diff options
Diffstat (limited to 'old/65607-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/65607-0.txt | 10981 |
1 files changed, 0 insertions, 10981 deletions
diff --git a/old/65607-0.txt b/old/65607-0.txt deleted file mode 100644 index 8a6c4ab..0000000 --- a/old/65607-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10981 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Berzsenyi báró és családja, by Zoltán Ambrus - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Berzsenyi báró és családja - Tollrajzok a mai Budapestrol - -Author: Zoltán Ambrus - -Release Date: June 13, 2021 [eBook #65607] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BERZSENYI BÁRÓ ÉS CSALÁDJA *** - -Ambrus Zoltán Munkái - -IV. KÖTET - -BERZSENYI BÁRÓ ÉS CSALÁDJA - -Ambrus Zoltán Munkái - -IV. - -BERZSENYI BÁRÓ ÉS CSALÁDJA - -TOLLRAJZOK A MAI BUDAPESTRŐL - -BUDAPEST MDCCCCVI - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -Ambrus Zoltán - - - - - - -BERZSENYI BÁRÓ ÉS CSALÁDJA - -TOLLRAJZOK A MAI BUDAPESTRŐL - -BUDAPEST MDCCCCVI - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL. - -Révai és Salamon könyvnyomdája, Budapest, VIII., Üllői-út 18. - - - - -I. CSÜTÖRTÖKÖN ÖTTŐL HATIG. - -– Zsúr Berzsenyiéknél. Díszlet és rendezés: minden, mi jó és drága. Egy -kicsit sok is; de egészben bizonyos választékosság. A zsúron ez -alkalommal a következők szerepelnek: – - -1. Berzsenyi Jacques. Feje a hires Loew és Berzsenyi czégnek. Mr. Dewey -álnév alatt futtat; az ő lovai azok, a melyek eladó versenyekben se -jönnek be soha. Mindig jó kedély; a franczia szavakat már helyesen ejti. -Pénz, mint köles. Alantasai a békásmegyeri admirálnak csúfolják. - -2. Berzsenyi mama. Bánatosan kövér; nagyon boldogtalanná teszi, hogy -sokat kell öltözködnie. Hangversenyeken még ma is elég jól fest; akkora -boutonok, mint az öklöm. Egyébként jelentéktelen. - -3. Berzsenyi Blanka. Azt mondják s elhitte, hogy nagyon okos. Nem -annyira szívtelen, mint inkább fennhéjázó. Egyetlen gyöngéje, hogy -bolondul a művészetekért. Szerelmes egy kitünő iróba, azzal a -föltétellel, hogy az illető tagja lesz a főrendiháznak. - -4. Berzsenyi Elza. Szeczessziós leány, a mi itt azt jelenti, hogy -gyakran eljár a szája. Rajong mindenért, a mi természetes és igaz. -Gyűlöli a pózt s nagyon sok süteményt eszik. - -5. Héthársyné. Született Szilassy bárónő. Unokahuga Szilassy Plátó -bárónak, a kitünő államférfiúnak. Berzsenyiék igen büszkék rá. Szeretnék -rámába foglalni és felakasztani a szalon falára. Mindig a kaszinóból -jön. - -6. Soroksáry Miska gróf. Czímzetes segédfogalmazó. Nagyon szeretné -elvenni Blankát, esetleg »az Elzát.« Nincsenek kilátásai, de azért -szívesen látják, mert egyike azoknak a szeretetreméltó fiataloknak, a -kik se nem osztanak, se nem sokszoroznak, ellenben mindenütt ott vannak. - -7. Bertalan Dóri. Jogtanácsos és czégjegyző egy iszonyatosan előkelő -banknál. Nagyszerű jövő. A férjjelölt ideálja. Tudja az értékét, s bár a -bajusza észbontó, alkalomadtán vicczes. - -8. Rejtvényi Elek. A _Szeczesszió_ czímű heti lap segédszerkesztője. - -Elza (leteszi Marcel Prévost regénygyáros urnak legujabb regényét: a -»Nyakatekert herczegnő« czímű kötetet): – Ez a fiú tetszik nekem; jól -ír, röviden és csak azt, a mi szükséges. Tudja, mi érdekli az embert, és -nem okoskodik sokat. De van egy nagy hibája. Nem meri nevén nevezni a -gyermeket. Hiába, a férfi gyáva marad, a míg lélekzik, még Párisban is. -(Jön Soroksáry gróf.) Jó napot Miska! - -Soroksáry. – Jó napot, Elzácska! - -Elza. – Milyen furcsán néz rám! - -Soroksáry. – Még soha se voltunk így, egyedül, Elzácska! Muszáj magának -megvallanom valamit. Muszáj megmondanom, hogy én vagyok a -legboldogtalanabb ember a világon! - -Elza. – Tudom. A Blanka, mi?… (Soroksáry igent int). Előttem eddig is -hiába kasirozta a dolgot. Én úgy teszek, mintha semmit se látnék, de -azért néztem magukat a paravent mögül. - -Soroksáry. – Nem képzeli, hogy a Blanka milyen rosszúl bánik velem! A -multkor is, az operában, egy tekintete se volt számomra… - -Elza. – Hja, édesem, annak maga az oka. - -Soroksáry. – Hogyhogy? - -Elza. – Hát, kérem, az ember vagy udvarol vagy kritizál. Magának mindig -más véleménye van a szinésznőkről, mint Blankának. - -Soroksáry. – Becsületszavamra mondom, hogy alkalmazkodom. Higyje el, -Elzácska, soha se élt ember a világon, a ki olyan sokszor és olyan -arczátlanúl tagadta volna meg, a mit mondott, mint én: Soroksáry -Mihály!… - -Elza. – De mindig későn. - -Soroksáry. – Mit, későn! Csak később. Voltaképpen nem csinálok egyebet, -csak visszhangozom, a mit Blanka mondott. - -Elza. – Igen, akkor, mikor Blanka már megváltoztatta a véleményét. - -Soroksáry. – Tehetek róla? Ez az én tragikumom! - -Elza. – S mit tegyek én ebben az ügyben? - -Soroksáry. – Protezsáljon egy kicsit! - -Elza. – Az nem olyan könnyü. Maga ellen egyéb kifogás is van. - -Soroksáry. – S mi volna az? - -Elza. – Beszéljünk nyiltan. Maga másfelé is angazsálta magát! - -Soroksáry (ártatlanul). – Én? - -Elza. – Őszinte legyek, vagy ne legyek őszinte? Ha igen, hagyjon fel a -komédiázással. - -Soroksáry. – Nem értem. - -Elza. – Maga, igaz, hogy csak másod sorban, a Naphegyi Tinkának is -udvarol. Különben a tény nem fontos, csak a körülmények graválók. - -Soroksáry. – Most még kevésbbé értem. - -Elza. – Jó, én felborított kártyákkal játszom. Az, hogy maga a talonban -ott tartogat valakit, az lényegtelen. Mai nap az épouseuröknél ez már -nem szokatlan. De hogy ez az illető a Naphegyi Tinka legyen, ez súlyos. - -Soroksáry. – Mintha kinai nyelven beszélne, annyira nem értem. - -Elza. – Ne tettesse magát! Hogy jön össze a Blanka a Naphegyi Tinkával?! -A ki szükségben a Naphegyi Tinkával is megelégszik, az ne emelje fel a -szemét egy Berzsenyi Blankára! - -Soroksáry. – Komolyan beszél? Hogy jövök én a Naphegyi Tinkához? - -Elza. – Letagadja, hogy ott lovagol másod sorban? Jó; ez a maga dolga. -Én csak annyit mondok, hogy: Blankának derogál egy sorban lenni a -Tinkával. - -Soroksáry. – Lári-fári. Blanka azért nem akar tudni rólam, mert elémbe -vágott valaki. Ez a Bertalan, vagy hogy hívják. - -Elza. – Magát rettenetesen rosszúl informálták. A Bertalan csak a mama -favoritja. Megmondjam, hogy ez idő szerint ki a komoly konkurrens? - -Soroksáry. – Ha van egy kis bizalma hozzám. - -Elza. – Hát megmondom, mert én jó fiú vagyok. Az illető: Rejtvényi Elek, -tehetséges ifjú költőnk, a »Szeczesszió« szerkesztője. - -Soroksáry. – Maga tréfát űz velem. - -Elza. – Ugy nézek én ki, mint a ki tréfál? Fiam, én olyan komoly vagyok, -mint a »Pompes funèbres«. Tudja meg tehát titok pecsétje alatt, hogy -Blanka népszínművet ír, s ebben a munkában Rejtvényi segédkezik neki… - -Soroksáry. – Ugyan ne mondja!… - -Elza. – Csitt!… A Blanka hangját hallom!… - -(Jönnek: Blanka és Bertalan Dóri.) - -Bertalan. – Annyi bizonyos, hogy Párisban sokkal jobban tetszett, mint -itt, a Vígszinházban. - -Blanka. – Egyszerűen botrány, hogy előadják. (Üdvözlések.) Ebben talán -még Soroksáry is egyet fog érteni velem. - -Soroksáry. – Tessék? - -Blanka. – Arról van szó, hogy mit szól a Vígszinház új darabjához? - -Soroksáry. – Én azt gondolom, a mit maga gondol. - -Bertalan. – Különben a lapok is mind levágják. - -Elza. – Mert az összes kritikusok képmutatók, nyomorult képmutatók! Az -ember azt hinné, hogy böjtben és imádkozásban nőttek fel, pedig -esztetikai ismereteiket nem az egyetemen, hanem a szeparékban szerezték! -Ismerem ezeket a szép maszkokat. Megírják a förmedvényeiket, leteremtik -a romlott francziákat, s aztán rohannak az Orfeumba! Igazán, ha egy pár -becsületes leány nem volna, ennek a szegény Feydeaunak éhen kellene -elpusztulnia! - -Blanka. – Megint csak úgy beszélsz a levegőbe! - -Elza. – Ugy beszélek, mint közönség. Én nem írok színdarabokat s nem -irigykedem a francziákra. - -Blanka (Bertalanhoz). – Ő nagysága tudniillik azzal gyanusít, hogy -színdarabokat írok. - -Elza. – Nincsen abban szégyen. - -Soroksáry. – Mért ne, ha az ember ráér? - -Blanka. – Van ugyanis egy barátnőm, a kinek nagy tehetsége van az -íráshoz; ennek a terveiről volt szó. Igaz, Dóri, erről jut eszembe… -Kérdezni akarok magától valamit. - -Bertalan. – Parancsoljon. - -Blanka. – A barátnőm alighanem pályadíjat fog nyerni egy munkájával. A -pályadíjat persze jótékony czélra szánta. Mondja, milyen czélra volna a -legalkalmasabb? - -Elza. – Hallod, ez eredeti! Azt már hallottam, hogyha az ember sajnálja -a pénzét s mégis nagylelkű akar lenni, küld természetben: tépést, -szivarvéget, elhasznált levélbélyeget. De színdarabot ajándékozni -jótékony czélra, ez uj! - -Blanka. – Kimélj meg a vicczeidtől. - -Bertalan (éllel). – Legjobb lesz, ha szemérmes szegényeknek adja. -Iróknak, szerkesztőknek. - -Blanka. – Maga Rejtvényit akarja előttem eláztatni? Nos én nem ugrom. A -talentum mindig talentum marad. - -Elza. – A talentumnak fölösleges gyakran fürdenie. A szép pongyolában is -szép. - -Soroksáry. – Különben is a szemérmes szegények már kimentek a divatból. - -Blanka. – Aztán meg az adománynak nyilvánosnak kell lennie. Senkinek sem -szabad azt képzelnie, hogy barátnőm a díjat elfogadta. (Berzsenyi -belép). - -Elza. – Itt a mi jó papánk! - -Berzsenyi. – Szervusztok!… (üdvözlések.) Szervusz, Miska!… (Elzához:) -Te, láttad már a _Sport_ot? - -Elza. – Nem. - -Berzsenyi (előveszi háta mögül a berlini Sport legujabb számát.) – Közli -a kontinens összes nyertes istállóinak a lisztáját. Legelül vannak -Caillault és de Brémond 880,000 és 660,000 frankkal, leghátul én 50 -korona nyereséggel. Nézd: »Mr. Dewey… 000,050.« Ezt az 50 koronát _White -Rose_-nak a harmadik helye hozta a kisujszállási handicapben; mindig -mondtam, hogy _White Rose_ a legjobb lovam. - -Bertalan (nem minden irónia nélkül.) – És ez ötvenezer forintba kerül -évenkint? - -Berzsenyi. – A manager-rel együtt annyiba. De ez nem kidobott pénz. Az -őrnagy egyébként is hasznomra van. Nagy az ismeretsége… (kijavítja -magát:) a szakkörökben. Különben jó, hogy nem nyertem még néhány száz -koronát. Így a lisztának a legfeltünőbb helyén vagyok; mindenkinek meg -kell látnia a nevemet. Ez majdnem annyi, mintha én nyertem volna a -legtöbbet. - -Blanka. – Már az igaz, hogy derék managered van! Soha még csak egy -vigaszversenyt se tudsz megnyerni! - -Elza. – Valld meg őszintén, papa, te csak azért tartasz managert, hogy -akármikor elcsaphass egy valóságos, igazi őrnagyot, a ki bár kvietált, -egyszer mégis csak őrnagy volt. - -Berzsenyi. – A managert azért tartom, hogy tanácsoljon. Arról nem -tehetek, hogy mindig rossz tanácsot ad. - -Soroksáry. – És így minden lovad annyiba kerül, mint egy miniszteri -osztálytanácsos. - -Berzsenyi. – Hogy rosszúl képezi ki az én lovaimat, jól van, nem bánom!… -De ha már az én lovaim nem nyernek, nyernék legalább én az idegen -lovakon!… Egy pár száz forintot visszahozni az ötvenezerből, szintén -valami. De szó sincs róla. Az őrnagy mindig rosszúl tipel. - -Elza. – Hálátlan vagy, papa; a multkor is megütöttél egy nagy -meglepetést, és öt forintra nyolczvanhármat kaptál. - -Blanka (Soroksáryhoz:) – Azért nem vettem észre magát, mert nem is -néztem arra a vidékre. A Naphegyi Tinka engem nem érdekel annyira, mint -magát; az operában csak nem fogom őt nézni a _Walkürök_nél!… - -Soroksáry. – Akkor nem is voltam benn a Tinkáéknál. - -Blanka. – Megjegyzem, hogy attól előkerülhetett volna. - -Soroksáry. – Egy egér se tudott volna beférni a páholyukba. - -Bertalan (megkezdett társalgást folytatva, Berzsenyihez). – Tudod, ez -éppen olyan gazdasági szükség, mint például, hogy Transzválnak angol -uralom alá kellett kerülnie… - -Elza. – Ne jöjjön nekem elő az angolokkal. Még a regényeiket sem -olvasom, annyira utálom őket a szegény búrok óta. - -Berzsenyi. – Fiam, te ehhez nem értesz. Ez nem humanitás, ez -kereskedelem. - -Bertalan. – Tessék! Tegnap még rövid ruhát viselt és a krémes fánkért -lelkesedett! Huszonnégy óra mulva a búrokért lelkesedik és politizál az -idős urakkal! - -Elza. – Ó, kérem, én már régen benne vagyok a politikában! Tudja-e, hogy -én vagyok az egyik a magyar nők közül, a kik Krüger elnököt annak idején -üdvözölték? - -Bertalan. – És hogy jött maga Krüger elnökhöz? - -Elza. – Sehogy. A Hirschler Zelmával kuncsorogtunk az utczán… - -Blanka. – Mit csináltatok? - -Elza. – Kuncsorogtunk. - -Blanka (Soroksáryhoz.) – Ez a leány úgy beszél, mint egy kutyamosó. - -Elza (folytatva). – S a mint a főposta előtt megyünk, mendegélünk, a -rikkancsok azt kezdték kiabálni, hogy az angolokat nagyon megverték. -Nagyon megörvendtünk a Zelmával, bementünk a telegráf-hivatalba, s -feladtunk egy sürgönyt az öregnek, Pretoriába: »A magyar nők nevében -üdvözöljük, Berzsenyi Elza, Hirschler Zelma.« - -Berzsenyi. – Szép diplomacziai bonyodalmakat csinálhattál volna nekem -ezzel a meggondolatlan heveskedéssel!… És mit szóltál volna ahhoz, ha a -búrok egy szép nap megszorúlnak, s azt mondják magukban: »Van nekünk egy -barátunk Budapesten, bizonyos Berzsenyi, és az átnyujthatna nekünk egy -kis hadi kölcsönt?!…« - -Elza. – Nem féltelek én téged! - -Berzsenyi. – Aztán nem szeretem, hogy olyan sokat mutatkozol ezzel a -Hirschler leánynyal. Kicsodák, micsodák ezek a Hirschlerék? Ez az öreg -Hirschler Menyus, az ő hédervári predikátumával, egy utolsó rangú -parvenű. - -Elza. – Papa, te mindenkit lenézel, a kinek tiz forinttal kevesebb -vagyona van, mint neked. - -Berzsenyi. – Gyermekem, az embernek mindig igaza van, ha valakit lenéz. -Nem lehet elég embert lenézni, ezt jegyezd meg magadnak. - -(Megjelenik: Rejtvényi Elek, a »Szeczesszió« czímü hetilap -segédszerkesztője. Önérzetes tekintet, patinás mosdatlanság és párisi -nyakkendő.) - -Blanka. – Papa, bemutatom neked Rejtvényi Elek urat, a kinek már -bizonyosan hallottad a nevét. Ő az a nagy tehetségű fiatal költő, a -kiről az utóbbi időben annyit beszéltünk. - -Berzsenyi (jóságosan). – No hát az nem baj, nem baj. Az ember minden -pályán boldogulhat, csak tisztességes legyen. Hála Istennek, nem a pálya -teszi az embert, hanem megfordítva. Ismertem például nagyon tisztességes -embereket, a kik a jockey-pályán működtek. Itt volt ez a Rumbold. Nagyon -derék ember volt; kitörte a nyakát. - -Blanka. – De papa, Rejtvényi úr költő, és… - -Berzsenyi. – Az nem tesz semmit; azért szívesen látom. (Ujra megrázza -Rejtvényi kezét). - -Rejtvényi (leküzdi zavarát, Blankához). – Nagysád már meggyőződött róla, -hogy melyikünknek volt igaza? - -Blanka. – Igen, ön nyerte meg a fogadást. (Berzsenyihez). Nem akartam -elhinni, hogy Petőfi összes halhatatlan művei egy koronáért kaphatók. -(Rejtvényihez). Már meg is vettem az egy koronás Petőfit. - -Berzsenyi. – Hogyan, te egy koronás könyveket vásárolsz nekem? Én -Petőfit helyeslem, mert műveltség kell a népnek, de nem szeretném, ha -azt mondanák mirólunk, hogy a könyvvásárlásban fukarkodunk. A pénz is -kötelez, barátom. Vásárolj díszműveket, albumokat, rókavadászokat, vagy -rococo-jeleneteket ábrázoló drága könyveket, de ne vásárolj egy koronás -kiadványokat. Ezt a költők se helyeslik, mert akkor miből éljenek meg a -költők, ha te is csak egy koronát juttatsz a haza oltárának, nem igaz? - -Rejtvényi. – Ó, kérem… - -Berzsenyi. – Vagy ha már éppen ez a könyv kell neked, vásárolj belőle -ezer példányt, s oszd ki Megyeren a nép között. Igen czélszerű, ha a nép -részegeskedés helyett Petőfit olvassa. Hadd tudják meg a parasztok is, -hogy szorgalommal mire viszi az ember. - -Blanka. – Nagyon sajnálom, hogy nem mutathatom be a mamának. De ő még a -_Kék kereszt_-egyesületben van, a hol osztály-elnök. - -Rejtvényi. – Hogyan? _Kék kereszt_ is van?!… - -Berzsenyi. – Igen hasznos egyesület ez, melyre a költőknek fel kellene -hivniok a nép figyelmét. Helyesli ön a részegséget? Ugy-e nem? Lássa, ez -ellen küzd a _Kék kereszt_. És pedig igen egyszerű eszközzel. Üdítő -italokat mér ki alkohol helyett, aludttejet, limonádét, mindent, a mit -ön akar. Vannak munkások, a kik három, hat, kilencz, sőt tizenkét -krajczár ára pálinkát isznak meg egy ülésen. Már most azt kérdem öntől, -ha minden munkás csak kilencz krajczárt tesz félre naponkint, nem -szerezheti-e meg szerdán és szombaton egy-egy csésze kitünő tea -élvezetét? S a tea nem támadja meg a munkaképességet, a mi oly bosszantó -a gyárosra nézve, és ellenkezőleg fokozza a józanságot s erősíti a -kedélyt. Lássa, erről ön egy igen czélszerű költeményt írhatna. - -(Berzsenyiné megjelenik.) - -Elza. – Megjött Benoiton mama!… Mama, mama, hol maradtál olyan sokáig? - -Blanka (Berzsenyihez). – Ezt a leányt ugyan megneveltétek! - -Berzsenyi mama (miután kezet nyujtott Soroksárynak és Bertalannak). – -Már régen itthon vagyok, de az előszobában elfogott a Kovács, régi -szobalányunknak, a Züzannak a férje. Alig tudtam tőle szabadulni. Azt -akarja, hogy keresztanyja legyek a gyerekének. Mit csináljak vele? - -Berzsenyi. – Adj neki pénzt. - -Elza. – Ellenkezőleg; kereszteltesd meg a kis férget! - -Bertalan. – Csak aztán úgy ne járjanak vele, a hogy a Várai-Fejér járt. - -Berzsenyi. – Hogy járt a Várai-Fejér? - -Bertalan. – Várai-Fejérnek a jockey-ja: Lightwood egy szép nap apának -érezte magát. Keresztapának elhívja a Várai-Fejért, s mindenekelőtt -elmennek az anyakönyvvezetőhöz. Ez előveszi a protokolumot, mire a -Lightwood azt mondja neki, hogy írja be a kis lányt ezen a néven: -Lightwood Nénémasszony. Az anyakönyvvezető persze azt hitte, hogy a jó -fiú megbolondult. Lightwood erre előadja, hogy náluk, Angliában, ez már -így szokás; a jockeyk többnyire a legkedvesebb versenylovaikról nevezik -el az ivadékaikat. Mornington Cannon például egy Mornington nevű lótól -kapta a nevét. És így tovább. Az anyakönyvvezető megmagyarázta neki, -hogy a mi szokásaink nem engedik meg az effélét. De Lightwood csak -tovább alkudozott: »Talán Lightwood Sárgarigó lehetne?« Képzeljék el a -Várai-Fejért. - -Berzsenyi. – Nekem mindig nevetnem kell, ha a Várai-Fejérre gondolok. -Egy ember, a ki a kávéházban ellopja a czukrot s két milliót veszít a -fekete szombaton. - -Elza. – Az bizonyos, hogy a mama nagyot nézne, ha Kovács kijelentené a -pap előtt, hogy a kis szobalánynak ezt a nevet akarja adni: -»Czirokseprő«. - -Blanka. – Látják, én egy cseppet se találnám nevetségesnek, ha szokássá -válnék, hogy az emberek a kedves foglalkozásuk köréből választanának -nevet a gyermeküknek. Egy költő példáúl miért nem nevezhetné a leányát -Elégiának?! Alanyi Elégia! – nem is hangzanék rosszúl. És mond annyit, -mint Miczi vagy Rusi. - -Berzsenyi. – No, én csinos neveket adhattam volna nektek! Mit szólnátok -hozzá, ha ma így hívnának benneteket: »Berzsenyi Gabona« és »Berzsenyi -Katonaélelmezés«?!… - -Bertalan. – Barátnéjuk, a Zelma, még rosszabbul járt volna. Azt biztosan -»Hirschler Ganzgyár«-nak neveznék, mert az apjának a Ganzgyár-részvények -a legszebb emlékei. - -Berzsenyi mama. – De nini, a mi kedves Héthársynénk! (Általános mozgás.) - -Héthársyné (jön, lát és győz. A haja ezúttal aranyszőke; az első -pillanatra: mintha a tulajdon unokatestvére volna). – Csak egy perczre -jövök, kedveseim; várnak a választmányban. A bíbornok elnököl, s az öreg -urat nem szeretem várakoztatni… Igaz, beszéltem a miniszternével… Nini, -a jó Berzsenyi!… Jó napot, jó napot! - -Blanka. – Kedves Ida!… - -Héthársyné (mint a nap, mindenüvé süt). – Neked, édes Blankám, egy pár -szót kell mondanom… Hogy van, Elzácska?… (Berzsenyi mamához.) Tehát -eljöttök, ugy-e? Vagy még nem is mondtam? Szerdán egy kis _raut_ lesz -nálam… - -Berzsenyi mama. – Mondd, édes Idám, csakugyan igaz?… - -Héthársyné. – A főherczeg házassága? Sajnos, édesem, szóról szóra igaz. - -Berzsenyi mama. – Az ember nem érti. Mésalliance, mésalliance, jó, de -ekkora mésalliance!… Ilyenek még sem történtek azelőtt. - -Héthársyné. – És ha tudnátok, kedveseim, hogy a fenségek bennünket, még -a herczegnőket is, éppen úgy lenéznek, mint a hogy ti lenézitek a -szolgaszemélyzetet!… Bizony glédába kell állnunk előttük… s ha mindössze -ennyi volna! - -Berzsenyi mama. – Mi lesz a világból, ha ez tovább is így tart?! Végtére -nem lesznek igazi főherczegek, félvér lesz mindenki, a legelőkelőbbek -is!… - -Héthársyné. – De pá, édeseim, az én alelnöknőm már bizonyosan -türelmetlenkedik… (Elvitorlázik; a többiek is egyenkint. Csak Elza és -Berzsenyi maradnak a teremben.) - -Berzsenyi. – Várj csak, kérni akarlak valamire. Ma este egy nagy -csomagot hoznak ide; vedd át, s vitesd be a dolgozó szobámba. Gondod -legyen rá, hogy senki ki ne bontsa. (Sugva.) Ez anyád karácsonyi -ajándéka. Egy kép. - -Elza. – A te arczképed? - -Berzsenyi. – Ez egy kicsit sablonos lett volna. Nem, _White Rose_ képe. -Lefestettem _White Rose_t, abban a momentumban, mikor a Kisujszállási -Handicap után lemossák róla az izzadságot. Nagyon szép munka, meg vagyok -elégedve vele. Nem állatfestővel pingáltattam, hanem egy -portraitistával. Remélem, anyád örülni fog neki. - -Elza. – Hogyne, papa, hogyne. - -Berzsenyi. – Remélem is. Közel háromszázezer forint néz le reánk erről a -vászonról. - - - - -II. ASZFALTBETYÁROK. - -– Esti fél tíz óra. Az ebédlőben – borongósan szeczessziós stil – három -izgatott alak: _Berzsenyi mama_, _Blanka és Berzsenyi papa_. – - -Berzsenyi mama. – Ez már mégis hallatlan! Pont fél tíz és még most sincs -itthon!… Nincs más hátra, el kell menni a rendőrségre. - -Blanka. – Igen, hadd tudják meg Bécsben is, hogy Berzsenyi Elza -kisasszony valami rettenetes ostobaságot követett el, az isten tudja -mit! - -Berzsenyi papa. – Blanka, ne beszélj így! A leányomat ne bántsa senki, a -másik leányom se! - -Berzsenyi mama. – Ez meg itt szaval! Jacques, ne boszants, nem vagyunk a -Nemzeti Szinházban. - -Blanka. – De hát mi történhetett vele? Ebéd óta senki se látta; egy szó -nem sok, annyit se szólt, csak eltünt. S annyi bizonyos, hogy délután -fél háromkor nem szokták a leányokat elrabolni! - -Berzsenyi mama. – Úgy beszélsz, mintha egy cseppet se aggódnál, s csak a -káröröm szólna belőled. - -Blanka. – Köszönöm szépen! Én jobban restellem a dolgot, mint ti. S -éppen csütörtökön! Az első nagy _raut_ napján! Mert ez a mai nap nem -volt közönséges zsúr; vendégeink azt hihették, hogy a hölgykaszinóban -vannak. Két báróné, hárman a _Hólapda_ társaságból, egy miniszterné… a -volt iskolatársak társasága csak úgy sáppadozott az irigységtől. S ez a -boldogtalan leány épp egy ilyen napon szökik el nekünk! Szépen -neveltétek a leányotokat, mondhatom! - -Berzsenyi mama. – Hallgass, mert úgyis mindjárt migrainet kapok az -aggodalomtól. - -Berzsenyi papa. – Nem voltam ilyen izgatott másfél esztendő óta. Csak -akkor éreztem valami ilyenfélét, mikor _Dom Sebastian_ elbukott a rákosi -akadályversenyben, s eleinte azt hittük, hogy kitörte a lábát. Hárman -indultak a versenyben: _Ne szólj szám_, _Weaner Kind_ és _Dom -Sebastian_. Az elsőn Williamson ült, az enyimen Kucsera. Egy darabig -igen jól vették az akadályokat, de a hogy a nagy árokhoz értek, _Dom -Sebastian_, a ki vezetett… - -Berzsenyi mama. – Ugyan hagyj békét! Nincs jobb dolgod, mint hogy ilyen -ostobaságokkal boszantasz?… (Csöngetés hallatszik; mindnyájan -hallgatóznak.) Ő az! No végre! Már majdnem szívdobogást kaptam az -ijedtségtől. - -Berzsenyi papa. – Ugy-e megmondtam, hogy semmi okunk nyugtalankodni! A -mit az én leányom tesz, az jól van téve. - -Blanka. – Látszik, hogy csak az apja vagy, s nem a férje. - -Elza (bejön). – Itt vagyok. Hagytatok-e valami vacsorát? - -Berzsenyi mama. – Hol voltál, szerencsétlen gyermek? - -Elza (egyszerűen). – Az aszfaltbetyár-intézményt tanulmányoztam. - -Blanka. – Tessék? - -Berzsenyi mama. – Szent isten, csak nem történt valami kellemetlenséged? - -Elza (nyugodtan). – Semmi. Szót se érdemel az egész. De meghalok éhen; -dél óta nem ettem egyebet, mint három vagy négy darabka süteményt. - -Berzsenyi mama. – Egyél és beszélj. Hol jártál? - -Elza. – Ne vágjatok olyan ijedt arczot. Délután a Zelmánál voltam, s -aztán egyedül kuncsorogtam az utczán. - -Berzsenyi mama. – Gyönyörű história. S ezt ilyen jó képpel mondod? - -Elza. – Hát milyen képpel mondjam? (Eszik). - -Blanka. – Egyedül kuncsorgott az utczán! Szép! A korsó addig kuncsorog a -kútra… - -Elza. – Szamár. (Eszik.) Mondom, nem flangálni mentem az utczára, hanem -társadalomtudományi czélzattal. Tisztába akartam jönni az -aszfaltbetyár-ügygyel. - -Blanka. – No, és tisztába jött vele a kisasszony? - -Berzsenyi mama. – Mi jutott eszedbe, boldogtalan? - -Elza. – A dolog úgy történt, hogy a Zelmánál elbölcselegtünk ezen a -kérdésen. Azt mondom a Zelmának: »Nagyszerű! Gondoltad volna ezt? Én -soha!« - -Berzsenyi papa. – Mit? - -Elza. – Hogy az aszfaltbetyár-intézmény ilyen elterjedt. Bámulatosnak -találod, a mit mondok? A te lapodban olvastam! - -Berzsenyi papa. – De mi közöd van neked az aszfaltbetyárokhoz? Remélem, -neked nem voltak efféle kalandjaid? - -Elza. – Hisz éppen ez az. Olvasom, olvasom a czikkeket és eltünődöm. -Nagyszerű! Tehát vannak hölgyek, a kik nem tudnak végigmenni az utczán, -a nélkül, hogy egy-két kalandjuk ne akadjon! Némelyiket mindennap -megtámadja két-három aszfaltbetyár. Egy komoly ujság ankétet rendez, s -felszólítja a közönséget, mondja el kiki, vajon mit lehetne tenni e -társadalmi baj elhárítására? A kérdéshez hozzá szólnak: nők és férfiak, -üldözött gerlék és szakértő aszfaltbetyárok. Azok elpanaszolják, hogy -már nem tudnak hová lenni; tapasztalt, higgadt aszfaltbetyárok pedig jó -tanácsokat adnak nekik. A testület e tapintatos jelesei valóságos -reczeptet írnak, hogyan öltözködjék, viselkedjék, nézzen, járjon, -siessen az a hölgy, a ki nem kívánja igénybe venni az aszfaltbetyárok -szolgálatait. Mert így meg amúgy, mégis csak élniök kell szegényeknek; -mi rossz van abban, kérem, ha egy nem egészen kitünő házból való fiatal -ember, ismeretség híján, e nem szokatlan úton keres összeköttetéseket?!… - -Berzsenyi mama. – Miket beszélsz itt össze vissza? - -Elza. – Szóval, látom, a miről eddig sejtelmem se volt, hogy az -intézmény rendkívül elterjedt, s hogy egy-két aszfaltbetyárnak ma már -minden művelt család asztalán helyet kell foglalnia. A művelt nők már -lélekzeni se tudnak a sok ostromtól. Némelyik annyira oda van, hogy az -embernek kedve volna azt mondani: »Száli, te nem panaszkodol, Száli, te -dicsekszel!« - -Berzsenyi papa. – Ne beszélj ilyen jockey-stilusban. - -Elza. – Azt mondom a Zelmának: »Barátom, ha Magyarország egész művelt -nő-világa keservesen panaszkodik e társadalmi baj miatt, s ha vannak -nők, a kiknek se éjjelük, se nappaluk, földön nincs nyugtok, s égben -nincs várandóságuk az aszfaltbetyárok légióinak jóvoltából – ez -tulajdonképpen iszonyú sértés ránk nézve. Mert mi elég csinosak volnánk, -vagy mi, s nekünk még soha se volt efféle kalandunk.« - -Berzsenyi mama. – Még csak az kellene! - -Elza. – Erre a Zelma így felel: »Tudod, ez azért van, mert mi ritkán -járunk egyedül; aztán meg kacsintani is kell nekik.« »Jó – mondom én – -egyszer majd megpróbáljuk, de most pá, haza kell kefélnem a _rout_-ra.« -Jövök, s a hogy jobbra-balra nézelődöm, eszembe jut, hogy minek várjam a -Zelmát? Egyedül kóválygok; az alkalom kitűnő, kóvályogjunk tovább. S -megindulok tanúlmányutamra. - -Berzsenyi mama. – Elment az eszed? - -Elza. – Légy nyugodt; három aszfaltbetyárt sétáltattam meg, de azért nem -történt semmi bántódásom. Sőt, meg kell vallanom, eleinte sehogy se -tudtam beugratni az ifiurakat. Öt percz alatt rájövök, hogy a testület -egyáltalán nem reflektál olyan hölgyekre, a kiknek a toilettejéből -családi vagyon néz ki. Mikor aztán látom, hogy a puszta megjelenésemmel -nem tudom lépre csalni őket, eszembe jut, a mit a Zelma mondott: -»Kacsintani kell nekik.« Ettől fogva úgy sétálgattam, mint egy -operette-soubrette a színpadon. Csak éppen néger tánczot nem adtam elő. - -Blanka. – Ez a nő totál meg van őrülve. - -Elza. – Szüntesd könyűidet értem, szende hajadon, s hidd el, a piros -bóbitás leányok nem forognak akkora veszedelemben, mint képzeled. -Szóval, mögtapasztaltam az intézményt, s első kirándulásom alkalmával -három aszfaltbetyárt gyüjtöttem. No, nincs mit dicsekednem velök. Az -elsőről rövidesen le is mondottam. Mikor nagynehezen elszánta magát, -hogy megszólít, végig mustrálom, s azt mondom neki, őszinte -felháborodással: »Mit, maga még rendesen sincs öltözve, s -aszfaltbetyárkodik? Hallja, előbb vásároljon tisztességes nyakkendőt!« -Ötölt-hatolt valamit, de én nem irgalmaztam neki, s elutasítottam: -»Ilyen rongyos ember! Szégyelje magát!« Ezalatt csoportosulni kezdtek -körülünk, emberem zavartan mekegett valamit, megsajnáltam s szélnek -eresztettem. - -Berzsenyi papa. – Vakmerő fruska! Hátha valami keményebb legénynyel -kezdesz ki? Mi történik akkor? Mit képzelsz? - -Elza. – Semmi különös. Másodszor egy atlétába kötöttem bele. Ez már -comme il faut volt és óvatos. Csak akkor kezdett ugrani, mikor egy -mellékutczába vontattam. »Szép kis nénike!« – suttogott, de nem -engedtem, hogy hosszasan részletezze az ajánlatát. »Ön téved – vágtam a -szavába – s az, hogy ön ostoba, nem menti a tévedését. Vak ön, tisztelt -idegen, hogy éppen engem akar megtisztelni az ismeretségével? Nos hát én -nem szorultam rá, hogy az utczán szedjem fel az udvarlókat; a pénzére se -szorultam semmiféle majomnak!« - -Berzsenyi mama. – Hallatlan ez a leány, hallatlan! S ez az én gyermekem -volna? - -Elza. – Az atléta okvetetlenkedett; erre hamarjában megszólítok egy arra -menő idősebb asszonyt: »Kérem, nagyságos asszonyom, védelmezzen meg -ettől a tolakodótól. Úgy látszik, idegen szegény, s nem akarja -megérteni, hogy maflának találom.« - -Blanka. – Tökéletesen Osztrigás Miczi. - -Elza. – A harmadik aszfaltbetyárt már nekem kellett bátorítanom. -Elmondta, hogy mily elhagyatott életet él, s a fővárosban egy szegény -ifjúnak mily nehéz a keresetéből kijönnie. Valahol csak kell spórolnia, -nem igaz? Biztattam, hogy ne csüggedjen; majd csak talál egy önzetlen -kebelt. Könnyűit persze nem törülhettem le, de igazat adtam neki, hogy -ha az ember húsz forintot küld a mamájának havonkint, bizony nem igen -költekezhetik az éjjeli kávéházakban. Igen barátságosan váltunk el. - -Berzsenyi mama. – Rettenetes! - -Elza. – Tanúlmány-utamat ezzel be is fejeztem, mert abból az -eszmecseréből, a melyet utolsó kísérőmmel folytattam, már leszűrtem a -keresett tanulságot. Tehát a sokat emlegetett társadalmi baj csakugyan -létezik. Csakhogy ez a baj inkább a szegény aszfaltbetyárok baja, mint a -védtelen hölgyeké. Mert a védtelen hölgyek közül azokat, a kik -jómóduaknak és finnyásoknak látszanak, nem is meri megszólítani az -aszfalt lakója, a többi védtelen hölgy pedig minden nagyobb emóczió -nélkül megvédheti magát, a legrosszabb esetben: megvédhetik egymást. De -mit tegyen a szegény aszfaltbetyár? Mit tegyen a szűk körülmények közt -élő fővárosi ifjú, a ki takarékoskodni kénytelen, ismeretség, -összeköttetés híján? Mit tegyen, ha érző keble van, bár szegény és -elhagyatott? A virágnak megtiltani nem lehet. - -Blanka. – Mondhatom, büszkék lehettek a leányotokra! - -Elza. – Elég az hozzá, elhatároztam, hogy a Zelmával gyüjteni fogunk az -egyetemi templomban a szegény aszfaltbetyárok javára. - -Berzsenyi mama. – Mars a szobádba, ne is lássalak! (Berzsenyi papához). -Látod, Jacques, hova vezetett a majomszereteted? Tessék a nevelésed! - -Jacques (magában). – Nekem beszélhettek! Okos lány ez, csak az a kár, -hogy huszár nem lehet belőle. Különben mindegy. Így is többet tud, mint -az egész familia. Úgy tippel, mint egy trainer, s fogadni merek, hogy -máris tudja, melyik ló fogja megnyerni a Pzsedzvit-handicapot. - - - - -III. A FEHÉRVÁRI BICSKA. - -– A nagy szalonban; öt óra után. A teás-asztal körül: _Héthársyné, -Berzsenyi mama_ és _Soroksáry Miska_. _Héthársyné_ már semmit se tud -kitalálni, a mivel kifejezhesse, hogy: pénze minden zsidónak van, de -_Héthársyné_ már csak egy él a világon. _Berzsenyi mama_ asztmájának -részleteiről tart nem éppen közérdekű előadást; _Héthársyné_ látható -részvéttel és láthatatlan undorral hallgatja. _Miska_ gróf -udvariasságból nagyokat köhög; e krákogás vigasztalni kívánja _Berzsenyi -mamát_. De az ő részvéte is csak felszínes; titokban arra gondol: milyen -jó az asszonyoknak, hogy a beszélgetésben nem követhet el az ember -helyesírási hibát! Lám, _Berzsenyi mamát_ nem csúfolják ki, mint őt a -minisztériumban, nyomorult napidíjasok. Közben _Blankára_ pislog, a ki -_Berzsenyi papával_ egyetemben, _Rejtvényitől_ búcsúzkodik. – - -Berzsenyi papa (melegen szorongatja Rejtvényi kezét). – Szervusz, -szervusz, szervusz. Gyere el máskor is, ne ülj mindig a kaszinóban. Ott -kényelmesebb, de a vendégszeretet se kutya. Egyszerű emberek vagyunk, de -becsületesek. (Rejtvényi el.) Szervusz, szervusz, szervusz. (Blankához.) -Te, ki ez a fiatal ember? - -Blanka. – Mondtam már, hogy Rejtvényi Elek. Nagyon tehetséges fiatal -író. - -Berzsenyi papa. – Azért megmosdhatnék néha. Különben nekem mindegy. - -Blanka. – De, papa, hová gondolsz? Rejtvényinek olajbarna teint-je van, -a mi nagyon ritka és érdekes. - -Berzsenyi papa. – Ebben igazad van; engem legalább kiváncsivá tett, hogy -vajon gőzfürdő után is ilyen szerecsen marad-e? És mit szokott írni ez -az Othello? - -Blanka. – Verset, tárczát, vezérczikket, mindent. Nem olvastad a _Szabad -Sajtó_ mai czikkét a magyar iparról? Olvasd el; mondhatom, kitünő czikk. -Ő írta. - -Berzsenyi papa. – Ne beszélj! Nem hittem volna, hogy ilyen komoly fiatal -ember. Látod, ez helyes, hogy egyszer megmondja a véleményét a magyar -iparról. Mert az már igazán nem járja, a mit a kormány akar. -Rákényszeríteni a kormánytól függő vállalatokra, hogy itthon vásárolják, -a mit csak lehet, esetleg húsz perczenttel drágábban – ez ostobaság. -Hogy én ezerkétszáz forinttal fizessem azt, a mit külföldön ezer -forinttal megkaphatok, hallott valaki ilyet? Helyes, hogy kikelt ez -ellen; látom, igazság-szerető ember. Nem rokonszenves, de -igazság-szerető. El fogom olvasni a czikkét. - -Blanka. – Tudod, nem egészen azt írja, a mit te mondasz. Rejtvényi -inkább azt sürgeti, hogy pártoljuk a magyar ipart, áldozatok árán is. -Kikel azok ellen, a kik Londonból hozatják a ruhaszövetet s Párisban -mosatják az ingeiket. - -Berzsenyi papa. – A fő az, hogy kimosassuk. Hol? az mellékes. Különben, -ha megmondja az igazat a Nemzeti Kaszinónak, ez kibékít vele. - -Soroksáry (mint a kit darázs csipett meg). – Bocsánat, de a Nemzeti -Kaszinó ártatlan ebben a dologban. Én legalább nem ismerek a kaszinóban -senkit, a ki Párisba küldetné az ingeit. Egyáltalában, kissé különösnek -találom, hogy ezek a meggondolatlan író urak folyton a Nemzeti Kaszinót -piszkálják. Pártoljuk a magyart ipart, jó; de mért éppen a Nemzeti -Kaszinó kezdje meg a dolgot? Mindig, minden téren a szegény mágnást -molesztálják először. Én nem vagyok a Nemzeti Kaszinó tagja; -tárgyilagosan beszélek. - -Blanka. – De, papa, csak nem fogsz agitálni a magyar ipar ellen? A -miniszterné is pártját fogta a magyar iparnak. Eljár a boltokba s csak -magyar tárgyakat vesz. - -Berzsenyi mama. – A miniszternének könnyű. A miniszterné ha kalotaszegi -varrottasban jár, akkor is miniszterné marad. - -Berzsenyi papa. – A miniszterné eljárt volna a boltokba magyar tárgyakat -vásárolni? Ez különös. - -Berzsenyi mama. – Hiszen a mi engem illet, nekem semmi kifogásom. De -attól félek, hogy ez a mozgalom a Felségnek nem fog tetszeni. - -Blanka. – De, mama, a Felség nem törődik vele, hogy te mit vásárolsz. -(Héthársynéhoz.) Hogyan, báróné, Te már itt hagysz bennünket? - -Héthársyné. – Sajnos, kedves Blankuczim, a kaszinóba kell sietnem, a hol -értekezletünk van, s éppen a magyar ipar pártolásáról… Ah, mily unalmas -az élet!… Te azt még nem tudod, szegény Blankuczim! (Berzsenyi mamához.) -Fogadj szót, édesem, hivasd el a csoda-doktort. Tudod, az mesés. Egy -pirula naponkint eloszlatja a sápkórt, két pirula a köszvényt, s három -pirula valósággal véget vet az asztmának. - -Soroksáry (Blankához, titkon). – Vajon hány pirula gyógyíthatna meg -engem? - -Blanka (Soroksáryhoz). – Jó éjt, Soroksáry, jó éjt. (Soroksáry -meghajlik, s Héthársyné nyomában el.) - -Berzsenyi papa. – Te, Blanka, nekem szeget ütött a fejembe, a mit -mondtál. Hát csakugyan a miniszterné is?… - -Blanka. – Benne volt minden ujságban. - -Berzsenyi papa. – Mert nem szeretném, ha azt mondanák, hogy smuczián -vagyok, a ki nem pártolja a magyar ipart. - -Blanka. – Erről ráismerek az én jó papámra. - -Berzsenyi papa. – Vásárolni fogok valamit. Akármit, csak magyar legyen. -De mit? - -Blanka. – Tudod, azt hirtelen nem tudnám megmondani. Van üveg-iparunk, -bőr-iparunk… izé… Az üvegipart már mondtam? - -Berzsenyi mama. – Én azt hiszem, hogy elkéstetek. Előbb gondoltatok -volna rá. Holnap már a házmester is a magyar ipart pártolja. A múlt -héten még kiírták az ujságba, de kezd egy kicsit közönségessé válni a -dolog. - -Elza (benyit). – Jó estét. - -Berzsenyi mama. – Hol voltál megint? - -Elza. – Ne ijedj meg úgy, mert én is mindjárt megijedek. Semmi. A Zelma -hítt el, pártolni a magyar ipart. Mondok magamban: »Top! Mért ne lepjem -meg valamivel az én jó kis papámat? Nekem nem kerül semmibe, mert az ő -pénzét költöm, s örömet szerzek neki.« - -Berzsenyi papa (nevet). – Te kis betyár! - -Elza. – Bebarangoljuk az összes boltokat, de semmit se találunk, a min -rajta volna: »Made in Hungary.« Azt mondom a Zelmának: »No, öreg, hol a -magyar ipar?« A Zelma azt feleli, hogy Pesten nem kapni semmit, de fogad -velem, hogy Bécsben rögtön kapunk magyar iparczikket. - -Blanka. – Úgy látszik, fel is mentetek Bécsbe, mert alaposan oda -maradtál. - -Elza. – Francziaországi Margit, ne átkozódjál. - -Blanka. – Ó, te New-York szépe! - -Berzsenyi mama. – Ne veszekedjetek. - -Elza. – Felhányunk a boltokban mindent: »Hol vagy, lelkem, magyar ipar, -hadd pártoljalak!« – hát, a mint kutatunk, kutatunk, végre is találok -valamit. Tudod, nem drága dolog, de szeczessziós. Mondok magamban… - -Blanka. – Úgy beszél, mint egy paraszt. - -Elza. – Mondok magamban: »Az én jó kis papámnak mindene van a világon, -de fehérvári bicskája még nincs. Hadd legyen neki fehérvári bicskája -is.« - -Berzsenyi papa (nevet). – S vettél nekem fehérvári bicskát? - -Elza. – Ime. Fogadd tőlem jó szívvel, s ha pénzzavarba jövök, ne -felejtsd el, hogy belőlem nem hiányzik az altruizmus. - -Berzsenyi papa (Blankához). – Látod, most úgy beszél, mint egy gróf. - -Blanka. – Elbarangolja a napot, hogy egy fehérvári bicskát vegyen! S az -ilyen nem lesz szinésznő! - -Berzsenyi papa (Blankához). – Hallod, ne bántsd a leányomat. (Elzához.) -Teneked meg azt mondom, hogy ne beszélj ilyen tréfálkozó hangon a magyar -iparról. A magyar ipar, gyermekem, nagyon komoly dolog. Miniszternék, -grófnék fáradoznak a magyar ipar érdekében. Igaz, mindez eszünkbe -juthatott volna harmincz esztendővel ezelőtt is, s ha eszünkbe jutott -volna, akkor ma már volna magyar ipar. Ha harmincz esztendő óta -megvettünk volna minden magyar iparczikket, akkor ma már csinálnának -magyar iparczikkeket is. De jobb későn, mint soha. Hozzuk helyre a -mulasztásunkat; legyünk ezentúl jobb hazafiak. És én elhatároztam, hogy, -mint a miniszternék meg a grófnék, én is elül fogok járni a jó példával. -Egyelőre, mivel semmire sincs szükségem, nem tehetek egyebet, mint hogy -magyar neveket adok a lovaimnak. De ezt megteszem. Még ma. Kiki a maga -hatáskörében; kitől mi telik. Mind a tizennyolcz lovamnak magyar nevet -adok. Még ma; azonnal. Gondolkozzál magyar lónevekről, Elza. A te -tanácsaid nekem nagyon becsesek. Tudod mit? Hogy viszonozzam az -ajándékodat, megengedem, hogy te nevezd el az összes lovaimat. Csak -egyet kötök ki. Derby-crack-emet: _Szo szan mer alle_-t a mai nap -emlékére _Magyar Ipar_-nak fogom elnevezni. A fehérvári bicskáért pedig -kapsz egy szép párisi toilette-et. - - - - -IV. ÚRNŐK A SZINPADON. - -– Hat óra után. A vendégek már oszlófélben. _Héthársyné_, a ki legutóbb -_Blankával_ beszélgetett, szintén készülődik. – - -Héthársyné. – Nos, eljöszsz? - -Berzsenyi mama. – Hová hívod? - -Héthársyné. – A Népszinházba. Nem most; holnap délelőtt. - -Berzsenyi mama. – Délelőtt? A Népszinházba? - -Héthársyné. – Tudod, édesem, ez még titok; de hisz ti nem fogjátok -elárulni. Vikus, a cousine-om, holnap énekel próbát a Népszinházban. - -Berzsenyi mama. – A cousine-od szinésznő lesz? - -Héthársyné. – Ó, nem olyan közönséges szinésznő, mint a többiek, de -végre is szinésznő. Miért ne? Nem fogják összetéveszteni a született -komédiás-néppel; a szinlapon is mindig rajta lesz: Dorozsmai Viki _úrnő_ -első, második, harmadik fellépte. - -Berzsenyi mama. – De mi jutott eszébe, hogy szinésznő lesz? Talán csak -nem… - -Héthársyné (sértődve). – Mit képzelsz? Hála Istennek, Vikinek van miből -megélnie. Ötvenezer forint hozományt vitt magával; ehhez az ura nem -nyúlhatott hozzá. - -Berzsenyi mama. – Ugy képzeltem, hogy talán az elvált férjét akarja -megtruczczolni. - -Héthársyné. – Nem, az urával egyszerűen nem törődik többet. De mit -csináljon egy szép, fiatal elvált asszony, a ki hozzá van szokva, hogy -évenkint húszezer forintot költsön, s a kinek csak ötvenezer forint a -vagyona? A sutba üljön, harisnyát foltozni, vagy gépirást tanulni? Nem. -Viki igen helyesen úgy gondolkozott, hogy halálos vétek volna a -hangocskáját nem kamatoztatni. Mert van egy kis hangocskája. Nem akkora, -mint az oroszlánnak, de elég arra, hogy megszerezzen vele évenkint -hat-tiz-húszezer forintot. - -Berzsenyi mama. – De mégis… valaki… az ő társaságából!… Tudom, hogy ha ő -megy szinpadra, az más, mint ha a házmesterném lánya áll ki néger -tánczot járni… De mégis szokatlan egy kicsit… - -Elza. – Szokatlan? Nem találom. Az utolsó operettliben két olyan dáma is -játszott, a kikkel tavaly még csak a zsúrokon találkozott az ember. A -közönséges szinésznék csak a páholyból nézték őket. - -Blanka. – És szeretném tudni, mit árt nekik, hogy a szinpadra léptek? -Függetlenek; pénzt szereznek; lázas, szép életet élnek; s valljuk meg, -irigyeljük őket. - -Elza. – Annyi bizonyos, hogy a Zelmának ugyancsak szeget ütöttek a -fejébe. Azt mondja nekem tegnap, hogy ő, ha férjhez megy, csak azért -megy férjhez, hogy elválhasson és aztán a szinpadra léphessen. - -Berzsenyi mama. – Hagyj nekünk békét a Zelmáddal. Ki kérdezett? - -Elza. – Csak sokat vekszáljatok! Én is egyet gondolok, és elszerződöm -valahová! Én ugyan nem megyek férjhez csak azért, hogy a hivatásomnak -élhessek. Minek ehhez a házasság, elválás és egyéb kalandok? Betanulok -egy operette-et s isten megáldja édes szüléimet! - -Berzsenyi papa. – Hallod, az efféle tréfákat kikérem magamnak!… - -Elza. – No, ne ijedj meg minden kis mókázástól! Elképzelheted, hogy a te -házadat nem fenyegeti semmi ilyes veszedelem. Egyelőre eszem ágában -sincs azokat a jó házból való szerencsétleneket utánozni, a kiket -állítólag egy isteni szózat őrjített meg, de mégis inkább a lábukban -lakó ördög ösztökélt arra, hogy megszökjenek a jól fűtött szülei házból -s elkarikázzanak: az igét hirdetni, vagy jobban mondva: éhezni és fázni. -És remélem, hogy a bankjegyeidre rajzolt őrangyalok mindenkor meg fognak -óvni ettől a kísértéstől, hogy ne mondjam: tébolytól. Rémesen hangzó -megjegyzésemmel mindössze annyit akartam mondani, hogy tökéletesen értem -azokat a szegény nőket, a kik a mai világban seregesen tódulnak a -színpadra. És ha már ebben a házban minden blague-ot le kell fordítani -kereskedelmileg józan és ridegen száraz, egyszerű vagy összetett állító -mondatokra, megmagyarázom nektek azt is, hogy miért gondolkozom így. -Végre is az a szegény nő, a kinek a kényelméről senki se gondoskodott, s -a ki a kényelemért még nem akar lemondani minden társadalmi -szereplésről, csak a színpadon keresheti a boldogulást. Egy csinos, -fiatal, jóalakú nő, a ki alkalom adtán kedves is tud lenni és nincs -minden temperamentum híjján, ha nem túlságosan prűd és nem szenved se -köszvényben, se idült hangszálbénulásban, föltéve, hogy ügyesen -viselkedik és ért egy kicsit úgy az intrikálás, mint a reklámcsinálás -művészetéhez: ma már a színpadon mindent elérhet. Igenis, mindent. Szert -tehet fejedelmi toalettekre, ékszerekre, bankigazgatói jövedelemre, tíz -percznyi éneklésért egész vagyont tevő föllépési díjra, automobilra, -yachtra, saját külön vasúti szalonkocsira s végül herczegi férjre… És -azért nem kell lemondania a társadalmi szereplésről sem. A színésznőket -is a viselkedésükhöz képest ítéli meg a világ, mint akárki mást; ha -rosszúl viselkednek, többet néznek el nekik, mint annak, a kit a -művészet nem menteget; s ha jól viselkednek, még a tiszteletet is -kiénekelhetik maguknak, könnyebben, mint az, a kit kevesebb szem -ellenőriz. Bejuthatnak még a fejedelmi szalonokba is, s ha mindig -akadnak, a kik lenézik őket, vigasztalásukra lehet, hogy ez a lenézés -három negyed részében sárga irigység. - -Héthársyné. – És vedd ehhez azt, hogy egy úri nőnek mindig több chance-a -van a színpadon a boldoguláshoz, mint egy közönséges színésznőnek, a -kiről nem tudni, hol kezdte, a ki csak úgy a sugólyukból lépett ki a -világba. Egy úri nőnek a nagy sikerig nem kell olyan hosszú útat tennie; -már az első föllépése is nagyobb érdeklődést kelt, mint egy olyan -színésznőnek a bemutatkozása, a ki a színpadon von Pike auf küzdötte fel -magát – honni soit, qui maly pense – s a kinek évek kellenek hozzá, hogy -észrevegyék. A ki a Vikussal valaha tánczolt, és a ki az életben csak -két szót szólt vele, az mind ott lesz azon az ünnepen, a hol az első -lámpaláz nyomban kiváló művésznővé avatja. Szeretném tudni, miért ne -gyümölcsöztetné azt az ismeretességét?!… és miért ne aknázná ki azt a -szenzácziót, a melyet a vállalkozása kelt?! Ha van egy gyűszűnyi hangja, -s ha olyan kecsesen sétálgat majd a színpadon is, mint a vigadóban, -tökéletesen elég megmutatnia a bokáját, és a sikere biztos. A mellett őt -soha se fogják afféle közönséges színésznőnek nézni; mert a nagyvilági -szereplés épp olyan eltörölhetetlen presztizst ad, mint az egyházi rend. -A Vikus nem lesz közönséges, hogy úgy mondjam: színpadi színésznő; a -Vikus mindig úrinő marad, a ki esténkint megjelenik a színpadon, mert -hiszen másképpen nem szedhetné be azt az adót, a melylyel a világ az ő -érdekes egyéniségének tartozik. - -Blanka. – És milyen gyönyörű élete lesz! Csupa izgalom, taps és virág! - -Berzsenyi mama (Héthársynéhoz). – Mégis, megvallom, csodálkozom rokonod -bátorságán. Én az ő helyén a nyilvános föllépésre soha se tudnám -elszánni magam. A műkedvelés, az más; és ha valaki olyan nagy hajlamot -érez a szinészkedésre, istenem, a műkedvelést még az egyház is -megengedi!… Ez ellen senkinek se lehet kifogása; a műkedvelői előadás -még a legelőkelőbb családokban is gyakran előfordúl. - -Berzsenyi papa. – Nem fogjátok elhinni, és mégis úgy van, mert -szóról-szóra benne volt az én ujságomban, hogy legközelebb egy ilyen -műkedvelői előadás volt Bécsben, a hol még az inas szerepeket is -főherczegek játszották volna. Ez nekem azt az eszmét adta, hogy egy -műkedvelői előadás rendkívűl mulatságos legyen, és miután az én házamban -egy ilyen még nem volt, nem volna-e czélszerű, hogy az én leányomnak -színdarab-írását egy hasonló ünnepélylyel kötnénk össze, természetesen -megfelelő közönség előtt?! - -Héthársyné. – Az eszme kitűnő, és ha lesz belőle valami, számítok rá, -hogy igénybe veszik az én rendezői tehetségemet. Nekem ebben nagy -gyakorlatom van. A mult héten Hilda grófnénál rendeztünk egy ilyen -nagyobbszabású műkedvelő előadást, és az egész olyan pompásan ment, hogy -egy színész, a kit meghívtunk közönségnek, kijelentette, hogy ilyen -meglepően mulatságos estét ő még nem mitmacholt. Különben nekem ez már a -tizedik műkedvelésem volt, s azóta már a tizenegyedikre készülök. De -sietek is haza, mert éppen próbám lesz. Viszontlátásra, édesem; jó -napot, Berzsenyi… Hogy miféle estét rendezek, édesem?… Ó, ez csak afféle -szerényebb műkedvelés lesz… polgári szereplőkkel… A _Szulamit_ot adjuk -elő… a katholikus legény-egylet javára… Á propos… képzeld, édes Blankám, -még most sincs Absolonunk!… Mondja, Berzsenyi, nem volna kedve hozzá?… -nem játszaná el Absolont? Nagy szivességet tenne vele! - - - - -V. MAGYAROSODÁS. - -– Pont öt óra. A nagy teremben _Elza_ egyedül. – - -Elza (a _Pajkos férjek_ről szóló referádákat olvassa. Eldobja az egyik -ujságot s egy másikat vesz elő. Bele tekint, s ezt is elhajítja.) -Képmutatók! Nyomorult képmutatók! - -Blanka (jön. Szórakozottnak látszik, s mintha egy kicsit izgatott -volna). – Nem volt még itt Rejtvényi? - -Elza. – Mit akarsz Rejtvényivel? Már harmadszor keresed. - -Blanka. – Miért felelsz a kérdésre kérdéssel? - -Elza. – Mi bajod? Miért ne felelhetnék a kérdésre kérdéssel? - -Blanka. – Mert az… (elakad.) - -Elza. – Csak mondd ki! Azt akartad mondani: »mert az galicziai szokás.« - -Blanka. – Megint ízetlenkedel. - -Elza. – Kérlek, engem nevezhetsz annak, a minek akarsz. Kazárnak, -asszirnak, lengyelnek, spanyolnak. De ne felejtsd el, hogy a te őseid se -lovon jöttek ebbe az országba. - -Blanka. – Ne kiabálj, még meghallják a cselédek. - -Elza. – Úgy látszik, már grófnénak érzed magadat. (Kivülről csöngetés -hallatszik.) - -Blanka. – Hallgass, azt hiszem, ez Rejtvényi. (Szünet.) - -Elza. – Fájdalom, nem ő az; a papát kereste valaki. A szépirodalmár -késik. De hiszen ma már volt hozzá szerencsénk az ebédnél! Nem mondanád -meg, mért várod olyan szívszakadva? - -Blanka. – Ha nem csinálsz rossz vicczeket, megmondom. - -Elza. – Rejtvényiről? Kinek nézel engem? - -Blanka. – Nos, hát meg akarom tudni tőle… Igazán bolondság tőlem, hogy -mindent elárulok előtted… Meg akarom tudni tőle, hogyan kell eljárni, ha -az ember pályázni akar. Kinél kell a pályaművet benyujtani, s a többi. - -Elza. – Csak nem írtál tragédiát? - -Blanka. – Nem, másról van szó. Az akadémia pályadíjat tűzött ki a -_reklám_ szó legjobb magyar kifejezésére. - -Elza. – Az akadémia? - -Blanka. – Igen. - -Elza. – Ez különös. A magyar tudományos akadémia, a mely soha semmivel -se törődött a világon! És most a miatt fájna a feje, hogy a _reklám_ -szóra nincs magyar kifejezés? Érthetetlen. De hisz az _ideál_ra sincs! -Az _ideál_ nem érdekli annyira, a mennyire a _reklám_? - -Blanka. – Az ujságban legalább így olvastam. - -Elza. – S te meg akarod nyerni a pályadíjat? Olyan ziláltak az anyagi -viszonyaid? - -Blanka. – Nekem nem a pályadíj kell, hanem a dicsőség. A pályadíjat oda -ajándékozom jótékony czélra. A megfejtést elküldöm a katholikus -legényegyletnek; ők aztán váltsák be készpénzre. - -Elza. – Ötletet küldeni ajándékba, ez új! - -Blanka. – Már pedig ez így lesz. Rejtvényi tanácsolta. - -Elza. – No, és te rájöttél, a mit az akadémia maga nem tudott kisütni? - -Blanka. – Igen. Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. A _reklám_ magyarul: -_hűhó_. - -Elza. – Nem rossz. Mondhatnám: frappáns. Csak egy hiba van a dologban. A -_reklám_ is mást jelent, meg a _hűhó_ is. - -Blanka. – Ezentúl a _hűhó reklám_ot fog jelenteni, punktum. - -Elza. – És te beéred ennyivel? Hisz ilyenformán három nap alatt -megtisztíthatod az egész magyar nyelvet. Várj, én is mondok egypárat. -Redoute = csuhaj, conférence = terefere, dráma = jajbefáj, ideál = -hajhaj, szeczesszió = noszahát, frivol = ejnyeejnye, plakát = neneked… - -Blanka. – Már az igaz, hogy kár minden szóért, a mit előtted kiejtek. -Nyelvtudomány, magyarság, ezek neked túlságosan komoly dolgok. - -Elza. – Nem, csak téged nem talállak túlságosan komolynak. És minél -inkább igyekszel az lenni, annál kevésbbé. - -Berzsenyi papa (a ki időközben belépett.) – Már megint veszekedtek?! - -Elza. – Nem veszekszünk, csak nem méltányoltam eléggé ő nagyságának a -tudományos igyekezetét. - -Blanka. – Arról találtam egy komoly szót mondani, hogy ideje volna már, -ha nem használnánk mindnyájan annyi idegen szót, hanem, ha magyarul -beszélünk, beszéljünk magyarosan, és ő nagysága ezt mulatságosnak -találja. - -Berzsenyi papa (Elzához.) – Gyermekem, nem a legszívesebben vettem észre -egy rossz szokásodat. Azt, hogy szeretsz gúnyt űzni a -legtiszteletreméltóbb dolgokból is. Ugy látom, ezen magyarosodást, -melyről testvéred szól, szintén nem itéled meg helyesen. Ez nálad, meg -vagyok győződve, csak gyermeki könnyelműség. Egy gyermek még nem tudja -megbecsülni azt a jót, a melybe bele született. Te hazánk nyelvét, mint -anyanyelvedet, ajándékba, úgyszólván ingyen nyerted a sorstól, és azért -nem tudod belátni egész értékét. De én, a ki önerőmből, sok nehézség -után, semmi fáradságot nem kimélve sajátítottam el országunk nyelvét, a -ti anyanyelveteket, mely most már nem csupán kedves anyátoké, hanem -egyszersmind az enyém is, én ezen ügyről egészen máskép gondolkozom, -mint te. Én megbecsülöm azon nyelvet, mely nekem sok erőfeszítésembe és -kitartásomba került, a költségekről, mint nyelvmester stb., nem is -beszélve. És látod, te nem fogod elképzelni, mily kellemetlenül érintett -engem az, hogy mikor a magyar nyelvet már tökéletesen elsajátitottnak -véltem, azon meggyőződésre kellett jutnom, hogy részben helytelen -dolgokat sajátitottam el, mert sok oly szót és kifejezést tettem -magamévá, melyek alapjában véve nem magyarok, hanem sajátlag idegenek. -Azért az anyanyelv tökéletes megmagyarositását már csak azért is -szükségesnek fogom fel, hogy a magyarul tanuló, jóakaratú idegeneket ne -vezessük félre valójában más nyelvű szók sűrű alkalmazásával. De -egyébként hazafias kötelességnek is tartom, hogy a parlagon heverő -magyar szóknak a kellő forgalmat biztositsuk. Azért én mindig hálával -fogadom, ha valaki a közkeletű nemzetközi kifejezések helyett számomra -valamely magyar kitételt ajánl fel, eredjen bár ez a jó szándék akár egy -szerkesztőtől vagy egyéb elhanyagolt embertől. És magam sokkal -örömestebb beszélek magyarosan, habár tévesen, mintsem kifogástalanul, -de idegen szavakkal. Megvallom, nagy megelégedésemre szolgálna, ha te -hasonlóan épp oly jó leánya lennél a hazának, mint a milyen jó leányom -vagy nekem, mert remélem, engedelmes leányomnak lenni soha se szünsz -meg. - -Elza. – De, papuskám, én nem csúfolódtam a magyar nyelv rovására, és a -Blankával egészen máson vitatkoztunk. Csak annyit voltam bátor mondani, -hogy az idegen szó helyett nem lehet olyan magyar szót használni, a mi -egészen mást jelent, és hogy nem való az érthető idegen szó helyett -olyan magyaros körülírást használni, a melyet egyelőre senki se ért meg. -Különben nem tudom, honnan veszed azt, hogy én a tiszteletreméltó -dolgokból gúnyt szoktam űzni, mert én nem emlékszem ilyen esetre. - -Berzsenyi papa. – És a mai ebédnél, a melynél nem akartam szólni, mert -idegenek is voltak jelen?!… Nem faragtál élczeket, hogy a Rothschild így -és a Rothschild amúgy?… és nem nevetgéltél folyton egy Rothschildon? - -Elza. – No igen, arról volt szó, hogy a fiatalabb Rothschild, a ki most -a párisi ház feje lett és az egyik legnagyobb Rothschild-vagyont -örökölte, annak idején, mikor a Théâtre Français égett, berohant az égő -házba, hamarjában megbecsülte a foyer festményeit, és utasításokat -osztogatott, sorra megjelölve, hogy melyek azok az értékesebb képek, a -melyeket okvetetlenül ki kell vinni, és melyek azok, a melyeket bátran -ott lehet hagyni… Ezen, igenis, mulattam, mert furcsának találtam, hogy -valaki ilyen körülmények között ennyire józan és számító tudjon maradni, -és még furcsábbnak találtam, hogy valaki ennyire bízzék a tulajdon -műismeretében. Megjegyzem, nem mondtam többet, csak annyit, hogy nemcsak -a hősiességét csodálom, hanem a lélekjelenlétét is. - -Berzsenyi papa. – Kedves leányom, tudod, hogy szeretlek. Nem is azért -mondom, hogy szemrehányásokat tegyek. De látod, édes leányom, egy olyan -emberről, a kit Rothschildnak hívnak, nem való élczelni! - -Elza. – Már engedj meg, papa, de az az ember, a ki képeket becsül, -mialatt a ház ég fölötte… - -Berzsenyi papa. – Jegyezd meg magadnak, kedves gyermekem, egy Rothschild -mindent megtehet, a mit akar. (Elgondolkozva.) Csak egyet nem tehet meg; -azt, a mit az a szamár szerkesztő mondott, a kinek mindig elfelejtem a -nevét… hogy öt milliót hagyjon jótékony czélra. Nevetséges! Öt millió -mindig öt millió marad; Rothschildnak is. (Eltünődik.) Micsoda -szemtelenség! Most már azt kivánják az embertől, hogy öt milliókat -ajándékozgasson, az ujságíróknak meg a lelenczeknek! Öt millió!… Ostoba -beszéd! Szamár beszéd! És egy ilyen embert szerkesztőnek nevezzenek ki! -Micsoda világ! Micsoda világ! - -(Megjelenik: Rejtvényi.) - -Blanka (Rejtvényi elé sietve). – No, csakhogy itt van! Már olyan régen -várom! - -Berzsenyi papa. – Jó napot, doktor úr… kedves barátom… Nagyon örvendek, -hogy jön… Éppen önről beszéltünk. - - - - -VI. RUMBOLD SZELLEME. - -– Berzsenyiéknél délután öt órakor. Szin: a nagy szalon; az erkély-ajtó -nyitva. Jelen vannak: az intimusok s a család teljes számban. Rejtvényi -úr egy sarokban titokzatosan értekezik az összeránczolt homlokú -Blankával. Berzsenyi mama olyan nehezen lélekzik, hogy abszolúte nem tud -egyebet csinálni; ha influenzát kapna, nyomban meghalna. Elza Bertalan -urat azzal boszantja, hogy neki egy Sipido, a ki puszta hecczből rá mer -lőni a walesi herczegre, jobban imponál, mint egy gyomortágulásos -bankigazgató. Bertalan úr olyan finoman vitatkozik vele, mintha Paul -Bourget szelleme szállta volna meg: de titokban dühös, s azzal a -keresetlen magyarsággal szeretne megnyilatkozni, a melylyel kedves atyja -szokott, a kisujszállási regále-bérlő. Öt percz óta tisztában van vele, -hogy ha csakugyan feleségül veszi ezt a fiatal honhölgyet, ugyancsak meg -kell válogatnia a házibarátjait. A család ügyvédje: Várföldi Sebő, a ki -délután három órakor, segédje közbenjárásával, sikeresen bonyolított le -egy ötvenhárom forintos árverést, nem dicsekszik ezzel, ellenben -előadja, hogy mily aggodalmakat ébreszt benne a szinházi műsorok -hanyatlása. Zelma a figyelmes hallgatót szimulálja; egy hét óta az az -ambicziója, hogy azt mondják róla: »Ez a Hirschler tulajdonképpen egy -közönséges éhenkórász, de a leánya okos és búrul is tud.« Berzsenyi papa -szótlanul igazgatja a czvikkerjét; de akár fölötte, akár alatta néz a -világba, sehogy se tudja megérteni, hogy’ tudta feleségül venni a vele -szemben ülő kövér asszonyt, a ki oly idegennek tűnik fel előtte. -Soroksáry Miska, a kinek Elza előbb egy pár gorombaságot mondott, s a -kit Blanka ma még egyáltalán nem vett tudomásul, divatosan kiábrándult -arczot vág s latifundiumokról álmodik. Azon tünődik: miért, hogy a kor a -merkantil irányzatnak kedvez s nem az agráriusoknak? Ha még igazán -agrárius volna! De neki az agrár irányzatból egyelőre nem jutott egyéb, -csak a szép emlékek. A tea forr és duruzsol. Mintha azt duruzsolná: »El, -szép hazámba vissza! El, el, Moszkvába, Pétervárra el!« Egyszerre -felpattan az ajtó, s a búcsúzó napsugárral egyszerre megjelenik, utolsó -kegyeit osztogatni: Héthársyné. – - -Héthársyné. – Hogyan, ti még fogadtok? - -Elza. – Hogy fogadunk-e? Egyebet se csinálunk, csak fogadunk. Fogadjunk, -hogy a báróné a Park Klubból jön. - -Héthársyné. – No lám, ez a herczig kis csipisz… Úgy értem, hogy még -itthon vagytok ezen a kedves csütörtökön? - -Berzsenyi mama (mentegetőzve). – Ó, ez az utolsó napunk! Tulajdonképpen -már el kellett volna utaznunk… - -Elza. – De a mama köhög, s így még nem mehetünk üdülni. - -Héthársyné. – Megvallom, nem is reméltem, hogy benneteket itthon -talállak. Berzsenyihez jöttem, a kivel komoly ügyem van. - -Berzsenyi papa (a »komoly ügy« hallatára, atavizmusból, önkéntelenül a -zsebéhez kap.) – Mennyi… azaz, mily szerencse rám nézve, báróné! - -Héthársyné. – Nem képzelitek, mennyi a dolgom! Négy választmányi ülés -egy héten!… Egy miniszterné nem fárad annyit, mi? De hiába, a -kötelesség! Egy jó házból való fiatal embert kell elhelyeznem, a ki -igazgató szeretne lenni valahol. Mindegy akárhol; petróleum, patkógyár, -gáz, bakancs… nem zsenirozza őt semmi. A klubban eszembe jut: »Nini, -hisz itt van ez a jó Berzsenyi!« - -Berzsenyi papa. – Nagyon megtisztel a báróné. - -Héthársyné. – Azt hiszem, a dolog rendben lesz; védenczemnek a multja -kifogástalan. A neve és a lakása itt van feljegyezve ezen a papiron. -Megjegyzem, hogy a fiatal ember keresztény. Keresztényebb már nem -lehetne. - -Berzsenyi papa. – Annál jobb, báróné: az ilyesmit mai napság már meg -kell becsülni. Egy igazi keresztény! És még sehol se volt igazgató? -Különös! - -Héthársyné. – Tudom, hogy ezt az életpályát jó kezekbe tettem le. De, ó -istenem, már negyed hat! Mennem kell a többi szegényeimhez. - -Blanka. – Hogyan? Nem maradsz itt a séanceunkon? - -Héthársyné. – Mi az? Ti is tánczoltattok? - -Blanka. – Ma fogjuk megkisérteni másodszor… Rejtvényi úr nagyon ért a -kopogtatáshoz. Engedd meg, hogy bemutassam neked Rejtvényi urat. - -Elza. – Nincs az a szellem, a kit ki ne tudna bolygatni odvából. - -Blanka. – De Elza! - -Elza. – Eleinte Schopenhauer nem akart kompareálni neki. Ma már olyan -jóban vannak, hogy a frankfurti bölcs visszavonta előtte minden -tanítását. S a multkor Zelmáéknál ezt kopogtatta át a másvilágról: -»Éljenek a nők!« - -Blanka. – Ma különösen érdekes lesz a séanceunk. Felszólítjuk Rumboldot, -hogy exkuzálja magát. - -Héthársyné. – Rumboldot? - -Blanka. – Igen, a jockeyt. A multkor tip-et kértünk tőle a Psedzvitre. - -Héthársyné. – Nem értem. - -Blanka. – Megkérdeztük tőle, hogy melyik ló nyeri meg a -Psedzvit-handicap-ot. _Tip-Top_ot tipelte. - -Héthársyné. – No és _Tip Top_ nyerte meg a versenyt? - -Blanka. – Nem, _Malteser_ nyerte meg. _Tip-Top_ második lett, -_Häng’di’an_ harmadik. De hisz éppen ez a különös. - -Héthársyné. – Miért? - -Blanka. – Mert a szegény Rumbold a legbecsületesebb jockey volt. Nem -lehet föltenni, hogy a másvilágon megváltozott volna a természete, s -hogy félre akart volna vezetni bennünket. - -Héthársyné. – Talán maga se tudta bizonyosan. - -Blanka. – Rejtvényi úr szerint ez ki van zárva. Életében tévedhetett, de -a szellemek nem tévednek. - -Héthársyné. – Igy hát mivel magyarázod a dolgot? - -Blanka. – Én így magyarázom. A szellem ezt kopogtatta: Tip-Top, -Häng’di’an. Mi ezt úgy értelmeztük, hogy _Tip-Top_ fog bejönni elsőnek, -_Häng’di’an_ másodiknak. Pedig tulajdonképpen a szellem megtagadta a -feleletet. Nem lóneveket kopogtatott ő, csak indulatszókat. Tip – -vagyis, tip-et kérdeztek tőlem? Top! – jó, majd megadom nektek, a mi -nektek dukál. Häng’di’an! – vagyis: akaszszátok fel magatokat s -hagyjatok engem békében! A boldogult kissé rusztikus angolsággal fejezte -ki magát, de korrektül felelt. - -Zelma. – Én inkább azt hiszem, hogy Rumbold helyesen tipelt, s -voltaképpen _Tip-Top_nak kellett volna megnyernie a versenyt, de a -jockeyk, mint életében rendesen, most halálában is megcsalták. - -Rejtvényi. – Bizonyára jóhiszeműen vezette félre a társaságot. - -Héthársyné (szeméből egy Röntgen-sugarat bocsát keresztül Rejtvényi úron -s ezzel végez Rejtvényi úrral egy életre.) – És ön, Miska, mit gondol -ön? - -Soroksáry. – Én azt gondolom, hogy Rumbold placzczra tipelt, nem -Sieg-re. Mi csak azt kértük tőle, hogy mondjon tip-et. Mondott is, s jó -volt mind a kettő. De mi rosszul értettük őt, s rosszul helyeztük el a -tétjeinket. - -Héthársyné. – Az is lehet, hogy a sors könyvében _Tip-Top_ volt beírva, -de _Malteser_ véletlenül nagyobbat ugrott. - -Blanka. – Nekem öt százasom úszott el, s Zelma meg se meri mondani, hogy -mennyivel ugrott be. De azt hiszem, a papa többet vesztett. - -Berzsenyi papa. – Az igazat megvallva, én csak tiz forintot vesztettem. - -Blanka. – Légy őszinte, papa, te kételkedtél. - -Berzsenyi papa. – Kételkedni nem kételkedtem. De én nem hiszek a -jockeynek, a míg él. Ha meg van halva, az más. De ha meg is van halva, -még akkor se hiszek neki föltétlenül. - -Elza. – A papa olyan szkeptikus, hogy még a spiritizmusban sem hisz, -kivált ha lóról van szó. - -Berzsenyi papa. – Előttem mindjárt gyanús volt a dolog, mert a managerem -ugyanazt ajánlotta, a mit a szellem. S ha egy szellem félrevezet, az -hagyján; de engem eleven ember még nem csapott be s nem fog becsapni -soha. - -Berzsenyi mama (magában.) – Szamár! (Tovább viaskodik a levegővel.) - -Blanka. – Elég az hozzá, mindjárt megtudjuk, hogyan történhetett a -félreértés. - -Héthársyné. – Csakhogy én azt már nem várhatom meg; máris elkéstem. Pá, -édeseim! Fájdalom, most már sokáig nem látlak benneteket. Istenem, -milyen gyorsan is múlik az idő! Egy pár kellemes óra, s télre ismét -tavasz… - -Elza. – Farsangra Ős-Budavár! Még egy-két szinésznő, a ki elmegy vagy -visszajön, még egy pár szenzácziós szinházi este, meggyógyulással, -vasfüggönynyel, tomboló lelkesedéssel, s vége a szezonnak, báróné!… - -Héthársyné. – Ugy-e, Berzsenyi, nem fogja elfelejteni az én kis -igazgatómat? (Hosszas búcsúzás után, mint a nap, lassan leáldozik.) - -Elza. (Zelmához sugva.) – Tudod, hová megy? - -Zelma (szintúgy.) – A szegényeihez? - -Elza. – Mondd, hogy: a szegényéhez. A szegény kis igazgatójához. - -Zelma. – Miért nevezed őt szegénynek? - -Elza. – Ó, az nagyon szerencsétlen ember! Szenvedélyes football-játékos, -a ki azonban csak igen ritkán játszhatik footballt, mert hol ő rug a -labdán akkorát, hogy megrándul a lába, hol a labdát rugják hozzá úgy, -hogy hetekig fekszik bele. Szegény ember! És szegény asszony! Képzeld -el, hogy az ember nagynehezen felcsíp egy udvarlót, s ez az udvarló a -fele életét gipszben tölti el! Azt hiszem, azért akarja megtenni -igazgatónak, hogy ne játszszék többé footballt. - -Rejtvényi. – Valami zörgést hallottam; Rumbold megérkezett. - -Blanka. – Gyorsan, gyorsan a kis szalonba! Ne várakoztassuk, mert megint -megboszankodik. (Általános mozgolódás.) - -Berzsenyi papa. – Elza, gyere csak! Mondok neked valamit. (Halkan.) -Tudod, én nem hiszek a szellemekben; de azért nem ártana megkérdezni, -hogy Rumbold kit tipel a Derbyre. Mert hátha mégis vannak szellemek?!… -Ebben az esetben ostobaság volna nem venni hasznukat. Az ember -biztosítsa magát minden eshetőségre. - - - - -VII. LÓVERSENYEN. - -– Pont fél négy; a nyergelőnél. Odafenn a második versenyre csöngetnek. -Elza _Vittoria Colonná_t nézi, a kit egy istálló-fiú mosdat. Angol -nyelven kérdéseket intéz a kis cseh ficzkóhoz, pusztán azért, hogy a -körülötte álló bámész kereskedő-segédek ne értsék, hogy mit beszél. -Egyszerre megjelenik Héthársyné. – - -Héthársyné. – Hogyan, kedvesem, ti itt? Én azt hittem, hogy még -Abbáziában vagytok! - -Elza. – Ó, édesem, mi most nem vagyunk sehol. A Kaszinó nyilvános -éttermében vagyunk. Kocsmából ki, kocsmába be. Nagyon elzüllött családi -életet élünk. A szegény mama… - -Héthársyné. – Csak nincs valami baja? - -Elza. – Nincs, de ő már, szegény, Ischlben van, s nagyon szomorú -leveleket ír onnan. Tudod, nem akart velünk maradni; őt nem érdeklik a -versenyek, a mi érthető, mert húsz év óta nagyon sok versenyt kellett -mitmacholnia. Szóval, ő már bevonult Ischlbe, fájdalom, nagyon korán, -mert ott iszonyatosan fázik. Azt írja, valahogy oda ne vigyük a szegény -papát, mert a szegény papa ott megfagy. - -Héthársyné. – Ti csak a versenyek után mentek oda? - -Elza. – Az alagi díj után. A papa föltétlenül tart rá, hogy az alagi -díjnál mellette legyek, s azért Blanka is velünk marad addig, a papa -kedvéért. Tudod, az őszszel, mikor egyedül flangáltunk Bécsben a -papával, s csak a Frőhlich kisasszony gardirozott bennünket, -mindenféléket kezdtek pletykálni a szegény papáról. Persze, Bécsben -senki se tudta, hogy a leánya vagyok. - -Héthársyné. – E szerint már régen megjöttetek Abbaziából? - -Elza. – Abbaziát már el is felejtettük! Különben rosszúl éreztük ott -magunkat, különösen a szegény mama nagyon sokat szenvedett a hőség -miatt. Mi most Rómából jöttünk. - -Héthársyné. – Mit csináltatok Rómában? - -Elza. – Nagyon melegünk volt. Pardon, édesem, azonnal, csak a számokat -jegyzem fel… (A nyergelővel szemben lévő táblán kiperczegtetik a lovak -számait)… 3. ez Gilchrist, 5. ez Wilton, 6. ez Bulford, 11. ez -Cleminson… 19… vajon ki ül ezen?… 23… ez a mienk… Igen, mondom, Rómában -nagyon sokat szenvedtünk a hőségtől. Azt hiszem, volt nap, hogy legalább -39 és fél kiló volt árnyékban… akarom mondani fok, nem kiló. Arra -gondoltam, hogy _Mitugrász_ 39 és fél kilóval veszedelmes lehet… Egész -nap a templomokban legyeztük magunkat, mert nem tudtunk mit csinálni. -Vagy két hétig tartott ez az állapot – képzelheted, mit tesz az két -hétig kalandozni Olaszországban a mama asztmájával – aztán felpakoltunk -és haza jöttünk, szammt Mamá… Most aztán, képzeld ezt a mispotályt: a -népek közül ki Abbaziában maradt, kit magával vitt a mama Ischlbe. Ugy -élünk, mint a diákok. - -Héthársyné. – De hát mért mentetek Rómába? - -Elza. – Abbaziában elkezdett esni az eső, jött a bóra, s azt hittük, -hogy Rómában szép idő lesz. Különben is, a mama egy idő óta mindig a -halálról fantáziál, s a fejébe vette, hogy ő nem akar meghalni a pápa -áldása nélkül. No és jött ez a zarándoklat; a papának eszébe jutott, -hogy egyszer már nekünk is részt kell vennünk egy zarándoklatban, mert -különben nem tudom miket képzelnek felőlünk, és top, megindultunk; -láttuk a magyarokat is. - -Héthársyné. – No, és ő Szentsége fogadott benneteket? - -Elza. – Külön nem fogadhatott, éppen a zarándoklat miatt; egy kisebb -társasággal voltunk nála, egy órával a főherczegnő után. De a papa több -biborossal tanácskozott a magyarországi helyzetről. Nagyon sok olvasót -hoztunk haza, persze megáldottat, neked is egy szépet, pedig csak tiz -centesimibe került. A papa vagy tizezer darabot akart venni, mert ez -igen terjeszti a vallásosságot a nép között. Sajnos, egy nagy -boszúságunk is volt. Tivoliban a kocsink egy kanyarodónál szembe került -az Esterházy Mancsiné kocsijával. Blanka köszönt, s a Mancsiné úgy tett, -mintha nem látna bennünket. - -Héthársyné. – Ó, bizonyára nem látott benneteket! A Pepsa nem olyan, -nincs abban semmi póz. De á propos Blankuczi, hol van hát? - -Elza. – A tribün alatt hagytam Rejtvényijével, most ez a legujabb -bogara. Különben a Miskának is ott kell lennie. - -Héthársyné. – Te úgy jársz-kelsz itt, mint egy kis jockey. - -Elza. – Hát, tudod, ez az a hely, a hol a legotthonosabb vagyok. -Különben a papa hítt félre, hogy beszéljük meg Lightwooddal, ne -plöndzsöljük-e meg _Vittoria Colonná_t, s aztán elszaladt, nem tudom -hova. - -Héthársyné. – De milyen melegen vagy öltözve! Nincs terhedre ez a ruha? - -Elza. – Tegnapelőtt könnyü ruhában jöttünk ki s a második verseny után -haza kellett küldeni a bundáinkért! És ezt mérsékelt égövnek nevezik! De -menjünk fel, már viszik a lovakat. Nézd, ez itt _Kente Fente Sárika_. - -Héthársyné. – Hát ez a másik? - -Elza. – A melyiken Clemi ül? Ez _Wotan_. - -Héthársyné (menetközben). – Nincs valami jó tiped mára? - -Elza. – A kétéves handicapban a névtelen kancza. Apja _Galaor_, anyja -_Hajfürt elrablása_. Ez ki van eresztve. Hacsak a startgép keresztet nem -húz a számitásomra. De adok neked egy jó tanácsot. Egy krajczárt se tégy -a mi lovainkra. Ezek máskor se jönnek be, de most pláne auszer form -vannak. - -Héthársyné. – Fut lovatok ebben a versenyben is? - -Elza. – Igen, a 23-as, _The Winner_. Azért hivják _The Winner_nek, mert -soha se nyer. - -Héthársyné. – Nem bízol benne? - -Elza. – Szó sincs róla. Tégy a _Linczi fiú_ra, az a legreálisabb tét. -De, végre, itt a papa! - -Héthársyné. – Az ám, a jó Berzsenyi! - -Berzsenyi papa. – Báróné!… (Félre inti Elzát.) No? - -Elza. – No? - -Berzsenyi papa. – Mit gondolsz? - -Elza. – Mit mondott Lightwood? - -Berzsenyi pápa. – Azt mondta, hogy _Vittoria Colonna_ köhög, s hogy -_Wotan_nak sok a chance-a. Úgy vettem észre, hogy ő, titokban, _Wotan_t -fogadta. No? - -Elza. – Tudod-e, hogy _Mitugrász_ 39 és fél kilóval veszedelmes lehet? - -Berzsenyi papa. – Nagyszerű! Micsoda szemed van! Az imént véletlenül -rájöttem, hogy _Mitugrászt_ az utolsó pillanatban plöndzsölni fogják. -Tudod, a két jó orrú fiú. No, mit gondolsz? - -Elza. – Akkor hát ne várd meg, míg az odsza leesik. Tégy nekem is egy -százast. Azt hiszem, most még hatszorost is kapsz rá. _Linczi fiú_ heisz -favorit. Pá! - -Berzsenyi papa. – Pá! (El.) - -Elza (Héthársynéhoz). – Bocsáss meg, de… - -Héthársyné (a ki ezalatt az igazgató-jelöltjét protegálta egy öreg -grófnál). – Kérlek, magától értetődik. Ti nem mulatni jöttetek ide. De -nini az én Blankám! - -Blanka. – Báróné, te itt vagy!… Kérlek, engedd meg, hogy bemutassam -Rejtvényi urat. (Rejtvényi szalutál.) - -Héthársyné. – Jó. (Kegyesen bicczent egyet a fejével.) Mire tettél? - -Blanka (sugva). – _Kente Fente Sáriká_ra. Ez a jockeyk titkos tipje. -Rejtvényinek egy pinczér, a ki a jockeyk legjobb barátja, elárulta, hogy -a jockeyk ma ezzel a lóval egy nagy coup-t terveznek. Te még nem tettél? -Rejtvényi, menjen, s tegye meg a bárónénak… melyiket akarod? (Az emberek -össze-vissza szaladgálnak; a totalizatőr gépei csattognak, a bookmakerek -kiabálnak, jegyeznek, írnak, törölnek, s odakünn, az ezerhatszáz méteres -startnál egy ló magában röhög.) - -Elza (messzelátóval nézi a lovakat). – _Mitugrász_ nyugodt… Jesszusom, -start! (Csöngetés; a lovak beszaladnak, s az emberek kiabálják a lovak -neveit. Egy végre elszalad a birói páholy előtt, nyomában a többivel. -Általános elszörnyedés: The Winner!) - -Blanka. – Micsoda ló az? Melyik? A 23-as? Melyik a 23-as? - -Elza. – A miénk! - -Blanka. – _Kente Fente Sárika_? - -Elza. – Nem, _The Winner_, a papa lova! Istenem, Istenem, a papát meg -fogja ölni az öröm!… Gyere, keressük meg, mert félek, hogy valami baja -lesz az izgalomtól. Ó hála Istennek, nem lett rosszul, ott áll!… Papa, -kedves papa! (Apjának a keblére borul.) - -Berzsenyi papa (örömtől ragyogó arczczal, diadalmasan, a hogy Napoleon -állhatott volna Austerlitz után). – No, ugy-e, mit mondtam mindig?! - - - - -VIII. KARLSBADBAN. - -– Reggel hét óra; Puppnál. Berzsenyi papa egyedül ül egy első rangú -asztalnál s a _Pester Lloyd_ot olvassa. Két üres tojáshéj és egy -lábvizes teás-csésze; jelei, hogy Mr. Dewey a szolgaszemélyzettel kelt s -szokott búcsújárását már elvégezte. Blanka és Elza jönnek. – - -Berzsenyi papa. – No, hogy aludtatok? - -Blanka. – Kitünően, akár csak otthon. - -Berzsenyi papa. – Majd meglátjátok, mennyivel jobb itt, mint Ischlben. -Ischlben egész nap esik s nem lehet semmit se csinálni. Az ember folyton -a zenekart hallgatja és mindig megbolondul tőle. Itt roppant változatos. -Az ember fölkel, elvégzi a sétáját, ujságot olvas, ebédel, ebéd után egy -kis pihenőt tart s elolvassa az ujságot, azután egyet sétál, -megvacsorál, átfutja az esti lapokat, lefekszik és elalszik. Közben, a -változatosság kedvéért, az ember elmegy valahová, ha akar, vagy nem megy -el sehová, hanem ujságot olvas. Pompásan fogtok mulatni, meglátjátok. De -hol hagytátok a mamátokat? - -Blanka. – Elment előbb a templomba, csak aztán reggelizik. Tudod, neki, -ha valahová megérkezik, az első dolga az, hogy elmegy a templomba. Ma -különben a pápáért is imádkozni akar. - -Berzsenyi papa. – Hát mi baja a pápának? - -Blanka. – Tudod, ő már nagyon öreg. S a jó keresztény nem várja, hogy ő -szentsége éppen halálán legyen… - -Berzsenyi papa. – Jobb szeretném, ha a pápa imádkoznék anyádért; -anyádnak több szüksége van rá. - -Blanka. – Szerencse, hogy a mama nem hallja. (A leányok reggelizni -kezdenek). - -Berzsenyi papa. – Tudod, itt annyi mindenféle nemzetség, japán, kinézer -és mindenféle vallás van, hogy az olyan konzervativ ember is, mint én, -hat hétre felvilágosodásba esik. Itt van például egy született kinai is, -a von Blasewitz báró, monarkiánk pekingi követe; holnap be fogom magam -mutattatni neki. Azt hiszem, örülni fog, hogy megismerkedhetik velem; ha -Pekingben marad a szegény Ketteler báróval, most már nem örülne -semminek. Ő is megmondhatná nektek, hogy Karlsbadban nagyon jó. - -Blanka. – Mit csinál itt? - -Berzsenyi papa. – Nézi, hogy a gyermekei hogyan tanulnak szamaragolni. -Mit csináljon egyebet egy követ, ha élve marad? Azért, hogy valami dolga -legyen, mondhatom, egyelőre nem fog visszamenni Kinába. - -Blanka. – Ugy látszik, beteg gyomra mentette meg az életét. - -Berzsenyi papa. – Vagy inkább egészséges orra. Nekünk mindenesetre -elégtételül szolgálhat, hogy a mi követünk volt Pekingben a legkülönb -diplomata. Meg fogtok ismerkedni a családjával. Szeretem, ha olyan -embernek a családjával barátkoztok, a ki elmondhatja magáról, hogy ő -volt a legokosabb ember egész Ázsiában. Hát te mért vagy olyan szótalan, -kis tipelő galambom? - -Elza. – Attól félek, papa, hogy unatkozni fogok itt. Tudod, én még nem -vagyok úgy, mint a Blasewitz báró; nekem nem elég az, hogy élek… - -Berzsenyi papa. – Unatkozni? Már hogy unatkoznál itt? Itt lehetetlen -unatkozni. Látod, én már harmadik hete vagyok itt; család, társaság, -urak, lovak, mindenki nélkül, de az ember sétálgat, mások is -sétálgatnak… Akarod talán a _Pester Lloyd_ot? - -Elza. – Köszönöm, papa; nem kérem. - -Blanka. – Kitől van benne tárcza? - -Berzsenyi papa. – Azt nem néztem; gondolom Adolf Duxtól. Én csak a -csevegést olvastam az őszi búzáról, meg az Allerlei-t a német császár -beszédéről… - -Blanka. – Micsoda ember, ugy e papa?! Micsoda nagy ember! Ez a beszéd -igazán óriási volt. Az embernek csak úgy dobogott a szive, a mig -olvasta!… - -Berzsenyi papa. – Tudod, fiam, te nagyon szereted a költészetet és ez -nagyon illik egy fiatal leányhoz. De én már csak egy öreg konzervativ -vagyok, s én nem szeretem azokat a beszédeket, a melyektől a papirok -csak úgy bukfenczeznek lefelé. Én tisztelem a szép beszédet, leveszem -előtte a kalapomat, de legjobban azt a beszédet szeretem, a melyik -hasznos, ha nem is nagyon szép. - -Blanka. – A német császár nem tehet róla, hogy a papirok a háborúnak már -a hírére is leesnek. - -Berzsenyi papa. – Persze, hogy nem tehet róla. Én se tehetek róla. Senki -se tehet róla. Én csak azt mondom, hogy ha a német császár olyat -tósztozna, a mitől a papirok fölfelé ugrálnának, akkor még nagyobb ember -volna. Nem igaz? - -Blanka. – Nekem hiába beszélsz, papa; én szerelmes, igen, szerelmes -vagyok a német császárba. - -Berzsenyi papa. – Ne tedd azt, fiam; itt még a morganatikus házasság -lehetősége is ki van zárva. De itt jön jó anyátok. (Berzsenyi mama -megérkezik; Berzsenyi papa feláll és kezet csókol neki.) Szenvedő vagy -még, kedves Elizem? - -Berzsenyi mama. – Nem, már könnyebben lélekzem; csak a vasút zakatolása -nem ment ki a fejemből. Az este nem is vettem észre, Jacques, hogy -milyen jó színben vagy! - -Berzsenyi papa. – Igyál egy csésze teát, kedvesem. Nem akarsz egy -vánkost?… Garçon, egy vánkost! Meg egy tabouret-t! Egy tabouret-t is, -garçon! - -Elza (Blankához sugva.) – Attól félek, a papa rossz fát tett a tűzre. - -Blanka (Elzához, épp úgy.) – Ön is megtanulhatná végre: tisztelni a -szülőit. Még nem doktor kegyed, vagy mi? - -Berzsenyi mama. – Megint veszekedtek? Az első órában, hogy a papával -vagyunk? - -Berzsenyi papa (megpacskolja Berzsenyi mama kezét.) – Kedves, jó Elizem! - -Berzsenyi mama. – Milyen rég nem voltunk igy együtt, mindnyájan, s -idegenek nélkül! Miért is, hogy a nyár legnagyobb részét egymástól távol -kell töltenünk, ki erre, ki arra?! Ó Jacques, mostanában gyakran -gondolok rá, hogy szűkebb viszonyok között talán kellemesebben élnénk! - -Berzsenyi papa. – Valóban, kedves Elizem, csak a karlsbadi meeting -alkalmával élünk igazi bensőséggel teljes családi életet!… (A -leányokhoz:) – No, gyerekek, a mama most megreggelizik, aztán elmentek -valahová, vagy ujságot olvastok, ha akartok. - -Blanka. – Igaz, papa, neked még nem is mondtuk, milyen érdekes utazásunk -volt! - -Berzsenyi mama. – Igen, Jacques, képzeld, a vonatot, a melyen jöttünk… -soha se találnád ki, hogy ki vezette? - -Berzsenyi papa. – A vonatvezető? - -Berzsenyi mama. – De milyen vonatvezető! Lippe-Detmold Henrik, a -mingréliai fejedelem! - -Berzsenyi papa. – Hogyan? Tán elűzték trónjáról s most -lokomotiv-vezető?… - -Berzsenyi mama. – Nem. Csak műkedvelésből! Meg akarja tanulni ezt a -mesterséget. - -Berzsenyi papa. – És rajtatok tanul? Akkor vezeti a vonatot, mikor ti -ültök rajta? Látjátok, mindig szidjátok Pestet, de azt Pesten nem -engedik meg, hogy ilyen gyakorlatlan egyének vezessék azt a vonatot, a -melyen mások is ülnek. Én nem bánom, ha a mingrélai fejedelem -vonatvezetést tanul, de akkor tessék bábokat, viaszfigurákat ültetni a -kocsikba, ne az én családomat!… Mi bajod neked, Elza? - -Elza. – Szeretném, ha már kezdődnék a verseny. Olyan régóta ülünk itt. - -Berzsenyi papa. – Mért nem olvasol ujságot? - -Elza. – Mert nem érdekel. Mert könyv nélkül tudom, hogy mi van benne. -Azaz, hogy mégis… - -Berzsenyi papa. – Igen, nézd csak meg, leányom, mit tipel az ujság a -»Sprudel-Handicap«-re? - -Elza. – Papa, mondok én neked jobb tipet, csak már menjünk innen. - -Berzsenyi papa. – Nos? - -Elza (sugva.) – _Czaribrod_. De ne mondd meg Blankának, mert ha mindenki -megrakja: nagyon kevés osztalékot kapunk! - -(Fölkelnek, és elmennek valahová; a kik azonban nem akarnak, nem mennek -el, hanem ott maradnak és ebédig átfutják az ujságot.) - - - - -IX. SMEKSZEN. - -– Délután három óra. Berzsenyi mama, Blanka és Elza lakosztályukban -időznek, a _Grand Hôtel Tátragyöngye et Bristol_ban, a hol két szoba -előszobával és cselédszállással naponkint: »jöttünk-mentünk – száz -forint«. Berzsenyi mama a fűtött kályha mellett ül, télibundában; nyakán -indiai sál, lába lópokróczczal betakarva. Blanka és Elza, távolabb, -egy-egy puffon dideregnek. Blanka korcsolyázó öltözetében; egy matráczot -tart az ölében, térdét párnákkal bástyázta körül. Elza magára vette -összes ruháit, meg a szobaleány és a fogadó szakácsnéjának -barhet-alsószoknyáit; feje, válla plaidbe takarva, orra czinkét fogott. -Nyögnek. – - -Blanka. – Az orosz czár már a gonosztevőket se küldi Szibériába, és -nekünk itt kell lennünk! - -Berzsenyi mama (sír). – A jó isten megbüntet bennünket, hogy magára -hagytuk jó atyátokat! - -Blanka. – De hisz a jó papa maga akarta így! - -Elza (magában). – A jó papának megérkezett a barátnője. A jó papa -roppant zavarba jött. A _Marienbadi dij_ futásakor egyszerre csak azt -mondja nekem: »Fiam, ne beszéljetek itt magyarul, az nem előkelő.« De a -hölgy azért felfedezett bennünket, s iszonyuan kezdett kaczérkodni -velünk. Szegény papát a hideg lelte, de sehogy se tudott elexpediálni -bennünket. Már közel volt hozzá, hogy nekem, a bizalmasának, elmondjon -mindent, s megkérjen, hogy menjünk már pokolba, de szerencsére én még -idejekorán elértettem őt, és most itt vagyunk! - -(Szünet. Odakünn a zene _Sulamith_ból a Jajjajjajj!-t játszsza.) - -Berzsenyi mama. – Te, Elza, csengess a főpinczérnek. (Megtörténik; egy -negyed óra mulva a hívott megjelenik.) - -Főpinczér. – Parancs?… - -Berzsenyi mama. – Frédéric, fűtsenek be jobban. - -Frédéric. – Kérem alásan. Még egy kosár fa, igenis. (Előveszi a -jegyzőkönyvét, bejegyzi:) Detto, egy kosár fa, tiz forint. - -Berzsenyi mama. – Micsoda? - -Frédéric. – Tiz forint. Soknak méltóztatik találni, esetleg? - -Berzsenyi mama, Blanka (egyszerre). – Nem, nem arról van szó!… - -Elza. – Nem lehetne még egy kályhát állítani be ebbe a szobába? - -Frédéric. – Igenis, kérem alásan. Csakhogy a kályhásért be kell küldeni -Késmárkra. (Bejegyzi a könyvébe.) Kocsi Késmárkra és vissza 40 forint, -egy kályha beállítása 110 forint, összesen 214 forint. - -Elza. – Hogy mondja? - -Frédéric. – Soknak méltóztatik találni, esetleg?… - -Blanka. – Eh, nem arról van szó!… Ugyan kinek néz bennünket? - -Elza. – Hát a bőrünket nem méltóztatik lenyúzni, esetleg? - -Berzsenyi mama. – Jól van, elmehet. - -Frédéric. – Igenis, kérem alásan. (Bejegyzi.) Értekezés és service tiz -forint. (El.) - -Blanka. – Csak azt szeretném tudni, hogy mit keresünk mi itt, Smekszen, -ebben a farkasordító hidegben?! - -Elza (hidegen, sőt tulzás nélkül szólva, fagyosan). – Várjuk a postát. -Aztán valahol csak kell lennünk! - -Berzsenyi mama. – Talán már meg is jött a posta. - -Blanka. – Ha csak a hófuvás miatt el nem késett a vonat. - -Elza. – Vagy a postakocsist meg nem ették a farkasok. - -Berzsenyi mama. – Le kellene küldeni valakit a postaépülethez. - -Blanka. – Ugyan, mama, van lelked, ebben az időben?!… Egy kutyát is kár -volna kiverni a házból! - -Elza. – Van itt egy orosz szolga, az már hozzá van szokva ehhez az -időjáráshoz. - -Berzsenyi mama. – S talán jót tesz majd neki egy kis mozgás. Ujra -megindul a vérkeringése. - -Blanka. – De hátha megfagy, mig a postáról visszaér?!… - -Frédéric (benyit). - -Berzsenyi mama. – Frédéric, nem jött meg a posta? - -Frédéric. – Nem, a postással valami baj történhetett; ez már a negyedik -postás az idén. De egy levelet hoztak Nagyságod számára. A szolgabiró -ur, a kúrszalon körül vadászván, egy medvét lőtt; annak a szájában -találták meg ezt a levelet. - -Blanka. – Üdvözlet Karlsbadból!… A papa irása!… - -Berzsenyi mama. – Adjátok ide hamar. - -Frédéric (jegyez). – Egy levél kézbesitése, két és fél forint. - -Berzsenyi mama (felbontja a levelet és olvasni kezdi.) – Elza, Blanka, -menjetek át a másik szobába, hátha olyas valami van a levélben, a mi nem -tartozik rátok. - -Blanka. – Hát olvasd magadban, mama. - -Berzsenyi mama. – Az igaz. (Elolvassa a levelet.) - -»Kedves, jó Elizem! - -Nyugtatom folyó hó csütörtökrőli Ansichts-kártyádat, melyből örömmel -értesülök, hogy egészségetek hiánytalan, egyszersmind ajánlom -figyelmedbe, hogy a brómkálit ne hanyagoljad el, a mi pedig az -ülőfürdőket illeti, jól betartsd a szabványokat, mert jegyezd meg -magadnak, hogy egészséged nekem a legbecsesb. - -Eltekintve a háborus hirektől, meglehetősen egészséges vagyok; -emésztésem ötven százalékkal javult, s a mennyiben látnád a Sprudel és -sétáimnak hatását, igen örülnél neki. - -Elzának, k. leányomnak, mondd meg, hogy _Gay Lord_ Quexről -körülményesebb informácziót óhajtanék tőle, s mit szólna hozzá, ha ezen -telivérért magasabb összegű ajánlatot tennék? Egy pej heréltet, kit -akadályokra fogok kiképeztetni, név szerint: _Sleeping Car_, apja -_Slivovicz_, anyja _Vesztaszűz_, máris megvásároltam; örvendenél, ha -látnád ezen állatot, bár félszemére vak, s jelenleg köhög. - -A legszomorúbb a dologban az, hogy társaságom éppen nincsen, de egy sem, -mert magyar részről csak kereskedők s más ily egyének időznek itt, a -hozzámvalók közül pedig többen, jelesül a szerb király s mások már -tovautaztak. - -Természetesen minden gondolatomat ti birjátok, kedves jó Elizem, kivéve -a fölötte hűvös időjárásra irányulókat, melyek gyakori bosszúságokat -okoznak nekem. - -Ugyanis, midőn e sorokat irom, fűtött szobában ülök, s várom, míg a -kereskedésből egy uj szalmakalapot hoznak, mert az ide hozott összeseket -már elfújta a szél. - -És mit szólsz hozzá, hogy Budapesten most bizonyosan kellemes hőség -uralkodik, s nekem, az én Nádor-utczai Házamban, egy fürdőszobám van, -mely Budapesten egyetlen s oly magas Pénzösszegbe került, melyből mások -egy Házat épittettek volna?! - -Nem egyszer, midőn ezen velenczei tükrökkel, drága függönyökkel, -gobelinekkel és reliefekkel diszitett fürdőszobában, meztelenül -pillantottam meg magamat, a nimfák és fiatal Ámorok faragott képeinek -közepette, arra kellett gondolnom, hogy mit keresek én ebben a -mythologiában? - -Ezen esetben viszont arra kell gondolnom, mit keresek délután 2 órakor -Károlyfüreden, a hol hideg van, mikor helyesen Nádor-utczai Házamban -kellene lennem, a hol meleg van, s ezen kivül kényelmes fürdő, -nimfákkal, melyek közül egyet per 800 fl. Ö. W. kell számitanom?! - -Azon reményben zárom ezen sorokat, hogy üdülésteket kellemes és enyhe -időjárás könnyiti meg. - -Számtalanszor csókollak, kedves jó Elizem, úgyszintén Blanka és Elza k. -és jó leányaimat is, - -melylyel jegyzem magamat - -szerető, hű férjednek: _Jacques_. - -P. S. Czimem tegnaptól fogva: - -_Jacques de Berzsenyi_, - -_Carlsbad_, Villa Trallalla, - -mivel ablakaim a Hotel Erzherzog Rupprechtben szélnek feküdtek, én -ellenben sehogy se tudtam feküdni a czigányzene végett. - -Ölel és csókol a te hű - -_Zsakid_.« - -Blanka. – Mit ir a papa? - -Berzsenyi mama. – Szegény jó atyátok szintén igen fázik, és sokat -szenved a széltől. - -Blanka. – De hát miért is kell nekünk hol erre, hol amarra csavarognunk, -sorra járnunk a havasokat és glecscsereket, meg az összes többi -helyeket, a hol mindenütt olyan hideg van, mint a havasokon és a -glecscsereken?! Mért kell nekünk három hónapig vaczognunk, idegen -helyeken, zord villákban és gyalázatos hotel-szobákban, mikor szépen -otthon csücsülhetnénk, s legalább kényelemben volnánk?! - -Berzsenyi mama. – Ne beszélj ilyeneket, Blanka, mikor tudod, hogy a papa -egészsége, meg az enyim, ezt megköveteli. Aztán meg mit beszélnének az -emberek szegény jó atyádról, ha júliusban Budapesten ülnénk?! - -Blanka. – De ha már okvetetlenül nyaralnunk kell valahol: mért nem -nyaralunk Kairóban? Ott talán nem fáznánk ennyire? - -Berzsenyi mama. – Látod, ezzel már mondasz valamit. Ha jól meggondolja -az ember… - -Elza. – Naiv leány, és te még hiszel Kairóban? - -Berzsenyi mama. – Az igaz; lehet, hogy nyáron még ott is hideg van. - -(Tovább vaczognak. Kinn csöndesen hull a hó s lassankint teljesen belepi -a _Tátragyöngyé_t. Végül már csak a tetőzet látszik ki a hótakaró alól.) - - - - -X. ÁLLAMTITKOK. - -– Történik: Karlsbadban. Berzsenyi papa, a ki reggeli sétáját végzi, -találkozik egyik kedves barátjával: Milosanácz urral. – - -Berzsenyi. – Á, itt jön az én kedves barátom, von Milosanácz. Nos, hogy -szolgál egészsége, kedves von Milosanácz? - -Milosanácz (meg akarja mondani). - -Berzsenyi. – Különben az mindegy. És ő felsége, az én kegyes jóakaróm, -Arzén király? Tegnap este nem volt szerencsém az ebédnél. Önt is -nélkülöztük, kedves ezredes. Az én kedves barátom, Blasewitz báró is -megjegyezte, hogy a kit fölötte nélkülözünk, az a kedves Milosanácz -ezredes. Szeretném, ha a felség ma délben… - -Milosanácz. – Hogyan? Ön még nem tudja?… (Titkolózva:) Ő felsége tegnap -este hirtelen elutazott! - -Berzsenyi (megilletődve). – Áh! - -Milosanácz. – A mindjárt megérkező bécsi lapok már tele lesznek ezzel a -szenzáczióval. Addig persze államtitok. - -Berzsenyi (türelmetlenül). – Csak mondja, mondja! - -Milosanácz (sugva). – A fiatal Tódor király feleségül akarja venni a -kedvesét. A minisztérium lemondott, az albán főváros forrong, ő felségét -sürgősen haza hívták. - -Berzsenyi (megdöbbenve). – És ő felsége azonnal vasútra ült? - -Milosanácz. – Igen, azóta már meg is érkezett Bécsbe. - -Berzsenyi. – Bécsbe? Ne tartson semmitől. Nálam el lesz temetve a dolog. - -Milosanácz. – Háromnegyed tizenegyig még államtitok. Szóval ő felsége -nem utazott Albániába; Bécsbe ment, egyenesen Bécsbe. - -Berzsenyi (sugva). – Az udvarhoz? - -Milosanácz (sugva). – Nem. - -Berzsenyi (sugva). – Titok, hogy hova? - -Milosanácz (sugva). – A hôtel Erzherzog… - -Berzsenyi (sugva). – Ne mondja ki, már tudom. Persze incognito? - -Milosanácz (sugva). – Mint Piaszter gróf. - -Berzsenyi (álmélkodva). – Hallatlan, hallatlan! Na, hogy mi minden -történik manapság! Ezek a fiatal emberek!… Képzelem az apa fájdalmát. És -mit csinál Piaszter gróf (sugva) Bécsben? - -Milosanácz. – Tárgyalásokat folytat az albániai vezető elemekkel. A -helyzet súlyos, nagyon súlyos. De azt hiszem, Piaszter gróf azóta már -összeköttetésbe lépett az albán nemzeti bankkal. Mindössze harminczezer -frankról van szó. - -Berzsenyi. – Ezt a harminczezer frankot nem értem. - -Milosanácz. – Harminczezer frank mindig érthető. Piaszter grófot szíven -találta a csapás. Mikor elolvasta a táviratot, leroskadt karosszékébe, s -pár perczig érthetetlen szókat hebegett… De aztán erőt vett magán, -letörölgette könnyeit, s gyönge hangon, mint a ki egyszerre tiz -esztendőt vénült, így szólalt meg: »Fiaim, telegrafáljatok az albán -nemzeti banknak… én olyan gyönge vagyok, hogy a tollat se birom a -kezembe venni!… Ó, ez a hálátlan fiú, ez a hálátlan fiú!… Harminczezer -frankot küldjenek, de táviratilag.« - -Berzsenyi. – Ne folytassa, megreped a szivem! De a harminczezer frankot -még mindig nem értem. - -Milosanácz. – Képzelheti, ez az irtózatos csapás!… Piaszter grófnak most -utaznia kell, erre-arra, megbeszélni a hívekkel a helyzetet. S a többi, -s a többi; a harminczezer frank nem is lesz elég. A gyász mindig pénzbe -is kerül. - -Berzsenyi. – Vagy úgy! Persze, persze. Na, ön alaposan meglepett -engemet, kedves von Milosanácz. Micsoda ujság, micsoda ujság! Kérem, ha -írni talál Piaszter grófnak… - -Milosanácz. – Éppen a telegráf-hivatalba indultam. Egy siffrirozott -sürgönyt küldök neki; magamnak kell papirra tennem. - -Berzsenyi. – Kérem, közölje vele az én mély részvétemet is. - -Milosanácz. – Mindenesetre. De itt vagyunk a telegráfhivatalnál. Tehát -háromnegyed tizenegyig… ugy-e? - -Berzsenyi. – Legyen nyugodt. A mi államtitok, az államtitok. (Kézfogás; -Milosanácz el.) Hm, hm. (Eltünődik magában). Valóban, az uralkodás néha -fölötte terhes gondokkal jár. Ilyenkor látja az ember, hogy az egyszerű -magánzásnak is megvannak a maga előnyei. De nini, az én kedves barátom, -a kedves von Huber! Jó reggelt, kedves von Huber. S ő exczellencziája, a -kedves Flórián von Blasewitz báró? - -Von Huber (sugva). – Nem hallotta? - -Berzsenyi (sugva). – Mit? - -Von Huber (sugva). – Ő Exczellencziája a déli gyorssal elutazik. - -Berzsenyi (megdöbbenve). – Ah! - -Von Huber (mint fentebb). – Egyenesen Polába. Megy Kinába, az első -hadihajóval, a melyet hirtelenében fel lehet szerelni. - -Berzsenyi. – Kinába, a hol minden választékosság nélkül gyilkolják az -európaiakat! De hisz ez annyi, mint a halál torkába rohanni! - -Von Huber (mint fentebb). – A császár parancsára. A császár szigorúan -gondolkozik erről a dologról. Olyan súlyos viszonyok közepette, mint a -minők Pekingben vannak, a nagykövetnek helyén kell lennie. S valóban, ő -Exczellencziája, tekintettel a zavaros helyzetre, kissé hosszasan vette -igénybe szabadságát. - -Berzsenyi (elhülve). – De hisz akkor ő Exczellencziáját… aligha látjuk -többé! - -Von Huber. – Megeshetik. De bizzunk istenben. - -Berzsenyi. – S miben reménykedik ön, kedves von Huber? Nagyon -lekötelezne, ha megmondaná. - -Von Huber (a látóhatárt kémlelve). – Na, tudja kedves von Berzsenyi, -mindent nem lehet kiszámítani, de annyi véletlen jöhet közbe… tudja, ezt -csak én képzelem így… az ember lekésik a vonatról; még egyszer lekésik a -vonatról; a vonatról, végre, háromszor is le lehet késni, abban nincs -semmi természetellenes… aztán az ember lekésik a hajóról… aztán késhetik -a hajó is… viharok a tengeren… a hajó eltévedhet Borneóba… vagy az ember -Takuban sárgalázt kap, a mikor persze nem lehet tovább menni, Pekingbe… -Bizzunk istenben. - -Berzsenyi. – E szerint ön reményli, hogy a jövő nyáron viszontlátjuk ő -Exczellencziáját? - -Von Huber. – Engem soha se hagy el hitem az isteni gondviselésben. - -Berzsenyi. – Igaza van, kedves von Huber. A vallás az ember legfőbb -kincse. - -Von Huber. – Nagyon örülök, hogy ebben egyetértünk, kedves von -Berzsenyi. De nem jön reggelizni? - -Berzsenyi. – Én már reggeliztem. Különben is ez az ujság úgy megzavart!… - -Von Huber. – Tehát a viszontlátásra! - -Berzsenyi. – A viszontlátásra! (Kézfogás; von Huber el.) Se Arzén -király, se Flórián von Blasewitz báró!… A barátaim elutaznak, s én itt -üljek család, megfelelő társaság, minden nélkül, egyedül?!… Hé, jöjjön -csak, Poszpisil! Maga, maga! Nézze, szaladjon el az én portásomhoz, és -hozza el nekem az én menetrendemet! - - - - -XI. NAPKELET GYÖNGYE. - -– A lóversenytéren; lenn, a nyergelő körül. Az első futásnak vége; az -»all right« után Berzsenyi papa és manager-e, az őrnagy, le s fel -sétálnak a pázsiton, orrukat a földre irányítva, s kezüket hátul, a -derék táján, összekulcsolva. Oldalukon két roppant messzelátó, melyekkel -ellátni a holdba. – - -Berzsenyi. – No? - -Az őrnagy. – Kann sein, kann sein. - -Berzsenyi. – Ja, olyan okos én magam is vagyok. De ha én hatvanezer -forintot fizetek évenkint azért, hogy tudjam, mikor feküdjem egy lóra -egy százassal, akkor szeretem tudni, hogy így vagy úgy néz-e ki a dolog? - -Az őrnagy. – Ha azt hiszi, hogy ehhez csak pénz kell, akkor kínáljon a -lovaknak is pénzt; talán hamarabb bejönnek. - -Berzsenyi. – Ön különösen jön elő nekem, őrnagy úr. Az én leányom, a -kisebbik kisasszony, kiszámítja nekem a papiron, hogy az ezernégyszáz -méteres eladóversenyben az én lovamnak, a _Kandur_nak, számtalan -hausse-akkal kell elsőnek bejönnie, és mi lesz? _Kandur_ számtalan -baisse-ekkel jön be, mint rossz utolsó. Jó, velem lehet beszélni. Szó -sincs többet _Kandur_ról, csak azt kérdezem öntől: Legyen, de mi van a -vigaszdijjal? Erre ön azt feleli nekem: »Ná, szo und szo!…« Ön meg fog -engedni, de ez nekem kevés a pénzemért. - -Az őrnagy. – Tudja, erre azt mondhatnám, hogy: vegyen a pénzéért búzát, -az jobb űzlet. De nem mondom, mert én mindenkivel szemben és minden -körülmények között perfektül udvarias vagyok. Azért azt mondom, hogy ha -a ló rossz munkát végez, nem _fit_, kövér, köhögős, rossz lábú, -_roarer_, orrvérző, ideges, pókos, _rogue_, mi egy s más, ha a _trainer_ -szamár s a jockey gazember: ön csak csináljon nekem családi jeleneteket, -ennek mind a _manager_ az oka. Legalább ön ezt mondja, s önnek értenie -kell ehhez, mert pénzt tesz bele. - -Berzsenyi (magában). – Hogy’ vágnám pofon ezt az embert, ha nem félnék, -hogy előbb ő vág pofon! (Fenn). Ne kapjunk hajba, kedves őrnagy, mert -akkor kivel vacsorálok? Remélem, velem tart? (Magában). Ha valaki -megmondaná nekem, de úgy, egész bizonyosan, hogy ennek az én kedves -barátomnak miért kellett kvietálnia, nem sajnálnék az illetőtől egy -ezrest. - -Az őrnagy. – Nagyszerű! Előbb össze-vissza sérteget, s most ki akar -békiteni egy vacsorával! De hát tulajdonképpen kinek néz ön engem? Azt -hiszi talán, hogy a köztünk lévő szerződés… - -Berzsenyi (ijedten). – Hogy én sértegettem volna önt? Ments Isten! -(Magában). Ki kell engesztelnem, mert még provokál. (Fenszóval). Hogyan -jusson eszembe ilyesmi, pár nappal azelőtt, a midőn meg kell ujitanunk a -szerződésünket?! - -Az őrnagy (látható elégtétellel). – Jól van, hisz én értem és ismerem -önt. (Előkelően). Tudom, hogy ön kissé hirtelen, de azért jó pajtás. -(Szigoruan). De nem szerettem volna, ha valaki hallván a -vitatkozásunkat, félreérti a kettőnket összekötő viszonyt. - -Berzsenyi. – Ne is beszéljünk többet a dologról. Együtt vacsorálunk, -megállapítjuk az uj szerződést, és vége. Beszéljünk inkább arról, nem -volna-e jó egy amerikai jockeyt szerződtetni? Egy szerecsent vagy egy -indiánust? Végre is az én pénzemért olyan jockeyt kapok az én lovamra, a -milyet akarok. Egy olyat kellene, a ki a fején ül a lónak. Ha már nem -nyerünk, legalább bámulják meg a jockeyt. - -Az őrnagy (gúnyosan). – Ezt a kisasszonytól kellene megkérdeznie; úgyis -ő igazgatja az istállót. - -Berzsenyi (mérgében egy nagyot nyel). – Sajnálattal látom, hogy ön ma -fölötte ingerült. Remélem, a souper majd jobb kedvre hangolja. -(Halkabban). Hölgyeket is hívok. Ebből is meggyőződhetik róla, mily -teljes bizalommal vagyok ön iránt. - -Az őrnagy. – Vigyázzon, kompromittálni fogja magát. Az imént is többen -észrevették, hogy Miss Bess szinte nyiltan integetett önnek. - -Berzsenyi. – Ó, sokkal diszkrétebb társaságról van szó. Egy hölgy, a ki -a nővérével lesz jelen, gardirozva, és mi ketten, pont. Az egyik hölgy -gardirozza a másikat, a másik hölgy gardirozza az egyiket; ez csak -illedelmes dolog, nem igaz? - -Az őrnagy. – S Miss Bess? Ennek a történetnek már vége? - -Berzsenyi. – Azt nem mondhatnám, de ma reggel elhatároztam, hogy -megszakítok vele minden összeköttetést. - -Az őrnagy. – Lári-fári. - -Berzsenyi. – Mondom, hogy elhatároztam és pedig egy költemény hatása -alatt. - -Az őrnagy. – Hogyan? Ön verseket is olvas? - -Berzsenyi. – Kizárólag előkelő személyektől, igen. A pápa ő szentségének -például minden versét elolvasom, a mióta szerencsém volt ő szentségéhez. -Most is az ő verséről van szó, melyet Heracleus irói néven tett közzé, -latinul; Miss Bessnél olvastam, az én ujságomban. Olvasta ön is? - -Az őrnagy. – Nem. - -Berzsenyi. – Ez a vers engem gondolkodóba ejtett. Igy kezdődik: -»Gyönyörök fertőjébe vakon miért rohansz, oh Rúfusz? S kéjvágygyal miért -szedegetsz tiltott gyümölcsöt?« Az ujság megjegyzi, hogy ő szentsége ezt -egy tudós, jeles és vallásos barátjához irta, a ki lelépett az erény -ösvényéről. Azt kérdeztem magamtól… - -Az őrnagy (gúnyosan). – Vajon ki lehet ez a tudós, jeles és vallásos -férfiu? Valóban, nincs kizárva, hogy önről van szó. - -Berzsenyi. – Nem. Nem az jutott eszembe. Hanem az, hogy: micsoda világot -élünk ez idő szerint! Egy jeles, tudós és vallásos férfiu, a ki már a -multjánál fogva is számíthat minden diszkréczióra, véletlenül belép a -gyönyörök fertőjébe, s tessék, ezt azonnal tudja az egész világ, még -maga a pápa is megtudja! Az ember nem nyithat be egy szeparéba, a -nélkül, hogy ennek a híre fel ne hatoljon a legmagasabb körökig. Hát nem -borzasztó ez?… De nini, kit látok? Ott megy az én karlsbadi barátom, II. -Boris, vagyis jelenleg Maravedi herczeg, a multban úgynevezett Napkelet -Gyöngye, a száműzött illyr király! Ez bezzeg nem törődik vele, hogy a -pápa megtudja a viselt dolgait!… Pardon, kedves őrnagy, de üdvözölnöm -kell őt. (Elhagyja az őrnagyot s oda siet az ex-uralkodóhoz.) Sire, -fogadja legalázatosabb hódolatomat! - -Napkelet Gyöngye (öreg, elhízott s egy kicsit kopott). – Jó napot, -kedves De Berjeine, jó napot! Minő szerencsés véletlen hozza önt ide? Ez -igazán megelégedésemre szolgál. Tudja-e, hogy miért jöttem Budapestre? -Egyes-egyedül azért, hogy önnel találkozhassam! - -Berzsenyi (rosszat sejtve). – Hogyan, csak azért szerencséltet -bennünket, hogy legigazabb hivével értekezhessék? De minek köszönhetem e -kegyet? - -Napkelet Gyöngye. – Tudja, némi differencziáim vannak Illyriával. Egy -váratlan politikai konfliktus következtében nem akarják folyóvá tenni -királyi tűzoltó-főparancsnoki és főpostamesteri nyugdijamat. De mindezt -részletesebben el fogom mondani holnap, az ön irodájában. Szóval, így -szólok magamban: van nekem egy barátom Budapesten, a kedves De Berjeine; -ő bizonyára segítségemre lesz egy nagyobb szabásu pénzügyi műveletben, -addig is, mig Illyriával lebonyolíthatom ügyeimet. A hogy ez eszembe -jut, vonatra ülök; a déli vonattal megérkezem s igy okoskodom: ha -szerencsével járok, a versenyen is megtalálom emberemet, kössük össze a -hasznost a kellemessel, s ime itt vagyok. Remélem, nem csalódtam önben? - -Berzsenyi (elkomorodva). – Semmiesetre, semmiesetre. - -Napkelet Gyöngye. – Megvallom, bizton számítottam önre, de azért -kellemes, hogy ön minden nehézség nélkül rendelkezésemre bocsátja magát. - -Berzsenyi (a távolba mélyedő tekintettel). – Persze, mig nem tudom, hogy -miről van szó, nem vállalhatok garancziákat; de ha személyesen nem is -lehetnék szolgálatára, mindenesetre rajta leszek, hogy egy pénzügyi -csoportot hozzak össze, a mely kétségtelenül… Nem, én nem hagyom cserben -a barátaimat. - -Napkelet Gyöngye. – Elvégre egyelőre mindössze ötvenezer forintról van -szó, a mi sokkal csekélyebb összeg… - -Berzsenyi (savanyúan). – No, kérem, tekintettel a pénzpiacz mai -kedvezőtlen helyzetére, ez éppen nem megvetendő összeg. De majd -meglátjuk, majd meglátjuk. - -Napkelet Gyöngye. – A boszantó csak az, hogy a készpénzt, a melyet -magammal hoztam, mindjárt az első versenyben elvesztettem. - -Berzsenyi (ridegen). – Ez kellemetlen, igazán kellemetlen. - -Napkelet Gyöngye. – De sebaj, mert hisz a kedvező véletlen épp a kellő -időben hoz össze bennünket, s ön addig is, mig a dolgot nyélbe üthetjük, -szives lesz, mondjuk, ötezer forinttal, kisegíteni e boszantó -helyzetből, hogy tovább játszhassam… - -Berzsenyi (fagyosan). – Vigasztalhatatlan vagyok, hogy e csekélységgel -sem állhatok e pillanatban szolgálatára, de magam is elvesztettem a -nálam lévő összeg legnagyobb részét, azért nem fogja rossz néven venni… - -Napkelet Gyöngye. – Mégis, mennyi az, a mennyit nélkülözhet? - -Berzsenyi (bosszusan). – Ezer forintot átnyujthatok önnek, ha éppen -kivánja. - -Napkelet Gyöngye. – Az is több semminél; a fő az, hogy tovább -játszhassam. - -Berzsenyi (kotorász a tárczájában). – Úgy látszik, annyi sincs már -nálam. (Rövid lelki küzdelem után). De nem, egy még van. Tessék, kérem; -de ne tegyen a lovamra, mert elveszti. - -Napkelet Gyöngye. – Köszönöm. S holnap… holnap mikor találhatom? - -Berzsenyi (lenézéssel). – Mondjuk kilenczkor, vagy tizkor. Tiz és -tizenegy között mindenesetre. Igen, legkésőbb tizenegyig okvetlenül fel -fogok kelni. - -Napkelet Gyöngye. – Tehát a viszontlátásra. - -Berzsenyi. – Jó napot, kedves barátom. (Napkelet Gyöngye el.) Ez az -ember előttem halott! - -(Az ötödik futam után:) - -Berzsenyi (magában). – Ki akartam nyerni a souper-t, s elvesztettem -nyolczezer forintot. Mennyire igaza van a pápának! Kellett neked ez, oh -Rúfusz? - -Napkelet Gyöngye (ifjan, ruganyosan, fölségesen). – De Berjeine! De -Berjeine! - -Berzsenyi (megdöbbenve). – Ez az ember nyert! (Oda siet). Parancsol? - -Napkelet Gyöngye. – Nézze, kedvesem, az ezer forintja. Fogja. - -Berzsenyi (zavarodottan.) – Sire, végtelen boldogságtól foszt meg… - -Napkelet Gyöngye. – No, vegye el már, kérem. Sikerült levetkőztetnem a -bookmakereket. 60,000 forint plusz. - -Berzsenyi (kétségbeesetten). – De azért meg fogja engedni felséged, hogy -holnap legalázatosabb tiszteletemmel együtt rendelkezésére bocsáthassam -ama csekélységet?… - -Napkelet Gyöngye (hanyagul). – Még nem tudom; még egy kis számítást kell -csinálnom. De majd meglátjuk, majd meglátjuk. - -Berzsenyi (esengve). – S kegyes lesz megtisztelni szerény hajlékomat? E -nap, felséges uram, örökké emlékezetes lesz… - -Napkelet Gyöngye (utólérhetetlen kézmozdulattal). – Jól van, de -Berjeine, jól van. No, isten áldja meg. (Kegyesen int és el.) - -Berzsenyi (földig hajolva). – Felség! (Fölegyenesedik s hosszasan néz az -ex-uralkodó után.) Micsoda ember! Mily igazán királyi férfiú! A lovagok -dísze, virága! sans peur et sans reproche! Hja, a származás! Nincs -nagyobb dolog, mint a származás. Beszéljenek a fűszeresek akármit, -ezeket az embereket mégis csak más fából faragták! - - - - -XII. KIT VAGY MIT IRIGYEL ÖN? - -– A Nádor-utczában. Blanka saját külön szalonja. Blanka és Elza. Blanka -idegesen jár le s fel; Elza, szemben az állótükörrel, egy -chaise-longue-on dülöngél s Marcel Prévost _Erős szűzek_ czimű regényét -olvassa. – - -Elza (a tükörbe néz:) – Te, Blanka! Tudod-e, mi jutott eszembe? - -Blanka (érdeklődve megáll:) – No mi az? Mondd hamar; ne tégy még -idegesebbé! - -Elza (álmodozva:) – Az jutott eszembe, hogy ha én anyai örömökhöz jutok, -tulajdonképpen nagyon csunya asszony leszek. - -Blanka (dühösen:) – Ugyan, kérlek, hagyj békén! Azt hiszed, jó kedvem -van?! Ha minden áron froczlirozni akarsz, legalább válaszd meg az -időpontot. Akkor aztán beszélhetsz tőlem akármi szamárságot. (Szünet. -Blanka folytatja a sétáját; Elza mind a két könyökét a chaise-longue-ra -támasztva, megint neki esik a Prévost-regénynek.) - -Elza. – Hja, hja! - -Blanka. – Gyönyörü poziturát választottál, az igaz. (Századszor néz ki -az ablakon.) Ah, végre! - -Elza (felugrik:) – Jön? - -Blanka. – Igen. (Szünet; bejön a szobalány.) - -A szobalány. – Rejtvényi úr van itt… - -Blanka. – Jöjjön, jöjjön. (A szobalány el; ismét egy kis szünet, s -megjelenik Rejtvényi.) - -Rejtvényi. – Kezeiket csókolom!… - -Blanka. – Köszönöm, hogy eljött… ön az én egyetlen barátom! Egy nagy, -nagy, nagy szivességet kérek öntől!… - -Rejtvényi (úgy hajlik meg, mint Odiot Maxime, Champcey márki, a Szegény -ifjú, Laroque Margit előtt.) - -Elza. – Remélem, jól töltötte a nyarat? A _Szeczesszió_t minden héten -elolvastuk. - -Blanka. – Nem veszi rossz néven, ugy-e?… de a dolog nagyon sürgős!… - -Elza. – Elég az hozzá: mi kaptuk meg a 89-ik számu ívet! - -Blanka. – Kérlek, igy Rejtvényi soha se fogja megérteni. Röviden: még -ma, azonnal felelnünk kell arra a kérdésre, a melyről talán már hallott: -»Kit vagy mit irigyel ön?«… - -Rejtvényi. – Ah, úgy rémlik, mintha olvastam volna erről!… de… - -Elza. – Igen, ön jól emlékszik. Argyll herczegné intézte ezt a kérdést -az uralkodó házak tagjaihoz, a kik meg is feleltek rá, s ez benn volt az -ujságokban. Sajnos, a mi kérdésünk nem _echt_, csak _contrefaçon_. - -Blanka. – Kérem, ne hallgasson rá. Ugyanarról a kérdésről van szó, -csakhogy ezt most Reuss herczegné intézi a maga kis köréhez, és az e -körrel összeköttetésben álló családokhoz. - -Rejtvényi. – Reuss herczegné? - -Elza. – Igen, XXXVII. Reuss Egon herczegné, a detmold-strelitzi uralkodó -nagyherczeg felesége. Tudja, a kik haragban vannak Vilmos császárral!… -Biztosan olvasta annak idején… A császár meghagyta, hogy a tisztek ne -köszöntsék a nagyherczegi családot… - -Rejtvényi. – Hogyne, hogyne!… - -Blanka. – A nagyherczegné úgynevezett lavinaíveket küldött szét. Ő maga -tizet; a tiz czimzett mindegyike kettőt-kettőt; a húsz másod sorban -czimzett ismét kettőt-kettőt, végül ez a negyven egyet-egyet. Összesen -tehát száztiz ívet küldtek szét, többnyire Európában, de egyet-egyet -kaptak a Vanderbiltek, a Gould-ok és Astorok is. Magyarországba négy ív -érkezett. Egyet kapott Mancsi grófné, egyet Geksi herczegnő, egyet -Gyurka őrgróf, egyet mi. (Arcza lángba borult s tekintete, mint -csillagfényes éj.) - -Rejtvényi (illő hódolattal:) – Áh! - -Blanka. – Elképzelheti, hogy némi gondot fordítunk a válaszra. A dolog -azonban sürgős; az ívet még ma vissza kell küldenünk. Szóval, szükségem -van az ön tanácsára. - -Rejtvényi. – Hálás vagyok érte, hogy ennyire megtisztel. - -Blanka. – Ugy-e megfogalmazza nekem a feleletet? És mindjárt, azonnal? -Nem képzeli, mily lázassá tesz a nyugtalanság!… Értheti, hogy ilyen -társaságban nem akarok szégyent vallani. - -Rejtvényi. – Csakhogy… őszintén megvallva… nem olyan könnyü megtalálnom -a kellő feleletet!… Bele képzelhetem-e magam az ön helyébe? Könnyű volna -megmondanom, hogy én kit írigylek vagy kit fogok írigyelni, de kit és -mit irigyelne ön? - -Blanka. – Ó, istenem, ne beszéljen léhaságokat ilyen komoly pillanatban! - -Rejtvényi. – Kérhetek némi gondolkozási időt? egy órát? - -Blanka. – S akkor, egy óra mulva, el fogja küldeni? - -Rejtvényi. – Igen. - -Blanka. – Kezet rá! De siessen! Menjen egyenest haza és zárkózzék be, -hogy senki se zavarhassa. – Menjen kocsin; a mig leér a lépcsőn, -befognak… Akarja? (Csenget.) - -Rejtvényi. – Csak azt szeretném, ha némi utbaigazitást adna a felelet -irányát illetőleg. - -Blanka. – Nem bánom, akármint lesz, csak valahogyan hozza bele a -jótékonyságot. Tudja, a jótékonyság olyan, mint a fekete öltözet, mindig -jól ruházza az embert. - -Elza. – S nem baj, ha nem leszünk elmések, ez már _démodé_; a fő az, -hogy előkelőek legyünk, rémesen, dohosan előkelőek! - -Blanka. – Ugyan, kérlek, gondold meg, hogy nem érünk rá a vicczeidet -meghallgatni!… (Rejtvényihez.) Tehát számíthatok rá? - -Rejtvényi. – Egy óra mulva itt lesz. - -Blanka. – Köszönöm, nagyon köszönöm, kedves barátom! (Rejtvényi el; -Blanka kikiséri és visszajön. Elzához.) Megint olyan voltál, mint egy -utolsó rangu csirkefogó. - -Elza. – Nem aspirálok az első rangra. Különben csak azért szóltam bele -az üzletedbe, mert nem szeretném, ha ez a mafla elbizná magát. - -Blanka. – Találj ki valami okosat, s akkor nem szorulunk rá. - -Elza. – Ha engem kérdeznének, én tudom, hogy mit irnék. - -Blanka. – Halljuk hát ezt a bölcseséget. - -Elza. – Azt irnám: »Egyes-egyedül a Longfellow leányait irigylem, a -kiket a rézbőrüek felavattak tiszteletbeli indiánusokká. A jól öltözött -emberek közül csakis ők azok, a kik nem kénytelenek czivilizált emberek -módjára viselkedni.« - -Blanka. – Úgy látszik, a vicczeidet már a Longfellow leányaitól -tanultad. Nem lepne meg, ha valaki kiderítené, hogy annak idején -sziú-indiánok jártak az állatkertben s a mama megcsodálta őket. - -Elza. – Szeretem, hogy mértéket tartasz a pikantériában. - -Berzsenyi mama (bejön.) – Már megint veszekedtek? - -Elza. – Csak enyelgünk. - -Blanka. – Találgatjuk, hogy mit kellene irni. (Berzsenyi papa is -megjelenik.) - -Berzsenyi mama. – Én már gondoltam valamit, de a ti atyátok nem hagy -engem helyben. Azt gondoltam, hogy: »Mindenkit irigylek, a ki szegény.« -Ez hasonlít ahhoz, a mit ő felsége írt, és, például, kinek lehetne -kifogása, ha valaki a szegényeket irigyli?! Aláírás: Berzsenyi Zalán, -mert Jacques, az magyarul Zalán, nem igaz? - -Berzsenyi papa. – De hát irigylem én a szegényeket?! Miért irigyelném én -a szegényeket?! - -Berzsenyi mama. – De hát ki kivánja, hogy irigyeld a szegényeket? Egy -szép mondásról van szó, ennyi az egész. - -Blanka. – Nem mama, ez nem jó. Fitogtatni a pénzt, fuj… S ez kétszeresen -nevetséges volna ott, a hol a Vanderbiltek, az Astorok és a Gouldok is -nyilatkoznak. - -Berzsenyi papa. – Aztán meg nincs benne a pápa. - -Berzsenyi mama. – Nem értem, hogy mit akarsz a pápával. - -Berzsenyi papa. – Ha egy Astorhoz, vagy egy Van derbilthez olyan szives -lett volna ő Szentsége, mint a milyen szíves volt mihozzánk, mit szólsz -hozzá, lehetne-e birni egész Amerikával?! A pápa nevét ott olvasnátok -minden plakáton. Aztán ez, engedjétek meg, másképpen nézne ki, mintha -azt írjuk, hogy irigylem a Policzert, mert jó étvágya van. - -A szobalány (levelet hoz). – Rejtvényi urtól. - -Blanka. – Adja, adja. (Felbontja a levelet). Ah, ez csakugyan nem rossz! -»Irigylek mindenkit, a ki letörölhette azt a könnyet, mely előttem -rejtve maradt.« - -Elza. – Nagyon szép; kár, hogy egy csepp értelme sincs! - -Blanka. – Annyi értelme van, a mennyit akarsz. - -Berzsenyi papa. – De nincsen benne a pápa. - -Berzsenyi mama. – A pápát bele lehet venni. Azt lehet mondani, hogy: -»írigylek mindenkit, a ki annyi könnyet töröl le, mint a mennyit ő -Szentsége…« - -Berzsenyi papa (kiegészíti:) – … »a minek tanuja voltam«, mondjuk: -»többször tanuja voltam«. S aztán hozzá kell tenni, hogy: »és ki -csekélységemet több izben kitüntette.« - -Blanka. – De, papa, igy a parvenük beszélnek! - -Berzsenyi. – Akkor hagyd ki, fiam, a világért se akarok semmi -félreértést. - -Elza. – Én, ha nektek volnék, azt irnám, hogy: »irigylek mindenkit, a -kinek nem kell albumba irnia.« - -Berzsenyi. – Látod, kis leányom, ez sokkal komolyabb dolog, mint te -képzeled. Jegyezd meg magadnak, gyermekem, hogy az életben számos komoly -dolog van, a melyekre te nem is gyanakodol. - -Elza (magában.) – De gyanakodom. - -Blanka. – Nem ragaszkodom a Rejtvényi fogalmazásához, de a »könnyek« -határozottan tetszenek nekem. - -Berzsenyi. – Semmi kifogásom a könnyek ellen; ha a könnyek az orosz -czárnak nem derogáltak, miért derogáljanak nekem? De szeretném, ha -helyet szorítanál a pápának, persze úgy, hogy ez ne legyen feltünő, a -világért se legyen feltünő! - -Berzsenyi mama. – És talán be lehetne venni a szegényeket is… - -Elza. – Koszorúba a pápa körül. - -Blanka. – Kisasszony, kiméljen meg az élczeitől! - -Berzsenyi (hunyorgat Elzának, hogy hallgasson.) – Nem, fiam, a szegények -nem tetszenek nekem. Már a zsoltárokban is benne van, hogy a szegény -halottnak tekintetik. A szegény nem _fair_. Nem akarom, hogy az én -ivemnek szegény szaga legyen. Nem igaz? - -Blanka. – A papának igaza van; a »könny« is elég. Eddig tehát -megvolnánk. De már most hogyan helyezzük el a pápát? - -– Berzsenyi fölteszi a szemüvegét, hogy jobban lássa, hol lehetne a -pápának helyet szorítani. Vita – Blanka és Berzsenyi mama közt – arról, -hogy mi az alany és állítmány. Ennek szerencsés eldöntése után tovább -tanakodnak, hogy: kit és mit irigyeljenek? Elza ekközben előveszi -regényét, s tovább olvassa. Nem irigyli az Erős Szűzek hősnőjét, a ki -oly büszke leányerényeire, de irigyli a betyár Marcel Prévost-t. – - - - - -XIII. EGY ÜZENET. - -– A kis szalon. Elza egyedül; olvas. Fellép: Berzsenyi Zoltán úr, 19 -éves, joghallgató, Elza unokatestvére. – - -Zoltán. – Szervusz. - -Elza. – Szervusz. - -Zoltán. – Mit olvasol, Elzácskám? - -Elza. – Ennek a szegény Shaksperenek a hátrahagyott munkáit olvasgatom. - -Zoltán (megnézi a könyvet, a melyet Elza letett). – »A félneműek«, irta -Jane de la Vaudére. Ejha! - -Elza. – Pénzért jöttél, ugy-e? - -Zoltán. – Ördögöd van, hogy eltaláltad. Mondd, néni, hogy jöszsz erre a -gondolatra? - -Elza. – Te csak pénzért jöszsz hozzánk és ez nem szép tőled. Van a -családban egy született tánczos, de ezt ingyen soha se lehet megkapni. S -a míg van egy-két bükkje, pénzért se. Hát nem borzasztó ez? - -Zoltán. – Itthon van az öreg? - -Elza. – Nincs és ma már talán nem is jön haza. - -Zoltán. – Tyű, kutyateremtettét! - -Elza. – Miért nem kérsz az apádtól? - -Zoltán. – Az most skartba van téve. Képzeld, azt meri mondani nekem, -hogy ne kerüljek a szeme elé! Mit szólsz hozzá? Az öreg Beer! Nekem! - -Elza. – Csitt, mert ha a mama a _Beer_ szót meghallja, görcsöket kap, s -akkor aztán egy vasat se pumpolsz ki a papából. Mennyi kellene? Egy -ötvenes? Egy százas? Hatvanegy forintom nekem is van. Ha minden kötél -szakad, ezt odaadhatom. - -Zoltán. – Köszönöm, de ilyen csekélységekre a praetor nem is hederit. -Igaz, hisz te nem tudsz római jogot! - -Elza. – Remélem, nem akarsz ezresekben beszélni? - -Zoltán. – Legalább is ezer bikáról van szó. - -Elza. – Talán beteg vagy? Nem érzel egy idő óta fejfájást, -szédüléseket?… - -Zoltán. – Hagyj békét, én komolyan beszélek. Olyan komolyan, hogy a pénz -nem is nekem kell! - -Elza. – Talán valami szegény árvaleánynak, a kinek atyját leütötte a -hajókötél, anyja mosónő volt, és a ki most a Magyar Szinháznál van?… - -Zoltán. – Miket kefélsz itt össze-vissza?! Mondom hogy őrült komoly -dologról van szó. Ez a pénz pártczélokra kell. - -Elza. – Miféle pártnak a czéljaira? - -Zoltán. – Nemzeti párt. Hallottál róla? - -Elza. – Hogyne hallottam volna! Ott voltam a temetésén is. A világoskék -kabátom volt rajtam és úgy tapsoltam Apponyinak, hogy elrepedt a -keztyűm. - -Zoltán. – Ki beszél Apponyiékról? Az egyetem nemzeti pártjáról van szó. - -Elza. – Ah, olvastam! De én azt hittem, hogy te a másik pártban vagy. - -Zoltán. – Elment az eszed? Hisz az a kazárpárt! Én a Nemzetinek a -főemberei közé tartozom. - -Elza. – És részt vettél a verekedésekben is? - -Zoltán. – Meghiszem azt! Még pedig ugyancsak tevékenyen. Én voltam a -választás egyik fő-vezetője; én intézkedtem, hogy hová hány pofozót kell -küldeni, hányat a bölcsészekhez, hányat a medikusokhoz, satöbbi. - -Elza. – S te magad bölcsen a háttérben maradtál? - -Zoltán. – Én? Barátom, mindenütt én voltam legelül. Magamhoz vettem négy -válogatott pofozót: Várai-Fejért, Hunhegyit, Grünspán Berczit és -Szilárdffy Nándit… Mit nevetsz? - -Elza. – Azt nevetem, hogy ezeknek a híres pofozóknak az ősei -egytől-egyig kazárok voltak, nem is beszélve közös elődünkről, az öreg -Beer nádorról… - -Zoltán (boszúsan). – Mit értesz te ahhoz?! Tőled kitelik, hogy -mohamedánnak fogod mondani Lederer báró tábornokot, és Schwarzenberg -herczeget, mert berg van a nevében. Különben ez nem tartozik a dologra. -Elég az hozzá, nem fogjuk eltűrni, hogy az egyetemen a Dob-utcza -diktáljon. - -Elza. – Látod, ez férfias beszéd. Igy már szeretem a spanyolt. - -Zoltán. – A főpapok közül is sokan segítik pártkasszánkat. Az úri -családok közül még többen. Nagyon nem szeretném, ha éppen a mi családunk -nem adna semmit. Az öregnek ki kell szúrnia egy ezrest. - -Elza. – Nem fog könnyen menni. - -Zoltán. – Pedig magamnak is kell az alkotmányos költségekre egy pár száz -forint. Beláthatod, hogy a hol egy Várai-Fejér ezrekkel rukkol ki, én se -viselkedhetem úgy, mint egy tandijmentes. - -Elza. – Persze, persze. E szerint vagy ezerötszáz forint kell. - -Zoltán. – Legkevesebb. - -Elza (a ki egy kicsit elgondolkozott, s a kinek hirtelen eszébe jutott -valami). – Aztán mit kapok, ha megszerzem neked ezt a summát? - -Zoltán (lelkesedve). – Fiam, a mit akarsz. Kivánd az életemet! - -Elza. – Hja, az nekem nem elég. Hanem először is add becsületszavadat, -hogy senkinek se mondod el, a mit kérek; értsd meg: senkinek a világon! - -Zoltán. – Férfiúi becsületszavamra! - -Elza. – Átadsz valakinek egy üzenetet? - -Zoltán. – Szerelmeset? - -Elza. – No, nem egészen. De lehet a dologból valami. - -Zoltán. – Jézus! Te kis fraczcz! Hát már te is?!… - -Elza. – Semmi konfidenczia! Igen vagy nem? - -Zoltán (habozva és egy kicsit szégyenkezve). – Attól függ, hogy mi az -üzenet, s kinek szól. - -Elza. – Ennyi az egész: Valakinek, a kit ismersz, titokban ezt fogod -mondani: »Beszéltem valakivel, s az a valaki már nem haragszik senkire a -világon. Azt mondta nekem, hogy: annak az illetőnek minden meg van -bocsátva!« - -Zoltán. – S ki az az illető? - -Elza. – Az az illető cs. és kir. huszárhadnagy s azt hiszem, ezzel -minden meg van mondva. Különben megnyugtathatom a lelkiismeretedet: -házasság nincs kizárva. - -Zoltán. – És én vagyok az első, a ki majd gratulálhat? - -Elza. – Te vagy az első, a ki majd gratulálhat, ha a szíveket csakugyan -egymáshoz vezérli a kegyes ég. Nos, vállalkozol? - -Zoltán. – Ha ismerem a jövendőbeli sógort, miért ne? - -Elza (sugva). – Telegdy Miklós. - -Zoltán. – Rendben vagyunk. Itt a kezem, nem disznóláb. De mit mondjak -neki, ha azt kérdi, hogy hogyan jövök én mindehhez? - -Elza. – Mondd neki… Várj, egy kicsit gondolkozom, hogyan csinálják ezt a -szindarabokban?!… Mondd neki… igen, mondd neki azt, hogy az öregek, a -két Rantzau testvér, össze akartak bennünket házasítani, de mi ki nem -állhatjuk egymást, s ezt boldogan megvallottuk egymásnak. - -Zoltán. – Angyal vagy. - -Elza. – Imádlak. S mi több: este nálad lesz a pénz. - -Zoltán. – Hanem, te, ez érdekes. - -Elza. – Micsoda? - -Zoltán. – Alig kóstoltam bele a politikába, máris nyakig vagyok a -korrupczióban. - -Elza. – Ne légy ostoba, hanem gondolj arra, hogy egy cousine, egy vidám -kis hadnagyné, a kinek a Wertheimjában már ott a hozománya, mindig jobb -szövetséges, mint egy uzsorás. - -Zoltán. – Carmen, te démon vagy! - -Elza. – Hanem te, ha valaha elárulsz, gondolj a kútra és a vadmacskára! - -Zoltán. – Be vagy biztosítva; hisz csak magamat kompromittálnám! - -Elza. – És siess. - -Zoltán. – Tőlem már holnap meglehet az esküvő. - -Elza (sóhajt). – Sajnos, még nem tartunk itt. Az állapot bajos, nagyon -bajos!… Látod, te olyan fiatal vagy!… Úgy tekintelek, mint egy leányt. -Szóval, tudd meg, hogy: nagy akadály van közöttünk. - -Zoltán. – Hogy nincsen pénze? Bah! Van neked elég. - -Elza. – Nem az, hanem: a vallás. Ő protestáns, én tehát szerencsétlen -vagyok. Látod, ilyen az élet! - -Zoltán. – Ne beszélj! - -Elza. – A mint mondom. De eredj. Még ma beszélsz vele? - -Zoltán. – Légy nyugodt: azonnal. De számíthatok rád, úgy-e? - -Elza. – Mintha a zsebedben volna. - -Zoltán. – Szervusz. - -Elza. – Szervusz. (Kezet fognak. Zoltán el.) - -(Elza leül s tovább olvassa _A félneműek_et. Egy óra mulva megjelenik -Berzsenyi papa.) - -Berzsenyi. – Mit olvasol, gyermekem? - -Elza. – Ennek a szegény Shaksperenek a hátrahagyott munkáit olvasgatom. - -Berzsenyi. – Jól teszed, gyermekem. Úgy tudom, hogy ez igen helyes -nézetű és tudományos író. - -Elza. – Nem találkoztál Zoltánnal? - -Berzsenyi. – Nem, de annál jobb. Bizonyosan pénzt akart a gazember. - -Elza. – Dehogy! Nagyon komoly dologban keresett. - -Berzsenyi. – Kicsoda? Ez a csirkefogó? Az lehetetlen. - -Elza. – Pedig úgy van. Igazán kár, hogy nem találkoztál vele. - -Berzsenyi. – Nem tréfálsz? - -Elza. – Mikor ilyen komoly dologról van szó?! Isten mentsen! Ejnye, -ejnye, igazán sajnálom. - -Berzsenyi. – Hidd el, hogy be akart csapni. Ismerem ezt a ficzkót. S -ugyan mivel tudott téged elbolondítani? - -Elza. – Ki van zárva minden rosszhiszeműség. Hisz nem is magának kérte a -pénzt. - -Berzsenyi. – Miféle pénzt? - -Elza. – Szót se érdemel. Mindössze ezerötszáz forint, s ez az adakozás -mindenesetre a legjobb hatást tenné azokban a körökben, a melyek mindig -exkluzivek maradnak. - -Berzsenyi. – Látod, mindjárt mondtam, hogy pénzt akar. - -Elza. – De a magyarság és a vallás czéljaira. Az egyetem nemzeti -pártjának a nemes törekvéseit kellene gyámolítani. - -Berzsenyi. – Miféle egyetem? Miféle nemzeti párt? Miféle kellene? Az -egészből csak azt értem, hogy pénzt akar kiszedni a zsebemből. - -Elza. – De papa, te, a ki olyan nagylelkű vagy, mikor magas czélokról -van szó!… - -Berzsenyi. – Látod, gyermekem, én szívesen segélyezem a szép ügyeket. -Mikor azt hiszed, hogy ujságot olvasok, nem is képzeled, milyen gyakran -gondolok a nemes érzésekre! Most is, például, a hogy jövök, eszembe jut, -hogy gyöngédséget fogok tanusítani a nép érzése iránt. Mit szólsz hozzá? -Azt tervezem, hogy az egyik Jährlingemet Kölcseynek, a másikat pedig -Pázmány Péternek fogom elnevezni. Ez hazafias és vallásos gondolat, mi? -És nem kerül semmibe. - -Elza. – De papa, ezzel, ellenkezőleg, megbotránkoztatnád az embereket! -Ilyen neveket adni lovaknak! Azt hinnék, hogy bagatellizálod a vallást -és a tudományt. - -Berzsenyi. – Gondolod? - -Elza. – Bizonyos vagyok benne. - -Berzsenyi. – Jól van, hát legyen neked igazad! Pedig Kölcsey nagyon szép -név lett volna… De ennek a betyárnak azért nem adok egy fityinget sem! - -Elza. – Ki beszél ő róla? Én a nemzeti pártról beszélek, melynek czélja -az előkelő magyarság összekapcsolása s a vallásos érzés terjesztése. - -Berzsenyi. – Mit keres az előkelő magyarság ennél a tacskónál? Mért nem -jön az előkelő magyarság én hozzám, ha pénzt akar tőlem? Nem, gyermekem, -erről nem érdemes beszélni. - -Elza. – Pedig mindössze hatan kaptatok ilyen felszólítást. Az -Esterházyak, a Pálffyak, már nem is emlékszem, ki… igen, még két gróf, -te, meg az öreg Várai Fejér. Persze, a főpapokon kivül, de ezek már -többnyire adakoztak. - -Berzsenyi. – A főpapok már adakoztak volna? - -Elza. – S miért ne adhatnál te annyit, a menyit a kalocsai érsek, a -kinek annyi felé kell adakoznia?! Mondhatom, nem válnék szégyenedre, -mert hisz nem marad titok, hogy kik azok, a kik a magyar ifjúság nemes -törekvéseit diszkrétül támogatják. - -Berzsenyi. – Mondasz valamit s igérem, hogy meg fogom fontolni az -esetet. - -Elza. – Az ilyesmi mindig kiszivárog. Esetleg még maga a pápa is -megtudja. S az ilyen diszkrét, háttérbe vonuló buzgólkodást a vallásos -ügyek körül megjegyzik maguknak azok is, a kik nem mondják el mindjárt, -hogy tudnak róla. - -Berzsenyi. – Gondolod, hogy esetleg még ő szentsége is megtudja? - -Elza. – Nagyon csudálnám, ha nem érdekelné ez a mozgalom. - -Berzsenyi. – Hát tudod, ezernégyszáz forint, vagy ezerháromszázat -mondtál?… - -Elza. – Ezerötszázat. - -Berzsenyi. – Meinetwegen. Tehát ezerötszáz forint nem olyan nagy dolog, -s ha úgy gondolod, megtehetném a kedvedért, csak ez a fiú nem tetszik -nekem. - -Elza. – A baj csak az, hogy a gyüjtést holnap lezárják, mert sietnek a -választásokkal, meg micsoda, így és amúgy… S Zoltán, a párt -megbízásából, tőled Hunhegyihez ment. - -Berzsenyi. – Pedig Hunhegyit nem is akarták felszólítani, mi? Ennek nem -is volna semmi értelme, mindaddig, míg tekintélyesebb emberek nem -mondtak nemet. Jól van no, meglesz az ezerkétszáz forint, ha neked -örömet szerzek vele. - -Elza. – Milyen jó vagy te, drága papuskám!… De el ne téveszd, ezerötszáz -forint kell. Még csak az kellene, hogy Várai-Fejér többet adjon, mint -te! - -Berzsenyi. – Ne félj, ő inkább kevesebbet ad, mint többet. - -Elza (megczirógatja apja arczát). – És el is küldjük még ma, ugy-e? - -Berzsenyi. – Az érsekek is ugyanennyit adtak? Ezerötszáz koronát? - -Elza. – Nem ezerötszáz koronáról, hanem ezerötszáz forintról van szó. Az -érsekek többet adtak, de mi nem arrogálhatjuk, hogy a lisztán egy -rangban szerepeljünk az érsekekkel. Ha ők nem is, esetleg ő szentsége -rossz néven vehetné… Nem, ne forszirozd a többet; ezerötszáz, se több, -se kevesebb. A tapintat és az ízlés is követeli. - -Berzsenyi. – Látod, ha ez a majom itthon talál, még valami bolondot -követek el! Pedig, ha többet adok, mindenki azt mondja, hogy főrend -akarok lenni. Nem igaz? - -Elza. – Természetesen. De remélem, hogy letettél erről?… - -Berzsenyi. – Megvallom, jobb szerettem volna a kerek összeget. - -Elza. – Nem, kedves jó papám, a világért se küldj többet! Hidd el nekem, -hogy ez nagy ügyetlenség volna! Kedves, aranyos apuskám, ugy-e, -megigéred?… (hizelegve:) megigéred a te kis leányodnak, hogy nem küldesz -többet ezerötszáz forintnál? - - - - -XIV. BERZSENYI INCOGNITO. - -– Történik: Melanienál. Polgárias, de kényelemre valló berendezés; -szigorú, de ízléses bútorok. Egy férfikalap és egy sétapálcza; Melanie -élénk beszélgetésben. – - -A szobalány (bedugja a fejét). – Jön! - -Melanie. – Melyik lépcsőn? - -A szobalány. – A hátulsón. - -Melanie. – Akkor erre. (A kalap és a sétapálcza eltűnik). - -(Szünet). - -Melanie (leül a zongorához és Chopint kezdi játszani. Megjelenik -Berzsenyi). – Áh, maga itt van?… (Abba hagyja a zongorázást). - -Berzsenyi (kalapban és felöltőben, melynek a gallérja feltűrve. Egy -kicsit morcsos). – Melanie, magának ki kell költözködnie ebből a házból. - -Melanie. Miért? - -Berzsenyi. – Nagyon élénk ponton van. Nappal egyáltalán nem lehet ide -jönni. Az embernek el kell takarnia az arczát, a mikor besurran, s a -hátulsó lépcsőn is nagyon sokan járnak. - -Melanie. – Nem értem, hogy miért retteg annyira?! Hát ha észreveszik is? -Mi szégyenletes van abban, hogy az ember koronkint meglátogatja a -barátnőjét? Azt hiszem, már senkinek se reped meg a szíve, ha kitudódik, -hogy maga se tartozik a szentek közé. - -Berzsenyi. – Igen, de a leányaim! A leányaim, szerencsétlen gyermek! Azt -hiszi, nem tudják, hogy maga itt lakik?! S mintha tetten akarnának érni, -mindig erre járnak. Kisülne a szemem, ha rajta kapnának, a mint -slíszolok innen. - -Melanie. – Hát nem jöhet maga ide a fogorvoshoz, ügyvédhez, vagy nem -tudom kihez? - -Berzsenyi. – Mbah! Adjon be ilyet a modern leányoknak! Szóval: nem -akarok pirulni az erkölcstelenségemért. Én már elég öreg vagyok arra, -hogy nyugodtan lehessek erkölcstelen. - -Melanie (némi lenézéssel). – A maga erkölcstelensége!… E felől nyugodtan -alhatik. Nagyon csudálnám, ha a jó isten ezért örök kárhozattal sujtaná -magát. - -Berzsenyi. – Melanie, ne beszéljen így. Különösen ebben a pillanatban. - -Melanie. – Mért éppen ebben a pillanatban? - -Berzsenyi. – Mert egy komoly, nagy szívességet akarok kérni magától. - -Melanie. – Hát csak rajta; azt tudja, hogy mindig számíthat rám. És ha -már komolyan beszélünk, ki is költözködöm, ha éppen akarja. De az -istenért, gondoskodjék róla, hogy ne kelljen költözködnöm minden -fertályban! Legyen óvatosabb a kisasszonyok előtt; nem értem, hogy’ -tudják meg mindjárt a lakásomat. Igazán csodálatos, hogy olyan édes, -kedves gyermekek s még sincs bennök irántam semmi diszkréczió!… - -Berzsenyi. – Ne folytassa, Melanie, ne folytassa! Higyje el… meg vagyok -győződve róla… úgy éljek!… mint hogy nagyon rokonszenveznének magával. -Lássa, a mit mondani akarok, a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy -mennyire tisztelem… mondhatnám, hogy mindnyájan mennyire tiszteljük önt. -Tanácsot akarok kérni magától – családi dologban. - -Melanie. – Ah! - -Berzsenyi. – Igen. Nincs kihez fordulnom, ha maga nem mutatja meg, hogy -milyen irányban intézkedjem. A feleségem?! Ó, istenem, a szegény asszony -már igen kövér, és ez rendkivül szomorú; nekem lagalább nincs szivem, -hogy őt zavarjam. Megvallom őszintén, hogy máskor, komoly dolgokban, az -Elza leányomtól szoktam tanácsot kérni. Lóversenyen, vagy ha egy kötést -csinálok, sohase indulok el az ő tapasztalata nélkül. Ennek a gyereknek -olyan feje van, mint egy ispánnak. De most mellőznöm kell őt száz okból. -Először, mert erkölcsi kérdésről van szó, már pedig erkölcsi dologban -mégse illik a leányommal tanácskoznom, nem igaz?… és másodszor, mert -éppen ő róla van szó. - -Melanie. – Na, már erre igazán kiváncsi vagyok. - -Berzsenyi. – Képzelje, tegnap félre von, és azzal kezdi, hogy: »Papa, -egy édes titkot sugok a füledbe!« Micsoda stilus! - -Melanie. – Hja, a mai nevelés! - -Berzsenyi. – Ez nem elég, hanem igy folytatja: »Készülj el rá, hogy -engem egy örvendetes családi esemény fog érni.« Na, gondoljon egy ilyen -valamit! Azt hittem, hogy megüt a guta, de rögtön. Szerencsére hozzá -tette: »Menyasszonynak érzem magamat. Férjhez megyek Telegdy Miklóshoz. -Huszárhadnagy. Nincs egy megveszekedett krajczárja se, csak a kardja«. -Mit szól hozzá? Itt van nekem a szezon, a lóversenyek is megkezdődtek, -annyi a dolgom, hogy azt se tudom, fiú vagyok-e vagy leány, és ilyen -tégla esik a fejemre! - -Melanie. – Már pedig ennek előbb-utóbb be kellett következnie. És nem -tudom, hogy mért csodálkozik rajta?… - -Berzsenyi. – Hát azért taníttattam én a leányomat angol nyelvre, -mythologiára, gömbháromszögtanra, mit tudom én mire, hogy egy hadnagyhoz -adjam feleségül?! Egy bibornok nem tanul többet, mint az én leányom. S -mikor én azt hiszem, hogy ennek a leánynak olyan esze van, mint egy öreg -herczegnőnek a szindarabtól, akkor előjön nekem egy hadnagy, egyet -kaszál a lábával és el akarja venni az én leányomat! - -Melanie. – Hja, kedves barátom, ez előjön a legjobb családokban is. - -Berzsenyi. – De a legjobb családok is megpukkadnak, ha előjön. Tudja, -Melanie, engem nem az bánt, hogy ez a fiatal ember egy éhenkórásznak néz -ki. Egy Berzsenyi mindig van olyan jó, hogy ha a leánya megengedi -magának egyszer ezt a luxust, hát egy millióval többet ad neki -hozományul és spongyát rá. És én nem is haragudnám, ha az Elza, nem -tudom, egy bárócskával jön elő, egy akármilyen smuczián kis bárócskával, -a ki szegény, mint a templom egere, de legalább egy katolikus templomból -jött ki, és Prágában van egy öreg nagynénje, a kinek van egy -csillagkeresztje, legalább. - -Melanie. – Most már aztán tökéletesen nem értem. Maga, a ki aznap lehet -báró, a mikor akar, és gróf is, ha nem sajnál egy pár lépést, maga ad -olyan sokat erre a czimecskére!… - -Berzsenyi. – Lássa, Melanie, maga ezt rosszul érti. Én demokrata vagyok -és azt tartom, hogy az ember – ember, még akkor is, ha nincs pénze. De a -vejemben nem mindegy, hogy honnan került ki. Én megengedhetem magamnak, -hogy ne legyek még báró se. Én már az öreg Berzsenyi vagyok, a ki -megvárakoztatja a minisztereket, a mikor a miniszterek az országnak -pénzt koldulnak. De a vejemben már nem mindegy, hogy minden oldalról -hogyan néz ki. Ez engemet leszállít, leszállítja a családot, mindent -leszállít. A világ érzi, hogy az én leányaimnak kikhez kell nőül -menniök, s én ezt az érzést nem akarom megsérteni. - -Melanie. – A világ mindig megért egy huszárhadnagyot. - -Berzsenyi. – És ez még semmi. A kutya nem itt van eltemetve. - -Melanie. – Hát hol? - -Berzsenyi. – A kutya ott van eltemetve, hogy a fiatal ember protestáns. - -Melanie. – Nem tudom, hogy mi kifogása van ez ellen a vallás ellen? - -Berzsenyi (megütődve). – Hát a pápa?!… - -Melanie. – A pápa be fogja látni, hogy nem maga megy férjhez, hanem a -leánya. - -Berzsenyi. – A pápa azt fogja mondani, hogy Berzsenyinek, a ki hithű -ember, meg kellett volna tiltania ezt a vegyes házasságot. És aztán… -tegyük fel, hogy nem akadályozom meg… azt kérdem magától, Melanie, hogy: -hol fognak esküdni? - -Melanie. – Ez mellékes dolog a polgári házasság óta. - -Berzsenyi. – A polgári házasságot, Melanie, miniszterek csinálták, a kik -kölcsönöket koldulnak az országnak. Ez kőműveseknek való és utazó -ügynököknek. Nekem komoly házasság kell, püspökökkel, orgonával és egy -szopranistával az operától. Református templomba ereszszem az én -leányomat, a hol a pap egy tósztot mond neki?! Nem, Melanie, a hol nem -latinul beszélnek, az nekem nem házasság. Nézze Melanie, ha elmondanám -magának: mibe került nekem, hogy katolikus lehessek, maga sírna. Hát, -mondja, azért lettem én katolikus, hogy az unokám protestáns legyen?! -Nem, ne is beszéljünk erről; ez leszállítaná a családot. Erkölcsi -lehetetlenség, hogy beleegyezzem ebbe a házasságba. - -Melanie. – Hát mit fog csinálni? - -Berzsenyi. – Éppen azt kérdem magától. - -Melanie. – Csakhogy én a kisasszony pártján vagyok. - -Berzsenyi. – Annál jobb. Tudom, hogy maga is rokonszenvezik a -családommal… aztán maga finom lelkű, és tudja, hogy hogyan kell beszélni -a leánygyermekekkel… és okos… Maga meg fogja magyarázni nekem, hogy -miképpen mászszak ki ebből a szószból. - -Melanie. – E szerint semmi áron se akar beleegyezni? - -Berzsenyi. – Én? Hát úgy nézek ki én, mint a ki beleegyezik? - -Melanie. – De azt se akarja, hogy a kisasszony szomorkodjék? - -Berzsenyi. – Hát hiéna vagyok én? - -Melanie. – Akkor a legjobb lesz, ha színleg beleegyezik, de kiköti, hogy -egy esztendeig szó se lesz az esküvőről, mert hátha csak szalmaláng, -leányoknál előfordul az ilyesmi. Aztán majd meglátjuk. Egy esztendő sok -idő; azalatt mindenféle történhetik. A fődolog: hogy nem szabad -ellenkezni, mert nagy baj volna, ha a kicsike megbokrosodnék. - -Berzsenyi. – Nekem is ez volt a gondolatom. - -Melanie. – Időközben tudakozódni fogok a fiatal ember után. -Megismerkedem vele, s majd meglátjuk. - -Berzsenyi. – Melanie, ha elintézi nekem ezt a fiatal embert, -felhatalmazom, hogy reméljen valami nagyot. - -Melanie. – Minek mond ilyeneket? Tudja, hogy én nem vagyok kapzsi. - -Berzsenyi. – Maga egy angyal. No, rám bízhatja. Szóval: azt tanácsolja, -hogy egyelőre mondjak igent? - -Melanie. – Mindenesetre. - -Berzsenyi. – Ez könnyebb is. És nagyon örülök, hogy ezt tanácsolja; -szinte megnyugtatott. Maga olyan okos, de olyan okos, hogy egy cseppet -se aggódnám, ha maga csak egyetlenszer beszélhetne erről a leányommal. -Bizonyos vagyok benne, hogy mint tapasztalt nő, a lelkére tudna -beszélni. Tudja-e, mi jut eszembe? - -Melanie. – Nos? - -Berzsenyi. – Hogy minők a világ előitéletei! Maga rokonszenvezik velünk, -mi rokonszenvezünk magával, s maga még se érintkezhetik a leányaimmal. -Pedig meg vagyok győződve róla, hogy maga még a feleségemnek is igen -tetszenék. Bizonyos vagyok benne, hogy ha egyáltalán gondolna az -effélére, ő csak helyeselne engemet, és azt mondaná nekem: »Ha már ennek -így kell lennie, Jacques, akkor százszor inkább a Melanie, mint más«. - -Melanie (részvéttel). – Hogy van ő méltósága? Sokat szenved még az -asztmájával? - -Berzsenyi. – Ne is beszéljünk erről, Melanie, mert megreped a szivem. -(Igen gyengéden.) No, nem vezet be a kicsi fehér szobába, az én kedvencz -szobámba?!… - -Melanie (szintúgy, némi szemrehányással). – Hálátlan! Milyen rég nem -gondolt rá, hogy van valahol a világon egy kis zug… - -Berzsenyi. – Nézze csak! - -Melanie. – Mi az? - -Berzsenyi. – Nézzen ki az utczára. A túlsó oldalra. A leányaim!… Hát nem -felnézegetnek a maga ablakaira?!… Ó, ezek a mai gyermekek! - -Melanie (hátrább húzza Berzsenyit az ablaktól). – Jeszszusom, akkor hát -jöjjön errébb!… valahogy meg ne lássák, az istenért!… - - - - -XV. BERZSENYI AZ IRODALOMÉRT. - -– Berzsenyi dolgozó szobája. Zöld posztóval párnázott ajtók, hat ablak a -Nádor-utczára. A homályos háttérben, mely sejtelmes és titokzatos, mint -egy bálványnak a szentélye, óriási alkotmány: Wertheim egy remekműve. -Berzsenyi iróasztalánál. – - -Elza (bedugja a fejét az ajtón.) – Parancsolsz, papa? - -Berzsenyi. – Gyere be és csukd be az ajtót. Kulcscsal. - -Elza. – Kulcscsal? - -Berzsenyi. – Igen. Nincs valaki a másik szobában? - -Elza. – Senki. Azaz hogy Thomson kisasszony. Olvas. - -Berzsenyi. – Küldd ki. Nem akarom, hogy hallgatózzék. - -Elza. – De hiszen nagyot hall szegény! - -Berzsenyi. – Nem bízom benne. Egy öreg nő, a ki a fülorvoshoz jár!… -Rajtam nem fogja gyakorolni magát. - -Elza. – Mért ez a titokzatosság? (Bezárja az ajtót és közelebb megy az -apjához.) - -Berzsenyi. – Egy nagyon fontos dologban akarom a tanácsodat kérni. Ülj -le. - -Elza. – A tanácsomat? Papa, te megijesztesz! - -Berzsenyi. – Azért nem kell aggódnod. Egy tervem van, a melyhez a -legnagyobb finessz szükséges. S az egész világon csak te érthetsz meg -engem. - -Elza (szemében egy tuczat kérdőjellel). – Hallgatlak, papa. - -Berzsenyi. – Csak veled beszélek őszintén erről a tárgyról, de nem -szeretném, ha félre értenél. - -Elza. – Milyen sok bevezetés! - -Berzsenyi. – Még több is van, a mit előre kell bocsátanom. Tudod, -gyermekem, én nem vagyok hiú. Előttem minden vallásfelekezet egyenlő. Az -érdemet elismerem, s a rangot csak isten adományának tartom, nem -érdemnek. Soha se hallottad tőlem, hogy a szegény ember komisz ember, -ámbár helyzetök a pénzpiacz mai viszonyainál fogva meglehetősen -kellemetlen. De én ilyet nem mondok, mert bennem van gyöngédség, igazi -könyörületesség, s az állatokat se tudnám bántani. - -Elza. – Megvallom, nem értem, hogy mindez… - -Berzsenyi. – Várj csak. Ez mind a dologra tartozik. Mondom, nem vagyok -hiú, s nekem az mindegy, hogy valaki ki- s bejár az udvarnál, vagy -szerényen meghuzódik az ő csendes tevékenységében. Szép, ha valaki -főajtónálló mester, de én az ilyesmire nem adok semmit. Ha én egyszerűen -von Berzsenyi vagyok, azért ő szentsége is tudja, hogy ki az a -Berzsenyi, s hogy Berzsenyi tisztességes ember. - -Elza. – Mirevaló az a sok beszéd? Mindenki tudja, hogy te a legjobb -ember vagy a világon! - -Berzsenyi. – Fogsz te engem strébernek mondani? Ugy-e nem? Hála -istennek, van hova lehajtanom a fejem, s azért, hogy a főherczegek -mindennap kétszer mondják nekem: »Jó napot, báró« – az olyan ember, mint -én, nem tesz egy lépést sem. Már egy római költő megmondta, hogy: úgy -vagyok, a mint vagyok, római polgár vagyok, és ha összedől az egész -világ, az ügyektől távol boldogan művelem kertemet. - -Elza (észbe kap). – Az igaz, papa, csakhogy a jogos ambiczió… - -Berzsenyi. – Várj csak. Szóval: nekem tökéletesen mindegy, hogy a -főrendiház tagja vagyok-e, vagy nem vagyok a főrendiház tagja. Mért ne -volna mindegy? Nem igaz? - -Elza. – Nem vagy kevesebb, ha nem is vagy az, csakhogy a világ… - -Berzsenyi. – Látod, éppen erre akarok kilyukadni. Nekem mindegy, hogy a -főrendiház tagja vagyok-e, de a világnak nem mindegy. A világ ezt -megköveteli tőlem. Már pedig, gyermekem, ha emberek között akarunk élni… - -Elza. – Nemcsak a világnak tartozol ezzel, hanem magadnak is. Ez neked -úgy dukál, mint a korrekt öltözet. És valljuk meg, hogy a mama, a ki e -tekintetben nem olyan puritán gondolkozásu, mint te, mert ő végre is -csak asszony: a szegény mama nagyon örülne ennek. - -Berzsenyi. – Hát éppen ezt akartam mondani. A szeretetnek is megvannak a -maga törvényei, s a szeretet azt diktálja nekem, hogy családomért -feláldozzam az elveimet s e tekintetben ne legyek oly mereven -elzárkozott, pláne visszautasitó, mint a milyen szeretnék lenni. - -Elza. – Hogyan? Történt valami ebben az irányban? - -Berzsenyi. – Nem. De eszembe jutott valami. S elmondom neked, hogy’ -jöttem erre a gondolatra. - -Elza. – Mondd már! Olyan kiváncsivá teszel! - -Berzsenyi. – Hát a mint olvasom az ujságban, hogy Vörösmartynak szobrot -emelnek, s hogy Vörösmarty igy, Vörösmarty amúgy, azt mondom magamban: -»Jó, legyen, nem bánom, nekem Vörösmarty mindegy.« Tudod, ha az ujságok -olyan nagy lármát csapnak valakivel, az nekem gyanus. Hanem utóbb azt is -olvastam, hogy a városi tanács tizezer forintot szavazott meg -Vörösmartynak. A városi tanács! Barátom, ha már a városi tanács is a -zsebébe nyúl, s pláne ha ennyit vesz ki a zsebéből valakinek a kedvéért, -akkor ennek a valakinek nagyon jeles embernek kell lennie, akármit -kiabáljanak az ujságok. Tudakozódom, s hallom, hogy ez a Vörösmarty -egészen érdemes férfiú. - -Elza. – Hogyan, papa, hát nem tudod… - -Berzsenyi. – Dehogy nem! Tudtam én azt, csakhogy rosszul emlékeztem s -összetévesztettem egy antiszemita képviselővel. Ne gondold, hogy én nem -érdeklődöm az irodalom iránt. Nagyon szeretem én a szép tanulmányokat, -most is olvasom a felvilágosodás történetét, bizonyos Schultztól; -tanulságos könyv, majd odaadom neked olvasni, én úgy is elalszom rajta. -Többet mondok, még egészen fiatal ember voltam, s már megvettem kedves -mamádnak Schiller költeményeit díszkötésben, s nem fogod hinni, hogy -iskolás fiú koromban a vizsgálaton elszavaltam Börnétól a búcsút, hogy -hovavaló búcsút, arra már nem emlékszem, mert akkor még nagyon kis fiú -voltam. Húsz éves koromban pláne lelkesedtem a költőkért és a -szinészetért, még bokrétát is küldtem egy nagy, kövér, szőke -szinésznőnek a Gyapju-utczába. Tudod, te azt hiszed, hogy én rideg ember -vagyok, mert nem szeretem a Blanka barátait, pedig én a magam idejében -idealista voltam s igen szerettem a szép olvasmányokat. De nem -olvashattam őket, mert az én apám nem gondoskodott rólam úgy, mint én ti -rólatok, s nekem komolyabb dolgokkal kellett foglalkoznom, mint a -művelődés. - -Elza. – Az igazi műveltség, édes papám, nem attól függ, hány könyvet -olvastunk. - -Berzsenyi. – Ebben már neked van igazad. De ez nem gátol engem abban, -hogy azokat a szegény embereket, a kik könyveket írnak, ne pártfogoljam. -Én szívesen tennék valamit ezért a Vörösmartyért is. A baj csak az, -hogy, mint sajnálkozással hallom, már régebben meghalt. - -Elza. – Hát persze! - -Berzsenyi. – Tudod, ha egy törekvő fiatal emberről volna szó, egyszerűen -kiképeztetném, s nem kimélnék semmi áldozatot, hogy a költői pályán jó -előmenetelt tegyen. Kiadatnám a könyveit, akármennyit írna, és -rendelkezésére bocsátanám a könyvtáramat, én úgy se olvasom. Abból aztán -annyi könyvet irhatna, a mennyit akar. A szomorú az, hogy már nem él. -Pedig Auspitz, az én könyvvezetőm értesített engemet a szerencsés -találkozásról, hogy ez a Vörösmarty a miniszterelnök apósa legyen. Igaz -ez, fiam?[1] - -Elza. – Benne van az irodalomtörténetben is. - -Berzsenyi. – És az ujságok se czáfolták meg a hírt. Én azt mondtam az -Auspitznak, hogy a miniszterelnök dementálni fogja a dolgot, mert azt -már hallottam, hogy főherczegek czirkuszrájternékat vettek el feleségül, -mert ez nekik így tetszett, de hogy egy miniszterelnöknek az apósa -könyveket írjon, ezt nem értem. És mégis az Auspitznak volt igaza, a mi -sajátságos. - -Elza. – Kezdem érteni a dolgot. Azt gondolod ugy-e, hogy ezen a czímen -kedvében járhatsz a miniszterelnöknek… - -Berzsenyi. – Dehogy jut nekem eszembe kedvében járni a -miniszterelnöknek! Én egy miniszterelnökre nem adok semmit. Ha az -országnak nem kell pénz, akkor a miniszterelnök azt hiszi, hogy ő a -szadagorai csodarabbi. Ha aztán az országnak pénz kell, akkor a -miniszterelnök egyszerre ilyen kicsi lesz, ni! És én akkor is megmaradok -az öreg Berzsenyinek. De mit csináljak akkor, ha az országnak nem kell -pénz? - -Elza. – Hát akkor miről van szó? - -Berzsenyi. – Megmondom neked. Látod, a mint olvasom az ujságban, hogy -Vörösmarty így, Vörösmarty amúgy, egyszerre csak egy lámpa gyullad meg a -fejemben. Ez hivatalt akar a Vörösmartyval, ez czímeket akar a -Vörösmartyval, mindenki akar valamit a Vörösmartyval! Hát jól van, én -nem bánom. De mért legyek akkor én az egyetlen, a ki semmit se akar a -Vörösmartyval?! Nem igaz? - -Elza. – Ez világos. Csak azt nem értem, hogy mit akarsz tenni -Vörösmartyért? - -Berzsenyi. – Éppen ez az, a mit neked kell megmondanod. Sok pénz nem -elég ide. Ha én tizszer annyit adok a szoborra, mint egy püspök, az -emberek azt fogják mondani: »Lám, mekkora vagyona van a pénzes zsáknak! -Üsse meg a guta, de azonnal!« Sok pénz itt semmi, ide sok finessz kell. -Ha sok finessz és kevés pénz, annál jobb. - -Elza (elgondolkozva). – Hm! - -Berzsenyi. – Tudod, egy olyan dolgot kell csinálni, hogy az egész világ -eltátsa a száját. Kerüljön annyiba, a mennyibe. De mindenki vágódjék -hanyatt, s mondja azt, hogy: ha az irodalmat kell pártolni, akkor -Berzsenyi walkoverben győz! Gondolkozzál az ügyön, s eszelj ki nekem -valami szép programmot. - -Elza. – Jó, de ezt alaposan meg kell gondolni, mert… - -Berzsenyi. – Csak azt kötöm ki, hogy egy estély legyen benne, mert azt -akarom, hogy szegény mamád is szívből megünnepelje Vörösmartyt. - -Elza. – Ez magától értetődik. - -Berzsenyi. – Igaz. Ha már estélyt adunk, erre az estélyre meg kellene -hínunk a névrokonunkat is. Az Auspitz azt mondta nekem, hogy van egy -névrokonunk, a ki igen tehetséges költő. Valami Berzsenyi Dániel. - -Elza. – De, papa… - -Berzsenyi. – Az nem baj, ha nem járatos a mi köreinkbe. Nekem elég az, -hogy keresztény. - -Elza. – Hallgass rám, papa! Hisz Berzsenyi Dániel már régen meghalt! - -Berzsenyi. – Az is meghalt? - -Elza. – Már a szobra is rég meg van. Nem láttad? Soha se voltál a -Múzeum-kertben? - -Berzsenyi. – Hja, kedves leányom, ha én azzal töltöttem volna az időmet, -hogy egész nap a Múzeum-kertben csatangoljak, akkor ti most sehol se -volnátok!… - -Elza. – Vagy gesztenyét sütnénk valahol az utczasarkon, ugy-e? Mig így… -ha csak egy ragyogó programm kell hozzá, akkor már előre gratulálhatsz. - -Berzsenyi (nevet.) – Ugy-e, kis baronesz, neked is tetszik a dolog? -(Sugva.) Hálából a »vörösmarti« előnevet vesszük fel! - - - - -XVI. A TÁRLATON. - -– A műcsarnokban, délután három órakor. Berzsenyiék – az egész sátoralja -– bevonulnak. A hölgyek a ruhatárban leteszik ernyőiket s felszedik gróf -Soroksáry Miskát. Berzsenyi ezalatt katalógust vásárol. – - -Elza. – Itt a szeczessziós fiú! - -Miska. – Kisztihand. - -Blanka. – Azt hittük, hogy már soha se látjuk többet. - -Miska. – Becsületszavamra… - -Elza. – Nem, akkor inkább ne mondjon semmit. A multkor láttuk a -Bölcsőnél. - -Berzsenyi mama. – És a San Toynál. Azt gondoltuk, hogy benéz hozzánk. - -Miska. – Nagyon zsúfoltak voltak. Igaz, Elzácska, szabad gratulálni? - -Elza. – Merci. Tudja-e, mit hallottunk tegnap a konczerten? - -Miska. – A Naphegyi Tinkáról? Nem igaz. Azaz hogy annyi igaz… -tulajdonképpen semmi se igaz. Előre megmondta, hogy kikosarazna, ha -megkérném. - -Blanka. – És e szerint nem is kérte meg? - -Miska. – Minek? Kaptam már én elég kosarat! - -Elza. – Szegény fiú! Már megy? - -Blanka. – Jöjjön vissza velünk, majd beszélünk a Tinkáról. - -Berzsenyi mama. – És figyelmeztessen bennünket, melyik kép előtt kell -megállani. - -Berzsenyi (az ajtóból.) – Gyertek már! Azt hiszitek talán, hogy mulatni -jöttünk ide? (Bemennek.) - -Blanka (Miskához, a ki visszamegy velök.) – Majd tanácsot fog adni -nekünk, mert mi egy arczképfestőt keresünk. - -Blanka (megáll egy kép előtt.) – Ah, ez gyönyörű! (Extázisba esik.) Ah, -ah, ah, ah! (Boldogan:) »Csavargó!« - -Elza. – Ó, a szegény pára! - -Miska (szeretne valamit mondani.) – Valóban… csinos, nagyon csinos! - -Berzsenyi mama (köhögve.) – Nem értem, mért festenek ilyen képeket? A -nyomorúságból elég, a mennyi van, még festeni is hozzá!… micsoda -unszinn! - -Blanka. – De mama, te ezt nem érted… akarom mondani, nézd meg -figyelmesebben, olyan messziről nem láthatod jól. - -Elza. – Ejnye, be kedves ez itt!… »A völgyben«. Az embernek az a -gondolata támad: »Milyen jó volna, ha én is itt ülhetnék, a völgyben!« - -Berzsenyi. – Nem tudom, mit keresnél te a völgyben? - -Blanka. – De gyertek már! (Elzához.) Ugyan mit nézel ezen az unalmas -völgyön?! Minden képet meg akarsz nézni? (Soroksáryhoz.) Miska, kérem, -magyarázza meg a társaságnak, hogy így a második terembe se jutunk el, s -vezessen bennünket egyenest a kikiáltott képekhez. - -Miska. – Nem tudom, melyiket érti. - -Blanka. – Azokat, amelyekről a legtöbbet beszélnek. - -Miska (zavarban). – A képek czímeit nem tudja? Megvallom, a magyar -festők nevét nem igen jegyzem meg magamnak. De nem is érdemes. Két hétig -annyit emlegetnek kettőt-hármat, mintha ők teremtették volna a világot, -s a jövő télen már a kutya se beszél róluk. - -Blanka. – Igen, náluk nagyon gyors a »fel, le«. Ha egyetlen egyszer nem -csinálnak pofonvágó képet, akkor már auzisz, kimentek a divatból, -hanyatlanak, nyugodjanak békével. Hová mészsz, Elza? - -Elza. – A napot keresem, de nem találom ezeken a tájképeken. Az ember -azt hinné, hogy ez a krumpliföld üvegházban van. Nézd: »Szeptemberben« -és »Falusi idill«. Falusi idill napfogyatkozáskor és szeptember a -naprendszeren kívül. És ez itt ni! Kék pacsmag, sárga pacsmag, szürke -pacsmag, a mit akarsz. Kiválaszthatod, a melyik a legjobban tetszik. - -Blanka. – Ejnye, be kritizáló kedvben vagy! - -Elza. – Te is leszóltad az én »völgy«-emet. Kvittek vagyunk. - -Miska (Blankához). – Itt van egy a híresekből. »Őszi táj.« Hm, mi? - -Blanka. – Nagyszerű! - -Berzsenyi. – Örülök, hogy az ujságok nem hazudtak. Ez tetszik nekem, -igen helyesen van eszközölve. Ebből hatezer hold egy tagban igen szép. - -Blanka. – Hát ez itt! Ó istenem, igazán gyönyörű! - -Miska (boldogan, hogy mondhat valamit). – Józsefet eladják testvérei. - -Elza. – Legszebb rajta a víz. Micsoda bibliai békesség, nem igaz? - -Berzsenyi. – Csakhogy ha én ilyen pofonarczokat akarok látni, akkor -bemegyek az Orczy-kávéházba s nem pártolom a képzőművészetet. - -Blanka. – De, papa, az istenért! Ha meghallja valaki!… - -Elza (Blankához). – Hát ehhez mit szólsz? »Népünnepély a Kaukázusban.« -Nem értem, hogy a verekedést mért nevezik mindig népünnepélynek? - -Berzsenyi (megnézi a katalógust). – Kedves gyermekem, ebben tévedsz. -Tizenhat ezer koronáért ennek a képnek igen jelesnek kell lennie. - -Elza. – Már ezek a tolna-szántói pesztonkák jobban tetszenek nekem. Azt -hiszem, Miskának is volna hozzájuk pár szava. - -Berzsenyi. – De keressük meg kedves mamátokat. Azóta talán kipihente -magát. - -Elza. – Hová lett? Csak nem szöktette meg valami Folchi? - -Blanka (a ki Miskával előbbre ment). – Menjünk át a másik terembe, a -mama már odaát van. (Átsétálnak.) - -Elza. – Itt már több a portrait. Nézzétek ezt. »Arczképtanulmány.« - -Blanka. – Ah, de hisz ez mesés! Nézd, mama, nézd! - -Berzsenyi mama. – Nem tudom, mit látsz rajta. Micsoda toilette! -Leánykoromban viseltek ilyet. - -Blanka. – De a lélek, mama, a lélek! Ha én ezt meg tudnám magyarázni -neked. - -Berzsenyi. – Gyermekem, ne tanítsd anyádat arra, a mit ő jobban tud, -mint te. Inkább nézd meg a katalógusban, hogy ki festette le az én -barátomat, a minisztert. Vagy inkább azt nézd meg, hogy mi ennek a -képnek az ára? - -Blanka. – Ez az arczkép nem eladó, papa. - -Berzsenyi. – Jegyezd meg, fiam, hogy a kép mindig eladó. Ha az árát nem -írják ki, ez csak azt jelenti, hogy a rendesnél drágábbra tartják. - -Blanka. – Csakhogy ezt a képet a miniszter már megvette. Gondolhatod, -hogy megrendelésre készült. - -Berzsenyi. – Mindegy, azért éppen olyan gonddal készített mű, mintha még -nem fizették volna ki az árát. Ez a festő szorgalmasan működik, semmit -se hagyott a képen üresen. - -Berzsenyi mama. – Talán ennél lehetne a gyerekeket megrendelni, Jacques? - -Berzsenyi. – Az bizonyos, hogy a ki már minisztereket fest, az nem lehet -kezdő, az mindenesetre haladó. De úgy látom, hogy ez a művész inkább az -atyákat festi s nem a gyermekeket. - -Elza. – Gyere csak, Blanka, itt vannak az »öreg honvédek«. - -Blanka. – Milyen szép! Mennyi hangulat! - -Elza. – Ugy találom, hogy a sok hangulat egy kicsit leszorította róla a -világosságot. Nem értem, hova mennek az öreg honvédek ebben a -vaksötétben. - -Berzsenyi. – Az úgy lehet, hogy az öreg honvédek nem igazi -negyvennyolczasok, csak úgy felvétették magukat a honvédmenházba, és e -miatt szégyellik magukat. - -Elza. – Azért csak csillagtalan éjszaka mennek ki az utczára, hogy fel -ne ismerjék őket? Meglehet. - -Blanka. – Szerencse, hogy nincs itt piktor, a ki meghallja a -kritikátokat. Hát, ha nem tetszik, nézzétek azt a bibliai képet, az elég -világos. - -Berzsenyi (megnézi a katalógust). – »Krisztus feltámasztja Jairus -leányát.« - -Blanka. – Ez Krisztus?!… És aztán érdemes volt ezt a leányt -feltámasztani?!… - -Berzsenyi. – Kedves leányom, te rosszul látsz. Ez a művész kitünő -családból való, komoly férfi, a ki passzióból fest s ráér meggondolni -műveit. - -Blanka. – Nemcsak hogy rosszul látok, de úgy látom, hogy a harmadik -teremből már nem fogunk látni semmit, olyan sötét van. Azért csak -menjünk át. (Átvonulnak.) - -Berzsenyi. – Már az igaz, hogy az én tagdijamért meggyujthatták volna a -villanyt. - -Elza. – »Nászreggelen«? Ezt megnézem. (Oda megy.) Vagy úgy? Ez az egész? - -Berzsenyi. – Különben, hál’ Istennek, már három fertály négy, s -nemsokára úgyis le kell mondanunk a műélvezetről. - -Blanka. – Azért vessünk egy pillantást a szobrokra, s aztán a jobboldali -termeken át sétáljunk vissza. - -Berzsenyi. – A szobrokat én is szeretem. (Soroksáryhoz.) Sokszor, ha az -utczán egy kiállhatatlan arczot látok, és nem tudom, hogy ki lehet ez az -ember, a szerencsés véletlen kiállít nekem a tárlatban egy mellszobort, -s örömmel látom a katalógusból, hogy a kiállhatatlan embernek X. vagy Y. -legyen a neve. - -Elza. – Már alig látni valamit. - -Berzsenyi mama. – És éppen a kis képek következnek! Ez boszantó. - -Berzsenyi. – Igen helytelen beosztás. A sötétben a legnagyobb képekhez -kellene érnünk. No, majd megnézitek máskor, s a jó mama el fogja mondani -nekem az olcsóbb képek tartalmát. - -Blanka. – Még csak nem is vásárolhattunk semmit!… - -Berzsenyi. – Majd adok nektek pénzt s vesztek néhány jelesebb művet a -népéletből vagy a mit akartok. Én úgyis jobban szeretem otthon nézni a -képeket, mert minél kevesebb a kép, én annál inkább gyönyörködöm a -művészetben De most menjünk. Csak árvizet ne vegyetek, mert árvizet -jólelkü ember nem élvezhet. - -Blanka. – Erre menjünk, mama. - -(Megindulnak a jobboldali termeken át visszafelé. Blanka, jobbra-balra, -egy-egy futó pillantást vet.) - -Miska. – Itt nem veszítettek semmit. Ezek a képek már fél kettőkor is -sötétek voltak. - -Berzsenyi (Blankához). – Ha vásárolni fogsz, szólalj fel, hogy jövőre -vagy gyujtassa meg a társulat a villanyt, vagy a művészek fessék -képeiket világosabbra. - -Blanka. – Korábban kellett volna jönnünk. - -Berzsenyi. – Ezt nem lehet követelni a közönségtől. Nekem máris úgy fáj -a derekam, mintha nem is az enyém volna… Megálljatok!… Várjatok egy -kicsit! - -(Hirtelen megáll egy arczkép-csoport előtt.) - -Berzsenyi mama. – Mi az? - -Berzsenyi (örömmel). – Ő Szentsége!… Gyertek, gyertek hamar!… - -Berzsenyi mama. – Ah, és majdnem elhaladtunk mellette! - -Berzsenyi (lelkesedéssel). – Ez aztán kép! Izről ízre találó! Mintha -csak megszólalna! Még a mosolya is ugyanaz volt, mikor utóljára volt -kegyes fogadni!… Ez az áhitatot gerjesztő megjelenés! Szinte hallom -jóságos szavait! És nekem sötétet csinál a társulat, mire -megpillanthatom ő Szentsége arczképét!… Vajjon, mit gondoltok, -megengedné nekem ő Szentsége, hogy megszerezzem ezt a gyönyörü képet? - -Elza. – A magyar állam tulajdona, papa. - -Berzsenyi. – S a festő nem jött hozzám ezzel a remekművel! Milyen -élhetetlen is az efféle művésznépség! Mindegy, azért pártolni fogom őt, -mert látom, hogy finom lélek. (Blankához.) S te még azt kérdezed, hogy -kivel festesselek le benneteket? Látod, te tanulmányozod a képeket; -alaposan tanulmányozod, közelről, távolról; így, meg úgy; forgatod, -nézegeted; s addig tanulmányozod, mig utóljára nem tudsz és nem látsz -semmit. Én pedig kijövök a ligetbe, végig megyek három-négy szobán, s a -sötétben is ráismerek az igazi művészre. Ezt a régiek, egy pórias -kifejezéssel, úgy hívták, hogy: a rabbinus tekintete!… - - - - -XVII. KARÁCSONY ELŐTT. - -– Elza szobája. A kisasszony íróasztalkája előtt ül és levelet ír. – - -Elza (egyedül). – »… Nem, Miklós, te nem értesz engem!! Az, hogy -szabadon találkozhatunk, nemcsak hogy nem elégít ki, hanem boszant, -kétségbeejt!!! Mikor itt ülsz mellettem, egy túlságosan fűtött -szalonban, s a többiek, illedelmesen elhúzódva mellőlünk (minél -messzebbre, a lehető legmesszebbre), jóakaró tekinteteket vetnek felénk -– – – s azt lesik, hogy alattomban megfogtad-e a kezemet, mialatt te az -Azor kutya hőstetteit sugdosod el nekem s hosszasan, édesdeden -ábrándozunk el Muczi paripádról – – – akkor, kedves Miklósom, igaz, hogy -jól érzem magam, boldog vagyok; de – hogy is mondjam? – túlságosan is -jól érzem magam, tulságosan is boldog vagyok!! – – – Ilyenkor azt -képzelem, mintha már a férjem volnál, s ez untat – – – Végre is nem -szeretném elveszíteni a menyasszonyságom szép napjait, pedig ilyenkor -úgy tetszik nekem, mintha te is, ők is mind nagyon sietnének… Édes -Istenem, együtt kuksolni, arra még ráérünk, majd ha öregek leszünk!… -Órákon át suttogni, s nem mondhatni egyebet, mint hogy az uj énekesnő -nagyszerü s hogy ez vagy az a szinésznő megint jól domborított!… -Örökösen ügyelni, hogy a mama ellenőr-tekintete észre ne vegye egy-egy -bizalmasabb pillantásunkat!… Nem, Miklós, az én regényíróim nem ezt -igérték nekem! Igenis, én randevúzni akarok veled, kilovagolni -Békás-Megyerre, vagy nem tudom hová! Mily édes volna felöltözni -munkásleánynak és közvitéznek, aztán elmenni a Barokaldi-czirkuszba, ha -ugyan van még Barokaldi-czirkusz, de egyedül lenni és flangálni egy -kicsit, mi?… És levelezni akarok veled, titkon, naponkint -négyszer-ötször!… Nem bántó, kétségbeejtő, rettenetes gondolat-e, hogy -nemsokára férjhez megyek, nemsokára öreg asszony leszek, s még soha, -egyetlen egyszer se kellett megvesztegetnem, egyetlen egyszer se -lehetett megvesztegetnem a szobalányunkat!!! – – –« - -Egy hang (kívül). – Szabad? - -Elza. – Te vagy az, papa? - -A hang (kívül). – Igen. Bejöhetek? - -Elza. – Már hogyne jöhetnél be! (Elteszi a levelet buvard-jába s -feláll.) - -Berzsenyi (bejön s körülnéz.) – Valamit elrejtettél, hehehe. (Nevet.) - -Elza. – Én, papa? - -Berzsenyi. – Tudom, tudom. Ismerem már én ezt. Ebben az időtájban az -ember nem léphet be a hölgyek szobáiba a nélkül, hogy valamit el ne -dugnának előle. - -Elza. – S te mint illedelmes családfő, már előre kopogtatsz, hogy az -ügyetlenebb hölgyeknek idejök legyen elrejteni a készülő meglepetést. - -Berzsenyi. – Hja, hozzá vagyok szokva! Több mint húsz esztendeje, hogy -karácsony táján kedves mamád mindig dugdos előlem valamit. - -Elza. – S a vége rendesen egy pár himzett papucs, vagy más efféle. - -Berzsenyi. – Igen, ez a papucs, míg élek, épp úgy kijár nekem minden -esztendőben, mint a koszorú, majd ha meghalok. - -Elza. – Fuj, papa, milyen csunyákat beszélsz! - -Berzsenyi (elmerengve). – Csak egyetlen egyszer nem kaptam meg a -szokásos papucsot. S az eredeti a dologban az, hogy épp akkor, mikor -kedves mamád már szeptemberben elkezdte rejtegetni a meglepetést. »No, -ez egyszer nem papucsot kapok, hanem más valamit!« – nevettem magamban. -De mulattatóan megcsalatkoztam, mert nem kaptam semmit, papucsot épp oly -kevéssé, mint valami mást. Kedves mamád valami nagyon bonyolított -kézimunkán kezdett dolgozni, és mit tesz isten?!… nem tudott készen -lenni vele karácsonyra. Ti persze erre nem emlékeztek, mert akkor még -nagyon kicsinyek voltatok. - -Elza (miután pár pillanatig elgondolkozott, egy kis megindulással). – -Kedves, jó papa, mennyit s milyen régóta fáradozol értünk, csak azért, -hogy néha egy-egy papucsot csináljunk neked, vagy még azt se! - -Berzsenyi. – Meg vagyok jutalmazva, mert, mondd nekem, volt olyan okos a -boldogult Ledochowski kardinális, mint az én Elza leányom?! (Könnyet -törül le a szeméből). De legyünk férfiak, és gondolkozzál egy kicsit, -mert le akarom tárgyalni veled ezt a karácsonyügyet. - -Elza. – Mi van azon tárgyalni való? - -Berzsenyi. – A milyen okos vagy, nem fogsz csodálkozni rajta, ha -megvallom neked, hogy ez az egész karácsonyi ügy engem untat. -Mindenesetre szívesen folyósítom hivatalnokaim számára a kérdéses -összegeket, és az én szolgaszemélyzetemnek is; miattam a szegények -részére, sőt a legszennyesebb szegények részére se tagadom meg a -hozzájárulást csekélyebb összegekkel; annál kevésbbé sajnálom tehát a -legmesszebb menő áldozatot az én családomtól. De hogy egy családatyának -még a saját fejét is törnie kellessen ilyenkor, miképpen intézze el -leghelyesebben ezt a kellemetlen ügyet, te, mint okos leány, szintén -boszantónak fogod találni. Vedd például kedves mamádat. Mit csináljak -vele? Akarod, hogy megint boutonokat vegyek neki? Ez unalmas. - -Elza. – A mama nagyon igénytelen, s ha a karácsonyfán ő is talál valami -apróságot… - -Berzsenyi. – A karácsonyfát egész rendesen fel fogom bútorozni, de csak -nem kivánod tőlem, hogy kedves mamádnak a karácsonyi ajándékán kezdjek -el takarékoskodni? De ő igen különös asszony. Mit akarsz? Kimegyek az -iparművészeti kiállításba, körülnézek, eltünődöm, és nem veszek semmit. -Az emberek körülöttem sipítoznak a szájtátástól: »Milyen szép! Mennyi -szép dolog!« És látok íróasztalt, a min nem nem lehet írni, szekrényt, a -mibe semmit se lehet tenni, bútort, a mire nem lehet leülni. Hát kedves -barátom, én tudom, hogy ez Louis Quinze, szeczesszió és minden egyéb, de -ha én ilyet veszek, akkor úgy tünöm fel magamnak, mint a ki leráz a -nyakáról egy öreg asszonyt. Legjobban szeretnék megvenni neki egy -iparművészt tulajdon használatra, a ki csak az én házamat szolgálja ki, -úgyis a legolcsóbb, a mit meglehet venni, maga az ember. És hová tegyem -ezt a szegény Blankát? Megvennék neki egy egész szerkesztőséget, a -szerkesztőtől le, egészen a portásig, hogy minden verset kiadhasson, a -mit csak akar, de hátha inkább egy szinházat kíván? Ez a két nő nagy -bizonytalanságban hagy engem. - -Elza. – Tudod mit, papa? Holnap kisétálsz velem, és én majd intézkedem, -te csak fizetsz. Ki fogom találni, hogy mivel szerzed nekik a legnagyobb -örömet. - -Berzsenyi. – Látod, erre akartalak kérni. És most már felőlük nyugton -alszom. De te? Nem tudom, meg leszel-e elégedve azzal, a mit te neked -szántam. Nem beszélek róla, hadd maradjon meglepetés. Azaz mégis. Meg -kell mondanod, ha nem tetszik, mert már megvan. Nézd, a te krisztkindlid -itt van ebben a levélben. - -Elza. – Mi van ebben a levélben? - -Berzsenyi. – Egy ló van benne. - -Elza. – Jaj, papa, igazán? Lovam lesz, versenylovam? - -Berzsenyi. – És minő lovad! _Álomherczegnő_. Nevezve a jövő évi Oaks-ra. - -Elza (nyakába ugrik apjának). – _Álomherczegnő_! A század kanczája! - -Berzsenyi. – Gyermekem, ha nem akarsz elszomorítani, ne használj előttem -ilyen sikamlós, hogy ne mondjam pajkos kifejezéseket. Mondd, hogy a -század lova, ez elég. - -Elza. – És a saját színeimben fogok futtatni? - -Berzsenyi. – A saját színeidben és a saját álneved alatt. - -Elza. – Ó, papa, ki nem mondhatom, milyen örömet szereztél nekem! - -Berzsenyi. – Igazán? - -Elza. – S ha még megvennéd _Baká_t is, hogy szegény _Álomherczegnő_ ne -unatkozzék egyedül… - -Berzsenyi (nevetve). – Ejnye, te kis követelő! De nem bánom, megkapod, -ha kisegítesz ebből a kellemetlen karácsonyi ügyből. - -Elza (megczirógatva atyját). – És Miklós? Ugy-e, a szegény Miklós is -talál valamit a karácsonyfán? - -Berzsenyi. – Ha már a szegény Miklósnak karácsony este itt kell lennie! -De csitt, anyádnak a lépéseit hallom!… Valahogy el ne áruld magadat -előtte! Tudod, ő már abban a korban van, mikor az ember ujra azt hiszi, -hogy a Jézuska hozza az ajándékokat! - - - - -XVIII. KÉM-SZOLGÁLAT. - -– Elza egyedül van a kék szalonban s Gabriele D’Annunzio-nak _Tűz_ czímű -regényét olvassa. Néha leereszti a könyvet ölébe és elgondolkozik. -Egyszerre kinyílik az ajtó s megjelenik cousinje: Berzsenyi Zoltán. – - -Zoltán. – Szervusz. - -Elza. – Szervusz. - -Zoltán. – Csak te vagy itt? - -Elza. – Csak én. - -Zoltán. – Hát a többiek? - -Elza. – Mit tudom én? A mai világban már olyan rosszul neveljük a -szüleinket, hogy soha se jelentik be előre, hol fognak csatangolni. - -Zoltán. – Együtt mentek el? - -Elza. – Nem. A mama Blankával ment el valahová. Azt hiszem, kéregetni -mentek a szegényeknek. - -Zoltán. – Mit kéregetnek ők a szegényeknek? Ha olyan sokat törődnek a -szegényekkel, mért nem adnak inkább nekik? - -Elza. – Kérdezd meg őket. Különben, adni: flanczolás, kéregetni pedig: -chic. Ahhoz semmi se kell, csak pénz; ehhez keresztényi alázat is kell. -Szóval: a Metternichné így szokta s a mamának ez elég. - -Zoltán. – És te mért nem mentél velök? - -Elza. – Először, mert nincsen jó szívem, másodszor, mert olyan náthám -van, mint az Eiffel-torony. A többit elengeded. - -Zoltán. – Azt hittem, a vőlegényedet lesed. - -Elza. – Szó sincs róla. Az olyan vőlegényt, a ki soha se találja ki, -hogy a menyasszonya mikor van egyedül, az olyan vőlegényt nem érdemes -lesni, mi? Nincs igazam? - -Zoltán. – Tán összekülönböztetek? S azért vagy olyan mérges? - -Elza. – Összekülönböztünk? Mi? Dehogy! Szobaáristomot kapott a szegény -feje. A multkor elaludt a lábamnál heverve. - -Zoltán. – Hát az öreg? - -Elza. – A papa? - -Zoltán. – Hát persze. - -Elza. – Azt nem tudom, hol van. Egy jól nevelt leány nem fürkészi a -papája útjait. Mit akarsz vele? Pénz kellene? - -Zoltán. – Micsoda eszed van neked!… Miből találtad ki? - -Elza. – No csak úgy gondoltam. Nem igen van hozzád szerencsénk máskor. - -Zoltán. – Te igen hálátlan vagy. Máskor, ha öreg asszonyokat akarsz -megtánczoltatni, fordulj tánczosokért a bölcsészek segítő-egyesületéhez. - -Elza. – De nagyra vagy vele, hogy a multkor az Orfeum-kávéházból -bekukkantottál hozzánk is! Megjegyzem, hogy akkor is pénzért robotoltál. - -Zoltán. – Hja barátom, ha ingyen akarok tánczolni, akkor nem a ti vén -dámáitokat lötyögtetem előre, hátra. Fuj, a vén automobilok! Mondd, hol -szedtétek össze ezt a sok kimustrált lóvasutat? - -Elza. – Csak folytasd ezen a hangon! Csak mondd el a papának, hogy mit -tartasz azokról a csillagkeresztes hölgyekről, a kik úri házát koronkint -megtisztelik! - -Zoltán. – Gondolod, hogy akkor nem ad pénzt? - -Elza. – Szegény fiú, erről tegyél le. Nagyon sajnálom, de ki kell -ábrándulnod. - -Zoltán. – Mi az ördög! Talán csak nem ütött be nálatok is »a pénzpiacz -kedvezőtlen helyzete«?! Remélem, az öreg nem hiába jár ki a pénzpiaczra? - -Elza. – Nem, hanem borzasztó dühös rád. Ajánlom, egyhamar ne kerülj a -szeme elé. - -Zoltán. – Aztán mért haragszik? - -Elza. – Mert megint eljárt a szád. - -Zoltán. – Nekem? - -Elza. – Hja, édesem, a ki pénzt akar, az ne vicczelődjék. Én, látod, -méltányoltam a viczczet, de ő nem méltányolta. - -Zoltán. – Miféle viczczet? - -Elza. – Az uj bútorokról nem tudtad megállani, hogy ki ne jelentsd: -»Kazároknak Louis Quinze bútor! Tehénnek vitézkötés!« Mondtad vagy nem -mondtad? - -Zoltán. – De, kérlek szépen… - -Elza. – Nos, Blanka azon melegében elmondta neki. És most próbálj -beszélni vele! - -Zoltán. – Tyű, kutyateremtette! - -Elza. – Mondhatom, ezt elintézted. - -Zoltán (egy kis szünet után, lesujtva). – Akkor hát szervusz! - -Elza. – Azért ne menj mindjárt a Dunának. Várj csak. Hogy a papa tudni -se akar rólad, az bizonyos. De talán valahogyan nyélbe üthetjük a -dolgot. Mondd, mennyi kellene? - -Zoltán. – Gyerekség: háromszáz forint. - -Elza. – Nagyszerű! Teneked háromszáz forint gyerekség? S mi az ördögre -kellene neked háromszáz forint? - -Zoltán. – Hát mire kell nekem a pénz? Párbaj-költségekre! Nekem egyébre -soha se kell pénz, nekem csak párbaj-költségekre kell. A pinczért, s a -többi, haza küldhetem a papához, mindenkit haza küldhetek, még a… izé… -mindenkit! De párbajköltségekért egy gentleman nem megy haza sírni. - -Elza. – S teneked párbaj-költségekre mindjárt háromszáz forint kell? -Barátom, egy párbaj urasan számítva, hetven forintba kerül. Mondjunk -nyolczvanat. - -Zoltán. – Kérlek, te ehhez nem értesz. Nálunk az nem úgy megy, mint -nálatok, katonáéknál. Egy egyetemi párbaj sokba kerül. Nálunk, kérlek, a -segédek három napig éjjel-nappal fiákereznek, de a mi a legtöbbe kerül, -az a kibékülési reggeli. Nem mondom, hogy ezt mindenkitől megkövetelik, -de én, a kit Van der Berzsenyinek szoktak nevezni, nem lehetek smuczig. - -Elza. – Akkor jobban kellene vigyázni a bőrödre. És, ugyan, miért van -párbajod? - -Zoltán. – A Klári miatt. - -Elza. – Mi közöd neked a Klárihoz? - -Zoltán. – Tudod, az egyetemen én vagyok a Klári-párt elnöke. - -Elza. – Micsoda párt? Ilyen pártról még nem hallottam. - -Zoltán. – Akkor el vagy maradva a világtól. Az egyetemen egy nagyon -nevezetes Klári-párt van, a mely sokkal hatalmasabb ugyan, mint a -Zsazsa-párt, de a Zsazsa-párt is erős. A Tezsa-párt az nem számít, de a -Zsazsa-párt nagyon erős. És most jön ez a fene angol-párt. - -Elza. – Olyan párt is van? - -Zoltán. – Látod, ezt én se értem. Mit akarnak azzal az angol -primadonnával? Nem mondom, hogy nem formás az öreg, hiszen ha arról van -szó… de neked ezt úgy se illik érteni… - -Elza. – Csak folytasd; én nem vagyok prüd. - -Zoltán. – Elég az hozzá, hogy a Klári-párt meg a többiek között most -roppant éles a villongás; különben talán hallottad, hogy az egész város -fel van fordulva. - -Elza. – Nem hallottam. De hogy jössz te a Klárihoz? - -Zoltán. – Tulajdonképpen igazad van. Én nem kapok a mosolyaiból egy -zsákravalót, mint az ujságírók. De már első éves koromban Klári-párti -voltam s most nem változtathatom meg az elveimet. - -Elza. – Hogy a primadonnák háborúznak, azt értem. Egyed-uralkodó -primadonnának lenni voltaképpen a legmagasabb állami hivatal a mai -világban. Érdemes érte egy pár mosolyt mozgósítani. És átkozott kevés -ideig tart; a második siker után már mindenkit csak »a kövér öreg -asszony«-nak neveznek. De ha a primadonnák megfojtják egymást egy kanál -vízben, nem mindegy az nektek? Mit tüzeltek miattok ilyen rémségesen -ebben a pénzszűk világban? - -Zoltán. – Éppen azért. Nincsen pénzünk és szórakozni csak kell -valamivel! - -Elza. – Aztán, hogy keletkezett a párbajod? - -Zoltán. – Mint a többi. Mondom, hogy az egyetemen a hangulat már hetek -óta rendkívül feszült. Mi elneveztük a Zsazsa-pártot Paprika -Janka-pártnak, ők meg elneveztek bennünket Népkonyha-pártnak, mert ránk -fogták, hogy a Klári népkonyha-jegyeket osztogatott szét köztünk. És -most egyszerre ránk szakad az angol párt is; képzelheted, az egyetem -három napja olyan, mint egy zsinagóga. Hát tegnap szembe jön velem a -Hirsényi Nándi és azzal köszönt, hogy: »Éljen Haltay Mariska!« »Menjen -vissza az Orfeumba!« – felelek én, hogy megvédelmezzem pártom és a -szinpadi erkölcs álláspontját. »Te beszélsz Orfeumról!« – gúnyolódik ő. -»Én hát – vágok vissza én – én még nem szolgáltam Orfeumban.« Erre ő azt -mondja, hogy ne pötyögjek, s mikor vissza felelek, oda vágja nekem, -hogy: »Pity, pity, Flórián!« Erre persze provokálnom kellett. - -Elza. – Hát ez nagyon szomorú történet, mert nekem nincsen háromszáz -forintom. - -Zoltán. – Mennyi van, az a kérdés? - -Elza. – Úgy harmincz körül. - -Zoltán. – Mindössze harmincz forintod van és lovagtörténeteket -beszéltetsz velem? - -Elza. – Igen, de megszerezhetem neked a háromszázat is, egy föltétel -alatt. - -Zoltán. – Előre el van fogadva. - -Elza. – Hohó, ne siess, mert nem olyan egyszerű a dolog. Elképzelheted, -ha ilyen zord viszonyok között háromszáz forintot szerzek neked, meg -fogom fizettetni magamnak ezt a vastag szívességet. - -Zoltán. – Csak rajta! - -Elza. – Legelőször is felelj nekem, de egészen őszintén, kivel vagy -kikkel van neked viszonyod? - -Zoltán. – De kérlek, hogy érted ezt? - -Elza. – Úgy. A jó értelemben. - -Zoltán. – Már engedj meg… - -Elza. – Semmi kibuvó. Teljes őszinteség. Van valami kis szinésznő, egy -kis kardalosnő vagy mi, a ki meghallgatja a sóhajaidat? - -Zoltán. – Mit képzelsz? Szinésznő? Kardalosnő? Nem vagyok én se főpap, -se gróf, se bankigazgató! Ma már csak ezek engedhetnek meg maguknak -efféle luxust. Talán az apám. Az meglehet. De én!… Hiszen én még a -Hőkömszinházbeli igényeknek se tudnék megfelelni. - -Elza. – Nem vagy legalább járatos… hogy is mondjam?… tudod, olyan -magasabb horizontalekörökben? De magasabb rendűt értek, négy csillagost; -V. S. O. P.-ést?… - -Zoltán. – Járatos? Na, a mi ezt illeti, szeretném én látni azt a helyet, -a hová én nem vagyok járatos! - -Elza. – Nekem pedig csak ez kell. Arról van szó, hogy szeretném, ha -elcsalnád a Miklóst valahová, tudod… - -Zoltán. – Szeretnéd, ha elcsalnám a vőlegényedet valahová…?! - -Elza. – Igen, s aztán elmondanád nekem, hogyan viselte magát. - -Zoltán (önérzetesen). – Szóval: kémnek akarsz felhasználni? - -Elza (ridegen). – Ez a meztelen igazság. - -Zoltán (egy hanggal lejebb.) – Nagyon visszaélsz a szorultságommal. -(Némi habozás után.) Minden irántad való jóakaratom mellett sem lehet… - -Elza. – Azonnal el fogom csitítani a lelkiismeretedet. Az a reménységem, -hogy ezzel neki is szolgálatot teszel. - -Zoltán. – Hogy-hogy? - -Elza. – Nagyon örülnék, ha rosszat jelenthetnél róla. - -Zoltán. – Csak nem akarsz szakítani vele? - -Elza. – Nem. De azt hiszem, ha rosszat tudnék róla, akkor jobban -szeretném, mint így. Látod, ez az ember egy idő óta sehogy se tetszik -nekem. Azt hiszem, soha se csal meg. Pedig, ha arra gondolok, hogy talán -máris vigyáz magára… fuj, akkor úgy rémlik, hogy már egy cseppet se -szeretem. Ha azért vigyáz, mert reszket a gondolattól, hogy hátha -elszalasztja a kövér falatot!… Ha csakugyan ilyen volna, azonnal -meggyűlölném, mert az ilyen ember nekem nem imponál. Nekem olyan ember -imponál, a ki szembe száll minden veszélylyel, nyakon csíp minden -fehérnépet, s úgy bánik a nőkkel, mint a mosogató rongygyal. - -Zoltán. – Te furcsa lány vagy, Elza. De azért mégse hiszem el, a mit -mondasz. Ma így beszélsz, holnap meg amúgy. - -Elza (egy kicsit elgondolkozva). – Nem. De meglehet, hogy két különböző -lélek lakik bennem. Néha rettenetesnek tűnik fel előttem az a gondolat, -hogy egy szabad ember, ha nő is, egy egész hosszú életet, egész életét -egy másik embernek szentelje, annak az eszköze, bútora, tárgya legyen, s -ezt lássa élete czéljának. Tudod, nagy bennem a szabadság szeretete. Ez -annak lehet a következése, hogy ősanyáinknak, a szegény keleti -rabszolgáknak, mindenben volt része, csak éppen a szabadságban nem. -Megvolt mindenök, de gyémántjaikat csak otthon viselhették; az utczára -már csak titokban kandikálhattak ki. Én, barátocskám, imádom a szabad -levegőt, mindenekfelett imádom. S ha erre gondolok, néha kételkedni -kezdek, vajjon igazán szeretem-e Miklóst? Mindegy. Az bizonyos, ha egy -kis rosszat jelenthetsz róla, jobban fogom szeretni. - -Zoltán. – Szóval, csak emberbaráti cselekedetről van szó, ha rossz útra -viszem a vőlegényedet, s az eredményről jelentést teszek? - -Elza. – Szóról-szóra. - -Zoltán. – Nem értem, de ha neked szívességet teszek vele, miért ne? -Végre is, te közelebb állasz hozzám, mint ő. - -Elza. – E szerint megegyezel? - -Zoltán. – Félig már rendben volnánk. - -Elza. – Egy óra mulva egészen rendben leszünk. A lakásodra küldöm, -helyes? - -Zoltán. – Köszönöm. De megyek, mert a segédeim várnak. - -Elza. – Szervusz. - -Zoltán. – Szervusz. - -Elza (utána kiált). – Igaz, te, ha túléled ezt a párbajt, gondolj rám, s -ha a könyvkereskedésben valami nagyon pikáns regényt látsz, vedd meg -nekem. - -Zoltán. – Az igazat megvallva, a könyvkereskedésekben nem igen vagyok -járatos. De pikáns levelezőlapjaim, azok vannak. - -Elza. – Az nem kell, köszönöm. Tehát egy óra mulva. - -Zoltán. – Köszönöm. Szervusz. - -Elza. – Szervusz. - - - - -XIX. BERZSENYIÉKET MEGSZÁMLÁLJÁK. - -– Délelőtt tiz óra. Szín: a sötét udvari ebédlő. Berzsenyiné, teljes -toalettelenségben, egyedül. A frizirnőt várja. Éppen megreggelizett s a -_Pester Lloyd_ot olvassa. – - -Berzsenyiné (magában). – Hiába, a regények mégis csak szebbek voltak -akkor, mikor az Ádolf Silberstein írta a Lloydot!… Mi az? - -Katicza (a szobaleány, jön). – Kérem szépen, méltóságos asszony, egy -ember van odakünn, a ki minden áron be akar jönni. Igazán nem tudom, -hogy mit csináljak vele. - -Berzsenyiné. – Miféle ember? - -Katicza. – Azt mondja, hogy ő a népszámlálási biztos. - -Berzsenyiné. – Mondja meg neki, hogy a méltóságos udvari tanácsos úr -nincsen itthon és hogy jöjjön máskor. - -Katicza. – Már mondtam, de azt felelte, hogy akkor a méltóságos -asszonynyal kell beszélnie. - -Berzsenyiné. – Én most nem fogadok. - -Katicza. – Azt is mondtam, de az ember nem akar tágítani. Hogy ő nem -mulatságból jött, hanem hivatalból. Aszondja, hogy ő kiragasztotta a -vörös czédulát, bejelentette, hogy ma jön, és hogy ilyenkor valakinek -itthon kell lennie. Igy rendeli a törvény. - -Berzsenyiné. – A törvény ilyen bolondokat nem rendel. Hol vannak a -leányaim? - -Katicza. – Elmentek korcsolyázni. - -Berzsenyiné. – Akkor küldje el az embert a méltóságos urhoz a -comptoirba. - -Katicza. – A méltóságos úr aligha lesz ott, mert onnan is keresték. -Különben is a népszámláló ide, a lakásba akar jönni. - -Berzsenyiné. – Micsoda szemtelenség! Nem akar mindjárt a fürdőszobámba -is bejönni? - -Katicza. – Nem tetszik elhinni, de még a szobákat is meg akarja nézni. - -Berzsenyiné. – No hát ez hallatlan. Az én házamban! - -Katicza. – Kérem szépen, én tőlem olyanokat kérdezett, hogy ha nem a -törvény embere, bizony isten képen teremtem. Aszondja, hogy neki mindent -ki kell vallani, és még dicsekszik vele, hogy milyen furcsákat szokott -beszélni a partájokkal. - -Berzsenyiné (magában). – Ha az ember regényben olvasná az ilyeneket, nem -hinné el. (Katiczához.) Rólunk is kérdezett talán? - -Katicza. – Ne tessék haragudni, de azt kérdezte, hogy a méltóságos -asszony hányadik felesége a méltóságos urnak. - -Berzsenyiné. – Hallatlan, hallatlan!… Bocsássa be azt az embert. Várjon, -előbb adja ide a fülbevalómat. Igen ott van. Ugy, most bejöhet. (Katicza -el; majd ujra megjelenik a népszámlálóval.) Katicza, maga maradjon itt. -(A népszámlálóhoz.) Meg fogom tudni, hogy mért kivánt engem zaklatni, és -hogy milyen czélból engedett meg magának különböző tréfákat az én -cselédeimmel? - -A népszámláló. – Bocsánatot kérek, méltóságos asszony, én Doboz Elek -fővárosi tanító vagyok… - -Berzsenyiné. – Mindjárt gondoltam. Olvastam önökről az ujságban. -Figyelmeztetem azonban, hogy itt nincsenek gyermekek, és hogyha -volnának, akkor sem engedném őket megverni. - -A népszámláló (torkát megköszörülve) – … és mint népszámlálási biztos -voltam bátor jelentkezni. - -Berzsenyiné. – Én nem vagyok nép, és engem ne tessék megszámlálni. Ha a -népet akarja megszámlálni, menjen ki a konyhába, de ne háborítsa az én -délelőtti nyugalmamat. A konyhában is illedelmes viseletet kérek; azt, -hogy valaki a cselédeimmel hanczurozzék, nem engedhetem meg s ezt -semmiféle törvény nem irja elő. - -A népszámláló (sértődötten). – Engedelmet kérek, de a törvény nem ismer -különbséget, s nekünk kivétel nélkül mindenkit meg kell számlálnunk… - -Berzsenyiné. – De önnek csak a számlálás a kötelessége, s ha önnek -mondják, hogy odabenn egy hölgy fésülködik, ez éppen elég. Felír egy -hölgyet és punktum. De ön úgy látom, azt fürkészi, hogy nincs-e itten -más valaki is? Ezt én kikérem magamnak. - -A népszámláló. – Bocsánat, méltóságos asszony, de nem erről van szó. A -méltóságos úr kitöltötte a számlálólapokat, s én most az ellenőrzés -végett jöttem. - -Berzsenyiné. – Az én férjem személyesen töltötte ki a számláló lapokat? - -A népszámláló. – Igen. - -Berzsenyiné. – Akkor nincs szükség semmi ellenőrzésre, mert az én férjem -nem mond be hamis adatokat. - -A népszámláló. – Ezt senki se gondolja. De a számláló-lapok hibásan -vannak kitöltve, s nekem az adatokat helyesbítenem kell. - -Berzsenyiné. – Honnan veszi ön azt, hogy az én férjem hibásan mondta be -az adatokat? Az én férjem mindenesetre tudja, hogy hányan vagyunk, és ha -ön jobban tudja, akkor mért kérdezősködik? Írjon be annyi embert, a -mennyit akar és hagyjon engem békében. Az én férjem pontosan fizeti az -adót, és annyi ember után fog fizetni, a mennyit be fognak írni. Ezért -nem való egy hölgyet öltözködés közben zavarni. - -A népszámláló. – Nagyon sajnálom, méltóságos asszony, hogy alkalmatlan -időben jöttem, de nem mulasztottam el a bejelentést, s mivel csak néhány -kérdésről van szó, talán lesz kegyes kihallgatni. - -Berzsenyiné. – Ha valamit meg akar tudni, mindenesetre inkább tőlem, -magamtól kérdezze, mint a cselédeimtől, a kiknek a kérdezősködésekre nem -szabad felelniök. - -A népszámláló. – Első kérdésem a vezeték- és keresztnévre vonatkozik. A -méltóságos úr azt írta ide: »Lovag békásmegyeri Berzsenyi Jacques, pápai -szent birodalmi nemes, udvari tanácsos, a Lipót-rend k. keresztese, -venezuelai főkonzul.« Ez a beírás téves. - -Berzsenyiné. – Már hogy volna téves? Remélem, nem akarja azt mondani, -hogy az én férjem svindler, a ki másnak adja ki magát? - -A népszámláló. – Nem, hanem ebbe a rovatba csak a vezeték- és keresztnév -írandó be, s az utóbbi az állam hívatalos nyelvén. »Jacques«, ez nincs -magyarul, »Jacques« magyarul, ha nem csalódom, Jakab. Engedelmével -törülni fogom tehát a beírást, s helyébe szabatosan írom a nevet: -»Berzsenyi Jakab.« - -Berzsenyiné. – Jakab! Berzsenyi Jakab! Mért nem mindjárt: »az Iczig -zsidó«?! Figyelmeztetem önt, hogy ha ön froczlirozni akar védtelen -hölgyeket, az én férjem meg fogja találni a módját, hogy önt főnökei -illendő viseletre tanítsák. Az én férjem nem Jakab, s nem tűröm, hogy ön -az én házamban élczelődjék. - -A népszámláló (boszúsan). – Én csak kötelességemet teljesítem. -Hasonlóképpen a méltóságos asszony nevének a rovatába ez van beírva: -»Berzsenyi Elise, született szendrői Hirsch.« Ez nem helyes. Ide -egyszerűen azt kell írni: »Berzsenyi Jakabné.« - -Berzsenyiné. – Berzsenyi Jakabné! No hallja, ez már mégis szemtelenség! -Persze, el kellett volna hivatnom az én ügyvédemet. De ez a leány -tanuskodni fog, hogy mulatni akart a mi számlánkra, s biztosítom, hogy -nem fogom elmulasztani önt bepanaszolni. - -A népszámláló (ridegen). – A panaszt ebben az esetben felettes tanügyi -hatóságomnál kell beadni. Addig is, megengedi a méltóságos asszony, -folytatom. - -Berzsenyiné. – Csak tessék. Kiváncsi vagyok, hogyan fogja elnevezni a -leányaimat. - -A népszámláló. – Valóban az egyik kisasszony neve tévesen van beírva: -»Berzsenyi Elza.« Ezt így fogom helyesbíteni: »Berzsenyi Erzsébet.« - -Berzsenyiné. – Berzsenyi Erzsébet! Nem rossz. Hallod, Katicza? Berzsenyi -Erzsébet! Jegyezd meg magadnak, mert erről még tanuságot kell tenned. -Berzsenyi Erzsébet! Hallatlan! (Idegesen kaczag). - -A népszámláló. – A másik kisasszony neve helyesen van! »Berzsenyi -Blanka.« Ez korrekt. - -Berzsenyiné (gúnyosan). – Már hogy volna korrekt! Korrekt így volna: -»Berzsenyi Fehérnye!« Vagy: Berzsenyi Sára, Zsuzsa, Mari, Erzsók néni! -Hahaha! Azt mondja, hogy Blanka helyesen van! Hallod, Katicza?! - -A népszámláló. – Ellenben a foglalkozás-rovat kitöltése csaknem -mindenütt hibás. A méltóságos ur e rovatot így töltötte ki: -»nagybirtokos.« Úgy értesülök, hogy a méltóságos ur egyszersmind -gabonakereskedő, legalább nem hagyott fel teljesen az üzlettel, mert -részese a Beer-czégnek… - -Berzsenyiné. – Gabonakereskedő! Írja, hogy: speczeráj, lámpagyujtogató, -szivarvég kereskedő! Írjon akármit. Mindegy. - -A népszámláló. – A méltóságos asszony rovatába pedig ez van írva: -»Nagybirtokosnő.« Ez nem korrekt. Ide azt kell írni: »Háztartásbeli nő.« - -Berzsenyiné. – Háztartásbeli nő! Hah!… (Dühében hamarjában nem talál -szavakat.) - -A népszámláló. – Vagy van talán a méltóságos asszonynak valami kereső -foglalkozása? A postánál, távirdánál, telefonnál, iskolánál, -gyermekkertben, színháznál? Nincs? - -Berzsenyiné (tehetetlen dühvel néz maga elé). – Van-e valami kereső -foglalkozásom? Jellemtelenség alávalóság, piszkosság! - -A népszámláló. – Kérem, ne tessék engem sértegetni, én csak a köteles -kérdéseket intézem a méltóságos asszonyhoz. Ha a méltóságos asszonynak -nincs kereső foglalkozása, ki tartja el a méltóságos asszonyt? - -Berzsenyiné (felcsattanva). – Hallja, ez már mégis sok!… (Köhögési roham -fogja el s fuldokolni kezd). - -A népszámláló (miután megvárta a roham végét). – Ha a méltóságos -asszonyt a férje tartja el, akkor a méltóságos asszony csak -háztartásbeli nő. - -Berzsenyiné (fölemeli szemét az égre és zsebkendőjét a szája elé tartja, -hogy a lelke valahogy kine szakadjon). - -A népszámláló. – Nem helyes a kisasszonyok beírása sem. Az egyiknél az -van beírva, hogy: »nagybirtokos leánya«, a másiknál, hogy: -»versenyistállótulajdonosnő.« Mi ez? - -Berzsenyiné (int Katiczának, hogy feleljen ő). - -Katicza. – Elza kisasszonynak igenis versenyistállója van. - -A népszámláló. – S a kisasszony abból el, a mit a lovak díjakban -nyernek? - -Katicza. – Dehogy! - -A népszámláló. – Tehát eltartja valaki, ugy-e? - -Berzsenyiné (karjait emeli az égre). - -A népszámláló (zavartalanul). – Ki tartja el? A méltóságos úr, ugy-e? -Akkor hát azt kell ideírni: »Leány.« A másik kisasszony dettó »leány.« -Ennél a családi állapot helyesen van feltüntetve: »hajadon.« De a -másiknál a családi állapot beírása is téves. »Menyasszony.« Mi ez? - -Katicza. – Maga nem tudja, hogy mi az, ha valaki menyasszony? - -A népszámláló. – Nekünk semmi közünk hozzá, hogy valaki menyasszony-e, -vagy nem menyasszony, Valaki lehet menyasszony és már négyszeresen -özvegy. A kérdés az, hogy Berzsenyi Erzsébet hajadon-e vagy már nem -hajadon? - -Berzsenyiné. – Hallja!… ember… ne izéljen!… ne izéljen!… - -A népszámláló (szenvtelenül:) – Jó, mondjuk hát, hogy: »hajadon.« - -Berzsenyiné (levegő után kapkod). - -A népszámláló. – Azt hiszem, hiba csúszott be a házassági vagy a -születési évek rovatába is. A házasság éve: 1879, hónapja: márczius. Ez -megfelelne a kisasszonyok életkorának, az egyiknek a születési éve: -1880, a másiké: 1882. De vajjon nem téves-e a méltóságos asszony -születési éve: 1864? A méltóságos asszony tizenöt éves korában ment -volna férjhez s tizenhat éves korában már fogant volna? Ez annál -csodálatosabb, mert a méltóságos úr már elmult hatvan éves. Itt van -születési éve: 1840. - -Berzsenyiné. – Ember! Távozzék! Távozzék! (Köhögés). És nekem végig kell -hallgatnom ezt a sok infámiát! De hát nincs ebben az országban -rendőrség?! (Ujabb köhögési roham). - -Katicza. – A méltóságos asszony igen fiatalon ment férjhez; különben -láthatja, ha szeme van. - -A népszámláló. – Ne nyelveljen! Talán maga volt a bábája? - -Katicza. – Ejnye be finom ember, lelkem!… Ha kérdi, hát felelek, mert a -méltóságos asszony úgy parancsolta. A magam jószántából bizony nem -állanék szóba az úrral. - -A népszámláló. – Nem magát kérdeztem. Majd magára is rákerül a sor. Mi -van még? Igen… vallásnak a római katolikus van feltüntetve. Kérhetném -ugyan az okmányokat, de hagyjuk; a méltóságos asszony, látom, nagyon -ideges. Még csak egyet. Nincs senkinek valami testi fogyatkozása? Ezt a -leggyakrabban el szokták hallgatni. - -Berzsenyiné (fuldokolva köhög). - -Katicza. – Nincs senkinek. - -A népszámláló. – A kisasszonyoknak sem? (Berzsenyiné elájul.) - -Katicza. – Hogy a mennykőbe volna! - -A népszámláló (Berzsenyinére tekintve). – Mért nem ad neki egy pohár -vizet? - -Katicza. – Majd jobban lesz, ha magát elhordja a szélvész. - -A népszámláló. – Mondom, hogy ne nyelveskedjék. Inkább arra feleljen, a -mit kérdek. Itt a maga lapján is hiba van. - -Katicza. – Van ám a… majd megmondom hol!… - -A népszámláló. – Hajadon? - -Katicza. – Hallja, lelkem, ne sokat idétlenkedjék már, mert én nem -nézem, hogy törvény-e, vagy nem törvény… - -A népszámláló. – Feleljen. Születési éve? - -Katicza. – Tudom is én. A tavaszszal multam huszonkettő. Számítsa ki. - -A népszámláló. – 1878. Egyez. Vallása? - -Katicza. – Görög. - -A népszámláló. – Egyesült vagy nem egyesült? - -Katicza (türelmét vesztve). – Egyesült a fészkes fene! - -A népszámláló. – Azt kérdem, hogy szakállas papja van-e, vagy borotvált -képű? - -Katicza. – A pokol nézi a szakállát! De azt mondom magának, hogy most -már elég, mert látom, hogy megjött a méltóságos úr huszárja, s -mondhatom, hogy a nagyméltóságú fő-főkúria se veszi le magáról… - -Berzsenyiné (a ki időközben magához tért). – Katicza, az -Eau-de-Cologne-omat!… - -Katicza. – Igenis, csak hadd tuszkoljam ki ezt az urat. (A népszámláló -el.) Tessék itt van. - -Berzsenyiné (még aléltan). – Elment? - -Katicza. – El. - -Berzsenyiné. – Szaladjon hamar utána, fiam, és kérdezze meg tőle, hogy -ki találta ki ezt a népszámlálási törvényt? Tudja meg, fiam, hogy ki -volt a törvénycsináló; meg akarok ismerkedni vele! - - - - -XX. BERZSENYI LAPOT ALAPÍT. - -– Délután két óra. A nagy ebédlő. Berzsenyi és Elza kaszinót játszanak. -– - -Berzsenyi. – Nekem úgy látszik, te csalsz. Tizenkettővel vitted a -tizenhármat. - -Elza. – Tessék, és igazad van! Lásd, papuskám, én néha úgy jövök elő -magamnak, mint a némajátékban a Bertram, a Róbert és Bertramtól, a ki -mikor már Hochstapler és bankot alapít, kilopja a vendégeinek a -zsebkendőjét. Nekem, ha kártyázom, muszáj egy kicsit csalni; c’est plus -fort que moi. Ugy látszik, a mi őseink is rablólovagok voltak, mert ez -már a véremben van. - -Berzsenyi. – Akkor az egész nem gilt. - -Elza. – Papuskám, ne légy smuczián. Hölgyekkel nem így szokás játszani. - -Komornyik (bejön s tálczán egy névjegyet hoz. Óriási legény; hosszú, -mint egy meszelő, s komoly, mint egy államférfiú.) - -Berzsenyi. – Mi az, Artur? Valaki keres, Artur? (Kegyesen.) Jól van, -Artur. (Fölteszi binokliját és megnézi a névjegyet, melyen ez áll: Dr. -Vrillényi Andor, országgyülési képviselő, a »Budapesti Kürt« -vezérkormányzója, a Centaur-patkógyár-részvénytársaság felügyelő -bizottságának alelnöke stb.) Jól van, Artur. Vezesse be a doktor urat a -nagy szalonba és mondja meg neki, hogy pár percznyi türelmet kérek, mert -igen el vagyok foglalva. (Kegyesen.) Menjen, Artur. - -Elza. – Dolgod van? - -Berzsenyi. – Nem olyan sürgős. Csak hadd várjon az egyházi tanuló. -(Kegyesen pillant a távozó komornyik után). Mondd, mit szólsz te ehhez -az Arturhoz? - -Elza. – Nagyon tekintélyes. De azt hiszem, egy kicsit lenéz minket. - -Berzsenyi. – Szó sincs róla. Nagyon jóakaratú cseléd. De öleb kora óta -mindig herczegi házaknál szolgált, ez a higgadtság tehát természetes. - -Elza. – Talán ölbevaló gyereket akartál mondani? - -Berzsenyi. – Az mindegy, nem vagyok én tanár. Elég az hozzá, ez az Artur -tetszik nekem, mert nincs benne semmi cselédgőg. Nem bánom, játszom -veled még két pártit, ha akarod: tiz forintba. - -Elza. – S azalatt a gentleman, a kit te egyházi tanulónak mondasz, -várakozni fog? - -Berzsenyi. – Miért ne várakoznék? A ki pénzt akar, az ne várakoznék? A -ki pénzt akar, az várakozzék. Azt hiszed, bánom, ha nem várakozik? Igaz, -erről meg akartalak kérdezni. Mit szólsz hozzá, ha lapot alapítok? - -Elza. – S aztán minek neked a lap, papuskám? - -Berzsenyi. – Két czikket akarok íratni, egyet az amerikai zsokékról és -egyet a főrendiházról. Fel kell világosítani a népet, hogy amerikai -zsokét hozatni nem pazarlás, hanem befektetés, és azt is meg akarom -írni, hogy a főrendiház korhadt intézmény, a melyet föl kell frissiteni. - -Elza. – Értem. De ehhez nem kell az, hogy magadnak legyen ujságod. -Megíratod valahol, punktum. - -Berzsenyi. – Az eszmének több súlya van, ha én magam finanszirozom. Nem -értem különben, hogy mért ellenzed az ügyet? - -Elza. – Hát én nem értek a dologhoz, papa, de mindig azt olvastam az -ujságban, hogy egy ujság sokkal többe kerül, mint egy tánczosnő, és -aztán egy tánczosnő nem okoz annyi bosszuságot. - -Berzsenyi. – Ha egy idegen hallaná, hogy milyen csiklandós tónusban -beszélsz velem, azt gondolhatná, hogy ajánlatosnak tartod, ha egy -tánczosnőt veszek magamnak. Azután nem gondolsz egy ujság sok előnyeire. - -Elza. – Annyi bizonyos, hogy Blankának nagyon jó volna egy ujság a -háznál. Tele írhatná, ha akarja. És ezért tárgyalsz ezzel a -Vrillényivel? - -Berzsenyi. – Nem dobhatom ki az ügyletből, mert ő hozta az eszmét. - -Elza. – Annyit tudok róla, mert olvastam, hogy már vagy tiz ujságot -megbuktatott, és nem képzeled, mennyi millió fúlt bele azokba a -vállalatokba, a melyeket agyon kormányzott. De neked imponál, mert -nagyképü, és ugy beszél, mintha kanállal ette volna a bölcseséget. - -Berzsenyi. – Nekem imponál? Egy beképzelt szamárpofa! Szegény boldogult -nagyatyád azt mondta az ilyen emberekre, hogy: egy egyszerü ótvaros. De -mit akarsz? A kalocsai érsek nem fog nekem ujságot csinálni. Ehhez -kitanult ujságíró kell, a ki elolvassa az angol könyveket és -vezérczikket írjon belőlük. - -Elza. – Az ilyen vezérczikket nem olvassa el senki. Vagy te tán -elolvasod az efféle unalmas ostobaságokat? - -Berzsenyi. – Ahhoz te nem értesz. A vezérczikk annál jobb, minél -unalmasabb. Kell, hogy politikai súly legyen benne, és ez unalmas. És -ezen a téren Vrillényi már a legránézettebb egyének közé tartozik. -Államférfiúnak még nem lehet mondani, de már egyike a jelesebb -államfiúknak. - -Elza. – Én inkább csikókat vennék ezen a pénzen. - -Berzsenyi. – Látod, én mindenre gondoltam. A lóversenyekről a tip-eket -te fogod írni, s milyen nagy örömet szerzünk kedves mamádnak, ha a -bálját széltében-hosszában kiírjuk az ujságba, még a tánczosokat is. - -Elza. – Szóval ez fait accompli? - -Berzsenyi. – Miattam mondjuk, hogy úgy van. De óhajtottam megismerni -nézeteidet és meg akartalak nyugtatni, hogy az egészbe nem teszek többet -százezer forintnál. Ha sikerül, jó, s ha nem sikerül, remélem, hogy -illetékes helyen ezt az érdemet nem fogják nekem elfelejteni. - -Elza. – Akkor hát helyet csinálok ennek az urnak. Pá, papuskám. - -Berzsenyi. – E szerint te helyeslesz engem? - -Elza. – Mindenesetre. Ki tudja, mire lesz jó? Ha az ember ezt vagy azt -akarja, egy ujság mindig jó szolgálatot tehet. - -Berzsenyi. – No látod! - -(Megcsókolják egymást. Elza el. Berzsenyi csönget s parancsot ad, hogy -vezessék be a doktor urat. A doktor úr – köpczös, tömzsi, kissé kopasz s -nagyon vörös emberke – megjelenik). - -Berzsenyi. – Nem fogja rossz néven venni, de rendkívül fontos -intézkedéseket kellett tennem. Tessék helyet foglalni. Már éppen írni -akartam, hogy legyen szerencsém, de ez a gyászeset… - -Vrillényi (ijedten, nagy részvéttel). – Ó…!!… - -Berzsenyi. – Igen, atyai jóbarátom, a boldogult szerb király halála -végtelenül lesujtott. Alig hogy elvesztettük ő felségét, az angol -királynőt, ez az ujabb csapás!… Ilyen fiatalon! Milyen jókedvü volt még -a nyáron is, Karlsbadban!… - -Vrillényi (búsan). – Fájdalom, mindnyájan halandók vagyunk!… - -Berzsenyi (erőt vesz megindulásán). – De térjünk át ügyünkre. Tehát -megfontoltam, alaposan, tüzetesen megvizsgáltam az ügyet, és arra az -eredményre jutottam, hogy a mennyiben egy-két kisebb jelentőségü -óhajtásomra nézve a kellő előzékenységgel találkozom, nem lesz nehéz -megegyeznünk. - -Vrillényi. – Biztosíthatom, hogy a legmesszebb menő előzékenységgel -igyekszem… - -Berzsenyi. – Tehát, hogy mindenekelőtt az anyagi ügyekkel végezzünk, -abban állapodtunk meg, ugy-e, hogy mind a ketten száz-százezer forintot -helyezünk az ügyletbe? - -Vrillényi (ijedten). – Bocsánat, ez félreértés! Én anyagiakkal nem -működhetem közre, mert hisz vagyonom alig haladja meg a szóban forgó -összeget s a netaláni, bár nem valószinü, balsiker esetén… De hiszen, -kérem, talán nem becsülöm túl képességeim és munkám értékét, ha azt -állítom, hogy a szellemi tőke, melyet az ügyletbe fektetek, bőven -megfelel a kérdéses összegnek. - -Berzsenyi. – Hm. Nem mondom, nem mondom… De, végre is… - -Vrillényi. – Azonkívül nincs is szükség százezer forintnál magasabb -összegre. A »Budapesti Kürt«-nek megvannak a maga előfizetői, a maga -hirdetései, a maga jövedelmei, s ha a »Budapesti Kürt« átváltozik -»Haladás«-sá és mint uj lap, uj lobogóval és uj vezérrel folytatja -harczát a szabadelvüség érdekében, mindezt nem veszíti el. Szóval a -tranzakcziónak százezer forintnál többe nem szabad kerülnie. Viszont, -hogy teljes rekompenzácziót nyujtsak a befektetésért, kijelentem, hogy -tekintet nélkül sok évi munkásságomra s időközben megszerzett -tulajdonjogomra, a haszonból, szerkesztői fizetésemen kívül, csak -méltányos perczentuáczióra tartok igényt, egyébre nem, azaz: a -tulajdonjogot e százezer forintnyi befektetésért teljesen átengedem. - -Berzsenyi. – Hm. Ez változtat a dolgon, mert, a mint már a multkor -említettem, az eszméért úgy sem lelkesedem. Tudja, kérem, az ujság a -számok emberének éppen nem szimpatikus. Mondhatnám, olyan sok dolog van -az ujságban, a mi nem igaz, hogy az embernek elmegy a kedve bele is -nézni egy ujságba. A napokban például egy ujságban azt olvastam, hogy az -én lovam, _Agesilaus_ köhög… - -Vrillényi. – Bocsánatot kérek… - -Berzsenyi. – Mindjárt. Ezért nem teszek önnek szemrehányást, de kívánom, -hogy az én álláspontomat ön megismerje. Ez pedig az, hogy ha én az ön -által említett alapon is belemegyek az ügybe, egyszersmind hangsulyozom, -hogy a kizárólagos rendelkezést merőn kívánom értelmezni, s kikötöm, -hogy ezentul csakis azon igaz dolgok kerüljenek bele az ujságba, a -melyeket én helybenhagyok, így például, hogy a főrendiház korhadt -intézmény, mely tetterős reformokra szorul, önzetlen, de egyszersmind -agilis férfiakra, kik készek tevékenyen és hathatósan gyámolítani a -magas klérust és a született főrendeket. - -Vrillényi. – Ez magától értetődik. - -Berzsenyi. – Örvendek, hogy e tárgyban egy véleményen vagyunk. De van -még egy pont, mely engem bizonyos aggodalmakkal tölt el. Ön oly mereven -hangsulyozta a szabadelvűséget, a mely merevség nekem őszintén nem -tetszik. - -Vrillényi. – Kérem… - -Berzsenyi. – Hagyjon kibeszélni, doktor úr. Bizonyára én barátja vagyok -a szabadelvüségnek, sőt nem idegenkedem a demokratikus elvektől sem, -mert az egyenlőség barátja vagyok, a ki én és egy gróf közt nem látok -semmi különbséget. De fel kell világosítani a népet, hogy nyugalmát -csakis a szentesített intézményekhez való ragaszkodás és a vallásos -érzések adhatják vissza, mint ön ezt, nem kétlem, czéltudatos -tapintattal fogja kifejteni. - -Vrillényi (a szemüvegét igazgatva). – Természetesen, természetesen, -ebben tökéletesen egyetértünk. A baj csak az, hogy a »Budapesti Kürt« -oly hévvel, megvallom, koronkint némi túlzással, egyszóval oly -intranzigens módon képviselte a szabadelvüség ügyét, hogy attól tartok, -olvasói, legalább kezdetben, e hangot félreérthetnék. Belátom azonban, -hogy fokozatosan lecsillapodva, meg lehet találni a kellő mérséklet -hangját, de ehhez bizonyos átmenet szükséges… - -Berzsenyi. – Semmi se oly kerülendő, mint a túlzás, s valóban ön -helyesen említi a mérsékletet, hozzá tehetném: a bölcs és vallásos -mérsékletet. Röviden, hogy összegezzem politikai elveimet, megjegyzem, -hogy attól, a mi a haladásban jó, nem kell elzárkózni, így például fel -kell a népet világosítani az amerikai zsokék hasznáról, de semmi se oly -kerülendő, mint a tekintélyek helytelen bírálgatása. Ön meg fogja -érteni, mily kellemetlenül érintene, ha Rómában intenczióimat -félreérthetnék. A meggyőződések embere vagyok, de azt akarom, hogy ő -szentsége, ha a bibornoki kollégiumban esetleg szó kerülne -csekélységemről, nyugodtan mondhassa el: »Berzsenyi nem ellensége a -helyesen értelmezett szabadelvüségnek, de olyan férfiu, a kitől nincs -okom megvonni áldásomat.« - -Vrillényi (szemüvegét igazgatva). – Persze, persze. Mindezt értem és -méltánylom. Annyira, hogy eleve is hangsúlyoznom kell, mily csekély a -különbség ez elvek és az igazi szabadelvüség között. Az igazi -szabadelvüség a vallással és a politikai multtal szemben is szabadelvü. - -Berzsenyi. – Ez oly egészséges elv, melyről egy szép czikket lehetne -írni, mindjárt az első számban s egyuttal a lótenyésztésről is nehány -egészséges elvet lehetne hangoztatni, melyeket valamely egyénnek le -fogok diktálni, illetve megjegyzéseket tenni, hogy az illető saját -eszméivel kibővítve erről egy szép czikket irjon. - -Vrillényi. – Kétségtelen, kétségtelen. Mégis bizonyos átmenet… - -Berzsenyi. – Nem bánom, egy számban írja meg ön a még hátralékos -szabadelvü eszméket, de aztán világosítsa fel a népet, hogy most már át -kell menni a vallásos mérsékletre. A főrendiházat illetőleg azonban -szigorúan ragaszkodni kell a szabadelvü eszmékhez, természetesen úgy, -hogy a szabadelvüség e bár korhadt, de tiszteletreméltó és fentartandó -intézményt nem eltörölni, hanem felfrissiteni igyekezzék. - -Vrillényi. – Úgy hiszem, tökéletesen megértettem a főelveket, s örömmel -konstatálom, hogy a fontosabb kérdésekre nézve tökéletesen egyetértünk. - -Berzsenyi. – Csekélyebb jelentőségű elveimet majd alkalmilag fogom -kifejteni. Fontosabb kérdésekben egy szerkesztőt vagy egy nyomdászt -naponkint el kell küldeni hozzám; ha nem vagyok itthon, az én leányom, -Elza kisasszony, fogja nézeteimet a szerkesztőség számára folyósítani, -ki e tárgyban általam pontosan meg lesz bízva. Megjegyzem továbbá, hogy -mikor kinyomtatják az ujságot, reggelig mindig egy darab helyet üresen -kell hagyni, a hova belenyomtathatom, a mit akarok. - -Vrillényi. – Ez egy kissé nehézkes eljárás volna, de módját fogom -ejteni, hogy a késő éji órákban is rendelkezésére álljunk. - -Berzsenyi. – Megjegyzem, hogy a szerkesztőségből egy egyén mindig -figyelemmel kísérje a jobb társaságban, a kastélyokban, a tennisz-pályán -stb. a viszonyokat, mert azt akarom, hogy az én ujságomat ne kocsisok, -hanem műveltebb felvilágosultak olvassák. Kivételt teszek, mikor az én -feleségemnél bál van, mert ekkor az én vendégeimet kell kiírni a lapba. - -Vrillényi. – A társaság életét eddig is nagy figyelemmel kísérte a -»Budapesti Kürt«, de ezentul fokozottabb érdeklődéssel… - -Berzsenyi. – Igaz, most jut eszembe. Bele kell írni a lapba, hogy a jobb -társaságokat milyen kínosan érintette egy utóbbi szindarab, melyről azt -állítják, hogy minden tisztelet nélkül emlékezett meg előkelő történelmi -alakokról s a legjobb családokról. Mint hallom, e darabot, bizonyos -»Párisi asszony«-t, egy Beck nevű ember írta, ki, mint értesülök, -valamely államhivatalban van alkalmazva, honnan el kell mozdítani. És ha -már a családomról beszélünk, megjegyzem, hogy az én családomból -mindenkinek tiszteletpéldányt kell küldeni, hogy a lapomat egyszerre -többen is olvashassák. Általában ki kell írni, hogy a színházakban ne -adjanak elő olyan színdarabokat, melyeken a nézők elalszanak. Azt is -előre megmondom, hogy az olyan szerkesztőt, a ki hazugságot ír, vagy az -olyan nyomdászsegédet, a ki hazugságot nyom ki, kiméletlenül elcsapom. -Most több elv nem jut eszembe. Holnap majd elhívatom az ügyvédet, a ki -az én irodámban a szerződést meg fogja írni. A szerkesztőknek és -nyomdászoknak nem kell nálam tisztelegni, csak tudassa velök, hogy a -hivatalos órákban pontosan működjenek. - -Vrillényi. – Kérem. - -Berzsenyi. – Még egyet. A kihordók, a kik az én lépcsőmön a -tiszteletpéldányokat hurczolni fogják, illedelmesen legyenek öltözve, -mert az én palais-mban gyanús alakok nem járhatnak-kelhetnek. Ha -egyelőre nincsen jó ruhájuk, ujévre majd igérek nekik valamit, és ha -ügybuzgóan teljesítik kötelességüket, az én leányom, a ki Miss Dewey -néven futtat, a lóversenyekre majd tip-eket fog mondani nekik. - - - - -XXI. BERZSENYI BÁRÓ ÜNNEPLÉSE. - -– Délután négy óra. Szin: az V. ker. független polgárok egyesületének -klubhelyisége. A díszterem közepén emelvény, s ezen lepellel letakart -aranykeretes arczkép. Az emelvényt notabilitások veszik körül: -polgármesterek, országgyülési képviselők, fővárosi bizottsági tagok. -Odább a Berzsenyi család: Berzsenyi Jacques báróné, Berzsenyi Blanka -bárókisasszony, Berzsenyi Elza bárókisasszony, továbbá a báró testvérei: -Berzsenyi Soma, Beer James és lovag Beer Nathaniel urak. Polgárok, -klubtagok, hölgyek, iskolás gyermekek. Pontban négy órakor három tagu -küldöttség vezeti a terembe: _békásmegyeri és berzsenyi Berzsenyi -Jacques bárót_, az V. ker. független polgárok egyesületének és a -Lipótvárosi Jótékony egyesület mint Betegsegélyző és Temetkezési -Szövetkezetnek védnök-elnökét. Éljenzés és taps. Az V. ker. polgári -iskola fiunövendékei eléneklik a Himnuszt. Majd előlép a kör alelnöke s -lendületes beszéddel üdvözli az ünnepeltet. Meleg hangon ecseteli azt a -szeretetet, mely a polgárságot az ünnepelthez fűzi. Nagy elismeréssel -szól szeretett elnökének és barátjának jótékonysági tevékenységéről. -Végül megköszöni az uj bárónak, hogy kitüntetése alkalmával nem -feledkezett meg az V. ker. független polgárokról s a vezetése alatt álló -kört megajándékozta arczképével, melyet egy tehetséges festőművész -festett. A szépen előadott beszéd után az arczképről lehull a lepel. -Viharos éljenzés és taps. – - -Berzsenyi báró (megindultan:) – Tisztelt Uraim! Kedves polgártársaim! -Szeretett családom! - -Őszintén megvallom, nem vagyok barátja az ünnepeltetésnek, mert egyszerü -ember vagyok s azt a fenhéjázást, melyet a rang és vagyoni előnyök -nyujtanak, ismerni nem kivánom. Mindig, valahányszor polgártársaim az -elismerés koszoruját nyujtják felém, nem keresem, mennyiben érdemeltem -ki polgártársaim háláját és ragaszkodását, ellenkezőleg példa gyanánt -Washington és Deák Ferencz lebegnek előttem, a kiket nem tántorított meg -se a hatalmasok kegye, se az alattvalók hizelgése, s mint én, -elutasítottak maguktól minden czéltalan kitüntetést, mondván: »Et si -fractus illabatur, vagy illabitur, mégis talán illabatur, orbis, -impavidum, mondom, feriunt ruinae.« (Éljenzés.) - -Ezen és egyéb okokból, több ízben, ha polgártársaim ünneplése -megkiséreltetik, ez helyeslésemet soha se nyerheti meg. Nem adtam volna -beleegyezésemet e különben lélekemelő ünnepélyhez sem, mert a mennyiben -talán csekély érdemeim felette állanának a szokásosnak, előnyeimmel, -mint egyszerü ember, tüntetni nem kivánok. Hogy mégis helybenhagytam -azon szándékot, hogy mint ünnepelt jelenjek meg önök előtt, erre több -okaim vannak, melyeket nem fogok késni azonnal leleplezni. (Halljuk! -Halljuk!) - -Tisztelt Uraim és kedves családom! Azon korban élünk, midőn elharapózott -kicsinyelni mindenkit, a ki a közpályán érdemeket szerzett, noha az -illetők jobban cselekednének, ha azt néznék, mi van saját zsebökben. Én -ugyan szerény véleményem szerint emelt fővel mondhatom, hogy már vagyoni -viszonyaimra tekintve is felette állok úgy a gúnyos kicsinylésnek, mint -érdemeim bonczolgatásának, mégis utóbbi időkben mindez oly -kedvetlenséget szült bennem, hogy elhatároztam a köztevékenység teréről -igénytelen cselekvéseimet visszavonni. De az a kitüntetés, melyben -szerencsém volt legutóbb részesülhetni, megmásította szándékomat s -felhagytam a foglalkozást azon eszmével, hogy a nyilvános szereplés -teréről sajnálatomra s talán remélhetem: polgártársaim sajnálatára is -visszalépjek. Ellenkezőleg megérlelte bennem azon meggyőződést, hogy -kötelességem szerény érdemeimmel továbbra is helyt állani azok sorában, -kiknek legbuzgóbb tényeit is visszájára értelmezi a helytelen -rosszakarat s példámmal kitartásra buzdítani a hasonlóan érdemeseket. -Ezért elhatároztam, és megnyugtathatom önöket, hogy továbbra se szünök -meg az önök érdekében közreműködni. (Éljenzés és taps.) - -Csekély erőmet vizsgálva nem titkolhatom el önök előtt, tisztelt -barátaim, hogy midőn harmincz évvel ezelőtt e kör tagjává beiratkoztam, -s tagdijamat a kör pénztárába pontosan befizettem, nem is sejtettem, -hogy mint e kör elnöke a kitüntetések egész hosszu sorozatában fogok -részesülhetni. Én nem szégyellem, tisztelt uraim, hogy akkor még csak -egyszerü kereskedő voltam; először, mert kereskedőnek lenni nem szégyen, -és másodszor, mert azon tény, hogy egyszerű kereskedőből főurrá s -mondhatnám ő felsége zászlósai közé emelkedtem, mindenesetre szép munka -végzését tanusítja. (Zajos éljenzés.) Ha szégyellném, tisztelt uraim, -hogy egyszerü kereskedőből emelkedtem e helyre, nem érdemelném meg azon -sokszoros kitüntetéseket, melyben ugy felülről, valamint alant, az önök -bizalmából, elhalmoztatom! (Tapsok.) De akkor mint egyszerü kereskedő -még nem sejthettem, hogy majdan időt fogok szakíthatni az önök érdekében -csekély tehetségemhez képest közreműködni, mert a közügyek iránt nem -érdeklődvén, a vagyonszerzés nehézségeivel voltam elfoglalva. Továbbá -azon időben még nem birtam a magyar nyelvet, s mint önök bizonyára -emlékezni fognak, ezt megtanulni sokáig nem látszott érdemesnek. - -Később azonban, midőn üres óráimban figyelmemet ráfordítottam a -közügyekre, s többek ellenkező véleménye daczára elhatároztam, hogy a -magyar nyelvet elsajátítom, rájöttem, hogy a közügyek nem lehetnek el az -érdemesebb polgárok hozzájárulása és vállvetett támogatása nélkül. Ez -okból mind szélesebb mederben folytam bele polgártársaim ügyeinek -intézésébe, és valamint nem hallgathatom el azon elismerésemet, hogy -soha se volt okom megbánni, hogy a magyar nyelvet elsajátítottam, -viszont el kell ismernem azt is, hogy a közügyek terén való szerény -fáradozásaimért az önök elismerése sok kárpótlással szolgált. - -Tisztelt alelnök barátom szóvá tette az én működésemet a jótékonyság -terén. Őszintén megvallhatom, hogy szívesen tettem, a mi e téren csekély -buzgalmamtól kitelhetett, de egyébként is jól esett, hogy e téren -közreműködhettem, s azok közé tartozhattam, a kik nélkülözés helyett -adakozhatnak, a mit a jövőre nézve fokozottabb mérvben fogok megigérni. -(Éljenzés). - -Köszönöm tehát, uraim, hogy csekély ajándékomat önök ily nagyszabásu -ünnepélylyel viszonozták, s lehetővé tették nekem, hogy e kitüntetésnek -tanuja legyen egész családom, első sorban kedves és igen tisztelt nőm, a -ki csekély érdemeimben mindenkor készségesen osztozott (Viharos -éljenzés), továbbá szeretetreméltó gyermekeim, a kik tökéletesen birják -a magyar nyelvet, s a kik különös kegyből az én czímemben és az én -rangomban engem, mint engedelmes gyermekek követnek (Viharos éljenzés), -végül testvéreim, kiknek egyike az általam elsajátított magyar nyelvben -velem osztakozott, másodika azonban ma is német, harmadika pedig pláne -franczia honos, a mi nem baj, mert minden hazában lehet a hazát -szeretni. (Éljenzés.) Ők talán ma se értik meg, miért lettem én elvből -magyar, de cselekedeteimet, tényeimet, működésemet mindenesetre -korrektnek ismerik el. A mai szép napon, mely remélem, fiatal -polgártársaimnak buzdításul is fog szolgálni, beláthatják ezen -testvéreim, hogy én nem cselekedhettem máskép, mert ezen hazának nemcsak -egy jelentékenynek mondható, szerény jólétet köszönhetek, hanem egy -általánosan tisztelt, mondhatnám: ünnepelt nevet is, mely a polgári -érdemek koronájául immár a bárói czímet és rangot szerezte meg! (Dörgő -éljenzés.) - -Még egyszer köszönöm önöknek, hogy az én csekély ajándékom kapcsán -szívesek voltak engem megünnepelni. (Perczekig nem szünő, tomboló -éljenzés.) - -(Az iskolás gyermekek eléneklik a Szózatot. A notabilitások s a kör -előkelői sietnek az ünnepelttel kezet szorítani. Az ajtóhoz közel állók -távozni készülnek.) - -Blanka. – Papa! Papa! A táviratok! - -Berzsenyi. – Tisztelt Polgártársaim, most már nem mint ünnepelt, hanem -mint elnök szólítom fel önöket, hogy ne méltóztassék még a termet -kiüríteni. Az én leányom, a bárókisasszony fel fogja olvasni a -táviratokat. - -Blanka (felbontogatja a sürgönyöket). – »Elutazva lévén… melegen -üdvözlöm… képviselő… Távol lévén… melegen üdvözlöm… képviselő… Beteg -lévén… melegen üdvözlöm… képviselő… Rosszul lévén… melegen üdvözlöm… -képviselő… Hideg lévén… meleg lévén… képviselő…« Ah, egy zászlós ur! -Hallgasd csak papa! »Nagyon köszönöm, az egész haza nevében, hogy -kegyeskedett teljesen magyarrá lenni s nagyszabásu tevékenységét -Magyarország javára értékesíteni…« - -Berzsenyi (meghatottan). – Szivesen! Szivesen! - - - - -XXII. ABBAZIÁBAN. - -– A Strandon; délelőtt tizenegy órakor. Berzsenyi Elza bárókisasszony, -barátnője: hédervári Hirschler Zelma társaságában, egy padon üldögél. -Gavallér is van velök: a kilencz esztendős hédervári Hirschler Gyuri, a -kinek czvikkeres, komoly fejét ellentengernagyi sipka takarja. – - -Zelma. – Hát biz ez nagyon szomorú. - -Elza. – Szavamra, ezt a félórai napfényt megint negyvennapi eső fogja -követni. Látod, ott bent, a hullámfodrok csillogását? - -Zelma. – Ez rosszat jelent? - -Elza. – Sirokkót jelent, fiam. Délután már szakadni fog, s kuksolhatunk -otthon, ki tudja meddig. Vagy látjuk egymást többet, vagy soha. - -Zelma. – Micsoda időjós lettél! - -Elza. – Mint egy vén tengeri farkas. Képzelheted, mily szomorú mult van -a tudományom mögött. - -Zelma. – De hát mért is küldik ide az embereket? - -Elza. – No, azt ne képzeld, hogy mulatni jöttünk ide. De az ember -ennyivel mégis tartozik a családjának. Úgy látszik, a betegeknek jót -tesz, ha jól fűtött szobából a folytonos esőt nézik. Az orvosi tudomány -lassankint különös dolgokra jön rá. - -Zelma. – A mamád jobban van legalább? - -Elza. – Tudod, az is valami, hogy nem hűtheti meg magát. Eddig mindössze -egyszer volt kinn: vasárnap a templomban. - -Zelma. – És ti? - -Elza. – Hála a missnek, hébe-hóba kikukkanthatunk. Nézd meg ezt a nőt, a -ki itt jön. - -Zelma. – Ki volt ez? - -Elza. – Ez az Immergrün Stefi, a kit Abbazia csillagának is nevezhetnék, -s a két rokkant, a ki kíséri, két herabgekommen herczeg. Azelőtt egy -igazi princze is volt, egy orosz miniszternek a megkergült fia, de azt -már haza vezényelték s azóta a Stefi egy kicsit lehempergett. Hanem -azért ma is ő itt az első személy, a mint látni, vagy legalább is -hallani fogod. - -Zelma. – Elég csinos. Utolsó szorte, mi? - -Elza. – No ná! Az a tisztes öreg dáma, a kit magával hurczol, egyike a -leghirhedtebb perszónáknak. Különben, ha még egy kicsit itt ácsorgunk, -meg fogod látni az összes érdekes személyeket. Ilyenkor mindenki kibúvik -az odvából. - -Zelma. – Sok az ilyen érdekes fajta? - -Elza. – Van itt minden, mint a jó boltban. Nagy rumli van például a -Schlumberger körül, a ki a Curtheater egyik csillaga. Iszonyu sleppet -hordoz a rokkantakból, s ez a leány, mondhatom, speczialitás. Az -illedelmes viseletből csinál magának panachet, a mi egyrészt felbőszíti -a rokkantakat, másrészt dühössé teszi az asszonyokat, mert ez már -tisztességtelen verseny, nem igaz? - -Zelma. – Hát ez, ni? - -Elza. – Ó, ez is nevezetesség. Ez Betty kisasszony, a vezetéknevét már -elfelejtettem, a herczeg kedvese. - -Zelma. – Egy kicsit dajkaszerű. - -Elza. – Hja, ez soha se megy ki a divatból. - -Zelma. – De mért olyan szomorú? Végre is nem olyan előkelő személy, hogy -a szomorút lehetne adnia. - -Elza. – Szegénynek sok baja van a mamáival. Minden héten haza expediál -egyet, mert nem bír velök. Az egyik pláne ellopta az összes smukkjait. - -Zelma. – Én csak azt szeretném tudni, hogy az ilyen öreg herczegnek -minek a kedves? - -Elza (filozófiával). – Az már a szegény öreg herczeg dolga. No nézd, a -Bertalan Dóri. - -Bertalan Dóri (tisztelettel üdvözli a hölgyeket). – Jó reggelt, -baronesz. És a Zelmácska! Nem is tudtam, hogy maguk is itt vannak. - -Zelma. – Már három napja. - -Elza. – És maga? Mikor jött? - -Dóri. – Ma. Nincs még egy órája. S mindössze öt percz óta tudom, hogy az -Artemisia-villában laknak. Stimmt? - -Elza. – Auffallend. No, üljön le és udvaroljon egy kicsit. - -Zelma. – Lehet magának gratulálni? - -Dóri. – Mihez? - -Zelma. – Azt hallottam, hogy visszament a parti. - -Dóri. – Miféle parti? - -Elza. – Ugyan ne játszsza az ártatlant. Frangepánnéról beszélünk, ha -megengedi. - -Dóri. – Szavamra, egy szó se igaz az egész mendemondából. - -Elza. – Tudjuk, tudjuk. De hisz maga nem is beszélhet. Csak -hallgathatja, a mit mi beszélünk, mint a préfet az _A hol -unatkoznak_-nál. - -Dóri. – Ha meggondolom, hogy én ez elől a pletyka elől menekültem -Abbaziába! - -Zelma. – Igaz, hogy Frangepánék már ki is békültek? - -Dóri. – Mit tudom én? Maguk, úgy látszik, jobban vannak informálva. - -Elza. – Annyit tudunk, hogy maga már szárazon van. - -Zelma. – Fiatal ember, ez a szerencse becsületére válik az ön -ügyességének! – mint a papa írta a megszökött pénztárnokának. - -Dóri. – Sajátságos, hogy a leányok mindig a legrosszabbat képzelik! -Akarják, hogy elmondjam a történetet? Nincs benne semmi. Én udvaroltam -neki, tisztára csak a porosz királyért, s ő egy szép napon azt mondta a -férjének: »Fiam, én szeretem a Dórit, elválok tőled, hivasd el az -ügyvédet.« Erre a Frangepán azt felelte: »Jó, hát akkor slúsz.« Az -asszony elment a mamájához, ő pedig elment az orfeumba. De az orfeumban -nagyon unatkozott, az asszony is mást gondolt és belátta, hogy még se -szeret engem, aztán egy hónapig még boudiroztak s végül kibékültek, -voilà tout. A többi mind hazugság. - -Zelma. – Hm, hm. - -Elza. – Hát nekem semmi kifogásom, de a rossz nyelvek azt beszélik, hogy -magának most, ha az Isten nem őrzi, meg kellett volna házasodnia, pedig -a Frangepánné nem a legjobb parti, mert az egész vagyona csipkében -fekszik. - -Dóri. – No, anekdotát azt csináltak eleget. Köztünk szólva, csináltak -egyet, a melyik nem is rossz. - -Zelma. – Nekünk elmondhatja, mi nem adjuk tovább. - -Dóri. – Mint anekdotát elmondhatom, magam is mulattam rajta. De -megjegyzem, hogy egy szó se igaz belőle. - -Elza. – Mennyi fölösleges bevezetés! - -Dóri. – Elég az hozzá, Frangepán, mikor azt hitte, hogy a felesége -hozzám jön feleségül, mindenféle rosszakat beszélt volna a feleségéről, -már mint az én jövendőbeli feleségemről, vagy hogy is mondjam… - -Elza. – Mondja egyszerüen: a feleségünkről. - -Dóri. – Szóval a Matyikáról. Hogy a Matyika megcsalta volna őt, hogy én -alkalmatlan időben viziteltem volna stb… - -Zelma. – Kérem, csak semmi részleteket! Az anekdotát ugy tessék előadni, -hogy meghallgathassuk. - -Dóri. – Hisz épp ez az, hogy nem történtek részletek, csak éppen -Frangepán terjesztette volna a részleteket. Mikor aztán kibékültek, az -ügyvédjének, a rokonainak és a barátainak leveleket írt volna, a -melyekben korrekt kereskedői nyelven tudtul adja, hogy a részleteket, -mint félreértésen alapulókat, visszavonja, s örömmel jelenti, hogy hiba -nem történvén, házi tűzhelye… - -Elza. – Vigabban lobog, mint valaha. Ő víg, mi is vigak vagyunk, de -mindnyájunk közül mégis csak maga a legvidámabb. - -Dóri. – Maga úgy látszik, komolyan csúfol engem. Pedig, higyje el, -baronesz, ha komolyan veszszük a dolgot, nem mokirozhatja magát rajtam, -a ki egészen ártatlan vagyok. Nézze én őszintén rokonszenvezem a -Matyikával, de abból, hogy az ember bókokat mond egy szép asszonynak, -még nem következik, hogy az ember feleségül vegyen egy harminczhárom -esztendős asszonyt két gyermekkel és egy kevés csipkével, csak azért, -mert az asszony szeszélyes és nem tudom miféle őszinteségi rohamokban -szenved. - -Elza. – Magának igaza van. Az egész érthető, csak egy van, a kit nem -értek, s ez a Frangepán. - -Dóri. – Azt pedig meg lehet érteni. Először is igen jó, igen derék -ember. - -Elza. – Szép, hogy dicséri. - -Dóri. – Miért ne dicsérném? Én őszintén rokonszenvezem a Matyikával, s -tudom, hogy a mi rosszat beszélnek róla, az mind hazugság. És mégis azt -mondom, hogy a Matyika nem érdemli meg ezt a derék embert. - -Zelma. – No hát, mit mondok én?! - -Dóri. – Az ám, de tizenöt esztendő alatt egy macskát is megszokik az -ember, nemcsak a feleségét. És miért is küldené el az asszonyt, mikor -bizony isten nem történt semmi? - -Zelma. – Ha az asszony magáért eped? - -Dóri. – Az igazság az, hogy a Matyika nem szeret se engem, se az urát, -de ez még nem olyan nagy baj. Vegye hozzá, hogy gyermekek is vannak. - -Elza (álmodozva). – Aztán meg ő férj! És úgy látszik, hogy: a férjek az -emberiségnek egy külön fajtája. - -Dóri. – Az csak egy állapot. - -Elza. – Nem, nem, én napról-napra erősebben hiszem, hogy ezt a hivatást -az emberiségnek egy külön fajtája látja el. Van, a ki férjnek születik, -mint a hogy a zebra zebrának születik és nem lónak. És ez az, a mi a -házasságban a legrettenetesebb: az ember nem mehet feleségül máshoz, -csak egy férjhez. - -Dóri. – Maga igazságtalan a férjek irányában. Van köztük, baronesz, a ki -ellen már semmiféle czímen nem lehet kifogás. Maguk ismernek egy szép -asszonyt, nem régen vált el s férjhez ment ahhoz, a kit szeretett… - -Zelma. – Vigyázzon, – mindjárt ki fogjuk találni. - -Dóri. – Nem lehet, mert az ismertető jel kevés. Mindössze ennyi: az első -férj gazdag volt, a második szegény. Ez ráillik legalább is négy válási -esetre. - -Zelma. – A következőkből majd ki fog derülni. - -Dóri. – Azt hiszi? Soha se találná ki, ha nem mondanám meg, hogy kikről -van szó. Denique, az asszony hozzá szokott a kényelemhez, s a második -úrnak, a szívkirálynak, rosszul megy. Mit tesz Isten? Az asszony -egyszer, titokban, elpanaszolta baját az első férjnek, s ez azt mondta -rá: »Hát csak ez a baj?« S azóta az asszonynak ő veszi a kalapot, a -czipőt, talán még a rizskását is, persze úgy, hogy a szívkirály meg ne -sejtse a dolgot. S maguk azt hiszik, hogy ezt önzésből teszi, à cause -d’amour, a hogy a _Moritüri_ben mondják?… Szó sincs róla! - -Zelma. – Bocsánat: moritsuri. Nem moritüri, hanem moritsuri. Angol szó. - -Dóri. – Úgy? Nem gondoltam. - -Elza. – Azt hiszem, Frangepán nem volna képes ilyen önzetlenségre. De -tudok én czifrább esetet is. Látták maguk a multkor nagybátyámat, a -németországi Beert? Ennek a története páratlan. Egyszer, van már tizenöt -esztendeje, beállít hozzá becses neje, sírva fakad, s bevallja, hogy ő a -háziorvost szereti. A németországi Beer megsimogatja hosszu szakállát s -azt mondja: »Az nem baj, liebes Kind; a háziorvos özvegy, férjhez fogsz -menni a háziorvoshoz.« – De baj – feleli a liebes Kind – mert a -háziorvosnak három gyermeke van, s én nem szeretem a gyermekeket! – »Nem -baj – szól a németországi Beer – majd meg fogod szokni őket, ha neked is -lesznek gyermekeid.« – De baj – mondja a nő – mert a háziorvos szegény -ember, alig van annyija, a mennyi a gyerekeknek kell. – »Nem baj – -viszonozza a németországi Beer – én majd kiházasítalak.« Úgy is történt, -a németországi Beer férjhez adta a feleségét, hozományt is adott neki, s -az emberek irigyelték nagybátyámat, a ki nyugodtan és egyedül élt, mint -egy görög bölcs. Egy pár éve azonban megint csak beállít hozzá az elvált -felesége, sírva fakad, s elmondja, hogy férje: a háziorvos, meghalt, s ő -szegényen maradt, mert az ura nem tudott félre tenni, sőt a hozomány is -elment. A németországi Beer megsimogatta hosszu szakállát, és így szólt: -»Nem baj, vissza fogsz térni hozzám.« – De baj – sirdogált az özvegy, -mert nekem azóta három gyermekem született s én nem akarok elválni a -gyermekeimtől. – »Nem baj – felelt a németországi Beer – a te gyermekeid -az én gyermekeim; haza fogod hozni a gyermekeinket.« – De baj – -sirdogált tovább az asszony, – mert a férjemnek is maradt három -gyermeke: azok már nem az enyimek, de mégse hagyhatom el őket. – »Nem -baj – szólt a németországi Beer – ide fogod hozni azokat is. Mert három -gyerek meg három gyerek, az hat gyerek, de három millió, meg három -millió, az szintén hat millió.« És megsimogatta hosszu szakállát. Ennek -már egy pár éve. Minthogy pedig azóta a vagyona felszaporodott kilencz -millióra, a felesége nyugodtan felszedhet még három gyermeket, szőkéket, -barnákat, vereseket; a németországi Beer rendületlenül azt fogja -mondani: »Nem baj!« Gyönyörü fajta, mondhatom. - -Hirschler Gyuri (a ki eddig szomorúan nézte a tengert). – Én haza akarok -menni. - -Zelma. – Hallod, ne szemtelenkedjél! Nem tudod megvárni, míg a nagyok -kibeszélgetik magukat? - -Gyuri (szilárdan). – Én haza akarok menni. - -Zelma (dühösen). – Ez a kölyök csak azért erőszakoskodik, mert -észrevette, hogy nekem kellemetlen, ha elhí. - -Elza (Dórihoz halkan). – Nézze ezt a szegény fiút, ez is férjnek -született. Nézze az arczát, a mozdulatait… (Elhatározással.) No hát -menjünk. Beborult, mindjárt szél lesz, a víz már csunya, menjünk. -(Megindulnak s az ellentengernagyi sipka nemsokára eltünik a szomorú -szürkeségben.) - - - - -XXIII. HÓBORTOS RÓZSI. - -– Délelőtt tizenegy órakor; két nappal azután, hogy a -Kisfaludy-Szinházban színre került Berzsenyi Blanka első drámai műve: a -_Csikós Bandi és Hóbortos Rózsi_ czímű eredeti népdráma. Színhely: a kis -szalon. Blanka egyedül. Boldog és fáradt, mint egy fiatal anya. -Hirlappéldányok hevernek körülötte. Koronkint előveszi hol az egyiket, -hol a másikat, s százegyedikszer olvassa végig a reczenziót. – - -Blanka (olvas:) – »Ama perverz aljasságok után, melyek legutóbbi -példánya: _A párizsi asszony_ oly mélyen megbotránkoztatta Budapest -egészséges ízlésű közönségét, friss fuvalat gyanánt hatott ránk a -_Csikós Bandi és Hóbortos Rózsi_ czímű eredeti népdráma, mely ma este -zajos sikerrel került szinre. E mű szerzője: békásmegyeri Berzsenyi -Blanka bárókisasszony, a ki feltünő szépségénél és nagy műveltségénél -fogva az előkelő körök egyik legünnepeltebb s méltán körülrajongott -alakja«… Ez elég jól ír rólam, de a darabbal ugyancsak rövidesen végez. -Elmondja a mesét, megdicséri, de aztán mindjárt rátér az előadásra. Ez a -másik már sokkal szebben foglalkozik a tartalommal. (Olvassa:)… »de a -cselekvés csak ott válik igazán elementáris hatásuvá, a hol Rózsi nagy -fájdalmában, hirtelen hóbortossá válik«… Elementáris hatásuvá!… -Valamennyi kritikusom közül ez a legintelligensebb. A másik már -érthetetlenül sokat emlegeti a papát; mire való ez? »Az ismert pénzügyi -kitünőség«… »a Lipótváros ez egyik legtiszteltebb alakja«… de mi köze a -papának az én darabomhoz? Az _Esti Hiradó_ már sokkal tárgyilagosabban -bonczolja drámámat. (Olvas.) »Gyönyörü az a jelenet, a hol a -czigányasszony, kinek gyermekét a katonák elrabolták, a zárai érsekben -ráismer elveszettnek hitt fiára, s talán még ennél is szebb az, midőn -Rózsi a Bandi vállán látható lencsealaku anyajegyről megtudja, hogy -nagybátyjába szeretett bele.« Mind nagyon jól írnak, mind! »A születés, -a vagyon, a szépség és a szellem arisztokrácziája mintha találkozót -adtak volna egymásnak ez ünnepies alkalommal…« Az igaz, hogy olyan -közönséget nem egyhamar látni, mint a milyen az én premiéremen jelent -meg!… És egybehangzóan konstatálják, hogy nagy diadalt arattam. »Valóban -olyan volt ez a siker, – írja egyik kritikusom – mint a Montblanc: nagy, -tiszta és lélekemelő. Moliére óta nem találkozott drámaíró, kinek -munkája ily tiszta erkölcsiséget lehelt volna, s e lelki nemességet -sugárzó darab diadala intésül szolgálhat drámaíróinknak: »Quidquid agis, -prudenter agas, et respice finem.« Szóval: meg lehetnék elégedve. És -mégis… Az az egy sehogy se tetszik nekem, hogy a második előadáson olyan -kevesen voltak! Nem emlékszem ugyan határozottan, de úgy rémlik, mintha -a _Dolovai nábob_ második előadását jóval többen nézték volna. Pedig -Herczegnek nem volt olyan nagy sikere, mint nekem! (Megjelenik -Rejtvényi.) Ah, végre! Nos? - -Rejtvényi. – Kitünő ujságot hozok. Darabunkat a jövő hétre is kitűzték. - -Blanka. – Az egész jövő hétre? - -Rejtvényi. – No, azt nem, ez még franczia és angol darabokkal se -történik. Hanem szerdára, a jövő hét szerdájára. - -Blanka. – Kitűzték? Hát hogyne tűzték volna ki! Ilyen siker után! - -Rejtvényi. – Tudja, a szinigazgatók előtt a siker mai napság semmit se -jelent. Ravasz rókák azok, a kik, mikor a premiére közönsége a -legeszeveszettebbül tombol, savanyú pofákat vágnak, s czinikusan -simogatva a szakállukat, így fanyalognak: »Várjuk be csak a három órai -vonatot.« - -Blanka. – S mit akarnak ezzel mondani? - -Rejtvényi. – Semmit… Tudja, az ő örömük a huszonötödik előadásnál -kezdődik. - -Blanka. – De mi csak fölvisszük huszonöt előadásig? - -Rejtvényi. – Na, nem kell éppen a számhoz ragaszkodnunk. Mai világban, -mikor a szinházaknak annyi értéktelen, de jövedelmet hajtó darabot kell -pusszirozniok… - -Blanka. – Hát a mi darabunk, az nem hajt jövedelmet? - -Rejtvényi. – Dehogy nem! Hiszen a tegnapi előadásra is ötszáz forint ára -jegyet vettünk meg és osztottunk szét. - -Blanka. – E szerint tegnap nem volt üres a szinház? - -Rejtvényi. – Már hogy lett volna üres? Hát nem volt éppen tele; de -vasárnap erre nem is lehetett számítani, mert a köznépnek nem kell az -efféle delikát csemege… - -Blanka. – Szombaton kissé elszomorítóan hatott rám, hogy a nézőtér -majdnem egészen üres maradt. Nem tudom megérteni a dolgot. - -Rejtvényi. – Pedig az természetes. Mindig így van ez a második -előadásokon. Tudja, a közönség ilyenkor még fáradt; nem tudta kiheverni -a premiére izgalmait. - -Blanka. – Miért nem osztottunk ki több szabadjegyet? - -Rejtvényi. – Ó, eleget szétosztottam! De a szabadjegyekkel csinján kell -bánnunk. Kell, hogy a fizetőknek is jusson; a fizetőket nem szabad -elriasztanunk azzal, hogy: »Mára az összes jegyek eladattak.« - -Blanka. – Persze; de miért nem jöttek el a szabadjegyesek? - -Rejtvényi. – A mi szabadjegyeseink vagy a szinház szabadjegyesei? - -Blanka. – Úgy az egyik, mint a másik tábor. - -Rejtvényi. – Más-más okból. Mi tulajdonképpen csak tiszteletjegyeket -küldözgettünk szét; mindössze hetven darabot tartottunk fenn a klakőrök -számára. A tiszteletjegyesekre pedig nem lehet ráparancsolni, hogy éppen -az nap jöjjenek szinházba. Némelyik eljön, némelyik otthon marad. - -Blanka. – S a szinház szabadjegyesei? - -Rejtvényi. – Az undok nép. Nem is képzeli. Úgy válogatnak, hogy az -skandalum. Ha nem külföldi a darab, még a szemtelenségre is képesek. -»Eredeti darabba nem megyek ingyen!« – hetvenkednek a kitanultabbak. De -nem csoda, hogy ilyen czinikusak; perverz darabokon nőttek fel. - -Blanka. – De hisz ez baj. - -Rejtvényi. – Nem baj. - -Blanka. – Hogy-hogy? - -Rejtvényi. – Egy pár üres ház, az nem tesz semmit. Láttam én már -akárhány darabot, a mely a tizenkettedik előadásig az ördögnek se -kellett, s egyszerre, mert nem adtak jobb darabot, tódulni kezdett hozzá -a nép. A fő az, hogy kibírjuk a tizenkettedik előadásig; azután már -sebaj. - -Blanka. – S gondolja, hogy kibirjuk? - -Rejtvényi. – Egy kis áldozattal miért ne? - -Blanka. – Igaz, elhozta a jegyzéket? - -Rejtvényi. – Parancsolatja szerint. Ime, itt van, valamint a hozzá való -iratok is. Ez az irat tünteti fel a szinháznak a jegyekért fizetendő -összeget, ez a virágárus számlája, a művésznők bokrétái stb., itt vannak -a klakőrök számlái is… - -Blanka. – Hagyja a részleteket. Mennyit tesz ki az összeg? - -Rejtvényi. – 3847 frt. - -Blanka. – Az nem sok. - -Rejtvényi. – Ahhoz képest, hogy darabunknak milyen kivételes nagy sikere -volt, én bizony sokallom. S ne feledje, hogy ha még tovább is -pusszirozzuk a dolgot, ez az összeg még emelkedni fog. Apropos, meddig -mehetünk el? - -Blanka. – Hányadik előadásig? - -Rejtvényi. – Nem, hanem hány ezer forintig? - -Blanka. – Erre nézve még meg kell kérdeznem a papát. De két-három ezret -garantálok. (Berzsenyi belép.) Éppen itt jön, tant mieux. - -Berzsenyi. – Nem láttad a lányomat? - -Blanka. – Papa, te úgy beszélsz, mintha én nem is volnék a világon, -mintha csak egy leányod volna… - -Berzsenyi. – Csak grammatikai hibából mondtam, de azt tőlem nem kell úgy -felvenni, mert egy öreg pápai nemes nem fogalmazhat úgy, mint te, a ki -egy Georg Szand vagy, mint egy czikkben olvastam… de az nem baj. Mutasd -be ezt az urat. - -Blanka. – De, papa, hisz már régen ismered őt! Rejtvényi szerkesztő úr! - -Rejtvényi (meghajol). - -Berzsenyi. – Az nem tesz semmit, azért valaki a legkedvesebb ember lehet -a világon, ha mindjárt ír is. Ő Szentsége is ír; igaz, hogy latinul… - -Blanka. – Papa, itt van a költségjegyzék, a melyről már beszéltem; -kérlek, utalványozd. - -Berzsenyi (fölteszi binokliját, de nem nézi meg az iratokat). – Mennyi? - -Blanka. – Háromezernyolczszáz egy nehány… - -Berzsenyi. – Hány előadás? - -Blanka. – Mind a három. - -Berzsenyi. – Nnn… na, nem is olyan sok. Háromezernyolczszáz… hm, -hagyján, hagyján. Egy előadás ezer kétszázhatvan és még valami. Nem is -olyan sok. Persze, korona. - -Blanka. – Nem, forint. - -Berzsenyi. – Forint? Hm. No az se sok. A közönség nagyon szép volt, s -kedves mamádnak meg volt a maga élvezete. Határozottan láttam rajta, -hogy élvezett; rég nem láttam őt így élvezni. Mondhatom, nem sok ilyen -szép közönségért. Csak azt nem értem, hogy ha két-három előadás ennyibe -kerül: hogyan győzik pénzzel azok a szegény ördögök, a kiknek a -darabjait húszszor is előadják?! - - - - -XXIV. BERZSENYIÉK A KÜLPOLITIKÁBAN. - -– Szinhely: a báróné boudoirja. Délután három óra. Berzsenyi báróné egy -hintaszékben szenved s a lélekzetét keresgéli. Berzsenyi báró nagy -figyelemmel olvassa a _Pester Lloyd_ot. – - -A báróné. – Jacques! - -A báró (tovább olvas). – Mi az, virágocskám? - -A báróné. – Már többször kértelek, hogy ne nevezz így. Először is -magyarul azt nem lehet mondani. És másodszor mit fognak gondolni az -emberek? Mondd, hogy: »barátnőm.« Ez fair, és elég. - -A báró (felnéz az ujságból). – Csak ezt akartad mondani? - -A báróné. – Nem. Azt akartam mondani, hogy szép tőled, hogy az én -gyengélkedésemben társaságot lájsztolsz nekem, és én nagyon hálás vagyok -neked, Jacques, mert tudom, hogy a te istállódban jobban is eltölthetnéd -az időt… - -A báró (félszemmel tovább olvas). – No, és aztán? - -A báróné. – De ha te egy óránál tovább olvasod az ujságot, akkor mi -hasznom van nekem a te szeretetreméltóságodból? - -A báró (leteszi az ujságot és összecsukja a binokliját). – Látod, fiam, -milyenek vagytok, ti nők! Ha az ember a kis ujját nyujtja, ti mindjárt -többet kivántok. Ápolás közben egy kicsit belenézek az ujságba, és te, -kis krántig, mindjárt szczénát csinálsz nekem. Egyszer csak mégis el -kell olvasnom az ujságot! Nem? - -A báróné. – Egy órát adsz nekem összevissza, és azt végig olvasod! Én -nagyon köszönöm, hogy olyan szives vagy, Jacques, de úgy jössz nekem -elő, mint a mikor megajándékoztál engemet a Meissonnier-képpel és aztán -betetetted a te irószobádba. - -A báró. – Az ott is a tied maradt és nem passzolt a te lakosztályodhoz. - -A báróné. – Azelőtt csevegtél velem, és emlékszel-e, a mikor erőszakkal -vetted el tőlem az angol regényt, mert kérdezni akartál valamit? Milyen -kedves voltál akkor, Jacques! - -A báró. – De, szivecském, azóta megtudtam, a mit akkor kérdeztem, és -mért vegyek el tőled erőszakkal egy angol regényt, mikor nincs is nálad -angol regény?! Megjegyzem, hogy az ujságban egy érdekes dolgot olvastam, -a minek érdemes egy kicsit utána gondolni. - -A báróné. – Beszéld el nekem, Jacques! Ez engem arra emlékeztet, mikor -Velenczében együtt olvastuk az ujságot. Én kihajoltam a hôtelben az -ablakon és az Illustrazione Italianat néztem, te pedig mindenféle -bolondokat találtál ki. - -A báró. – Az nagyon szép esztendő volt, szivecském. Az ottomán vasutak -részvényeivel is akkor csináltam azt a kis tranzakcziót. Erről jut -eszembe, hogy a Kelet nekem mindig szerencsét hozott. - -A báróné. – Mi jár a fejedben, Jacques? Olyan grűblirozónak nézel ki! - -A báró. – Ezeken a szerb ügyeken hímezek, hámozok. Nem titkolom el -előtted, hogy a dolog egy kis szeget vert a fejembe. - -A báróné. – Mi közöd neked a szerb ügyekhez? Vannak neked valami -összeköttetéseid Szerbiával? - -A báró. – Éppen az a baj, hogy még nincsenek. De nem tudom, hogy meg -fogsz-e érteni, mert gyanum sincsen róla, hogy au fait vagy-e a -külpolitikában? - -A báróné. – Miért ne? Nem tartod lehetségesnek, hogy egy asszonyt a -komoly dolgok érdekeljenek? - -A báró. – Akkor tudni fogod, hogy a szerb királynak a trónja ujabban -nagyon megrendült, az országban mindenfelé elégedetlenség észlelhető, s -az irányadó körök máris komolyan értekeznek a trónutódlás -megváltoztatása ügyében. De, mondd, nincs véletlenül itt a góthai -almanach? - -A báróné. – Nincs, de behozathatom, mert a hálószobámban van, a hol -esténkint olvasgatni szoktam, hogy az ember ne mondjon valami sottiset. - -A báró (meglepetve). – Milyen előrelátó nő vagy te! Azt hiszed, nekem -eszembe jutott volna ez? - -A báróné. – De mit akarsz a góthai almanachhal? - -A báró. – Semmit, ha te is informácziókat nyujthatsz nekem. Arról van -szó, nem emlékszel-e, hogy a Gyorgyevics Fodri báró rokonságban van-e a -Gernyeszeghyekkel? - -A báróné. – Már mért ne volna rokonságban? Ki mondta, hogy nincsenek -rokonságban? - -A báró (nagyon elkomolyodva). – Senki; én is úgy emlékeztem. De ha így -van, akkor mindez nagyon sajátságosan jön össze! - -A báróné. – Hogyhogy? Nem értem. - -A báró (fölkel). – Olyan sajátságosan, hogy hirtelen nem tudom, mit -gondoljak. - -A báróné. – Fel akarsz izgatni, s nem fogod magadat végre kimagyarázni? - -A báró (le s fel jár a szobában). – A dolog egyszerű; egyszerűbb már nem -is lehetne. Az ujságban be van bizonyítva, hogy a szerb trón -legközelebbi várományosai a Gyorgyevics Fodri báró és a Gyorgyevics -Miska báró, a kik I. Milos fejedelemnek a szépunokái. Igen ám, csakhogy, -a mit nem fogsz elhinni, a Gyorgyevics Fodri báró mésallianceszal -házasodott. - -A báróné. – Lehetetlen! - -A báró. – Érthetetlen, de úgy van. És most jön, a mi még bonyolultabbá -teszi a kérdést. Maradna tehát a Gyorgyevics Miska báró, de, a mit -önzetlenül sajnálok, úgy jön nekem elő, hogy a Miska bárónak nincsenek -gyermekei. Vagy olvastál talán valamit az almanachban, hogy volnának -gyermekei? - -A báróné (megütődve). – Nem, nem olvastam. - -A báró. – Látod, mily sajátságosan jönnek össze a dolgok?! Már most -vedd, hogy a Gyorgyevicseknek nincsenek más rokonaik, csak a -Gernyeszeghyek, a kik gyermektelenek, s csak egy unokaöcscsel -rendelkeznek, a ki viszont az én leendő vejem, a Telegdy Miklós. - -A báróné (elsápadva). – Ah, istenem, istenem, add hamar a flaconomat! - -A báró (ünnepiesen). – Mivel pedig az én leendő vejem megfelelő anyagi -eszközökkel nem rendelkezik ahhoz, hogy jogait érvényesíthesse, apósa -ellenben czesszió és jogátruházás esetén a megfelelő akcziót kifejteni -képes is, hajlandó is… - -A báróné (elfuladva, alig hallhatóan). – Ne mondd tovább!… Ne mondd -tovább!… Mindjárt elájulok!… (A báró kinyitja a flacont, s a báróné -lassan magához tér. Hosszú szünet.) - -A báró (merengve néz maga elé s halkan megszólal). – Ha meggondolom, -hogy a Keleten milyen könnyü az embereket, egész tömeg embert, egész -pártokat megvásárolni!… S megjegyzem, hogy Szerbiában kitünő ágenseim -vannak, a kik nekem olcsóbban dolgoznának, mint másnak!… - -A báróné (ugyanúgy, halkan). – Istenem, mily álom! (Suttogva): Első -Jacques, Szerbia királya! - -A báró (köhög). – Tudod… mint uralkodónak… akarom mondani: abban az -esetben, ha sikerülne a dolog… más nevet kellene fölvennem… történeti, -fejedelmi nevet… tekintettel kellene lennem a szerb nép érzékenységére… -nemzeti nevet… például: Első Nikodém, Szerbia királya!… Nikodém, ez -izről-izre király… és nemzeti! - -A báróné. – De vajjon mit szólnának az udvarok!… (Aggodalmasan): Európa… -a nagyhatalmak… (alig hallhatóan rebegve): fejedelem-társaid… -elismernének-e? - -A báró (bizalmas suttogással). – Volna egy hatalmas pártfogóm… Nem -találtad ki? Ő Szentsége!… Látod, mily isteni szerencse, hogy hithű, -vallásos emberek vagyunk!… Ez nem érdem, ez kötelesség… de látod, minden -jó megleli jutalmát! - -A báróné (elpirul örömében). – Igaz!… Igazad van!… Hogy is nem jutott -mindjárt eszembe?!… Ó, Jacques, micsoda istenáldás, hogy ha csakugyan -kiérdemeltük ő Szentsége jóindulatát!… (Elkomorodva): De, Jacques… mi -jut eszembe?… ah, istenem, a szerb trónon csak nem kellene elhagynunk a -vallásunkat?… Mert, Jacques, ezen az áron… (elhatározással): ezen az -áron, Jacques, nem akarok királyné lenni! - -A báró (a füle tövét vakarja). – Tudod, a dolog egy kicsit bonyolult… -mert a szerb uralkodónak végre is az orthodox egyházhoz kell tartoznia… -viszont ő Szentsége semmiesetre se fog olyan egyént támogatni, a ki a -trónért elhagyja vallását. Mégis… azt hiszem… majd csak megtaláljuk a -megoldást… Végre is, a népnek nem az kell, hogy én mindenáron orthodox -legyek; a népnek, ellenkezőleg, pénz kell. - -A báróné. – Nagyon jól beszélsz, Jacques… Semmi költséget nem kell -kímélni, hogy hitünket megóvhassuk. - -A báró. – Csakhogy egy más baj is van… Vajjon hogyan itéli meg a világ, -ha azt a trónt, a melyen egykor felejthetetlen barátom egyetlen fia ült, -az idők változtával, éppen én foglalom el, az atyai jóbarát?!… Vajjon -nem fogják-e azt mondani, hogy valójában én vagyok az oka a Szerbiában -nemrég történt összes gyászos eseményeknek, mert az én beleegyezésem, az -én hajlandóságom utóbb a trónt elfoglalni… ez tette lehetővé, hogy a -szerbek összeesküdjenek barátom fia ellen és ideiglenesen egy -Karagyorgyevicset ültessenek a trónra, mert biztatást nyertek, hogy -később erősebb egyén fogja elvállalni az uralkodás súlyos feladatát?!… - -A báróné (elkedvetlenedve). – Ó, Jacques, csak nem fogsz rémképeket -csinálni magadnak?… Mit mondanak, mit mondanak! Ki adna arra valamit?… -Hát nem mondtak nekem is terólad mindenféléket?… Nem, Jacques, te ezt -nem mondod komolyan. Férfi az, a ki mindjárt az első akadálynál -visszaijed beképzelésektől? - -A báró. – Te azt nem is képzelheted, hogy én mi mindenre gondolok! Nekem -a külpolitikában olyan szemem van, mintha egész életemben csak ezzel -foglalkoztam volna. Különben légy nyugodt. Ha az uralkodói kötelesség -parancsol, az ember elnyomja egyéni érzelmeit. - -A báróné. – De hátha a Gyorgyevics-család nehézségeket támaszt? - -A báró. – Hja, barátom, a mésalliance, az mésalliance! Én nem tehetek -róla. - -A báróné. – S nem fogják azt mondani, hogy te is mésalliance-ot követtél -el? Hisz én se… - -A báró. – Bah! Egyenranguak között a házasság nem lehet mésalliance. Te -épp oly trónképes vagy, mint én magam. - -A báróné. – Ó, Jacques! Ha el akarnak tőled választani!… Vagy ha az én -személyem lehetetlenné teszi, hogy a trónt elfoglald!… Nem, nem! Inkább -elválok tőled, minthogy utadban legyek!… Miért is voltál oly -vigyázatlan, hogy polgárnőt vettél feleségül?! A te tehetségeiddel!… Ó, -Jacques, taszíts el engemet és foglald el a trónt! - -A báró (gyöngéden). – Erről beszélni még korai volna. Szó sincs róla, -gyermekeinkért meg kellene hozni még ezt az áldozatot is. (Elmélyedve.) -De ez még korai, időelőtti dolog… Ha kell, kell. De még időelőtti. Azt -kérdezem tőled, hogy ha a boldogult szerb király, néhai barátom fia, -királynévá tehette egy mérnök özvegyét, kinek már nem lehettek -gyermekei, miért ne tehetnélek királynévá tégedet?!… Utóljára te nem -vagy senkinek az özvegye és nem állottál ki semmiféle operácziót. - -A báróné (szemlesütve). – Ó, Jacques!… Mit mondasz!… Igazán?… Gondolod, -hogy még fiutódaink is lehetnek?… (Kendőjével eltakarja arczát.) - -A báró (kiegyenesedik). – Miért ne? Én még… azaz hogy… végre is, nem -vagyunk olyan öregek. S aztán, ha eljön az az idő, akkor mellőznünk kell -az egészségügyi rendszabályokat… mert ez is az uralkodói kötelességek -közé tartozik. - -A báróné (álmodozva). – Ó istenem, micsoda szép álom ez, a mibe -elringatsz engemet!… Ha egyszer… istenem… százegy ágyulövés szólalna meg -s egy kis Nikodém… (Sirva fakad.) - -A báró (leküzdve ellágyulását, férfiasan). – Őt Miklósnak kellene -kereszteltetnünk, felséges pártfogónk: a czár tiszteletére! (Kis -szünet.) - -A báróné. – Jacques, csókolj meg! (Megölelik egymást.) - -A báró (gyöngéden). – Na, na… légy erős! Gyermekeinkért. - -A báróné (suttogva). – Édes!… Édes Nikodém! (Ölelkezés; jön Elza.) - -Elza. – Jesszasz, ná! Micsoda családi jelenet! (Eltakarja arczát.) -Pardon, nem nézek oda. - -A báró (ünnepiesen, de nem túlszigorúan). – Gyermekem, szüntesd a -pajzánságot; nagyon, nagyon komoly perczek előtt vagyunk. - -Elza. – Jesszusom, megijesztetek! - -A báróné (pihegve). – A gyermek… bizonyosan tudni fogja… - -Elza. – Mit? - -A báró. – Gyermekem, kedves anyád azt mondja, hogy te bizonyosan tudni -fogsz róla… Nincs-e a Gyorgyevics bárói család rokonságban a -Gernyeszeghy-családdal? - -Elza. – Már miért ne volna rokonságban? Ki mondta, hogy nincs -rokonságban? Sőt ki mással volna rokonságban? - -A báró és a báróné (egymásra néznek). - -A báró. – Akkor hát a te leendő férjed közeli rokona Gyorgyevics Feodor -bárónak? - -Elza. – Vagy úgy? Dehogy! Azok a Gernyeszeghyek, a kik rokonságban -vannak a Gyorgyevicsekkel, apáthi Gernyeszeghyek… (A báró és a báróné -rémült pillantást váltanak)… azok a Gernyeszeghyek pedig, a kik a Miklós -atyjafiai, babati Gernyeszeghyek. Gernyeszeghy és Gernyeszeghy, az nem -mindegy. Il y a fagots et fagots. (A báró és a báróné megsemmisülnek.) - - - - -XXV. GÉPKOCSIZÁS UTÁN. - -– Berzsenyi hálószobája. Két vöröskeresztes ápolónő, a kik nesztelenül -járnak-kelnek az ágy körül. Berzsenyi báró az ágyban fekszik és nyög. -Jön: Elza bárókisasszony. – - -Elza. – Rosszabbul vagy? - -Berzsenyi. – Miért? Mert nyögök? Csak nem fogok hahotázni! - -Elza. – De mégis csak enyhültek a fájdalmaid? - -Berzsenyi. – Az volna a szép, hogyha még most se enyhültek volna! A -mióta egyszerűen szenvedek, egy Daimlerrel eljuthattam volna Párisból -Toulouseba. - -Elza. – Mit keresnél te Toulouse-ban? - -Berzsenyi. – Csak mondom. Mikor fog jönni a tanár? - -Elza. – A tanár többet nem fog eljönni. Azt mondta, semmi szükség rá. - -Berzsenyi. – A tanár könnyen beszél. Szeretném tudni, mit szólna, ha ő -feküdne itten, és én írnék neki reczeptet. - -Elza. – Nagyon ingerült vagy, látszik, hogy már lábbadozol. A tanár -pláne azt mondta, hogy nincs semmi bajod, csak dühös vagy. - -Berzsenyi. – A tanár persze azt szerette volna, hogy kitörjem neki a -lábamat. Nem elég nekem az, hogy az én házam egy kórház lett s a -gyermekem majdnem megsántult, az anyádat mellőzve. - -Elza. – Szerencsére nem sántult meg. - -Berzsenyi. – De megsántulhatott volna. Mit csinál a szegény gyermek? - -Elza. – A páris–berlini verseny leírását olvassa. - -Berzsenyi. – Még az eltört lábával is olvas szegény! - -Elza. – Mondom, hogy szó sincs törésről. Egyszerű zúzódásokat -szenvedett. - -Berzsenyi. – Neked persze a nővéred zúzódása csak bölcsészet. - -Elza. – Az ember azt hinné: felpanaszoljátok, hogy nekem nem esett -bajom. - -Berzsenyi. – Miket beszélsz összevissza? Remélem, nem fogod megtiltani, -hogy sajnáljam a gyermekemet? Ki van mellette? - -Elza. – Két ápolónő és a Jozefin. - -Berzsenyi. – Hát szegény mamáddal mi van? - -Elza. – Ő a legmakranczosabb mindnyájatok közül. Folyton sír és azt -mondja, hogy az ő belsejében megszakadt valami. - -Berzsenyi. – Az könnyen lehet. - -Elza. – Dehogy! Semmi baja. Csak nagyon megijedt. - -Berzsenyi. – Nem szabad egy perczig se egyedül hagyni; az asztmájának -nem tesz jót, ha mindenfélével izgatja magát. - -Elza. – Egy perczig sincs egyedül. Ott van a Matild, három ápolónő, meg -egy fiatal orvos, a ki, ha nagyon ideges, megnyugtatja. - -Berzsenyi. – Mit csinál vele? - -Elza. – Megnyugtatja. - -Berzsenyi. – Az már más. De miért nem maradt mellette a tanár? - -Elza. – A mama is azt akarta, de a tanár kijelentette, hogy erre a -czélra ez a szőke fiatal ember is elégséges. - -Berzsenyi. – Ha a tanár ilyen beképzelt, megmondhattátok volna neki, -hogy kiegyenlítettem volna a fáradságát. - -Elza. – De, papa, végre is egy professzor nem ápoló és egyéb dolga van a -klinikán, mint szerencsétlenül járt »töff-töff«-istákat vigasztalni. - -Berzsenyi. – Az ember azt mondaná, hogy mokirozod magadat családodnak -szerencsétlenségén. - -Elza. – Nem, csak nem találom a dolgot olyan tragikusnak, mint a mama, a -ki esküdözik, hogy többet nem ül automobilra. - -Berzsenyi. – No, ez képtelenség volna. Végre is, nem az automobil az -oka, hanem a véletlen, hogy nem voltam veletek. - -Elza. – És te, nehány órával később egy másik kocsival éppen úgy jártál, -mint mi. - -Berzsenyi. – De nem azért, mintha a kormányzásban lett volna a hiba, -hanem mert rövidlátó vagyok, és este könnyü nekihajtani egy fának. - -Elza. – Ó, te se vagy még egy Fournier, mert különben az eltaposásban -nem értél volna el olyan óriási rekordot… Különben majd meglátod a -kártérítési kereseteket. - -Berzsenyi. – Miféle kereseteket? Embert egyet se gázoltam el, állatot is -csak hármat. - -Elza. – No, nem akarlak előre megbosszantani. Úgyis elég korán tudod -meg, hogy mit követelnek rajtad. - -Berzsenyi. – Ez engem nem érint, mert tudom, hogy nincs sport, mely ne -járna pénzáldozatokkal. Mikor meghozattam az én Daimlereimet, előre -felvettem az én költségvetésembe egy tekintélyes összeget kártérítési -költségekre. A míg nincs gondatlanságból elkövetett emberölés, a -sportsman meg lehet elégedve. - -Elza. – Még csak az kellene. - -Berzsenyi. – Hja, mindenkit érhet baleset, és az ember soha se tudhatja, -hogy holnap mit fog eltaposni. Én ezt mint bölcsész fogom fel, és -természetesnek találom, hogy a mi az emberiséget óránként -harminczöt-negyven, vagy ha akarod, hatvan, sőt kilenczven kilométer -sebességgel viszi előbre, az egyelőre áldozatokat követel. Ha a népek -meg fogják tanulni, hogy okszerüen kitérjenek az uj találmány elől, a -nagy horderejű eszme éreztetni fogja üdvös hatását minden irányban s a -népet boldogítani fogja. Én csak azt nem helyeslem, hogy fák s különböző -tárgyak állják útját a haladásnak; ennek czélszerüségét nem tudom -belátni. Azt is czélttévesztettnek vélem, hogy míg nekem csak nagy -nélkülözésemre szolgál ez a kénytelen szünet, melylyel a legközelebbi -napokig tartózkodnom kell az egészséges sport gyakorlatától, minden -valószínűség szerint lesznek, kik balesetemet s a letaposott állatok -balesetét azzal hozzák összefüggésbe, hogy esetleg nem a keresztes -hadjáratokban szereztem meg az automobil vezetéséhez kívánt ügyességet. -De mondd, mit írnak balesetemről az ujságok? - -Elza. – Semmit se írnak róla. - -Berzsenyi. – Hogyan? Semmit se írnak róla? Hát az én ujságom, melyet -személyesen alapítottam és tekintélyes összegekkel szubvenczionálok?… - -Elza. – Abban sincs egy szó se. - -Berzsenyi. – Nagyszerű! Hát miért támogatom én ezt az ujságot? Mit -hisznek ezek az emberek? Csak nem gondolják, hogy én azért teszek tönkre -két ötezer forintos Daimlert, és azért ficzamitom ki a tagjaimat, hogy -ők ezt az esetet szó nélkül elhallgassák az összes érdeklődők előtt? - -Elza. – Azt gondolhatták, hogy talán nem lesz rád nézve kellemes… - -Berzsenyi. – Igen, de ha egy kereskedőnek reklámot kell csinálni, annak -ki tudják írni a nevét! Ha egy kereskedő agyonlövi magát és így tovább, -ez már elég, hogy reklámot csináljanak neki; viszont az én ügyeimről nem -értesítik az olvasót. - -Elza. – Minek is volt neked ez az ujság? - -Berzsenyi. – Minek volt! Minek volt! Te azt nem érted. Hát minek volt -nekem automobilra ülni?! Látod, gyermekem, minden sport bosszuságokkal -is jár, még a lovak is letörnek, bemennek, megpókosodnak. De -kovácsolhatsz ebből indokot az automobil ellen? - -Elza. – Az igaz, ha az automobil nem volna, kétségbe kellene esni, hogy -mit csináljon az ember, mivel üsse agyon az időt… (Kezébe veszi az -asztalon heverő ujságot.) - -Berzsenyi. – Míg így gazdagabb vagyok egy rendkívül egészséges és -társadalmilag is hatékony szórakozással, mely míg egyrészt erősíti a -tüdőt… - -Elza (a ki bepillantott az ujságba). – Tudod-e, papa, mi az ujság? - -Berzsenyi. – Mégis csak megtaláltad a balesetünket, mi? - -Elza. – Nem, hanem feltalálták a kormányozható léghajót. - -Berzsenyi (egy kis csalódással). – No, az is érdekes. - -Elza. – Valami Dumont. És úgy látszik, ezt a léghajót már csakugyan -lehet egy kicsit kormányozni. - -Berzsenyi (elgondolkozva). – A kormányozható léghajó!… Hm, hm… Ó, emelni -fogja a forgalmat, s a közlekedési viszonyok!… Tagadhatatlanul érdekes. -Ha meggondolom, hogy kormányozható léghajója még senkinek sincs -Budapesten!… Te, Elza, telegrafálhatnál ennek a Dumont-nak… Mindenesetre -telegrafálj. Ah, ez már valami! És mily egészséges szórakozás! Az -automobilon járás is üditő hatással van a testre, de ez túl fog tenni az -automobilon is. - - - - -XXVI. A SZALMAÖZVEGY. - -– Történik: Melanie zugligeti nyaralójában. Esti kilencz óra. A nyaraló -előtt fiáker áll meg s a kocsiból Berzsenyi báró száll ki. Csaknem -ugyanabban a pillanatban a nyaraló hátulsó kis ajtajában egy sétapálcza, -egy szürke kalap és egy vakítóan fehér mellény jelenik meg. Ezek a -jelenségek a hozzájok tartozó mozgó valamivel együtt gyorsan eltűnnek az -esti sötétségben. Egy perczczel később: – - -Melanie. – Mily kellemes meglepetés! - -Berzsenyi. – Tartok tőle, gyermekem, hogy nem fogsz örülni -látogatásomnak. Egy boszantó história hozott ki s ez alighanem igen -kellemetlenül fog érinteni. - -Melanie. – Ugyan? - -Berzsenyi. – Azt hiszem, készségesen elismered, hogy szivesen egyeztem -bele, mikor arról volt szó, hogy a jövő hónapot Ostendeban fogod -tölteni. Nos, Ostenderól az idén le kell mondanod. - -Melanie. – Ah! - -Berzsenyi. – A tengert nem vonom vissza, de más helyet fogsz választani. -A terv az én házamban teljesen megváltozott s Franzensbad helyett a -báróné Ostendeba ment a leányokkal. - -Melanie. – Ah! - -Berzsenyi. – Be fogod látni, hogy a budapesti ismerősök igen helytelenül -értelmeznék, ha a tengerparton folyton szembe jönnél a bárónéval. Végre -is az ember nem affisirozhatja a barátnőjét, ha a családja is jelen van… - -Melanie. – Ó, annyira belátom… - -Berzsenyi. – Aztán ez mindenesetre ildomtalanság volna a bárónéval -szemben. Ő áldott jó lélek és tekintettel huzamos gyöngélkedésére, -szemet huny nekem, de ez már nem volna tőlem fair, nem igaz? - -Melanie. – Természetes… - -Berzsenyi. – Nem mintha a bárónénak kifogása volna éppen te ellened. -Ellenkezőleg, úgy hiszem, ő alattomban helyesli az én izlésemet és nagy -megelégedésére szolgál a te diszkrét viseleted, mely a legcsekélyebb -botrányt is lehetetlenné teszi. - -Melanie (szerényen). – Mindig iparkodtam… - -Berzsenyi. – A báróné ezt méltányolja, s ha bizalmasan cseveg velem, nem -kerüli ki nevednek felemlítését. A multkor például egyszerre csak azt -mondja nekem: »Ott láttam a Stefánia-uton a hogy is híjják Melaniet is«… -és megdicsérte a toalettedet. - -Melanie (elpirulva örömében). – Hogyan, a báróné, a kinek olyan mesés -izlése van, kegyes volt?… - -Berzsenyi. – Különben, mondhatnám, egész családomnak elnézését s hogy ne -mondjam becsülését birod. A leányaim persze tiszteletből nem árulhatják -el előttem, hogy ők is tudják a te létezésedet, de néha ártatlanul is -módját ejtik dicséretöket kifejezni. Most egy pár hete például, a mikor -a szinkörben megjelentünk s véletlenül, mert nem tehetsz róla, te is ott -voltál egy páholyban, a kisebbik leányom folyton téged látcsövezett s -úgy mondta a másiknak, hogy nekem hallanom kellessen: »Te, Blanka, annak -a hölgynek olyan intelligens arcza van, hogy első tekintetre megnyeri az -embert. Nagyon szeretném ismerni, mert nagyon jószivű hölgy lehet.« A -mire persze nagyot nevettem magamban és azt gondoltam, hogy: »Ezek a -betyárok azt hiszik, hogy én olyan szamár vagyok, hogy nem tudom, hogy -ők milyen nagy betyárok!« - -Melanie (boldogan). – A baronesz bizonyosan észrevette a tekintetemen, -hogy milyen elragadónak találom bájos, szellemtől sugárzó lényét, kedves -frisseségét… - -Berzsenyi. – Pláne, ha hallaná, hogyan beszélsz róla, egészen beléd -szeretne, a kis hiú gyermek! Szóval, meg fogod érteni… - -Melanie. – Ó, vigasztalhatatlan volnék, ha a bárónét véletlenül abba a -kellemetlen helyzetbe hoznám, hogy észre kellessen vennie s azért a -világért se beszéljünk többet Ostenderól… - -Berzsenyi. – Végre Scheveningen se kutya, és ha, nem bánom, mondjuk, -máshova kivánkozol, az már aztán nekem mindegy. - -Melanie (aggódva). – Mindenesetre úgy válaszszuk meg a helyet, hogy a -bárónét bármely kellemetlen véletlentől megóvhassuk. - -Berzsenyi. – Örülök, hogy nem csalódtam gyöngéd érzésedben. Bizonyos -voltam különben, hogy tapintatodra számíthatok. Azért előre -gondoskodtam, hogy egy kis cadeauval kárpótoljalak. (Egy selyempapirba -göngyölt kis csomagot vesz ki a zsebéből). Nesze, és nézd meg csak jól. - -Melanie (kibontja a csomagot. Elragadtatással). – Egy gyönyörű miniature -imakönyv!… Ó, milyen kedves ez!… Milyen jól esik!… (Megcsókolja az -imakönyvet). - -Berzsenyi. – Nézd meg jól, mert nem hinnéd, milyen drága volt. - -Melanie. – Látom, hisz ez egy remekmű, egy csodálatos szép kis dolog… - -Berzsenyi. – No, azért sohase hittem volna, hogy egy haszontalan -imakönyv kétszáz forintba kerülhessen. - -Melanie. – Semmiség ilyen művészi dologért! És igazán nem tudom, minek -örüljek jobban: annak, hogy olyan imakönyvem van, mint talán senkinek a -világon, vagy annak, a mit ez az ajándék oly finoman és oly kedvesen -fejez ki, hogy a szegény Melanieban föltételez egy kis jóérzést, egy kis -tisztességes hajlandóságot… - -Berzsenyi. – Tudod-e, hogy’ jutott eszembe ez az ajándék? A multkor -egyszer az én ekvipázsomon mentünk a miniszterrel, mikor láttalak -bemenni a barátok templomába. Látod, ez nagyon jól esett nekem. Nem -tudom ezt neked elmondani. De képzeld magadnak: ha kellemesebb egy -tiszta nőt sajátul tekinteni, mint egy tisztátalant – nem igaz? – jobban -esik sajátul tekinteni egy áhítatost, mint egyet, a ki csak -ficzkándozik, mert mintha annyival többet birna az ember. Az ember nem -élvez egészen egyszerűen, hanem élvezi a tisztaságot és a vallást. Nem -tudom, érted-e? - -Melanie (szemlesütve hallgat. Észrevenni rajta, hogy megértette a -bárót.) - -Berzsenyi. – De ne mondd azt, hogy smuczián vagyok és hogy -takarékosságra használom ki a vallást, hoztam neked a születésnapodra -két szép gyöngyöt is. (Kis ékszertokot vesz elő a zsebéből.) - -Melanie (gyermetegül). – De hisz nem is most lesz a születésem napja! - -Berzsenyi. – Nem baj, valamikor majd lesz. Egyszer csak születtél!… és -ez nekem elég. - -Melanie (leküzdve megelégedését). – Mégis jobban örültem a másiknak!… - -Berzsenyi. – Még ma este fel fogod tenni a fülbevalót és imádkozni fogsz -előttem. - -Melanie (leküzdve meglepetését). – Itt marad? - -Berzsenyi. – Igen. Nem mondtam, hogy már szalmaözvegy vagyok? A kérdés -csak az, hogy tudsz-e valami vacsorát adni? - -Melanie. – Igen. Van két palaczk Pommery és Grenóm is. - -Berzsenyi. – Mintha már vártál volna. - -Melanie. – Tudtam, hogy, végre is, egyszer csak el kell jönnie!… - -Berzsenyi. – Úgy hizelegsz, hogy mindig a kisebbik betyáromra -emlékeztetsz… No, küldesd el a kocsit, de ne adjanak többet neki, mint -három forintot. (Átmennek az ebédlőbe, a hol már meg is terítettek. -Vacsorálnak s megiddogálják a Pommery & Grenot.) - -Berzsenyi. – Csodálatos, hogy a pezsgő egy idő óta iszonyu álmosító -hatással van rám. (Megnézi az óráját.) Még csak tizenegy? Mindegy, mért -ne aludnám el tizenegy órakor, ha már tizenegykor elálmosodtam? Hisz -úgyis itt maradok. Reggel majd csevegünk, nem igaz? Szervusz. Reggel -gyere be és költs fel. Majd csevegünk és fel fogod próbálni a -fülbevalót! - - - - -XXVII. BALATON-KARÁDON. - -– Az uj fürdőpalota és az uj szálló közötti uj sétatér két uj padján két -magános hölgy üldögél, a kik közül az egyik még meglehetősen uj. Az -utóbbiban, a ki Tauchnitz egy kötetét kissé ábrándosan tartja a kezében, -a figyelmes olvasó régi ismerősünkre: Berzsenyi Blanka bárókisasszonyra -ismerhet rá. A második hölgy a jó öreg »Revue Des Deux Mondes«-dal -kaczérkodik s félszemmel szomszédnőjét fixirozza. – - -A kevésbbé uj hölgy (tökéletesen megbizonyosodván a felől, a mit tudni -akart). – Jézus Mária! Blanka, te vagy az, vagy csak a szellemed? -(Feláll és szomszédnője felé közeledik.) - -Blanka. – Jesszusom! Héthársyné! (Felugrik.) Aranyom! Hol jársz te itt, -a hol a madár se jár? (Csókolóznak; Tauchnitz rátelepszik a Revue des -Deux Mondesra.) - -Héthársyné. – Már nem járok, már megyek… Csak azt várom, a míg -bepakolnak. Hát ti mikor jöttetek? - -Blanka. – Tegnap! Hisz ha egy hete jöttünk volna, akkor már nem volnánk -itt! - -Héthársyné. – Mit szólsz ehhez a fészekhez? - -Blanka. – Na, so was!… És te már régebben vagy itt? - -Héthársyné. – Egy hete. Egy hétig kiállottam, de már nem bírom tovább. -Kérlek… igazán nem tudom, hogyan mondjam… de hisz te magad is -észrevetted! - -Blanka. – Soha se zsenirozd magad! Azért, hogy nem tudom melyik ősömbe -néhány csepp belékeveredett, végre is nem vállalhatok közösséget ezekkel -az alakokkal!… Hisz ez már nem is Gödöllő, hanem a Szerecsen-utcza!… - -Héthársyné. – Nem igaz? - -Blanka. – Képzeld ezt a felsülést! A tanárnak az jutott eszébe, hogy a -mamának a Balaton jobb volna, mint a tenger, nem tudom miért! A papa -megjegyezte, hogy ez baj, mert végre Siófokra nem mehet az ember, ugy-e? - -Héthársyné. – Persze! - -Blanka. – Az ember vagy a társaságért megy fürdőbe, vagy azért, hogy -elkerülje a társaságot, de Siófokon nem lehet elkerülni a társaságot, -bevenni pedig még kevésbbé. - -Héthársyné. – Ó, nagyon értem az aggodalmat! - -Blanka. – A családi tanács erre szavazás alá bocsátotta a Balaton összes -fürdőhelyeit. - -Héthársyné. – Nem sok hely közül választhattatok, mert az ember mégis -csak Európában akar maradni. - -Blanka. – Le is szavaztuk mindegyiket. Végre a mamának eszébe jutott -Karád. Először, mert abban a hírben állott, hogy ide nem eresztik be a -lengyelországi elemet, és másodszor, mert a Zoltánék már itt voltak, s -azt írták, hogy itt az ember félrevonulva igazán a maga körében lehet. -Tudod, mi nem szeretjük a Zoltánékat, de ezt már a papa miatt nem -nyilváníthattuk. - -Héthársyné. – Természetesen. - -Blanka. – Szóval ide jövünk nagy fittyre, s mikor itt vagyunk, látjuk, -hogy ez lehet a Zoltánék köre, de nem a miénk! - -Héthársyné. – Szakasztott az én történetem! - -Blanka. – De hát hogy történhetett ez, nem tudod? Karádnak még tavaly is -szeplőtlen híre volt! - -Héthársyné. – Kérlek, a dolog nagyon egyszerű. A kik ezt a helyet -paradicsomnak akarták kiépíteni, nagyon jól terveztek, csak egyet -felejtettek el: azt, hogy a vegyes elem a pénzével ki tudja böjtölni a -jobb családokat. A berendezkedés luxuriózus, de sokba került… a villák -ára se lehet alacsony… elég az hozzá, már tavaly megtörtént, hogy az -egyik legelegánsabb villát sehogy se tudták kiadni s végre is oda -kellett adni… - -Blanka. – Mondd ki: az asszirnak! Az persze semmit se drágállott, mert -örült, hogy ilyenformán belekerül a legjobb társaságba. - -Héthársyné. – De rosszúl számított, mert elég a hajón akármilyen kis -rés, hogy a víz betóduljon rajta. S így az történt, hogy az idén a -többiek is elárasztották Karádot, nagy rémületére a hajóban lévőknek, a -kik persze sietve menekülnek. - -Blanka. – Mégis a dolog legujabb lehet, mert a Zoltán óvakodott volna -blamirozni magát. És azt az egyet meg kell adni neki, hogy tegnap már -egészen más tenorból beszélt. - -Héthársyné. – Például? - -Blanka. – Például, a hogy megérkezünk, kimegyek a Zoltánnal a balkonra, -s belátunk a szomszédba, a hol egy ingujjra vetkőzött gentleman valami -nótát énekel az anyósokról, selypitve, de szerencsére hang nélkül, vagy -jobban mondva: afféle »feine Waare, gute Waare«-kiáltásoktól rekedt -hangon. »Te – kérdem a Zoltánt – ezt nevezed a te körödnek? Körnek -nevezed ezt egyáltalán?« A Zoltán egy kicsit zavarba jött és így felelt: -»Hja, barátom, ide is jutott egy-kettő, az igaz; de légy nyugodt, -kinézzük őket!« És elmondta, hogy a nagy vendéglőt éjjel soha se zárják -be egy kis botrány nélkül. - -Héthársyné. – Hallottam, hogy volt egy pár verekedés. Sőt mutattak két -ifjú gentlemant, a kiknek hol a feje, hol a karja van bekötve; ezekről -azt beszélték nekem, hogy nem igen titkolják néppárti érzelmeiket. - -Blanka. – Ó, nekem már bemutatták őket! Ezek a Gabnaffy-fiúk, Zoltánnak -a barátjai és szekundánsai. Mert Zoltán megtartotta a szavát s még az -éjjel hozzálátott, hogy beváltsa az igéretét. - -Héthársyné. – Igazán? Tegnap vacsora után, megint történt valami? Ejnye, -be sajnálom, hogy olyan korán lefeküdtem! - -Blanka. – Ó, csak azután, hogy a hölgyek eltávoztak! Ekkor a Zoltán -felállott és így kezdett kiabálni: »Zsidót nekem! Zsidót akarok -vacsorálni!« Persze, a Zoltánt ki akarták dobni; nagy dulakodás lett, a -Zoltán nem hagyta magát, egy pár széket összetörtek egymásnak a fején; -azt hiszem, azóta a párbaj is megtörtént. Csakugyan! Már jönnek is a -leventék… nini, a Zoltán megsebesült!… (Három fiatal ember közeledik; -egynek a feje, kettőnek a karja van bepólyázva.) Te, bemutathatom őket? - -Héthársyné. – Hogyne! Mily kérdés! (Az ifjak közelebb jönnek.) - -Blanka. – Hurráh!… Éljen!… Brávó, Zoltán, remélem, nem komoly a seb? (Az -ifjak a hölgyekhez érve, mély tisztelettel köszönnek.) Édesem, engedd -meg, hogy bemutassam az urakat: Berzsenyi Zoltán, a mai nap hőse, -Gabnaffy Sándor, a tegnapi nap hőse, Gabnaffy Bandi, a tegnapelőtti nap -hőse… (Üdvözlések.) - -Zoltán. – Semmi, szóra se érdemes. - -Blanka. – Horzsolás? - -Zoltán. – Még az se. Inkább csak megütöttem, a mikor leugrottam a -kocsiról. Ficzdag, egyszerű ficzdag. - -Héthársyné. – És az ellenfél? - -Gabnaffy Bandi. – Abból már azóta szalvaládét készítenek. - -Zoltán (szerényen). – No, a maga lábán ment el. - -Gabnaffy Sándor. – Azért nem lesz többször kedve felszisszenni, -valahányszor más mulatni akar! - -(Csevegés. Lásd mint fentebb. Da capo. Pár percznyi barátkozás után:) - -Héthársyné (Blankához). – Elkisérsz, édesem? - -Blanka. – Hogyne. Pá, fiúk! (Általános búcsúzkodás.) - -Héthársyné (miután elhagyták a gentlemaneket). – Kedves fiúk! De mondd -csak, Blanka, ezek a Gabnaffyak régi nemesek? - -Blanka. – Hogyne! Már a nagyapjuk kapta a nemességet. - -Héthársyné. – De azért ők is…? - -Blanka. – Hát persze. - -Héthársyné. – Hogyan? Itt még az antiszemiták is…? - -Blanka. – Bizony, édesem, itt még az antiszemiták is keleti eredetűek. -És erről a helyről beszélték nekünk, hogy ide ezeket meg ezeket nem -eresztik be!… De könnyű neked, te már méssz! - -Héthársyné. – Remélem, még találkozunk a nyáron. - -Blanka. – No, mi se maradunk itt sokáig. Tőlem ugyan nem illik, hogy ezt -mondom, de előtted mért titkolnám el, a mit mindnyájan gondolunk?… -Képmutatás volna, ha elhallgatnám, hogy az én szememben a pénz csak úgy -hamarosan nem helyettesítheti a keresztvizet. Persze azok között, a kik -a pénzt soha se tudják megbocsátani senkinek, lesznek, a kik azt fogják -mondani, hogy ez parvenü-beszéd. De engem már nevezhetnek parvenünek! -Ennek már egy kicsit fölötte állok, nem igaz? - - - - -XXVIII. CHINCHOLLE KISASSZONY TRAGÉDIÁJA. - -– Berzsenyi báró ebédlőjében, villás reggeli után. A báró egyedül. -Karosszékében ül s ölében a berlini _Sport_tal, orrán szemüvegével, -ébrenlétet tettet. A szőnyeg ajtó megnyílik, s kalapban, kabátban, -keztyűben megjelenik Elza bárókisasszony. – - -Elza (szelesen és a haragtól pirosan). – Csináljatok a leányotokkal -valamit, mert ezt én nem tűröm tovább? - -Berzsenyi (felébred). – Mi az? Mi baj? Mi történt? - -Elza. – Az történt, hogy a leányotok beleszeretett Perényibe, és -titokban találkozik vele! - -Berzsenyi. – Kicsoda? Blanka? - -Elza. – No nem is én! - -Berzsenyi. – Nem értem. Beszélj magyarul. (Leveszi szemüvegét, megtörüli -és ujra felteszi). Mit mondtál? - -Elza. – Azt mondtam, hogy a leányotok bele szeretett Perényibe, és -titokban találkozik vele. Szép história, mi? - -Berzsenyi (végképpen magához tér). – Mit kiabálsz? Azt hiszed, hogy -siket vagyok? Vagy azt akarod, hogy szegény mamád is meghallja? Nem elég -neked, hogy csak engem üssön meg a guta? - -Elza. – A mama nincs itthon, és őt hagyjuk ki ebből a csunya -históriából, mert egyszerűen belehalna. Nem szabad megtudnia, és hogy -meg ne tudja, cselekedni kell. - -Berzsenyi. – Remélem, ok nélkül csinálsz nekem jelenetet, és… - -Elza. – Ne remélj semmit, mert ha nem volnék bizonyos a dologban, nem -pukkadoznám. Ez az úgynevezett »lasciate ogni speranza.« - -Berzsenyi. – Ne mondj nekem viczczeket a »Fliegende Blätter«-ből, hanem -magyarázd ki magad. - -Elza. – Mit mondjak még egyebet? Mindent elmondtam. Még csak azt tehetem -hozzá, hogy sajnos, a dolgot már többen észrevették. - -Berzsenyi. – Eh, hogy észrevették, az még nem bizonyíték. Én már sok -dolgot észrevettem életemben, a miből egy szó se volt igaz. Hogy az én -leányom, a kit gondosan neveltettem, titokban találkozzék valakivel, -miután én vegytanra, nyelvekre, mindenre, sőt mitológiára is taníttattam -őt, eh, fiam, egy tapasztalt embernek ne beszélj ilyen -Rittergeschichtéket. És különben mi oka volna neki egy öreg -szeszgyárosba szeretni bele? - -Elza. – Nem a szeszgyárosról van szó, hanem az operett-komikusról. - -Berzsenyi. – No persze, majd egy jól nevelt fiatal leány, angol és -franczia nyelvvel, vízfestészettel s több más tehetséggel, bele fog -menni egy ilyen mókás ügybe, nem tudom milyen szinészszel, egy török -sorsjegy nélkül! Ki hitette el veled ezt az ostobaságot? - -Elza. – Először is a tulajdon két szemem. Már a tavaszszal észrevettem, -hogy kutya van a kertben. A hányszor sétára mentünk, mindig találkoztunk -a Perényivel. A szinész egy félívet írt le kalapjával a levegőbe s a -leányod elpirult. Ha láttad volna, micsoda szemjátékot eszközöltek! A -művész szinte ráomlott a tekintetével, s a leányod reagált, becsületemre -mondom, reagált neki! - -Berzsenyi. – Látod, miféléket beszélsz össze-vissza! Ha egy bárónő -jóakarattal elfogadja egy törekvő szinésznek a köszöntését, annak még -semmi jelentősége; vannak nők, a kik úgy forgatják a szemöket, mint egy -haldokló, s még ez se jelent semmit. És ha egy ifju baronesznek örömet -okoz, ha egy kövér szinész elolvad a csodálkozástól, ebben nem találok -semmi különöst. Az isten azért adott szemet, hogy nézzünk vele; nézni -szabad még egy baronesznek is. - -Elza. – Jó, de tudok egyebet is, a mi már nem illő egy baroneszhez. Ez -is a tavaszszal történt. Egy szép napon megindulunk sétálni Chincholle -kisasszonynyal és öt lovaggal. Egyszerre a leányod azt mondja, hogy neki -vásárolnia kell valamit, csak menjünk előre. Bemegy a boltba; mi nem -megyünk előre, hanem várjuk. Senki se veszi észre, csak én, hogy a -mellékutczára nyiló ajtón mindjárt kijön a boltból s egyszerüen -megszalad a mezőnytől. Fedeznem kellett az állapotot; tovább vonszolom a -népet s lassu iramban vezetek a nagy Kristófig. A kanyarodónál -megpillantom a szinészt egy kirakat előtt. Persze rögtön pullolok, s -tudod-e, mit látok? Blanka kijön a boltból, nem néz rá senkire, hanem -beül egy kocsiba és elhajtat. A másik perczben a szinész a -kocsiállomáshoz megy s utána hajtat Blanka kocsijának. - -Berzsenyi. – Eh, a szinész kövér, hát elfáradt. Ez természetes. - -Elza. – De az nem természetes, hogy Blanka csak egy félóra mulva -érkezett haza, s mikor szemrehányásokat tettem neki, a lovagokra -hivatkozva, azt felelte, hogy foglalkozzam a huszárság ügyeivel, ahhoz -értek, de ne avatkozzam az ő dolgaiba. A mi pedig a lovagok véleményét -illeti, azzal nem törődik. - -Berzsenyi. – Hm. Ezt csakugyan a szinházban tanulta, midőn népszinművét -kétszer is oly nagy sikerrel adattam elő. De nem hihetem a művészről, -hogy ő, komoly és szép igyekezetü ember létére, ilyenekbe ártsa magát. -Tudhatja, hogy ha megkérni merészelné a leányomat, csak kompromittálni -fogja magát. - -Elza. – Hogy a Perényi mit gondol, nem tudom. Az ő helyében én -mindenesetre ütném a vasat. - -Berzsenyi. – Te fantáziálsz és ő irodalmat űz. Ez mind nem készpénz. - -Elza. – Hát mondok olyat is, a mi már készpénz. Mióta hazajöttünk, a -leányod egyedül jár a fogorvoshoz. És ugyanahhoz a fogorvoshoz jár a -Perényi is. - -Berzsenyi (dühbe gurulva). – Egyedül jár a fogorvoshoz? Hát a franczia -nő? A franczia nő, a kit fizetek? A franczia nő, a kinek kifizettem az -utiköltségét, Genftől Budapestig második osztályon? A franczia nő, a kit -leültetek az asztalomhoz? Hát mit csinál a franczia nő? - -Elza. – A franczia nőt lerázza a nyakáról. Tőle magától tudom. - -Berzsenyi. – Akkor a franczia nőt el fogom csapni. - -Elza. – De most nem a franczia nőről van szó, hanem Blankáról. - -Berzsenyi. – De igenis, a franczia nőről van szó és a fogorvosról. A -fogorvosra én nem adok semmit. A mamád is járt a fogorvoshoz, azért soha -se jutott eszembe rosszat gondolni, de nem is lehet megtiltani a -fogorvosoknak, hogy férfiak is járjanak hozzájok! Hanem a franczia nőt -el fogom csapni. - -Elza. – Ez ugyan szép megoldás! - -Berzsenyi. – Bízd rám. A versenybíró se ítél olyan csalhatatlanul, mint -én. Látod, a te dolgodat is ügyesen intéztem el. A többiek kétségbe -voltak esve, én pedig azt kérdeztem, hol van az a fiatal ember? És -csakugyan szerencsésen végződött a dolog. Ti eljegyeztétek egymást és -miután beláttad, hogy a Miklós nem az az ember, a ki téged huzamosabban -boldogíthatna, egész jól szétment a parti. - -Elza. – A leányod tekintettel lehetne erre a malheurre is, ha már nincs -tekintettel rátok, agg szülőire. Végre is az én jó hírnevemnek tartozik -vele, hogy ne duplázzon rá az én meggondolatlanságomra. Szóval, adjátok -férjhez Opheliát, de gyorsan, mert ha sokáig hímeztek-hámoztok, úgy -elszeleskedi a jóhirünket, hogy soha se fogok férjhez menni. - -Berzsenyi. – Attól te ne félj. Te feltartva fogsz férjhez menni, és ha -úgy gondoljátok, nem bánom, a Blanka férjhezmenetelét is -lebonyolíthatjuk. Azt hiszem, ilyen körülmények között a legillőbb lesz, -ha Perényi szeszgyároshoz adom. - -Elza. – Ez a parti aligha fog tetszeni neki, de azért gyermek, hogy -sírjon és engedelmeskedjék. - -Berzsenyi. – Mondom, csak akkor, ha mindnyájan akarjátok. A franczia nőt -azonban mindenesetre el fogom csapni. Válts neki a Cooknál egy harmadik -osztályú jegyet Genfbe; nem akarom látni többet. Egy nő, a kiben -teljesen megbíztam, karácsonykor fülbevalókat is vásároltam neki, és -most ilyen rútul visszaél a bizalmammal! - -Elza. – De papa, Chincholle kisasszony nem hibás! Egyedül Blanka a -hibás… - -Berzsenyi. – Ne folytasd, a gyermekemről nem hagyok rosszat mondani! Még -ha hibás volna is, pedig lehet, hogy nem az. - -Elza. – Kérdezd meg tőle magától! Ó, ő nem tagadja a dolgot. Azt mondja, -hogy egy monológot írt a névnapodra s leczkéket vett a szinésztől, hogy -ezt a nem tudom mit művészettel adhassa elő. - -Berzsenyi. – No látod! - -Elza. – Milyen könnyenhivők vagytok ti férfiak! - -Berzsenyi. – Csak nem teszed fel a testvéredről…? - -Elza. – Én nem teszek fel semmit… Még csak az kellene, hogy föltegyek -valamit! De ha rosszul neveltétek a gyermeketeket, legalább térítsétek -észre. Tőlem tetszése szerint bolondulhat a művészetekért, de azt -megkívánhatom, hogy pletykára ne adjon alkalmat. Ebben a dologban a -látszat fontosabb, mint a valóság, de ti ezt nem akarjátok megérteni. - -Berzsenyi. – Jól van hát, ha minden áron akarod, el fogom csapni a -francziát. - -Elza. – Ugyan hagyj békét a boldogtalannak! Tehet is az róla, hogy -minduntalan elbrennelik! - -Berzsenyi. – Akkor hát nem tudom, mit akarsz! - -Elza. – Hja, ha te is igy gondolkozol, akkor semmit se akarok! Mosom a -kezemet. - -Berzsenyi. – Inkább adj tanácsot, s mondd el, mit szólsz a -szeszgyároshoz? - -Elza. – A szeszgyároshoz vagy az ördöghöz, az mindegy. De éppen ideje, -hogy férjhez menjen. Azokat a leányokat, a kiknek semmi önállóságuk -nincsen, vagy nagyon is sok az önállóságuk, férjhez kell adni. - -Berzsenyi. – Mondd, honnan vetted te ezt a sok bölcseséget? - -Elza. – Az élet, papa, az élet!… Egy vőlegényen kitanulja az ember az -egész komédiát… Igaz, még valamit!… El ne szóld magad a mama előtt! Ő -olyan naiv!… Túlságosan elszörnyüködnék a dolgon, s elég, ha nekünk fáj -a fejünk; semmi szükség rá, hogy őt mindenbe beavassuk!… - - - - -XXIX. BERZSENYI FÖLLÉP. - -– A Nádor-utczai palota első emeletén, a komorna szobájában. A báróné a -kanapén fekszik. Blanka egy szalmaszéken ül az ablak mellett, Elza egy -alacsony, fiókos szekrény tetején. Az ifjú hölgyek a komorna regényeit -olvassák: a »Sápadt grófnő«-t és »A diótörő gróf«-ot. A báróné nyög és -sápítozik. Az ajtó megnyílik s belép Berzsenyi báró, a ki kerületéből -érkezik. – - -Berzsenyi. – Hát ti miért vagytok itt? - -Elza. – Csitt, papa, beszélj egy kicsit csendesebben!… Szakcsyné éppen -itt, a szomszéd szobában fekszik!… - -Berzsenyi. – Szakcsyné? - -Blanka. – Igen, a jegyzőné, hisz tudod!… - -Berzsenyi. – És azért jött Pestre, hogy egész nap aludjék? - -Elza. – De, papa, Szakcsyné tegnapelőtt egy egészséges fiúgyermeknek -adott életet! - -Berzsenyi (kissé meglepett, de azért helyeslést mutató ábrázattal). – -Úgy? Az más. És az uj választó polgár, akarom mondani: az uj világpolgár -mit csinál? Nem kért még pénzt? - -A báróné. – Csudálom, Jacques, hogy olyan jó kedved van! Tudod, hogy így -élni rettenetes?!… - -Berzsenyi. – Miért nem helyeztétek ezt a nőt a szalonba? Ott szülhetne -tőlem, a mennyit akar. - -Elza. – A szalonba nem lehetett tenni, ott négy férfi alszik. - -Berzsenyi. – De a kis szalon? Mire való a kis szalon? - -Elza. – Ott meg a férj alszik. Azt mondja, hogy nem szereti a -gyereksírást. - -Berzsenyi. – Ennek az embernek igaza van, de ha holnap reggelre megütné -a guta!… azaz nem, majd csak a választás után!… - -Elza. – Milyen rekedten beszélsz! Csak nem hűtötted meg magad? - -Berzsenyi. – No, nem éltem olyan kényelemben, mint tisztelt választóim -az én Nádor-utczai palais-mban!… Különben mit szólnak, meg vannak -elégedve? - -Blanka. – A református papnak nem ízlik a cognac. Azt mondja, hogy az ő -pálinkája sokkal jobb. - -Berzsenyi. – Baj, baj. Nem parancsoltak valamit? - -Elza. – Mindent megkaptak, a mit kivántak. A takarékpénztári igazgató -fia meg is betegedett, mert elment az orfeum-kávéházba, s másnap -délelőtt alig tudott haza találni. - -Blanka. – Gondoskodtunk mindenről. A mama meg is haragudott ránk, hogy -mit dajkáljuk őket. - -Elza. – De Szakcsynénak egy speczialistát kellene hozatni Bécsből. - -Berzsenyi (dühbe gurul). – Hát még mit nem? Pántlikás szivar, puttyogós -bor és még heje-huja is? Semmi speczialista! Máskor ne csináljon nekem -ilyen históriát az én házamban! - -A báróné. – Jacques, te úgy jössz nekem elő, mint egy berekedt tenorista -az ötödik felvonásban!… Egy szót se értek, a mikor kiabálsz. - -Blanka. – Tönkre szónokoltad a hangodat. - -Berzsenyi. – Nem, hanem megittam minden disznóságot. - -Elza. – És mért tetted azt, papa? - -Berzsenyi. – Mert muszáj volt megmutatni, hogy hazafi vagyok. Mikor az -első pohár vitriolt köszönettel visszautasítottam, valaki hátul versben -kiáltott ki engem: Nem kell báró Versenyi, Mert nem mer… No, de ezt -nektek nem mondhatom el. - -A báróné. – Sugd meg nekem, Jacques. (Megtörténik.) Hallatlan!… De azért -vannak kilátásaid? - -Berzsenyi. Na, lehet élni, lehet meghalni. - -Elza. – Beutaztad az egész kerületet? - -Berzsenyi. – Az egész Texast. Azt hiszem, vagy kilencz helyen mondottam -programmbeszédet. De nem emlékszem tisztán, mert a harmadik naptól fogva -egy dunsztban látom a világot. - -Elza. – Csak bele ne betegedjél! - -Berzsenyi. – Mért betegedjem bele? Még azt is? - -Blanka. – Voltak kalamitásaid? - -Berzsenyi. – A hogy veszszük. A vasuton elvesztettem a programmbeszédet, -a mit a te barátod, a hogyhijják szerkesztő csinált. Keresem, keresem, -hogy majd elolvasom és betanulom, egyszerre eszembe jut, hogy tévedésből -más haszontalan iratokkal együtt kihajítottam az ablakon. - -Elza. – Ez határozottan szerencse. - -Blanka. – Kérlek, kimélj meg bennünket a megjegyzéseidtől. - -Berzsenyi. – Megint veszekedtek? Mindig veszekedtek? - -A báróné. – Ne hallgass rájok, Jacques. Társalogjál velem, Jacques. - -Berzsenyi (folytatva). – Szerencsére, a hogy jól fogtok emlékezni, két -évvel ezelőtt egy üresedésben már megbuktam néppárti programmal. Az én -néppárti beszédemből több frázis behizelegte magát a fülembe, és az -ujság is nálam volt, több slágvorttal a politikai rovatban. De hogy -fogok én mint szabadelvüpárti jelölt előhozni néppárti frázisokat és -szabadelvü vegyeseket? Jól. Az én kerületemben ez egyre megy. Vegyétek -hozzá, hogy a pálinka után egy szót se lehetett érteni tőlem, és hogy a -választók részegek voltak, mert csak sört ezer forintért fizettem nekik. - -Blanka. – Jézusom, papa, legalább ne mondd olyan hangosan! Hisz az uj -törvény óta az etetés és itatás tilos! - -Berzsenyi. – Fiam, erről az uj törvényről eszembe jut nekem a -főtisztelendő úr, a ki mikor sokat veszített kártyán, felállott és azt -mondta, hogy: »Becsületszavamra fogadom, hogy soha többet kártyát nem -veszek a kezembe!… kivéve, ha vendégek lesznek nálam, vagy én megyek -vendégül valahová, vagy más egyéb körülmények között!« Én mint -törvénytisztelő ember semmi esetben sem fogok etetni és itatni, de ezt -nem is tehetném, a mint be fogod látni, ha ezt a törvényt elolvasod. -Mert ez kimondja, hogy a szükséges ellátás a választás helyén és idején -nem etetés-itatás; hogy ételt és italt fizetni szabad tekintettel a -megvendégelt személyekre, a megvendégelés alkalmára és egyéb -körülményekre… (fölteszi binokliját s egy ujságszeletkét vesz ki a -mellénye zsebéből. Olvassa az ujságszeletkét:) »nem tekintendő végül -etetésnek és itatásnak a választóknak a szokásos alkalmakkor a képviselő -házánál vagy azon kívül megvendégelése.« (Az ujságszeletkét visszateszi -a mellénye zsebébe s összehajtja binokliját.) Becsületszavamra mondom, -hogy az én választóim kizárólag a fent elősorolt czimeken itták magukat -holtrészegre, de kérdem tőletek, hogy miután lelkiismeretem ennyire -tiszta, ki foghatja rám, hogy én etettem és itattam vagy etetni és -itatni fogandottam?… - -Elza. – Bravó, papa! Ha a programmbeszédet is ilyen jól kivágtad, akkor -mindenesetre ott leszünk a finishben!… - -A báróné. – Ó, Jacques, te engemet nem nyugtattál meg, mert én vagy -olvastam, vagy hallottam, de bizonyosan olvastam, hogy ezeknek az -embereknek nem szabad pénzt adni, és én akkor az egész dolgot nem értem. - -Berzsenyi. – Pénzt? Ki beszél pénzről? - -A báróné. – Látod, Jacques, kettő közül egy. Ha nem adsz pénzt, ki fog -téged megválasztani? És ha adsz… ó, Jacques, talán még be is csuknak! - -Berzsenyi. – Gyermekem, te ezt nem érted. Te így okoskodol, női -fejeddel: »Vagy – vagy«, pedig ész szerint gondolnod kellett volna, -hogy: »sem – sem«. Én a pénzemet már azért se fogom osztogatni, mert -magam is kiméletlen híve vagyok a tiszta választásnak. De ha én titokban -meg akarom téríteni az én jóbarátaimnak, a mit az én választásomra a -saját zsebükből elköltöttek, kinek mi köze ehhez, pláne ha senki se -tudja meg a dolgot?!… - -A báróné. – És kellett neked ez az egész történet? Több vagy te ezzel, -mint voltál, a pénzedért? - -Berzsenyi. – Az országháznak kereskedőkre van szüksége. Független -előkelőkre, a kik tanácsot tudjanak adni, ha valami szaktörvény kell az -országnak… - -A báróné (szomorúan). – Te akarsz tanácsot adni az országnak? És ezt -nekem mondod, Jacques, nekem? - -Berzsenyi. – Aztán a képviselőség semmi, az igaz, s valóban helytelen, -hogy ma már mindenki képviselő, a ki egy expenz-nótát ki tud állítani. -De egy kabát is semmi, és azért kabát nélkül még se mehetek ki az -utczára. - -Elza. – Csitt, papa, légy egy kicsit csöndesebben!… (Hallgatózik.) - -Berzsenyi. – Mi az? - -Elza (a falnál). – Már késő. Felköltötted a Szakcsyné gyerekét. -(Gyereksírás hallatszik a szomszéd szobából.) - -Berzsenyi. – Én költöttem fel? Anyád költötte fel az aggodalmaival! - -A báróné. – De hát hol van a dajka? - -Elza. – Az előbb a takarékpénztári igazgató fiát ápolta. - -Berzsenyi. – Szaladjatok és állítsátok elő akárhonnan; a gyereket a -választásig egy pillanatra se szabad várakoztatni! A takarékpénztári -igazgató fia hozasson magának dajkát az orfeumból, a dajka pedig -szoptassa meg a gyermeket, azért fizetem!… - -A báróné. – Az istenért, ne beszélj pénzről, valaki meg találja hallani! -Becsuknak, Jacques, becsuknak! - -Elza. – Légy nyugodt, mama, ez nem »etetés-itatás.« Ez csak »vendéglátás -a jelölt lakásán egyéb körülmények között!« - - - - -XXX. BERZSENYIT MEGVÁLASZTJÁK. - -– A báróné szobájában, reggeli kilencz órakor. Berzsenyi, a ki még -útiruhában van, s az egész család ijedten sürög-forog a báróné körül, a -ki férje megérkezésének hírére örömében elájult. – - -Berzsenyi (körülkarolja a bárónét s tehetsége szerint dajkálja). – Eliz, -babuskám, térj magadhoz!… Ne legyél nekem beteg, angyalom!… Ne keverj -egy ürömcseppet az én örömömbe!… - -A báróné (éledezve). – Jacques!… Hát igaz?… Csakugyan megvagy?… - -Berzsenyi. – 1719 szóval 1716 ellen! Képzelhetitek, micsoda küzdelem -volt!… - -Elza. – Három szótöbbség! Milyen disznóban voltál, papa!… - -A báróné. – Ne beszélj így az atyádról!… Micsoda kifejezések egy ilyen -eseményről!… - -Blanka. – Ezt a három embert szeretném megölelni, megcsókolni… - -Elza. – Hát a többi 1716-tal mit fogsz csinálni?… Azok is rászolgáltak -kegyeidre!… - -A báróné. – Reggeltül estig veszekesznek, reggeltül estig!… Az ember még -rosszul se lehet tőlük! - -Berzsenyi. – Gyermekeim, hagyjátok anyátokat!… Én is alig állok az én -lábamon az izgalomtól!… - -Blanka. – Keveset aludtál, szegény papa? - -Berzsenyi. – Mit képzelsz? A választás hajnali háromkor ért véget és -éjfél tájban már úgy volt, hogy le fognak lovagolni… Már most add hozzá, -hogy az ember reggel háromnegyed ötkor vonatra ül s lötyög a vasúton -egészen Budapestig!… Egy betüt se aludtam, egy betüt se!… - -A báróné. – Jacques, az istenért, ne szenvedj, ne legyél beteg! - -Berzsenyi. – Most már jól van, de fél egykor, mikor a másik jelölt -ötvennyolcz fórba jött, a vesém egészen beteg lett. - -A báróné. – Istenem, Jacques, ha megbuktál volna!… - -Elza. – No ugyan nagy baj lett volna!… Szeretném tudni, mivel több így a -papa, hogy megvan, mint hogyha nem lett volna meg?!… - -Blanka. – Ha te jobban tudod a választást, mint a papa, hát beszéld el -te! - -A báróné. – Ezek a nők engem meg fognak ölni! - -Berzsenyi (a leányokhoz). – Fogtok rám hallgatni, igen vagy nem? (A -bárónéhoz fordul.) Szóval, mikor már hatvankilencz mínuszra visszaestem, -ti rátok gondoltam, kedves családomra, és eszembe jutott, hogy mit -tipelt (Elzára mutat) ez a gyerek, ni… Ez megjósolta, hogy a Ne neked be -fog jönni, és a Ne neked bejött, és mikor elmentem, megjósolta, hogy: -»Ne félj, papa, be fogsz jönni!«… és csakugyan, én is bejöttem! - -Blanka. – Az utolsó órákban behoztad a hatvankilencz mínuszt? - -Berzsenyi. – Be és aztán derékfutásban mentünk a czélig, a hol egy -nyakhoszszal lehúztam a másikat. - -Elza. – Bravó! - -A báróné. – Szegény Jacquesom, milyen sokáig kellett izgatnod magadat! - -Elza. – A fő az, hogy finish-t tudjon lovagolni az ember. - -Blanka. – Persze, a másik párt is megfeszítette erejét? - -Berzsenyi. – Hallatlan erőszakoskodások történtek. Mondhatom, szégyen -gyalázat, hogy a tiszta választások idején ilyesmi megtörténhetik. -Étlen-szomjan háromszáz választó várakozott reggeli nyolcz óra óta a -sötétben, és nem eresztették őket az urnákhoz! A választási elnök -terrorizmusa nem ismert határt. Szerencsére párthiveim végig kitartottak -mellettem. A derék emberek tűzbe-vízbe mentek volna… mit mondok?… -meghaltak volna értem!… annyival inkább, mert szerencsére az éjszaka nem -volt hideg és néhány hordót csapra üttettem a derék embereknek! Már -táviratozni is akartam a miniszternek, de aztán láttam, hogy mindig -előbbre jövök, s ekkor elhatároztam, hogy futni hagyom a választási -elnököt. - -Blanka. – Igazán felháborító, hogy mit csinálnak a szegény parasztokkal! - -Berzsenyi. – Na, tudod, a nép fiairól ne beszélj nekem, mert ezúttal -keserves tapasztalatokat szereztem kapzsiságukról. Tíz napja, hogy -legnagyobb jóltevője vagyok a kerületnek, sőt ingyen példányokat is -küldettem nekik az én ujságomból a főemberek részére. És mi történik? A -mint az egyes községekben előadom beszédemet a föld népének és -takarékosságra, kitartásra és más hasznos dolgokra tanítom, oktatom, -nevelem őket, és önzetlenül jó tanácsokat adok nekik, minden községben -mindenfelül pénzért jönnek hozzám. Megmondom nekik, hogy: atyámfiai, -tisztelt nép, ezt a tiszta választás miatt nem tehetem, de egyszersmind -megsugom a főkorteseknek, hogy az ellenjelölt vesztegetéseit ne engedjék -a parasztoktól elfogadni, mert a költségek egy ismeretlen által jobban -fedezve lesznek, mint ezt az ellenjelölt tehetné. Erre mit kell látnom? -Azt, hogy az én választóim leszállanak az én kocsijaimról és az én -vendégségemtől részegen oda járulnak az urnákhoz és az én fuvarpénzemen -leszavaznak az ellenjelöltre, mi több, a hogy a szavazásban visszaesem, -a főkortesek egyre több pénzért jönnek hozzám. (Blankához:) A te néped, -a kiről te színműveket irsz és nyolczezer forintért elő adatsz, képes -lett volna rá, hogy engem megbuktasson, ha véletlenül nem vagyok jelen!… - -Elza. – Nagyszerű! Hát baj lett volna az? Neked a képviselőség nem dísz, -nem haszon, semmi. Megbuknak néha a legjelesebb emberek is; emlékszem -jól, hogy Tisza Kálmán akárhányszor megbukott. És most is!… Látod, -megbukott a miniszterelnök veje is; megbukni nem szégyen. Az ujságok -tele vannak vele, hogy a képviselőház szellemi színvonala az uj -választással nagyon alászállott… - -Berzsenyi. – Gyermekem, jegyezd meg magadnak, a mit egy Falstaff nevű -jeles író mondott, hogy jobb alacsony színvonalú eleven egérnek lenni, -mint magas színvonalú holt oroszlánnak. Ha az ember képviselő, igazad -van, az semmi; de ha az ember még csak nem is képviselő, az a semminél -is kevesebb. Engem az, hogy a népakarat képviselővé választott, -bizonyára nem diszít fel, mint például ha ő Felsége kegye az örökös -főrendiházi tagsággal fog kitüntetni, de megbukni a -képviselőválasztáson, ez csak egy ujságpennászt nem fog zsenirozni. - -Elza. – Föl se kellett volna lépned, valaki vagy te így is. Vagy tán -nem? - -Berzsenyi. – És látod, gyermekem, magad mondod, hogy annak idején Tisza -Kálmán is többször föllépett, pedig neki több élettapasztalata volt, -mint neked. - -Elza. – Aztán mire volt jó, hogy Tisza Kálmán, mikor már nem volt -miniszterelnök, a helyett, hogy visszavonult volna a politikától, megint -csak föllépett képviselőjelöltnek, és alkalmat adott arra, hogy -megbuktassák?! - -Berzsenyi. – Gyermekem, ne hasonlíts engem össze olyan nagy -államférfiakkal, a milyen Tisza Kálmán volt, mert itt a politikai -helyzet nem ugyanaz. Mikor Tisza Kálmán egyszer-másszor megbukott, az -emberek azt mondották: »Lám, lám, a tiszta választás tulságosan jó, mert -a jeles emberek sorra kibuknak.« De ha én véletlenül megbukom, az -emberek azt mondták volna: »A pénzeszsák megbukott, mert tiszta -választás van.« És teljesen téves az is, ha te engem a miniszterelnök -vejével hozol össze. Mondok neked erre egy történetet. Volt egyszer egy -közönséges öreg pénzzsidó, a kinek azonban megvolt a maga házi esze. Ez -az öreg egyén pénze daczára igen mérsékelten élt, s egyszer valaki azt -mondja neki: »Hogy van az, Kohn úr, hogy a maga fia, a kinek nincsen -semmije, Havanna-szivarokat szí, maga pedig, a kinek vagyona van, egy -rossz virzsinián rágódik?!« – »Éppen azért – felelte a Kohn. – Neki -könnyű! Ő szíhat Havannát, mert neki van apja, a ki vagyonos, de én csak -virzsiniát szíhatok, mert nekem nincsen apám, a ki vagyonos. Ha nekem -vagyonos apám volna, én is Havannát színék.« Ha a miniszterelnök veje -megbukott, neki könnyű, azért az ő apósa mégis miniszterelnök marad, de -ha én megbuktam volna, nekem nincs miniszterelnök apósom, a ki engem -kinevezzen örökös főrendiházi taggá, a mi talán nektek se lesz -ellenetekre. - -A báróné. – Engem csak egy aggaszt, Jacques. Mit fog mondani Ő Szentsége -ahhoz, hogy te szabadelvű programmal választattad magad képviselővé? - -Berzsenyi. – Babuskám, te azt nem érted. A szabadelvűség nem azt -jelenti, hogy a zsidók holnap rögtön házasodjanak össze velünk -keresztényekkel. A szabadelvűség csak azt jelenti, hogy a zsidóknak is -szabad élniök, a mit talán meg fogsz engedni, annyival inkább, mert maga -Ő Szentsége is szabadelvű e tekintetben. Légy nyugodt, azért én néppárti -maradok, bár a taktika úgy kívánta, hogy szabadelvű kerületben lépjek -fel. Én síromig a nép barátja leszek, ha a nép nem is érdemli meg, hogy -pártoljam őt. - -Elza. – Sokba került a heccz, mi? - -Berzsenyi (őszintén). – És ezt tiszta választásnak nevezik! Ugyan -mennyibe került volna a tisztátalan?!… - - - - -XXXI. INFLUENZÁBAN. - -– Berzsenyi hálószobája. A báró az ágyban fekszik, s az ágyat borító -olvasó-asztalon kaszinót játszik Elzával, a ki az ágy mellett ül. A -báróné egy ottománon a _Pester Lloyd_ot olvassa. Blanka, az ablak -mellett, egy hintaszékben mélázik s pro forma valami regényt tart a -térdén. Alkonyodik. – - -Berzsenyi. – Elza, te megcsalsz engem! - -Elza. – Én?!… Kinek nézel te engem, papuskám? - -Berzsenyi. – Nekem beszélhetsz! Az előbb tizenegygyel vittél -tizenhármat, most meg tizenkettővel vittél tizenegyet. Megfigyeltem. - -Elza. – Engedj meg, papuspám, de az nem lovagias dolog: megfigyelni a -tulajdon leányodat! Nem vagy te detektiv! - -Berzsenyi. – Csak véletlenül vettem észre. De nem bánom: oszd ujra. - -Elza. – Ja, ha már csalni se lehet, akkor nem játszom tovább. - -Berzsenyi. – Félreértettél. Én csak kérdeztem, hogy mért csalsz meg -engem? - -Elza. – Hát kit csaljak meg, ha nem téged? Remélem, nem kívánod, hogy -egy idegen fiatal embert csaljak meg? - -Berzsenyi. – Mondom, hogy nem erről van szó. Úgy értettem, hogy mi -czélból? Olyan nagy szükséged van erre az öt forintra? - -Elza. – Ojjé, de még mennyire! - -Berzsenyi. – Aztán minek neked a pénz? - -Elza. – A titkaimat hiába fürkészed, nem fogom magam elárulni. Tudod, -van nekem valakim, de nem mondom meg, hogy: ki, elég az hozzá, így -karácsony előtt nem illik ilyenekről kérdezősködni. - -Berzsenyi (elérzékenyedve). – Jól van, jól van… nem akarok tudni -semmiről… (Elza fölkel.) Hát igazán abba hagyod?… - -Elza. – Persze. Nem passzió játszani olyankor, ha az embert minduntalan -leleplezik. - -Berzsenyi (nevet). – Utóljára még nekem kell bocsánatot kérnem, a miért -ő megcsal engem!… - -Elza. – Hogy legyen az embernek öröme a csalásban, ha a csalás nem -sikerül? Teszem fel azt, ha egy asszony megcsalja a férjét, s a férj -mindenre rájön, és így szól: »Asszonyom, így meg úgy«, világos, ugy-e, -hogy az embernek elmegy a kedve a regény folytatásától? Érdemes -randevúkra járni, ha a sarki hordár is tudja, hová megyünk?… - -Blanka. – Na ezt a hölgyet aztán kikészítettétek! - -Berzsenyi (Blankához). – Mit tudja ő, hogy mit beszél?! és úgy látszik, -te se tudod! (Elzához). Itt hagysz? - -Elza. – Majd visszajövök. - -Berzsenyi. – Jól van, jól van… nem akarok tudni semmiről… Hanem gyere -vissza nemsokára. (Elza kimegy.) Ha ez a gyerek nem kártyázna velem, meg -kellene halnom a betegségtől, mint a sarki hordárnak. - -A báróné. – A szerencse az, hogy én még betegebb vagyok, mint te, de én -már fel se veszem ezt a kis influenzát. - -Berzsenyi. – Mondhatom, egy cseppet se mulatságos, ha az egész ház -beteg. Ha ez a kis leány nem volna… - -Blanka. – Még ebben is szerencsésebb, mint más! Nekem majd szétreped a -fejem, ő meg vigan sétál le s fel, mint egy őrangyal. De azért a -panaszokat nekem kell meghallgatnom. - -Berzsenyi. – Én nem panaszkodom, én csak konstatálok. Remélem, meg fogod -engedni, hogy ne tánczoljak, mikor az egész házam egy kórház. - -Blanka. – Mit gondolsz? Nekem talán kedvem van tánczolni? - -Berzsenyi. – Már az igaz, hogy ugyancsak egyszerre ért utól bennünket a -betegség! S ha meggondolom, hány szegény család van, a melyik egy -csekélységért átvállalná tőlünk ezt a komisz influenzát! Ők is jól -járnának; mi is megszabadulnánk az alkalmatlanságtól. De ha a világ már -így van berendezve! - -A báróné. – Hagyd el, Jacques, minden rosszban van valami jó. Ha nem -volnánk betegek, nem volnánk így, családi körben. Nem panaszképpen -mondom, Jacques, de egy idő óta jóformán csak akkor látlak, a mikor -beteg vagy. - -Berzsenyi. – Gondolod? - -A báróné. – Már szinte örülök, mikor hallom, hogy rosszul érzed magad. -No hála istennek, egy kis ideig megint lesz férjem, mert a beteg férj is -többet ér, mint a semminő. - -Berzsenyi. – Látod, én ezt nem vettem észre. De lehet, hogy igazad van; -az ügyeim nagyon lefoglalnak. Egyet azonban el fogsz ismerni. Azelőtt e -tekintetben nem voltál ilyen érzékeny. Fiatalabb korunkban jöhettem, -mehettem, és megint mehettem, jöhettem, nem igen vetted észre. - -A báróné. – Az igaz, Jacques, nekem is sokszor jut eszembe, hogy: -furcsa, mintha most még jobban szeretnélek, mint régen. Pedig ma már… -vagy talán éppen azért?… - -Berzsenyi. – Hm, hm. (A szemével int, hogy Blanka is jelen van.) A -fődolog az, hogy szeretsz, s ez nekem elég. - -A báróné (szemrehányóan). – Te oly kevéssel beéred, Jacques? - -(Elza jön.) - -Elza. – Hát most már mit csináljunk? Az ékszerésztől eljött egy fiatal -ember, hogy megvizsgálja az ékszereket. Úgy vettem észre, hogy a -szobaleányt már meg is vizsgálta. - -Berzsenyi. – Miféle ékszerek? - -A báróné. – Én hivattam, Jacques, mert olvastam az ujságban, hogy sok -hamisításnak jöttek a nyomára s meglehet, hogy a legjobb családokban is -hamis ékszerek jönnek elő. Egy szép nap arra ébredhet az ember, hogy a -boutonjai nem érnek semmit; e felől jobb, ha előbb jön tisztába az -ember. - -Berzsenyi. – Szerencsére a vagyonunk nemcsak ékszerekbe van letéve. De -ha ez neked örömet okoz… - -A báróné. – Csakhogy akkor még nem tudtam, hogy mire az ékszerész eljön, -mindnyájan betegek leszünk. Már pedig a vizsgálatnál ott kell lennie -valakinek, mert egy ismeretlen fiatal emberre csak nem bízzuk rá a -drágaságainkat. Ki tudja, hátha éppen ő az ékszer-hamisító?! - -Berzsenyi. – Meg kell mondani neki, hogy jöjjön máskor. Sajnáljuk, hogy -hiába fárasztottuk… - -Elza. – Soha se sajnáld, papa. Úgy látszik, nem vesztegette el az -idejét, s meglehet, azóta már a szakácsnét is megvizsgálta. - -Blanka. – Hogy egy felnőtt leány ilyen stílusban beszéljen! - -Elza. – Ez a nő maga a hálátlanság. Neki ajándékoztam összes -Kecskeméthy-emléktárgyaimat: a sikkasztók királyának a névjegyét, a -körömtisztítóját, egy czédulát, melyre sajátkezűleg írta a Zelmának, -hogy: »I love you«, a múzeum kincseket adott volna ezekért az -ereklyékért, s ez a nő mégis naphosszat zsörtölődik velem! (A -bárónéhoz.) Mit mondjak az ékszerésznek? - -A báróné. – Mondd neki, hogy jöjjön máskor. - -Berzsenyi. – Mondd inkább, hogy fölösleges még egyszer fáradnia. Ha a -hamis ékszerek az én családomban is előjönnének, akkor nincsenek többé -igaziak! - - - - -XXXII. BERZSENYIÉK A NÉMET SZÓ ELLEN. - -– Elza szobája. Elza egyedül; Crébillon _Sopha_ját olvassa. Lépteket -hall s hirtelen eldugja a könyvet. Megjelenik Berzsenyi Zoltán. – - -Elza. – Vagy úgy? Te vagy? - -Zoltán. – Szervusz. - -Elza. – Nem szégyelsz a szemem elé kerülni? - -Zoltán. – Miért? Mi bajod? - -Elza. – Így? Elnadrágolva? - -Zoltán. – Ugyan hagyj békét. Lettél volna csak ott! - -Elza. – Elnadrágoltak!… Elnadrágoltak!… Fuj!… - -Zoltán. – Nem lehet veled okosan beszélni? - -Elza. – Elnadrágoltak, elnáspángoltak, megraktak, kiporoltak, és te a -válladat vonod? - -Zoltán. – De hát mit csináljak? Tulerővel állottunk szemben és vereséget -szenvedtünk. - -Elza. – Mit szenvedtetek? Szenvedtetek ti ördögöt! Elnadrágolást -szenvedtetek, punktum. - -Zoltán. – Hja, barátom, sok lúd disznót győz. - -Elza. – És még bölcseleg! Azok a dijbirkozók, csepűrágók, vagy mit tudom -én mik, a kik elagyabugyálták őket, még élnek, szuszognak, horkolnak, -semmi bántódásuk, vígan falatoznak, nevetve beszélgetnek az esetről, -kiállnak az utczára és bottal várják őket… ő pedig ezalatt a vállát -vonja és bölcseleg! Eh, szégyellem, hogy egy nevet viselsz velem! - -Zoltán. – No, hallod, ha Berzsenyi Dániel szégyellené, azt még érteném… - -Elza. – És te férfiúnak tartod magad? - -Zoltán. – Elza, ne boszants, mert istenucscse… a következő pillanatban… -(megindultan:) halott vagyok!… - -Elza (szigorú tekintettel). – Fuj!… - -Zoltán. – Eh, mit is disputálok veled! Az öreg nincs itthon? - -Elza. – Nincs és nem ajánlom, hogy megvárd. - -Zoltán. – Miért? Boszantotta az eset? - -Elza. – Nagyon haragudott. - -Zoltán. – Nem hittem volna, hogy ennyire kurucz. De mindegy, majd -megmagyarázom neki. - -Elza. – Hát hogy történt? Beszéld el. - -Zoltán. – Mint a thermopylaei szorosnál… Vagy nem, nem a thermopylaei -szorosnál… inkább talán a Sipka-szorosban… nem tudom bizonyosan. - -Elza. – Hagyj békét a történelemnek, nem vétett az neked semmit. Csak a -dologra. - -Zoltán. – Elég az hozzá, hogy a kávéház kettős ajtaján át egyszerre csak -ketten-hárman mehettünk be, s a hátul jövők a bejárat függönyétől nem -láthatták, hogy mi történik odabenn. - -Elza. – És így valamennyien beleestetek a csapdába. - -Zoltán. – A többit képzelheted. - -Elza. – Képzelem. No és ez az egész? - -Zoltán. – Ez az egész. A dijbirkozók, a csapos legények, a pinczérek, -mind nekünk estek; azt hiszem, a rendőrök is segítettek nekik. Mire -kettenkint bebujtunk, az előttünk érkezett már le volt teperve. - -Elza. – Hát most már mit fogtok csinálni? - -Zoltán. – Mit csinálnánk? Semmit se csinálhatunk. - -Elza. – Még csak egy párbaj se lesz belőle? - -Zoltán. – Párbaj? Kikkel? A csaposlegényekkel és a díjbirkozókkal? -Különben közülünk is sokan csatlakoztak a párbajellenes mozgalomhoz… - -Elza. – Na hát engem ne híjjon tánczolni az, a ki csatlakozott ehhez az -úgynevezett mozgalomhoz! Ne legyen párbaj? Mért? Ha nincs párbaj, nincs -költészet, nincs hit, nincs szerelem, nincs semmi. S ha ti ifjúság -ennyire siettek nem párbajozni, akkor én fütyülök az ifjúságtokra! - -Zoltán. – Ejnye, be harczias vagy! - -Elza. – Csak dühös vagyok. Mit? Elvernek benneteket, mint a kétfenekű -dobot, akkor, mikor a magyar szó védelmében jártok!… a mikor meg -akarjátok torolni, hogy egy gyalázatos zengerájban kicsúfolták a a -magyar nyelvet!… megrugdalnak, kiröhögnek benneteket, s erre a -többieknek nincs más felelete: mint hogy ezután nem párbajoztok! És -benneteket ifjúságnak neveznek? - -Zoltán. – Ugyan, hát mondd meg, mit csináljunk? - -Elza. – Mit? Hát süssétek, messétek, öljétek, vágjátok őket! – mint a -Hugonottákban éneklik. Verjétek be a kávéház ablakait, rugassatok -csillagot a bérelt csaposokkal, s húzzátok fel a lámpásokra a dijbirkozó -urakat! Hisz ha magatokon hagyjátok száradni ezt a vereséget, ez azt -jelenti, hogy ebben a városban már nincs egy szikrányi magyarság s a -fiatalságotokban nincs egy cseppnyi vér, s akkor a ti elnadrágoltatástok -szomorúbb dátum Magyarország történetében Mohácsnál!… - -Zoltán. – Soha se hittem volna, hogy ilyen Dobó Katicza vagy! - -Elza. – Már én ilyen vagyok, apám! Remélem különben, hogy te is -igyekezni fogsz visszaszerezni becsülésemet. - -Zoltán. – À la »süssétek, messétek«? Nem, nekem már elég volt. - -Elza. – Hát mit fogsz csinálni? - -Zoltán. – Mit? Elutazom Berlinbe. Éppen azért jöttem. - -Elza. – Hogyhogy? - -Zoltán. – Tudod, az öregemet egyelőre nem volna tanácsos fölkeresnem. -No, nem azért, mintha tajtékoznék a rajtam esett sérelem miatt, hanem, a -mint hallom, rendkivül dühös a miatt, hogy mért járok olyan helyekre, a -hol megverik az embert. - -Elza. – Ebben van némi igaza. - -Zoltán. – Azért Jacques bácsira gondoltam. Azt hiszem, örvendene, ha -látná, hogy megkomolyodom, s addig, míg az én öregem megpuhul, erre az -istenes czélra nem sajnálna egy pár forintot. - -Elza. – Ingyen nem komolyodhatol meg? Csak pénzért? - -Zoltán. – Nem úgy gondoltam. De addig is, míg az öregemmel megérthetjük -egymást, élnem kell, s tudod, Berlin meglehetősen drága város… - -Elza. – Aztán mit akarsz te tanulni Berlinben? - -Zoltán. – Hát közjogot, magánjogot… - -Elza. – Szegény fiú, hagyj fel minden reménynyel! A papa nem fog felülni -ennek az otromba hazugságnak. - -Zoltán. – De becsületemre mondom… - -Elza. – Beszéljünk komolyan. A papától egy darabig nem látsz pénzt; -nincs nála már egy garas hiteled. Hanem én adok neked pénzt: egy -föltétel alatt. - -Zoltán. – S mi az? - -Elza. – Ujjá szervezed csapatodat s boszut álltok a multkori vereségért. -Semmi költséget nem sajnálok ezért. - -Zoltán (meglepetve). – Te szutenálni akarod a háborúpártot? - -Elza. – Igen. - -Zoltán. – És mennyit szántál erre a czélra? - -Elza. – Egyelőre ötven aranyat. Most nincs más pénzem, csak az az ötven -császári arany, a mit még a nagymama hagyott rám. - -Zoltán. – No majd felváltják… Hallod-e, ez az idea nem rossz! Magam is -úgy éreztem, hogy nem lehet abba hagyni a dolgot. - -Elza. – E szerint vállalkozol rá? - -Zoltán. – Hogy vállalkozom-e? Viharos lelkesedéssel! - -Elza. – Akkor hát mindjárt hozom az aranyakat. Mit nevetsz? - -Zoltán. – Semmit… eszembe jutott valami… Mondd, igazán a nagymama hagyta -rád ezeket az aranyakat? - -Elza. – Hát persze. - -Zoltán. – Tudod, az jutott eszembe, hogy a mikor: hajrá, rátörünk a -németekre, s ezek rémülten fognak kiáltozni: »Itt jönnek az -antiszemiták! Itt jönnek az antiszemiták!« vajjon lesz-e valaki, a ki -megsejdíti, hogy miféle pénzen viseljük ezt a háborút? Mert a nagymama -még nem volt katholikus, ugy-e?… - -Elza. – Kikérem magamnak az efféle tréfákat! - -Zoltán. – Elzácska, ne haragudjál! Tudod, csak az öröm… A pénz gondolata -hirtelen elszédített. Ne haragudjál, aranyos honleány!… Meglásd, úgy -fogok hadakozni, mint Kinizsi Pál! - - - - -XXXIII. KEGYELET. - -– Történik: Melanienál. Mindenszentek napján, délelőtt tizenegy órakor, -a báró éppen akkor állít be barátnőjéhez, a mikor az előszobában a -virágárus szolgája egy szép, ötven koronás sírkoszorút helyez el. A -koszorú széles fekete szalagján nagy, aranyozott betűk ezt a felírást -alkotják: »Jóltevőmnek«. – - -A báró. – A temetőbe készülsz? - -Melanie. – Igen. - -A báró. – És kinek viszed ezt a koszorút? - -Melanie. – A jóltevőmnek. - -A báró. – No jó, azt láttam. De hát ki volt a jóltevőd? Hogy hívták? - -Melanie. – Azt nem tudom. A nevét sohase mondta meg nekem. - -A báró. – Nem tudod, hogy mi volt a neve? - -Melanie. – Nem. Nekem azt mondta, hogy nevezzem őt egyszerűen Béla -bácsinak. De tudom, hogy nem Béla volt a keresztneve; a monogrammjában -nem is volt B. betű. Nem akarta, hogy tudjam az igazi nevét. Nagyon -titkolózó és rejtőzködő természetű volt; sehol se mutatkozott velem. -Bizonyosan nagy családja volt és borzasztóan félt a botránytól. - -A báró. – Szóval olyan barátod volt, mint most én, mi? - -Melanie. – A barátom is, de azonkívül az első és, mielőtt a báró urat -ismertem, egyetlen jóltevőm. - -A báró. – Hogyhogy? - -Melanie. – Ó, az már régi történet! Akkor még Jutkának hívtak és -masamód-lány voltam a Madame Evelinenél. Mondhatom, nagyon rossz dolgom -volt akkor. Otthon is, meg a Madamenál is, igen sok pofont kaptam. Aztán -meg hol csak maradékot ettem, hol pedig éhesen feküdtem le. Egyszer, a -mint kalapokat vittem haza a vásárlóknak, egy szép öreg úr megszólított -az utczán s beszédbe ereszkedett velem. Aztán felkarolt; kétszobás -lakást vett ki nekem, szépen bebútorozott és kiöltöztetett. Még -czimbalmozni is taníttatott, és mindig nagyon szépen bánt velem. Persze, -a hogy kistafirozott, egyszerre nagyon megcsinosodtam, s hamarjában -annyi barátom akadt, hogy válogathattam közülök. De ez mind nem történt -volna, ha az öreg úr fel nem karol. Mert előbb a kutya se vett észre, -olyan penészes és éhes kinézésű voltam. Ha Béla bácsi nem olyan jószívű, -akkor a férfiak most rám se néznének, a báró úr se vett volna észre -soha. Akkor még most is Jutkának hívnának, még most is skatulyákat -hordanék haza, még most is maradékot kellene ennem, és akkora pofonokat -kapnék, mint egy-egy czipó. Azért én nagyon szerettem a Béla bácsit. De -egyszerre hirtelen elmaradt és elsején nem hozta el a havi pénzemet, -mert meghalt. Szerencsére a házbér már ki volt fizetve. - -A báró. – Talán nem is halt meg, csak eltűnt. Alighanem már elég volt -neki ez a barátság. - -Melanie. – Hogyisne! Először is nagyon szeretett engem, a mi onnan is -látszik, hogy mindennap eljött, pedig már nagyon öreg volt. Másodszor -pedig bizonyosan tudom, hogy meghalt. Mert akkor már több ismerősöm volt -és egyszer egy Gyuszi nevezetű, a kinek el kellett bujnia, a kamarából -nagyon jól látta a Béla bácsit. Először ettől a Gyuszitól tudtam meg az -esetet. Felszaladt hozzám és azt mondja: »Hallod-e, a Béla bácsi -meghalt! A kávéházban kártyázott és megütötte a guta, mert -megkontrázták. Éppen ott voltam és láttam jól, hogy a Béla bácsi volt!« -És a Gyuszi csakugyan igazat beszélt, mert a Béla bácsit nem láttam -többet. - -A báró. – De ha nem tudod, hogy ki volt, akkor azt se tudhatod, hogy hol -van eltemetve! Hogyan vihetsz hát neki koszorút?! Hová teszed a -koszorúdat? - -Melanie. – Az egyik évben ide, a másik évben oda. Megnézem azokat a -sírokat, a hol nincsen koszorú és nincs diszítés, meg a hol nem ég -lámpás, és ha találok olyat, a hol olyan férfi van eltemetve, a ki -kilencz évvel ezelőtt halt meg és hetvenegy évet élt, – Béla bácsi is -hetvenegy esztendős volt – hát oda leteszem a koszorúmat, mert azt -gondolom: »Talán ez volt a Béla bácsi!« - -A báró. – No hallod! Ennek semmi értelme! - -Melanie. – Dehogy is nincs értelme! Nem volna nyugodt a lelkiismeretem, -hogyha megfelejtkezném az én jó Béla bácsimról, a kinek mindent -köszönhetek. Aztán, lássa, báró úr, én babonás vagyok és azt hiszem, -hogy a halottak nagyon jól tudják, ki visz nekik koszorút, és ki nem. -Talán éjfélkor a szellemek meg is nézik a koszorúkat. - -A báró. – Hallatlan! Hogy egy okos nő, a ki eldicsekedhetik vele, hogy -annyi pénzt tud kizsarolni belőlem, mint soha senki!… Már hogy -képzelhetsz ilyen szamárságot! - -Melanie. – No és aztán! Ha már nem is tudja meg szegény! Kinek teszek -ezzel rosszat? Ha másnak jut, az se baj. Talán olyannak jut, a kinek már -nincs senkije. Vagy ha talán olyannak, a kiről csak megfelejtkeztek, -azzal se vétek. Egy sírral kevesebb, a melyik nincs elhanyagolva. - -A báró. – Hiszen nem mondom, hogy rosszat teszel vele, bár rossz néven -veheti valaki, hogy ha ő nem diszítette fel a hozzátartozója sírját, egy -idegen tegyen oda koszorút. Nem lehet sérteni valakinek a kegyeletét, ha -ő személyesen meg is felejtkezik a kegyeletről. De nem erről van szó. -Hanem arról, hogy minek ez a koszorú? Kell, hogy te koszorút vigyél -valakinek, mikor neked senkid sincs odakinn?! - -Melanie. – Tudja, báró úr, ezzel én úgy vagyok, mint a karácsonynyal. -Karácsonykor, mikor mindenki karácsonyfát állít, gyertyákat gyujtogat és -ajándékokat oszt szét, nekem olyan furcsa, hogy nincsenek gyermekeim, a -kiknek én is karácsonyfát állíthatnék és játékokat vehetnék! Azért -karácsonykor mindig krisztbaumot és ajándékokat küldök a papának meg a -mamának, mindenfélét vásárlok a cselédeimnek és karácsonyfát állíttatok -a házmesterné gyerekeinek. Odalenn aztán én is gyertyákat gyujtogatok, -és nézem, hogy a gyerekek hogyan örvendeznek. És ilyenkor, mindenszentek -napján, éppen úgy vagyok. Mindenki siet ki a temetőbe; a legszegényebb -is kiviszi a maga olcsó koszorúját, a gazdagok pedig úgy feldíszítik a -sírokat, hogy a temető ilyenkor csupa látványosság. Mindenkinek ott kell -lennie; csak én ne legyek ott?! Milyen szomorú elgondolni, hogy nekem -még halottaim sincsenek! Pedig nincsenek. A barátnőim kimennek a -szüleik, a testvéreik, a gyermekeik sírjához; nekem nem voltak -gyermekeim és testvéreim, a szüleim pedig élnek és házmesterek a -körúton. De hát igazán ennyire árva legyek?! Nem, hiszen nekem is van -halottam: a szegény jó Béla bácsi; neki odakünn kell lennie, csak azt -nem tudom, hogy hol. Hát azért mégis kiviszem a koszorúját; ez -megkönnyebbíti a lelkemet… így nem érzem magamat olyan elhagyatottnak. - -A báró. – És te, a ki olyan kapzsi vagy, nem sajnálsz ötven koronát -annak a koszorújára, a kinek még a nevét sem tudod? - -Melanie. – Már mért sajnálnám?! Tizannyit se sajnálnék, úgy szerettem a -szegény Béla bácsit! Aztán úgyis a báró úr zsebéből megy, nem az -enyimből! - - - - -XXXIV. FARSANG A NÁDOR-UTCZÁBAN. - -– A hölgyek kis szalonja; délután két óra. Blanka Rejtvényi szerkesztő -úrral cseveg. Megjelenik: Elza, s nyomban Berzsenyi. – - -Elza. – A papa azonnal jön, sőt már itt is van. (Berzsenyi belépett; -Rejtvényi feláll.) - -Berzsenyi. – Értésemre esett, hogy ön szivélyes felszólításomra sietett -megjelenni. Ezen önzetlen ügybuzgalmát, valamint családom irányában -tanusított érdekeltségét nem mulaszthatom el megköszönni. - -Rejtvényi. – Báró úr, nagyon örülök, ha szolgálatára lehetek. - -Berzsenyi. – Leányaim bizonyára felvilágosították önt az ügy -mibenlétéről. Én a farsang folyamán több zenereggélyt kívánok rendezni, -az én házamban. - -Blanka. – De, papa, eddig úgy volt, hogy a konczerteket nem délelőtt -vagy délután, hanem este tartjuk meg. - -Berzsenyi. – Igen, Blanka leányom helyesen jegyzi meg, hogy a -reggélyeket este tartjuk meg, kilencztől tizenkettőig bezárólag. - -Elza. – Szóval soirée-t akartál mondani, és nem matinée-t. - -Berzsenyi. – Ki beszél itt matinéeról? Mondom, hogy a zene-regélés este -fog folyamatba ejtetni, több különböző alkalommal. - -Blanka. – De, papa, kérlek, ezt nem nevezik reggélynek, ezt… - -Berzsenyi. – Mit szóltok bele az én szavaimba minduntalan?! Bánom is én, -akárhogy nevezik!… Ezen dolgok úgy fognak lefolyni, a hogy én nevezem el -őket. Elég az hozzá, több mulatságot kívánok adni vendégeimnek, az én -házamban, este, három óráig tartó konczerttel kiegészítve, melyen a -legjobb és legdrágább művészek annyi zenét regélhetnek vendégeim -számára, a mennyit akarnak. - -Rejtvényi. – Tökéletesen értem, báró úr. - -Berzsenyi. – Leányaim kedvéért, a kik engem hiányos nyelvésznek -ironizálnak, hozzáfűzöm, hogy valóban nem zene-reggélyt akartam mondani, -hanem zenesegélyt. Segélyezni, pártolni kivánom a zenét, de nem csekély -arányokban, hanem olyan alakban, hogy míg egyrészt a hazai művészek a -kellő keresethez juthassanak, másrészt ne legyenek kizárva a versenyből -a külföldi művészek sem, kik a kellő magasabb színvonalról -gondoskodnának. - -Rejtvényi. – Valóban báró úr, ez nemcsak nagylelkű, hanem egyszersmind -finom ízlésre valló gondolat!… - -Berzsenyi. – Megjegyzem, hogy minden egyes alkalommal meg lesznek híva: -több miniszter, számos arisztokrata, exczellencziás és méltóságos -hölgyek, s több más kisebb-nagyobb személyiségek. Úgy, hogy a szereplő -művészek, a kiket előadás után szivélyesen vendégül is meghívok, -érintkezésbe juthatnak a legmagasabb személyiségekkel, mi által ujabb -anyagi előnyben részesülhetnek. - -Elza. – De, papa, nem erről van szó… - -Berzsenyi. – No, ezt csak úgy közbevetőleg mondom. Arról nincs szó, hogy -ezt a honoráriumba beszámítanám. És irányeszméül az ön használatára -megjegyzem, hogy az én házamban költségkimélés nem létezik. - -Rejtvényi. – Tudom, báró úr. - -Berzsenyi. – Viszont megvárom, hogy az egyes fölléptetett művészek úgy -legyenek odaállíthatók, hogy ez által soirée-im színvonala semmit se -szenvedjen. - -Rejtvényi. – Ez magától értetődik, báró úr. - -Berzsenyi. – Mielőtt azonban a részletekbe bocsájtkoznám, mindenekelőtt -arra nézve kivánom tanácsát kikérni, hogy hány legyen a száma ezen, a -farsang folyamán vendégeim részére nyujtandó zene-élvezeteknek? Két -eszme merült fel erre nézve családom körében. Az egyik eszme az, hogy -csupán hat soirée legyen a legelőkelőbb külföldi márkákkal; a másik -eszme pedig az, hogy tizenkét vegyes legyen, oly módon, hogy a jelesebb -hazai erők is érvényesüléshez jussanak. Én, megvallom, a fölvetett -eszmék egyikéhez se csatlakozhatom. Az én eszményem az, hogy középütt -rejlik az igazság, s hogy kilencz zene-estben kell megállapodnom. Mert -egyrészt csak így kerülhetem el a kicsinyes takarékoskodás látszatát, s -másrészt így senki se foghatja rám, hogy nem tudom mily mellékczélzatból -vagyonomat és nagylelkűségemet kívánom fitogtatni. - -Rejtvényi. – Föltétlenül a báró úr nézetéhez kell csatlakoznom… - -Berzsenyi. – Nagyon örülök, hogy magáévá teszi eszmémet. Annyival -inkább, mert leányaim már bizonyára tudatták önnel, hogy ez estélyek, -(vagy nem bánom: soirée-k) rendezését önre óhajtom ruházni. Teszem pedig -ezt azért, mert ön, mint szerkesztő, járatosabb nálam a különböző -művészek fölvezetésében, és másodszor, mert ön, mint családomnak -önzetlen barátja, szivélyesen fogja teljesíteni azt a sok lótás-futást, -a melyre én koromnál és társadalmi helyzetemnél fogva nem vagyok -hajlandó. - -Rejtvényi. – Nagyon megtisztel, báró úr. - -Berzsenyi. – Midőn ehhez még csak azt fűzőm hozzá, hogy én semmit se -becsülök és semmit se jegyzek meg magamnak annyira, mint az -önzetlenséget, egyelőre csak köszönettel veszem tudomásul az ön baráti -szolgálatát. - -Rejtvényi. – Ó, kérem!… - -Berzsenyi. – Most már nem marad egyéb hátra, mint hogy megismertessem -önt a főbb irányelvekkel. - -Rejtvényi. – Figyelek, báró úr. - -Berzsenyi. – Úgy a külföldi kitünőségek, mint a pártolásra érdemes hazai -erők kiválasztását teljesen önre bizom. Leányaim különben örömest fogják -tanácscsal segíteni. A magam részéről e tekintetben csak azt az óhajtást -fejezem ki, hogy az öreg nőket lehetőleg mellőzni sziveskedjék. Nem -tartom ugyan kizártnak azt a lehetőséget, hogy egy öreg nő sok művészi -képességet összpontosítson magában, mindamellett tagadhatatlan, hogy egy -öreg nő visszás benyomást tesz a vendégekre. - -Blanka. – De, papa, kérem… - -Berzsenyi. – Fiam, ezt én jobban értem, tapasztaltságomnál fogva. -(Rejtvényihez.) Szóval, e kérésemet különös figyelmébe ajánlom, azzal, -hogy e szabály alól csakis a legkipróbáltabb külföldi márkák képezhetnek -kivételt. - -Rejtvényi. – Nem felejtem el, báró úr. - -Berzsenyi. – A mi már most a zene-anyagot illeti, ennek kiválasztására -nézve már több az észrevételem. Az irányadó az, hogy első sorban a -legmagasabb, a legtudományosabb, a legklasszikusabb zenére reflektálok, -s óhajtásom az, hogy a kilencz est programmja kimerítse mindazt, a mit a -zeneirodalom mint legfinomabbat, mint első márkát, mint legértékesebbet -és legdrágábbat produkál. Kivánom, hogy a mi a zene minőségét illeti, -estélyeimet még a szakavatott hangversenyek se árverezhessék túl. - -Rejtvényi. – Értem, báró úr. - -Berzsenyi. – Minthogy azonban tapasztalásom szerint a legjobb zenétől a -vendégek mind elaludnak, estélyeim tarkítása végett vendégeim számára -némi változatosságról is gondoskodni kívánok, s azért megvárom, hogy a -programmon a könnyebb zene is, mint pl. Tarara-boom-de-ay, helyet -találjon… - -Blanka. – De papa, az istenért! - -Berzsenyi. – Egyébként e végből is leányaimra utalom önt. A végleges -helybenhagyás őket illeti. - -Rejtvényi. – Minden egyes esetben előre beterjesztem a programmot, s -kifogás esetén… - -Berzsenyi. – Mondom, a felügyeletet leányaimra ruházom, mert nekem a -kották forgatására, s a többi, nincsen időm, koromnál és társadalmi -helyzetemnél fogva. E pontra nézve még csak azt jegyzem meg, hogy a mi -személyes izlésemet illeti, kedvenczem: az egyházi zene, s nagyon -szeretném, ha ön erre súlyt fektetne. Rendkivül lelkesedem például -azokért a vallásos szellemü dalokért, melyeket annak idején egy olasz -pap vezetett elő, ha jól emlékszem: a Vigadóban, orgonán vagy cellón, -már nem tudom, csak a nevére emlékszem, hogy P-vel kezdődött… - -Blanka. – A papa talán Perosi műsorára czéloz… - -Berzsenyi. – S különösen kedvelem azokat a számokat, a melyeket -véletlenül ő Szentsége is azzal tüntetett ki, hogy kedvenczeiül -választotta őket. Erről jut eszembe, hogy a Pester Lloydban az Allerlei -czím alatt olvastam, hogy ő Szentsége személyesen is foglalkozik -csekélyebb zeneművek költésével. Ha ezek közül valamelyik felkutatható -volna, valóban igen kellemes meglepetésemül szolgálna… - -Rejtvényi. – Mindent el fogok követni, báró úr… - -Berzsenyi. – Még csak egy kérdés volna hátra: az elővezetendő művészek -anyagi segélyezésének kérdése. - -Blanka (Rejtvényihez). – A papa a közreműködő művészek tiszteletdíját -érti. - -Berzsenyi (Blankához). – Mit javítsz engem mindig, mint egy iskolai -feladatot?! Ha olyan nagyon tisztelem őket, akkor nem adhatok nekik -díjat, mert az sértés volna; ha pedig kell nekik a díj, akkor mi értelme -a tiszteletnek?… (Rejtvényihez.) Nem igaz? - -Rejtvényi. – Tessék csak a dolgot rám bizni; kellő tapintattal fogom az -ügyeket elintézni. - -Berzsenyi. – Itt kettőt ajánlok az ön figyelmébe. Az első az, hogy a -külföldi jelesekkel szemben igen óvatosnak kell lenni, mert ezek úgy -alkudnak, mint a piaczi nők. A másik az, hogy a hazai erőket nem kell -figyelmen kívül hagyni, de viszont ők ne felejtsék el, hogy azért ők -csak hazai erők maradnak. A folyamodó művészek terjeszszék elő -árszabályaikat; majd ki fogom választani közülök az előnyösebbeket. A -vendégek, legyen ön nyugodt, nem fogják észrevenni a különbséget. Ebből -láthatja ön, hogy mindent, a mi művészi, önre ruházok, de a pénzügyi -felügyeletet fentartom magamnak. - -Rejtvényi. – Egy lépést se teszek a báró úr helybenhagyása nélkül. - -Berzsenyi. – A többit esetről-esetre fogom megjegyezni. Egyelőre közölje -a jelesebb operai nőkkel, hogy a tarifával mielőbb jelentkezzenek, és -terjeszszék elő, hogy több pièce-t mily árengedménynyel hajlandók -szolgáltatni. Határozatomat ön majd tudatni fogja velök. - -Blanka. – De, papa, a művésznőkkel szemben… - -Berzsenyi (óráját nézi). - -Rejtvényi (Blankának a szavába vágva). – Még csak egyet volnék bátor -kérdezni… - -Berzsenyi. – A csekélyebb és úgynevezett művészi részletekre nézve -tanácskozzék leányaimmal; nekem most dolgom van a juta-gyárban. - - - - -XXXV. A BOHÉMEK. - -– Estély Berzsenyiéknél. Fényözön. A lépcsőházban délszaki növényzet. -Kilenczkor Berzsenyi báró felrakja összes rendjeleit, s az inasok -fölhúzzák fehér keztyűiket. Féltizkor megjelenik az első bouton; -nyomában Golkonda egész gyémánttermése. Tiz óra tájban, mikor a -szinháznak vége, bevonulnak a Bohémek: Schaunard, a nagy zenész, Marcel, -a nagy festő, Rodolphe, a nagy költő, Colline, a nagy bölcsész, és -Auguszt, a nagy művész. Az előcsarnokban az inasok lesegítik a Bohémek -felöltőit; minthogy a felöltők akasztó-szalagja el van szakadva, -Colline, a nagy bölcsész, egy szobaleányt hivat. Katicza sietve jő, s -megkezdi az akasztószalagok felvarrását. A Bohémek ekközben felvonulnak -a hallba. A hallban: – - -Schaunard, a nagy zenész. – A kérdés az, hogy minő a puttyogós bor? - -Arthur, a főkomornyik. – A nagyságos úrnak tréfálni méltóztatik. Csak -nem gondolja, hogy a báró úr »Talizmán«-nal sérti meg a vendégeit? - -Marcel, a nagy festő. – E fiú művelt s tudja, hogy az ital -Francziaországban kezdődik. - -Schaunard, a nagy zenész. – Csakhogy én a fanyar pezsgőt nem szeretem. -Én csak Moët et Chandon-t iszom. - -Arthur. – Hat különböző márka áll Nagyságod rendelkezésére, mindenféle -fajtából. Édes, sec, demi sec, vin brut. A márkák: Moët & Chandon, -Irroy, Pommery & Greno, Georges Goulet, J. Mumm, Heidsieck. - -Marcel. – Nekem mindig Heidsieck sec-et hordjon. Jó lesz, ha félre tesz -számomra három üveggel. Dugja el a kis fehér szalonban a nagy állótükör -mögé. - -Rodolphe, a nagy költő. – És mi van a pántlikás szivarokkal? Hol vannak -a pántlikás szivarok? - -Arthur. – Még vacsora előtt parancsolja Nagyságod a havannát? - -Rodolphe. – Nem, egyelőre csak egy skatulya czigarettát adjon. Egy vagy -két pakli »Szfinx és Obeliszk«-et. - -Colline, a nagy bölcsész. – Én nem itt szívom el a szivart, hanem -odahaza. Csomagoljanak be egy ötven darabos skatulyát a nagy -Menendez-ekből. - -Schaunard. – De hol van a menu? Lássuk a menut! - -Colline. – Engem föltétlenül olyanok közé ültessen, a kik nem esznek -osztrigát, mert én a szomszédaim osztrigáit is meg szoktam enni. - -Arthur. – Nagyságod Csalavéri Torkos Frigyesné ő méltósága és Naphegyi -Tinka ő nagysága között fog ülni. - -Colline. – Nekem nem kell hölgy, nekem osztriga kell. Cserélje meg a -kártyákat s ültessen engem a szélütött főapát mellé; az nem eszik -osztrigát. - -Marcel. – Engem öreg hölgyek közé ültessen, mert a fiatalok szeretik -kiszolgáltatni magukat, és én nem azért jövök ide, hogy imádkozzak és -dolgozzak. - -Rodolphe. – Én mellém fiatal és kövér asszonyokat jelöljön ki, jól -dekolletálva. Ez nekem étvágyat csinál. - -Schaunard. – A fődolog az, hogy a kocsik megvárjanak bennünket; nem úgy, -mint a multkor. A fenének van kedve gyalog kutyagolni haza a pokolba, -mikor az ember a pukkadásig tele pakolta magát. - -Colline. – A legnagyobb ostobaság az, hogy a mikor az ember ehetik, -ihatik, a mennyit akar, a szobalányok nem ülhetnek az asztalhoz. - -Auguszt, a nagy művész (a ki eddig némán tekintett maga elé). – Nos? - -Arthur. – Tessék? - -Auguszt (fagyos ábrázattal). – Nos? - -Arthur. – Parancsol Nagyságod? - -Auguszt. – Nos? A csekk? - -Arthur. – Miféle csekk? - -Auguszt. – Vagy talán azt hiszi a gazdája, hogy én az ő szép szeméért -jöttem ide? És hogyha megetet és megitat, akkor én ingyen fogok -monológokat előadni? Engem nem lehet inggombokkal lefőzni! Hol van a -csekk? The money, l’argent, das Geld? Las millreis, soldi, baksis, -penyaz? - -Arthur. – Holnap reggel Nagyságod lakásán lesz. - -Auguszt. – Holnap? A holnap az istené! De jól van, nem bánom, most az -egyszer. Jövőre azonban tanuljanak modort. A modor az, hogy az ember -mindenekelőtt átnyujtja a csekket. - -(A vendégek átsétálnak a nagy terembe. Harmadfél órai szünet. -Éjféltájban a hall ujra benépesül. Megjelennek: Berzsenyi Blanka és -Elza, hédervári Hirschler Zelma, Héthársyné, Gabnaffy Ariadne és Nyuszi, -Várai-Fejér Nandine és Piczu, Soroksáry Miska gróf, Csalavéri Torkos -Frigyesné, Pschutt Tilda, Beteg Puszi, Bertalan Dóri, Várföldi Sebő, a -Hunhegyi-család, Grünspan Berczi, a Gabnaffy-fiúk, Szilárdffyék, -Berzsenyi Zoltán, Hirsényi Nándi, Rejtvényi Elek, még igen sok hölgy és -úr s végűl a bohémek.) - -Csalavéri Torkosné (Rodolphehoz). – Nagyon örülök, hogy végre -megismerkedhettem egy szellemes emberrel; mindig kiváncsi voltam rá, -hogy egy szellemes ember hogyan öltözködik és milyen magaviseletet -tanusít a magánéletben. Mondjon, kérem, hamar valami szellemességet, -mert égek a vágytól önön mulathatni! - -Rodolphe. – Valóban, asszonyom… (összefüggéstelen szavakat hebeg.) - -Colline. – A szellemességről jut eszembe, hogy hallottam ma egy igen -sikerült anekdotát. Volt egyszer egy kis fiú, a ki mindig együtt aludt a -szüleivel… - -Rodolphe. (Schaunardhoz). – Dobjátok ki ezt a vízilovat. (Collinet -eltávolítják és biztonságba helyezik.) - -Gabnaffy Nyuszi (Marcelhez). – Ó, én Musette kisasszonyt nagyon jól -ismerem! Sokat hallok róla a szabónémtól; különben egyforma a -derékbőségünk. - -Auguszt (Várai Fejér Piczuhoz). – Ezt a monológot elő fogom adni -magának, ha majd asszony lesz. - -Piczu. – Akkor már nem fog érdekelni. A legszebb monológnál is szebben -beszél a tett. - -Hirsényi Nándi. – Jön a boston! Jön a boston! - -Rejtvényi (Blankához halkan). – Ha csak egy fordulót tesz a gróffal, -engem nem lát többet! - -(A vendégek átszállingóznak a tánczterembe. A szin üres marad. Egy -félórai szünet. Megjelennek: Berzsenyi báró, Csalavéri Torkos és Várai -Fejér.) - -Berzsenyi. – Én csak egyet ismerek közülök, ezt a Rejtélyi Sándort. Igen -szakavatott fiú, de tőlem nyugodtan kitörheti a nyakát. - -Csalavéri Torkos. – Akkor hát mért hívod meg őket? - -Berzsenyi. – Először: nem hívom meg őket. Másodszor: azért hívom meg -őket, mert ez az asszonyok dolga, nem az enyém. Harmadszor: ti is -meghívjátok őket. Negyedszer: mert nem akarom, hogy ti azt mondjátok: a -báróéknál igen unalmas. Ötödször: mert azt gondoltam, hogy tudnak -czigánykereket vetni, és nem tudnak. Hatodszor: miattam itt épp úgy -felfordulhatnak, mint másutt. S a mi a fő: én kezdjem meg eltávolítani -őket? - -Csalavéri Torkos. – Te már megteheted. - -Berzsenyi. – És te? - -Csalavéri Torkos. – Rólam azt mondanák, hogy sajnálom a bort meg a -szivart az irodalom és művészettől. - -Várai Fejér. – Hát bocsáss meg nekem, kedves báró, hogy az előbb majdnem -megütött a guta, mikor ezt a festészt megpillantottam, de ezt nem fogod -megtiltani nekem, valahányszor ilyen egyének tolulnak elém. - -Berzsenyi. – Kérlek, kérlek, a mint parancsolod. De igazán nem értem, -miért ügyelsz föl ilyen selejtes vendégekre. - -Várai Fejér. – Ha tudomásodra hozom, hogy ez a festész mint vejem -kivánna szerepelni, azonnal érteni fogsz engemet. Ez a személy ma pofát -vett magának megkérni tőlem a Piczut! - -Berzsenyi. – És ez komoly? - -Csalavéri Torkos. – Na hát ez igazán hallatlan! - -Berzsenyi. – Nem tudom magam elé helyezni, hogy így legyen. - -Várai Fejér. – De hát mit akarnak még ezek az emberek? A vacsorát, -pezsgőt, szivart akarjátok, jó; és hogy ne sokat társalogjunk, én -belátok egy adag vidám koldulást, velem lehet beszélni. De a lányomat -elvenni feleségül! – ez már mégis csak szemtelenség! - -Csalavéri Torkos. – Én ebben egészen otthon vagyok. Nálam is ismeretes -egy ilyen alak; sőt teljesen befészkelte magát házamban, mert az -asszonyokkal ilyes ügyekben nem lehet komolyan értekezni. Először -ellopta a feleségemtől szerelemből az összes zsebkendőket; azután az -asszony mindenféle foulard-okat és selyemkendőket ajándékozott neki, -hogy meg ne hűljön, úgy, hogy mikor nem találtam meg mindjárt a -törülközőt, azt kellett hinnem, hogy ez az alak vitte el. És most végül -ez az alak folyton ide-oda küldözgeti az inasaimat, úgy, hogy ha énnekem -szükségem van valamire, mehetek magam! - -Várai Fejér. – Eh, ha csak a feleségemről volna szó!… De a leányomat -akarja feleségül venni, a leányomat! - -Berzsenyi. – És aztán… fiatalság: bolondság… az ember, jól van, nem -bánom, be tud látni egy kis időtöltést… - -Várai Fejér. – De ő nem az ő idejét akarja tölteni, hanem el akarja -venni az én pénzemet! Reggel megiszsza a kávét, délben megeszi az -ebédet, és így tovább, à la bonne heure, miattam legyen úgy. De hogy -este, miután már minden egyebet befalt, lenyelt, zsebrevágott, el akarja -venni tőlem a leányt, a hozományt, és mindent, a mit egy hosszú életen -át előállítottam!… - -Berzsenyi. – És ezek bohémeknek nevezik magukat! - -Csalavéri Torkos. – Kétségtelenül a cseh körzőtől… Tessék, megint itt -vannak! - -Várai Fejér. – Azért nem kell szólni az illetőnek. Ilyen mindenre képes -embernek inkább elnyelem az egészet. - -Csalavéri Torkos. – Legalább kipanaszoltuk magunkat. - -(A nagy társaság újra bevonul a hallba.) - -Mind. – A monológot! Halljuk a monológot! - -Hirsényi Nándi. – Tisztelt Társulat! Auguszt, a nagy művész, elő fogja -adni Rodolphenak, a nagy költőnek, ez alkalomra írott monológját. - -Sokan. – Éljen! Éljen! - -Auguszt. – Hölgyeim, uraim! »A tolvaj szarka« Rodolphetól! - -Mind. – Halljuk! Halljuk! (Helyet foglalnak. Várai Fejér, Csalavéri -Torkos és Berzsenyi el a balfenéken.) - - - - -XXXVI. BERZSENYIÉK NYARALNAK. - -– A karlsbadi »Savoy Westend Hôtel« legszebb termében. Esti tíz óra. -Békásmegyeri Berzsenyi Jacques báró és leánya: Blanka bárókisasszony -terített asztal mellett ülnek, vacsora után. Blanka ujságot olvas; a -báró szivarra gyujt és gondolataiba mélyed. – - -A báró (magában). – Ha egy hajszállal elhibázom és egy czollal erősebben -meghajtom magam, mint a tapintat kijelöli, a sah azt fogja mondani: »Ez -a báró finom ember, de mégis csak meglátszik rajta, hogy alulról -küzdötte fel magát a magasba, mert a dereka nincs egyenesre -kiszoktatva.« Ha pontosan kimért és hanyagul hűvös vagyok, a sah így fog -szólni magában: »Ez a báró megbízható férfi, de úgy néz ki, mintha -nyársat nyelt volna. Úgy jön nekem elő, mint a ki csak azért gőgös, hogy -ne látszassék közrendűnek és alázatosnak.« Ha fidélis vagyok, a sah azt -mondhatja: »Ez a báró jó fiú és kellemes udvaroncz, de nem lehetett -valami magasan elsőrendű nevelése, mert nem tudja, hogy meddig lehet a -nagyurakkal komázó hangot használni.« Ha tartózkodó vagyok, a sah le fog -nézni és azt jegyezheti meg rólam: »A báró derék ember, de ha egyszer -egy államfővel van dolga, a szokatlanságtól és az örvendetes ijedtségtől -alig tud lélekzethez jutni.« Ha egy krajczárral több borravalót adok -jelenléte alkalmával, mint az ízlés és finom viseletű kényelem kiutalja, -a sah mosolyogni fog rajtam és azt az aperszüt fogja tenni a kiséret -előtt: »A báró méltányos főur, de mint _von Pike auf_ ember egy kicsit -komikus, a midőn erőködik és nem tudja hova tenni a pénzét.« Ha pedig -egy krajczárral kevesebbet adok, így gondolkozhatik és bizonyosan -mokirozni fogja magát rajtam: »A báró eszélyes főnemes, a kiben semmi -flancz, és nem csodálom, hogy szorgalmával oly magaslatra vitte, de -azért mégis csak kiüti a fejét a szeg a zsákból.« Az embernek meg kell -őrülni. - -Blanka (leteszi az ujságot). – Papa! - -A báró (felriad). – Mi az? Mit mondtál? - -Blanka. – Te még most se tetted le a rendjeleidet? - -A báró. – Ejnye, be furcsa vagy! Csak nem fogom szégyellni a -rendjeleimet?! - -Blanka. – Szégyellni, persze hogy nem, de családi souper alkalmával nem -szokás feltenni a rendjeleket… - -A báró (egyre boszúsabban). – Te igen jól tudod, hogy nem a souper -alkalmával tettem fel, mert bárha ma a csirke fogja tanítani a tyúkot, -azt kioktatás nélkül is tudom, hogy ha én a leányommal akarok -vacsorázni, ehhez nem szükségesek a rendjelek. És ha te véletlenül nem -mondod, hogy fel kellene próbálni, nekem talán eszembe se jut úgy a -vitézségi érem, mint az oroszlán-rend. - -Blanka. – Felpróbálni felpróbálja az ember, de remélem, csak nem akarod -viselni? - -A báró. – Hát mire való a rendjel, ha nem arra, hogy viseljék?! Különben -megnyugtathatlak, ismerem családomnak szeczessziós és mindent gúnyoló -eszmeirányzatát, és egy pillanatig se foglalkoztam azzal a gondolattal, -hogy a kitüntetéseket állandóan viselni fogom, bárha én nem úgy -gondolkozom, mint némelyek, és abban, hogy fejedelmi barátom: a sah ő -felsége engem legnagyobb érdemrendeivel tüntet ki, abban én, egyszerű -gondolkozású ember, nem találok semmi restelni valót. - -Blanka. – De, papa, kérlek, én csak arra akartalak figyelmeztetni, hogy -családi körben nem szokásos rendjelekkel vacsorálni, és ha a pinczérek -folyton a vitézségi éremmel látnak… - -A báró. – Én figyelmeztetés nélkül is tudok annyit a savoir vivre-ből, -mert folyton leczkéket veszek a baronesz leányomtól, hogy ha az ember -például egy uszónadrágban a tengerbe megy fürödni, akkor az ordókat nem -kell feltenni. De mivel már úgy fordult a szóbeszéd, hogy fel kellene -próbálni, hát felpróbáltam, érdeklődésből, hogy a szines szalag és arany -mint állanak a fekete ruhán? És ha már felpróbáltam, mert nem értem, -hogy mért ne próbálhattam volna fel, hát rajtam van, punktum, akár -tetszik ez a pinczéreknek, akár nem. - -Blanka. – Papa, kérlek, ne haragudjál, nem akartalak megboszantani, csak -éppen azt akartam mondani, hogy ha a pinczérek látják rajtad ilyenkor, a -mikor bizalmas körben vacsorálsz, elfecsegik, és az emberek azt fogják -képzelni, hogy valami nagyra vagy vele. - -A báró. – Ezt senki se fogja képzelni rólam, a kiről mindenki tudja, -hogy milyen egyszerű és egyenes gondolkozású ember vagyok. És ha már -erről beszélünk, megmondhatom neked, hogy én az ilyenre nem adok semmit, -mert szerintem nem a rendjel különbözteti meg az embereket egymástól, -hanem a szívjóság. Én nem arra vagyok büszke, hogy számos rendjeleim -vannak a legelőkelőbb udvaroktól, a szerb és más kitüntetésekről nem -beszélve, hanem arra, hogy mindenki azt fogja mondani, akárkit kérdezel -meg felőlem, hogy a nevezett Berzsenyi, akárhogyan eszi a halat, késsel -vagy villával, de egyszerű, jó ember. Vagy talán családom szeczessziós -nézetei szerint én csak egy pöffeszkedő grand seigneur vagyok, de nem -egyszerű, jó ember? - -Blanka. – Ó papa, azt tudja mindenki, hogy te a legjobb ember vagy a -világon, arany szívű, mintája a tisztességnek és az egyéni -korrektségnek, a ki soha senkinek nem vétett, soha senkit meg nem -károsított, és mindenkivel csak jót tesz, a ki a közelébe jutott, de… - -A báró. – Nos, ha jó ember vagyok rendjelek nélkül, akkor jó ember -vagyok rendjelekkel is. Nem értem, hogy ez a jelentéktelen, bár csinos -szalag és érem mit változtatna a jellememen. Maradok, a ki voltam. Hogy -aztán a pinczérek miket fecsegnek össze-vissza, az az ő dolguk. Mit -nekem az ő fecsegésök? Az ő fecsegésök az én jellememen nem változtat, -és végre is, csak nem fogom megsérteni a sahot, a ki engem barátságára -méltat és kitüntetésekkel halmoz el, és nem fogom éretlen gyerkőcz -módjára eldobni az oroszlánrendet és a vitézségi érmet, melyekben ő csak -a legjelesebbeket részesíti?! - -Blanka. – Ebben tévedsz, mert a sah éppen nem fösvénykedik az ordóival. -Éppen most olvasom az ujságban, hogy egy ötesztendős főherczegnek is -megküldte a vitézségi érmet. - -A báró. – No látod, hogy kívülem csak főherczegek kapják meg! - -Blanka. – Nem érted, papa? Vitézségi érem egy ötéves főherczegnek! - -A báró. – Az lehetetlen vagy egyszerűen sajtóhiba. Egy zérus kimaradt a -főherczeg mellől az ujságban. Annak a főherczegnek, a ki vitézségi érmet -kapott, legalább ötven esztendősnek kell lennie. - -Blanka. – Dehogy! Az ujságban meg van irva az is, hogy a sah azért adta -a vitézségi érmet a kis főherczegnek, mert ez nem ijedt meg, a mikor a -katonák lövöldözni kezdtek. - -A báró. – Hát tessék, nem mondtam?! A sah tudja, hogy mit csinál. Mit -gondolsz, mi lesz az én koromban egy olyan főherczegből, a ki már mint -ötéves gyermek sem fél a csatazsivajtól?! Kinek adjon a sah vitézségi -érmet, ha nem egy ilyen bátor gyermeknek, a ki a pólyából kilépve -azonnal megkezdi a katonai pályát? - -Blanka. – Kinek adjon, kinek adjon? Mit tudom én! Egy főhadnagynak, a -kinek az arcza csupa forradás, vagy, nem bánom, egy életmentő -tűzoltónak, de hogy jön ehhez egy ötéves fiú? - -A báró. – Egész jól. Ha a sah vitézségi érmet adna az én könyvelőmnek, -az Auspitznak, mindenesetre csodálkoznám rajta. Mert Auspitz kitűnő -ember, de az ő szakmája egészen másutt fekszik. Ellenben így nem -csodálkozom, mert a tapasztalás is mutatja, hogy a magas családokból -eredő sarjakkal az a vitézség, mely más jeles férfiaknál hosszú évek, -kitartás és az előrehaladottabb kor munkája, mint például a keresztviz, -vele születik. - -Blanka. – Mért nem kap vitézségi érmet mindjárt a pólyájában? - -A báró. – Gyermekem, te nem tudod, milyen jól beszélsz, mert az ilyen -esetek sokkal számosabban fordulnak elő, mint gondolnád. Így a -történelem több kitűnő férfit jegyzett fel, kik ötéves korukban már -czímzetes hadvezérek és valóságos püspökök voltak és mint ilyenek -eljegyezték magukat olyan főherczegnőkkel, a kik akkor még meg sem -születtek. De különben is a vitézségi érem csak egy egyszerű érem, s az -oroszlánrendet még e jeles fiatal főherczeg se kaphatta meg. És ez -egészen más. - -Blanka. – Megkapták mások. A sah ezt is fűnek-fának osztogatja. - -A báró. – Honnan veszed ezt a légből kapott állítást? - -Blanka. – Az ujságból, mert benne van az is, hogy a sah igen kitüntetett -egy budapesti kis fiút, a ki bátran mondta meg papája nevét s a kivel a -sah leült sakkozni. A fiú és apja erre az oroszlánrendet nyerték. - -A báró (összeránczolja homlokát). – Félreértésnek kell rejtőznie ebben -az ügyben. Egyszerű vitézségi éremről lehetett szó, mert a fiú bátran -mondta meg, hogy hová való. - -Blanka. – Oroszlánrendről van szó, s a sah még azt is megkérdezte volna -a budapesti úrtól: nem tud-e néhány urat, a kiket a sah szintén az -oroszlánrenddel tüntetne ki. - -A báró (elkomorodva). – Ezt semmit se jelent. Az oroszlánrend a -vitézségi érem nélkül csak egyszerű udvariassági tény. A kettő együtt, -ez már egészen más. Ha a sah ki akar tüntetni valamely előkelő egyént, a -kettőt együtt adja. Vagy megtilthatom talán a sah-nak, mint perzsa -kitüntetés-tulajdonos, hogy figyelmességet gyakoroljon, lényegtelen -figyelmességet, melyből az avatatlan ujságok, nem tudom, holmi nagy -dolgot fujnak fel? - -Blanka. – Elég az hozzá, a sah, úgy látszik, boldognak-boldogtalannak -nyakába akasztja az ordóit. Azért nincs mit dicsekedni se az -oroszlánrenddel, se a vitézségi éremmel… - -A báró (borúsan). – Nem tudom elhinni, hogy a sah, a ki mint -tapintat-ember valóban hibázhatatlan gentleman, ily módon lejebb akarná -szállítani saját helyezettjeit. Ez még oly jeles embertől is hiba és -czélszerűtlen dolog volna, de egyszersmind erkölcsi lehetetlenség, hogy -így legyen. Nem véled te ezt? - -Blanka. – Én azt hiszem, a sah egy nagy humorista, a ki minden -alkalommal kimutatja, hogy semmit se ad az ordókra, és mulatságból -mindenkinek kínál, a kinek ez örömet okoz. És ha az ember nem akar -gyermekekkel és ismeretlen egyénekkel egy kalap alá kerülni, szépen -megköszöni a kitüntetést és elteszi azonnal a fiókba. - -A báró (megdöbbenve). – Csak nem jut eszedbe azt a tanácsot adni nekem, -hogy mint lopott süveget dugjam el úgy az oroszlánrendet, mint a -vitézségi érmet?!… - -(Megjelennek a báróné és Elza.) - -Elza. – Na, örökre sajnálhatjátok, hogy nem jöttetek el! Olyan gyönyörű -skandalum volt a szinházban, hogy sírtam örömömben! - -A báróné. – Képzeljétek ezt a leányt! Pisszegett, fütyölt, lármázott, a -lábával ütötte a lózsét, és oly neveletlen volt, mint egy klakőr. - -Elza. – Még czitromot is dobtam a szinpadra. Az orrára czéloztam a -rendezőnek, de csak a lábát találtam. - -Blanka. – Mi történt? - -Elza. – Egy szinész gorombaságokat mondott le a szinpadról. Hogy a -közönség nem érti őket és hogy ők nem ilyen közönség előtt szoktak -játszani. Persze lármát csaptunk, és ekkor előkerült a rendező, a ki -jóvá akarta tenni a dolgot, de még jobban belemászott. Éppen ez kellett -nekünk. Nosza elő a sípokkal, fütyülőkkel és automobil-jelzőkkel! Soha -életemben nem nevettem ennyit! - -A báró. – Nagyon csodálkozom, hogy egy olyan estén történhetik ilyesmi, -a mikor az én családom is a szinházban van. Ki eresztette be ezeket a -szinészeket? - -A báróné. – És te ezt nyaralásnak nevezed, Jacques? Mindig jöttél nekem, -hogy Karlsbad így és úgy, és hogy ez a rangelső hely a világon, és mikor -aztán mindnyájan ide jövünk pihenni, itt legelőször is a szinészek -gorombaságokat mondanak a legjobb családok szemébe. - -Elza. – Különben a szinészeknek igazuk volt, mert a nézőtér tele volt -contrefaçon-előkelőségekkel. Az egyik páholyban ott ült a Várai-Fejér -Nandine, a ki csak akkor boldog, ha a vidéki pasasok összetévesztik a -gróf Thurzó Bélánéval, mert azt hiszi szegény, hogy ő hasonlít a szőke -comtesse-hez, és ezért mindig ugyanazt a hajvizet hozatja, a mit a -grófné. És ez nem elég, hanem még hozzá ki vet rá a földszintről -birka-szemeket? A Winterstein Aurél, a ki úgy utánozza a Thurzó Bélát, a -görbe járástól az »Es ist erreicht«-ig, hogy a szegény gróf már nem -tudja kitalálni, mit csináljon a hajával, hogy ne hasonlítson erre a -boldogtalan fiúra, a kit még a legjámborabb gebe is ledob a hátáról. Hát -nem igazuk volt a szinészeknek? - -A báró. – A szinészek maradjanak nyugalomban, mikor jó családok is -vannak a szinházban, és éppen azért holnap vissza fogom őket űzetni -Berlinbe. - -Elza. – Az istenért, papa, ne tégy lépéseket! Hátha még holnap -megismétlődhetik a heccz! - -A báróné. – Az egésznek te vagy az oka, Jacques, mert nem kisértél el -bennünket a szinházba. Ha a szinészek látták volna, hogy jelen van egy -idősebb úr is a vitézségi éremmel, semmi se történt volna, mert akkor -tudják, hogy kikkel van dolguk. - -A báró (felvidulva). – Gondolod? - -Blanka. – Mama, ne lovagold bele a papát ebbe a vitézségi érembe. - -A báróné. – Miért? Olyan katonás külsőt ad neki, mely igen jól áll -mindenkinek. - -Blanka. – Azért még se lehet máskor viselni, csak ünnepies alkalommal. - -A báró. – Hát ki akarja máskor viselni?… Persze, ünnepies vagy más -alkalmakkor mégis csak viseli az ember, mert végre is, a sahot csak nem -fogom megsérteni?! - -Elza. – De, papa, a sah nem törődik vele, hogy mikor teszed fel! - -(A báróné és Elza megvacsorálnak. Elza elbeszéli a szinházi botrány -részleteit.) - -A báró (magában). – A leányaim egy kissé gőgösek és ez nem csoda, mert -az én vérem van bennök. De ezt a dolgot heveskedés nélkül kell megítélni -és egy idősebb embernek az ilyen ügyekben már jobb itélete van. -Mindenesetre meg fogom választani az alkalmakat, de ma este még nem -teszem le, mert mért ne viselhetném a hálószobámban, éjjel, a mikor -senki sem lát?!… - - - - -XXXVII. BERZSENYIÉK A PAPA NÉLKÜL. - -– Karlsbadban. Szin: a báróné szalonja a »Savoy Westend Hôtel«-ben. A -báróné egyedül. De nemsokára jelentkeznek: Blanka és Elza is, a kik a -vasúti állomásról jönnek, a tizenegy óra huszonegy perczre várt -gyorsvonat megérkezése után. – - -Blanka. – Képzeld mama, a papa még most se jött meg! - -Elza. – Határozottan kutya van a kertben. - -A báróné. – Szép nyugtalansággal beszélsz kedves atyádról! - -Elza. – Én nem nyugtalankodom, én gyanakszom. A papa egy kis -szalmaözvegységet intrikált ki magának. Nincsen abban szégyen. Előjön ez -a legjobb családokban is. - -Blanka. – És ez a hölgy az édes testvérem volna! (A bárónéhoz:) Mondd, -te nem nyugtalankodol? Én már oda vagyok az aggodalomtól. - -A báróné. – Már nem nyugtalankodom, mert a míg a vasútnál voltatok, -levelet kaptam tőle. Atyátok nem jön meg se ma, se holnap. - -Elza. – Ugy-e, mondtam? - -Blanka. – Történt valami? - -A báróné. – Igen, történt valami, de még nektek se szabad elmondanom. - -Blanka. – Akkor mért kelted fel a kiváncsiságunkat? - -Elza. – Ne mondd el, hanem felejtsd kinn a levelet. Bátran megteheted, -mert ha eldugod, akkor is kézre kerítjük. No, add már ide! - -A báróné. – Nem adom oda, hanem fel fogom olvasni. Mert különböző dolgok -vannak benne s az illő részeket ki fogom hagyni. - -Elza. – Az illő részeket hagyd ki, de az illetlen részeket olvasd fel. - -Blanka. – Az ember nem tudja, min boszankodjék jobban: azon-e, hogy -valaki így vicczelődjék, vagy az arczátlanságon. - -A báróné. – Ne veszekedjetek, mikor ilyen komoly ügyről van szó. Atyátok -azt írja, hogy még nektek se tegyek említést a dologról. Csak az én -tanácsomat kéri. De én nem tudom elszánni magamat se erre, se arra. S ha -nem fogadok szót atyátoknak, csak azért teszem, hogy halljam a -véleményteket. - -Elza. – Nem fogjuk eltitkolni. - -Blanka. – De mi van hát? - -A báróné. – Halljátok. (Előveszi Berzsenyi Jacques bárónak egy, nem a -nyilvánosság számára írt levelét, s olvasni kezdi:) »Bécs, huszonegyedik -júliusban. Kedves Elizem! Nem mulaszthatom el, hogy Téged egy kellemes -találkozásról értesítselek, melynek tárgya egy régi jó ismerősünk. Ebből -meggyőződhetel, hogy tévesen tapogatózol és nem könnyed vérű társaság -tartóztatott vissza Bécsben«… (Egy pillanatra abbahagyja az olvasást.) -Ezt nem kellett volna előttetek felolvasnom. - -Elza. – No mindegy. Nem vesszük tudomásul. - -Blanka. – Csak folytasd. - -A báróné (olvas). – Hát »tévesen tapogatózol és nem könnyed vérű -társaság tartóztatott vissza Bécsben, hanem fontos egyéniségek jöttek -közbe, kik megakadályozták, hogy Karlsbadba visszatérve, szeretteimhez -csatlakozhassam.« - -Elza. – Ismerem ezt a fontos egyéniséget. A Josefstadti szinháznál van, -Venust játszsza a »Szép Helená«-ban és paprikaszínűre festi a haját. - -Blanka. – Ne légy olyan szemtelen. - -A báróné. – Akkor nem olvasom tovább. - -Elza. – No, nem szólok többet egy szót se. - -A báróné. – Ha megjavulsz, folytatom, de ha még egy aperszüt teszel, ki -foglak küldeni a szobából. (A levelet nézegeti, hogy megkeresse, hol -hagyta félbe.) Hol is van csak?… Igen, itt. No hallgassátok. (Olvas): -»Bizonyosan emlékezni fogsz névről a szeretetreméltó Flórián von -Blasewitz báróra, monarhiánk pekingi képviselőjére, a ki a boxer-lázadás -idején nagykövet volt Pekingben és mint ilyen Karlsbadban tartózkodott. -Ő ugyanis kiváló diplomácziai érzékével előre látta az eseményeket; még -a német nagykövet meggyilkolása előtt hosszabb ideig tartó szabadságot -kért egészségének helyreállítása végett, s a Felség egyenes parancsára -mindenáron vissza akart térni Kinába, ez azonban az akkori zavaros -viszonyok miatt lehetetlenné vált, és csakugyan nem is tért vissza, csak -miután a német császár kiküldött katonái táviratilag jelentették, hogy -Flórián báró egészségével egy időben a rendes diplomácziai viszonyok -Pekingben helyreállottak.« - -Blanka. – Flórián von Blasewitz báró?… Nem emlékszem. Hogy jön ez a -papához? - -A báróné. – Eleinte én se tudtam hová tenni, de aztán eszembe jutott, -hogy alkalmasint egy karlsbadi ismerős legyen. - -Elza. – Halljuk tovább, mi van Flórián báróval? - -A báróné (olvas). – »Ezen táviratot Flórián báró Karlsbadban várta meg, -teljesen nyugodtan, tudván, hogy Rüstig követségi tanácsos élete -koczkáztatásával is helyesen vezeti a követség ügyeit. Így azon évben -huzamosabb ideig érintkezhettünk, sőt a következő télen Bécsben is, a -hová Flórián báró felrándult, hogy a kinai háború következtében -megrongált egészségének helyreállítására szabadságot kérjen. Azóta -azonban a szeretetreméltó Flórián báróval csak egy ízben találkozhattam, -midőn nevezett félévi szabadságidejét mint monarhiánk pekingi követe -részben a Rivierán, részben Karlsbadban és Bécsben töltötte. Képzelni -fogod tehát, hogy mindenre gondoltam, csak nem ilyen messze -foglalatoskodó és ritka vendéget láthatni, és kit látok, midőn az -Archiduc Charlesból a Kärnthnerstrasséra kilépek? Az első ember, kit -Bécsben találok, nem más, mint a szeretetreméltó Flórián von Blasewitz -báró, monarhiánk pekingi képviselője! Azt fogod vélni, hogy egészségének -helyreállítása végett rándult fel Bécsbe; de tévedsz.« - -Blanka. – Hová akar mindez kilyukadni? - -A báróné. – Csak hallgasd, majd paff leszel te is. (Olvas): »Ezen -örvendetes találkozás részleteit a következőkben jegyzem fel számodra: - -Flórián báró hivatalos ügyben érkezett Bécsbe. Pekingben ugyanis kolera -ütvén ki, monarhiánk pekingi képviselője kötelességének tartotta ezt a -bécsi udvarnak személyesen bejelenteni. Egy követségi futár kiséretében -indult el, de a futár minden igyekezete mellett sem tudott vele lépést -tartani, s így történt, hogy monarhiánk pekingi képviselője Pekingből -Moszkván és Varsón át vasúton tizenkilencz nap alatt, tehát két nappal -előbb tette meg az utat, mint a monarhia leggyorsabb futárja.« - -Elza. – De hisz ez sport és nekem szól! - -A báróné. – Ne szólj mindig közbe. (Olvas): »Ezen rendkívüli -menetsebességet annál inkább méltányolni fogod, mert Flórián báró a -rendelkezésére álló és gondolom _Utólérhetetlen_ nevezetű hadihajón is -elindulhatott volna, de attól tartott, hogy a pekingi kolera miatt sok -időt kell majd a vesztegzárban töltenie s nem akarta, hogy a kolera így -a vesztegzárra is ráragadjon. Állomását különben teljesen nyugodtan -bizta sorsára, tudván, hogy Rüstig követségi tanácsos, kit a boxerek -Flórián báró helyett annak idején megostromoltak és felgyujtottak, élete -koczkáztatásával is helyesen vezeti a követség ügyeit, noha a báró -kormányzati bölcseségét nélkülözni kénytelen. - -Elza leányom sport-jegyzőkönyvébe vezesse be… - -Elza. – No, ugy-e mondom? - -A báróné. – Fogsz már hallgatni egyszer? Ez sokkal komolyabb, mint -gondolod. (Olvas): »Elza leányom sport jegyzőkönyvébe vezesse be, hogy -Flórián báró ezen gyors menetelésével világ-rikordot teremtett. -Gyorsfutár tudniillik már futott ily gyorsan, bár sokkal kisebb -távolságra, bizonyos Zalánról is följegyeznek ilyesmit, tehát, mondom, -gyorsfutár már futott így, de nagykövet még soha.« - -Elza. – Ormonde se futott így, a század legjobb lova. - -A báróné. – Most már neked ki kellene menned a szobából, atyád -rendelkezése szerint. Hallgasd. (Tovább olvassa a levelet): »A következő -sorokat azonban ne mutasd meg még Elza leányomnak se… - -Elza. – Ahá, most jön a tiltott gyümölcs! - -A báróné. – … »mert ezt csakis neked sughatom meg. Megjegyzem, hogy -szerintem a férji hűség«… nem, ez nem nektek való. - -Elza. – Előttünk bátran beszélhettek a férji hűségről, mi úgy sem -hiszünk benne. No lássuk csak. (A báróné háta mögött állva, belenéz a -levélbe s hangosan olvassa): »Megjegyzem, hogy szerintem a férji hűség -azt is megköveteli, hogy az ember alkalmilag a csekélyebb jelentőségű -szószegéstől se riadjon vissza.« No ennyit még el tudok képzelni a férji -hűségből. - -A báróné. – Mindig kizavarsz engem a sodorból. Blanka is itt van talán, -mi? és akkor mért háborgatsz bennünket? (Olvas): »Elég az hozzá, a -szeretetreméltó Flórián báró bizalmasan megsugta nekem, hogy már nem -igen birja az állásával járó sok idegrontó munkát és pihenést nem ismerő -fáradságot. Kina égalja se tesz jót neki, úgy hogy minden nap, mit -Kinában tölt annyit ront egészségén, a mennyit félévi európai üdüléssel -kénytelen és alig képes helyrepótolni. Kiszámította nekem, hogy -egészségének teljes helyreállítása végett nyolczszázharminczhét és három -negyedévi európai pihenésre volna szüksége. - -Ez okból komolyan foglalkozik azon gondolattal, hogy ha a kolera és a -lázadások Kinában napirenden maradnak, vissza fog vonulni azon -rendelkezési állománynak nevezett elsődleges nyugalomba, melyet sok évi -szakadatlan, veszélyekben és viszontagságokban gazdag, ernyedetlen -munkával és egészségtelen égalji fáradalmakkal oly jól kiérdemelt. -Megsugta továbbá, hogy bár Rüstig követségi tanácsos iránt -megelégedéssel és elismeréssel kell viseltetnie, fölötte díszes és -előkelőséget követelő állásról lévén szó, utódjául engem óhajtana -ajánlani.« - -Blanka. – Ah! - -Elza. – No ezt nem vártam. - -A báróné. – No, ugy-e? (olvas): »Írd meg nekem express-levélben: mit -szólsz ehhez? Végre is a nagykövetség oly díszes állás, melyet megszünte -után is mindig javára írnak az embernek. - -Nb. Sok munkával, koromnak megfelelően nem járna, mert Rüstig mindent -elvégezne helyettem és Kinába csak egyszer kellene elmenni, bemutatkozás -czéljából, azután az évet mint monarhiánk pekingi képviselője -Karlsbadban, Bécsben és a Rivierán tölteném. - -Felelj gyorsan habozó férjednek egy szöggel a fejében. Mindenkit a -családból csókol sírig hű férjed és azután is: Zsaki báró.« Na hát mit -szóltok hozzá? - -Blanka. – Nagykövetnek lenni, de hisz ez gyönyörű! Ha aztán valami nem -tetszik, az ember mindig visszaléphet. - -A báróné. – Igen, de a fáradságos út! Egyszer mégis csak el kellene -menni Kinába. - -Blanka. – Az út is nagyon szép volna. Egy egészen más világ… a sárga -ember… a tea-ültetvények… - -A báróné. – Igen, de a kolera, meg a lázadók!… Én már öreg vagyok, én -már nem szeretnék meghalni. (Elzához.) No és te, mit szólsz hozzá? - -Elza. – Én a mellett vagyok, hogy igent kell mondani. Ez kötelesség. -Mert a személyváltozás már nagyon előnyére válnék a monarhiának… igen, a -monarhiának még ez is előnyére válnék. (Mind a hárman elhallgatnak és -elmélyednek gondolataikba.) - - - - -XXXVIII. ISCHLBEN. - -– Történik: Witlaf-Hohenthurm herczeg ischli villájában. Szereplők: -Witlaf-Hohenthurm Siegwart herczeg, az Urakháza tagja. Shamyl-Boleslav -herczeg, a száműzött Shamyl-Alexis, cserkesz herczeg fia. Békásmegyeri -és berzsenyi Berzsenyi Jacques báró. Tedeschi, műtárgy- és -régiség-kereskedő. A villa erkélyén. A szereplők egy négyszögletű -kártyaasztal körül ülnek. Siegwart herczeg és Shamyl herczeg -tolókocsikban. Az előbbi automobiljából bukott ki és kitörte a lábát. Az -utóbbi a lóról esett le és egy tejeskocsi ment keresztül a baloldalán. -Filléres alsóst játszanak. Alant a Traun sebesen hömpölyög. – - -Berzsenyi (a ki fölvette »eredeti makk«-ra). – Vonok, tercz, kassza, -tous les trois, ultimo. - -Tedeschi. – Vonok, kvárt, kontra játék, kontra kassza, kontra tous les -trois, kontra ultimo. - -Berzsenyi. – Vonok felsők. - -Tedeschi. – Vonok ászok. - -(Kijátszszák a pártit; Berzsenyi mindent elveszít.) - -Berzsenyi (harminczöt esztendő óta nem volt ilyen dühös). – Ön a -legsajnálatosabb együgyű, a kit valaha az életben láttam. - -Tedeschi (nevet). – A ki veszít, az haragszik. Mért nem vigyázott -jobban? A tous les trois-t és az ultimót megcsinálhatta volna. - -Berzsenyi. – Ön akar engem tanítani kártyázni, ön? Akkor korábban reggel -keljen fel. - -Tedeschi. – Az igazság az, hogy önnek egyetlenegy fogalma sincsen a -játékról. - -Berzsenyi. – Először önt még akkor fehérneműbe csavarták, a mikor én, -mint felnőtt férfi, reggeltől estig alsóztam… - -Tedeschi. – Paperlapapp. - -Berzsenyi. – És másodszor, hogy merészli ön velem ilyen hangnemben -beszélni? Akarja, hogy megmondjam a véleményemet? Ön egy közönséges -pudli-ugró! - -Tedeschi (akkorát ugrik, mintha nyomban keresztül akarná vetni magát a -pudlin). – Báró úr, mérsékelje magát, mert én tréfaértő ember vagyok és -magam is tréfacsináló, de tréfa ide, tréfa oda, vannak dolgok, a -melyekre nézve kikérem magamnak… - -Berzsenyi. – Úgy nézek én ki, mint a ki tréfál? Én csak magamhoz hasonló -komoly egyénekkel szoktam tréfálni és nem fogom eltűrni, hogy egy -közönséges rőfös… - -Siegwart herczeg. – De uraim! - -Shamyl herczeg. – Hagyják már abba, és folytassuk a játékot. - -Tedeschi. – Jegyezze meg magának… - -Berzsenyi. – Én nem jegyzek meg magamnak semmit, hanem még egyszer azt -mondom, hogy egy életen át pacczolni és egy véletlen disznóban -froczlirozni egy korban és mindenben rangelsőbb embert, ez egy egészen -közönséges szatócs-tempó. - -Tedeschi. – Én pedig azt mondom, hogy ha ön a rőföst nem vonja vissza… - -Berzsenyi. – Azt mondtam, hogy rőfös? Na hát ezt rosszul mondtam. Ön még -csak nem is rőfös; ön egy speczeráj. - -Siegwart herczeg. – De uraim! - -Shamyl herczeg. – Uraim, hagyják abba! Folytassuk a játékot. - -Tedeschi. – Mindenki átláthatja, hogy efféle állításokat nem hagyhatok -rajtam száradni. Valaki, a ki jelen volna, azt találná képzelni, hogy én -csakugyan… (Megborzong.) - -Berzsenyi. – Siegwart, te hagyj engem békében. Te azt igen jól tudod, -hogy én nem vagyok az az ember, a ki leczkéket hagy magának adni egy -krajzlertől. - -Tedeschi (tombolva). – Krajzler! Ki a krajzler? Ki lát itt krajzlert? -Hogy merészli ön engem krajzlernek nevezni? - -Siegwart. – De uraim! - -Shamyl (Berzsenyihez). – Tényleg ő nem froczlirozta önt, s ha ön le fog -csillapodni… - -Berzsenyi. – Én nem fogok lecsillapodni. Én szabadelvű ember vagyok és a -rangkülönbségekre nem adok semmit, mert szerintem a születésnél sokkal -fontosabbak az érdemek, és azért nekem sem egy született -csillagkeresztes nő nem a Dalai Láma, sem ellenkezőleg nem fogom lenézni -a templomszegény embert, a ki rangban mélyen alattam áll, mivel -szívjóság lehet benne, és ebben mindnyájan emberek vagyunk. De viszont -nem fogom magamat kinevettetni, hogy minden boltossal úgy legyek, mint -fivér és malacz. - -Tedeschi. – Na hát ez már mégis sok! - -Siegwart. – De Jacques, be fogod látni, hogy Tedeschi és egy boltos -között… - -Berzsenyi. – Én tisztelek-becsülök minden kereskedőt, még a legutolsót -is, mert kis emberekre van szüksége az országnak. És szivesen nyujtok -kezet nekik, ha a legfelsőbb körökben találkozom velök és itt befogadják -őket, mert szerintem az egyenlőség azt követeli, hogy az alsóbb rendű -egyénekkel is jól bánjunk. Más oldalról, ha arról van szó, hogy belőlem -valaki gúnyt csináljon, hát jól van, ha ez a gúnycsináló ő Szentsége, -vagy tisztelt barátom, a perzsa sah. De hogy jövök én ahhoz, hogy egy -ember, a ki ócska vasat árul és öreg szemetet tesz ki a kirakatba, nekem -holmi olyan tréfákkal jöjjön elő, melyek sem koromnak, sem -képzettségemnek és társadalmi állásomnak meg nem felelnek?! - -Tedeschi. – Báró úr, ön ezekért a sértésekért még számolni fog! (Fölkel, -elrohan, s a két szerencsétlenül járt partner nem tud utána szaladni.) - -Shamyl. – Mondhatom, hogy ön igen igazságtalan volt, nem is szólva -arról, hogy hármasban igen sokat kell osztani. - -Siegwart. – Én nem tudom, Jacques, miket képzelsz. Ez a Tedeschi nem -speczeráj, hanem a maga nemében első czég az egész világon, és -ezenkívül, a mi szintén nem megvetendő, tudós ember, kinek tanácsait -múzeumigazgatók is ki szokták kérni. - -Berzsenyi. – Mint tudós ellen semmi ellenvetésem, bár nem értem, hogy -miféle bölcsészet kell ahhoz, hogy valaki drágábban adjon el egy öreg -kardot, mely ritka, mint egy gyárból hozottat. A mi ellen kifogásom -volt, az azon commis voyageur-hang, melyet én már nem fogok megszokni, -és azt hiszem, ezt te érted, Siegwart, és ön is, fenség. - -Shamyl. – Csupán kiélesíteni nem kellett volna a dolgot és odáig -engedni, hogy affairet csináljon belőle; pedig egy kis jóakarattal pár -kiegyenlítő szót mondhatott volna neki, miután annyira megsértődött a -pudliért. - -Berzsenyi. – Azt hiszem, a zsibárus inkább kétszer fogja meggondolni a -dolgot, mint egyszer, mert én már többszörösen elmultam hatvan éves, és -az én unokaöcsém, a ki huszártiszt a rezervben és most volna alkalma -először az én sok pénzemért kitüntetni magát és háláját, a mit irántam -érez, hát ez az én unokaöcsém nem érti a tréfát és tudtommal már több -izben megfogadta, hogy alkalmilag egy antikvárt úgy meg fog -tánczoltatni, hogy ez az összes pudlikon keresztül fog ugrani. Különben -a békesség kedvéért nem bánom, a speczerájt és a rőföst visszavonom, ha -az egész párti nem gilt, se a kassza és az ultimo. - -Siegwart (becsöngeti a komornyikot s néhány sort ír egy névjegyre). – -Ezt Tedeschi úrnak. (Komornyik el.) Csak azt nem értem, Jacques, hogy -mért haragszol annyira a kereskedőkre? Úgy tudom, hogy fiatal éveidben -te magad is kereskedő voltál. - -Berzsenyi. – Kereskedő, kereskedő! A mai világban mindenki kereskedő. Az -egész angol arisztokráczia kereskedő. Én úgy voltam kereskedő, mint a -norfolki és westminsteri herczegek, a kiknek gyáraik, ipartelepeik és -kereskedelmi vállalataik vannak. Ebben az értelemben mindenki kereskedő. -Te is kereskedő vagy, a mikor az erdődből eladod a fákat. Nem tagadom, -hogy ilyen értelemben én jelentékeny fokig kereskedő voltam. Mondhatnám -kizárólag kereskedő voltam mindaddig, míg elhatároztam, hogy ezentúl a -közpályán fogom munkásságomat gyümölcsöztetni a szegények javára. És én -éppen azért tisztelem a kereskedelmet, mert én tudom, hogy mi a -kereskedelem. Ezt senki se tudja jobban, mint én, még Auspitz se, az én -könyvelőm. De engedj meg, egy ilyen értelemben vett kereskedő, meg az -apró kalmár, a ki a boltajtóig kíséri a vevőt és azt mondja: »Máskor is -legyen szerencsém« – ez ég és föld. Én tisztelem-becsülöm a kis kalmárt, -mert én mindenkit tisztelek-becsülök, a ki dolgozik, s a ki kénytelen -dolgozni, még a mezei munkást is, minthogy ők művelik meg földeinket és -a kis kalmárok adják el árúinkat, de ha össze akarom téveszteni magamat -valakivel, csak nem fogom összetéveszteni magamat a kis emberrel és a -földhöz ragadt mezei munkással?! - -Siegwart. – Ebben igazad van. »Király nem lehetek, princzecske nem -akarok lenni, _Rohan_ vagyok!« Nem igaz? - -Berzsenyi. – Igen, ezt akartam mondani. - -Shamyl. – No, hála az égnek, itt jön Tedeschi. Úgy emlékszem, ő fog -osztani. (Tedeschi megjelenik.) - -Berzsenyi (fölkel, Tedeschi elé megy, ünnepiesen). – Barátom, a herczeg -már szíves volt megírni önnek, hogy nem szándékoltam önt megsérteni, s -hogy a speczerájt és egyéb kereskedelmi czímeket visszavonom. De a velem -született loyalitással és nyiltszívűséggel ehhez hozzá kell -függesztenem, hogy felindulásomat annyival inkább sajnálom, mert a -kereskedelmet távolról sem akartam sérteni, s az ön szakmáját és -személyét különösen nagyrabecsülöm. - -Tedeschi. – Ha semmi sem gilt, akkor nem gilt a parti sem. - -Shamyl. – A kérdés csak az, hogy ki fog osztani? - -Siegwart. – Spongyát rá, a mi azóta történt. A báró oszt ujra. - -Berzsenyi. – Igen, de nekem már abba kellene hagynom a játékot, mert -Karlsbadban várnak, s az én vonatom egy óra mulva indul. No, miattam! A -kibékülés örömére ma még itt maradok. - -Siegwart. – Éljen! - -Berzsenyi. – Csak egy táviratot küldök az enyémeknek. Papirost és -czeruzát kérek. (A herczeg csönget s a komornyik elhozza a kivánt -tárgyakat.) - -Shamyl. – Addig oszthatna talán másvalaki. - -Berzsenyi (ír). – »Baronin Berzsenyi von Békásmegyer. Karlsbad. Hôtel -Savoy Westend. Politikai tárgyalások végett csak holnap indulhatok. -Jacques.« (Átadja a telegrammot a komornyiknak.) - -Siegwart. – Már ki is osztottam. - -A cserkesz. – Passz! - -Berzsenyi (fölveszi »eredeti makk«-ra). – Vonok, tercz, kassza, tous les -trois, ultimo! - -Tedeschi. – Azt hiszem, megadhatjuk. (Megadják.) - -Berzsenyi (oszt. Tedeschihez). – Éppen arról beszéltünk barátommal, a -herczeggel, hogy kereskedelem nélkül egy napig se állhatna a világ. - -(Tovább játszanak. Alant a Traun habjai sebesen hömpölyögnek tova.) - - - - -XXXIX. BERZSENYIÉK HEGYET MÁSZNAK. - -– A Pokol-hegy Menedékházában, kétezerhatszáz méternyire a tenger színe -fölött. Délután öt óra. Az eső szakad; fönt és alant: fellegek és köd. -Öt lépésnyire se látni. A Menedékház verandáján három alak: Berzsenyi -báró, stájer vadásznak öltözve, de puska helyett bundával a vállán, és a -két bárókisasszony, stájer leány kosztümben, de plaidbe burkolózva. Elza -fel-alá jár; Blanka, lábtól derékig és nyaktól övig plaidben, a veranda -kiugróján ül s a ködöt nézi. A báró áll, s szótlanul néz maga elé, olyan -arczczal, mintha nem értené, hogyan került ide. A vezető és az inasok, a -kik a kiránduláshoz szükséges holmit hozták, a Menedékház konyháján -melegszenek; az őr gyermekei kiváncsian nézik az inasok czilindereinek -fekete selyem rozettáit. Az őr felesége borsó konzerv levest főz a magas -uraságok számára. Az őr a kályha mellett pipázik és mintha nevetne -magában. – - -Blanka (a ki eddig hallgatag szemlélődött, mély megilletődésében -felkiált): – Isteni!… Nincs más szó rá, csak az, hogy: isteni!… - -Elza (bámulatában megáll). – Hát te mit ádázódol itt? - -Blanka. – Nem hozzád szóltam. - -Elza. – Talán mégis megmondhatnád, hogy: ki vagy mi legyen »isteni«?!… -Megint velem méltóztatol foglalkozni? - -Blanka. – Hagyj már egyszer békében. Erre a látványra mondtam, hogy -isteni. - -Elza. – Úgy? Az más. Nem gondoltam, hogy te azt látványnak nevezed, ha -nem látsz semmit. Én ezt vak szürkeségnek nevezem. - -Blanka. – Neked nincs érzéked semmi iránt, a mi nagyszerű. Én még nem -vagyok olyan blazirt, én még gyönyörködöm a természetben. Nézd papa, nem -gyönyörű ez? Fölöttünk fellegek, alattunk fellegek; köröskörül, fenn, -lenn, sűrű, vastag köd, mindenütt köd!… Mintha az északi mythológiában -volnánk! - -Elza. – Jobban szeretnék a szobámban lenni, otthon, vagy akár idelenn, a -hôtelben. - -Blanka. – De, ugy-e papa, te élvezed ezt a látványt? - -Berzsenyi. – Nem látom a zergét. Hol van a zerge? - -Blanka. – A zerge fenn van a csúcson. - -Berzsenyi. – Nem értem, hogy ha én feljöhettem kétezerhatszáz -méternyire, a zerge mért ne jöhetne le, négyszáz méternyire. A zerge -könnyebben ugrik, mint én, egy megülepedett öreg ember. - -Blanka. – Ha nem volna ilyen köd, már bizonyosan láthatnád a zergét. -Reggel, ha majd kitisztul az idő és feljebb megyünk egy kicsit, -ugrándozni fog előttünk akárhány. - -Berzsenyi. – Gyermekem, ha én délután öt órakor a pápa ő Szentségét -óhajtom látni, és a kamarás azt mondja nekem: jöjjek holnap reggel, ez -egészen más. De hogy egy ostoba állat várakoztasson engem, ennek nincs -értelme. Előre fogom küldeni a vezetőt, és az én legényeimet, hogy -hajtsák fel az állatokat és vezessenek elő nekem lövésre néhány pár -zergét, kövéret vagy soványat, az nekem mindegy. - -Blanka. – De papa, ebben a szakadó esőben! Aztán meg éjszaka lenne, mire -felérnének. És a zerge is elbúvik ilyenkor… - -Elza. – Nem, papa, a világért se! Egy pillanatig se tudnék aludni, ha -magunkra maradnánk ezekkel az ismeretlen emberekkel. - -Berzsenyi. – Akkor hát mit keresek én idefent a szakadó esőben, ha -egyetlen egy zerge sincs készen a lövésre?! Nincs zerge, nincs zerge… de -hogy egyetlen egy zerge sincsen, ez már sok! - -Elza. – Már azt magam is szeretném tudni, hogy mit keresünk mi idefenn? - -Berzsenyi. – Azt ajánlottátok nekem, hogy a hegymászástól meg fogok -soványodni. Úgy látom, ellenkezőleg, meg fogok őszülni és kopaszodni, -míg haza érkezünk, a legcsekélyebb zerge nélkül!… - -Blanka. – Ugyan ne zsörtölődjetek! Ki tehet róla, hogy hirtelen rosszra -vált az idő? Reggel, mikor elindultunk, egy felleg se volt az égen. -Örüljünk, hogy bőrig nem áztunk. A hogy elkezdett esni, tüstént elértük -a Menedékházat; mit akartok még egyebet? - -Elza. – Ez egyszer éppen nem vagy követelő. - -Berzsenyi. – A vezetőnek már reggel figyelmeztetnie kellett volna, hogy -az idő rosszra fordulhat; egy szakképzett vezetőnek könyv nélkül kell -tudnia az időjárást. De ez az ember az ő tíz forintjáért a pokol -fenekébe is elvitt volna bennünket. - -Elza. – Bár inkább oda vitt volna, mint ide, onnan talán hamarább haza -jutnánk. Gyönyörű Nachtlagerünk lesz, mondhatom. - -Blanka. – Hja, ilyen helyütt nem csinálnak külön alvótermeket a -princzesszek számára. Ebbe már bele kell nyugodni, barátom. Mert ha, -tegyük fel, egy óra mulva el is áll az eső, ma már nem fordulhatunk -vissza. A csúszós úton, pláne sötétben, minden perczben elesnénk. - -Elza. – Még örül neki, a kis kedves! - -Berzsenyi. – Ne veszekedjetek. Egy zergevadászat sok bajjal jár; ebben -Blankának igaza van. Ha zergét vadászni nem volna kunszt, a legelőkelőbb -egyéniségek nem vadásznának egy ilyen élhetetlen állatra, melynek a húsa -se jó. Blanka csak abban hibázta el a dolgot, hogy nem a Salvator -Rainer-jégmezőre mentünk, mert ott, tekintettel a legmagasabb -uraságokra, bizonyosan éjjel-nappal gondoskodva van zergékről. - -Blanka. – Ott ugyan megjártuk volna. Még most is mennénk az esőben, vagy -előre, vagy vissza, mert a jégmező ezer méterrel magasabban van, mint ez -a Menedékház. És ott nincs még egy kunyhó se. - -Elza. – Kiderül, hogy anyailag gondoskodtál rólunk. Azt tetszett ugyan -mondanod, hogy három órakor már a csúcson leszünk… - -Blanka. – Nem tehetek róla, hogy a papa lassabban jött, mint képzeltem. - -Elza. – Hagytuk volna hátra a papát, mi? - -Berzsenyi. – Úgy beszéltek rólam, mint egy öreg bőröndről. Tőlem -mehettetek volna előre; ebben az esetben bizonyosan jutalmazóbban -vadásztam volna. - -Blanka (Elzához). – Egyébként nem tudom, hogy mit kötekedel velem. Ki -hítt téged? - -Elza. – Mi közöd hozzá? Ha nem beszéled agyon a papát, hogy nem tudom -hány kilót fogsz neki lehozni, engem ugyan invitálhattál volna. De a -papát nem lehetett rád bízni; felőled bele eshetett volna a legelső -mélységbe. - -Blanka. – Szerencsére te itt vagy és így kint vagyunk a vízből. - -Berzsenyi. – Hagyjatok már föl! Ha a zerge meghallja ezt a lármát, -holnap se mer előbujni. - -Blanka. – Már az igaz, csak azért, hogy veszekedjünk, nem volt érdemes -ide feljönni. - -Elza. – Hát ugyan miért volt érdemes? A kilátásért? - -Blanka. – Miért jönnek ide mások? Mások is bolondok? Tiz napig itt lenni -a völgyben, és fel nem jönni a hegyre, nem tenni meg az egész tájék -leggyönyörűbb partie-ját, a miért a touristák messze földről sereglenek -ide – igazán nevetséges lett volna. Hisz ha elmondod valakinek, hogy -Rómában jártál, de a pápát nem láttad, Párisban voltál, de Versailles-ba -nem mentél ki, Nápolyból jössz, de Sorrento-t nem nézted meg: a szemedbe -kaczag. - -Elza. – Csalódol, ez mind nem olyan nevetséges, mint a te örökös -félelmed a nevetségességtől. Hogy az ember egész életén át a mások -gusztusa szerint igazodjék, mitmacholja a másnak való mulatságot, bár -neki ez nem jelent egyebet, csak kényelmetlenséget, vesződséget és -boszuságot, lihegjen egész nap, izzadjon és fázzék egyszerre, keresse a -tüdőgyuladást, gyalogoljon annyit, mint ha robotban csinálná, elfárassza -magát a gyötrődésig, aztán ne lásson még csak egy sánta kutyát se, csak -azért, mert ha véletlenül mindezt el találja mulasztani, akadhat valahol -egy szamár, a ki ezt furcsának találja – van-e ennél nevetségesebb dolog -a világon? - -(Az őr felesége jelenti, hogy a borsó-konzerv-leves elkészült. A magas -uraságok bemennek az egyik szobába, a hol az asztalt lilásvörös -abroszszal terítették le tiszteletökre. A három elégületlen iszonyú -étvágygyal ül le, s a báró a harmadik kanál után kijelenti, hogy soha -életében nem evett ilyen jó levest. Megeszik továbbá a hazulról hozott s -utközben még el nem fogyasztott hideg ételeket is – a mi egy félóra -multán feltünő lelki békét idéz elő. Diner után egy pillanatra -kikukkantanak a verandára. Az eső már nem ömlik, csak szitál, de arról, -hogy visszaindulhassanak, nem lehet szó. Felleget se látni többé, csak -ködöt, vastag ködöt. Beesteledik. A báró a kisasszonyokkal visszamegy a -rögtönzött ebédlőbe, s kártyát kér az őr feleségétől. A kártya -megjelenik. A rajta látható fekete zsirrétegről és egyéb nemes patináról -itélve, még maga Gringenőr készíthette. Azonkívül mindössze harminczegy -levele van, de szerencsére csak a makknyolczas hiányzik. A báró és -kisasszonyai filléres alsóst kezdenek játszani. A bárónak soha életében -nem volt ekkora szerencséje; ezer point-nel előzi meg mindegyik -partnerét. Ezek persze adósok maradnak. Kilenczkor a báró visszavonul -alvószobájába. A kisasszonyok együtt alusznak; nemcsak egy szobában, -hanem egy ágyban is, mert mind a ketten annyira félnek, hogy erre a -kivételes esetre czélszerűnek látják fegyverszünetet kötni és -összebújni, hogy egymást bátoríthassák. Éj.) - -A báró (mielőtt lefekszik, kipillant az ablakon, hogy meggyőződjék róla, -vajjon nem tévedt-e a verandára egy hajléktalan zerge. Nem lát egyebet, -csak a vezető pipájának a tüzét. Körülnéz, hogy a puskáját -beállították-e a szobájába; a puska csakugyan ott van az egyik sarokban. -De azért ruhástul fekszik le és sokáig nem tud elaludni. Végre elpihen, -s azt álmodja, hogy Salvator Rainer főherczeg társaságában a glecscser -csúcsa felé ugrál, a midőn egyszerre a zergék küldöttsége jelenik meg -előttük, hajbókolva. Mire fölébred, hat óra. Kinéz. Már nem esik, de az -idő borúsnak látszik; a ködtől még most is keveset látni. Megpillantja a -vezetőt, a ki már ismét a verandán pipázik.) – Hé, földi!… - -A vezető (mintha egy kérdésre felelne). – Bizony, exczellencziás úr, jó -lesz sietni, ha szárazon akarnak haza jutni. - -A báró. – Hát a csúcs? Mi van a csúcscsal? - -A vezető. – A csúcsot most már látni innen, de a csúcson nincsen -menedékház, még csak egy várta se. A magas uraságoknak bizonyosan -kellemetlen volna, ha a vihar ott érne utól bennünket. - -A báró. – Akkor hát jobb lesz visszafordulni, mi? - -A vezető. – Igen, még pedig minél hamarább. Úgy nézem, egy pár óra mulva -megint esni fog, és meglehet, hogy két napig se tisztul ki az idő. - -A báró. – Jól van, jól van. (Magában:) Ez az ember az ő tiz forintjáért -azt kivánta volna, hogy ki se mozduljunk hazulról. És jöjjenek elő nekem -még a szegény emberekkel!… - -(Kopogtat a kisasszonyok ajtaján, s bekiáltja nekik a rossz ujságot. -Mire a kisasszonyok felkászolódnak, a reggeli is elkészül. Blanka és -Elza kávé czíme alatt olyan czikóriát isznak, a melyben van -borsó-konzerv is, kakaó is, csak éppen kávé nincsen. A báró óvatosabb -volt, s borsó-konzerv-levest reggelizik. Ezalatt a legények -becsomagoltak, s a hogy a báró lehörpintette az utolsó kanál levest, már -meg is indulnak visszafelé, az egész karaván. Egy órai lefelé -bukdácsolás után a báró odaszól leányainak, hogy szép lassan haladjanak -előre, mert ő egy kicsit hátramarad. A kisasszonyok megijednek, mert azt -képzelik, hogy papájok hirtelen rosszul lett. De a báró oly vidám -titokzatossággal integet nekik, hogy megnyugodnak és engedelmeskednek. -Alig maradt el a báró, puskadördülés hallatszik.) - -Blanka. – A papa zergét lőtt! - -Elza. – Majd olyan bolond az a zerge, hogy lejöjjön tisztelegni a -papához! - -Berzsenyi (megjelenik). – Képzeljétek, nem találtam el! - -Blanka. – Zerge volt? - -Berzsenyi. – Zerge, határozottan zerge. Csak nem is fogok egy kecskére -lőni! (Halkabban, hogy a magyar inasok ne hallják:) A zergéből egy szó -se igaz. Csak kilőttem a puskámat. Nem fogom magamat kinevettetni, hogy -vadászni jöttem és el se sütöttem a fegyvert. Vannak, a kik vadásznak, -és nem találnak akkor se, ha tiz zerge ugrál előttük. Én, meglehet, -találtam volna, ha a zerge lejebb jön. Szóval vadásztam. (Mire leérnek a -hegy aljába, már gyönyörűen süt a nap.) - -Elza. – Hát nem méreg ez?!… - -Blanka. – Na, nincs szerencsénk, az igaz. - -Berzsenyi. – De a borsóleves, az jó volt. - - - - -XL. KERESZTUTON. - -– A baden-badeni »Grand Hôtel Bellevue« reggeliző termében. Bősz -előkelőség; diplomata külsejű és modorú pinczérek. Reggeli kilencz óra. -Az egész Berzsenyi-család együtt van, az idős angol hölgygyel -egyetemben, a ki egy kherubhoz hasonlóan, szótlanul ül a kisasszonyok -között. – - -A báróné. – Nem tudom elhatározni magamat. - -Blanka. – Én azt hiszem, nem maradhatunk el a gyászszertartásról. - -Elza. – Én azt hiszem, a gyászszertartáson senki se fog keresni -bennünket. - -A báró (gondjaiba elmerülve hallgat). - -A báróné. – Milyen jól jött volna, ha a gyászeset három vagy négy nappal -korábban következik be, a mikor még Gmundenben voltunk! A szegény -herczegnének ez egészen mindegy lett volna, hisz az ő élete már csupa -szenvedés volt! - -Blanka. – Akkor még senki se gyanította, hogy ilyen közel a katasztrófa. - -A báróné. – Látjátok, a szívbaj! Így leszek egyszer én is. - -Elza. – De, mamuska, neked nincs szervi szívbajod! - -A báróné. – Nem azért mondom; tudom, hogy én már idősebb vagyok, semhogy -meghaljak. De ti nem gondoltok rá: mi történhetnék akkor, ha az én -szívbajom is oly gyorsan elhatalmasodnék, mint a hogy fiataloknál -gyakran jön elő. Szegény herczegné! Milyen kegyesen nézett rám még -tavaly az esplanadeon! Mintha azt mondta volna: »Ennek a jó asszonynak -is sokat kell szenvednie, már csak koránál fogva is.« Ki gondolta volna -akkor?!… - -Blanka. – Rokonszenveseknek talált bennünket, és határozottan -kitüntetett, a hol tehette. Egyszer, mikor tenniszeztünk Elzával, öt -perczig nézte a játékunkat, pedig nem igen szeretett a nagyközönség -előtt mutatkozni. Egy más alkalommal pedig, mikor a papa -tiszteletteljesen beköszönt a villába, tisztán hallottam, hogy -megkérdezte: »Ki legyen ez a jó arczú öreg úr?« - -A báróné. – Az idén már okvetetlenül megszólított volna bennünket, ha -nem olyan nagy beteg, hogy már alig jöhetett ki a szobából. És ki tudja, -mi történik, ha korábban eszünkbe jut, és már öt hat év óta járunk -Gmundenbe?!… - -Elza (a bárónéhoz). – No, a sleppjét nem hordozhattad volna, még ha a -legközelebbi környezetébe kerülsz is, mert Gmundenben nincsenek -reczepcziók. - -Blanka. – Miért ne? Fenséges látogatások alkalmával? - -Elza. – Vagy például, hogy neked egy kis örömet okozzon, mi? - -A báróné. – És az ilyennek meg kell halnia! Egy főherczegnőnek, a kinek -semmije se hiányzott a világon!… (Szünet.) - -A báró (a kin meglátszik, hogy gondolatai másfelé kalandoztak, hirtelen -megszólal). – Ugy-e, mindig mondtam nektek ezt a _Purdé_t?!… Mikor még -mint ótvaros kis csikó egyszer rám nézett, mint tulajdonosra, már akkor -valami azt sugta nekem, hogy ez az értelmes kis állat egykor nagy -dicsőséget fog hozni a fejemre!… - -Elza. – Tudod, papa, tegnap, mikor láttam, hogy a távoszlopnál milyen -könnyen nyúlik, pedig Sopp még hozzá se nyúlt az ostorhoz, azt hittem, -hogy a szivemnek meg kell szakadnia a nagy örömtől! No és aztán, mikor -láttam, hogy canterben jön, és kiabálni kezdtek körülöttem, hogy: »A -magyar ló!… _Purdé_!… A kilenczes!…« – akkor egyszerre csak elsötétedett -velem az egész világ, nem láttam semmit, csak azt éreztem, hogy össze -kell csókolnom mindenkit, a ki a közelembe kerül!… - -A báró. – Látjátok, soha se akartátok elhinni nekem, mire képes egy -telivér, ha az én kezeim közül került ki! - -Blanka. – Csak az a kár, hogy olyan kevés magyar volt a versenyen! Ha -látták volna a pestiek, hogyan csodálták meg _Purdé_t, nemzetiszín -szalagú koszorújával, az egész kontinensről összesereglett szakértők, a -legridegebbnek is megdobbant volna a szíve. - -Elza. – Hát bizony én nem szégyellem megvallani, hogy mikor verseny után -a banda rázendített a Rákóczy-indulóra, nekem könny szökött a szemembe a -hazaszeretettől. - -A báró. – Gyerekek, nem fogjátok elhinni, mint hatott rám, öreg emberre, -az a körülmény, hogy ebben az idegen világban egy huszonnégy óráig -mindenki és minden csak az én magyar dicsőségemet magasztalja! - -Elza. – A propos! Mit adtál a bandának? - -A báró. – Száz forintot. Mindenkinek száz forintot adtam. - -A báróné. – Így váltakozik öröm és gyász, mint a »Säckingeni trombitás« -énekli. Tegnap még csupa örömben voltunk; én magam is, bár nem voltam -jelen, részt vettem veletek, és azt hittem, hogy még csak ma fogok -igazán örülni, a mikor az ujságok is tele lesznek férjem és a ló -nevével. De tessék! Közbe jön ez a gyászeset, és most már nem tudok -örülni annak sem, hogy apátok egy egész lóhosszal legyőzte az egész -kontinenst. - -Blanka. – Nem is illenék valami nagy lármát csapni a győzelemmel, mikor -a szomszéd nagyherczegséget olyan csapás érte, mely nekünk is gyászunk. - -A báró. – Nektek igazatok van és én teljes mértékben osztozom mindabban, -a mit mondani fogtok. De azért a _Purdé_-bankettet már nem mondhatom le, -mert még a versenyen élőszóval meghívtam franczia és berlini jelesebb -kollégáimat. És mit mondanának otthon, ha szó nélkül tovább megyek -Baden-Badenből az én ezüst sarkantyúmmal? Azt mondanák, hogy ez a -Berzsenyi egy külföldieskedő magyar, a ki az ő honi lovával egyszerűen -zsebre vágja a magyar dicsőséget és kozmopolitának adja ki nemcsak -magát, hanem a lovát is, holott csak ő egyedül az elfajult magyar, akár -ezüst sarkantyúval, akár a nélkül. Míg ellenben, ha egy áldomást adok, -melyen kellőképpen kiemelem hazámat, mindenki azt fogja mondani, hogy ez -a Berzsenyi egy derék, öreg fiú, a ki külföldön is fényt szerez a magyar -névnek. - -Blanka. – A baj csak az, hogy könnyen találkozhatik, a ki azt mondhatja, -hogy egyszerűen a gyászszertartás elől utaztunk el Gmundenből. Nem értem -ugyan, hogyan lehet ilyesmit éppen ránk fogni, de rossz és irigy emberek -mindenütt akadnak. Nagyon jól tudod, hogy bizonyos körökben az efféle -dolgok iránt nagyon érzékenyek szoktak lenni. No és pláne ha te dáridót -csapsz, két nappal később, a mit a sajtó siet közhirré tenni! - -A báró. – Mit akarsz? Egyszerűen kitépni a szívemet? Hidd el nekem, egy -öreg embernek, a ki mindig tenyerén hordozta a szívét, hogy a herczegnét -nálam jobban senki se gyászolja, mert én nemcsak a főherczegnőket -sajnálom, hanem minden szegény fiatal asszonyt, a ki beteg és meghal. -Biztosítalak, hogyha én tőlem függne, soha se halna meg senki; erről -kezeskedem. De mit csináljak a vendégeimmel? És mit feleljek, ha valaki -azzal vádol, hogy mindig fölfelé nézek, az udvari körökre, és a -magyarság ügyeit elhanyagolom?!… - -Elza. – Akartok egy salamoni itéletet? - -Blanka. – Köszönjük, nem kérünk a vicczeidből. - -A báró. – Csak hallgassátok meg őt, mert bizonyos vagyok benne, hogy -eltalálja a szeget a fejemen. - -Elza. – Eszem ágában sincs vicczelni. Azt akarom ajánlani, hogy ha olyan -szükségesnek látjátok, utazzék el a mama Blankával Gmundenbe, mi pedig -megtartjuk itt a bankettet, szép csöndben, de azért -fecskefészeklevessel, hogy ne sajnálják a magyart. - -A báró. – Hát nem mindig neki van igaza? - -A báróné (Elzához). – És a míg megjövünk, addig te egyedül járkálsz itt -előre, hátra? - -Elza (kedvesen mosolyog az angol kisasszonyra). – Az öreg daru velem -marad. - -Blanka. – El ne rontsd, szegényt, azalatt, míg oda leszünk. Attól félek, -hogy mire visszatérünk, ő is cocotte-nyelven fog társalogni. - -A báró. – Hagyj békét a leányomnak. Ennek a leánynak helyén van a feje, -és a szíve tősgyökeres magyar. - -Blanka. – Te úgy beszélsz, papa, mintha a nemzet ügyét kellett volna -megvédeni az én aulikus érzéseimmel szemben… - -A báró. – Nem úgy beszélek, csak mint jó honfi, a ki örül, hogy -hazájának szolgálatot tehet. Látjátok, gyermekeim, én nem fogom -előttetek eltitkolni, hogy azelőtt, kora fiatalságomban, nem -tevékenykedtem eléggé a magyarság érdekeiért. De mikor már vagyont -szereztem, s a közpályán megismertem kötelességeimet, egészen más ember -lett belőlem. Most boldog vagyok, ha a magyar névnek itt vagy ott -dicsőséget szerezhetek. Ezt különbözőképpen lehet elérni; én magyar -tenyésztésű lovaimmal szolgálom a czélt. De ha személyesen is olyan -gyorsan tudnék futni, hogy ebből hazánkra fény derülne, akár el fogjátok -hinni, akár nem, a magyar név dicsőségéért én magam is szaladnék. - - - - -XLI. BERZSENYI HÁZASÍT. - -– Melanienál. Berzsenyi báró egy karosszékben. Melanie a karosszék -előtt, lenn a szőnyegen. Sírdogál és a báró kezét csókolgatja. – - -Berzsenyi. – No, no, azért ne pityeregj. - -Melanie. – Soha, soha se fogom elfelejteni!… Igazán, mi is lett volna -belőlem a báró jó szíve nélkül!… - -Berzsenyi. – Na, na, szót se érdemel. A mit mondtam, megtartom, ennyi az -egész. Nem mondtam mindig, hogy ki foglak házasítani? Nohát! Vagy azt -hitted, hogy éppen a te hozományodon fogom megkezdeni a -krajczároskodást?! - -Melanie. – Ó, nálam senki se tudja jobban, hogy a báró nagylelkű, mint -egy király!… Vagy mit is beszélek?!… A királyok már nem nagylelkűek, -csak a mesékben. És én minden nagylelkűséget mesének tartanék, ha a -bárót nem ismertem volna. Ó, tudom én azt jól!… De mégis!… - -Berzsenyi. – Mit mégis? Nem vagyok smuczig, punktum. Azt hiszem, az öreg -Berzsenyi, egy élet munkája után, már megengedheti magának azt a luxust, -hogy ne legyen smuczig. - -Melanie. – A báró megengedhetné magának azt is, hogy egy cseppet se -törődjék a szegény Melanieval, különösen mikor ez a Melanie azzal áll -elő, hogy férjhez akar menni. A báró fölötte áll annak, hogy egyátalán -foglalkoznia kellene a dologgal. És más a báró helyén, bizony nem is -törődnék velem. Más egyszerűen azt mondaná: hát, jó leány, le is út, fel -is út. - -Berzsenyi. – Más istállószolga, én pedig az öreg Berzsenyi vagyok. - -Melanie. – A báró kivétel mindenben, tudom. De a báró se azért -nagylelkű, mert grand seigneur. Nagylelkű daczára, hogy grand seigneur, -mert aranyszíve van. Azért hogy zárkozott természetű vagyok s csak a -könyveket búvom, ismerem én az életet s keresztüllátok a nagyurakon. -Emlékszik az Altmünster Irénre, a ki a Teréz-körúton egy gangon lakott -velem? - -Berzsenyi. – Emlékszem. Szép leány volt és sok grófot megevett. - -Melanie. – No ez aztán ismerte őket!… Persze, nem kerülhettem ki, hogy -egyszer-egyszer szóba ne álljak vele. Tudja-e, mi volt minden harmadik -szava? »Melanie, őrizkedjék a nagyuraktól, mert a nagyurak mind smuczig -disznók.« Én csak nevettem, mert nekem ugyan nem volt okom panaszra: az -az egy nagyúr, a kit én ismertem… (hosszasan csókolgatja a báró kezét)… -de tudom, hogy az Irén durva szavaiban sok életismeret volt. - -Berzsenyi. – Annyi igaz, hogy vannak beképzelt mágnások, a kik azt -hiszik, hogy ha ők minden fillérből nemzetgazdaságot csinálnak, azért ők -mégis nem tudom kik, mik maradnak. Ebben is különbözni akarnak egy -modern főúrtól, a kit ők csekélyebbnek itélnek, és a ki mindenesetre -reprezentálni fog. Nem nevetséges ez? Ha egy modern főúr utánozni akarná -őket, mint vélik, biztosítalak, már csak neveltségénél fogva is -canterben le tudná győzni őket a takarékosságban, az ő embertelenségeik -és ügyetlen fösvénységük nélkül. De hatvanadik évemen túl csak nem fogok -ebben örömet találni? És látod, mondok neked valamit. Csodálni fogod te -őket azért, hogy a mikor a paraszttól a krajczárt lealkudják, ők egy -nagy művön pózolnak és latifundiumot spórolnak össze ivadékaik számára? -No, én nem fogom csodálni őket. Mert akár így nézem, akár úgy, annyi -bizonyos, hogy nem azért tesznek így, mert már az őseiknek is nagyon sok -volt, hanem azért, mert nekik már nincs nagyon sok. És ha ő nekem -parvenükről beszél maguk közt, én erre nem mondok semmit, de azt -gondolom, hogy ő azért mégis egy ótvaros. - -Melanie. – Éppen azért. - -Berzsenyi. – Mit éppen azért? - -Melanie. – Minél inkább tisztában vagyok vele, hogy milyen a világ, -annál inkább habozok… Minél bizonyosabb vagyok benne, hogy a báró az -egyetlen, ki ilyen nagylelkűségre képes, annál jobban bánt, hogy -visszaéljek ezzel a páratlan nagylelkűséggel, és elfogadjam ezt a -nemeslelkű, pazar… (Sír és a báró kezét csókolgatja.) - -Berzsenyi. – Bolond vagy? Csak nem fogod kéretni magadat? - -Melanie. – Végre is, a báró nem olyan ajándékot kínál nekem, a milyet -egy barátnőnek szokás adni… Ilyen hozományt egy apa ad a leányának… - -Berzsenyi. – Hát talán nevetni fogsz, Melanie, de ezt nem mondhatom -másképpen, mint hogy én csakugyan apai érzésekkel vagyok irántad. Hogyan -mondjam másképpen? Eleinte nem volt így, de mióta megszoktalak, így van. -Talán az én koromnál fogva van így; vagy mert te olyan csöndes, komoly, -finom leány vagy… hogyan tudjam én ezt megmagyarázni magamnak? Azért -hogy én téged, mint nőt ismerlek… ez nem csökkenti apai érzéseimet, sőt -ellenkezőleg. Egy szóval, én téged egy harmadik leányomnak tekintelek. - -Melanie. – Ó, báró, ezt lehetetlen nem érezni… De éppen ez az… Hogyan is -fejezzem ki az aggodalmaimat? Akármilyen boldoggá tesz ez az érzés, -szabad-e visszaélnem vele?!… Ha lehetséges így mondanom, nekem -kötelességeim vannak a báró tisztelt családjával szemben… Néha úgy -érzem, mintha a vonzalommal, melyet a báró irántam tanusít, meglopnám -kedves leányait… És most, lehetek-e oly undelikát, hogy megrövidítsem -őket?!… Tudom, hogy a bárónál ez nem szerepel… de nélkülem ez is az övék -maradt volna. - -Berzsenyi. – Látod, talán ezért a finom gondolkozásért tekintelek úgy, -mintha a leányom volnál. Légy te csak egészen nyugodt. Biztosítalak, ha -ezt az ügyet a családomban tárgyalhatnám és pénzügyekben tanácsot -fogadnék el valakitől, a leányaim igen szivélyesen megszavaznák neked -ezt a hozományt. - -Melanie. – Ó, a bárókisasszonyok oly előkelő szelleműek és oly gyöngéd -gyermekek!… - -Berzsenyi. – Többet mondok Ne légy igazságtalan az én szegény jó nőmmel -szemben. Ő beteg, már régóta, és mint jólelkű, betegnőnek belátása van. -Természetesen, gyöngédségből, erről nem szoktunk beszélni, de bizonyos -vagyok benne, hogy ő hallgatag, mindenben egyetért velem, és mert a -távolból rokonszenves figyelemmel nézett téged, kellemetlenül érintette -volna őt, sőt esetleg javadra szólt volna, ha, mondjuk, el akartam volna -válni tőled, egy más nem érdemesért. - -Melanie. – Ó, ha egyszer megcsókolhatnám a bárónénak a kezét!… - -Berzsenyi. – Remélem, most már nem fogsz sírni és el fogod mondani -egyszer azt is, hogy miért akarsz férjhez menni? Te olyan komoly vagy, -társaságba nem vágyódol, mindened megvan, mondhatnám hideg természettel… -azt is mondod, hogy nem szerelemből méssz férjhez… szóval hogy értse meg -ezt az ember? - -Melanie. – Igazán nem tudnám megmondani. Azt hiszem, csak azért megyek -férjhez, hogy öregségemre ne maradjak egyedül. Oly csunya egy -elhagyatott öreg nő, a ki a multjából él! Ettől mindig borzadtam. És -most még kinálkozik tisztességes parti; ki tudja, ha sokáig halogatnám a -dolgot, később nem ugranám-e bele valami bolondságba? Nem mennék-e -valami korhely fiatalhoz, a ki csak a hozományomért venne el? - -Berzsenyi. – A jövendőbelid szolid ember? Megnyugtathatsz e felől? - -Melanie. – Ó, nagyon komoly gondolkozású, szorgalmas, szolid ember! Most -magánhivatalnok, de a hozományommal egy kis vállalkozásba akar fogni. -Elmondta, mik a tervei, s erről is látszik, hogy alapos, munkás ember, a -ki a házasságot komolyan fogja fel. Persze, a báró nagylelkűsége nélkül -nem vehetett volna el, de nem jobb, hogy ezt nyiltan megmondja? Mi nem -bolondítjuk egymást. - -Berzsenyi. – Ez szép tőle. És egyébként is megfelelő ember? - -Melanie. – Igen. Már nem gyerek; harmincznyolcz éves, egészséges, jó -külsejű. - -Berzsenyi. – És úgy… rokonszenvezel vele? - -Melanie. – Hát igen. Csak egy rossz tulajdonsága van. Nagyon féltékeny -természetű. Maga is mondja. - -Berzsenyi. – Talán én rám féltékeny? - -Melanie. – Ó, a báró, ez egészen más!… Én nem akartam őt félrevezetni, s -ő teljesen tisztában van velem… Sőt, ha már erről beszélünk, nem is -tudom, hogyan mondjam el… Szóval, ha megtaláltuk volna a formáját, ő is -szerette volna megköszönni a báró nagylelküségét… - -Berzsenyi. – Majd később, ha megismerkedünk. Igaz, hát te hogyan -ismerkedtél meg vele? Te nem jársz sehová, látogatásokat nem fogadsz, -egész nap olvasol… nem tudom kitalálni, hogyan történhetett a -megismerkedés. - -Melanie. – Távoli rokonom. Egy nagynéném üzenetével keresett fel. - -Berzsenyi. – Rokonod is? Annál jobb, annál jobb. És aztán, hogyan -gondolod, ha majd férjhezmeneteled után találkozni óhajtok veled?… - -Melanie. – Ó, a hogyan, a hol és a mikor a báró parancsolja! Nem merem -remélni, de talán… ha a báró megengedné, hogy bemutassam a férjemet… - -Berzsenyi. – No majd meglátjuk. Hanem te, mondd, nem találod furcsának, -hogy téged hamarább adlak férjhez, mint az én igazi leányaimat? Két-két -millió hozományuk van, még több vár rájok, csinosak, ügyesek, tudnak -geografiát, mitologiát, mindent… és te mégis hamarább méssz férjhez, a -ki nem jársz társaságba és így meg amúgy. - -Melanie. – A királykisasszonyok mennek férjhez a legnehezebben. Nekik -kell a legjobban válogatniok. - -Berzsenyi. – Azt hiszem, a milyen okos leány vagy, néhány jó tanácsot -adhatnál nekik… - -Melanie. – Ó, milyen jó hozzám a báró!… - -Berzsenyi. – Nem mondom, hogy magasra tartják az orrukat… mert miért ne -tartanák az orrukat magasra?… de mégis, az egyik már elmult huszonegy és -vihetem a legmagasabb helyekre, a jobb partikra fütyöl, itthon pedig egy -mosdatlan költővel sétál előre, hátra. A másik meg néha rágondolja -magát, de három hónapi jegyesség után megunja és kineveti a -legsnájdigabb vőlegényeket. Ezzel már nem is merek próbálkozni. Pedig -olyan jó és házilag okos leányok! - -Melanie. – És kedvesek! És bájosak! - -Berzsenyi. – Te, a ki tapasztalt és jó irányú nő vagy, határozottan útba -igazíthatnád őket a tekintetben, mert szegény jó mamájok, azt kell -gondolnom, nem is akarja őket komolyan férjhez adni, hogy mint beteg -vidám társaságban maradjon. De mit mondasz te a világhoz? Hogy ha én -elviszem őket a bálba, a legnagyobb dekoltázsban, aztán előjön egy -dragonyos, megöleli őket és azt mond nekik, a mit akar, ez jól van; de -ha én azt akarnám, hogy egy finomlelkű, világlátott és nekem bizalmas -nő, a kikre ők igen kíváncsiak, ismerkedjék meg velök, mint titokban ők -is szeretnék, az emberek azt mondanák, hogy engem a bolondok házába kell -vinni. - -Melanie. – Ez érthető; pedig én nem tanítanám őket semmi rosszra. - -Berzsenyi. – No és ha te nevelőnő volnál a házunkban? Akkor mindenki meg -volna elégedve. Mondhatom neked, minél öregebb vagyok, sok dolgot annál -inkább nem értek. Meglehet, ez a korral jár, és úgy kell lennie, hogy a -mikor az ember nem igen tud erkölcstelenséget elkövetni: akkor végképpen -megszűnik erkölcsös lenni. (A szobalány jelenti, hogy tálaltak.) - -Melanie. – Nem vacsorálhatna velem? Semmi esetre? - -Berzsenyi. – De veled vacsorálok. Megtartjuk az eljegyzési lakomát. -Persze csak így, kettesben. A férjed majd úgyis eleget lesz veled. - - - - -XLII. BERZSENYIÉK HAZA JÖNNEK. - -– A nagy ebédlőben, esti fél tiz órakor. Minden csillár ég, de az ünnepi -hangulatot némi naftalin-illat mérsékli. A báróék már megvacsoráltak; -egyelőre ki is beszélték magukat. A báró, a báróné és Blanka hallgatnak; -azon törik a fejöket, hogy mi módon alkothatnának uj otthont ebből az -»unheimlich« palotából, mely most oly kietlennek tűnik fel. Elza le s -fel jár a teremben és koronkint megszólal. De mintha egy láthatatlan -lényhez beszélne. – - -Elza. – Adieu, adieu, adieu! - -A báróné. – Hát te mit lamentálsz ott magadban? - -Elza (se lát, se hall). – Adieu, adieu, adieu! - -Blanka. – A külföldtől búcsúzik, az édes! - -A báróné. – Ez, ez deczemberben is ott fürdene Ostendeban! A mint -javában készülődöm, és azt se tudom, hol van a fejem, egyszerre csak -elkezdi nekem tördelni a kezét, és jajgat, mint a Sulamith: »Mért -megyünk el Ostendeból?! Mért megyünk el Ostendeból?!…« De hát mit -csináljunk Ostendeban, mikor már olyan hűvös van, hogy csak a -bravúr-emberek fürdenek, és azok is, titokban, görcsöt kapnak?!… - -Elza (a láthatatlan lényhez). – Ó, a digue!… Ó, az estacade!… - -Blanka. – Láttátok volna ma hajnalban a vagon folyosóján! Mikor Bruckba -értünk, én is fölébredtem. Kimegyek, hát ott áll az ablaknál, -mosdatlanul, fésületlenül és szaval: »Szervusz, művelt nyugat! Pá, csau, -puszi!…« - -Elza (még folyvást a láthatatlan lényhez szól, de úgy, hogy a nénje is -értsen belőle). – Tán nem volt okom keseregni, mi?!… Persze, ennek a -Rozgonyi Cziczellének iszonyúan dobogott a szíve az örömtől, mert a -vonat minduntalan megállt a nyilt pályán, s ebből észrevette, hogy már -honi földön járunk!… - -Blanka. – No, ha az egri nők is így beszéltek volna, most szépen néznénk -ki! - -Elza (elábrándozva). – Micsoda rend volt odakünn! Abból, a mit az ember -maga körül látott, blindre meg lehetett igazítani az órát. - -Blanka. – Az ember vesz magának egy jól járó órát, és nem felejti el -mindjárt, hogy magyar volna, vagy mi. - -Elza (most már Blankához). – Hogy jön a magyarság ahhoz, hogy én nem -szeretek Budapesten lenni?! Ki szeret Budapesten lenni?… és ettől még -nem kell elárulni a hazát. Különben én tisztelem a gusztusodat, és ha te -szeretsz itt ülni, fogadd áldásomat!… Én, kivált olyankor, mikor egy -szebb világból jövök, visszataszítónak találom ezt a várost. A hogy a -vonat elhagyja Kelenföldet és az ember közelebb jön Budapesthez, az -orrodat egy gőz csapja meg, a mivel itt nem mondom, hogy élned, halnod, -de minduntalan találkoznod kell. Mikor másutt az emberek őszi kabátba -bujva sétálgatnak a holdvilágnál, itt a falak fojtó meleget sugároznak -ki. Egy város fák, park, levegő nélkül! És nincs óra, a mikor az utczán -végig mehetnél a nélkül, hogy egy pokolgép az arczodba ne szórja a -szemetet és a port. Ez neked a »hazádnak rendületlenül«? - -Blanka. – Én nem élek az utczán. - -Elza. – Hát hol élsz? Élsz csakugyan? Másutt jársz-kelsz a szabadban, és -társaságban élsz. Itt se levegő, se társaság. A budapesti élet: kávéház, -szinház és zsúr. A kávéházba, szerencsére, nem járhatsz, mert a mi -köreinkben ez már mégse szokás… legalább egyelőre, mert Budapesten -nemsokára a bibornokok és a csillagkeresztes hölgyek is el fognak járni -a kávéházba. A szinház? A budapesti szinházak csak a papának jók, mert ő -mindenütt tud aludni. Én nem tudok aludni, ha nekem rosszul komédiáznak. -És azért jöjjek a szinházba, hogy egész bizonyosan ne bujhassak el a -nekem kellemetlen alakok elől?! Aztán a zsúrok, a hol csak ostobaságokat -beszélnek!… Mért zsúr, mért nem zsibvásár?… Szerencsére a zsúrok -kimennek a divatból, mert nálunk is majmolni fogják a párisi petit -goûter-kat… egy ürügygyel több: kocsmába és kávéházba járni. Marad nekem -életnek: a Marcel Prévost regényei. - -Blanka. – Ejnye, be el vagy szontyolodva! - -A báróné. – Nekem úgy jössz elő, mintha nem a helyet, hanem az embereket -találtad volna külföldön inkább kedvedre!… - -Elza. – Parbleu! - -A báróné. – És én nem vettem észre semmit! - -Blanka. – Ah, ez érdekes! Szőke vagy barna az illető? - -Elza (a bárónéhoz). – Nem volt mit észrevenni: az illetőtől én olyan -sokat követelek, hogy soká kell készülnie, a míg tip-top kondiczióban -lehet kihozni a pályára… Nincs »illető«; legalább még nem jelentkezett. -No, Budapesten nem is fog!… - -A báróné. – Mon Dieu, az emberek mindenütt egyformák! - -Elza. – Dehogy egyformák! A hányszor a külföldön kilépek az utczára, -mindig elbámészkodom: »Nini, az emberek tudnak járni az utczán, és – -csodálatos! – köszönnek egymásnak!« Mert itthon nem tudnak az utczán -járni, csak tülekedni tudnak… a mi pedig a köszönést illeti, ugyan ki -köszön itt?!… A budapesti ember gesztussal és mimikával értésedre adja, -hogy: »tőlem, neked, ennyi leereszkedés vagy nyájasság jár, sem több, -sem kevesebb, inkább kevesebb, mint több«, ezt értésedre adja, de nem -köszön. Egyformák! Ördögöt egyformák! Hol látsz alakokat, a kik úgy -mennek a sokaság között, mint a vak villamos kocsi, elfoglalva kemény -könyökével a kényelmének dukáló helyet, félrelökve útjából öreg embert, -gyermeket, vénasszonyt, leánykát, a ki nem csinos, nyomorékot, mert ő -erősebb, mint ezek?!… Az utolsó budapesti emlékem: egy gavallér, a ki a -vele szembejövő aggastyán gipszbe kötött, beteg karjára egy jót döfött a -könyökével, hogy megmutassa hölgyének: milyen úr ő, s milyen vitéz -legény!… Ma sem bocsátom meg magamnak, hogy rá nem kiáltottam: »Fuj! Nem -szégyelli magát?!«… - -Blanka. – Egyszer még megjárod! - -Elza. – Itt azon se csodálkoznám. Itt és Ohióban minden megtörténhetik. -Arra, nyugaton – szervusz, édes nyugat, pá, isten veled! – egy férfi úgy -néz rám, mint egy másik emberre, mondjuk így: mint egy csinos ismeretlen -hölgyre. Itt nincs az az ágrólszakadt aszfaltfi, a ki jogot ne formálna -magának, hogy a tekintetével kifejezhesse: »Tetszel nekem! Csinos vagy!« -És én nem kiálthatok rá: »De nekem nem tetszel, rongyos pimasz! Hogy -mered rám emelni a vizes tekintetedet?!…« És mért van ez? Mert sehol -sincs annyi férfira éhes asszony… - -Blanka. – Szeretem ezt a stílust. Marcel Prévost úr büszke lehet rád! - -A báróné. – De, Elza! Az atyád előtt!… - -A báró (a kit kisebbik leányának a sottise-a zavarba ejtett). – Hát -Budapest így, Budapest amúgy… mondasz valamit. De viszont… látjátok, én -Amerikát nem ismerem, pedig szeretném ismerni, és ha ügyeim engedni -fogják… de ez már úgy se ér semmit. Annyi bizonyos… nem fogjátok -elhinni… de ha ujra kellene kezdeni az életet, Amerikában óhajtanám -kezdeni. Mégis csak más lehet ott von Pike auf egy vagyont szerezni!… A -Munkácsytól vagy Rafaeltől láttam egyszer egy képet egy öreg -admirálisról, a ki a mankójával nézi a tengert, mert letört és már nem -futhat többé. Így nézek én Amerika felé; ez meg van tagadva tőlem, -Amerikában mint hajóifjú kezdeni a milliárdokig. De Amerikát félretéve, -Budapestnek is megvannak a maga komoly érdemei, és ez előnyök felett nem -lehet pálczát törni. És aztán, gyermekem, én nem mondom, hogy ne -gondolkozzál helyesen, de, látod, a nyilatkozatban egy magyar főnemes -leánya kell, hogy még családi körben is tapintatos legyen a főváros -irányában, és az eshetőleges gyöngéd érzelmeket ne sértse. - -A báróné. – Ne vedd fel, Jacques, olyan komolyan ezeket a szeleburdi -nézeteket. Ma így beszél, s holnap egész nap a Szózatot fogja énekelni, -vagy más egyebet a hazáról. - -Elza. – Ohó, persze hogy jó magyar leány vagyok!… A szívem, az már -Magyarországé, pour une éternité!… Imádom a magyar parasztot, és a -puszta az én hazám, ez már el van végezve egy életre. De Magyarország és -Budapest, az kettő, és Budapest még távolról se Magyarország! Nem, hála -Istennek! - -Blanka. – Tudja is ő, hogy mit akar! - -Elza. – Hogy neked örömet okozzak, megmondhatom, hogy mit akarok. Egy -olyan férjet akarok, a ki harminczötéves létére lovassági tábornok -legyen a német hadseregben, és olyan jellem, a ki szemtől-szembe -megmondja Vilmosnak az én nézeteimet. Ezenkívül finom és elmés legyen, -mint a legkülönb franczia, józan és komoly, mint egy angol -orvosprofesszor, zseniális, mint egy spanyol festő, derült, mint egy -olasz csirkefogó, rettenthetetlen, büszke, gyöngéd, hű, daliás, szép, -nagylelkű, szerető szívü, elsőrangú vívó és lövő, röptében lőjje le a -galambot, de soha se lőjjön galambra… Aztán még azt akarom, hogy soha se -kelljen férjhez mennem, de azért mégis boldog legyek, mert minden férfi -utálatos, csak egy van, a ki imádnivaló, az én drága jó apám, a ki a -legnemesebb ember a világon! - -A báró (nevetést tettetve, büszkén és boldogan). – Mit szóltok hozzá?! - - - - -XLIII. BERZSENYIÉK FÖLÉBREDNEK. - -– Berzsenyiék a katholikus nagygyűlésről jönnek, a redouteból, és -leülnek ebédelni. – - -A báróné. – Na, ez aztán beszéd volt! - -Blanka. – Én nem tudok ebédelni. Nekem még most is remeg minden -idegszálam. (Félretolja a teknősbékalevest.) - -Elza. – De hát honnan kerül elő ez az ember?! Szedlacsek! És még hozzá -Venczel! - -A báróné. – Az pedig úgy van. Nekem már az ujságban is előjött ez a név. - -Elza. – Csakhogy nem olvastad el, a mi róla állott, mert ha ujságot -veszel a kezedbe, úgyis mindjárt elalszol. - -A báróné. – Azért mégis többet tudok a vallásból, mint a mai leányok. Ki -mondta, hogy el kell menni a nagygyűlésre? Talán te? Szeretném látni, -hogy neked jusson eszedbe ilyesmi! - -Elza. – De hát várta ezt valaki?! Én, mikor hallom, hogy valami -Szedlacsek Venczel fog beszélni, azt hittem, hogy nevetni fogunk. -Szedlacsek Venczel! Hallott valaki ilyen nevet? Mért nem mindjárt a kis -Kohn?! Persze, alig hogy megszólalt, mindjárt paff voltam. - -Blanka. – Légy megnyugodva, holnap már az egész ország ismerni fogja ezt -a nevet. - -Elza. – Az igaz, és ha én a nagy primadonnának volnék, ma nem tudnék -aludni a féltékenységtől. - -A báró. – Gyermekem, itt nincs helye a kislányos tréfálkozásnak, mert -ehhez te nem értesz. A legkomolyabb férfiak, mint számos főrendek és más -kartársaim elismerték, hogy ezen tudós pap igen higgadt és tájékozott -eszméket adott elő, és nagyon élvezetes szóbőséggel. - -Elza. – De, papa, hisz senki sincs annyira elragadtatva, mint én! Ha -Blanka fel van zaklatva és nem tud enni, ez semmi; mert engem ez a pap -egyszerűen levett a lábamról. - -A báróné. – Micsoda kifejezések! - -Elza. – A primadonnával csak azt akartam mondani, hogy ez az uj ember -holnap canterben fog verni mindent, a mi ma lábon van, és hogy az ilyen -papot egy Kapisztrán Jánosnak kellene nevezni, legalább is! - -Blanka. – Keresem az emlékezetemben, volt-e már az egyháznak ilyen tüzes -harczosa, a kiben a meggyőződés, a vér heve, és a lélek indulatja -hasonló erővel tudott megszólalni? Ilyen hatalmas szellem és ilyen -elragadó szónok? Talán az Abraham a Santa Clara jönne számba, de az egy -durva barát volt, míg itt egy tetőtől talpig modern ember, egy nagy -tudós, egy merész bölcselő… - -Elza. – Azt mondhatná az ember, hogy egy szeczessziós pap… - -Blanka. – Ne beszélj közbe bolondokat. Már nem tudom, hogy mit akartam -mondani. Igen, hogy a prófétákhoz kell visszamenni ekkora lángolásért, a -bölcsészekhez ilyen mélyrelátásért és a nagy költőkhöz ennyi -zsenialitásért! - -A báróné. – Azelőtt mindig hol ezzel, hol azzal jöttek nekem elő, hogy -milyen jelesül beszéljen… Na hát, egyszer elmentem direkt a -képviselőházba, a hol igen nagy czúgban ültem és egyik szónok sem -elégített ki egy cseppet se. Különben én rám politikus szónok még soha -sem tett semmi benyomást. - -Blanka. – Ki beszél ma a politizáló szónokokról? Ezek a Szedlacsekhez -képest valóságos öreg asszonyok. - -A báróné. – De ma, na hát ez már egészen más! Pedig eleinte igen rosszúl -éreztem magamat a nagygyűlésen. Azt hittem, hogy migrainet kapok, mert -egy milimáriné ült mellettem, és sehogy se találtam a helyemet. -Blankának mutattam is a könyökömmel ezt a kalapot, mert boszantott a -rendezés ügyetlensége, és nem tudtam, haragudjak-e vagy nevessek? Mi ez? -– mondom – a ferenczvárosi búcsú legyen ez? Hogy jövök én a -ferenczvárosi búcsúhoz? De mikor a Szedlacsek beszélni kezdett, akkor -elfelejtettem mindent. Az ember azt hitte, hogy templomban van, és csak -a lelke van jelen. - -Blanka. – Hát rosszúl rendezték a dolgot, az bizonyos. Az ember egy -kicsit furcsán érezte magát a sok mindenféle asszony közt, a kik hívők -ugyan, de igen különösen öltözködnek. Volt ott egy pár alak, a ki -ugyancsak rosszúl festett, ott mellettünk. Ha a mennyországban is együtt -lesznek velünk: én nem bánom, az ott más lesz; de itt, egyelőre -szétválaszthattak volna bennünket. - -Elza. – Aztán köröskörül az a sok pap! Minden nőre tíz pap esett. Nem -csoda, ha ebben a helyzetben az ember zavarba jön. - -Blanka. – Ne kotyogj mindig, a mikor komoly dolgokról beszélünk. - -A báróné. – Míg a Szedlacsek beszélt, azt is elfelejtettem, hogy a -második sorban ülök. Kár, hogy az ilyen beszédet csak egyszer hallhatja -az ember. A legostobább szinházi előadásokat többször megismétlik, és az -ilyen gyönyörű beszédekből meg kell elégedni egy előadással. - -Blanka. – Szerencsére följegyeztem a legszebb mondatokat. Magammal -vittem az albumomat, hogy majd lerajzolok egy pár alakot, ha nagyon -unatkoznám. De mit tesz Isten?! Jöttek a szellemi rakéták és én örültem, -hogy leírhatom a Schlagwortokat. - -A báróné. – Nem fogjátok elhinni, de engem mint szívbeteg nőt úgy -föllelkesített ez a beszéd, hogy elment az étvágyam. - -Blanka. – Én totál össze vagyok törve, mint a Parsifal után Bayreuthban. -De mit, egy Wagner-opera! Mikor azt mondta, hogy: »Gyávák vagytok! -Szolgák uralkodnak rajtatok!« – könny gyült a szemembe, a kezem -görcsösen összeszorult, és a szívdobogásomtól nem tudtam tapsolni. - -Elza. – A leghatalmasabb mégis az volt, hogy: »Az alvó pimaszt nyakon -kell ütni, hogy felébredjen.« Egyszerre eszembe jutott, milyen sokszor -mulasztottam el az esti imádságot, a bőjtöt, meg a gyónást, eszembe -jutott, mennyit nevettem, mikor a legkomolyabb dolgokról volt szó, és -úgy éreztem, mintha ez a kemény pap nekem is oda ütött volna a nyakam -közé, úgy hogy kéjes borzongás fogott el, elpirultam, és -gyönyörűségemben vörösre tapsoltam a tenyeremet. - -Blanka. – Hallgass már el egyszer. Kérdezett valaki? - -A báró. – Annyiban igaza van, hogy a pap tényleg komoly és tanulságos -eszméket mondott, a melyeket Ő Szentsége is dicsérettel tüntetett volna -ki. - -A báróné (Blankához). – Ha úgy se eszel, olvasd fel, a miket -följegyeztél. - -Blanka (előveszi könyvét, lapozgat és olvas). – »Mi vagyunk az ecclesia -militans, de kibontott zászlóink mögött a világi katholikusok gyáváinak -milliói meddig fognak még sompolyogni?!« Ez beszéd, mi? »A humanizmust a -katholiczizmus nevelte nagyra s most ez a nagy kamasz az anyja ellen -merészel fordulni.« - -A báróné. – Ez meg tudja mondani! - -Blanka (tovább olvas). – »Nem adunk meleg tejet és ingyen kenyeret? -Adunk egész embert, a ki hitével, ép lelkével és dolgos kezével -megkeresi a maga kenyerét.« - -A báró. – Nagyon helyes eszme. - -Blanka. – Ez a gyönyörű, a mi jön: »Schopenhauer azt mondja: a világ -rothadt, rothadjon el egészen, alászszolgája! Nietsche pedig vaspatkós -csizmáival rugdossa a szegényt.« Hát ehhez mit szóltok: »Tizezer -misszionárius hordozza Európán kívül a czivilizáczió fáklyáját; s -tizezer misszionáriust hajt Európa a szabadkőműves kormányok igája -alá«?! - -A báró. – Ez sikerült. - -Blanka. – Most jön a legszebb: »A redoute felett hollók kóvályognak, -temetést várva. Itt nincs temetés, itt Pünkösd van, a hol tűz esik az -égből, hogy apostollá legyen minden ember, a ki tudjon beszélni, -küzdeni, tűrni, élni!« - -A báró. – Egyet nem írtál fel, a mikor azt mondta, hogy a katholikusokat -a közélet minden terén visszaszorítják. Látjátok, ez rendkívül igaz -mondás volt, melyet magam is tapasztaltam. - -Elza. – Nekem akkor tetszett a legjobban, a mikor kitört. Hogy is mondta -csak?! »A nyaka közé kell ütni a kereszténységnek, hogy fölébredjen és -éljen.« Az istenit, be szép! - -A báróné. – Kár, hogy nem fejezhettük ki valamiképpen, például jótékony -czélú adománynyal, a mit az ujságok is hoztak volna, hogy ez a beszéd a -mi érzelmeinket fejezte ki. Gondoltam rá, hogy be kellene lépni a Regisi -Szent Ferencz-egyesületbe. De mit kezdjünk mi a vadházasságban élőkkel, -a kiket a grófok a törvényes házasságra akarnak segíteni? - -Blanka. – Szeretnék ezekhez az idézetekhez egy szép mondást fűzni a -magaméból. Mit mondotok hozzá, ha ezt irom a Stammbuchba: »Gladstone -hangja, írta Macaulay, a parlament zenéje; Szedlacsek beszéde a vallás -Marseillaise-e.« - -A báró. – Írd oda. Egy leánytól ez nagyon jó. - -A báróné. – Én csak azt sajnálom, hogy csupa katholikusok voltunk a -gyűlésen. Ott kellett volna lenniök azoknak, a kik a valláson -mosolyognak. - -Blanka. – Ne félj, majd el fogják olvasni az ujságból, és prüszkölni -fognak. - -A báróné. – Az igaz, hogy megadta nekik. De csakugyan már nem lehet -tűrni, hogy élni se akarták hagyni azokat, a kiknek vallása van. - -Blanka. – Különben ez a beszéd inkább nekünk szólt, a kik eddig mindent -közönbösen vettünk. - -A báróné. – No majd fel fogunk ébredni. - -Blanka. – Nevetséges is, hogy mi, a sok millió, tűrtük, hogy -bagatellizáljanak bennünket. Majd másképpen lesz ez is. - -A báróné. – Valamelyik katholikus egyesületbe be kell lépnünk, juszt is. -Meg kell mutatni a világnak, hogy ha eddig gyávák voltunk is: mi nem -szégyelljük a vallásunkat. - -A báró. – Nekem csak egy nem tetszett ebben a beszédben. Mikor azt -mondta, hogy: »Éljen a szabad verseny a szellemi világban! Legyen szabad -verseny a a katholikusok és mások között.« Így egy alkusz beszéljen vagy -egy községi választó: »Éljen a kisiparos!« Az egésznek olyan üzleti -szinezete volt és nekem gyanúsnak jött elő. Vegyétek hozzá, vagy talán -nem gondoljátok, hogy ez a tudományos férfiú mindig slágereket mondott, -mint egy zsurnaliszta?! Én ezt különösnek találom. Bizonyosan tudjátok, -hogy mindig Szedlacseknek hívták ezt a papot? Nekem ez magyarosított -névnek látszik. - -Blanka (megbotránkozva). – De, papa, mit képzelsz? - -Elza. – Ó, papa, ne beszélj így Venczelről! - -A báró. – Micsoda Venczel? - -Elza. – Én már csak Venczelnek fogom őt nevezni! Végre egy férfi, az -első a Vasgyáros óta, a kihez érdemes volna feleségül menni, mert ez -ugyan a nyaka közé tudna ütni az asszonynak, és ez a férfi – pap! -Micsoda pechem van nekem! - - - - -XLIV. BERZSENYIÉK AZ OPERÁBAN. - -– Tiz perczczel hét óra után. Berzsenyiék az Operaház főbejárója előtt -kiszállnak a most felavatott uj landauerből. Áthaladnak az előcsarnokon, -a hol még nagy a szabadjegyesek sürgése-forgása. A míg eljutnak a -földszinti páholyba, Berzsenyit néhány siető alak kerüli ki, hogy előre -rohanhassanak, a ruhatár felé. – - -Berzsenyi. – Csak azt az egyet szeretném tudni, hogy az emberek mért -sietnek úgy az Operába? Nem úgy rohan ez az ember itt, mintha odabent -pénzt osztogatnának?!… - -A báróné. – Nagyszerű vagy te, Jacques! Hát sietnek az emberek, mert nem -akarnak elkésni. Az elejéért is pénzt adtak, vagy nem? - -Berzsenyi. – Éppen ez az. Már az én kocsimból láttam, hogy mindenfelől -hogyan szaladnak. Ez olyan falánkságnak látszik nekem, mintha egy -szegény hit tanuló az idegen családnál ebédel, és már előre nyujtja a -kezét, hogy belenyuljon a tálba, mikor a cseléd az ajtóban hozza a -babfőzeléket, pedig még elég marad a babból, midőn a hittanuló már -megpukkadt. - -Blanka. – Hja, papa, mások jobban szeretik a zenét, mint te, és sok -ember van, a kinél ez élet-szükséglet. - -Berzsenyi. – Én is szeretem a zenét, és mint fiatal férj a filharmóniai -konczerteken is többször jelen voltam, kérdezzétek csak meg anyátokat. -De kevés jó zene többet ér, mint a sok állandó hangzavar, mely -megrongálja az idegeket és elalszik tőle az ember. - -A báróné. – Ez nem szép tőled, Jacques, hogy egyszer jössz el kedvünkért -az operába, és már előre felpanaszolod, hogy áldozatot hozol -családodnak. - -Berzsenyi. – De, kedves Elizem, hogy tudsz te ilyet képzelni? Én igen -szivesen pártolom a zenét, és a ballet után is itt maradnék, ha -véletlenül nincsen ez az ülésem a tőzsdetanácsban. - -A báróné. – Én nem értem, mért tartják a legkülönbözőbb üléseket éppen -akkor, mikor az ember az operába megy? - -Elza. – Ha még a Házban is behozzák az esti üléseket, téged abszolúte -nem fogunk látni, és azt fogjuk hinni, hogy te vagy az az idegen úr, a -ki vasárnap nálunk ebédel. - -Berzsenyi (nevet). – Mint látom, összeesküdtetek, hogy egy tökéletes -zenebohócz legyen belőlem. (Belépnek a páholyba.) - -Blanka (mialatt leteszi a belépőjét). – No már én akár vissza is -mehetnék, mert már készen vagyok a kritikámmal. - -Elza. – Ez a darab neked nem kávéház, mi? - -Blanka. – Hát nem hallod? A legszegényesebb Wagner-imitáczió. Hogy jön -ez a cseh Wagnerhez? - -Elza. – Én inkább azt mondanám, hogy csinos operette-muzsika. (Leülnek.) - -Blanka. – De hisz csupa üres deklamáczió! Így deklamál a teve, a mikor -köhögni akar. - -A báróné. – Jacques, húzd közelebb a székedet, hadd büszkélkedjünk veled -egy kicsit. - -Elza (hátra fordul). – Igen, papa, engedd meg nekünk ezt a kis flanczot. -Hisz ráérsz még ott hátul aludni! - -A báró (összeránczolja a szemöldökét). – De hisz ebben énekelnek! Ez nem -lehet balett! - -Blanka. – A balett majd azután jön. - -Elza. – Nemsokára, mert az opera rövid. - -A báró. – Hát azt ti hogyan tudjátok, ha ez a darab, mint mondtátok, -egészen uj legyen? (Leül a leányai mögé.) - -Blanka. – Mi már az egész operát olvastuk az ujságból. - -A báró. – Az czélszerűbb és kényelmesebb is. Micsoda darab ez? - -Blanka. – A »Lengyel zsidó«. Ha most oda figyelsz, megérted az egészet. -(A szinpadon Schmitt erdész elénekli Anettnek és Krisztiánnak, hogy mi -történt tizenöt évvel ezelőtt a lengyel zsidóval.) - -Elza. – A szán-motivum herczig. - -Blanka. – Tisztára operette, ha mondom. - -A báró. – Ez a nagyszakállú megfelel nekem, de magyarázzátok meg, hogy a -csendőr és a nő mért nem sajnálják a lengyel zsidót? - -Elza. – Hát tudod, papa, azok most a szerelmükkel vannak elfoglalva. - -A báró. – Talán azért, mert az csak egy szegény lengyel zsidó legyen? Na -hát én konzervativ ember vagyok, és mindig ellene fogok nyilatkozni a -bevándorlásnak, de ha nekem elbeszélik, hogy egy szegény kereskedőt csak -úgy mir nix, dir nix meggyilkoltak, én akármilyen szerelmes legyek, -sajnálni fogom a szegény embert. - -Blanka. – Operában, papa, ez nem úgy van, mint egy szindarabnál. - -A báróné (a ki elkészült a nézőtéren tartott szemléjével). – Láttátok a -normafai Normannét? - -Blanka. – Azt ugyan bajos volna meg nem látni. - -A báróné. – Már nem állhatta meg, hogy egy kis keresztet ne tegyen a -nyakába. - -Blanka. – Ehhez ábrázat kell. (A normafai Normanné kellő reverencziával -köszön át; általános szíves viszonzás.) - -Elza. – Nézd, papa, ez itt a Takáts, a ki megölte a lengyel zsidót. - -A báró. – Ismerem tenorista korából. Azóta nagyon megerősödött a hangja. - -Elza. – Tévedsz, papuskám, a Takáts soha se volt tenorista. - -A báró. – Az nem baj; ez a hiány nem látszik meg rajta. A ki már -fiatalon ilyen erős hanggal bir, attól idős korában, mikor a hangja még -mélyebb lesz, nagyon sokat lehet várni. - -Blanka. – Ó, papa, a Takáts már most is remek énekes! - -A báró. – Mindenesetre szép jövővel biztat. De ez a darab kezd nagyon -nem tetszeni nekem. - -Elza. – Mért, papuskám? - -A báró. – Mert ez mégis ocsmányság. Harminczezer frank hozományt ad a -leányának, és azt énekli, hogy megháromszorozta azt, a mit elrabolt. -Tehát tizezer frankért, vagyis a mi pénzünk szerint összesen 4795 -forintért ölte meg a szegény kereskedőt. Mit gyönyörködjem én egy ilyen -gazemberben?! - -A báróné (a leányokhoz). – Ugyan nézzetek már a szegény Soroksáry -Miskára. Mindenáron köszönni akar. - -Blanka. – Én már rá se tudok nézni erre az emberre. - -A báróné. – Mért? - -Blanka. – Mert azzal gyanúsítom, hogy miután nem kellett se nekem, se -Elzának, se Zelmának, most, elkeseredésében el fogja venni a Zelma -mamáját. Csak a regényekben vannak ilyen éhes grófok. - -A báróné. – Egy gróf éhesen is gróf marad. - -A báró. – Gyermekeim, én azt hiszem, hogy hátra ülök és egy kicsit -gondolkodni fogok erről a szindarabról. - -Elza. – Várj, papuskám, most táncz lesz. Látod, már készülődnek a -lakodalomra! Itt egészen csinos a muzsika, nem igaz? - -A báró. – Legalább sok személy jön a szinpadra. - -Blanka. – Kár, hogy az ember már könyv nélkül tudja az egészet a Nemzeti -Szinházból. - -Elza (a báróhoz). – Megmondjam neked, melyik szép leányt hogy hívják? -Várj, majd megmutatom a legszebbeket. - -A báró. – Te annyit beszélsz itt nekem, mintha én vidéki volnék, a kinek -a szent jobbkézt kell elmagyarázni. Azt gondolod talán, hogy én még soha -se láttam tánczosnőket, és fiatalabb nőket a kórusból? Vagy talán nem -jártam azelőtt eleget valamennyi szinházba? - -Elza. – Pszt, papuskám… A mamának úgy se tetszenek az esti ülések… Aztán -meg, mit gondolsz, mindjárt zavarba jövök!… Nézd inkább azt a szőke -leányt, ott balra!… Herczig pofácskája van, nem igaz? - -A báró (egy kicsit megzavarodva). – És a zene is jobb egy idő óta, bár -még mindig sok. (A szinpadon a lakodalmas nép asztalhoz ül.) De mért -ültették a papot a czúgba? - -Elza. – Tessék? - -A báró. – Nem látod? A papot az asztal szélére ültették, a hol nyitva -van az ajtó. És vele szemben is nyitva van az ajtó. Egy rangelső embert! -Ez a darab nem jó. - -Elza. – Ezért a papért nem kár, ha meghűl, mert nagyon mulatós pap -lehet. Nézd, mindig nevet. - -A báró. – Mindegy, én nem akarok ott jelen lenni, a hol az egyházi -férfiak ily kevés tiszteletben részesülnek, és a czúgba ültetik őket. - -Blanka. – Papa, most csak nem méssz el?! Már kezdődik a táncz! - -A báró (állva). – Ezt megvárom, mert igen szépen járják. Látszik, hogy -kiképzett ballerinák, a kik egy falusi kocsmában nem jönnek zavarba. - -A báróné. – Nézzétek, a Takáts is tánczolni akar! Lásd, Jacques, ez -neked soha se jutna eszedbe. - -A báró. – Ne gondold azt. Egy öreg ember mindig szivesebben tánczol, -mint jajgat a köszvénytől. - -Elza. – Megint a szán-motivum! Jön a lengyel zsidó! - -A báró. – Még egy lengyel zsidó! Nem találjátok, hogy ez az opera -tulságosan népszerű és pórias? - -A báróné. – Jacques, most ne beszélj egy kicsit, mert a zene itt igen -érdekfeszítő. - -A báró. – Éppen azt akartam mondani, hogy hátra ülök, mert messziről a -zene sokkal élvezetesebb. (Hátra vonúl, felül a pamlagra s behunyja a -szemét.) Higyjétek el, így sokat nyer a zene. A képeket nem szabad -közelről nézni, és a zenét távolból kell hallgatni. (Elábrándozik, de -időközben a függöny legördül, s a páholyban megjelenik az első -látogató.) - -Elza. – Papa, nem szabad megszökni! - -A báró. – Mit képzelsz? Ha meghallgattam az operát, a balett elől csak -nem fogok elmenni?! (Egy úrhoz, a kit már tizszer mutattak be neki, de a -kiről nem tudja, hogy kicsoda:) Én rám rendkivül hat a zene, és mint -ideges ember elalszom tőle. A balett, ellenkezőleg, mindig felüdít, és -utána kivétel nélkül a legnyugodtabban alszom. (Kimegy a czukrászdába, -és csak egy negyedóra mulva tér vissza, mikor már a második felvonás -járja.) - -A báróné. – Már azt hittem, hogy itt hagytál bennünket! - -A báró. – Hát mért jöttem, ha nem a balettért? (A szinpadon csöndes jó -éjt kívánnak Mathisnak.) Hogyan? Még mindig énekelnek? - -Elza. – Mindjárt vége lesz. - -A báró. – Ha egy darab rossz, az még hagyján, de ha hosszú, ez -megengedhetetlen. És még most is ez a Takáts énekel? - -Blanka. – Hát ki énekeljen, ha nem ő? - -A báró. – Csak mondom, mert már nagyon elfáradhatott. Én legalább -elfáradtam, pedig a czukrászdában egy kicsit pihentem. De mindig mondtam -nektek, hogy az Operának kicsiny a személyzete, és az egyes művészeket -túlfárasztják. (Leül a pamlagra.) - -Blanka. – De, papa, ez nem úgy van… - -A báró. – Nem fogod tagadni, mert olvastam az én lapomban, hogy a -multkor már egy zenésznek kellett énekelnie, és szép sikert aratott. A -többi zenészeknek is énekelniök kellene, hogy felváltsák a fáradt -művészeket. - -Elza (részvevőleg). – Nem gondolod, papuskám, hogy inkább a közönséget -kellene felváltani? - -A báró. – Engem hiába csúfolsz; én csak azért húnyom le a szememet, mert -ilyenkor már bánt a világosság. (Mathis elalszik; a báró is.) - -Elza. – Szegény papa! Mennyit kell szenvednie nem tudom melyik -ballerináért! - -Blanka. – Talán több tisztelettel beszélhetnél az atyádról?! - -Elza. – Még te beszélsz?! Te, a ki ide vonszoltad, szegényt?! - -(A sötét háttérben váratlanul felharsan az álombeli kórus, mely Mathist -leszámolásra szólítja fel; a trombiták vadul dolgoznak és a nagy dob -mintha megveszekedett volna.) - -A báró (felriad). – Mi az? Na hát ez már mégis gyalázat! Ez egy opera -legyen, ezzel a lármával! Mért nem ágyuznak mindjárt? És legalább -figyelmeztetnék az embereket előre! - -Blanka. – Papuskám, légy egy kicsit csendesebb! A Boriska grófné már -folyton bennünket néz. És mindenki meglátja rajtad, hogy nem sokat jársz -az Operába. - -A báró. – Hát bánom is én, ha meglátják rajtam, hogy nem sokat járok az -Operába!… Ha én egyebet se csináltam volna, csak folyton az Operában -lebzselek, akkor szépen néznénk ki!… te talán mint rongyos kis fiú -krajczáros ujságot árulnál az utczán, és én itt ülhetnék az Operában, -mint statiszta!… Ez egy opera?! A papot a czúgba ültetik, és engem a -műélvezetemben felágyúznak! - -Elza. – Végre is a papának igaza van. - -A báró (Blankához, Elzára mutatva). – Látod, ennek a gyereknek van zenei -érzéke. De ne nézegess mindig hátra, mert elvonod a figyelmemet a -zenéről. (Behunyja a szemét, hogy a világosság ne bántsa, és csak akkor -ébred fel, mikor a függöny legördült, s az egész közönség lelkesen hívja -Takátsot.) - -Blanka. – Na biz ez nem sokat ér. - -A báróné. – Ha egy kicsit vígabb volna, egészen elmenne. - -Blanka. – Még víg is legyen ehhez a szöveghez?! - -A báróné. – Úgy gondolom, ha például kiderülne, hogy a lengyel nem halt -meg, mert az egész csak álom volt, és Mathis örömében eljárná a -mazurkát. - -Elza. – Hát igaz, hogy én a véleményemet nem hoztam készen a Rejtvényi -úr ujságjából, de nekem sok részlete tetszett. - -A báró. – Engem örvendetesen lepett meg, hogy a második fele, onnan, a -hol a szinpad és a nézőtér elsötetedik, sokkal jobb és sokkal rövidebb, -mint az első fele. A végét már határozottan élveztem. Csak azt az egyet -nem értem ebben a darabban, még most se, a mikor már minden szerencsésen -végződött, hogy a papot mért ültették a czúgba? - - - - -XLV. BERZSENYITŐL PÉNZT KÉRNEK. - -– Szín: a báró dolgozó-szobája. A báró íróasztala mellett ül s egy -ujságot tart a kezében. – - -A báró (magában). – El kell olvasnom, mert olyan sokszor olvasták fel és -lármában, hogy utóljára már egy szót se értettem a megjegyzésektől. -Mindenesetre igen jól van írva; ez a fiatal egyén az öreg lakkczipőben -jelesül forgatja a tollat. Nincs nekem mindig igazam? Azt mondja az én -jó Elizem: »Ki legyen az az egyén a buffet-nél, a ki mindent megeszik?« -Én már akkor megmondtam: »Hagyd el; olyan éhesen néz ki, hogy nagyon -jeles írónak kell lennie.« És valóban beható czikket írt, melylyel meg -lehetek elégedve. (Leteszi binokliját és pápaszemet tesz föl.) »Estély -Berzsenyi bárónál«! A czím egyszerű, de én szeretem az egyszerűséget és -a betűk elég kövérek. És sajátságos, mily jó irálya van ezzel a -jelentéktelen alakkal! »A műszeretetéről ismeretes pénzfejedelem -vendégszerető palotájában« – ez oly sikerült kifejezés, melyet -személyesen se mondhattam volna jobban. »A nagy művész borongós lelkének -egész fenségét bele fektette vonójába…« – no, ezer forintért ezen nem -csodálkozom. Kár, hogy nem voltam a teremben, a mikor produkálta magát, -mert mégis érdekes, hogy egy hegedülésben mi legyen ezer forintért? -Őszintén sajnálom, hogy nem is láttam őt a pénzemért, de meglehet, hogy -az a kis fekete volt, a ki úgy tett, mintha ismerném, és a kit először -az egyik kölcsönzött inasnak gondoltam. »De az est fénypontját mégis…« – -ahá, itt jön a Blanka az ő zongorázásával! »A baronesz, kinek nagy stílü -előadását bármely világhírü zongorás megirigyelhetné, valósággal -fanatizálta a csupa előkelőségből álló, raffinált ízlésű közönséget.« -Ezért az egy mondatért megérdemelné a biráló, hogy megjutalmazzam őt -néhány pár lakk-czipővel. »Jelen voltak…« – itt egy kis hiba van, mert, -mint látom, a notabilitások közül a czímzetes püspök kimaradt, -szerencsére az érsek, bár lemondott, ki van nyomtatva. »Leányok: -Dontheöy Tecza és Dontheöy Bubu grófkisasszonyok, Trenchény Ili -baronesz, Várai Fejér Nandine, Piczu, Dalma és Nünüke, Honthy-Peéry -Duda, Beszterczey Alma és Sisi baroneszszek, Wynand-Focking Poppaea, -Hidegkuthy Angela és Didi, Vázay Huhu, Chermely Dada és Baba, -Wheöreösváry Alfa, Rezeda és Csuhajka, Hirschler Zelma és Polka, -Gabnaffy Tente és Pimpi, Zalán Gambetta, Szirtfoky Lala, Hopla és -Kuczkucz…« Azt hiszem, hogy ez a Kuczkucz az a kis lány a nevető szemmel -és kövér nyakkal, a ki úgy feltünt nekem. Kár. Az ilyen életrevaló kis -lánynak szinésznőnek kellene lennie egy bécsi szinháznál. »A fényes -társaság a késő éji órákig együtt maradt« – na, azt hiszem, hogy jól -mulattak! Én magam is jól mulattam volna; kár, hogy a vendégek közül a -legtöbbeket nem ismertem. De az az urlovas, a kit az én Elzám állított -elő, egy igen jó eszmét vetett fel. A _Halifax_ csakugyan a legjobb öreg -ló legyen kis távolságra; és ha eladó, miért ne szerezném meg? Erről jut -eszembe, hogy hol van az őrnagy? Utasítani kívánom őt, hogy a -_Halifax_ért menjen el húszezer forintig és az őrnagy ilyenkor nincsen -sehol! És még hozzá az én Sport-rovatomat sem találom meg az ujságomban. -(Az ujságot lapozgatja.) Ahá, itt van… no, tessék! »_Halifax_ kimúlt.« -Kár; elmentem volna érte húszezer forintig. Mégis jól van szerkesztve ez -az én ujságom; az őrnagy nincsen sehol, de az ujságomból értesülök, hogy -megtakarítottam húszezer forintot. Az bizonyos, hogy kis távolságra igen -jó ló volt; és ez okos, hogy nem az én színeimben múlik ki. A doktor -Vrillényi egészen megfelelően szerkeszti az én ujságomat; sokfélét -nyomtat ki ugyan, a miket nem fogok elolvasni, de mégis jó több czélra, -ha az embernek van egy saját lapja, melyet szivesen támogat… (Egy inas -jön.) - -Az inas. – Méltóságos báró úr, a doktor Vrillényi úr van itt, és -kérdezi, hogy Méltóságod elfogadja-e? - -A báró. – Jöhet. (Vrillényi belép.) Jó, hogy jön, kedves doktor. Éppen -most jegyeztem meg magamnak, hogy az ujsággal igen meg vagyok elégedve, -és ön helyes irányban szerkeszti a lapot. A betűk tisztán olvashatók, a -közlemények tárgyilagosak, a kihordók illedelmesen vannak öltözködve, és -annak a fiatal embernek, a ki a rossz lakkczipőben jött ide, olyan -irálya van, a mely engem Goethe számos munkáira emlékeztet. - -Vrillényi. – Nagyon örülök, báró úr, hogy oly szerencsés voltam -megelégedését kinyerhetni. Annyival inkább, mert, sajnos, uj áldozatot -kell kérnem. - -A báró. – Hogyan? (Arcza elsötétedik.) - -Vrillényi. – Szerencsére mindössze tizezer forintról van szó. De erre -halaszthatatlanul szüksége van a lapnak. - -A báró. – Szsz – szsz – szszsz! - -Vrillényi. – A lap nem megy oly jól, mint joggal reméltük. A kilátásaink -rendkívül kedvezőek, de a kilátásainkat, fájdalom, nem lehet -eszkontálnunk. Hirdetésekben jelentékeny követeléseink vannak, de ezek -nem folynak be rendben; az az akczió pedig, a melyet közelébb -megkezdettünk, nagy mértékben fogja propagálni a lapot, de ez az akczó -költségekkel jár… - -A báró. – Na, ön igen rosszkor jött, barátom. Nem képzeli, hogy milyen -rosszkor! - -Vrillényi. – De, báró úr, tizezer forint, ez nem olyan nagy summa!… és -olyan tizezer forintról van szó, mely a kamatok kamatjával fog -megtérülni!… Végre is minden perczben megér a lap… - -A báró. – Megér! Megér! Persze, hogy megér valamit! Hogyne érne meg -valamit! De ön nem képzeli, hogy milyen kevés most a pénz, ezt ön nem is -képzeli! - -Vrillényi. – Én azt nagyon jól tudom, báró úr, hogy a viszonyok -nyomasztóak. Ha nem így volna, egy szót se szólnék, hanem magam tenném -bele a lapba ezt a tizezer forintot, a mely ilyen vállalatnál -csekélységnek mondható… - -A báró. – Hogy ön ezt tudja? Nem tudja! Önnek erről fogalma sincs! Mit -tud ön? Ha önnek szüksége van egy rongyos ezer forintra, és ez -véletlenül nincsen, hát ez semmi. De ha az embernek szüksége van itt egy -félmillióra, ott háromnegyed millióra, és nincsen! Sehol sincsen! -Abszolúte sehol sincsen… ha az ember végre is nem akarja megtámadni a -megtakarított filléreit!… Mit tud ön erről? Önnek fogalma sincs arról, -hogy mi a gond. Én mondom önnek, hogy kétségbeejtően nincs pénz, -kétségbeejtően! Senkinek, sehol! A leggazdagabbnak mondott embereknek -leginkább nincsen! Ha önnek nincs pénze, baj ez? Nem. Majd egyszer lesz, -vagy nem lesz, önnek nem is kell. De ha nekem nincs pénzem, el fogja -képzelni, hogy ez sokkal komolyabb dolog! Lehet az, szabad az, hogy -nekem ne legyen pénzem?! - -Vrillényi. – De a báró úrnál tizezer forint úgy sem numerál… - -A báró. – Numerál vagy nem numerál, az mindegy. Tizezer forint mindig -tizezer forint marad. És éppen az a szomorú, hogy nem numerál! Nekem -harmadfél millió kellene, a mi nincsen, és ön még tizezer forintról -beszél nekem! Hogy képzeli ön ezt? Hisz ha csak tizezer forintot -kérnének tőlem! Miattam szivesen odaadnám ezt a tizezer forintot. -Boldogan odaadnám. Nemcsak a lapnak. Odaajándékoznám szivesen az ön kis -fiának. Mért ne ajándékoznék én az ön kis fiának tizezer forintot? De -tőlem nem tizezer forintot kérnek, hanem tizszer tizezret, százszor -tizezret! Hol vegyem? Mondja, kérem, hol vegyem? És hozzá ráadásul még -harmadfél milliót, a mit ki kell fizetnem az egyik zsebemből. - -Vrillényi. – Igazán nem zaklatnám a báró urat, ha azt hinném, hogy ez a -tizezer forint elveszhet. De csak elhelyezésről van szó… - -A báró. – Aztán a lap már nem olyan jó, mint volt. Azelőtt többször meg -voltam elégedve, de egy idő óta a lap mindig rosszabb és rosszabb. A -betűk túlságosan nagyok, a közlemények túlzottan tárgyilagosak, a -kihordók úgy öltözködnek, mintha lopnák a pénzt, és az a fiatal ember, a -ki nem tud írni, olyan öreg lakkczipőben jár, hogy az szégyen-gyalázat! -Hogyan akarja ön, hogy tekintélye legyen a lapnak ezzel a -lakk-czipővel?! Ezért nem akar senki se előfizetni, és a mit ön a lapra -költ, az kidobott pénz. - -Vrillényi. – Bocsánat, báró úr, de éppen csak az imént… - -A báró. – Éppen csak az imént az ön lapja egy igen nagy bosszúságot -szerzett nekem. Azt kell olvasnom benne, hogy egy _Halifax_ nevű ló -kimúlt. Majdnem kidobtam ezért a lóért húszezer forintot, és képes lett -volna az én színeimben menni be, miután megvásároltam! Ha az ön lapja -jól van szerkesztve, akkor ki kellett volna nyomtatni, hogy a ló kis -távolságra már nagyon öreg és be akar menni. Akkor ön nem hoz engem abba -a helyzetbe, hogy kidobjak egy lóért húszezer forintot, csak azért, hogy -kimúljon. - -Vrillényi. – Pedig a mi a sport-rovatot illeti, legyen szabad -megjegyeznem, hogy sport-rovatunk, továbbá a társaságból közölt czikkek… - -A báró. – Erről jobb nem beszélnünk. A mai czikkből is kimaradt a -czimzetes püspök. Hogy értsem ezt, hogy a czimzetes püspök kimaradjon az -én estélyemből? Az érsek ott legyen, a ki nem volt ott, és a czimzetes -püspök, a ki ott volt, kimaradjon? Micsoda munka ez? És hogyan értsem -azt, hogy, ha az érsek bejött a czikkbe, a mit nem kifogásolok, többen -nem jöttek be, a kik szintén meg voltak híva?!… Talán én tehetek róla, -hogy az a fiatal egyén mindig a buffetnél volt, és nem törődött -senkivel, legyenek bár ezek érsekek, zászlósurak, és legjobb barátaim?!… - -Vrillényi. – Erről igazán nem tudok, és szigorú vizsgálatot fogok -indítani… - -A báró. – Ön egy idő óta semmiről se tud és mindennek személyesen kell -utána néznem. Azt hiszi talán, hogy nekem semmi dolgom? Ön azt nem -képzeli, hogy mennyit kell nekem dolgoznom, éjjel úgy, mint nappal, hogy -a legszükségesebbet előteremtsem! Gondolja, hogy ingyen adják nekem az -ilyen estélyeket, a melyeket társadalmi állásom megkövetel? És ön másnap -tizezer forinttal jön nekem elő, a mi nincsen! A mikor én ki vagyok -merülve a dologtól, és nem tudom, hogy hol van a fejem? Nem csodálkozik -ön, hogy itt talál engem az én dolgozószobámban, gondoktól és munkától -görnyedve, most is, mint különben mindig? - -Vrillényi. – Végtelenül sajnálom, báró úr, ha zavartam. Belátom, hogy -rosszúl választottam meg az időt… - -A báró. – Nem az időt választotta meg rosszul, hanem az eszmét. Daczára -elfoglaltságomnak, szivesen társalogtam volna önnel a komolyabb -eszmékről, a miket meg kellene irni, de ön egy nagyon időszerűtlen -tárgygyal jön elő, a mi nincsen. Úgy nézek én ki, mint a ki szivesen -mond nemet? Én mindig örömmel hozok áldozatot, ha van, és a puszta -sajnálat egy kínos migrainembe kerül. A mint ön itt engem lát, én egy -igen beteg ember vagyok. Nekem elég, hogy valaki pénzről beszéljen, és -már rosszúl érzem magam. És mikor én ilyen beteg vagyok, ön a -legkínosabb ügyeket hozza nekem elő! - -Vrillényi. – Várni fogok addig, míg egyszer jobb kedélyben találom a -báró urat. Egyelőre a magaméból fedezem a lap kiadásait, de nem mondok -le a reményről, hogy a báró úr később… - -A báró. – Ne siessen, mert én egy igen beteg ember vagyok, és ha jobban -leszek, azonnal el kell utaznom, az egészségemet gondozni. Majd ha -visszajövök, alkalmilag talán szóba hozom, hogy mit kellene kigondolni -az ügyről. - -Vrillényi. – Remélem, megbocsátja báró úr… - -A báró. – Isten áldja meg. (Vrillényi el.) És aztán ne legyek beteg a -haragtól, a mikor látom, hogy ha esetlegesen egy jó anekdotával kezdi, -figyelmetlenségemben képes lettem volna odaadni a tizezer forintot! - - - - -XLVI. BERZSENYI KÖNYVET AKAR VENNI. - -– Történik a Nádor-utczai palais-ban. Színhely: a pánczélszobába nyíló -nagy ülésterem. Középütt zöld posztóval letakart hosszú asztal és sok -karosszék. Az ablakokkal szemben lévő világos falon Berzsenyi báró -olajfestésű arczképe; a leghomályosabbik falnál hatalmas könyvszekrény. -A könyvszekrény üres. – - -A báró (le s fel jár a teremben, s koronkint megáll a könyvszekrény -előtt.) - -Arthur (az óriási lakáj, megjelenik az előszobába nyiló ajtónak a -küszöbén). – A bárókisasszony azonnal itt lesz. - -A báró. – Jól van, Arthur. (A szolga el.) Ez az Arthur, a milyen jól van -a természettől kiállítva, kiindulási pontját képezhetné egy nemes -testőrségnek, és én nem értem, kinek volna nagyobb szüksége a mi -napjainkban testőrökre, mint egy pénzembernek, a ki… (Bejön Elza, utczai -ruhában, kalappal, keztyüsen.) - -Elza (az előszobába nyíló ajtónál). – Mi az, papuskám? - -A báró. – Ki akarsz menni a városba? - -Elza. – Mért? Parancsolsz talán valamit? - -A báró. – Mondd, mit szólsz ehhez a könyvszekrényhez? - -Elza. – Hogy kerül hozzád ez a könyvszekrény? - -A báró. – Nem fogod elhinni; én ezt örököltem. - -Elza. – Hogyhogy? - -A báró. – Sajátlag nem én örököltem, hanem az én manageremnek, az -őrnagynak a felesége, a ki egy nem tudom micsoda baronesz. Ez a szegény -nő éveken át türelmesen és bizalmasan várakozott egy vagyonra az ő -öröklési nagybácsijától. Az őrnagy egészen bizonyosra vette a -történetet, és te igen jól tudod, hogy mikor én kérdőre vontam: mi az, -hogy a lovak nem akarnak futni? – többször még velem is elkezdett -stenkerkedni, és én őt csak azért nem ütöttem pofon, mert mint rabiátus -embert, a ki katona volt, képesnek tartottam arra a szemtelenségre is, -hogy visszaüt. Ez onnan volt, mert az őrnagy mindig biztatta magát a -felesége örökségével. Az öröklési nagybácsi azonban alattomos fiú volt, -a ki igen nevetett magában, és titokban elköltötte az egész vagyonát, -úgy hogy mikor végre meghalt és gondolta magában, hogy: na, ezek nagyot -fognak nézni! – nem maradt utána semmi, csak ez a könyvszekrény. Most -már el fogod képzelni a szegény rászedett nőnek a kétségbeesését. Az -őrnagy elpanaszolta nekem az esetet, és kért, hogy legalább vegyem meg a -könyvszekrényt, mert minek nekik a könyvszekrény?! Erre én azt gondoltam -magamban: »Miért ne venném meg a könyvszekrényt?! Ha nem veszem meg, az -őrnagy a szomorú eset alkalmából előleget fog kérni, a mely esetleg -nagyobb összegű; és így legalább van a pénzemért egy könyvszekrényem.« -Azért eltekintettem attól, hogy az őrnagynak ez jól történik, és -gyakoroltam a kívánt jótékonyságot, annyival inkább, mert a -könyvszekrényt a védnökségem alatt álló demokrata-körnek szándékoztam -ajándékozni. Most aztán elhozták nekem az én könyvszekrényemet; én -megnéztem, igen csodálkoztam, és így szóltam magamhoz: »De hisz ez egy -egész jó könyvszekrény! Mért ajándékoznám én ezt a körnek?!« Nem igaz? - -Elza. – Hát persze. - -A báró. – Csak az a kellemetlen a dologban, hogy egy könyvszekrényhez -könyvek is kellenek. - -Elza. – Mért nem kérdezted meg, hogy hát ebből hova lettek a könyvek? - -A báró. – Azt hiszed, nem kérdeztem meg? Sőt hajlandó voltam megvenni az -egész könyvtárt, és azt mondtam az őrnagynak, hogy a könyvtárral együtt, -nem bánom, egy pár forinttal többet is fizetek. De az őrnagy elbeszélte, -hogy az öröklési nagybácsi még életében elsikkasztotta az összes -könyveket, a miket az antikvár megvett, és nem hagyott hátra egyebet, -mint számos évfolyam _Gartenlaube_t és _Ueber Land und Meer_t, mert igen -művelt uriember volt, és nagy magyar, a ki a választásra költött el -mindent, aztán visszavonult a kastélyába, melyet a Bodenkredit -elliczitáltatott, és ott folytonosan olvasott, sőt a számottevő lipcsei -ujságokat mind végig olvasta. A mi engem illet, én szivesen honoráltam -volna ezeket a régi ujságokat is, mert jól emlékszem, hogy mikor kedves -anyáddal a mézesheteket töltöttük, a nászúton figyelemreméltó -_Allerleio_kat olvastunk a _Gartenlaube_ból, de az őrnagy sajnálattal -értesített, hogy már felfűtötték őket. - -Elza. – Azokat úgy sem lehetett volna benn hagyni a könyvszekrényben. - -A báró. – És miért nem? - -Elza. – Mert ezek, mint afféle kis polgárok olvasmányai, azóta már -kimentek a divatból. - -A báró. – Akkor szerencse, hogy elégtek, mert az egyetlen elavult holmi, -a mit én az én lakásomban megtűrök, én magam vagyok, személyesen. Hanem -már most itt van nekem a kellemetlenség. - -Elza. – Hogyhogy? - -A báró. – Mert ha én, teszem fel, zabot vagy szilvát akarok vásárolni, -akkor egyszerűen kiadom a parancsolatot az Auspitznak, hogy rendeljen -nekem zabot vagy szilvát, ilyen árban és ennyit. De azt már nem -parancsolhatom az Auspitznak, hogy rendeljen nekem a könyvkereskedőtől -könyveket egy ilyen összegért. - -Elza. – Bocsáss meg, papuskám, de ha szilvát akarsz vásárolni, akkor is -megmondod, hogy milyet akarsz: boszniait vagy szerbiait, és ha zabot -vásárolsz, megmondod, hogy milyen kell: elsőrendű vagy középminőségű? - -A báró. – Ez nem kérdés. Csakis első minőségű könyveket akarok -vásárolni, egy bizonyos összeg, mindenesetre minél csekélyebb összeg -erejéig. De ez nem elég a könyvkereskedőnek, és éppen ezért hívattalak. - -Elza. – Parancsolj, papuskám. - -A báró. – Ne gondold, gyermekem, hogy én, bár látszólag Lebemann vagyok, -nem érdeklődöm a könyvek iránt. Látod, én fiatalkoromban sokszor -terveltem, hogy majd öregségemben, mikor már a komoly dolgok nem -foglalják el az időmet, és tetszés szerint szentelhetem magamat a -henyélésnek, el fogom olvasni az összes jobb könyveket. És mikor nőül -vettem kedves anyádat, az első dolgom az volt, hogy megvettem neki -díszkötésben Schiller összegyüjtött költeményeit, az összeseket, kivétel -nélkül. Sőt később föltettem magamban, hogy, ha már megvan, el is fogom -olvasni Schiller műveit, és olvasni is kezdtem, de több izben elaludtam -s így az előrehaladás lassan ment, annyival inkább, mert ezen művek -rendkívül sok kötetet képeznek, és én nem értem, hogyan ért rá Schiller -annyit összeírni, a mennyit magunk közül egy ember elolvasni se képes. -De azután is gyakran foglalkoztam az eszmével, és ha időm engedte volna, -a _Presse_ből a feuilletont többször szerettem volna elolvasni. -Elannyira, hogy már korábban elhatároztam könyvtárt alapítani, egyrészt, -mert ha az ember nem is ér rá a könyveket mindjárt végig olvasni, egy -könyvtár mindig oly bútorzat, a mely egy teremnek választékos és -tetszetős szinezetet ad, másrészt, mert a könyvek értéke mindig -megmarad, és miért ne gondolnék az utódokra, a kik a könyveket esetleg -el fogják olvasni?! Ebből láthatod, gyermekem, hogy én jobban értek a -könyvekhez, mint az emberek gondolnák. Csakhogy most részint nem jut -eszembe, micsoda könyvek azok, a miket mindig el szándékoztam olvasni, -részint nem találom a szemüvegemet. - -Elza. – Majd megkeresem, papuskám. - -A báró. – Ne bántsd; ha te itt vagy, nincs többé rá szükségem. Tudom, -hogy nagyon szakavatott vagy a könyvek terén, és számítok rá, hogy -segíteni fogsz nekem ebben az ügyben. Nem szeretem ugyan, hogy a sok -haszontalan olvasással mindig rontod a szemedet, de most véletlenül jól -jön, hogy kiismered magadat a könyvészetben és a könyveknek a czíme a -kisujjadban van. Mikor elhozták a szekrényt, mindjárt eszembe jutott, -hogy tegnap egy szakkönyvet találtam az asztalodon, és megnéztem a -czímét, melyről meglepetve láttam, hogy a karthauziak egy portásának a -története. - -Elza (elpirul a haja gyökeréig). - -A báró. – Azonnal eszembe jutott, hogy, ha az én leányom annyira -belemélyedt a tudományba, hogy a barátoknak egy egyszerű portásáról egy -egész könyvet olvas el, akkor ő a legjelesebb történelmi munkákat és más -egyebeket, teszem fel, a tudományos és humorisztikus műveket, könyv -nélkül tudja, a czimekkel és bolti árral együtt. - -Elza (meggyőződvén róla, hogy a báró nem lapozta végig a karthauziak -portásánák illusztrált és véletlenül az asztalon felejtett történetét, -megkönnyebbülten pillant fel.) - -A báró. – Látom, hogy ki akarsz menni a városba, és én nem is -tartóztatlak vissza, de előbb ird fel hamar egy papirra a legdrágább és -legjobb könyveket, a mi egy szalon-könyvtár számára kapható. - -Elza. – Hogyan? Most mindjárt? - -A báró. – Csak egy czédulára; nem kell tisztázat. Az Auspitz majd -letisztázza. - -Elza. – De, papuskám, az nem megy olyan hamar! - -A báró. – Miért nem? Te tudod a czímeket és a bolti árakat, a könyvek -pedig megvannak a boltban, tehát ez igen egyszerű. - -Elza. – De ha az ember egy nagy könyvszekrényre, egy egész könyvtárra -való könyvet akar vásárolni: válogatni kell a könyvek közül, valami terv -szerint, és én még azt se tudom, körülbelül milyen könyveket akarsz, -például: tudományos vagy szépirodalmi műveket? - -A báró. – No, ez világos. Azt kívánom, hogy a tudományos művek szépen -legyenek írva, mert szerintem az a tudomány, a mit nem lehet elolvasni, -helytelen tudomány, és másrészt, ha az irodalomban nincsen tudomány, ez -nem szép. - -Elza. – Igen, de mintha azt mondtad volna, hogy humorisztikus műveket is -akarsz. - -A báró. – Természetesen: úgy tudományos, mint humorisztikus műveket, -mert nem egyedül olyan könyveket akarok, a melyek a könyvtárban csak ki -legyenek állítva, hanem, ha egyszer, a mikor nagyon öreg leszek, eszembe -jut, hogy elő akarok magamnak valamit olvastatni, ez ne csupán olyan -legyen, a mitől elalszik az ember, hanem a min, addig, a míg elalszik az -ember, nevetni is lehet. - -Elza. – És azt se tudom, hogy inkább csak az olvasmányt keressem, vagy -főképpen díszműveket akarsz?… mert azt mondtad, hogy irjam le a -legdrágább könyveket is, meg a legjobbakat is. - -A báró. – Gyermekem, te félreértettél engem. Én nem azt akarom, hogy ha -a társaságban valami drága könyvről van szó, én mindjárt előjöjjek a -könyvtárammal, és azt mondjam, hogy ez nekem megvan otthon és ennyibe -meg ennyibe került. Ezt hagyom a proczoknak; a jóléti és műveltségi -henczegőknek; ezen én már felül vagyok emelkedve. De azt sem akarom, -hogy a drága könyvek az én családi gyűjteményemből hiányozzanak, mert én -nem azért csinálok könyvtárat, hogy takarékoskodjam, és nem szeretném, -ha valaki megnézné a könyvtáramat, aztán így szólna: »A Berzsenyi -bárónál jól lehet enni, de a könyveit úgy szedte össze az utczán.« Én, -mint egyszerű ember, abban a véleményben vagyok, hogy a díszműveknek, -mint legdrágábbaknak, a legjobbaknak kellene lenniök. A te -felvilágosításodból sajnosan tapasztalom, hogy ez nem így van, a mit -különben nem értek, mert szerintem a rossz könyvek drágaságának semmi -értelme. Azért ezt a kettőt tartsd szemmel. Legyenek díszművek is a -vendégek számára, drága kiállításban, és jó könyvek is, hátul, a -díszművek mögött, az utódok számára. - -Elza. – Még egyet. Csupa magyar könyvet akarsz, vagy külföldieket is? - -A báró. – Mért nem teszed fel a kérdést megfordítva? De így vagy úgy, -elismerem, hogy ez fogas kérdés. Természetesen, ha egy napon a -főrendiház tagja vagyok, nem tehetem ki magamat annak, hogy valaki a -könyvtáramra azt mondja: ez a zászlósúr nem jó hazafi, mert a magyar -könyveket mellőzi. És nincs is ok a magyar könyveket teljesen mellőzni, -mert például Petőfinek helyes, józan, czélszerű eszméivel szóról-szóra -egyetértek. Azonkivül semmiféle magyar törekvéstől nem akarom megvonni -pártolásomat és szivesen hozzájárulok a magyar kiadók fölsegéléséhez, -annál inkább, mert nagyon szép tőlük, hogy nem német könyveket adnak ki, -a mi sokkal czélszerűbb és jövedelmezőbb volna. De ne feledd, gyermekem, -hogy a hazai ipar e téren még nem veheti fel a versenyt a külföldivel; -sőt azt hiszem, bár e szakmában nem vizsgálódtam eléggé, hogy nálunk -könyvipar még nem is létezik. - -Elza. – De papuskám… - -A báró. – Hagyj kibeszélni. Ez onnan van, hogy az írók és egyéb -könyvcsináló munkások, mint: nyomdászok, szedők és könyvkötők, nálunk -még nem tudják a könyveket jól készíteni. Ez kitűnik a bécsi lapok -vasárnapi mellékletéből, hol csak a legritkább esetben olvasod egy -magyar könyvnek elkészültét, pláne helyesen elkészültét. És éppen egy -magyar lapban olvastam, véletlenül, mert nem az igazi lapra fordítottam, -hogy a magyar írók még csak a gyermekek számára tudnak jól írni, a -felnőttek igényeinek nem képesek megfelelni. Ezt egy tanár írta, a ki -maga is a gyermekek számára ír, tehát tudja, hogy így van; és a kinek -tanítania is szabad, hogy a felnőttek számára még ő se tud irni… Nem -mondom, hogy a magyar írók később, ha szorgalmasak lesznek és nem -hanyagolják el magukat… de még sokat kell tanulniok, és előbb jól rágják -meg, hogy mit akarnak mondani, ha azt óhajtják, hogy én elolvassam vagy -csak támogassam is iparkodásukat. Azonkívül a magyar könyvkiállítók és -kiadó munkások már csak mostoha viszonyaiknál fogva se tudják -illedelmesen kiállítani a kezdő magyar irók műveit; Ausztria nem ad -nekik kölcsön jobb papirt és elég nagy betűket, úgy hogy aztán a magyar -könyv oly rosszúl sikerül, hogy végül, többnyire, meg se jelenik. - -Elza. – De, papuskám, te tévedsz! A magyar írók között sok van, a kiknek -a munkáit lefordítják németre… - -A báró. – Te ezt összetéveszted azzal, hogy a magyar írók németből -fordítanak tanulás és gyakorlat czéljából… - -Elza. – És más nyelvekre is. A magyar könyvek kiállítása pedig jobb, -mint a németeké… - -A báró. – Már látom, hogy te nekem többnyire magyar könyveket fogsz -felírni, de nem bánom, mert ez hazafiasabb, és azt hiszem, jutányosabb -is. Aztán előttem fő az utódok, a kik, meglehet, már nem is kívánnak -német könyveket olvasni, míg én rám nézve előnyösebb kevés számú magyar -könyvet olvasni, mint sok külföldi művet, melyek elrontják a szemet, és -utóvégre is az van belőle, hogy csak elalszik az ember. Azonfelül -miattam lehet, hogy neked van igazad, és tőlem senki se veheti rossz -néven, ha én az én leányomnak jobban hiszek, mint a _Neue Presse_nek. -Csak a humorisztikus művekben nem adok neked igazat. Ezek maradjanak -németül; mert a legjobb viczcz is magyarul nem hangzik olyan -mulatságosan, mint az eredetiben. És mivel most el akarsz menni, nem -tudom hová, állítsd nekem össze a jegyzéket holnapra. - -Elza. – Meglesz, papuskám. De mondd, egyéb utasítást nem adsz? Nem -akartál még valamit mondani a könyvekre nézve? - -A báró. – Na, magától értetődik, hogy a tudományos könyvek -vallás-erkölcsös szellemben legyenek; és legyen egy pár díszkönyv a -rókavadászokról, a hol a rókavadászok az ő vörös frakkjukban ki legyenek -festve, arra az esetre, ha netán egy előkelő vendégünk jönne, a ki a -szalonban olvasni akar valamit. Megjegyzendő, hogy egy-két forintra ne -nézz, és gondoskodjál könyvekről, a mikben a képek a fő, és a nyomtatás -csak arra való, hogy ne kelljen elolvasni. Végül az összes könyvek -vastag papirra és nagy betűvel legyenek nyomtatva, széles margóval és -üres lapokkal a fejezetek között; mert, mint egy feuilletonban olvastam -egy jó író tollából, a sűrűn nyomtatott rossz könyv nem ér annyit, mint -a ritkán nyomtatott jeles. Általában egy könyvtárnál az a fő, hogy -mindenben mértéket tartsunk; a tulságosan sok olvasmány soha se -élvezetes, ellenben mindig van valami jó vagy legalább kellemes abban az -olvasmányban, a melyik kevés. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: A Berzsenyi-család életírójának e helyütt meg kell -jegyeznie, hogy az itt leirt jelenetek abban az időben zajlottak le, a -mikor Széll Kálmán volt Magyarország miniszterelnöke.] - - - - -TARTALOM. - - I. Csütörtökön öttől hatig 1 - II. Aszfaltbetyárok 15 - III. A fehérvári bicska 22 - IV. Urnők a szinpadon 28 - V. Magyarosodás 34 - VI. Rumbold szelleme 40 - VII. Lóversenyen 47 - VIII. Karlsbadban 53 - IX. Smekszen 58 - X. Államtitkok 64 - XI. Napkelet gyöngye 69 - XII. Kit vagy mit irigyel ön? 76 - XIII. Egy üzenet 83 - XIV. Berzsenyi incognito 92 - XV. Berzsenyi az irodalomért 100 - XVI. A tárlaton 107 - XVII. Karácsony előtt 115 - XVIII. Kém-szolgálat 121 - XIX. Berzsenyiéket megszámlálják 130 - XX. Berzsenyi lapot alapít 139 - XXI. Berzsenyi báró ünneplése 149 - XXII. Abbaziában 155 - XXIII. Hóbortos Rózsi 163 - XXIV. Berzsenyiék a külpolitikában 169 - XXV. Gépkocsizás után 177 - XXVI. A szalmaözvegy 183 - XXVII. Balaton-Karádon 188 - XXVIII. Chincholle kisasszony tragédiája 194 - XXIX. Berzsenyi föllép 200 - XXX. Berzsenyit megválasztják 206 - XXXI. Influenzában 212 - XXXII. Berzsenyiék a német szó ellen 217 - XXXIII. Kegyelet 222 - XXXIV. Farsang a Nádor-utczában 227 - XXXV. A bohémek 234 - XXXVI. Berzsenyiék nyaralnak 241 - XXXVII. Berzsenyiék a papa nélkül 250 - XXXVIII. Ischlben 257 - XXXIX. Berzsenyiék hegyet másznak 264 - XL. Keresztúton 272 - XLI. Berzsenyi házasít 278 - XLII. Berzsenyiék haza jönnek 285 - XLIII. Berzsenyiék fölébrednek 291 - XLIV. Berzsenyiék az Operában 298 - XLV. Berzsenyitől pénzt kérnek 307 - XLVI. Berzsenyi könyvet akar venni 314 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -12 |erősítí a |erősíti a - -38 |Es a mai |És a mai - -61 |kezdi. |kezdi.) - -62 |_Zsakid_.“ |_Zsakid_.« - -75 |Gyöngy (ifjan |Gyöngye (ifjan - -75 |Micsoda ember Mily |Micsoda ember! Mily - -125 |Es most |És most - -134 |»Berzsenyi Fehérnye! |»Berzsenyi Fehérnye!« - -153 |ne meltóztassék |ne méltóztassék - -163 |ki s szalon |kis szalon - -166 |eladattak.» |eladattak.« - -207 |tudní |tudni - -208 |egyes közsegekben |egyes községekben - -211 |mondani O Szentsége |mondani Ő Szentsége - -213 |meg úgy» |meg úgy« - -227 |NÁDOR-UTCZABAN. |NÁDOR-UTCZÁBAN. - -261 |tísztelem |tisztelem - -263 |Atadja |Átadja - -315 |«Miért ne |»Miért ne] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BERZSENYI BÁRÓ ÉS CSALÁDJA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |