diff options
Diffstat (limited to 'old/65888-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/65888-0.txt | 5749 |
1 files changed, 0 insertions, 5749 deletions
diff --git a/old/65888-0.txt b/old/65888-0.txt deleted file mode 100644 index 7ce692e..0000000 --- a/old/65888-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5749 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Ne engedjük a madarat... s más holmik, by -István Tömörkény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Ne engedjük a madarat... s más holmik - -Author: István Tömörkény - -Release Date: July 21, 2021 [eBook #65888] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the HathiTrust Digital Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK NE ENGEDJÜK A MADARAT... S MÁS -HOLMIK *** - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN - -* - -NE ENGEDJÜK A MADARAT… - -S MÁS HOLMIK - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1911 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -NE ENGEDJÜK A MADARAT. - -Előzetesen természetesen bocsánat a mészárosipari segéd uraktól, de -nekik is jobban illett, mikor még úgy hívták őket, hogy székálló-legény -és olyan alkalmasak voltak a magyar csizmában, a melylyes fehér kötőben, -oldalukon a lánczon csüngő és sárgaréznyelű fenővassal, hogy szinte -gyönyörűséggel mentek a mészárszékbe húsért azok, a kiknek ez is a -foglalkozásuk volt. Ma bizony bár a legények itt is, másutt is segédek -és üzletvezetők, – kivétel azonban a hajózat, mert a hajózatnál -hajóslegények vannak. - -Azt lehetne most már hinni, hogy a hajózati legények mind csakugyan -legények. Pedig dehogy. A nóta ugyan beszél hajóslegényről, -halászlegényről, a kik különféle ifjú és bohó szerelmi történeteket -művelnek; hiszen igaz, vannak ilyenek is, de nem mind ilyenformák. Nem -lehet idővel mindenkiből kormányos, sem gazda; ez itten egészen úgy van, -mint a katonaságnál, hogy nem lehet mindenkiből generális, hanem meg -kell elégednie a kisebb kenyérrel. Ilyenformán a hajóslegény idő -multával csak névszerint legény, amúgy pedig feleséges ember, a kire, ha -itthon van, otthon főznek és mosnak. Mert ez a rendes állapot. - -De mégis csak vannak ritkaságok. Némelyik emberen eljár az idő, de nem -jut az eszébe asszony után nézni. Talán más volna a dolog, ha valamely -leány megkérné. Azonban ez nem szokásos, a legény úgy véli, hogy ráér -arra még, egyszer aztán csak kifogy az időből, mert az elhalad rajta is: -marad azután magánakvaló vén hajóslegény. Különös életet folytat, -tavasztól őszig ugyan épen csak olyant, mint a többi, hanem télire, -mikor a hajók a jég közé befagynak s ő maga a szárazon marad. Ilyenkor -várja, a míg elmulik a fagy, egyéb dolog amúgy sem lévén. Jár-kel a -parton, ha süt a nap s nézi a jeget. Máshol ilyenkor nem igen szeret -tartózkodni, mert a többi hajós is ott van. Az a kaszinó. Ott igen régi -történetek adódnak elő különféle veszélyes hajózatokról, a mik történtek -különböző országokban, mert ezek messzejáró emberek, hajóznak olykor a -bajor vizeken, máskor lemennek Galatz alá a Vaskapun keresztül. A -szótalan nép nyelve megered. Tavasztól őszig ünnepjük jóformán csak -akkor van, ha kénytelenségből valahol part mellett hever a hajó. -Ellenben a tél egyvégtében ünnep, mert nincsen munka. E dologtalanságban -hát a víz széle az a hely, a hol az unalmas, szürke napból néhány órát -beszélgetéssel eltölteni lehet. Ilyenkor hallani aztán, hogy miként -lehet megfőzni a varjut, meg hogy lehet az előzködő hajó vontató lovait -farkashájjal megvadítani, hogy mind szerteszalad, meg minden más egyéb -ilyesféle beszédek történnek. - -Ez nem mind igaz ugyan. Tudvalevő, hogy a messziről jött ember sokat -beszélhet. Ilyenkor hallatszik: - -– Csak nyomon beszéljünk… - -A beszédek nyomán fogadások is köttetnek itten, egy garas ára pálinkába -és egy fél sóskalácsba. Ez délelőtt történik, az emberek elóvakodnak a -parti kurtaboltba a sóskalácsért, azután pedig hazamennek ebédelni, -délután pipázván otthon szorgalmasan. De nem sokáig, mert négy óra -tájban sötétedni kezd s hogy a világítóolaj ne fogyjon, inkább -lefekszenek. Nyáron, ereszkedőben lefelé, úgysem alszanak éjszakákon át -semmit. - -Nono. A ki hazamehet. De mit csináljon az, a ki nem mehet haza. Bár hisz -ugyan valóságképen mehetni mehet, de hova? A vén hajóslegény otthona -csak egy kamra, a mit ősztől tavaszig hónapszámra árendába vesz, az is -fütetlen; ebédet meg ugyan ki főzne neki? Tarisznyából él. Van néha -otthon szalonna, kenyér, ha pedig nincsen, a kis kurtaboltban is meg -lehet ebédelni a töpörtőt és a sóskalácsot. A mivel azután tökéletesen -el van intézve a táplálkozás ügye. A hajós megszokta, hogy őszi -hűvösökön a hajón a hideg «bas»-ban aludjon, hát a hideg kamrában is -lefekhet, ha akar a suba alá, délután való pihenésre, csakhogy az idő -teljen. - -Ha pedig nem akar, elmegy a korcsmába. Ott sem szokás ugyan egy szál -vendég kedvéért mindjárt délután megrakni a kályhát, de valami meleg -mégis csak van, az ablakon ki lehet látni a partra, a jégre, a hóra, a -miben varjak kergetik egymást. Továbbá lehet a sarokban szeliden aludni -is egy kicsit: a helypénz meg van fizetve a kiparancsolt két deczi -borral. A gazda a másik sarokban szunyókál, olykor felébred, mikor a -pipáját a kezéből a földre ejti. Ilyenkor utánanyul. A vén hajóslegény -is feltekint s látván, hogy a gazda felvette a pipát, rendben levőnek -találja a dolgot s a sipkában és téli bundában újból alvásba kezd. Csend -van. Odaát a konyhában némi zörgés olykor: mosnak vagy vasalnak, edények -csörgése álmosan hallatszik befelé. Az óra ketyeg s a bormérőasztalon -egy szódavizes üveg, melynek elromlott a csapja, néha csöndesen szipog. - -Már úgy egész délután három óráig van az idő, az öreg harang szomorú -kongó szava az ablakok fagyos üvegein át a nyugalom ezen csöndes télesti -helyére beszáll. - -– Aó! – mondja a gazda s egyebet nem tehetvén, felébred. - -Hasonlókép teszi Jóska öreglegény is. Néznek egymásra. Hétköznap van, -ilyenkor legfeljebb estefelé, lámpagyujtat után vetődik be egy-két -vendég: utasok, a kik a víz hosszában gyalog haladnak valamerre s egy -pohár melegítőre betérnek. Azt is leginkább állva iszszák meg, a -tarisznyát a vállukról le nem veszik s haladnak tovább, tünnek el a -hópelyhes éjszakába: menvén ily nehéz módokon a kenyér után. - -Jó szerencse, hogy más hajóslegények is vannak a világon, nemcsak a -Jóska. Jön a Lőrincz, márhogy Joó Lőrincz, a kit máskép Heveder Miskának -is neveznek, de ilyenkor elő szokta venni a bicskát. Azt mondja: - -– Adjon egy fél liter bort, Szücs úr! - -Azt mondja a korcsmáros: - -– Nem adok annyit. - -– Már miért? – kérdezi a Lőrincz. - -– Azért, mert grétára nem adok annyit. A tél elején, a mikor eldanoltad, -a mit a nyáron kerestél, más helyen tánczoltál a biliárdasztalon, -hitelbe most meg ideszorulsz. Ölégödj mög három decivel. - -Amaz kénytelen elfogadni az ajánlatot. Lőrincz ugyanis hamarosan -elkorcsmázta a pénzét s most már a tavaszi keresményre tartozik előre. -Megfizetni megfizet ugyan, ha másképen nem: ledolgozza, mert hajósgazda -a korcsmáros is, de másként bormérő-becsület, hogy semmiféle -könnyűelméjűségnek tér ne engedtessék. Az erre vonatkozó irányító vers -ezen elveket tartalmazza: Itt nincs hitel, Szabott ár. Ha nincs pénzed, -Ne igyál. Idd meg a bort Hidegen, Tedd ki a pénzt Melegen. – Az is -bolond, a ki meg nem érti. - -Kiteszik Lőrincznek a poharat a középső asztalra, azátán újból csönd, -ülnek hárman háromfelé. A míg olyan sötét nincsen, hogy egymásnak -vaktában nekimenne az ember, nem szokás lámpát gyujtani. - -– A míg egymást látjuk, – véli a bormérő – kár a világítóolajat -fogyasztani. Darvadozzunk. - -A darvadozás a sötétben való beszélgetés művészete. Arról is jó -takarékosság szempontjából, hogy nemcsak a világítóolaj nem fogy, de a -dohány sem, mert hiába szívja az ember a pipát, nem ér az semmit, ha nem -látszik a füstje. - -Ha a borban pedig muslicza volna, hát – hát akkor muslicza van benne. -Nem túlságos baj. A buczkai bornak a muslicza a nemesi oklevele. A -muslicza a spirituszból hamisított borba nem megy bele meghalni, halálát -tiszta italban keresvén. Ez így állván, azt mondja Lőrincz: - -– Hát baj van. A madarat kiviszik a városbul. - -A sarokból ijedten szólal fel Miska: - -– A madarat? - -Lőrincz szomorú komolysággal ismétli: - -– Azt. A madarat. - -A bormérő mondja: - -– Micsoda madarat? Talán megbolondultatok? Hát hagy vigyék, ha akár -fáczánmadár is. Mi baj van abban? - -– A Porkoláb Ignácz madara – adja magyarázatul Miska. - -Tudniillik, vagy legalább is tudni kellene mindeneknek, hogy az Ignácz -szintén hajóslegény s mikor télen be van fagyva a mesterség, madarakat -tanít fütyülni. Feketerigókat. Ha van rá vevő, eladja. De van neki egy -rigója olyan, hogy azt eddig semmi áron senkinek oda nem adta, annak -híre van, az nyáron át a hajóban szokott fütyülni, de rettentő módon -érti a fütyülést s bármerre, akár a Dunán, akár a Tiszán úszik a hajó, -minden vízenjáró tudja, hogy a mely hajón a feketerigó ilyen borzasztó -szépen fütyöl, ott, ugyanazon hajón tartózkodik Porkoláb Ignácz öreg -hajóslegény. - -Miért viszik ki a madarat a városból? Mi az, hogy kiviszik a városból? -Mert a hajó, a melyen Ignácz a madárral van, akkor is egy darabja a -városnak, ha akár a bajor vizeken úszik is. Nyilvánvaló tehát, hogy a -hajó nem viszi ki a madarat. Mi viheti ki vajjon? Nem más, mint hogy -Ignácz is csak öreg hajóslegény, tél van, a pénz elfogyott, el kell a -madarat adni. Miska szinte felhördülve szól a sarokból: - -– Ilyen csúfság régön nem esött mög a városon… Ilyen madarat! - -Nem tréfabeszéd. A szomszédparti bormérőben egy túlatiszai rácz ember -tizennyolcz pengő forintokat kinál a madárért és Porkoláb Ignácz nem -tehet mást, mint hogy odaadja. - -– Majd tanít másikat – véli a bormérő. - -– Nem – felelik Miska és Lőrincz. – Ilyen csak egyszer adódik elő az -életben, ilyen madár. - -Miska elkeseredettségében még borozik egy darabig, vesz Lőrincznek is. -Azután a tetthelyre mennek, hogy megakadályozzák a csúfságot. De nem -lehet semmit sem tenni. Miskának van még ugyan kilencz pengője, de -Lőrincznek alig csak pár garasa van. Ignácz is ki van fogyva egészen. A -Pájó pedig, a rácz, különben közébük tartozik valamennyire, mert lovas -hajóvontató, a tizennyolcz darab ezüst tallért csörögteti a keziben. -Miska és Lőrincz bús tekintetet vetnek Ignáczra. - -– Hát nincsen az egész városban, a ki segítsön? – kérdezi keserűen -Miska. – Hát kimönjön a városbul a madár? - -Ignácz elkényszeredetten néz rá a boros palaczkok mögül, a miket az alku -könnyebb lebonyolítása czéljából már a Pájó hozatott. - -– Majd tanítok másikat – mondja, épen csak hogy mondjon valamit, de maga -sem hiszi, hogy igazat beszél. (Ilyen rigómadár, mint ez volt, nincsen -több.) - -Többen, a kik az asztalnál ülnek, sajnálkoznak. Csakugyan nem kellene -engedni. Össze kellene inkább a pénzt hajigálni, ha már Porkoláb úgy -áll, hogy még a madarat is eladja. - -Azonban tél van. Munkátlan, hideg, szomorú, nyirkos és ködös téli este. -Haj, a ki teremtette, haj… - -Miska előtt már megint egy pohár bor van és üti az asztalt. - -– Nem löhet az ilyesmit engedni. Pájó, a tavaszon belédvágom a csáklyát, -ha azt a madarat a városbul kiviszöd, te gyíkfejű. - -A gyíkfejű csöndesen mosolyog: - -– Péz beszíl, kutyá ugát. - -S ránéz a madárra, mely a szomszéd asztalon ugrál a kaliczkában, félig -leborítva kendővel. - -Most Miskában komoly harag támad. Ez a vontatós rácz így mer velük -beszélni, magyar hajósokkal, pedig belőlük él a macskalovaival -egyetemben. Lám. Miskában homályosan olyan gondolatok támadnak, hogy a -rácz aligha verte el úgy a pénzét, mint ők; de azután más ötletre tér: - -– Várjunk, várjunk csak! – kiáltja. – Nem köll odaadni a madarat. Majd -én szót értök. - -Miska ezzel, még Lőrinczet is otthagyva, kihalad a tetthelyről s miután -türtőztetni akarja a haragját, az ajtót is szeliden akarja betenni, -ennélfogva becsapja erősen. Nem baj no. Nem messze kell menni, csak épen -néhány ház ellen a másik korcsmába, a hol ezelőtt volt. - -Miska bebukik az ajtón. - -– No, mondja – itt még most is sötét van. - -– Hát – feleli a bormérő – mi volna, te hetrefüles. Nem tartok én -hivogató lámpást, mit akarsz? Ha van vendég, möggyútom, ha nincs vendég, -nem gyútom. - -Már gyútja is. Miska e foglalkozást kissé bizonytalanul nézi. Fél szivar -van a kezében, rágyujtana, de az asztalokon csak gyufatartók vannak, -gyufa nincsen (a ködben megnyirkosodik ugyanis). - -– Szál gyúfa sincsen? – mondja megint. - -– Várjál, – feddi a székről a korcsmáros – látod, hogy a lámpát gyujtom. -Majd azután adok egy szálat a zsebbül. - -Kemény hangok. Miska kezdi érezni, hogy vesztett ügye van. - -– Szücs úr, – szól Miska – Szücs úr, ez világéletben nem lát több olyan -madarat Ne hagyjuk, Szücs úr. - -– Hát mit csináljak én ebben a dologban, he? - -Miska magyaráz: - -– Hát, már nézze csak. Tizennyolcz forint a madár. Neköm van még kilencz -pengőm. Majd csak kinyílik az idő. Adjon hozzá még kilenczet Ne engedjük -a madarat a városbul. Nem bánom, azután, ha egészen magáé lössz is, de -ne engedjük. Vögyük mög mutyiba. - -A bormérő a pipa szárával kopogtat az asztalon. - -– Hát bolondnak nézöl engöm, Miska? Hogy én pénzt adjak olyan madárért? -A tágvakkot fujja, a közönséges marsot fujja. Le tudja híjni a -kaszárnyaárestánczokat. A generálmarsot fujja mög a czapistrángot fujja. - -– Fujja… - -– Hát aztán azt gondolod, hogy nem volt énneköm ezökbül ölég -katonakoromba? Mi? – Hát hiszen ha szórakozni akarok, ott van a belső -szobában a muzsikáló óra, fölcsavarom, aztán a Rákóczi-indulót -muzsikálja, nem a czapistrángot meg a generálmarsot, te?… Hogy még én -alapodjak bele pénzzel abba a madárba? Ha ingyen hoznád ide, akkor is -kivetném. Neköm ne fujja le a kaszárnyaárestánczokat, mert csak -elszomorodok, hogy valamikor engöm is úgy fujtak le. Ha katona löttél -volna, te is így gondolkoznál, a hogy én. Kossuth-nótára tanítsátok a -madarat, akkor majd megvöszöm, de nem generálmarsra. Eredjetök föl vele -Bécsbe, adjátok el a hadügyminiszternek… De ide ne hozd, mert kitekeröm -a nyakát. - -Miska megdermedve hallgatja a beszédet. A kezével lassan legyint a -levegőbe: egyszer, kétszer, háromszor. Vége, vége, vége van a dolognak. -Tönkre mentünk, sülyed a hajó… a politika ismét művészeti kérdésekbe -ártotta bele magát. Szó nélkül áll fel s kimegy a partra, igyekezvén az -ajtót csendesen csukni be, minélfogva becsapja. Innen ki kellett jönni, -amoda vissza meg nem mehet, igéretét be nem válthatván. Különben is, -amott nyílik az ajtó s a nyomában támadt fénysáv mutatja, hogy Pájó -viszi is már a madarat. - -Miska fölmegy a partra, a töltés koronáján leül. Rumunyok, szerviányok -és egyéb népek országai felől szelid déli szellő fuvalma halad fölfelé a -partok között, mint fecskéje a tavaszi olvadásnak. A havacska már -olvadozik a jegecskén s a vizecske is itt-ott fölüti a fejét a gyengülő -jegecske között. Minden hajósléleknek örvendetes ez. Miska most nem -látja. A túlsó oldalon, a tápai rét felől munkában vannak ama bizonyos -hat tótok, a kik ilyentájban hosszú rudakkal a holdat az égre feltolni -szokták. A hold felszáll, rengve libegvén a ködben és az ébredő föld -illatos páráiban. Nagy veres képével nevetve Miskára tekint: - -– Ne beszélj, ne beszélj, – mormogja Miska – te is csak olyan -akasztófára való vagy, mint a többi. Ilyen madarat kiereszteni a -városbul! Már látom, hogy neköm is rácznak köll lönnöm… - -Senki sem felel. Miska feje gyöngéden lehanyatlik. Csak a túlsó -oldalról, a hol a száraz jegenyenyár tetején fahegyben ül egy vén varju, -hallatszik feléje a kiáltás: - -– Kár… - - - - -TALPAS ÚRI MÓDBAN. - -Ha a kutyának sok a kölke, nem birja valamennyit kellő anyai gonddal -fölnevelni, ennélfogva a felét elvetik. Ha hat volt, marad három, ha öt -volt, marad kettő. Az elpusztultak a haláluk árán úgy építenek utat az -élethez a megmaradottaknak. Ez általánosságban így van. De történnek -kivételek is, mert az lehetetlenség, hogy kivételek ne történjenek, -miután az ujjunk sem egyforma. A kutyák világában, a kutyai -társadalomban a puli-kutya létezik ilyen kivétel gyanánt. Azt ugyan -kicsi korában el nem dobják, hanem ott marad az anyja mellett, -mindaddig, míg csak fel nem nő, hogy valamely embernél önálló -foglalkozást vállaljon. - -No, nagyra ugyan azért nem növekszik. Alig nagyobb, mint egy oláh sipka, -de ha megnyirnák, akkor is csak a fele volna. Mert igen szőrmócz állat a -puli, ő maga alig látszik ki a testi bundájából. Némelyiknek még a szeme -sem látszik. Esős időben tele van ragadva sárral, földkolonczokkal a -csunya kis jószág. A külső testállását tekintve, nincs is rajta semmi -kedvelni való. Kiállításokra nem viszik, bár a mennyi esze van, nem is -menne ilyen hiábavalóságokra. Neki ugyanis ez a kiváló tulajdonsága, -hogy esze van. - -– Több, mint némelyik embernek – véli róla a juhász, a kinek segítőtársa -és munkás legénye az értelmetlen birkaféle népnek egybentartásában. - -Hasonló módon vélekszik felőle a gulyásos ember is, a ki szintén -pulikkal veszi körül magát, hogy nagy állatait, mérges bikáit a tágas -mezőkön annak rendje szerint kormányozhassa. A nagyfajta kutyákról, -komondorokról apránkint letelik a világ. Elvesznek és elfogyatkoznak. -Régente kellettek a nyájhoz is, hogy az aféle kószabetyárt, a ki -lóhátról lopta a birkát, leszedjék a lóról. Gulyához, méneshez is -szükségesek voltak, éji harczokat víván ott a réti farkas ellen. De a -lovon járó kósza betyár már elmult. A rétek elmulván, a réti csikasz is -elmult. Ha nincsen panaszos, nem kell a biró, ha nincsen tolvaj, minek a -perzekutor, a komondorok így apránként fölöslegessé váltak, csak némely -tanyaházban tartanak még belőle egy-egyet magnak, egykori szép híréért. -De a farkassal már nem kell háborúba állniok, az egykor a nyakukra -vasalt szeges örvekre már semmi szükség sincsen. Azelőtt kellett ez -nagyon, mert a farkas a kutyát a nyakánál fogva szokta elkapni. No de -már nem jön le a farkas még az erdélyi országból sem. Mert a Maros -partjain azóta megritkultak az erdők, nincsen már neki útja, amin át -orozva leóvakodhatna jámbor alföldi pásztorok birkái után – szóval, -bármit beszéljünk is, tény dolog, hogy a komondorok már csak czifraság -gyanánt vannak, a hol vannak, ellenben a puli annyira szükséges, mint a -falat kenyér. De drágább. - -Mert a mi például a juhászos életet illetné, oda szükséges a szamár is. -A szamár az elüljáró a birkák között, viszi a szűrt, továbbá a kanalat, -bögrét, sót, paprikát, kenyeret, tarhonyát, hagymát, szalonnát egy -zsákban, viszi olykor a juhászt a hátán s ha jó kedve kerekedik, úgy -eltánczol a mezőn a birkák között, maga ordítván a tánczhoz a nótát, -hogy azt nézni és hallgatni szórakozás meg gyönyörűség. És nem sok -tartózkodik belőlük a föld hátán. Hosszú életűek ugyan, mert ritkaság -az, ha csak minden ezredik ember látott is döglött szamarat, mégis -kevesen vannak. És habár kevesen vannak is, mégis kint a mezőkön az -értékük régi időktől fogva úgy van megszerkesztve, hogy két rendes, -nyájjal járó szelid szamár együttvéve ér csak annyit, mint egy puli. - -Van eset, hogy az úrféle is ráköti magát arra, hogy neki is kellene a -szőlője udvarába egy puli kutya. Nem úrnak való pedig. Persze szerezni -nehéz. Híre jár ugyan kint, hogy az a városi úr, a ki nemrég vett itt -nem messze szőlőt, aztán nyáron át ide kijár, adna öt pengőt egy fia -puliért. De az a hír csak úgy bemegy az embernek egyik fülén s a másikon -kijön. Nem adnak rá sokat, vagy épen semmit sem. Legfeljebb nevetik. - -– Mit kinlódik olyan dologgal, a mi nem neki való? Tartson agarat. - -Azután hallomás volt a felől, hogy nem öt pengőt, hanem hetet is adna -már. (Fiskális ember, telik a stemplibül…) De azért ezzel sem törődtek. -Inkább szorgos gonddal ügyelnek a pulikra, a hol voltak, hogy el ne -lopódjanak. Bár hiszen ilyen esetben bajos lopni, mert csak kiderült -volna, hogy ki adta el a pulit a tekintetes úrnak és van törvénye a -kampósbotnak meg a bicskának is. De mégis a pulikat most jobban -szerették, kenyérhéjat többet vetettek nekik, ámbátor az ilyen szűk -világban, a milyen most van, bizvást megeheti az ember maga. - -Egy napon az úr, a hogy kocsin halad a szőlője felé, az útszélen a -legelőn kisded birkafalkát lát, őrzi egy juhászlegény meg két puli. -Szóba áll. - -– Adjon isten. - -– Adjon isten. - -– Hát mire végzed, öcsém? - -– Hát csak terelgetöm, hun erre, hun arra. - -– Aztán hány ez a birka? - -– Biz az nem sok, mert összevissza csak negyvenkettő, mert a többi -eladódott – mentegeti magát a legény, hogy csak ilyen kis gond van -rábizva. - -Azt mondja az úr, bocsájtván a fulánkot a juhász szívébe: - -– Sok ennyi birkához két puli. - -A gúnyra a legény odaveti, hogy ő se maradjon alul: - -– Talán maga az az úr, a ki kutyával akar keresködni? - -– Nono – neveti az úr – nem akarok még vele kereskedni. Hanem az egyik -pulidért adok tizennyolcz koronát. Az épen kerekszám kilencz ezüst -forint. Hiszen ennyi bürgéhez elég egy puli, hallod-e? - -– Hát az igaz – véli a juhászlegény – egy is el van velük. De hát nézze -csak, egy testvér a két puli. - -– No csak annak lesz jobb élete, a melyik a tanyába kerül. Mert ott a -maga házában lakik, az étele kijár, meleg ételt eszik… No… hát tiz -pengő, tiz ezüst forintos tallér kell-e érte? - -A legény néz az úrra, a kocsira, a lovakra, szurkálja botvéggel a szikes -homokot. - -– Kétközben van már – gondolja magában a kocsis, pedig hiába gondolja, -mert egyszer csak nagyot döf a bottal a homokba a legény és azt mondja: - -– Nem eladó… - -– Hát akkor gyerünk tovább – mondja az úr. – De ne felejtsd el, hogy a -tiz pengő mindig itt van a puliért. Aztán azt se felejtsd, hogy ha a -gazdád azt a negyvenkét birkát is eladja a többi után, akkor még az egy -puli is sok lesz, nemhogy kettő. - -A kocsi megindul, ezt az utolsó érvet ott hagyván gondul a legénynek. -Hát hisz ez csakugyan, hogy csakugyan. Ez a falka úgy is -folyton-folyvást vékonyodik. Egyszer csak elfogy. Azután tiz pengő. Sok -helye volna nagyon, amúgy is az ősz bekövetkezvén. Csizma is elférne -nagyon. Aztán a gondolatok világában fölbukkan egy tajtékpipa képe, a -milyent bent a városban árulnak… A juhász egyszer csak nagyot kiált a -kocsi után: - -– Álljanak mög! - -Meg is állnak, még vissza is fordulnak, tudják, hogy most már bizonyos -az alku. Mikor megállnak a juhász előtt, a kocsis már azonnal szedi is -elő az első ülés alól az üres zabos zsákot, a mibe majd beleteszi a -pulit. A juhász szól a Talpasnak, a kutya előjön a juh mellől s néz az -emberekre. A juhász fölemeli a háta bőrénél fogva s beleereszti a -zsákba. - -– No – mondja az úr – hát jobb lesz az így. - -És a pénzt kiolvassa. Nem is papirpénzt, hanem ezüstöket. A puli nem -vinnyog, de mozog a zsákban. Mit gondolhat ilyenkor a puli, tulajdon -elárultatása felől? Ezt bizonyosan nem tudni. Elvégre úri kutya lett -belőle. Ez bizonyára vigasztalja a juhászt is, mikor a kocsi tovább -halad megint s ő egymagára marad a birkák közt a másik pulival. - -Talpas elment, Talpast viszik. Nemsokáig ugyan, mert a hely nem messze -van, a legelő oldalában, a szőlők szélén. Mikor Talpast a zsákból egy -úritanya kerített udvarán kieresztik, első sorban szétnéz, hogy miféle -hely az, a hová jutott. Egy pincsikutya meg egy vadászkutya barátságosan -közelednek. Az első benyomások kedvezőbbé tétele céljából egy darab -kenyeret hoznak a Talpasnak. A konyhából pedig valami meleg mosadékot. -Sava is van, zsirja is van: ez jó. Nem is hagy meg belőle Talpas egy -szikrát sem. - -Most a gyermekek kezére kerül. Azok ajnározzák. Mindent elmondanak -Talpasnak. Hogy a pincsi bent alszik a szobában, a Hector az ereszet -alatt, a Talpasnak pedig háza van, rendes háza, fából készítve, belől -szalmával kirakva, mellette egy csorba tál ivóedénynek, a mibe mindig -friss vizet merítenek a kútból. - -Ilykép a házban a félelem, hogy Talpas mint aféle vad pusztai bugris, -idegenkednék az új helyzettől, teljesen megszünt. Talpas kezdte már -másnap a kissé elhatalmasodott pulykafélét rendbeszedni s általán az -udvarbeli ügyek után körültekintést mutatott. Pár nap alatt egészen -megváltozott. Más világ ez. A hányszor a gazda eszik, annyiszor a kutya -is. Különböző finom csontok, mert tanyahelyen leginkább csirkék, kácsák -s egyéb gyenge lények evése szokásos. Talpas, mikor először érte langyos -fürdő, utána olyan féktelen ugrándozásokat művelt örömében, hogy -mindenek nevették s még az életúnt pincsi is kedvet kapott bohókás -kutyajátékokhoz. Aztán megkefélték, szőréből a bozontot kifésülték, a -szeme körül is lenyirták a szőrét, hogy jobban lásson. Talpason egyre -jobban meglátszott az átvedlés, éjjenkint szorgos házőrzői szolgálatokat -teljesített és az ételben duskálkodott. - -Ez esték egyikén szintén vacsoráznak az udvarban az emberek, a kutyák az -asztal körül. Jut mindeniknek étel, csont is, kenyérhéj is; almacsutka, -kissé ütődöttebb szőlő nyalánkságok, a miknek Talpas ezelőtt a hírét sem -hallotta. Szép szelid est volt, a falevél sem mozgott. Ekkor szinte -libegvén a hold fényes sugárain, messziről halkan, szeliden -pásztortilinkó szava hallatszik. - -Talpas abbahagyta az evést. - -A tilinkó csak szól, hol halkan, hol élesen, aztán nevet, majd pedig -hosszú zokogásban elhal. - -Talpas megugrik, vonít egy nagy csatakiáltást, körülszaladja az udvart, -azután neki rohan a keritésnek, átugrik rajta a fák sötét árnya alatt, s -az úri szolgaságból megy vissza a puszta rideg szabadságába, a hová a -tilinkó szava menni parancsolta… - - - - -ÖREG DOBÓ A NAPIDÍJJAL. - -A tanyai kézbesítő kétkerekű kordéja behalad Öreg Dobó Mihály tanyája -udvarába. A kutyák rettentő módon ugatnak, a mi helyes is, mert az -mindig bajt jelent, ha valahol a kézbesítő a kordéjával megjelen. -Csakugyan, ide is egy félárkus kék papirost hozott, a mit Öreg Dobó -Mihály hümmögve átvesz, mondván: – hejnye, fene teremti, mi van ebben? - -A házba invitálja a kézbesítőt, és pálinkát tesz az asztalra. - -– Jó, – mondja. – Nem csatló-lánczczal készült. - -A hamisított pálinkába szokás ugyanis a spirituszt csatló-lánczczal -belekeverni. A talpas poharakba önt, azután nézi a kék papirost. - -– Hát mi ez igazság szörint? - -Azt mondja a kézbesítő, olvasván: - -– Ez idézés, bűnfenyítő ügyben. Majd oda kell vele menni a városban a -Mars-térre, ahun a fegyház van. - -Hm. Bűn, fenyítés, fegyház, e dolgok kavarognak Öreg Dobó fejében. Ő -tekintélyes, vagyonos öreg gazda, s lám, bűn, fenyítés, fegyház. -Mérgesen mondja: - -– A katonák kaszárnyája van a Mars-térön. Mit akarnak ott én velem? -Talán a bolondját akarják járatni én velem? - -A kézbesítőnek azonban ez mindegy, különben is megszokta már az ilyen -zsörtölődéseket. - -– Nem pörösködik kend valakivel? – kérdezi. - -– Én? – mondja tünődve Öreg Dobó – én nem, sönkivel. Hanem, nini, a -Frantzia gyerök a multkoriban mögfenyögetött, hogy beád a fegyházba… -Csakugyan. Itt legeltette a tehenet a rétszélen, az enyimet étette, hát -hozzányultam egy kicsit. - -– Mivel? - -– Mivel? Hát mivel? Bottal. De nem nagyon, attul nem tört csontja. - -No, akkor ez a baj bizonyosan. A kézbesítő a kordén szent János -áldásával elmegy, Öreg Dobó pedig nézi a szobában a kék papirost az -asztalon és tanácskozik az asszonynyal. Mert az ügyvéd nélkül is -tudatik, hogy ez most már pénzbe kerül és nincs más mód, mint hogy -fiskálist kell fogadni. A legközelebb eső hetivásáros napon ez meg is -történik s a pörlekedés, vádaskodás és védekezés annak rendje szerint -megindul a testi sértés ügyében. Öreg Dobó nem tagad semmit, csakugyan -rávágott a legényre a bottal, lehet, hogy a fejét is érte, hogy ne -sántuljon, de hát ő csak a vagyonát védelmezte. - -– Ha a tekintetös úr – mondja a birónak – szintén így paraszti embör -volna a tanyán, maga se csinálhatná másként. Mert ott nincs sarki -röndér, a kit hivhassunk. Magunk védeközünk. Bitorolta a vagyonomat, hát -lekergettem bottal a vagyonomrul. Én is legeltettem a más földjén ilyen -surbankólegény koromban, engöm is megvertek érte, de nem möntem érte -panaszra. Ha tötte, viselje. - -Öreg Dobó most még fejtegetni kezdi, hogy nem lehet jó ez a mostani -törvény. Ő ugyanis úgy gondolkozik, hogy az igazságszolgáltatásnak akkor -volt elég téve, mikor ő megbüntette a Frantzia-gyereket. S lám, most még -őt, a birót, hajkurászszák. Ki látott ilyent? Ám Dobó beszédével nem -sokat törődtek, sőt meg is intik szónoklatáért. Azután kimondják az -ítéletet: Kidukál három napi fogház, meg hatvan korona pénzfizetés. - -– Hogy három napot köll ülni? – hördül föl Öreg Dobó. - -– Az ám, – mondja az ügyvéd, – meg harmincz forintot fizetni. Ha nem -fizeti, azt is leüli. Öt pengőre egy nap. - -Arról ugyan szó sincs, hogy még a pénzt is leülje Öreg Dobó, -ellenkezőleg, a napokat sem akarná leülni. Hiszen talán összedűlne a -nagy tanya odakint szégyenletében, ha megtudná, hogy a gazdája -börtönviselt ember. Nagy tanácskozások folynak e tekintetben most már az -ügyvéddel, hogy miként lehetne elkerülni a börtönt. - -– Nincs más mód, – véli az ügyvéd – mint felségfolyamodványt kell -csinálni. - -Dobó értetlenül nézi. - -– Levelet kell írni a királynak – magyarázza a fiskális, – azután -megkérni, hogy engedje el a három napot. - -Mihályban némi büszkeséget támaszt, hogy ügyében a fölséges királylyal -tárgyalnak, de azután szorongva kérdezi: - -– Mekkora stempli köll arra a levélre? - -De azért mégis csak beleegyezik, hogy írja meg a folyamodványt az -ügyvéd, azután hazamegy s várja, hogy mi lesz a dolog vége. Sebesen -szeret hajtani az Öreg Dobó, nem is áll meg hazáig, csak épen a -Szubasa-halmánál; ott elérte a kifelé haladó Frantzia-gyereket s -fölvette a kocsira, hogy még se menjen már egészen hazáig gyalog. - -Az ügyvéd pedig megírja a folyamodást. Elmondja benne, hogy Öreg Dobó -Mihály rendes, hű polgár, becsületes ember, sok katonafiat nevelt, soha -se volt büntetve, rendíthetetlen híve a függetlenségi pártnak, – azaz -hogy nem, ez utóbbit talán még sem írta bele, de kérte, hogy változtassa -a királyi kegyelem pénzbirságra azt a három napot. - -Jó idő eltelik ezután addig, míg egyszer levelet küld az ügyvéd, hogy -menjen be Dobó a városba. No, választ írt a király, alighanem. Mihály -vidáman halad ki a tanyából a kocsival a város felé. Mihályné pedig -büszkén mondja a szomszédasszonynak, a ki átment hozzá a szent Antal -tüzire való csiholó aczélért: - -– Az én uram olyan embör, hogy még a király is levelezi… - -Odabent az ügyvédnél azonban nem igen járnak ezek a büszkeségek és -örömök. Mert azt mondja az ügyvéd: - -– No, bátyám, jó hírt mondok. A fölséges úr elengedte a három napot. -Fizet kend helyette hetvenöt koronát. - -Öreg Dobó meglepődve hallgatja ezt. - -– Mennyit? – kérdezi. - -– Harminczhat forint ötven krajczárt. Ennyi az egész – feleli a -fiskális. - -Azonban Öreg Dobó a fejét rázza: - -– Én ebbe nem állapodhatok bele. - -Most meg az ügyvéd néz értetlenül Mihályra, mert nem ezt várta: - -– Hát miért nem állapodhat bele? - -Mihály mérgesen feleli: - -– Mert nem jól van felváltva a dolog! - -– Hát mi nincs jól fölváltva? - -– Hát ez az egész istória, – mondja tüzelve az öreg Mihály. – Mert ha -amazt a hatvan koronát, a mit lefizettem, nem fizettem volna, akkor egy -napra tiz korona esött volna. Most mög miért követölnek egy napra -huszonöt koronát? Hiszen ha hat ökröm mög egy bérösöm egész nap szánt, -az se ér mög huszonöt koronát… Egyször tiz korona, máskor huszonöt -korona? Hát mondom, hogy nem tudnak váltani… Én ebbe nem állapodok bele! - -Ezt olyan határozottan mondja Öreg Dobó, hogy most már az ügyvéden van a -megijedés sora. No hiszen szépen vagyunk. Hosszú instancziával valahogy -kikérte a kegyelmet s most meg előáll a Mihály, hogy neki nem kell a -kegyelem. - -– No, az nem úgy van, Mihály bácsi, – mondja neki. – Hát csak nem akarja -leülni azt a három napot, ha már eddig nem töltött börtönben időt. A -leányaira, vejeire, fiaira, menyeire gondoljon! Hogy esne azoknak, hogy -az Öreg Dobó odabent ül a börtönben, a laczibetyárok közt! Csak nem -szégyenkezik vele? - -Azonban Öreg Dobó állhatatos. Gondolkozik egy kissé, de azután kétszer -is fölrántja a vállát: - -– Hetven éves vagyok már, úgy se soká szégyönközök… - -Ezzel mérgesen kimegy az ajtón, meg az irnokok szobáján keresztül az -emeleti folyosóra, ott megint megáll, hogy hát mégis csak… mégis csak… -az ügyvédnek is van valami igazsága. Lenéz az udvarba: bolond magasan -laknak ezek a városi emberek; tanyán csak a ló szokott ilyen magasan -lakni, az is csak esett korában, mikor a bőrét száradni a padlásra -viszik. Hát… fene teremti. - -Csak visszamegy, a mit az ügyvéd különben úgy is tudott, mert köszönés -nélkül nem szokás távozni. Úgy tesz azonban, mintha nem venné észre Öreg -Dobót. - -– Hanem, úgy-e, – szól gúnyosan Dobó – mikor a gyerökök oda voltak -katonának, olyan erősek voltak, mint a vasék, de azoknak csak hat -krajczár napidíjat adtak, én mög öreg embör létömre huszonöt korona -napidíjat fizessek? Aztán miért? Miért fizetöm én ötven esztendő óta azt -a röttentő sok adót? - -Az ügyvéd föl se tekint az irásából, egykedvűen feleli: - -– Mert lélegzik kend. - -– No, – mondja Dobó – nem tréfa beszéd az enyim! - -– Az enyim se, – válaszol a fiskális. – Ha nem hiszi kend, próbálja meg. -Mihelyest abbanhagyja kend a lélegzést, mindjárt nem fizet kend adót. - -Öreg Dobó nem tud mit felelni erre a nagy igazságra, hanem szótalan -kezdi kiolvasni az asztal sarkára a pénzt. - -– No, itt van, – szól. – Hanem ha a levélnek mását küldi, beleírhatja, -hogy Öreg Dobó nincs mögelégödve a napidíjjal… - -Csakugyan haragos, mikor elkezel. El is megy a három farkashoz czímzett -kocsmába, a melynek az ajtajára csak két farkas van kifestve, mert a -harmadik Farkas maga a kocsmáros, ott kishúst eszik és két féllitert önt -utána. Azután hazahajt, útközben gondolkodván a világi dolgok felől. -Haragja útközben szomorúságra válik és otthon elpanaszolja az -asszonynak, hogy milyen hadakozásai voltak: már megint elkivántak tőle -hetvenöt koronát az urak. Egészen szomorú és megtört az ember. Az -asszony vigasztalni próbálja: - -– A Vilma lovat úgy is fölküldeti kend a tavaszra a Pestre az urak -futtatására: hátha visszanyeri az uraktul?… - - - - -A KIS KADÉT. - -A nyolczvanas évek második felében a zászlóaljunk lent állomásozott a -török földön. Messze lent Herczegovina alatt, Novi-Bazárban, mint -mondani szokás: az isten háta mögött. Nem igen törődött velünk senki, -csak épen hogy szolgálat volt szigorú, de az itthon szokásos czopfokból -alig volt meg valami. A török hadsereg, a melylyel együtt szolgáltunk, -bizony ott a végeken nem sokra tartotta magát, láttam kivonult csapatnak -kivont kardú tisztjét: csupa rozsda volt a kardja, mintha a föld alól -ásták volna elő. No, a mi tisztjeink se nagyon parádéztak, ott általán -nem is volt parádés egyenruha; a békeidő czifra külsőségei: díszkabát, -csákó, teljesen hiányoztak. Némelyik tiszt fölhúzta a csizmáját, de a -csizma füleit már nem dugta be a szárba, mivelhogy minek az ottan? Minek -és kinek? Különben a legénység is csak úgy volt, még csak nem is -borotválkozott, a kinek nőtt, hosszú szakállt eresztett s a -húsz-huszonhároméves fiatalok csapata harminc-negyven évesnek látszott. -Még olyan is szakállt eresztett, a kinek bajusza nem nőtt, ilyenformán -elmehetett volna angolnak. Volt tiszt, a ki a kardbojtját végig -beszegette sárga bőrrel, hogy kevésbbé kopjon, volt olyan is, a kié -teljesen elkopott, a bojtjai helyett csak a nyele maradt meg, de mégis -jó volt. - -Mindezt különben csak azért beszélem, hogy elmondjam, hogy azon a helyen -igazán nem voltak kényszerítő fölösleges kiadások. S a mellett a fizetés -több volt, mint itthon. A legénység egy része nemhogy hazulról kért -volna pénzt, mint szokás, hanem még ő küldött haza. A tiszt, ha talán -némi adóssággal jutott is oda le, pár év alatt ott kifürödhette magát a -bajból, ha az élet szekerén okosan ül. El lehet azonban mondani, hogy -még sem történt meg ez egészen így. Abban a rendkívül nagy -elhagyatottságban sokat korhelykodtak az emberek, többet, mint kellett -volna. És hát a korhelykodáshoz valóságos úri szimbolum gyanánt kellett -pezsgő. - -A pezsgő… - -Sajátságos dolog, hogy az úri mivolt akkor kezdődik el, a mikor előkerül -a pezsgő. Még sajátosabb dolog az, hogy ez épen abban az időben a -katonáknál volt divatos. Mert csak ezzel lehet dokumentálni azt, hogy -valaki úr. A pezsgő-kultusz általán elterjedt minden országban mindazon -csapatok tisztikaraira, a kik nem tartózkodtak az úgynevezett -békeállományban. Bizonyos alapját meg lehet találni. A nem -békeállománybeli csapatnál sohasem lehet tudni, hogy a holnapi nappal -él-e még az ember, vagy pedig fölfordul valamely hegyoldalon: ennélfogva -éljünk, a meddig élhetünk. - -Odalent is lehetős terjedelmet vett a pezsgő. Pedig odalent drágább -volt, mert az odavaló szállítása nehéz és költséges. De azért fogyott. -Mikor eljöttünk onnan, a török helyőrség tisztikara egy darabig elkísért -bennünket s ott a nagy havas hegyek aljában a Dzsélaznicza patak mentén -pezsgős üvegekből dugókat durrogtatott. Pedig ezen igen tekintélyes -egyenruháju, de mesésen szegény török férfiaknak fizetésével, úgy lehet, -a fölséges szultán kincstárnoka talán még a mai napig is adós. - -A pezsgő… Mostanában olvastam Verescsagin ezredesnek az iratait Chináról -meg Mandzsuriáról. Ez a Verescsagin testvére annak a nevezetes festőnek, -a ki Makarovval együtt elpusztult. Ez a Verescsagin a vezérkarban -ezredes és könyvében sok olyan dolgot mond el ez az orosz tiszt, a mik -még a sorok között is sejtetik azt a veszedelmet, a mik a nagy északi -birodalmat dúlják. Ezek a részek ugyan a politika rovatára vagy úgy -lehet a háború rovatára tartoznának, felőlük ennélfogva ezen a helyen -sok beszéd nem lehet, de megemlíthető a Verescsagin könyveiben gyakran -előforduló passzus: Wurde Sect serviert… Irataiban mondja a -tiszteletreméltó és őszinte generális, hogy a hova csak betette a lábát -úri helyre, akár khínainál volt, akár orosznál, akár mandzsunál; -mindenütt wurde Sect serviert. Ő maga írja, hogy utóbb már csak -koczczintani tudott, mikor a gazdag khínaiak és mandzsuk feléje tipegtek -pezsgős palaczkjaikkal, de inni már nem tudott. Amazok azonban boldogan -dőzsöltek a lében. Mibe kerülhet pedig ott, a föld tulsó oldalán az az -üveg franczia pezsgő, a melynek még itt is magas az ára? - -Elkalandoztunk a gondolatokkal. Hiszen jó, azt bajos volna tagadni, de a -magyarországi pezsgő-szerelem is tisztán csak ott leli alapját, hogy -uraknak látassunk lenni, mivelhogy azt isszuk, a mi a legdrágább. A -franczia szereti a pezsgőt s mielőtt hajnali vadászatra menne, húst -eszik és felhajt a sectből egy pohárral vagy kettővel is; a délelőtti -früstüknél sem tartja megvetendőnek s ilyenkor megtörténik, hogy három -franczia megiszik egy félüveg pezsgőt, a miért legfölebb másfél forintot -fizetnek s tőle egész nap vidámak és kekélyesek maradnak – ellenben -Magyarországon, mikor a különféle boroktól, úgynevezett finom boroktól -és úgynevezett kocsisboroktól félálmosodva lévén az emberfia, ezek után -boldog, ha nyolcz pengőjével vásárolhatja meg üvegjét a minél francziább -italnak… - -Gyerünk azonban vissza Novibazárba. Szép vidék ez így messziről nézve, -mert nagy hegyei vannak nagyon s a szegény alföldi baka sóhajtva -kérdezte, hogy ha ennyi áll ki belőlük a földből, menyi lehet még a hegy -talpából a földben? E sivár és szürke hegyóriásokra szomorúan tekintenek -az emberek és hiába néztek felőlük a hazafelé, nem láttak egyebet, csak -hegyet, meg ismét hegyet. A nóta, a mi ott termett, mind szomorú, mind -bús, mint az egész élet abban a nagy kietlenségben, a hol némely helyen -el lehet gyalogolni félnap úgy, hogy egyetlenegy viskót vagy egyetlenegy -embert nem talál az utas. Mély búsongó hangulatnak a vidéke ez, a mely a -lelkeket megfekszi s így, a mi dal ott született, mind bánatos. - -Voltak ott különféle katonák, származásban, nevelésben, gondolkozásban -egymástól eltérők, de a legsajátosabbak voltak mégis a transportbeliek. -Voltaképen minden kisebb csapat, ha úton van: transport, de ott lent -ennek a szónak különös értelme támadt. Oly embereket jelentett, a kiket -büntetésből küldtek le oda, miután előbb különböző katonai börtönökkel -itthon megismerkedtek. Meg aztán lefokozottak, degradáltak, a kik nem -maradhattak ott, a hol eddig parancsoltak és közlegénynyé máshova tették -őket. Hozott egyszer a transport köztük egy fiatal, magas, halvány fiút, -a ki akkor még az osztrák nemesség egyik büszke nevét viselte, de már -csak a panganét verte az oldalát, a kard elmaradt: a kis kadétot már -lefokozott állapotban küldték oda. Mi bűne volt, nem tudtuk, valami nagy -nem lehetett, mert akkor a nemességét is elvették volna. Megsajnálta -mindenki, mert nagyon csendes volt a fiú, mint általán az ilyen -lefokozott emberek. Csak úgy teblábalnak a világban, várván sorsuk -jobbrafordulását. Némely részük a katonai börtönökben nazarénus -rabkatonákkal kerül össze, azoktól lemondást, alázatosságot tanul. És -szótalan állják a sorban az alsóbbrendű gyakorlatok tanulását, a mit -azelőtt ők tanítottak s ha épen olykor rájuk szólnak, hogy ezt vagy azt -nem jól csinálták, nem bánják azt sem s készséggel csinálják újra, a -hányszor csak tetszik… - -Így volt a kis kadét is, keveset beszélt, hallgatott, tette, a mit -parancsoltak, amaz egykedvűséggel, a mely nem bánja, ha akár holnap -reggelre összedől is a világ. Ha érkezése engedte, csöndes estéken a -hegedűjéhez folyamodott. A német dal különösen szentimeniális -katona-nótákat ismer. A haldokló harczos például fekszik a csatatéren s -föléje hajlik a kamerádja. S a haldokló harczos most búcsút énekel neki, -meg minden szeretteinek, jó fertályóra hosszáig énekel versben, a mit -más nemzetbeli haldoklótól joggal bizonyára nem várhatna senki. De a -zenéje szép és búslakodó, aféle Trauermarsch, a mi akkor épen a szomorú -embereknek nagyon tetszett és szivesen hallgatták. - -A halovány fiú csak muzsikált, de közben előlépett. Ritka dolog, de -megesik, hogy degradáltak apránkint újra felküzdik magukat. Ez bizony -nem megy gyorsan. Előbb csak az egy posztócsillag jön, később a második, -ahhoz már az altiszti bojt is, így tovább, kinek meddig sikerül. A kis -kadét a három posztócsillagig jutott s már ekkor, de még előbb is, -hirtelen fölnyilt a szeme. Már nem muzsikált a közkatonáknak, igen -hetykén lépkedett s azon a vidéken, a hol az egyenruhánál nem azt -keresték, hogy illik-e, hanem hogy meleg-e: ő már a magáét igazíttatta, -hogy karcsú legyen benne és mutatós. Elnézték neki, hadd tegye; -magasrangú rokonai is voltak. Azután mulatásba is kezdett, ebből a -fajtából pedig ott csak kétféle van: vagy nagyon olcsó, vagy nagyon -drága. Az utóbbiba fogott, így aztán hozzányult a pénzhez, a mit -rábíztak. Hamarosan megfogták, elfogták, elvitték, később jött írás -felőle, hogy lefokozták, nehány havi börtönt kapott s elvették a -nemességét is. Azután elfeledtük, mert az eltünt helyébe újabb jön s a -ki jön, az megy. - -A másik esztendőben mi is útnak indultunk onnan hazafelé. Vasút még most -sincs azon a tájon, nemhogy akkor lett volna s kilencz nap jöttünk, míg -Serajevoig értünk, a hol kezdődik a vonatok járása. E kilencz nap minden -huszonnégy órája a Nyugathoz hozott közelebb. Novibazárban még a lágy só -sem fehér, hanem barnásszürke. Az első falu, a hol harangszót -hallottunk, általános örömet keltett. Más helyen az, hogy a vendéglőben -almásrétest lehet kapni. Ismét más helyen a gazeusnek nevezett -limonádeot karolták föl barátságosan, mint régen látott dolgot. -Serajevóban pedig este a vendéglőket kellett fölkeresni, természetesen -az olcsókat, mert az úton már is lehetősen fogyott az aprópénz, nagy meg -nem volt. - -Valami kurta vendéglőbe tértünk, a hol zene szólt. A kisebbfajta -szokványos osztrák vendéglő volt, a pódiumon a muzsika: egy húzós -harmonika, egy flóta, egy hegedű. Gondoltuk ennélfogva az öreg Vas -Anntallal innen az alsótanyáról, hogy hadd zöngjenek az hangászok és a -hangászok csakugyan zengettek is. Valami tráridrumot húztak, azután -elhalgattak. De rövid szünet után a hegedű kezdte szólni a bánatos nótát -ama haldokló harczosról, a ki búcsúzik a kamerádtól. Az ismerős hangok -rezgésbe hoztak némely húrt a szívekben s az emberek a hegedűsre -tekintettek. - -– A kis kadét – szóltak. - -Csakugyan az volt, de fonnyadt, sápadt arczán látszott, hogy idő előtt -öregszik. Mikor vége volt a harczos dalának, azonnal czigarettára -gyújtott s a feléje menő régi ismerősöket is kínálta. Jó ideig tartott a -beszélgetés, kínálták egy pohár borral, de nem kellett neki, csak -czigarettáit szívta mohón, gyufát nem is használt, a fogyó papirszivar -végéről gyújtotta meg a másikat. - -– Sok ez a dohányzás – mondták neki. - -– Hja, – felelte – most pótolom azt, a mi a börtönben hiányzott. - -– De ebbe belepusztulsz, kis kadét – folytatták, még a régi, beczéző -néven szólva hozzá. - -A sárga arczon rövid mosoly jelent meg. Azután komoran tekintett a -hegedűjére és kurtán válaszolt: - -– Magam is azt szeretném, ha belepusztulnék… - - - - -MÁRIA-LÁTÁS. - -A tanyára egyre sűrűbben érkezik a hír, hogy messze bent a pusztákban, -túl az ötömösi határon, a Pálinkás-erdő sarkán egy fahegyben állandóan -mutatkozik a szűz Mária. Úgy látták a libapásztor-leányok, a hogy -rendszerint a rajzképeken láttatik: széles köpönyeg a vállain, fölötte -egy hold, két csillag, karján a Gyermek. Más hír megint mondja, hogy a -fa hegyében a gonosz látszatna lenni. Ismét mások vélik a pusztai -asszonyok közül, hogy ott mindketten jelen vannak és Boldogasszonyunk -csatákat vív a gonosz ellen népek jobbulására. Vannak, valóságosan -vannak, a kik látták. Komoly, megállapodott koru tisztes gazdaemberek, a -kik meghaladták Isten kegyelméből a hatvan évet a nélkül, hogy valaha -hazugságon kapattak volna. Asszony is van, a ki látta, leány pedig -tömérdek. Ezek által a földi népeknek üzeneteket küld. Másrészről pedig -a gonosz van ott, kaszás csonthalál képében, másrészt pedig a kukoriczás -útján az asszonyok előtt rettenetes ember emelkedik ki a földből és -pajzánkodik, hogy az asszonyok eltelnek rémülettel és arra nem mernek -menni. - -– Bolondság – mondta elejében a kapás. – Már megint föltaláltak valamit -az asszonyok. Azt mondják, egy leánynak azt mondta Mária, nem tesz -előtte nyilatkozatot, a meddig fehér ruhában nem mén elébe. Gondolom, -fehér ruha köllene a leánynak, az apja mög nem akar rulla tudni. - -– Ej, ej, – véli Muladi Ferencz, a szomszéd – talán mégsem így van. Egy -fehér ruhát két forintbul ma előállítanak. - -Mindegy. A dolog ebben maradt, mígnem a szomszédból ismét hír nem jön, -hogy a csépai embör nyilvánosan valóságosnak mondta az alsótanyai -Máriát. A szomszéd tanyában ugyanis, mióta az asszony ura meghalt, külön -szobát építettek, a hova olvasós asszonyok járnak szombat esténkint -imádkozni. Ebben a külön házban padok vannak körül és szent képek a -falon. Ájtatos és jó népek ezek. Van eset rá, hogy a messzi városból -kihozatnak egy papot s oltárt készítvén a maguk tehetsége szerint, misét -hallgatnak. - -– A csépai embör is azt mondta, – szól egyszer a kapás – hogy a dolog -valóságos. És hogy ott lösz az őszszel a hetedik nagy csodatétel. A -laposban forrás fakad majd és abban mindönki möggyógyul, mán a kinek -hogy van valami baja. - -Így támad egyre jobban a híre a Mária-látásnak. Az első híradást még -eleresztik fülük mellett az emberek, de a csépai embör beszédére -figyelmet szokás fordítani. A csépai embör valahol Csongrád környékén -lakik. Leginkább csőszködéssel foglalkozik. Kukoriczát, dinnyét, szalmát -őriz, kerti csősz is némelykoron, már hogy minek van ideje. Esténkint -pedig az igazakat mondja meg azoknak, a kik arra kiváncsiak. Sokan -kiváncsiak, mert a csépai embör már régen űzi e foglalkozást. Muladi -szomszéd, a ki lóhajtó ember és fuvarba szokott járni, említé, hogy -száznál több asszonyt vitt már Csépára az alsótanyákról. Jó messze van -pedig: tizenhét mértföld és az útja rossz. Mégis oly sokan mennek oda, -igazságot hallgatni. Rendkívül igaz ember hírében áll és csodálatos -dolgokat mond. Hogy im ő üzenetét küldte nála jártak által, hogy a -fahegyben levő Mária nem tréfa, hanem valóságos jelenés, a hivők áradata -indult meg az ötömösi puszta felé. - -Mivelhogy vasárnap következik épen, elmegyünk megnézni. Muladi szomszéd, -mint ilyen dolgokban teljesen járatos ember, vállalja a fuvart. Másként -vasárnap nem mozdulna – mondja – a lovaival, de az ilyen dolgot szereti. -Reggel korán eljön. Hajnali négy előtt kell útnak indulni, hogy délre -visszaérjünk. Homály van még, a midőn kifordulunk a tanyából és köd, a -mely itt is, nagy templomokat mutogat, továbbá házak ott is látszanak, -máshol alacsonyabb hegysor. A jegenyenyárfák látszanak ilyennek. A tájék -csendes, hallgatag, csak a kerék nyikorog a homokban. A kocsin sincs -beszéd, mert még fázunk valamennyien a téli kabátokban. Csak jóval -később, mikor apránkint feljön az égre a tűzgolyó és a reggeli szellő -messze fújja a ködgúlyát, támad némi beszélgetési kedv. - -– Jó sokat mögyünk, – mondja a kapás – de legalább mögnézzük a helyet, -hogy mi ez? Talán még majd be is tiltják. - -– Miért tiltanák? – kérdezi Muladi. – Nem úgy mén az. A csépai embört -sem birják betiltani. Egy esetöt ugyan magam is tudok, de az még a régi -világban történt, gyerök koromban. Feketeszélön a Török-tanyában jelent -mög az ablaküvegben a Mária. Én is láttam. Széles zöld ruha volt rajta, -fölötte egy hold, két csillag. Olyan volt, mint egy képfestmény. Csak -úgy dült csudájára a nép. Hányták a pénzt be a szobába. A kétgarasosok -jártak még akkor, mög huszasok. Nagyon elgazdultak volna a Törökök, de -aztán a pandurok puskatussal benyomták az ablakot és széjjeltörték a -képet. Mondják, hogy aztán az alsóvárosi templomban volt látható. Nem -tudom… Hogy volt, mint volt… - -Elhallgatott egy darabig, aztán újból kezdte a beszédes ember. - -– A csépai embört nem löhet így elnyomni. De tán nem is akarják. Az -érdemös embör, hallja kend. Mindönkinek mögmondja az igazságot. Mikor -legelsőbb vittem oda asszonyokat, két kocsival voltunk, én mög a -Szekeres Ferencz. Későn értünk oda. Egész a falu szélén lakik egy kis -házban, de olyan kicsi szögényös ház, hogy majdnem egy helyen van mind a -két sarka. Az embör kint volt a közelben a szérűn, szalmát raktak össze. -Igyekeztünk volna mi vissza, hát odamentem hozzá Szekeressel és mondtam -neki: - -– Igön jó embör, fölkérnénk, ha mönne be a házba az asszonyokhoz. Hogy -dolgát ne mulaszsza, mink rakjuk addig a szalmát. - -Azt felelte rá: - -– Nem löhet, jó barátom, mert mindennek sora van. - -Nem is jött, csak mikor a dolgot befejezte. Én bizon nem sokat adtam rá -eleinte. Csak úgy kiváncsiságbul möntem a szobába, a sarokban volt egy -pajzános kis pad, arra ültem. A csépai embör az asztalnál ült és beszélt -az asszonyokkal. Mindönkinek mögmondta rangját, élete módját, a holtak -neveit. Van itt nem messze egy asszony, annak volt egy bátyja, olyan -csempészös embör. Egyször bújt volna be valami lukon, hogy majd lop, de -a nyakába szúrták a szénahúzó horgot. Bele is halt. Azt mondta a csépai -embör ennek az asszonynak, a hogy a halottjait elsorolta: - -– Látok köztük, jó asszony egy férfit, szőke embör, folyik a nyakából a -vér. - -Az asszony majd összeesött… Aztán így volt, hallja kend a többivel is. -Mindönt mögmondott. Hát honnan tudja ü ott, hogy itt mik történtek. -Utoljára azt mondja neköm a sarokba: - -– Maga, jó barátom, nem mer előbb kerülni? - -– De – mondom – merök én, mért ne mernék. - -Avval aztán előbbre mék az asztalig. Ugyan nem sok mönés volt, alig két -lépés abban a hitványos kis házban. Azt mondja, de igön barátságosan: - -– Kedves jó barátom, maga olyan hitetlen forma embör. - -Mögütődtem a beszédjin, tudja kend, mert úgy van, a hogy mondja. Én -ugyan soha senkinek egy szénaszál vagyonát el nem vöttem és a jó -istenömet imádom, de mindön mendemonda beszédre nem adok. A csépai -embörhöz se azért möntem, hogy lássam, hanem fuvarban. Úgy mondván: -pénzért. Járok én Radnára is. - -– Hát – mondtam neki a szavára – én nem is tudom, hogy vagyok. Nem -vagyok rossz embör, de néha hitetlenködök. - -Nem mérgesen mondtam ezt, csak szörényen, mint illendő. A csépai embör -hallgatott a két gyertya közt egy darabon. Akkor azt mondja: - -– Igön jó embör. Emlékszik-e kend, hogy négy éve nyáron egy vétkiért a -szérűn a Látatlan kiütötte a kend fejibül a kalapot. - -– Tudja kend – beszélte tovább Muladi a kapásnak, a ki egykedvű -pipaszóval hallgatta – mintha jól mellbe vágott volna valaki. -Mögtántorodtam. Én azt a dolgot teljesen elfelejtöttem, most pedig azon -perczben elébem állt az egész gondolatban. Búcsú volt a kápolnánál, -ünnep-vasárnap, én azonban dolgoztam a szérűn. Nem hagyhattam a búzámat. -Eső is fenyögetött. Nem gondoltam én, hogy ez akkora vétök. Az asszony -tiltott tülle, de nem hajtottam a szavára. Ép akkor gyüttek a búcsúsok. -Mondja az asszony, legalább addig hagyjam abba a munkát, a míg a lobogók -elhaladnak. Mérges löttem, aztán tudja kend, nem jó helyön van az én -szám néha: nagyot káromkodtam. Abban a szömpillantásban valaki hátulról -úgy ütött tarkón, hogy szinte előrehajultam és a kalap messze leröpült a -fejembül. Látja kend, ezt mögmondta neköm a csépai embör. Mondja kend, -hunnan tudja? Hunnan? - -Most a kapás beszélt, azonban már sokkal kurtábban. Ő is pusztalakó, -mint Muladi, de Muladi csak három évig volt katona, a kapás ellenben -tizenhárom évig. A fölfogások különbözősége talán innen van. Bár -mindketten nagyapák már, úgy nézem, Sebőkben ma is benne van az a -katonavér, a mivel annak idején az olasz csatatereket járta Előbb -hasonló csodálatos dolgokat ad elő. Itt a battonyai asszony történelme, -a kit halála után a föld be nem vett. Vasabroncsokkal zárták le a -koporsóját, a föld azonban ismét csak kidobta. - -– Miért? – kérdezte Muladi. - -– Ki tudhassa? – felelte Sebők Antal. - -Szó volt a pécskai Mária-látásról is, továbbá a radnai térdencsúszásról, -a miben ismét Muladi a tapasztalt. Említettem neki a tersatói Máriát, a -hova a dalmát tengerészek asszonyai csúsznak föl térden ugyanaz napon, a -midőn itt az alsótanya a Lengyel-kápolnánál eseng Máriához. Hogy uraikat -vihar ne érje. - -– A boldogasszony mindenkin segít – szólt mély meggyőződéssel Muladi. – -A magyarok istene után első pátrónánk. - -Sebők olasz Máriákról kezdett beszélni. Az ilyesmi lassan megy, mert a -hol jó az út, Muladi két lova szó nélkül úgy ereszkedik neki a -távolságoknak, hogy ott szavat hallani lánczcsörgéstől, vaszörgéstől nem -lehet. A szó olyankor eláll s csak akkor jön elő megint, midőn sívó -homok váltja föl a gyepet. Ebben bizonyos fokú közösség van köztünk, -mert mindannyian egyazon ezred ugyanazon századánál szolgáltunk. Sebők -az ókor, Muladi a középkor, én az újkor. Sebők főhadnagynak ismerte az -Alojis Grubert, Muladi káplár már kapitánynak, én már semminek sem. Hát -hova lett? Jó ideig ezen tünődünk. Hogy ugyan hát, ugyan hát hova -lehetett? A csépai ember lenne fölkérdezendő ez irányban. - -Haladunk. Egy helyen meg is állunk, hogy együnk valamit, szalonnát s -kenyeret. Ezután ismét gyorsan haladunk ital irányában a csordakút felé. -Ez már ott van az ötömösi pusztán. Innen már nem messze a fahögy. Rózsa -István számadó gulyás, ama bizonyos Rózsa Sándor unokaöcscse, adja -tudtul, hogy merre kell menni. Az ingyenes földek megkerülendők, míg a -Kártyás-erdő balkézről marad. Itt vigyázni kell, hogy a szabadkai -határba ne tévedjen a kocsi. Ha e vigyázat szem előtt van tartva, -hirtelen odaesik az ember orra elébe a Pálinkás-erdő. - -Szeretném én azt a négyfogatos úri hintót látni, a mely úgy megy ott, a -hogy a Muladi szomszéd lovai mentek. Százhúsz forintot pedig alig ér -össze-vissza a kettő. Mégis vágtatva megy neki a homokbuczkának s futva -szalad le róla, hogy ismételje ugyanezt az azonnal következő másiknál. - -– Azt mondják, – tréfál Sebők – hogy nagy a homok. Pedig nem nagy, hanem -igön apró. - -– Az ám, – véli Muladi. – Csakhogy sok van belülle. - -Most néhány magas buczka után megint új pusztába jutunk. Végig tiszta -színmező. Oldalt már a szabadkai határ, emerre pedig erdő. Muladi épen -csakhogy fölemeli a gyeplőt s a szijakkal üt a lovak hátára. - -– Tündér – mondja – Tün-dér… - -Két kézzel kell most a kocsioldalba fogódzni. Vágtatunk. Egyszerre -hirtelen jobb kézzel nagyot húz a gyeplőkön. Muladi, a ballal utána nyúl -s most a gyeplőszíj azon részét tartja a kezében, a mely máskor a lovak -háta közepét verdesi. Szinte toppanva áll meg azonnal a pusztajáró -kocsi. - -Szétnézek. Miért? - -– Jaj, – szól ismét Muladi – azt hittem, a túlsó oldalon van. - -E szóra egyszerre látom, hogy a fa, a melyen Mária lakozik, itt van hat -lépésre. A Pálinkás-erdő sarkos erdő. A sarkának legszélső három fája -közül a közbül való magas jegenyenyár. Az oldala tele pusztavirágból -font koszorúkkal. Előtte néhányan térdelnek. A hangulat hirtelen megcsap -valamennyiünket. Im, a pusztában egy koszorús fa. - -– Nem tudtam, hogy itt van, – mormogja szégyenkezve Muladi. – Nem álltam -volna ide. - -Odább fordulunk s leszállunk egy bányaformán ásott kút mellett, a melyen -látszik, hogy nem régen ásták. Lépcsők vezetnek le a vízhez. A vízben -homokpor, falevél és béka lakozik. Innen mennek a búcsújárók. - -Most aztán mindnyájan odamegyünk a fa elé. Hasonló események után, a -midőn négy óra hosszat a csépai ember földöntúli dolgaival s egyéb -csodatételekkel szórakoztatják, kevés ember volna, a ki siváron lépne a -puszta vallásának ilyen látható jeléhez. A meddig a szem ellát, a máskor -néptelen térségeken alakok mozognak. Némely része távozóban, más része -most jön ide a fához. A fa maga sugár jegenyenyár, tanyaházak előtt -elhaladóban látni lehet ilyen ezret is. De ennek az oldalát nem látni, -hogy milyen színű. Végig van koszorúval rakva. Közben kendők, továbbá -szenteltvíz-tartó, azután szent képek. A pécskai Mária-látás -színnyomatos képe is oda van akasztva. Fehér tanya előtt zöld mező áll, -középütt árok, két liba kutat benne. Az árok innenső oldalán térdel egy -kis leány, a túlsó oldalon áll a Mária, mindketten fehérben. Nyomatta -színben valaki Aradon, a nevét elfeledtem. A tulajdonjoga Czudar -Mihályé. Szép. Egy igen csinos pusztai legény, kalapján a besorozottak -rózsájával, tajték szivarszivó-szopókából szivart szívott a fa mellett. -Ünneplőben volt, de fényesre puczolt csizmáit kimélés okáért a kezében -tartotta. A nyárfa előtt szabadkai bunyeváczok térdeltek, a kik a közeli -szállásokról jöttek át. A búnyók ugyanis római katholikusok s így a -magyar Máriát tisztelik, nem a ráczot. Álltunk csöndesen. Az erdőben -szél suhogott, az erdőszélen apró pusztafiak hajkurásztak némely -eltévedt pulykát, malaczot. Mindez akkor, bár a közvetlen közelben volt, -csak olykép hatott rám, mint a hogy a városok délutáni szunnyadásában -érinti az embert az utczai kocsirobogás. Akármit beszéljünk, itt, ha más -nincs is, de templomi hangulat van. Senki a csöndet zavarni nem meri. -Apránkint többen gyűlnek a fa köré. Köszöntenek és csöndben megállanak, -nézvén a fát. A kapás ugyanezt kezdi lassan körüljárni, hogy hátha -valahol a Máriát látná. Útja azonban eredménytelen. - -– Sehogy se bírom meglátni, – szól. - -– Én se, – mondják többen. - -Valóban, hogy igazat mondjak, én sem látom, bármely oldalon kerülgessem -is a fát. Mondták, hogy távolosabbról, a pusztából látszik. Oda is -elmentem, de onnan sem mutatkozott. A fa előtt ezt sokan tárgyaltuk. -Közben egy halovány, ragyavert arczú, kékesbe játszó szürke szemű leány -jött oda. - -– Ilyenkor – mondja – úgy sem látják, akárhogy akarják. Csak éjszaka -látszik, mikor a sokaság itt van… - -Ez, a ki szólt, libapásztor-leány. Egyike azon elsőknek, a kiknek a -Mária mutatkozott. Téveteg nézésű, az arcza egészen fehér. Ha hirességét -előzetesen nem tudom, legföljebb mellbetegnek nézem. Így azonnal -hajlandó vagyok őt álomjárónak és rejtőzőnek nézni. Úgy lehet pedig, -egyik sem a kettő közül. - -A kapás szól hozzá: - -– Te láttad a Máriát? - -A leány nem is felel, csak int. Bizonyára sokan intézték hozzá e -kérdést. - -– Hol láttad? - -– Amott az akáczfán, – szól, mintha álmában beszélne – ott volt fönt a -fa högyében oszt forgott… körös-körül… - -Szótalan álltunk. A vén kujon kapás mondja: - -– Akkor bizonyosan azért költözött ide, mert itt hevesebb a szél járása. - -A leány hozzám jön. Nem személyes okokból, hanem, hogy én a jelenlevő -népek közt egyetlen vagyok, a ki pantallót hord. - -– Nézze az úr, – s nyujt egy füzetdarabot – ebbül az egész történelmet -kiolvashati. - -A nyujtott füzetből látom, hogy a Pálinkás-erdő Máriáját nem én födöztem -föl. Megvan már írva. Öt pénz az ára. Akkora az egész, mintha egy jókora -üzleti levélpapirt négyrét hajtanak. Ilyformán kezdődik: «Ezen -szentséget legelsőbb látta Dobó Örzse leányka, továbbá egy Dudora nevű -leány s hogy több nevet nem említek, annak oka, hogy ezt az írást -azonnal éjszaka nyomdába adtam, de azért név nélkül is tökéletesen igaz -mindez.» Beszél aztán sok mindent. Nézem, hogy ugyan ki szerzette ezt a -történelmet. Hát bizony ismét a Czudar Mihály nevét találom rajta. -Darabját öt krajczárér. (Ily önzetlen szent cselekedetek után valóban -kivánatos volna, hogy Czudar Mihály úr szintén helyet foglaljon -állandóan valamely jó magos fa hegyében.) - -Jön oda most vasárnapi fehér ruhában, fekete mellényben egy öreg gazda. -Az ember ősz. A szabadkaival határos szegedi földről való, mint az a -beszédén azonnal megismerszik. - -– Az éjjel – mondta – legyütt a fárul a gonosz. Kaszával a vállán. Kara -Viktornak igerte épen, hogy elkaszálja a nyakát, ha itt találja. Mert -azt mondta, a gonosz van itt. - -A libapásztor leány azt mondja: - -– Az éjjel a gonosz volt itt. Harczolt a Máriával. - -Az öreg ember így folytatja: - -– Két leány ült itt az éjszaka az anyja ölében. Elrejtőzött mind a -kettő. Előbb csak pislogtak, azután nehezen lélegzöttek. Utóbb a szemük -héjja kifordult. Akkor látták a Krisztusfejet a fa derekán. Nézték. Szép -nagy fejnek mondták. Utóbb legyütt a kaszás ember a fahögyrül. Éjfél -után. Akkora már elmöntem. Ügön sajnálom. Szerettem volna szömközt lönni -vele. - -Sokat beszéltek még e fajtákat. Azonban, hogy délre hazaérjünk, -kénytelen voltam az órát elővenni. Ez olyan jelzés, a mit szó nélkül is -megért mindenki. Muladi a kocsihoz ment, Sebők pedig még egyszer -körüljárta a fát, hogy hátha lát valamit. - -– Éjjel gyűjjenek – mondta megint a leány – olyankor százak vannak itt. -Nappal nem gyün le a fahögybül. - -Éjjelre azonban nem maradhattunk. Muladi a lovak közé vágott s igen -sebesen kezdtünk portyázni az erdő fái között, keresve akkora utat, a -melyen a kocsi kifér. Meleg volt az úton és sütött a nap. A pusztaszélen -a délibáb némely búzakazlakat vetett föl. - -– Kend mit szól hozzá? – kérdezi Muladi. - -– Én, – mondja a kapás – azt mondom, hogy ki se tudja, mi van itten. De -valami van. De ez majd mögmutatkozik. - -– Mögmutatkozik. - -Szorgosan igyekezve, délre haza is értünk. Vasárnap lévén, üres volt a -tanya, mindenek a városba mentek. Csendben voltunk és gondolkoztunk a -látottakon. A városból a kocsi csak hétfőn reggel jön elő. Természetesen -rajta van Roza néni, egy beszédes munkáshölgy, a ki errefelé az eleven -ujságot képviseli. A kocsi még rendesen meg sem állt a tanyaudvarban, a -midőn mondani kezdi a huszárt, a ki szeretőjét agyongyilkolta az utczán. -Mikor ennek semmi hatása sincsen, hirtelen kezdi mondani, hogy a csépai -embör mögmondta az alsóvárosi özvegyasszonynak, hogy a holt unokája -azért nem nyughat, mert nincsen a fejére erősítve a szűz koszorú. A -csépai embör látta a halottat, a mint mönt és folyton holtában fején a -koszorút igazgatta. Roza néni mindezt amaz özvegy asszony tulajdon -szájából hallotta… - -… Már látom, hogy el kell a Muladi szomszéd kocsiján a csépai emberhez -menni. - - - - -A HOLTAKAT LÁTÓ. - - -I. - -Este van az idő már, munka után, sőt a vacsora is elmult s a fáradt, -eltörődött emberek még egy kicsit beszélgetnek pipaszó mellett az -ereszet alatt. Híre jár ismét egy hazajáró léleknek és ez a tárgy -kölünböző földöntúli csodákra tereli át a beszédet. Az ereszet túlsó -végén a sötétben ülnek vagy álldogálnak a fal mellett, de minél -titokzatosabbra fordul a szó, annál jobban húzódnak a világosság felé. -Beszélnek egy Fésüs nevű emberről, a kinek ördögi tudománya volt míg -élt, s mikor a minapában meghalt, két hétig haldoklott, mert nem birt -meghalni, míg ördögi tudományát át nem adja. Az úgy ment volna, hogy -valakinek kezet kellett volna fogni a haldoklóval, a ki ekkor azt -mondja: «négyön vöttem, négyön adom» s ezzel átruházta volna a kézfogóra -a tudományt. De nem akadt senki, a ki kezet mert volna vele fogni s -ezért tartott két hétig a haldoklása. Utoljára a söprővel fogott kezet s -arra hagyván a tudományát, utána hamarosan meg is birt halni. - -Ezt egészen komolyan beszélik, csak a végén nevetnek, hogy a seprőre -maradt az ördögi tudomány, mely által tudott a holtakkal is beszélni az, -a ki «négyön vötte, négyön adta.» Más tudománya pedig az volt neki, hogy -le tudta hozni a csillagokat az égről és bevitte a szobába. - -– Egyször mögint dicseködött evvel – mondja egy öreg – hát mondtam neki: -hozd le a fiastyúkot… Hát csakugyan behozta a szobába. - -– Maga azt hiszi, hogy a fiastyúk csillagai csak akkorák, mint -amekkorának az égen látszanak? – mondjuk neki. – Nagyobbak azok, mint az -egész Magyarország, hát hogy vitte volna be a szobába. - -– Nem is úgy mondom én – feleli az öreg, – hogy magukat a csillagokat -hozta volna be, hanem úgy tudta csinálni a tudományát, hogy mink odabent -láttuk a fiastyúkot. Előbb eloltotta a szobában a lámpát, hogy -tökéletösen sötét maradt a szoba. Akkor kimönt, kisvártatva begyütt. -Behoztam, – mondja, – itt van a padmalyom… Ott is láttuk valamennyien a -fiastyúkot mind a fiával. - -A történet ebben a formában nagyon hasonlít a spiritiszták sötétszobás -szeanszaihoz, s mutatja, hogy csakugyan nincsen új dolog a nap alatt. -Ennél azonban még különbet említ egy másik öreg ember, bizonyos Sebők -Jakab nevezetű, az előbb szólottnak testvére. Ő valami Takács nevű -embert mond, a kinek olyan hatalma volt, hogy lelketlen tárgyakat meg -tudott mozdítani a nélkül, hogy hozzájuk ért volna. Ehhez már többen -hozzászólnak, a kétely általánosabb, mire Jakab bácsi ránt egyet a -vállán, a mi annyit jelent, hogy nem bánom én, ha nem hiszitek is. -Azután kurtán mondja: - -– Hát pedig én magam is láttam. - -– Mit látott kend? - -– Azt mondta az a bizonyos embör, hogy a villát az udvarrul behívja a -szobába. Leszúrta a favillát az udvaron a fődbe, aztán a szobaajtóbul -mondta neki: Gyere be villa. A villa bemönt. Hun eggyik ágával lépött, -hun a másikkal. Így-e, mint az embör. - -S Jakab mutatni kezdte, mint haladt be Takács hivására a szobába a -favilla. Czáfoló szót senki sem mondd rá, inkább elgondolkoznak fölötte, -azután ismét ama hazajáró halottra kerül a sor. Azt általánosságban -emlegetik, hogy csakugyan úgy van, a halott volt otthon és családját -meglátogatta. Felesége igen sírt is azután, hogy bizonyosan valami baja -van szegénynek a túlvilágon, de leánya, a ki előtt többször megjelent a -látomány, megnyugtatta az anyját, hogy nem panaszol a halott semmit. -Persze az emberek nem tudják úgy elmondani e dolgokat, mint a hogy -Flammarion elmondja az ő eseteit, de hogy mondják mégis, az ténydolog. -Állítják is, hiszik is, hogy a lélek olykor megjelen és látható, még a -nagyon vonyító kutyáról is az a hit, hogy olykor lelket lát. Például -azon Bernát János nevű lélekről, a kiről itt ép most szó van, levelet is -kaptam. Egy ismerős tanyai küldte, a ki az unokája toktollával olykor -«diktákat» szokott írni. Nagyobb bizonyság okáért itt az egész levél: - -Az Lengyel Szónszéd jában Tőrtént Egy halót látás és még hózá veleis -Beszél tek majd nem minden Napestéjén az Elhúnt Bernát Jánóssal az -Léjanjga Etél es mondja Annyá Nak hogy az Édes apám megént it Vólt és -Vele is Beszél getem és móndá Annya a Lánynak mit Beszélt apád hát semit -sem mondá Az Lejány Tiszteletel Tőmőrkényi urnak. - -Ez meglehetősen rövid «dikta», de a ki küldte, így véli igaznak s mások -is beszélik. Ő ugyan úgy mondja, hogy a leány mondta: beszélt vele az -apja, de mikor anyja kérdi, hogy mit, azt feleli rá: semmit. A levélből -azt az értelmet kell kihámozni, a mi nincsen benne, hogy mint lehet ez? -Emez az esti társaság ellenben úgy mondja, hogy csak panaszt nem mondott -semmit a lélek a leánynak, vagyis hogy a lélek megjelenése miatt az -anyjának sírásra oka nincsen. Ebben meg is állapodtak, bár vannak, kik -azt tartják, hogy a lélek csak akkor jár vissza, ha valami baja van. Ha -például valamely pénzéről vagy vagyonáról nem tett rendelkezést, vagy ha -tartozott valakinek s azt fizetetlen hagyta, továbbá ha az utána maradt -örökség osztásakor igazságtalanság történt, valamint ha bármely a -lélekre is kötelező dologban rendetlenség maradt utána. A modern -spiritiszta médium által idézett szellemet csak ebben a formában a -hazajáró lélek elnevezés alatt ismeri a nép s ez a lélek nem -levélírással és harmonika-húzással, hanem ablakveréssel, bútorok -zörgetésével, köcsögök földhöz vágásával és bús sóhajtozásokkal ad -tudomást jelenlétéről. Persze levelet nem is irhat, mikor a betüket nem -ismerte, a harmónikahúzásához pedig errefelé leginkább csak a -borbélylegények értenek. Igy a hazajáró lelkeknek nem marad más hátra, -mint azon munkálatok, melyek a sóhajtozástól a cserépedényeknek a falról -való leveréséig terjednek. - -Ebből azonban nem lehet kitapasztalni, hogy voltaképen mit akar a -jelenés? Miért jön haza? Miért láttatik egyik kapálni a földben, bár -kapája nyomán a föld nem fordul s miért zörög a másik a konyhában a -vizesköcsögök között, akár csak a macska? Nem lehet belőle megtudni, -hogy mit akar, semmiképen sem lehet megtudni, pedig rendkivül él az élők -lelkében a gondolat, vajon elhaltaik mily helyen, jó helyen s jó sorsban -vannak-e? Öreg asszonyok, kiknek már nem igen van egyéb dolguk, mint a -halálra való készülés, örökké ezzel foglalatoskodnak. Bár hiszen más is, -a ki csak hivő. A mennyeknek napfényes és bájos országát, a poklok -örökös lángjait s a purgatorium tisztitó tüzét, ezt az ideiglenes -száműzetést itt szószerint szokás értelmezni s az élő lelkek fenekén -fekszik az a vélemény, hogy azon léleknek, a mely hazajár, a túlvilági -életben sorsa jóba foglalva nincsen. Ezért aggódnak is arányosan s ehez, -gondolom, hozzájárál, hogy így pusztahelyen a halott emléke nincs -összeforrva a sirhelyével s az azon levő fából faragott vagy kőből -vágott emlékkel, mert bizony a sirok messzire vannak s oda jó, ha valaki -évente egyszer ráér kijutni. A szülőanya lelkében is nem a kicsi virágos -sirdomb az, a miről az elhantoltra emlékezik, hanem mindig csak azon -formában látja, ahogy fején a fehér koszorúval a fejpárnán feküdt, s a -hogy a szemfedő ráborult. Úgy látja olykor járni és kelni, álmában, -képzeletében és mikor kukoriczát ültet s lába sarkával a szem számára a -lukat a földbe fúrná, hirtelen megáll, mert úgy tetszik előtte, mintha a -közön áthaladna a kis gyermek, fején a fehér koszorúval (de nem jól van -a fejére téve a fehér koszorú.) - -… Miután a szóban forgó léleknél arról van szó, hogy az özvegye sir s -bár a lánya vigasztalná, hogy a lélek semmi panaszszal sincsen, az -asszony ebbe még sincsen beleállapodva, azt mondja beszédközben egy -ember: - -– Mért nem üzentetnek a csépai embörhöz? Majd megmondaná az… - -* - -A csépai ember. - -Bizonyosan hirét sem hallották, mert nem olyan emberek részére való ő, a -kik ujságot is szoktak olvasni. A nép spiritisztája. Ez az elnevezés -valóban ráillik annál is inkább, mert a modern spiritizmusról sem tudjuk -valójában: van-e benne valami vagy csak áltatás az egész. Annyi -bizonyos, hogy a nép egyes rétegei hisznek a csépai ember azon -tudományában, a melynek erejével látja a halottakat, s meg tudja -mondani, boldogok-e a túlvilágon vagy pedig valami bajuk van. - -Híre öt-hat megyében elterjedt, mindamellett én, ki eleget érintkezem a -néppel, mindössze három esztendő óta tudok róla, bár a csépai ember már -valami tizenöt év óta van abban a foglalatosságban, hogy látja a -halottakat. Ép ezen a nyáron lesz három esztendeje, hogy egy pusztai -csoda megtekintésére mentem a Pálinkás-erdőhöz, a melynek a sarkán egy -fahegyen a szűz Máriát látták, a mint forgott köröskörül, akkor -hallottam legelsőbb említeni a csépai embert. De azóta gyakran lehet -hallani a nevét, Hogy most ezt mondta meg, most meg amazt mondta meg. -Csépa ide jó messze van, Szolnokmegyében s mégis erről a tájról is egyre -zarándokolnak hozzá, nemcsak vénasszonyok, hanem különféle korú emberek -is, a túlvilágon levő halottjaik sorsát tudakolni. - -A benne vetett hitet növeli az ember egyszerűsége. Azok a csodatételek, -a melyek a nép érdeklődését fölköltik, rendszerint üzletek szoktak -lenni. Ha valamely kút vizében vagy ház ablakában meglátják a Máriát, -ott hamarosan meggazdagodik az ájtatos tulajdonos a kegyes -adománypénzekből, azonnal épül oda korcsma is, azután árulnak ott -gyertyát, viaszkszobrot, szentképet, továbbá ponyvafüzetet a hely -történetéről, mindent jó borsos áron. Igy azután terjed is a hírük, mert -mindaz erősen hiszi és vallja, a kinek csak jövedelme van belőle s a ki -esetleg kételkedni merne, annak elnyomják a szavát. A pécskai embertől, -a hol szintén Márialátás van, kérdezték: «Csakugyan igaz, hogy -kendteknél az árokparton megjelent a Mária?» – «Hát hogyne volna igaz» – -felelte az ember – «mikor még a zsidó boltos is hiszi.» Hát miért ne -hinné, mikor azóta négyakkora forgalma van, mint azelőtt. - -A csépai embernél, mint a hír is mondta, mindebből semmi sincs. Sőt ép a -falujában van a legtöbb kételkedője, ott egész kurtán csalásnak tartják -a dolgát s Csépáról csak elvétve folyamodik hozzá valaki. Maga az ember -egyszerű napszámos s csak este lehet vele beszélni, mert nappal dologban -van. Kaszál, arat, dologra jár, vagy dinnyecsősz, meg szőlőmunkát vállal -a nagyobb fiával, ebből tartván fent a családját. Mert -fölvilágosításaiért, miket a halottakrúl ad, pénzt nem kér. A ki akar, -azon két gyertya árára, a melyek az esti beszélgetés alatt égnek, ott -hagyhat a szomszéd asztalon pár krajczárt vagy egy hatost, de, úgy -mondják, az is csak újabb keletű szokás, régente az ilyesmit sem tűrte. -Nincs is gazdagsága semmi. Mindössze egy egészen kis házacskája van a -falu szélén, a miben lakik, annak az udvarára is csak egy másik ház -udvarán keresztül lehet bejutni. Ha tisztán üzlet volna az, a mit csinál -tizenöt esztendő alatt, máskép is állhatna szénája. - -Hát így ver a szó róla a határban, hallatszik itt is, ott is. A dolog -bizonyára érdekes, én legalább annak nézem: egy napszámos, a ki a -verejtékes munkából este hazamegy, hogy pihenés helyett messziről jött -emberek halottairól beszéljen ingyen. Hogy a beszédje mit ér, nem -keresem, mert minek is keressem. Ha a spiritiszták kopogó asztala, -guruló forintja s egyéb ilyes eszköze irathat rossz verseket Petőfivel, -akkor a csépai embernek is van annyi joga, hogy a holtakról -beszélgessen. Beszéde különben nem ártalmas senkire, semmiféle -köztekintetnek nem kell miatta aggódnia. A hozzá érkezőket, a kételytől -űzötteket megnyugtatja, imádkozást rendel a holtak üdveért s legföljebb -egy legolcsóbb fajta csendes misét ajánl mondatni. Ez okból a papság sem -kifogásolja. Hangjában van önérzetesség. – «Maga, jó ember» – volt eset -már rá, hogy mondta, – «káromkodott az úton, mikor jött, hát én magának -nem is mondhatok semmit.» - -Alighanem ezek a dolgai emelik a hírét, minél meszebb helyen, annál -nagyobbra, mert a tulajdon hazájában ő sem próféta. Itt a mi határunkban -egész legendakört szőttek-fontak róla, mert innen nagyon járnak hozzá, -pedig köztünk és Csépa közt ott fekszik az egész Csongrádmegye, -hosszában. - -Azonban most már mindegy, akár keresztben, akár hosszában. Csak elő a -kocsit, aztán gyerünk Csépára, nézzük meg a csépai embert. - - -II. - -Csépa ide tizennégy óra járás kocsin, beleszámítva itt-ott az apró -megállásokat, míg a lovak abrakot esznek. Nem úri lónak való fuvar; az -úr a lóban is úr, az fáradalmakat csak sportból bir csinálni, nem pedig -közönséges napi munka gyanánt. A minthogy a leghíresebb akrobata is csak -egy nap birna versenyt kaszálni, másnap kidőlne a sorból. Tizennégy óra -oda hajnali háromtól esti ötig, akkor tíz órai pihenés hajnali háromig, -akkor megint vissza az eső által megrontott úton tizenöt óra hosszat -esti hatig. A harminczkilencz órából huszonkilencz órát útban voltak a -lovak s csak tíz órát pihentek, azt sem talán födél alatt, mert bizony a -csépai vendéglő még nem jutott el odáig, hogy istállója is lenne, hanem -csak úgy kint az udvarban a saroglyához kötve, az esőben. A megvetett, -lenézett, girhes apró parasztló munkája ez. Meglódul, előre s lefelé -nyújtja a nagy fejét (úgy tetszik, mintha a két nagy lófej húzná az -egész kocsit) s öt-hat óráig eszébe sem jut, hogy pihenni is lehetne. -Hát ilyen lovak kellenek ide, meg hozzá való jó erős kocsi, a mely -valahol a puszta közepén nem mondja föl a szolgálatot és hely van benne -az elemózsia részére is. Mert hotelek s egyéb ilyen finom dolgok nem -akadnak útközben, csak útszéli csárdák vannak helylyel és közel, a -melyek előtt kifog a kocsis abrakolni s azon idő alatt az utas is ehet, -ha van mit. A tarisznya és kulacskorszak már rég letelt az útonjáró -emberről, a helyett az ilyen hosszújárású kocsiban nagyon alkalmatosak -az ülésládák, azokba mindenféle ételt-italt el lehet rakni. A ki nem -föltétlenül kívánja a melegételt, hanem szalonnán, hideghúson, -madárlátta kenyéren és kútvízzel kevert borocskán is el van, nagyon jól -megélhet az ülésládából. - -Ilyen alkalmatos kocsija van épen a szomszédnak, Muladinak, a ki -nevezetes fuvarba járó ember. Volt már Csépán vagy húszszor, mindig -olyanokat szállítva oda, a kik holtjaik iránt kérdezősködtek a csépai -embernél. Járhatott volna ugyan már többször is, de ki szokták várni, -míg rendszerint öt utas együvé kerül, akkor aztán fejenkint két forintot -fizet minden személy. Elég olcsó utazás, tekintve, hogy az út hajnalán -előbb még a kocsival össze kell szedni az utasokat a tanyák között. A -lovacskáknak ilyenkor nehéz dolguk van, míg ez a mi utunk sokkal -könnyebb, így hát kettőnkre hat forintban meg is történt az alku. Muladi -hajnali fél háromkor pontosan beállított a tanyaudvarba, fölraktuk a -czókmókot, az egyetmást meg a miegymást és az encsembencsemet, Muladi -belerázta magát a subába s miután kalaplevétellel kérte jóakaratát az -utassegítő Istennek, megindultunk. A sötét úton itt is, ott is apró -piros tüzek, mintha szent János bogarai röpködnének, de nem azok. Az út -a korai sötétben már tele van kocsival, viszik be a magyarok a -hetivásárra a buzát, kukoriczát és pipázik valamennyi a zsákok tetején. -Evés csak később lesz, négy óra múlva, mikor beérnek, addig a füsttel -szórakoznak. Muladi is, kerülgetvén a kocsikat, rágyujt s idő multán, -hogy világosodik, nagyon öreg asszonyra kiált, ki egy kocsi hátuljában -ül, paraszti szokás szerint hátrafelé. - -– Jó röggelt körösztanyám! - -– Jó röggelt. Hova mégy? - -– Az embörhöz… - -Az öreg asszony szótalan integet, hogy jól van no, csak menjen. Megyünk -is. Közben kis eső van, a mely a hogy elmúlik és Dorozsma felől vörös -lángok között a nap föltolja a fejét, gyönyörűszép kettős szivárvány -mutatkozik. Néphit szerint a szivárvány arra való, hogy az égből -lehullott felhők helyébe a tavakból a vizet fölszívja, de Muladi nem -ezen, hanem bibliai alapon magyarázza, idézvén azonnal az -ó-szövetségből, hogy az isteni kiengesztelődés jele. - -– A meddig szivárványt láthat az embör, nem lössz vége a világnak – -mondja meggyőződéssel. - -Hát már addig ne is legyen, a míg el nem érünk Csépára. A lovacskák is -ilyen véleményben vannak; nagyhamar átszaladunk Dorozsmán, Szatymazon, -Fehértón, Sándorfalván s fél hét van, mikor egy útszéli csárda előtt -meghúzza a gyeplőt Muladi, hogy ott majd itat és abrakol. A csárdás -kijön a házból s hogy megtudja, merre van útunk, elmosolyodik. -Olyanforma mosolygás volt ez, a melylyel azt a gondolatát takarta el: -nini, már az úrféle is… Közben, hogy sört hoz az ételhez (mert nem úgy -van itt, mint szögény helyen), mondja, hogy azért ő is volt már ott az -embernél, régente, valami tíz év előtt. - -– Sokan mondják, – szól – hogy jól mondja, a mit mondd, másoknak pedig -nem találja el. - -– Magának megmondta-e? - -– Én bizon – felel tünődve az ember – már nem is tudom. Régön volt -nagyon. De hallom a beszélgetést róla, mert a kik ezön az úton járnak -hozzá, igen csak mögállnak itt. - -– Sokan járnak? - -– Hát… Hát csak a városban bent is van két fuvaros, a ki öregasszonyokat -hordoz Csépára. - -Itt még csak ennyit tudtak. Mentünk tovább, virágos akácz-erdők között -visz több óra hosszat az út; a hol ritkulnak a fák, távol majorok -látszanak a rét reggeli ködében s néha előtűnik Árpád, a mint fehér -kőből faragva lakik a pusztaszeri síkon. - -A másik állomás délfelé Csányon van, egy útszéli korcsma előtt. Kérdezi -a gazda, hogy hova megyünk s fejét csóválva mondja: hej, már én is -szeretnék oda egyszer elmenni. Beszéli, hogy mily sokan járnak ezen az -úton át arrafelé. Egész búcsúk. És csodálatos, mondja, a jól megrakott -kocsiban az asszonyok mind szomorúak, míg visszafelé jövet vidámak. Van -úgy, hogy nála hálnak, ha nem birják a lovak az útat már tovább azon a -napon. Egy rokonával, kit sohasem látott, messze lent a Bácskából, csak -ily módon birt találkozni. - -– Az is Csépára ment? - -– Oda. Visszajövet megint beszólt. - -– Aztán annak mit mondott a csépai ember? - -– Hát azt mondta, hogy ne sírjon annyit az elhalt gyerek után. Mert ő -látja a gyereket, de az tetőtől talpig csupa víz, úgy el van ázva. Hát -ne sírjon, hogy a gyerek megszáradhasson. - -(Régi néphit ugyanis, hogy a szülőanya sirató könnyje mind az elhalt -gyermek sírjába folyik). Beszélte továbbá a korcsmáros, hogy mikor a -lovak úgy kiállnak, hogy egy nap nem birnak elmenni Csépáig, az nem -attól van, mintha a lovak rosszak volnának. Hanem némely utas mellé az -összes halottai föltelepednek a kocsira, hogy vele menjenek. Néha -negyven halott is fönt ül a kocsin. Hát a lovak persze nem birják el a -terhet. Muladi szótlan helyesel, majd pedig mondja: - -– Ismeri a tekintetös úr az Oltványi Ferkót, ott mifelénk, a Zákányba? - -– Nagyon. - -– Hát az is gyütt egyször. Együtt gyüttünk. De nem birt a nagy erős -lovaival egy nap alatt tovább gyünni, csak idáig. Itt mög köllött hálni. - -Jön be a csárdába egy öreg ember, festőnek való vén sunyi ábrázatú öreg. -Pálinkázik és szinte beszélni kezdi, hogy ő is szeretne már egyszer -Csépára menni. - -– Gyere el – mondja a korcsmárosnak. – Elviszlek ingyen a kocsimon. - -– Nem megyek én kenddel – felel amaz. - -– Már miért? - -– Mert kend nem igaz ember, kendnek úgy sem beszél a csépai ember. - -– Már mért ne volnék én igaz ember? - -– Nagyon sok töreket eladott már kend muskotály gyanánt. - -Ez a Csány dohánykertész község, a dohányból él s így mindenféle sorsát -a dohánynyal példázza. A «sok töreket adott el muskotály gyanánt» azt -jelenti, hogy sok tarka macskája volt az öreg úrnak. Így is felel a -szóra: - -– No, az nem úgy van. Az régen volt. Van annak már harmincz-negyven -esztendeje. - -Hm, harmincz-negyven esztendeje. Abban az időben a tájakon furcsa világ -volt s az öreg úr alighanem még a lovonjárók köze tartozott. Czélszerű -lesz innen elczihelődni. Megyünk is, csak a lovak megeszik a kukoriczát. -Azután azonnal vágtatásban indul a két kis macska. Mondom Muladinak, -hogy ne eressze őket ilyen nagyon, de Muladi a fejét rázza és azt -mondja: muszáj. Ott kell sietni, a hol lehet, mert túl a Tiszán majd -olyan rossz út következik, hogy két óra hosszat is lépésben kell menni. -Hát akkor jól van, gyerünk; erre a kocsira nem ültek föl a halottak. -Haladunk is, Csongrád alatt átjutunk a Tiszán s a töltést megkerülve, -már látszik a csépai templom magas tornya. Itt csakugyan lépésben kell -járni, de nem igen veszi észre az ember az út hosszúságát, mert Muladi -előveszi a fuvaros furfangot és szóval kezdi tartani az utast. Mindig -van tárgya s ha mindenből kifogy, a katonadolgait kezdi beszélni. Káplár -volt valamikor odalent Olaszországban, de háborúban nem volt, mert mire -ő oda leért «összebékültek a királyok». Miután már többször jártam így -vele, kocsin, körülbelül az egész élete történetét ismerem, de ő a -mélységekből még mindig elő bir valamit halászni. Pedig szinte rossz -hallgatni a sok nyakatekert német szavat, miket ilyenkor a beszédjébe -kever. Elsprekkolja, hogy mint volt az, mikor őt Kapodisztriábul -Venécziába petekunknak czukitálták (als Bedeckung zugetheilt.) Ilyenkor -úgy jár-kel a Placczammarkón (Platz San-Marco), hogy szinte gyönyörűség. -A nagy beszédnek az a haszna, hogy egy jó dülőúttal tovább megyünk a -vetések között, mint kellene, szóval Muladi, a híres fuvaros, eltévedt. -A buza ebben a földben, a mit évezredekig járt a Tisza, nagyon dús és -nem lehet belőle kilátni s takaros időbe kerül, míg a helyes útra -vergődünk. Mert hiszen voltaképen itt az Alföldön jó lóval nem volna -távol semmi, ha toronyirányban lehetne menni, hanem hát a vetések -mindenütt az útban vannak (az isten panaszkép ne vegye), mert amúgy -nagyon jól van, hogy útban vannak, bár még többen lennének. - -De azért idővel csak eljutunk Csépára. Dombos helyen van a falu, látszik -a fekvésén, hogy azelőtt a partjáig kiszolgált a Tisza. A régi nádasok -helyén most buja buzavetések. Szép nagy temploma van, így a külső oldala -felé, a melynek tornyában az óra minden oldalon másfélekép jár s így nem -lehet ellene panasz semmi, mert hiszen mindenki olyan időt talál rajta, -a milyent akar. Áthaladunk a falun, mert az ember egészen a túlsó végben -lakik. Régi jász nemesség lakja ezt a falut, a neve is Nemes-Csépa volna -igazság szerint. Az utczákon csak itt-ott találni embert, ilyenkor oda -vannak a földekben dologra. A háznál is, a hová behajt a kocsi, csak -asszonyokat találunk. Az emberhez szomszédos ez a ház s azok az utasok, -kiket Muladi ide fuvarban hordoz, itt szoktak meghálni. Nem pénzért, -hanem csak úgy isten nevében. - -– Itthon van-e az ember? - -– Nincsen – mondják – odakint van szőllőt kapálni. - -No akkor szépen vagyunk. Hiába jöttünk ezen a lassú úton. - -– De estére – vigasztal a jász menyecske – hazagyön eő. - -– Bizonyosan? - -– Hogyne, – feleli meggyőződéssel – eő azt már odakint tudja, hogy -látogatására gyöttek, hát biztosan hazagyön. - -Hát most már meg kell várni, míg hazaér. - - -III. - -Miután csak este lehet beszélni az emberrel, addig a vendéglőben ülünk. -Egy utczára nyíló szoba az egész, de van benne tekeasztal is, leterítve. -A terítőn egy lap papiros, azon komoly figyelmeztetés, hogy hitelbe nem -lehet billiárdozni. Ha hozzáteszem, hogy a csanyi csárda falára pedig ez -a kis vers van írva: «Úgy nézz pajtás a szemembe, Hogy nem adok ám -hitelbe!» – el kell ismerni, hogy ezen a vidéken a hitel-viszonyok igen -szomorúak. - -A vendéglősné különben, szegény, alig két hete temette el tizennégy éves -leánykáját s megtudva utunk czélját, emlegette, hogy bizony neki is jó -volna már elmenni az emberhez. Megkérdezné, hogy mit csinál a kis -halottja. - -– Miért nem megy el hát, mikor itt van a harmadik utczában? - -– Tudja isten – mondta – azt mondják, hogy nem igazat beszél. Innen a -faluból nem igen jár hozzá más, csak a Mária-asszonyok. - -– Csalás az egész – szól a másik asztaltól egy magas jász, a ki hosszú, -hajlított szárból szívta a tajtékpipát – csak csupa népbolondítás. A -pénz, a pénz teszi. - -Az ellenvetésre, hogy hiszen nem kér pénzt az ember, mondják hogy ez is -így van. De ez csak számítás lenne, hogy annál jobban adjanak neki. Mert -járnak ám oda előkelő urak is, a kik sok pénzt ott hagynak. - -– De akkor mégis csak mondd nekik valamit, a miért fizetnek. Ha semmit -sem mondana igazat, miért adnának neki pénzt? - -– Hát valamit mégis csak eltalálhat, – engedik meg – mert másként nem -hagynának nála ötforintokat, tízforintokat. - -A háztájék, a hova este elmentünk, nem mutatott semmit ezen -papirpénzekből. Elől egy rendes épület s nagyobb udvar, de ez másé; csak -ezen keresztül, egy rozoga kerítésen át lehet bejutni abba a kis -udvarba, a melynek oldalában, a falu szélén, egy kis, fehérre meszelt -házacska áll. Egy szoba, kamra és konyha az egész. A szobában két ágy, -asztal, pad, néhány szék s az a karos pad, mit paraszthelyen kanapénak -szokás nevezni. Oldalt üvegszekrényben egy a tetőgerendákig nyuló -primitiv Mária-szobor a Jézussal. Az üvegszekrény fekete faloldalára rá -van írva, hogy Mészáros Ferencz készítette az egészet, a ki fia a csépai -embernek és asztalossegéd. - -Az asztalnál vacsorázott a földmunkás fiával a csépai ember s az asszony -is, behordván az ételt, szintén leült enni. A két ember, azon fáradtan -és porosan, a hogy a szőlőmunkából jöttek, a padozatlan hűvös szobában -ingujjban, igen jóízűt kanalaztak a tálból, a miben pirított szalonnával -készült krumpli-leves volt. Utána hatalmas tál mákos-csík következett. -Hétköznapra ez már igen előkelő vacsora volna mifelénk, de itt más a -szokás. Itt a reggeli és a vacsora a fontos, déltájban pedig csak egy -darab kenyeret eszik a munkás s csak akkor van estebéd, mikor -alkonyatkor a munkából hazajönnek. - -Köszönés után csöndesen helyezkedtünk el a székeken az ágy mellett, -szemközt az evőkkel, míg Muladi, mint itten már járatos férfiú, -negédesen támaszkodott a másik ágy lábához. Az asztalon kis -petroleumlámpa világított. Az estebéd beszéd nélkül folyt; mikor az étel -elfogyott, a fiú mondta: anyám, hozzon vizet, mire a koros asszony -vizért sietett. (Ahányan szegediek ott voltunk, hárman, összenéztünk, -mert mifelénk ez nem szokás.) Azután Muladi és az ember között a -szőlőmunkáról folyt a beszéd. Erősen őszes, nagyhajú a csépai ember, -barázdált arczú, sovány. Homloka fölöttébb magas, mi a sovány fejet a -nagy, juhászos hajjal különös formában mutatja. Rekedt hangon beszél s -hangján látszik, hogy nem tűri az ellentmondást. Közös vonás ez -mindazokkal, a kiknek a szavaira figyelni szoktak; hasonlót lehet -tapasztalni tanárok, tanítók, prédikátoroknál, kiknek szavaiba a -hallgatóság nem vág bele, hanem csak hallgatja a beszédet. Vannak itt -most vélemények, előre-hátra, a termésről, a kötözésről s különösen -hosszasabban állapodnak meg a karózásnál, a mely itt még nem általános, -végül a permetezéshez jutunk; a melynek a csépai ember határozottan -ellensége. Azt mondja, ismer ő olyan szőlőt, a melyet permeteztek, még -sem hoz az idén semmit, míg a másikat sohasem permetezték, mégis terem. -Ezt oly komolyan mondta, mint valamely borászati vándortanár. Nem -szóltam ellent, mert az öreg egészen logikus alapon áll. Ő ugyanis csak -a holtakat látja, a peronospora pedig eleven s így nem csoda, ha nincs -vele ismeretségben. - -Hallgatunk. Az ember néha ránk tekint az asztal mögül. Úgy mondatik, -hogy ez úgy van, hogy mikor valaki így ül előtte, a háta mögött összes -halottai megjelennek s a csépai ember azokat sorról-sorra látja. Látja, -hogy milyen sorsban vannak, látja korukat, hajuk szinét és annyira látja -őket, hogy bizonyos esetekben a haláleset módját is meg tudja mondani. -Muladi közben elmegy, hogy valahol zabot vesz a lovaknak. - -– Messziről jöttünk magához, jó barátom – mondom – holnap még hajnal -előtt indulnunk kell vissza, hogy estére odaérjünk. - -– A halottaik végett gyöttek? – kérdezte az ember bizalmasan. - -– Igen, – mondtam – hogy talán tud felőlük. - -Valami sokat nem mutattunk ott a széken. Egy lefordított gallérú -katonabluz volt rajtam, egyik kezemben ócska lóden-kalap, a másikban -hosszúnyelű, nyeregbevaló fokos, a társam (a feleségem) bekötött fejjel, -a mint az ilyen parasztkocsizáshoz már öltözködni szokás. Valami olyan -falusi kisbérlő-formának nézhetett bennünket az ember. Egy kis gyerek, a -ki a szobában lábatlankodott, azt kérdi: - -– Meggyujthatom a gyertyákat? - -– Meg, – mondja neki az anyja. - -Az üvegbe falazott Mária-szobor előtt feszület állott, mellette két -oldalt egy-egy szál gyertya. Ezeket kénes masinával meggyujtotta a -gyerek s mindössze ez volt az egész aktus a mivel a vacsora utáni -padozatlan szobát ünnepélyes formába akarták emelni. Az ember pedig -beszélni kezd. Előadása módjában semmi komédiásság, a mi meglepő, mert -az álmadozók, a rejtőzők s az ördögi tudományosak általában igen -gesztusos szinpadi magyarok. Ingujjban van az ember, félkönyékkel az -asztalon s mondani kezdi: - -– Magának látom huszonnyolcz halottját. Van köztük egy hároméves, egy -tizenkilencz éves, egy huszonhárom éves férfi, golyó általi halálban, -egy negyvenhat éves magas barna férfiút is látok, van egy huszonnyolcz -éves asszony, gyermekágyban halt el, van egy hatvanöt éves pirosképű -barnás, állásbeli ember, van egy – – – s így sorra mondta, de gyorsan -mind a huszonnyolczat, mígnem legutoljára egy egészen ősz, -nyolczvanhárom esztendős embert látott. - -– No, meg vagy fogva, öreg – gondoltam akkor, a mikor beszédét befejezve -megállt. Oly gyorsan mondta el a huszonnyolcz halottat, hogy lehetetlen -volt ellenőrizni, vajon igaz-e az a negyvenhat éves, a hatvanhárom éves -s így tovább, hanem csak arra ügyeltem, vajjon mondd-e olyan halottat -is, a milyenről nekem tudomásom nincsen. Nyolczvanhárom esztendősre nem -emlékeztem, sem gyerekágyban meghaltat, sem golyó által meghaltat nem -tudok a halottak között. - -Kis szünet állt be. Azt mondják ugyanis, hogy annak a halottjait is -elmondja a csépai ember, a ki neki üzenetet küldött. De azt neki nem -kell tudtára adni, ő maga szól, hogy «magától izent is nekem valaki -valamit». Vártam hát, hogy ezt mondja, mert csakugyan próbaképen izent a -napam, hogy mondaná meg, az ő halottai mint vannak. De nem szólt az -ember az iránt semmit (lehet, hogy nem elég ideig várakoztam). Mondom is -aztán, hogy üzenetet is küldtek neki, a mire ismét szól az ember: - -– Tudom – mondta. – Annak tizennyolcz halottját látom, valamennyi -barnás. Van köztük egy négy esztendős egy – – – s így sorra mondta a -tizennyolczat. – Bajuk – folytatta – egyiküknek sincs, sem ezeknek, sem -azoknak. Az a huszonnyolcz halott a szentháromság templomában van, -emezek pedig a boldogságos szűz templomában. - -Kis szünet után magyarázólag tette hozzá, integetvén a felkönyökölt -kezével: - -– Mert nézze, akiknek bajuk nincsen holtaknak, azok nem is lehetnek -máshol, mint vagy a szentháromság templomában vagy a Boldogságos -templomában. A kiknek bajuk van, azok nem ott vannak. Hát csak legyenek -megnyugodva. Az elsőkért, a huszonnyolcz halottért egy csöndes misét -szolgáltasson meg száz angyali üdvözletet mondjon el, a tizennyolcz -halottért pedig egy csöndes misét meg ötven angyali üdvözletet kell -elmondani. - -E megnyugtató fölvilágosítások után egy forintot csusztattam a két -gyertya közé (misére) s kezelvén Mihály bácsival, távoztunk, honnan -utánunk jó éjszakát és szerencsés utat kívántak. No, a pár órai alvás -ennyi törődés után minden kivánság nélkül is jó volt, hanem bizony az -úthoz hiába kívántak szerencsét. Még fönt volt a hold, mikor indultunk, -de az eső csepergett egész éjjel, kocsi, ló a szabad udvarban -összeázott, nemkülönben Muladi, ki a lovai mellett szokott aludni. Még -nem volt három óra, mikor a kocsira pakolásztunk a jólelkű vendéglősné -segédkezése mellett az utczán (mivelhogy az udvarban nem birt -megfordulni a kocsi) s arra haladván egy fiatal úri férfi, jó reggelt -köszöntött. A vendéglősné mondta, hogy a falu jegyzője, igen korán kelő -ember, s már megy a hivatalába. (Azt hiszem, egész Magyarországon Csépán -kezdődnek legkorábban a hivatalos órák.) - -Elköszönünk és jövünk, egy kis pálinkát reggelizvén az otthonfőzött -becsületes ánizsmagosból, mi Muladit egészen helyreigazítja és halad. A -megázott, zsiros, fekete földön úgy csuszkál jobbra-balra a kocsi, mint -hóban a szánkó szokott fölfordulás előtt. A parti kiöntésekben, -holttiszákban kacsák röpdösnek, s a vöcsök buvárkodik. Hogy Csongrádnál -a vizen áthaladunk, épen akkor készül indulni a gőzhajó. Az tíz óra -tájban már ott van a város alatt s onnan csak két óra kocsival az út. De -hát szebb ez így: hajnaltól estig gubbasztani a gummiköpönyegben s -beszélgetni, ha nem nagyon ver az eső. - -– A mi halottaink közül – mondja a feleségem – egyetlen egyet sem talált -el a híres magyar. De a ti halottaid között említett egyet, a -gyerekágyban elhaltat, olyan volt nálunk, nálatok meg nem volt. - -– Én nem tudom, hogy lett volna. Azt mondják, hogy az öreg ember háta -mögött látja a halottakat, hát lehet, hogy abban a kis szobában -összekeverte a dolgot. - -– Az alighanem úgy is lösz – szól vissza a lóhajtó ülésből Muladi, ki -mint fuvaros, üzleti szempontból is föltétlen híve a csépai embernek. - -Gondolkozok az ember beszédjein tovább. Különösen az a golyóáltali -halálos halott nem hagy nyugtot. Hát hol, ki? A balkáni görbe országot -négyen jártuk meg a familiából s csak egy halt bele ebbe a vállalatba. -Fiatal főhadnagy volt az osztrák gyalogságnál, de neki sem golyó okozta -halálát, hanem meghült s aztán sorvadás vitte el szegény lelkemet. -Honnan láthatja hát a csépai ember ezt a golyós halottat, ki ez? - -Nem tudom. Az eső egyre esik, de nagyon esik, az útszélen látszik, mint -dőlnek meg a kövér búzák. Nagyon unalmas a kocsin. Az ember éhes, de nem -ehet, mert az ételt elmossa az eső a kezéből, ihatnék, de nem ihat, mert -mint keresse elő az üveget. Dohányozni sem igen lehet, mert a -papirszivar elázik. A kocsis úgy belebujt a kifordított subába, hogy -csak a kalapja látszik belőle. - -– Megtaláltam a halottadat – mondja egyszerre a feleségem. - -A névre, a melyet említett, csak isten őrzött, hogy a könny ki nem -hullott a szememből. Egy rokon, a ki önkezével oltotta el fiatal élete -világát tizenhat-tizenhét év előtt. Egy fiú, a ki nemcsak közel vérrokon -volt, hanem talán a legjobb barátom is az eddigi életben, gyászlevelét -most is őrzöm és mégis elfeledtem. És ez a csépai parasztember, a kihez -az ember inkább kutatás kedvéért ment, említette, hogy látja, egy -esztendő tévedéssel még az évei számát is megmondta s én mégis -elfeledtem, sőt megtagadtam. Ha valahol élsz, a Mars-csillagon, vagy itt -ringatózol az ablak előtt az ákáczleveleken, kérem érte az engedelmedet, -szelid, jó, okos Ferim, ki túl vagy már minden emberi gyarlóságokon. -Tetszésére bizom mindenkinek, hogy higyje-e vagy ne higyje, hogy -kinevet-e érte vagy sem. A dolgot úgy mondtam el, a hogy volt (óhajtván -mindenkép elkerülni, hogy esetleg a csépai ember is provokáljon). Annyi -azonban bizonyos, hogy a fölfedezés megdöbbentett s nagyfokú -röstelkedést éreztem a fölött, hogy miként birhattam őt annyira -elfelejteni, hogy még meg is tagadtam. - -S haladván a zivatarrá változott esőben tovább, keressük ama -gyerekágyban elhunytat, ki szülötte életéért a magáét adta cserébe. És -akármit beszéljünk, érdemes volt elmenni a csépai emberhez, hogy -tudatára juttatott annak, hogy mily kegyetlenek vagyunk holtaink emléke -iránt. Az az ember mondja, hogy látok egy ilyent s én azt gondolom: nem -igaz, olyan nem is volt. Pedig volt, mint a hogy meg is találtuk, csak -az esztendőkben volt tévedés. Persze húsz esztendő sok idő s ép most -húsz éve annak a szomorú esetnek. Pedig annál inkább emlékezetes, mert -egy más, óriás katasztrófa keretében, a nagy árvíz alkalmával történt s -imhol Csépára kellett mennem, hogy az ottvaló ember eszembe juttassa az -elhunyt rokont, kit mindnyájan oly igen nagyon szerettünk. - -– A csépai embör mindönt mögmond – szól vissza a beszédre Muladi oly -kemény hangon, mintha most is valami varumléniát (schwarmlinie) -komandérozna. - -Az idő nagyon alkalmas a gondolkozásra, mert egészen csinos förgeteg -támad. A virágos ákáczerdő, melyen tegnap úgy haladtunk át órák hosszat, -hogy szinte elbódított a mély illatával, most lucskos, fázós pagony, -nyulak, fáczánok mind elbujtak, nincs más az úton, csak a faágak, miket -a vihar leszakgatott. Enni is kellene már, a lovak is kívánják az -abrakot, de hol? A közeli és távoli majorokban gazdálkodó urak nagyobb -része ismerős, más részük jóbarát, megint másrészük rokon, de ilyen -nekiöltözködéssel oda bemenni semmiképen sem lehet. Inkább kerülünk is, -csak majort ne érjünk. De hát hova bujjunk akkor? mert ez a zivatar -csakugyan több a soknál. - -A kérdésre a ritkuló fák mögül egy magas, hatalmas fehér kőszobor ad -néma feleletet: Árpád urunk. Mióta megvan, még minden évben elmentem -hozzá, e rendkívüli helyre, hol az itt támadó hangulatok hatása alatt -ősz embereket láttam hálakönnyekre fakadni. Eddig a tisztelet vitt oda, -most segedelmet kérni megyünk hozzá s jó urunk, nemzetünk legnagyobb -embere bizony ezt ezer év multán sem tagadja meg a magyartól. Az eső, -mint viharnál szokás, oldalt vág s így a nagy szobormű csarnokában -tökéletes enyhelyet találunk. Nemcsak mi, a földeken dolgozó emberek, -acatoló gyerekek, leányok mind Árpád védőszárnya alá futnak a förgeteg -elől. Csattogott az istennyila jobbra-balra, de kimélte Árpádot, ki az -elemek heves dulakodása közben fehéren trónolt fönt a magasban, -kőkardját térdeire fektetve. Most volt csak valóságos szimbolum ez a -kőszobor előttünk, a kik alája menekültünk, mint kotlóstyúk alá a -csirke. - -S lent az enyhelyben beszélgettünk, – természetesen a csépai emberről. A -vihar elől odamenekült emberek között egy sem akadt, a ki már nála járt -volna, de hírét mind tudta s volt is köztük, ki szándékozott hozzá -menni. - -– Úgy lösz az, – vélte egy ember – hogy sok halottat emleget, különféle -fajtájút, aztán véletlenül egyiket-másikat eltalálja. - -Ha az ember az összes bölcseletek birtokában hosszúra, tudósformára -növeszti a haját, pápaszemet tesz az orra nyergére és két esztendig -gondolkozik a dolog fölött, bizonyára akkor is csak arra az eredményre -jut, mint a mit ez a megázott ember mondott ott a szeri pusztán. - -Ebbe bele nyugodhatunk, de az a nyolczvanhárom éves ősz, állásbéli -halott, a kit a csépai ember említett, még mindig nem hagy nyugtot. -Miért keverte azt a beszédébe, mikor olyan halottam már csakugyan és -igazán nincsen? Nem olyan fajtájú az én familiám, nem szeret az egy sem -sokáig élni, az átlagos életkor ötven és hatvan év között van s a -legnagyobb kor a hetvennégy esztendő volt. Honnan veszi hát ezt a -nyolczvanhárom esztendős halottat? - -Ezt sem tudom. De bele voltam már győződve, hogy meg kell neki lenni s -ha kutatva nem találom, majd magától jön elő az emlékezetben. Hát -csakugyan. Idő multán Szer alól valahogy elvergődünk s estére -szerencsésen haza is érünk az alsótanyára olyan közutakon át, a -melyekkel való bajainkat csak azért nem írom le, mert akkor egy és más -hatóságok irányában igen nyers igazságokat lennék kénytelen mondani. -Denique, igen csinosan és igen alaposan összetörve és összeázva itthon -vagyunk s ekkor már minden jól van, akárhogy van is. - -És másnap, a nyugalmas, csöndes, hűs tanyaszobában egymagamban, irkálván -e dolgokról, föltűnik előttem egy reszkető kezű, reszkető fejű agg, igen -aggastyán rokon, kit életemben csak egyetlen egyszer láttam, de annak -van már legalább is negyedszázada. Édesapámnak nagybátyja volt, a -családnak ausztriai ágából, ki valahonnan Tyrolból vagy Stayerből -látogatásunkra jött, mint már régen nyugalmazott katonadoktor. Jut -eszembe, hogy azóta nem jutott az eszembe, de most hirtelen látom a -világosszürke zöldposztós vadászkabátban és szinte érzem, mintha -reszkető keze a fejemen nyugodna, mint akkor, a midőn megzavarodva -álltam előtte, mert nem tudtam a német bácsival beszélni. Örömmel futok -a konyhába: - -– Megvan a halottam – mondom. - -– No hála istennek – mondják – legalább nem töröd már rajta a fejedet… - -Csakugyan hála Istennek, mert már igen nagyon kerestem. S a dolog vége -mégis csak az, hogy érdemes volt elmenni a csépai emberhez, mert -legalább eszembe jutatta azokat, a kiket elfelednem nem lett volna -szabad. - - - - -LUK A HÁZOLDALBAN. - -Tapasztalatlan emberek azt hihetnék, hogy valamely tanyaház kiásása -könnyű dolog, pedig nem. Dehogy. Az olyan munka, a mellyel velejár a -komoly hozzáértés s e tekintetben el lehet mondani, hogy ki minek nem -mestere, annak csakugyan hóhéra. Mert elsősorban a megállapodott egyén a -havat tekinti. Arra különös súly fektetendő. Ha hó van, ha rendes és -mély havak vannak, a tanyaásás bizony csak akkor biztathat sikerrel, ha -a tanyától nem messze járt út halad el. Mert így a nyomok csak az útig -vezetnek a hóban, ott eltünnek és nincsen, a ki többé rajtuk eligazodni -tudjon. Másrészről ismét a házat kell tekinteni, mert a kiásásra nem -minden ház alkalmas. Míg a vertfalu ház egyenesen arra született, hogy -kiásassék, már a vályogépület ezen czélra kevésbbé jó. A vályogot -téglánként kell bontogatni, némelyik lezuhan, lármát üt s lám, azonnal -kész a veszedelem. A házbeliek fölérzenek, puskára, vasvillára kapnak s -előlük szaladni kell, mert a népek ilyen dologban nem ismernek -kiméletet. A téglafalu ház meg éppen nem alkalmas. Legjobb tehát – ebben -megállapodhatunk – a vertfal, a melyet az ásó könnyen bont és bontása -zaj nélkül történik. - -Most még mi kivánatos? Kivánatos, hogy a szél ne a tanya felé fujjon, -hanem a tanya felől. Ez a kutyák tekintetében tartozik a dologhoz. Mert -ha a szél arrafelé fuj, a merre a kutyák tartózkodnak: baj van. Az eb -megérzi az idegen szagot, leginkább pedig meghallja a zajt. Olyan orra -és füle semmiféle teremtett állatnak nincsen több, mint a milyen a -kutyának. Az ha hall vagy érez valamit, hamar lármát üt és fölkiabálja a -gazdát. Van ugyan, a ki a kutyát megtudja szelidíteni, sőt be is rugatja -pálinkás kenyérrel, mint például a malaczot szokás, ha lopják. Mert a -malacz is ordít, ha bajt érez s ha éjszakának évadján czipelik, ellenben -ha előzőleg pálinkás kenyeret adnak neki, vihetik akárhova. Van a -kutyában is, a melyik így megcsendesedik, van a melyik néhány darab -zsírbasült kenyérért elfelejti kötelességeit. - -Szóval a házásás nem könnyű dolog, mert a munkának teljes csendben kell -menni. Leginkább a tiszta szobát szokás kiásni, melyben ugyanis nem -alszik senki. A munka halk. A földet a ház mellől elássák az éji -tolvajok, azután az ásókkal lukat vágnak a falba. Egy ember a ködmönét -levetve, csöndben lebuvik a lukon. Ez lehetőleg kis ember, mert a -kicsiségnek ilyen hasznai vannak. Bent lévén aztán, adogatni kezdi ki a -holmit. - -A tiszta szoba őrzi a tanyai ember holmiját. Ha pénze van, itt tartja -elrejtve. Itt vannak az ünneplő öltönyök, kalapok, csizmák, itt az új -suba (van-e még új suba a világon?). Itt vannak a ház felnőtt -leányzójának ruhái a mestergerendára akasztva: a csipkés alsók és vasalt -felsők. Továbbá itt van az ágynemű, dunnák és párnák megtömve fehér -pöhöllyel. Az mind vagyon. Az mind apránkint szerződik be s így nő -tömeges nagyra, mígnem egyszer csak sok-sok tornyos párna és dunna van a -tisztaszobabeli nyoszolyán. E dunnákat és párnákat úgy kell tekinteni, -mintha takarékpénztárak volnának. Oda az értékek gyűlnek s van-e -gazdaasszony, a ki a finom tollat meg nem becsüli? - -Az eladónak is ebből telik majd, ha embere akad neki, ki magához veszi -élete társául. - -No és azt most mind elvitték. Kihúzgálták a lukon az éjszakai emberek, a -kocsira hordták, a mely az uton állt s elmentek vele. Nagy csapás ez, -bár azonnal észre sem veszik. De a mint másnap valaki mégis benyit a -tisztaszobába, rémesen látja a pusztulást. Elfehéredve fut át a -pitvarba: - -– Rablók, rablók! - -Hát hiszen kiabálhat már, a mennyit csak akar, az már nem használ. Az -asszony bejövén s az eladó, a hogy a romlást látják, sírva fakadnak. Im -az Ágnes leánynak minden öltöző ruhája elveszett, sirathatja. Míg az -anyja lelkében a síró elkeseredést nemsokára fölváltja e düh. Átkozódik -és töreti Istennel a keze szárát mindazoknak, a kik csak ezt a rosszat -tették. Még mond egyebet is, sok mindent rájuk kiván, egészen a hólyagos -himlőtől kezdve. A gazda is bejön s a fejéhez kap. Szokása neki. Ha -valamely jeles ember csinálja így, azt mondják rá: államférfiui -mozdulat. De mert csak Sóspál János csinálta, nevezzük inkább a nevén a -dolgot: ő a csapást látván, a fejét vakarta. Mást mit is tehetett volna -egyebet. - -– Persze most sem csinál kend egyebet, – támad rá az asszony haragjában, -– csak a fejét vakarja. - -– Bolond vagy asszony, – mondja rá Sóspál, – mikor én a fejemet kivülről -vakarom, akkor az belülről gondolkozik. Aztán ha nem vakarnám most, -hanem verném a falba, akkor jobb volna tán? A luk akkor is csak ott -volna a falon. - -Ez igaz, ebbe apránkint az asszony is belegyőződik. Az ember pedig mit -csinálhatna egyebet, nyomoz. E foglalkozást ők csapásozásnak nevezik: -mikor a nyom után mennek. Sóspál János így a nyomokon menvén, eljut a -hóban egy darabig, de a kocsiútra érve, a csapásozás elakad. Ott már -össze vannak keveredve a nyomok, a hogy a szekerek a havat járták. Mert -hiszen nemcsak annak van esze, a ki csapásozik, hanem annak is, a ki ez -elől védekezést keres a furfangban. Annak sok mindenféle módja van. A -hol juhféle van a kéznél, igen könnyü. Néhányszor átterelik a nyomok -fölött a falkát s nincs többé ember, a ki rajtuk eligazodni bírjon. -Juhász, gulyás vagy csikós az ötújjon szerzett holmit a földbe is -elássa, de azon a földön soha senki föl nem fedezi a frissenásás nyomát, -ha fölötte néhányszor áthajtják a gulyát, ménest vagy falkát. Így hát -Sóspál nem tehet egyebet, hazaballag, lóra ül és bekocog a -csendőrörshöz. - -Sóspálnak szerencsétlensége volt az éjszaka, hát szerencséje van nappal. -Ez így van jól, mert föl kerék, le kerék, a sors forgandó. Lám az őrsön -ott találja a főhadnagyot is. Annak az ilyesmi meg éppen mulatság, -szórakoztató, kedves foglalkozás. Lóra is kap az embereivel azonnal s -haladnak ki a puszta vidékre, a kilukasztott tanya felé. Sóspál János is -megy velük a lovon, sorsát az eszében forgatván. Hol reménykedik, hol -sóhajt s leánya ruháinak elveszte jutván gondolatába, a szeme is -nedvezni kezd. - -A tanyába érnek és a katonák megnézik a tett helyét. A lukról -megállapitandó, hogy czigánymunka-e vagy parasztmunka. Két csendőr lóra -ül és szétviszi a közeli tanyákba a parancsot: - -– Minden tanyából a gazda a Sóspál-tanyába jöjjön. - -Jönnek is azonnal, mért ne jönnének, egyéb dolguk úgy sincs ebben a -havas világban. Mind bejön a tiszta szobába s megáll a luk előtt. Biz ez -jól ki van ásva. A szoba is jól ki van takarítva ugyancsak. Így nézik és -beszélgetnek mondván: - -– Hejnye, hejnye… - -A főhadnagy mérges. A szivarja nem szelel. Az ördög vigye el az ilyen -szivart. - -– Pipával szolgálhatok, szól Sóspál, van egy tajtékpipám… azaz, hogy -hiszen azt is elvitték. - -Amaz pedig nem azért a szivarért mérges. Hanem mert a begyűlt emberek -közül egy sem az «igazi». Azt meg lehet látni; különösen meglátja ő, a -kinél rendőrnek való szeműbb embert egész életemben nem láttam. - -– Hát valamennyien itt vannak mán? kérdezi. - -A gazdák körülnéznek maguk között. - -– Nem, mondják – még hibázik egy, a Fejedelem Ferencz. - -– Talán messzi lakik? - -– Nem a, csak itt van mingyárt a tanyája. Nem tudom, hogy nem gyün. - -A szivar szelelni kezd. De még várni kell egy kicsit. Látszik már az -ablakból, hogy jön Fejedelem Ferenc a lovon, de lassan jön. Kurta az -ember, rövid a lába. Utóbb csak beér. Lassan zökken a szobába a -küszöbfáról, melyre föllépett, mert alacsony emberek szokása, hogy -szeretik magukat magosítani. Mint a többi ő is rábámul a lukra. A -zsandártiszt szeme lassan húzódik az emberen végig; Fejedelem kezében -forog a sapka. - -– No embörök – mondja a főhadnagy – hát álljunk itt körbe, aztán -tanácskozzunk. Hogy merre keressem én most már ezt a holmit. - -Ezt persze szivesen meg is teszik. Úrral, fényes katona úrral egy -tanácsban lenni: előkelő dolog. Tárgyalnak, ki ezt mondja, ki azt -mondja, egyedül Fejedelem Ferencz nem szólhat, mert feléje a főhadnagy a -kör közepén éppen háttal áll. A főhadnagy egyre haragosabban beszél, -mérges fekete szemei villognak és a ködmönökön át be akarnak látni a -szívekbe. A gazdák röstelkedve topognak előtte, s mert bármit mondanak, -semmi sem tetszik, utóbb már szólni sem mernek, elhallgatnak. A -főhadnagy hirtelen sarkon fordul, Fejedelem Ferencznek a mellére üt a -tenyerével és azt kiáltja rá: - -– A kend padlásán van a holmi! - -Fejedelem Ferencz nagyot csuklik s hirtelen rámondja: - -– Kéröm szépen, ott. - -A bőrtáskából láncok kerülnek elő és Ferencz kezére akasztódnak. Ő -különben csak most, hogy a hideg láncz a csuklójára csavarodik, veszi -észre magát. Azonban már mindegy, segíteni a dolgon nem lehet. Csak -mikor a havon halad a lovak előtt, morogja úgy magának: - -– Hát kiforgatott, mán csakugyan kiforgatott… Az ördög vigye el az -eszit. - - - - -HOMOKBÓL ÉLŐK. - -A mi a homokot illeti, el kell ismerni, hogy a homok különféle minőségű. -Formájában külső tekintetre egyformának látszik ugyan, de a valójában és -a tulajdonképeni minéműségében nem az. Így például más a közönséges -homoksívány és más a közönséges sivóhomok. Más megint a nagyszemű homok. -Nagyszemű homok van, de nagy homok nincsen. Olyan nem létezik. - -Ha járatlan ember homoksíványon utazik kocsin s látva a lovak -vergődését, a szót magában nem állhatván, mondja a kocsisnak: - -– Ez már csakugyan nagy homok. - -A kocsis féloldalt visszafordul az első ülésből és csöndes mosolyt -tartogatván a harcsabajusz alatt, mondja neki vissza: - -– A homok itt nem nagy uram, inkább nagyon is apró szöme van neki. Hanem -hát az a baj, hogy nagyon is sok van belüle egy rakáson. - -Gondoljátok talán atyámfiai, hogy nincsen különbség kishomok és -mélyhomok között? Van. Vélitek talán, hogy csak olyan homok van, a -melyik sárga? Nem, nem. Ez nagy tévedés volna. Nemcsak szőkehomok van, -hanem a tájakon többféle tartózkodik és mélán nagy messzeségekre ellapul -a feketehomok. Kedves ásványok ezek. Bennük a kedves virágok nőnek és ha -a régiek szerint kölessel vetnék be: az olyan termést adna, hogy az -irtóztató. Emígy azonban közönségesen a feketehomok a búzát kedveli, a -szőkehomok a rozsot, továbbá a napraforgó olyan alkalmasra növekedik -benne, hogy a szárát kerítés gyanánt karónak használjuk: mint czélszörű -szögény embörök. - -A sívóhomok és a homoksívány között mindenesetre annyi különbség teendő, -hogy: nem egyformák. A sívóhomok ugyanaz, a mik az afrikai vagy pedig -amazon ázsiai pusztaságok, a honnan a honnak elődei eljöttek, helyüket -ott már a mindent ellepő homok miatt sehogy sem találván. - -A sívány-homokot azonban egészen máskép keressük. A sívóhomok szél -uralkodása esetén úgy repül, mint akár csak az a milliónyi -szárnyasbogár, a mely csak akkor kerül látatra elő, mikor a Tisza -virágzik. Eltemet mindent csak azért, hogy ő, a kőporladásból származott -halott élhessen tovább. Azonban, ha nem hátrál előle az ember, -megfoghatja. Fákat telepít rá és magokat vet bele. A síványon így -létesül erdő és mező, a mezőkön a rideg baromból álló gulya, a gulya -mellett a gulyás, a ki hason fekszik, úgy dudál. Ugyane helyen, azon a -gyér füvön, a mely a síványhomokot megfogta, szerkesztődik a juhfalka, -élén azon igen alkalmas férfiúval, a kiről már az oknyomozó történelem -is megállapította, hogy: A juhásznak jól megy dolga, Egyik dombról a -másikra. Legelteti nyáját. Fújja furulyáját, Vígan éli a világát. - -A domb. A juhász – ne higyjünk ugyan mindenben, a mi könyvben nyomtatva -van – de a juhász mégis csak egyik dombról a másikra megy. Kénytelen -vele, ha akar, ha nem, mert a homokpusztán a domb is vándorol. Ha megjön -a honi Számum, akkor a homok repül. S miután a domb sem más, mint csupa -homok, hát a domb is repül. Ma itt van s holnap amott. Nem csoda tehát, -hogy a birka olyan könnyen eltéved: ilyen körülmények között bajos -alacsony négylábon a határban eligazodni, amúgy sem látván messzire. - -Azonban másfelé is van világ. A földek között némelyik helyen mély -ágyakban széles folyóvizek úsznak a tenger felé, bár ki tudná felőlük -megmondani, hogy elérnek-e csakugyan oda. Mindegy azonban, a vizek -úsznak és viszik a homokot. Sokat visznek, az egyik víz sárgaszínű tőle, -a másik barna. Hozzák messzi hegyekből. Törik és zúzzák, míg csak -egészen apróra nem válik. - -E tekintetben a vizek között különböző szorgalmatosságok tapasztalhatók. -Az egyik víz, midőn ezen tájékra leér, már tökéletesen porrá törte a -homokot s már csak iszap gyanánt teszi le a partok mellé ajándékul. A -másik még nem ért rá így elkészülnie a munkával, az olyan holmit -szállít, a mit úgy hívnak, hogy kavicsos homok. Ennek van értelme. Ez az -igazi homok. Mert tudni kell, hogy a vizi homokban megint egészen más az -iszaphomok és poszahomok, a melyek mind semmirevalók, mint a kavicsos -homok. Bár ezt ugyan már a beszéd legelején is elmondhattuk volna. De -nem volt rá érkezésünk. - -Pedig az elejében ott kellett volna kezdeni, hogy mikor tavaszszal az -idő kinyílik és a jég a vizek tetejéről eltakarodik, minden télen át -alvó nép megmozdul, hogy életre keljen. Kőmüvesek, ácsok házépítők, -útcsinálók, homokhajósok és homokkofák, homokfigura-csinálók, -homokfuvarosok és talicskázók, továbbá ezen utóbbiak csikajai, melyek -nem mások, mint a tulajdon fiaik, a kik a talicska elé ló gyanánt -akaszkodván, segítik föl az apjuk terhét a meredek partra, mert hát én -uram isten, úgy él a szegénység, a hogy tud, – de azt mondja meg most -már bárki is, hogy hogyan éljen, ha a Maros nem ád homokot? - -Ebben rejlik, hogy a világi élhetésben milyen előljáró helyen van a -marosi homok. Persze semmi szó sem esne róla és semmi tekintet sem esne -rá, ha mindig volna és kínáltatná magát. De nincsen mindig. Pedig csak -ez a homok. E nélkül követ a földbe lerakni, házfalak tégláit egymáshoz -ragasztani nem lehet. A ki más homokkal csinálja, félmunkát végez. Vagy -magamagát csalja meg, vagy azt, a kinek dolgozik. A Maros azonban néha -megköti magát. Nem hozza a kavicsost. Vagy ha hozza, ágya mélyébe -derékaljul rakja, a hol nem lehet hozzáférni. Vagy pedig leteszi -zátonyokon, de vizet terít rá, hogy nem lehet dolgozni belőle. Van eset -rá, hogy szirtes helyekre viszi, a hol a kimosott part fala meredeken -áll. - -A dolgok így megvilágíttatván, térjünk át a homoki hajózatra, minthogy -úgy is ráérünk. - -– Ez ügön szenvedélyes hajózat – szokta felőle vélni Csábrádi -Szilveszter, a ki ért hozzá, mert ezen hajózatban sántult meg, elütvén -egy pénteki napon a gugorarúd – természetesen fölfelé való menésben – a -lábát. Mily hiú az ember a csontjaira s egy rossz darab fa mégis -erősebb. Különben kár pénteken gugorázni, másnap is nap lesz. - -Itt ugyanis úgy kell ismét venni a dolgot, hogy a homokból élő magyarok -nem irígy népek, hanem barátságban vannak a szomszéd torontáli ráczokkal -s engedik, hogy a homok azoknak is adjon kenyeret. Ez úgy történik, hogy -az üres hajókat fölfelé a Marosra rácz lovacskák vontatják s a rácz -ovacskáknak ismét rácz emberek a gazdáik. Magyar ember ezt a -foglalkozást nem vállalja. - -Hogy miért nem, az szintén a kitudhatatlan ügyek közé tartozik. Talán -azért, mert terhes nagyon, talán pedig azért, hogy a lovát sajnálja, -mert annyi bizonyos, hogy olyan szomorú élete egy lónak sincsen, mint a -hajóhúzó lónak. Lehet különben, hogy a dolgok alapjai mélyebben vannak -elvetve. A különösen kegyelmes József császár úr ugyanis annak idején -nem volt barátja a halálbüntetéseknek, a helyett különböző, dicsően -országolt tartományaiból s egyéb földjeiből ide hordatta mind az -akasztófára való gonosztevőket, hogy itten a különböző hajóknak fölfelé -és lefelé való vontatásával töltsék idejüket, nyakuknál fogva egymáshoz -lánczoltatván. Volt, a ki félesztendeig is kibírta, de leginkább -felköszöntek a szolgálattal. Ha harmincz rabot egymás mellé fogtak, hogy -lehúzzanak egy terhes hajót Szegedtől Titelig, odáig csak a fele jutott, -a többi belepusztult a foglalkozásba. Lehet hát, hogy a magyar azért nem -szereti ezt a mesterséget, mert régente becstelen emberek űzték; de -ugyanebből látható az is, hogy a hajóhúzás a lónak se kellemes. Lábalván -a parti vizet, gödörbe eshet: kitöri a lábát, ott pusztul. Ha pedig nem -pusztul, a nagy iga mellett mégis csak úgy él, mint az angyalok: hol -eszik, hol nem. Inni ugyan ihat eleget, mert annyira a vízben él, hogy -csoda, hogy hallá nem változik. - -De van eset rá, hogy a ló sem birja ezt a mulatságot. Azt mondja a régi -vers, hogy Oh, mely keserves egy lónak élete, Húzás és vonásban telik el -élete. A költőnek igaza van. De néha még a ló is kiáll a húzás és -vonásból. Neki is joga van ahhoz, hogy azt mondja, hogy a mi lehetetlen, -az lehetetlen. Elvégre a birka szelid állat, de néha még az is kopog -körmével a fagyon. A ló pedig különb állat, mint a birka. Ezt a -homokhajóvontató ráczok is belátják, ilyenkor nem akasztják a lovakat a -hajóhúzó kötél elébe, hanem azt mondják a hajónak, hogy menjen fölfelé -magától, a hogy tud. Ők maguk meg csak csendesen kázsélnak a parton a -töltésoldalban. A kázsé a rácznál ugyanaz, a mi a magyarnál az aszongya, -a hogy a magyar aszongyázik, akként kázsél a rácz sógor. Alkalmas dolog -ez nagyon tavaszi időben a parton, különösen, ha valami uszadékfából -tüzet rak mellé az ember. - -Ilyenkor azt mondja például Baráczius Illés kormányos és bokorgazda: - -– Hát gugorázzunk, a jó reggelit neki. - -Mert akármi történik, a hajónak fölfelé kell haladnia. Mert az a -homokhajó nemcsak azokat tartja el kenyérrel, a kik belőle élnek, hanem -ha az a hajó, meg a másik, meg a harmadik, negyedik hajó nem hoz -homokot, akkor oda alá a városon megáll a kőmüves, a figuracsináló, a -talicskázó a csikajával, meg a többi: Baráczius Illés tehát az egész -összesség nevében rendeli el a gugorázást. - -A mi a gugorázást illeti, az ismét nem tartozik a könnyebb mesterségek -közé. Ez olyan munka, hogy ott két macskával kell dolgozni. Már hogy -vasmacskával. Az egyik macska tartja a hajót. A másikat hosszú kötélre -eresztve, ladikra teszik s eveznek vele fölfelé, a meddig a kötél -engedi. Akkor kivetik a vízbe s ott hagyják. Visszamennek a hajóra, -vivén a vasmacska kötelét magokkal A kötelet felkötik a gugorára, a -végénél fogva. - -A gugora vastag farúd, a hajó elején egyenesen áll. - -Két luk van rajta keresztben, vagy pedig hat luk. Ezekbe kemény rudat -dugnak. Most fölhúzzák az egyik horgonyt, a melylyel a hajó le volt -macskázva. A hajó így fölszabadul, úszna lefelé. - -– No most… - -Az emberek mellel neki feszülnek a gugorarudaknak s hajtják, húzzák, -mint a hogy a lőerőre való cséplőgépet hajtották a lovak. Így a kötél -segítségével fölcsavarják magukat is, a hajót is addig a másik -vasmacskáig, a mit a ladikokból kivetettek. Itt megállnak. Most az első -vasmacskát teszik megint ladikba s viszik fölfelé, a meddig a kötél -engedi Ott kivetik a ladikból, visszaereszkednek a hajóhoz s kezdődik az -előbbi munka. - -Ennél lassúbb utazás nincsen a világon. S megtörténik, hogy a víz erősen -nekifeszül a hajónak s visszanyomja. Ilyenkor a gugora is visszafelé -kezd forogni, a ki nem ugrik e idején, a rúdjával mellbevágja s a vízbe -veti, vagy pedig a lábát töri, mint ez Csábrádi Szilveszterrel is -történt. - -Szóval nehéz a homokból való élet. Súlyos és szomorú. Hideg tavaszokon -esőben járnak, vízben dolgoznak, a hajó gulibájába egymáshoz húzódva -hálnak, de akkor sem mind. A homokhajó nem búzáshajó, hogy úgy volna az -alja megcsinálva, hogy a víz bele ne szivárogjon, hanem abba belefolyik. -Egy embernek a vízlapátolás a kötelessége éjjel is. E szigorúságokra -mondta Tapodi Nagy Pista öreg homokhajóslegény: - -– A homokhajózat nehéz dolog, de keveset fizetnek érte. - -– Ez csakugyan így van – vélik az emberek elkomorodva. - -Tapodi folytatja: - -– De nem baj, mert itt az élelöm nem sokba kerül. Nem muszáj szalonnát -vinni a tarisznyába. Olyan munka után nagyon jól esik a száraz könyér -is. - -Nono. Hát hiszen. De nem mindig van ez így. A hazajövetel más munka, bár -akkor is kint kell állni minden embernek a kormányoknál, továbbá hosszú -csáklyákkal ajánlatos vigyázni, hogy rendes vizeken tartókodjon a város -felé való mentében a hajó. De hazatérve, a kikötés után mindnyájan -mennek a gazdához, a ki különben is partkocsmáltató, ezt a hivatal így -hozza magával. Együtt megy a hajó népe föl a partra, mert épen ott -kötöttek ki, a hol kellett. Megvannak valamennyien, sem össze nem -vesztek míg oda voltak, se semmi. Mert szabály, hogy a kivel oldottál, -azzal köss. Már hogy a kivel eloldotta odafönt a parttól a hajót, -ugyanazzal kössön is ki, ott, a hol meg kell állni. - -A sáros és vizes emberek óvakodnak be a kocsmába, meghúzódván az asztal -körül. - -– No, möggyüttetök? – mondja a gazda. Ennyit kérdezhet, mert az övé a -hajó. - -– A víz hozott – szólnak a fáradt emberek. - -Enni nem esznek, majd otthon esznek. De előbb itt a keresett pénzen -osztozkodni kell. Kiki félliter bort hozat magának, a kormányost kivéve, -a ki csak három deczit hozat, de literes üvegben s még beleereszt egy -egész üveg szódavizet. Ő számol el a gazdával, ő osztja el a pénzt, -kinek mi jár; ilyenkor több bort inni nem ajánlatos: fáradt embernél -nagyon hamar a fejbe szalad. A minthogy igaz. Mert a többi alig ivott -egy-egy pohárral, már hangosan kezd beszélni. - -– Ha lármáztok, – szól a kormányos – nem számolok. Ha el nem hallgattok, -ma nincsen pénz. – Igy csönd lesz hamar, mert a pénzt haza kell vinni, -várják. - -Újabb csapat vonul be az ajtón, igen csak csöndesen telepedve le más -asztalhoz. Ezek más hajónak, más gazdának az emberei. - -– No, hát tik? – kérdezi a korcsmáros. - -– Hát münk? – mondja egy, a vállát vonogatva – hát münk… - -– Möggyüttetök? - -– A víz hozott… - -– Hát aztán hogy áll a sorotok? - -Hallgatnak kissé. Kis vártatva azt mondja egyik: - -– De jó, hogy még nem ég lámpás. - -– Minek még égetni? – kérdezi a korcsmáros. – Nem akar itt a padlón -gombostűt keresni senki. - -– Nono – feleli amaz. – Hiszen épen azért. Olyan jó sötét, pénzkéréshöz -való idő van… - -– Mi az, te? Hát a gazdátok? - -– Nincs itthon. Elutazott. Nincsen, a ki fizessön. De nyolczunknál -sincsen több hat krajczárnál… Hát mondom, ha szíves lönne adna kölcsön. - -– Mennyi köllene? - -Csendesen feleli az ember a sipkából. - -– Hát úgy tíz forint elkelne. Vállaljuk közösen az adósságot. - -A másik asztalnál osztják a pénzt. Koronák, forintok csörögnek az -asztalon, bor fölött vannak, imitt meg emezek meghúzódva ülnek, mint -árnyak feketélnek az esti szürkeségben. - -A korcsmáros hozza a tízforintost. A kezében tartja. Azt mondja: - -– Ha mindnyájan vállaljátok az adósságot, nem adom oda. Közös lónak -túrós a háta. Ha egy vállalja odaadom. - -– Hát vállalhatom – szól a kormányos és elveszi a pénzt. Azután azt -mondja: – Kisebb pénzbe nem volna, kéröm? - -– Nem nagyon. A kicsit elvitték, a nagy mög elfogyott. - -No ez már vidámabb beszéd. Ahogy a lámpát meggyújtanák, emezek a -nincsetlenek is hozatnak néhány félliter bort. Elfogyán, a kormányos azt -mondja: - -– Hát majd fizetök is – azzal nyújtja vissza a tízforintost a -korcsmárosnak, hogy adjon vissza belőle. - -A korcsmáros ránéz. Azt akarja mondani, hogy talán az ördög bújt -belétök, de azután nevetni kezd; az emberek is, az egyik asztalnál úgy, -mint a másiknál, nevetni kezdenek, hogy valóban, milyen furcsaságai -vannak az életnek. Csakugyan. De hát némi derüre joguk van e görnyedt -vállaknak is. - - - - -A BUCZKAI SZÜLETÉSE. - -A szőlőre, miután megszüretelték, semmiféle gond nincsen, csak épen -télire bundát adnak rá, hogy meg ne fagyjon. A jó homok a bunda, -vesszőit abba lehajtják s betakarják vele, bár ez nem mindenütt szokás. -Azok között is van kuruczabb fajta, a mely szabadon is kibirja a telet, -például a magyarka nevezetű, mely talán éppen keménységénél és -daczosságánál fogva neveztetik ezen a néven s termi, ha jó idő jár rá, -azt a valóságos alföldi bort, a melyből a második pohár a halovány ember -fülét is azonnal pirosra festi. De a többi szelidebbet csak takargatni -kell, a homok rájuk borul szerelmesen és védelmezi testével a hidegtől -az ő gyermekeit, a miket táplál. Ez a száraz, sivár homok. Ha -külön-külön, darabonkint nézed, minden szeme egy apró kis kavics s a -szőlőnek mégis ez a szoptató édes anyja, a kiből táplálkozik. Most, hogy -elsimult alvó gyermeke fölött, még szalmát hordanak a tetejébe s akkor -tavaszig rá semmi gond sincsen. - -A hó ráesik s betakarja s jó, ha betakarja, mert nem viszi el akkor a -szél a szalmát. Így minden baj elsimult, a tőkékkel nem kell törődni. Jó -is, hogy pihenni lehet, mert tavaszszal aztán jaj, de sok dolog -következik. Ilyenkor csakugyan jó volna, ha nyolcz keze volna -mindenkinek s nyolcz lába, valamenyi lábának akadna hely, a hová -szaladjon s valamennyi kezébe akadna valami eszköz, a mit valahová vinni -kell. Az első szép nappal jön a nyitás. Az nagy és komoly munka, -többhavas álmából ébreszteni az alvót. Elszedik az ágakról a homokot s a -vesszők fölébredve olykép vágódnak föl egyenesre, a miként a szorgalmas -ember hajnalban kiugrik a takaró alól. Hajnal ez csakugyan, az esztendő -hajnala. A nap a vesszőket barátságosan fogja körül s messzi égi -világából sugarai útján üdvözleteket küld nekik. A ki a vesszőket jól -megnézi, láthatja, hogy ez csakugyan így van, a vesszők mély -hajlongással és tisztelettel fogadják jó öreg barátjuk meleg üzenetét. - -Tőle azonnal életre kezdenek kelni, a homok pedig gyöngéden oson a tőke -köré, hogy munkájában támogassa. Igy kezdődik a termésre való ébredés, -melyben minden kiveszi a részét: a homok, az ember, a nap, a szél, a -felhő s ki mindezeket kormányozza, az öreg Uristen. Ha valaki annyira -okos, hogy nem hisz benne, de különben van hozzávaló lelke, s maga is -sajnálja, hogy nem bir benne hinni, menjen el vagy fél esztendőre -szőlőkapásnak, akkor majd csakhamar megismeri jótétlelkét s olykor -szörnyű haragjait. – Jó éles késsel állnak most neki az emberek a -szőlőnek és faragni kezdik. A tőke ezért nem szól semmit, mert tudja, -hogy a javát akarják. Metszeni kezdik a vesszőit különféle módokon; mert -van már annyi módja, hogy ember legyen, a ki a sok mindenféle ajánlás -között el tud igazodni. A könyv ezt ajánlja, az ujság amazt, a -szomszédnak emigy volt hasznos, míg a másik szomszéd avval nyert, hogy a -réginél maradt – úgy látszik, ez is ama tudományok közé tartozik, melyre -azt mondja a nép; nincs ebben okos ember. Azonban mindegy, valahogy csak -meg kell azt metszeni. Azután szalmamadzaggal, zsineggel, fakalapácscsal -dolgoznak, kötvén karóhoz, a melyik arra való. - -Április végére, május elejére bujkálni kezd a levél, a szép, finom, apró -zöld levelecskék s abból az enyhhelyből, a mit a levelek nyujtanak, -duródik elő ilyenkorra egy kis semmiforma, a mit még semminek sem -hívnak, a mi olyan, mintha valami rossz szőröshernyó volna; a fürt, a mi -majd őszre leszedetik. Micsoda kis gyenge semmiség! A szél egy kicsit -erősebben ha megfujja, ha jól oldalba tudja kapni, leesik és oda van -benne egy fej szőlő. Egy jó fej szőlő, a mely az őszre megérne egy -hatost, vagy pedig telne belőle félliter bor, egy szempillantás alatt -lent hever a homokban, semmivé válva. És sűrűn fekszenek le az ilyen kis -megsemmisülések és ez nagy szomorúság… A szél nagyon nagy úr ebben a -tájban, továbbá az eső. És jönnek ám egyre-másra napnyugat felől a -csunya nagy fekete felhők s a névtelen, remegő aggodalom rögtőn beleáll -az emberek szívébe. A mi üzőbe vette Káint, a mi mellbevágta Jákobot, a -mi a földre borította Mózest, messzünnen hangosan kezd beszélni az -isten. Az isten haragja a legelső sorban a fölülvalókat találja. Alul -még mi sem érzik, mikor a jegenyék már hajtogatják büszke sudar -derekaikat hatalma előtt, a förgeteget előző szélvész haladását rajtuk -az egész tájon át szemmel lehet tartani. - -A föllegek rendkívül szomorú árnyat vetnek haladtukban a földre. -Rémületes ez, minden elhallgat láttára, még a két napos kis csirke is -elfelejt csipogni, csak az anyjuk mer beszélni nekik; az anyaszeretet -alighanem erősebb minden hatalomnál. És jön a felhő, sok felhő, jaj, de -nagyon sebesen. A szél már lent zúg, az eperfákról százával sodródik le -a jövendő gyümölcs s mindenek gondolata most az: van e a felhőben jég, -vagy nincs? Ilyenkor az ország patronájához, Máriához szokás folyamodni, -a mécsest, mit szombaton tiszteletére égetnek, sebtiben meggyujtják s -gyertyát égetnek azon Mária-kép előtt is, a mely az ágy fölött lóg. Igy -hívják védelmül, segedelmül őt, kinek fehérségét a zsoltár -elefántcsontból való toronyhoz hasonlítja. Segít is, eddig legalább -segített, bár azt senki sem tudja megmondani, mit hoz a holnap. - -Munkát hoz, az bizonyos. Ime, most meg már fiatal leányok kezdenek -mászkálni a fákra, férget pusztítani. A hogy ez meg van, elő a nagy -vörösréz bádogokkal, a miket katonabornyú gyanánt a hátukon viselnek az -emberek. Azután nagy vegyészkedések a gáliczkővel s következik a -penészgombával való háború, a locsolás. Furfangos mesterség, még ma is -van, a ki nem hisz benne, komédiának tartja s azt mondja, majd terem a -szőlő a nélkül is, ha akar. - -De nem akar s ezért csak locsolni kell s jó lesz már a husvéti -locsolásokat beszüntetni; kár a fölösleges munkáért, inkább a locsoló -szándékúak így szőlőt locsolnának. A leány a nélkül is megmarad, ha nem -locsolják husvétkor, míg a szőlő nem marad meg. Buzával dolgozó gazda -ilyentájban még alig tudja, mi a munka, hacsak dús földeken aczatolása -nincs, emitt meg a hogy a locsolással valahogy elkészültek, már meg az -újítás következik a kapákkal. Nincsen az a nikkel íróasztali -encsembencs, a mely fényesebb és ragyogósabb volna, mint ilyenkor a -kapa. Mint akármi más életben, a rosszaság itt is magától nő. Senkisem -veti a giz-gazt, mégis szörnyű sok terem belőle. Az aczat gyökere megéri -az egy méteres hosszúságot s akárhol vágja ketté a kapa, újból kihajt. A -kulturnövény és a vadnövény között az a különbség lehet, a mi a -czivilizált ember s a vadember között. A kulturnövényt bármi kis baj -éri, mindjárt elpusztul. Sértsd meg ültetéskor egy kicsit a gyökerét, -már beteg s ha gyorsan nem jut hozzáértő orvoshoz, el is hal. A parajt, -a vadzabot s a többi füvet, mi gizgaz néven ösmeretes, tövestől -kiméletlenül tépi ki a kapa s mérgesen odacsapván a földhöz, holtan -teríti le – s harmadnap látod, hogy azon a helyen, a hová csapták, -gyökereivel a homokba kapaszkodott, fölállt, föléledt s jobban nő, mint -azelőtt. Elszívják a föld erejét, fölisszák a harmatot és elfogják a nap -melegét a szegény kulturnövény elől, míg az aczat, ha szerét ejtheti, -hosszú gyökerével a föld alatt a tőkéhez kúszik s magából abból jön elő, -hogy minél kevesebbet lehessen neki a nehezebb szerszámmal ártani. - -Akármennyire tele van is manapság betegséggel, de azért becsületes -növény a szőlő. Hogy így növekedőhelyét jól megfésülték és ünnepi ruhába -öltöztették, ezt azzal hálálja, hogy meghagyott vesszői a magasba -nyúlnak. Most segedelmére leányok és a sás jönnek. A leányok a sással -vesszőit egymáshoz vagy a karóhoz kötözik, hajladozva mellettük -napestig. Ez nagyon jó derékfájásról való munka s bevégeztével azt -lehetne hinni, hogy pihenhetünk. Azonban ezt rosszul tetszik hinni, mert -ezenközben már ismét annyira szaporodott a penészgomba, hogy ujból csak -elő a rézbornyukkal és szurd, vágd, lődd a gáliczkővel a gombát. A gomba -a merész támadásra megretirál, hátrahagyván számos halottait. - -De most talán már csak pihenni lehet… Dehogy lehet. A pálma nem oly -kényes jószág, mint a szőlő (az igaz, hogy nem is ad semmit). Már kezdik -mutogatni a tőkék, hogy mit adnak őszre, ha jól bánnak velük s mentik -ellenségeiktől. Az ellenség már megint az aczat, a paréj, a százféle -vadvirág, melyek ismét ott termettek körülötte, de jön ellenük ujból a -kapa, a melynek munkáját ezuttal érés alá való kapálásnak nevezik. A -kapa évente kétszer végzi a tisztogatási munkát, de van hely, a hol -harmadszor is megadják a tőkének, mondván: ne panaszkodj. S hogy -tökéletesen ne panaszkodhasson, a kapát a kézből letévén, megint a -rézbornyut veszik hátukra az emberek és locsolkodnak. De már az ilyenkor -nehezen megy, a szőlő magas, a levelek megnőttek, minden tőke körül -kétszer kell elhaladni s megfüröszteni jól a lében. - -Idáig eljutván, itt van már augusztus vége és a szeptember eleje -közeledik. No végre valahára vége a munkának, a mi a nevelést illeti. -Csak itt-ott járnak a tőkék között, felkötözni a Kánaánbelihez -hasonlókat (ha van), hogy le ne szakadjanak és ritkítják a leveleket ama -fürtök körül, melyek a nap elől elbujva vannak. Szóval már csak apróbb -gondoskodások vannak, de jön utána a nagy, az őrizet. A nevelés -körülbelül befejeződött, már csak őrizni kell mindentől, hogy meg ne -rontassék. Elsősorban nagy aggodalmak az égiek irányában. Hogy jaj, ha -eddig nem bántottátok, most ne bántsátok, mikor már minden munkáját -megadtuk, dolgot és pénzt beléje vetettünk s im termésre készülne -vergődni. A mécses e tájban sűrűn meggyújtatik; minden erősebb felhő -félelemre ad okot. Nap kellene mindig. Nem a tökéletes ugyan mert az -ilyen homoki tőke akkor adná a legigazibb bort, ha olyan melegben élne, -hogy minden más mellette belepusztúl – de hát ilyen kivánságai senkinek -sincsenek. Csak épen annyi, a mennyi elég, hogy mindenki boldogulhasson: -annyi kellene. - -Továbbá akármilyen hűvös is éjjel az idő, az udvaron hál a gazda s -töltött puskája ott fekszik mellette a szűrön. Ez aztán a nagy őrizet. A -kutyák mindenütt kötve tartandók, a melyik a szőlőbe jár, lelövetik s -elássák a homokba. Hasonló sors éri a csirkét s tyukot is. Azt sem -szabad ez időben elereszteni, mert nyoma vesz. Embertől is óvni kell a -vagyont, mert mindig vannak, a kik a másét kivánják. Ez alapon történnek -emberi sörétezések. A nyul bár a lakottabb tájakon egész nyáron át nem -mutatkozik, szőlőérésre csak odakerül s az egycsövű, drótos elültöltő -puskákból halálát nyeri. A seregélymadár ellen szörnyű nagy kereplőkkel -történik a harcz, mert fán levő madárra söréttel puskázni bajos. A sörét -inkább a fát és a gyümölcsöt találja, mint a madarat s így kárt okoz. -Mert itt fával keverik a szőlőt. (Van ugyan arra valami könyvbeli -igazság, hogy vagy gyümölcskertész legyen valaki vagy szőlősgazda, de -bizony ezt a tudósok a kisgazdának hiába beszélik. Mert igaz ugyan, ha -az a szőlő, a mely a fa alatt van, nem terem, de terem a fa s ha jól -terem, terem annyit, mint az a szőlő teremne, a mely alatta él. A szőlő -csak az esztendő végén ad az egész év munkájáért pénzt és kevés kisgazda -van akkora lélegzetű, hogy ezt kivárni birná. A fa pedig már kora -nyártól kezdve kezdi neki adni a hasznot, a melyből élhet, adózhat, -vehet, a mi kell s fizeti a napszámost. Igy hát ők csak ebben a -számításban maradnak.) - -A mi pedig a szőlőt illeti, idővel eljön a szüret is. Az nagy sürgés és -forgások között van; miután egész esztendőn át a tőkét ajnározták és -tisztogatták, most a pinczét s a hordókat kell öltöztetni, hogy illő -módon fogadja mindkettő magába a fiatal vendéget, a mustot. Az egész -éven át szeretettel őrzött tőkéket megtépdesik, szülött kisdedei, a nagy -fürtök a kádba kerülnek s végül a hordókba mennek lakni. Ott pihennek, -ujulnak és tisztulnak. A pincze ünnepies csöndben van, zárt állapotban, -a mustnak borrá érését csak a pinczebeli apró békák figyelik meg s mikor -kezd a hordók lyukain kifelé tolakodni a forró bortaraj, ők azok a -legelső eleven lények, a kiket a bor tönkretesz. Mikor mustforrás után a -pincze legelsőbb kinyílik, a kis békákat mind megölte a borerő – mint -nevezik. Szépen hátukra fekszenek s úgy halnak el. Egész éven át azon -dolgoztak, hogy a pinczében minden legyet, pókot bogarat elpusztítsanak -s a hogy az új vendég a pinczébe költözik, alig hogy megmelegedett, őket -gyilkolja első gyanánt. Ez a háladatosság. - -A bor aztán megvan a pinczében. Úgy van, a hogy van. S már a hó leesett, -mikor egyszer halad a tanya felé a szerfölött nagy csizmákban a sógor. - -– Jó napot, sógor! – mondja. - -– Aggyon Isten, sógor. - -– No. Hát hogy van kend sógor? – kérdezi. - -– Hát ehun-e, sógor, – feleli a sógor. - -– Hát a pincze, sógor? – adja föl ismét a kérdést. - -– Nono. Majd szivok egy lopóval – felel a gazda. - -Csakugyan szív is, üvegbe eresztvén. Poharat hoz elő, önt bele s nyújtja -a sógornak. A sógor beleszürcsöl s összehúzza mind a két szemöldökét. -Azután hörpint s megpihen. Végezetül elnyeli mind. A gazdának kissé -mosolyog az ajka és tágra nyíltak a szemei, a mint várja, hogy mit szól -az egész esztendei munka eredményéhez a sógor. - -A sógor tünődve áll. A szürcsöléstől az orrában maradt a bor szaga, a -hörpintés a szájában hagyta az izét, míg a nyelés alkalmából komolyan -önmagába tekint, vizsgálván amaz érzelmeket, miket gégéjében a bor -fakaszt, míg a küldött helyig lehalad. Ez megtörténvén, ítéletét rövid -szavakba fogalmazza: - -– Aggyék kend még egy pohárral… - - - - -A BAKANCSTALP. - -Szükséges, hogy szabályok legyenek. Azok nélkül nem kerek a világ. Csak -lélegzeni szabad szabály nélkül. Más minden egyéb ténykedés szabálylyal -van körítve, mint a marhahús a korcsmában. A szabályzat tehát azt mondja -a kaszárnyában, hogy esti kilencz órakor feküdjön le mindenki, a jó -reggelét a szokásának. Kivétel a szobában a szakaszvezető. E férfiu -tizenegy óráig fennmaradhat, ha akar. Olykor, ha nem akar fennmaradni, -akkor is fennmarad, részben a jog csorbítatlan megőrzése és gyakorlatban -tartása, részben pedig a tekintély emelése czéljából. Az ő ágyának külön -függönyei vannak, azokkal elzárja magát a szoba egyéb külvilágától. A -lámpa kilencz óráig a szoba közepén lóg egy madzagon. A madzag úgy van -megszerkesztve, hogy azzal föl is lehet húzni, le is lehet ereszteni a -lámpát. Kilencz órakor tehát a szakaszvezető beviszi a sarokból a saját, -firhanggal elkerített lakosztályába a köpőládát s a kis asztalra -helyezi. Ez a köpőláda helyet foglalhat minden művelt család asztalán, -mert úgy sem szabad beleköpni, mert mit szólna akkor a kapitány úr. -Azután a madzagon leereszti a lámpát, mindenkit fekvésre rendelvén, mert -sipit már az az ember, a kinek a lábára hágtak. Általános nézet és -elterjedt hiedelem ugyanis, hogy az őrség trombitása esti kilencz órakor -nem azért dudál, mert ez így van benne a szabályban, hanem mert ilyenkor -valaki rendszerint a lábára szokott hágni. Kínjában dudál, fene a fülit. - -A nép tehát ezen alkalommal lefekszik, a szakaszvezető pedig a lámpát -lakosztályába vivén, a köpőládába helyezi, hogy fel ne düljön. Ott igen -alkalmatos helye van neki. Úgy világít, hogy nincs az a csillag. - -Kevéssel azután, hogy a szoba ura és parancsnoka a lámpával összes -termeibe vonult, a szobában némi halk serczentések hallhatók. Gyufák -hangja ez, a melyeknek a fején végighúzták a gyufásskatulya oldalát, -természetes következményeként állván elő ezáltal az, hogy a gyufák -meggyulladtak s különböző pipák és papirszivarok meggyujtására -szolgáltak. Az emberek dohányfüstöt szívnak magukba az ágyakban s közben -mesélnek arról, hogy abban a régi háborúban, a miről az önkéntes úr is -beszélt, a Torója ostrománál mégis csak a legkülönb vitéz volt az -infanteriszt Ág Illés. (Már hogy az a bizonyos Achilles nevezetű ember.) -A ki mesél, néha azt szokta mondani: - -– Csont! - -A mire a többiek azt mondják: - -– Hús! - -Ez a próbája annak, hogy éberen van-e a társaság. Ha a csontra kevesen -adják rá a húst, ez nyilvánvaló jele annak, hogy a társaság tagjai -beleuntak az irodalmi előadásba és szunynyadni kívánnak. Az előadó -ilyenkor szintén rácsukja a pipára a kupakot s egy barátságos «Ménkü -üssön a fületökbe» – kívánság után szintén elszunynyad. - -Ez az az idő, a midőn infanteriszt Johann Nagy No. III. ágyában lefejti -magáról a takarót s a félsötét szobában botorkálni kezd. Ha volna ember, -a ki Johann Nagy No. III. utját megfigyelhetné, láthatná, hogy e harczos -a szoba sarka felé halad. A szoba sarkában van a suszteráj. Infanteriszt -Mikhael Kerekes recte Balla a szétmenésnek induló kölökcsizmákat ott -szokta ismét tartósságra egybeszerkeszteni. Van ott ahhoz való rendes -asztal, kis szék, kalapács, talpszög, talpbőr, mustafa, lábszíjj. Johann -Nagy óvatosan arra halad. Nem vesszi észre, hogy miként a sötét gond, -nyomul utána mezítláb a szakaszvezető, s épen akkor ragadja vállon, -mikor Johann Nagy III. a suszterájasztalon kotorász. - -– Hát te vagy a lopó? - -E dolog megértéséhez tudni kell, hogy a mult héten a suszterájasztalról -elveszett a szurok, a mivel a czérnát szurkolják, elveszett harmincz pár -bakancsszög, egy sarokpatkó és egy füzet bakancszsinór. Johann Nagy No. -III. halálra váltan jelenti: - -– Fürer úr, fürer úr… én nem vagyok lopó… - -– Hát mit akartál itt, te… te rabló… te, te tüzoltó? - -Ez utóbbi kifejezés a köbre emelt sértést jelképezi. Johann Nagy No. -III. amugy is ijedt legény szegény, regruta katona, még három hónapos -sincs – most még jobban megrémül, hallván, hogy a komendáns úrnak ilyen -nagyfoku haragja száll a fejére. - -– Én, én – dadogja – csak a bakancsomat akartam reparálni. - -– A bakancsodat? Éjjel? Hazudsz te! Hiszen nem értesz te ahhoz. Hát -miért nem adtad oda a bakancsodat a suszter apádnak még az este, hogy -megreperálta volna? - -– Jaj, – nyöszörgi Johann Nagy – nem tudja azt a suszter apám -mögcsinálni. - -– Hát mi baja? - -– A talpa el van kopva. - -– Hát aztán talpat akartál lopni? Hisz itt nincs is talp. Azt úgy köll a -kapitány úrtól raporton kérni. - -– Jaj, jaj, fürer úr, csak egy kis bürdarabot akartam keresni, hogy -hátha rá tudom a bakancsszöggel szögezni épen ott, a hol lukas. - -A szakaszvezetőnek nem hiába van beírva a titkos conduit-lisztájába, -hogy «orientiert sich ser gut», de hamar be is látja, hogy nem tolvaj -ez, hanem csak ijedt ujoncz. - -– Hát miért nem jelentötted neköm, hogy lukas a bakancsod? Azt hitted, -hogy leharapom az orrodat? - -– Nem, nem, – dadogja Johann Nagy – maga elibe oda merök én állni… -Hanem… - -– Mi az a hanem? - -– Hanem akkor a kapitány úr elé visz. - -– Hát az sem harapja le az orrodat, te csacsi. - -– Tudom, – hadarja össze-vissza Johann Nagy – de nem tudom. Nem tudom -kimondani, hogy hogy köll kérni a bakancstalpat… - -– Mert szamár, pusztai ökör vagy, – véli szeliden a szakaszvezető. – -Eredj, feküdj le, majd holnap mögtanitalak rá. - -Johann Nagy visszabuvik az ágyba s azon gondolkodik, hogy most már a -fürer szemében ő mindig csak pusztai ökör marad. Igaz ugyan, hogy otthon -ilyen rendes vasalt ágyban nem feküdt, mert a birka után járó ember -volt, az is igaz, hogy otthon hétszámra sem evett húst, itt meg -mindennap adnak, de azért inkább őrizné ő ma is a birkát, mint a hazát. -A szobaparancsnok pedig saját külön termeibe vonul, mormogva valamit -Johann Nagy III. égbekiáltó butaságáról. A fürer úr sem volt ugyan oly -kiváló tudós mindig, mint most, de emberek szokása, hogy magasabb -rangokba jutva, elfelejtik az alacsony sorsot, amelyből emelkedtek. -Hiszen még e tudományossal is megesik, hogy vasárnap reggel a szombat -esti föltisztálkodásról a Füsse gewaschen, Wäsche gewechselt helyett azt -jelenti a raporton a kapitánynak, hogy a fehérneműk kimosattak és a -lábak fölcseréltettek. A kapitány úr Wolhinyaczkynak ugyanis mindent -vadkácsanyelven kell jelenteni, ő a legramához való szigorú ragaszkodást -elsőrendű katonai erénynek tartja s ez okból olykor czentiméterrel -megméri a legénység haját, hogy nem nőtte-e túl az előírt mértéket. A -haj maximális mekkoraságának méreteiről szóló legramát a hadur -aláírásával ellátottan adták ki s a méreteket túlnövő haj az -engedetlenség és a függelemsértés súlyos bűneibe esne, a mitől Isten -óvjon minden embert és minden hajat. - -De ezen most már segíteni nem lehet. A fürer másnap délelőtt, a hogy a -gyakorlatról hazaértek, Johann Nagyot tanítani kezdi: - -– Hát: her hapman. - -– Her hakman, – mondja a János. - -No úgyis jó. - -– Pite. - -– Pite. - -– Gehórzám. - -– Gehozzám. - -Hát ez sem baj. - -– Ej csuzóll. - -– Ej csuzóll. - -Ej, de hiszen ez nagyon jól van. No most az egészet együtt. Johann -mondja: - -– Her hakman pitige meldige hozzám csuzóll. - -– A meldigét hagyd ki. - -– A meldigét hagyd ki. - -– Nem azt mondom, te erdőbül szalajtott vadállat, hanem ne mond azt, -hogy meldige. - -Johann Nagy elmondja meldige nélkül a tudományt. No jó. Most már -megnyugodva ebédelnek, a Johann mégsem olyan nagy csacsi, mint a -milyennek látszik. - -Estére kelve, a napos káplárnak bejelentik, hogy megy is a legény holnap -raportra, talpat kérni. Johann Nagy III. hihetetlen izgalomban éli át az -éjszakát, folyton mondogatja magában az ágyon: pitike, meldige, csuzóll -hozzám. Végül azzal a sóhajtással, hogy: szögény édösanyám, ha tudnád, -hogy mire neveltél – szeliden elalszik. Álmában bornyus angyalok -tánczolnak egy repülő csuzóll körül. - -Felvirrad végre a dicső nap hajnala. Wolhinyaczky pontos és szigorú -katona, egy nap sem mulasztja el a reggeli kihallgatást. Kérését és -panaszát mindenki előadhatja. Ugyanitt a napos káplár jelenti, hogy -délben leteszi a napot. Egy másik káplár jelenti, hogy délben átveszi a -napot. Ugyanekkor jelenthetők a bezóndere fórfallenhájtok, a mik esetleg -az éj folyamán előfordultak, hogy például a negyedik czukkból, a hol sok -a patkány, már megint elveszett a macska. - -A szakaszokba bekiáltja a napos: - -– Rapportra, kihallgatni! - -Mindenki megy a folyosóra, a kinek ott dolga van. Az őrmester -összeállítja az embereket. Annak külön sora van és mindenek rang szerint -következnek, akár az audenczián. Előbb jönnek a szolgálati férfiak. -Azután Georg Demeter a két bizalmi emberével. Georg Demeter már többször -szökött, még többször lopott, ennélfogva György úr mellé még két úr -adományoztatott, a kik minden lépését figyelemmel kisérik. Minden nap -más két úr részesül a társaságból e kitüntetésben s Georg Demeter -átvételét naponta a raporton nyugtázzák. Azután jön, a ki jelenti, hogy -a büntetését kitöltötte. Azután, a ki jelenti, hogy új nadrágot kapott, -de vágja a szíjj a csontját. Még azután jön Johann Nagy III., hogy -pitikézzen a csuzóléért. Nem csoda, hogy mire a kapitány eljut hozzá, -Johann Nagy már alig bírja a haptákot a szörnyű félelemben s a térdei -olyankép inognak, mint harmatos hajnalon az ökörfarkkóró. - -A kapitány megáll előtte és szokása szerint ő üdvözli előbb a katonáját, -sarkantyuit összecsapván. De most már Johannon a sor. Előbb szalutálni -kell. Azután bele kell kezdeni a tudomány felmondásába. Bele is kezdene, -de belezavarodik. - -– Her infanteriszt Johann Nagy dráj… pitike, meldige… tif ablekomen -hakman… her csuzóll pitike meldige… - -A raport népe, hapták lévén, szigorúan áll, mintha nem is hallaná Johann -Nagy őrült hadarását. Ellenben Wolhinyaczky elszomorodva nézi a legényt. -Megállapítja felőle, hogy amúgy, testileg, ebből idővel egészen rendes -katona lesz, de a német kultura nem fog rajta. - -– Na, – mondja elkeseredve – én mil sok iszkoláztatás megtétetem a téli -hónapokba bele és mégis vagyok az a szamár! - -A raport állja tovább a haptákot. Csak a sor legvégéről hallatszik: - -– Buff… buff… mint mikor valaki türtőzteti a nevetést, de csak kitör -belőle. A kapitány ezen, raportoknál teljesen szokatlan zajra odatekint. -Hát ott áll az Einjährig-Freiwilliger Medicziner Ladislaus Koltóssy von -Tenke et Érmihályfalva. Közkincstári nyelven: önkéntes dögész. Azért áll -a raportra, hogy három napi szabadságot kérjen, mert meghalt megint a -nagynénje. Havonta szokott náluk meghalni egy. Wolhinyaczky a szokása -ellenére megszakítja a sort, odamegy elébe s németül kérdezi: - -– Mit csinál? Mi dolog ez? Valami baja van? - -Einjährig-Freiwilliger Medicziner Ladislaus Koltóssy von Tenke et -Érmihályfalva a nevetési belső görcs izgalmaitól egész testében reszket, -a képe megpirosodik, mintha a guta kerülgetné s azt mondja: - -– Buff, buff, buff… brühühühü… - -– Érthetetlen viselkedés intelligens ember részéről, – mondja -Wolhinyaczky. – Tudom jól az iskolából, gyermekkoromból, hogy vannak -önkéntelen nevetési görcsök. De hát mondja meg, mi az? Mit talál annyira -komikusnak? - -A mediciner érzi, hogy az «öreg»-nek igaza van. De azt a «vagyok az a -szamár»-t nem lehet neki megmondani. Inkább azt mondja megint a feszes -állásban: - -– Buff… buff… buff… - -– Ej, – mondja mérgesen a kapitány – önnel, úgy látszik, másként kell -beszélni. Őrmester! Hatnapi egygyes! - -… A raport egyéb része csendben és rendben folyik le, mint illik, csak -Ladislaus Koltóssy intéztetett el és Johann Nagy csuzóllja maradt -elintézetlenül. Délben a hosszúnevű önkéntes dögész kap őrmester úr -Császár Bába Andrástól egy csinos czédulát, a melyre rá van írva, hogy -melyik nap jár vas, melyik nap bőjt s azután a vasakat fölfogván, a -napos káplár kiséretében hat napi üdülésre távozik. - -Ilyenkor végig kell a kaszárnya hosszú udvarán menni. A ki viszi a -vasat, attól megszokás kérdezni: - -– Talán kend se akarta möginni ma röggel a fekete kávét? - -Az önkéntes dögész is találkozik az úton egy ismerős kadéttal, a ki -kérdezi: - -– Hát magát mi érte? - -– Hát – mondja a medicziner – beütött a nemzeti vívmány. Az öreg ma -kezdett el először magyar nyelven beszélni: hát mingyárt kijárt érte -hatnapi egygyes… - -* - -Johann Nagy III. a raport után a szakaszvezető úrtól három csárdást -kapott, a mit kellemetlenül vett tudomásul. Szerencsére a csárdások -fogadása közben az orravére is eleredt, a mi a suszterapánk lelkében -sajnálkozást keltett. Ennélfogva a «fogott» talpbőrökből egy darabot -titokban rászerkesztett a bakancsára a suszterapánk, bizonyos nevezetű -Franz Kerekes recte Hódi No. II. - -A dolgok így mindenek megelégedésére elintéztettek. - - - - -KOLÓNIA-ÉLET. - -A hó már egy hete esett, igen csunya világ volt kint, a barákban azonban -boldogok voltunk, mert ezen a napon ép pénzfizetés történt. Minden -katona megkapta a maga egy forint nyolcz krajczárját, azonfelül a -postapatrol díjai is kidukáltak ezen a napon: tizennyolcz krajczár aki -Bisztriczáig; harminczhat krajczár annak, aki Savin Lakat tetőig járta a -havat. Egy egész csomó arany volt a barákban, némelyek készülődtek, hogy -a Csarsiába mennek elváltani, hogy azután osztozzanak. Találgatták, hogy -mit fog érte adni a török, mert az ázsiója minden nap változott. Volt -aki már hozott egy kulacs olcsó pálinkát s kinálta a bevetődő török -katonákat, akik bámulva nézték a fehér fenyőfaasztalokon a drága szép -pénzek heverését. Nekik ilyesmivel nem kedveskedik a szultán, még a -nevenapján is csak egy-egy ezüstpénzt adat, bár hiszen ők is igen -messzünnen valók, még messzebbről, mint a magyarok. Egész az Ázsiából, a -czédrusok alól, a Kaukáz lábai mellől s némely része, a fekete, még -távolabb hazából. No, nem sok gondja van rájuk a szultánnak, gondolták, -de nem mondták sohasem s viselték békén tovább a rozsdás puskát, ki -kóczmadzagon, ki szíjjon, ki anélkül, mert hiszen nem a madzag határoz, -hanem a puska. - -Pénz volt eszerint s ez mindig kellemes, bár itt lent nem nagyon -lehetett rajta mit venni. Ennivalóra nem kellett, mert az volt elég, az -albán csárdás bora fekete volt, mint az éjszaka s keserű, mint ez az -egész Novi-bazár, ellenben nagyon szép faggyúszaga volt neki, mert -kecskebőrben tartották. Az se kellett hát. A legények vettek egy -lóhátfát két hatosért, amit úgy ingyen hordtak le a Vakuf erdeiből a -törökök, azzal fűtöttek keményen s ki-ki gondolkozva ült a padokon. Sok -ideje volt még némelyiknek s azon gondolkozhatott, hogy mikor telik le. - -A nyolczvanhatosok voltak a legvígabban, mert már nyolczvannyolczban -járt az idő s tudták, hogy ők azonnal hazamennek, mihelyt a hatos szám -megfordul és kilenczest mutat. A többieknek több idejük volt, -némelyiknek oly sok, hogy tizenhat manipuláns nem birná kiszámolni: -mennyi. Ezek még csöndesebbek voltak, olykor sóhajtott egyik-másik, mely -után még jobban hallgattak. - -– De jó volna – vélte egy legény – ha így, ahogy vagyunk, ránk szakadna -a Rajnovics. - -Jó nagy hegy volt ez a Rajnovics. - -Többen hozzászóltak a dologhoz. Némelyik nem kivánta, volt olyan, a ki -nem bánta volna, de ha már szakad, úgy szakadjon, hogy egyszerre vége -legyen mindennek… - -– Nem ér ez a beszéd semmit – mondta egy másik – csak mindhiába -szakgatjuk egymás szívét. Jobb lesz, ha átmegyünk a Csarsiába a fekete -csirkékhez. - -Az indítványt elfogadták. A csirkék ugyanis nem voltak csirkék, de -feketék voltak az istenadták, egyébként csehek vagy németek, vagy -morvák, vagy az ördög tudja jobban, hogy mik voltak. Annyi bizonyos, -hogy onnan felülről kerültek le, mint fényes csillagai az első -bosznia-herczegovinai női zenekari társaságnak, a kiváló muzsikáló elit -csoportnak, mely szerencsére nagy dobbal és czintányérral működött s a -nagy dobtól és czintányértól nem lehetett hallani, hogy mit zenéznek a -kisasszonyok. Hat kisasszony volt ott, meg egy gyerekleány, a ki e -bűnfelhőben, mely orozva és váratlanul csapott le a katonakolóniákra, -olyan volt, mint a cseppentett tiszta harmat a bürökvirág mérges -kelyhén. Azután ott volt a főnök úr, a direktor ur, a Herr von Srausz, a -ki fezben járt s piros öv volt a derekára kötve, mintha most jönne -egyenesen Szudánból. - -Sok ilyen csudálatos existenczia él a katonákból az okkupált részen. A -koloniás katona rendszerint pénzes katona, nem azért, mintha valami -nagyon sok pénzt kapna, hanem mert amit kap, nem tudja elkölteni. A -konzulátusok oltalma alatt aztán jöttek az énekesek, vagy -akrobata-társaság, vagy ledér leánytruppok, a kiket már mindenünnen -kitiltottak, hát végül megérkeztek Novibazárba. Azután órakereskedések -ügynökei s ez hasznos dolog is, mert legalább egy órát visz haza -szolgálatából a legény. Vándor fotografusok is belőlük élnek, mert -ilyesmire is telik pénz. Ott ugyan nem vásárol a garasain senki -extrasapkát vagy eféle dolgot, mert nincs a kinek a kedvéért tenné. - -Így hát a csarsiába mennek a fekete csirkékhez. Van ott már sok vendég, -mivel a muzsikálás és éneklés délután kezdődik. - -A korcsmáros rendszerint szerb ember, ezúttal azonban egy morva, a ki a -szolgálati idejének letelése után ott maradt s el is gazdagodott. -Egyébként egész rendes helyiség az asztalokkal és székekkel. A szék -ugyanis nem valami gyakori dolog ott, inkább csak kőből rakott padok -vannak a fal mellett, a mit együgyű túlzással kerevetnek nevez a török. -Ülnek már az asztalok körül. Szerb kereskedők, a kik az európai -viseletből már átvették a felét, de még sárga papucsot viselnek s -tökéletes bolondságnak tartják a mellény begombolását. Továbbá néhány -világiasabb gondolkozású török, már csak annyiban török, hogy mohamedán, -de amúgy szerb a neve, szerb a beszéde s egész töröksége abban van, hogy -az igent mikor inti, nemet int, a nemet mikor mondja, igent int; mikor -küld valakit, a kezével úgy tesz, mintha hívná, ha hív valakit, a -kezével úgy tesz, mintha küldené. De erre büszkék nagyon s minden évben -elindul e csúf hegyek közül néhány száz Mekkába s az út alatt el is -pusztul fele az értetleneknek. - -Jönnek egyre-másra a katonák, szalutálva a főőrségnek, mert az éppen -szemközt van ezen az egyetlen utcáján Priepoljénak, a hova a mi katonánk -betehette abban az időben a lábát. Ma is aligha van különben, mert ez -török föld s csak arra van engedelme a királynak, hogy az útszéleken -táborokat tarthasson. Jönnek a train-katonák, kik folyton azt zengik a -nehéz sarkantyús csizmákban, hogy nincs még veszve Lengyelország (poki -mi zsijeme…) és hogy ugyan ki lophatta el a héten a raktárból az új -nyeregbőrt. Jött a pék, a kolónia egyetlen pékje, ki is nem kenyeret -sütött, hanem a vámnál lefoglalt británikákat árulta garasért a -bakáknak; jött a postaőrmester, a kinek oly fehér parolija volt, hogy -fekete posztót kellett tenni a csillagok alá, hogy a fehér posztón a -fehér csillagok látszhassanak; jött a katonalevélhordó, a -katonakéményseprő, jött az egészségügyi altiszt a káposztáskéssel, a ki -vagy okarinán játszott – vagy pedig megborotválta az embert öt -krajczárért; jött bascsausz Ibrahim, a hídőrség parancsnoka török -részről, a ki már hét éve szolgált s még mindig nem tudta, hogy mikor -megy haza Anatoliába s a kit a bimbasi örökké valami kaszárnyafogságra -vetett s ennélfogva sohasem volt a kaszárnyában; jött a pikszmahher a -nagy veres orrával, a mely éjszaka, ha megnyomták, állítólag világított, -– szóval jött mindenki, a kinek jönnie kellett és örömre gerjedt a Herr -director von Strausz, hogy ily módon fölkarolják a művészetet. - -A banda szólni kezdett és a nagy dob buffogott s az ódon hölgyek kaczér -pillantásokat vetettek szerteszét. Mindjobban jött a katona s különféle -italokat rendeltek, ki-ki pénze és szokása szerint. A szerbek olyan -pálinkát ittak, a melyik égett a pohárban s ezt valami igen jeles -virtusnak tartották, mert büszkék is voltak reá nagyon, mások ellenben -limonádét ittak, mely soha czitromot nem látott, ismét mások albán bort, -mások magyar bort, mely utóbbi nem volt ugyan jó ott, de drága volt s ez -okból sokan kedvelték… A banda szólt. Az volt akkor a nóta, hogy: «Túri -vásár sátor nélkül, mit ér a lány turnür nélkül» – ezt gyönyörű szépen -verték ki a nagy dobon, a mely mellett a többi hangszerből mi sem -hallatszott. Mikor szünet volt, szét ültek a Herr von Strausz asztalától -a lányok s mindenik keresett pártfogót. Talált is. Sűrű szivarköd és -hangos lárma volt a hosszú szobában. - -Volt ott egy sáppadt legény, regruta-altiszt, a kit a harmadik -korosztályból soroztak be, amidőn már azt hitte, hogy éppen nem kell -katonának s ez okból már menyasszonya is volt neki otthon. Azonkívül más -asszonyt nem ismert odalent. Most a Strausz úr bandájának egyetlen -tiszta tagja, a kis fekete csibe, mintha megtalálta volna, hogy ki mellé -üljön, ezt kereste meg. A legény odább húzta a poharát s akkor egymás -szemébe néztek szomorúan. - -– Ne féljen – mondta halkan a lány – én nem vagyok olyan mint a többi. - -– Én sem – felelte a legény. - -Amodább már nagy zaj volt, kacsalódtak, nevettek, kezdődött a -török-magyar barátság, minek következtében egy legény nagyot ordított. A -tulsó török-asztal ugyanis szívességből átküldött neki egy pohár italt. -Szép sárga ital volt, lenyelte egy hajtókára s azután látta, hogy nem -bor volt az, hanem rum szódával. A törökök nevettek, utóbb a legény is -nevetett, s ez általános vidámságban megkezdték a tánczot. A -kisasszonyok egyrésze föltette a nagy dobon a kérdést, hogy: «… mit ér a -lány turnür nélkül», a többi tánczolt. Bevetődött néhány daliás -cserkesz-tiszt is, mely oknál fogva bascsausz Ibrahim az asztal alá -merült hirtelen. Szép magas legények voltak ezek, aranyos kucsmákban s -hadilábon áltak a Koránnal, már a boritalra vonatkozólag. A csárdásba -bele is álltak azonnal és csörögtek a réznyakú kardok, minek láttára -bascsausz Ibrahim fölmerült az asztal alól. Bizonyosan úgy gondolkozott, -hogy most már ők quittek. - -Egyszer aztán hosszú kiáltás hallatszik az utcza tulsó oldalán. Az őr -kiáltja a Gewehr heraus!-t. - -– Kilencz óra – mondják az emberek – gyerünk. - -– Hát már hogy volna kilencz óra? – mondják mások az üvegek körül. - -– Nem hallja kend, hogy kiáltott a poszt? - -– Nem azért kiáltott ám az fiam, – inti az öregebb a tapasztalatlant. - -– Hát? - -– Hát mert a lábára hágtak – nevet amaz. - -De pedig fujják azonnal a takarodót. A népség fizet, sebesen távozik, de -némelyek ott maradnak. Több van már a fejekben, mint kellene s -kimondják, hogy csak azért sem. Ezek a zászlóalj vadjai, a daczosak. Az -ezrednél az a furcsa szokás állt, hogy a ki otthon rossz volt, -büntetésből letették a novibazári zászlóaljhoz. Ily módon szép társaság -került össze. Egy csapat lefokozott altiszt, továbbá hosszabb börtönt -ült legények, meg olyan sarzsik, a kik «konstatálva» vannak. Ez az -utolsó stáczió a lefokozás előtt. - -Az őrség tisztje elunja várni, hogy mikor mennek már haza. Azonban hátha -nem hallották a czapistrángot. Parancsot ad hát a trombitásnak, hogy -nyissa ki a korcsmaajtót s fujja el nekik a küszöbről a takarodót. Ez -Georg Tóthot, a konstatált frájtert olyan dühbe hozza, hogy a -szolgálatban álló szent emberhez teljes erővel vágja a sapkáját. - -Az őrség közbelép. - -Másnap csend van a barákokban. Tóthot le fogják fokozni, a kitünő lövőt, -a ki ötszáz lépésről öt golyóból mindig beküldött négyet a mozgó -figurába. Szomorú eset az ilyen. - -Délután már meg is jön a parancs, amelynek kiadásához utoljára áll oda -Tóth frájteri minőségben. Onnan lassan halad be a szobába s leveti a -zubbonyát, hogy lefejti róla a csillagokat. - -– Nem sajnálja, Tóth? - -A konstatált katona egykedvűen felel: - -– A piros bojtot el nem vöhetik tőlem. Azt sem, hogy én vagyok a legjobb -lövő a batalionban. Ezt mög – s ledobja a földre a posztócsillagokat – -hagy vögyék. Nem evvel gyüttem én ide, hát nem is köll neköm evvel mönni -haza. - - - - -A KÖZIGAZGATÁSI VÁLYÚ. - -A birkaköröm erősebb, mint a vas, mert a vas, ha egyszer elkopott, el -van végleg kopva, a birka körme azonban újból kinő. Így történt, hogy a -község külső határában a nyájak elrontották a vályút, mivel a nyájak -ivásközben beleálltak lábaikkal a vályúba s bár mint volt ez a vályú -hozzáértő mesterek tudománya szerint vassal vasalva, csak elkopott. -Kilyukadt az oldala. A nyájak ezt szomorúan vették tudomásul, mert e -lyuk folytán nem maradt meg a víz a vályúban, hiába merte tele a juhász. - -Így persze nem maradhat a bürge és a juhász, be is üzent egy arrajáró -embertől a községbe, hogy elromlott a vályú. - -– No – mondta a biró az üzenetvivőnek – ez furcsa. - -– Már miért volna furcsa? - -– Hát hogy elromlott a vályú. - -– De magam láttam biró uram, erősködött az ember. Megmutatta a juhász. -Olyan lyukas az, mint a Bodárovics Jóczó ködmöne. (Jóczó ugyanis a -hivatalos koldus a faluban s ez okból lyukas ködmönbe kell járnia.) - -– Hm, – vélte a biró – az nem elég. Az nem numerus, mivelhogy kelmed ma -még nem hivatalos ember. - -– Ma még nem, – esett beszédbe a hirhozó, megörülve igen nagyon annak az -egy szónak, a mit politikából ejtett ki a biró. – Azonban a mit látok, -azt csak látom. - -– No igen, – hagyta rá a biró és méltóságosan legyintett a kezével. Ő -könnyen legyinthetett méltóságosan, mert ő volt a legnagyobb úr a -községben s az ilyennek mindenféle illik. Ha Bodárovics Jóczó legyintene -így, elvennék tőle a lyukas ködmönt s csak a jó isten tudná megmondani, -hogy miből építene akkor tornáczos házat. - -– Hanem – mondta legyintés után a biró – ide hivatalos szem -szükségeltetik. Mert ez hivatalos dolog. Ennélfogva köszönjük kendnek a -hiradását, a többit pedig majd elintézi a község. - -A községháza nagy szobájában ott ült mind a hat esküdt a padokon. Öt élt -belőlük. Szerezsán Milos pedig aludt. Ez nem is állt föl, de a többi -felállott, mert a biró most olykép nyujtotta ki a balabbik keze kisujját -(suta volt az öreg), mint mikor kiküldetésbe szokott rendelni hivatalos -személyeket. - -A kiküldetés… Szép dolog az, az a kiküldetés. Jóformán ez a legkedvesebb -az egész világon. Magyarország fele abban utazik manapság, azon oknál -fogva, hogy a kiküldetésnek hátránya nincsen, ellenben vannak előnyei, -mik napidíj néven neveztetnek és summa summárum számoltatnak el. Nem -lehet hát csodálni, hogy a hat esküdt közül fölállt azonnal az öt -eleven. Nem lehet csodálni annál inkább sem, mert az ő évi fizetésük a -körségnél kétszáz forint, ellenben a megválasztásukra hatszázat költenek -el. E szerint némileg érthető az esküdtek fölállása, kik is a biró felé -fordulván, kérdő tekinteteiket reá szögezték (ismét kiveendő Korankter -Lyuba, a ki bandzsal s ez okból nem néz oda, a hova akar. Csak oda -nyul.) - -Azt mondja a biró: - -– Esküdt lészen kiküldendő a vályú tárgyában. - -A segédjegyző azonnal föl is jegyzi, hogy esküdt küldendő ki a -juhfalkánál kilyukadt vályú tárgyában. - -Erre így szól Drága Milos esküdt: - -– Nem jól lesz az az írás. - -– Már miért? – kérdezi a biró, ama híres Obálics Obrád. - -– Mert esküdtek kellenek oda, nem pedig esküdt – mondja Drága Milos. – -Egy ember nem ember. Hivatalban. - -Obrád biró a föltámadt zajt olykép csendesiti, hogy kopog az asztalon a -pipája makjával. Mikor eziránt rendbe jönnek, szól megint lassú -szemrehányással: - -– Egy ember, egy ember. De egy embernek két szeme van. Két szem eleget -lát azon a vályún. (Ez czélzás volt Korankter Lyubára, a ki sanda létére -sohasem tudott egyenesen a szolgabiró szemébe nézni. Már pedig az -egyenes tekintet adja meg a becsületet, különösen, ha még a szemöldökét -is egyenesen szúrásra fésüli az ember.) – Ennélfogva Drága Milos -kiküldetik, hogy nézze meg, igaz-e a vályú hiresztelt kilyukadása. - -Most már nem bánta Milos, ha elmarad a második hivatalos személy. -Kiment, befogatott a forspontos kocsiba, azon hazahajtott s megrakván -magát tarisznyával, kulacscsal és dohánynyal, útnak is eredt ki a -pusztára. - -Most, hogy a községi forspontos lovai megindultak Drága Milossal, -azonnal gyorsabban halad a történet. Milos ugyanis aznap kiért a -falkához, megdeputálta a vályút és belátta, hogy abból már soha többé -ivóedény nem lesz. Ezt elvégezve, letelepültek a juhászokkal, kártyáztak -egy kicsit. Milos nyert három juhsajtot, meg egy fekétére szívott pipát. -Másnap pedig bevitte megint a forspontos és Milos jelentést tett a -birónak a vályú mibenállása tárgyában. - -– E helyett újat kell csináltatni – intézkedett a biró és azonnal -elrendelte, hogy árlejtés tartassék a helyszínén. Azért a helyszínén, -hogy jól odamérje az itató kutak közé az ács. Továbbá azért a -helyszínén, hogy ott csinálja meg az ács és ne kelljen külön fuvarral -kiszállítani. Takarékosan kell bánni a község vagyonával – vélte a biró. -Mert ha gazdag is a község, csak elfogy a vagyon, ha nem kimélik. A -helyszínén továbbá azért is, hogy – különben senkinek semmi köze az -indokoláshoz. - -Az árlejtés meg is tartatott. A biró volt kint meg két esküdt s el is -vállalta egy mesterember az új vályút. A leghíresebb ács volt az a -környéken, de talán a világ minden ácsai között, pedig közöttük oly -kiváló emberek is voltak, mint szent József. Ez a bizonyos, a kiről most -szó van, a Vélity Pája nevezetű. Ő például a gerenda oldalára ragasztott -ötforintos bankót egy szekerczecsapással úgy levágja onnan, hogy sem a -gerendának baja nem esik, sem a bankónak. - -Fogadásból szokta ezt csinálni, a ki nem hiszi, próbát tehet vele, ha -van kidobni való ötforintos bankója. Ilyen ember Válity Pája, a ki -elvállalta a vályút tizenhét forintért, két forintért pedig a rávaló -vasalást. Ezzel aztán másnap visszajöttek a biróék s rendben volna -minden. De ép mikor a napidíjakat utalványozzák egymásnak, mondja a -biró: - -– Baj van, mert a régi vályút pedig el kell újra árverezni. - -E czélból harmadnap újból kimentek s negyednap visszajöttek, miután -Válity Pálya megvette a régi vályút nyolcz hatosért (tisztán csak a szép -nagy szögek kedvéért, a mik benne vannak. Mióta a sátoros czigányokat -pusztítják, nincsen valamirevaló kovács az országban). Ezt így most már -tökéletesen eligazították, hetednapra pedig kiküldték Jakoblyev Isza -esküdtet, hogy nézze meg, vajjon csakugyan maga Válity Pája csinálja-e a -vályút. Mert az nem járná, ha valami értetlen emberre bízná ezt a -munkát. No, ez az óvakodás körülbelül fölösleges volt, mert a hogy -Jakoblyev Isza kiment, látta, hogy csakugyan tulajdon maga Válity Pálya -dolgozik ott, készítvén szorgalommal a régi vályúból az újat. Isza ebben -meg is nyugodott és referált otthon, hogy Válity csakugyan maga -dolgozik. - -Ily szorgos gonddal készült a vályú s igazán nem lehet panaszkodni, hogy -a közdolgokban nincs meg a kellő ellenőrzés, mert a biró az örökké alvó -Szerezsánt is kiküldte egyszer, nézné meg, hogy micsoda bádogokkal -boritja Válity a vályú külső falait. Fontos kérdés ez, mert például -fényes bádog ilyen helyre nem való. Abban bámulja magát a birka, mint -tükörben szokás és elfelejt inni. Szerezsán nem talált semmiféle hibát -odakint, mert a bádog, a melylyel Válity odakint dolgozott, nem volt -fényes, sőt rozsdás. Szerezsán másnap hazament, jelentést tett s egyben -tudatta, hogy holnapután alighanem ki is mehet már az átvevő bizottság, -mert akkora készen lesz a vályú. - -Obrád biró ezt tudomásul vette, azonban úgy okoskodott, hogy ilyen -alighanemes jelentésre nem lehet intézkedni. A község vagyona elvégre -nem arra való, hogy egész bizottságokat küldjenek ki egyszerre s úgy -lehet, nem is lesz kész akkora a vályú. Ez okból még egyszer kiküldötte -a pusztára Okotics Szimót, hogy tapasztaljon mindent körül. Inkább egy -embernek fizessék a napidíjat, mint négynek. Szimó kiment, Szimó bejött -s jelentette, hogy csakugyan át lehet már venni a vályút. Kész van és -Válity Pája olyan büszke rá, hogy ki sem lehet mondani. Erre aztán -kiment az öttagú bizottság harmadnap s nem negyednap jött be, hanem -ötödnap, mivel némi áldomást is csináltak és vissza is nyerték azonnal -Válity Pájától a tizenkilencz forintot. - -Most már van vályúja a birkáknak odakint a pusztán s két-három -esztendeig semmi gond arra nem lesz. Obrád biró bölcsesége így elintézte -a dolgokat. Gyorsan és ügyesen, a közdolgoknál szükséges és köteles -ellenőrzéssel ment a munka. Mindössze a számadásokban tünik fel kissé ez -a kiadási tétel: - -Egy nagy új vályú a pusztai falkához… 107 frt 40 kr. - -– Százhét forint? – kérdezi a szolgabiró, mikor egyszer beletekint. – -Nem sok ez, biró úr? - -– Hát – mondja a politikus Obrád – vannak olcsóbbak is, főbiró úr. Ezt -azonban Válity Pája csinálta, híres ács… a ki a bankót úgy levágja a -gerendáról, hogy semmi baja nem esik. - -Obrád annyira jólelkű ember. Dicséri Páját s magamagát nem említi. Pedig -ő is le tudja vágni a bankót (a nélkül, hogy előbb a gerendára kellene -ragasztani). - - - - -A TEHÉN LÁNYA. - -Pirók egyszer a herésből, a hol naponta a tömérdek pompás étel között -álldogálni szokott, megindult és elment a herésből. Ez csudálatos, mert -Pirók máskor nem mehetett el onnan, miután kötél volt a nyakára kötve s -a kötél másik vége egy karón fityegett, a melyet a földbe szokott -beverni a kapás. Ez igen jó és hasznos szokás egyébként, mert nélküle -Isten tudja mi dolgokat művelhetne Pirók e tágas térségeken. Ha az -elejéről kezdjük, úgy kell venni az egészet, hogy út halad el a herés -mellett. Bár nem tulságosan látogatott. Néha eltelik félnap, hogy senki -arra nem jár. Ugyanis nincsen arra dolga, hát minek is járna arrafelé. -Ilyenkor a csönd tökéletes. A jegenyék, ha némi szellő van, bólogatnak, -a tányéricza pedig észrevétlen lassan forgatja nehéz virágát a nap felé. -Darazsak járnak s méhek is. A kukoricza levelei, a mint a szárhoz -verődnek, zörögnek olykép, mintha ember járna köztük, pedig nem. Az égen -néha föllegek is vannak, fehérszínű felhők, de ezek is csak ritkásan -vannak. Lehet, hogy most másfelé van dolguk. Egy-egy pusztai kutya oson -át a herésen s eltűnik a kukoricza mögött. Csont van a szájában vagy -valamely földönjáró madár, a mit éjjeli álmában elfogott. Azt viszi most -elásni, hogy szűkebb időkre is legyen étel. A jegenyéken szarkák -csörögnek olykor s valahol messze egy szélmalom szárnya forog. Csak a -legtetejét látni, a mint a kukoricza fölött fölmerül, hogy ismét -eltűnjön s hogy rögtön utána következzen a másik. A szélmalom az ilyen -játékba soha bele nem ún. Valószínűleg tudja, hogy a szemnek, a mely a -nagy mozdulatlanságok nézésébe kifárad, ő mulattatást nyújt. - -Pirók, a vén tehén is elszórakozik ezen. A kert közepén szokott állani, -fejét rendszerint az út felé fordítván s gondolkozik. Az állást nem unja -el, mert négy lába van s így a teher köztük megoszlik. Miről -gondolkozhatik egy tehén? Mely gondolatok járhatnak az ilyen nagy, -hatalmas koponya mögött? Bizonyos, hogy gondolkozik, mert ha nem -gondolkozna, sírni sem tudna. Pedig sírni tud. Van úgy, hogy nagy könyek -folynak ki a szemeiből és szőrén az orráig gurulnak, onnan pedig -leugranak a földre. Szomorú ezt látni, mert ha már valami baja van, -miért nem tudja elmondani szegény, legalább csak annyira, a hogy például -a kutya elmondani bírja. Minden beszéde a könyeiben van. Úgy lehet, -ilyenkor apró magzataira gondol, hogy ugyan azok hová lettek? Biz azok -ki vannak csapva a pusztára, legelni s így messze estek az anyjuktól. Ha -ez az eszébe jut, kinyújtja a nyakát, a fejét fölemeli és búsan nagyot -kiált, hogy hátha elhalatszana hozzájuk: - -– Bú… - -Nem felel rá senki s Pirók a herébe harap. Legfeljebb a kapás jő elő a -hangra s kihúzván a karót a földből, itatni viszi a tehenet. Pirók -lassan megy utána, mert idős már ő s minden járásában, kelésében -bizonyos komolysághoz van szokva. Nem is csinál soha semmi bajt. Senkit -fel nem döfött eddig és istállózás idején oly békében van együtt a -lovakkal, hogy az ritkaság. Esetleg, ha ismerős kerül elébe, a kit már -rég nem látott, ugrik egyet, akárcsak az egészen fiatal és -viselkedésükben még meg nem állapodott borjúk. Az az eset is, mikor a -herésből megindúlt, bár a kötele le volt czövekelve, nem most történt, -hanem már jóval régebben s voltaképen az egésznek az okozója egy apró -leánygyermek volt, egy elhagyatott, szerencsétlen kisded. Nem kellemes -történet ez, talán kár is elbeszélni, bár némileg tanuságot tesz Pirók -gondolkozási képességéről. - -A kis lány a kapás lánya volt, már jobban mondva a feleségéé tudniillik, -a ki azonban a kicsi életéért cserébe adta a magáét s meghalt szokás -szerint. S bár igen sírt utána a gyermek, hogy a föld felett maradjon, -már kérésének eleget tenni nem lehetett és életadóját lehelyezték -közanyánk ölébe. Hát maradt még ugyan a házban két növendék lány, meg -egy furcsa eszű fiú, de mit ér mindez a kicsinek. Maga az apja éppen nem -értett ahoz, hogy ilyféle lelkeket miként kell ajnározni. - -Hol is tanulta volna. – Egy tuczat évig volt katonája a császárnak annak -idején, ez éveket csupa francziákkal és taliánokkal való tülekedésben -töltötte. Azután haza jött és megházasodott, azaz hogy feleséget vett, a -ki most utolsó gyermekénél ily bucsútlanul távozott az élők közül. A -vakarcsot bizony csak a növendék lányok gondozták, a hogy tudták, bár -hiszen még a tulajdon anyák közt is van nagyon sok, a ki az ilyen apró -tollas egerekhez mit sem ért. Biz az csak éppen kinlódott s úgy élt -(mint mondani szokás) miként az angyal: hol evett, hol nem. Bekötötték, -a mibe tudták, rázogatták is, ha kedvük volt hozzá, egyébként sírt -szegény csodakeserves módon nap-nap után. Jól meg volt teremtve pedig, -mert mindezen penitencziáinak daczára sem vitte el sem az első, sem a -második hónapjában a halál. Bár ugyancsak rászolgáltak a növendéklányok. -A kisebb olyan hetrefüles-féle forma volt, a másik meg mintha -megesküdött volna a szomszéd tanyával, örökké azt járta. Ez már a legény -után vetette magát akkor. - -Ezt a kis darab lányt letették valahova. Ahogy bekötötték, odahelyezték -valamely fa alá az udvarba, vagy pedig a ház végébe az árnyékra, hogy -ott feküdjön. Egyik sem számolt azzal, hogy a nap halad s az árnyékból -hamarosan tűző sugarak helye lesz. Jöttek aztán a darazsak, jöttek a -legyek, a szép, nagy zöld legyek és ellepték a darab lány arczát és most -már szegényke amaz iszonyatos ordításokat művelte, a miket tűrni igazán -nem lehet. Belepte a kis tehetetlenséget mindenféle csúszó-mászó állat s -ép ilyen esetben történt, hogy Pirók nem állotta ki tovább síró hangja -hallgatását. Már rég figyelte a hangot a tehén, a mint hol elhalón, hol -keservesen zokogott. Állt egy helyben és hallgatott, mert hiszen amúgy -sem igen tehetett egyebet. A kisded azonban egyre sírt, mert égette a -nap és rágta a sok légyféle madár: a tehén egyszer nagyot ugrott, mint -olyan ember, a ki már nem bírja tovább türtőztetni szíve szakgatásait, -kirántotta a czöveket a földből és kötelénél fogva húzván azt maga után, -felhaladt a szikes parton a gyermekig és annak az arczába fújt: - -– Fú… - -Többször ismételte ezt, meleg párázatát rálehelvén ama kicsiny -istentőlvalóra. Fúvására mind lementek róla a legyek, a darazsak és -Pirók oldalára szálltak. Pirók azonban hol szarvával, hol farkával -ellenük harczolt s mind, mind elkergette. Ilyen állat ő, ha jókedvében -találják. Topogott ott a gyermek körül, a mely a házfal aljában feküdt -jótehetetlen s most, a tehén orrából némi kis anyai meleget érezve, im -elcsöndesült. Pirók kinyújtotta a nyakát, fölvágta a fejét és akár a -kürt, beleszólt az elernyedt, napvilágos meleg nyári csöndbe: - -– Bú… - -Szavát a hetrefüles nem hallotta meg, mert isten tudja csak, hogy mivel -van örökké a feje tele neki, amaz pedig éppen nem hallhatta meg, mert -ismét odakódorgott. Tisztán csak a kapás hallotta meg, a ki a szöllőben -valami öreg almafa föltámasztásával bajoskodott, a melynek ágai a -gyümölcsök terhétől ketté akartak hasadni. (Mert az almafa is ép oly -bolond, mint némely ember: hogy sokkal több gyümölcsöt nevel, mint -amennyit elbír tartani.) A Pirók hangjáról neki az eszébe jutott, hogy -itatni kellene az állatot. Sietett is most már a fával s vén ágait -valahogy föltámasztván, előkerült. Kereste Pirókot a helyén, de nem -találta s csak később födözte föl a ház végén, az árokszélben. - -Az ám, ott. Mert úgy történt, hogy hánykolódásaiban a kisded megfordult -egyszer maga körül a meredélyes parton és kedvet kapván a guruláshoz, -bele is gurult az árokba. Ép olyan vízjárásos esztendő volt akkor is, -mint a mostani, a mely arról nevezetes, hogy ha jól belevágja az ember a -földbe az ásót, kút fakad a nyomában. Jó latyakos volt akkor az árok, -félderékig bele is süppedt a gyermek. Odaért az apja és nézte. Kihúzta s -megint nézte. A vén katona így szólt: - -– A ruhája alja sáros. Hát azt ollóval körül tudnám vágni. De a lábai is -csupa sarak, hát hogy vágjam le a lábait? - -… Efajta szeretetben élt a kisded, mígnem egyszer megunta az ittlételt. -El is következett az anyja után. No, jobb is volt neki, hogy eltemették. -Annakidején még nem voltak a pusztában papféle emberek, mert bizony -szegény püspökeink vagyoni viszonyaiknál fogva egyáltalán nem értek arra -rá, hogy a pusztákba papot állítsanak. Hát csak úgy temették, ama régi -módon, betéve őt is a domboldalba, ahol ezeréves csontokból van a föld. -Ne higyje azonban senki, hogy ez csak úgy megy, Hübele Balázs módjára. -Mert ennek mindenféle szertartásai megvannak azért, csak éppen a deák -kornyikálások hiányzanak. A koporsót az apja barkácsolta össze s egy -éjen át két szentelt gyertya égett a kis halott fejénél. Csak ezután -tették őt be a dombba, miután előbb annak oldalát megnyitották. A sógor -pedig, bizonyos nevezetű Fölföldi Mihály, általánosan ismert istenes -ember, tömjént tett a pipájába és rápipált szegényre, mondván: adj, uram -Isten, neki örök nyugodalmat. - -Pirók áll a herés közepén s néha hosszakat bőg. Más alkalommal köny -csordúl a szeméből. Kire gondolhat ilyenkor? Saját magzataira, vagy -pedig erre a gyermekre? Nem tudni. Az ember csak tépelődik és senki -feleletet efajta kérdésekre nem ad. - - - - -FIGURACSINÁLÓK. - -A Maros valamely oldalából következett el a luntra és igen nagyon tele -van homokkal. Oly tele van, hogy a széles, tetejetlen bárkának az -oldalai majd megmerülnek, a mely esetben (✝✝) kétségkívül lekívánkozna a -víz fenekére, hogy abból aztán soha többé elő ne jőjjön. A ki a kezében -írások fölé rázza a porzótartót, el se hinné, hogy a homok olyan nehéz, -hogy az csoda. A kevés homok is nehéz, a sok homok pedig még nehezebb. -Ezen a luntrán pedig sok van belőle nagyon, mert a homok tavaszidőtájban -és nyár elején végtelen drága és azt érdemes messzi vidékekről hozni. -Ugyanis úgy van, hogy a homokot kell keverni ahhoz a mészhez, a melylyel -egymáshoz ragasztják a bérkaszárnyák szomorú téglafalazatait. Hol van -homok? Van odakint a pusztaságban: a futó és a sivó. Egyik sem -alkalmatos. A futó az, a mely a szél fuvását szó gyanánt érti, s megy -vele, merre csak a szél akartja; a sivó az, a melybe belesüpped az ember -s ha kocsival megy benne, ugyanazt láthatja, mintha vízben járna: a -kerék hullám gyanánt hozza föl a homokot. Van ezenfelül a száraz -vidékeken többféle. Ott van, a melyen csak a kutyatej él meg, továbbá a -bogácskoró, a mit a juhászok szamarai szeretnek. Ez fehér, sziket terem, -és mindent, a mi hozzá ér, veresre mar. Van azután a szőlőhomok. -Semmiféle gyümölcs nem izűbb a világon, mint a mely a homoki földön -termett, annak a zamatját csak az tudja, a ki próbálta. Ez is szép -homok. A mit reggel a szőlőhártyára kapálnak harmatos időben, délre -visszafolyik. Már hiába, ez a természete és olyan csigák találtatnak -benne, mint a milyenek tengerek fenekén. És nyáron át meztelen lábbal -senki rajta nem járhat. Már délelőtt is nagy erővel kell futni egyik fa -aljától a másikig, árnyéktól árnyékig, hogy ne égessen a homok, délben -pedig, a midőn egészen a jegenyék fölött áll a nap, magamagátul meggyul -rajta az odavetett gyufaszál. - -De ez azért még sem az a homok, a mit a luntrán hoznak. Ahhoz, hogy a -téglák egymáshoz álljanak s ne ránk, hanem unokáink fejére szakadjanak, -más homok kell. Néven nevezve: éles homok. Éles homok az, a melyik -nagyszemű kavicsos és fölösen van közte macskaezüst. Várakozó János -figuracsináló, a ki az egész életét ezen foglatosságban tölti, így vél -róla: - -– A legjobban mégis csak arrul üsmerkszik, ha az embör a szájába vöszi. -Ha a fog alatt roppan: jó, ha nem roppan: iszap. - -No hát akkor így van. El kell fogadnunk ez igazságot, mert különbet úgy -se tudunk. Ennélfogva tényleges az igazság és tényleges a homok a -parton. Ezt messziről hozzák, mert az ilyen éles homok, a mi csupa -kavicsból van, az idők folyamán porrá összetörődve, manapság igen kevés -találódik. - -– Ritka madár ez – adja föl a szót Vízhányó Mihály, a ki a luntrán -szintén a homok irányában működik. – Ritka madár ez a mai világi -életben, akár az arasztos szalonna. - -Bizon, el kell ismerni, arasztos szalonna manapság ritkán kapható. Csak -úgy a vékonyosát élik a népek. Ámbátor nem rossz, nem lehet mondani, -hogy rossz volna. Van olyan is, a ki húsos. Az ilyen húsos szalonna a -makkon hízott disznótul ered. Soha kanászt vagy kondást, ember ne bánts, -mert az neveli föl neked a húsos szalonnát. - -A luntra a Marostorokból jött s itt kikötött a város alatt. Könnyű -ilyenkor a vele való gyüszmékelés, mert széles a víz. A Maros partján -belehányták a luntrába a homokot és most talicskázzák kifelé. Vízhányó -Mihály és társai: Szabad Nagy Mihály, Négyökrü Ferencz, Vadlövő Pál a -munkások. Ezek talicskáznak. N. Szabó István pedig csinálja a figurát. A -homokot ugyanis formákba rakják a parton és e formák szerint méri föl az -értéket a tulajdonos. Nem kis sor ez. Annak minden állásában, testében -oldalában és tetejében rendnek kell lenni. És meg kell lenni a -kubikméternek benne, pedig a ki csinálja, N. Szabó István, csak annyit -ért hozzá, mint én. Én semmit sem értek hozzá, azonban N. Szabó István -úgy szemléletből meg tudja állapítani a rendes térfogatokat. Azt az -embert, a ki az ilyesmit tudja, a ki a lapátnyél hosszából kiveti -ugyanazon kubikot, a min a mérnök félnap mércsikél, úgy hívják magyarul, -hogy figuracsináló. Ezúttal N. Szabó István. Hordják elébe talicskán az -éles homokot és annak hűvösségét a lábaira fordítják. Ő hátrább lép s a -homokot föllapátolja a figurára. De szép figura pedig. A ki figurát akar -látni, ide jőjjön. Ilyen figura talán nincs is több a világon. - -Akkor azt kiáltja le egy gyerek a partról: - -– Mit csinál kend, Pista bácsi? - -N. Szabó István föltekint rá. Egy darabig néz s ez idő alatt áll a -kezében a lapát. Azután fölismeri és felel: - -– Figurát. - -– De nem jól csinálja kend, – évődik a gyerek – mert hátul a sarka -megbomlott. - -– Ne törődj te avval. - -Most jönnek ki az egy szál deszkán a luntrából azok az emberek, a kik -talicskákkal a homokot onnan a partra eszközlik. Sorjában jönnek, a -minthogy sorjában járnak befelé is, mert a szál deszkán nincsen kitérő. -Mikor odafordítja egyik figurához a homokot, azt kérdezi: - -– Hát ez ki fija-csikaja? - -Mondja rá a figura-csináló: - -– Hát a Gergő fia. - -A Gergő szintén homok irányában dolgozik ugyanezen a luntrán. Fölszólnak -a gyerekhez: - -– A Mészáros Ilus a te anyád? - -– Az – mondja a gyerek. – Az az én anyám. - -– A mustoha anyád? - -– Hej, dehogy is mustoha – pattan föl a gyerek. – Valóságos anyám neköm -a Mészáros Ilus. - -– Úgy hát? – mondja a talicskázó. – No, mindjárt gondoltam. Te hát az -első embörtül való vagy? - -– Én? – szól a gyerek. - -– No – mondja a talicskás és megfordul a szerszámja előtt, hogy majd -halad befelé a luntrába – mingyár gondoltam. Te barna vagy, a Gergőtül -való gyerökök pedig mind szőkét vetöttek. - -Hallgatnak egy darabig. A gyerek a partról újból szól: - -– Elmönnék én kendtökhöz figuracsinálónak. - -Feleli rá a figuracsináló foghegyről és a pipa mellől: - -– Hát gyere. - -– Mi a fizetés? - -– Hát kapsz egy hónapra négy forintot. - -– Mög kosztot úgy-e, de önni nem? - -– Hát azt nem – véli tovább az ember. Azután szótalan lapátolja a -homokot. Szépen egyengeti. Mikor legjobban csinálná, hátulról valakinek -a mellét érinti a lápátnyél. Jól meg is üthette. Egy vizi katona ez, -káplár sarzsiban a monitorról. Azonnal föl is támad benne a harag s azon -a csodálatos nyelven, a min az isztriai beszél, egy csomó gorombaságot -mondd a meztelen lábú embernek. Ő ugyanis bakancsban van. Ez csak nézi -nyugodtan. - -– Ik bin kaporál – kiáltja. - -– Und ik vár czukfürer in Wien – mondja emez. Tényleg úgy igaz. Ez -állásában is ismertem. - -A matróz-altiszt kissé elszégyenül, s megy odébb. A gyerek megint szól a -partról. - -– No ennek jól mögadta kend. - -– Hát, – mondja emez – kit hogy illet. - -Akkor kijön egy talicskával a luntrából a gyerek apja. Komoly ember. -Szakállas. A ki mifelénk szakállas, mind igen komoly ember. - -– Apám – kiált neki a gyerek – a makói hajóval möggyütt a Tecza ángyi! A -hatszázhuszonhetes sleppön mög belefult a kormányos leánya a vízbe. Mönt -a sleppön, oszt beleütődött a csárda falába, oszt az kidobta, oszt -elmerült. Haj, de hadonászott! - -Jön ki a luntrából még egy talicskás és odaszól Gergőnek: - -– Ugyan miért hagyod itt lármázni a kölköt, ebben a munkában? - -– Hát mér? – kérdi Gergő. - -– Mér? Mönnyön a dolga után. Nem csúdálnám, ha mustoha fiad nem volna. - -– Ez? - -– No hát. - -– Hát mán, hogy volna a mustoha fiam? Ez valóságos gyerököm neköm. - -A másik talicskás névszerint nevezve: Vadlövő Pál nagyot néz: - -– Ugyan? Hiszen a többi gyerököd mind szőkét vetött? - -Gergő áll. Leteszi a talicskát. A vízhez megy s pipáját kivervén, hamvát -a vízbe szórja. Rángatja a vállait. A gyerekre többé rá se néz. - -– Talán orozva került a családba – mondja utóbb. - -Nézem mindezt a partról s nem tudom, kinek van igaza. - - - - -KATALIN-BOGÁR. - -A jáczintus már kinyílt az ablakban régen s ma szent Katalin bogarat is -találtunk. A korai meleg nap szülötte ez, a napé, a mely kikölti és -előbujtatja. Kissé gémberedett volt szegény, de a szobában nagyhamar -vidáman emelgette szárnyai korálltakaróját s ismeretséget kötött a belső -állatokkal. János, a ki behozta, nem sokat ad a bogár-férgekre, de -ezúttal mégis megörült neki. - -– A mi napunk se kutya – mondta. – A ki Afrikában süt, truczczmadarat -nevel, ez mög Katalin bogárt. - -– Mit, János? - -– Truczczmadarat. A truczczmadár, vagyis magyarul nyarga, lakik az -Afrikában és tojásait homokba rakja és az nap ott azokat, kikőti. - -János e tudományát aligha az iskolából meríté, hanem inkább valamely -állatos bódé elől. Mindegy, így is csak szép az s János megbökvén -ujjával gyengén a bogarat, gyorsabb mozgásra ősztökélte. - -– Röpködj no, majom. - -De nem röpködött, hanem csendesen mendegélt az abroszon. Lassan kerülte -meg a hamutartót, a mi nagy dolog lehetett neki. Egyszer el is unta s -fölmászott reá. Mi lehet ott. Szétnézett s nem volt kedvére való a hely, -különösen egy darab papirszivar, a mely még füstölgött. A -Katalin-bogarak bizonyára nem dohányoznak. Hirtelen lejött, csuszva a -nikkel rovátkátlan lapján az abroszra. Most megint gondolkodnia kellett -(mert buta az ilyen újszülött kis bogár), hogy merről jött s merre -menjen. Nyitogatta a takaróit, ami olyforma lehet náluk, mint mikor az -ember gondolkodva a haját borzolja. Végül mégis a helyes útat találta -el. Egy darabig az abrosz sárgás virágain lépkedett, de a midőn a piros -részre ért, megint csak megállt. Bajos ez nagyon. Hogy menjen valaki -annyi sárgából egyszerre annyi verességbe? - -Ez ismét nehéz tépelődés volt. Egyszer vissza is fordult, de azután a -kietlen veres tenger szélére ment s aggódva tekintett rajta végig, hogy -vajjon látná-e a túlsó partot. Hja, hol van az. Egy egész araszszal -tovább. Ki látna el egy araszig, mikor ő maga nem nagyobb, mint két -gombostű-fej. - -Szerencsére segítségére érkeztek a belső állatok. A belső állatok hárman -vannak s két fajra oszlanak. Az egyik fajban aztán megint van két alfaj. -Még az őszről maradtak meg a szobákban s azóta beczéző gonddal -őriztetnek, mint ritkaságok, egy légy s két szunyog. Ebből az egyik -alacsony, a másik ellenben sokkal magasabb termetű. - -Mindhárman védett személyiségek. A légy házunk legye, a szunyogok házunk -szunyogai. Nem bántanak senkit. A nap legnagyobb részét a padlaton -töltik, a hol vékony fekete vonalkáknak látszanak. Csak ha napfény van, -bujnak elő s este a lámpa köré jönnek. - -Tapasztalt állatok ezek, a kik már a második szunyogöltőt élik -keresztül. A világért sem szállna el a lámpa fölött, ellenben tudja, -hogy a külső tejüveg oldalán melegedni lehet, a nélkül, hogy megégne. -Ilyenkor úgy látszik, hogy lábszárait nyujtóztatja. Rúg velük, hol -egyikkel, hol a másikkal, míg mind a hatra rákerül a sor. Nem tobzódók, -kevéssel megelégszenek, a szikvizes bor csöppjeit szeretik s e -tekintetben izlésük különbözik a légyétől, a ki megint a sör bolondja. - -A légy egyéb tekintetben is egészen más. Kissé szemtelen, de ez, mint -örökölt baj, megbocsátható. A két szunyog állandóan a dolgozóban -tartózkodik s teljesen negligálják a füstöt. Tél közepén, mikor átlag a -szobák melegebbek, mint ilyenkor, a csupasz falon tartózkodtak, most a -képek alá bujnak s egész nap hírt sem hallani felőlük. Ellenben a légy -végig jár mindent, most itt van, a másik pillanatban a konyhában. Úgy -látszik, úgy tud ügyelni az ajtónyilásokra, mint a ki-bejáró macska. -Mindenfelé elmegy, de onnan mérgesen száguld el, ahol rányitják az -ablakot. El-eltünik a virágok közé, de evés idejekor föltétlen előjön s -ilyenkor kihívja maga ellen a legerősebb kritikát is. Valószínűleg -tudja, hogy nem bántják, máskép nem volna ily önhitt. Odáig vitte már, -hogy töbször emelkedett fölé valamely pohár talpa, hogy aztán zsupsz: -voltál és nem leszel. Mégis mindig megkímélve maradt az ilyen sorstól. -Hadd éljen. Ő az egyetlen azok közül, a kik kortársai voltak s ha -tavaszig megmarad, csodálatosan bámult ős lesz ő az ifjabb generáczió -előtt. A legyek társadalmában egy év egy századot képviselhet s -ilyformán ez az izmos állat (mert légynek csakugyan izmos) egy letünt -század szokásait viszi át az új nemzedéknek. - -A tavasz pedig, mint jáczintus és katalin-bogár mutatja, már nem messze -jár. A nap, téli elhajlásából egyre jobban emelkedve fölfelé, nap-nap -után hosszabb látogatásokat tesz. Ez igen vidám helyzet. Mire pár hónap -mulva megunjuk s védekezünk ellene, már el is felejtjük, hogy mennyire -kedves ilyenkor. Az nagy élvezet, a tavasz jöttét lesni a nap forgásán. -Ni, már a kulcstartóig szolgál a sugara, ni már a képig is bejár. Az a -képráma sem ragyogott egy félév óta a napfényben. Nem csodálható, hogy -ilyenkor sebesen jelen meg a légy, de még az esti világhoz szokott -szunyogok is. Bizonyos, hogy egyik fajta sem kedves jószág, de most van -bennük valami hírhozás, valamely üdvözlet, a mely sokkal többet mond, -mint az utczán mászkáló fiatal urak világos keztyűi. - -Így volt ép ezen a reggelen is, midőn a szent Katalin bogarát nálunk -tisztelhettük. A veres tenger szélén megállott s tépelődött. Ekkor zúgva -repült hozzá a becsillanó napsugár sávjában a vén légy s előtte -leszállott a levegőből. Gyors lábaival előbb erre ment, azután arra, -végül egyenesen a jövevénynek tartott. Ez meghőkölt, szegény. Pár napos -létében, mióta nem tudni, mely virág oldalából, mely fal hasadékából -életre került, ilyen gyorsan mozgó fekete egyéniséget ő még nem ismert. - -Ki és mi lehet ez? Mit akar? Ekkor újból zaj hallatszik, vékony zizegés: -jönnek a szunyogok, a kik közül rendesen a kisebbik jár elől. Szintén -odatelepednek, a mint már ők szokták, aprózva a repülést, mint mikor -gyorsfutásban megállni akar az ember. Kis ideig voltak így, nézve -egymást idegen szemmel. - -De akkorra a nap is odaért, egy sugár a falról lefutott az asztalra. -Mintha a terítő vékony bolyhai is megrezzentek volna tőle örömükben, a -midőn először végigsiklott rajtuk. A légy fonni kezdte az első lábait, -majd a hátulsókat kapta fel s azokkal végig simogatta a pókszita -szárnyakat. A magasabb termetű szunyog társához lépett s most mindhárman -egyetértőleg közeledtek az ifjú jövevény felé. Valami néma üdvözlés -eshetett köztük ekkor, mert a következő pillanatban egyértelmüleg -haladtak előre s a vén légy bizton vezette kinálkozó kiflimorzsák -karibdiszei között egy koczkaczukorhoz a szent Katalin bogarát. - - - - -AZ UTAS. - -(Bormérő-szoba a városszéli utczában. Az ablakok befüggönyözve a -nyárdélutáni nap elől. A sepert padló föllocsolva, a zöld asztalok -letörülgetve, a gyufatartókban van gyufa. A söntésen tiszta poharak, -üvegek, a boroskancsó fehér ruhával letakarva, a falakon a magyar -királyok képei, Battyhány kivégzése, Petőfi halála, Kossuth gyászlapja -fekete fátyolban. Nincsen vendég. Hajlotthátú, fejkötős ősz asszony az -udvari ajtó küszöbén. Főtt kukoriczát eszeget porczelán-bögréből.) - -_Utas ember_ (lóhajtó ostorral a kezében, poros papucsban bejön a -napról. Egy kicsit nem lát, azután észreveszi az öregasszonyt): Jó -napot, anyám. - -_Az öreg asszony:_ Jó napot, fiam. (A bögrét leteszi.) Mi járatban? - -_Utas ember:_ Talán nincsen itthon a gazda? - -_Az öreg asszony:_ Nincsen, fiam. Kint vannak a szőlőbe a leányommal… -Mert a leányom a felesége… Én vagyok most a hejjöttes. - -_Utas:_ Úgy hát. Adjon hát anyám akkor egy félliter bort. Mög egy -kutyaijesztőt. - -_Az öreg asszony_ (feláll, igen meghajlott, alig bírja a fejét emelni a -háta miatt): Mit adjak, fiam? Mert nem jól hallok én már. - -_Utas:_ Talán nagyot hall? - -_Öreg asszony:_ Azt, azt… A nagyot möghallom, fiam. - -_Utas_ (kiáltva mondja): Félliter bort adjon, anyám, mög egy -kutyaijesztőt. - -_Öreg asszony:_ Talán tréfál velem, fiam? Öreg vagyok én már ahhoz. Mi -az a kutyajesztő? - -_Utas:_ Hát szódavíz. Attul ijed a kutya, ha a fejire spriczczölnek -vele. - -_Öreg asszony:_ Úgy hát? Nem értöttem mög. Hány éves maga? - -_Utas:_ Ötven löszök. - -_Öreg asszony:_ Hát persze. A fiatalok… Én már a nyolczvan körül. Hét -unoka, mög három déd. Én már mög se értöm néha a maguk magyar beszédit. -Mindönt divatabbra beszélnek, mint régönte… (Hallgat egy darabig.) Hát -hidegön iszsza az italt. Mert akkor lemék a pinczébe. - -_Utas:_ Hát inkább hidegön. Mert elég melegöm volt egész nap, anyám. -Mert paprikát őrlettem én itt a gyárba. - -_Öreg asszony:_ Paprikát? Micsoda gyárba? - -_Utas:_ Hát itt a fűrész-gyárba. - -_Öreg asszony_ (fejcsóválva halad az udvarajtó felé, hogy majd lemegy a -pinczébe, de a küszöbről visszafordul): Látom, hogy fiatal maga még, -fiam. Furfangéroz egy öreg asszonyt. Hiszen ebbe a gyárba fát -fűrészölnek, nem paprikát őrnek. (Lemegy.) - -_Utas_ (vállát vonogatja. Ránéz a Petőfi-képre s annak mondja): Öreg -asszony, öreg asszony. Már nem jól szolgál az esze. (Megtömi a pipáját s -rágyújt a maga masinájával.) - -_Öreg asszony_ (hozza az italt. Mogorván szól): Itt van… A pinczébül -való. Mert nem mindönki szerete a hidegöt… Az én időmbe még ez nem vót… -Gyár se vót. Fűrész-gyárba nem őrtek paprikát… - -_Utas:_ Hát pedig, anyám, most őrlik. Nem magyar paprikát, anyám. Az más -kérdés, anyám, az más kérdés. A magyar paprikát, a ki őrli, abba nincsen -benne a csunája. - -_Öreg asszony:_ Nincsen. - -_Utas:_ A magja sincsen. - -_Öreg asszony:_ Hát az sincsen. A magja… Hát mér vóna benne a magja? - -_Utas:_ Nohát. Az erejit is kivágják belülle! - -_Öreg asszony:_ Ki hát! Hát mit akar maga? Maga nem tud a paprikáhon? -Ugyan az én időmbe még csak a paraszti nép ötte. De most kivágják az -erit. - -_Utas:_ Hát én is aztat beszélöm. - -_Öreg asszony:_ Hát akkor miket eszplikál itt a fűrészgyárral? -Fűrészport csinál az, nem paprikát. - -_Utas_ (nevet): Jaj, anyám, az nem úgy van. Ez is őll. Van neki ojan -gépje, csak ráveti a szíjjat, aztán mén… De itt, tudja, csak aztat a -rácz paprikát őllik. Én innét alulrul való vagyok, a ráczok közül. -Azoknak az köll, hogy benne lögyön az ereje, a magja, a csumája. De -aztán három hatos lögyön egy litter. Hát ezt őllik. - -_Öreg asszony_ (megnyugodva): Löhet… Az löhet… Nem tudtam… Mán aztat -hittem, hogy furfangérozz engöm, öreg asszonyt… Mert most mindön -divatabbra van válva… - -_Utas:_ Dehogy… Már mér? - -_Öreg asszony:_ Hát épen az… Utas létire… - -_Utas:_ Nono, anyám. Igaz, hogy most utas vagyok én ezön a tájon, de -valamikor idevaló voltam én… Talán épen ebben a házban laktam. -(Gondolkozva néz körül. Nézi az udvart.) De alighanem csakugyan ez az. -Csakhogy akkor mintha kisebb lött volna a ház, nagyobb az udvar. - -_Öreg asszony:_ Hát az, tudja, úgy van, hogy az uram bővített itten. - -_Utas:_ Hát maguké a ház? - -_Öreg asszony:_ Az… Olyan valami negyven éve körül. - -_Utas:_ Úgy, úgy. Valami negyven éve. Nem az öreg Kondás Fekete -Sándortul vötték? - -_Öreg asszony:_ Hunnan tudja? - -_Utas:_ Hát hiszen az volt az én mostohaapám. Kögyetlen kemény -természetű embör volt. - -_Öreg asszony:_ Vereködős. Istenkáromló. Alja-embör. - -_Utas:_ Hát az. Hát nem is álltam a keze sújját. Ütött-vert. -Dolgoztatott, mint a kutyát, gyerök létömre. Szíjjal vert. Ugyan -kötőfékkel is. A csizmát kenyni való szalonnabőrt vetötte elém étel -gyanánt… Hiszi-e, anyám? - -_Öreg asszony:_ Hát elhihetöm, ha mondja. - -_Utas:_ Azért… Mer magának jogában van kételködni, neköm mög jogom van -beszélni. - -_Öreg asszony:_ Hát hiszen, a mi azt illeti. Bár ugyan sok beszédnek sok -az alja. - -_Utas:_ Nono. De az azért igaz, hogy mikor egyször borzasztó mögvert, -elszöktem a háztul. Möntem, a merre láttam. Neki a világnak, mint a Döme -kutyája. Aztán sohase találtak rám. - -_Öreg asszony:_ Talán nem is keresték. - -_Utas:_ Löhet. De azért csak mögvagyok. Kiindultam. Verbászon -fölfogadott egy lakatos inasnak. Az Isten áldja mög a haló porában is -Kitanultam a mestörségöt nálla, anyám. Most is lakatos vagyok én. De -fődem is van. Paprikát termelök. De van buzafődem is. Nem sok, de épen -ölég. A csalárdommal munkáljuk. - -_Öreg asszony:_ Hát van csalárdja is? - -_Utas:_ Van. Adjon még egy félliter bort ehhön a kutyaijesztőhön. - -_Öreg asszony:_ Hidegöt szeret? Mert akkor lemék a pinczébe. - -_Utas:_ Hát! - -_Öreg asszony:_ Nono. Mert van, a ki nem szereti a hidegöt. Én mindig -mög szoktam kérdözni. Ugyan a vejem is. - -(Elmegy a borért. Addig a vendég meredten bámul a padlóra. Néha a -falakra tekint, amik közül negyven év előtt megszökött.) - -_Öreg asszony:_ No, ehol a bor. Hideg. - -_Utas:_ Hát majd fizetök is. Ez jó bor, mert muslincza van benne. -Aszongyák, hogy a pancsolt borra nem mén a muslincza. - -_Öreg asszony:_ Arra nem. De azért löhet úgy muslinczát fogni, oszt -készakarattal beletönni… Mer a világ furfangos. Mindig divatabbra válik… -Mondom, hoztam föl a pinczéből két fürt paprikát. Én éhös vagyok. Nem -várom már a vejeméket. Van jó pörkölt szalonnánk – a magunk szalonnája, -– aztán az énneköm ölég vacsorára. - -_Utas_ (gondolkozva néz az asszonyra): Én még ma nem öttem. - -_Öreg asszony:_ Nem-e? Tán megcsömörlött? - -_Utas:_ Hát… igön is, nem is. Úgy volt, tudja, hogy hajnalban indultam. -Mondom, ha ideérök, beadom a paprikát őlletni, én mög elmögyök a -leányomhoz. - -_Öreg asszony:_ Hát itt van a lánya a városon? - -_Utas:_ Hát… igön is, nem is… Haj, haj… Hát tudja a lány bevágyakozott a -városba a rokonhoz. Mert van itt rokon. Hát haragudtam. Mondom: ide elő -a városba jó lössz lófrálni, úgy-e, de a paprikapalántát locsolni nem -tetszik. Hozzá is nyúltam vagy néhányszor. Akkor sírt. - -_Öreg asszony:_ Kiskorukba én is fenyítöttem a gyerököket. De -nagykorukba nem nyultam hozzájuk egy ujjal se. - -_Utas:_ Ej, nem ért maga ahhon! - -_Öreg asszony:_ Én? Én nem értök ahhon? Mikor hét unoka mög három déd – -– - -_Utas:_ Hát ha hetvenhét déd is, akkor se ért ahhon. - -_Öreg asszony:_ Jól van no, jól van. Ha maga jobban tudja… - -_Utas:_ Hát jobban. Hát hozzányultam. Az én véröm, én neveltem. De aztán -bőgött. Hát mondom, eredj. Vigyön az ördög. Hát vitte. - -_Öreg asszony:_ Vitte? - -_Utas:_ Vitte, a fene teremti. Ma egy hete fölöltözött, elgyütt hazulrul -ide. Már aszondta, hogy ide. Hát ma keresöm a rokonnál. A Csaba-utczába. -A Csányi Illés. A Kis-Kopán Jánosnak a sógora. A disznóvágóé, a kit úgy -is hívnak, hogy Őrmestör Jani, mert őrmestör vót a Boszniába. Hallhatta -hírit. - -_Öreg asszony:_ Nem én. - -_Utas:_ Nem? - -_Öreg asszony:_ Nem. - -_Utas:_ Hát mindegy. Hát nincs ott a leány. Hírit se hallották. Nem is -látták. No. Hát így van. Érti-e most mán, anyám? - -_Öreg asszony:_ Hát értöm. Szép vót a leány? - -_Utas:_ A valóságos hasadó hajnal. Olyan finom a képe, mint az őzbőr. A -testállása akár az űnőszarvasé. Fényös vót annak a haja, nem köllött -annak szépszagú olaj a hajába… Hüj, hüj… Az asszony. Az asszony! Mit -szól majd az asszony? - -_Öreg asszony:_ Aztán maga csak itten ül? - -_Utas:_ Hát itten ülök. Hát mit csinájjak? - -_Öreg asszony:_ Ahejjött, hogy szaladna itt a röndérséghön, oda alá mög -a csöndérséghön. Hát hogy nem kurrentáltatja? - -_Utas:_ Én? - -_Öreg asszony:_ Nem is én. - -_Utas:_ Kurrentáltassa a kurrentáló ménkű. Ha elmönt, mönnyön. Ha -ennyire tartotta az apját, mönnyön. Jó kutya hazajár. - -_Öreg asszony:_ Az embör nem kutya. - -_Utas:_ Kutya biz az. Az ilyen az kutya. Szökött disznó. - -_Öreg asszony:_ Ne késértse az istent. Maga is szökött, fiam… Innen -szökött a szülei házbul. - -Az utas összesöpri a pénzt, a mi a koronából visszajárt. Megtörli a -szemét s nagy sóhajjal szakad föl a melléből: - -– Hát én is szöktem. Nem ver az isten bottal. Jó éjszakát. - -Elmegy, behúzva maga után az ajtót. Az öreg asszony utánna néz és -csendesen motyogja: - -– Az úr könyvében áll: mögbüntetöm az apák bűnjeit heted iziglen… - - - - -RÁGYUJTÁS. - -A munkához való pipa rövid készség, ellenben a tisztán csak időtöltésből -való füstöléshez hosszabb szárú pipa is használható. Nem nagyon -hosszúszárú, hanem csak a mennyi az embert megilleti. Ez vasárnap -délután nagyon alkalmas, ha otthon a karosszékbe, illetve magyarul -mondva, a gondolkodó székbe helyezkedik az ember s csendes terveket -csinál a felől, hogy a jövő héten milyen munkába fog, melyik napon megy -ki a paprikaföldre s melyik napon kellene herét kaszálni, mert a lovak -mostanában nagyon étkesek, kiheverték az étvágytalanság betegségét, -pedig Kalszbád fővárosában sem voltak, a hova az urak szoktak járni. - -De ezuttal nem a gondolkodószékbe ül János, mert nem is rávaló az idő, -hétköznap estefelé lévén. Csak az előbb jött haza a földből, vacsora -ideje még nincsen, a nap pedig délután ugyan jól odabámult a dolgozó -Jánosra, tehát egy kis bor szoldával igen elférne. - -Tehát gondolja a katonaviselt János: Direkczió Fekete Tóth Mihály, a -bormérő. Nem is messze van ugyan. El kell menni oda. János a hosszabb -szárú pipát viszi, meg a dohányzacskót. A zacskót a zsebben, a pipát -ellenben kézben forgatva. Ez a külvárosi utczán lassan, sétálva haladó -Jánosnak tekintélyt kölcsönöz. - -Fekete Tóthéknál csendes hely van. Hétköznap nem igen van más vendég -ott, mint csak maga a gazda, mert az állóvendég hamar odább halad. Tóth -Fekete ráér a hivatalában egész nap különféle rendeket tartani az üvegek -és a poharak között. Közben kinéz az ablakon, ha kocsi zörög el előtte -az út porában. Nagy Zakar alsószomszéd alighanem új kamrát épít, mert -téglát hordat, de csak a féle olcsót. Török Péteréknél nagybeteg lehet -az asszony, mert kétszer is végigment az utczán a doktor kocsija, Barna -Andráséknál mostanában nem nagyon sok pénz lehet a házban, mert a -tüzelni való fát talicskában viszik a boltostól. Az utcza eseményeit így -le lehet olvasni az ablakból a nélkül, hogy a hivatalát csak egy lépésre -is ott hagyná az ember. - -– Adjon Isten jó estét, – köszönt be János az ajtón. - -– Jó… – mondja Tóth Fekete, mert ő szűkszavu ember. Irgalmatlan vastag -hangja van neki, ha ő azon félannyit beszél is, mint más, már -kétannyinak látszik. Ennélfogva nem igen szól semmit. - -– Hát majd egy pohár bort, – véli János. - -Tóth Fekete a bort a zöldmázas kancsóból a pohárba önti. Többet öntött, -azért egy keveset visszaönt a kancsóba. A poharat az ablak felé tartva, -látja, hogy sokat öntött vissza. Ismét önt tehát hozzá a kancsóból s -most kedvtelve látja, hogy az arány tökéletes, mert még szódavizet is -kell föcskendezni a pohárba. - -A vegyi folyamat így elvégeztetvén, Tóth Fekete a pohárral a kezében a -söntés elől méltóságteljesen kifordul s nézi, hogy hova ült le János. - -Hogy azután elébe tenné a poharat. De János még nem ült le. Fekete Tóth -vár egy darabig, de mert a helyzet nem változik, egyik asztalhoz -közeleg, a poharat ráteszi, ő maga pedig ismét megy az ajtó-ablakhoz, -hogy az utcza napi történetének valamely kiváló eseményét szemlélni el -ne mulassza. - -János a széket elhúzza az asztaltól s ráül. Kis hörpintést nyel a -borból. Jól van elkászolítva, mondható. - -– Haj, haj, – mondja – nahát… - -Ez a kijelentés most már a dohányzásra vonatkozik. Egy kis füstöt kell -itten csinálni, a mely az asztal fölött szeliden legelne, mint a nyáj. -Nem lehet e nélkül el lenni. János első sorban a dohányzacskót veszi -elő, a mi nem kis fáradságba kerül. Szép, nagy, termetes zacskó, a mely -alig fér a zsebbe s így alig jön ki belőle. Két kézzel kell előszólítani -onnan. - -A zacskót János kicsavarja, mert a nyakát kell annak kicsavarni. Így -szépen szétborul, sallangjai szerteállanak. Némely sallangon -értéktárgyak mutatkoznak, pipaszurkáló, továbbá csiholó aczél. Ez -azonban már régi szerszám, használaton kívül van, csak becsületből -őriztetik, mint a régi szolga. - -János a kibontott zacskót az asztalra helyezvén, fejjel föléje hajol, az -orrát szinte beledugja s a dohány illatából mély lélegzetet szed magába. - -– Aztán még ez se dohány? – kérdezi hangosan. - -De Tóth Fekete nem szól semmit. Úgylátszik, ma épen nem kívánja a -beszédbe való elegyedést. Lehet, hogy összeveszett az asszonynyal, vagy -levelet kapott a fiától, a ki a Pesten tanul. A levél mindig veszedelem. -A kinek nincsen baja, nem küld levelet. - -János megint kortyant s ezen igázságokon elgondolkozik. Mert a mi igaz, -az igaz. Azonban gyere csak ide pipa. - -János ránéz. - -A csutorát a szájába veszi s belefuj. A nyelvével pattogtat a csutora -végén. Ha a csutora azt mondja: sz–sz–sz, akkor baj van. Ha azt mondja: -hup–hup–hup, akkor rendben van minden és örömében sírva könnyezhet -minden igaz ember egy ilyen valóságos pipa láttán. - -A pipa eleinte azt mondja: sz–sz–sz. - -– Ejnye, – mondja János – ugyan él-e még, a ki csinált? Bujjon bele az -ördög. - -Jobban belefuj. Mint a rezesbandánál szokás a nagy trombitába. Tóth -Fekete odanéz, de nem szól. Csak gondolja magában: dagad a pofaszijja. - -Gunyolódók véleményeire nem kell azonban adni semmit, mert akkor sohasem -megyünk semmire. János fuj a pipába kegyetlen. Valami kirepül belőle, -azontúl a pipa azt mondja: tup–tup–tup. - -– No, – véli János – csak nem veszünk mink össze. - -A kisujj működése következik. Vannak balgatag emberek, a kik a pipa -belsejét bicskával kaparják és szurkálják, a mi gyakran kényelmetlen -meglepetésekre ad okot, mert a pipa a makjánál kilyukad. Jóérzésű ember, -a ki tart valamit a pipájára, a kiskörme ujjával, másként mondva a -kisujja körmével hatol a pipa kráterébe, hogy benne tisztálkodást -végezzen. Ez lassú s komoly munka. A körömnek a pipa minden oldalán le -kell csusznia, teszem azt például, mint mikor a kubikosok készen vannak -a gödörrel s ásókkal az oldalait tisztogatják egyenesre felülről lefelé. -A pipa, az állam hasznának ezen kiváló égető kemenczéje ily módon -tisztul s oldalairól a fölösleges anyagok a köröm működése nyomán a pipa -aljára, a makkba hullanak. - -Ezuttal a további munka abban áll, hogy a pipa és a szár egymástól -elválasztatik. János a szárat jobbkézre marokra fogja, ujjainak azonban -ezért szabad tér marad a további működésre. A mi ujja már most csak -maradt, az mind a pipát fogja, azt az alsó végével a szájához emelvén. - -János előbb levegővel teleszívja a tüdejét megint. - -– Engödelmet kérök, – mondja, befelé szíva a szót, pedig senkisem ül az -asztalnál, de hát ez már szokásos s ki mit már megszokott, ne tegyen le -arról ez világi életben, különösen ha amugy is tiszteletadásról van szó. - -Azután a pipába belefúj. - -– Sss–sup–sup–sup, – mondja a pipa s minden belenemtartozó anyag kirepül -belőle s épen azért szokás engödelmet kérni, hogy ha valakit ezen -lövedékek találnának, azt zokon ne vegye. - -Szár és pipa ismét egybekerülnek. - -A pipát jobbkézzel János a zacskóba beleállítja, olykép, hogy ha a pipa -hajó volna, a dohány meg víz, a pipa most megmerülne a dohányban és -elsülyedne. Így azonban nem sülyed el, sőt a dohány csak úgy megy belé, -hogy János az egyébként lenézett balkéz mutatóujjával belekaparássza. - -De a kaparászás nem állandó. Időnkint azt abban kell hagyni tömés -szempontjából. A jó gyujtat dohány a pipában a tömést épen úgy -megkívánja, mint a liba. Míg azonban a dohány belekaparászása a balkéz -mutatóujjával történik, a tömést nagy általánosságban a középső ujj -végzi. János e tekintetben kivétel, mert a János balkeze középső ujját a -malacz még kicsi korában kettéharapta, így Jánosnál a tömésre a nevetlen -ujj van hivatva. - -Úgy leginkább, ha félig van dohánynyal a pipa, akkor történik a tömés. -Most újból belékaparászás s ismét tömés. János néha hörpint s közben -fokozott elővigyázattal tömköd, míg a pipa dohánynyal megtelik. Ez -időben újból tömködés. Tudomány ez, bárki bármit is beszéljen. A -tömésnek úgy kell történnie, hogy a szívás levegője azon értelmesen -haladjon át: nagyon friss és könnyű ne legyen, ellenben kemény szívások, -úgynevezett szipákolások se fordulhassanak elő. - -Ha ezeknek tekintetbevételével egy megtömött pipát kedvtelve tart maga -elé az ember, mint a János is, nem lehet valóságos pipás az, a ki erre -ne mondaná, hogy: - -– No, ez most már csakugyan egy rendes gyujtat dohány. - -Ez most már teljesen jó volna, ha nem volnának tökéletlenek az emberek. -De az emberek azok. Egyik rész azért tökéletlen, mert nem végzi rendesen -a munkát. A másik rész azért tökéletlen, mert mindent jobban akarna -csinálni, mint kellene. - -János olvasva is ezen utóbbiak közé sorozható, mert bár a készség most -már tökéletesen rendben van, János még csak most fog hozzá, hogy a -pipában tartózkodó dohánynak fészket csináljon. - -Halhatatlan dolog ilyesmi a gyufakorszakban. Miről jó az, manapság, -fészket csinálni? De hát hiába, ez szokás, ez tradició, ez a pipázás -régi erkölcsei közé tartozik s eredete a csiholás idejébe esik vissza. -Szóval a taplókorszak maradványa. Mert akkor igenis szükséges volt a -dohány tetején a fészekcsinálás a tüzes tapló részére. Azt megkívánta a -bükkfatapló is, az ürömtapló is. Nem volt köztük személyválogatás. - -– No, – mondja János elégedetten és a szájába veszi a csutorát. - -Gyufatartó van az asztalon, de kissé távolosabban fekszik. Azt közelebb -húzza, mint a következő hadműveletek alapját. Kihuz belőle egy szálat. -Pirosszáru, sárgafejű gyufa. Jó gyufa szokott az ilyen lenni, – ha jól -van megcsinálva. János végighúzza a porczellántartó reczés oldalán, a -gyufa egy kicsit ég, de mire János az égőfát a pipáig elszállítaná, -elalszik. Hármat is kivesz most és megvizsgálja a fejüket. Mert ez -megint olyan dolog, hogy a nagyon kicsi fej sem jó, a nagyon nagy se. - -Mondják, hogy a gyufából rendszerint a harmadik szokott az lenni, a -melyikkel rágyujt az ember, ennélfogva mindjárt elsőnek a harmadikat -kellene eltalálni. De ez nem mindig sikerül, mert a gyufa amugy is igen -kiismerhetetlen állat. A szegedi gyufát Temesváron használják, a -temesvárit Gyulán, a gyulait Selmeczbányán, a selmeczit Szegeden. Szóval -egyik sem próféta a tulajdon hazájában. Húzásuk van nekik, mint a -csendes nyári estéken a réti vizen a vadkacsáknak szokott. Tanulmányozni -kellene már egyszer ezt is, mint a madárvonulást. - -A másik gyufa, a harmadik gyufa sem sikerül. A negyedik azonban szépen -ég s János barna arczára egy rézbőrű indiánus színét veti. János viszi a -gyufát a pipához és fokozottan szil. Mondják ugyan úgy is, hogy szív, de -Jánosék úgy mondják, hogy szil. Így legalább a szó nem egyez. A dohány -tüzet fogott s János a szájából kékes füstöket fu a levegőbe. - -Ez kéjes érzés. János a pipát kiveszi a szájából és nézi a parazsaló -dohányt. Tisztességes szűzdohány ugyanis ilyenkor kidudorodik a ippából. -Mint mondani szokás: keresi a finánczot. Mikor János ezt a látványt -kiélvezi, a hüvelykujjával lenyomja a dohányt. Az ezen elnyomási -törekvésekre azaz felel, hogy kialszik. - -– Hejnye, – véli János – tán az ördög bujt beléd? - -A gyujtási kisérletekben János szerencsétlen ezuttal, mert csak az -ötödik gyufa fogja meg. Az örökös serczengések Tóth Fekete figyelmét is -felköltik, ki is az ablaktól félig elfordulván, komoran nézi Jánost, a -ki az ő vagyonát ily példátlan módon pazarolja. - -No, de most már ég a pipa vidámán. Ez Jánost arra indítja, hogy beszédbe -kezdjen. Tóth Fekete ugyan nem felel neki semmit, de ő csak beszél. -Hogy: ha hat napig nem lesz eső, beleüthet az istennyila a kukoricába. -Továbbá aszondják, hogy a burkusok meg a francziák már megint -hadakozásba vannak elegyedve. Még továbbá, hogy Tápé alatt annyira -megapadt a Tisza, hogy a Süvöltő kidugta a fejit a vízből. Ez a Süvöltő -az a kisértet, a ki a hajósokat, halászokat, lóusztatókat lehuzza a víz -fenekére. - -A dohány a pipában e közben feletájig leér, de mert a szónokló János nem -szívja elegendőképen, ismét kialszik belőle a tűz. - -– Hej, – feddi János, – a szél hordja el a hajadat. - -Ez kemény kívánság, mert az akasztott ember haját szokta a szél -elhordogatni a régi időben, a mikor az akasztott ember addig lógott a -fán, a míg le nem szakadt a lánczról. Mert a kötélről másnap már lánczra -tette át a hóhér, a kötelet eladván orvosságul. Igen hasznos volt -torokgyík ellen. - -Félpipánál a rágyujtás nem úgy van, hogy a pipát talán egyenesen -tartanák. Ilyenkor a gyufa áll egyenesen, a pipa szeliden oldalra fordul -s a láng beleszívandó. Az első szál nem sikerül. János beledugja a -pipába, hogy majd a második gyufa tüzének segít. A második sem sikerül, -a jó reggelét neki. János azt is beledugja a pipába. Jön a harmadik -gyufa, a negyedik gyufa, jönne az ötödik is, de Tóth Fekete az -ajtóablaktól komoran megindul. Elmegy a söntésig, a hol egy kis asztalon -a tulajdon dohányos-szitáját tartja. Azt szó nélkül a János asztaláig -elviszi, leteszi, a gyufatartót pedig fölmarkolja és elviszi a -kisasztalra. - -– Ne te ne! – kiált föl János, csodálkozva. – Hát kend? - -– Hát én? – gordonkázik mély hangján Tóth Fekete. – Hát én! - -– Hát miért viszi kend el a gyufát? – méltatlankodik János. - -– Hát – bődül Fekete Tóth, – azért hoztam helyötte dohányt. Inkább adok -kendnek ingyen dohányt, de ingyen gyufát nem adok. Mert kend több gyufát -prédál, mint dohányt. - -János erre mérgesen kicsap egy hatost az asztalra s megy. Az ajtót -egészen kitárja, úgy lép át rajta. A lépcsőn visszafordul: - -– No, – mondja – hallja kend. Ide se gyüvök többet. - -Tóth Fekete tudvalevőleg lovaskatona volt, minélfogva huszáros zsebje -van a nadrágján. A balkezét mindig ebben a zsebben tartja, van benne két -régi négykrajczáros, egy Mária huszas, három Libertás-pénz, ezeket -szokta csörgetni vele. A balkéz lassan és óvatosan kihuzódik a zsebből, -egészen addig, hogy a mutatóujj a szabad levegőre juthat. A mutatóujj -meredten mutat a zsebszélről az ajtóra. Tóth Fekete a János fenyegető -szavára elütőleg dörgi: - -– Leginkább tögye be kend az ajtót, mert így nagyon luftos az ájer… - - - - -EGY SZÖKEVÉNYRŐL. - - -I. - -A nagy, ódon fekete házban egy öreg asszony lakott. A régi épület a -forgalmas, zajos utcza közepén olyan volt, mint egy nagy darab -elhagyatottság, a százados fák olyan szomorúak, a réz oroszlán a nehéz -kapuban oly antik zöld volt s oly néma nyugalommal tartotta fogai között -a kalapácsot, hogy szinte félve néztek reá az emberek. Az utcza gyerekei -az iskolából jövet elvégezték pajkos játékukat minden háznál, de e -komor, sötét falak mellett csöndesen, szépen mentek el, a mint nekik -egyébként minden fal mellett elmenniök kellene. Abba a házba nem kiabált -be a napernyőcsináló, nem csöngetett lármásan a vizes ember s a félkezű -verklis, a ki harmincz év előtti nótákat zörgetett, nem mert beállni a -keréken járó bandával a kapu alá, a hirdetés-ragasztó emberek nem merték -odaakasztani a ház oldalára a polgármester megátalkodott és -kétségbeejtően egyforma kiáltványait – igen, így féltek e háztól -mindenek, pedig a házban csak egy öreg asszony lakott. - -Ezt az öreg asszonyt úgy hívták, hogy Woodenné, ámbár igazság szerint -Kardhordóné volt ő. Az ura volt Kardhordó Wooden István, a régi -Kardhordók és a brit Wooden baronetok egyesült családjának sarjadéka, -erőszakos kedvű magyar. Miután sokan úgy kezdték találni az ő idejében, -hogy a nevük idegen s bizonyos bélyegadó révén magyar nevekhez jutottak, -a büszke úr haragba jött, mert nem akart mindenkivel egyforma nyelven -neveztetni. Struczczpolitikus volt az öreg, mint a legtöbb az ő -idejebeli emberek közül, a pipát igen dühösen fújta, igen lármázott igen -hosszú, magasra kanyarodó bajusza volt neki, sasorra, széles vállai és -hatalmas járása s tekintélye volt már csak ezeknek alapján is, ámde e -tekintélynek ő csak annyiban vette hasznát, hogy midőn letette a -Kardhordó nevet s csak a Wooden-t használta, a midőn leverette a házról -a kardhordó pánczélos ember czímerét s csak a Woodent hagyta ott, három -kutyaformát valami mezőn, a mi épp olyan volt, mint három kicsi nyúl a -kerti salátában, – nem nevette meg érte senki. - -A felesége sokkal jobban szerette, semhogy nevette volna s azért a nagy -szeretetért történt aztán, hogy a midőn Wooden meghalt s a lelke fölfelé -törekedvén, nagy dilemmában lehetett az úton, hogy vajjon a Kardhordó -ősökhöz térjen-e meg, vagy pedig amazokhoz, a kik talán még most is -csattos czipőkben járják odafent fellegekből álló útjait a -mennyországnak – hogy ezen halálozás tökéletesen letaszította Woodenné -arczáról egyszer és mindenkorra a mosolyt, elállította szivében örökre a -vidámságot és szomorúvá tette az asszonyt, az asszony a házat, a ház a -gyerekeket, a verklist s a polgármesteri kiáltványokat, a melyek pedig -már elég szomorúak voltak amúgy is, ex offo. - -Magára maradt a nagy házban, a hol, a nélkül, hogy parancsolták volna, -lassan-lassan csendesre vált minden. A finom fekete lovak aczélpatkói -egyre ritkábban csattogtak az udvar gránit koczkáin, a nagy batár -elegáns, úri lármája ritkán hallattszott, mert szinte sohasem húzták elő -a kocsiszínből, pedig olyan szép czímerek voltak az oldalán. János -huszár, a folyton folyvást fiatalodó János huszár egyszer csak abban -hagyta a deres sasszárnyak viaszkolását s engedte az Árpáddal bejött -magyarok büszkeségét téltul lógni lefelé, mint ama bizonyos taliánok -arra lent Pádovában, a kikkel egykor verekedett, s a kik köztudomás -szerint igen rusnya népek. - -Valóban csodálatos dolgok történnek olykor. A nagyságos asszony ő -méltósága, a mint megint hallgatagon ülne a kietlen nagy szobában, -szeliden mondta egyszer, hogy bántja a folyosón az a nagy -sarkantyúpengés, mert igen visszhangos s másnap János leszedvén a -csizmáiról a sarkantyúkat, lealjasodott olyanra, mint a többi inasnépe a -háznak, a kik úgy csusszannak a padimentumon, mint fűben a gyík. Lám, mi -marad meg Jánosból, az egyenes magyarból egy szomorú asszony kedveért. - -El kell azonban mondani azt is, hogy néhanapján volt valami kevéske -vidámság a házban. Nyári napok voltak ezek, az udvar nagy gesztenyefái -széles zöld leveleiket benyujtották a csurgó sárkány fejébe s -teleszórták töviskes gyümölcscsel a köveket. A nap belátogatott -közöttük, az ablakok nyitva voltak, ódon szekrényekből levendula illat -áradt elő, a konyhában csörögtek s pókhálós üvegeket hoztak fel a -pinczéből. - -A batárt kihúzták a lakatos szinből s olyan csodálkozva nézte végig a -cselédnép, mint a pusztai csikós a parádés kalapját, a mit egy évben -csak egyszer kap ki, midőn lejön a birtokra az uraság. - -Itt is az uraság jött, a nagyságos ifiúr, Kardhordó-Wooden Endre a -katonaiskolából, a gyönyörű szép kék mentében, a sárga zsinórokkal, a -lakkczipőkben, a miken finoman pengett a kicsi ezüst sarkantyú, a fényes -szablyával az oldalán, a piros sapka hetykén a feje tetején, kék -szemében az élet nevetése, piros ajkán az élet kaczagása: János huszár -önmegtartóztató ember, mert annak idején ime milyen szenvedélyeket -állott ki a taliánok között, de a midőn az aranyos Endre úrfiért ment ki -a batáron a vasútra, alig tudta megállni, hogy meg ne ölelje ezt a -helyre huszárkölyköt… édes, gyémántos, drága Bandi fiú… Régi ház volt -ez, régi népek, régi szivek, régi cselédek, nem értjük már meg manapság -az ilyesmit. - -Az asszony hogy várta otthon! Nem volt még akkor öreg, csak a bánat, az -éjszakai olvasás, mert örökké a férje naplóit tanulta, öregbíték. -Nemcsak az ablakok nyiltak ki e napokon a házban, hanem kinyiltak a -szivek is, a szemek csillogtak, mindenki friss volt, ügyes és eleven, -még a zenélő órát is felhúzták a folyosón s az bolondos régi dolgokat -muzsikált a napfényes meleg délutánokon. - -Ez így volt minden esztendőben néhány hétig, a míg a vakácziót töltötte -a fiú, kiből Isten szent segedelmével vitéz katona, előkelő állású úr -lesz valaha. - -– Egész hadakat fog ez komandérozni és neki viszi a magyarokat minden -néven nevezendő ellenségnek – vélte János a cselédszobában ebéd közben s -kocczintott az unalmas, zöldruhás vadászszal, a ki pedig szintén egy -volna a néven nevezendő ellenségek közül, mert csak cseh az istenadta. - -Woodenné e napokban ismét olyannak érezte magát, mint a régi időkben, -mikor ő fiatal volt, Kardhordó élt s e szép nyulánk, karcsú fiú a -folyosókon futkosott, beszélt és kaczagott. Az ő szívében ez a fiú már -nem is volt az Endre gyerek, az ő szívében ez a fiú maga volt a -Szeretet, az anya isteni szeretete egyetlen gyermeke iránt, a mi -szétterjedt az egész házban, a hol mindazt gyöngédséggel, tisztelettel -nézték, a mi az Endréé volt… oh, hogy minek is kell neki elmenni ismét - -Az élet azonban tele van nevetséges fogalmakkal s nehány bizonyítvány -kedvéért, a mit az év végén kiadtak az iskolában, elszakítja a fiút az -anyjától. Míg a szabad idő tartott, együtt voltak mindig, Woodenné -annyit tudott beszélni a fiúnak az atyjáról s az oly áhitattal hallgata -mindezt. Naponkint kilovagolt, nehány ismerőse volt a városban a régiek -közül, azokat fölkereste, egyébként csak otthon ült mindig, az édes -anyja mellett, a ki boldog volt teljesen e napokban és imádkozott az -istenhez hálaadást, mert engedi szent kegyelemmel, hogy az ő édes -gyermeke ily jó, ily derék, ily egyszerű életű legyen a férfivá érés ez -éveiben is, a midőn pedig tudnivaló, hogy sokan elvesztik a józan -eszüket s az elveszett józan eszekre oly ritkán akad egy-egy becsületes -megtaláló. - -– Én édes jó fiam, mennyire szeretlek én téged. - -Azután el kelle menni a fiúnak ismét. Ez az ötödik esztendő volna épen. -János a szemeit törülgette, s úgy kellett vigasztalni a vén gyereket, -hogy ne sírjon, nem tart ez sem örökké. Még egy év kell mindössze -Endrének, egy esztendőcske csak – vigasztalta önmagát Woodenné, a midőn -arra gondolt, hogy most már e két havi boldogság után ismét tíz hónapig -úgy éljen egyedüllétben, szomorúan, a férje naplóival foglalkozva s írva -egyre a szeretettől áradó, hosszú leveleket a fiúnak a -märisch-weisskircheni katonaiskola szürke falai közé. - - -II. - -Woodenné minden befolyását felhasználta, hogy Endre azután, midőn a -veisskircheni iskolától búcsút vett, haza jöhessen szolgálni. A -hadtestparancsnok, a vén ősz tábornok, valamikor régi jó barátja -Kardhordó-Woodennek és személyes ismerőse az özvegyének, csak nehezen -volt rávehető erre. Fejtegetésekbe bocsátkozott, hogy az nem jó, nem -czélszerű, a fiatal katonák elpuhulnak otthon, különválnak a többitől, -megmásítják ama bizonyos testületi szellemet és szenved a szolgálat. -Elmondta, hogy mi a szolgálat, hogy az szent s mindezt Woodenné, a ki e -szent dologgal látta körülvéve fiát, áhitatos figyelemmel hallgatta -végig. Végül azonban a tábornok engedett, elhatározását megmásította s -Endre hadnagy, a helyett, hogy fent Wielostoskában járná csapataival a -határt, és unná a kietlen életet a lengyel hegyekben, hazajött. - -A szomorú házban újra vidám napok kezdődtek, de csak egy időre. Mennyi -poézis, mennyi melegség, mennyi öröm volt az első napokban ez az élet, -mig unalmassá nem változtatta a megszokottság. A fiatal tiszt, szinte -gyerek még, lassan végig kezdte csinálni azt a léha, mire sem való -életet, a mit az unott, egyforma helyőrségi szolgálat változatossá -tétele czéljából rendeznek lelkük, egészségük s tárczájuk rovására a -katonák. - -Woodenné, a ki a távolban levő fiára nagy szeretetével földöntúli -tulajdonságokat rakott, lelkében megbántódva vette észre e teljesen -köznapi nyilvánulásokat. Az első véres szem, az első átmulatott éjszaka -után való zavart tekintet, rekedt hang, a ki nem aludt mámor száraz -jelenete reá nézve olyan dolgok voltak, miket eddig sohasem látott s az -öregvő asszony, ki egyedül férje emlékének, vallásának s fia -bálványozásának élt, a lelke ezen három szentsége közül megrendülni -érezte az utóbbit. Más az, ha fárasztó gyakorlatok után porosan sáros -lovon tér haza a fiú, mintha éjjel jön meg pezsgős hangulatban, -fellármázva az egész házat, feldöntve mindent, a mihez ér és szétdobálva -füstszagú ruháit a folyosón. - -Pedig csak a végét látta azon mulatozásoknak, a miket az éveken át egy -katonaiskola szigorával a falak közé zárt fiú most, hogy beleszabadult -az életbe, elkövetett. Az őrült hajrá, a mi naponkint ismétlődött, a -vendéglők külön szobáinak titka maradt s neki legfeljebb halvány -sejtései támadhattak azon arányban, a mint a fia egyre jobban költötte a -pénzt. - -Utóbb jeleneteik is voltak. Elvégre is nem oly gazdagok, hogy az ablakon -lehetne kiszórni az aranyat. Az egykor édes, szép jó Endre fiú pedig -lassankint belefásulva az élet mindazon részébe, a mi nem a gázlángok -tejüvegjei alatt, zeneszóval és pezsgőpohárral a kézben telik el, az -előző napi mámorral az agyában oly modorban beszélt vele, a mitől -Woodenné megrettent. Hogyan, ez az ő fia volna? Sokkal erősebb volt, -sokkal régebben meghalt a férje és sokkal régebben hozzászokott ahhoz, -hogy az ő nézete legyen dolgaiban az irányadó, sem hogy sírni tudott -volna, könyörögni a rossz útra tért gyermek előtt, nem, csak beszélni -tudott vele. A bálvány jó tulajdonságai elfogytak, a máz lehullott s -csak egy dorbézoló czifra báb maradt belőle, minden benső tartalom -nélkül. Olykor be is zárták, mert a szolgálatot elhanyagolta. - -– Ennek rossz vége lesz – mondta neki az anyja szárazon. – Én nem sokáig -tűröm ezt az életet. Nekem ilyen fiú nem kell. - -Az morogva távozott s végig csörgött kardjával a lépcsőkön. - -Nem sokáig tűri ez életet – mondá az anyja… Ej, mit, asszonybeszéd. Nem -érdemes gondolkozni rajta. - -Utóbb már alig beszéltek egymással. A hadnagy megmondotta otthon, hogy a -társai között kell étkeznie. Ez parancs. - -Ritkán találkoztak. - -Egy napon két sanyarú arczú úr igen alázatos képpel korcsolyázott be -Woodenné elfogadó termébe s egy papirlapot adtak át neki. - -– Mi ez? – riadt föl félve az asszony. - -– Ez kérem – mondta az egyik, erősen igyekezve azon, hogy egyik szemével -belenézhessen a másikba – ez egy megóvatolt váltó négyezer forintról. - -– S mi közöm nekem ehhez? - -Az egyik úr mosolygott s a másik is mosolygott, mintha igen vidám, -humorisztikus kérdés volna ez. - -– Nagyságod neve van rajta. - -Ez a csapás úgy hatott reá, mintha villám ütötte volna. Férje halála óta -nem érzett szivében ily sajátságos megrezzenést, ily lélekzetállító -ijedelmet. Kezei reszkettek, a mint a papir átvette s megnézte rajta az -aláírást. «Özvegy Kardhordó Wooden Mihályné» – ez volt rajta. - -Rettenetes. Az írás az Endréé. Oh, ki hitte volna ezt. Mereven -megszédülve bámult a papirra, ha az idegenek ott nincsenek vele a -szobában, végig veti magát a földön s ott zokog. - -Így azonban nem volt más tenni való, szó nélkül ki kellett fizetni az -egészet s jó képet csinálni a hitvány játékhoz. A mint az emberek -elmentek, gondolkozni kezdett a dolog felett, valósággal kétségbeesett. -Majd az a gondolat erősödött meg az eszében, hogy elkergeti, elűzi a -fiút a háztól, majd hogy áthelyezteti innen. Hideg tervek kergették -egymást láztól égő agyában, utoljára beléjük fáradt és sírt. - -Az nap sírt egész nap. Az úrfi este sem volt otthon. Woodenné -aggodalmasan feküdt le s a gondolatai nem hagyták aludni. Reggel felé -elszunnyadt, de alig pihent, újra fölébredt valami vad lármára, a mely a -szürkületben az utczáról hangzott föl ablakaihoz. Zaj, lárma, zeneszó, -kocsik robogása. Azután egy rekedtes, erős kiáltás. - -– Megállj! - -Megismerte Endre hangját s kiugorva az ágyból, az ablakhoz futott. Több -kocsi haladt az utczán a ház felé, az első a kiáltásra a kapunál -megállott. Woodenné mondhatlan utálattal nézte a jelenést. Két kocsiban -a banda, mely most is erősen huzott valami őrült nótát, a klarinétos -éles sikoltása fölverte az egész utczát. Azután nehán teljesen elázott -czimbora, Endre s három nő, a kik kaczagva tartották kezükben a pezsgős -poharat s Endre úr el-elbicsakolva folyton önteni akar nekik. - -Az asszony fent az ablakban úgy nézett le az utczára, mint egy rémlátó s -a szívét elfogta a keserűség. A banda húzta, az ékes kompánia leszállt a -kocsikról s nagyon vidám állapotban, ingadozó léptekkel ment a kapuhoz. -A házak ablakaiban – sok nyitva volt már – megjelentek az emberek s -szintén nézték a nagy ódon épület kapujában egybegyült társaságot. -Odabent rivalogva szólalt meg a csengetyű, melyet Endre kint teljes -erővel rángatott. - -S ráadásul még egy jelenet következett. Az utczán befordult a tejes -kocsi. A fiatal legény, erősen hajtva jó lovait, megállott a ház előtt -és – valószínűleg soha nem látva ilyent – bámulva tekintett le a -dülöngéző társaságra. - -– Eredj a kocsiddal innen. - -Ezt kiáltotta rá Endre. Woodenné nem hallotta, hogy mit felelt a fiú, -csak látta, hogy Endre, láztól égő arczal, egy ugrással fölveti magát a -kocsira s lerugdossa egytől-egyig a tejes edényeket. Az utcza, a melyet -pezsgővel locsoltak az előbb, most tejet kapott. A fiú kétségbeesetten -kezdte védeni a gondjaira bizott vagyont. Endre megütötte. E pillanatban -a zajtól megijedt lovak megindultak vágtatva az utczán a kocsival. -Woodenné látta, hogy Endre kardot ránt, végig vág a fiún, az véres -fejjel lebukik az utczára a köcsögök cserepei közé, utána Endre is -leugrik, a lovakat az utczasarkon megállítja egy rendőrőrjárat A -sebesültet, a ki ájultan fekszik a földön, fölszedik, a vezető -jegyzőkönyvét veszi elő. - -Az ajtó megnyílik s a társaság élén, a véres kardot nagy diadallal, mint -valamely commandeur tartva, a feje fölött, halad Endre s utána kaczagva -zudul be a kapubolt alá az egesz társaság. A banda új nótába kezd, ő -nagyságaik énekelnek hozzá, a társaság fütyül, zajong, lármáz s csörögve -halad föl a lépcsőkön. - -Azután egyszerre elhallgat minden. A lépcsők legfelsőbb fokán, a -hevenyén magára kapott fekete ruhában áll az öreg asszony s lekiált. - -– Vissza! Ki ebből a házból. - -A banda ijedten vonul hátra, a chansonette-kisasszonyok kissé -megrezzennek, de már ő reájuk nem sok hatással van az ilyesmi. - -Endre nem tudta, mit tegyen, a czimborák támolyogtak, egyik kezében a -kard, a másikban egy pezsgős üveg: igen nehéz alkalom ilyen reggeli -találkozásra. - -– Mama… – motyogta. - -Amaz ott fent hidegen folytatta s erős szava a visszhangos tornáczban -úgy megerősödött, hogy az egész ház hallhatta: - -– Itt nincs mama, a mint hogy fiú sincs. Én elűzöm önt ebből a házból. - -A fiú megtántorodva lépett vissza a lépcsőfokról a kapubolt alá. -Lehorgasztotta a fejét, az üveg kiesett a kezéből, a kardot azonban -húzta maga után, vérnyomokat hagyva vele a padlón. Ment kifelé s lassan, -huzódozva, megcsendesülve ballagott ki utána a megrettent társaság az -utczára. - -A hátuk mögött becsapódott az ajtó. - -Világos reggel volt már, az utczák tele néppel, a város életének támadó -lármája egyre erősbödött. - -Azután többfelől erős kürtszó hangzott, a mely megrázta a katonákat. -Látszottak itt-ott gyalogos kürtösök, a lovasság trombitásai, a mint -fujva, gyorsan járták be a várost az utánuk csoportosuló néptömeg élén. - -– Allarm… allarm… - -A mámor elszállt. Mindenfelől katonák siettek a kaszárnyák felé. - -A mozgósítás Bosznia felé el volt rendelve, harmadnap indult az ezred. - - -III. - -Második hónapja járta lent az ezred a Michailowits-Brdó szakadékai -között a haláltánczot. Nem teljesen jó mesterség ez, mert végtelenül -idegen minden, a tájék, a fák, a kövek, a bokrok. Az emberek -káromkodtak, ebbe fogózván a hegyoldalakon, hogy le ne essenek. Itt-ott -volt valami csetepaté, egyébként hol esett, hol nem. Ha nem esett, nem -volt víz, ha esett, nem volt egy csöpp száraz hely. Nem csillogott már -semmi, a ki béke idején templomparádén látja a kinyalt regimenteket, -ugyan elcsodálkozna az ilyen szennyes világon. A rozsda befog mindent, a -szíjjak kiveresednek, a ruha szétszakad, az arczokat borostás -szakállerdő fedi s a legénységnél a nyakravalóra varrni szokott fehér -vászon fogalma végkép kitűnik az emlékezetből. Hozzá egy hitvány -guerilla-hadjárat. A gyalogos katona csak fölveszi a harczot, az utána -kuszhat a bozótban az ellenségnek és beleverheti a szívébe a szuronyát, -s ez az ilyen elvadult állapotban ép oly jól esik, mint a zeneértő -embernek valami finom hangverseny, – de a lovas csak megy előre-hátra az -úttalan bozótban, öszvérnek való sziklás meredélyen s azt sem tudja, -honnan támad reá valamely elrejtett hosszas mordályból a golyó. - -Krivoscsie népe pedig a legjobb úton volt oda, hogy kiirtassa magát az -utolsó emberig. A kesetyümadarak igen kövérek voltak ebben az -esztendőben, mert rájuk is ügyel a gondviselés és összeveszejti néha az -embereket a levegőbeliek táplálása okáért. Nem akart vége szakadni a -komédiának, a herczegóczot ha tízszer földhöz verték és megtaposták, -tizenegyedszer is fölállt s nem akarta hagyni az ő kietlen hegyeit meg a -két pár kecskéjét. A hol az emberek kidőltek, előjöttek a hánokból az -asszonyok, ezek a csontos, feketeszemű nőszemélyek és puskáztak férjük -holtteste fölött. - -Még csak az kellett hozzá: asszonyokkal verekedni. Micsoda dicstelen, -áldatlan munka. Szeretett hazánk népe ez alkalommal ugyan egy véleményen -volt. Itthon is szidták a kormányt, ott lent is szidták a kormányt s ezt -érdemes följegyezni, mert ritkán van ily szép egybehangzó nézete az -egész nemzetnek. Az emberek pusztultak, a nélkül, hogy haláluk árán -előbbre vitték volna az ügyet. A ki megmaradt, azt elkeserítette a rossz -élelmezés. Egyébként végezte a dolgát mindenki, mint a hogy a medve is -tánczol, de nem a maga jószántából. - -… Egy ember azonban volt az ezredben, a kinek így is jól ment minden. -Wooden Endre e csúf, zivataros napok alatt legalább nem ért reá azzal -foglalkozni, hogy mi lesz vele. - -Bár tudhatta, hogy azért a saját külön kivonulásért, melyet a -mobilizirung reggelén rendezett, mi vár reá. - -* - -Az ilyen idegenben való véres csavargásoknak van egy különösen bántó -aktusa. A kikben van egy kis humor, litániának nevezik. - -A litánia az a szép jelenet, mikor valamely bevégzett csetepaté után -este az egymásra hordott fenyők lobbanó tábortüze mellett az őrmester -iszákjából előkerül az elegáns nevű Präzenstandesliste. Ez nem ötlábu -borjú, sem nem fehér elefánt, hanem egy széles rubrikás papirfüzet, -szétrongyolva már egészen. Ez a századnévsor. - -Azután olvasni kezdik s ez a litánia. A ki meg van, az szól a neve után: -jelen. Néha aztán nem szól senki. Újra ismétlik a nevét. Újra csönd. -Nincs. Hol van? Hol lehet? Ki tudja? Becsületes hadjáratban szépen -lefekszenek az emberek a csatamezőn, kezüket a sebre nyomják s meghalnak -együtt s másnap minden halottnak a zsebében megtalálni az írást, mely -rövid szavakkal elmondja, ki volt, hova tartozott, hol kell megölni -halála hírével a feleségét. Itt azonban, e bozótos föl-le világban, a -hol még a nép nyelvéből is kivész a «sík» fogalma, úgy tünnek le az -elevenek az élet szinpadáról, mint Kratky-Baschik szinházában a -nagyszakállu zsidó, a kit agyonver a Paprika Jancsi. - -Az ilyen csönd, a mi így a nevek olvasása után támad, valami rettenetes. -Hát ez is? Az is? Ugyan a lova merre lehet? - -Egyszer olvassák: - -«Lieutenant von Wooden.» - -Senki sem szól reá. A második szakasz legénysége között, melynek -parancsnoka volt, mozgás támad, de szót nem hallani. - -«von Wooden!» - -Nem, hiába kiabálják akár reggelig. Nincs. Volt. - -A neve után odaírják azt a pár sort, a mit a polgári halállal elhalt -embernek a sírkeresztjére vésnek. - -A tisztek, a kik ismerték a baját, egymásra néznek. - -– Jobb is neki így… - -Másnap azonban egy káplár két emberével, a mint a kutató szolgálatból a -táborba tér, csodálatos jelentést tesz a kapitánynak. Hogy ők látták -Wooden hadnagyot. Fent a szikla tetején, oly magasban, hogy az égre -rajzolódott alakja kétszeres nagyságúnak látszott, összefont karokkal, -hajadon fővel állt s nézett le a mélybe, a hol a lovak patkói csattogtak -a köveken. Állítólag reá is kiáltottak volna. Erre az alak a -sziklapárkány mögött eltünt s helyette egy fiatal leány jelent meg, a -bennszülöttek ruhájában. Szép fiatal bosnyák leány, fekete haja úgy -lobogott a hegyi szélben, mint a zászló. Az nézett utánuk hosszasan. - -– Ostobaság – mondta a kapitány s egész erővel fogott megint a -bádogdoboz felnyitásához, a melyen belül egy tíz év előtt megölt borjú -darabjai várnak konzervpörkölt alakjában a föltámadásra. - -Akár ostobaság, akár nem, a káplár azt mondta a őrtűz előtt, hogy ő erre -meg is esküszik, ha kell. A többiek a tűzbe bámulva hallgatták. - -Azután öt nap folyton esett az eső, a sziklák olyan tiszták voltak, mint -egy hollandi szoba, hatodnapra kiderült, Montenegró felül föltámadt a -havasok között a szél s ennek viharában folytatni lehetett a munkát, -minek hivatalos neve: militärische Operationen im Occupations-Gebiete. - -A Metálka-sziklák között, lovát kantáron vezetve mindenik, nyomul előre -a csapat. Az ősrengeteg üvölt a viharban s egy-egy kidöntött fenyő a -tetőről megvágódva, szertelen ugrásokkal zuhan a mélybe. - -– Itt láttam a multkor… – mormogja a káplár. - -Azután nagyot kiált, hogy hangja felülmulja a zivatar zaját. - -– Ott van! - -Föltekintenek. A meredélyes sziklán, a hol istenkisértés menni, fiatal -férfi, sugár, karcsú alak, gyorsan halad fölfelé. Egyik fenyőtől -ruganyos erővel löki magát a másikig, egy hasadékot átugrik, a -túloldalon elesik, újra felkel s megy följebb, egyre följebb. Fent a -szikla tetején nehány füstfelleg foszlányait kapkodja el a szél: ott ház -van bizonyosan a párkány-szirteken belül. - -Ez az ember azonban török ruhába van öltözködve, ránczos bugyogó, fekete -rajta – veres öv a derekán. - -Bolond, hisz az török! – nevetik a káplárt. - -– Dehogy! Nem ismerik meg? - -Az alak fent már a szikla tetején, még pár másodpercz s eltűnik. A mint -az utolsó ugrást teszi, a fehér turbán a fezzel leesik a fejéről. - -– Nézzétek! – kiabált a káplár. – Nem török, haj van a fején! Nézzétek, -most egészen ő az… - -Eltünt. Ki menne oda fel egy fegyvertelen bosnyák legény után? - -A kapitány este parancsban adta ki a századnak, ha a század szamár és ő -kikéri magának, (a kapitányok mindig kikérnek maguknak valamit) hogy -ilyen ostoba mesékkel valaki rémítgetni merje a legénységet. A ki -meghalt, az nem mászkál a sziklák oldalában. - -A parancs parancs, a század hallgatag állván haptákot, beismerte, hogy -szamár és elhallgatott. - -* - -Az ódon régi házban csendes minden. János huszár egyre öregszik, a cseh -vadász egyre butább, a vadgesztenyefák egyre hozzák szúrós gyümölcsüket, -minek nem veszi hasznát senki. A nagy szobákban egyedül jár fekete -gyászban a fehérhaju asszony és várja, hogy az idők folyásában neki is -eljőjjön a napja. - -Az órák, a napok, a hetek, a hónapok telnek s ő unja is magát itten. -Semmi dolga már, csak az imádkozni valója szaporodott meg. - -Azelőtt egyért, most kettőért. - -De kettőért-e? - -A káplár meséjét azóta hallotta már ő is. Csodálatos történet volt az, a -mit kiszínezett a fantázia. Lehetséges-e, vagy nem – nem törődtek vele -az emberek, az érdekes és gyorsan váltakozó események akkori világában -különb történeteket is beszéltek. - -Odalent is csendes már minden. Azok a kardok, miknek élét kiverte lent a -yatagán, ma már kenyérvágó kések valamely békés pék asztalán itthon. - -Azután egyszer egy kis csomagot hoznak neki a postán. Neki csomagot? Ki -gondol még ő reá az élők közül? A papiron idegen keletű betűk, a bélyeg -– az «odavaló.» - -Bent egyetlen sor sem, egyetlen szó sem. Mindössze három darab azokból a -halovány illatú kövi rózsákból, a miket csak azon hegyek teremnek, a hol -a Carst a Balkánnal ölelkezik. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -«Ők» már hárman vannak. - - - - -ÖREG CSELÉD. - -Valaha a tanyában télen is eleven volt az élet, bár télen a gazda a -hosszú éjszakák és rövid, homályos nappalok elől a városba óvakodik. -Kitekintés csak olykor van, ha a pinczében a borokat át kell fejteni, -vagy ha a törkölypálinka főzése megindul. Az mindkettő fontos és érdemes -dolog, gazda nélkül meg nem is történhet, de bizony máskor, téli időben -heteken át sincs odakint mit keresni. De azért csak volt ott mozgás és -élet, mert kint lakott Tóni, a kapás. Feleségestől, gyerekestül, -lányostul. - -A cseléd olyankor éli világát, mikor nincsen munka, legfeljebb -rőzseaprítás, a néhány jószág ellátása, meg tisztogatás és rendben -tartása a holmiknak, hogy ha már ilyen időben a gazdaság nem szaporodik -is, legalább ne pusztuljon. Azonfelül aztán leölik a malaczot, ha van, -mert ha nincs, akkor nem ölik le. Egy kis tort is szokás csapni. -Másrészt ők elmennek másfelé torokra. Szombaton a lányok a szoknyákat -vasalják, a miben vasárnap a csárdába mennek tánczolni. A gyermek az -iskolába jár; reggel elmegy, csak este ér haza, ebédet ott -tarisznyázván, mert távolos kissé az oskola. Este hazajön és akkor olvas -a könyvből. A kapáshoz pedig emberek jönnek a szomszédból telektálózni. -Vagy ő megy más felé. A szobába a padkára ülnek a kemencze mellé, annak -a fala hátukat igen alkalmasan melegíti. Ott beszélnek mindenféléről, -leginkább oly dolgokról, a mikhez nem értenek: mert a mihez értenek, azt -úgyis mindnyájan tudják; az arról való beszéd fölösleges. - -Ez azelőtt így volt, de most már nincs ebben a formában az állapot. A -kapás felesége elhalt, mert nem volt élhetős s nehány gyermek is még -apró korában ledugdosódott a földbe. Mások megházasodtak, ismét mások -férjhez mentek, a legutolsó gyerek pedig béresnek állt. Ez nem egyszerre -ment, ehhez az idők folyása volt szükséges s közben a kapás -megöregedvén, ím, öregségére egyedül maradt. Maga lenne az egész -tanyában, természetesen nem számítván a kocsist, kit kocsinjáró -foglalatossága hol erre, hol arra hurczol, de amúgy is, ha otthon van, -állataival tartózkodik egy födél alatt. - -Ily öreg ember életének így egyedül a téli idők között mi haszna volna s -neki miben lehetne kedvtelése? Ha jól keressük, bizony semmiben sem -lenne. Csak úgy búsongna, lógna erre-arra, emlékezve a régi dolgokról, a -taliánokról, kikkel hadakat folytatott régente s a Venécziáról, melyben -szolgálta a császárt, mikor még Venéczia a némethez volt tartozandó. - -De nem maradt még sem egészen egyedül, mert történt, hogy tanyára -kikerült a Palkó. Szerfölött sajátságos életsorsú ember ez a Palkó. -Valaha kereskedő volt, jómódú bőrkereskedő, amúgy származására nézve -bolgár. Egy napon aztán tönkre ment, a boltot be kellett csukni s ő maga -minden tartozását becsülettel megfizetni óhajtván, egy árva krajczár nem -sok, de még annyi sem maradt a zsebében. Mindebbe egészen rendén -belenyugodott és más foglalkozást keresvén, beszegődött cselédnek. Olyan -bizalmas mindenesnek a ház körül, a ki rendben tartja az udvart, pinczét -és fáskamrát, ért a piaczozáshoz, tud almát árulni és megnyúzza a -nyulat. Ilyen életben volt azután hosszú és sok esztendőkön átal, dolgát -mindig szorgosan és becsülettel végezte, kedvetlenségek és régi emlékek -nem bántották; olykor beborozott s ilyenkor maga elé meredve a földre, -gondolkozott és igen jóízűeket nevetett hozzá. Csak későbben, a mint -öregedett, kezdte gyötörni a bánat; ekkor történt meg vele, hogy a -pálinkához folyamodott s utóbb teljesen rabja is lett. Már nem birt -elmenni az utczán a pálinkásboltok ajtaja előtt, hogy be térjen; húzta -befelé a pálinkáshordók szaga. Garasait arra áldozta, az étel nem -kellett, a legjobb úton volt arra, hog hamarosan elpatkoljon a bajában. -Már hasznát se igen lehetett venni; ha korholták, nevetett; mennél -jobban korholták, annál jobban nevetett. - -Az öreg cseléd megmentésére nem mutatkozott más mód, minthogy száműzni -kellett a tanyára. Ott pálinka nincs; ha van: lakat alatt van; hitelbe -se lehet venni, pénz pedig a kezéhez nem jutott. Lehetett volna ugyan, -hogy csak úgy belepusztul a méreg elvonásába, mint belepusztult volna -magába a méregbe, de nem így történt. Elszokott a pálinkától, -beleszeretett a tanyai kút édés vizébe, lesoványodott csontjaira -apránkint húst is szedett s ma megint a régi, vidám, dolgos Palkó. A -kúra teljesen bevált. - -Ekép egy helyett két öreg van a tanyában s egy szobában ketten igen csak -elférnek. Ők egymással szemben bizonyos kötelességeket vállaltak -magukra, egyben bizonyos jogokat élveznek, mint a hogy ez dukál is. Meg -van állapítva, hogy a szoba söprése, a lámpa tisztántartása mely napon -kire tartozik. E dolgokban igen szigorú rend van. Például Palkó a -szakácsné, ellenben az öreg Tóni a szobalány. - -Ez úgy értelmezendő, hogy Palkó főzi az ételeket, ellenben az asztalt -meg nem terítené magáért a kerek világért sem, miután az a Tóni dolga. -Az ebédet egész rendben megfőzi a szabadtüzes konyhán s akkor Tónit -fölkeresi: - -– Kész az ebéd, igyeközzön teríteni. - -S a vén ember, a ki valaha piemontiakat és francziákat szedegetett a -szuronya hegyére, siet villákat tisztogatni az ebédhez. - -Estefelé ujságot olvasnak, az öreg Tóni csak a fülével, mert másként nem -ért hozzá. De Palkó fölteszi szemeire a komoly és nagy igazlátót s azon -keresztül úgy olvas, mint a parancsolat. A kapás a padról, a melyen -aludni szokott (szőlőpásztor-ember természete nem igen veszi be az -ágyat) tünődve hallgatja, hogy ugyan olvassa-e, vagy ha olvassa, mikor -olvassa az igazit? - -Az igazi, a mit a kapás várna, meglehetősen nevezetes dolog volna. A -dolgot ugyanis úgy kell venni, hogy van egy miniszter odafönt a Budában -(valahol egész közel a király mellett lakhatik az), a kinek szokása, -hogy szép papirosleveleket ád, de azonfölül aranypénzt is osztogat az -olyan cselédnek, a ki egy gazda kenyerét eszi régidő óta. Hát már volt -is a határban, a ki ilyesmit kapott, de ezeknek a szolgálati idejét a -kapás mindig fitymálva emlegette, a miben neki egy kevés igazsága is -volt. Mert hisz nyolcz évet, tíz évet szolgálni egy helyben: ez valóban -csekély dolog az ő harminczegy esztendei szolgálatához képest. - -S legkülönösebben pedig, hogy ezelőtt katona volt s különféle csatákban -vitézkedett. A kapás nem ok nélkül tünődhetett hát azon, hogy ugyan -miért nem tekint már vagy egyszer ő feléje is az a budai miniszter? - -Az ujság azonban, a mit a Palkó olvasott elő neki, mindenről beszélt, -csak erről nem, a mi előfordul a közönséges életben, mert hiszen Bodóné -is mindenről beszélt, mikor a bor árát kérték, csak épen a bor áráról -nem. No, ilyen épen az ujságlap is. Bár az újságlap, szegény, csakugyan -nem tehetett róla, hogy az öreg Tóni dolgáról így hallgatni kényszerült. -Bár Tóni dolgát egy időben már próbáltuk, írást is adtunk be róla, az -obsitjával egyetemben, valami három év előtt, mikor ép gazdasági -kiállítás volt itt, a hol öreg cselédeket is jutalmaztak. De bizony -hiába vártuk, nem jött felelet a levélre, pedig Tóni azon huszonöt -forintokból, a mik akkor esedékesek voltak, igen erősen szándékozott egy -malaczot venni. De nem jött no, hát hiába, ha egyszer nem jött. Idő -multával járni kezdtem az ügyet, de nem volt ott semminek foganatja. -Irtam levelet föl az Egyesületbe, hogy hiszen ha más érdemesebbet -találtak méltónak a jutalomra, az is nagyon jól van, de legalább az -obsitját küldenék vissza. Mert azt szereti az öreg s vele együtt -szolgált katonatársai már elhalván, ez a papir az egyetlen tanubizonyság -arról, hogy annak idején nyolcz évet, hat hónapot szolgált idegenben, -fegyverben. - -Onnan ír azután szíves levelet Rubinek úr, hogy sem a levélnek, sem az -obsitnak még csak a színét sem látták. Hát bizony az akta, mielőtt -odaért volna, valahol elkallódott, a mi alighanem nem ezzel az aktával -esett meg legelőször a szép Magyarországon. Valamely hivatalban tüzet -gyujtott vele a kemenczébe az apró fa alá a szolga s nem jutott eszébe, -hogy ezzel az aktával egy nála jobb és hűbb szolga téli malaczát tüzelte -be. - -Azonban hát: Isten neki, fakereszt. Az ilyesmi ellen nem lehet semmit -sem tenni. Bár az öreg kapás aligha gondolkozott így. Talán vétek is: -Tóniról rosszat tételezni föl, de úgy tetszett olykor, mintha sunyítva -nézne rám. S bozontos ősz haja mögött a koponyában ilyféle gondolatok -vannak. - -– Ez is valami hírös tekintetös úr löhet; fölkezelte bizonyosan a -pénzömet, de most eltagadi… - -Mondani azonban nem mondta s valószínű, hogy az egész vélekedés is -alaptalan. - -… Karácsony hetében a kocsis üzenetet vitt ki a kapáshoz, hogy -öltözködjön föl és úgy jőjjön be a városba. De úgy öltözködjön, hogy -most újra sorozás lesz: régi katonáit akarja fegyver alatt látni a -király. Az izenetre a kapás sejteni kezdett valamit s mosolygott. Palkó -jólelkű nevetéssel kisérte; ő szegény egyebet nem adhat, ezt azonban -boldogan adja. - -Hát másnap bejött a kapás. Tisztára ki volt kefélkedve és borotválkozva -a vén ember. Azután fölvonult a városházára. (Van ott a városházába egy -másik nagy ház, ott a falon képben van a király, de olyan akkurátosan -van benne a képben, mintha épen mostan akarna kilépni belüle.) Ott -Tóninak több másokkal egyetemben odaadták a földmívelésügyi miniszter -papiroslevelét rámában. És tenyerébe, melyet puskaagy, metszőkés, kapa -egyformán keménynyé tenni segített, aranyakat olvastak. Ez nagy dolog -volt. Az öreg beszédeket hallgatott, kézfogásokban részesült s végezetül -mindezek annyira a lelkére szálltak, hogy teljesen elszótalanodva ért -haza, már a városi házhoz, hóna alatt a szép rámába kötött papirossal. - -Még otthon sem szólt. Csak mikor hóna alól a rámát kikapták s nézni -kezdték, mikor az öreg cselédnek még öregebb gazdája is nézni kezdte és -mondta neki: - -– Te, Tóni a jó reggelét, ez már csakugyan szép dolog – - -akkor a vén ember könnyei lassan megeredtek s boldogságában sírva -könnyezett. - -A mi pedig az ötven forintnyi aranyokat illetné, azok a mellényzsebben -épen csak hogy megmelegedhettek, azok mentek a takarékba, ott is sürgős -helyre, mert Tóni tavaly a vakarcsot is férjhez adván, némi adósságot -szedett magára. A kép is csaknem, hogy itthon maradt, mert mondták -Tóninak, hogy ne vigye magával, mert boldogságában az úton a kocsival -hátha valahol megállnak s azután majd a ráma üvegje betörik. De Tóni oly -sóvárogva nézett a képre, mit tőle elszakítani akartak, mint kedves -játékára a gyermek szokott. Hát nem lehetett tőle eltagadni a képet, de -különben igérte is, hogy gondját viseli s az egész úton kezében tartja. - -Elmentek. Harmadnap újév lévén, Palkót hozta be a kocsi városba, mert -szükséges, hogyha öröm ér egy részt, érje a másrészt is. - -– No, hát Palkó, az öreg Tóni mit csinál? - -– Hát, – mondja Palkó nevetve – mindig csak az új képet próbálja föl a -falakra. Hogy hol volna legalkalmasabb? - -– No, aztán? - -– Hát még nem ért vele véget. Mert sehol se elég szép a hely. Mindig -különbet keres neki. - -… Úgy nézem, ha az öreg Tónin állna, még új házat építtetne a miniszter -képinek. - - - - -BOCSÁNAT. - -Mikor jöttek volna el éjjel táncz után a legények a bálból és haladtak -volna a sötét homoki közökön át, a miket a holdfény elől beárnyékolnak -az öreg szálas jegenyék, Kádár Vinczét csakugyan leütötték. Már hogy -hogy történt, a felől senki sem tud semmit, annyi bizonyos csak, hogy -egész délután kötekedett a Vincze, táncz közben kivette a leányokat a -másik keze közül, másokra meg rátánczolt, estére kedve pedig valóságosan -vesztit érezte. Bort locsolt a többire, a szivarját szivarszívó -szopókába tette, aztán kiégette vele a másik ruháját, majd meg a -bandával veszkődött. Értetlen volt a csárdás, (a városból került ki -oda), nem igen tudta még magát viselni, nem hogy rendet tartani értett -volna, de még azt sem tudta, kinek adjon hitelbe, kinek nem. No, bele is -pusztult hamarosan, aztán elszármazott onnan, bár hiszen azért Kádár -Vinczét csak leütötték még akkor éjszaka a közön. Ez már nem -kötekedésből történt, hanem itt a harag meg a bosszú is beleártotta -magát az ügybe, mert ha csak épen ingerkedésből állt volna a dolog, ott -kapják közre a bálban a leányok előtt, s löknek rajta jó egynéhányat, -hogy kilódúl s itt-amott beüti a fejét, a mely majd beforrt volna ugyan, -de a szégyenítés is megtörtént. Vad dolog az ilyesmi is, de van olyan -leány, a ki szereti nézni, mert voltakép elvadult formájában nem más ez, -mint a hajdani tornajáték, ott is esett halál, itt is a szemtől-szembe -való harczban, a mik egy pár tetszetős szem kedvéért vívattak ott, -vivatnak itt. Azonban Vincze leveretése alkalmával alattomos volt az -öldöklés, megszúrták, főbeverték, leütötték: vérbe nem fagyott ugyan, -mert bár nyár volt, a vér akkor is csak megalszik omló állapotában, de -mert a később jövők fölemelték, s vitték hazáig, fölzörgették a tanyát, -ott azt mondta Vincze; – Jaj, édös szülém – azután pedig csakugyan és -végkép meghalt. - -Másnap a halál irányában mozogni kezdtek a pusztázó városi lovas -katonák, a kik igen kegyetlen nagy csattokat tesznek azon szíjjakra, a -miknél fogva a derekukra oldalazzák a kardot és a vastag kardok pengő -játékot űznek, pengvén hol a sarkantyún, hol a kengyelek vasain. És -járták körül a határt, keresvén azokat, a kik a holtat halottá tették. -Többfelől szedték össze a fiatalabb népet, de nem igen akartak azok -tudni a halálról semmit sem. Szokás tagadni az ilyesmit, sötétség volt -ott is, sötétség a vizsgálatnál is, bár hiszen világító gyertya a -törvény, a míg el nem fújják. - -Láttak ámde a két pusztázó lovasok és mentek egyenesen bizonyos Hibás -Szélpál Antal tanyájába, a Lőrincz gyerek végett. Megrettenve nézett -rájuk Szélpálné, és azt mondta, hogy alighanem borzalom történt már -megint és istentelenség. A katonák a Lőrincz gyereket keresték, anyja -szíve vertében elállt, hogy miért is kereshetik, Lőrincz előkerült. -Lőrincznek mondták: – Te is az ölők közül való vagy. - -– Nem mondhatom – mondta Lőrincz és az anyjának a lelke örömében -röpdösött, hogy lám, nem való a vád. De a kopott dolmányosok csak tovább -feszigették ezt-amazt, hogy látták Lőrinczet velemenni a halottal, -Lőrincz a tett helyen volt, Lőrincz is a halál elhívói között volt, -botját azután megrettenve elvetette az útszéli szőlőbe, ott megtalálták, -a meggyfabot finom pirosas hajába bele is vannak bicskával faragva a szö -bötű, a lö bötű, továbbá a fö bötű meg a vö bötű, mely utóbbiak Frantzia -Veronkát jelentenek, pedig tudvalévő, hogy Veron végett történt a halál. - -Lőrincz fehérre válva mondá: - -– Nem mondhatom… Nem tudhatom… Nem igaz ez a beszéd. - -De a midőn az öregebb kopottdolmányos mondaná neki: - -– Lélökre Lőrincz, odafönt is laknak - -Lőrincz a beszédre feleletet adni valóban mit sem tudott. - -Lőrinczet tehát vitték befelé a sarczolásba, urak közé, kihallgatásokba, -börtönök falába, ló előtt. - -* - -Hogy az egyetlen fiú a tanyából ily gyalázattal teljes módon távozott. -Hibás Szélpál Antal az ablakhoz ment és kinézett az ablakon. Azután az -asszony zokogását sem tűrhetvén, az udvarra ment, hogy majd -gondolkodásában a kerítésbe fogódzik, de jó is, hogy kiment, mert jött -az ember, a ki ki volt küldve, hogy Vincze temetésére hivogasson. Sapka -volt a fején, mert harmatos időben nyáron is elillik, továbbá rá is volt -a fejére kötve a gyászfátyol, a használatos öreg fátyol, mely a Kossuth -Lajos képén szokott békés időben tartózkodni a tiszta szobában. Hát -mentek ők is a temetésre kocsival, csak a béres gyerek maradt otthon, az -is sírt, mikor eljöttek, mert félős volt neki a hely, miután a kutyák -már másfél nap óta nem úgy ugattak, mint máskor. Torkukból panaszos, -üvöltő ének szállt a jegenyefák tetejei felé s volt pók, a mely ezen -időben a padmalyról hirtelen eséssel egyenesen az elhurczolt legény -ágyára ereszkedett. Pedig az igazsághoz tartozandók a pók, kutya, -zöldbéka, ökörfarkkóró. Ennek is az egész szára teli van virággal az -idén: majd meglátjátok, hogy ennél telebb tél nem volt a világon. - -A kocsin az asszonynyal Szélpál elment, a halott tiszteletét végig -megadták s amarra gondoltak, a ki – úgy lehet, hiába – a börtönt -szenvedi és éli a sötét rabság szenvedéseit, akárcsak, ha a Sándor -idejében állna a világ. Végig menték a temetőig a halott útját, -szótalan. Szólni nem mertek, mert az ő kocsijuk volt a menetben az -utolsó és tudvalevő, hogy temetéskor a halott lelke mindig az utolsó -kocsi utasai fölött repked. - -Félesztendőt vetettek össze-vissza odabe a városba a Lőrincznek azok az -urak, a kik az igazságot a könyvekben keresik, hát egy este a tavaszi -csatakba Lőrincz kiér a városból. Már épen csak hogy majdnem lefeküdtek -Szélpálék, az asszony már neki is fogott, csak Szélpál nyüglődött az -asztalnál borotválkozás irányában, mert ez szombaton történt, azaz hogy -nem is szombaton, hanem szerdán, de utána ünnep következett, bár hiszen -mindegy az úgy a maga valójában. Tehát Lőrincz hazaért s a kutya -vakkantott elébe pár szót az udvaron, mondván: de rég láttalak, hé! - -A legény nem sok ügyet vetett rá: a bugyolával, a mit a karjában -tartott, a házba fordult s kissé meg is bukott a küszöbfán, mert idebent -a városon még a börtönben sincsen küszöbfa, annyira kitanultak vagyunk -mink itt a városon a világi életben. Hát bebukott az egyiken, be a -másikon és ott állt szülei előtt. Sötétben haladván jó időt, kissé -megkáprázott a szobabeli világosság előtt s alig bírta, Istennel -köszöntvén, kimondani a jó estét. Mindkét szülő hirtelen örömmel fogadta -a kivánságot, anya úgy, a hogy volt, sietett feléje, míg Szélpál előbb -letette a borotvát és mondá: - -– Hallod-e, Lőrincz? - -– Hallgatom, apám – mondta a fiú. - -Hibás Szélpál folytatta; - -– Mink azóta nazarénusok löttünk. Igazság nélkül itt senki sem -tartózkodhat. Mondd mög, Lőrincz, benne voltál az ölésben? - -Lehajtja fejét a fiú és hallgatott egy darabig, aztán szól: - -– Benne. - -Az apa szól: - -– Mögszenvedtél érte? - -– Mög. - -Az anyja megrettenve húzódott hátra. - -A czókmók, a mit Lőrincz a karjában tart és a miről okos észszel azt -lehetett volna hinni, hogy a testi ruháját hozza benne haza, ekkor -mozogni kezd és némi vékonyka sírás hang hallatszik az alacsony házban. - -– Itt találtam a közön, az árokban – mondja Lőrincz. – Valaki oda -kitötte. Jó szöröncse, hogy lábbal állította az árokoldalhoz, mert hogy -esött az eső, már folyik benne a víz… Még belefulladt volna… - -Megilletődések pillanatai ezek. - -– Lélök helyött lélök – mondja csendesen az asszony és Lőrinczhez lép, -hogy elvegye tőle a gyermeket. – Fönséges Jézus, a kezedet csókolom. - -Hibás Szélpál Antal pedig a csülkös tányért, a miből vacsoráltak, az -asztalon Lőrincz felé tolja. És a mellényzsebben kotorászván, tulajdon -bicskáját nyújtja a véres kezű fiának, mondván a mindeneket megbocsátó -szülői szívvel: - -– Ögyél, Lőrincz… - -Kis alacsony tanyai gerendás szobában a petroleumlámpás szelid -szeretettel világít… - - - - -TARTALOM. - - Ne engedjük a madarat 3 - Talpas úri módban 19 - Öreg Dobó a napidíjjal 30 - A kis kadét 40 - Mária-látás 51 - A holtakat látó 71 - Luk a házoldalban 113 - Homokból élők 123 - A buczkai születése 139 - A bakancstalp 153 - Kolónia-élet 167 - A közigazgatási vályu 179 - A tehén leánya 189 - Figuracsinálók 199 - Katalin-bogár 208 - Az utas 215 - Rágyujtás 225 - Egy szökevényről 240 - Öreg cseléd 267 - Bocsánat 278 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -18 |illalos páráiban |illatos páráiban - -32 |most m r |most már - -52 |emelkedik kí |emelkedik ki - -52 |h;r nem jön |hír nem jön - -135 |mennek a ga zdá hoz |mennek a gazdához - -226 |llenben kézben |ellenben kézben - -241 |mint a legtöbbb |mint a legtöbb - -251 |szolgálatot ethanyagolta |szolgálatot elhanyagolta] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK NE ENGEDJÜK A MADARAT... S MÁS -HOLMIK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |