diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65672-0.txt | 5932 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65672-0.zip | bin | 122823 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65672-h.zip | bin | 131292 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65672-h/65672-h.htm | 5753 |
7 files changed, 17 insertions, 11685 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..1863405 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #65672 (https://www.gutenberg.org/ebooks/65672) diff --git a/old/65672-0.txt b/old/65672-0.txt deleted file mode 100644 index fad7c6c..0000000 --- a/old/65672-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5932 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Förgeteg János mint közero és más -elbeszélések, by István Tömörkény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Förgeteg János mint közero és más elbeszélések - -Author: István Tömörkény - -Release Date: June 22, 2021 [eBook #65672] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERO ÉS MÁS -ELBESZÉLÉSEK *** - -VIDÁM KÖNYVEK - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN - -FÖRGETEG JÁNOS - -MINT KÖZERŐ - -ÉS MÁS ELBESZÉLÉSEK - -Budapest, - -Singer és Wolfner kiadása - -1905 - -_Minden jogot föntartunk._ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA. - - - - -Förgeteg János mint közerő - -Halbőr Förgeteg János reggel aludt a domaszéki kapitányság területén. -Mert tudnivaló, hogy Jánosnak ott van a tanyája. A tanyában van egy ágy, -leterítve szépen subával, a fejtől van egy fanyereg, amelyet beborított -szűrrel. Ez így egészen jó párnaféle alkalmatosság és Förgeteg János meg -van vele elégedve. Azonban a fanyeregnek megvan az a rossz tulajdonsága -is, hogy néha lecsúszik róla a szűr. Történt ma, hogy éppen beállott ez -az eset. Förgeteg odaütötte fejét a fához és fölébredt. - -Odakint virradt. A tanyák között szellő futott végig és mozgatta a -faágakat. Förgeteg heverészett az ágyban. Az ablak éppen a feje irányába -szolgált és a gazda pislogó szemekkel, álmosan nézett ki rajta. A tájék -annak, aki mindig látja, meglehetősen unalmas. János gazda azt is tudja, -hogy az útszélen melyik fát mikor ültették és hány búzaszemet szórtak el -a gyökereire, hogy jobban megfogamzzon. - -Ennélfogva János gazda nem valami nagy érdekkel nézelődik kifelé. -Nincsen semmi változatosság. Mindössze egy ló jön errefelé a rügyező fák -alatt. A lovas még nem látszik az ágaktól s Förgeteg lustán -gondolkozásba merül, hogy ugyan ki lehet. De pár pillanat mulva rövid, -csillogó fényt lát a ló hasa mellett. János észhez kap. Pusztázó jár -erre. Rossz jel. - -Förgeteg Halbőr János hirtelen befordul és elkezd nagy erélyesen aludni. -Hortyog. Időközben a pusztázó odaér a ház elébe. A kutyák mérgesen -fogadják, elharapott vakkantásokkal jelezve azt a nagy folytonossági -hiányt, ami egy pusztázó és egy önérzetes eb közt elterül. - -A lovaslegény odaléptetett az ablakhoz és bezörget a kardtokkal. - -– János! - -János jól hallja a hívást, sőt a hangjáról meg is ismeri Koszó -pusztázót, aki igazság szerint komája is. Hanem a hivatalos állapot -megszünteti a komaságot. János nem tartja arra méltónak Koszót, hogy -feleljen neki. A pusztázó még egyszer megveri az ablakot: - -– Förgeteg János, – hej! - -János ebben a pillanatban azt hiszi, hogy a dolog komolyodni kezd, de -úgy okoskodik, hogy az ő neve Halbőr Förgeteg és így nem tartozik a -Förgeteg szóra hallgatni. Megmarad befelé fordult állapotban az ágyban, -de azért fülel erősen. Mikor aztán hallja, hogy a legény már csizmaorral -ütögeti az ablakát, eszébe jut, hogy ha a ló meglép a legény alatt, a -csizmaorr betöri az ablakot. Az pedig baj lenne. (Ezek a hitvány üveges -tótok nem igen járnak most a tanyák között. Tán elpusztult mind a -kolerában.) - -Förgeteg fölül az ágyban és elkezd tempósan öltözködni. Minthogy a -szemérmetes magyar ember magával viszi az ágyba is a fehérruháját, az -egész öltözködés csak annyiból áll, hogy János kalapot húz a fejére. -Aztán odamegy az ablakhoz és kikiált: - -– Mi kő? - -– Gyékken ki! – mondja a pusztázó. - -Förgeteg a nyakába keríti a subát és a pitvarban, ahogy jön kifelé, -készakarva rátapos a macska farkára. Ezt azért teszi, hogy -káromkodhasson. Ezt meg azért teszi, hogy ne kelljen köszönnie. -Tudvalévőleg az idejében alkalmazott káromkodás sok mindenféle -kötelezettség alól fölmenti az embert. Így hát csak a kalapbillentésből -kifolyó tisztesség adódik meg a zsaró-nak. - -– Ken’ mátul kezdve közerő, Förgeteg János. - -János ijedten néz a ló feje fölött a városi katona arcába. - -– Mi vagyok én? - -– Közerő kend a röszkei tőtésen. Tartozik kend odamenni és dógozni -estig. - -– Ingyen? - -– Hát. De leginkább mingyá mönynyékken. - -János lenéz a földre és ebben az állapotban marad egy darabig. Aztán -fölkapja a fejét: - -– Hát möhetök? - -– Hát gyékken… - -Halbőr Förgeteg János még egypár háttal kijelenti, hogy „rögvest“ megy, -hanem előbb elkászolítja a tarisznyát. És van annyi malicia Jánosban, -hogy nem invitálja be a pusztázót a szobába. A tarisznya előkerül, a -szája hozzámérődik a kenyérhez, amelyből akkora darabot harap, amekkora -éppen belefér. - -Mindez azonban időbe kerül, mert a tarisznyát előbb ki kell fordítani és -leveregetni két tenyérrel a szőrébe akadt miegymást. - -(Apró kacsákat talált János tegnapelőtt anyátlanul a réten és azokat -pakolta bele.) - -A tarisznya belseje tele van sárga pihével. Ahhoz nagy műértelem kell, -hogy valaki körömvéggel letisztogatni bírja. - -Ezután jön bele a kenyér és a szalonna. De a szalonna fönt van a -padláson. Föl kell menni érte. De a létrát mintha a föld nyelte volna -el, sehol sem találja János. A létra eltűnt, keresi jó félóráig -kamrában, istállóban, ház háta mögött, de sehol sem talál rá. - -Végre aztán eszébe jut, hogy hiszen nem is a padláson van a szalonna, -hanem a kamrában. Levág az oldalból egy darabot és belerakja a -tarisznyába. Véghetetlen lassan csinálja mindezt s időnkint odasandít a -pusztázóra, hogy ugyan únja-e már a dolgot. - -Idő multán elkészül ezzel is. A nap már fölkelt. Vérpiros fénynyel önti -el az eget. A pusztázó nézi és megszólal: - -– Eső lösz. - -János kap a szón és fontos képpel veszi vizsgálat alá az égi határt. A -föld peremének a szélén úszó kékes felhőket nézi először, azután fölebb -halad és a szeme elé tartott tenyér mögül bele próbál nézni a napba. - -– Löhet hó is, – feleli aztán. - -János ekkor a dolgok mibenlétével már majdnem készen van. Csak még a -cók-mók hiányzik. A cók-mók a szűr meg az ásó. A szűr csak előkerül -valahogy a szobából, de már az ásóra megint nem lehet ráakadni. - -Nagy keresés kezdődik. János a feleségét, leányát, valamennyi gyerekét, -mind az ásó után küldi. Azonban lehetetlenség ráakadni. Végre aztán a -pusztázó leszáll a lováról s a kerítés bozótjában kutatva, ráakad az -ásóra. - -Most már lehetne menni. Meg is indulnak. A tanyaút feléről visszatér -Förgeteg János, hogy ugyan el van-e kötve a tehéntől a borja. Alapos -istállóvizsgálat után megint megindul. - -Mennek egy darabon az úton, amidőn Halbőr megint csak megáll. - -– Hopp-hó, fékomteremtette… - -– No! - -– De bizony csak… – felel János és sürögve tapogatja körül magát. - -– Mi? - -– A kaparó! - -– Micsoda kaparó? - -– Hát az ásókaparó! - -No, ehol van ni. Ásókaparó nélkül nem tökéletes az ember. Halbőr -kijelenti, hogy okvetetlenül vissza kell mennie a tanyára, hogy egy -ásókaparót faragjon. - -A pusztázó meggondolkozik. Neki még másfelé van dolga, embert hajtani a -nyúlgáthoz. A lelkére köti hát Jánosnak, hogy a faragással ne soká -késsen, másképp a kapitány elé állás lesz. János bizodalmasan integet a -fejével és kétszer mondja: - -– Ügön, ügön. - -A legény megszorítja lovát és leporoszkál a Madarásztó túlsó végébe. - -Förgeteg hamiskás mosolylyal néz utána, ameddig látja. Azután -visszaballag a házba, a szűr megint a nyeregre kerül és János folytatja -az alvást. - -Idő multán fölcihelődik, megindul és éppen a háromórai harangszót veri -ki a töltésre a városból a szellő, mikor munkába áll Halbőr Förgeteg -János. - - - - -Munkások - -Már az egész héten látszott valami kedvetlenedés a töltésen a nép közt, -mert ez néha úgy van, hogy ballábbal kelnek az emberek és ilyenkor -mindenbe fönnakadnak. Alig találkozik egy is, aki ne morogna. Olykor, ha -ássa lent a gödörben a földet, megáll munkaközben és maga elé tekint, -azután nekivetve a mellét a talicska-hámnak, dacos némasággal halad föl -a meredek járón, ami a magas töltésre vezet. A munka, amit végez, a -legnehezebbek közül való és aki nem benne nőtt fel, nem bírja csinálni. -Ha belekezd is, kidől, vagy félmunkát sem végez. A kubikos tudja ezt és -a tudás önérzetet ad neki, amit emel az is, hogy többet keres, mint más -napszámos. Munkája akkor kezdődik hajnalban, mikor már látni lehet a -járót, amin föltolja a talicskát és este akkor végzi, mikor már a járót -látni nem lehet. Munkája olyan, hogy a hust, amit télen át magára -szedett, egy hónap alatt ledolgozza, szikárok és soványok valamennyien, -csak a lábuk szárán állanak hatalmas csomóban az izmok. - -Mert télen nem dolgozik, s ha megszorul is, más munkát nem vállal; -tavaszszal sem megy fölásni valamely kert földjét. Ő zsákoló, azt -csinálja, ha van munka; ha nincs: nincs, akkor várni kell, míg lesz. -Hasonlóképp van a kubikos. Hogy mit hord a talicskán, azt is keresi -ugyan, de nem föltétlenül, ellenben talicska nélkül nem megy semerre. A -munka csak abból állhat, hogy talicskán valamit valamerre el kell tolni. -Vagy föl vagy le. Földet föl a magas töltésre, vagy nehéz követ a -megapadt nyári vizen alacsonyan álló hajóba. Várat épít-e, vasutat vagy -vizitöltést, neki mindegy. Utóbb már a kazlakat is kubikolja a -pusztahelyeken. A csalamádétakarmányt ujmódisan sok helyen már nem ássák -földi verembe, hanem fönt rakják kazalba és ezután beterítik földdel, -hogy abban érjen. - -Mint lehetne a kazal tetejére földet hordani, ha kubikos nem volna? A -béresféle ilyesmihez nem ért. Jön a kubikosnép, a gödörgazda föltekinti -a kazlat, számítgat, hümmög, valamely összegért fölvállalja s -nekiállnak. Járót támasztanak a kazal oldalához s azon a deszkán, amely -oly meredek, hogy más ember rajta egymagában nem tudna fölmenni, a -kubikos föltolja a talicskát. Estére kelve kész a munka, a gödörgazda -átveszi és szétosztja az árát; minden emberre esett akkora napszám, hogy -sok diplomás úr vállalná jószívvel fizetésnek. A talicskába berakják a -cókmókot, a bőrzsákot, korsót, gyékényt, subát, az oldalba kerül az ásó, -a szélre a bogrács s haladnak odább a kubikosok egymás után, mint a -libák, más munkát keresni. Szikár és alacsony emberek, rövid pipákkal, -bocskorban, tótnak is nézheti őket, aki akarja, bár alighanem belehalna -a tót, ha egy napra versenyt próbálna velük. Haladnak sebesen, mert soha -lassan nem járnak a talicskával; úgy tetszik, mintha a talicska huzná -őket, pedig ők tolják. - -Nem beszédesek, hallgatagok; ha nem haragszanak, munkában kiállják szó -nélkül. Levelet sem írnak haza, csak utalványon küldik az asszonynak a -pénzt, ugyis ez a legjobb üzenetvivő. Sokáig oda vannak, hónapokon át, -olykor tavasztól őszig. A lakás a gyékényponyva, a butorzat a suba, az -élelem szalonna és kenyér; ha meleg ételre vágynak, a közös bográcsban -főz a bokor tarhonyás hust szolgafán. Bokrok szerint oszolnak meg, mint -a halászok, minden bokor főnöke a gödörgazda, aki munkát vállal és -számol. - -Ez a nép hát már az egész héten kedvetlennek mutatkozott. Már a mult hét -végén, szombaton, valami összezördülésük volt a számolásnál. A mérnök -nem úgy számolta ki a gödröket, ahogy ők jónak tartották volna. Kevesebb -föld esett ki a számítása végén és azt mondta némelyik gödörben, hogy -csalnak, mert nevelve vannak a bubák. A buba kerek, toronyforma -földoszlop a gödör közepén, amit a gödör ásásakor egy helyben hagynak s -annak a magasságából számítják ki munka végeztével a kihordott földet -kubik szerint. - -A mérnök a maga módja szerint számol, a kubikusok gödörgazdája pedig -csak ásónyéllel, de azért, ha a gödör hamisság nélkül való, leginkább -össze szokott vágni a két számadás. - -A kubikos azonban ért ahhoz, hogy mint kell nevelni a bubát. A kis -fatornyot éjjel finoman elmetszik a közepén s egy-egy arasznyi földet -építvén hozzá, a tetejét ismét ráteszik. Azon ott zöldel az a fű, amely -akkor is rajta élt, mikor még mező volt a gödör helyén s annak ott is -kell lenni, mert az a bizonyság arról, hogy nem történt csalás a -bubával. Ezért úgy a közepibe építik bele a földet olyan ügyességgel, -hogy aki nem járatos benne, soha észre nem veszi, hogy a buba nevelve -van. Így furfangoskodnak is ott, ahol lehet, mert ez szokás. Mikor a -csángókat hazahozták Moldvából, kubikosmunkát adtak nekik, hogy -keresetük legyen. Ahhoz tanitó kellett, adtak is melléjük öreg -kubikosokat, akik legelső sorban arra tanították meg az atyafiakat, hogy -mint kell nevelni a bubát és csak azután fogtak a mesterség egyéb -tudományához. – Nem valami jeles dolog, de nekik is van furfangban -részük, mikor becsapódnak. Elviszik messze vidékre, munkahely gyanánt jó -földet igérnek, ahhoz képest alkudnak s amint odaér, látja, hogy be van -csapva. Vagy agyagos a föld, vagy kavicsos, de hát hiába, most már hogy -jőjjön onnan a messziből vissza? Nem lehet. Csak vágja hát ásójával a -földet és szótalan munkájában az esze azon jár, hogy ennek az ásónak az -élét más helyre is bele tudná vágni. - -Ilyenkor lassu mozgások támadnak köztük és összesúgnak a gödörgazdák. -Munkájuk, mely úgy folyik, mintha gép végezné, lassúbb. Az arcok -elkomorodnak és más munkásokkal, kik nem kebelbeliek, hamar összekapnak -az emberek. A nehéz hangulatot észre lehet venni. Mint ezuttal is, mikor -nem oda messze vannak Galiciában, Romániában vagy Boszniában, ahova -vasuti töltést építeni viszik őket, hanem itthon, magyar földön építik a -gátat a víz ellen. Azok a magas, széles töltések, amik a Tisza partján -végighúzódnak, mind az ő munkájuk végtől végig. - -Mint nagy lomha kigyók fekszenek esztendőkön át a parton anélkül, hogy -valami hasznukat lehetne látni. Oldalaikra odarakva a sok karó, a rőzse, -a szalma, hombárokon áll a tömérdek zsák és semmi látszatja nincsen -annak, hogy ezek valamire kellenének. A víz messze van a töltések -lábától túl a füzeseken, mélyen alant az árkában, hogy a fák közül még a -gőzhajó kéménye is csak alig látszik ki, ha arra megy. Így áll -esztendőkön át az elhagyatott várfal. Párját, a tulsó oldalról valót, -nem is látni, szürkeségbe vesző fűzfák takarják. Nagy néha egy kocsi -vagy nehéz ökrös szekér megy a tulsó oldalon s úgylátszik, mintha a fák -hegyein mozogna. Körül, a messzeségben tornyok látszanak, a sík, lapos -táblán meg gőzmalmok kéményei füstölnek igen távol. Közelebb óriás -vetések, néhány ér a zsilipekkel, itt-ott egy nádas, megmaradva a régi -világból. Ami élő mozgás látszik, csak abban van, ott szárcsák, kacsák -és vizibuvár vöcskök laknak. - -Mígnem aztán egyszer játékos kedve támad a víznek és nagy sokaságban -kezdenek uszni lefelé hallgatag tömegei. Honnan jön az a sok? Ha eddig -volt, hol rejtőzött esztendőkön át? A víz a kérdésekre nem felel, csak -elhagyja medrét és bemegy a fűzfák alá lakni. Azután a töltés lábához ér -s rajta emelkedik. Most már nem csendes, inkább beszédes: zúg a fák -koronái között. És oly gyorsan folyik, hogy nagyon, de azért a lefolyt -helyébe újból jön másik és szőke színe olykor haragos barna. A föld fölé -épített csatorna ilyenkor a két töltés köze s lent a mélyben virágzó -föld, a tanyák s oda messze falvak és városok… Az a kérdés, hogy van -megcsinálva a töltés. Ha rosszul, akkor kitörik az oldala és hamarosan -temető lesz minden. Városokban, falvakban peregni kezdenek a dobok, -közerők haladnak kifelé és kocsikon viszik sebesen a kubikos népet. -Gyors és nehéz munka áll be a töltésen. Karóznak, magasítanak, -erősítenek. Két-három sor karót meghág a víz, elviszi a rőzsét és mossa -a töltést; akkor újból jön a negyedik sor karó. Egy hét előtt innen a -töltésről még nagyon szép akácerdőt láthattál, amint enyhe színével -kivált a haragos-zöld vetések közül. Most ha keresed, nem látod, a helye -üresen és kopáran áll: az erdőt elvitték karónak s talán azt sem -kérdezték, hogy kié. - -Nincs úr. Senki sem úr, csak a kubikos meg a mérnök. Van ott katonaság -is, amely távol falvakból és a tanyák közül odahajtotta a munkaerőt, de -az csak mellékes munkára való. A kubikos rangban előlép, a kétkézi -munkásból kiválik a mesterember. Már nemcsak az izmai erejénél fogva -több, mint a más, hanem az értelemnél fogva is. Ő látja meg legelsőbb a -szivárgást vagy ama veszedelmességet, mikor a nagy lomha töltés arra -készül, hogy néhány ölnyire elcsúszszon a helyéről. Nem ismeri az -éjjelt, nem a nappalt, sárban és esőben áll, áztatja az átcsapó hullám s -munkaközben szárad meg rajta a ruha. Nem bírná azt meg más, csak ő, aki -tavasztól őszig szabad ég alatt táboroz. Mérges daccal feszül neki a -dolognak; ha kérdik, csak morog s úgy áll fogai között a kurta pipa, -mintha a világot akarná fenyegetni vele; egyik szerszámot csak azért -teszi le, hogy fölkapja a másikat. Pedig hát mit neki ez az egész tájék -s mit neki az a nép, amely már elfáradva, kétségbeesett közönynyel áll? - -A morgás végighalad a töltésen. A mérnökök sejtik, hogy valami készül, -de még nem tudják: mi. Egy gödörgazda azt kiáltja a töltés tetejéről: - -– Huja! - -A bokorba tartozó emberek megállnak. Aki tolta épp fölfelé a járón a -talicskát, annak a közepén ott hagyja. Az ásókat belevágja a földbe. És -sorban, mint valamely elrontott sortűz ropogása, hallatszanak a kemény, -rekedt szavak: - -– Huja! - -– Huja! - -A munka zaja után ijesztő nyugalom áll be. A tengernyire nőtt folyó, -amelynek nem látni a tulsó oldalát, kavarog, szálfákat vagdos a -töltéshez és átdobálja rajta a hullámait a kitépett karókkal együtt. Már -nagyon mérges. Csupa sár az egész töltés, mert hisz a háta mögül is a -szivárgó vízből hordták már a földet a tetejére. A végig sáros, csatakos -alakból, aki elősiet, aligha nézné ki valaki az urat, mert itt nem érnek -rá ruhát váltani. - -– Mi az, emberek, mi az? – kiáltja messziről. – Mi van itten? - -Nem felel a kérdésre senki, csak egy gödörgazda mutat gúnyosan a sárga -tengerre és azt mondja: - -– Víz. - -Hát az van csakugyan, sok. A tulsó partnak nyoma se látszik, az ártér -fái mind eltüntek, a nagy folyózuhatagon itt-ott uszik egy házfedél, -valamely parti csőszházból, amit elsodort. A végig nedves töltésen -olyképp veri át a szél a hullámot, hogy messziről fehér, röpködő -vitorláknak látszanak. És úgy látszik (tévedés-e, nem-e?), hogy ez a -hosszu sárhegy inogna. Ahol a szél nagyon nekifekszik a víznek és a -parthoz nyomja, ott mintha tágulna a töltés. Mozog, mint a -gyékényponyva, ha a szél veri. - -– Hát mi bajuk van, hogy nem dolgoznak? – kérdezi a mérnök. – Hiszen úgy -elszakad a töltés! - -– El – hagya rá egykedvüen a kubikosfőnök. - -A többiek hallgatnak. A gödörgazda folytatja: - -– Ha a víz mög nem zsáll, elszakad bizonyosan. Hiába itt már a munka, -hiszen sárra sarat hányunk. Az ásó nyomán fölfakad mán a víz. Nézze csak -uram itt-e, ahun most állunk, még ma mögszakad a töltés. Lent a patkája -már három hejjön el van repedve. - -– Hát meg kell fogni, – kiáltja a mérnök. – Dologra, mindenki oda! Van -zsák, karó elég! Csak sebesen no, emberek! - -– Csak lassan, – mondja a gödörgazda. – Dógozunk uram, amíg csak át nem -szakad a töltés. Ott löszünk rajta, pedig ha nem száll mög a víz az -éjjel, valahun átszakad. Hisz úgy mozog már, mint mikor a kigyó csuszik. - -– Hát mi a kivánságuk? - -– Nem ögyéb, mint hogy most mán hitelbe nem dógozunk. Nézze csak az úr, -– magyarázza az ember és odasereglenek a többiek, – én abba vagyok -beleállapodva a cimborákkal, hogy szombatig mán nem löszünk itten. Addig -nem várhatunk a pézzel, mert ha elszakad a tőtés, mindönki szétszalad -amerre lát, oztán sönki se fizet ki bennünket. - -– Dehogy nem, – szól a mérnök. - -– Nono, – felel nyugodtan az ember, – mink mán jártunk úgy. Hát most azt -akarjuk, hogy ami kubik eddig vót a hétön, fizesse ki mingyár. Ezöntúl -mög nincsen kubik, hanem napszámba mén a munka fejenkint. - -Keserűen felel a mérnök a bocskoros embernek: - -– Persze, aki meg van szorulva, azzal könnyü így beszélni. - -Kissé zavarodottan védekezik a gödörgazda: - -– Szögényök vagyunk… Aztán máskor is jártunk mán úgy… - -Halad a töltésen errefelé egy másik sáros úrforma alak, egy katonatiszt. -A kirendelt fegyveres erő parancsnoka, aki most vizitálja az őrseit. -Nagy, hatalmas, nyers őszinteségü ember, ha akrobatának menne, bizonyára -jobban élne, mint hogy most itt a töltésen csatangol a havi nyolcvan -forintokért és három hete nem látott borbélyt. Maga iránt semmi -elővigyázattal nincs, még őrt sem járat a háta mögött s ha a karóhordó -szekér elakad, odamegy segíteni, hogy kirántsa a sárból. Megszerette már -mind az itt dolgozó ember, hozzá a szörnyü erejével, hatalmas hangjával -is imponál. - -– Hát itt mi van? – kérdezi, ahogy odaér. - -Mondani kezdené a gödrösgazda, de a mérnök a szavába vág és elmondja a -bajt. - -– Ebben igazuk van, – véli a főhadnagy. – Hát nem birsz most pénzt adni -nekik? - -– Nem. - -– Nincsen? – kérdezi ez leverten. - -– Dehogy nincsen, – mondja mérgesen a mérnök, – van itt tizezer forint, -de mindet ezresben küldték ide az okosak. Hát hol váltsam én most föl -itten? - -– Hát a többi szakaszon? - -– Nem tudom. Ha van apróbb pénzük, úgy sem adják ide, mert nekik is -kell. - -A bocskoros, sáros alakok egyre hangosabban beszélnek, hogy mi lesz? -Lesz vagy nem lesz? A gödörgazda rögtön hátrafordul és csöndet int, de -már az ő szava nem sokat ér. - -– Adj ide egy ezrest, – mondja a katona. – Más itt nem segit. - -– Hát a katonaság? – kérdezi a mérnök. - -– Az én tizenöt emberem két mérföldnyire van egymástól. A kényszer -különben sem használ, több kárt tehet a kubikos, mint hasznot, ha akar. - -S az ezrest lobogtatva a kezében, odalép a tiszt az ásós, csákányos -kubikosok közé. - -– Nem lehet fizetni, emberek, – mondja. – Nincs aprópénz. Hanem pénz -van, itt is az ezresbankó, de van még több is. Mindenki láthatja, hogy -itt nincs trafikos bolt, ahol váltanának. - -– No, az nincs, – szólnak a tömegből. - -– Hát itt a pénzük nálam, a mérnök úr ideadta nekem. Akármi lesz a -töltéssel, a pénzüket nálam mindig megtalálják. Megbíznak-e bennem hát, -mi? - -– Honné! Mög hát! – hallatszik mindenfelől, csak a gödörgazda szól: - -– Hanem… - -– No? - -– Ha elszakad a tőtés, ami hummink itt vesz, mögfizetik-e? - -A főhadnagy rámutat a pénzre: - -– Az is itt van benne. - -– Hát akkor gyerünk, – int az embereknek a gödörgazda és mennek a -bocskorosok mind vissza az elhagyott munkához. Kopog a nehéz furkó a -karókon, nyikorog az ázott talicska és ásós emberek keresik a töltés -háta mögött, hogy hol lehetne még egy kis száraz földet találni. Mérik a -vizet szinte percenkint, hogy megszáll-e, de nem száll. Nem az az idő -ez, mikor a víz egyszerre apadni kezdjen csak úgy magától, hanem apadna, -ha a tulsó parton szakadna el a töltés. De ott bizonyosan különben áll, -mint itt; itt pedig már olyan, mintha gyerekkéz építette volna játékból. -Néz végig kanyargó vonalán fölfelé a gödörgazda, mint aki biztos benne, -hogy ami késik, nem múlik. - -– Ahun a! – mondja. - -Jól föntesen, a kis nyárfaerdőn túl ketté vált a töltés és valami nagy -darab sárgaság omlik be a zöld mezőre. Az a víz és a hirtelen beálló -csöndben hallatszik a harsogása, amint tépi és szakgatja a partot. Hát -most már csakugyan huja mindennek, már nincs többé veszedelem, mert már -megvan a baj, amin senkisem segíthet többé semmiféle hatalommal. Csak -majd hátul, messze bent a vidéken, ahol egy kicsit magasodni kezd a táj, -csinálhat nyulgátat a nép, ha ért hozzá. A kubikos társaság sietve szedi -össze a cókmókját s mindent a talicskába rakván, megindulnak a töltésen, -hogy valahol róla letérjenek. Sürgős dolog ez, mert ha előttük is -elszakad a töltés, fogva maradnak. Lent a mezőkön kocsik vágtatnak a -mérnökökkel, lovas zsandárok nagyon sebesen mennek a falvak felé s -egyfelől már hallatszik is, hogy verik félre a harangot. A főhadnagy hol -siet, hol szalad, a töltésen szedegetve össze a legényeit. Elhagyja a -kubikosokat, mert nehéz a sárban a talicska; de az elhagyás azért nem -baj, mert a pénzzel azért majd megtalálják, ha máshol nem: otthon. - -– Hát megjövendölte kend! – szól a gödörgazdának, amint mellette elmegy. - -A rövid pipaszár mögül csendesen feleli az ember, tolva a talicskát. - -– Nem először látok én ilyent, uram. - -A víz elég gyorsan terül, látszik a csillogása a fiatal vetés közt, amit -most már hiába vetettek, persze, ilyenkor nem tudni még, hogy meddig jut -el, mert ha egyszer a mély helyeket megtöltötte, azután lassan halad. -Mint mondani szokás: legel, mert éppen olyan a haladása, mint a legelő -állaté. Hanem ahol ér van vagy árok, azon nagyon messze elszalad -hirtelen, hogy aztán a végén kiöntsön. - -A gödörgazda megáll és azt mondja a társaknak: - -– Majd ebbe a faluba mönnyünk le. - -Bólintanak rá, hogy jól van és libasorban a talicskák újból megindulnak. -Amint a töltésen lekanyarodnak, látják, hogy az árkok vize sárga, a falu -laposabb oldalán mozog már a nép, a kétségbeesés erejével rakva a gátat. -A toronyban kongatnak. A talicskaszíj melledzőjének erősebben feszül -neki a gödörgazda. - -– Ügyeközzünk embörök, ügyeközzünk. - -Oda igyekeznek a tetthelyre. Hát ott csakugyan baj van, mert ha azt a -kis darabot gáttal el nem kerítik, a falu közepéig beszalad a víz és itt -szélrül a templomot mindjárt elviszi. Hányják a földet, ahogy lehet, -szakajtóval és istállós talicskával dolgoznak. Ott van már a főhadnagy -is a legényekkel. A legények a háztetőkön vannak, dobálják és hordják -lefelé a nádat, a főhadnagy egy-egy rántással egész kerítésdarabokat -tépdel ki és veti a gát elébe palánknak. De csak erősebb a víz, mert a -nyomás egyre nagyobb s a laza kis földgát a közepén enged. A támadt -nyiláson szökve fut át az ár és sikoltoz az asszonynép és szomoru -némasággal áll a férfi. Két hatalmas karjával magához ránt két katonát a -főhadnagy és a nyilásba ugrik velük. A kubikos-csapat odaért és nagyot -ordit a gödörgazda: - -– Embörök! - -Egyszerre lefordul a talicskáról a suba, a gyékény és a vizelfogás -paraszti tudósai vetik hirtelen latba karjaik erejét. Gyékényt borítanak -előbb a derékig vízben állók elé, más felekezet a földet teremti oda -nagy gyorsasággal, a harmadik csapat a templomkerítésről kapja le a -rácsos kaput és gyékénynyel borítva letámasztván, mögéje földdel -dolgozik. - -– No! – mondja a gödörgazda büszkén, mikor kész a tudomány és betömték a -szakadást. - -Segítenek még, ahol jónak mutatkozik, azután azt mondja a gödörgazda a -főhadnagynak: - -– Uram, elázott-e a pénzünk? - -– Nem ázott az, – felel a tiszt, – csak derékig ért a víz. - -– Akkor fizessön ki, uram, aztán hagy mönnyünk. Nincs mán itt nekünk mit -keresni. - -A bocskorosok is körülállják, hogy de bizony csak jó lesz most már, ha -pénzüket kiadják. - -– Jól van, – mondja amaz és megindul azon vizesen, – talán csak tud itt -valaki váltani, gyerünk a községházához. Hanem én azt sem tudom, mi -fizetés jár maguknak. - -– Majd tudom én, – felel a gödörgazda. – A kubikot most mán úgy se löhet -számítani, hát napszám jár. Három egész nap napszám: hétfő, kedd, -szerda, mög mára röggel kilenc óráig egy fertáj napszám. Fejenkint ez -esik. - -– És az a munka, amit itt csináltak? - -A gödörgazda nemet int. - -– Az nem számos, – mondja. – Szögényöknek történt. - -A bocskorosok bólintanak rá, hogy ez valóban úgy van. - - - - -Egy vídám katonáról - -Az összes szerelmek között, miknek eddig nézője voltam, nem láttam ahhoz -fogható bolondot, mint mikor infanterist Alexander Bézső beleszeretett a -bimbasi egyik feleségébe, odalent a fölöttébb görbe Novibazárban. – Igen -különös dolognak tekintetődött ez nagy általánosságban akkor; először, -mert nem éppen azért küldettünk le oda, hogy egy vagy más szerelemben -utazzunk, másodszor pedig leginkább, mert hogy Bézső, a vizsgázott -lovász, a kapitány úr Bársonyának volt komornyikja, (amely állást később -a kompánia-szakácssággal cserélte föl), a századnál a negyvenhatodik -számu fegyver tulajdonosa, egyébként ezermester s örökös -szószátyárkodása miatt közönségesen csak Rucának nevezett úr voltaképpen -csak a piros selyemruhába lehetett szerelmes, mert a nagytekintélyü -bimbasi feleségeinek egyikéből sohasem látott egyebet. Azonkívül a -bimbasi és Alexander Bézső igen távol állottak egymástól. A Ruca -egyszerü közkatona volt, aki, bár sok mindenhez értett s a -kompánia-suszter, Franc Kerekes otromba szerszámaival rendbe tudta hozni -a rosszul járó zsebórát, nem lehetett olyan nagy ember, hogy a bimbasi -asszonyáig emelhesse szemét. Egyébként azonban általános szeretetnek -örvendett. A szakasznak, – nagy, hosszu, fából tél-túl összeütött -hodályban laktunk télen, szellős sátorokban a nyári meleg napokon, – -szinte a lelke volt, amint örökös fecsegésével jobb kedvre hozta a -folytonos hazavágyódástól már szinte elborult bolond társaságot. - -Ruca igen jeles férfiu volt. Ha új bakancsokat kellett zsirozni a -magazinnak nevezett állitólagos férhelyiségben, oda csak Rucát hívta meg -az őrmester, mert ime, az ügyes Ruca egy félóra alatt bezsirozta az -összes bakancsokat, el is kezelt belőlük egy zsebre való szíjat, s ami a -legcsodálatosabb a dologban, még a fontos művelethez kiadott zsírt is -„elfogta“ mind, ami pedig igen jó étel vacsorának, kenyérre kenve, ha -nincs más. Ámbár Ruca pénzbeli dolgokban sohasem szűkölködött. Mindig -gyártott olyasmit, amit el bírt adni. A suszter elhullajtott bőreiből -bukszákat varrt, ami különben pénztárca volna, de mégis csak sokkal -szebb az, ha bukszának neveztetik. Mert például a pipa pipa, a kanál -kanál, de a katona a pipát hívja kanálnak, a kanalat pipának s menage -táján el nem tudná képzelni a dolgokba nem avatott, hogy miért kiabál -minden ember egyszerre a pipája után. Éppen úgy, mint hogy a kék -nadrágot csak azért is zöld nadrágnak nevezi, a szanitészt dögésznek, a -huszárt kocsisnak, a jágert péknek, a hornistájukat lovaspéknek, a -regimencbanda cseheit új-spanyolnak, a kapitányt öregnek, a kadétot -csirkének, a hegyi üteget kis bolondnak, a mezei ágyút nagy bolondnak, a -várágyút ménkűnek, a bosnyákot szamárnak, a szamarat mulinak, a hegyi -train katonáját, aki az öszvéreket vezeti, dupla szamárnak. Ha valakit -visz a napos káplár a börtönbe, s a tisztelt valakit, amint vinné -szeretettel cirógatva a vasakat, amelyekkel pár perc mulva a keze a -lábához köttetik, megkérdezik, hogy miért kapta a büntetést, a -legártatlanabb képpel feleli, hogy azért, mert nem akarta reggel meginni -a kávét. Ha valaki kitör egy ablakot, amit meg kell fizetni, annak -„utalványa jött Magyarországból“, aki szerencsétlenül elpusztult odalent -s most nyugszik a nehéz kövek alatt, az egy sem halt meg, csak hosszu -szabadságra ment csupán. - -Valóságos külön nyelv ez, amelyre külön lingvistákat küldhetne ki az -akadémia. Van olyan közel hozzánk ez is, mint az osztyákok és egyéb -messzi népek. - -Ruca ezeket is értette nagyon. Ha kenyeret kapott a század, míg a fele -része oda volt patrouillban, a hazaérkezőknek elébe futott a -hegyoldalakra, nagy hujjáhozás között kiabálva: - -– Megjött anyátok Magyarországból! Hozott kalácsot! - -Rucát ilyenkor puskatussal oldalba verték, ami azonban csak a -szeretetnek a nyilvánulása volt. Rucától sok mindenfélét eltűrtek, ha -néha „meghúzták“ is, a pokrócba borított kis embert soha sem verték -csizmákkal, legföljebb a papucsok sarkával csak. Ő szerfölött hálás volt -e kedvezményekért s az ilyen örömünnep éjszakáján rendesen „úszni küldte -az ágyakat“. Ezeket a vasakat csak néhány arasztékba eresztett mozgó -pánt tarja ágyképes állapotban. A Ruca nagy furfanggal szedte ki a -sötétben mindet s amikor valamennyivel készen volt, föllökte a magáét. A -zajra egyik-másik fölébredt, megmozdult, s abban a pillanatban nagy -robajjal esett szét a „szobája“. Végül aztán földön volt valamennyi. -Rucát ilyenkor minden szó nélkül fogták elő. Ő nyugodtan nézett a -büntetés elébe s csak nagy vörös szakállába nevetett a sikerült csiny -fölött. - -Rucának föl kellett öltöznie mars-adjusztirungba s hatszor tisztelegve -minden fölállított ágy előtt, így kiáltania: - -– Így jár az, aki elereszti az ágyakat… - -Ruca komolyan, megbánással, szinte siralmasan tette ezt. Amint készen -volt a tisztelgéssel mindenütt, levetkőzött, lefeküdt csöndesen, s egy -óra mulva újra a földön feküdt minden ágy megint, ő maga pedig, magára -szedvén mind a három pokrócot, kivonult valahova a kövek közé aludni. -Másnap reggel rendesen egy nagy üveg pálinkával vonult be, amit a -kiszabandó büntetésnél enyhítő körülmény gyanánt vett a szakasz. - -Hamisítatlanul jeles cselei voltak neki. Alacsony, széles vállu, nagy -vörösszakállu ember volt, az egyik kezével örökké rajta a nevezetes -szakállon, büszkeségén. - -Abba a kicsi, idegenbe tolt kolóniában, mivelhogy a török borbélyok -rettenetes kínnal nyúzzák meg az embert, senki sem borotválkozott. A -századok, ha a fiatal gyerkőcöket, akiknek még nem nőtt ki az állukon – -a hajuk, hátraállították, olyanok voltak, mintha nem volna köztük -negyven éven alól való ember. - -Egyszer volt csak szomoru dolga Rucának, amidőn elaludt a poszton. -Valahol a hegyek között, kis kolónia-őrház bezárt ajtaja mögött, -paliszádok védelme alatt, silbakolni kellett volna, azonban Ruca megúnta -az állást s leült. Majd fölugrik, ha jön valaki. Aztán oldalt -támasztotta az „asszonyt“. Végül elaludt a hideg őszi éjszakában, nagyon -mélyen s mikor a vizitáló tiszt költögette, félálmosan azt felelte, hogy -tisztességes ember nem szokta álmában háborgatni a másik tisztességes -embert. - -Ezért a kis alvásért elutazott Ruca a plevljei Svéta-Trojicába. Ez -valami bosnyák szentnek a neve, egyébként azonban egy rettenetes börtön, -amelynek csak egy fala van téglából, a másik három pedig a kősziklába -vágva. - -Ruca, innen hazatérve, egy ideig szótlan volt. Most is ugyan, rendes -szokása szerint, a földön ült két ágy között mindig s gyártotta -egyre-másra világraszóló találmányait, de nem beszélt. Szomoru volt s a -hathavi brigádáristom katonai önérzetén ejtett hatalmas vágást. - -Ugyanekkor történt, hogy a századnak a régi török híd tornyában -elszállásolt néhány emberével nagy baj esett. A torony tele volt pókkal -s azonfelül patkánynyal, amelyek megették a legények kenyerét s ha -kenyér nem volt, megették a ruhát. Ennélfogva a szobalétszámba, annak -rendje és módja szerint, fölvétetett egy macska is, amely mégis némi -pusztítást követett el olykor a patkányfamiliákban. Történt azonban, -hogy a macska, megúnván a kincstári életet, megszökött. A nagy Ördög -állott akkor fegyveres őrt az ajtó előtt, látta is a macskát, de semmi -kísérletet nem tett az elfogására. Denikve, a szobaparancsnok rapportra -ment a kapitány elé: - -– Jelentem alássan, azt kéri a legénység, hogy ne kapjunk többet -kenyeret. - -– Hát miért? - -– Jelentem alássan, megeszi a patkány. - -– Hát nincs ott a macska? - -– Jelentem alássan, nincs. - -– Hát hol van? - -– Jelentem alássan, dezertált. - -– Hát miért nem vigyáztatok rá? - -– Jelentem alássan, az infanterist Ördög állt posztot, amikor megszökött -a macska. - -– Hát jőjjön elő az Ördög. - -A nagy Ördögöt előhívták az albántól, ahol szokása szerint itta a -szilvaszeszt és káromkodott. Megjött s akkora haptákot csapott, hogy -rezgett belé a barakk s a kadét teás ibrikje, az egyetlen európai -színezetü porcellán, lehullott a polcról. - -– Maga poszt volt, mikor megszökött a macska? - -– Jelentem alássan, igen. - -– Minek engedte? - -– Jelentem alássan, nem lehet a macskát abfertigolni. - -Végezetül a kapitány mérges volt, elrendelte, hogy szerezzenek másik -macskát. S elrendelte, hogy a hadnagy nézzen utána: van-e a -toronybelieknek macskájuk. A hadnagy nem jól beszélt magyarul, s ami szó -nem jutott eszébe, arra azt mondta: zizé. Elment mindennap, fölmászott a -rossz lépcsőn s ahogy megjelent, haptákot állt minden magyar és török -katona a szobában. Az utóbbiak átjártak kártyázni hozomra, mert szultán -ő felsége e derék harcosainak sohasem volt pénzük. Az valahol a -bimbasinál maradt, akinek a feleségébe szerelmes volt a Ruca. - -– Hát frájter, van-e már zizé? - -A holdvilágképe miatt rendesen csak Hókának nevezett őrvezető -tisztelettel kérdezte: - -– Milyen zizé, hadnagy úr? - -– Amelynek négy lába van és nyávog. - -– Olyan még nincs, hadnagy úr. - -Utoljára aztán az öreg dühbe jött. Rapportra vitte a frájtert és -elrendelte, hogy lopjanak reggelre macskát. - -A felsőbb hatalom ezen buzdító kijelentése rettenetes nagy vígasságot -idézett elő. Délután eltűnt a Ruca s másnap reggel olyan nyávogás volt a -táborban, amilyenre a legöregebb emberek se emlékeznek. - -– Válogassatok, – mondta jólelkűleg. - -S kiöntött a földre egy zsák macskát. Ezzel aztán visszatért újra a -jókedve, de nem a régi duhaj, amikor az ember nem hallotta csinyeket -követett el. Inkább elmélázó, szelid vidámság volt az, aminek sokáig nem -lehetett nyitjára akadni. - -Végre azonban kiderült, hogy Ruca szerelmes. - -A zászlóaljjal együtt egy török csapat feküdt ott, jó anatóliai fiúk, -Kis-Ázsiából, azoknak az őrnagyuk volt a bimbasi. Tél-túl összetákolt -kis sereg volt biz az, alig lehetett hinni, hogy ilyen katonák elől -szaladt a muszka. Gyakorlat semmi, fegyelem nem sok, ellenőrzés még -kevesebb. A Martin-féle fegyverek feketék voltak a rozsdától, némelyik -szíjjon hordta, a másik régi módon vállon, egyik csizmában járt, a másik -félcipőben, a harmadik bocskorban. Hanem a rozsdás fegyverekből, a hídon -állva, belelőtték a Lim tiszta vizében úszó halba a golyót. - -Fizetés nem igen járt, nagy neves ünnep volt, ha egypár ezüstpénz -csörrent a legénység zsebében. Egy darab középkor a földnek az a része, -elmaradva hegyei között a világtól, ahol a lelőtt rabló fejét karón -vitték be a városba a zaptiehk, ami igen szép ingyen-látványosság. - -A bimbasinak volt egy féltucat felsége, akik gyakran ott sétáltak a -tábor körül, illendő zaptiehkísérettel. Drága szép selyembe öltözködve, -kék az egyik, piros a másik, rózsaszín, sárga, volt ott mindenféle -fajta. Az arcot takaró ruha alól kicsillogott fekete szemük, amint -mentek a vízparton, olybá tűnve föl, mint egy-egy vasálarcos. - -A rózsaszínruhás leghátul járt mindig. Az lehetett a legfiatalabb, arra -haragudhatott a többi. Az ostoba szabásu, minden ízlés nélkül való -talárból azonban semmit sem lehetett sejteni, csak éppen járása -könnyedségéről volt észrevehető, hogy fiatal. A Ruca egyszer aztán -kezdett utánuk bolondulni, – igen tisztességes távolban. Mindig azt -nézte, az leste és úgy sóhajtozott, mint egy ifiúr. - -Kezdték észrevenni a szakaszban a baját, de nem szóltak. Ruca -el-elmaradozott, nem vett részt a játékokban, amelyeknek azelőtt -főrendezője volt. Még az általa konzervbádogok és zsinegekből konstruált -telefont is otthagyta. Parancskiadás után rendesen eltűnt a táborból. - -Este kilenc óra tájban volt az idő, midőn a szakasz már feküdt s rendes -bakaszokás szerint az ágyból diskurált. Rucát még nem látták hazatérni. -A retrait kürt-szava végigzengett a völgyön, mikor betoppant és -jelentkezet az altisztnél, hogy hazaért. - -– Hol voltál, Ruca? - -Elütőleg felelt: - -– Sétáltam. - -– Merre? - -– Itt a Limparton. - -– Kerested a bimbasi feleségét? - -Sértődött haraggal hányta le magáról a ruhát. - -– Mi közötök hozzá? Keressétek ti is. - -– Én nem vagyok olyan bolond, – mondta a káplár. – Elég egy szakaszban -egy bolond. - -Ruca vetni kezdte az ágyát s fölrázta a szalmát a zsákban. - -– Hadd legyek… – mondta. - -A káplár kötekedve folytatta: - -– Szerelmes vagy, Ruca, látom. Csak azt mondanád meg, mibe. Hiszen nem -látsz abból az asszonyból egyebet, csak a piros reverendáját. Mi tetszik -rajta? - -Ruca megállott az ágyvetés fontos munkájában s komolyan felelte: - -– Pajtás, sohasem szól egy szót sem… - -Ime, Ruca, a gyerek, a nevetséges, a vídám Ruca, mint komolyan -gondolkozó férfiu, aki olyan asszonyt szeret, aki sohasem beszél. - - - - -Subavásár - -Még mikor eladta a termést, kimondta Halbőr János, hogy subát vesz. A -régi nem jó, új kell. Tudvalévő dolog, hogy a suba szükséges bútordarab -parasztikus embernek. Szék, ágy, párna, divány, télen kályha, nyáron -jégverem az neki; enni lehet a bőrén, meg húst aszalni rajta, s ha -belekötik a serdülő legényt, elhagyja a harmadnapos hideg. Azután ha -beleültetik a gyereket, az annak gyönyörűség. Meg hát egy suba, egy -szépen kivarrott irhás suba díszruha ünnepnapokon. Cifraság, tanyai -Makart-bokréta, ha föl van akasztva a szobában, s tekintélyt szerző -állapot, ha a ráncai közt komoly állásba helyezi magát a gazda. - -S miután úgy történt a dolog, hogy a másik suba, a régi, elpusztult, -indokoltan mondta ki a határozatot Halbőr, hogy új subát kell venni. - -Ennélfogva ma korán reggel fölül a kocsiba Halbőr János, a felesége, meg -a fia. Ugyanakkor a szomszéd tanyáról megindul a szomszéd és két koma. -Csöndes, nyári reggel van, élénk szellő szalad végig a füvek fölött. -Halbőr jókedvben érzi magát és pipára gyújt. - -A kocsik megindulnak a város felé s ekközben szó esik a subáról. Előbb -elbeszélik a multat, a nagy időt, amit az eddigi suba átélt. Nem lehet -mondani, hogy valami különös suba lett volna, de azért becsülettel -megállta a sarat s érdemes arra, hogy néhány szót vessenek utána. - -A városban aztán megáll a kocsi valamelyik szűk útcában, szokott -gyűlőhelyén a tanyai népnek. A kocsikat őrizni ott marad a legény. -Halbőr János pedig az asszonynyal, a komákkal és a szomszéddal megindul. -Komoly menet ez. Halbőr van közbül s ahogy lépdel, határozott mozdulatok -kíséretében veszi ki a pipát. - -Azonban, ahogy menne, egyszerre megáll. Ijedten kotorász a zsebében: - -– Hopp-hó! – mondja. – Hol a pénz? - -A pénzt elő kell vennie. Halbőr ugyan biztosan tudja, hogy megvan, de -hát azt látni kell. - -– Hát perce, perce, – feleli a koma, Barácius Mihály uram. – Meg kell -azt nézni. - -Megnézik. Ott a pénz egy rakásban, szépen kisímogatott ötösök, tízesek, -s nagyobb csomó egyes, tetszetősség okáért átkötve madzaggal. - -Megindulnak újra s mennek addig, amíg odaérnek a subásokhoz. A derék -nagy subák ott vannak kiterítve a kövezetre, a szőrös felükkel kifelé. -Halbőr a csapat élére áll s először úgy immel-ámmal mennek végig a subák -között. A sor végére érve megállnak s szemhunyorítással kéri ki Halbőr a -szakvéleményeket. - -– A szélsőhöz, – mormogja lassan a koma. - -– A szélsőhöz, – hagyják helyben a többiek. - -Elmennek a két sor közt és megállanak a szélső suba előtt. - -– Suba köll, – mondja Halbőr János. - -– Hát hiszen van itt elég, – feleli a subagyáros. – Teszem azt, ez a -legszélső itt mindjárt. Kályha ez, nézze kelmed, valóságos kályha. - -Halbőr lehajol és végigsímítja hosszan, szőrmentében a subát. A keze -nyomán meglapulnak a fehéres szálak és símán egymásra borulnak. S ahogy -a napfény rájuk vetődik, megragyognak. - -– Mint a valóságos selyem. - -Ezt a subás mondja. Halbőr János érzi a szavak igazságát, de azért nem -lehet azt annyiban hagyni. Vontatottan felel vissza: - -– No, kit így, kit úgy. - -A komák meg a szomszéd intenek a fejükkel, hogy az ám, bizony csak úgy -áll a dolog, hogy kit így, kit úgy. - -Halbőr most már a másik oldalra kerül. Leguggol és úgy néz végig a -subán. Azután hirtelen rácsapja a kezét és a széttartott öt ujjával -hirtelen végigszántja az egészet. Ahogy ez megtörtént, fölemelkedik a -kéz és nézi a bizottság, hogy mennyi szőrszál maradt rajta a subából. -Alig egynéhány. - -– Nem sok, – mondja komoly arccal Halbőr. – Ámbár ismertem én már olyan -subát, akiről nem gyütt le ennyi. Régi nagy suba volt, az bizonyos. Máma -már nem csinálnak olyant. - -– Nem ám, – erősíti a koma. – Nem azok már a subák, akik ezelőtt voltak. - -– Nem, – veszi föl a szót a szomszéd. – Pedig a birkák most is csak -olyanok, mint azelőtt. A birkabőr nem változandó. - -Amíg ez megtörténik, Halbőr fölveszi magára a subát. Az asszony segít -neki. Ahogy a subában tetszelegve megfordul, lebbenve csapódik utána az -alja. Azután tesz egypár lépést előre, oldalt. Mert ki kell tapasztalni -az ellentállási képességét is. A komák és a szomszéd egy kissé -meghajolnak, úgy nézik. Ki kell tapasztalni a subaaljnak a földhöz való -viszonyát is. - -Halbőr kerül-fordul, a két kezét beleakasztja a felső szijakba s hol -kinyitja, hol becsukja a suba elejét. Először az egyik felét csapja -magára s úgy a tetejébe a másikat, azután megfordítva. Az egész készség -jól jár. A csapat egyes tagjának az arcán az elégültség bizonyos foka -látszik, amit meg is érdemel egy jóravaló suba. - -Halbőr azt látja s úgy tetszik neki, hogy mindnyájan egy gondolaton -vannak. Azonban hamarosan olyan arcot csinál, mint akit bánt valmi -dolog. - -– A színe se az igazi, – mondja kedvetlenül. - -– Dehogy nem, – vág bele az iparos. – A legtisztább arany se szebb. - -Csap egyet a levegőben Halbőr s megvetőleg dobja le a subát. - -– Nagyon vásárhelyies, – mondja. – Nem tetszik nekem a színe. Nem -tetszik. - -Most már a subás előveszi az ékesszólást. Fölkapja a nagy darab állati -bőrt s egy ügyes lebbentéssel szétteríti. - -– Hát ez a bőr? – kérdi fölcsattanó hangon, diadalmasan. - -Belécsippent a két ujjával egyes helyeken. - -– Mint a patyolat! - -– Hiszen éppen ez az, – szól a szomszéd. – Hogy nagyon gyönge. Szakad az -ilyen fáin portéka. Tudja, nekünk odaki mindenre köll az ilyen, azért -akar erőset a szomszéd, hogy mög ne ártson neki a viselés. - -Halbőr megint fölkapja a subát, de most már kifordítva, nyári -állapotban. A tenyereit elül kéjjel húzza végig a finom bőrön. S mialatt -így álorcáskodik a cimboráival együtt, a lelkében meggyőződéssé válik a -tudat, hogy ennél alkalmasabb subát nem igen lehetne találni. - -– Hát az ára? – kérdi odavetőleg. - -– Harminc forint. - -Halbőr behunyja az egyik szemét s a másikkal féloldalt néz a -kereskedőre. - -– Hogy mondja? – szól s féloldalt tartja a fejét, hogy jobban a fülibe -menjen a szó. - -– Harminc forint az ára. Megér ez annyit testvérek közt is. - -– Pöngőben? – kérdezi tovább ártatlan tanyai ábrázattal Halbőr. - -– Nem, új forintban. - -Halbőr megcsóválja a fejét, a subát leereszti a félválláról s úgy veszi -vele magát körül, mintha kocsiban ülne. A komák azonközben a varrást -deputálják. Az úgy megy, hogy aláfeszítik a körmöt s az ujj mint egykaru -emeltyü szerepel. Valamelyiknek engedni kell. Ha a szirony szakad, rossz -a varrás, ha a köröm törik, hát rossz a köröm. Még jobb, hogy kitört. - -De a varrás is jó, valamint jól illik a suba is. Halbőr leereszti a -subát maga körül és rátámad a suba-árusra: - -– De hát maga-e az a Kis Mihály, akit én keresek? - -– Nem én. Engem Varga Jánosnak hívnak. Ha valamikor subát vett kend a -szegedi piacon, ismerheti a nevemet. - -– No, mert ezt a Varga Jánost kerestem én, – mondja most már hamiskás -mosolylyal Halbőr. – Mert magánál vett az apám is. Még most is megvan. - -– Hát hiszen amit én megvarrok, az meg is marad! – esik nagyot a szón a -subás. - -– Csakhogy nem a suba van meg, hanem az apám. - -A komák arcán széles mosoly halad végig és elneveti magát a subás is. -Halbőr fölhasználja a kedvező pillanatot. - -– Adok érte húszat, – mondja. – Nem ér többet. - -– Nem lehet. Hiszen csak éppen magának adom harmincért. Mert maga ugy-e -a Kása András? - -– Nem én, Halbőr János, a felsőtanyai. - -– A Förgeteg Halbőrökbül? - -– Ügön. - -– Hát vigye a huszonnyolcadfélért. - -Halbőr kiteríti a subát s ahogy végigpillant rajta, hirtelen megakad -valamin a szeme. Kedvetlenül rántja föl a vállát és föltolja fején a -kalapot. Nagyot lélegzik és úgy felel: - -– Nem köll ötért se. - -– Nem-é? - -– Nem. Minek varr bele tulipántot, mikor én azt nem szeretem, – mondja -haraggal. – Sohase viseltem tulipános subát. Minek az rajta? Mirül jó -az? Vagy rúzsát varrjon rá, vagy semmit. Tulipános nem köll. Mögugatna -benne a kutyám. - -A véletlen úgy hozta magával, hogy mind csupa tulipános subát hozott ki -a vásárra a subás. De nagyobb bizonyosság okáért keresni kezd köztük, -hogy nem akadna-e vagy egy rózsás. De nincsen. - -– Ne is keresse, – Duzzog Halbőr János. – Más nem köll. Erre az egyre -volt gusztusom, ez se jó. - -Izgatottan jár föl-alá a subás előtt. Előveszi a kendőt, letörli a -homlokát és menni készül. De hirtelen visszafordul, kikap a tárcájából -két tizest és odatartja a subás elé: - -– Köll a húsz forint? - -– Nem lehet. Nem adom alább, – szól ez ingerülten. - -Halbőr visszateszi a pénzt, a tárcát körülköti a szíjjal, úgy csúsztatja -vissza. Mikor már beletette a zsebbe, még egyszer odasandít, hogy -csakugyan benne van-e? - -– Nem köll azér haragunni, – mondja Förgeteg Halbőr, – ’szen én se adnám -oda érte ezt a kéket. Csak éppen tréfáltam. - -A kereskedő dühösen rákiált: - -– Tréfáljon kend mással! - -– Mondom, hogy nem köll haragunni. A pénz megmarad. Majd vöszünk máskor. -Majd ha lösz rúzsás subája, elgyüvünk érte. S a csapat élén távozásnak -indul Halbőr Förgeteg János. Még a sarokról visszakiált: - -– Itt a pénz! – s a tenyerével ráver a tárcára. – Behozom egy rúzsás -subáért a másik szombaton. - -Hanem hiszen elviszik azt addig adóba. - - - - -A Szent Mihály a jégben - -A kormányos nem valami jókedvvel indult ennek az útnak, mert úgy vélte, -hogy igen hideg már az idő és nemsokára ereszkedni kezdenek lefelé a -marosi jegek. Ezek rendszerint az első híradók a folyó alvásáról. -Legelsőbb jönnek le a Marosból és a Tiszában úsznak lassan. Utánuk már a -fagyok következnek, a jég egyre sűrűbb, valahol aztán megakad, valamely -kanyarulatnál vagy hidak között. De fölülről egyre csak több jön, odaér -a társaihoz, összefagy velük és apránkint ily módon beáll a víz. A halak -alatta maradnak s igen nagyon futkároznak, hogy hol találnának a jégen -egy kis ablakot, mely friss levegőt adna. A hajók pedig, amelyek -ilyenkor útban vannak, befagynak a jég közé és még jó szerencse, ha a -zajlásban parthoz tudnak állni. - -Ettől félt leginkább Török Mihály uram, a kormányos, mikor fölküldték a -nagy hajóval Vác alá, hogy ott kővel rakodjon s azután térjen vissza. -Mert az ország e tekintetben nem jól van berendezve. Arra fölfelé kevés -a búza, sok a kő, erre lefelé búza csak van, van rozs is, de mit ér, ha -kő nincsen. Ennélfogva azt hozatni kell és a nagy hajók járnak érte föl -a Dunába és mire leérnek vele, oly drága, hogy jóformán olcsóbb lenne -túróslepénynyel rakni ki az útcákat. - -És jó őszi idő volt már, mikor a nagy hajóval megindult a kövekért Török -Mihály s mondta is, hogy ha ebből a dologból baj nem lesz, hát az megint -Isten különös kegyelme a Szent Mihály iránt. De azért csak útra kelt, -legénységével egyetemben. A maga emberségéből lement Titelig. Ott -vasbikát fogtak a hajó elé, amely fölhúzta egészen a kőbányákhoz, hol -aztán azonnal rakodni kezdték a hajót. - -Lassu munka az ilyesmi, mert a kő nagyon nehéz és Török Mihály látván az -időnek egyre hidegebbre való fordulását, igen aggodalmasan pipázott. Ám -kell, hogy mindennek vége szakadjon egy időben s a kővel is megtelt -végtére a hajó. - -– Holnap indulhatunk, Mihály bátyám, – mondta az első legény, bizonyos -Kanizsay Ferenc, másnéven Rámás Ferenc, mert mindig rámás csizmát -viselt. - -– Indulni indulhatunk, – felelte Török Mihály, – azonban, hogy haza -érünk-e valamikor, azt én most mömondani nem bírom. - -Ugyanis kezdtek már jönni a jegek. Előbb csak a vágbeliek, az aprók, -utóbb széles, nagy darabok, amik a Csallóköz pihent ágaiban teremnek meg -vastagra. Biz úgy, hogy keresztet is vetettek valamennyien magukra, -amidőn elkötötték a hajót a parttól s a Szent Mihály belehaladva a Duna -közepére, ott orrával lassan délnek fordult. Nem valami pihenős -ereszkedés volt ez, Török uram folyton a domentátumon állott, a -kormányrúddal a kezében, a legények pedig csáklyázták a jeget, ami a -hajó oldalát verte. Ezzel is gyorsabban haladtak, bár Kiskovács Mihály -legény egyszer akkorát taszított a jégen, hogy maga is ráesett a -hajóból. - -– Nézd a bolondot, – mondta Török s kötelet hajított le Kiskovácsnak, -amin visszamászott. - -Ezen egész napon megvolt lefelé való mentében a hajó, de estére kelvén, -baj történt. Megtörtént Török Mihály urammal is, amit eddig nem -tapasztalt, hogy tönkre vitte a hajót. Hogy esett, mint esett, ki tudná -megmondani. Ismerte pedig a Duna fenekét is, akár a tenyerét, mivel vagy -negyven éve jár-kel már a medrek fölött. Azonban egyszer esik az meg, -ami eddig nem volt s ez valóság, hogy a nehéz hajó rászaladt a porondra -s a dereka akkorát nyögött, hogy mindenek megrendültek. És e nagy -ijedtségben, amikor a nyelvüket elfeledték használni az emberek, a hajó -lassan forogni kezdett s alig telt bele vagy három minutum, a Szent -Mihály már megint orrával állott fölfelé. Ilyen hatalmai vannak a -vizeknek. - -És így szemközt állván a jégáradatnak az öreg fahajó, megkezdte a maga -szomoru haldoklását. Jöttek a csodálatos nagy táblajegek és vágták az -oldalát. A fekete festéket hamar leszedték róla és ki merné így -látatlanban hinni, emberek, hogy kővel terhelt ekkora hajót féloldalra -fordít valamely jégdarab, ha jól az oromzat alá tud furakodni. Pedig -bárki bármit beszéljen, úgy van ez, Kanizsay Ferenc eléggé pötyke legény -a rámás csizmában, de ezúttal reszketett és ugyan sűrűn hányta magára a -keresztet. Ellenben Török Mihály szomorúan pipált és egyre csak azt -mondta: - -– Varnyut főztem az egész éjszaka álmomba, tudtam, hogy ilyesmi -történik. - -És hordatta a deszkákat, letépette a fedélzetről mind, amit csak -lehetett s leakasztotta kötélen a hajó oldalára. De mit ért mindez? -Semmit, valóságosan semmit. Jött ám a jég kegyetlen és beszédes volt, -úgy harsogott, mintha az itélet napján citeráznának az angyalok. A budai -telepről segítségre jöttek vasbikák, hogy majd elhuzzák e helyről a -Szent Mihályt, de szégyenszemre vonultak vissza, mert behorpadt az -oldaluk. Vágta a jég, vágta, egyre vágta, alig volt már fa a hajó orrán, -úgy leszedte és dőlt, egyre jobban dőlt a hajó. Török Mihály kivette a -szájából a pipát és azt mondta a legénységbeli népnek: - -– Úgy nézem, belefordulunk… - -Azt mondta erre Kalapis János legény: - -– Biz én nem fordulok, mert nem vagyok bolond. Itt hagyom a hajót, aztán -forduljon amerre tetszik. - -Török idegenül nézett rá. - -– A hajót? – kérdezte. – A hajót hagyod itt? - -– A hajót hát. Hát mi a ménküt? – szavalt tovább keményen Kalapis (mert -az efajta veszedelmek tökéletesen elrontják a fegyelmet). – Csak nem -fagyok a jég közé a Szent Mihály kedveért? - -Azt lehetett volna hinni, hogy Török Mihály e szavakra elharapja a -pipacsutorát, de nem harapta el (mivelhogy csak az az egy volt neki). -Inkább ehelyett csak azt mondta: - -– Hát ugyan hogy mentek ki a partra? - -Ez bizony kérdés. Akármelyik pontját nézték is a víznek, jó távolosan -feküdt. Ebben az istenitéletben tökéletes bolond, aki csolnakra száll, -mert úgy bekapja a jég, mint a harcsa az apró keszeget. Bár hiszen rég -elcsapta a csolnakot a hajó faráról a zajlás. Hanem itt arról van szó, -hogy ki kell dobni a körtét a partra. A parton ugyanis voltak emberek, -mert az ilyen szerencsétlenség nem hagyja soha megindulás nélkül a parti -embert. Most nincs más mód, mint a körtét kell kihajítani vékony -zsinegen s ezen által majd kihuzzák a vastag kötelet. Azon aztán aki -végigkapaszkodik, bizonyosan kiér. Ebben a körtében bizakodtak most a -legények és azt mondta Kisfurus Gergely (a híres verekedő): - -– Majd kihajítom én! - -Más azonban a körte télen és más nyáron. A körte voltaképpen ugyanaz a -fakolonc minden időben, de nem egyfajta a zsineg, ami utána huzódik. -Téli időben megfagy s nehezen halad az eldobott körte nyomában. Így járt -Gergely is, mert dobta ugyan a körtét, de hiába dobta. Felére se -közelítette a partot a kölönc, hanem lebukott a jegek közé. -Szégyenszemre kellett azt kihuzgálni. - -– Majd én, – próbálta a Kiskovács Mihály. – Jaj, de hiszen minek is -próbálja az ilyesmit a tökéletlen ember. Teljes hiábavalóság az. Most -már Kanizsay Ferenc fogta föl a körtét és próbavetést téve előbb, nagy -suhogtatással eresztette ki a kezéből. - -Odakint a parton várták az emberek, nyujtották is utána mindkét kezüket, -hanem hiába nyujtották. Nem ért ki. A hajósok a hajócsárda előtt állván, -összenéztek. Török a félrebillent hombár tetején állott és pipázott. -(Azon emberek közül való ő, akik meghalnak azonnal, mihelyest nem jól -esik a dohány.) Végig méltatta tekintetével az embereket s úgylehet, -szíve valamely rejtekében föloldódzott a jóindulat. - -– Hát, – így adta föl a szót, – hát csakugyan itt hagyjátok a hajót? - -Kanizsay Ferenc nem szólt erre semmit, csak ahogy ült a gugora-oszlopon, -azt rugdalta a csizmája sarkával. Kiskovács Mihály sem szólt, ellenben -Kalapis mentegetőzve rántotta föl a vállait. - -– Otthonra vagyok tartozandó az életemmel, – mormogta, – neveletlen kis -árváim… - -Jakab Pál, aki olyan inasforma volt a hajón, elfakadt sírva. Én uram és -én teremtőm, miért ne fakadna sírva az ilyesmin a gyermek? - -– Adjátok hát ide azt a körtét, – mondta Török, és levetette magáról a -felsőkabátot, le az alsót. Fölgyűrte a karján az inget az öreges ember -és meglóbálta a körtét. De megint abban hagyta. Egy darab fát letett -támasztéknak az első lábához. Annak jól neki lehetett feszülni. Most -karikában kezdett suhogni a körte, szinte sivított utána a fagyos -zsineg, azután kivágta hosszan, egyenest és minden morajló jegek fölött -átrepülve, kiesett a partra, koppant is a fagyon. - -– No, – mondta az ember, – aki akar, az mehet. - -A parti népek elkapták azonnal és vonták át a zsinegen az alattságot. -Kikötötték cövekhez és most már valóban mehetett, aki akart. Olyan sűrűn -járt a jég, hogy lépni lehetett rajta, ha pedig megbillent valamely -tábla, haladt az ember a kötélen a karjaival. Mert nemcsak a lábakkal -lehet előre jutni. Elsőbb a Kiskovács Mihály indult útnak s hogy -szerencsével járt, Kalapis próbálkozott. Harmadiknak Jakab Pált -eresztették, neki azonban jó erős madzaggal a derekát körülkötötte Török -Mihály, hogy azon esetben, ha jég és kötél is elhagyná, segedelem nélkül -ne maradjon. Utolsónak pedig az első legény, ama bizonyos nevezetü -Kanizsay Ferenc maradt. - -– Te még ne menj, – szólt neki Török, – mert majd levelet viszel a -partra, hogy postára add. - -Meg is írta a hajócsárdában fehér papiron az ő betüivel. Ismeretes betük -ezek nagyon, mert Török Mihály nem szereti a cifraságot s ez okból a g -betünek rendszerint elfelejt farkat csinálni. Így írta, amint itt van; -ha valaki kételkednék benne, tanu vagyok rá, mert láttam (legföljebb a -névben lehet különbség): - -Tisztelt gazda uram! - -Jövetben a porondot értük és az jég oldalba kapott és borzasztó -hasigatja a deszkákat a hajórul. Már itt járt a Sirály és az Ven -gőzösök, hogy kivontassanak, de azok se tehettek semmit a jégségben. -Vasbádogokat hagytak itt, hogy az jég ne zakgassa annyira a Szent -Mihályt, de hiába, mert az jég mindent elsodor. Úgy nézze a sorsot, -gazda úr, hogy alighanem utoljára látta a Szent Mihályt. Engem is. A -levelet viszi a partra Kanizsaji Ferentz. - -Török Mihál. - -Most tépte le az első kormányt a jég.“ - -Kijött a kis házból Török a levéllel és odaadta azt Kanizsay Ferencnek. - -– Ezt, – mondta, – mihelyest falut érsz, föladd. - -Kanizsay Ferenc ránézett Török Mihályra. - -– Hát kend, – kérdezte, – Mihály bátyám? kend nem jön? - -A kormányos, aki a sarogján fölment a domentátumra, szótalan, onnan -aztán kérdést adott föl Ferencnek: - -– Én? – szólt rekedten. – Én? Innen? - -Roppant megint a hajó dereka, mert valami nagy darab jég furakodott alá. -Kanizsay sietve kapott a kötélhez, ment a többi után. Török lenézett a -jeges vízre, ki a parti ködbe s magára maradván a félredült hombárral, -önmagának tette föl a kérdést: - -– Én? Innen? - -* - -Akárki akármit beszél, vannak csodák. Bizonyára úgy történhetett, hogy -az égbeli Szent Mihály nem hagyta itt a fából való Szent Mihályt, -dacára, hogy a Mária-kép mécseséből kidőlt az olaj, mikor félrebillent a -hajó. Még azon az éjszakán jött a hajónak neki egy iszonyatos tábla jég, -azon nyilvánvaló szándékkal, hogy tökéletesen fölbillenti. De Mihály -arkangyal óvta a hajót, mert nem borította föl a tábla, hanem csak -meglökte olyformán, hogy leszaladt a porondról. Mihály aludt már egy -subán a csárdában, mikor ez történt, de azonnal észhez kapott, -fölugrott, kiszaladt és látta, hogy a Szent Mihály a ködben lassan az -orrával ismét délnek fordul. - -– Dicsőség, dicsőség! – mondta, azaz, hogy gondolta inkább, mert nem -volt kinek mondani a kietlenségben s a kormányhoz állván, megtömte -azonnal a pipáját. Azontul aztán haladt. Egymaga úr a vizeken az -elevenre vált hajóban. S történt, hogy haza is ért, mert az idő -megenyhült s a jég úgy elveszett a vízről észrevétlen, mint az apró -kácsák tollából a sárga szín. Titeltől fölfelé megint csak vasbika -huzta, fölérvén, kikötött Mihály, orral a víz ellen, mint szokás. Amint -eközben foglalatoskodna és rendelkeznék, útközben fölkapott értetlen -legényeivel, azt kérdi tőle a partról a sógora, Baráczius Illés -(kormányos az Isten velünk, ki ellenünkön): - -– No, meggyütt kend? - -– Meg. - -Egy szót se szólt többet. - -De szótalansága mellett is az olvasó egyet gondol, hogy idáig eljutott: -az elvállalt dolognak hőse Török Mihály uram. - - - - -A mag története - -Nagy, komoly ökrök mennek be legelőször a földbe, huzván maguk után a -nagy kést, amely a föld hátát hasogatja. A föld az ellen nem szól -semmit, áldottabb teremtés, mint ő, sehol e világon nem létezik. Azután -emberek állnak a földbe s dobálják szerteszét a buzamagot. A nagy kés -által tett hasításokba esnek a magok, mikre előbb az Isten hasznosító -kegyelme kéretett. Majd megint a nagy, komoly ökrök mennek végig a -földön a boronával s betakarják a szétszórt magot. Ezzel aztán jóidőre -el is van intézve az egész dolog. Ezentul az Isten dolgozik s az ember -nem tehet mást, mint hogy jó akaratát kérje. Adjon őszi esőt, de ne -sokat, de mégis annyit, hogy elpusztuljanak a mezei egerek. Azután -fagyot ne adjon idő előtt, ha ád is, kicsit adjon, s a nagyobbat csak -akkor adja, ha már előbb havat adott. Szép fehér havat, amit az emberek -hidegnek találnak ugyan, de a földnek az nem hideg, hanem jó meleg, az -ajnározza a magot. - -Azután jön egy hosszu tél, melynek leforgása alatt nem is tudnak mit -csinálni az emberek a tanyákon. Jóformán a napot lopják, a jószág -etetése csak, ami munka, s néha, ha sok hó esik, el kell hányni s néha -adót is kell fizetni. A mag nyugodtan van a föld alatt, pihen s kezdi -kikezdeni oldalait a melegség. A földben, amely meg van fagyva, a -földben, a melyet méteres hó föd be fehéren, a mag nyilni kezd. Előbb -álmodik, azután szül. E nagy darab földek, mikben öregjeink csontjai -nyugosznak, apa. Apja a magnak, melyet termékenyít a hideg hónapok -alatt, nyilásra fakasztja s minden módon azon van, hogy a maga erejéhez -képest éltesse. - -Idők multán a nap közelebb jön s vetni kezdi tüző sugarait. A hó -apránkint elvész, úgy tünik el a mezőkről, hogy észre sem lehet venni. -Alig hogy így búcsútlan távozott s fehérsége helyében ott maradt a -fekete föld, abból kicsinyke zöld szálak bújnak elő. Oly vékonyak, oly -elhagyatottak, egy nünükebogár semmi módon meg nem állhatna rajtuk. (Bár -nem is igen megy rájuk, a nünüke a vonatok bolondja s a vasuti -töltéseket kedveli.) A nap szeliden öleli körül fényével a gyenge -növendéket, hogy erősödne. A gazda is kijár már a földre és nézi, öröme -telvén benne. Nyől a kis zöld szál, miből idővel kenyér lesz és bárcsak -legyen is belőle sok. Mert, ha elején keressük a dolgot, hát a büftök -nem föltétlen szükséges, de a kenyér föltétlen szükséges ahhoz, hogy -éhen ne haljanak az emberek. - -Ez a kenyér most még ott van abban a félujjnyi törékeny szálban és senki -más, csak az Úristen tudhatja azt tenni, hogy e törékeny fattyúból -valaha kenyér származhasson. A gazda igen nagyon jól tudja ezt s el -lehet mondani, hogy harmincesztendei klastromélet nem tanít meg úgy a -valódi istenség ismeretére és félésére, mint egy esztendei gazdálkodás. -Mert valóban csak a legfelsőbb hatalomtól függ minden igyekezete. -Hitében népünk ezért tántoríthatatlan s istenéhez való mély -ragaszkodásában olykor valóban a tökéletes bájosság képét nyujtja az -elé, aki a mai furcsa világban az ilyesmiben való gyönyörködést még -élvezetnek tartja. - -– Jézus Krisztus urunk minden buzaszemben ott van, – mondja a nép, az -asszonya különösen. - -Ténybeli dolog, hogy a buzaszem legtöbbjén (ritkaság a kivétel) valami -jelzés van. Vagy az alján, vagy a tetején, már ahogy fogja az ember a -kezében. S valahol látni rajta egy olyfajta jelt, mint amilyent -aranynemüekre nyom rá a hiteles próba bizonyítására az állami ötvös. -Hogy mit jelez, szabad szemmel épp úgy nem látható, mint ezen az állami -verésen, de a nép ráfogta, hogy a Jézus Krisztus képmása. A pénzeken, -amiket a király veret, ott lehet a király feje, de a buzaszemen, mit az -Isten kegyelme húz elő a föld alól, csak az Isten fiának képmása lehet. -Így is hiszik és így is vallják. Ha föltekintjük, hogy volt idő, amidőn -nem az aranyat akarták pénzül, hanem a buzát: im itt a pénz, amit az -Isten veret tulajdon titkos erőivel a fia képmására. Mit azonfölül meg -is lehet enni. Mert az éhes gyermeknek hiába adsz aranyat, abban -legföljebb csak a fogát töri. - -* - -Most hát csak félni kell, továbbá hinni és remélni. A börziáner nem nézi -oly mohó szemmel az árfolyamot, mint a nép az égalját, a támadó felhőt, -s névtelen aggodalmak szorongatják szívét. Mert minden időben van valami -baj. Jaj, talán már sok is lesz az eső. Jaj, talán már sok a nap nagyon, -ugyan hova lettek a felhők? (Eladták a boszorkányok Oláhországba.) Most -meg szél van, most meg kevés a harmat, most meg ni, már köd mutatkozik. -Igen ritka az, hogy a gazda teljes lelki nyugalommal mondja: - -– Ejnye, de gyönyörü szép időnk van. - -Ilyenkor örül s reménykedik, mert élete javarésze a reményhez van kötve. -Minden apró kis gyökérke, amely odakint a földbe ereszkedett, az ő -szívében is helyet foglal. - -Azután jönnek az apró bajok. Itt bogár van, amott rozsda, más helyen -rossz emberek lóval behajtottak a vetésbe és összegázolták. Ezt -észrevévén, már nemcsak nappal kerülgeti, de éjjel is, fegyveresen. Őrzi -a mag növelkedését, miből augusztusra kenyeret süttethet gyermekeinek. -Az nől is. Már hozzávetőlegesen számolgatni is lehet, mi lesz és hogy -lesz. Ugyan mennyit ad? Hányan vághatják? - -A kaszákat is elő kell szedni. Nyelek megpántolandók, ha rajtuk törés -volna, de talán egy új fenőkő is vétetnék. De még a fenőkő bőrtokját is -megvarja az asszony, ha szakadozott, jó erős zsineggel. Víztartó -csobolyók körülnézendők. - -Egyszer pedig, valamely igen meleg délután, szél támad, igen gyorsan -haladó. Előbb csak a messzi határ sugár jegenyéin látszik, hogy -hajladoznak az idegen erő előtt, de abban a szempillantásban már eme -tanya fölött is ott terem. Zúgásán kivül semmi egyéb nem hallatszik. Még -a szarka sem csereg, a láncos eb mogorván bujik az ódújába s mondják -ugyan, hogy esőt jelent, ha a macska mosakszik, de bíz nem mosdik az -ilyenkor, hanem még az egyhez ki sem mondtuk a kettőt, már a padláson -terem. S jön a rettenetes felhő, nagylomhán terjesztve barna szárnyait a -vidék fölé. Minden elfakul, a virágok elvesztik színüket, a barna -föllegben zöldes darabok mutatkoznak, erre, aki csak látja, keresztet -vet s reményei rombadőltére gondol: mert az ott a jég. Az eső megindul, -azután erősebb paskolások az ereszek tetején, jön az apraja jég. Utóbb -nagyobbak koppannak, mígnem egy olyant vág a tetőre, hogy -pisztolydurranásnak beillenék. A gyermekek sírva fakadnak, az asszony -rémülten sikolt s a gazda, figyelmes szemével, az udvar földjét kémleli. -Mást tenni nem lehet. Minden más veszedelem ellen dolgozhat az ember, a -tűzből ki lehet menteni valamit, a víz elől futni lehet, itt azonban -nincs más, mint belenyugodni s legföljebb számítani lehet az udvarra -hulló jegeken, hogy mennyi esik a buzába belőle, hány darab két araszon -vagy három araszon s ebből a tapasztalat kigondolja, hogy mennyi veszett -el reményeiből. - -– Hála Istennek, – sóhajt a gazda, – csak a nagyja hull. - -Ez ugyan a hova leüt, letöri a növényt, de mert nagy, kevesebb, mint az -apró. (Sok kicsiből ragadt össze, míg leért.) Idő multán a jég elhalad s -a határban beáll az irtóztató csönd. Sem nóta, sem fütyülés. A tanyákból -lehorgasztott fejü emberek, síró asszonyok és hallgatag gyermekek -lépdelnek a vetés felé. Jól föltekintvén ezt, némi megkönnyebbülés -támad. Hát még sem vert el mindent. Még maradt. S ebben is van öröm, a -legszomorúbb sorsok is kinálnak néha ebből valamit. - -Azután jön a jégaszaló, ahova jön, de nem mindenhova jön. Az most a -boldog ember, aki a nagy írást a ládafiából előkeresi. Ej, ez de nagy -büszkeség, mikor ama tekintetes urnak, ki a városi fiakkeron érkezik, -elébe terjeszti, hogy ehol van ni. Az alku megindul, a vetést megnézik s -mondják a biztosítók, hogy sehol olyan könnyü szerrel nem végeznek, mint -épp itt, ennél a népnél. - -– Úgy nézem, gazda, hogy itt egytized termés elveszett. - -– Hát uram, – szól rá az ember, – épp egy gondolaton vagyunk. Én is -éppen ebbe vagyok beleállapodva. - -No, itt az egyezség nem lehet valami nehéz. - -* - -A könnyü, homokjáró kocsik csodálatos vékony kerekei nyomát nagy, széles -nyomok kezdik fedegetni az úton. Kévék és keresztek között ismét a -komoly nagy ökrök viszik a vasbikát s ha jó helyre érnek vele, azonnal -be is fűtik. A kőszénfüst ismeretlen szaga terjeng szét a tájon, le a -pusztalegelőkig, ahol a cséplődob búgását hallva, mérgesen bőgi vissza a -választ valamely fiatal bika. Itt is búgás, amott is, a gépek járó -kéményei mindenütt füstöt eregetnek. Másutt lovak forognak körben s a -hajtóember így szól nekik: - -– Hajrá! - -Máskor sohasem mondja ezt a lónak, máskor a gyü-vel nógatja. A változás -talán azért van, mert a lovak most nem egyenesen előre indulnak, hanem -körben forognak az ágyon. - -Nem sokkal ezután a szélmalmok is jobban forgatják vitorláikat, mint -eddig. Minden kis szél elébe odatologatják az egész tetőt és forognak -folyton a kövek. A szélmolnár most arat. Jön egy kocsi s elmegy, jön a -másik s szintén viszi hazafelé a lisztet. Nem sokat: egy zsákot, két -zsákot, csakhogy ez a frissből való legyen. Az aztán megint nagy nap, -mikor ehhez a liszthez fog az asszony, hogy megdagaszsza. - -– Holnap új buzából sült kenyér lesz, – mondja a gyerekeknek. - -Ennél különb öröm nincs a világon már ismét. A gyerekek ezen éjjel nem -igen alszanak. Hisz mikor az anyjuk hajnalban a dagasztáshoz lát, már -figyelve nézik e munkáját apró, csillogó szemek. Mikor a szakajtóból a -megkelt kenyér a széles lapáton a kemencébe vándorol s szájához teszik a -tévőt, gondolkozva szemlélik e különféle dolgokat. S egyszer csak a -lapáton előjön a kenyér. Friss, illatos, óh, de valami fölséges lehet. -De hülését várni kell s addig apjukhoz szaladnak… - -– Apám! apám! – kiabálják, – új buzából van már kenyér… - -Tíz hónap munkájának első eredménye ez. A gazda bicskáját előveszi s -kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg, jobbjával a bicskát, annak -hegyével a kenyérre kétszer keresztet vet. S megszegi. - - - - -Föl is hajózunk, le is hajózunk - -A hajó, amely Szlavóniából fával igyekezett hazafelé, a moholyi partok -alatt két nap szelet hevert. Az ilyen nagy bőgőshajókat ha megrakják -fával, még a tetejére is tesznek, ameddig csak lehet, így nagy szelet -fog, nagy oldalszélben nem mehet, mert a parthoz verődik, nem tehet hát -mást, mint hogy kiköt és hever addig, amíg a szél mérge alább hagy. - -A szélheverés nem szokott unalmasan folyni. A legénység vagy bemegy a -kormányos lakásába, a csárdába, ott tárgyal, pipál, tüzel, ételt főz, -kártyáz, vagy pedig ha nem olyan fajta a kormányos, hogy a legénységet a -csárdában szeretné, van a hajó orrában egy kis fülke, a bas, hát ott -tartózkodnak. Pár literes kis hordó mindig van a hajón, összehánynak -némi pénzt borra, egy legény elmegy a hordóval a faluba érte s -visszajövén, citeraszó mellett töltik az időt. Ritka hajós, aki a -citerához ne tudna, ritka hajó, amelyen citera ne volna. A nótákat -tollal verik ki rajta, régi szomoru dalaikat búsan zengi a rézhúr: - - Csináltatsz-e rózsám diófakoporsót? - Csináltatok, csináltatok márványkőkoporsót. - Megismersz-e engem három leány előtt? - Megismerlek, megismerlek egész világ előtt… - -Épp ezen az „Isten velünk, ki ellenünk“-ön kettős bas volt a hajóorrban, -mert nagy volt a hajó, a legénység tehát ott egész rendesen elférhetett, -bár ott tüzelni nem lehet. A csárdába azonban mégsem kivánkoztak, mert -nem afajta ember volt a kormányos, ez a Vetró Barna Pál. Családos ember, -asszonyostól, gyermekestől él a hajón, meg némiképpenformán büszke is: -hozzá át amúgy sem mentek volna. De azért a kettős basban sem volt kedv, -nem szólt a citera, borért sem küldtek senkit, az emberek szótalan -üldögéltek s foglalkozásképpen befonták a hajókötelek kioldódzott végét. - -A szótalanság oka onnan van, hogy előző nap, még mikor útban álltak, -tett történt a hajón. Egy legény, a mint haladtak és csáklyázott a part -felé való oldalon, a csáklyavéggel megütötte Vetró Barna Pált. A -kormányos, hirtelen lévén, mint büszke emberek szokása, a domentátumról -leugrott, mellette termett és visszaütötte a legényt kézzel, fültövön. A -legény, Thököli Mihály – leginkább hajósok szoktak lenni ezek a -Thököliek, de némely része mégis varga, – a csáklyát előbb úgy emelte, -hogy beleüti Vetró Pálba, de ezután meggondolta magát és nem tette. - -Nemrég került még a legény Pólából haza, az őszszel történt mindössze, -hogy hazajött, a négy év alatt jól benne maradt a reglama, hát csak -letette a csáklyát. De amúgy arcában elborul és azt mondta a -kormányosnak: - -– Ha partot érünk, lemegyek a hajóról. - -Többet nem szólt, de Vetró Barna is érezte, hogy a hajóról lement -emberrel úgy hamarjában nem lesz alkalmas találkozni. De nem sokat -törődött vele: egy emberrel mindig elbír. - -Másnap szél miatt parthoz nyomult a hajó s ott dángováztak két nap. Ezt -nem lehetett parthozérésnek tekinteni, mert nem maguk akaratából -macskázták le. Így a hajón maradt Mihály, de kedvetlenül s ült komoran a -basban a többi legénynyel. Jó hideg szél fujt, beszűrt a bas oldalán, ez -volt az egyetlen, aki fütyült, mert a többi nép is szótlanra vált. Ami -Mihálylyal megesett, velük is megeshet s volt közöttük, aki mondta, hogy -ő ilyenkor a bicskát venné elő. A dolgot igen sérelmesnek itélték, annál -is inkább, mert a legények között gyakran van öregebb ember, mint a -kormányos és ez emberek a szóval való szidást eltürik bár, de az ütést -nincs, aki tűrje. Barna, izmos markaik azonnal készek elkapni a mellényt -s fordítani rajta félkézzel akkorát, hogy a belegombolt is fejjel lefelé -fordul. - -A szél alábbhagyott, de már késő volt az idő, nem fogtak útba, úgy -gondolták, hogy majd reggel. A kormányosné ezt az időt arra használta, -hogy majd füröszti a tyukokat. A tyuk homokban szokott fürdeni, de a -hajóbeli tyuknak nincs homokja, valamint a hajóbeli kutyának sincs -udvara. De a tyuknak azért a fürdés jó, így bedobják a vízbe a hajó -orránál s nyeles hálóval várják a hajó végén s mikorra a víz odáig viszi -a tyukot, kiemelik. - -Ez gyereknek is jó mulatság, ott settenkedett a hajóvégben a kormányos -kis fia, lesve, hogy ugyan idején kikapdossa-e az apja a tyukokat a -vízből. Ez ugyanis igen szorgalmas munka: a vízben a tyuk nem szeret -soká tartózkodni, inkább beleful. Ott állt hát a gyerek az apja mellett -egészen, mikor előrehajolt és beleszédült a vízbe. Belezuhant s még -sikoltani sem ért rá, mert elmerült benne rögtön. - -– Ladikba, ladikba! – kiabál Vetró Barna Pál, mire hirtelen -előtolakodnak a felső basból a legények. Sietnek és ugrálnak, de vékony -az oldaljáró, a kősóbálványnyá meredt asszony is az útjukban – bizony -későn érne a ladik, ha hirtelen fejest nem ugrik a vízbe Thököli Mihály. - -Megy lefelé a gyerek után. - -A kormánytól nem messze megáll a vízben és nézdegél, hol veti föl a víz? -Fölvetette, de messze, mire a legény odaért, a kis test újra elmerült, -emez pedig szótalan nembánomsággal bukott utána, mint olyan ember, aki -nem ilyen vizeken, hanem a tengerben tanulta az uszást. El is kapta még -a víz alatt, mert a haláltusában kapálódzó gyerek éppen szájon rugta s -így elkaphatván, fölbukott. Fogta félkézzel az ájult gyermeket s a part -felé tartott vele. - -A part mellett, olyan helyen, ahol szirtes a part, szokott lenni a -limány. Ahol a víz örvényes és kavarog. Aki úszik, nem látja meg, de a -hajó magasáról azt látni lehet s Vetró Barna látván, hogy limányon akar -keresztül menni Thököli, kiáltotta neki: - -– Ne arra te! Ne arra, ha mondom! - -Elfutotta a düh ott a vízben Thököli Mihályt, s hirtelen az eszébe -ötlött, hogy visszakiáltja neki, hogy: – ne ugass! – de nem tette, nem -szólt. Kiért a partra, a gyereket megrázta kissé a lábainál fogva, mint -már ilyen esetekben szokás, amitől hamarosan életre is kelt. Bevitte -azután a hajóba, az anyjának adta gondozás végett s maga a basba ment. A -kormányos utána indult, mondta neki, hogy menne a csárdába szárítkozni, -mert ott tűz is van, de a legény csak azt kérdezte meg, hogy a gyermek -hogy van, azontúl a hívásra nem felelt semmit, csak éppen a megállott, -vizes zsebóráját mutatván a kormányos elé, mondta: - -– A reperálást kend fizeti. - -Megbánta azután, hogy mondta, de mindegy, már kimondta. Más aztán nem is -történt, másnap reggel elindultak s idő multán el is értek oda, ahová -kellett: parthoz álltak. Végezte kiki a dolgát, már ami ilyenkor -szokásos s készültek azután a legények a gazdához, hogy az útért járó -fizetést elkérjék. Mihály is így tett, előbb azonban minden cók-mókját -összeszedte, berakta a bőrtarisznyába, meg egy kis zsákba s mielőtt a -hajóról lement volna, beszólt a kormányoshoz a csárdába. Régi rend ez. - -– Lemegyek a hajórúl, – szólt be kurtán, – viszem a holmimat. Mög löhet -nézni, hogy van-e közte olyan, ami nem az enyim. - -Megütődve tekintett Mihályra a kormányos, az asszony s a kis gyerek. - -– Hát csakugyan elmégy? – kérdezte Vetró Barna. – Hát már minek mégy el? - -Az asszony nem szólt semmit, férfiak dolgába beleszólása nincsen. Csak -nézett Mihályra, aki pár nap előtt istenként tartotta kezében az ő -gyermeke sorsát. A gyermek pedig símult az anyjához; a gyermek, ha -észszel föl nem éri is, de ösztönével megsejti a komoly pillanatokat. - -Azt mondta Mihály: - -– Mondtam, hogy lemegyek, hát lemegyek. Meg lehet nézni a holmit. - -Vetró Barna rekedten beszélt: - -– Hát ne menj el, hát már csakugyan ne menj el. Ha éppen olyan nagy -bajod, hogy hozzád nyúltam, inkább üss vissza, akkor aztán az egyik -tizenkilenc, a másik egy híján húsz. De ne menj el, mert minek mennél -el, mikor mondom, hogy ne menj el. - -Thököli csak állott, az asszony pedig ezen megalázkodások és a másiknak -nyakassága között lévén, elfakadt sírva: - -– Mihály, ha istent ismer kend… - -Sírván az asszony, megmozdult a gyermek és Mihályhoz szaladt. Csizmáit -átkarolta: - -– Ne mennyék kend el, Mihály bácsi, ne mennyék kend el. Ha kend elmén, -ki húz ki engem másszor a vízbül? - -És Vetró Barna szólt: - -– Hát üsd vissza, ha akarod, hát üsd vissza. - -De Mihály nem ütötte vissza. Tarisznyáját szíjánál fogva a válláról -leeresztvén, a gyermek mellé térdelt, hogy a szemébe nézhessen. - - - - -Szüreten - -Amikor a bojtorján levelét az útszélen befogja a por, itt a nyár vége. -Amikor a napimádó virág, a napraforgó gyümölcse oly nagyra érik, hogy -nem forgathatja többé a méltóságos csillag melege felé: itt az ősz. -Ugyan zöld még sok minden s az ég kék sátrába merészen nyújtják föl a -jegenyék sötét oszlopukat, de azért a fű már szárad s az eperfák alatt a -lucernaföld sárga egészen a lehullott levelektől. Reggel hűvös van, sőt -hideg, de délelőttre kelve, csak besüti a tájat a nap. - -– Fölmelegszik az idő, – mondják odakint. - -Igen. Az idő fölmelegszik, a kabát lemelegszik az emberről, a suba pedig -rámelegszik. A fák között szél jár s egy-egy napraforgót, amelynek -gyökerei nem bírják már meg a homokban a nagy tányérgyümölcs súlyát, -kidönt. A homok száraz, kevés eső ját, de ha eddig nem volt, ezután már -nem is nagyon kell, ameddig áll a szüret. - -A szüret áll, ami onnan is tudnivaló, hogy a darazsak mind részegek, a -legyek pedig egyáltalán nem haldokolnak, hanem igen hadakozós kedvében -van valamennyi. A must illata fekszik végig a szőlőkön, ahogy a présház -nagy, nyitott ajtaján kiszabadul. Itt bent a kapás tesz-vesz és azt -mondja az embereknek: - -– Jobban táncoljanak kentek. - -A nagy sutúkádakban táncolnak az emberek a szőlőn. Kemény munka ez a -csumiszolás, azonban azért a pipa el nem maradhat. A pipa olyan -szerszám, mint a gyárnak a kémény, anélkül nem lehet ellenni. - -– Ügön, – szólnak ki a pipa mellől, meg a kádból az emberek s azzal -folyik a tánc tovább a drága gyümölcsön. - -Az idén lehetősen drága. A termés kicsi s a szegényebb helyeken keveset -ér. A szőlő sok ápolásra szorul, ahol ez elmarad, csak egy részében, -azonnal meglátszik a termésen. Ha a tanyalakó elmegy az ilyen szőlő -mellett s műértő szemmel rátekint, hamar készen van a véleményével. - -– Ennek se adták mög, ami mögkivántatódik. - -– No nem, – feleli a koma, akivel együtt mennek az úton, a szőlőbeli -árak kitapasztalása szempontjából. - -Bejárják a határt, gyalogosan, ostorral a kezükben s beszólnak egy-egy -ismerős helyen. Csak úgy futólag, mert most kinek sincs arra érkezése, -hogy ünnepies formákban vendéget fogadjon. Az alma szüretje összeesett a -szőlőével, a diókat is le kellene már verni a fákról, de meg a kevés -hajnali esőt fölhasználva, szántani kellene az őszi ugart. S amellett, -miután a pusztának nincsen terménytőzsdéje, ahol jegyeznék az árakat, -így csatangolni kell annak megtudása végett, ki mennyiért veszi a -szőlőt. - -A kisbirtokos, az elhagyatottabb szegény ember szőlőt termel, de bort -nem, csak éppen a maga szükségére valót. Nincs hozzá módja. Hiányzik -nála a tisztességes bor első alapföltétele: a pince. A homokba pincét -ásni nem lehet s kőből nem minden ember épít ott pincét, ahol a házak -fala is csak földből van verve. De meg nem is bajoskodik vele. Megszedi -a szőlőt s eladja a gyümölcsöt annak, aki veszi s ezek közül megint -annak, aki jobb áron veszi. - -Ezért szól be az utat járó ember a komával a tanyákba: - -– Szödik-é erre? - -– Szödik. - -– Kicsoda? - -Útba igazítják s azzal megy odább. Valamely nagyobb tanya előtt lelép az -útról az ember, meg a komája s bemennek. Elintézvén a kutyával az -elintézni valót, a gazda elé jutnak. - -– Adjon Isten, – mondják. - -– Adjon Isten, – fogadják. - -– No, – mondja a koma, – hát mire végzik? - -– Hát csak csináljuk, – feleli a tanyabeli. - -Ezzel egy kevés szünet van. Akkor a sógor szót emel, ütögetve a csizmája -orrát az ostor nyelével: - -– Kérdözze már, hogy mit akarnak kentek? - -– No, nem ögyebet, – szól a sógor odavetőleg, – hanem, hogy szödi-é? - -– Szödöm. - -– Aztán milyen árban? – kérdezi ismét a sógor. - -– Hát kit így, kit úgy. - -– Úgy hát? – vontatja most a szót a sógor s kedvetlenül sikálja végig az -állát a kezefejével. - -– Az ám, – mondja a másik, aztán nézik egymást. - -Kevés idő megint csak telik, aközben a koma hümget néhányszor, a sógor -pedig tesz egypár lépést, mintha menni akarna, de csak visszafordul. - -– No tudja, – beszéli magyarázólag, – nem olyan ez a szőlő, mint aki két -esztendő előtt volt, ez már magától értetődik. Nem szolgál most úgy az -üdő. - -– Nono, – felel a vevő, – de hát éppen azért nem is löhet úgy mögadni az -árát. Ha a szőlő rossz, rossz a bor is, hát én nem adhatok annyi pénzt -érte. - -– Az ám, – feleli a másik, – de nem kérdözi azt a király. - -– A király? - -– Hát, mert mindön esztendőben bekivánja az adót egyformán. - -Ez igaz is, hogy az adó egyforma mindig, a termés pedig nem egyforma. Az -emberek ezt kint meghányják és vetik s olyan konkluzióra jönnek, hogy -ekkora, meg ekkora pénzért nem lehet odaadni a termést. - -Azzal azután mennek odább, elköszönve. Járják végig a határt, beszólnak -a tanyákba, amíg valahol megegyeznek. Akkor azután odaviszik hordókban a -termést a gazdához, az átönti a maga sutuló kádjába és kész a szüret. - -Az úton nem jónappal köszöntik egymást az emberek, hanem ezzel a szóval: - -– Adi-e? - -Már, hogy a tőke a fürtöt. - -– Adi, – felel a másik, állva a homokban. - -– Löhetősen? – kérdezi ismét amaz. - -– Hát, tudja kend, – mondja elgondolkozva, – ahun van rajta, ott nem jó, -ahun mög jó van rajta, ott nincs rajta. - -Igy magyarázgatják egymásnak a dolgokat, anélkül, hogy megértenék -egymást. A termést egyik akóba számítja, a másik hektóba. Az egyik -magyar holdban méri a földjét, a másik katasztrálisba, a bácsi határhoz -közel pedig a bácskai láncok is járják. Abban aztán nincs ember, aki -kiismerje magát, amennyiben némelyik bácskai lánc kétszer akkora, mint -egy kis magyar hold. - -S a szüret áll. Az utakon, a táblákban, a hártyák között a leányok dévaj -serege. A legények pedig hordják a csöbröt befelé. A leány négy hatost, -a legény öt hatost kap egy napra, ami ugyan nem túlságos nagy napszám, -de volt idő, nem is olyan régen, amikor tíz krajcár volt az egy napi -bér. Persze étel is jár hozzá, csakhogy az étel most nem nagyon kell. -Ott előttük az édes szőlő, azt eszik naphosszat s isszák reá a mustot. -Megfigyeltem egy egész nap, vajjon a kúthoz szomjat oltani megy-e -valaki. De senkinek sem volt hajlandósága hozzá. - -Körül-körül pedig kerüli a szőlőt a kapás, a hosszu rozsdás puskával a -vállán, hogy valahol a szélén mások meg ne szedjék. Néha valamely árnyas -almafa alatt pihenő helyet talál s elszunnyad. Majd megint megy tova, -bocskorjaival szinte csúszva az omlós homokon. - -Igy tart hajnalhasadástól ez alkonyatig, amidőn feljönnek az égre a -csillagok. Most abba hagyják a munkát, vacsoráznak s lefekszenek, aki -ahol helyet talál. Hét órakor már alszik mind s csend van a tájon. -Egyedül Móric ugat, a láncos eb és a sutúházból a must forrásának -suttogó zaja hallatszik elő. A hold fölkél a fasudarak mögül, a kapás -veszi ismét a puskát s kerülni megy. Durran messze a fegyvere, utána -vonítás következik, ami azt jelenti, hogy valamely lakmározó ebet talált -el. Móric ilyenkor igen dühös és rázza a láncot. Idő multán megkerül a -kapás s az udvarra fekszik subában. - -Most azután már végleg csönd van, mély, nehéz átható csönd. Minden baj -nélkül mulik el az éjszaka, a hold lassan átmegy az ég egyik feléről a -másikra, s mire ott halványodni kezd, tompa hangon hallatszik, mintha a -sírból jönne: - -– Kukoriku… - -Utána következik még sok, sok kukuriku és kiriki, – a padlásról, -mivelhogy szüret alatt, amikor nyitva vannak a szőlőkerítés ajtajai, a -tyuk- és kakas-társadalmat oda internálják. Legelsőbb a kapás ugrik föl. - -– Dologra, embörök! – kiáltja a subából. - -Aztán a kamaraajtóhoz megy s megzörgeti, (mert a leányok odazárkóztak be -a legények elől). - -Azonközben föltetszik az égre a hajnal. A keleti égalj föllegei között -hosszu fénysáv hasad, a fák levelei mozogni kezdenek, a galambok mennek -a vályuhoz inni s Móric nagy lyukat kaparva a homokba, az éjszakai -őrtállás után nyugodtan elalszik. - - - - -Kása a kötéllel - -Kása még a régi ivásu emberek közül való, egyszerü, anélkül, hogy -egyúttal becsületes is akarna lenni, miután ezen irányban neki semmi -külön tennivalója nincsen. Ő az az egyszerü férfi, akit a mi vidékünkön -a „célszörü szögény ember“ néven ismernek. Becsületessége föltétlenül -nyilvánvaló s ha volna ezen a tájon olyan bolond ember, aki egy ezer -forinttal súlyos tárcát az útszélen hagyna, Kása azt bizonynyal behozná -a gazdához, mondván: - -– Már nézze csak, tekintetes uram: valami bolond úr már megint esze -nélkül kódorgott erre felé. - -Kása nem is tételezné föl másról, csak úrról, hogy útszélen ennyi -vagyont hagyhatna. Gyémánt inggombot vagy ezüst dohánytartót is ott -lehet felejteni az udvaron, az neki mindegy. Lehet az a Smaragdus király -kárbunkulus kincse is, reá nézve akkora értékkel sincs, mint valamely -kidőlt szőlőkaró. Becsületében ő föltétlen. Ha egy királyságot lehetne -ellopni, azt sem lopná el, hanem figyelmeztetné az illető királyt, hogy -vigyázzon jól a birtokára, mert mások esetleg ellopják. Ellenben régen -tudatik, hogy minden ember megkísérthető s a sátán különféle útakon -ólálkodik s teremt az áldozat elé olyan dolgokat, aminek ellentállni nem -tud. - -Kása részére a Sátán az eszközt a borban találta föl. Az iránt föltétlen -szeretettel viseltetik s létezését egyáltalán nem tűri. Azt kebelére -fogadja, akár az övé, akár a másé, s úgy el tud vele társalkodni, hogy -az csodálatos. Mindazonáltal nem bírja az italt, mert, mint a legtöbb -földmíves ember, nem borivó. Az ember gyakran hall beszélni nagy borivó -emberekről, ezek azonban más vidékiek s falubeliek lehetnek, ahol az -italhoz könnyebb a mód s az alkalom. Pusztai és tanyai nép ilyenhez -nehezen jut. Meglett embernek hétköznap eszébe sem ötlik, hogy a -csárdába menjen, hacsak különös dolga nincsen (miután ott történnek a -napszámos-fogadások). Bort sem tarthat otthon, aki nem vagyonos, -részben, mert nem telik rá, részben, mert nincs a háza alatt pince, a -kamrában pedig, ha hosszabb ideig áll, elromlik az ital. Innen van a -„teknyőben telelt bor“ elnevezés is. Hát Kása is csak így van. Mint maga -beismeri: szereti a bort, de, mert hozzá ritkán juthat: mégsem borivó. -Így történik aztán, hogy ha hozzá jut, Kását egy nagy pohár bor azonnal -imbolygó állapotra emeli, ilyenkor derült és vidám s rászól az ugató -ebre: - -– Ne ugass, kutya, a gazdád se ugat. - -A második nagy pohár Kását már rendelkezési állapotba helyezi. Ilyen a -Kása s e miatt előle a borital szorgosan őriztetik. A gazda Kását a -pincébe csak rendkívüli pillanatokban ereszti le, kellő felügyelet -mellett, s az esetleg fent lévő kimaradt borok este zár alá tétetnek, -hogy Kása, aki éjjel fegyverrel őrzi a tanya békéjét, e fontos tisztében -meg ne tántorulhasson. Biz az asztalról el kell rakni és zár alá tenni, -mert különben Kása gazt vetne rá. Ez is valami régi mondás s olyan -eltulajdonításokra vonatkozik, amik nem annyira bűnből, mint inkább apró -csinytételekből erednek. A bugyellárist vagy az aprópénzes zacskót, -amiből a gazda a napszámosokat este fizette, bizvást ott lehetne hagyni, -arra ugyan gazt Kása soha életében nem vetne, ellenben fegyverével igen -komolyan őrizné egész éjen át. - -Kása különben mint kapás éli világát, gyermekei vannak neki s felesége, -aki iránt igen nagy szeretettel van, mert néha elkövetett hibáit az -asszony hallgatag veszi tudomásul, mert hát én Istenem, valami -szenvedélye mindenkinek van. Egyiké a kártya, másiké a ló, még olyan is -van, aki a kutyába vagy a puskába bolond. Történt tehát Kásával egy -nyári este, amikor a gazda kis fia a tanyán időzött, hogy a gazda elébe -kellett volna menni. A föld ugyanis, amelyen Kásáék vannak, igen boldog -vidék. Arrafelé már jár a vasút s ott zörögnek el a mérges vasbikák a -tanyák ablakai alatt. E vonatok sok embert összefaragtak már s némely -kavicsaik véresek, van azonban ember, aki belőlük elgazdagodott. -Némelyiknek csupa szerencse az, ha elüti a vonat, mert akkora -fájdalomdíjat kap, hogy új földet vesz az árán. És még azonfelül járni -lehet a vonaton ki-be. A gazda is ezen jött volna ki, s mert csak kis -félóra oda az út, Kása elébe ment, hogy, ha podgyásza lenne, majd segíti -vinni. Mert Kása is tudja, hogy mióta a fene rossz por (peronospora) -ellen dermedeznek (permeteznek), azóta mindig van mit kivinni a -városból, hol gépet, hol gálicot. - -Kása hát megindult, de oldala mellé vette a kis gazdafit is, hogy majd -ez így az apját a vasútnál mihamarább viszontlátja. Mentek a szőlők, -földek között, ákácok alatt s az ember mesélt a kis fiának ama két -oroszlámokról, akik el akarták az égen földelni a fiastyúkot, de nem -bírták, mert (köztünk legyen mondva), kutya legény ám az a fiastyúk. -Palika nevetett a történetnek. Kása lassan ballagott a homokban s új -mesét kezdett. Így értek az állomásig, amely nem is állomás, csak -olyanféle megállóhely, de hiszen csak üsző marad az üsző, bármiként -nevezik is. Ezt pedig semmi figyelembe sem véve, a dolog úgy állt, hogy -igen korán volt még az idő. Bármerre nézett szét a lapos tájon Kása, -sehol füstöt nem látott s így nyilvánvaló, hogy a bagonyok kissé messze -vidéken kalandoznak. Ellenben Vince bácsi csárdája pedig tökéletesen itt -van a közelben. Gondolt egyet Kása s odament. - -Voltak ott néhány magyarok az udvarban bor fölött. Kása közibük ült s -rendelést tett ital irányában. - -– De borzasztó sebösen hozzák, – parancsolta, – mer mingyár gyün a -vonal. - -Hoztak is neki borzasztó sebesen s Kása azt ugyanilyen módon el is -fogyasztván, még óhajtott egy borzasztóságot. Közben az idő mult, a -bagony is elhaladt a tájon, de mert nem állt meg az állomásnál, Kása -azonnal kitalálta, hogy nem jött meg a gazda. Kása ily okos s vajjon nem -érdemli-e meg a vidámságot az okos ember? Megérdemli, (aki ellenkező -észjáráson volna, ide jőjjön). Kása érdemelni kezdte a vidámságot -szerfölött. Az alkonyat leszállt, ellenben egyre fölfelébb ment az -esthajnali csillag. A többiek Kását elhagyták, de Kása ekkor már mivel -sem törődött. - -Vince bácsiék ágyba fektették Palikát s Kását a tulajdon gondjaira -hagyták, mert a tanyából nem lehet az embert kilökni, mivelhogy akárhová -löki is, úgyis csak a tanyába esik. Kása egyideig még létezett az -asztalnál, többféle szóváltást folytatott az üvegekkel s utóbb az -érthetetlenekbe is beleúnván, lefordult a padról s a kelő hold fényében -szelíden elaludt. - -Történt az éjjel, hogy a kakasok harmadszor kukuríkulván, az eb is -fölkelt s lerázván testéről a harmatot, nagyot ásított. Azután üzenetet -kiáltott át a szomszéd tanyákba hangosan. Bőgött a tehén is, mert -ihatnék már ilyenkor. Az ismerős hangokra Kása fölébredt, fölkelt, s -lerázván testéről ő is a harmatot, tekintetét széjjelvetette az -udvarban. Látta, hogy a hely idegen, itt a tehénnek nem ő köteles vizet -adni, ez okból megindult. Ment a harmatos fűben mezítláb (jó az nagyon) -s fújta fejét a szellő is, amely kora hajnalban támadni szokott. Kása -helyes útra tért, ballagott s lassacskán hazaért. Fölkelt már ekkorra a -nap, felesége a túrós kendők körül bajoskodott. Kása belépett a kis -ajtón az udvarra s hirtelen megdöbbenve megállt. - -– Teca, – szólt az asszonyhoz rekedten, – Palika hun van? - -– Hun van? – kérdezte viszont foghegyről az asszony. – Hát hun vóna? -Kend vitte el tegnap este, hát hová tötte? - -Kása mereven bámult a homokba. Színpadon ilyen eseményeknél rettenetes -rugdalózásokat szoktak elkövetni az emberek, míg Kása mit sem szólván, -(de azt is lassan mondta), az istállóba ment s a szögről leakasztott egy -jó pányvakötelet. A karjára volt akasztva, mikor újból kijött s -megindult. - -– Hát kend? – kérdezte az asszony. – Huva mén kend avval a kötéllel? - -– Huva? – kérdezte viszont Kása. – Hát huva mönnék? Vagy én mögtanálom a -Palikát, vagy mögtanának engöm ezen a kötélön. - -Kifordult. Szavalt valamit az asszony, de a köteles ember mit sem -hallott, csak haladt visszafelé ismét. Kezdte volna ama csapásozást, -amelyhez ők igen értenek, de agya erre nézve még nem szolgált. Ment csak -előre s olykor félve tekintett az árkokba. Óh, irgalmas szent szűz! Hol -bokrok borultak össze: félrehajtotta az ágakat, hogy nem alattuk -alszik-e. Bárcsak tudhatná, hogy hol hagyta el. Bárcsak kalapját látná -az útszélen. Ő tud menni nyom után, de embert még sohasem nyomozott, -csak állatot, ami egészen más. Hát nincsen. De sehol és semerre sincsen. -Kása a fákra nézett és kémlelte, hogy melyik ág lesz elég erős. -Apránkint, bár egyre szomorúbban, kiért a síkig, ahol a vonat szokott -szaladgálni. Széjjelnézett, hajolva kereste a nyomokat, de mitsem -látott, mert szemei nem is voltak most éppen erre valók. Jézus, – -gondolta Kása, – itt a halál. - -Ki ne tenné meg azonban, hogy halála előtt némi bort ne innék? Csak egy -olyan kis két-három decis po… különben egye kutya: egy féllitert. Kása e -gondolatok alatt a csárda felé irányozódott, de lassan haladt, mint kin -bú nehezedik. A kötél vége lógott a vállán. - -Szalad akkor elő a tanyából egy nagy fekete kutya, utána pedig egy kis -ember ingujjban és kiabálja: - -– Kása bácsi, Kása bácsi! - -Kása úgy gondolta, hogy térdre kell most esnie, a haláltól való -szabadulás ezen pillanatában. De azután mégis arrafelé futott, fölkapta -a fiút és teljes meggyőződéssel mondta: - -– Palika… Palika… - -Fölfogta a gyermeket, hogy most, amíg haza nem ér vele, a karjaiból nem -ereszti. Meg is fordult azonnal és vitte. A gyermek azt kérdezte: - -– Hát ez a kötél minek, Kása bácsi? - -– Jaj, Palikám, – nevetett Kása boldogan, – gyönyörü szép kis csikót -láttam itt a rétön, aran patkó vót mind a négy lábán. Azt akartam vele -magának elpányvázni. - -– Kár, – vélte a gyermek, – hogy el nem pányvázta. - -Kása nyaka kissé kellemetlenül bizsergett. Megölelte a kis fiút és vitte -sietve hazafelé. - - - - -Bábocskay szelet hever - -Úgy volt előbb, hogy csak szelet heverni megy ki a partra a hajó, mert -ebben a szélviharban lehetetlen az ereszkedés. A hajó nagy, hát nagy -szelet fog s akárhogy rángatja is a kormányt Bábocskay András, csak nem -ér az semmit. Szűk a víz s a hajónak nekifekszik a szél, bármint -kerülgeti, csak kifújja a parthoz a víz közepéről, de ez még szerencse, -mert zátonyra is kerülhet. Okos ember ilyenkor nem áll violenciába az -égiekkel, hanem megvárja, mikor szépen partot ér a hajó, ott macskát -ereszt, kiköti elül-hátul s mikor rendben van minden, leül pipázni. - -Bábocskay András sem tett egyebet. Egy szál kötéllel kiakasztották a -nagy hombárt a partra, elül pedig a macska tartotta. Jó macska, -nagyfogu, nincs olyan fenék, amibe az bele ne kapjon és ha egyszer -fogja, nem ereszti. Ily módon voltak, libegvén a part közelében és semmi -intézkedést nem tettek egyebet, mert úgy volt, hogy mihelyst eláll a -szél, mennek odább. Ám azonban a szél kitudhatatlan és formájában -sohasem egy. - -Hogy hátha halat fognak, a picéket is kivetették, ami állandóságra -mutat. Kiskovács Mihály evedző legény pedig be akart menni a hajóházba, -amikor rámordul a kormányos: - -– Mit akarsz ott? - -– Hát majd a brácsát leeresztöm, – felelte Kiskovács. – Úgy lehet, rák -is van itten. - -– Hát rák löhet itten, mert épp neki való partos a part, az bizonyos, – -vélte válaszadásképp Bábocskay, körültekintve a sivár tájon, amelyen -talán ez az egyetlen hajó, az életben, amely kikötött. – De itt jelenleg -a szobába nem mégy be, Kiskovács. - -– Nem, – kérdezte Kiskovács Mihály, – pedig olyan rákot ehetnék volt a -nép, hogy csoda. - -És szétnézett a víz fölött. Viharos szellő verte a sárga hullámot, ez -meg hordozta tetején azt a piszkos habot, amit áradáskor lök ki magából -a víz. - -– Már mindegy, – mondta Bábocskay. – A hal se kutya; ha fognak, egyenek -halat. A szobába nem mégy be, mert ha ebbe a szélbe kinyitod az ajtót, -eloltja a szél az olajat a kép alatt. Ezért a brácsát onnan nem lehet -most kihozni. - -Kiskovács elment a hajó orrába, pipázni a többihez, András pedig ült -tovább a hosszu kerek gerendán, ami oda volt a szoba elé gurítva. A szél -egyre erősebben járt a víz fölött, a kikötött kormányrúd nyikorgott, a -kis székről pedig leestek a muskátli-cserepek. Azt rakta volna vissza és -szomorkodva nézte, hogy letört egynek az ága. - -– Ej, – gondolta, – ott a túlparton az erdő, azt mért nem döngeted? Nem -birsz vele, ugy-e? Erre fáj a fogad. Talán mert kiviszem az országból? - -Bábocskaynak a fia vasútas Belgrádban feleségestől. Annak viszi most a -pár cserepet, hogy mégis otthonvaló virág legyen az ablakukban. Ha annak -a szép zöld levelei közt tekint ki az idegen föld népe közé a fiatal -asszony, az mégis csak egészen más már olyankor. Egy kis madzagot elő is -keres András és kötözné vissza a muskátliágat a szárához, mikor a -partról nagyot kiált valaki hozzá: - -– Hej. - -A kormányos odanéz. Gyalogos csendőrőrmester áll ott, szuronyos puska a -vállán. Bizonyosan az embereit ellenőrizte s úgy került ide a partra. -Azt kiáltja neki vissza: - -– No. - -– Micsoda ez itt, hé? – folytatja amaz. - -András kötözi a virágot s kiáltja újból: - -– Ez itt hajó, hé! - -– Annyit én is látok, – szól a csendőr ingerülten. - -– Ha látod, mit kérded, – felelé Bábocskay. - -A katonát elfutja a méreg és a magasas partról beugrik a hajóoldalba és -mindenféle fegyverével csörög nagyon, ahogy a tetőhöz ütődik. Azután a -járón halad a kormányos felé, azon emberek ügyetlenségével, akik nem -szoktak ilyen vékony úton járni. - -– Jó lesz egy kicsit vigyázni, – inti gúnyosan Bábocskay, – ebből a -házból nagyon hamar ki lehet ám érni az udvarra. - -– El is jut hozzá a csendőr és ismét azt kérdezi: - -– Hová való hajó ez? - -András néz egy darabig, hogy feleljen-e? Aztán azt mondja ültőhelyéből: - -– Ez a vízre való. - -– Hogy hívják? - -– Nem hívják ezt sehogyse, hanem hol a víz viszi, hol a ló húzza. A neve -pedig, – mondja, megemelvén a báránybőr sapkát a fején, – szent István -királyunk. Aki oltalmaz és megvéd minket. - -Amaz nem elégelte be még a kérdést. - -– Honnan jön? - -Bábocskay a pipaszárával integet a háta mögé: - -– A város alul, – jelenti ki komolyan. - -– Ej, – kiáltja a csendőr türelmetlenül, – hát micsoda város alul? Sok -város van felülről idáig… - -– Van ménkü, – véli Bábocskay. – Különben Szeged alul jövünk. Odavaló ez -a hajó, tudja, arra a vidékre, ahol, ha valaki bejön a hajóra, jónapot -szokott mondani. - -A csendőrnek semmi módon sincs ínyére a beszéd. - -– Ne leckéztessen itt engem, – vág vissza nyersen, parancsolólag. – -Feleljen, hogy hová mennek, mit visznek, miért kötnek itt ki? Ismerem -már az ilyen csempésztempót. Feleljen a kérdéseimre, mert tudni akarom. - -András most már tökéletesen összekötözte a muskátlit és eltartván -magától a cserepet, nézi. Kedve telik benne, mert mire leérnek -Belgrádig, bizonyosan megfogja újból az ág. Lehelyezi a kis székre és -amint guggolásából fölemelkedik, azt kérdezi a csendőrtől: - -– Maga? - -Előre veti a jobb lábát, hogy a kezével jól beférhessen a nadrágzsebbe. -Ott van ugyanis a masinatartó. - -– Micsoda kérdés ez? – pattan föl az őrmester. – Hogy mer maga velem így -beszélni? - -András már előhúzta a masinatartót és a tetejét kinyitván, alkalmas -gyufaszálak után keresgél. (A kisebb fejü gyufa jó időre való, a nagyobb -fejü azonban még szél ellen is fog.) Eközben jólelküleg tekint végig a -jövevényen. - -– Hát kicsoda maga? – kérdezi. - -– Én? Hát nem látja maga, hogy ki vagyok? - -A pipából veri ki a fölösleges hamut Bábocskay most, azután szájába -fogja, félre fordítván. Azután úgy mesterkedik, hogy a dohány a szél -dacára tüzet fogjon a gyufától, ami sikerül is. Egypárt szippant, hogy a -tűz jól életre keljen és ezen szipogás közt kurtán felel: - -– Nem. - -– Hát nem látja, hogy csendőr vagyok? - -– Azt látom, hogy csendőrruha van magán, – mondja Bábocskay. – De azt -mondják, nem a ruha töszi az embört… - -A katona most már egészen mérges a sok évődésre, és leakasztja a -világossárga kurta puskát a válláról, jól marokra fogván. - -– Hát, – mondja komolyan, megvetve a lábát, – ez teszi-e az embert, -hajós? - -Bábocskay Andráson mintha feszülne a kabát és mintha a válla vállasodna. -Egyenesebb is lesz, és a nyakát megszegve, fejtől lábig lassu -pillantásokkal nézi végig a csendőrt. - -– Hát, hogy azt teszi-e, azt nem tudom, – adja most már föl a szót -lassu, erős ropogtatással, – hanem azt tudom, hogy akit én itt belevágok -a vízbe, annak aztán elég van téve. Öt emböröm van neköm itten, -előkiálthatom mindjárt. Hát mit lármáz itten? Tudom én, hogy maga -kicsoda-micsoda, de hát én ki fia-csikaja vagyok? Hé vagyok magának, én, -Bábocskay András, első kormányos, adófizető polgár? És István szent -királyunk hajójára úgy köll bejönni, hogy se jónap, se adjon Isten? -Aztán micsoda jusson? Nem azért van maga tartva az én adómbul, hogy a -becsületes embert hajkurászsza. Szaladgál itt elég gazember a rácok -közt, azokat fogdossa. Hé! – mondja végül megbotránkozva András, és úgy -szorítja bele a pipát a szárba, hogy makkban ketté törik. - -– No, nem úgy van a dolog, – felel a csendőr, meglepődve kissé a -beszéden. – Azért bizták én rám ezt a vidéket, hogy vigyázzam. Ha erre -járok, meg kell tudnom, miért kötöttek ki? Sose kötött itt még ki hajó. - -– Ha kivert a szél, – mondja Bábocskay. - -– Aztán itt sok a csempész, közel a másik ország… - -– Tudom nagyon jól, mink is Belgrádba mögyünk. - -– Látja, mikor kérdeztem, nem mondta el. Nekem pedig tudni kell. A -kötelesség kötelesség. - -– Azt neköm ne tanítsa. Voltam én már zajlásban a víz közepén a hajóval, -hogy minden emböröm otthagyott, még se möntem le róla. - -– Az szép dolog, – mondja a csendőr. - -– No hát akkor… – válaszol békülékenyen Bábocskay András, és vízbe dobja -a pipa cserepeit. – Nem mai gyerök vagyok én. - -– Látom. - -– Nohát. Az én fiam már vasútas odale a Belgrádba. - -– Az enyim még iskolába jár. - -– Ugyan? – ütődik meg Bábocskay András. – Né, a kölök! - -– Az ám, – mondja az őrmester, – kettő. - -– Ne mondja! – fűzi a beszédet András. – No látja, mibül lesz a tallas -egér. De aztán tanulnak-e valahogy? Vagy csak így azokat is katonának -akarja adni? - -– De tanulnak azok, – mosolyog a katona, amennyire az álladzó szijja -engedi. – Az egyik már a latin iskolát járja. - -– Lássa-e, – mondja Bábocskay András, virzsinyia módra kezelvén fogai -közt az üres pipaszárat, – abbul úr lesz. Hej, a fej, a fej, csak más -az, aki a fejbül él. Látja, majd a fia előrehalad, maga mög itt -zsandárkodik. - -– Hát úgy van… - -– Bizon, – folytatja elgondolkozva a kormányos. – Én se vagyok ám -különben. A fiúnak nyitva a világ, röpülhet, én mög, látja, csak itt -vagyok a hajón. Járom a vizet tavasztól télig rajta és soha azt sem -tudom, hol fagyok be vele. Itthon-e, vagy Oláhországban? - -Hallgatott egy darabig, aztán a vastag fagerendán foglalva helyet, -megkínálta a katonát: - -– Üljön hát le egy kicsit. - -– De köszönöm, – szabódott az, aki eddig bólongatott András beszédéhez. -– Nem azért jöttem én. - -– Tudom, tudom, – mosolygott András. – De tudja, ha csempészni akarok, -azt úgyis beraktam már a hajó fenekébe otthon, ahhoz pedig nem juthatna, -mert háromezör métermázsa búza van fölötte. - -– Az úgy van, – szólt a csendőr, s a szoba külső falához támasztva a -fegyvert, leült Bábocskay András mellé a gerendára. – De mégis -mostanában nagyon hordják a sót kifelé. - -– Löhet. De hiszen van már a rác fináncnak is esze. Tud az ügyelni, ha -akar… Ehen, – ütötte föl a fejét, szimatolva Bábocskay. – Érzi a szagát? - -– Minek? - -– Halat főznek odafönt az orrba a legényök. Ha van érkezése hozzá, -möghívnám, hogy tartson velünk. Hamar mögvan, mert tudja, röttentő -sebösen főz az ilyen éhös nép. Ahányan vannak, mind rakja fával a -bográcsot. Aztán ez a Kiskovács gyerök nagyon jól el tudja kászolítani. -Tudja, ez belehány mindönt egymásra, hogy káresz kantáresz, ahogy lösz, -úgy lösz, de azért senki olyant az embör elé nem ád, mint ez a szélfejü -kölök… Jó az, tudja, nagyon. Melegít az ilyen. - -– Már köszönöm nagyon, kormányos úr, – szól a csendőr, – de nem löhet. -Időm sincs már, meg aztán a szolgálat, szolgálat. - -– Nono. Tudom. Azért nem erőltetöm, csak mondom, ha gondolja – – - -A csendőr vállára vetette a fegyvert és kezelt Andrással. - -– Jó utazást, – mondta. – Mikor mennek el innen? - -– Már azt éppen nem tudom, – és körülnézte az égi tájakat András. – Amíg -a szél el nem áll, innen nem indulhatok. A hajó nem sínön mögy, mint a -gőzkocsi. - -Kivetette a járódeszkát a partra, hogy könnyebben léphessen a katona a -földre. - -– Isten áldja mög, – kiáltotta még utána, amint szuronyának fényes vége, -kalapjának lengő zöld tollai el nem vesztek a magas part hajlásában. Még -maga is fölment utána tekinteni s ott is marad egy ideig, ha vissza nem -kiabálja a széllelbélelt Kiskovács Mihály: - -– András bácsi, hej! - -– No, mi köll már megint? – kérdezte Bábocskay. - -– Be löhet-e már menni a szobába? - -– Nem. Minek? - -– Só köll a halba. - -Bábocskay visszalépdelt a hajóra s Kiskovácscsal végighaladván a járón, -a nagy gerenda elé értek, amelyen az előbb András ült a csendőrrel. - -– Inkább ezt nyitom ki, – mondta András, – mint a szobaajtót. Emeljük -no. - -Ketten fogták a gerenda végét és föl bírták emelni, úgy, hogy a -kötéloszlopra tehették. - -Kiskovács fogta, hogy el ne dőljön, Bábocskay pedig lecsavarta a gerenda -végét, benyúlt a lyukon és egy marék darabos sót húzott ki belőle. - -– Ne, – mondta, – elég lögyön, mert ami itt bent van, az ki van mérve. - -– Hát az agár elment már? – kérdezte Kiskovács, kalapjába szedvén a sót. - -– El, – felelte kurtán Bábocskay András és visszacsukta a gerenda -tetejét. – Sót keresött, de azt mondtam neki, hogy nincsen a hajón… - - - - -Öreg embör napáldozatja - -Faragó Mönyhért mögúnta magát. Úgy vót, hogy ült eddig a tanyaház előtt -a kispadon, aztán pípázott. Rossz dohányt pípázott a garasos pípából. -Tajtékpipából csak ünnepnap szokás ez. Továbbá faragott a bicskával. -Volt ott eggy darab fa, epörfa, a pad fölött. Hullajtotta az epörfa az -ágát. Öreg mán ügön; ez ettül van. Eggy ága levált. Oda esött Mönyhért -elébe. Békésen. Nem ütötte meg Mönyhértöt. Mönyhért ültette ezt a fát -ötven esztendő előtt. Nem is ötven esztendő előtt, hanem ötvenkét -esztendő előtt. Gyükerire zabot szórt, hogy a fa mögfogamzzon. No, adott -is ötven esztendő óta ölég epröt a malacoknak. - -Ilyen a fa. A fa csak úgy él, mint az embör, csak éppen hogy lába nincs. -Lát mindönt, tud mindönt. Tisztán csak azért nyúl magosra, hogy -széttekincsön a vidékön. Jó nép a fa, embörök. - -Leesött a faág. Mönyhért nézte. - -– Legyüttél? – kérdezte tülle. - -A faág leszáratt leveleivel zizögött neki. Beszélt. - -– No, – mondta Mönyhért, – ha mán legyüttél, faragok belülled a kis -onokámnak kiskést mög fakanalat. Mán úgy is eluntam itt magamat végképp. - -A faág zizögött tovább, hogy az de bizisten jó lössz. - -Mönyhért mostand elővötte a bicskáját. Mögnézte eggyik végrül, mögnézte -másik végrül. Akkor kinyitotta a tulajdon ágát. Igenyös, szép ág ez, még -az öreg Sziráki csinálta a városban, de tulajdon maga. Haj, még akkor -fekete haja vót annak is. Mert lakodalmi bicskának vötte ezt a bicskát -Mönyhért. - -De mindegy az. A vasát belefeszítötte az ágba és ketté hasította. Az ág -ellent nem szólt, mert tudta, hogy ez a sorsa. Növekvésiben egy idejig -eleinte finom levelet adott a sejömbogaraknak, azután epröt termött, -később árnyékot vetött alatta pihenőkre, most pedig kanál lett belüle, -kis kanál az onokának, úgy híjják, hogy Marci, hanem borzasztó játékos -fattyu. - -Faragja nagyapó elsőbb laposra, azután az ódalait barkácsolja, utóbb -mélyíti, hogy az a valóságos kanálhoz híven hasonlítson és löhessön vele -merni csakugyan. Ráér csinálni, mert egymaga van a tanyában, a többi -odajár kint a földben, Isten áldásáért. Óh, Mária, légy üdvöz. - -Csak a sánta varnyu gyün oda féllábon, de hisz könnyü annak féllábon -járni, akinek csak egy van. Bár azért így is billög a kutyalélök és -olyformán néz nagyapóra, hogy Mönyhért kéntelen szót szóllani hozzá: - -– A Marcié lössz, – mondja neki. – Hallod-e Matyó, a Marcié. Kanál. - -Matyó félszömmel adja tekintetit nagyapóra, oszt aszongya a szömtelen: - -– Kár. - -– Kár beléd az étel, kutya, – fakad haragra nagyapó. – No nézd. Ugyan -hogy nem gyün ide a Hattyu, hogy mögtépázna vagy egyszer. - -– Kár, – kiabál vissza Matyó, hanem van annyi esze a csudálatos -isten-bogarának, hogy azonnal odébb is ugrik. - -Hanem ugrálhat mán, mikor gyün a Hattyu. Mögneszelte hevertiben, hogy -nevét ejtötték s ide követközött. Vén kutya mán a Hattyu, egészen fehér, -de ez nem az öregségtül van, mert mindig fehér vót, azér is lött a -mostani neve a neve neki. - -Hattyu egy lábával sebösen fejön üti Matykót, hogy mönnyön az útbul. -Matykó kiabált és kétfelé terpesztve a szárnyait, nagyapóhoz futott, -hogy védelmözné. - -– Én nem védlek, – mondta most nagyapó, – mert fekete a lelköd. Még -Marcitul sajnálod a kanalat? - -Hattyu nem is tudta, hogy Matykó ilyen rossz. Most csudálkozik is rajta. - -– Aú! – így szól. - -– De ügön, – felel neki nagyapó, – ijen vót. - -No, ez mán sok. Hattyu leül a két hátulsó lábára és söpri a farka a -homokot. - -– De söpörsz, – véli nagyapó, – pedig messzi van még a szombat délután. - -Ezzel a vijolenciának vége is szakad. Mönyhért kifaragta a kanalat és -most mán az ág másik feleközetibül villát csinál. Evvel nagyobb gond -jár, mert az ágait külön-külön köll farigcsálni. Hattyu nézi a munkát, a -szömtelen Matykó mög egyször csak a térgyire ugrik. Nagyapó rá is -koppint a fejire a bicskavéggel, de Matykó nem mozdul. - -– No, – mongya nagyapó, belégyőződve a dologba, – csakugyan ojan vagy, -akár a kullancs. (Bánnya is Matykó az ijen beszédöt.) - -Még kész sincsen tökéletösen Mönyhért a villával, mikor zörögnek az -úton. Gyün haza a család. Azért zörögnek, mert babot hoznak -valamennyien, most szödték ki a fődbül. Én édes jó Istenöm, de szépre -nevelted az idén. Gyün az embör, az asszony, az Etel lán mög a Marci. -Hogy hozza a Marci a babot, hogy alig bírja. - -– Hozom a paszúrt, öregapám! – kiáltya. - -– Ó, jó kis lelköm, – mosolyog nagyapó és tekintettyeivel, könnybe -lábbadt szömeji nézésivel a gyermökre téved. – Hát hozod? - -– Ahán, – feleli büszkén a Marci és ezön most mán mosojognak mind -valahányan. Zizög a száraz babbaj, ahogy apa, anya válláról a földre -veti. Anya mingyár vacsora kászolítása után igyekszik. Tüzet rak. Etel -az epörfa alá a malomkűre tányérokat hoz ki. Cifra tányérok ezök, kúnos -kék virág van bennök, Dorosmán vötték régön. Azután mén eggy bögrével az -istállóba, hogy egy fejet tejet hoz nagyapónak. Mert Mönyhért nem öszik -főtt vacsorát, öreg ű mán ahhon, ű csak úgy mögissza a tejet, ahogy azt -a mi jó Istenünk a tehénbe aggya. Azér is az első fejet az üvé. - -Hozza is az Etel lán hamardossan, nagyapó pedig ojan szépen iszogattja a -porcellán bögrébül, hogy gyönyörűség nézni. Ahogy avval készen van, föl -is áll és mén az ereszet alá, hogy lefekszik. Jó hosszú, sejömszőrü, -egész takaródzásra való töröttbőrű subán szokott ott aludni nagyapó. -Elsőbb azonban a kis kanalat, kis villát odalopja a huncutságos vén -embör a Marci tányérja alá, hogy majd örül rajta a kis kutyafékom. - -Avval aztán el is mén az öreg humni. Szépen elnyújtódzik és fehér hajai -a fehér subaszőrbe elegyődnek. A nap mán áldozik, épp most van a -földszélrül lebukóban. De akár hiszik, akár nem, a földperemrül még -szinte visszaugrik, hogy még egyször ragyogó fehér haját végigöntse -piros sugaraival. Mert úgy löhet, mire röggel mögén előkerül, már -nagyapót nem találja. Elszunnyadhat végképp, mert az ijen vén embör -röttentő halandó. - -Matykó fölmönt nagyapó subája vállára oszt behumta a szömit. Most úgy -tösz, mintha alunna. Pedig igazság szerint neveti magába a kutyalélök, -hogy ű mög a nagyapó hogy csinálták mög titokban a Marcinak a kanalat. - - - - -Útban Bécs felé - -Mentünk egész nap, mint csapat, nem igen tudva, hová és merre. A helyzet -különben nem volt kétségbeejtő, már hazajöttünk Spanyolviaszkországból -és a régi Wenndl-fegyver kétélű szuronyait az úgynevezett fölöttes -hatóság kicserélte a Mannlicher-puska tompa papirvágó késeivel. A török -földről jöttünk, egy kicsit pihentünk itthon, de azután parancsot -kaptunk, hogy készülődjünk, mehetünk Bécsbe, mert ezentúl ott fogunk -lakni. De nem úgy, hogy hát azonnal. Hanem előbb egy kis nagygyakorlatot -útközben végigcsinálunk, ez volt az az akkori nevezetes székelyhidi -Kaisermanöver. Akkor csak így emlegették, a nevezetessége pedig abban -volt, hogy az utolsó napjai egészen úgy folytak le, mint a valóságos -háboru. A csapatok nem rend szerint mozogtak, nem tudták, hogy hová -érnek, mely faluba jutnak estére, vagy hogy egyáltalán faluba jutnak, -ahol ember lakik és van mit enni. Ehhez képest nehezedett az élelmezés -kérdése is, a katonák magukkal cipelték a több napra való élelmet s a -csapatok után a katonamészárosok lábon hajtották a húst, hogy amikor jut -a főzésre idő, letaglózhassák a marhát. - -Különös kódorgás volt az, ahogy most, tizenöt év mulva ráemlékezem. -Össze-vissza való járás, ma előre, holnap hátra, világtól elzárt -szakadékok között, úttalan völgyekben. Hogy a kavarodás teljes legyen, -ragadós állatjárvány tört ki a vidékeken, s most már nemcsak az -„ellenséget“ kellett kerülgetni, hanem a jószágokkal a száj- és -körömfájást is, amely éppen nem respektálta a generálisok intézkedéseit. -Egy-egy kis folyó hídjánál odaállott a nagy csapat elébe, pecsétes -levéllel a kezében, egy-egy tarkazsinóros megyei hajdu s -visszafordította az egész társaságot, bármennyire tótágast állt is ettől -a Taktik. - -Tény dolog, hogy vidéket megismerni sem vasútról, sem kocsiról nem -lehet: ahhoz a gyalogjárás szükségeltetik. De a gyalogos ember is csak -jó úton, lakott vidékeken szeret járni, azokba az elhagyatott fészkekbe, -ahol jártunk, valóban alig jut el más, csak a bújdosó, meg a katona. -Egyfelől az egyszerü, másfelől a nyomorúságos életnek különféle tájai -tárulnak elő. Mi akkor épp a Balkánnak egy elhagyatott vidékéről -kerültünk haza, s nem egyszer fakadt őszinte szóra a baka: – Lám, -idehaza ezek a népek nyomorultabb életet élnek, mint amazok oda alá. -Némelyik alföldi csősz egy nyárra, dinnyeérés idejére külömb gunyhót -épít magának, mint amikben itt állandóan laktak, elbújt, eldugott -völgyekben az emberek. Ahol a kidőlt fatörzs a nyitott ajtón át be volt -tolva a ház közepén füstölgő szabad tűzhelyre az egyik végével. A másik -vége kinyúlt a házból s csak úgy olykor tologatták beljebb, hogy a másik -vége odabent parazsoljon. A jámbor oláhnak eszébe sem jutott, hogy -elfűrészelje, de hiszen fűrésze sem volt neki. Olyasmije talán csak igen -gazdag embereknek lehet… - -Egy helyen a mestergerendába egy fekete fanyelü kés, meg egy villa volt -beleszúrva: a család kincse. Nem használták, az ujjaikkal ettek, a -késnek és villának csak odaérkezésünkkor jutott rövid szerep. – Hát a -falvak! El lehet mondani e szegény móc népről, hogy vendégszerető, és -tudná is mutatni, ha volna mivel. Csak épp a lányait rettentő módon -félti a domnu katánától. Volt eset rá, hogy mikor a véletlen által arra -hajtott ezred a hegyekről ereszkedni kezdett alá a völgyben fekvő falu -felé, egész szépen lehetett látni, amint a falu tulsó oldalán a lányok, -menyecskék csapata haladt fölfelé a hegyen, megbújni az erdőkben addig, -amíg a domnu katánák el nem mennek, – bár ugyan így is minek hozta őket -ide az ördög. - -Egy ilyen faluban boltot is találtam. Éppen papirra volt szükségem, -jelentések írásához, az irományos ládával a kocsi ki tudja, merre járt, -bementem hát a boltba néhány ív papirért, de a boltos sem papirt, sem -ceruzát nem adhatott, nem is volt raktáron: - -– Nem keresik itt az ilyesmit, – mondta, – talán a bírónál kapható. - -Ám a bírónál sem volt kapható, neki sem volt szüksége reá, mint -olyannak, aki járatlan a betűvetésben. Ellenben madzagon pecsétnyomót -viselt a nyakában, azt a faggyúgyertya fölé tartotta, s mikor elég korom -ragadt reá, a papírra nyomta. A dobresti bíró ezzel a tugrával -közigazgatott, s mégsem dőlt össze a világ… - -Csütörtök. Áldott pihenőnap, amikor nem kell hajnaltól estig úton lenni, -ami némelyekre nézve pénzbelileg is előnyös, mert a lurkók mars közben -kártyáztak a sorokban. Mars közben ferbli, ez sem utolsó mesterség. -„Húsz nem húz, sánta nem gilt, licitálás nincs, akinek többje van, viszi -a vizit.“ Meglehetősen kurta és velős szabályzat. - -A csütörtök a csend napja, akárcsak az elemi iskolában. Vén -strázsamesterek rontogatják különféle vizitációkkal, de másképp a -nyugalom jegyében üli meg a falut az ezred. Mert faluba jutottunk, -egészen alkalmas falu, pópa is van benne. A 15-től átizen a manipuláns, -hogy menjek a pópához ebédelni, hatvan krajcár egy ebéd, vannak már -húszan, akik oda mennek. A szegény pópának ime így hoz néhány -nyomorúságos forintot a hadgyakorlat. S híre sokáig meg fog maradni, -hogy mikor a domnu katánák itt jártak, hatvan krajcárt fizettek egy -ebédért, – óh, dumnye Zó! - -Az udvarias tizenötösnek azonban nem is feleltem. Elsősorban méreg volt -a dologban. A kapitányom értesített különös kegyéről, hogy az őneki -rendelt szobában nem lakik, azt átengedi nekem, ezzel cserében azonban -adjam át neki a sátramat, amit a hátamon hordoztam: majd ő az alatt hál -az udvaron. A különös kegy nyilvánvalóvá tette, hogy mind a ketten az -udvaron fogunk hálni, csakhogy a kapitány lesz a sátor alatt, – mert a -szobákban hálni nem való olyan embernek, aki az ottvaló viszonyokat meg -nem szokta. Azonfölül csirkék szaladgáltak az udvaron. És hirtelen -föltámadt előttem, mintha túlvilági ködben libegne, valamely finom -krumplis paprikás csirkének az illata. Már valami húsz napja -kódorogtunk, alkalmas ételt régen nem ettünk: szóval, őszinte magyar -gondok voltak ezek. Nem megyünk tehát a pópához, hanem főzzön paprikás -csirkét az oláh. - -Persze, előbb beszélni kell vele tudni. Regimentünk sorozó-járásaiban -volt egy oláh falu (ugyan most is megvan), Csanád a neve: ott, mire -katonává cseperedik a legény, egyformán beszél négy nyelvet: tud -magyarul, németül, oláhul, rácul. Hát csak egy csanádi legényt kellett -előkiabálni a szomszéd házakból és azonnal tárgyalásba ereszkedtünk: - -– Főzz meg egy csirkét a domnunak. - -– Hát főz az asszony egy csirkét a domnunak. - -– De krumplival. - -– Hát kimegyek a földre, kiások egy garaboly krumplit. - -– De paprikásan főzd. Tud a te asszonyod paprikásan főzni? - -– Az asszony tud főzni. De nincsen paprika az egész faluban. - -Volt azonban a borjúban egy zacskóval, parancs és rendelet szerint. -Nohát itt a paprika. Az oláh elment a garabolylyal a krumpliért, az -öreges asszony pedig csirkefogdosásba kezdett. - -E pillanatok ünnepélyesek voltak. A szomszéd házakban a katonák -daloltak, én az udvaron a földön ültem s egy ládatetőn irkáltam azokat a -haszontalan kimutatásokat, amiknek a révén az osztrák ármádia joggal -kiérdemli a fegyveres bürokratizmus elnevezést. De hát a csirke főtt, az -oláh hazajött a krumplival, az anyó igen buzgón téb-lábolt a konyhában: -úgy véltem, hogy mind bolond az, aki a pópához ment enni. Majd ez lesz -az étel s nem is drágább, mint amaz… - -Estére hajlott az idő, ősz volt már akkor, szeptember második fele. Némi -köd mutatkozott a hegyek között, aminek nyomán hivatalos Ausweisaimon -szétmállott a tinta. És jött az oláh, hogy készen van a csirke, meg -lehet enni. Ott van a belső házban az asztalon. Valóban, az idő -elérkezett. Acuma jeste timp. A kard felkötendő, azután bevonulok. A -belső ház minden oldalát, ahol csak pad van, végigüli a házigazda -rokonsága, leányok, asszonyok, emberek. Ez mind úgy jött ünnepi -mulatságul, hogy megnézi, mint eszi a domnu katáná a paprikás-csirkét. - -A csirke egy nagy tálban, valami barna, zavaros lében szelíden úszkált -az asztalon. A paprika meg mellé volt téve tányérra… - -No, ez nem kell. Lefizetem az árát s otthagyom, az udvarra lépvén. A -kapitány már alszik az én sátorom alatt. Megyek a kocsinjáró kantinos -után, majd csak megtalálom valahol, s talán még valami maradék -szalonnája akad neki. Egy vendéget találok a rozoga cigánykocsin járó -vendéglő előtt: tartalékos káplár, itthon fiskális, ette a sárgára -avasodott szalámit, mivelhogy más nem volt. A kantinos kulturhölgye a -kocsisátor alatt, gyertyafénynél, Zolát olvasta. No, gyerünk haza, -holnap korán kell kelni, a sárgaszínü szalámi nem kecsegtet. Csak haza -tehát. A kapitány ismét alszik az udvaron az én sátoromban. - -Az ereszet oldalán pedig ül az öreges oláh asszony és sír. Megverte az -ura, mert nem tudta megfőzni a csirkét a domnu katánának. A kecske -odamegy hozzá, az ölébe dugja a fejét s csendesen békíti: bekmek, -mek-mek-mek… - -Jó éjszakát. Gyerünk Bécs felé… - - - - -Tanyahelyen - -Ezen pár sor írásomat az eperfa alatt írom a tanyaudvarban. Dombos hely -ez, amely fölött örökké jár a szellő és zúgnak a fák levelei. Egy teljes -hónapra ugyanis búcsút mondtunk a városnak. (Éljen, ahogy tud -egymagában.) Hogy azon idő alatt innen el nem megyünk, bármi történjék. -Jó itt nagyon. Talán sehol sem jobb a világon. Sajnálkozva forgatom a -kezemben a Deutsche Reichspost egy levelezőlapját. A háziorvosunk írta -Norderneyből, mivelhogy elfeledte megmondani a helyettese nevét. Szegény -doktor! Mily messzire elmászott, hogy némi kis hullámverés érje a hátát. -Mi a vödörrel csináljuk az ilyesmit. A mély kútból szedett víz van olyan -hűvös, mint a tengeri s negyven vödörrel fölhúzni belőle, van olyan -erőgyakorlat, mint otthon a szokásos súlyemelgetés. Továbbá itt sarut -sem ölt magára az ember, hanem csak úgy mezitláb ténfereg. Igen jó -foglalkozás. Borotválkozni sem kell. Olyan messze vagyunk az úgynevezett -világtól, hogy úgy nőhet a szakállunk, ahogy éppen kedve tartja. A -méhek, amelyek itt az asztal fölött röpködve írásaimat olvassák, ilyen -kérdésekkel egyáltalán nem törődnek. - -És micsoda gyönyörü érzés az, lustának lenni. Az ember apránkint szokik -bele. Oly buta, hogy valóban csoda. Már nagy munkának tetszik előttem, -ha kimegyek a semjékre, (igen messze van: száztíz lépés), s behajtom a -teheneket vizet inni. - -Ha ez megtörtént, akkor aztán jó darabig nem csinálunk semmit, -kimerültünk. A láncos ebet el kellene vinni legelni, de már az csak majd -délutánra marad. A tanyákon van valami őstörvény, ki sem tudja -megmondani, mikor keletkezett s ki adta ki betartásul, amely azt -rendeli, hogy István első királyunk napja után kötve kell tartani a -kutyát. Amely kutya még e nap után is kötetlen szaladgál, azt lelőni -nemcsak hogy illik, de kötelesség. Onnan van ez, hogy Istvánnap után már -olyan érésbe indult a szőlő is, a kukorica is, hogy a kutya megeszi s -ezáltal nagy károkat okoz, mert igen sokat tud enni. Igy hát a kutya -kötve van s úgy kell vinni láncon a legelésre. Az epret végtelen szereti -s megeszi a faaljalmát is. Miután itt örökké jár a szellő, nagyon hullik -a fákról az eper s azt föl kéne étetni az ebbel. Elbocsátani azonban nem -szabad, mert akkor úgy elvágtat, hogy két nap sem kerül elő. Csak úgy -kell azt legeltetni, mint akármely más jószágot. - -Azonban majd csak délután. Hogy én most innen megmozduljak? Ha a római -pápát látnám befordulni a tanyaudvarra, talán fölkelnék, hogy elébe -menvén, üdvözöljem, de másnak aligha. Oh áldott, nagy, dicső, -gyönyörűséges semmittevés. Nincs nálad különb valami a világon. - -… Érzem, hogy miként csitul el a fejem. Hogy aprózódnak a gondolatok. -Utóbb már nem gondolok semmit. Minek? Sör van előttem a pohárban, de -megmelegedett, ki kell önteni. A hűs lent van a mély kútban. Azért -azonban érte kellene menni. Hogy azonban érte menjek? Minek? Inkább nem -iszom. Tiszta haszon ez. Jó volna egy papírszivar is. Az meg bent van a -házban. Érte menjek? Nem. Olyan papírszivar még nem termett ezen a földi -világon, hogy annak a kedvéért megmozduljak. Sokkal jobb itt, semhogy -bármiért csak egy percre is érdemes volna elhagyni. Ha megúnom az ülést -az asztal mellett, eldülök s beleesem a fűbe. Nem formák szerint. Nem -állok előbb föl s nem használom a térdeimet, a kezeimet, könyökeimet -ahhoz, hogy lefekhessek. Csak eldülök úgy, mintha hátulról fejbe lőtt -volna valaki. Beleesek a fűbe. Ahová estem, ott a legjobb. Jó helyről -pedig bolond ember, aki megmozdul. - -A levélzúgáson, méhzümmögésen kivül tökéletes csend van. Az égen lassu, -tiszta föllegek vannak. A tanya fala fehér, egészen fehér s így szemközt -nézve, szinte vakít. Micsoda gyönyörűség mégis az, ezt a hosszu -fehérséget nézni. Alatta járnak-kelnek a kotlósok, némely része szintén -fehér, némely része fekete. A csirkék sárgák. A vadszőlő pedig, ami az -ereszeket befutja, zöld. A tetején széthasogatott alma szárad, amiből -bagolytüdő lesz télire, az meg piros. A dualizmus színei, hogy így -összekevergőztek, mily csodálatos ez. Gondolkozni akarok rajta, de nem -megy. Hála Istennek, nincsenek gondolataim. Nagy megnyugvás ez. Semmi -sincs az agyamban, egy szikra gondolat sem; érzem, hogy ha akarom, ha -nem: azonnal elalszom. Most keltem föl pedig nemrég az ágyból, miután -tíz óra hosszat aludtam benne s azután még két óra hosszáig hanyattfekve -néztem a fehér falakat. - -Azt hiszem, tanyahelynek semmi úgy meg nem adja a szépségét, a nyugalom -teljes érzését, mint ez a sok fehérség. Olvastam, hogy a newyorki állami -börtönnek vannak szobái, ahol minden: fal, padló, bútor teljesen fehérre -van festve. Semmi másféle színt ott a szem nem lát. Még a fehér is -egyszínü: árnyalatai nincsenek. Mondják, hogy az e szobákba csukott rab -két óra mulva már ordítva eseng, hogy adjanak a szemének valami -néznivalót. Lehet, hogy így van, hogy a sok fehérség egyszerre és egy -tömegben kellemetlen, így azonban, ahogy a tanyaszobák falán az okosan -el van osztva, csodásan megnyugtató. Altat. Nem tudom, van-e még valami -más, ami úgy kitávoztatná a fejből a gondolatokat. Mert ez a tökéletes -pihenés itt s úgy nézem, szunyókálok is már megint. _Humok_, – amint -errefelé mondják a tanyai benszülöttek, onnan támasztván ezt a szót, -hogy amikor az ember lehunyja a szemét, akkor _hum_. Már kész volnék is -humni, de nem lehet. Ugyanis a nyakamnál érzem, hogy valaki arra nagyot -fújt. Azután jól oldalba böknek s elébem áll egy nagy fehér tömeg. Ez a -Pirók, az összes tanyai tehénség ükanyja, aki bejött a semjékről, mert -vizet ihatnék. Igy figyelmeztet, hogy merjek neki. Ahogy ő megbökött, -úgy visszabököm én is, mert valami egyenlőségnek mégis csak kell lenni a -társadalmi rendben. - -Elmegyek vizet merni neki. Azután visszatérek s most már gondolkozom. -Azon, hogy micsoda szamárság ez már megint. Magamnak nem mentem el a -kútra egy pohár sörért, a Piróknak meg elmegyek. Hát hogy van ez? Hát a -Pirók több, mint én? Ez a vén tehén, amelyet már egyetlen mészáros sem -venne meg, mert oly öreg, ez én előttem nagyobb sarzsiban van, mint én -magam? - -Kétségkivül érdekes kérdés ez és megnyugtatna, ha indító okai felől -tisztába jöhetnék. Azonban nem megy. Ismét elálmosodom. Előbb szétnézek -a fűben, hogy valami szegény bogárra ne tegyem a fejemet, azután -csakugyan humok. - -Ebből az alvásból csak idő multán riaszt föl a kocsizörgés. Megjött a -kocsi a városból. Igen hasznos dolgokért ment be. Hozott sört, szódát, -továbbá a postát. Egy nagy csomó ujság s néhány levél. Az asszonyok -sietve kapkodnak utána, mert úgy van a világ berendezve, hogy az asszony -kiváncsi legyen. Bontogatják a lapokat. Hogy mi van Ferdinánddal? Hát -bánom is én, akármi van. Hogy meg volt-e már Henrik herceg párbaja? Hát -mi közöm nekem Henrik herceg párbajához? Én a Pirókkal párbajoztam az -előbb, jó, becsületes harcban, amelyhez ő a szarvait, én a könyökömet -használtam. Vigyétek el innen azt a postát. A leveleket majd elolvasom, -majd… holnap vagy holnapután. A dolog egyáltalán nem sürgős… - - - - -Pecsét - -Förgeteg a piacon némely utasításokat adván az asszonynak, hogy menjen -sóért, vegyen az ünneplő pipába szárat, meg egyéb ilyen dolgokat, a -lelkére köti közben, hogy gyufát ne vásároljon, mert azt a városban -szokás a Vidám katonához címzett boltban venni, azon ravaszkás okból, -hogy ne csak éppen a pálinkabéli ital miatt kelljen ott megállni a -kocsival. Egy kurta „no eredj“ szóval útnak indítja a feleségét s ő maga -pedig megfordulván, a városházára ballag, kezelve itt-ott tanyai -ismerőssel, aki, hogy az útjába akad. - -A rendőri folyosóra megy föl, a hol ki-, hol becsapódó ajtót szelíd -tisztelettel nyitja ki s néhány percig dángovázva lépked előre-hátra az -ügyes-bajos emberek között, az ajtók föliratáról kémlelvén ki, hogy hol -van neki a dolga. Lassan halad eközben, a pipát a zsebbe csúsztatta s -begombolva a mellény néhány nyitva felejtett gombját. - -Ráakad azután a kihágási bíró szobájára s mert hogy éppen nincsen -odabent senki, mint a nyitott ajtón látszik, előre lép, a küszöbön -leveszi a kalapját, néhányszor körülkeféli a könyökével s ahogy beér az -asztal elé, ahol a bíró valami íráson dolgozik, köhint. Azután meglátja, -hogy a szőnyegen áll. - -– Nini, – mondja. - -S lelép róla hirtelen. Valami rendőr jön be a szobába, az visszatolja -gyöngéden Jánost a viaszkos padlóról a pokrócra, ami némi fejcsóválást -eredményez. János nem szól ugyan semmit, de arcán teljes egészében -látszik, hogy nem tartja magát méltónak ezen megtiszteltetésre s azt -hiszi, hogy most okvetlen nagyobb lesz a bírság, mert beleszámítják a -pokróckoptatást is. - -Azután a baltenyerével megüti a kabátja elejét, hogy hátralebbenjen. A -kabátszárny meglebben, János fölhasználja ezen pillanatot arra, hogy a -mellényzsebbe nyúljon, ahonnan apróra összehajtogatott, gyűrött -papirosdarabot húz elő. Nem lehet valami jó beleírva, mert János a két -ujja között olyforma irtózattal tartogatja, ahogy a békát szokás. - -Kibontja félig s a gyertyák, a rézkereszt, meg a tintatartó fölött -átnyúlva a karjával, leteszi a kapitány elé. Ahogy ez föltekint, -bizalmasan bólint neki a fejével, s magyarázólag szólal meg: - -– A pecsét… behoztam. - -– Be? - -– Be ám, – mondja sajátos, a végén fölcsattanó hangon János. – Nézze -csak meg. Nem tudom, mire mén vele. - -A pecsét voltaképpen a kihágási bíró idézvénye s pecsétnek azért -hívatik, mert rajta van a város címere, amit különben nem igen szeretnek -látni az odakintiek, mert ahol címert talál, ott vagy kapitány van, vagy -vámház. János kevéssé hízelkedni is akar, alattomos célzattal a bírság -kiszabására nézve s mosolylyal teszi hozzá: - -– Nézze no meg. Maga jobban érti. - -S elunván a jobblábon való állást, a balra teszi át a testi súlyt, ami -természetesen egy kevés féljobb fordulattal jár. Ekközben megpillantja -előtte a nagy tükröt, benne magamagát és fiatalos kedvteléssel csavarja -meg a deres bajúszt, az üstököt egy kicsit eltolja a homlokából s -nyakravaló-igazításba fog. Ez igen tanulmányos állapot, mert egész -tenyérrel kell lefogni a fölcsúszott kendőt s ekközben fejbillentésekkel -húzogatni ki az alászorult nyakbőrt. János egész otthoni kényelemmel -illegeti magát, azonban mindez csak parádé, benső tekintetekben János -igen szomoru és félelemmel tekint a jövő elé. De azért otthonosnak -mutatkozik, hódolva azon külterületi elvnek, hogy ijedt embernek soha -sincs igazsága. A kapitány kibontja a papirost. - -– Nézze no, csak nézze, – biztatja Förgeteg. – Hogy mi lehet benne… - -– Hát nem tudja kend, miért van citálva? - -János elütőleg, megvető hangon felel, mintha kicsinek, gyerekesnek -találná az egész dolgot: - -– Gondolom, hogy néhány birka irányában… Abban hajkurászszák az embört. - -– Abban hát. Bent jártak megint az erdőben a birkák. - -– Nono, – veti bele csöndes hangon a vétót János, – csak módjával. Mert -alig hogy bent voltak a szélbe egy kicsit. Nem övött az ott semmit. Van -annak mit önni. - -Az utolsó szavakat haraggal mondja és keserűen teszi hozzá: - -– De persze, a szögényét möglátják. Másikét mért nem panaszolja be az -őr? - -Halbőr most már beletüzesedne a dologba s igen-igen szeretne a -vádlottból vádlóvá kerekedni fölül. Ki meg be kezdi gombolni a mellényt, -ami nyilvánvaló fölindulás jele s olykor a gomblyukakon húzgálja kifelé -a nyakravaló csücskét. - -– Ott a másik, Kisguczi Illés, a Nagy István, a Faragó Döme… Persze, azt -nem látják. - -Mélyen elkeseredik ezen igazságtalanságok fölött, közbe egy legyet -lefricskáz az asztalszélről s oda se igen akar hallgatni, mikor rárójják -a bírságot. - -– A tilos helyen való legeltetésért tizenkét forint bírságot fizet kend. - -János hirtelen körülnéz, s ahogy csak magát látja a szobában, meglepetve -kérdi: - -– Én? - -– Hát. - -– Ugyan, – szól tünődve s nézi az egyik lábafejét, amelyet ide-oda -mozgat a szőnyegen. A gondolatai elkalandoznak, a bíró más íráson -dologba kezd, János csak áll s egyszer, mintha akkor eszmélne, hangosan -szólal meg: - -– Mennyit mondott? - -– Tizenkét forintot. - -Most kevéske állsimogatás következik és szinte hallik a sikárlása, amint -a kezét végigvonja a borostás szakálltarlón. - -– Elég nagy pénz a szegénynek, – szól, s hol egyik, hol másik ujját -húzza végig az asztal szélén. - -– Tizenöt nap alatt le kell fizetni. - -– Ugyan ne mondja, – csodálkozik Förgeteg s kétkedő arccal tekint a -kapitányra. - -– De pedig úgy van, – biztosítja amaz. – Vagy talán le akarja fizetni -rögtön? - -Halbőr indulatosan kezd beszélni: - -– Én? Mibül? – és úgy lép egyik lábával hátra, mint ahogy színpadi hősök -szoktak. - -– Ha van annyi kendnél, jobb, ha most lefizeti. - -– Van is. – Lemondólag üt kezével a levegőbe. – Nincs nekem pénzem… -Honnan? Miből? - -S miközben így beszél, ravasz szemeivel erősen kémleli, hogy eddigi -viselkedésével tett-e vajjon valami hatást a bíróra. Amaz azonban csak -nagy egykedvűséggel hagyja rá: - -– Hát akkor tizenöt nap alatt be kell hozni. - -János most kétkézzel támaszkodik az asztalra, kicsit meghajol és teljes -bizalommal teszi föl a kérdést: - -– Igazán be kell hozni? - -– Be ám. Másképp végrehajtás lesz a dologból. Az még többe kerül. - -A köztapasztalatu igazságot sóhajtva hagyja helyben János: - -– No, ez már igaz. - -Hmget egy darabig, s majd az egyik, majd a másik lábát rakja előre, -lenézve olykor reájuk. Azután ránt egyet a vállán, a tükörbe tekint s -odavetőleg mondja: - -– Hát elmegyek, no. - -Lassan indul meg kifelé, hogy esetleg visszafordulhasson a hívó szóra, -mert még erősen él benne a reménység, hogy hátha engednek a _sarcból_ -valamit. Ahogy az ajtóig ér s ott megfordul köszönés okáért, hirtelen -mintha eszébe ötlene valami. - -– Nini… kapitány úr… - -– No? - -János bemegy a szobába újra félig és olyan arccal kezd beszélni, mint -aki valami nagy új dolgot fedezett föl: - -– Hát a pecsétet nem adják vissza? - -A kapitány únja már a dolgot és bosszúsan mordul rá: - -– Nem. Az itt marad. - -Halbőr lóbázza a kezében a kalapot és csöndesen mondja: - -– Ejnye, hejnye… - -Hogy nem felelnek neki, még egyszer ismétli a sóhajtást s csöndesen -ingatja hozzá a fejét, mint a cukorhuszárok a lakodalmi torták tetején. - -A bírónak egyéb dolga van s méregbe jön, hogy János annyit -okvetetlenkedik. Haragosan kapja föl a többi papiros közül az idézést s -odalöki az asztalszélre: - -– Hát vigye. Ehol van ni. Szeretném tudni, hogy minek az magának? - -– No, – mondja és lehúzgálja a mellénye csücskét, – mégis, szó nem esik, -mondván… - -Közelebb halad az asztalhoz, oda is nyúl a pecsét felé, majd meg -hirtelen megáll és fölveti a fejét. - -– De hát minek ez nekem? Nem kell ez nekem. – Ezenközben a sarokba -pillant, ahol a bírságról csinálja a jegyzőkönyvet az irnok, hogy ugyan -valójában komoly-e a dolog egészen. – Úgyis csak eldobnám… - -– Akkor minek kéri kend? - -– Hát csak úgy, – dünnyögi elszégyenülten s most már igazán meg van -restelkedve Förgeteg, mert forog a kalap a kezében. Kis vártatva csak -lépdel újra kifelé s a határozatlan lépésein látszik, hogy gondolatokba -mélyedt. Az ajtónál újra megfordul: - -– Ugy-e, tekintetes uram, megkérdezem már még egyszer… mennyit is -hozzak? - -– Tizenkét forintot. - -– Annyit, ugy-e, – mondja János, a kilincs rezén birizgálva. – Eggyesbe -jó lesz-e? - -– Jó, jó. - -János újra megüti a kabátszélt hátralebbentési célzatból s most már a -lajbliba nyúl. A széles bőrtárcát, ami valószínűleg még nagyapai -örökség, kibontja s a nyelvével végignyalva az ujjait, forintokat szed -ki belőle. Mikor a tizenkét darab megvan, együvé fogja s most már -kemény, határozott lépésekkel megy asz asztalig és odahajítja a -papirosok közé: - -– Ehol a pénzük, – szól nyersen, haraggal, – Hanem csak agyonverem a -bürgét odaki mind. - -Azonban dehogy. Három-négy hét mulva újra csak megjelenik ismét néhány -birkák irányában a kapitány előtt János, mert az egész bürgetartásban -csak akkor telik némi öröme a gazdának, ha más földjén legelhet az -állat. - - - - -Versengés - -Eszéki Ferenc a mult héten vett új szerszámot a lovaira és hát büszke is -velük. Szép a szerszám nagyon, világossárga bőrből való, rézkarikákkal. -A ló mindjárt büszkébben megy az ilyen hámban, mert neki is van annyi -esze, hogy más viselkedés illik az ünneplő ruhával. Továbbá némi bor is -van Eszéki Ferencben, miután a városból megy hazafelé a tanyára. A mezők -lakója, ha ügyes-bajos dolgában a városba viszi az útja, mikor már -mindent elvégezett, betér a szokott korcsmájába. Nem annyira a borital -kedvéért, mert az otthon is van, sőt a kocsiban is találtatódik, hanem -mert a korcsmában ott talál egy-két embert az ismerősök közül. Odakint -mérföldekre vannak egymástól és azon időben, mikor a dolgától ráérne -járni-kelni, az útak is rosszak. Itt meg kéznél van mindenki, mint a -Bárkányi szomszéd, (éppen a nyomás túlsó oldalában lakik két -órajárásra), Kisguczi Illés és a többiek. Itt mindenféle dolgot meg -lehet tudni. Ki hol vesz vetőmagot, mikor kezd szántani, meg egyéb -ilyenféle. Ily módon mikor aztán megindul hazafelé déltájban a gazda, -vidám a kedve és ezt azonnal megérzi a ló. Nem tudni, attól-e, hogy -könnyebb járása van ilyenkor a gyeplőnek, vagy hogy hangosabb szavu a -gazda, – annyi azonban bizonyos, hogy egészen másképp viszik a lovak a -kocsit. - -Amiként ő, úgy a többi tanyai is gyorsan hajt kifelé az egyenes utcákon -s a boros emberekben föltámad az érdekes virtus: kinek jobb a lova? A -városban ezt még nem nagyon lehet próbálgatni, mert kevés arra a hely és -sok a kocsi. Hogy azonban a vámon kívül érnek, ott már nincs ilyféle -akadály. Zörögve indul meg a vékonykerekü, könnyü alföldi kocsi, egy -másik utána s kezdődik a verseny nagy porföllegek és ostorcsattogások -között. Ennek a neve: elkerülés. Már Eszéki Ferkó elhagyott egy egész -csomót, olyant, amelyiken vagy öregember hajtott, vagy asszonykézben -volt a gyeplő. Ezek nem mernek ilyen játékot kezdeni, s egyáltalán nem -bánják, ha elkerülik is őket. Azután meg nem minden lóval lehet -megcsinálni az ilyen versenyt, de azonfölül olyan kocsi se bírná ki, -amelyen teher van. Ha csak egy festett új szék van is rá föltéve, már -azt nem töretik össze a rázkódással. - -Eszéki mosolyogva veszi észre, hogy mint hagyogatja el egymásután a -hosszu kocsisort, hol jobbra, hol balra kerülvén el egyeseket. A szivart -keményen szívja a szopókában, mert ha máskor a pipa járja is, de a -városból jövet szivar dukál. Halad előre, bár a lovait alig érintette -még az ostorral, elég, ha a gyeplőszárral egy kicsit a hátukat veregeti. - -Már ott jár egészen az elején a sornak, mert hetivásáros napok -délutánján egész karaván az, amelyik a tanyák világába a városból -különböző útakon megindul. Van néha százával is, mind olyan emberek, -akik a városhoz tartoznak ugyan, de a messzi tanyákon élnek, ott -születtek, s meghalván, ott is temetődnek el. A városba csak a -terményeit eladni s adót fizetni jár s a dolgát végezvén, rendszerint a -kora délután indul meg a tömérdek kocsi s a nagy távolságok miatt olyan -is van köztük, aki csak késő éjjel ér haza a tanyájába. A távolságok a -hosszan elnyúló határ miatt itt akkorák, hogy más területekkel alig -hasonlíthatók össze. Mikor a gyorsvonat Félegyháza mellett szegedi -határba jut, még majd egy óra hosszáig szalad, míg a városhoz ér. A -csengeli pusztán lakó ember Félegyházával szomszédos, az átokházi -pusztán lakó tanyai pedig meghallja a szabadkai harang szavát. Erre a -nagy területre indul meg a vásáros délutánokon az a sok kocsi, amiket -most Eszéki Ferenc kerülget. Kevés biztatás kell a lovaknak s lemarad -mellette valamennyi. Már a legvégén van, csak az utolsót kell még -elkerülni. Úgy látszik, nem lesz nehéz, mert annak a lovai lassan -poroszkálnak, a gazda lapulva ül a kocsiban egy csomó szénán. - -Eszéki neki is vág, de amint amaz a zörgést meghallja, gyorsan kap a -gyeplőhöz, ostorhoz. A lovak azonnal sebesebben mennek. - -– No, ez nem enged, – gondolja Eszéki. - -Ő is szorítja a lovakat most már még jobban. - -– Gyü, Badár, – mondja a Pejnek, a Sárgára pedig jót húz. - -Amaz még előbb járván egy kocsinyommal, ugyanazt cselekszi. Ha nem is -olyan jók a lovai, mint Eszéki kocsija előtt vannak, mégis előnyösebb a -dolga, mert ő eddig lassan járt, Eszéki pedig folyton kerülgetett. - -De azért Eszéki egypár ostorcsapással behoz egy fél kocsinyomot s a -lovak fejei már egy irányban vannak a gazdával. Amaz hátra nem nézne egy -világért, hogy ugyan ki a versenytárs, hanem a fürhécre feszítvén a -lábait, rángatja a gyeplőt, s hol erről, hol arról biztatja a lovakat. - -– Hej, pedig csak elkerüllek, – mormogja bosszúsan Eszéki s most már a -lovak hasaalját ütögeti. - -Egyre jobban mennek az állatok, megnyúlnak s a könnyü homokjáró kocsi -úgy szalad utánuk, mintha nem is húznák. Ezzel aztán el is ér annyit, -hogy egy sorba jut a másikkal. Most már megláthatja, hogy ki a -versenytárs ott a nagy kalap alatt. Hát biz az éppen a Bárkányi -szomszéd. - -– Nini, – kiáltja át Eszéki, – hát kend nem enged engem előbbre? - -Bárkányi is fölismeri Eszékit. - -– Én ám, Ferkó, – kiáltja vissza, mert kiáltozni kell a nagy zörgésben. - -– Pedig csak elkerülöm kendet. - -– Én nem úgy nézem, – vág vissza Bárkányi gúnyosan. - -Mindketten az ostorozáshoz fognak, röpül a két kocsi s ahogy haladnak, -szakadozik már itt-ott a lovakról a tajték. De azért csak egyaránt -vannak, senki sem nyert még semmit. - -– No, kerűjj hát, Ferkó! – kiáltja Bárkányi. - -– Várjék kend. - -Eszéki már a gyühózást is kevésnek tartja, s oly módon füttyentget a -lovainak, mint juhhajtó pásztoremberek a pulikutyának szoktak. - -Ezzel sem nyer semmit, mert Bárkányi csak most kezdi még szólogatni a -lovait. - -– Hej, – kiáltja át Eszéki, – a tarisznya lemarad a kocsiról. - -Bárkányi ijedten fordul hátra, mert a tarisznyában sok minden értékes -dolgok vannak, amiket a városból hozott, dinnyemag, adókönyv, egyéb -ilyenek. Az nagy baj volna, ha elveszne. De a tarisznya ott van a -kocsiderékban s Eszéki csalt. Most látja ezt, mikor előre fordult -megint. Az ő hátraforgását kihasználta Eszéki, mert előbbre ugrott -annyival, hogy Bárkányi gazda most már amannak csak a hátulsó -saroglyájával van egy irányban. Emiatt aztán elfutja a méreg. Erősen vág -megint a lovak közé, s mikor már majd eléri Eszékit, dühösen átcsap -hozzá az ostorával. Éppen a nyakát éri s Eszéki most szintén haraggal -kiált át: - -– Mér volt ez, ugy-e? - -– Tudod nagyon jól, – vág vissza Bárkányi. - -– Mi jogon üt kend engem? – kiált ismét a Ferkó s pislogat hol -Bárkányira, hol a lovakra. - -A szomszéd erre nem is felel, csak hajt előre. Megint mennek egy -darabon, de az ostort már most ugyan erősen fogja mindenik. Még egy ütés -kell csak valamelyik részéről s kitör azonnal a harc a vágtató kocsik -tetején. Nem első eset volna. Az is megtörtént már ilyen dolgokban, hogy -a szénahányó villával társalkodtak. Ám most erősen megrántja Bárkányi a -gyeplőt s húzza vissza. Ugyanazt teszi Eszéki Ferenc is. - -– Hó, hóha, hó, – kiáltják egyformán a lovaknak és meglassabbodnak -azonnal. Az ilyesmihez ennyi fáradság után nem kell nagy biztatás. Előbb -ugyan még kocognak egy kicsit, de csakhamar lépésre fogják mindaketten. - -– No, ez útunkba akadt, – mondja csöndesen Eszéki. - -– No, hogy, – felel Bárkányi. - -Előttük lassan, szomorúan halad egy szegényes kocsi. Elől egy legény -hajtja, háttal fordulva pedig sír egy öregasszony. Fekete koporsó az -egyetlen teher még a kocsin, a tetejére ezüstös papirosból kereszt -ragasztva, öt-hat asszony, ember lépdel a kocsi mellett. - -– Ezt mán csak nem akartad elkerülni, – mondja Bárkányi. - -– Nem ám, – felel Eszéki Ferenc, – halottakat nem kerülgetek. - -Így aztán lépésben mennek, de már nem sokáig, mert az útjuk elvál. -Bárkányi a legközelebbi dülőnél lefordul az útról, hogy így a nyomás -alsó végébe érjen, ahol lakik. - -– No, Isten áldjon, – mondja. – Tisztelem az asszonyt. - -– Isten áldja kendet is, – felel Eszéki Ferenc. – Ejnye, de jót húzott -kend a fülemre az elébb. - -Bárkányi befordul a dülőútra s nevetve szól vissza: - -– Baj is az. Hisz nem esett idegennek. - -Úgy kell venni ugyanis a dolgot, hogy ők voltaképpen rokoni viszonyba -vannak elegyedve egymással. - - - - -Fecskék - -Volt abban az időben nálunk, odalent a novibazári táborban egy -feketeszakállu, alacsony, mérges kis ember, káplári sarzsiban, bizonyos -káplár Maksa nevezetü. A legények, akik a szava alá tartoztak, a nevét -nem Maksának mondták, hanem mint Macskát tisztelték. Mert szigoru volt a -kis ember fölöttébb, rendet tartott, többet, mint kellett volna, mert -elvégre a rend is csak olyan orvosság, hogy megárt belőle a sok. Ő -túlságos sokat buzgólkodott ezen s minden alkalmat helyesnek talált -arra, hogy legényeit súlyosan leszidja, vagy egypár napra a tábor -áristomába vitesse. Egy alátartozó legény, a hosszu és szerfölött erős -Ördögh meg is mondta neki egyszer: „Hej, Macska, Macska, ha egyszer -innen hazaérünk Magyarországba, így félkézzel fölemellek a nyakadnál -fogva, de nem teszlek le addig, míg meg nem fulladtál. Akkor maradsz -majd csak igazán Macska.“ A Macska nem szólt rá semmit, csak börtönbe -vitette az Ördöghöt, mert effajta szigorúságot tartott azon a területen -belül, ahol húsz-huszonöt embernek az ő eszejárása szerint kellett élni. -Bár kitudódott, hogy a Macska eredendőleg nem volt sem szigoru, sem -pontos oly igen nagyon a végletekig, hanem keménységének oka tisztán -csak a magasabb rangúaktól való félelemben volt keresendő, ami nem ritka -dolog olyan helyen és közönséges nyelven ijedtségnek neveztetik. Ez az -ember hát ezen okból volt szigoru s mert csak a tények előadására kell -szorítkoznom, nem mondhatom el, hogy a hosszu és nagyöklü Ördögh a -hazatérés után csakugyan arra a színvonalra emelte-e, ahová emelni oly -erősen igérte. - -Aligha tette, mert a Macska voltaképpen nem is volt rá érdemes, mert -néha mégis csak alább hagyott a szigorúsággal. Ez olyankor volt, amidőn -hazasóvárgó dalokat énekeltek a katonák. Nem olyankor, amidőn -szabadságukban állott, hanem tiltott időben, amidőn rendnek kellett -lenni. És még sem tudott olyankor szigoru lenni a Macska. Ahogy a nóta -szólt az otthonvaló Magyarországról, elfeledte ő is a rendszerét és -hallgatott. Ha már nagyon sok és nagyon hangos ilyenféle sóhajtás szállt -erre hazafelé s már gondolta, hogy a lárma miatt baj lenne, akkor is -csak szeliden szólt: - -– Ugyan ne szaggassátok az ember szívét… - -A szomoru dalok azért nem hallgattak el. Fölzokogott a barákok sarkaiban -a nóta a szép Magyarországról, amelytől mi messze estünk a vörös sziklák -közé s néhányan már itt is maradtak végképp a vörös sziklák között. -Ahogy a katonalegény parasztészszel a maga szíve verését versekbe -foglalni tudja, olyan különféleképp szól az ének a távol hazáról, lombos -nyárfaerdőkről, a kis pej lóról, amely talán bizony most szomjazik is, -mert nincsen, aki itassa rendesen, s ime, a tó is befagyott, amiből ő -tulajdon maga szokott inni. Hol hát az a fejsze, – ábrándozott a -bakavers sírva, – megyek, beverem a jeget, hogy ihasson a kis pej ló -eleget. - -Gyerekes dolog ez, de mindenünnen csak azt dunogták; nótája csöndes, -elhaló, végeztével elborulva tekintettek egymásra az emberek. Mert -szomoru sors az, a jó kis pej lóról, amely idehaza a nagy mezőkön és -tágas helyeken éli világát, csak úgy messziről zümmögni verses dalokat. -De a Bodri kutyának se volt nyugta, a Sajó kutyának sem, továbbá a nagy -fehér Tiszát is emlegették a dalok. Ami a lentvaló élet napi nyűgéből az -emberek részére szabad idő gyanánt maradt, az leginkább csak ilyennel -telt el, míg ellenben máskor rendkívül nagyokat hallgatot a társaság. -Szótalan pipáztak, mígnem azt mondja egy: - -– Otthon már járnak a betlehemesek. - -Bólintottak az emberek és hallgattak tovább. És oly szótalan, mély -hallgatások voltak ezek, hogy a vad hegyi folyó zúgása közben is -behallatszott, hogy megy valahol a hegyen fölfelé valamely katona -valamely őrházhoz és nótában kérdezi a sötét vidéktől: Mikor megyek -hazafelé, szép Magyarország felé? - -A dal szavát széthordta a völgyben az esti szellő a különféle katonai -népekhez. A minarétek tetején hiába gegőzött a török, ha a legszebben -fújta, akkor se hallgatott rá senki. Csak mindenkinek azon járt az esze, -hogy ugyan mikor megyünk hazafelé, szép Magyarország felé. De feleletet -senki sem adott, a feketülő hegyek csak hallgattak. Forró sóhajtásokra -és meleg vágyakozásokra nem indul meg az ő keblük, mert szokva is -lehetnek az ilyesmihez, miután a római légiók nótás katonái is -kérdezgettek tőlük annak idején egyet-mást. Mit tudják azok, hogy mi az, -mikor egy ember kezdi mondani: „Csárdás kis angyalom, más ölel, úgy -hallom“, – hogy ezen mindenki elszomorodik. A napfényes mezőkről, a sürü -nádasokról, a szelíd és halk folyóvizekről mit tudnak ők, kik még csak -szélkiáltó madarat sem láttak a barázdában futni? Nekik legfölebb -ilyenekről ha a föllegek beszélnek, amelyek lassan úsznak innen -arrafelé, mert bizonyára nekik sem kellemes ez az utazás. - -Óh, a föllegek! Azok is igen kedves vendégek voltak, s ha ritkásan, -nyaratszaka úszott arra valamely olyan fehér bárányfelhő, amilyen a mi -kék egünkön otthonos, a katona fölnézett rá, megemelte a sapkáját és -mondta egymásnak: Nézd, ez alighanem hazulról gyütt… És azokról is -verses nótákat csináltak, a bánatfelhőkről, amelyek Szeged felől jönnek, -jaj de nagyon sebesen. - -Semmiféle poéták nem voltak pedig azok, akik a honvágyat, amit a maga -valóságában az ő szívük kimondani restelt, így versbe és nótába -formázták. Csak egyszerü parasztlegények voltak, köztük egy-kettő -iparos, jó része azonban a tanyák világából és szomszéd falvak -ákácvirágos utcasoraiból. Viselkedésük itthon nem valami híres, ugy-e -bizony? és érzelmeik az ő hideg és nyers szokásaiknál fogva itthon is -igen el vannak vermelve. Abban a sivár életben pedig, amit oda alá -folytatni kellett, némelyiküknek már esztendőkön által, még ridegebbre -vált a lélek. De azért nem halt el annyira, hogy ne sírt volna titkon az -otthoni mezők után, mert azzal álmodott és azzal kelt valamennyi. Nem -bír az alul szabadulni senki, lelkének ez a tápláléka, ha a határon -kívül kell szomorkodnia. - -Valamely alkonyat volt, őszeleji alkonyat, amidőn ahogy a tábor udvarán -és a zúgó víz partján a napi dolog végeztével álmodozott a nép, kisded -fekete fölleg jelent meg az égen a magas hegyek ormai között. Erről -hazulról jött és igen nehezen haladt és egyszer csak keringélni kezdett -a völgy fölött. - -– A fecskék, a fecskék,! – kiáltozta a sok gyerek, – jönnek -Magyarországból! - -Csakugyan azok voltak, Isten madarai, akik Kisasszony napja körül -szoktak útra kelni, hogy meneküljenek a tél elől. Nagy raj volt nagyon -és amint forogva röpdöstek a levegőben, látszott már rajtuk, hogy -éjszakai szállást keresnek. Mert ezen völgy után ismét nagy hegyek -következnek, a Balkán hegyes vidékei, oda bizony egy kis pihenés -szükséges. Nem volt akkor a kis, pár száz emberes táborban szem, amely -ne ezen apró légi madarakat nézte volna. És odajöttek pihenni a -fabarákok tetejére. Ott volt a szomszédban a török város, oda is -mehettek volna, de nem mentek, mert hiszen magyarországi utas idegenben -nem szállhat máshoz, csak magyarországihoz. Hármas, négyes sorával ülték -végig a tetőket; a kerítésekre, az eresz-gerendákra is jutott a seregből -és tele volt csipogásukkal az egész környék. A katonák meg néztek föl -rájuk és beszéltek hozzájuk, kérdezve, hogy mi ujság otthon, kis -fecskék? Ugy-e, nehéz volt a mars idáig a csúnya hegyeken keresztül? A -szegény kis vándorok csak csicseregtek a kérdésre, úgy, ahogy ők tudtak, -de az tökéletesen úgy hallatszott az elepedett füleknek, mintha magyar -beszéd volna. Mert arrafelé nem lakik a fecske, általában nincsen apró -madár. Nincsen ott semmi. Sasok és ölyvök birodalma az. Azonban csak -most mert volna jönni a sas, vagy csak egy dlyü is! - -Halálok halálát nyerte volna ez estén, mikor az édes, apró magyar -vendégek az ereszet alatt beszélnek. Ameddig csak beszélgettek, -mindvégig lesték a szavukat a katonák, mígnem a kis törődöttek elaludtak -ott a tetőszélen, az ereszték gerendáin és a párkányokon. A barákok -szobáiban nem volt ez este lárma, csak beszélte egymásnak a nép -boldogan, hogy lám, hát erre jöttek. Hogy bizonyosan tudták, hogy erre -kell jönniök. Talán otthonról üzentek is velük, mert az ilyesmi -lehetséges, miután a fecskék az Isten madarai. (Mondja kend mán, komám, -nem-e veszi kend észre, hogy ez a nagyobbik-e, ez a kövér, nem épp az -öreg szüléméktül való?) - -Azután csend volt, magyar raj aludt a födél fölött, magyar raj a födél -alatt. Ezen az éjszakán még könnyebb volt hazaálmodni, mint máskor, bár -az máskor sem ment valami túlságos nehezen. - -De azért még nem riogott az őrségen a kürt, mikor már ébren volt a nép, -hogy a fecskéi után nézzen. Szerette volna azt mindenki látni, hogy -hogyan indulnak a tovább való messzi útjukra a kicsi magzatok. - -Azzal azonban senki se számolt, se ember, sem fecske, hogy miféle szelek -lakoznak a feketehegyek katlanaiban. Elővágott onnan észak felől éjfél -után a nagy hidegség és havat hozott, amely belepte a tetőket, a -barakokat és igen nagy hideg lehetett, mert az útszélen járó -turkószerbek azt kiabálták egymásnak: Zima, komsia, zima. - -Ami meg a fecskéket illeti, azoknak javarésze ott hevert a havas földön -megdermedve, kifagyva szépen. Némelyik, ahogy elállta altában gyenge -testét a fagy s lebukott a barak tetejéről, még vergődött valamicskét s -nem éppen a fal tövében dermedt meg, hanem szárnyaival verte a havat és -odább akart menni én szegény állatom, mert tudta, hogy neki útja van -valamerre. No, egypár lépést el is vergődött a hóban. - -A nép pedig ott türelmetlenkedett a barakajtóban és el volt fagyva az ő -szívében is minden virág és nem mert kilépni az ajtó küszöbén, mert -akkor szeges lábbelijével halott fecskére taposott volna. Időbe telt, -míg valahogy átugrálták a dermedt testeket és a kurtatermetü tambur -Asztalost, aki akkora ugrásra nem volt alkalmatos, a hosszu Ördögh csak -úgy kivetette a hóba, hogy a halott fecskék fölött elhaladni bírjon. -Káromkodott is az Ördögh, (a nevével jár különben), mondván, hogy ilyen -sorsokat miért éreztet velük a sors? Senkisem volt rá felelettel: egy új -nehéz kéreg szorult a lelkek fölé. Infanteriszt Kéhler-féhler lépegetett -a fecskék közt. Kéhler volt a neve, de mert a golyó, amit ő küldött, -soha célt nem talált, okos német szó szerint Kéhler-féhlernek neveztett. - -Igen kövér, de mindamellett bohó ifju volt ez a Kéhlerféhler, bár -egyébként tanyai származás, amin nincs mit csodálkozni, mert van itt -olyan juhász is, akit Hoffannak neveznek Hát Kéhlerféhler a hóba -térdelt, fölvett egy fecskét és nézte a két tenyerében. - -– Nini, – mondta, – még meleg. - -Két nagy tenyere volt ennek a Kéhlerféhlernek. Paraszti és durva a -tenyér, de annál melegebb a vér, amely alatta lökdösött. Ebbe a két -tenyérbe fogta a madarat. Tenyere melegétől a madár éledt. Szemeit a -félhalódó állat fölnyitotta és Kéhlerféhler nagyot ordított: - -– Emberek, élnek még a fecskék. - -És szinte tülekedve, egymást előzve rohanta meg a katonanép a -hóbafagyott fecskecsapatot. Ki mennyit bírt, annyit szedett föl belőle -és a hosszu Ördögh, aki az imént hajította a hóba a rövid tambur Emerich -Asztalost, már ismét behajította a barákba, hogy fűtsön, ahogy csak tud, -mert meleg kell ide. - -A sok baka pedig hordta be a fecskét, az asztalokra rakta és -keszkenővel, fehérruhával, miegymással terítgette és akadt, aki fején -csókolva ébredő madarát, a száján keresztül igyekezett bele lelket -lehelni. Nem maradt a tábor udvarában elhullott fecske egy sem, csak -amely már végleg elhalt. Emezek meg, a barakszobákba hordottak, -egymásután nyitogatni kezdték a szemüket. Jaj, de nagy örömök voltak -azok! - -– Néd-e, mán éled! - -– Hát az enyim? Ni, hogy mozdul! - -Mozogtak csakugyan a kis állatok. Volt, aki már fölült az asztalon és -széjjeltekintett. Gyönyörűséges szeme van a fecskének, kis acélgömbjében -le van rajzolva az, akire éppen tekint. Hordta a sok katona nekik a -komisz kenyeret és az erőre kapottak közül már akadt olyan is, amely -feléje nyúlt. Vizet is vittek nekik csajkákban, de továbbá hoztak -feketekávét is. Mert miután a bakanép igen szerette a feketekávét, amibe -baka-kenyeret aprított, a barakszobák haditanácsa hasznos tápláléknak -vélte a fecskék részére is. - -Jó vol-e, nem volt-e: nem tudni, de annyi bizonyos, hogy egy-kettőnek a -kivételével mind életre jött a fecske. És azután, – bár ki is nevessenek -érte, – az az állat tudta, hogy hol van. Mert egy sem vadult meg, egy -sem röpdösött a falnak, hanem otthon volt valamennyi. Összeázott -szárnyaikat a legfinomabb eszközével: a fogkefével pucolgatta a baka. - -Azután mindenkinek a fecskéjei ott laktak azon délelőttön az ágyon. Más -kompánia állt épp aznap szolgálatban, hát szabad volt a nap és kedve -szerint ajnározhatta kis magyarországiait a nép. Gügyögtek nékik a -katonák, mint ahogy apró gyereknek szokás. Rá válaszul csipogtak a -fecskék és a durvalelkü parasztkatona lelke síránkozva mondta nekik: - -– Mért nem úgy mondod, hogy érteném, hogy mid fáj?… - -Dél felé az idő kiderült, a szél abbamaradt. Tenyéren vitték ki az -udvarra a fecskéket és fölrebbentek onnan a tetőre. Ott beszélgetni -kezdtek s várták a társukat. Sokat hoztak ki a népek és ezek is elmentek -aznap délután. Szerencsés boldog útat sóhajtottunk utánuk. - -Más felekezet pedig, a gyengébbje, még azon éjszaka is ott hált. Betette -a katona az elgyötört, az elvárvult kis madarat az inge keblébe és -együtt aludtak, a verekedésre fogadott legénynek és a rövidke kis -madárnak a szíve egymáson dobogott. Másnap aztán mind elment. -Infanteriszt Alekszander Hézső eresztette el az utolsót. Fölvágott a -magasba a madár, néhányszor körülkerítette a tábort, azután megindult a -társai nyomán. - -– Eredj, csak eredj, hálátlan kutya, – kiáltotta utána Hézső, pedig -voltaképpen annyi köny pergett a nagy vörös szakállába, hogy az sem -bírta állni: arról is lepergett. - - - - -Vándorló földek - -Senki ebből a napból nem gondolta volna, hogy mit lesz hozandó. Úgy -kezdődött, mint a másik, az állatok is azok maradtak, amik tegnap, pedig -mondatik, hogy az állat megérzi a veszedelmet. Bizonyos-e, senki -megmondani nem tudja, mióta a régi boszorkányok elmultak s ma már nincs -ember, aki a madarak és denevérek nyelvét értené. Egyedül a kutya az, -amely néha világos, napos délelőttön kifut az árnyékból a tanyaudvar -közepére s föltartván a fejét, olyformán, mint amikor a ló szokott a -felhőkre nevetni, idegen hangon hosszu, szomoru vonyításba kezd. Ez -rendszerint nem jót jelent, az bizonyos. De ezúttal a kutya sem tett -ilyest és semmi állatok nem nyugtalankodtak. A lovak italt kaptak rendes -időben, hajnaltájon és ugyanekkor a kakas az ő régi módján üdvözölte a -hajnali csillagot. Feketésbe volt még a táj, de az ákácok fiatal leveli -már ébredtek alvásukból, a jegenyék legteteje pedig bólongatni kezdett, -mert apránkint föltámadt a szellő. - -Így volt ezen a reggelen a tanyán. Hajnalhasadtán fölkelt Fehér Máté és -szétnézett az udvarban az állatok között. A kutyát láncára kapcsolta -vissza az éjjeli szabadságából, s mire a felesége is kijött a házból, -fogadta az asszony jóreggel-kívánatát. Viktor a tyúkokat nézte körül s -kötőjéből sárga kását szórt az egészen apró fiókoknak. Máté egy ágat -vett föl a kert mellől s védte a párnapos csibéket a falánk kacsák -rohama ellen. A kacsák már meg is fürödtek ekkorra a kút mellett a -vízben s most el akarták enni a sárgakását a sárga csirkék elől. A -gácsér vezette a támadást, de Fehér Máté jól a fejére ütött az ággal. - -– Te rossz csont, – mondta neki, – eredj kígyót fogni, még majd hogy -éppen téged traktálunk kásával. - -A gácsér, – élemedett, okos kácsa volt ez, – el is ment és hápogva hívta -maga után a hadát. Siettek, megkerülve a sövényt, ki az árokszélre, s -ott lármázni kezdtek nagyon. - -– Tanakodnak most, hogy mitévők legyenek, – szólt Máté Viktornak. – Jót -húztam a Makszi fejére. - -Ezen nevettek. Viktor most elereszté a kötője sarkát s mind odaszórta az -ételt a csipogóknak. Mivelhogy odabent is csipogni kezdtek. -Kihallatszott a házajtón, hogy valaki azt kiáltja: - -– Anaaa… - -– Megyek, megyek, – felelt rá szinte öntudatlan az asszony, – megyek -már, kis pulykáim. - -Máté boldog mosolylyal tekintett utána. Messzi a mezőség tulsó oldalán -hirtelen hosszu tűzdárda jelent meg az égen s utána rögtön a föld -peremén vörös világával föltűnt a mindenek élesztője, a nap. Libegett, -egyre jobban mutatva magát. Máté eldobta az ágat s kalapját emelvén, -köszönté. Aztán nézte, mert soha ennek a nézésével betelni nem lehet. Az -Isten küldötte ő, aki sírjából minden reggelen föltámad, lassan és -méltóságosan. Azonnal üdvözölni kezdik a madarak, a szarka cserreg és a -sas gyorsan emelkedik, mint illik is, hogy alantosai nevében tisztelje. -A Búböcze megszólal az istállóban és azonnal ki is lép a kúthoz s a -gazdára tekintvén, a maga nyelvén pár rövid szóval mondja neki: - -– Vizet, Máté, vizet a Búböczének. - -A libák meg egyszerre nekiiramodnak és keresztül a sövényen. - -– Gágá, – mondják a libák a napnak s feléje terjesztik szárnyaikat. - -A töröttlábu varju, a tanyaudvarok humoristája már rég lejött a -padlásföljáróról s ezúttal abban foglalatoskodik, hogy a zabos zsákon a -lusta macskát költögeti, a farkát csipdesvén. Az ákácok teljesen -fölébredtek, leveleiket szétbontják, illatuk azonnal érzik. A -jegenyenyár zöld levele a szőlőben fehér hamvas alját mutogatja. Mindez -egybeolvad és mindez gyönyörü. - -– Kszü, pszü, – kiáltja mérgesen a macska és jól pofonüti a varjút. – -Grá, grá, kurkurkur, – felel rá emez ijedten s rögtön elugrik és billeg -a kutya felé, hogy ezentúl most már majd ezzel társalog. - -Máté néz és hallgat és áll elmerülve, így nyújtván imáját mindezekért -annak, aki adta. Azután fogja a baltát s folytatja a dolgot ott, ahol az -este elhagyta és faragja az új kapubálványt a régi helyett, mert idővel -még a kapubálványok is elmúlnak. Akkor kijön a pitvarajtóba Viktor, a -két karján két apró emberrel. - -– Apja, – mondja, – apja! - -Máté leteszi a baltát és odamegy. A Pistika ez, meg a Miska. Pistika a -jobbadik, Miska a balabbik. Tökéletes egygyek, mert ikrek, de mégis a -Miska a tömzsibb, lyuk van a képin, ha nevet. Erről lehet megismerni, -hogy melyik kicsoda. - -– No, mit kell mondani? – kérdezi Viktor. - -– Addon Iszten ló löddet. – Így véli Miska, hogy ezt kell mondani. A -példán Pistika észretérvén, szintén szól: - -– Addon Iszten ló loddalt. - -– Ló löddelt, ló loddalt, – köszönti vissza őket boldogan Máté, csók -között. - -István és Mihály lekívánkoznak a földre. Kissé hideg még és harmatos, -azonban azért nagyon jó. A kicsi meztelen lábak edződést szívnak föl az -áldott homokból. - -– Újság van, apja, – szól Viktor mosolyogva. – Nagy újság. - -– No? – mondja Máté. - -– Hát nem látja kend? - -– Újság? – ismétlé Máté. – Nem tudom. Nem vélek rá. - -– Hát… – folytatja dévajkodva Viktor. - -– Hát? Mond no, ha tudod. - -– Hát épp ma két esztendősek a gyerekek. - -– Óh, uram Isten, – nevet Máté, – hát ijen vén népek mán kentök, -iftyurak? - -– A! Búböcze! – mondja Miska a tehénre. - -– A! Búbocza! – mondja Pista is. - -– Ugyan, hát mit adjak nekik? – szól Máté. - -Tanyán nincs játék a gyereknek, de nem is kell. Ott a liba, tyúk, -csirke, kutya, sündisznó: mind jóbarát. Egyedüli ellenség a sánta varju, -mert az kiszedi rendesen a Pistika kezéből a tejes kenyeret. Hát a -dióval gurigázni kutya? Vagy beleülni a talicskába kettősen, aztán -hajtani a lovakat: Dü te Tárga, hóha hó! A homokba pedig olyan házakat -lehet építeni, hogy az valóságos ritkaság. Máté bemegy a belső házba és -két darab egészen fényes krajcárt hoz elő. - -– Ne nektek. Egyik egyiknek, másik másiknak. Jól vigyázzatok rá. Ezen -vösz édesanyátok nektek ruhát. Ez pénz, úgy nézzétek. - -– Péz, – szól Miska. - -– Péd, – folytatja Pistika. - -Teljes csodálattal tekintik meg, külön-külön, egyik a másikét. A -barnapiros apró arcokon a bámulat ül. Lám, ilyen is van a világon, amit -ők még eddig soha nem láttak. - -– Ni! – mondják egymásnak. - -– Az enyimek, – szól Viktor. - -– Hát. Hogyne. Mindön a tied mán éppen, – felel évődve Máté. - -Evvel aztán megy is vissza az ákácfarúdhoz, amit faragni kell. Az -asszony a házba tér, hogy rendezkedjen. Így vannak egy darabig. Viktor -már mindent rendbe szedett s a konyhában foglalatoskodik, hogy a tejet -melegítse a népeknek. A balta alatt kint kong a rúd s recscsen róla -sorra a darab, amit Máté lehánt. Egyszer bekiált: - -– Viktor te! Vidd be a gyerekeket. - -Az asszony kilép: - -– Miért? - -– Úgy nézem, föltámad a szél. - -Valóban, a tanya mellett a vetéseken a szélkiáltó madár egyre erősebben -hallatja szavát. Fönt a jegenyenyárfák tetejének birodalmában már zúgás -van. Hirtelen messze vékony hegy emelkedik a homokból, egyre nagyobb, -egyre magasabb. Ott már a forgószél járja a boszorkánytáncot. Viktor épp -hogy ölbe kapta a gyerekeit és bevitte a házba, már ide is érkezett -süvöltve. Utána nagy zúgás következik és végigvágtat a tájon a száraz -vihar. A gólyafészek leröpül a kémény tetejéről és száll messze, az apró -gólyákkal egyetemben. A jegenyefák sírnak s a nagy elhajlásokban pattog -a derekuk. Minden, ami csak állat, sietve menekszik az udvarból födél -alá. – A varju nagyon jól megfér most a Jancsi macskával. – Minden madár -elül, csak a szélkiáltó szava hangosabb egyre, amely bolondul szaladgál, -a fejét épp most hányó búzavetés között. Máté sietve futkos az udvarban, -becsukva minden ajtót, ablakot, ami nyitva volt. Néhány eltévedt apró -csibét fölszed s bedobja a kotlóshoz, az ágasról leszedi a köcsögöket s -a földre fekteti. Az idő pedig mindig nagyobb. A szénapadlás elől -elfújta a nehéz létrát és bontogatja már a ház tetejét. Egyre lejebb -száll, a földet keresi, hogy abban kárt tegyen. Mikor aztán leér, hogy -egész hatalmával söpri a füvet, a homokot, egyszerre semmit sem lehet -látni. Ez az az idő, mikor a vasjáromszög megtanul röpülni. Nincs -levegő, se ég, se föld, csak homok van, szálló, röpülő homok, amely -elfog mindent és betemet mindent. Rettenetes a zúgás. Kétágu öreg -törzsek kettéhasadnak, fiatal fák gyökerestől fordulnak ki s földre -fekszenek, azon henteregvén. A föld fölszállt a levegőbe, a föld utazik -s nő a homok, mindegyre nő. Máté kiáltana bele a zivatarba, de nem bír, -a röpülő homok úrrá lett az emberen. - -– Isten, hol vagy? – szól elhaló szava. - -Még egy ideig dőlnek a fák és visz mindent a szélzivatar: gerendát, -szénaboglyát, azután haragja kezd elülni. Egy nagy, utolsó fúvás elviszi -még a galambok ducát, azután óriási hosszu sóhajtással elvész a zivatar. -Vonul odább, három-négy forgószél homokhegye fut végig a tájon, -távozóban. - -A homok lassankint leszáll, a reszkető levegő elcsendesül. Máté rázza -magáról a földet, ami ellepte s mély szomorúsággal néz végig a tájon. -Lám, mit hozott a nap. A szálló homokban, ami ellepte az udvart, a -sövényajtóig megy, hogy megnézze azt, amit megnézni rettegés és lelki -kínszenvedés: mi lett a vetésből Isten ezen csapása után. Ám a -sövényajtót kinyitni nem lehet, úgy tele van fújva mindennel, fával, -karóval, vödörrel, homokkal. Hát csak a sövény fölött tekint szét a -fekvőségre és amint a szúrós ágakat széthajlítván, tekintete a vetésekre -esik, följajdul. Mintha kétágu szigonynyal szaggatnák a szívét, mintha -kalapácscsal vernék a fejét, a homokkal lepett haját a vihar -boszorkányai. A nyilegyenes táj most dombos, hepe-hupás. Ahol a -búzavetés állott, nagy, tágas mélyedés látszik, mint amilyen a kiszáradt -tófenék szokott lenni, ahol pedig az árpa virult, ott se síkság, se -árpa, hanem magas domboldal: a búzavetés földestül átvándorolt az -árpavetésre. Látván ezt s a maga tiszta eszével azon pillanatban -fölfogva e dolgok következményeit, Máté szemeiből kicsurran a köny és -vize elvesz a képét borító homokban. Úgy érzi, az esze pusztul, s -minden, ami a világon van, előtte elfeketedik. Lassan megfordul az -ember. Visszamegy a házig s éppen mikor Viktor halaványan nyitja az -ajtót, szemközt ér vele. - -– Viktor, – mondja megtört szomorúsággal, – látod-e? Látod-e? Nézd, -nincs semmink. Amit a jobb kezével adott az Isten, elvette. A balkezével -járt itt. Nézd. Elpusztultunk. A nincstelenségbe jutottunk. - -A szeretett ember könyázott, poros arcára függeszti szemeit az asszony -és az ajtófélfába fogódzik e megrendülések alatt szótalan. Ki tudna erre -mit felelni? Ő is csak úgy van, mint amaz, itatni kezdi az egereket a -szeméből s állnak a pusztulás közepett hallgatag. - -Ám Miska félretolja az anyja szoknyáját és előlép. Csillog a kezében az -új krajcár és kínálva nyújtja az apja felé: - -– A! Apám! Pénz! - -Pistika a másik oldalon következik elő és röviden kínálja vagyonát: - -– Péd! Péd! - -Fehér Máté letérdel az istenhozta homokba, átvette két karjával két -gyermekét és Viktorra nézett. Könyezése már elcsillapodott. - - - - -Főzés - -Meg volt apadva a víz nagyon. Alant, egészen a kőfal alatt, kilátszottak -belőle a nehéz gránitok, amiket a fal oldalába erősítés gyanánt -hajószámra dobáltak évek előtt, amikor itt attól tartottak, hogy nem a -Tisza jön ki a partra, hanem a part kínálkozik be a mederbe. Ezenfelül -csendes nyári reggel volt. A tulsó parton, az ártéri füzesek között -fehér tehenek és tarka tehenek legeltek, messze fönt Tápé felé kevéske -köd legelt a lapályos vízen. A malmok lapátjai lassan forogtak s -feketére barnult deszkáikról aranycsöppek hullottak a sárga vízbe -vissza. Maga a víz kétféle színt játszott. Világos az innenső oldala, ez -az ősfolyó, ez az a víz, amely Sziget alól, Szolnok alól, Szentes alól -következik. A tulsó a Marosé, az sötétebb s így nagy apadások idején -nincs annyi vágása, hogy a másikba elegyedhetne. Együtt haladnak, külön, -halkan, hogy semi zajuk nem hallatszik. A tömérdek nagy vashídak lomhán -állnak fölöttük, öt-hat lába van egyiknek-egyiknek, de egy lábat se ér a -víz, annyira patak a folyó. Ki nézné ki belőle a tavaszi harsogó tengert -ilyenkor, amikor oly lassu, hogy ágat kell bele vetni, hogy -megláttassék, merre van a folyása. Fölötte halszag érzik. A tulsó parton -hálót húz lassan néhány ember, egy egyfából való halászcsónak lassan -halad a közepén; az az ember, aki a végében ül, lyukas fadarabbal ütöget -a vízbe, s ennek a kuttyogásával ijeszti a harcsákat a háló felé. Csend -van ezen a tájon, a tengerhajósok állomására még nem jött a szentesi -gőzös, a többi parti forgolódás helye meg lejebb esik. Lementem az -iszapjárt lépcsőkön a mederbe, amit a folyó elhagyott, mert az -ilyesmiben néha különös érzés van. Járni a víz fenekén. Nagy darab kövek -voltak itt, amiket a Maros tavaszi árja már erősen kiporondolt néhol. A -kövek között apró halak kínlódnak s vetik magukat jobbra-balra, -igyekezvén a víz felé. Elemük azonban elhagyta őket s elvesznek a -parton. Van ott aztán azonfölül törött bögre, bádogkanál feje s egy -nagydarab szigony és bele van ütve a földbe, amely valamely horgonyt -vetett vasmacskából szakadt ki. Továbbá rőzseágak s az apró bojtorjánfű, -amely azon a helyen, ahonnan a víz tegnap elment, ma már kifakad s fehér -virágját hullatja a tátogó apró halakra. - -Odább a kövek közt mozog valami feketeség. Közelebb érve, látnivaló -volt, hogy ez egy ember, bocskorban és zölddel cifrázott szűr a vállán. -A mellén bőr, amelyre piros, zöld és sárga zsinórokkal csodálatos -tulipántok vannak hímezve. Ez a melledző, egy rácos ruhadarab. Magyar -ember közül csak az hordja, aki köhög és fél a hűtéstől. Ez megvédi a -szelektől, mert a bőr belseje nem cifra, hanem rajta van a birka szőre -és ezen áldott jó állat még holt korában is így melegíti az embert. - -A bocskoros mellett egy nagy iszák hevert, abból már előszedett egy -bögrét. Ebből sem ma főztek először, mert füstös az oldala nagyon. Három -kőből tűzhelyet is csinált már, az aljába pedig azon galyakból, amiket a -víz a partra hordott, tüzet rendezett. Lement a partszélre, ott -lehajolt, kezében a bögrével. Az edény aljával szétvert egy kicsit a -habok között, hogy tisztátlanság ne jőjjön bele, azután pedig megmeríté. -Eközben nem szólt semmit, halkan járt, igen ügyesen lépdelve bocskorával -a kövek között. Szigoru arcu ember volt ez, a képe jóformán feketebarna -a napégéstől, harcsabajusza hajósok szokása szerint lefelé lógott. - -– No, – mondom, – adjon Isten. - -– Adjon Isten, – felelt és a kopottas sipkából, ami a fejére volt húzva, -igen bizodalmasan integetett ki. - -– Hát mire végzi? - -– Ehun-e, – mondta megint, – nézze. Majd főzök. - -Letette a bögrét a tűzhelyre, vigyázva igen, hogy valamiképp oldalt ne -forduljon. A tüzet is megpiszkálta. Előbb guggolt, azután leült ismét, -bocskorait kinyújtva. Akkor az iszákba nyúlt. Sok minden volt ebben a -nagy bőrtáskában, szinte csörgött. Legelsőbb krumplit szedett ki, vagy -három szép és nagy darabot. A bicska is az iszákban volt, azt kotorászta -most már. A bicskának szokása, hogy elbújik, de csak előkerül, ha kutat -utána az ember. Hámozta a burgonyákat, jól vigyázva, hogy igen sokat le -ne nyessen róla a héjával. Amit letisztított, ketté vágta, a darabjait -megint csak kettőbe s így a bögre vizébe dobta. Így járt a többi is, -amely után újból az iszákban kellett keresgélni. Mélyen belenyúlt, hogy -szinte a válláig elveszett a karja benne. - -– No, – szólt csöndesen, – gyüssz vagy nem gyüssz? - -Gyütt. Egy szép fej vöröshagyma volt, az gyütt ki. Ennek a tisztításával -már nem sokat törődött. Hanem lehántotta a külsejét, kettévágta s a -bicska lapjával nyomta széjjel. - -– Ereggy a többi után. - -Az is a vízbe került, amely már főni kezdett. - -– Hallja, – szólt megint az ember, – hogy duruzsol? Nincs ijen bögre -több a világon, akibe így megforrjon a víz… - -Tévedne, aki azt hinné, hogy zsír nem tartózkodott az iszákban. De -bizony tartózkodott. Vele együtt jött elő a napvilágra egy ütött-vert -cinkalán is. A zsír fehér ruhában volt, azon belül pedig egy -bádogedényben. Ez a boldog világban itce vagy messző lehetett. A -kanállal mért a zsírból, a szűrből pedig skatulyát szedett elő, amelyben -fűszerszámok voltak. Só, paprika és egyéb ilyenféle. Ebből mind jutott a -bögrébe a zsírral együtt s a kanállal kavargatta az egészet. Senki el -nem gondolná, aki nem tapasztalta, hogy milyen csodálatos jó illata van -az ilyen mis-másnak, ami egy füstös bögrében fől a part kövei között. -Egy-egy galyat rakott az oldalára, hozzáértő módon, hogy mindenfelől -érje a láng. - -– Nem vetök neki három órát, – adta föl most tréfásan a szavat, hogy -megfől. - -– Gondolom, várja is már. - -– No, – felelte, rázva a fejét igenlőleg. – Éjfél előtt indultam, de még -nem öttem ma. Hát az embör mögéhözik. - -Megkavarta a bögre belsejét a kanállal s vágyó szemekkel tekintett bele, -főlt a krumpli, egyet kivett s megpróbálta, omlós-e eléggé. Még egy -kicsit várni kell vele. Hanem a leve, az tökéletes volt már egészen, s -ami a kanálon maradt, nagy gyönyörrel szürcsölte le róla. - -– Csak azt mondom én, hogy a főtt ételnek nincsen párja, – mondta. - -– Aztán elég lesz ez reggelinek? - -– Hát, tuggya, több is löhetne. De ez a bögre így is nagyocska az -iszákban… Mög ez is ölégbe kerül. Nézze, fél kanál zsír, három krumpli, -egy hagyma, só, paprika, könyér… Mit tögyön a szögény? - -Kése nyelével verdesni kezdte ültőhelyéből a bocskora orrát s görbedten, -elgondolkozva tekintett szét a vízen. - -– Az ám, – folytatta sóhajtva, de csakhamar abbanhagyta e gondolatokat. -Bugyborékot vetett a bögrében a víz s habos teteje ki is futott. A -burgonyadarabok játszottak benne, hol fölkerültek, hol lementek. Már -most elemelte a tűzről. Újjai meg sem érezték a bögre fülének a melegét, -mert lassan, vigyázattal vette maga elé, hogy ki ne lötyögjön a jó meleg -étel. A két térde közé szorította s újból benyúlt az iszákba kenyérért. -Nem volt sok, de jól megőrizve, piros kendőben. Megfogta a csücskét, -fölemelte s a kenyér lassan kiforgott belőle a kőre. Lassan kezdett enni -s fújta az ételt a kanálban s párologva szaladt szét a levegőben a -paprikás hagyma és a zsíros burgonya szaga. - -– Ízlik, látom. - -– Hát igen, – mondta. Azután, mint akinek valami az eszébe jut, rántott -egyet a vállán. – Nekem jó. - -Ez az étel pedig, amit te főztél, már csalogat erre valakit. Ez a valaki -egy parti gyerek, amilyen sok van. Félig elzűllött apróságok, akik, ha -halat vesz valaki, hazaviszik egy garasért s vágtatva futnak a -hajóállomások felé, ha gőzös közeledik, hogy lesz talán olyan utas, -akinek a batyuját utána kell vinni. A gyerek rongyos és sovány, lassan -lépegetett a kövek között, vigyázva a meztelen lábaira. Megállt aztán jó -távolosan és nézett. Nézte a bögrét, a kenyeret s igyekezett jóllakni az -étel szagával. - -– Hát te, csipisz, – szólt rá az ember, – mit bámulsz? - -A gyerek szégyenülten kapta le róla a tekintetét s zavartan a víz felé -fordult. Lassan lépett egyet-kettőt előre, aztán vissza, amerről jött. - -A kanál a bögre oldalában a felén alul kopogott már. Az ember -belenézett, azután megmerítvén jól a kanalat, ezt még a szájához emelte. -Azután a gyerek után kiáltott: - -– Te. - -Hirtelen visszafordult a fiu. - -– Gyere no, – intett neki, nyújtva feléje a bögrét. – Ödd mög, de -sebösen, mer gyün mán átalrul a ladik értem… - -A gyerek mohón kapott az étel után s nagy igyekezettel kotorta a -kanállal a bögre oldalát. A bocskoros nézte egy darabig, azután sietve -pakolázta holmiját az iszákba. A kenyeret már készült behajtani a piros -kendőbe, amikor meggondolta a dolgot s vágott még belőle egy darabot. -Annak felét magának törte, a másikat nyújtotta ismét a partigyerek felé: - -– No, – kínálta békülékenyen. – Ne. - - - - -Vásár - -Az átokházi kapitányság egészen odalent van Szabadka alatt, de azért -Vadlövő István mégis csak bejött a vásárba. Semmi vennivalója nem volt -éppenséggel, mert Vadlövő világéletében barkácsoló ember lévén, nem ád -pénzt kaszanyélért, hanem maga faragja. Ilyen furfangokkal gyarapszik -aztán a vagyon, mert akárki akármit beszél, csak úgy érdemes a pénzt -megkeresni, ha nem költi el mindjárt másra az ember. Azonban amit cifra -kaszanyélre sajnál, mégsem sajnálja magától, sem a családjától. - -– Most vásár van bent, – mondta otthon, – ilyenkor sok mindenféle -mutogatások vannak, azokon az ember eszmélkedik. Aztán a gyerekeknek ez -gyönyörűség. - -Ebben igazat adnak neki az otthonvalók, mert az átokházi pusztán néhány -kútágason kívül alig lehet egyebet látni. Így aztán el is határoztatik a -menés. Már szombaton este nem lehet birni a tanyában a Viktor leánynyal -és az Énok gyerekkel. A városba mennek holnap, a városba. Oda még a -tanító úr is csak egy hónapban egyszer megy. - -– De talán még akkor se menne, – véli Vadlövő, – ha a fizetését nem ott -adnák oda neki. - -Az asszony is tesz-vesz, vasalja a városba való szoknyát és sokáig -tépelődik azon, hogy az új ruhát adja-e az Énokra? Már a városban igazán -az új ruhát kellene ráadni, mert az ilyesmi ünnepélyes alkalom, más -oldalról tekintve azonban a dolgot, kocsin rettentő kopik a ruha. A -gyerek apja dönt a kérdésben. István azon véleményben van, hogy nem -lehet most itt Énoknak a kedvét szegni. Ha már kedvtöltésre van a nap -szánva, ne essen a gyereknek az zokon, hogy hát ő mostan itten nem új -ruhában jár-kel. A ruha ugyan kopik kissé, de hát majd egészen tiszta, -száraz szalmát tesznek a kocsiderékba. Azon majd úgy elhevernek a -gyerekek a városig, hogy az csupa gyönyörűség. - -Vasárnap virradóra ugyan korán kelnek. A fiastyúk még fönn van az égen, -amikor Vadölő már tökéletesen elkészült, s mert az asszonynak az -öltözködéssel van dolga, ezúttal a reggeli gondját magára veszi. Pár -apró szilánk lángjánál szalonnát süt, hogy éppen ha már ilyen korán -kelnek útra, egyenek valami meleg ételt az aprók. Gyors falatozás megy -most, mert messze a város. Azután befog az apja. A tanyában ottmarad a -béres, annak kiadják egész napra az élelmét. Vadlövő pedig a -kocsiderékba helyezi a gyerekeket, az asszonynyal együtt ketten előre -ülnek a subára. Gyü no, Isten nevében, – szól a lovakhoz s vidáman -kocognak ki az eperfás udvarból. Szalad, szalad a kocsi, időközben -megvirrad s feljön a nap. Énoknak eszébe jut, hogy ma nem imádkozott s -most a kocsiderékban mondani kezdi a maga pár soros tudományát. István -hallgatja, elmosolyodik s figyelmezetetőleg oldalba üti könyökével az -asszonyt. Azután a gyeplőszáron kiveri a pipát s újra tömi. - -– No, még ez a pipa, gyerekek, – mondja, – aztán ott leszünk a -tetthelyen. - -Nemsokára kezdődnek a csodák. Nagy gyárak kéményei következnek. Továbbá -vasbikák húznak vaskocsikat a töltéseken. Egy háznál meg kell állni s -kardos ember közeleg a kocsihoz. - -– No, – szólal meg haragosan Vadlövő, – ezt a két gyereket csak nem -akarja megvámolni? Nem eladók ezek. - -– Más nincs a kocsin? – kérdezi a vámos. - -– Hát a magunk étele, kulacsa, kenyér, szalonna, sült hús, füstölt -oldalastól, mög egy kevés kalács a gyerekeknek. - -Voltaképpen ezt se kellett volna mondani, de Vadlövő ezzel bosszantani -akarja a vámost. Hagy lássa, hogy ha szegények is, de jól élnek. - -Így aztán mennek belfelé. Találnak hamar istállót és korcsmaudvart, ahol -megálljanak. (A lóvásár is áll most, s a legtöbb kocsi odakint van, -amely bejött.) A lovakat bekötik, a subákat valamely becsületes ember -gondjaira bízzák, a tarisznyát és kulacsot ellenben viszik magukkal. -Énok buzgón söpörgeti magáról a szalmát. - -– Édesapám, – mondja, – vesz-e kend nekem olyan labdát, amelyik fölmegy -a levegőbe? - -– Jaj, cselédem, – feleli az anyja, – drága az nagyon. - -– Aztán, – toldja Vadlövő, – ha egyszer elszalajtod, soha többet utól -nem éred. - -Ezen Énok egy kissé elszomorkodik. - -– Majd veszünk mást, no, – biztatja az apja. – Van itt mindön, még -tengöri herkentyü is. - -Lassan járni kezdik az utcákat. Vadlövő néha egy-egy ismerőssel -találkozik. Legelsőbb a csőszszel a Matók-hegyből, aki ott a szőlőt -szokta őrizni. Új csizmában van már a csősz, azt most vette bizonyosan s -föl is húzta azonnal, kevélykedők szokása szerint. A kezében meg hosszu -új bot gyertyánfából, nagyon szép gombbal a felső végén. - -– No, ez a bot hosszu egy kicsit, – szól neki Vadlövő. – Mért nem vettél -rövidebbet? - -– Hát hosszúnak hosszu egy kicsit, – feleli a csősz, – hanem hiszen le -lehet ebből vágni. - -– Felülről? – veti oda István. - -– Fölülről? Mér fölülről? - -– Hát hiszen fölülről hosszu, – évődik tovább a gazda a csőszszel. -Azután kezel vele és megint csak mennek odább. Végignézik a belső -vásárt, a tálasokét is. Azután a sajtpiacra mennek. Ott nagy juhsajtok -vannak egy rakáson s István az árak után érdeklődik. Némely túrót meg is -kóstol s a fölvett darab felét az asszonynak nyújtván, kérdő tekintetet -vet rá. - -– Jobb a mienk odaki, – szól az asszony. - -– Nono, – adja rá a helybenhagyó véleményt István. - -A maguk dolgát ezzel körülbelül el is végezték. Most már semmi más -tennivaló nincs, mint haladni ki a komédiáspiacra, mert az lesz a -gyönyörűség. A komédiáspiac nagy téren van és sok mindenféle sátor körül -tömérdek ember tolong. Ott nóta szól, minden sátornál más, verik a -csengetyűt, a nagydobot, a rézüstöt, kiabálnak a sátorok előtt a -komédiások családjai és instálják befelé az embereket. Van olyan fölös -számmal, aki hajt a szóra. - -– No, Viktor, – mondja Vadlövő a leányának, – ilyen muzsikára tudnál-e -táncolni? - -Viktor féligmeddig-formán nemsokára az eladók sorába lép s vannak már -sejtései. El is pirul és zavarodását azzal rejtőzteti, hogy Énokra szól, -akit kézen fogva vezt a sokaságban: - -– Ugyan ne maradozz el mindig… - -De bizony. Énok hajlandó az elmaradozásra, mert egészen a különféle -mutogatások irányába értek már és sok a megcsodálni való. Ott van az -óriási hölgy Sziléziából. Egy sátorban van az és kívül ki van festve -egészen a maga valóságában. Nagy az nagyon. A derekára kék ruha van -festve, a szoknyája vörös, de a lába szára ebből térden fölülig -kimaradt. - -– De szemtelen, – mondja az asszony, amire Vadlövő fölrántja az egyik -vállát: - -– Hát ha ez a kenyérkeresete… - -A ponyva előtt pedig áll egy ember és nádpálcával mutogat. Azután egy -nagy darab réztányért ütöget a bottal. Mikor a figyelem egészen -odafordul, szóba kezd: - -– Itt láthatom az óriás hölgy Sziléziábul. Van fölülről lefelé az a -szász nedvenhét centiméter, alulról fölfelé az a szász hetvenkilenc -centiméter. Ed sumába a három méter és húsz centiméter megy a magasság -és elsüt ed ádjut a kebelin! Üt krajcárért mindenki megláthatom. El ne -mulaszom senkisem az olkalom. Ha én nem mondok igaszt, üthet engem -mindenki pofon… - -Vadlövő igen jót mosolyog ezen beszéden s utolsó szavára ráfelel: - -– Üssön a ménkü. - -Azt mondja a kíváncsi Énok: - -– Aztán, apám, igazán óriás? - -– Ugyan már, te… – feddi az apja azon célból, nehogy valamiként a -bemenésre kösse magát a fiu, – hiszen ha az volna, ebből az alacsony -sátorból kilátszana a feje. - -Ebbe Énok belenyugszik. Még egy darabig ugyan húzatja magát, -vissza-visszatekintve, de csakhamar megbékül, mert egy igen hosszu sátor -következik. Ez a történelmi kiállítás, amint a kiírás mutatja. Végig van -az oldala aggatva kívül képekkel. Ott van a Serajevo ostroma és ez -valósággal éppen ilyen lehetett, mert a cukfürer Gera Pétert meg is -lehet ismerni rajta. Azután ott van a Salamon király ítélete, ahogy -vágatná kétfelé a kisdedet. Túl rajta meg van rajzolva a zöldre festett -halfarku kisasszony. Bent elevenen is látható, ahogy a Vörös-tengerből -kifogták. A középső följárónál pedig egy nagyhaju asszony ül és szedi a -pénzt. Fölötte kosarak üveggyöngyből. Az ura meg piros mellényben van és -árvalányhajos kalapban, sarkantyús csizmában, lobogós inggel. Táncol és -közben fokossal mutatja az üvegkosarakat: - -– Mindenki kapsz ed nyereméntárd. - -Vadlövőék most ezeket nézik azon nyugalommal, amely mindezen furfangokat -figyelemre méltatja ugyan, de megveti. - -– Lessük: ki mit nyer, – véli István. - -Szórványosan jönnek kifelé a cédulákkal és a nagyhaju asszony osztogatja -kifelé a nyereménytárgyakat. Egy legény valami rossz garasos szivarszívó -szopókát kap, amit mérgesen visszadob. Ez a nézőkben kacajt támaszt. -Azután jön egy úrféle, aki már több szerencsével járt. Gyerekórát kap -láncostul s nem tudja, mit csináljon vele. Énok szemei mondhatlan -vágygyal tapadnak az úrfélére, amint lépked a följárón lefelé. Hihetőleg -tiszta színaranyból van ez az óra… - -– Hogy hívnak, kis öcsém? – kiált rá az úrféle. - -Énok megzavarodik, de aztán eszébe jutnak a tanító úr tanításai és -bátran felel: - -– Engem hívnak Vadlövő Énoknak. - -– Nohát akkor neked adom ezt az órát. - -A kezébe is nyomja azonnal. Ilyen érzésekről, amik most Énokban -támadnak, csak az tud számot adni, aki valaha már főnyereményt csinált. -Köszönni is elfelejti, csak nézi s fölkiált: - -– Édös anyám, nézze már kend is… - -Az úrféle elveszett a tömegben s mert hogy a szerencsés Énok körül most -nagy csoportosulás támad, ismét csak odább haladnak. No, ez nem valami -híres. Odabent egy ember birkózik egy medvével. De bemenni és megnézni, -bárha csak két krajcár az ára, nem érdemes. Ugyanis ki van az oldalára a -dolog festve, egészen úgy, ahogy történik. Hanem ezentúl aztán -következik a hajóhinta. Ezen már sokkal többet lehet szemlélni. Nézik -sokáig. Énok bámulatát megosztja a hinta és az óra között. A hintát -elnézné reggelig is, egyben azonban már szeretne otthon lenni, hogy a -pusztai gyerekeknek megmutassa az órát. - -– De hogy van az, édesapám, hogy nem jár ez az óra? – kérdezi megütődve. - -– Hát hiszen majd jár, csak várd ki az idejét, – vígasztalja az apja. – -Te se tudtál járni kicsi korodba. - -Most a tulsó oldalon, ahol szintén végig van sátorral a piac, rettenetes -lárma támad. Ott van a világ legelső állatsereglete, amely most jött a -francia országból és útban van az angol ország felé. Kezdődik az etetés -és ezen nagy dolgot méltó lármával hirdetik. Bent valami nagy láncokat -húzgálnak és valaki bőg. Ez így együttesen képezi az oroszlánok -ordítását a sivatagokon. A sátor ponyvája föllebben és két kopott tevét -kihoznak. Három ember, továbbá a híres oroszlánszelídítő hölgy áll az -emelvényen s hogy a tökéletes lármában, ami itt dúl, a szavakból valamit -mégis érteni lehessen, hosszu bádogcsőveken keresztül kiabálnak. -Kihoznak egy csenevész krokodilust is, amely a tudósok állítása szerint -Hamburgban hetven éves. Vadlövőék ezt a sátort nézik egy darabig, -különösen a tevét. - -– De csúf apád lehetett, – mondja neki István. - -A család lassan-lassan abbahagyja az érdeklődést. Volna ott még tömérdek -néznivaló, de a fülük már megunta a rettentő zsibongást, a lábuk kiállt -a nagy tolongásban, a szemük betelt a látnivalókkal. Jó szerencse, hogy -a szomszéd toronyban üti az óra a tizenkettőt s nyomban utána ünnepi -méltósággal szólni kezdenek a népekhez a harangok. - -E pillanatban az egész sereg kalap és sapka megmozdul s a pusztai -emberek fejei mind, mind födetlenül maradnak. A harang megmozgatja azon -emberek szívét, akik ritkán hallják s bensőjükbe szállván, nyilvánvalóan -fordulnak el e vásári hiábavalóságoktól. Hasonlóképp Vadlövőék. - -– Gyerünk, – mondja Istán és szavának senki sem mond ellent. - -– Gyerünk ám, – mondja a felesége, Kiskabók Apolló, – mert már a -gyerekek is nagyon éhesek lehetnek. - -Viktor azt mondja: - -– A szemivel nem lakik jól az ember. - -Így aztán most már visszatérnek a kocsira. A korcsma udvarán az a másik -kocsiról való derék, becsületes, jó ember, (neve nem tudatik), csakugyan -megőrizte a subákat, sőt vetett a lovak elébe is. Tisztesség okából -Vadlövő kitekeri a kulacs nyakát s kínálja a jó embert borral. - -– Köszönöm szíves jóságát, de nem fogadhatom, – szabódik amaz kenetes -hangon. - -– A bort? – kérdi csodálattal Vadlövő. - -– Igen, a bort. Hitvallásom tiltja, – mondja megint az újhitü. - -– Hát akkor Isten fizesse meg a szívességét, – szól Vadlövő és kezet -szorít az emberrel. - -– Ő már meg is fizette azt nekem. - -Fölülnek a kocsiba, ebéd irányában. Már akármennyire degez a tarisznya, -meglappad, mire a végit érik. Közben a kulacscsal is társalkodik István -s nyújtja a többinek. - -– Már csak csunya állat az a teve, – mondja egyszer. - -– Vagyis a sivatag hajója, – teszi hozzá a túdós Énok. - -Ebéd végével befog Vadlövő s miután lefizette az egy hatos helypénzt, -útra kelnek. A Sárga és a Badár vígan kocognak, mert a lóban megvan az a -szokás, amit sok ember nélkülöz, hogy szeret hazajárni nagyon. Énok, aki -a kulacs rejtélyeit nem ismeri, többet kortyantott, mint kellett volna s -hamar elalszik a kocsiderék szalmáján. Viktor betakarta a subával s -előkotorászván zsebéből az órát, nézegeti. Csudálatos az, hogy ha a -gombját forgatják, forog a mutatója. - -Haladnak. Egyszer azt mondja Kiskabók Apolló: - -– Látja kend, most a képüket le lehetett volna vetetni. - -– Lenek le, – mondja gondolkozás után válaszadásképp István, – de minek? -Ugyan hová tetted volna? - -– Hová? – kérdezi az asszony. – A tiszta szobába. A Kossuth Lajos meg a -király képmása közt éppen elfértünk volna a falon. - -Vadlövő nevet: - -– No, ezt megént eltaláltad, – szól. – Éppen mi vagyunk azok közé valók. - -Apollónia kissé ingerülten vág vissza: - -– Nem tudom, mért ne? Kata ángyóék is éppen úgy ott vannak. Ha nekik -futja, nekünk mért ne futná? - -Vadlövő egy darabig hallgat, mint ahogy ez már hiábavaló asszonybeszédek -után meggondolt férfiaknál szokás. Szólítja a Badárt s azután, hogy -válaszadásra mégis méltassa a feleségét, komolyan szól: - -– Futja-e, nem futja-e, nem tudom. Hanem példaadásként Kata ángyójékat -ne hozd elő, lelkem. Más nép az ám, nem affajta, amilyen mink vagyunk. -Nem tudom, tudnának-e Kata ángyójék egész napon át egy hatosbul -elmulatozni a családjaikkal együtt… - -Az asszony, belegyőződvén az igazságba, nem szól semmit. A kocsi békén -gördül a mezők füvei fölött az átokházi puszta felé. - - - - -Förgeteg a kompaktornál - -Förgetegen akkora suba volt, mint egy ház. Ennélfogva egész -szélességében nem férvén be az ajtón, úgy tesz, mint a nagyszarvu ökör: -féloldalt kecmeleg befelé. - -– Alig fér be az embör, – mondja. - -A kompaktor fölteszi a pápaszemét, mert anélkül nem tökéletes az olyan -ember, aki tudományos könyvekkel foglalkozik, s Halbőrre tekint. - -Halbőr Förgeteg János ezenközben letette már a kalapját is, Isten -jónapot kívánt s bizonyos negéddel rázza meg a vállain a subát. Az alja, -ahogy lebbenve csapódik, lever a székről néhány könyvet. Halbőr utánuk -néz, úgy tesz, mintha föl akarná venni, de azután csak megállapodik -megint. Jó azoknak ott is. - -– Begyüttem, – szól és kinyújtja barátságos üdvözlés szempontjából a -kezét. - -– Be? – kérdezi kedvetlenül a könyvkötő, aki nem sokat néz ki Halbőrből -s egyáltalán nem tudja elgondolni, hogy mit kereshet nála. - -– Be ám. Ide magáhon. Mert ide utasítottak. - -– Nem árulok én patkószeget. - -Förgeteg ránéz, hogy nem-e tréfál. De ahogy látja a komolyságát, -sértődött arccal kezdi rázogatni egyik válláról a másikra a subát. - -– Nono, – dünnyögi lassan. – Tudom én azt. - -Nagyobb igazság okáért benyúl a subán belül s tapogatódzik a nagy darab -állati bőr alatt. Előbb a balkezével kanyarog a suba jobboldala alatt, -azután a jobbal a balfelül eső részen. - -– No né, – mondja ijedten. – Hát hun van? Pedig idetöttem. Hun is, hun -is csak… no nézze mán, hát nincs itt. Pedig idetöttem, éppen ebbe a -subába… Nné… No, no, lösz, nem lösz? Ahán… - -Hát igen. Nem volt egészen tiszta a visszaemlékezés, mivelhogy nem a -subába, hanem a kabátba tevődött a keresett jószág. Hát most már nincs -más tennivaló, le kell vetni a subát, hogy előszedessék. - -Förgeteg ezt hozzáértő ügyességgel teszi. Kiakasztja a bőrgombokat, -fordul egyet s lelöki a fapadra a subát. - -– Jó lösz neki itt a kanapén, – mondja jólelkűleg. - -S most már egészen egyenes, büszke állásba helyezkedik, hogy lemult a -válláról a teher. A kabátot kigombolja s a belső zsebből vékony füzetes -könyvet húz elő. Becéző gondossággal tekint rája, lesímogatja széles, -barna kezével a lapokat, melyek meggyűrődtek a belső zsebben hordott -paksaméták között. Azután a pulpitus fölött, amely a könyvkötőtől -elválasztja, kínálja által, de amint ez utána nyúl, hirtelen visszakapja -a kezét és gyanús szemmel nézegeti a másikat. - -– Kompaktor maga? – kérdezi. - -– Az én. Talán be kellene kötni azt a könyvet? - -Förgeteg arcára a szája szélén meg a szeme körül ráncok szaladnak föl s -most már vidáman integet a fejével. - -– Eltalálta. El. Azért gyüttem. Mert okos könyv ez nagyon, tudja. -Röttenetössen mulatságos, ha érközése van az embörnek hozzá, hogy -olvasson benne. - -Az ujjaival böködve az asztalt, magyarázólag teszi hozzá, hamiskásan -hunyorítva a szemével: - -– Én ugyan nem hiszöm el, ami hogy bele van írva, de az eszit csudálom -annak, aki csinálta… mert ész köll ehhön is… - -A könyvkötő az egyszerü szavakra mosolyogni kezd. Halbőr fölhasználja a -könyvkötői lélek e derűs pillanatát s gyorsan nyújtja át most már neki a -könyvet. - -– No, mit kér érte? Mondja. - -A fejét kissé féloldalra hajtja, balkezét a csípőjére teszi s némi -izgatottsággal, hol az egyik, hol a másik lábára helyezve át testi -súlyát, várja a választ. - -Egy ideig tart a műértő becsülgetés. - -– Nagyon rongyos. - -– Rongyos? – tör ki Halbőr. – Az a jó könyv, amelyik rongyos. Mit akar -az úr? - -– Jó, jó. De több a dolog vele. - -Miután Halbőr Förgeteg ezen szavakból a kötés árának fenyegető -emelkedését érzi ki, el akarja ütni egy kis tréfával a dolgot. - -– Hát ez már az úr dolga. Minek lett kompaktor, ha sokalja a dolgát, – -feleli vidáman. - -A könyvkötő átadja a könyvet Förgetegnek. - -– Negyven krajcáron alul nem lehet megcsinálni, – mondja. - -Halbőr lehajtja a fejét, a szemeit tágra nyitja s úgy tekint a mesterre. - -– Mit? – kérdezi bárgyún. - -– Mit? – s föltámad a sok haszontalan szóbeszéd miatt a kompaktorban is -a méreg. – Hát ezt a könyvet. - -– Hát mög van már az a könyv csinálva. Nem köll ezt már csinálni. - -Az iparos azonban úgy gondolkozik, hogy elég időt vesztegetett már így -is a tanyai emberrel. Nem is felel, csak a dolga után néz s apró -darabokat kezd hasogatni egy nagy papiroslemezből. Halbőr nézi egy -darabig hmgetve, hogy talán majd csak szól valamit. De hát nem szól. Hát -nem szól már. Halbőr oldalt fordul és hangosan mondja: - -– Gyere no, suba. - -A középre áll vele, ahol nagyobb a térség, s nagyot lendítve rajta, a -nyakába keríti. Mialatt illegeti s a vállaival rázogatja bele magát, -folytonosan a könyvkötőre sandít. A könyvet bedugja a kabátba és lassu -léptekkel elmegy egészen az ajtóig. Ráteszi a kilincsre a kezét s a -fejét hátrafelé fordítva, nyikorgatja, hogy mégis csak visszahívják -talán tán. De nem hívják. - -Most aztán elhagyja a türelme egészen. Mérges, nagy léptekkel megy -vissza, kicsapja a pulpitusra a könyvet és fölcsattanó hangon kezd -veszekedni: - -– Hát azt hiszi az úr, hogy én bolond vagyok? Mi? - -– Nem hiszem én, – mondja a békülékeny mester. - -Annál jobban pöröl Förgeteg: - -– De pedig nagyon azt hiszi az úr. Minek néz éngöm az úr? Nem azért -gyüttem én ide, hogy le nézzön engöm. Van énneköm annyi, mint az úrnak. -Hun a _keszám_, hagy csapom ki azt a rongyos négyhatost… - -Förgeteg rettenetes huzakodások között szedi elő a keszát. A könyvet -lerakja az asztalra, a négy ezüst pénzt meg a kezében csörgetve, elkezdi -az alku komolyabbik felét: - -– Osztán mijen _rámába_ köti?… - -– Vörösbe. - -Halbőr gyanakodva néz rá. Nagyon olcsó lehet az a vörös ráma, hogy ilyen -nagyhirtelen rámondta a kompaktor. - -– Vörösbe? Miért vörösbe? - -– Hát kékbe. - -– Kékbe… – ismétli tünődve Halbőr. - -– Jó lönne a kék szín? - -– Az már a maga dolga. Olyanba kötöm, amilyenbe akarja. Ha jobb szereti, -lehet feketébe is. - -– Hogyne! – kiáltja Halbőr tiltakozva. – Nem vagyok én kántor. - -– Hát ha ezt nem akarja, akkor jobb lesz kékbe kötni. Szép szín az. - -Halbőr reáhagyja, hogy jó lesz. Szép az. Az égnek is olyan színe van, a -kékítőnek is. Hát az éppen jó lesz. A másik héten majd be is jön érte. -Akkorra készen legyen aztán. A könyvkötő biztatja, hogy készen lesz -bizonyosan. Halbőr ezen örülni látszik. Kezel a mesterrel vidáman, s -ahogy leteszi a pénzt, jó egészséget kíván s féloldalt férkőzve ki a -boltból, ahogy jött, úgy elmegy. - -Az utcán aztán megindul nagy sebesen, mert már sok időt vesztett. De -alig tesz egypár lépést, megáll. Azután megfordul, visszatér a bolthoz -és benyitja az ajtót: - -– Nini, – kiált be. – _Vörös rámába_ kösse… - - - - -Infanterist Csupak - -Volt nekem egy komám a katonaságnál, úgy hívták, hogy Csupak. Tudvalévő -dolog, hogy akik egy esztendőben kerülnek sor alatt fegyver alá, azok -mind végesvégig komák egymással és hát így volt nekem komám a Csupak. - -Ő ugyan nem mondta nekem, hogy komám, de én sem mondtam neki, hogy -komám, mert igen el voltunk búslakodva abban az időben, mivelhogy, mint -a jó Mikes Kelemen mondja, jó Isten nekünk Novibazárban hullajtott el -egy nagy darab kenyeret s oda kellett mennünk, hogy mi azt ott megegyük. -Hát mondom, Csupak sem igen beszélt, mert rettenetesen magával jó -tehetetlen gyerek volt, – sohasem láttam magyarban olyan ábrázatot. -Savószín apró szemei voltak a fiúnak, hosszu arca, görbére konyult orra, -mint a horogvég. - -Azonfelül azt tette ő, hogy nem értett meg semmit; ha azt mondták, -jobbra fordulj, hát három fejet lehetett tenni egy fületlen gomb ellen, -hogy ő most már okvetlenül balra fog fordulni; ha azt mondták: állj, hát -ő Isten ellen való véteknek tartotta volna a megállást. Kurtaeszü -embernek tudták Csupakot és azt mondták rá, hogy buszma, ki is próbálták -a félkegyelműségét hol egyben, hol másban; hát csak buszma maradt ő -mindig s egész mondák jártak a táborban a horribilis ostobaságokról, -amiket elkövetett. Mert hogy el volt maradva gyakorlat dolgában a -többitől, egymagában ekzeciroztatta a frájter úr Csúri s igen nevetni -való volt az, mikor Csupak úgy kapdosott a puskához, mintha el akarná -dobni. Azt is kommandirozták neki egyszer, mikor egymagában állott -ottan, hogy: oszolj! Csupak nézett, nézett és markolászta a fegyver -szíjját és nem bírta fölérni véges észszel, hogy miként oszolhatik föl -egymagában az egyes ember, amit talán még a főgenerális urak se tudnak, -– de azok mégsem fakadtak volna el úgy sírva rajta, mint a komám, -Csupak. - -Hát így volt ez egy darabig Csupakkal, a buszmával, – pedig az ő magas -homlokában, a savószínü szemek mögött több sütnivaló volt, mint -valamennyiünknek, akárki meglássa. Mert már az elejében is azt -jelentgette a frájter úr a káplár úrnak, hogy nem lesz ebből a Csupakból -sohasem katona, mert visszájáról csinál ez mindent, a káplár úr -jelentette firer úrnak, a firer úr a hadnagy úrnak és ment ez így tovább -és egészen jó úton volt már a komám arra, hogy kivetkőztessék a szép kék -ruhából, kivegyék a fejéből a fényes gombos sapkát és hazaküldjék a maga -valóságában a tanyákra, libát legeltetni. - -Mert nem lehetett annak semmiféle hasznát sem venni, csakhogy éppen -nevettek rajta. Minden olyan tél-túl állt a kezében és rettenetes -bárgyúnak mutatta magát. Próbálgatták a komámat erről is, arról is, hogy -– hátha mégis valamifajta okos észt, egy kis ügyességet találnak benne. -De hát nem volt. Még a kapitány úr is odaállott elébe egyszer, összeütve -a sarkantyúit, hosszú császárszakállát húzogatva keskeny, fehér kezével. - -– Hát hogy hívnak engem? - -A savószemek nagyra nyíltak, Csupak iszonyu feszes állást akart venni, -aminek folytán rendkívül görbére változott és a tudás biztosságával -vágta oda: - -– Hát Her Hapman Csupak. - -Hát most már a kapitány úrnak is be kellett látni, hogy a Csupak -valósággal a legostobább fajtája ennek a kanasszen und jogasszen népnek, -akiket a hadi tudományokba bevezetendő, az ő kezei alá adtak. Nem ér ez -az ember egy hajítófát sem. - -Az ilyen őszinte vélekedéseket ott nyilvánvalólag mondták el Csupak -előtt, nem tagadva el belőle egy szemet sem. Csupak hallgatta bárgyun, -némán, s benső énjének egyetlen nyilvánulása az volt, hogy igen kemény -haptákokat állott, ha róla beszéltek. - -Olykor azonban, ha nem figyeltek reá, ha az ágya előtt a ládáján ülve -varrogatott, gúnyos mosolygás ült ki az ajka szélére, a szemei -megvillantak, az arca megváltozott, mintha hirtelen rákentek volna -valami kevéske okosságot. Azután hirtelen, mint ahogy az őszi napfény -elsuhan a tavi sás fölött, levált az arcáról, ami egy pillanatra -ráköltözött s megint csak a régi Csupak lett ő, a félkegyelmű. Ott -állott Csupak már egészen, hogy hazakergessék az ármádiából, mivelhogy -fölöttébb kevés esze van neki. - -Hanem azután megváltozott minden, akárhogy is adta komám Csupak az -ostobát. Valami céllövészeten, a legelsőn történt, hogy Csupak bajtárs -úgy lőtt, mint a parancsolat. Ami célt nem tudtak eltalálni a vén -katonák, akiknek már úgy a kezeik közé illik a fegyver, mint teszem azt, -az ácsnak a szekerce, azt a koma eltalálta. A tanyai legényben fölébredt -a vadásztudomány, ha az ő furfangos lelke elébe bírt is húzni egy másik -ostoba lelket a komának, ahhoz már nem volt ereje, hogy ne tudjon lőni, -ha tud. Gyönyörűen puskázott, csak bámulni kellett azt, lelkeim, ahogy -háromszáz lépésről beleküldözgette a mozgó figurákba az egyest. Minden -esetlen volt ezen az emberen, csak mikor célzott, lőtt, vált egészszé, -szívós karjain szilárdan nyugodott meg a cső, mint a sziklán, a savószem -élesen tekintett ki a ráboruló szemöldök alól. - -Az összes vélemények nagyhamar megváltoztak Csupak úr irányában. Hohó, -hiszen ez jeles katona, ha egy csöpp esze sincs is. Csupak ezt -fájdalommal vette észre s a legközelebbi csütörtöki napon este hat -órakor hanyattvágta magát, verte fejét, kezét, lábát kíméletlenül a -padlóhoz, vonaglott, túrta a tajtékot a száján, hogy azt rettenetes volt -nézni. Csupak úr átváltozott nyavalyatörössé. Ezután aztán minden -csütörtökön este pontban hat órakor ahol állott, ott fölborult a koma és -járta fekve az iszonyatos vitustáncot. A legények rettegve nézték. Aki -odament hozzá, hogy lefogja a vonagló test kezét, ellökte magától -hatalmas erővel, mint egy gép acélrúgója. - -A dolog vége az lett, hogy a komát bevitték a maródiházba zur -Beobachtung. Nem hittek neki. Valami kicsi gyanu férkőzött az orvos -agyába, hogy Csupak polgártárs szimulál. Beobachtolták aztán ott vagy -három hónapig s e fertályesztendő alatt nem volt olyan csütörtöki nap, -melyen kékre ne verte volna magát a koma. Az orvos belegyőződött, hogy -valóságosan nyavalyás ez az ember. De nem merte a saját felelősségére -elereszteni. A komát bevitték Taslidzára, hogy ott több orvos előtt -mutassa be a nagy tornyos barákban, hogy mit tud. - -Bemutatta és színművészeti sikerei oly nagyok voltak, hogy a harmadik -bemutató előadás után hazakergették. - -– Haza fog menni, Csupak. - -– Haza… - -– Magyarországba, haza. - -– Haza… – ismételte bárgyúan. - -S eljött, hogy hírét se hallották többé odalent. - -Most néha, ha vásárra, piacra bejön, látom. A maga kocsiján hajt, szép -fiatal menyecske ül mellette, az a felesége a komának. A koma vidáman -tekintget szét a világba a kalapszél alól s ha az ostoros kezét félig -fölemelve, a fejét egy kicsit megbillentve köszön a kocsiderékból, -hamiskásan hunyorítanak egyet-kettőt a savószín szemek. Mintha csak azt -mondaná: - -– Magáhon való esze lögyön az embörnek. - - - - -Darabbanmaradtak - -A juhászatban épp úgy, mint bármely más mesterségben, megesik, hogy -odakerül valaki gyerekkorában, azután halad vele az idő, fiatal bárányok -igen sokszor nőnek anyajuhokká, csak éppen a gyerek nem megy előre, ő -megmarad egy helyben. Az ő csontjai nem akarnak hosszabbak lenni, a -bajusza nem ütközik ki sohasem, mint mondani szokás, ő afféle darabban -maradt ember. Ilyen volt Pirittyó is a tanyában, csak afféle kis juhász, -tedd-ide, teddoda, sovány, senki és semmi, az apró, gyerekforma fejével. -Az igazi nevét már úgy lehet, nem is tudták a többiek, talán ő maga sem, -a gúnynevek szálló madarak ugyan odakint, de ha valakire rászállnak, -tovább nem igen röpülnek. Neki nem volt neve más. Lenézték, megvetették, -olykor megsajnálták, Pirittyó mindezt szótlanul tűrte, mert mit tehetett -volna egyebet: köteles volt vele. A nagy, hórihorgas többi cselédek akár -lapdának kaphatták volna föl, ámbátor – ez bizonyára elismerhető – -lapdának nem használták. Csak tréfaképp megtevék vele, ami tehető volt, -amazon egyhangu életben amúgy is kevesek a mulatságos napok. Ennélfogva -mondták tehát Pirittyónak, hogy ezentúl ő fejje a juhot, amikor este a -gyerek behajtja a legelőről. - -– Te amúgy is olyan juhászos ember vagy, Pirittyó, – szóltak neki -komolyan, – te érted az ilyesmit. - -– Hát, – mondta meleg bizalommal Pirittyó, s valóban jól eshetett neki, -hogy még ily szolgálatokat is bíznak reá. – Hát. Majd megfejem én. - -A juh azonban nem olyan természetü egyéniség, mint például a tehén. A -tehenet, ha bejön a mezőről, előbb megitatják, s a gyerekek azt mondják -neki: bejöttél, édös búböce? A tehén erre azt mondja: bú, s a következő -pillanatokra gondolván, néhány kövér könycsepp kiesik a szeméből. Tudja, -hogy a jászolhoz kötik s megy a Veron leány a sajtárral hozzá, hogy -belőle, az eleven és négy lábon járó tejcsarnokból a tej felét kifejje s -csak felét hagyja meg a Búböce borjujának. Búböce szereti ugyan a -gyerekeket is, de a borjúját még jobban szereti. Fájdalma csillapitásául -Veron, amíg feji, dalol neki. Veron énekel a boszniai várnak -várkapuablakáról, Búböce ezen elszomorodik és leadja a tejet. De csak a -felét. Veron azontul már hiába dalolna, mert Búböce rúg, azaz, hogy -inkább csak olyan tehénféle kalamolást végez a lábaival, de az is elég -arra, hogy feldöntse Veront kis-székestől, sajtárostól együtt. - -A juh nem ilyképp van. Azt nem igen szokás kötni sehová, hanem aki -rendes juhász, útközben elfogja, elkapja a tőgyét s megfeji ott. Ehhez -szükséges, hogy meg tudja állítani a juhot, mivelhogy az sem áll meg -éppen szép szóra, a tejét az sem engedi. Az övé, hát minek akarják -elvenni tőle. A juhfejő cselhez folyamodik. Mielőtt a juh elszaladhatna -előle, elkapja a tőgyét és többé el nem engedi, amikor aztán szegény -állat engedni kénytelen s megáll a fejéshez. - -Pirittyó tanulmányozta a helyzetet és szintén így akart cselekedni, -azaz, hogy így is tett. Amikor a testes anyajuh estefelé komolyan -baktatott volna be a tanyába, megállította, megfogta a tőgyét és fejni -készült. A juh látván ez emberi gonoszságot, nem akart engedni. -Megfutott és vonszolta maga után Pirittyót, aki szintén nem engedett, -hanem ezúttal nem képletesen, de valóságosan is csüggött az emlőn. A -többi tanyabeli nép nézte ezt a mulatságot s igen nagyokat nevettek -rajta. De azután baj történt. Mert Pirittyó olyan ember ugyan, aki nem -enged, de a birka is olyan állat, hogy csökönyösségben kevés van hozzá -fogható. Szánkázott hát egy darabig Pirittyó a homokban, a juh meg -futott ijedten. Útjába esett egy félig kész kút, még nem volt kávája: a -juh átugorta, Pirittyó meg beleesett a kútba. No, most már nem nevettek -az emberek, sietve tolták le a létrát Pirittyó után, hogy fölmászhasson -rajta. Hogy azonban nagyobb baleset nem történt, este megint csak -nevetésbe fogtak az emberek, a leányok is vihogtak, Pirittyó -elszomorodva csendesen hallgatott. - -Másnap estefelé más ember vette elő azt az edényt, amelybe a juh tejét -fejni szokás. De Pirittyó odament hozzá és félénken mondta: - -– Adja kend ide. Majd én fejem. - -– De, – mondta amaz, – megint a kútba visz. - -– Csak adja kend ide. - -Pirittyó nem félt a kúttól, hanem várta a juhot. Estefelé jött be megint -a mezőről és Pirittyó elkapta. A juh ismét szabadulni igyekezett, -szaladásba fogott és húzta Pirittyót. De alig mehetett vagy öt-hat -lépést, meg kellett állania, nem lehetett tovább. A juh hátranézett s -meglátván, hogy azért nem mehet tovább, mert Pirittyó odakötötte magát a -diófához kötéllel, megadta magát. Pirittyó fejni kezdte s büszkén mondta -neki: - -– Nem az a juhász van ám itt most, aki tegnap volt, hé! - -És az öregbéres, aki sokáig lakott a városon is, mondá: - -– Hát kicsi ez a Pirittyó, de mégis csak látszik, hogy taluntuma van -neki. - -Csodálatos nagy madárpusztítás élte a világát sok ideig, némely helyen -ugyan még most is, ebben az országban. A gyerekek a fészkét szedték, -tojását eldobálták; a nagyok puskázták, hát fogyott, helyette pedig -megnövekedett a mindenféle irtó hernyók hadserege. Valóságos küzdelmet -kell ellenük viselni a gyümölcsös szőlőben. Egyfelől a fákat permetezik, -mint a szőlőt. Másfelől leveleire lapáttal szórják föl a homokot, ami a -hernyókat lesodorja. Déltájban, amikor forró a homok, ettől el is -pusztul. De más időben, ha leesett, csak visszamászik. Sok ember van, -aki a körtefát az almafától nem igen bírja megkülönböztetni, de ez az -alig pár napos hernyó sohasem mászik a szomszéd körtefára, ha almafáról -esett le. - -– Ü is oda vágyik vissza, – véli a vén kapás, – ahol született! – S ezt -az öreg obsitos tudja, mert ő annak idején álló kilenc esztendeig -vágyakozott a Pádovából, a Mántovából, meg a Venéciából ide, a szülőhaza -homokjára, állván fegyver alatt, de ma sem tudja megmondani, hogy miért. - -Ennek a hernyópusztításnak van még egy harmadik fajtája. Hogy tavaszszal -kézzel leszedik a fáról, a levelet is letépik ugyan vele. Lányok végezik -ezt a munkát, mászkálván a faágakon. Akármilyen foglalkozás is, de -májusi időben, amikor a gyümölcsös szőlő a leggyönyörübb, szép nagyon, -amidőn tizenöt-húsz fiatal leánynak vidám nótája szállong szét a fákról -a tájra. - -Dél van, hát jönnek be a lányok a tanyába ebéd irányában. Éhesek -bizonyára, mert reggeltől délig a fákon mászkálni, akár a majmok, ez -csinál egy kis étvágyat. Ugyan nyáron is jó étvágyuak, de akkor mégis -inkább van dolog közben is valami ennivaló, a fákról leesett gyümölcs -képében, de tavaszon még nem termett semmi. Jönnek hát és várják, amíg -mind egybe érkeznek, csendben köszöntvén, amint az ereszet alá érnek. -Ahányszor napjában a dologról bejönnek, annyiszor köszönnek. Amilyen -nótásak odakint, olyan csendben vannak bent. Össze kell várniuk egymást, -mert öten-hatan egy tálból esznek a földön. Már együtt vannak, csak a -kis, apró Sós Róza hiányzik, de látszik, hogy már az is ballag. Amikor -megérkezik, leülnek a nagy cseréptáblák köré s a kapás osztogatja szét a -nagy karéj kenyereket. - -Azt mondja halkan Dicső Veron: - -– Ebben a darabbanmaradt Sós Rózának adta a legnagyobbat, Tóni bácsi. -Pedig most is utolsónak maradt. - -Csendben szoktak lenni bent, de most Sós Róza, a vékony kicsi teremtés -fölsivít: - -– Hát utolsó vagyok az ételnél, ugy-e, Veron? De a fahegyben én vagyok -az első, nem mersz utánam gyünni, ugy-e? Te nagy, te kövér! - -Veron elvörösödik, a többiek nem szólnak, csak a cinkanalak kezdenek -halkan kopogni a tál oldalán. Az öreg kapás sem beszél, csak másnap -délben már nem osztogatja a kenyereket, hanem tálra teszi, vegye -mindenki ki belőle, amelyiket akarja. - -– Ördög vigye az ilyen világot, – mondja, – amelyikben már még ezek a -tacskó-lányok is szavallni mernek. Bezzeg az én időmben… – s belekezd -valamely történetbe, amit már százszor elmondott, de százszor elfeledte, -hogy már százszor elmondta. Ami különben nem baj, csak egészség legyen… - - - - -A muzsika - -Már őszre hajlott. Nem volt sem meleg, sem hideg, a lovacskák a -pusztáról jövet jóízűen kocogtak a fasoros úton. Csak olyan -egyszerű-forma kocsin, az nagyon jó a lovacskáknak, mert teherrel is -könnyebb, mint amaz a vastengelyü üresen. Nem hiába vannak errefelé -nevezetes bognárok és jó kovácsok, azok már régen kitalálták, hogy -milyen kocsi való ide. - -Nem jó, ha valahol van az ember, későn indulni, mert csak estére, -sötéttel ér haza. Annak semmiféle értelme nincsen. Eltörődik a kocsin; -mert sötét van: nem lát semmit, csak ül; ha elszunnyad, a nyaka -félrebicsaklik s másnap, de még harmadnap se tudja, mitől fáj a nyaka, -pedig a nap sem süthette föl. Unalmas is, ásítozik, alig várja, hogy -hazaérjen, hogy a kocsi az utcákba jut, idegenül néz körül a lámpák -között, s megcsodálja a járókelőt, hogy miként lehet ilyen későn, esti -kilenckor még a házon kívül mászkálni. A kapuja elé érve, úgy száll le, -mint a holtrafáradt; ha nem várják: mérges, ha várják, az a baja, hogy -miért várták, – nem, ez a mesterség nem ér semmit, napvilággal kell -hazaérni, az bizonyos. - -Szép őszi délutánokon mennyi gyönyörűség telik. A kocsi halad, már ahogy -éppen akar, mert ilyen kora indulással az út nem sietős. Továbbá a -dohány élvezetül szolgál, mert látni lehet a füstjét. Tüzet sem oly -könnyü vele csinálni, az ember nem égeti ki vele a másiknak a kabátját, -kocsira való szűrét. Pedig lám, a sógor pipára gyújt, hasonlóképp a -másik sógor is és büszkén mutogatják a dohány parazsát: - -– Ehol-e! Keresi a fináncot. - -A dohány ugyanis, régi hit szerint, ha a pipából parazsalva kidudorodik, -nemes vérbeli faj, s a pipából csak azért jön elő, hogy a határban -szétnézvén, keresse a fináncot. De nem találja, mert szép illatának -hallatára megbúvik a finánc, (az effajta dohányok oly különösek lévén, -hogy halladzik a szaguk). És a nap kellemesen jár-kel a fák fölött, -játékos sugarai az emberi képekkel enyelegnek. Némely légyfélék állandó -kísérőül a kocsihoz szegődnek, s úgy laknak rajta, mint más a palotában. -Barátságosan duruzsolnak, egyik emberről a másikra másznak, s csak akkor -rebbennek odább, ha a kocsi a város alá ér: a pusztai szabad legyek oda -be nem mennek. A kútnál pedig megállani, – ki ne állna meg az útszéli -kútnál? A lovacskák feje már jó ideje arra felé van fordulva, amerről az -ágast látják; a lovacskák szaladás közben szívesen kortyantanak egyet és -a hüs vizecske hosszu torkukon úgy szalad le, hogy kívülről is látszik, -amint hullámzik belül. A vízmerésnél pedig ismét mulatságok vannak, mert -mindig az akar merni a lovacskáknak, aki legkevésbé ért hozzá. Mert a -jártasabb itató nem vödörre jár, hanem dézsára s az ostorfát a dézsa -állása szerint fogni nem minden embernek adott tudomány. Különösen, ha a -karjai sem szolgálnak hozzá, mivelhogy nem könnyü a dézsa, kávája sincs -a kútnak, hanem fölötte köll a deszkákon állni; aki már most ehhez nem -ért, semmi vizet sem juttat a lovacskáknak a vályúba, hanem mindet -magára locsolja s azután ilyen csurom vizesen a magas kútról a homokba -ugorván, úgy elkeveri magát, hogy akár a küldött ördögnek is lehetne -tekinteni. (Nem tall ez, hé, se nem kalamáris…) Azután pedig megint csak -halad a kocsi, kihallatszik a lovacskákból, amint taktusra kotyog bennük -a dézsa víz, ellenben a sógor kiált, hogy baj van. Elmaradt a pipa. -Mindenki látta ugyan, hogy a sógor ottfeledte a pipát a kút oldalában, -de hát aki nem tud a pipára vigyázni, az ne pipázzon. Megint csak -megállunk, a sógor visszaszaladt a kúthoz, s jön aztán vidáman, mert ki -látott ekkora örömet? – a dohány magára hagyatva is még mindig kereste a -fináncot. - -Ily mulatságok történnek, és az őszi enyhe napos délután szépsége -valóban csodába illő. Ami a földeket illetné, amiken a kocsi átszalad, -azokban vannak úgymondott feketeföldek, meg homokok. Valójában azonban -egyik is homok, a másik is, csak az egyik színe fekete-szürke, a másiké -sárga, míg megint másé oly fehér, mint naponjáró apró kis tanyai -leánykák lenhaja szokott lenni. A fák derekai barnák, meg fehérek, már -amelyik ahogy szokta, azonfelül pedig minden zöld, ami csak a -magasságbéli úrnak a kék ege alatt van. Hanem ennek a zöldnek a -sokféleségén el lehet ringatózni, mert bár számos, nem kápráztató, hanem -szelídségében a természet tiszta bájával teljes. A fák levele más, -sokszínü, azután itt-ott a szőlők, az egyik még éled, a másik hervatag, -azután más a fű zöldje, más a nádasé, amodébb aranyszínében szinte -világít a tarló. Nincsen piktor, aki le tudná festeni, nincsen ember, -aki el tudná beszélni, s lám, a csendesen kocogó kocsi üléséről mégis -látható. - -Látszik azonban a fák törzsei között némi fehérség is. Mindenki tudja, -hogy no most, nemsokára ez következik. Kis útszéli csárda ez, mert még -némelyek annak nevezik. Udvarának a kapuja nyitva, beállhat, aki akar, -most igen alkalmas oda beállni, mert nóta van ott és tánc van. Nem -valami nagy tánc, csak két magyar sétál az udvar homokján, a másik három -magyar megy utánuk zenével. A zenében két ember van pikulával, egy ember -pedig valami kis koporsófélét visz a nyakába akasztott szíjjon, ez a -koporsó a dalnak a lelke. A pikulák csak sivítanak, de ez a koporsó -mondja a nótát. Az ember, aki kezeli, kis alacsony zömök, hátul csattra -járó csizmában, huszonöt év előtt úri divat volt az ilyen csizma, ma nem -tudná megmondani egy sem, aki akkor viselte, hogy miről volt jó rajta -akkor az a csatt. De hát divat volt, s mint minden divat, átszolgált a -néphez használtabb csizmák alakjában, – tehát így fölöltözve hordozta a -furulyások után a dalos koporsót a zömök ember és igen csak szólaltatta: - - Két karikagyürü van az ujjamon, - Találok szeretőt falun, városon. - Találok én szeretőt, - Minden ujjamra kettőt, - Szőkét, csinosat, - Barnát, gavallérosat. - -Mikor a pikula elhallgat, még egyszer mondja a kis koporsóforma zenei -edény: barnát, gavallérosat. És lippenek rá egyet a mulatók. A -mulatságban (ünnep van ugyanis) semmiféle hátráltatást nem tesz az, hogy -a kocsi az udvarba fordul, a zene azért hangzik, csak okosan kitér -egymás útjából zene meg ember. Dunog tovább az ember oldalán a muzsika. -A formája az, ami a kisbőgőé, csakhogy nincsen neki nyaka. Vonó se kell -hozzá, csak a jobbkezével hajt az ember egy köszörűkőformát, amikhez a -húrok hozzáérnek, persze zúgnak is. Huszonkét játéka van a zenei -edénynek, id est: huszonkét billentyűje, fából faragva, amiket -különféleképp a balkeze ujjaival szolgáltat a húrokhoz a -csattos-csizmás, ezekkel ütögeti ki a nótát, tíz félhang is tartózkodik -közöttük. De mindebből nem látszik semmi, szemérmetesen le vannak a -húrok födéllel takarva; a köszörűkőforma sem látszik, födele van, -nemzetiszín pántlika óvja a zúgó födélt, hogy ha leesik, a földre ne -essen. És egyfelől hajtja a köszörűkövet, másfelől pedig balkézzel -huszonkét fadarabon, paraszti klaviatúrán muzsikál az ember. Zeneedénye -hasába épp olyan lyukak vannak vágva, mint a hegedűn, brácsán és bőgőn -szoktak f-formában lenni, csakhogy kisebbek. A forint be nem férne -rajtuk, épp a koronához alkalmatosak: az első korona tehát az edénybe -csúszik, mint valaha a nagybőgőbe a huszas. Jó. De a sógor szintén utána -óvakodik, amint haladna az udvaron lippentgető pusztafiak után s megint -belekoppan az edénybe egy korona, amazzal összecsördülvén. No, még tűri. -De amikor a harmadik is beleesik, mérgesen rázza meg a szerszámot: - -– Ne bántsanak engem, – mondja haragosan. – Akkor zavargassanak, ha vége -van a zenének. Akkor adjanak, kinek mi tetszik. - -Őszinte szó. Ez nem cigány, sohase volt az. Ami pedig a muzsikáját -illetné, ez nem más, mint a lant, a régi magyarul tekerőlantnak nevezett -formája a lirának. Nem igen gondolom, hogy akadna ember, aki meg tudná -mondani, hogy miként vált a mostani formájára, s hogyan s mely módon -került az Alföldre s itt is csak egy vidékre. Régi, igen régi hangszer -ez, de ami itt-ott felőle írva van, azon nagyon bajos elmenni, mert -összetévesztik mással. Comenius a debreceni janua linguaeben említi, -ahol az éneklésnek tudományáról beszél s tekerőlantnak mondja, latinul: -sambuca sen barbitus nevet ád neki. A nürnbergi Orbis pictusban említi a -muzsikáló hangcsináló szerszámok között: „a tekerőlant (kíntorna) belül -a keréktől, amely forgattatik, a forgácsok a balkézzel szoréttatnak, -fogattatnak, illettetnek.“ Itt lirának meg leiernnek is nevezi, de -képben másnak mutatja: azon nem fabillentyűkkel játszanak, hanem kézzel -nyomják a húrokat. A sambuca pedig másfelől nem más, mint a -bodzafafurulya: „bozfában alkotott igreckésség“-nek mondja a bécsi -kódex. De megint másfelől meg ugyane név alatt parasztciterának említik: -genus citharae rusticae. Ebből a fajtából, amelyen most a -csattos-csizmás játszik, egy darabot ismer a lipcsei De Wit-féle -hangszermúzeum, csinálási éve 1720, s mert szép kalapács van a -vasalására verve, azt hiszik, hogy valaha bányászemberé lehetett. Ott -Bauernleier-nek tartják; a francia a viellek közé sorozza; az angol -neve: hurdygurdy. Mint látható, elég változatos és körülményes sorsu -muzsika, amely most itt szól a csárda udvarán. Hangja úgy zúg, mint a -nagybőgőé s a szentesi tanyai embereket, akik még csinálni tudják és -játszani is értenek rajta, messzebb vidékekre is elviszik falusi -lakodalmakba muzsikásnak. - -Vége a dalnak, elállt a tánc, gyerünk tovább. Előbb azonban a szíjjra és -kerékrejáró muzsika iránt alkudunk, hogy meg lehetne-e venni. - -– Meg, – mondja az ember, – de ma nem. Mert nekem az éjjel muzsikálni -kell, szerződésbe vagyok ide a korcsmárossal. - -– Hát itt hagyjuk. A korcsmáros majd beküldi alkalomadtán. - -Gondolkozik az ember, azután kezdődik az alku. Két árát kéri, fél árát -ígérjük, mint már szokás, végül megegyezünk. Fele árát mindjárt oda is -adjuk, hogy meg ne bánja az alkut. - -– De hát… De hát, – szól meglepődve, – még oda sem adtam… - -– Majd ideadja. Hiszen magyarok vagyunk, vagy mi? - -– Hát hiszen, – vélte csendesen, – hát persze hogy persze. - -De a muzsikát nem hagyta ott a korcsmárosnál az ember, amint az alku -szerint ez állt volna. Hanem másnap reggel behozta maga, s ahogy -hangszerét a város utcáin cipelve járt-kelt, megfordultak utána a -jövő-menők: a városi nép legtöbbje manap már hírből sem ismeri ezt a -lantot. - -– Hát behoztam magam, – mondja. – Veszekedés volt ott az éjjel, mondom, -még majd összetörik, ha ott hever. Meg apró gyerekei vannak a -csárdásnak, elronthatnák. - -Tekintete szeretettel siklott végig a lanton, amelynek fényesre kopott, -barna födelére égetve van: Én, Csendes István készítettem ezt a -muzsikát, Szentes… – az évszámok lekoptak róla. - -Hát jól van így is. A még járó pénzt eltette, s az ember, aki tegnap nem -szívesen hallotta a bőgőbe hulló koronák csöngését, most ráadásul némi -útiköltséget kért, mert, – mondta, – hogy behozhassa épségben a -muzsikát, lemaradt a társai kocsijáról s most vasúti jegybe kerül, hogy -hazaérhessen. - -Azután leült. A lantot az ölébe vette s hosszu szíjjait átcsatolta a -derekán. A köszörűt megforgatta, a fabillentyűkön még egyszer próbára -végigjártatta a balkezét s még egyszer elzúgta az öreg szerszám: - - Szőkét, csinosat, - Barnát, gavallérosat… - -Még az ajtóból is visszaszólt: - -– Sohase adtam volna el, ha rám volna szabva… Hanem hát nekem nagy, -magas embernek való ez… Majd csinálok másikat, – vígasztalta magát és -csendesen behúzta maga után az ajtót. - - - - -Megállás közben - -Másfelől jövén s jó hosszu ideig, ahogy a dorozsmai fürdő lombos ákácait -elérjük, a kocsikat visszaküldöm, mert elég lesz nekik innen is -hazaérni. Innen majd kapunk más kocsit a további útra s itt jó is -megpihenni. Érdekes kis hely ez itt. Egy fehérvizű tó, tele sziksóval. A -homokban magasra nyúlik a ritkás erdő. Odább vendéglő, terraszszal, – -szikből, mivel a szik is olyan, mint a suba, mindenről jó. Fürdőnek -véve, a görbe lábat egyenesre hozza s elkergeti a járó-kelő fájdalmakat, -amiknek manapság már oly sok neve van. Továbbá alkalmas országútnak, de -a tanyák udvarán aszfaltul szolgál és a szobák földjének kitapasztásában -is használatos. Ezenfelül seprővel róla szedik a szódát s ugyancsak ő -termi a valódi chamomillát, a széki füvet, amelyből nyolc garasért adnak -egy félkilót teának s minden gyerek rettentően szeret vele élni. No, -neki ilyen hasznai vannak s így van vele ez a fürdő. A vendéglő két -oldalán szobák, jó kis kurtácska szobák, ám azért aki akarja, el bír -bennük férni. Már végig van lakókkal mind, közeli és távolni népekkel, -még Budapestről sem sajnálják az idejövést. De tudok rá esetet, hogy a -Magas-Tátrából jönnek le ide nyaralni. S idestova húsz éve, hogy a -kezemet, amely keresztül lövődött, egy hét alatt helyrehozta. - -Vannak olyan helyek a lapos tájakon is. Mint mondatik, volna valamely -Gyopáros nevezetü tó, valahol Békésben, oda aki mankón megy, ott szokta -a mankóját hagyni. Csodálatos, hogy mégis ezideig nem építettek rá -búcsújáró helyet. Úgy volna az szép, ha valami szent szedné el a -mankókat, nem a tó. Legalább pénzt is hajigálnának érte, mert, a szél -hordja el a förtelmes világ baját, a pénz nem túlságos módon kutya. - -Jó pár hete Radnán gyüszmékelve, a búcsúsokkal följutottam azon -hegyekre, ahol viaszbábokból való egyszerü adományait az elérhetetlen -magasba áldozat gyanánt nyújtja a nép. Volt ott közönség sok mindenféle -fajta, egész etnográfiai kiállítás. Fekete bihariak, papucsos svábok, -kövér, bácskai bunyevácok, fehér posztóba öltözött bessenyői bolgárok, -akiknek asszonyai máig is a hegyes orru, sárga csizmát viselik, piros -bőrrel fejelve. Nagy tömeg nép, mégis rend mindenütt, a világi -bajlódások itten eltűnnek. Három csendőrfiú, akikre a rend őrizete -bízatott, csöndesen ült egy padon, télen-nyáron egy posztóruhájukon -kívül senki más nem vétett ellenük. A nép húzódott fölfelé, por volt és -énekek sokasága. Zengtek belé az ívek és a lépcsők. S a számtalan sok -ódon lépcsőkön négykézláb, meg térden másztak föl a hit vérezői, mert -véresek valának a térdek és rongygyá szakadoztak az ünneplő -asszonyszoknyák ezen áldozattétel és vezeklés alkalmával. - -Lihegve, fejüket lehajtva és tenyerükről könyökükre ereszkedve pihentek -meg olykor a lépcsőkön s pergett róluk a víz, az izzadságos, fülledt -helyen. A bizalomnak s a hitt helyre való fölsóhajtásnak csudálatos képe -ez. És mindenütt egyforma. Láttam a tersatói hegyen hasonlóképp, hogy -dalmát és insuláner asszonyok, akiknek tengerész-uraik a vizeken -kódorogtak, a vízi-edény rendben maradása céljából szintén térden -járultak föl a jó magas hegyre és csúszásaik vérnyomát ott hagyták a -fehér köveken… - -… Azt mondja ott a radnai téglaívek alatt magyarázólag egy úrforma -asszonyság, bár kit senki sem kérdett: - -– Kérem, már ma egy siketnéma visszanyerte a hangját. - -A könyvből való beszéd bántó volt és szomoru volt. A vasaltszoknyás és -pirosképü reklám-ifiasszony bízvást elmaradhatott volna, vásári -szószátyársága nehéz bűnnek tetszett, ott, azok között, akik a földön, -szótalan lihegéssel, négykézláb másztak, s mert egyebet nem adhattak, -szenvedésüket nyújtották a magasság felé. Nincs mit tagadni rajta: a -megilletődés, amelyen egyébként szintén nem volt mit tagadni, -szertefoszlott és eltűnt, s az áldozatul vitt viaszfigurák nem voltak -többé egyebek, csak viaszfigurák, amikből majd viaszgyertyákat öntenek. - -Ezeknek kapcsán az eszembe jutott egy régebbi történet akkorról, amidőn -a szemközt való városban, Lippán, katonai sorsban heteken át hevertünk. -Abban az időben útban voltunk Bécs felé, a mert a legrövidebb útat -kerestük, útba ejtettük Lippát is. Nagyon alkalmas oláh -csizmadiamesternél volt szállásom, azóta kerestem már a házat, de csak -az utcáját találtam, a mester eltűnt és elveszett végképp, mert elvégre, -– utóvégre nemcsak a csizma pusztul, hanem a mester is. (Tökéletesen jó -bőr nincsen a világon.) De mindegy, akkor megvolt a mester háza s a -szomszédos házakban laktak a katonák, az udvaron és a szalmán. Délelőtt -volt a bódorgás, a puskákat meg kellett hordani eme jó bortermő hegyeken -is, tehát meghordták. Széjjelmentek. De volt eset rá, hogy kellett volna -ember munkaerőnek, tíz-tizenkettő. Kiáltok a napos káplárnak, hogy -adjon. A káplár végigjárja a házakat, azután jelenti, hogy nincsen. Hej, -mondom, de kell! De megint mondja, hogy nincsen. Hogy hol a pokol -egyházában vannak? Jelenti a napos, hogy a becses társaság, mihelyst a -délelőtti járás-kelés után kipihente és rendbeszedte magát, azonnal -haladt át a marosi hídon Radnára. - -No, ez furcsa. Már ez katonában igen csak rendes publikum. Ilyen -nézetben voltam azután róluk egy ideig, mígnem egyszer a lakóhelyeiken, -az udvarokban félig elkoptatott szent viaszfigurákat találok. Akkor -derül ki, hogy az istentelen nép ezeket a viaszalakokat „fogdosni“ járt -át, mivelhogy akkoron még viaszkolni kellett a fölszerelés szíjjazatát… - -Ez azonban mind csak ide s tova való beszéd. A fődolog, hogy ülök a -szikterraszon, nagy csendességben, mivelhogy mindenki belebújt a tóba. -Odább menni bajos, mivelhogy kocsi nincsen. Ládáim, bogarászó holmik, -szerteszét hevernek. Persze, nyomtatás ideje van éppen, nem bolond -senki, hogy országúton járassa a lovát, amikor búzán is járhat. Közben a -tóból kijön a közönség s ebédbe kezd, ez nem rossz foglalkozás, érdemes -a követésre. Azután zörög egy kocsi, megáll, s kisvártatva fölhalad egy -magos, ősz tanyai ember. - -Az asztalhoz ül és kezel: - -– Az Isten éltesse az urat. - -– Isten éltesse, Hódi bácsi. - -– Hát a nevemet is tudja? - -– Hát. - -– Hát akkor én majd kérök egy pohár bort a vendéglőstül. - -– Hát az csakugyan jó lesz, Hódi bácsi, mert még innen messze van -Zákányig. - -– Hát azt is tudja, hogy odavaló vagyok? - -– Hát. - -Hódi bácsi hallgat egy darabig, azután azt mondja: - -– Maga tán orvos vagy mérnök? - -– Nem én. - -– Nono, – mondja ismét Hódi bácsi, kissé mentegetőzve, – ültem én egy -asztalnál a polgármester úrral meg tanácsnokkal is. Tudja maga, ki -vagyok én. Az öreg Hódi. - -– Nono. - -Hódi bácsi azon veszi észre magát, hogy asszonyok is jönnek az asztalhoz -s az most már szerfölött kellemetlen volna, ha nem hallaná mindenfelől: -nini, a Hódi bácsi, – jó napot, Hódi bácsi, – hát hogy van, Hódi bácsi? -Meglepődve nézett hol erre, hol arra, azután éles, szőke szemei -megcsillantak, mondván: - -– Nini, hát maguk csakugyan maguk?… Az Úristen ő szent felsége éltesse -mindnyájukat… Hanem most már, nézzék csak, én is csak öszök valamit. -Ebbe a pohár borba is vizet kérhettem volna. - -– Majd öntünk. - -– Az bizony jó lössz, – hagyta rá, – úgy tovább tart. Tudja, ez már a -harmadik pohár bor máma. Mert odabent jártam a városban, barackot -vittem, negyven krajcárért kelt garabolya. Hát tudja, éjfélkor indultam, -mert nem ér az az embör sömmit, aki későn ér a piacra. A maguké is úgy -kelt. Hát tudják, odabent is ittam egy pohár bort, aztán Dorozsmán is, -meg most itt. Az asszony ugyan mondja, mért állok meg annyi helyen, de -hát, mondom, más mulatságom úgy sincsen. Ha most haza érök, nem fekszök -ám le, mögyök a fiakhoz, nézöm, mit munkálnak. Ha jól van, azt mondom: -jól van, édös cselédöm, ha nem jól van, azt mondom: édös fiam, nem így, -de amúgy. Mert tudják, ez a testvérisülés. Tanulni köll. Neköm nem köll -se pör, se politika. Hanem a testvéri viszonyban köll virágozni. – De, – -s fölemelte a karját az öreg ember, – csak lassan, lassan. Mindig csak -lassan. Csak lassan. - -Elhallgatott. Szétnézett az ereszetek alatt, ahol mindenütt ebédeltek. - -– Milyen sok úri nép, – szólott azután. – Talán engöm zokon is vösznek, -hogy ilyen kopottan, porosan… - -– Dehogy, Hódi bácsi. Letelt a ruha ideje. A munka az első! Rangban az -van legelül. - -Az ősz, agg ember bólintgatott: - -– A munka, – szólott elgondolkozva, – a munka… fogatlan koromtól -fogatlan koromig az egész élet: munka. Ez a cél. Ez a testvérisülés. - -Tenyerébe támasztotta a fejét s úgy folytatta: - -– A cél a munka. Nincs más cél. Jegyözzék mög maguknak, hogy nincs más -cél. Öreg embör mondja. Én maguktól tanulhatok, tudom; de maguk is -tanulhatnak éntülem. Ez a testvérisülés. Hanem, – s komolyan integetett, -– csak lassan, lassan. Csak lassan, lassan… - -Elkezelt s fölült a kocsira az alcserényre. Jó két sárga patkolatlan -lovával a tanyák világának vidáman nekiindult. Még a kocsiból -visszaszólt: - -– Tisztölöm az egész közönségöt… - - - - -Vélemények - - -I. - -Pár kocsival ünnepnap reggelén megyünk a tanyákra. Otthon, azaz, hogy -odakint már várnak, ebéd tekintetében, ennélfogva semmi baj sincsen. De -éppen ezért némi kódorgások történnek, az első kocsin a kocsis mellett -ülő férfiu parancsszavai nyomán, mert hogy nézzünk be imitt-amott az -utunkba eső tanyák udvarára is. Mert olyan emberek is voltak a kocsikon, -akik sohasem voltak ezen a tájon. Benszülött pestiek, akik még erre nem -jártak s akik bizonyára nem is ismerhették a tanyavilág sajátos életét: -ennélfogva az első kocsin a kocsis mellett ülő férfiu nézete szerint a -szemléltető oktatás terére kell lépnünk. No jó, forduljunk be tehát ama -tanyába, ott a szélmalom mellett. Az országútról letérve, nem hosszu -dülőút vezet odáig, de nem is dülőút, hanem csak olyan vágás a földben, -amelyen csak egy kocsi fér el egyszerre. - -Ez ugyan nem baj, mert nem jön szemközt senki. Csak az a baj, hogy egy -nagy fekete ló keresztben áll az úton. Kantár a fején, nyereg a hátán; a -kantárszár a fűbe húzódik, a ló egy helyben áll: erről alighanem vagy -leesett a gazdája, vagy leütötték a lóról. - -No, inkább az előbbi. Valami szombat esti mulatságról haladhatott haza a -gazdája hajnal felé, a ló hátán elaludt s itt a csöndes nyári mezőkre a -nyeregből szeliden kifordult. A francia grófról mondatik, hogy leveti a -ló, a gróf repül, de a monokli a szemében marad, – sőt a gróf estében -kitöri a nyakát, de a monokli akkor is a szemében marad: így hozza ezt -magával a világi előkelőség. Hát emez meg itt az úton bukott le a lóról, -de a kantárszárat nem eresztette ki a kezéből, azzal együtt szállt le a -harmatos fűbe s menten elaludván, a ló mellette megállt. - -A lovat tehát, mert az úton keresztben állt, kissé szóval hajkurászni -kellett. Csak szeliden, hogy egy kicsit oldalt álljon ugyan a kocsi -elől, de azért a gazdájára ne taposson. Mindez így annak rendje és módja -szerint történék. A kocsi mehet, mert a ló, megértvén a helyzetet, -félreállt. - -De aki az első kocsin ül a kocsis mellett, a pesti vendégek előtt a -tekintélyt mutatni óhajtja és rákiált a fűben alvóra erősen: - -– Hé! Hé! Kinek a lova ez, hé? - -Az alvó, ahogy a két karjára fekve aludt, a második hé!-re fölérzett és -a kérdést már tisztán hallotta. Ennélfogva fölemelte a fejét és kurtán -mondta: - -– A gazdájáé, hé! - -Azután megint letette a fejét a két karjára és pihent tovább. Az ördög -törődik ilyenkor az ilyen gyüszmékelő urakkal, ha akár hat kocsival -lennének is… - - -II. - -Különös kis tábori helyőrségünkben odalent Novibazárban, lehettünk annak -idején olyan négyszázhúsz lélek-formán. Az idegen helyet tekintve: nem -nagy társaság, de azért ez is különböző osztályokra tagozódott. -Legtöbben voltunk persze gyalogosok, mivelhogy az írás szerint úgy is -mink voltunk a hadsereg eleje. Azután volt egy kadétalja vártüzér, mint -külön osztály, talán nyolc ember az egész. Azután voltak számvevő -hivatalnokok. Azután volt két dragonyos katona, akik a tábori -csendőrséget képviselték. Azután volt egy postaőrmester, aki egymaga -külön osztályt képezett. Meg ismét volt egy pékőrmester, akinek az -osztálya egyetlen legényből állott, annak parancsolt életre-halálra. Ez -utóbbi urat úgy hívták, hogy harmadosztályu élelmezési segéd, s -rendkivüli igyekezetet fejtett ki abban, hogy lehetőleg -harmadosztályulag élelmezzen. Egyébként tekintettel arra, hogy mégis -csak az élelmezés az első, igen fontoskodva viselkedtek mindketten, -különösen az öreg strázsamester, aki még a legelső csapatokkal jött le, -ennélfogva a tiszthelyettesi és az őrmesteri fizetést is egyaránt húzta: -a vén zsoldos boldog volt tehát és előkelő. Ha jött bort kóstolni, azaz, -hogy inspiciálni a jólelkü öreg generális a szomszéd faluból, akkor -mindenek fölálltak rendben és új ruhában a tábor udvarán és kijött -írásban, hogy die Fahne ist zu hissen. Hát hiszen jól van, a Fahneról -mindenki tudja, hogy a Regimenz Fáni, az az ezredzászló, amely különféle -okok alapján a magyar ezredeknél ily szívreható módon tisztelődik s ily -példátlan lelkesedés veszi körül. Hanem hát, hogy mi az a „hissen?“ -Inkább katonák voltunk, mint német nyelvészek, így nem is tudtuk, de -azért a parancs nyomán, ha már a Fániról volt szó, fölvonult az -árbócokra a lobogó és lobogott ott, mint szokta, fekete-sárgán. Török -katona és magyar katona egymás szemébe nevetett, persze csak a szemével, -mivelhogy a hapták hapták. És akkor ünnepi inspiciumra kivonult az -élemedett pékőrmester a maga pék-katonájával és fölálltak ketten egymás -háta mögé külön osztályba. És jött azután a tiszteletreméltó ősz bácsi, -a generális úr, hogy majd mindeneket inspiciál, s a pékőrmester stentori -hangon vezénylé: - -– Osztály, jobbra nézz! - -Amire a harmadosztályu élelmezési segéd a fejét mereven, hogy úgy -mondjam, jól kisütött tartásban vetette a generális úr felé. A tábornok -elhaladt előttük, tisztelgett: vannak pillanatok, amidőn a komolyságot -meg kell tartani. - -Voltak azonban más foglalkozásu népek is abban a kicsiny táborban. -Ilyképp a szanitészek, tán három, vagy négy, egy ezredorvos vezérlete -alatt, köznyelven dögészeknek neveztettek, de káplárjuk, mint jó -borbély, halott csak imitt-amott akadván, az eleveneket borotválta és -okarinán furulyázott. - -És voltak azonfölül a gálánt katonasághoz tartozó szerzetek közül is ott -némely népek. Persze csak a csekélyebb mértékben vettek, akik ama -szekerészettel és mulizással voltak elfoglalva, amely szekerészet csak -arra mehet, amerre kocsiút van s amely mulizó arra is mehet, amerre -kocsiút nincsen. - -Ugyanis a lentvaló népek sok évezredet átéltek anélkül, hogy országútról -fogalmuk lett volna. Ahol a rómaiak annak idején csináltak utat, hát azt -használták, ahol meg nem volt, mentek a hegyen át, úgy ahogy bírtak: -tamu góre, tamu dóle – vagy fölfelé, vagy lefelé, miután egyenesen menni -úgysem lehet ott semmiképpen sem. - -Ezért kelle tehát a vitéz lovasságból oly társaság is, amely kocsin ül -és kocsiúton tud csak járni, de egyben olyan is, aki olyan helyen is tud -járni, ahol nincsen kocsiút. Az efajta katona félig-meddig lovas ugyan, -de maga gyalog jár s kantárszáron vezeti az állatját, amelynek háta meg -van rakva teherrel. - -Nem igen ló, hanem inkább muli szokott lenni ez az állat: jobbfajta -öszvér, amely hihetetlen terheket elbír, ha vasnyereg van a hátán; a -vasnyereg arról jó, hogy a teher alatt a bordái össze ne roppanjanak. - -No, egyszóval négyszázhuszunkban sokféle fajtáju népség foglaltatott. -Nem említve a levélhordási osztályt, amelyet egy karddal ellátott -gyalogos töltött be és a vizityukokat, akik a Lim vizén csajkáztak -volna, ha a víz sebjétől tudtak volna; maga az őrnagy urunk is kétféle -hivatalt viselt, mert amíg egyrészt a katonai dolgokban parancsnok volt, -másrészt a civilis ügyekben konzul. És hát így némely fehérnépek is -fönhatósága alá tartozandók voltak. Négyszázhúsz katona után mindig -vetődik le egy-két afféle hazájavesztett fehérnép, akit már mindenünnen -kitoloncoltak, – ha e fehérnépek módfölött berugtak és igen szidták a -császárt, akkor a konzul becsukatta őket, más hely nem lévén, a -katonabörtönbe. No jó. - -Mint látható, mindenfélével el voltunk látva, csak éppen a -haditengerészet és a hegyi tüzérség képviselete hiányzott. Ámbár a -tengerészetet a vizityukok képviselték, akik nagybátran csak kötélre -kötött csónakkal mertek a vad vizekre ereszkedni. De nem volt hegyi -tüzérségünk, ami mély gyászszal töltötte be a lelkeket; e lelkek előírás -szerint voltak nyírva és borotválva. Volt ugyan fönt a hegy tetején a -sáncban néhány vártüzér, de mit értek azok, amikor az volt a nézet -felőlük, hogy nemsokára honvédek lesznek. Ez a nézet még abból az időből -való, amidőn a honvédek piros nadrágot hordtak és paradicsomos üvegnek -neveztettek. Ez időben minden generálist és minden vártüzért leendő -honvédnek tekintett a baka, mondván: – Már kezd pirosodni a nadrágja. -Mire tökéletössen bepirosodik, honvéd lössz. – A tüzéreknél nem vált be -a jóslat, öreg generálisoknál inkább, bakanyelven szólva: inkádabb. - -Mindez a beszéd azonban egy árva garasárát sem ér, mert azért csak nem -voltak hegyi tüzéreink. Ezen búslakodott még a hegyi pékütegosztály is: -köznyelven így tiszteltük a harmadosztályu élelmezési segéd urat. - -Annál nagyobb volt ennélfogva az öröm, amidőn híre jött, hogy, habár -csak egy napra ugyan, de egy egész őrnagyalja hegyi tüzér érkezik a -faluba. Társaságunk szeretettel várta ezt a katonaságot, amelynél nem a -tüzér van lovasitva, hanem az ágyu. A tüzér gyalog jár, a muli viszi az -ágyút és szalad vele hol ide, hol oda: ahová mondják. Délután értek -hozzánk, másnap reggel mentek vissza Plevljére. Illendő volt jelen lenni -távozásuk alkalmával is. Lengyel volt valamennyi. Ahogy a -gyülekezőhelyen kora reggel összeálltak, a Lim párás ködébe kezdtek -belehangzani a szokásos katonai kiabálások. E gyalogosított lovasságnál -a vezényszó a formát illetőleg majdnem ugyanaz, mint a puskával lőni -tudó csapatoknál, ahogy már az szokás volt: Antreten, Rechts richt euch, -Auf zwei Schritte rückwärts marsch, Rechts um, Links um, meg mi egyéb. - -A ház ablakából mindezt tünődve nézi és hallgatja Kutásó János fiatal -katona, innét az alsótanyáról. Azután, amikor a csattogó vezényszavakat -elunta, felkönyökléséből megbotránkozva fordul be a szoba felé: - -– Nézze mán, káplár úr, hát még ezöknek az ebatta pojákoknak is magyarul -komandéroznak… - - - - -Viszik a pénzt kifelé - -Miután Jánosék sok ideig hordogatták befelé a pénzt, most kezdik kifelé -hordogatni. Az év folyamán sokat behordanak ruha, kalap, suba árában, -továbbá porcióban ama kis adókönyvecskére, amely olyan nagy, mint egy -ujság. Mindenféle vonalak vannak benne, azokba mindenféle számokat írnak -az adótiszt urak és az mind fizetéssel jár, bár néha alig is lehet -tudni, hogy honnan vegye elő a rávaló pénzt az ember. Mindegy, -valahonnan elő kell annak kerülni. Azután csak így hordódik befelé a -pénz az asszonyok, leányok ruhájára, valamint ha új ekét kell venni. De -még ha kis gyerek születik odakint, azt is megérzi a város, mert akkor -is pénzt hoznak be Jánosék, ha egyebekre nem is, legalább gyerekkocsira. -Most ennek a divatja járja odakint. Azelőtt falusi mestertől vettek -ringatós bölcsőt, az ácsszekercével bánni tudó gazda meg némely helyen -otthon maga is megkészitette. Ez idő szerint pedig a négy vaskerekü, -vastengelyes, fonottkasos, sátoros gyerekkocsit keresik. Bár nem -újkorában veszik, hanem a _szögénypiacon_, amely név alatt a zsibárusok -társasága értendő. Ott mindig van ilyen kocsi, amit úri családok adnak -el s aszerint, amint a bele való gyerek, vagy kihalt, vagy kiöregedett -belőle, újabbak, vagy használtabbak a kocsik. De hiszen jó odakintre a -legócskább is. - -Szóval, így jönnek be mindenfélére a pénzek a városba a kintvalóktól. -Egyre jönnek s már igazán nem volna odakint egy krajcár sem, ha megint -az emberek a városból a pénzt nem hordanák vissza. A pénz olyan -járó-kelő jószág, bemegy pántlikáért, ruháért a városba, tyúkért, -libáért, buzáért, bürgéért meg ismét kihalad. De kifelé haladása mégis -leginkább ilyenkor van neki, aratás után. Ilyenkor mégis jobban hordják -a buzát, meg egyéb magot, mint máskor. Mert Jánosék nem hogy a még lábán -eladott vetés üzletét ismernék, de még az a szokásuk sincs meg, hogy -aratás után azonnal eladják mind a termést. Ennek részben az igen nagy -távolságok az okai, de másrészt az úgy is szokás, hogy akkor hoznak a -városba egy-egy kocsival, amikor már jól bejött a pénz a tanyából s -vinni kellene kifelé. - -A kocsit ilyenkor előkászolítják. A tengelyeket jól megkenik, -nemkülönben a kerekek agyát. Egy kis kenőcs megy a rúd fordítójára is, -hogy könnyebben csúszszon. Akkor a kamrában zsákba öntik a buzát, jó sok -zsákba, mert akármilyen vékonynak látszik is a pusztai kocsi, sok terhet -elbír. Ez a dorozsmai bognárok és kovácsok tudományának köszönhető, mert -ezen a téren azokat tartják a legokosabbnak, minek megfelelőleg van is a -faluban negyvenkét kovácsmühely. A zsákok a kocsira kerülnek. Azután a -tarisznya, széna a lovaknak, az ülés pedig subából készül, mert nincsen -jobb jószág a világon, mint a suba. A kocsi ezután megindul, lassan -döcögve a homokos úton. Az indulás ideje a hely távolságától függ, meg -attól is, hogy milyen karban van az út. Ha Jánosék itt laknak valahol a -Domaszéken, akkor elég hajnali három órakor indulni, amíg a zákonyi úgy -éjféltájon indul. Ha Csorvára való János, akkor úgy tizenegy óra tájban -is megindulhat, míg ha az átokházi pusztaszéleken gazdálkodik János, -akkor már előtte való nap este, vacsora után megindulhat, hogy kora -reggel a buzapiacra érjen. Lassu, halk s csöndes utak ezek. János pipál -a zsákok tetején, a lovak egyenletes buzgalommal haladnak, mert nagyon -szeretek hűs éjjeleken járni a lovak, mivel: - -– Nem bánti őket a légy, – mondja János, aki ez oknál fogva igen -kényelmes most, miután nem kell az ostor végével a lovak hátáról a -csípős bögölylegyeket piszkálni. - -Amire megvirrad, így beérnek a buzapiacra. A tér, ahol a buzát árulják, -István első szent királyunkról neveztetik, bár ezenfölül aztán nincs is -rajta emlegetni való semmi. Már van ott sok kocsi, akik közelebb laknak, -hamarabb érnek. Ha nincs is ott a gazdájuk, meg lehet ismerni, hogy -melyik melyik. Ez a vastagkerekü a nagy lovakkal, az rác kocsi. Ez a -hosszu, ez sváb kocsi. Ezek a Tisza másik oldaláról jönnek. János beáll -a sorba s leveti a lovak istrángját. Két zsákot a kocsisaroglyához tesz -le és kinyitja, hogy azokból vidáman mosolyog elő a buza. S jönni -kezdenek azonnal ama férfiak, akik „cendzál“-nak neveztetnek s -elhaladván János zsákjai mellett, óvatos tekintetet vetnek a buzára. A -buza szép, de nem szólnak semmit. János sem szól semmit, ellenben inkább -a felhőket vizsgálja. - -– Apám, – mondja a gyerek a kocsiról, – micsoda kémény az, amelyik ott -füstöl? - -– Az a gőzfürdő. - -– Aztán abban a gőz fürdik? - -– Az, – kénytelen János ráhagyni, mert az igazat megvallva, nem egészen -ismerős e dologgal. - -– Aztán mér füstöl? – faggatja tovább. - -– Mer kémény, – felel János. – Azér van a kémény, hogy füstöljön. - -– Azér…? – kérdezi az apró kis magyar és elgondolkozva néz végig e -furcsa tájékon, ahol se mező, se liba, se fa, se semmi. Kis szemei, -amelyek már megszokták, hogy a föld pereméig ellássanak, az álmatlan éj -után idegenül pislognak az egymásra rakott nagy téglahalmok között. -Ismeretlen világ ez nagyon s nem jó benne lenni. Bóbiskolva hajtja le a -fejét s a zsákok tetején boldogan elalszik. Ahogy elaludt, apró lelke -alighanem mindjárt hazaszaladt innen a jegenyenyárfák alá, mert csettint -a nyelvével, ami azt jelenti, hogy álmában eszik. Friss túróval kinálja -bizonyosan az anyja. - -János is megéhezik, bár ő nem álmában, hanem valóságosan. Tarisznyázni -kezd. Szalonnát vesz elő s az alkalmat fölhasználván, hozzá egy -pékgyerektől zsömlyét vásárol. E tökéletes úri mód mellett van, amikor -jönnek cendzálok s nézni kezdik a buzát, eregetvén egyik kezükből a -másikba. - -– Köll nyóc negyven? - -– Nem köll, int a szalonnavágó bicskával János. - -– Hát nyóc negyvenöt? - -– Nem. Nyóc kilencven az ára. - -A vásárlók tovább mennek, János nem bánja s az elaludt gyerekre egy -otthonszövött pokrócot terít. Azután becsattantja a bicskát, a tarisznya -szíját a csatba fűzi s az unalom elűzése szempontjából a dohányzacskóhoz -folyamodik. - -– Nyóc ötven, János gazda? Más sem kap többet ilyen buzáért, – kerülgeti -egy cendzál. - -– Nagyon bolond kend, ha azt hiszi, – gondolja János, de nem szól -semmit, csak int a fejével. (El löhet mönni…) - -Az idő azután elérkezett arra, hogy János odaszóljon a legközelebbi -szomszédhoz: - -– Kend milyen árban tartja? - -– Nyolc hetvenötre, felebarátom, – feleli az ember, aki a -„felebarátom“-nál fogva nazarénus. - -– Tiszta a buza? - -– Tiszta, egészen tiszta. - -Ha a dolog így áll, a nyolc kilencvenről le kell menni. János le is -megy. Megint jön egy ügynök, akinek most már a kérdésére így felel: - -– Nyóc nyócvan. - -– Nagyon meg van kend bukva, – mondja az ügynök és tovább halad. - -János ezt sem bánja, mert elég idő van még délig s engedni még akkor is -ráér. Közben jön Czicza Miska, akire a városi gyerekek siccet szoktak -kiabálni s ezért szerfölött haragszik, bár egyébként csak koldus. Ez a -piac a területe, itt nem bántják a gyerekek, mert jó hosszu nyélen -szokott lenni a tanyaiak ostorszíjja. Két tarisznyája is van Czicza -Miskának, csak olyan zsákvászonból valók, keresztbe vetve a vállán. -Azokkal ér János elé, énekelve a könyörgést: Hajtsd meg keménységünket, -Hevitsd hidegségünket, Térítsd a tévedteket… János két kézzel nyúl a -zsákba s abból egy összemarok buzát kivéve, Czicza Miska tarisznyájába -önti. - -– Adjon Isten ezör ennyit, – mondja Czicza Miska, de János rámordul: - -– Ne parancsolgassék kend Néki; ád az úgy is, ha akar. - -Az idén adott, nem lehet tagadni. Jót is, eleget is, sőt szépet is. Mert -úgy kell venni a dolgot, hogy nem mindig szép az, mivelhogy az a buza, -ami az eleje a többinek, amit tiszamenti buzának neveznek, voltaképpen -nem a Tisza mentén terem, hanem Békésben a tótok között, ami nem helyes -dolog, miután a tótot ősi juss alapján a zabbal való foglalkozás illetné -meg… Jön egy úr János felé, valami nagyobbfajta kereskedő, vagy malmos -lehet, mert két-három cendzál csak úgy messziről halad utána. Ránéz a -zsákra s önkénytelen mondja: - -– Ejnye, de szép buza. Milyen tiszta! - -– Nagyon sokat fürdött növendék korában, – mondja János, példázván ezzel -a szerfölött való tavaszi esőket. - -– Maga termelte? – kérdezi az úr. - -– Nem, – feleli János, – én csak elvetöttem, a föld terömte. - -János ötletére a kocsisorok között halk nevetés és bajusz alatt való -mosolygás suhan végig, mert az úrféle megtréfálása a legkedvesebb -mulatságok közé tartozik. - -– Nyolc hetven, – szól az úr. - -– Nyóc hetvenöt, – válaszol János. - -Az úrféle elhúzza Jánostól az egyik kezét, maga elé tartja és belécsap. -Jól van, most már lehet menni a magtárba. A zsákokat János beköti, -fölteszi a kocsira, felöltözteti a lovakat is és sajnálattal látja, hogy -a kocsi tetején jól elaludt gyereket föl kell költeni. – Miska, Miska! – -szól neki. A gyerek fölérzik. – Mit álmodtál? – kérdezi János. – Öhetnék -vagyok nagyon, – felel a gyerek s János megvígasztalja, hogy most már -várjon egy kicsit. - -A magtárba, ahová elhajt, már csak be kell önteni a buzát a többi közé, -miután előbb súlyra a piacon a hatósági mázsán megméretett. Arról a -céduláról, amit ott kapott, számítják ki az árát. János a számadást -komolyan nézi s mert nem nagyon érti (az idősebb fiát kellett volna -behozni), esetleges megcsalattatása ellen egyszerü ajánlattevéssel -védekezik. Inditványozza, hogy minden mázsa árát külön-külön fizessék -ki. - -– Nincs nekem annyi hetvenöt krajcárom, – mondja a kereskedő. - -– Majd vissza adok én a bankóbul, csak az első mázsa árát fizesse ki -előbb. - -Szóval, János régi tapasztalatokon okulva, semmiképpen sem akar -rövidséget szenvedni. Pénzeit azon bőrtárcába rakja, amely a mellény -belső zsebében szokott tartózkodni. Az elveszés ellen egy madzag védi, -amely által a mellény legfelső gombjához köttetik. A vásár így -megtörténvén, a kocsiban az üresen maradt zsákokból most egészen helyes -ülést rendez János. Arra Miskát ráhelyezi s elébe adja a nyitott -tarisznyát, hogy azt egyen belőle, amit csak akar. Ő maga egy pohár -nyakolajra a szomszéd boltba megy, mert a pálinkamérések föltünő -szorgalommal csoportosulnak az ilyen buzamagtárak köré. Ott János kissé -társalkodik s egy, vagy két pohár – különben ne kerteljünk, mondjuk meg -őszintén, hogy négy pohár nyakolaj árát fizeti ki s némiképp vidáman -megy vissza a kocsihoz. Miska már jól lakott ezen rövid idő alatt és -szemlélődik. - -– Hát most már, – szól hozzá János, – bombó-cukrot vögyek-e néköd, vagy -fütyülő-cukrot? - -Miska habozás nélkül ajánlja, hogy vétessék bombó-cukor is, meg -fütyülő-cukor is. De ebbe János nem egyez bele. - -– Nézd, Miska, vagy ezt, vagy azt. Hát válaszsz. A bombó, az cukor, de -nincs rajta fütyülő, a fütyülő-cukor pedig cukor is, fütyülő is. Hát -most már melyik köll? - -Miska elméjében a sötétség így kivilágosíttatván, a fütyülő-cukor -mellett marad. Azt hoz neki az apja, s hogy ne kerteljünk, el kell -mondani, hogy e munka közben még egy pohár nyakolajjal úgy ráadás -gyanánt fűszerezi önmagát – a meleg ellen. De ahogy ezt elvégezte, most -már csakugyan megy ám kifelé és viszi a pénzt be a tanyák világába. -Miska fütyül a cukron, János pedig szivart szívó szopókából hosszú -szivart szív. - -A város házai apránkint elmaradnak mögöttük. A legelső útszéli kútnál -megáll, hogy itasson, miután a lovak odabent nem ittak, (mert külső -lónak nem való a belső víz…) - - - - -TARTALOM - - Förgeteg János mint közerő 5 - Munkások 13 - Egy vidám katonáról 31 - Subavásár 45 - A Szent Mihály a jégben 57 - A mag története 69 - Föl is hajózunk, le is hajózunk 79 - Szüreten 89 - Kása a kötéllel 99 - Bábocskay szelet hever 109 - Öreg embör napáldozatja 123 - Útban Bécs felé 131 - Tanyahelyen 141 - Pecsét 149 - Versengés 159 - Fecskék 169 - Vándorló földek 183 - Főzés 195 - Vásár 205 - Förgeteg a kompaktornál 219 - Infanterist Csupak 227 - Darabbanmaradtak 235 - A muzsika 245 - Megállás közben 257 - Vélemények 267 - Viszik a pénzt kifelé 277 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -63 |veszedelnek |veszedelmek - -72 |kenyér föltélen |kenyér föltétlen - -222 |jobboldala alattt |jobboldala alatt] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERO ÉS MÁS -ELBESZÉLÉSEK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/65672-0.zip b/old/65672-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 3fb6e33..0000000 --- a/old/65672-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/65672-h.zip b/old/65672-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 4f92145..0000000 --- a/old/65672-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/65672-h/65672-h.htm b/old/65672-h/65672-h.htm deleted file mode 100644 index 1916cd9..0000000 --- a/old/65672-h/65672-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5753 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Förgeteg János mint közerő és -más elbeszélések by István Tömörkény</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* display: none; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Förgeteg János mint közero és más elbeszélések, by István Tömörkény</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Förgeteg János mint közero és más elbeszélések</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: István Tömörkény</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: June 22, 2021 [eBook #65672]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERO ÉS MÁS ELBESZÉLÉSEK ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_288">288</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-large">VIDÁM -KÖNYVEK</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">TÖMÖRKÉNY -ISTVÁN</span></p> -<p> </p> -<h1>FÖRGETEG JÁNOS</h1> -<p class="center"><span class="caption-150">MINT KÖZERŐ</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">ÉS MÁS -ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">Budapest,</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Singer és Wolfner -kiadása</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1905</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><i>Minden jogot föntartunk.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<h2>Förgeteg János mint közerő</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br /> --7-</a></span></p> -<p>Halbőr Förgeteg János reggel aludt a domaszéki kapitányság -területén. Mert tudnivaló, hogy Jánosnak ott van a tanyája. A -tanyában van egy ágy, leterítve szépen subával, a fejtől van egy -fanyereg, amelyet beborított szűrrel. Ez így egészen jó párnaféle -alkalmatosság és Förgeteg János meg van vele elégedve. Azonban a -fanyeregnek megvan az a rossz tulajdonsága is, hogy néha lecsúszik -róla a szűr. Történt ma, hogy éppen beállott ez az eset. Förgeteg -odaütötte fejét a fához és fölébredt.</p> -<p>Odakint virradt. A tanyák között szellő futott végig és mozgatta -a faágakat. Förgeteg heverészett az ágyban. Az ablak éppen a feje -irányába szolgált és a gazda pislogó szemekkel, álmosan nézett ki -rajta. A tájék annak, aki mindig látja, meglehetősen unalmas. János -gazda azt is tudja, hogy az útszélen melyik fát mikor ültették és -hány búzaszemet szórtak el a gyökereire, hogy jobban -megfogamzzon.</p> -<p>Ennélfogva János gazda nem valami nagy érdekkel nézelődik -kifelé. Nincsen semmi változatosság. Mindössze egy ló jön errefelé -a rügyező fák <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> alatt. A lovas még nem látszik az ágaktól s -Förgeteg lustán gondolkozásba merül, hogy ugyan ki lehet. De pár -pillanat mulva rövid, csillogó fényt lát a ló hasa mellett. János -észhez kap. Pusztázó jár erre. Rossz jel.</p> -<p>Förgeteg Halbőr János hirtelen befordul és elkezd nagy erélyesen -aludni. Hortyog. Időközben a pusztázó odaér a ház elébe. A kutyák -mérgesen fogadják, elharapott vakkantásokkal jelezve azt a nagy -folytonossági hiányt, ami egy pusztázó és egy önérzetes eb közt -elterül.</p> -<p>A lovaslegény odaléptetett az ablakhoz és bezörget a -kardtokkal.</p> -<p>– János!</p> -<p>János jól hallja a hívást, sőt a hangjáról meg is ismeri Koszó -pusztázót, aki igazság szerint komája is. Hanem a hivatalos állapot -megszünteti a komaságot. János nem tartja arra méltónak Koszót, -hogy feleljen neki. A pusztázó még egyszer megveri az ablakot:</p> -<p>– Förgeteg János, – hej!</p> -<p>János ebben a pillanatban azt hiszi, hogy a dolog komolyodni -kezd, de úgy okoskodik, hogy az ő neve Halbőr Förgeteg és így nem -tartozik a Förgeteg szóra hallgatni. Megmarad befelé fordult -állapotban az ágyban, de azért fülel erősen. Mikor aztán hallja, -hogy a legény már csizmaorral ütögeti az ablakát, eszébe jut, hogy -ha a ló meglép a legény <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> alatt, a csizmaorr betöri az ablakot. Az -pedig baj lenne. (Ezek a hitvány üveges tótok nem igen járnak most -a tanyák között. Tán elpusztult mind a kolerában.)</p> -<p>Förgeteg fölül az ágyban és elkezd tempósan öltözködni. Minthogy -a szemérmetes magyar ember magával viszi az ágyba is a -fehérruháját, az egész öltözködés csak annyiból áll, hogy János -kalapot húz a fejére. Aztán odamegy az ablakhoz és kikiált:</p> -<p>– Mi kő?</p> -<p>– Gyékken ki! – mondja a pusztázó.</p> -<p>Förgeteg a nyakába keríti a subát és a pitvarban, ahogy jön -kifelé, készakarva rátapos a macska farkára. Ezt azért teszi, hogy -káromkodhasson. Ezt meg azért teszi, hogy ne kelljen köszönnie. -Tudvalévőleg az idejében alkalmazott káromkodás sok mindenféle -kötelezettség alól fölmenti az embert. Így hát csak a -kalapbillentésből kifolyó tisztesség adódik meg a zsaró-nak.</p> -<p>– Ken’ mátul kezdve közerő, Förgeteg János.</p> -<p>János ijedten néz a ló feje fölött a városi katona arcába.</p> -<p>– Mi vagyok én?</p> -<p>– Közerő kend a röszkei tőtésen. Tartozik kend odamenni és -dógozni estig.</p> -<p>– Ingyen?</p> -<p>– Hát. De leginkább mingyá mönynyékken. <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>János lenéz a földre és ebben az állapotban marad egy darabig. -Aztán fölkapja a fejét:</p> -<p>– Hát möhetök?</p> -<p>– Hát gyékken…</p> -<p>Halbőr Förgeteg János még egypár háttal kijelenti, hogy -„rögvest“ megy, hanem előbb elkászolítja a tarisznyát. És van annyi -malicia Jánosban, hogy nem invitálja be a pusztázót a szobába. A -tarisznya előkerül, a szája hozzámérődik a kenyérhez, amelyből -akkora darabot harap, amekkora éppen belefér.</p> -<p>Mindez azonban időbe kerül, mert a tarisznyát előbb ki kell -fordítani és leveregetni két tenyérrel a szőrébe akadt -miegymást.</p> -<p>(Apró kacsákat talált János tegnapelőtt anyátlanul a réten és -azokat pakolta bele.)</p> -<p>A tarisznya belseje tele van sárga pihével. Ahhoz nagy műértelem -kell, hogy valaki körömvéggel letisztogatni bírja.</p> -<p>Ezután jön bele a kenyér és a szalonna. De a szalonna fönt van a -padláson. Föl kell menni érte. De a létrát mintha a föld nyelte -volna el, sehol sem találja János. A létra eltűnt, keresi jó -félóráig kamrában, istállóban, ház háta mögött, de sehol sem talál -rá.</p> -<p>Végre aztán eszébe jut, hogy hiszen nem is a padláson van a -szalonna, hanem a kamrában. Levág az oldalból egy darabot és -belerakja a tarisznyába. <span class="pagenum"><a name="Page_11" -id="Page_11">-11-</a></span> Véghetetlen lassan csinálja mindezt s -időnkint odasandít a pusztázóra, hogy ugyan únja-e már a -dolgot.</p> -<p>Idő multán elkészül ezzel is. A nap már fölkelt. Vérpiros -fénynyel önti el az eget. A pusztázó nézi és megszólal:</p> -<p>– Eső lösz.</p> -<p>János kap a szón és fontos képpel veszi vizsgálat alá az égi -határt. A föld peremének a szélén úszó kékes felhőket nézi először, -azután fölebb halad és a szeme elé tartott tenyér mögül bele próbál -nézni a napba.</p> -<p>– Löhet hó is, – feleli aztán.</p> -<p>János ekkor a dolgok mibenlétével már majdnem készen van. Csak -még a cók-mók hiányzik. A cók-mók a szűr meg az ásó. A szűr csak -előkerül valahogy a szobából, de már az ásóra megint nem lehet -ráakadni.</p> -<p>Nagy keresés kezdődik. János a feleségét, leányát, valamennyi -gyerekét, mind az ásó után küldi. Azonban lehetetlenség ráakadni. -Végre aztán a pusztázó leszáll a lováról s a kerítés bozótjában -kutatva, ráakad az ásóra.</p> -<p>Most már lehetne menni. Meg is indulnak. A tanyaút feléről -visszatér Förgeteg János, hogy ugyan el van-e kötve a tehéntől a -borja. Alapos istállóvizsgálat után megint megindul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Mennek egy darabon az úton, amidőn Halbőr megint csak -megáll.</p> -<p>– Hopp-hó, fékomteremtette…</p> -<p>– No!</p> -<p>– De bizony csak… – felel János és sürögve tapogatja körül -magát.</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– A kaparó!</p> -<p>– Micsoda kaparó?</p> -<p>– Hát az ásókaparó!</p> -<p>No, ehol van ni. Ásókaparó nélkül nem tökéletes az ember. Halbőr -kijelenti, hogy okvetetlenül vissza kell mennie a tanyára, hogy egy -ásókaparót faragjon.</p> -<p>A pusztázó meggondolkozik. Neki még másfelé van dolga, embert -hajtani a nyúlgáthoz. A lelkére köti hát Jánosnak, hogy a -faragással ne soká késsen, másképp a kapitány elé állás lesz. János -bizodalmasan integet a fejével és kétszer mondja:</p> -<p>– Ügön, ügön.</p> -<p>A legény megszorítja lovát és leporoszkál a Madarásztó túlsó -végébe.</p> -<p>Förgeteg hamiskás mosolylyal néz utána, ameddig látja. Azután -visszaballag a házba, a szűr megint a nyeregre kerül és János -folytatja az alvást.</p> -<p>Idő multán fölcihelődik, megindul és éppen a háromórai -harangszót veri ki a töltésre a városból a szellő, mikor munkába -áll Halbőr Förgeteg János.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<h2>Munkások</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15"><br /> --15-</a></span></p> -<p>Már az egész héten látszott valami kedvetlenedés a töltésen a -nép közt, mert ez néha úgy van, hogy ballábbal kelnek az emberek és -ilyenkor mindenbe fönnakadnak. Alig találkozik egy is, aki ne -morogna. Olykor, ha ássa lent a gödörben a földet, megáll -munkaközben és maga elé tekint, azután nekivetve a mellét a -talicska-hámnak, dacos némasággal halad föl a meredek járón, ami a -magas töltésre vezet. A munka, amit végez, a legnehezebbek közül -való és aki nem benne nőtt fel, nem bírja csinálni. Ha belekezd is, -kidől, vagy félmunkát sem végez. A kubikos tudja ezt és a tudás -önérzetet ad neki, amit emel az is, hogy többet keres, mint más -napszámos. Munkája akkor kezdődik hajnalban, mikor már látni lehet -a járót, amin föltolja a talicskát és este akkor végzi, mikor már a -járót látni nem lehet. Munkája olyan, hogy a hust, amit télen át -magára szedett, egy hónap alatt ledolgozza, szikárok és soványok -valamennyien, csak a lábuk szárán állanak hatalmas csomóban az -izmok.</p> -<p>Mert télen nem dolgozik, s ha megszorul is, <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> más munkát -nem vállal; tavaszszal sem megy fölásni valamely kert földjét. Ő -zsákoló, azt csinálja, ha van munka; ha nincs: nincs, akkor várni -kell, míg lesz. Hasonlóképp van a kubikos. Hogy mit hord a -talicskán, azt is keresi ugyan, de nem föltétlenül, ellenben -talicska nélkül nem megy semerre. A munka csak abból állhat, hogy -talicskán valamit valamerre el kell tolni. Vagy föl vagy le. Földet -föl a magas töltésre, vagy nehéz követ a megapadt nyári vizen -alacsonyan álló hajóba. Várat épít-e, vasutat vagy vizitöltést, -neki mindegy. Utóbb már a kazlakat is kubikolja a pusztahelyeken. A -csalamádétakarmányt ujmódisan sok helyen már nem ássák földi -verembe, hanem fönt rakják kazalba és ezután beterítik földdel, -hogy abban érjen.</p> -<p>Mint lehetne a kazal tetejére földet hordani, ha kubikos nem -volna? A béresféle ilyesmihez nem ért. Jön a kubikosnép, a -gödörgazda föltekinti a kazlat, számítgat, hümmög, valamely -összegért fölvállalja s nekiállnak. Járót támasztanak a kazal -oldalához s azon a deszkán, amely oly meredek, hogy más ember rajta -egymagában nem tudna fölmenni, a kubikos föltolja a talicskát. -Estére kelve kész a munka, a gödörgazda átveszi és szétosztja az -árát; minden emberre esett akkora napszám, hogy sok diplomás úr -vállalná jószívvel fizetésnek. A talicskába berakják a cókmókot, a -bőrzsákot, korsót, gyékényt, subát, az oldalba kerül az ásó, a -szélre a bogrács s haladnak <span class="pagenum"><a name="Page_17" -id="Page_17">-17-</a></span> odább a kubikosok egymás után, mint a -libák, más munkát keresni. Szikár és alacsony emberek, rövid -pipákkal, bocskorban, tótnak is nézheti őket, aki akarja, bár -alighanem belehalna a tót, ha egy napra versenyt próbálna velük. -Haladnak sebesen, mert soha lassan nem járnak a talicskával; úgy -tetszik, mintha a talicska huzná őket, pedig ők tolják.</p> -<p>Nem beszédesek, hallgatagok; ha nem haragszanak, munkában -kiállják szó nélkül. Levelet sem írnak haza, csak utalványon küldik -az asszonynak a pénzt, ugyis ez a legjobb üzenetvivő. Sokáig oda -vannak, hónapokon át, olykor tavasztól őszig. A lakás a -gyékényponyva, a butorzat a suba, az élelem szalonna és kenyér; ha -meleg ételre vágynak, a közös bográcsban főz a bokor tarhonyás hust -szolgafán. Bokrok szerint oszolnak meg, mint a halászok, minden -bokor főnöke a gödörgazda, aki munkát vállal és számol.</p> -<p>Ez a nép hát már az egész héten kedvetlennek mutatkozott. Már a -mult hét végén, szombaton, valami összezördülésük volt a -számolásnál. A mérnök nem úgy számolta ki a gödröket, ahogy ők -jónak tartották volna. Kevesebb föld esett ki a számítása végén és -azt mondta némelyik gödörben, hogy csalnak, mert nevelve vannak a -bubák. A buba kerek, toronyforma földoszlop a gödör közepén, amit a -gödör ásásakor egy helyben hagynak s annak a magasságából -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> számítják ki munka végeztével a kihordott -földet kubik szerint.</p> -<p>A mérnök a maga módja szerint számol, a kubikusok gödörgazdája -pedig csak ásónyéllel, de azért, ha a gödör hamisság nélkül való, -leginkább össze szokott vágni a két számadás.</p> -<p>A kubikos azonban ért ahhoz, hogy mint kell nevelni a bubát. A -kis fatornyot éjjel finoman elmetszik a közepén s egy-egy arasznyi -földet építvén hozzá, a tetejét ismét ráteszik. Azon ott zöldel az -a fű, amely akkor is rajta élt, mikor még mező volt a gödör helyén -s annak ott is kell lenni, mert az a bizonyság arról, hogy nem -történt csalás a bubával. Ezért úgy a közepibe építik bele a földet -olyan ügyességgel, hogy aki nem járatos benne, soha észre nem -veszi, hogy a buba nevelve van. Így furfangoskodnak is ott, ahol -lehet, mert ez szokás. Mikor a csángókat hazahozták Moldvából, -kubikosmunkát adtak nekik, hogy keresetük legyen. Ahhoz tanitó -kellett, adtak is melléjük öreg kubikosokat, akik legelső sorban -arra tanították meg az atyafiakat, hogy mint kell nevelni a bubát -és csak azután fogtak a mesterség egyéb tudományához. – Nem valami -jeles dolog, de nekik is van furfangban részük, mikor becsapódnak. -Elviszik messze vidékre, munkahely gyanánt jó földet igérnek, ahhoz -képest alkudnak s amint odaér, látja, hogy be van csapva. Vagy -agyagos a föld, vagy kavicsos, de hát hiába, <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> most már -hogy jőjjön onnan a messziből vissza? Nem lehet. Csak vágja hát -ásójával a földet és szótalan munkájában az esze azon jár, hogy -ennek az ásónak az élét más helyre is bele tudná vágni.</p> -<p>Ilyenkor lassu mozgások támadnak köztük és összesúgnak a -gödörgazdák. Munkájuk, mely úgy folyik, mintha gép végezné, -lassúbb. Az arcok elkomorodnak és más munkásokkal, kik nem -kebelbeliek, hamar összekapnak az emberek. A nehéz hangulatot észre -lehet venni. Mint ezuttal is, mikor nem oda messze vannak -Galiciában, Romániában vagy Boszniában, ahova vasuti töltést -építeni viszik őket, hanem itthon, magyar földön építik a gátat a -víz ellen. Azok a magas, széles töltések, amik a Tisza partján -végighúzódnak, mind az ő munkájuk végtől végig.</p> -<p>Mint nagy lomha kigyók fekszenek esztendőkön át a parton -anélkül, hogy valami hasznukat lehetne látni. Oldalaikra odarakva a -sok karó, a rőzse, a szalma, hombárokon áll a tömérdek zsák és -semmi látszatja nincsen annak, hogy ezek valamire kellenének. A víz -messze van a töltések lábától túl a füzeseken, mélyen alant az -árkában, hogy a fák közül még a gőzhajó kéménye is csak alig -látszik ki, ha arra megy. Így áll esztendőkön át az elhagyatott -várfal. Párját, a tulsó oldalról valót, nem is látni, szürkeségbe -vesző fűzfák takarják. Nagy néha egy kocsi vagy nehéz ökrös szekér -megy a tulsó oldalon <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> s úgylátszik, mintha a fák hegyein -mozogna. Körül, a messzeségben tornyok látszanak, a sík, lapos -táblán meg gőzmalmok kéményei füstölnek igen távol. Közelebb óriás -vetések, néhány ér a zsilipekkel, itt-ott egy nádas, megmaradva a -régi világból. Ami élő mozgás látszik, csak abban van, ott -szárcsák, kacsák és vizibuvár vöcskök laknak.</p> -<p>Mígnem aztán egyszer játékos kedve támad a víznek és nagy -sokaságban kezdenek uszni lefelé hallgatag tömegei. Honnan jön az a -sok? Ha eddig volt, hol rejtőzött esztendőkön át? A víz a -kérdésekre nem felel, csak elhagyja medrét és bemegy a fűzfák alá -lakni. Azután a töltés lábához ér s rajta emelkedik. Most már nem -csendes, inkább beszédes: zúg a fák koronái között. És oly gyorsan -folyik, hogy nagyon, de azért a lefolyt helyébe újból jön másik és -szőke színe olykor haragos barna. A föld fölé épített csatorna -ilyenkor a két töltés köze s lent a mélyben virágzó föld, a tanyák -s oda messze falvak és városok… Az a kérdés, hogy van megcsinálva a -töltés. Ha rosszul, akkor kitörik az oldala és hamarosan temető -lesz minden. Városokban, falvakban peregni kezdenek a dobok, -közerők haladnak kifelé és kocsikon viszik sebesen a kubikos népet. -Gyors és nehéz munka áll be a töltésen. Karóznak, magasítanak, -erősítenek. Két-három sor karót meghág a víz, elviszi a rőzsét és -mossa a töltést; akkor újból jön a negyedik sor karó. Egy hét előtt -innen <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> a töltésről még nagyon szép akácerdőt -láthattál, amint enyhe színével kivált a haragos-zöld vetések -közül. Most ha keresed, nem látod, a helye üresen és kopáran áll: -az erdőt elvitték karónak s talán azt sem kérdezték, hogy kié.</p> -<p>Nincs úr. Senki sem úr, csak a kubikos meg a mérnök. Van ott -katonaság is, amely távol falvakból és a tanyák közül odahajtotta a -munkaerőt, de az csak mellékes munkára való. A kubikos rangban -előlép, a kétkézi munkásból kiválik a mesterember. Már nemcsak az -izmai erejénél fogva több, mint a más, hanem az értelemnél fogva -is. Ő látja meg legelsőbb a szivárgást vagy ama veszedelmességet, -mikor a nagy lomha töltés arra készül, hogy néhány ölnyire -elcsúszszon a helyéről. Nem ismeri az éjjelt, nem a nappalt, sárban -és esőben áll, áztatja az átcsapó hullám s munkaközben szárad meg -rajta a ruha. Nem bírná azt meg más, csak ő, aki tavasztól őszig -szabad ég alatt táboroz. Mérges daccal feszül neki a dolognak; ha -kérdik, csak morog s úgy áll fogai között a kurta pipa, mintha a -világot akarná fenyegetni vele; egyik szerszámot csak azért teszi -le, hogy fölkapja a másikat. Pedig hát mit neki ez az egész tájék s -mit neki az a nép, amely már elfáradva, kétségbeesett közönynyel -áll?</p> -<p>A morgás végighalad a töltésen. A mérnökök sejtik, hogy valami -készül, de még nem tudják: mi. Egy gödörgazda azt kiáltja a töltés -tetejéről: <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Huja!</p> -<p>A bokorba tartozó emberek megállnak. Aki tolta épp fölfelé a -járón a talicskát, annak a közepén ott hagyja. Az ásókat belevágja -a földbe. És sorban, mint valamely elrontott sortűz ropogása, -hallatszanak a kemény, rekedt szavak:</p> -<p>– Huja!</p> -<p>– Huja!</p> -<p>A munka zaja után ijesztő nyugalom áll be. A tengernyire nőtt -folyó, amelynek nem látni a tulsó oldalát, kavarog, szálfákat -vagdos a töltéshez és átdobálja rajta a hullámait a kitépett -karókkal együtt. Már nagyon mérges. Csupa sár az egész töltés, mert -hisz a háta mögül is a szivárgó vízből hordták már a földet a -tetejére. A végig sáros, csatakos alakból, aki elősiet, aligha -nézné ki valaki az urat, mert itt nem érnek rá ruhát váltani.</p> -<p>– Mi az, emberek, mi az? – kiáltja messziről. – Mi van -itten?</p> -<p>Nem felel a kérdésre senki, csak egy gödörgazda mutat gúnyosan a -sárga tengerre és azt mondja:</p> -<p>– Víz.</p> -<p>Hát az van csakugyan, sok. A tulsó partnak nyoma se látszik, az -ártér fái mind eltüntek, a nagy folyózuhatagon itt-ott uszik egy -házfedél, valamely parti csőszházból, amit elsodort. A végig nedves -töltésen olyképp veri át a szél a hullámot, hogy messziről -<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> fehér, röpködő vitorláknak látszanak. És -úgy látszik (tévedés-e, nem-e?), hogy ez a hosszu sárhegy inogna. -Ahol a szél nagyon nekifekszik a víznek és a parthoz nyomja, ott -mintha tágulna a töltés. Mozog, mint a gyékényponyva, ha a szél -veri.</p> -<p>– Hát mi bajuk van, hogy nem dolgoznak? – kérdezi a mérnök. – -Hiszen úgy elszakad a töltés!</p> -<p>– El – hagya rá egykedvüen a kubikosfőnök.</p> -<p>A többiek hallgatnak. A gödörgazda folytatja:</p> -<p>– Ha a víz mög nem zsáll, elszakad bizonyosan. Hiába itt már a -munka, hiszen sárra sarat hányunk. Az ásó nyomán fölfakad mán a -víz. Nézze csak uram itt-e, ahun most állunk, még ma mögszakad a -töltés. Lent a patkája már három hejjön el van repedve.</p> -<p>– Hát meg kell fogni, – kiáltja a mérnök. – Dologra, mindenki -oda! Van zsák, karó elég! Csak sebesen no, emberek!</p> -<p>– Csak lassan, – mondja a gödörgazda. – Dógozunk uram, amíg csak -át nem szakad a töltés. Ott löszünk rajta, pedig ha nem száll mög a -víz az éjjel, valahun átszakad. Hisz úgy mozog már, mint mikor a -kigyó csuszik.</p> -<p>– Hát mi a kivánságuk?</p> -<p>– Nem ögyéb, mint hogy most mán hitelbe nem dógozunk. Nézze csak -az úr, – magyarázza az ember és odasereglenek a többiek, – én abba -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> vagyok beleállapodva a cimborákkal, hogy -szombatig mán nem löszünk itten. Addig nem várhatunk a pézzel, mert -ha elszakad a tőtés, mindönki szétszalad amerre lát, oztán sönki se -fizet ki bennünket.</p> -<p>– Dehogy nem, – szól a mérnök.</p> -<p>– Nono, – felel nyugodtan az ember, – mink mán jártunk úgy. Hát -most azt akarjuk, hogy ami kubik eddig vót a hétön, fizesse ki -mingyár. Ezöntúl mög nincsen kubik, hanem napszámba mén a munka -fejenkint.</p> -<p>Keserűen felel a mérnök a bocskoros embernek:</p> -<p>– Persze, aki meg van szorulva, azzal könnyü így beszélni.</p> -<p>Kissé zavarodottan védekezik a gödörgazda:</p> -<p>– Szögényök vagyunk… Aztán máskor is jártunk mán úgy…</p> -<p>Halad a töltésen errefelé egy másik sáros úrforma alak, egy -katonatiszt. A kirendelt fegyveres erő parancsnoka, aki most -vizitálja az őrseit. Nagy, hatalmas, nyers őszinteségü ember, ha -akrobatának menne, bizonyára jobban élne, mint hogy most itt a -töltésen csatangol a havi nyolcvan forintokért és három hete nem -látott borbélyt. Maga iránt semmi elővigyázattal nincs, még őrt sem -járat a háta mögött s ha a karóhordó szekér elakad, odamegy -segíteni, hogy kirántsa a sárból. Megszerette már mind az itt -dolgozó ember, hozzá a szörnyü erejével, hatalmas hangjával is -imponál. <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Hát itt mi van? – kérdezi, ahogy odaér.</p> -<p>Mondani kezdené a gödrösgazda, de a mérnök a szavába vág és -elmondja a bajt.</p> -<p>– Ebben igazuk van, – véli a főhadnagy. – Hát nem birsz most -pénzt adni nekik?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Nincsen? – kérdezi ez leverten.</p> -<p>– Dehogy nincsen, – mondja mérgesen a mérnök, – van itt tizezer -forint, de mindet ezresben küldték ide az okosak. Hát hol váltsam -én most föl itten?</p> -<p>– Hát a többi szakaszon?</p> -<p>– Nem tudom. Ha van apróbb pénzük, úgy sem adják ide, mert nekik -is kell.</p> -<p>A bocskoros, sáros alakok egyre hangosabban beszélnek, hogy mi -lesz? Lesz vagy nem lesz? A gödörgazda rögtön hátrafordul és -csöndet int, de már az ő szava nem sokat ér.</p> -<p>– Adj ide egy ezrest, – mondja a katona. – Más itt nem -segit.</p> -<p>– Hát a katonaság? – kérdezi a mérnök.</p> -<p>– Az én tizenöt emberem két mérföldnyire van egymástól. A -kényszer különben sem használ, több kárt tehet a kubikos, mint -hasznot, ha akar.</p> -<p>S az ezrest lobogtatva a kezében, odalép a tiszt az ásós, -csákányos kubikosok közé.</p> -<p>– Nem lehet fizetni, emberek, – mondja. – <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Nincs -aprópénz. Hanem pénz van, itt is az ezresbankó, de van még több is. -Mindenki láthatja, hogy itt nincs trafikos bolt, ahol -váltanának.</p> -<p>– No, az nincs, – szólnak a tömegből.</p> -<p>– Hát itt a pénzük nálam, a mérnök úr ideadta nekem. Akármi lesz -a töltéssel, a pénzüket nálam mindig megtalálják. Megbíznak-e -bennem hát, mi?</p> -<p>– Honné! Mög hát! – hallatszik mindenfelől, csak a gödörgazda -szól:</p> -<p>– Hanem…</p> -<p>– No?</p> -<p>– Ha elszakad a tőtés, ami hummink itt vesz, mögfizetik-e?</p> -<p>A főhadnagy rámutat a pénzre:</p> -<p>– Az is itt van benne.</p> -<p>– Hát akkor gyerünk, – int az embereknek a gödörgazda és mennek -a bocskorosok mind vissza az elhagyott munkához. Kopog a nehéz -furkó a karókon, nyikorog az ázott talicska és ásós emberek keresik -a töltés háta mögött, hogy hol lehetne még egy kis száraz földet -találni. Mérik a vizet szinte percenkint, hogy megszáll-e, de nem -száll. Nem az az idő ez, mikor a víz egyszerre apadni kezdjen csak -úgy magától, hanem apadna, ha a tulsó parton szakadna el a töltés. -De ott bizonyosan különben áll, mint itt; itt pedig már olyan, -mintha <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> gyerekkéz építette volna játékból. Néz -végig kanyargó vonalán fölfelé a gödörgazda, mint aki biztos benne, -hogy ami késik, nem múlik.</p> -<p>– Ahun a! – mondja.</p> -<p>Jól föntesen, a kis nyárfaerdőn túl ketté vált a töltés és -valami nagy darab sárgaság omlik be a zöld mezőre. Az a víz és a -hirtelen beálló csöndben hallatszik a harsogása, amint tépi és -szakgatja a partot. Hát most már csakugyan huja mindennek, már -nincs többé veszedelem, mert már megvan a baj, amin senkisem -segíthet többé semmiféle hatalommal. Csak majd hátul, messze bent a -vidéken, ahol egy kicsit magasodni kezd a táj, csinálhat nyulgátat -a nép, ha ért hozzá. A kubikos társaság sietve szedi össze a -cókmókját s mindent a talicskába rakván, megindulnak a töltésen, -hogy valahol róla letérjenek. Sürgős dolog ez, mert ha előttük is -elszakad a töltés, fogva maradnak. Lent a mezőkön kocsik vágtatnak -a mérnökökkel, lovas zsandárok nagyon sebesen mennek a falvak felé -s egyfelől már hallatszik is, hogy verik félre a harangot. A -főhadnagy hol siet, hol szalad, a töltésen szedegetve össze a -legényeit. Elhagyja a kubikosokat, mert nehéz a sárban a talicska; -de az elhagyás azért nem baj, mert a pénzzel azért majd -megtalálják, ha máshol nem: otthon.</p> -<p>– Hát megjövendölte kend! – szól a gödörgazdának, amint mellette -elmegy. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>A rövid pipaszár mögül csendesen feleli az ember, tolva a -talicskát.</p> -<p>– Nem először látok én ilyent, uram.</p> -<p>A víz elég gyorsan terül, látszik a csillogása a fiatal vetés -közt, amit most már hiába vetettek, persze, ilyenkor nem tudni még, -hogy meddig jut el, mert ha egyszer a mély helyeket megtöltötte, -azután lassan halad. Mint mondani szokás: legel, mert éppen olyan a -haladása, mint a legelő állaté. Hanem ahol ér van vagy árok, azon -nagyon messze elszalad hirtelen, hogy aztán a végén kiöntsön.</p> -<p>A gödörgazda megáll és azt mondja a társaknak:</p> -<p>– Majd ebbe a faluba mönnyünk le.</p> -<p>Bólintanak rá, hogy jól van és libasorban a talicskák újból -megindulnak. Amint a töltésen lekanyarodnak, látják, hogy az árkok -vize sárga, a falu laposabb oldalán mozog már a nép, a kétségbeesés -erejével rakva a gátat. A toronyban kongatnak. A talicskaszíj -melledzőjének erősebben feszül neki a gödörgazda.</p> -<p>– Ügyeközzünk embörök, ügyeközzünk.</p> -<p>Oda igyekeznek a tetthelyre. Hát ott csakugyan baj van, mert ha -azt a kis darabot gáttal el nem kerítik, a falu közepéig beszalad a -víz és itt szélrül a templomot mindjárt elviszi. Hányják a földet, -ahogy lehet, szakajtóval és istállós talicskával dolgoznak. Ott van -már a főhadnagy is a legényekkel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> A legények a háztetőkön -vannak, dobálják és hordják lefelé a nádat, a főhadnagy egy-egy -rántással egész kerítésdarabokat tépdel ki és veti a gát elébe -palánknak. De csak erősebb a víz, mert a nyomás egyre nagyobb s a -laza kis földgát a közepén enged. A támadt nyiláson szökve fut át -az ár és sikoltoz az asszonynép és szomoru némasággal áll a férfi. -Két hatalmas karjával magához ránt két katonát a főhadnagy és a -nyilásba ugrik velük. A kubikos-csapat odaért és nagyot ordit a -gödörgazda:</p> -<p>– Embörök!</p> -<p>Egyszerre lefordul a talicskáról a suba, a gyékény és a -vizelfogás paraszti tudósai vetik hirtelen latba karjaik erejét. -Gyékényt borítanak előbb a derékig vízben állók elé, más felekezet -a földet teremti oda nagy gyorsasággal, a harmadik csapat a -templomkerítésről kapja le a rácsos kaput és gyékénynyel borítva -letámasztván, mögéje földdel dolgozik.</p> -<p>– No! – mondja a gödörgazda büszkén, mikor kész a tudomány és -betömték a szakadást.</p> -<p>Segítenek még, ahol jónak mutatkozik, azután azt mondja a -gödörgazda a főhadnagynak:</p> -<p>– Uram, elázott-e a pénzünk?</p> -<p>– Nem ázott az, – felel a tiszt, – csak derékig ért a víz.</p> -<p>– Akkor fizessön ki, uram, aztán hagy mönnyünk. Nincs mán itt -nekünk mit keresni. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>A bocskorosok is körülállják, hogy de bizony csak jó lesz most -már, ha pénzüket kiadják.</p> -<p>– Jól van, – mondja amaz és megindul azon vizesen, – talán csak -tud itt valaki váltani, gyerünk a községházához. Hanem én azt sem -tudom, mi fizetés jár maguknak.</p> -<p>– Majd tudom én, – felel a gödörgazda. – A kubikot most mán úgy -se löhet számítani, hát napszám jár. Három egész nap napszám: -hétfő, kedd, szerda, mög mára röggel kilenc óráig egy fertáj -napszám. Fejenkint ez esik.</p> -<p>– És az a munka, amit itt csináltak?</p> -<p>A gödörgazda nemet int.</p> -<p>– Az nem számos, – mondja. – Szögényöknek történt.</p> -<p>A bocskorosok bólintanak rá, hogy ez valóban úgy van.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<h2>Egy vídám katonáról</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33"><br /> --33-</a></span></p> -<p>Az összes szerelmek között, miknek eddig nézője voltam, nem -láttam ahhoz fogható bolondot, mint mikor infanterist Alexander -Bézső beleszeretett a bimbasi egyik feleségébe, odalent a fölöttébb -görbe Novibazárban. – Igen különös dolognak tekintetődött ez nagy -általánosságban akkor; először, mert nem éppen azért küldettünk le -oda, hogy egy vagy más szerelemben utazzunk, másodszor pedig -leginkább, mert hogy Bézső, a vizsgázott lovász, a kapitány úr -Bársonyának volt komornyikja, (amely állást később a -kompánia-szakácssággal cserélte föl), a századnál a negyvenhatodik -számu fegyver tulajdonosa, egyébként ezermester s örökös -szószátyárkodása miatt közönségesen csak Rucának nevezett úr -voltaképpen csak a piros selyemruhába lehetett szerelmes, mert a -nagytekintélyü bimbasi feleségeinek egyikéből sohasem látott -egyebet. Azonkívül a bimbasi és Alexander Bézső igen távol állottak -egymástól. A Ruca egyszerü közkatona volt, aki, bár sok mindenhez -értett s a kompánia-suszter, Franc Kerekes otromba szerszámaival -rendbe tudta <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> hozni a rosszul járó zsebórát, nem -lehetett olyan nagy ember, hogy a bimbasi asszonyáig emelhesse -szemét. Egyébként azonban általános szeretetnek örvendett. A -szakasznak, – nagy, hosszu, fából tél-túl összeütött hodályban -laktunk télen, szellős sátorokban a nyári meleg napokon, – szinte a -lelke volt, amint örökös fecsegésével jobb kedvre hozta a folytonos -hazavágyódástól már szinte elborult bolond társaságot.</p> -<p>Ruca igen jeles férfiu volt. Ha új bakancsokat kellett zsirozni -a magazinnak nevezett állitólagos férhelyiségben, oda csak Rucát -hívta meg az őrmester, mert ime, az ügyes Ruca egy félóra alatt -bezsirozta az összes bakancsokat, el is kezelt belőlük egy zsebre -való szíjat, s ami a legcsodálatosabb a dologban, még a fontos -művelethez kiadott zsírt is „elfogta“ mind, ami pedig igen jó étel -vacsorának, kenyérre kenve, ha nincs más. Ámbár Ruca pénzbeli -dolgokban sohasem szűkölködött. Mindig gyártott olyasmit, amit el -bírt adni. A suszter elhullajtott bőreiből bukszákat varrt, ami -különben pénztárca volna, de mégis csak sokkal szebb az, ha -bukszának neveztetik. Mert például a pipa pipa, a kanál kanál, de a -katona a pipát hívja kanálnak, a kanalat pipának s menage táján el -nem tudná képzelni a dolgokba nem avatott, hogy miért kiabál minden -ember egyszerre a pipája után. Éppen úgy, mint hogy a kék nadrágot -csak azért is zöld nadrágnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> nevezi, a szanitészt -dögésznek, a huszárt kocsisnak, a jágert péknek, a hornistájukat -lovaspéknek, a regimencbanda cseheit új-spanyolnak, a kapitányt -öregnek, a kadétot csirkének, a hegyi üteget kis bolondnak, a mezei -ágyút nagy bolondnak, a várágyút ménkűnek, a bosnyákot szamárnak, a -szamarat mulinak, a hegyi train katonáját, aki az öszvéreket -vezeti, dupla szamárnak. Ha valakit visz a napos káplár a börtönbe, -s a tisztelt valakit, amint vinné szeretettel cirógatva a vasakat, -amelyekkel pár perc mulva a keze a lábához köttetik, megkérdezik, -hogy miért kapta a büntetést, a legártatlanabb képpel feleli, hogy -azért, mert nem akarta reggel meginni a kávét. Ha valaki kitör egy -ablakot, amit meg kell fizetni, annak „utalványa jött -Magyarországból“, aki szerencsétlenül elpusztult odalent s most -nyugszik a nehéz kövek alatt, az egy sem halt meg, csak hosszu -szabadságra ment csupán.</p> -<p>Valóságos külön nyelv ez, amelyre külön lingvistákat küldhetne -ki az akadémia. Van olyan közel hozzánk ez is, mint az osztyákok és -egyéb messzi népek.</p> -<p>Ruca ezeket is értette nagyon. Ha kenyeret kapott a század, míg -a fele része oda volt patrouillban, a hazaérkezőknek elébe futott a -hegyoldalakra, nagy hujjáhozás között kiabálva:</p> -<p>– Megjött anyátok Magyarországból! Hozott kalácsot! <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Rucát ilyenkor puskatussal oldalba verték, ami azonban csak a -szeretetnek a nyilvánulása volt. Rucától sok mindenfélét eltűrtek, -ha néha „meghúzták“ is, a pokrócba borított kis embert soha sem -verték csizmákkal, legföljebb a papucsok sarkával csak. Ő -szerfölött hálás volt e kedvezményekért s az ilyen örömünnep -éjszakáján rendesen „úszni küldte az ágyakat“. Ezeket a vasakat -csak néhány arasztékba eresztett mozgó pánt tarja ágyképes -állapotban. A Ruca nagy furfanggal szedte ki a sötétben mindet s -amikor valamennyivel készen volt, föllökte a magáét. A zajra -egyik-másik fölébredt, megmozdult, s abban a pillanatban nagy -robajjal esett szét a „szobája“. Végül aztán földön volt -valamennyi. Rucát ilyenkor minden szó nélkül fogták elő. Ő -nyugodtan nézett a büntetés elébe s csak nagy vörös szakállába -nevetett a sikerült csiny fölött.</p> -<p>Rucának föl kellett öltöznie mars-adjusztirungba s hatszor -tisztelegve minden fölállított ágy előtt, így kiáltania:</p> -<p>– Így jár az, aki elereszti az ágyakat…</p> -<p>Ruca komolyan, megbánással, szinte siralmasan tette ezt. Amint -készen volt a tisztelgéssel mindenütt, levetkőzött, lefeküdt -csöndesen, s egy óra mulva újra a földön feküdt minden ágy megint, -ő maga pedig, magára szedvén mind a három pokrócot, kivonult -valahova a kövek közé aludni. Másnap reggel rendesen egy nagy üveg -pálinkával vonult <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> be, amit a kiszabandó büntetésnél enyhítő -körülmény gyanánt vett a szakasz.</p> -<p>Hamisítatlanul jeles cselei voltak neki. Alacsony, széles vállu, -nagy vörösszakállu ember volt, az egyik kezével örökké rajta a -nevezetes szakállon, büszkeségén.</p> -<p>Abba a kicsi, idegenbe tolt kolóniában, mivelhogy a török -borbélyok rettenetes kínnal nyúzzák meg az embert, senki sem -borotválkozott. A századok, ha a fiatal gyerkőcöket, akiknek még -nem nőtt ki az állukon – a hajuk, hátraállították, olyanok voltak, -mintha nem volna köztük negyven éven alól való ember.</p> -<p>Egyszer volt csak szomoru dolga Rucának, amidőn elaludt a -poszton. Valahol a hegyek között, kis kolónia-őrház bezárt ajtaja -mögött, paliszádok védelme alatt, silbakolni kellett volna, azonban -Ruca megúnta az állást s leült. Majd fölugrik, ha jön valaki. Aztán -oldalt támasztotta az „asszonyt“. Végül elaludt a hideg őszi -éjszakában, nagyon mélyen s mikor a vizitáló tiszt költögette, -félálmosan azt felelte, hogy tisztességes ember nem szokta álmában -háborgatni a másik tisztességes embert.</p> -<p>Ezért a kis alvásért elutazott Ruca a plevljei Svéta-Trojicába. -Ez valami bosnyák szentnek a neve, egyébként azonban egy rettenetes -börtön, amelynek csak egy fala van téglából, a másik három pedig a -kősziklába vágva. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Ruca, innen hazatérve, egy ideig szótlan volt. Most is ugyan, -rendes szokása szerint, a földön ült két ágy között mindig s -gyártotta egyre-másra világraszóló találmányait, de nem beszélt. -Szomoru volt s a hathavi brigádáristom katonai önérzetén ejtett -hatalmas vágást.</p> -<p>Ugyanekkor történt, hogy a századnak a régi török híd tornyában -elszállásolt néhány emberével nagy baj esett. A torony tele volt -pókkal s azonfelül patkánynyal, amelyek megették a legények -kenyerét s ha kenyér nem volt, megették a ruhát. Ennélfogva a -szobalétszámba, annak rendje és módja szerint, fölvétetett egy -macska is, amely mégis némi pusztítást követett el olykor a -patkányfamiliákban. Történt azonban, hogy a macska, megúnván a -kincstári életet, megszökött. A nagy Ördög állott akkor fegyveres -őrt az ajtó előtt, látta is a macskát, de semmi kísérletet nem tett -az elfogására. Denikve, a szobaparancsnok rapportra ment a kapitány -elé:</p> -<p>– Jelentem alássan, azt kéri a legénység, hogy ne kapjunk többet -kenyeret.</p> -<p>– Hát miért?</p> -<p>– Jelentem alássan, megeszi a patkány.</p> -<p>– Hát nincs ott a macska?</p> -<p>– Jelentem alássan, nincs.</p> -<p>– Hát hol van? <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Jelentem alássan, dezertált.</p> -<p>– Hát miért nem vigyáztatok rá?</p> -<p>– Jelentem alássan, az infanterist Ördög állt posztot, amikor -megszökött a macska.</p> -<p>– Hát jőjjön elő az Ördög.</p> -<p>A nagy Ördögöt előhívták az albántól, ahol szokása szerint itta -a szilvaszeszt és káromkodott. Megjött s akkora haptákot csapott, -hogy rezgett belé a barakk s a kadét teás ibrikje, az egyetlen -európai színezetü porcellán, lehullott a polcról.</p> -<p>– Maga poszt volt, mikor megszökött a macska?</p> -<p>– Jelentem alássan, igen.</p> -<p>– Minek engedte?</p> -<p>– Jelentem alássan, nem lehet a macskát abfertigolni.</p> -<p>Végezetül a kapitány mérges volt, elrendelte, hogy szerezzenek -másik macskát. S elrendelte, hogy a hadnagy nézzen utána: van-e a -toronybelieknek macskájuk. A hadnagy nem jól beszélt magyarul, s -ami szó nem jutott eszébe, arra azt mondta: zizé. Elment mindennap, -fölmászott a rossz lépcsőn s ahogy megjelent, haptákot állt minden -magyar és török katona a szobában. Az utóbbiak átjártak kártyázni -hozomra, mert szultán ő felsége e derék harcosainak sohasem volt -pénzük. Az valahol a bimbasinál maradt, akinek a feleségébe -szerelmes volt a Ruca. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>– Hát frájter, van-e már zizé?</p> -<p>A holdvilágképe miatt rendesen csak Hókának nevezett őrvezető -tisztelettel kérdezte:</p> -<p>– Milyen zizé, hadnagy úr?</p> -<p>– Amelynek négy lába van és nyávog.</p> -<p>– Olyan még nincs, hadnagy úr.</p> -<p>Utoljára aztán az öreg dühbe jött. Rapportra vitte a frájtert és -elrendelte, hogy lopjanak reggelre macskát.</p> -<p>A felsőbb hatalom ezen buzdító kijelentése rettenetes nagy -vígasságot idézett elő. Délután eltűnt a Ruca s másnap reggel olyan -nyávogás volt a táborban, amilyenre a legöregebb emberek se -emlékeznek.</p> -<p>– Válogassatok, – mondta jólelkűleg.</p> -<p>S kiöntött a földre egy zsák macskát. Ezzel aztán visszatért -újra a jókedve, de nem a régi duhaj, amikor az ember nem hallotta -csinyeket követett el. Inkább elmélázó, szelid vidámság volt az, -aminek sokáig nem lehetett nyitjára akadni.</p> -<p>Végre azonban kiderült, hogy Ruca szerelmes.</p> -<p>A zászlóaljjal együtt egy török csapat feküdt ott, jó anatóliai -fiúk, Kis-Ázsiából, azoknak az őrnagyuk volt a bimbasi. Tél-túl -összetákolt kis sereg volt biz az, alig lehetett hinni, hogy ilyen -katonák elől szaladt a muszka. Gyakorlat semmi, fegyelem nem sok, -ellenőrzés még kevesebb. A Martin-féle fegyverek feketék voltak a -rozsdától, némelyik <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> szíjjon hordta, a másik régi módon -vállon, egyik csizmában járt, a másik félcipőben, a harmadik -bocskorban. Hanem a rozsdás fegyverekből, a hídon állva, belelőtték -a Lim tiszta vizében úszó halba a golyót.</p> -<p>Fizetés nem igen járt, nagy neves ünnep volt, ha egypár -ezüstpénz csörrent a legénység zsebében. Egy darab középkor a -földnek az a része, elmaradva hegyei között a világtól, ahol a -lelőtt rabló fejét karón vitték be a városba a zaptiehk, ami igen -szép ingyen-látványosság.</p> -<p>A bimbasinak volt egy féltucat felsége, akik gyakran ott -sétáltak a tábor körül, illendő zaptiehkísérettel. Drága szép -selyembe öltözködve, kék az egyik, piros a másik, rózsaszín, sárga, -volt ott mindenféle fajta. Az arcot takaró ruha alól kicsillogott -fekete szemük, amint mentek a vízparton, olybá tűnve föl, mint -egy-egy vasálarcos.</p> -<p>A rózsaszínruhás leghátul járt mindig. Az lehetett a -legfiatalabb, arra haragudhatott a többi. Az ostoba szabásu, minden -ízlés nélkül való talárból azonban semmit sem lehetett sejteni, -csak éppen járása könnyedségéről volt észrevehető, hogy fiatal. A -Ruca egyszer aztán kezdett utánuk bolondulni, – igen tisztességes -távolban. Mindig azt nézte, az leste és úgy sóhajtozott, mint egy -ifiúr.</p> -<p>Kezdték észrevenni a szakaszban a baját, de nem szóltak. Ruca -el-elmaradozott, nem vett részt a <span class="pagenum"><a name= -"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> játékokban, amelyeknek -azelőtt főrendezője volt. Még az általa konzervbádogok és -zsinegekből konstruált telefont is otthagyta. Parancskiadás után -rendesen eltűnt a táborból.</p> -<p>Este kilenc óra tájban volt az idő, midőn a szakasz már feküdt s -rendes bakaszokás szerint az ágyból diskurált. Rucát még nem látták -hazatérni. A retrait kürt-szava végigzengett a völgyön, mikor -betoppant és jelentkezet az altisztnél, hogy hazaért.</p> -<p>– Hol voltál, Ruca?</p> -<p>Elütőleg felelt:</p> -<p>– Sétáltam.</p> -<p>– Merre?</p> -<p>– Itt a Limparton.</p> -<p>– Kerested a bimbasi feleségét?</p> -<p>Sértődött haraggal hányta le magáról a ruhát.</p> -<p>– Mi közötök hozzá? Keressétek ti is.</p> -<p>– Én nem vagyok olyan bolond, – mondta a káplár. – Elég egy -szakaszban egy bolond.</p> -<p>Ruca vetni kezdte az ágyát s fölrázta a szalmát a zsákban.</p> -<p>– Hadd legyek… – mondta.</p> -<p>A káplár kötekedve folytatta:</p> -<p>– Szerelmes vagy, Ruca, látom. Csak azt mondanád meg, mibe. -Hiszen nem látsz abból az asszonyból egyebet, csak a piros -reverendáját. Mi tetszik rajta? <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>Ruca megállott az ágyvetés fontos munkájában s komolyan -felelte:</p> -<p>– Pajtás, sohasem szól egy szót sem…</p> -<p>Ime, Ruca, a gyerek, a nevetséges, a vídám Ruca, mint komolyan -gondolkozó férfiu, aki olyan asszonyt szeret, aki sohasem -beszél.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45"><br /> --45-</a></span></p> -<h2>Subavásár</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47"><br /> --47-</a></span></p> -<p>Még mikor eladta a termést, kimondta Halbőr János, hogy subát -vesz. A régi nem jó, új kell. Tudvalévő dolog, hogy a suba -szükséges bútordarab parasztikus embernek. Szék, ágy, párna, -divány, télen kályha, nyáron jégverem az neki; enni lehet a bőrén, -meg húst aszalni rajta, s ha belekötik a serdülő legényt, elhagyja -a harmadnapos hideg. Azután ha beleültetik a gyereket, az annak -gyönyörűség. Meg hát egy suba, egy szépen kivarrott irhás suba -díszruha ünnepnapokon. Cifraság, tanyai Makart-bokréta, ha föl van -akasztva a szobában, s tekintélyt szerző állapot, ha a ráncai közt -komoly állásba helyezi magát a gazda.</p> -<p>S miután úgy történt a dolog, hogy a másik suba, a régi, -elpusztult, indokoltan mondta ki a határozatot Halbőr, hogy új -subát kell venni.</p> -<p>Ennélfogva ma korán reggel fölül a kocsiba Halbőr János, a -felesége, meg a fia. Ugyanakkor a szomszéd tanyáról megindul a -szomszéd és két koma. Csöndes, nyári reggel van, élénk szellő -szalad végig <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> a füvek fölött. Halbőr jókedvben érzi -magát és pipára gyújt.</p> -<p>A kocsik megindulnak a város felé s ekközben szó esik a subáról. -Előbb elbeszélik a multat, a nagy időt, amit az eddigi suba átélt. -Nem lehet mondani, hogy valami különös suba lett volna, de azért -becsülettel megállta a sarat s érdemes arra, hogy néhány szót -vessenek utána.</p> -<p>A városban aztán megáll a kocsi valamelyik szűk útcában, szokott -gyűlőhelyén a tanyai népnek. A kocsikat őrizni ott marad a legény. -Halbőr János pedig az asszonynyal, a komákkal és a szomszéddal -megindul. Komoly menet ez. Halbőr van közbül s ahogy lépdel, -határozott mozdulatok kíséretében veszi ki a pipát.</p> -<p>Azonban, ahogy menne, egyszerre megáll. Ijedten kotorász a -zsebében:</p> -<p>– Hopp-hó! – mondja. – Hol a pénz?</p> -<p>A pénzt elő kell vennie. Halbőr ugyan biztosan tudja, hogy -megvan, de hát azt látni kell.</p> -<p>– Hát perce, perce, – feleli a koma, Barácius Mihály uram. – Meg -kell azt nézni.</p> -<p>Megnézik. Ott a pénz egy rakásban, szépen kisímogatott ötösök, -tízesek, s nagyobb csomó egyes, tetszetősség okáért átkötve -madzaggal.</p> -<p>Megindulnak újra s mennek addig, amíg odaérnek a subásokhoz. A -derék nagy subák ott vannak kiterítve a kövezetre, a szőrös -felükkel kifelé. Halbőr <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> a csapat élére áll s először úgy -immel-ámmal mennek végig a subák között. A sor végére érve -megállnak s szemhunyorítással kéri ki Halbőr a -szakvéleményeket.</p> -<p>– A szélsőhöz, – mormogja lassan a koma.</p> -<p>– A szélsőhöz, – hagyják helyben a többiek.</p> -<p>Elmennek a két sor közt és megállanak a szélső suba előtt.</p> -<p>– Suba köll, – mondja Halbőr János.</p> -<p>– Hát hiszen van itt elég, – feleli a subagyáros. – Teszem azt, -ez a legszélső itt mindjárt. Kályha ez, nézze kelmed, valóságos -kályha.</p> -<p>Halbőr lehajol és végigsímítja hosszan, szőrmentében a subát. A -keze nyomán meglapulnak a fehéres szálak és símán egymásra -borulnak. S ahogy a napfény rájuk vetődik, megragyognak.</p> -<p>– Mint a valóságos selyem.</p> -<p>Ezt a subás mondja. Halbőr János érzi a szavak igazságát, de -azért nem lehet azt annyiban hagyni. Vontatottan felel vissza:</p> -<p>– No, kit így, kit úgy.</p> -<p>A komák meg a szomszéd intenek a fejükkel, hogy az ám, bizony -csak úgy áll a dolog, hogy kit így, kit úgy.</p> -<p>Halbőr most már a másik oldalra kerül. Leguggol és úgy néz végig -a subán. Azután hirtelen rácsapja a kezét és a széttartott öt -ujjával hirtelen végigszántja az egészet. Ahogy ez megtörtént, -fölemelkedik <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> a kéz és nézi a bizottság, hogy mennyi -szőrszál maradt rajta a subából. Alig egynéhány.</p> -<p>– Nem sok, – mondja komoly arccal Halbőr. – Ámbár ismertem én -már olyan subát, akiről nem gyütt le ennyi. Régi nagy suba volt, az -bizonyos. Máma már nem csinálnak olyant.</p> -<p>– Nem ám, – erősíti a koma. – Nem azok már a subák, akik ezelőtt -voltak.</p> -<p>– Nem, – veszi föl a szót a szomszéd. – Pedig a birkák most is -csak olyanok, mint azelőtt. A birkabőr nem változandó.</p> -<p>Amíg ez megtörténik, Halbőr fölveszi magára a subát. Az asszony -segít neki. Ahogy a subában tetszelegve megfordul, lebbenve -csapódik utána az alja. Azután tesz egypár lépést előre, oldalt. -Mert ki kell tapasztalni az ellentállási képességét is. A komák és -a szomszéd egy kissé meghajolnak, úgy nézik. Ki kell tapasztalni a -subaaljnak a földhöz való viszonyát is.</p> -<p>Halbőr kerül-fordul, a két kezét beleakasztja a felső szijakba s -hol kinyitja, hol becsukja a suba elejét. Először az egyik felét -csapja magára s úgy a tetejébe a másikat, azután megfordítva. Az -egész készség jól jár. A csapat egyes tagjának az arcán az -elégültség bizonyos foka látszik, amit meg is érdemel egy jóravaló -suba.</p> -<p>Halbőr azt látja s úgy tetszik neki, hogy mindnyájan -<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> egy gondolaton vannak. Azonban hamarosan -olyan arcot csinál, mint akit bánt valmi dolog.</p> -<p>– A színe se az igazi, – mondja kedvetlenül.</p> -<p>– Dehogy nem, – vág bele az iparos. – A legtisztább arany se -szebb.</p> -<p>Csap egyet a levegőben Halbőr s megvetőleg dobja le a subát.</p> -<p>– Nagyon vásárhelyies, – mondja. – Nem tetszik nekem a színe. -Nem tetszik.</p> -<p>Most már a subás előveszi az ékesszólást. Fölkapja a nagy darab -állati bőrt s egy ügyes lebbentéssel szétteríti.</p> -<p>– Hát ez a bőr? – kérdi fölcsattanó hangon, diadalmasan.</p> -<p>Belécsippent a két ujjával egyes helyeken.</p> -<p>– Mint a patyolat!</p> -<p>– Hiszen éppen ez az, – szól a szomszéd. – Hogy nagyon gyönge. -Szakad az ilyen fáin portéka. Tudja, nekünk odaki mindenre köll az -ilyen, azért akar erőset a szomszéd, hogy mög ne ártson neki a -viselés.</p> -<p>Halbőr megint fölkapja a subát, de most már kifordítva, nyári -állapotban. A tenyereit elül kéjjel húzza végig a finom bőrön. S -mialatt így álorcáskodik a cimboráival együtt, a lelkében -meggyőződéssé válik a tudat, hogy ennél alkalmasabb subát nem igen -lehetne találni. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– Hát az ára? – kérdi odavetőleg.</p> -<p>– Harminc forint.</p> -<p>Halbőr behunyja az egyik szemét s a másikkal féloldalt néz a -kereskedőre.</p> -<p>– Hogy mondja? – szól s féloldalt tartja a fejét, hogy jobban a -fülibe menjen a szó.</p> -<p>– Harminc forint az ára. Megér ez annyit testvérek közt is.</p> -<p>– Pöngőben? – kérdezi tovább ártatlan tanyai ábrázattal -Halbőr.</p> -<p>– Nem, új forintban.</p> -<p>Halbőr megcsóválja a fejét, a subát leereszti a félválláról s -úgy veszi vele magát körül, mintha kocsiban ülne. A komák -azonközben a varrást deputálják. Az úgy megy, hogy aláfeszítik a -körmöt s az ujj mint egykaru emeltyü szerepel. Valamelyiknek -engedni kell. Ha a szirony szakad, rossz a varrás, ha a köröm -törik, hát rossz a köröm. Még jobb, hogy kitört.</p> -<p>De a varrás is jó, valamint jól illik a suba is. Halbőr -leereszti a subát maga körül és rátámad a suba-árusra:</p> -<p>– De hát maga-e az a Kis Mihály, akit én keresek?</p> -<p>– Nem én. Engem Varga Jánosnak hívnak. Ha valamikor subát vett -kend a szegedi piacon, ismerheti a nevemet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– No, mert ezt a Varga Jánost kerestem én, – mondja most már -hamiskás mosolylyal Halbőr. – Mert magánál vett az apám is. Még -most is megvan.</p> -<p>– Hát hiszen amit én megvarrok, az meg is marad! – esik nagyot a -szón a subás.</p> -<p>– Csakhogy nem a suba van meg, hanem az apám.</p> -<p>A komák arcán széles mosoly halad végig és elneveti magát a -subás is. Halbőr fölhasználja a kedvező pillanatot.</p> -<p>– Adok érte húszat, – mondja. – Nem ér többet.</p> -<p>– Nem lehet. Hiszen csak éppen magának adom harmincért. Mert -maga ugy-e a Kása András?</p> -<p>– Nem én, Halbőr János, a felsőtanyai.</p> -<p>– A Förgeteg Halbőrökbül?</p> -<p>– Ügön.</p> -<p>– Hát vigye a huszonnyolcadfélért.</p> -<p>Halbőr kiteríti a subát s ahogy végigpillant rajta, hirtelen -megakad valamin a szeme. Kedvetlenül rántja föl a vállát és -föltolja fején a kalapot. Nagyot lélegzik és úgy felel:</p> -<p>– Nem köll ötért se.</p> -<p>– Nem-é?</p> -<p>– Nem. Minek varr bele tulipántot, mikor én azt nem szeretem, – -mondja haraggal. – Sohase <span class="pagenum"><a name="Page_54" -id="Page_54">-54-</a></span> viseltem tulipános subát. Minek az -rajta? Mirül jó az? Vagy rúzsát varrjon rá, vagy semmit. Tulipános -nem köll. Mögugatna benne a kutyám.</p> -<p>A véletlen úgy hozta magával, hogy mind csupa tulipános subát -hozott ki a vásárra a subás. De nagyobb bizonyosság okáért keresni -kezd köztük, hogy nem akadna-e vagy egy rózsás. De nincsen.</p> -<p>– Ne is keresse, – Duzzog Halbőr János. – Más nem köll. Erre az -egyre volt gusztusom, ez se jó.</p> -<p>Izgatottan jár föl-alá a subás előtt. Előveszi a kendőt, letörli -a homlokát és menni készül. De hirtelen visszafordul, kikap a -tárcájából két tizest és odatartja a subás elé:</p> -<p>– Köll a húsz forint?</p> -<p>– Nem lehet. Nem adom alább, – szól ez ingerülten.</p> -<p>Halbőr visszateszi a pénzt, a tárcát körülköti a szíjjal, úgy -csúsztatja vissza. Mikor már beletette a zsebbe, még egyszer -odasandít, hogy csakugyan benne van-e?</p> -<p>– Nem köll azér haragunni, – mondja Förgeteg Halbőr, – ’szen én -se adnám oda érte ezt a kéket. Csak éppen tréfáltam.</p> -<p>A kereskedő dühösen rákiált:</p> -<p>– Tréfáljon kend mással! <span class="pagenum"><a name="Page_55" -id="Page_55">-55-</a></span></p> -<p>– Mondom, hogy nem köll haragunni. A pénz megmarad. Majd vöszünk -máskor. Majd ha lösz rúzsás subája, elgyüvünk érte. S a csapat élén -távozásnak indul Halbőr Förgeteg János. Még a sarokról -visszakiált:</p> -<p>– Itt a pénz! – s a tenyerével ráver a tárcára. – Behozom egy -rúzsás subáért a másik szombaton.</p> -<p>Hanem hiszen elviszik azt addig adóba.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57"><br /> --57-</a></span></p> -<h2>A Szent Mihály a jégben</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59"><br /> --59-</a></span></p> -<p>A kormányos nem valami jókedvvel indult ennek az útnak, mert úgy -vélte, hogy igen hideg már az idő és nemsokára ereszkedni kezdenek -lefelé a marosi jegek. Ezek rendszerint az első híradók a folyó -alvásáról. Legelsőbb jönnek le a Marosból és a Tiszában úsznak -lassan. Utánuk már a fagyok következnek, a jég egyre sűrűbb, -valahol aztán megakad, valamely kanyarulatnál vagy hidak között. De -fölülről egyre csak több jön, odaér a társaihoz, összefagy velük és -apránkint ily módon beáll a víz. A halak alatta maradnak s igen -nagyon futkároznak, hogy hol találnának a jégen egy kis ablakot, -mely friss levegőt adna. A hajók pedig, amelyek ilyenkor útban -vannak, befagynak a jég közé és még jó szerencse, ha a zajlásban -parthoz tudnak állni.</p> -<p>Ettől félt leginkább Török Mihály uram, a kormányos, mikor -fölküldték a nagy hajóval Vác alá, hogy ott kővel rakodjon s azután -térjen vissza. Mert az ország e tekintetben nem jól van berendezve. -Arra fölfelé kevés a búza, sok a kő, erre lefelé búza csak van, van -rozs is, de mit ér, ha kő nincsen. Ennélfogva <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> azt -hozatni kell és a nagy hajók járnak érte föl a Dunába és mire -leérnek vele, oly drága, hogy jóformán olcsóbb lenne -túróslepénynyel rakni ki az útcákat.</p> -<p>És jó őszi idő volt már, mikor a nagy hajóval megindult a -kövekért Török Mihály s mondta is, hogy ha ebből a dologból baj nem -lesz, hát az megint Isten különös kegyelme a Szent Mihály iránt. De -azért csak útra kelt, legénységével egyetemben. A maga emberségéből -lement Titelig. Ott vasbikát fogtak a hajó elé, amely fölhúzta -egészen a kőbányákhoz, hol aztán azonnal rakodni kezdték a -hajót.</p> -<p>Lassu munka az ilyesmi, mert a kő nagyon nehéz és Török Mihály -látván az időnek egyre hidegebbre való fordulását, igen -aggodalmasan pipázott. Ám kell, hogy mindennek vége szakadjon egy -időben s a kővel is megtelt végtére a hajó.</p> -<p>– Holnap indulhatunk, Mihály bátyám, – mondta az első legény, -bizonyos Kanizsay Ferenc, másnéven Rámás Ferenc, mert mindig rámás -csizmát viselt.</p> -<p>– Indulni indulhatunk, – felelte Török Mihály, – azonban, hogy -haza érünk-e valamikor, azt én most mömondani nem bírom.</p> -<p>Ugyanis kezdtek már jönni a jegek. Előbb csak a vágbeliek, az -aprók, utóbb széles, nagy darabok, amik a Csallóköz pihent ágaiban -teremnek meg vastagra. Biz úgy, hogy keresztet is vetettek -valamennyien <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> magukra, amidőn elkötötték a hajót a -parttól s a Szent Mihály belehaladva a Duna közepére, ott orrával -lassan délnek fordult. Nem valami pihenős ereszkedés volt ez, Török -uram folyton a domentátumon állott, a kormányrúddal a kezében, a -legények pedig csáklyázták a jeget, ami a hajó oldalát verte. Ezzel -is gyorsabban haladtak, bár Kiskovács Mihály legény egyszer akkorát -taszított a jégen, hogy maga is ráesett a hajóból.</p> -<p>– Nézd a bolondot, – mondta Török s kötelet hajított le -Kiskovácsnak, amin visszamászott.</p> -<p>Ezen egész napon megvolt lefelé való mentében a hajó, de estére -kelvén, baj történt. Megtörtént Török Mihály urammal is, amit eddig -nem tapasztalt, hogy tönkre vitte a hajót. Hogy esett, mint esett, -ki tudná megmondani. Ismerte pedig a Duna fenekét is, akár a -tenyerét, mivel vagy negyven éve jár-kel már a medrek fölött. -Azonban egyszer esik az meg, ami eddig nem volt s ez valóság, hogy -a nehéz hajó rászaladt a porondra s a dereka akkorát nyögött, hogy -mindenek megrendültek. És e nagy ijedtségben, amikor a nyelvüket -elfeledték használni az emberek, a hajó lassan forogni kezdett s -alig telt bele vagy három minutum, a Szent Mihály már megint -orrával állott fölfelé. Ilyen hatalmai vannak a vizeknek.</p> -<p>És így szemközt állván a jégáradatnak az öreg fahajó, megkezdte -a maga szomoru haldoklását. <span class="pagenum"><a name="Page_62" -id="Page_62">-62-</a></span> Jöttek a csodálatos nagy táblajegek és -vágták az oldalát. A fekete festéket hamar leszedték róla és ki -merné így látatlanban hinni, emberek, hogy kővel terhelt ekkora -hajót féloldalra fordít valamely jégdarab, ha jól az oromzat alá -tud furakodni. Pedig bárki bármit beszéljen, úgy van ez, Kanizsay -Ferenc eléggé pötyke legény a rámás csizmában, de ezúttal -reszketett és ugyan sűrűn hányta magára a keresztet. Ellenben Török -Mihály szomorúan pipált és egyre csak azt mondta:</p> -<p>– Varnyut főztem az egész éjszaka álmomba, tudtam, hogy ilyesmi -történik.</p> -<p>És hordatta a deszkákat, letépette a fedélzetről mind, amit csak -lehetett s leakasztotta kötélen a hajó oldalára. De mit ért mindez? -Semmit, valóságosan semmit. Jött ám a jég kegyetlen és beszédes -volt, úgy harsogott, mintha az itélet napján citeráznának az -angyalok. A budai telepről segítségre jöttek vasbikák, hogy majd -elhuzzák e helyről a Szent Mihályt, de szégyenszemre vonultak -vissza, mert behorpadt az oldaluk. Vágta a jég, vágta, egyre vágta, -alig volt már fa a hajó orrán, úgy leszedte és dőlt, egyre jobban -dőlt a hajó. Török Mihály kivette a szájából a pipát és azt mondta -a legénységbeli népnek:</p> -<p>– Úgy nézem, belefordulunk…</p> -<p>Azt mondta erre Kalapis János legény:</p> -<p>– Biz én nem fordulok, mert nem vagyok bolond. <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> Itt hagyom -a hajót, aztán forduljon amerre tetszik.</p> -<p>Török idegenül nézett rá.</p> -<p>– A hajót? – kérdezte. – A hajót hagyod itt?</p> -<p>– A hajót hát. Hát mi a ménküt? – szavalt tovább keményen -Kalapis (mert az efajta veszedelmek tökéletesen elrontják a -fegyelmet). – Csak nem fagyok a jég közé a Szent Mihály -kedveért?</p> -<p>Azt lehetett volna hinni, hogy Török Mihály e szavakra elharapja -a pipacsutorát, de nem harapta el (mivelhogy csak az az egy volt -neki). Inkább ehelyett csak azt mondta:</p> -<p>– Hát ugyan hogy mentek ki a partra?</p> -<p>Ez bizony kérdés. Akármelyik pontját nézték is a víznek, jó -távolosan feküdt. Ebben az istenitéletben tökéletes bolond, aki -csolnakra száll, mert úgy bekapja a jég, mint a harcsa az apró -keszeget. Bár hiszen rég elcsapta a csolnakot a hajó faráról a -zajlás. Hanem itt arról van szó, hogy ki kell dobni a körtét a -partra. A parton ugyanis voltak emberek, mert az ilyen -szerencsétlenség nem hagyja soha megindulás nélkül a parti embert. -Most nincs más mód, mint a körtét kell kihajítani vékony zsinegen s -ezen által majd kihuzzák a vastag kötelet. Azon aztán aki -végigkapaszkodik, bizonyosan kiér. Ebben a körtében bizakodtak most -a legények és azt mondta Kisfurus Gergely (a híres verekedő): -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Majd kihajítom én!</p> -<p>Más azonban a körte télen és más nyáron. A körte voltaképpen -ugyanaz a fakolonc minden időben, de nem egyfajta a zsineg, ami -utána huzódik. Téli időben megfagy s nehezen halad az eldobott -körte nyomában. Így járt Gergely is, mert dobta ugyan a körtét, de -hiába dobta. Felére se közelítette a partot a kölönc, hanem -lebukott a jegek közé. Szégyenszemre kellett azt kihuzgálni.</p> -<p>– Majd én, – próbálta a Kiskovács Mihály. – Jaj, de hiszen minek -is próbálja az ilyesmit a tökéletlen ember. Teljes hiábavalóság az. -Most már Kanizsay Ferenc fogta föl a körtét és próbavetést téve -előbb, nagy suhogtatással eresztette ki a kezéből.</p> -<p>Odakint a parton várták az emberek, nyujtották is utána mindkét -kezüket, hanem hiába nyujtották. Nem ért ki. A hajósok a hajócsárda -előtt állván, összenéztek. Török a félrebillent hombár tetején -állott és pipázott. (Azon emberek közül való ő, akik meghalnak -azonnal, mihelyest nem jól esik a dohány.) Végig méltatta -tekintetével az embereket s úgylehet, szíve valamely rejtekében -föloldódzott a jóindulat.</p> -<p>– Hát, – így adta föl a szót, – hát csakugyan itt hagyjátok a -hajót?</p> -<p>Kanizsay Ferenc nem szólt erre semmit, csak ahogy ült a -gugora-oszlopon, azt rugdalta a csizmája <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> sarkával. -Kiskovács Mihály sem szólt, ellenben Kalapis mentegetőzve rántotta -föl a vállait.</p> -<p>– Otthonra vagyok tartozandó az életemmel, – mormogta, – -neveletlen kis árváim…</p> -<p>Jakab Pál, aki olyan inasforma volt a hajón, elfakadt sírva. Én -uram és én teremtőm, miért ne fakadna sírva az ilyesmin a -gyermek?</p> -<p>– Adjátok hát ide azt a körtét, – mondta Török, és levetette -magáról a felsőkabátot, le az alsót. Fölgyűrte a karján az inget az -öreges ember és meglóbálta a körtét. De megint abban hagyta. Egy -darab fát letett támasztéknak az első lábához. Annak jól neki -lehetett feszülni. Most karikában kezdett suhogni a körte, szinte -sivított utána a fagyos zsineg, azután kivágta hosszan, egyenest és -minden morajló jegek fölött átrepülve, kiesett a partra, koppant is -a fagyon.</p> -<p>– No, – mondta az ember, – aki akar, az mehet.</p> -<p>A parti népek elkapták azonnal és vonták át a zsinegen az -alattságot. Kikötötték cövekhez és most már valóban mehetett, aki -akart. Olyan sűrűn járt a jég, hogy lépni lehetett rajta, ha pedig -megbillent valamely tábla, haladt az ember a kötélen a karjaival. -Mert nemcsak a lábakkal lehet előre jutni. Elsőbb a Kiskovács -Mihály indult útnak s hogy szerencsével járt, Kalapis próbálkozott. -Harmadiknak Jakab Pált eresztették, neki azonban jó erős madzaggal -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> a derekát körülkötötte Török Mihály, hogy -azon esetben, ha jég és kötél is elhagyná, segedelem nélkül ne -maradjon. Utolsónak pedig az első legény, ama bizonyos nevezetü -Kanizsay Ferenc maradt.</p> -<p>– Te még ne menj, – szólt neki Török, – mert majd levelet viszel -a partra, hogy postára add.</p> -<p>Meg is írta a hajócsárdában fehér papiron az ő betüivel. -Ismeretes betük ezek nagyon, mert Török Mihály nem szereti a -cifraságot s ez okból a g betünek rendszerint elfelejt farkat -csinálni. Így írta, amint itt van; ha valaki kételkednék benne, -tanu vagyok rá, mert láttam (legföljebb a névben lehet -különbség):</p> -<div class="blockquot"> -<p class="i2">Tisztelt gazda uram!</p> -<p>Jövetben a porondot értük és az jég oldalba kapott és borzasztó -hasigatja a deszkákat a hajórul. Már itt járt a Sirály és az Ven -gőzösök, hogy kivontassanak, de azok se tehettek semmit a -jégségben. Vasbádogokat hagytak itt, hogy az jég ne zakgassa -annyira a Szent Mihályt, de hiába, mert az jég mindent elsodor. Úgy -nézze a sorsot, gazda úr, hogy alighanem utoljára látta a Szent -Mihályt. Engem is. A levelet viszi a partra Kanizsaji Ferentz.</p> -<p class="right">Török Mihál.</p> -<p>Most tépte le az első kormányt a jég.“</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>Kijött a kis házból Török a levéllel és odaadta azt Kanizsay -Ferencnek.</p> -<p>– Ezt, – mondta, – mihelyest falut érsz, föladd.</p> -<p>Kanizsay Ferenc ránézett Török Mihályra.</p> -<p>– Hát kend, – kérdezte, – Mihály bátyám? kend nem jön?</p> -<p>A kormányos, aki a sarogján fölment a domentátumra, szótalan, -onnan aztán kérdést adott föl Ferencnek:</p> -<p>– Én? – szólt rekedten. – Én? Innen?</p> -<p>Roppant megint a hajó dereka, mert valami nagy darab jég -furakodott alá. Kanizsay sietve kapott a kötélhez, ment a többi -után. Török lenézett a jeges vízre, ki a parti ködbe s magára -maradván a félredült hombárral, önmagának tette föl a kérdést:</p> -<p>– Én? Innen?</p> -<p class="center">*</p> -<p>Akárki akármit beszél, vannak csodák. Bizonyára úgy -történhetett, hogy az égbeli Szent Mihály nem hagyta itt a fából -való Szent Mihályt, dacára, hogy a Mária-kép mécseséből kidőlt az -olaj, mikor félrebillent a hajó. Még azon az éjszakán jött a -hajónak neki egy iszonyatos tábla jég, azon nyilvánvaló szándékkal, -hogy tökéletesen fölbillenti. De Mihály arkangyal óvta a hajót, -mert nem borította föl a tábla, hanem csak meglökte olyformán, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> leszaladt a porondról. Mihály aludt már -egy subán a csárdában, mikor ez történt, de azonnal észhez kapott, -fölugrott, kiszaladt és látta, hogy a Szent Mihály a ködben lassan -az orrával ismét délnek fordul.</p> -<p>– Dicsőség, dicsőség! – mondta, azaz, hogy gondolta inkább, mert -nem volt kinek mondani a kietlenségben s a kormányhoz állván, -megtömte azonnal a pipáját. Azontul aztán haladt. Egymaga úr a -vizeken az elevenre vált hajóban. S történt, hogy haza is ért, mert -az idő megenyhült s a jég úgy elveszett a vízről észrevétlen, mint -az apró kácsák tollából a sárga szín. Titeltől fölfelé megint csak -vasbika huzta, fölérvén, kikötött Mihály, orral a víz ellen, mint -szokás. Amint eközben foglalatoskodna és rendelkeznék, útközben -fölkapott értetlen legényeivel, azt kérdi tőle a partról a sógora, -Baráczius Illés (kormányos az Isten velünk, ki ellenünkön):</p> -<p>– No, meggyütt kend?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>Egy szót se szólt többet.</p> -<p>De szótalansága mellett is az olvasó egyet gondol, hogy idáig -eljutott: az elvállalt dolognak hőse Török Mihály uram.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<h2>A mag története</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71"><br /> --71-</a></span></p> -<p>Nagy, komoly ökrök mennek be legelőször a földbe, huzván maguk -után a nagy kést, amely a föld hátát hasogatja. A föld az ellen nem -szól semmit, áldottabb teremtés, mint ő, sehol e világon nem -létezik. Azután emberek állnak a földbe s dobálják szerteszét a -buzamagot. A nagy kés által tett hasításokba esnek a magok, mikre -előbb az Isten hasznosító kegyelme kéretett. Majd megint a nagy, -komoly ökrök mennek végig a földön a boronával s betakarják a -szétszórt magot. Ezzel aztán jóidőre el is van intézve az egész -dolog. Ezentul az Isten dolgozik s az ember nem tehet mást, mint -hogy jó akaratát kérje. Adjon őszi esőt, de ne sokat, de mégis -annyit, hogy elpusztuljanak a mezei egerek. Azután fagyot ne adjon -idő előtt, ha ád is, kicsit adjon, s a nagyobbat csak akkor adja, -ha már előbb havat adott. Szép fehér havat, amit az emberek -hidegnek találnak ugyan, de a földnek az nem hideg, hanem jó meleg, -az ajnározza a magot.</p> -<p>Azután jön egy hosszu tél, melynek leforgása alatt nem is tudnak -mit csinálni az emberek a tanyákon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> Jóformán a napot lopják, a -jószág etetése csak, ami munka, s néha, ha sok hó esik, el kell -hányni s néha adót is kell fizetni. A mag nyugodtan van a föld -alatt, pihen s kezdi kikezdeni oldalait a melegség. A földben, -amely meg van fagyva, a földben, a melyet méteres hó föd be -fehéren, a mag nyilni kezd. Előbb álmodik, azután szül. E nagy -darab földek, mikben öregjeink csontjai nyugosznak, apa. Apja a -magnak, melyet termékenyít a hideg hónapok alatt, nyilásra -fakasztja s minden módon azon van, hogy a maga erejéhez képest -éltesse.</p> -<p>Idők multán a nap közelebb jön s vetni kezdi tüző sugarait. A hó -apránkint elvész, úgy tünik el a mezőkről, hogy észre sem lehet -venni. Alig hogy így búcsútlan távozott s fehérsége helyében ott -maradt a fekete föld, abból kicsinyke zöld szálak bújnak elő. Oly -vékonyak, oly elhagyatottak, egy nünükebogár semmi módon meg nem -állhatna rajtuk. (Bár nem is igen megy rájuk, a nünüke a vonatok -bolondja s a vasuti töltéseket kedveli.) A nap szeliden öleli körül -fényével a gyenge növendéket, hogy erősödne. A gazda is kijár már a -földre és nézi, öröme telvén benne. Nyől a kis zöld szál, miből -idővel kenyér lesz és bárcsak legyen is belőle sok. Mert, ha elején -keressük a dolgot, hát a büftök nem föltétlen szükséges, de a -kenyér föltétlen szükséges ahhoz, hogy éhen ne haljanak az -emberek.</p> -<p>Ez a kenyér most még ott van abban a félujjnyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> törékeny -szálban és senki más, csak az Úristen tudhatja azt tenni, hogy e -törékeny fattyúból valaha kenyér származhasson. A gazda igen nagyon -jól tudja ezt s el lehet mondani, hogy harmincesztendei -klastromélet nem tanít meg úgy a valódi istenség ismeretére és -félésére, mint egy esztendei gazdálkodás. Mert valóban csak a -legfelsőbb hatalomtól függ minden igyekezete. Hitében népünk ezért -tántoríthatatlan s istenéhez való mély ragaszkodásában olykor -valóban a tökéletes bájosság képét nyujtja az elé, aki a mai furcsa -világban az ilyesmiben való gyönyörködést még élvezetnek -tartja.</p> -<p>– Jézus Krisztus urunk minden buzaszemben ott van, – mondja a -nép, az asszonya különösen.</p> -<p>Ténybeli dolog, hogy a buzaszem legtöbbjén (ritkaság a kivétel) -valami jelzés van. Vagy az alján, vagy a tetején, már ahogy fogja -az ember a kezében. S valahol látni rajta egy olyfajta jelt, mint -amilyent aranynemüekre nyom rá a hiteles próba bizonyítására az -állami ötvös. Hogy mit jelez, szabad szemmel épp úgy nem látható, -mint ezen az állami verésen, de a nép ráfogta, hogy a Jézus -Krisztus képmása. A pénzeken, amiket a király veret, ott lehet a -király feje, de a buzaszemen, mit az Isten kegyelme húz elő a föld -alól, csak az Isten fiának képmása lehet. Így is hiszik és így is -vallják. Ha föltekintjük, hogy volt idő, amidőn nem az aranyat -akarták pénzül, hanem a buzát: im itt a pénz, amit <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> az Isten -veret tulajdon titkos erőivel a fia képmására. Mit azonfölül meg is -lehet enni. Mert az éhes gyermeknek hiába adsz aranyat, abban -legföljebb csak a fogát töri.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Most hát csak félni kell, továbbá hinni és remélni. A börziáner -nem nézi oly mohó szemmel az árfolyamot, mint a nép az égalját, a -támadó felhőt, s névtelen aggodalmak szorongatják szívét. Mert -minden időben van valami baj. Jaj, talán már sok is lesz az eső. -Jaj, talán már sok a nap nagyon, ugyan hova lettek a felhők? -(Eladták a boszorkányok Oláhországba.) Most meg szél van, most meg -kevés a harmat, most meg ni, már köd mutatkozik. Igen ritka az, -hogy a gazda teljes lelki nyugalommal mondja:</p> -<p>– Ejnye, de gyönyörü szép időnk van.</p> -<p>Ilyenkor örül s reménykedik, mert élete javarésze a reményhez -van kötve. Minden apró kis gyökérke, amely odakint a földbe -ereszkedett, az ő szívében is helyet foglal.</p> -<p>Azután jönnek az apró bajok. Itt bogár van, amott rozsda, más -helyen rossz emberek lóval behajtottak a vetésbe és összegázolták. -Ezt észrevévén, már nemcsak nappal kerülgeti, de éjjel is, -fegyveresen. Őrzi a mag növelkedését, miből augusztusra kenyeret -süttethet gyermekeinek. Az nől is. Már <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> -hozzávetőlegesen számolgatni is lehet, mi lesz és hogy lesz. Ugyan -mennyit ad? Hányan vághatják?</p> -<p>A kaszákat is elő kell szedni. Nyelek megpántolandók, ha rajtuk -törés volna, de talán egy új fenőkő is vétetnék. De még a fenőkő -bőrtokját is megvarja az asszony, ha szakadozott, jó erős -zsineggel. Víztartó csobolyók körülnézendők.</p> -<p>Egyszer pedig, valamely igen meleg délután, szél támad, igen -gyorsan haladó. Előbb csak a messzi határ sugár jegenyéin látszik, -hogy hajladoznak az idegen erő előtt, de abban a szempillantásban -már eme tanya fölött is ott terem. Zúgásán kivül semmi egyéb nem -hallatszik. Még a szarka sem csereg, a láncos eb mogorván bujik az -ódújába s mondják ugyan, hogy esőt jelent, ha a macska mosakszik, -de bíz nem mosdik az ilyenkor, hanem még az egyhez ki sem mondtuk a -kettőt, már a padláson terem. S jön a rettenetes felhő, nagylomhán -terjesztve barna szárnyait a vidék fölé. Minden elfakul, a virágok -elvesztik színüket, a barna föllegben zöldes darabok mutatkoznak, -erre, aki csak látja, keresztet vet s reményei rombadőltére gondol: -mert az ott a jég. Az eső megindul, azután erősebb paskolások az -ereszek tetején, jön az apraja jég. Utóbb nagyobbak koppannak, -mígnem egy olyant vág a tetőre, hogy pisztolydurranásnak beillenék. -A gyermekek sírva fakadnak, az asszony rémülten sikolt s a gazda, -figyelmes szemével, az udvar földjét kémleli. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> Mást tenni -nem lehet. Minden más veszedelem ellen dolgozhat az ember, a tűzből -ki lehet menteni valamit, a víz elől futni lehet, itt azonban nincs -más, mint belenyugodni s legföljebb számítani lehet az udvarra -hulló jegeken, hogy mennyi esik a buzába belőle, hány darab két -araszon vagy három araszon s ebből a tapasztalat kigondolja, hogy -mennyi veszett el reményeiből.</p> -<p>– Hála Istennek, – sóhajt a gazda, – csak a nagyja hull.</p> -<p>Ez ugyan a hova leüt, letöri a növényt, de mert nagy, kevesebb, -mint az apró. (Sok kicsiből ragadt össze, míg leért.) Idő multán a -jég elhalad s a határban beáll az irtóztató csönd. Sem nóta, sem -fütyülés. A tanyákból lehorgasztott fejü emberek, síró asszonyok és -hallgatag gyermekek lépdelnek a vetés felé. Jól föltekintvén ezt, -némi megkönnyebbülés támad. Hát még sem vert el mindent. Még -maradt. S ebben is van öröm, a legszomorúbb sorsok is kinálnak néha -ebből valamit.</p> -<p>Azután jön a jégaszaló, ahova jön, de nem mindenhova jön. Az -most a boldog ember, aki a nagy írást a ládafiából előkeresi. Ej, -ez de nagy büszkeség, mikor ama tekintetes urnak, ki a városi -fiakkeron érkezik, elébe terjeszti, hogy ehol van ni. Az alku -megindul, a vetést megnézik s mondják a biztosítók, hogy sehol -olyan könnyü szerrel nem végeznek, mint épp itt, ennél a népnél. -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Úgy nézem, gazda, hogy itt egytized termés elveszett.</p> -<p>– Hát uram, – szól rá az ember, – épp egy gondolaton vagyunk. Én -is éppen ebbe vagyok beleállapodva.</p> -<p>No, itt az egyezség nem lehet valami nehéz.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A könnyü, homokjáró kocsik csodálatos vékony kerekei nyomát -nagy, széles nyomok kezdik fedegetni az úton. Kévék és keresztek -között ismét a komoly nagy ökrök viszik a vasbikát s ha jó helyre -érnek vele, azonnal be is fűtik. A kőszénfüst ismeretlen szaga -terjeng szét a tájon, le a pusztalegelőkig, ahol a cséplődob -búgását hallva, mérgesen bőgi vissza a választ valamely fiatal -bika. Itt is búgás, amott is, a gépek járó kéményei mindenütt -füstöt eregetnek. Másutt lovak forognak körben s a hajtóember így -szól nekik:</p> -<p>– Hajrá!</p> -<p>Máskor sohasem mondja ezt a lónak, máskor a gyü-vel nógatja. A -változás talán azért van, mert a lovak most nem egyenesen előre -indulnak, hanem körben forognak az ágyon.</p> -<p>Nem sokkal ezután a szélmalmok is jobban forgatják vitorláikat, -mint eddig. Minden kis szél elébe odatologatják az egész tetőt és -forognak folyton a kövek. A szélmolnár most arat. Jön egy kocsi s -elmegy, jön a másik s szintén viszi hazafelé a lisztet. -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> Nem sokat: egy zsákot, két zsákot, -csakhogy ez a frissből való legyen. Az aztán megint nagy nap, mikor -ehhez a liszthez fog az asszony, hogy megdagaszsza.</p> -<p>– Holnap új buzából sült kenyér lesz, – mondja a -gyerekeknek.</p> -<p>Ennél különb öröm nincs a világon már ismét. A gyerekek ezen -éjjel nem igen alszanak. Hisz mikor az anyjuk hajnalban a -dagasztáshoz lát, már figyelve nézik e munkáját apró, csillogó -szemek. Mikor a szakajtóból a megkelt kenyér a széles lapáton a -kemencébe vándorol s szájához teszik a tévőt, gondolkozva szemlélik -e különféle dolgokat. S egyszer csak a lapáton előjön a kenyér. -Friss, illatos, óh, de valami fölséges lehet. De hülését várni kell -s addig apjukhoz szaladnak…</p> -<p>– Apám! apám! – kiabálják, – új buzából van már kenyér…</p> -<p>Tíz hónap munkájának első eredménye ez. A gazda bicskáját -előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg, jobbjával -a bicskát, annak hegyével a kenyérre kétszer keresztet vet. S -megszegi.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<h2>Föl is hajózunk, le is hajózunk</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81"><br /> --81-</a></span></p> -<p>A hajó, amely Szlavóniából fával igyekezett hazafelé, a moholyi -partok alatt két nap szelet hevert. Az ilyen nagy bőgőshajókat ha -megrakják fával, még a tetejére is tesznek, ameddig csak lehet, így -nagy szelet fog, nagy oldalszélben nem mehet, mert a parthoz -verődik, nem tehet hát mást, mint hogy kiköt és hever addig, amíg a -szél mérge alább hagy.</p> -<p>A szélheverés nem szokott unalmasan folyni. A legénység vagy -bemegy a kormányos lakásába, a csárdába, ott tárgyal, pipál, tüzel, -ételt főz, kártyáz, vagy pedig ha nem olyan fajta a kormányos, hogy -a legénységet a csárdában szeretné, van a hajó orrában egy kis -fülke, a bas, hát ott tartózkodnak. Pár literes kis hordó mindig -van a hajón, összehánynak némi pénzt borra, egy legény elmegy a -hordóval a faluba érte s visszajövén, citeraszó mellett töltik az -időt. Ritka hajós, aki a citerához ne tudna, ritka hajó, amelyen -citera ne volna. A nótákat tollal verik ki rajta, régi szomoru -dalaikat búsan zengi a rézhúr: <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Csináltatsz-e rózsám -diófakoporsót?<br /></span> <span class="i0">Csináltatok, -csináltatok márványkőkoporsót.<br /></span> <span class= -"i0">Megismersz-e engem három leány előtt?<br /></span> -<span class="i0">Megismerlek, megismerlek egész világ -előtt…<br /></span></div> -</div> -<p>Épp ezen az „Isten velünk, ki ellenünk“-ön kettős bas volt a -hajóorrban, mert nagy volt a hajó, a legénység tehát ott egész -rendesen elférhetett, bár ott tüzelni nem lehet. A csárdába azonban -mégsem kivánkoztak, mert nem afajta ember volt a kormányos, ez a -Vetró Barna Pál. Családos ember, asszonyostól, gyermekestől él a -hajón, meg némiképpenformán büszke is: hozzá át amúgy sem mentek -volna. De azért a kettős basban sem volt kedv, nem szólt a citera, -borért sem küldtek senkit, az emberek szótalan üldögéltek s -foglalkozásképpen befonták a hajókötelek kioldódzott végét.</p> -<p>A szótalanság oka onnan van, hogy előző nap, még mikor útban -álltak, tett történt a hajón. Egy legény, a mint haladtak és -csáklyázott a part felé való oldalon, a csáklyavéggel megütötte -Vetró Barna Pált. A kormányos, hirtelen lévén, mint büszke emberek -szokása, a domentátumról leugrott, mellette termett és visszaütötte -a legényt kézzel, fültövön. A legény, Thököli Mihály – leginkább -hajósok szoktak lenni ezek a Thököliek, de némely része mégis -varga, – a csáklyát előbb úgy emelte, hogy beleüti Vetró Pálba, de -ezután meggondolta magát és nem tette. <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Nemrég került még a legény Pólából haza, az őszszel történt -mindössze, hogy hazajött, a négy év alatt jól benne maradt a -reglama, hát csak letette a csáklyát. De amúgy arcában elborul és -azt mondta a kormányosnak:</p> -<p>– Ha partot érünk, lemegyek a hajóról.</p> -<p>Többet nem szólt, de Vetró Barna is érezte, hogy a hajóról -lement emberrel úgy hamarjában nem lesz alkalmas találkozni. De nem -sokat törődött vele: egy emberrel mindig elbír.</p> -<p>Másnap szél miatt parthoz nyomult a hajó s ott dángováztak két -nap. Ezt nem lehetett parthozérésnek tekinteni, mert nem maguk -akaratából macskázták le. Így a hajón maradt Mihály, de kedvetlenül -s ült komoran a basban a többi legénynyel. Jó hideg szél fujt, -beszűrt a bas oldalán, ez volt az egyetlen, aki fütyült, mert a -többi nép is szótlanra vált. Ami Mihálylyal megesett, velük is -megeshet s volt közöttük, aki mondta, hogy ő ilyenkor a bicskát -venné elő. A dolgot igen sérelmesnek itélték, annál is inkább, mert -a legények között gyakran van öregebb ember, mint a kormányos és ez -emberek a szóval való szidást eltürik bár, de az ütést nincs, aki -tűrje. Barna, izmos markaik azonnal készek elkapni a mellényt s -fordítani rajta félkézzel akkorát, hogy a belegombolt is fejjel -lefelé fordul.</p> -<p>A szél alábbhagyott, de már késő volt az idő, nem fogtak útba, -úgy gondolták, hogy majd reggel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> A kormányosné ezt az időt -arra használta, hogy majd füröszti a tyukokat. A tyuk homokban -szokott fürdeni, de a hajóbeli tyuknak nincs homokja, valamint a -hajóbeli kutyának sincs udvara. De a tyuknak azért a fürdés jó, így -bedobják a vízbe a hajó orránál s nyeles hálóval várják a hajó -végén s mikorra a víz odáig viszi a tyukot, kiemelik.</p> -<p>Ez gyereknek is jó mulatság, ott settenkedett a hajóvégben a -kormányos kis fia, lesve, hogy ugyan idején kikapdossa-e az apja a -tyukokat a vízből. Ez ugyanis igen szorgalmas munka: a vízben a -tyuk nem szeret soká tartózkodni, inkább beleful. Ott állt hát a -gyerek az apja mellett egészen, mikor előrehajolt és beleszédült a -vízbe. Belezuhant s még sikoltani sem ért rá, mert elmerült benne -rögtön.</p> -<p>– Ladikba, ladikba! – kiabál Vetró Barna Pál, mire hirtelen -előtolakodnak a felső basból a legények. Sietnek és ugrálnak, de -vékony az oldaljáró, a kősóbálványnyá meredt asszony is az útjukban -– bizony későn érne a ladik, ha hirtelen fejest nem ugrik a vízbe -Thököli Mihály.</p> -<p>Megy lefelé a gyerek után.</p> -<p>A kormánytól nem messze megáll a vízben és nézdegél, hol veti -föl a víz? Fölvetette, de messze, mire a legény odaért, a kis test -újra elmerült, emez pedig szótalan nembánomsággal bukott utána, -mint olyan ember, aki nem ilyen vizeken, hanem a tengerben tanulta -az uszást. El is kapta még a víz alatt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> mert a -haláltusában kapálódzó gyerek éppen szájon rugta s így elkaphatván, -fölbukott. Fogta félkézzel az ájult gyermeket s a part felé tartott -vele.</p> -<p>A part mellett, olyan helyen, ahol szirtes a part, szokott lenni -a limány. Ahol a víz örvényes és kavarog. Aki úszik, nem látja meg, -de a hajó magasáról azt látni lehet s Vetró Barna látván, hogy -limányon akar keresztül menni Thököli, kiáltotta neki:</p> -<p>– Ne arra te! Ne arra, ha mondom!</p> -<p>Elfutotta a düh ott a vízben Thököli Mihályt, s hirtelen az -eszébe ötlött, hogy visszakiáltja neki, hogy: – ne ugass! – de nem -tette, nem szólt. Kiért a partra, a gyereket megrázta kissé a -lábainál fogva, mint már ilyen esetekben szokás, amitől hamarosan -életre is kelt. Bevitte azután a hajóba, az anyjának adta gondozás -végett s maga a basba ment. A kormányos utána indult, mondta neki, -hogy menne a csárdába szárítkozni, mert ott tűz is van, de a legény -csak azt kérdezte meg, hogy a gyermek hogy van, azontúl a hívásra -nem felelt semmit, csak éppen a megállott, vizes zsebóráját -mutatván a kormányos elé, mondta:</p> -<p>– A reperálást kend fizeti.</p> -<p>Megbánta azután, hogy mondta, de mindegy, már kimondta. Más -aztán nem is történt, másnap reggel elindultak s idő multán el is -értek oda, ahová kellett: parthoz álltak. Végezte kiki a dolgát, -már <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> ami ilyenkor szokásos s készültek azután -a legények a gazdához, hogy az útért járó fizetést elkérjék. Mihály -is így tett, előbb azonban minden cók-mókját összeszedte, berakta a -bőrtarisznyába, meg egy kis zsákba s mielőtt a hajóról lement -volna, beszólt a kormányoshoz a csárdába. Régi rend ez.</p> -<p>– Lemegyek a hajórúl, – szólt be kurtán, – viszem a holmimat. -Mög löhet nézni, hogy van-e közte olyan, ami nem az enyim.</p> -<p>Megütődve tekintett Mihályra a kormányos, az asszony s a kis -gyerek.</p> -<p>– Hát csakugyan elmégy? – kérdezte Vetró Barna. – Hát már minek -mégy el?</p> -<p>Az asszony nem szólt semmit, férfiak dolgába beleszólása -nincsen. Csak nézett Mihályra, aki pár nap előtt istenként tartotta -kezében az ő gyermeke sorsát. A gyermek pedig símult az anyjához; a -gyermek, ha észszel föl nem éri is, de ösztönével megsejti a komoly -pillanatokat.</p> -<p>Azt mondta Mihály:</p> -<p>– Mondtam, hogy lemegyek, hát lemegyek. Meg lehet nézni a -holmit.</p> -<p>Vetró Barna rekedten beszélt:</p> -<p>– Hát ne menj el, hát már csakugyan ne menj el. Ha éppen olyan -nagy bajod, hogy hozzád nyúltam, inkább üss vissza, akkor aztán az -egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. De ne menj el, mert -minek mennél el, mikor mondom, hogy ne menj el. <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>Thököli csak állott, az asszony pedig ezen megalázkodások és a -másiknak nyakassága között lévén, elfakadt sírva:</p> -<p>– Mihály, ha istent ismer kend…</p> -<p>Sírván az asszony, megmozdult a gyermek és Mihályhoz szaladt. -Csizmáit átkarolta:</p> -<p>– Ne mennyék kend el, Mihály bácsi, ne mennyék kend el. Ha kend -elmén, ki húz ki engem másszor a vízbül?</p> -<p>És Vetró Barna szólt:</p> -<p>– Hát üsd vissza, ha akarod, hát üsd vissza.</p> -<p>De Mihály nem ütötte vissza. Tarisznyáját szíjánál fogva a -válláról leeresztvén, a gyermek mellé térdelt, hogy a szemébe -nézhessen.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89"><br /> --89-</a></span></p> -<h2>Szüreten</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91"><br /> --91-</a></span></p> -<p>Amikor a bojtorján levelét az útszélen befogja a por, itt a nyár -vége. Amikor a napimádó virág, a napraforgó gyümölcse oly nagyra -érik, hogy nem forgathatja többé a méltóságos csillag melege felé: -itt az ősz. Ugyan zöld még sok minden s az ég kék sátrába merészen -nyújtják föl a jegenyék sötét oszlopukat, de azért a fű már szárad -s az eperfák alatt a lucernaföld sárga egészen a lehullott -levelektől. Reggel hűvös van, sőt hideg, de délelőttre kelve, csak -besüti a tájat a nap.</p> -<p>– Fölmelegszik az idő, – mondják odakint.</p> -<p>Igen. Az idő fölmelegszik, a kabát lemelegszik az emberről, a -suba pedig rámelegszik. A fák között szél jár s egy-egy -napraforgót, amelynek gyökerei nem bírják már meg a homokban a nagy -tányérgyümölcs súlyát, kidönt. A homok száraz, kevés eső ját, de ha -eddig nem volt, ezután már nem is nagyon kell, ameddig áll a -szüret.</p> -<p>A szüret áll, ami onnan is tudnivaló, hogy a darazsak mind -részegek, a legyek pedig egyáltalán nem haldokolnak, hanem igen -hadakozós kedvében <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> van valamennyi. A must illata fekszik -végig a szőlőkön, ahogy a présház nagy, nyitott ajtaján kiszabadul. -Itt bent a kapás tesz-vesz és azt mondja az embereknek:</p> -<p>– Jobban táncoljanak kentek.</p> -<p>A nagy sutúkádakban táncolnak az emberek a szőlőn. Kemény munka -ez a csumiszolás, azonban azért a pipa el nem maradhat. A pipa -olyan szerszám, mint a gyárnak a kémény, anélkül nem lehet -ellenni.</p> -<p>– Ügön, – szólnak ki a pipa mellől, meg a kádból az emberek s -azzal folyik a tánc tovább a drága gyümölcsön.</p> -<p>Az idén lehetősen drága. A termés kicsi s a szegényebb helyeken -keveset ér. A szőlő sok ápolásra szorul, ahol ez elmarad, csak egy -részében, azonnal meglátszik a termésen. Ha a tanyalakó elmegy az -ilyen szőlő mellett s műértő szemmel rátekint, hamar készen van a -véleményével.</p> -<p>– Ennek se adták mög, ami mögkivántatódik.</p> -<p>– No nem, – feleli a koma, akivel együtt mennek az úton, a -szőlőbeli árak kitapasztalása szempontjából.</p> -<p>Bejárják a határt, gyalogosan, ostorral a kezükben s beszólnak -egy-egy ismerős helyen. Csak úgy futólag, mert most kinek sincs -arra érkezése, <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> hogy ünnepies formákban vendéget -fogadjon. Az alma szüretje összeesett a szőlőével, a diókat is le -kellene már verni a fákról, de meg a kevés hajnali esőt -fölhasználva, szántani kellene az őszi ugart. S amellett, miután a -pusztának nincsen terménytőzsdéje, ahol jegyeznék az árakat, így -csatangolni kell annak megtudása végett, ki mennyiért veszi a -szőlőt.</p> -<p>A kisbirtokos, az elhagyatottabb szegény ember szőlőt termel, de -bort nem, csak éppen a maga szükségére valót. Nincs hozzá módja. -Hiányzik nála a tisztességes bor első alapföltétele: a pince. A -homokba pincét ásni nem lehet s kőből nem minden ember épít ott -pincét, ahol a házak fala is csak földből van verve. De meg nem is -bajoskodik vele. Megszedi a szőlőt s eladja a gyümölcsöt annak, aki -veszi s ezek közül megint annak, aki jobb áron veszi.</p> -<p>Ezért szól be az utat járó ember a komával a tanyákba:</p> -<p>– Szödik-é erre?</p> -<p>– Szödik.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>Útba igazítják s azzal megy odább. Valamely nagyobb tanya előtt -lelép az útról az ember, meg a komája s bemennek. Elintézvén a -kutyával az elintézni valót, a gazda elé jutnak.</p> -<p>– Adjon Isten, – mondják.</p> -<p>– Adjon Isten, – fogadják. <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– No, – mondja a koma, – hát mire végzik?</p> -<p>– Hát csak csináljuk, – feleli a tanyabeli.</p> -<p>Ezzel egy kevés szünet van. Akkor a sógor szót emel, ütögetve a -csizmája orrát az ostor nyelével:</p> -<p>– Kérdözze már, hogy mit akarnak kentek?</p> -<p>– No, nem ögyebet, – szól a sógor odavetőleg, – hanem, hogy -szödi-é?</p> -<p>– Szödöm.</p> -<p>– Aztán milyen árban? – kérdezi ismét a sógor.</p> -<p>– Hát kit így, kit úgy.</p> -<p>– Úgy hát? – vontatja most a szót a sógor s kedvetlenül sikálja -végig az állát a kezefejével.</p> -<p>– Az ám, – mondja a másik, aztán nézik egymást.</p> -<p>Kevés idő megint csak telik, aközben a koma hümget néhányszor, a -sógor pedig tesz egypár lépést, mintha menni akarna, de csak -visszafordul.</p> -<p>– No tudja, – beszéli magyarázólag, – nem olyan ez a szőlő, mint -aki két esztendő előtt volt, ez már magától értetődik. Nem szolgál -most úgy az üdő.</p> -<p>– Nono, – felel a vevő, – de hát éppen azért nem is löhet úgy -mögadni az árát. Ha a szőlő rossz, rossz a bor is, hát én nem -adhatok annyi pénzt érte. <span class="pagenum"><a name="Page_95" -id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>– Az ám, – feleli a másik, – de nem kérdözi azt a király.</p> -<p>– A király?</p> -<p>– Hát, mert mindön esztendőben bekivánja az adót egyformán.</p> -<p>Ez igaz is, hogy az adó egyforma mindig, a termés pedig nem -egyforma. Az emberek ezt kint meghányják és vetik s olyan -konkluzióra jönnek, hogy ekkora, meg ekkora pénzért nem lehet -odaadni a termést.</p> -<p>Azzal azután mennek odább, elköszönve. Járják végig a határt, -beszólnak a tanyákba, amíg valahol megegyeznek. Akkor azután -odaviszik hordókban a termést a gazdához, az átönti a maga sutuló -kádjába és kész a szüret.</p> -<p>Az úton nem jónappal köszöntik egymást az emberek, hanem ezzel a -szóval:</p> -<p>– Adi-e?</p> -<p>Már, hogy a tőke a fürtöt.</p> -<p>– Adi, – felel a másik, állva a homokban.</p> -<p>– Löhetősen? – kérdezi ismét amaz.</p> -<p>– Hát, tudja kend, – mondja elgondolkozva, – ahun van rajta, ott -nem jó, ahun mög jó van rajta, ott nincs rajta.</p> -<p>Igy magyarázgatják egymásnak a dolgokat, anélkül, hogy -megértenék egymást. A termést egyik akóba számítja, a másik -hektóba. Az egyik magyar holdban méri a földjét, a másik -katasztrálisba, a <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> bácsi határhoz közel pedig a bácskai -láncok is járják. Abban aztán nincs ember, aki kiismerje magát, -amennyiben némelyik bácskai lánc kétszer akkora, mint egy kis -magyar hold.</p> -<p>S a szüret áll. Az utakon, a táblákban, a hártyák között a -leányok dévaj serege. A legények pedig hordják a csöbröt befelé. A -leány négy hatost, a legény öt hatost kap egy napra, ami ugyan nem -túlságos nagy napszám, de volt idő, nem is olyan régen, amikor tíz -krajcár volt az egy napi bér. Persze étel is jár hozzá, csakhogy az -étel most nem nagyon kell. Ott előttük az édes szőlő, azt eszik -naphosszat s isszák reá a mustot. Megfigyeltem egy egész nap, -vajjon a kúthoz szomjat oltani megy-e valaki. De senkinek sem volt -hajlandósága hozzá.</p> -<p>Körül-körül pedig kerüli a szőlőt a kapás, a hosszu rozsdás -puskával a vállán, hogy valahol a szélén mások meg ne szedjék. Néha -valamely árnyas almafa alatt pihenő helyet talál s elszunnyad. Majd -megint megy tova, bocskorjaival szinte csúszva az omlós -homokon.</p> -<p>Igy tart hajnalhasadástól ez alkonyatig, amidőn feljönnek az -égre a csillagok. Most abba hagyják a munkát, vacsoráznak s -lefekszenek, aki ahol helyet talál. Hét órakor már alszik mind s -csend van a tájon. Egyedül Móric ugat, a láncos eb és a sutúházból -a must forrásának suttogó zaja hallatszik elő. A hold fölkél a -fasudarak mögül, a kapás veszi <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> ismét a puskát s kerülni -megy. Durran messze a fegyvere, utána vonítás következik, ami azt -jelenti, hogy valamely lakmározó ebet talált el. Móric ilyenkor -igen dühös és rázza a láncot. Idő multán megkerül a kapás s az -udvarra fekszik subában.</p> -<p>Most azután már végleg csönd van, mély, nehéz átható csönd. -Minden baj nélkül mulik el az éjszaka, a hold lassan átmegy az ég -egyik feléről a másikra, s mire ott halványodni kezd, tompa hangon -hallatszik, mintha a sírból jönne:</p> -<p>– Kukoriku…</p> -<p>Utána következik még sok, sok kukuriku és kiriki, – a padlásról, -mivelhogy szüret alatt, amikor nyitva vannak a szőlőkerítés -ajtajai, a tyuk- és kakas-társadalmat oda internálják. Legelsőbb a -kapás ugrik föl.</p> -<p>– Dologra, embörök! – kiáltja a subából.</p> -<p>Aztán a kamaraajtóhoz megy s megzörgeti, (mert a leányok -odazárkóztak be a legények elől).</p> -<p>Azonközben föltetszik az égre a hajnal. A keleti égalj föllegei -között hosszu fénysáv hasad, a fák levelei mozogni kezdenek, a -galambok mennek a vályuhoz inni s Móric nagy lyukat kaparva a -homokba, az éjszakai őrtállás után nyugodtan elalszik.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99"><br /> --99-</a></span></p> -<h2>Kása a kötéllel</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101"><br /> --101-</a></span></p> -<p>Kása még a régi ivásu emberek közül való, egyszerü, anélkül, -hogy egyúttal becsületes is akarna lenni, miután ezen irányban neki -semmi külön tennivalója nincsen. Ő az az egyszerü férfi, akit a mi -vidékünkön a „célszörü szögény ember“ néven ismernek. -Becsületessége föltétlenül nyilvánvaló s ha volna ezen a tájon -olyan bolond ember, aki egy ezer forinttal súlyos tárcát az -útszélen hagyna, Kása azt bizonynyal behozná a gazdához, -mondván:</p> -<p>– Már nézze csak, tekintetes uram: valami bolond úr már megint -esze nélkül kódorgott erre felé.</p> -<p>Kása nem is tételezné föl másról, csak úrról, hogy útszélen -ennyi vagyont hagyhatna. Gyémánt inggombot vagy ezüst dohánytartót -is ott lehet felejteni az udvaron, az neki mindegy. Lehet az a -Smaragdus király kárbunkulus kincse is, reá nézve akkora értékkel -sincs, mint valamely kidőlt szőlőkaró. Becsületében ő föltétlen. Ha -egy királyságot lehetne ellopni, azt sem lopná el, hanem -figyelmeztetné <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> az illető királyt, hogy vigyázzon jól a -birtokára, mert mások esetleg ellopják. Ellenben régen tudatik, -hogy minden ember megkísérthető s a sátán különféle útakon -ólálkodik s teremt az áldozat elé olyan dolgokat, aminek -ellentállni nem tud.</p> -<p>Kása részére a Sátán az eszközt a borban találta föl. Az iránt -föltétlen szeretettel viseltetik s létezését egyáltalán nem tűri. -Azt kebelére fogadja, akár az övé, akár a másé, s úgy el tud vele -társalkodni, hogy az csodálatos. Mindazonáltal nem bírja az italt, -mert, mint a legtöbb földmíves ember, nem borivó. Az ember gyakran -hall beszélni nagy borivó emberekről, ezek azonban más vidékiek s -falubeliek lehetnek, ahol az italhoz könnyebb a mód s az alkalom. -Pusztai és tanyai nép ilyenhez nehezen jut. Meglett embernek -hétköznap eszébe sem ötlik, hogy a csárdába menjen, hacsak különös -dolga nincsen (miután ott történnek a napszámos-fogadások). Bort -sem tarthat otthon, aki nem vagyonos, részben, mert nem telik rá, -részben, mert nincs a háza alatt pince, a kamrában pedig, ha -hosszabb ideig áll, elromlik az ital. Innen van a „teknyőben telelt -bor“ elnevezés is. Hát Kása is csak így van. Mint maga beismeri: -szereti a bort, de, mert hozzá ritkán juthat: mégsem borivó. Így -történik aztán, hogy ha hozzá jut, Kását egy nagy pohár bor azonnal -imbolygó állapotra emeli, ilyenkor derült és vidám s rászól az -ugató ebre: <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>– Ne ugass, kutya, a gazdád se ugat.</p> -<p>A második nagy pohár Kását már rendelkezési állapotba helyezi. -Ilyen a Kása s e miatt előle a borital szorgosan őriztetik. A gazda -Kását a pincébe csak rendkívüli pillanatokban ereszti le, kellő -felügyelet mellett, s az esetleg fent lévő kimaradt borok este zár -alá tétetnek, hogy Kása, aki éjjel fegyverrel őrzi a tanya békéjét, -e fontos tisztében meg ne tántorulhasson. Biz az asztalról el kell -rakni és zár alá tenni, mert különben Kása gazt vetne rá. Ez is -valami régi mondás s olyan eltulajdonításokra vonatkozik, amik nem -annyira bűnből, mint inkább apró csinytételekből erednek. A -bugyellárist vagy az aprópénzes zacskót, amiből a gazda a -napszámosokat este fizette, bizvást ott lehetne hagyni, arra ugyan -gazt Kása soha életében nem vetne, ellenben fegyverével igen -komolyan őrizné egész éjen át.</p> -<p>Kása különben mint kapás éli világát, gyermekei vannak neki s -felesége, aki iránt igen nagy szeretettel van, mert néha elkövetett -hibáit az asszony hallgatag veszi tudomásul, mert hát én Istenem, -valami szenvedélye mindenkinek van. Egyiké a kártya, másiké a ló, -még olyan is van, aki a kutyába vagy a puskába bolond. Történt -tehát Kásával egy nyári este, amikor a gazda kis fia a tanyán -időzött, hogy a gazda elébe kellett volna menni. A föld ugyanis, -amelyen Kásáék vannak, igen boldog vidék. Arrafelé már jár a vasút -s ott zörögnek <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> el a mérges vasbikák a tanyák ablakai -alatt. E vonatok sok embert összefaragtak már s némely kavicsaik -véresek, van azonban ember, aki belőlük elgazdagodott. Némelyiknek -csupa szerencse az, ha elüti a vonat, mert akkora fájdalomdíjat -kap, hogy új földet vesz az árán. És még azonfelül járni lehet a -vonaton ki-be. A gazda is ezen jött volna ki, s mert csak kis -félóra oda az út, Kása elébe ment, hogy, ha podgyásza lenne, majd -segíti vinni. Mert Kása is tudja, hogy mióta a fene rossz por -(peronospora) ellen dermedeznek (permeteznek), azóta mindig van mit -kivinni a városból, hol gépet, hol gálicot.</p> -<p>Kása hát megindult, de oldala mellé vette a kis gazdafit is, -hogy majd ez így az apját a vasútnál mihamarább viszontlátja. -Mentek a szőlők, földek között, ákácok alatt s az ember mesélt a -kis fiának ama két oroszlámokról, akik el akarták az égen földelni -a fiastyúkot, de nem bírták, mert (köztünk legyen mondva), kutya -legény ám az a fiastyúk. Palika nevetett a történetnek. Kása lassan -ballagott a homokban s új mesét kezdett. Így értek az állomásig, -amely nem is állomás, csak olyanféle megállóhely, de hiszen csak -üsző marad az üsző, bármiként nevezik is. Ezt pedig semmi -figyelembe sem véve, a dolog úgy állt, hogy igen korán volt még az -idő. Bármerre nézett szét a lapos tájon Kása, sehol füstöt nem -látott s így nyilvánvaló, hogy a bagonyok kissé messze vidéken -kalandoznak. Ellenben Vince <span class="pagenum"><a name= -"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> bácsi csárdája pedig -tökéletesen itt van a közelben. Gondolt egyet Kása s odament.</p> -<p>Voltak ott néhány magyarok az udvarban bor fölött. Kása közibük -ült s rendelést tett ital irányában.</p> -<p>– De borzasztó sebösen hozzák, – parancsolta, – mer mingyár gyün -a vonal.</p> -<p>Hoztak is neki borzasztó sebesen s Kása azt ugyanilyen módon el -is fogyasztván, még óhajtott egy borzasztóságot. Közben az idő -mult, a bagony is elhaladt a tájon, de mert nem állt meg az -állomásnál, Kása azonnal kitalálta, hogy nem jött meg a gazda. Kása -ily okos s vajjon nem érdemli-e meg a vidámságot az okos ember? -Megérdemli, (aki ellenkező észjáráson volna, ide jőjjön). Kása -érdemelni kezdte a vidámságot szerfölött. Az alkonyat leszállt, -ellenben egyre fölfelébb ment az esthajnali csillag. A többiek -Kását elhagyták, de Kása ekkor már mivel sem törődött.</p> -<p>Vince bácsiék ágyba fektették Palikát s Kását a tulajdon -gondjaira hagyták, mert a tanyából nem lehet az embert kilökni, -mivelhogy akárhová löki is, úgyis csak a tanyába esik. Kása -egyideig még létezett az asztalnál, többféle szóváltást folytatott -az üvegekkel s utóbb az érthetetlenekbe is beleúnván, lefordult a -padról s a kelő hold fényében szelíden elaludt.</p> -<p>Történt az éjjel, hogy a kakasok harmadszor <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> -kukuríkulván, az eb is fölkelt s lerázván testéről a harmatot, -nagyot ásított. Azután üzenetet kiáltott át a szomszéd tanyákba -hangosan. Bőgött a tehén is, mert ihatnék már ilyenkor. Az ismerős -hangokra Kása fölébredt, fölkelt, s lerázván testéről ő is a -harmatot, tekintetét széjjelvetette az udvarban. Látta, hogy a hely -idegen, itt a tehénnek nem ő köteles vizet adni, ez okból -megindult. Ment a harmatos fűben mezítláb (jó az nagyon) s fújta -fejét a szellő is, amely kora hajnalban támadni szokott. Kása -helyes útra tért, ballagott s lassacskán hazaért. Fölkelt már -ekkorra a nap, felesége a túrós kendők körül bajoskodott. Kása -belépett a kis ajtón az udvarra s hirtelen megdöbbenve megállt.</p> -<p>– Teca, – szólt az asszonyhoz rekedten, – Palika hun van?</p> -<p>– Hun van? – kérdezte viszont foghegyről az asszony. – Hát hun -vóna? Kend vitte el tegnap este, hát hová tötte?</p> -<p>Kása mereven bámult a homokba. Színpadon ilyen eseményeknél -rettenetes rugdalózásokat szoktak elkövetni az emberek, míg Kása -mit sem szólván, (de azt is lassan mondta), az istállóba ment s a -szögről leakasztott egy jó pányvakötelet. A karjára volt akasztva, -mikor újból kijött s megindult.</p> -<p>– Hát kend? – kérdezte az asszony. – Huva mén kend avval a -kötéllel? <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Huva? – kérdezte viszont Kása. – Hát huva mönnék? Vagy én -mögtanálom a Palikát, vagy mögtanának engöm ezen a kötélön.</p> -<p>Kifordult. Szavalt valamit az asszony, de a köteles ember mit -sem hallott, csak haladt visszafelé ismét. Kezdte volna ama -csapásozást, amelyhez ők igen értenek, de agya erre nézve még nem -szolgált. Ment csak előre s olykor félve tekintett az árkokba. Óh, -irgalmas szent szűz! Hol bokrok borultak össze: félrehajtotta az -ágakat, hogy nem alattuk alszik-e. Bárcsak tudhatná, hogy hol -hagyta el. Bárcsak kalapját látná az útszélen. Ő tud menni nyom -után, de embert még sohasem nyomozott, csak állatot, ami egészen -más. Hát nincsen. De sehol és semerre sincsen. Kása a fákra nézett -és kémlelte, hogy melyik ág lesz elég erős. Apránkint, bár egyre -szomorúbban, kiért a síkig, ahol a vonat szokott szaladgálni. -Széjjelnézett, hajolva kereste a nyomokat, de mitsem látott, mert -szemei nem is voltak most éppen erre valók. Jézus, – gondolta Kása, -– itt a halál.</p> -<p>Ki ne tenné meg azonban, hogy halála előtt némi bort ne innék? -Csak egy olyan kis két-három decis po… különben egye kutya: egy -féllitert. Kása e gondolatok alatt a csárda felé irányozódott, de -lassan haladt, mint kin bú nehezedik. A kötél vége lógott a -vállán.</p> -<p>Szalad akkor elő a tanyából egy nagy fekete <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> kutya, -utána pedig egy kis ember ingujjban és kiabálja:</p> -<p>– Kása bácsi, Kása bácsi!</p> -<p>Kása úgy gondolta, hogy térdre kell most esnie, a haláltól való -szabadulás ezen pillanatában. De azután mégis arrafelé futott, -fölkapta a fiút és teljes meggyőződéssel mondta:</p> -<p>– Palika… Palika…</p> -<p>Fölfogta a gyermeket, hogy most, amíg haza nem ér vele, a -karjaiból nem ereszti. Meg is fordult azonnal és vitte. A gyermek -azt kérdezte:</p> -<p>– Hát ez a kötél minek, Kása bácsi?</p> -<p>– Jaj, Palikám, – nevetett Kása boldogan, – gyönyörü szép kis -csikót láttam itt a rétön, aran patkó vót mind a négy lábán. Azt -akartam vele magának elpányvázni.</p> -<p>– Kár, – vélte a gyermek, – hogy el nem pányvázta.</p> -<p>Kása nyaka kissé kellemetlenül bizsergett. Megölelte a kis fiút -és vitte sietve hazafelé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<h2>Bábocskay szelet hever</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111"><br /> --111-</a></span></p> -<p>Úgy volt előbb, hogy csak szelet heverni megy ki a partra a -hajó, mert ebben a szélviharban lehetetlen az ereszkedés. A hajó -nagy, hát nagy szelet fog s akárhogy rángatja is a kormányt -Bábocskay András, csak nem ér az semmit. Szűk a víz s a hajónak -nekifekszik a szél, bármint kerülgeti, csak kifújja a parthoz a víz -közepéről, de ez még szerencse, mert zátonyra is kerülhet. Okos -ember ilyenkor nem áll violenciába az égiekkel, hanem megvárja, -mikor szépen partot ér a hajó, ott macskát ereszt, kiköti -elül-hátul s mikor rendben van minden, leül pipázni.</p> -<p>Bábocskay András sem tett egyebet. Egy szál kötéllel -kiakasztották a nagy hombárt a partra, elül pedig a macska -tartotta. Jó macska, nagyfogu, nincs olyan fenék, amibe az bele ne -kapjon és ha egyszer fogja, nem ereszti. Ily módon voltak, libegvén -a part közelében és semmi intézkedést nem tettek egyebet, mert úgy -volt, hogy mihelyst eláll a szél, mennek odább. Ám azonban a szél -kitudhatatlan és formájában sohasem egy. <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>Hogy hátha halat fognak, a picéket is kivetették, ami -állandóságra mutat. Kiskovács Mihály evedző legény pedig be akart -menni a hajóházba, amikor rámordul a kormányos:</p> -<p>– Mit akarsz ott?</p> -<p>– Hát majd a brácsát leeresztöm, – felelte Kiskovács. – Úgy -lehet, rák is van itten.</p> -<p>– Hát rák löhet itten, mert épp neki való partos a part, az -bizonyos, – vélte válaszadásképp Bábocskay, körültekintve a sivár -tájon, amelyen talán ez az egyetlen hajó, az életben, amely -kikötött. – De itt jelenleg a szobába nem mégy be, Kiskovács.</p> -<p>– Nem, – kérdezte Kiskovács Mihály, – pedig olyan rákot ehetnék -volt a nép, hogy csoda.</p> -<p>És szétnézett a víz fölött. Viharos szellő verte a sárga -hullámot, ez meg hordozta tetején azt a piszkos habot, amit -áradáskor lök ki magából a víz.</p> -<p>– Már mindegy, – mondta Bábocskay. – A hal se kutya; ha fognak, -egyenek halat. A szobába nem mégy be, mert ha ebbe a szélbe -kinyitod az ajtót, eloltja a szél az olajat a kép alatt. Ezért a -brácsát onnan nem lehet most kihozni.</p> -<p>Kiskovács elment a hajó orrába, pipázni a többihez, András pedig -ült tovább a hosszu kerek gerendán, ami oda volt a szoba elé -gurítva. A szél egyre erősebben járt a víz fölött, a kikötött -kormányrúd nyikorgott, a kis székről pedig leestek a -muskátli-cserepek. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> Azt rakta volna vissza és szomorkodva -nézte, hogy letört egynek az ága.</p> -<p>– Ej, – gondolta, – ott a túlparton az erdő, azt mért nem -döngeted? Nem birsz vele, ugy-e? Erre fáj a fogad. Talán mert -kiviszem az országból?</p> -<p>Bábocskaynak a fia vasútas Belgrádban feleségestől. Annak viszi -most a pár cserepet, hogy mégis otthonvaló virág legyen az -ablakukban. Ha annak a szép zöld levelei közt tekint ki az idegen -föld népe közé a fiatal asszony, az mégis csak egészen más már -olyankor. Egy kis madzagot elő is keres András és kötözné vissza a -muskátliágat a szárához, mikor a partról nagyot kiált valaki -hozzá:</p> -<p>– Hej.</p> -<p>A kormányos odanéz. Gyalogos csendőrőrmester áll ott, szuronyos -puska a vállán. Bizonyosan az embereit ellenőrizte s úgy került ide -a partra. Azt kiáltja neki vissza:</p> -<p>– No.</p> -<p>– Micsoda ez itt, hé? – folytatja amaz.</p> -<p>András kötözi a virágot s kiáltja újból:</p> -<p>– Ez itt hajó, hé!</p> -<p>– Annyit én is látok, – szól a csendőr ingerülten.</p> -<p>– Ha látod, mit kérded, – felelé Bábocskay.</p> -<p>A katonát elfutja a méreg és a magasas partról beugrik a -hajóoldalba és mindenféle fegyverével csörög nagyon, ahogy a -tetőhöz ütődik. Azután a <span class="pagenum"><a name="Page_114" -id="Page_114">-114-</a></span> járón halad a kormányos felé, azon -emberek ügyetlenségével, akik nem szoktak ilyen vékony úton -járni.</p> -<p>– Jó lesz egy kicsit vigyázni, – inti gúnyosan Bábocskay, – -ebből a házból nagyon hamar ki lehet ám érni az udvarra.</p> -<p>– El is jut hozzá a csendőr és ismét azt kérdezi:</p> -<p>– Hová való hajó ez?</p> -<p>András néz egy darabig, hogy feleljen-e? Aztán azt mondja -ültőhelyéből:</p> -<p>– Ez a vízre való.</p> -<p>– Hogy hívják?</p> -<p>– Nem hívják ezt sehogyse, hanem hol a víz viszi, hol a ló -húzza. A neve pedig, – mondja, megemelvén a báránybőr sapkát a -fején, – szent István királyunk. Aki oltalmaz és megvéd minket.</p> -<p>Amaz nem elégelte be még a kérdést.</p> -<p>– Honnan jön?</p> -<p>Bábocskay a pipaszárával integet a háta mögé:</p> -<p>– A város alul, – jelenti ki komolyan.</p> -<p>– Ej, – kiáltja a csendőr türelmetlenül, – hát micsoda város -alul? Sok város van felülről idáig…</p> -<p>– Van ménkü, – véli Bábocskay. – Különben Szeged alul jövünk. -Odavaló ez a hajó, tudja, arra a vidékre, ahol, ha valaki bejön a -hajóra, jónapot szokott mondani. <span class="pagenum"><a name= -"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>A csendőrnek semmi módon sincs ínyére a beszéd.</p> -<p>– Ne leckéztessen itt engem, – vág vissza nyersen, -parancsolólag. – Feleljen, hogy hová mennek, mit visznek, miért -kötnek itt ki? Ismerem már az ilyen csempésztempót. Feleljen a -kérdéseimre, mert tudni akarom.</p> -<p>András most már tökéletesen összekötözte a muskátlit és -eltartván magától a cserepet, nézi. Kedve telik benne, mert mire -leérnek Belgrádig, bizonyosan megfogja újból az ág. Lehelyezi a kis -székre és amint guggolásából fölemelkedik, azt kérdezi a -csendőrtől:</p> -<p>– Maga?</p> -<p>Előre veti a jobb lábát, hogy a kezével jól beférhessen a -nadrágzsebbe. Ott van ugyanis a masinatartó.</p> -<p>– Micsoda kérdés ez? – pattan föl az őrmester. – Hogy mer maga -velem így beszélni?</p> -<p>András már előhúzta a masinatartót és a tetejét kinyitván, -alkalmas gyufaszálak után keresgél. (A kisebb fejü gyufa jó időre -való, a nagyobb fejü azonban még szél ellen is fog.) Eközben -jólelküleg tekint végig a jövevényen.</p> -<p>– Hát kicsoda maga? – kérdezi.</p> -<p>– Én? Hát nem látja maga, hogy ki vagyok?</p> -<p>A pipából veri ki a fölösleges hamut Bábocskay most, azután -szájába fogja, félre fordítván. Azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> úgy -mesterkedik, hogy a dohány a szél dacára tüzet fogjon a gyufától, -ami sikerül is. Egypárt szippant, hogy a tűz jól életre keljen és -ezen szipogás közt kurtán felel:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát nem látja, hogy csendőr vagyok?</p> -<p>– Azt látom, hogy csendőrruha van magán, – mondja Bábocskay. – -De azt mondják, nem a ruha töszi az embört…</p> -<p>A katona most már egészen mérges a sok évődésre, és leakasztja a -világossárga kurta puskát a válláról, jól marokra fogván.</p> -<p>– Hát, – mondja komolyan, megvetve a lábát, – ez teszi-e az -embert, hajós?</p> -<p>Bábocskay Andráson mintha feszülne a kabát és mintha a válla -vállasodna. Egyenesebb is lesz, és a nyakát megszegve, fejtől lábig -lassu pillantásokkal nézi végig a csendőrt.</p> -<p>– Hát, hogy azt teszi-e, azt nem tudom, – adja most már föl a -szót lassu, erős ropogtatással, – hanem azt tudom, hogy akit én itt -belevágok a vízbe, annak aztán elég van téve. Öt emböröm van neköm -itten, előkiálthatom mindjárt. Hát mit lármáz itten? Tudom én, hogy -maga kicsoda-micsoda, de hát én ki fia-csikaja vagyok? Hé vagyok -magának, én, Bábocskay András, első kormányos, adófizető polgár? És -István szent királyunk hajójára <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> úgy köll bejönni, hogy se -jónap, se adjon Isten? Aztán micsoda jusson? Nem azért van maga -tartva az én adómbul, hogy a becsületes embert hajkurászsza. -Szaladgál itt elég gazember a rácok közt, azokat fogdossa. Hé! – -mondja végül megbotránkozva András, és úgy szorítja bele a pipát a -szárba, hogy makkban ketté törik.</p> -<p>– No, nem úgy van a dolog, – felel a csendőr, meglepődve kissé a -beszéden. – Azért bizták én rám ezt a vidéket, hogy vigyázzam. Ha -erre járok, meg kell tudnom, miért kötöttek ki? Sose kötött itt még -ki hajó.</p> -<p>– Ha kivert a szél, – mondja Bábocskay.</p> -<p>– Aztán itt sok a csempész, közel a másik ország…</p> -<p>– Tudom nagyon jól, mink is Belgrádba mögyünk.</p> -<p>– Látja, mikor kérdeztem, nem mondta el. Nekem pedig tudni kell. -A kötelesség kötelesség.</p> -<p>– Azt neköm ne tanítsa. Voltam én már zajlásban a víz közepén a -hajóval, hogy minden emböröm otthagyott, még se möntem le róla.</p> -<p>– Az szép dolog, – mondja a csendőr.</p> -<p>– No hát akkor… – válaszol békülékenyen Bábocskay András, és -vízbe dobja a pipa cserepeit. – Nem mai gyerök vagyok én.</p> -<p>– Látom. <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<p>– Nohát. Az én fiam már vasútas odale a Belgrádba.</p> -<p>– Az enyim még iskolába jár.</p> -<p>– Ugyan? – ütődik meg Bábocskay András. – Né, a kölök!</p> -<p>– Az ám, – mondja az őrmester, – kettő.</p> -<p>– Ne mondja! – fűzi a beszédet András. – No látja, mibül lesz a -tallas egér. De aztán tanulnak-e valahogy? Vagy csak így azokat is -katonának akarja adni?</p> -<p>– De tanulnak azok, – mosolyog a katona, amennyire az álladzó -szijja engedi. – Az egyik már a latin iskolát járja.</p> -<p>– Lássa-e, – mondja Bábocskay András, virzsinyia módra kezelvén -fogai közt az üres pipaszárat, – abbul úr lesz. Hej, a fej, a fej, -csak más az, aki a fejbül él. Látja, majd a fia előrehalad, maga -mög itt zsandárkodik.</p> -<p>– Hát úgy van…</p> -<p>– Bizon, – folytatja elgondolkozva a kormányos. – Én se vagyok -ám különben. A fiúnak nyitva a világ, röpülhet, én mög, látja, csak -itt vagyok a hajón. Járom a vizet tavasztól télig rajta és soha azt -sem tudom, hol fagyok be vele. Itthon-e, vagy Oláhországban?</p> -<p>Hallgatott egy darabig, aztán a vastag fagerendán foglalva -helyet, megkínálta a katonát: <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Üljön hát le egy kicsit.</p> -<p>– De köszönöm, – szabódott az, aki eddig bólongatott András -beszédéhez. – Nem azért jöttem én.</p> -<p>– Tudom, tudom, – mosolygott András. – De tudja, ha csempészni -akarok, azt úgyis beraktam már a hajó fenekébe otthon, ahhoz pedig -nem juthatna, mert háromezör métermázsa búza van fölötte.</p> -<p>– Az úgy van, – szólt a csendőr, s a szoba külső falához -támasztva a fegyvert, leült Bábocskay András mellé a gerendára. – -De mégis mostanában nagyon hordják a sót kifelé.</p> -<p>– Löhet. De hiszen van már a rác fináncnak is esze. Tud az -ügyelni, ha akar… Ehen, – ütötte föl a fejét, szimatolva Bábocskay. -– Érzi a szagát?</p> -<p>– Minek?</p> -<p>– Halat főznek odafönt az orrba a legényök. Ha van érkezése -hozzá, möghívnám, hogy tartson velünk. Hamar mögvan, mert tudja, -röttentő sebösen főz az ilyen éhös nép. Ahányan vannak, mind rakja -fával a bográcsot. Aztán ez a Kiskovács gyerök nagyon jól el tudja -kászolítani. Tudja, ez belehány mindönt egymásra, hogy káresz -kantáresz, ahogy lösz, úgy lösz, de azért senki olyant az embör elé -nem ád, mint ez a szélfejü kölök… Jó az, tudja, nagyon. Melegít az -ilyen.</p> -<p>– Már köszönöm nagyon, kormányos úr, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> szól a -csendőr, – de nem löhet. Időm sincs már, meg aztán a szolgálat, -szolgálat.</p> -<p>– Nono. Tudom. Azért nem erőltetöm, csak mondom, ha gondolja – -–</p> -<p>A csendőr vállára vetette a fegyvert és kezelt Andrással.</p> -<p>– Jó utazást, – mondta. – Mikor mennek el innen?</p> -<p>– Már azt éppen nem tudom, – és körülnézte az égi tájakat -András. – Amíg a szél el nem áll, innen nem indulhatok. A hajó nem -sínön mögy, mint a gőzkocsi.</p> -<p>Kivetette a járódeszkát a partra, hogy könnyebben léphessen a -katona a földre.</p> -<p>– Isten áldja mög, – kiáltotta még utána, amint szuronyának -fényes vége, kalapjának lengő zöld tollai el nem vesztek a magas -part hajlásában. Még maga is fölment utána tekinteni s ott is marad -egy ideig, ha vissza nem kiabálja a széllelbélelt Kiskovács -Mihály:</p> -<p>– András bácsi, hej!</p> -<p>– No, mi köll már megint? – kérdezte Bábocskay.</p> -<p>– Be löhet-e már menni a szobába?</p> -<p>– Nem. Minek?</p> -<p>– Só köll a halba.</p> -<p>Bábocskay visszalépdelt a hajóra s Kiskovácscsal <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> -végighaladván a járón, a nagy gerenda elé értek, amelyen az előbb -András ült a csendőrrel.</p> -<p>– Inkább ezt nyitom ki, – mondta András, – mint a szobaajtót. -Emeljük no.</p> -<p>Ketten fogták a gerenda végét és föl bírták emelni, úgy, hogy a -kötéloszlopra tehették.</p> -<p>Kiskovács fogta, hogy el ne dőljön, Bábocskay pedig lecsavarta a -gerenda végét, benyúlt a lyukon és egy marék darabos sót húzott ki -belőle.</p> -<p>– Ne, – mondta, – elég lögyön, mert ami itt bent van, az ki van -mérve.</p> -<p>– Hát az agár elment már? – kérdezte Kiskovács, kalapjába -szedvén a sót.</p> -<p>– El, – felelte kurtán Bábocskay András és visszacsukta a -gerenda tetejét. – Sót keresött, de azt mondtam neki, hogy nincsen -a hajón…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123"><br /> --123-</a></span></p> -<h2>Öreg embör napáldozatja</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125"><br /> --125-</a></span></p> -<p>Faragó Mönyhért mögúnta magát. Úgy vót, hogy ült eddig a -tanyaház előtt a kispadon, aztán pípázott. Rossz dohányt pípázott a -garasos pípából. Tajtékpipából csak ünnepnap szokás ez. Továbbá -faragott a bicskával. Volt ott eggy darab fa, epörfa, a pad fölött. -Hullajtotta az epörfa az ágát. Öreg mán ügön; ez ettül van. Eggy -ága levált. Oda esött Mönyhért elébe. Békésen. Nem ütötte meg -Mönyhértöt. Mönyhért ültette ezt a fát ötven esztendő előtt. Nem is -ötven esztendő előtt, hanem ötvenkét esztendő előtt. Gyükerire -zabot szórt, hogy a fa mögfogamzzon. No, adott is ötven esztendő -óta ölég epröt a malacoknak.</p> -<p>Ilyen a fa. A fa csak úgy él, mint az embör, csak éppen hogy -lába nincs. Lát mindönt, tud mindönt. Tisztán csak azért nyúl -magosra, hogy széttekincsön a vidékön. Jó nép a fa, embörök.</p> -<p>Leesött a faág. Mönyhért nézte.</p> -<p>– Legyüttél? – kérdezte tülle.</p> -<p>A faág leszáratt leveleivel zizögött neki. Beszélt.</p> -<p>– No, – mondta Mönyhért, – ha mán legyüttél, faragok belülled a -kis onokámnak kiskést <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> mög fakanalat. Mán úgy is eluntam itt -magamat végképp.</p> -<p>A faág zizögött tovább, hogy az de bizisten jó lössz.</p> -<p>Mönyhért mostand elővötte a bicskáját. Mögnézte eggyik végrül, -mögnézte másik végrül. Akkor kinyitotta a tulajdon ágát. Igenyös, -szép ág ez, még az öreg Sziráki csinálta a városban, de tulajdon -maga. Haj, még akkor fekete haja vót annak is. Mert lakodalmi -bicskának vötte ezt a bicskát Mönyhért.</p> -<p>De mindegy az. A vasát belefeszítötte az ágba és ketté -hasította. Az ág ellent nem szólt, mert tudta, hogy ez a sorsa. -Növekvésiben egy idejig eleinte finom levelet adott a -sejömbogaraknak, azután epröt termött, később árnyékot vetött -alatta pihenőkre, most pedig kanál lett belüle, kis kanál az -onokának, úgy híjják, hogy Marci, hanem borzasztó játékos -fattyu.</p> -<p>Faragja nagyapó elsőbb laposra, azután az ódalait barkácsolja, -utóbb mélyíti, hogy az a valóságos kanálhoz híven hasonlítson és -löhessön vele merni csakugyan. Ráér csinálni, mert egymaga van a -tanyában, a többi odajár kint a földben, Isten áldásáért. Óh, -Mária, légy üdvöz.</p> -<p>Csak a sánta varnyu gyün oda féllábon, de hisz könnyü annak -féllábon járni, akinek csak egy van. Bár azért így is billög a -kutyalélök és olyformán <span class="pagenum"><a name="Page_127" -id="Page_127">-127-</a></span> néz nagyapóra, hogy Mönyhért -kéntelen szót szóllani hozzá:</p> -<p>– A Marcié lössz, – mondja neki. – Hallod-e Matyó, a Marcié. -Kanál.</p> -<p>Matyó félszömmel adja tekintetit nagyapóra, oszt aszongya a -szömtelen:</p> -<p>– Kár.</p> -<p>– Kár beléd az étel, kutya, – fakad haragra nagyapó. – No nézd. -Ugyan hogy nem gyün ide a Hattyu, hogy mögtépázna vagy egyszer.</p> -<p>– Kár, – kiabál vissza Matyó, hanem van annyi esze a csudálatos -isten-bogarának, hogy azonnal odébb is ugrik.</p> -<p>Hanem ugrálhat mán, mikor gyün a Hattyu. Mögneszelte hevertiben, -hogy nevét ejtötték s ide követközött. Vén kutya mán a Hattyu, -egészen fehér, de ez nem az öregségtül van, mert mindig fehér vót, -azér is lött a mostani neve a neve neki.</p> -<p>Hattyu egy lábával sebösen fejön üti Matykót, hogy mönnyön az -útbul. Matykó kiabált és kétfelé terpesztve a szárnyait, nagyapóhoz -futott, hogy védelmözné.</p> -<p>– Én nem védlek, – mondta most nagyapó, – mert fekete a lelköd. -Még Marcitul sajnálod a kanalat?</p> -<p>Hattyu nem is tudta, hogy Matykó ilyen rossz. Most csudálkozik -is rajta.</p> -<p>– Aú! – így szól. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– De ügön, – felel neki nagyapó, – ijen vót.</p> -<p>No, ez mán sok. Hattyu leül a két hátulsó lábára és söpri a -farka a homokot.</p> -<p>– De söpörsz, – véli nagyapó, – pedig messzi van még a szombat -délután.</p> -<p>Ezzel a vijolenciának vége is szakad. Mönyhért kifaragta a -kanalat és most mán az ág másik feleközetibül villát csinál. Evvel -nagyobb gond jár, mert az ágait külön-külön köll farigcsálni. -Hattyu nézi a munkát, a szömtelen Matykó mög egyször csak a -térgyire ugrik. Nagyapó rá is koppint a fejire a bicskavéggel, de -Matykó nem mozdul.</p> -<p>– No, – mongya nagyapó, belégyőződve a dologba, – csakugyan ojan -vagy, akár a kullancs. (Bánnya is Matykó az ijen beszédöt.)</p> -<p>Még kész sincsen tökéletösen Mönyhért a villával, mikor zörögnek -az úton. Gyün haza a család. Azért zörögnek, mert babot hoznak -valamennyien, most szödték ki a fődbül. Én édes jó Istenöm, de -szépre nevelted az idén. Gyün az embör, az asszony, az Etel lán mög -a Marci. Hogy hozza a Marci a babot, hogy alig bírja.</p> -<p>– Hozom a paszúrt, öregapám! – kiáltya.</p> -<p>– Ó, jó kis lelköm, – mosolyog nagyapó és tekintettyeivel, -könnybe lábbadt szömeji nézésivel a gyermökre téved. – Hát -hozod?</p> -<p>– Ahán, – feleli büszkén a Marci és ezön most mán mosojognak -mind valahányan. Zizög a száraz <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> babbaj, ahogy apa, anya -válláról a földre veti. Anya mingyár vacsora kászolítása után -igyekszik. Tüzet rak. Etel az epörfa alá a malomkűre tányérokat hoz -ki. Cifra tányérok ezök, kúnos kék virág van bennök, Dorosmán -vötték régön. Azután mén eggy bögrével az istállóba, hogy egy fejet -tejet hoz nagyapónak. Mert Mönyhért nem öszik főtt vacsorát, öreg ű -mán ahhon, ű csak úgy mögissza a tejet, ahogy azt a mi jó Istenünk -a tehénbe aggya. Azér is az első fejet az üvé.</p> -<p>Hozza is az Etel lán hamardossan, nagyapó pedig ojan szépen -iszogattja a porcellán bögrébül, hogy gyönyörűség nézni. Ahogy -avval készen van, föl is áll és mén az ereszet alá, hogy lefekszik. -Jó hosszú, sejömszőrü, egész takaródzásra való töröttbőrű subán -szokott ott aludni nagyapó. Elsőbb azonban a kis kanalat, kis -villát odalopja a huncutságos vén embör a Marci tányérja alá, hogy -majd örül rajta a kis kutyafékom.</p> -<p>Avval aztán el is mén az öreg humni. Szépen elnyújtódzik és -fehér hajai a fehér subaszőrbe elegyődnek. A nap mán áldozik, épp -most van a földszélrül lebukóban. De akár hiszik, akár nem, a -földperemrül még szinte visszaugrik, hogy még egyször ragyogó fehér -haját végigöntse piros sugaraival. Mert úgy löhet, mire röggel -mögén előkerül, már nagyapót nem találja. Elszunnyadhat végképp, -mert az ijen vén embör röttentő halandó. <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> -<p>Matykó fölmönt nagyapó subája vállára oszt behumta a szömit. -Most úgy tösz, mintha alunna. Pedig igazság szerint neveti magába a -kutyalélök, hogy ű mög a nagyapó hogy csinálták mög titokban a -Marcinak a kanalat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<h2>Útban Bécs felé</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133"><br /> --133-</a></span></p> -<p>Mentünk egész nap, mint csapat, nem igen tudva, hová és merre. A -helyzet különben nem volt kétségbeejtő, már hazajöttünk -Spanyolviaszkországból és a régi Wenndl-fegyver kétélű szuronyait -az úgynevezett fölöttes hatóság kicserélte a Mannlicher-puska tompa -papirvágó késeivel. A török földről jöttünk, egy kicsit pihentünk -itthon, de azután parancsot kaptunk, hogy készülődjünk, mehetünk -Bécsbe, mert ezentúl ott fogunk lakni. De nem úgy, hogy hát -azonnal. Hanem előbb egy kis nagygyakorlatot útközben -végigcsinálunk, ez volt az az akkori nevezetes székelyhidi -Kaisermanöver. Akkor csak így emlegették, a nevezetessége pedig -abban volt, hogy az utolsó napjai egészen úgy folytak le, mint a -valóságos háboru. A csapatok nem rend szerint mozogtak, nem tudták, -hogy hová érnek, mely faluba jutnak estére, vagy hogy egyáltalán -faluba jutnak, ahol ember lakik és van mit enni. Ehhez képest -nehezedett az élelmezés kérdése is, a katonák magukkal cipelték a -több napra való élelmet s a csapatok után a katonamészárosok lábon -hajtották a húst, hogy amikor jut a főzésre idő, letaglózhassák a -marhát. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Különös kódorgás volt az, ahogy most, tizenöt év mulva -ráemlékezem. Össze-vissza való járás, ma előre, holnap hátra, -világtól elzárt szakadékok között, úttalan völgyekben. Hogy a -kavarodás teljes legyen, ragadós állatjárvány tört ki a vidékeken, -s most már nemcsak az „ellenséget“ kellett kerülgetni, hanem a -jószágokkal a száj- és körömfájást is, amely éppen nem respektálta -a generálisok intézkedéseit. Egy-egy kis folyó hídjánál odaállott a -nagy csapat elébe, pecsétes levéllel a kezében, egy-egy -tarkazsinóros megyei hajdu s visszafordította az egész társaságot, -bármennyire tótágast állt is ettől a Taktik.</p> -<p>Tény dolog, hogy vidéket megismerni sem vasútról, sem kocsiról -nem lehet: ahhoz a gyalogjárás szükségeltetik. De a gyalogos ember -is csak jó úton, lakott vidékeken szeret járni, azokba az -elhagyatott fészkekbe, ahol jártunk, valóban alig jut el más, csak -a bújdosó, meg a katona. Egyfelől az egyszerü, másfelől a -nyomorúságos életnek különféle tájai tárulnak elő. Mi akkor épp a -Balkánnak egy elhagyatott vidékéről kerültünk haza, s nem egyszer -fakadt őszinte szóra a baka: – Lám, idehaza ezek a népek -nyomorultabb életet élnek, mint amazok oda alá. Némelyik alföldi -csősz egy nyárra, dinnyeérés idejére külömb gunyhót épít magának, -mint amikben itt állandóan laktak, elbújt, eldugott völgyekben az -emberek. Ahol a kidőlt fatörzs a nyitott ajtón át be <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> volt -tolva a ház közepén füstölgő szabad tűzhelyre az egyik végével. A -másik vége kinyúlt a házból s csak úgy olykor tologatták beljebb, -hogy a másik vége odabent parazsoljon. A jámbor oláhnak eszébe sem -jutott, hogy elfűrészelje, de hiszen fűrésze sem volt neki. -Olyasmije talán csak igen gazdag embereknek lehet…</p> -<p>Egy helyen a mestergerendába egy fekete fanyelü kés, meg egy -villa volt beleszúrva: a család kincse. Nem használták, az -ujjaikkal ettek, a késnek és villának csak odaérkezésünkkor jutott -rövid szerep. – Hát a falvak! El lehet mondani e szegény móc -népről, hogy vendégszerető, és tudná is mutatni, ha volna mivel. -Csak épp a lányait rettentő módon félti a domnu katánától. Volt -eset rá, hogy mikor a véletlen által arra hajtott ezred a hegyekről -ereszkedni kezdett alá a völgyben fekvő falu felé, egész szépen -lehetett látni, amint a falu tulsó oldalán a lányok, menyecskék -csapata haladt fölfelé a hegyen, megbújni az erdőkben addig, amíg a -domnu katánák el nem mennek, – bár ugyan így is minek hozta őket -ide az ördög.</p> -<p>Egy ilyen faluban boltot is találtam. Éppen papirra volt -szükségem, jelentések írásához, az irományos ládával a kocsi ki -tudja, merre járt, bementem hát a boltba néhány ív papirért, de a -boltos sem papirt, sem ceruzát nem adhatott, nem is volt raktáron: -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>– Nem keresik itt az ilyesmit, – mondta, – talán a bírónál -kapható.</p> -<p>Ám a bírónál sem volt kapható, neki sem volt szüksége reá, mint -olyannak, aki járatlan a betűvetésben. Ellenben madzagon -pecsétnyomót viselt a nyakában, azt a faggyúgyertya fölé tartotta, -s mikor elég korom ragadt reá, a papírra nyomta. A dobresti bíró -ezzel a tugrával közigazgatott, s mégsem dőlt össze a világ…</p> -<p>Csütörtök. Áldott pihenőnap, amikor nem kell hajnaltól estig -úton lenni, ami némelyekre nézve pénzbelileg is előnyös, mert a -lurkók mars közben kártyáztak a sorokban. Mars közben ferbli, ez -sem utolsó mesterség. „Húsz nem húz, sánta nem gilt, licitálás -nincs, akinek többje van, viszi a vizit.“ Meglehetősen kurta és -velős szabályzat.</p> -<p>A csütörtök a csend napja, akárcsak az elemi iskolában. Vén -strázsamesterek rontogatják különféle vizitációkkal, de másképp a -nyugalom jegyében üli meg a falut az ezred. Mert faluba jutottunk, -egészen alkalmas falu, pópa is van benne. A 15-től átizen a -manipuláns, hogy menjek a pópához ebédelni, hatvan krajcár egy -ebéd, vannak már húszan, akik oda mennek. A szegény pópának ime így -hoz néhány nyomorúságos forintot a hadgyakorlat. S híre sokáig meg -fog maradni, hogy mikor a domnu katánák itt jártak, hatvan krajcárt -fizettek egy ebédért, – óh, dumnye Zó! <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Az udvarias tizenötösnek azonban nem is feleltem. Elsősorban -méreg volt a dologban. A kapitányom értesített különös kegyéről, -hogy az őneki rendelt szobában nem lakik, azt átengedi nekem, ezzel -cserében azonban adjam át neki a sátramat, amit a hátamon -hordoztam: majd ő az alatt hál az udvaron. A különös kegy -nyilvánvalóvá tette, hogy mind a ketten az udvaron fogunk hálni, -csakhogy a kapitány lesz a sátor alatt, – mert a szobákban hálni -nem való olyan embernek, aki az ottvaló viszonyokat meg nem szokta. -Azonfölül csirkék szaladgáltak az udvaron. És hirtelen föltámadt -előttem, mintha túlvilági ködben libegne, valamely finom krumplis -paprikás csirkének az illata. Már valami húsz napja kódorogtunk, -alkalmas ételt régen nem ettünk: szóval, őszinte magyar gondok -voltak ezek. Nem megyünk tehát a pópához, hanem főzzön paprikás -csirkét az oláh.</p> -<p>Persze, előbb beszélni kell vele tudni. Regimentünk -sorozó-járásaiban volt egy oláh falu (ugyan most is megvan), Csanád -a neve: ott, mire katonává cseperedik a legény, egyformán beszél -négy nyelvet: tud magyarul, németül, oláhul, rácul. Hát csak egy -csanádi legényt kellett előkiabálni a szomszéd házakból és azonnal -tárgyalásba ereszkedtünk:</p> -<p>– Főzz meg egy csirkét a domnunak.</p> -<p>– Hát főz az asszony egy csirkét a domnunak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>– De krumplival.</p> -<p>– Hát kimegyek a földre, kiások egy garaboly krumplit.</p> -<p>– De paprikásan főzd. Tud a te asszonyod paprikásan főzni?</p> -<p>– Az asszony tud főzni. De nincsen paprika az egész faluban.</p> -<p>Volt azonban a borjúban egy zacskóval, parancs és rendelet -szerint. Nohát itt a paprika. Az oláh elment a garabolylyal a -krumpliért, az öreges asszony pedig csirkefogdosásba kezdett.</p> -<p>E pillanatok ünnepélyesek voltak. A szomszéd házakban a katonák -daloltak, én az udvaron a földön ültem s egy ládatetőn irkáltam -azokat a haszontalan kimutatásokat, amiknek a révén az osztrák -ármádia joggal kiérdemli a fegyveres bürokratizmus elnevezést. De -hát a csirke főtt, az oláh hazajött a krumplival, az anyó igen -buzgón téb-lábolt a konyhában: úgy véltem, hogy mind bolond az, aki -a pópához ment enni. Majd ez lesz az étel s nem is drágább, mint -amaz…</p> -<p>Estére hajlott az idő, ősz volt már akkor, szeptember második -fele. Némi köd mutatkozott a hegyek között, aminek nyomán hivatalos -Ausweisaimon szétmállott a tinta. És jött az oláh, hogy készen van -a csirke, meg lehet enni. Ott van a belső házban az asztalon. -Valóban, az idő elérkezett. Acuma jeste timp. A kard felkötendő, -azután bevonulok. <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> A belső ház minden oldalát, ahol csak -pad van, végigüli a házigazda rokonsága, leányok, asszonyok, -emberek. Ez mind úgy jött ünnepi mulatságul, hogy megnézi, mint -eszi a domnu katáná a paprikás-csirkét.</p> -<p>A csirke egy nagy tálban, valami barna, zavaros lében szelíden -úszkált az asztalon. A paprika meg mellé volt téve tányérra…</p> -<p>No, ez nem kell. Lefizetem az árát s otthagyom, az udvarra -lépvén. A kapitány már alszik az én sátorom alatt. Megyek a -kocsinjáró kantinos után, majd csak megtalálom valahol, s talán még -valami maradék szalonnája akad neki. Egy vendéget találok a rozoga -cigánykocsin járó vendéglő előtt: tartalékos káplár, itthon -fiskális, ette a sárgára avasodott szalámit, mivelhogy más nem -volt. A kantinos kulturhölgye a kocsisátor alatt, gyertyafénynél, -Zolát olvasta. No, gyerünk haza, holnap korán kell kelni, a -sárgaszínü szalámi nem kecsegtet. Csak haza tehát. A kapitány ismét -alszik az udvaron az én sátoromban.</p> -<p>Az ereszet oldalán pedig ül az öreges oláh asszony és sír. -Megverte az ura, mert nem tudta megfőzni a csirkét a domnu -katánának. A kecske odamegy hozzá, az ölébe dugja a fejét s -csendesen békíti: bekmek, mek-mek-mek…</p> -<p>Jó éjszakát. Gyerünk Bécs felé…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141"><br /> --141-</a></span></p> -<h2>Tanyahelyen</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143"><br /> --143-</a></span></p> -<p>Ezen pár sor írásomat az eperfa alatt írom a tanyaudvarban. -Dombos hely ez, amely fölött örökké jár a szellő és zúgnak a fák -levelei. Egy teljes hónapra ugyanis búcsút mondtunk a városnak. -(Éljen, ahogy tud egymagában.) Hogy azon idő alatt innen el nem -megyünk, bármi történjék. Jó itt nagyon. Talán sehol sem jobb a -világon. Sajnálkozva forgatom a kezemben a Deutsche Reichspost egy -levelezőlapját. A háziorvosunk írta Norderneyből, mivelhogy -elfeledte megmondani a helyettese nevét. Szegény doktor! Mily -messzire elmászott, hogy némi kis hullámverés érje a hátát. Mi a -vödörrel csináljuk az ilyesmit. A mély kútból szedett víz van olyan -hűvös, mint a tengeri s negyven vödörrel fölhúzni belőle, van olyan -erőgyakorlat, mint otthon a szokásos súlyemelgetés. Továbbá itt -sarut sem ölt magára az ember, hanem csak úgy mezitláb ténfereg. -Igen jó foglalkozás. Borotválkozni sem kell. Olyan messze vagyunk -az úgynevezett világtól, hogy úgy nőhet a szakállunk, ahogy éppen -kedve tartja. A méhek, amelyek itt az asztal fölött röpködve -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> írásaimat olvassák, ilyen kérdésekkel -egyáltalán nem törődnek.</p> -<p>És micsoda gyönyörü érzés az, lustának lenni. Az ember apránkint -szokik bele. Oly buta, hogy valóban csoda. Már nagy munkának -tetszik előttem, ha kimegyek a semjékre, (igen messze van: száztíz -lépés), s behajtom a teheneket vizet inni.</p> -<p>Ha ez megtörtént, akkor aztán jó darabig nem csinálunk semmit, -kimerültünk. A láncos ebet el kellene vinni legelni, de már az csak -majd délutánra marad. A tanyákon van valami őstörvény, ki sem tudja -megmondani, mikor keletkezett s ki adta ki betartásul, amely azt -rendeli, hogy István első királyunk napja után kötve kell tartani a -kutyát. Amely kutya még e nap után is kötetlen szaladgál, azt -lelőni nemcsak hogy illik, de kötelesség. Onnan van ez, hogy -Istvánnap után már olyan érésbe indult a szőlő is, a kukorica is, -hogy a kutya megeszi s ezáltal nagy károkat okoz, mert igen sokat -tud enni. Igy hát a kutya kötve van s úgy kell vinni láncon a -legelésre. Az epret végtelen szereti s megeszi a faaljalmát is. -Miután itt örökké jár a szellő, nagyon hullik a fákról az eper s -azt föl kéne étetni az ebbel. Elbocsátani azonban nem szabad, mert -akkor úgy elvágtat, hogy két nap sem kerül elő. Csak úgy kell azt -legeltetni, mint akármely más jószágot.</p> -<p>Azonban majd csak délután. Hogy én most innen megmozduljak? Ha a -római pápát látnám befordulni <span class="pagenum"><a name= -"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> a tanyaudvarra, talán -fölkelnék, hogy elébe menvén, üdvözöljem, de másnak aligha. Oh -áldott, nagy, dicső, gyönyörűséges semmittevés. Nincs nálad különb -valami a világon.</p> -<p>… Érzem, hogy miként csitul el a fejem. Hogy aprózódnak a -gondolatok. Utóbb már nem gondolok semmit. Minek? Sör van előttem a -pohárban, de megmelegedett, ki kell önteni. A hűs lent van a mély -kútban. Azért azonban érte kellene menni. Hogy azonban érte menjek? -Minek? Inkább nem iszom. Tiszta haszon ez. Jó volna egy papírszivar -is. Az meg bent van a házban. Érte menjek? Nem. Olyan papírszivar -még nem termett ezen a földi világon, hogy annak a kedvéért -megmozduljak. Sokkal jobb itt, semhogy bármiért csak egy percre is -érdemes volna elhagyni. Ha megúnom az ülést az asztal mellett, -eldülök s beleesem a fűbe. Nem formák szerint. Nem állok előbb föl -s nem használom a térdeimet, a kezeimet, könyökeimet ahhoz, hogy -lefekhessek. Csak eldülök úgy, mintha hátulról fejbe lőtt volna -valaki. Beleesek a fűbe. Ahová estem, ott a legjobb. Jó helyről -pedig bolond ember, aki megmozdul.</p> -<p>A levélzúgáson, méhzümmögésen kivül tökéletes csend van. Az égen -lassu, tiszta föllegek vannak. A tanya fala fehér, egészen fehér s -így szemközt nézve, szinte vakít. Micsoda gyönyörűség mégis az, ezt -a hosszu fehérséget nézni. Alatta járnak-kelnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> a -kotlósok, némely része szintén fehér, némely része fekete. A -csirkék sárgák. A vadszőlő pedig, ami az ereszeket befutja, zöld. A -tetején széthasogatott alma szárad, amiből bagolytüdő lesz télire, -az meg piros. A dualizmus színei, hogy így összekevergőztek, mily -csodálatos ez. Gondolkozni akarok rajta, de nem megy. Hála -Istennek, nincsenek gondolataim. Nagy megnyugvás ez. Semmi sincs az -agyamban, egy szikra gondolat sem; érzem, hogy ha akarom, ha nem: -azonnal elalszom. Most keltem föl pedig nemrég az ágyból, miután -tíz óra hosszat aludtam benne s azután még két óra hosszáig -hanyattfekve néztem a fehér falakat.</p> -<p>Azt hiszem, tanyahelynek semmi úgy meg nem adja a szépségét, a -nyugalom teljes érzését, mint ez a sok fehérség. Olvastam, hogy a -newyorki állami börtönnek vannak szobái, ahol minden: fal, padló, -bútor teljesen fehérre van festve. Semmi másféle színt ott a szem -nem lát. Még a fehér is egyszínü: árnyalatai nincsenek. Mondják, -hogy az e szobákba csukott rab két óra mulva már ordítva eseng, -hogy adjanak a szemének valami néznivalót. Lehet, hogy így van, -hogy a sok fehérség egyszerre és egy tömegben kellemetlen, így -azonban, ahogy a tanyaszobák falán az okosan el van osztva, -csodásan megnyugtató. Altat. Nem tudom, van-e még valami más, ami -úgy kitávoztatná a fejből a gondolatokat. Mert ez a tökéletes -pihenés itt s úgy nézem, szunyókálok <span class="pagenum"><a name= -"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> is már megint. -<i>Humok</i>, – amint errefelé mondják a tanyai benszülöttek, onnan -támasztván ezt a szót, hogy amikor az ember lehunyja a szemét, -akkor <i>hum</i>. Már kész volnék is humni, de nem lehet. Ugyanis a -nyakamnál érzem, hogy valaki arra nagyot fújt. Azután jól oldalba -böknek s elébem áll egy nagy fehér tömeg. Ez a Pirók, az összes -tanyai tehénség ükanyja, aki bejött a semjékről, mert vizet -ihatnék. Igy figyelmeztet, hogy merjek neki. Ahogy ő megbökött, úgy -visszabököm én is, mert valami egyenlőségnek mégis csak kell lenni -a társadalmi rendben.</p> -<p>Elmegyek vizet merni neki. Azután visszatérek s most már -gondolkozom. Azon, hogy micsoda szamárság ez már megint. Magamnak -nem mentem el a kútra egy pohár sörért, a Piróknak meg elmegyek. -Hát hogy van ez? Hát a Pirók több, mint én? Ez a vén tehén, amelyet -már egyetlen mészáros sem venne meg, mert oly öreg, ez én előttem -nagyobb sarzsiban van, mint én magam?</p> -<p>Kétségkivül érdekes kérdés ez és megnyugtatna, ha indító okai -felől tisztába jöhetnék. Azonban nem megy. Ismét elálmosodom. Előbb -szétnézek a fűben, hogy valami szegény bogárra ne tegyem a fejemet, -azután csakugyan humok.</p> -<p>Ebből az alvásból csak idő multán riaszt föl a kocsizörgés. -Megjött a kocsi a városból. Igen hasznos dolgokért ment be. Hozott -sört, szódát, továbbá <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> a postát. Egy nagy csomó ujság s néhány -levél. Az asszonyok sietve kapkodnak utána, mert úgy van a világ -berendezve, hogy az asszony kiváncsi legyen. Bontogatják a lapokat. -Hogy mi van Ferdinánddal? Hát bánom is én, akármi van. Hogy meg -volt-e már Henrik herceg párbaja? Hát mi közöm nekem Henrik herceg -párbajához? Én a Pirókkal párbajoztam az előbb, jó, becsületes -harcban, amelyhez ő a szarvait, én a könyökömet használtam. -Vigyétek el innen azt a postát. A leveleket majd elolvasom, majd… -holnap vagy holnapután. A dolog egyáltalán nem sürgős…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<h2>Pecsét</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151"><br /> --151-</a></span></p> -<p>Förgeteg a piacon némely utasításokat adván az asszonynak, hogy -menjen sóért, vegyen az ünneplő pipába szárat, meg egyéb ilyen -dolgokat, a lelkére köti közben, hogy gyufát ne vásároljon, mert -azt a városban szokás a Vidám katonához címzett boltban venni, azon -ravaszkás okból, hogy ne csak éppen a pálinkabéli ital miatt -kelljen ott megállni a kocsival. Egy kurta „no eredj“ szóval útnak -indítja a feleségét s ő maga pedig megfordulván, a városházára -ballag, kezelve itt-ott tanyai ismerőssel, aki, hogy az útjába -akad.</p> -<p>A rendőri folyosóra megy föl, a hol ki-, hol becsapódó ajtót -szelíd tisztelettel nyitja ki s néhány percig dángovázva lépked -előre-hátra az ügyes-bajos emberek között, az ajtók föliratáról -kémlelvén ki, hogy hol van neki a dolga. Lassan halad eközben, a -pipát a zsebbe csúsztatta s begombolva a mellény néhány nyitva -felejtett gombját.</p> -<p>Ráakad azután a kihágási bíró szobájára s mert hogy éppen -nincsen odabent senki, mint a nyitott ajtón látszik, előre lép, a -küszöbön leveszi a kalapját, <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> néhányszor körülkeféli a -könyökével s ahogy beér az asztal elé, ahol a bíró valami íráson -dolgozik, köhint. Azután meglátja, hogy a szőnyegen áll.</p> -<p>– Nini, – mondja.</p> -<p>S lelép róla hirtelen. Valami rendőr jön be a szobába, az -visszatolja gyöngéden Jánost a viaszkos padlóról a pokrócra, ami -némi fejcsóválást eredményez. János nem szól ugyan semmit, de arcán -teljes egészében látszik, hogy nem tartja magát méltónak ezen -megtiszteltetésre s azt hiszi, hogy most okvetlen nagyobb lesz a -bírság, mert beleszámítják a pokróckoptatást is.</p> -<p>Azután a baltenyerével megüti a kabátja elejét, hogy -hátralebbenjen. A kabátszárny meglebben, János fölhasználja ezen -pillanatot arra, hogy a mellényzsebbe nyúljon, ahonnan apróra -összehajtogatott, gyűrött papirosdarabot húz elő. Nem lehet valami -jó beleírva, mert János a két ujja között olyforma irtózattal -tartogatja, ahogy a békát szokás.</p> -<p>Kibontja félig s a gyertyák, a rézkereszt, meg a tintatartó -fölött átnyúlva a karjával, leteszi a kapitány elé. Ahogy ez -föltekint, bizalmasan bólint neki a fejével, s magyarázólag szólal -meg:</p> -<p>– A pecsét… behoztam.</p> -<p>– Be?</p> -<p>– Be ám, – mondja sajátos, a végén fölcsattanó hangon János. – -Nézze csak meg. Nem tudom, mire mén vele. <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<p>A pecsét voltaképpen a kihágási bíró idézvénye s pecsétnek azért -hívatik, mert rajta van a város címere, amit különben nem igen -szeretnek látni az odakintiek, mert ahol címert talál, ott vagy -kapitány van, vagy vámház. János kevéssé hízelkedni is akar, -alattomos célzattal a bírság kiszabására nézve s mosolylyal teszi -hozzá:</p> -<p>– Nézze no meg. Maga jobban érti.</p> -<p>S elunván a jobblábon való állást, a balra teszi át a testi -súlyt, ami természetesen egy kevés féljobb fordulattal jár. -Ekközben megpillantja előtte a nagy tükröt, benne magamagát és -fiatalos kedvteléssel csavarja meg a deres bajúszt, az üstököt egy -kicsit eltolja a homlokából s nyakravaló-igazításba fog. Ez igen -tanulmányos állapot, mert egész tenyérrel kell lefogni a -fölcsúszott kendőt s ekközben fejbillentésekkel húzogatni ki az -alászorult nyakbőrt. János egész otthoni kényelemmel illegeti -magát, azonban mindez csak parádé, benső tekintetekben János igen -szomoru és félelemmel tekint a jövő elé. De azért otthonosnak -mutatkozik, hódolva azon külterületi elvnek, hogy ijedt embernek -soha sincs igazsága. A kapitány kibontja a papirost.</p> -<p>– Nézze no, csak nézze, – biztatja Förgeteg. – Hogy mi lehet -benne…</p> -<p>– Hát nem tudja kend, miért van citálva?</p> -<p>János elütőleg, megvető hangon felel, mintha kicsinek, -gyerekesnek találná az egész dolgot: <span class="pagenum"><a name= -"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> -<p>– Gondolom, hogy néhány birka irányában… Abban hajkurászszák az -embört.</p> -<p>– Abban hát. Bent jártak megint az erdőben a birkák.</p> -<p>– Nono, – veti bele csöndes hangon a vétót János, – csak -módjával. Mert alig hogy bent voltak a szélbe egy kicsit. Nem övött -az ott semmit. Van annak mit önni.</p> -<p>Az utolsó szavakat haraggal mondja és keserűen teszi hozzá:</p> -<p>– De persze, a szögényét möglátják. Másikét mért nem panaszolja -be az őr?</p> -<p>Halbőr most már beletüzesedne a dologba s igen-igen szeretne a -vádlottból vádlóvá kerekedni fölül. Ki meg be kezdi gombolni a -mellényt, ami nyilvánvaló fölindulás jele s olykor a gomblyukakon -húzgálja kifelé a nyakravaló csücskét.</p> -<p>– Ott a másik, Kisguczi Illés, a Nagy István, a Faragó Döme… -Persze, azt nem látják.</p> -<p>Mélyen elkeseredik ezen igazságtalanságok fölött, közbe egy -legyet lefricskáz az asztalszélről s oda se igen akar hallgatni, -mikor rárójják a bírságot.</p> -<p>– A tilos helyen való legeltetésért tizenkét forint bírságot -fizet kend.</p> -<p>János hirtelen körülnéz, s ahogy csak magát látja a szobában, -meglepetve kérdi:</p> -<p>– Én? <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– Hát.</p> -<p>– Ugyan, – szól tünődve s nézi az egyik lábafejét, amelyet -ide-oda mozgat a szőnyegen. A gondolatai elkalandoznak, a bíró más -íráson dologba kezd, János csak áll s egyszer, mintha akkor -eszmélne, hangosan szólal meg:</p> -<p>– Mennyit mondott?</p> -<p>– Tizenkét forintot.</p> -<p>Most kevéske állsimogatás következik és szinte hallik a -sikárlása, amint a kezét végigvonja a borostás szakálltarlón.</p> -<p>– Elég nagy pénz a szegénynek, – szól, s hol egyik, hol másik -ujját húzza végig az asztal szélén.</p> -<p>– Tizenöt nap alatt le kell fizetni.</p> -<p>– Ugyan ne mondja, – csodálkozik Förgeteg s kétkedő arccal -tekint a kapitányra.</p> -<p>– De pedig úgy van, – biztosítja amaz. – Vagy talán le akarja -fizetni rögtön?</p> -<p>Halbőr indulatosan kezd beszélni:</p> -<p>– Én? Mibül? – és úgy lép egyik lábával hátra, mint ahogy -színpadi hősök szoktak.</p> -<p>– Ha van annyi kendnél, jobb, ha most lefizeti.</p> -<p>– Van is. – Lemondólag üt kezével a levegőbe. – Nincs nekem -pénzem… Honnan? Miből?</p> -<p>S miközben így beszél, ravasz szemeivel erősen kémleli, hogy -eddigi viselkedésével tett-e vajjon valami <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> hatást -a bíróra. Amaz azonban csak nagy egykedvűséggel hagyja rá:</p> -<p>– Hát akkor tizenöt nap alatt be kell hozni.</p> -<p>János most kétkézzel támaszkodik az asztalra, kicsit meghajol és -teljes bizalommal teszi föl a kérdést:</p> -<p>– Igazán be kell hozni?</p> -<p>– Be ám. Másképp végrehajtás lesz a dologból. Az még többe -kerül.</p> -<p>A köztapasztalatu igazságot sóhajtva hagyja helyben János:</p> -<p>– No, ez már igaz.</p> -<p>Hmget egy darabig, s majd az egyik, majd a másik lábát rakja -előre, lenézve olykor reájuk. Azután ránt egyet a vállán, a tükörbe -tekint s odavetőleg mondja:</p> -<p>– Hát elmegyek, no.</p> -<p>Lassan indul meg kifelé, hogy esetleg visszafordulhasson a hívó -szóra, mert még erősen él benne a reménység, hogy hátha engednek a -<i>sarcból</i> valamit. Ahogy az ajtóig ér s ott megfordul köszönés -okáért, hirtelen mintha eszébe ötlene valami.</p> -<p>– Nini… kapitány úr…</p> -<p>– No?</p> -<p>János bemegy a szobába újra félig és olyan arccal kezd beszélni, -mint aki valami nagy új dolgot fedezett föl:</p> -<p>– Hát a pecsétet nem adják vissza? <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>A kapitány únja már a dolgot és bosszúsan mordul rá:</p> -<p>– Nem. Az itt marad.</p> -<p>Halbőr lóbázza a kezében a kalapot és csöndesen mondja:</p> -<p>– Ejnye, hejnye…</p> -<p>Hogy nem felelnek neki, még egyszer ismétli a sóhajtást s -csöndesen ingatja hozzá a fejét, mint a cukorhuszárok a lakodalmi -torták tetején.</p> -<p>A bírónak egyéb dolga van s méregbe jön, hogy János annyit -okvetetlenkedik. Haragosan kapja föl a többi papiros közül az -idézést s odalöki az asztalszélre:</p> -<p>– Hát vigye. Ehol van ni. Szeretném tudni, hogy minek az -magának?</p> -<p>– No, – mondja és lehúzgálja a mellénye csücskét, – mégis, szó -nem esik, mondván…</p> -<p>Közelebb halad az asztalhoz, oda is nyúl a pecsét felé, majd meg -hirtelen megáll és fölveti a fejét.</p> -<p>– De hát minek ez nekem? Nem kell ez nekem. – Ezenközben a -sarokba pillant, ahol a bírságról csinálja a jegyzőkönyvet az -irnok, hogy ugyan valójában komoly-e a dolog egészen. – Úgyis csak -eldobnám…</p> -<p>– Akkor minek kéri kend?</p> -<p>– Hát csak úgy, – dünnyögi elszégyenülten s most már igazán meg -van restelkedve Förgeteg, <span class="pagenum"><a name="Page_158" -id="Page_158">-158-</a></span> mert forog a kalap a kezében. Kis -vártatva csak lépdel újra kifelé s a határozatlan lépésein látszik, -hogy gondolatokba mélyedt. Az ajtónál újra megfordul:</p> -<p>– Ugy-e, tekintetes uram, megkérdezem már még egyszer… mennyit -is hozzak?</p> -<p>– Tizenkét forintot.</p> -<p>– Annyit, ugy-e, – mondja János, a kilincs rezén birizgálva. – -Eggyesbe jó lesz-e?</p> -<p>– Jó, jó.</p> -<p>János újra megüti a kabátszélt hátralebbentési célzatból s most -már a lajbliba nyúl. A széles bőrtárcát, ami valószínűleg még -nagyapai örökség, kibontja s a nyelvével végignyalva az ujjait, -forintokat szed ki belőle. Mikor a tizenkét darab megvan, együvé -fogja s most már kemény, határozott lépésekkel megy asz asztalig és -odahajítja a papirosok közé:</p> -<p>– Ehol a pénzük, – szól nyersen, haraggal, – Hanem csak -agyonverem a bürgét odaki mind.</p> -<p>Azonban dehogy. Három-négy hét mulva újra csak megjelenik ismét -néhány birkák irányában a kapitány előtt János, mert az egész -bürgetartásban csak akkor telik némi öröme a gazdának, ha más -földjén legelhet az állat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<h2>Versengés</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161"><br /> --161-</a></span></p> -<p>Eszéki Ferenc a mult héten vett új szerszámot a lovaira és hát -büszke is velük. Szép a szerszám nagyon, világossárga bőrből való, -rézkarikákkal. A ló mindjárt büszkébben megy az ilyen hámban, mert -neki is van annyi esze, hogy más viselkedés illik az ünneplő -ruhával. Továbbá némi bor is van Eszéki Ferencben, miután a -városból megy hazafelé a tanyára. A mezők lakója, ha ügyes-bajos -dolgában a városba viszi az útja, mikor már mindent elvégezett, -betér a szokott korcsmájába. Nem annyira a borital kedvéért, mert -az otthon is van, sőt a kocsiban is találtatódik, hanem mert a -korcsmában ott talál egy-két embert az ismerősök közül. Odakint -mérföldekre vannak egymástól és azon időben, mikor a dolgától -ráérne járni-kelni, az útak is rosszak. Itt meg kéznél van -mindenki, mint a Bárkányi szomszéd, (éppen a nyomás túlsó oldalában -lakik két órajárásra), Kisguczi Illés és a többiek. Itt mindenféle -dolgot meg lehet tudni. Ki hol vesz vetőmagot, mikor kezd szántani, -meg egyéb ilyenféle. Ily módon mikor aztán megindul hazafelé -déltájban a gazda, <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> vidám a kedve és ezt azonnal megérzi a -ló. Nem tudni, attól-e, hogy könnyebb járása van ilyenkor a -gyeplőnek, vagy hogy hangosabb szavu a gazda, – annyi azonban -bizonyos, hogy egészen másképp viszik a lovak a kocsit.</p> -<p>Amiként ő, úgy a többi tanyai is gyorsan hajt kifelé az egyenes -utcákon s a boros emberekben föltámad az érdekes virtus: kinek jobb -a lova? A városban ezt még nem nagyon lehet próbálgatni, mert kevés -arra a hely és sok a kocsi. Hogy azonban a vámon kívül érnek, ott -már nincs ilyféle akadály. Zörögve indul meg a vékonykerekü, könnyü -alföldi kocsi, egy másik utána s kezdődik a verseny nagy -porföllegek és ostorcsattogások között. Ennek a neve: elkerülés. -Már Eszéki Ferkó elhagyott egy egész csomót, olyant, amelyiken vagy -öregember hajtott, vagy asszonykézben volt a gyeplő. Ezek nem -mernek ilyen játékot kezdeni, s egyáltalán nem bánják, ha elkerülik -is őket. Azután meg nem minden lóval lehet megcsinálni az ilyen -versenyt, de azonfölül olyan kocsi se bírná ki, amelyen teher van. -Ha csak egy festett új szék van is rá föltéve, már azt nem töretik -össze a rázkódással.</p> -<p>Eszéki mosolyogva veszi észre, hogy mint hagyogatja el -egymásután a hosszu kocsisort, hol jobbra, hol balra kerülvén el -egyeseket. A szivart keményen szívja a szopókában, mert ha máskor a -pipa járja is, de a városból jövet szivar dukál. Halad <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> előre, -bár a lovait alig érintette még az ostorral, elég, ha a -gyeplőszárral egy kicsit a hátukat veregeti.</p> -<p>Már ott jár egészen az elején a sornak, mert hetivásáros napok -délutánján egész karaván az, amelyik a tanyák világába a városból -különböző útakon megindul. Van néha százával is, mind olyan -emberek, akik a városhoz tartoznak ugyan, de a messzi tanyákon -élnek, ott születtek, s meghalván, ott is temetődnek el. A városba -csak a terményeit eladni s adót fizetni jár s a dolgát végezvén, -rendszerint a kora délután indul meg a tömérdek kocsi s a nagy -távolságok miatt olyan is van köztük, aki csak késő éjjel ér haza a -tanyájába. A távolságok a hosszan elnyúló határ miatt itt akkorák, -hogy más területekkel alig hasonlíthatók össze. Mikor a gyorsvonat -Félegyháza mellett szegedi határba jut, még majd egy óra hosszáig -szalad, míg a városhoz ér. A csengeli pusztán lakó ember -Félegyházával szomszédos, az átokházi pusztán lakó tanyai pedig -meghallja a szabadkai harang szavát. Erre a nagy területre indul -meg a vásáros délutánokon az a sok kocsi, amiket most Eszéki Ferenc -kerülget. Kevés biztatás kell a lovaknak s lemarad mellette -valamennyi. Már a legvégén van, csak az utolsót kell még elkerülni. -Úgy látszik, nem lesz nehéz, mert annak a lovai lassan -poroszkálnak, a gazda lapulva ül a kocsiban egy csomó szénán.</p> -<p>Eszéki neki is vág, de amint amaz a zörgést <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> -meghallja, gyorsan kap a gyeplőhöz, ostorhoz. A lovak azonnal -sebesebben mennek.</p> -<p>– No, ez nem enged, – gondolja Eszéki.</p> -<p>Ő is szorítja a lovakat most már még jobban.</p> -<p>– Gyü, Badár, – mondja a Pejnek, a Sárgára pedig jót húz.</p> -<p>Amaz még előbb járván egy kocsinyommal, ugyanazt cselekszi. Ha -nem is olyan jók a lovai, mint Eszéki kocsija előtt vannak, mégis -előnyösebb a dolga, mert ő eddig lassan járt, Eszéki pedig folyton -kerülgetett.</p> -<p>De azért Eszéki egypár ostorcsapással behoz egy fél kocsinyomot -s a lovak fejei már egy irányban vannak a gazdával. Amaz hátra nem -nézne egy világért, hogy ugyan ki a versenytárs, hanem a fürhécre -feszítvén a lábait, rángatja a gyeplőt, s hol erről, hol arról -biztatja a lovakat.</p> -<p>– Hej, pedig csak elkerüllek, – mormogja bosszúsan Eszéki s most -már a lovak hasaalját ütögeti.</p> -<p>Egyre jobban mennek az állatok, megnyúlnak s a könnyü homokjáró -kocsi úgy szalad utánuk, mintha nem is húznák. Ezzel aztán el is ér -annyit, hogy egy sorba jut a másikkal. Most már megláthatja, hogy -ki a versenytárs ott a nagy kalap alatt. Hát biz az éppen a -Bárkányi szomszéd.</p> -<p>– Nini, – kiáltja át Eszéki, – hát kend nem enged engem előbbre? -<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>Bárkányi is fölismeri Eszékit.</p> -<p>– Én ám, Ferkó, – kiáltja vissza, mert kiáltozni kell a nagy -zörgésben.</p> -<p>– Pedig csak elkerülöm kendet.</p> -<p>– Én nem úgy nézem, – vág vissza Bárkányi gúnyosan.</p> -<p>Mindketten az ostorozáshoz fognak, röpül a két kocsi s ahogy -haladnak, szakadozik már itt-ott a lovakról a tajték. De azért csak -egyaránt vannak, senki sem nyert még semmit.</p> -<p>– No, kerűjj hát, Ferkó! – kiáltja Bárkányi.</p> -<p>– Várjék kend.</p> -<p>Eszéki már a gyühózást is kevésnek tartja, s oly módon -füttyentget a lovainak, mint juhhajtó pásztoremberek a pulikutyának -szoktak.</p> -<p>Ezzel sem nyer semmit, mert Bárkányi csak most kezdi még -szólogatni a lovait.</p> -<p>– Hej, – kiáltja át Eszéki, – a tarisznya lemarad a -kocsiról.</p> -<p>Bárkányi ijedten fordul hátra, mert a tarisznyában sok minden -értékes dolgok vannak, amiket a városból hozott, dinnyemag, -adókönyv, egyéb ilyenek. Az nagy baj volna, ha elveszne. De a -tarisznya ott van a kocsiderékban s Eszéki csalt. Most látja ezt, -mikor előre fordult megint. Az ő hátraforgását kihasználta Eszéki, -mert előbbre ugrott annyival, hogy Bárkányi gazda most már amannak -csak a hátulsó saroglyájával van egy irányban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> Emiatt -aztán elfutja a méreg. Erősen vág megint a lovak közé, s mikor már -majd eléri Eszékit, dühösen átcsap hozzá az ostorával. Éppen a -nyakát éri s Eszéki most szintén haraggal kiált át:</p> -<p>– Mér volt ez, ugy-e?</p> -<p>– Tudod nagyon jól, – vág vissza Bárkányi.</p> -<p>– Mi jogon üt kend engem? – kiált ismét a Ferkó s pislogat hol -Bárkányira, hol a lovakra.</p> -<p>A szomszéd erre nem is felel, csak hajt előre. Megint mennek egy -darabon, de az ostort már most ugyan erősen fogja mindenik. Még egy -ütés kell csak valamelyik részéről s kitör azonnal a harc a vágtató -kocsik tetején. Nem első eset volna. Az is megtörtént már ilyen -dolgokban, hogy a szénahányó villával társalkodtak. Ám most erősen -megrántja Bárkányi a gyeplőt s húzza vissza. Ugyanazt teszi Eszéki -Ferenc is.</p> -<p>– Hó, hóha, hó, – kiáltják egyformán a lovaknak és -meglassabbodnak azonnal. Az ilyesmihez ennyi fáradság után nem kell -nagy biztatás. Előbb ugyan még kocognak egy kicsit, de csakhamar -lépésre fogják mindaketten.</p> -<p>– No, ez útunkba akadt, – mondja csöndesen Eszéki.</p> -<p>– No, hogy, – felel Bárkányi.</p> -<p>Előttük lassan, szomorúan halad egy szegényes kocsi. Elől egy -legény hajtja, háttal fordulva pedig sír egy öregasszony. Fekete -koporsó az egyetlen <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> teher még a kocsin, a tetejére ezüstös -papirosból kereszt ragasztva, öt-hat asszony, ember lépdel a kocsi -mellett.</p> -<p>– Ezt mán csak nem akartad elkerülni, – mondja Bárkányi.</p> -<p>– Nem ám, – felel Eszéki Ferenc, – halottakat nem -kerülgetek.</p> -<p>Így aztán lépésben mennek, de már nem sokáig, mert az útjuk -elvál. Bárkányi a legközelebbi dülőnél lefordul az útról, hogy így -a nyomás alsó végébe érjen, ahol lakik.</p> -<p>– No, Isten áldjon, – mondja. – Tisztelem az asszonyt.</p> -<p>– Isten áldja kendet is, – felel Eszéki Ferenc. – Ejnye, de jót -húzott kend a fülemre az elébb.</p> -<p>Bárkányi befordul a dülőútra s nevetve szól vissza:</p> -<p>– Baj is az. Hisz nem esett idegennek.</p> -<p>Úgy kell venni ugyanis a dolgot, hogy ők voltaképpen rokoni -viszonyba vannak elegyedve egymással.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169"><br /> --169-</a></span></p> -<h2>Fecskék</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171"><br /> --171-</a></span></p> -<p>Volt abban az időben nálunk, odalent a novibazári táborban egy -feketeszakállu, alacsony, mérges kis ember, káplári sarzsiban, -bizonyos káplár Maksa nevezetü. A legények, akik a szava alá -tartoztak, a nevét nem Maksának mondták, hanem mint Macskát -tisztelték. Mert szigoru volt a kis ember fölöttébb, rendet -tartott, többet, mint kellett volna, mert elvégre a rend is csak -olyan orvosság, hogy megárt belőle a sok. Ő túlságos sokat -buzgólkodott ezen s minden alkalmat helyesnek talált arra, hogy -legényeit súlyosan leszidja, vagy egypár napra a tábor áristomába -vitesse. Egy alátartozó legény, a hosszu és szerfölött erős Ördögh -meg is mondta neki egyszer: „Hej, Macska, Macska, ha egyszer innen -hazaérünk Magyarországba, így félkézzel fölemellek a nyakadnál -fogva, de nem teszlek le addig, míg meg nem fulladtál. Akkor -maradsz majd csak igazán Macska.“ A Macska nem szólt rá semmit, -csak börtönbe vitette az Ördöghöt, mert effajta szigorúságot -tartott azon a területen belül, ahol húsz-huszonöt embernek az ő -eszejárása szerint kellett <span class="pagenum"><a name="Page_172" -id="Page_172">-172-</a></span> élni. Bár kitudódott, hogy a Macska -eredendőleg nem volt sem szigoru, sem pontos oly igen nagyon a -végletekig, hanem keménységének oka tisztán csak a magasabb -rangúaktól való félelemben volt keresendő, ami nem ritka dolog -olyan helyen és közönséges nyelven ijedtségnek neveztetik. Ez az -ember hát ezen okból volt szigoru s mert csak a tények előadására -kell szorítkoznom, nem mondhatom el, hogy a hosszu és nagyöklü -Ördögh a hazatérés után csakugyan arra a színvonalra emelte-e, -ahová emelni oly erősen igérte.</p> -<p>Aligha tette, mert a Macska voltaképpen nem is volt rá érdemes, -mert néha mégis csak alább hagyott a szigorúsággal. Ez olyankor -volt, amidőn hazasóvárgó dalokat énekeltek a katonák. Nem olyankor, -amidőn szabadságukban állott, hanem tiltott időben, amidőn rendnek -kellett lenni. És még sem tudott olyankor szigoru lenni a Macska. -Ahogy a nóta szólt az otthonvaló Magyarországról, elfeledte ő is a -rendszerét és hallgatott. Ha már nagyon sok és nagyon hangos -ilyenféle sóhajtás szállt erre hazafelé s már gondolta, hogy a -lárma miatt baj lenne, akkor is csak szeliden szólt:</p> -<p>– Ugyan ne szaggassátok az ember szívét…</p> -<p>A szomoru dalok azért nem hallgattak el. Fölzokogott a barákok -sarkaiban a nóta a szép Magyarországról, amelytől mi messze estünk -a vörös sziklák közé s néhányan már itt is maradtak végképp a -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> vörös sziklák között. Ahogy a -katonalegény parasztészszel a maga szíve verését versekbe foglalni -tudja, olyan különféleképp szól az ének a távol hazáról, lombos -nyárfaerdőkről, a kis pej lóról, amely talán bizony most szomjazik -is, mert nincsen, aki itassa rendesen, s ime, a tó is befagyott, -amiből ő tulajdon maga szokott inni. Hol hát az a fejsze, – -ábrándozott a bakavers sírva, – megyek, beverem a jeget, hogy -ihasson a kis pej ló eleget.</p> -<p>Gyerekes dolog ez, de mindenünnen csak azt dunogták; nótája -csöndes, elhaló, végeztével elborulva tekintettek egymásra az -emberek. Mert szomoru sors az, a jó kis pej lóról, amely idehaza a -nagy mezőkön és tágas helyeken éli világát, csak úgy messziről -zümmögni verses dalokat. De a Bodri kutyának se volt nyugta, a Sajó -kutyának sem, továbbá a nagy fehér Tiszát is emlegették a dalok. -Ami a lentvaló élet napi nyűgéből az emberek részére szabad idő -gyanánt maradt, az leginkább csak ilyennel telt el, míg ellenben -máskor rendkívül nagyokat hallgatot a társaság. Szótalan pipáztak, -mígnem azt mondja egy:</p> -<p>– Otthon már járnak a betlehemesek.</p> -<p>Bólintottak az emberek és hallgattak tovább. És oly szótalan, -mély hallgatások voltak ezek, hogy a vad hegyi folyó zúgása közben -is behallatszott, hogy megy valahol a hegyen fölfelé valamely -katona valamely őrházhoz és nótában kérdezi a sötét <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> -vidéktől: Mikor megyek hazafelé, szép Magyarország felé?</p> -<p>A dal szavát széthordta a völgyben az esti szellő a különféle -katonai népekhez. A minarétek tetején hiába gegőzött a török, ha a -legszebben fújta, akkor se hallgatott rá senki. Csak mindenkinek -azon járt az esze, hogy ugyan mikor megyünk hazafelé, szép -Magyarország felé. De feleletet senki sem adott, a feketülő hegyek -csak hallgattak. Forró sóhajtásokra és meleg vágyakozásokra nem -indul meg az ő keblük, mert szokva is lehetnek az ilyesmihez, -miután a római légiók nótás katonái is kérdezgettek tőlük annak -idején egyet-mást. Mit tudják azok, hogy mi az, mikor egy ember -kezdi mondani: „Csárdás kis angyalom, más ölel, úgy hallom“, – hogy -ezen mindenki elszomorodik. A napfényes mezőkről, a sürü -nádasokról, a szelíd és halk folyóvizekről mit tudnak ők, kik még -csak szélkiáltó madarat sem láttak a barázdában futni? Nekik -legfölebb ilyenekről ha a föllegek beszélnek, amelyek lassan úsznak -innen arrafelé, mert bizonyára nekik sem kellemes ez az utazás.</p> -<p>Óh, a föllegek! Azok is igen kedves vendégek voltak, s ha -ritkásan, nyaratszaka úszott arra valamely olyan fehér bárányfelhő, -amilyen a mi kék egünkön otthonos, a katona fölnézett rá, megemelte -a sapkáját és mondta egymásnak: Nézd, ez alighanem hazulról gyütt… -És azokról is verses nótákat <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> csináltak, a -bánatfelhőkről, amelyek Szeged felől jönnek, jaj de nagyon -sebesen.</p> -<p>Semmiféle poéták nem voltak pedig azok, akik a honvágyat, amit a -maga valóságában az ő szívük kimondani restelt, így versbe és -nótába formázták. Csak egyszerü parasztlegények voltak, köztük -egy-kettő iparos, jó része azonban a tanyák világából és szomszéd -falvak ákácvirágos utcasoraiból. Viselkedésük itthon nem valami -híres, ugy-e bizony? és érzelmeik az ő hideg és nyers szokásaiknál -fogva itthon is igen el vannak vermelve. Abban a sivár életben -pedig, amit oda alá folytatni kellett, némelyiküknek már -esztendőkön által, még ridegebbre vált a lélek. De azért nem halt -el annyira, hogy ne sírt volna titkon az otthoni mezők után, mert -azzal álmodott és azzal kelt valamennyi. Nem bír az alul szabadulni -senki, lelkének ez a tápláléka, ha a határon kívül kell -szomorkodnia.</p> -<p>Valamely alkonyat volt, őszeleji alkonyat, amidőn ahogy a tábor -udvarán és a zúgó víz partján a napi dolog végeztével álmodozott a -nép, kisded fekete fölleg jelent meg az égen a magas hegyek ormai -között. Erről hazulról jött és igen nehezen haladt és egyszer csak -keringélni kezdett a völgy fölött.</p> -<p>– A fecskék, a fecskék,! – kiáltozta a sok gyerek, – jönnek -Magyarországból!</p> -<p>Csakugyan azok voltak, Isten madarai, akik Kisasszony -<span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> napja körül szoktak útra kelni, hogy -meneküljenek a tél elől. Nagy raj volt nagyon és amint forogva -röpdöstek a levegőben, látszott már rajtuk, hogy éjszakai szállást -keresnek. Mert ezen völgy után ismét nagy hegyek következnek, a -Balkán hegyes vidékei, oda bizony egy kis pihenés szükséges. Nem -volt akkor a kis, pár száz emberes táborban szem, amely ne ezen -apró légi madarakat nézte volna. És odajöttek pihenni a fabarákok -tetejére. Ott volt a szomszédban a török város, oda is mehettek -volna, de nem mentek, mert hiszen magyarországi utas idegenben nem -szállhat máshoz, csak magyarországihoz. Hármas, négyes sorával -ülték végig a tetőket; a kerítésekre, az eresz-gerendákra is jutott -a seregből és tele volt csipogásukkal az egész környék. A katonák -meg néztek föl rájuk és beszéltek hozzájuk, kérdezve, hogy mi ujság -otthon, kis fecskék? Ugy-e, nehéz volt a mars idáig a csúnya -hegyeken keresztül? A szegény kis vándorok csak csicseregtek a -kérdésre, úgy, ahogy ők tudtak, de az tökéletesen úgy hallatszott -az elepedett füleknek, mintha magyar beszéd volna. Mert arrafelé -nem lakik a fecske, általában nincsen apró madár. Nincsen ott -semmi. Sasok és ölyvök birodalma az. Azonban csak most mert volna -jönni a sas, vagy csak egy dlyü is!</p> -<p>Halálok halálát nyerte volna ez estén, mikor az édes, apró -magyar vendégek az ereszet alatt <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> beszélnek. Ameddig csak -beszélgettek, mindvégig lesték a szavukat a katonák, mígnem a kis -törődöttek elaludtak ott a tetőszélen, az ereszték gerendáin és a -párkányokon. A barákok szobáiban nem volt ez este lárma, csak -beszélte egymásnak a nép boldogan, hogy lám, hát erre jöttek. Hogy -bizonyosan tudták, hogy erre kell jönniök. Talán otthonról üzentek -is velük, mert az ilyesmi lehetséges, miután a fecskék az Isten -madarai. (Mondja kend mán, komám, nem-e veszi kend észre, hogy ez a -nagyobbik-e, ez a kövér, nem épp az öreg szüléméktül való?)</p> -<p>Azután csend volt, magyar raj aludt a födél fölött, magyar raj a -födél alatt. Ezen az éjszakán még könnyebb volt hazaálmodni, mint -máskor, bár az máskor sem ment valami túlságos nehezen.</p> -<p>De azért még nem riogott az őrségen a kürt, mikor már ébren volt -a nép, hogy a fecskéi után nézzen. Szerette volna azt mindenki -látni, hogy hogyan indulnak a tovább való messzi útjukra a kicsi -magzatok.</p> -<p>Azzal azonban senki se számolt, se ember, sem fecske, hogy -miféle szelek lakoznak a feketehegyek katlanaiban. Elővágott onnan -észak felől éjfél után a nagy hidegség és havat hozott, amely -belepte a tetőket, a barakokat és igen nagy hideg lehetett, mert az -útszélen járó turkószerbek azt kiabálták egymásnak: Zima, komsia, -zima.</p> -<p>Ami meg a fecskéket illeti, azoknak javarésze <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> ott -hevert a havas földön megdermedve, kifagyva szépen. Némelyik, ahogy -elállta altában gyenge testét a fagy s lebukott a barak tetejéről, -még vergődött valamicskét s nem éppen a fal tövében dermedt meg, -hanem szárnyaival verte a havat és odább akart menni én szegény -állatom, mert tudta, hogy neki útja van valamerre. No, egypár -lépést el is vergődött a hóban.</p> -<p>A nép pedig ott türelmetlenkedett a barakajtóban és el volt -fagyva az ő szívében is minden virág és nem mert kilépni az ajtó -küszöbén, mert akkor szeges lábbelijével halott fecskére taposott -volna. Időbe telt, míg valahogy átugrálták a dermedt testeket és a -kurtatermetü tambur Asztalost, aki akkora ugrásra nem volt -alkalmatos, a hosszu Ördögh csak úgy kivetette a hóba, hogy a -halott fecskék fölött elhaladni bírjon. Káromkodott is az Ördögh, -(a nevével jár különben), mondván, hogy ilyen sorsokat miért -éreztet velük a sors? Senkisem volt rá felelettel: egy új nehéz -kéreg szorult a lelkek fölé. Infanteriszt Kéhler-féhler lépegetett -a fecskék közt. Kéhler volt a neve, de mert a golyó, amit ő -küldött, soha célt nem talált, okos német szó szerint -Kéhler-féhlernek neveztett.</p> -<p>Igen kövér, de mindamellett bohó ifju volt ez a Kéhlerféhler, -bár egyébként tanyai származás, amin nincs mit csodálkozni, mert -van itt olyan juhász is, akit Hoffannak neveznek Hát Kéhlerféhler -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> a hóba térdelt, fölvett egy fecskét és -nézte a két tenyerében.</p> -<p>– Nini, – mondta, – még meleg.</p> -<p>Két nagy tenyere volt ennek a Kéhlerféhlernek. Paraszti és durva -a tenyér, de annál melegebb a vér, amely alatta lökdösött. Ebbe a -két tenyérbe fogta a madarat. Tenyere melegétől a madár éledt. -Szemeit a félhalódó állat fölnyitotta és Kéhlerféhler nagyot -ordított:</p> -<p>– Emberek, élnek még a fecskék.</p> -<p>És szinte tülekedve, egymást előzve rohanta meg a katonanép a -hóbafagyott fecskecsapatot. Ki mennyit bírt, annyit szedett föl -belőle és a hosszu Ördögh, aki az imént hajította a hóba a rövid -tambur Emerich Asztalost, már ismét behajította a barákba, hogy -fűtsön, ahogy csak tud, mert meleg kell ide.</p> -<p>A sok baka pedig hordta be a fecskét, az asztalokra rakta és -keszkenővel, fehérruhával, miegymással terítgette és akadt, aki -fején csókolva ébredő madarát, a száján keresztül igyekezett bele -lelket lehelni. Nem maradt a tábor udvarában elhullott fecske egy -sem, csak amely már végleg elhalt. Emezek meg, a barakszobákba -hordottak, egymásután nyitogatni kezdték a szemüket. Jaj, de nagy -örömök voltak azok!</p> -<p>– Néd-e, mán éled! <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>– Hát az enyim? Ni, hogy mozdul!</p> -<p>Mozogtak csakugyan a kis állatok. Volt, aki már fölült az -asztalon és széjjeltekintett. Gyönyörűséges szeme van a fecskének, -kis acélgömbjében le van rajzolva az, akire éppen tekint. Hordta a -sok katona nekik a komisz kenyeret és az erőre kapottak közül már -akadt olyan is, amely feléje nyúlt. Vizet is vittek nekik -csajkákban, de továbbá hoztak feketekávét is. Mert miután a bakanép -igen szerette a feketekávét, amibe baka-kenyeret aprított, a -barakszobák haditanácsa hasznos tápláléknak vélte a fecskék részére -is.</p> -<p>Jó vol-e, nem volt-e: nem tudni, de annyi bizonyos, hogy -egy-kettőnek a kivételével mind életre jött a fecske. És azután, – -bár ki is nevessenek érte, – az az állat tudta, hogy hol van. Mert -egy sem vadult meg, egy sem röpdösött a falnak, hanem otthon volt -valamennyi. Összeázott szárnyaikat a legfinomabb eszközével: a -fogkefével pucolgatta a baka.</p> -<p>Azután mindenkinek a fecskéjei ott laktak azon délelőttön az -ágyon. Más kompánia állt épp aznap szolgálatban, hát szabad volt a -nap és kedve szerint ajnározhatta kis magyarországiait a nép. -Gügyögtek nékik a katonák, mint ahogy apró gyereknek szokás. Rá -válaszul csipogtak a fecskék és a durvalelkü parasztkatona lelke -síránkozva mondta nekik: <span class="pagenum"><a name="Page_181" -id="Page_181">-181-</a></span></p> -<p>– Mért nem úgy mondod, hogy érteném, hogy mid fáj?…</p> -<p>Dél felé az idő kiderült, a szél abbamaradt. Tenyéren vitték ki -az udvarra a fecskéket és fölrebbentek onnan a tetőre. Ott -beszélgetni kezdtek s várták a társukat. Sokat hoztak ki a népek és -ezek is elmentek aznap délután. Szerencsés boldog útat sóhajtottunk -utánuk.</p> -<p>Más felekezet pedig, a gyengébbje, még azon éjszaka is ott hált. -Betette a katona az elgyötört, az elvárvult kis madarat az inge -keblébe és együtt aludtak, a verekedésre fogadott legénynek és a -rövidke kis madárnak a szíve egymáson dobogott. Másnap aztán mind -elment. Infanteriszt Alekszander Hézső eresztette el az utolsót. -Fölvágott a magasba a madár, néhányszor körülkerítette a tábort, -azután megindult a társai nyomán.</p> -<p>– Eredj, csak eredj, hálátlan kutya, – kiáltotta utána Hézső, -pedig voltaképpen annyi köny pergett a nagy vörös szakállába, hogy -az sem bírta állni: arról is lepergett.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183"><br /> --183-</a></span></p> -<h2>Vándorló földek</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185"><br /> --185-</a></span></p> -<p>Senki ebből a napból nem gondolta volna, hogy mit lesz hozandó. -Úgy kezdődött, mint a másik, az állatok is azok maradtak, amik -tegnap, pedig mondatik, hogy az állat megérzi a veszedelmet. -Bizonyos-e, senki megmondani nem tudja, mióta a régi boszorkányok -elmultak s ma már nincs ember, aki a madarak és denevérek nyelvét -értené. Egyedül a kutya az, amely néha világos, napos délelőttön -kifut az árnyékból a tanyaudvar közepére s föltartván a fejét, -olyformán, mint amikor a ló szokott a felhőkre nevetni, idegen -hangon hosszu, szomoru vonyításba kezd. Ez rendszerint nem jót -jelent, az bizonyos. De ezúttal a kutya sem tett ilyest és semmi -állatok nem nyugtalankodtak. A lovak italt kaptak rendes időben, -hajnaltájon és ugyanekkor a kakas az ő régi módján üdvözölte a -hajnali csillagot. Feketésbe volt még a táj, de az ákácok fiatal -leveli már ébredtek alvásukból, a jegenyék legteteje pedig -bólongatni kezdett, mert apránkint föltámadt a szellő.</p> -<p>Így volt ezen a reggelen a tanyán. Hajnalhasadtán fölkelt Fehér -Máté és szétnézett az udvarban <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> az állatok között. A -kutyát láncára kapcsolta vissza az éjjeli szabadságából, s mire a -felesége is kijött a házból, fogadta az asszony jóreggel-kívánatát. -Viktor a tyúkokat nézte körül s kötőjéből sárga kását szórt az -egészen apró fiókoknak. Máté egy ágat vett föl a kert mellől s -védte a párnapos csibéket a falánk kacsák rohama ellen. A kacsák -már meg is fürödtek ekkorra a kút mellett a vízben s most el -akarták enni a sárgakását a sárga csirkék elől. A gácsér vezette a -támadást, de Fehér Máté jól a fejére ütött az ággal.</p> -<p>– Te rossz csont, – mondta neki, – eredj kígyót fogni, még majd -hogy éppen téged traktálunk kásával.</p> -<p>A gácsér, – élemedett, okos kácsa volt ez, – el is ment és -hápogva hívta maga után a hadát. Siettek, megkerülve a sövényt, ki -az árokszélre, s ott lármázni kezdtek nagyon.</p> -<p>– Tanakodnak most, hogy mitévők legyenek, – szólt Máté -Viktornak. – Jót húztam a Makszi fejére.</p> -<p>Ezen nevettek. Viktor most elereszté a kötője sarkát s mind -odaszórta az ételt a csipogóknak. Mivelhogy odabent is csipogni -kezdtek. Kihallatszott a házajtón, hogy valaki azt kiáltja:</p> -<p>– Anaaa…</p> -<p>– Megyek, megyek, – felelt rá szinte öntudatlan az asszony, – -megyek már, kis pulykáim. <span class="pagenum"><a name="Page_187" -id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>Máté boldog mosolylyal tekintett utána. Messzi a mezőség tulsó -oldalán hirtelen hosszu tűzdárda jelent meg az égen s utána rögtön -a föld peremén vörös világával föltűnt a mindenek élesztője, a nap. -Libegett, egyre jobban mutatva magát. Máté eldobta az ágat s -kalapját emelvén, köszönté. Aztán nézte, mert soha ennek a -nézésével betelni nem lehet. Az Isten küldötte ő, aki sírjából -minden reggelen föltámad, lassan és méltóságosan. Azonnal üdvözölni -kezdik a madarak, a szarka cserreg és a sas gyorsan emelkedik, mint -illik is, hogy alantosai nevében tisztelje. A Búböcze megszólal az -istállóban és azonnal ki is lép a kúthoz s a gazdára tekintvén, a -maga nyelvén pár rövid szóval mondja neki:</p> -<p>– Vizet, Máté, vizet a Búböczének.</p> -<p>A libák meg egyszerre nekiiramodnak és keresztül a sövényen.</p> -<p>– Gágá, – mondják a libák a napnak s feléje terjesztik -szárnyaikat.</p> -<p>A töröttlábu varju, a tanyaudvarok humoristája már rég lejött a -padlásföljáróról s ezúttal abban foglalatoskodik, hogy a zabos -zsákon a lusta macskát költögeti, a farkát csipdesvén. Az ákácok -teljesen fölébredtek, leveleiket szétbontják, illatuk azonnal -érzik. A jegenyenyár zöld levele a szőlőben fehér hamvas alját -mutogatja. Mindez egybeolvad és mindez gyönyörü.</p> -<p>– Kszü, pszü, – kiáltja mérgesen a macska <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> és jól -pofonüti a varjút. – Grá, grá, kurkurkur, – felel rá emez ijedten s -rögtön elugrik és billeg a kutya felé, hogy ezentúl most már majd -ezzel társalog.</p> -<p>Máté néz és hallgat és áll elmerülve, így nyújtván imáját -mindezekért annak, aki adta. Azután fogja a baltát s folytatja a -dolgot ott, ahol az este elhagyta és faragja az új kapubálványt a -régi helyett, mert idővel még a kapubálványok is elmúlnak. Akkor -kijön a pitvarajtóba Viktor, a két karján két apró emberrel.</p> -<p>– Apja, – mondja, – apja!</p> -<p>Máté leteszi a baltát és odamegy. A Pistika ez, meg a Miska. -Pistika a jobbadik, Miska a balabbik. Tökéletes egygyek, mert -ikrek, de mégis a Miska a tömzsibb, lyuk van a képin, ha nevet. -Erről lehet megismerni, hogy melyik kicsoda.</p> -<p>– No, mit kell mondani? – kérdezi Viktor.</p> -<p>– Addon Iszten ló löddet. – Így véli Miska, hogy ezt kell -mondani. A példán Pistika észretérvén, szintén szól:</p> -<p>– Addon Iszten ló loddalt.</p> -<p>– Ló löddelt, ló loddalt, – köszönti vissza őket boldogan Máté, -csók között.</p> -<p>István és Mihály lekívánkoznak a földre. Kissé hideg még és -harmatos, azonban azért nagyon jó. A kicsi meztelen lábak edződést -szívnak föl az áldott homokból. <span class="pagenum"><a name= -"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Újság van, apja, – szól Viktor mosolyogva. – Nagy újság.</p> -<p>– No? – mondja Máté.</p> -<p>– Hát nem látja kend?</p> -<p>– Újság? – ismétlé Máté. – Nem tudom. Nem vélek rá.</p> -<p>– Hát… – folytatja dévajkodva Viktor.</p> -<p>– Hát? Mond no, ha tudod.</p> -<p>– Hát épp ma két esztendősek a gyerekek.</p> -<p>– Óh, uram Isten, – nevet Máté, – hát ijen vén népek mán kentök, -iftyurak?</p> -<p>– A! Búböcze! – mondja Miska a tehénre.</p> -<p>– A! Búbocza! – mondja Pista is.</p> -<p>– Ugyan, hát mit adjak nekik? – szól Máté.</p> -<p>Tanyán nincs játék a gyereknek, de nem is kell. Ott a liba, -tyúk, csirke, kutya, sündisznó: mind jóbarát. Egyedüli ellenség a -sánta varju, mert az kiszedi rendesen a Pistika kezéből a tejes -kenyeret. Hát a dióval gurigázni kutya? Vagy beleülni a talicskába -kettősen, aztán hajtani a lovakat: Dü te Tárga, hóha hó! A homokba -pedig olyan házakat lehet építeni, hogy az valóságos ritkaság. Máté -bemegy a belső házba és két darab egészen fényes krajcárt hoz -elő.</p> -<p>– Ne nektek. Egyik egyiknek, másik másiknak. Jól vigyázzatok rá. -Ezen vösz édesanyátok nektek ruhát. Ez pénz, úgy nézzétek.</p> -<p>– Péz, – szól Miska. <span class="pagenum"><a name="Page_190" -id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>– Péd, – folytatja Pistika.</p> -<p>Teljes csodálattal tekintik meg, külön-külön, egyik a másikét. A -barnapiros apró arcokon a bámulat ül. Lám, ilyen is van a világon, -amit ők még eddig soha nem láttak.</p> -<p>– Ni! – mondják egymásnak.</p> -<p>– Az enyimek, – szól Viktor.</p> -<p>– Hát. Hogyne. Mindön a tied mán éppen, – felel évődve Máté.</p> -<p>Evvel aztán megy is vissza az ákácfarúdhoz, amit faragni kell. -Az asszony a házba tér, hogy rendezkedjen. Így vannak egy darabig. -Viktor már mindent rendbe szedett s a konyhában foglalatoskodik, -hogy a tejet melegítse a népeknek. A balta alatt kint kong a rúd s -recscsen róla sorra a darab, amit Máté lehánt. Egyszer bekiált:</p> -<p>– Viktor te! Vidd be a gyerekeket.</p> -<p>Az asszony kilép:</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Úgy nézem, föltámad a szél.</p> -<p>Valóban, a tanya mellett a vetéseken a szélkiáltó madár egyre -erősebben hallatja szavát. Fönt a jegenyenyárfák tetejének -birodalmában már zúgás van. Hirtelen messze vékony hegy emelkedik a -homokból, egyre nagyobb, egyre magasabb. Ott már a forgószél járja -a boszorkánytáncot. Viktor épp hogy ölbe kapta a gyerekeit és -bevitte a házba, már ide is érkezett süvöltve. Utána nagy zúgás -következik és <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> végigvágtat a tájon a száraz vihar. A -gólyafészek leröpül a kémény tetejéről és száll messze, az apró -gólyákkal egyetemben. A jegenyefák sírnak s a nagy elhajlásokban -pattog a derekuk. Minden, ami csak állat, sietve menekszik az -udvarból födél alá. – A varju nagyon jól megfér most a Jancsi -macskával. – Minden madár elül, csak a szélkiáltó szava hangosabb -egyre, amely bolondul szaladgál, a fejét épp most hányó búzavetés -között. Máté sietve futkos az udvarban, becsukva minden ajtót, -ablakot, ami nyitva volt. Néhány eltévedt apró csibét fölszed s -bedobja a kotlóshoz, az ágasról leszedi a köcsögöket s a földre -fekteti. Az idő pedig mindig nagyobb. A szénapadlás elől elfújta a -nehéz létrát és bontogatja már a ház tetejét. Egyre lejebb száll, a -földet keresi, hogy abban kárt tegyen. Mikor aztán leér, hogy egész -hatalmával söpri a füvet, a homokot, egyszerre semmit sem lehet -látni. Ez az az idő, mikor a vasjáromszög megtanul röpülni. Nincs -levegő, se ég, se föld, csak homok van, szálló, röpülő homok, amely -elfog mindent és betemet mindent. Rettenetes a zúgás. Kétágu öreg -törzsek kettéhasadnak, fiatal fák gyökerestől fordulnak ki s földre -fekszenek, azon henteregvén. A föld fölszállt a levegőbe, a föld -utazik s nő a homok, mindegyre nő. Máté kiáltana bele a zivatarba, -de nem bír, a röpülő homok úrrá lett az emberen.</p> -<p>– Isten, hol vagy? – szól elhaló szava. <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>Még egy ideig dőlnek a fák és visz mindent a szélzivatar: -gerendát, szénaboglyát, azután haragja kezd elülni. Egy nagy, -utolsó fúvás elviszi még a galambok ducát, azután óriási hosszu -sóhajtással elvész a zivatar. Vonul odább, három-négy forgószél -homokhegye fut végig a tájon, távozóban.</p> -<p>A homok lassankint leszáll, a reszkető levegő elcsendesül. Máté -rázza magáról a földet, ami ellepte s mély szomorúsággal néz végig -a tájon. Lám, mit hozott a nap. A szálló homokban, ami ellepte az -udvart, a sövényajtóig megy, hogy megnézze azt, amit megnézni -rettegés és lelki kínszenvedés: mi lett a vetésből Isten ezen -csapása után. Ám a sövényajtót kinyitni nem lehet, úgy tele van -fújva mindennel, fával, karóval, vödörrel, homokkal. Hát csak a -sövény fölött tekint szét a fekvőségre és amint a szúrós ágakat -széthajlítván, tekintete a vetésekre esik, följajdul. Mintha kétágu -szigonynyal szaggatnák a szívét, mintha kalapácscsal vernék a -fejét, a homokkal lepett haját a vihar boszorkányai. A nyilegyenes -táj most dombos, hepe-hupás. Ahol a búzavetés állott, nagy, tágas -mélyedés látszik, mint amilyen a kiszáradt tófenék szokott lenni, -ahol pedig az árpa virult, ott se síkság, se árpa, hanem magas -domboldal: a búzavetés földestül átvándorolt az árpavetésre. Látván -ezt s a maga tiszta eszével azon pillanatban fölfogva e dolgok -következményeit, Máté szemeiből kicsurran a köny és vize elvesz a -képét <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> borító homokban. Úgy érzi, az esze -pusztul, s minden, ami a világon van, előtte elfeketedik. Lassan -megfordul az ember. Visszamegy a házig s éppen mikor Viktor -halaványan nyitja az ajtót, szemközt ér vele.</p> -<p>– Viktor, – mondja megtört szomorúsággal, – látod-e? Látod-e? -Nézd, nincs semmink. Amit a jobb kezével adott az Isten, elvette. A -balkezével járt itt. Nézd. Elpusztultunk. A nincstelenségbe -jutottunk.</p> -<p>A szeretett ember könyázott, poros arcára függeszti szemeit az -asszony és az ajtófélfába fogódzik e megrendülések alatt szótalan. -Ki tudna erre mit felelni? Ő is csak úgy van, mint amaz, itatni -kezdi az egereket a szeméből s állnak a pusztulás közepett -hallgatag.</p> -<p>Ám Miska félretolja az anyja szoknyáját és előlép. Csillog a -kezében az új krajcár és kínálva nyújtja az apja felé:</p> -<p>– A! Apám! Pénz!</p> -<p>Pistika a másik oldalon következik elő és röviden kínálja -vagyonát:</p> -<p>– Péd! Péd!</p> -<p>Fehér Máté letérdel az istenhozta homokba, átvette két karjával -két gyermekét és Viktorra nézett. Könyezése már elcsillapodott.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195"><br /> --195-</a></span></p> -<h2>Főzés</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197"><br /> --197-</a></span></p> -<p>Meg volt apadva a víz nagyon. Alant, egészen a kőfal alatt, -kilátszottak belőle a nehéz gránitok, amiket a fal oldalába -erősítés gyanánt hajószámra dobáltak évek előtt, amikor itt attól -tartottak, hogy nem a Tisza jön ki a partra, hanem a part -kínálkozik be a mederbe. Ezenfelül csendes nyári reggel volt. A -tulsó parton, az ártéri füzesek között fehér tehenek és tarka -tehenek legeltek, messze fönt Tápé felé kevéske köd legelt a -lapályos vízen. A malmok lapátjai lassan forogtak s feketére -barnult deszkáikról aranycsöppek hullottak a sárga vízbe vissza. -Maga a víz kétféle színt játszott. Világos az innenső oldala, ez az -ősfolyó, ez az a víz, amely Sziget alól, Szolnok alól, Szentes alól -következik. A tulsó a Marosé, az sötétebb s így nagy apadások -idején nincs annyi vágása, hogy a másikba elegyedhetne. Együtt -haladnak, külön, halkan, hogy semi zajuk nem hallatszik. A tömérdek -nagy vashídak lomhán állnak fölöttük, öt-hat lába van -egyiknek-egyiknek, de egy lábat se ér a víz, annyira patak a folyó. -Ki nézné ki belőle a tavaszi harsogó tengert ilyenkor, amikor oly -lassu, <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> hogy ágat kell bele vetni, hogy -megláttassék, merre van a folyása. Fölötte halszag érzik. A tulsó -parton hálót húz lassan néhány ember, egy egyfából való -halászcsónak lassan halad a közepén; az az ember, aki a végében ül, -lyukas fadarabbal ütöget a vízbe, s ennek a kuttyogásával ijeszti a -harcsákat a háló felé. Csend van ezen a tájon, a tengerhajósok -állomására még nem jött a szentesi gőzös, a többi parti forgolódás -helye meg lejebb esik. Lementem az iszapjárt lépcsőkön a mederbe, -amit a folyó elhagyott, mert az ilyesmiben néha különös érzés van. -Járni a víz fenekén. Nagy darab kövek voltak itt, amiket a Maros -tavaszi árja már erősen kiporondolt néhol. A kövek között apró -halak kínlódnak s vetik magukat jobbra-balra, igyekezvén a víz -felé. Elemük azonban elhagyta őket s elvesznek a parton. Van ott -aztán azonfölül törött bögre, bádogkanál feje s egy nagydarab -szigony és bele van ütve a földbe, amely valamely horgonyt vetett -vasmacskából szakadt ki. Továbbá rőzseágak s az apró bojtorjánfű, -amely azon a helyen, ahonnan a víz tegnap elment, ma már kifakad s -fehér virágját hullatja a tátogó apró halakra.</p> -<p>Odább a kövek közt mozog valami feketeség. Közelebb érve, -látnivaló volt, hogy ez egy ember, bocskorban és zölddel cifrázott -szűr a vállán. A mellén bőr, amelyre piros, zöld és sárga -zsinórokkal csodálatos tulipántok vannak hímezve. Ez a melledző, -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> egy rácos ruhadarab. Magyar ember közül -csak az hordja, aki köhög és fél a hűtéstől. Ez megvédi a -szelektől, mert a bőr belseje nem cifra, hanem rajta van a birka -szőre és ezen áldott jó állat még holt korában is így melegíti az -embert.</p> -<p>A bocskoros mellett egy nagy iszák hevert, abból már előszedett -egy bögrét. Ebből sem ma főztek először, mert füstös az oldala -nagyon. Három kőből tűzhelyet is csinált már, az aljába pedig azon -galyakból, amiket a víz a partra hordott, tüzet rendezett. Lement a -partszélre, ott lehajolt, kezében a bögrével. Az edény aljával -szétvert egy kicsit a habok között, hogy tisztátlanság ne jőjjön -bele, azután pedig megmeríté. Eközben nem szólt semmit, halkan -járt, igen ügyesen lépdelve bocskorával a kövek között. Szigoru -arcu ember volt ez, a képe jóformán feketebarna a napégéstől, -harcsabajusza hajósok szokása szerint lefelé lógott.</p> -<p>– No, – mondom, – adjon Isten.</p> -<p>– Adjon Isten, – felelt és a kopottas sipkából, ami a fejére -volt húzva, igen bizodalmasan integetett ki.</p> -<p>– Hát mire végzi?</p> -<p>– Ehun-e, – mondta megint, – nézze. Majd főzök.</p> -<p>Letette a bögrét a tűzhelyre, vigyázva igen, hogy valamiképp -oldalt ne forduljon. A tüzet is megpiszkálta. Előbb guggolt, azután -leült ismét, bocskorait <span class="pagenum"><a name="Page_200" -id="Page_200">-200-</a></span> kinyújtva. Akkor az iszákba nyúlt. -Sok minden volt ebben a nagy bőrtáskában, szinte csörgött. -Legelsőbb krumplit szedett ki, vagy három szép és nagy darabot. A -bicska is az iszákban volt, azt kotorászta most már. A bicskának -szokása, hogy elbújik, de csak előkerül, ha kutat utána az ember. -Hámozta a burgonyákat, jól vigyázva, hogy igen sokat le ne nyessen -róla a héjával. Amit letisztított, ketté vágta, a darabjait megint -csak kettőbe s így a bögre vizébe dobta. Így járt a többi is, amely -után újból az iszákban kellett keresgélni. Mélyen belenyúlt, hogy -szinte a válláig elveszett a karja benne.</p> -<p>– No, – szólt csöndesen, – gyüssz vagy nem gyüssz?</p> -<p>Gyütt. Egy szép fej vöröshagyma volt, az gyütt ki. Ennek a -tisztításával már nem sokat törődött. Hanem lehántotta a külsejét, -kettévágta s a bicska lapjával nyomta széjjel.</p> -<p>– Ereggy a többi után.</p> -<p>Az is a vízbe került, amely már főni kezdett.</p> -<p>– Hallja, – szólt megint az ember, – hogy duruzsol? Nincs ijen -bögre több a világon, akibe így megforrjon a víz…</p> -<p>Tévedne, aki azt hinné, hogy zsír nem tartózkodott az iszákban. -De bizony tartózkodott. Vele együtt jött elő a napvilágra egy -ütött-vert cinkalán is. A zsír fehér ruhában volt, azon belül pedig -egy <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> bádogedényben. Ez a boldog világban -itce vagy messző lehetett. A kanállal mért a zsírból, a szűrből -pedig skatulyát szedett elő, amelyben fűszerszámok voltak. Só, -paprika és egyéb ilyenféle. Ebből mind jutott a bögrébe a zsírral -együtt s a kanállal kavargatta az egészet. Senki el nem gondolná, -aki nem tapasztalta, hogy milyen csodálatos jó illata van az ilyen -mis-másnak, ami egy füstös bögrében fől a part kövei között. -Egy-egy galyat rakott az oldalára, hozzáértő módon, hogy -mindenfelől érje a láng.</p> -<p>– Nem vetök neki három órát, – adta föl most tréfásan a szavat, -hogy megfől.</p> -<p>– Gondolom, várja is már.</p> -<p>– No, – felelte, rázva a fejét igenlőleg. – Éjfél előtt -indultam, de még nem öttem ma. Hát az embör mögéhözik.</p> -<p>Megkavarta a bögre belsejét a kanállal s vágyó szemekkel -tekintett bele, főlt a krumpli, egyet kivett s megpróbálta, omlós-e -eléggé. Még egy kicsit várni kell vele. Hanem a leve, az tökéletes -volt már egészen, s ami a kanálon maradt, nagy gyönyörrel -szürcsölte le róla.</p> -<p>– Csak azt mondom én, hogy a főtt ételnek nincsen párja, – -mondta.</p> -<p>– Aztán elég lesz ez reggelinek?</p> -<p>– Hát, tuggya, több is löhetne. De ez a bögre így is nagyocska -az iszákban… Mög ez is ölégbe kerül. Nézze, fél kanál zsír, három -krumpli, egy <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> hagyma, só, paprika, könyér… Mit tögyön -a szögény?</p> -<p>Kése nyelével verdesni kezdte ültőhelyéből a bocskora orrát s -görbedten, elgondolkozva tekintett szét a vízen.</p> -<p>– Az ám, – folytatta sóhajtva, de csakhamar abbanhagyta e -gondolatokat. Bugyborékot vetett a bögrében a víz s habos teteje ki -is futott. A burgonyadarabok játszottak benne, hol fölkerültek, hol -lementek. Már most elemelte a tűzről. Újjai meg sem érezték a bögre -fülének a melegét, mert lassan, vigyázattal vette maga elé, hogy ki -ne lötyögjön a jó meleg étel. A két térde közé szorította s újból -benyúlt az iszákba kenyérért. Nem volt sok, de jól megőrizve, piros -kendőben. Megfogta a csücskét, fölemelte s a kenyér lassan -kiforgott belőle a kőre. Lassan kezdett enni s fújta az ételt a -kanálban s párologva szaladt szét a levegőben a paprikás hagyma és -a zsíros burgonya szaga.</p> -<p>– Ízlik, látom.</p> -<p>– Hát igen, – mondta. Azután, mint akinek valami az eszébe jut, -rántott egyet a vállán. – Nekem jó.</p> -<p>Ez az étel pedig, amit te főztél, már csalogat erre valakit. Ez -a valaki egy parti gyerek, amilyen sok van. Félig elzűllött -apróságok, akik, ha halat vesz valaki, hazaviszik egy garasért s -vágtatva futnak a hajóállomások felé, ha gőzös közeledik, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> lesz talán olyan utas, akinek a -batyuját utána kell vinni. A gyerek rongyos és sovány, lassan -lépegetett a kövek között, vigyázva a meztelen lábaira. Megállt -aztán jó távolosan és nézett. Nézte a bögrét, a kenyeret s -igyekezett jóllakni az étel szagával.</p> -<p>– Hát te, csipisz, – szólt rá az ember, – mit bámulsz?</p> -<p>A gyerek szégyenülten kapta le róla a tekintetét s zavartan a -víz felé fordult. Lassan lépett egyet-kettőt előre, aztán vissza, -amerről jött.</p> -<p>A kanál a bögre oldalában a felén alul kopogott már. Az ember -belenézett, azután megmerítvén jól a kanalat, ezt még a szájához -emelte. Azután a gyerek után kiáltott:</p> -<p>– Te.</p> -<p>Hirtelen visszafordult a fiu.</p> -<p>– Gyere no, – intett neki, nyújtva feléje a bögrét. – Ödd mög, -de sebösen, mer gyün mán átalrul a ladik értem…</p> -<p>A gyerek mohón kapott az étel után s nagy igyekezettel kotorta a -kanállal a bögre oldalát. A bocskoros nézte egy darabig, azután -sietve pakolázta holmiját az iszákba. A kenyeret már készült -behajtani a piros kendőbe, amikor meggondolta a dolgot s vágott még -belőle egy darabot. Annak felét magának törte, a másikat nyújtotta -ismét a partigyerek felé:</p> -<p>– No, – kínálta békülékenyen. – Ne.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205"><br /> --205-</a></span></p> -<h2>Vásár</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207"><br /> --207-</a></span></p> -<p>Az átokházi kapitányság egészen odalent van Szabadka alatt, de -azért Vadlövő István mégis csak bejött a vásárba. Semmi vennivalója -nem volt éppenséggel, mert Vadlövő világéletében barkácsoló ember -lévén, nem ád pénzt kaszanyélért, hanem maga faragja. Ilyen -furfangokkal gyarapszik aztán a vagyon, mert akárki akármit beszél, -csak úgy érdemes a pénzt megkeresni, ha nem költi el mindjárt másra -az ember. Azonban amit cifra kaszanyélre sajnál, mégsem sajnálja -magától, sem a családjától.</p> -<p>– Most vásár van bent, – mondta otthon, – ilyenkor sok -mindenféle mutogatások vannak, azokon az ember eszmélkedik. Aztán a -gyerekeknek ez gyönyörűség.</p> -<p>Ebben igazat adnak neki az otthonvalók, mert az átokházi pusztán -néhány kútágason kívül alig lehet egyebet látni. Így aztán el is -határoztatik a menés. Már szombaton este nem lehet birni a tanyában -a Viktor leánynyal és az Énok gyerekkel. A városba mennek holnap, a -városba. Oda még a tanító úr is csak egy hónapban egyszer megy. -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>– De talán még akkor se menne, – véli Vadlövő, – ha a fizetését -nem ott adnák oda neki.</p> -<p>Az asszony is tesz-vesz, vasalja a városba való szoknyát és -sokáig tépelődik azon, hogy az új ruhát adja-e az Énokra? Már a -városban igazán az új ruhát kellene ráadni, mert az ilyesmi -ünnepélyes alkalom, más oldalról tekintve azonban a dolgot, kocsin -rettentő kopik a ruha. A gyerek apja dönt a kérdésben. István azon -véleményben van, hogy nem lehet most itt Énoknak a kedvét szegni. -Ha már kedvtöltésre van a nap szánva, ne essen a gyereknek az -zokon, hogy hát ő mostan itten nem új ruhában jár-kel. A ruha ugyan -kopik kissé, de hát majd egészen tiszta, száraz szalmát tesznek a -kocsiderékba. Azon majd úgy elhevernek a gyerekek a városig, hogy -az csupa gyönyörűség.</p> -<p>Vasárnap virradóra ugyan korán kelnek. A fiastyúk még fönn van -az égen, amikor Vadölő már tökéletesen elkészült, s mert az -asszonynak az öltözködéssel van dolga, ezúttal a reggeli gondját -magára veszi. Pár apró szilánk lángjánál szalonnát süt, hogy éppen -ha már ilyen korán kelnek útra, egyenek valami meleg ételt az -aprók. Gyors falatozás megy most, mert messze a város. Azután befog -az apja. A tanyában ottmarad a béres, annak kiadják egész napra az -élelmét. Vadlövő pedig a kocsiderékba helyezi a gyerekeket, az -asszonynyal együtt ketten előre ülnek a subára. Gyü no, Isten -nevében, – szól <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> a lovakhoz s vidáman kocognak ki az -eperfás udvarból. Szalad, szalad a kocsi, időközben megvirrad s -feljön a nap. Énoknak eszébe jut, hogy ma nem imádkozott s most a -kocsiderékban mondani kezdi a maga pár soros tudományát. István -hallgatja, elmosolyodik s figyelmezetetőleg oldalba üti könyökével -az asszonyt. Azután a gyeplőszáron kiveri a pipát s újra tömi.</p> -<p>– No, még ez a pipa, gyerekek, – mondja, – aztán ott leszünk a -tetthelyen.</p> -<p>Nemsokára kezdődnek a csodák. Nagy gyárak kéményei következnek. -Továbbá vasbikák húznak vaskocsikat a töltéseken. Egy háznál meg -kell állni s kardos ember közeleg a kocsihoz.</p> -<p>– No, – szólal meg haragosan Vadlövő, – ezt a két gyereket csak -nem akarja megvámolni? Nem eladók ezek.</p> -<p>– Más nincs a kocsin? – kérdezi a vámos.</p> -<p>– Hát a magunk étele, kulacsa, kenyér, szalonna, sült hús, -füstölt oldalastól, mög egy kevés kalács a gyerekeknek.</p> -<p>Voltaképpen ezt se kellett volna mondani, de Vadlövő ezzel -bosszantani akarja a vámost. Hagy lássa, hogy ha szegények is, de -jól élnek.</p> -<p>Így aztán mennek belfelé. Találnak hamar istállót és -korcsmaudvart, ahol megálljanak. (A lóvásár is áll most, s a -legtöbb kocsi odakint van, amely bejött.) A lovakat bekötik, a -subákat valamely becsületes <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> ember gondjaira bízzák, a -tarisznyát és kulacsot ellenben viszik magukkal. Énok buzgón -söpörgeti magáról a szalmát.</p> -<p>– Édesapám, – mondja, – vesz-e kend nekem olyan labdát, amelyik -fölmegy a levegőbe?</p> -<p>– Jaj, cselédem, – feleli az anyja, – drága az nagyon.</p> -<p>– Aztán, – toldja Vadlövő, – ha egyszer elszalajtod, soha többet -utól nem éred.</p> -<p>Ezen Énok egy kissé elszomorkodik.</p> -<p>– Majd veszünk mást, no, – biztatja az apja. – Van itt mindön, -még tengöri herkentyü is.</p> -<p>Lassan járni kezdik az utcákat. Vadlövő néha egy-egy ismerőssel -találkozik. Legelsőbb a csőszszel a Matók-hegyből, aki ott a szőlőt -szokta őrizni. Új csizmában van már a csősz, azt most vette -bizonyosan s föl is húzta azonnal, kevélykedők szokása szerint. A -kezében meg hosszu új bot gyertyánfából, nagyon szép gombbal a -felső végén.</p> -<p>– No, ez a bot hosszu egy kicsit, – szól neki Vadlövő. – Mért -nem vettél rövidebbet?</p> -<p>– Hát hosszúnak hosszu egy kicsit, – feleli a csősz, – hanem -hiszen le lehet ebből vágni.</p> -<p>– Felülről? – veti oda István.</p> -<p>– Fölülről? Mér fölülről?</p> -<p>– Hát hiszen fölülről hosszu, – évődik tovább a gazda a -csőszszel. Azután kezel vele és megint csak mennek odább. -Végignézik a belső vásárt, <span class="pagenum"><a name="Page_211" -id="Page_211">-211-</a></span> a tálasokét is. Azután a sajtpiacra -mennek. Ott nagy juhsajtok vannak egy rakáson s István az árak után -érdeklődik. Némely túrót meg is kóstol s a fölvett darab felét az -asszonynak nyújtván, kérdő tekintetet vet rá.</p> -<p>– Jobb a mienk odaki, – szól az asszony.</p> -<p>– Nono, – adja rá a helybenhagyó véleményt István.</p> -<p>A maguk dolgát ezzel körülbelül el is végezték. Most már semmi -más tennivaló nincs, mint haladni ki a komédiáspiacra, mert az lesz -a gyönyörűség. A komédiáspiac nagy téren van és sok mindenféle -sátor körül tömérdek ember tolong. Ott nóta szól, minden sátornál -más, verik a csengetyűt, a nagydobot, a rézüstöt, kiabálnak a -sátorok előtt a komédiások családjai és instálják befelé az -embereket. Van olyan fölös számmal, aki hajt a szóra.</p> -<p>– No, Viktor, – mondja Vadlövő a leányának, – ilyen muzsikára -tudnál-e táncolni?</p> -<p>Viktor féligmeddig-formán nemsokára az eladók sorába lép s -vannak már sejtései. El is pirul és zavarodását azzal rejtőzteti, -hogy Énokra szól, akit kézen fogva vezt a sokaságban:</p> -<p>– Ugyan ne maradozz el mindig…</p> -<p>De bizony. Énok hajlandó az elmaradozásra, mert egészen a -különféle mutogatások irányába értek már és sok a megcsodálni való. -Ott van az óriási hölgy Sziléziából. Egy sátorban van az és -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> kívül ki van festve egészen a maga -valóságában. Nagy az nagyon. A derekára kék ruha van festve, a -szoknyája vörös, de a lába szára ebből térden fölülig kimaradt.</p> -<p>– De szemtelen, – mondja az asszony, amire Vadlövő fölrántja az -egyik vállát:</p> -<p>– Hát ha ez a kenyérkeresete…</p> -<p>A ponyva előtt pedig áll egy ember és nádpálcával mutogat. -Azután egy nagy darab réztányért ütöget a bottal. Mikor a figyelem -egészen odafordul, szóba kezd:</p> -<p>– Itt láthatom az óriás hölgy Sziléziábul. Van fölülről lefelé -az a szász nedvenhét centiméter, alulról fölfelé az a szász -hetvenkilenc centiméter. Ed sumába a három méter és húsz centiméter -megy a magasság és elsüt ed ádjut a kebelin! Üt krajcárért mindenki -megláthatom. El ne mulaszom senkisem az olkalom. Ha én nem mondok -igaszt, üthet engem mindenki pofon…</p> -<p>Vadlövő igen jót mosolyog ezen beszéden s utolsó szavára -ráfelel:</p> -<p>– Üssön a ménkü.</p> -<p>Azt mondja a kíváncsi Énok:</p> -<p>– Aztán, apám, igazán óriás?</p> -<p>– Ugyan már, te… – feddi az apja azon célból, nehogy valamiként -a bemenésre kösse magát a fiu, – hiszen ha az volna, ebből az -alacsony sátorból kilátszana a feje. <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> -<p>Ebbe Énok belenyugszik. Még egy darabig ugyan húzatja magát, -vissza-visszatekintve, de csakhamar megbékül, mert egy igen hosszu -sátor következik. Ez a történelmi kiállítás, amint a kiírás -mutatja. Végig van az oldala aggatva kívül képekkel. Ott van a -Serajevo ostroma és ez valósággal éppen ilyen lehetett, mert a -cukfürer Gera Pétert meg is lehet ismerni rajta. Azután ott van a -Salamon király ítélete, ahogy vágatná kétfelé a kisdedet. Túl rajta -meg van rajzolva a zöldre festett halfarku kisasszony. Bent -elevenen is látható, ahogy a Vörös-tengerből kifogták. A középső -följárónál pedig egy nagyhaju asszony ül és szedi a pénzt. Fölötte -kosarak üveggyöngyből. Az ura meg piros mellényben van és -árvalányhajos kalapban, sarkantyús csizmában, lobogós inggel. -Táncol és közben fokossal mutatja az üvegkosarakat:</p> -<p>– Mindenki kapsz ed nyereméntárd.</p> -<p>Vadlövőék most ezeket nézik azon nyugalommal, amely mindezen -furfangokat figyelemre méltatja ugyan, de megveti.</p> -<p>– Lessük: ki mit nyer, – véli István.</p> -<p>Szórványosan jönnek kifelé a cédulákkal és a nagyhaju asszony -osztogatja kifelé a nyereménytárgyakat. Egy legény valami rossz -garasos szivarszívó szopókát kap, amit mérgesen visszadob. Ez a -nézőkben kacajt támaszt. Azután jön egy úrféle, aki már több -szerencsével járt. Gyerekórát kap <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> láncostul s nem tudja, -mit csináljon vele. Énok szemei mondhatlan vágygyal tapadnak az -úrfélére, amint lépked a följárón lefelé. Hihetőleg tiszta -színaranyból van ez az óra…</p> -<p>– Hogy hívnak, kis öcsém? – kiált rá az úrféle.</p> -<p>Énok megzavarodik, de aztán eszébe jutnak a tanító úr tanításai -és bátran felel:</p> -<p>– Engem hívnak Vadlövő Énoknak.</p> -<p>– Nohát akkor neked adom ezt az órát.</p> -<p>A kezébe is nyomja azonnal. Ilyen érzésekről, amik most Énokban -támadnak, csak az tud számot adni, aki valaha már főnyereményt -csinált. Köszönni is elfelejti, csak nézi s fölkiált:</p> -<p>– Édös anyám, nézze már kend is…</p> -<p>Az úrféle elveszett a tömegben s mert hogy a szerencsés Énok -körül most nagy csoportosulás támad, ismét csak odább haladnak. No, -ez nem valami híres. Odabent egy ember birkózik egy medvével. De -bemenni és megnézni, bárha csak két krajcár az ára, nem érdemes. -Ugyanis ki van az oldalára a dolog festve, egészen úgy, ahogy -történik. Hanem ezentúl aztán következik a hajóhinta. Ezen már -sokkal többet lehet szemlélni. Nézik sokáig. Énok bámulatát -megosztja a hinta és az óra között. A hintát elnézné reggelig is, -egyben azonban már szeretne otthon lenni, hogy a pusztai -gyerekeknek megmutassa az órát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– De hogy van az, édesapám, hogy nem jár ez az óra? – kérdezi -megütődve.</p> -<p>– Hát hiszen majd jár, csak várd ki az idejét, – vígasztalja az -apja. – Te se tudtál járni kicsi korodba.</p> -<p>Most a tulsó oldalon, ahol szintén végig van sátorral a piac, -rettenetes lárma támad. Ott van a világ legelső állatsereglete, -amely most jött a francia országból és útban van az angol ország -felé. Kezdődik az etetés és ezen nagy dolgot méltó lármával -hirdetik. Bent valami nagy láncokat húzgálnak és valaki bőg. Ez így -együttesen képezi az oroszlánok ordítását a sivatagokon. A sátor -ponyvája föllebben és két kopott tevét kihoznak. Három ember, -továbbá a híres oroszlánszelídítő hölgy áll az emelvényen s hogy a -tökéletes lármában, ami itt dúl, a szavakból valamit mégis érteni -lehessen, hosszu bádogcsőveken keresztül kiabálnak. Kihoznak egy -csenevész krokodilust is, amely a tudósok állítása szerint -Hamburgban hetven éves. Vadlövőék ezt a sátort nézik egy darabig, -különösen a tevét.</p> -<p>– De csúf apád lehetett, – mondja neki István.</p> -<p>A család lassan-lassan abbahagyja az érdeklődést. Volna ott még -tömérdek néznivaló, de a fülük már megunta a rettentő zsibongást, a -lábuk kiállt a nagy tolongásban, a szemük betelt a látnivalókkal. -Jó szerencse, hogy a szomszéd toronyban üti az óra <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> a -tizenkettőt s nyomban utána ünnepi méltósággal szólni kezdenek a -népekhez a harangok.</p> -<p>E pillanatban az egész sereg kalap és sapka megmozdul s a -pusztai emberek fejei mind, mind födetlenül maradnak. A harang -megmozgatja azon emberek szívét, akik ritkán hallják s bensőjükbe -szállván, nyilvánvalóan fordulnak el e vásári hiábavalóságoktól. -Hasonlóképp Vadlövőék.</p> -<p>– Gyerünk, – mondja Istán és szavának senki sem mond ellent.</p> -<p>– Gyerünk ám, – mondja a felesége, Kiskabók Apolló, – mert már a -gyerekek is nagyon éhesek lehetnek.</p> -<p>Viktor azt mondja:</p> -<p>– A szemivel nem lakik jól az ember.</p> -<p>Így aztán most már visszatérnek a kocsira. A korcsma udvarán az -a másik kocsiról való derék, becsületes, jó ember, (neve nem -tudatik), csakugyan megőrizte a subákat, sőt vetett a lovak elébe -is. Tisztesség okából Vadlövő kitekeri a kulacs nyakát s kínálja a -jó embert borral.</p> -<p>– Köszönöm szíves jóságát, de nem fogadhatom, – szabódik amaz -kenetes hangon.</p> -<p>– A bort? – kérdi csodálattal Vadlövő.</p> -<p>– Igen, a bort. Hitvallásom tiltja, – mondja megint az -újhitü.</p> -<p>– Hát akkor Isten fizesse meg a szívességét, – szól Vadlövő és -kezet szorít az emberrel. <span class="pagenum"><a name="Page_217" -id="Page_217">-217-</a></span></p> -<p>– Ő már meg is fizette azt nekem.</p> -<p>Fölülnek a kocsiba, ebéd irányában. Már akármennyire degez a -tarisznya, meglappad, mire a végit érik. Közben a kulacscsal is -társalkodik István s nyújtja a többinek.</p> -<p>– Már csak csunya állat az a teve, – mondja egyszer.</p> -<p>– Vagyis a sivatag hajója, – teszi hozzá a túdós Énok.</p> -<p>Ebéd végével befog Vadlövő s miután lefizette az egy hatos -helypénzt, útra kelnek. A Sárga és a Badár vígan kocognak, mert a -lóban megvan az a szokás, amit sok ember nélkülöz, hogy szeret -hazajárni nagyon. Énok, aki a kulacs rejtélyeit nem ismeri, többet -kortyantott, mint kellett volna s hamar elalszik a kocsiderék -szalmáján. Viktor betakarta a subával s előkotorászván zsebéből az -órát, nézegeti. Csudálatos az, hogy ha a gombját forgatják, forog a -mutatója.</p> -<p>Haladnak. Egyszer azt mondja Kiskabók Apolló:</p> -<p>– Látja kend, most a képüket le lehetett volna vetetni.</p> -<p>– Lenek le, – mondja gondolkozás után válaszadásképp István, – -de minek? Ugyan hová tetted volna?</p> -<p>– Hová? – kérdezi az asszony. – A tiszta <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> -szobába. A Kossuth Lajos meg a király képmása közt éppen elfértünk -volna a falon.</p> -<p>Vadlövő nevet:</p> -<p>– No, ezt megént eltaláltad, – szól. – Éppen mi vagyunk azok -közé valók.</p> -<p>Apollónia kissé ingerülten vág vissza:</p> -<p>– Nem tudom, mért ne? Kata ángyóék is éppen úgy ott vannak. Ha -nekik futja, nekünk mért ne futná?</p> -<p>Vadlövő egy darabig hallgat, mint ahogy ez már hiábavaló -asszonybeszédek után meggondolt férfiaknál szokás. Szólítja a -Badárt s azután, hogy válaszadásra mégis méltassa a feleségét, -komolyan szól:</p> -<p>– Futja-e, nem futja-e, nem tudom. Hanem példaadásként Kata -ángyójékat ne hozd elő, lelkem. Más nép az ám, nem affajta, amilyen -mink vagyunk. Nem tudom, tudnának-e Kata ángyójék egész napon át -egy hatosbul elmulatozni a családjaikkal együtt…</p> -<p>Az asszony, belegyőződvén az igazságba, nem szól semmit. A kocsi -békén gördül a mezők füvei fölött az átokházi puszta felé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<h2>Förgeteg a kompaktornál</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221"><br /> --221-</a></span></p> -<p>Förgetegen akkora suba volt, mint egy ház. Ennélfogva egész -szélességében nem férvén be az ajtón, úgy tesz, mint a nagyszarvu -ökör: féloldalt kecmeleg befelé.</p> -<p>– Alig fér be az embör, – mondja.</p> -<p>A kompaktor fölteszi a pápaszemét, mert anélkül nem tökéletes az -olyan ember, aki tudományos könyvekkel foglalkozik, s Halbőrre -tekint.</p> -<p>Halbőr Förgeteg János ezenközben letette már a kalapját is, -Isten jónapot kívánt s bizonyos negéddel rázza meg a vállain a -subát. Az alja, ahogy lebbenve csapódik, lever a székről néhány -könyvet. Halbőr utánuk néz, úgy tesz, mintha föl akarná venni, de -azután csak megállapodik megint. Jó azoknak ott is.</p> -<p>– Begyüttem, – szól és kinyújtja barátságos üdvözlés -szempontjából a kezét.</p> -<p>– Be? – kérdezi kedvetlenül a könyvkötő, aki nem sokat néz ki -Halbőrből s egyáltalán nem tudja elgondolni, hogy mit kereshet -nála.</p> -<p>– Be ám. Ide magáhon. Mert ide utasítottak.</p> -<p>– Nem árulok én patkószeget. <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>Förgeteg ránéz, hogy nem-e tréfál. De ahogy látja a komolyságát, -sértődött arccal kezdi rázogatni egyik válláról a másikra a -subát.</p> -<p>– Nono, – dünnyögi lassan. – Tudom én azt.</p> -<p>Nagyobb igazság okáért benyúl a subán belül s tapogatódzik a -nagy darab állati bőr alatt. Előbb a balkezével kanyarog a suba -jobboldala alatt, azután a jobbal a balfelül eső részen.</p> -<p>– No né, – mondja ijedten. – Hát hun van? Pedig idetöttem. Hun -is, hun is csak… no nézze mán, hát nincs itt. Pedig idetöttem, -éppen ebbe a subába… Nné… No, no, lösz, nem lösz? Ahán…</p> -<p>Hát igen. Nem volt egészen tiszta a visszaemlékezés, mivelhogy -nem a subába, hanem a kabátba tevődött a keresett jószág. Hát most -már nincs más tennivaló, le kell vetni a subát, hogy -előszedessék.</p> -<p>Förgeteg ezt hozzáértő ügyességgel teszi. Kiakasztja a -bőrgombokat, fordul egyet s lelöki a fapadra a subát.</p> -<p>– Jó lösz neki itt a kanapén, – mondja jólelkűleg.</p> -<p>S most már egészen egyenes, büszke állásba helyezkedik, hogy -lemult a válláról a teher. A kabátot kigombolja s a belső zsebből -vékony füzetes könyvet húz elő. Becéző gondossággal tekint rája, -lesímogatja széles, barna kezével a lapokat, melyek meggyűrődtek a -belső zsebben hordott paksaméták <span class="pagenum"><a name= -"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> között. Azután a pulpitus -fölött, amely a könyvkötőtől elválasztja, kínálja által, de amint -ez utána nyúl, hirtelen visszakapja a kezét és gyanús szemmel -nézegeti a másikat.</p> -<p>– Kompaktor maga? – kérdezi.</p> -<p>– Az én. Talán be kellene kötni azt a könyvet?</p> -<p>Förgeteg arcára a szája szélén meg a szeme körül ráncok -szaladnak föl s most már vidáman integet a fejével.</p> -<p>– Eltalálta. El. Azért gyüttem. Mert okos könyv ez nagyon, -tudja. Röttenetössen mulatságos, ha érközése van az embörnek hozzá, -hogy olvasson benne.</p> -<p>Az ujjaival böködve az asztalt, magyarázólag teszi hozzá, -hamiskásan hunyorítva a szemével:</p> -<p>– Én ugyan nem hiszöm el, ami hogy bele van írva, de az eszit -csudálom annak, aki csinálta… mert ész köll ehhön is…</p> -<p>A könyvkötő az egyszerü szavakra mosolyogni kezd. Halbőr -fölhasználja a könyvkötői lélek e derűs pillanatát s gyorsan -nyújtja át most már neki a könyvet.</p> -<p>– No, mit kér érte? Mondja.</p> -<p>A fejét kissé féloldalra hajtja, balkezét a csípőjére teszi s -némi izgatottsággal, hol az egyik, hol a másik lábára helyezve át -testi súlyát, várja a választ.</p> -<p>Egy ideig tart a műértő becsülgetés.</p> -<p>– Nagyon rongyos. <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span></p> -<p>– Rongyos? – tör ki Halbőr. – Az a jó könyv, amelyik rongyos. -Mit akar az úr?</p> -<p>– Jó, jó. De több a dolog vele.</p> -<p>Miután Halbőr Förgeteg ezen szavakból a kötés árának fenyegető -emelkedését érzi ki, el akarja ütni egy kis tréfával a dolgot.</p> -<p>– Hát ez már az úr dolga. Minek lett kompaktor, ha sokalja a -dolgát, – feleli vidáman.</p> -<p>A könyvkötő átadja a könyvet Förgetegnek.</p> -<p>– Negyven krajcáron alul nem lehet megcsinálni, – mondja.</p> -<p>Halbőr lehajtja a fejét, a szemeit tágra nyitja s úgy tekint a -mesterre.</p> -<p>– Mit? – kérdezi bárgyún.</p> -<p>– Mit? – s föltámad a sok haszontalan szóbeszéd miatt a -kompaktorban is a méreg. – Hát ezt a könyvet.</p> -<p>– Hát mög van már az a könyv csinálva. Nem köll ezt már -csinálni.</p> -<p>Az iparos azonban úgy gondolkozik, hogy elég időt vesztegetett -már így is a tanyai emberrel. Nem is felel, csak a dolga után néz s -apró darabokat kezd hasogatni egy nagy papiroslemezből. Halbőr nézi -egy darabig hmgetve, hogy talán majd csak szól valamit. De hát nem -szól. Hát nem szól már. Halbőr oldalt fordul és hangosan -mondja:</p> -<p>– Gyere no, suba.</p> -<p>A középre áll vele, ahol nagyobb a térség, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> nagyot -lendítve rajta, a nyakába keríti. Mialatt illegeti s a vállaival -rázogatja bele magát, folytonosan a könyvkötőre sandít. A könyvet -bedugja a kabátba és lassu léptekkel elmegy egészen az ajtóig. -Ráteszi a kilincsre a kezét s a fejét hátrafelé fordítva, -nyikorgatja, hogy mégis csak visszahívják talán tán. De nem -hívják.</p> -<p>Most aztán elhagyja a türelme egészen. Mérges, nagy léptekkel -megy vissza, kicsapja a pulpitusra a könyvet és fölcsattanó hangon -kezd veszekedni:</p> -<p>– Hát azt hiszi az úr, hogy én bolond vagyok? Mi?</p> -<p>– Nem hiszem én, – mondja a békülékeny mester.</p> -<p>Annál jobban pöröl Förgeteg:</p> -<p>– De pedig nagyon azt hiszi az úr. Minek néz éngöm az úr? Nem -azért gyüttem én ide, hogy le nézzön engöm. Van énneköm annyi, mint -az úrnak. Hun a <i>keszám</i>, hagy csapom ki azt a rongyos -négyhatost…</p> -<p>Förgeteg rettenetes huzakodások között szedi elő a keszát. A -könyvet lerakja az asztalra, a négy ezüst pénzt meg a kezében -csörgetve, elkezdi az alku komolyabbik felét:</p> -<p>– Osztán mijen <i>rámába</i> köti?…</p> -<p>– Vörösbe.</p> -<p>Halbőr gyanakodva néz rá. Nagyon olcsó lehet <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> az a -vörös ráma, hogy ilyen nagyhirtelen rámondta a kompaktor.</p> -<p>– Vörösbe? Miért vörösbe?</p> -<p>– Hát kékbe.</p> -<p>– Kékbe… – ismétli tünődve Halbőr.</p> -<p>– Jó lönne a kék szín?</p> -<p>– Az már a maga dolga. Olyanba kötöm, amilyenbe akarja. Ha jobb -szereti, lehet feketébe is.</p> -<p>– Hogyne! – kiáltja Halbőr tiltakozva. – Nem vagyok én -kántor.</p> -<p>– Hát ha ezt nem akarja, akkor jobb lesz kékbe kötni. Szép szín -az.</p> -<p>Halbőr reáhagyja, hogy jó lesz. Szép az. Az égnek is olyan színe -van, a kékítőnek is. Hát az éppen jó lesz. A másik héten majd be is -jön érte. Akkorra készen legyen aztán. A könyvkötő biztatja, hogy -készen lesz bizonyosan. Halbőr ezen örülni látszik. Kezel a -mesterrel vidáman, s ahogy leteszi a pénzt, jó egészséget kíván s -féloldalt férkőzve ki a boltból, ahogy jött, úgy elmegy.</p> -<p>Az utcán aztán megindul nagy sebesen, mert már sok időt -vesztett. De alig tesz egypár lépést, megáll. Azután megfordul, -visszatér a bolthoz és benyitja az ajtót:</p> -<p>– Nini, – kiált be. – <i>Vörös rámába</i> kösse…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span></p> -<h2>Infanterist Csupak</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229"><br /> --229-</a></span></p> -<p>Volt nekem egy komám a katonaságnál, úgy hívták, hogy Csupak. -Tudvalévő dolog, hogy akik egy esztendőben kerülnek sor alatt -fegyver alá, azok mind végesvégig komák egymással és hát így volt -nekem komám a Csupak.</p> -<p>Ő ugyan nem mondta nekem, hogy komám, de én sem mondtam neki, -hogy komám, mert igen el voltunk búslakodva abban az időben, -mivelhogy, mint a jó Mikes Kelemen mondja, jó Isten nekünk -Novibazárban hullajtott el egy nagy darab kenyeret s oda kellett -mennünk, hogy mi azt ott megegyük. Hát mondom, Csupak sem igen -beszélt, mert rettenetesen magával jó tehetetlen gyerek volt, – -sohasem láttam magyarban olyan ábrázatot. Savószín apró szemei -voltak a fiúnak, hosszu arca, görbére konyult orra, mint a -horogvég.</p> -<p>Azonfelül azt tette ő, hogy nem értett meg semmit; ha azt -mondták, jobbra fordulj, hát három fejet lehetett tenni egy -fületlen gomb ellen, hogy ő most már okvetlenül balra fog fordulni; -ha azt mondták: állj, hát ő Isten ellen való véteknek tartotta -volna a megállást. Kurtaeszü embernek tudták Csupakot <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> és azt -mondták rá, hogy buszma, ki is próbálták a félkegyelműségét hol -egyben, hol másban; hát csak buszma maradt ő mindig s egész mondák -jártak a táborban a horribilis ostobaságokról, amiket elkövetett. -Mert hogy el volt maradva gyakorlat dolgában a többitől, egymagában -ekzeciroztatta a frájter úr Csúri s igen nevetni való volt az, -mikor Csupak úgy kapdosott a puskához, mintha el akarná dobni. Azt -is kommandirozták neki egyszer, mikor egymagában állott ottan, -hogy: oszolj! Csupak nézett, nézett és markolászta a fegyver -szíjját és nem bírta fölérni véges észszel, hogy miként oszolhatik -föl egymagában az egyes ember, amit talán még a főgenerális urak se -tudnak, – de azok mégsem fakadtak volna el úgy sírva rajta, mint a -komám, Csupak.</p> -<p>Hát így volt ez egy darabig Csupakkal, a buszmával, – pedig az ő -magas homlokában, a savószínü szemek mögött több sütnivaló volt, -mint valamennyiünknek, akárki meglássa. Mert már az elejében is azt -jelentgette a frájter úr a káplár úrnak, hogy nem lesz ebből a -Csupakból sohasem katona, mert visszájáról csinál ez mindent, a -káplár úr jelentette firer úrnak, a firer úr a hadnagy úrnak és -ment ez így tovább és egészen jó úton volt már a komám arra, hogy -kivetkőztessék a szép kék ruhából, kivegyék a fejéből a fényes -gombos sapkát és hazaküldjék a maga valóságában a tanyákra, libát -legeltetni. <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span></p> -<p>Mert nem lehetett annak semmiféle hasznát sem venni, csakhogy -éppen nevettek rajta. Minden olyan tél-túl állt a kezében és -rettenetes bárgyúnak mutatta magát. Próbálgatták a komámat erről -is, arról is, hogy – hátha mégis valamifajta okos észt, egy kis -ügyességet találnak benne. De hát nem volt. Még a kapitány úr is -odaállott elébe egyszer, összeütve a sarkantyúit, hosszú -császárszakállát húzogatva keskeny, fehér kezével.</p> -<p>– Hát hogy hívnak engem?</p> -<p>A savószemek nagyra nyíltak, Csupak iszonyu feszes állást akart -venni, aminek folytán rendkívül görbére változott és a tudás -biztosságával vágta oda:</p> -<p>– Hát Her Hapman Csupak.</p> -<p>Hát most már a kapitány úrnak is be kellett látni, hogy a Csupak -valósággal a legostobább fajtája ennek a kanasszen und jogasszen -népnek, akiket a hadi tudományokba bevezetendő, az ő kezei alá -adtak. Nem ér ez az ember egy hajítófát sem.</p> -<p>Az ilyen őszinte vélekedéseket ott nyilvánvalólag mondták el -Csupak előtt, nem tagadva el belőle egy szemet sem. Csupak -hallgatta bárgyun, némán, s benső énjének egyetlen nyilvánulása az -volt, hogy igen kemény haptákokat állott, ha róla beszéltek.</p> -<p>Olykor azonban, ha nem figyeltek reá, ha az ágya előtt a ládáján -ülve varrogatott, gúnyos mosolygás ült ki az ajka szélére, a szemei -megvillantak, az arca megváltozott, mintha hirtelen rákentek volna -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> valami kevéske okosságot. Azután -hirtelen, mint ahogy az őszi napfény elsuhan a tavi sás fölött, -levált az arcáról, ami egy pillanatra ráköltözött s megint csak a -régi Csupak lett ő, a félkegyelmű. Ott állott Csupak már egészen, -hogy hazakergessék az ármádiából, mivelhogy fölöttébb kevés esze -van neki.</p> -<p>Hanem azután megváltozott minden, akárhogy is adta komám Csupak -az ostobát. Valami céllövészeten, a legelsőn történt, hogy Csupak -bajtárs úgy lőtt, mint a parancsolat. Ami célt nem tudtak eltalálni -a vén katonák, akiknek már úgy a kezeik közé illik a fegyver, mint -teszem azt, az ácsnak a szekerce, azt a koma eltalálta. A tanyai -legényben fölébredt a vadásztudomány, ha az ő furfangos lelke elébe -bírt is húzni egy másik ostoba lelket a komának, ahhoz már nem volt -ereje, hogy ne tudjon lőni, ha tud. Gyönyörűen puskázott, csak -bámulni kellett azt, lelkeim, ahogy háromszáz lépésről -beleküldözgette a mozgó figurákba az egyest. Minden esetlen volt -ezen az emberen, csak mikor célzott, lőtt, vált egészszé, szívós -karjain szilárdan nyugodott meg a cső, mint a sziklán, a savószem -élesen tekintett ki a ráboruló szemöldök alól.</p> -<p>Az összes vélemények nagyhamar megváltoztak Csupak úr irányában. -Hohó, hiszen ez jeles katona, ha egy csöpp esze sincs is. Csupak -ezt fájdalommal vette észre s a legközelebbi csütörtöki napon este -hat órakor hanyattvágta magát, verte fejét, kezét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> lábát -kíméletlenül a padlóhoz, vonaglott, túrta a tajtékot a száján, hogy -azt rettenetes volt nézni. Csupak úr átváltozott nyavalyatörössé. -Ezután aztán minden csütörtökön este pontban hat órakor ahol -állott, ott fölborult a koma és járta fekve az iszonyatos -vitustáncot. A legények rettegve nézték. Aki odament hozzá, hogy -lefogja a vonagló test kezét, ellökte magától hatalmas erővel, mint -egy gép acélrúgója.</p> -<p>A dolog vége az lett, hogy a komát bevitték a maródiházba zur -Beobachtung. Nem hittek neki. Valami kicsi gyanu férkőzött az orvos -agyába, hogy Csupak polgártárs szimulál. Beobachtolták aztán ott -vagy három hónapig s e fertályesztendő alatt nem volt olyan -csütörtöki nap, melyen kékre ne verte volna magát a koma. Az orvos -belegyőződött, hogy valóságosan nyavalyás ez az ember. De nem merte -a saját felelősségére elereszteni. A komát bevitték Taslidzára, -hogy ott több orvos előtt mutassa be a nagy tornyos barákban, hogy -mit tud.</p> -<p>Bemutatta és színművészeti sikerei oly nagyok voltak, hogy a -harmadik bemutató előadás után hazakergették.</p> -<p>– Haza fog menni, Csupak.</p> -<p>– Haza…</p> -<p>– Magyarországba, haza.</p> -<p>– Haza… – ismételte bárgyúan.</p> -<p>S eljött, hogy hírét se hallották többé odalent. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Most néha, ha vásárra, piacra bejön, látom. A maga kocsiján -hajt, szép fiatal menyecske ül mellette, az a felesége a komának. A -koma vidáman tekintget szét a világba a kalapszél alól s ha az -ostoros kezét félig fölemelve, a fejét egy kicsit megbillentve -köszön a kocsiderékból, hamiskásan hunyorítanak egyet-kettőt a -savószín szemek. Mintha csak azt mondaná:</p> -<p>– Magáhon való esze lögyön az embörnek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span></p> -<h2>Darabbanmaradtak</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237"><br /> --237-</a></span></p> -<p>A juhászatban épp úgy, mint bármely más mesterségben, megesik, -hogy odakerül valaki gyerekkorában, azután halad vele az idő, -fiatal bárányok igen sokszor nőnek anyajuhokká, csak éppen a gyerek -nem megy előre, ő megmarad egy helyben. Az ő csontjai nem akarnak -hosszabbak lenni, a bajusza nem ütközik ki sohasem, mint mondani -szokás, ő afféle darabban maradt ember. Ilyen volt Pirittyó is a -tanyában, csak afféle kis juhász, tedd-ide, teddoda, sovány, senki -és semmi, az apró, gyerekforma fejével. Az igazi nevét már úgy -lehet, nem is tudták a többiek, talán ő maga sem, a gúnynevek -szálló madarak ugyan odakint, de ha valakire rászállnak, tovább nem -igen röpülnek. Neki nem volt neve más. Lenézték, megvetették, -olykor megsajnálták, Pirittyó mindezt szótlanul tűrte, mert mit -tehetett volna egyebet: köteles volt vele. A nagy, hórihorgas többi -cselédek akár lapdának kaphatták volna föl, ámbátor – ez bizonyára -elismerhető – lapdának nem használták. Csak tréfaképp megtevék -vele, ami tehető volt, amazon egyhangu életben amúgy is kevesek a -mulatságos napok. Ennélfogva mondták <span class="pagenum"><a name= -"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> tehát Pirittyónak, hogy -ezentúl ő fejje a juhot, amikor este a gyerek behajtja a -legelőről.</p> -<p>– Te amúgy is olyan juhászos ember vagy, Pirittyó, – szóltak -neki komolyan, – te érted az ilyesmit.</p> -<p>– Hát, – mondta meleg bizalommal Pirittyó, s valóban jól -eshetett neki, hogy még ily szolgálatokat is bíznak reá. – Hát. -Majd megfejem én.</p> -<p>A juh azonban nem olyan természetü egyéniség, mint például a -tehén. A tehenet, ha bejön a mezőről, előbb megitatják, s a -gyerekek azt mondják neki: bejöttél, édös búböce? A tehén erre azt -mondja: bú, s a következő pillanatokra gondolván, néhány kövér -könycsepp kiesik a szeméből. Tudja, hogy a jászolhoz kötik s megy a -Veron leány a sajtárral hozzá, hogy belőle, az eleven és négy lábon -járó tejcsarnokból a tej felét kifejje s csak felét hagyja meg a -Búböce borjujának. Búböce szereti ugyan a gyerekeket is, de a -borjúját még jobban szereti. Fájdalma csillapitásául Veron, amíg -feji, dalol neki. Veron énekel a boszniai várnak várkapuablakáról, -Búböce ezen elszomorodik és leadja a tejet. De csak a felét. Veron -azontul már hiába dalolna, mert Búböce rúg, azaz, hogy inkább csak -olyan tehénféle kalamolást végez a lábaival, de az is elég arra, -hogy feldöntse Veront kis-székestől, sajtárostól együtt. -<span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<p>A juh nem ilyképp van. Azt nem igen szokás kötni sehová, hanem -aki rendes juhász, útközben elfogja, elkapja a tőgyét s megfeji -ott. Ehhez szükséges, hogy meg tudja állítani a juhot, mivelhogy az -sem áll meg éppen szép szóra, a tejét az sem engedi. Az övé, hát -minek akarják elvenni tőle. A juhfejő cselhez folyamodik. Mielőtt a -juh elszaladhatna előle, elkapja a tőgyét és többé el nem engedi, -amikor aztán szegény állat engedni kénytelen s megáll a -fejéshez.</p> -<p>Pirittyó tanulmányozta a helyzetet és szintén így akart -cselekedni, azaz, hogy így is tett. Amikor a testes anyajuh -estefelé komolyan baktatott volna be a tanyába, megállította, -megfogta a tőgyét és fejni készült. A juh látván ez emberi -gonoszságot, nem akart engedni. Megfutott és vonszolta maga után -Pirittyót, aki szintén nem engedett, hanem ezúttal nem képletesen, -de valóságosan is csüggött az emlőn. A többi tanyabeli nép nézte -ezt a mulatságot s igen nagyokat nevettek rajta. De azután baj -történt. Mert Pirittyó olyan ember ugyan, aki nem enged, de a birka -is olyan állat, hogy csökönyösségben kevés van hozzá fogható. -Szánkázott hát egy darabig Pirittyó a homokban, a juh meg futott -ijedten. Útjába esett egy félig kész kút, még nem volt kávája: a -juh átugorta, Pirittyó meg beleesett a kútba. No, most már nem -nevettek az emberek, sietve tolták le a létrát Pirittyó után, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> fölmászhasson rajta. Hogy azonban -nagyobb baleset nem történt, este megint csak nevetésbe fogtak az -emberek, a leányok is vihogtak, Pirittyó elszomorodva csendesen -hallgatott.</p> -<p>Másnap estefelé más ember vette elő azt az edényt, amelybe a juh -tejét fejni szokás. De Pirittyó odament hozzá és félénken -mondta:</p> -<p>– Adja kend ide. Majd én fejem.</p> -<p>– De, – mondta amaz, – megint a kútba visz.</p> -<p>– Csak adja kend ide.</p> -<p>Pirittyó nem félt a kúttól, hanem várta a juhot. Estefelé jött -be megint a mezőről és Pirittyó elkapta. A juh ismét szabadulni -igyekezett, szaladásba fogott és húzta Pirittyót. De alig mehetett -vagy öt-hat lépést, meg kellett állania, nem lehetett tovább. A juh -hátranézett s meglátván, hogy azért nem mehet tovább, mert Pirittyó -odakötötte magát a diófához kötéllel, megadta magát. Pirittyó fejni -kezdte s büszkén mondta neki:</p> -<p>– Nem az a juhász van ám itt most, aki tegnap volt, hé!</p> -<p>És az öregbéres, aki sokáig lakott a városon is, mondá:</p> -<p>– Hát kicsi ez a Pirittyó, de mégis csak látszik, hogy taluntuma -van neki.</p> -<p>Csodálatos nagy madárpusztítás élte a világát sok ideig, némely -helyen ugyan még most is, ebben <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> az országban. A gyerekek -a fészkét szedték, tojását eldobálták; a nagyok puskázták, hát -fogyott, helyette pedig megnövekedett a mindenféle irtó hernyók -hadserege. Valóságos küzdelmet kell ellenük viselni a gyümölcsös -szőlőben. Egyfelől a fákat permetezik, mint a szőlőt. Másfelől -leveleire lapáttal szórják föl a homokot, ami a hernyókat -lesodorja. Déltájban, amikor forró a homok, ettől el is pusztul. De -más időben, ha leesett, csak visszamászik. Sok ember van, aki a -körtefát az almafától nem igen bírja megkülönböztetni, de ez az -alig pár napos hernyó sohasem mászik a szomszéd körtefára, ha -almafáról esett le.</p> -<p>– Ü is oda vágyik vissza, – véli a vén kapás, – ahol született! -– S ezt az öreg obsitos tudja, mert ő annak idején álló kilenc -esztendeig vágyakozott a Pádovából, a Mántovából, meg a Venéciából -ide, a szülőhaza homokjára, állván fegyver alatt, de ma sem tudja -megmondani, hogy miért.</p> -<p>Ennek a hernyópusztításnak van még egy harmadik fajtája. Hogy -tavaszszal kézzel leszedik a fáról, a levelet is letépik ugyan -vele. Lányok végezik ezt a munkát, mászkálván a faágakon. -Akármilyen foglalkozás is, de májusi időben, amikor a gyümölcsös -szőlő a leggyönyörübb, szép nagyon, amidőn tizenöt-húsz fiatal -leánynak vidám nótája szállong szét a fákról a tájra.</p> -<p>Dél van, hát jönnek be a lányok a tanyába ebéd <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> -irányában. Éhesek bizonyára, mert reggeltől délig a fákon -mászkálni, akár a majmok, ez csinál egy kis étvágyat. Ugyan nyáron -is jó étvágyuak, de akkor mégis inkább van dolog közben is valami -ennivaló, a fákról leesett gyümölcs képében, de tavaszon még nem -termett semmi. Jönnek hát és várják, amíg mind egybe érkeznek, -csendben köszöntvén, amint az ereszet alá érnek. Ahányszor napjában -a dologról bejönnek, annyiszor köszönnek. Amilyen nótásak odakint, -olyan csendben vannak bent. Össze kell várniuk egymást, mert -öten-hatan egy tálból esznek a földön. Már együtt vannak, csak a -kis, apró Sós Róza hiányzik, de látszik, hogy már az is ballag. -Amikor megérkezik, leülnek a nagy cseréptáblák köré s a kapás -osztogatja szét a nagy karéj kenyereket.</p> -<p>Azt mondja halkan Dicső Veron:</p> -<p>– Ebben a darabbanmaradt Sós Rózának adta a legnagyobbat, Tóni -bácsi. Pedig most is utolsónak maradt.</p> -<p>Csendben szoktak lenni bent, de most Sós Róza, a vékony kicsi -teremtés fölsivít:</p> -<p>– Hát utolsó vagyok az ételnél, ugy-e, Veron? De a fahegyben én -vagyok az első, nem mersz utánam gyünni, ugy-e? Te nagy, te -kövér!</p> -<p>Veron elvörösödik, a többiek nem szólnak, csak a cinkanalak -kezdenek halkan kopogni a tál oldalán. Az öreg kapás sem beszél, -csak másnap délben <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span> már nem osztogatja a kenyereket, hanem -tálra teszi, vegye mindenki ki belőle, amelyiket akarja.</p> -<p>– Ördög vigye az ilyen világot, – mondja, – amelyikben már még -ezek a tacskó-lányok is szavallni mernek. Bezzeg az én időmben… – s -belekezd valamely történetbe, amit már százszor elmondott, de -százszor elfeledte, hogy már százszor elmondta. Ami különben nem -baj, csak egészség legyen…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245"><br /> --245-</a></span></p> -<h2>A muzsika</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247"><br /> --247-</a></span></p> -<p>Már őszre hajlott. Nem volt sem meleg, sem hideg, a lovacskák a -pusztáról jövet jóízűen kocogtak a fasoros úton. Csak olyan -egyszerű-forma kocsin, az nagyon jó a lovacskáknak, mert teherrel -is könnyebb, mint amaz a vastengelyü üresen. Nem hiába vannak -errefelé nevezetes bognárok és jó kovácsok, azok már régen -kitalálták, hogy milyen kocsi való ide.</p> -<p>Nem jó, ha valahol van az ember, későn indulni, mert csak -estére, sötéttel ér haza. Annak semmiféle értelme nincsen. -Eltörődik a kocsin; mert sötét van: nem lát semmit, csak ül; ha -elszunnyad, a nyaka félrebicsaklik s másnap, de még harmadnap se -tudja, mitől fáj a nyaka, pedig a nap sem süthette föl. Unalmas is, -ásítozik, alig várja, hogy hazaérjen, hogy a kocsi az utcákba jut, -idegenül néz körül a lámpák között, s megcsodálja a járókelőt, hogy -miként lehet ilyen későn, esti kilenckor még a házon kívül -mászkálni. A kapuja elé érve, úgy száll le, mint a holtrafáradt; ha -nem várják: mérges, ha várják, az a baja, hogy miért várták, – nem, -ez a <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> mesterség nem ér semmit, napvilággal -kell hazaérni, az bizonyos.</p> -<p>Szép őszi délutánokon mennyi gyönyörűség telik. A kocsi halad, -már ahogy éppen akar, mert ilyen kora indulással az út nem sietős. -Továbbá a dohány élvezetül szolgál, mert látni lehet a füstjét. -Tüzet sem oly könnyü vele csinálni, az ember nem égeti ki vele a -másiknak a kabátját, kocsira való szűrét. Pedig lám, a sógor pipára -gyújt, hasonlóképp a másik sógor is és büszkén mutogatják a dohány -parazsát:</p> -<p>– Ehol-e! Keresi a fináncot.</p> -<p>A dohány ugyanis, régi hit szerint, ha a pipából parazsalva -kidudorodik, nemes vérbeli faj, s a pipából csak azért jön elő, -hogy a határban szétnézvén, keresse a fináncot. De nem találja, -mert szép illatának hallatára megbúvik a finánc, (az effajta -dohányok oly különösek lévén, hogy halladzik a szaguk). És a nap -kellemesen jár-kel a fák fölött, játékos sugarai az emberi képekkel -enyelegnek. Némely légyfélék állandó kísérőül a kocsihoz szegődnek, -s úgy laknak rajta, mint más a palotában. Barátságosan duruzsolnak, -egyik emberről a másikra másznak, s csak akkor rebbennek odább, ha -a kocsi a város alá ér: a pusztai szabad legyek oda be nem mennek. -A kútnál pedig megállani, – ki ne állna meg az útszéli kútnál? A -lovacskák feje már jó ideje arra felé van fordulva, amerről az -ágast látják; a <span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> lovacskák szaladás közben szívesen -kortyantanak egyet és a hüs vizecske hosszu torkukon úgy szalad le, -hogy kívülről is látszik, amint hullámzik belül. A vízmerésnél -pedig ismét mulatságok vannak, mert mindig az akar merni a -lovacskáknak, aki legkevésbé ért hozzá. Mert a jártasabb itató nem -vödörre jár, hanem dézsára s az ostorfát a dézsa állása szerint -fogni nem minden embernek adott tudomány. Különösen, ha a karjai -sem szolgálnak hozzá, mivelhogy nem könnyü a dézsa, kávája sincs a -kútnak, hanem fölötte köll a deszkákon állni; aki már most ehhez -nem ért, semmi vizet sem juttat a lovacskáknak a vályúba, hanem -mindet magára locsolja s azután ilyen csurom vizesen a magas kútról -a homokba ugorván, úgy elkeveri magát, hogy akár a küldött ördögnek -is lehetne tekinteni. (Nem tall ez, hé, se nem kalamáris…) Azután -pedig megint csak halad a kocsi, kihallatszik a lovacskákból, amint -taktusra kotyog bennük a dézsa víz, ellenben a sógor kiált, hogy -baj van. Elmaradt a pipa. Mindenki látta ugyan, hogy a sógor -ottfeledte a pipát a kút oldalában, de hát aki nem tud a pipára -vigyázni, az ne pipázzon. Megint csak megállunk, a sógor -visszaszaladt a kúthoz, s jön aztán vidáman, mert ki látott ekkora -örömet? – a dohány magára hagyatva is még mindig kereste a -fináncot.</p> -<p>Ily mulatságok történnek, és az őszi enyhe napos délután -szépsége valóban csodába illő. Ami a <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> földeket illetné, amiken -a kocsi átszalad, azokban vannak úgymondott feketeföldek, meg -homokok. Valójában azonban egyik is homok, a másik is, csak az -egyik színe fekete-szürke, a másiké sárga, míg megint másé oly -fehér, mint naponjáró apró kis tanyai leánykák lenhaja szokott -lenni. A fák derekai barnák, meg fehérek, már amelyik ahogy szokta, -azonfelül pedig minden zöld, ami csak a magasságbéli úrnak a kék -ege alatt van. Hanem ennek a zöldnek a sokféleségén el lehet -ringatózni, mert bár számos, nem kápráztató, hanem szelídségében a -természet tiszta bájával teljes. A fák levele más, sokszínü, azután -itt-ott a szőlők, az egyik még éled, a másik hervatag, azután más a -fű zöldje, más a nádasé, amodébb aranyszínében szinte világít a -tarló. Nincsen piktor, aki le tudná festeni, nincsen ember, aki el -tudná beszélni, s lám, a csendesen kocogó kocsi üléséről mégis -látható.</p> -<p>Látszik azonban a fák törzsei között némi fehérség is. Mindenki -tudja, hogy no most, nemsokára ez következik. Kis útszéli csárda -ez, mert még némelyek annak nevezik. Udvarának a kapuja nyitva, -beállhat, aki akar, most igen alkalmas oda beállni, mert nóta van -ott és tánc van. Nem valami nagy tánc, csak két magyar sétál az -udvar homokján, a másik három magyar megy utánuk zenével. A zenében -két ember van pikulával, egy ember pedig valami kis koporsófélét -visz a nyakába akasztott szíjjon, ez <span class="pagenum"><a name= -"Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> a koporsó a dalnak a -lelke. A pikulák csak sivítanak, de ez a koporsó mondja a nótát. Az -ember, aki kezeli, kis alacsony zömök, hátul csattra járó -csizmában, huszonöt év előtt úri divat volt az ilyen csizma, ma nem -tudná megmondani egy sem, aki akkor viselte, hogy miről volt jó -rajta akkor az a csatt. De hát divat volt, s mint minden divat, -átszolgált a néphez használtabb csizmák alakjában, – tehát így -fölöltözve hordozta a furulyások után a dalos koporsót a zömök -ember és igen csak szólaltatta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Két karikagyürü van az -ujjamon,<br /></span> <span class="i0">Találok szeretőt falun, -városon.<br /></span> <span class="i0">Találok én -szeretőt,<br /></span> <span class="i0">Minden ujjamra -kettőt,<br /></span> <span class="i0">Szőkét, -csinosat,<br /></span> <span class="i0">Barnát, -gavallérosat.<br /></span></div> -</div> -<p>Mikor a pikula elhallgat, még egyszer mondja a kis koporsóforma -zenei edény: barnát, gavallérosat. És lippenek rá egyet a mulatók. -A mulatságban (ünnep van ugyanis) semmiféle hátráltatást nem tesz -az, hogy a kocsi az udvarba fordul, a zene azért hangzik, csak -okosan kitér egymás útjából zene meg ember. Dunog tovább az ember -oldalán a muzsika. A formája az, ami a kisbőgőé, csakhogy nincsen -neki nyaka. Vonó se kell hozzá, csak a jobbkezével hajt az ember -egy köszörűkőformát, amikhez a húrok hozzáérnek, persze zúgnak is. -Huszonkét <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> játéka van a zenei edénynek, id est: -huszonkét billentyűje, fából faragva, amiket különféleképp a -balkeze ujjaival szolgáltat a húrokhoz a csattos-csizmás, ezekkel -ütögeti ki a nótát, tíz félhang is tartózkodik közöttük. De -mindebből nem látszik semmi, szemérmetesen le vannak a húrok -födéllel takarva; a köszörűkőforma sem látszik, födele van, -nemzetiszín pántlika óvja a zúgó födélt, hogy ha leesik, a földre -ne essen. És egyfelől hajtja a köszörűkövet, másfelől pedig -balkézzel huszonkét fadarabon, paraszti klaviatúrán muzsikál az -ember. Zeneedénye hasába épp olyan lyukak vannak vágva, mint a -hegedűn, brácsán és bőgőn szoktak f-formában lenni, csakhogy -kisebbek. A forint be nem férne rajtuk, épp a koronához -alkalmatosak: az első korona tehát az edénybe csúszik, mint valaha -a nagybőgőbe a huszas. Jó. De a sógor szintén utána óvakodik, amint -haladna az udvaron lippentgető pusztafiak után s megint belekoppan -az edénybe egy korona, amazzal összecsördülvén. No, még tűri. De -amikor a harmadik is beleesik, mérgesen rázza meg a szerszámot:</p> -<p>– Ne bántsanak engem, – mondja haragosan. – Akkor zavargassanak, -ha vége van a zenének. Akkor adjanak, kinek mi tetszik.</p> -<p>Őszinte szó. Ez nem cigány, sohase volt az. Ami pedig a -muzsikáját illetné, ez nem más, mint a lant, a régi magyarul -tekerőlantnak nevezett formája <span class="pagenum"><a name= -"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> a lirának. Nem igen -gondolom, hogy akadna ember, aki meg tudná mondani, hogy miként -vált a mostani formájára, s hogyan s mely módon került az Alföldre -s itt is csak egy vidékre. Régi, igen régi hangszer ez, de ami -itt-ott felőle írva van, azon nagyon bajos elmenni, mert -összetévesztik mással. Comenius a debreceni janua linguaeben -említi, ahol az éneklésnek tudományáról beszél s tekerőlantnak -mondja, latinul: sambuca sen barbitus nevet ád neki. A nürnbergi -Orbis pictusban említi a muzsikáló hangcsináló szerszámok között: -„a tekerőlant (kíntorna) belül a keréktől, amely forgattatik, a -forgácsok a balkézzel szoréttatnak, fogattatnak, illettetnek.“ Itt -lirának meg leiernnek is nevezi, de képben másnak mutatja: azon nem -fabillentyűkkel játszanak, hanem kézzel nyomják a húrokat. A -sambuca pedig másfelől nem más, mint a bodzafafurulya: „bozfában -alkotott igreckésség“-nek mondja a bécsi kódex. De megint másfelől -meg ugyane név alatt parasztciterának említik: genus citharae -rusticae. Ebből a fajtából, amelyen most a csattos-csizmás játszik, -egy darabot ismer a lipcsei De Wit-féle hangszermúzeum, csinálási -éve 1720, s mert szép kalapács van a vasalására verve, azt hiszik, -hogy valaha bányászemberé lehetett. Ott Bauernleier-nek tartják; a -francia a viellek közé sorozza; az angol neve: hurdygurdy. Mint -látható, elég változatos és körülményes sorsu muzsika, amely most -itt szól a csárda <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> udvarán. Hangja úgy zúg, mint a -nagybőgőé s a szentesi tanyai embereket, akik még csinálni tudják -és játszani is értenek rajta, messzebb vidékekre is elviszik falusi -lakodalmakba muzsikásnak.</p> -<p>Vége a dalnak, elállt a tánc, gyerünk tovább. Előbb azonban a -szíjjra és kerékrejáró muzsika iránt alkudunk, hogy meg lehetne-e -venni.</p> -<p>– Meg, – mondja az ember, – de ma nem. Mert nekem az éjjel -muzsikálni kell, szerződésbe vagyok ide a korcsmárossal.</p> -<p>– Hát itt hagyjuk. A korcsmáros majd beküldi alkalomadtán.</p> -<p>Gondolkozik az ember, azután kezdődik az alku. Két árát kéri, -fél árát ígérjük, mint már szokás, végül megegyezünk. Fele árát -mindjárt oda is adjuk, hogy meg ne bánja az alkut.</p> -<p>– De hát… De hát, – szól meglepődve, – még oda sem adtam…</p> -<p>– Majd ideadja. Hiszen magyarok vagyunk, vagy mi?</p> -<p>– Hát hiszen, – vélte csendesen, – hát persze hogy persze.</p> -<p>De a muzsikát nem hagyta ott a korcsmárosnál az ember, amint az -alku szerint ez állt volna. Hanem másnap reggel behozta maga, s -ahogy hangszerét a város utcáin cipelve járt-kelt, megfordultak -utána a jövő-menők: a városi nép legtöbbje manap már hírből sem -ismeri ezt a lantot. <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span></p> -<p>– Hát behoztam magam, – mondja. – Veszekedés volt ott az éjjel, -mondom, még majd összetörik, ha ott hever. Meg apró gyerekei vannak -a csárdásnak, elronthatnák.</p> -<p>Tekintete szeretettel siklott végig a lanton, amelynek fényesre -kopott, barna födelére égetve van: Én, Csendes István készítettem -ezt a muzsikát, Szentes… – az évszámok lekoptak róla.</p> -<p>Hát jól van így is. A még járó pénzt eltette, s az ember, aki -tegnap nem szívesen hallotta a bőgőbe hulló koronák csöngését, most -ráadásul némi útiköltséget kért, mert, – mondta, – hogy behozhassa -épségben a muzsikát, lemaradt a társai kocsijáról s most vasúti -jegybe kerül, hogy hazaérhessen.</p> -<p>Azután leült. A lantot az ölébe vette s hosszu szíjjait -átcsatolta a derekán. A köszörűt megforgatta, a fabillentyűkön még -egyszer próbára végigjártatta a balkezét s még egyszer elzúgta az -öreg szerszám:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Szőkét, csinosat,<br /></span> -<span class="i0">Barnát, gavallérosat…<br /></span></div> -</div> -<p>Még az ajtóból is visszaszólt:</p> -<p>– Sohase adtam volna el, ha rám volna szabva… Hanem hát nekem -nagy, magas embernek való ez… Majd csinálok másikat, – vígasztalta -magát és csendesen behúzta maga után az ajtót.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257"><br /> --257-</a></span></p> -<h2>Megállás közben</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259"><br /> --259-</a></span></p> -<p>Másfelől jövén s jó hosszu ideig, ahogy a dorozsmai fürdő lombos -ákácait elérjük, a kocsikat visszaküldöm, mert elég lesz nekik -innen is hazaérni. Innen majd kapunk más kocsit a további útra s -itt jó is megpihenni. Érdekes kis hely ez itt. Egy fehérvizű tó, -tele sziksóval. A homokban magasra nyúlik a ritkás erdő. Odább -vendéglő, terraszszal, – szikből, mivel a szik is olyan, mint a -suba, mindenről jó. Fürdőnek véve, a görbe lábat egyenesre hozza s -elkergeti a járó-kelő fájdalmakat, amiknek manapság már oly sok -neve van. Továbbá alkalmas országútnak, de a tanyák udvarán -aszfaltul szolgál és a szobák földjének kitapasztásában is -használatos. Ezenfelül seprővel róla szedik a szódát s ugyancsak ő -termi a valódi chamomillát, a széki füvet, amelyből nyolc garasért -adnak egy félkilót teának s minden gyerek rettentően szeret vele -élni. No, neki ilyen hasznai vannak s így van vele ez a fürdő. A -vendéglő két oldalán szobák, jó kis kurtácska szobák, ám azért aki -akarja, el bír bennük férni. Már végig van lakókkal mind, közeli és -távolni népekkel, még <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span> Budapestről sem sajnálják az idejövést. -De tudok rá esetet, hogy a Magas-Tátrából jönnek le ide nyaralni. S -idestova húsz éve, hogy a kezemet, amely keresztül lövődött, egy -hét alatt helyrehozta.</p> -<p>Vannak olyan helyek a lapos tájakon is. Mint mondatik, volna -valamely Gyopáros nevezetü tó, valahol Békésben, oda aki mankón -megy, ott szokta a mankóját hagyni. Csodálatos, hogy mégis ezideig -nem építettek rá búcsújáró helyet. Úgy volna az szép, ha valami -szent szedné el a mankókat, nem a tó. Legalább pénzt is -hajigálnának érte, mert, a szél hordja el a förtelmes világ baját, -a pénz nem túlságos módon kutya.</p> -<p>Jó pár hete Radnán gyüszmékelve, a búcsúsokkal följutottam azon -hegyekre, ahol viaszbábokból való egyszerü adományait az -elérhetetlen magasba áldozat gyanánt nyújtja a nép. Volt ott -közönség sok mindenféle fajta, egész etnográfiai kiállítás. Fekete -bihariak, papucsos svábok, kövér, bácskai bunyevácok, fehér -posztóba öltözött bessenyői bolgárok, akiknek asszonyai máig is a -hegyes orru, sárga csizmát viselik, piros bőrrel fejelve. Nagy -tömeg nép, mégis rend mindenütt, a világi bajlódások itten -eltűnnek. Három csendőrfiú, akikre a rend őrizete bízatott, -csöndesen ült egy padon, télen-nyáron egy posztóruhájukon kívül -senki más nem vétett ellenük. A nép húzódott fölfelé, por volt és -énekek sokasága. Zengtek belé az ívek és a lépcsők. <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> S a -számtalan sok ódon lépcsőkön négykézláb, meg térden másztak föl a -hit vérezői, mert véresek valának a térdek és rongygyá szakadoztak -az ünneplő asszonyszoknyák ezen áldozattétel és vezeklés -alkalmával.</p> -<p>Lihegve, fejüket lehajtva és tenyerükről könyökükre ereszkedve -pihentek meg olykor a lépcsőkön s pergett róluk a víz, az -izzadságos, fülledt helyen. A bizalomnak s a hitt helyre való -fölsóhajtásnak csudálatos képe ez. És mindenütt egyforma. Láttam a -tersatói hegyen hasonlóképp, hogy dalmát és insuláner asszonyok, -akiknek tengerész-uraik a vizeken kódorogtak, a vízi-edény rendben -maradása céljából szintén térden járultak föl a jó magas hegyre és -csúszásaik vérnyomát ott hagyták a fehér köveken…</p> -<p>… Azt mondja ott a radnai téglaívek alatt magyarázólag egy -úrforma asszonyság, bár kit senki sem kérdett:</p> -<p>– Kérem, már ma egy siketnéma visszanyerte a hangját.</p> -<p>A könyvből való beszéd bántó volt és szomoru volt. A -vasaltszoknyás és pirosképü reklám-ifiasszony bízvást elmaradhatott -volna, vásári szószátyársága nehéz bűnnek tetszett, ott, azok -között, akik a földön, szótalan lihegéssel, négykézláb másztak, s -mert egyebet nem adhattak, szenvedésüket nyújtották a magasság -felé. Nincs mit tagadni rajta: a megilletődés, <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> amelyen -egyébként szintén nem volt mit tagadni, szertefoszlott és eltűnt, s -az áldozatul vitt viaszfigurák nem voltak többé egyebek, csak -viaszfigurák, amikből majd viaszgyertyákat öntenek.</p> -<p>Ezeknek kapcsán az eszembe jutott egy régebbi történet akkorról, -amidőn a szemközt való városban, Lippán, katonai sorsban heteken át -hevertünk. Abban az időben útban voltunk Bécs felé, a mert a -legrövidebb útat kerestük, útba ejtettük Lippát is. Nagyon alkalmas -oláh csizmadiamesternél volt szállásom, azóta kerestem már a házat, -de csak az utcáját találtam, a mester eltűnt és elveszett végképp, -mert elvégre, – utóvégre nemcsak a csizma pusztul, hanem a mester -is. (Tökéletesen jó bőr nincsen a világon.) De mindegy, akkor -megvolt a mester háza s a szomszédos házakban laktak a katonák, az -udvaron és a szalmán. Délelőtt volt a bódorgás, a puskákat meg -kellett hordani eme jó bortermő hegyeken is, tehát meghordták. -Széjjelmentek. De volt eset rá, hogy kellett volna ember -munkaerőnek, tíz-tizenkettő. Kiáltok a napos káplárnak, hogy adjon. -A káplár végigjárja a házakat, azután jelenti, hogy nincsen. Hej, -mondom, de kell! De megint mondja, hogy nincsen. Hogy hol a pokol -egyházában vannak? Jelenti a napos, hogy a becses társaság, -mihelyst a délelőtti járás-kelés után kipihente és rendbeszedte -magát, azonnal haladt át a marosi hídon Radnára.</p> -<p>No, ez furcsa. Már ez katonában igen csak rendes <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> -publikum. Ilyen nézetben voltam azután róluk egy ideig, mígnem -egyszer a lakóhelyeiken, az udvarokban félig elkoptatott szent -viaszfigurákat találok. Akkor derül ki, hogy az istentelen nép -ezeket a viaszalakokat „fogdosni“ járt át, mivelhogy akkoron még -viaszkolni kellett a fölszerelés szíjjazatát…</p> -<p>Ez azonban mind csak ide s tova való beszéd. A fődolog, hogy -ülök a szikterraszon, nagy csendességben, mivelhogy mindenki -belebújt a tóba. Odább menni bajos, mivelhogy kocsi nincsen. -Ládáim, bogarászó holmik, szerteszét hevernek. Persze, nyomtatás -ideje van éppen, nem bolond senki, hogy országúton járassa a lovát, -amikor búzán is járhat. Közben a tóból kijön a közönség s ebédbe -kezd, ez nem rossz foglalkozás, érdemes a követésre. Azután zörög -egy kocsi, megáll, s kisvártatva fölhalad egy magos, ősz tanyai -ember.</p> -<p>Az asztalhoz ül és kezel:</p> -<p>– Az Isten éltesse az urat.</p> -<p>– Isten éltesse, Hódi bácsi.</p> -<p>– Hát a nevemet is tudja?</p> -<p>– Hát.</p> -<p>– Hát akkor én majd kérök egy pohár bort a vendéglőstül.</p> -<p>– Hát az csakugyan jó lesz, Hódi bácsi, mert még innen messze -van Zákányig.</p> -<p>– Hát azt is tudja, hogy odavaló vagyok? <span class= -"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span></p> -<p>– Hát.</p> -<p>Hódi bácsi hallgat egy darabig, azután azt mondja:</p> -<p>– Maga tán orvos vagy mérnök?</p> -<p>– Nem én.</p> -<p>– Nono, – mondja ismét Hódi bácsi, kissé mentegetőzve, – ültem -én egy asztalnál a polgármester úrral meg tanácsnokkal is. Tudja -maga, ki vagyok én. Az öreg Hódi.</p> -<p>– Nono.</p> -<p>Hódi bácsi azon veszi észre magát, hogy asszonyok is jönnek az -asztalhoz s az most már szerfölött kellemetlen volna, ha nem -hallaná mindenfelől: nini, a Hódi bácsi, – jó napot, Hódi bácsi, – -hát hogy van, Hódi bácsi? Meglepődve nézett hol erre, hol arra, -azután éles, szőke szemei megcsillantak, mondván:</p> -<p>– Nini, hát maguk csakugyan maguk?… Az Úristen ő szent felsége -éltesse mindnyájukat… Hanem most már, nézzék csak, én is csak öszök -valamit. Ebbe a pohár borba is vizet kérhettem volna.</p> -<p>– Majd öntünk.</p> -<p>– Az bizony jó lössz, – hagyta rá, – úgy tovább tart. Tudja, ez -már a harmadik pohár bor máma. Mert odabent jártam a városban, -barackot vittem, negyven krajcárért kelt garabolya. Hát tudja, -éjfélkor indultam, mert nem ér az az embör sömmit, aki későn ér a -piacra. A maguké is úgy kelt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> Hát tudják, odabent is -ittam egy pohár bort, aztán Dorozsmán is, meg most itt. Az asszony -ugyan mondja, mért állok meg annyi helyen, de hát, mondom, más -mulatságom úgy sincsen. Ha most haza érök, nem fekszök ám le, -mögyök a fiakhoz, nézöm, mit munkálnak. Ha jól van, azt mondom: jól -van, édös cselédöm, ha nem jól van, azt mondom: édös fiam, nem így, -de amúgy. Mert tudják, ez a testvérisülés. Tanulni köll. Neköm nem -köll se pör, se politika. Hanem a testvéri viszonyban köll -virágozni. – De, – s fölemelte a karját az öreg ember, – csak -lassan, lassan. Mindig csak lassan. Csak lassan.</p> -<p>Elhallgatott. Szétnézett az ereszetek alatt, ahol mindenütt -ebédeltek.</p> -<p>– Milyen sok úri nép, – szólott azután. – Talán engöm zokon is -vösznek, hogy ilyen kopottan, porosan…</p> -<p>– Dehogy, Hódi bácsi. Letelt a ruha ideje. A munka az első! -Rangban az van legelül.</p> -<p>Az ősz, agg ember bólintgatott:</p> -<p>– A munka, – szólott elgondolkozva, – a munka… fogatlan koromtól -fogatlan koromig az egész élet: munka. Ez a cél. Ez a -testvérisülés.</p> -<p>Tenyerébe támasztotta a fejét s úgy folytatta:</p> -<p>– A cél a munka. Nincs más cél. Jegyözzék mög maguknak, hogy -nincs más cél. Öreg embör mondja. Én maguktól tanulhatok, tudom; de -maguk <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> is tanulhatnak éntülem. Ez a -testvérisülés. Hanem, – s komolyan integetett, – csak lassan, -lassan. Csak lassan, lassan…</p> -<p>Elkezelt s fölült a kocsira az alcserényre. Jó két sárga -patkolatlan lovával a tanyák világának vidáman nekiindult. Még a -kocsiból visszaszólt:</p> -<p>– Tisztölöm az egész közönségöt…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_267" id= -"Page_267">-267-</a></span></p> -<h2>Vélemények</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269"><br /> --269-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>Pár kocsival ünnepnap reggelén megyünk a tanyákra. Otthon, azaz, -hogy odakint már várnak, ebéd tekintetében, ennélfogva semmi baj -sincsen. De éppen ezért némi kódorgások történnek, az első kocsin a -kocsis mellett ülő férfiu parancsszavai nyomán, mert hogy nézzünk -be imitt-amott az utunkba eső tanyák udvarára is. Mert olyan -emberek is voltak a kocsikon, akik sohasem voltak ezen a tájon. -Benszülött pestiek, akik még erre nem jártak s akik bizonyára nem -is ismerhették a tanyavilág sajátos életét: ennélfogva az első -kocsin a kocsis mellett ülő férfiu nézete szerint a szemléltető -oktatás terére kell lépnünk. No jó, forduljunk be tehát ama -tanyába, ott a szélmalom mellett. Az országútról letérve, nem -hosszu dülőút vezet odáig, de nem is dülőút, hanem csak olyan vágás -a földben, amelyen csak egy kocsi fér el egyszerre.</p> -<p>Ez ugyan nem baj, mert nem jön szemközt senki. Csak az a baj, -hogy egy nagy fekete ló keresztben <span class="pagenum"><a name= -"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> áll az úton. Kantár a -fején, nyereg a hátán; a kantárszár a fűbe húzódik, a ló egy -helyben áll: erről alighanem vagy leesett a gazdája, vagy leütötték -a lóról.</p> -<p>No, inkább az előbbi. Valami szombat esti mulatságról -haladhatott haza a gazdája hajnal felé, a ló hátán elaludt s itt a -csöndes nyári mezőkre a nyeregből szeliden kifordult. A francia -grófról mondatik, hogy leveti a ló, a gróf repül, de a monokli a -szemében marad, – sőt a gróf estében kitöri a nyakát, de a monokli -akkor is a szemében marad: így hozza ezt magával a világi -előkelőség. Hát emez meg itt az úton bukott le a lóról, de a -kantárszárat nem eresztette ki a kezéből, azzal együtt szállt le a -harmatos fűbe s menten elaludván, a ló mellette megállt.</p> -<p>A lovat tehát, mert az úton keresztben állt, kissé szóval -hajkurászni kellett. Csak szeliden, hogy egy kicsit oldalt álljon -ugyan a kocsi elől, de azért a gazdájára ne taposson. Mindez így -annak rendje és módja szerint történék. A kocsi mehet, mert a ló, -megértvén a helyzetet, félreállt.</p> -<p>De aki az első kocsin ül a kocsis mellett, a pesti vendégek -előtt a tekintélyt mutatni óhajtja és rákiált a fűben alvóra -erősen:</p> -<p>– Hé! Hé! Kinek a lova ez, hé?</p> -<p>Az alvó, ahogy a két karjára fekve aludt, a második hé!-re -fölérzett és a kérdést már tisztán hallotta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> -Ennélfogva fölemelte a fejét és kurtán mondta:</p> -<p>– A gazdájáé, hé!</p> -<p>Azután megint letette a fejét a két karjára és pihent tovább. Az -ördög törődik ilyenkor az ilyen gyüszmékelő urakkal, ha akár hat -kocsival lennének is…</p> -<h3>II.</h3> -<p>Különös kis tábori helyőrségünkben odalent Novibazárban, -lehettünk annak idején olyan négyszázhúsz lélek-formán. Az idegen -helyet tekintve: nem nagy társaság, de azért ez is különböző -osztályokra tagozódott. Legtöbben voltunk persze gyalogosok, -mivelhogy az írás szerint úgy is mink voltunk a hadsereg eleje. -Azután volt egy kadétalja vártüzér, mint külön osztály, talán nyolc -ember az egész. Azután voltak számvevő hivatalnokok. Azután volt -két dragonyos katona, akik a tábori csendőrséget képviselték. -Azután volt egy postaőrmester, aki egymaga külön osztályt képezett. -Meg ismét volt egy pékőrmester, akinek az osztálya egyetlen -legényből állott, annak parancsolt életre-halálra. Ez utóbbi urat -úgy hívták, hogy harmadosztályu élelmezési segéd, s rendkivüli -igyekezetet fejtett ki abban, hogy lehetőleg harmadosztályulag -élelmezzen. Egyébként tekintettel arra, hogy mégis csak az -<span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span> élelmezés az első, igen fontoskodva -viselkedtek mindketten, különösen az öreg strázsamester, aki még a -legelső csapatokkal jött le, ennélfogva a tiszthelyettesi és az -őrmesteri fizetést is egyaránt húzta: a vén zsoldos boldog volt -tehát és előkelő. Ha jött bort kóstolni, azaz, hogy inspiciálni a -jólelkü öreg generális a szomszéd faluból, akkor mindenek fölálltak -rendben és új ruhában a tábor udvarán és kijött írásban, hogy die -Fahne ist zu hissen. Hát hiszen jól van, a Fahneról mindenki tudja, -hogy a Regimenz Fáni, az az ezredzászló, amely különféle okok -alapján a magyar ezredeknél ily szívreható módon tisztelődik s ily -példátlan lelkesedés veszi körül. Hanem hát, hogy mi az a „hissen?“ -Inkább katonák voltunk, mint német nyelvészek, így nem is tudtuk, -de azért a parancs nyomán, ha már a Fániról volt szó, fölvonult az -árbócokra a lobogó és lobogott ott, mint szokta, fekete-sárgán. -Török katona és magyar katona egymás szemébe nevetett, persze csak -a szemével, mivelhogy a hapták hapták. És akkor ünnepi inspiciumra -kivonult az élemedett pékőrmester a maga pék-katonájával és -fölálltak ketten egymás háta mögé külön osztályba. És jött azután a -tiszteletreméltó ősz bácsi, a generális úr, hogy majd mindeneket -inspiciál, s a pékőrmester stentori hangon vezénylé:</p> -<p>– Osztály, jobbra nézz!</p> -<p>Amire a harmadosztályu élelmezési segéd a <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> fejét -mereven, hogy úgy mondjam, jól kisütött tartásban vetette a -generális úr felé. A tábornok elhaladt előttük, tisztelgett: vannak -pillanatok, amidőn a komolyságot meg kell tartani.</p> -<p>Voltak azonban más foglalkozásu népek is abban a kicsiny -táborban. Ilyképp a szanitészek, tán három, vagy négy, egy -ezredorvos vezérlete alatt, köznyelven dögészeknek neveztettek, de -káplárjuk, mint jó borbély, halott csak imitt-amott akadván, az -eleveneket borotválta és okarinán furulyázott.</p> -<p>És voltak azonfölül a gálánt katonasághoz tartozó szerzetek -közül is ott némely népek. Persze csak a csekélyebb mértékben -vettek, akik ama szekerészettel és mulizással voltak elfoglalva, -amely szekerészet csak arra mehet, amerre kocsiút van s amely -mulizó arra is mehet, amerre kocsiút nincsen.</p> -<p>Ugyanis a lentvaló népek sok évezredet átéltek anélkül, hogy -országútról fogalmuk lett volna. Ahol a rómaiak annak idején -csináltak utat, hát azt használták, ahol meg nem volt, mentek a -hegyen át, úgy ahogy bírtak: tamu góre, tamu dóle – vagy fölfelé, -vagy lefelé, miután egyenesen menni úgysem lehet ott semmiképpen -sem.</p> -<p>Ezért kelle tehát a vitéz lovasságból oly társaság is, amely -kocsin ül és kocsiúton tud csak járni, de egyben olyan is, aki -olyan helyen is tud járni, ahol nincsen kocsiút. Az efajta katona -félig-meddig lovas ugyan, de maga gyalog jár s kantárszáron -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span> vezeti az állatját, amelynek háta meg -van rakva teherrel.</p> -<p>Nem igen ló, hanem inkább muli szokott lenni ez az állat: -jobbfajta öszvér, amely hihetetlen terheket elbír, ha vasnyereg van -a hátán; a vasnyereg arról jó, hogy a teher alatt a bordái össze ne -roppanjanak.</p> -<p>No, egyszóval négyszázhuszunkban sokféle fajtáju népség -foglaltatott. Nem említve a levélhordási osztályt, amelyet egy -karddal ellátott gyalogos töltött be és a vizityukokat, akik a Lim -vizén csajkáztak volna, ha a víz sebjétől tudtak volna; maga az -őrnagy urunk is kétféle hivatalt viselt, mert amíg egyrészt a -katonai dolgokban parancsnok volt, másrészt a civilis ügyekben -konzul. És hát így némely fehérnépek is fönhatósága alá tartozandók -voltak. Négyszázhúsz katona után mindig vetődik le egy-két afféle -hazájavesztett fehérnép, akit már mindenünnen kitoloncoltak, – ha e -fehérnépek módfölött berugtak és igen szidták a császárt, akkor a -konzul becsukatta őket, más hely nem lévén, a katonabörtönbe. No -jó.</p> -<p>Mint látható, mindenfélével el voltunk látva, csak éppen a -haditengerészet és a hegyi tüzérség képviselete hiányzott. Ámbár a -tengerészetet a vizityukok képviselték, akik nagybátran csak -kötélre kötött csónakkal mertek a vad vizekre ereszkedni. De nem -volt hegyi tüzérségünk, ami mély gyászszal <span class= -"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> -töltötte be a lelkeket; e lelkek előírás szerint voltak nyírva és -borotválva. Volt ugyan fönt a hegy tetején a sáncban néhány -vártüzér, de mit értek azok, amikor az volt a nézet felőlük, hogy -nemsokára honvédek lesznek. Ez a nézet még abból az időből való, -amidőn a honvédek piros nadrágot hordtak és paradicsomos üvegnek -neveztettek. Ez időben minden generálist és minden vártüzért leendő -honvédnek tekintett a baka, mondván: – Már kezd pirosodni a -nadrágja. Mire tökéletössen bepirosodik, honvéd lössz. – A -tüzéreknél nem vált be a jóslat, öreg generálisoknál inkább, -bakanyelven szólva: inkádabb.</p> -<p>Mindez a beszéd azonban egy árva garasárát sem ér, mert azért -csak nem voltak hegyi tüzéreink. Ezen búslakodott még a hegyi -pékütegosztály is: köznyelven így tiszteltük a harmadosztályu -élelmezési segéd urat.</p> -<p>Annál nagyobb volt ennélfogva az öröm, amidőn híre jött, hogy, -habár csak egy napra ugyan, de egy egész őrnagyalja hegyi tüzér -érkezik a faluba. Társaságunk szeretettel várta ezt a katonaságot, -amelynél nem a tüzér van lovasitva, hanem az ágyu. A tüzér gyalog -jár, a muli viszi az ágyút és szalad vele hol ide, hol oda: ahová -mondják. Délután értek hozzánk, másnap reggel mentek vissza -Plevljére. Illendő volt jelen lenni távozásuk alkalmával is. -Lengyel volt valamennyi. Ahogy a gyülekezőhelyen <span class= -"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> kora -reggel összeálltak, a Lim párás ködébe kezdtek belehangzani a -szokásos katonai kiabálások. E gyalogosított lovasságnál a -vezényszó a formát illetőleg majdnem ugyanaz, mint a puskával lőni -tudó csapatoknál, ahogy már az szokás volt: Antreten, Rechts richt -euch, Auf zwei Schritte rückwärts marsch, Rechts um, Links um, meg -mi egyéb.</p> -<p>A ház ablakából mindezt tünődve nézi és hallgatja Kutásó János -fiatal katona, innét az alsótanyáról. Azután, amikor a csattogó -vezényszavakat elunta, felkönyökléséből megbotránkozva fordul be a -szoba felé:</p> -<p>– Nézze mán, káplár úr, hát még ezöknek az ebatta pojákoknak is -magyarul komandéroznak…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span></p> -<h2>Viszik a pénzt kifelé</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279"><br /> --279-</a></span></p> -<p>Miután Jánosék sok ideig hordogatták befelé a pénzt, most kezdik -kifelé hordogatni. Az év folyamán sokat behordanak ruha, kalap, -suba árában, továbbá porcióban ama kis adókönyvecskére, amely olyan -nagy, mint egy ujság. Mindenféle vonalak vannak benne, azokba -mindenféle számokat írnak az adótiszt urak és az mind fizetéssel -jár, bár néha alig is lehet tudni, hogy honnan vegye elő a rávaló -pénzt az ember. Mindegy, valahonnan elő kell annak kerülni. Azután -csak így hordódik befelé a pénz az asszonyok, leányok ruhájára, -valamint ha új ekét kell venni. De még ha kis gyerek születik -odakint, azt is megérzi a város, mert akkor is pénzt hoznak be -Jánosék, ha egyebekre nem is, legalább gyerekkocsira. Most ennek a -divatja járja odakint. Azelőtt falusi mestertől vettek ringatós -bölcsőt, az ácsszekercével bánni tudó gazda meg némely helyen -otthon maga is megkészitette. Ez idő szerint pedig a négy -vaskerekü, vastengelyes, fonottkasos, sátoros gyerekkocsit keresik. -Bár nem újkorában veszik, hanem a <i>szögénypiacon</i>, amely név -alatt a zsibárusok társasága értendő. Ott mindig van ilyen kocsi, -amit <span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span> úri családok adnak el s aszerint, amint -a bele való gyerek, vagy kihalt, vagy kiöregedett belőle, újabbak, -vagy használtabbak a kocsik. De hiszen jó odakintre a legócskább -is.</p> -<p>Szóval, így jönnek be mindenfélére a pénzek a városba a -kintvalóktól. Egyre jönnek s már igazán nem volna odakint egy -krajcár sem, ha megint az emberek a városból a pénzt nem hordanák -vissza. A pénz olyan járó-kelő jószág, bemegy pántlikáért, ruháért -a városba, tyúkért, libáért, buzáért, bürgéért meg ismét kihalad. -De kifelé haladása mégis leginkább ilyenkor van neki, aratás után. -Ilyenkor mégis jobban hordják a buzát, meg egyéb magot, mint -máskor. Mert Jánosék nem hogy a még lábán eladott vetés üzletét -ismernék, de még az a szokásuk sincs meg, hogy aratás után azonnal -eladják mind a termést. Ennek részben az igen nagy távolságok az -okai, de másrészt az úgy is szokás, hogy akkor hoznak a városba -egy-egy kocsival, amikor már jól bejött a pénz a tanyából s vinni -kellene kifelé.</p> -<p>A kocsit ilyenkor előkászolítják. A tengelyeket jól megkenik, -nemkülönben a kerekek agyát. Egy kis kenőcs megy a rúd fordítójára -is, hogy könnyebben csúszszon. Akkor a kamrában zsákba öntik a -buzát, jó sok zsákba, mert akármilyen vékonynak látszik is a -pusztai kocsi, sok terhet elbír. Ez a dorozsmai bognárok és -kovácsok tudományának köszönhető, mert ezen a téren azokat tartják -a legokosabbnak, <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span> minek megfelelőleg van is a faluban -negyvenkét kovácsmühely. A zsákok a kocsira kerülnek. Azután a -tarisznya, széna a lovaknak, az ülés pedig subából készül, mert -nincsen jobb jószág a világon, mint a suba. A kocsi ezután -megindul, lassan döcögve a homokos úton. Az indulás ideje a hely -távolságától függ, meg attól is, hogy milyen karban van az út. Ha -Jánosék itt laknak valahol a Domaszéken, akkor elég hajnali három -órakor indulni, amíg a zákonyi úgy éjféltájon indul. Ha Csorvára -való János, akkor úgy tizenegy óra tájban is megindulhat, míg ha az -átokházi pusztaszéleken gazdálkodik János, akkor már előtte való -nap este, vacsora után megindulhat, hogy kora reggel a buzapiacra -érjen. Lassu, halk s csöndes utak ezek. János pipál a zsákok -tetején, a lovak egyenletes buzgalommal haladnak, mert nagyon -szeretek hűs éjjeleken járni a lovak, mivel:</p> -<p>– Nem bánti őket a légy, – mondja János, aki ez oknál fogva igen -kényelmes most, miután nem kell az ostor végével a lovak hátáról a -csípős bögölylegyeket piszkálni.</p> -<p>Amire megvirrad, így beérnek a buzapiacra. A tér, ahol a buzát -árulják, István első szent királyunkról neveztetik, bár ezenfölül -aztán nincs is rajta emlegetni való semmi. Már van ott sok kocsi, -akik közelebb laknak, hamarabb érnek. Ha nincs is ott a gazdájuk, -meg lehet ismerni, hogy melyik melyik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> Ez a -vastagkerekü a nagy lovakkal, az rác kocsi. Ez a hosszu, ez sváb -kocsi. Ezek a Tisza másik oldaláról jönnek. János beáll a sorba s -leveti a lovak istrángját. Két zsákot a kocsisaroglyához tesz le és -kinyitja, hogy azokból vidáman mosolyog elő a buza. S jönni -kezdenek azonnal ama férfiak, akik „cendzál“-nak neveztetnek s -elhaladván János zsákjai mellett, óvatos tekintetet vetnek a -buzára. A buza szép, de nem szólnak semmit. János sem szól semmit, -ellenben inkább a felhőket vizsgálja.</p> -<p>– Apám, – mondja a gyerek a kocsiról, – micsoda kémény az, -amelyik ott füstöl?</p> -<p>– Az a gőzfürdő.</p> -<p>– Aztán abban a gőz fürdik?</p> -<p>– Az, – kénytelen János ráhagyni, mert az igazat megvallva, nem -egészen ismerős e dologgal.</p> -<p>– Aztán mér füstöl? – faggatja tovább.</p> -<p>– Mer kémény, – felel János. – Azér van a kémény, hogy -füstöljön.</p> -<p>– Azér…? – kérdezi az apró kis magyar és elgondolkozva néz végig -e furcsa tájékon, ahol se mező, se liba, se fa, se semmi. Kis -szemei, amelyek már megszokták, hogy a föld pereméig ellássanak, az -álmatlan éj után idegenül pislognak az egymásra rakott nagy -téglahalmok között. Ismeretlen világ ez nagyon s nem jó benne -lenni. Bóbiskolva hajtja le a fejét s a zsákok tetején boldogan -elalszik. Ahogy elaludt, apró lelke alighanem mindjárt <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> -hazaszaladt innen a jegenyenyárfák alá, mert csettint a nyelvével, -ami azt jelenti, hogy álmában eszik. Friss túróval kinálja -bizonyosan az anyja.</p> -<p>János is megéhezik, bár ő nem álmában, hanem valóságosan. -Tarisznyázni kezd. Szalonnát vesz elő s az alkalmat fölhasználván, -hozzá egy pékgyerektől zsömlyét vásárol. E tökéletes úri mód -mellett van, amikor jönnek cendzálok s nézni kezdik a buzát, -eregetvén egyik kezükből a másikba.</p> -<p>– Köll nyóc negyven?</p> -<p>– Nem köll, int a szalonnavágó bicskával János.</p> -<p>– Hát nyóc negyvenöt?</p> -<p>– Nem. Nyóc kilencven az ára.</p> -<p>A vásárlók tovább mennek, János nem bánja s az elaludt gyerekre -egy otthonszövött pokrócot terít. Azután becsattantja a bicskát, a -tarisznya szíját a csatba fűzi s az unalom elűzése szempontjából a -dohányzacskóhoz folyamodik.</p> -<p>– Nyóc ötven, János gazda? Más sem kap többet ilyen buzáért, – -kerülgeti egy cendzál.</p> -<p>– Nagyon bolond kend, ha azt hiszi, – gondolja János, de nem -szól semmit, csak int a fejével. (El löhet mönni…)</p> -<p>Az idő azután elérkezett arra, hogy János odaszóljon a -legközelebbi szomszédhoz:</p> -<p>– Kend milyen árban tartja?</p> -<p>– Nyolc hetvenötre, felebarátom, – feleli az ember, aki a -„felebarátom“-nál fogva nazarénus. <span class="pagenum"><a name= -"Page_284" id="Page_284">-284-</a></span></p> -<p>– Tiszta a buza?</p> -<p>– Tiszta, egészen tiszta.</p> -<p>Ha a dolog így áll, a nyolc kilencvenről le kell menni. János le -is megy. Megint jön egy ügynök, akinek most már a kérdésére így -felel:</p> -<p>– Nyóc nyócvan.</p> -<p>– Nagyon meg van kend bukva, – mondja az ügynök és tovább -halad.</p> -<p>János ezt sem bánja, mert elég idő van még délig s engedni még -akkor is ráér. Közben jön Czicza Miska, akire a városi gyerekek -siccet szoktak kiabálni s ezért szerfölött haragszik, bár egyébként -csak koldus. Ez a piac a területe, itt nem bántják a gyerekek, mert -jó hosszu nyélen szokott lenni a tanyaiak ostorszíjja. Két -tarisznyája is van Czicza Miskának, csak olyan zsákvászonból valók, -keresztbe vetve a vállán. Azokkal ér János elé, énekelve a -könyörgést: Hajtsd meg keménységünket, Hevitsd hidegségünket, -Térítsd a tévedteket… János két kézzel nyúl a zsákba s abból egy -összemarok buzát kivéve, Czicza Miska tarisznyájába önti.</p> -<p>– Adjon Isten ezör ennyit, – mondja Czicza Miska, de János -rámordul:</p> -<p>– Ne parancsolgassék kend Néki; ád az úgy is, ha akar.</p> -<p>Az idén adott, nem lehet tagadni. Jót is, eleget is, sőt szépet -is. Mert úgy kell venni a dolgot, hogy nem mindig szép az, -mivelhogy az a buza, ami az <span class="pagenum"><a name= -"Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> eleje a többinek, amit -tiszamenti buzának neveznek, voltaképpen nem a Tisza mentén terem, -hanem Békésben a tótok között, ami nem helyes dolog, miután a tótot -ősi juss alapján a zabbal való foglalkozás illetné meg… Jön egy úr -János felé, valami nagyobbfajta kereskedő, vagy malmos lehet, mert -két-három cendzál csak úgy messziről halad utána. Ránéz a zsákra s -önkénytelen mondja:</p> -<p>– Ejnye, de szép buza. Milyen tiszta!</p> -<p>– Nagyon sokat fürdött növendék korában, – mondja János, -példázván ezzel a szerfölött való tavaszi esőket.</p> -<p>– Maga termelte? – kérdezi az úr.</p> -<p>– Nem, – feleli János, – én csak elvetöttem, a föld terömte.</p> -<p>János ötletére a kocsisorok között halk nevetés és bajusz alatt -való mosolygás suhan végig, mert az úrféle megtréfálása a -legkedvesebb mulatságok közé tartozik.</p> -<p>– Nyolc hetven, – szól az úr.</p> -<p>– Nyóc hetvenöt, – válaszol János.</p> -<p>Az úrféle elhúzza Jánostól az egyik kezét, maga elé tartja és -belécsap. Jól van, most már lehet menni a magtárba. A zsákokat -János beköti, fölteszi a kocsira, felöltözteti a lovakat is és -sajnálattal látja, hogy a kocsi tetején jól elaludt gyereket föl -kell költeni. – Miska, Miska! – szól neki. A gyerek fölérzik. – Mit -álmodtál? – kérdezi János. – <span class="pagenum"><a name= -"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> Öhetnék vagyok nagyon, – -felel a gyerek s János megvígasztalja, hogy most már várjon egy -kicsit.</p> -<p>A magtárba, ahová elhajt, már csak be kell önteni a buzát a -többi közé, miután előbb súlyra a piacon a hatósági mázsán -megméretett. Arról a céduláról, amit ott kapott, számítják ki az -árát. János a számadást komolyan nézi s mert nem nagyon érti (az -idősebb fiát kellett volna behozni), esetleges megcsalattatása -ellen egyszerü ajánlattevéssel védekezik. Inditványozza, hogy -minden mázsa árát külön-külön fizessék ki.</p> -<p>– Nincs nekem annyi hetvenöt krajcárom, – mondja a -kereskedő.</p> -<p>– Majd vissza adok én a bankóbul, csak az első mázsa árát -fizesse ki előbb.</p> -<p>Szóval, János régi tapasztalatokon okulva, semmiképpen sem akar -rövidséget szenvedni. Pénzeit azon bőrtárcába rakja, amely a -mellény belső zsebében szokott tartózkodni. Az elveszés ellen egy -madzag védi, amely által a mellény legfelső gombjához köttetik. A -vásár így megtörténvén, a kocsiban az üresen maradt zsákokból most -egészen helyes ülést rendez János. Arra Miskát ráhelyezi s elébe -adja a nyitott tarisznyát, hogy azt egyen belőle, amit csak akar. Ő -maga egy pohár nyakolajra a szomszéd boltba megy, mert a -pálinkamérések föltünő szorgalommal csoportosulnak az ilyen -buzamagtárak köré. Ott János kissé társalkodik s egy, <span class= -"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> vagy -két pohár – különben ne kerteljünk, mondjuk meg őszintén, hogy négy -pohár nyakolaj árát fizeti ki s némiképp vidáman megy vissza a -kocsihoz. Miska már jól lakott ezen rövid idő alatt és -szemlélődik.</p> -<p>– Hát most már, – szól hozzá János, – bombó-cukrot vögyek-e -néköd, vagy fütyülő-cukrot?</p> -<p>Miska habozás nélkül ajánlja, hogy vétessék bombó-cukor is, meg -fütyülő-cukor is. De ebbe János nem egyez bele.</p> -<p>– Nézd, Miska, vagy ezt, vagy azt. Hát válaszsz. A bombó, az -cukor, de nincs rajta fütyülő, a fütyülő-cukor pedig cukor is, -fütyülő is. Hát most már melyik köll?</p> -<p>Miska elméjében a sötétség így kivilágosíttatván, a -fütyülő-cukor mellett marad. Azt hoz neki az apja, s hogy ne -kerteljünk, el kell mondani, hogy e munka közben még egy pohár -nyakolajjal úgy ráadás gyanánt fűszerezi önmagát – a meleg ellen. -De ahogy ezt elvégezte, most már csakugyan megy ám kifelé és viszi -a pénzt be a tanyák világába. Miska fütyül a cukron, János pedig -szivart szívó szopókából hosszú szivart szív.</p> -<p>A város házai apránkint elmaradnak mögöttük. A legelső útszéli -kútnál megáll, hogy itasson, miután a lovak odabent nem ittak, -(mert külső lónak nem való a belső víz…)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span></p> -<h2>TARTALOM</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Förgeteg János mint közerő <span class="ralign"><a href= -"#Page_5">5</a></span></li> -<li>Munkások <span class="ralign"><a href= -"#Page_13">13</a></span></li> -<li>Egy vidám katonáról <span class="ralign"><a href= -"#Page_31">31</a></span></li> -<li>Subavásár <span class="ralign"><a href= -"#Page_45">45</a></span></li> -<li>A Szent Mihály a jégben <span class="ralign"><a href= -"#Page_57">57</a></span></li> -<li>A mag története <span class="ralign"><a href= -"#Page_69">69</a></span></li> -<li>Föl is hajózunk, le is hajózunk <span class="ralign"><a href= -"#Page_79">79</a></span></li> -<li>Szüreten <span class="ralign"><a href= -"#Page_89">89</a></span></li> -<li>Kása a kötéllel <span class="ralign"><a href= -"#Page_99">99</a></span></li> -<li>Bábocskay szelet hever <span class="ralign"><a href= -"#Page_109">109</a></span></li> -<li>Öreg embör napáldozatja <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -<li>Útban Bécs felé <span class="ralign"><a href= -"#Page_131">131</a></span></li> -<li>Tanyahelyen <span class="ralign"><a href= -"#Page_141">141</a></span></li> -<li>Pecsét <span class="ralign"><a href= -"#Page_149">149</a></span></li> -<li>Versengés <span class="ralign"><a href= -"#Page_159">159</a></span></li> -<li>Fecskék <span class="ralign"><a href= -"#Page_169">169</a></span></li> -<li>Vándorló földek <span class="ralign"><a href= -"#Page_183">183</a></span></li> -<li>Főzés <span class="ralign"><a href= -"#Page_195">195</a></span></li> -<li>Vásár <span class="ralign"><a href= -"#Page_205">205</a></span></li> -<li>Förgeteg a kompaktornál <span class="ralign"><a href= -"#Page_219">219</a></span></li> -<li>Infanterist Csupak <span class="ralign"><a href= -"#Page_227">227</a></span></li> -<li>Darabbanmaradtak <span class="ralign"><a href= -"#Page_235">235</a></span></li> -<li>A muzsika <span class="ralign"><a href= -"#Page_245">245</a></span></li> -<li>Megállás közben <span class="ralign"><a href= -"#Page_257">257</a></span></li> -<li>Vélemények <span class="ralign"><a href= -"#Page_267">267</a></span></li> -<li>Viszik a pénzt kifelé <span class="ralign"><a href= -"#Page_277">277</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td> -<td>veszedelnek</td> -<td>veszedelmek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_72">72</a></td> -<td>kenyér föltélen</td> -<td>kenyér föltétlen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_222">222</a></td> -<td>jobboldala alattt</td> -<td>jobboldala alatt</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERO ÉS MÁS ELBESZÉLÉSEK ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> |