</p> -<p>E perczben kopogás hallatszott az ajtón s Ákosnak egyik fiatal -barátja lépett be.</p> -<p>– Ah barátom, – szólt ez s kezét nyujtá Ákosnak, – köszöneted -vártam, a miért tegnap a fölséges Margit kisasszonynak -bemutattalak.</p> -<p>Norbert ajánlotta magát s távozott.</p> -<p>Ákos kissé elhalaványult.</p> -<p>– Az ördögbe, miért változott arczod – csak nem lettél -szerelmes?</p> -<p>Ákos kissé elpirult.</p> -<p>– No nézze el az ember, most ismét változott. Servus pajtás, te -ugyan veszedelemre mentél a Zugligetbe. Egy brigáddal tehát megint -szaporodott a legszebb nő tábora. Fölséges! Sajnállak barátom, de -kénytelen vagyok tőled örökre elbúcsuzni, mert te ezentul -élvezhetlenné váltál minden jó lélek számára. Isten veled.</p> -<p>S fütyörészve távozott.</p> -<p>Este az asztalnál, hol Ákos megkisérté a vacsorázást, néhány -ifju ült és beszélgetett. Ákost nem ismerték s Ákos nem ismeré -őket.</p> -<p>Beszélgetésük tárgya Margit volt. Épen azon tanácskoztak, miként -lehetne valami látványossággal vagy valami gyöngéd figyelemmel -egyik zugligeti találkozásnál Margitot meglepni. Egyikét a -beszélgetőknek a pinczér több izben grófnak czimezte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> -<p>Ákos nem szólt a beszélgetésbe. De figyelmét egészen elvonta a -gondolat, hogy Margit oly sok ifju hódolatának tárgya. Később -megnyugodott, belátván, miként ez természetes dolog.</p> -<p>Megnyugodott abban is, hogy Margitot meg kell érdemelni. El nem -hihette, hogy találkozzék egyén, ki oly lelkesülten törekedjék -erre, mint ő.</p> -<p>Eszébe jutott anyja is s kissé aggódott, ha vajon elhatározása -tetszésével találkozik-e az ő jó anyjának.</p> -<p>A felelet gyorsan jött. Alig ébredett föl nyugtalan álmaiból, -már jött a levélhordó, anyjától hozva levelet.</p> -<p>Ákos mohón olvasta a sorokat.</p> -<p>»Kedves fiam! Soraid rendkivül megleptek. Sem éj, sem nappal nem -képes elvonni gondolatom attól, ha vajon választásod helyes-e? Ez -aggodalmat megbocsátod a te anyádnak, és megbocsátod azért is, mert -pillanatonként teljesen megnyugszik szivem, ha eszembe jut, hogy az -én gyermekem szivét csak hozzá méltó nő tudá lángra gerjeszteni. Oh -egyetlen fiam, ezentúl is légy hű én hozzám és engedelmeskedjél az -én szavamnak. Menj végezni pályádat, s ha majd szellemed teljesen -kifejlett erejével visszajösz: én leszek a te terveid -legbizalmasabb és legerélyesebb végrehajtója. Mihelyt birtokaim -bérbe adhatom, Budára megyek lakni, és Margitra ép úgy vigyázni -fognak szemeim, mint rád. Imám és áldásom kisérjen utadon. Szerető -anyád.«</p> -<p>Ákos összecsókolta és szivéhez szoritá a kedves sorokat. És a -míg ezt tevé, hűtelen volt anyjához, mert a csók Margit nevét, a -szívhez szoritás Margit szerelmét illeté. <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span></p> -<p>De ő nem tudta ezt. Még egyszer meglátogatta Margitot, ennek -érthetetlen világu szemein még egyszer elandalgott gondolata, a -legszebb kezet a világon még egyszer sikerült megcsókolnia. -Engedelmet kért és kapott a levelezésre.</p> -<p>Meglátogatta Norbertet is. Nem félt tőle és ennek érzelmes -modora felette tetszett az ő megváltozott lelkének. Megigérték -egymásnak, hogy fontos mozzanatokról értesitik egymást -kölcsönösen.</p> -<p>Ákos elment akadémiára. Nem is látta aztán Margitot -sokáig-sokáig. S a mikor ujra látta, akkor már késő volt.</p> -<p>Uj évkor kapott anyjától levelet. Ebben tudósitva lőn, hogy -anyja Budára költözött.</p> -<p>Február végén egyszerre hozott a postás három levelet.</p> -<p>Az egyiket Norbert, a másikat Margit, a harmadikat anyja -küldé.</p> -<p>Norbert levele így szólt: »Tisztelt barátom! Tudatnom kell -önnel, hogy ezredem, s vele én a Bácskába parancsoltattam. Tudatnom -kell, mert kétes, ha vajon visszatérhetek-e valaha a csaták -veszélyeiből? Ha sirom ott találnám, utolsó kérelmem lenne önhöz -az: emlékeztesse néha rám Margitot és tartsa meg emlékem oly -tisztán, a mily tiszta önhöz barátságom. Isten önnel. Norbert.«</p> -<p>Margit levele igy hangzott: »Kedves barátom! Norbert távozik, és -pedig olyan harczba, mely eddig ön miatt szivében dúlt. Ön anyját -igen szeretem, bár hozzám igen hideg. Ellentéte fiának. Megkértem -őt, hogy tudassa <span class="pagenum"><a name="Page_262" id= -"Page_262">-262-</a></span> fiával, miként a tavaszszal, ha majd a -rózsa virágzik, igen szeretném őt látni. – Alig igérte meg. Önnek -szerencsétlen vetélytársai alig képesek engem mulattatni s önre -rendkivül bosszankodnak, a miért önre annyiszor gondol barátja: -Margit.«</p> -<p>Édes anyja levele mindkettőnél hosszabb vala, s igy szólt:</p> -<p>»Kedves gyermekem! Margittal többször találkozám s nehezen -tudtam magamat elhatározni, hogy közöljem veled a benyomást, melyet -reám tett, miután azt hiszem, hogy az néked fájdalmasan esik. De az -anyának bocsásd meg azt. Édes fiam, Margit nem szeret téged és nem -is fog szeretni soha. Se téged, se mást. Ő szívtelen és nem méltó -te hozzád. Gyakran emlitette jelenlétemben nevedet, de nem a -gyöngédség, nem a szerelem hangján. Te csak úgy szerepelsz -szivében, mint más. Hiúsága csak imádókat keres s a gyöngéd -érzelmek nyilatkozataira élczczel válaszol. Fiam – uralkodjál -magadon, Margittal te boldog soha nem leszesz. Alig tudom, mit -szóljak nagyravágyásáról. Te az ő túlfeszitett igényeit soha sem -tudnád kielégiteni. Egyetlen jó fiam, bocsáss meg nékem, de én nem -szeretem Margitot. A napokban emlité, hogy barátjai közül többen -távoznak s ő bizonyosan unni fogja magát, adnám tehát tudtodra, -hogy szeretné, ha te a tavaszon Budára jönnél. Fájt e nyilatkozata. -Fájt, hogy az én gyermekemet csak unalomüzésre szánta és akkor, a -mikor többi barátja távozik. Gyermekem, vess számot érzelmeiddel és -ne jöjj te többé Budára. Fogadd meg ezt s én rövid <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> időn -visszamegyek szerény falusi lakásomra, – oda, a hol minden bokor, -minden jel a te kisded gyermekkorod juttatja eszembe. Áldásom -legyen veled. Szerető anyád.«</p> -<p>Az édes anya nem ismerte fiát. Ákosnak fájt a levél, de Margit -iránti szándéka nem ingott meg általa. Margittól távolléte -csöndesebbé, de mélyebbé tette a hatalmas szenvedélyt és ő -lassanként arra a szilárd meggyőződésre jutott, hogy neki Margitért -élni vagy meghalni kell. Bízott Margit szerelmében és bízott a -sorsintéző csillagokban.</p> -<p>Meg is irta anyjának leplezetlenül. Gyöngéden, de határozottan. -Kifejezést adott hitének, hogy anyja egykor más véleményen fog -lenni.</p> -<p>Fejét csóválta és könyeit hullatá s imádkozott az anya, midőn e -sorokat olvasá. Mert ő tudta, hogy jól lát, mert fiát siratta és az -eget hivta segédül fájdalmaiban.</p> -<p>Még egyszer irt fiának s a sorok az anyai fájdalom harczát -tükrözék.</p> -<p>Hiába. Csak annyit ért el, hogy Ákos szerelmébe a bánat is -belopódzott. S a bánatos szerelem velőkig hat és kiirthatatlan.</p> -<p>S Ákosnak bánatos szerelme s mélységes szenvedélyeinek harcza -teljesen illettek a külső világhoz.</p> -<p>Az 1848-ik év tavasza fölmelengeté a nap sugarait és az emberek -szivét. Virágillat tölté be a ligeteket és a szabadság érzete a -világot.</p> -<p>Az államférfi dörgő szózata és a költő harczi dala szétharsogott -bérczektől a tengerig s százados álmukból <span class= -"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span> -fölrázta a sziklák lakóit és a pusztáknak tűzlelkü népét.</p> -<p>»Csatára, csatára!« hangzott mindenfelől s magasabb szózat -varázsa dobogtatá meg a kebleket. Egy emberré vált a nemzet, egy -szívvé a honfiérzelem s egy sujtoló karrá a megtámadott tűzhely -védelmére fölriasztott harag.</p> -<p>Az elhunyt apák szelleme ujra meglátogatta az unokákat és a -midőn végignézett a népen s visszatért a csillagok fölé, borongva -mondá oda fönn: méltó e nép hozzám, mert most is hős és most is -szerencsétlen.</p> -<p>És az ég édes gyermekeivé fogadta azokat, kik elhullottak csaták -tüzében és mostoha anyjává vált azoknak, kik megmaradtak a -nyomoruságos életre.</p> -<p>Ákos honvéddé lőn.</p> -<p>Mert a napoknak szelleme ragadta magával. Mert a kebelében dúló -indulatoknak foglalkozás kellett: vér és halál. Mert az út, mely -dicsőséghez és Margit szerelméhez vezetett, nyitva állott -előtte.</p> -<p>Csak el kellett jutnia annak végéhez.</p> -<p>Volt akadály rajta elég. Hideg, nyomor, csaták gyilkos tüze – de -Ákos visszatarthatlanul ment előre.</p> -<p>Életéről és anyjáról rég elfeledkezett, csak Margit és a -dicsőség állott előtte.</p> -<p>Egy év elmult és összejárta az ország minden részét, nem maradt -ki egyetlen csatából és Margitról nem tudott neki hirt mondani -senki.</p> -<p>Oh, ha tudta volna, hogy Margitra többé nem számithat! De tán -jobb volt azt nem tudnia. <span class="pagenum"><a name="Page_265" -id="Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Margit vagyonát tönkretették a háboru viszontagságai. A -nagyravágyás szenvedélyeit, a hiúság éhét alig elégitheté már ki. -Határoznia kellett.</p> -<p>Norbert visszajött a Bácskából és a budai várőrséghez -rendeltetett. Védelmezni a várat és megmenteni azt, vagy meghalni -kövein – ez állott Norbert előtt.</p> -<p>Szerelme ép oly gyöngéd és szilárd volt Margit iránt, mint annak -előtte. Margit hírt sem hallott Ákosról. Bizonyosan honvéddé lett – -gondolta magában – s bizonyosan meghalt, mert különben jelét adta -volna életének. És ha él is: ő messze van, Norbert pedig közel.</p> -<p>És ezt meggondolva, határozott és – jegyese lett Norbertnek.</p> -<p>Ekkor jött a honvédsereg megostromolni Buda várát.</p> -<p>Margit az ostrom elől bevonult a várba. Közel akart lenni -vőlegényéhez. Ákos nem tudta ezt s ismerősei nem lévén Budán, -minden puhatolódzása sikertelen volt. Az éj homályában megkereste a -házat, a melyben Margit lakott és nem talált benne senkit. -Megkérdezte a szomszédokat s ezek nem tudtak neki hírt mondani.</p> -<p>Norberttel szintén nem találkozhatott. Azt sem tudá, a várban -van-e? A két jó barát ellenségkép állott szemközt, akár az oczeán -lett volna közöttök.</p> -<p>Egykor gondolatokba merülve üldögélt Ákos sátora előtt, midőn -egy feketébe öltözött nő közelgetett hozzá.</p> -<p>Margitról gondolkodott s alig vette észre, hogy anyja áll -előtte. <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span></p> -<p>– Fiam! – kiáltott az anya és reszketve omolt Ákos karjai -közé.</p> -<p>– Kedves anyám, te meglátogattál engem és én oly gyöngédtelen -voltam te hozzád. Bocsáss meg én nekem.</p> -<p>Az anya alig tudott szólni örömében.</p> -<p>– Kedves gyermekem, annyira megférfiasodtál, mióta nem láttalak. -Mily barna arczszined; szenvedtél sokat, tudom; – miért nem -lehettem folytonosan melletted? Oh én azt hittem, soha se látlak -többé.</p> -<p>Nem tudott szólni, szemeibe könyek jöttek, átkarolá fia nyakát s -összecsókolta arczát, mint akkor, a mikor még kis gyermek volt.</p> -<p>Végre csillapodtak az anyai érzelmek, a viszontlátás öröme -visszatért a sziv belső rejtekébe s midőn Ákos azt kérdé tőle, -tud-e valamit Margitról? egész nyugodtsággal felelt:</p> -<p>– Mindent tudok gyermekem és ha óhajtod, elmondok róla -mindent.</p> -<p>– Csak gyöngéden édes anyám, tudnod kell, hogy én szeretem -Margitot.</p> -<p>Édes anyja gyöngéden beszélt. – Hisz ő sejté, mit tesz az, -Ákosnak tudtára adni, hogy Margit menyasszony, Norbertnek jegyese s -fönn lakik a várban vőlegényével. Aggódva nézett fiára s félt a -fájdalom kitörésétől, melyet Ákosnak szenvednie kelle a hir -hallatára.</p> -<p>De a fájdalom nem tört ki. Egy mély, a sziv fenekéről -felszakadott sóhaj volt az, a mit Ákos hallatott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>Hanem szép égő szemei elborultak, s napsütötte két piros arcza -halavány lett, mint a hold. A sziv, melyet megnyerni óhajtott, -elfeledé őt. A szikla, melyre életét és boldogságát akará -alapitani, szétporlott, hamuvá vált. A fény, mely megvilágitá -jövőjét, kialudt. Egyszere és örökre kialudt.</p> -<p>Valami mosolyféle játszott ajkain, midőn szemeit anyjára -emelte.</p> -<p>– Igazad volt édes anyám. Mindig igazad volt. És én mégsem -hittem neked. De csak most az egyszer nem hittem. Ugy-e -megbocsátasz nekem? Először és – utoljára.</p> -<p>– Gyermekem, egyetlen fiam – szólt a nő, sürü könyhullatással -borulva fiára – felejtsd el Margitot és légy ura fájdalmadnak. -Körülötted leszek ezentul is; és ha katonai pályád véget ér, -elmegyünk együtt, távol e helytől, az én kis nyugodt hajlékomba. -Fiam, kedves fiam – te még boldog leszesz, értem, anyádért boldog -fogsz lenni.</p> -<p>Ákos nem szólt. Valamit látott az égen, oda nézett fel -hosszasan.</p> -<p>– Kedves anyám, hagyj magamra; – szólt Ákos a szomoruság -fátyolos hangján. – Holnap reggel támadást intézünk a várra s -támadás után fogunk találkozni.</p> -<p>Az anya eltávozott. Ákos nyugalma csalódásba ejté. Az erős férfi -– azt hivé – leküzdi a fájdalom rohamait.</p> -<p>Nyugodt volt Margit is. Pedig nem bizott egészen Norberték -fegyverszerencséjében. De jegyese volt Norbertnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> Igaz, -hogy Ákos néha még most is eszébe jutott.</p> -<p>Épen értesült valami megfoghatatlan módon arról, hogy Ákos már -kapitány s az ostromló sereg között van, midőn Norbert -bejelentetett hozzá s belépett.</p> -<p>– Ah barátom! – szólt a hölgy – épen jókor, egy kellemes -ujsággal szolgálhatok.</p> -<p>– És az?</p> -<p>– Sommegyery Ákos az ostromlók között van és már kapitány.</p> -<p>– És oly kellemes ujság ez önnek, kedvesem? – kérdé Norbert, ki -épen nem talált e hirben valami különösen örvendetes dolgot.</p> -<p>– Természetesen, épen arról gondolkodám, hogy ha lehetséges -volna, szeretnék vele találkozni.</p> -<p>– Margit, ön még most is féltékenynyé tesz engem. Holnap reggel -támadást intéz az ostromló sereg és Ákos valószinüleg a támadók -között leend. Ha ön velem jönne, talán találkozhatnék Ákossal és -engem mindenesetre kikerülne ön mellett a veszély.</p> -<p>– Ez érdekes lenne, Ákossal a csata hevében találkozni. Bravo -Norbert, ez jó gondolat, megyek önnel.</p> -<p>– Az istenért, mit akar ön? – szólt Norbert megijedve.</p> -<p>– Megyek önnel.</p> -<p>Hiába kérte Norbert, hogy álljon el iszonyu szándékától, hiába -könyörgött, hiába ijesztgeté s festé le előtte a csaták borzalmait, -Margit hajthatlan maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_269" -id="Page_269">-269-</a></span></p> -<p>– Oh Margit, – szólt – ön szerencsétlenné tesz engem. A -legiszonyubb válság előestéjén kérem önt és kérem az égre és -szerelmére, ne jőjjön oda, a hol a halál az úr.</p> -<p>Hiába.</p> -<p>Néhány percz mulva Norbert a legszebb ifjuval karon fogva ment a -várparancsnokság irodájába, a hol a várőrség közé e szavakkal -vétette föl társát: »Mágocsy Károly kadét.«</p> -<p>Minő szép volt Margit a feszes katonai ruhában! Minő -mozdulatokkal ment végig az utczán! Ha imádói így láthatták -volna!</p> -<p>De imádói nem gyönyörködhetének benne sokáig. Még Norbert -sem.</p> -<p>Sem Norbert, sem Ákos nem tudának aludni ez éjszakán. S -álmatlanságuknak nem az ágyúk szakadatlan dörgése volt az oka.</p> -<p>Midőn a keleti égen a hajnal lassu pirja kezdett elömleni, -megszünt az ágyuszó, de megharsantak az ostromló sereg -trombitái.</p> -<p>Május 21-ik napja volt.</p> -<p>Szép tavaszi reggele az évnek, dicsőséges napja a -honvédfegyvereknek.</p> -<p>Ellenállhatatlan áradatként nyomult előre a honvéd mindig -följebb, mindig följebb, föl a vár fokára, föl a hősi hirnek -szinhelyére.</p> -<p>Ákos némán vezette csapatját föl a bécsi kapu táján.</p> -<p>Arcza hideg volt, mint a márvány, és mosolytalan, mint a tél. -Lelkéből kihalt már az életnek, a dicsőségnek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> a -szerelemnek vágya. Kötelesség és halál: összevont szemöldökeiről e -két szó volt olvasható.</p> -<p>Katonái jól ismerték, de soha sem látták így. Megdöbbenve -tekinték halavány arczát. De nem kérdezősködtek, mentek utána.</p> -<p>Gyilkos tüze volt az a kartácsnak, mely fogadta őket a várhegy -lejtőjén és mindenütt. Ákos nem is vette észre s katonái mosolyogva -üdvözlék a tüzet.</p> -<p>Hanem a rohamnál hősökre találtak.</p> -<p>Egy kapitány s egy ifju kadét parancsnokolt a védő seregcsapat -fölött. Norbert és Margit volt az.</p> -<p>És Margit lángoló szeme jobban meghóditá a hadak istenét, mint -Ákos halavány arcza.</p> -<p>Háromszor látta elbukni zászlóját Ákos a várfal ormain. -Háromszor lőtték le zászlóját egymás után. Háromszor szoriták -vissza csapatját.</p> -<p>És midőn már csapatja kétségbe volt esve, maga ugrott föl a vár -falára s magasra emelvén a lobogót, előre nyomult a védő sereg sürü -sorai közt.</p> -<p>»Utána!« orditá a honvéd s mint a szilaj förgeteg szórta szélyel -Ákos mellől Norbert embereit.</p> -<p>S biztosnak tartá a tért, midőn uj erő jött ellene, és ezt -személyesen vezette a kapitány és a kadét.</p> -<p>Szempillanatnyi szünet állt be, mialatt szemközt állott a két -sereg.</p> -<p>Egy iszonyu sorlövés mindkét oldalról, s midőn a füstgomoly -eloszlott, rémülve látta a honvédsereg Ákost térdre esve.</p> -<p>Közel járt a golyó szivéhez, el is bukott bele, de <span class= -"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> a -zászló nyelét nem ereszté el, s annak segélyével térdre -emelkedett.</p> -<p>Ekkor ismeré meg Margitot – ki alig néhány lépésre állott -mellette.</p> -<p>– Margit! – kiáltá tompa hangon.</p> -<p>Margit oda tekintett s a harczi zajon keresztül hangzó sikoltás -tanusitá, hogy ő is felismerte Ákost.</p> -<p>Fölismerte, de késő volt már. Egy ágyugolyó Margit mellett -szakitá szét Norbertet s a fölszakgatott kőtördelék eltemette -Margitot. Vagy elájult, vagy meghalt, de mozdulatlan maradt.</p> -<p>Mire a nap fölkelt: Buda be volt véve.</p> -<p>Mire a nap fölkelt: Ákos meg volt halva.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Margit nem halt meg. Arczát eléktelenité a seb s egyik -szemevilágát elveszté miatta, de nem tudott meghalni. Ez volt a -büntetése.</p> -<p>Csendes őrület lepte meg elméjét s Norbert kapitánynak s Ákosnak -mint zászlótartónak emléke örökké ott játszik képzelete előtt.</p> -<p>Azt hiszi, hogy önmaga is meghalt s midőn Henczi szobrán látja: -»Freyberg Norbert kapitány« és »Mágocsy Károly kadet« bizvást -elmondja mindenkinek:</p> -<p>– Lássátok, én már halott vagyok.</p> -<p>Igaza van.</p> -<p>– – – És a jó édes anya élettelen rogyott egyetlen fiának -holttestére.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span></p> -<h2>MIKOR A MEGVÁLTÓ SZÜLETETT…</h2> -<p>Az öreg kapitány ott lakott a Cserháti utczában. A Cserháti -utcza pedig ott nyujtózkodott végig valamelyik túladunai kis város -keleti felében.</p> -<p>Az öreg kapitányt ismerte minden ember a városban és a városnak -környékén. Volt ugyan már valami hatvan éves, hanem azért termete -olyan egyenes, melle olyan domboru, bajusza olyan fekete, szeme oly -tüzes és hangja olyan dörgő vala, mint az előtt harmincz évvel.</p> -<p>Tagyosy András volt a neve.</p> -<p>Csak szegény paraszt legény volt fiatal korában. Ágról szakadt -árva, ki ugy nő fel, miként a vadfa. Futó barom megtapossa, vihar -megczibálja, járó-kelő ágát metszi, soha senki meg nem őrzi s mégis -felnő egyenesen, daczol a korral és a förgeteggel s koronáját emeli -az égnek.</p> -<p>Valami nemes legényt, miért, miért nem, fültövön legyintett. -Utána esett ezért a komiszárius s utána <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> küldte -a vármegye pandurjait. Bizony tömlöcz lett volna a gonosz tréfa -vége.</p> -<p>Szerencsére bekövetkezett a franczia futás. Kellett a legénység. -Szüksége volt a királynak katonára, s az üldözött legény oda állt a -verbunk elé.</p> -<p>Oda is állt, fel is csapott, felölté azt a huszárdolmányt, a -mely erősebb vállakon még soha meg nem feszült.</p> -<p>Vésznek, viharnak oda sem nézett s komoly arczán csak akkor -villant meg az örömnek lángja, ha ellenséget látott maga előtt.</p> -<p>Mire vége lett a harcznak s mire balkarját össze tudta törni egy -kóválygó golyó, s mire mindenféle felcser a nagy sebet így-amugy -behegeszté: akkorra már így szólt hozzá öreg legénye:</p> -<p>– Hejh vitéz kapitány uram, ilyen kézzel nem tartjuk a -kantárszárat, haza kell már mennünk!</p> -<p>Az öreg legénynek igaza volt. A kapitány nyugdíjba ment s haza -bocsájtatott.</p> -<p>Haza! Hol volt neki otthon? Apját, anyját soha se látta, -rokonokat soha se ismert, neki mehetett a széles nagy világnak.</p> -<p>De nem ment neki a széles nagy világnak. Valamikor, fiatal -hadnagy korában, látott egy szép lánykát, jól megnézte két kemény -szemével, nem is feledte el soha. Oda tartott egyenesen, hátha még -a szép leányka emlékezni fog rá.</p> -<p>Szíve nem csalódott és néhány hét mulva ha ép karjával átölelé -azt a szép leánykát, büszkén mondhatá el: édes feleségem! -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span></p> -<p>Boldog volt és nyugalmas életük. A csöndes kis városba alig ért -el a nagy világ zaja. Egy félszemű zászlótartó, egy recsegő hangú -alezredes, egy falábu főhadnagy, egy visszavonult udvari tanácsos, -egy köszvényes referendárius s a jó öreg lelkész volt minden -társaságuk. No meg a kis Kálmán gyerek, a ki erős volt mint a vasék -és nagyokat kurjantott, mint az erdei rigó.</p> -<p>Ő volt atyjának minden öröme és apjának minden reménysége. -Sokszor mondta az apja, ha egy csatát kellene elveszteni vagy ezt a -gyereket, bizony el nem tudná gondolni, melyiket válaszsza.</p> -<p>Hát még mikor szegény anyja meghalt s kikisérték a temetőbe a -kerek kápolna mellé!</p> -<p>A vén katona akkor ejté az első könyet és az a marczona szív -akkor fájt először keserűen.</p> -<p>De megvolt még a kis Kálmán, kinek arczán felismeré a kapitány a -jó anyának minden arczvonását. Oh ezt a gyereket többé sohase -ereszti el maga mellől.</p> -<p>Csakhogy az a gyerek tizennyolcz éves suhanczczá nőtt már fel és -az 1848-ik évről szólt a kalendárium és a fiatal szíveken egy -furcsa érzés rezgett végig, mint végigrezeg a szellő az erdők -lombjain.</p> -<p>Egy nyári napnak reggelén mámoros arczczal állit be Kálmán az -öreg kapitányhoz. Nem bortól és szerelemtől, hanem álmatlanul -átvirrasztott éjszakától volt mámoros arcza.</p> -<p>– Apám, az Al-Tiszánál ráczok ölik, gyujtogatják a magyart, -elmegyek honvédnek. <span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span></p> -<p>Az öreg kapitány botot faragott nagy gondosan egy vadkörtefa -ágból. Kést és faágat csöndesen félretett a kis asztalra, a mint -fiának halavány arczát meglátta és rezgő hangját meghallotta.</p> -<p>– Minek mégysz el fiam?</p> -<p>– Honvédnek.</p> -<p>– Mi az? Pandur, drabant, katona vagy privatdiener?</p> -<p>– Az a nemzet katonája.</p> -<p>– Szamár vagy édes fiam. A királynak van katonája, a vármegyének -van katonája, a főispánnak és a püspöknek van katonája, a nemzetnek -pedig nincs. A ki valami, az valami, a ki pedig semmi sem, az -csavargó és betyár. Mi akarsz te lenni?</p> -<p>– Honvéd a ráczok ellen, – kiált föl a fiu nagy daczosan.</p> -<p>A vén kapitány felállt, kezébe vette a vadkörtefát s így szólt -szép csöndesen gyermekének.</p> -<p>– Anyád két hónapja hagyott el, azt megcsókoltam; te most akarsz -elhagyni, téged e darab fával csaplak agyon.</p> -<p>A fiu egy pillanatig meredt szemekkel nézett apjára s aztán az -ajtóhoz tántorodott és két szemét befogta két kezével.</p> -<p>A vén kapitány oda ment gyermekéhez, megfogta a kezét s -kilóditotta a pitvarba.</p> -<p>– Eredj iskolába, ott a helyed, különben haza ne várjalak az -ebédhez.</p> -<p>Tovább faragta a botot és a gyermek elment az iskolába. -<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span></p> -<p>Furcsa idők jártak. Valakinek eszébe jutott a nemzetőrség ott a -kis városban. Mindenféle szabó, csizmadia, kéményseprő, patikárus -tanulta a katonadolgot a piacz közepén. Ha a vén kapitány meglátta -őket, akkorát kaczagott, hogy hangja elhallatszott még a kálváriára -is.</p> -<p>A félszemü zászlótartó, a recsegő hangu alezredes, a falábu -főhadnagy, a visszavonult udvari tanácsos s a köszvényes -referendárius gyakran összejöttek az öreg kapitánynyal és mondtak -neki hajmeresztő dolgokat.</p> -<p>Az országgyülés összeveszett a koronás királylyal. A paraszt nem -lesz többé paraszt és a nemes ember nem lesz többé nemes ember. -Kétféle katona lesz ezentul az országban. Hétköznapi és vasárnapi. -A hétköznapi katona lesz a császár katonája, a vasárnapi katona -lesz a nemzetőr és a honvéd. Rácz és oláh öli a magyart a császár -nevében s Jellasics átjött a Dráván, hogy elfoglalja ezt a mi -országunkat.</p> -<p>Csak hallgatta mind ezt az öreg kapitány. Csak csóválta a fejét -e nagy dolgokon. Csak szeretett volna századja élére állani és azt -a mindenféle kasza-kapakerülő, népámitó, királyával ellenkező -országgyűlést széllyel verni.</p> -<p>Egyszer az a Kálmán gyerek egész nap nem szólt egy szót sem. -Könyveit összerakta, összekötözgette, rajztábláját a sarokba -állította, mindenféle penzumokat és irományokat elégetett, s aztán -szépen bement apja szobájába. <span class="pagenum"><a name= -"Page_277" id="Page_277">-277-</a></span></p> -<p>– Apám, el kell mennem honvédnek. Tanulótársaim már mind a -csatatéren vannak, ki Jellasics ellen, ki Szent-Tamásnál. Én sem -maradhatok többé itthon.</p> -<p>Az öreg kapitány megfogta fia kezét s leültette maga mellé a -pamlagra.</p> -<p>– Édes fiam, tudod, hogy én hű szolgája voltam uram királyomnak -teljes életemben. Tudod, hogy mind én, mind te az ő kenyerét -eszszük, s hogy ha te beállasz a lázadók közé: én kenyerem, rangom, -becsületem vesztem. Mit akarsz? Nem a mindennapi kenyér bánt engem. -A gazdátlan eb is elél, a meddig elél. De nézd ezt.</p> -<p>Az öreg kapitány levette kardját a szegről s hüvelyéből kivonva -fia elé tette. És az almáriom belső fiókjából kivett három -érdemrendet és azt is a fia elé tette. És aztán erős dörgő hangon -folytatá:</p> -<p>– Annak a kardnak az éle tizenhét helyen van kicsorbulva. Azt az -érdemrendet fölséges császárom és királyom az ezred előtt akasztá -mellemre, mikor Rosé generálist levágtam és hat ágyuját -elfoglaltam. Ha azt akarod, hogy azt a kardot előttem törjék ketté -s azt az érdemrendet a szemem közé vágják, eredj lázadónak.</p> -<p>A gyermek sírt. Szólni nem tudott.</p> -<p>– Ne sírj fiam. Szegény paraszt fiú voltam, apátlan és anyátlan -árva. Az a kard lesz egykor minden örökséged tőlem és nevemnek -becsülete.</p> -<p>A fiú letörlé könyeit s kiment a szobából.</p> -<p>Az öreg kapitány visszaakasztá kardját a szegre, s érdemrendjeit -nagy gondosan tiszta papirba burkolva visszatette az almáriom belső -fiókjába. <span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span></p> -<p>És elgondolkodott. És elgondolta, ha most annak a fiúnak jó -anyja még élne, mennyi szomoruságot okozna az a fiú annak. Vagy -talán nem okozna, mert hiszen anyját el nem hagyhatná a világért -sem.</p> -<p>A fiú nem szólt többé háborúról. Szótalan volt és szomorú. S -szomorún következtek egymásután a napok.</p> -<p>Karácson előtti estén ott volt az öreg kapitánynál a félszemű -zászlótartó, a falábu főhadnagy és az öreg lelkész.</p> -<p>A falábu főhadnagy diadalérzettel közlé, hogy az ország -fővárosából futnak a rebellisek; hogy egy seregük fönt a -Kárpátokban elveszett a hidegtől; hogy a zürzavarnak immár vége -lesz nemsokára.</p> -<p>A fiú hallgatott.</p> -<p>A jó öreg lelkész, midőn késő este elbúcsuzott és haza ment, -áldást mondott a házra, hol apa és fiú úgy szeretik és úgy becsülik -egymást e szomorú zürzavaros világban is.</p> -<p>A fiú hallgatott.</p> -<p>Az öreg kapitány, midőn a lefekvéshez készült, azt mondá -fiának:</p> -<p>– Szegény jó anyádnak ez volt legnagyobb ünnepe, Mikor a -megváltó született. Öröme ilyenkor oly tiszta volt. Holnap reggel -édes fiam, megleplek valamivel, a mi téged boldoggá tesz.</p> -<p>A fiú hallgatott. Hallgatott és bement szobájába.</p> -<p>Reggel korán fölkelt és díszruhájába felöltözött az öreg -kapitány. Érdemrendjeit nagy gonddal feltűzte mellére. Várta fiát. -<span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span></p> -<p>A fiú nem jött elő és szobája néma volt.</p> -<p>Az öreg kapitány bement a fiú szobájába. Az ágy felbontva, de -érintetlen. A fiú alsó és felső ruhái gondosan sorba rakva asztalon -és széken. Az ágynak vánkosán egy nyitott levél. A levélben -irva:</p> -<p>»Édes jó atyám! El kellett mennem. Szegény hazánkat védelmezni -kell. Mindent itthon hagytam, mit te vettél nekem. A császár pénzén -vetted. Édes jó atyám bocsáss meg. Becsületed és neved megkimélem. -Csak szíved tudja, hogy én fiad vagyok, én nem mondom azt senkinek. -Akkor nem bánt téged senki. Anyám sírkövét megcsókolom, mielőtt -eltávozom. Isten veled.«</p> -<p>Az öreg kapitány elolvasta ezt a levelet. És körülnézett s nem -látta a gyereket sehol. És szemeit elfutotta a vér és mellét a -fájdalomnak hörgő hangja akarta ketté szakitani. Ugy állt egy -pillanatig felborzadott hajjal.</p> -<p>S aztán mint villám ugrott kardjához, mezitelen karddal sulyos -lépésekben ment ki a szabadra.</p> -<p>Künn viharzott a hófergeteg. Üvöltött a szélvész és a fák -csikorogtak sulyos keze alatt. Az utczák néptelenek voltak.</p> -<p>Az öreg kapitány végig tekintett az utczán kelet felé és nyugat -felé. Nem látott senkit.</p> -<p>Hajadonfővel volt. A csapkodó hópelyhek belekapaszkodtak fekete -bajuszába, fekete szemöldökébe és fekete hajába. És bajusz, -szemöldök és haj fehér lett a hótól vagy a megfékezhetlen -indulattól. Nem ismert volna rá még a házi eb sem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span></p> -<p>Elindult kelet felé. Az utcza végén volt a temető. A temetőbe -indult. A temetőben feküdt az anya, ott kereste a fiút is. Lángoló -haraggal és kivont karddal kereste ott. Lompos kutyája tétovázva -törtetett utána.</p> -<p>A temető mellett országút, az országút mellett szérü volt. A -szérün szalmakazalok, a kazalokon varjak gubbaszkodnak. És a temető -keresztfái is telvék valának a tél fekete madaraival.</p> -<p>Az öreg kapitány lábai alatt csikorgott a hó. A zajra -fel-felröppent egy-egy madár. A lompos kutya utána tekintett a -felröppenő madárnak, az öreg kapitány nem vette azt észre.</p> -<p>Megállt az anya sirkövénél. A sírkövön nem látszott a fiú -búcsucsókjának nyoma. A vihar elfútta onnan.</p> -<p>– Itt volt – hörgé az öreg kapitány. – Hova lett innen? Asszony, -add elő a kölyket.</p> -<p>És megsuhintotta a meztelen kardot.</p> -<p>És a kard leesett a földre. És az öreg kapitány két szeméből -kicsordult a köny. És inai megtörtek a sírkő előtt s az öreg ember -forró homloka oda tapadt az eltemetett anyának hideg sírkövéhez. A -sírkő nem adta elő a kölyket.</p> -<p>A lompos kutya nem értette a dolgot. Szaglálódni kezdett s -nyomról-nyomra bukdácsolva kiment a temetőből, átfutott az uton s -oda állt egy szalmakazal elé. A kazal déli oldalán egy szűk, sötét -üreg tátogatott. Az üreg előtt a kutya elkezdett üvölteni. -<span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span></p> -<p>Az üvöltés hangjára felvetette marczona fejét az öreg kapitány. -Egy gondolat czikázott át agyán, felugrott a sírkő mellől s rohant -a kazalhoz.</p> -<p>– Itt kell lenni – dörgé komor, mély hangjával.</p> -<p>– Hitvány kölyök, állj ide elém! – kiáltott be a sötét -üregbe.</p> -<p>Az üregből sóhajtás hangja s lassu szalmazörgés hallatszott.</p> -<p>Az öreg kapitány dühösen furakodott az üregbe s vasmarokkal -megragadva egy mezitelen gyermekvállat, kilökte a csikorgó -fagyra.</p> -<p>Erzsike volt, a koldusleányka. Étlen és ruhátlan, édes szó és -meleg hajlék nélkül a szalmakazalban tölté a gonosz éjszakát. Félig -fagyva, félig halva, mégis felsikoltott a rettentő ember keze alatt -s aztán erőtlenül összeesett.</p> -<p>Az öreg kapitány meredt szemekkel dőlt a kazal oldalához. -Szegény koldusleányka ott vonaglott lábai alatt. A bámészkodó -lompos kutya végig szaglászta kékülő ajkait, dermedt kezecskéjét, -jégsebzette mezitelen sovány lábacskáját. És azután végig-végig -nyalogatta, mintha föl akarta volna melegiteni.</p> -<p>Az öreg kapitány magához tért. Oda lépett a lánykához s elrugta -a kutyát mellőle. És aztán lehajlott és gyöngéden fölemelte és -karjaival betakarta a didergő gyermeket.</p> -<p>– Enyém ez a gyermek s nem a tiéd, – szólt a lompos ebnek, mely -kiváncsian nézte a kolduslánykát az öreg kapitány karjai közt. -<span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span></p> -<p>Az öreg kapitány visszament a temetőbe, az édes anya sírkövéhez. -És megmutatta a kolduslánykát a hideg sírkőnek és megcsókolta -mindakettőt.</p> -<p>– Azt a másikat sohase lássam többet, ez nem hagy el engem -soha.</p> -<p>Aztán fölvette a földről a hideg kardot. S a hideg kardot és -fagyos leánykát haza vitte fölmelegült szívvel. A lompos kutya -vígan ugrándozott előtte.</p> -<p>A félszemü zászlótartó, a recsegő hangú alezredes, a falábu -főhadnagy csodálkozva nézték, a mint az öreg kapitány a -kolduslánykát megmosdatá, fésülgeté, csókjaival melengette, meleg -ruhába felöltöztette s cziczomával ékesgeté.</p> -<p>Mikor a lányka már vidáman mosolygott a meleg kályha mellett, -azt kérdé tőle az öreg kapitány:</p> -<p>– Láttál-e valakit az éjjel a temetőben?</p> -<p>– Nem láttam senkit, nem is mertem oda nézni.</p> -<p>– Jól van. Emberkopogást sem hallottál egész éjjel?</p> -<p>– Nem hallottam egész éjjel, hanem éjféltájban minden fekete -madár felröppent ülőhelyéből és csunya károgásuk fölvert az -álmomból.</p> -<p>A lányka kicsi testén borzadály csuszamlott végig.</p> -<p>Az öreg kapitány nem beszélt többé a fiúról, a ki elszökött, a -ki apját elárulta, a kit apja megátkozott, a ki nevét is eltagadta, -s a kit karácsony éjszakáján csúf fekete madarak károgása üldözött -el anyjának sírkövétől. Nem beszélt róla soha.</p> -<p>De nem is hallotta hírét soha.</p> -<p>Ment az ifjú elszántan, visszatarthatlanul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span></p> -<p>Fájt neki elválni jó apjától s édes szeretett anyjának -sírkövétől.</p> -<p>Sokáig sírt, sokáig zokogott a sírkő mellett letérdelve.</p> -<p>Aztán szive bezárult és könyei elapadtak. És megtörlé arczát s -fölnézett az égre. Az égnek nem volt csillaga; a vihar, a förgeteg -volt az égen is az úr.</p> -<p>A várostól negyedórányira magas domb fekszik. E dombról még -egyszer visszanézett arra a városra, a melyben a szülőházat, a -gyermekemlékeket, a soha vissza nem térő ifjú boldogságot, a -szerető, de haragos apát hagyta.</p> -<p>Szemeiből még egyszer kicsordult a köny. Megijedt e könytől. -Hisz ő honvéd akar lenni. Hirtelen letörlé s szilárd lépésekkel -ment szemközt a süvöltő viharnak.</p> -<p>Hetekig bujdosott. Éjben, fagyban nyugta nem volt. Farkasok -tanyáján, győző ellenség csapatain keresztül törekedett eljutni a -honvéd fővezérhez. Üldözött az üldözöttet, bujdosó a bujdosót -keresi fel. Lábbelije rongy, ruhája foszlány, zsebe üres, szíve -telve szent fogadással: így jutott el a fővezérhez.</p> -<p>A fővezér hideg, komor ember vala. Szerette a katonát, de nem -szerette az éretlen gyerkőczöt és az üres lelkesedést. Mikor -Kálmánt meglátta és látta gyermekarczát s vihartépte rongyos -öltönyét, haragosan mondá neki:</p> -<p>– Táborom nem kórház s én nem vagyok iskolamester. Eredj haza a -meleg kályha mellé s tanulj írni és olvasni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span></p> -<p>Az ifjú merev arczczal és suttogó hangon mondá neki:</p> -<p>– Én pedig honvéd leszek.</p> -<p>A fővezér tetőtől talpig jól megnézte a fiatal embert.</p> -<p>– Ki küldött ide? Apád, anyád?</p> -<p>– Magam jöttem, nincs sem apám, sem anyám.</p> -<p>Nem mondott igazat! Hanem azért csak elfogadták.</p> -<p>Másnap már megtanulta, hogy kell bánni a puskával és aztán azt -is megtanulta, hogy kell játszani a halállal. De a nevét meg nem -mondta senkinek.</p> -<p>Végig küzdött minden csatát. És szerzett hírt és dicsőséget, -bajtársaktól elismerést, szép asszonyoktól hódolatot, nemzetétől -kitüntetést – de a nevét meg nem mondta soha.</p> -<p>És kapott sebet is. A debreczeni csatában kilőtték lovát alóla, -s bal lábában egy otromba golyó s vállában egy kozáklándzsa akadt -meg.</p> -<p>Ott feküdt a csatatéren – jótehetetlen önmagával. Ott szedték -föl jó emberek vérevesztve, elájultan. Föl is szedték s jól vagy -rosszul be is hegesztették sebeit.</p> -<p>De mire magához jött: bajtársait nem találta többé. A -honvédsereg is elpusztult, a szent ügy is elbukott, a haragos -fővezér is gyászos véget ért. És a jó emberek is, kik ápolták, okos -emberekké váltak s vállára akasztva egy darab szűrt, kezébe adva -egy botot s telerakva iszákját három napra való száraz eledellel: -útnak eresztették haza felé.</p> -<p>Haza felé! Szomoru világ volt akkor otthon.</p> -<p>Az öreg kapitány jól elgondolta a dolgot, mikor a fiút vissza -akarta tartani. <span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span></p> -<p>Uj hatalom, uj törvény, uj igazság, uj emberek jöttek a régiek -helyére.</p> -<p>Az öreg kapitányt önigazolásra hívták föl. Hol járt, mit -csinált, kivel czimboráskodott: adjon róla számot. A három rendjel -és kardjának tizenhét csorbája nem mentette meg a vizsgálattól.</p> -<p>De voltak tanui. A félszemü zászlótartó, a recsegő hangu -alezredes, a falábu főhadnagy, a visszavonult udvari tanácsos, a -köszvényes referendárius s az öreg lelkész mind valamennyien igaz -hitükre, becsületszavukra állottak jót mellette.</p> -<p>Megkapta az igazolványt s ujra megkapta a nyugdijat.</p> -<p>De találkozott kaján ember, a ki följelenté, hogy fiát elküldte -honvédnek.</p> -<p>Hiába istenkedtek jó barátai. Hiába mondogatták a hatalmas urak -előtt, hogy a fiú apjának ellenére ment el s apjának átkát vitte -magával: nem használt az semmit.</p> -<p>Karácson előtt való napon megjelent az öreg kapitánynál a -polgármester. A polgármester jó barátja volt az öreg kapitánynak. -Ismerték egymást még a régi inzurgens világból.</p> -<p>– Rossz hírrel jövök öreg bajtárs – szólt a kapitányhoz. – Itt -van Falkenheim generális rendelete. Nyugdíjadtól megfoszt, -fegyvereidet bekivánja, rendjeleid konfiskálja. Készen lehettél -mindezekre.</p> -<p>Készen volt ezekre az öreg kapitány és mégis remegtek ajkai és -mégis villámokat szórtak szemei, mikor a gonosz közlést -meghallotta. <span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span></p> -<p>– Jól van – felelt rekedt hangon. A kölyök volt az oka ennek is. -De szemem elé ne kerüljön többé ez életben. Nem is kerül. Ott -rothad már valami útfélen. Jól van.</p> -<p>Leszedte a fogasról fegyvereit és sorba rakta az asztalon. Az -almáriom belső fiókjából nagy gondosan kivette a három rendjelet és -azt is oda tette az asztalra. És megállt az asztal előtt és -összekulcsolt kézzel bámult az asztalra.</p> -<p>– Hát mindennek vége! – szólt önmagához. A kenyér is oda van, a -becsület is. Megmondtam annak a kölyöknek, de nem hallgatott rá. -Pedig magyarán megmondtam. Még kardomat is elviszik. Tizenhét -csorbát ütöttem rajta. Négyet akkor, mikor Rosé generálist -levágtam, hat ágyuját elvettem. Ejh, Ejh!</p> -<p>Kezébe vette azt a kardot és megsuhintá.</p> -<p>– Mért nem tud most előttem állani az a kölyök?</p> -<p>E szavakra odafutott Erzsike, a kolduslányka. Piros arczczal, -mosolygó ajakkal és angyalszemekkel. Nem volt most már sem rongyos, -sem mezitláb, sem félig megfagyva.</p> -<p>– Édes bácsi, szegény Kálmán régen meghalt, miért bántsuk mi -őt?</p> -<p>Az öreg kapitány hosszan nézett a mosolygó leánykára.</p> -<p>– Igazad van édes leányom. Nekem régen meghalt.</p> -<p>S aztán oda fordult a polgármesterhez.</p> -<p>– Polgármester ur! Ezt a kardot és ezt a rendjelet hagyja nálam -reggelig. A Megváltó születésének ünnepén hadd legyen még nálam. -Olyan nehéz tőlük egy pillanat alatt elválni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span></p> -<p>A polgármester eltávozott. A kardot és a rendjeleket ott hagyta -az öreg kapitánynál.</p> -<p>Ebéd után elsötétedett az ég. Sürü felhők lepték el az eget. A -varjusereg veszett zajjal csapkodott és kerengett a házak fölött. -Vihar készülődött köröskörül. Jaj a szegénynek, kit az künn ér a -csikorgó hidegben.</p> -<p>Ezen az éjszakán nem aludt el az öreg kapitány. Szegény nejének -ez volt legkedvesebb ünnepe. Mikor a Megváltó született. Az a -rossz, engedetlen gyermek is e napon szökött el s tagadta meg apját -és apja nevét. És a becsülettel végig harczolt hosszu életnek -minden keresményét e nap rabolta el. Oh az öreg kapitány sokat -szenvedett egy év óta – de legtöbbet ma. Haja és bajusza ősz volt -már és többé nem fekete. Csak Erzsike tartá benne a lelket.</p> -<p>Már rég elmult éjfél és az öreg kapitány még mindig fön járkált -a szobában. A kis Erzsike egy nyoszolyán aludt mosolyogva. Az öreg -kapitány meg-megállt előtte és nézte örömmel és gondolta -borzalommal, ha a szegény gyerek most künn volna a fagyon…</p> -<p>Néha-néha nagy zúgás tölté be a házat. Künn viharzott a -hófergeteg. Üvöltött a szélvész és a fák csikorogtak sulyos keze -alatt. A vihar beorditott a kéményen s vaserővel rázta az ajtókat -és ablakokat.</p> -<p>Az országuton egy koldus vánszorgott a város felé. Öltönyének -foszlányai repkedtek a szélben. Mezitelen lábát véresre vagdalta a -jéggöröngy. Arczán végig folyt és végig fagyott könyje. -<span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span></p> -<p>A vihar vissza-visszalökte. De ő mégis előre ment. Néha elesett -és egy pillanatig ülve maradt. Megint fölkelt és ment előre.</p> -<p>Elérte a temetőt. A temető keresztfái telvék valának a tél -fekete madaraival.</p> -<p>Mikor a koldus befordult a temetőbe, minden fekete madár -fölröppent ülőhelyéből és csunya károgással átrepültek a -kazalokra.</p> -<p>A koldus nem vette azt észre. Lehanyatlott egy sirkő mellé és -sírva és zokogva és görcsös fuldokolással csókolta azt a -sírkövet.</p> -<p>Az öreg kapitány a reggeli szürkületben kiment a kapu elé és -végigtekintett az utczán. A temető felől nagy messzeségben egy -koldust látott háza felé jönni.</p> -<p>– Lányom, – szólt Erzsikéhez, – egy szegény koldusgyerek jön az -utczán, alamizsna nélkül el ne ereszd.</p> -<p>A lányka egy karaj kenyeret s egy kis maradék sültet vett kis -kezébe s várta a koldusgyereket a kapunál.</p> -<p>A koldusgyerek elvette a kenyeret és a sültet, de nem ment -tovább, hanem befordult az udvarra. Az öreg kapitány szobaajtaja -előtt állt a pitvarnak egy kőoszlopa s a koldusgyerek ez oszlop -mellé támaszkodott.</p> -<p>Erzsike bámult. Bement az öreg kapitányhoz.</p> -<p>– Kedves bácsi, az a szegény koldus nem akar elmenni és nem szól -semmit. Itt áll az ajtóban.</p> -<p>Az öreg kapitány a nyitott ajtóból reárivalt a -koldusgyerekre.</p> -<p>– Mit ácsorogsz itt? Megkaptad a magadét, eredj tovább! -<span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<p>A koldusgyerek felsikoltott:</p> -<p>– Apám!</p> -<p>És arczra bukott az öreg kapitány előtt, keresztül a nyitott -ajtó küszöbén.</p> -<p>Az öreg kapitány felorditott mint a sebesült vad. És két kezével -belemarkolt ősz hajába és meredt szemekkel nézte a nyomorult -koldusnak mezitelen, jégsebzette, vonagló termetét.</p> -<p>És berohant a szobájába mint a villám és két kezébe fogta -rendjeleit és régi kardját.</p> -<p>És régi kardját megsuhintva, a rendjelekkel együtt kilöké azt az -utczára.</p> -<p>És lehajolt a koldushoz és fölvette ölébe, bevitte szobájába és -sírva csókolgatá:</p> -<p>– Édes fiam! Édes fiam!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span></p> -<h2>A MEGCSONKITOTT ARCZKÉP.</h2> -<p>Borcsa néninek nevezték valamennyien. Magam is csak annak -neveztem, midőn kis gyermekkoromban kezet csókoltam neki. -Vezetéknevét csak sokkal később, meglett férfikoromban tudtam meg, -a mikor már ő régen ott hamvadt az akáczfák alatt, a szép árnyékos, -pázsitos temetőben.</p> -<p>Termete magas, arcza halavány, haja fehér volt. Nem nevetett -soha, lassan lépkedett és keveset beszélt. Fekete ruháját soha le -nem tette. Társalgásba ritkán bocsátkozott; barátságba, még nőkkel -is, sohasem. Mi gyermekek nagyobb tisztelettel és elfogódással -bámultunk rá, mint a tisztelendő urra.</p> -<p>Ott lakott a falu végén. Kisded nemesi házban, melynek cserép -volt a födele s melynek udvarán és utczára néző ablakai alatt -diófák és eperfák bólingattak a szélben. Az utczára nem is igen -látszottak ki ablakai. Léczkerités volt az utczaszinen s azon belül -sűrű jázmin-, loncz- és orgonabokrok. Csak a galambok és -<span class="pagenum"><a name="Page_291" id= -"Page_291">-291-</a></span> verebek és néha a baromfiak tartották -fenn a nagy világgal a közlekedést. Ezeknek szabad volt a ki- és -bejárás. Ajtó, kapu, rendesen el volt zárva, mint apáczazárdánál. A -vén, füstös szőrü komondornak ritkán akadt dolga valakit megugatni. -Nem is féltünk tőle, mint a többi utczabeli kutyától.</p> -<p>Két unokaöcscse lakott vele. Mindakettő agg szűz, miként ő maga. -Mind a kettő igen öreg, de mind a kettő sokkal fiatalabb, mint ő. -Mind a három kegyes, istenfélő, templombajáró, szegényistápoló, -jótékony teremtés volt. A faluban ugy hivták őket: az öreg -kisasszonyok.</p> -<p>Azt beszélték róluk: gyülölik a férfiakat. Igaz volt-e, nem -volt-e, nem tudhattam meg saját tapasztalásomból. Mikor én ismertem -őket, akkor már nem igen lehetett okuk akár gyülölni, akár szeretni -a férfiakat. Hallottam, hogy ha néha, ritkán, férfivendég volt -náluk, rokon vagy hivatalbeli: utána gondosan kiszellőztették a -szobát s ha a kalapot vagy felsőkabátot az ágyra tették, rögtön -kimosatták az ágyterítőt. Meglehet, az ily beszédben több volt a -pajkosság, mint az igazság.</p> -<p>Mikor jöttek a faluba lakni: kevés ember tudta megmondani -bizonyosan. Lehetett annak már negyven esztendeje is, sőt talán még -több is. Kis birtokuk volt, melyet mindig bérbe adtak. Beszélték -azonban, hogy Borcsa néni igen gazdag s tul a hegyeken, a Bakony -másik oldalán, nagy birtoka van. Igaz, hogy néha a tulsó félről, a -felső vidékről jöttek hozzá emberek. Talán pénzt hoztak vagy talán -osztályos atyafiak voltak. <span class="pagenum"><a name="Page_292" -id="Page_292">-292-</a></span></p> -<p>Én mint kis gyermek, mint Borcsa néni keresztfia, kétszer vagy -háromszor voltam náluk Borbála napján, megköszönteni a keresztmamát -s fölvenni az ilyenkor kijáró három lázsiást és három csókot. A -lázsiásnak örültem, a csóknak nem örültem, hanem a helyett a szemem -mindig megakadt egy képen, mely fekete keretben ott függött a szép, -fehérre meszelt falon, Borcsa néni ágya fölött.</p> -<p>Gyermek-észszel sajátságosnak tünt fel ez a kép én előttem. Két -szép férfiarcz, hajadon fővel, pelyhedző bajuszszal, nagy, bátor -szemekkel. Ruhájuk olyan volt, a minőt én élő emberen soha sem -láttam. Magas nyak, fülig tekert fehér selyem nyakkendő, nagy -hajtókás fekete kabát. Most már tudom, hogy ilyen ruhát -ötven-hatvan év előtt viseltek a nemes ifjak.</p> -<p>A két arcz összetekintett. De az elhelyezés aránya világosan -mutatta, hogy a két kép között kellett lenni harmadiknak is. A -harmadik arczkép ki volt vágva s helye fekete papirral beragasztva. -Nő- vagy férfiarcz volt-e a középső, nem tudtam elgondolni, Borcsa -néni pedig meg nem mondta sem nekem, sem másnak.</p> -<p>De nem is sokat törődtem vele. Elfeledtem a képet is, elfeledtem -az öreg kisasszonyokat is. Éveken át távol voltam a falutól s meg -sem lepett, midőn egyszer haza menve, azt hallottam, hogy az öreg -kisasszonyok egymás után rövid idő alatt mind elbucsuztak e -világtól s kiköltöztek oda, a hol többé nem alkalmatlankodott náluk -egyetlen férfi is. Borcsa néni minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> -vagyonát a szentegyházra hagyta, ruháit a halála előtti napon ép -elmével, világos öntudattal s nyugodt lelkiismerettel a szegények -közt felosztotta s unokaöcscseit és a tisztelendő urat megkérte, -hogy az ágya fölött függő arczképet minden esetre a koporsóba, -kihült szivére tegyék s vele együtt eltemessék. Ez volt utolsó -akarata s ezzel örökre behunyta szemeit, hogy magasba röppenő -lelkét ne láthassa.</p> -<p>Az a kép! Az a közepén kivágott arczkép eszembe jutott most. -Hogy bámultam én azt gyermekkoromban! Mennyi gyermekemléket -támasztott az fel halottaiból lelkem élénk szemei előtt. Vajjon ki -lehetett az a két szép férfiarcz, azokkal a bátor szemekkel s azzal -a fülig tekert fehér selyem nyakkendővel? És ki lehetett a -harmadik, a középső, a kinek csak fekete helyét láttam a -keretben?</p> -<p>E kérdés megint éveken át pihent emlékezetemben. A falut ismét -elhagyva, a kivágott arczképre ismét nem gondoltam. Évek mulva -azonban megtaláltam a feleletet. De az a felelet csak puszta -sejtelem volt.</p> -<p>Egyik messze lakó nagybátyám halt meg. Valamikor régen gondnoka -volt apátlan és anyátlan árváknak, s halálával a rég nagykoruvá -lett árvák holmi iratok, könyvek és emlékek visszaadását -követelték.</p> -<p>Oda utaztam az átadásra. A keresett iratok egy csomóban voltak, -a könyvek a padláson hevertek; könyvnek, iratnak nem volt egyéb -híjja, csak a mit az egerek megőröltek s az időnek reve -elpusztitott. Minden akadály nélkül megtörtént az átadás. -<span class="pagenum"><a name="Page_294" id= -"Page_294">-294-</a></span></p> -<p>A könyvek közt azonban egy hármas arczképet találtam. Keretben -volt a kép, kerete valamikor aranyos lehetett, üvegje össze volt -töredezve, papirosa tele volt sárga és szürke foltokkal. Esőnek és -penésznek és sok esztendőnek nyoma volt a képen.</p> -<p>Először félrelöktem, mint valamely értéktelen ócskaságot. De -mintha valami sugta volna, hogy ujra megtekintsem. Mély -csodálkozásomra a csonka arczkép mása volt ez, melyet ott láttam -Borcsa néni ágya fölött. Csakhogy ezen a középső arcz nem -hiányzott. Ez az arcz fiatal nőnek arcza volt, csodálatos régi -hajdiszszel és mélyen kivágott ruhával, mely a hattyunyakat, a szép -melleket és karokat látni engedé. Az arcz elmosódott, de képzeletem -fényénél rendkivül szép és ifju nőarcznak kellett lennie.</p> -<p>Hogy került ez ide? Minő összefüggés lehet e kép és Borcsa néni -arczképe között? Nagybátyámnál sokszor voltam, de e képet soha nem -emlitette. Az ő tulajdona nem lehetett, különben nem vetette volna -fel a padlásra idegen emberek könyvei közé. Hogy került hát -ide?</p> -<p>Kérdeztem az árvákat: van-e tudomásuk e képről? Nincs. -Kérdeztem: kivánják-e maguknak e képet? Nem kivánják. Kérdeztem: -honnan erednek a könyvek, melyek közt a képet találtam? Ők e -könyvet apjuktól örökölték, a ki azokat szintén ugy örökölte egyik -testvérbátyjától, a ki virágzó ifju korában tele erővel és -életkedvvel egy napon örökre eltünt és soha nyomára nem akadtak. -Homályos és fájdalmas esemény volt ez <span class= -"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> – mint -mondták – a család történetében, melyről öreg emberek még most is -beszélnek. Az eltünt ifjunak Csóthy Miklós volt a neve.</p> -<p>Ennyit tudtak az árvák, nem többet. Ennyiből pedig én sem a -képnek eredetét, sem az eltünt ifju történetét meg nem tudhattam. A -képet magamnak tartottam.</p> -<p>Ujra és ujra megnéztem azt. E képnek érdekes és szomoru -története van. E fölött nem lehetett kételkednem. E képnek mását -ágya fölött tartotta Borcsa néni, mig élt, s elhamvadott szivére -tétette, mikor meghalt. Az a csodaszép ifju leányarcz tán Borcsa -nénié lehetett egykoron. A két ifjunak arcza közül egyik tán az ő -mélységes szerelmét sugározta vissza. De melyik? Ki lehetett az -egyik, ki lehetett a másik? S aztán mit jelentett az a két -férfiarcz? Ha az egyik az örökre eltünt ifju, – ki volt a másik? -Mit keres a két ifju a leány mellett – egyik jobboldalán, másik -baloldalán? Miért volt a középső, a leányarcz, kivágva Borcsa néni -képén?</p> -<p>Ezer kérdés, ezer talány, egyetlen felelet sem.</p> -<p>Napokat és éjszakákat töltöttem el tünődésben. Gyermekkornak -emlékei s ifjukornak ábrándjai hajszolták a képzeletet csodásnál -csodásabb események kigondolására. Minden kigondolt esemény üres -föltevéssé s minden föltevés képtelenséggé vált. A rejtélyek -szövevényének sötétjébe nem hatolt be semmi fény.</p> -<p>Félretettem a képet s lassanként abbanhagytam homályos titkainak -fürkészését. Ismét eltelt egynéhány év s már-már feledni kezdtem a -képeket, midőn véletlenül a titoknak nyitjára akadtam. Sajátságos -véletlen volt az. <span class="pagenum"><a name="Page_296" id= -"Page_296">-296-</a></span></p> -<p>Utam messze, Erdély szélére vezetett. Kisded, szegény faluban -rám jött az est. Rossz út, rossz idő, fekete sötétség s a vidéknek -nem ismerése megállásra kényszeritett. Vendéglő nem volt s a falusi -korcsmáros piszkos lakásában kellett szállást fogadnom. Kérdeztem a -korcsmárost: lakik-e a faluban vagy közelében valamely urféle -ember.</p> -<p>– Itt uraság nem lakik, – felelt a korcsmáros, – itt csak maga -az öreg Ghecsey van, papon, jegyzőn, mesteren kivül, a kit urnak -lehetne nevezni.</p> -<p>– Ghecsey, Ghecsey! Miféle Ghecsey lehet az? Öreg vagy -fiatal?</p> -<p>A Ghecsey család közel rokonságban, úgynevezett osztályos -atyafiságban állott az én családommal. Felötlött az a gondolat: -hátha e kényelmetlen szálló helyett kényelmes tanyát, mulatságos -estét s eddig ismeretlen jó rokont fedezhetnék föl. Kérdőleg -tekintettem a korcsmárosra.</p> -<p>– Öreg ember az, uram, – szólt a korcsmáros, – nem tudja azt -senki, hány esztendős lehet már.</p> -<p>– Szivesen látna-e engem, ha éjjeli tanyát kérnék tőle?</p> -<p>A korcsmáros elnevette magát.</p> -<p>– A hogy tetszik uram, én nem a magam hasznáért beszélek, biz ez -az én korcsmaszobám nem uri embernek való, de az öreg Ghecsey úrhoz -nem szokás vendégnek szállni; hanem azért csak tessék -megpróbálni.</p> -<p>– Mért nem szokás hozzá szállni, csak nem él emberhússal? -<span class="pagenum"><a name="Page_297" id= -"Page_297">-297-</a></span></p> -<p>– Azzal nem él, sőt messziről se szereti az embereket látni. -Azonban tessék megpróbálni.</p> -<p>Gondolkodtam. Végre is a kisérlet ha nem használ, nem is árt. A -név ismerős, esetleg atyafi is lehet, ki tudja, hátha szivesen -lát?</p> -<p>Kértem papirt s irónnal a következő levelet irtam rá:</p> -<p>»Kedves urambátyám! Vagy idegen vagyok, vagy ismeretlen atyafi -vagyok, de mindenesetre itt rekedt utas vagyok: idő is rossz, út is -rossz, a korcsmáros tanyája is rossz: ha van még egy embernek való -szobája, szivesen felajánlom magam vendégnek egy éjszakára.«</p> -<p>Nevemet belül, a czimet kivül ráirtam a papirra s a levelet -elküldöttem.</p> -<p>Félóra mulva megjött a válasz. Igen picziny öreg emberke jött -nagy bottal és nagy kézi lámpával és térdig sáros csizmával. Elém -állott s azt mondá:</p> -<p>– Ha az ur az idegen utas, jőjjön velem, Ghecsey ur várja -vacsorára.</p> -<p>Néztem azt a picziny emberkét, nem volt magasabb tizenkét -esztendős gyerkőczénél; apró szemei, kicsinyke ősz bajusza, -borotvált álla s arczának és homlokának szapora redői furcsa alakká -tették.</p> -<p>– Hát maga öreg barátom, maga is Ghecsey urhoz tartozik?</p> -<p>– Én vagyok a Ghecsey ur szakácsa, lehetett volna az urnak annyi -meggondolása, hogy korábban jelenti magát vacsorára. Mikor leszek -én most már készen a konyhával? <span class="pagenum"><a name= -"Page_298" id="Page_298">-298-</a></span></p> -<p>– No majd e fontos kérdésről otthon tartunk tanácskozást, én -mehetek.</p> -<p>Elindultunk. Az öreg elül, én hátul. Nagy botját nekem adta a -kutyák ellen. Végigmentünk a sáros utczán s a faluvégén elértük az -öreg Ghecsey bagolyvárát.</p> -<p>Sajátságos tanya volt ez. Kőfalkerités az utcza felől, bezárt -kapu a keritésen. A vén szakács egy igen nagy és hosszu kulcscsal -kinyitá a kaput. A mint beléptünk: öt vagy hat óriási szelindek -rohant ránk, mint oroszlán. A vén szakács lámpája és füttyentése -állitá meg őket. A vén szakács elmondá, hogy két eb a kaput őrzi, -két eb a folyosó-bejárást őrzi, két eb pedig folyton az öreg -Ghecseyt őrzi. De nem azért ám, mintha az öreg Ghecsey félne -valakitől, hanem azért, mert senkit látni nem akar s különösen -asszonynak hozzá közeliteni nem szabad.</p> -<p>Különcz volt az öreg Ghecsey, ezt bizonyitá minden jelenség.</p> -<p>Az épület hajtott épület volt. Belső oldalán zárt folyosó vonult -az épület hosszában. Széles helyiség, kőoszlopokra fektetett -ívekkel s minden oszlopköz gondosan beüvegezve. Az egész folyosó -furó és faragó eszközökkel, kisebb-nagyobb fürészszel, gyalupaddal, -esztergálylyal, rokkákkal, kerekekkel s kisebb-nagyobb fahasábokkal -és deszkákkal volt tele, mintha ács, bodnár, asztalos dolgozna itt -egy csomóban.</p> -<p>Embert vagy asszonyféle népet sehol látni nem lehetett. -<span class="pagenum"><a name="Page_299" id= -"Page_299">-299-</a></span></p> -<p>Az öreg Ghecsey az ebédlőben várt bennünket. Előtte teritett -asztal állott.</p> -<p>Ott ült az asztalfőnél és csak egyedül maga ült ott.</p> -<p>Hatalmas fő, nagy szemek, bozontos szemöldök, hosszu bajusz és -térdig érő gazdag szakál. Szemöld, bajusz, szakál és haj hófehér. -Jó és rokonszenves arcz, melyet a homlok két redője rideggé -törekedett tenni. Mély, vastag és érdes hang, mely megfelelt a -széles vállnak és hatalmas termetnek. Lábai térden alul vastag, -bolyhos pokróczczal voltak gondosan betakarva.</p> -<p>A köszöntést csak fejbólintással fogadta el. A mint felső ruhám -letettem, intett, hogy baloldalán foglaljak helyet, hova időközben -a kis szakács széket és teritéket tett. Fürkésző szemeivel tetőtül -talpig méregetett.</p> -<p>– Honnan való vagy, fiu? – kérdezé.</p> -<p>Elmondtam apám, anyám, eredetem, származásom, birtokom, -atyafiságom lehető röviden.</p> -<p>– Öcsém vagy, – mondá, – apádat jól ismertem kis gyerek korában, -öregapáddal együtt vertük ki a dragonyos tiszteket ezelőtt hatvan -esztendővel a vármegyeház udvaráról. Öregapád jó barátom és jó -rokonom volt. Itt maradhatsz nálam, a meddig tetszik.</p> -<p>– Köszönöm bátyám, tovább kell mennem, hanem egy napig itt -maradok. Mi már magát, bátyám, réges-régen halottnak tartottuk. -Apám úgy beszélt Ghecsey Bálintról, mintha gyermekkora óta se ő, se -más soha hírét se hallotta volna.</p> -<p>– Az meglehet fiu. Én e házból és ennek udvarából és kertjéből -ötven esztendő óta ki nem mozdultam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> És most már ki sem -mozdulhatok. Négy év óta nem birnak lábaim. E két láb két darab -hulla, úgy lóg rajtam, mint két kölöncz.</p> -<p>Borzadály futott végig gerinczemen. Rettentő titok lehetett ez -aggastyán életében. Miből állhat az?</p> -<p>A vacsorát elköltöttük. Csak a vacsora végén vettem észre, hogy -az öregnek jobboldalán is van egy teriték és egy szék, de a széken -senki sem ül s a teritéket senki sem használja. Kiváncsi voltam, -kié volt ama teriték. Oda mutatva mondám:</p> -<p>– Nini, édes bátyám, most veszem észre, hogy másik vendégje -elmaradt.</p> -<p>Az öreg összeránczolá szemöldökét. Egyetlen villám czikkázott át -szemein, midőn e szavak után rám tekintett s aztán szemeit -behunyva, mély, dörgő, nyugodt, de parancsoló hangon mondá:</p> -<p>– Arra fiu semmi gondod.</p> -<p>Oly hidegen ejté ki e szavakat, oly mély benyomást tett rám e -szavak hidegsége, hogy agyam zsibbadni kezdett. Lehetetlen volt e -tárgyat tovább folytatni.</p> -<p>Vacsora után még sokáig beszélgettünk. Az öreg nem beszélt -multjáról, de nagyon sokat beszélt gyümölcsös kertjéről. Igérte, -hogy másnap mutat egy almát, melynek párja sehol sincs a világon s -melyet ő keresztezés által ötven évi türelmes kisérlet után -teremtett. Azt azonban nyugodtan hallgatta, ha én vidékem -családairól, fiatalokról és öregekről csevegtem.</p> -<p>Végre visszavonult hálószobájába. Ide én nem mehettem be. Nekem -az ebédlőben készitettek fekvőhelyet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> Még -pedig maga a kis szakács készitett. Csak most volt időm és -figyelmem körültekinteni. Az ebédlő nagy terem volt. Falai fehérek, -de üresek. Sem kép, sem tükör nem lógott rajtuk. A fal mellett -köröskörül lóczák és székek s néhány kis asztal. Minden butordarab -durva faragvány minden festék és fényezés nélkül, mintha egyiket se -igazi mestere keszitette volna.</p> -<p>Hanem ágyam csakugyan olyan volt, a minőben még sohasem -feküdtem. Az ökölnyi szakács behozott egy koporsó-alaku ládafiókot, -azt telerakta fenyő-forgácscsal, vánkosnak belé tett valamely -kiszáradt zsombékot vagy farost-csomagot, az egészet végigteritette -durva pokróczczal, s készen volt a fekhely. Az igaz, hogy nem rossz -fekhely; vadászember még rosszabbal is beéri néha, de az is igaz, -hogy nálunk a halottak alá szoktak ilyen derekaljat késziteni.</p> -<p>– De csak födele nem lesz ennek a koporsónak? – szóltam -mosolyogva a kis szakácshoz.</p> -<p>– Ha parancsolja az ur, – felelt – hogy hozzak, azt is -hozok.</p> -<p>– Nem, ne hozzon öreg barátom, azzal még majd csak várok néhány -esztendeig.</p> -<p>Lefeküdtem, jól aludtam. A nap már régen fölkelt, mire én -fölkeltem.</p> -<p>Házigazdám még nem jött ki hálószobájából. Kimentem, megnéztem -az udvart. Az tele volt nekivadult ifju és öreg fákkal, akár egy -erdő. Benéztem a gyümölcsösbe. Gyönyörü húsz-holdas ültetvény volt -könnyen lejtő sima hegyoldalon. Völgyén patak folydogált, a patakon -kisded <span class="pagenum"><a name="Page_302" id= -"Page_302">-302-</a></span> őrlő- és fürészmalom. – Mindkettő állt, -szabad zugóján mindkettőnek szabadon csattogott le a patakviz.</p> -<p>A kis szakács azt beszélte, hogy a malmokon idegeneknek őrölni -és metszeni nem szoktak. Mindkettőt maga bátyám saját kezeivel -csinálta s az egyiken is, másikon is csak önmagának dolgozik s ha -dolga nincs, malmai állanak.</p> -<p>Elmentem a korcsmához. Kocsisommal és lovaimmal rendelkeztem s -aztán visszamentem a házhoz. Két óriási eb a kapunál, kettő a -folyosó-bejáratnál lánczra volt már kötve. A harmadik két eb bent -volt az öreg hálószobájában.</p> -<p>Semmiféle cselédet nem tudtam fölfedezni. A szakács azt beszélte -kérdésemre, hogy cselédjeik nincsenek. Az öreg ur apró gyermekeket -szokott alkalmazni fahordásra, vízhordásra, apró szükségleteinek -beszerzésére, de azok most iskolában vannak. Ezeket ruházza és -oktatja az öreg fizetés fejében; ezekkel hordatja el óriási -gyümölcstermését a falu szegényeinek ingyenadományként s az egész -faluban alig van férfi, ki szemei előtt ne nőtt volna fel, noha a -házból soha se tette ki lábát.</p> -<p>Végre dél felé járt az idő s az öreg még sem jött ki -hálószobájából.</p> -<p>– Héjh szakács barátom – szóltam – bemegyek én az urhoz.</p> -<p>– Nem tanácslom, ott bent van Hektor és Akhilles, leteperik az -urat. <span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span></p> -<p>– Igaz az, hanem sugja meg annak a két hősnek, hogy vár rájuk a -reggeli, majd arra kijönnek az öreg mellől.</p> -<p>Úgy lett. A két eb a kis szakács szavára kijött, ételhez állott -s mig jó étvágygyal reggelizett: a kis szakács által a folyosó -végén kegyetlenül meglánczoltatott.</p> -<p>Most már bemehettem öreg bátyámhoz.</p> -<p>Az öreg hálószobája divatosan volt butorozva. Ez lepett meg -először. A hálószobából egész sor szoba nyitott ajtaján lehetett -végignézni, s minden szoba szintén divatosan volt fölszerelve. Ez -lepett meg másodszor. Az öreg ur ágya végénél volt egy felbontott -ágy hófehér ágynemüvel s az ágy mellett asszonyi csecsebecsével s -az ágy fejénél szép kis ezüst tükörrel. Ez az ágy érintetlen volt, -senki sem feküdt benne. Ez lepett meg harmadszor. Eszembe jutott az -estebédnél az a harmadik teriték. Gondoltam, a kié volt a teriték: -azé lesz az ágy.</p> -<p>Az öreg ágya mellett alacsony kis asztalka, az asztalkán kard és -pisztolyok. Kard köszörülve, pisztolyok élesre töltve, kakasok -felhuzva és gyutacsolva.</p> -<p>Az öreg ágynemüje sajátságos veres szinü volt. Sötét skarlát, -olyan mint a vér. A hófehér haj és szakál úgy ömlött el a veres -ágyon, mintha zuhatagos víznek néma, nyugvó habja lett volna. Félig -behunyt szemmel, némán, mozdulatlanul, lélekzetvétel nélkül feküdt -az agg. Egyik keze lelógott az ágyról. Az izmos, csontos, óriási -kar majd a földet érte.</p> -<p>– Jó reggelt bátyám, rég hasal már felettünk a nap.</p> -<p>Az öreg felnyitá szemeit. Szemeivel fogadta el köszöntésemet. -<span class="pagenum"><a name="Page_304" id= -"Page_304">-304-</a></span> Rokoni bizalmaskodásom s ifjui könnyü -vérem nem szitá föl benne a kedély melegét. Alig tudtam, miről -beszéljek; mintha márvány feküdt volna előttem: úgy hallgatá a -szót.</p> -<p>– Talán betegnek képzeli magát bátyám? Pedig ezek a szobák, úgy -látszik, a menyasszonyt várják.</p> -<p>– Szamár vagy fiu!</p> -<p>– Bocsásson meg bátyám, de én csakugyan nem feküdném ebben a -pipacsszinü ágyban, ha fel tudnék kelni. Oly szép az a gyümölcsös, -ma már egészen bejártam.</p> -<p>Érdeklődését fel akartam gerjeszteni. Sikertelenül. Szemeimet -végigjártattam a falakon. Az öregnek feje fölött kép volt a falra -függesztve. Csak a szoba e sarkában uralgó homály miatt nem vettem -azt előbb észre. Felugrottam. A hármas arczkép volt az, a gyönyörü -női alakkal s az egyik bátor férfiarczczal. A másik férfiarcz ki -volt vágva, helye fekete papirral beragasztva. Ép úgy, miként -Borcsa néninél. Ott a nő, itt az egyik férfi-arcz hiányzik.</p> -<p>– Hah bátyám, mit jelent az a kép? Ezt nekem valahára meg kell -tudnom!</p> -<p>Az agg villámgyorsasággal ugrott fel és ült fel az ágyban. -Pisztolyt ragadt kezébe s azt agyamnak irányzá.</p> -<p>– Hallgass kölyök, mert keresztüllőlek, mint az ebet.</p> -<p>– Nem hallgatok. Kis gyermek korom óta üldöz e kép. Egyik -példányát ott találtam Csóthy Miklós örökségében mint hányt-vetett -lomot. A másik példányát Borcsa nénivel temettük el. Oda tették -szivére, a koporsóba, a sirba. Tudni akarom e kép történetét. -<span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span></p> -<p>Bolond voltam. A vér az emlékek és gondolatok rettentő nyomása -alatt agyamra tolult. Alig vettem észre, hogy az öreg -visszahanyatlott fekhelyére, kezéből kiejté a fegyvert s behunyt -szemeiből patakzott a köny.</p> -<p>Oda rohantam hozzá.</p> -<p>– Édes jó bátyám, bocsásson meg. Nem tudtam magamon uralkodni. -Lássa, azt a képet játszó gyermekségem óta ismerem s húsz év óta -keresem az embert, a ki nekem megmondja e kép eredetét.</p> -<p>Az öreg megfogta kezem reszkető kezével s oda ültetett az ágy -szélére.</p> -<p>– Ülj ide mellém. Csaknem agyonlőttelek. Az éjjel, éjféltájban, -megbénult a derekam is. Eddig csak lábaim nem birtak, most már -gerinczem is meghalt. Többé én már nem kelek föl ebből az ágyból, -csak egyszer, csak ma estére vagy holnap reggel. S aztán nem is -fekszem többé ide. Valamit akarok mondani. Szerencséd, hogy agyon -nem lőttelek.</p> -<p>Az öreg szakadozva, lassan beszélt. Alig ügyeltem rá, -képzeletemet a kép története foglalta el.</p> -<p>Nagyot sóhajtott. A sóhaj onnan tört fel, annak az öreg szívnek -mélységes fenekéről. Szemeit, azokat a nagy, megtört fényü szemeket -mereven az ég felé irányzá. Mint a lenyugvó nap, ha vissza tud -emlékezni hajnal derüjére, olyan volt ama szemek fénye.</p> -<p>– Hát Borcsa szivére tették a képet? – kérdezé. – Ugy-e ő maga -kivánta így? Ugy-e ez volt az utolsó akarata? Emlitett-e engem, a -gyilkost, a ki megölte egy világnak boldogságát? <span class= -"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span></p> -<p>– Nem emlitette bátyám, legalább igy nem. A kép közepén ki volt -vágva. Az a gyönyörü női arcz nem volt rajta, csak a két ifju. A -szentegyház papját rendelte magához s annak szine előtt és istennek -szine előtt örök üdvére, örök kárhozatára rendelte meg, hogy a két -ifju arczát kihült szivére tegyék s vele együtt eltemessék.</p> -<p>Az öreg sokáig, nagyon sokáig némán nézett az alkony sugarától -bearanyozott levegőbe. A lenyugvó nap sugárai törtek be az ablakon -át s egy nagy tükörlapon visszakergetve ott huzódtak össze az -aggastyán hófehér fürtein s a megcsonkitott arczképen. Végre -beszélni kezdett, lassan, töredezve, rettentő emlékekkel -viaskodva.</p> -<p>– Sohase volt még szebb lány, mint Görcsönyi Bóra, és sohase -volt még oly két jó barát, mint Csóthy Miklós és én. Egy faluban -születtünk, együtt növelkedtünk, erdők árnyain, vízszakadékok -mélységein, sziklák magasán együtt játszadoztunk. Viszály nem volt -köztünk soha. Szivünk, lelkünk, vágyaink, ábrándjaink egyek -valának. Megesküdtünk, hogy egymás javára meghóditjuk a világnak -minden boldogságát.</p> -<p>Nyolcz évesek valánk, mikor a kis Bóra született. Hogy szerettük -mi azt az apró kis teremtést! Hányszor elloptuk a bölcsőből, -hányszor elkértük édes anyja szivéről, hogy elvihessük magunkkal a -ligetbe, a napfényes gyepre, a vízesés mellé, hogy ő -gyönyörködhessék a világban és mi gyönyörködhessünk ő benne. Olyan -szép volt, mint egy csillag, s olyan kedves, olyan illatos, mint -egy virág. Olyan komoly volt mindig, mint a bölcseség, <span class= -"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span> s szép -két szeme úgy mosolygott ránk, mint a boldogság. Így nőttünk fel -örömben és üdvösségben mind a hárman.</p> -<p>Mi ketten együtt végeztük az iskolákat, együtt mentünk a nemesi -fölkelő sereghöz, együtt végeztük a hadjáratot; szivünk, -erszényünk, örömünk és végzetünk közös volt. Csóthy Miklós -megmentette az én életem, én megmentettem az ő életét, csaták -halálos küzdelmeiben egy őrcsillagunk volt s csata után együtt -ábrándoztunk a szép Bóráról s arról a nagy kötelességről, miként -tegyük őt boldoggá egész életére.</p> -<p>A hadjárat végén hazamentünk. Első utunk Bórához volt. Oh az a -találkozás, az volt kezdete az örök kárhozatnak!</p> -<p>Kifejlett szűz volt már. Imádandó alak, mint egy oltárkép. Két -örömköny rezgett két szemében, midőn egyik kezét Miklósnak nyujtá s -a másikat nekem. Mindkét keze reszketett az örömtől s tán a -szerelemtől. Ez a találkozás kelté fel bennünk a szerelem -olthatatlan szomját.</p> -<p>Elváltunk. Csodálatos érzésnek hatalma vett rajtam erőt. Agyam -szédült, szivem részeg lett s szemeim káprázatában iszonyu ábrándok -alakjai lebegtek. Százszor jutott eszembe, hogy Bórának enyémnek -kell lenni s Csóthytól el kell őt ragadnom. Százszor üldöztem el -magamtól e szentségtörő gondolatot és az mégis mindig visszajött. -Egész napot és éjszakát étel, ital és álom nélkül töltém a -rengetegben.</p> -<p>Hajnalban fölkerestem Csóthy Miklóst. A napot és éjszakát ő is -úgy tölté, mint én. Rajta is az a hatalom <span class= -"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> vett -erőt, a mi én rajtam; ő is azon gondolkodott, a min én. Én őt -kerestem, ő engem keresett.</p> -<p>– Miklós, – szóltam, – mondd meg nekem, te is úgy szereted -Bórát, mint én? Életed és halálod függ az ő szerelmétől, mint az -enyém?</p> -<p>Miklós nem szólt, csak megszoritá kezem és nyakamba borult és -azt kérdezé: mit tegyünk?</p> -<p>– Barátom, én elszántam magamat. Visszamegyek a katonasághoz, -soha lábam e vidékre nem teszem, neked boldoggá kell lenned.</p> -<p>Miklós eltaszitott magától. Őrült – mondá – te akarod utját -állani annak, hogy én teljesitsem baráti kötelességem? Neked itt -kell maradnod, az én sorsom a katonaság sorsa.</p> -<p>Lehetetlen volt szavára hajtanom és ő nem engedett. Mindaketten -el nem bujdoshattunk s mindaketten Bórát el nem hagyhattuk. Keserü -küzdelem után abban állapodtunk meg, hogy együtt elmegyünk Bórához -s rá bizzuk, hogy végzetünk mérlegébe ő vesse szavát és -elhatározását.</p> -<p>Megtörtént. Bóra sohase volt szebb, mint e hajnalon. Ott volt -kertjében, virágai között, hollóhajával, hófehér ruhában, fényes -angyalarczczal. Reszkettünk, lábaink tántorogtak, midőn feléje -közeledtünk. Tán ő sem aludt ez éjszakán. Szemeit a szerelem -rettegésével mereszté ránk.</p> -<p>Oda mentünk hozzá. Megfogtuk kezét. Miklós nem tudott szólni és -én sem tudtam szólni. Végre erőszakosan tört ki belőlem a -felkiáltás: <span class="pagenum"><a name="Page_309" id= -"Page_309">-309-</a></span></p> -<p>– Bóra, válaszsz közülünk, mert különben mind a ketten el -vagyunk veszve.</p> -<p>Bóra nagyot sikoltott. Két kezével homlokához kapott s aztán -záporkint ömlöttek könnyei. Végre hozzánk fordult, ránk nézett és -reszkető ajakkal, suttogó hangon mondá:</p> -<p>– Nem választok, nem tudok választani. Legyünk egyek mindahárman -mindörökké.</p> -<p>– Lehetetlen! – Miklós és én egyszerre kiáltottunk fel.</p> -<p>– Boldogtalanok, – szólt Bóra, – hogy válaszszak én közületek? -Szivem a tiétek s én szivemet ketté nem törhetem. Várakozzatok. -Egyik vagy másik lemond idővel közületek s ha isten úgy rendeli, én -meg tudom várni azt az időt.</p> -<p>Eltávoztunk. Én haza mentem, apám házához s vadászfegyverem -magammal vettem. Kimentem az erdőbe azzal a szándékkal, hogy -magamat agyon lövöm.</p> -<p>A Bakonynak egyik magas orma volt határunkban s szülőink közös -birtokában. E hegynek derekán óriási szakadék két partján sürű -rengeteg volt, mely még fejszét soha nem látott s embert is -keveset. Nagy vadak kedvencz tanyája volt ez s én oda mentem. Szép -nyári nap volt s rekkenő hőség, fojtó levegő, a mint a hegy dereka -felé fölsiettem.</p> -<p>Komoly és elszánt voltam. Apámtól és anyámtól nem bucsuztam el, -nem tudtam elbucsuzni, de mindkettőnek megcsókoltam kezét. Szó -nélkül, mint szoktam, de keserü könyeimet alig tudtam -visszatartani. Óh az <span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span> élettől oly nehéz volt megválnom! Oly -fiatal, oly erős voltam s oly sok bút és bánatot kellett Bórának -halálommal okoznom. Ha Miklóst szerette is, ha boldog lehetett is -idővel, én tudtam azt, hogy halálom örök árnyékot támaszt szivének -egy szögletében. De azért elszánt valék. Kettőnké nem lehetett és -én Miklósnak és magamnak és baráti viszonyunk lealkudhatlan -kötelességének tartoztam azzal, hogy a két nemes szív boldogságát -ne zavarjam életemmel s tegyem lehetővé halálommal.</p> -<p>Ezt az arczképet itt fejem fölött keblembe rejtém, szivemre -helyeztem. Midőn bementünk a hadsereghez: akkor rajzolá ezt egy -átutazó művész. Három példányban. Bóra és Miklós számára s az én -számomra.</p> -<p>Nem tudtam mi történt velem; azt sem tudtam, a napnak mely -időszaka volt. Öntudatlanul haladtam fölfelé a rengeteg árnyaiban. -Csak azt vettem észre, a mint a meredek hegyszakadéknak partjához -jutottam.</p> -<p>Kis tisztás volt itt. A nap ide tűzött s rettenetes melegét ide -árasztá. Belenéztem a napba; azt hittem, utoljára nézek belé. Oda -támaszkodtam egy óriási fa oldalához s lőfegyverem elővettem s -gondosan fontolgatám, miként vessek véget életemnek, hogy a -szivemen fekvő arczkép sérülést ne szenvedjen.</p> -<p>Borzasztó csend és némaság volt körülöttem. Vadnak nyomát se -láttam, zaját se hallottam, a falevél sem mozdult. Már-már készen -voltam rettenetes elhatározásommal, midőn a szakadék tulsó partján -zörejt vettem észre. <span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span></p> -<p>Csóthy Miklós jött. Lőfegyver volt hanyagul lógatott jobb -kezében. Lassan, ámolyogva lépkedett, föld felé forditott arczczal. -Az egyetlen nemes barát bizonyosan azzal a szándékkal jött az -elhagyatott, rideg vadonba, a melylyel én.</p> -<p>Velem szemközt óriási bükkfa állott a szakadék tulsó partján. A -bükkfa már agg volt, alsó és közép koronája még zöld, de fent a -csúcson kopaszon állottak ágai, mint csontváznak karjai. Miklós e -fa mellé állt s felém sem tekintve, gyorsan látszott mozdulatokat -tenni, melyek az elszánt elhatározás gyors végrehajtására -mutattak.</p> -<p>A fák levelei mozogni kezdtek, a távolból zúgásnak hangjai -tolongtak felénk. Koronként egy-egy távoli mennydörgés moraja -hangzott el. Vihar készülődött, melyet azonban Miklós nem látszott -észrevenni. Pedig úgy tünt fel előttem, mintha a vihar iszonyu -gyorsasággal törne felénk. A végzetes pillanatban átkiáltottam -barátomhoz:</p> -<p>– Miklós, Miklós, mit akarsz elkövetni?</p> -<p>Alig száz lépés távolság volt köztünk, de köztünk volt az -áthatolhatlan szakadék. Harsány hangom a viharzúgásban s az erdő -morajában is hozzá hatott s megrettenve, lőfegyverét kiejté -kezéből. Körülnézett, alig tudott fölismerni. A szakadék széléhez -mentünk mindketten. Miklós arcza halotthalvány volt, midőn hozzám -átszólt.</p> -<p>– Szegény barátom, miért kiáltottál rám?! Lásd neked is, nekem -is, Bórának is jobb lett volna, ha e <span class="pagenum"><a name= -"Page_312" id="Page_312">-312-</a></span> pillanatban megtörténik, -a minek előbb-utóbb meg kell történnie.</p> -<p>– Nem, Miklós, neked élned kell. Tedd boldoggá Bórát, egyetlen -kötelességed ebből áll a világon.</p> -<p>Vita támadt köztünk. Ő nem akart engedni. Ő olyan nemes, olyan -szent volt ebben az utolsó pillanatban. Ez volt köztünk az első és -egyetlen komoly vita. A vihar közelebb jött s már fejünk felett -csattogott. A szakadék mélyén már hömpölygött az ár, noha felettünk -még nem esett, csak a villámok czikáztak.</p> -<p>A vita hevében és a vihar morajában és a villámok rettentő -harczai közt őrült, kárhozatos gondolat villant meg elmémben.</p> -<p>– Miklós, – kiálték, – állj oda a fa elé és én is ide állok a fa -elé s a legelső villámfénynél lőjjük egymásra fegyverünket. A ki -életben marad: legyen üdvözült.</p> -<p>– Jól van, áldjon meg az isten e gondolatért. – Ezt felelte s -ment a fához, fegyveréhez. Én is mentem s azt gondoltam: én nem -fogom őt czélba venni.</p> -<p>Fölemeltük fegyverünket s egymás felé irányoztuk. Egyetlen -pillanatig így álltunk szemközt egymással.</p> -<p>A másik pillanatban iszonyu fény és dördülés teritett le a -földre. Szemem világa elveszett s agyamat szédülés lepte meg. De -felugrottam rögtön s kerestem Csóthy Miklóst.</p> -<p>Ő nem állt helyén.</p> -<p>Mint őrült, agyamhoz kaptam s hajamba markoltam két kezemmel. -»Miklós, Miklós, hova lettél?« Oda rohantam a szakadék szélére. Az -iszonyu mélység szinig <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span> volt már rohanó árral s a jeges zápor -fejem fölött csattogott, de a fájdalmat nem érezém.</p> -<p>A szakadék szélén megállottam. Észrevettem Miklóst. Arczczal a -föld felé feküdt a tisztás gyepen az óriási fától egynéhány -lépésnyire. A fa lobogó lánggal égett mint torony. Istennek haragja -lángolt a rettenetes tűzben.</p> -<p>Mi volt ez? Visszarohantam fegyveremhez. A fegyver ki volt lőve, -öntudatlanul kellett kilőnöm. Újra a szakadék szélére rohantam a hű -barát nevét kiáltozva. Ő ott feküdt s borzadva láttam, hogy mellőle -a gyepen véresen folydogál lefelé a zápor árja.</p> -<p>Őrjöngve, vadállati dühvel és erővel ugrottam a szakadék -árjaiba, hogy átmehessek. Sziklák, ledöntött szálfák törték össze -tagjaimat. Az ár lesodort, de azért keresztültörtem rajta. Száz -ölnyire az iszonyu tett szinhelyétől az ár kilökött a tulsó parton. -Össze voltam zúzva, erőm elhagyott, négy kéz-láb másztam fel -iszonyú kínnal barátomhoz. Még mindig ott feküdt, de már az alóla -kifolyó viz nem volt véres. Arczát fölemelém s nyakán nyilt ajku -sebet láttam, akkorát, minőt egy golyó szokott vágni.</p> -<p>Elorditottam magam. Felugrottam, kerestem fegyverét, hogy magam -agyonlőjjem. E pillanatban földrenditő harsogással ledült az égő, -óriási bükkfa s iszonyu lángjaival és zsarátnokával eltemette -egyetlen barátom holttestét. Ezt még láttam s aztán eszméletem -elvesztettem.</p> -<p>Midőn eszméletre tértem, éjszaka volt körülöttem. Gyönyörü, -enyhe, hűvös éjszaka. A csillagok mosolyogva ragyogtak az égen s az -erdei rigó gyönyörű dalt énekelt <span class="pagenum"><a name= -"Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> a lombok között. Villám -nem csattogott, ár nem zúgott, vihar nem tombolt többé. De én -lázban voltam s nem volt erőm lábra állni. A fának lángja -elhamvadott már s Miklós holttestét nem találtam. Az égi tűz -fölemészté azt.</p> -<p>Lázban, kínnal, tört-zúzott tagokkal vánszorogtam lefelé a -völgynek. Meddig jutottam: nem tudtam. Eszméletem ujra elhagyott. -Jó emberek találtak meg s haza vittek. Csak otthon, az ágyban, -kiállott iszonyu betegség után, hetek mulva jöttem magamhoz. Anyám -és Bóra volt mellettem. Az életet visszaadták, de a boldogságot nem -tudták visszaadni. Én lőttem agyon barátomat.</p> -<p>Ettől a gondolattól nem tudtam szabadulni. Ez a gondolat megölte -szívemet. Midőn már lábra tudtam állani, hónapok mulva -meglátogattam Bórát. Kezét megkérni nem volt bátorságom. -Szentségtörésnek tartottam volna ezt meggyilkolt barátom emléke -ellen.</p> -<p>Bóra eltalálta gondolatom. Oh, ő keresztül látott lelkemnek -sötétségén s édes, szelid, fájdalmas szavakkal, melyek lelkem -összetépték, mondá:</p> -<p>– Édes barátom, én nem tudom, én nem kérdem, hova lett Miklós, -hanem a mikor ő majd előjön s esküvőnknél jelen lehet: akkor neked -adom kezem. Addig csak szivem legyen tiéd, mely élni fog eltávozott -barátunk emlékének fájdalmával. Adjon neked az élet enyhülést.</p> -<p>– Oh Bóra, én nem akartam megölni Miklóst!</p> -<p>Ennyit tudtam mondani s aztán eltántorogtam onnan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span> -Elhagytam azt a vidéket, elhagytam apám és anyám, és sohasem tudtam -többé visszamenni. Több mint ötven éve hordom és táplálom e -nyomorult élet kínjait.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>– – Az aggastyán kimerült e beszéd alatt. Minő élet s mekkora -fájdalom volt az övé! Beszéde végén már csak suttogni tudott.</p> -<p>– Itt vagyok, fiu – szólt – e vérszinü ágyban. Mindenütt és -mindig – ha lefeküdtem – azt a vért láttam, mely egyetlen barátom -mellől szivárgott a szakadék partján, a zöld gyepen. E vérszinü -ágyban legkevésbbé látom azt!</p> -<p>– Te vagy fiu, az első ember, ki abból a világból, melyet én -örökre elhagytam, ide jöttél. De te sem jösz többé és más sem -jön.</p> -<p>– Te hoztad fiu, az első örömhírt, te mondád, hogy Bóra szivére -tétette a halálban azt az arczképet, melyen az enyém is ott volt. -Ez a hír volt ötven év óta egyetlen boldogságom. Ezzel megyek a -sírba. Azt az arczképet, fejem fölött, te is szivemre tedd.</p> -<p>– De oda tedd. Egy óra mulva ott legyen.</p> -<p>Szólni akartam, de az öreg behunyta szemét. Én alig tudtam -könyeimet visszatartani. Most már tudtam a csonka arczkép -történetét.</p> -<p>Még egyszer felnyitá szemeit, melyekben már nem az a fény -lángolt, mely a földieké. Elhaló hangon mondá:</p> -<p>– Fiu, szivemre tedd a képet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span></p> -<p>Többé nem szólt és nem mozdult.</p> -<p>A nap már lealkonyodott. A kis szakács lámpákat hozott be. A kis -szakácscsal bejöttek az ebek is. Azt hittem, alszik az öreg.</p> -<p>Az ebek oda mentek hozzá, megnyalták kezét s szomoruan el -kezdtek üvölteni.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>– – Most már ott nyugszik a gyümölcsös fák alatt, melyek minden -tavaszszal virágot hoznak, s a csonka arczkép ott nyugszik szive -fölött, mely többé nem hoz virágot soha.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li><b>A ki örökké bujdosott.</b></li> -<li>Magyarországban <span class="ralign"><a href= -"#Page_3">3</a></span></li> -<li class="li2">(Menekülés a Száván keresztül. – Két bujdosó -nyomtalanul elvesz. – Henri a vármegyékben. – A veperdi biró. – A -lakompaki uriszék. – Kik élnek még, a kik látták a bujdosót?)</li> -<li>Hadifoglyok – bányarabok <span class="ralign"><a href= -"#Page_17">17</a></span></li> -<li class="li2">(A nagy császárt gyalázni nem engedik. – Megfojtják -az orosz tábornokot. – Hetven franczia meghal, a többit elviszik az -uráli bányákba. – Petropavlovszkojban.)</li> -<li>A szökés az Urálból <span class="ralign"><a href= -"#Page_25">25</a></span></li> -<li class="li2">(A katonai kormányzó gazdaasszonya. – Utlevelet -kapnak. – Verchoturjében és Irbitben. – A dalmatovi jólelkü barát. -– A karavánok. – A sós pusztákon. – Végre elérik, a kik elérik, -Orenburgot.)</li> -<li>Orenburgban <span class="ralign"><a href= -"#Page_42">42</a></span></li> -<li class="li2">(A hadzsi. – A szent Nikolai zárda. – A dologház és -szivtelen igazgatója. – Dulemba részvéttel van. – Demidoff herczeg. -– A szabadulás.)</li> -<li>A gaz kalmuk <span class="ralign"><a href= -"#Page_55">55</a></span></li> -<li class="li2">(A francziák két csapatra oszlanak. – Az egyik -csapat Lengyelország felé menekül. – Ennek nyoma vesz. – A kalmuk -hajós-gazda. – Éjjel megrohanják a francziákat. – Kiteszik őket a -puszta szigetre. – A halál révén.)</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span></li> -<li>A szigeteken <span class="ralign"><a href= -"#Page_68">68</a></span></li> -<li class="li2">(A halálból most megmenekülnek. – A teknős béka. – -A Betegek szigete. – Holttestek a puszta szigeten. – A kalmuk -csikós. – Tüzük is van, hajlékuk is van. – A tutajon vízre -szállnak.)</li> -<li>Ázsiai műhelyben <span class="ralign"><a href= -"#Page_88">88</a></span></li> -<li class="li2">(Utasokkal találkoznak. – A kirdai baleset. – A -jenotajevszki fogság. – A kalmuk csikós megint segit. – Balán -uraság. – Valahára jól érzik magukat. – Ujra föltámad a vágy: -meglátni Francziaországot. – Hiába!)</li> -<li>Ujabb bujdosás <span class="ralign"><a href= -"#Page_109">109</a></span></li> -<li class="li2">(Mussza Nukhár bej. – Egy franczia megnősül és -Ázsiában marad. – Megalkuvás a cserkeszekkel. – A sós pusztákon. – -Valahára a tengerhez érnek. – Karaszor bég. – Megint csak -rabszolgákká válnak.)</li> -<li>A tengeren <span class="ralign"><a href= -"#Page_133">133</a></span></li> -<li class="li2">(A rabszolgakereskedő-hajó személyzete. – -Szanatoglu, az örmény. – Karaszor bég dühös a francziákra. – -Lehetetlen a szabadulás. – Trebizondba érnek.)</li> -<li>Az örmény cselszövénye <span class="ralign"><a href= -"#Page_149">149</a></span></li> -<li class="li2">(Karaszor bég palotái. – Szanatoglu megcsalja a -francziákat. – A francziák nem tudják, mit csinálnak. – A mollah és -a müderrisz. – Az irtóztató éjszaka. – Az örményt megölik. – Négy -franczia is meghal.)</li> -<li>A rabszolgakereskedő háremében <span class="ralign"><a href= -"#Page_169">169</a></span></li> -<li class="li2">(A francziák Mohamed hitére térnek. – Az eunukhok. -– Bülbül Baba. – A két cserkesz testvér. – Férfi lopódzik be a -hárembe. – A francziákat elviszik Konstantinápolyba.)</li> -<li>A török szultán háremében <span class="ralign"><a href= -"#Page_184">184</a></span></li> -<li class="li2">(A sztambuli rabszolga vásár. – Három franczia -együtt marad, a többinek nyoma vesz. – Kamerije szultána. – A -háremi élet.)</li> -<li>A török szultán meghal <span class="ralign"><a href= -"#Page_206">206</a></span></li> -<li class="li2">(Ujabb aggodalmak. – A jó szultána megbukik. – -Gülnár szultána. – A három franczia együtt marad most is. – -Kirándulás Kis-Ázsiába. – A francziák megszöknek.)</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_319" id= -"Page_319">-319-</a></span></li> -<li>A bujdosás vége <span class="ralign"><a href= -"#Page_221">221</a></span></li> -<li class="li2">(A Dardanellák partjain Ázsiában és Európában. – A -bujdosók a keresztyének közt is szerencsétlenek. – A magyar biróság -megmenti az utolsó francziát.)</li> -<li><b>Elbeszélések.</b></li> -<li>Az utolsó Palásthy <span class="ralign"><a href= -"#Page_233">233</a></span></li> -<li>A ki meghalt, mégis él <span class="ralign"><a href= -"#Page_241">241</a></span></li> -<li>Mikor a Megváltó született… <span class="ralign"><a href= -"#Page_272">272</a></span></li> -<li>A megcsonkitott arczkép <span class="ralign"><a href= -"#Page_290">290</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_53">53</a></td> -<td>legidősebbbje is</td> -<td>legidősebbje is</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_134">134</a></td> -<td>fialal, erőteljes</td> -<td>fiatal, erőteljes</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_167">167</a></td> -<td>Francziaország viszontlátásánák</td> -<td>Francziaország viszontlátásának</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_181">181</a></td> -<td>pénzvágy-erősebb</td> -<td>pénzvágy erősebb</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_192">192</a></td> -<td>Khadimhasi valószínüleg</td> -<td>Khadimbasi valószínüleg</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A ki örökké bujdosott és e -yéb elbeszélések, by Károly Eötvös - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A KI ÖRÖKKÉ BUJDOSOTT ÉS *** - -***** This file should be named 62938-h.htm or 62938-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/9/3/62938/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/62938-h/images/cover.jpg b/old/62938-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index ea7a05e..0000000 --- a/old/62938-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
