diff options
Diffstat (limited to 'old/63607-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/63607-0.txt | 8167 |
1 files changed, 0 insertions, 8167 deletions
diff --git a/old/63607-0.txt b/old/63607-0.txt deleted file mode 100644 index 6efba78..0000000 --- a/old/63607-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8167 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Galambos Pál naplója; Jobbadán Amerikában, -by Viktor Rákosi - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this ebook. - -Title: Galambos Pál naplója; Jobbadán Amerikában - -Author: Viktor Rákosi - -Release Date: November 02, 2020 [EBook #63607] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GALAMBOS PÁL NAPLÓJA; JOBBADÁN -AMERIKÁBAN *** - -Rákosi Viktor Munkái - -II. kötet - -GALAMBOS PÁL NAPLÓJA - -JOBBADÁN AMERIKÁBAN - -Rákosi Viktor Munkái - -II - -GALAMBOS PÁL NAPLÓJA - -JOBBADÁN AMERIKÁBAN - -BUDAPEST MDCCCCIII - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -Rákosi Viktor - -GALAMBOS PÁL NAPLÓJA - -JOBBADÁN AMERIKÁBAN - -BUDAPEST MDCCCCIII - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA - - - - -MONTE-CARLO. - -Arra neveltek a szüleim, hogy költsek és nem arra, hogy keressek. El is -költöttem mindent, a mit rám hagytak, urasan, előkelőn. Egy reggel aztán -öreg inasom, a ki mindig ismerte vagyoni viszonyaimat, igy szólt: - -– Urfi, összes pénzünk ezer forint. - -– Akkor majd kölcsön veszünk. - -– Hitelünk is kimerült már. Nem kapunk mi már széles e hazában egy -krajcárt sem. - -– Hát mit csináljunk, Mihály gazda? - -– Nekem van egy gondolatom, urfi. Váljunk el. Én megyek haza, a falumba. -Maga meg világgá bujdosik, elmegy olyan országba, a hol nem ismerik, a -hol tehát megpróbálhat dolgozni. - -– Mondasz valamit öreg, utolsó barátom. Hol az az ezer forint? - -– Azt nem adom oda urfi, csak mikor már felült a vonatra. - -– Nem bizol bennem? - -– Nem. Én itthon eladom a butorokat, a képeket, a szobrokat s abból -kifizetem a becsületbeli adósságait. Föl vannak nálam jegyezve. De az -urfi menjen el innen. Itthon már nem lehet más emberré. Nem járhat a -villamoson olyan utcákon, a melyeken eddig számozatlan fiakkeren -robogott. - -– Igazad van. Olyan bölcs vagy, mint egy arab kalifa. Kinevetnének, -lenéznének, sajnálkoznának fölöttem. Utazom. - -Fölmentem Bécsbe és felültem a nizzai direkt luxusvonatra. Zsebemben -ezer forinttal megérkeztem Monte-Carloba. Itt akartam uj életet kezdeni. - -Valamelyik görög (vagy talán francia?) bölcs mondja, hogy a szerencsét -sohse éri utól az, a ki kergeti. Ez rajtam is beteljesedett. Egy darabig -csak tanulmányokat tenni jártam a játékbarlangba, aztán megállapitottam -a szisztémámat s játszani kezdtem. - -Nagy tét állt. Ha nyerek, maradok ur, ha vesztek, megyek Amerikába -hotelszolgának. - -A sors nem akarta mindjárt, hogy hotelszolga legyek. A szerencse -kacérkodott, flirtelt velem. Rám mosolygott, a hajamat simogatta, a -lábamat nyomogatta – de mikor én a biztatásra, mint afféle ügyetlen -udvarló, merészebb lettem, hátat forditott. - -Egy este vagyonom lement tiz napoleonra. Visszamentem Nizzába. -Óvatosságból vettem egy revolvert belőle. Hátha később nem telik. -Megvigasztalt a tudat, hogy köztem és a hotelszolga közt ez a fegyver -áll még. - -Másnap a Hôtel d’Angleterreben ebédeltem. Jól étkeztem, erős bort ittam. -Azt akartam, hogy az este Monte-Carlóban kitünő kondicióban üljek a -játékasztalhoz. Az igazi játékos testét is gondosan elkésziti az -ütközetre. - -A szomszéd asztalnál egy igen csinos hölgy ült. Párisi elegáncia, de nem -a drágább fajtából, mutatkozott rajta. Inkább rossz szokásból, mint -érdeklődésből merőn néztem rá. Ő visszanézett, aztán elpirult és -lesütötte a szemét. - -Ez nem normális. - -Mikor fölvetette a szemét és látta, hogy még mindig rá nézek, elnevette -magát. - -Teremtucscse, ez ismerős lesz. - -Kiment a terraszra kávézni, utána mentem, köszöntem neki, melléje ültem -s franciául kezdettem diskurálni. - -– Ugyan? – szólt ő nevetve és magyarul, – hát annyira nem ismer rám? -Mennyivel hivebb az én emlékező tehetségem? Hja, egy leány sohse felejti -el azt, a ki őt megcsókolta. - -Én megcsókoltam? A dolog egyre rejtélyesebb lesz. - -Végre ő őszintén kipakolt. Emlitett egy hirneves primadonnát, a kinél ő -– szobalány volt. Én pedig járatos voltam a házhoz. Egy napon -összevesztem ott egy gróffal, s tökfilkónak neveztem őt. Nem tehetek -róla. – Nem tartozom az egyletileg szervezett s a kereskedelmi -törvényszéknél bejegyzett demokraták közé, a kik minden grófot eo ipso -tökfilkónak tartanak – de ez a gróf tényleg az volt. Másnap sulyos -föltételekkel párbajt voltunk vivandók. Mikor elmentem, az előszobában a -szobacicus szenvedélyesen a nyakamba borult, megcsókolt, s a fülembe -sugta: - -– Vigyázzon, a gróf kitünő lövő. - -Ez az előttem ülő elegáns hölgy volt az akkori szobalány. - -– Rózsi! – kiáltottam. - -– Az. - -– Csak nem voltál szerelmes belém? - -– De igen. - -S arca biborvörös lett. - -– Szegény lány, és én nem is álmodtam róla. No most alkalmad van rá, -hogy kiszeress belőlem. - -– Hogyhogy? - -– Tönkrementem. Szegény ördög vagyok. Összes vagyonom hét arany, meg egy -revolver. - -A leány elsápadt. - -– Minek az? - -– Olcsó expresszvonat a másvilágra. No, de légy nyugodt, ma este még -szerencsét próbálok. Hát te hogy kerültél ide? - -– Emlékszik még… - -Szégyenkezve közbevágtam. - -– Bocsásson meg Rózsi, most veszem észre, hogy én magát egyre tegezem… -ezentul magázni foglak… - -– Ahogy parancsolja, – felelt a lány kellemes mosolylyal, – tehát a kis -Lucinay vicomte, a ki attaché volt a bécsi francia nagykövetségnél, -magával vitt Párisba. Énekelni és táncolni tanittatott… aztán Amerikában -is jártam. Énekesnő lettem s szerencsét csináltam. - -– Gratulálok. Ilyen a sors. Egyik föl, másik le. Játszani jött ide? - -– Játszani. Tegnap is százezer frankot nyertem. - -– Maga volt az? Hallottam beszélni, hogy a párisi Miracle-szinház egy -tagja rengetegül nyert… - -– Hisz az én vagyok! - -– Ne mondja! - -Beszélgettünk még mindenféle szamárságot, aztán felültünk a vonatra és -átmentünk Monte-Carlóba. A lánynak roppant jókedve volt s egyre -villogtatta fehér fogait. Négy órakor leültünk játszani. Hétszer tettem -hét aranyat – elvesztettem. Megtapogattam a revolveremet. A helyén volt. -A szivem is. - -Fütyörészve jöttem ki a teremből. Miért is busuljak? Nem itt vesztettem -el a vagyonomat; itt csak ezer forintot hagytam. Igaz, hogy ez az utolsó -mentőhorgonyom s ez is elszakadt. Gombház, ha leszakad lesz más. Pardon, -igazitsuk ki, lesz más – világ. - -Lenéztem a magas terraszról a tengerre, mely fölött, mintha a nap arany -lehellete lett volna, ugy uszott a nyári levegő. Mi szép az élet, kár -hogy oly keveseknek szép! A porladó ősök, a megforditott cimer, a -családi sirbolt körül őrt álló nagy jegenyék egy pillanatra eszembe -jutottak… Ez volt a bucsu hazámtól… Aztán eszembe jutott a nizzai -morgue, a hol üveg alatt megfagyva, meztelenül ki leszek téve a kofák -kiváncsiságának és részvétének… aztán eszembe jutott a traveillani -szomoru völgy, az idegenek temetőjével… ott fogok nyugodni s mához egy -évre már a keresztfám ki fog dőlni és senki sem lesz, a ki visszadugja. - -Egy kéz érintette vállamat. Rózsié volt. - -– Nos uracskám, vesztettünk? - -– Mindent. - -– Lestem, s szaladtam maga után, hogy meg ne szökjék. - -– Hát mit akar velem csinálni? - -– Vigyázni, mig ujra megjön az esze. - -– Bajosan jön az meg többet. - -– No, majd meglássuk. - -Ezzel belém kapaszkodott. - -– Tudja-e, hogy megint nyertem huszezer frankot. - -– Bolond szerencséd van. - -– Az. Hol vacsorálunk? - -– Nem vacsorálok én már fiam, nincs egy vasam se. - -A lány biborvörös lett, lopva rám-rám nézett, sokáig hallgatott. Végre -megszólalt: - -– Adok én magának… kölcsön… a mennyit akar… Roppant sok pénzem van. - -Egyszerre összefutott a szemem előtt a világ. A park beleszaladt a -tengerbe, az ég meg leszakadt a vizbe. Vörös lett minden előttem. - -– Nem, Rózsi, – feleltem halkan, – csak nem hiszed, hogy a régi jó -időkben adott borravalókat most visszakérem tőled. Isten veled. - -A leány szeméből kicsordult a könny. - -– Nem, nem ugy gondoltam, ne vegye sértésnek… csak a szeretet sugallta -szavaimat… - -– Köszönöm Rózsi, te jó leány vagy és én nem haragszom rád… - -Intettem neki s lehaladtam a lépcsőn. Lent, a ciprusfák közül még -egyszer köszöntem neki. Lassan intett egyet a zsebkendőjével s aztán a -szeméhez vitte. - -… Egy ékszerkereskedőhöz mentem s odaadtam a gyürümet. Hatvan frankot -adott érte. Testvérek közt megért háromszázat. De hát elég lesz nekem a -bucsulakomára. Visszamentem Nizzába. Megsemmisitettem mindent, a mivel -kilétemet megállapithatják. Inkognito akarok meghalni. Ne tudja a halál, -hogy milyen becses zsákmányt, az utolsó Galambost viszi magával. - -Vacsora után a kávéházba mentem… Német turisták pezsgőztek, kik ezer -frankot nyertek Monte-Carlóban. Lármáztak és garázdálkodtak. Az egyik -egy sörös poharat tele töltött pezsgővel és elkezdett kiabálni: - -– Azt a szomoru szamarat nyakon öntöm. - -És felém közeledett. Én magam elé tettem a revolvert s szólék: - -– Nézze uram, én éppen főbelőni készülök magamat s azon gondolkozom, -hogy ne küldjek-e magam előtt néhány hencegő németet a másvilágra. - -Halotti csönd lett. A németek fizettek és elkotródtak. - -Egy magas barna ember, a ki látta a jelenetet, odaült hozzám. - -– Ön meg akar halni? - -– Meg. - -– Ajánlok erre önnek egy jobb módot. - -– Mit? - -– Álljon be az idegen légióba. Ön fiatal, erős, a kalandokat biztosan -szereti. Talán uj életet kezdhet… Mindenesetre, ha elunja a dolgot, -bármely pillanatban főbe lőheti magát. - -… Másnap az idegen légió katona-passzusával a zsebemben utban voltam -Marseille felé. - - - - -A LÉGIÓBAN. - -Az az ur, a kinek biztatására a nizzai kávéházban beálltam a francia -idegen légióba, azt is mondta: - -– A légióban ugy el van ön temetve, mint a pinty. Sohase tudja meg -senki, hogy hova lett. Olyan csöndesen elpusztul valahol Afrikában vagy -Tonkingban, hogy a kakas se kukorékol utána. Lehet azonban, hogy valami -bolond szerencséje akad, kitünteti magát, megkapja a francia -polgárjogot, s átlép a francia hadseregbe… Szép karriert csinálhat… - -Ezeken a szavakon gondolkoztam, mikor a gyorsvonaton Marseille felé -robogtam. - -Különös pályafutás, az bizonyos… Egy magyar ur, a ki beáll verekedni -idegen nemzethez, mint egy középkori kondottieri, a kinek egyebe sincs -jó kardjánál és bátor szivénél. Hát odahaza nem volna már számomra semmi -munka? Boldog-e a nép, gazdag-e az ország, erős és hatalmas-e a gentry, -hogy egy ősi sarja ilyen nyugodtan, mint én, beáll kalandornak azzal a -kilátással, hogy egykor valami tonkingi mocsárban felfalják a -vadállatok? - -Az az egypár csöpp, a mi kuruc őseim véréből még megmaradt bennem, -sugallta ezeket a gondolatokat. S végre is beláttam, hogy ha odahaza -zsákot hordok, akkor is nemesebb munkát végzek, mint ha a francia -hadseregben tábornokságig viszem s visszafoglalom Elzasz-Lotharingiát. - -Beláttam. De másokra nézve láttam be. Tegyenek ugy az utánam következő -hajótöröttek. Számomra nincs visszatérés a régi hazába. - -Carpengrasseban beült hozzám egy fiatalember. Sétapálcáján és kendőbe -takargatott kis pakkon kivül semmi sem volt a kezében. - -Vele beült egy jól táplált ur is, a ki rögtön elővette a _Petit -Meridional_ cimü lapot és bele mélyedt. - -A fiatalember kölcsön kérte az én lapomat és beszélgetni kezdtünk. - -Pár szó után bizalmas tónusba csaptunk át, mert kölcsönösen kiderült, -hogy a légióhoz megyünk. - -(A _Petit Meridional_ olvasója egy percre letette lapját és figyelmesen -végignézett.) - -Uj ismerősöm olasz volt s nagy bőbeszédüséggel elmondotta, hogy -könnyelmü adósságok elől menekülve szánta magát erre a kétségbeesett -lépésre. - -– S ön? - -– Monte-Carlo. - -– Elég, ne folytassa. Van pénze? - -– Van vagy hatvan frankom. - -– Tehát nem kapott foglalót a légió irodájában? - -– Nem, nem is kértem. - -– Nekem a foglalóból van még harminc frankom. Tudja mit? Csapjuk össze s -álljunk meg Marseille előtt Rochegrandeban. - -– Minek? - -– Fölséges hely. Mulassunk egy napot s egy fitying nélkül vonuljunk be a -légióhoz. Aztán, ha nyakunkon lesz a vasiga, ugy sem ugrálhatunk többet. - -– Nem bánom. - -Ekkor a _Petit Meridional_ olvasója letette lapját s nyájasan igy szólt -hozzánk: - -– Uraim, legyenek szivesek egyenesen Marseillebe menni, mert holnap -indul a transzport Afrikába. - -– Mi köze magának hozzá? – kérdé Tagliano. - -– Hatósági közeg vagyok, – felelt szerényen a jól táplált ur. - -– Talán éppen mouchard (spicli)? - -– Nem, de titkos rendőr. - -– S meg van bizva, hogy minket Marseillebe szállitson? - -– Körülbelül. Főképp önt, Tagliano úr, a ki már megkapta a foglalót. - -– Nohát, ez szemtelenség, gentlemanekkel igy bánni. Spicli ur, ön lesz -szives kiszállni. - -– Hogy érti ezt? - -– Ugy, hogy takarodjék ki a kupéból, különben megfojtom. - -– De hisz a vonat robog. - -– Annál rosszabb önre nézve. - -– Ön megőrült. - -– Készüljön. Majd számolni fogok. Egy… - -A detektiv nyugodtan revolvert vett elő. De mielőtt fölhuzhatta volna a -kakasát, megragadtam és kicsavartam a kezéből. - -Azalatt Tagliano kinyitotta az ajtót s mielőtt megakadályozhattam volna, -egy szempillantás alatt kilóditotta rajta a boldogtalant. - -Meghült bennem a vér. Tagliano utána nézett. - -– A gazfickó fölugrik és fenyegetődzik. Semmi baja. Adieu! - -Megtörölte a homlokát és leült. A revolvert vizsgálgatta. - -– Az üzlet egy revolvert jövedelmezett tisztán. Csak azt sajnálom, hogy -elmarad a rochegrandei muri, mert a történtek után nekünk egyenesen -Marseillebe kell mennünk, hogy el ne csipjenek… - -– De a marseillei pályaudvaron is elfoghatnak. Az az ember azóta -bizonyosan föllármázta már a rendőrprefektust. - -– Pedig az baj… egypár esztendőt a nyakamba sóznak… - -– Ez hamarább is eszébe juthatott volna. - -– Minek? Mi olaszok előbb végrehajtjuk a tettet s csak azután -gondolkozunk, hogy miképp bujjunk ki a következmények alól. - -– No hát gondolkozzunk. - -Tagliano cigarettára gyujtott. Mig abban tartott, egy szót se szólt, de -mikor a végét kihajitotta az ablakon, fölkiáltott: - -– Megvan! - -Azzal egy darab papirosra a következő táviratot irta: - -_Commandant de la legion étrangère_ - -_Marseille_ _Caserne Napoleon…_ - -Ma este 8-kor érkezünk. Légión esett sérelem férfias megboszulása miatt -le akarnak tartóztatni. Kérünk ellenintézkedéseket. - -_Tagliano, – Galambos_ uj légionisták. - -– Igy, ezt a legközelebbi állomáson föl fogjuk adni s minden rendben -lesz. - -– Gondolja? - -– Hogyne! Nem ösmeri a légiót. Egyenként a legelzüllöttebb alakokból -állhat, de a testületi szellem, a testületi becsületérzés roppant módon -ki van fejlődve benne. Az egyén ott semmi, a légió becsülete azonban -szent. Rendkivül összetartanak. Nem tudom, mi fog történni, de valami -történik, az bizonyos. - -A vonat megállt Marseille rendező-pályaudvarán. A perronon egy -napbarnitott tengerészhadnagy stentori hangon kiáltott: - -– Tagliano, Galambosz legionáriusok szálljanak le. - -Sietve leugrottunk s a hadnagy előtt tisztelegve megálltunk. - -– Tagliano, Galambosz, a kik táviratoztak? - -– Igen, hadnagy ur. - -– Kövessenek! - -Egy tágas batárba ültünk, szembe a hadnagygyal. - -– A rendőrség a központi pályaudvaron várja önöket, a parancsnok azért -intézkedett igy. Mit csináltak? - -Tagliano gyorsan és dühösen előadta neki az ügyet. - -– Okosan tette, hogy kidobta a maflát, – szólt röviden a hadnagy. - -A hadnagy ideiglenesen a légióhoz volt beosztva szolgálattételre s -testtel-lélekkel hozzája szított. - -A kaszárnyában az este konszignálták a legionáriusokat. Kétszáz rekruta -s egy század régi legionista várta ott az elszállitást. A kantin előtt, -az udvarban pipáltak és várták a két hőst. Köztük kellett elmennünk, -hogy a parancsnok irodájába jussunk. Nagy kiváncsisággal mustráltak s én -is érdeklődve néztem szét jövendő bajtársaim közt. - -– Jó estét, fiuk! – szóltam, megemelve kalapomat. - -– Jó estét, camarade, – felelt vissza tiz-husz hang. - -Egy öreg katona kivette szájából pipáját, s szólt: - -– Ne féljetek, gyerekek, megvédelmezünk. - -– Bizunk a légióban s az ördögtől se félünk, – kiáltott vissza Tagliano. - -Helyeslő mormogás zugott végig a katonákon. - -A parancsnok egy legionista kapitány volt, a kit az uj transzport -átszállitásával biztak meg. Viharvert, keményképü ember: sok öldöklést -láthatott már életében. Tagliano előadta az ügyet. - -– Bolond dolog, nem tudom, hogy másznak ki. No majd meglátjuk. Mi volt -ön eddig? – kérdé felém fordulva. - -– Gazdag ur. - -– Szép foglalkozás. S ön? - -– Ügyvédjelölt, – felelt Tagliano. - -– Szóval tanult emberek. Örvendek. Sandruze! - -Egy káplár előlépett. - -– Vezesd a két legionistát a szobájukba. - -Egy kicsit megmosakodtunk, aztán lementünk a kantinba vacsorálni. Ott -már Sandruze előadta ügyünket s mindenki meleg kézszoritással fogadott. -Mondhatom, hogy sokkal több finom uri kezet fogtam meg, mint munkában -megdurvultat. Sandruze már azt is tudta, hogy itt járt a rendőrfőnök -titkára s kérdezte a parancsnoktól, hogy hova lett az a két legionista, -a kiknek este nyolckor kellett volna megérkeznie? Mire a parancsnok -ártatlan arccal azt felelte, hogy bizonyosan a városban mulatnak s csak -reggel fognak berukkolni. - -Tiz óra tájban (mi még a kantinban mulattunk) sietve jött vissza a -titkár; a rendőrfő biztosan tudja, hogy a parancsnok kocsin hozatta be a -legionistákat a külső állomásról. A parancsnok nem tagadta. - -– Nos, akkor adja ki. - -– Előbb kihallgatom őket, mert nekem is van közöm hozzájuk. - -– Jó, de reggel érte jövünk, ha kell, karhatalommal. - -– Legyen szerencsém. - -Ez volt a párbeszéd a parancsnok és a titkár közt. A titkár távozása -után a tengerésztiszt is sietve elhagyta a kaszárnyát. A légiót pedig -cakkumpak, a rekrutákat cókmókjukkal az udvarra kiállitották és számba -vették. Éjfélkor megjelent a hadnagy és jelentette, hogy a behajózásra -minden készen van. A kaput kitárták. Indulj! - -Dob- és trombitaszó nélkül bevonultunk a kikötőbe s egy óra mulva -mindnyájan a _Baudin_ szállitóhajón voltunk. Négy órára behajóztak -tisztjeink s nyolc órakor már a fényes nagy vizeken lebegve haladtunk -Afrika felé. - - - - -A BAUDIN FEDÉLZETÉN. - -A _Baudin_ szállitóhajó az idegen légió negyedik ezredének két -századával s kétszáz, a légiónak szánt rekrutával utban volt Algier -felé. - -Éjjel, hirtelen történt a behajózás, a mi kedvünkért, kik a detektivet a -vonatról ledobtuk. - -A nagy, elektromos lámpások fényénél láttam, hogy összes bajtársaim a -fedélzeten vannak, s nézik, mikor a külön gépek csikorogva huzzák föl a -két óriási vasmacskát. S láttam az arcokon a megkönnyebbülést, mikor a -gőzhajó kürtje tompa búgással jelentette az indulást. Ugy látszik, nem -egy embernek volt oka örülni a fölött, hogy örökre hátat fordit a vén -Európának, hol bizonyára élénk összeütközésben volt a hatóságokkal. - -Még a kapitány nem nyomta meg a gépházba vezető csengetyü gombját, de -már a kormánykerék csikorgott s a hajó lassan fordult önmaga körül. E -pillanatban a vizből egy kiáltás hangzott, egy reflektort a hang felé -irányoztak s a fénysávban egy emberfej jelent meg. - -– Dobjatok le egy kötelet! – kiáltott felénk. - -A kapitány intésére egy mentőöv odarepült eléje, az ismeretlen -belekapaszkodott s a kötélnél fogva a matrózok fölhuzták a födélzetre. - -Pár perc mulva a viztől csurgó alak ott állt a kapitány előtt, mi meg -kiváncsian körülötte csoportosultunk. - -– Ki vagy? – kérdé a kapitány. - -– Pietro, sziciliai matróz. - -– Mit akarsz? - -– Beállni az idegen légióba. - -– Ez Champsaur kapitány dolga. - -A mi kapitányunk előlépett a tömegből. - -– Miért jösz az utolsó percben s ilyen föltünően? – kérdé Champsaur -parancsnok. - -– Szöknöm kellett, mert még szerződésem köt a _Taorminá_-hoz. - -– Ez nem ok arra, hogy ilyen kalandos módon toppanj ide, fiam. Te rossz -fát tettél a tüzre. - -A matróz hallgatott. - -– No, csak ki vele, fiam, vannak a légióban, hál’ Isten, szép számmal, a -kik apró gazságok miatt menekültek ide. - -A rekruták röhögtek a kapitány tréfáján. - -A sziciliai fölvetette a fejét. - -– Hát bizony én, parancsnok ur – loptam. - -Mintha a tömegen morgás futott volna végig. - -– Mit loptál? – kérdé egyszerre rideggé lett hangon a parancsnok. - -– Elloptam a kormányos aranyóráját és az ágyamba rejtettem. Éppen most -vizsgálják a legénység hálótermét s ezért jónak láttam hirtelen -elvitorlázni. - -– Bitang gazember vagy, a légiónak nincs rád szüksége. Félicien! – -kiáltott a kapitány. - -Egy óriás káplár lépett elő. - -– Dobd vissza a sziciliait! - -A káplár villámgyorsan fölnyalábolta a remegő olaszt s minden habozás -nélkül áthajitotta a korláton, a tengerbe. - -A légió magához térve meglepetéséből, hurrát orditott, Champsaur -nyugodtan fölment a kapitányi hidra, a kapitány jelt adott a -gépészeknek, hátul a hatalmas csavarkerék zugva kezdte verni a tengert, -mely fehér tajtékot turt. - -– Vesszetek a tengerbe! – kiáltott vissza éles hangon a sziciliai, a -mint fölbukott a viz alól. - -– Köszönjük, hasonlóképp! – feleltek vissza karban a legionáriusok. - -Elsiklottunk a temérdek hajó közt, elhaladtunk a világitó torony -mellett, a gépek teljes erővel kezdtek müködni, a hatalmas hajó zúgott, -rengett s a vizbe furódó orra ölmagas hullámokat vert föl. - -Aludni tértünk. Mondhatom, hogy igen különös gondolatok közt hevertem -bele koporsószerü ágyamba. Eltemettem magamat. Öt évi rabságot esküdtem -Franciaországnak, melyből ha szabadulni igyekszem, büntetésem halál. -Nagyokat sóhajtottam és foroghattam, mert Tagliano, a ki a fölöttem levő -ágyban feküdt, megszólalt: - -– Busul? - -– Egy kicsit. - -– Megbánta, hogy fölcsapott a légióba? - -– Nem. Érdekel ez az idegen, nyers és vad katona-élet és kiváncsian -várom a folytatását. De néha eszembe jut, hogy bizony okosabban is -csinálhattam volna az életet. Mint ur jöhettem volna Afrikába, oroszlánt -vadászni, e helyett mint közkatona jövök ide borjut cipelni s esetleg -ismeretlen feketéket megölni ismeretlen fehérek érdekében. - -– Bizony, bizony, – sóhajtott Tagliano, – oroszlán helyett borju. Nagy -esés. - -– Aztán meg rosszul esik ezt az öreg, kényelmes, jól berendezett, uri -Európát elhagyni… a hol sok jó barátunk és oly sok szép, vidám barátnénk -van… - -Egy szemközt fekvő norvég fiu fölemelte a fejét s beleszólt: - -– Én is sajnálom a földet, a hol bölcsőm ringott és a hol édesanyámtól -járni és beszélni tanultam… - -Erre már sok fej megjelent a koporsók szélén s lassankint beszélgető -társasággá lettünk. Többen pipára gyujtottak. Egyik megszólalt: - -– Boldog az olyan ember, a ki még honvágyat is érez! - -Különös, keserü hangon szólt. Mindenki ránézett s a norvég igy szólt: - -– Ön is csak született valahol. - -– Szibériában, ólombányászok által lakott faluban. Az apámat, a ki tanár -volt Moszkvában, azért küldték oda számüzetésbe, hogy elpusztuljon. Óh, -mert jaj az okos embereknek minálunk! A boldogtalan aztán nemhogy -elpusztult volna, de megházasodott… igy születtem én. Van nekem hazám? -Hazám nekem az a föld, a melyet apám mindennap megátkozott, mikor az -ólommérget fujva ki tüdejéből, a nehéz napi munkából hazaérkezett? Hazám -nekem az a föld, a melyen rabláncok csörgésén, a felügyelők -kancsukájának csattogásán kivül egyebet nem hallottam?… Aztán kegyelmet -kaptunk. A kegyelem ugy szólt, hogy örökös számüzetés, de megforditott -irányba, Európába… Igy kerültünk Párisba. A hol annyi a nyomoruság, mint -ott, nekünk már kevés hely jut. És anyám sokszor visszasirta azt a -sivár, puszta szibériai völgyet, melyben a mi disznóólszerü házunk -állott, a végében egy kis zöldséges kerttel… Mit sirassak én Európán? -Bár sohse látnám többet. - -S az orosz kis fapipájából elkeseredetten fujta a füstöt. Mindnyájan -bizonyos szánalommal néztünk rá. - -A norvég megszólalt: - -– És nekem, érzem, mégis fájdalmat okoz, itt hagyni ezt a világrészt, -melynek pedig csak legterméketlenebb részét nevezhetem hazámnak. Mindig -előttem áll az a kis faház, a magas éjszakon, a feneketlen fjord sötét -vize mellett, hol annyiszor hallgattam, fejemet anyám ölébe hajtva, a -téli viharok üvöltését, s szikladaraboknak tengerbe zuhanását. Mintha a -viharos tenger orditó titánjait a földi titánok hajigálták volna. Szép -ország az, uraim… De el kellett jönnöm, mert kenyér nem terem benne… -Mérföldekre terjedő nagy területek lakatlanul, pusztán állnak, s még se -fér el több ember benne… Én egyszerüen pályának választottam az idegen -légiót, hogy éhen ne haljak… - -Csönd lett. - -– S önök? – kérdé a norvég, rám és Taglianóra nézve. - -– Ur voltam, eltékozoltam a vagyonomat s éppen főbe akartam magam lőni, -mikor az idegen légió ügynöke megcsipett. - -Tagliano igy szólt: - -– Körülbelül ez az én történetem is. - -Csönd volt egy ideig. A bajtársak visszaheveredtek ágyukba, csak az -orosz és a norvég ültek még. Az orosz körülnézett és szólt: - -– Uraim, ugy látom, hajótöröttek vagyunk mi mind a négyen s hozzá elég -intelligens emberek. Vegyük ugy, hogy a légió a mi puszta szigetünk, -melyre a sors kivetett. Tudják mit? Szövetkezzünk, hogy egymás sorsán -könnyitsünk… - -– Helyes! – kiáltottunk. - -– Esküdjünk testvériséget, – inditványozta Tagliano, – ez igy szokás. - -– Helyes. - -Tagliano egy kis ezüst-feszületet vett le a nyakáról s megcsókolta. - -– Talizmán. Anyámtól való. - -A kinyujtott feszületre mindegyikünk rátette jobb kezének két ujját s -Tagliano diktált. - -– Esküszünk, hogy egymást semmiféle bajban el nem hagyjuk. Hogy -egymással mindig utolsó falat kenyerünket, utolsó korty vizünket -megosztjuk. A csatákban összetartunk, ha közülünk megsebesül valaki, -cserben nem hagyjuk, egymást pénzzel is támogatjuk, a följebbvalók -eshetőleges kegyetlenségei ellen együtt védelmezzük magunkat. A ki -esküjét megszegi, hitvány becstelen ember s azt a többi köteles -elpusztitani. Isten minket ugy segéljen. - -Elmondtuk utána az egészet. - -– Csókoljátok meg a keresztet – sugá Tagliano, – akkor titeket is védeni -fog. - -Megcsókoltuk a keresztet, kezet fogtunk, megcsókoltuk egymást és -lefeküdtünk. - -Sokáig nem tudtam aludni, különösen egy a német sorozás elől megszökött -elzászi gyerek sóhajtozása és zokogása miatt. Már este egyre csufolták a -fiuk jajveszékeléseért, de ő folyton azt hajtogatta, hogy megszakad a -szive; ő csak most érzi, hogy nem tud elválni hazájától; miért szökött -meg – ugymond – hazulról, miután uj hazája sem tud vele mást csinálni, -mint hogy katonának viszi, még pedig mint hallja, sokkal sulyosabb -szolgálatra. - -Most azután láttam, hogy a fiu leszáll ágyából és kisompolyog a -teremből. - -A következő percben egy puskalövés dördült odakint, a födélzeten. Talpra -ugrottam és fölrohantam. Odafönt zürzavaros szaladgálás volt. - -– Mi történt? – harsogott szócsövön a kapitányi hidról. - -– Egy rekruta a vizbe ugrott, – felelt vissza egy légióbeli katona, a ki -puskával őrt állott. - -A gép járása lassabbodni kezdett, majd egészen megszünt. Rövid -kommandószavak hallatszottak. A matrózok futottak a kis csónakot vizre -ereszteni. Ezalatt a villámos reflektor köröskörül kutatta az éjszaka -sötétségét. A hajó farán őrt álló legionárius a puskáját igazitotta s -igy szólt a hadnagyhoz, a ki e pillanatban termett ott: - -– Hadnagy ur, fölösleges a csónakot leereszteni, azt hiszem, agyonlőttem -a szerencsétlent. - -– Miből gondolja? - -– A lövés után nagyot kiáltott s azóta semmi hangja… ime ott van ni! - -A hajó mögött a tenger teljes villámos fényben ragyogott. S a viz -tetején fekve megjelent a boldogtalan elzászi fiu, véres fejjel, nyitott -szájjal s a viz sodra által huzva, sebesen uszott a hajó után. Az -odatódult rekruták megdöbbenve nézték a bizarr látványt és sápadtan, -szótlanul tekintettek egymásra. Itt ugyan nem tréfálnak az emberekkel! - -A másodkapitány odajött, messzelátón nézte egy kicsit a hullát s aztán a -hidra kiáltott. - -– C’est fini! En avant! (Vége van! Előre!) - -A matrózok visszapakkolták a csónakot, a gépek ujra zakatolni kezdtek, a -reflektorok elaludtak, a hajó röpült s mi visszabujtunk hálószobánkba. -De a világért sem mertem a szoba vizre nyiló kis kerek ablakára nézni, -mert az az impresszióm volt, hogy a véres ábrázat rám vigyorog onnan… -Szegény gyerek, neki két hazát adott a végzete. És egy harmadik hazában -keresett boldogulást… Ötven milliomod magával német, negyven milliomod -magával francia lehetett volna… és mégis ily nyomorultan kellett -elvesznie. Mi vár én rám? - - - - -A KÁPLÁR. - -A _Baudin_ a pirkadó hajnal fénye mellett lassan uszott be Algier -kikötőjébe. A város aranyos kupolái, tornyai és minaretjei csillogtak a -születő fényben. Apró házai mintegy ótalomért huzódtak a hatalmas erőd -lábához, mely uralkodott az egész város fölött. Az erődben éppen a -réveillet fujták s a friss trombitahang messzire elszállt a tiszta -levegőben. - -Előbb az idegen légió két százada szállt ki, nagy pontonokon, aztán ezek -félkörbe álltak a kikötőben s minket rekrutákat vittek ki a partra. A -kör összezáródott s megindultunk az erőd felé, fegyver közé fogva. Száz -frank foglaló volt minden rekruta zsebében, azért vigyáztak olyan nagyon -rájuk. Nem egy ember volt köztük, a ki ugy gondolkozott, hogy ingyen -áthajózik Afrikába, ott kereket old s terv és ész nélkül elkalandozik a -fekete kontinensen. Micsoda keserves csalódás lett ezeknek az ostoba -képzelődéseknek a vége. - -Az erőd udvarán az ezredes és pár tiszt várt ránk. Spáhik, turkók, s -afrikai vadászok lézengettek körülöttük. Fölolvasták a névsort, -konstatálták, hogy ki veszett a tengerbe, az ezredes végigjárt köztünk s -több izben mormogá: _felséges fickók_, aztán a káplárok pléhcsajkákat -osztottak ki, megmutatták, hogy hol osztják a reggelit s azzal -_abtretoltattak_. Reggelire pompás tejes kávét s egy-egy hófehér cipót -adtak, mely a mi prófuntunk mellett valóságos kalács. - -Alig nyeltük le az utolsó falatot, összedoboltak bennünket. A front -előtt ujra ott állt az ezredes és Champsaur kapitány. - -– Álljanak külön, a kik egy szót sem tudnak franciául. - -Rövid mozgás, magyarázgatás után valami száz főből álló csapat -képződött. Ez legnagyobb részt poroszokból állott, de volt közte angol, -olasz, hollandi, spanyol, amerikai. - -– Álljanak külön, a kik csak franciául tudnak. - -Erre is képződött egy tekintélyes csapat. Ezek a belgák és francia -svájciak voltak. - -Erik a norvég, Wladimir az orosz, Tagliano és én nem mozdultunk egymás -mellől. Velünk együtt állt ott még vagy harminc ember. - -– S önök? - -– Mi, parancsnok ur, ugy látszik, minden nyelvet beszélünk. - -– Helyes. Bretonville hadnagy, vezesse valamennyit a magazinba s estére -olyan uniformisban legyen minden katona, mintha skatulyából huzták volna -ki. Holnap majd beosztjuk önöket a légióba. - -A hadnagy sugott neki valamit. - -– Igaz. Mind megkapták a foglalót? - -– Én nem kaptam meg, parancsnok ur, mondám, folyton megtartva katonás -merevségemet. - -– Jól van. Tizenkettő és egy közt jelentkezzék a légió első ezredének -pénztáránál. Volt ön katona? - -– Igenis, parancsnok ur, huszár voltam az osztrák-magyar hadseregben. - -– Mindjárt meglátszik. Elmehet. - -Mikor a ruharaktár felé mentünk, egy vén legionista káplár, a ki -hallotta beszélgetésemet Champsaur kapitánynyal, csatlakozott hozzám. - -– Látom, hogy ön ur volt civilkorában – szóla. - -– Az voltam. - -– Szeretne egy kicsit jobban öltözködni? - -– Hogy az ördögbe ne! - -– Akkor jöjjön velem. - -Oldalt eltünt. Intettem három pajtásomnak s utána eredtünk. Hátsó kapun -mentünk be a magazinra felügyelő őrmesterhez s egy félóra mulva pompás, -testhez álló, hófehér extra-egyenruhában, tiszti cipőben voltunk, kis -kokett, fehér käppivel a fejünkön. A Lebel-fegyverhez való kis gyiklesőt -is azonnal derekunkra csatolhattuk – s perfekt legionáriusok voltunk. - -– Nem akarnak a városban ebédelni? – szólt, szemével csiptetve a káplár. - -– Persze, hogy akarunk. - -– Nos, kérjenek engedélyt Champsaur parancsnoktól. - -– Fog-e adni? - -– Mondják, hogy caporal Crébillonnal mennek ki. Az én vagyok. Én elég -garancia vagyok arra, hogy nem szöknek meg. - -S egy alig észrevehető mozdulattal a derekára szijjazott revolverre -tette a kezét. - -Az engedélyt este hétig csakugyan megkaptuk, a foglalómat fölvettük, s -vigan indultunk kifelé. - -Az erőd kapujánál egy nagy csomó zsidó tanyázott. Szép, hosszu szakállu, -bibliai alakok, olajbarna arccal, kifejező fekete szemekkel, nem az az -éjszaki szláv korcsivadék, melyet oly sokszor láttam felvidéki -birtokunkon, ragadozó madáréhoz hasonló félelmes arcával. Wladimir nem -is akarta elhinni, hogy ezek zsidók, annyira hozzászokott a hazájában -látható elromlott tipushoz. - -A zsidók azért tanyáztak ott, hogy civilruháinkat és egyéb ingóságainkat -megvegyék. Tagliano vissza is futott rögtön s lehozta régi életünk -emlékeit. Ebből is bevettünk negyven frankot. Tagliano alkudott velük s -mondhatom, hogy a kereskedők a bőbeszédü olaszban mesterükre akadtak. - -Gazdagnak éreztük magunkat, mikor a városba leszálltunk. Käppinket -félrevágtuk s az ifjuság bizalmával, boldogan tekintgettünk szét a -keleties utcákon. - -Mindenki megnézett bennünket, de volt is mit. Wladimir és Erik két szőke -Herkules volt, azzal az álmos vagy álmodozó kék szemmel, mely Turgenyev -regényhőseinek a sajátsága. Tagliano koromfekete nápolyi volt, gondosan -ápolt Viktor Emánuel-bajusszal. Magas, sugár termetén gyönyörüen állt a -légió fehér ruhája, mely kacér ellentétül szolgált az ő feketeségéhez. -Magam sem voltam utolsó legény, felpödört bajuszommal s IV. -Henrik-szabásu, hegyesre nyirt szakálammal. Ki is jelentette Crébillon, -hogy elegánsabb legionáriusokat, van tiz éve, hogy nem látott. Büszkén -is lépdelt előttünk, mint egy kocsis, a ki nagyurakat visz a hintóján. - -– Milyen dejeunert parancsolnak? – kérdé, – elég lesz fejenkint tiz -frank? - -– Elég. - -– Akkor gyerünk a _Hôtel Beau Rivage_-ba. - -Volt már egy óra, mikor oda értünk, irtóztatóan kiéhezve. Crébillon a -tengerre néző terraszon terittetett, sátor alatt s először jégbe hütött -sört kért. Azután megrendelte a couverteket, előbb a fölszolgáló -garçonnak tiz frank borravalót igérvén. Mint a farkasok estünk neki a jó -ebédnek. A terrasz lassanként megtelt, többnyire angolokkal, egy -láthatatlan zenekar operákat kezdett játszani. Egypár üveg vörös bornak -gyorsan a nyakára hágtunk s Crébillon kipirult arccal adott a tálalásra -vonatkozólag utasitásokat a pincérnek, a miből láttuk, hogy meglehetős -szakértő. - -– Mondja csak, káplár ur, mi volt ön azelőtt? – kérdé Tagliano. - -Az öreg magasra emelt egy pohár bort és gusztálta. Aztán egy hajtásra -magába temette. - -– Ne bolygassuk a multakat fiaim. A légiónál nincs mult, csak jövő. -Kivánom, hogy szebb jövő várjon rátok, mint a milyen én rám várt. - -Dobolt az asztalon. - -– Hej, sok szép, előkelő urfit vezettem én már be a légióba. S hova -lettek? Csontjaik ott fehérlenek a bacninhi őserdőkben… s még csak nem -is férfias tusában, a zászló alatt, mitrailleuse-ök siketitő kereplése s -a fekete zászlósok vad üvöltése közt szálltak a sirba… a mocsárból -kiszállt sápadt halál, a láz fojtotta meg őket… vagy a kolera söpörte -el. - -Tagliano is fölhajtott egy pohár bort, csettentett a nyelvével s hetykén -szólt: - -– Eh, csak egyszer hal meg az ember s ugyancsak szörnyen mindegy, akár -négylovas hintón viszik ki a nápolyi Santa Croce temetőbe, diszes papi -kisérettel és szép énekszóval, vagy ott földelik el Kelet-Ázsiában, a -kinai határ mellett… és a kapitány imádkozik fölötte, miközben a -bajtársak három sortüzzel bucsuznak el tőle… - -Crébillon figyelmesen hallgatta, aztán megszólalt: - -– Szépen beszélsz fiam, de miért nem vallod inkább azt, hogy csak -egyszer él az ember s igyekezzél az életedet szépen berendezni… - -Tagliano sóhajtott. - -– Azzal már elkéstem. Most összes filozófiám abból áll, hogy meg tudjak -békülni helyzetemmel, nyugodtan várjam a szenvedéseket s el legyek -készülve korai halálomra. - -Most megszólalt az orosz: - -– Légy fatalista, mint én. Én nem ismerem el a szabad akaratot. Ha nekem -van szabad akaratom, miért ne legyen a sajtkukacnak is? Miért legyen -éppen nekem és csak nekem? Azt csak az ember képzeli, hogy a teremtett -lények közt rangban külömb, mint a sajtkukac. Ezt a sajtkukac is -képzelheti magáról s épp ugy vindikálhatja magának a szabad akaratot, -mint mi. Nincs szabad akarat. Semmiféle tettünkért nem vagyunk -felelősek, mert mindent, a mit teszünk, végzetszerüleg kell tennünk, -utunk ki van szabva – mondjuk, – a csillagokban. Én tehát nyugodtan -várom a jövőt, mert nem változtathatok rajta. - -– És te? – szólt a káplár, oldalba döfve Eriket, a ki elmerengett a -tengerre. - -– Engem anyám megtanitott hinni és imádkozni. És én megtaláltam Istent a -tenger mélyében és az ég magasságában. Nem felejtem el örömömben, -eszembe jut bánatomban. Nyugodt vagyok, mert vigyáz rám. - -… És én ott ültem és a napnak egész sugárkévékben hulló aranyától -ragyogó tengerre bámultam, mely eddigi hitvány, ostoba, sivár életemtől -elválasztott. És öröm fogott el, hogy mérhetetlen vizek tornyosulnak -közém és régi életem közé. És öröm fogott el arra a gondolatra, hogy -szenvedni… és a szenvedések által megtisztulni fogok. Hirtelen eszembe -jutott egy gyerekkori imádságom, melyet tizéves korom óta nem -imádkoztam. Elmormogtam. - -– Mit csinálsz? – szólt az orosz. - -– Imádkozom. - -Mély csönd lett az asztal körül. Crébillon megtömte kis fapipáját és -rágyujtott. Vagy öt füstkarika után megszólalt: - -– Kár fiuk, igazán kár, hogy ezeket a sok szép filozofiával és mély -vallásossággal bélelt koponyákat holmi zulukafferek fogják beverni -csatabárdjaikkal… vagy azok a gaz tonkingi piráták lándzsára tüzve -viszik valami nagyhasu mandarin elé, a ki ezért nekik egy _csin_-t fog -fizetni, a mi testvérek közt is fölér két souval… nom d’un chien… a -gazember ennyire becsüli a fehér ember fejét. - -– Igaza van! – kiáltott Tagliano, – én annyit sem adnék a mandarin -fejért, _levágatlanul_. – Erre már nagy koccintás volt. Crébillon -kezdett elázni. Karomra tette a kezét. - -– Nagyon szeretlek benneteket fiuk, sajnálom, hogy elhagytok, négy ilyen -kiváló fickóhoz rég nem volt szerencsém. Én sem vagyok ám valami rongy -ember, ne higyjétek. Jó családból származom. Az apám ügyvéd volt -Brüsszelben, jó nevelést kaptam… - -Hallgatott egy darabig, mintha haboznék, folytassa-e? - -– Ma is ur vagyok, ha közbe nem jön… az apám meghalt… az anyám -férjhezment és én a lakodalom napján, mikor a templomból visszajöttek, -agyonlőttem a gazembert, mielőtt anyámat megcsókolta volna… - -Ujra elhallgatott. - -– Elmenekültem… Egyenesen a légióba… Elrészegesedtem bánatomban, azért -nem vittem semmire. Négy hadjáratom van s csak káplár vagyok… -Óvakodjatok a pálinkától, demoralizál, állattá tesz… Fizessetek, menjünk -török kávét inni. - - - - -KATONAÉLET AFRIKÁBAN. - -Az algieri ebéd jó ize sokáig megmaradt a számban. Hosszu ideig nem volt -szerencsém urnak való ételhez. Sőt gyakran olyat kaptunk, hogy -egyáltalán nem volt embernek való. - -A kompánia pénze teljesen elfogyott s a tiz centime napi lénung állt -csak rendelkezésünkre, hogy életünket egy kissé megfüszerezhessük. -Képzelhetik, hogy micsoda füszer telik ki öt krajcárból. - -A mint a pénzünk elfogyott, Crébillon kegye is elfordult tőlünk. A vén -alkoholista utolsó kedvezése az volt, hogy kivitte, hogy négyünket egy -szakaszba (escouade) tegyenek. Ezért kicsalta utolsó öt frankunkat s -aztán más zsákmány után nézett. Nem is vettem rossz néven szegénytől. - -Az algieri erődben nem igen pihentünk meg. Reggel ötkor réveillet -fujtak, összeálltunk s kimentünk a városon kivül, katonai mozdulatokban -gyakorolni magunkat, előbb mindenki fölhörpentvén huszonhárom centiliter -mennyiségü feketekávéját. Félkilenckor visszatértünk és kilenc órakor -kiosztották _la soupe du matin_-t, mely áll száz gramm levesben főtt -marhahusból és egy kis főzelékből. Ezen elrágódhatik az ember tiz óráig, -akkor _retraitet_ fujnak, s délután két óráig, mig a nagy forróság tart, -nincs a katonának semmi dolga. Két órakor réveille, megyünk az iskolába, -vagy belső, kaszárnyai munkára. Ez tart félnégyig. Akkor ujra -gyakorlatra vonulunk s ott vagyunk félhatig. Hatkor kiosztják a _soupe -du soir_-t, az ebédet, a mi ugyanaz, mint reggel, kivéve, hogy kétszer -egy héten, csütörtökön és vasárnap, sült hust kapunk, burgonyával. Azt -már emlitettem, hogy minden második nap ezerötszáz gramm kenyeret -kapunk. Hamar rájöttünk azonban, hogy ezt legjobb egy ültőhelyünkben -megenni, kölömben a legionáriusok ellopják. A koszt ugyanis nem -tulságosan bőséges s ez a sok kiéhezett európai alak sohse tud jóllakni. - -Crébillontól hallottuk, hogy ez a nyári beosztás, junius elsejétől -szeptember tizenötödikéig. Télen másképp lesz. - -Megjegyzendő, hogy tiz napon át, a mig Algierban voltunk, se ezredest, -se kapitányt, se főhadnagyot nem láttunk. Egy fiatal hadnagyocska járt -ki velünk, a ki szörnyen unta a mulatságot, félreült lapokat és -regényeket olvasni s minket teljesen a belga és porosz altisztek -önkényére bizott. Hogy aztán ezek gorombáskodás és taszigálódás terén -mit vittek véghez, az képzelhető. Az is igaz, hogy ritka elzüllött -bandával volt dolguk; az intelligens ember, kit a szerencsétlenség -hajtott ide, kis töredék köztük, a legnagyobb részük professzionátus -csavargó, a ki soha semmiféle mesterséget nem tanult, urat maga fölött, -gazdát egyáltalában nem ismert s életében öt percig komolyan nem -dolgozott. Vasszigor kell hozzá, ilyen embereket a katonai fegyelemhez -szoktatni. Volt is pofon, guzsbakötés, kurtavas és börtön rakásszám. De -azokkal, a kik jól öltözködve érkeztek ide, az élet hajótöröttjeivel, -nem volt semmi baj. Ezek pariroztak. - -Egy reggel a hadnagy két afrikai vadásztiszttel és három -Alcazar-kávéházbeli énekesnővel jött ki a gyakorló térre. Ugy látszik, -egyenesen a kávéházból jöttek, kocsin. Részegek voltak s egész uton -énekeltek. Kint aztán elhelyezkedtek s a kocsiból mintegy páholyból -nézték a rekruták gyakorlatait, buzditó kiáltásokat intézvén hozzájuk. -Egy magas fal megrohanása és megmászása volt a föladat. Egymás hátán, -egymást fölhuzva, öt perc alatt tul voltunk rajta, aztán visszafelé -csináltuk meg ugyanezt. A hölgyek tapsoltak, ujongtak s mikor sorba -álltunk, szemlét tartottak fölöttünk. Tőlem hat embernyire egy csinos, -kis bajuszu, torreador külsejü spanyol állt. A hadnagy szeretője megállt -előtte s arcul legyintette őt batiszt zsebkendőjével, szólt: - -– Te tetszel nekem, fiu. - -A spanyol elnevette magát s könnyedén felelt: - -– Este hétkor gyere a kaszárnyába. - -– Szemtelen! – kiáltott a hölgy, a hadnagy pedig a kezében vitt -chartreuse-ös üveget ugy vágta a spanyol fejéhez, hogy a szerencsétlen -vérbe borulva dőlt ki a sorból. Két káplár fölragadta és valami kuthoz -vitte. - -A légió meg sem moccant, de zugás futott végig a sorokban s a vad fiuk -tekintete összevillant. Akkor nem értettem meg ezt a tekintetet, de -megértettem a következő évben, a hoang-hoi csatában, a hol a hadnagy -_négy golyót kapott a hátába és elesett_. A legionáriusok ekkor -boszulták meg az algieri brutalitást. Az ezredorvos konstatálta a -dolgot, de a tisztek nem mertek vizsgálatot inditani. A tonkingi -őserdőkben nem lehetett a légióval sokat okoskodni. - -A vadásztisztek boszusak voltak a chartreuse elpocsékolásáért s a -visszavonulást inditványozták. A káplárok hátra arcot kommandiroztak s -mi hátat forditottunk a nemes kompániának. Engem ezalatt az a szerencse -ért, hogy a bizalmas modoru hölgy hátba vágott s azt kiáltotta: _Ez a -fickó ugy tartja magát, mint egy király! Szeretnék a szeme közé nézni!_ -Szerencsémre, a káplárok marsot kommandiroztak s igy megszabadultam a -kellemetlen következményektől. Azt azonban hallottam, hogy a hadnagy a -hölgyet bestiának nevezte. - -Este fönt a bástyán pipáztunk és a város felséges keleti panorámáját -bámulva, tárgyaltuk az ügyet. A vén Crébillon lelkünkre kötötte, hogy -nagyon vigyázzunk magunkra a tisztekkel szemben, mert a gyarmatokon s -különösen a légióval szemben, minden meg van nekik engedve. Bármely -pillanatban agyonlőhet, nyomorékká tehet, folyton becsukhat, a -legiónárius nem mehet rapportra s nem kap igazságot. S megjegyzendő, -hogy a börtönben töltött idő nem számit, azt az öt éven fölül még utána -kell szolgálni. - -És itt az öreg nagyot sóhajtott. - -– Magam is igy ragadtam itt. Megszöktem, elfogtak, hat hónapi fogságot -kaptam. Ez megtörtént kétszer. Apróbb rakoncátlankodások miatt is kaptam -összesen körülbelül két évet, ez már három év. E nyolc év alatt -tökéletes vén katona lettem, mint Napoleon régi gárdistái. Gép, nem -emberi lény… - -– Gép, de olaj helyett pálinkával kentek, – szólt egy vén legionárius s -a katonák röhögtek. - -Crébillon különös tekintettel nézett végig rajtunk. - -– Pálinka? Hagyd el Muller, nagy találmány az: az a szegény embernek, a -mi az urnak a morfium. A pálinka segitett nekem eltemetni a multat és -elviselhetővé tenni a jelent. Öreg napjaimra idekerültem az algieri -depotba, penzióba s itt kényelmesen eltöltöm hátralevő időmet. Nem -tudnának engem innen bottal se elverni. - -Igy üldögéltünk a bástyán, mig csak takarodót nem fujtak. Ekkor kivertük -a pipánkat s még egy pillantást vetve a vak afrikai éjben lent égő -lámpákra s a messzeségben sziporkázó csillagokra, nyugalomra tértünk. - -Tizenkettedik napon kiosztották köztünk a Lebel-puskákat. Aznap a -fegyverrel való bánásmódra tanitottak, másnap a régi legionisták -elmentek Oránba, mi megkaptuk a patrontáskát is, elül-hátul egyet s -kivonultunk rendes szolgálattételre. - -Egy éjjel, két órai fárasztó őrtállás után, éppen le akartam feküdni, -mikor riadót vertek. Tiz perc alatt az udvaron állt a légió, fegyver -alatt. Az erőd nagy kapui dörögve csapódtak szét s mi, sulyba fogott -fegyverrel, futólépésben indultunk le a városba. - -Mikor a hegyről lefelé kanyarodtunk, már láttuk, hogy hová megyünk. Tüz -volt az arab városrészben, a tüz világa volt a direkció. - -Tiz perc alatt ott voltunk, a bámész tömeget hátra szoritottuk, aztán a -mi századunk gulába rakta a puskáit s fejszét, létrákat ragadott, hogy -majd az égő ház tetejére jutva, leverje az éghető anyagot. A városi -tüzoltóság is ott állt egy nagy fecskendővel s a kapu kinyitását várta, -hogy az udvaron az égő házhoz férjen. - -Az égő ház egy dusgazdag arabsé volt, a ki három házas fiával s a saját, -mint a tüzoltók beszélték, három feleségével és nagyszámu cselédséggel -lakott a terjedelmes, összeépitett házcsoportban. - -Fejszével megdöngettük a kaput, kinyilt rajta egy kis ablak s a gazda -kinézett. - -– Mit akartok? - -– Eloltani a tüzet. - -– Eloltom én a fiaimmal és a cselédeimmel. - -– Ne okoskodjál, nincs hatalmadban eloltani. - -Az arab becsukta az ablakot. - -– Törjétek be kaput! – kiáltott Champsaur kapitány. - -A legionisták hamar egy gerendát keritettek, harmincan ragadták meg -egyszerre s a következő percben ágyulövéshez hasonló dördüléssel -zuditották neki a kapunak. - -– No még egyszer! – kiáltottam le a magas falról, melyen Taglianóval -(egymást fölsegitve) lovagoltunk. - -A gerendaütés másodszor dördült, a kapu recsegett. S én láttam, hogy az -öreg arabs, megfenyegetve bennünket fekete öklével, hat fátyolos -asszonyt, a kik az udvar egyik sarkában siránkoztak, beterel az égő -házzal összeépitett épületbe. Ez az asszonyokat rejti el előlünk. - -A kapu a harmadik ütésre széttárult, a fecskendőt gyorsan betolták a ház -mellé s mig vagy harminc ember a szivattyu kádjába hordta a vizet, -megkezdődött az oltás. Az arabs a fiaival félre állt s olyan képet -vágott, mintha a dolog őt legkevésbbé sem érdekelné. - -Mi vagy hatan parancsot kaptunk, hogy menjünk föl annak a háznak a -tetejére, hová az öreg az asszonyokat dugta, s verjük le a tetejét, mert -a tüz csak ezen az uton terjedhetett tovább. - -Ezen a házon rácsos ablakok voltak. Ez lehetett az asszonyok háza, a -hárem. - -Mikor a létrát a ház oldalához támasztottam, érzem, hogy egy sulyos kéz -megragad és hátraránt. - -Az öreg arabs volt. Soha ily gyülölettel telt tekintetet még nem láttam, -elannyira, hogy hideg borzongás futott végig rajtam. De rögtön hallottam -Champsaur kapitány hangját. - -– Őrség! - -Vagy tiz ember szaladt be az utcáról, szuronyos puskával. - -– Szoritsátok oda a sarokba ezt a vén gazembert a fiaival együtt és -vigyázzatok rájuk. - -A négy arabs egyszerre körül volt véve s a sarokba taszigálva. A -legionisták puskatussal dolgoztak. - -Mialatt ez történt, a hárem padlásán, ugy látszik, már régebben lappangó -tüz kitört s az egész tető egy pillanat alatt lángban állott. - -Champsaur káromkodott mint a jégeső s a harmadik még tüzmentes ház -tetejére rendelte a legionistákat. Ekkor figyelmeztettem, hogy az éppen -most föllobbant házban hat asszony van. Már sikoltozásuk is hallatszott. -Bizonyosan a zsarátnok már kezdett közéjük hullani. - -Champsaur az arabshoz lépett és a kulcsot kérte, hogy az asszonyokat -kihozhassák. Az arabs tagadólag intett. - -– Ember, meg vagy őrülve? Hisz ott vesznek! - -– Vesszenek ott inkább, semhogy a ti szemeitek lássák őket. - -Champsaur elfordult, s dühödten üvölté: - -– Fiuk, a gerendát! Törjétek be ezt az ajtót. - -A háremből kétségbeesett sikoltások hangzottak. Ezuttal én is a -gerendához kaptam. Az ajtó az első ütésre beszakadt. A nyiláson füst -tódult ki, utána asszonyok rohantak ki, levegő után kapkodva. Az -arabsokhoz futottak, s a lábuk elé kuporodtak. - -– Mind itt van? – kérdé tőlem Champsaur kapitány. - -– Csak hatot láttam kijönni, azt hiszem, egy még bent van, mon -commandant! – feleltem. - -– Menjen be érte. - -Olyan száraz hangon mondta, mintha cigarettáért küldött volna valakit a -boltba. Én azonban vizbe mártott zsebkendőmet a számra kötve, kezembe -égő fáklyát kapva, habozás nélkül berohantam… A füsttel telt nagy szoba -közepén (körülötte már égtek a szőnyegek) egy csodaszép fiatal arabs nő -feküdt elájulva. Ugy képzeltem, hogy az öreg arabs kedvenc felesége. -Arca födetlen, hófehér nyakán és mellén megtépve a ruha, nyilván ő maga -szaggatta meg, mikor a rémület és füst fojtogatni kezdte. A tüz eléggé -világitott, a fáklyát tehát elhajitottam s a nőt ölembe vettem, ugy, -hogy sápadt feje jobb vállamon feküdt. Igy magamhoz szoritva (éreztem -szive dobogását), áttörtem a füstön s félig elvakulva az udvarra -érkeztem. - -… Az első, mit hallottam, egy rekedt orditás volt, abból a sarokból, -hová katonáink az arabs házigazdát és fiait szoritották. Aztán az öreg -arabs egy irtóztató lökéssel széttaszitotta az őrséget s egy ugrással -előttem termett. Mielőtt elfordulhattam volna, az arabs kése megvillant, -s _markolatig merült a boldogtalan nő meztelen mellébe_. Aztán -kirántotta kését a sebből s övébe dugta. Vérsugár szökelt ki a sebből s -elboritotta a nőt, meg engem is. Arcom, szemem, szám s mellem tele volt -vérrel. Éreztem, hogy a boldogtalan kettőt rándul, hallottam, hogy -sóhajt, láttam, hogy egy pillanatra fölnyitja gyönyörü barna szemeit, -melyekből végtelen rémület tükröződött le… aztán behunyja a szemeit, -vége… A meglepetéstől, a rémülettől félig őrülten ledobtam a gyöpre s -Vladimir nyakába estem, a ki azt hitte, hogy én vagyok megsebesülve. - -… És ekkor az öreg arabs letakarta a nőt fehér burnuszával, ráborult és -hangtalanul siratta. Órákig feküdt ott mozdulatlanul, nem törődve azzal, -hogy mi történik körülötte. - -Csakugyan a kedvenc felesége volt. - -Reggel kilenckor vonultunk vissza a kaszárnyába, az arabs még akkor is -ott feküdt a földön, az asszony ruhájába temetett arccal. - - - - -A SIVATAGBAN. - -Soká nem felejtettem el ennek az öreg embernek gyülölettől -eléktelenitett arcát s vad lánggal szemeimbe furódó tekintetét; valamint -sokáig álmodoztam a gyengetestü, remek asszonyról, kit egy percre -karjaimban szoritottam, s a ki ott dermedt meg, kilehelvén lelkét. - -Crébillon káplár akkor figyelmeztetett, hogy ne igen őgyelegjek az -erődön kivül, mert nem lehetetlen, hogy az arabsok leskelődnek rám s -életemre törnek. - -Bünöm az volt, hogy érintettem az asszonyt s legtovább gyönyörködtem -szépségében. - -Nem sokáig kellett óvakodnom: egy napon a légió parancsot kapott, hogy -menjen Oránba, majd ott szétosztják a belső afrikai posztokra. - -Crébillonban volt annyi emberség, hogy bár ránézve elvesztettük minden -vonzó erőnket, mert már egy krajcár extra-vagyonunk se volt, mégis -melegebben bucsuzott el tőlünk. - -– Eddig urak voltatok, – mondá, – még Európában éltetek. Most kezdődik -az afrikai élet, az unalom, a közönséges, durva munka. Nem vidám dolog -ez, fiuk, higyjétek el. Mire ide a partra visszakerültök, lehet, hogy -már épp olyan elállatiasodott, megkérgesedett alakok lesztek, mint én. -Tanácsaim ezek: tartsatok össze ti négyen, életre-halálra, igy tudtok -csak magatoknak egy kis poziciót csinálni a tisztek és a legénység -előtt; ne bizzatok az arabsokban, a kik sokszor szökésre csábitanak, -csakhogy aztán elfoghassanak és a kormánytól az öt frankokat -fölszedhessék, a mi itt a visszaliferált szökött katonáért jár; harmadik -és legfőbb tanácsom: óvakodjatok az asszonytól, akármilyen szinü is a -bőre. A bennszülött asszony miatt bajba keveredtek az arabokkal, az -európai asszony meg itt ugy megbolondul, mintha vér helyett vitriol -folynék az ereiben. Még a csókja is olyan, mint a vipera csipése. - -Oranban szétosztották a rekrutákat. A mi századunk egy este cakkumpakk, -kellő öszvér-trainnel, gyalog megindult Ain-Szefra felé. Ott váltottunk -föl egy legionista századot, mely már hat hónapja Ain-Szefrában -állomásozott. - -Egész éjjel masiroztunk s hajnal hasadtakor benne voltunk a sivatagban. -Nem hiszem, hogy Grönland hómezői ennél pusztább, megdöbbentőbb, szomoru -látványt nyujtanának. Egyforma, szürke homokdombok, homokvölgyek -végtelen láncolata, itt-ott egy kis elárvult gizgaz. Ha egy kis szél -támad, egész homokfelhőket emel a magasba s onnan fölülről szitálja rád, -mint a finom esőt. Orrod, szemed, szád tele lesz vele, vakulsz, köhögsz, -prüszkölsz, de nem védheted magad ellene. - -A legionáriusok káromkodtak, fohászkodtak, kiki a temperamentuma szerint -és sokan elkeseredve a földre vetették magukat, hogy ők tovább nem -mennek. A vezető hadnagy hidegen figyelmeztette az illetőt, hogy -tizenkét botot kap, ha nem kel talpra, a mi rendesen használt is. A ki -komolyan megbetegedett, azt öszvérre tették s két oldalról két katona -támogatta. - -A karavánutat, a melyen mentünk, fehérlő csontok jelezték. A mint -beszélték, elhullt állatok csontjai voltak, de bizony, én azt hiszem, -lehettek köztük embercsontok is. - -A menetelés olyan volt, hogy masiroztunk éjfél után két órától délelőtt -tizig, akkor délután hatig hirtelen felütött sátraink alatt aludtunk, -aztán megebédeltünk, fölpakkolóztunk s masiroztunk éjfélig, a mikor ujra -kétórai alvás következett. A forróságot rendesen elhevertük. - -Különös örömünkre szolgált, ha estefelé valami árnyékos oázisra -bukkantunk, hol rendesen hosszabb pihenőt tartottunk a tiszta forrásviz -miatt. Ilyenkor a hadnagynak első dolga volt fegyveresekkel körülvétetni -a forrást, különben az eltikkadt katonák rögtön megrohanták volna. Csak -mikor már tábort ütöttünk, levetkőztünk, lehütőztünk, volt szabad a -forráshoz járulni s égető szomjunkat lecsillapitani. Hej, micsoda komisz -italnak tetszett e mellett az elmult napjaimban elfogyasztott pezsgő. -Hogy tért vissza tőle elzsibbadt tagjaimba az élet, velőmbe a jókedv, -egész valómba a ruganyosság. Azután meritettünk vizet a főzéshez, erre -inni kaptak az öszvérek s végtére mosakodásra került a sor. Miután -megebédeltünk, rágyujtottunk a jól megtömött fapipára s a gyepen hanyatt -fekve, fejünket a borjura hajtva, elfeledkeztünk minden szenvedésünkről. - -A végtelen sivatagra gyorsan szállt le az afrikai est. Nem is szállt, -hanem hirtelen ráesett, nem is az est, hanem az éj. Átmenet, esti -szürkület nem is volt: a napvilágból egyszerre koromsötét éjszaka lett s -az öt perc előtt még tiszta kék égbolton most már millió csillag -ragyogott. Ilyenkor Wladimir elővette a balalajkáját (olyanféle, mint a -bácskai rác citera) s elkezdte rajta halkan verni azokat a bús -Volga-menti hajósnótákat, melyek ugy hangzanak, mintha valami élve -eltemetett ember énekelné a föld alól. S én elgondolkoztam rajta, hogy -én is egy ilyen élve eltemetett ember vagyok, a ki hitvány, dologtalan -életemet elhoztam ide, befejezni a vad sivatagban. Vajjon mit csinálnak -most otthon? A Margit-szigeten? A kioszkban? Tátrafüreden? A turfon? De -elmém kerekei egyre lassabban forogtak, a tábor moraja egyre halkabban -zúgott a fülembe, még azt hallottam, hogy Taglianót a sergent őrségre -kiáltotta, félig lehunyt szempillám alól láttam a gulába rakott -fegyvereket, s a lobbanó tüz fényénél megvillanó szuronyokat, aztán édes -lethargiába estem… elaludtam… - -Valamelyik este egy a homok alól egy kissé kilátszó romvároson haladtunk -keresztül s a tulsó oldalon, oázison, egy arabs falu közelében ütöttünk -tábort. Mire megvacsoráltunk, a szemhatáron teljes pompájában kelt föl a -hold s mi elhatároztuk, hogy egy kis látogatást teszünk norvég -testvérünknél, Nielsennél, a ki bent a romok közt őrszemnek volt -kiállitva. Különös érzések vettek rajtam erőt, a hely olyan volt, mint a -félig kiásott Pompéji. Talán Carthagónak, vagy valamelyik másik pun -városnak a romjai közt jártunk? Itt egy nagy civilizáció volt, itt -államférfiak, hadvezérek és hősök születtek és államot alkottak, mikor -még Páris helyén a Szajna lakatlan mocsarai terültek s London helyén a -rengetegben kőbaltájával medvét kergetett a vad kelta… Nielsen egy -oszlopsoros magas kapunak támaszkodva állt, lövésre tartott puskájával; -a kapu olyanforma volt, mint Septimius Severus diadalíve Rómában… A -magas, vállas norvég, szoborszerü mozdulatlanságával, a teljes -holdfényben, festői látványt nyujtott. S a mint messziről néztem, -elszorult a szivem arra a gondolatra, hogy majd egykor az őrtálló -sárgabőrü ázsiai zsoldos épp igy veti vállát a lipótvárosi bazilika -kupolaromjainak s nem sejti, hogy a lába mozdulására meginduló és -legördülő homokszemek micsoda nemzet temetőjét alkotják. Jó darabig -pipálgattunk ott az éles holdfényben s hallgattuk a sakálok rekedt -üvöltését. De a fáradtság végre győzött költői hajlamainkon s -visszamentünk a táborba. - -Éjfélkor a sergent fölébresztett, engem és Wladimirt. Wladimir a -romvárosba, én meg a falu irányába mentem őrségre. A hold már -lenyugodott s oly sötét volt, hogy a sergent lámpással szedte össze a -szakaszt s lámpással vezetett bennünket az őröket fölváltani. Régi -afrikai veterán volt, több zsinór diszitette a karját. Utasitásul -különben csak annyit mondott, hogy ha valaki vagy valami a sötétben -mozog, s az első megszólitásra nem felel, habozás nélkül lőjjem le. Egy -rekrutának, a ki bővebb fölvilágositásokat kért, azt mondta, hogy fogja -be a száját, itt mindenki praxisból, a maga kárán lesz jó katona, nem -Sorbonne ez, hogy előadásokat tartsanak. Egy kicsit hallgatott, aztán -hozzátette: - -– Csak azon imádkozzál, rekruta, hogy oroszlán ne kerüljön eléd… - -– Oroszlán? – hebegte a fiu. - -– Az. Mert az oroszlán kitünően lát a sötétben s mielőtt rálőhetnél, -megesz. - -A sergent oldalba döfött, hogy ugy-e jó tréfa; de mondhatom, hogy elég -kegyetlen tréfa egy parasztfiuval szemben, a ki nem tudja, hogy Tartarin -lőtte agyon az utolsó algieri oroszlánt, az is vak volt és az -állatseregletből szabadult ki. - -Egy homokdombra állitottak, arccal a falu felé s a koromfekete éjszakán -kivül semmit sem láttam. A táborból idehallatszott, a mint öszvéreink az -abrakot ropogtatták; néha hosszan nyeritett valamelyik állat; talán -elfogyott a zabja, vagy talán álmodott valami szépet, azt, hogy ló. Majd -ismét összeveszett két öszvér, rugta és harapta egymást vad nyihogással. -Azután rendesen tompa csattanás következett; valamelyik hajtsár közéjük -ütött egy deszkával; erre ismét csönd lett. A tücskök milliói ciripeltek -egy darabig, majd puskalövések dördültek; sakálokra lőttek az őrszemek; -a lövésekre rendesen kórusban a tábor körül idegtépő üvöltés -keletkezett. Mondhatom, hogy izgatottan meresztettem szememet az -alaktalan éjszakába s lövésre tartott puskám remegett. Nagy -erőfeszitésembe került, hogy ne lőjjek. Miért? Tudja Isten. Csupa -félelemből. Azt hittem, a lövéssel elriasztom az éj láthatatlan lényeit. - -Egyszerre vad zaj riadt a sötétben, a falu felől. Mintha a homokon siető -léptek dobogtak volna. Igen, léptek közelednek. - -– Qui vive? – kiáltám stentori hangon. - -– La Françe, – felelt egy ismerős hang. - -– Ki vagy? – kérdém halkabban. - -– Tagliano legionárius, ne üss zajt, pajtás. - -– Galambos vagyok. Az istenért, hogy hagyhattad el a tábort? - -– Egy kabil gazember becsalt a faluba, hogy majd mulatunk, s az arabok -agyon akartak ütni. Adio! - -Eltünt a sötétségben. A falu felől egy csapat ember égő fáklyákkal, -lármázva közeledett. - -– Állj! – kiáltottam rájuk harminc lépésről. - -Két arabs odajött hozzám s tört franciasággal kért, hogy keltsem föl a -parancsnokot, mert panaszuk van. - -– Én nem mozdulhatok innen. - -– Akkor majd fölkeltjük mi. - -– A ki beljebb jön, azt lelövöm. - -Az arabok hátráltak. De tiz lépésnyire tőlem tevealomból hatalmas tüzet -raktak s a körül olyan üvöltözést csaptak, hogy a hadnagynak meg kellett -hallania. Meg is hallotta, ki is jött, fegyvertelenül, de a hat főből -álló főőrség feltüzött szuronynyal mögéje sorakozott. - -Közeledtére szétvált a tömeg s a tüz fényénél egy véres alakot s egy -összekötözött legényt láttam a földön heverni. Az arabok lecsillapodtak, -egyikük előlépett s francia-arabs nyelven valami vádbeszédfélét mondott, -melyből megértettem annyit, hogy egy legionárius egy hárembe akart -hatolni s mikor rajta csipték, levágott egy embert a szuronyával és -elmenekült. Követelték a hadnagytól, hogy adja ki azt a katonát. - -– Vajjon maga volt-e ott az én katonám? – kérdé a hadnagy. - -– Nem. Ezzel a kabil öszvérhajtsárral, a ki itt megkötözve fekszik. - -– S mit akartok csinálni az én öszvérhajtsárommal? - -– Megölni. - -(A megkötözött kabil kínosan jajgatni kezdett.) - -– S meghalt a ti emberetek? - -– Nem. - -– Nos, egy haldoklóért két emberélet? Ez sok. Elégedjetek meg a -kabillal. - -Az arabok morogtak. - -– Azzal a hitvány szudáni korcskeverékkel? – kiálták többen. - -(A hajtsár szivszaggatóan jajgatott.) - -– Csend! – kiáltott a hadnagy, – szuronyt szegezz! - -Klipp-klapp – két mozdulattal a puskák vizszintes helyzetbe jöttek s a -szuronyok a tömeg felé fordultak. - -– Kotródjatok! – kiáltott a tiszt s hátat forditott nekik. - -– Parancsnok ur, parancsnok ur! – sivitott a kabil. - -Ez volt utolsó szava; az arabok dühödten rávetették magukat, s jóformán -darabokra vagdalták, lábbal taposták. A legionisták a rémülettől -dermedten nézték a látványt, ujjam görcsösen kereste a ravaszt, -szerettem volna beléjük lőni. - -– Egy sortüz nem ártana, mon commandant, – mormogott a káplár. - -– Hová gondol? Két hét alatt ki volnék csapva a hadseregből, – felelt a -hadnagy. - -És halálsápadtan visszament a táborba, hol azonnal riadót vertek. - -Az arabok dühös fenyegetések közt távoztak, az őrszemeket bevonták, s a -légió menetkészen állott. A hadnagy lóra ült, meggyujtotta a fáklyákat, -kihuzta a kardját, s szólt: - -– Ki volt az a legionárius, a kit ez a boldogtalan kabil a faluba vitt? - -Tagliano azonnal előállt. - -– Holnap guzsba kötlek a napon. - -Tagliano lehajtotta a fejét. - -– Megérdemlem! – felelt egyszerüen. - -… Némán megindult a csapat. Én leghátul ballagtam, közvetlenül az -öszvérek előtt. Egész éjjel elfojtott zokogás kisért. A fölkoncolt kabil -apja sirdogált mögöttem, a ki szintén a hajtsárok közt szolgált… - - - - -A KIGYÓ. - -Az afrikai hajnal épp olyan rövid, mint az esti szürkület. Egyszerre -csak elkezd világosodni keleten az ég alja s öt perc mulva már teljesen -nappal van. - -A kabil öszvérhajtsárnak az arabok által való fölkoncolása után -virradatig egyhuzamban masiroztunk. Akkor megálltunk tizenöt percre, -ittunk egy kortyot a vizes tömlőkből s ujra meneteltünk nyolc óráig. -Akkor tábort ütöttünk. - -Tagliano lehajtott fejjel, komor arccal ült köztünk, mintha nem is -hallotta volna, miről van szó. Gyöngédlelkü fiu volt s nem a várható -büntetés sujtotta le, hanem a boldogtalan kabil legény halála. Hiába -magyaráztuk neki, hogy ő nem oka semminek. A kapzsi kabil csábitotta a -kalandra egy kis borravaló reményében. Őneki eszeágában sem volt -elhagyni a tábort. Csak rázta a fejét s egy szót sem felelt beszédünkre. - -Alig ittuk meg a kávét, jelentkeztünk a hadnagynál s hivatkozva Tagliano -ártatlanságára, kegyelmet kértünk neki. - -A hadnagy szó nélkül végighallgatott, aztán igy felelt: - -– Ez már maga inszubordináció, hogy ide mertek jönni, a büntetés -elengedését kérni. De erre nem szabok büntetést, mert még rövid ideje -katonák s azelőtt bizonyára fegyelmetlen, kóbor életet éltek Európában. -Nem adhatok kegyelmet. A légiót csak vasszigorral lehet összetartani. Ha -lazán veszem a dolgot, mind elpusztultok, mert mindig kijátszszátok a -parancsot. Aztán meg már valamennyitek előtt kijelentettem, hogy -kiköttetem Taglianót, a kabilok is hallották, nem vonhatom vissza, mert -kinevetnek. Fordulj, mars! - -Kimenet hallottam, mikor parancsot adott Siraudin káplárnak arra, hogy -hajtsa végre a parancsot. Siraudin maga mellé vett négy embert, -Taglianót közrefogta s elvezette a tábortól mintegy száz lépésnyire. -Csak annyi időm volt, hogy Siraudinnek fülébe sugjam: három -legionistának egyheti pálinka-adagját megkapja, ha emberségesen bánik el -bajtársunkkal. A káplár beleegyezőleg hunyoritott. - -A legionisták elfordultak, csak egy csapat kabil követte a csoportot. A -kikötés abból áll, hogy a deliquenst a derekánál fogva egy cölöphöz -kötözik, állva, aztán a ballábát fölhuzzák és a jobbkezéhez kötik. -Órákig igy állni féllábon, különösen a sivatag forró napja alatt, -iszonyu dolog. A vérkeringés is eláll az ember egyes végtagjaiban. - -Nem láttuk, hogy mi történt, de azt hallottuk, hogy a kabilok iszonyu -lármát csaptak. Siraudin ugyanis ülve kötözte oda Taglianót, nem is egy -puszta cövekhez, hanem egy fához, melynek lombjai némi árnyékot is -adtak. A megölt kabil apjának izgatására, az öszvérhajtsárok ez ellen -óvást emeltek s a zajra mi is odasiettünk egypáran. - -– _Balayez moi la place!_ – kiáltott ránk Siraudin. (Tisztitsátok meg a -helyet!) - -Nekünk sem kellett több. Puszta kézzel szétpofoztuk a kabilokat, a kik -sebes trappban menekültek vissza állataikhoz. Tagliano kényelmesen -elhelyezkedett a fa tövében. Siraudin rám hunyoritott, mintha kérdené, -hogy meg vagyok-e elégedve, aztán a káplár a norvéget őrnek rendelte a -kikötött mellé s mindnyájan visszatértünk a táborba, hol egy egész -pléhkulacs pálinkát adtam a káplárnak. - -Vagy egy óra mulva egy reconvaleszcensz spáhi káplárral, a ki velünk -tért vissza állomására, Taglianóhoz sétáltam. - -Tagliano és Nielsen a norvég, kedélyesen diskuráltak, vagy harminc -lépésre tőlük ült egy kabil, a ki ütemesen előre-hátra lóbálva magát, -hangosan imádkozott. - -A fölkoncolt kabil fiu apja volt. - -Mig én bajtársaimmal diskuráltam, a spáhi a vén kabilt figyelte. -Egyszerre csak odajött hozzánk. - -– Tudjátok-e, ki az a kabil ott? – kérdé. - -– Tudjuk. Az apja annak, a ki miatt Tagliano itt ül. - -– Hát azt tudjátok-e, hogy mit csinál? - -– Bizonyosan imádkozik. - -– Nem. Átkozódik. Rettenetes átkokat mond. Száradjon el a fa, mely -Taglianónak árnyékot nyujt, süljön meg a vére a forróságtól, gyulladjon -meg az agyveleje a naptól s mozduljanak meg a sivatag viperái, hogy az ő -egyetlen fiának gyilkosát halálra marják. - -Tagliano nagyot sóhajtott. - -– Igaza van. A fiát vesztette el. - -– Kergesd el! – mondá Nielsen a spáhinak. - -– Azt nem, hanem eléje vágok átkainak. - -Ezzel a kabil felé ment, előtte letérdelt, keresztet vetett magára s -arabsul igy szólt: - -– Hatalmas Isten, a kiben mi keresztények hiszünk, a kinek egyszülött -fia, a mi Jézusunk meghalt értünk a keresztfán, hogy minket büneinktől -megváltson: vedd pártfogásodba szegény szolgáidat, hogy a gonoszok átkai -elforduljanak fejünktől, amen! - -A kabil dühödten fölugrott. - -– Allah nagy és hatalmas és Mohamed az ő profétája, – kiáltott. - -A spáhi káplár keresztet vetett magára. A kabil eltakarta arcát és -elfutott. - -– Óvakodjék ettől a vén fickótól – figyelmeztetett a spáhi, – gyáva faj, -korcskeverék, de a boszu néha vakmerőségekre is képessé teszi. - -Négy óra mulva Siraudin eljött a delikvensért. Hogy a hadnagyban azt a -hitet keltsük, hogy parancsa keményen végrehajtatott, Nielsen és én -összefogózkodtunk, Taglianót a kezünkre ültettük s ugy vittük vissza a -táborba. A kabilok néma csoportban, sötét tekintettel néztek bennünket. - -Még nem volt itt az indulás ideje. Tagliano borjuját a feje alá tette, s -mélyen elaludt a tikkasztó forróságban. Csönd volt a táborban, a legtöbb -ember aludt, csak azok zajongtak, a kik vizért mentek a forrásra. - -Mikor a vizzel visszatértünk, a kabilok éppen tüzet raktak az ebédhez. - -A mi tüzünk mellett a vén kabil, ellenségünk térdelt, rakta és szitotta. -A mint megláttam, egy ugrással ott termettem. Azt hittem, meg akarja -ölni Taglianót, a ki tőle két lépésnyire mélyen aludt. - -A kabil fölemelkedett és szilaj tekintettel végigmérve engem és -társaimat, lassan odébb ment. - -Ha Tagliano egészséges lélekzetét nem hallottam volna, azt hittem volna, -hogy a vén gazember már végzett vele. A vizet föltettük s csakhamar -gőzölögni, majd forrni kezdett. Ekkor Tagliano megmozdult. Nagyot -nyujtózkodott, majd a hátáról a jobb oldalára fordult. - -Éppen szólni akartam hozzá, mikor velőtrázó sikoltással talpra ugrott, -kezével mellét kezdte söpörni s lábával rugdalódzott. - -Egy vipera gördült le róla. Feketefejü, sárgapettyes testtel, a -legmérgesebb, leggyilkosabb fajtából. - -A körüle állók rémülten tágitottak, a messzebb levők odarohantak. A -kabilok is. Siraudinnek volt csak annyi lélekjelenléte, hogy puskatussal -szétzuzta a viperát. - -– Itt csak egy segit, – kiáltott a vén afrikai katona, – kabilok, van-e -köztetek méregszívó? - -Azonnal megértettem. - -– Négy légionista egy hónapi lénungját kapja, a ki kiszivja a mérget a -sebből. - -A kabilok elfordultak. - -Ekkor jelent meg Wladimir. A szó szoros értelmében leteperte Taglianót, -a ki közben letépte ingét, hogy a sebet megnézze; az orosz a kis, alig -látszó szuráshoz illesztette száját s teljes erejével szivni kezdett. - -Én és Nielsen szenvedő bajtársunk fejét fogtuk. Az olasznak szeméből -könnyek gördültek végig arcán. Nehezen lélekzett és szemei néha -elfordultak. - -Mindez egy pillanat müve volt. A hadnagy is ott állt már a spáhi -káplárral. A spáhi megnézte a viperát és szólt: - -– Itt nincs mentség. Ennek a kigyófajnak a csipése föltétlenül halálos. - -És levette käppijét. A hadnagy is. Mind levették sapkájukat. Wladimir -abbahagyta a szivást, de térdelve maradt és oroszosan keresztet vetett -magára. Mi bajtársunk fejét a borjura helyeztük. Már nem látott, -beszélni sem tudott, de kezei kutatva jártak körül. A mi kezünket -kereste. Odaadtuk neki. Nem eresztette el, ugy halt meg. Szép arca -eltorzult, elkékült, ajkán sárgás hab jelent meg, kettőt rándult s a -müvészlelkü, daloskedvü olasz fiunak örökre vége volt. A legionisták -mind letérdeltek s egyikük olaszul elmondta a Miatyánkot. - -E percben a vén kabil furakodott előre, ránézett a halottra s szólt: - -– Hát kinek az Istene erősebb, te kutya? A mienk, vagy a tietek? Allah -meghallgatta az ő jámbor szolgájának kérését. Hahaha! - -Világosság gyult a fejemben: ez a gazember csempészte Tagliano keblére a -kigyót. Torkon ragadtam és kiálték: - -– Fiuk, fogjátok le, ez a gyilkos: ez hozta ide a kigyót. - -Egy perc alatt keze-lába össze volt kötve. Egy darabig dühöngött, -orditott és tajtékzott, aztán hirtelen lecsillapult és mindent -bevallott. - -A legionisták össze akarták apritani, de a hadnagy nem engedte. Kimondta -rá az itéletet: függeni fog. Mosakodjék meg és imádkozzék. Aztán jön a -kivégzés. - -Komor nyugalom szállt a táborra. Megettük az ebédet, aztán fölszedtük a -tábort s fegyverbe álltunk egy fa körül, mely alá az elitéltet -hurcolták. Két spanyol legionárius vállalkozott az elitélt fölhuzására… -Mivel orditani kezdett, megpördültek a dobok… Én behunytam a szememet… -mikor ujra kinyitottam, a szerencsétlen ott kapálódzott két ölnyi -magasban a föld felett. - -– Előre arc! Indulj! – hallatszott a parancs. S oly szivesen -forditottunk hátat mind e helynek. Csak tiz perc mulva néztem hátra. A -vörös alkonyi égre feketén, élesen rajzolódott le a magányos fán függő -kabilnak immár mozdulatlan teste… - -… Szegény Taglianót a fehér lepedőbe takarva magunkkal vittük s másnap -sziklás vidéken kősirba tettük, hogy a hiénák ki ne áshassák. - -Tehát egy a négy közül már elpusztult. Vajjon mikor kerül miránk a sor? - - - - -A PÁRISI FIU. - -Egy tehát már elpusztult a négyes szövetségből: szegény, nótákban és -tréfákban kifogyhatatlan olasz pajtásunk. Lehorgasztott fővel, komor -csöndben haladtunk egymás mellett; én, Nielsen a norvég és Wladimir az -orosz. Éreztük, hogy Taglianóval a mi jókedvünk is meghalt s a kemény -katonaélet vigasztalanságának egész sulyával ránk szakadt. - -A pusztában való masirozásunk nemsokára megszünt, mert elértük Meseriát. -Ez a hely déli Algeria egyik fensikján fekszik, a Dsebel-Antar -hegyláncolat lábánál. Az egész áll egy megerősitett kaszárnyából s egy -faluból, melynek huszonöt-huszonhat háza s kunyhója van. A faluban -arabok és négerek laknak. - -Meseria közel lévén a marokkói határhoz, erős helyőrséggel volt ellátva. -Ott feküdt az idegen légiónak egy teljes zászlóalja, körülbelül hétszáz -ember, egy század szenegáli tirailleur (néger gyalogcsapat) és két -század katonafegyenc, a mit ugy hivnak: _compagnie de disciplinaires_. -Ezek a párisi hadtestből kiselejtezett javithatatlan csirkefogók, a -kiknek semmiféle börtönbüntetés nem használt s azért küldettek ide, hogy -gonoszságukat az afrikai szolgálat megtörje. - -Meseriai bevonulásunk meglehetősen zajos és ünnepélyes volt, bár, – mint -hallottuk, – a Simeux kapitány lakásán elkövetett nagy és kiderittetlen -lopás még mindig izgalomban tartotta a kedélyeket. A párisiak a -kaszárnyát szépen drapirozták, a helyőrség fegyver alatt várt bennünket -s mikor a falu végén trombitáink megharsantak, a zenekar, mely -természetesen szintén a párisiakból telt ki, a _Marseillaise_-t -játszotta. - -Mi helyettünk egy század Oranba volt visszatérendő. Ezt elbucsuztatni és -a mi megérkezésünk örömére másnap lakoma volt a kaszárnya -fegyvertermében. Az ilyen alkalmakra a légiónak s más ezredeknek is van -tartalékalapja. A lakoma kitünő volt: a párisiak főzték és szolgálták -föl, ők muzsikáltak is hozzá, de meghiva nem voltak. Őket párbajképtelen -regimentnek tartották. - -A lakomán oly finom kotletteket ettem, a melynél finomabbat Noël és -Patard (a nagy boulevardon) vagy Durand (a Madeleine-téren) is alig -produkál. Ebéd után nagy táncmulatság következett s a nőket kékszalagos -fiatal katonák markirozták. Ebben már a párisiak is résztvettek s -hatalmas kankánjukkal közelismerést keltettek. - -Befejezte az estét egy Racine-tragédiának, már nem emlékszem, hogy -melyiknek, a paródiája. Ezt is egy párisi irta, s a párisi fiuk adták -elő. Mondhatom, hogy noha magunk közt voltunk, s egy asszony se volt a -teremben, a katonák egész illedelmes, mulatságos dolgot produkáltak. -Nyoma se volt azoknak az aljas, durva, szemérmetlen vicceknek és -akcióknak, melyeket Budapesten csemege gyanánt élvez a közönség egy -rétege, – azt lehet mondani: rendőri asszisztenciával. - -A darab végeztével a párisiak tombolva kiabálták: - -– Guise herceg, Guise herceg! - -– Ki ez a Guise herceg? – kérdém a szomszédomat. - -– Ez a darab szerzőjének a csufneve. - -S meg is jelent csakhamar a szinpadon egy nyeszledt párisi alak, s -käppijével kecsesen köszöngetett mindenfelé. - -– Nagy tehetség, de a legnagyobb gazember az egész helyőrségben, – mondá -mellettem egy káplár. - -– Micsoda, kicsoda külömben? - -– Ő azt mondja, hogy Charentonban született, egy hid alatt s akkor kapta -az első fürdőt, mikor az anyja a Szajnába akarta fojtani. Nem ösmeri -_Életrajzom_ cimü versgyüjteményét? - -– Nem. - -– A katonák már éneklik is. A nótáját is Guise csinálja mindegyiknek. -Kár, hogy rossz vége lesz a fickónak. - -– Életrajzom, életrajzom! – üvöltöttek a legények. - -A párisi ujra köszönt. - -– Életemnek főcélja lévén az önök nagybecsü tetszését kiérdemelni, – -kezdé fakó, szintelen hangon, – bátor leszek előadni a _Ma biographie_ -cimü dalciklusomat. - -– Halljuk! Csönd legyen! - -– Kérek egy hegedüst a szinpadra. - -A zenekarból egy hegedüs egyszerre mellette termett, s Guise herceg -vékony verébhangon, de sok melegséggel és pompás pointirozással -elénekelt egy csomó párisi kuplét. Hősei a párisi fattyugyerekek vagy -árvák voltak, a kiket rossz társaság, a törvények szigora, s az emberek -szivtelensége elront s börtönbe, vagy a nyaktiló alá kerülnek. Például: - -_Sohse mondta nékem senki, hogy fiam. Csak pofont kaptam az élettől és -nem csókot. Nem imádkoztam soha a mindennapi kenyérért, de hát a -gazdagok se imádkoznak, mégis megkapják, én pedig nem kaptam meg. Mit -csináljak? Loptam. A börtönben a csavargók elrontottak, kitanitottak, -többé nem voltam képes a becsület utjára visszatérni. Egy lény -szeretett: Nanette. Mikor betegen feküdtem, lopott számomra, hogy éhen -ne haljak. S oh, a sergot-k (sergent de ville) elcsipték, elszakitották -tőlem. Sohse láttam többé._ - -A refrén mindig ez volt: - -_Óh Szajna, csak egyszer ha látnám partodat,_ - -_Od’adnám érette szép ifjuságomat._ - -S a vad katonák könnyes szemekkel bömbölték utána ezt a két sort. -Mondhatom, hogy megható volt e szegény, elzüllött fiuk arcában égő -honvágy, különösen mert tudtam, hogy nem állják ki az afrikai klimát s -elpusztulnak az utcsinálás kemény munkájában, a mire itt használják -őket. - -Minthogy a tisztek már visszavonultak, szabadabb lett a mulatság. Guise -herceg előadta az egyes tisztek karikaturáját, óriási kacagások közt. -Hogy komandiroz a lovas, a gyalogos, a tüzér, hogy sétál, hogy kurizál, -hogy káromkodik. (Rá hat évre láttam ezt csak Párisban a hires -Paulustól.) Hogy beszél a svájci legionárius, hogyan a lengyel. A fickó -kifogyhatatlan volt a tréfákban s hálás közönsége tomboló tetszéssel -jutalmazta. Sápadt arca kipirult, látszott rajta, hogy boldog, mert a -dicsőség italát szürcsöli. - -Egyszerre csak látom, hogy idegen legionárius ugrik a szinpadra, átsiet -rajta s alig észrevehetőleg odasug valamit Guisenek. Ez elsápad, aztán -bekiáltja a terembe: - -– Uraim, egy kicsit pihenek, addig táncoljanak! - -A zenekar játszani kezd, a katonák táncba fognak. Guise pedig az egyik -ablakon kiugrik, az ott bebámuló szenegáli fekete zsoldosok közé. - -E pillanatban föltüzött szuronynyal egy legionista patrol lép be, -hadnagy vezetése alatt. - -– Hol van Jean Bartet? - -(Igy hivták a kis párisit.) - -– Pihen. Mindjárt bejön. - -– Mi az? Mi történt? – kiabálják össze-vissza a katonák. - -Egy perc alatt hire futamodott, hogy ő volt az, a ki öt nap előtt -ellopta Simeux kapitány aranyóráját és láncát s eladta egy marokkói -kereskedőnek. A kereskedő elutazván és biztosságban érezvén magát, -futárt küldött a kapitányhoz s elárulta neki a tolvajt. - -– Vegyétek körül a házat! – kiáltott a hadnagy az őrségnek. - -– Fölösleges! – felelt egy hang a szinpadról. - -Jean Bartet volt. - -– Csipjétek el! - -– Egy pillanatra, hadnagy ur! Mondja, kérem, micsoda büntetés vár rám? - -– Deportáció Numeába. - -– Köszönöm. Még messzebb menjek Páristól! Soha. Megálljatok! Csak egy -pillanatnyi türelem! Uraim, egy percig szökésre gondoltam, de az éj oly -sötét és a sakálok oly utálatosan üvöltenek. Mit csinálok ebben a nagy, -bolond Afrikában? Ha már nem élhetek Párisban, minek éljek egyáltalán? -Csak azt sajnálom, hogy nem a La Roquette előtt halok meg, Deibler ur -keze alatt… s miközben fejem a megvillanó kés csapása alatt lehull, -barátaim a szomszéd háztetőkről bucsut üvöltenek, a lányok pedig -zsebkendőt lobogtatnak… Isten veletek, fiuk… ha valaha visszatértek -Franciaországba, csak olyan képviselőre szavazzatok, a ki fölemeli a -hadi budgetet… hogy a szegény piou-piou ne legyen kénytelen lopni, -lénungja kiegészitésére… - -– Fogjátok el! – kiáltott a hadnagy. - -– Késő! Adieu! - -Ezzel villámgyorsan előrántott egy revolvert s a következő percben -átlőtt fejjel, véresen rogyott össze. Meghalt. - -Megdermedten álltam ott. Mennyi tehetség és mily feneketlen romlottság -volt ebben a fickóban. Ez volt a legérdekesebb tipus, mely a párisi nép -söpredékéből valaha elém került. - - - - -AZ AIN-SZEFRAI FEHÉR ASSZONY. - -Ha visszagondolok afrikai katonaéletemre, ugy tetszik, mintha az egész -egy gonosz álom lett volna. - -Vad, őrületes gondolat volt beállani az idegen légióba s fölesküdni öt -esztendőre rabszolgának. Az én kényelmes, elpuhult, egyforma európai -életem után ez a bizarr, fárasztó, viharos, izgalmas katonaélet, hol már -eddig is a legrendkivülibb dolgoknak szemtanuja voltam, igazán -megviselte idegeimet. - -Nevetnem kellett, mikor hajnali időben ásóval, kapával a vállamon, a -századommal kimentem a határba stratégiai utat csinálni, én, a ki otthon -önkéntes koromban rapportra jelentkeztem, mikor egy tiszt egyik -kaszárnyafogságom ideje alatt le akart küldeni a kantinba szivarért. A -rapporton leendő kardbojtom megsértése cimén bepanaszoltam a tisztet (a -kinek külömben megtagadtam a szivarhozatalt, de rendelkezésére -bocsátottam a putzmeiszteremet), a minek az lett a vége, hogy egy -hónapra ujra becsuktak. - -Néha halálos unalom fogott el ebben az irgalmatlan sivatagban, napokig -nem szóltam egy szót senkihez, csak jártam-keltem, gondolat, vágy, terv -nélkül, mint egy fölhuzott óra, mely hasonlathoz szivem verése -szolgáltatta az egyhangu tik-takot. - -De bár lelkem gyakran beteg volt, testileg kitünően éreztem magamat. -Egykor sápadt arcom barnapiros lett, termetem kiegyenesedett, petyhüdt -izmaim megkeményedtek s visszanyertem azt a katonás tartást, -ruganyosságot, a mozdulatok könnyüségét, kecsességét (a miben mégis -bizonyos tartózkodó, büszke feszesség is nyilvánul), mely annyira -jellemzi otthon a huszártiszteket s melyet a bécsi garnizonban igy -jeleznek: _stramm und fesch_. Hétköznap utat csináltunk vagy gyakorlatot -végeztünk, kivéve a legforróbb órákat, vasárnap pihentünk. Nem igy a -szegény párisiak. Ezek egész héten a legkomiszabb munkát végezték s -vasárnap fegyvergyakorlatokat tartottak, tehát jóformán sohse pihentek. -Mintha a hadügyminisztérium direkt azzal az utasitással küldte volna le -a szegény ördögöket, hogy: nekem élve vissza ne küldjétek őket. - -A redoute-szerü kaszárnya és a falu körül az egyetlen vegetáció az -_alfa_ volt. Ez az alfa olyan kenderszerü növevény, melyből az arabok -szövetet készitenek. A mi hófehér legionárius ruháink s kincstári -ingeink is ilyen szövetből készültek. Eleinte elég durva volt, de -négy-ötszöri mosás után megpuhult és kellemesen simult a testhez. - -De hagyjuk ezeket az unalmas részleteket s meséljük tovább az -eseményeket szárazon, röviden, a hogy szemünk előtt legördültek. - -Egy napon Meseriába staféta érkezett Ain-Szefrából. A teveháton érkezett -katona azt jelentette, hogy Ulad Szidi seik emberei s a Beni-Lhasszen -törzs, szorosan a marokkói határ mellett, föllázadtak és Joli kapitány, -az ain-szefrai térparancsnok, a ki a legelőretoltabb s igy a -legveszedelmesebb poziciót őrzi, sürgős segitséget kér. - -Arra a hirre, hogy egy kis háboru lesz, általános örömriadal támadt -Meseriában. A verekedést mindenki százszor többre becsülte a butitó -unalomnál. - -A futár érkezése után egy órával már cakumpakk álltak azok a boldogok, a -kik elsősorban mérhették össze fegyverüket az arabokkal, névszerint: a -mi századunk az idegen légióból, egy szakasz párisi és a szenegáli néger -csapat. - -Századunk vezetését Franger kapitány vette át, a minek mindenki örült, -mert ő olyan ember volt, a ki alatt a katonák sokat fáradtak ugyan, de -gyakran és kitünően kosztoltak s a mi fő, bort vagy pálinkát mindennap -kaptak. Ő katonái számára minden jót kicsikart az intendaturától. - -A katonák különösen azon örültek, hogy most kipróbálhatják a -Lebel-puskák értékét. A szerencsétlen arabok bizonyára nem sejtették, -hogy micsoda gyilkos erő közeledik feléjük. - -Mögöttünk az élelmi- és lövőszert, meg vizet szállitó öszvérek és tevék -tömegével, neki vágtunk a sivatagnak. A menetet bezárták a marhát hajtó -kabilok: a friss hust hajtották utánunk. - -Nem irom le még egyszer a sivatagon való átvonulásunkat, -táborozásainkat, éjjeleinket, a mikor a sakálok százai üvöltöztek -folyton a tábor körül. Ez bizony minket alvásunkban legkevésbbé se -háborgatott. A lázadók sem háborgattak, s mi bevonultunk Ain-Szefrába a -nélkül, hogy rettentő fegyvereink hatását kipróbáltuk volna. - -Ain-Szefra környéke épp oly sivár volt, mint Meseriáé, a falu is csak -két öreg zsidóból állt, a kik a helyőrség számára pálinkát mértek. De -maga a kaszárnya, vagyis a redoute, egészen más képet nyujtott. Először -is az egész egy kis oázis körül volt épitve s magas falai és vöröstetejü -őrtornya messze ellátszottak a pusztaságban. A kaszárnya udvara jóval -nagyobbra terjedt, mint az oázis, de mindenütt tele volt ültetve fával, -cserjével, az épületek és utak tiszták, mindenütt csin és rend látszott. - -Rögtön tisztában voltam vele, hogy ez csak asszonyi hatás lehet. Ugy is -volt. És a kérdéses asszony nem volt más, mint Joli kapitánynak, a -helybeli térparancsnoknak a felesége. - -Mindjárt bevonulásunkkor megismerkedtünk vele. - -Estefelé volt, fáradtan és porosan érkeztünk Ain-Szefra alá. Joli -kapitány kivonultatta elénk a helyőrséget (két század turko volt) s -őrült dobolással és trombitálással fogadtak. - -Mi szembe sorakoztunk velük, tisztelegtünk s szintén vadul megpergettük -a dobjainkat. - -– Pihenj! – volt utána mindkét félen a kommandó. Franger és Joli -leszálltak a lovaikról, s a front előtt melegen üdvözölték egymást. - -Ekkor jelent meg madame Joli. És mily hatásosan jelent meg! Fogadni -mertem volna, hogy párisi szinésznő volt. (Később tudtam meg, hogy egy -provencei olajkereskedőnek a leánya.) Kis könnyü kocsin jött, melyet két -fehér öszvér vont. Mögötte arabs lovászgyerek ült feszesen, összefont -karokkal. Az asszony valami könnyü, áttetsző piros foulard-ruhát viselt, -melyen keresztül vállának és karjának fehérsége csak ugy villogott. Nagy -barna szeme és hosszu szempillája volt, félig nyitott szájából -elővillogtak a fehér fogai s álla alatt egy édes kis toka gömbölyödött. -Azt mondják önök: ejnye, be jól megnézhette… Édes Istenem, akkor már öt -hónapja nem láttam európai nőt s igy érthető, hogy Joliné megjelenése -egészen elbüvölt. - -Ugyanilyen hatás alatt lehetett Franger kapitány is, mert azonnal -torkaszakadtából kommandirozott: - -– Présentez les armes! (Tisztelegj!) - -Mondhatom, hogy soha ily hévvel és szabatossággal nem tisztelegtem -életemben, még akkor se, mikor boldogult Edelsheim-Gyulay augusztus -18-án szemlét tartott fölöttünk a Vérmezőn. - -Az asszony megállitotta öszvéreit, átadta a gyeplőt az inasnak, -hátradőlt az ülésen s remek mosolylyal szólt: - -– Köszönöm, kapitány. Hogy van? Kérem mutasson be a fiuknak. - -A kapitány egész rendes bemutatást csinált. - -– Madame Joli… Idegen légió, második ezred, harmadik zászlóalj, első -század. - -Az aszony fölemelte egy kicsit a szoknyáját, csak annyit, hogy láthattuk -pici fehér vászoncipőjét és piros selyemharisnyáját és leugrott a -kocsiról. - -– Jó napot, fiuk! – kiáltott felénk. - -Mi csak álltunk bámulva és feszesen, de a párisiak lefőztek. Őket, -szegényeket, be se mutatták, mégis egyszerre, mint egy sortüz, ezt -kiáltották vissza: - -– Bon jour, madame! - -Az asszony már egészen ott állt előttünk s tisztjeink köréje -gyülekeztek, a kit nem ismert, azt bemutatták. De az asszony a légiót -nézte. A legelső volt az óriási Nielsen (ezt otthon flügelmannak -hivják), mellette állt Wladimir, utána következtem én. Jól láttam, hogy -az asszony azonnal észrevette a bronzszinü, szőke bajuszu, nagy kékszemü -norvég óriást. Csakugyan meg is szólitotta: - -– Mióta katona ön? - -– Öt hónapja, madame. - -– S mi volt azelőtt? - -– Naplopó. - -– S hol lopta a napot? - -– Norvégiában. - -Az asszony Wladimirra mutatott. - -– Hát maga miféle náció? - -– Orosz vagyok. - -– Ejha, csupa jegesmedvét kaptunk volna? Mi volt azelőtt? - -– Szerencsétlen ember. - -– Nem rossz. S miért jött ide? - -– Meghalni. - -– Meghalni? Maga csacsi! – nevetett az asszony s konstatáltam, hogy -behizelgő, dallamos kacagása van. - -Most következtem én. - -– Hát maga kicsoda? - -– Franciaország katonája. - -– De azelőtt, a multban ki volt? - -– Pardon, madame, a multat eltemettem. Ne bolygassuk a halottakat. - -– Igaza van barátom… Tiszt urak, ma nálunk vacsorálnak… Adieu! - -És ezzel ellebegett, mint egy tünemény… Mi pedig barakjainkba vonultunk… -Mondhatom, hogy egész este olyan különös szivfájásom volt. Eszembe -jutott régi vidám életem… a budapesti asszonyok édes suttogásai… az a -gyönyörü város ott a Duna partján… a Margit-szigeti majálisok… -csónakázások a hatalmas vizen… atléta-bálok… a Hangli… Ez az asszony az -egész európai civilizációt egyszerre eszembe juttatta… Én pedig itt ülök -egy kaszárnyai durva vaságyon, messze bent Afrikában, a sivatag közepén… -hallgatva névtelen kalandorok állati horkolását s holnap már tán mór -lovas hurcolja magával levágott buta fejemet, Marokkó felé, diadalmi -jelvény gyanánt… Ezt a főt, melyet hajdan annyiszor szeretettel -simogatott anyám… melyre annyi szeretetteljes barackot nyomott apám, -mikor a kitünő középiskolai bizonyitványokat hazavittem… De sok szép -reményt pocsékká tettem, én istenem… - -Wladimir a bibliát olvasta, Nielsen a lámpába bámult. Kivülünk az egész -szoba aludt. Valószinüleg nagyot sóhajthattam, mert Nielsen megszólalt: - -– Te se tudsz aludni, Pál? - -– Nem. - -– Mire gondolsz? - -– A multra. - -– Tehát mégis fölásod a halottakat? - -– Nem, de hisz tudod, hogy a halottak maguktól is haza járnak. - -– Tudom. Északi ember vagyok, hazám ködös, sötét, fanasztikus, rémekkel -és szellemekkel tele… de én nem arra gondolok. Engem a jelen -nyugtalanit. - -Ránéztem. - -– A fehér asszony? - -– Az. Mikor rám tekintett, a hideg futott végig rajtam. Eszembe jutott a -dralleni fjord halászlegényének históriája. A tengerek fehér asszonya -ránézett, megigézte és megölte… Ez az asszony engem meg fog ölni. - -Nagy teste összeesett, lehorgasztotta fejét. - -– Fáradt vagy? – kérdé rövid szünet mulva. - -– Nem. - -– Gyere ki egy kicsit az udvarra. - -Szép holdvilágos éj volt odakint. A katonák egy része még kint -pipálgatott s hallgatta az öreg turkók előadását a marokkóiak -harcmodoráról. Az oázis fái alatt, a forrás mellett csak egy ház állott, -abban lakott Joli kapitány. Világos ablakai tárva-nyitva, a tisztikar -zongora mellett énekelt és pezsgőzött. - -Nielsen arra vonszolt s az ablak alatt megálltunk. Éppen az asszony ült -a zongorához. Egyszerre csönd lett s az asszony lágy, tremolázó hangon -régi provencei szerelmes dalokat énekelt. Éreztem, hogy Nielsen keze -remeg. Rekedt hangon szólt: - -– Isten látja lelkemet, nem a haláltól félek. De óriásilag izgat az a -kérdés: micsoda szerepet fog ez az asszony az én életemben játszani? -Mert fog, az bizonyos. Érzem. - -Az ének a nóta közepén hirtelen megszakadt. A következő percben az -asszony megjelent a kivilágitott ablak keretében. - -– Ki van ott? – kiáltá felénk. - -– Két legionárius, – feleltem vissza. - -– A norvég is? - -– Igen, – felelt Nielsen és előrelépett. - -– Látja ezt a poharat a kezemben? - -– Látom. - -– Hopp! Kapja el! Vigyázz! Megvan? - -– Meg. - -– Hozzon friss vizet a forrásról. - -– Megérezte, hogy nézem, – morgott a norvég és futott a vizre. Mikor -visszatért, láttam, hogy az asszony a tisztek zajos, koccintgató -csoportja felé forditja arcát, de kezét hátranyujtotta a sötétbe. És -Nielsen levette käppijét és megcsókolta a fehér kezet. Ekkor az asszony -kifelé fordult, átvette a vizet és egy hajtásra megitta. - -Nielsen egy ugrással mellettem termett. Izgatottnak látszott. Karon -ragadott s kiáltá: - -– Gyere, feküdjünk ki a falra. Hallgassuk a pusztai sakálok üvöltését. - -Ez volt első jelenete az ain-szefrai drámának. - - - - -NIELSEN ERIK SZERELME. - -A franciák a harmincas évektől kezdve sokat verekedtek Algir birtokáért -s egy csomó jónevü tábornokuk és hadvezérük az afrikai iskolából került -ki. A francia regényekben és szindarabokban már komikusan stereotippá -lett az az öreg, egyenes lelkü és jószivü tábornok, a ki a saint-cyri -katonai iskolából az első számok egyikével távozván, első babérait -Afrikában szerezte. Ma már ez nem iskola a francia tisztikarnak, mert -csak apró csetepatéik vannak az arabokkal. Most már könnyü munka a -győzelem. A Lebel-fegyver oly fölényt biztosit az európainak, mely előtt -eltörpül az arabsnak halálmegvető bátorsága. Ezt láttam abban a kis -városban, melybe Ain-Szefrába való érkezésünk után három nappal -indultunk. - -Mikor elindultunk Ain-Szefrából, ezzel még nem voltam annyira tisztában -s azért egy kicsit számot vetettem magammal. Végigfutottam multamon s -belenyugodtam abba, hogy itt a marokkói határon veszszek el és otthon -sohse tudják meg, hova lettem és mely temetőben porladnak csontjaim. De -mikor hajnalban a kürtök riadója megdobogtatta szivemet s a kaszárnya -udvarán fegyvereink villogtak a kelő nap fényében: mégis az az eltökélés -támadt bennem, hogy drágán adom el az életemet. Hiuság volt ez, vagy -életösztön, ezzel nem vagyok tisztában. - -Joli kapitány felesége is kijött bucsut venni tőlünk. Az ismert éjjeli -jelenet óta nem foglalkozott többet velünk. Tudta jól, vagy legalább is -kitalálta, hogy a norvég szivét megsebezte, s csupa kacérságból szinte -tüntetőleg kerülte a légió katonáit, holott, ha akarta volna, mindennap -találkozhatott volna velünk. S jól számitott a kigyó, mert e -magaviseletével elérte, hogy Nielsenben a szenvedély egyre mélyebbre -ásta magát. Megsápadt, szemei beestek s szeme fehére elsárgult. S -tekintetében csak akkor láttam ujra tüzet lobogni, mikor a harcba -rukkolás hajnalán az asszony megjelent köztünk. - -Joli kapitány bolondja volt az asszonynak s mindent megengedett neki. Az -asszony élt is az engedelemmel bőven. Ugy sétált a katonák közt, mint -egy markotányosné, s hol leereszkedőleg, hol bajtársi bizalmassággal -beszélt hozzájuk. - -A légió frontja előtt állt meg legelőbb. - -– Isten önökkel, uraim! Sok szerencsét! - -Ezalatt folyton Nielsent nézte. - -– Vigyázzanak a bőrükre! Sajnálnám, ha egy is a fübe harapna. - -– Engem is sajnálna? – kérdé Nielsen. - -– Miért ne? - -– Vissza fogok térni madame, ha ön parancsolja. - -– Parancsolom! – szólt az asszony és szeme nagyot villant. - -Azzal tovább ment fehér csipkés ruhájában. A colonne össze volt állitva, -s mi neki vágtunk a pusztaságnak. - -– Szerelmes vagy abba az asszonyba? – kérdé Wladimir Nielsent, a mint az -előcsapatban hárman külön ballagtunk. - -– Nem tudom megmondani, – felelt komoran a norvég, – őrületes, -vérforraló vágygyal gondolok rá szakadatlanul, s minden egyéb vágyat és -gondolatot kiöl belőlem. - -– Kacérkodik veled, az bizonyos, de óvakodjál tőle, – mondám. - -– Miért? - -– Emlékszel, mit mondott az öreg káplár Algirban: ne foglalkozzunk az -itt lakó európai asszonyokkal. A klima, párosulva az unalommal, -félbolonddá teszi őket, de minket is. Vesztünkbe rohanunk. - -– Hát aztán? Micsoda veszedelem várhat rám? Nyakig ülünk a komisz -életben. Mi lehet ennél rosszabb? A halál? Igy is szivesen halok meg, -bármely pillanatban, hát még ha asszony szerelme sugározza be utolsó -óráimat. - -Wladimir fejét csóválta. - -– Nem ugy indulsz, fiu, ez az asszony inkább gyötrelmedre szolgál, mint -örömedre. - -– A gyötrelem is édes, ha ő okozza. - -Erre nem szólhattunk semmit, annál kevésbbé, mert a távolból porfelleg -látszott, s nekünk az előcsapat zöméhez kellett vonulnunk _(replier)_. - -Tiz arabs lovas jelent meg. A vezetőjük nyugodtan fölszólitott, hogy -vonuljunk vissza, mert különben megbánjuk. - -– Vigyázz! – kiáltott hadnagyunk. – Cél! Tüz! - -Egyszerre roppantak a puskák s az arabok el voltak fujva. Kilenc leesett -a lóról s csak egy menekült, nyeregben ülve, eszeveszett vágtatással. - -De a kilencet hiába kerestük a földön. Az arabs ugy ül a kengyelében, -hogy ha leesik is, lábánál fogva függve marad s ha csak megsebesült, -rendesen visszamászik a lovára. De ha meghalt, hű lova igy akkor is -megmenti. - -Egy arabs került csak a kezünkbe, a kinek a lova golyót kapott a -szügyébe és összeroskadt. Az arabs föltápászkodott, láttuk, hogy fehér -ruhája csupa vér, s vadul forgatva puskáját, közénk lőtt. Mellettem egy -legionárius, szelid, hallgatag, szolgálatkész fiu orra bukott, néhányat -rángatózott és meghalt. - -Az arabs vad diadalorditást hallatott. Egyszerre hatan lőttünk feléje. -Elesett, végigterült a lován. Oda futottunk. Átölelve tartotta paripája -nyakát, a dühtől és a halálküzdelemtől eltorzult arcát felénk -forditotta. Nem tudtam rá nézni. Félrefordultam. Egy tompa zuhanást -hallottam magam mögött. Valaki puskatussal szétlocscsantotta a haldokló -fejét. - -– Kár a lováért, – jegyezte meg a hadnagy, – fiuk, a lovakat egyáltalán -kiméljétek, mert annak az ára az ezred pénztárába megy. - -– Eltemessük? – kérdé valamelyik jószivü gyerek. - -– Lesz ennek elsőosztályu temetése, ne félj! – felelt az őrmester s -fölfelé mutatott. - -Oda néztünk, a fejünk fölött, nem is nagyon magasan, valami tiz sas -kóválygott. - -– Az igaz, – mondá egy katona, – ha már választani kell, inkább a sasok -egyenek meg, mint a férgek. - -Igy csevegtünk, a mig Franger kapitány a fősereggel oda nem érkezett, s -az ügyet elő nem adtuk neki. Megnézte az elesettet, fegyvereit, -lószerszámját, nyergét a tevékre rakatta, s tovább masiroztunk. - -Valami hatszázra tehető azoknak az araboknak a száma, a kik föllázadtak -a marokkói határon. Ennyi fegyverest állitottak ugyanis ellenünk sikra. -Nem akarom a hadjárat leirásával önöket untatni. Az arabok kétszer -támadtak meg, mindig éjjel. Vad vágtatással rohantak ránk, ugy -számitván, hogy egyszerüen átgázolnak a táboron, s minket betaposnak a -földbe. Nálunk azonban a tábornak csak a fele aludt. A másik fele -fegyverrel a kezében őrködött s az őrszemek első jeladó lövésére készen -állt minden oldalról; a mint az őrszemeket fölvettük, megkezdődtek a -röviden és élesen roppanó sortüzek. Vaktába lőttünk, mert alig láttunk -valamit. Igy is alig két-két arabs tudott a táborig eljutni. Jól -emlékszem rá, hogy egy éppen előttem emelkedett ki a sötétségből, csak -annyi időm volt, hogy szuronyomat a lova szügyébe döfjem. A ló azonban, -mely itt épp ugy harcol, mint a gazdája, dühösen beleharapott a -mellettem álló legionárius vállába s magával rántotta a földre. Az arabs -lebukfencezett róla, egyenesen a katonák közé, de estében is -vagdalkozott hosszu késével s a fiuk meglepetten tágitottak. Mielőtt -fölemelkedhetett volna, a hadnagy revolverrel átlőtte a koponyáját. - -A két összetüzésben valami száznegyven arabs esett el, három falujokat -fölgyujtottuk s erre mind Marokkóba szöktek. A mi veszteségünk huszonkét -ember volt, közülök hatot a napszurás ölt meg, leginkább a párisiak -közül. - -Mikor visszatértünk Ain-Szefrába, parádés szemlét tartottak fölöttünk. -Madame Joli ujra megjelent fehérszamaras kocsiján s a könyökére -támaszkodva, oldalt hajolva, egy szálas, tiszta fehérbe öltözködött, -érdekes, szép arcu tengerészhadnagygyal beszélgetett. - -Nielsenre néztem. Majd elnyelte tekintetével az asszonyt s arca hol -elborult, hol földerült, mint a föld, mikor a nyári nap gyorsan futó -felhők közt bujkál. A derü az asszonynak, a boru a tengerésznek szólt. -(Itt megjegyzem, hogy ha a légiónál tiszthiány volt, rendesen a -tengerészettől tettek át tiszteket, mert mind a kettő gyarmati csapat, -_troupe coloniale_ s egy fővezetés, a tengerészeti minisztérium vezetése -alatt áll.) - -– Karját, hadnagy ur! – szólt az asszony, s leszállva kocsijáról, felénk -közeledett. - -Épp előttünk megállt. - -– Ah, örömmel látom, hogy önök szerencsésen megjöttek, – mondá és -Nielsenre nézett. - -A norvég egy kicsit megbiccentette a fejét. - -A hadnagy nevetett. - -– Bravó, asszonyom, ön, ugy látszik, nagyon jó viszonyban van a -fickókkal. - -(Ezt a kifejezést használta: _gaillard_.) - -Nielsen öldöklő pillantást vetett rája. A hadnagy arisztokratikus -modorban beszélt, bizonyosan előkelő család fia volt. - -– Istenem, miért ne? – felelt az asszony sóhajtva, – hisz unalmamban már -magam is félig katona lettem ebben a sivatagban s bajtársaknak tekintem -őket. - -– Madame, ön annyira megszokta az uniformist, hogy ha véletlenül egy -elegáns civilember jönne ide, annak önre épp olyan varázsa lenne, mint -Európában az asszonyokra az egyenruhának, – szólt a hadnagy. - -– Körülbelül igaza van. - -– Van velem civilruha is, vigyázzon, majd kisérletet teszek. - -– Óh, nem ijedek meg, – kacagott az asszony. - -Én nem voltam egy cseppet se szerelmes ebbe az asszonyba, de az a sértő -modor, a hogy ott előttünk bizalmaskodtak, mig a tisztek a katonákat -egyenként inspiciálták, föllázitotta a véremet. Mintha mi nem is -férfiak, hanem káposztafejek lettünk volna. Értek valamit az -asszonyokhoz és tisztában voltam azzal, hogy ez a kapitánynétól -kiszámitott kacérság volt, a norvég kinzására. Nielsenre néztem. A fiu -halálsápadt volt, s láttam, hogy patrontáskájának fölcsapott teteje -(mert töltényvizsgálat is volt) remeg. Nagy indulat háboroghatott benne. -Ő is megszégyenitve érezte magát, hogy ott álljon, mint a cövek, mint -egy inas, s ne szólhasson bele az uraságok beszélgetésébe. - -Szerencsére a hadnagy hátra-arcot kommandirozott s mi egész kéjjel hátat -forditottunk a párnak. Az asszony elkacagta magát. - -– Milyen ostoba ez a Trésfeu! Most én itt bámuljam a legionisták hátát. -Hozza el a legyezőmet a kocsiból, hadnagy ur. - -Nielsen félig hátrafordult. - -– Imádkoztam önért, látom: használt, – mondá félhangon az asszony. - -– Hiába imádkozott; a haláltól megmenekültem, de itt elkárhozom. - -– Miért? - -– Agyonkínoz. Nem sajnál? - -– Féltékeny a hadnagyra, maga csacsi? Előkelő, finom, müvelt fiu, egy -bretagnei grófnak a fia, csak szépen kell vele bánnom… No, engesztelésül -adok egy rózsát. Csitt! - -A rózsa Nielsen tölténytáskájába repült. A hadnagy visszatért. Nielsen -ujra elfordult, a rózsát megcsókolta s a bluza alá rejtette. - -– Hová lett a rózsája? – kérdé a gróf. - -– Ennek a legénynek adtam, – felelt az asszony s a legyezővel az én -vállamra ütött, – az apja hollandi kertész s ő maga is nagy virágbolond. - -Udvariasan visszafordultam. - -– Köszönöm, asszonyom, hogy virágnyelven beszélt s nem nevezett -egyszerüen bolondnak. - -A hadnagy rám nézett. - -– Maga, barátom, kertész létére nagyon is előkelően beszél. - -– Óh, hadnagy ur, a müveltség néha előfordul ám alacsonyabb körökben is -– és megforditva. Ismertem én már olyan grófot is, a ki ugy beszélt, -mint egy – kertész. - -Az asszony kacagott és tovább ment. Még csak a hadnagynak következő -megjegyzését hallottam. - -– Furcsa keverék ez a légió! Az ember náluk sohse tudja, hogy -rablógyilkossal, vagy mágnással áll-e szemközt… Meg kell szoknom őket… - -Tehát gróf és breton. Ennek az asszonynak különös vágya van a -normann-angol-szász keverékre. Mindegyiket magába bolonditja, a másik -segitségével. De mi lesz ennek a vége? Itt vannak a hősök: a bretagnei -gróf és a norvég katona, itt a hősnő: a provencei asszony. Kész anyag -egy Daudet-, Feuillet-regényhez, vagy egy Sardou-drámához. Csakhogy a -publikum: Wladimir és én, szorongva vártuk az előadást. S szomoruan -néztünk össze, mikor este Nielsen a hervadt rózsát abba a médaillonba -gyömöszölte, melyben édesanyja arcképét viselte a nyakába akasztva. - - - - -NIELSEN ERIK HALÁLA. - -A hadjárat fáradalmai ágyba döntöttek. A kórházba kerültem, a hol jobb -kosztot és több bort kaptam. Valami rossz láz lappangott bennem s az -orvos annyi kinint nyeletett velem, hogy félig megsiketültem. De a lázt -kikergette belőlem. - -Bajtársaim, a mennyiben nem patroliroztak Furn-Hassza és Meseria felé, -mindennap meglátogattak. Egy hét mulva azonban már visszamehettem a -századhoz s nagy bámulatomra látom a fiukat a kaszárnyába bevonulni a -breton tengerészhadnagy vezetése alatt. Akkor tudtam meg, hogy -Villeboist, a ki könnyü sebet kapott, szabadságolták s helyette Kerlac -grófot osztották be a századhoz. - -Nielsen sötét arccal hallgatot ránk, miközben Wladimir a dolgot nekem -mesélte. - -– Nem jó vége lesz a dolognak, – mondá Nielsen; – ez a breton -észrevette, hogy az asszony jó szivvel beszélget velem, s nincs az a -nap, hogy erre ne jönne, csakhogy egy kicsit diskurálhassunk. Ő maga -kérte, hogy a mi századunkhoz tegyék, csak azért, hogy a markában -tarthasson. - -– Mesebeszéd. - -– Agyrém. - -– No, majd meglássátok. - -A káplár lépett be. - -– Nielsen, – szólt, – a hadnagy ur rendeletéből tudatom, hogy maga -holnap reggel hatkor szobát megy surolni Joli kapitányhoz. Megértette? - -Nielsen elsápadt és dacosan vetette föl a fejét. - -– Nem. - -– Hogy értsem ezt? - -– Ugy, hogy nem megyek szobát surolni. - -A káplár szeretett bennünket s jóindulattal szólt: - -– Ne okoskodjék, Nielsen. A mi parancs, az parancs, ellenszegülni nem -szabad. - -– Mondja meg a hadnagynak, hogy hozassa el az inasait Bretagneból vagy a -matrózait a hajóról, mert én neki szobát surolni nem fogok. - -Közbeléptem. - -– Nézze, káplár ur. Elegen vannak a légióban, a kik ezt szó nélkül -megteszik, hagyjon békét Nielsennek. - -A káplár vállat vont. - -– Nem lehet, fiuk, a hadnagy határozottan Nielsent emlitette. - -– Mondtam ugy-e, hogy hiába nem jött a századhoz, – mormogott Nielsen, – -a fogát feni rám. - -Akkor hirtelen megváltozott a hangja s igy szólt: - -– Jól van, káplár ur. El fogok menni. - -A káplár arca kiderült. - -– No lássa, hogy lehet magával okosan beszélni. - -Sarkon fordult s elment. - -– Mit akarsz tenni? – kérdé Wladimir. - -– Elmegyek, hogy az asszonynyal beszélhessek. - -– S aztán? - -– Ha ő is benne van a komplottban: megölöm. - -– Őrült. - -– Ne beszéljetek! Itt magasabb hatalmak intézkednek. - -Azzal levetette magát az ágyára s bármit szóltunk is hozzá, nem felelt. -Reggel mi kirukkoltunk, ő pedig öt másik legionáriussal ment a -kapitányékhoz. - -Mondhatom, hogy ez egyike volt életem legkínosabb délelőttjeinek. Egész -délelőtt nem szóltunk egy szót egymáshoz Wladimirral. - -Mintegy tizenegy órakor bevonultunk az erődbe, Nielsen az ágyán hevert -és pipált. Megálltam előtte. - -– Nos, fiu, mi történt? - -– Semmi. - -– Suroltál szobát? - -– Hogyne. Még pedig a kapitányné hálószobáját. - -Leraktuk a cakkumpakkot, kipucoltunk mindent és Wladimirral a kantinba -mentünk egy kis gyomorerősitőre. Híttam Nielsent is, de azt felelte, -hogy hagyjuk őt. - -– Aludni akarsz? - -– Csak álmodozni. - -Összenéztünk az oroszszal és szó nélkül távoztunk. - -– Nos, mit szólsz hozzá? – kérdém Wladimirt. - -– Ugy látszik, mintha ez a fiu át volna szellemülve és egészen más -világban járna. Teljesen az asszony kezében van. - -– Kár. - -– Már miért volna kár? Igaza van a fiunak. Ha két hét mulva az asszony -megunja és elkergeti, akkor se volna kár. Legalább két hétig boldog volt -Erik. S ennek, mint jóbarátja, csak örülök. - -– Én is örülök, csak sajnálom Eriket, mert katasztrófa lesz a dologból. - -Az orosz különösen mosolygott. - -– Igaz, ez a kaland sietteti az ő halálát. Sajnálom, hogy el kell -válnunk. De nem tart sokáig. Odafönt biztosan találkozunk mi is, a kik -idelent annyira szerettük egymást. Tagliano, szegény olasz pajtásunk, -már vár s meglásd, mi is rövid időközökben Erik után megyünk. - -Nagyot sóhajtottam. - -– Te tán sajnálod itt hagyni a földi életet?… szólt az orosz. – Látszik, -hogy fiatal vagy és keveset szenvedtél. - -Éppen felelni akartam, mikor egy fiatal legionárius ült mellénk, valami -kicsapott straszburgi diák, a kit a francia időkből ott maradt -katonaszobornak megkoszoruzása miatt szakitottak le erőszakosan -Németország kebléről. Óvatosan körülnézett, aztán németül szólt hozzám: - -– Nagy kópé az a maguk norvég barátja. - -– Mit beszél? - -– Igazat. Egy asszony van Ain-Szefrában és pedig milyen remek asszony… s -az ő szeretője. - -– A kapitányné? Bolond beszéd. - -– No, már kérem, ilyet ne mondjon, bajtárs. Én a saját szemeimmel láttam -mindent. - -– Hol? - -– A kapitányék lakásán. Én is ki voltam küldve, a lakást surolni. Hogy -csókolták egymást, az az asszony majd megfojtotta Nielsen pajtást. - -Vállára tettem kezemet s a szeme közé néztem: - -– Remélem, nem pletykált senkinek? - -– Hova gondol?! - -– S nem is fogja senkinek elbeszélni? - -– Isten ments, ne tartson engem olyan hitvány fickónak… Csak maguknak -szóltam, mert tudom, hogy vérszövetségben vannak… - -– Jól van, bajtárs, számithat hálánkra, sőt barátságunkra. - -Kezet szoritottam vele, Wladimir is, a mi a fiut nagyon boldoggá tette, -aztán gondterhesen mentünk szobánkba… - -Tehát Erik sorsa meg van pecsételve. - -Három nap mulva Erik fegyverpucolás közben ellőtte a balkeze kisujjának -a hegyét, az orvos bekötözte s azt mondta, hogy otthon kisebb munkákra -lehet használni. - -Az őrmester erre a kapitányné konyhájába rendelte s mi elvesztettük szem -elől. Mintha meghalt volna ránk nézve, soha föl se nézett a legénységi -szobába. - -Ekkor történt, hogy élemiszer-szállitmányt eszkortáltunk Furn-Hasszánba -s az elgazeiri hegyszakadékok közt az arabok váratlanul megrohantak. -Verekedve huzódtunk visszafelé a lapos földre s ott egy tömegbe állva, -szembeszálltunk a fölkelőkkel. Csakhogy akkor már huszonkét emberünket -lepuffantották, én meg puskatussal olyan ütést kaptam a fejemre, hogy -ájulva estem össze. - -Wladimir közrefogott néhány derék fickóval, öszvérre tett s igy -megmentett. Mikor magamhoz tértem, az ain-szefrai erődben, a saját -ágyamon feküdtem, bekötözött fejjel, mely ugy kongott, mint egy óriási -üres hordó. - -A katonaorvos konstatálta, hogy ha három nap alatt el nem patkolok, két -hét mulva berukkolhatok a századhoz. Különben gratulált a koponyámhoz, -tudakozta, hogy miféle náció vagyok s kijelentette, hogy egy ilyen ütés -alatt bármely francia koponya pozdorjává tört volna, még az auvergneieké -is. - -A mi ezután történt, arra csak ugy emlékszem, mintha seblázamban -álmodtam volna. Magam nem szerepeltem benne. - -Egyedül, félig alva, hevertem a legénységi szobában. A század Joli -kapitány alatt kora reggel portyázni ment. - -Nyilik az ajtó s berohan Erik. Egyenesen az őrmester ágyához ment, annak -a hatlövetü revolverét leakasztja és kifelé siet. - -– Erik! – szóltam gyönge hangon. - -Hirtelen visszafordult. - -– Rosszul vagy, Pál? Egyszer meglátogattalak, de nem ismertél meg. Viz -kell? - -Intettem, hogy igen. A nagy cserépkorsóból megitatott. Aztán odatérdelt -az ágyam fejéhez. Fülemhez hajolt és szólt: - -– Ne busulj, fiu, meg fogsz gyógyulni. Az orvostól hallottam. Biztosra -veszi. - -Azt hiszem, szomoruan mosolyogtam rá. - -– Meg fogod látni hazádat, szülőföldedet… Isten veled, édes fiam… - -– Erik, hová mégy? – kérdém gyönge hangon. - -– Hosszu utra. Isten veled! - -Lehajolt és megcsókolt. Éreztem, hogy két könnycsepp hull szeméből az -arcomra. A kezét igyekeztem megfogni. - -– Erik, Erik! Mi bajod? - -– Isten veled! – fölugrott és kifutott. - -Valami ismeretlen nagy rémület rohant meg. Föl akartam ugrani az ágyból, -de erőtlenül hanyatlottam vissza. Csak azt hallottam még, hogy odakint -riadót fujnak s a szenegáli négerek vad orditás közt futnak -fegyvereikért. Aztán elájultam. - -Délben rázott föl a straszburgi diák, a ki, mint maródi, a konyhába volt -beosztva. - -– Mi történt, bajtárs? – ez volt az első kérdésem. - -– Nem tud semmit? Szörnyü dolgok történtek! - -– Mi, mi? - -– Nielsen agyonlőtte madame Jolit. Az asszony kikergette a szobájából, -mint egy kutyát, s kijelentette, hogy többet látni se akarja… Erre ő -fegyverért szaladt, visszajött és lelőtte… Az udvaron kergette és -háromszor rálőtt a sikoltozó asszonyra. - -– Mi lett Nielsennel? - -– Mikor az asszony elesett, ráborult, sirt, haját tépte, a halottat -csókolgatta, vérét szürcsölte… mikor pedig a szenegáliak hegyibe jöttek, -fölugrott és agyonlőtte magát. - -– Meghalt? - -– Meg. - -… Behunytam a szememet és elhatároztam, hogy mindez csak lázálom… Nem -tudom, meddig feküdtem igy… Mikor ujra kinyitottam szememet, Wladimir -ült mellettem. Megkerestem a kezét és gyöngéden megszoritottam. - -– Igaz mindez? Vagy rossz álom? - -– Álom. Igyál vizet és ne törődjél semmivel. - -– Add ide a kezedet. - -Megfogtam a kezét és oly édesen aludtam, mintha édesanyám őrködött volna -fölöttem. - -Egy hét mulva egészen jól voltam, s Wladimir karján kimehettem az -udvarra. A mint a szabadban nagy lélekzetet vettem, egyszerre tisztán -emlékeztem mindenre. - -– Wladimir, ketten vagyunk? - -– Ketten. - -– Hol van szerencsétlen barátunk? - -Wladimir fölmutatott az ég kék végtelenségére. - -– Ott. - -– De eltemették legalább? - -– A kapitány kidobatta a sivatagba. A sakálok százai marakodtak rajta -egész éjjel. Reggelre már a csontjait se találtuk meg. De én megjelöltem -a helyet, s oda járok imádkozni. - -– Wladimir, vezess oda. Imádkozzunk! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -EL ÁZSIÁBA! - -Nielsen rémtette után türhetetlen lett a légió helyzete. Joli kapitány -vad szenvedélylyel szerette a feleségét és sötét gyülölettel nézett -minden legionistára. De különös figyelmet szentelt azoknak, a kikről a -durva ruha alatt is látszott, hogy egykor az uri osztályhoz tartoztak. -Ezeket rendelte mindig a legkomiszabb munkára. Napról-napra kivonultunk, -ásóval, kapával a kezünkben, utat csinálni, vagy az elhatalmasodott, -elburjánzott kaktuszokat irtani. S mikor fáradtan, mint a kutyák, s -éhesen hazatértünk, az udvarban sorbaállitva appelnominal-lal, -diáknyelven katalogus-olvasással szekiroztak bennünket. Éjjel pedig -rendesen riadót fujtak, s szakadó esőben masiroztattak tiz -kilométernyire és vissza, minden cél és haszon nélkül. - -A légió morogni kezdett. Sötét, emberevő ábrázattal álltak a glédában s -a kapitányt egy tigris tekintetével kisérték. Ez azonban nem törődött -vele, sőt annál jobban kegyetlenkedett. - -Mikor aztán a kapitány egy részeg legionistát ököllel leütött, akkor -betelt a mérték. - -Egy forszirozott éjjeli menetelés alatt valaki rálőtt a kapitányra, s -kilőtte alóla a lovát. Ugy lezuhant, hogy elveszitette az eszméletét. - -A légió dermedten megállt. A tisztek és altisztek azonnal előre -futottak, s részint revolverrel, részint puskával körülállták a -kapitányt, mert azt hitték, hogy ez lázadás, s a légió mindnyájukat -masszakrirozni fogja. - -Egy darabig farkasszemet néztünk egymással. A hold bevilágitotta a -különös jelenetet, a zord afrikai sivatag közepén. - -A kapitány magához tért, kihuzta a kardját s kilépett tisztjei köréből. - -– Szakaszonként előre! Fegyvervizsgálat! – kiáltott messze csengő -hangon. - -Igy akarta megtudni, hogy ki lőtt éles patronnal. A cél mindnyájunk -előtt világos volt. Egy éles hang megszólalt a zászlóalj hátsó sorában. - -– Kilőni a fegyvert, de a levegőbe! Készülj! - -A kézbe kapott fegyverek zöreje hallatszott. - -– Kész! A levegőbe! Tűz! – kiáltott az iménti hang. - -A zászlóalj sortüze dördült. Tessék most fegyvert vizsgálni. Minden -puskacső egyformát mutatott. - -A kapitány toporzékolt és kivont karddal a légiónak rohant. De tisztjei -lefogták. Egy jóképü és kedvelt fiatal hadnagy vette át a vezetést s -hazavitte a zászlóaljat. Hallgatag, komor menetelés volt ez. A kapitány -és tisztjei utánunk kullogtak. - -Az erődhöz közel a tisztek elsiettek mellettünk s nemsokára hallottuk, -hogy odabent megfujták a riadót. - -Le akarnak bennünket fegyverezni. Wladimirre néztem. - -– Mit csináljunk? – kérdém halkan. - -Wladimir hátrafordult. - -– Fiuk, ez élet-halál harc köztünk és a kapitány közt, – szólt -félhalkan; – adjátok ki a jelszót, hogy az udvarban négyszögbe állunk és -lassan hátrálunk a mi kaszárnyaépületünk felé. Ha aztán azt megszálltuk -és védhetjük, akkor alkudozhatunk a kapitánynyal. - -A légión végigfutott a parancs. - -– Csak az én kommandómra hallgassatok! – adta tovább Wladimir. - -– Megértettük! – jött vissza a felelet a sorokból. - -Szivdobogva haladtunk be az erőd kapuján. Ott már nagy félkörben állva -vártak ránk a fegyenc-század, a szenegáli néger tirailleurök s a spáhik -csapatja gyalog. - -A négerek előtt állt a kapitány. - -– Jobbra át! – vezényelt a hadnagy. - -– Négyszögbe! – felelt vissza Wladimir, s a zászlóalj villámgyorsan -karréba állt. - -– Vigyázz! – kiáltott ujra Wladimir, – a kaszárnyánk felé lassan -hátrálj! - -A négyszög pár másodperc alatt a házhoz ért s ajtón, ablakon beugrált. -Mire a kapitány magához tért meglepetéséből, már minden be volt zárva, -az ablakok matracokkal betömve, az ajtók gerendákkal eltorlaszolva. A -Wladimirtól kiválasztott emberek a lapos háztetőre siettek, a többi lent -őrködött. - -– Nyilt lázadás, – orditotta a kapitány. – Megálljatok gazemberek, -kipörzsöllek a fészketekből. - -A tisztek az udvar közepén tanácskozásra gyültek össze. Jó félóra mulva -közeledett felénk a rokonszenves hadnagy. - -– Hé, legionisták! Ki a vezetőtök? - -– Én, Wladimir. - -– Ön? Jó. A kapitány azt kivánja, hogy adják ki azt, a ki rálőtt. - -– Nem lehet. Örüljön a kapitány, hogy ép bőrrel menekedett. - -– Ha nem fogadnak szót, ostrommal beveszi a házat és megtizedelteti a -légiót. - -– Legyen szerencsénk! – felelt Wladimir, – majd meglátjuk, ki az -erősebb. Különben valamennyiünket el nem pusztithat s hacsak egy is -életben marad a légióból, az az egy meg fogja őt ölni. - -– Ez az utolsó szava? - -– Ha ellenben okos lesz, eláll minden további inkviziciótól és a mai -lövést csak figyelmeztetésnek veszi, akkor mi is visszatérünk az -engedelmesség utjára. - -Hangját mindenki hallotta, a ki az udvarban állt. - -– Még tán bocsánatot is kérjek a légiótól? – kiáltott a kapitány. – -Hadnagy ur! Szakitsa meg az alkudozásokat. Majd az én gondom lesz, -hogyan bánjak el a lázadókkal. - -A tisztek visszavonultak; az erőd falaira dupla őrszemeket helyeztek el, -az udvar és a kapu őrizetére a senegáliakat rendelték, a kik nagy -tüzeket raktak. Wladimir öt embert a háztetőn hagyott vigyázni, a többi -pedig lement a nagy kaszárnyaterembe, a helyzetről tanácskozni. A vad -fickók arcán egy kis meghökkenés mutatkozott. Tudták, hogy nagyot mertek -s ha most okosan nem viselik magukat, számukra se irgalom, se kegyelem. - -Wladimir fölhágott egy ágyra s szólt: - -– Bajtársak! Itt az ideje, hogy higgadtan számot vessünk magaviseletünk -következményeivel. Ha kiadjuk Fernandezt, a ki a kapitányra rálőtt, -agyonlövik, az bizonyos. Azt pedig nem engedhetjük meg, hogy ő -meghaljon, holott a kapitánynak a hajszála se görbült. Mi tehát az ő -ügyével közösséget vállalunk, vagyis a lázadás utjára lépünk. Mi vár -ránk? Vagy megostromolják a házat s akkor nagy vérontás lészen, vagy ki -akarnak éheztetni s ezt nem várjuk be. Egy golyó a szivben: sebaj, -katonahalál. De az éhségtől összeroskadni: ocsmány dolog. Ha tehát -huszonnégy óra alatt nem támadnak, akkor előkészületeket teszünk a -kitörésre. Cakkumpakk neki vágunk a sivatagnak, Tunisz felé s ott -beállunk a bey hadseregébe… - -– Ha kell, beállunk töröknek! – kiáltott egy olasz. - -– Jobb életünk lesz, mint ebben az istenverte sivatagban, a hol még -hozzá rugdalnak bennünket, mint a kutyát, – folytatta Wladimir. - -– Ugy van, helyes! Jól beszél! – kiabálták a katonák. - -A háztetőről sietve jött le egy őr s jelentette: - -– Egy spáhitiszt, két legénynyel, most vágtatott el Furn-Hassza felé… - -– Segitségért ment, tehát ostromolni fognak. - -– Jó, csak jöjjenek! - -Harci láz villant meg a szemekben. Wladimir megvárta, mig a zaj -lecsillapul, aztán folytatta: - -– Első dolgunk, számba venni élelmiszereinket s beosztani. Mindenki -hordja ide az elemózsiát. - -Nagy sürgés-forgás volt egy darabig s a földre teritett katonaköpenyeken -valami háromszáz prófunt halmozódott össze. A mihez száznyolcvanan -voltunk. - -– Hogy állunk viz dolgában? - -Szerencsére távollétünkben az otthon maradt maródiak az összes dézsákat -telehordták vizzel s igy ezzel is bőségesen el voltunk látva. - -– Bajtársak, e perctől kezdve tilos a mosdás. A vizes-dézsákat is -állitsátok ide sorba… Reggel, délbe, este kap mindenki egy karaj -kenyeret és egy pohár vizet. A kiosztásra Galambos felügyel Pillerrel, -Krebákkal, Zimmermannal és Szigorinnal. Ők ügyelnek arra is, hogy -napközben a készletet senki meg ne dézsmálja… Jó lesz igy? - -– Jó, jó! – kiáltottak a katonák. - -Egy vén legionista a fejét csóválta. - -– Én azt mondom, parancsnok, hogy vágjuk ki magunkat, mielőtt a segitség -megérkezik. Most több sánszunk van a szabadulásra. - -Wladimir intett, hogy nem. - -– Maradjunk csak. Azt hiszem, hogy még békésen is elintézhetjük az -ügyet, anélkül, hogy egyetlen bajtársunkat is föláldoznók… - -– Bár ugy lenne, de én nem hiszem. Nekem különben teljesen mindegy, most -gebedek-e meg, vagy tiz év mulva. Csak dohányom legyen. - -Ez a cinikus öreg katona egy Marnier nevü, kalózpofáju belga volt, a -legnagyobb zsivány a légióban. De nem pénzt, csak pálinkát, dohányt és -prófuntot lopott. Ezt is hirtelen abbahagyta már jó idő óta. Mivel én -sokszor adtam neki dohányt, irántam különös jóakarattal viseltetett. -Soha nem tegezett és a jelenlétemben nem káromkodott, pedig a légióban -ugyancsak divatban volt a káromkodás, a világ összes nyelvén. - -Hajnalhasadtakor ketten kerültük föl Marnierrel őrnek a háztetőre. Nem -igen voltam beszédes hangulatban. Államat a puskámra támasztva, bámultam -a fölkelő napot. Egyszerre csak megszólal Marnier: - -– Bajtárs, valami titkot akarok önnek elárulni. - -– Beszéljen. - -– Titkom az élelmezési kérdésbe vág. Tudja-e, hogy a légió házából -alagut vezet az erőd élestárába? - -– Most hallom először. - -– Ugy bizony. Mikor először ide kerültünk, egy távozó barátom három -pakli dohányért elárulta, hogy az alagut az ő ágya alatt kezdődik s az -éleskamra faláig ér, s ajánlotta, hogy folytassam. Meg is tettem. Be is -fejeztem. - -– Mivel? - -– Szuronynyal. - -– Nehéz lehetett. - -– Próbált embernek nem nehéz. Ceutában gályarab voltam, s onnan ily -alaguton szöktem meg. Mióta itt vagyok, hat kilóval hiztam, mert -pompásan élek… és okosan… csak annyit eszem, hogy észre ne vegyék a -hiányt. Csak az a bajom, hogy a mult héten a két szomszédom, két -akasztófára való spanyol észrevette, hogy éjjel az ágy alá bujok és -eltünök. Rám lestek és rám rontottak… Most már őket is élelmeznem kell… -Ugy látszik, a sergent-fourrier, meg a sergent-major, a kik onnan a -szakácsnak kiadnak, maguk is lopnak, mert különben a mi nyomainkat -észrevennék. - -– Hát miért árulja el mindezt nekem? - -– Miért? Ön ugy se osztozkodik a lopott holmin, azt tudom. Aztán meg, ha -csakugyan a kiéheztetésünkhöz fognak, akkor, ha önnek tetszik, -áthordhatjuk az egész kamarát ide. - -– Helyes. Egyelőre ne szóljon senkinek. Majd, ha ugy fordul a dolog, -figyelmeztetem Wladimirt. - -– Helyes. Csak azt akartam elérni. Most már egy becsületes ember is tud -a dologról, nemcsak az a két spanyol gézenguz. - -Reggel, a mikor a _distributiont_ (élelemkiosztás) fujták, a legionisták -sovár szemmel nézték a konyha körül sürgő bajtársaikat, kezükben a -párolgó csajkával. Morogva rágódtak a karaj kenyeren és itták hozzá a -vizet. - -– Tetszik egy kis sajt? – sugta Marnier. - -– Köszönöm, nem eszem. - -Éreztem, hogy a sajtevés bajtársaim cserbenhagyásával volna egyenlő. Nem -akarok különb kosztot, mint az övék. - -Délfelé nagy bámulattal látjuk, hogy a kiküldött spáhik visszatérnek, s -közöttük egy staféta lovagol, öt afrikai lovas-vadász kiséretében. - -Mi történt? - -A staféta, egy chasseur-tiszt, a kapitány házába ment. Egy negyedóra -mulva látjuk, hogy egy fiatal hadnagyunk sietve közeledik felénk. - -– Hej, legionisták, ott van Wladimir? - -– Itt vagyok, hadnagy ur. - -– Parancs jött a tengerészeti minisztériumtól, a légió azonnal megy -Szidi-bel-Abbeszbe, onnan Oránba és onnan Tonkinbe… - -– Tonkin? Tonkinbe megyünk?… Halljátok, fiuk… Ázsiába megyünk… - -Egy legionista a levegőbe dobta a sapkáját. - -– Hurrá, Tonkin! - -– Hurrá, hurrá! – kiáltott a sereg, mely e percben már zsufolásig -megtöltötte a háztetőt. - -– Mi történt Tonkinben? – kérdém a hadnagyot. - -– Lázadás… Háboruba megyünk… - -– Vive la guerre! Éljen a háboru! - -Mikor a zaj lecsillapult, Wladimir szólalt meg: - -– De hadnagy ur, előbb talán el kellene intézni ügyünket a kapitánynyal. - -– Törődik is veletek a kapitány… áthelyezték a tengerész-gyalogosokhoz, -a hol azelőtt szolgált s azonfelül a legutóbbi hadjáratért -becsületrendet kapott. - -– Nem akar bosszut állni? - -– Eszeágában sincs. Azt mondta, mit okoskodjék tovább veletek, ugy is -ott vesztek mind Tonkinben. - -– Becsületszavára? - -– Becsületszavamra. Ha legkisebb bajotok történik, én állok a lázadás -élére. - -– Hurrá, éljen a hadnagy! - -Igy ért véget szerencsésen a lázadás. A kapitány még az este ott hagyott -bennünket s a chasseurökkel Szidi-ben-Abbeszba utazott. Mi pedig -bucsulakomát csaptunk, dupla adag rummal… A mi azonban a két spanyolnak -nem volt elég, mert egy hordó rumot loptak az alaguton át, s azt egy -félóra alatt többedmagukkal megitták… A miből óriási verekedés lett, az -egész garnizonnak bele kellett avatkoznia. De már későn volt… a két -spanyol agyon volt verve. Azt hiszem, Marnier keze benne volt, mert a -vén közkatonában volt bizonyos zsivány becsületérzés s komisz dolognak -tartotta akkor is lopni, mikor ugy is jól ment a sorsuk. - -Jegyzőkönyvet vettek föl az esetről, s meginditották a vizsgálatot. Máig -sincs befejezve. Egész szolgálatom alatt ilyen ügyekben egyetlen komoly -vizsgálatot se láttam. Ki törődött ennek a nagy csürhe kalandornak az -életével? - -… Tán csak nekem jutott az eszembe, mikor a két olaj-barna fiut véresen -kiteritve láttam, két granadai vagy barcellonai öregasszony, a kik mától -kezdve hiába várják haza a kedves fiukat. - - - - -TONKIN FELÉ. - -Hajnalban utrakeltünk Szidi-Bel-Abbesz felé, homoksivatagon, -kaktuszokkal benőtt földeken és sziklás, kemény talaju vidékeken -keresztül. Leirtam már ezt az afrikai marsot, nem akarok ujra rátérni, -de azt mondhatom, hogy volt mit cipelnünk. Mindegyikünk hátán egy -óriási, fekete vitorlavászon-borju, tele a holmikkal, minden második -ember egy összegöngyölitett sátrat visz, a kinek nincs sátra, az viszi a -főzőkészüléket. A sátor és borju negyvenkét kiló. Ehhez jön a -Lebel-fegyver, magazinjában nyolc patronnal, négy és fél kiló, azonkivül -még kilencven töltény. Ha hozzá veszem a kétliteres kulacsot, melyet -reggel mindig megtöltöttünk vizzel (ebből főztünk levest, kávét, ittunk -és mosdottunk), hát beláthatják, hogy a szegény legionárus ugyancsak -görnyedt a hosszu mars alatt, – néha ötvenkét kilométert is tettünk egy -nap alatt. - -Szidi-Bel-Abbesz egy közönséges arabs város, melynek már vasuti állomása -is van. Ha csak szabad időm volt, az állomásra mentem s bámultam a -vonatok jövését-menését. Rosszul fejeztem ki magamat. Nem bámultam, -valósággal élveztem, mert abba az édes illuzióba ringattam magamat, hogy -Európában vagyok. Különben pedig a városon kivül, rozoga barakkokban -laktunk, melyeken keresztülfujt a szél és beesett az eső. De ez még -hagyján. Karácsony felé közeledtünk s gyakran dühöngött a bóra, a mely -lehütötte a hőmérsékletet s havat hozott. A barakktábor körül kiállitott -őrök sokszor dermedten rogytak össze s a patrol hordta be őket a -helyükre. - -Mondanom se kell, hogy én és Vladimir boldogok voltunk a hó láttára. -Orosz és magyar hazánk jutott eszünkbe, a csengő szánok, a vadászatok, a -korcsolyázás. S karácsony este egy kis fát gyujtottunk a barakkban, nagy -bámulatára elvadult társainknak, a kik bizonyára azt se tudták, hogy -micsoda ünnep van ma. Vladimir egy kis Szűz Máriás amulettel lepett meg, -én pedig őt egy csinos fapipával, melybe belefaragtam a nevét. Sőt -Marniernek, a vén belgának is vettünk közös erővel két pakli dohányt s -egy üveg pálinkát. - -Éjfélkor pedig elmentünk a dominikánusok kis templomába misére. -Társaink, a kik nem voltak szolgálatban, az abszinttől félig ittasan -hevertek, vagy daloltak a barakkokban. Dupla porció abszint: ez -jelentette náluk az ünnepet. - -A légió rakoncátlan legényei és az arab lakosság közt folytonosak voltak -a surlódások. Uj év előtt az ezredes parancsba adta, hogy elvárja, hogy -az esztendő első napján a légió tisztességesen viseli magát. Nagy oka -volt erre az ezredesnek, mert az ujévet a légió rendkivüli kihágásokra -szokta felhasználni. Ugy volt most is. Életveszélyes volt e napon -Szidi-Bel-Abbesz utcáin mutatkozni. A légió részeg katonái bajonettel -hadonászva tántorogtak ide-oda és mindenkit inzultáltak. Ebből nagy -verekedések támadtak, s estig hét arabot és két spanyolt öltek meg. Az -arabokról jegyzőkönyvet vesznek fel, s ezzel az ügy el van intézve, a -spanyolok dolgában egy kis vizsgálat is volt, de a vége mégis csak -jegyzőkönyv, melyből kiderül, hogy a szerencsétlen hispániai öngyilkos -lett, vagy szivszélütés ölte meg. - -Mi ebéd után Vladimirrel kávéházba mentünk s ott sakkoztunk estig egy -müvelt arabbal, a ki Párisban a Louis le Grand-liceumot is elvégezte. A -városban is vacsoráltunk s utána egy kis puncsot eresztettünk meg. Éjfél -tájban óriási zenebona támadt. Egy csapat legionárius, abból a -kiéhezett, elzüllött fajtából, mely egy korty pálinkáért odaadja a -kenyerét, betört a vásárcsarnokba rabolni. A bent levő két arab őr -revolveréhez kapott s két legionistát halálosan, négyet könnyen -megsebesitett. Mire a katonaság megérkezett, az épek mind elillantak s -csak a haldoklók és sebesültek jajgatása hallatszott. A két arab őr a -szó szoros értelmében darabokra volt tépve, vagdalva. A nagy kravallra a -lebujokból mind oda tódultak a legionisták s a sebesültek elszállitása -alatt szitkozódva fenyegették az arabokat, hogy fölgyujtják a várost. Az -ezredes riadót fuvatott s turkókkal összeszedette és a táborba vitette -az összes legionistákat. - -Hogy kik vettek részt a betörésben, sohse lehetett megtudni. A -halottakat eltemették, a sebesültek fölgyógyultak, de nem árulkodtak, -néhány jegyzőkönyvet fölvettek – s ezzel vége volt. Annyi azonban -bizonyos, hogy a rablásban Marnier, az öreg csirkefogó benne lehetett, -mert három napig olyan fenomenális borjubecsinált levest főzött nekünk, -sok karfiollal, hogy (mint az öreg magát kifejezte) még a köztársaság -elnöke is azt mondta volna: _Édes Marnier, adjon még egy tányérral_. - -Az öreg ragaszkodott hozzánk, mint egy hű kutya, mert emberileg bántunk -vele s a viselt dolgait sohse bolygattuk. Az pedig sokat ér a légióban, -ha az embernek egy ilyen félelmes, mindenre elszánt, semmitől vissza nem -riadó protektora van. - -A véres ujesztendőnek mégis lett egy eredménye: parancsnokságunk -megsürgette az ezrednek Tonkinbe való elszállitását. Az ellátás ez -időben roppant rossz volt. Ha egy arab kereskedőnek nem csináltam volna -francia fogalmazványokat, a mivel pár frankot kerestem, jóformán folyton -koplaltunk volna Wladimirrel. Az idő se kedvezett. Éjjel hó és fagy, -nappal folytonos eső. S a légiót rossz magaviselete miatt szigoritott -szolgálattal büntették. A szolgálat áll reggel hólapátolásból, aztán -őrtállásból. Két óra helyett három óra hosszat kellett őrtállani s félig -megdermedve kerültünk vissza az őrszobába, helyesebben őrsátorba, -melynek összes butorzata két pad, ezen kucorgunk, igyekezvén, hogy -lábunk a tócsákba ne érjen, melyekkel a föld tele van. - -Ezekben a napokban tüzte fel az ezredes Joli kapitány mellére a -becsületrendet, ugyanakkor egy őrmester _médaille militaire_-t kapott. A -dolog nagy parádéval történt, a város főpiacán kirukkoltak a spáhik, a -turkók és mi. A parádét a spahik ezredese vezényelte. Befelé fordulva -négyszöget képeztünk. A négyszög egyik oldala turkókból, két oldala a -légióból, negyedik oldala spahikból állt – ezek voltak a legszebbek, -lóháton, vörös-fehér burnuszszal. A négyszög közepén legelől foglaltak -helyet Joli kapitány, mellette az őrmester, mind a ketten kivont -karddal. Mögöttük állt egy-egy tiszt a spahik, turkók és a légió -zászlajával. Ezek mögött az összes dekorált tisztek és altisztek, -szintén kivont karddal. Az ünnepeltek előtt állt a két ezredes. Az egyik -csengő hangon, francia modorban nagy beszédet vágott ki, melyben sűrűn -szerepelt a _zászló becsülete, Franciaország dicsősége, a nemzeti -hagyományok, a gall vitézség_. A beszéd után a keresztet Joli kapitány -mellére tüzte, kivont kardjával kétszer vállon ütötte, megölelte és két -orcáján megcsókolta. A zenekar a _Marseillaiset_ játszotta, mi -tisztelegtünk. Az őrmester se lovaggáütést, se csókot nem kapott, csupán -kézszoritást és _Marseillaiset_. A civil közönség levett kalappal nézte -a parádét s hallgatta utána a Carnot dicsőitésére készült _Père la -Victoire_-t, melyet akkor már Paulus világszerte hiressé tett. -Megjegyzem, hogy a zenekar se a Marseillaiset, se az utóbbit nem tudta -tisztességesen eljátszani. - -A napok és hetek unalmasan teltek. Közben az orvos megvizitált és -kiválogatta azokat, a kik a tonkini szolgálatra alkalmatlanok. Érdekes -volt a légió egy tonkini zászlóaljának a visszaérkezése. -Kétszázkilencvenheten mentek el innen egy év előtt és nyolcvanhárman -tértek vissza. Összenéztünk Wladimirral, mikor egy tonkini legionista -ezt nekünk elbeszélte. Ez a biztos halál. A hazajöttek is száraz, -kiaszott, sárga alakok voltak, mint a kisértetek. A halál csiráját -hordták ők is magukban. Sokat beszéltek a kiállt veszedelmekről, a mi -csak fokozta a vágyunkat, hogy oda jussunk. - -Február vége felé tavaszodni kezdett, gyönyörü lett a természet, s -délben már nagy melegek jártak. Ez időtájt kaptuk meg uj, tonkini -egyenruháinkat, mely áll egy teljes sötétkék ruhából, duplasor sárga -gombbal; sapka helyett vászonból készült, parafával bélelt angol sisakot -kaptunk. Nincs az az egyéves önkéntes, a ki október elsején jobban -feszitsen a Koronaherceg-utcán, mint a hogy mi feszitettünk végig a kis -arabs városon. Mindenki utánunk nézett, s nem egyszer hallottam az -asszonyoktól: _Szegény fiuk!_ Sok ezer délceg legényt láttak már ezek -innen elvonulni, a kik közül csak néhány szomoru rom tért vissza. - -Mióta a tonkini uniformist megkaptuk, nem kellett szolgálatot tennünk, -urizálhattunk egész nap, csak éppen pénzünk nem volt hozzá. - -Még a general de division látogatásán kellett átesnünk. Váratlanul jött -és éjjel allarmiroztatott bennünket, s _feldmässig ausgerüstet_ kellett -kivonulnunk. Fél egykor fujták a riadót és reggel 5 órára voltunk -készen. Akkor is hiányzott a tiszteknek és altiszteknek a fele. Furcsa -kis állapotok! - -Végre március 14-ikén vasutra ültünk. Szokás szerint az egész garnizon, -csengő zenével, az állomásra, kisért, és ott elbucsúztatott. Könnyü -szivvel hagytuk ott az utálatos várost. - -Oránba robogtunk. A kikötőben ott lebegett a _Bien-Hoa_ nagy hadi -szállitógőzös, mely minket Tonkinbe volt viendő. Mikor már a parton -álltunk sorban, várva a behajózást, futva jött utánunk a kaszárnyából -egy altiszt. Az inspekciós tiszt küldte, mert egy csomó legionistának -levele volt. A jószivü fiu sietett, mert tudta, hogy most már hónapokig -nem kaphatnak hirt hazulról. - -Képzelhetik meglepetésemet, mikor az őrmester az én nevemet is szólitja. - -Levelem volna nekem, a kinek senkije sincs a világon? Megdobbant a -szivem, éreztem, hogy a vér az arcomba fut. - -Hát nem vagyok elég jól eltemetve? Ki érdeklődik irántam? Hogy tudott -kiásni? - -Egy hang a sötétségből, egy árny a multból. Istenem, mi lehet ez? -Taszit-e tovább az utamon, vagy visszahí? - -Átvettem. Női irás volt, Budapestről jött. Reszketett a kezemben. - -– Mi az? – kérdezte Vladimir. - -– Levél hazulról. - -– Kitől? - -– Sejtelmem sincs. - -Milyen kis kapu az a levél, s a mult összes emlékei egész rajokban -tódulnak ki rajta. Éreztem, hogy gyengülök, elérzékenyülök. - -Eh, torlaszoljuk el a kaput, nincs mult. Meghaltam! – mormogtam magamban -s a levelet olvasatlanul összetépve, beledobtam a kikötő piszkos vizébe. - -A szennyes áradat magával ragadta – én félrefordultam. - -Tiz perc mulva a hajón voltunk, a gőzkürt tompán búgott, a -_Marseillaise_ csengett, a hajó megmozdult s mi Vladimirrel, épp ugy, -mint a többiek, lobogtattuk a zsebkendőt. Kinek?… Hm… Senkinek… -Afrikának. - - - - -BU-LAM ISTEN. - -Harmincnégy napig utaztunk a _Bien-Hoa_ nevezetü hajón, mig végre -megérkeztünk Szaigonba, Indo-Kinának francia kézben levő részére. Az -utazást nem részletezem. A hajó annyira tele volt, mint egy kiránduló -gőzös, mely vasárnap este Visegrádról Budapestre hazatér. A mi annyit -jelent, hogy folytonos zürzavar, taszigálódzás, rendetlenség közt éltünk -egy hónapon át. A szuezi csatornán és a Vörös-tengeren iszonyuan -szenvedtünk a hőségtől, az Indiai tengeren egy kis tajfun táncoltatott -meg bennünket, Kolombóban pedig öt legionárius a tengerbe ugrott s a -partra uszott, hová nem lehetett őket követni. Ezek voltak az utazás -főbb eseményei. De mindez minket nem érdekelt, mi a rejtélyes Ázsia felé -szegeztük vágyakozó tekintetünket, hol a legérdekesebb kalandokra -számitottunk. - -Mondanom sem kell, hogy rendkivül boldogok voltunk, mikor ujra szilárd -szárazföldet éreztünk a lábunk alatt, s a hajó zsufoltságát a -tengerészeti gyalogság pompás, tágas, modern kaszárnyájával cseréltük -föl. Az udvar közepén egy nagy medence volt, tele friss vizzel, ebben -annyiszor megfürödtünk, a hányszor csak ráértünk; különben a -szennyesünket is ebben mostuk. A medence egyuttal büntetésül is -szolgált, persze nem az altisztekkel, hanem csak a magunkfajta -közlegényekkel szemben. Ha a légionisták közül valaki ugy viselte magát, -hogy a bajtársi szellemet megsértette, a többiek kilestek egy alkalmas -pillanatot s ruhástul a vizbe dobták (mint a császárság alatt a -spicliket a Szajnába); megtörtént, hogy cakkumpakk katonákat, -fegyverestől a vizbe dobtak. S a legszigorubb inkvizició se tudta a -tetteseket kideriteni; maga a szenvedő fél se mert árulkodni, mert akkor -egyszerüen – ujra beledobták. Kétszer, háromszor, mig be nem fogta a -száját. - -Szaigonban április közepén már olyan meleg volt, mint nálunk juliusban. -Mi vár itt ránk majd nyáron! Előre is borsódzik a hátam. A város -különben csinos, van egy európai nivón álló állatkertje, egy -Gambetta-szobra, mely kisebb, de jobb, mint a párisi Gambetta-szobor. -Wladimirral egyszer kimentünk, megizlelni a kinai konyhát. Potom pénzért -kaptunk két tojást, szamarit (valami rizskásás hust), gombócot, mely -belül gyümölcscsel és mézzel van töltve, s ittunk rá jó sok sum-sumot, -vagyis rizspálinkát. Ez különösen Marniernek izlett s két este -holtrészegen szállitottuk haza. - -Pár nap mulva ujra a _Bien-Hoára_ mentünk, mely most már ágyukkal volt -ellátva, s elindultunk Hai-Fongba, a pirátok ellen. A _Bien-Hoán_ három -napig haladtunk, akkor ágyunaszádokra tettek át s ugy mentünk a Sárga -folyamon egész Fu-Lang-Tongig. Elől ment a kommandáns hajója, orrán a -kinai révkalauzzal, a ki jobb- és balkarjának emelgetésével dirigálta a -kormányost. A vezérhajó után egy egész kis flotta uszott, tele -legionistákkal, tengerész-katonákkal és anami gyalogsággal. Ha valami -gyanus részre érkeztünk, csónakot le, s mind a két oldalra egy-egy -század anamita legény ment ki, a kik majom-ügyességgel átkutatták a -környéket, s a part mentén futva kisérték az ujra elinduló hajókat. - -Egy izben szintén kiszállt, éppen a mi hajónkról, egy anamita káplár tiz -legénynyel, hogy a baloldali gyanus bokrot egy kissé megzörgesse. Ez a -káplár nagyon intelligens benszülött volt, a ki államsegélylyel az -1889-iki párisi kiállitást is meglátogatta. Alig haladtunk tovább száz -métert, látjuk, hogy a mi káplárunk embereivel megjelenik a parton, s -szörnyen integet. A hajó megállt, a csolnakot leeresztették, s a -csapatot visszahozták. - -– Mi baj, káplár? – kérdé az anamiták főhadnagya, egy kolerikus -délfrancia. - -– Főhadnagy ur, én nem vállalok az embereimmel szolgálatot, mig a nap le -nem nyugszik és ujra föl nem kel. - -– Ugyan miért, gyermekem? – kérdé a főhadnagy. - -– Mert láttam Bu-Lam istent, egy malacfejjel a szájában. - -– Bu-Lam? Miféle isten az? - -– Az nekem istenem, a kit imádok, a kit a malacfejjel -megbecstelenitettek; nem akarom, hogy szerencsétlenség érjen, s azért ma -nem teszek olyan dolgot, a mihez az isten segitsége szükséges. - -A francia dühbe jött. - -– Eh, lári-fári, neked nem Bu-Lam az istened, hanem én. Előre, mars -vissza! - -Az anamiták morogtak. - -– Főhadnagy ur, én nem vagyok gyáva; nézze, itt a mellemen a katonai -érem; én öt sou zsoldért szolgálok, holott odaát, a pirátoknál, minden -levágott fehér fejért tiz frankot ád a mandarin. - -– Visszamégy, vagy nem? - -– Nem! - -– Nesze! - -És a kezében lévő sétapálcával ugy vágott rajta végig, hogy arcából -kibugygyant a vér. - -Az anamita káplár hátratántorodott és meghorkant benne a vad indulat. -Öklei összeszorultak. Társai elorditották magukat és nagyot -toppantottak. De különben helyben maradtak, főképp mert egy pillanat -alatt négy legionista állt előttük szegzett szuronynyal. - -A káplár bő ujjasába törölte kiserkedt vérét és szólt: - -– Agyonüthetsz, uram, de nem megyek. - -A kolerikus francia talán közéjük rohant volna bottal, de a mi -parancsnokunk elvonszolta. Ugyanakkor hangzott a parancs: - -– Légió! Második szakaszból tiz önkéntes Wladimirral kimegy! - -Az első jelentkező persze én voltam. Utasitásunk az volt, hogy a folyam -partján haladjunk fölfelé s egypár járóőrt küldjünk kissé beljebb. - -A csónakot a tiz legionista ugy lenyomta, hogy a viz egészen a pereméig -ért. Az orrán állt Wladimir, s figyelmesen fürkészte a hallgatag parti -őserdőt, mely felé a matrózok egyenletes evezőcsapásai vittek. - -– Nom d’un chien, – káromkodott Marnier, – többet nem borotváltatom -magamat anamitával. Vad ember ez mind s gyülöli a fehéret. Egyszer -eszébe jut valami, krik, egyet vág, aztán elszalad a fejemmel a -mandarinhoz. - -Schulz, egy hórihorgos porosz, az ő komikus franciaságával megszólalt: - -– Nyugodt lehetsz, öreg bandita, a legostobább anamita is tudja, hogy a -te fejedért nem ád a mandarin semmit. - -A katonák röhögtek. - -– Csitt a glédában, – szólt rájuk Wladimir, – fogjátok be a szátokat és -nyissátok ki a szemeteket. - -Pár perc mulva kézügyben a puskával, a partra ugráltunk s óvatosan -kutatgattuk az erdőt, de megmaradva a part mellett. Én Wladimirhoz -tartottam magamat. Egyszerre csak az erdőből egy hang hallatszik: - -– Salut, bourgeois! - -– Ki az? – kiáltott Wladimir. - -– Megtaláltam az Istent, gyertek ide! - -Egy kis tisztáson egy undok, valami budhista templomból ellopott ülő -bálvány volt, nagy, tátott szájában a malacfejjel. Ez téritette vissza -az anamitákat. Marnier persze azonnal a malacfejet kezdte vizsgálni, -hátha be lehetne sorozni az éléstárba. De eldobta, mert kukacok -mászkáltak már rajta. Utána meg fölrugta Bu-Lamot is. - -Szélcsend volt. Egy falevél se mozdult. Csak a tisztás szélén rezgett -egy platán. Meglöktem Wladimirt, s a fára mutattam. - -– Ezt ember mozgatja. - -Közelebb léptünk. Abban a percben majomügyességgel egy benszülött -siklott, majdnem zuhant le a fa törzsén. Mire puskánkhoz kaptunk, már -eltünt a fák közt. Egy tucat lövés ment utána… az erdőben nagy nyüzsgés, -morgás, búgás támadt… mintha fölvert állatok vagy emberek robognának -tova. Éles vijjogás, sivitás, ágak tördelése hallatszott. Mi -önkénytelenül is vállat vetve egy csomóba álltunk a tisztás közepén. - -– A folyamhoz! – kiáltott Wladimir. – Marnier, erre, vezesd őket! - -S mutatta az irányt. Ő leghátul maradt, én persze vele. A tisztás szélén -egy fa mögül visszanéztem. Ötven-hatvan lépésnyire egy óriási platán -ágai szétváltak, egy pirossipkás piráta jelent meg, s célba vette -Wladimirt. De megelőztem, jó Lebel-puskám nem hagyott cserben, egy -durranás: s a rabló sziven találva, kiterjesztett karokkal bukfencezett -le hatvan láb magasságból. Aztán retiráltunk tovább. - -A parton azalatt már három csolnak kötött ki, tele legionáriusokkal, a -kik értünk jöttek, ha talán bajba volnánk. - -A parancsnok a hajóról kiáltott: - -– Pirátok? - -– Tele van velük az erdő. - -– Hasra! - -Lefeküdtünk a földre, a monitor orral fordult felénk, s a fejünk fölött -egypár golyót küldött Creusot remekéből a sürübe. Az ágyudörgés hatalmas -visszhangot vert föl, az erdőt még jobban megbolygatta, s most már ezer -meg ezer láthatatlan lény orditozott és menekült benne. És nekem eszembe -jutott, hogy itt száz meg száz fakunyhóban a barna anyák most reszketve -térdelnek gyermekeik mellé, s imádkoznak: _A fehér ördögöktől ments meg -uram minket_. És kihez imádkoznak? A buta Bu-Lamhoz, a kit a vén Marnier -fölrugott? De hátha ez a durva bálvány csak az ő együgyü, barbár -képzeletük, alacsony értelmük hibája, s ez ösztönszerü jelkép mögött (és -erről nekik sejtelmük sincs) az egy igaz Isten rejlik, a ki őket is -megteremtette… Akkor bizony mi csakugyan fehér ördögök vagyunk s -gazságokat követünk el velük. - -Nem sok időm volt filozofálni, mert csónakba komandiroztak s -visszamentünk a hajóra. A hajó ment még vagy hat kilométert s -esteledvén, horgonyt vetettünk. - -Csillagtalan, holdvilágtalan, sötét éj volt. Alaktalan homály vett körül -bennünket. Az ágyunaszádokon egymásután elpihent az élet, csak az őrök -lépéseinek kopogása hallatszott s az árbocon égett egy-egy lámpa. -Vacsora után komótosan elnyujtózkodtunk Vladimirral, mert ez éjjel nem -volt szolgálatunk, s rögtön el is aludtunk. - -Arra ébredtem, hogy valaki ráz. - -– Mi az? - -– Keljetek föl, a légió folytatja az őrséget. - -Gaudrion káplár volt. - -– Hány óra? - -– Négy óra éjfél után. - -– Hisz négykor az anamiták veszik át. - -– Épp azért folytatjuk, mert az anamiták megszöktek. - -Erre már talpra ugrottunk Wladimirral. - -– Mi az ördög? - -– Ugy van, pajtás. Hajónk összes anamitái itt hagytak, a megütött -káplárral együtt. A koromsötétségben csöndesen leereszkedtek a vizbe s -kiusztak a partra. Az őrszemek nem vettek észre semmit. - -Mit volt mit tenni, mi pihentek sorakoztunk, fegyverbe léptünk s a -födélzetre mentünk. E percben a tiszti szobák felől vadállati orditás -hallatszott. - -Oda siettünk. A parancsnok tántorgott elénk, halálsápadtan, s az egyik -tiszti kabinba mutatott. Berohantam, lövésre készen tartott fegyverrel… - -A puska kiesett kezemből s megdermedve álltam meg. Az ágyban, irtóztató -vértócsában, egy fejetlen holttest feküdt. - -Mindent megértettem: Aristide Sylvain volt, a délfrancia főhadnagy, a ki -bottal megütötte a káplárt. Ez se fog, szegény, többet a marseillei -Cannebiêren fesziteni… A bandita, mellén a francia hadiéremmel, tenyerén -Carnot kézszoritásával, elvitte a szép barna főt a mandarinhoz. - -Igy rugott vissza bennünket Bu-Lam. - - - - -KATONAÉLET AZ ERDŐBEN. - -Őszintén megvallom, hogy Kináról és Tonkinről soha semmiféle tudományos -utleirást nem olvastam s csak annyit tudok róluk, a mennyit Afrikából -jövet a hajón tanultam. Itt ugyanis volt egy derék tengerésztiszt, a ki -hetenként kétszer előadást tartott az ázsiai francia gyarmatokról s -lakosaikról s minden előadását azzal végezte: _Fiaim, vizet sohse -igyatok és ne részegeskedjetek, különben az ördög elvisz benneteket._ -Ezt aztán, de csakis ezt megjegyezte magának a legionista, de egyuttal -hozzátette: Hát mi a menykőt fogunk inni azokban az istenverte -országokban? - -Azért emlitem csak tudatlanságomat, hogy ne vegyék rossz néven, ha -valami földrajzi, álattani vagy növénytani badarságot követek el. Afelől -nyugodtak lehetnek, hogy a mit láttam, azt hiven leirom. - -Sylvainnek, a megölt dél-francia tisztnek helyét egy tengerészhadnagy -foglalta el, a kinek a megszököttek helyett egy harmincfőnyi anamita -csapatot bocsátottak a parancsa alá s mentünk tovább. A megölt Sylvaint -telekovácsoltuk nehéz vassal, lepedőbe varrtuk s tengerészmódra a viz -alá sülyesztettük. Egy sortüzzel bucsuztunk el tőle, s mikor a -bugyborékoló vizbe meresztettem tekintetemet, magam is ugy éreztem, -mintha a fejem átkozottul mozogna a törzsökén. Bár nem nagyon -ragaszkodtam ahhoz, hogy ezt a bolond főt valaha visszavigyem Európába, -a halálnak ez a neme mégis borzalommal töltött el. - -Megérkeztünk Fu-Lang Tongba, hol száztizenöt legionista, köztük én és -Wladimir, s harminc anami lövész, a megfelelő podgyászszal a partra -szállt. A város tizenöt-husz házból s hét-nyolc templomból áll. Minket -egy ilyen pajtaszerü templomba szállásoltak, melynek eresze majdnem a -földig ér, de belül szép, faragott oszlopsorok diszitik. A templomok -körül palliszádok vonultak. Ez már katonai munka. Alig helyezkedtünk el -templomunkban s alig hagytuk el a hajót, a szakasz-szakácsok jelentik a -parancsnoknak, hogy egy falat élelmiszerünk nincs. A kapitány nyugodtan -utalt arra, hogy a garnizon tőszomszédságában egész csomó apró falu van, -szerezzünk onnan. A katonák ezt parancsnak vették és elszéledtek. Egy -óra mulva malaccal, libával, kácsával, tyukkal, nyers hussal megterhelve -tértünk vissza. Marnier még egy hordó bort is guritott maga előtt. Igy -aztán a szakácsok pompás ebédet készitettek, melyre feketekávé és rummal -kevert forralt viz következett. Megjegyzendő, hogy az emlitett falvakat -teljesen üresen találtuk, a lakosok elmenekültek előlünk. - -Este korán lefeküdtünk, de már egy órakor talpon voltunk, hogy -állomásunkra, Na-Namba masirozzunk. Harmincnégy kuli hozta a -podgyászunkat, s én, Wladimir, Marnier, Schultz voltunk kirendelve, hogy -vigyázzunk a teherhordókra. Parancsunk az volt, hogy a ki jobbra vagy -balra kilép a libasorból, azt szó nélkül le kell lőni. Ezt a parancsot a -vékonydongáju, gyenge anamita legények is tudták s iszonyu ijedt -tekintetet vetettek puskáink felé. - -A mint a hajnal első derengése föltetszett az égen, egy gyaloguton -nekivágtunk az őserdőnek, telepakkolt borjuval és százhatvan patronnal. -A mint a nap fölkelt, rögtön tikkasztó lett a meleg. Nagy bámulatomra a -legnagyobb gonddal ápolt földek, kukorica, ricinusz, tök, saláta, -burgonya közt vitt el utunk. Tizenkét órára egy lakóitól elhagyott -faluba értünk, hol azonnal ingre vetkőztünk, mert ruhánk facsaró viz -volt. Itt, az alacsony bambuszkunyhókban megpihentünk. A falu környéke -csupa rizsföld volt, mely, mint mindenütt, itt is folyton viz alatt áll. -Ezenfelül büzhödt mocsarak környékezik a falut. A legszomjasabb ember is -undorodva fordul el ettől a mocsárviztől, de ha akart volna se ihatott -volna belőle, mert a parancsnok fegyveres őröket állitott melléje. A -ronda vizet előbb megforraltuk s aztán teát főztünk belőle. De még igy -is émelyitő volt s bizony nem egy könnyelmü ember, a kit a szomjuság -gyötört, lopott egy csajka vizet a mocsárból. - -Másnap reggelig pihenve, ujra utra keltünk, s délelőtt Na-Namba -érkeztünk, mely hosszabb időre állomáshelyünkül volt kitüzve. Na-Nam -erőd kis dombra van épitve, a domboldalon kisebb kaszárnyaépületek, -sárból és bambuszból, a csucson a _fellegvár_, mely büszke cim azt -jelenti, hogy a dombtető földdel megtöltött kosarakkal van -körülsáncolva, s a kosarak tetejéről két revolverágyu néz alá a völgybe. -Minket a domboldalon levő házikókba szállásoltak, az _első emeleten_ (a -hogy a dombcsucsot nevezték) tengerészek voltak. Bármilyen primitivnek -tetszett előttem az egész védelmi berendezés, tény, hogy a pirátok ellen -pompás oltalmat nyujt s a legváratlanabb éjjeli rohammal se tudták eddig -bevenni. - -A régebben ott tanyázó s szolgálatban nem levő legionisták élénk -hurrával fogadtak bennünket és sapkájukat nehányszor a levegőbe -dobálták, mikor vidám trombitaszóval a tágas, elkeritett helyre -bevonultunk. Alig hogy fegyvereinket elhelyeztük a kijelölt házban, -kisiettünk körülnézni és ismerkedni. Akkor láttuk csak, hogy ezek a -régiek minő sárgászöld szinüek, beesett arccal, lesoványodott testtel, -meggörbedt tartással. Engem legelőször egy fiatal, tejfölös száju suhanc -szólitott meg ezzel: - -– Nincs az urak közt osztrák? - -– Van, kettő, – feleltem, – ön talán osztrák? - -– Nem, magyar vagyok. - -– Akkor honfitársak vagyunk, – mondám magyarul. - -– Igazán? – kiáltott ő is magyarul, s mind a két kezét elém tartotta, – -ezt a szerencsét nem is mertem remélni. Kicsoda, ha szabad tudnom? - -– Galambos Pál, Budapestről. - -A fiatalember erre egy Magyarországon kitünően hangzó régi nemesi nevet -mondott. Én azonban csak Kertésznek fogom őt hivni. Bámulva néztem rá. - -– Ön bámul, ugy-e? Hja uram, ön egy haszontalan, szüleinek sok bánatot -okozott boldogtalan fiut lát maga előtt, a ki önmagát az idegen légióba -számüzte, hogy kijárja a szenvedések iskoláját. - -– S mióta legionista? - -– Egy évig szolgáltam Afrikában és egy éve vagyok Tonkinben. Istenem, de -jól esik magyarul beszélni. Két év óta nem volt részem benne. Azért -kérdezősködtem az osztrákok után, mert velük tartjuk a kompatriótaságot. - -– Hej, Pál! – kiáltott Wladimir. - -– Mi az? - -– Gyere csak ide. - -– Jőjjön, Kertész ur, bemutatom egy kebelbarátomnak. - -Wladimir is egy oroszt fedezett föl, s azzal akart megismertetni. Néhány -perc mulva a két orosz és a két magyar a kantinban ült, párolgó tea -mellett. - -Wladimir barátja, Rosztov, magas termetü, nagyszakállu, -harmincöt-negyven éves férfi volt, a kinek mellét már hadiérem -diszitette s őrmesteri rangot viselt. Tőle tudtuk meg, hogy itt -körülöttünk az erdő hemzseg a fekete-zászlós banditáktól, kiknek vezérét -Dü-Namnak hivják. Dü-Nam külömben kedélyes fickó, csak minden harmadnap -szokott támadni s a közbeeső napokon fegyverszünet van, mely alatt a mi -komandánsunkkal levelet szokott váltani. - -– Hogyan? - -Rosztov fölvitt a dombra s észak felé mutatott. - -– Nézzetek ebbe az irányba, ugy-e két dombot láttok? - -– Igen. - -– Nos, az innenső a postaállomás, a tulsó pedig Dü-Namnak a vára. Ha mi -Dü-Namnak izenni akarunk, vörös zászlót tüzünk a középső dombra, azt ő -meglátja, odaküld és a zászló alatt találja az üzenő levelet, melyre -hasonló módon felel. - -– De ha ilyen közel van a rablóvezér vára, miért nem pörköltétek ki? – -szólt Vladimir. - -Rosztov nevetett. - -– Látszik, hogy regruta vagy Tonkinben. Először az a vár csak igy torony -iránt látszik közelnek. Másodszor veszett mocsarak közt van, melyekben -mind bent vesznénk. Harmadszor, ha oda tudnánk vergődni, egészen alája, -ott semmit se látnánk belőle, mert ötszörös élő bambuszsövény veszi -körül. Negyedszer, ha ezen is áthatolunk, az egész banditahadat elnyeli -a föld, mert a várból több kilométer hosszu alagut vezet ki, valahová az -erdőbe. Ötödször… - -– Elég! – nevetett Wladimir, – ennyi argumentum előtt meg kell hajolnom. - -– Rosztov őrmester! – hangzott lent az udvarban. - -Egy káplár kereste az oroszt és jelentette neki, hogy a kapitány -hivatja. Rosztov elsietett. Ugy tiz perc mulva ujra megjelent az -udvaron, kezében vörös zászlóval. - -– Postát viszek Dü-Namnak. Van kedvetek velem jönni? - -– Van. - -– Semmi teher, puska, husz patron, szurony. - -Fegyvereinkért siettünk. Mikor ujra az udvarra léptünk, egy szakasz -legionista éppen sorakozott. A marskolon ilyen volt: elől két anami -lövész, utána Kertész, Wladimir és én, mögöttünk Rosztov, azután a -szakasz. Oldalt harminc-negyven lépésnyire anamiták biztositották az -oszlopot. A fegyverét mindenki lövésre készen tartotta. Nekem ugy -tetszett, mintha több izben árnyalakok ugrottak volna föl a magas füből -és tüntek volna el a sürüben. - -Rosztov mögöttünk menve, elbeszélte, hogy miről van szó. - -A kapitány az elfogott rablókat egyszerüen főbe szokta lövetni. De vette -észre, hogy ez nem hat. A fanatikusok ezt dicső, katonai halálnak -tekintik, dacosan szemébe néznek, s a halálbüntetésnek ez a neme a -benszülöttekre nézve nem szolgál elrettentő például. Elhatározta tehát, -hogy ezentul ő is nyakaztat. Ezt már a benszülöttek becstelen és rémitő -halálnak tekintik. De hogy nyakaztasson, ahhoz hóhér kell. Neki nincs, -ellenben Dü-Namnak van tiz. A levélben tehát ajánlatot tesz, hogy adjon -el neki egy hóhért, kap érte tiz aranyat. - -A tiz arany egy kis tubákos pikszisbe helyezve ott is volt Rosztov -zsebében. Mondhatom, hogy nagyon kiváncsi voltam ennek a kis -kelet-ázsiai tranzakciónak a sikerére. - -Egy óra alatt ott voltunk a középső dombon, a rajta álló póznára -fölkötöttük a vörös zászlót, s két kő közt kivájt üregben elhelyeztük a -pénzt és a levelet. Aztán visszavonultunk egészen az erődig. Utközben -tréfásan kifejtettem Rosztovnak, hogy Dü-Nam urat meg kéne tanitani az -optikai telegráfra, a mivel nagyon meg volna könnyitve az érintkezés. Ő -egész komolyan azt felelte rá, hogy majd megmondja a kapitánynak. - -Mire visszajutottunk az erődbe, a vörös zászló már nem lengett a póznán, -jeléül annak, hogy Dü-Nam a levelet átvette. - -Nem telt bele egy óra, a vörös zászló ujra megjelent a szokott helyén. -Rosztov, mi és a szakasz ujra elindultunk. A dombon egy hatalmas kinai -feküdt, kezén-lábán erősen megkötözve. Ugy látszik a maga jószántából -nem akart a szolgálatunkba állni, azért Dü-Nam jónak látta -megkötöztetni. Mellette egy kétélü, széles bárd hevert a füben. - -Mi persze rögtön elmetszettük a köteleit, közrefogtuk és erődünkbe -vittük, nem feledkezvén meg a vörös zászlóról és Dü-Nam leveléről se. - -Otthon a kapitány verandája elé állitottuk a néma fickót, s a kapitány, -kinai tolmácsa segitségével, azonnal kikérdezte. - -– Azért kötöztek meg, mert nem akartál jönni? - -– Azért uram. - -– És miért nem akartál jönni? Azt hitted, bántódásod lesz itt? - -– Nem itt. Ott! - -És Dü-Nam erődje felé mutatott. - -– Hogyan, ott? - -– Tudd meg, uram, hogy Dü-Nam azt mondta: Eladtalak a francia -parancsnoknak, de ezentul ugy bánunk veled, mintha francia volnál, -vigyázz, hogy a körmeink közé ne kerülj. Erre én könyörögtem, hogy hadd -maradjak vele, de ő eltaszitott. - -– Ne félj, a francia nagy és hatalmas nemzet, a mi fegyvereink olyanok, -mint az ég villámai és jaj annak, a ki hozzád mer nyulni. - -– Köszönöm uram, ti vitézek és erősek vagytok; de az ő barátjuk az erdők -sürüje, az éj sötétje, a mocsár, a bozót, a hegység minden rejteke s -láthatatlanul hozzák rátok a halált. Csusznak mint a kigyó, leselkednek -mint a tigris. Vigyázzatok, vigyázzatok! - -Mondhatom, borsódzott a hátam, mikor a tolmács ezeket a szavakat -leforditotta. A kapitány fölkelt. - -– Munkára! Hol vannak a foglyok? - -– Ma nem, – felelt a hóhér tompán. - -– Miért? - -– Mert ma halt meg a feleségem. Dü-Nam előttem ölette meg, hogy -könnyebben elszakadjak onnan. Még vérét se itta be a föld. - -Sárga, csontos, buta arcán mintha meghatottság látszott volna. Szemei -gyorsan pislogtak. - -Egyszerre fölvetette a fejét. - -– Melyik az én házam? - -Megmutattuk neki. - -Vállára vette széles, villogó bárdját s lehajtott fejjel, szó nélkül -elballagott. A durva katonák csoportja meghatott csendben bámult utána. - - - - -A HÓHÉR ESKÜVŐJE. - -A hóhér, egy izmos, hosszu kinai fickó, elfoglalta az erődben a neki -kijelölt házat, de nagyon csalódnak önök, ha azt hiszik, hogy valami -rettentően komor férfiu volt, a ki mindig a bakót adta. Sőt a köznapi -életbe is azonnal beletalálta magát, a mennyiben a kommandáns háza körül -inasi teendőket végzett s egész passzióval pucolta az egyenruha gombjait -s a kapitány cipőit. Olyan volt, mint egy kuvasz. De ha a kapitány -foglyokat hallgatott ki, akkor emberevő ábrázattal ott állt mögötte, -széles, fényes pallosát nyugtatva vállán, s ha a kapitánynyal rukkoltunk -ki, akkor is fogta a bárdját s elfoglalta helyét a kapitány mögött. - -Másnap mindjárt nyilt alkalma ügyességét bemutatni. - -Két bandita volt az erőd börtönében, ezeket hozták elő. A két fekete -fickó egész kihivóan lépett a kapitány elé, de egyszerre megrogytak és -összetörtek, mikor házából kilépett s hivatalos helyét elfoglalta -Lan-Csu, bárdját néhányszor megsuhogtatva a levegőben. - -Hanem azért nem vallottak semmit. A kapitány különösen Dü-Nam erődjének -titkait, hozzáférhető részeit kutatta, de erre vonatkozólag éppen semmit -nem tudtak mondani. Mi katonák köröskörül feszült figyelemmel követtük a -tárgyalás menetét. - -A kapitány intett Lan-Csunak, ez kimért léptekkel a banditákhoz ment, a -kik ezalatt egy csomóba csavarták a copfjukat, ledobták a -felsőruhájukat, letérdeltek, előre nyujtották a nyakukat és behunyták a -szemüket. - -Lan-Csu közéjük állt s onnan még egyszer a kapitányra nézett. - -– Vallani fogtok? – kiáltott a kapitány. - -Nem jött rá felelet. - -– Allez! – szólt a kapitány. - -Lan-Csu körülnézett. Végighuzta szemei előtt a bárdot, mintha élét -vizsgálná. Majd a körmével próbálta meg. Aztán egyet villant a bárd s a -jobboldali bandita feje lehullott. Nyakából két sugárban magasra szökelt -a vér. A fej előre gurult, a test azonban hanyatt vágta magát, mintha a -sujtás percében az életösztön ellenlökést adott volna. Éreztem, hogy -rosszul kezdek lenni s elfordultam. A legionisták azonban vad -gyönyörüséggel nézték, az anamiták pedig, nemcsak a tirailleurök, hanem -a falubeli asszonyok és gyerekek is, ujongtak és tapsoltak. Ez olyanféle -mulatság lehet nekik, mint az európaiaknak a térzene. - -Bizonyos távolságra elvonultam a csoporttól s mikor visszanéztem, -Lan-Csu már a két vértől csepegő fejet a külső palliszádokból kiálló -karóra tüzni vitte. Azután más ruhát vett föl, pallosát gondosan -megtörülgette, megköszörülte, olajjal bekente s ment a kapitány csizmáit -fényesiteni. - -Kertész mondta később, hogy mégis csak furcsa érzést kelt az emberben, -mikor a kapitány _kutyamosója_ ilyen kábitó ügyességgel ütögeti le -embertársainak a fejét. Megjegyzem még azt is, hogy a gazember -_félkézzel_ csapott! - -Egy napon magas bambusznád ágyamon hevertem és néztem a legénység -majmainak birkozását (minden harmadik legionistának volt egy szelid, -ügyes majma), mikor belép Wladimir. - -– Te, a hóhérunk nősül és engem kért föl tanunak. Gyere másodiknak. - -Azonnal leugrottam az ágyról. Vőfély leszek egy tonkingi esküvőn! Ezt is -kevés ember mondhatja el magáról. - -Kint várt ránk Lan-Csu. - -– Puskát hozni! – szólt. - -– Puskát, lakodalomra? - -– Hadd el, – szólt Wladimir, – nem ösmerjük a helyi szokásokat. - -– Aztán a kapitány tudtával történik mindez? - -– Természetes. Sőt a kapitány azt rendelte, hogy teljesitsük minden -kivánságát. - -Mikor a puska a vállunkon volt, Lan-Csu is vette a pallosát s együtt a -körülbelül száz lépésnyire fekvő, nyájas képü laota falu felé -irányitottuk lépteinket. A kistermetü, barátságos képü, zengzetes hangu -asszonyok és leányok édességeket, zöldlevelü teát, sum-sumot kinálgatva -hemzsegtek körülöttünk, s mi hárman valósággal Gullivereknek tüntünk -föl, a mint a liliputiak közt sétáltunk. Vajjon melyik lehet a Lan-Csu -menyasszonya? A fickó vizsga szemekkel tekintett körül s akkor jöttem -rá, nagy bámulatomra, hogy még csak most választ. Egy elragadó kis baba, -én tizenkét-tizenhárom évesnek néztem, tipegett folyton előttünk és -dallamos hangján kinált valami befőttet. Egyszerre csak Lan-Csu megfogja -és szól: - -– Ez jó lesz. - -A kicsike nagyot sikoltott. - -– Ösmered? – kérdé Rosztov, a ki fegyvertelenül követett bennünket. - -– Nem én, de tetszik nekem. - -A leány halálsápadt lett és kétségbeesetten sikoltozott. Megértette, -miről van szó. Ki akarta magát tépni, de a kinai erősen fogta. A nép -tágult mellőlünk, de nagy körben körülfogott és mig az asszonyok -visitoztak, a férfiak kiabáltak. - -Most kezdtem érteni, hogy miért kell a Lan-Csu lakodalmához puska? - -Egyszerre csak egy öreg ember és egy fiatal ember rohantak a körbe, az -utóbbi három kis cigányporontyot öntött elénk az öléből. A helyzet -tisztázódott. Az öreg ember az apja, a fiatalember a férje, a három -poronty a gyereke volt Lan-Csu kiszemelt arájának. A kinai óriás elé -térdeltek és szivrehatóan könyörögtek neki, hogy ne vigye el tőlük a -napfényt, az üditő forrásvizet, az áldott árnyékot, egyszóval mindnyájuk -gondviselőjét, az asszonyt. Lan-Csu széles pofáján, a mint a gyerekeket -meglátta, széles vigyorgás jelent meg. A három gyerek csak fokozta -előtte az asszony becsét. Hisz igy mindjárt kész családi életet kap, nem -is kell rá várakozni; az apróság kedves csicsergése azonnal be fogja -tölteni puszta hajlékát. Aztán az ügyet a következő sorrendben intézte -el: - -Először is fölrugta a laota férjet, a ki vagy három ölnyire gurult s ott -mint egy beteg pávián nyöszörögve összeesett. Majd négykézláb mászva, -félig hason csuszva a tömeg közé menekült. Most lehajolt és az apjának -két aranyat adott a lányáért (mert a férj jogát az erősebb ember -megsemmisitheti, de az apa jogát a legerősebb ember is köteles -respektálni, mert azt a vadak is tudják, hogy az apa jogát a természet -törvénye állapitja meg) s megparancsolta az öregnek, hogy a gyerekeket -vigye az erődbe, a mit az habozás nélkül meg is tett. - -Ekkor körülnézett, balkarján a remegő kis asszonynyal és kiáltá: - -– A pap jöjjön ide! - -A már ekkor lecsillapult néptömegből egy ősz férfiu, a laoták papja -lépett ki. - -– A templomba megyünk. - -S nekünk is intett, hogy kövessük. Vladimir és én puskával s még egypár -kiváncsi legionárius, köztük Rosztov és Kertész fegyvertelenül, mentünk -utána. - -– Meglesz az esküvő? – kérdém Kertészt. - -– Nem hiszem; a kinai csak a laota nőt fogja kényszeriteni, hogy örök -hüséget fogadjon neki. Ő nem tesz fogadást idegen bálvány előtt. - -A templom olyan volt, mint mindazok, melyeket eddig láttam. Kivül száraz -szalmateteje majdnem a földig ért, de belül elég tágas és magas volt. -Közepén egy undok bálvány ült, nagy üvegszemekkel, óriási nagy szájjal, -mögötte papok álltak. Ez elé az alak elé lépett az uj pár. Vladimir és -én nagy félkört irtunk le szuronyunkkal, mire az utánunk tódult néptömeg -tisztességes távolba huzódott. - -A szertartás azon kezdődött, hogy a hóhér egy aranyat dobott a bálvány -szájába, mire az olyan jóizü röfögést hallatott, mint egy jóllakott -disznó. Az ezután következőkre már zavarosan emlékszem, de emlékezni -fogok, a mig csak élek… Alig kezdtek a papok valami kardalba és táncba, -egyszerre csak valami villanás cikázik végig fejünk felett, a szalmatető -égő foszlányokban kezd a fejünkre hullani és sürü füst támad. - -– Felgyujtották a templomot! – kiáltott Wladimir. - -– A kapuhoz! – kiáltott Kertész. - -A laoták már ekkor orditva, jajgatva futottak az egyetlen kijáráshoz. - -Ott megtorlódtak és egymást tiporták. Se be, se ki. Némelyek, a papok -is, mint az őrültek rohantak föl s alá, eltakarva a szemüket. Mások -előttünk fetrengve könyörögtek, hogy mentsük meg őket. Én félig -elvakulva kapkodtam levegő után. - -Rosztov lélekjelenléte tért vissza leghamarább. - -– Légió! Vigyázz! – üvöltött mennydörgő hangon, – ragadjátok fel a -bálványt, törjük ki vele a falat! - -– Hurrá – kiáltott a legénység, s a jajgató papokat félretaszigálva, a -hét vagy nyolc legionista egy pillanat alatt lekapta trónjáról az undok -állatot. - -– Légió! Erre! – mennydörgött másodszor Rosztov hangja. - -A fal mellett álltunk, lihegve, félig vakon, félig megfulladva a -füsttől. - -– Emeld! – orditott Rosztov, – rajta! - -Irtóztató dühvel lóditottuk a falnak a bálványt. Tompa zuhanás -hallatszott. - -– A fal kidőlt. El ne ereszd a bálványt! Előre, indulj! - -Ledöntöttük a falat, nagy kaput ütöttünk az égő tetőn s kint voltunk a -szabadban, az Isten napfényes, szabad ege alatt. Mintha a pokolból -tértem volna vissza. - -– Dobjátok el az öreget. A ki ég, hamar hemperegjen egyet a mocsárban, – -hallatszott ujra Rosztov szava. - -Elhemperitettük a bálványt, melyet addig mind görcsösen szorongattunk a -kezünkben. - -A mint egy jó nagy lélekzetet vettünk, sietve körülnéztük magunkat. Csak -a szakállunk, bajuszunk, ruhánk pörkölődött meg kissé, de komolyabb -bajunk nem történt. - -Utánunk tört ki vad rivalgással a hóhér, fogai közt a pallossal, két -karjában az asszonynyal. Mindkettőjük könnyü ruhája lobogva égett. A -hóhér egyenesen a mocsárhoz futott, beledobta az asszonyt s utána maga -is belehempergőzött. A papok is s egy csomó laota a mi kapunkon tört ki -s mind a mocsárba futott megfürödni. - -Egyszerre csak egy roppanás hallatszott s a templom összedőlt. Vagy husz -laota ott veszett a főkapunál. Segiteni senkin se lehetett, hisz az itt -elbeszélt dolog körülbelül három perc alatt folyt le. - -Az egész légió, a tisztek is ott álltak már s elbeszéltük nekik az -eseményeket. - -– Micsoda kaland, micsoda kaland! – mormogá Kertész. - -Ránéztem. Halálsápadt volt. - -– Te fiu, én is olyan vértelen vagyok, mint te? Hisz iszonyat rád nézni. - -– Vigasztalódjál, pajtás, te is olyan vagy, mint a fehérre meszelt fal. - -– Te, ha mi ezt egyszer a Szikszayban, vagy a Hangliban elbeszéljük, -mindenki hazug embereknek fog bennünket tartani. - -Kertész szomoruan mosolygott. - -– Szerencsére sohse leszünk abban a helyzetben, hogy a kalandjainkról -otthon meséljünk. Nézd ezt a csomó embert itt körülöttünk: öt nem fogja -ezek közül Európát meglátni. - -E pillanatban egy rémalak jelent meg előttünk. A hóhér volt, tele -sárral, cafatokkal, égésekkel, ölében hozta az asszonyt. - -– Parancsnok! Az asszony meghalt. Nekem pedig a félszemem kiégett. - -A borzadály moraja futott át a tömegen. Lubin ezredorvos előlépett. A -kinai folytatta: - -– Engedd meg, hogy ezt az asszonyt, a kit nagyon megszerettem, mikor a -nyakamba kapaszkodott és gyönge életének utolsó szavait fülembe lehelte, -az erdőbe vigyem és eltemessem. - -– Menj! De előbb az orvos beköti sebeidet. - -– Nem. Majd szedek rájuk magam gyógyitó füveket. - -Azzal megfordult, s ölében az asszonynyal, fogai közt a pallosával, -elballagott az erdőbe. - - - - -A SZENT KROKODILUS. - -A templomégés után életünk sokáig minden esemény nélkül folydogált. A -helyőrség nagyon elbetegesedett, s azért egy folyammenti erődbe -helyeztek át, melyet valamivel egészségesebb helynek mondottak. A -lappangó lázak azonban itt is gyötörték a legénységet s rövid idő alatt -csontvázzá soványodva, mint a kisértetek ődöngtünk ide-oda s ziháló -mellel szivtuk be a mocsarak kigőzölgését. Néha oly általános eltespedés -vett rajtunk erőt, hogy ötven lázadó elég lett volna ahhoz, hogy -ellentállás nélkül kardélre hányjon bennünket. - -A rendes szolgálat az volt, hogy minden harmadnap negyven legionista a -viz mellett lement tizenhét kilométernyire, s ott megvárta a -legközelebbi katonai állomás détachementját, mely a postát, orvosságot, -élelmiszereket és parancsokat hozta. Ezen az uton voltunk mi -összeköttetésben a civilizált világgal. Ilyenkor egy csomó kulit is -vittünk magunkkal, hogy legyen, a ki az átveendő holmit vigye. - -Két ilyen utamban meglehetős veszedelmeken mentem keresztül. Egy -alkalommal belebotlottunk egy vándorló kigyófajzatba, melyet a -benszülöttek _akká_-nak neveztek. Csöndesen és fáradtan masiroztunk, -mikor egyszerre csak valami különös sziszegés üti meg füleinket az erdő -mélyéből. A benszülöttek elorditják magukat: _Akka! akka!_ azzal -mindenik villámgyorsan fölmászott a legközelebbi fára. A legionisták -megálltak és habozva néztek egymásra és a hadnagyra. A benszülöttek -kétségbeesve kiabáltak és integettek, hogy mászszunk utánuk. Végre az -egyik legionista letette a puskáját s neki a legelső fának. Ez megtörte -a jeget, csakhamar a többiek is utánozták. Egymást huzva, tolva, -mindnyájan följutottunk s kiváncsian vártuk a történendőket. Egyszerre -csak az erdőből ezer meg ezer kigyó tört ki s kuszott a folyam felé. Ez -volt a veszedelem. Az akka csipése pár perc alatt öl s ezért menekültek -előlük a benszülöttek. Különös, utálatos és hátborzongató látvány volt a -tömérdek sziszegő, csuszó-mászó állat tovahullámzása. Egymás hátán -gázolva törtek a viz felé, mely elnyelte s elsodorta őket. Tiz perc -alatt vége volt a vándorlásnak, de a benszülötteket egy félóra mulva is -csak azzal lehetett lecsalni a fáról, hogy a ki nem jön le, azt -lelőjjük. - -A benszülöttek ugy magyarázták a dolgot, hogy az erdő valahol tüzet -fogott s ez üzte el az akkákat. A tüztől ugy félnek, hogy a legközelebbi -vizhez menekülnek s tömegesen beleölik magukat. - -A másik kalandom egy tropikus vihar volt, mely utközben szakadt ránk. -Nem irom le, hogy milyen, hisz ez már középiskolai olvasókönyvekben is -megtalálható, de az bizonyos, hogy a mérsékelt égöv legirtóztatóbb -zivatara ehhez képest csak kismiska. Ez elől is a fákra kellett -menekülnünk, mert a földön egy méter magas szennyes áradat hömpölygött -végig s ugy föláztatta a talajt, hogy utána térdig gázoltuk a sarat. -Félóra mulva azonban már ujra forrón sütött a nap s a vizes földből -gőzölgő pára valóságos köddel vett körül bennünket. Alig lehetett benne -lélekzetet venni. - -Egy napon Dü-Namnak egy küldöttje érkezett az erődbe, kék zászlóval. -Náluk a kék szin jelenti azt, hogy békés szándékkal közelednek. A -küldött azt jelentette, hogy a szegumi templomból megszökött a szent -krokodilus s a ki megfogja és visszaszolgáltatja, száz arany jutalomban -részesül. A szent krokodilus abban különbözik a profán krokodilustól, -hogy tetején, a fején, hátán és farkán egy sárga vonal huzódik végig. De -az ilyen állat a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A története pedig -az, hogy valami hindu próféta ellenségei elől menekülve, egy széles -folyóhoz ért, melynek partján tömérdek krokodilus tanyázott. Két tüz -közé szorult és biztosra vette vesztét. Ekkor istenéhez fohászkodott. -Abban a percben kiemelkedik a vizből egy irtóztató nagyságu, sárgahátu -krokodilus, szétmarja társait, a kik rémülten menekülnek előle, odasimul -a próféta lábaihoz s mikor az ráült, beviszi a vizbe s átuszsza vele a -folyamot. Megmenekült. A próféta hálából parancsba adta hiveinek, hogy -ezentul minden sárgahátu krokodilust szent állat gyanánt tiszteljenek s -ne merjék megölni. - -Egy ilyen nagyrabecsült állat szökött meg a szegumi templomból. - -Mikor a katonák előtt kihirdették, hogy miről van szó, csak nevettek és -a vállukat vonogatták. Bizony ha ők krokodilussal találkoznak, megölik, -nem nézve, hogy sárga-e a háta vagy más. De volt ott egy Padrone nevü -olasz káplár, egykor szobafestő, a kinek a dolog szeget ütött a fejébe. -A száz arany nagyon csábitotta s iszonyuan fölcsigázta a fantáziáját. -Nem is hiába. Kitalált valamit. Először is este lement a folyamnak egy -bizonyos pontjára, hol a krokodilusok sétálni szoktak s fogott egy ilyen -pikkelyes szörnyeteget a következőkép: Száz kulit vitt magával, -mindeniknél volt három cövek és egy fejsze. Azután egy kecskegidát -huszonöt lépésre a parttól kikötött, s mind elbujtak. Alig telt bele öt -perc, egy szörnyeteg már a gida felé mászott. Mikor odaért, s eltátotta -rettentő száját: hirtelen kirohantak rejtekükből a benszülöttek, körbe -álltak s gyorsan leverték a cövekjeiket. Mire a vadállat észrevette, már -nem menekülhetett. Ekkor orrára és farkára pányvát vetettek, s nyolcvan -ember ugy kihuzta kétfelől, hogy nem mozdulhatott. Most Padrone az egész -krokodilust körülcövekelte s ugy lekötözte, mint a liliputiak Gullivert. -Meg se tudott mozdulni. - -Másnap aztán különböző növényekből és földből sárga festéket készitett -és hozzálátott a krokodilus preparálásához. Valami huszszor -végigfestette a vonalat s estére már készen volt vele. A katonák mind -lementek megnézni s roppant mulattak Padrone munkáján. - -– Hát a viz nem mossa le, mester? – kérdezte valaki csufondárosan. - -– Bolond, olajfestékkel van az csinálva, egy év alatt ha lekopik. - -Harmadnap elküldött egy kulit Szegumba, azzal az üzenettel, hogy megvan -a szent állat, jőjjenek érte. - -Szegum a viz mellett fekszik, vagy két órával feljebb, mint a mi -erődünk. Négy pap jött le egy hatalmas dereglyén s egyuttal lerendeltek -kétszáz embert, hogy majd visszafelé huzza a hajót, a viz sebes sodra és -gyors folyása ellen. - -A papok nem tudtak hova lenni örömükben, mikor a gyönyörü sárga állatot -meglátták. Több izben leborultak és örömkönnyeket morzsoltak szét a -szemükben. - -– Ki találta meg? - -Padrone előlépett. - -– A föld szelleme, a vizek tündére és a levegő apja vigyázzon lépteidre, -gyermekem. Az egyik óvjon, mikor a földön jársz, a másik ügyeljen rád, -ha vizbe esel, a harmadik álljon melletted, mikor a levegőbe szállsz. - -A tolmács leforditotta Padronénak a szónoklatot. Az olasz szerényen -felelt: - -– Az utóbbit tartsd meg magadnak, atyám; mert én csak akkor szállhatok a -levegőben, ha felhuznak valami fára… - -A legionisták röhögtek. Az olasz folytatta: - -– Ellenben a száz aranyat máris szeretném látni. - -– Öntsétek le a szent állatot néhány vödör vizzel, – szólt a pap, – -nagyon el van tikkadva. - -Tulajdonkép meg akarta próbálni, hogy nem megy-e le a festék. Padrone -még több vizet öntetett az állatra, sőt egy rongygyal végig is -dörzsölte, mire a pap rögtön átnyujtott neki száz darab szép aranyat. - -– Fiam, te nagy szolgálatot tettél a mi vallásunknak, a taolingnak. Ha a -szent állat nem kerül meg, elzüllöttünk volna. Szivesen látunk -barátaiddal ünnepélyünkön, melyen a szent állatot meg fogjuk tisztitani -a földi salaktól és ujra elhelyezzük aranyketrecébe. - -Padrone bizalmatlanul pislogott. - -– Ki biztosit? - -– Ne félj, én a körmök szolgája és az arany ketrec őre, a ki a főpap -után következem, itt maradok addig, amig ép bőrrel vissza nem jösz. - -– Ez már más. Ki jön velem fiuk, mulatni Szegumba? - -A katonáknak nem nagy kedvük volt, de én és Kertész mégis jelentkeztünk. -A kapitány, értesülvén a dologról, eleresztett, de előbb a körmök -szolgáját zár alá tette. Mindegyikünk egy jó hatlövetü revolvert rejtett -a keblébe, Padrone azonkivül egy jól megtömött vászontarisznyát -akasztott a nyakába; egyikünk se tudta, hogy mi van benne. - -A papok jól megkötözték pikkelyes pátrónusukat, gerendákat dugtak alája, -vagy harminc ember nekirugaszkodott s a hajóra vitte. Mi is ott -foglaltunk helyet, s a kulik vad rivalgással huzni kezdték a bárkát -fölfelé. - -Valami három óráig tartott, mig Szegumba értünk. Miközben a krokodilust -partra vitték, Kertész igy szólt: - -– Fiuk, én már vén tonkingi katona vagyok, s megtanultam nem bizni -ezekben a gazemberekben. Ha baj lesz, a folyam felé vonulunk vissza, s a -hajóra menekülünk. Itt vannak az evezők, a csáklyák. Nézzétek csak, egy -szál kötéllel van kikötve, azt elvágjuk a szuronynyal, egy védi a -visszavonulást a többi belöki a hajót az árba… - -– Bölcsen beszélsz, fiu, – felelt Padrone, – ugy lesz, ha baj lesz. - -Esteledett s fáklyafénynél egy roppant öreg ember közeledett, fehérruhás -emberektől körülvéve: a főpap. Körüljárta a krokodilt, megnézte. - -– Ez kisebb, mint a szent állat. Mit szól hozzá az idegen? – és felénk -fordul. - -Padrone meghajolt. - -– Én azt mondom, hogy nem állitom, hogy ez az a szent állat, mely a -szegumi templomból megszökött; de hogy ez is szent állat, a vak is -látja. - -A főpap figyelmesen hallgatta s helyeslőleg biccentett. Aztán parancsolt -valamit és intett. Az emberek rögtön tüzet raktak és egy vaskondért -akasztottak fölibe, melyben valami barnás lé csakhamar forrni kezdett. - -Meglöktem Padronét. - -– Rosszat sejtek. Azzal a levessel a maga festékét akarják kipróbálni. - -– Nem félek tőle, – sugott vissza az olasz, – azt ugyan semmiféle -levessel le nem mossák. - -Én azonban közöltem aggodalmamat Kertészszel, a ki erre egy önkénytelen -mozdulattal revolvere agyára tette a kezét. A hajótól, mely már egészen -sötétségben volt, mintegy harminc lépésre voltunk, egészen körülvégve -taolingokkal. - -– Két ugrás, – mormogá Kertész, észrevevén szemem irányát. - -Ezalatt a főpap egy fehér kendőt a füstölgő barna lébe mártott s a -krokodilhoz közeledve, a sárga hátát kezdte dörgölni. Padrone egészen -közelhajolva nézte. Egyszerre csak nyugodtan fölemelkedik, s miközben a -nép csak diadaltól sugárzó arcát látta, halkan közömbös hangon odaszólt -hozzánk: - -– Vonulj lassan a hajó felé. A festék lejön. - -Hanyagul ódalogtunk a part felé. E pillanatban a főpap nézte a krokodil -megdörgölt hátát, de nyilván nem látott jól, mert intett a fiataloknak, -hogy jőjjenek közel és nézzék meg. Az egész nép odafigyelt és mi -szerencsésen kivül jutottunk az emberi körön. Éppen futólépést indultunk -a part felé, mikor a papok elorditották magukat: - -– Árulás, gazság, csalás! Ez nem szent krokodilus! Ez festett -krokodilus! - -Óriás ugrással a hajón termettünk, csak Padrone guggolt le a sötétben, -levette a tarisznyáját és meggyujtotta. A következő percben utánunk -ugrott, a kötél már el volt vágva s egy lökéssel husz lépésre -taszitottuk a bárkát. - -Vérszomju orditással rohant le a partra a tömeg. De ekkor, éppen az -orruk előtt, hatalmas robbanás hallatszott s békák, tüzkarikák, -csillagok és napok kezdtek ugrálni, forogni, szikrázni a toalingok orra -előtt. Mind rémülten hátráltak. - -Padrone kacagott. - -– Föláldoztam a tüzijátékot, melyet nektek julius 14-ikére készitettem, -de látjátok, hogy szükség volt rá. Még utánunk usztak és elkampóztak -volna a gazemberek. Előre, be a legsebesebb árba! - -Egy óra mulva otthon voltunk, bajtársaink általános örömére. - - - - -AZ ÉGETT POFÁJÚ. - -A folyammenti kis garnizon julius 14-ikének megünneplésére készült. Ezt -a francia gyarmatok legtávolabbi zugaiban is megülik, a hol csak egy -szál fehér ember van. Kezdődött a dolog azzal, hogy julius 12-ikén -napiparancsban adták ki, hogy julius 14-ikén csak a fele helyőrségnek -szabad berugni, a másik felére julius 15-én kerül a sor. A mi bölcs -intézkedés volt, tekintettel arra, hogy ellenségtől voltunk körülvéve. -(A szeszes italok élvezése különben teljesen el volt tiltva, mert a -pálinkaivás nagyon fogékonynyá teszi az embereket a helyi betegségek -iránt.) A kapitány mindjárt ki is számlálta azokat, a kik julius 14-ikén -fognak a respublika tiszteletére a sárga földdel közelebbi érintkezésbe -jutni. Julius 13-ikán este nagy kivilágitás volt, a fákat teleaggatták -kinai lampionokkal, azután lampionos menettel vonultunk a kapitány háza -elé és szerenádot adtunk. A mi hangszer volt, mind előszedtük, s pokoli -dobolást és trombitálást vittünk véghez. Végül elénekeltük a -_Marseillaise_-t. Azután a helyőrség fele megkezdte az ivást, mely -célból 25 liter kincstári abszent osztatott ki. Ezt szürcsölgették -vizzel föleresztve. De ez az éjszaka még nagyon csendes volt. Reggel -hatkor fegyverbe állt az egész helyőrség, százharmincöt legionista és -százhetven anami lövész s a kapitány szemlét tartott. Mikor a front -előtt végiglovagolt apró kis ponniján, a zászlók meghajoltak, a dobok -megperdültek, a trombiták megharsantak s mi tisztelegtünk. Nagy tömeg -benszülött lakosság állt ott és gyönyörködött bennünk. Majd -eldefiliroztunk a kapitány előtt s a hadnagyok és altisztek a -kapitányhoz mentek, hol _vin d’honneur_ volt, vagyis a köztársaság -elnökének tiszteletére egy pohár bort ittak, notandum, a betegek -borából. - -A légió ezalatt szétoszlott, hogy hozzáfogjon az ünnepi ebéd -készitéséhez. Mi nyolcan voltunk egy házban, ezt hivják egy szekciónak. -Az ilyen háznak se deszkaajtaja, se üvegablaka nincs, az ablakokon és -ajtókon egyszerüen szunyogháló van, melylyel a moszkitók ellen -védekezünk. Ágyunk négy magas bambuszrudra van kifeszitve. Itt -tanyázunk, heverünk, alszunk, pipálunk, ha nincs semmi dolgunk. A -földszintet állataink foglalják el. E nevezetes julius 14-ikén -állatállományunk a következő volt: két egész pici, pár napos párducféle -állat, melyet a benszülöttek pumnak neveznek, négy kutya és egy -papagály. Ez utóbbival egy kis bajunk volt: én és Kertész erre a szóra -tanitottuk _betyár_, a két orosz erre a köszönésre _blagadarju_, a -többiek hol erre, hogy _filou_, hol erre, hogy _mörder_. A madár ugy -oldotta meg a nemzetiségi kérdést, hogy egyiket se tanulta meg. Kisded -elméje belezavarodott a különböző nyelvekbe. Most következett a szekció -éléstára: tizenegy tyuk, két kakas, öt kacsa, két liba, valamennyit -arcunk verejtékével loptuk a szomszéd falvakban. Hat tyuk, két liba és -két kacsa esett áldozatul a nemzeti ünnepen, melyen mindenki segitett -egy kicsit főzni a szakácsnak. Mondhatom, hogy Tannenberg német -bajtársunk fényes ebédet főzött s mi pompásan lakmároztunk, utána pedig -bor, pálinka mellett danolgattunk. Ebéd után az erőd udvarán volt -versenyfutás, dijbirkózás, póznamászás, majd bál. Esti szürkületkor a -garnizon kiszemelt fele holtrészeg volt, a szolgálatban levő másik fele -pedig pityókos, mert azért lopva az is iddogált egy kicsit. Én már -délután ötkor lefektettem Kertészt, Rosztovot és Wladimirt, magam pedig -kint sétáltam, sőt mikor a sötétség teljesen beállt, egy részeg legényt -fölváltottam az őrállomásán, csak ugy privát diligenciából, mert -képtelen volt a puskát tartani. Bizony ha ez éjjel a fekete-zászlósok -megrohannak, valószinüleg ellenállás nélkül másznak át -palliszád-sorainkon. - -Ez ünnep után pár nappal három fegyvertelen anami ember jelentkezett az -erődben, s a kapitánynyal óhajtott beszélni. A kapitány egy félóráig -értekezett velük a verandán, s csakhamar hire terjedt az érdekes -dolognak: Luong-Tom-Hi, a fekete-zászlósok egyik leghirhedtebb vezére, -találkát kér a kapitánytól. A kapitány azt üzente neki, hogy -rendelkezésére áll, de a kelepcétől óvakodjék, mert pórul jár. Erre -Luong-Tom-Hi a következő javaslatot tette: - -Egy félóra járásnyira az erőd fölött, szegezzenek egy tutajt a folyam -közepén a fenékhez. Ő a jobbpartról, a kapitány a balpartról, négy -fegyvertelen ember által hajtott csónakon a tutajra megy, s ott -megbeszélik a megbeszélendőket. Náluk se szabad fegyvernek lenni. - -A kapitány elfogadta a föltételt, de a parti bokrokban hatvan legionista -hasalt, ő maga pedig egy csinos, de kitünő amerikai revolvert -csusztatott a zsebébe. - -A derék vezérnek ugyanis irtóztató rossz hire volt. A franciáknak -legfélelmesebb ellenségei közé tartozott. Ő maga óriási termetü és -rettentő erejü ember volt, a ki vad kegyetlenségeket követett el, ugy a -benszülöttek, mint az európaiak közt. Közönségesen _égett pofájunak_ -hivták, mert az arcát valami puskarobbanás éktelenül elcsufitotta, -feketévé és lyukacsossá tette. Ötszáz főnyi csapatjában vasfegyelmet -tartott fönn s a franciák nem egyszer érezték sulyos ökölcsapásaikat. - -Mit akarhat ez az ember? A tisztek szörnyen törték a fejüket rajta, de -nem tudtak semmiben se megállapodni. - -A találkozón én voltam egyike azoknak a katonáknak, a kik a csónakot a -tutajhoz hajtották. Mondanom se kell, hogy fegyvereink, ágak alá rejtve, -a csónak fenekén feküdtek. - -Luong-Tom-Hi már a tutajon állt. Hosszu sárga selyemköntös omlott le -óriási testéről, fején egy tányéralaku sapka volt, mellette egy szolga -állt és napernyőt tartott föléje. Arcába néztem: a vér meghült bennem. A -pokolból előbujt ördög nem lehet rútabb. Az arca össze-vissza volt -tépve, ide-oda ráncigálva. Mintha karddal összeszabdálták volna s aztán -az orvosok rosszul varrták össze: a szája szögletét az egyik füléhez, az -orra hegyét a másik füléhez. Szinte keresni kellett, hogy hol van ezen a -pofán a szem, a száj. A kapitány maga is meghökkent, mikor közeledtünk. - -– Teringettét, miféle vadállat ez? – szólt félhalkan. - -A tutajon két szék volt. Mikor a kapitány föllépett, a rút vezér -udvariasan meghajtotta magát s az egyik székre mutatott. A mint a -kapitány leült, ő is azonnal helyet foglalt. A szolga odaállt és -mindkettőjük fölé tartotta a napernyőt. A tolmács meg tőlük öt lépésre -guggolt. - -– Te nem bizol bennem, vezér, – szólt a kinai. - -– Miért mondod ezt? - -– Látom, zsebedben revolvert hoztál. - -A kapitány zavarba jött, kihuzta a revolvert zsebéből és csónakunkba -dobta. - -– Pedig ha nem bizol bennem, akkor hiába jöttünk össze. Mert akkor azt -se fogod elhinni, a mit mondani fogok. - -– Beszélj! - -– Gaz módon bánnak velem. A mandarinok megdézsmálják a pénzemet, igy -akármeddig verekszem, nem gazdagodhatom meg. Átállok hozzátok. Izenj a -kormányzónak s hozd meg a feleletét. - -– Nem fogja elhinni és nem is felel rá. - -– El fogja hinni, ha megirod neki, hogy hat feleségemet és tizenhét -gyermekemet biztositékul a kezetekbe adom? - -– Igy már el. - -– No hát, akkor ird meg. És tedd hozzá, hogy ötszázadmagammal állok be. -Olyan ötszáz legénynyel, a ki fölér tizezer fehérrel. A kiken nem fog a -betegség, mert itt születtek az ingoványban és itt nevelkedtek föl az -erdőben. A kik ösmernek minden zugot és bokrot, várat, buvóhelyet, falut -és mandarin-kéjlakot. A kik megeszik a hust és a kenyeret, de elélnek a -fagyökéren is és poshadt sarat isznak rá és nem árt meg nekik. A kiket -ti fényes nappal se láttok, de a kik titeket sötét éjjel is látnak, -mikor, mint a kigyó, előörseitek közé kúsznak és lekanyaritják a -fejüket. - -– Jól van, vezér, még ma futárt küldök a kormányzóhoz; te meg add mellém -egy biztos emberedet, a kivel üzenhessek neked, ha megjött a kormányzó -felelete. - -– Itt van a levelem a kormányzóhoz, ebben vannak a föltételeim. Addig -pedig béke legyen köztünk, óvjanak az ég szellemei s a földi rossz -manókat tipord össze, valahányszor lábadat lépésre emeled. - -Ezzel mélyen meghajtották magukat egymás előtt s a találkozás véget ért. - -Három hét mulva megtörtént az ujabb találkozás. Ezalatt a tonkini -kormányzó Párissal is értekezett táviratilag s a tengerészeti -minisztérium budgetjébe havi tizennyolcezer frankkal többet állitottak -be. Ennyit kapott Luong-Tom-Hi (de 30.000-et kért). - -Negyven fegyveres kiséretében jelent meg a második találkozás után egy -héttel, hogy nejeit és gyermekeit nekünk átadja. De a galáns franciák az -asszonyokat meghagyták neki s csak a gyerekeket szállitották el -Bac-Ninhbe. A negyven ember öt nap alatt az erőd egyik sarkában remek -ötszobás házat épitett gazdájának, s mikor ez készen volt, Luong-Tom-Hi -megjelent ötszáz fegyveresével (marconább, fegyelmezettebb és jobb -katonaságot sehol a világon nem láttam) és fölesküdött a francia -zászlóra. A fegyvereseket egy nagy rakás asszony és gyerek követte s -három nap alatt az erőd mellett egy uj falu keletkezett, boltokkal, -kávéházakkal. - -Uj katonáink épp annyi zsoldot kaptak, mint mi: öt napra egy frankot és -hét sout. De ellenséges földön szabad rablás volt számukra biztositva. -Hogy milyen nagy szolgálatot tettek ezek a franciáknak, majd elmondom. -Most csak vasfegyelmük jellemzésére ennyit emlitek: egy napon riadót -vertek s Luong-Tom-Hi egyik katonája ópium-részegség miatt nem jelent -meg. A kinai szörny odament a házához s a boldogtalant álmában -fejbelőtte. - - - - -A HINDU. - - -I. - -Luong-Tom-Hi tehát, a kit népe az égett pofájunak hítt, ötszáz emberével -beállt hozzánk, havi tizennyolcezer frank fizetésért. - -Szaigonból is érkezett egy század _marsouin_ (tengerész-gyalogság), egy -század zuáv, egy század légió, két darab Gatling-féle golyószóró, -megfelelő legénységgel, mindehhez hozzávéve Luong-Tom-Hi fenegyerekeit, -megpróbálhattuk a rebellisek legveszedelmesebb fészkének, Dü-Nam -erődének a bevételét. - -A főparancsnokságot Brisard őrnagy foglalta el, egy régi tonkini -verekedő, a ki többször keresztül-kasul barangolta az országot, adott és -kapott sebeket, sőt már a lázt és a kigyócsipéseket is kiheverte, szóval -egészen aklimatizálódott. - -Első dolga volt nagy haditanácsot hivni össze, mely elé azt a kérdést -terjesztette, hogyan lehetne Dü-Nam várát minél kevesebb veszteséggel és -minél hamarabb elfoglani. A haditanácsban résztvett Luong-Tom-Hi is, a -kinek a tolmács minden szót leforditott. - -A tisztek sokat himeztek-hámoztak ide-oda, csak Luong-Tom-Hi nem szólt -egy szót se. A tanácskozás a szabadban történt, meglehetős hangos -szóval, s minden szót hallottam én is, a ki az őrnagy lakása előtt -álltam őrt. - -– Te, Pál, – szólt Wladimir, a ki ott pipázgatott közel hozzám, egy -oszlopnak támaszkodva, – ez az őrnagy vagy nagy szamár, vagy nagyon okos -ember. - -– Miért? - -– Mit csap itt országos vásárt a haditerv megállapitásából? Hisz ezt -holnap Dü-Nam is fogja tudni. - -– Tán épp’ azért teszi. - -– Ez az én föltevésem második része. Ezt csak Dü-Nam számára kovácsolják -s titokban egy másikat fogunk végrehajtani, a mi nagyon meglepi majd a -pirátákat. - -– Ez a valószinü. - -– Nézd, égett pofáju barátunk milyen megvető arccal néz körül. Ő is -ostobának tartja a parancsnok eljárását. - -A tanácskozás csakhamar véget ért. Ugy nagyjából megállapitottak egy -közönséges haditervet: a zuávok innen, a légió eminnen, a tengerészek -onnan fognak az erőd felé nyomulni. De mikor az őrnagy fölkelt, intett -az égett pofájunak, a ki a tolmácsával követte. A parancsnok szobájába -mentek, mely előtt álltam s igy a beszélgetés minden szavát hallottam. - -Az őrnagy az óriás vállára tette kezét. - -– Luong-Tom-Hi! Nagyon komor pofát vágtál a tanácskozás alatt. -Megmondom, hogy mért. Azt gondoltad magadban: miféle szamár ez, a ki -haditervét az egész helyőrség jelenlétében állapitja meg. - -– Igazad van, parancsnok, hisz ha az uniformisod zsinórjai tudnák, még -azokat is le kellene fejteni és a tüzbe dobni. - -– Helyesen beszélsz, vén jaguár, de csalódol, ha azt hiszed, hogy mi a -megállapitott haditerv szerint fogunk eljárni. Azt csak hadd fecsegjék -el az árulók, az nekünk csak használhat. Az igazi tervet most fogjuk -megállapitani, mi ketten. - -Luong-Tom-Hi meglepetten kiáltott föl: - -– Ember vagy a talpadon, vezér! Most értelek csak. Öröm veled dolgozni, -vén kigyó. Nos, hát nekem van már egy jó tervem. - -Sokáig beszélgettek. Végre áttértek a részletekre. Luong-Tom-Hi a -zsákmánynak a felét és Dü-Nam asszonyait követelte. Az őrnagy -beleegyezett, s ennek jeléül tenyereltek egymással. Ekkor Luong-Tom-Hi -elővette revolverét s fölhuzza a sárkányát. - -– Mit akarsz? - -– A tolmácsot fejbelőni. - -– Megbolondultál? - -– Nem, mon commandant, de ő tudja a tervünket… s ha ez az ellentáborba -átszivárog, mind ott veszünk a vállalatnál. - -A fiatal kinai (a ki a francia konzulátuson tanulta meg a gallok -nyelvét) ezt már az őrnagy lábai előtt fetrengve, könyörögve -tolmácsolta. - -– Én bizom benne, – szólt az őrnagy. - -– Rosszul teszed. - -– Bizom benne, de azért vigyázok rá. Hé, legionista! - -Beléptem a szobába. - -– Kiáltson ide egy káplárt. - -Kiléptem a tornácra s lekiáltottam az udvarra: - -– Caporal Marnier! - -Az öreg Marnier csakhamar a szobában termett. - -– Marnier, ezt a kinait egy üres kunyhóba helyezi, egy ember -éjjel-nappal mellette lesz, töltött fegyverrel, s ha valaki a -benszülöttek közül szóba áll vele, mind a kettő agyonlövendő: a tolmács -is, meg a benszülött is. - -Ezzel az intézkedéssel a rablóvezér is meg volt elégedve. - - -II. - -Egy zivataros éjjel, mikor az orkán menydörgéssé erősülve tombolt az -őserdőben, a légiót fölkeltették. Nem riadóval, egyenkint rázták föl és -sorakoztatták az udvarban, még pedig cakkumpak. Abból is láttuk, hogy -hosszabb utra megyünk, mert minden legény két skatulya amerikai -huskonzervet kapott s még husz kulit raktak meg élelmiszerekkel. - -A viharfáklyák lobogó fényénél Brisard őrnagy és az égett pofáju -ellenőrizték az elindulást. A zuávok már egy órával előbb elindultak. -Vezetőül kaptunk tiz embert Luong-Tom-Hi csapatjából. A légiót Cavalier -kapitány, Le Breton és Coulmier hadnagyok vezették. - -Mikor a kiosztás, fegyver- és töltényvizsgálat megtörtént, az őrnagy -négyszöget formált, befelé forditott arccal s a közepére állva szólt: - -– Bajtársak, hosszu és veszélyes utra mentek, mely nemcsak -bátorságotokat, hanem kitartástokat is kemény próbára teszi. Legyetek -méltók a légió vitézi hirnevéhez s ne feledjétek, hogy ez olyan -vállalat, melyben könnyen meg lehet szerezni az előléptetést, sőt a -keresztet is! Vigyázzatok a vezetőitekre, ha gyanusan viselik magukat, -lőjjétek le irgalom nélkül. Előre, Isten nevében! Franciaországért! - -– Lám, lám, – dörmögött Rosztov, – az őserdőben még a republikánusnak is -eszébe jut az Isten. - -A tisztek kezetfogtak az őrnagygyal s a csapat lassan, zajtalanul -kivonult az erődből. Oly sötét volt, hogy még az előttem ballagó katonát -se láttam. A vezetők szabdalták elől az utunkban levő ágakat, ugy hogy -mi, kik leghátul a kulik után bezártuk a menetet, már aránylag elég -kényelmesen haladtunk. Néha egy-egy kuli jajgatása akasztott meg: -mezitláb lévén, tüskébe lépett a szerencsétlen. Egy jól alkalmazott -puskadöfés azonban elfelejttette vele fájdalmát s további szolgálatra -kényszeritette. - -A mint hajnalodott, egy sürü bokrosban tanyát ütöttünk s egész estig ott -maradtunk. Tüzet rakni nem volt szabad s igy csak a magunkkal hozott -hideg feketekávét élvezhettük. - -A vihar egész nap változatlan erővel dühöngött. Rettentő volt az erdő -folytonos, fülsiketitő zugása. Estére azonban megenyhült s mi remek -holdvilágnál haladtunk tovább. - -Hirtelen megállt a csapat. Az eleje az erdőszélen állt, egy tisztás -előtt, melyen egy mély álomba merült falu állt. - -A tisztek és a vezetők tanácskoztak. Tovább vonulhattunk volna ugyan -észrevétlenül, de reggel a lakosok észreveszik nyomainkat s azonnal -jelentést tesznek Dü-Namnak, a ki ebből megtudhatja csapatmozdulatainkat -s vagy elfut, vagy idő előtt ránk csap. - -A vezetők azt javasolták, hogy körül kell venni a falut és mindenkit -lemészárolni. A francia tisztek természetesen ettől visszaborzadtak. -Cavalier kapitány azt inditványozta, hogy a főbb embereket magunkkal -kell vinni, ez talán féken tartja a többit. A vezetők vállat vontak. Nem -tetszett nekik a terv, de hát mit csináljanak, mikor a fehérek olyan -nyulszivüek és ugy irtóznak a vérontástól. - -A falut, lövésre tartott fegyverrel, körülfogtuk. A vezetők szintén -fölpedzették Remington-fegyverüket s kiléptek a tisztásra. Nesztelen -léptekkel futottak a legnagyobb házhoz és belökték az ajtót. - -Kiabálásra, sikoltásra, sőt lövésre is el voltunk készülve, de a csönd -maradt csöndnek. Láttuk, hogy a vezetők öt-hat házba bekukkantanak, -végül megállnak, tanakodni látszanak s aztán vállravetett fegyverrel -visszatérnek a kapitányhoz. - -Bizonyosan üres a falu. Lakói megszöktek. - -– Mehetünk, vezér, – szólt az egyik piráta. - -– Nem találtatok senkit? - -– De találtunk, csakhogy halva. - -– Halva? - -A megdöbbenés moraja futott át a katonákon. - -A piráta közömbös hangon folytatta: - -– Itt jártak a Dü-Nam fojtogatói. Álmában megfojtották a falut. Ott -fekszik mind egymás mellett: férfi, asszony, gyerek. Gyerünk! Ezek nem -fognak elárulni. - -Egy pillanat alatt végigfutott a hir a légión s halálos borzadálylyal -néztünk ki a holdsütötte tisztáson álló fekete kunyhókra, melyekben -eltorzult arccal annyi áldozat hever. - -Sietve haladtunk, mintha menekülnénk e borzalmas helyről. Senkise szólt -egy szót se: a halál alakja suhant el mindenki előtt s megfagyasztotta -ajkán a hangot. - -A két orosz keresztet vetett magára. - -– Megálljatok, fiuk, – szóltam s Kertészt is odaintettem, – irtóztató -ellenség elé megyünk, lehet, hogy mind ott veszünk. Egy fogadásunkat -akarom fölujitani. Ne feledjétek el, semhogy az ellenség kezébe -kerüljünk, az utolsó patronnal egymást lőjjük agyon. - -Kezet szoritottunk. - -– Mi az? – kérdé Marnier, a ki a leghátulsó escouade-ot vezette. - -Elmondtam neki a fogadást. - -– Igazatok van, fiaim. Nekem is van egy jóbarátom, a ki az utolsó -percben nem fog cserben hagyni. - -És ezzel a revolverét félig kihuzta a tokjából. - -– Pompás szervisz. Hat személyre van berendezve. Előbb jön öt kutya, -aztán a hatodik, a legnagyobbik kutya, én. - -Reggel ujra megállt a csapat. Száz ember letette a fegyvert, ásót, kapát -fogott s egy puszta dombot körülárkolt. Aztán hosszu cölöpöket faragtunk -s belül körülcövekeltük az árkot. Az igy keletkezett kis erőd -megszállására a mi szakaszunkat rendelték, a tapasztalt Marnier vezetése -alatt. A domb azért volt alkalmas, mert alatta egy forrás volt, oly -közel, hogy ha a kulacsunkat madzagra kötöttük, az erődből ledobva is -meg lehetett meriteni. - -Estefelé Cavalier összegyüjtötte a mi szakaszunkat és igy szólt: - -– Fiuk, a parancs igy szól: Nyitva tartsátok a szemeteket és a -fületeket. Ha a piráták erre akarnak menekülni, gyorstüzzel vissza kell -riasztani őket. Látjátok ott a távolban azt a magas hegycsucsot? Ha azon -éjjel lángoszlopot, nappal pedig füstöt vesztek észre, azonnal -összeszeditek magatokat, s teljes gyorsasággal a hindu Ahmed vezetése -alatt észak felé törtök. Öreg Marnier, megértetted? - -– Meg, mon commandant. - -– Ahmedre azonban vigyázzatok. A többiek azt mondják, hogy ravasz hindu. - -– Mi még ravaszabbak leszünk, mon commandant. - -– Azt beszélik róla, hogy ha nem érzi Luong-Tom-Hi jelenlétének a -sulyát, hajlandó az árulásra. - -– Majd belefojtjuk ezt az árulást. - -– Jól van. Hat napra élelmet és egy kulit is hagytam itt, a ki főzzön. -Salut, mes enfants! - -– Bonne chance, mon commandant! – felelt a szakasz. - -Egy félóra mulva távozó bajtársainkat elnyelte az őserdő és a terjedő -homály. Mi pedig ott maradtunk a rengetegben: huszonnégy európai, egy -hindu és egy kinai. Marnier azonnal rám és Kertészre bizta Ahmedet és én -tüstént a természetrajzával kezdtem foglalkozni. Elővettem az angol -tudományomat, melyet a régi jó időkben Monte-Carlóban miss Sampsontól -szereztem, fizetvén érte négy hónapra hatezer frankot, s ezzel -közeledtem Ahmedhez. Nagy örömemre ő is törte az angolt, mert a második -bengál dsidásezrednél szolgált négy évet és igy megértettük egymást. -Kijelöltem neki a fekvőhelyét köztem és Kertész közt, a kivel -megállapodtunk, hogy négyóránkint fölváltva virrasztunk, hogy a hindut -szemmel tarthassuk. Ahmed elmondta, hogy régebben, mikor ő még nem volt -francia katona, milyen gazdag fiuk szolgáltak a légióban, ő négyet -szöktetett át Indiába s ezektől ezer rupiát kapott. A mit aztán kockán s -egyéb szerencsejátékon elveszitett. Én pedig, hogy az árulásnak még csak -gondolatát is kiverjem fejéből, elmondtam neki, hogy ezen az expedición -mindnyájan meg fogunk gazdagodni. Dü-Nam erődjében mesés kincsek vannak -fölhalmozva. - -Ő a fejét csóválta. - -– Ne hidd, uram, hogy sikert aratunk. Mind ott fogjuk hagyni a fogunkat. -Ha a föld fölött győzünk, Dü-Nam a föld alá buvik s oda nem követhetjük. -Különben is tizezer embere van és mi egy maroknyi nép vagyunk. Sohase -látjuk mi a várát. Ránk gyujtja az erdőt, bele csal a mocsárba. Sohse -fogjátok meglátni többé hazátokat. Jó éjszakát! - -Egymásra néztünk Kertészszel. - -– Megborzad az ember, ha ennek a fickónak a torokhangu jóslatait hallja. -S ha meggondolom, hogy erre van bizva a vezetésünk. - -Kertészre nem tett olyan rossz hatást, mert nem értette egészen jól. - -– Csak feküdjél le, öreg, majd vigyázok rá. - -Nem kellett sok biztatás, elnyultam a pokrócomon s fülemre huztam a -köpenyegemet. Még egy ideig hallottam, hogy a kapu előtt álló őr egy -orosz nótát fütyürész, aztán elaludtam. - -Arra ébredtem, hogy valaki megszoritja a karomat. A hold lenyugodott, -koromsötétség borult az erődre. - -– Te Pali! – sugta Kertész, – a hindu megszökött. - -Felültem. - -– Szerencsétlen, elaludtál? - -– Nem. Sőt mikor a hold lement, felültem és szememet folytonosan az ő -ágyára szegeztem. De nem láttam semmit ebben a pokoli sötétségben. -Hirtelen gyanu támadt bennem s tapogatni kezdtem. Nem volt ott. - -– Semmi zörejt sem hallottál? - -– Semmit. - -– Hát kigyó ez az ember? - -Valami tárgy repült be az erődbe s kint zuhanás hallatszott. - -– Adieu, french soldiers! (Agyő francia zsoldosok!) – kiáltott kivülről -Ahmed hangja. - -– Aux armes! – orditottam és fegyverrel kezemben két ugrással kint -termettem. Néhányan fáklyát gyujtottak, a többiek mellettem futottak. - -– Mi az? – szólt Marnier. - -– Ahmed szökik! - -Az erdő szélén a sötétben megszólalt a hang: - -– Sohse fogjátok többé meglátni hazátokat. Jó éjszakát! - -Tizen lőttünk a hang irányába. A levelek lehulló forgataga zörgött egy -darabig, aztán minden csöndes lett. Marnier káromkodva lefutott a -dombról, s keresztülesett valamin. - -– Fáklyát ide? Mi ez? - -A legionista őr volt, fej nélkül. - -– A fejet elvitte! - -– Nem vitte el, – felelt Wladimir, s egy sápadt, véres fejet tartott a -fáklya fénye elé. - -Az elszörnyedés kiáltása tört ki a keblekből… én nekem meg egy könny -gördült alá a szememből. A fej szegény Rosztov barátunké volt. Azt dobta -vissza a bandita az erődbe. - - - - -AZ EZERÉVES TEMPLOM. - -Képzelhető a szakasz megdöbbenése. Az egész csapat dermedten állt s a -fáklyák vörös fényénél egymás arcán kereste a félelmet. - -Elhagyott bennünket az egyetlen ember, a ki itt tájékozni tudja magát. -Elhagyott gyilkos tettel, gonosz, ellenséges szándékkal. Tán már egy fél -óra mulva cimborái, pokolbeli fenevadak fognak minden oldalról kisded -menedékhelyünkre támadni s megkezdődik az élethalálharc. - -Kéz nehezedett a vállamra. Kertészé volt. - -– Gyere sirt ásni. - -Gépiesen, lassu léptekkel az erődbe mentünk, ásóért, kapáért, s a domb -alján, egy fa tövében gyorsan gödröt kezdtünk ásni. Valamennyien -odasiettek s puszta kézzel vagy szuronynyal segitettek. Ezalatt egy -sziciliai fiu a vastag fába szép keresztet vésett a bicskájával. -Legalább nem törik ki a vadállatok, vagy a vademberek. Tiz perc mulva -szegény jó pajtásunkat már leeresztettük a sirba és behantoltuk. - -Előbb azonban levetkőztettük, fejét törzséhez illesztettük, s az egész -testet egy sátor fehér lepedőjébe göngyölgettük. - -– Vigyázz! Imához! – hangzott Wladimir szava. - -Mind levettük a sapkánkat és letérdeltünk. A sziciliai olaszul -elimádkozta a Miatyánkot. - -– Elég! – szólt Marnier rekedt hangja az imádság után, – vissza mind az -erődbe s készüljünk a védelemre. - -Odabent felelősségre vont bennünket s mi elmondtuk neki a dolgot ugy, -ahogy volt. - -– Főbelövethetnélek benneteket, – mondá nyersen. - -– Tessék! – feleltem, s vállat vonva ott hagytam. - -– Ne bolondozz öreg! – szólt rá a káplárra Kertész, – nemsokára nagyon -meg találnád bánni, hogy két jó legionáriussal kevesebb áll melletted. - -A kuli lépett Marnier elé. - -– Engem elereszteni, káplár. - -– Mit beszélsz? - -– Elereszteni kulit. Kuli megtalálni Ahmedet, nyissz, levágni fejét. -Nincs semmi baj. - -– Gazember, te is meg akarsz szökni? Csak maradj itt és főzz mindjárt -kávét. - -– Ha nem menni azonnal, nem megtalálni Ahmed. - -– Csitt! Rakj tüzet! - -– Nem rakni tüzet. Pirátok jönni tüstént. Minket mind megölni. Kuli nem -maradni. - -Marnier kihuzta revolverét. A kuli térdre esett. - -– Oh káplár, nem bántani kuli. Kuli jó fiu, tüzet rakni. - -És csakugyan oly buzgalommal fogott a munkához, hogy egy félóra mulva -mindnyájan egy nagy bögre forró fekete kávét kaptunk. A mi egy kis -meleget és bátorságot öntött tagjainkba. - -A kaput elsáncoltuk, belül apró földhányásokat csináltunk, aztán a -szakasz fele lefeküdt aludni, a szakasz másik fele pedig fölvont -fegyverrel állt köröskörül, belül, a fal mellett a földhányásokon s -belebámult az alaktalan éjszakába. A gyáva kulit Marnier biztosság -okáért megkötöztette. - -Én az őrtálló részhez tartoztam. Egész éjjel nem történt semmi. De a -csend s a vak homály idegessé tett. A szemem káprázott és a fülem zúgott -tőle. Egyszer Wladimir jött hozzám s elbeszélgettünk rettentő véget ért -pajtásunkról. Majd Kertész is oda jött, a ki jobban ismerte s tompa -suttogással, szaggatott mondatokban Rosztov halálát, vagy vigasztalan -helyzetünket tárgyaltuk. Egyikünk se tudott aludni. Marnier azonban ugy -horkolt, mintha otthon, Belgium nyájas földjén, a szülei házban aludt -volna. - -Végre virradt. A mi itt annyit tesz, hogy a koromsötétből egyszerre -nappali világosság lett, a mi visszaadta lelkem nyugalmát. Éreztem a -fiatal erőt karjaimban, jó fegyvert szorongattam a kezemben, százhusz -ellenség halála rejlett a patrontáskámban, tehát önbizalmam is -visszatért. A mint fölváltottak, végigterültem fekvőhelyemen s mély -álomba merültem. - -Mikor fölébredtem, már magasan járt a nap. A kuli vigan főzte az ebédet, -huslevest és rizskását száritott hallal, az őrök helyükön voltak, mint -éjjel, s a kapun csak egy kis nyilás volt, melyet egy pillanat alatt be -lehetett tömni. Marnier intett, hogy közeledjem. Egy kis haditanácsot -tartott azokkal, a kiket legjobban kedvelt. - -– Fiuk, helyzetünk meglehetősen kétségbeejtő. Ha az üldözött pirátok -erre akarnak kitörni s mi közéjük puskázunk, rájok ijeszthetünk és -esetleg visszariaszthatjuk őket. De hátha Ahmed idehoz ezer olyan -embert, a kiket senki se szorongatván, nyugodtan megostromolhatnak -bennünket. Hisz azok ezt a rongyos fészket egyetlen rohammal -elfoglalhatják, s első sortüzünk halottait ide bedobhatják közénk és -maguk is utána ugorhatnak: ilyen vad támadásra vagyok én elkészülve. - -– Az a kérdés, hogy gyorstüzzel hányat lőhetünk, mig ők az erdő szélétől -az erőd faláig futnak? – kérdém. - -– Legalább ötöt minden ember. - -– Nos, mondjuk, összesen százötvenet. És minthogy tömegbe lövünk, ez -jelent az ő részükre legalább négyszáz halottat és sebesültet. Ez -megtöri a rohamot. - -Marnier komoran nézett maga elé. - -– A számitásod helyes, de ez nem ér semmit. Ezeknek a gazfickóknak -százféle módjuk lehet a rohamon kivül az erőd elfoglalására. - -– Miféle módjuk? - -– Ha én azt tudnám, akkor előre elkészülnék a védelemmel. De ki láthat a -fekete lelkükbe? - -Ratinszki, a lengyel, megszólalt: - -– Én mint orosz katona résztvettem a turkománok ellen viselt -hadjáratban. Ott egyszer kipörköltek bennünket egy ilyen faerődből, -azzal, hogy valami égő szurokkoszorukat lövöldöztek ránk. A legénység -fele vagy megégett, vagy megfulladt. - -– Ezt a módszert ők is ösmerik, – szólt Marnier, – ez ellen pedig nem -védhetjük magunkat. Csak már legalább a füstöt látnám azon a hegytetőn, -akkor tudom, hogy kezdődik a kombinált támadás s a pirátoknak nincs -külön idejük velünk vesződni. - -Marnier mögött fölmerült a kuli sárga arca. - -– Kuli nem rossz ember. Kuli ismerni vidéket, segiteni franciát. Nem -messze van egy templom. Ott jobb, mint itt, káplár. Ott nem félni -pirátától. - -– Merre van? - -– Itt hátra. - -– Vladimir! Öt emberrel nézd meg! Óvatos légy! - -Persze az ötben én is bent voltam. Fegyvert fogtunk. - -– Előre, kuli, vezess! - -Fölhuzott fegyverrel az erdőbe mélyedt a kis csapat. - -– Régi templom, – szólt a kuli, – kuli nagyapja kis fiu volt, már akkor -régi templom volt. Ezek a nagy vastag fák kis bokrok voltak, templom már -akkor öreg templom volt. Visnu Isten ott aludni hétezerhétszázhetvenhét -esztendő előtt. Azóta szent templom. - -– Van hozzá falu? – kérdém. - -– Nincs. - -– Hát pap? - -– Kuli apjától hallotta, van egy öreg szent pap, a kinek fák adni, -madarak hozni eledelt. Kuli nem ismerni őt. - -Olyan sürüségen mentünk át, hogy bajonettel kellett szétvagdalni a -bokrokat. - -– Fogd nyakon a kinait, – szólt Vladimir tört németséggel, – mert -elillan. - -Kraft, a porosz, Ratinszki, meg Bertolini, a sziciliai, voltak velünk. -Egyszerre csak elkezdenek veszetül topogni, káromkodni és puskatussal -szétütögetni. - -– A kigyók, a férgek fészke! – kiáltott a kuli, – jaj, katona ur, segits -rajtam, nincs cipőm! - -– Kapaszkodjál a hátamra! - -A kuli egy perc alatt a hátamon termett s remegve átölelte a nyakamat. -Legalább nem kellett fogni s szabad lett a kezem. A mire nagy szükségem -volt, mert a következő pillanatban a legundokabb kis kigyók, férgek -milliói nyüzsögtek el lábam alatt s ugyancsak gázolnom s puskatussal -ütnöm kellett őket. - -– Siess előre, mindjárt vége, – figyelmeztetett a kuli. - -Leghátul voltam a nem éppen édes teherrel s bajtársaim után siettem, a -kik egészen kimelegedtek a nagy munkában. Szerencsésen áthaladtunk a -csuszómászók telepén. A kuli leszállt a hátamról, megfogta a kezemet, -megcsókolta s jól a szemem közé nézett. - -– Te megmenteni kulit. Kuli jó fiu. Nem felejteni el. - -E percben az erdő szélére érkeztünk s meglepetve kiáltottunk föl. Egy -alacsony domb alján találtuk magunkat, a tetőn egy szikladarabokból -durván összerótt épület állt. Barna és mohos volt. Oldalából, tetejéből -fű sarjadzott, fa nőtt ki. Szegletei, rései, lyukai tele voltak -madárfészekkel. A tisztáson egész rakás gém, daru, gólyaformáju madár -sétált. Csicsergés, csiripelés, berregés töltötte meg a levegőt. A kuli -intett és mi a dombot megkerültük. Egyszerre a kapuval álltunk szemközt, -s akkor egy szikladarabon ülve egy hófehér szakállu aggastyánt láttunk, -a ki a napon sütkérezett. - -– A szent pap, – suttogott a kuli, – nem lát bennünket. Vak. - -Megindultunk feléje. Egyszerre irtóztató zajjal vagy ezer madár rebbent -a levegőbe. Észrevettek. Az öreg fölkelt. (Az itt következő -beszélgetést, melyet a kuli tolmácsolt, később állitottam össze.) -Kiterjesztette karjait és rekedt torokhangon megszólalt: - -– Mi bajotok kis madaraim? Mi vész közelit atyátok felé? Ellenséget -láttatok? Idegen emberek hatoltak magányunkba? - -Az erdőből a madarak ijedt sikoltozása felelt. - -Ekkor az aggastyán a következő szavakat kiabálta: - -– Bálem, bálem, zorgodi, nálesz! - -Egyuttal háromszor tapsolt. Erre valamelyik kősarokból sziszegve -hullámzott elő egy kétméteres kigyó, az agg elé járult s ott -összetekerődzött, de fejét felénk emelve, folyton sziszegett. Az öreg -lehajolt hozzá, mintha a sziszegését hallgatta volna. Mi borzadva -megálltunk. Aztán ujra fölemelkedett és szólt: - -– Kik vagytok? Jó barát, vagy ellenség? - -– Jó barát. Fehér katonák vagyunk és fegyvert viselünk, de nem bántunk -senkit, a ki nekünk békét hágy. Tisztelünk téged, aggastyán és -tiszteljük Visnu szent hajlékát. - -– Fehér katonák, ti ölni és rabolni jöttetek ide, ti -megszentségtelenititek templomainkat és összetöritek isteneinket. Mit -kerestek itt a madarak világában, melyet ember lehelete oly ritkán -fertőztet be? Mit zavarjátok az én erdőm csendjét, életem nyugalmát? Mit -háborgattok imádságomban? Mit kényszeritetek arra, hogy imádság helyett -hozzátok intézett beszéd mocskositsa be ajkamat? Nem tudtok ti meghalni -otthon, hazátokban? Eljön értetek a halál ott is, miért jöttök eléje, -hogy hamarább belétek fojtsa rongyos életeteket? Vissza, mert rátok -eresztem a nagy kigyót, hogy belétek döfje a halált. - -– Lelőjjem? – kérdé Kraft. - -– Nem bántani szent embert, – rimánkodott a kuli, a kit a beszéd alatt a -hideg rázott. - -Vladimir töprengve nézett rám. A templomot ki kellett kutatnunk, az -bizonyos, de irtózott a gondolattól, hogy kezet emeljen az agastyánra. - -– Öreg ember, – szólt, – mi ki akarjuk kutatni a templomot, de semmihez -nem nyulunk és semmit el nem viszünk. - -– A templomot? Ti, fehér férgek? – rikácsolta az öreg. - -Abban a percben a kigyó magasra emelte a fejét és utálatosan sziszegett. -Kraft és Ratinszki egyszerre célba vették a fejét és lőttek. A dög feje -szétlocscsant, de teste görcsösen ugrált, vonaglott a gyepen, s valami -fekete lét fröcskölt szét, ugy, hogy mind undorodva tágitottunk. - -Az aggastyán a dörrenéstől hátra tántorodott és reszketve támaszkodott a -templom falához. - -– Öreg ember, – szólt Wladimir, – vonulj vissza és imádkozzál. Ne félj, -mi nem bántunk. Tisztelettel nézünk fehér szakálladra, de kigyódat -megöltük, mert gonosz állat volt. A mennydörgő halált bocsátottuk rá, -mely, tudod, ha akarjuk, utóléri a madarat is, még ha ezer lépésnyire -röpül is az ég magasságában. - -– A kigyóm, a kigyóm! – siránkozott az öreg. Mintha összes energiáját -elveszitette volna. Bement a templomba, leült a szögletbe, valami -piszkos lepellel eltakarta a fejét és nem törődött semmivel. Lehet, hogy -sohse hallott puskadurranást, s az törte meg ennyire. - -Mi kikutattuk a templomot. Bent egy négykaru kőbálványon kivül nem -találtunk semmit. E mögött állt a kődiván, melyen Visnu nyugodott. A -falak azonban tele voltak kinai irással és primitiv dombormüvekkel. -Tetejére, mely lapos volt, kőlépcső vezetett. Ez már valóságos vár volt, -pompásan lehetett védeni. Csak az volt a baj, hogy innen nem láttunk -arra a hegyre, honnan a jeladást vártuk. Igy Marnier azt határozta, hogy -az erődben maradunk, de ha baj lesz, a három kilométernyire levő -templomba hátrálunk. Mindjárt csináltunk is utat az erdőn át és most már -nyugodtabban vártuk a bekövetkezendő eseményeket. - - - - -ÉJJELI HARC. - -Életem legválságosabb időszakához érkeztem, a mi alatt azt értem, hogy -ránk szakadt a harc, háboru és veszedelem, hogy hosszu időn keresztül ne -hagyjon el bennünket. - -Ott álltunk az erődben, várva bajtársaink távoli jeladását, hogy -elinduljunk Dü-Nam erődje ellen. Ebben a várakozásban, hátunk mögött a -régi templommal, már a negyedik este szállt le ránk. - -Kertész jelentette Marniernek, hogy egypár ijedt vad csörtetett -keresztül a tisztáson. Azt meg mindnyájan láttuk, hogy egy majomcsapat -menekült arra, a régi templom felé. - -Marnier egypár régi tonkingi katonával összeállt, e jelenségekről -beszélgetni. De megint csak a kuli tudott okosat kisütni. - -A tüz mellett kuporgott s ugy félfüllel hallgatta a tanácskozást. De, -ugy látszik, mindent hallott, mert hirtelen fölállt, mellére bökött és -szólt: - -– Kuli tudni. - -– No, beszélj fiu! - -– Baj, nagy baj, – folytatta fejcsóválva és ijedt hangon a sápadt -legény, – ellenség jönni köröskörül, erdőben. Éjjel megtámadni posztot. - -A katonák meglepetve néztek össze. - -– Igaza lehet. - -– Igaza is van. - -– A megfigyelése egészen helyes. - -Pár perc mulva az egész szakasz tudta, hogy a kuli mit mond. - -– Igen, állatok futni emberek elől. Emberek közeledni hozzánk. Együtt -meghalni kulival mind. - -És a szálas, szakállas, bajuszos, marcona férfiakon körüljártatta furcsa -vágásu, bamba szemeit. Most Marnier szólalt meg: - -– Fiuk, ez élethalálharcot jelent. Készüljünk rá. Először is Pontarlier, -konyhafelügyelő, dupla porciót adsz ki vacsorára. - -Helyeslő mormogás hallatszott a csapatban. A vén katona praktikusan -fogta föl a dolgot, tudta, hogy a jóllakott legionista ugy verekszik, -mint száz ördög. - -– Azután adj ki bőven fekete kávét és rumot. Lakomát csapunk ma. - -– Hátha ez lesz az utolsó vacsoránk, – szólt Kraft, a porosz Herkules, -elgondolkozva. - -– A mig a vacsora készül, mindenki megnézi a fegyverét, s cakkumpakk -öltözködik. A megmaradt élelmiszereket elosztjuk és a borjuba pakkoljuk. -A kulacsokat töltsétek meg vizzel. Vacsora után a pléhedényeket is. -Szomjasak leszünk a puskaporfüsttől… - -A szakasz gyorsan végrehajtotta a parancsokat. Csend volt, csak a -puskakakasok csattogtak. - -Szegény Schultz, egy fiatal elszászi fiu, láztól gyötörve, az egyik -sarokban feküdt, s képtelen volt arra, hogy egy pohár vizet igyék. Mikor -észrevette az előkészületeket, siránkozó, gyönge hangon megszólalt: - -– Elmegyünk, káplár ur? - -– Nem, de támadást várunk. - -– Káplár ur, az ég szerelmére, ha retirálnak, ne hagyjanak itt engem. - -Marnier sötéten nézett rá. - -– Ne félj, fiu, nem hagyunk itt. - -Kraft a fülembe dörmögte: - -– Jobb volna egy revolvert adni neki. Hadd lőjje főbe magát, ha szorul a -kapca. - -Marnier lépett hozzánk. - -– Azon gondolkozom, nem volna-e okosabb, most mindjárt a régi templomot -elfoglalni. Itt ugy se soká tarthatjuk magunkat. - -Ez komoly és megfontolandó megjegyzés volt, de Pontarlier dobolni -kezdett pléhkanalával a kotláján, a mi azt jelentette, hogy kész a -vacsora. Letelepedtünk, legtöbbnyire a tűz körül, s mondhatom, -fenomenális étvágygyal ettünk. Először is jó levest, huskivonattal -erősitve. Azután juhhusos rizskását. Majd előkerültek a katonai -iszákokból különböző, tudja isten hol összelopkodott holmik: sajt, -mustár, hagyma. Mindenki kinálgatta társait. Marnier körülnézett. - -– Fene nagy a testvériség most, a halál árnyékában. Máskor a szemét -kilopnátok egymásnak. - -– Én csak arra vagyok kiváncsi, – szólt Kraft, a ki vacsoráját -leghamarább eltüntette, – hogyan leszünk a dohánynyal és a pálinkával? - -– Azt nem kapsz, – mondám a porosz óriásnak. - -– Nem bizony, – szólt Wladimir, – tudod, hogy a valódi legionista életét -és vérét föláldozza pajtásáért, de dohányát és pálinkáját soha meg nem -osztja. - -– Hisz az tartja bennünk a lelket, – szólt a kis sziciliai, miközben egy -ágacskából fogpiszkálót faragott és hófehér fogai közé dugta. - -– Nézzétek a palermói őrgrófot, – gunyolódott Kraft, miközben a csipős -mustárt kenyérre kente, mint a vajat, – még arra is van gondja, hogy -kipiszkált foggal masirozzon a másvilágra. Látszik, hogy előkelő -briganti-körökben nevelkedtél. - -– Nem is a mecklenburgi istállókban, – vágott vissza az olasz. - -– Ne bántsd, hisz tudod, hogy csaposlegény volt Potsdamban, – szólt bele -Kertész, – azzal a speciális megbizással, hogy kidobálja a -rendetlenkedőket. - -Kraft megvetőleg nézett körül. - -– Hisz ha alkalmasabb időben volna, megmutatnám nektek, -barázdabillegetők, hogy az egész szakasz nem tud lebirni. - -– Csitt! – szólt Marnier, – majd lesz alkalmad nemsokára a pirátákon -megmutatni. Vizért menjetek. Mindjárt sötét lesz. Félszakasz teljes -készenlétben a falra! Kuli, a kávét! - -A kimosott pléhedények egy perc alatt megteltek vizzel és sorba voltak -állitva, hogy az eltikkadt harcosok szomjukat olthassák. Egypár fáklyát -a földbe tüztünk, hogy adott pillanatban meggyujthassuk. A kuli szépen -körülhordta a kávét, az őrök is kaptak. Egyszerre megállt Marnier előtt: - -– Káplár ur, kulinak nincs fegyver, adj neki szegénynek. - -– Minek neked, fiu? - -– Kuli harcolni, s ha vége, puff, fejbelőni magát, hogy piráták el ne -fogják. - -– Adj neki Marnier, jó fiu az, megbizhatsz benne. - -A kuli hálás mosolylyal nézett rám, átvett a káplártól egy revolvert, -megcsókolta és a keblébe rejtette. Eközben egészen sötét lett. A tűz -világa vörös fényt vetett ránk, a mint ott puskáinkat térdünk közé -fogva, hallgatagon bámultunk magunk elé s apró fapipánkat szivtuk. - -– Fiuk! – szólt Marnier halkan, mintha a piráták már ott fülelnének a -fal tövében, – ne retiráljunk most a templomba? - -– Ezt világossal kellett volna megtenni, öreg, – felelt Wladimir, – ezt -a poziciót meg kell tartanunk reggelig, ha már eddig bent maradtunk. -Akkor is bajos lesz retirálni, föltéve, hogy sebesültjeink lesznek. - -– Hát akkor itt maradunk. Ez a parancs. - -Kertész hozzám hajolt. - -– Pali, ha elesem, a jobbik belső zsebemben három levél van, szüleimhez, -testvéreimhez és egy barátomhoz. Vedd magadhoz, s ha valaha kijutsz -ebből a pokolból, küldd el nekik. - -Megszoritottam a kezét. - -– Nyugodt lehetsz. - -– Megteszed-e azt is, hogy megirod, milyen körülmények közt haltam meg? - -– Megteszem. - -– És neked nincs semmi kérésed? - -– Nincs. - -– Apád, anyád, testvéreid? - -– Nincsenek. - -– Barátaid? - -– Nincsenek. Én már meghaltam régen. És halottnak is hisz mindenki. Az, -hogy nemsokára egy tonkingi golyó átfurja a szivemet, részemről semmi -különös intézkedést nem tesz szükségessé. Elbucsuztam az élőktől, -leszámoltam az élettel. Egykor vidáman és léhán éltem, aztán számüztem -magam a légióba s remélem, hogy itt hagyom a fogamat. - -– Mind itt hagyjuk, – mormogott Kertész, – s talán évszázadok telnek el, -mig ujra fehér ember vetődik e helyre, s látva szétszórt csontjainkat, -nem is sejti, hogy ezek a civilizáció első pionirjai voltak. - -Észrevettem a tüz meg-meglobbanó fényénél, hogy Wladimir hosszu, meleg -pillantást vet rám. Mi már régen elhelyeztük egymásnál a végső -akaratunkat. Én tudtam, hogy az ő belső zsebében van egy levél -édesanyjához cimezve. S ő is tudta, hogy énnekem nincs izenetem senki -számára a világon. - -E pillanatban egy lövés dördült s a falnál álló Ratinski, a lengyel, -átlőtt mellel zuhant az erőd közepébe. - -– Nom d’un chien! – üvöltött Marnier, – feleljetek! Fedezzétek -magatokat! - -Wladimir, Kertész meg én kezet szoritottunk s egy ugrással egymás -mellett a palliszádnál termettünk. Nem kellett kommandó senkinek. Vén, -tapasztalt katonák voltunk mind. A honnan a magányos lövés fölvillant, -azonnal odalőttek öten s a fölhangzó halálorditás és átkozódás -bizonyitotta, hogy a golyók találtak. - -Irtóztató lárma felelt a lövéseinkre. Köröskörül az erdő mintha -megelevenedett volna. Majd egy hatalmas kürt szava zugott végig, majd -pedig éles fütyölések hallatszottak. Egyszerre golyózápor sivitott el -fejünk fölött. Azonnal riposztiroztunk a tüzvonal irányában. - -– Most lebukni a fejjel, mert ők is meglátták a tüzvonalunkat! – -rikácsolt Marnier. - -Ideje volt a figyelmeztetésnek, mert egy második sortüz recsegett, mely -már sokkal alacsonyabban ment. A golyók megkoppantották a palliszádok -tetejét. A mint a földön térdelve hallgattam ezt a barátságos -kopogtatást, hátranéztem. Szegény lengyelünk már meg volt halva, Kraft -pedig a tüz mellett guggolt és parázszsal pipára gyujtott. - -– Te Marnier! – szólt Wladimir. – Ebben a pokoli sötétségben el lehetünk -készülve, hogy hason idecsusznak, s két ugrással a nyakunkon teremnek. - -– Ha pedig égő fáklyát tüzünk az erőd ormára, kitünő célpontul -szolgálunk nekik. - -– De legalább nem lepnek meg. Csak hadd lövöldözzenek. Nem mutatjuk -magunkat. De ha rohannak, megjelenünk és lepuskázzuk őket. - -– Jó, hát gyujtsd meg a fáklyákat. - -Két fáklyát föltüztünk a vár fokára s meggyujtottuk. Pompásan égtek s -bevilágitották a tisztást az erdő széléig. Hatalmas üvöltés és sortüz -felelt rá az erdőből. De nem tett senkiben sem kárt. Ekkor ujra kürtszó -bugott végig az erdőn, s a következő percben olyan orditással, hogy a -szivünk megreszketett bele, száz meg száz sárga ember tört ki az erdőből -és rohant az erőd felé. - -Most kezdődött a Lebel-puska szerepe. - -A huszonegy legionárius köröskörül egymás mellett állott s a lehető -leggyorsabban lőtt a tömegbe. Mint mikor a jégeső veri a cserépfödelet, -ugy recsegtek a mi puskáink. Nem céloztunk, kapásra lőttünk… Sohse -felejtem el a dühtől, gyülölettől és a halálfélelemtől eltorzult arcok -tömegét, mely előttem hemzsegett, orditott, toporzékolt. Első lövésünkre -tizével buktak föl, de helyükbe ujak tódultak, veszettül forgatva széles -pallosukat. Mintha láthatatlan vezérek korbácsolták volna ki őket az -erdőből. A sapkám leesett, homlokomról folyt a verejték, torkom -kiszáradt, kezem reszketett, az ujjam vérzett a villámgyors töltéstől. -Egész tiz lépésnyire közel férkőztek hozzánk. Ekkor már az orditás, -jajgatás, vérszag, lőporfüst, puskaropogás félőrültté tett s valósággal -önkivületi állapotban öldököltem. Ilyen közelről, azt hiszem, a golyó -hat embert is átütött egyszerre. Irtózat fog el, ha rágondolok. A roham -alig tartott öt percig. Az erejét megtörtük. Egyetlen egy piráta tudott -a palliszádig jutni s ezt balvégzete éppen Kraft elé hozta. Az óriás -torkon ragadta, megfojtotta, aztán odavágta a rohanók közé. Rémült -orditással tágult onnan mindenki. A tér kiürült. Csak a halottak és -sebesültek maradtak ott. Ez utóbbiak jajgatva hempergették ide-oda -szenvedő testüket. - -Mindnyájan a vizes-csajkákhoz rohantunk s nagyot ittunk. Ekkor néztünk -csak körül s konstatáltuk, hogy négy emberünk esett el a harcban. Most -is emlékszem rá: semmi különös megdöbbenést nem keltett bennem ez a -dolog, sőt bizonyos irigységgel néztem rájuk. Mily jól eshetik nekik a -halál! A csend! A pihenés! - -A legtöbb legionista a fegyverét pucolta és vizsgálta, s a jóbarátok -konstatálták egymásról, hogy még életben vannak. - -Mikor a kürt ujra búgott, már csak tizenheten álltunk a falra. Nem -akarom ennek a rohamnak a részleteit is leirni, de a piráták legjobb -lövészei az erdőszélről puskáztak ránk, oly eredménynyel, hogy nyolc -emberünk bukott le a sáncról. Hét meghalt rögtön. - -A roham megtört és elvonult. Összenéztünk. Kilencen voltunk. - -– Végünk van, – szólt komoran Marnier, a ki már egészen berekedt, – a -harmadik rohamot nem birjuk ki. - -– Hátha eltávoztak? – szólt Kertész. - -– Szó sincs róla. - -– Itt nincs menekvés, – szólt a sziciliai, – lőjjük agyon magunkat. - -A sebesült, egy touloni tengerészgyalogos, a kinek tüdeje volt átlőve, -felkönyökölt. - -– Igazad van, pajtás, én jó példával járok elől. Ne legyek terhetekre. - -Ezzel fölfogott egy a földön heverő revolvert és főbelőtte magát. - -Emlékszem rá, hogy ez roppant megrenditett bennünket. A sziciliai -lehajolt és fölvette a revolvert. - -– Gyáva fickó! – hörögte Kraft és kiütötte a kezéből, – van még remény! -Hát a templom? - -– Annak a védelmére is kevesen vagyunk már. - -Valaki meglökött hátulról. A kuli volt. Odahajolt hozzám és ezt sugta a -fülembe: - -– Kuli szeretni franciát. Francia jó ember. Templomba van isten négy -kézzel. Ha megfogni kezét, piráta nem bántani franciát. - -– Igazat beszélsz? - -– Igy van. Sietni oda, csak neked mondom. - -Persze azonnal közöltem társaimmal a fölfedezést. Uj remény tette -ruganyossá zsibbadt tagjainkat. Kint jajgattak a haldoklók és -sebesültek, az erdőben száz halál leselkedett, s mi szentül hittük, hogy -eljutunk az erdőig. - -Az egyik fáklyát eloltottuk, a másikat ugy helyeztük el, hogy arra felé, -amerre az ut volt a régi templomhoz, teljes sötétség uralkodott. Egypár -katonasipkát a palliszádokra tettünk s a puskákat ugy támasztottuk, hogy -fönt a szuronyok hegye kilátszott. Aztán Kraft a nyakába vette a -beteget, s a kuli után, lehajolva, kiment a kapun. Utána én, aztán -Vladimir, Kertész, Bertolini, két lotharingiai és egy osztrák -legionista, végül pedig Marnier. Ott hagytuk a halál tanyáját. A puskát -mindegyikünk fölhuzva vitte. - -A piráták nem őrizték az erdőszélt, nem is álmodtak arról, hogy mi -megszökjünk. Azonkivül, mint a kuli mondta, a halottakért imádkoznak. -Alig haladtunk az uton száz lépést, megszólalt a csatakürt, s rémes -orditástól visszhangzott az erdő. - -– Előre, előre! Fussunk! – kiáltott Marnier. - -Szaladni kezdtünk, s ruhánk csakhamar rongygyá volt tépve, mig sebzett -arcunkról csurdogált a vér. A hátunk mögött ujabb orditás, majd -puskaropogás hallatszott. Megrohanták az erődöt. Az erőd nem felel. -Behatolnak. Látják a halottakat. Ámulnak. Most Ahmed odajön, s -megmondja, hogy a többi elszökött. Orditás. Ez annyit jelent, hogy -utánuk! „Gyorsan, gyorsan!“ – kiált a kuli, ki előttünk szaladt és -hangjával izgatott bennünket. Az orditás közeledett. Nyomunkban vannak. -A hold éppen akkor kelt föl, mikor elértük a tisztást. Az öreg pap ott -ült a küszöbön. - -– Atyám! – kiáltott a kuli, – az idegenek Visnu oltalmáért esedeznek! - -– Siva haragja söpörjön el benneteket, átkozottak! – kiáltott az öreg és -fölegyenesedett. - -Ekkor érkezett oda terhével lihegve a derék Kraft, s olyat taszitott -fejével az aggastyánon, mint egy bika. Az öreg két ölre bukott. - -– Gyujtót, Marnier! – kiáltott Kraft, – hol az a bálvány? - -Egy perc alatt a kilenc legionista, a beteg és a kuli ott állt az -idomtalan szörnyeteg alatt s a karját fogta. Ideje volt. A templom -nyomban rá megtelt vadul orditozó, utálatos alakokkal. Én és Marnier -folyton gyujtót gyujtogattunk, mig fáklyát nem hoztak be. Köpködtek, -fenyegettek bennünket, de egy ujjal se nyultak hozzánk. A kuli igazat -mondott. - -Egyszerre csönd lett. Egy selyemruhás vezéralak jelent meg. - -– Franciák, ti az istenség védelme alatt álltok. A hajatok szála se fog -meggörbülni. Én mondom, Dü-Nam vezér, és jaj annak, a ki ez ellen vét. -Takarodjatok ki! - -A csőcselék egy szempillantás alatt eltisztult. Csak egypár alvezér- és -testőrforma alak maradt bent. - -Vánkosokból és szőnyegekből pompás ágyakat rendeztek, teát, dohányt, -vizet adtak s azzal magunkra hagytak. - -Elkábulva fogadtuk mindezt. - -Azzal a gondolattal tértünk e mozgalmas nap után nyugalomra, hogy -Tonking legelső gavallérjával hozott össze a szerencsés véletlen. - - - - -A RABLÓK FOGSÁGÁBAN. - -Képzelhető, hogy a véres éjjeli harc után mily remekül pihentünk, mily -jóizüen aludtunk Visnu templomában. A legionistának megvan az a jó -természete, hogy az adott pillanatot ki tudja élvezni. Őt nem háborgatja -az, hogy az imént még vértengerben gázolt és száz halállal állott -szemben; valamint nem bántja az a gondolat se, hogy tán a következő -percben megragadják és kiviszik az utra, hogy a fejét leüssék. A hogy a -multját elfeledte, ugy nem törődik a jövőjével. Most is ugy aludtunk, -mint akármelyik kültelki nyárspolgár, a ki jól végzett napi munkája után -nyugalomra tér, az ő rendes házában, az ő rendes ágyában. - -Marniernak az volt a szokása, hogy éjszakánkint fölkelt, egy pipa -dohányt elszítt, s ugy aludt tovább. Ilyenkor rendesen fölrázott -valakit, hogy vele diskuráljon. A fölrázás alatt az értendő, hogy -vaktában belerugott a sötétségbe s a ki reagált rá, az volt az áldozat. -Annak kellett vele eszméket cserélni. - -Ez éjjel a rugás engem ért. - -– Mi az? – mordultam rá, – ugyan hagyj már aludni, vén szamár. Azt -hiszem, rászolgáltam a pihenésre. - -– Te, Galambos, mit gondolsz, micsoda sorsot mértek ránk ezek a -banditák? – felelt a vén katona, cseppet se reflektálva a -gorombaságomra. - -– Mi bajod, Marnier? Nem ismerek rád. Te félted az életedet és a jövő -aggaszt, te, a ki velem együtt minden poklokon ép bőrrel -keresztültörtél? - -– Tudja a fene, de ha a La Roquette fogházban utolsó éjszakámat -tölteném, azzal a biztos tudattal, hogy reggel az igazgató, az ügyész, -Deibler ur és pribékjei fognak felkölteni azzal a kéréssel, hogy legyek -szives a fejemtől elbucsuzni: nyugodtabb volnék. De mi vár itt ránk? -Kínhalál vagy örökös rabság. - -– Bánom is én, hagyj aludni. - -– Azt hiszem, nem igen számithatunk arra, hogy Brisard őrnagy vagy -Cavalier kapitány, a kik Dü-Nam ellen az expediciót vezetik, segitséget -hozzanak nekünk… - -– Hisz Dü-Nam itt van, a miből az következik, hogy a francia expediciót -is szétverte… - -– Gondolod? - -– Persze, csak nem hagyta ott a várat üresen… - -Velőtrázó sikoltás hallatszott az egyik sarokból. Rémülten ugrottunk -talpra, s Marnier gyujtót gyujtott. Az ajtóban is megjelent egy piráta, -égő fáklyával. - -A sarokban Schultz, a szegény beteg elzászi hempergett föl s alá, -elkékült arccal, tajtékzó szájjal, mintha borzasztó belső kínok -gyötörték volna. - -Mellettem megszólalt a barna arcu tonkini kuli, a ki ide vezetett -bennünket: - -– Meghalni, skorpió megcsipni. - -A piráta egészen közel lépett a fetrengőhöz, s egyszerre hozzávágott -valamihez a fáklyával. - -A skorpió volt. Csunya, utálatos, rákformáju, fekete féreg. A fáklya -tüze egyszerre megölte, s büzhödt szagot gerjesztett. Ezalatt Schultz -kínjait lecsillapitotta a halál. Hosszan kinyujtózkodott, nagyot -lélekzett s vége volt. A legionáriusok szétdult arccal néztek rá, -Bertolini volt az első, a ki magához tért: - -– Fiuk, itt nem maradhatunk. Ez a förtelmes halál vár mindnyájunkra -idebent. - -– Nem, – szólt kuli, – döglött skorpió szaga elriasztani többit. -Maradni. - -– Fene bizik ennek a kulinak a tudományában. Gyerünk ki. - -Összeszedtük a pokrócainkat, s kimentünk a templom elé. A tisztáson -táboroztak a piráták, nagy tüzek körül. Fegyvereik francia módon -(föltüzött bajonettel) gulákba voltak rakva, őreik is a tábor körül -rendesen kiállitva. Látszik, hogy francia katonai szolgálatból -megszökött anamiták tanitották be őket. Voltak lándzsás és pallosos -csapataik és voltak európailag szervezett puskás ezredeik. A tábor -közepén állt Dü-Nam sátra, előtte valami sötét rakás magaslott. Nem -tudtam tisztába jönni vele, hogy mi az? - -A legionisták közt lecsillapodott az izgalom, pokrócaikba burkolózva, -csakhamar ujra elaludtak. Marnier is. Változatosság okáért most én -gyujtottam pipára, s a templom falának támaszkodva, néztem az alvó -tábort. - -A templom körül őrt álló piráták közt föltünt egy szép, szálas alak, -nemcsak azért, mert folyton körülöttem ólálkodott, hanem azért is, mert -oly szabályosan, hogy katonailag mondjam, _fórsriftmészig_ járkált föl s -alá s tartotta a puskáját, mint akármelyik vörösnadrágos piou-piou az -elnöki palota előtt Párisban. Mikor megint mellettem ment el, halkan -rászóltam franciául: - -– Fogadni mernék, hogy szolgáltál nálunk, barátom. - -– Nem csalódol, uram, – felelt ő türhető franciasággal, – de fordulj be -ott a templom sarkán, itt nem merek veled beszélni. A tüz nagyon ide -világit. - -Szót fogadtam neki. A katona csakhamar ott termett, s ott föl alá -sétálva előttem, lassu hangon beszélgettünk. - -– Megszöktél? - -– Meg. Sokat botoztak bennünket, keveset kaptunk enni, a zsoldot -lefogták. Miért dolgozzam ingyen? Francia rosszul bánik anamita -tirailleurökkel. - -– A legionistákkal is. - -– Tudom. Sok barátom legionisták közt. - -– Mi az a sötét halom a vezér sátra előtt? - -– Öreg pap ravatala. Megöltétek. - -– Mi? Nem. - -– Melle be volt zuzva. Meghalt. - -Most emlékeztem rá, hogy mikor sebesen menekülve a templom elé -érkeztünk, Kraft, a ki a beteg Schultzot hozta, mint a bika, fejjel -föltaszitotta a papot, a ki elénk állt. Hát biz ettől meghalhatott. - -– Most mi lesz? - -– Mihelyt feljön a hold, papok kezdik imádságot; aztán, ha nap feljön, -uj imádságot kezdik ravatal körül. - -– Aztán? - -– Először imádkoznak, hogy bolyongó lelke ha a holdba téved, fogadják -ott szivesen istenek és szellemek… Aztán könyörögnek napnak, hogy lelke -fehér szárnyát össze ne pörzsölje, mikor harmincháromezer évig ott röpül -mellette, hogy Bráhma kebelébe jusson, a hetvenhetedik paradicsomba… - -– Aztán? - -– Aztán meggyujtják máglyát, pap elég. - -– Szép, de mi lesz velünk? - -A katona hallgatott. - -– Nem értetted, jó vitéz? Nem büntetnek-e meg, mert megöltük a papot? - -A katona némi habozással, vontatottan igy felelt: - -– Francia, ne kutasd a jövőt. Reméld, hogy jót hoz. - -Rossz sejtelem borzongott végig rajtam. - -– Az Isten áldjon meg, mondj meg mindent. - -– Titeket a máglyába raknak elevenen, s ott égtek el. Megmondtam, -készülj el rá. - -Éreztem, hogy elsápadok. A falhoz kellett támaszkodnom, hogy el ne -essem. - -– Hát a bálványisten nem védelmez meg bennünket? – hebegtem. - -– A ki papot megöl, azt senki és semmi nem védelmezi. Az öreg szent pap -volt, több mint száz éves. Az istenek haragja éri azt, a ki boszut nem -áll haláláért. Lesülyed a fekete világba s mezitláb vándorol a tüskékkel -kirakott uton, sziszegő kigyók és orditó tigrisek közt… Nektek az ő -máglyáján kell elégni, vagy Dü-Nam hatalmának, szerencséjének, lelki -nyugalmának, vitézi erejének vége, s vén asszony lesz, mig el nem jön -érte a fekete arcu Sungó, a fekete világ angyala… - -– Köszönöm, jó vitéz, – ezt feleltem, s bátor, büszke és katonás akartam -lenni, mikor igy szóltam, de remegő hangom rám cáfolt. - -A katona tovább sétált, én pedig óvatosan fölkeltettem bajtársaimat. Pár -perc alatt megtudták a vérfagyasztó ujdonságot, s halálos rémülettel -néztünk egymás szeme közé. - -– Lőjjük agyon egymást, – ez volt Kraft inditványa. - -– Mivel? Nincs semmi fegyverünk. - -– Rohanjuk meg az őröket, csavarjuk ki kezükből a fegyvert, pár -másodperc alatt végezünk egymással. - -– Bolond, – szólt Marnier, – ha már puska van a kezünkben, gázoljunk -keresztül a pirátokon… - -– Mindnyájan ott veszünk, – mormogott Martin, az osztrák. - -– Hisz épp ezt akarjuk. - -– Nohát, Isten veletek fiuk, tegyük meg, – szólt Kraft és vad -elszántsággal, emberevő ábrázattal talpra ugrott, – még egyszer, -utoljára életemben kiverekszem magamat. - -A kis kuli vállamra ütött. - -– Mi kell, fiu? - -– Ne még, ne még. Még nincs vége. Kuli imádkozni szent madárért. Ha -szent madár szólni, mikor nap első sugara csókolja fatetőt, akkor isten -izeni, hogy elhalasztani paptemetés, áldozat is. - -– Buta beszéd, – szólt Marnier. - -De nekem valami azt sugta, hogy hallgassam meg a mi kis fonnyadt -gyerekarcu kulinkat, a ki már annyi jó tanácscsal szolgált. - -– Miféle szent madár az? - -– Ksámi-madár, soha nem látja senki, hajnalba énekel s boldog, a ki -hallgatja, mert isten beszél hozzá. Legionista mondta egyszer nekem -_fülemile_ nevezni, kicsike, szürke madár, de torkában gyönyörü hang… - -Bertolini előlépett. - -– Mit beszél ez a fickó fülemiléről? - -Szembe fordultam a kulival. - -– Ugy-e, fiam, azt mondod, hogy te imádkozol, hogy hajnalhasadtakor -megszólaljon a fülemile, vagyis a ksámi, mert akkor elhalasztják a pap -temetését és a mi elégetésünket? - -– Azt mondani én, uram. - -– Ostobaság, abban csak nem bizunk, hogy éppen napkeltekor meg fog itt a -fülemile szólalni? – szólalt meg Kraft. - -– Pedig bizhatsz, vén porosz, mert tudd meg, hogy én a fülemile dalát -oly kitünően tudom utánozni, hogy szebb az eredetinél… - -Ezt Bertolini mondta. - -– Te, Bertolini? - -– Én, fiaim, négy évig olasz bohóc voltam a Cirque d’hiverben Párisban. -Ha igaz az, a mit ez a kuli mond, mindenesetre nyerünk egy napot… Ne -féljetek, gyerekek, érzem, hogy kimászunk a csávából… - -– Csodálatos egy fordulat, – mormogott Kertész. - -Egészen belekábultam a dologba. A halál kegyetlen képét az élet reménye -egyszerre kiszoritotta a szivemből. Az átmenet oly gyors volt, hogy -elszédült bele a fejem. - -– S ha nem válik be a fülemile? – kérdém. - -Bertolini vállat vont. - -– Arról már nem tehetek. Az nem az én művészetem bukását, hanem a kuli -rosszul értesültségét jelenti. Különben Párisban mindig zajos tapsot -kaptam rá. - -– Akkor jön a verekedés, s meghalunk a viadalban, mint becsületes -harcosokhoz illik, – dünnyögött Kraft, s félelmetesen emelgette iszonyu -ökleit. - -A beszélgetést vad üvöltés szakitotta félbe. Teljes pompájában kelt föl -a hold, s a papok megkezdték hozzá az imádkozást, artikulálatlan, -harmóniátlan, szaggatott, éles énekhangon. Az alvó tábor egy kicsit -megmozdult, fölébredt, nyujtózkodott, azután ujra mozdulatlanságba -merült. - -Órákig tartott ez a vad hangzavar, mely fölzaklatta minden idegünket. A -hold megtette fölöttünk az utját, s a fák mögött ujra eltünni készült. -Bertolini lassan odább hengergette magát, s egyszerre bemászott a -templomba. Mialatt a hold távozott, a tábor ébredezett, s az emberek -térdenállva halk torokhangon kisérték a papok énekét. A zümmögés egyre -erősebb lett, végre már körülöttünk mindenki térdelt s erősebb-gyöngébb -kiáltások, mormogások, vakkantások, sikoltások, rikácsolások közt -hajtogatta a fejét, le a földig. - -A hold eltünt, koromsötét lett, mire hirtelen csend állt be. Mi -szivdobogva lestük a történendőket. - -Egyszerre az óriás fák tetején megjelent a hajnal pirkadása. Az egész -tábor ég felé emelt arccal várt… S ekkor az ezeréves templom tetején, -tisztán, gyönyörüen csattogni kezdett a fülemile… Mindenki előre -nyujtott fejjel figyelt, de pár másodperc mulva ezer torokból tört ki az -orditás: - -– Ksámi, ksámi! - -S a földre borultak. - -Bertolini csattogott tovább. Oldalt néztem. Kraft, a vén betyár, a -földet rágta, hogy röhögését elfojtsa. Wladimir is észrevette, s jót -rugott rajta, mire a porosz magához tért. - -– Állat, mit röhögsz, – szólt az orosz, – ezeknek a vadaknak igazuk van. -Az Isten van itt jelen. A mi hatalmas, irgalmas Istenünk, a ki megmenti -az ő szegény szolgáinak az életét… - -… Öt perc mulva kaptuk az üzenetet, hogy Visnu megnyilatkozott, s -kivánságára tüzhalálunkat egy nappal elhalasztották. - - - - -A SZABADULÁS. - -A ksámi-madár, Bertolini barátunk fülemileutánzó tehetsége, megmentett -bennünket egy napra. - -Intettem annak a katonának, a ki az éjjel őrt állt mellettünk és -megkértem, hogy hozzanak fát, hadd rakjunk tüzet. - -A tüz körül üldögélve, megbeszéltük kilátásainkat, miközben kávét -főztünk. Az bizonyosnak látszott, hogy másnap hajnalig nem kellett -félteni a bőrünket. Volt tehát elég időnk a menekülésnek valamely módját -kitalálni. - -Mikor a párolgó friss kávé készen volt, a legnagyobbik csajkát -teletöltöttem, s odaintettem a kulit, a ki a tüz körül szorgoskodott. - -– Fiam, – szóltam hangosan, – én és társaim már több izben a te okos és -bölcs tanácsaidnak köszönhetjük, hogy megmenekültünk a haláltól. Ezért -te most tőlem megkapod az én kávéporciómat. Isten áldjon meg! - -Megöleltem és megcsókoltam s átnyujtottam neki a kávét. - -– Kuli bon garçon, kuli mindig veletek lenni, hiven segiteni, ha lehet. -Köszönöm. - -Megitta a jó kávét egy szuszra. Wladimir azalatt előkotort a zsebéből -egy Napoleon-aranyat és átadta neki. - -Bertolini kezet szoritott vele és becsületszavára igérte, hogy mindennap -tiz cigarettát fog neki sodorni. - -Kertész két darab kétszersültet nyujtott át a kulinak. - -Marnier megigérte, hogy ha kiszabadulunk, jutalomra fogja előterjeszteni -a felsőbbségnek. - -Még Kraft, a vén gonosztevő is megerőltette magát. Előkotort a borjuja -fenekéről egy fapipát, megtömte, átnyujtotta a kulinak, s megigérte, -hogy dohánynyal is el fogja látni… - -– Két emberre valót már aligha tudsz tőlünk összelopkodni, – szólt -nevetve Bertolini, a mire a porosz olyan barackot nyomott a talián -fejebubjára, hogy annak a szeme is könnybe lábadt. - -A kuli meghatottan fogadta az adományokat és sorba kezet akart csókolni -a katonáknak. Azután letérdelt előttem, balkezét a szivére tette, -jobbkezét pedig ég felé emelve esküdözött, hogy halálig hiven fog -szolgálni bennünket. - -Tiz órakor értünk jött egy tiszt, hogy Dü-Nam kihallgatásra vár -bennünket a sátorában. - -A sátor egy nagy francia tábori konyhasátor volt, s belül a szakácsok -telemázolták ilyen föliratokkal: _P. N._ (propriété national = nemzeti -tulajdon), _liberté, égalité, fraternité_. A sátor egyik végén állt -Dü-Nam, hosszu, egyenes kardjára támaszkodva, két oldalán egy-egy óriás, -kezében a hóhérpallossal. A sátorban köröskörül katonák álltak, kivont -karddal. Mi Dü-Nammal szembe álltunk, s egész köszönésünk egyszerü -katonai szalutálás volt. Egypáran közülünk aggódva néztek a kivont -kardos katonákra, s aztán a nyakukat tapogatták. Dü-Nam leült a -szőnyegre, s intett, hogy foglaljunk helyet. De mi már csak a puszta -földre ülhettünk. A beszélgetés tolmács utján folyt. - -– Franciák, – kezdte a vezér, – sajnálom, hogy megöltétek a papot, mert -én szolgálatomba akartalak fogadni. Azt akartam, hogy francia mintára -nagy, erős hadsereget szervezzetek nekem… de a papot megöltétek, s -nektek utána kell mennetek, hogy a másvilágon hordozzátok őt a -lótuszpalankinban, mikor a szent bráhminok lelkeit megy látogatni… - -– Vezér, – szólalt meg Wladimir, – mi nem öltük meg a papot. Nézd meg, -fegyver nyoma nincs testén. Golyó át nem járta, puskatus össze nem -törte, kard nem hasitotta. Meghalt, mert már öreg volt, s testét -összetörte a kor. Meghalt ijedtében, megölte a rémület. - -– Melle ököllel vagy puskával volt bezuzva. - -Kraft megszólalt: - -– Én mentem neki a sötétben fejjel, nem láttam, hogy ott áll. - -– Mindegy, megöltétek és meg kell halnotok, igy parancsolják ezt -törvényeink, melyeket a papok őriznek a smaragd-templomban. És nekem a -törvényeket végre kell hajtanom, különben kardom vasa fává változik, -férfilelkemből pedig gyáva báránylélek lesz… - -Látszott rajta, hogy sajnál bennünket. Ekkor megszólaltam én: - -– Jól van, vezér, ha meg kell halnunk, meghalunk, katonák vagyunk, s a -halál készen talál bennünket. De legalább lövess agyon, méltatlan -hozzád, a nagy vezérhez, hogy jó katonákat, mint mi, kínoztass. - -– Itt a törvény parancsol, a papok intézkednek, én pedig nem segithetek -semmit. - -– A tonkini szent inkvizició, – mormogott Kertész. - -– A ksámi-madár egyszer megmentett és mi engedelmeskedtünk neki. De a -következő hajnalban látni fogja halálotokat a tüzben. - -– Vezér, – szólt Kertész, – mondd meg, mi történt bajtársainkkal, a mi -vezérünkkel. - -– Isten, a mi oltalmazónk elvette erejüket. Harcoltak, elfutottak, -tönkrementek. Az erdei vadaknak százötven fehér test jutott lakomául. -Váram tetejét háromszáz karóra tüzött fej ékesiti. A többi futva-fut -délfelé, nyomukban katonáim, üvöltve, mint a jaguárok. - -Megdöbbenve néztünk össze. - -– A halottaknak és sebesülteknek fejét vettük, a kik ép testtel kerültek -kezembe, azok fogolyként váramban őriztetnek. - -Intett, emberei két nagy ládát hoztak be, s előtte kinyitották. - -– Ismeritek ezt, ezt, ezt? – S ezzel egyenruhadarabokat dobált elénk. - -Brisard őrnagy, Cavalier kapitány uniformisaira ismertünk. Az egyik -zsebből egy kis médaillon gurult ki. Semmi kétség, ez az őrnagy viselő -ruhája. Ösmertem jól a médaillont: egy szép szőke párisi asszony arcképe -volt benne, egy kis angyalarcu babával. Könny szökött a szemembe. A -boldogtalanok nem is sejtik, hogy az ő egyetlen mindenük megcsonkitott -holttesttel hever az őserdőben, vadállatok martalékául… - -A médaillont zsebembe csusztattam. A kihallgatás véget ért, komor -csöndben, lehajtott fejjel távoztunk. - -Sokáig nem tudtunk magunkhoz térni. Megint a kuli zavart ki -gondolataimból. - -– Beszélni kulikkal. Dü-Nam készülni innen délre Lu-Csang ellen, hol -barátságos törzs, francia őrség van. Oda szökni éjjel. - -– Szökni, de hogyan? - -– Kuli nem tudni, de utat tudni. Francia kitalálni, hogyan szökni. - -Bertolini jött oda hozzám, Wladimirral. Az olasz igy szólt: - -– Ideje, hogy fölrázzuk magunkat a lethargiából és menekülésen -gondolkozzunk. Nevetséges, hogy ennyi európai ne tudna tuljárni ezeknek -a barmoknak az eszén. - -– Van valami eszméd? - -– Kezd lenni. Wladimirral már közöltem. - -– Nos, halljuk. - -– Folytatjuk a ksámit. Leleplezem, hogy a ksámi az én torkomban van, s -ez a csuda tán annyira imponál nekik, hogy nem mernek hozzánk nyulni. - -– Kétségbeesett gondolat, de a helyzetünk is kétségbeejtő, meg kell -próbálni. De a ksámival ugy kellene őket dirigálni, hogy -összekavarodjanak, s azalatt mi fegyvert ragadva, eloldaloghassunk. - -– Szóval a sötét éjjeli órákban? - -– Ugy van. - -– No, majd ezen még gondolkozunk. Egyelőre feltünően szimulálom az -őrültet, hadd lássa a táborban minden ember, hogy Visnu lelke készül -bennem kvártélyt foglalni. Kraft! - -A porosz megmozdult. - -– Mi az? - -– Gyere ide, szükségem van az erődre. - -Pár pillanatig heves gesztusokkal magyarázott neki valamit. Azzal az -olasz elindult a táborban, Kraft pár lépéssel hátrább követte. - -Mi feszülten figyeltük. - -A sziciliai ég felé meresztett szemekkel, mint egy bolond, lassan haladt -a piráták közt. Néha összecsapta a kezét és nagyot kiáltott. Ha -benszülött vagy tüz volt az utjában, azon is átgázolt. A benszülöttek -fölugráltak, s kiváncsian nézték. Aztán letérdelt, mintha imádkoznék. -Majd hanyatt feküdt és az eget nézte. Végre a tisztás szélére ért, s -hangos énekszóval háromszor körülfutotta. Akkor elkezdett őrült -sebességgel cigánykereket hányni, ugy hogy egészen forgó keréknek -látszott, aztán a templomhoz szaladt, s hátát a falnak vetve, egy óráig -mozdulatlanul állt. - -Bajtársaink egy ideig nyugtalankodtak, de megmagyaráztuk neki a dolgot. -Maga Dü-Nam is érdeklődött, mire azt feleltük, hogy szegény bajtársunk -valószinüleg megőrült. Mi azalatt körülnéztünk, merre fogunk kitörni, s -honnan fogjuk a fegyvereket fölkapni. Közbe pedig a Dü-Nam által küldött -rizskásából és husból pompás ebédet csináltunk s ugyancsak jóllaktunk. -Kertészszel odamentem Bertolinihoz, szinlelt kétségbeeséssel néztem, s -odasugtam neki: - -– Gyere enni, mert sok erőre van szükséged. - -– Vigyetek erővel, – sugta vissza. - -Fölkaptuk és a tüzünkhöz vittük. - -– Tömjetek, – sugta. - -Két ember lefogta, egy etette, itatta. A benszülöttek nagy csoportban -állták körül, s azért Bertolini jónak látta a szemeit forgatni és néha -keservesen énekelni. - -Egyszerre csak kitépte magát az etetők karjai közül, s elkezdett a kezén -járni. A benszülöttek elbámulva tágitottak. Bertolini igy a tenyerén -végigment a táboron, Kraft utána. Egyszerre az olasz ujra talpra -helyezkedett, s egy óriási ugrással Kraft vállán termett. A porosz meg -se rendült, s összefont karokkal, némán türte, hogy az olasz az ő -válláról bámulja az eget. - -Az egész tábor megrőkönyödve nézte a jelenetet. Egyszerre a Cirque -d’hiver volt olasz bohóca, mint egy darab kő, lezuhant a földre, s ott -maradt, de Kraft fölnyalábolta, mint a kis gyereket, tüzünkhöz hozta s -ledobta. Betakartuk. - -Kraft mellém ült, odaintette Marniert, az összes legionistákat és a -kulit, a benszülöttek azt hihették, hogy mi betegünk fölött folytatunk -megdöbbent tanácskozást. - -– A terv ez, – szólt a porosz, – a mint sötétedik, de még mielőtt a hold -feljön, ő vállamra áll, imádkozik, s ekkor egyszerre beléüt a ksámi. -Ezzel a legnagyobb tüz köré gyüjtjük a tábort. Ti azalatt a homályban -csöndesen fegyvert fogtok, s elpárologtok. Marnier, fuss a régi, földult -táborunkhoz. Mi is arra vonulunk, miközben a ksámi folyton csattog a -Bertolini torkában. Ott megvártok, s aztán együtt menekülünk, ha lehet, -ha pedig nem, együtt halunk, a ki angyala van a feketebőrü banditáinak. -Van rumja valakinek? Adjatok egy kortyot. - -– Jó lesz, – szólt a kuli, – ha táborig jutni, megmenekülés, azután már -én vezetni csapatot. Most menni mesélni anamitáknak, hogy félni tőlünk. - -S a kis ember eltünt a táborban, előkésziteni a hangulatot a ksámi -megérkezésére. - -Az erdő már homályosodott s az éj árnyai gyorsan közeledtek. (Vagy tán a -haláléi? Ki tudná megmondani?) Bertolini ujra megkezdte müködését. Tüzes -zsarátnokot tett a foga közé, s ilyen kivilágitott szájjal, bozontos -hajjal, vad torokhangokkal elkezdte kerülni a tábort, egyre szükebb -körben. Kraft követte. - -Élénk izgatottság támadt. Minden rendü és rangu katona, asszony, gyerek, -teherhordó összébb és összébb szorult, gyült a tábor közepe felé. Mi -szivdobogva lestük, s viszont jóformán észrevétlenül az erdő felé -nyomultunk. Már ott álltunk, a hol a puskáink, patrontáskáink voltak egy -halomra dobálva. Itt szünetet tartottunk. Egészen sötét volt már. -Egyszerre csak a középen lobogó vezéri tüz fényénél, a tömeg feje -fölött, tehát Kraft vállain, megjelenik Bertolini alakja s panaszosan, -nyöszörögve égfelé terjeszti karjait. Az egész tábor ott állt, háttal -felénk. E percben már minden legionistának kezében volt a puska, s -oldalán a patrontáska és szurony. A földre bukva, hason csusztunk a -homályban az erdő felé. Ekkor Bertolini éleset sikoltott, s elkezdett -fülemile módjára csattogni. - -– Ksámi, ksámi! – orditott a tömeg, s leborult a földre. Mi pedig már -fölemelkedtünk az erdőben, s futni kezdtünk a két nap előtt tört uton, -elől a kulival. - -Nem telt bele husz perc, ott voltunk, s nem telt bele huszonöt perc, két -alak törtetett utánunk a sürüből: Bertolini és Kraft. - -– Hoztatok nekünk puskát? – zihált a porosz. - -– Nesze, fogjátok, puska, patron. - -– A bolondok még most is hason imádkoznak, – nevetett Bertolini. - -– Előre, kuli! – szólt Marnier. - -S a kis vakmerő csapat ellenkező irányban megint az erdőbe mélyedt. Nem -szólt senki egy szót se. Elől ment a kuli, hátul én, nógatni az -elmaradozókat. De nem igen kellett nógatás: az élet reménye felé -szaladtunk a koromsötét éjben, tépett ruhával és bőrrel, kezünkben -szorongatva végső menedékünket, jó puskánkat. A kuli halk ugatással adta -az irányt s mi meg félhangon ezt morogtuk: _en avant, en avant!_ -Egyszerre éreztük, hogy az erdő elmarad, s valami embermagasságu -puhaságban gázolunk. - -– Zohard, Zohard, – kiáltott a kuli, – francia, megmenekülni, előre -gyorsan! - -Teljes erőnkből futottunk vagy tiz percig. Ekkor a kuli megállitott. - -– Meggyujtani Zohard, Dü-Nam nem lehet követni minket. - -Most értettük meg. A finom, selymes, száraz, papirosnál gyulékonyabb -tonkini fű zónáján, a Zohardon mentünk át. Ha ezt fölgyujtjuk, nincs az -a piráta, a ki követni tudjon, kivéve, ha szárnya van. - -Gyujtóink és a szénanyalábok segitségével egyszerre tiz helyen -fölgyujtottuk. Mintha puskaporba vetettünk volna szikrát, ugy futott -végig a tüz a Zohardon. A vad legionisták egymás nyakába borultak -örömükben. - -Megmenekültünk. - -Az óriás porosz megfogta a kis kulit, megcsókolta, aztán szépen a -nyakába ültette, hogy ne fáradjon annyit, s szólt: - -– No, most vezess tovább, polgártárs! - -Marnier is vidáman kiáltott: - -– Szakasz, indulj! - -Ma is csudálom, hogy a Marseillaise-re rá nem gyujtottunk! - - - - -BEFEJEZÉS. - -Miután a harcoknak és háboruknak, a vérnek és a szenvedésnek, a -kalandoknak és viszontagságoknak végére értem: meg kell felelnem arra a -kérdésre, melyet oly sokan és annyiszor intéztek hozzám, hogy honnan -vettem én Galambos Pál naplóját? - -Sokan azzal gyanusitottak, hogy én magam vagyok ez a Galambos Pál, a mit -mint állitást visszautasitok, de mint kritikát megköszönök, mert azt -bizonyitja, hogy oly közvetetlenséggel irtam meg e romantikus -történeteket, mintha a tulajdon szemeimmel láttam volna. - -Nem, kedves olvasó, Galambos Pál nem én vagyok, bár meglehetős -kalandvágyó vér csörgedez ereimben, s bár nagyon sokat utaztam müvelt -országokban, hogy a civilizációt elsajátitsam, s talán ugyanannyit -utaztam exotikus országokban, hogy a civilizációt – elfeledjem. - -De Galambos Pál élő, létező alak, csak kalandjai vannak számos -legionárius élményeiből összegyurva. Régen volt, mikor én Galambossal és -bajtársaival megismerkedtem, maga a megismerkedés is egy regény, s ezt -fogom itt elbeszélni. - -Egy napon, mikor még (mint mondani szokás) ifjuságom virágában voltam, -az orvosok azt vették észre, hogy ezen a virágon féreg rágódik. -Olyanforma tünetek mutatkoztak, mintha a tüdőm lett volna megtámadva. -Azt a tanácsot adták, hogy a fecskével és gólyával költözködjem el én is -egy szebb hazába, hol az örök tavasz melege meg fog gyógyitani. - -Neki vágtam tehát Olaszországnak, sütkéreztem Montekarlóban és Génuában, -barangoltam Korzikában, henyéltem Nápolyban és heverésztem Sziciliában. - -De mindenütt fáztam. Mintha a nap engem nem is ért volna. Mintha -fölöttem örökké egy fekete felhő tanyázott volna, mely árnyékban tart és -követi léptemet. - -Vagy talán a halál árnyéka ez? Összeborzadtam erre a gondolatra, s -eszembe jutott az én hideg, havas, megdermedt, de oly kedves hazám, -melyet sohase fogok többé látni. S erre a gondolatra megutáltam Taormina -világraszóló szépségét, s kedvem jött magas szikláiról az alattam zugó -tengerbe vetni magamat. - -Minthogy éppen karnevál vége volt, hushagyó keddre lementem Taorminából -Katániába, hogy egy kicsit kimulassam magamat az olasz bolondságokon. - -A farsangi mulatság fényesen sikerült, nagyon is fényesen. Tudniillik az -álarcos körmenetben résztvett Sironi is, Szicilia leghirhedtebb -briganti-vezére, egész bandájával, a mit a csendőrök észrevevén, el -akarták fogni őket. A nép az ünneprontást rossz néven vette, s a -brigantiknak fogta pártját, a miből csinos kis zendülés lett. E zavargás -alatt ismerkedtem meg egy hajóskapitánynyal, a ki velem egy házba -szorult, melyből butorokat dobáltak az utcára, s revolverből lövöldöztek -le a csendőrökre. Mikor aztán egy piemonti ezredet inditottak az utca és -a ház ellen (Sziciliát csupa felső-olaszországi katonaság tartja -megszállva), akkor a kapitány megveregette a vállamat és fölszólitott, -hogy meneküljünk. A mi nagyon egyszerü volt, mert a házak tetején tiz -perc alatt a negyedik utcában voltunk, s husz perc mulva a tengerparton, -egy kávéházban üldögéltünk, abban a kellemes tudatban, hogy hála Isten, -jól kifarsangoltuk magunkat. A mi a kapitányra komolyan értendő, de én -bizony rettentő izgatott voltam, s bevallottam tengerész-barátomnak, -hogy a hetvenhetedik öregapám se látott ilyen karnevált. Különben később -magamba szálltam, s bevallottam, hogy bizony nálunk is verekedéssel -szokott az ilyen mulatság végződni, csakhogy minálunk _bucsu_-nak -hivják. - -A kapitány, ugy látszik, a lövöldözés terén élénk tevékenységet fejtett -ki, mert ott a kávéházban hirtelen kijelentette, hogy ő már megrakodott, -s a _Monreale_ nevü gőzhajóján még az éjjel elindul Algériába. Menjek -vele. Elvisz ingyen. - -– Nézze, ha ön beteg, csak Afrika forró homokján gyógyul meg. Önnek -meleg, sok meleg, borzasztó sok meleg kell. Itt nem találja meg, ott -igen. Két nap alatt ott leszünk. Csapjon föl! - -Fölcsaptam. Egy matróz azonnal a _Monreale_-ra vitte a podgyászomat, s -három órakor éjjel bucsut vettünk Sziciliától. - -Igy kerültem Algériába, hol Oránnál vetettünk horgonyt. Vesztemre jöttem -ide. A városban tifusz dühöngött. Öt nap mulva láz kezdett borzongatni. -Orvost hivattam, a ki kijelentette, hogy _fièvre typhoide_-om van, s -azonnal elrendelte, hogy a kórházba szállitsanak, még pedig a katonai -kórházba, mert másutt már nem volt hely. A teremben, a melybe kerültem, -Tonkinből most hazahozott lázbeteg legionisták feküdtek. Ha életem -hátralévő napjai (vagy mondjuk évei) alatt mindig rózsák közt, -verőfényben járok, se felejtem el ez ázsiai lázbetegek kórtermét. Valami -huszonnégy csontváz feküdt ott, vagy teljes érzéketlenségben, sárgával -befutott szemüket a plafonra szögezve, vagy kínosan hánykolódva és -nyöszörögve. Mindenféle nyelven hivták ott az Istent, szüleiket, -barátaikat, majd vad átkozódások s halk nyöszörgések következtek. - -Első éjjel, mikor magam is lázban ott feküdtem köztük, ugy tetszett, -hogy valaki magyarul _vizet_ kiáltott. Fölültem s hallgatóztam. A -mellettem lévő ágyban egy egészen fiatal gyerek hempergett, ő esdekelt -vizért. Azonnal fölkeltem, de már az inspekciós káplár, mellén a tonkini -vitézségi éremmel, magas, sápadt, rendkivül szép, intelligens arcu, de -roppant lesoványodott fiatalember megelőzött, s a betegnek egy pohár -vizet adott. - -Franciául szóltam hozzá: - -– Ez a fiatal legionista magyar? - -– Az. Valamint én is. - -– Én is az vagyok, – feleltem magyarul, – kihez van szerencsém? - -– Én Galambos Pál vagyok (egészen más nevet mondott, de azt nem -árulhatom el), ez a fiatalember Kertész. - -– Most jöttek haza Tonkinből? - -– Most. Még pedig milyen rossz állapotban. Én már valahogy utközben, a -tengeren kiláboltam, de bajtársaim odavannak. S önnek mi baja? - -– A tifusz kerülget, idehoztak, mert a civil-kórházakban nincsen hely. - -Galambos még egyszer megszoritotta a kezemet. - -– Két év óta nem beszéltem honfitárssal, csak ha a légióban nem akadt. -Ugyan beszélgessünk egy kicsit, ha van ereje hozzá. - -– Szivesen, ugy se tudok aludni. - -– Ugy tetszik, mintha már száz éve elkerültem volna hazulról. Beszéljen -mindent, a mi csak eszébe jut, rám nézve lelki fölfrissülés lesz. - -Az ágyam szélére ült, s mohó kiváncsisággal hallgatott. Az otthoni élet -képei oly elemi erővel rohanták meg, hogy feje lassan-lassan -lehanyatlott a mellére. Azt hiszem, könnyezett. Mialatt beszéltem, egyre -azon törtem a fejemet, hogy miféle históriát hallottam az ő nevével -kapcsolatban? Hopp, megvan! - -– Tudja-e ön, hogy Z. báró meghalt? - -Hirtelen fölkapta a fejét. - -– Nem. - -– Örökösök nélkül halt meg, s önt az összes európai lapokban kerestette. - -– Igazán? - -– Persze. - -A fiatalember fölugrott, s nagy léptekkel kezdett föl s alá járkálni. -Végre megállt előttem. - -– Tudja mit jelent ez? - -– Nem. - -– Ez azt jelenti, hogy többé nem vagyok szegény ember. Mert Z. báró ezer -holdjának én vagyok az örököse. - -– Nos, remélem, hazajön? - -Tompa hangon felelt: - -– Még három évig kötve vagyok a légióhoz. Rab, elátkozott rab vagyok; -elkárhozott lélek vagyok. Különben sem hagyom itt szegény Kertész -pajtásomat. Rosszul van? - -A fejemet simitottam. - -– Tegyen a fejemre egy kis jeges borogatást. - -– Szivesen. Aztán aludjék egy kicsit. - -Elaludtam, s hajnalban fölébredtem. Sokkal jobban éreztem magamat. Ugy -látszik, Galambos egyre rakta rám a jeget. A mint megmozdultam, azonnal -odajött. - -– Jobban van? - -– Sokkal. Mintha a lázam csökkent volna. Ugyan üljön ide és mesélje el -két évi légióbeli életét. - -Az éjjel végighallgattam az egészet. A Dü-Nam hatalmából való -kiszabadulás után rongyosan, éhesen, betegen érkeztek a legközelebbi -erődbe, honnan Hanoiba expediálták s három hónap mulva Algériába -inditották őket. A kis kuli a kormánytól szolgálataiért egy nagy -rizsföldet kapott, s mikor mi elindultunk haza, már meg is házasodott. - -– És barátai hol vannak? - -Fájdalomtól rezgő hangon felelt: - -– Hanoiba már csak Marnier, Wladimir, Kertész és én érkeztünk meg. Odáig -elpusztult a kis sziciliai, a ksámi-madárral a torkában, a rettentő -Kraft, a ki a folyamba fuladt utolsó éjjel, s a többi mind-mind. A hajón -meghalt legjobb barátom, Wladimir, a ki most a Veres-tenger fenekén -nyugszik, s ugy látszik, el fogom vesziteni Kertészt is. - -– Ugy vettem észre, hogy csöndesen alszik. - -Galambos odalépett, s hirtelen letérdelt. - -– Meghalt! – hörögte s térdre csuklott. - -Fölugrottam az ágyból, Galambos mellé térdeltem, s áhitattal -elimádkoztam a szegény, sokat szenvedett magyar fiu fölött a Miatyánkot. -Galambos utánam morogta. - -Egy vén káplár lépett be. - -– Nos, fiam, mi baj? – kérdezte Galambost. - -– Meghalt. - -– Ketten maradtunk! – felelt rekedten a káplár, azzal katonásan -käppijéhez emelte jobb kezét, folytatta: – Isten veled, fiam, jó barát, -vitéz katona voltál, szerettünk mind. Adieu. - -Ez a káplár Marnier volt. - -– Hallod Marnier, én ebben a pokolban nem maradok többé. Mindenki -meghalt, a kit szerettem… - -– Hát én? – felelt szemrehányólag az öreg. - -– Te velem jösz. Tudd meg, hogy örököltem otthon, gazdag vagyok, ez az -ur, honfitársam, hozta a hirt… - -– Hisz már káplár vagy, medáliás káplár, jobb dolgod van. - -– Nem, nem maradok. Visszatérek régi hazámba, ott könnyebben kezdek uj -életet, mint itt, barátaim véres, lázas, fejetlen holttestei közt. A -jövő éjjel szökünk… - -Most nekem is eszembe jutott valami. - -– Uraim, a kikötőben, a Hôtel de France irányában van egy kis olasz -gőzös, a _Monreale_, azt hiszem, hasznukra fordithatják… - -– Jó, köszönjük. Isten önnel, uram. Viszontlátásra, Budapesten. - -Galambos melegen megszoritotta a kezemet. Marnier még megállt az ágyam -előtt és szólt: - -– Fiatalember, adjon egy vizitkártyát, elviszem az önök konzulátusához, -hadd jelentkezzék önért, különben egy hét mulva ugy viszik önt Tonkin -felé, mint a besózott disznóhust. Itt nem értik a tréfát, s e sok -elpusztult élet helyett friss legionistákra van szükség. - -Megszoritottam Marnier kezét. - -– Most pedig egyelőre ajánlom, hogy holnap szimuláljon iszonyu lázat, s -orditson, mint az oroszlán. Adieu! - -Meglehetős aggodalmak közt vártam a virradatot. Még a délelőtt folyamán -eljött az osztrák-magyar konzul, s megkönyörülvén fiatalságomon, a -lakására vitetett. Én azonban annyira jól éreztem magamat, hogy azonnal -a _Dunkan_ nevü angol gőzösre költözködtem, mely az este indult -Gibraltáron át Angliába. Angol területen biztosabban éreztem magamat. - -Öt nap mulva olvastam a _Petit Journal_-ban a két legionista káplár -szerencsés szökését, sőt azt is, hogy Nápolyban kötöttek ki, a -_Monreale_ nevü hajón. - -Rá két hónapra hazamentem, s az első, a mi a kezembe akadt, Galambos -levele volt, melyben falusi birtokára hitt. - -Ott készitettem el jegyzeteimet, s azokból készült ez a napló, melyben -azonban (nem tagadom) fantáziámnak nem csekély része van. - -Adieu! - - - - - - -JOBBADÁN MIHÁLY AMERIKÁBAN. - - - - -ELSŐ FEJEZET. _A háziur távirata._ - -Jobbadán Mihályt fölösleges bemutatnom. Önök mindnyájan ösmernek egy-két -házmestert s minden házmesterben van egy-két vonás az én Jobbadánomból. -Ha az alak mégis ismeretlennek tetszik önök előtt, csupán annak -tulajdonithatják, hogy a házmesterek kizárólag éjjel nyitnak kaput s -éjjel minden házmester fekete. Vagyis a jellemző vonásai nem ismerhetők -föl. - -Hogy én Jobbadánban hamarabb fölfedeztem a jellemző tulajdonságokat, -mint mások, ezt annak köszönhetem, hogy hajnalban szoktam haza járni. S -hajnalban nem minden házmester fekete. - -Némely ember, ha dühbe jön, vagy ha be van csipve, mutatja magát igazi -mivoltában. A házmestert csak a kapunyitáskor lehet igazi mivoltában -fölismerni. Igy én Jobbadánt egészen lelke mélyéig kitanulmányozhattam. - -Jobbadán Mihály alelnöke a Hunyadi János asztaltársaságnak, mely azonban -se hadi erényeket nem ápol, se keserüvizet nem iszik, s igy a Hunyadi -névhez semmi joga sincs. De hát ezt eddig senki se firtatta, én se -firtatom. Sokkal nagyobb dolgoknak nincs joga sokkal nagyobb dolgokhoz -(mint pl. Angliának Indiához) s ezt se feszegeti senki. - -Jobbadán Mihály ama házmesterek közé tartozik, a kik lemondásnak és -áldozatnak tekintik azt, hogy ők házmesterek. Az ilyenektől a kapunyitás -kegy és leereszkedés, melyet bizonyos fájó mosolylyal, az elnyomottak, a -pályatévesztettek fájó mosolyával teljesitenek. Sokáig tünődtem azon, -hogy Jobbadán mely hivatásról mondott le, midőn a házmesterség rögtelen -ösvényére lépett. Nem sikerült megtudnom. De képzeljék el Napoleont, a -ki a harmincéves háborut hallja maga körül tombolni, ő pedig kénytelen -posztót mérni, teszem azt, a lipcsei szabómestereknek. Ilyen volt -Jobbadán Mihály. - -Hunyadi János demokratikus irányu asztaltársaság volt s Jobbadán ott -igen erélyesen szokott föllépni a mágnások, a papok, a zsidók, szóval -mindazok ellen, a kiknek házuk s a mi fontosabb, kapujok van, melyet -szegény embereknek nyitogatni kell. Gyakran kifejtette, hogy a zárt kapu -a rabszolgaság jelképe, mert mindenütt, a hol rabok vannak, egy egész -csomó kapunak bezárva kell lenni. Enélkül rabok nem képzelhetők. A -házmester tehát a szabadságot képviseli, mert hivatásszerüleg nyitogatja -a zárt kapukat. A kapupénzt óvatosan elkerülte, mert nem volt népszerü -tárgy mindazon hunyadijánosok előtt, a kik nem voltak házmesterek. - -Jobbadán olvasott ember volt. Az ujságot mindig végigböngészte s -könyveket is szorgalmasan bujt. A könyvekben nem annyira az értelmet, -mint inkább a szép kifejezéseket kereste s a mi neki megtetszett, azt -megjegyezte és használta. - -Mikor alelnökké választották, gratuláltam neki, mire ő igy felelt: - -– Érdem előzi a méltóságot. - -– És miféle érdem? – kérdém, a ki igen jól ismertem az ő nyelvét. - -– Szónoklat és intelligencia. - -– És akkor miért nem tették meg mindjárt elnöknek? - -– Közeli elhunyás miatt, több, mint bizonyos. - -– Az elnök beteg? - -– Nem mondható, de megrendült egészségnek örvend. A borivás -okszerütlenségét sinyli. - -– Sokat iszik? - -– Inkább gyakran, de sokat. - -Egy idő óta Jobbadán a szokottnál tovább várakoztatott a kapu előtt. -Máskor se siet a nyitással, de sohse szóltam neki, mert tudom, hogy fáj -neki a kapunyitás. Az utóbbi időben azonban Jobbadán vasuti vonatnak -kezdte magát érezni s csak a harmadik csengetésre indult el. Egyszer -aztán megszólitottam: - -– Jobbadán ur, nagyon sokáig várat magára. Hogy lehet olyan mélyen -aludni? - -Jobbadán végignézett, s felelt: - -– Alvás a tőke öröme. - -– Hát maga nem alszik? - -– Jelenleg keveset. Éjjel soha. - -– Hát mit csinál? - -– Fejtörést folytatok. - -– Valami baja van? - -– Nincs, de lesz. - -– Váltója jár le? - -– Mellékes gond. Más bántalmaz. - -– Mi az? - -– Mondani nem lehet. Mutatni igen. Holnap bátor leszek. - -Másnap beállit hozzám, s oda ád egy táviratot. - -A táviratot a háziur küldte fürdőről. Rövid, de megdöbbentő volt: - -_Jobbadán! Készüljön föl az utra. Pár nap mulva indulunk Amerikába, a -chicagói kiállitás megtekintésére. Perthey._ - -Jobbadán feszült figyelemmel leste vonásaimat. Nem árultam el -meglepetésemet. - -– Nos, hát fölkészült? - -– A kezdetlegen tul vagyok. - -– Mennyiben? - -– Két pipám tisztázva van, tiz pakli dohány együtt. Nőm esernyőm -megvarrását végig eszközölte. Komótsipkám bojtja fölvarrva… - -Itt megakadt. - -– Jobbadán ur, ez nem elég, – mondám neki igen komolyan. - -– Nincs tudomásom a többletről. - -– Vagyis nem tudja, mi kéne még egy amerikai utra? - -– Zajos helyeslés, – felelt Jobbadán, a mi annyit tett, hogy fején -találtam a szöget. - -– Ösmeri Amerikát, vagyis hallott már róla valamit? – kezdém az -eximinálást. - -– Nem vagyok oda járványos s ezért tulnyomó bennem a Merikára -vonatkozólag az ismeretek távolléte. - -– De azt tudja, hogy az egy egészen más világrész? - -– Tudom. - -– Hogy roppant messze van? - -– A tekintetes ur kilépésétől függ. - -– Én nem léptem ki, Jobbadán ur, de vannak sokan, a kik ott jártak. - -Jobbadán arca hirtelen kiderült, s bátrabban nézett a szemembe. - -– Ugy van! – mondá, – Kolumbács Kristóf. Olvasmányok utján észleltem. - -– Helyes, igaza van, Jobbadán ur. Ha Kolumbács históriáját tudja, azt is -tudja, hogy sokáig kell tengeren utazni, mig odaér? - -– Viz nem baj. Uszás segit. - -– Igaz, igaz. (Minek ijesztgessem, mikor Kolumbustól ugy megjött a -bátorsága? Ugy fogta föl Kolumbust, mintha az neki egy amerikai ismerőse -volna, a ki ott várja őt a parton.) - -Elővettem a földglóbust s megmutattam neki, hogy a Liliom-utcából hogy -lehet Amerikába jutni. - -– Furfangos elme munkája, – jegyzé meg Mihály gazda a glóbusra, – de a -Merika távolsága nincs messzebb három arasztnál. - -– Azért megtart két-három hónapig, a mig kigyelmetek megjárják és -megnézik. - -– Két-három hónap? Nagyon huzamos. Nőm bánata erős lesz. - -S Jobbadán elszontyolodott. A mi már napok óta gyötörte, ismét erőt vett -rajta: valami homályos sejtelem, hogy ez az utazás sok kellemetlenséget -és veszedelmet fog rá hozni. Nőt, hunyadiakat, alelnökséget, tekintélyt, -poziciót: mindent itt kellett hagyni, s fölmászni arra az ördöngös -földgolyóbisra. - -Leirtam neki, hogy mit vigyen magával s ő eltávozott. Másnap láttam, -hogy kiforditott Ferenc József-kabátban söpri az udvart. Jobbadán -ugyanis, mióta alelnök lett, sohse mutatta magát ingujjban, sőt annyira -ünnepélyes lett, hogy csak Ferenc József-kabátban lépett a nyilvánosság -elé. De most jónak látta kiforditani; spórolt vele az amerikai utra. - -Ugyanaz nap beállitott hozzám Jobbadán és könyveket kért a _Merikáról_. -Ránéztem s szólék: - -– Jobbadán, maga sirt. Egy könnyet látok még a bal szeme csücskében. - -– Meghatottság gyümölcse. - -– Meg van hatva? - -– Meg. Rátabucsuzás elsejétől. - -– Maga bucsuzik valakitől rátákra? - -– Nőmtől. - -– Miért nem az utolsó napon egyszerre? - -– Nőm szivgyengesége miatt, melyet az orvosok gyógyászati bizonylattal -konstatáltak. Egyszerre nem birná ki, megrepedne a szivburok kamarája, -billentyüstől, – mint a doktor mondá. Ma törlesztettem az első -bucsurészletet. - -– S a neje sirt? - -– Kezdett, ekkor befejeztem a jelenetet. Könnyem azután támadt. Férfi -nem árulja el magát. - -Jobbadán megrakodott a könyvekkel s eltávozott. - - - - -MÁSODIK FEJEZET. _Bucsu a szülőföldtől._ - -Harmadnapra Mihály gazda visszahozta Amerikáról szóló könyveimet. - -– Már mind elolvasta? – kérdém. - -– Részleg mind. - -– Miért nem valamennyit? - -– Időhiány, előkészületek tulbősége, s uj módszer az olvasást illetőleg. - -– Miféle módszer? - -– Nőm kitalálmánya, éjjel vánkos alá tévén a könyveket, fejbe megy a -tartalom. - -– Ej ha, ezt magam is megpróbálom. - -– Ajánlandó és célarányos. - -Mihály gazda, ugy látszik, nyugodtabb volt már. Érezte, hogy kezd -tisztába jönni Amerikával s azt is észrevette, hogy körülötte a -tisztelet fokozódott. A hunyadijánosok közt óriási föltünést keltett a -hir, hogy az alelnök Amerikába megy. Sokan kétkedőleg rázták a fejüket; -sokan nem rázták a fejüket, de kételkedtek, azt azonban ugy a fejrázók, -mint a fej nem rázók elhatározták, hogy az alelnököt fényesen el kell -bucsuztatni Európától. - -Az elnök este kilenc órára hivta össze a rendkivüli közgyülést az _Arany -kapukulcs_-hoz cimzett külvárosi vendéglő kerti helyiségébe. Kivonult a -vak ember az asztaltársaság diszharmonikájával, mely ugy szólt, mint egy -orgona, kivéve, hogy kizárólag hamis hangokat bocsátott ki magából. -Ennek folytán a nóták oly geniálisan jöttek ki belőle, hogy a -Rákóczy-indulót a Marseillaisetől nem lehetett megkülömböztetni. Sokan -azzal gyanusitották a vak muzsikust, hogy lát s azért nem tud játszani. - -Jobbadán Mihály Ferenc József-kabátja oly fényesre volt kefélve – nem, -nem is kefélve, hanem subickolva – hogy a legkényesebb asszony meg tudta -volna előtte a frizuráját csinálni. Mikor beléptünk a helyiségbe, (mert -én is meg voltam hiva), a zenekar a Hunyadi-indulót vagy az Oh du lieber -Augusztin-t játszotta; nem tudtam tisztán kivenni. - -A második fogásnál felállt az elnök s a következő felköszöntőt mondá: - -Uram, uram, Jobbadán Mihály alelnök uram, szállok az urhoz! (Jobbadán -fölállt, s begombolta a ferencjózsefet.) Elérkezett az óra, s nemsokára -itt lesz a perc is, melyben te elhagyod körünket és arra az utra lépsz, -melyet Kolumbus és utána Széchenyi kijelöltek a magyarnak. Sok -mindenféle ember áthajózott már a tengeren, de alelnök és házfelügyelő -még egy se, s igy jogosan várhatjuk, hogy az uj világrész örömmel tekint -személyed megérkezése elé. De tudjuk jól, hogy az utazás nagyon -veszedelmes, cápák és hajótörések leselkednek az utas életére. Te -azonban nyugodtan várhatod a cápákat és hajótöréseket, mert ha tested le -is száll a tenger mélyébe, emléked itt fönn marad a földön, még tán -valamivel följebb is, tudniillik itt, a Hunyadi János-társaság körében. -Intézkedéseinket meg fogjuk tenni, hogy ez ne maradjon puszta igéret, s -Jobbadán Mihály netáni elhalálozása esetére máris van szerencsém a -következő határozati javaslattal föllépni: - -1. A Hunyadi János-asztaltársaság mély fájdalommal veszi tudomásul -szeretett alelnökének élete 45-ik évében történt korai elhunytát s -elhatározza, hogy sirjára emléket állit. - -2. A temetésen testületileg részt vesz, sőt a részvételre táviratilag az -összes fővárosi asztaltársaságokat felhivja. - -3. A koporsóra koszorut tesz. - -Dörgő taps fogadta az elnök előterjesztését s ugy látszott, mintha azt -egyhangulag elfogadták volna. Jobbadán oda ment az elnökhöz s könnyekig -meghatva, melegen megrázta a kezét. - -– Az inditvány zajos helyeslésének egyhangusága fokozza az irántami -tisztelet becsértékét, – mondá Jobbadán, a mint a meghatottságtól szóhoz -tudott jutni. - -– Szót kérek! – hangzott keresztül a lármán egy éles hang. - -Smirgli volt, a női- és férfi-öltöny-készítő. - -– Halljuk Smirglit! – kiabáltak néhányan. Ezek az ellenzékiek voltak, a -kik a választáskor a mostani elnök ellenében Smirglire szavaztak. - -Smirgli felállt és igy szólt: - -– Tisztelt polgártársak! Sajnálom, hogy az elnök ur határozati -javaslatát nem helyeselhetem egész terjedelmében. Sőt egész -terjedelmében elvetem. _(Mozgás, ellentmondás.)_ Majd ki fogom -magyarázni magamat. Én Jobbadán alelnök urat tisztelem és becsülöm, s -szivesen hozzájárulok, hogy korai elhunyta esetén emléke lelkes -ovációkban részesittessék. Csak a gyászjelentés helyes kitöltésére -vonatkozólag vannak némely aggodalmaim. Honnan lesz a temetés, ha -tisztelt és szeretve becsült alelnökünket, a tengeren elhalálozván, a -vizbe vetik? Másodszor: hová állitjuk a sirkövet, holott az ő sirja a -tenger, esetleg a cápák gyomra lészen? Harmadszor: hogyan helyezzük -koporsójára a koszorut, holott koporsója se lészen neki, köztudomásu -lévén, hogy a hajókon elhunytakat zsákba varrják, mindig kivétetvén a m. -kir. propelleren Budára utazó elhunytak. Ezekre nézve kérném az elnök ur -szives fölvilágositásait. _(Általános mozgás.)_ - -Az elnök nem jött zavarba. Első inditványát azonnal visszavonta s -helyette a következőket terjesztette be: - -1. Gyászmise a megboldogultnak lelkiüdvéért. - -2. A megboldogult arcképének leleplezése és - -3. A sirkő átruházása az elhunyt özvegyére. - -Az ujabb inditványt élénk helyesléssel elfogadták és Smirgli is -kénytelen volt belenyugodni. Miután Jobbadán is könnyek közt -biztositotta a társaságot, hogy a tervezett gyászováció életének -legszebb napja lesz, az elnök ünnepélyesen kihirdette a határozatot. - -Következett a harmadik fogás, melynek elfogyasztása közben Jobbadán -fölemelkedett, s a következő beszédet mondta: - -– Tisztelt polgár- és tagtársak! Az elnök ur igen tisztelt szavainak -hizelgése sokkal jobban meghatja belsőségemet, mint a mennyire -külsőségemen látszik. Érdemeim pedzése mélyen érintette -lelkiállapotomat, a miből kifolyólag csak rövidesen terjeszkedhetem ki a -köszönetre. Nem tudom, hogy mi végezet vár reám a földgömbön, különösen -azon bizonytalan ingatagságon, melyet a tudomány apparátusa tengernek -nevez, de én nem habozom azon kijelentéssel élni, hogy bármily sors -beteljesülése várjon reám: legfőbb törekvésem azon célt irányozza, hogy -friss egészségnek örvendve térjek vissza hazámba, illetve a -Liliom-utcába. Én, uraim, elmegyek a Merikába, s itt hagyom a Hunyadi -János-asztaltársaság kebelzetét. Itt hagyom nőmet, itt hagyom a házat, -melyre felügyelek, s most örvendek, hogy gyermektelen családapa vagyok, -s nem kell leendő árváim gondoskodását eszközölni. Szives figyelmükbe -ajánlom becses emlékem fentartását, mert magtalanul hunyván el, nevem -fenmaradása özvegyem halálával bizonytalanságnak néz elébe. Köszönet és -hála rebegése az én kötelességem, melynek teljesitését ezennel -foganatositottnak tekintem. Éljen az elnök ur! Éljenek a tagtársak, s -adja Isten, hogy szerencsés visszatérésem esete minél gyorsabban, annál -biztosabban bekövetkezést szenvedjen. - -Zajos tetszés fogadta az ékes beszédet s megkezdődött az ivás. Jobbadán -a háziurat várta s ezért tiz órakor haza ment. Vele én is. Utközben -megszólitottam: - -– Jobbadán ur, irhatna nekünk a neve alatt amerikai leveleket. - -– Hirnevem szempontjából? - -– Arra is jó; de meg pénzt is adunk érte. - -– A minimális kvantum tekintetéből mennyire számithatnék? - -– Levelenkint tiz pengőre. - -– Tekintetességed garantirozza az igéret biztosságát? - -– Akár előre lefizetek ötven forintot. - -– Nyugtatványilag elismerendem. - -Másnap volt az elutazás. Ott voltam én is. Délután két órakor mentek a -bécsi gyorsvonaton. Félkettőkor a háziur igy szólt Jobbadánhoz: - -– Jobbadán! Hozzon egy komfortáblit, indulunk. - -Jobbadán fejet csóvált, s mondá: - -– Gyöngéllem az erőt. - -– Micsoda erőt? - -– Keveslem a lószámot. - -– Miféle lószámot? - -– Kérem, nagyságos ur, a Merika messze van. Földgömbileg kinéztük. -Erősebb inditás kell a hosszu utra. Nem célarányos a konflis. - -Ezzel elment és hozott egy fiakkert, melyre minden pakkot fölraktak. -Jobbadánné sirt. - -– Férfinak nem eleme a sirás. Száraz szem dacára a sziv megszakadhat, – -mondá Jobbadán. – Isten veled, Borcsa, ha keres valaki, mondd meg, hogy -a Merikába mentem. - -Ezzel megcsókolta a feleségét. Ez volt a rátabucsuzás harmadik részlete. -A háziur jött, Jobbadán felült a bakra, s még egyszer végignézett a -Liliom-utcán, a házon, a kapun és az asszonyon, szóval: mindazon -tárgyakon, melyek neki Európában legkedvesebbek voltak. - - - - -HARMADIK FEJEZET. _Jobbadán megszólal._ - -Természetes, hogy Jobbadán megszólalását nagy türelmetlenséggel vártam. -Megkértem a háziurat is, hogy sürgesse belső inasnak kinevezett -házmesterét a levélirásra s Perthey ur mindent készségesen megigért. -Végre pár nap mulva kaptam egy levelet Hamburgból. Megjegyzem, hogy én -Jobbadán leveleit átdolgozva teszem közzé, a nélkül, hogy -eredetiségükből bármit is elvennék. - - -_Első levél._ - -Tekintetes tisztelt uram! - -Én, tetszik tudni, az utazásnak ellenzéke nem vagyok, mert tapasztalati -civilizációnak kell az elmét megvilágitani, ha az embernek kvalifikája -nincsen. Felfogásom szerint a kvalifika hiányosságát azonban betölti a -fejtehetség, sőt erősen gyönge az elmebéli állapot, ha a kvalifikával a -fejtehetség nem kapcsolatos. Azért bizva remélhetem utazásom -eredménytelenségének szives elmaradását. - -Vonatkozással a Liliom-utca 7-ik számu házra, tessék megmondani, illetve -átaladni nőmnek az izenetet, hogy az öntöző kánák használata, -udvarlocsolási esetekben, mellőztetni kéretik, mert a III-ik emeleti -vizhiányosság panaszai lesujtólag érintik a háziurat. Ha az ugynevezett -kánikula a forróság türhetetlenségét jelzi, nőm ablakvirágainak öntözése -is halasztassék az rendes őszi esőzések záporáig. Ugy van! - -Az utazási részletek látásom-előtti tartózkodása ezideig csekélynek -mondható, mivelhogy uram podgyászának kivihetőségén és bevihetőségén -fáradozok. De észleletem megfigyelte azt, hogy a mint eltávoztunk -Magyarországtól, a magyar nemzet fogyni kezd és Bécsben már egészen -elfogy. Németből ennyit egy rakáson nem észlelék belföldi életemben, -legföljebb a régi józsefvárosi bucsukon. Lakhatik itt több egy -milliónál. Körülbelül. - -Utazási megállásunkat hamar félbeszakitotta a továbbutazás hirtelensége. -Mikor a fölébredés erőt vett rajtam, már csehek közt voltunk. Ezek már -nem örvendeznek oly busás sokaságnak, ellenben csehül beszélnek. Fülem -ugy fogadta a cseh nyelvet, mintha hámozatlan mogyorót ropogtatnának -héjastul. Inkább ellenszenvileg, mint hasonszenvileg hat. - -A Csehországban kezdett alvást már megint Németországban szakitá félbe a -fölébredés. A java német még csak itt kezdődött. Akár bajornak, akár -szásznak neveződik, csak német a szegény. Itt jutott csak eszembe, s ezt -izenetileg mondom nőm számára, hogy ha Kwiczaláné a második emeletről -ujólag leöntené a mosogató vizet, a további eljárás a kerületi -kapitányság elbánása utján foganatositandó. Mert a főkapitányi gócpontot -nem illeti meg a kihágási elbirálás. - -Ötödnapra megérkeztünk oda, a honnan már csak egy hidon kellene -keresztülmenni, hogy a Merikában legyünk. De a hid nincs készen. Nem is -lesz. Mert nehezmények lehetetlenné teszik az épités eszközlését. A -tengernek nincsen feneke és az oszlopzatok elhelyezése a vizben függene. - -Azt a várost, a hol most lakunk, de csupán időleg tartózkodva, -Hamburgnak mondja a háziur. Kivezetvén a tengerpartra, mely itt csak -háromszor olyan széles, mint a Duna, megnéztük a hajót, mely -elszállitásunkra várakozólag pihen a vizen. Tekintetes ur! Ezernégyszáz -dunai propeller összeépitve, mennyiségileg nem ér föl ezen egy jármű -kül- és belfoglalatával. Ha nőm a takaritási folytonosságot a -szobaurakra nézve el nem hanyagolandja, pénzbe nem szorul meg, szükséget -szenvedőleg. De finom eljárás és megbizhatóság összpontosuljon további -eljárásában, mert lakó táplálja a háziurat, szobaur a házfelügyelőt. A -rászorulás ténye kényszeritőleg hat a szegény emberre, s üzenetileg -tessen nőm munkásságát nevemben szigoritani, s a sárga nyári cipők -kisubickolását elháritani. - -A nagyságos ur az első osztályu helyzetet váltotta meg magának, magam a -másodlagos utazás élveit kaptam fizetve a Merikáig. Mindjárt be is -hajóztunk, csónakázás utján. Mert a part távolsága a hajó közelségétől -csónaki közvetitést tett szükségessé. - -A részemre kiutalványozott szobában osztás müveletét hajtottuk végre egy -szabómesterrel. Hajón a házfelügyelők becsülete tetemesebb, mint -Európában. Mert én az első emeleti ágyat kaptam sorsbeli gyufahuzás -utján, a szabó pedig ez uton a földszinti ágy könnyebb hozzáférhetőségét -foglalta el. Csupán az szolgált nehezményemül, hogy az ágyba fekvés -kizárólagosan lajtorja közvetitésével volt eszközölhető. Tényleg. - -Továbbá, ha a levél netáni hibái, nagybecsü igazitás révén, -nyilvánossági jogot nyernének, esedezem azt igéretszerüleg jövőre is -megcselekedni. - -Melylyel, postai késedelem eshetősége miatt, ezennel zárom levelemet -stb. stb. - - -_Második levél._ - -Jobbadán kihajózott a sik tengerre, lehajózott a csatornán s az angol -partokon feladta második levelét, melyből átveszem a következőket: - -Csupa viz, csupa viz és közbül laknak az angliusok. A vizközi állapot -környülállásait tekintetem nem láthatja, a térbeli távolság miatt. A mi -pedig a szabólaktárs horkolását illeti, a térbeli közelség miatt -kellemetlenül érint. Bizonyára igaz, hogy a tekintély jutalma szenvedés, -mert első emeleti uri ágyamból a hajó mozgása miatt már két izben -földszintre hurcolkodtam, felmondás nélkül, éjjel, álmomban. Goromba -ébredés, de jogorvoslat kizárva, mert a hatóság az állam nyelvezetét nem -érti. - -Első reggel átkeltem az elsőrendü helyzet megtekintésére, hogy a -nagyságos ur ruháinak és cipőjének kitisztitását személyesen -eszközöljem. Egy tengerész megállitott, és kérdezte, hogy mit akarok -szándékommal. Én nem mutattam be magamat személyileg, mert a -személyazonosságot ismeretlen egyénekkel szemben megválogatom, csak a -tovább haladást akartam folytatni. Ekkor ő meglökött, mire kalapom a -tengerbe esvén, készült Nagy Jánosnál Cegléden, örökre elvesztettem -fejemről a hazai ipart. - -Ha a tekintetes ur a IV–X. kerületi elüljáróságnál sziveskednék -följelenteni az ügyet elbirálás céljából, nem a kalap végett, de hogy -idegenbe is erélylyel képviselve legyen az ipar joga és a magyarság -védelme. Nőm értesitését a kalapra vonatkozólag mellőzni kérem, mert a -sajnálat és 2 frt 50 kr. veszteség szivfájdalma erősen hatna rá. - -Melylyel maradtam stb. - - - - -NEGYEDIK FEJEZET. _A vihar._ - -Jobbadán gazda szerencsésen megérkezett Amerikába s utközben megirt -levelei közül kettőt a háziur azonnal postára tett. Ezek a következők: - - -_Harmadik levél._ - -Tisztelt Nagyságod! - -Másnap a Nagyságos ur, kalaptalanságom révén ürügyet találván, egy -matrózsipka fejemrei illetékességét tette szóvá. Részemről tiltakozás -ellenesete nem foroghatott fenn, mert alárendeltségi érzetemmel párosult -a kalaphiány türhetetlensége. Beleegyezési helyeslésem után megkötötte -az alku vásárát egy cethalzsiros fekete sapkát illetőleg, mely azonban -fejbőségem térfogatát tekintve, szüknek bizonyult, azért én -szalmakalapot inditványoztam, javaslatilag, tényleg. A nagyságos ur -helyeslése találkozván a kalap árával, a kalap birtoka csakhamar -részemen volt s azonnali betáblázása a fejemre kideritette a teljes -passzolást. - -Hallgatási kérelmem, multkori kalapveszteségemre nézve és nőmet -illetőleg, ilyenformán fölöslegessé vált, mivel az uj kalapért az -elégtétel a nagyságos ur erszényében rejlett, a mi nőm szivfájdalmait -elviselhetőkké teszi. Azért kérem őt kimeritő értesités által a -tájékozás medrébe terelni. Köszönöm. - -A pipázásra vonatkozó hátramaradottság a hajón fenforgó idegenek közt -erősen észlelhető. Mikor tajtékpipámat, ezüstkupakkal és nemzetiszinü -bojttal, legelőször a födélzeten megtöltve és rágyujtva, pöfékelés utján -bemutattam, egy tiszt odajött és fogaim mellékéről kihuzván, nem adta -vissza. Elbámulás után határozott _miérttel_ kutatván az indokolást, a -pipa nagyságában rejlő tüzveszedelem mentségéhez folyamodtak, katlannak -állitván a tajtom nagy öblözetében sercegő hazai muskatály-dohányt. - -Utalva pipázási lehetetlenségem szenvedő állapotára, kis makrapipát -nyertem válaszul, melyet azonnali próbatevéssel kezeltem. A tömés sikere -kielégitő, habár az öböl térfogata elenyésző csekély. A rágyujtás kényes -és nem kecsegtető kisérlet, mely a bajuszt elégéssel fenyegeti. Tajtom -hosszu nyeléért esedeztem, kapitányilag, de tengeren bizalmatlanság -uralkodik minden pipa iránt, mely a szemtől távol tölti napjait, -miközben a dohányégés benne folyamatban van. Még a tüzoltófőparancsnok -személye is bizalmatlansági tényező, mikor tengerenni pipázás -engedelméről van szó. Nem firtattam tovább a szabályrendelet -illetéktelen beavatkozási erőszakosságának ellenzését. Minek? - -Megtöltöttem tajt-pipám kis unokagyermekét muskatálylyal és átadván -földszinti szabólaktársamnak, rágyujtási kérelemmel fordultam hozzá. -Szabólaktársam bajuszhiánya indokolja ezen saját találmányu ötletem -végrehajtásában a személyválasztást. A szabó rágyujtási három -szipákolása után a pipa azonnali visszavételét eszközöltem, s a -szipákolásnak részemrőli folytatása következett. Igy mentettem meg -bajuszom csuffátételét, az elégés kizárásával. - -De az élvezet nagysága nem felelt meg ötletem sikerének. A makra, -kupakhiány és szárrövidség miatt, orromba füstölgött, s tekintetemet -marta. Köhögés bekövetkezése, könnyezés ködfátyola, s nyelvbőr hiányom -közeledése, a pipázás gyors abbahagyására birtak, földhözvágás utján, a -mi ingerültségi kirohanásra birta személyzet gorombábbjait. - -– Minek neveztek? – kérdém nyugodt lélekkel a nagyságos urat. - -– Marhának, – felelt ő nagysága halkitott suttogással, tekintettel -alelnöki tekintélyem érzékenységére. - -– Idegen nyelv nem számit. Csakis a becikkelyezett államnyelv -becsületsértése állapithatja meg a rágalmazást. - -Igy maradtam sikerrel tekintélyi magaslatomon, egyuttal rendreutasitva a -gorombasági jogtiprás gyakorló tengerészeit. Mint mindig. - - -_Negyedik levél._ - -Tekintetes ur! Kellemetlenségi érzés fogja el a lelket, mikor a leves ki -van tálalva, az asztal pedig bicceg. A férfiu öklével üt rá, hogy neje -siessen a papirossal, melynek láb alá tolása az asztal európai -egyensulyát megszilárditja. Nohát tessen nyilvánossági joggal felruházni -azon kijelentésemet, hogy tengeren az asztalnak nem egy, hanem mind a -négy lába inog egyszerre. Ez szent. - -Ilyet értem én személyesen a Merikába menet. A vihar alatt. A -szárazföldi vihart ez semmiségi panaszszal illeti. Esik az eső ott is, -de földre talál és elfolyik a kanálisban, mig a Dunára nem akad. De ha -itt az eső leesik, csak vizre talál, hová folyjon szegény? Ott marad és -elkeveredik a többi vizzel, fölereszti a tengert, higabb lesz és ha -sokáig esik, másnap már nem olyan sós a tenger és meg is lehet inni, -szegzárdival. - -Ágyamban a fekvés lehetetlenséggé vált, mert kidobott a szoba közepére; -a szoba közepéről a falnak való röpülés kellemetlenségét élveztem. Ha a -födélzet szabad levegőjének szivását kezdtem, az idegenek megfogtak és -betuszkoltak a nagy szálába, melyben csak ebéd idején szoktunk -megjelenést tanusitani. - -Másnap megint csak fölmentem, kapitányilag intézkedést kérni, a horgony -lebocsátására, hogy a hajó fix állapota, mint mozdulatlan helyzet, -mozgásunk szabadságát visszavivja. Megint betuszkoltnak érezvén magam a -nagy terembe, mit láttam? A kormányos nevenapját ülő kivándorlók -hevertek szerteszéjjel össze, s elannyira sokat ittak, hogy mind -rosszullétnek örvendtek. Gyönge legények ezen tisztelt embertársak, mert -a hallomás értesitése szerint, nem oly sok vala az ivás mennyisége. - -Magam is felhörpintésre forditottam két kupicát, de angol keserüvel… - -… Ezt a nyilvánosság kizárásával, csak zárt ülésileg méltóztassék -kezelni. A két kupica illuzóriussá teheti alelnöki tekintélyemet s -majdan elnöki megválasztásom esélyeinek reményét. Ime, uram: - -A két kupica angol keserütől becsiptem, a rosszullét legalacsonyabb -fokáig. A tengeri berugás szenvedéseinek első izbeni élvezése kizár -minden további pályázást ez állapotra részemről. Isten bizony. - -Betegen zárva levelezésem végét, maradok stb. - - - - -ÖTÖDIK FEJEZET. _A háziur levelei._ - - -_A háziur első levele._ - -Tisztelt uram! - -Ön csodálkozni fog, hogy Jobbadán helyett én irok, de neki kiránditották -a kezét csuklóban, s most jéggel borogatja. Ugyanis a födélzeten a -kivándorlók azzal mulattak, hogy egymást a kezüknél fogva huzták, -eldöntendő, hogy ki az erősebb. Én és Jobbadán néztük. Egyszerre -megszólal Jobbadán: - -– Huzási erőben fölényes a magyar. A kisérlet nem fölösleges, próbatét -és dicsőség szempontjából. - -– Nono, Jobbadán. Ezek erős fickók ám. - -– A mi az erőt illeti, arra magam is vonatkozom. A lepipálás kizártnak -tekinthető. - -Ezzel levetette a kabátját, beállt a virtuskodók közé, s a következő -percben a karja ki volt ficamodva. - -Egy római szenátor nyugalmával mondá: - -– A fájdalom nagysága eltörpül a levelezés lehetetlensége miatti bánat -mellett. - -Ekkor megigértem neki, hogy majd irok helyette, mig a keze meg nem -gyógyul. Nagyon meg volt hatva, s igy szólt: - -– Ezen jószivüségi nyilatkozat hálámat összpontositja. Erősen. - -Melléje adtam egy szerecsent, a ki majd a pakkot segit neki leszedni a -hajóról. Jobbadánnak nem tetszett a dolog, a mit ki is fejezett: - -– Bizalmatlansági gyanumat fokozza a szinvegyülék feketesége. A -természet suvikszát nem helyeselhetem a pofa arculatján. - -– No, csak barátkozzék meg vele. - -– Az államnyelv elhanyagolása miatt az érintkezés kizárólag jelekben -nyilvánulhat. - -– Nem bánom én, hát mutogassanak és beszéljenek jelekkel. - -– Igenis, a süketek jelzési rendszerére fogunk áttérni, a némákkal -szemben. Magyarhonban már észleltem a nyelv külső tüneteit. - -Megérkezve Newyorkba, egy hétemeletes hotelbe szálltunk, melyről -Jobbadán igy szólt: - -– A kapupénz nagyságának örömeit ellensulyozza lépcsőmosás fáradalma. - -De mikor látta, hogy a fölhuzó gép öt másodperc alatt fölvitt, -megcsóválta a fejét és mondá: - -– Házbani vicinális emeleti vasut találmányát Európa nem siet -alkalmazásba venni. - -Egyuttal megkért, hogy irjak azonnal, mert a levélirást becsessé teszi a -sietség, mely az otthonvalók örömét a gyorsabb megkapás által fokozza. - -Ezért siettem irni. Maradtam stb. - - -_A háziur második levele._ - -Tisztelt uram! - -Van szerencsém önnek, igéretemhez képest, tudomására hozni Jobbadán -Mihály viselt dolgait, minthogy ő egyáltalán képtelen arra, hogy tollat -vegyen a kezébe. - -Uram! Jobbadán Mihály megbolondult. Először a szerecsenekkel nem tudott -megbarátkozni. Tudniillik otthon, az állatkerti cirkuszban egyszer -fölfedezett egy józsefvárosi fiut, a ki feketére suvikszolva, szerecsen -inas volt. Azóta nem hisz a szerecsennek valódiságában s nem megy a -fejébe, hogy miért suvikszoltatja be magát annyi felnőtt ember, mikor a -fehér szin mégis csak kellemesebb és szebb. - -– Fortélyos titok rejlését gyanitom, – mondá több izben. - -– Dehogy, ezek mind született szerecsenek, – feleltem neki ilyenkor. - -– Mélyebb észlelő előtt nagyságod állitása kétes értékünek tetszik, -bocsánat, – volt rá az ő felelete. - -Én vállat vontam és nem törődtem vele többet. Egy napon nagy botrány -támadt hotelem kapuja előtt. Jobbadán megnyálazta az ujját s végighuzta -egy szerecsen hordár pofáján. A hordár nem nyálazta meg egyik ujját se, -de végighuzta mind az ötöt Jobbadán képén. Én a vendéglő szalonjából -rohantam ki a jelenetre. Akkorra már Jobbadánt is fogták, meg a -szerecsent is fogták. - -– Mi történt, Mihály? – kérdém szigoruan. - -– Bizonylat és valódiság kikutatása céljából képenni ujjhuzást -eszközöltem. - -– A szerecsenen? - -– Igenis; egy ujj nem sok, annyival voltam bátor. - -– És ő? - -– Szent István birodalmában poflevessé minősitik az ő válaszát. - -Bevonszoltam a szalonba. - -– Miért nyálazta meg a szerecsent, boldogtalan? - -Jobbadán körülnézett és nagy óvatossággal a fülembe sugta: - -– Leleplezési szándék vezérelt. - -– Hogyhogy? - -– Nagyságod nincs értesülve? - -– Nem vagyok. - -– Én teljesen tisztába jöttem a dolog mibenlétének legrejtettebb -titkaival. Szerecsenek a Merikának legrégibb lakói, azért fehérek -tisztelik őket, megbecsülvén a szegényebbeket évi fizetéssel. E célból -számos fehér besuvikszoltatja arcát, nem tudván másképpen megélni. És -jogtalan fizetést huz állampénztárból, ellenőrzési közegek hanyag -eljárása folytán. - -– Kitől hallotta? - -– Egy jó barátomtól. Fehérvári gyerek és pincér itt Csikágóban. - -– De föltéve, hogy ez igaz, mi köze magának hozzá? - -Jobbadán rám nézett, egy darabig gondolkozott, aztán igy szólt: - -– E kérdés váratlanul éri tudatomat, mert nagyságodról felteszem, hogy a -csalást hivatalból üldözendőnek tartja. Vagyis mindnyájunknak -kötelessége ál-szerecsenek leleplezése által az államkincstár terhén -könnyiteni. - -– Jól van, jól, de máskor mégis hagyja békén a szerecseneket. Látja, -hogy goromba fráterek. - -– Igaz. Gorombaság tekintetében hazánkban csak pincelakókkal -versenyezhetnek és pedig esőzápor idején, mikor pincéket elönti a -felszakadt kanális vize. De pofleves nem tarthat vissza leleplezésemben -a további eljárás foganatositásától. - -Ettől az esettől kezdve jobban vigyáztam Mihály gazdára, mint eddig, s -azt vettem észre, hogy bizonyos búskomorság kezd rajta erőt venni. Mikor -megkérdeztem, hogy mi baja, kitérőleg válaszolt. Azt hittem, a honvágy -bántja és biztattam, hogy egy hét mulva haza indulunk. Ez egy kicsit -fölviditotta, de nemsokára visszaesett régi búskomorságába. - -Egyszer csak látom, hogy egy csengetyüt vesz és haza hozza magával. - -Aztán hallom, hogy éjjel csenget, többször, erősen, hevesen. Hallom azt -is, hogy dörmög magában: „Mindjárt, mindjárt!“ Azzal az ajtóhoz csoszog, -a kulcsot kétszer megforditja zárában, valakit beereszt s nagyot köszön -neki: - -– Jó estét kivánok, nagyságos ur! - -Arra ujra bezárja az ajtót. És igy ment ez egy éjjel többször. - -Eleinte át akartam futni, megtudandó, hogy miféle rejtélyes vendéget -fogad Jobbadán, de hirtelen megálltam és a fejemre ütöttem: egyszerre -megfejtettem az egész jelenetet. - -Ennek az embernek nem a hazája, hanem a kapuja hiányzik! - -A molnár nem tud aludni, ha a malma nem jár; Jobbadán meg nem tud -aludni, ha minden éjjel ötször-hatszor föl nem keltik, még pedig -csengetyüszóval. - -Elhatároztam, hogy meglepetést szerzek neki. - -Kibéreltem egy hétre egy kis faházat, a milyen Chicagóban van háromezer. -Van benne villámos világitás, vizvezeték, telefon s ha a szél -összedönti, másfélóra alatt föl lehet állitani. - -Két lakás volt benne. Egyiket Jobbadánnak szántam, a másikat magam -foglaltam le. Akkor aztán összepakkoltunk, magamhoz vettem Jobbadánt s -ünnepélyesen átadtam neki a házfelügyeletet. Mihály gazda könnyekig meg -volt hatva, megnyomta az elektromos csengetyü gombját s szólt: - -– A hang erőssége előmozditja a kapunyitás gyorsaságát. - -Mikor bejártuk a házat, mely ugyancsak ropogott lépteink alatt, -megtapogatta a falakat s mondá: - -– A minőség megfelel a mennyiségnek. - -– Hogyhogy? - -– Az anyag komiszságát ellensulyozza az épitmény kicsinysége. Tartóssága -iránt kételyeim vannak, de használhatósága szembetünő. Próbatét meghozza -a további tapasztalatot. - -Ezzel fogott egy széket, kitette a kapu elé, ráült, pipára gyujtott és -meg volt elégedve. - -A rákövetkező éjjel háromszor jöttem haza s Jobbadán őrült gyorsasággal -nyitotta ki a kaput, még otthoni hatosokat is nyomtam a markába, hogy -illuziója teljes legyen; de lelkiismerete tiltakozott ellene. - -– Szolgálati viszonyom nagyságoddal szemtelenségi következtetést vonhat -maga után, rám vonatkozólag, ha a hatost elfogadom. - -– Nem tudja meg senki. Különben maga itt nem tartozik házmester lenni, -csupán belső inas. - -– Nagyságod helyeslését nem birálhatom felül, – szólt s eltette a -hatosokat. - -Ettől kezdve nem mozdult el hazulról. Semmivel se lehetett a házból -elcsalni. - -– Legalább irt haza levelet, ugy-e? – kérdém. - -– Kedélyállapotom nyugalma csak ujabb keletü s csak most jutok a -fogalmazás kezdetéhez nyugodtan. - -– Akkor ne is vesződjék, mert holnapután indulunk haza. - -– Tehát a dolgok elvégzése rendben van? - -– Mindent elvégeztem. - -Tisztelt uram! Ime ez a magyarázata annak, hogy Jobbadán az utóbbi -időkben nem kereste föl önt leveleivel. Maradtam stb. - - -_A háziur harmadik levele._ - -Jobbadán Mihály egy newyorki fogadóban reggel hét órakor fölkelt, s nem -tudta, mit csináljon önmagával. Azt tudta, hogy előttevaló este -hetvenötig olvasott, mig a vonat felért arra az emeletre, melyen ő -lakott. Ez tehát legalább is olyan magasan fekszik, mint a Gellérthegy. -Az ajtón nem mert kimenni, mert attól félt, hogy nem talál vissza a -szobájába, az ablakon meg ki se mert nézni, félvén, hogy le fog -szédülni. Az ablaknál, szépen egy csomóba csavargatva, nagy tömeg -kötelet talált, mely arra szolgált, hogy tüz esetén a bentszorult utas -ott leereszkedjék. Jobbadán Mihály tehát derekára kötötte a kötelet és -kidugta a fejét az ablakon. Nagyon tetszett neki ez a találmány, s -elhatározta, hogy otthon a harmadik emeleti lakóknál a _kötél -alkalmazásának gyakorlatát meghonositja_. - -Miután madártávlatból kigyönyörködte magát, bár nem látott semmit, -elhatározta, hogy fölkeresi a gazdáját, _ruhatisztitási szempontok -elintézése okából_. Az ajtó külső részén egy szög volt, erre -ráakasztotta a kalapját, hogy ujra rátaláljon a szobájára, azzal -elindult. Végigment a folyosón, s a legvégén talált egy lépcsőt, mely -_fölfelé_ vezetett. Mihály gazda már tudta, hogy fölötte nincs több -emelet, ez tehát a padlásra vezethet csupán. Visszafordult, hogy a -folyosó másik végénél keresse a _leszállás eshetőségét_. Nagy örömére -meg is találta a garádicsot, lesietett rajta, de az alatta levő, vagyis -hatodik emeleten a garádics véget ért. Jobbadán ujra végigment a -folyosón, megint nem talált sehol lépcsőt. - -– A lépcsőkészitők üzeme pangásnak örvend a Merikában, – mormogá -Jobbadán, – hol járnak le s föl a Merikaiak? - -Különösen hol járnak le: ez érdekelte Mihály gazdát. Egyszerre csak egy -kis ajtóból előtte terem egy szerecsen. No majd ez megmagyarázza. - -– Svarc ur, – szólitá meg Jobbadán, mert tudván, hogy a szerecsen -idegen, nem szólithatta Feketének, – kérem, Svarc ur, nem tetszik tudni -a lépcsőfokok garádicsának hol- és mibenlétét? - -A szerecsen vigyorgott, de nem felelt. Jobbadán tisztában volt vele, -hogy ez sem érti az állam hivatalos nyelvét. - -– Barátom, én lemenetelt akarok eszközölni, – és lefelé mutatott. - -A szerecsen betolta őt egy kocsiba, melynek tetején lámpás égett, ez a -helyi érdekü emeleti vasut volt. Jobbadán csak hatvanig számolt s már -lent voltak az udvarban, a miből azt következtette, hogy ez a vasut is -lejtőnek gyorsabban megy, mint hegynek. - -A portástól megtudta, hogy gazdája az ötödik emeleten lakik, de nem volt -bátorsága ujra fölmenni. Leült egy székre, s megvárta odalent. A cipője -rettenetesen piszkos volt, s röstelte. Megszólitotta tehát a portást -németül. A portás összeszidta. Jobbadán ugyanis a német nyelvet otthon -kizárólag a lakókkal való gorombáskodásra szokta használni, s e nyelvből -csakis az erőteljesebb kifejezéseket tudta. A cipősuvikszolást is ugy -adta elő, hogy a portás rögtön kidobással fenyegette. Végre megértették -egymást. - -– A hotelben nem tisztitanak cipőt. Ez utcai ipar nálunk. Tessék a -szerint berendezkedni. - -Jobbadán tehát igy okoskodott: Ha a hotelben tisztitanak cipőt, az ajtó -elé szokás rakni, ha az utcán tisztitanak, akkor mindenesetre a kapu elé -kell rakni a cipőt. Kitalálja az ember lassanként ennek a fene a -Merikának a fortélyos furfangját, ha gondolkozik. - -Ezzel Jobbadán nyugodtan lehuzta a cipőit, kitette a kapuba, s ő maga -sem messze onnan leült egy pinceablak-mélyedésbe. A hotelszemélyzet nem -törődött vele; az amerikai nem ér rá mással foglalkozni. - -Egyszer csak jön egy ember, fölemeli és nézegeti Jobbadán cipőit. - -– Csak fényesre atyafi! – kiáltott neki Mihály gazda, – ne sajnálja a -subickot az igénybevétel után erősen megdörzsölni. - -Az idegen ember barátságosan mosolygott, s azzal eltávozott Jobbadán -cipőivel. Negyedóra mulva Mihály gazda igy szólt: - -– Lelkiismeretes munka huzamossága ellen kifogás nem tehető. - -Ujabb tiz perc mulva már igy szólt: - -– Visszahozás késedelme aggályt keltőleg hat, átalában. - -Ujabb tiz perc mulva már határozottabban nyilatkozott Mihály gazda: - -– Lopási gyanum erősödni kezd belsőleg. Késedelem, idegennel szemben, -becstelenségi föltevésre jogosit. - -Háromnegyed óra mulva pedig fölkelt s igy kiáltott: - -– A jogtalan eltulajdonitás esete fönforogván, távozhatom. A -mezitlábasság szégyenét az ismeretlenség leszállitja. - -Ezzel visszasétált a vendéglőbe, de a portásnak mégis megmondta németül, -hogy az utcai cipőtisztitás ipara fokozza az eltulajdonitás -szenvedélyét, s ő (mihelyt uj cipője lesz) kefét vesz magának, s -önhatalmulag fog eljárni cipőivel szemben. - -Mire a portás ezt felelte: - -– Ha uraságod még egyszer fog velem gorombáskodni, a békebiróság előtt -szerzek magamnak elégtételt. Vén krokodilus! - -– Nem hazai állat, s igy a sértés nem állapitható meg biztosan, – -gondolá Jobbadán, s eltünt a vicinális vasut torkában. - - - - -HATODIK FEJEZET. _Jobbadán Mihály megérkezése._ - - -_Jobbadánné sir._ - -Magam is elutazván fürdőre, huzamos ideig mit se hallottam Jobbadán -gazdáról s már egészen meg is feledkeztem róla. Mikor hazatértem, a -legelső, a kit megpillantottam, Jobbadán Mihályné született Pandur -Veronka volt (abból az ivánfai Pandur-családból, melynek minden -férfitagja bucsui verekedésekben hunyt el hirtelen, nem tudni, miféle -betegségben). Jobbadán Mihályné fekete pápaszemet viselt és gyászruhát -varrt. Mikor engem meglátott, félretette a ruhát és elővette a -zsebkendőjét s elkezdett sirni. Sirt mindaddig a mig a zsebkendője csupa -viz nem lett. Ekkor abbahagyta s bement tiszta zsebkendőért. Azután ujra -a lakása küszöbére ült s megint sirni kezdett. - -– Lassabban sirjon, asszonyság, – figyelmeztetém, – nagyon fogy a -zsebkendő. - -– Te… heg… nap vo… volt mo… mosás, v… va… van e… he… elég, – zokogá. - -– Különben mi baja? - -– Ö… hözvegy le… leszek. - -Megdöbbentem. - -– Hogy érti ezt? Jobbadán meghalt? - -– Nem, – felelt kevésbbé zokogva, mert ez a zsebkendő is vizes volt már. -Nem csuda, akkora könnyei voltak, mint egy tyuktojás. - -– Hát mi történt vele? - -– Nem tudom. - -– Tehát még haza is jöhet? - -– Igen ám, csakhogy akkor már készen lesz az özvegyi ruhám. - -– Hát miért varrta meg? - -– Az ő levele miatt. - -– Irt magának levelet? - -– Tessék, itt van. - -Ezzel kihuzta a zsebéből Jobbadán levelét, az egyetlent, melyet hozzá -irt. - - -_Jobbadán balsejtelmei._ - -A levél még New-Yorkból kelt és igy szólt: - -Tisztelt nőm! - -A viszony huzama, mely husz évi boldog házaséletünk vörös fonalát -alkotta, azon veszélyben forog fenn, hogy elszakad. Utazási eljárásunk -idáig szerencsés körülmények kedvezőségével örvendeztetett meg -bennünket, de most az idő és a tenger őszi lehidegülése az óriási -cethalak kedélyállapotában olyan borzasztó változást szült, hogy a -legnagyobb hajók csak félve mennek ki a vizre, a mérges halak közé. -Csupán a gőzerő fórja biztositja csekély mértékben az utazás -szerencséjének valószinüségét. Ha ez se kedvez és a sötétség miatt a -gyorsaságot lassuságra kell átváltoztatni: akkor az elveszés -bizonyossága a végrendelet megcsinálásáig fokozódik. Mi most várjuk a -hazatérési alkalmat… de ha nem kisérné szerencse földi pályám vizi -részleteit, Isten veled, tisztelt nőm, ne feledd el, hogy én el nem -feledtelek, azért te se felejts. Vagyonhiány meggátol bővebb -végrendeleti intézkedésben, de aprósági tárgyaim szives gondozását -nagyérdemü figyelmedbe ajánlom. Ha netán jelen levelem végrendeleti -szinvonalat érintene, hatóság előtt bélyeghiány pótlását eszközöld, -sürgősen. _Hunyadi János_-asztaltársaság halálom eseténi összehivását, -rendkivüli közgyülésre, elnöki jogkör eszközli, távollétem miatt. Az -ismerősök üdvözlésével nem terhellek, visszaemlékezés folytán mindig -gyarapodván szomorusági okok. Isten veled, tisztelt nőm, a viszont nem -látásra, mert igy muszáj a sors végezete miatt. - -_Mihály._ - -Ez bizony szomoru levél volt, de nem bizonyitott semmit Jobbadán halála -mellett. Vigasztalgattam Jobbadánnét, a mennyire tőlem telt, de ő -kijelentette, hogy ha tudta volna leánykorában, hogy ily korán -özvegységre jut – máshoz ment volna feleségül. - -– Hát nem szereti Mihály gazdát? - -– Nagyon szeretem, de ha meghalt. - -– Nem halt meg, ha mondom. - -– Tekintetes ur nem ismeri a megboldogultat. Nagyon komoly ember, s ha -valamit ir, az szentirás. - -– Én csak azt mondom, hogy Mihály gazdát látni fogjuk még. - -– Talán odafönt, – mondá az asszony szomoruan, s felmutatott a – második -emeletre. - - -_Jobbadán él._ - -Három nap mulva Londonból az én nevemre a következő levél érkezett -Jobbadántól: - -Tekintetes mylord ur! - -Talán nőmhöz intézett levelem kapcsán értesült arról, hogy tengeri -viszontagságok általi fenyegetés közt szerencsésen átestünk a tenger -sima tükrén, a nélkül, hogy betörtük volna. Megérkezvén London -országába, a nagyságos ur hirét vette, hogy a tulsó parton, azaz -Magyarországon, sőt annak fővárosában is ujólag járvány a kolera, -szükségesnek látta itt bevárni a barakkórházi kimutatások kedvezőbb -eredményét. A magam részéről kérem nőm szives beoktatását a köztisztaság -ügyében oly irányban, hogy a fővárosi tanács plakátuma a kapu alatt -kiragasztassék, még pedig jó alacsonyan, hogy a kisebb termetü lakók -szemrontás nélkül elolvashassák. További foganatbavételek egyelőre nem -szükségesek, ellenben tavaly megspórolt piros fertőző téglapor -elhintésének eszközlése sürgősen tanácsos, nehogy az egészség biztossága -fenyegettessék. Különösen Strammerné konyhaajtaja elé kérem a hintést, -mert ő panaszkodott mindig gyomorfájdalmakról. Londoni tartózkodás -tartamát háziur belátása szabályozza. Most már kecsegtet a hazajutás -reménysége, melylyel maradtam mylord urnak alázatos szolgája - -_Jobbadán Mihály._ - -A levelet kötelességemnek tartottam azonnal megmutatni született Pandur -Veronkának, a ki pedig éppen másnapra (vasárnapra) tervezte özvegyi -ruhájának bemutatását a Rókus-templomban. Konstatáltam, hogy a jó -asszony örömében épp annyi zsebkendőt telesirt, mint bánatában, s az -özvegyi ruhát e szavakkal tette félre: - -– Egy ilyen fekete ruha tiz-tizenkét évig is eláll. - -Nem világositottam fel őt afelől, hogy Mihály gazda még tovább is -elállhat. - - -_A megérkezés._ - -A Hunyady Jánosok vacsorával, tombolával és világpostával összekötött -_zártkörü_ táncestélyt hirdettek, melyre a jegyeket huszonöt -krajcárjával minden borbélymühelyben és rövidárukereskedésben árulták. A -jegyekre rá volt nyomtatva, hogy _Amerikából hazatért alelnökünk -tiszteletére_, s hogy kezdete pont fél 8-kor. Pont félnyolckor _Az arany -kapukulcs_-nak nemcsak kerti, de egyéb helyiségei is annyira megteltek, -hogy a pincérek (a hölgyek folytonos sikoltásai közt) három pohár sört -is szétlocsoltak a tömegben, a mig egyet rendeltetése helyére tudtak -juttatni. S a kabátok és ingek, a fejek, kalapok és frizurák régen -nedvesek voltak már, mikor a gégék legnagyobb része még mindig száraz -volt s csikorogva bömbölte: „_Sört, sört!_“ - -Pont nyolc után öt perccel érkezett meg Jobbadán, karján vonszolva -tisztelt nejét, a ki olyan tubákszinü ruhát viselt, hogy a ki ránézett, -azonnal prüszkölni kezdett. Az éljenek szünni nem akartak, de végre -mégis megszüntek. Ekkor egy hang elkiáltotta magát: - -– Halljuk az elnököt! - -Az elnök talpig feketébe öltözködve előlépett s szóla: - -Tisztelt alelnökünk, szeretve tisztelt utazó ur! - -Mikor pár hónappal ezelőtt egy ismeretlen világrész felkutatására -elindultál, azt hittük, hogy többé nem lesz szerencsénk becses -visszatérésedhez. Elutazásodkor én egy inditványt terjesztettem elő, -mely netáni halálod esetén emléked megünneplését célozza. Ez -inditványban megvolt a koszoru, a sirkőfelállitás s a testületi -kivonulás. Akkor elvetették, mert halálod csakis tengeren történhetvén, -koporsódul a tenger, esetleg a cethalak gyomra volt kiszemelve. De ujra -szárazföldre érkezvén, mi sem tart immár vissza bennünket attól, hogy -emléked megörökitését meg ne próbáljuk. Ennélfogva egyelőre -inditványozom azt, hogy _Jobbadán Mihály sirjára kőemléket állitsunk_, a -többit a halál esetén összehivandó rendkivüli közgyülés fogja -megállapitani. - -Dörgő helyeslés fogadta az inditványt, s Mihály gazda az elnök karjai -közé dőlt. Azután felállt egy székre s igy szólt: - -Uraim és milordok! (Élénk tetszés és a meglepetés moraja. Senkise -értette a megszólitást. Jobbadán se. Jobbadánné büszkén nézett körül.) A -meghatottság sajtolása oly erősen szoritja szivemet, hogy a beszélés -nehézségét nem tudom leküzdeni. Azért röviden csak ezzel az egy szóval -felelek: _Éljen a Merika! Éljen a szárazföld!_ Határozottan… - -Többet nem tudott mondani, sirt, s ezzel megkezdődött a mulatság. - -Éjfél felé haza akartam menni, de Jobbadánné megszólitott: - -– Ne tessék elmenni, tekintetes ur, nem tudok mit csinálni az urammal. - -– Hogyhogy? - -– Először életében becsipett. - -– Ugyan! - -– Tessék csak ránézni. Milyen vörös és hogy üti az asztalt. Szóljon neki -és vigye el; másra nem hajt. - -Odaléptem Mihály gazdához: - -– Jobbadán ur, az amerikai levelek irodalmi részét szeretném elintézni, -pénzügyileg. - -Az öreg fölkelt és követni akart, de megtántorodott. Megkapta a karomat -és ijedt hangon suttogta: - -– Tudtam, tudtam… ne hagyjon el tekintetes ur! - -Kiértünk az utcára, Jobbadán rettenetesen tántorgott és sirni kezdett. - -– Mi baja? - -– Megkaptam, megint megkaptam… - -– Mit? - -– A tengeri betegséget. Sohse lesz kigyógyulás belőle, halál oka lesz, -halottkémileg. - -Szerencsére hazaértünk a Liliom-utcába. - -– Tudja mit, Jobbadán? Én tudom a gyógyitás módját. Ha vizen kap valaki -ilyen betegséget, szárazföldre kell mennie. Ha szárazföldön kapja, vizbe -kell mennie. Gyüjjön. - -Ezzel a vizvezetéki csap alá nyomtam a fejét s öt percig ráeresztettem a -vizet. Öt perc mulva Jobbadán olyan józan volt, mint a csap, (mert -kérem, tévedés azt hinni, hogy a csap részeg, hiszen nem tartja meg -magában a bort). - -– A kurát zajos helyesléssel, szerzőjét köszönettel illetem és a -lefekvést mint utókurát tekintem. - -Ezzel Mihály gazda eltávozott, én meg lezártam az ő amerikai utját. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -6 |Vére megszólalt |Végre megszólalt - -63 |vékony verébhagon |vékony verébhangon - -72 |volt a ezlőtt |volt azelőtt - -111 |az állomásra, |az állomásra - -117 |amaniták morogtak |anamiták morogtak - -119 |malcfejet kezdte |malacfejet kezdte - -193 |Gyerük ki |Gyerünk ki - -193 |valamai sötét |valami sötét - -222 |hámesterség |házmesterség] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GALAMBOS PÁL NAPLÓJA; JOBBADÁN -AMERIKÁBAN *** - -***** This file should be named 63607-0.txt or 63607-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/3/6/0/63607/ - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |