diff options
Diffstat (limited to 'old/64611-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64611-0.txt | 6532 |
1 files changed, 0 insertions, 6532 deletions
diff --git a/old/64611-0.txt b/old/64611-0.txt deleted file mode 100644 index 7235ed2..0000000 --- a/old/64611-0.txt +++ /dev/null @@ -1,6532 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Az oszlopbáró, by Lajos Tolnai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Az oszlopbáró - Regény - -Author: Lajos Tolnai - -Release Date: February 23, 2021 [eBook #64611] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian National Digital Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ OSZLOPBÁRÓ *** - -AZ OSZLOPBÁRÓ - -REGÉNY - -IRTA - -TOLNAI LAJOS - -BUDAPEST - -AIGNER LAJOS - -1884 - -Budapest. Weiszmann testvérek - - - - -TARTALOM. - - I. A szomszédok 1 - II. Még az uton már minő vihar tör ki 25 - III. »Nagy különbség van az erdőháti és öreg-teleki professzor urak - között. Hogy ne?« 43 - IV. Rizs tanár nem nyugszik, mig be nem bizonyitja, hogy ő gavallér 65 - V. A jó utra térek 95 - VI. Otthoni események és sorsom eldőlése 114 - VII. Cecil kisasszony 130 - VIII. Milyen szemmel nézi most Ádám báró az embereket 157 - IX. Haza felé 168 - X. Az oszlopok között és a kertészházban 186 - XI. A menyasszony megérkezik 204 - XII. Mindent isten kezébe teszünk 225 - XIII. Az oszlopbáróság megindul 236 - XIV. Ádám báró a hazáé 251 - - - - -I. - -A szomszédok. - -Valamikor az én édes szüleim is jó módban voltak; látni ugyan ebből a -szép és kedves állapotból én már mitsem láttam, de hogy a dolog a -legtisztább valóság: onnan mondhatom, mert anyám, mikor varrt, s -egyszer-egyszer holmi jó kocsi pompás lovakkal el-elsurrant a lakásunk -előtt – letette a vásznat, vagy paraszt kacabajkát s hirtelen a lovak -után nézett, egy kissé elgondolkozott, azután vagy sirt, vagy dalolt, -vagy nevetett, de rendesen a multra tért, és számos fényes részletet -beszélt el életükből. - -Csakugyan ugy kell lenni, hogy nekünk is voltak olyan szép lovaink. -Lehetett házunk, kertünk, szőlőnk, rétünk, de sőt malacunk is az erdő -alatt, a patakon. Ugy látom teheneink is voltak, borjasok és nem -borjasok, magyar és hollandi teheneink, nagyszerüen tejelők. Annyi turó, -tejfel, aludttej, sajt, hogy ki se lehet mondani! Ritka faju sertésekről -is hallottam; különös tyukokról, nagy selyem-ludakról, két hires -vizsláról, s egy olyan hamuszin agárról, a milyen egy, de vakon a Ladár -báróék márvány pitvarában is heverészgetett. - -Nem mondom, hogy ezek a történetek ne hatottak volna reám, különösen a -gőgös tót Subick vaskereskedő fiaival szemben, kik ugy fenláttak a -nemzetségükkel, holott, – de maradjanak! Nem mondom, hogy almaéréskor ne -vágytunk volna vissza a tágas gyümölcsös kertbe, melyben anyám szerint -csak körtve több volt öt-hat fajtánál, hát még szilva, kék szilva, fehér -szilva, sárga szilva, királyszilva. Teremtő jó isten! Azt se mondom, -hogy szüret idején ne vágytunk volna vissza a nagy szőlőbe, hol egy -hatalmas kőprésház is létezett, ebédlő- és lakószobával. De én jelen -helyzetünkben is boldognak éreztem magamat, – jóllehet most már a más -házában laktunk mindig, hol ide, hol oda költözve, – és udvarunk, -kertünk ha volt is: szűk és másokkal közös. Mindamellett a mienknél -vidámabb, megelégedettebb család nem igen hiszem, hogy élt volna akkor -Erdőháton. - -– Légy becsületes fiam. Ne lopj, ne csalj, ne hazudjál, váltót soha alá -ne irj, s bátran szeme közé nézhetsz a világnak. Soha ne szomorkodjál, -mert az olyan ember kiállhatatlan, a panaszolkodást pedig még a -csirájában is elfojtsd. Dalolj, nevess, táncolj s a cukrot nem keresik -jobban a legyek, mint téged fognak barátaid. - -Körülbelől e szavakkal bucsuzott el apám, idősb Illyés Sándor a -világtól, épen mikor én a tizenharmadik esztendőmbe fordultam. - -Utolsó napjaiban emlegette, hogy ha majd felnövök: mindent elmond az -életéből, mert nem érdemelné meg, hogy követ dobjunk a sirjára, ha ült -is néhány hónapot a börtönben. Le fogja irni mitől őrizkedjünk és ha -lesz hozzá pénzünk, hát akkor okvetetlen, hogy inditsuk meg a pert, mert -ha van isten (a mit egyik erdőháti professzor régóta nem hisz), hát -akkor igazság is létezik a földön. - -Megmutatott egy csomó váltót, okmányt. - -– Ezekre Sándor, mint a szemed világára, ugy vigyázz. Akkor -behajthatlanok voltak, a furfang olyanokká tette őket, de bizonyosan el -fog jőni az ő idejük is. Anyám megigérte nekem esküvel, hogy soha nem -szól rólok: ne is bolygasd. Meg fogom neked mutatni azt az embert, – -most még nem szabad, mert lakat van a nevén – a kinek minden -nyomoruságomat köszönhetem. Egyébiránt siess, hogy anyádat és -testvéreidet minél előbb magadhoz szedhesd. A hivatalokban ne válogass, -mindegy a kenyér az éhezőnél akár fehér, akár fekete, csak legyen a ki -adja. Tudod Sándor a jó agár ne kergesse jobban a nyulat, mint te űzd -azt az embert, mikor az isten rászabadit. A pokolba sülyedjen a -koporsóm, ha gyáva találnál lenni. - -És Szent János-nap estvéjén kilenc és tiz óra között meghalt apám, -hosszan, hosszan tartó nevetés között. - -Az egész falu igen csodálkozott ezen és meg nem tudta magyarázni. - -Öten maradtunk, három fiu és két leány. Mind kisebb, mint én. - -Nem azért mondom, – bár látom én most kéjenc uzsorásoknál is divatba -jött – hogy emléktáblával jelöljék meg azt a házat, a hol laktunk, de -legalább ott laktunk a gymnasiummal szemközt, a Wagner csizmadia -házában, abban, a melyiknek az elejét egy magas cserfaoszlop védi a -szelektől és őszi viharoktól. A csizmadia, mivel főgyönyörüsége volt a -pénz: a két első jobb szobát nekünk adta, ő maga majdnem a part alá, a -pincébe költözött, azt állitván, hogy ez nyáron hüvös, télen pedig meleg -és hogy hosszu életét is ennek az alkalmatosságnak tulajdonithatja -leges-legfőképen. - -Hol állhat e tárgyban az igazság – soha sem kutattuk. - -Anyám a haláleset után nem adta át szivét a bánatnak, még többet -dolgozott, néhány szegényebb kosztos fiut tartott és időről-időre -malacokat hizlalt. Esténként pedig nekünk történeteket mesélt. - -Igy következett el lassankint az a szomoru és kedves idő, hogy az -erdőháti hatosztályu gymnasiumot szerencsésen elvégeztem. Mi módon? -közben-közben mennyi bajjal? óh azért a jó isten ellen sem akkor, sem ma -egyetlen panaszszót is nem tettem és nem tennék. - -A bizonyitványomat latin nyelven adták ki. Innen van, hogy mikor anyám -nagy dicsekedésekkel a szomszédoknak mutogatta és magyarázta, milyen fiu -vagyok, azok egyszerüen nem hitték, azt mondván: Hohó Ilyésné asszony, -deákul sokat lehet hazudni. Az urak rendesen ezen adják el a szegény -embert. - -Fájt, hogy egyszer-egyszer anyám is kételkedett. Nem hazudom-e? Beszélt -történeteket a francia regényekből, a hol a gyerekek gyilkolnak, -hamisitanak és borzasztó gonoszságokat követnek el. - -Mivel sok mindenhez értett szülei után is, de apám után is: megtapogatta -a fejemet, elmondta, hogy mely csucsok, dudorodások mutatják a -részegest, a csalót, a verekedőt, a nagyevőt, az erkölcstelen életűt és -némileg megkönnyebbedett, hogy az én koponyámon csak két forradás volt, -melyek közül az egyiket apám okozta a lineával, a másikat egy kő valami -játékban. - -Bizonyitványomat, egyéb szükséges és nem szükséges irásaimmal jól -elzártam és többet senkinek sem engedtem mutatni. - -Szerencsésebb, gazdagabb tanulótársaim mind beszélgették már jóval a -vizsgálatok előtt: no én Kőrösre megyek, ott van Arany; én Kecskemétre, -ott van Tatay; én Pápára, ott van Tarczy; én Patakra, ott van Erdélyi; -én Debrecenbe, ott van a száz mázsás harang. - -Én sokkal kisebb haranggal is megelégedtem volna, csak lehetett volna -valahova mennem. - -Mekkora munkával, dallal, serénységgel voltak nővéreim; hogy -készitettek, mint egy urfit; fiutestvéreim osztakoztak az elnyűtt -ruháimon és szinte jól levetkőztettek, hogy már ez se jó, az se jó; ez -is kicsiny, az is kurta. - -– Hát akkor nekem mi marad? – kérdém. - -S erre mindnyájan a legvidámabb nevetésben törtünk ki. - -Anyám ujra vizsgálat alá vette az egyes darabokat s mindezeket jól -össze-vissza foltozták, ott is, a hol még maradhatott volna, különösen a -térdeimen. A gombokat háromszorosan is megerősitették, nehogy valahogy -elszabaduljon. - -Én is készültem. Mivel? Hova? Minő pályára? - -Volt egy aranyom »A boldogság« cimű versemért és három tallérom »Julius -Caesar életéért.« S remélhettem, hogy egy malacot is eladhatunk az őszi -bucsura, mely Erdőháton nagyszerü szokott lenni. - -Tanáraim adtak ajánló leveleket, egyik Pápára, másik Nagy-Kőrösre. -Kaptam egy-egy latin klasszikust is és egyik tanáromtól összes -költeményeit, a legszebb aranyosszélü diszkötésben. - -– Három pengőt bátran megér – mondá – vigyázz reá. - -Anyám, mivel nem ösmerte föl a könyv értékét: két pengőt készpénzben -örömestebb vett volna azért a sok irásért, a mit ennek a tanáromnak -végeztem. - -A tisztelendő ur sok keresés után, mely mutatta, hogy mily örömest adna -valami segitséget, de egyik zsebében se talált: megajándékozott egy még -egészen jó magas tetejü cilinderkalappal. Mindjárt a fejembe is nyomta s -benne kellett hazamennem. - -Otthon óriási nevetéssel fogadtak. – Anyám, hogy a kalaptól ne vegye el -a kedvemet, fölment a padlásra, de onnan is lehallatszott a harsány -nevetése. - -Közeledett sebes léptekkel az utazási határnap: a Szent-Mihály napja. - -Már láttam egy-egy boritós kocsit, melyen baranyai és somogymegyei -rektor- és papfiuk mentek Kecskemétre nagy ládákkal és vidám -kurjongatásokkal. Az én legfontosabb ajánló-levelem Öreg-Telekre szólt, -tehát az odavaló gymnáziumba kellett mennem. Reménylem, hogy a papnál, -ki egyik tanárom bátyja – alkalmazást kapok. - -Csak eredj Sándor bizvást, – mondá tanárom – ha ott vagy, ne félj, éhen -meg nem halsz. Kezdjed a csontokon s majd végezheted a sülteken. Lesd -meg, hol nem verik ki a kutyákat: ott gazdag és jószivü emberek laknak. -Aztán meg az országban sincs oly temető, mint a teleki temető. Csak az -megérdemli, hogy Öreg-Telekre menj. - -Ilyen bátoritások után mi volt természetesebb, mint hogy Öreg-Telekre -vágytam. - -De messzecske esett tőlünk, vagy tizenöt mértföldnyire. - -Kocsin ekkora utat lehetetlenség volt megjárni, gyalog kellett hogy -megtegyem. Csak tudnám merre menjek? - -– Elmegyek én veled fiam – ajánlkozott anyám – én jártam már Teleken. -Hisz elhalt öcsém is ott tanult. Milyen hatalmas három sárgán vitte be -apám Eleket! De foghattunk volna be négyet is – egészité ki anyám nagy -büszkeséggel – mert volt. - -S észre se vette, hogy megint sir, holott a három ló azt nem érdemlette -meg. - -– Elmegyek, anyám, magam. Sötér Pista bácsi elhozza a nehezebb holmimat, -a kisebbeket majd viszem én. Ugy elmegyünk, mint a madarak, még port se -verünk. Erdőkön, réteken, buzaföldeken, a hol senki se lát. - -– Jaj Sándornak – szólott közbe nagy örömmel Juliska nővérem – mondok én -valamit. - -– Mit? – Támadánk reá mindnyájan. - -– A Bévárdi Sárika mondta, hogy az ifju bárót is most viszik iskolába és -épen Öreg-Telekre, maga a kasznár ur viszi. - -– A nevelő… - -– Az nem megy, csak a kasznár ur. Nagy már a báró. - -– És hát akkor? – kérdék kisebb testvéreim. - -– Ezzel Juliska semmit se mondtál – fordultam felé, hirtelen támadt -reménységgel. - -– A kocsis mellett talán… - -– Hát a bagázsiám? - -– Igaz, nem lehet – volt a szomoru megegyezés. - -– Majd a kevély Ladár báró – jegyzé meg anyám lángvörös arccal, inkább -térden csuszva mennék a világ végeig. Kapunk meszes szekeret fiam. - -– Én ettem a báróék udvarában epret s nem vertek le a fákról – mondá -Károly öcsém. - -– Te ettél Károly? – fordult villogó szemekkel anyám öcsém felé – azt -mondom, oda többet be ne lépj – ha szent előtted apád emléke, koldulj -inkább. - -– A bárónét nagyon jólelkünek mondják – állott elő Juliska testvérem. - -– Sokszor láttam én is ott papokat, tanitókat, vármegyei urakat -szekerestől együtt – anyámnak rosszul mondták, hogy a báró kevély. Nem -kevély. - -Anyám hol pirosodott, hol meg sápadt és nyers szavakat mondott a -báróékról. De én semmit sem értettem. - -Tehát Sötér Pistához kellett fordulnunk. Ez egy erős, katonaviselt, -mindenre vállalkozó, de részeges ember volt. Odaigérte a talyigáját, a -mit persze én sehogyse fogadtam el. Kijelentettem, hogy a gyalogolástól -semmit se félek. - -– Hát megyünk gyalog – nyugodott a dologba Sötér Pista bácsi; tettem én -már száz mértföldeket is Taliánországban, polák földön… - -S még azon estve vacsora után, tettünk egy kis próbapakolást és egy -sétát a Dobogó felé. Meg sem éreztem a terhet. Adtam néhány hatost Pista -bácsinak dohányra és pálinkára s azzal, holnap hajnalig elváltunk. - -Mekkora bánat ért azonban bennünket, mikor eljött a négy óra, öt óra, -hat óra, már hátamon volt négyszer-ötször is a tarisznya – és nincs -Sötér. - -Leitta magát, verekedett és a rendőrség becsukatta. - -Másnap hajnalban elindultunk, anyám, Juliska és én, mintha csak a -szomszéd hetivásárra mennénk, a mit igy már sokszor megtettünk. - -Pompás gyalogösvényre bukkantunk a szőlők között, ugy hogy mire -megvirradt, ott voltunk a pálfalvi hidnál. Pálfalván tul már egy lélek -sem ösmert bennünket. - -Milyen erdő a pálfalvi erdő; gyönyörüség benne utazni. Csillogott a -harmatos leveleken a nap, ugrándoztak a pintyikék, kalapáltak a -harkályok, bugott a vadgalamb, sivitott a rigó s a nagy terebély -cserfákról reánk hullott a fényes, zsiros gubics. Juliska minden -lépten-nyomon le-lehajolt, hogy egy szép erdei virágot szakitson, mig -anyám folyvást tartotta a tanitásokat, hogy milyen legyek össze ne -veszszek ám senkivel, mert a kit az ember egyszer megbántott: az meg nem -bocsát soha. - -– Anyám se bocsátana meg senkinek? – kérdém. - -– Mindenkinek fiam, csak egynek nem. - -– Kos tanár urnak ugy-e, a kinél ősztől fogva egész tavaszig dolgoztam a -telekfölvételeknél, sokszor éjszakán egy óráig s a végén reám fogta, -hogy én rontottam el a munkát s egy krajcárt sem adott? - -– Igy járhatsz még sokszor, de azért ne is haragudjál. - -– Törhetek a mákosból anyám? - -– Törhetsz fiam. Addig egyél, mig az én sültemből, főztemből ehetel. - -– S egy szép bokros helyen, az utszélén leültünk. - -Észrevettem, hogy mig én jóizüen falatozok, két hintó vágtat felénk. - -Nem volt időnk hogy beljebb huzódjunk, mert Bévárdi ur hozzánk kiáltott. - -– A báróné ő nagysága kérdezteti: igaz-e, hogy Öreg-Telekre mennek? - -– Igenis, oda megyünk – állottam fel rögtön és feleltem. - -Anyám elvörösödött és haragosan megrántotta a kabátomat. - -A báróné, ki egy felette kövér, szőkepiros asszonyság volt, -megállittatta a két hintót s magához intette anyámat. - -– Jőjjön, jőjjön Ilyésné. - -A báróné kinyujtotta a kezét a hintóból, de anyám nem csókolta meg, -hanem én odaszaladtam és megcsókoltam. Valami odavonzott hozzá. - -– Hová megyen igy asszonyság? – fordult a báróné elkomorodott arccal -anyámhoz, mig az én kezemet kezében tartotta. - -– Fiamat viszem iskolába, Öreg-Telekre. S elfordult a bárónétól. - -– De igy? Hát a szekér hol van? - -– Mi nem vagyunk szekérhez szokva. Verje meg az isten, a ki… - -– De ha Telekre megy – oda gyalog nem mehet. Messze van az. - -– Elsegit a jó isten. S anyám megfogott, hogy menjünk. Jertek. - -– A pakkjukat feltehetnék a kasznár ur szekerére. - -– Nem hagyhatjuk el magunktól, abban van mindenünk. - -– De ha maguk is felülnének? Mit gondol, édes szomszédasszony? - -Anyám oda szegezte szemeit a bárónéra, egy darabig gondolkozott, aztán -mintha megbánta volna, hogy olyan nyersen beszélt. Láttam, itt van -valami. - -– Köszönöm nagyságodnak, de mi igy is elmehetünk – mondá szelidebben. - -– Üljön ide hozzánk maga – szólt hozzám az ifju báró, halavány sárga -arcán élénk pirossággal. És nyujtotta felém a kezeit. - -Fel kellet ülnöm, bár anyám erősen huzott visszafelé. - -– No lássa, édes szomszédasszony, ez már itt van s én le nem eresztem. -Tudja? - -Anyám mosolygott is sirt is. És le akart huzni a kezemnél fogva. - -– Csak tegyék fel a bagázsiát is. Bévárdi kérem intézkedjék. - -A kocsisok leugráltak, s az én holmimat anyám akarata ellenére -leszijjazták. - -A báróné észrevette, hogy Juliska egy nagy darab kalácsot akar nekem -feladni, a miből az imént együtt eddegéltünk. - -– Hagyja el édes leányom, – intett a báróné – lesz a kis bőröndjeinkben -elég. Tőlem ne féljen szomszédasszony – az én kezeim tiszták. - -– Ha a nagyságos báróné – tördelé anyám a szavakat siró hangon -mindenképen – oh nem a báróné, tudom én – de – nem, nem! - -– De semmikép sem, én édes asszonyom! Hanem hogy nem tudott maga eljönni -hozzám, ha tudta, hogy a fiamat én s Telekre viszem? Ezt lehetetlen, -hogy ne tudta volna. A fiuk tudják egymás dolgait. (A báróné olyan veres -lett.) - -– Igen anyám én tudtam, hogy Ádám báró – és Juliska is tudta. - -– Hány éves ez a nyulánk, barna leány? – kérdé nyájasan a báróné -anyámtól. - -– Most töltött tizenötöt. - -És néhány igen magasztaló szót mondott hugomról a báróné. Valóban -Juliskánál aligha volt szebb leány a városban; karcsu, sugár termetü, -hosszas, barna arcu, nagy sötétkék szemü, és örökké jókedvü. Az egyik -szeme alatt egy kis fekete lencse volt, innen reá fogták, hogy -szerencsés lesz, mert a lencse szerencse. - -Talán ez tette olyan jókedvüvé. - -– Hány gyermeke van, édes szomszédasszony? Jőjjön közelébb. - -– Három fiam s két leányom. - -– Férje tudom meghalt. - -– Hetedik éve már. - -– Okvetlenül jőjjön be hozzám minél előbb. Sok beszélni valónk lesz. -Addig is menjen el és mondja a kulcsárnőnek: a gyermekek bejárhatnak a -gyümölcsösbe. Én parancsoltam. Kicsinyek még? - -– Ez a kettő a legnagyobb. - -– A lelkész urtól hallottam, hogy a fia derék tanuló. - -– Sándor, mutasd meg a bizonyitványodat – hanem – deákul… - -– Oh anyám, a kasznár úr tud deákul. - -– Inasa volt Kos professor úrnak, s hallom, hogy kalkulussal fizetett – -szólt a kasznár ur – nevetve, igy akarván lerontani bizonyitványomat. - -Anyám elsápadt erre a szóra, s a már odanyujtott bizonyitványt hirtelen -visszarántotta. - -– Fiam nem volt inas, mint ön kasznár ur, s ha irt is és dolgozott is -Kos urnak, és ha nem is kapott érette semmit, ezt a szegény -bizonyitványt nem ugy loptuk és nem is mesterkedtük ki – mint – – - -– A fiu inas volt, mire való azt tagadni? – kiáltott a kasznár mérgesen. - -– Bévárdi – én magától ilyen felvilágositásokat sem nem kértem, sem nem -fogok kérni. Azonnal megindul s a péli kastély előtt bevár. – Én ezzel a -szegény asszonynyal maradok. Kedves szomszédném, a bagázsiát viszik, én -pedig magukat viszem, s Pélen egy jó kocsit fogok adni magának s a -leányának. Fia azonban itt marad Ádám báróval. Most lássuk a -bizonyitványt. - -A kasznár ur haragosan megindult, mi pedig még maradtunk. Felolvastam a -kalkulusokat latinul és elmondtam magyarul is. - -– Hallja ezt Ádám? - -– S mi alatt a báróné megcsókolta fiát – nehány könyet törült ki a -szeméből. - -– Látja Ádám. - -– Nekem is kitünőm van, mama. - -– De szeretném, ha ilyen kitünői lennének és nem a minőket az erdőháti -professor urak adnak. Hallottam, hogy minden kérdésre ők maguk feleltek -meg, s mégis a bárót dicsérték: jól van, kitünően van báró ur. Ez -gazság, erkölcsi hamisság, sikkasztás. - -Ádám báró nevetett. - -– Hát miért tömi őket apám aranyokkal, szivarral, borral? - -– Ugy illik; de az is ugy illenék, hogy magát meg jól elkészitsék. - -– Oh én jól el tudnám késziteni – mondám a bárónénak. - -– Hogyan? – kérdé az ifju báró, ki egy igen erőtlen, sápadt ifju volt, -szörnyü sovány ujjakkal és nevető szintelen szájjal. – Hogyan? – mert én -szeretnék valamit tudni. Unom, hogy a deklinációt se tudom jól, holott a -hat osztályt elvégeztem már. Teleken ki fognak nevetni – ha valamit -kérdezni találnak. Csak a históriát tudom, abból is a mohácsi vészt, és -Zrinyi Miklós kirohanását, és valamit a kalifák legyilkoltatásáról. De -ezeket jól tudom legalább, azt hiszem kitünően. S gunyosan nevetett. - -– És meg tudná maga tenni – fordult hozzám a báróné karomat erősen -megragadva, – hogy a báró mindent értsen? Alaposan? - -– Meg én, nagyságos báróné. - -– Hogy? – kérdé reám hajolva a báró. Oh, én olyan szamár vagyok s az ugy -bosszant engemet. De mihelyt akartam valamit derekasan tanulni: a -tanárok elbeszélgették az időt s most félek, hogy mily csufot vallok -Teleken. Mire tudna maga engem tanitani az uton a latinból, mert azt -épen nem tudom. - -– Hát a számtant? - -– Az menne valahogy. - -– A görög? - -– Abból még egy betűt se tudok. Azt mondták ellehetek a nélkül. - -– Fizika, vallás, irodalom, földrajz – - -– Valamit mindnyájából, de képzelje nem tudok deklinálni. Az ezredes, a -mama bátyja örökké evvel öl. Erre tanitson meg minél előbb. - -– Megtanitom erre báró ur, én mindenre megtanitom, ha engedelmeskedik. - -– Hogy akarja, hogy engedelmeskedjem? Fejtse föl. No ez furcsa! -Engedelmeskedjem. - -S láttam, hogy a báróné haragosan ráncolta erre homlokát. - -– Addig soha se keljünk föl az asztaltól és sohase feküdjünk le, mig -mindent nem tudunk. Ez az első regula. - -– És mi a második? Ez derék. Ön egy professor. Nekem tetszik maga. - -– Addig ne menjünk odább, mig mindent jól nem értünk. - -– Azután? - -– Az iskolában a magyarázatokra erősen figyelnünk kell. - -– Igen, csakhogy én elalszom. A történetóra alatt is mindig aludtam. - -– Könnyü ettől elszokni. - -– Oda fogjuk ültetni a bárót maga mellé – szólt közbe a báróné. - -– Oda ülsz Sándor – jegyzé meg örömmel anyám, ki ugy látszik -elfelejtette a Bévárdi kasznár ur gorombaságát. És ügyelsz, hogy a kis -báró ur el ne szunnyadjon. Gyenge egészségü ő, innét van álmossága. -Bizonyos. - -– Igy van, édes szomszédasszony, Ádámnak meg kell erősödnie. - -– Sándor megerősiti. Sándor, meg fogod erősiteni e báró urat. - -– Hogy? Szeretném tudni. Ez nagyszerü. Mondja, hogy erősit meg engemet? -Ezt a báró kérdezte. - -– Gymnasztikálunk, birkózunk, futunk mászunk – és - -– Sokat kell enni a báró urnak – tette hozzá anyám: Sándor is sokat -eszik. - -Juliska azonnal megkinálta a bárót kalácscsal. - -– Az istenért – kiáltott a báróné, ki akarván kapni a kalácsot a báró -kezéből – lázat kap. - -– Nem kap, én sütöttem – biztatá Juliska – jó mákos és nem száradt. - -– Nem lehetett birni Ádám báróval, ugy evett, de jó kedvvel két-három -darabot is. - -Ekkor én leugrottam s a kabátom zsebjében levő pohárral egy ital jó -forrásvizet hoztam. Ivott, s látszott, hogy épül. - -Csupa elevenség és vidámság volt a báró; arca kipirult, fakó, sápadt -szine eltünt és pontról-pontra kikérdezett mindenben, hogy mikép -haladhatna ő legbiztosabban a deklinációban. - -A konjugációról és egyéb syntactikai szabályokról még egyetlen szót se -tehettünk. Oly természetes, kedves ember volt, hogy a Zrinyi kirohanását -ott mindjárt elmondta a fontosabb nevek és évszámok nélkül ugyan – de -elég szépen. - -– Jól mondtam? – kérdé igen nagy örömmel. No, ugy-e? - -– Igen. - -– De ne hazudjék, mint Kardos ur szokott egy jó szivarért. - -– Nem hazudom. - -– Hát most maga mondja el. Lássam hogy mondja? - -– Itt? - -– Itt, itt. No és miért ne? Ha én elmondtam, maga is elmondhatja. Rajta! - -– De a báróné – talán… - -– Hogy ne mondanád fiam – bátoritott anyám a szemeivel, kezeivel. - -– Csak mondja – intett a báróné. - -Hát én elmondtam. - -– Maguk igy tanulták? Hiszen ez három olyan hosszu, mint az enyém! - -– Igy, báró ur, nevekkel, évszámokkal, mert a nélkül mese az egész. - -– Akkor engem itt is megcsalt Kardos ur. Én is hatodosztályos voltam, -maga is és maga négyszer annyit tud. Igy akarom tudni én is. - -– Nagyon örömest megtanitom. - -Más tárgyakból is kivánta a báró, hogy kérdezzem. - -El-elkomorodott s ilyenkor sápadtsága kékre változott s a szemébe könyek -gyültek. Hánykolódott, hogy majd leesett a hintóból. - -Biztatni akarta-e Juliska vagy vigasztalni, elég az, hogy folyvást nézte -a bárót s a báró őt. Sajnálta Juliska – azt hiszem. - -– No, ha maga fiam – szólt a báróné, egy aranyat adva Juliskának a -kalácsért – Ádámot ugy megtanitja, hogy – - -– Ne féljek az ezredestől – vágott szavába hirtelen a báró. - -– Jó, tehát az ezredestől: akkor a maga édes anyjára és testvéreire -nekem lesz gondom. De ugy értsen meg, hogy el ne ámitson, mint a -professoratus és csalót, hazugot ne csináljon a fiamból. Nekem ez az -egyetlen fiam van csak; leányom, igaz, van négy, de már mind férjnél; -ennek kell a Ladár nevet föntartani becsülettel, tisztességgel Én nem -vagyok nagyon gazdag, de azért Ádámnak oszlopembernek kell lenni, -olyannak, a ki minden egyletben, társaságban, osztályban emberül -megtegye a magáét. Az öreg báró már beteges: Ádám fogja betölteni a -helyét és nem szeretném, ha olyan tedd ide, tedd oda ember találna -lenni. Ösmerjen, lásson mindent és járjon a maga lábán. - -Anyámnak és Juliskának fel kellett ülni a hintóba. Anyám a báróné mellé -ült, szemben vele a báró és Juliska – én meg az inas, meg a kocsis a -bakon ültünk. - -A kik igy láttak, pedig sokan láttak, mondhatták: a Ladár báróné megint -megbolondult, felszedte a koldusokat. - -A péli kastély előtt, mely a Hetényi grófoké – várt reánk a kasznár ur, -kire a báróné egyetlen tekintetet se vetett. - -Mivel anyám még az uton kijelentette, hogy Juliskával visszamegy: oda -fordult a kasznár ur kocsisához a báróné és kiadta a rendeletet, hogy ez -a hintó visszaviszi Erdőhátra Ilyésnét és rögtön utánunk jő. - -– Kedves, jó szomszédasszony, a fia az én fiam lesz és az édes anyja: az -én szomszédném. Ott fogunk lakni a régi kertészházban a Diós mellett. -Érti? - - - - -II. - -Még az uton már minő vihar tör ki. - -Anyám megkérte a bárónét, hogy a mig ő nagyságaik a grófi udvarban -ülnek, én hadd maradhassak ő vele. - -– Azt gondolja – mosolygott jóakarattal a báróné – hogy egy kissé jobban -fel kellene fiát öltöztetni? Nem bánom. - -Nem, a világért sem ezt gondolta anyám; hiszen a rajtamlevőnél jobb őszi -ruhám nem is volt, hacsak a téli kabátot föl nem veszem. De azt meg -ilyen forróságban hogyan? - -Mégis mikor magunk maradtunk, kivétette anyám a holmimat a hintóból és -sírva, szégyenkezve egy juhistálló mellett felöltöztetett. Csakugyan a -téli kabát került reám, s a nagy uj téli csizma. - -– Fiam – kezdé anyám, szemmel láthatólag megvigasztalódva a majd -sarkamig érő kávébarna kabáton s egy hid melletti lombos akácfa mellé -huzódván, közel a hintóhoz – istennek adjunk hálákat, tégedet ma nagy -szerencse ért. Tanitsd meg azt a kis bárót mindenre az ég alatt, rágj -szépen minden betűt a kedves, okos szájába és azon légy, hogy többet -tudjon náladnál is. És most fiam megmondom, de soha el ne áruld és soha -ne éreztesd a báróékkal, hogy apádat ők tették tönkre, az öreg István -báró uzsorája. István báró is oszlopember, adakozik, mindenütt ott van, -a hol segiteni kell, de még a kocsisa pipájából is kivenné a dohányt. -Most ne kérdezz többet, én mindeneket tiszta szivem szerint -megbocsátottam, elfelejtettem, csak a báróné jó legyen hozzád: én, ugy -áldjon meg minket az isten, soha semmit fel nem hozok és nem követelek. - -– No, fiu – szólalt meg dörgő, kemény hangján Bévárdi kasznár ur a -hátunk mögött – te ma oly szemtelenül viselted magadat irántam s anyád -olyat cselekedett, hogy – hogy. Csak ezt akartam megmondani édes Ilyésné -asszonyom. Irja oda a füle mellé. - -Azzal hirtelen eltünt, kocsira ült s mikor a dombra felért, a Krisztus -urunk keresztjéhez – láttam, hogy felénk fordul – és botjával fenyeget. - -Igy kellett életem legszerencsésebb napján mindjárt hamar megtanulnom, -hogy: mindazért, a mi bennem valami jobb volt és van, rettentő árral -kell fizetnem. - -Sirtunk és vigasztaltuk egymást, hogy ne féljünk, mert a rosz ember -mellett mindig ott áll az isten és ő tudja mikor mit tegyen. - -– Jézus Mária, hát maguk hova bujtak – szidott és nevetett a cifra ruhás -inas, Károly, hajadon főn, göndör, szőke haját meg megnyalt ujja -hegyével kondoritgatva. Most rögtön jőjjenek az officérek szobájába. Én -itt mindent tűvé teszek, kiabálok, hogy a drága torkomat összetöröm és -sehol, mintha elnyelte volna a föld magukat. Teritve az asztal. Pedig -nekünk Sándor – ölelt át – jó barátoknak kell lenünk, ha azt akarjuk, -hogy mindenből kapjunk, a mi jó. - -S egész az officérek (udvari tisztek) szobájáig arról beszélt, hogy ő -milyen nagy és kedves embere az öreg bárónak, a ki pedig egy országos -smucig. Csak nagy gyorsan elmesélte egy utazásukat. - -– Füredre mentünk, Köcscsén, az uton egy sánta, vak koldus kunyorált. -Adj neki, mondja a báró, egy krajcárt. S oda tartott elém egy -négykrajcárost. Én oda dobtam az egészet. Hát mit? egy báró inasa egy -krajcárt csak nem ad. No, hogy hazakerülünk, a sok virágos, diadalkapus -jószágainkon átvergődünk, számoltat ám a báró. Három krajcárral a többek -közt nem tudok beszámolni. Igaz, mondám, Köcscsén a koldusnak adtam. Hát -nem meg kellett adnom a három krajcárt? Hanem azért ne félj vén cudar – -ez a jó kis eszem megsegitett. Ugy kell oktatnunk ezt a kis -penészbogarat is, nehogy a vén oszlopra üssön. Csak tegye mindig azt, a -mit én mondok. Tiz esztendeje, hogy szolgálom a bárót – egy pof kicsi, -de annyi nem érte az orcám bőrét. Urak csak az együgyü embert ki nem -állhatják. Tudjon az ember hirt mondani, örökké fris hirt; a mit nem -szabad, azt ne lássa meg: s nem hal meg éhen. Ha ur nem volna, jó világ -se volna. Igyanak asszonyság, pompás pecsétes bor van az asztalon. -Egyenek. Arra való az ur, hogy a szegény éljen utána. - -S egyet csipett a Juliska orcáján, mire én akkorát taszitottam a -szemtelenen, hogy orra bukott. - -Nem szólt, csak a kondor haját borzolgatta. - -A báróné már ott állt a gazdagon megrakott asztal mellett és igazán a -legjobb indulattal pirongatott bennünket, hogy hova tüntünk. Ez többet -ne történjék. - -Ádám báró ujjongott, ugrált örömében, hogy én olyan furcsán vagyok -öltözve és a Hetényi grófok is jókat kacagtak. - -Csak anyám volt szomoru, ki nem szerette, hogy a mulatság a mi -rovásunkra történik. Szegény asszony volt és mégis azt óhajtotta volna, -hogy ugy megbecsüljék, mint a gazdagot, a mi épen lehetetlen. - -Nagy kegyességet mutattak irántuk a grófok s a báróné is mindent -elkövetett, hogy anyámék a lehető vidáman menjenek haza. - -Egy darabig én a bagázsiás kocsin mentem, de a mint kiértünk a péli -határból, ismét csak oda kellett ülnöm a báróékhoz. - -Azt gondoltam, egész uton deklinálunk. Ebből indultam ki és kezdtem Ádám -bárót csöndesen bevezetni az első deklináció mélyedéseibe. - -Mindenkép elpróbáltam; külön vettem az egyenlő végzetű eseteket, igy – -azt mondta a báró: zavaros, érthetetlen; majd sorba vettem, igy a -dativust mindig elugrotta. Arra is rámentem, hogy – de mit tehettem -mást, hogy énekeljem: rósa, rosáe rósáe – – Erre nevetett ő is, a báróné -is, s mivel a családhoz tartozónak gondolta magát: az inas is. - -Láttam, igen gyerekes utra tévedtem. De a báró is olyan gyermeknek -látszott. Azt gondoltam, jó lesz, ha rövid kivonatban közlöm a -legfontosabb szabályokat és hogy közelebb férjek a báróhoz, tehát -versben. No, igy még legjobban ment és hiszem, hogy még az nap délelőtt -eljutottunk volna a harmadik névragozásig, azonban a báróné a nagy -forróságban elaludt s utána csakhamar Ádám báró is. - -Intettek a kezeikkel, hogy hagyjam abban az egész repeticiót. - -Nem is bántam, mert igazán kezdtem dühbe jönni. Ennyire elhanyagolni egy -bárót, hogy tizenhét-tizennyolc éves korában ne tudjon annyit, mint -Grosch, a ki a legostobább fiu volt az osztályunkban – mégis -megfoghatatlan. És minden esztendőben, minden tárgyból kitünő -osztályzatai voltak. Hogy lehet az? Lehetne annyira romlott egy -professzor, megvesztegethető egy egész tanári kar, hogy idáíg menjen? -Hisz nálunk a szegény kis Jánosit csak azért vetették vissza, mert az -igazgató, Cseh Gáspár ur, évenkint sokszor elmondott goromba trágár -vicceire soha sem akart nevetni. S Nyári Károlyt meg azért, mert -borotválhatta a bajuszát, holott Jupiter tanár urnak még egy szál se -volt s ezt az ő bosszantásának vélte. - -De mennyit tudtak azok ehhez képest. - -S Ádám báróból oszlopember lesz. Mi az az oszlop? - -Kezdtem ezen gondolkozni s azon vettem észre magamat, hogy sirok és -inkább mennék gyalog anyámmal s Juliskával, vinném az ágyat hátamon vagy -fejemen, csak ne kellene ezt a rettentő meleg kabátot magamon tűrnöm s -ezt a nagy téli csizmát, mely miatt nem tudok mozdulni. - -Nagy homokon gázolt keresztül a hintó, meleg, forró homokon, mely -vereslett és csillogott az égető naptól. - -Én hol egyik, hol a másik sarokba huzódtam, azért is, hogy kapnék egy -kis árnyékot és azért is, nehogy fel találjam költeni a bárót vagy a -báróné ő nagyságát. - -Ebben a türhetetlen hőségben hát ime az a gondolat csap a fejemhez, hogy -ha a báróné nincs, hát akor én most a mi szekerünkön megyek apámmal, -talán édesanyámmal, három csengős lovon, jó boritós, bőrös ülésü kocsin, -mint a baranyai módosabb papfiak, megyünk talán többedmagunkkal Pápára -vagy Nagy-Kőrösre, erdőszélen, viz mentén, de hűvös helyen és dalolunk, -tréfálkozunk, nevetünk és megyek vékony nyári ruhában, talán ingujjban, -szalmakalappal. Égett a fejem és le akartam ugrani. - -Harag, düh, gyülölet, bosszuállás forralta a véremet s azokra, a kik -jóakarattal felvettek hintójukra, most ugy néztem, mint a kik engemet -meg most láncra vertek. Apámat, anyámat kifosztották, apámat megölték, -ah, még bizonyosan ezek börtönbe is vettették és én most itt üljek?… - -Oda-odatekintettem a kondorhaju inasra, a kit feltaszitottam a -szemtelenségeért, hogy vajjon nem veszi-e észre valamiről, hogy miket -forgatok az eszemben? nem ragad-e meg, mint gonosztevőt, a vállamnál -fogva és nem adja-e vissza a kölcsönt? - -Valóban rab voltam. Itt az inas őrzött engemet, a miért nem tudtam -elnézni, hogy hugomat valaki csak egy ujjal is megsértse; otthon meg, -Erdőháton, Bévárdi ur fogja kinozni szegény anyámat és testvéreimet, -mikor épen az isten már rájuk tekintett volna. Lenne lakásuk a Dióserdő -mellett, a régi, szép kertészházban és – Ah istenem, végig gondoltam, -hogy mivel és hol állhat bosszut anyámon vagy rajtam, mert azt tudtam, -hogy a kevély ember anyám kifakadását soha meg nem bocsátja. De hiszen -még Pélen tudtunkra is adta, hogy megálljunk. - -Miért nem tudott anyám hallgatni, hagyta volna reá, hogy igenis inasa -voltam Kos professzor urnak. Nem volt-e Antal János püspök is Erdélyben -inas gyermekkorában? Hisz olvastam. Nem volt-e kályhafütő annyi érsek? -Főkép tót érsek. - -De ha én csakugyan nem voltam más? - -Nem, nem voltam. Az Ilyések előkelő magyar nemesek voltak. - -Mit ér? Bár napszámos lett volna az apám, most őseim tisztességeért nem -kellene lakolnom. Bizonyosan boldog volnék, hogy valaki mint egy darab -sarat megtűr a ruháján és odább visz. - -Anyám és testvéreim állottak előttem. Ki védi őket? - -Oh istenem, bár ne itta volna le magát Sötér Pista. - -A báró urék egy nagy zökkenésre fölébredtek. - -– Hát magával mi történt? – kérdé a báróné. - -– Én csak gondolkoztam. - -– De sirt, csupa veresek a szemei. - -– Nem, csak melegem van. - -– És nem tudja tűrni? Ha tűrni nem tud, mi lesz magából? - -– Tűröm, nagyságos báróné. - -– A szegények türelmetlenek és minden nyomoruságuk innen származik. Ha -boldogulnak: akkor kevélyek lesznek és nagyravágyók; ha elmaradnak, -irigy lelküekké válnak és bosszuállókká. Ha ember akar lenni, azt -mondom, jókor kezdje. Keresse a hibát mindig magában és ne ott, a hol -nincs. Legyen alázatos, engedelmes, mindenkihez alkalmazkodó. Mondja a -legény, hogy maga felrugta. Igaz ez? - -– Igenis, nagyságos báróné, felrugtam – mondám kigyulladva. - -– És magának adtak példás erkölcsi bizonyitványt? Egy verekedőnek? - -– Soha nem loptam, nem csaltam, senkit nem árultam el, kötelességemet -pontosan teljesitettem, soha büntetést nem róttak még reám. - -– És hogy esik, hogy nálam az első napon már verekedett? - -Nem jutott eszembe mit mondjak, elfogott a szégyen és sirni kezdtem. - -– Látod (igy, erre a hangra vette a báróné) nekem most azt kellene -tennem, hogy leszállitsalak, eredj, takarodjál semmirevaló, a ki meg nem -becsüli magát, szenvedjen. Te nyilván egy alattomos ember vagy s ezzel -nyerted meg professoraidat. Itt jó, hogy hamar kimutattad a körmödet. Ez -is foglalkozásaim körébe tartozik, hogy az ilyen embert megjavitsam. Oh, -én hamar átlátok a szitán. A kivel én egyszer találkozom: azt megismerem -az első nap. Te makacs vagy, eszed van, de szived nincs, használni -foglak a magad helyén. Tanitod a bárót és te tanulj tőle szivet, -nemességet, gyöngédséget, szerénységet: akkor hatáskörödben te is -lehetsz oszlopember. Mig igy, hamar odább löknek s a ki egy helyt -kiállhatatlan volt, az olyan, tudd meg, mindenütt kiállhatatlan. - -Mosott, mosott, kegyetlenül mosott, mert azt hitte, megérdemlem és nem -engedett szóhoz jutnom; dicsérte az inast, a ki példányképe a jó, hű -embereknek s a ki ma ártatlanul olyan goromba, neveletlen bánásmódban -részesült attól, a kit én a pártfogásomba vettem. - -– Meg fogod kérni, mert a ki az én cselédjeimet bántja: az engemet is -sért. Be fogod-e vallani hibádat? Bevallod. Jó. Elég. - -Megsimogatott és mint egy igazi nemes, jólelkü asszony néhány könyet is -ejtett. - -– Ne szólj – utasitott vissza, mikor látta, hogy szólni akarok. Nem -szeretem a sentimentál bocsánatkéréseket. Látom, beösmerted hibádat, -megbocsátok. Ez lett légyen az első bűnöd! Szeretem, hogy rögtön -szarvaidnál kaphattalak. Ebből láthatod, hogy engem megcsalni soha nem -lehet. Oh, bár Ádám báró is ily éles szemeket nyert volna a -természettől, mert nagy missiojához semmi sem kivántatnék meg inkább, -mint a jó szem. Annak, a ki életét mások üdvére, javára akarja -föláldozni – s én ezt kértem istenemtől – erősen kell látnia erősen. És -most Ilyés Sándor, erről a mai cselekedetedről nem akarok tudni egy szót -is. Fait accomplie, azaz be van végezve. - -Ugy örvendett a báróné s olyan jó volt hozzám, hogy mind a két kezét -összecsókoltam. - -Ha azt a fellökést el nem követem s bűnbe nem keveredem előtte: majd azt -hiszem, hogy felényi jó kedve se lett volna az uton. - -Mindjárt-mindjárt egy-egy megtéritett gonoszról beszélt s oly édesen, -oly ékesen, olyan boldogságtól csillogó szemekkel, hogy ő a rosszakban -sokkal több örömet találhatott, mint a jókban. - -Mondta, hogy ha bizalmára érdemes leszek, ha gonosz természetemet -merőben megváltoztatom és szabványai szerint élek: többeket fog mondani. -Kiképezhetném magamat arra, hogy majdan mellette titkár legyek, de erre -feltétlen engedelmesség kell, eszméinek elsajátitása és mindenek fölött -jézusi sziv. A pap is volt titkára, de fájdalmasan tapasztalta, hogy a -papok leghitetlenebbek és legönzőbbek. Mindenkiben ördögöt látnak és a -szegények ügyét nem képesek felfogni. Koldusház, szegényház, árvaház, -menedékház betegház – nekik mindez csak a restség, korhelység, -dologtalanság melegágya. Mindez a voltairismus még. Hanem irtogatom. A -tanárokat is sorra vettem, de azok meg, mint a pincérek, minden -lépésüket fizettetik. Müveletleneket nem használhatok, pedig maholnap át -kell venni Ádámnak az egészet. Kezeim nehezek – elkövéredtem. - -Valóban a báróné igen kövér volt. - -Sirt, hogy az isten csak őt verte meg ezzel a kinos teherrel, holott -neki annyi dolga volna. Irigyléssel szólt a napszámosokról, kik mennyi -temérdeket esznek és még sem hiznak meg. A szegények már csak ezért is -százszor boldogabbak, mint az urak. - -Egy gazdag ember jól nem is ehetik, mert rögtön ott terem rajta a -rettenetes kövérség. - -És sokat beszélt a szegénység előnyeiről, kellemes helyzetéről, -szerencsés állapotáról. - -Igen, én bevallom – és ma is állitom, hogy a szegénység nem teher, nem -büntetés, nem nyomoruság. Mi nagyon boldogok voltunk otthon. A mi édes -anyánk, a mint ő szokta mondani tréfásan, – mikor egy-egy nagyobbacska -vasárnapi ebéd után kiültünk a folyosóra s mindnyájan egy uj dalba -kezdtünk, a mit én vittem az iskolából – meg politurozta a szegénységet. -Csodálatos módon nekem ugy is tetszik, mintha a mi dombon fekvő házunk -ablakába sütött volna legtovább a nap. Már másutt régen sötét volt és a -mi kis ablakunk még mind csillogott. - -Tehát addig is, mig a sors oda emel és készit engemet, hogy egykor a -báróné titkárja lehetek majd: siettem dologhoz látni. Átléptem a -harmadik deklinációra. Összes fogásaimat elővettem, hogy a báróval -megkedveltessem a latin nyelvet. - -Soha se felejtem el, ugy ült ott a hintóban kövér édes anyja mellett, -mint egy kis szent. Sötét fekete haja, mely kékes szint játszott, -rá-ráesett szép, magas, tiszta homlokára, nagy álló szemei, melyeket -hosszu vékony szivárvány szemöldek ékesitettek, olyan bizodalmasan, -figyelemmel néztek, reám; csontos, vékony ujjait egybefoglaltat mintha -imádkoznék, s nagyocska széles szájával engedelmesen pörgette a him, nő -és köznemü szavakat. Mint egy gyermek, holott lehetett már annyi idős, -mint én. - -Mekkora büntetésre méltók isten előtt azok a tanárok, nevelők, kik ezt a -szelid, figyelmes ifjut annyira elrontották. Egy szó nem fogott az esze. - -Hogy jobban menjen: a báróné maga is próbálta. Egyszerre deklináltunk -mind a hárman. - -Szegény báró mindenre kész lett volna. - -– De jól megy, pompásan megy – miért nem mondja maga is – szólt Ádám -báró. A professorok mindig azt mondták. - -– Igen, igen, báró ur, majd mondom én is, de még most – – - -– Ennyiért Cseh ur táncolt volna örömében. Most forditsunk. - -Ovidiusból kezdte a Metamorfosist. Pörgette sebesen: az első sorokat -olvasta és mondta a második lap magyarját. - -– De a báró ur – - -– Nos, nem jól van? - -– Nem. Hisz mást mond latinul, mint – - -– Igaz, várjon, én a rézkort találtam mondani. Ujra kezdem. - -Akkor meg négy-öt történetből is össze-vissza mondott mindent. - -– Varju ur azt mondta csak mondjam sebesen, Cseh tanár ur nem is tudja, -hol járok. - -– Nálunk az iskolában bezzeg kiporoltatta volna azt, a ki ilyesmit -merészel. - -Ádám báró elpirult. - -– Én nem megyek igy Telekre – szólt mélyen elpirulva. - -– Lesz talán pár napunk ott, azalatt elkészitem én a bárót. - -– Én nem állok igy vizsgára, megbuktatnak. - -– Ne féljen Ádám – biztatá a báróné. Ott leszek én. - -– És megint fizet. De ott nem lehet ám, ott nem Erdőháton vagyunk. - -– Azok is emberek – mosolygott a báróné. - -– De azoknak sok kell. - -– Sokat adunk – kacagott ő Nagysága. - -– Azok nem fognak majd felelni én helyettem, mint az erdőháti -professzorok. Nem megyek, anyám, igy nem megyek. - -A báró ugy megkötötte magát, hogy nem tudtunk vele birni. Vádolta apját, -anyját, nevelőjét, tanárait. Lökött, rugott, hogy hajtassunk vissza, -mert ő a szégyenpadra nem áll. - -És most egészen ellenem fordult a báróné. - -Előbb csöndesebben, majd szikrázó szemekkel szidott, mocskolt, mint egy -igen-igen ravasz, alattomos intrikus kölyköt, a kinek csak abban telik -öröme, ha rosszat tehet, ha másokat vádolhat, mások becsületében gázol, -régi, hires tanárokat, tudósokat – a kik bizonyosan ezer meg ezer -hazafit adtak már a hazának – leránt, besároz. - -Az inas a bakról felénk fordult és vigyorgó szemekkel integetett felém -és készen állott bizonyosan, hogy engem ledobjon az első intésre. - -És most határozottan felteszem a kérdést: nem jobb volna-e, ha ledob? - -Magamra, anyámra, Juliskára, a báróra és sok nevezetes emberre nézve. - -Ha én akkor nem hallgatok, hanem oda mondom a bárónénak: - -– Én oka semminek sem vagyok. - -A báróné indulatba jő. - -– Maga egy semmirevaló ember – kiáltja merészen. - -Én erre megfelelek. - -Bizonyosan megállunk. Én leszállok Holmimat ledobják. - -Nem marad más hátra szivemben, mint egy szerencsésen kezdődött és nyakas -modorom miatt szerencsétlenül végződött utazás emléke. Anyámék nem -költöznek a kertészházba, Juliska – – de azt gondolom, szükséges -lépésről-lépésre mennem. - -Nagyon kipirulhattam, a szemeim igen kivörösödhettek, a jó isten tudja -milyen zavaros tekintetem lehetett, mert a báró megragadta anyja kezét -és rimánkodva esdekelt: - -– Ne bántsa Sándor, ő nem oka annak, hogy engemet megcsaltak, bár lett -volna énnekem valakim, a ki az igazat igy megmondta volna, most bátran -mennék Öreg-Telekre. - -Felém nyujtotta fehér, puha kezét, s annyi szeretettel, oly meleg, -tiszta szivvel simogatta a vállamat és szólt: Sándor, lássa, ilyen ám ez -az én mamám! De ne haragudjék. Meg fogják egymást maguk szeretni. Anyám -is hóbortos egy kicsit és maga is az. Én is az vagyok, minden Rétvári -gróf az volt, csak a papa nem hóbortos. De ő öreg és nem gondol másra, -csak a pénzeire. Menjünk át egy kissé a történelemre – a Zrinyi Miklós -szigetvári kirohanására. Maga beszéljen. De vesse le azt a nagy, bolond -téli kabátot, hiszen egyenesen az az oka, hogy olyan indulatos; azokat a -nagy bérescsizmákat is rugja le. Vegyen az én ruháim közül, lesz talán -olyan cipőm is, hogy használhatja. S meglássa, mindjárt máskép megy ez a -bolond veszekedés. - -Teljes hatalommal uralkodott Ádám báró édes anyján. - -A báróné nem szidott többet, sőt számos drága ajándékot adott, hogy nem -tudtam eléggé megköszönni. Ujra a megtérités munkájához látott, mert azt -mondta: visszaestem. Egy visszaesett beteg pedig sokkal nagyobb dolgot -ád az orvosnak, mint bármely nagy beteg az első stádiumon. - -Ugy is vigyázott és vigyáztatott reám az inassal, és kocsissal, mint egy -kötözni valóra. Minden kivánságomat azonnal teljesitették és folyvást -oktatott és mint mondá: gyomlált a szivemben. - - - - -III. - -»Nagy különbség van az erdőháti és öreg-teleki professzor urak között. -Hogy ne?« - -Öreg-Telek olyanforma város, mint Cegléd, vagy Nagykőrös, vagy -Kecskemét, vagy Szabadszállás vagy épen Halas. Homok, mindenütt homok, -szárazmalom, az utcákon padló, a hol csak megállapodhatik a viz, eső -hólé; pocsolya, sárga-zöldes vizű tó és itt-ott gyéren egy-egy akácfa. -Gyümölcsös, a minő nálunk a legkisebb faluban is bőven van, itt talán -még egyetlenegy sincs. A házak rendetlenül össze-vissza hányva. Egy utca -megindulna már és hirtelen, mint valami irigy ember, keresztülvágja a -másik. De a templom és főiskola pompás épület. Egymás mellett van. A -diákok belátnak a templomba s a templomban levők láthatják, hogy mit -csinál a diákság. Nem lehetetlen, hogy ebben van valami haszon. Mindjárt -gondoltam. - -Mi a nagy vendéglőbe szálltunk. Onnan mondom, hogy nagy vendéglő, mert -ez volt fölirva cimül a homlokzatra. Különben az épület alacsony is -volt, piszkos is és egy jókora istállónál nem sokkal nagyobb. Egyik -szögetjén kávéház volt, akkora, mint egy bolt. Az ajtajában állott egy -csomó szinész, dalolva, fütyörészve, ásitozva és huzódozva – mintha -minket észre sem akarnának venni, holott a mint kisült: a báróné -kedveért még az nap este – mert mi déltájt érkeztünk meg – diszelőadást -rendeztek hangversenynyel, operettel, vigjátékkal és egy felvonás -tragoediával, teljes kivilágitás mellett. - -A bárónét igen megörvendeztette az, hogy itt szinészek is vannak. Rögtön -hozatott is három páholyjegyet, a mit egy egész szinészi küldöttség -adott át. - -De ezekről csak futólag akarok megemlékezni, jóllehet mind hármunk -szivét nem a jeles főiskola és professzorátusa foglalta el, hanem a -diszelőadás. - -»Az országosan tisztelt, nagynevü honleány és hő műpártoló báró Ladár -Istvánné született gróf Rétvári Róza urhölgy tiszteletére.« - -Öreg-Teleken először adatik felséges, világhirü stb., stb. operette, -vigjáték, dráma, tragoedia-részlet – hangversenynyel és Poczok Izsák -hannoveri magánhegedüs játékával stb., stb. - -Igy egyszerre az egész város megtudta, hogy ki van a nagy vendéglőben. - -Járt-kelt ablakunk alatt fölebb-alább a népség, főkép hivatalnokok és -cigányok tudakozódtak utánunk; az előbbiek, hogy kitünő szállást és -kosztot ajánljanak fel a bárónak, az utóbbiak, hogy hegedüljenek és ha -lehet, hát azonnal. Diákokat is láttunk. - -Épen ebédeltünk, mikor egy köpcös, veres, kis ember, erősen a tarkójára -lapitott fényes, veres hajjal és nagy, husos orral, sárga kabátban, egy -levéllel belép hozzánk. - -– A főiskola tekintetös igazgatójától, csókolom kegyös kezeit nassás -báróné, báró ur és nevelő ur. - -– Kicsoda maga? – kérdé a báróné feltünő jó kedvvel. - -– Én, csókolom kegyös kezeit, a pedellus vagyok, ugy mint Sámuel. Csak -igy hivnak. Ne is tessék máskép mondani, csak Sámuel vagy akár Samu. -Igenis. Nagy az meleg, röttentő. - -– Üdvözlöm a tekintetes igazgató urat – szólt nyájasan a báróné, -elolvasván a levelet – várni fogom. - -Sámuel vidáman vitte az izenetet, de még vidámabban, a mit a markába -csusztattak. - -Fel is harsant odakünn a folyosón a zene. - -A cigányok bizonyosan látták, hogy nem lesz káruk. - -– Nagy különbség van az erdőháti és öreg-teleki professzor urak között – -morzsolgatá a báróné örömteljesen. – Hogy ne? Ez igazán szép. Általában -a milyen szegényes ez a kis város – olyan szivélyes a népe. - -A vendéglős ur is becsoszogott. Szikár, mozgékony nyaku, nevető szemü, -ritkás szakállu kicsided ember, egy kis táblácskával, melyre akárki is -láthatta, hogy minden percben kész irni. - -Csak ugy sugva, mintegy bizalmasan mondta: - -– A direktor ur azzal biztatta a szinészeket, hogy a diszelőadás után a -méltóságos bárónő egy kis vacsorát – no persze egyszerüen, a -legegyszerüebben – én azt igen értem – kegyeskedik adatni a játszó -személyeknek, nagyon jól játszanak, de a jövedelem igazán kicsiny. Még -nálunk igen tudatlan a nép. Lassan szokik. Ha parancsolja a méltóságos -báróné – én kész örömmel készittetek számukra egy parányi kis vacsorát. -Valami kis kulás – nagyon fognak örvendeni. Szerenádra is készültek. - -– Kérem tisztességes vacsorát tessék készittetni. Szives figyelmöket -mindenesetre meg kell köszönnöm. - -A vendéglős egy csosszanással künn termett. - -– Lássa Sándor, ilyen ám ez a mama – jegyzé meg nevetve Ádám báró. - -– És ha igazi oszlopember akar lenni Ádám, a mi kell is, hogy legyen, -akkor az ilyen csekélységek elodázhatlan teendők. - -– Oh, oh, édes mama! – csóválgatta fejét Ádám báró – apám mind veri a -pénzt élire, maga meg mind szórja ki az ablakon. Látom, hogy az ablak -alá kell állanom a kalapommal. - -– Ne féljen Ádám, a mit isten nevében adunk: az százszorosan -visszakerül. A főrend ellen mostanában különben is sok a panasz, -elhuzódik, szűkkeblü, nem mondom épen, hogy fösvény, de mindenesetre -rosz uton van. Nincs vezetője, Széchenyi rom; mi nők, kell, hogy -megőrizzük a magyar mágnásság jó hirét. - -– S megőrzi azzal mama, ha egy csomó cigányt itt muzsikáltat? - -S kacagott a báró. - -– Annak is élni kell, Ádám jegyezze meg. - -– És ha egy sereg professzort megvásárol? - -– Azok is utánunk élnek. - -– Igy hát ők a tudomány cigányai? - -– Ne legyen olyan kiállhatatlan vén gyerek. Jó, ha atyjától épen semmit -sem tanul. A Ladároktól soha se lehetett valami szépet tanulni. Rablók, -uzsorások, kalmárok voltak, mig a Rétváriak tiszta gavallérok. Érti? - -– Oh mama, mama, de sokat lehet magán nevetni. - -S a vékony, erőtlen, cingár ifju gyöngéd nyájaskodással ölelgette édes -anyját. - -Halk kopogtatás szakitotta félbe a beszélgetést. - -Szörnyü magas ember, hozzánk képest egész óriás lépett be, világos, -dohányszin hosszu kabátban, magastetejü kalapját hóna alá véve, és vörös -nagy bajuszával és kiborotvált kövér képével barátságosan üdvözölve -mindhármunkat. - -– Nagy örömömre válik, hogy a méltóságos bárónét, kinek nemes tetteit a -hir hozzánk is hamar elhozta, – első perceiben már hódolattal -köszönthetem. Tudomásunkra jutott hogy a báró ur főiskolánkat tiszteli -meg azzal, hogy egyetlen fiát gondjainkba helyezi. Felette kedves -kitüntetés ez reánk nézve, ugy Kőrössel, mint Kecskeméttel szemközt. -Büszkék vagyunk reá – hajlongott, s olyan mélyen, hogy egy olyan kövér -embernek az igazán nehezére eshetett. - -– Az igazgató urhoz van szerencsénk? Örvendek. - -– Nem, én a latin és görög nyelv tanára vagyok és a hetedik osztály -főnöke Rizs Lajos, hosszu éveken át a gróf Bayaknál nevelő, majd a -herceg Tömöri család prefektusa. Igen, méltsás báróné, én a legjobb -családoknál voltam szerencsés tapasztalataimat szerezhetni. -Kötelességemnek tartottam, hogy szolgálataimat rögtön felajánljam. Épen -a főiskolával szemben lakom, lakással és teljes ellátással ugy a nevelő, -mint az inas, sőt lovász és vadász részére tudok szolgálni. Gyermekeim -nincsenek – s ez okból teljes atyai gondomat a báró urra fordithatom. -Nőm német egyetemi tanár leánya, Grün Lucsia – nem akarom dicsérni – de -müveltségével messze kimagaslik az itteni hölgyek fölött. Zongorában, -angol, francia, német, sőt a klasszikus studiumban is helyes oktatást -képes adni. Ugyanazért distingvált szülő gyermekét rendesen elsőben is -hozzánk hozza – ha t. i. valamely mágnás-család már előre el nem -foglalja a helyet. - -– Oh mennyire örvendek – mondá a báróné, maga mellé ültetve az óriás -embert, ki a kanapén oly csepp helyet foglalt el, hogy azon tán én sem -tudtam volna elférni. - -Rizs Lajos tanár ur hamar áttért a tantárgyakra, mi közben mindegyre -kitekintgetett az ablakon. - -Mivel ruházatomról és bizonyosan egész orcámról látta, hogy én csak ki -vagyok, alig fordult felém egyetlen egyszer, akkor is a szemüvegével, s -ugy nézve, hogy sok dologgal tisztába jöhettem hamar. Ádám bárót ugy -simogatta, mint egy kis hét éves gyermekecskét. - -– Mikor teszünk vizsgát? – kérdé a sok hizelgő, magasztaló beszédet -ketté vágva Ádám báró. - -– Vizsgát, báró ur? – s játszott a tanár szemüvegével. – No azt majd -meglátjuk, lehet, fogunk módot találni abban, hogy – – - -– Igen, igen, édes Rizs – veté közbe a báróné – Ádám a görögöt és latint -eddig nem igen szerette. Bár kitünő. - -– Ah, kitünő? az nagyszerü. - -S pár odavetett kérdést tőn a rendhagyó igékből. - -– Én nem tudom, de Sándor megmondja. - -Megmondtam. - -Rám tekintett. - -Mocskolta a kis gymnáziumi tanárokat, kik igen olcsón megvehetők s kik -kibeszélhetlen sok kárt okoznak ez által. Nincs náluk összhangzás, a mi -a teleki tanároknál igen erős; nincs egyöntetüség, a mi itt -példányszerü. Jobbára mind Erdélyből származtunk ide. Testvérekül -tekintjük egymást. Csak az igazgató bennszületett. Régi, elvavult ember, -nagy német, de rendesen minden baj nélkül mellőzzük. Különben a -harmoniát soha meg nem bontja. Épen jő. - -Rizs ur fölkelt, gondolom, hogy a kanapét az igazgató számára tartsa -fenn. - -Odasugta a bárónak, hogy a latin és görög a főtárgy, de ne féljen, mert -az ő rendszere gyermekesen könnyü. Játszva haladnak. S ugy illegette, -kedveltette magát, mintha vastag lábaival és karjaival és nagy, -dohányszin kabátjával már megkezdte volna a játszást. - -Átfogta a báró nyakát és melegen magához szoritotta. - -– Én Timár János vagyok – tekintgetett szerteszéjjel a belépett sovány, -őszes ember, nyájas mosolylyal közeledvén a bárónéhoz – a helyi főiskola -igazgatója. - -A bárónénak több versen kezet csókolt és nemcsak Ádám bárónak, de nekem -is számtalanszor oda-oda nyujtotta a kezét, melyen szakadozott ujju, -barna keztyük fityegtek. - -– Nos, nos – talán ismeri collega ő nagyságát a bárónét. - -– Ah, régóta. - -– Szép, szép. Az erdélyiek minden mágnást ösmernek. Soha se láttam még -olyan erdélyi tanárt, a ki elejétől végig nem ismerte volna a -mágnásokat. Szép, szép. Mi alig ismerünk kettőt-hármat. Nem tolakodunk, -azaz, mágnás ritkán jő iskoláinkba. Ha vagy egy kerül is, rendesen igen -gyenge. Megöli őket a házi nevelői rendszer. Nagyon kell becsülnöm a -báróné azon elhatározását, hogy a bárót nyilvános iskolába adja. Helyes. -Embert csak emberek között lehet megösmerni. Vajjon igazat ad nekem a -báróné? - -– Tökéletesen. - -– A báró tehát növendékünk lesz? - -– Ugy óhajtom, édes igazgató ur. - -– Hány éves? - -– Tizennyolc. Fejlődésében kissé elmaradt. - -– Mint Lacim. Összeillenek. Hányadik osztály? - -– Hetedik – felelt a báró. - -– Mint Pistám. Összeillenek. Zongorázik? - -– Kicsit játszom. - -– Mint Marikám. Játszhatnak együtt. Nos, nos – azt vélném báróné, itt -első teendő lenne a jó elhelyeztetés. - -– Igen – lépett előrébb az óriás Rizs tanár ur. - -– Csak nem? – szólt az igazgató ur, látható megütődéssel. - -– Abban a kitüntető szerencsében részeltetett a méltsás báróné -kegyessége, hogy Ádám báró a mi szülei gondoskodásunk kedves tárgya -leend. - -A két professzor hamarosan összekoccant s az igazgató ur néhány éles -szót mondott bizonyos emberek és faj élelmességéről, miközben előadta, -hogy Ádám báró épen az ő házát találta volna. Ej, ej! - -Azonban gyorsan kibékültek. Csak a felett tört ki heves disputa, hogy ki -legyen mint correpetitor Ádám báró mellett. - -– Az vagyok-e én – fordult felém az igazgató. - -– Nem. - -– De igen – fogta meg kezeimet a báró. - -– Pistámat kellene pedig, ki minden dologgal ösmerős. Nos, nos? – -fordult a báróné felé. Neked öcsém (ez engem illetett) juttatok én más -helyet. Tanitasz nálam. A báró mellé egy értelmes fiu kell, jó fiu. Te -ugy veszem észre gyönge vagy még. - -Előmutattam bizonyitványomat. - -– Ő mindenből kitünő – fogta pártomat a báró. - -– No, no, ösmerjük azokat a falusi bizonyitványokat. - -S mind a két tanár gunyosan nevetett. - -– Nem engedem – erősité Ádám báró. Ha ide hoztuk, velem marad. - -A báróné néhány szót mondott, melyből kivettem, hogy a tanárok mellé -állott. - -– Sándor maga velem fog lakni. Igen mama, senkit sem fogadok el mást. -Jön velem Sándor? - -Én rámondtam – a nélkül, hogy latolgattam: jól mondom-e, hogy igen is -megyek. - -Rizs ur latinul mondta az igazgatónak: a kölyök nekem se tetszik, -várjunk pár hetet. Impertinens pofája van. - -S azzal a bárónéhoz fordult: - -– Mégis jó lesz nagyságod, ha az ifjak együtt maradnak. Ragaszkodnak -egymáshoz. Tegyük meg a báró kedvét. Ez nevelési elv. - -Igy jutottam én a báróhoz – azon nevelési elvnél fogva. - -Még azon délután, az összes tanári kar vezetése mellett, megnéztük a -főiskolát; bementünk abba a terembe, mely a hetedik osztály tanterme; -megnéztük a báróné akaratából, ki igen vallásos urhölgy vala, a -templomot minden zege-zugában és természetesen Rizs tanár ur lakását is, -mely valóban csinos uri helyiség, kényelmes, tágas, tiszta épület. Csak -az a sok apró-cseprő német kutyája ne volna. Ezek összeszakgatták a -ruhánkat s annyit ugattak, hogy a báróné többet nem is ment oda s csak -kicsiben mult (gondolom az erdélyi származáson), hogy a bárót is el nem -vitte onnan. - -– Mire tartja a professzorné – kérdé bizony jó haragosan a báróné – Rizs -tanár ur fehér őszhaju, téglaveres arcu nejét – ezt a sok haszontalan -kutyát? Valjon nem jobb volna egy-két árva leánykát tartani helyette? - -– Mindig tartunk – mosolygott alázatosan a tanár ur, s feleségének intve -a vastag lehajló szemöldökével, hogy hallgasson – most is kettőt adtunk -férjhez, de a kutyák háládatosabbak méltsás báróné. - -– A ki jót tesz, hálát soha se várjon. Megfizet az isten. - -A tanár urak a báróné háta mögött összenéztek s kacagtak. A kutyákat -nevették-e vagy a haragos professzornét, a ki kedves kutyáit egyre -csókolgatta, vagy a férjhez adott árvákat, vagy épen, hogy a báróné az -istenre utalt, hogy ő fizet – nem tudom. Annyit hallottam, hogy -dicsérték az erdélyi mágnások nagy vallásosságát s fölkérték a bárónét, -hogy mivel az idő igen szép, néznék meg talán a hires teleki temetőt. - -Mindnyájan megindultunk. - -– Jösz te csak – intett engemet magához az igazgató-tanár ur, ki -elmaradt egy kissé a bárónétól s a tanári kartól. Állj ide egészen -mellém. Kérdezek némely dolgokat, de bizalmasan s felelsz. Hanem ugy -tudd meg, hogy egyetlen szót is tovább ne adj. Értettél domine? - -– Igenis. - -– Mondd meg nekem elsőben is, ismered te jól a báróékat? - -– Hiszen egy helyt lakunk Erdőháton. - -– Nos, nos, tehát felelj nekem pontosan: gazdagok? mi? te? gazdag -emberek? - -– Nagyon gazdagok. - -– Látom, mert nagyon fösvényecske a báróné, pedig olyan tökfejü fiuval, -a milyen Ádám báró, itt nálunk bajos lesz prosperálni. Hiszen az egy -sült szamár. Hogy vagy te a báróval vagy a bárónéval? Azt veszem észre -szeretnek. No, ha igen, hát ide hallgass. A báró holnap vizsgálatot tesz -minden tantárgyból és te is. Egyszerre kérdezünk. Ha nem találná el a -kérdést, mert hiszen annak az esze sem ott jár – hát megfelelsz te. – -Érted? Gyorsan megfelelsz. - -– Igenis. - -– Mindig inteni fogok a plajbászommal (s egy hosszu, fekete plajbászra -mutatott), a mikor aztán felelsz. Ezek az erdélyi urak, már csak azért -is, mert a báró földijük – a lehető kiméletesek fognak lenni. Igen -becsületes emberek, hanem te hatalmasan résen állj. - -– Igenis. - -– Nos, nos, a tiz tanárnak legalább kétszáz forintot fizet a báróné. Add -fiam értésére, de szépen, modeste, domine. Nos ezt el ne felejtsd, -kétszáz forintot akár aranyban vagy akár bankjegyekben. Csak cimezze az -összeget a báróné hozzám és mindenesetre a vizsgálat előtt. Nálunk igy -szokás. Adhatna különben többet is, de mi senkit meg nem huzunk. -Hallod-e fiam, ajánlani fogod a bárónénak, hogy a concernens tanárokhoz -privátórára járjon a báró, mivelhogy a fiu felette tökfilkó, azaz igy -mondod: gyenge és beteges. Ilyen legényre mi nagyon szoktunk ügyelni. -Jól megmagyarázd. Ha ügyeskedel, be fogod látni alkalmas voltát. Engem -sürűn meglátogattok. Értsd meg. Akarom, hogy a báró valóságos atyát -kapjon bennem. Most mehetsz. Megállj. A pénzt a lelkedre kötöm, mert ugy -veszem észre, a báróné igen szépen beszél, de fizetni is ezzel szeretne. -Ohó! Tehát magyarázz meg mindent jól. Te igen okos és becsületes -fickónak látszol domine. Atyai gondom lesz reád. Most mehetsz. - -Mikor este felé hazaérkeztünk s a vendéglőben magunk maradtunk, a báróné -igen megelégedve mondá: - -– Nagy különbség van az erdőháti és öreg-teleki professzorok közt. Hogy -ne? - -Épen előakartam adni, hogy az igazgató ur mit mondott a holnapi -vizsgálatra nézve, mikor hirtelen beugrik Rizs tanár, néhány darab -könyvvel. - -Kiküldött. - -Mivel a kávéházba nem akartam menni s gondoltam, hátha hamar hivatnak, a -kocsiszinbe mentem s beültem a hintóba. Onnan néztem, mikor szólitanak. - -Öt tanár fog ott kérdezni: a latin és görög, történelem és földrajz, -számtan és vallás, magyar és német nyelv és a természettan tanára. -Mindenik eljött, egyik a másik után. - -Mikor eltávoztak, akkor az inas kiáltotta a nevemet. - -Most volt még a báróné igazi jó kedvében, most dicsérte még a professzor -urak rendkivüli finomságát. - -Ádám báró kedvetlenül ült az ablakban és egy csomó papirosra könyökölt. - -– Sándor – szólt lassu hangon – itt vannak a thésisek. - -Hát minden tantárgyból ki volt adva hat-hét kérdés és közülök egy minden -tárgyból jól meg volt plajbászozva. - -Olyan könnyü kérdések voltak, hogy nálunk csak Berci vagy Gros -örvendhetett volna ily semmiségeknek. Ma is nevetem, a történelemből ott -volt a Zrinyi Miklós kirohanása és hősi halála. - -Ovidius husz első sora leirva és minden latin pont alá szép, öreg -betükkel odaalkalmazva a szószerinti forditás. A számtani példa apró -betükkel félig kidolgozva és a vallástanból ez: hol született urunk -Jézus, a Messiás? - -– Mit köhög? – kérdé a báróné tőlem, meghűtötte magát? - -– Nem, csak igy szoktam, mikor gondolkozom. - -– Most ne gondolkozzék, hanem tanitsa a bárót. Szegénynek ugyan fogós -kérdéseket adtak. - -Ádám báró elnevette magát. - -– Oh mama, nem szégyenled magadat, te oszlopasszony! - -A báróné is nevetett, de igen vidám volt s igy felelt: - -– Ha én minden időmet a szegényeknek áldozom s ha én most is egy szegény -fiut hoztam ide s annak a szerencséjét megalapitom: a jó isten csak -atyai módon cselekszik, ha ezeknek a professzoroknak a szivét igy -kormányozza. Ne féljen Ádám, az isten mindenért fizet. - -Most már szükségesnek találtam, hogy elmondjam: mit bizott reám az -igazgató ur. - -De hogy kezdjem, mikor az szégyen? - -Nem. Tanitottam inkább egész éjfélig a bárót. Oh, mily szivesen tanult. -Gyermekkoromtól fogva egész maig sokféle teremtés volt a kezemen, de -soha engedelmesebb, szelidebb, figyelmezőbb tanitványt nem adott a sors. -Ugy ette volna a betüt, ha lett volna alapja, ha a lelketlen emberek el -nem rontják: ugy szeretett volna szépen, értelmesen felelni, ha lett -volna hozzá ereje. Egy szegény, nyomorult árva fiuban nem lehet -tisztább, munkásabb szivet kivánni. - -S végre elfáradt, összeesett, s igy virradt meg a vállamon. - -A báróné rég aludt már a másik szobában, mikor Ádám báró még mind -messiásozott, algebrázott, zrinyizett és gyúrta a latint, görögöt és a -többit. - -Csak természetesen szörnyü mód gyarlón ment minden tárgy. - -De ennek nem Adám báró volt az oka. - -Korán felébredt, s rögtön munkához fogott. - -Azt gondoltam, már most csakugyan szólok a bárónénak a pénzről: azonban -mert néhány elejtett szavából azt vettem ki, hogy ez iránt már -intézkedett – jónak láttam hallgatni. - -Négylovas hintón, magas tetejü kalapos, hosszu német kabátos, fehér -keztyüs inassal és kocsissal mentünk a főiskola elé. - -Három-négy professzor ugrott ki s vitte be a bárónét és a bárót. - -Itt is talált alkalmat az igazgató ur, hogy atyailag figyelmeztessen a -pénz iránt, hogy kétszáz forint, hozzá, ő hozzá cimezve. - -– Hozza – sugtam neki. - -– Jól van domine. Most már aztán ne féljenek. Bátorság, éberség. - -Épen három rongyos, nagy kamasz fiut censeáltak valamelyik osztályból. -De keményen, mérgesen, hogy ugyancsak. - -Minden tanár kimutatta, hogy lelkiismeretes ember, s az igazgatót tartja -fődolognak. - -Egyik sem volt nyersebb, gorombább, mint Rizs tanár ur. Minden szóba -beleakadt, s ha nem volt helyes a felelet: nagyokat csapott öklével az -asztalra. - -Ketteje megbukott, visszavettetett. - -Istenem! hogy sirtak, különösen a legkisebbik, egy sárgás-zöld képü, kis -erőtlen fiu, valami Jánosi nevü, a falhoz forditotta orcáját s ugy -zokogott. - -– Ki, ki, távozzanak – intettek a tanárok. - -És Sámuel pedellus, mint három borjut – kihajtotta őket. - -Ádám báró kékes-halavány orcájáról csurgott a viz. - -A tanár urak egymás közt tréfálóztak és ijesztették a bárót, hogy no -báró ur: itt az idő, most vagy soha! - -Minden tárgyból – a plajbászolt kérdést adták neki, de hogy? Mintha az -épen csak most jutott volna az eszükbe. - -– Hát, hát édes báró – néztek sokáig az ég felé, vagy a padimentumra, -vagy a király és királyné ő felsége gyönyörü aranyrámás, nagy képére – -hát álljon meg csak, mondja meg – ne feleljen mindjárt, gondolkozzék, -hát – kezdé a vallástanár egy veres, harcsa bajuszu, kis pökhendi -emberke, kifeszitett mellel és fényes laktopánnal, s az ujjain egy csomó -gyürűvel – mondja meg nekem, miféle nevezetes világesemény, epochale -momentum történt a caesarismus arany korszakában Káá-bannn, vallási -tekintetbenn? bennnn? - -Szegény báró, már azt hitte meg van fogva és sápadozva nézett rám, fogta -a kezemet – mikor a végén felkacagott és kiáltott: Augusztus római -császár uralkodása utolsó évében született Jézus Krisztus. - -A tanárok összenéztek és kalapjaikkal verték a térdeiket, hogy ez nagyon -jól van. - -– Nagygyon joó – huzta a szót a vallás-tanár. - -Utána én kaptam egy kérdést a különböző vallásfelekezetekről s azoknak -leglényegesebb tanairól párhuzamos egybehasonlitásban. - -Törötten ment. De hisz erről alig tanultunk valamit. - -Meg is kapkodtak emberül. - -A báróra nézve azonban minden jól ment. Zrinyi Miklós vitézül harcolt. - -A vizsgálatot nagyszerü diszebéd fejezte be a nagy vendéglő fölékesitett -és bezárt kávéházában, igen sok pohárköszöntővel ugy a bárónéra, mint az -öreg báró urra, a hazafiak egyik legáldozatkészebbikére és a báróra, az -ujkor Széchenyiére, kinek kötelessége lesz valósitani, mint a nagy, -halhatatlan Rétváriak utódjának, hogy Magyarország, ha nem volt, tehát -legyen. Sirt a báróné örömében. - -– Hm, domine – motyogott az igazgató ur, egy percre a zajban magához -intvén – itt furcsán vagyunk. Három-három arany egy tanárnak – hm, hm, -tisztelem Erdélyt! Ezt hozza helyre a báróné. - -Egyébiránt távozása előtt ugy nyilatkozott a báróné Ádám báró előtt s -előttem, hogy: - -– Nagy különbség van az erdőháti és öreg-teleki professzor urak között. -Hogyne? - -Pedig én ugy látom: majd alig van valami. - - - - -IV. - -Rizs tanár nem nyugszik, mig be nem bizonyitja, hogy ő gavallér. - -Az egész nyolcosztályu öreg-teleki gymnáziumban egyetlenegy báró volt. -Ennek kell tulajdonitanom, hogy minden tanár az ő kedvét kereste. Hol -ide ültették: itt jó világos van; hol amoda helyezték, oda nem süt a -nap. Én is vándoroltam vele, mert Ádám báró nem hagyott el magától. Az -erdélyi születésü tanár urak minden percben ugy szólitották: nagysád: -instálom; kegyeskedjék nekem ezt megmondani méltsás báró ur; -parancsoljon leülni Méltóságod. Eleinte a tanulók nevették ezt a -csodálatos tiszteletet, azt hitték tréfa; de majd ők is nagysádozták, -mint egy falusi kisasszonyt. - -Az igazgató ur igy szólitotta az első heteken: - -– Mondja meg nekem Ladár Ádám… (Igy, se ur, se domine, se fráter, se -báró.) - -Gondoltam, a három arany miatt beszél ilyen hidegen. Lehet is. Majd -azonban, hogy a tanári kar részére mindjárt mindjárt finom erdélyi borok -és vaddisznók és különös sajtok érkeztek: ők is, a magyarországi -születésü professzor urak is igen szépen kimondták: nagysád, méltsád, -instálom, kegyeskedjék, méltóztassék, könyörgöm, sőt, mint az istenhez -szokás szólni imádkozásban: esedezem. - -– Báró ur tanuljunk, nagyon sok lecke van – kérém Ádám bárót az első -hetekben, tudja-e, megigérte, hogy kitünő fog lenni. A báró és báróné ő -Nagyságaik számitanak ám erre otthon. - -Nem mondom: huzakodott, mert leült, belekönyökölt a könyvbe, figyelmesen -hallgatott reám, de azon vettem észre: alszik. Költögettem, Ádám, hej, -báró ur, zabban vannak a lovak… Hangosabban beszéltem, mire indulatosan -nyitott reánk Rizs tanár ur s gonoszul lehordott s kikergetett a -szobából. - -Jöttek délutánonkint a tanár urak s karon fogták a bárót. Vitték a -temetőre, a a hires Máté-kertbe, a huszár-kaszárnyába, hol mulatni -szoktak s késő estéken hozták haza. - -Tanulni se tudtam, mint Erdőháton, ugy busultam, féltem, hogy istenem, -mi lesz majd ebből? - -Ők bizonyosan nem tudták, hogy Ádám bárót mire szánták a szülői, hogy -neki oszlopembernek kell lennie, okos, tanult, munkás, igazi -lelkiismeretes, derék embernek. Ők azt gondolhatták – – de lehetetlen -eltalálnom mit gondolhattak. - -Sallustiust forditottuk. Épen Jugurthát. Szép történet, mindenki okulhat -belőle. A két hitvány királyfi példája, mintha egyenesen arra való lett -volna, hogy a báró lássa meg: mivé teszi az embert a munkátlanság. - -Rizs tanár szép öreg betűkkel leirt minden pontot latinul és mellé -mindjárt oda helyeztette a magyart. A bárónak csak olvasni kellett, a -mint következik. Igy is felelt mindig az irásból és sohasem a latin -könyvből. - -– Ugy, ugy – mondogatta, föltartott kevély, husos fejével Rizs ur – ugy -nagysád. Nagyon jól van, instálok még egy pon tot méltsás báró ur. Ugy, -igen helyes. Még egy pontocskát báró ur. Elég, kitünően van. Köszönöm. - -Oda nem mertem nézni sem a tanár urra, sem a báróra. Égett a képem a -szégyentől, mert azt hittem, mindenki tudja, hogy itt milyen ocsmány -játék foly. - -– Báró ur – szóltam egy alkalommal, mikor már nem tudtam többé magamat -türtőztetni – ha ez igy megy, akkor az első deklinációt is elfelejtheti -bátran. - -Lángveres lett. Átölelte a nyakamat és kért, hogy meg ne mondjam -senkinek, hogy ő miből és hogyan felelt, nem fogja többet tenni, Rizs ur -egy szemtelen gazember. - -Megöleltem, megcsókoltam a bárót, mint tulajdon kedves testvéremet és -kértem, hogy ne menjen a tanárokkal sétálni. Mondja meg, hogy dolgozni -akarunk. - -Mindent megigért és esküvel fogadott. - -A forditásokat azonnal összetéptem és elkészitettem a bárót a magam -módja szerint. Hogy örvendett, ugrált, majd nem tudott hova lenni -örömében, hogy igy is megy a munka. - -Reggel behozta Rizs ur az uj készitményt. Csak arra kérte a bárót, hogy -tanulja meg jól elolvasni. - -S következett egy dolog. - -Előbb engemet kérdezett Rizs ur az iskolában. - -Minden szavamba beleakadt, semmi se volt jó. - -– Üljön le – nyomta meg a szót érdesen. Kérem méltóztassék folytatni -nagysád. - -Oda ment a báróhoz, hogy ujjával mutassa, hol következik. - -– Hol a szöveg – kérdé ijedten. No, báró ur, tegnap fájt a feje – ma nem -kérdem. - -– Tudom. - -S olvasta a báró bátran, bizodalommal. - -Igen – de nem jutott eszébe egy szó is, egyetlen sort vagy mondatot nem -tudott leforditani. Mind olvasta, mind kezdte, hol itt, hol ott, a -negyedik caput helyett mondta az első caput magyarját. Kacagott, -röhögött az egész osztály. Lássa, lássa – mondogatta Rizs ur – ugy-e, -hogy fáj a feje, báró. - -Óra végén haza kellett mennünk mind a kettőnknek. - -Rizs ur alig várta, hogy beérjünk a szobába, nekem ugrott. Erős kezeivel -fölkapott a vállaimnál fogva s rázni kezdett. - -– Szamár, gazember mit tettél? - -– Ne bántsa a tanár ur, én vagyok az oka – esdekelt Ádám báró. - -– Paraszt, intrikus tolvaj, kit akartál te megszégyeniteni? Tolvaj… - -A tanárné is bejött, s minden kutya bejött s ugatott. - -– Mi ez? – kérdé a tanárné – egyet csipve rajtam előre is. Lopott? -Mennyit lopott? Policáj – policáj – hamar. Kazzemperr neki! - -– Nem gazember – állott az asszony elé a báró – itt semmi policiára -nincs szükség, de igenis egyébre. Sándor, mi innen még ma -elköltözködünk. Tegye le tanár ur azt a fiut, mert velem gyülik meg a -baja. - -S a mindig sápadt s oly könnyen el-elaluszó cingár ifju lekapta a falról -a vitőrt s jobb térdét előre feszitve, készen várta a tanárt. - -Ádám báró kék ajkáról, mint a nyavalyatörős kis Pap Petiről, mikor -elérte a betegség – foszlányokban szakadt alá a hab. De nem reszketett, -csak előrébb, előrébb feszitette a lábait. - -– Nagysád – fogta össze alázatosan kezeit – hát ezt érdemlem én -méltóságodtól, a miért védelmére keltem? - -– Engem nem volt miért védelmezni, engem senki se bántott. - -– Hát ez a semmirevaló – - -– Ne mondja azt a szót, mert keresztül szurom önt. - -S mint a villám egyet cikázott kezében a tőr. - -A tanárné ordított és emberekért kiabált. De mintha mindenkit elnyelt -volna a föld: egy teremtett lélek nem látszott sehol. - -– Maradj Lucsia – ki ne menj. Elbánok én ezzel a fattyuval. - -– Kit ért ön az alatt a csúf szó alatt – kérdé a báró, tőrével egy -arasznyira a tanártól. Rögtön keresztüldöföm, ha bocsánatot nem kér. - -S az óriás termetü ember eleresztett s kezdett alkudozni a báróval. - -Könyörgött, rimánkodott s mindent megigért, csak azt fogadjuk meg, hogy -nem megyünk el s erről a jelenetről nem szólunk. Ő nagymérvü szivbajban -szenved s mikor a görcs elfogja – nem ura magának. A forradalomban kapta -ezt a szivbajt, mikor Batthyáni grófot agyonlőtték, a kit rendkivül -szeretett. Erről a mai dologról az ő esze mit sem tud. Ez egy borzasztó -álom, valóságos szerencse, hogy a báró közbe vetette magát. Máskor neje -Lucsia (egy fehér ősz haju, paprikaveres arcu német nő) szokta a -gondviselés szerepét játszani. - -Jó, hogy bevégződött a jelenet, mert jöttek az erdélyi tanárok, s hivták -a bárót, hogy menjen sétálni. - -– Ma nem megyek – szólt visszautasitva a sétát a báró. - -– Miért nem? – kérdé a számtanár, egy görbe hátu, homály képü, majdnem -gyermekes arcu, szőke ember, nagy hosszuszáru vadászcsizmákban – hogy ne -jönne nagysád? Egy szép verset fogok felolvasni, legujabb költeményemet, -mely ma jött a Délibábban. »Álmos herceg.« Ballada Arany modorában. - -– Dolgoznom kell. - -– Mit? Kidolgozom én a számpéldáját. Jőjjön, jőjjön. S karon fogta. - -– Nem, nem megyek – maradt szava mellett makacsul. - -A számtanár költő volt, Rácz Károly ur. Furcsa, de különben nagyon jó -ember. Szemüveggel járt, bár szemüveg nélkül is jól meglátott mindent. -Szokása volt mindig, mikor a tanterembe jött, egy csomó ujságot hozni, -ugy lökni be a lábával az ajtót s felkuporodni az asztalra vagy -valamelyik pad tetejére s ott majd mindig dudorászva olvasgatni. Egyet -kihivott közülünk, annak diktált egy fogós példát. S az osztály -pihenhetett. - -Egyébiránt sokszor kijelentette, hogy nincs valami unalmasabb dolog, -mint a mathesis. Nem is bánja, ha nem törjük utána valami nagyon -magunkat. Csak tanuljunk jó modort, ez a fő. Ez a horog, mely nélkül -nincs hal. Rácz ur volt az egész ifjuság kedvence. - -Rizs tanár kivezette a másik szobába társait, azután pár percre -visszajött, megsimogatott s ajánlotta, hogy azt a pár felhevült percet -dobjuk a Lethe folyamába. Ő részéről odavetette édesörömest. - -– Csupa sziv vagyok, azt láthattátok fiuk eddig is, de mint minden nemes -érzésü ember: – kissé lobbanékony. Ám a báró felséges gavallér, nem -hittem volna. Ilyesmit csak egy báró tehet. Becsülöm. - -A hizelgő szavakra csak egy vonás se változott Ádám báró arcán. Hidegen -vette a magasztalásokat s hátat forditott a tanár urnak, ki egész jó -kedvvel távozott. - -– Megjegyzem báró ur – szólt még egyszer visszatekintve az ajtóból, ha -helyében vagyok, én is ugy tettem volna. Nincs valami szebb, mint a -gavallérság. Gondolom érzi: hogy én se tettem mást a báró irányában. -Szeretném, ha felfogott volna. - -Mint a bünös ember rendesen: ő is alig tudott kifogyni védekezéseiből. - -A báró most, mikor már mindennek vége volt, most kezdett el reszketni: -elsápadt és egy perc alatt elaludt. Átöleltem, dörzsöltem, hogy meg ne -haljon és egyszer csak, mikor már egészen elboritottam homlokát, orcáját -könyeimmel – fölvetette szemeit. - -– Oh be bolond maga Sándor – szólt mosolyogva. Maga engem mindig -felébreszt. Látja én nem vagyok olyan erős, mint maga. Mindjárt -kimerülök. - -– Báró ur, kérem szépen, ne felejtse el – – - -Félreforditottam orcámat, mert ugy rángatódzott az ajakam; azt akartam -mondani, hogy ezt a cselekedetét soha el nem felejtem és nem tudtam ezt -a három-négy szót összetenni. - -Csak néztem reá, néztem pirosodó, halavány orcáját és néztem, hogy -mosolyog, nevet és egy könyvvel kettőt-hármat a fejemre ütött, hogy ne -legyek olyan nagy szamár, mert itt hagy. - -Azért vett fel a báróné, hogy ezt a gyenge, beteges fiut, ha valaki -bántaná: védjem, ki sokkal izmosabb, erősebb vagyok és ime, ő állott az -oltalmamra. Épen ezen gondolkoztam talán és e miatt szégyenlettem -magamat, mikor a báró szól: - -– Miért nem rugta mellbe azt a semmirevaló embert? Taszitotta volna ki a -fogát. Oh, milyen gyávák maguk; csak a korcsmában s az utcán tudnak -verekedni. Láttam, mikor Bévárdi egy embert, egy hatalmas fiatal embert -össze vissza korbácsolt, a miért egy durva szóért az visszafelelt. Hát -nem tudta megmondani, hogy a kasznár urnak nincs igaza, engem meg ne -merjen ütni, mert megfojtom. Mire való akkor az embernek esze, ereje, ha -még egy állatnál is ostobább és félénkebb? Maga is ugy viselte magát, -mint egy szánandó eb. Maga mindig gyáva marad. - -– Nem, báró ur – pattantam fel az eb szóra – én tudtam volna mit -csináljak, ha otthon vagyok. - -– És itt miért nem? - -– Mit mond a báróné, ha megtudja, hogy én verekedtem? S ujból? - -– Nem az a kérdés, más mit mond: az ön szive mit mond. De igaza van -apámnak, hogy a köznépnek jóformán szive egyátalán nincs is. - -A báró ilyenekben fölötte mód fejlettebb eszü volt, mint én; ő már a -harmadik kérdést tette, mikor én még az elsőre alig tudtam felelni. - -– Meg fogja a báró ur látni, hogy nekünk van szivünk és mi nem félünk a -haláltól sem. Egyszer az apám testvére a szomszéd faluban cholerában -feküdt, de édes anyám meg otthon tifusban és mi gyerekek igen kicsinyek -voltunk még s apánk szegény. Meghozzák a hirt, hogy Károly bácsi az -utolsót járja. Apám rögtön kocsira ült s bár tudta, hogy a betegség -ragadós, s anyám se tehet semmit: elment, s még az estve ölében haza -hozta a testvérét. És meggyógyitotta. Hát ha mind elkaptuk volna a bajt; -hát ha elkapja anyánk: nem! mondá apám, első a kötelesség, a becsület. - -– Jó. Szeretném látni, hogy itt mi volt a kötelesség, mikor magát -felpofozta az a gaz? Ez a becsület? - -– Hogy a báróért eltürjem a méltatlanságot. - -– Ez szép. No csak Sándor védje a gyávaságát máskor is igy: akkor -magából még igen derék ember lehet valamikor. De nem előttem. - -Ha egy furkos bottal a fejem tetejére sujtanak: nem szédülök ugy el, -mint erre a kegyetlen szóra. – – - -– Mily kevélyek vagytok, ha egy kis szép dolgot cselekesztek? mekkora -árt fizettettek érette: mily mélyen megalázzátok az embert, hogy -kiforduljon szivünkből képetek, mint a felpanaszolt falat szánkból! - -Gondolhattam ilyenformákat, mert elhallgattam, s egy szót se válaszoltam -a báró – hiszem – szeretetteljes vagdalódzásaira. Kimentem a kertbe s -elővettem ajánló leveleimet, hogy – de hát anyám? hát akkor testvéreim? - -Most elolvastam azt a levelet is ujból, a mit anyám csak négy nappal -ezelőtt küldött. Tolvajsággal vádolnak otthon, hogy a süket kertésztől -valami galambokat loptam volna és Bévárdi kasznár ur vádol, Ő keresi a -tanukat és ő sürgeti, hogy ez az igazság okvetetlen kiderüljön. Hiszen -eddig senki se vádolt, soha egy tűérőt el nem loptam; uram teremtőm, -hogy kerülök én most ebbe a lopásba? Mi akar ez lenni? Igaz, nagyon -szerettem a galambokat s a könyvemet oda adtam volna egy szép, fehér -gatyás galambért vagy dolgoztam volna érette akármit, de lopni – én? a -ki a bizonyitványaimban is a legjobbat kaptam mindig az erkölcsből. -Soha, se otthon, se az iskolában nem büntettek. Most még ki is -csaphatnak egy galambért, sőt a börtönbe is juthatok, mint az a szegény -zsidó asszony, a kit a papné, gyanuból – egy ezüst kanálért három hétre -lezáratott, hogy majd ott is halt meg. - -Ez a pont, hogy ha lezáratnának: a tömlöcben én is meghalhatnék, -megvigasztalt. - -Tudtam, hogy Bévárdi ur boszujából történik az egész, mert ártatlan -voltam, elsőben nem is féltem, hanem most emlékeztem, hogy Rizs tanár ur -szólott akkor, hogy a levelet kaptam – valami madártolvajról. És -összenevetett a feleségével. - -Tisztán kivehettem, hogy a fellegek erősen tornyosodtak. - -Egész ebéd alatt szomoru voltam nagyon; nem a durva bánásmódért, mert -azt szinte elfelejtettem már, nem is a báró igen sértő szavai miatt, -mert láttam a jóságos, szelid tekintetéből, hogy ő nem ugy értette -azokat, hanem a galamblopás nyomódott a szivemre. - -Tudtam, hogy van egy régi tanulótársam, az özvegy Dúzs Jánosné korcs, -tolvaj, szabólegény fia, a ki pénzért vagy egy üveg borért mindenre -képes És haragszik is, hogy néhány hozzám szokott galambját -egyszer-egyszer nem adtam vissza. - -Anyám irja a levelében, hogy a báróné igen lehordta miattam és bosszusan -panaszolta, hogy szivemben sok gyom maradt még és nem hiszi, hogy ki -lehetne mind irtani. – Miféle gyomok azok fiam? hol szerezted? Itthon -nem. Nem loptál-e valami kést, gombot vagy valamit az uton – Valld be és -én addig kérem térden állva a nagyságos bárónét, hogy a milyen jólelkü, -mert valóságos anyja a koldusoknak – hogy megbocsát. Mi az fiam: nálam -is a napokban gyomlálni kezdett. Azt mondta, én is olyan vagyok, mint a -fiam – – nálam is van mit gyomlálni. Mi ez?« - -Mindezek most igen levertek. - -Rizs tanár ur és a felesége is szokatlan nyájasak voltak hozzám. Egy-egy -ételből, a miről tudták, hogy igen szeretem – kétszer is tettek a -tányéromra. Tréfálkoztak velem, hogy milyen nagy fejem van, mint egy -tök, de mintha itt-ott ez a tök most be volna horpadva. Sohse busuljak. -A szamárnak is mentől többet ütik, fésülik, annál szebb a szőre. - -Ilyen szavakat nem hallottam én otthon soha. - -Rácz ur, ki most is – mint számtalanszor – nálunk ebédelt, nem győzött -ezeken eleget nevetni s a báró ur is egészen belejött a kacagásba. Az -apró, fehér kis kutyák mind a székekre, asztalokra szöktek s ugy -ugattak, mintha mindent értenének. - -Egy percben elhatároztam, hogy fölkelek s inkább a legszegényebb módon -keresem kenyeremet, de ilyeneket nem tűrök tovább. - -Ha nem ugrottam volna olyan hamar a hintóba! Most se Bévárdi urtól nem -kellene tartanom, se ennyi sértegetésnek nem volnék kitéve. - -Pedig hogy irigykedtek reám tanulótársaim s az igazgató fiai, hogy én -milyen ur vagyok! - -Minden fogás ételnél nagyobbodott a sértegetés. - -Mikor már nem birtam és sirni kezdtem, Rizs tanár gunyosan oda nyujtotta -az asztalon át kezét és szólt: - -– Tisztelt barátom béküljünk, de ne hogy ragadós legyen a keze. Én -gavallér vagyok s megfogom mutatni, hogy ebben nem is lesz hiány. -Megértett? Ezt a szót jól tartsa meg. Hát a galambok? Mi? Otthon furcsán -turbékolnak – tevé hozzá nagy röhögéssel. - -Végre felkeltünk az asztaltól. - -Otthon sokszor volt az ebédünk csak krumplileves, itt most öt tál étel – -óh, de az isten ilyen gazdag asztal mellé – mégis egy szegény fiut se -ültessen többé! Hagyja meg a szegényeket szegényekül és ne engedje, hogy -azért a falatért, a mit megesznek, minden hitvány, kedvét tölthesse -rajtuk. - -Az én egykori értelmes, bátor és jó feleleteim napról-napra -zavarosabbak, dadogóbbak és silányabbak lettek. Elültettek a báró -mellől, mivel nem voltam többé reá nézve tisztesség és az igazgató-tanár -ur fia foglalta el helyemet. Most már a báró bátran olvashatta a leirt -forditásokat, kidolgozott számpéldákat, sőt azt is megengedte neki a -vallás és történet tanára, hogy a leckét ugy lesse és olvassa ki a -kalapja mellé tett könyvből, mint a gazdagabb, hetykébb fiuk. - -Néhányszor megdorgáltam ezekért otthon, hiszen nem tudtam még akkor, -mekkora különbség van egy báró s egy szegény fiu között. - -– Ne izetlenkedjék – mordult reám Ádám báró – a többi is ugy felel, a -hogy tud. Szuper mindig csal, pedig első és Balla is. Hát Rizs csak épen -annyit tud a görögből, a mennyit reggelenként bevág, egy árva szóval se -többet. Kivallották egymásnak a tanárok. Mit szégyeljek akkor én? A -bácsi (a történelem tanárát csufolták igy) millió szamarat mond egy -órán: Mária Terézia nagy férfiu volt, de József se maradt hátrább; mikor -őseink a szorosokon áttörtettek, megdördültek az ellen ágyui… no, ilyen -magyarázatok után nem vagyok bolond, hogy komolyan tanuljak. Vagy -hazudom? - -Kénytelen voltam megvallani, hogy igazat beszél. - -– De mégis báró ur – kérem – nagyságodnak más lesz a pályája, -oszlopember – - -– Oh ne szamárkodjék, mi az az oszlopember? - -– A ki jobb és többet tud, mint más és becsületesebb. - -– Ezt hagyja el kedves gyermekem – a becsületet más valakitől kell -megtanulnom. - -– Oh, báró ur – tört ki nyelvemen a szó – hogy érdemlem én ezeket? - -– Hagyja, hagyja, maga mindenkivel összevesz és mindenkivel haragot tart -– holott – – - -– Holott báró ur? - -– Megtiltom magának Ilyés Sándor, hogy velem igy beszéljen. Tudja meg, -ma egy szót se beszélünk többet. - -Kizöldült, kikékült, mintha töviseken járna, kapkodta a lábait és -csettegtetett az ujjaival. - -Érzem, itt volt az idő, hogy ekép szóljak: - -– Báró ur engem nagyon elárulhattak, kérem beszéljen őszintén, mondja -meg, mivel vádoltak, felelni akarok, mert én mindenben igaznak és -ártatlannak tartom magamat és sértegetéseket senkitől sem tűrök tovább; -a báró ur rosz uton van, holott a legjobban indult; ne fogadja el a -falábakat, lépjen saját lábaival, vesse el azt a sok hazug munkát, -dolgozzék velem becsületesen, a mint igérte és én fogadom a jó istenre, -hogy a báró ur édes atyja és a báróné ő nagysága édes anyja meg lesz -velünk elégedve. De igy, édes báró, nem élhetünk. Ez cudarság, ily -fedezgetésekkel a tanári kar megöli önt és önben azt, a kinek -oszlopemberré kell lennie. - -Ily beszédre jött el az idő. - -Fel is nyitottam a számat – de Rácz ur befogta. - -– Megállj Ilyés – szólt az ő szép, csengő, érces hangján. Eljösz velem, -megengedi a báró? - -– Oh, tőlem mehet a püspök ur – szólt nevetve és kikelve arcából. - -– Jer. - -És megfogott Rácz ur és vitt majdnem futva. - -– Te szerencsétlen – kezdé, a mint beléptünk hozzá – tégedet tönkre tesz -az az átkozott paraszt hencegő modor. - -– Nem hencegek, tanár ur. - -– Épen most velem szemközt is hánykolódol. Te, ha akarsz, jó fiu lehetsz -és tudd meg: nagyon szerencsés. Nálunk Erdélyben, ha egy szegény fiu -beveheti magát valami mágnás családhoz, kész a szerencséje; lehet pap, a -legjobb eklézsiákban; professzor pompás fizetéssel és biztosan; ha -használja az alkalmat, meggazdagodhatik. De a modor, a jó modor -nélkülözhetetlen. Itt Magyarországon, ha valaki a te rendedből tud -valamit, egy kis esze van, szörnyü öntudatos, makacs, veszekedő, -uralomvágyó, nem akar ösmerni sem istent, sem embert. Hát várjon; előbb -jusson fel a fára, akkor eheti a legszebb gyümölcsöt; bottal verni le – -az nem ér pénzt. Te igy tész. Cudarul bántál Rizs tanárral, -megszégyenitetted. Szerencséd, hogy ő gavallér. De kérd meg, csókolj -kezet, dicsérd, abban nem tört még ki senki foga, emeld ki hatalmas -rendszerét. Jól esik az. Most ide figyelj, néhány verset fogok -felolvasni. - -Hatot, de tizet is olvasott, éneklő erdélyi modorban. - -Ma már mindenki ösmeri a Rácz Károly verseit. Cifrák azok, de rosszak, -hol Hugo Viktor, hol Goethe, hol Arany, hol az isten tudná kinek az -utánzásai – de hiresek. - -– Nos? kérdé csillogó szemekkel. Tetszenek? No, ugy-e? - -Néhány szót kellett mondanom. Mit értettem én akkor még a versekhez. - -Nem volt megelégedve, legalább tőlem többet várt. - -Kissé kedvetlenül dudorászott és olvasott még egy csomót. - -Lelkemre kötötte, hogy vegyek fel egészségesebb modort, ráspolyozzam meg -a nyelvemet s ne azt keressem, hogy nekem mi tetszik, hanem mivel -szerezhetek kedvet másnak. A báró el van tőlem idegenedve, nem csodálja, -ne leckéztessem örökké, hanem mulattassam. Ő született ur, főispán, akár -miniszter. Ő egy állandóan teritett asztal, megrakva finom borokkal, -ételekkel annak, a ki okos. - -– Sajnálnám – fejezé be jószivü tanitásait – ha elbocsátana, pedig -elfog, ha számitásba nem veszem, hogy Rizs gavallér s egy jó szóra -mindent megbocsát. A báróné husvétra okvetetlen itt lesz: akkorra -sorsod, fiu, elválik. - -Kezét nyujtotta, hogy csókoljam meg, ehhez is szoknom kell. Erdélyben -szegény fiuk, sőt vén emberek is kezet csókolnak magasabb rendüeknek. -Hódolat, tisztelet, mindig kedves kötelesség. Légy hozzám hű, ne láss, -ne hallj; a mit láttál, temesd el, a mit hallottál, zárd a szivedbe. Mi -szeretjük a mulatságot, kártyát, egyebet; mellettünk te is jól élhetsz, -kellő modorral, simasággal, szolgálatkészséggel. Irásod nagyon jó: -verseimet ezentul te fogod tisztázni. - -S miután egy nagy papirköteget és tiszta papirost átadott, kijelentette, -hogy ne féljek, mert jó modorral sokat helyre lehet hozni. Névnapok, -születésnapok – mind alkalmas eszközök, hogy általok szegény ember -emelkedhessék. - -– Bemegyünk a nyáron Erdélybe, az a modorra nézve a legjobb iskola. - -Egész hazamenet mindig a modorról gondolkoztam, melynek körvonalai -kezdtek előttem homályosan lerajzolódni. Otthon elővettem a szótárakat, -a görögöt, a latint, a németet, mert gondoltam, hogy valamelyikben csak -megkapom tiszta, határozott értelmét. - -Ha egyik szótár utba igazitott, már a másik megzavart. »Ha az ember -valamit jól eltalál…« Ez ez. De hogyan találjam el? Egy azt is mondja, -hogy: erőltetett, mesterkélt dolog lenne. Gondolom is. »Finomság, -illedelmes ravaszság, melyet sokszor szerencsésen lehet alkalmazni.«… De -hogyan? Ezt nem mondja. »Mérték, a melyet nem lehet áthágni…« Érzem, -hogy – nem, nem, én a törvényt nem hágtam át. »Szélnek kedvire…« »Szőr -mentében…« Azaz sohasem mondani ellent? Hiszen akkor… - -Volt az osztályunkban egy nagyon jó tanuló, valami igen szegény, rongyos -zsidó fiu, ki ruhájáról, sovány, elaszott ábrázatáról itélve, még nálam -is szegényebb lehetett. Ugy hitták: öreg Kohn, pedig fiatal volt. -Megkérdem ezt – gondolám. Ő soha senkit sem bánt, neki jó modora van és -okos, még franciául is tud: ő bizonyosan tud a modorról. - -Elmentem hozzá. - -Szűk, piszkos, nedves szobácskában lakott egy boltosnál, hátul az -udvarban, a tyukól mellett. Épen öt-hat kisebb-nagyobb gyermeket -tanított, kik rugták, csipték. De egy kövér zsidó asszony is ott ült -számtalan ékszerekkel. - -Kértem, hogy ha végezi a tanitást, jönne velem néhány szóra. - -A temető felé mentünk. - -– Öreg Kohn – kezdém, én kérdeznék tőled valamit. Ha tudod, felelj nekem -tisztán. - -– Felelek. - -– Mondd meg nekem, mi a modor? - -– Miért akarod? - -– Erre van szükségem. - -– Milyen modor? - -– Jó modor. - -– Hát ha száraz kenyeret kapsz vacsorára, megköszönöd és kezet csókolsz -gazdának is, gazdaasszonynak is. És vidám képet vágsz. - -– Nem igy. - -– Nem? Akkor hát az, ha jól pofon vágnak – ártatlanul: egy szót se -szólj. - -– Ne tréfálj most öreg Kohn. - -– Ha igérnek uj öltözetet és olyat adnak, mint ez az enyém, foltosat, -rongyosat, pecséteset és olyan bővet, hogy négy olyan ember, mint te, -elférne benne: ugorsz egy nagyot örömödben. Ez is a jó modorhoz -tartozik. - -– Te gunyolódol, pedig én is olyan szegény fiu vagyok, mint te, Kohn és -lehetnél hozzám őszinte. - -– Mit használok én valakinek az őszinteségemmel; hogy leszid s ha eddig -jó volt hozzám – elkerül. Mondd el nekem, ma mit ebédeltél, hadd -csókolom meg a fogaimat. - -– Öreg Kohn, most már látom, miért hivnak tégedet öreg Kohnnak. - -– Ugy-e? Csak gaz Kohnnak ne hivjanak, mert annak a szemét ütöm ki. - -– Látod, ez a modor, az enyém is ez. És csak azt akartam tudni, jó és -helyes modor-e ez. Többet ne szólj. - -Megvigasztalódva váltam el a kis öreg Kohntól, ki nem tudta mit akartam -s a nélkül hogy akarta volna – felfogása szerint – kimondta az igazat. - -Tehát mégis jól cselekedtem a modorra nézve. - -Ez megerősitett eddigi eljárásaimban. Becsületérzés, igazság, -egyenesség, tiszta munka: ez lesz a modor. - -(Akkor még nem tudtam, hogy a ki ezekre elhatározza magát, legalább egy -jó hosszu időre, vessen számot a világgal.) - -Most már még keményebben tartottam magamat. Kezeim közé vettem a bárót -mint egy eltévedt, tékozló fiút, s törekedtem hatalmasan ráncba szedni. -Gondoltam, ha ő kitette magát érettem a tanár urral szemben fegyverrel -és nem félt: akkor, ha jót akarok végezni, nekem sem szabad megijednem. -Mintha fáradtan sokáig ültem volna utazásom közben, valamely utszéli -akácfa alatt és igen-igen elmaradtam volna kitüzött célomtól, ugy -pattantam fel most tétovázásomból, s ragadtam meg az időt. - -– Ide üljön a báró, vegye azt a könyvet, vigan, tanuljon; itt lesz a -félév, s a ki becsületes ember, megtartja szavát. - -Tekintetemben vagy szavamban, mozdulataimban, hangomban volt-e valami -parancsoló: elég az, hogy Ádám báró bár duzzogott, hánykolódott, -fenyegetődzött, dörömbölt, karmolt – végre is napról-napra megpuhult, -nem mondom mint egy rugós csikó, de bizony tisztességgel essék – mégis -csak ilyenformán. - -A forditásokat tűzbe dobtuk, a kész munkákat szétszakitottuk, s -leültünk, s néha éjfélig is eltörtük magunkat a munkával. A báró -felségesen aludt a munka után, de nem alatta, s izmosodott, szépült, és -vidámodott. - -Nem engedtem, hogy a professzorokkal csavarogjon. Csak rá néztem, s -hiába hivták, azt mondta nem megyek. - -Édes istenem, nem birtam az örömömmel. Én is vissza kaptam kedvemet, -érzelmemet, becsületesen feleltem, bátran. Előbb a tanulótársaim, majd a -tanáraim is kezdték mondogatni: ez az Ilyés megpendült. – Szuper, Balla, -Fekete, aligha le nem maradnak. - -De a báró – oh istenem, milyen szépen haladt. Csupa tűz, elevenség és -mozgalom lett. - -Pár hét mulva következtek már a vizsgálatok. - -Hát engemet citálnak az igazgató-gyülésbe ilyen cédulával: - -»Ilyés Sándor hetedosztályos tanuló, erdőháti születés, 17 éves, árva -fiu, lopás és sikkasztás miatt, február 2-án, d. e. 11 órára az -igazgató-terembe megidéztetik, meg nem jelenés esetében, kicsapatás -terhe alatt, átadatván további fenyitő eljárás végett a világi -hatóságnak.« - -Sámuel hozta a cédulát, épen mikor ebédeltünk. - -Rizs tanár ur mindjárt ott a vendégek előtt (mert vendég mindig volt) -fel is olvasta. Hajtogatta a fejét s igen nagyon sajnálkozott rajtam. - -Pénzről, kanalakról, óráról, gyürűkről, arany gombokról suttogtak a nők. - -– No ez fiu – fordult felém mosolyogva, mert nem tudta megállani, hogy -ne nevessen a tanár ur – csuf csáva lesz. De reménylem, meg fogom -mutatni, hogy bennem lovagias embert találsz. Maradj a helyeden, egyél, -még nem vagy elitélve, még a család tagja vagy. Sok parasztdölyf volt és -van benned fickó, de most láss példát arra is, mi a gavallérság, -nóbelség. Egyél. - -Fölkeltem s kértem, hogy mehessek a szobámba. - -Megengedték. - -A bárónak tudni kellett erről valamit, mert sem meg nem ütődött, sem -védelmemre egyetlen szót is nem szólt. - -Mit tehettem? - -Megkeményitettem magamat; végig gondoltam tetteimen, s azt mondtam, -engemet az isten nem hagyhat el. - -Egy köny nem jött a szemembe, de a szivem majd ketté hasadt. - -Aznap én is kerültem a bárót, ő is mind kitért előlem. Egyszer-egyszer -láttam orcáján a régi zöldes sápadtságot és ajkán azt a furcsa kék -szint. S mintha lelte volna a hideg, mert mind a meleg kemencéhez -huzódott és reszketett. - -Megjelentem az igazgató-teremben. - -Nem irom le a tanárok arcát. Ne lássa őket ugy soha senki. - -Különben talán csak én gondolom, hogy oly gunyosan, megvetőleg néztek -reám. - -Felmutatták és felolvasták a Bévárdi ur vádlevelét, a helység -előljáróságának jegyzőkönyvét a kihallgatásokról, a tanukról, kik majd -mind azt vallották, hogy látták, mikor a galambot éjjel kivettem a -fészkéből és ugyanakkor egy fejszét is elloptam. Valami iratok -elsikkasztásáról is szóltak. - -Az igazgató ur felém fordult: - -– Fiu, ezek a vádak terhesek, a tanuvallomások nyomósak, bár nem -megdönthetlenek – nos, nos? mit szólasz ezekhez? - -– Hogy ezekből semmi sem igaz. - -Rizs ur oda tekintett a tanárokra és mosolygott és suttogta: -impertinens! - -Egy hetet adtak, hogy tisztázzam magamat. Addig is – elmozditottak a -bárótól. Rácz ur fölkelt és kijelentette, hogy ő addig gondoskodik -ellátásomról, költségeimet viseli. - -Ott az egész tanári kar előtt oda jött hozzám Rizs tanár ur, a vállamra -tette kezét és nyájasan mondá: - -– Tudd meg, hogy ezt a kedvezményt én szereztem meg a számodra, holott -nem érdemelted meg és még jobban is megfogom mutatni, hogy gavallér -ember vagyok. Sziv. Tudod-e mi ez: sziv. A mi neked fickó nincs. - - - - -V. - -A jó utra térek. - -Most már oda képzelhettem magamat a pálfalvi uton az erdőszélbe, a hol a -szép, meleg szeptember végén, egy kora reggel édes anyámmal és -Juliskával üldögéltem, a legszebb reményekkel tekintve a jövőt és a -legjobb kedvvel és étvágygyal törögetve a jó anya sütötte fonatos -kalácsot. Nem marasztott volna Öreg-Teleken senki, ha azonnal véglegesen -fölszedem sátorfámat és bucsut mondok minden rendü ismerősömnek. - -A bárót elvitték a professzor urak egy gazdag odavaló urfihoz, ki rosz -erkölcsü, korhely tanuló volt ugyan, de a kinek szüleinél sürűn -báloztak, névnapoztak, hangversenyeztek és – kártyáztak az előkelőbbek. -Azt akarták, szó nélkül váljunk el, vagy hogy egy tolvajjal még csak -kezet se szoritson. Künn a város végén, közel a szőlőkhöz s a nagy -nádastóhoz, egy parasztemberhez tettek, kinek már nagy, felnőtt -legényfiai és férjhezmenő leányai voltak. - -Az volt a kötelességem, hogy az öreg asszonynak, ki állandóan az ágyban -feküdt és nem is remélte, hogy valaha még fölkeljen – reggel, délben és -este imádságot olvassak s bár reggel és estve, de estve bizonyosan és jó -sokáig énekeljek. - -Szives jóindulattal voltak hozzám, csak mindent szorgalmatosan elzártak -előlem és minden léptemre gondosan vigyáztak. Észrevettem, hogy -éjelenként a legöregebbik leány, Zsuzsánna fölkel, minden zsebemet -kikutatja, aztán oda csoszog az öreg asszonyhoz és a fülébe sugja: -lelkem, szülém, én most se találtam a zsebében semmit. - -– No jó – s ezzel a vizsga megszünt. - -Én tehát felügyelet alatt való rab voltam. Miért? mert rosz modorom -volt, s szerettem volna, ha a bárót egy kis rendre tanithatom, a mit -azonban a tanár urak paraszthencegésnek vettek. - -Irtam minden ismerősömnek Erdőháton, hogy mondják meg, mit tudtak rólam, -de valaki ugy elzárhatta az utakat, hogy eleinte még az édes anyám -leveleit se kaphattam meg. Csak azzal kellett maradnom, hogy várjak, a -lopás egészen reám van sütve, a báróné el is takarittatta anyámékat a -kertészházból, de annyit kivitt a biróságoknál, hogy engem még nem -csuknak el. Talán husvétkor vagy pünkösdkor vagy a nagy vakáción fognak -bezáratni. - -Teremtő isten, nem sok hija volt, hogy meg nem bolondultam. Talán ha nem -imádkozom és énekelek az öreg Kusztora Pálnénak annyit és hovatovább -lelkesebben nem veszem a zsoltárokat: elvesztem az eszemet, mielőtt az -óra üt vagy a nagy tóba ereszkedem. - -A nagy tó mély is volt, kevesen is jártak a partján s csak gyenge -jégkéreg boritotta, mert az idő már március felé járt: felette könnyen -el lehetett volna benne végezni egy szerencsétlen életet: de az állott -előttem, ártatlan is vagyok, meg ha igy pusztitom el magamat, soha sem -veszi le rólam senki, hogy csakugyan gazember voltam és Bévárdi urnak s -a gavallér Rizs tanár urnak tökéletes igaza volt. - -Apám is olyan különös módon halt meg, hát én is ugy menjek a másvilágra? -Majd ott, ha apámmal találkozom: nem az lesz-e az első kérdése: - -– Lássuk Sándor, bosszut állottál-e érettem, a miért Ladár István báró -(no kimondom a dolgot!) pár száz forintokért uzsora utján mindenemtől -megfosztott? Igy mertél te ide jönni az isten elé, te kölyök? - -Mintha hallottam volna ilyenkor apámnak s a másvilágiaknak szavát: te -tolvaj… tolvaj! Takarodol innen azonnal. - -És anyám is, a testvéreim is mit szólanának? Én vagyok a legöregebb -testvéreim között, ma-holnap tőlem várnák, hogy segitsek rajtuk, s igy -csaljam meg őket is? Mikor semmi okom sincs erre a nehéz cselekedetre. - -Nem tagadom, ezeket a gondolataimat az is szülhette, hogy Kusztoráék -szörnyü vékony kosztra fogtak. Egy kis kenyér reggel, délben egy tál -leves, estve nem is tudom mi, mert mire hazakerültem, már ők -megvacsoráltak. - -Eszembe jutott ilyenkor az öreg Kohn, kinél én mégis szerencsésebbnek -tartottam magamat, mert egészen hittem, hogy ártatlanságom ki fog mennél -előbb derülni s én a báróhoz visszakerülök. - -Azt az isten, a ki van, meg nem engedheti, hogy semmiért valaki -elveszitse becsületét, kenyerét, egész ifju életét. Az imádságok is mind -egytől-egyig ezt bizonyitották. Megvallom azonban, hogy az olyan -imádságokat, melyek igy szóltak: »Hálát mondunk neked, életünknek adója, -örök jóság, örök szeretet«, különösen vettem. »Ki mérhetné meg jóságod -feneketlen tengerét? Ki tudhatná számba venni adományaid sokaságát – – -Ezekre fejem megkábult s ugy láttam, hogy itt az isten ki van csufolva. - -»Oh isten! most, midőn a tél puszta ábrázatján oly döbbentő vonásokban -látjuk a változás törvényeit, most serkents minket, hogy az ifjuságban -szerezzünk tiszta erkölcsöket, feddhetlenséget…« - -Mikor ezeket olvasám Kusztoránénak, a kampós botjával megbökött. - -– No fiacskám, ezeket a drágalátos tanitásokat igya be ám a szive jól. -De persze otthon édes szüléje elfelejtette, hogy mire kellene oktatni a -csemetéket. - -– Nem, néni, az én édes anyám nem volt rosz asszony, mi mindnyájan jók -voltunk, csak igen szerencsétlenek. És én is… - -– Persze – dörmögé az öreg, folytassa csak fiacskám és megmutatta: hol. - -»Oh mily boldogok vagyünk mi, oh Atyánk, hogy benned való örömeinket az -idők változása el nem veheti; mily boldogok vagyunk, hogy a rosz emberek -rajtunk erőt nem vehetnek s hogy örökké gyönyörüséges mezőkön -legeltetsz…« - -Félre löktem a könyvet, kimentem és sirtam, hogy az imádság is tele van -hazugságokkal! - -Mondtam tán erről valamit az öreg asszonynak, mert a pap, főtisztelendő -Tóth Xavér ur, ezekben a napokban magához rendelt. - -– Mit áll ott az ajtóban – kiáltott reám, kövér, előre nyuló hasán -tartva a vastag pipaszárat – mit alázatoskodik? Nem most, akkor kellett -volna jobban meggondolni a dolgot, mikor kezünk a tiltott portéka után -nyult és megszoptuk a mézet és nem ma? Álljon egyenesen. - -Sétált fölebb, alább diszes, jó meleg fekete köntösében, -meg-megcsikorgatta a csizmája sarkát és apró, éles szemeivel nekem -döfött. - -– Én jóakarója, azaz jóakaród vagyok. Tudod-e? Mi Felelj. - -– Tudom. - -(Még eddig nem tapasztaltam.) - -– Igen istentelen vagy. Ne beszélj, hallgas. Igen istentelen vagy. -Jársz-e templomba. - -– Mikor az osztály. - -– Ilyen fráternek többször is kellene. Hogy áll az a lopás, beszéld el, -a testvérem irt, ugy mondja, hogy mi… mi… - -– Én sohasem loptam. - -– Minden tolvaj igy beszél. Szegénynek pedig meg kellene magát becsülni. -Valld ki a dolgot – ülj le. Segitek rajtad. Öcsém dicsér és nem hiszi, a -mit rólad beszélnek. De nekem egészen tudnom kell a környülállásokat Mit -loptál? pénzt? mennyit? ezüstöt? aranyat? - -– Semmit főtisztelendő atyám! - -– Kutya teremtette, hát velem szemközt is igy hazudozol? Nem jobb volna -azt mondani: Csókolom a kegyes kezeit főtisztelendő atyám, loptam, a -sátán rávitt, három tallért loptam, vagy ötöt, de nem teszem többet… Mi? -nem tudnád te nekem igy bevallani a dolgot? Én akkor átirnék a -professzoratushoz, az egy kis büntetést alkalmazna reád, te kikerülnél a -kalodából, tanulnál a magad kárán és szégyenén és ember lehetne belőled. -Igy, huznak, vonnak, mindenki megvet s ott lehetne a szép eszed, mert -azt dicsérik – a kutya is el fog kerülni. - -Mellém ült. Szuszogásával és vastag vállaival majd agyon nyomott. - -– Halljuk hát édes fiam, hogy hol és miként esett? - -– Nem, főtisztelendő atyám, én semmit sem mondhatok mást, mint hogy -ártatlan vagyok. - -– Szerencsétlen! Hát nem tudod-e, hogy a biblia szerint odafönt a -mennyben nagyobb öröm van egy gonosz megtértén, mint 99 jó cselekedetén: -hát nem akarsz te örömet csinálni az istennek? - -– Igy nem tudok. - -– Rosz ember maradsz öcsém. Én, látod, a lelkemet adnám éretted, -gyermekemnek fogadnálak, büszkeségemet találnám abban, hogy -visszavezéreltelek az igaz utra, de ha neked jobb a bűn, mint a fölséges -megtérés, hát eredj utadon. Ha te meggondolnád magadat: én, szeretett -gyermekem, tárt karokkal fogadlak. - -Elbocsátott. - -Arról, hogy mit eszem, van-e ruhám, egy darab könyvem, egy szót se -szólt. Csak hogy térjek meg és mondjam, hogy loptam. Ebben nagy örömét -találta volna ő is és mondá: az isten is. - -A papok meg az imádságos könyvek láttam, hogy egészen egyformák. - -De hát hazudjam? Akkor kedvesebb lennék? Mondjam, hogy loptam, akkor -szerencsésebb ösvényre lépnék? Valjon visszanyerném régi jó állásomat – -mert kinzott az éhség – a báró jobban biznék bennem? S a tanár urak nem -tartanának hencegő parasztnak? Anyám visszajutna a kertészházba? Bévárdi -megelégednék, hogy bosszut állott rajtam s nem üldözne tovább? - -Ezek a kérdések sokszor megkörnyékeztek és sokszor ingadozó állapotban -találtak. - -Láttam, hogy Kusztoraék mindennap hordják a szőlőkből a karót és senki -sem fogja meg őket és jó melegek a szobáik; láttam, hogy a báró jól -felel a puskából és a lesésből és kapja a dicséreteket, mig engemet egy -hibáért leszamaraznak; láttam, hogy onnan hazulról mitsem kapok, csak -kesergő leveleket, de fölmentő vagy igazságomat kideritő iratot egy -betünyit sem; láttam, hogy osztályomban azok, kik egész napot ültek -carcerben, ezáltal semmit sem vesztettek; hogy a kik szemtelenül -odamondogatnak a tanároknak, azoknak több a becsületük, mint nekem: -mindezek arra serkentettek, hogy egy ügyes hazugsággal vessek véget e -kinos állapotoknak. Isten előtt – tanultam a sok imádságból – kedves -ajándék a töredelmes sziv: hát az emberek előtt is ezzel lehetne -boldogulni? - -Igy tépelődtem, gyötrődtem, keresve az utat, melyen a miket -elvesztettem, föltalálnám, mikor bodultságom, kétségbeesésem Rácz tanár -urhoz vitt. - -Rácz tanár urat épen sirva kaptam. - -Mit sir? kit sirat? S visszaakartam huzódni. - -– Te vagy Sándor? – kérdé jóakaró tekintettel. - -– Én, tekintetes tanár ur. De roszkor jöttem. - -S menni akartam. - -– Maradj. S oda tolt elém egy hosszu, hosszu verset. - -»Cipruslombok kedvesem sirjára.« - -S ugy hullottak a nagy öreg könyjei, a mellett azonban folyvást -mosolygott, borzolgotta előre-hátra kevés, gyér, szőke haját s igen -elégedetten járt-kelt a szobában, még dalolt is egy bus nótát. Tehát -egyáltalában különös módon gyászolt. - -– Meghalt? – kérdém, olyan szomoru hangon, hogy ő arra fölkacagott. - -– Együgyü! vén szamár te! Hát nem szoktál te verseket olvasni? Nem -ismered te Bajzát, Kölcseyt, Petőfit, Tóth Kálmánt, Lévayt? Azok tele -vannak könynyel, búval, gyászszal. Ez költői szokás, egy nemes jog. -Fölállitjuk az eszményt, azt halálra üldözzük s mikor meghalt: -elsiratjuk költőileg a legmeghatóbban. Nem az a kérdés: a leány -meghalt-e valóban – Panna, Sára, Jutka, Evelin, Elvira, Tilda, Laura – -legegészségesebbek lehetnek és talán mit sem tudnak rólunk – hanem azt -keresi a kritika: a vers milyen. - -– Csakhogy a tanár urnak senkije sem halt meg, istennek hála – mondám -megvigasztalódva. - -– De lehet azon a versen sirni, az a kérdés? Olvasd. - -Olvastam. - -– Nos? - -– Azt gondolom sok falusi leány tudna ezeken sirni. - -Megölelt és ő maga olvasta el a legmélyebb bánattal. - -Majd rátért lassacskán az én ügyemre. - -– Én nem hiszem, hogy loptál volna, sokkal együgyübb és pedánsabb vagy – -kezdé. De megölt a modor. Erősen erkölcsösnek, igaznak tartod magadat, -meglehet vagy is – de az fiu, kiállhatatlan valami. Olyan embernek egy -barátja sincs. Hogy igyék, bolondoskodjék, szamárkodjék, korhelykedjék -az ember az olyan faszenttel, a kinek mindig arra áll a szája: én nem, -oh, én soha – mit gondol? Lophattál volna nem galambot, de akár lovat, -csak kellemmel tetted volna, izléssel, finom modorral, senki se keresné; -kidobhattak volna korcsmából, lebujból, csak elegánsan szedted volna -magadat össze; csalhatnál, hazudhatnál, hisz az egész okosabb rész ebből -él, csak szellemmel, gráciával fiu és szerencsét csinálsz vala: de igy, -ezzel a förtelmes daccal, egyenes, követelő modorral el fogsz veszni. Te -fiu, én szeretem az ifjuságot, hisz költőnek szült anyám, én adok neked -jó tanácsot, hanem kikötöm, hogy az utolsó betüig megtartsd. - -Pipát keresett, kapott is egy szutykos, fekete selmeci pipát, -rágyujtott, az az próbált, mert szörnyü rosz lehetett a szár: addig én -elgondoltam, hogy bevallom, a mivel gyanusitanak, ha akkor szerencsésebb -lennék… - -– Tekintetes tanár – indulék tapogatódzva – a báró ur valjon… - -– A báró, hm? a báró egy pompás kölyök. - -Csettegtetett ujjával a tanár ur, vidám nevetés közt. - -– Már négyszer volt részeg, de pompás részeg, csókolni való. Alig tudtuk -kivájni egy köpcös nymfa hatalmas karjai közül. Rizs Lajossal ugy -táncolt, mint egy kóbor szinész a mecenása kedveért valamely csárdában. -Igen jót tett neki, hogy a vaskörmeid közül kiszabadult. Legyen ember, -hus és vér. Van elég pénze, élvezzen, mulasson és bizony fizessen. A -dicsőséget, népszerüséget, tiszteletet ingyen nem adjuk. - -– De a báró ur gyönge… - -– Mit kiáltasz ekkorát? - -Nem is vettem észre, hogy haragomban kiáltottam. Bocsánatot kértem. - -Egy kis lumpolást jó társaságban, a tanáraival… - -– De József-napkor is reggel ment haza, a vallástanár ur nevenapján. - -– Ki kéri számon tőled? Szegény bolond fiu, te most is azt gondolod, -hogy az ő mentora vagy. Lehettél volna, ha szavamra hallgatsz. Ismerek -egy hires irót, az lopott, mint rab: utcát söprött s ma a legelőkelőbb -körök kedvence, grófok barátja. Hallod ezt fiu? - -– Hogyan? kérdém akaratlanul, mohó kiváncsisággal. - -– A jó modor. - -– De kiszabadult? - -– Természetesen. - -– És a grófok barátságukba fogadták? - -– Természetesen még jobban. - -– És most jó dolga van? - -– De pompás, miniszter a barátja – mindenható. - -– Istenem! Tanár ur – én loptam – vetettem oda e szót kábultan, minden -tagomban reszketve. - -– No? simult hozzám közelebb a tanár ur. Légy őszinte Sándor, ez az első -ut arra, hogy becsületes emberré válj. Mondd el a dolgot apróra, -körülményesen. Nagyon szép, hogy bizodalommal voltál hozzám és legfőkép -én hozzám. Ezt, azt gondolom meg is érdemeltem tőled. Beszélj, örömömre -fog válni, ha a társadalomnak visszaadhatlak. Te még ifju vagy, az első -botlást mindenki megbocsátja, ha ezután alázatos, alkalmazkodó, -engedelmes, jó modoru ember lész. Rizst nagyon-nagyon szépen megkéred, -azután mindenben a parancsolatát lesed, ő igen gavallér, határtalan -jószivü, de a dacos, pökhendi embert nem állhatja. A bárónénak irunk, a -vén igazgató fiát visszaküldjük Ádám mellől, hogy ne spicliskedjék -ellenünk, a báró megbocsát, de azt mondom: feltétlen megadás -mindenekben. Nos, hát loptál és valami iratot sikkasztottál is? Szegény -bárány! - -Oh, uram teremtőm, hogy ragyogtak a tanár ur szemei. A kezeit hogy -morzsolgatta s engem hogy simogatott. - -– Előlről kezdd, őszintén, ne hazudjál. Legjobb embered előtt állasz. - -Szivart keresett magának is, nekem is. S bár eddig még sohasem -szivaroztam, erőnek erejével rá kellett gyujtanom. - -Kezdtem valamit össze-vissza beszélni, de mert egy szó se volt igaz, nem -tudtam megkapni a rendjét. - -– Megállj, átküldök Lajosért (Rizs tanár ur) vegyünk az egészről -jegyzőkönyvet, legyen egyszer a lábunk alatt biztos alap. - -S az inast átfuttatta azonnal a tanár urért. - -A halálos beteghez nem mehet nagyobb gyorsasággal egy lelkiismeretes, jó -doktor, mint Rizs ur hozzánk a hogy jött. - -Fujt, zihált, alig tudta hova üljön és mit tegyen. - -Előbb megvető pillantásokat vetett reám, mint tolvajra, s a ki mégis oly -fennen hordtam az orromat, majd, hogy meg ne riaszszon, nyájaskodni -kezdett. - -Ilyenformán készült otthon Gergely Náci a kovács és hires böllér a -disznóöléshez. Simogatta a disznó hátát, nyakát, szép szavakat -mondogatott neki, miközben jól elrejtette az éles, hosszu kést. Topogott -mosolyogva, a szájával csömcsögve a válu körül, holott már egyik kezében -erősen tartotta a vaskampót, a melylyel a szegény ijedt állatot -megragadta egy pillanatban s izmos karjaival kirántotta. Eddig tartott a -barátság. - -Most megvillant a széles pengéjü kés, kibugygyant vastag sugárban az -ömlő fekete vér és Gergely nagyokat rugott a jószágon, hogy a testben -egy csöpp vér se maradjon. Igy jó. - -Egészen ezt a rettentő játékot végezték velem is a tanár urak. - -Rizs ur egyik kezében volt a széles éles kés, a másikban a vaskampó; -Rácz ur a vérvevő fazékkal szorgalmatoskodott. - -Jegyzőkönyv felvétetett 186* március 24-én Öreg-Teleken Rácz Károly -tanár magánlakásán. Ügy: Ilyés Sándor tanuló lopási és sikkasztási -bűncselekménye. - -1. Kérdeztetvén Ilyés Sándor által, miként történt az erdőháti lopás és -sikkasztás: vádlott, önmagától, minden szellemi és anyagi kényszerités -nélkül a 2-ik pont alatt következőleg vall… - -Felolvasta előttem Rizs ur. - -– Ezeket vallod-e? - -– Igen. - -– A jegyzőkönyvet aláirod-e? - -– Igen. - -– Ird igy: »Ezeket vallottam önkéntesen, minden szellemi és testi -kényszerités nélkül, megnevezett tanuk előtt: én Ilyés Sándor tanuló.« - -Még egyszer végig futott a szivemen, hogy ez mind hazugság, én istenem -mi lesz ebből? Szerencsésebb ember leszek-e most már csakugyan? -Édesanyámékon segitek-e ezáltal? Nem fognak-e most kicsapni, elzárni és -nem teszem-e most önmagam saját kezeimmel magamat tönkre? - -– Most ne tétovázz. Nincs idő, a dolgot bevallottad, ez csak formalitás -– nógatott Rizs Lajos ur, kipirult arccal és látható jó kedvvel. - -– Ártatlan formalitás – biztatott Rácz ur, kezével szemeit eltakarva. - -Nem tehettem mást, aláirtam, a mint parancsolták. - -A nélkül, hogy csak egyetlen tekintetre is méltattak volna: kiküldtek az -előszobába. - -– Hitvány gazember most a kezeimben vagy – kiáltozott, dörömbölt oda -bent Rizs ur. Hát ez a tolvaj mert oly szemtelen arrogans lenni? Ki -gondolta volna! Rögtön igazgató-gyülést hivatok; kicsapatom; de -megcsapatom, átadatom a világi hatóságnak – porrá kell törnöm egész -életére. Ő mert, még ő mert engemet az osztály előtt megszégyeniteni, de -mellbe rugom. Hah! ez pompás, irtóztató elégtételt veszek. - -– Nem lehet – mormogá Rácz ur. - -– Miért? - -– Mert teljes bizodalommal volt irántam, feltétlenül adta meg magát. - -– Ugy? Te talán azt akarnád, hogy most vegyem vissza a házamhoz? - -– Igen. - -– Legyen a báró mentora? - -– Miért ne. - -– Hallatlan! - -– Semmi hallatlan. Ez a fiu mindent tud, véletlenül magam beszéltem el, -hogy mit csináltunk Ádámmal – - -– És te lehettél oly szamár? - -– Nem, csak őszinte, nyilt, a minő egy költő tartozik lenni mindenkor. -Te gavallér vagy – a fiu feltétlenül szolgád, ha kell rabod lesz. Most -már kezünkben van. Jól tudja, hogy azt tehetjük vele, a mit akarunk, -bármely percben megsemmisithetjük, mint ő a báróné előtt minket. - -Behivtak. - -– Ilyen óriási ostobaságot csak egy poéta mondhat és tehet. Hivasd be. - -– Térdre fickó – orditott Rizs ur, ide elébem. S lenyomott a földre. - -Jézus Mária!… én letérdeltem és kezet csókoltam! Rizs urnak! - - - - -VI. - -Otthoni események és sorsom eldőlése. - -Kedves fiam Sándor! - -Mi itthon, kedves gyerekem, istennek hála, jó egészségben vagyunk, -csakhogy igen nagy bánatban, a mit hasonlóképen neked is mindnyájan -tiszta szivből kivánunk, ki vévén, hogy a mi fájdalmas szomoruságunktól -és leverő bánatunktól oltalmazzanak az fennvaló magas Egek. Szerelmes -gyermekem ugyan szállj magadba: mit tettél? Mert a gyászos hir, mint a -sebes szél, futvást, pihenés nélkül sietett hozzánk. Hát a Krausz süket -kertész galambjait – oh, vesztek volna pokolba azok a galambok – te -loptad volna el? Hiszen nem tudtunk mi arról semmit. Mikor eshetett az? -Teremtő egy atya isten! ezért voltál te hát elmeneteled előtt mindig -olyan bus! Maga a nagyságos báróné adta tudtunkra, hogy rögtön -kitakarodunk a házából, künn áll a bivalos s a mi együnk-másunk van, -eltakarittassam iziben. Bévárdi ur nagy kevélyen ugy hányta vetette a -portékáimat, hogy a nagy tükör is összetörött és vele szerencsénk, s a -diófaasztal háromba hasadt, az a drága, 24 személyre való jószág, a -melyikért apád halálakor Simli zsidó husz darab huszast igért. Most ott -van az is. De a poharaink, csészéink, kinek a füle, kinek a szája! oh, -hogy soha galambra ne tetted volna a kezeidet. Nem mondtam-e mindig: -Sándor megadod te annak az árát még egyszer, hogy te azokért a hitvány -galambokért még a negyedik határba is elcsavarogsz, minden kis krajcárt -azoknak a gyomrába tömsz. Nem jobb volna egy pár malacocskát hizlalni -vagy péntekenként gabonát szedni nyereségre, mint más szegény fiuk. Nem, -én nem uzsoráskodom – mondogattad. Most im, ehol! hova vittek a -drágalátos madaraid! De még a padláson háltál volna velük, a fészkeik -mellett tanultál, minden idődet ott vesztegetted el. Hanem csak ne -loptál volna bár! Hát erre neveltelek én tégedet, ezért imádkoztam én -éjelenként olyan áhitatosan a jó istenhez, hogy te belőled embert -formáljon, a kit a többi testvéreid bátran kövessenek, a kiért engem -megbecsüljenek, egy szegény, szerencsétlen öt árvával elmaradott özvegy -asszonyt valahol befogadjanak, mert a mészáros Rozika örömest el is ment -volna hozzád s milyen módunk lett volna akkor! - -S szent isten! mire jutottam. Mikor szültelek, karácsony másodnapján -délután három órakor, nagy fergeteges havazásban, a szél egy kis -fióka-galambot vert az ablakunkba. No, mondom, ez istentől jel, hogy ez -a gyerek holtig becsületes ember lesz. Igaz, a csizióban a kosjegy, a -kiben születtél – mást mondott! - -Bévárdi ur azt mondja, hogy sikkasztottál is, a Tóth professzor ur -levelét, a mit a bátyjához irt és veled küldött el, s a mibe valami -pénzek is lettek volna zárva – elsikkasztottad, s a pénzeket -elkorcsoskottad. Uram istenem, hát már ilyen hamar a boritalra kaptál -volna? Nem az én fajtám, az Ilyések vére, a kik mind jobbadán -részegesek, kártyások és fajtalan életüek voltak. Apád, igaz, hogy -elütött tőlük, de vele is volt elég bajom. Fejes volt, nyakas volt, s -ugy szedte rá a báró s vitte el mindenünket. - -Most már mit csináljak én, hova forduljak, egy olyan gyerek anyja – de -ne sirj, ne busulj lelkem jó fiam, nem hiszem én, hogy te loptál volna, -megérezte volna azt az én anyai szivem. Kiláttam volna én azt a te -szemedből, hanem a levél – oh fiam, fiam! Ugy-e elvesztetted? mert az -istenre mernék megesküdni, hogy elvesztetted, akkor vesztetted el, mikor -a péli kutnál a juh-akol mellett ruhát váltottál. Felkapta a juhász, -megtalálhatta valami vándorló legény s most az ő részeges torka miatt -kell az én drága szülöttömnek szenvedni. Nem fiam, azért ne busulj, a -mig én élek, a szent szűz előtt, addig imádkozom, mig minden ki nem -világosodik. Minden bucsura elmegyek, minden processiót végig könyörgök, -a hőgyeszi kápolnába minden héten alamizsnát vetek, halottak napján a -legnagyobb ellenségnek sirján gyertyát égetek; nem lehet az, hogy az én -Sándorom megfeledkezett volna mi rólunk. - -Kijöttünk a temető-sorba, az öreg Hegedüs uram házába. Ne félj, ha kicsi -is szobánk, elférünk benne, gyere haza, a mágocsiak most is itt jártak -Juliannakor; mester kell nekik, azt mondták, az én familiámért egyben -megválasztanak. Hadd ott fiam azt a sok rosz embert, szegénynek szegény -a szerencséje, ha netalán tán valamiben hibáztál volna is: egy hibát -megbocsát a jó isten, leimádkozom, lesirom én azt, meglásd gyermekem, -még boldogok leszünk. - -Akkor vert meg bennünket az isten, mikor apád, – nyugodjék a szegény -feje! – Erdőhátra jött, a bárótól árendát vett s hogy a rosz esztendők -csomósan jártak, s nem tudott fizetni – nagy uzsorára kölcsönért -folyamodott s a kétszáz forint elvitte mindenünket. De hogy egy báró – -hagyjuk el, ha isten ugy akarta, ha a jó isten inkább találja örömét -abban, hogy a bárók gyarapodjanak, a nagy fák jobban növekedjenek: mit -érne minden zúgolódásunk. Azt mondja a jó Snájder rektor ur is, a ki e -levelünket – isten áldja meg – irta, s a kit a báró hasonlóképen jól -behuzott egy darabocska feles kukoricafölddel. Gyere haza, nem jó -urakkal egy tálból cseresznyét enni: lám, mig itthon voltál az én -szárnyaim alatt, senki se bántott, senki egy rosz szót nem mert volna -rólad mondani – s most, a hogy az asztalukhoz ültél: tolvaj vagy, -tömlöcre való vagy! - -Elmegyünk innen fiam Baranyába, vagy a világ végére, csak ne -szomorkodjál, az eszedet el ne veszitsd, valami rosszat ne tégy – mi -istennek hála itt a temető mellett jó egészségben vagyunk; olyan szépen -ide látszanak a keresztek; a kalvárián, a két latrok között, urunk Jézus -Krisztus mikor erre néz felénk a könyes szemeivel, mintha mondaná: látod -jó asszony, én is igy szenvedtem, én is tömlöcre vettettem, -megcsufoltattam, pedig jól tudja az én Atyám, a ki mindeneket lát, hogy -ártatlanul. - -Kedves Jézusom! Köszönöm a szép, édes szavaidat, koszoruzzon meg a jó -isten minden dicsőséggel, a mért a szegényeket meg nem veted, egy-két -bátoritó szóval vigasztald meg azt a szegény gyermeket is, csak haza -jöhessen, csak egyszer köztünk lehess fiam, ne félj, mert majd kikeresem -én a te igazságodat. Mészáros Rózika tisztel, csókol, minő derék szép -leány, de milyen dolgos, jószivü; te fiam siess, ha megirod, elébed -megyünk a Dunáig. A mágocsiaknak rektor kell… - -Erdőháton, 18.. április 17-én. - -Özv. Ilyés Sándorné. (Johann Schneider luth. tanitó.) - -A levél végén édes anyám irásával e szavak állanak: - -Ha haza érsz, első gondod legyen, hogy a jó Snájder urnak ezt e szép -levelet nagyon szépen megköszönd, mert megérdemli. És Mészáros -Rózikáékhoz Juliskával elmégysz, de elmegyünk együtt. Sötér Pistától -küldöm ezen soraimat, és ezt a kis elemózsiát, költsd el jó egészséggel, -de keveset beszélj vele, katona volt, nagy ravasz. Az uton józan légy, -nehogy igyál a poharából. Szálljatok meg a Köblösz uram bátyáméknál, az -akart engem elvenni. Ne busulj gyerekem, megsegit a jó isten. Ne szólj a -lopásról, azt mondd: Mágócsra hivnak ki tanitónak, a mi igaz is –« - -Hogy mi a levél tartalma, hiába akartam eltitkolni: nem volt hozzá -elegendő erőm. Minden, minden egyszerre a szivemre nyomódott, az az -öröm, hogy istennek legyen hála, édes anyám mégis nem hiszi el, hogy -loptam és sikkasztottam s az a szégyen, hogy épen ma dől el a sorsom, -kicsapnak-e vagy a mint Rácz Károly tanár ur biztat – megbocsátanak, és -visszatesznek a báró urhoz. - -Lehetetlen volt megállani, hogy ne sir jak, az ablakhoz mentem, hogy -Sötér Pista bácsi ne vegye ki az arcomból a valóságos állapotokat, de -mig én szivem szerint keseregtem, a vén Kusztoráné (még mindig ott -laktam) oda intette Sötért és suttogva elmondta a dolgaimat: a gyerek -nagy bajban van, lopott, aligha le nem zárják, de meg is vesszőzik. - -Hirtelen odafordultam: - -– Az nem igaz – kiáltám. - -– No akkor ugyan jó, hogy épen most vagyok itt – nevetett Sötér Pista. – -Ne féljen Sándor, tudok én olyan orvosságot, hogy a vesszőzés alatt akár -a legszebben alhatik. Mikor vesszőzik? Ma, vagy holnap? Csak két jó órám -legyen a stróf előtt, ellátom én magát mindennel. Ecetes korpa, jó rozs -korpa, ha volna prófunt korpa – az az, de ha olyan nincs, eresztek belé -egy fél fertály söprő pálinkát és egy kanálnyi szinmézet. Ezzel -megszitatom jól a lapockáit, mert a vessző különösen arra jár, de persze -a deákot másutt – s nagyokat röhögött. Ne busuljon, ugy elkészitem én a -padhoz, mint a menyasszonyt édes szüléje a lakodalomhoz. Ejnye, ejnye, -hogy ilyen szerencsésen érkeztem. - -Oda jött hozzám s kezdett tapogatni. - -– Ne bántson, hagyjon békét, mondtam, hogy nem igaz. - -– No, no, ne szemérmeskedjék, először Milanóban én is ugy voltam. Azt -hittem, szégyenletemben soha haza nem megyek. Micsoda? még jobban -szerettek a barátaim; az a katona-élethez tartozik, mint a vitézkötés a -nadrághoz. Becsületes embernek mai világban mindent meg kell próbálni. -Hát azt Sándor meg se nézi, mi van a tarisznyában? Mi? kolbász ám ez, -tapogassa csak. Ez meg a pogácsa. Csak a szaga micsoda fáin. Egynehány -krajcár ára söprő egészen megszabná. Hol a pénz, adja, hozok én -szivesen. A söprőre ugy is lesz szükség. Bizzon rám mindent, a hol én -vagyok, ott kivül kerül a baj. - -Azt se tudtam, mit csinálok, de ugy rám esett, hogy átadtam neki a pénzt -s néhány pillanat mulva a hazai ott állott az asztalon. A legények s a -leányok is mind bekerültek, a vén Kusztora is addig dicsért engemet, -hogy meg kellett kinálnom. Az öreg asszony azt mondta: ő nem eszik, de -lássa, egy darabocska pogácsát szivesen eltesz a vánkosa alá. Evett is, -meg egy párt el is tett. - -– Igy van az – vigasztalt Sötér Pista bácsi, mikor már az utolsó -morzsákat csipegette körmeivel – jó szive csak a katonának van, csak a -katona tudja, mi a barátság. - -Ugy beszélt, mintha minden az övé lett volna, s az ő pogácsája, kalácsa, -kenyere, kolbásza fogyott volna el. - -Kérdezni akartam némely otthon való dolgokról. - -– Jaj édes fiam, én most nagyon el vagyok fáradva, én eddig a szent -percig furton-furt a te ügyeidben jártam-keltem, az ördög elvisz, ha nem -pihenek egy makulányit. Hova is feküdjem jó emberek, mert ezek a drága -lábaim mindjárt leszakadnak. - -Nem várta meg hol mutatnak neki helyet, lefeküdt az én ágyamra s másnap -hajnalig onnan meg se mozdult. - -Magamra maradtam tehát a levéllel, a melyet ezerszer elolvastam, s -szörnyü aggodalmaimmal, hogy délután hova dől el sorsom. Első percben -azt gondoltam, nem várom meg mit végeznek, ugy se lesz az jó, látom Rizs -ur rettentő durvaságából, mert most, hogy magamra vettem a bűnt, még -kegyetlenebb lett hozzám s az igazgató sajnálkozásaiból, ki mindegyre -mondogatta: jaj domine, én ugyan minden szegény legénynek apja vagyok, -de tolvajok meg sikkasztók nem ülhetnek iskolánk szent falai között. -Láttam, hogy a báró is végkép elhidegedett tőlem és Rácz ur is kevesebb -részvéttel van irántam a vallomás után, mint azelőtt. Felköltöm Sötér -Pistát, összepakolunk és elmegyünk. - -Ugy éreztem, mintha már kicsaptak volna és a börtönben ülnék. - -Tanulótársaimnak nem is mertem a szemökbe nézni, pedig istenre mondom, -büntelenebb egy se volt köztük, mint én. - -Most még a rongyos öreg Kohn is hátat forditott. - -Eljött a délután. - -Két órakor már ott kellett lennem, pedig a gyülés csak háromkor -kezdődött. - -Azt gondolom igen sirhattam künn a nagy terem előtti lócán, mert eleinte -a gyengébbek, majd a legjobb tanulók is odaültek mellém s egy-két szóval -vigasztalni igyekeztek. - -– Ilyés, ne félj, semmi bajod se lesz – szólt egy középes tanuló, a -himlőhelyes Nagy Józsi – kitünőt nem csapnak ki olyan hamar. Azt fogják -mondani bizonyitékok elégtelensége miatt fölmentetik. Garai Pállal is ez -történt, ki egy huszárkápláron eltörte a kardot. Gyere hozzánk lakni, -egy testvérem sincs, valahogy eligazitjuk, hogy – ne busulj, tartsd -magadat keményen: nem láttam, nem tudom, nem ismerem. Ezeket kell -mondani, sógorom mondja, a ki irnok a policiánál. Tagadj lelkesen. - -– No hallja bátya – ölelgette meg a nyakamat a széles száju, örökké -zabolás Kontra Lajos – kendre ma aligha meg nem huzzuk azt a szép kis -harangot, a melyik igy szól: kivve-lee, kivve-lee. Hagyja kend bátya, -átmegy Kecskemétre, ott ugy is sok most az üres szoba. Meghuzza kend -magát valamelyik öreg deák mellett s a kutya se keresi, hogy ez a szép -legény hogy s mint vetődött a nagy cseber mellé. Vagy pedig csipünk -kendből egy zöld kabátos dali financot. Huj, huj! odajött hozzám két uri -fiuval a gazdag Balla Ákos is, csorba fehér fogán át inkább sziszegve, -mint mondva: - -– Te, tudod-e, gyüjtöttünk a számodra tizenöt forint harminchét krajcárt -s a cifra kertben megvendégelünk. Pajtás, leisszuk magunkat a báró is -ott lesz. Meglásd, holnap visszavesznek a professzorok, de a kire fáj a -foguk, azt előbb hatalmasan megcsépelik. Kutya nyelves, kemény legény -voltál. - -S mindkettő – a mit eddig soha sem tett – szeretettel megsimogatott. -Szivarkákat tettek a zsebembe, s azon esetre, ha talán mindjárt el is -csuknának – néhány forintot is előjáróban. - -Balla, ki a leggavallérabb és leghencegőbb fiu volt – könyes szemekkel -nézett reám s hosszan csóválgatta sárga, tömött, lebegő hajjal fedett -fejét: – Öreg, öreg, hogy csinálhattál te olyan bolondot. Ha nem volt -pénzed – mért nem szóltál, de abból a levélből – – - -– Abban a levélben egy krajcár se volt. - -– De felbontottad? - -– Nem én. - -– Hát ki? - -– Nincs neve. - -– Értelek pajtás, most már a 15 forinthoz én teszek még tizet. Hát az a -lopás? - -– Az is ki fog tudódni. - -– Hiszen magad vallottad be – – - -Jöttek a tanár urak kemény, büszke lépésekkel. - -Rizs Lajos ur hátra maradt – – - -– Ne zokogj, ha valaki sir, nem tudom kiállani. Engem vádolsz-e? - -– Nem – nyögtem, alig birva sirásommal. - -– Megbántad-e a miket tettél?… No jól van. Legyen elég a sirásból, -büntetésből, de eddig szörnyü kiállhatatlan paraszt voltál. Micsoda? -emeld föl a fejedet. Nem vagyunk mi hóhérok – – No ha sirsz, hát sirj – -látod milyen gyáva vagy. - -Rizs ur kövér szőke orcáin is alá peregtek a könyek – s lassu léptekkel -távozott. - -Igy dőlt el a perem: - -– Jegyző ur olvassa az itéletet – fordult az igazgató ur Rácz urhoz, ki -a tanári gyülés jegyzője volt. - -»A nagyteleki főgymnázium igazgatótanácsa nevében Ilyés Sándor, erdőháti -hetedosztályos tanuló, eddig feddhetlen életü és osztályzatu ifju -bizonyitékok elégtelensége okán a két rendbeli vád alól fölmentetik – -azonban csak ideiglenesen, beváratván ugy későbbi magaviselete, mint a -patrónus bárói ház, a Méltóságos Ladár István ur véleménye és további -akarata. Főtisztelendő Tóth Xavér ur minden keresetről lemondván és -teljesleg igazgató-tanácsunk atyás belátására bizván a későbbi -teendőket. - -Indokok: teljes megalázódás, magábatérés s a nyomozat lefolyása alatt -tapasztalt szivbeli megtörődés.« - -– Ezek szerint – vette át a szót az igazgató-tanár ur, te Ilyés Sándor -szavazattöbbséggel, ugymint héttel öt ellenében, ideiglenesen -fölmentetel, ugyanakkor ideiglenesen báró Ladár Ádám ur ő nagysága -mellett tekintetes Rizs Lajos tanár ur házánál – – zánál, hogyan is volt -kérem: ez év végével vagy – – - -– Azonnal, – kiálták Rácz urék. - -– Helyedet a báró kegyessége folytán elfoglalod. - -Rácz ur, ki eddig nem is akart észrevenni: kezét nyujtá és melegen -megcsókolt. - -– Rosz fiu – mondá – aztán ne légy többet rosz. Modorodon változtass – -sugá mind lassabb, lassabban – gyökeresen változtass. A társadalom -kevély embert nem tűr meg kebelében. Rizs ur egy igazi gavallér. Ne -hencegj, ha boldogulni akarsz. Modort, modort fiu. - -Még az nap visszaköltözködtem a báró urhoz, ki ugrándozva, sivalkodva, -ölelgetésekkel fogadott, s elbeszélte, hogy mennyi bort tud már meginni, -hány kártyajátékot ért, Cecil kisasszonytól, ki az alatt jött a házhoz, -mig én távol voltam – épen tegnap estve a vacsora után egy csókot lopott -– és én – – - -De ezek nem ide való dolgok már, illetlenségek, korcsmás, bordélyházi -kalandok Rizs urék kalauzolása mellett. - -– Estvére viszünk a Kurkunelia kisasszonyokhoz – mondá a báró ur. - -Mindenki a lehető nyájas volt hozzám. Tanulótársaim csakugyan kikérték a -tanár uraktól, hogy számomra egy kis testvér, vacsorát rendezzenek a -Cifra kertben. - -Rendeztek is annyi odaadó jósággal, igazi testvéri szeretettel, hogy azt -soha el nem felejtem. - -Egy külön asztalnál ott ültek az ifjabb tanár urak is és felhivtak, hogy -járuljak hozzájuk, mert koccintani akartak velem. - -Rizs ur tette a felhivást és Rácz ur vezetett a tanári asztalhoz. - -Ott ült egy sarokban Sötér Pista bácsi is, mohón evén, iván a -tiszteletemre és folyvást integetvén és mondogatván, hogy vele is igy -történt, mikor Mila nóban először megvesszőzték. Megmondta ő előre. - -Későn, későn, dalolva, ölelkezve értünk haza. A Kusztora fiuk és Sötér -utánam kiáltották egy szűk utcából: – Az is bolond a ki nem lop. - - - - -VII. - -Cecil kisasszony. - -Mélyen a szivembe furódott a Sötér Pista és a Kusztora fiuk szava; -minden mámort, örömöt, boldog érzést egyszerre kirázott a fejemből s nem -láttam magam előtt mást, – jóllehet a holdvilág tiszta fényénél a -vidáman dülöngéző tanár urakat egészen kivehettem – mint Bévárdi urat -gunyos tekintetével, és erdőháti volt tanulótársaimat, a Császár -asztalos fiait, kiket gyümölcslopásért akárhányszor megbüntettek, de -azért a kik most mégis tolvajnak mondhatnak s Dús Jánost, a szabó fiát, -ki a kertész galambját ellopta s ki a Császár fiukkal gonosz tettét rám -kente. - -Bár a jókedvü, de rosz hangon daloló Ádám báró egészen belém -kapaszkodott s mindjárt-mindjárt kijelentette, hogy egyik legjobb -barátjának tart, s csak ugy szeret, mint Pótharanay Kálmánt, Tánczos -Zsigát, Fülöp Janit, Balla Ákost, Gézát, (ezek mind gazdag, nemes fiuk -voltak, a szomszéd falvakból és Telekről): én mégis ugy éreztem, hogy -mind ő, mind társai, mind – az egész város magában engemet egy -semmirevalónak hisz és hogy az máskép nem is lehet. - -– Fujjad Sándor – taszitott egyet rajtam: - - Egy szem buza, két szem rozs - Mindjárt megcsókollak most - Mindjárt megcsókollak most. - -Dalolnom kellett és mivel a báró derékon kapott és táncra erőltetett, -hát mellé táncoltam is. - -A többiek is táncoltak. A Hajós Pál szárazmalma mellett ugy orditottunk, -táncoltunk, levett kalappal, kigombolt mellénynyel, inggel, hogy a -legrészegebb és müveletlenebb mesterlegények nem csaphattak volna -nagyobb lármát. - -– Sütő Mátyáshoz – kiáltott Balla, Tánczos Zsiga hozzatok cigányt. - -– Cigányt – nyögte hosszan a báró. – Éjeli zenét Cecilnek. - -– Cecilnek – Cecilnek – orditották a fiuk. - -A báró felfogott egy követ s valami ablakot bedobott. - -Parancsolta, hogy én is fogjak egy követ s dobjam be a Hajós -kisasszonyok ablakát. Lássa fölebrednek-e, az ablakhoz futnak-e? - -Kénytelen voltam. Tudtam, hogy többé nem vagyok a magam ura. - -Követ vettem tehát – – - -A malom alatt megpillantottam Sötér Pista bácsit, ki ugy látszik -mindenfelé kisért. - -– Báró – szóltam, alázattal kérve a bárót – egy földim van ott, menjünk -odább, ne vigye haza a hirt. - -– Kicsoda? erdőháti ember? Hallja maga, jőjjön ide maga erdőháti ember, -mit akar itt? mit leselkedik? Fiuk, ezt a gazembert le kell verni. Üssed -Sándor, te üssed legelébb, te vetted észre. - -Csakhogy nem kellett bedobnom a Hajós kisasszonyok ablakát, szivesen -ütöttem egyet Pista bácsira, hirtelen a markába nyomva egy pár hatost s -oda sugva neki, hogy menjen, s ne ellenkezzék. - -Nagy kinnal odább taszigáltam. - -Ekkorra megérkeztek a cigányok és oda sorakoztunk a Rizs tanár ur háza -elé, a Cecil kisasszony ablaka alá. - -A szép alföldön, akkor az a nóta járta hogy: - -»Hess légy, ne szállj rám, beteg vagyok ám én –« - -Ezt huzták a cigányok most is. - -A báró a hátunk mögé került s illetlen szavakkal magyarázta, hogy Lucia, -a professzorné, hogy fog odabenn ábrándozni fehér háló-köntösében s majd -hogy jelenik meg csókokkal és Cecillel. - -Vörös, téglaszin képét hirtelen bepuderozza, hogy angyaliabbnak tessék s -olyan állást vesz, mint Rómeó előtt Julia az erkélyen. - -Oh, a vén csont, nem szégyenli magát. Hogy lehet egy negyvenöt esztendős -asszony olyan bolond. Ahol ni, látjátok… - -Én csak Cecil kisasszonyt láttam fehér köntösében, vidám mosolyával. -Tizenöt éves, nyulánk, magas, karcsu, szőke leány volt, vállára -eresztett sárga göndör hajjal s olyan szép, hajlékony termettel, a -milyet álmomban se láttam soha. Ha lehet angyal, csak az lehet olyan, de -szebb az sem. - -Közel jöttek az ablakhoz. - -Rizs tanárné csakugyan integetett a báró urnak és hányta ujjaival a -csókokat. - -– Hányja maga is – döfött meg a báró. - -– Mit gondol báró ur – az istenért. - -– Sem istenért, se senkiért, maga ne gondoljon semmit, hanem tegye azt, -a mit mondok. Hányja azt a csókot. - -– Énekelek inkább talán – szóltam reszketve dühömben. - -– No hát rajta: A szerelem, a szerelem… - -Ott künn, Kusztoráéknál, mikor egész nap éheztem és busultam, nem voltam -oly nyomorult, mint most, mikor daloltam a muzsika mellé. - -Másnap, a legnagyobb félelmek közt mentem le reggelizni. - -De im, mindnyájan kitüntettek jóindulatukkal. A tanárné szemembe mondta, -hogy én egy ravasz Tartuffe (nem tudtam ki ez) vagyok, adom az -alázatost, szenteskedőt, holott kész – (valami német szóval mondta) -vagyok. Szép hangom van, sokszor igénybe fogja venni. - -Rizs ur pedig kijelentette, hogy mindent elfelejtett s azon lesz, hogy -én szerencsémet megalapitsam. Még valamikori professorságot is emlitett. - -– Vidám kedély, dal, ének, tánc, zene, ügyes magaalkalmazás, ezek egy -ifju ember lépcsői fölfelé. Ragadjam meg az alkalmat mindig. Ilyenek -által sok szegény nevelőlegény elvette a növendékei anyját, igaz, -huszonkét évvel ötven-hatvan esztendős dámát, de grófi, bárói birtokba -ült, s a hol a hatalom, csakis ott a tisztelet. Tegnapi szereplésemhez -szerencsét kivánt. - -– Azt hiszem fiam – ütött atyai szeretettel a vállamra, te a jó utra -léptél. - -Cecil kisasszony a bárónak maradt; őt Ádám báró foglalta el egészen. - -Mekkora változás néhány hónap alatt! - -Az a félénk, deklinálni nem tudó, s mindjárt-mindjárt elálmosodó, -erőtelen, sápadt, reszkető gyermek-ember – mintha öt évet fejlődött -volna. Egy hetyke, merész, gunyolódó, csufondáros ifjuvá lőn, a ki előtt -asszony és leány és tisztességes asszony és leány alig több egy utcai -rongynál. - -Hát született ő ezzel? Tanitották ennek, hogy mindenkit semminek vegyen; -hogy egy ártatlan szép leánynyal, a minő Cecil kisasszony, oly különös -hangon beszélhessen? Szép, magas homloka, melyet ugy bámultam egész uton -– mintha megráncosodott volna! Hangja megvastagodott, mohódzó bajusza a -korai borotválásoktól kiálló szögekké hegyesedett. - -Mit fog erre mondani a báróné s a báró ur? - -Milyen kedves, szerény ifju volt az első hetekben; hogy igyekezett, hogy -törte magát, még jobban, nagyobb szorgalommal, mint gondolni mertem. - -Valóban, olyannak láttam, a ki szivében, lelkében el volt arra készülve, -hogy oszlopember legyen, oszlopa templomnak, iskolának, minden szép és -igaz ügynek – s most mivé vált! - -Hogy kerülök én neki, mert neki kell kerülnöm. - -Már akkor sok volt természetemben abból, hogy szerettem kiképzelni a -jövőt. Anyámtól örököltem ezt, a ki bár nagy szegénységben élt, minket -mindnyájunkat szerencsés, boldog embereknek látott. - -Igy láttam én a bárót, hatalmasnak, tisztelt, dicsőitett embernek, -nagyon jónak, a ki áldása lesz szegénynek gazdagnak egyaránt; -igazságosnak, mert annyi gonoszság van a földön, kapzsiság, -erőszakosság, csalás, hazudozás; tiszta szemünek, a ki minden -istentelenséget keresztül lát majd s ki tudja választani, kit méltó -emelni és kit sujtani. Láttam, hogy lesz majd az erdőháti kis -gymnasiumnak főgondnoka, nem olyan mint a mostani, a ki minden jutalmat, -dicséretet atyafiainak oszt, egy megbukott gyalázatos ügyvéd gunyolódó -fiainak; veje gyönge gyermekeinek, fia korhely fiainak s az előtte -kedvesebb emberek gyermekeinek; nem ilyen lesz, hanem részrehajthatlan, -a ki tudni fogja, hol az érdem, hol a valóság s abban találja fő -gyönyörüségét, mikor azt beszélik a vidéken, megyében, tán messzebb is: -az isten soha se adjon jobb embert, mint Ádám bárót. - -Láttam, hogy fog majd elnökölni a gyüléseken, mint főispán, a mostani -öreg süket Pély Tamás helyett, a kivel azt tesznek, a mit akarnak; hogy -villámlik a szép, fekete szeme, mikor fölfedezi a csalást s hogy üti le -egy csapással a gazot s hallottam, hogy harsan fel reá az: éljen! éljen! - -Láttam, hogy pártfogolja az ügyefogyottat s hogy áldja meg érette az -isten szép, nagy családdal, kicsinyekkel és nagyokkal, mint az öreg -Vizsolyi urat, a kinek 12 szép nagy fia volt; hogy szólitja meg a -paraszt embert nyájasan és kérdezgeti el búját, baját, hogy simogatja -meg az utcai kis gyermekeket és ad nekik örökké telt zsebjeiből. Láttam, -hogy jő be a templomba, anyjával, testvéreivel, más nagy urakkal és mily -barátságos mosolylyal fogadja, mikor a nép föláll jöttére és még a pap -is meghajtja magát székében, mert a báró megérdemli; láttam, igen -sokszor láttam igy, mikor elmerült a tanulásába; mikor vidáman beszélt -el valamit, egy-egy tettét, mert jó volt mindenkihez; mikor reám hajolt, -kedveskedett és atyuskájának mondott, a ki neki parancsol s a ki csak -parancsoljon is. - -És most, – mintha szive helyett más szivet tettek volna kebelébe, mert -az a mostani szive sehogy sem is lehet a régi. - -Elszomorodtam. De majd hirtelen öröm töltötte be lelkemet, mert meg -voltam győződve róla, hogy lassanként visszaszerzem azt a régi szivet és -megmutatom a tanároknak és a bárónénak, hogy Ádám báró mégis az lett, a -mivé édes anyja már kicsiny korában tenni akarta. - -Oszlopbáró. - -És mert gyermekifju voltam, még egy szépet gondoltam. - -Cecil kisasszony. - -Napról-napra, hétről-hétre inkább megismertem, hogy kicsoda Cecil -kisasszony. Sok küzdelemmel folyt ifju korom első édes álma, hajnali -fénye, mocsoktalan, ragyogó tündére, mindene, a miért megszépült előttem -az élet, megédesedett a keserü s könnyüvé lett az a szégyen, melyért -sokszor fizettem, de melyet egy bódult órában önként vettem magamra. - -Nagy, kék szemei fölött vékony szivárvány szemöldök huzódott, elenyésző -gyengén összeérve, a hosszu, finom tövénél; szája keskeny, piros, de -szélesecske volt, főkép ha nevetett, a mi hamar állott nála; fogai -aprók, egyenletes, fehér egérfogak, nyaka vastag, mint egy erős ifjué és -vállai oly szélesek, tömöttek, hogy a felette karcsu derékhoz mérve -aránytalanoknak látszottak, magas termetü volt, majdnem mint a -legmagasabb férfi. De ez a magasság igen illet széles, domboru, okos -homlokához. - -Talán senkit soha meg nem bántott; azt hiszem, ugy érezte szivében, hogy -neki mindenkihez egyaránt jónak, igaznak, kedvesnek kell lenni. Annyi -szépséggel, annyi gyöngédséggel, annyi jósággal, annyi szenvedést, -megaláztatást (óh még az enyimnél is sokkal többet) nem hordozott talán -még nő. - -Nem áldotta meg az isten zenei tehetséggel s bár a tanárné és nehány -zongoramester folyvást kinozták egy távollevő magas cél érdekében és -kedvéért: alig tudott valami keveset. Se magyar, se német, sem semmi -idegen darabot nem volt képes jól megtanulni. Mindig eltévesztette s -akkor lesütötte szép szemeit, kezeit ölébe helyezve és jóllehet nevetni -akart, de helyette sirt. Meglehet nem is tudta, hogy orcáin végig -csorognak a nagy, csillogó könyek. Hogy szidta, csipte ilyenkor Rizs -tanárné s milyen sértő szavakat kellett hallania magától Ádám bárótól -is. - -Kérdem, van-e arra szükség, hogy ennek a müvelt századnak legkevesebb -becsü és hasznu ékszerét, minden szegény leánynak stafirungjába -iktassák. Tudom, durván és müveletlenül vélekedtem, de én épen olyan -szabad választásra biznám minden leánynak a zongorát, mint a mesterséget -a hogy engedik a polgári fiuknak. - -Lehet, hogy ezt csak azért mondom ily élesen, mert Cecil kisasszonyt -tulságosan gyötörték és ma látszik – egészen céltalanul – azzal a -rettentő hangszerrel. - -Cecil kisasszony irta szép, vékony, tiszta betükkel a báró forditásait -és minden feladványait; ő irta a magyar munkálatait, a szüret leirását, -az ősz festését. Philemon és Baucis, Thysbe és Pyramis bus történeteit; -a tárnokvölgyi ütközetet versben és a mohácsi vészt prózában; leirta -egyszer a szigeti veszedelem után Zrinyi Miklós hősi halálát is. De -hogyan, hogy mindenki bámulta és Rácz ur a legnagyobb magasztalásokkal -olvasta fel az osztályban, mint az Ádám báró remekét, a minőt csak egy -báró és csakis erdélyi magyar báró irhat. - -Odáig ment Cecil kisasszony, hogy ő élőszóval tizszer-huszszor elmondta -a leckét a báró előtt – a néni meg a bácsi parancsolatjára. - -S a báró azzal köszönte meg, hogy trágár anekdotákat mondott érette, -olyan ostobaságokat, a miket a korcsmában hallott és az iskolában a -folyosón. - -Miért tette? Mert a tanár urak szellemdusnak és lángeszünek mondták -ezekért Ádám bárót; nagy humoristának, a ki epochát fog bizonyosan -alkotni az erdélyi irók élén. Olyan nagy lesz, mint Gyulai vagy Szász -Károly vagy Deák Farkas, általában mint a ki Erdélyből származik. - -Elfutott a düh, kigyujtott a harag, mikor láttam hova megy a báró -izetlen élcelődéseiben. Föltettem magamban, hogy a legkeményebben -szemére hányom ezt ő nagyságának. - -– Maga Sándor – szólt nyersen a báró ilyenkor – vegye a tükröt s -takaritsa meg azt a frátert, a kit benne lát – - -– És ki lenne az báró ur? – kérdém, hogy mint egy gyávát a földre -verjem. - -– Egy tolvaj, sikkasztó, édes ur, a kitől nem szoktunk tanácsokat semmi -esetben is elfogadni. Nos? fricskázta meg orromat, mint egy kutyáét. - -Lássa édes öreg atyus – ölelt meg ily szavak után – maga egy nagyon jó -fiu, a kit én szeretek, de ne elegyedjék maga az én dolgomba. A gyalog -ember térjen ki a lovas elől. Igaz öregem? Hagyjon engem a magam utján. -Ez a mi jogunk, modorunk; ne féljen, nem eszszük meg egészen a vadat; -csak tartsa készen a fogait. Maga nagyon védi Cecilt. Ráér még. - -S nevetett azzal a nevetéssel, mely élesebb a kardnál és halálosabb a -tőrnél. - -Oly gyenge volt Ádám báró, ilyenekre ugy reszkettek a lábai, hogy egy -ujjal szétmorzsolhattam volna. - -Nem tehettem. Kétszer mentett meg, egyszer a tanár ur ellenében s most -nem oly rég a kicsapástól. Egyenesen az ő munkája volt, hogy -visszamehettem hozzá s hogy tanáraim, tanulótársaim egész jóindulatukba -fogadtak. - -Ugy sétált, mellén összefogott karokkal, mint egy állatszeliditő a -vasketrecben, s csodálatos mosolylyal nézett reám, mely tele volt -jósággal, daccal, gúnynyal, melegséggel. - -Addig, mig magamra nem vallottam, hogy bűnös vagyok, ráugrottam volna, -hogy szétszakgassam – most? be kellett huznom körmeimet. Tanultam tűrni, -várni – és hallgatni. - -Ott feküdtem a korbács alatt. - -Azért a husért, a mit megeszem? Nem, nem, az istenre mondom, hogy nem -azért, ha még oly zsiros lett volna is. Őrködtem – jogtalanul – Cecil -kisasszony fölött. - -Ha szereted – vetettem föl lelkemben a szót – Ádám; ha elveszed, áldjon -meg a legjobbal, a legszebbel, a legbéketürőbbel a jó isten; de ha -egyetlen egy ujjal mocskosan érinted, ha mindenedet anyámnak, -testvéreimnek s nekem adnád vagy hagynád is, ha ezer kegygyel árasztanál -is el anyáddal, apáddal együtt s te volnál az egyetlen, az utolsó férfi -sarj nemzetségedből, a mi ugy is van: leszurnálak s boldogan adnám -nyakamat a hóhér kezébe. - -Menj, de örvény fölött, üveghidon jársz. Lépten-nyomon kisérlek. Ha -betöröd, mind a ketten alázuhanunk. - -Igy futott el szemeim elől minden s borult sürű ködbe anyám, neveletlen -sok testvérem, a jövő – hogy csak egyetlen egy maradjon meg előttem -célul, örömül, biztatóul, világitó fáklyául: ez a reám nem bizott -kötelesség, hogy egy leányt védjek, a ki erről mitsem tud, s a ki, ha -megtudná, hogy egy tolvaj, sikkasztó, kegyelemből tönkre nem tett ember -szenteli becstelen életét oltalmára, talán megvetéssel utasitana el -magától. - -Mindegy. - -A tanár ur családja nagy ünnepélyre készült. Vége felé siettünk az -iskolai évnek, a bucsut fényessé akarta tenni – talán az egész tanári -kar – a báró ur előtt. - -Ösztönszerüleg magam is készültem, hisz a családhoz tartoztam. - -Az, hogy a bárót komoly, lelkiismeretes munkához vezessem, a mi az első -hónapokban neki és nekem is annyi édes örömet okozott, többé -lehetetlenségnek látszék. Nem szándékom sérteni az igen tisztelt tanári -kart, de meg kell mondanom, hogy a báróval szemközt – igaz, csak -egyetlen báró volt az egész gymnasiumban – különös elnézést és -megfoghatatlan kedvezést tanusitottak. Rendről-rendre, a nélkül, hogy -erre akár a báró, akár a báróné, vagy Ádám felkérte volna: magán és -pedig titkos órákon, hogy nekem sem volt szabad ott lennem. Kijelölték -tárgyról-tárgyra a pontokat, rövid, fölötte semmi kérdéseket, azokat -átadták a főgondnok urnak – s a rendes vizsgálatokon, szigorlatokon -pusztán ezekből kérdezték s ezekből faggatta szigoru, ravasz képpel a -vén főgondnok is, a dadogó feleletek után minden tisztességet mellőző -magasztalásokkal jelentve ki, hogy ily excellens, bátor feleletekkel ő -nagysága arany betükkel irta be nevét iskolánk évkönyveibe. - -A tanár urak, hogy hajlongtak, hogy szoritottak kezet a báróval, hogy -igyekeztek még szebbeket, lekötelezőbb magasztalásokat mondani: most is -különös érzéssel töltik be lelkemet a férfiatlan hazudozások. - -Ma azonban, midőn e sorokat irom, örömmel kell kijelentenem – – eh, -kirázom tollamból a téntát, hátha sok tanár gunyolodásnak venné, a mit -megvesztegethetlen igazságszeretetükről, személyválogatást nem ösmerő -egyenességükről mondanék. - -Visszatérek gyermekifjukorom első benyomásainak vázolására. - -Busan láttam, mint röppennek el a napok napok után s a könnyen szerzett -fényes osztályzatok, győzelmek következtén mint lesz a báró óráról órára -kevélyebb, elbizakodottabb és munkátlanabb s mint tér el amaz utról, -melyen felfogásom szerint egy valódi oszlopbárónak okvetetlen járnia -kell. - -– Báró ur – szólitottam fel pár nappal az ünnepély előtt (óh, már ekkora -egy alázatos és minden kitörőbb, nemesebb érzéseket visszaszoritani kész -fickóvá alakultam!) – nem kellene-e átismételnünk csak röviden minden -tárgyat? - -Azt is meg akartam emliteni, hogy Pótharaszthy Kálmán egy buta tökfilkó -s nagyon rosz hatással van a báróra, Tánczos Zsiga sohasem tud másról -beszélni, csak a korcsmákról s táncestélyekről; Fülep Jani telhetetlen a -maga magasztalásában és Balla se fog lemondani a kártyáról – más -szerényebb fiukat választana talán barátokul. De egyetlen komor -tekintete visszariasztott. Reszkettem csak a gondolatára is, hogy megint -arcomba vágja a tolvaj szót. - -Szeliden, hizelgő szavakkal kellett hozzá jutnom. - -– Miért bifláznánk össze-vissza annyi szamárságot? – válaszolt kérésemre -jókedvü kacagással. – Menjünk a temető mellé, ott Török uram kitünő sört -kapott. Lássam, hogy áll magának, ha Kálmán az asztal alá issza. Meleg -van, szomjazom, utálom ezeket a szesztelen tanárokat, náluk nélkül -akarok mulatni. - -– De már most is beteg a báró. - -– Ne féljen, nem halok meg, csak edzem magamat, ha lótejet kell innom a -cserkeszek közt s meg kell verekednem a német burkosokkal: legyen -gyakorlatom. Maga is készüljön, mert velem fog utazni. - -– Nem szükségesek ezek báró ur. - -– Nem, ha csak paraszt akarok maradni. Vesse el azt a könyvet, tegye azt -a mit én teszek, használja fel az emberek hitványságát és az alkalmat; -vegye ki a részét mindenből. Első sorban ezek a tanárok sem tesznek -mást. Tudja-e, hogy Rizs ur csak épen annyit tud a görögből, a mennyit -egy-egy leckére megtanul. Én láttam. És hogy káromkodik, ha valaki egy -szót rosszul ejt ki. Nevetem. A latinnal is ugy áll, forditás nélkül egy -pontban se biztos a tanár! – Hát a történelmet ugy kell tanitani, mint a -Rácz teszi? Hogy les, mint egy komisz tanuló. Tudomány ez, becsület ez? -Menjen, maga is csak ne szineskedjék a nagy okos képével. No és Rácz ur, -hát az olyan megérdemli, hogy tanár nevet viseljen? És én tisztelettel -hajoljak meg előtte? Neki étel kell, bor kell, pénz kell, dicsőség kell -s veszi a dolognak azt a végét, a melyik semmi. Hanem én tanuljak. Egy -pár szivarért kidolgozza a feladataimat s jó vacsorákért megkitünőz. -Szégyenlje magát Sándor, hogy maga is, mint ez a sok tudós, bolonditani -akar. Vagy az igazgató-tanár? Délelőtt tizenegykor serre, délután ötkor -borra, estve éjfélig kártyára, nappal hűhóval a katedrán izetlenkedik és -ropogtatja gyerekes, goromba vicceit. Eh maga is csak ilyen ember. -Hagyjuk el kedves öregem, ne ámitsuk egymást, én otthon is, itt is -mindenütt azt látok – megcsömörlöttem. Élvezni akarok. - -Egy finom szivart adott s ő is rágyujtott egy kis cigarettre. - -Hátra vetette magát a széles fekete bőr diványon s fehéres, sárga arcán -kékes szin terjedt el, nagy fekete szemei megállottak és lélekzete a -nagy erőtlenség miatt, mintha egészen megakadt volna. - -Vártam, hallgattam, mert nem tudtam, mit szóljak ily különös, éles -szavakra. Honnan vette ezeket a szemeket, hogy ugy lát; azt az észt, -hogy mindent fölismerjen; hiszen gyermek még, csak a feje öreg. Valóban -az, mintha 20–25 éves ember feje lett volna. - -Kimondhatatlanul sajnáltam. - -Nem holdas-e? Azok szoktak ilyen gyengék és tulokosak lenni; elszivja -erejöket a hold és megnöveli eszöket az ég. Vagy nincsen-e valami hiba -elméjében? Mert milyen csufondáros és mily jószivü; mily erőtelen s hogy -birja az éjszakázásokat; milyen alázatos, mikor felel s itt hogy beszél -tanárairól! Hogy akart tudni eleinte mindent jól, alaposan, mint egy -szegény fiu. S most ime engemet is arra akar rávenni, hogy ne tanuljak -semmit. Menjek az ő utain, egyem, igyam, élvezzek, nevessem ki a világot -és használjam fel az emberek gonoszságait, ostobaságait, mint azok -felhasználják a mi hibáinkat. - -És valjon akkor lehetne célt érni, akkor lehetne az ember boldog? Ha igy -tesznek szüleim, akkor én most nem vagyok koldus, egy rab, a kinek nem -szabad többet kimondani azt, a mi nyelvén van. - -– Menjünk – ugrott fel egyszerre – beszélek magának Cecilről. Akarja, -hogy beszéljek? - -S a terjedelmes temető sürü, magas szilfái közt járatlan ösvényen -törtettünk ki a Török uram sörháza felé. - -Én elől mentem, hogy az ágakat szétnyissam s ő követett és beszélt. - -– Csak egyszer olyan embert találnék, a ki nem csal, nem ámit, nem -hizeleg, kimondja a mit gondol és főkép a mit akar. – Maga sem olyan -ember többé Sándor, a milyen volt, de magánál értem – – - -(Oh, hogy vágott ez a szó! Értette bizonyosan: mióta tolvaj és sikkasztó -lettem!) - -– Mindenki hasznot akar huzni a másiktól. Cudar dolog. Akkor én miért -lennék különb? Hogy őrültnek tartsanak? Innom kell és hitványkodnom, -mert eszem és tehetségem hiján ezzel szerzem meg tanáraim és -osztálytársaim szeretetét. Korcsmáról korcsmára, kártyaasztaltól -kártyaasztalhoz járok; trágárkodom, mint egy kocsis – és mindenki -becsül; azt mondják érte: sok eszem van és látszik, hogy minden izem -báró. Semmirekelők? Ezeknek az oszlopa legyek? Nem oszlopot akarnak ők, -hanem bolondot, a ki viselje a zsiros sapkájukat és fizesse az -adósságaikat. Legyek király, olyan Bethlehemes király, a milyennel -karácsonkor a parasztgyerekek kéregetnek. Üljünk le arra a dombra. -Elfáradtam. Lássa, mihelyt nem iszom: fáradok. Az anyám is ilyen -Bethlehemes asszony, koldulnak a szemeivel, a bolondságával, -oszlopasszonynak mondják, a ki tartja a szegények kunyhóját, meg a -részeg mesteremberek üres sátorát, meg egy csomó düledező házat. S aztán -jót nevetnek rajta. Ezeknek a professoroknak legyek én oszlopa? hogy -többet szamárkodhassanak és lelketlenkedhessenek? Élvezni akarok; jól -teszi, ha maga is élvez. Mit gondol Cecil különb mint mi? - -– Cecil kisasszony – szóltam egész arcomban égve – egy tiszta angyal. - -A báró élesen felkacagott. - -– Három hétig, lássa Sándor én, is ugy gondoltam. Tudja mit akartam? -Hogy elveszem, ő lesz a feleségem, vagy soha senki más. - -– Oh báró ur – tettem össze kezeimet – ne változtassa meg akaratát, -higyje el, nem lehet a földön jobb, nemesebb, tisztább, munkásabb és -igazabb (azt nem mertem mondani: szebb) mint ő. - -– Szegény Sándor. Lássa magát azért szeretem, mert magában nagyon sok -bolondság van és még nem olyan ravasz, hogy mindent el akarjon rejteni. -Maradjon még igy, legyen ilyen emberem is. Cecil is olyan, mint a többi. -– - -Kivettem a késemet. Uram teremtőm! - -A báró ölembe hajtotta fejét s ugy feküdt a mellemen, mint egy erőtlen -gyermek a bölcsőben. Hosszan nézett a tiszta kék nyári égre s szemeiben -annyi jóság, bánat és nyomoruság látszott. - -– Anyám nem ellenezné, hogy azt vegyem el, a kit akarok, mert -leánytestvéreim is mind maguk választották férjeiket, a kik nem -mágnások, de Cecil itt csak háló; Rizsné azért hozta a házához, hogy -engem vele ide kössenek, holott nem jövök többet Telekre, inkább -Afrikába, a vadak közé. Rizsék mindig tartanak egy szép rokonleányt s -azzal a jól fizető kosztos urfiak kedvök szerént bolondoskodhatnak. -Rizsék szeretnek nagy házat vinni, pompásan élni, nagy urakkal -barátkozni, mindenütt főszerepet vinni – egy-egy áldozat árán. S ez -mindig sikerült is. Ez is életmód és nagyon kényelmes. Mikor az urfiak -elmennek s a kisasszonyok bevégezték szerepöket: akkor kerül a házhoz -egy-egy nőtelen fiatal tanár, azt addig etetik, itatják Rizsék, hogy vő -lesz belőle. Most Rácz uron a sor. - -– Ki mondta ezeket a bárónak? – kiáltottam indulattal. - -– A német nyelv tanára Kóbi, a ki szinte innen kapta feleségét – ki a -mult évben halt meg. - -– Hogy mondhatta? - -– Csak ugy, hogy magához akart csalni a barlangból. - -– Tanár tanártársára ilyet nem mondhat. Ne higyje a báró. - -– Oh Rizs ur nagy gavallér! - -– Rizs tanár ur lehet mérges ember, de ilyet nem követhet el. - -– Se madár nem vagyok, hogy kalickába csaljanak, se hal, hogy horgon -akadjak. Nagyon csalódni fognak bennem. Oh, hogy nevetek, hogy fogok -nevetni akkor… - -S a báró az alatt is mig ivott Török uramnál, otthon is egész éjjel -Cecil kasasszonyról beszélt, mindent elmondva róla, hogy egy özvegy -őrnagyné leánya, egy szerencsétlen teremtés, ki jobb sorsra lett volna -méltó. Hanem kapja meg, a mit keres. - -A bucsu-ünnepély kitünő volt, hangversenynyel, bállal, nagyszerü -kártyázással összekötve. A báró órákig mulatott Cecil kisasszonynyal; -vele táncolt, vele bohóskodott, kissé durván is, de elnézték Ádámnak, -mert azt mondták, megártott neki a bor s mágnás! - -Éjfél után, három óra tájt a báró nesztelenül kiment a mulató-teremből, -mikor Cecil kisasszony épen eltávozott volt. - -Iszonyu érzés fogott el. Utána mentem. - -– Báró ur! – kiálték – az istenre, mit gondol? Nem az a szobája – – - -Nem hallotta talán. - -Pár perc mulva egy rokkanást, egy sikojt hallok. - -Cecil kisasszony éjeli köntösben, mezitláb ott áll a folyosón s előtte a -földön véresen – – - -Ádám báró. - -– Vezesse be Ilyés a bárót szobájába – szólt Cecil kisasszony kemény, -érces hangon, mint egy parancsnokló katonatiszt. Én felmosom a vért. -Senki se látott bennünket. Siessen és – tevé utána halkan, majdnem -fülembe sugva: igérje meg becsületszavára, hogy erről itt, a mi történt, -senkinek se szól egyetlen szót is. Mondja meg neki, hogy én -megbocsátottam. De soha, sohasem akarom látni, sem itt, sem sehol. - -Fölvettem a bárót – éreztem, hogy csak egy gyermek, mert olyan könnyü -volt, szobájába vittem, az ajtókat bezártam és megnéztem, hol van -megsérülve, honnan foly a vér. - -Homloka, arca, szája betörve. - -Ugy feküdt, mint egy halott, viaszfehéren. Alig-alig lélekzett. - -Teremtő isten, mit tegyek? Ez reggelre meghal! - -Mig mosom, borongatom – egyszerre csak felszökik, hogy alig tudtam -visszatartani s kiáltja: - -– A pisztolyomat! - -– Nem nem, édes báró ur – nyomtam le erősen kezeit. Ön elesett a -folyosón, egy ládába ütötte magát a sötétben – senki sem tud semmit. - -– A pisztolyomat – vergölődött kezeim között. - -– Maradjon nyugodtan. - -– Cecil – – sziszegte fogai között – Cecil… - -– Cecil kisasszony megigértette velem, hogy arról a szerencsétlenségről -soha senkinek sem szólok. Ő is hallgatni fog örökké – – de… - -– Bocsásson – – - -– Nem, egy tapodtat sem. Az én életem az öné, Ádám báró, hanem az ön -élete sokaké. - -Birkozás közben ugy összegyurtam, törtem, hogy végre elalélt s csöndes -zokogásban tört ki. - -Hagytam, hogy sirjon; jobban illett az hozzá, mint a mire a tanár urak -tanitották. Majd megfogta kezemet és kért, könyörgött, hogy azt, a mit -elkövetett, soha el ne áruljam, mert a legelső szónál golyót röpit -agyába. - -Megmosogattam, bekötözgettem és simogatással – nem szégyenlem ide irni – -és csókjaimmal elaltattam. - -Oh, hogy örvendtem ennek az esetnek. Kedves Ádám, most megint az én -báróm lész – forgatám lelkemben, az isten bizonyosan – – - -Magam se tudtam, mit akarok mondani, de nagyon, nagyon boldog voltam. - -– Cecil – huzta e szót remegő hangon a báró álmában – Cecil – – - -És a mit eddig soha se láttam, láttam, hogy egy alvó embernek a könnyei -hullanak. - - - - -VIII. - -Milyen szemmel nézi most Ádám báró az embereket. - -A tanár urak nagyon jók voltak a báróhoz; mindent elkövettek, hogy -mulattassák. Maga az öreg igazgató járt elől, megjelent délelőtt, -délután, elmondogatta deák, cigány, zsidó és mesterlegény anekdotáit s -egy-egy szebbhez, cifrábbhoz odatette, hogy Laci fiam, de hát még Pista -minő mester ezekben. Oda adom a báró mellé, tanitsák be nagysádat -ügyesen. Egy leendő főispánt semmi sem emel jobban, mintha sok anekdotát -tud. Százféle emberrel van dolga, egy-egy fáin anekdotával a -legdühösebbnek is be lehet tömni a száját. A báró rázta a fejét. - -– De tudok én olyan minisztert is, a ki egész életében nem hallgatott -meg mást figyelemmel, mint a zsidó anekdotákat. Fráter, szólt oda -hozzám, maga ezeket szépen irja le s egy kis politurral elmondhatja a -báró ur ő méltóságának otthon s a báróné ő nagyságának. Lehet ezekkel -papságot is szerezni. Ez a mi papunk is az anekdotáinak köszönheti -parochiáját. A mai világ a vidám embereké. Kant, Hegel, Pestallozi, -Plato, de még Cicero is Demokritos háta mögé kerültek. Eljött az ideje, -hogy egy kis fris levegő tisztitsa meg az emberiséget. - -S bele fogott a korcsma-anekdotákba. - -Rizs ur és Rácz ur majd hanyat dőltek nevettökben. - -Csak a báró nem akart fölvidulni. - -Három, négy nap mulva egészen fölépült Ádám báró s most a tanárnék -akartak még egy nagy leányos zártkörü zene- és táncestélyt adni. Ezt az -ünnepélyt Túr Gergely tanárné szándékozott adni négy kereszteletlen -gyermekének egy napon való beavatása s nagyszerü énekmüvészetének -bemutatása céljából. - -A tanárné, ki valami szegény bajorországi, német báró katona-doktor -leánya volt s kit ennek dacára csak ténsasszonynak cimeztek Teleken, -kimondhatatlan boldogságát találta abban, ha a báró urral beszélhetett s -közbe-közbe szurhatta: Mi bárók, tudja maga édes Ádám. - -Túrné és Kálné személyesen jöttek meghivni Ádám bárót a keresztelési -ünnepélyre. - -– Az istenért – kérdé nagy hangon Túr tanárné – csak nem teszi azt a -báró, hogy épen mi előlünk távozzék. Ön mind a négy fiamnak a -keresztatyja fog lenni. Micsoda? Azt az egyetlen elégtételt, mikor épen -itt a kedvező alkalom, csak meg adhatja nekem a sors, hogy egy -rangombéli ember legyen a kedves fiaimnak keresztapja. Bár Juliskámnak – - -– Hadd el Mari – békité Kál tanárné roppant gyors beszéddel – annak már -fogtál egy gazdag zsidónőt, elégedjél meg vele. A jövőben – s elnevette -magát a fiatal Kál tanárné – megnyerem én a bárót. Oh, hogy sajnálom… - -– Kit sajnálsz – rántott egyet Tur tanárné a fiatal, csinos asszonyság -karján. - -– Titeket sajnállak, tégedet is, Réznét is, Fehérnét is, Láczaynét is, -Vörösnét is, mert mind szerencsétlenek vagytok. Képzelje a báró – és nem -lehetett megállitani a fiatal nőt – ezek az asszonyok mind rémitő -féltékenyek. Igazán sajnálom szegény Réznét, borzasztó paraszt férje -van; egy napig, de egy óráig sem élnék vele. És Fehérné, a biróné! Ah, -az egy sajnálni való teremtés. Mindenkinek beszéli, boltokban, -sétatéren, templomban, szinházban, hogy az ő Károlya egy gazember. -Szegény Fehér, igaz az én ablakom alatt is megáll egy nap tizszer. De -hát tehetek én arról? Ne legyen Fehérné oly dacos, oly kócos, keressen -jobb szabónét és fésülőnét és ne egyék annyit, hogy oly rútul elhizzék. -És Láczayné – oh mennyire sajnálom ezt a kis Láczaynét, a kinek a -férjébe, te, te édes Mari, te voltál oly hosszasan bele bolondulva. Én -ura vagyok házamnak. Az én Károlyom az iskolában a legdurvább, hogy -rettegnek tőle, de itthon csitt a neve. S oda megyek a hova akarok, azt -teszem, a mi nekem tetszik, attól fogadom el az udvarlást, a kitől -tiszteletnek veszem. S köztünk szent a házi béke. De legyen az asszony, -asszony. - -– Oh édes Vilma – hordoztál kékeket – - -– Én, én? - -S Kálné olyan lármát csapott, hogy annak rendjén még vagy tizenöt -asszonyt sajnált, a kiket a férjeik roppantul féltenek. - -– S oly sok volna itt a »szegény« asszony – jegyzé meg mosolyogva a -báró. - -– Ez egy elromlott város báró ur, de megtisztitom; én Kálné fogom -megtisztitani, hogy minden semmirevaló férjet nevetségessé teszek. - -– Báró ugy-e, eljő szombaton – hajolt Ádám báróhoz Turné. – Nagyszerü -darabokat fogok énekelni. »Oh Róbert« – ismeri ezt Schuberttől. - -S kezdte énekelni. Oh Róbert! De igen rekedt volt s a báró elrejtette -arcát. Magyar népdalokba fogott, azok se mentek. Azután kiabált, azután -panaszkodott férjére, a ki nem tud egy jó énekmestert szerezni a városba -– és végre, mikor sehogyse tudott énekelni, még akkor se, mikor -tánclépésekkel próbálta: hát sirva fakadt. - -– Oh báró, ilyen a mi sorsunk egy paraszt faluban – – - -– Te Mari, tudod-e, ha nekem annyi sok szép gyermekem volna, mint neked, -sohasem tennék mást, mint egész nap otthon ülnék, mosdatnám, fésülném -őket, a rongyos köntöseiket varrogatnám s egy szót sem énekelnék soha és -nem vártam volna meg, hogy négy nagy gyermekemet kelljen egyszerre -kereszteltetnem. - -A két asszony csufosan összeveszett erre, egymást a leghatározottabban -kezdték sajnálni, Turné a nyomorult Kált, kinek kacér felesége miatt -örökös máj, sziv, vese, lép és gyomorbaja van és Kálné Turt, a ki soha -egy jó falat ételt nem ehetik, a ki évek óta nem látott jó kenyeret és -tiszta tányért s a kinek azért van oly hosszu nyakig érő mellénye, hogy -ingét eltakarja. - -Azon természetnél és jóságnál fogva azonban, mely a legtöbb nőnek -állandóan sajátja: a két professzorné heves disputa után egész békében, -karon fogva távozott, szivökben néma bánattal, hogy a báró mégis csak -nem szerencsélteti házukat. - -– Majd hát a jövő évben, addig elmarad a keresztelő is – volt Tur -tanárné bucsuszava. - -Én azt gondoltam, ezek után a báró a legélesebb szavakban fog kitörni, -mikor magunkra maradunk, ugy az igazgató ur anekdótái, mint a két -tanárné beszéde miatt. Nem, egyetlen gúnyos, vagy elitélő szót sem -szólt, csak arra kért, hogy pakoljak és a lehetőleg rendben legyünk a -holnap reggeli utazásra. - -Még két nehéz jeleneten kellett átesnünk. A Rizs ur és Rácz urral való -jeleneten. - -Rizs ur ujból és ujból meg akarta mutatni, hogy ő gavallér és hogy ő -egyetlen feladatot ösmer: a bárót nagy missiójára tökéletesen -elkésziteni. Reménylem Ilyés, bizonyos tények után a te háládra -feltétlenül számithatok. Mi, nőm, Cecil és én a nyarat Erdőháton akarjuk -tölteni, erre tehát a báróné ő nagyságát a legszebben elkészited. Nem -szabad engednem, hogy Ádám báró unatkozzék, különben is rendszerem akkor -lesz hatásos, ha a nevelést kezeimben tartom. Az irányokat változtatni a -legveszedelmesebb tapogatódzás. Egy ut, egy irány. Vigyáznom kell. - -És Rizs Lajos tanár ur széles hátával, melyen szinte rezgett a sok hus, -olyan hajlongva, óvatosan, lábujjhegyen ment ki, mintha minden lépte, -gondolata, tekintete a báró ur boldogsága tekintetéből történnék. - -Valjon az ilyen ember gondolja-e, vagy legalább sejti-e, hogy még afféle -gyermeklegény is, a milyen akkor én voltam s a báró ur: bepillanthat a -szive rejtekébe? Mert hogy az egész Rizs ur semmit sem akart mást, mint -mindig igen jól élni és mivel csekély fizetéséből az nem igen lehetett, -e szerint jó kosztos urfiak után. Én láttam különben mennyit izzadt, -mikor roppant vastag ökleivel (ugy tünt fel, mintha inkább öklével mint -kezével irna) órákon keresztül másolta Sallustiust, Cicerot, Ovidiust s -a latin pontok után öreg, borsónyi betükkel oda alkalmazta a forditást. -A szavakból, a mi hitem szerint fontosabb lett volna, két-három -jelentéktelen szót irt ki, mint teszem: et, ita, sed, ne – a többi -maradt. A bárótól ezt a néhány szót el is kérdezte mindig és meg is -dicsérte értök a legszebb magasztalással. Igen jól van báró, kitünően -vagyon, excellenterrr! - -És szétnézett, hogy az egész osztály osztja-e ezt? Hogyne? - -Mert nem igen osztotta, hanem nevetett, a ki mert és magában azt mondta -bizonyosan; csuf dolog Rizs ur, csuf dolog! - -Jött Rizs ur után Rácz Károly tanár ur. - -Ma mikor ez emlékiratokat jegyezgetem, igen magas állásu -kormányhivatalnok, ur és sok sok társaság, egylet, üzlet, kör vezértagja -felséges modora után! – ám akkor inkább rongyos, mint csinos; inkább -nevetséges, mint tiszteletreméltó; de jó indulatu, minden tanuló iránt, -felette szivélyes. - -Verseit hozta, ugy az eredetieket, mint a forditásokat kéziratban, -pompás aranyozott bőrkötésben. - -– Engedd meg, édes Ádám (már akkor tegeződtek, mi a jó modorból folyt), -hogy, szivem szülötteit Neked ajánlhassam. Aranynak akartam, de neki -később éposaimat fogom: Álmost, Árpádot, Lászlót, Salamont Mátyást, mert -egy-egy tavaszon mindnyáját megörökitem. Ezek dalaim, hymnuszaim és -világirodalmi műforditásaim. - -– Kérlek, talán inkább atyámnak – utasitá el magától a báró a nagy -megtiszteltetést. - -– Oh annak is fogok. Neki tanulmányaimat két, esetleg több kötetben. - -– Vagy édes anyámnak – – - -– Neki Imáimat akarom. Vagy jól van Ádám, irhatok számtant, történelmet, -növénytant, csinálhatok anthologiákat, Virágos kertet, Gyümölcsös -kertet, Ezer jót, Százszor szépet. Irok, forditok, nekem az ilyen munka -balzsamom, éltetőm. Parancsolj, csak válaszsz. - -– De hisz én egy levélen napokig eltöröm a fejemet, hogy lehet oly -gyorsan? - -– Igaz, igaz, de nekem bizonyos zsenim van hozzá. - -– És mi az a zseni? - -– Bátorság – jó modorral. Öt testvérem van, mind ezzel a zsenivel és -modorral. Meg fogja őket ösmerni a két haza. - -Valóban annyi édesség volt Rácz ur kék szemeiben, annyi fény magas, -tiszta homlokán s oly kimondhatatlan kedvesség mozdulataiban, hogy -ezeket ily szabályos alakban és mértékben már kisded korától fogva -tanulni kellett. - -A báró végre is elfogadta a verseket és egy pár igen értékes gyűrűt -ajándékozott Rácz urnak. - -– Ereklyékül fogom tartani és ódát irok róluk. - -Rácz ur ezekkel kezdte meg hires alkalmi ódáit, melyekben mai nap -rettegett ember és versenytárs nélkül áll. - -Vártam, hogy a báró szokott éles modorában itt bizonyosan meg teszi -észrevételeit. Azt a sok és merész kapkodást nem hagyja szó nélkül. Hisz -én is majd kiszalasztottam ajkamon… - -Nem, a báró csak nézett, szítta cigarettáit, sétált keményen a szobában -és néha el-elmosolyodott. - -Akkor nem értettem a lélekváltozást, vagy csak homályosan gyanithattam -valamit, magamról véve a mértéket, hogy én is türelmesebb és vigyázóbb -vagyok mások iránt, mióta magamra vettem, hogy tolvaj vagyok s mióta -azon a kinos, lealázó itéleten átvitt a jó isten. - -De hiszen én nem vagyok tolvaj; tudja az isten, hogy nem vagyok és a -világ is meg fogja tudni. Megkeresem a gaz vádlót! - -A báró, szegény Ádám báró, mit követhetett el? - -Ott feküdt véresen, a küszöbön, nyakkendő nélkül, mellén széthasogatott -ingben, betört szájjal és orral. - -Nem bántotta többé a gyengeségekkel megrakott tanár urakat, sem a -tanárnékat és én sem hallottam többé: tolvaj, sikkasztó. - -Csak nem tartotta magát rosznak, hogy a rosszakat meg ne merje többé -itélni? Hiszen a kemény itéletben elégtétele van a szivnek és öröme, -hogy ő nem olyan, mint amaz. Vagy nem volna az szabad és jogos, hogy -kimondjuk: te hibáztál, erkölcstelen vagy – - -Hosszan vizsgáltam a bárót. Halavány fehér arca, mikor felém fordult, -fekete szeme, mikor végig mért: nem tudtam, ő sajnál-e engemet, vagy én -őt; de szivem megnyilallott s alig birtam megtartóztatni magamat, hogy -fel ne kiáltsak: oh báró ur mi történt önnel? - - - - -IX. - -Haza felé. - -Kora reggelen, majdnem sötét hajnallal indultunk. - -Ugyanaz az inas jött el értünk, a ki testvéremet a péli pusztán ugy -megsértette, a cifra ruhás, kikondoritott, szőke haju Károly. Most is, -mintha tiz leány nézné, egyre nyalogatta az ujjait és kondoritgatta a -sárgás veres haját és ritkás, hosszu bajuszát, a sarkantyus csizmáját -össze-össze ütögette és egyre vigyorgott, nevetett. Látszott, hogy igen -jól megy az állapota, tudott élni az eszével s merőben megnyerhette az -öreg István báró ur kedvét. - -Hetykén, föl sem vevőleg vigyorgott reám s utasitott, hogy üljek át a -málhás szekérre, mert a hintón Bévárdi fog ülni a báróval. - -Igen, hogy az egész utam meg legyen keseritve: a kevély, durva Bévárdi -kasznár ur is eljött. - -– Nini báró ur – sugta oda Ádám báró fülébe Bévárdi pakolás közben – -valami hires galambokat ne vinnénk? Tán Ilyés tudna hamarosan szerezni, -ő ebben nagy mester. - -És röhögött, hogy majd felvette az udvart. - -Nézett folytonosan reám és várta, hogy mit mondok erre a gorombaságra. -Oh istenem, mintha leragadt volna a nyelvem. Ártatlan voltam, éreztem -jól a lelkemben, de mégis elkerültem a gunyolódó ember éles tekintetét, -holott tökéletes jogom lett volna visszavágni a durva pofot. Alázattal -hajtottam le fejemet és ugy tettem, mint a ki nagyot hall. - -Az inas is mulatott rajtam s emlitette, hogy Sötér Pista sokat beszélt -otthon ezekről. - -– Hát a bizonyitvány, mi? Sándor öcsém? – fotytatá a kasznár ur – most -szeretném ám látni. Ehol a nagysás báró uré – s egyet pöckölt a vastag -fekete ujjaival a kabátja belső zsebéből kivett iraton – kivettem. Ez a -bizonyitvány domine, igazságos, tiszta kitünő, aztán, magaviselete -mintaszerü, feddhetetlen. Nos, hát a magáé jó uram? Lássam. Ugyan várják -ám otthon is, a mama tudom elhordozza minden házhoz. Benne van-e a -galambhistória? De nem vette ki ugy-e? Elhiszem. Igy jár ám öcsém az -olyan ember, a ki az öregebbet nem becsüli, felfuvalkodik, csunyául -letiporja az isten. Lássa Sándor, én jobb vagyok, mint maga, kivettem a -maga bizonyitványát is, magam tettem le érte a taksát. Itt van, de -kitünő, csak elvétve sétál benne vagy egy. Ilyen ám az igazságos sors. - -S a szürkületben olvasni kezdte a bizonyitványomat s a báróét is. - -– Teringettét domine ugy-e? De Öreg-Telek nem Erdőhát ám, a hol egy kis -kézcsókolással, subickolással eminenciákat lehetett szerezni: im, itt -meglátszik, ki hogy igyekezett. Itt igazság, lelkiismeretesség uralkodik -a professor uraknál. Álljon is, mig a világ hogy: fiat justitia aut -pereat mundus. - -S vad örömmel fejtegette e latin mondás nagyszerüségét. - -A báró ur intett, hogy hallgassak, a mely körülmény még kegyetlenebbé -tette az ugy is lelketlen embert. Össze-vissza beszélt Kusztoráékról, -mindennemü viselt dolgaimról, Sötér Pistáról, ki fainul lefestett s ki -ellátott utravalóval a deres cimü iskolai paripához. Általában -kifogyhatatlan volt a sulyosabbnál-sulyosabb csapásokban. - -Rizs tanár ur vágta ketté a csufolódásokat, midőn a hosszu folyosón -papucsban hozzánk csoszogott. - -Össze-vissza csókolta a bárót. - -– Nőm és Cecil nevében, édes Ádám – szólt ölelgetve és csókolgatva. -Reménylem a legjobb véleménynyel fogsz eltávozni szerető házunktól, a -melynek csillaga, koronája voltál. - -S ujból kezdte a szeretet jeleit. - -Engemet is szivélyesen megölelt, sőt megcsókolt. - -– Fiu! itt a kasznár ur előtt kell kinyilatkoztatnom, miszerént, de -tartozom is ezzel az igazságnak – miszerént, hogy nagyon sokat változtál -családi körömben. Paraszt hányavetiségedet merejében elhagytad, jó -modort vettél fel, szerény, emberiséges modort, emberré lettél. A mi -történt veled: hasznodra vált. Légy továbra is növendékem, alázatos, -mindenki iránt nyájas, szolgálatkész. A nyelveden állandóan ott legyen a -lakat és szivedben a mult képe – – - -– Mely intsen, a mint a megszabadult juhtolvajt a bitó – mormogá a -kasznár ur hátam megett. - -– A miket, Sándor, nálam tanultál, forditsd hasznodra, a bárót mint a -szemed világát ugy őrizd mindentől. Gyakorold magad az énekben, szép -hangod van, feleségem dicséri a tenorodat. Szegény fiu, azzal szerzi -szerencséjét a mivel lehet. Ének, tánc főkellék. - -S a kezét nyujtotta, hogy csókoljam meg. - -Benne voltam-e már az alázatoskodásban, vagy jobb, nemesebb -természetemet végkép elvesztettem talán: elég az, hogy én a kasznár ur -előtt megcsókoltam a tanár ur kezét. De sőt – midőn a báró maga mellé -akart ültetni – én egész tisztelettel fölkértem Bévárdi urat, hogy -öregebb és méltóbb erre, ő foglalja el a nekem szánt helyet. - -Bévárdi ur rögtön fel is ugrott a báró mellé a hintóba és épen nem várta -meg, hogy erre Ádám báró is felszólitsa. - -E felette csekély körülmény azonnal meg is termette gyümölcsét, mert a -gőgös ember nyájasabb lett hozzám, a mennyiben szives volt megigérni, -hogy édes anyámnak lakását a legközelebbi héten igen szépen rendbe -hozatja. Szólott arról is, hogy Sárikája haza jött már Szedresről a -nevelőből, nagy énekes, nagy táncos, nagy gitáros. Ha én olyan szépen -tudok énekelni – nála lehet benne módom. Ne féljek, mert ő is, mint a -professor ur, becsületes, nyilt szivü magyar ember, meg tud bocsátani s -jó helyébe jót ád, de még duplán. Az is a betegsége, hogy igen jó szivü. -No, csak látogassak el hozzájuk bátran, Sárika igen nagyszerü énekes. - -– Én tudok felejteni Sándor – nyujtotta le hozzám kezét a hintóból, -fölötte megváltozott tekintettel – ez emberi kötelesség is, azt tartom. -A tékozló fiut tudod-e, hogy a moslék tette becsületes, engedelmes -emberré? Korbácscsal neveljük ám jó a futó paripát, meg a mely vizsla el -nem tud menni a gazdájáig, a szájában levő nyullal – hason csuszva: hát -az olyan eb egy falat kenyeret sem érdemel. Lecke kell mindenkinek édes -barátom. No Károly – indulhatunk. Az a két első bokros egy kissé – -ügyeljetek. - -A kocsis megpattogtatta hosszan kinyujtott korbácsát s mint a villám -rohantunk át a városon. - -Egyedül ültem a málhás szekéren és hovatovább inkább megnyugodtam, hogy -magam lehetek. Nem bántott többé senki és szabadon gondolhattam szomoru -tárgyaimra – - -Elsőben is bizonyitványomra gondoltam. - -Nekem középszerü osztályzatom van a latin nyelvből és a bárónak kitünő, -a ki az első deklinációt sem tudja jól és biztosan. - -Nekem a görögből, a számtanból, a történelemből – – oh istenem, -csorogtak a könyeim. De nem bánnám ezeket, csak a magamviselete, az -erkölcs ne volna megbélyegezve. - -Magam bélyegeztem meg magamat gyávaságom által. Az a szegény, nyomorult -zsidó fiu tudott tűrni – s én – – - -S itt önkénytelenül is arra kellett gondolnom, hogy tanáraim, a báró, -osztálytársaim – és mindenki jobb indulatu lett hozzám, hogy azt a -szerencsétlen dolgot, a galamblopást magamra vettem. - -Mi ez, miképen van ez? Micsoda játéka ez a sorsnak? Rosznak kell-e -lennünk, hogy az emberek szeressenek? Fáj az a világnak, ha tiszták, -igazak, nemesek vagyunk? Nem élne-e most szegény apám is, ha jó arcot -tudott volna csinálni a veszteségekhez, nem vádolta volna a bárót és nem -kereste volna – ugy is hiában – igazát? Ha édes anyám is – nem, nem, ő -maradjon tiszta, a milyen mindig volt és maradjanak ilyenek testvéreim -is. Hátha az isten igy is megsegiti őket. - -Szegény, jó anyám, valjon hogy vagytok? - -Szenvedtetek-e sokat ettől a dölyfös kasznártól? Juliskát nem bántotta-e -az a hitvány inas? Mariska, Károly és Jánoska jól viselték e magukat, -nem hoztak-e szégyent… - -De hogy is nézek én a szemeitek közé, mig ártatlanságomat ki nem -deritem? Valjon szólnak-e hozzám régi, kedves tanáraim? Mit mond a jó -lelkész ur? S hogy fogja szivemből az igazi gyomot gyomlálni a báróné, -most, mikor már kénytelen leszek ezt a gyomlálást el is tűrni? - -Mit csinálok én? - -Oh, bár soha se érnénk haza! - -Igy, ily rettentő gyötrelmekkel kellett nekem lakolnom, a miért -megfeledkeztem magamról és nem tudtam elhordozni a reám mért -nyomoruságot. - -Milyen boldog volnék most, ha gyalog mennék szegényebb társaimmal -mezitláb, rongyos ruhában, éhesen – de tiszta szivvel – haza! És nem -kellene mindenki előtt lesütni a szemeimet; ha nem kellene eltűrni -minden mocskot, megaláztatást, nekem, a ki épen olyan tiszta vagyok ma, -mint mikor édes anyámékkal megindultunk a péli erdő alatt! Nem tudtam: -mi történik velem; szemeim elsötétedtek, hol a hideg borzongatott, hol a -forróság égetett. Semmit se láttam, ugy utaztam, mintha veremben ültem -volna, a hova magam taszitottam magamat. Hiába kinált, biztatott a -kocsis: van ám bor is, sült is a kosárban bőven, egyem, igyam: csak -kinlódtam, sirtam és vertem magamat a gondolataimmal. - -– Urfi, itt meg kell állanunk – szólt késő délután, mikor jó közel -lehettünk már Erdőháthoz – itt vagyunk Körtvélyesen. Az uj tanitó urat -kell fölvennünk. - -Leszállt, hogy egy zsidó korcsmába bemenjen. - -Nem kellett sokat várnunk, mert az az ember, a ki az uj tanitó volt, egy -kis batyuval már ott várt a korcsma tornácában. - -Alacsony, kis kurta ember volt, széles vállakkal, kifeszülő hatalmas -mellel és sutára nyirott, tüskés, őszbe csavarodott vastag bajuszszal. -Szakálla nem volt, de a sok ősz, apró, kibuvó sörte elboritotta kövéres, -barna, égett arcát. - -Ruhája olyan lehetett, mint a jobb módu falusi mestereké. Tisztának -akart látszani, ha ezt a viseltesség és foltosság megengedte volna. De – -a mi különös ily öltözet mellett – keztyüt viselt. - -Ugy tetszik, fizetett a korcsmárosnak – és szó nélkül felült mellém. - -Mehettünk már egy jó félórát, mikor még mind nem szólt hozzám. - -Azt kellett gondolnom ismeri bűnömet, azért nem méltat egyetlen kérdésre -is. - -– Az a sok kocsi a varsádi, szakadási, kenderesi uton – mutatott a -mondott utak felé, kezében tartott zöldes kalapjával – bizonyosan -jobbadán mind a koncszagra megy. - -Nem tudhattam micsoda koncot ért, de csupa illedelemből a szekerek felé -néztem. - -Tiz-tizenöt szekér is lehetett. - -– Jórészt – mormogá. Hej, nagyon éhes a világ. - -És sóhajtott. - -– Borzasztóan sok a gazember. Ki tudja önből is mi lesz. - -Istennek hála, tehát e szerint – gondolám – most még nem tart annak. Meg -könnyebbült szivvel hallgattam. - -– Milyen ember az ifju báró? - -– Nagyon jó ember – siettem válaszolni. - -– Szive? - -– Nemes. - -– Esze? Nos, miért nem válaszol? - -– Jó esze van, uram. - -– Értem. Oh, egy bárónak akármilyen esze van, nem határoz; de szeretném, -ha legalább szive volna igaz, egyenes, áldozatkész. Isten ugy osztotta -be, hogy az ész a szegénynek, a szerencse, boldogság a gazdagnak jusson. -Nekem is adott az isten szárnyakat (és mintha röpülni akarna, hirtelen -kiterjesztette a két izmos karját), de ha nem adott hozzá levegőt. -Vergődöm a porban öt gyermekkel és egy jó, de semmihez sem értő -feleséggel. - -Sokáig hallgatott ismét, mi alatt térdein ujjaival folyvást zongorázott. - -– Meddig marad ön itt a kastélyban? - -– Talán az egész szünidőn át. - -– Akkor jó segitségem lehet ön. Én vagyok az uj iskola tanitója. Tanitó -vagyok, kinek méltóságos urnak kellene lennem, királyi táblabirónak, a -mik egykori tanulótársaim, képviselőnek – eh! Ide csapott a sors. Csak -azért, hogy mertem tizenkét éven át folyvást első eminens lenni. Ez -rosszul esett az intéző égi hatalomnak, hogy egy ember erősebb, mint ő, -s mikor osztogatni kellett a hivatalokat: akkor egy taszitással mindig -utolsónak lökött. Persze szidtam az igazságot, vádoltam minden elnököt, -összevesztem minden gazemberrel, de hát mit csináljak? A számat csak be -nem foghatom, ugy-e? - -Mondanom kellett, hogy: igen. - -– Most ebbe a bárófiuba helyezném minden reménységemet, de gondolom ő is -meg fog gyülölni, ha megtudja, hogy 12 éven át folytonosan első eminens -voltam, Azt hiszi elitélt fegyenc voltam, azért nem vihettem többre. -Hogy is lehet, minden bizonyitványom kitünő, jogot végeztem, ördögöt -végeztem, filozofiát ittam, csillagokon ültem, s itt vagyok. - -Kiemelte az ülés alól a kosarat, kiszedte a sülteket, üvegeket, s mintha -ugy találta volna, nagy örömmel hozzájuk fogott. - -Ragyogtak a szürkés-barna szemei, sárgás orcái kipirultak s a kezei oly -felette gyorsan szedték szét a csontokat, hogy az az éhes ember, a ki -lopottból vendégeskedik: nem tudna gyorsabban dolgozni. - -Mert érezte, hogy ez étel és italnemüek számomra lehettek elhelyezve, -nagy barátsággal fordult hozzám. - -– Igy ad a sors egy-egy kis oázist az üldözött embernek. - -Mikor készen volt, megtörölte kezeit, száját, még a szemeit is, melyek -hasonlóképen jól lakhattak és megveregette a vállamat. - -– Ön derék ifju lehet, a báró correpetitora. - -– Igen. - -– Akkor ez a találkozás talán fordulópontot jelez életemben – emelgette -a kezeit nagy örömmel a tanitó ur. A bárónénak sok szegény javára isten -azt a bogarat röpitette a fejébe, hogy oszlopasszony legyen, a férjét is -oszloppá tegye, azt a vén, fukar uzsorást és a fiából meg épen országos -oszlopot faragtasson. Ez a passioja. Ki verte a fejébe, a szent isten -tudná, de ugyan jó, hogy a fejébe verte. Most már meg volna az alap, -csak erre kellene nekünk barátom ügyesen épiteni. Mit épitsünk? Szörnyü -szeszélyes asszony, irtóztató makacs. A mennyi csavargó, részeges, rest, -bukott mesterember, meg eliszákosodott cselédasszony, szakácsné, -varróné, mosóné van a vidéken: azt mind összefogdostatta és épittetett a -számukra egy granariumból menházat. Ezek most itt a Mátyás király -lustái. Akasztani kellene őket, de a báróné passioja szerencséjük. -Istenem, mennyi nyomorult, éhező, szerencsétlen, valóságos ügyefogyott -van ebben a kis városkában is, bizony nem kellene őket lámpával -keresnünk: de künn maradnak, mert nem tudnak orditani. Mig itt a mieink -között sok olyan van, a ki uzsorára adja a havi pénzeit és titkon -meggazdagszik. Jó volna, igazán jó volna, ha az ifju bárónak lenne esze, -hogy látná ezt a sok bolondságot és csapna szét ebben a kötnivaló -Falstaff-hadban. Engem esz a méreg és szólnék is, de a feleségem térden -állva kér: hogy ne kockáztassam állásomat, hadd fusson a bolond a maga -utján, csak a gyerekeid ne éhezzenek. Borzasztó! meg kell tagadnom az -igazságot, be kell fognom a látó szemeimet, betömnöm a füleimet, -táncolnom egy bolond muzsikájára, hogy élhessek. Nem állom ki, -megbolondulok, még ma beadom a lemondásomat, de a mit nem lehet eltűrni: -azt nem tűröm. Fel kell világositanom a bárónét, hogy lopják, csalják, -kacagják, csufolják az oszlopságával. Önnek pártomon kell lenni. Csak -nem tűrheti, hogy egy csomó tömlöcbe való ringy-rongy bolondot űzzön -belőlünk. Jó, legyenek a bárónék oszlopok, segitsenek a szegényen, ez a -legszebb feladatuk, de ne játszanak komédiát. No nézze, a vén báró a -legkegyetlenebb uzsorás, oly fukar, hogy egy krajcárért megenné az -embert, s a felesége mint valamely rongy- és csontszedő cigány szedi a -szegényeket, sir velök és kötözi a fekélyeiket. Valjon őszintén teszi e? -Ha igen, akkor ha bolondnak tartom is: becsülöm; de ha csak hiuságból -teszi, hogy az ujságok emlegessék, magasztalják és elnyerje a -palotadámaságot, a fia meg a főispánságot, akkor egy ilyen oszlopasszony -alábbvaló annál a zsidó korcsmárosnénál, a ki addig itat, mig az ingedet -is lehuzza a hátadról. Az legalább gyerekei számára gyüjt. - -A kocsis visszafordult, hogy hallgassa a beszédet. Intettem a tanitó -urnak, hogy ne beszélne, mert otthon elmondhatja. Magam is féltem, hogy -engemet is elárul, azt hivén, hogy osztom ennek a szegény embernek a -nézeteit. - -– Eh, ne integessen nekem barátom! én azt mondom, a mit érzek. Tizenkét -évig voltam első eminens, jogom van hozzá. Mindig tanitásból tartottam -magamat: kötelességem az oktatás. És igazán, ez nekem is passio, mint a -bárónénak a koldustartás. De világositsuk fel az ifju bárót, ezen -törekedjünk barátom. - -Mintha maga is megsokalta volna, a mennyit mondott: csöndesen elnémult. - -Épen Pélen mentünk keresztül, a nagy kut mellett, a hol Bévárdi urnak -egykor jól oda mondogattam. Most akaratlanul is látnom kellett, hogy mi -lesz az olyan emberből, a ki mindig odamondogat. De feltettem azt az -égető kérdést is: melyik a tiszteségesebb ember, az e, a ki maga-magát -bűnösnek teszi, hogy élhessen; vagy az, a ki nyomoruságban marad inkább, -semhogy hazudjék. - -– Van iskolánk is, derék nagyszerü iskolánk – fogott némi szünet után -ujból a beszédbe – de ez is komédia. Minden gyereket összefogdostunk -közel, távol, mert a kormány rendeli, hogy 6–15 évig minden gyermek, -leány tanköteles és iskolába hajtandó vaspálcával is. Tanfelügyelők -járnak kötéllel, csizma, ruha és kenyér helyett: s erőnek erejével, mint -valamely bitang juhot vagy borjut ide terelik őket a kastélyba. Csupa -tiszta rabok, ugy bőgnek. - -– Verik? kérdém. - -– Dehogy verik? Én nem verem, de gyermeknek, a ki épkézláb, munkabiró, a -mezőn ilyenkor a helye apja mellett. S most ennek a sok szánandó -teremtésnek éjjel-nappal itt ólálkodik az apja, anyja vagy a bátyja, -nénje, hogy kiszabaditsa, kisirja és hazalopja valahogy. Az ember szive -megesik a szegényeken. Barátom itt magára is sok tenni való vár. A bárót -oktassa, világositsa, hogy a komédia szünjék meg. - -– Van-e bűne, mi? ragadta meg kezemet hirtelen. - -És nevetett. - -– A báróné odáig megy, hogy gyóntat is. Hogy állsz a lelki üdvösséggel, -mennyit törlesztettél örök adósságaidból; a szegények, árvák számára -hány fillért raktál félre hetenkint; hát a betegek számára mit adtál és -igy ni. Mit? Hát dolgozzanak ők is valamit. Ne lopják a napot, én is -árván nőttem fel. Ki törődött valjon velem? Az isten. Nevethetném. - -Hallgatott. Bizonyosan magában nevetett. - -– A belső cseléd hét számra fekhetik betegen, azt ütik, verik; fizetését -minden csekély hibáért lefogják, végkép el is fogják; éhezhetik, mint a -kutya, vagy eszik rosz, egészségtelen korpa-kenyeret: ezeket nem látja -meg a jó oszlopbáróné. De a kik be vannak könyvelve, rubrikázva, a kik -csókolják a báróné lábait és tudnak jól hazudozni: azoknak egy csomó -komédiás uri asszonynyal maga visz a báróné eledelt. Hol itt a józanság? -Erkölcs? Itten? Furcsa. Most a napokban meghal egy uri származásu vén -leány, de uri nem. Nos, mi történik? A dámák gyüléseznek, lótnak futnak -s eltemetik az öreg kisasszonyt, a ki mindig a más kenyerén élt, a más -ruhájában járt – pompával. Három pap, négylovas halotti kocsi hat -halál-legény fáklyával. – Tizenöt-husz dáma a koporsó után a bárónéval -mély gyászban, elől-hátul tenger kiváncsi nép. Erre volt pénz, -segedelem. De mikor meghal egy szegény asztalos, a ki után hat árva -marad: azt takaritsa el a jó isten. Ezeket kell jól megértetni az ifju -báróval. Alig várom, hogy lássam. Ezt, ezt a fiatal lelket kell jól -elkészitenünk. Ha oszlop: legyen igazi oszlop. A porig meghajlom előtte, -ha kebelében igaz, okos, egyenes szivet hordoz. De ha ő is komédiából -csinálná a Krisztus munkáját: akkor jobban teszi ha uzsorából él, mint -apja, pénzt gyüjt, embert nyúz, vért szí és élő hust eszik. Az ilyenre -isten, ember rámondhatja: akasztófára való, uzsorás gazember; de az -olyan asszonyra, a ki oszlopot játszik és a mellett tele van a szive -nevetséggel, hiusággal, dicsvágygyal, önzéssel: mit szóljak? - - - - -X. - -Az oszlopok között és a kertészházban. - -Igy értünk be a kastélyba, a melynek udvara tele volt már kocsikkal. - -Ádám báró már rég otthon volt s a hogy megtudta, hogy megérkeztem, -nyájas, derült képpel jött elém; karon fogott s majdnem mint édes -tesvérét – annyi kitüntető szivélyességgel vezetett be szüleihez. Az a -mély komorság, mely az utóbbi napokban erőtt vett lelkén, mintha itthon -végkép elenyészett volna fehér, halavány arcáról. - -– Tudja-e Sándor, hogy temérdek dolgunk lesz a szünnapok alatt; a mama -egész telepeket rendezett be számunkra gyerekekből és koldusokból. Most -már igazán elemében van, varrat, főzet, tanit, büntet, még prédikál is. -Oh szegény mama! Mindig ilyen volt, de ekkora mértékben még soha se adta -át magát szenvedélyének. Valami angol könyveket olvas, afféle három -leveles kis füzetkéket s azok teljességgel hatalmukba keritették. Ne -szóljon ellene, mert dühös; hagyjunk mindezt reá, ugy is minél előbb -megszökünk innen Erdélybe. Nem akarok találkozni Rizsékkel és Ráczékkal. -Soha, soha többet. - -S e szóra ismét elkomorodott. - -Fölvetette fejét és hidegen ment előre a márvány lépcsőkön. - -Most voltam legelőször a nagy, emeleti társalgóban. Mivel alkonyat volt -már, égtek a lámpák s a drága aranyos butorok ezer meg ezer sugárban -verték felém a fényt. Sokan ültek jobbra-balra – mások csoportokban -állottak. - -A báró oda vezetett a szüleihez. - -Soha szebb, tiszteletreméltóbb embert nem láttam, mint az öreg báró. -Öregben, őszben ugyanaz volt, a mi Ádám ifjuságában. Nagy, magas, -egyenes homloka, melyet a fehér ezüst haj, mint valamely koszoru ölelt -át, villogó, apró szemei, melyek vereslő lángban égtek, tömött, szürkés -szemöldei, egyenes, hosszu orra, melyből vastag, fehér szőrök nyultak -elé, mellére simuló ritkás, fényes szakálla, melybe a bajusz egészen -beleolvadni látszott: csodálatos, soha el nem felejthető hatással voltak -reám. - -Oly tisztán, ünnepiesen vala öltözve fehér nyakkendővel, fehér -mellénynyel, nadrággal, fekete kabátban, behorpadt mellén nagy, vastag -arany lánccal, rendkivül pirosas kezein sok-sok kisebb-nagyobb gyürüvel. - -Aprókat köhögött halkan és folyvást mosolygott azokra, a kik reá néztek. - -Egy nemes prófétának mertem volna tartani, mindamellett, hogy annyi -rosszat beszéltek róla, ha apró szemeinek hunyorgatása más gondolatokra -nem térit. Azonban oly szép, tiszteletgerjesztő arc volt igy is, hogy -midőn kezei után nyultam, hogy megcsókoljam: majd leborultam előtte. -Senki se gondolhatta volna, hogy az az aggastyán egy gonosz, lelketlen -uzsorás, a ki szüleimet tönkre tette és annyiakat koldusbotra juttatott. - -Meg is voltam győződve azonnal, hogy ezekből egyetlen szó se lehet igaz. -Mély dörgő, érces hangon, mint az orgona szólt: - -– Ádám báró szeret tégedet, annak örülök; légy hű, engedelmes és igaz és -nem fogok megfeledkezni rólad fiam. Apádat ismertem, makacs, indulatos -ember volt, nehogy kövesd. Anyád jó asszony, nagyon becsületes, jó -asszony. - -S a kezével és mosolyával figyelmeztetett, hogy félre állhatok. - -Ő nagysága a báróné felé mentem, de felindulva, haraggal és szégyennel, -hogy a báró apámról oly keményen nyilatkozott, holott anyám szerint épen -nem apám volt a hibás. - -A báróné törpe, gömbölyü kis termetével, mintha még jobban elhizva -volna, mióta nem láttam. Szeretettel, élénk, szapora kérdésekkel -ültetett maga mellé. Alig győztem válaszolni kérdéseire. Mindenről és -mindenkiről kikérdezett pár perc alatt. Professorokról, professornékról, -tanulókról, templomról, papokról, szinházról, városi egyletekről, -kórházakról, menházakról és egyszersmind gyorsan előadta, hogy mi teendő -vár reám az udvarban. - -– Holnap lesz az uj iskola és menház felszentelése. Akkorra -halasztottam, mire Ádám báró haza érkezik. - -Elmondta, de milyen lelkesedéssel, boldogan, hogy hány növendéke van az -iskolának és hány szegénye az egyletnek; mit esznek, hogy élnek, hogy -haladnak az üdv ösvényein és mily biztosan. - -Ekkor bemutatott a vendégeknek a vidék küldöttségének, főbiráknak, -papoknak, alispánoknak, elnököknek, nevezetes oszlopoknak, kik egyes -falvak, községek, városok sőt megyék oszlopai. - -Hogy emelkedtek többen e nevezetes férfiak közül a dicsérő szavakra. -Tisztán látszott nem egynek a sugárzó tekintetéből, hogy magasan nyuló, -hatalmas oszlopnak tartja magát. - -De másfelől azt is észrevettem, hogy többen mind egyre az oldaltermek -felé tekintgettek, a hol hosszu, patkóalaku asztalok voltak fölteritve -csillogó ezüst késekkel, villákkal és tündöklő poharakkal. - -Minden vendég akart Ádám báróval egy-egy szót váltani, ha csak ugy -röptiben is és mindenki el volt ragadtatva, hogy mily nagyszerü ember az -ifju báró, kész férfi, már is egy valódi oszlopbáró – éljen! Ah! - -Ádám báró vissza is nyerte élénkségét, de nem régi, gunyolódó -fanyarságát, – a min nem győztem eléggé csodálkozni; – beszélt, -tréfálódzott, ölelkezett az emberekkel és törekedett mindenkinek -visszaadni a bókot, magasztalást hasonló nagy szavakkal. - -– Öregem – szólitott egy ablakmélyedésbe a vacsora előtt – maga nagyon -szomoru. Vacsora után elmegyünk együtt édes anyjáékhoz, de most még -maradnia kell. Megizentem, hogy nincs semmi bajunk. Mondja: mért olyan -szomoru? Hogy én annyi bolondot össze-vissza fecsegek s a helyett, hogy -ezt a sok csinált oszlopot kidobatnám, magam is beállottam -oszlopembernek? De lássa, hátha ezek jobbak, mint mi minden bolondságuk -mellett is? Gondolkozzék. - -Én arra gondoltam, hogy egész tiszta lelkem szerint felvilágositom a -bárót, a mint az uj tanitó elbeszélte a dolgokat; föltárom a temérdek -visszaélést, komédiát, hiuságot, csalást: de volt tekintetében valami -oly sötét, gunyos, feddő, tipró vonás, mely hallgatást parancsolt. -Bizonyosan arra emlékezett, hogy engemet tolvajságért és sikkasztásért -pereltek s csak az ő nemeslelküsége mentett meg a gyalázatos börtöntől: -s im most ezeket a hiu oszlopokat mégis be merném vádolni, a kiknek csak -az a bünök, hogy nagyitják azt a kicsit, a mit a szegények érdekében -tesznek, vagy nagyon magas kitüntetést várnak érette, rendjeleket, a -minőkkel némelyik alázatos és kevély ember melle tele volt és a minőkre -mindnyájan áhitoztak a kik ilyenekre még nem birtak eddig szert tenni. - -Meg lehet mondta is magában a báró: te akarnál itéletet mondani ezek -fölött, a ki mindnyájánál bünösebb vagy; te akarnád ezeket itt -kicsufolni, a kit csak a szerencse juttatott e körbe; és te akarnál -nekem tanácsokat és oktatásokat adni… - -Mélyen éreztem, hogy kezem, lábam, nyelvem kötve van és bár isten előtt -tisztán állok: nekem most nem lehet szólnom egy szót is. Várnom kell, -mig a maga idején és helyén mindeneket a maguk nevén nevezhetek meg. -Akkor mindent százszorosan kipótolok. - -De a bárót; – ki oly éleseszü, tiszta látásu, kiméletlen itéletü, -igazságos ember volt ez előtt még csak pár hónappal, de héttel is – mi -korlátozza, hogy ugy ne beszéljen, a mint érez? Vagy volna valami -hatalom, a mi a szivet, lelket egyszerre hirtelen megváltoztatja és -rendeli, hogy a legbecsületesebb ember is egészen máskép cselekedjék, -mint azt az egyenesség magával hozná? Hogy bókoljon, mikor gunyolódnia -lehetne; dicsérjen, mikor feddeni tartoznék; és simogassa, ölelgesse -azt, a ki magában is beösmeri, hogy kilöketésre méltó? Az talán csak -lehetetlen! - -Akarja azt az isten és van abban kedve, hogy ily alacsonyságok -történjenek még olyanok által is, mint a báró, a ki jó és nemes és ifju -még? - -Kivertem a fejemből a szegény, örökös eminens öreg tanitó vádjait, -panaszait, tételeit, felvilágositásait, annyival is inkább, mert egy -szögeletben őt is ott láttam egy fiatal, hetyke alispánnal, a ki a -tanitó ur hosszu nyakravalójával játszott és táncoló lábaival az öreg -tanférfi térdeit rugdalgatta. - -Láttam, hogy az öreg férfiu, ki az egész uton egyebet sem tett csak mind -panaszkodott és feddőzött, most mily boldogan mosolyog, tördeli a -kezeit, hogy egy alispán szóba állott vele és dicsekszik neki a -szövőszékeivel, felhajszolt tanköteleseivel s minta bikaborjuival. - -Törekedtem én is vidámabb lenni, a mit a báró hamar észre vőn és jó -néven is vett. - -A vacsora nagyszerü volt, majd éjfélig tartott – és a mint ma mondják és -irják a lapok – »felséges pohárköszöntésekkel füszereztetett.« - -Különösen egy széles vállu, nagy, lapos orru, kidudorodott száju -alacsony emberke mondott rendkivül erős hangon számtalan pohárköszöntőt -igen nagy magasztalásokkal, melyeket az asztal végén, a hol én is ültem -az öreg tanitóval – sokan pirulva, bosszankodva, sőt nevetve és sértő -megjegyzések közt hallgattak. - -– Ki ez az ifju ember? – kérdém egy vidéki polgármestertől, ki fölötte -mód bosszankodott, hogy ily alant helyre került. - -– Ki? hát egy szemtelen, tolakodó fertálymágnás, egy megyei aljegyző, a -ki ezt a kis hivatalát is az orcátlankodásainak köszönheti. Hitvány -verseket ir miniszterre, főispánra, a grófokra; leirja őket hosszu, -vidéki levelekben mint oszlopembereket, a melyekre ő rátekerődzik, mint -lánc a keritésekre. Hallgassunk csak, most a vén uzsorás bárót dicséri… -No, no bolond… mondjad: elévülhetetlen érdemeid… feddhetlen hazafiságod… -áldozatkészséged, kimerithetlen bőkezüséged… istápja a megyei ügyeknek – -fényes árpádkori ősök utódja, nádorok sarja, királyok oszlopa – – No, no -pergesd bolond, pergesd…« - -Egyszerre mindnyájan felállottak, kirugták a széket maguk alul és -sorban, mint gyónásnál, oda mentek az öreg báróhoz, ki mindenkivel -koccintott, némelyikkel kezet szoritott és hulló könyekkel, melyek -végetlenül tiszteletreméltóvá tették urias arcát – mondott köszönetet az -ifju aljegyző urnak. - -Most meg mindenki ezt a fiatal urat dicsérte és hát még hogyan az én -polgármesterem: - -– Laji, ma nagyszerüen kitettél magadért, isteni ember vagy, lángész. -Te, te maholnap alispán lész és egy szökéssel főispán. Csókollak. - -– Maga bátyám uram mindenütt tulságos magasztalóm. Egy szép minta -bikaborjut adatok a városnak – de csak a kedves Mihály bátyám kedveért. -Hát sikerült? Mi? Jól ment? - -– Teljességgel kedves Laji öcsém – de az ifju báróra is s a bárónéra s -az alispánra, a törvényszéki elnökre – a főispánra, ha nincs is itt – -tudod fukar, smutzig ember – de ne nézd, emeld föl, hátha megszégyenli -magát és nem szökik el mint mostanában is – a hivatalos ebédadás elől. -Tedd meg. Élhal a dicséretekért a komisz. - -– Gondolunk valamit bátyám – hát sikerült? He he he… - -S az ifju ember széles szájával folyvást mosolyogva és mindenünnen lesve -és követelve az elismerő dicséreteket – döcögött poharával helyére, mint -győztes, mint a kire minden szem sóvárogva fordul. - -– Ezek igazgatják a megyét – szólt hozzám az öreg tanitó ur, mellettem -foglalva helyet, – mig én, a ki tizenkét éven át voltam első eminens, -jogot végeztem, filisofiát faltam, Kantot ettem, Hegelt vacsoráltam, -Fichtével sétáltam, Verbőczyvel intim voltam, egy nyomorult tanitó -vagyok, öt gyermekkel és sivár jövővel. Mit szól erre fiatal barátom? -Van ezen a földön igazság, erkölcs – mi? Van isten? - -– Van – mondám hidegen. - -– Majd megtanulja, hogy nincs. Adja ide a borát, maga látom ugy sem -iszik. Tegye ide azt a másik üveget is. Pakol barátom, pakol a cukorból? -Többet ér a bor, lelket ád, szivet gyógyit, helyre állitja az egyensulyt -ezen a megvesztegetett földi mérlegen. Tizenkét évig voltam első -eminens… - -Nem igen hallgathattam reá, mert az aljegyző fölemelkedett és rettentő -erős basszus hangján megszólalt: Midőn… a nap alászáll, feltünik a -biborajku hajnal… - -Mindenki az ifju báróra nézett – és Ádám egy szemvillanattal én reám. - -A mi nekem legjobban feltünt a pohárbeszédben: az aljegyző ur eleinte -méltóságolta, nagyságolta, nagysádolta, önözte, magázta – a végén mikor -az emberek rettentő éljenzésekben kezdtek kitörni tegezte Ádám bárót. A -mennyi oszlop elképzelhető, egyház oszlopa, iskola oszlopa, megye -oszlopa, jog oszlopa, női erények oszlopa, lovagiasság oszlopa, a mezei -gazdászat oszlopa, a közmunka oszlopa, a felvirágzandó athletika -oszlopa, halászat, vadászat, irodalom, nemzetiség, haza, emberiség, -egyetértés, egyenlőség és szabadság – és még némely szép dolgok oszlopa -– ez mind-mind báró Ladár Ádám volt. - -Én is oda mentem a csörömpölő, ujjongó vendégekkel a báróhoz – és -tartottam a poharamat. - -Oda hajolt hozzám és a fülembe sugta: - -– Várjon, elkisérem az édes anyjához. Juliska pompás leány lett… - -Sokan azt gondolták, megölelt és megcsókolt és gratuláltak a nagy -szerencséhez, hogy ilyen barátom van. - -Mikor a báróné Ő Nagysága is felköszöntetett és a nagy közönség az ő -igen tisztelt személye iránt is kifejezte a legnagyobb hódolatot a -fentebbi odacsörtetéssel és itt a koccintás helyett kézcsókokkal és mély -meghajlásokkal; mikor minden valamire való főbb ember megkapta a maga -éljeneit: a báróné intésére felkeltünk s a számtalan kisebb-nagyobb -termekbe eloszoltunk. - -– Kedves barátom uram – fogott engemet körül három élemedett ember és -kért hogy vonulnánk félre egy szögletbe, a hol egyedül lehetünk – egy -kis bizodalmas kérésünk lenne Önhez. - -– Én – kérdé egy kis görbe emberke igen nyájas kék szemekkel és a -szemöldöke fölött egy jókora holttetemmel – a maga édes atyjának -tanulótársa voltam, kedves barátom volt ő, még ugyan igen kedves barátom -és soha sem is fogom elfelejteni – én alszámvevő vagyok a megyénél, -Kormos Pál. Nem tetszett ura atyjának emliteni az én nevemet, Kormos -Pál, a ki sok galambot tart – – - -Elfutott a melegség és a szégyen. Ugyan mit akarnak ezek? - -– Tudom, öcsém uram is igen szereti. Oh szolgálhatok, ezer örömmel, csak -egyszer legyen szerencsém Tamásvárán. Ez itt hivataltársam, árvaszéki -ülnök Rétes Károly – és im itt Tollas Jakab nyugalmazott városi -pénztárnok. Önt uram az isten nagyon megsegitette – – - -Egyszerre mind a három szivarral kinált és tüzzel. - -– Az ifju báró fölötte jóindulatu ember lehet ugy-e? - -– Igen. - -– Lehet vele beszélni? Nem kevély? - -– Nem gőgös? – kérdé Tollas ur kifeszitett nyakkal. - -– Mert a mágnások jobbára lenézik a szegény embert – jegyzé meg Rétes -ur, élénk fejmozdulatokkal. Én is ösmertem atyja urát. Nagyon becsültem. -Sándor öcsém szakasztott atyja – ugy-e Jakab? Ugy-e Pali? - -(Ezeket az urakat sem nem hallottam emlegetni, sem soha nem láttam -boldogult édes atyámnál.) - -– Hej volna nekünk egy kis kérésünk – furta magát egészen mellém Kormos -Pál ur – vagyon nekem egy nyolc osztályt végzett fiam, ha azt ide -helyezhetnők a báró ur udvarába valaminek. Derék fiu, erősen szereti a -gazdálkodást, azért a tanulásban egy kissé gyenge is volt. Hej ha ide -tehetnők! Csak Ilyés öcsém mondana egy szót, egy kicsi igét a bárónak, -hogy Kormos Pál megyei alszámvevőnek (átadta névjegyét), a ki atyjának -igen kedves barátja és tanulótársa volt – vagyon egy derék, ügyes fia. -Kormos István, szeretne ide jönni – ispán… no mert a fiu nagyon életre -való. Oh, hogy megszolgálnám, minő galambokat küldenék. - -Simogatott, cirogatott, hogy a kis emberke majd a mellényembe bujt. - -– Hej, hej – sóhajtozá, fel-feltologatva szemölde fölött a holttetemét – -ha ide helyheztethetnők… ide ide. - -Rétes Károly ur egy csomó irást vett ki belső zsebéből és busan elém -helyezte. - -– El vagyok vádolva lelkem öcsém az alispán előtt – miért? egy semmiért, -nehány haszontalan száz forintokért. Ha az én kedves Sándor barátom élne -most, az ön édes atyja, oh akkor eligazitaná ő a bárónál, mert az öreg -báróval nagy barátok voltak, de isten elvette. Im azonban hagyott egy -lelkes fiat. - -És nekem minden okmányt el kellett olvasnom szóról-szóra és meg kellett -reá hallanom a magyarázatokat. - -– Hát nem igaz-e, lelkem, jó öcsém, hogy itt az én ártatlanságom tisztán -áll, de naptisztán? Csak egy kis jó információcskát a fiatal báró urnak, -az aztán megnyerheti az alispánt – és én akkor holtomig hű alattvalója -leszek kedves öcsém uramnak. - -Ugyan tegye meg, látogasson meg; fiaim, nagy leányaim vannak. Jőjjön el -az édes anyjával, a kedves testvéreivel – – Hogy fognánk örvendeni. De -isten ugyse eljőjjön. Kocsit küldök, különben itt a báró hintaja – majd -elfelejtem. Csak egy kis, lelkes, jó információcskát kedves Sándor -öcsém, lelkem, galambom. Oh milyen lelki testi barátom volt az édes -atyja. Az volt ám a becsületes, tiszta lelkü ember. Gyémánt karakter, -egy Cátó. Megteszi édes öcsém, ugy-e megteszi? Hogyne tenné, hisz -Berzsenyi mondja: Csak sast nemzenek a sasok. Én most egy sok gyermekü, -szerencsétlen családapa egy ilyen dicső sas szárnya alá folyamodom. - -Ujra megkinált szivarral és valami jóféle taplóval is. - -– Nekem, de igazán nem tudom, mondjam-e? – állott most elő Tollas Jakab -nyugalmazott pénztárnok ur – csak egy parányi kis kérésem volna. -Csekélység. Ha édes atyja nem lett volna legjobb barátom s ha azt nem -látnám, hogy a tekintetes ur öcsém mily bent van a Nagyságos báró -családnál, de főkép az ifju méltóságosnál, ki maholnap excellenciás -lesz: hát egyet se szólnék, de igy készt az alkalom. - -Itt a menháznál, avagy az uj iskolánál hallottam, szükség van egy hű, -értelmes és kauciós gondnokra. No én épen alkalmas lennék erre az -állásra. Tisztes hetven évem, ötven éves közszolgálatom és hogy -családtalan vagyok, hát egészen az ügy szentségének áldozhatnám -hátralevő éveimet – mondom, de persze protekció nélkül, ma csak -bélyegeket vesztegetünk. Ugyan elnyerhetném-e én ezt a kis állást? -Persze hogy el, ha a tekintetes ur öcsém beajánlana az ifju báró Ő -nagyságának bár. Elmondhat minden dicsérőt, tele marékkal, mert a ki -édes atyjának legbensőbb barátságát tudta kiérdemelni: az bizonyára -megállja a sarat. - -Jött két három érdemrendes ur, egy elnök, egy képviselő s a -legnyájasabban vettek karjaikra: hogy Adám báróhoz vigyenek, a ki már -régóta keres mindenütt. - -– Hol volt maga Sándor? – kérdé a báró egy könnyü köpenybe burkolózva. – -Csakhogy megkaptuk. Menjünk gyorsan édes anyjához. - -S vitt az éjben, kerten, réten, szőlőn keresztül édes anyámékhoz. - -A báró – oh nemes, magas szivü ifju ember volt – megölelte, megcsókolta -anyámat, azután oda állt Juliska elé, kezét nyujtotta és hosszan-hosszan -nézte húgomat. - -Édes anyámékat szűkös, de tiszta, egészséges hajlékban találtam, jó -egészségben és vidámságban. - -Ragyogott minden a tisztaságtól. Annyi volt a virág szobánkban – nem -hiába hogy kertészház volt valamikor – hogy ablak, asztal, almáriom, -sublát egy csupa virágerdő vala. - -Anyám erőnek erejével azt akarta, hogy a báró nálunk vacsoráljon, holott -ez lehetetlen volt oly nagy vacsora után. Ám a báró leült és a mi -egyszerü ételeinkből ha keveset is, de evett és jó kedvvel. - -Sohasem láttam ilyen derültnek. Minden testvéremnek tudott valami szépet -mondani, hogy azok nevettek, ugrándoztak, s a ruhájába csimpalykóztak. -Hogy az ágyon gitárt látott s megtudta, hogy Juliska játszik – csupa -udvarias jólelküségből bizonyosan – felkérte hugomat hogy játszék és és -– - -Nagyon jó az isten, fölötte jó: az én édes jó anyámat annyi sirás, -nyomoruság, után dalolni hallottam a gitár mellett a báróval. - -Későn-későn kisértem haza a bárót, mert alig tudott elszakadni tőlünk. - -– Hogy megnőtt Juliska, milyen kedves, és tudja-e Sándor, milyen szép -leány! Sokszor eljövök magukhoz. Ugy-e szabad lesz te Sándor?… - - - - -XI. - -A menyasszony megérkezik. - -Nem tudom én, valjon a szegény embert az isten nem ugy teremtette-e, -hogy a legnagyobb csapások és veszteségek után is mindig higyjen – és -soha ne tanuljon? Nem adott-e csupa áldásból az égi gondviselés az -özvegyek és árvák szivébe, agyába csupán egy mákszemnyit abból a -kelesztőből, a mely a legédesebb álmokat adja, bátorságot, reményt, -teljes bizodalmat, s azt a csodálatos mámort, mely a legóvatosabb embert -is leveri? Vagy telik-e abban kedve a legfőbb hatalomnak, hogy az ész -egyszerre csak kiforduljon, – mint a gyenge ajtó szélvész idején – -sarkaiból s a tolvajok, gonosztevők számára tárva, nyitva hagyjon minden -fiókot, szekrényt, rejtegetett, takargatott kincset? - -Hát az én anyám, az én okos, óvatos jó anyám, mikor magunkra maradtunk, -alig kérdezett valamit, hogy én mit csináltam; hogy éltem; most hogy -vagyok; bámultam-e a Bévárdiék alacsonysága miatt, hogy szinte börtönbe -kerültem s alig-alig hogy megszabadulhattam: hanem minden szava: oh be -kedves ifju ez a báró, micsoda egy gyöngyszív, de milyen ügyes, szép -ember, milyen jól állott rajta az a kis fekete köpenyeg, egész -megszakállasodott, egy kész férfi, de van is husz esztendős, nálamnál -három évvel bizonyosan több s hogy megnőtt, soha egy Ladár báró se volt -ekkora, meg ilyen deli szép férfi. S ma már másodszor van nálunk, de -milyen jó kedvvel… - -Igy ment ez mámorosan, sebesen, hogy szegény anyám arcái kipirultak, a -szemei forogtak, égtek s mind szüntelen Juliskát nézte, mérte -tetőtől-talpig, a ki egy év alatt valóban, mintha négy évet szépült és -fejlődött volna. Rózsaszin ruhája mintha csak ugy lett volna öntve -karcsu, szép, magas termetére; szemei élénkebbek, nagyobbak lettek, -orra, mint apámé, kissé sasforma, de vékony, fehér szép orr; a közepén -egy kis emelkedéssel, mely mintha homlokát is magasabbá tette volna; -haja fekete, mint a szén és vastag; szemöldei dusak, hogy ilyen fiatal -leánykának a fele is elég lenne és keskeny kis ajkai pirosak mint a -megygy; s fogai fehérek, – mikor nevetett, szinte csillogók. - -Anyám csak őt nézte, őt hallgatta, rám olykor-olykor vetett egy -pillantást. Valami egészen beszőtte világos elméjét. Nem ilyen volt ő -eddig – - -Juliska se volt óvatosabb. Dalolt, gitározott, holott mindkettő felette -gyengén ment; a gitár hamisan, az ének elnyujtva, falusiasan minden -taktus nélkül és egyáltalán igen fátyolozottan. - -De nem figyelmeztettem, gondoltam holnap, mikor elmulik a mámor: minden -máskép lesz. Kisebb testvéreim, mire a bárótól elváltam – már aludtak. -Magunk voltunk tehát, cak hárman. (Nem, nem – szégyen!) - -Minden szó, minden kérdés: a báró Ádám báró. - -Anyám, mintha mindent elfelejtett volna a multból, apám életéből: -kifogyhatatlan volt oly szerencsés történetek elbeszélésében, mikor az -isten egy-egy választottra tele marékkal szórja az áldást. Királyfiak, -hercegek, grófok fordultak elő, kik szegény polgárleányokat, -postamesterleányt, papleányt de sőt pásztorleányt választottak -feleségül. - -– S mit akar ezekkel édes anyám – törtem ki végre némi haraggal. - -– Mit? oh édes fiam, te, azt csak egy anya tudhatja. Az én eleim gazdag -emberek voltak, a Ferenciek főispánokkal voltak rokonságban. - -– És? - -– És hát fiam, ezt a báró is olvashatta, de hallhatta. Látszik a -beszédéből. - -S Juliska és anyám összementek és boldogan nevettek. - -– A báró keveset törődhetett a Ferenciek történetével – - -– A Ladárok között gyolcsos tótokat is ösmertem fiam. - -– Mi következik ebből? - -– Mi? Az, hogy a Ferenci nemzetség nem áll hátrább a Ladároknál. Ez az -Erdőhát is valamely Ferenci birtoka volt egykor. Csippel-csuppal ették -meg, mint a tűz a nádat – a Ladárok. Igaz jószág fiam – azt szokták -mondani: nem vész el. Visszakerülhet az még. - -Láttam, hogy anyám ma a legszélső határon is tulment; nehány szó után -vetkeződni kezdtem s pár perc mulva ugy tettem, mintha aludnám. - -Most közdődött még a csöndes, susogó beszédben anyám és Juliska között a -báró ur égig magasztalása. Hogy szerette azt a paprikás csirkét (pedig -alig evett belőle egy szárnyacskát) – de a turós csusza hogy megnyerte -tetszését, pedig – susogá anyám büszkeséggel – otthon a sok német -szakács érti is mi a jó tészta, a magyar étel? Majd a palacsintát -Juliska, azt próbáld te meg, ordával, finom tejföllel, malozsával, rá -egy kis vaniliát. Szegény báró! mennyi rosszat megetetnek egy báróval. -Igazán örülök, hogy mindenből olyan jól evett. De hogy félt ettől a -Sándortól, alig merte megfogni a kezedet s te is olyan együgyü voltál, -hogy nem nyujtottad neki nyájasan, mikor láttad, hogy ő… - -Észrevehették, hogy hallgatok – s elcsöndesedtek. - -Juliska kezdte: - -– A kék ruhámat holnap el kel vinnem a Hajnal leányokhoz, a fehér -csipkével. – Csak Oláh Laci ne jönne most el hozzánk – mondá az utóbbi -szavakat alig hallhatón. - -– De az ünnepen, a holnapi iskolaszentelésen a kékben fogsz megjelenni. -Ah csak meg volna négy sor gyöngyöm – – atyád betegsége, meg a temetése -elvitte. Egyetlen gyürűm volna bár. Mit szól a báró, hogy te neked még -csak egy mákszemnyi smukkod sincs! – – - -Hallottam, hogy anyám csöndesen zokog és siratja, hogy még csak egy -mákszemnyi smukja sincs – holott a Ferenciek – hires nemzetség… - -Kezdett már bevilágitani a hajnal, nem kisérhettem édes anyámékat -tovább; aggódva, félve, mosolyogva, nevetve elaludtam. - -Arra ébredtem fel, hogy két legkisebb testvérem ott feküsznek – -fejemnél, a másik lábamnál. Vidáman köszöntöttek, csókoltak és kináltak -azzal a nagy darab főtt kukoricával a mit kis kezükben tartottak. - -– Sándor bácsi – csacsogott Jánoska, gömbölyü, barna arcát oda nyomkodva -arcomhoz – mit hoztál? Hoztál képet? a sárga nyőstén galamb megtojott – - -– A fekete búbos társát elvitte a macska – értesitett a gyászról Marika -busan. A kertész itt járt és megkérte mamát ne haragudjék, hogy Sándor -bácsira fogta a galambot, mert nem Sándor bácsi lopta el, hanem a Dús -János meg a Pintér Marci. - -– Aztán be is csukták őket – toldá meg Jánoska, végig hengergőzve a -mellemen. - -– Mikor? – kérdém, nagyot kiáltva örömömben. - -Édes anyám válaszolt, ki csinos reggeli főkötősen hozta be a kávémat: - -– Megverte az isten a gonosz Dús Jancsinét, mert összeveszett a kertész -feleségével s elárulta – no menjetek ki gyerekek, hozzatok almát. - -A reggeli hűs lég volt-e, vagy a gyermekek vidám zaja tette: szerettem -volna ugrándozni, nevetni, kiabálni, szivem annyira megtelt örömmel. -Egyszerre a régi jókedvü fiu lettem, a ki semmitől se fél s a kinek -kezét, lábát, nyelvét semmi sem köti többé. Ártatlan vagyok, tiszta -vagyok, becsületes vagyok, az egész világnak oda nézhetek a szeme közé -bátran, senki sem vádolhat tolvajsággal, sikkasztással. - -Örömemet azonban hamar ketté vágta az a tény, hogy a lopást tanáraim -előtt magamra vettem. Most igy még gonoszabbnak, alattomosabbnak -tartanak. - -– Ne sirj fiam – vigasztalt anyám, látva, hogy könyeim hullanak – az -isten mindeneket kivilágosit, bűn büntetlenül nem marad, de József is -kikerült a Pharaó börtönéből. Ugy volt édes fiam, hogy – de ne mutasd -iránta haragodat, bizd az istenre – – hogy Bévárdi csinálta az egészet -azon való bosszujában, hogy Pélen oda mondogattál neki. Dús Jancsi meg -az anyja felbiztatták a süket kertészt, hogy adjon fel tégedet, mert a -galambokat te loptad el. Az volt a cél, hogy te kiessél a báró -gráciájából. No nem hagyta az isten végkép rajtad száradni a szégyent, -forditott a bajon. De mégis – – Fiam, fiam, mennyit sirtunk. Mint a -kutyát ugy szóratott ki bennünket a báróné dühösen. Térden állva -könyörögtem neki – nem nem – még, bocsássa meg neki a jólelkü fiáért az -isten – még meg is rúgott. Hanem, hogy te visszamentél a báróhoz: minket -is visszaköltöztetett a báróné s azóta százszor jobb, mint volt. Talán -minden falat ételéből küldene, olyan kegyes. Éretted fiam mindent -elfelejtettem – de Bévárdit – száradjon le édes fiam ez a két szép fehér -karod – ha büntetlenül ereszted el. Ne ma, ne most még, de ha az órája -üt, mert bizonyosan fog ütni. Akkor mutasd meg, hogy Ferenci vér vagy, -az én fiam, és tipord szét, mint a szeméten túró férget. A kertészné -vallott ki mindent, a ki féltette a kasznárt Dús Jánosnétól. Igy került -ki az istentelen gonoszság. Megkaptad-e a levelet fiam? - -– Én soha anyám egy sort sem. - -– Hát a jegyző? De hisz komája Bévárdinak. - -– De hát a báróék tudják anyám? - -– Mindent tudnak fiam. Pünkösd másodnapján, mikor mentünk volna a -templomba: akkor derült ki a dolog. Az az akasztófára való Sötér Pista -volt a kasznár spiónja, a ki most gazda a munkások mellett. Mennyi -minden rosszat beszélt az itthon rólad, hogy részeges vagy, hogy -becsuknak, hogy megveretnek – hogy – – jaj fiam – - -Im, hát e szavakra hegyesen, tisztességes kék ruhában, hosszu pálcával, -veres orral, az orcáján sürü kék buborcsékokkal, de kikent, hegyes, -fekete bajuszszal, vigyorogva állit be Sötér István ur. - -– Hát a deák még az ágyban! Ne bántsa asszonyság, mikor haza kerültem a -katonaságból én is fél délekig elheverésztem a szénában, a réten, vagy a -hol gusztusosan pihenhettem. Hadd heverészszen. Nagy ur lesz ő belőle -még. Második Bévárdi. Mert a kasznár ur is azt beszélte ma reggel, még -hozzá minő magasztalásokkal, hogy: te Pista, az az Ilyés Sándor pompás -egy fiu, milyen becsülettudó, alázatos, igazi finom egy gyerek, ugy -szeretem, mint a legkedvesebb véremet, a Sárikámat tán nem szeretem -jobban. Hej Sándor! a maga napja is aligha fel nem virradt ám. Hanem azt -mondhatom, de tudja ön kedves asszonyság, hogy arra én is sokat tettem. -Én voltam, a ki dicsértem a kasznár urnál, a ki beszéltem a báróné ő -nagyságánál, hogy az ifjuság, hogy szereti Ilyés Sándort, micsoda nagy -mulatságot adott a tiszteletére. De mit dicsekedjem én itt, látja és -tudja az isten, hogy miket tettem én itt. Hát azért is legyünk jó -barátok; én is a kastélyhoz tartozom már, támogassuk egymást lelkesen. -Én a véremet adom magáért, mert tudom, hogy nem lesz háládatlan. Most is -egy kosár fain-fain sárga koránérő muskotály körtvét küldött a kasznárné -teinsasszony – én bizony nem tudom, hogy asszonyságnak-e, vagy Sándor -urfinak. - -S nagy tüntetéssel beemelte a kosár körtvét, melyben egy névjegy is volt -a kasznár urtól, hogy holnap délután egy kis barátságos uzsonára jó -szivvel látja Ilyésné asszonyságot Sándor öcsémmel és Juliska hugommal. -Más tisztességes családok is fognak lenni. Várjuk. - -Anyám elsápadt, majd elpirosodott a mint olvasta e sorokat a névjegyen; -nem mert se reám nézni, sem Sötér urra, nehogy elárulja mit gondol erre -az alázatos, barátságos szemtelenségre, csak lefedte egy kendővel a -szőlőlevelekkel csinosan betakart körtvét és halkan mormogta: - -– Mondja meg Sötér uram a kasznár urnak, hogy a jót a jó isten jóval -szokta viszonozni. Én egy szegény özvegy asszony vagyok, a kitől mindent -elszedtek; nem is tudom mivel viszonozzam barátságát. - -– Hát csupándon azzal teins asszony, hogy Sándor urfi járogasson el a -nyáron kasznár urékhoz, mert ugy hallottam – már hogy tiszta -egyeneslelkü ember vagyok, hát kimondom: Sárika kisasszony, ugy vettem -ki a tegnap estvéli szavakból, különösen jó indulattal van – hanem ha -megölnek se mondok többet. - -Két-három pohár szilvóriumot ivott, a mit Juliska tett elébe egy csinos -kis fatálcán s még egyszer kijelentve, hogy itt valakinek a napja erősen -kezd fölfelé menni, de ugyan gyorsan, röptiben: eltávozott, lábaszárait, -mintha táncolna, folyvást ütögetve. - -A hosszu nyomoruság, bánat és nélkülözések után, édes anyám igazán nem -tudta, mit csináljon. Ennek tulajdonitom, hogy erős ellenmondásokba -esett. De valjon nincsen igy más árva fiunak édes anyja is, a kit -sok-sok csapás ért s egyszerre csak szakadni kezd rá az áldás. És nem -kellene-e, hogy az ilyen asszony be fogja a szerencse sugara előtt a -szemeit és befogja a hizelgés édes szavai alatt füleit? - -– Fiam – ragadta meg anyám kezemet – a szent irás mondja: a ki megtér, -idvezül. Ugy látszik az a gaz Bévárdi megtért; ha megtért, isten -téritette meg: legyen az ur akaratja. - -– Nos anyám? - -– Én Ferenci vér vagyok s ha te is az vagy, hát akkor nem hordod -szivedben a haragot s elmégysz ahhoz a kevély néphez Juliskával. Én nem -megyek. Nekik esik az keservesen, hogy meg kellett magukat alázniok, -mert tudom, hogy Bévárdi örömestebb hányna ki maga tulajdon kezeivel -bennünket, mintsem igy megjuhászodjék: de csak hadd törje a büne. -Elmentek. Ha isten csakugyan felhozta a napunkat, nem illenék, hogy mi -truccoljunk. Isten nem gyönyörködik a makacs lélekben. Apád is több jót -látott volna, ugy lehet, ha eltalálja a gonoszok nyelvét. Te fiam, kis -korodban is igy hitt apád – nagy farizeus vagy, no a farizeusok okos -emberek voltak: hát élj az eszeddel. Igaz, te Ilyés vagy s az Ilyések az -apádon kivül, még mind talpra estek, de én fiam Ferenci vér vagyok. - -Anyám, ugy gondolom, folytatta volna még a Ferenci-vér magasztalását – -ha egy igen kedves körülmény azt félbe nem szakasztja. - -Ádám báró nyitott be keztyüsen, lovagostorral, ugy öltözködve, olyan -elragadó öszhangzattal, a mint csak bárók tudnak, kik ezt már -születésükkel öröklik. - -Szerencsémre már én is fel voltam öltözködve – és hozzá legjobb -ruhámban. De mi voltam én a báróhoz képest. - -A ruha, a gyönyörüen álló, feszes kék kvekker, tündöklő fehérségü -nadrág, fényes lak-topán s a kigöndöritett fekete hollóhaj s kis -pofaszakáll és mohodzó fekete selyembajusz tette-e, vagy fölötte jó -kedve, vagy a mi virágos, sugaras boldog hajlékunk: de rendkivül csinos -volt Ádám báró. - -Lehuzta keztyüjét s fehér, átlátszó fehér, kicsinyke, vékony kezeivel -sötét, göndör fürtjeit babrálgatta s ugy egyengette el magas, szép, okos -homlokán, hogy még hóditóbbnak lássék. - -Mire való ez? nyomult e kérdés, mint valami kés szivembe. - -És szegény Juliska is, hogy fel volt cifrázva. Hajában virág, nyakán -gyöngy (a Schwarcz pékné gyöngye), szép, csinos, bár nem fehér ujjain -gyürűk (mind a Schwarcz pékné gyürűi.) - -Isten, jó isten! hogy örömed telhetik a szegény ember oktalanságában! -Hogy fölemeled – és – – - -– Sándor, a mama hivat; gyorsan, valakinek be akar mutatni. Kérlek, -aztán ne nevess és ne szánakozzál szegény Ádámon. Rögtön otthon leszek -én is. De Juliska kisasszonynak kell valamit elbeszélnem a mai -iskolaszentelésről és hogy a templomban hova üljön. Rettentő sokan -leszünk; a mama az egész világot ide gyüjtötte s azt akarja, hogy ezt a -roppant tömeget én tartsam, mint egy bolond oszlop. Igen, ha segit -valaki. - -S Juliska két keze már a báró ur két kezében pihent. - -Égő agygyal, vergődő szivvel mentem át a báróné ő Nagysága -parancsolatára. - -– Ilyés – ültetett le a báróné maga mellé kegyesen – magának egy ügyes -kis nővére van. - -Megdöbbentem, felhőt láttam s éreztem a villám szelét. - -– Igenis, méltóságos báróné, van egy kedves nővérem. - -– S annak egy ifju mérnöksegéd, valami Oláh László nevü kedvese. - -– Ezt még nem tudom. (Tehát ez az az Oláh Laci, kiről suttogtak.) - -– Én tudom. Akarom, hogy itt a kastélyban történjék, ma délután az ő -eljegyeztetésök is, tiz más leányéval együtt, mert a tizenkettedik a -hercegnő lesz, Hohenau Matild hercegnő, az Ádám báró menyasszonya. Adja -ezt hirül édes anyjának s még ma a templomi szertartás előtt jelenjenek -meg előttem a vőlegénynyel. Ádám kitünő lett, maga Sándor jól viselte -magát. Itt a jutalom. - -A ki egyetlen fiamhoz oly jó, oly hű és igaz volt, s a ki meg tudja -szavát tartani – a mi szinte példátlan az én gyakorlatomban: az -megérdemli tőlem, hogy életem e szebb órájában közelebb hozzam -családomhoz. Ádám 19 éves ma. Huszonhárom éves korában átveheti -birtokait, addig utazni fog magával édes Ilyés. Tanuljon egy kis jogot, -gazdászatot vagy a mit szeret, ösmerjen embert, világot, értse meg, minő -feladat vár reá; mi az, mikor valaki elnyeri az oszlop nevezetet, s -három év mulva itt, ezen a helyen, ezen a napon, őseim kastélyában -megtarthatja lakodalmát a hercegnővel. - -Jőjjön, bemutatom a hercegnek s a hercegnőnek. Nagyon előkelő család. -Egyik ága souverain a német földön. Ádám hivatva van, hogy följebb -emelje a Ladárok cimerét. Semmi fáradtságot sem sajnálok; örömest -áldozom időmet, pénzemet, nyugalmamat, de a mit leányaimban megtagadott -tőlem a sors: azt meg kell, hogy adja nekem fiamban. Hallottam, hogy -Öreg-Teleken valami német katonatiszt leányával akarták összehozni. -Mondja ki volt az? Miért nem irt nekem erről? - -– Nagyon jó leány volt, Cecil kisasszony. - -– De szép? - -– Ritka szépnek és jónak mondta mindenki. - -– Ide jönnek, de akkorra mi beutazunk Erdélybe. A Ladároknak mindig az -volt a betegsége, hogy futottak a polgárleányok után. Jó, nem bánom; -Adám is élvezzen, ajándékozzon: az tetszik nekem, ha egy ifju itt is -ismereteket akar szerezni; ennyivel tartozunk a polgárosztályoknak, csak -arra vigyázzon, hogy egy csinos kis viaszbaba rá ne kösse magát -végzetesen. A pénzt, ha kell, ne sajnálja, legyen gavallér s ezzel -törleszsze le adósságait apró szivviszonyaiban. - -Éreztem, hogy az alatt, mig lelkemmel anyáméknál jártam s szivem a -félelem miatt szét akart hasadni, a báróné erősebben megragadta karomat. - -– Édes Ilyés, az első kérésemet megtette, szavát, mint egy becsületes -férfi be is váltotta: most egy második, de nagyobb kötelességgel bizom -meg. Vállalkozik-e reá? - -– Parancsoljon a nagyságos báróné. - -– Tudja, én mindent megteszek magukért, anyjáért, testvéreiért, magáért, -de itt, ebben e pontban, a mit mondani akarok, feltétlen hűséget -követelek. Édesanyja meg van-e elégedve a lakással s gondozásommal? - -– A legnagyobb hálával köszönjük kegyességét. - -– Boldogok-e nálam? Olvassák-e szorgalmatosan a füzeteket, miket küldök -időnkint? »Az ég bárányát« ajánlja nővérének, az egy igen szép történet, -egészen fiatal leányoknak való. Ovakodásra és alázatosságra tanit. És -hát: »A liliom«-ot; »A szép eltévedtet«? »A nagyravágyás áldozatát«? -Vagy édes anyja olvassa-e »A hét főbűnt«? - -– A kasznártól hallom, hogy anyja tulságosan öltözteti Juliskát. Ez -minden anyát veszedelembe visz, a mint »A hét főbűn« ezt nagyon jól -kifejti; el a csipkékkel, kenőcsökkel, apró tükrökkel. El, el, gyorsan -fiam. De nem ezt akarom mondani, hanem azt, hogy maga minden -lépten-nyomon sarkában lesz Ádám bárónak. Jegyezze meg, hogy a báró -menyasszonya Hohenau Matild hercegnő és nincs a földön senki más, a ki -ezt a helyet betöltse fiam mellett. Ezeket azért mondom, mert Ádám báró -szenvedélyes, könnyen lángra lobbanó. Ah, nővérei is azok voltak mind, -azért lettek polgáremberek nejei s azért nem léphetik át küszöbömet -soha. Tartson Ádám szeretőt – ezt meg kell engednem, mivel gyermekes, -polgári tilalmakat a mi rangunk nem ismer: de ezen túl senkiért, -semmiért soha egy lépést is. Adám báró felesége csak Hohenau hercegnő. -Ennek a szent jognak őrizője lesz ön. S ha itt férfiasan teljesiti -kötelességét: tudja meg, hogy nem lesz önnek soha oka megbánnia, hogy a -péli erdő mellett akkor a szekerünkbe ült. Anyja az én testvérem lesz és -a testvérei az én gyermekeim. Ezzel a kezébe vette ön ifju ember a -kulcsot a szerencséhez. Emlékszik-e, hogy atyja koldusmódra halt meg s -hogy anyja a varrásából élt: nos, ön urrá, boldog emberekké teheti -családját. Megértett ön engemet édes fiam? Ne válaszoljon, maradjon itt -pár percre. - -S a báróné kövér, vastag termetével térdre vetette magát egy régi, -fekete festésü kép előtt. - -Hevesen, gyorsan, suttogva imádkozott, de én szinte minden szavát -megértettem. Könyörgött, kérte az istent, hogy ezt az egyetlen gyermekét -oltalmazza meg; hozza haza majd tisztán, nemesen; oltalmazza meg a -kisértésektől, rosz nőktől; mentse meg az alacsony családok tőreitől és -adja, hogy sok vesztesége, bánata, megaláztatása után, élete legfőbb -célját fiában elérhesse. »Te arra tanitasz Uram – szólt hangosabban, -majdnem énekelve: megemlékezzetek azokról, a kik nyomorusággal -terheltetnek – te látod, hogy én engedelmeskedem; te arra tanitasz: a -tiszta és szeplő nélkül való isteni szolgálat ebben áll: meglátogatni az -árvákat és özvegyeket az ő nyomoruságukban – te látod, hogy én ezt tenni -sohasem vonakodtam. De ha te édes Atyám ezekben hűnek találsz és -találtál engemet: akkor te is tedd meg az én egyetlen kérésemet: -hallgasd meg imádságomat és tartsd meg egyetlen fiamat!… - -Soha sem érzett melegség fogott el e szavak hallatára. Én is összetettem -kezeimet, én is térdre ereszkedtem és imádkoztam. - -És mintha abból a képből szegény haldokló édes atyám nézett volna felém: -nekem csodálatosan ugy tetszett. Mintha láttam volna, a mint megnyitja -száját és figyelmeztet, hogy ő is bizott rám valamit – és hogy első -egyetlen kötelesség a világon isten és ember előtt: a becsület! - -Mikor a báróné elvégezte imádságát – fölkelt, s intett, hogy kövessem. - -Középtermetü, veres pofaszakállas, nagy fityegő, veres bajuszu, -szemüveges katonatiszthez vezetett ő Nagysága. Mondott neki valamit -franciául, melyből, legujabb tudományom után pár szót értettem, s azután -reám mutatva folytatá németül, a mely nyelvet már beszéltem -gyermekkoromtól fogva: - -– Fiamnak, Ádám bárónak tanitója egy igen megbizható, lelkiismeretes, -szegény fiu. Anyját, egész családját én tartom. Feltétlenül bizom benne. - -Aztán, mintha nem tudnék németül, magyarázni kezdte: - -– Herceg Hohenau tábornok, fiam leendő apósa. Nagyon nemeslelkü ember. A -magyaroknak nagy barátja. Tisztelje és szeresse édes Ilyés. És itt a -hercegnő – ugrott a báróné, mint egy gyermek, nagy örömmel egy elhizott, -veres, szeplős, szemüveges – már épen nem igen fiatal leányhoz. - -De a hercegnő nagyon nyájas volt és bizonyosan azt hivén, hogy én valami -előkelő ifju ember vagyok, felszökött helyéről, és hosszan, hosszan -megrázta kezemet. - -– Ön – mondá németül – Ádám barátja, akkor nekem is az. Jőjjön kérem, s -beszéljen nekem sokat a báróról. Vidám ember, szeret vadászni – – s ön -is? - -– Épen itt a báró ur – figyelmeztetém a hercegnőt a báróra, ki a fenyves -mellett, levett kalappal s azzal magát legyezve nagy kipirulva jött. - -Én pár perc mulva távozhattam. - - - - -XII. - -Mindent isten kezébe teszünk. - -A virágház udvaráról egy magastetejű kalapos, fekete ruhába öltözött -uriember köszöntött. - -– Kérem, kérem – szólt, hogy álljak meg. Nemde ön Ilyés Sándor? - -– Igen. - -– Oly régóta várjuk önt. Szabad karomat ajánlani, menjünk együtt; én -Oláh László vasuti segédmérnök vagyok, de mindennap remélhetem rendes -mérnöki kineveztetésemet. Nagybátyám, Horváth igazgatósági tanácsos, s a -Horváthok mind igen segitik egymást. Borzasztó jó rokonok. A ki egy -Horváthnak, Szásznak, Magyarnak rokona: az bizton számithat -előmenetelre. Nagyon örvendek, hogy eljegyeztetésünkre megérkezett ön. -Azonban tudatnom kell, hogy édesanyjánál valami hidegséget tapasztaltam -ma reggel, csak ma reggel. Mondja mi történt? Nem akar ön a -Horváthokkal, Szászokkal és Magyarokkal rokonságba lépni. Azon igen -csodálkoznám. - -Nevetett és kétkedőleg rázta a fejét. - -– Nem tehetném fel önről. Ki volt az, a ki imént önöktől kijött? - -– A báró ur. - -– Az ifju báró? Derék. Csinos, csinos fickó. Fesch. - -S Oláh ur mutatta, hogy ő se marad mögötte. - -Valóban a mérnök ur igen csinos, szőke ember volt és nem lehetett több -huszonnégy évesnél. Csak fogai voltak felette rútak, főkép elől, a hol -majd ugy tetszett, mintha egy sor helyett két, sőt három sor foga is -lett volna. De fogyatkozás nélkül mely ember van a földön? Bizonyára a -Horváthok, Szászok és Magyarok sem. - -Észrevehette, hogy fogait nézem, s kék selyemkendőjével szorgalmatosan -eltakarta a száját. - -– Öt és fél hava s két napja, hogy ismerjük egymást Juliával, de komoly -nyilatkozatra nem birhattam egész tegnapig Oh, mi igen-igen szeretjük -egymást és hiszem a legboldogabb párok leszünk. Képzelheti, hogy -mennyire vártam önt. De most itt van, vagy mondjuk itt vagy – - -És megölelt kétszer-háromszor igen szivélyesen. - -– Hiszed-e Sándor, hogy mi boldogok leszünk? Én még senkit sem szerettem -s főbe lőném magam, ha Julia anyád miatt – ki igen büszke a -nemzetségére, holott a Horváthok, Szászok, Magyarok barátom – hohó, mind -főemberek. Különben hallottam, hogy apád gazdag ember volt. No, én nekem -egy krajcár se kell, csak sziv, mely szeressen, forrón. - -– Megállj Sándor – folytatá nehány hosszu lélegzetvétel után – te jól -vagy az ifju báróval, de tudod ugy értem, hogy a kedvedért megtenne -valami csekélységet. - -– Elég jól vagyok. - -– Kainz, az igazgató, igen le van kötelezve az öreg bárónak. Most már a -ti családotok tagja vagyok, bizodalmasan kell beszélnem. Kainz igen -sokkal tartozik az öreg bárónak, no és egy osztálymérnöki üresedés van -jelenleg nálunk. Bévárdi, a kasznár mindent elkövet, hogy házához kössön -rút, szeplős leánya által, ám abból semmi sem lesz. Ő tette nekem azt az -ajánlatot: mérnök ur, tekintetes mérnök ur, én önt az öreg báró által -kineveztetem osztálymérnöknek, de persze – no persze, én nem az az ember -vagyok Sándor, a ki eladja magát. Nagynevü rokonaim azt meg nem -engednék. Hanem te tehetsz nehány nyomós szót az ifju bárónál s én – a -többiben értesz engemet. Protekció nélkül képtelenség mai nap haladni. -Rokonaim a Magyarok, Németek, Szászok mind protekció által jutottak -magas állásaikhoz, jól lehet – de hibáikról később. Egyik hatvanezer -forintig buktatott meg egy intézetet, megérdemelte volna, hogy -becsukják: és a protekció oly tisztára mosta, mint a nap. Nehány erdélyi -báró. Ezt a bárót nekünk is meg kell fognunk; oszlop ő, a kibe -kapaszkodnunk kell. Tehát te jól vagy vele, azt megértettem leveleidből, -melyeket édes anyádnál volt szerencsém olvasni. Nagyon kivánatos lenne, -ha lakodalmunk előtt megnyerhetném kinevezésemet. Kérlek feküdj ebbe a -dologba, még ma feküdj bele. Oh mi igen boldog házasok fogunk lenni. -Rokonaim a Magyarok, Németek, Szászok, no és Oláhok, Tótok a -legmagasabbra emelhetnek bennünket. De kérlek feküdj bele a dologba, még -ma bele feküdj. - -Haza értünk ez előterjesztések alatt. - -Oláh ur felette udvariasan csókolt kezet anyámnak, de kétszer, háromszor -is, s mint a ki már egészen fent, fent magasan áll, egy szökéssel benn -termett nővérem szobájában. - -– Julia hol? kiáltott a mérnök ur. - -– Talán – nem tudom – dadogá anyám kedvetlen mozdulatokkal, száraz -hangon – meglehet Bévárdiékhoz ment át, hogy együtt menjenek a templomba -– nem tudom… - -– Ah, megyek. Jössz Sándor? Maradsz Sándor? Isten veled Sándor! kérlek -Sándor – de ekkor már futott – feküdj a dologba, csak… jól… s hangzott -mind elenyészőbben – erősen… bele… feküdj. - -Nővéremet a kis oldalszobában találtam. - -– Hogyan? hát te itt vagy? S a mérnök urat kizárod? mi ez? - -– Nem engedem – toppantott anyám – hogy ez a szélhajtó ide járjon. Már -minden valamire való leányt megkért itt a környéken, most ide kapott. -Kereszteséknél pénzt keresett, Benkőéknél hivatalt, Madarászéknál a -házat kérte. - -– De Juliskát szereti, s mondja, hogy féléve jár már házunkhoz s -Juliskával szeretik egymást. - -– No, csak ezentul nem engedem. - -– Miért anyám? Juliska szegény leány, s Oláh ur elég csinos ember. Igen -előkelő rokonai vannak… ha egymást szeretik… - -– A báró megkért, hogy senki se látogassa Juliskát. - -S látszott édes anyám arcán az a végtelen boldog kifejezés, melyet -bizonyos remények támasztottak. - -De egy okos, jó asszony, egy szegény anya! - -– Tudja-e anyám, hogy a báró menyasszonya megérkezett? - -– Oh, beszélte a báró, hogy egy vén német leányt akarnának a nyakára -kötni – hanem abból semmi se lesz. Ő férfi és korlátozást nem tűr. Ezt -itt mondta, ezen a helyen, Juliska előtt. - -– De édes anyám, következik ebből valami reánk nézve? - -– A báró egy igen lelkes, jó ember, elütött apjától, látom én azt, hogy -elütött. S aztán, ha isten akarja… - -– Isten semmi lehetetlent sem akar - -– Gyermek vagy te még fiam. - -S Juliska is, anyám is derült kacagásban törtek ki. - -– Anyám nem tudja, hogy a báró csak hercegnőt vehet el. - -– Oh, királyfiak is vettek el szegény leányt s aztán a Ferenczy vér -olyan vér, hogy azzal egy bárócska se szégyelheti meg magát. - -– De anyám nem tudja – - -– Csak ne pattogj fiam. Én vagyok az anya, nekem kell mindent látnom. A -Ladárok tönkre tették apádat, isten a Ladár-nemzetségben akarja -visszaadni a szerencsét – és miért volna az lehetetlen, hogy épen Ádám -báróban. - -– Tehát anyám elhiszi, hogy egy látás… egy szegény leány – egy báró, egy -hercegnő… - -Mindent felhoztam, de két nővel birni – az képtelenség. - -– Az ugy van fiam, a kitől isten mindent elvett: annak egy napon fog -visszaadni mindent. A templomban is ezt tanulhatni, de százszor -föltárták ezt nekem az álmok. - -– S anyám hiszen az álmokban? - -– Abban hiszek fiam, a kit isten hozzánk küld. - -– De mi szegények vagyunk. - -– Csak az Ilyés nemzetség volt a szegény, a Ferenczy vér, az más. Az én -vérem uri vér, a tied fiam bocskoros Ilyés vér, azért nem tudsz följebb -látni. Asztalfőre akar ültetni a szerencse: s te a pad alá dugnál -bennünket. Ezért kár volt annyit tanulnod. Alispánné is lehettem volna. - -– Nem anyám irta-e a levelében, hogy szálljunk meg hazajövet a köblösi -urambátyáméknál – az akarta édes anyámat elvenni. Molnár bácsi pedig -csak rektor. - -Ez a szerencsétlen emlékeztetés merőben feldulta házi békességünket. - -Anyám sirni és átkozódni kezdett, hogy őt a sors milyen rosz gyermekkel -verte meg, a ki egy irigylelkü, csufolódó, gonosz Ilyés-vér; a ki nem -átallaná egy hitvány lánchordozónak oda vesztegetni a drága, szép -testvérét, mikor épen a szerencse… de ugy van az, – légy bolond anya jó, -igaz; add a véredet gyerekeidért, tedd rájuk a csillagokat – azt kapod, -hogy kigunyolnak érte. - -Sok vad, sok kemény itélet zudult reám midenünnen. - -Nem csodálom, ha megtántorodtam a tiszta nézetemben s egy percig -elvesztettem a látásomat s meghajoltam a többség előtt. - -– Mi lesz hát Juliska – mondám enyhültebben – hisz már készülődnöd -kellene, az idő itt van, a báróné vár – – - -– Miért vár? - -– Hogy Oláh mérnök urral eljegyeztessél. A báróné azt akarja, hogy mind -a tizenkét pár lakodalma egyszerre legyen. - -– Az én leányom se lud, se réce, hogy a vásárra vigyék – pattant fel -anyám, holott jól emlékszem reá, mennyire dicsérte azokat a kegyes -asszonyokat, a kik egy csomó szegény leányt szoktak kiházasitani. - -– Nem értem mi ludság és réceség lenne abban, ha valakit egy báróné akar -férjhez adni. - -– Az, – felelt Juliska élesen, – hogy a báró kikötötte… - -– Ugy van, – erősité anyám – hogy Juliska itthon maradjon. - -– Jó, tehát maradjon itthon – ha nem szereti a mérnököt. - -– Ki nem állhatja – válaszolt hugom helyett anyám. – Az olyan ember, a -ki egy látásra kész házasodni – nem becsületes szándéku ember. - -– Anyám most nagyon igazat mondott – gondoltam a báróra. - -– Mikor voltam én vak gyermekeim? Hiszen a sors csak egyetlen-egyet nem -vehetett el tőlem – a tiszta eszemet. Bizzátok én rám ezt a dolgot; érzi -a szivem, hogy itt isten munkálkodik. Ha elküldte a kedves vendéget: -fogadjuk illő tisztességgel. - -A kedves vendég – bizonyosan a báró volt. - -– Aztán még egyet mondok fiam – tette hozzá anyám kiderült, vidám -orcával, e jelenet után néhány perccel, mikor már másról kezdtünk -beszélgetni, – hogy a ki oszlopnak készül: az csak egy tiszta, egyenes -lelkü, nagy szivü ifju lehet, a milyennek én Ádám bárót tartom is. - -Gondoltam felhozom anyám előtt a szegény Cecil kisasszonyt, a ki -mennyivel okosabb, szebb és kitünőbb leány volt Juliskánál, s a kivel -mégis hogy bánt a báró: de Cecil kisasszonynak csak az emléke is oly -különös hatással volt reám – hogy hallgattam. - -Pedig lehet, hogy ha körülményesen elmondom a dolgot: a történetnek más -vége lesz. - -– Csak tegyünk mindeneket gyermekeim az isten kezébe – erősitett -bennünket jó anyánk – én ugy látom – – - -És leültette Juliskát egy székre az ablak mellé. - -Kibontotta fekete sürü haját, mely szinte a földig ért s fésülte, -fésülte egy szép ünnepélyhez, egy ragyogó jövőhöz s beszélte, hogy neki -is épen ilyen haja volt s az isten őt is igy megkisértette a -szerencsével; de nem volt eszem fiam – nevetett buskomolyan. - -Most – – - -Besütött a nap a kis alacsony ablakokon, a tükörből felém verődött egy -büszke, szegény, szép leánynak s egy boldog anyának a képe – s teljes -megadással indultam a templom felé. - - - - -XIII. - -Az oszlopbáróság megindul. - -Fiatal szivem egész bizodalmával tekintettem tehát a jövőbe, melyet édes -anyám vallásos lelke oly tiszta fényben látott. Nem tagadom, örvendtem, -hogy a nagy rokonságu, léha mérnöksegéden anyámék kiadtak. Rosszul -hatott reám az a három erőszakos fogsor Oláh ur szájában, mintha a -Németh, Szász, Magyar és Oláh családokat láttam volna egymás hátán -emelkedni és előretörni. Mindig borzadtam a tolakodástól. – Szörnyü -szemtelennek, aljas gondolkozásunak és gonosz szivünek kell az olyan -embernek lennie, a ki mindig ökleivel és rokonaival csinálja, fesziti, -töri az utat. - -Oláh László urat ilyennek láttam én - -Hogy én tegyem hivatalba a báró által s hogy abban ugy is nekünk lesz -hasznunk: de hát nem szégyenl egy ifju ilyen ajánlattal és kéréssel -előállani? - -Ezt az embert nem bántam, hogy elszalasztottuk. - -Mily boldogság, ha az embernek egy őszinte jó barátja van, a kivel -minden titkát közölheti. Nekem – szégyenkezve vallom be – ilyen jó -barátom sem akkor sem később nem igen volt. Mit tette ezt? - -Némelyek azt mondták: borzasztó önző vagyok. - -Mások, hogy igen jónak és eszesnek tartom magamat. - -Nem tudtam belátni soha e két nyomós vád alapos voltát, de meg kellett -nyugodnom a végzeten, hogy magam intéztem minden ügyemet, ha jól, ha -rosszul, ha nem találtam célszerünek, hogy idejében kössem magamat a -Németh, Szász és Magyar családok valamelyikéhez, mint egy harmadik, – -örökké készen álló fogsor az előretörekvés fáradhatlan állkapcájában, ha -a közös munkában családilag segiteni kell. - -Az egész Erdőhát, de a megye nagyszerüen készült az ünnepélyre; még -testvéreim is – Juliska kivételével, mert ő isten kezébe tette sorsát a -báró kedveért – százszor beszaladtak és felkiáltottak: anyám egy gombot -a kabátomra; egy zsebkendőt nekem; egy csipkét a nyakamra; egy tollat, -egy tűt! Anyám, hallja már harangoznak – én megyek! Juliska nem láttad, -az Oláh Laci bácsi Bévárdi Sárikát kiséri ám a karján – – Hát mért nem -jösz? És édes anya, mit akar itthon? - -Ezek a rohamos kérdések egyik testvéremtől a másikhoz csapódtak gyorsan, -mint egy lapda. - -Anyámon egy cseppet se látszott, hogy sajnálná az elmaradást és igy meg -kellett győződnöm, hogy itt csakugyan titkos ügyben isten keze müködik. - -Némi kényes kérdéseket tettem magamhoz. - -Azokra igy válaszoltam: - -Igaz, a báró leánytestvérei mind szegény erdélyi nemesekhez és pedig -szegény nemesekhez mentek, a kiknek csak a katonaruhájuk volt – és a -nagy szerencséjük. Hát ez a szerencse nem érhetné-e folytatólag -Juliskát, a ki igaz, becsületes, munkás és bizony csinos leány. Ha most -a báró eljegyeztetése – szülői kényszer folytán ma megtörténik is a -hercegnővel: három évig még sok minden megváltozhatik. - -Olyan szépen, nyugodtan szövögettem a jövőt, hogy lassanként Ádám báró -mind fényesebb, magasztosabb alakban kezdett előttem megjelenni. Ő -oszlopember, egyháznak, községnek, minden szép ügynek oszlopa, sőt a -haza leendő szilárd oszlopa. Anyja akarja igy. - -Egy ily ifju miért ne tehetné meg azt, egy ily magas pályáju ifju, a mit -gyengébb, és nem is oszlop-leánytestvérei önálló, szép gondolkozásból -meg mertek és meg is tudtak tenni. - -A szeretet… - -És itt szent lángolással gondoltam arra, hogy az én szent képemért mit -meg nem tennék, talán rabja tudnék lenni Rizs uréknak. - -Pedig én csak egy rongyos Ilyés-vér vagyok. - -Az ég, mintha ketté vált volna s én innen is, tulról is egy nő-alakot -láttam volna, egyiket feketében, a másikat ragyogó fehérben – ki lehet a -fekete ruhás – és ki a fehér ruhás? - -Hirtelen felöltözködtem s a lehető csinos ruhában megindultam az -ünnepélyre. - -– Juliska jön? – kérdé nagy felindulással Ádám báró a kastély parkjában, -egyenesen felém tartva. - -– Nem. - -S a báró hevesen össze-vissza ölelt. - -De mintha fázott, reszketett volna. A szemei zavarosak voltak s alig -tudott egy helyben állani, oly izgatott volt. - -Vigasztaltam és biztattam. - -– Oh egy oszlopember – – nevetett s a kezeivel hadonászott a levegőben, -mint a ki ott valamivel dobálódzik. - -– Az a hazáé báró. - -– Te is igy vélekedel, mint a mama, meg a hercegnő, meg a herceg? - -– Igen. - -– Köszönöm a szivességteket. - -S kedvesen tünt fel előttem, hogy Adám báró a régi tréfás, vidám hangján -beszél. Ettől a hangjától már nem féltem. Most a régi természetes ember -ismét – gondolám örömmel. - -S ha azt nézem, hogy az ünnepély kezdete épen a küszöbön van, s az idő -rövid, meg mertem volna ragadni az alkalmat, hogy az uj tanitó igen -üdvös javitásairól szóljak. - -Hogy köszöntötték az emberek, egész földig hajolva, a legmélyebb -tisztelettel. Sokan kezeit csókolták, az asszonyok még a ruháját is. -Felséges, oh, dicső dolog magasan születni s már kora ifjukorban oly -müveket végezni, minőkre más középsorsu embernek férfi idejében sincs -ereje és módja. - -Felkeltek előttem egy pillanatra a régi görög és római hősök, kik egész -életüket nemzetüknek s az emberiségnek szentelték, Míltiades, Cimon, -Aristides, a nagy Brutus, Mucius Scaevola, Manlius, s Cato, ki készebb -volt öngyilkos lenni, semhogy egy aljas korban tovább éljen. Láttam, -szinte könyeken keresztül láttam, hogy Ádám báró ezek mellé sorakozik -fölemelt homlokkal, tiszta szivvel, mint Aristides és áldozatkészséggel, -mint Cimon. - -Menj nemes ifju, vezessen a kedvező sors, légy disze hazádnak, -fölemelője kihalni készülő nemzetségednek; támogasd a gyengét, mert -bizony ritka az ilyen; mondd ki az igazat és ne félj szenvedni érette, -mert mindnyájunknak hálája követ utadon; rántsd le a gonosz hizelgő -álarcát és vágd szeme közé bűnét, óh az égiek is megéljenezik az ilyen -bátort; épits iskolákat pincék és istállók helyett, találj gyönyörüséget -a megmentett boldogtalanok könyeiben és ne az uzsorás pénzekben, mint az -öreg báró; oh menj, menj kedves ifju, ott leszek mindenütt nyomodban, -hogyha elfáradnál, karjaimban pihend ki magadat, hogyha bántanának: én -fogjam fel az ütéseket s hogy ha majd koszorukkal ékesiti egykor fejedet -a világ, én legyek az első, a ki szivből kiáltsam: tudtam, hogy ilyen -lesz Ádám báró – az igazi oszlopbáró. - -A sok vidéki ur, megyei tisztviselő kalap levéve közeledett felé és -mindenki tudott neki mondani valami szépet, magasztalót, a minek az -igazi édességét mind az én szivem érezte legjobban. - -– Szervusz Ádám! – kiáltott eléje messziről a vastag, kurta kis -pohárköszöntő, a megyei aljegyző. – Jer, jer, informáljalak egy kicsit. -Készitettem a számodra nehány jeles, de igazán fenkölt hangu, hivatalos -toasztot. Ma minden ember szeme te reád néz, a nap hőse te vagy, illő, -hogy homlokodról a nemzetiség, hazafiság, emberszabadság fénye -sugározzék. Ne félj, a nép mindenért kamatostól fizet, ha értünk hozzá. -Megtanitalak. Te Ádám, le kell vernünk az alispánt, ki magát hiszi első -szónoknak a megyei életben, pedig egy talpraesett, jó konstrukciója -nincs. Haza beszél mindig, örökké magát dicséri. Majd megösmered. -Beszélj csak az én számmal – az öreg Csibi báró is, a gazdasági egylet -elnöke, folyvást az én beszédemmel pompázik s mekkora hatásokat tesz. -Majd megösmered. Beszélj csak az én számmal. - -S kitátotta hatalmas száját, hogy a báró meggyőződjék, hogy akkora -szájjal lehet beszélni. - -– Hóditani fogunk. A magyarnál fő, édes barátom, a beszéd, a ki beszélni -nem tud, órálni, dikciózni, föllengősen, hazafiasan, ellenzékiesen: az -nálunk szerencsétlen csillag alatt született. Már ez igy áll. Első a -beszéd. Beszélj csak te fiu az én számmal s meglátod rajongani fognak -éretted. Nyeregbe teszünk az első nap, mindenki rólad beszél, kunyhó, -palota a te neveddel lesz betöltve. Aztán, ha egyszer népszerü lettél: -azt teheted a mit akarsz, válogathatsz hivatalokban – s te, te fiu: -válogathatsz asszonyban, leányban kedved szerént. De beszélj csak az én -számmal. - -Az aljegyző ur kivette nagy, ökölnyi ezüst óráját s odatartotta elém, -hogy néznem meg jól, mert antik, a hires kancellárus őséé volt. Megnézte -hány óra s átölelte bizodalmasan a bárót. - -– Egy kis jó negyedóránk van még. Jer. - -S oda vonta egy nagy hársfa alá, melynek vastag törzsét bokrok takarták -el a szem elől. - -Köhögött s mély hangján olvasni kezdte a toasztokat. - -– Majd maga öcsém ezeket azonnal lekapja, jó öreg betűkkel – fordult -felém fél fejjel. – Hát Ádám, mit szólasz erre a beszédre? Ugy-e? -Pompásan fog menni, de bátor légy, vágd a jobb kezedet a mellényed -elejébe s a bal kézzel csöndesen babrálsz a pohárral. Ez az én modorom s -igen hatásos. Egy uj Wesselényit csinálunk belőled. Csak a végén ezt a -citatumot, hogy: minden erkölcs támasza talpköve a tiszta ország, mely -ha egyszer megvész – – - -Alázatosan kijavitottam, hogy »minden ország…« - -– Csiba! utasitott rendre… Róma megdől s rabigába görnyed – ezt -hangsulyozd hatalmasan. Ezt hogy »rabigába« – ezt szereti a magyar. -Talpra! Előre! ezek a főszavak. Ezt mondod a magyar nemességre. Ez a -választó. Ennek nem kell pénz, bár szegény jobbadán – csak dicsérő -beszéd. A magyart csak dicsérni kell: s verebet fogathatsz vele. De -hizelgés nélkül, parulázás nélkül, csókolódzás nélkül egy tapodtat se -mozdul. Nesze ez a második a hölgyekért. »Magyar hölgyeknek születni, -szép és nagy gondolat« – ez a fő théma. A magyar hölgy a legszebb hölgy -a világon, a magyar hölgy a legmiveltebb a világon – no csak mondd el, -tettem én ide annyi dicséretet, hogy egy országutat ki lehetne vele -kavicsozni. De ez adja meg a savát, borsát. Van a várlaki esperesnek két -hóbortos, ferde száju leánya, azok felé nézz; legjobban ők vannak -felcifrázva – megösmered őket – feléjük nézz s az egész megye a tied. -Egy vastag, fekete-vörös asszony ül mellettük – a nagynénjük. -Százezeres. Érted? No és végre Ádám – csöndesité mély, basszus hangját – -ugy-e megteszed – ezt a toasztot reám fogod emelni. Ha én neked adom a -megyét, a fél országot – ennyit te is megtehetsz pajtás érettem. -Főjegyző akarok lenni. Ha te dicsérsz: meg van. Rád aztán meg vannak már -téve előkészületeim. A hercegnőért, a bárónéért – éretted én iszom. -Vessünk fiam vállat-vállhoz s te pár évek mulva főispán, én alispán s a -megye a mienk. Értesz? No de most pajtás siess, jönnek a küldöttségek. -Én rendeltem, hogy a templomi dolgok előtt történjenek meg ezek, hogy -már ott fel légy ékesitve. Bele kell markolni ám fiam a tárcába, hanem -ott leszek én melletted. Csak beszélj az én számmal. - -Fölmentünk az emeletre, a báró szobájába – s én irni kezdtem a -toasztokat. Nem vehettem külön a bárót, hogy ezt a szájas embert -elkergettessem vele. Ott ült a nyakán. - -A hidegháti polgári és uri egyesült dalárdák küldöttsége nyitott a -terembe. - -Ádám báró, mivel ilyes dolog még nem érte eddig – elsápadt és -reszketett. - -Hosszu, hizelgő, égig emelő beszéd után, melyet egy vörös-szőke, sürű -haju, gőgös magatartásu, huszáros bajuszu fiatal ember tartott – -fölajánlotta a küldöttség az elnökséget. - -Hallottam a mint az aljegyző ur oda sugta a báró fülébe: - -– Egy gyenge százast ezért fiam. - -A báró kiegyenesedett és villámló szemekkel fordult a küldöttség felé. - -Dadogva mondott nehány szót – s kétszáz forint alapitványt ajánlott fel. - -Hirtelen uj küldöttség lépett be, mely hallotta az egetverő éljenzéseket -és magasztalásokat. - -A megyei testületek gyámintézete. Sovány tanitók, őszbe csavarodott, -kopott fekete ruhás, de hódoló tekintetü, tisztes férfiak, heten, -nyolcan. - -Hozták az ő gyenge elnöki széküket. - -– Itt elég lesz huszonöt forint – sugá az aljegyző. - -– Huszonöt forint – – hangoztatá a báró – – - -Oh istenem – mondám magamban – bár ezeknek a szegény embereknek adott -volna inkább többet. Hiszen a dalárdisták fölbálozzák ugyis; ezek otthon -levő rongyos gyermekeiket takargatták volna be egy kis tisztességesebb -összeggel. Én pirultam, az én orcám égett, mert szerettem a bárót. - -Uj ajtónyitások és sorakozások. Ezek már derék, tehetős emberek voltak -jobbára piros, pofók orcával. - -A központi borászati-egylet. - -Elnöki szék – – száz forint. - -– Lelkes éljenzések és kézszoritások és a bor mivelésének dicsérete. - -– No – nevetett a báró – lesz még? – kérdé a borászok távozása után. - -Csögödi agarász-egylet. - -Elnöki szék – száz forint. - -Iparszövetkezet – elnöki szék – ötven forint. - -Egyetemi ifjak segély-egylete – – elnöki szék. - -Már nem lehet. (Mit szemtelenkednek.) - -Honvédrokkantak fiók-egylete – elnöki szék – bizony nem lehet, de azért -egy kis segedelem. Öregebb férfiak ajánlatba hozatala. Ej – ej… Pedig… - -Csolnak- és korcsolyázó-egylet – diszelnöki szék – – - -– Ötszáz forint – – fiam. - -– Ötszáz forint – hangzott lelkes éljenzések közben. - -Szövőipar – tehenészet, juhászat, kis birtokosok-egylete – elnöki ujabb -meg ujabb székek – – - -Csak akkor vettem észre, hogy egy teremből a báróné, a herceg, a -hercegnő s s egy csomó megyei mágnás ur és urhölgy nézik e jeleneteket, -mikor valami kacagás, taps és nehány durva szó szakitotta meg a távozók -éljenzéseit. - -– Mennyi éhes kutya – sivitott egy görbe hátu, apróra nyirt, ősz haju, -rák-piros vén ember. Libapál báró. – Majd adtam volna én ennek a sok -szemtelen disznónak korbácsot. - -A hölgyek nevettek és éljenezték Ádám bárót. Mily jól viselted magadat -Ádám; pompásan álltál; magnifique, superbe: te egy kész elnök vagy – -hangzottak a dicsérő megjegyzések. - -– De hát mi lesz ebből a sok koldulásból – csavargatta bajuszát -kedvetlenül a herceg. Hisz ezt lehetetlen eltürni. Nincs itt policia? -Ezek valóságos zsebmetszők… - -– Ez nálunk igy van! hercegséged – mondá az aljegyző ur. – Ősi szokás. - -– Hát a magyar igy árulja elnöki székeit – egy gyermekembernek? -Nincsenek itt tisztességes vén emberek, szakférfiak? - -– Igen, de elnöki széket mi csak mágnásnak adunk. - -– Hát persze – orditott Libapál báró – hogy legyen a ki fizesse az ételt -meg az italt. Jönnének csak én hozzám. - -Oh, nagyon gunyos szavakat mondtak a magyarra, hogy nem mertem -föltekinteni; hogy a magyar polgári osztály, egy megvásárolható -csőcselék, hogy – nem, nem, inkább a nyelvemet szakitom ki, semhogy -tovább mondjam. - -De a mi ennél is jobban bántott, hogy Ádám báró is kifigurázta a -küldöttségeket; utánozta a szónokok fölfujt modorát, vagy alázatos -hebegését, orrhangból, krákogva, bassus hangon, hogy a nők nem tudtak -hova lenni nevettükben s a férfiak nem tudtak betelni az Ádám báró -oszlopságának dicsőitésével, hogy ebből a kölökből mi lesz még; egy -nagyszerü fickó; egy uj modern oszlop, korbács alakjában, hogy hasitsa a -szemtelen, éhes, talpnyaló ebek hátát – – - -És Ádám báró még csipősebbre vette megjegyzéseit – – - -De jött a főrendező s jelentette, hogy a nép s a papság teljes -segédlettel várja az urakat, ő Méltóságaikat, Nagyságaikat, ő -hercegségeiket – a templomban. - -S megindultak vidám nevetéssel – az isten szine elé! - - - - -XIV. - -Ádám báró a hazáé. - -Minden okos, józan, világi gondolkozásu ember (most már annyi idő után -én is hiszem!) abban a határozott vélekedésben van, hogy inkább nekem is -jót kellett volna nevetnem ezeken a nagyuri mulatságokon, semhogy -fölháborodjam miattuk s elveszitsem a kedvemet. Csak hadd kacagjanak az -urak, de épitsenek, ajándékozzanak és alapitványozzanak – ez a fő. Csak -hadd gunyolja ki Ádám báró egy csomó küldöttség őszinte vagy nem őszinte -hódolatát, de nyuljon könyökig az erszénybe: ez marad meg a történelem -számára. Ki tudja, mikor Cimon levetette felső drága köntösét és -ráakasztotta a koldusokra: ő is nem nevetett-e lelkéből s barátai előtt -nem satyrizálta-e ki a hiu világot? De azért Cimon ma nagy és nemes -lelkü férfiu. Ki tudja Aristides, mikor saját feje betörése árán is -kimondta az igazat, nem gondolt-e arra, hogy ezért őt minden idők dicső -alaknak tartják s a mellett nem a hosszu nyakasság, hóbort vezette-e az -igazi szó kimondásában? Mikor Brutus a haza üdveért kész volt halálra -vetni saját fiait: nem volt-e már meghibázva elméjében? Nem lehet tudni. -És meg lehet a Mucius Scaevola keze elégetése sem tiszta dolog. Meg -lehet. - -De e férfiak dicső, fenséges példák és ragyognak jobban, mint a nap; -melegitenek forróbban, mint a nap; és örökebbek, mint a nap. - -Gyermekember voltam; azokon a magasztos példákon növekedtem fel és -sokért nem adtam volna, ha hazámért mind a két kezemet elégethetem. - -Mondják sokan, nem is ártott volna, most ezeket a keserű dolgokat nem -irogatnám. - -Milyen alázattal, szemlesütve mentek a hölgyek a templomba és a magas -uraságok is diszruháikban: kardosan, csattosan, boglárosan, -sarkantyusan, kalpagosan; mily megható tekintettel lépkedtek a fehér -ruhás leánysorok között s mily gyöngéden bólingattak fejökkel az üdvözlő -sokaságnak. - -Az öreg István báró felrakta rendjeleit. Jutott egy a háta végére is, -valami kulcs forma, a melle pedig nem is látszott a sok tündöklő -drágaságtól. Kalapját a kezében tartotta, hogy szép, tisztes, jámbor -képét járja meg a fris levegő s csillogó fehér haját, szakállát, nagy -sürű ősz szemöldeit aranyozza be a nap verőfénye. Ugy mosolygott, oly -áhitatosan s ugy lógázta a vékony karjait, mint az oltár előtt a -ministráló káplánok. Nem látszott most belőle: csak a jó ember, az -istenfélő, emberszerető aggastyán, ki boldogan megy nagy fia -eljegyeztetésére. Más se gondolt, de bizonyosan ő nagysága sem most -arra, hogy mily fukar, lelketlen és uzsorás egy ember – otthon. Szóltak -a harangok elébe-elébe, meg a többi uraságok elé. - -A báróné, mivel igazán buzgó asszony volt – imádkozott folyvást és -csöndesen sirt, a mint ezt az illedelem eltürte, vagy talán némi részben -kivánta is, és föl-föltekintett a hercegnőre – hogy valjon ő is nem -imádkozik-e és egy kicsit nem sir-e? A hercegné nyaka, füle, keze, karja -tele volt ezereket érő ékszerekkel – ezekre ügyelt tehát – s ezeket -igazgatta hol idébb, hol odább – szorgalmasan. - -Ádám báró – óh nem tudtam most ugy nézni reá, mint eddig, holott teljes -meghatottsággal, kikékült, kizöldült arccal haladt az isten háza felé és -meg vagyok győződve, hogy egy csöpp se volt most szivében a csufolódó -gunyból. - -Minden nagyszerüen, szivet, lelket megható módon folyt le a kis -templomban – s a báró eljegyzése megtörtént a hercegkisasszonynyal, -valamint az Oláh László mérnöksegéd uré is – Bévárdi Sárikával. - -Bévárdi ur egész idő alatt szakadatlanul Oláh urat nézte, de oly -ragyogó, elégedett, boldog tekintettel, hogy ezt látni kellett volna -anyámnak és Juliskának és gondolkoznia a felett, hogy szabad-e egy -szegény leánynak csak a legszerényebb, házassági alkalmat is – -elszalasztani. - -Már ez is késő! - -Oláh ur egyszer jól odafordult felém s hirtelen mind a három fogsorával -mutatta, hogy: nos, ugy-e ez megtörtént? - -Mintha láttam volna, hogy a Németh, Szász és Magyar egyesült családok, -mily megelégedéssel veszik ezt tudomásul és támaszkodnak rögtön a -báróra, bárónéra sőt magára a német hercegre, kinél isten tudja hány jó -hivatal lehet üresedésben. - -Nem tagadom, mély fájdalommal éreztem a veszteséget! - -E kinzó érzés tehette, hogy sok fényes és megemlitésre méltó jelenet -elveszett szemeim előtt és csak ott ébredtem fel merengéseimből, midőn -délután három órakor megkezdődött a nagy ebéd. - -Én a második terembe kerültem, de jó, mert a báróné ugy sem méltatott -egyetlen tekintetre sem. Tudom azért, mert engemet is bünösnek talált a -Juliska elmaradásában. - -De Bévárdi ur mint örömapa az első terembe jutott nejével, leányával -együtt. Mellém az uj tanitó ur került Kormos, Tollas és Rétes urakkal, -mint szegény boldogult édes atyám legbensőbb barátaival. - -– Itt is igazságtalan a sors – kezdett reá már az első fogás ételnél az -uj tanitó ur – hát nem adhatott volna, bár az én nagyobbik leányomnak is -egy valamire való szerencsét? De értem! a sors is bosszuálló, hogy mért -voltam csupa truccára 12 évig első eminens. Szégyenli ezt a zsarnok -sors, hogy egy egyszerü ember annyi éven át dacolni tudott vele. -Tizenkét évig voltam első eminens – fordult teljes páthossal az én néhai -jó atyám legbensőbb barátaihoz. Te Rétes, te tanulótársam voltál -Debrecenben. - -– Igen, két évig ültem ott a jogon. - -– Elmondhatod itt a fiatal barátomnak, hogy ki voltam és mi voltam? Ki -nyerte a pályadijakat? És, ki üdvözölte névnapi ünnepélyeiken a -tanárokat? És, ki helyettesitette, ha valamelyik beteg volt? És, ki -kormányozta az ifjuságot, mikor a vén Tulok ablakait be akarta verni, a -miért a vén Tulok igen helyesen egy szemtelen grófocskának azt mondta: -szamár! Én mentettem meg az ifjuság becsületét. Mi a jutalmam? Mellőzés, -üldöztetés – mert tizenkét évig voltam első eminens. És?… - -– És nem tudtál fiam – mormogá Rétes, felém fordulva inkább – megférni a -gőg miatt a bőrödben. - -– Az csak tiszta öntudat volt. Éreztem, hogy ki vagyok köztetek. - -– Leszóltad a tanárainkat, hogy ostobák – mire való volt ez? - -– Miért nem tanultak? Évről-évre ugyanazt darálták, ugyanazon hibákkal. - -– S mindenkivel összevesztél, a ki nem hajolt meg előtted. - -– Belőled a régi bosszu beszél, Rétes! – s hátat forditott a -tanulótársnak. - -Bele tenyerelt majdnem a sültes-tálba s evett hatalmasan és ivott sürűn, -s egy-egy könye perdült a pohárba. - -– A nyomoruság nagy ur – sugá fülembe Rétes – elvette a szolgálóját, -mikor vehette volna a professzor Ágnesét. Ágnes, igaz, vén, sovány leány -volt, de professzor lehetett volna utána. Most? a mit vetett: arassa. - -Az uj tanitó ur gyuladt képpel, lesütött szemekkel odább-odább huzódott -tőlünk, s maga elé szedegette a gazdátlan tele üvegeket. - -Szerettem volna mellé ülni, hogy egy szót szóljak neki – mit? hogy mégis -ne busuljon – talán még megfordulhat a sors – hiszen jó az isten! - -Néztem, néztem, s hogy láttam, mint csurognak a könyei – fölkeltem, de -az emberek is mind fölkeltek, valami toasztot hallgattak. - -– A báró beszél, az ifju beszél, ah, be dicső fiu, abból lesz az ember! - -– Éljen – kiabálták már előre. - -– Fiu! – üt valaki e toaszt után nemsokára a vállamra – te neked velem -kell innod. Te tetszel nekem. Tudod-e, hogy a báró nagyon szeret? -Tudod-e? - -Összenézett apám három benső barátja, s közelébb tolta hozzám tele -poharát. - -– Igyunk – kiáltotta valaki, az aljegyző ur. Töltsünk poharat. - -S ki kellett üritenem a kemény vörös bort. - -Hamar odabent egymásután sok, zajos pohárköszöntő hangzott s nekünk -mindnyájára kellett innunk. - -Pompás legény vagy te Ilyés, te nagyszerüen iszol – dicsért az aljegyző, -téged beosztunk a megyéhez. Mellém osztalak. Igyál. Urak! igyunk a -báróért. - -Sohasem éreztem még igy a bor hatását. Ereimben forrott a vér, mind -szüntelen nevetni akartam – (és restellem): csókolózni. Ha Ádám báró -idejő, bizonyosan össze-visszacsókolom. - -– Hej, kedves öcsém, simogatott Kormos Pál ur, ha beszélne az ifju -báróval, csak egy szavába kerülne – milyen hálás lennék, a tatájának -legkedvesebb barátja voltam – ugy-e megteszi? - -– Bolond szerencséje van öcsém – magasztalt Rétes ur – biztos a fölfelé -haladása. Vigyázzon, el ne essék. Fogja meg kezét – a bárónak, magasra -mehet. Vigyázzon. Hej, ha szegény boldogult barátom látná, minő ember -lett a fiából, milyen szerencsés! – teringettét minő szerencsés. - -S a tányérom mellé tolta folyamodását. - -– Mit akarsz te itt? szóltam legkisebb fiutestvéremhez, ki észrevétlenül -odafurakodott mellém. Már alkonyat volt. - -– A mama – huzta le fejemet öcsém – azt kérdezteti, miért hivatja Sándor -bácsi? - -– Én? ütődtem meg egyszerre – hogy a mámor kezdett kiszökni a fejemből – -én Jánoska nem hivattam, hogy hivattam volna. Hol van anyám? - -– A folyosón. Olyan cukrot, mint a ki ott van az üvegen – mutatott a kis -fiu a csemegés tál felé – a báró bácsi is hozott Juliskának. - -– Hát a báró? te – mit beszélsz? Szólj. - -– Hova, hova barátom s – fogott meg erős szoritással az aljegyző ur – -innét nem fiu, mig egy pohár bort meg nem iszunk. De kettőt – – - -– Anyámmal kell beszélnem. - -– Azzal holnap is ráérsz. Most igyál – kevés örömödet a borba találd. - -S széles, vastag szájával nevetett az aljegyző, de olyan csufosan, hogy -meghült bennem a vér. Kirántottam magamat a kezei közül s székeken, -asztalokon keresztül törve – kifelé siettem. - -– Megálljon, ragadta meg vállamat Rétes ur – maradjon, teremtette, -maradjon! Fogadjon nekem szót, én az apja legbensőbb… - -– Hadd megyek – kiáltám. - -– Ne törje össze fiatal ember a szerencséjét. Álljon meg. Ne halljon meg -minden bolondot és ne lásson meg minden gyerekséget. Magáé a fényes jövő -– tudja mit? – Küszködött velem, hogy leteperjen – én a boldogult atyja -legbensőbb jó… Vigyázzon a szerencséjére… - -Szerencsésen elszabadultam. - -Mint a villám értem el lakásunkat. - -Gyenge világosság verődött keresztül a függönyön. - -Hallottam az erdőcskéből a Rétes ur hangját – te megállj! de ugyanekkor -a lámpa csekély fénye mellett az ablaknál ott támaszkodott – apám, reám -szegezett tekintettel. - -Az ajtó be volt zárva. - -– Juliska itthon vagy? döngettem az ajtón, mint a bolond. - -Valami zuhanást és éles sikojt hallottam. - -– Nyissák ki ezt az ajtót – mert feltöröm. - -Be kellett törnöm. Ahogy beestem: szökött ki az ablakon Ádám báró… - -Utána vetettem magamat. - -Ah, de egy nyomorult, szegény ifju mit kergessen egy oszlopbárót? Ő a -hazáé! - -Kabátja darabja itt a kezemben – de a mi becsületünk hol? - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -15 |hogy ne-tudta |hogy ne tudta - -26 |Tanitsd meg-azt |Tanitsd meg azt - -39 |En nem állok |Én nem állok - -44 |országos antisztelt |országosan tisztelt - -45 |mgtudta |megtudta - -46 |bizonyosau |bizonyosan - -48 |Erti? |Érti? - -59 |ked vében |kedvében - -87 |Erzem, hogy |Érzem, hogy - -102 |imádságes könyvek |imádságos könyvek - -141 |Cecil kiasszony |Cecil kisasszony - -150 |Uljünk le |Üljünk le - -155 |élete sokaké, |élete sokaké. - -172 |legközelebhi |legközelebbi - -172 |alázatoskodáshan |alázatoskodásban - -194 |egy vidékí |egy vidéki - -219 |valemi |valami - -226 |nyi-nyilatkozatra |nyilatkozatra] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ OSZLOPBÁRÓ *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |