diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66512-0.txt | 4133 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66512-0.zip | bin | 77736 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h.zip | bin | 286741 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/66512-h.htm | 4001 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/1.png | bin | 6726 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/2.png | bin | 5466 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/3.png | bin | 5936 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/4.png | bin | 6494 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/ch1.png | bin | 30328 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/ch2.png | bin | 27814 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/ch3.png | bin | 27183 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/ch4.png | bin | 28756 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/ch5.png | bin | 25627 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66512-h/images/ch6.png | bin | 36937 -> 0 bytes |
17 files changed, 17 insertions, 8134 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..cea1e7e --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #66512 (https://www.gutenberg.org/ebooks/66512) diff --git a/old/66512-0.txt b/old/66512-0.txt deleted file mode 100644 index 075f887..0000000 --- a/old/66512-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4133 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Vidéki emberek, by István Petelei - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Vidéki emberek - Novellák - -Author: István Petelei - -Release Date: October 10, 2021 [eBook #66512] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIDÉKI EMBEREK *** - -AZ ATHENAEUM OLVASÓTÁRA - -VIDÉKI EMBEREK - -(NOVELLÁK) - -IRTA - -PETELEI ISTVÁN - -BUDAPEST - -AZ ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMDAI R. T. KIADÁSA - -1898 - -Budapest. Az Athenaeum r. társulat könyvnyomdája. - - - - -A NAGY LIDI URA. - -Igy, karácsony felé mindig eszembe jut az a viseltes kis ember a Nagy -Lidi ura, akit tán kegyed is ismer az utczáról; az a félrevonuló, -alázatos emberke, aki éppen azáltal lett feltünő, hogy elbujni -iparkodott ebben a világban, ahol mindenki nagy és bámult akar lenni. - -Novák (igy hivták) ez, az, aki azt a könnyelmüséget engedte meg magának -ifjukorában, hogy megházasodott, elvevén Nagy Dénesnek, a vargának hires -szépségü lányát: Lidit. - -Erre a Lidire már alig emlékezem, de a nyáron egy halvány virágu mályvát -láttam, a hajnali szélben s láttára a Lidi formája tért vissza az -emlékezetembe. A képe el volt bujva az agyamba s az megelevenedett a -virág láttára. Olyan nyulánk, üde, pompás lehetett, mint ez a szép -virág. - -E Lidi csak annyiban tartozik a történetembe, hogy miatta lett az én kis -Novákom olyan szótalan, busuló, ványolt – a mikor Lidi megszökött egy -gazdag urfival. - -A szökése pedig érthető dolog volt. Igen szép volt Lidi egy kis -iktatónak. A szépségnek nagy az ára. Nem való szegény embernek. - -Azt kérdezi kegyed: miért ment feleségül Lidi egy ilyen hitvány -emberkéhez? Azért, mert mégis csak istentelenség lett volna, hogy a Lidi -harmatteste egy durva mesterlegény karjai közt fonnyadjon el. - -Novák hivatalnok volt (iktató), urfajta, s ő a lajtorja egy foka volt, a -min a vargamester leánya felfelé szállhat. Rálépett. Mindjárt ki is -lépett a karján, a cserszagu, piszkos mühelyből, a hamvas kádak közül, a -nyers állatbőrös szinből; kalapot vehetett keszkenyő helyett s slájert -kötött rá, ami akkor az uraságnak egyik jele volt. - -Nagyon szép volt. A kanczellisták bomlottak utánna s előre kaczagtak a -kis Novákon, azokra a szarvakra gondolva, amelyeket rakni fog a -menyecske az iktató fejére. Azonban úgy látszott rosszul számitottak. -Lidi példásan élt. Nagyon kényeztette az urát, kivált ha látták. Az -utczán szüntelenül locsogott neki, hogy észrevehette akárki milyen jól -telik az életük. És megközelithetetlen volt az idegenek részére. Rátarti -és visszautasitó volt a szépmondóknak. Olyan uras, sőt finom lett, hogy -az ember nem tudta, honnan veszi e hölgyecske ezeket a tempókat. - -Akkoriban a táblabirák nem afféle kalucsnis paroplis beamterek voltak, -hanem igazi, batárban járó urak. E kis hölgy úgy járt az ura mellett, -hogy a biró urak megsüvegelték, sőt maga a prézes is. - -A Novák becsülete úgy felment, hogy a leghatalmasabb is észrevette őt. -Sőt egy izben egy szász kanczellista (gazdag, kényes urfi), meg is -látogatta Novákot a tulajdon fészkében s oly nyájasan beszélt Novákkal s -úgy kereste a barátságát hogy csupa öröm volt látni azt. S nem a -feleségeért. Nem! Mert alig szólt az asszonyhoz egy-két szóval. - -De Lidi a látogatás után, (mert e látogatás fordulópont volt a Novákék -életében), igy szólt: - -– Winklernek (a kancellista) Abafáján pompás nagy háza van. A kertje a -herbusi vizeresztőig ér ki, ahol már a havas kezdődik. Ő kocsikat tart s -őszön nála laknak az uri vadászok, sőt a prézes maga is. Onnan mennek a -medvére. Az egyik teremben csupa velenczei tükrök vannak s még a falon -is szőnyeg. Tudod! a falon is gyertyatartók és tele viasz-gyertyával -persze. - -Aztán váratlanul tette hozzá: - -– Koppantsd meg azt a faggyugyertyát az asztalon, Novák. Pih! be büdös. - -Novák elbusult e beszéden, de soha sem kérdezhette meg: honnan ismerte -Lidi az abafái szokásokat? mert másnap az asszonynak hült helyét találta -odahaza. - -Elment… de mi felvilágositást se hagyott hátra. Egyszer azért, mert azon -este rossz kedve volt az asszonynak, s hamarosan lefeküdt; másnap pedig -nem irhatott levelet az urának, mert Lidi fogyatékosan ismerte a -betüket… Annyit megértett, hogy a faggyugyertyát kisebbre értékelte Lidi -a viaszgyertyánál. És mert ez egészen érthető volt, nem haragudott -Lidire, de mélyen elkeseredett, hogy ő nem égethetett effélét. - -– Csak az a faggyugyertya ne lett volna! rebegett és sirt. - -Sirt; pedig senki egy szóval se bántotta meg Novákot; senki se kérdezte -tőle: hová lett Lidi? s nem csufolta senki. Természetes, hogy elment, -mert nem szerette a faggyugyertyát. - -Természetes, de azért ébren és alva őt látta; őtet áhitotta. Mi egyébre -se gondolt: »E czipellőbe járt: ez a kendő fedte arany haját: hajlós -derekát e galand szoritotta:« S dajkálta a ringy-rongy holmikat, -tapogatta, simogatta. - -Magát igen elhanyagolta Novák. Ugy megnyult rajta minden, még az -ábrázata is, s kabátjai is lógtak rajta. Rossz hivatalnok lett, az egész -ember rendetlen lett és hamar öregedett. - -Nem tudta, mit tegyen? mihez kezdjen? A felesége után miért menjen, hogy -vissza rimánkodja? Hát nem ugyanazon faggyugyertya lobogott a -pléhtartókban, hosszu füstölő belet képezve? S hová menjen? - -Tavasz felé valamikor Winkler urfi visszakerült. Őtet gyanusitotta -Novák, hogy Lidiről ő tudna beszélni, ha akarna. - -A Tábla palotájának a folyosóján találkozott vele. – Nem is kérdezett -tőle semmit, de oly fátyolozott, alázatosan könyörgő szemet vetett rá, -hogy az urfi önkénytelenül igy dadogott: - -– Nem tudom merre ment el… Nem, becsületemre, nem tudhatom merre lett. -Elment úgy látszik. - -– Messze? rebegte Novák. - -Winkler nem tudott felelni csak elfelé intett, valamerre, messze. - -Ezt az utbaigazitást Novák meg se tudta köszönni, mert ő nem volt valami -urifajta s nem ismerte az illedelmességet. Csak erre gondolt: hogy ha a -dolog igy van… akkor ő az asszony után megy. Addig abban reménykedett, -hogy Winkler oltalmazza valahol a szegény asszonyt. Igy se szükséget nem -lát, se örömök hiján sincsen. De ha igy van a dolog, akkor Novák -megkeresi őt. Valami nagy jólétet nem adhat neki… de hátha Lidi -nyomoruságban senyved. Valami oktalan állati vágy fogta el, hogy magához -ölelje Lidit, őt védve, oltalmazva; törődve, verejtékezve érette. - -Azonban akkor folyt az a csodálatos idő nálunk, amikor megmozdult a föld -alattunk, amikor ki karddal, puskával, ki kaszával rohantunk hozzánk -hasonló szegény emberekre, velünk addig békén élő szegény emberekre – -nevezve ki őket ellenségünkül, a szabadság nevében hogy – öljünk. - -Az állati vágy a marczangolásra, felágaskodott bennünk – és egymásra -mentünk. Mindenki tudja, mint volt. Már-már elfeledjük a részleteket; a -vért beszivta a föld mindenütt; a sirokat benőtte a gyep, a sebek is -tél-tul begyógyultak. Sóhajtsunk egyet… és beszéljünk egyébről. - -Akkor igen összezavarodtunk. Novák előbb tépést csinált a várba, aztán -kapszlit. Az ő szépséges felesége elvegyült valahol a nagy kavarodásban. -Senki se tudott hirt felőle. - -A Tábla urai is elmentek a szép palotából, sőt maga a prézes se került -vissza ebbe a hatalmas hivatalba. Hát Novák is (elhihetik) kenyér nélkül -maradt. - -Azonban ha küzdő ember elveszt minden világi örömet, módot, jövőt, -lefekszik a tipró sors talpa alá, nyög és elpusztul. Nováknak azonban -maradt valami dolga a világon. Áhitozása elveszett társa után s nem -veszett el a reménye, hogy őt megtalálja valaha. Akkor aztán ah! de -fognak örvendeni egy a másnak, és boldogul élnek majd mint a mesében, -mig meg nem halnak. - -Azért Novák dolgai után járt. - -Ő megállapodott a jövője felől. - -Ő egy alkalmatosságot szerkeszt magának, azzal elmegy, akár a világ -végeig és nagy bőségben, örömben él tovább, feltalált párjával. - -Novák a nagyidőben sok csodálatos dolgot ért meg. Semmiből hadseregek -lettek; harangokból ágyuk; éretlen suhanczokból érczkemény hősök; maga -Novák a kapszlikat ugy töltötte, mintha egész életében azt csinálta -volna. - -Hát ő egy alkalmatosságot eszelt ki, álmatlan éjszakákon amin a felesége -után megy. - -Ez egy vasszekér lesz. - -Ebben lesz egy nagy kerék. Ez nehányat fordul. Ha meg akarna állani, -akkor jön egy másik kerék. Ez meglóditja az elsőt. Az első forog tovább. -Ismét ellustul. Ott a másik kerék. Az ember felül a kerekek tetejébe; -egy rudat tart a markában, amelylyel dirigálja a kerekeket, hogy jobbra -térjen, balra térjen. Mindez igen érthető dolog. Az első kerék -megállana, a másik nem hagyja és igy tovább és tovább gurul. Hegyen fel, -lejtőre le; mezőn, erdőösvényen, zajtalanul szaporán. Ah! az ember -hasitja a levegőt, akár a szálló madár. - -Novák ez az »ember« a kerekek tetején ül természetesen. Azt ő már látja -és a kerekek repülését érzi s hüs szél suhintja meg az arczát. Fák -lombja érinti kezét; kárrogó csóka fenn a felhők alatt versenyt száll -vele s farkas a nádas szélen lihegve, szükölve marad el. Hajrá! hegy -ellenébe; hajrá a végét ködbe vesző puszta… Lidi van a végében. Novák -határozottabb formáju lett, mint olyan, akinek valósággal czélja van. A -szemei fényesebbek lettek, – de a teste hitvány lett, mert sokat -éhezett. - -A barátok gvardiánja (akinek szavai után szálltak a nagyidőkben, a -tüzbe, vérbe) megsajnálta a kis embert s igy szólt: - -– Novák, testvérem! szép, hogy te okvetetlenül szekeret akarsz csinálni, -azonban egyet bizonyosnak találok, azt, hogy éhen okvetetlenül -elpusztulsz. Nézd, Novák, együtt szolgáltuk a hazát, élj meg, ha én is -élek. Egy darabka kenyér csak akad neked is. - -És egy kis üres czellát adott a barátklastromban neki. Akkor sok czella -állott üresen. A haza elhivta őket s nem eresztette vissza. - -Aztán ott hallgattuk Nováknak a lármáját. Bizony egy nehány esztendő -telt bele abba. Nemcsak nappal, de éjjel is hallszott a kalapácsa -csapásai, a reszelő kaparása. - -Ő fujtatót csinált: a szén sziporkázott a tüzhelyen s szálltak a fekete -éjbe mint valami élőmadarak, ha a vizes pamacscsal megbántotta Novák. -Aztán csengett az ülő, amint kényes koppintással próbálgatta a kis ember -s mindjárt a nehéz kalapács zuhant le a veres vasra… - -Nagyon szorgalmas volt a kis Novák. Az ambituson egy-egy otromba -vaskereket láttunk a tölgyfaajtóhoz támasztva, egy-egy tengelyt, srófot. -A nagy keréknek erős fogai voltak. Ezekbe akad a másik kerék foga. Ez a -taszitó kerék. Két kerék innen, két kerék tul. - -Még a barátok közül némelyek, amint vacsora után való templomozás végén -mentek a czelláikba, oda mentek a Novák szinébe s igy szóltak -fejcsóválva: - -– Nem bolondság az amire e szegény törekedik. - -Mert igy is van ez… Mert megtudná-e mondani kegyed, melyek a határai az -okosságnak? Hol kezdődik vajjon a bolondság? Egy-egy ábrándért, mely -dühvel törünk előre! Átlépjük érte az igazság, a becsület mesgyéjét. Van -ki vért ont a hite nevében. Hát e szegény Nováknak egyedül miért tiltaná -meg kegyed, hogy vaskocsit kalapáljon, amikor ő a felesége után akar -menni? - -– De nemcsak egyes-egyedül legyen az enyém e kocsi, főtisztelendő ur; -igy szólt lelkesen, nagylelküen – a rendé legyen ugyszintén, amely -engemet ügyefogyottat véd és segit. A mi haszon lesz rajta, az közös -legyen a renddel. - -A gvardián nagy tenyerét szeliden végig lengette a Novák hitvány vállán -s résztvevően igy szólt: - -– Te szegény. - -A fráterek azonban összebujtak, igy suttogva: - -– Ez ember jól beszél és szépen szólott. - -Ők a Novák reményeit nem tartották bolondságnak. Mert a kerekek nem -állanak-e az ambituson? Négy erős kerék… egy a másba járnak… Csak még -egy kis kerék hiányzik, amelyik meginditsa a többi kerekeket. S azzal -megvagyunk és megyünk. Novák bizonyosan tudja a dolgot. Csak egy kis -kerék kell, az inditó, és a többi elvégzi a magáét, aztán megyünk. - -Ekkor történt a tavaszon, hogy a Marosvölgyén nagy sürgés-forgás -kezdődött. Munkások felhője lepte el a mezőt ásóval, talicskával, -kapocskával. Dombokat vágtak le, selymékes helyeket töltöttek fel. -Gerendákat czipeltek s kőházakat épitettek a hegy lábánál. - -Novák ekkoriban ismét kijárt a zárdából ottan-ottan. Régi ismerősei már -alig ismerték meg. Nagyon megviselte az idő, az emésztődés; s megőszült -egészen. A hátán egy viseltes Bánk-bán lógott, amely csizmaszárát -verdeste. Habozva, szinte félénken huzódott el alkonyatkor mégis a házak -mellett, kerülve még a gyermekeket is, nehogy alkalmatlankodjék -valakinek. Mégis csak kibujt az odujából. Mert a szekér maholnap készen -lesz. Ő már bizonyos volt a dologban. Csak a kis inditó kerék hiányzott. -Hát ismét visszatért az emberek közé, mert köztük fog élni ismét. A -szekérrel jön a felesége és a gazdagság. És öreg szive repesett. Ah! -nincsen arra emberi szó, amit érzett. Hegyeken tul… ott van egy szegény -busuló, tán szükségben szenvedő asszony… Kék szemeit tán köny boritja, -tenyerét tán idegenek kilincse töri fel. - -Éppen karácsony első napján történt, hogy egész népvándorlásra indult a -város. Hideg, száraz, pogány idő volt. Hó ragyogott a fedeleken, -csikorgott a talpak alatt… Csengettyüs szánok siklottak végig a piaczon. -A tüzoltók bandája harsogott, bummogott a dob s czéhzászlókat -lobogtatott a szél. Fázó apró emberek, bundás öreg emberek, leánykák s -vikleres vén asszonyok tódultak a város vége felé. - -A fráter igy szólt ebéd után: - -– A vasutat nyitják meg ma a »mészárosok rétjén«. - -– A vasutat? kérdezte egy fogatlan öreg barát. – Miféle az? - -Akkor, ebéd vége lévén, a gvardián felemelkedett s keresztet vetett. -Fenhangon elmondta az imát s buzgón mondta utána az egész asztal. Innen -a templomba mentek és az oltár elébe térdepelve, hangosan énekeltek. - -Ama délután vecsernye volt. Az olvasó »Miatyánk«-ja végét Novák hangosan -mondta, s felmagasztalva verte a mellét. - -Aztán a fráter igy szólt: - -– Kimegyek a »mészárosok rétjére«. Mindenek odamentek, a vasutért. - -Novák hallván, az ünnepre való tekintettel is, igy alázatoskodott: - -– Alkalmatlan volnék, ha elkisérném? alkonyat lévén úgy is? - -Akkor megindultak. A zárda kertjén mentek át s a görbe kis utczákon -ballagtak át. A nap leszállóban volt. A Bese cserebokrai fehérlettek a -hótól. Felléptek a Bese oldalára, ahonnan nagy tér nyilt a Maros -csillogó pánczéljára, a hótól fedett mezőre. - -A széles, fehér völgyet keskeny fekete szalag hasitotta át. Ez az a -szalag, amit a munkások vontak a tágas mezőn, hogy annak végét sem érte -be az emberi szem. - -És a szalag végén pompás palota meredt az égbe. Lámpák gyultak a falán s -körülötte nagy emberi boly nyüzsgött, dulakodott. - -Odanéztek. Éles fütty nyilalt át a légen. - -S akkor lomha mozgással méltósággal egy veres szemü fekete kocsi lépett -ki a tömegből. Testéből kémény nézett fel a boruló égre. - -S amint a kocsi sikra kilépett, és nem taszitva senki által és nem vonva -mi által se, a maga akaratától fogva – megiramodott, a szalagon mind -sebesebben, sebesebben futva – óh! oly dühösen, vágtatva, hogy a -fergeteg utól nem érné. - -Novák megtörülte a szemeit az öklével. Aztán a homlokához szoritotta -mindakét kezét s rebegve igy szólt keserüen, kétségbeesve: - -– Nézd csak, nézd… a gazemberek kitalálták. - -S arczczal előre bukott abban a pillanatban a havas földre. - -A barát hozzá sem kaphatott. - -Hát letérdelt mellé s igy szólt: - -– Mi lelte testvérem? - -Azonban senki se felelt. - - - - -Ö. T. O. - -A szomszédomban, a doktor bácsi házában lakott Pánczél Józsi, a szőcs. - -A Jóska apja egyházi ember volt; sekrestyés, vagy valami ilyesféle s -diák-iskolát is járt. Őróla sok ragadt a fiára. Nevezetesen Jóska is -több latin szót toldott bele a beszédébe. Olyan kistestü, kopasz fejü, -kacsaszerüen járó emberke volt, mint az apja; csak oly szertelen -alázatossággal köszöntgetett az utczán s a kereszt előtt emelte le a -süvegét s fogta össze a kezét. - -Az apjától néhány könyvet is örökölt, s azokat a kasztenen tartotta, a -virágos csészék között. Emlékezem a csiki imádságoskönyvére, melyben sok -veresbetü volt keverve a feketék közé s oly szörnyü képek, hogy az ember -magába kellett, hogy szálljon, ha látta. Ilyen volt a többek között egy -beteg ember ágya, melynek felette egy kiterjesztett szárnyu angyal -nyujtogatta a kezeit a haldoklónak, mig a pádimentumon az ágydeszka -alatt görnyedezett egy sovány szarvas-ördög, kilógó hosszu nyelvvel. E -könyvből a nyitott ablak mellett szokott hangosan imádkozni Pánczél -Jóska, ami bizonyos tekintélyt adott neki. - -Általában jó hirben álló ember volt Pánczél előttünk. Minthogy tudtuk, -hogy könyvekkel is foglalkozik, de meg a tisztelendő urakkal is jó -ismeretségben van, ügyes-bajukban elmentek a tanácsát kikérni. Kivált -házastársak kibékitésében szolgált szivesen. Oly kenetesen, oly -szivrehatólag beszélt s idézett a szentek életéből példákat, hogy azon -volt mit hallgassanak a háborgó felek: »óh gondolj Sárára, óh, gondolj -Rebekára, óh, gondolj Józsefre« s több efféle – s a felek gondolhattak a -nevezettekre mind azt, ami nekik éppen tetszett, de az annál hatásosabb -volt. - -Odahaza Pánczél nem volt oly ártatlan, mint a föntebbiekből -következtetni lehetne, sőt az ő kis sovány feleségét, Annát, nagy -kordában tartotta s durván beszélt vele. Csak egy kis fiuk volt, egy -nagyfejü sárga gyermek. A doktor bácsi az ő reszelő durva hangján igy -oktatta Pánczélt: - -– Hussal tartsd azt a hitvány kutyuskát! ha azt akarod, hogy csontja -nőjjön, ahelyett a kocsonya helyett, amiből épitve van. - -– Isten adománya, felelt ünnepiesen Pánczél. - -Jól emlékezem a hamvas gödörre az udvaron, amelyekbe a bőröket -mártogatták és arra a rézsutosan álló kétlábu vastag gerendára, -amelyiken husolták a bőrt. Az asszony öltögette hallgatagon a rózsákat a -tulipánokat a kozsókokra, s ha félre talált nézni a munkájáról, -hallatszott, amint Pánczél kiáltja: »Járjon a szád, de járjon a kezed -is.« - -Szépen lépesedtek. A munka jól fizetett. Pánczél rakosgatta egymásra a -garasokat. Volt tisztesség is, becsület is, amivel az Ur megajándékozni -szokta a jóakaratu embereket. - -Történt pedig ekkoriban, hogy a barátok szakácsnéja egy nap igen nagy -tüzet rakott a konyhában, kürtös-kalácsot sütvén. Attól felgyult a -konyha s erős szél levén a barátok egész sora leégett. Nagy volt a -veszedelem s kicsi a segitség. A házak a piaczsoron ugy égtek, mint a -gyertyák. A polgárok futottak le s fel; sokat kiabáltak, de nem tudtak -semmit csinálni, csak a szakácsnét mocskolták. Egy üszök és romhalmaz -lett a piacz napkeleti sorából. - -A nagy tüz után ekkor összegyülekeztek a város elei és kimondták, hogy -tűzoltó-egylet nélkül nem érünk semmit. Nagy lelkesülés támadt s a -parancsnok mindjárt megrendelt magának egy istentelen lófarkas sisakot s -egy ezüstös bárdot. Hoszszu tárgyalásokat tartottak s az eszmésebb -emberek törték a fejüket, hogy miképpen lehetne leghatékonyabban -kiöltöztetni a nagy számban jelentkező önkénteseket. Gomb és -sujtásmustrák jártak kézről-kézre. Senki se beszélt egyébről, mint a -kötelekről, létrákról, vitézkötésekről, tömlőkről és csupán két osztály -érdekelte a városunkat a világ minden osztályai közül: a mászók és -szivattyusok osztálya. - -Bandát szerveztek; a mi utczánkból egy derék iparos arra vállalkozott, -hogy a helikont fujni fogja. Mészáros volt ez, nagy, robusztus ember. -Mit állottunk ki! csak az Isten tudja. De büszkék voltunk arra, hogy a -legnagyobb instrumentum a mi utczánkból telik ki. - -Előbb a katonaviselt emberek dominálták az uj egyesületet. Aki valaha -káplár volt az dölyfösködött a gyakorlatoknál. Minden állást elvadásztak -a polgárok elől. - -De csakhamar belátták, hogy első sorban az szükséges, hogy a tisztelt -tagok szivét birja az, aki a szakasz előtt jár. Jobbra nézni – balra -nézni, ez csekély dolog – lényeges az, hogy »vakon rohanjunk a tűzbe«. -Vakon pedig miért rohanjon a polgár inkább egy elviselt káplár után! - -E felfogásnak volt köszönhető, hogy a vezetők kebelbeli polgárok lettek -mihamarább s a káplárok legyőzettek. A mi utczánk Pánczélt kandidálta -egy szakaszvezetői állásra. Ez oly bizalom volt, amit Pánczél büszke -örömmel fogadott. Ezt állása, ismerettségei, műveltsége megbecsülésének -ismerte el. A gallérjára két sor sujtást vartak fel, s egy oly kis -csinos bőrtokos baltát kapott az oldalára, hogy azzal (bárha mit se -lehetett vele kezdeni) büszkélkedhetett. A lakására kiszegezett egy -táblát ily felirattal: _Ö. T. O. szakaszvezető_. - -Most Pánczélt sem látta többé senki alázatosan köszöntgetni. Még a -keresztnek az utczán is csak katonásan szalutált. Az állás -következményekkel jár. Ünnepélyesen, sőt mereven lépegetett az utczában. -Naponkint legalább egyszer felvette a kék, gombos, dupla zsinóros -zubbonyt és felkötötte a bőrtokos baltát. Most nem állott meg a házak -előtt, hogy minden szomszédnak a baját tudakolja, de hüvösen adott -kihallgatásokat, ha megszólitották s szépen gesztikulált a kezével. - -A hetivásárokra is zubbonyba ment ki természetesen, a minek világos -következései elől senki se zárkózhatik el. Képzelhető-e, hogy ilyen -öltözetben valaki a ponyvás sátorba álljon és vesződjék a parasztokkal? -Vagy képzelhető-e, hogy a piacz közepére ledobott nyers állatbőröket -fogdossa, válogassa, netán önmaga hurczolja végig a flaszteren: -»Asszony, ide állj, asszony, oda állj; asszony ezt vedd, azt tedd«… És a -kis, sovány Anna sok iparkodással, kevés szerencsével tett, vett, árult -és vásárolt. - -Sőt mindenki elgondolhatja, hogy egy tüzoltó szakaszvezető, aki a -szakasz élén megy két zsinórral a zubbonya gallérján, miképpen foghat -meg egy piszkos rúdat, hogy azzal a szőrös borjubőrt a hamvasba -forgassa? Jőjjön be ilyenkor egy közember; vagy jöjjön be egy -segédtiszt; avagy tán a főparancsnok maga a lófarkas sisakkal az -udvarra… Az Isten őrizzen… - -S kellemes is az élet így, ha jól veszszük. Az ember nem él mogorva -egyedüllétben. Az ember találkozik a tüzoltó barátaival ma itt, holnap -ott. Délután abbahagyja Pánczél a munkát, elmegy a gyakorlatra. A -gyakorlat után egypár barátságos szó következett, amit az ember állva -nem végezhet. Az asztalnál pedig első szék jut egy kétsujtásos -polgárnak; büszkeség… büszkeség… - -A banda megy elől, amikor a gyakorlatokról jön vissza a derék csapat a -városmajorból alkonyatkor. A tambur feszit a nagy botjával, a mészáros -ugy fujja a helikont, hogy kikékül bele. Utána jönnek a csapatok. Bal, -jobb; bal, jobb; szépen sorjába s az egyik szakasz élén Pánczél Jóska. S -az emberek nézik, ki csodálkozva, ki irigykedve az utczán. - -S ez igy ment, s most a tavaszig. - -Most a tavaszon, hogy a mogyoró-bokrok vérpiros rügyei bomladoznak, hogy -a musliczák libegnek a nap szelid sugaraiban, hogy a labdázó gyermekek -zajától hangos lett a berek tisztása, s hogy rudra akasztott, -összekötött lábu bárányokat visz a mészáros az udvarára, – most a -tavaszon a doktor bácsi (a mi csuf, nagyhasu, áldott jó öreg bácsink) -megállván a ház előtt, ahol Jóska lakik, igy recscsent Pánczélra: - -– Megrendelted a porontyodnak a deszkaköntöst, te tekergő. - -– Mit? dadogta zavartan Pánczél, aki pedig tudvalelevőleg szakaszvezető. - -– Ne félj… Sokba nem kerül; kicsit kell csináltatni neki. Egy kis -koporsót… tudod! Tudom nem nőtt sokat. Nem is nő meg, ne félj. - -Aztán nyersen rákiáltot: - -– Hol a gyerek: - -Tudni kell, hogy Pánczél ez időben általában csendesebb, kezesebb ember -lett, de ha a régi volt volna, mégse kötött volna ki a doktorral, – egy -olyan emberrel, aki a halállal birkózni se fél. - -Pánczél azért, hogy a doktor bácsi meredt, táskás szemének erős -nézésétől menekedjék, igy kiáltott a feleségének: - -– Anna! Hozd ki a gyermeket, hogy lássuk, s megvizsgáljuk… - -Egy halk hang igy rebeg erre a kapuajtó mellől: - -– Nagyon gyenge a szegényke… - -A doktor bácsi rátette a kezét a kilincsre, Pánczél erre az ajtó elé -állott, nyersen rivalt az asszonyra: - -– Nem hallottad? Hozd ki. - -– Békesség… Bemegyek én, hogy megnézzem. - -Pánczél kiveresedve, rekedten rivallgott Annára: - -– Ki parancsol itt? Azt akarom hogy kihozzad… - -– Te tekergő… (a doktor bácsi lassan minden szótagot megnyomva vágott -közbe.) Valamit dugdossz te előlem, hogy ne lássam meg. Tekergő. Mit -dugdossz előlem a szobában? Hadd lássam. Fekszik a gyerek? - -A gyenge kis asszony elnyujtva felnyögött, csak így felelt. - -– Nézd csak, igy szólt a doktor a pitvarban, – miért ilyen üres ez a -konyha? Hol a ládátok? hol a tálas? Nem itt főztök? Ostobaság. - -Pánczél vontatva kullogott utána. Az asszony az ajtó mellett maradt. - -– Hát a bőröket hol tartjátok? Nem itt tartod most? Tekergő… A -lakószobát fertőzöd meg a báránybőrök szagával? - -Aztán benyitott. Körülnézett. Akkor megállott szembe Pánczéllal: - -– Kiköltöztök tán? - -A szoba majdnem üres volt. A cselédágy deszkafedele leeresztve s a -karikás ágyban valami hitvány holmik közül egy haszontalan gyermekfej -sárgállott ki. - -A doktor bácsi mélyen morgott: - -– Ühm. Hát a butorok? a kasztenek? az asztal? a bőrösszékek hol vannak? -A képek a falról? Hát a vaskereszt a falról, te tekergő? Hol a te hires -kereszted? A vaskereszt a falról? Te farizeus. Az apád keresztje. Honnan -hozta volt az apád? Ugy tetszik, beszélted nekem, valami szentéletü -remete adta neki. Ühm… - -Aztán lassan rátette a kezét a Pánczél vállára s kedélyesen mondta: - -– Hanem a sisakod megvan, a zsinoros bluzod, a baltád a falon. No, -hiszen akkor semmi baj sincs a világon. Mi közöm is veled, te ur! Az én -dolgom az, hogy lássam a gyermeket… - -Azután keményen rácsapott a polgártárs vállára s az ő lomha, -medvelépéseivel a karikás ágyig czammogott s lehajolt az apróságra. -Mintha mi egyebet se látna, a kigyult arczocskát gyöngéden megsimogatta -táskás ujjaival; testét mindenfelől megtapogatta, megfogogatta lassan. - -Hogy felemelkedett, meglógatta nagy fejét s lágy gesztus kiséretében -szelid alázatossággal igy fordult Pánczélhoz: - -– Tisztelt polgártárs, nagy gazember uraságod. - -Aztán megint elfordult s beintette az asszonyt: - -– Anna! hozzám jössz mindjárt. A gyermek elég hitvány. De ne essél -kétségbe, mert nagy a jóságos Isten feletted. Az orvosságot készen kapod -meg nálam. Mert itt nincs, amit eladjatok, hogy orvosságot vehessetek. A -kinin drága pedig egy ily uraság zsebének. A kenderkötél olcsó azonban… -De egy kis czitromos viz csak kikerül még a szegénykének. Hátha eladná -az uraság a sisakot meg a bárdot. Annak az árával lehetne még kezdeni -valamit. A czitrom darabját sustákkal vesztegetik a városban. - -Aztán többet rá se nézett a szakaszvezetőre, utczánk büszkeségére. -Lassan kiment. A botjával nagy kopogást vitt végbe, sőt rávágott az -ajtófélre, hogy döngött. - -Jóska lehajtotta a fejét. Leült a karikás ágy szélére. - -Később ennyit alázatosan kérdezett a feleségétől: - -– Csak nem félsz Anna valami szerencsétlenségtől? S ugy intett, mintha -elszállni készülő madár után tudakozódott volna. A gyermek lelkét -értette. - -Majd tompán folytatta: - -– Ha czitromot rendelnek – hát czitromot kell venni. Valóságos igaz. A -tüzoltó-sisak valósággal nem szükséges. Ha mind eladnád, ami ott hever – -mi hibát se látnék abba… Azt hiszem… De szerencsétlenségtől csak nem -tartasz? Hallottad? Nagy a jóságos Isten felettünk. - - - - - -ESŐS ALKONY. - -Oh szépséges nyári alkony te! - -Igy kopogott akkor is az eső, mintha bekérezkedett volna egy bezárt -ajtón. Egy szoba, vagy egy sziv ajtaján. Bágyadt és álmos volt a levegő, -mint most, olyan a szine, mint a vadgalamb pihéje. Csepre csepp halk -zenét vert ki. A szegfü szirmai kéjelegve rádőltek a nedves levegőre, az -illatukba úgy betakarózva, mint egy kaczér leány a fátyolába. A kerti -ház mögött vékonypénzü rezgő nyárok, e szaporabeszédüek, -nyughatatlankodtak. És viola, viola nyilik itt tán valahol? Dehogy! Ama -viola illata ez a régi, a régi… Egy gondolatnyi illat elrejtőzött az -agyam valamelyik zugába akkor; s annyi idő mulva most felelevenedik, s -libeg a deres fejem körül. Verebek csipogtak, (jól emlékszem, nem valami -énekes madár, de verebek) pityegtek akkor a vadszőlők levelei között. - -Az aratók jöttek meg akkor a buzakoszoruval. A czigány, aki hozta -csuromviz volt, amit a kapukból öntöttek reá. Mert az eső csak oly -szeliden szemelgetett mint ime, most. A leányok énekeltek, a legények -szókat kurjantottak a nótába. Az öregek arcza is ragyogott, minden -nagyon szép volt. A csürben muzsika várt rájuk. Az urak is lejöttek. - -Ott volt a grófné a két szép fiacskájával s még a zsemlyeszinü nagy -kutyára is emlékezem. A szőke, nagylábu német nevelőnére is, aki -elnézően mosolygott a jókedvü parasztokra. Szabó bácsi a gazdatiszt, a -fehér bajuszát csavargatta, hogy glédában álljon; és mellette a -felesége: Klári a szépséges szép gömbölyü Klári, a sugár, égőszemü -Klári; kontyában buzavirág; kivánatos testén kék karton; s mély kékség a -szemében, mint a magosságbeli ég. - -Róla az anyám már napokkal azelőtt szólt: - -– A Szabó ur felesége valamit akar veled. Több izben is tudakozódott -utánad: hogy miért nem láthat téged? Igen nyughatatlan asszony ez? - -– Beteg tán? - -Az anyám nem szerette őt. - -– Beteg? Tán unatkozik… Nagyon világias asszony ez és unja az öreg urát, -azt hiszem. Nem tudom én. De beszélt rólad és dicsért. Valamit tán akar. -De beteg? dehogy! Van is lelke, hogy az beteg legyen? - -Mégis rosszul tette az anyám, hogy eszembe juttatta őt. Mert kék -reverendámat gonddal kefélgettem; a vakáczión megnövesztett hajamból egy -pár réczefarokszerü csavarintást rendeztem el a homlokomra, szük -kézelőmet gavallérosan a kezem fejére vonszolgattam. Mindez hiba, bün, -ha megbocsáthatatlan vétek az ifjuság! A bajuszom helyét csak akkor -kezdtem borotválgatni. A tanitó-házba az én édes, istenes anyám -imazsámolyt állitott oda szobámba a vaskereszt elé egy gyertyásládából. -Ah! sajgó térddel törtem, rontottam magamat, hozzád én kegyelmes Jézusom -fordulva, hogy töltsd be az én fiatal szivemet, hogy ne férjen más oda -be. Mert az imádság mellé, mint a kigyók, ugy csusszantak be Petrarca -sonettjei a szivembe, ott megsokasodva mint a fövény, és ez édesizü szók -nyüzsögtek, vinnyogtak az áhitat óráiban is. - - »Ki nem birom hölgyem tekintetét - Nincs hüvös barlang, mely előle véd - S nem nyujt menedéket esthomály.« - -Ime, tudom most is e verset, mint akkor, amikor őt lélekzettem: Klárit a -gazdatiszt feleségét. - -Még tanuló fiu voltam, amikor Klárit hozzánk hozták. Semmit se tudtam a -teremtett földön hozzá foghatót. Olyan szép volt, hogy féltem tőle. -Meghaltam volna, ha hozzám szólott volna; de észre se vett. Képtelen -álmokat álmodtam arról, hogy egy hőstett árán ott hullassam fiatal -véremet az ő szemei előtt. Verses fiu voltam, de a nevéről nem daloltam, -mint ahogy a zsidó nem veszi ajkára a Jehovát. Szabó bácsi emberfölötti -nagyot nőtt a szememben s oly szörnyen tiszteltem, hogy elkerültem az -utczán, nehogy megszólitson. Egy vasárnap bejött a feleségével a -templomba. Az érzés ugy fojtogatott, jól emlékszem, hogy kiszöktem a -sekrestyén át, hogy ne lássam. Csak éjjel… Eh! Gyerekség… - -Mégis jól esik a szertelenségekre gondolnom. - -Mint óhajtottam a tragikumot! Valami sohase hallott gyászról -ábrándoztam, amin Klári sirni fog. A hajamat fölturtam és sötéten -szegeztem szemeimet a semmiségbe, az uton járva. - -Egy szót se váltottam vele. Az anyám igy szólt: »Ha megérném az első -misédet, a mint eléd megyünk és kezet csókolunk neked!« - -E megy_ünk_-ben Klári is benne volt. Verseket lehelltem a gimnáziumban. -Ha _ő_ kézcsókra jön az oltár elé – leborulok én elibe fölkiálltva: -»Földöntuli! nézd… én, halandó görnyedek _előtted_« és a szivem persze -meg fog szakadni. - -De az iskolában a logaritmusok korszaka igen megviselt és a Klári képét -behantolták kissé az unalmas számok. Emlékszem azonban mégis egyszer, -hideg télben vánszorgott elé a hantok alól Klári, olyan ragyogóan, hogy -a szemem könybe lábbadt s ledobtam a pokróczot magamról, hogy hüljek -meg, betegedjek meg és haljak meg a ragyogó Kláriért, aki busulni fog -utánam és nem fog se enni, se inni, se aludni. - -A vakáczió idejére halványan pislogott a Klári képe a szivemben, mégis -remegtem, amint a gazdatiszti ház léczkorláta előtt elhaladtunk. Ott -volt és megnézett. Ismerősnek látott tán és nyájasan felém bólintott. -Mint kigyultam! s befogtam a számat a tenyeremmel, hogy ne üvöltsek -torokszakadtáig. - -A vakáczión szóltam is vele. A mezőn megszaladt Klári a legelésző -bivalyok elől. Az árok bokrai közül rontottam elő, igy szólva hősiesen: -»ne féljen!« Fájdalom, a bivalyok igen szelidek voltak, az ajakam -azonban rebegett és dadogva habogtam értelmetlenül a nyájas szavakra, -amelyekkel megköszönte a segitségemet és ugy kimerültem és ellágyultam, -hogy sirni szerettem volna. - -Még egyszer szólt hozzám az apám udvara előtt a kis tanitói porta -szakállszáritóján. - -– Ő mentett meg, igy szólt az anyámhoz. - -Nagyon elpirultam és ugy szégyeltem magamat, hogy fájt. - -Mégis e vakáczió után felvettem a kék reverendát. Az már ugy volt -megirva a csillagokban és a tanitó-portán. Minden ábrándnak vége ez -volt: »Mikor a fiunknak primicziája lesz« (erről ugy szóltunk, mint az -élő bizonyosságról, amely jön az uton velünk szemben) »mikor a fiunk -plébános lesz«, »mikor a nagybőjti prédikácziókat mondja és mindenki -sir«, »mikor a fiunknak majd olyan sárga kanczái lesznek, mint az -apátnak«. - -És én szegény, morzsoltam az olvasót, holott énekelni szerettem volna a -mezőn; és a hideg kövön emeltem föl a szememet, holott tánczolni -vágyakoztam, és lassankint sejtelmek és vágyak keltek a szivemben a -földöntuliak után és akkor azt hittem, hogy megtaláltam már az igazi -ösvényt, amelynek végén vagyon az Ur! - -És a szememre lassankint valami bárányfelhőszerü áttetsző hab borult, -amelyen át éreztem minden élőt és láthatatlant, elvesztve a -látóképességet a körülöttem való valóságok iránt. Zsoltárok és litániák -zsongtak a fejemben, mint nyughatatlan méhraj, amely lombos ágat keres, -hogy megpihenjen rajta. - -A vakáczióra nem mentem haza. A hegyek között a mikházi barátklastromba -a ferián, oh mily boldog nyugalomban mentünk le a kongó gangon át -hajnalban a hüvös, csendes templomba; és onnan ismét az Ő jóillatu -házába, miglen az esti csillag ki nem gyult a mezőhavas gyapjas orma -felett. - -Mi keresni valóm van nekem a mi kis falunkban? Vágytam a diligenczia -megkezdésére és áhitottam, hogy kiborotválják már a fejem bubját, -bekenve a szentelt olajokkal és a bölcseség savával… és szolgáljam egész -lélekkel a koporsóig, a Mindenekfelett valót. - -S igy történt, hogy végére járván a tanuló éveimnek, egy csöndes esős -nyári alkonyon a falunk kastélyának csüröskertjében, az aratók -kalákáján, a csüröskert szin nyilásában ott állok én is szegény, aki az -édesanyám kedvéért hazatértem, mielőtt fölszentelnének engem, -érdemetlent. - -Ha szólani akar Klári asszony, a gazdatiszt felesége, velem, – mint az -édesanyám mondta – hát jöjjön. Beteg szivnek, rebegő léleknek irját én -hordom, aki az Ur igéjét hirdetem. - -Félrevonultam a zajongó néptől és a csüröskert ajtajánál állottam meg. -Egy kissé tán izgatottabb voltam, mint harczoshoz illő. Klári (kit az -urnő jelenléte feszélyezett) ugyszintén félrevonult a csür ajtajából s -hozzám jött. - -– Az őszön szentelik? - -A szemébe néztem. - -– Ugy… érdemetlenül… az őszön… engemet… - -Egy gyenge mosoly suhant át az ajakán, tán a zavart válaszomra, de a -szemét nem vette le fiatal arczomról. Éreztem, hogy melegedem a -nézésére. Halkan kérdezte: - -– S boldog-e? - -Minő kérdés? Ha áradozva felelek, tán nevetséges leszek. Ha lemondóan -felelek, megtagadnám az én Uramat. És gyáva lettem. Ugy tettem, mintha -nem hallottam volna a kérdést. De _ezért_ jött ő? Fölfegyverkezve -jöttem, hogy harczoljak a lelki békeért, ha fenyegetve van – de ő támad -ime… Egy önkéntelen mozdulattal hátrább léptem: Ő ismét mosolygott, és -végigvonta ragyogó szemeit a reverándán át a hajamig. - -Aztán nehány lépést tett a hárs-sor felé. Mintha vonzott volna, utána -léptem! A czigánymuzsika bántóan, élesen nyávogott s – emlékezem – úgy -gondoltam azért követtem, hogy a muzsikától menekedem. Nem, mert őt -kelle követnem, mint a vaspor a mágnest. - -A hársosban az ut egészen száraz volt. Az esőt fölfogta a sürü lomb. -Semmit se szólt. Vajjon mire gondol? Egy kissé rebegett valami bennem. A -hársosra gyönge fátyolt vont a felhős alkony. - -– Miért kerül minket? - -Reám gondolt. - -– Én… dehogy. - -– Napok óta itt van s nem keresett fel. - -Azt gondolom, a hangjában volt valami bánatos, ami meghatott. Egy faágat -tépegetett csöndesen. Egyhanguan mondta: - -– Ugy – mint régebben. Pedig mi igen szomoruan, elhagyatottan élünk -magunkban. Minden megváltozik. Maga is. - -Gyorsan rámvillant a szeme s ismét lesütötte. - -– Az előnyére természetesen. Már egészen férfiu lett. Természetesen, hát -a gyermeki hevüléseit már szégyenli. Csak mi maradtunk itt a régi -egyhanguságban. Nincs, akivel egy melegebb szót válthassunk. Kivel is? -Kit lássunk itt? - -Ah! Milyen szép volt. A dereka ringott a csipejéből. Egy lépéssel -hátramaradtam, mert megnehezedett a levegő körülöttem. A verebek -csipogtak a faágon, az eső csepegett csöndesen. - -– Már szégyenli, hogy a gavallérom volt? Tudja, – a »hosszuréten«, mikor -a csuf fekete bivalyok felém törtettek… Mondja! és (kaczéron pillantott -vissza), csak véletlenül volt ott maga akkor, hogy olyan hirtelen -előtermett az árokból segitségemül? - -Szégyeneltem hazudni. - -– Gyermek voltam. - -– S ma nem tenné meg? Elfonnyadtam a magányosságban, ugy-e? Csuf lett az -orczám? elvesztette fényét a szemem? és elhervadt a termetem? A -veszedelmeket már kikerülné egy elhagyott szegény asszonyért. Akkor -kereste. Vallja be, vallja. Igaz? - -Hazudozó ajakkal vétkezzem-e? - -– Emlékezik reám? - -Félek, hogy remegett a hangom, pedig kellemetlenül érintett egy kissé, -amint a testéről beszélt. - -– Azt hiszi elfelejti asszony az ilyet? Mint megnő ilyenkor a -szemünkben, ha tudná, a fiatalember! Egyszerre hős lesz, egy Szent -György, aki a sárkánynyal birokra száll! és megérezzük, hogy mi avatja -hőssé… Érettünk. Érettünk, kik drágábbak vagyunk ilyenkor az életüknél -is. El lehet-e felejteni ezt? - -A muzsika idáig is elhallatszott és egy-egy kurjantás is. A lucskos -betuniákból kábitó illat szállongott. Akkor egészen más hangból mondta -később, uj hurokra csapva a vonóval. - -– S boldog lesz-e igy? Eldobva minden örömet; megvetve a mosolygást; az -édes hevülést. Tudja-e, hogy boldog lesz bizonyosan? Nem nehéz-e a -csere! Az égért az életet. Értem. Ah! Tanitson meg, hol kapható az erős -szer, a mitől kigyógyulunk a vágyból, az öröm szeretetéből. Mivel -gyógyitotta magát? Adjon belőle… - -És mert felelni akartam, hogy szóljak az Égről, megelőzött, közbevágva -ugy kérve, mint egy gyermek. - -– Adjon belőle nekem is. Lássa nekem kellene szegény elhagyatottnak… Az -uram? Hiszen látja, mily öreg már és fáradt. Örömek nem teremnek már -neki. Reám, kit a sors hozzálánczolt, – mi várjon? Lemondani – oh -tanitson meg. A vér kopog pedig az ereimben. Nézzen reám… Mióta itt -vagyunk esztendők óta, beásva, lelánczolva senyvedek, ájultan tengve… -Tanitson meg, mint lehet lehüteni a buzogó, forró vért, lemondani az -életről, örömről. Tudja-e a szert? Tanitson meg reá. - -Visszatetszett nekem. Ez a leplezetlen beszéd mintha megütött volna, -akár egy korbács! Ah! Nem a rossz szellem szárnyai suhognak-e fölöttem? -Mintha levetve szépséges testét, a lelkét látom benn… a testnek magvát, -amely fekete és keserü, mint az epe. - -Vontatva lépett elő s féltekintettel nézett reám, hogy ügyelje, mikor -borulok le, apró lábait emésztő vágygyal csókolva… Látni véltem, hová -indult… hová visz… E szeplőtelen, akit áhitottam: – borzalmas és -visszataszitó. - -Fölnézett, és nyakát megszegte, melle ugy feszült ki, mint két -veszedelmes dárda. Fehér ujjait görbe vonalban végigvonta üde bőrén -kövér álla alatt… - -Csuf volt. - -A kis violás ösvényre tért, önkénytelennek látszó mozdulattal, a -magányosan álló nyári lakás felé ment, amely mellett a rezgő-nyárok -locsogtak nyughatatlanul. A lépcső alján megállott és kezét nyujtotta. -Az orrczimpái libegtek s az ajaka kissé nyitva volt, mintha fáradt -volna. - -– Elbágyadtam, mondta rebegő hangon. (Térde gömbölyüsége látszott a -lenge szöveten át.) Akarja, hogy odabenn megpihenjünk? Az eső, lássa, -beüldöz a falak közé. Egészen néma hely. Leülünk és beszél nekem, és -tanit a lemondásra… Akar? - -Megállottam az ösvényen. - -Igy szól pedig Vergilius, mikor Dido királyné után a zugó barlangba lép -Aeneas: - - … E nap volt a bajok forrása, - ez, a keserü gyász kezdete. - -Fölnéztem az égre és megtörültem kigyöngyözött homlokomat. - -– Nem… Már leszállt az est. - -Eltaszitotta a kezemet és szárazon igy szólt: - -– Igaza van. Menjen. - -És belépett magában. - -Az Urat pedig ekkor láttam meg legelőbbször, szegény szolgája. - -Nos? Volt egyszer egy szép nyári esős alkony. - -Vén fejemet mély buval hajtom a divány koppadt karjára. A szivem -sóvárgással vagyon még tele. - -Mindjárt bejön a harangozó, hogy megkérdezze: - -– Nyolcz-e már az óra? Ne harangozzak, plébános ur? - - - - - -AZ ELIZ NEVENAPJA. - -Elizabet napjára egy szál virágot vásárolni indult meg a kis Engel Eliz, -a kertészhez. Odahaza Lübeckben erre a napra: a nevenapjára, az édes -anyjától mindig kapott egy szál virágot és mennyi édes ölelést! Ah! Az -Elizabet napja itt, semmi egyéb, mint egy lucskos, csuf őszi nap… - -Elment hát, hogy egy szál virágot vegyen magának a nevenapjára, de az -utcza végén elszédült. Egy házikó kapujára támaszkodott, mert -összefutott a szemei előtt minden. Megkapaszkodott, hogy el ne essék. -Megijedt és segitség után nézett. - -– Rosszul van kisasszony? kérdezte egy ismerős hang. - -Eliz bólitani akart, de egészen tehetetlen volt. - -Fiatal katonatiszt volt a kérdező: Szabó. - -– Bizza magát reám. Támaszkodjék a karomra. - -Eliz erősködött, hogy lásson. Igen szép, égszinkék szemei voltak. -Kábultan a segitőhöz simult. - -– Bátran kisasszony! Egy kis szédülés az egész. Szoritsa meg a kezemet. - -Eliz megsimogatta a homlokát. - -– Ültessen le, rebegte. (mosolyogni próbált.) Haza szeretnék menni. - -Kissé összeszedte magát s az ujjaival megszoritotta a fiatal ember -kezét. Nagy hősége lett s a nyakán egy kapcsot szeretett volna -kikapcsolni. - -– Segitsek? - -Néhány lépést tettek. Szabó veszedelmes asszonykergető volt. De gavallér -ember lévén, ajangott, hogy egy gyámoltalan német leányka nyakán -babráljon az utczán. Könnyen átfogta az Eliz derekát s vitte. - -Mindenféle ember járt az utczán, sőt sokkal több (ugy látta Szabó), mint -akár egy országos vásáron. A mint a kis beteg leányt vitte, az -ismeretlen fehérnépeknek igy szólt magyarázólag: »Beteg.« Egy kicsike -ház előtt egy pad volt. Arra ráültette, de maga megállott előtte. - -Igen szép leány volt. Szőke s karcsu, igézően fejlődő idomokkal. Nevelő -volt egy gazdag boltos gyermekei mellett. Az utczáról ismerte Szabó. -Amint a gyermekekkel sétált, Szabó szóbaállt az apróságokkal, hogy a -kisasszonyhoz szólhasson. A gyermekek anyja (egy házsártos, szájas -hölgy) észrevette ezt: - -– Azt szeretném látni, hogy a gyermekeim mellett illetlenkedjék valaki! -Hozzám nem tolakodik senki. A férfiak megérzik: kivel lehet s kivel nem. - -Mindezt csak ugy a levegőbe mondta, hogy megértse a kisasszony. - -Eliz kissé magához térvén, felállott, hogy próbáljon megállani. - -– Köszönöm, rebegte, nagyon köszönöm, már semmi bajom. - -Azután ismét támolygott. Szabó megfogta: - -– Ne erőszakoskodjék! Hiszen leesik, mondta. - -Támaszkodva az utcza szögleteig értek. Oda közel lakott már. Mosolygott -s beszélt, hogy beszéljen, mert látták. - -– De mi lelt engemet? rebegte. – Bocsánat… Nagyon alkalmatlan voltam. - -Azonban hirtelen elhallgatott, mert a háziasszonyát látta meg, aki -kinézett az ablakon. Akkor megvillant az eszébe: »mit gondol az -asszonyom felőlem; egy tiszt karján járva?« Erőt vett magán s kivonta a -karját. A falhoz támaszkodva ment be a kapun. Zavartan köszönt Szabónak. -Félve lépett be a szobába. - -Az asszony rá se nézett. Tán észre se vette. - -– Sétált kisasszony? kérdezte csufolkodva, tovább törülve a butorokat. - -– Nem, nagysád. - -– Azt szeretem, hogy igy feleljen nekem valaki! aki nem vagyok sem vak, -sem bolond! Nem sétált? - -Eliz valamit dadogott a kertészről. Az asszony rákiáltott: - -– De nem virágot láttam a kezében, hanem egy katonát. - -– De nagysád… - -– Semmi »de«, kisasszony. A kaszárnyában keresett virágot a kisasszony? -Ha én látok egy katonának a karján valakit, az ne mondja nekem, hogy ő -hol volt… - -Eliz remegve támaszkodott meg a heves támadásra. Az ajtó mellett álló -székre leroskadt. Az asszony lecsapta a portörlőjét: - -– Nekem ne komédiázzék, kedves! Előttem ne üljön le, amikor én beszélek! -Szinpad ez? ahol tapsolnak a kisasszonynak? Nem, ez egy becsületes ház. -Tudja a kisasszony, mi az? Ide nem járnak a katonák, itt nem -szerelmeskednek még a konyhában se. Ide nem hoznak a kaszárnyából -senkit. Ezt elfelejtette a kisasszony. - -Eliz fölemelkedett. Remegett. - -– De nagysád… nagysád… - -– Hozzám ne szóljon, ne, egy szót se. Akit én beeresztek a becsületes -házamba; akinek odaadom a gyermekemet, akinek kenyeret adok, az olyan -legyen itt, mint a makulátlan szüz Mária, ha szóba akar állani velem. -Ezt rójja itt mindenki a füle mellé. - -Felkapta a portörlőjét s bement a másik szobába, becsapva az ajtót. - -A leány kitörülte a szemeit. A szédülés elpárolgott a fejéből. A -keserüség eltöltötte egészen; még a betegségnek se maradt helye benne. - -Mi történt vele? - -Azért futott el a szülői házból idegen kenyérre, nehogy rossznak mondják -őt. Az édesanyja, az apja halála után, fiatal emberhez ment ismét -férjhez. A mostoha apa ugy nyájaskodott, gavallérkodott Elizzel, hogy az -anyja féltette tőle. »Nem kaczérkodtál-e vele?« kérdezte haragosan. Eliz -hány éjszakán látta azt a feldúlt arczot. »Ha nem adtál volna okot reá, -észre se vett volna« mondta az anyja. Eliz erre a szóra s arra a -tekintetre elfutott a pihés fészekből idegenbe, keserüséggel a szivében -és ime… - -Hiszen majdcsak hogy el nem üzték. Miért? Hogy érhet fel a gyanu hozzá? -Soha se beszélt vele senki igy. Nem mondta-e, hogy szégyent hoz a -tisztességes házra? Ez kegyetlen ütés volt. Nem, nem hagyja magán ezt. -Ledobta a kalapját, gallérját, hogy bemenjen és szembe álljon az -asszonyával. Azonban alig egy lépést tett, fojtogatni kezdte a sirás s -az indulatossága könybe fuladt. - -Feljajdult. Mintha ostorral csapták volna meg. Hangosan zokogott s -lerogyott egy székre. - -Az asszonyság kicsapta az ajtót s bekiáltott: - -– Megtiltom, hogy botrányt csináljon a házamban és itt orditson. Azt -hiszik az utczán, hogy itt nyuznak valakit. - -Félig sikoltozva tört ki: - -– Az, az, mintha megölne. Rosszabb, mintha megölne. Miért? Megbántottam -valamivel? Én senkit se ismerek… miért…, mégis a szeretőmhöz járok? Én? -én? - -– Maga elfelejti, hogy kivel beszél. Tudja kivel beszél? Cseléddel -beszél, vagy velem beszél? Látja-e, hogy ki előtt áll? No nézz oda, erre -a személykére… Itt sétifikál a szeretőjével az ablakom előtt és még ő -áll szóba velem. Tudja mi ez! Ez szemtelenség. Érti mi? ezt igy hivják. - -Egészen kiveresedett és kiabált s dühében égő szemmel szorosan a leány -mellé állott. - -– Igy? Hát efféle szájas perszonának itt nincs helye. Aki így beszél, -annak itt helye nincs. Föl is ut, le is ut. Efféle nyelves személynek -helye nincs itt. Érti? Tudja? - -Egy guvernant, egy ágról szakadt német, szóba merjen állani egy -Schulhofné született Varga Irmával, a Vargák familiájából, kiknek még a -nagyanyja is viklerben járt s nem keszkenyőben. - -Nagy, égő szemü, széles, erős, szájas, gazdag asszony ez Irma. Irma: a -gazdasszony, aki a konyhájában, szobájában egy makulát meg nem tür; – -aki mindenkinek megmond mindent, ami a szivén van; aki selyemben jár a -templomba s ott is a sarkára lépve megy, mint egy granatéros, hogy döng -a padló a lába alatt; Irma, aki egy minutum alatt eligazit mindent s -amilyen gyorsan üt, éppen olyan gyorsan sir; Irma, aki haragban van a -félvilággal, a másik felet pedig szüntelen ügyeli: nem nézi-e le őt; – -Irma: ismerik-e őt? - -– No, nézd csak… nézd csak, ismételte fokozottan csendesebben, mert Eliz -arczban ugy elváltozott az Irma asszony tüzelése alatt, oly erőtlenül -leejtette a kezeit, mintha a lélek elszállt volna belőle. Lerogyott a -székre, az ajaka összeszorult s a szemei lecsukódtak. Irma asszony -ledobta a kezéből a keféit, hirtelen megfogta a leány hátrahanyatló -fejét: »No nézd, nézd, dadogta. – Eliz… kedves… no… no… dadogta és -megfogta a leány kezét s simogatta a leány hideg homlokát, haját, s -fölemelte a derekát, hogy levegőhöz juttassa. - -Akkor az Irma asszony ura, a szelid, szőke Schulhof dugta be a fejét. A -vihar elől elhuzódott, de a beálló csönd bátorrá tette. Irma ráriadt: - -– Mi kell? - -– Semmi, felelte halkan. – Tán beteg a kisasszony? nincs tán szüksége -reám? - -– Magára? vetette gunyosan oda. – Menjen innen, az a legokosabb… - -Nem. Bárha nem tudta mihez kezdjen a hitvány leánynyal (olyan sajnálkozó -tekintettel nézte meg, mintha a gyermeke volna), az ura azonban ne -elegyedjék a házi dologba. Menjen a boltba. Gyöngéden ébresztgette s -mikor nagykésőn, gyönge kis sóhajtás kelt a leány ajakán – fölkelt s -visszahuzódott, nehogy gyöngének lássa őt a megtévedt német. Mikor a -leány fölsóhajtott s a szemeit kinyitotta, durván becsapta az ajtót s -kiment. Ezzel tartozott a tekintélyének. - -A leány kábultan ébredt, de mindjárt eszébe jutott minden baja. Fölkelt, -könnyei ismét megeredtek. Mit tegyen? Arra nem volt bátorsága, hogy -ismét az asszonya elé álljon. Az ablakig ment. Az utcza népes és zajos -volt. Szekerek s lótó-futó emberek zaja töltötte meg. Ha ő védekezne, -azt nem hinné el. Mit tegyen? Elhajtották őt szégyenre? Miért? Hova -menjen. Haza. Hát van neki otthona? A hegyek, völgyeken tul való -otthonában ott egy kétségeskedő asszony félti tőle az urát – aki az -apja. Itt? Innen elhajtották. Hova menjen? - -Akkor az utczán dobpergés hallatszott. A katonák mentek végig az utcza -közepén. A gyakorlattól jöttek meg. Elől a banda, utána a századok Az -egyiknek az oldalán Szabó, a hadnagy lépdelt peczkesen. Ah! a menekedés! -Szabónál van az ir… - -A banda zugott. Eliz fölkapta a kalapját. Szabó tudja, mi az igaz. Ah, a -Gondviselés… Szabó jőjjön és mondja el: van-e büne Eliznek? Az Isten -ránézett nagy szorongásában. Szabó jöjjön és szóljon. Sietve kiment az -utczára. - -Mit se törődött és sietve ment a katonák után. A szegeleten a banda -fölállott és az ezredes szembe velük. Arra messziről visszatértek a -katonák tisztelgésre elejébe. A muzsika recsegett s a piacztér minden -részéről gyermekek és asszonyok csődültek a parádé felé. Eliz nem tudta: -mi történik? Ő csak a hadnagyot kereste a szemével. Bárha kissé kábult -volt, észrevette. Utána futott. A katonasorok mellé furakodott és -mellettük szaladott. Majd elfuladt. Az emberek kiváncsian ügyelték a -szaladó leányt. A gyermekek kaczagva biztatták: - -– »Ne hagyja magát!« »Hová gyöngyöm?« kiáltották a legénykék. - -Eliz oda se nézett. Szaladva a katonasor mellett, beleütődött a bakákba. -Rákiáltottak. Kitért és tovább futott. Szabó után. A tiszt ott megy -egyenesen, meredten. - -Majdnem a banda előtt érte utol. Eliz mellé futott. - -– Hadnagy ur… rebegte. - -– Félre, mondta idegen torokhangon. - -Némi zavar támadt körülötte. Mit akar a kis leány a tiszt mellett? -Valami botrányt szimatoltak, majd hangosan kaczagtak. Szabó mogorván -oldalvást tekintett rá, s meredten lépdelt. - -Eliz kissé tovább maradt a hadnagytól, de konokul, haragosan ment utána. - -– Hova? hová? kiabálták a gyerekek, szemtelenül elejébe kerülve. Ütötték -a katonalépés-tempót. »Rendbe, rendbe… ra-tap-lán, ra-tap-lán…« és -tapsoltak. - -A kaszárnya kapuján mind bevonultak a katonák. Eliz makacsul megállott -az ácsorgókkal. Egyéb gondolata se volt: Szabót látnia kellett… Szabóval -beszélnie kell. Az ő dolga igen sietős. - -A kapunál a röhögő paraszt legények között állott meg. A cselédleányok -apróra megvizsgálták s egyik a másiknak jellel mutatta: hogy a -kisasszony bizonyosan bolond. Nem, magyarázta a másik a kezével: csak -ivott a kisasszony. Arra korusban kaczagtak föl. - -Akkor Szabó lépett ki. Hazafelé igyekeztek a tisztek. Szabó igen dühös -volt. - -Eliz mindjárt meglátta. Hozzá szaladt. A hadnagy ridegen kérdezte: - -– Mit akar? - -Körülötte a vigyorgó parasztok tolakodtak. Szabó mérgesen rájok -kiáltott: félre innen. Azután a jónevelésü ember udvariasan szólt a -zavart leányhoz: Szolgálhatok valamivel? - -A leány beszélni akart, de érthetetlenül zavarta össze a szavakat. A -hadnagy meghajlott: - -– Megengedi, hogy haza vigyem? - -Eliz hevesen igent intett. Szabó a fiakkernek intett s beültette a -leányt. Eliz fölszakitotta az ajtót s hangosan mondta: - -– De jöjjön… jöjjön maga is. - -Szabó beült. Mi lelte e kis leányt? Annyira zavart volt, hogy -aggodalommal hajolt felé. - -– Hát nem tudja, miért hivom? Hiszen elkergettek, mondta sebesen. Azután -lázasan összevissza beszélt. A nevenapjáról és az édes anyjáról és az -apjáról… és mindenről, Istenem! mindenről a világon. Az ő messze -otthonáról, az ő kis szülővárosáról… és ismét sirni kezdett. - -Amint megállottak a házuk előtt, Eliz gyorsan ugrott ki. A kapu alatt -izgatottan intett Szabónak. A hadnagy egészen zavartan lépett utána. - -– Itt van, itt van, mondá az asszonyának. Itt van, hogy mondja meg: mit -tettem én, és ő mondja el és mondja el, hol jártam én a reggel. - -Szabó meghajolt az asszonyság előtt. - -– Bocsánat, mondta. - -Irma méltóságteljesen emelkedett meg. - -– A kisasszony unszolt, hogy ide jőjjek. Hogy a szokatlan időben vagyok -itt, ebben legyen a mentségem. - -Eliz türelmetlenül szólott bele. - -– Ő mondja meg: mit tettem? Mi rosszat, mit tettem? Mondja. - -– Rosszat tett? - -– Pedig azt mondták… mondták. Mit tettem én? - -A hadnagy óvatos jellel mutatta az asszonyságnak, hogy a kisasszony -zavart. Eliz észrevette az integetést s hevesen mondta: - -– Nincs egyéb bajom, csak… én… megmagyarázni akarok mindent. - -És ismét össze-vissza beszélt a lüttichi házról, az édes anyjáról, -krizantemumokról és a kései rózsabimbókról, amikor a hóharmat -leforrázta. - -Az asszony fenséges kegyességgel tekintett a kis leányra. Egy kissé -sajnálta is, de a hadnagyra való tekintettel jelentőségteljesen nézett -Szabóra, mintha azt mondta volna: »Az ön kedvéért helybenhagyok mindent -a leánynak, de külömben bünös ő ám.« - -– Ha igy, kedves, ha igy mondja a hadnagy ur is, akkor minden rendben -van. Csak félreértés volt az egész, de a hadnagy ur mindent jól -megmagyarázott. Jó… Hát az ember tévedhet. Ha igy van, jó. Hiszen mi -ismerjük egymást. - -Eliz kissé nyersen fordult Szabóhoz. - -– De ön semmit se mond. - -– Nem is szükséges már, kedves. Mire az már, kedves?… - -Mikor a hadnagy kilépett az ajtón, Eliz lázasan fordult az asszonyhoz: - -– Hát igaz ugy-e? Már semmi baj sincsen? - -A nyájas Irma egyszerre ünnepies lett, a tekintélye mián. - -– Üljön le… szedje össze magát, mert nagyon izgatott. A szüleit -értesiteni fogjuk s addig itt a helye. Üljön le. - -Aztán a régi hangján hozzátette: »Ezt megspórolhatta volna nekem.« - -Tehát mégis… A levél el fog menni. És azt fogják irni, hogy Elizt a -szeretőjével látták csavarogni az uton. Az anyja odahaza igy fog -szólani: »Tudom, kaczérkodott már idehaza is. Ismerjük.« Istenem! - -Szégyen, ha elmegy és szégyen, ha marad. - -A keserüségén felkerekedett az éktelen harag. Szeretett volna szaggatni. -Reszketett a körméig. Tépni, karmolni áhitott s megint tehetetlen -dühében ismét feltört a torkából a keserves jajhang. Ellágyult s -leborult a diványra erőtelenül. - -Délidő felé járt az idő. A boltból a gazda jött meg a kulcsokkal a -kezében. Amint belépett, meglátta a szegény leánykát. Szeliden, -részvéttel kérdezte: - -– Bántotta-e valaki? - -Eliz sirva nézett rá. Nem birt szólani. A szelid, szőke ember megfogta a -kezét. Eliz ráborult a kézre. - -Akkor lépett be Irma asszony. - -– Elérzékenyedett? s azért szorongatja a kisasszonyt. Nagyon szép eset. -Nem öleli át a derekát is? Mi? Itt a maga helye? - -Schulhof hirtelen elkapta a kezét s megindult alázatosan a felesége -után. - -Eliz fölemelkedett. Mindenkinek van otthona. Mind mentek az ebédlőbe -künn, csörgetve a tányérokat az asztalteritéshez… a gyermekek zajonganak -körülötte. És ott, messze, ahol ő nőtt fel, ott most ér haza az apja az -irodából… Az anyja öleléssel, csókkal várja a kis vadszőlős verandán. A -kis Gretchen most jön az iskolából, a zseniliával kivarrott táskájával. -A kis sottis ruhácska van rajta, amit Eliz varrt még odahaza. Ő igy -szól: »Elizabetnek ki ad ma virágot a nevenapjára? én neki küldöm a -szent képemet, a mit a nővér adott«… A lóvonatról a kis Hans szökik le s -rohan be, akár a förgeteg. A gyárból vassalakot hoz, mely lilába játszó -veres… és bizony Eliznek hozza a nevenapjára. - -Lábujjhegyen felkelt s lopódzva, mint a tolvaj kisuhant Eliz az ajtón. -Óvatosan tette be a kilincset s nesztelenül kiment a házból. Hova? Meg -ne tudja valaki, merre? Haza? Hol lakik ő? Most irják a levelet, amelyet -az anyjának küldenek. »Eliz gonosz – irják – ki a szeretőjével tekereg -az uton.« Hogy ő is tudja meg – és már az egész világ tudja. - -Egyik gondolat hajtja a másikat a fejében. Mi dolga van már neki a -világon? Szinte futva igyekszik a falak mellett az utczán, nehogy -meglássa valaki… - -A kertész háza előtt, ahol virágot akart venni a reggel, a nyitott -léczes kapu mellett krizantemumok viritanak a halódó kertben. Egy szálat -letép a nevenapjára s megkerülte a kertésztelepet. - -A Maros lustán simult odább magas martja között. - -Istenem! Hova menjen egy kis leány, ha senkije sincs immár a kerek -világon?… - - - - - -KALAND. - -Szörnyüség, hogy a város mily rátartivá tesz egy hölgyet! - -Odahaza falun egy szál virágot vitt Dénes a mezőről. Oroszlánszájat, -amely igy tátogat, hogy á–á ha az ember nyomogatja a nyakát. A kapu -előtt a kis padra leültek Anettel (egy penzionált kapitány leányával), -egy szót se szólva bár, maguk elé néztek, játszva az oroszlánszájjal, s -igen boldogok, vidámak voltak. - -A városon? - -Az antik melltüt, a czukrászasztal mellett állva Anett, (friss, kék -virágos kartonba fehér csipkével a mellén) megnézve apróra az ékszert -igy szólt: - -– Csinos… Az efféle antik csecse-becséket pompásan gyártják most; -kétségtelenül utánzat ez is. Onnan lehet megismerni, hogy a kontürjei -igen élesek. De csinos… Kedvencz szinem a kék. Illik az arczomhoz. - -A hadnagy: Dénes urfi, akinek ritkán van módja arra, hogy efféle csinos -utánzatokat ajánlhasson fel Anettnek, kissé elszontyolodott. Azonban a -nőcske feltüzte a nyakára, a tükörben tetszőleg megbillegte a karcsu -derekát (mint egy csinos madár a fészekrakás előtt), s igy szólt: - -– Tetszem? - -A hadnagy néhányszor nehezet lélekzett, csak ennyit felelve, de még sem -olyan boldogan mosolygott, ahogy máskor szokott nézni Anettre, ha látta. -A hölgy észrevevén ezt, ugy kaczérkodott, hogy kigombolta a ruhája -gallérját s két felé kitüzte, ugy hogy fehér, rózsaszinnel belehelt -gömbölyü nyaka kikukucsált a szövetből, mint a szegfü a tokjából s -ravaszul igy szól: - -– Bárha nem látszik már a bross, (mert a nagy melegért kitüröm a -galléromat) már nem tetszem? - -Persze akkor Dénes megcsókolná (bárha alig látszott az ékszer), ha száz -puskacső tiltaná is. De nem tehette, mert két sovány diák majszol a -márványasztal mellett valami habos tésztát, amitől czukros lett az egész -ábrázatuk. - -Azóta, hogy Anett a czukrász felesége lett (igen szegény leány volt), -nagyon dongják a boltot, amin kivált Apollo busulhatott. Mert, hogy mi -vers pattant ki a diákokból Anettre szegülve! ki adhat számot arról? -Mosolygó arczáról, kék szemeiről, picziny szájáról, aranyveres hajáról, -darázs derekáról, a tökéletes czukrásznéről, aki nektárt tölt (persze) -az Olimpuson, nagyban burjánzott a vers a gimnázium folyosóin. - -Sőt a kis falusi származásu nőcske kedveért a vén kövér patikárus, a -czukrászatban itta meg délután a haboskávéját, s a hüvös, előkelő -adótárnokkal oly eleven diskurálást vittek végbe az asszonyka -hajlandóságáért versengve, akár a verselő diákok. Mindenki részére is -volt Anettnek egy-egy kedves szava s oly üde, mosolygós, leányos -kedveskedő volt, mint maga a tavasz. - -– Félhónapi fizetésébe került ez a semmiség – sugta halkan a hadnagynak -Anett. És miért? Maga kevesebbet, vagy többet ér-e, ha efféle -költségekbe veri magát? Aztán miből él a többi napokon? Valósággal -haragszom. - -Ugy haragudott, hogy szeme, szája mosolygott. - -– Milyen szép, lehelte Dénes (hang nélkül a diákok mián)! Imádom! - -Anett tréfásan tovább zsörtölődött. - -– Dehogy imád! Ezt csak az uram teheti, ha ugy tetszik neki, maga nem is -gondolhatja… - -Aztán a homlokára ütött a mutató ujjával kecses zavarral. - -– Sőt mit is mondjak az uramnak, ha meglátja ezt a szép drágaságot?… Ah! -hogy ő mindig utoljára jut az eszembe! olyan feledékeny lettem. - -Aztán elfordulva a hadnagytól, csak félarczczal tekintve reá, ezt sugta: - -– Ma még csak nem faggat az uram, mert nem lesz odahaza egész éjjel, -minthogy a majálison lesz a sátorban (gondolhatja! hogy félek ilyenkor -egyedül lenni odahaza, mint unatkozom egész éjjel), de holnap reggel -mindjárt megkérdezi: »honnan kaptad ezt a aranynemüt?« Mit feleljek -akkor, mondja? Látja! Ilyen bajt szerez nekem… - -S odább ment, hogy ne füzhesse a beszélgetést Dénes. Törülgette az -üvegharangokat, a nagy poharakat, amikben álltak az édességek. Valaki -bejött, mindjárt hozzá ment, letörülte az asztalt s fecsegésbe eredt a -vendéggel igen derülten fölkaczagva, hogy apró fehér fogai kivillantak -ajkai körül, mint valami igazgyöngy-füzér. - -Dénes tanácstalanul követte a szemével. Jelent-e valamit, amit az imént -mondott? Bátoritotta-e valamire mikor tudatja, hogy magában lesz az -egész este? Nem. Hiszen lám, mindjárt odább ment derülten, zavar nélkül -beszélgetve idegenekkel, mintha semmi jelentékenyt se mondott volna. - -Régebben ők igen bizalmasan voltak. A borostyán-lugasban a magaslábu -padon igen alkalmatlanul esett az ülés, mert az Anett lábai lógtak a -levegőben. Azért Dénes az ölébe vette. Ugy jól ült egészen. Átkarolta, -nehogy leessék. Akkor még leeresztve hordta aranyhaját Anett, -pántlikával a végén. - -Ha Dénes fölékesitette egy bokréta gégevirággal Anettet s gyönyörködve -nézte, megcsókolták egymást. Ha igen hosszasan beszivta a leány ajakát -(ez igen csuf szokás volt tőle, mert még másnapig is meglátszott az -ajakán), elbágyadtak s arra elkezdtek szaladni a veresszőlővel -szegélyezett uton, hogy fölfrissüljenek. Aztán lekuporodtak egy -bokoraljra, ugy ették a bogyókat, hogy egymás szájába tették a fürtöket. -Az este is igy lepte meg őket, akkor (a kapitány »gyilkos ropogós!« -káromkodására) szétfutottak, hamar feküdtek le, hogy korán keljenek föl, -ujból kezdve a játékot. - -Azután Anettet elvitte a tagbaszakadt jámbor német czukrász az aranyos -boltba, oltár elé vezette s érette hajnaltól estig dolgozott, nagyon -megbecsülve. Egy kis fiuk is született, aranyos kövér kölyök, akinek a -karika lábai most gyakorolják be magukat, hogy kibirják a gazdájukat a -sirig. Dénes kissé elkeseredett akkor az Anett férjhez menésén, elment -bujában katonának. Hogy visszakerült a városba, csak oly bájosnak -találta Anettet, még százszor kivánatosabbnak. A játékot már nem birná, -mint azelőtt, mert most, mihelyt csak az ujjhegyéhez ért, kigyult -mindjárt, hogy elhomályosodtak a szemei, mintha köd borulna rá. - -Az ördög bujjék az egész német nemzetbe! akibe minden oldalról -beleütközik a magyar! - -Vajjon mondott-e valamit Anett? - -Már nem lehet kiokosodni e hölgyből. Egyszerre lett az átlátszó, igaz -kis leánykából egy rejtelmes hölgy, akiről nem lehet tudni, mikor -enyeleg – mikor érzeleg? mikor tréfál – igazán szól? mikor akar valamit -– mikor nem akar valamit? Honnan tudja már Dénes? akinek egy -szempillantására pedig száz baka igazodik. - -Ugy sürgött-forgott le, fel, ugy elfoglalta magát, hogy hozzá se -juthatott, egy halk szóra bár, hogy tájékozza magát. A nyakon -összekapcsolta a gallérját s megtüzte ismét az ékszerrel. Hangosan -egy-egy jelentéktelen szót dobott Dénes felé, sőt apró malicziózus -megjegyzéseket tett a szemüket meresztő diákokra, akik, mint annyi lomha -tuzok, lassan bontogatták szárnyaikat. Hölgyek jöttek a czukrászatba, -fölgyujtották a gázt. Egyszer halkan hozzá szólt Déneshez: - -– Miért ül itt? Szóba vesznek, ha itt ül sokáig. Menjen – és mosolygott -(rejtelmesnek látta Dénes) s halkan hozzátette: »viszontlátásig«. - -Később bezárták a boltot, az ura felkészült a majálisra. Minden -cselédjét elvitte, akik a tortákat, fagylaltos ónkandérokat vitték. - -Az ég csillagzatos volt; a lámpák pislogtak a vak sötétben. Anett -fölment az emeletre, ahol a lakásuk volt s kikönyökölt az ablakba, -minthogy fojtos meleg volt az idő. A fiacskája aludt rácsos kis ágyában, -kövér lábacskáiról lerugva a takarót. Egy nagy tarka vizsla feküdt -karikában az ágy előtt, diófa szinü szemeivel ügyelve az asszonyt. - -Az óra ketyegése hangosnak hallatszott a nedves, tikkadt levegőn. Valami -régi barátklastrom lehetett a ház, ahol laktak. Bolthajtásos -folyosóival, fekete barokk tölgyfa ajtaival, czifra vasalásával, -várszerü falaival: – minden oly öreg, törpe, erős volt, mintha sóhajok -raktárául épitették volna. - -Az Anett lépéseinek a zaja is alkalmatlan volt. Leült. Halkan dudolt. -Igen idegennek találta a saját hangját. Varrást vett elő. De nem igen -nézett reá. Szórakozottan öltögetve megszurta az ujját. Erre -bosszankodott és ideges lett. Valamiért a gyertya lángja libegett, -valahonnan jött légvonat mián. Felkelt, hogy megnézze: be van-e zárva? -Akkor eső eredt meg. Egyszerre jött nagy suhogással, mintha egy sereg -csóka libbenne át a fekete levegőn. - -Ugyanakkor lépés hallszott a gangon s aztán nehány diskrét koppanás. - -Anett kiáltani akart. - -Azonban az ijedelem megszoritotta a torkát. - -– Csak én vagyok itt Anett, hallszott az ajtó előtt. - -Nem ismerte meg. - -– Csak én: Dénes… egy perczig Anett, egy perczig. - -Tompa torokhang volt. - -– Mit akar? - -– Nagyon zuhog az eső. - -– Aztán, nincs esernyője? - -– Nem nyit ajtót egy perczre? - -– Valamijét itt hagyta? - -– Igen, valamim van itt. - -– Mi? - -A zár tolóját félrehuzta. Azt szerette volna mondani Dénes: »a szivem« -de nem mondta. A félhomályos szoba (egy lélekző kis babával) megzavarta -s gyámoltalanul állt ott meg. Az asszony visszalépett. A Dénes ajaka -kissé rebegett: - -– Mondta, hogy magára van ma este és fél. Azért jöttem Anett, hogy -bátoritsam. Nem birtam otthon ülni, mig maga remeg. Nézze! csupa viz -vagyok. A magánytól tán fél – de tőlem nem. - -– Máskor nem, de ilyenkor a tolvaj jár… - -Nagyon szigoru akart lenni, de elmosolyodott. Hamar visszakapta az -erejét, látva a gyámoltalan lucskos legényt. Ő a gyengébb. A sapkájáról -csorgott a viz, s a bluza fekete volt, ugy megázott. - -Azért behajtotta az ajtót utána, de nem zárta be. Az eső hangosan -zuhogott. Derülten kérdezte: - -– Maga kalandot keres kedves urfi? Kalandot – ilyen lucskosan? - -Ha szenvedélyes volna; felháborodására, merész lett volna, de a nevetése -megzavarta. - -– Nézze kedves Dénes! folytatta, könnyen, még a kezét se foghatom meg -ilyen ázottan. Pedig ilyenkor legalább is meg szokták fogni a kalandos -emberek egymásnak a kezét, ugy-e? Mert én nem vagyok jártas az -effélében. Maga máskor nem szokott ilyenkor hozzám járni. Nem is tudom, -hogy kell bánni magával. Szegény! nagyon piros! Forrósága van? Szegény! - -A kutya fölkelt s odalépett. Morogva járta körül Dénest. - -– Pedig ismeri a kutya magát. De valami rossz szándékot szimatol ki -magából. A kutya igen okos. Belép? Ügyelve, szegény Dénes! A szőnyeg -szinthagyó s ha rálép: meglátja a talpa helyét holnap reggel az uram. -Vagy tán ő küldte magát, hogy bátoritson engem egyedülvalóságomban? - -Dénes bosszusan dobta le a sipkáját. Az enyelgő hang teljesen -megzavarta. Keserü harag tört ki az ajakán. - -– Mi lakik magában? - -Benn volt legott majdnem a gyermek ágyacskájáig. - -– Mi lakik magában? Játszik velem, mint egy játékszerrel. Hiv és -eltaszit; felbátorit és elkerget. Mit akar velem? Elkábit. Lehetetlen, -hogy ne foglalkozzam magával, mert gondoskodik maga arról, hogy a merre -járok velem legyen mindenütt a maga hangja, képe mosolygása, álmomban és -ébren. Éreznem _kell_, hogy hozzátartozik az életemhez. És nyomban -kinevet. Elveszi a bátorságomat. Hát itt vagyok Anett. Hivott. Szégyen, -hogy mondom: de hivott ma. Itt vagyok és nem megyek el. - -A hangja megerősödött s merészen az asszonyka arczába kapcsolta égő -szemeit. - -– Adósom a kinoztatásért Anett, amit rám szab. Vagy azért kinoz, hogy -fölébreszszen? Azért. Mert szeret. És most nem megyek el. Mert -sze-szeret… szeretsz… Nem ugy, mint régebben… jobban ezerszer… -másképpen. Próbálj hazudni! Ugy tartsz, mint a solymodat selyemszálon; -kieresztel, visszahuzol. Velem foglalkozol. És én megbolondulok utánad. -Visszaáhitom a gyermekidőt, amikor az ölembe ültél s édes ajakkal -csókoltál meg. - -Ah! A veszedelem! Mint a zuhatag, ugy áradtak le a szenvedélyes szavak a -szájáról. A homlokáig kigyult. A forró lehelete érintette az asszony -arczát. Alig mert fölpillantani reá. Megijedt. - -– Birni akarlak, Anett. Ez kinlódás, édes! Az neked is, az nekem is! Nem -igaz, hogy a másé vagy. Az enyém vagy, minden jognál erősebbel. -Beeresztettél! Nem megyek el. Ide várlak a karjaimba, a szivemre. -Szeretlek, szeretlek! - -És kiterjesztette a karjait. A gyertya lobogott a félig nyitva hagyott -ajtón beáradó széltől. Az eső hangosan zuhogott. Anett érezte, hogy az -ereje elhagyja; a feje zugott, a nézése bizonytalan lett s a teste oly -gyönge, erőtelen, mint az a pehely, melyet a szél karjaira vesz. - -Ekkor a hangos szóra a fiucska fölneszelt az álmából, fölnézett, kerekre -nyitotta a szemeit és hangosan fölsirt. A kacsóit fölemelte és ijedten -rivallta: - -– Ne… ne… - -Az arczocskája egészen eltorzult ahogy csak kifért a torkán, üvöltött -sirva. - -Anett önkénytelen mozdulattal a gyermek fölé borult s érthetetlen -gagyogással csititotta. - -A gyermek visitva kiáltotta: - -– Menj… menj. - -Dénes kikelve magából, fenyegetően az ágyhoz szökött, megragadta az ágy -fáját, fölemelte és lecsapta, hogy csattogott. - -Az ütődésre fölébredt Anettben az anya. - -Egyszerre és teljesen fölébredt, fölemelkedett, mint a veréb, a mely -fiókját védi a komondor ellen és szikrázó szemmel állott szembe: - -– Akarom, hogy elmenjen innen. A gyermekemre emelte a kezét? Az ajtó ott -van… Kitakarodjék innen. Megtiltom, hogy reám nézzen, és takaradjék -innen, és rögtön ebben a perczben. Ha nem fut innen fölszakitom az -ablakat és tolvajt fogok kiáltani, segitséget kiáltok a rablók ellen… ki -innen ki… - -A karjával mutatta az ajtót. - -A gyermek élesen orditott, egészen kiszederjesedett a kiabálásban. - -Dénes komoran, mint egy bika, amelyet drótostorral vertek meg, nehéz -léptekkel az ajtó felé ment. Aztán kiment. - -* - -Anett becsapta az ajtót utána és nagy zajjal bezárta. - -Azután a mint visszafordult, meglátta a vizes sipkát a padlón. -Mosolygott, lassan megnézve fölvette s az erős rácsos ablak mögül igy -szólt ki a gangra: - -– Ott van-e Dénes? - -A sötétben valami rekedt szótagok morajtak. - -– Itt a kalapja vitéz ur! Nem kell vesztegetni a drága sipkát, pazar -vitéz ur! Aztán az eső is zuhog künn… Itt benn jó idő vagyon. - -Aztán bezárta az ablakot. - - - - - -A TARVÁSÁRI BUCSU. - -Egy nyárra töméntelen ember gyült össze a tarvásári bucsura. Meleg, -fényes idő volt. A falu zugott az idegenektől. A város kiköltözött a -nagy napra. Laczi konyhákkal, áruló-sátrakkal tele volt hintve a -templomtér. A hegyoldalban a régi, romlott, pusztult Tar-kuria tágas, -füves udvarát belepték a szekeresek. Nagy zaj, zugás, harangszó, muzsika -volt a templom előtt. - -A »szentföldről« a székely falusiak énekelve jöttek reggel; elől a -virágos fejü szüzek; utánuk az olvasót pergető öreg asszonyok; hátul az -ingujjban ballagó gazdák. A városi mesteremberek, az ősz bajuszu, -facsaros üstökös gombkötők, a kövér, veres mészárosok, a munkában -viseltes csizmadiák egész háznépeiket is elhozták. A bucsu nagy czéczó -napja. Délelőtt az istené, délután a vigasságé. - -Hire járt, hogy Ferencz páter, a nagy barát, fog prédikálni a bucsun. -Érte sokan jöttek az ünnepre. A mesteremberek jól emlékeznek reá. A -hatalmas, szép, fiatal férfiura, a széles mellü, vállas, öblös, érős -hangu emberre, aki ugy beszélt a forradalomkor a piaczon a muzsikuskut -erkélyén, hogy megrészegedett, aki hallotta. Honvédsapka volt -reverendája felett, kokárda mellén, láng a nyelvén s ha szólt, a -városban megüresedtek a mühelyek s mentek utána az öregek, a legények és -mindenki, aki kardot csak birt. Hej! micsoda világ volt az. A barát -szegény falusi fiu volt. Ott született Tarvásáron, a templom felett, egy -kis zsuppos házikóban s mégis gőgös nagyurak, aranyos, kényes dámák -szálltak utána, mint ahogy valaha a csillagot követték a három királyok -Bethlehembe. - -Tarvásárról ők ketten mindjárt a nagy idő elején mentek el. A barát s a -Tar kisasszony, a szépséges Katicza. A barát gyalog szerel ment át a -falvakon, szónokolva s vihart verve fel; a szép Katicza fullajtáros -batáron. A városba már kézenfogva mentek be, kiabáló éneklő népség -előtt. - -És ott látták őket naphosszat a városban. Zászlókat vittek az utczákon, -szablyákat forgattak, énekelve mentek a menyecskék s lelkesen riongattak -a fiuk. - -Néha gonosz hireket hoztak a csatatérről; özvegyek sirtak, vesztes -anyák, magasra emelt kezekkel, ajkukon kétségbeesett szókkal: akkor -Katicza patyolat kötényébe temetett arczczal könnyezett; néha diadalról -szóltak a hirek: Katicza féktelen kedvvel ujjongott, énekelt s odaszórta -öröklött vagyonát, hogy felfrissitse az ő fáradt fiait. Néha megjelent a -városban naptól elsütött, füsttől fekete arczczal a barát is. A rátarti -uri leány ott a piaczon megölelte a lustos barátot: »Szép vagy, istentől -küldött vagy s én szeretlek« igy szólt hozzá. - -– Beh egymásnak is termettek – mondták. De ez nem volt szeretkezésre -való idő. - -S a fényes napok elteltek – a barát eltünt valamerre. Kinek volt ideje -akkor arra, hogy tudakozódjék az eltüntekről? Jó dolga volt annak, -akinek legalább az élete megmaradt. - -Minden elmult, csak az emlékezés maradt meg. - -… A mint a tarvásári völgyből felcseng vigan a harang, az erdei árnyas -uton ballagó bucsusok a barátról beszélgetnek. Mindenki tud valamit -róla: hol senyvedt tömlöczben? hová dugták be valahová a tótok közé? -hogy lett csendes ember belőle? - -Sokan jöttek az ösvényeken. Egy-egy öreg honvéd magyarázta a dombról, -hol állottunk Gálfalva mellett mi, hol törtek be az erdőből az oláhok? -merre futottak? ott állott a barát, a négyszegletü arczu félisten, a kis -lengyel ott ült szürkén a dombon. Mintha csak a dob peregne fel a rezgő -levegőn. - -Por szállong a völgyből, vontatott ének hallszik fel s amint a lombos -ösvényekből egy-egy uj csoport bukkant ki utra, oda fülelnek a dalra s -halkan dudolták tovább a felsiró nótát. Szekerek döczögtek fel a hegyre, -gyerekek csipegve, a tikkadt, poros virágokat tépegetve szaladtak. - -A nagyharang megkondult a templomban. A nagymisére hiv. Mindenki sietett -lefelé a nyüzsgő aljba. - -Akkor csendes lépéssel egy magas, száraz, csontos hölgy lépett ki az -erdőből az ösvényről. Nehány gyermek követte messziről. A bucsusok -megálltak egy perczre, hogy megnézzék. - -– Nézd csak Tar Katicza, a boltos is kibujt a napra, – mondta az egyik s -vigan nézett rá. Mi csalta ki? vajjon? - -– Szellőzteti – kaczagott egy menyecske – a menyasszonyi köntösét -szellőzteti. - -– Csend – mormogott egy öreg ember – ez a katona-leány a forradalomból. -Azt ne nézd, mi lett belőle, arra gondoj, a ki volt. - -A jövevényen óságos fehér selyemköntös lógott. Sovány derekától a földig -apró fodrok libegtek. Vállán megsárgult máslik, neczolt keztyükbe takart -kezében parazol, amelyiket legyezővé alakitotta. Ruhájának hajtásai -sárgán szaladtak végig a szöveten, mintha csak az egész hölgy rég-rég -óta egy fiókba bepakkolva állott volna. Némi feszességgel lépkedett; -sovány nyakát emelve, kereken nézett szét a hegyekkel szegett völgyre. A -Tar-kuriára vetette szemét… romlott falai, alázatosan, fedél nélkül -néztek le a piaczra, elvadult, összenőtt kertjével együtt. Katicza kissé -lehunyta szemét s megbotorkázott. - -– A lába alá nézzen kisasszony – csippent fel egy hamis gyermekhang. A -vén leány elborult arczczal nézett a vásott, kaczagó gyermekekre. - -… Ott született… Apja ott a hársos alatt szokott ülni… vadászatra amott -az oldalon szoktak indulni kürtszó mellett… Nem a kopók csaholása -hallszik-e? - -Ha medvét lőttek, ott szoktak ravatalt állitani. A székely hajtók hozták -fenyőágakon. Szurokfáklyákkal állottak körülötte… Mintha kesernyés szaga -szállongana ide. - -A por, Katiczát meglepte egészen. Fehér köntésének ránczai megteltek. -Tar Katicza szemérmesen megrázza. - -– Hadd segitsek – ingerkedtek a gyermekek s oda siettek, mintha segiteni -akarnának. - -– Odább – riadt fel Tar Katicza. Ah! a gyermekek. Ez utálatos békák. -Arczátlan nézésük hányszor bőszitik fel. Katicza tart a kinevetéstől. -Tán őt ki is kaczagja mindenki. Pedig, ha óvatlanul apróság betéved az ő -kis boltjába: látni kell, hogy kapja fel, mily mohón, mily -szenvedélyesen ölelgeti, mint szorongatja, csókolgatja: »Kis rügyecském, -kis bolondocskám, édes madaracskám«, igy gyügyög neki, mig csak siróba a -gyermek nem fakad. Neki egy csepp sincs. Mint csak az árnyéktalan -jegenyék ott alant, melynek nincs se virágja, se gyümölcse. - -– Odább – riadt fel Katicza a gyermekekre komoran. Szeme nem tud betelni -azzal a képpel ott alant. Nem járt _attól fogva_ erre felé, ahonnan -batárban vitték el valamikor. Minden domb, minden fa ismerője. Álmában -látta csak azóta. - -Hová lett a dali szép barát, akivel kézen fogva járták be a falvakat, a -várost? A Maros partját, a füzest, hol álmaikat szőtték. - -Ekkor igy gondolkozék: »Vajjon megismerne-e, aki régen látott engem?« És -ugy felpirult egész homlokáig. - -Vajjon nemcsak tegnap történt-e mindez? Egyszerre eleven lett előtte -minden. Az emberek előtte járnak, énekelnek, zugnak az aljban s ott fog -beszélni ismét, istenem! a barát, a hatalmas férfiu. - -Mintha csak megnőtt volna a vén kisasszony, ugy megemelkedik. Szekér -jött utána és kikerüli, mert Katicza ki nem áll előle: Itt ő az ur. Ősei -ott laknak. Itt Tar – az urak. - -Ah! a kis boltot elfelejti, ahol esztendők óta a gyertyát pakolja a -lánczczal megkötött kősót, ahonnan szerezi soványdarab kenyerét. - -Katicza egyenesen, mereven ereszkedik le a völgybe, meg se látja az -incselkedő gyermekeket, a ballagó, zekés székely bucsusokat… itt őseiből -való anyag él egy-egy cserefalevél zöldjében, a fenyőfa érdes derekában. -Szeretne felkiáltani: »ide való vagyok, tulajdon abból a jófajta -matériából, amiből ti lettetek.« - -Fellengzve, lelkesedve a laczikonyháig igy ért a bucsusok közé. - -– Megfüstöli kisasszony a szép habitusát, a lábasok miatt – szóltak -hozzá a pecsenyesütők. - -Katicza kissé összébb huzza magán a köntöst. A gunyos tekinteteket észre -sem veszi. - -Mert ez a köntös ugyanaz a régi, fehér köntös, melyet egyszer halottas -diszéül varrt valamikor… Szépen azt elzárta, őrizte, hogy egyszer majd -eleihez méltó ékességben hagyja el benne ezt a siralomvölgyét… Mirtus -koszorut tesznek majd homlokára, szüzeknek illően… De hát megváltoztak -az idők… Ime mintha a sirok nyiltak volna meg, és dali lelkes társa, a -barát, feltámadt s az Ur igéit hirdeti ismét. Katicza felöltötte hát -féltett fehér köntösét, hogy még egyszer szép legyen előtte mint valaha, -mikor kézen fogva mentek a dicsőséges utra, katonát toborozni. - -Proczessziók jártak a piacztéren kék selyemzászlók alatt. Az ének zug a -Boldogasszonyhoz: - - »Magyar népedről, örökségedről - Ne felejtkezzél el, szegény magyarokról.« - -A harang énekel a toronyban. Egy reszkető hang dicséri a Szeplőtelent: -»Oh elefántcsont-torony: Mária« és sirva rebegi a búcsus: »Könyörögj -érettünk.« Beteg szegény asszony morzsolja az olvasót s reszketeg ujjai -között fogja a viaszkart, a viaszlábat, melyet a Szeplőtlen képére -helyezi, hogy szeme előtt álljon a közbenjárónak, s ne felejtse el őt. - -Valami falusi banda recseg. A Tar-udvarból csikaját elvesztett ló röhög -fel. Gyenge füst szállong fel az üstök alól. Tehén bőg s porban uszik a -bucsusok lábai alatt az országut. - -Mikor Katicza a templom elé ért, szinig tele volt már a nagy hajó. -Katicza az ajtó előtt állott meg. Csak a fejek erdeje látszott ki. - -Katicza bátran indult be a templomba. - -– Veszteg álljon – szólt ki egy durva hang, ne taszigáljon. - -– Be akarok menni – szólt indulatosan. - -– Nézd a keszeg maskara – mondták méltatlankodva. Hát hol fér be? Üljön -egy seprüre s azon lovagoljon be. - -Katicza indulatosan nézett a beszélőre, de akkor mély, recsegős, ismerős -prédikáló hang szólalt ki a templomból. A vén leány oda támaszkodott a -templom ajtajához. Szédült volt. - -A nap élesen tüzött oda. A piaczon a zaj meg-megujult. Dinnyés -szekereket rohantak meg, a leányok vihogtak boldogan. - -Az erős szó dörgött benn a templomban. A zugásban nem lehetett érteni. -Ah! mint tünnek el a semmibe az esztendők e hangra Katicza előtt. Mintha -megfiatalodott volna hallatára; a keze önkénytelenül elényul, mintha egy -meleg, erős kezet keresne, hogy azt megfogva, menjenek odább a -felzajgott nép közé az utczára… lelkesiteni őket… a puskagolyó elé… a -hazáért. - -Mig a barát beszélt benn, a hegyek felé fekete felhők tolakodtak. Gyenge -szellő nyargalt át a völgyön, aztán egy perczig csendes, imádkozó morgás -hallszik s az orgona ismét felzúg a templomban. Egy-egy kövér esőcsepp -csepent a porba. - -A nyitott ajtón tolakodni kezdtek ki a búcsusok. A piacz nyüzsögni -kezdett, mint a megcsapkodott hangyaboly. A sátrak megteltek egy percz -alatt. Az eső mind sebesebben eredt meg. A templomból taszigálták ki -egymást. Csak az orgona szólt nyugodalmasan, fennen. - -Amint kiürült a templom, Katicza belépett az ajtón. Nehéz szag -terjengett, a tömjén is érzett még. Gyertyák lobogtak az oltárokon s a -Szeplőtelen arcza képe körül. A papok fehér karingekben vonultak be a -sekrestyébe. - -Katicza kábult volt. A lélekzete rövidebb lett, a szive erősen dobogott. -Hát látni fogja ismét őt! Szeretett volna átmenni a templom hajóján, -hogy felkeresse, de nem tudott volna megmozdulni. A falhoz szorult… -reszketett. - -Akkor a sekrestye ajtaján egy széles, kövér férfiu lépett ki; lustán -nézett körül s aztán megindult a hajón át. A deszkapadlat döngött lábai -alatt. Széles, husos, veres arcza fénylett az izzadtságtól. Puffadt orra -körül a mély ránczok verejtékeztek; izzadság-gyöngyök peregtek le. -Széles, bikanyakát kiszabaditotta a gombok közül; veres, kövér kezei -nagy potrohán feküdtek keresztbe fonva. A nagy ember vonszolta, -ellágyult testét az ajtó elé s a lépcsőre lépett. - -Akkor megfordult egy hangra, mely nevét mondta: - -»Ferencz!« - -A barát megállott s merően nézett Tar Katiczára. - -– Nem emlékezik reám? - -– De hogy ne? – Aztán fanyarul hozzátette: Tar kisasszony ugy-e? Tán -»kisasszony« ugy-e? S él-e még? Akar tán valamit a kisasszony? - -Aztán egykedvüen kinézett a suhogó esőbe s visszatért. - -– Nagyon kihevültem a beszédben. Csak hallotta tán a beszédemet? Csak -még érünk tán valamit? Mi? De az eső esik… nem jó ez a kimelegedett -embernek. S a kisasszony is gyöngén van öltözve. Féljen a hüléstől! - -Ő maga pedig letörülte ismét veres orczáját; begombolta izzadtságos -nyakát; zsebkendőjét a torkára facsarta s egykedvüen visszaballagott a -templom hajóján. Mégis egyebet gondolt, s még egyszer visszafordult. -Katicza sóváran nézett reá. - -– Ebédelt a kisasszony? A gvardián szivesen látja a búcsusokat… Itt jól -főznek… jó erősen… kissé kövéren… A pincze, mondhatnám, kitünő. Aztán -suhog az eső. - -És egyebet semmit. - -Katicza lehajtotta fakó arczát a melléig. Visszahanyatlott a falhoz. -Felsóhajtott. - -Aztán egyszerre kiegyenesedett s hirtelen megfordult, hogy fehér fodrai -meglibbentek. Aztán szaporán az ajtónak indult és kisietett az esőbe. -Künn szakadt a viz. - -Hová? hová fusson? Halottas fehér köntöse egy percz alatt átázott s -sovány testéhez tapadt. - -A templom előtt egy szenes székely szekér döczögött csendesen. Katicza -szólani akart neki, de érezte, hogy sikoltani fog; a torkához kapott -hát, hogy elfojtsa. Csak intett a székelynek. - -A tömzsi ember kaczagva nézett rá. - -– Ide tetszik felülni ténsasszony? – kérdezte gonosz arczczal. Nem -tanácslom, mert a szénpor bemázolja a habitusát. - -Katicza hangtalanul lépett fel a felhérczre. - -Vége… vége mindennek, már nem maradt semmi a világon. Még az álomnak is -vége… vége van. - -A szenes székely gonoszkodó arczczal megcsapkodta a lovacskákat. A -szekér a köves uton nagyokat döczczent; a szénpor felszállt. A búcsusok -a sátrak alól kaczagva nézték. - -S aztán igy emelkedtek fel a hegyen. Az eső csapkodott. A bikkesben szél -szaladt át s hozzá verte kegyetlenül a lombokat a fehér, vén leány -arczához. Fekete vonalak támadtak képén. - -A székely megütődve nézte meg. - -– Ej! édes asszonyság, ez a csuf idő beteggé teszi. - -Oda se neki. - -De, mert a nézése olyan dúlt volt s mert az eső szakadt, a székely -kivette kék nagy, babos zsebbevalóját s ráteritette a vén leány őszülő -fejére. Valami leli, mert reszket a szerencsétlen. Katicza nem is tudott -róla. - -A hegy aljában már mosolygott ismét az ég, illatok szállongtak a virágos -mezőn. Madarak csippentek fel. - -Aztán beértek a városba s a kis bolt ajtaja előtt állottak meg. - -Katicza belépett. - -– Vége… rebegte. Ez volt az egyetlen szó. Aztán lehullott szüzi ágyára. - - - - - -A BIRTYÓKA. - -Gyergyóból került közénk egy szelid, jó fiu, akit Dulbuk Vilmosnak -hivtak. Szép fehér arczu, szénfekete haju, szemérmes, ábrándozó örmény -legényke volt. Buzgó katholikus faluból jött, ahol a legelső ember a -tisztelendő s ahol egyetlen egy ellenségtől remegnek: az ördögtől. - -Nagyon jó tanuló volt, a leczkéjét örökösen tudta; kivülről, belülről, -betüre. A vásottságnak árnyéka se volt benne. Nem játszott velünk, hanem -félrevonult a zajos mulatságoktól. Még bosszantani se lehetett, mert oly -alázatos szelidséggel tért ki előlünk, hogy szégyeltünk keserüséget -okozni neki. A piaristák igen szerették őt, – mi csak türtük. - -A papoknak ugyancsak volt okuk reá. Mert Vilmos áhitatos, imádkozó fiu -volt. Ő külön oltár elé térdelt, ha mi a padokban ültünk, ottan-ottan -taszigálódva. A bőjtöket megtartotta hüen és gyónt minduntalan, hogy -rendben legyen a lelkiismeretével. Oly mértékletes volt, hogy ha valami -netán izes falat került a konviktus asztalára, Vilmos szájához vitte a -finom falatot, aztán felnézett az égre s letette a villáját, eltolva a -tányért. - -Bizonyosnak látszott, hogy pap lesz… de még se lett az. - -Csak a női incselkedésekkel szemben volt Vilmos igen szilárd. Az édes -anyjának megcsókolta a kezét, de leánytestvérének az ajakát már nem, még -a bucsuzáskor sem. Az élő veszedelem a földön a nő… a vérforraló. - -Különben, hogy valaki megkisérteni akarta volna, azt ma sem képzelem. -Nagyon esetlen volt Vilmos az ő hosszudereku magyarkájában, amely -ruhadarab rendeltetése szerint fekete kellett volna, hogy legyen, de nem -volt az, hanem hol zöldes, hol vörös. És hegyesorru csizmáit is a -gyergyai mester szabta s csárdás kalapjainak párját azóta se láttam. -Nagyon szegény volt a Vilmos anyja, akitől nem telt jobb holmira. - -A nyolcadik iskolában Vilmos preczeptorságot kapott, ahonnan valamicskét -szerezzen a nélkülözhetetlenekre. - -A papok betették Vilmost egy gazdag fogadóshoz, hogy haszontalan -fiacskáját tanitsa; s hogy rendbe tarthassa a vásott kölyköt, oda -kellett költöznie. - -Egy égetni való parázsszemü kis fruska fogadta Vilmost a korcsmáros -házában: - -– Maga akar tanitani minket? - -Szégyenlősen felelt: - -– Nem. A fiucskát fogom tanitani. - -– Hát mit is tanulhatnék én, magától? - -Ez az »én« egy kitanult perszóna vala. Oly apró lábacskáju (csoda, hogy -birta!), fehér kis kezü, igen arányos testü, fekete szemü leány volt s -az egész oly könnyü személyke, hogy a szárnyas madárkára emlékeztette az -embert. A mesterségére nézve olyan félig házikisasszony, félig -pincérnő-féle volt. Fizetést kapott, de ugy parancsolgatott, mint egy -urnő. A fiucskát ő öltöztette s a vendégeket (ugy dörzsölődött hozzájuk, -mint egy macska) szolgálta ki. - -E kaczér perszonáról különben e történetben kevés szó lesz, óh! legyenek -önök nyugodtak, szemérmes, tiszta olvasók! - -– Hol lakik az a gazember kecske, aki magára ruhát szab? kérdezte -Vilmostól, ha lehetetlen magyarkáját látta. A csizmáit melyik -csavargótól örökölte? Igy incselkedett Vilmossal; keseritve őt. - -Máskor igy gyötörte: - -– Jó-e a lelkiismerete? mert nem mer a szemembe nézni. S ha Vilmos a -földre szegezte tekintetét, félvállról odadobta: »pedig szép szemei -volnának« – s azzal elszaladt. Vilmos majd elsülyedt szégyenében. - -A korcsmáros kölyke egy izben eltörte a lábszárát. Ágyba került s nagyon -nyögött. A fruska napközben ápolgatta a kölyköt, mig Vilmos az iskolába -járt, de este, mikor vendégekkel telt meg az ivó, a leány a korcsmában -sürgött-forgott. Vilmos viszont a beteg mellett imádkozott. A leány -(Cziczának hivták; Katiból kényeztetve) néha felszaladt, megsimogatta a -gyermek arczát s nagy frissibe megczirógatta, megveregette a Vilmos -képét is. - -– No nem eszem meg, nevetett a piruló legényre s azzal visszaszaladt. - -Vilmos imádkozott volna tovább is, de (hiszen önök, akik fiatalok -voltak, tudják) szórakozott lett e simogatásra s ahelyett, hogy tovább -dicsérte volna az Urat, mind azt az egérjárásra hasonló neszt ügyelte, -amilyent a Czicza csinált, mig a grádicson föl-fölszaladt. Nagyon bájos -volt, anélkül, hogy szép lett volna. Illett neki minden. - -Egy ilyen este, amikor elbágyadt Vilmos az éjszakázásban, azt kérdezte -tőle Czicza: - -– Nem vagyok-e csinos? Mindenki dicsér – hát magának miért nem tetszem? -s mért nem mondja, ha csinos vagyok? Ha matuj volna s rám se nézne, -érteném. De egy ilyen csinos fiu, hogy nem néz reám? mikor pedig én -akarom. Ez földühösiti az embert. Nézzen reám, hallja! Nem formás ez im -az arczom? a derekam? Eh! Élhetetlen! - -Tán fülemile esdekelt, tán a tücsök czirpelt, tán a sejtelmes sötét, a -keritő éj… ők a hibásak, a bünösök abban, hogy ez az ártatlan, szegény -jó Vilmos másformáju fiu legyen, amilyenné lett – ez estétől fogva. - -Mert Vilmos (mily elevenen látom még most is) ennekutána úgy elromlott a -nyolcadik osztályban, hogy alig tudtak ráismerni. Készületlenül jött a -leczkére, s oly fáradt szempár nézett ki a sápadt fejéből egy jól -megkötött lila másli fölött, hogy sirva nézne rá az anyja is… Csak -imádkozni tudott még. A mellékoltár előtt a téli reggeli -istentiszteleteken ott térdelt, törve a kezeit, leborulva a homlokát, a -hideg kőig hajtva, s ha mentünk a csöngetyüszóra az iskolába, vörös volt -a szeme a sirástól. A professzorok gyöngéd elnézéssel bántak vele, s mi -még kevésbbé bosszantottuk, bárha kegyetlen gyermekek voltunk. Mert -Vilmos oly kimerült volt, mint az a cserebogár, amiből malmot szoktunk -csinálni, amikor már halálra válva alig vergődött. - -Tavasz végén az irásbelieket csináltuk az az érettségire. A magyar -dolgozatra ezt kellett kidolgozni, hogy: »a munka nemesit«. Vilmos -tehetetlenül rágta a pennanyelét. Egy árva gondolata se volt. Vette a -kalapját s kiment. A professzor rászólt. Vilmos oly esdeklően nézett rá, -hogy megsajnáltuk. - -– Nagyon fáradt vagyok – ennyit mondott… - -Mert akkor reggel nagybetegen hagyta odahaza Cziczát. Nála járt az esze, -amig dolgoznia kellett volna. Mire hazaért, csak alig suttogott a -tökéletlen leányzó. - -– A _gyermeket_ a bölcsőben el ne hagyd – tördelte, ugy felejtsen el -tégedet a nagy Isten, amint te elhagyod őtet… Már végem van. De -megvártalak, hogy még egyszer beszéljek veled s reád bizzam a -gyermekünket. - -Nagyon erőlködött. A maga akaratából élt, hogy még egyszer beszélhessen -Vilmossal. Valami száraz, határozott, parancsoló, bárha tompa hangon -beszélt: - -– Számon tartom a másvilágon: mit teszel a gyermekünkkel? Engemet -felejts el és ő se… ő se… tudjon rólam. Jó. De a gyermekért te élj és -érette dolgozzál. Becsületes leány legyen. Tanitsd meg imádkozni, amit -én… én… én – honnan tudjak én? - -Aztán összecsukódott a szeme, mint a déliglátó kelyhe, ha a nap fénye -rátüz. - -Az érettségi persze kutba esett. - -Hiszen a veres leányka rivalgott a bölcsőben. Mindenféle szalagok voltak -a főkötőjén, és a bölcső takarója tiszta rózsaszinü selyem volt, és a -pólyakötője stikkelt – de egy falat kenyérre valója sem volt. A -korcsmáros temettette el és annyi sok czifra leány ment a temetésére -sirva, – de a csecsemőnek senkije se volt a világon. - -Még egy-két napig ott nyávogott a korcsmárosnál, aztán egy közeli falusi -parasztasszony elvitte dajkálásba. A korcsmáros fogadta. Vilmos nagyon -szégyelte őt. - -Még a temetésen se volt ott Vilmos, hanem a menetet messziről kisérte, -hogy amint a temetőből visszatértek, a czifra leányokkal, szembe ment. -Egy kövér, nagymellü hölgy féloldaloslag ránézett s hangosan igy szólt a -társának, Vilmosra mutatva: - -– Ez a becstelen _az_, látod, _most_ jött… - -Vilmos ugy tett, mintha nem is hallotta volna, egy közönyös sétáló -himbáló járásával haladt odább. De a temetőkert ajtajánál görcsös -sirásba kezdett, amikor már senki se látta. - -A gyermekeket minden nap meglátogatta. Hajnalban kelt föl s ment ki a -közeli faluba, s mire fölébredt a város, visszatért. - -A gyermek hitvány semmiség vala. Nem is sirt valami nagyon, csak -nyöszörgött s álmos kis macskaszemeivel alig pislogott ki a világba, -ránczos kezecskéi máslis reklijében alig mozdultak meg. - -Azonban tán valaki sugta a gyermeknek – (oly száj, amelynek hangját meg -se érti senki az élővilágon más a fonnyadt csecsemőn kivül) egy nap -megfogta a Vilmos ujját, amint a keze a bölcsőn pihent. Megfogta -érezhetően. – Vilmos igen ostobán nézett a gyermekre s mikor az ujját -eleresztette, annyit dörzsölte a nadrágjához, hogy piros lett egészen. -Az uton amig hazatért is, mind külön tartotta ezt az ujját a többiektől -s a levegőbe beszélt a senkinek, értelmetlenül, mint egy bolond. - -– Nem hagylak el… nem, nem. Mintha vásárt csapott volna velem. Kezet -adott. Gilt. Áll a vásár. Én megtartom. - -Az a kis diák, aki még soha semmit se akart, szegődést igy csinált a -névtelen csecsemővel s valami egészen szokatlan melegség melegitette -meg. Férfiasabbnak, erősebbnek érezte magát. A gyermek megfogta az -ujját!… Nincs kihez támaszkodjék? Jó! Ne félj! Dulbuk Vilmos nem hagy el -tégedet. - -Az anyjára némi tartózkodással gondolt, azt hiszem, egy kissé félt tőle. -Önkéntelenül meghajolt előtte. S bárha majd megfuladt a gyönyörben, ha -köntösének fodrához ért is, nem vágyott utána, ha nem látta. De a -gyermek, más… A szivét kitárta előtte. A csecsemőre gondolt; akármit -csinált, róla álmodozott; a nyöszörgését, őt hallja. Egy élő lélek… -meleg kis test, félénk, fátyolozott apró szemek, száj, mely édes szóval -fogja _őt_ hivni… Ah! nincs hozzá fogható kincs több e földi világon. - -Bátran érte nekiment Vilmos az életnek. Neki buzdult: vivni érte bármi -veszedelemmel szemben. A legalacsonyabb munka érette könnyü és kedves. -Érette törődni, nőni érette: – a gyermekért, ki erővel megfogta az -ujját. Nem hagyja el! - -Vilmos megkopogtatott érte minden ajtót. Czégeket festett külvárosi -boltosoknak; egész éjszakákon át másolt a prókátoroknak és leveleket irt -a szerelmes cselédeknek virágos levélpapirosokra. - -Akkor a Sors meglátta ezt a verejtékező ficzkót… meglátta és rácsapott. - -Egy hajnalban, amint kifutott Vilmos a falucskára, hogy megsimogassa a -gyermek vézna arczocskáját, a gyermek fel se pillantott s ránczos -kezecskéje tehetetlenül csüngött le a párnáról. - -– Oda van, mondta a dajka. - -– Oda?… Mit mond? - -Reácsapott s felrázta. A gyermek fáradtan felpislantott, lehunyta -szemeinek hitvány takaróját, amely olyan volt, mint egy fülledt -rózsaszirom. - -– Mit akarsz? mit? kiáltott reá. - -– Megöli őt… - -A gyermek tehetetlenül pihegett, hang nélkül tátotta a száját, mint egy -verébfióka, amelyet a fészkéből valami rossz gyerek kivert a rögös -földre. - -Akkor ott ült mellette Vilmos egy harapás, egy ital viz nélkül estig. -Hogy meghidegedett az apróság, hazamenve az uton az erdőben, amint -felszökkent nagyfényesen a csillag, felfenyegetett az égre: - -– Te kegyetlen, rettenetes, én megtagadlak ott fenn, ki trónolsz. Hát -kellett-e neked ez ártatlan? Irigyelted tőlem? Te borzasztó. És itt -hagysz engemet már egyedül, egyes-egyedül… Jaj. - -És öklét rázva, orditott mint egy farkas, amelyen halálos sebet vert a -golyó. - -Sötétben, amint haza ért, a régi gazdájának a korcsmájában hangosan -énekeltek. Vilmos betért. Berugta az ajtót keményen s lecsapta magát egy -asztal mellé… Az öklére hajtotta a fejét és ivott. - -Másnap is oda tért. És igy tett azután is. Egy hét mulva megcsókolta a -cigányokat és énekelt a muzsikájuk után. Ha hozzászólt valaki, -parasztoskodott. Szemtelen, kötekedő lett s valami verekedésbe elegyedve -egyszer, a városszolgák bevitték a tömlöczbe. - -Aztán ezt az életet nagyon megszokta. - -Ki se szokott belőle soha… - -* - -Birtyókának hivják nálunk azt a tökéletlen szilvát, amelyet valami nagy -nyavalya bántott bingyó korában s megsárgulva, összetöpörödve hull le… -Olyan a formája, amilyen a szilva… van magva, formája, de kicsinek marad -és kicsi, izetlen, rossz. - -Igy hullott le Dulbuk Vilmos, mint a birtyóka. - - - - -ELKÉSETT. - -Mimi néni soha se volt szép, de mégis annyi sikert aratott, a mennyit -csak akart. Ügyes, kivánatos volt. Kissé darabos az arcza, húsos az -ajaka, a szemei nagyok; de a bálban, a nyers női test-tárlaton feltünést -keltett a karjaival, mellével, vállaival. Melegség, szilajság áradt -belőle; ingerlő alattomossággal tudott mosolyogni, s ha kaczagott, -rebegtek az orrczimpái. Hangosan beszélt, szélesen gesztikulált s erősen -lépett. De érdekesen tudott suttogni s ha tánczolt, repült, mint a -madár. - -Az ura sokkal öregebb volt mint ő: a becsületes, jámbor Gergely bácsi. -Mily jó és csendességszerető volt! A feleségét csodálta. Igy szólt -hozzá: »Enni való vagy!« ha szépen felpiperézte magát, mikor az utczára -készült, kedvtelve ugy csettintett, mintha egy kövér bárány farktő -darabot vinne a szájához. Ő sohase haragudott; gyomrával, -lelkiismeretével rendben volt s ezek mián igen nehéz s lusta lett. -Pipált, kontemplált, szunyókált, sokat imádkozott, igy töltve a napokat. - -Szerette, ha a felesége társaságot gyüjtött, hogy a tökéletessége annál -inkább kitünjék. Mimi válogatott formátlan fehérnépekkel barátkozott, az -igaz. Trónolt közöttük s büszkélkedhetett vele a bácsi. Ilyenkor sok -édességeket ettek uzsonára, a miket a bácsi felettébb kedvelt. Ideális -finom vacsorákat ettek, ha valami előkelő vendég látogatta Mimit. -Ilyenkor a kapu előtt sétifikált Gergely bácsi, hogy elhessegtesse a -netán alacsonyabb állásu vendégeket. »Ne menjünk be – igy szólt, – mert -a báró ur mulat a feleségemmel; ne zavarjuk őtet!« Mikor teljesen -besötétedett, persze behivták a vacsorára Gergely bácsit s jól lakoztak. - -Egy bálban (mily bóditó volt Mimi! nagy rózsával hullámos erős fekete -hajában, mályvaszin selyem köntösbe beleszoritva pompás testét) -ismerkedtek meg Bekével a finánczczal. Ez urat akkoriban tették át -hozzánk s nagy kedveltségre tett szert hamarosan e gavallérfajta, -vadász, tánczoló, jó mulató ember. A haja már gyérecske volt, de még -hajlós a dereka s a dreisrittet nagyszerüen tánczolta. »Lefestetni való -vagytok«, igy kedveskedett Gergely bácsi a feleségének. Ők többnyire -egymással is tánczoltak, a publikum pedig megtapsolta őket. - -Hamarosan összebarátkoztak. Nagyon illettek egymáshoz. Nap nap után -együtt töltötték az estéket. - -Igazi jó pajtások lettek s Gergely bácsit mindketten kényeztették. -Megfogták a kezeit kétfelől s szentirásnak vették, a mit mondott. A jó -vacsorákon figyelemmel őt traktálták, a legzsirosabb falatokat az ő -tanyérára rakva. Igaz, Mimi egyebekben kissé megszoritotta a háztartást, -mert több költséget igényelt a kedves uj barátság, de ha jött Beke, az -asztalon volt mindaz, mi szemnek, szájnak kedves vala s ilyenkor Gergely -bácsit mindig odahivták. Tehát a bácsi igen örvendett a kedves -vendégnek, sőt ha netán egy-két napig kimaradt (tiszta rut önzésből), -fölkereste: »Elkerült minket barátom uram, igen nélkülöztük.« És ekkor -Beke ott töltötte az estét. Mimi megölelte a Gergely bácsi fejét a -kedvességeért, s oly megelégedetten turbékoltak Bekével egy szögeletben, -hogy azt öröm volt látni. És természetesen nagyon finom vacsorát ettek. - -Eleinte persze nálunk mindenféle gonoszságokat gondoltak e barátságról -(tán mondtak is), de később megszokták. Ám a bácsit, e jó embert, nem -bántották. Soha sem szóval, sem tekintettel nem kedvetlenitették, sőt -némi megkülönböztető gyöngédséggel bántak vele. - -Az évelődés oktalanság lett volna is. Mimi is jól tudta: mi illik, mi -nem, Gergely sem engedné, hogy botránkoztassa a világot. Még a sétatérre -se mentek magukra. Mindig velük volt Csókné, a szótalan, sovány gazdag -özvegy, a Mimi testi-lelki jó barátnéja; ők hárman jártak elül s hátul -ballagott a bácsi, nagyon szép társaságot alkotva. Mimi kedves modora -bearanyozta természetesen. Csak a rossz akarat találhatott valami -kifogásolni valót. - -A következő tavaszon azonban némi egyenetlenség furakodott a kis -társaság közé. Csókné el-el maradozott tőlük. Beke is többször kivonta -magát a társaságból olyankor, ha Csókné is távol volt. Ennek okát -Gergely bácsi semmiképen sem tudta kieszelni. Kis viták támadtak Mimi és -Beke között. Mimi boszusabb lett, s szótlanul megült tünődve egy -helyben, sőt türelmetlen lett Gergely bácsival. Akárhol volt, utban -állott; ha szólt, alkalmatlan időben szólott. »Valami hibát találsz -bennem?« kérdezte kedvetlenül. »Az ördög veszi észre magát?« igy felelt -Mimi. Az ördög! Nem jó az Isten ellenfelének ajánlgatni egy kegyes -lelket. - -Az, hogy »magázta« Mimi, már rossz jel. Ha kedves volt, tegezte a -bácsit, Beke napokig is el-el maradt, s Mimi barátnéja, a sovány Csókné -mindenféle szalagokkal, dudorokkal felpiperézve elkocsikázott az ablakuk -előtt (ily czifrán még csufabb volt) a nélkül, hogy benézett volna a -barátnéjához. - -– Az almásszürkék – ennyit szólt Gergely bácsi – a bonyhádi ménesből -valók. - -Mimi mit se felelt. Később Gergely bácsi, füzvén a beszédet, igy zavarta -meg a csendet: - -– A kocsi Hilberttől való; legalább 800 pengőt adott érte. - -Ez ártatlan szókra elkeseredett arczczal elfordult Mimi néni s két kövér -csepp bugygyant ki a szemhéja alól. - -A bácsi meglátta s elfacsarodott a szive e látványra. Hozzáment s -gyöngéden megérintette a Mimi kezét. - -– Akarod, hogy kocsit szerezzünk? - -Mimi haragosan elkapta a kezét s kitört. - -– Mi kell már nekem e világon! Aztán sirva tette utána: S milyen lenne -is az a kocsi? - -Letörülte a könyeit s valamikor alkonyatkor ennyit szólt: - -– Mi igen szegények vagyunk ahhoz. - -Még mindig a kocsin járt az esze. Gergely bácsi megnyugodva igy felelt: - -– Az igaz. De miért haragszik reám, kedvesem? - -Ilyen kedvetlen jelenetek folytak le közöttük. Azelőtt hirből se -ismertek effélét. Gergely bácsi sulyosokat sóhajtott s a templomba -ballagott. Egyszer a financz tisztet találta az uton: - -– Valami bánata van Miminek. - -– Valóban? kérdezte Beke. Nagyon sajnálnám. - -Gergely bácsi részvétlennek találta e feleletet s roszul esett neki. -Mily jó vacsorákat evett végig pedig a háládatlan. Mégis kibékült vele, -mert este akkor náluk volt s igen örvendtek egymásnak. - -Vacsora közben nagyon fölpezsdült a bácsi, s filozofálni kezdett. Az -egész világot boldognak szerette volna látni. Egyszer váratlanul rontott -Bekére: - -– Meg kell házasodni barátom uramnak. Egyedül bolyongni az életet – hát -élet ez? Kutya élet. Van-e szebb dolog, ha az embernek van csöndes -otthona, jól fütött szobája télen, hüs szobája nyáron, jó felesége s -egyébb ilyenfélék. - -Beke bölcsnek itélte Gergely bácsit: »Ez igaz, igaz« mondta mohón. Mimi -néni mélyen, sötéten megnézte a tisztet, hogy bele lásson, s hevesen -ellene mondott. - -– Hát nem vagyok-e én boldog? szavalta lelkesen a bácsi. Mi? Hát -cserélnék egy királylyal…? - -Beke tréfára forditotta a beszédet. - -– Hát mit tegyen az ember, ha már ezt az egy hölgyet elvette a bátyám? - -És érzelmesen rebegve sóhajtott. Arra elhallgattak ugy, hogy csak későre -melegedtek a beszélgetésbe. Jól belehaladtak az éjbe, mikor elváltak. - -– Én hivtam ide a barátunkat, mondta Miminek reggel. - -– Hát nem magától keresett föl minket? - -Ez estével elmultak a nyugodalmas napok. - -Gergely valamiért alkalmatlan lett, utbanálló lett Mimi előtt. Ezt -éreztette is vele. Mit sem tehetett a bácsi, hogy balul ne essék ki. -Miért vajjon? Ő, a megelégedett, jó lelkiismeretü ember szorongva -érezte, hogy valami fojtós levegő nehezedett a ház tájékára. Csak nem -Beke bőszitette föl Mimit a bácsira? De miért tenné Istenem! A bácsi -busult. Jó igyekezetét visszautasitották. Az étvágya egészen elveszett. -S az imádságban szórakozott lett, »uh« kiáltott föl s keresztet vetett, -hogy elüzze az ördögöt. Erőltetett tréfáit meg sem mosolyogta Mimi s ha -egy cserép virágot vagy valami piperefélét hozott, alig nézte meg. - -Egyszer a Csókné drága kocsijában Bekét látta meg Mimi s igy sziszegett: - -– A szemtelen. - -Aztán a bácsihoz fordult élesen: - -– Maga ajánlgatta neki, hogy házasodjék meg. Még megfogadja a maga -szavait. Van valami proviziója ebben az üzletben? - -– Rosszul tettem? kérdezte szeliden. - -Azon napon emésztette Mimi a jámbor férfiut. Prófétának nevezte, ki -jövendöl előre; aztán szamárnak csufolta. A szuszogása is izgatta a -vacsorán, s fölkelt az asztaltól. »Vén létére áll be keritőnek? Nem -szégyenli?« A bácsi szájából kifordult a falat. Akkor rákiáltott: - -– Egyék, igyék… ugy se egyébre való. Aztán a kés nyikorgására -felsikoltott. Igy gyötörte a szegény bácsit. - -– Valamivel megbántottalak? rebegte aggodalmaskodva s melléje ment. Az -asszony haragosan felugrott s bezárkózott a szobájába. - -A tavasz nagy lucskot hozott. Az ibolya szintelen, bágyadt s illattalan -lett. A napot csak vendégül tisztelhették egyszer-máskor. Husvét másod -napján a prédikáczió végén a templomban kihirdették Bekét a sovány -özvegygyel. - -Ah, mily rosszkedvü ebéd volt azon szent ünnepen! Gergely bácsi nem mert -előállani a hirrel Miminek. Nem tudta, hogy miért kell azt eltitkolni? -de nem volt bátorsága hozzá. Érezte, hogy felháboritaná Mimit. Kissé -fojtogatta a torkát az egész dolog, de elnyomta a rossz érzését. - -Mert ő mindig a nyugalmat szerette. Ha csak pletykát mondott neki -valaki, igy szólt: »Ne hidd a csuf történetet, a mi nem is igaz.« »De -láttam« felelte a hirthozó. »A szemed csalt meg tégedet, szegény«. - -Az ünnep harmadik napján viszont kihirdették Bekét. Mimi nem ment ki az -ebédhez. - -– Valaki megmondta neki, morogta busan a bácsi s leverten lógatta nagy -fejét. Annyi dologtalan fecsegő van a világon. - -Mert délután se jött ki a szobájából (előbb kopogtatva szépen), be akart -menni. Azonban be volt zárva. Ez okon leült az ajtó előtt s mindenféle -együgyü szavakkal kérezkedett be. Az óra csuful ketyegett a -csendességben, az eső zuhogott kinn. Azon helyben elaludt csendesen a -szintelen egyhangu zakatolásra, fejét az ajtófélre támasztva. - -Estére kilépett Mimi. Valósággal meg volt vénülve. A szeme s az ajaka ki -volt dagadva. Egy puha hálókabátban, csoszogóval a lábán lépett ki. Az -arczszine egészen fakó volt. - -– A fejem fáj… igy szólt törődötten. - -– Mert üres a gyomrod, szivem, azért fáj a fejed. - -Mimi leroskadt a diványra. - -– Valami rosz hirt halottál? kérdezte későn. - -Mimi ugy tett, mintha nem is hallotta volna. Tehát csendesen -megismételte: - -– Valaki rosz hirt hozott neked? - -– Ki hozzon? - -– Valaki megháboritotta a nyugalmadat. - -Akkor minden ok nélkül kitört Mimi. - -– Kémlelsz engemet? Mit halljak? Miféle hirről beszélsz nekem, a mivel -megháboritott volna valaki? Miért kérded? - -Aztán neki keseredve hangosan reá kiáltott: - -– Kémlelsz engemet? Szeretőim vannak? Azokért busulok? Hol vannak? Add -ide őket hamar. Melletted nélkülözöm a szeretőket. Mi után tapogatózol? - -S fölemelkedett s a bácsi elé toppant. - -– Mert rabod vagyok, ugy-e. Zárj be, hogy ne lássak senkit, ne halljak -semmit. Ugyis tömlöczbe tartasz, a honnan nincsen menekedés. Megvettél -az oltár előtt. Mert szegény voltam. Hát őrzöl… - -– Nem lelkem, nem, én lelkem! – dadogta ijedten a bácsi. - -– Mondd még egyszer a szemembe. Csapj el, ha meguntál. Már nem is kellek -senkinek, ne félj. A fiatalságom elhervadt melletted, már dobj ki a -szemétre. Nem kellek senkinek se, ne félj. - -S efféle oktalan beszédek között ugy zokogott, hogy kövér teste -hintázott bele. Kapkodott a levegő után, aztán az oldalához szoritotta -mind a két kezét. A görcs meggörbitette harczrakészen fölágaskodott -termetét. - -A bácsi lehajtotta a fejét a káromlásra. Mintha vihar zugna át őszbe -borult feje fölött, összehuzódott ijedtében. - -A nehéz csendet későn beteges panaszos hang szakitá meg: - -– Nem is hirdetik ki többet. Dispenzácziót kaptak s holnap esküsznek. Az -Isten nincsen az égben. - -Gergely bácsi a sötétben keresztet vetett s rebegve mondta: - -– Isten van az égben. - -Ez nem úgy hangzott, mintha vallaná az ő Urát, de mintha az Igazságtevőt -hivná. - -Többet nem is szóltak azon este. Nem is tudott volna az ő párjához -közeledni. A feje zugott. Keserü izzel telt meg a szája s a melegség -kiütött az egész testén. A kezeit dörzsölte a nadrágjához. Meg volt -zavarodva. Hát ő utban volt örökké? Ő tömlöctartó volt? - -Miért mérte rá ezt az Ég? A fején ezer emlék száguldott át… -Legénykorában dévajkodott a paraszt fehérnépekkel, megcsipkedve őket… A -boltjában megcsalt egy kelengyét vásárló menyasszonyt. Visszaadta neki… -Részegeskedett a vásárokon… A gyónószékben elhazudta a csufabb büneit… A -lakodalma, ah, mily szépséges volt… Mint a tiszta harmat, oly üditő és -ragyogó volt a fényes szemü Mimi… Akkor gőgös volt rá… Egyszer -nagypénteken bünös vágygyal csókolgatta meg patyolat testét… Mint -irigyelték tőle… Mily gyönyörü volt mályvaszinü köntösében, az anyja -igaz gyöngyeivel kövér nyakán… - -Megtörölte a homlokát és lenyelte az epeizet a szájában. - -Valami nehéz káromkodás fakadt ki az ajakán. Mindenféle -haszontalansággal telt meg az agya. Összevissza semmi szók; ételek ize; -kis gyermekkorából való, kereszt előtt mondott imádságok; piczkázó -versikék nagy elevenséggel, világossággal keltek föl az agyában s ugy -jártak-keltek összevissza a fülében s a szeme előtt, mintha apró -villámlások játszadoznának feje fölött. Aztán valamikor elhomályosodott -mindez benne s reggel felé leejtette a karjait s lecsuszott csendesen a -székéről. - -Valaki az ágyába fektette. Ő azt mind tudta. Valamit mondott Gergely -bácsi. Azt nem értették meg. Azt ő ismételte; még sem értették meg. -Tizszer kiabálta el. Még sem értették meg. Ezt akarta megkérdezni: »Nem -értetek engemet?« Mind csodálkozva néztek reá. Azután belefáradt a -küzködésbe, megadta magát csöndesen. - -Ama napon esküdt Beke, a fináncz, a keszeg Csóknéval. S lásd! e napon -csak ugy fölült az égboltra nagy nyájasan a nap, mint máskor. - -A doktor megfogta a kezeit. A bácsi elmagyarázta neki az egész dolgot: -»Sehol sem fáj, higyje el neki! csak fáradt egy kissé.« Habarta, habarta -sokszor egymásután, de ki értse meg őt! - -Valamikor délfelé járt az idő. Annyian voltak a szobában. Kiabált, hogy -hagyják magára. Tán nem is volt más bent, csak Mimi asszony magában. - -… Akkor érkeztek bizonyosan a templomba a vőlegény s a menyasszony. A -kezüket összekötözte a pap a stolával, s arany karikák koppantak meg az -ezüst tálczán. - -És Mimi asszony az arczát hozzá szoritotta az öreg ember kifényesedett -homlokához és mintha igy szólana: - -– Ne menj el, te jó, ne hagyj el te türelmes, áldott jó ember engemet -egyes-egyedül ezen a világon. Mit csináljak most már, ha meghalsz? A mig -másé lehettem volna, hozzád füzött a sors; mikor elengednél, nem lehetek -a másé. - -Mindezt tán mondta, tán meghallotta a bácsi, vagy tán ugyanazon gondolat -suhintotta meg mindkettejüket egy időben, – mert Gergely bácsi -felszegezte merőn a szemeit az ég felé, mintha feleletet mondana a -feleségének. - - - - -»A SZIGETVÁRI VÉRTANUK.« - -A terménytárlat igen dús volt abban az esztendőben, kivált a kerti -vetemények pompásan fejlődtek. A paradicsomról egyenesen verset lehetett -volna irni; a káposzta pedig oly tömött, fehér és hatalmas volt, hogy az -ember nyersen szeretett volna beleharapni. Retket, czéklát annyit -küldtek a szászok, hogy garmadába kellett a földre helyezni. A körte, -alma tányérokban mosolyogtak az asztalokon s a rózsaszinnel belehelt -hamvas őszi baraczk versenyezett szép lánykák orczájával. Néhány kertész -rózsafákat küldött, illatos, szépséges virágot, megtöltve a terem egyik -szegeletét. A másik szegletbe a védőasszony emelvénye mellett annyi -nagylevelü rongyos filodendromot állitottak, hogy pompás sátrat alkotott -fölötte. - -Ebben az esztendőben néhány festmény is emelte a tárlatot. Mükedvelő -kisasszonyok küldtek csendélet-képeket, görögdinnyével, czukorpikszissel -s efajta holmikból összeállitva. - -A főhelyen egy történelmi kép lógott, mely a szigetvári vértanuk -kirohanását ábrázolta. E kép helyi vonatkozásunak volt mondható. A -müvész ugyanis ide való polgárok arcát festette a hősök testére. Jól meg -lehetett ismerni a jól táplált mészárost, a mint karddal a kezében -rohant ki a vár kapuján. A két kapitány: a tüzoltóparancsnok és a »zöld -kutya« iparkodtak a tar pogányra. A törökök sem voltak valami vedlett -nép. Egy ádáz béget a végrehajtó ábrázolt, s a basa lófarkát a szabó -czéhmester lobogtatta. A kapuból kiomló hősök mögött ide való egészséges -szépségek jöttek átszellemült arczokkal. - -A tárlat látogatói csak egy-egy oldalvást való tekintettel mentek el a -kép mellett, jóakaró mosolylyal. Tréfának megjárja. - -Nagy zaj, zavar volt. Az egyik teremben buffet volt, ott diszkrétül -koczczintottak, a rendező bizottságért és a saját egészségükért -lelkesen, s a jó czélért. - -A közönség késő délután gyült meg erősen. Akkor jött a polgármester: -gyönge vérszegény sáppadt leányával Ellával; a patikárius e tekintélyes -hatalmas testü férfiu; a tanácsosok s minden fajta igazgatók. - -A védőasszony leereszkedőleg fogadta a polgármester bókolását, a -közönség pedig sováron szivta be az elismerő szókat. - -Pompás illat lengett. A rendező két fehérrózsabimbót nyujtott át a -polgármester leányának. Igen megilletődött volt a hangulat az ünnepies -perczben. Kezeket szorongattak s megmelegedtek az arczok. - -A mint körüljártak a teremben, a patikárius a tömegben egy hangos »ah«-t -mondott. Ő ugyan a tárlat egyik rendezője volt, de ugy látta helyesnek, -hogy a »Szigetvári vértanuk« képe előtt egy csodálkozó igét ejtsen ki -most. A müértő föllelkesedése volt ez. Minden szem feléje fordult. - -»Ah!« Mindenek a derék férfiuval nyomultak a nagy kép felé. A -polgármester is figyelmes lett. - -– E kép igen szép, igy szólt. Ekkor mindenki észrevette a festményt. -Mindenki megösmerte a hősöket. Csakhogy meg nem szólaltak magyarok és -törökök egyképen. Egész tolongás támadt a kép előtt. A buffetből is -kiszálingáltak az ivók. - -– Nagyon szép, mondta mindenki. A hölgyek előre mentek, hogy jobban -lássák. A patikárius két ujját karikába fogva kedvtelve szólt: - -– A levegő nagyszerü. - -– A hüség… mondták mások. - -– A hüség másodrangu; a hangulat a lényeges. - -Valaki hibát talál egy lóban. A patikárius kicsinylőleg nézte meg. - -– Az eleven élet az, a mi leköti a müértőt. - -És magyarázni kezdett arról, a mi a képet képpé teszi. - -– A ráma is helyi munka, – mondta valaki. - -A polgármester fölmelegedve igy szólt hangosabban: - -– Ki festette e művet? - -Az érdeklődés tetőpontra emelkedett. A patikárius a helyzet magaslatán -állott. A hirtelen beállt csendben, az asztalok mellett lézengő népek -lábujjhegyen közeledtek a csoporthoz. - -– Spaller Károly, kiáltott hivólag valaki s tiz más hang követte: -»Spaller, Spaller.« Mindenki kutatva nézett körül a terem zugaiban. -»Spaller, Spaller.« A müvész nevét mindenki ismerte. A közönségnek -nagylelkü és elismerő kedve kerekedett. »Spaller, Spaller« némelyek -utána szaladtak. Valaki az előszobából egy nyurga sovány legénykét -hozott be. - -– Éljen, kiáltott. - -Erre mindenki éljenzett. A legényke felpirult a homlokáig. Igen esetlen -volt. A fekete ruha csak ugy lógott rajta. Utat nyitottak neki a képéig. -Némelyek gyöngéden megérintették s meleg, beczegető igék keltek halkan -az ajkakon. A polgármester megütögette a legényke szük vállát: - -– Kedves barátom, igy szólt elváltoztatott öblös torokhangon, az -elismerés pálmáját nyujtom magam és városom nevében. Müve valóban -meglepő s a ki dicsőséget hoz városomra, az mindnyájunk barátja. - -Valaki ismét éljent kiáltott. A terem visszazengte. - -Az ünnepelt hangtalan szókat rebegett. Mindenki meg volt hatva. A kis -Ella átnyujtotta a két rózsa bimbaját. Arcza kipirult s a szeme -ragyogott. Erre némelyek tapsoltak. - -Akkor a beszélgetés általános lett. A képen szereplő férfiakról mindenki -tudott valamit. A hősöket csak per Marczi, Laczi s Jóska emlegették. -»Pistának derogált, hogy csak bégnek fesse Spaller«, »Geczi csak ugy -egyezett bele a lefestésbe, ha az orrát egyenesebbre szabja«, »a -plébánus egyszerüen megtiltotta, hogy őt francziskanus csuhába -öltöztesse.« - -Maga Spaller megzavarva, megilletődve mosolygott minden oldalra. A -polgármester leereszkedőleg állott szóba a festővel. Kikérdezte, hol -tanult? Mi a czélja? Hol telepedik le? Asztalos legényről szólt (a -Spaller apja is asztalos), ki világhirt szerzett az ecsetével; sőt -királyról, ki a festő pemzlijét vette föl a földről. A müvészet nagy, -mindenható. - -A patikárius, érezve, hogy ismét háttérbe szorul, egy nagy gondolattal -lépett elé hát: - -– Magyar ember áldomást ül, ha ünnepel. Azt inditványozom, vonuljunk a -buffetbe, hogy derék barátunk egészségére kocczinthassunk… - -Ezt mindenki helyeselte. A polgármester karonfogta Spallert s előre -ment. A publikum követte. A kis Ellát ültették a müvész mellé. Asztalfőn -a védő asszony s a polgármester foglaltak helyet. Az alkonyat aranyos -fénye himbált a füstös levegőn még, de azért felgyujtották a sápadt -lángu gyertyákat. A tárlat jóformán kiürült. - -A kis Ella ártatlanul kérdezte. - -– Nagyon nehéz festeni? - -Spaller halkan mondta. - -– Könnyüség és gyönyörüség, ha egy bájos arczot fest le az ember. - -A feleletet igen vonatkozás-teljesnek találta, s az arcza elpirult. A -kis leánynak tetszett, hogy halkan beszélgethet az ünnepelttel. - -A patikárius tosztot mondott az élet legutolsó határáig éltetve -»tisztelt barátját.« Mindenki kocczintott és mohón ittak. - -Spaller csak ekkor nyitotta ki összeszoritott markát s a két, a melegben -megáporodott rózsabimbót érzékeny tekintettel megnézve, a gomblyukába -tüzte s vakmerően kérdezte Ellától: - -– Nem engedné meg, hogy lefessem? - -A védőasszony maga nyujtott át Spallernek egy igen szép baraczkot. A -festő megrészegedve a dicsőségtől, felajánlta a gyümölcsöt a -polgármester leányának. - -Ella mosolyogva vette át és eltette. - -Ekkor czigányzene csengett fel. Kinn a teremben ünnep kezdődött. A -dijakat kellett ez időben kiosztani. A védőasszony asztalt bontott s -nagy zugással vonultak mind ki. A polgármester karon fogta a leányát. A -patikárius a tanácsosokkal valami rendkivül nagy sütőtök csodálatába -merültek. Az iparosok az urak után nyomultak, csak egy pár idősebb -asszonyság maradt a festő mellett, csöndesen tudakozódva, »mit mondott -Ella?« mit a polgármester? - -A csendes tóba vetett kőtől felcsapódó vizhullám igy simul el, mind -nagyobb, de lágyabb karikákat csinálva a nyugalmas part felé haladva. - -* - -A következő nap csak olyan szürke volt, mint más nap. Szekerek -döczögtek, pereczesek sipoltak, cselédnépek vihogtak a kut mellett. - -A Spaller ágya mellett két rózsabimbó halódott egy csorba pohárban. A -tánczoló napfény incselkedett vele. Behunyta a szemét Spaller és látott; -a szinehagyott paplan alá bujt és hallott. Okvetetlenül történni fog, -valami rendkivüli. Nem tudta, hogy: mi? De valami. - -Uj élet virradt rá. Rózsaszinü körülötte az egész világ. A vére szilajul -keringett az ereiben. Mi fog történni? Egyszerre ismert ember lett. -Észre sem vették eddig. Vége annak. Mindeneknek tudnia kell, hogy -Spaller van. - -A kis Ella arcza vele szárnyalt a testetlen álmokkal. Nedves, fénylő -szemekkel nézett az Ella rózsabimbóira. - -Spaller egy fotografus mellett tanult. Egy nagyralátó fotografus -mellett, a ki mindig »alkotott« valahányszor a gép elé ültetett valakit -s nagyra volt a mesterségével. Teméntelen sokat kinlódott Spaller. Észre -sem vették. Az a »Szigetvári vértanuk« isteni gondolat volt. - -Fölkelt és nagy gonddal öltözködött föl. - -Az utczán részvétlenül mentek el mellette az emberek. Tán nem voltak ott -az este a tárlaton. - -Spaller csendesen, bizonyos méltósággal ment a piaczra. Némi -tartózkodással köszönt az ajtóba álló kereskedőknek. Ah! csak ugy -fogadták, mint egyébkor. Egy hüvös bicczentéssel. Bizonyosan ezek sem -voltak ott tegnap. - -Spaller beleegyeledett a kofasorba. Szerette volna, ha azt hiszik rola, -hogy tanulmányoz, a hogy a festők szokták. Egy tejfölös oláh meglökte -Spallert a dulakodásban. »Hol a szemed?« – kérdezte a paraszt. Igen -bántotta. Ez természetesen nem volt a tárlaton. - -A nagy piacz közepén savanyu arczu gazdag emberek végezték a rendes -reggeli sétájukat. Ezek már láthatták a »Szigetvári vértanukat.« Az -egymást unó, rosz gyomru emberek szótlanul ballagtak. - -Spaller nagy készséggel köszönt feléjük. Az egyik intett, a többi -helyett is, csak királyi hüvösséggel. Ők sem voltak a tárlaton? - -A Spaller szive összeszorult. Igen kellemetlenül érezte magát. A szája -ize egészen keserü lett. Megalázottnak érezte magát. - -A piacz végéről a patikárius hatalmas alakja közeledett feléje, Spaller -egyenesen szembe ment. Ez müvelt müértő. A nyájas mosolygó férfiu -bizalmasan rázta feléje a kezét. - -– Csak bátran, fiatal ember… Csak előre, barátom… Örvendek… - -S aztán sietve otthagyta s a gazdag unatkozókhoz csatlakozott. - -Spaller valósággal egyes-egyedül maradt és soha sem érezte inkább a -magány sulyát annyi ember között. A jövő-menőknek mind dolguk volt, csak -egy tekintetük sem maradt a Spaller részére. Adtak, vettek, siettek, -lármáztak; mi közük Istenem! a »Szigetvári vértanuk«-hoz. - -Már oszladozni kezdett a reggeli vásár, mikor a polgármester jött le a -piaczra. A leányát vezette a karján. - -Spallernek a kedvetlensége egyszerre elmult. A sápadt előkelő leány -láttára édes melegség szaladt át a testén. Ime! Mindjárt megváltozik -minden. A rózsabimbók illata megelevenedett az emlékezetében. Ah! semmi -sincs a természetben, gyönyörüségben, bájosságban mása a leányarcznak… - -A polgármester nyugodt uri lépéssel haladt. Az emberek mindenfelől -köszöntötték. Barátsággal viszonozta. - -Spaller utána haladt. Sebesen menjen-e el mellettük? gyorsan köszöntse? -vagy csendesen ballagva? Tán meg is szólitják. Igy tesz. Azonban -izgatottságán nem tudott uralkodni. Rohanva haladt el a polgármester -mellett. A polgármester gépiesen vette le a kalapját köszönve. A kis -Ella tán meg se látta. Másfelé nézett. - -A szegeletig mind gyorsabban haladt, ugy, hogy szinte futásba eredt. - -Ott megfordult. Nagy elhatározás támadt benne. Visszatér, és megszólitja -Ellát… Nem is látott senkit a piaczon; minden tagjában reszketett és -halálos sáppadtság ömlött el arczán. - -Alig birta a lába, a mint közeledett a polgármester felé. Szerencséjére -senkivel sem beszélt. - -Spaller egész közel ért s megállott. - -Köszönni akart. Csak valami rekedt dadogás fakadt fel a torkából. - -A polgármester, mintha kútatna az emlékezetében, egy percz mulva -szivesen mondta: - -– Ah! Tudom, Spaller. A festő? nemde? Valami kérni valója van barátom? A -hivatalos órám 9 órakor kezdődik. Szivesen látom barátom, ha valamiben -szolgálatára lehetek. - -Ella egy összegabalyodott csipkén babrált a mellén. Barátságosan nézett -a fiatalemberre. - -Aztán csendesen tovább mentek. - -Spaller kábult volt, mintha megütötte volna valaki. Aztán megindult -ellenkező irányba és a szeme könynyel telt meg. - - - - - -AZ ÉDES ANYA. - -Anna-Máriának utolsó gyermeke volt a fia: Pista. A többi elment a -szükmellü apja után. - -Pista igen csinos, gavalléros fiu lett. Mindenki szerette. Lágy bariton -hangja volt: az arczszine sápadt s kék szemeinek nézése méla. Az -asszonyok nagyban kényeztették. Szenvedélyes udvarló s élet-halálra -czimbora volt. - -Az anyja imádta. Az ő kedves halottaiból egy-egy vonás elevenedett meg -benne. Sugár termete, kicsapongó kedve, énekes szája az urára -emlékeztette; kaczagása, epedő, álmatag tekintete a nagy leányára. -Multjának minden öröme ujult meg benne s jövőjében volt minden -reménysége. - -Pista az ő sötétszinü baritonjával egy könnyüvérü kis szinésznőcskét -szerzett magának, akit Pepinek hivták. Ez léha, aranyos baba volt, aki -az életet nagy bálteremnek nézte, ahol állandóan tra-la, tra-la ugrálni -kell. Gyönyörü nyaka volt s viselte azt fedetlenül, meg a karjait; a -szoknyái pedig úgy röpültek a lábacskái körül, mint a pillangók. Szőke, -de oly bolondos, lobogó, szenvedélyes volt, mint ha barna lett volna. -Pepi, hogy összekerült Pistával, a léha pár dudorászott természetesen -eleget, minthogy a hangjuk nagyon összetalált. Valami bús nótát fujtak -legtöbbször, igen érzelmesen az »ingadozó nádról«, mely akkorácska volt, -mint egy könnyü sóhajtás, de oly szépen énekeltek, hogy az ablakuk alatt -megállottak az ácsorgók s nagy lélekzetet vettek, mielőtt tovább -ballagtak volna. - -Sőt többen belül is kerültek a szobába, előbb a jóbarátok, később az -ismerősök is, hogy jobban hallgassák őket, és este és éjjel énekeltek -ott, mulattak s erős borokat ittak. - -Pista, igy elfoglalva a mulatság által, az idejének legnagyobb részét -Pepinél töltötte s haza, az édesanyjához csak ritkábban mehetett. Az -anyja nagyon busult emiatt és haragudott Pepire. - -Néha maga Anna-Mária is elment (az este köpönyegébe beburkolva) a Pepi -ablaka alá. - - »Ingadozó nádszál, - Hozzám nem hajlottál…« - -Ah! Az ura nótája volt ez. Ugy köhögött a szegény ura, oly szivettépő -kinnal köhögött, s dúdolta elszintelenedett ajkai közül mégis egy gitár -mellett: - - »Bár ahhoz légy igaz, - Akit választottál…« - -Az öreg asszony elkeseredett, sirt és hazament, várva a fiát haza, hogy -rávegye: ne énekelje többé e nótát. - -Dehogy tette! Pista bágyadtan, álmosan ért haza valamikor, s mily -lelketlenség lett volna ilyenkor kérésekkel emészteni! - -Sőt ilyenkor Anna-Mária házában elcsendesedett minden, akár valami -sátoros ünnepen. A néni csoszogót vont s leeresztette a firhangokat. A -szolgáló abbahagyta egyéb dolgát s nagy gondban járt egy pálczával, -nehogy a kutya vagy a macska zakotát csináljon, mig Pista urfi pihen. -Sőt a majorságot beterelte a pinczegádorba a kötényében egy csomó kővel -állva, hogy meghajitsa a kakast, ha háborogni találna. - -Aztán, ha ébren heverne Pista: rosszkedvü s szótalan volt ilyenkor. A -kényeztetés is terhére volt. - -Mégis, ha úgy fordult a dolog, hogy Pista szóba akart volna állani az -anyjával, nem tudtak e kis szőke leány miatt ugy beszélni, mint -annakelőtte. - -Ha igy szólt Anna-Mária: - -– Az én csókom már nem édes neked – igy szólva, Pepire czélzott. - -Pista igy felelt: - -– Kedves vagy – de mosogatószagu a réklid, és elfordult tőle. - -Igy szólván, ő is Pepire gondolt. - -– Azért (izgatottabban folytatta az anya, mert észrevette) utasitod -vissza az ölelésemet, mert melegebbekhez szoktál? - -– Bogosabb lett (felelt boszankodva Pista) az ujjad, és érdes, mint -valami kefe. - -Akkor Anna-Mária visszafojtva a bosszuságát, engesztelően kérdezte: - -– Tán tehénturós derelyét csinálnék neked, kedves? - -De Pista befordult s haragosan mondta: - -– Nem kell semmi magától. - -Nem kell semmi tőle… Ah! most gyülölte a tisztátlan szőkét, aki miatt -elhült az édesanyjától. Aki elcsalta tőle, elbabonázta fehér -szoknyáival, fedetlen vállával, boszorkányos mesterségével. Fekély reá… -Megtelt a szeme és ő is elfordult keservesen. Pista pedig szunnyadozván -egyet, fölkelt, aztán fölpiperézte magát, ugy hogy az anyjára se nézett, -félrecsapta a kalapját s köszönés nélkül odább állott. - -Igy meghidegültek egymás iránt. - -A télen azonban, csikorgó pogány reggelen, valami vasárnapi bálból -jövet, nagyon megfázva került haza Pista. Ugy didergett a hitvány, a -prémes-bundájában, hogy szederjes lett az arcza; reszkető ajakán egy -semmi dalocskát dudolva azonban. Hazatérve, ledőlt. Az anyja forró -herbateákkal, puha dunyhákkal melengette, ölelgetéssel, forró könynyel, -de tavaszra mégis csak meghidegedett Pista vépképen. Ugy kiszaladt az -életből, mint az aszu-mezőn a láng, amely végigtánczol a száraz füvön, – -fellobban végül s aztán puh! csak a hire se maradt. - -Semmit se tudott tán Pista arról, ami vele történt. A bál muzsikájával -volt tele a feje; ajakán egy édes dalocska; lázában tán a táncz -forgásának melegét érezve, nem is sejtette, mi vár hitvány testére -holnap – tra-la, tra-la, beleforgott a halál karjába, nem is érezve a -rettenetes hidegségét… - -Semmi… - -Hány jó gondolat lesz – és elmulik hir nélkül?… édes illat hány jön és -elszáll nyom nélkül?… hány boldog szerelmes madártrilla cseng fel hüvös -bokor mélyén és elzeng hasztalanul?… hány köny fakad fel elborult -szemből, mely lepereg nyom nélkül? sóhaj hány kel ki elszorult szivből, -mely elsuhan a végtelen semmibe? – köny annyi és mosolygás, lám! -elmulik, nyom se maradva semmi belőlük és a nap égi utján csak áll -fenségesen, megrendithetetlenül, s a föld forog hiába, zökkenés nélkül. -Kell-e hát egy szegény fiu elmulásáról sok szót tennem, ki jött, elment -és semmi hiányság nem marad utána? - -Nem nekem, nem, ha senkinek – de hát az édesanyjának, Istenem! akinek -egy egész világ volt. - -A kabátja, amelyet viselt; a czipő, amelyben járt; kalapja, amelynek -karimája árnyat vetett a szemének; a szék, amelyen ült; az udvar, ahol -játszott; amit kezébe fogott; amire nézett; és a levegő, az egész -levegő, amelyben lebeg a hang, amit ő kimondott – az mind itt van, él és -eleven, bárha senki se látja, de az anyja, az édesanyja, ő látja, érzi. -Minden a világon arravaló, hogy ráemlékeztesse Pistára, a dalos, vidám, -kedves fiura, akit az anyja dajkált; Pistára, ki maga volt a -szeretetreméltóság, szelidség és jóság. És ha semmi se emlékeztette -volna is, mi az? Élt benne. Akármi közönyös dologról beszélt – róla -szólott; s ha idegen hangot hallott, őtet hallotta. Vele járt, állott; -álmában és ébren és lélekzette… a fiát. - -A kis szőke Pepit látta egyszer, amint az ablak előtt tétován ácsorgott -s sietve haladt odább. Látván: teljesen fölháborodott. A lebegő fehér -szoknyája: arczátlan; a haja: mintha égne. Nagyon gyülölte. Elfordult -tőle. - -A fiu, akit siratott, ugy megtisztult a szemében, oly szelid, makulátlan -lett, hogy bántalom őt látni és a fiára gondolni. Menjen. Anna-Mária nem -ismeri őt. - -A Pista fejfáján néha néhány szál buzavirágot talált csinos -szalagcsokorral odakötve. Elfordult tőle, hogy ne lássa. Nem a Pepi -ujjai babráltak vajjon rajta? Elfedte irigyen egy nagyobb -virágbokrétával, de mégis mire zörögve leperegtek a virág szirmai, -hazavitte a szalagot, megsimogatta gyöngéden s elrejtette jószagu -kasztenjébe. - -És minden vénült körülötte és ő benne, – csak a fia, a fia maradt mindig -egyképpen fiatal, széphangu, sugár, szeretetreméltó fiu. - -Ah még látom a szobáit. A hüvös, jóillatu kis alkovnit. Az ágyon -stikkelt fehér gyolcstakaró; fehér lepel a kis szekrényen, mellette; a -vaskereszt rajta, a gólyalábu gyertyatartó s egy ócska, mily sárga -viseltes kis arczkép. A rongy futószőnyeg a parányi divánig visz, -amelyre ha az ember leül, gödörbe esik. A finomlábu asztalkán, a horgolt -fehér takarón mindenfelé szakadozott, gyermeknek való képes könyvek. -Valaki rég… rég… mennyit forgatta… És képek az asztalon, szinésznők, -igen kivágott ruhája, borzas fejü, merész arczu hölgyek. A parányi -ebédlő mellette. Oda ki se jár. A néni oda miért járjon? Az ő kis -ételét, (ülve a vastag ablak mélyén) egy asztalszegletről is elvégzi -magában. Az aranyos szegélyü régi porczellán csészékben apró -csecsebecsék és czifra kotillionjelvények, selyembojtu tánczrendek a -piros poharakban. - -Ez a belső szoba, a belső… ahová nem járnak. Csak maga Anna-Mária -törölget néha ovatosan, és mikor kijön onnan, olyan veresek a szemei. - -S minden olyan szintelen és koppadt, de oly sok holmi, hogy alig lehet -ott mozogni. A néni bekötött szemmel azonban akár, s egy szemnyi port -fel nem fedezhetel. - -És látom a néni fekete kötényét, sima, fekete főkötőjét, amint fájós -szemeivel reám néz s igy szól: - -– S ily szomoru hirt hoz nekem, öcsém? A kis Pepiről szól vajjon? _Ama_ -Pepiről vajjon? Tán rosszul hallotta öcsém? Éhséget szenvedne? Hát -senkije se lenne körülötte? Bár egy kis cseléd, aki segitgesse? Éhes? és -fázik tán? Hogy mondhat ilyeneket édes öcsém? - -Azután kétkedése daczára, mindjárt mégis fölkelt, hogy a ridiküljét -megkeresse, de kissé vonakodva, mintha alig találná meg. - -– Hogy én haragudjam a szegényre? Én? Mikor szükölködik és sinylik. -Miért is tenném? Amiért szerette a fiamat? Gonosz lennék, ha elhagynám -őt inségében. Sőt éppen mert szerette a fiamat. - -Azonban minduntalan nem talált meg valamit. A keztyüjét most, a -nyakravalókendőjét aztán. És hátráltatta magát szüntelenül. - -– Ha szerette a fiamat, azt nem szabad rossz néven venni tőle, édes -öcsém! A fiam látta, hogy mint ragaszkodik hozzá s megsajnálta -bizonyosan a szegényt. Megsajnálta s azért járt hozzá. Mert, hogy milyen -aranyos szive volt a fiamnak, azt csak én tudom egyedül. Egyszer egy -legyet mentett meg a pók hálójából. Ilyen könyörületes szive volt. És -mindenki iránt ilyen jó volt. Az utolsó ingét oda adta volna a -szegényeknek. - -Fekete ruháját rücskösnek találta s azt mind simogatta a tenyerével, -hogy teljék az idő. - -– Ha én tudtam volna, hogy szükségben szenved, el nem hagytam volna -eddig sem. Régebben nem mondom, régebben nem szerettem tán… bevallom, -nem szerettem tán… Azt hittem, hogy ő elcsalja tőlem az én édes fiamat. -Azonban balgaság. A fiut nem lehet elcsalni az anyjától… Azért ült -mellette, mert sajnálta. Mert mindig olyan szilimán leány volt Pepi, -hogy a szél elfujhatta. És azért kényeztette a fiam. Megesett a jó szive -rajta. - -Aztán sürgésében megállott s komolyan hozzám fordult: - -– Ha rosszul tettem, az Isten ne vegye rossz néven, amiért nem akartam -eddig tudni Pepiről. De nem is tudtam, hogy szükséget szenved. Mert ő -nem is volt rossz. Ha rossz lett volna, most nem szenvedne inségben. -Ugy-e? Most bőségben duskálna, amilyen szép ábrázatu leány volt. De ő -nem volt rossz. Ő jó volt, hü volt az én fiamhoz, mert megéreztem, ki -virágozta föl az ő sirfáját, az ő örökös ágyát. Ám kevély voltam, -szivtelen voltam és elhagytam a szegényt, hogy essék el. Az Isten ne -büntessen érte. - -Hogy elkészült végre a ruhájával, megtelt a szeme. - -– És egy kis kamarába találta őt, szegényt? Meggörnyedve a nyomoruság -terhe alatt, és a keze feltört a durva munkában, amely kezet az én fiam -tartott egyszer az ujjai között. És én itt duskáltam a bőségben, mig a -szegény, aki az én fiamnak kedves volt, szenvedt… - -Bezárta a szekrényeit s hirtelen ismét elővette a kulcsait, hogy -elővegyen egy táskát. - -– Ételt tegyünk bele… vigyünk mindent, amim van. - -Aztán hirtelen elhatározással fölkiáltott: - -– Dehogy, dehogy vinnénk neki. Ide hozzuk őt, a szegényt, ide én hozzám, -aki kedves volt az én édes fiamnak. Leányt igy ad benne a nagy jó Isten -nekem, érdemetlen szegénynek… öregségemre. - -És megindult, egy szives, kedves tekintettel fordulva vissza – -határozott, biztos lépéssel. - - - - -KÉT FEHÉRNÉP. - -A Bucsinon szép aztán az ősz! Parajd felől a bikkek és a cserék -kiöltözködnek ilyenkor sárgába, veresbe, barnába. A sziklák oldalán is -tobzódnak a szinek. Két tenyérnyi egyforma szin sincsen rajtuk. A -Küküllő vize szinte fekete messziről, a fehér fény fölcsillanva ott, -ahol kő áll a viz árjában. Ekkor még zöld a fü a martján s a hol a -nyáron nefelejts mosolygott, őszre a guzsalyvirág kék kelyhe pattan ki a -gyepből erőtelen szárán. A nagy Bucsin derekán szörnyü trachit-sziklák -szürkén, hidegen nézik le az eleven, szines rengeteget, amely halódó -állapotában ugy felpiperészi magát mintha nászra készülne. - -A harmadik fogadóhoz (ahonnan egy hajitásnyira van a »Ferencziláz« a -gyergyai völgyre nézve) hétfőn délután a fenyvestől sötét országuton -jött egy ropogós menyecske, kis fiát vezetve a kezén. - -– Én Paducz Ráki vagyok, mondta Ilonának, a fogadós leányának. - -Abban semmi nevezetes nem volt. Mert a Bucsinon az egész Gyergyó átjár -Udvarhelyszékre s a deczkát a hetivásárra, Nyárádszeredára ilyenkor -hozzák. A Bucsinon nincs falu, csak a három fogadó, s itt etetnek a -szekeresek. - -Beült az ivóba, jól szemügyre vévén mindent. - -– Maga az az Ilona? kérdezte a leánytól. - -– Melyik? - -– Nem kell haragudni… A fogadós leánya? - -Ilona rá se nézett az idegenre, aki az átalvetőből ételnemüt tett az -asztalvégre. Valami szekeresek könyököltek az asztal lapjára s azok -szóba ereszkedtek a menyecskével: - -– Honnan való vagy? - -– Van valami haszna kendnek abban, ha megtudja? - -– Ij! de harapós vagy. - -Maga egy falatot sem evett, hanem a gyereknek adott. Fölkelt s Ilona -után ment s azzal szót kezdett: - -– Derék fehérnép vagy. Szépen laktak. - -Ilona vállat vont s a tüzhelyhez ment. - -Utána ment. - -– Azt mondtam, hogy szépen laktak. - -– Akar valamit? - -– Idevaló vagy? - -Odavetőleg felelt: - -– Onnan alulról Sóváradról. - -– Én Gyergyó-Alfaluból jövök. Sohase jártam errefelé. - -– Nekem sincs ügyem arrafelé. - -Azonban a tartozkodó leányhoz mégis bizalmasabban közeledett. Látszott, -hogy barátkozni akar. - -– Aztán nem unalmas idefenn, a hegy derekán magatokra megélni, ilyen -derék fehérnépnek? - -– Nem vagyunk magunkra. - -Nagyon fukaron bánt a szóval. Dolgot keresett, hogy kikerülje a -beszélgető asszonyt. Ráki pedig kisérte a szemével s utána ment. Az ivón -kivül még két szobájuk volt. Egy kis oldalszoba, ahonnan külön ajtó -nyilt a viz felé járólag, ahol egy kis istálló s egy fürészmalom állott. -Ez volt a szép szoba. Cserepes kemencze a szögletében s fadiványok a fal -mellett, letakarva szines szőrtakarókkal. A padlásig fölvetett ágy -mellett fiókos kaszten tetején a virágos görgényi csészékkel, -poharakkal. A másik szoba is az ivóból nyilt, az apja holmiival, nagy -báránybőrös bundával, faragó szerszámaival. - -Ráki tolakodóan vallatta: - -– S szeretőd nincsen? - -– Hagyjon békét nekem, felelte bosszusan. - -– Szét ne vessen a méreg, lelkem. - -– Hát legyen békén tőlem. - -Az asszony leült a fiacskája mellé kedvetlenül. Akkor deczkás szekerek -jöttek föl az uton. Az ivóba egy öreges, izmos czondrás székely lépett -be. Meglátva Rákit, egyenesen felé ment. - -– Te vagy itt, Ráki hugom? - -Bort hozatott. Csöndesen töltött, meggondoltan ivott s halkan kérdezte: - -– Mit keressz itt? - -– Mi gondja van rá? - -– Kurtán fizetsz ki. Hát az embernek a szája arra való, hogy beszéljen -vele. De nem emlékezem, hogy kóborolni láttalak volna valaha. Mikor hát -itt látlak a Bucsin derekán, ahol csak dologban járunk, igy szól az -ember: »Mit keressz itt?« Szekérrel nem jöttél. Az urad utban van s te -otthagyod az életedet, s fogadózni látlak az ut szélén s az ember ne -kérdezze meg: hogy vetődsz ide? - -Tempósan kihuzta a papirba pakolt dohányát, azt lassan kibontotta s -elsimitotta a papir rücskét; óvatosan megtömte a pipáját, óvatosan -gyujtotta meg a büdös gyufát s gyönge füstöt sziva, baraczkot vetett a -szőke gyermek kobakjára, a szomszédasztalhoz szólt a gyalázatos utról. -Később görbén nézett Rákira: - -– Ne tégy bolonddá fiam engemet. Valami furja a begyedet. Ok nélkül nem -tekeregsz te a Bucsinon a fiacskáddal, ahogy én ismerlek. - -Még kora délután volt, mégis alkonyodott, úgy, hogy a nagy ivót homály -este meg. A vén fenyőfák a fogadó körül felfogták a lemenő nap világát. -Lassankint utazó emberek gyültek be. Hagymaszag elegyedett a pipafüsttel -s a ruhákban behozott istállószaggal. A cserepeshez támaszkodó leány -szótlanul ügyelt minden érkező szekérre. - -Ráki rászólt: - -– Vársz valakit, hogy ugy ügyeled az ajtót? - -Ilona felhuzta a vállát és tovább ment. Szép, husos, piros leány volt, -pántlikával erős hajában s szép fehér len kivarrott ing rajta, mintha -ünnepre öltözött volna ki. - -– Csak nem a szeretődet várod? - -Az emberek kaczagtak. Ilona odavetette: - -– Hát neked nincsen szeretőd, szegény? - -– Már annak aztán ura van, felelt az alfalvai székely az asszony -mellett. - -Akkor a leánynak ismerős csengetyü hallatszott be az utról. Ilona -kifutott az ajtóba, az idegen asszony fölemelkedett a helyéből. - -De senki se lépett az ivóba. A halk beszélgetés megeredt ismét. Egy pár -ember felczihelődött, összeszedte a czókmókját s a fogadós felgyujtotta -a függő lámpát. - -Akkor a mellékszobából beszélgetés zaja hallatszott ki az ivóba. Más -ajtón ment oda be, aki az ivóba nem lépett be. Az idegen asszony -felállott s a kis szoba ajtaja mellé lépett. A beszélő hangot tán -megismerte, mert a szeme kiragyogott s félig nyitott ajakkal ráügyelt. - -Ilona benn a szobában igy szólt: - -– Azt hittem valami baj érte az uton. - -– Féltettél? kérdezte egy mély, meleg férfi hang. – Pedig repülni -szerettem volna hozzád. - -Ráki a bezárt kilincsre csapott a tenyerével. A fogadós durván -rákiáltott. - -– Mit akarsz az ajtón? - -– Nem szabad oda bemenni? - -– Láthatod. - -– Valamit dugdos kend ott benn? - -– Kinn elég tágas az erdő. - -Az alfalvi vén székely az asszony pártjára állott. - -– Lassan he! - -– De akárhogy, ahogy nekem tetszik, he! - -– De ugy, ahogy szabad, he! Azért korcsma ez, hogy ott járjon aki fizet, -ahol neki tetszik. - -Mindenki odafigyelt a szóváltásra. A székely fölemelte a medvefejét a -könyöklésből. Erősebben folytatta: - -– Ahol én beszélek, ott kuss. Az az asszony az én falumból való -tisztességes fehérnép. Avval ugy beszélj, mint a muzsikával, azt mondom. -Ide ülj Ráki hugom, folytatta szelidebben. - -A fogadós odalépett az asztalhoz, s csendesitően bizalmaskodva, a -házsártos ember vállára tette a kezét. - -– A leányom van benn a mátkájával, azért van bezárva a szoba ajtaja, s -abból mit ver kend lármát, ha nem járatok mindenkit a nyakukra. - -A székely felhuzta a vállát. - -– Miattam azt zárd be a leányoddal, aki tetszik neked, de nem szeretem -ha a falumbelivel parasztoskodik valaki. - -Ráki asszony kikelve a szinéből, ismételte többször: - -– A mátkája? a mátkája? aki odabenn van? - -Akkor valami félrészeg paraszt a fogadós után kiabált ital után. - -Az este sötétje rádőlt egyszerre a fenyvesre. Aki terüvel volt a fogadón -fölkászolódott, hogy a lejtőre induljon. - -Ráki megölelte a gyermek fejét (mintha nem is látná a készülők -mozgolodását) s tagoltan, mintha minden szótagot kalapácsütésképpen -verne belé: - -– A mát–ká–ja… a mátkája. - -A falubelije utrakészen megállott: - -– Mi a bajod, Ráki hugom, hogy ismét kérdezzem. Valami bajod van az -Ilona mátkájával? Leánykorod óta ismerlek s sajnálnának, ha valami -bolondságba elegyednél. Idegen fehérnép mátkájáért kinlódsz, mikor neked -urad vagyon. A szemed se áll jól. Köny van benne, a savanyuját! Hát az -mi? - -Ráki előbb csak dadogott valamit, amit nem lehetett megérteni. - -Aztán rekedten igy szólt: - -– Mit mondjak? Menjen el… menjen el. - -– Hátha velem jönnél haza szépen. A lovam kipihent szépen. Vársz-e -valamit itt? Ha egy kóbor kutyát találnék a falumból, azt se hagynám. - -– Menjen el… Én megtaláltam, amit kerestem, hagyjon el… menjen… - -A székely mit se szólt, hanem kiment. A fejével köszönt a fogadósnak, -aztán felült a szekerére. Valamit gondolt, s kihajtotta a lovait az -országutról, beállott a fák alá. Kiengedte a lovak hámistrángját, -belebujt a zekéjébe s végigfeküdt a szénaülésen: »Várjunk egy kissé arra -a hóbortos asszonyra, hogy mibe fő a feje« morogta. - -Mindjárt aztán, kilépett a sötét éjbe az asszony a fogadó ajtaján, a -gyermeket vezetve a kezén. Botorkálva ment a fürész szinébe s a -gerendarakás szélére ült le szemben a fogadó kis szobája kivilágitott -ablakával. Gyönge sugár libbent ott ki, az asszonyra vetődve. A viz -zugva omlott le a fürész elzárt kereke fölött. Messziről egy-egy szekér -halk zörgése hallatszott, s a fenyők szárnyas oldalágai olyan hangot -hallatva himbálóztak, mintha sóhajtoztak volna. - -Az idő lomhán vánszorgott. A kiürült ivójában a gazda lecsavarta a -lámpát, a cserepes kemencze világa is belefult a hamuba. A nagy szinben -két szürke lovacska rágta még a szénát, néha tompa dübörgéssel -kapálózva. - -Még alighogy beállt az éj, az oldalszoba ajtaja nyilt meg. A leány -világitott ki az éjbe, hogy egy sugár férfi leszáljon a lépcsőn. - -– Csak igy köszön? kérdezte Ilona. - -A férfi egy szökésben a küszöbön állott. A világot kiejtette a kezéből a -leány. - -Aztán lelépett ismét a szin felé a férfiu. - -Fönn a fogadós szólt: - -– Az istállóba kötöd a lovakat Imre, vagy a szinben hagyod? - -– Bekötöm, Andris bá. Elalszom egy kissé a szénában, hogy hajnalban -indulhassak. - -– Az Isten áldjon. - -Az ajtó bezáródott. A férfi eloldozta a lovacskákat s vezette el az -istállóba, majdnem Ráki mellett. Egy perczig megállott velük az istálló -ajtaja előtt, a fogadóra meredve. Aztán félrecsapta a kalapját hetykén s -hangosan becsapta az ajtót. - -Sulyos, fojtós volt az éjszaka, terhes, komor éj, mely legyüri az -embert. Egy pár csillag pislogott ki betegesen a fekete boltból. - -Nem is igen soká valami nesz támadt az istálló körül. A hátulsó oldalán -a nagy bürkök s tövisek között mozgolódott valaki. Aztán egyszerre az -eszterhaj alatt fényes láng lobbant föl. A szénacsomó, amit a fedél -deczkája alá dugott valaki, mindjárt megszenesedett, azonban a száraz -fedélmohán végigsuhant a gyönge láng. A következő perczben (a tüzlángtól -élesen megvilágitva) Ráki suhant át a szegelet mellett s a fejéről -lekapott keszkenőjével az istálló fakilincsére erős hurkot vetett. - -Gyönge perczegés hallatszott. - -– Hé bolond, hé! mit teszel! hallatszott akkor egy erős szó. - -A székely a szekérről látta meg a fényt. Nagy lépéssel rohant az istálló -felé. - -Abban a pillanatban nyilt meg a fogadó ajtaja. A leány nyitotta meg -nesztelenül. - -A székely megragadta a Ráki kezét. - -– Elereszszen, sikoltott fel az asszony kétségbeesve. - -– Ki van ott? kiáltott a leány. - -– Elereszszen sikoltott az asszony, látja, hogy az ott most jön a -szeretőjéhez. - -A leány lerohant. - -– Ki az? - -– Ki vagy te? - -– Mit akarsz ott? - -A székely eleresztette az asszony kezét. - -– Mi közöd van hozzá? - -– Tüz, tüz, kiáltott a leány. A mátkám van ott benn. Félre az utból! - -– Félre az utból! Nem a mátkád, nem a mátkád van benn. - -– Mit akar? A mátkám van ott benn. - -– Félre onnan! Nem a mátkád van benn, hanem az én uram. Én a felesége -vagyok annak, aki oda benn van. S kitépem a szemét, aki közeledik -hozzám. - -Aztán az öklével rácsapott az ajtóra. - -– Hallod Imre Pali, a feleséged van itt, a fiacskáddal. Gyere ki ha -mersz. A szeretőd is itt van. Bujj ki ha mersz. Én, a feleséged, tartom -az ajtót. Én gyujtottam meg a fejed fölött. - -A fogadós orditva rohant ki. - -A leány rémülten nézett az asszonyra. - -A láng bekapott a fedél szegletébe. - -A székely ruddal feszitette fel a deszkákat, messze hajitva a gyepre. - -– Merj hozzám közeledni te czéda? merj segiteni a szeretődnek előttem. - -– Porig égünk, orditotta a fogadós. A széna begyult a fedél alatt. - -Ilona nem is hallott tán egyebet, mint azt az egyet, amit kérdezve -hajtott: - -– Az urad? az urad? Aki benn van, az urad? Hát hazudott nekem az -alacsony. Megcsalt engemet és megcsalt tégedet az alávaló. A felesége -vagy? az ő felesége? - -A hangja rikácsoló lett s ugy csapott Rákira, mint a szélvész. - -– Hagyd, hogy én törjem össze a csontját, izre a gazt. Ha igaz, hogy -engem csuffá tett, ne a láng emészsze meg, de szakgassam én szét a tiz -körmömmel. - -– El az utamból. Én lestem a nyomát. Az én prédám a hitvány, aki -elhagyta a feleségét, a gyermekét… - -Ugy álltak szemben, mint két éhségtől reszkető farkas a martalék felett, -amely a lábuk előtt hevert. - -A tüz vörös fénye rátüzött a fenyőfákra. A szétvert tüzes széna ugy -szállt a fekete gyepre, mint a pillangó raj. - -A székelyben akkor megébredt az állatféltő gazdaember. - -– A lovak benn égnek! kiáltotta. - -Szétdobálta a dühben lángoló fehérnépeket az istálló ajtajától. -Befeszitette a villával az ajtót, hogy kihozza az állatokat. - -Mikor a nekivadult állatokat ki tudta verni, akkor nézett szét. - -– Hiszen a hitvány ficzkó nincsen is itt benn… - -Mert a férfi sehol se volt. - -– A lé-levezető lyukon bujt ki, mint egy poczegér. Aztán rárivalt az -asszonyokra: - -– Ne ugassatok már, mint két nősténykutya. A prédában nem vásik már a -fogatok. Inkább csebret ide mindketten… - -… Mikor aztán a tüz elaludt, az ivó hosszu asztalánál egymás mellett ült -a két fehérnép, kezükkel csüggedten az ölükben, köny a szemükön. - -A gyermek az asztalon csöndesen aludt; a csillagok pedig nyugalmasan -pislankoltak a hatalmas nagy égbolton. - - - - - -KIS LEÁNY BAJA. - -Egy gyenge léányka vitt ma jókor reggel a hegyen fel egy kis kandér -tejet. A ujjai megfáztak a hidegben s letette a pléhkandért a kapum -ernyője alá, melengetve gyenge ujjhegyeit. - -– Hideg van, kis leány? - -Bátran szembe nézett velem s igy felelt: - -– Lesz még ennél hidegebb is. De mikor az embernek dolga van, akkor nem -fázik. - -– S neked dolgod van, kis leányka? - -– Hát hogyne? Ki vinne tejet, ha én nem? És aztán délben is enni kell s -aztán a gyermekre is sok a takaritás. - -– Ugy-e? Hát az anyád? - -– Az anyám? – És sóhajtott egyet kis szivéből. – Már mi csak magunkra -vagyunk. Ő nem tudom merre jár – hanem azért csak tessék megnézni a -házat is, a gyermeket is. Jóskát – tette hozzá magyarázólag, – a -fiucskát. - -– Nézd csak, kis leányka, te nagyon csekélyke gyermek vagy, hogy -bizhatnák te reád Jóskát? - -A kétkedés ingerelte. - -– Hát nem hiszen nekem, bácsi – mondá szemrehányólag. – Bizony isten! én -is mosok reá és én is főzök az apámnak vacsorát, mikor este haza jön. -Nem vagyok én olyan kicsi. És soha se is voltam kicsi. Az anyám is reám -bizta Jóskát, mikor még nálunk lakott. Igy szólott: »Mari te«… mert -engemet igy hivnak… A bácsit hogy hivják? – tette hirtelen utána. – Itt -lakik a bácsi? - -– Itt… Mit mondott az anyád? - -– Igen, »Mari te, fogd meg azt a kölyköt, mert összepiszkolja az -embert«. Az anyámnak olyan szép köntösei voltak, tudja! És csipkéje is -volt. Későbben papucsot is vett. Akkor hagyott el minket, mikor papucsot -vett. Az apa mindig mondta: »Az a papucs… a papucs… csak az ne jött -volna, akkor nem lett volna baj.« Mert mi mind csak czizmában jártunk s -nyárba csak mezitláb. S az anyám is csizmába járt örökké, hanem a nyáron -papucsot vett. - -– És miért vett papucsot? - -A gyermek megrántotta a vállát. Okoskodóan felelte: - -– Azt senki se tudhatja, hogy ő miért csinálta. Én mindent megtettem, -amit ő parancsolt. A tavaszszal kiköltözünk ide a hegybe, mert ingyen -adták ott, a forrás mellett a házat; csak hogy éppen őrizze a gyümölcsöt -apa. De nem is volt gyümölcs. Hanem urak sétáltak le s fel, tudja! s -anyám kiült a ház elé szépen, hajadon fővel. Mert az ugy illik, hogy -legyen csinos az ember, ha az urak arra járnak. Mind azt mondták neki, -hogy »szép menyecske«. Ő örvendett neki, de apa nem örvendett; pedig -igazán gyönyörü volt. - -– S olyan gyönyörü volt? - -– Olyan, biz’ a… Aztán elhagyogatott minket. Akkor már én mosdattam -Jóskát. Előbb nem akarta engedni nekem, pedig szépen bántam vele. Mert ő -az én testvérem s aztán igen kedves is, csak látná. Már jár magától. -Csak elejébe kuporgok s kiterjesztem igy a karomat, né, s azt kiáltom: -»ki jön ide?« s hármat tapsolok… Ő mindjárt feláll a szék mellett és oda -fut. De ugy, tudja! mint egy részeg. Hanem sikolt, bezzeg, és kaczag. -Nagyon kedves gyermek. Ennek a tejnek, látja, a felét ő eszi meg. Most -mindjárt adok neki. No, nem most, mert még alszik, de ha felébred s -aztán délbe… - -– S az anyád? - -– Anyám? Hát ő elment. Nem mondta meg, hogy hova megy; csak egy estefelé -bejött s kinyitotta a ládáját. Kiszedte előbb a ruháit. Van neki egy -szép selyem dereka. Azt külön tette s aztán a szalagokat. De azokat is -visszadobta a ládába s kiment. De ismét visszajött és engem itt, itt -megcsókolt az orczámon. »Légy jó, gyermek«, ezt mondta. Én nem is voltam -rossz… Akkor kiment. De nem ment messze, mert ismét visszajött. S akkor -Jóskát is felvette, s nem nézve, hogy piszkos, összeölelgette, -összecsókolgatta és engemet is és sirt. Én kérdeztem, hogy miért sir? ő -nem mondott semmit, hanem elment… - -– Elment? - -– Elment (s a gyerek halkabban folytatta), hanem az apám!… tudja!… Az -isten örizzen, milyen volt, mikor hazajött. Soha se láttam olyannak. Igy -kiáltott: »tudtam«. Hát akkor mért hagyta? Aztán egyenkint vette elé a -selyem derekakat, mikor sötét este lett és a pántlikákat, és megölelte -és keservesen sirt. És igy kiáltott: »a topánka, a topánka, verje meg az -isten…« - -Hirtelen eszébe jutván valami a gyereknek, módosan meghajtotta magát s -így szólott: - -– De már engem vár otthon Jóska a tejjel… - -– Ide fenn laktok? - -– Ide fenn. Ha arra jár, megnézheti. Már most egyedül leszünk, mert az -apám is elmegy… - -– Hova megy? - -– Menni kell, tudja! mert megkeresi az anyámat és ő vissza nem jön. Azt -mondta: »ha térdig kopik is a lába, addig megy, mig meg nem kapja.« -Tudja (tette szomoruan hozzá), már hideg van s ki tudja, merre jár -szegény anyám? Az éjjel is hó esett s ő szegény egy szál topánkácskában -ment el s aztán beteg lesz. Aztán mit csinál szegény éjjel? Nálunk már -tüz égett, Jóska mégis felébredt a hideg miatt. Az isten áldja… - -Mosolygott s felkapta kanderját. - -– Aztán nem félsz, kis leány? - -– Mitől? én már tudok dolgozni. El teszem a gyufát, hogy Jóska valami -bajt ne csináljon. Ha felkelünk, megmosdatom s mikor sir, enni adok -neki. Ő már egyedül alszik el… az isten áldja meg… - -– Az isten áldjon meg, kis leányka. - -Odább ment s aztán szaporán visszafordult. - -– Miért kérdezősködött bácsi az anyám után? Látta tán valahol? Ugy-e -hogy látta? Ha látta volna az anyámat, mondja meg. Az isten megfizet -érte. Szegény nagyon fázhat valahol. S aztán, meglátja, csak én ismerem -az apámat: abból nem lesz jó. Ő még nekünk sem beszél, hanem -rettenetesen néz. Most ő elmegy utána és megkeresi őtet… - - - - - -TARTALOM. - - A Nagy Lidi úra 1 - Ö. T. O. 15 - Esős alkony 27 - Az Eliz nevenapja 41 - Kaland 58 - A tarvásári búcsu 72 - A birtyóka 86 - Elkésett 97 - »A szigetvári vértanuk« 111 - Az édes anya 123 - Két fehérnép 134 - Kis leány baja 148 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -3 |e látogtás |e látogatás - -10 |felsége után |felesége után - -11 |az iuditó |az inditó - -28 |miért mert láthat |miért nem láthat - -32 |babogtam |habogtam - -35 |gyermekei hevü-vüléseit |gyermeki hevüléseit - -36 |felem |felém - -39 |Aeneus |Aeneas - -43 |magához érvén |magához térvén - -44 |homédiázzék |komédiázzék - -50 |ez utczára |az utczára - -55 |Eliz, ráborult |Eliz ráborult - -56 |házbol |házból - -56 |fejébén |fejében - -59 |már ványasztal |márványasztal - -60 |És. miért |És miért - -62 |vonla |volna - -62 |segélyezett |szegélyezett - -68 |Próbálj hazudni |Próbálj hazudni! - -69 |hajtón |ajtón - -77 |segteni |segiteni - -78 |ide« |»ide - -79 |habtusát |habitusát - -81 |búcsosok |búcsusok - -93 |értélmetlenül |értelmetlenül - -101 |kézdezte |kérdezte - -104 |Csókné |Csokné - -110 |ez ezüst |az ezüst - -116 |gyergyákat |gyertyákat - -117 |Emma mosolyogva |Ella mosolyogva - -120 |Orvendek |Örvendek - -128 |rettenes |rettenetes - -128 |kel hi |kel ki - -133 |O jó |Ő jó - -134 |mosolgott |mosolygott - -136 |erefelé |errefelé - -138 |gyülek be |gyültek be - -143 |hangsan |hangosan - -145 |kiáltottt |kiáltott - -150 |tapolok |tapsolok] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIDÉKI EMBEREK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/66512-0.zip b/old/66512-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 75b13b4..0000000 --- a/old/66512-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h.zip b/old/66512-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index a8c0008..0000000 --- a/old/66512-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/66512-h.htm b/old/66512-h/66512-h.htm deleted file mode 100644 index 09fa0e9..0000000 --- a/old/66512-h/66512-h.htm +++ /dev/null @@ -1,4001 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Vidéki emberek by István -Petelei</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -h2 img { - margin: auto; - margin-bottom: 2em; - display: block; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Vidéki emberek, by István Petelei</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Vidéki emberek</p> -<p style='display:block; margin-top:0; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:0;'>Novellák</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: István Petelei</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: October 10, 2021 [eBook #66512]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIDÉKI EMBEREK ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_155">155</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150">AZ ATHENAEUM -OLVASÓTÁRA</span></p> -<h1>VIDÉKI EMBEREK</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">(NOVELLÁK)</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">PETELEI -ISTVÁN</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption">AZ ATHENAEUM IROD. ÉS -NYOMDAI R. T. KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1898</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Budapest. Az -Athenaeum r. társulat könyvnyomdája.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch1.png" alt="" title="" />A NAGY LIDI -URA.</h2> -</div> -<p>Igy, karácsony felé mindig eszembe jut az a viseltes kis ember a -Nagy Lidi ura, akit tán kegyed is ismer az utczáról; az a -félrevonuló, alázatos emberke, aki éppen azáltal lett feltünő, hogy -elbujni iparkodott ebben a világban, ahol mindenki nagy és bámult -akar lenni.</p> -<p>Novák (igy hivták) ez, az, aki azt a könnyelmüséget engedte meg -magának ifjukorában, hogy megházasodott, elvevén Nagy Dénesnek, a -vargának hires szépségü lányát: Lidit.</p> -<p>Erre a Lidire már alig emlékezem, de a nyáron egy halvány virágu -mályvát láttam, a hajnali szélben s láttára a Lidi formája tért -vissza az emlékezetembe. A képe el volt bujva az agyamba s az -megelevenedett a virág láttára. Olyan nyulánk, üde, pompás -lehetett, mint ez a szép virág. <span class="pagenum"><a name= -"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span></p> -<p>E Lidi csak annyiban tartozik a történetembe, hogy miatta lett -az én kis Novákom olyan szótalan, busuló, ványolt – a mikor Lidi -megszökött egy gazdag urfival.</p> -<p>A szökése pedig érthető dolog volt. Igen szép volt Lidi egy kis -iktatónak. A szépségnek nagy az ára. Nem való szegény embernek.</p> -<p>Azt kérdezi kegyed: miért ment feleségül Lidi egy ilyen hitvány -emberkéhez? Azért, mert mégis csak istentelenség lett volna, hogy a -Lidi harmatteste egy durva mesterlegény karjai közt fonnyadjon -el.</p> -<p>Novák hivatalnok volt (iktató), urfajta, s ő a lajtorja egy foka -volt, a min a vargamester leánya felfelé szállhat. Rálépett. -Mindjárt ki is lépett a karján, a cserszagu, piszkos mühelyből, a -hamvas kádak közül, a nyers állatbőrös szinből; kalapot vehetett -keszkenyő helyett s slájert kötött rá, ami akkor az uraságnak egyik -jele volt.</p> -<p>Nagyon szép volt. A kanczellisták bomlottak utánna s előre -kaczagtak a kis Novákon, azokra a szarvakra gondolva, amelyeket -rakni fog a menyecske az iktató fejére. Azonban úgy látszott -rosszul számitottak. Lidi példásan élt. Nagyon kényeztette az urát, -kivált ha látták. Az utczán <span class="pagenum"><a name="Page_3" -id="Page_3">-3-</a></span> szüntelenül locsogott neki, hogy -észrevehette akárki milyen jól telik az életük. És -megközelithetetlen volt az idegenek részére. Rátarti és -visszautasitó volt a szépmondóknak. Olyan uras, sőt finom lett, -hogy az ember nem tudta, honnan veszi e hölgyecske ezeket a -tempókat.</p> -<p>Akkoriban a táblabirák nem afféle kalucsnis paroplis beamterek -voltak, hanem igazi, batárban járó urak. E kis hölgy úgy járt az -ura mellett, hogy a biró urak megsüvegelték, sőt maga a prézes -is.</p> -<p>A Novák becsülete úgy felment, hogy a leghatalmasabb is -észrevette őt. Sőt egy izben egy szász kanczellista (gazdag, kényes -urfi), meg is látogatta Novákot a tulajdon fészkében s oly nyájasan -beszélt Novákkal s úgy kereste a barátságát hogy csupa öröm volt -látni azt. S nem a feleségeért. Nem! Mert alig szólt az asszonyhoz -egy-két szóval.</p> -<p>De Lidi a látogatás után, (mert e látogatás fordulópont volt a -Novákék életében), igy szólt:</p> -<p>– Winklernek (a kancellista) Abafáján pompás nagy háza van. A -kertje a herbusi vizeresztőig ér ki, ahol már a havas kezdődik. Ő -kocsikat tart s őszön nála laknak az uri vadászok, sőt a prézes -maga is. Onnan mennek a medvére. Az <span class="pagenum"><a name= -"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> egyik teremben csupa velenczei -tükrök vannak s még a falon is szőnyeg. Tudod! a falon is -gyertyatartók és tele viasz-gyertyával persze.</p> -<p>Aztán váratlanul tette hozzá:</p> -<p>– Koppantsd meg azt a faggyugyertyát az asztalon, Novák. Pih! be -büdös.</p> -<p>Novák elbusult e beszéden, de soha sem kérdezhette meg: honnan -ismerte Lidi az abafái szokásokat? mert másnap az asszonynak hült -helyét találta odahaza.</p> -<p>Elment… de mi felvilágositást se hagyott hátra. Egyszer azért, -mert azon este rossz kedve volt az asszonynak, s hamarosan -lefeküdt; másnap pedig nem irhatott levelet az urának, mert Lidi -fogyatékosan ismerte a betüket… Annyit megértett, hogy a -faggyugyertyát kisebbre értékelte Lidi a viaszgyertyánál. És mert -ez egészen érthető volt, nem haragudott Lidire, de mélyen -elkeseredett, hogy ő nem égethetett effélét.</p> -<p>– Csak az a faggyugyertya ne lett volna! rebegett és sirt.</p> -<p>Sirt; pedig senki egy szóval se bántotta meg Novákot; senki se -kérdezte tőle: hová lett Lidi? s nem csufolta senki. Természetes, -hogy elment, mert nem szerette a faggyugyertyát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span></p> -<p>Természetes, de azért ébren és alva őt látta; őtet áhitotta. Mi -egyébre se gondolt: »E czipellőbe járt: ez a kendő fedte arany -haját: hajlós derekát e galand szoritotta:« S dajkálta a -ringy-rongy holmikat, tapogatta, simogatta.</p> -<p>Magát igen elhanyagolta Novák. Ugy megnyult rajta minden, még az -ábrázata is, s kabátjai is lógtak rajta. Rossz hivatalnok lett, az -egész ember rendetlen lett és hamar öregedett.</p> -<p>Nem tudta, mit tegyen? mihez kezdjen? A felesége után miért -menjen, hogy vissza rimánkodja? Hát nem ugyanazon faggyugyertya -lobogott a pléhtartókban, hosszu füstölő belet képezve? S hová -menjen?</p> -<p>Tavasz felé valamikor Winkler urfi visszakerült. Őtet -gyanusitotta Novák, hogy Lidiről ő tudna beszélni, ha akarna.</p> -<p>A Tábla palotájának a folyosóján találkozott vele. – Nem is -kérdezett tőle semmit, de oly fátyolozott, alázatosan könyörgő -szemet vetett rá, hogy az urfi önkénytelenül igy dadogott:</p> -<p>– Nem tudom merre ment el… Nem, becsületemre, nem tudhatom merre -lett. Elment úgy látszik. <span class="pagenum"><a name="Page_6" -id="Page_6">-6-</a></span></p> -<p>– Messze? rebegte Novák.</p> -<p>Winkler nem tudott felelni csak elfelé intett, valamerre, -messze.</p> -<p>Ezt az utbaigazitást Novák meg se tudta köszönni, mert ő nem -volt valami urifajta s nem ismerte az illedelmességet. Csak erre -gondolt: hogy ha a dolog igy van… akkor ő az asszony után megy. -Addig abban reménykedett, hogy Winkler oltalmazza valahol a szegény -asszonyt. Igy se szükséget nem lát, se örömök hiján sincsen. De ha -igy van a dolog, akkor Novák megkeresi őt. Valami nagy jólétet nem -adhat neki… de hátha Lidi nyomoruságban senyved. Valami oktalan -állati vágy fogta el, hogy magához ölelje Lidit, őt védve, -oltalmazva; törődve, verejtékezve érette.</p> -<p>Azonban akkor folyt az a csodálatos idő nálunk, amikor -megmozdult a föld alattunk, amikor ki karddal, puskával, ki -kaszával rohantunk hozzánk hasonló szegény emberekre, velünk addig -békén élő szegény emberekre – nevezve ki őket ellenségünkül, a -szabadság nevében hogy – öljünk.</p> -<p>Az állati vágy a marczangolásra, felágaskodott bennünk – és -egymásra mentünk. Mindenki tudja, mint volt. Már-már elfeledjük a -részleteket; a vért beszivta a föld mindenütt; a sirokat benőtte -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a -gyep, a sebek is tél-tul begyógyultak. Sóhajtsunk egyet… és -beszéljünk egyébről.</p> -<p>Akkor igen összezavarodtunk. Novák előbb tépést csinált a várba, -aztán kapszlit. Az ő szépséges felesége elvegyült valahol a nagy -kavarodásban. Senki se tudott hirt felőle.</p> -<p>A Tábla urai is elmentek a szép palotából, sőt maga a prézes se -került vissza ebbe a hatalmas hivatalba. Hát Novák is (elhihetik) -kenyér nélkül maradt.</p> -<p>Azonban ha küzdő ember elveszt minden világi örömet, módot, -jövőt, lefekszik a tipró sors talpa alá, nyög és elpusztul. -Nováknak azonban maradt valami dolga a világon. Áhitozása elveszett -társa után s nem veszett el a reménye, hogy őt megtalálja valaha. -Akkor aztán ah! de fognak örvendeni egy a másnak, és boldogul élnek -majd mint a mesében, mig meg nem halnak.</p> -<p>Azért Novák dolgai után járt.</p> -<p>Ő megállapodott a jövője felől.</p> -<p>Ő egy alkalmatosságot szerkeszt magának, azzal elmegy, akár a -világ végeig és nagy bőségben, örömben él tovább, feltalált -párjával.</p> -<p>Novák a nagyidőben sok csodálatos dolgot ért meg. Semmiből -hadseregek lettek; harangokból <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> ágyuk; éretlen suhanczokból -érczkemény hősök; maga Novák a kapszlikat ugy töltötte, mintha -egész életében azt csinálta volna.</p> -<p>Hát ő egy alkalmatosságot eszelt ki, álmatlan éjszakákon amin a -felesége után megy.</p> -<p>Ez egy vasszekér lesz.</p> -<p>Ebben lesz egy nagy kerék. Ez nehányat fordul. Ha meg akarna -állani, akkor jön egy másik kerék. Ez meglóditja az elsőt. Az első -forog tovább. Ismét ellustul. Ott a másik kerék. Az ember felül a -kerekek tetejébe; egy rudat tart a markában, amelylyel dirigálja a -kerekeket, hogy jobbra térjen, balra térjen. Mindez igen érthető -dolog. Az első kerék megállana, a másik nem hagyja és igy tovább és -tovább gurul. Hegyen fel, lejtőre le; mezőn, erdőösvényen, -zajtalanul szaporán. Ah! az ember hasitja a levegőt, akár a szálló -madár.</p> -<p>Novák ez az »ember« a kerekek tetején ül természetesen. Azt ő -már látja és a kerekek repülését érzi s hüs szél suhintja meg az -arczát. Fák lombja érinti kezét; kárrogó csóka fenn a felhők alatt -versenyt száll vele s farkas a nádas szélen lihegve, szükölve marad -el. Hajrá! hegy ellenébe; hajrá a végét ködbe vesző puszta… Lidi -van a végében. Novák határozottabb formáju lett, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> olyan, akinek -valósággal czélja van. A szemei fényesebbek lettek, – de a teste -hitvány lett, mert sokat éhezett.</p> -<p>A barátok gvardiánja (akinek szavai után szálltak a nagyidőkben, -a tüzbe, vérbe) megsajnálta a kis embert s igy szólt:</p> -<p>– Novák, testvérem! szép, hogy te okvetetlenül szekeret akarsz -csinálni, azonban egyet bizonyosnak találok, azt, hogy éhen -okvetetlenül elpusztulsz. Nézd, Novák, együtt szolgáltuk a hazát, -élj meg, ha én is élek. Egy darabka kenyér csak akad neked is.</p> -<p>És egy kis üres czellát adott a barátklastromban neki. Akkor sok -czella állott üresen. A haza elhivta őket s nem eresztette -vissza.</p> -<p>Aztán ott hallgattuk Nováknak a lármáját. Bizony egy nehány -esztendő telt bele abba. Nemcsak nappal, de éjjel is hallszott a -kalapácsa csapásai, a reszelő kaparása.</p> -<p>Ő fujtatót csinált: a szén sziporkázott a tüzhelyen s szálltak a -fekete éjbe mint valami élőmadarak, ha a vizes pamacscsal -megbántotta Novák. Aztán csengett az ülő, amint kényes koppintással -próbálgatta a kis ember s mindjárt a nehéz kalapács zuhant le a -veres vasra… <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Nagyon szorgalmas volt a kis Novák. Az ambituson egy-egy otromba -vaskereket láttunk a tölgyfaajtóhoz támasztva, egy-egy tengelyt, -srófot. A nagy keréknek erős fogai voltak. Ezekbe akad a másik -kerék foga. Ez a taszitó kerék. Két kerék innen, két kerék tul.</p> -<p>Még a barátok közül némelyek, amint vacsora után való -templomozás végén mentek a czelláikba, oda mentek a Novák szinébe s -igy szóltak fejcsóválva:</p> -<p>– Nem bolondság az amire e szegény törekedik.</p> -<p>Mert igy is van ez… Mert megtudná-e mondani kegyed, melyek a -határai az okosságnak? Hol kezdődik vajjon a bolondság? Egy-egy -ábrándért, mely dühvel törünk előre! Átlépjük érte az igazság, a -becsület mesgyéjét. Van ki vért ont a hite nevében. Hát e szegény -Nováknak egyedül miért tiltaná meg kegyed, hogy vaskocsit -kalapáljon, amikor ő a felesége után akar menni?</p> -<p>– De nemcsak egyes-egyedül legyen az enyém e kocsi, -főtisztelendő ur; igy szólt lelkesen, nagylelküen – a rendé legyen -ugyszintén, amely engemet ügyefogyottat véd és segit. A mi haszon -lesz rajta, az közös legyen a renddel.</p> -<p>A gvardián nagy tenyerét szeliden végig <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> lengette a -Novák hitvány vállán s résztvevően igy szólt:</p> -<p>– Te szegény.</p> -<p>A fráterek azonban összebujtak, igy suttogva:</p> -<p>– Ez ember jól beszél és szépen szólott.</p> -<p>Ők a Novák reményeit nem tartották bolondságnak. Mert a kerekek -nem állanak-e az ambituson? Négy erős kerék… egy a másba járnak… -Csak még egy kis kerék hiányzik, amelyik meginditsa a többi -kerekeket. S azzal megvagyunk és megyünk. Novák bizonyosan tudja a -dolgot. Csak egy kis kerék kell, az inditó, és a többi elvégzi a -magáét, aztán megyünk.</p> -<p>Ekkor történt a tavaszon, hogy a Marosvölgyén nagy sürgés-forgás -kezdődött. Munkások felhője lepte el a mezőt ásóval, talicskával, -kapocskával. Dombokat vágtak le, selymékes helyeket töltöttek fel. -Gerendákat czipeltek s kőházakat épitettek a hegy lábánál.</p> -<p>Novák ekkoriban ismét kijárt a zárdából ottan-ottan. Régi -ismerősei már alig ismerték meg. Nagyon megviselte az idő, az -emésztődés; s megőszült egészen. A hátán egy viseltes Bánk-bán -lógott, amely csizmaszárát verdeste. Habozva, szinte félénken -huzódott el alkonyatkor mégis a házak <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> mellett, -kerülve még a gyermekeket is, nehogy alkalmatlankodjék valakinek. -Mégis csak kibujt az odujából. Mert a szekér maholnap készen lesz. -Ő már bizonyos volt a dologban. Csak a kis inditó kerék hiányzott. -Hát ismét visszatért az emberek közé, mert köztük fog élni ismét. A -szekérrel jön a felesége és a gazdagság. És öreg szive repesett. -Ah! nincsen arra emberi szó, amit érzett. Hegyeken tul… ott van egy -szegény busuló, tán szükségben szenvedő asszony… Kék szemeit tán -köny boritja, tenyerét tán idegenek kilincse töri fel.</p> -<p>Éppen karácsony első napján történt, hogy egész népvándorlásra -indult a város. Hideg, száraz, pogány idő volt. Hó ragyogott a -fedeleken, csikorgott a talpak alatt… Csengettyüs szánok siklottak -végig a piaczon. A tüzoltók bandája harsogott, bummogott a dob s -czéhzászlókat lobogtatott a szél. Fázó apró emberek, bundás öreg -emberek, leánykák s vikleres vén asszonyok tódultak a város vége -felé.</p> -<p>A fráter igy szólt ebéd után:</p> -<p>– A vasutat nyitják meg ma a »mészárosok rétjén«.</p> -<p>– A vasutat? kérdezte egy fogatlan öreg barát. – Miféle az? -<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<p>Akkor, ebéd vége lévén, a gvardián felemelkedett s keresztet -vetett. Fenhangon elmondta az imát s buzgón mondta utána az egész -asztal. Innen a templomba mentek és az oltár elébe térdepelve, -hangosan énekeltek.</p> -<p>Ama délután vecsernye volt. Az olvasó »Miatyánk«-ja végét Novák -hangosan mondta, s felmagasztalva verte a mellét.</p> -<p>Aztán a fráter igy szólt:</p> -<p>– Kimegyek a »mészárosok rétjére«. Mindenek odamentek, a -vasutért.</p> -<p>Novák hallván, az ünnepre való tekintettel is, igy -alázatoskodott:</p> -<p>– Alkalmatlan volnék, ha elkisérném? alkonyat lévén úgy is?</p> -<p>Akkor megindultak. A zárda kertjén mentek át s a görbe kis -utczákon ballagtak át. A nap leszállóban volt. A Bese cserebokrai -fehérlettek a hótól. Felléptek a Bese oldalára, ahonnan nagy tér -nyilt a Maros csillogó pánczéljára, a hótól fedett mezőre.</p> -<p>A széles, fehér völgyet keskeny fekete szalag hasitotta át. Ez -az a szalag, amit a munkások vontak a tágas mezőn, hogy annak végét -sem érte be az emberi szem. <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>És a szalag végén pompás palota meredt az égbe. Lámpák gyultak a -falán s körülötte nagy emberi boly nyüzsgött, dulakodott.</p> -<p>Odanéztek. Éles fütty nyilalt át a légen.</p> -<p>S akkor lomha mozgással méltósággal egy veres szemü fekete kocsi -lépett ki a tömegből. Testéből kémény nézett fel a boruló égre.</p> -<p>S amint a kocsi sikra kilépett, és nem taszitva senki által és -nem vonva mi által se, a maga akaratától fogva – megiramodott, a -szalagon mind sebesebben, sebesebben futva – óh! oly dühösen, -vágtatva, hogy a fergeteg utól nem érné.</p> -<p>Novák megtörülte a szemeit az öklével. Aztán a homlokához -szoritotta mindakét kezét s rebegve igy szólt keserüen, -kétségbeesve:</p> -<p>– Nézd csak, nézd… a gazemberek kitalálták.</p> -<p>S arczczal előre bukott abban a pillanatban a havas földre.</p> -<p>A barát hozzá sem kaphatott.</p> -<p>Hát letérdelt mellé s igy szólt:</p> -<p>– Mi lelte testvérem?</p> -<p>Azonban senki se felelt.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />Ö. T. O.</h2> -</div> -<p>A szomszédomban, a doktor bácsi házában lakott Pánczél Józsi, a -szőcs.</p> -<p>A Jóska apja egyházi ember volt; sekrestyés, vagy valami -ilyesféle s diák-iskolát is járt. Őróla sok ragadt a fiára. -Nevezetesen Jóska is több latin szót toldott bele a beszédébe. -Olyan kistestü, kopasz fejü, kacsaszerüen járó emberke volt, mint -az apja; csak oly szertelen alázatossággal köszöntgetett az utczán -s a kereszt előtt emelte le a süvegét s fogta össze a kezét.</p> -<p>Az apjától néhány könyvet is örökölt, s azokat a kasztenen -tartotta, a virágos csészék között. Emlékezem a csiki -imádságoskönyvére, melyben sok veresbetü volt keverve a feketék -közé s oly szörnyü képek, hogy az ember magába kellett, hogy -szálljon, ha látta. Ilyen volt a többek között egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> beteg -ember ágya, melynek felette egy kiterjesztett szárnyu angyal -nyujtogatta a kezeit a haldoklónak, mig a pádimentumon az ágydeszka -alatt görnyedezett egy sovány szarvas-ördög, kilógó hosszu -nyelvvel. E könyvből a nyitott ablak mellett szokott hangosan -imádkozni Pánczél Jóska, ami bizonyos tekintélyt adott neki.</p> -<p>Általában jó hirben álló ember volt Pánczél előttünk. Minthogy -tudtuk, hogy könyvekkel is foglalkozik, de meg a tisztelendő -urakkal is jó ismeretségben van, ügyes-bajukban elmentek a tanácsát -kikérni. Kivált házastársak kibékitésében szolgált szivesen. Oly -kenetesen, oly szivrehatólag beszélt s idézett a szentek életéből -példákat, hogy azon volt mit hallgassanak a háborgó felek: »óh -gondolj Sárára, óh, gondolj Rebekára, óh, gondolj Józsefre« s több -efféle – s a felek gondolhattak a nevezettekre mind azt, ami nekik -éppen tetszett, de az annál hatásosabb volt.</p> -<p>Odahaza Pánczél nem volt oly ártatlan, mint a föntebbiekből -következtetni lehetne, sőt az ő kis sovány feleségét, Annát, nagy -kordában tartotta s durván beszélt vele. Csak egy kis fiuk volt, -egy nagyfejü sárga gyermek. A doktor bácsi az ő reszelő durva -hangján igy oktatta Pánczélt: <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– Hussal tartsd azt a hitvány kutyuskát! ha azt akarod, hogy -csontja nőjjön, ahelyett a kocsonya helyett, amiből épitve van.</p> -<p>– Isten adománya, felelt ünnepiesen Pánczél.</p> -<p>Jól emlékezem a hamvas gödörre az udvaron, amelyekbe a bőröket -mártogatták és arra a rézsutosan álló kétlábu vastag gerendára, -amelyiken husolták a bőrt. Az asszony öltögette hallgatagon a -rózsákat a tulipánokat a kozsókokra, s ha félre talált nézni a -munkájáról, hallatszott, amint Pánczél kiáltja: »Járjon a szád, de -járjon a kezed is.«</p> -<p>Szépen lépesedtek. A munka jól fizetett. Pánczél rakosgatta -egymásra a garasokat. Volt tisztesség is, becsület is, amivel az Ur -megajándékozni szokta a jóakaratu embereket.</p> -<p>Történt pedig ekkoriban, hogy a barátok szakácsnéja egy nap igen -nagy tüzet rakott a konyhában, kürtös-kalácsot sütvén. Attól -felgyult a konyha s erős szél levén a barátok egész sora leégett. -Nagy volt a veszedelem s kicsi a segitség. A házak a piaczsoron ugy -égtek, mint a gyertyák. A polgárok futottak le s fel; sokat -kiabáltak, de nem tudtak semmit csinálni, csak a szakácsnét -mocskolták. Egy üszök és romhalmaz lett a piacz napkeleti sorából. -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>A nagy tüz után ekkor összegyülekeztek a város elei és -kimondták, hogy tűzoltó-egylet nélkül nem érünk semmit. Nagy -lelkesülés támadt s a parancsnok mindjárt megrendelt magának egy -istentelen lófarkas sisakot s egy ezüstös bárdot. Hoszszu -tárgyalásokat tartottak s az eszmésebb emberek törték a fejüket, -hogy miképpen lehetne leghatékonyabban kiöltöztetni a nagy számban -jelentkező önkénteseket. Gomb és sujtásmustrák jártak kézről-kézre. -Senki se beszélt egyébről, mint a kötelekről, létrákról, -vitézkötésekről, tömlőkről és csupán két osztály érdekelte a -városunkat a világ minden osztályai közül: a mászók és szivattyusok -osztálya.</p> -<p>Bandát szerveztek; a mi utczánkból egy derék iparos arra -vállalkozott, hogy a helikont fujni fogja. Mészáros volt ez, nagy, -robusztus ember. Mit állottunk ki! csak az Isten tudja. De büszkék -voltunk arra, hogy a legnagyobb instrumentum a mi utczánkból telik -ki.</p> -<p>Előbb a katonaviselt emberek dominálták az uj egyesületet. Aki -valaha káplár volt az dölyfösködött a gyakorlatoknál. Minden állást -elvadásztak a polgárok elől.</p> -<p>De csakhamar belátták, hogy első sorban az szükséges, hogy a -tisztelt tagok szivét birja az, aki <span class="pagenum"><a name= -"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> a szakasz előtt jár. Jobbra -nézni – balra nézni, ez csekély dolog – lényeges az, hogy »vakon -rohanjunk a tűzbe«. Vakon pedig miért rohanjon a polgár inkább egy -elviselt káplár után!</p> -<p>E felfogásnak volt köszönhető, hogy a vezetők kebelbeli polgárok -lettek mihamarább s a káplárok legyőzettek. A mi utczánk Pánczélt -kandidálta egy szakaszvezetői állásra. Ez oly bizalom volt, amit -Pánczél büszke örömmel fogadott. Ezt állása, ismerettségei, -műveltsége megbecsülésének ismerte el. A gallérjára két sor sujtást -vartak fel, s egy oly kis csinos bőrtokos baltát kapott az -oldalára, hogy azzal (bárha mit se lehetett vele kezdeni) -büszkélkedhetett. A lakására kiszegezett egy táblát ily felirattal: -<i>Ö. T. O. szakaszvezető</i>.</p> -<p>Most Pánczélt sem látta többé senki alázatosan köszöntgetni. Még -a keresztnek az utczán is csak katonásan szalutált. Az állás -következményekkel jár. Ünnepélyesen, sőt mereven lépegetett az -utczában. Naponkint legalább egyszer felvette a kék, gombos, dupla -zsinóros zubbonyt és felkötötte a bőrtokos baltát. Most nem állott -meg a házak előtt, hogy minden szomszédnak a baját tudakolja, de -hüvösen adott kihallgatásokat, ha megszólitották s szépen -gesztikulált a kezével. <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>A hetivásárokra is zubbonyba ment ki természetesen, a minek -világos következései elől senki se zárkózhatik el. Képzelhető-e, -hogy ilyen öltözetben valaki a ponyvás sátorba álljon és vesződjék -a parasztokkal? Vagy képzelhető-e, hogy a piacz közepére ledobott -nyers állatbőröket fogdossa, válogassa, netán önmaga hurczolja -végig a flaszteren: »Asszony, ide állj, asszony, oda állj; asszony -ezt vedd, azt tedd«… És a kis, sovány Anna sok iparkodással, kevés -szerencsével tett, vett, árult és vásárolt.</p> -<p>Sőt mindenki elgondolhatja, hogy egy tüzoltó szakaszvezető, aki -a szakasz élén megy két zsinórral a zubbonya gallérján, miképpen -foghat meg egy piszkos rúdat, hogy azzal a szőrös borjubőrt a -hamvasba forgassa? Jőjjön be ilyenkor egy közember; vagy jöjjön be -egy segédtiszt; avagy tán a főparancsnok maga a lófarkas sisakkal -az udvarra… Az Isten őrizzen…</p> -<p>S kellemes is az élet így, ha jól veszszük. Az ember nem él -mogorva egyedüllétben. Az ember találkozik a tüzoltó barátaival ma -itt, holnap ott. Délután abbahagyja Pánczél a munkát, elmegy a -gyakorlatra. A gyakorlat után egypár barátságos szó következett, -amit az ember állva nem végezhet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> Az asztalnál pedig első szék -jut egy kétsujtásos polgárnak; büszkeség… büszkeség…</p> -<p>A banda megy elől, amikor a gyakorlatokról jön vissza a derék -csapat a városmajorból alkonyatkor. A tambur feszit a nagy -botjával, a mészáros ugy fujja a helikont, hogy kikékül bele. Utána -jönnek a csapatok. Bal, jobb; bal, jobb; szépen sorjába s az egyik -szakasz élén Pánczél Jóska. S az emberek nézik, ki csodálkozva, ki -irigykedve az utczán.</p> -<p>S ez igy ment, s most a tavaszig.</p> -<p>Most a tavaszon, hogy a mogyoró-bokrok vérpiros rügyei -bomladoznak, hogy a musliczák libegnek a nap szelid sugaraiban, -hogy a labdázó gyermekek zajától hangos lett a berek tisztása, s -hogy rudra akasztott, összekötött lábu bárányokat visz a mészáros -az udvarára, – most a tavaszon a doktor bácsi (a mi csuf, nagyhasu, -áldott jó öreg bácsink) megállván a ház előtt, ahol Jóska lakik, -igy recscsent Pánczélra:</p> -<p>– Megrendelted a porontyodnak a deszkaköntöst, te tekergő.</p> -<p>– Mit? dadogta zavartan Pánczél, aki pedig tudvalelevőleg -szakaszvezető.</p> -<p>– Ne félj… Sokba nem kerül; kicsit kell <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> -csináltatni neki. Egy kis koporsót… tudod! Tudom nem nőtt sokat. -Nem is nő meg, ne félj.</p> -<p>Aztán nyersen rákiáltot:</p> -<p>– Hol a gyerek:</p> -<p>Tudni kell, hogy Pánczél ez időben általában csendesebb, -kezesebb ember lett, de ha a régi volt volna, mégse kötött volna ki -a doktorral, – egy olyan emberrel, aki a halállal birkózni se -fél.</p> -<p>Pánczél azért, hogy a doktor bácsi meredt, táskás szemének erős -nézésétől menekedjék, igy kiáltott a feleségének:</p> -<p>– Anna! Hozd ki a gyermeket, hogy lássuk, s megvizsgáljuk…</p> -<p>Egy halk hang igy rebeg erre a kapuajtó mellől:</p> -<p>– Nagyon gyenge a szegényke…</p> -<p>A doktor bácsi rátette a kezét a kilincsre, Pánczél erre az ajtó -elé állott, nyersen rivalt az asszonyra:</p> -<p>– Nem hallottad? Hozd ki.</p> -<p>– Békesség… Bemegyek én, hogy megnézzem.</p> -<p>Pánczél kiveresedve, rekedten rivallgott Annára: <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p> -<p>– Ki parancsol itt? Azt akarom hogy kihozzad…</p> -<p>– Te tekergő… (a doktor bácsi lassan minden szótagot megnyomva -vágott közbe.) Valamit dugdossz te előlem, hogy ne lássam meg. -Tekergő. Mit dugdossz előlem a szobában? Hadd lássam. Fekszik a -gyerek?</p> -<p>A gyenge kis asszony elnyujtva felnyögött, csak így felelt.</p> -<p>– Nézd csak, igy szólt a doktor a pitvarban, – miért ilyen üres -ez a konyha? Hol a ládátok? hol a tálas? Nem itt főztök? -Ostobaság.</p> -<p>Pánczél vontatva kullogott utána. Az asszony az ajtó mellett -maradt.</p> -<p>– Hát a bőröket hol tartjátok? Nem itt tartod most? Tekergő… A -lakószobát fertőzöd meg a báránybőrök szagával?</p> -<p>Aztán benyitott. Körülnézett. Akkor megállott szembe -Pánczéllal:</p> -<p>– Kiköltöztök tán?</p> -<p>A szoba majdnem üres volt. A cselédágy deszkafedele leeresztve s -a karikás ágyban valami hitvány holmik közül egy haszontalan -gyermekfej sárgállott ki. <span class="pagenum"><a name="Page_24" -id="Page_24">-24-</a></span></p> -<p>A doktor bácsi mélyen morgott:</p> -<p>– Ühm. Hát a butorok? a kasztenek? az asztal? a bőrösszékek hol -vannak? A képek a falról? Hát a vaskereszt a falról, te tekergő? -Hol a te hires kereszted? A vaskereszt a falról? Te farizeus. Az -apád keresztje. Honnan hozta volt az apád? Ugy tetszik, beszélted -nekem, valami szentéletü remete adta neki. Ühm…</p> -<p>Aztán lassan rátette a kezét a Pánczél vállára s kedélyesen -mondta:</p> -<p>– Hanem a sisakod megvan, a zsinoros bluzod, a baltád a falon. -No, hiszen akkor semmi baj sincs a világon. Mi közöm is veled, te -ur! Az én dolgom az, hogy lássam a gyermeket…</p> -<p>Azután keményen rácsapott a polgártárs vállára s az ő lomha, -medvelépéseivel a karikás ágyig czammogott s lehajolt az apróságra. -Mintha mi egyebet se látna, a kigyult arczocskát gyöngéden -megsimogatta táskás ujjaival; testét mindenfelől megtapogatta, -megfogogatta lassan.</p> -<p>Hogy felemelkedett, meglógatta nagy fejét s lágy gesztus -kiséretében szelid alázatossággal igy fordult Pánczélhoz:</p> -<p>– Tisztelt polgártárs, nagy gazember uraságod. <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p> -<p>Aztán megint elfordult s beintette az asszonyt:</p> -<p>– Anna! hozzám jössz mindjárt. A gyermek elég hitvány. De ne -essél kétségbe, mert nagy a jóságos Isten feletted. Az orvosságot -készen kapod meg nálam. Mert itt nincs, amit eladjatok, hogy -orvosságot vehessetek. A kinin drága pedig egy ily uraság zsebének. -A kenderkötél olcsó azonban… De egy kis czitromos viz csak kikerül -még a szegénykének. Hátha eladná az uraság a sisakot meg a bárdot. -Annak az árával lehetne még kezdeni valamit. A czitrom darabját -sustákkal vesztegetik a városban.</p> -<p>Aztán többet rá se nézett a szakaszvezetőre, utczánk -büszkeségére. Lassan kiment. A botjával nagy kopogást vitt végbe, -sőt rávágott az ajtófélre, hogy döngött.</p> -<p>Jóska lehajtotta a fejét. Leült a karikás ágy szélére.</p> -<p>Később ennyit alázatosan kérdezett a feleségétől:</p> -<p>– Csak nem félsz Anna valami szerencsétlenségtől? S ugy intett, -mintha elszállni készülő madár után tudakozódott volna. A gyermek -lelkét értette. <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>Majd tompán folytatta:</p> -<p>– Ha czitromot rendelnek – hát czitromot kell venni. Valóságos -igaz. A tüzoltó-sisak valósággal nem szükséges. Ha mind eladnád, -ami ott hever – mi hibát se látnék abba… Azt hiszem… De -szerencsétlenségtől csak nem tartasz? Hallottad? Nagy a jóságos -Isten felettünk.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/1.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />ESŐS ALKONY.</h2> -</div> -<p>Oh szépséges nyári alkony te!</p> -<p>Igy kopogott akkor is az eső, mintha bekérezkedett volna egy -bezárt ajtón. Egy szoba, vagy egy sziv ajtaján. Bágyadt és álmos -volt a levegő, mint most, olyan a szine, mint a vadgalamb pihéje. -Csepre csepp halk zenét vert ki. A szegfü szirmai kéjelegve -rádőltek a nedves levegőre, az illatukba úgy betakarózva, mint egy -kaczér leány a fátyolába. A kerti ház mögött vékonypénzü rezgő -nyárok, e szaporabeszédüek, nyughatatlankodtak. És viola, viola -nyilik itt tán valahol? Dehogy! Ama viola illata ez a régi, a régi… -Egy gondolatnyi illat elrejtőzött az agyam valamelyik zugába akkor; -s annyi idő mulva most felelevenedik, s libeg a deres fejem körül. -Verebek csipogtak, (jól emlékszem, nem valami énekes madár, de -verebek) pityegtek akkor a vadszőlők levelei között. <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Az aratók jöttek meg akkor a buzakoszoruval. A czigány, aki -hozta csuromviz volt, amit a kapukból öntöttek reá. Mert az eső -csak oly szeliden szemelgetett mint ime, most. A leányok énekeltek, -a legények szókat kurjantottak a nótába. Az öregek arcza is -ragyogott, minden nagyon szép volt. A csürben muzsika várt rájuk. -Az urak is lejöttek.</p> -<p>Ott volt a grófné a két szép fiacskájával s még a zsemlyeszinü -nagy kutyára is emlékezem. A szőke, nagylábu német nevelőnére is, -aki elnézően mosolygott a jókedvü parasztokra. Szabó bácsi a -gazdatiszt, a fehér bajuszát csavargatta, hogy glédában álljon; és -mellette a felesége: Klári a szépséges szép gömbölyü Klári, a -sugár, égőszemü Klári; kontyában buzavirág; kivánatos testén kék -karton; s mély kékség a szemében, mint a magosságbeli ég.</p> -<p>Róla az anyám már napokkal azelőtt szólt:</p> -<p>– A Szabó ur felesége valamit akar veled. Több izben is -tudakozódott utánad: hogy miért nem láthat téged? Igen nyughatatlan -asszony ez?</p> -<p>– Beteg tán?</p> -<p>Az anyám nem szerette őt.</p> -<p>– Beteg? Tán unatkozik… Nagyon világias <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> asszony ez -és unja az öreg urát, azt hiszem. Nem tudom én. De beszélt rólad és -dicsért. Valamit tán akar. De beteg? dehogy! Van is lelke, hogy az -beteg legyen?</p> -<p>Mégis rosszul tette az anyám, hogy eszembe juttatta őt. Mert kék -reverendámat gonddal kefélgettem; a vakáczión megnövesztett -hajamból egy pár réczefarokszerü csavarintást rendeztem el a -homlokomra, szük kézelőmet gavallérosan a kezem fejére -vonszolgattam. Mindez hiba, bün, ha megbocsáthatatlan vétek az -ifjuság! A bajuszom helyét csak akkor kezdtem borotválgatni. A -tanitó-házba az én édes, istenes anyám imazsámolyt állitott oda -szobámba a vaskereszt elé egy gyertyásládából. Ah! sajgó térddel -törtem, rontottam magamat, hozzád én kegyelmes Jézusom fordulva, -hogy töltsd be az én fiatal szivemet, hogy ne férjen más oda be. -Mert az imádság mellé, mint a kigyók, ugy csusszantak be Petrarca -sonettjei a szivembe, ott megsokasodva mint a fövény, és ez édesizü -szók nyüzsögtek, vinnyogtak az áhitat óráiban is.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">»Ki nem birom hölgyem -tekintetét<br /></span> <span class="i0">Nincs hüvös barlang, mely -előle véd<br /></span> <span class="i0">S nem nyujt menedéket -esthomály.«<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Ime, tudom most is e verset, mint akkor, amikor őt lélekzettem: -Klárit a gazdatiszt feleségét.</p> -<p>Még tanuló fiu voltam, amikor Klárit hozzánk hozták. Semmit se -tudtam a teremtett földön hozzá foghatót. Olyan szép volt, hogy -féltem tőle. Meghaltam volna, ha hozzám szólott volna; de észre se -vett. Képtelen álmokat álmodtam arról, hogy egy hőstett árán ott -hullassam fiatal véremet az ő szemei előtt. Verses fiu voltam, de a -nevéről nem daloltam, mint ahogy a zsidó nem veszi ajkára a -Jehovát. Szabó bácsi emberfölötti nagyot nőtt a szememben s oly -szörnyen tiszteltem, hogy elkerültem az utczán, nehogy -megszólitson. Egy vasárnap bejött a feleségével a templomba. Az -érzés ugy fojtogatott, jól emlékszem, hogy kiszöktem a sekrestyén -át, hogy ne lássam. Csak éjjel… Eh! Gyerekség…</p> -<p>Mégis jól esik a szertelenségekre gondolnom.</p> -<p>Mint óhajtottam a tragikumot! Valami sohase hallott gyászról -ábrándoztam, amin Klári sirni fog. A hajamat fölturtam és sötéten -szegeztem szemeimet a semmiségbe, az uton járva.</p> -<p>Egy szót se váltottam vele. Az anyám igy szólt: »Ha megérném az -első misédet, a mint eléd megyünk és kezet csókolunk neked!« -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>E megy<i>ünk</i>-ben Klári is benne volt. Verseket lehelltem a -gimnáziumban. Ha <i>ő</i> kézcsókra jön az oltár elé – leborulok én -elibe fölkiálltva: »Földöntuli! nézd… én, halandó görnyedek -<i>előtted</i>« és a szivem persze meg fog szakadni.</p> -<p>De az iskolában a logaritmusok korszaka igen megviselt és a -Klári képét behantolták kissé az unalmas számok. Emlékszem azonban -mégis egyszer, hideg télben vánszorgott elé a hantok alól Klári, -olyan ragyogóan, hogy a szemem könybe lábbadt s ledobtam a -pokróczot magamról, hogy hüljek meg, betegedjek meg és haljak meg a -ragyogó Kláriért, aki busulni fog utánam és nem fog se enni, se -inni, se aludni.</p> -<p>A vakáczió idejére halványan pislogott a Klári képe a szivemben, -mégis remegtem, amint a gazdatiszti ház léczkorláta előtt -elhaladtunk. Ott volt és megnézett. Ismerősnek látott tán és -nyájasan felém bólintott. Mint kigyultam! s befogtam a számat a -tenyeremmel, hogy ne üvöltsek torokszakadtáig.</p> -<p>A vakáczión szóltam is vele. A mezőn megszaladt Klári a -legelésző bivalyok elől. Az árok bokrai közül rontottam elő, igy -szólva hősiesen: »ne féljen!« Fájdalom, a bivalyok igen szelidek -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> voltak, az ajakam azonban rebegett és -dadogva habogtam értelmetlenül a nyájas szavakra, amelyekkel -megköszönte a segitségemet és ugy kimerültem és ellágyultam, hogy -sirni szerettem volna.</p> -<p>Még egyszer szólt hozzám az apám udvara előtt a kis tanitói -porta szakállszáritóján.</p> -<p>– Ő mentett meg, igy szólt az anyámhoz.</p> -<p>Nagyon elpirultam és ugy szégyeltem magamat, hogy fájt.</p> -<p>Mégis e vakáczió után felvettem a kék reverendát. Az már ugy -volt megirva a csillagokban és a tanitó-portán. Minden ábrándnak -vége ez volt: »Mikor a fiunknak primicziája lesz« (erről ugy -szóltunk, mint az élő bizonyosságról, amely jön az uton velünk -szemben) »mikor a fiunk plébános lesz«, »mikor a nagybőjti -prédikácziókat mondja és mindenki sir«, »mikor a fiunknak majd -olyan sárga kanczái lesznek, mint az apátnak«.</p> -<p>És én szegény, morzsoltam az olvasót, holott énekelni szerettem -volna a mezőn; és a hideg kövön emeltem föl a szememet, holott -tánczolni vágyakoztam, és lassankint sejtelmek és vágyak keltek a -szivemben a földöntuliak után és akkor azt hittem, hogy megtaláltam -már az igazi ösvényt, amelynek végén vagyon az Ur! <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span></p> -<p>És a szememre lassankint valami bárányfelhőszerü áttetsző hab -borult, amelyen át éreztem minden élőt és láthatatlant, elvesztve a -látóképességet a körülöttem való valóságok iránt. Zsoltárok és -litániák zsongtak a fejemben, mint nyughatatlan méhraj, amely -lombos ágat keres, hogy megpihenjen rajta.</p> -<p>A vakáczióra nem mentem haza. A hegyek között a mikházi -barátklastromba a ferián, oh mily boldog nyugalomban mentünk le a -kongó gangon át hajnalban a hüvös, csendes templomba; és onnan -ismét az Ő jóillatu házába, miglen az esti csillag ki nem gyult a -mezőhavas gyapjas orma felett.</p> -<p>Mi keresni valóm van nekem a mi kis falunkban? Vágytam a -diligenczia megkezdésére és áhitottam, hogy kiborotválják már a -fejem bubját, bekenve a szentelt olajokkal és a bölcseség savával… -és szolgáljam egész lélekkel a koporsóig, a Mindenekfelett -valót.</p> -<p>S igy történt, hogy végére járván a tanuló éveimnek, egy csöndes -esős nyári alkonyon a falunk kastélyának csüröskertjében, az aratók -kalákáján, a csüröskert szin nyilásában ott állok én is szegény, -aki az édesanyám kedvéért hazatértem, mielőtt fölszentelnének -engem, érdemetlent. <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>Ha szólani akar Klári asszony, a gazdatiszt felesége, velem, – -mint az édesanyám mondta – hát jöjjön. Beteg szivnek, rebegő -léleknek irját én hordom, aki az Ur igéjét hirdetem.</p> -<p>Félrevonultam a zajongó néptől és a csüröskert ajtajánál -állottam meg. Egy kissé tán izgatottabb voltam, mint harczoshoz -illő. Klári (kit az urnő jelenléte feszélyezett) ugyszintén -félrevonult a csür ajtajából s hozzám jött.</p> -<p>– Az őszön szentelik?</p> -<p>A szemébe néztem.</p> -<p>– Ugy… érdemetlenül… az őszön… engemet…</p> -<p>Egy gyenge mosoly suhant át az ajakán, tán a zavart válaszomra, -de a szemét nem vette le fiatal arczomról. Éreztem, hogy melegedem -a nézésére. Halkan kérdezte:</p> -<p>– S boldog-e?</p> -<p>Minő kérdés? Ha áradozva felelek, tán nevetséges leszek. Ha -lemondóan felelek, megtagadnám az én Uramat. És gyáva lettem. Ugy -tettem, mintha nem hallottam volna a kérdést. De <i>ezért</i> jött -ő? Fölfegyverkezve jöttem, hogy harczoljak a lelki békeért, ha -fenyegetve van – de ő támad ime… Egy önkéntelen mozdulattal hátrább -léptem: <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> Ő ismét mosolygott, és végigvonta ragyogó -szemeit a reverándán át a hajamig.</p> -<p>Aztán nehány lépést tett a hárs-sor felé. Mintha vonzott volna, -utána léptem! A czigánymuzsika bántóan, élesen nyávogott s – -emlékezem – úgy gondoltam azért követtem, hogy a muzsikától -menekedem. Nem, mert őt kelle követnem, mint a vaspor a -mágnest.</p> -<p>A hársosban az ut egészen száraz volt. Az esőt fölfogta a sürü -lomb. Semmit se szólt. Vajjon mire gondol? Egy kissé rebegett -valami bennem. A hársosra gyönge fátyolt vont a felhős alkony.</p> -<p>– Miért kerül minket?</p> -<p>Reám gondolt.</p> -<p>– Én… dehogy.</p> -<p>– Napok óta itt van s nem keresett fel.</p> -<p>Azt gondolom, a hangjában volt valami bánatos, ami meghatott. -Egy faágat tépegetett csöndesen. Egyhanguan mondta:</p> -<p>– Ugy – mint régebben. Pedig mi igen szomoruan, elhagyatottan -élünk magunkban. Minden megváltozik. Maga is.</p> -<p>Gyorsan rámvillant a szeme s ismét lesütötte.</p> -<p>– Az előnyére természetesen. Már egészen férfiu lett. -Természetesen, hát a gyermeki hevüléseit <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> már -szégyenli. Csak mi maradtunk itt a régi egyhanguságban. Nincs, -akivel egy melegebb szót válthassunk. Kivel is? Kit lássunk -itt?</p> -<p>Ah! Milyen szép volt. A dereka ringott a csipejéből. Egy -lépéssel hátramaradtam, mert megnehezedett a levegő körülöttem. A -verebek csipogtak a faágon, az eső csepegett csöndesen.</p> -<p>– Már szégyenli, hogy a gavallérom volt? Tudja, – a -»hosszuréten«, mikor a csuf fekete bivalyok felém törtettek… -Mondja! és (kaczéron pillantott vissza), csak véletlenül volt ott -maga akkor, hogy olyan hirtelen előtermett az árokból -segitségemül?</p> -<p>Szégyeneltem hazudni.</p> -<p>– Gyermek voltam.</p> -<p>– S ma nem tenné meg? Elfonnyadtam a magányosságban, ugy-e? Csuf -lett az orczám? elvesztette fényét a szemem? és elhervadt a -termetem? A veszedelmeket már kikerülné egy elhagyott szegény -asszonyért. Akkor kereste. Vallja be, vallja. Igaz?</p> -<p>Hazudozó ajakkal vétkezzem-e?</p> -<p>– Emlékezik reám?</p> -<p>Félek, hogy remegett a hangom, pedig kellemetlenül érintett egy -kissé, amint a testéről beszélt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Azt hiszi elfelejti asszony az ilyet? Mint megnő ilyenkor a -szemünkben, ha tudná, a fiatalember! Egyszerre hős lesz, egy Szent -György, aki a sárkánynyal birokra száll! és megérezzük, hogy mi -avatja hőssé… Érettünk. Érettünk, kik drágábbak vagyunk ilyenkor az -életüknél is. El lehet-e felejteni ezt?</p> -<p>A muzsika idáig is elhallatszott és egy-egy kurjantás is. A -lucskos betuniákból kábitó illat szállongott. Akkor egészen más -hangból mondta később, uj hurokra csapva a vonóval.</p> -<p>– S boldog lesz-e igy? Eldobva minden örömet; megvetve a -mosolygást; az édes hevülést. Tudja-e, hogy boldog lesz bizonyosan? -Nem nehéz-e a csere! Az égért az életet. Értem. Ah! Tanitson meg, -hol kapható az erős szer, a mitől kigyógyulunk a vágyból, az öröm -szeretetéből. Mivel gyógyitotta magát? Adjon belőle…</p> -<p>És mert felelni akartam, hogy szóljak az Égről, megelőzött, -közbevágva ugy kérve, mint egy gyermek.</p> -<p>– Adjon belőle nekem is. Lássa nekem kellene szegény -elhagyatottnak… Az uram? Hiszen látja, mily öreg már és fáradt. -Örömek nem teremnek már neki. Reám, kit a sors hozzálánczolt, -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> – mi várjon? Lemondani – oh tanitson meg. -A vér kopog pedig az ereimben. Nézzen reám… Mióta itt vagyunk -esztendők óta, beásva, lelánczolva senyvedek, ájultan tengve… -Tanitson meg, mint lehet lehüteni a buzogó, forró vért, lemondani -az életről, örömről. Tudja-e a szert? Tanitson meg reá.</p> -<p>Visszatetszett nekem. Ez a leplezetlen beszéd mintha megütött -volna, akár egy korbács! Ah! Nem a rossz szellem szárnyai -suhognak-e fölöttem? Mintha levetve szépséges testét, a lelkét -látom benn… a testnek magvát, amely fekete és keserü, mint az -epe.</p> -<p>Vontatva lépett elő s féltekintettel nézett reám, hogy ügyelje, -mikor borulok le, apró lábait emésztő vágygyal csókolva… Látni -véltem, hová indult… hová visz… E szeplőtelen, akit áhitottam: – -borzalmas és visszataszitó.</p> -<p>Fölnézett, és nyakát megszegte, melle ugy feszült ki, mint két -veszedelmes dárda. Fehér ujjait görbe vonalban végigvonta üde bőrén -kövér álla alatt…</p> -<p>Csuf volt.</p> -<p>A kis violás ösvényre tért, önkénytelennek látszó mozdulattal, a -magányosan álló nyári lakás <span class="pagenum"><a name="Page_39" -id="Page_39">-39-</a></span> felé ment, amely mellett a -rezgő-nyárok locsogtak nyughatatlanul. A lépcső alján megállott és -kezét nyujtotta. Az orrczimpái libegtek s az ajaka kissé nyitva -volt, mintha fáradt volna.</p> -<p>– Elbágyadtam, mondta rebegő hangon. (Térde gömbölyüsége -látszott a lenge szöveten át.) Akarja, hogy odabenn megpihenjünk? -Az eső, lássa, beüldöz a falak közé. Egészen néma hely. Leülünk és -beszél nekem, és tanit a lemondásra… Akar?</p> -<p>Megállottam az ösvényen.</p> -<p>Igy szól pedig Vergilius, mikor Dido királyné után a zugó -barlangba lép Aeneas:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">… E nap volt a bajok -forrása,<br /></span> <span class="i0">ez, a keserü gyász -kezdete.<br /></span></div> -</div> -<p>Fölnéztem az égre és megtörültem kigyöngyözött homlokomat.</p> -<p>– Nem… Már leszállt az est.</p> -<p>Eltaszitotta a kezemet és szárazon igy szólt:</p> -<p>– Igaza van. Menjen.</p> -<p>És belépett magában.</p> -<p>Az Urat pedig ekkor láttam meg legelőbbször, szegény szolgája. -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Nos? Volt egyszer egy szép nyári esős alkony.</p> -<p>Vén fejemet mély buval hajtom a divány koppadt karjára. A szivem -sóvárgással vagyon még tele.</p> -<p>Mindjárt bejön a harangozó, hogy megkérdezze:</p> -<p>– Nyolcz-e már az óra? Ne harangozzak, plébános ur?</p> -<div class="figcenter"><img src="images/2.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />AZ ELIZ -NEVENAPJA.</h2> -</div> -<p>Elizabet napjára egy szál virágot vásárolni indult meg a kis -Engel Eliz, a kertészhez. Odahaza Lübeckben erre a napra: a -nevenapjára, az édes anyjától mindig kapott egy szál virágot és -mennyi édes ölelést! Ah! Az Elizabet napja itt, semmi egyéb, mint -egy lucskos, csuf őszi nap…</p> -<p>Elment hát, hogy egy szál virágot vegyen magának a nevenapjára, -de az utcza végén elszédült. Egy házikó kapujára támaszkodott, mert -összefutott a szemei előtt minden. Megkapaszkodott, hogy el ne -essék. Megijedt és segitség után nézett.</p> -<p>– Rosszul van kisasszony? kérdezte egy ismerős hang.</p> -<p>Eliz bólitani akart, de egészen tehetetlen volt.</p> -<p>Fiatal katonatiszt volt a kérdező: Szabó. <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Bizza magát reám. Támaszkodjék a karomra.</p> -<p>Eliz erősködött, hogy lásson. Igen szép, égszinkék szemei -voltak. Kábultan a segitőhöz simult.</p> -<p>– Bátran kisasszony! Egy kis szédülés az egész. Szoritsa meg a -kezemet.</p> -<p>Eliz megsimogatta a homlokát.</p> -<p>– Ültessen le, rebegte. (mosolyogni próbált.) Haza szeretnék -menni.</p> -<p>Kissé összeszedte magát s az ujjaival megszoritotta a fiatal -ember kezét. Nagy hősége lett s a nyakán egy kapcsot szeretett -volna kikapcsolni.</p> -<p>– Segitsek?</p> -<p>Néhány lépést tettek. Szabó veszedelmes asszonykergető volt. De -gavallér ember lévén, ajangott, hogy egy gyámoltalan német leányka -nyakán babráljon az utczán. Könnyen átfogta az Eliz derekát s -vitte.</p> -<p>Mindenféle ember járt az utczán, sőt sokkal több (ugy látta -Szabó), mint akár egy országos vásáron. A mint a kis beteg leányt -vitte, az ismeretlen fehérnépeknek igy szólt magyarázólag: »Beteg.« -Egy kicsike ház előtt egy pad volt. Arra ráültette, de maga -megállott előtte.</p> -<p>Igen szép leány volt. Szőke s karcsu, igézően fejlődő idomokkal. -Nevelő volt egy gazdag boltos <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> gyermekei mellett. Az -utczáról ismerte Szabó. Amint a gyermekekkel sétált, Szabó -szóbaállt az apróságokkal, hogy a kisasszonyhoz szólhasson. A -gyermekek anyja (egy házsártos, szájas hölgy) észrevette ezt:</p> -<p>– Azt szeretném látni, hogy a gyermekeim mellett illetlenkedjék -valaki! Hozzám nem tolakodik senki. A férfiak megérzik: kivel lehet -s kivel nem.</p> -<p>Mindezt csak ugy a levegőbe mondta, hogy megértse a -kisasszony.</p> -<p>Eliz kissé magához térvén, felállott, hogy próbáljon -megállani.</p> -<p>– Köszönöm, rebegte, nagyon köszönöm, már semmi bajom.</p> -<p>Azután ismét támolygott. Szabó megfogta:</p> -<p>– Ne erőszakoskodjék! Hiszen leesik, mondta.</p> -<p>Támaszkodva az utcza szögleteig értek. Oda közel lakott már. -Mosolygott s beszélt, hogy beszéljen, mert látták.</p> -<p>– De mi lelt engemet? rebegte. – Bocsánat… Nagyon alkalmatlan -voltam.</p> -<p>Azonban hirtelen elhallgatott, mert a háziasszonyát látta meg, -aki kinézett az ablakon. Akkor megvillant az eszébe: »mit gondol az -asszonyom <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> felőlem; egy tiszt karján járva?« Erőt -vett magán s kivonta a karját. A falhoz támaszkodva ment be a -kapun. Zavartan köszönt Szabónak. Félve lépett be a szobába.</p> -<p>Az asszony rá se nézett. Tán észre se vette.</p> -<p>– Sétált kisasszony? kérdezte csufolkodva, tovább törülve a -butorokat.</p> -<p>– Nem, nagysád.</p> -<p>– Azt szeretem, hogy igy feleljen nekem valaki! aki nem vagyok -sem vak, sem bolond! Nem sétált?</p> -<p>Eliz valamit dadogott a kertészről. Az asszony rákiáltott:</p> -<p>– De nem virágot láttam a kezében, hanem egy katonát.</p> -<p>– De nagysád…</p> -<p>– Semmi »de«, kisasszony. A kaszárnyában keresett virágot a -kisasszony? Ha én látok egy katonának a karján valakit, az ne -mondja nekem, hogy ő hol volt…</p> -<p>Eliz remegve támaszkodott meg a heves támadásra. Az ajtó mellett -álló székre leroskadt. Az asszony lecsapta a portörlőjét:</p> -<p>– Nekem ne komédiázzék, kedves! Előttem ne üljön le, amikor én -beszélek! Szinpad ez? <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> ahol tapsolnak a kisasszonynak? Nem, ez -egy becsületes ház. Tudja a kisasszony, mi az? Ide nem járnak a -katonák, itt nem szerelmeskednek még a konyhában se. Ide nem hoznak -a kaszárnyából senkit. Ezt elfelejtette a kisasszony.</p> -<p>Eliz fölemelkedett. Remegett.</p> -<p>– De nagysád… nagysád…</p> -<p>– Hozzám ne szóljon, ne, egy szót se. Akit én beeresztek a -becsületes házamba; akinek odaadom a gyermekemet, akinek kenyeret -adok, az olyan legyen itt, mint a makulátlan szüz Mária, ha szóba -akar állani velem. Ezt rójja itt mindenki a füle mellé.</p> -<p>Felkapta a portörlőjét s bement a másik szobába, becsapva az -ajtót.</p> -<p>A leány kitörülte a szemeit. A szédülés elpárolgott a fejéből. A -keserüség eltöltötte egészen; még a betegségnek se maradt helye -benne.</p> -<p>Mi történt vele?</p> -<p>Azért futott el a szülői házból idegen kenyérre, nehogy rossznak -mondják őt. Az édesanyja, az apja halála után, fiatal emberhez ment -ismét férjhez. A mostoha apa ugy nyájaskodott, gavallérkodott -Elizzel, hogy az anyja féltette tőle. »Nem kaczérkodtál-e vele?« -kérdezte haragosan. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> Eliz hány éjszakán látta azt a feldúlt -arczot. »Ha nem adtál volna okot reá, észre se vett volna« mondta -az anyja. Eliz erre a szóra s arra a tekintetre elfutott a pihés -fészekből idegenbe, keserüséggel a szivében és ime…</p> -<p>Hiszen majdcsak hogy el nem üzték. Miért? Hogy érhet fel a gyanu -hozzá? Soha se beszélt vele senki igy. Nem mondta-e, hogy szégyent -hoz a tisztességes házra? Ez kegyetlen ütés volt. Nem, nem hagyja -magán ezt. Ledobta a kalapját, gallérját, hogy bemenjen és szembe -álljon az asszonyával. Azonban alig egy lépést tett, fojtogatni -kezdte a sirás s az indulatossága könybe fuladt.</p> -<p>Feljajdult. Mintha ostorral csapták volna meg. Hangosan zokogott -s lerogyott egy székre.</p> -<p>Az asszonyság kicsapta az ajtót s bekiáltott:</p> -<p>– Megtiltom, hogy botrányt csináljon a házamban és itt orditson. -Azt hiszik az utczán, hogy itt nyuznak valakit.</p> -<p>Félig sikoltozva tört ki:</p> -<p>– Az, az, mintha megölne. Rosszabb, mintha megölne. Miért? -Megbántottam valamivel? Én senkit se ismerek… miért…, mégis a -szeretőmhöz járok? Én? én? <span class="pagenum"><a name="Page_47" -id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– Maga elfelejti, hogy kivel beszél. Tudja kivel beszél? -Cseléddel beszél, vagy velem beszél? Látja-e, hogy ki előtt áll? No -nézz oda, erre a személykére… Itt sétifikál a szeretőjével az -ablakom előtt és még ő áll szóba velem. Tudja mi ez! Ez -szemtelenség. Érti mi? ezt igy hivják.</p> -<p>Egészen kiveresedett és kiabált s dühében égő szemmel szorosan a -leány mellé állott.</p> -<p>– Igy? Hát efféle szájas perszonának itt nincs helye. Aki így -beszél, annak itt helye nincs. Föl is ut, le is ut. Efféle nyelves -személynek helye nincs itt. Érti? Tudja?</p> -<p>Egy guvernant, egy ágról szakadt német, szóba merjen állani egy -Schulhofné született Varga Irmával, a Vargák familiájából, kiknek -még a nagyanyja is viklerben járt s nem keszkenyőben.</p> -<p>Nagy, égő szemü, széles, erős, szájas, gazdag asszony ez Irma. -Irma: a gazdasszony, aki a konyhájában, szobájában egy makulát meg -nem tür; – aki mindenkinek megmond mindent, ami a szivén van; aki -selyemben jár a templomba s ott is a sarkára lépve megy, mint egy -granatéros, hogy döng a padló a lába alatt; Irma, aki egy minutum -alatt eligazit mindent s amilyen gyorsan üt, éppen olyan gyorsan -sir; Irma, aki haragban van a félvilággal, <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> a másik -felet pedig szüntelen ügyeli: nem nézi-e le őt; – Irma: ismerik-e -őt?</p> -<p>– No, nézd csak… nézd csak, ismételte fokozottan csendesebben, -mert Eliz arczban ugy elváltozott az Irma asszony tüzelése alatt, -oly erőtlenül leejtette a kezeit, mintha a lélek elszállt volna -belőle. Lerogyott a székre, az ajaka összeszorult s a szemei -lecsukódtak. Irma asszony ledobta a kezéből a keféit, hirtelen -megfogta a leány hátrahanyatló fejét: »No nézd, nézd, dadogta. – -Eliz… kedves… no… no… dadogta és megfogta a leány kezét s simogatta -a leány hideg homlokát, haját, s fölemelte a derekát, hogy -levegőhöz juttassa.</p> -<p>Akkor az Irma asszony ura, a szelid, szőke Schulhof dugta be a -fejét. A vihar elől elhuzódott, de a beálló csönd bátorrá tette. -Irma ráriadt:</p> -<p>– Mi kell?</p> -<p>– Semmi, felelte halkan. – Tán beteg a kisasszony? nincs tán -szüksége reám?</p> -<p>– Magára? vetette gunyosan oda. – Menjen innen, az a -legokosabb…</p> -<p>Nem. Bárha nem tudta mihez kezdjen a hitvány leánynyal (olyan -sajnálkozó tekintettel nézte meg, mintha a gyermeke volna), az ura -azonban <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> ne elegyedjék a házi dologba. Menjen a -boltba. Gyöngéden ébresztgette s mikor nagykésőn, gyönge kis -sóhajtás kelt a leány ajakán – fölkelt s visszahuzódott, nehogy -gyöngének lássa őt a megtévedt német. Mikor a leány fölsóhajtott s -a szemeit kinyitotta, durván becsapta az ajtót s kiment. Ezzel -tartozott a tekintélyének.</p> -<p>A leány kábultan ébredt, de mindjárt eszébe jutott minden baja. -Fölkelt, könnyei ismét megeredtek. Mit tegyen? Arra nem volt -bátorsága, hogy ismét az asszonya elé álljon. Az ablakig ment. Az -utcza népes és zajos volt. Szekerek s lótó-futó emberek zaja -töltötte meg. Ha ő védekezne, azt nem hinné el. Mit tegyen? -Elhajtották őt szégyenre? Miért? Hova menjen. Haza. Hát van neki -otthona? A hegyek, völgyeken tul való otthonában ott egy -kétségeskedő asszony félti tőle az urát – aki az apja. Itt? Innen -elhajtották. Hova menjen?</p> -<p>Akkor az utczán dobpergés hallatszott. A katonák mentek végig az -utcza közepén. A gyakorlattól jöttek meg. Elől a banda, utána a -századok Az egyiknek az oldalán Szabó, a hadnagy lépdelt peczkesen. -Ah! a menekedés! Szabónál van az ir… <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>A banda zugott. Eliz fölkapta a kalapját. Szabó tudja, mi az -igaz. Ah, a Gondviselés… Szabó jőjjön és mondja el: van-e büne -Eliznek? Az Isten ránézett nagy szorongásában. Szabó jöjjön és -szóljon. Sietve kiment az utczára.</p> -<p>Mit se törődött és sietve ment a katonák után. A szegeleten a -banda fölállott és az ezredes szembe velük. Arra messziről -visszatértek a katonák tisztelgésre elejébe. A muzsika recsegett s -a piacztér minden részéről gyermekek és asszonyok csődültek a -parádé felé. Eliz nem tudta: mi történik? Ő csak a hadnagyot -kereste a szemével. Bárha kissé kábult volt, észrevette. Utána -futott. A katonasorok mellé furakodott és mellettük szaladott. Majd -elfuladt. Az emberek kiváncsian ügyelték a szaladó leányt. A -gyermekek kaczagva biztatták:</p> -<p>– »Ne hagyja magát!« »Hová gyöngyöm?« kiáltották a -legénykék.</p> -<p>Eliz oda se nézett. Szaladva a katonasor mellett, beleütődött a -bakákba. Rákiáltottak. Kitért és tovább futott. Szabó után. A tiszt -ott megy egyenesen, meredten.</p> -<p>Majdnem a banda előtt érte utol. Eliz mellé futott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Hadnagy ur… rebegte.</p> -<p>– Félre, mondta idegen torokhangon.</p> -<p>Némi zavar támadt körülötte. Mit akar a kis leány a tiszt -mellett? Valami botrányt szimatoltak, majd hangosan kaczagtak. -Szabó mogorván oldalvást tekintett rá, s meredten lépdelt.</p> -<p>Eliz kissé tovább maradt a hadnagytól, de konokul, haragosan -ment utána.</p> -<p>– Hova? hová? kiabálták a gyerekek, szemtelenül elejébe kerülve. -Ütötték a katonalépés-tempót. »Rendbe, rendbe… ra-tap-lán, -ra-tap-lán…« és tapsoltak.</p> -<p>A kaszárnya kapuján mind bevonultak a katonák. Eliz makacsul -megállott az ácsorgókkal. Egyéb gondolata se volt: Szabót látnia -kellett… Szabóval beszélnie kell. Az ő dolga igen sietős.</p> -<p>A kapunál a röhögő paraszt legények között állott meg. A -cselédleányok apróra megvizsgálták s egyik a másiknak jellel -mutatta: hogy a kisasszony bizonyosan bolond. Nem, magyarázta a -másik a kezével: csak ivott a kisasszony. Arra korusban kaczagtak -föl.</p> -<p>Akkor Szabó lépett ki. Hazafelé igyekeztek a tisztek. Szabó igen -dühös volt. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Eliz mindjárt meglátta. Hozzá szaladt. A hadnagy ridegen -kérdezte:</p> -<p>– Mit akar?</p> -<p>Körülötte a vigyorgó parasztok tolakodtak. Szabó mérgesen rájok -kiáltott: félre innen. Azután a jónevelésü ember udvariasan szólt a -zavart leányhoz: Szolgálhatok valamivel?</p> -<p>A leány beszélni akart, de érthetetlenül zavarta össze a -szavakat. A hadnagy meghajlott:</p> -<p>– Megengedi, hogy haza vigyem?</p> -<p>Eliz hevesen igent intett. Szabó a fiakkernek intett s beültette -a leányt. Eliz fölszakitotta az ajtót s hangosan mondta:</p> -<p>– De jöjjön… jöjjön maga is.</p> -<p>Szabó beült. Mi lelte e kis leányt? Annyira zavart volt, hogy -aggodalommal hajolt felé.</p> -<p>– Hát nem tudja, miért hivom? Hiszen elkergettek, mondta -sebesen. Azután lázasan összevissza beszélt. A nevenapjáról és az -édes anyjáról és az apjáról… és mindenről, Istenem! mindenről a -világon. Az ő messze otthonáról, az ő kis szülővárosáról… és ismét -sirni kezdett.</p> -<p>Amint megállottak a házuk előtt, Eliz gyorsan ugrott ki. A kapu -alatt izgatottan intett Szabónak. A hadnagy egészen zavartan lépett -utána. <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Itt van, itt van, mondá az asszonyának. Itt van, hogy mondja -meg: mit tettem én, és ő mondja el és mondja el, hol jártam én a -reggel.</p> -<p>Szabó meghajolt az asszonyság előtt.</p> -<p>– Bocsánat, mondta.</p> -<p>Irma méltóságteljesen emelkedett meg.</p> -<p>– A kisasszony unszolt, hogy ide jőjjek. Hogy a szokatlan időben -vagyok itt, ebben legyen a mentségem.</p> -<p>Eliz türelmetlenül szólott bele.</p> -<p>– Ő mondja meg: mit tettem? Mi rosszat, mit tettem? Mondja.</p> -<p>– Rosszat tett?</p> -<p>– Pedig azt mondták… mondták. Mit tettem én?</p> -<p>A hadnagy óvatos jellel mutatta az asszonyságnak, hogy a -kisasszony zavart. Eliz észrevette az integetést s hevesen -mondta:</p> -<p>– Nincs egyéb bajom, csak… én… megmagyarázni akarok mindent.</p> -<p>És ismét össze-vissza beszélt a lüttichi házról, az édes -anyjáról, krizantemumokról és a kései rózsabimbókról, amikor a -hóharmat leforrázta.</p> -<p>Az asszony fenséges kegyességgel tekintett a kis leányra. Egy -kissé sajnálta is, de a hadnagyra <span class="pagenum"><a name= -"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> való tekintettel -jelentőségteljesen nézett Szabóra, mintha azt mondta volna: »Az ön -kedvéért helybenhagyok mindent a leánynak, de külömben bünös ő -ám.«</p> -<p>– Ha igy, kedves, ha igy mondja a hadnagy ur is, akkor minden -rendben van. Csak félreértés volt az egész, de a hadnagy ur mindent -jól megmagyarázott. Jó… Hát az ember tévedhet. Ha igy van, jó. -Hiszen mi ismerjük egymást.</p> -<p>Eliz kissé nyersen fordult Szabóhoz.</p> -<p>– De ön semmit se mond.</p> -<p>– Nem is szükséges már, kedves. Mire az már, kedves?…</p> -<p>Mikor a hadnagy kilépett az ajtón, Eliz lázasan fordult az -asszonyhoz:</p> -<p>– Hát igaz ugy-e? Már semmi baj sincsen?</p> -<p>A nyájas Irma egyszerre ünnepies lett, a tekintélye mián.</p> -<p>– Üljön le… szedje össze magát, mert nagyon izgatott. A szüleit -értesiteni fogjuk s addig itt a helye. Üljön le.</p> -<p>Aztán a régi hangján hozzátette: »Ezt megspórolhatta volna -nekem.«</p> -<p>Tehát mégis… A levél el fog menni. És azt fogják irni, hogy -Elizt a szeretőjével látták <span class="pagenum"><a name="Page_55" -id="Page_55">-55-</a></span> csavarogni az uton. Az anyja odahaza -igy fog szólani: »Tudom, kaczérkodott már idehaza is. Ismerjük.« -Istenem!</p> -<p>Szégyen, ha elmegy és szégyen, ha marad.</p> -<p>A keserüségén felkerekedett az éktelen harag. Szeretett volna -szaggatni. Reszketett a körméig. Tépni, karmolni áhitott s megint -tehetetlen dühében ismét feltört a torkából a keserves jajhang. -Ellágyult s leborult a diványra erőtelenül.</p> -<p>Délidő felé járt az idő. A boltból a gazda jött meg a kulcsokkal -a kezében. Amint belépett, meglátta a szegény leánykát. Szeliden, -részvéttel kérdezte:</p> -<p>– Bántotta-e valaki?</p> -<p>Eliz sirva nézett rá. Nem birt szólani. A szelid, szőke ember -megfogta a kezét. Eliz ráborult a kézre.</p> -<p>Akkor lépett be Irma asszony.</p> -<p>– Elérzékenyedett? s azért szorongatja a kisasszonyt. Nagyon -szép eset. Nem öleli át a derekát is? Mi? Itt a maga helye?</p> -<p>Schulhof hirtelen elkapta a kezét s megindult alázatosan a -felesége után.</p> -<p>Eliz fölemelkedett. Mindenkinek van otthona. Mind mentek az -ebédlőbe künn, csörgetve a tányérokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> az -asztalteritéshez… a gyermekek zajonganak körülötte. És ott, messze, -ahol ő nőtt fel, ott most ér haza az apja az irodából… Az anyja -öleléssel, csókkal várja a kis vadszőlős verandán. A kis Gretchen -most jön az iskolából, a zseniliával kivarrott táskájával. A kis -sottis ruhácska van rajta, amit Eliz varrt még odahaza. Ő igy szól: -»Elizabetnek ki ad ma virágot a nevenapjára? én neki küldöm a szent -képemet, a mit a nővér adott«… A lóvonatról a kis Hans szökik le s -rohan be, akár a förgeteg. A gyárból vassalakot hoz, mely lilába -játszó veres… és bizony Eliznek hozza a nevenapjára.</p> -<p>Lábujjhegyen felkelt s lopódzva, mint a tolvaj kisuhant Eliz az -ajtón. Óvatosan tette be a kilincset s nesztelenül kiment a házból. -Hova? Meg ne tudja valaki, merre? Haza? Hol lakik ő? Most irják a -levelet, amelyet az anyjának küldenek. »Eliz gonosz – irják – ki a -szeretőjével tekereg az uton.« Hogy ő is tudja meg – és már az -egész világ tudja.</p> -<p>Egyik gondolat hajtja a másikat a fejében. Mi dolga van már neki -a világon? Szinte futva igyekszik a falak mellett az utczán, nehogy -meglássa valaki… <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<p>A kertész háza előtt, ahol virágot akart venni a reggel, a -nyitott léczes kapu mellett krizantemumok viritanak a halódó -kertben. Egy szálat letép a nevenapjára s megkerülte a -kertésztelepet.</p> -<p>A Maros lustán simult odább magas martja között.</p> -<p>Istenem! Hova menjen egy kis leány, ha senkije sincs immár a -kerek világon?…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/3.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch5.png" alt="" title="" />KALAND.</h2> -</div> -<p>Szörnyüség, hogy a város mily rátartivá tesz egy hölgyet!</p> -<p>Odahaza falun egy szál virágot vitt Dénes a mezőről. -Oroszlánszájat, amely igy tátogat, hogy á–á ha az ember nyomogatja -a nyakát. A kapu előtt a kis padra leültek Anettel (egy penzionált -kapitány leányával), egy szót se szólva bár, maguk elé néztek, -játszva az oroszlánszájjal, s igen boldogok, vidámak voltak.</p> -<p>A városon?</p> -<p>Az antik melltüt, a czukrászasztal mellett állva Anett, (friss, -kék virágos kartonba fehér csipkével a mellén) megnézve apróra az -ékszert igy szólt:</p> -<p>– Csinos… Az efféle antik csecse-becséket pompásan <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> gyártják -most; kétségtelenül utánzat ez is. Onnan lehet megismerni, hogy a -kontürjei igen élesek. De csinos… Kedvencz szinem a kék. Illik az -arczomhoz.</p> -<p>A hadnagy: Dénes urfi, akinek ritkán van módja arra, hogy efféle -csinos utánzatokat ajánlhasson fel Anettnek, kissé elszontyolodott. -Azonban a nőcske feltüzte a nyakára, a tükörben tetszőleg -megbillegte a karcsu derekát (mint egy csinos madár a fészekrakás -előtt), s igy szólt:</p> -<p>– Tetszem?</p> -<p>A hadnagy néhányszor nehezet lélekzett, csak ennyit felelve, de -még sem olyan boldogan mosolygott, ahogy máskor szokott nézni -Anettre, ha látta. A hölgy észrevevén ezt, ugy kaczérkodott, hogy -kigombolta a ruhája gallérját s két felé kitüzte, ugy hogy fehér, -rózsaszinnel belehelt gömbölyü nyaka kikukucsált a szövetből, mint -a szegfü a tokjából s ravaszul igy szól:</p> -<p>– Bárha nem látszik már a bross, (mert a nagy melegért kitüröm a -galléromat) már nem tetszem?</p> -<p>Persze akkor Dénes megcsókolná (bárha alig látszott az ékszer), -ha száz puskacső tiltaná is. De nem tehette, mert két sovány diák -majszol a márványasztal <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> mellett valami habos tésztát, amitől -czukros lett az egész ábrázatuk.</p> -<p>Azóta, hogy Anett a czukrász felesége lett (igen szegény leány -volt), nagyon dongják a boltot, amin kivált Apollo busulhatott. -Mert, hogy mi vers pattant ki a diákokból Anettre szegülve! ki -adhat számot arról? Mosolygó arczáról, kék szemeiről, picziny -szájáról, aranyveres hajáról, darázs derekáról, a tökéletes -czukrásznéről, aki nektárt tölt (persze) az Olimpuson, nagyban -burjánzott a vers a gimnázium folyosóin.</p> -<p>Sőt a kis falusi származásu nőcske kedveért a vén kövér -patikárus, a czukrászatban itta meg délután a haboskávéját, s a -hüvös, előkelő adótárnokkal oly eleven diskurálást vittek végbe az -asszonyka hajlandóságáért versengve, akár a verselő diákok. -Mindenki részére is volt Anettnek egy-egy kedves szava s oly üde, -mosolygós, leányos kedveskedő volt, mint maga a tavasz.</p> -<p>– Félhónapi fizetésébe került ez a semmiség – sugta halkan a -hadnagynak Anett. És miért? Maga kevesebbet, vagy többet ér-e, ha -efféle költségekbe veri magát? Aztán miből él a többi napokon? -Valósággal haragszom.</p> -<p>Ugy haragudott, hogy szeme, szája mosolygott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>– Milyen szép, lehelte Dénes (hang nélkül a diákok mián)! -Imádom!</p> -<p>Anett tréfásan tovább zsörtölődött.</p> -<p>– Dehogy imád! Ezt csak az uram teheti, ha ugy tetszik neki, -maga nem is gondolhatja…</p> -<p>Aztán a homlokára ütött a mutató ujjával kecses zavarral.</p> -<p>– Sőt mit is mondjak az uramnak, ha meglátja ezt a szép -drágaságot?… Ah! hogy ő mindig utoljára jut az eszembe! olyan -feledékeny lettem.</p> -<p>Aztán elfordulva a hadnagytól, csak félarczczal tekintve reá, -ezt sugta:</p> -<p>– Ma még csak nem faggat az uram, mert nem lesz odahaza egész -éjjel, minthogy a majálison lesz a sátorban (gondolhatja! hogy -félek ilyenkor egyedül lenni odahaza, mint unatkozom egész éjjel), -de holnap reggel mindjárt megkérdezi: »honnan kaptad ezt a -aranynemüt?« Mit feleljek akkor, mondja? Látja! Ilyen bajt szerez -nekem…</p> -<p>S odább ment, hogy ne füzhesse a beszélgetést Dénes. Törülgette -az üvegharangokat, a nagy poharakat, amikben álltak az édességek. -Valaki bejött, mindjárt hozzá ment, letörülte az asztalt s -fecsegésbe eredt a vendéggel igen derülten <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> -fölkaczagva, hogy apró fehér fogai kivillantak ajkai körül, mint -valami igazgyöngy-füzér.</p> -<p>Dénes tanácstalanul követte a szemével. Jelent-e valamit, amit -az imént mondott? Bátoritotta-e valamire mikor tudatja, hogy -magában lesz az egész este? Nem. Hiszen lám, mindjárt odább ment -derülten, zavar nélkül beszélgetve idegenekkel, mintha semmi -jelentékenyt se mondott volna.</p> -<p>Régebben ők igen bizalmasan voltak. A borostyán-lugasban a -magaslábu padon igen alkalmatlanul esett az ülés, mert az Anett -lábai lógtak a levegőben. Azért Dénes az ölébe vette. Ugy jól ült -egészen. Átkarolta, nehogy leessék. Akkor még leeresztve hordta -aranyhaját Anett, pántlikával a végén.</p> -<p>Ha Dénes fölékesitette egy bokréta gégevirággal Anettet s -gyönyörködve nézte, megcsókolták egymást. Ha igen hosszasan -beszivta a leány ajakát (ez igen csuf szokás volt tőle, mert még -másnapig is meglátszott az ajakán), elbágyadtak s arra elkezdtek -szaladni a veresszőlővel szegélyezett uton, hogy fölfrissüljenek. -Aztán lekuporodtak egy bokoraljra, ugy ették a bogyókat, hogy -egymás szájába tették a fürtöket. Az este is igy lepte meg őket, -akkor (a kapitány »gyilkos <span class="pagenum"><a name="Page_63" -id="Page_63">-63-</a></span> ropogós!« káromkodására) szétfutottak, -hamar feküdtek le, hogy korán keljenek föl, ujból kezdve a -játékot.</p> -<p>Azután Anettet elvitte a tagbaszakadt jámbor német czukrász az -aranyos boltba, oltár elé vezette s érette hajnaltól estig -dolgozott, nagyon megbecsülve. Egy kis fiuk is született, aranyos -kövér kölyök, akinek a karika lábai most gyakorolják be magukat, -hogy kibirják a gazdájukat a sirig. Dénes kissé elkeseredett akkor -az Anett férjhez menésén, elment bujában katonának. Hogy -visszakerült a városba, csak oly bájosnak találta Anettet, még -százszor kivánatosabbnak. A játékot már nem birná, mint azelőtt, -mert most, mihelyt csak az ujjhegyéhez ért, kigyult mindjárt, hogy -elhomályosodtak a szemei, mintha köd borulna rá.</p> -<p>Az ördög bujjék az egész német nemzetbe! akibe minden oldalról -beleütközik a magyar!</p> -<p>Vajjon mondott-e valamit Anett?</p> -<p>Már nem lehet kiokosodni e hölgyből. Egyszerre lett az átlátszó, -igaz kis leánykából egy rejtelmes hölgy, akiről nem lehet tudni, -mikor enyeleg – mikor érzeleg? mikor tréfál – igazán szól? mikor -akar valamit – mikor nem akar valamit? <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> Honnan -tudja már Dénes? akinek egy szempillantására pedig száz baka -igazodik.</p> -<p>Ugy sürgött-forgott le, fel, ugy elfoglalta magát, hogy hozzá se -juthatott, egy halk szóra bár, hogy tájékozza magát. A nyakon -összekapcsolta a gallérját s megtüzte ismét az ékszerrel. Hangosan -egy-egy jelentéktelen szót dobott Dénes felé, sőt apró malicziózus -megjegyzéseket tett a szemüket meresztő diákokra, akik, mint annyi -lomha tuzok, lassan bontogatták szárnyaikat. Hölgyek jöttek a -czukrászatba, fölgyujtották a gázt. Egyszer halkan hozzá szólt -Déneshez:</p> -<p>– Miért ül itt? Szóba vesznek, ha itt ül sokáig. Menjen – és -mosolygott (rejtelmesnek látta Dénes) s halkan hozzátette: -»viszontlátásig«.</p> -<p>Később bezárták a boltot, az ura felkészült a majálisra. Minden -cselédjét elvitte, akik a tortákat, fagylaltos ónkandérokat -vitték.</p> -<p>Az ég csillagzatos volt; a lámpák pislogtak a vak sötétben. -Anett fölment az emeletre, ahol a lakásuk volt s kikönyökölt az -ablakba, minthogy fojtos meleg volt az idő. A fiacskája aludt -rácsos kis ágyában, kövér lábacskáiról lerugva a takarót. Egy nagy -tarka vizsla feküdt karikában az ágy előtt, diófa szinü szemeivel -ügyelve az asszonyt. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Az óra ketyegése hangosnak hallatszott a nedves, tikkadt -levegőn. Valami régi barátklastrom lehetett a ház, ahol laktak. -Bolthajtásos folyosóival, fekete barokk tölgyfa ajtaival, czifra -vasalásával, várszerü falaival: – minden oly öreg, törpe, erős -volt, mintha sóhajok raktárául épitették volna.</p> -<p>Az Anett lépéseinek a zaja is alkalmatlan volt. Leült. Halkan -dudolt. Igen idegennek találta a saját hangját. Varrást vett elő. -De nem igen nézett reá. Szórakozottan öltögetve megszurta az ujját. -Erre bosszankodott és ideges lett. Valamiért a gyertya lángja -libegett, valahonnan jött légvonat mián. Felkelt, hogy megnézze: be -van-e zárva? Akkor eső eredt meg. Egyszerre jött nagy suhogással, -mintha egy sereg csóka libbenne át a fekete levegőn.</p> -<p>Ugyanakkor lépés hallszott a gangon s aztán nehány diskrét -koppanás.</p> -<p>Anett kiáltani akart.</p> -<p>Azonban az ijedelem megszoritotta a torkát.</p> -<p>– Csak én vagyok itt Anett, hallszott az ajtó előtt.</p> -<p>Nem ismerte meg.</p> -<p>– Csak én: Dénes… egy perczig Anett, egy perczig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>Tompa torokhang volt.</p> -<p>– Mit akar?</p> -<p>– Nagyon zuhog az eső.</p> -<p>– Aztán, nincs esernyője?</p> -<p>– Nem nyit ajtót egy perczre?</p> -<p>– Valamijét itt hagyta?</p> -<p>– Igen, valamim van itt.</p> -<p>– Mi?</p> -<p>A zár tolóját félrehuzta. Azt szerette volna mondani Dénes: »a -szivem« de nem mondta. A félhomályos szoba (egy lélekző kis -babával) megzavarta s gyámoltalanul állt ott meg. Az asszony -visszalépett. A Dénes ajaka kissé rebegett:</p> -<p>– Mondta, hogy magára van ma este és fél. Azért jöttem Anett, -hogy bátoritsam. Nem birtam otthon ülni, mig maga remeg. Nézze! -csupa viz vagyok. A magánytól tán fél – de tőlem nem.</p> -<p>– Máskor nem, de ilyenkor a tolvaj jár…</p> -<p>Nagyon szigoru akart lenni, de elmosolyodott. Hamar visszakapta -az erejét, látva a gyámoltalan lucskos legényt. Ő a gyengébb. A -sapkájáról csorgott a viz, s a bluza fekete volt, ugy megázott.</p> -<p>Azért behajtotta az ajtót utána, de nem zárta be. Az eső -hangosan zuhogott. Derülten kérdezte: <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Maga kalandot keres kedves urfi? Kalandot – ilyen -lucskosan?</p> -<p>Ha szenvedélyes volna; felháborodására, merész lett volna, de a -nevetése megzavarta.</p> -<p>– Nézze kedves Dénes! folytatta, könnyen, még a kezét se -foghatom meg ilyen ázottan. Pedig ilyenkor legalább is meg szokták -fogni a kalandos emberek egymásnak a kezét, ugy-e? Mert én nem -vagyok jártas az effélében. Maga máskor nem szokott ilyenkor hozzám -járni. Nem is tudom, hogy kell bánni magával. Szegény! nagyon -piros! Forrósága van? Szegény!</p> -<p>A kutya fölkelt s odalépett. Morogva járta körül Dénest.</p> -<p>– Pedig ismeri a kutya magát. De valami rossz szándékot szimatol -ki magából. A kutya igen okos. Belép? Ügyelve, szegény Dénes! A -szőnyeg szinthagyó s ha rálép: meglátja a talpa helyét holnap -reggel az uram. Vagy tán ő küldte magát, hogy bátoritson engem -egyedülvalóságomban?</p> -<p>Dénes bosszusan dobta le a sipkáját. Az enyelgő hang teljesen -megzavarta. Keserü harag tört ki az ajakán.</p> -<p>– Mi lakik magában? <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>Benn volt legott majdnem a gyermek ágyacskájáig.</p> -<p>– Mi lakik magában? Játszik velem, mint egy játékszerrel. Hiv és -eltaszit; felbátorit és elkerget. Mit akar velem? Elkábit. -Lehetetlen, hogy ne foglalkozzam magával, mert gondoskodik maga -arról, hogy a merre járok velem legyen mindenütt a maga hangja, -képe mosolygása, álmomban és ébren. Éreznem <i>kell</i>, hogy -hozzátartozik az életemhez. És nyomban kinevet. Elveszi a -bátorságomat. Hát itt vagyok Anett. Hivott. Szégyen, hogy mondom: -de hivott ma. Itt vagyok és nem megyek el.</p> -<p>A hangja megerősödött s merészen az asszonyka arczába kapcsolta -égő szemeit.</p> -<p>– Adósom a kinoztatásért Anett, amit rám szab. Vagy azért kinoz, -hogy fölébreszszen? Azért. Mert szeret. És most nem megyek el. Mert -sze-szeret… szeretsz… Nem ugy, mint régebben… jobban ezerszer… -másképpen. Próbálj hazudni! Ugy tartsz, mint a solymodat -selyemszálon; kieresztel, visszahuzol. Velem foglalkozol. És én -megbolondulok utánad. Visszaáhitom a gyermekidőt, amikor az ölembe -ültél s édes ajakkal csókoltál meg.</p> -<p>Ah! A veszedelem! Mint a zuhatag, ugy <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> áradtak le -a szenvedélyes szavak a szájáról. A homlokáig kigyult. A forró -lehelete érintette az asszony arczát. Alig mert fölpillantani reá. -Megijedt.</p> -<p>– Birni akarlak, Anett. Ez kinlódás, édes! Az neked is, az nekem -is! Nem igaz, hogy a másé vagy. Az enyém vagy, minden jognál -erősebbel. Beeresztettél! Nem megyek el. Ide várlak a karjaimba, a -szivemre. Szeretlek, szeretlek!</p> -<p>És kiterjesztette a karjait. A gyertya lobogott a félig nyitva -hagyott ajtón beáradó széltől. Az eső hangosan zuhogott. Anett -érezte, hogy az ereje elhagyja; a feje zugott, a nézése bizonytalan -lett s a teste oly gyönge, erőtelen, mint az a pehely, melyet a -szél karjaira vesz.</p> -<p>Ekkor a hangos szóra a fiucska fölneszelt az álmából, fölnézett, -kerekre nyitotta a szemeit és hangosan fölsirt. A kacsóit fölemelte -és ijedten rivallta:</p> -<p>– Ne… ne…</p> -<p>Az arczocskája egészen eltorzult ahogy csak kifért a torkán, -üvöltött sirva.</p> -<p>Anett önkénytelen mozdulattal a gyermek fölé borult s -érthetetlen gagyogással csititotta.</p> -<p>A gyermek visitva kiáltotta: <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– Menj… menj.</p> -<p>Dénes kikelve magából, fenyegetően az ágyhoz szökött, megragadta -az ágy fáját, fölemelte és lecsapta, hogy csattogott.</p> -<p>Az ütődésre fölébredt Anettben az anya.</p> -<p>Egyszerre és teljesen fölébredt, fölemelkedett, mint a veréb, a -mely fiókját védi a komondor ellen és szikrázó szemmel állott -szembe:</p> -<p>– Akarom, hogy elmenjen innen. A gyermekemre emelte a kezét? Az -ajtó ott van… Kitakarodjék innen. Megtiltom, hogy reám nézzen, és -takaradjék innen, és rögtön ebben a perczben. Ha nem fut innen -fölszakitom az ablakat és tolvajt fogok kiáltani, segitséget -kiáltok a rablók ellen… ki innen ki…</p> -<p>A karjával mutatta az ajtót.</p> -<p>A gyermek élesen orditott, egészen kiszederjesedett a -kiabálásban.</p> -<p>Dénes komoran, mint egy bika, amelyet drótostorral vertek meg, -nehéz léptekkel az ajtó felé ment. Aztán kiment.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Anett becsapta az ajtót utána és nagy zajjal bezárta.</p> -<p>Azután a mint visszafordult, meglátta a vizes <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> sipkát a -padlón. Mosolygott, lassan megnézve fölvette s az erős rácsos ablak -mögül igy szólt ki a gangra:</p> -<p>– Ott van-e Dénes?</p> -<p>A sötétben valami rekedt szótagok morajtak.</p> -<p>– Itt a kalapja vitéz ur! Nem kell vesztegetni a drága sipkát, -pazar vitéz ur! Aztán az eső is zuhog künn… Itt benn jó idő -vagyon.</p> -<p>Aztán bezárta az ablakot.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/4.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch6.png" alt="" title="" />A TARVÁSÁRI -BUCSU.</h2> -</div> -<p>Egy nyárra töméntelen ember gyült össze a tarvásári bucsura. -Meleg, fényes idő volt. A falu zugott az idegenektől. A város -kiköltözött a nagy napra. Laczi konyhákkal, áruló-sátrakkal tele -volt hintve a templomtér. A hegyoldalban a régi, romlott, pusztult -Tar-kuria tágas, füves udvarát belepték a szekeresek. Nagy zaj, -zugás, harangszó, muzsika volt a templom előtt.</p> -<p>A »szentföldről« a székely falusiak énekelve jöttek reggel; elől -a virágos fejü szüzek; utánuk az olvasót pergető öreg asszonyok; -hátul az ingujjban ballagó gazdák. A városi mesteremberek, az ősz -bajuszu, facsaros üstökös gombkötők, a kövér, veres mészárosok, a -munkában viseltes csizmadiák egész háznépeiket is elhozták. A bucsu -<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> nagy czéczó napja. Délelőtt az istené, -délután a vigasságé.</p> -<p>Hire járt, hogy Ferencz páter, a nagy barát, fog prédikálni a -bucsun. Érte sokan jöttek az ünnepre. A mesteremberek jól -emlékeznek reá. A hatalmas, szép, fiatal férfiura, a széles mellü, -vállas, öblös, érős hangu emberre, aki ugy beszélt a forradalomkor -a piaczon a muzsikuskut erkélyén, hogy megrészegedett, aki -hallotta. Honvédsapka volt reverendája felett, kokárda mellén, láng -a nyelvén s ha szólt, a városban megüresedtek a mühelyek s mentek -utána az öregek, a legények és mindenki, aki kardot csak birt. Hej! -micsoda világ volt az. A barát szegény falusi fiu volt. Ott -született Tarvásáron, a templom felett, egy kis zsuppos házikóban s -mégis gőgös nagyurak, aranyos, kényes dámák szálltak utána, mint -ahogy valaha a csillagot követték a három királyok Bethlehembe.</p> -<p>Tarvásárról ők ketten mindjárt a nagy idő elején mentek el. A -barát s a Tar kisasszony, a szépséges Katicza. A barát gyalog -szerel ment át a falvakon, szónokolva s vihart verve fel; a szép -Katicza fullajtáros batáron. A városba már kézenfogva mentek be, -kiabáló éneklő népség előtt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> -<p>És ott látták őket naphosszat a városban. Zászlókat vittek az -utczákon, szablyákat forgattak, énekelve mentek a menyecskék s -lelkesen riongattak a fiuk.</p> -<p>Néha gonosz hireket hoztak a csatatérről; özvegyek sirtak, -vesztes anyák, magasra emelt kezekkel, ajkukon kétségbeesett -szókkal: akkor Katicza patyolat kötényébe temetett arczczal -könnyezett; néha diadalról szóltak a hirek: Katicza féktelen -kedvvel ujjongott, énekelt s odaszórta öröklött vagyonát, hogy -felfrissitse az ő fáradt fiait. Néha megjelent a városban naptól -elsütött, füsttől fekete arczczal a barát is. A rátarti uri leány -ott a piaczon megölelte a lustos barátot: »Szép vagy, istentől -küldött vagy s én szeretlek« igy szólt hozzá.</p> -<p>– Beh egymásnak is termettek – mondták. De ez nem volt -szeretkezésre való idő.</p> -<p>S a fényes napok elteltek – a barát eltünt valamerre. Kinek volt -ideje akkor arra, hogy tudakozódjék az eltüntekről? Jó dolga volt -annak, akinek legalább az élete megmaradt.</p> -<p>Minden elmult, csak az emlékezés maradt meg.</p> -<p>… A mint a tarvásári völgyből felcseng vigan a harang, az erdei -árnyas uton ballagó bucsusok <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> a barátról beszélgetnek. -Mindenki tud valamit róla: hol senyvedt tömlöczben? hová dugták be -valahová a tótok közé? hogy lett csendes ember belőle?</p> -<p>Sokan jöttek az ösvényeken. Egy-egy öreg honvéd magyarázta a -dombról, hol állottunk Gálfalva mellett mi, hol törtek be az -erdőből az oláhok? merre futottak? ott állott a barát, a -négyszegletü arczu félisten, a kis lengyel ott ült szürkén a -dombon. Mintha csak a dob peregne fel a rezgő levegőn.</p> -<p>Por szállong a völgyből, vontatott ének hallszik fel s amint a -lombos ösvényekből egy-egy uj csoport bukkant ki utra, oda fülelnek -a dalra s halkan dudolták tovább a felsiró nótát. Szekerek -döczögtek fel a hegyre, gyerekek csipegve, a tikkadt, poros -virágokat tépegetve szaladtak.</p> -<p>A nagyharang megkondult a templomban. A nagymisére hiv. Mindenki -sietett lefelé a nyüzsgő aljba.</p> -<p>Akkor csendes lépéssel egy magas, száraz, csontos hölgy lépett -ki az erdőből az ösvényről. Nehány gyermek követte messziről. A -bucsusok megálltak egy perczre, hogy megnézzék.</p> -<p>– Nézd csak Tar Katicza, a boltos is kibujt <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> a napra, – -mondta az egyik s vigan nézett rá. Mi csalta ki? vajjon?</p> -<p>– Szellőzteti – kaczagott egy menyecske – a menyasszonyi -köntösét szellőzteti.</p> -<p>– Csend – mormogott egy öreg ember – ez a katona-leány a -forradalomból. Azt ne nézd, mi lett belőle, arra gondoj, a ki -volt.</p> -<p>A jövevényen óságos fehér selyemköntös lógott. Sovány derekától -a földig apró fodrok libegtek. Vállán megsárgult máslik, neczolt -keztyükbe takart kezében parazol, amelyiket legyezővé alakitotta. -Ruhájának hajtásai sárgán szaladtak végig a szöveten, mintha csak -az egész hölgy rég-rég óta egy fiókba bepakkolva állott volna. Némi -feszességgel lépkedett; sovány nyakát emelve, kereken nézett szét a -hegyekkel szegett völgyre. A Tar-kuriára vetette szemét… romlott -falai, alázatosan, fedél nélkül néztek le a piaczra, elvadult, -összenőtt kertjével együtt. Katicza kissé lehunyta szemét s -megbotorkázott.</p> -<p>– A lába alá nézzen kisasszony – csippent fel egy hamis -gyermekhang. A vén leány elborult arczczal nézett a vásott, kaczagó -gyermekekre.</p> -<p>… Ott született… Apja ott a hársos alatt szokott ülni… -vadászatra amott az oldalon szoktak <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> indulni kürtszó mellett… Nem -a kopók csaholása hallszik-e?</p> -<p>Ha medvét lőttek, ott szoktak ravatalt állitani. A székely -hajtók hozták fenyőágakon. Szurokfáklyákkal állottak körülötte… -Mintha kesernyés szaga szállongana ide.</p> -<p>A por, Katiczát meglepte egészen. Fehér köntésének ránczai -megteltek. Tar Katicza szemérmesen megrázza.</p> -<p>– Hadd segitsek – ingerkedtek a gyermekek s oda siettek, mintha -segiteni akarnának.</p> -<p>– Odább – riadt fel Tar Katicza. Ah! a gyermekek. Ez utálatos -békák. Arczátlan nézésük hányszor bőszitik fel. Katicza tart a -kinevetéstől. Tán őt ki is kaczagja mindenki. Pedig, ha óvatlanul -apróság betéved az ő kis boltjába: látni kell, hogy kapja fel, mily -mohón, mily szenvedélyesen ölelgeti, mint szorongatja, csókolgatja: -»Kis rügyecském, kis bolondocskám, édes madaracskám«, igy gyügyög -neki, mig csak siróba a gyermek nem fakad. Neki egy csepp sincs. -Mint csak az árnyéktalan jegenyék ott alant, melynek nincs se -virágja, se gyümölcse.</p> -<p>– Odább – riadt fel Katicza a gyermekekre komoran. Szeme nem tud -betelni azzal a <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> képpel ott alant. Nem járt <i>attól -fogva</i> erre felé, ahonnan batárban vitték el valamikor. Minden -domb, minden fa ismerője. Álmában látta csak azóta.</p> -<p>Hová lett a dali szép barát, akivel kézen fogva járták be a -falvakat, a várost? A Maros partját, a füzest, hol álmaikat -szőtték.</p> -<p>Ekkor igy gondolkozék: »Vajjon megismerne-e, aki régen látott -engem?« És ugy felpirult egész homlokáig.</p> -<p>Vajjon nemcsak tegnap történt-e mindez? Egyszerre eleven lett -előtte minden. Az emberek előtte járnak, énekelnek, zugnak az -aljban s ott fog beszélni ismét, istenem! a barát, a hatalmas -férfiu.</p> -<p>Mintha csak megnőtt volna a vén kisasszony, ugy megemelkedik. -Szekér jött utána és kikerüli, mert Katicza ki nem áll előle: Itt ő -az ur. Ősei ott laknak. Itt Tar – az urak.</p> -<p>Ah! a kis boltot elfelejti, ahol esztendők óta a gyertyát -pakolja a lánczczal megkötött kősót, ahonnan szerezi soványdarab -kenyerét.</p> -<p>Katicza egyenesen, mereven ereszkedik le a völgybe, meg se látja -az incselkedő gyermekeket, a ballagó, zekés székely bucsusokat… itt -őseiből való anyag él egy-egy cserefalevél zöldjében, a fenyőfa -érdes derekában. Szeretne felkiáltani: »ide <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> való -vagyok, tulajdon abból a jófajta matériából, amiből ti -lettetek.«</p> -<p>Fellengzve, lelkesedve a laczikonyháig igy ért a bucsusok -közé.</p> -<p>– Megfüstöli kisasszony a szép habitusát, a lábasok miatt – -szóltak hozzá a pecsenyesütők.</p> -<p>Katicza kissé összébb huzza magán a köntöst. A gunyos -tekinteteket észre sem veszi.</p> -<p>Mert ez a köntös ugyanaz a régi, fehér köntös, melyet egyszer -halottas diszéül varrt valamikor… Szépen azt elzárta, őrizte, hogy -egyszer majd eleihez méltó ékességben hagyja el benne ezt a -siralomvölgyét… Mirtus koszorut tesznek majd homlokára, szüzeknek -illően… De hát megváltoztak az idők… Ime mintha a sirok nyiltak -volna meg, és dali lelkes társa, a barát, feltámadt s az Ur igéit -hirdeti ismét. Katicza felöltötte hát féltett fehér köntösét, hogy -még egyszer szép legyen előtte mint valaha, mikor kézen fogva -mentek a dicsőséges utra, katonát toborozni.</p> -<p>Proczessziók jártak a piacztéren kék selyemzászlók alatt. Az -ének zug a Boldogasszonyhoz:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">»Magyar népedről, -örökségedről<br /></span> <span class="i0">Ne felejtkezzél el, -szegény magyarokról.«<br /></span></div> -</div> -<p>A harang énekel a toronyban. Egy reszkető <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> hang -dicséri a Szeplőtelent: »Oh elefántcsont-torony: Mária« és sirva -rebegi a búcsus: »Könyörögj érettünk.« Beteg szegény asszony -morzsolja az olvasót s reszketeg ujjai között fogja a viaszkart, a -viaszlábat, melyet a Szeplőtlen képére helyezi, hogy szeme előtt -álljon a közbenjárónak, s ne felejtse el őt.</p> -<p>Valami falusi banda recseg. A Tar-udvarból csikaját elvesztett -ló röhög fel. Gyenge füst szállong fel az üstök alól. Tehén bőg s -porban uszik a bucsusok lábai alatt az országut.</p> -<p>Mikor Katicza a templom elé ért, szinig tele volt már a nagy -hajó. Katicza az ajtó előtt állott meg. Csak a fejek erdeje -látszott ki.</p> -<p>Katicza bátran indult be a templomba.</p> -<p>– Veszteg álljon – szólt ki egy durva hang, ne taszigáljon.</p> -<p>– Be akarok menni – szólt indulatosan.</p> -<p>– Nézd a keszeg maskara – mondták méltatlankodva. Hát hol fér -be? Üljön egy seprüre s azon lovagoljon be.</p> -<p>Katicza indulatosan nézett a beszélőre, de akkor mély, recsegős, -ismerős prédikáló hang szólalt ki a templomból. A vén leány oda -támaszkodott a templom ajtajához. Szédült volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>A nap élesen tüzött oda. A piaczon a zaj meg-megujult. Dinnyés -szekereket rohantak meg, a leányok vihogtak boldogan.</p> -<p>Az erős szó dörgött benn a templomban. A zugásban nem lehetett -érteni. Ah! mint tünnek el a semmibe az esztendők e hangra Katicza -előtt. Mintha megfiatalodott volna hallatára; a keze önkénytelenül -elényul, mintha egy meleg, erős kezet keresne, hogy azt megfogva, -menjenek odább a felzajgott nép közé az utczára… lelkesiteni őket… -a puskagolyó elé… a hazáért.</p> -<p>Mig a barát beszélt benn, a hegyek felé fekete felhők -tolakodtak. Gyenge szellő nyargalt át a völgyön, aztán egy perczig -csendes, imádkozó morgás hallszik s az orgona ismét felzúg a -templomban. Egy-egy kövér esőcsepp csepent a porba.</p> -<p>A nyitott ajtón tolakodni kezdtek ki a búcsusok. A piacz -nyüzsögni kezdett, mint a megcsapkodott hangyaboly. A sátrak -megteltek egy percz alatt. Az eső mind sebesebben eredt meg. A -templomból taszigálták ki egymást. Csak az orgona szólt -nyugodalmasan, fennen.</p> -<p>Amint kiürült a templom, Katicza belépett az ajtón. Nehéz szag -terjengett, a tömjén is érzett még. Gyertyák lobogtak az oltárokon -s a Szeplőtelen <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> arcza képe körül. A papok fehér -karingekben vonultak be a sekrestyébe.</p> -<p>Katicza kábult volt. A lélekzete rövidebb lett, a szive erősen -dobogott. Hát látni fogja ismét őt! Szeretett volna átmenni a -templom hajóján, hogy felkeresse, de nem tudott volna megmozdulni. -A falhoz szorult… reszketett.</p> -<p>Akkor a sekrestye ajtaján egy széles, kövér férfiu lépett ki; -lustán nézett körül s aztán megindult a hajón át. A deszkapadlat -döngött lábai alatt. Széles, husos, veres arcza fénylett az -izzadtságtól. Puffadt orra körül a mély ránczok verejtékeztek; -izzadság-gyöngyök peregtek le. Széles, bikanyakát kiszabaditotta a -gombok közül; veres, kövér kezei nagy potrohán feküdtek keresztbe -fonva. A nagy ember vonszolta, ellágyult testét az ajtó elé s a -lépcsőre lépett.</p> -<p>Akkor megfordult egy hangra, mely nevét mondta:</p> -<p>»Ferencz!«</p> -<p>A barát megállott s merően nézett Tar Katiczára.</p> -<p>– Nem emlékezik reám?</p> -<p>– De hogy ne? – Aztán fanyarul hozzátette: Tar kisasszony ugy-e? -Tán »kisasszony« <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> ugy-e? S él-e még? Akar tán valamit a -kisasszony?</p> -<p>Aztán egykedvüen kinézett a suhogó esőbe s visszatért.</p> -<p>– Nagyon kihevültem a beszédben. Csak hallotta tán a beszédemet? -Csak még érünk tán valamit? Mi? De az eső esik… nem jó ez a -kimelegedett embernek. S a kisasszony is gyöngén van öltözve. -Féljen a hüléstől!</p> -<p>Ő maga pedig letörülte ismét veres orczáját; begombolta -izzadtságos nyakát; zsebkendőjét a torkára facsarta s egykedvüen -visszaballagott a templom hajóján. Mégis egyebet gondolt, s még -egyszer visszafordult. Katicza sóváran nézett reá.</p> -<p>– Ebédelt a kisasszony? A gvardián szivesen látja a búcsusokat… -Itt jól főznek… jó erősen… kissé kövéren… A pincze, mondhatnám, -kitünő. Aztán suhog az eső.</p> -<p>És egyebet semmit.</p> -<p>Katicza lehajtotta fakó arczát a melléig. Visszahanyatlott a -falhoz. Felsóhajtott.</p> -<p>Aztán egyszerre kiegyenesedett s hirtelen megfordult, hogy fehér -fodrai meglibbentek. Aztán szaporán az ajtónak indult és kisietett -az esőbe. Künn szakadt a viz. <span class="pagenum"><a name= -"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Hová? hová fusson? Halottas fehér köntöse egy percz alatt -átázott s sovány testéhez tapadt.</p> -<p>A templom előtt egy szenes székely szekér döczögött csendesen. -Katicza szólani akart neki, de érezte, hogy sikoltani fog; a -torkához kapott hát, hogy elfojtsa. Csak intett a székelynek.</p> -<p>A tömzsi ember kaczagva nézett rá.</p> -<p>– Ide tetszik felülni ténsasszony? – kérdezte gonosz arczczal. -Nem tanácslom, mert a szénpor bemázolja a habitusát.</p> -<p>Katicza hangtalanul lépett fel a felhérczre.</p> -<p>Vége… vége mindennek, már nem maradt semmi a világon. Még az -álomnak is vége… vége van.</p> -<p>A szenes székely gonoszkodó arczczal megcsapkodta a lovacskákat. -A szekér a köves uton nagyokat döczczent; a szénpor felszállt. A -búcsusok a sátrak alól kaczagva nézték.</p> -<p>S aztán igy emelkedtek fel a hegyen. Az eső csapkodott. A -bikkesben szél szaladt át s hozzá verte kegyetlenül a lombokat a -fehér, vén leány arczához. Fekete vonalak támadtak képén.</p> -<p>A székely megütődve nézte meg.</p> -<p>– Ej! édes asszonyság, ez a csuf idő beteggé teszi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Oda se neki.</p> -<p>De, mert a nézése olyan dúlt volt s mert az eső szakadt, a -székely kivette kék nagy, babos zsebbevalóját s ráteritette a vén -leány őszülő fejére. Valami leli, mert reszket a szerencsétlen. -Katicza nem is tudott róla.</p> -<p>A hegy aljában már mosolygott ismét az ég, illatok szállongtak a -virágos mezőn. Madarak csippentek fel.</p> -<p>Aztán beértek a városba s a kis bolt ajtaja előtt állottak -meg.</p> -<p>Katicza belépett.</p> -<p>– Vége… rebegte. Ez volt az egyetlen szó. Aztán lehullott szüzi -ágyára.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/4.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch5.png" alt="" title="" />A BIRTYÓKA.</h2> -</div> -<p>Gyergyóból került közénk egy szelid, jó fiu, akit Dulbuk -Vilmosnak hivtak. Szép fehér arczu, szénfekete haju, szemérmes, -ábrándozó örmény legényke volt. Buzgó katholikus faluból jött, ahol -a legelső ember a tisztelendő s ahol egyetlen egy ellenségtől -remegnek: az ördögtől.</p> -<p>Nagyon jó tanuló volt, a leczkéjét örökösen tudta; kivülről, -belülről, betüre. A vásottságnak árnyéka se volt benne. Nem -játszott velünk, hanem félrevonult a zajos mulatságoktól. Még -bosszantani se lehetett, mert oly alázatos szelidséggel tért ki -előlünk, hogy szégyeltünk keserüséget okozni neki. A piaristák igen -szerették őt, – mi csak türtük.</p> -<p>A papoknak ugyancsak volt okuk reá. Mert Vilmos áhitatos, -imádkozó fiu volt. Ő külön oltár elé térdelt, ha mi a padokban -ültünk, ottan-ottan <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> taszigálódva. A bőjtöket megtartotta hüen -és gyónt minduntalan, hogy rendben legyen a lelkiismeretével. Oly -mértékletes volt, hogy ha valami netán izes falat került a -konviktus asztalára, Vilmos szájához vitte a finom falatot, aztán -felnézett az égre s letette a villáját, eltolva a tányért.</p> -<p>Bizonyosnak látszott, hogy pap lesz… de még se lett az.</p> -<p>Csak a női incselkedésekkel szemben volt Vilmos igen szilárd. Az -édes anyjának megcsókolta a kezét, de leánytestvérének az ajakát -már nem, még a bucsuzáskor sem. Az élő veszedelem a földön a nő… a -vérforraló.</p> -<p>Különben, hogy valaki megkisérteni akarta volna, azt ma sem -képzelem. Nagyon esetlen volt Vilmos az ő hosszudereku -magyarkájában, amely ruhadarab rendeltetése szerint fekete kellett -volna, hogy legyen, de nem volt az, hanem hol zöldes, hol vörös. És -hegyesorru csizmáit is a gyergyai mester szabta s csárdás -kalapjainak párját azóta se láttam. Nagyon szegény volt a Vilmos -anyja, akitől nem telt jobb holmira.</p> -<p>A nyolcadik iskolában Vilmos preczeptorságot kapott, ahonnan -valamicskét szerezzen a nélkülözhetetlenekre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> -<p>A papok betették Vilmost egy gazdag fogadóshoz, hogy haszontalan -fiacskáját tanitsa; s hogy rendbe tarthassa a vásott kölyköt, oda -kellett költöznie.</p> -<p>Egy égetni való parázsszemü kis fruska fogadta Vilmost a -korcsmáros házában:</p> -<p>– Maga akar tanitani minket?</p> -<p>Szégyenlősen felelt:</p> -<p>– Nem. A fiucskát fogom tanitani.</p> -<p>– Hát mit is tanulhatnék én, magától?</p> -<p>Ez az »én« egy kitanult perszóna vala. Oly apró lábacskáju -(csoda, hogy birta!), fehér kis kezü, igen arányos testü, fekete -szemü leány volt s az egész oly könnyü személyke, hogy a szárnyas -madárkára emlékeztette az embert. A mesterségére nézve olyan félig -házikisasszony, félig pincérnő-féle volt. Fizetést kapott, de ugy -parancsolgatott, mint egy urnő. A fiucskát ő öltöztette s a -vendégeket (ugy dörzsölődött hozzájuk, mint egy macska) szolgálta -ki.</p> -<p>E kaczér perszonáról különben e történetben kevés szó lesz, óh! -legyenek önök nyugodtak, szemérmes, tiszta olvasók!</p> -<p>– Hol lakik az a gazember kecske, aki magára ruhát szab? -kérdezte Vilmostól, ha lehetetlen magyarkáját <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> látta. A -csizmáit melyik csavargótól örökölte? Igy incselkedett Vilmossal; -keseritve őt.</p> -<p>Máskor igy gyötörte:</p> -<p>– Jó-e a lelkiismerete? mert nem mer a szemembe nézni. S ha -Vilmos a földre szegezte tekintetét, félvállról odadobta: »pedig -szép szemei volnának« – s azzal elszaladt. Vilmos majd elsülyedt -szégyenében.</p> -<p>A korcsmáros kölyke egy izben eltörte a lábszárát. Ágyba került -s nagyon nyögött. A fruska napközben ápolgatta a kölyköt, mig -Vilmos az iskolába járt, de este, mikor vendégekkel telt meg az -ivó, a leány a korcsmában sürgött-forgott. Vilmos viszont a beteg -mellett imádkozott. A leány (Cziczának hivták; Katiból kényeztetve) -néha felszaladt, megsimogatta a gyermek arczát s nagy frissibe -megczirógatta, megveregette a Vilmos képét is.</p> -<p>– No nem eszem meg, nevetett a piruló legényre s azzal -visszaszaladt.</p> -<p>Vilmos imádkozott volna tovább is, de (hiszen önök, akik -fiatalok voltak, tudják) szórakozott lett e simogatásra s ahelyett, -hogy tovább dicsérte volna az Urat, mind azt az egérjárásra hasonló -neszt ügyelte, amilyent a Czicza csinált, mig a grádicson -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> föl-fölszaladt. Nagyon bájos volt, -anélkül, hogy szép lett volna. Illett neki minden.</p> -<p>Egy ilyen este, amikor elbágyadt Vilmos az éjszakázásban, azt -kérdezte tőle Czicza:</p> -<p>– Nem vagyok-e csinos? Mindenki dicsér – hát magának miért nem -tetszem? s mért nem mondja, ha csinos vagyok? Ha matuj volna s rám -se nézne, érteném. De egy ilyen csinos fiu, hogy nem néz reám? -mikor pedig én akarom. Ez földühösiti az embert. Nézzen reám, -hallja! Nem formás ez im az arczom? a derekam? Eh! Élhetetlen!</p> -<p>Tán fülemile esdekelt, tán a tücsök czirpelt, tán a sejtelmes -sötét, a keritő éj… ők a hibásak, a bünösök abban, hogy ez az -ártatlan, szegény jó Vilmos másformáju fiu legyen, amilyenné lett – -ez estétől fogva.</p> -<p>Mert Vilmos (mily elevenen látom még most is) ennekutána úgy -elromlott a nyolcadik osztályban, hogy alig tudtak ráismerni. -Készületlenül jött a leczkére, s oly fáradt szempár nézett ki a -sápadt fejéből egy jól megkötött lila másli fölött, hogy sirva -nézne rá az anyja is… Csak imádkozni tudott még. A mellékoltár -előtt a téli reggeli istentiszteleteken ott térdelt, törve a -kezeit, leborulva a homlokát, a hideg kőig hajtva, s ha mentünk a -csöngetyüszóra <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> az iskolába, vörös volt a szeme a -sirástól. A professzorok gyöngéd elnézéssel bántak vele, s mi még -kevésbbé bosszantottuk, bárha kegyetlen gyermekek voltunk. Mert -Vilmos oly kimerült volt, mint az a cserebogár, amiből malmot -szoktunk csinálni, amikor már halálra válva alig vergődött.</p> -<p>Tavasz végén az irásbelieket csináltuk az az érettségire. A -magyar dolgozatra ezt kellett kidolgozni, hogy: »a munka nemesit«. -Vilmos tehetetlenül rágta a pennanyelét. Egy árva gondolata se -volt. Vette a kalapját s kiment. A professzor rászólt. Vilmos oly -esdeklően nézett rá, hogy megsajnáltuk.</p> -<p>– Nagyon fáradt vagyok – ennyit mondott…</p> -<p>Mert akkor reggel nagybetegen hagyta odahaza Cziczát. Nála járt -az esze, amig dolgoznia kellett volna. Mire hazaért, csak alig -suttogott a tökéletlen leányzó.</p> -<p>– A <i>gyermeket</i> a bölcsőben el ne hagyd – tördelte, ugy -felejtsen el tégedet a nagy Isten, amint te elhagyod őtet… Már -végem van. De megvártalak, hogy még egyszer beszéljek veled s reád -bizzam a gyermekünket.</p> -<p>Nagyon erőlködött. A maga akaratából élt, hogy még egyszer -beszélhessen Vilmossal. Valami <span class="pagenum"><a name= -"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> száraz, határozott, -parancsoló, bárha tompa hangon beszélt:</p> -<p>– Számon tartom a másvilágon: mit teszel a gyermekünkkel? -Engemet felejts el és ő se… ő se… tudjon rólam. Jó. De a gyermekért -te élj és érette dolgozzál. Becsületes leány legyen. Tanitsd meg -imádkozni, amit én… én… én – honnan tudjak én?</p> -<p>Aztán összecsukódott a szeme, mint a déliglátó kelyhe, ha a nap -fénye rátüz.</p> -<p>Az érettségi persze kutba esett.</p> -<p>Hiszen a veres leányka rivalgott a bölcsőben. Mindenféle -szalagok voltak a főkötőjén, és a bölcső takarója tiszta rózsaszinü -selyem volt, és a pólyakötője stikkelt – de egy falat kenyérre -valója sem volt. A korcsmáros temettette el és annyi sok czifra -leány ment a temetésére sirva, – de a csecsemőnek senkije se volt a -világon.</p> -<p>Még egy-két napig ott nyávogott a korcsmárosnál, aztán egy -közeli falusi parasztasszony elvitte dajkálásba. A korcsmáros -fogadta. Vilmos nagyon szégyelte őt.</p> -<p>Még a temetésen se volt ott Vilmos, hanem a menetet messziről -kisérte, hogy amint a temetőből visszatértek, a czifra leányokkal, -szembe ment. <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> Egy kövér, nagymellü hölgy féloldaloslag -ránézett s hangosan igy szólt a társának, Vilmosra mutatva:</p> -<p>– Ez a becstelen <i>az</i>, látod, <i>most</i> jött…</p> -<p>Vilmos ugy tett, mintha nem is hallotta volna, egy közönyös -sétáló himbáló járásával haladt odább. De a temetőkert ajtajánál -görcsös sirásba kezdett, amikor már senki se látta.</p> -<p>A gyermekeket minden nap meglátogatta. Hajnalban kelt föl s ment -ki a közeli faluba, s mire fölébredt a város, visszatért.</p> -<p>A gyermek hitvány semmiség vala. Nem is sirt valami nagyon, csak -nyöszörgött s álmos kis macskaszemeivel alig pislogott ki a -világba, ránczos kezecskéi máslis reklijében alig mozdultak -meg.</p> -<p>Azonban tán valaki sugta a gyermeknek – (oly száj, amelynek -hangját meg se érti senki az élővilágon más a fonnyadt csecsemőn -kivül) egy nap megfogta a Vilmos ujját, amint a keze a bölcsőn -pihent. Megfogta érezhetően. – Vilmos igen ostobán nézett a -gyermekre s mikor az ujját eleresztette, annyit dörzsölte a -nadrágjához, hogy piros lett egészen. Az uton amig hazatért is, -mind külön tartotta ezt az ujját a többiektől s a levegőbe beszélt -a senkinek, értelmetlenül, mint egy bolond.</p> -<p>– Nem hagylak el… nem, nem. Mintha <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> vásárt -csapott volna velem. Kezet adott. Gilt. Áll a vásár. Én -megtartom.</p> -<p>Az a kis diák, aki még soha semmit se akart, szegődést igy -csinált a névtelen csecsemővel s valami egészen szokatlan melegség -melegitette meg. Férfiasabbnak, erősebbnek érezte magát. A gyermek -megfogta az ujját!… Nincs kihez támaszkodjék? Jó! Ne félj! Dulbuk -Vilmos nem hagy el tégedet.</p> -<p>Az anyjára némi tartózkodással gondolt, azt hiszem, egy kissé -félt tőle. Önkéntelenül meghajolt előtte. S bárha majd megfuladt a -gyönyörben, ha köntösének fodrához ért is, nem vágyott utána, ha -nem látta. De a gyermek, más… A szivét kitárta előtte. A csecsemőre -gondolt; akármit csinált, róla álmodozott; a nyöszörgését, őt -hallja. Egy élő lélek… meleg kis test, félénk, fátyolozott apró -szemek, száj, mely édes szóval fogja <i>őt</i> hivni… Ah! nincs -hozzá fogható kincs több e földi világon.</p> -<p>Bátran érte nekiment Vilmos az életnek. Neki buzdult: vivni érte -bármi veszedelemmel szemben. A legalacsonyabb munka érette könnyü -és kedves. Érette törődni, nőni érette: – a gyermekért, ki erővel -megfogta az ujját. Nem hagyja el!</p> -<p>Vilmos megkopogtatott érte minden ajtót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> Czégeket -festett külvárosi boltosoknak; egész éjszakákon át másolt a -prókátoroknak és leveleket irt a szerelmes cselédeknek virágos -levélpapirosokra.</p> -<p>Akkor a Sors meglátta ezt a verejtékező ficzkót… meglátta és -rácsapott.</p> -<p>Egy hajnalban, amint kifutott Vilmos a falucskára, hogy -megsimogassa a gyermek vézna arczocskáját, a gyermek fel se -pillantott s ránczos kezecskéje tehetetlenül csüngött le a -párnáról.</p> -<p>– Oda van, mondta a dajka.</p> -<p>– Oda?… Mit mond?</p> -<p>Reácsapott s felrázta. A gyermek fáradtan felpislantott, -lehunyta szemeinek hitvány takaróját, amely olyan volt, mint egy -fülledt rózsaszirom.</p> -<p>– Mit akarsz? mit? kiáltott reá.</p> -<p>– Megöli őt…</p> -<p>A gyermek tehetetlenül pihegett, hang nélkül tátotta a száját, -mint egy verébfióka, amelyet a fészkéből valami rossz gyerek kivert -a rögös földre.</p> -<p>Akkor ott ült mellette Vilmos egy harapás, egy ital viz nélkül -estig. Hogy meghidegedett az apróság, hazamenve az uton az erdőben, -amint felszökkent nagyfényesen a csillag, felfenyegetett az -égre:</p> -<p>– Te kegyetlen, rettenetes, én megtagadlak ott fenn, ki -trónolsz. Hát kellett-e neked ez ártatlan? <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> Irigyelted -tőlem? Te borzasztó. És itt hagysz engemet már egyedül, -egyes-egyedül… Jaj.</p> -<p>És öklét rázva, orditott mint egy farkas, amelyen halálos sebet -vert a golyó.</p> -<p>Sötétben, amint haza ért, a régi gazdájának a korcsmájában -hangosan énekeltek. Vilmos betért. Berugta az ajtót keményen s -lecsapta magát egy asztal mellé… Az öklére hajtotta a fejét és -ivott.</p> -<p>Másnap is oda tért. És igy tett azután is. Egy hét mulva -megcsókolta a cigányokat és énekelt a muzsikájuk után. Ha -hozzászólt valaki, parasztoskodott. Szemtelen, kötekedő lett s -valami verekedésbe elegyedve egyszer, a városszolgák bevitték a -tömlöczbe.</p> -<p>Aztán ezt az életet nagyon megszokta.</p> -<p>Ki se szokott belőle soha…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Birtyókának hivják nálunk azt a tökéletlen szilvát, amelyet -valami nagy nyavalya bántott bingyó korában s megsárgulva, -összetöpörödve hull le… Olyan a formája, amilyen a szilva… van -magva, formája, de kicsinek marad és kicsi, izetlen, rossz.</p> -<p>Igy hullott le Dulbuk Vilmos, mint a birtyóka.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch1.png" alt="" title="" />ELKÉSETT.</h2> -</div> -<p>Mimi néni soha se volt szép, de mégis annyi sikert aratott, a -mennyit csak akart. Ügyes, kivánatos volt. Kissé darabos az arcza, -húsos az ajaka, a szemei nagyok; de a bálban, a nyers női -test-tárlaton feltünést keltett a karjaival, mellével, vállaival. -Melegség, szilajság áradt belőle; ingerlő alattomossággal tudott -mosolyogni, s ha kaczagott, rebegtek az orrczimpái. Hangosan -beszélt, szélesen gesztikulált s erősen lépett. De érdekesen tudott -suttogni s ha tánczolt, repült, mint a madár.</p> -<p>Az ura sokkal öregebb volt mint ő: a becsületes, jámbor Gergely -bácsi. Mily jó és csendességszerető volt! A feleségét csodálta. Igy -szólt hozzá: »Enni való vagy!« ha szépen felpiperézte magát, mikor -az utczára készült, kedvtelve <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> ugy csettintett, mintha egy -kövér bárány farktő darabot vinne a szájához. Ő sohase haragudott; -gyomrával, lelkiismeretével rendben volt s ezek mián igen nehéz s -lusta lett. Pipált, kontemplált, szunyókált, sokat imádkozott, igy -töltve a napokat.</p> -<p>Szerette, ha a felesége társaságot gyüjtött, hogy a -tökéletessége annál inkább kitünjék. Mimi válogatott formátlan -fehérnépekkel barátkozott, az igaz. Trónolt közöttük s -büszkélkedhetett vele a bácsi. Ilyenkor sok édességeket ettek -uzsonára, a miket a bácsi felettébb kedvelt. Ideális finom -vacsorákat ettek, ha valami előkelő vendég látogatta Mimit. -Ilyenkor a kapu előtt sétifikált Gergely bácsi, hogy elhessegtesse -a netán alacsonyabb állásu vendégeket. »Ne menjünk be – igy szólt, -– mert a báró ur mulat a feleségemmel; ne zavarjuk őtet!« Mikor -teljesen besötétedett, persze behivták a vacsorára Gergely bácsit s -jól lakoztak.</p> -<p>Egy bálban (mily bóditó volt Mimi! nagy rózsával hullámos erős -fekete hajában, mályvaszin selyem köntösbe beleszoritva pompás -testét) ismerkedtek meg Bekével a finánczczal. Ez urat akkoriban -tették át hozzánk s nagy kedveltségre tett szert hamarosan e -gavallérfajta, vadász, tánczoló, jó mulató ember. A haja már -gyérecske volt, de még <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> hajlós a dereka s a dreisrittet -nagyszerüen tánczolta. »Lefestetni való vagytok«, igy kedveskedett -Gergely bácsi a feleségének. Ők többnyire egymással is tánczoltak, -a publikum pedig megtapsolta őket.</p> -<p>Hamarosan összebarátkoztak. Nagyon illettek egymáshoz. Nap nap -után együtt töltötték az estéket.</p> -<p>Igazi jó pajtások lettek s Gergely bácsit mindketten -kényeztették. Megfogták a kezeit kétfelől s szentirásnak vették, a -mit mondott. A jó vacsorákon figyelemmel őt traktálták, a -legzsirosabb falatokat az ő tanyérára rakva. Igaz, Mimi egyebekben -kissé megszoritotta a háztartást, mert több költséget igényelt a -kedves uj barátság, de ha jött Beke, az asztalon volt mindaz, mi -szemnek, szájnak kedves vala s ilyenkor Gergely bácsit mindig -odahivták. Tehát a bácsi igen örvendett a kedves vendégnek, sőt ha -netán egy-két napig kimaradt (tiszta rut önzésből), fölkereste: -»Elkerült minket barátom uram, igen nélkülöztük.« És ekkor Beke ott -töltötte az estét. Mimi megölelte a Gergely bácsi fejét a -kedvességeért, s oly megelégedetten turbékoltak Bekével egy -szögeletben, hogy azt öröm volt látni. És természetesen nagyon -finom vacsorát ettek.</p> -<p>Eleinte persze nálunk mindenféle gonoszságokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> -gondoltak e barátságról (tán mondtak is), de később megszokták. Ám -a bácsit, e jó embert, nem bántották. Soha sem szóval, sem -tekintettel nem kedvetlenitették, sőt némi megkülönböztető -gyöngédséggel bántak vele.</p> -<p>Az évelődés oktalanság lett volna is. Mimi is jól tudta: mi -illik, mi nem, Gergely sem engedné, hogy botránkoztassa a világot. -Még a sétatérre se mentek magukra. Mindig velük volt Csókné, a -szótalan, sovány gazdag özvegy, a Mimi testi-lelki jó barátnéja; ők -hárman jártak elül s hátul ballagott a bácsi, nagyon szép -társaságot alkotva. Mimi kedves modora bearanyozta természetesen. -Csak a rossz akarat találhatott valami kifogásolni valót.</p> -<p>A következő tavaszon azonban némi egyenetlenség furakodott a kis -társaság közé. Csókné el-el maradozott tőlük. Beke is többször -kivonta magát a társaságból olyankor, ha Csókné is távol volt. -Ennek okát Gergely bácsi semmiképen sem tudta kieszelni. Kis viták -támadtak Mimi és Beke között. Mimi boszusabb lett, s szótlanul -megült tünődve egy helyben, sőt türelmetlen lett Gergely bácsival. -Akárhol volt, utban állott; ha szólt, alkalmatlan időben szólott. -»Valami hibát találsz <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> bennem?« kérdezte kedvetlenül. »Az -ördög veszi észre magát?« igy felelt Mimi. Az ördög! Nem jó az -Isten ellenfelének ajánlgatni egy kegyes lelket.</p> -<p>Az, hogy »magázta« Mimi, már rossz jel. Ha kedves volt, tegezte -a bácsit, Beke napokig is el-el maradt, s Mimi barátnéja, a sovány -Csókné mindenféle szalagokkal, dudorokkal felpiperézve -elkocsikázott az ablakuk előtt (ily czifrán még csufabb volt) a -nélkül, hogy benézett volna a barátnéjához.</p> -<p>– Az almásszürkék – ennyit szólt Gergely bácsi – a bonyhádi -ménesből valók.</p> -<p>Mimi mit se felelt. Később Gergely bácsi, füzvén a beszédet, igy -zavarta meg a csendet:</p> -<p>– A kocsi Hilberttől való; legalább 800 pengőt adott érte.</p> -<p>Ez ártatlan szókra elkeseredett arczczal elfordult Mimi néni s -két kövér csepp bugygyant ki a szemhéja alól.</p> -<p>A bácsi meglátta s elfacsarodott a szive e látványra. Hozzáment -s gyöngéden megérintette a Mimi kezét.</p> -<p>– Akarod, hogy kocsit szerezzünk?</p> -<p>Mimi haragosan elkapta a kezét s kitört.</p> -<p>– Mi kell már nekem e világon! Aztán sirva tette utána: S milyen -lenne is az a kocsi? <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>Letörülte a könyeit s valamikor alkonyatkor ennyit szólt:</p> -<p>– Mi igen szegények vagyunk ahhoz.</p> -<p>Még mindig a kocsin járt az esze. Gergely bácsi megnyugodva igy -felelt:</p> -<p>– Az igaz. De miért haragszik reám, kedvesem?</p> -<p>Ilyen kedvetlen jelenetek folytak le közöttük. Azelőtt hirből se -ismertek effélét. Gergely bácsi sulyosokat sóhajtott s a templomba -ballagott. Egyszer a financz tisztet találta az uton:</p> -<p>– Valami bánata van Miminek.</p> -<p>– Valóban? kérdezte Beke. Nagyon sajnálnám.</p> -<p>Gergely bácsi részvétlennek találta e feleletet s roszul esett -neki. Mily jó vacsorákat evett végig pedig a háládatlan. Mégis -kibékült vele, mert este akkor náluk volt s igen örvendtek -egymásnak.</p> -<p>Vacsora közben nagyon fölpezsdült a bácsi, s filozofálni -kezdett. Az egész világot boldognak szerette volna látni. Egyszer -váratlanul rontott Bekére:</p> -<p>– Meg kell házasodni barátom uramnak. Egyedül bolyongni az -életet – hát élet ez? Kutya <span class="pagenum"><a name= -"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> élet. Van-e szebb dolog, -ha az embernek van csöndes otthona, jól fütött szobája télen, hüs -szobája nyáron, jó felesége s egyébb ilyenfélék.</p> -<p>Beke bölcsnek itélte Gergely bácsit: »Ez igaz, igaz« mondta -mohón. Mimi néni mélyen, sötéten megnézte a tisztet, hogy bele -lásson, s hevesen ellene mondott.</p> -<p>– Hát nem vagyok-e én boldog? szavalta lelkesen a bácsi. Mi? Hát -cserélnék egy királylyal…?</p> -<p>Beke tréfára forditotta a beszédet.</p> -<p>– Hát mit tegyen az ember, ha már ezt az egy hölgyet elvette a -bátyám?</p> -<p>És érzelmesen rebegve sóhajtott. Arra elhallgattak ugy, hogy -csak későre melegedtek a beszélgetésbe. Jól belehaladtak az éjbe, -mikor elváltak.</p> -<p>– Én hivtam ide a barátunkat, mondta Miminek reggel.</p> -<p>– Hát nem magától keresett föl minket?</p> -<p>Ez estével elmultak a nyugodalmas napok.</p> -<p>Gergely valamiért alkalmatlan lett, utbanálló lett Mimi előtt. -Ezt éreztette is vele. Mit sem tehetett a bácsi, hogy balul ne -essék ki. Miért vajjon? Ő, a megelégedett, jó lelkiismeretü ember -szorongva érezte, hogy valami fojtós levegő nehezedett a ház -tájékára. Csak nem Beke bőszitette <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> föl Mimit a bácsira? De -miért tenné Istenem! A bácsi busult. Jó igyekezetét -visszautasitották. Az étvágya egészen elveszett. S az imádságban -szórakozott lett, »uh« kiáltott föl s keresztet vetett, hogy elüzze -az ördögöt. Erőltetett tréfáit meg sem mosolyogta Mimi s ha egy -cserép virágot vagy valami piperefélét hozott, alig nézte meg.</p> -<p>Egyszer a Csókné drága kocsijában Bekét látta meg Mimi s igy -sziszegett:</p> -<p>– A szemtelen.</p> -<p>Aztán a bácsihoz fordult élesen:</p> -<p>– Maga ajánlgatta neki, hogy házasodjék meg. Még megfogadja a -maga szavait. Van valami proviziója ebben az üzletben?</p> -<p>– Rosszul tettem? kérdezte szeliden.</p> -<p>Azon napon emésztette Mimi a jámbor férfiut. Prófétának nevezte, -ki jövendöl előre; aztán szamárnak csufolta. A szuszogása is -izgatta a vacsorán, s fölkelt az asztaltól. »Vén létére áll be -keritőnek? Nem szégyenli?« A bácsi szájából kifordult a falat. -Akkor rákiáltott:</p> -<p>– Egyék, igyék… ugy se egyébre való. Aztán a kés nyikorgására -felsikoltott. Igy gyötörte a szegény bácsit.</p> -<p>– Valamivel megbántottalak? rebegte aggodalmaskodva <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> s -melléje ment. Az asszony haragosan felugrott s bezárkózott a -szobájába.</p> -<p>A tavasz nagy lucskot hozott. Az ibolya szintelen, bágyadt s -illattalan lett. A napot csak vendégül tisztelhették -egyszer-máskor. Husvét másod napján a prédikáczió végén a -templomban kihirdették Bekét a sovány özvegygyel.</p> -<p>Ah, mily rosszkedvü ebéd volt azon szent ünnepen! Gergely bácsi -nem mert előállani a hirrel Miminek. Nem tudta, hogy miért kell azt -eltitkolni? de nem volt bátorsága hozzá. Érezte, hogy felháboritaná -Mimit. Kissé fojtogatta a torkát az egész dolog, de elnyomta a -rossz érzését.</p> -<p>Mert ő mindig a nyugalmat szerette. Ha csak pletykát mondott -neki valaki, igy szólt: »Ne hidd a csuf történetet, a mi nem is -igaz.« »De láttam« felelte a hirthozó. »A szemed csalt meg tégedet, -szegény«.</p> -<p>Az ünnep harmadik napján viszont kihirdették Bekét. Mimi nem -ment ki az ebédhez.</p> -<p>– Valaki megmondta neki, morogta busan a bácsi s leverten -lógatta nagy fejét. Annyi dologtalan fecsegő van a világon.</p> -<p>Mert délután se jött ki a szobájából (előbb kopogtatva szépen), -be akart menni. Azonban be <span class="pagenum"><a name="Page_106" -id="Page_106">-106-</a></span> volt zárva. Ez okon leült az ajtó -előtt s mindenféle együgyü szavakkal kérezkedett be. Az óra csuful -ketyegett a csendességben, az eső zuhogott kinn. Azon helyben -elaludt csendesen a szintelen egyhangu zakatolásra, fejét az -ajtófélre támasztva.</p> -<p>Estére kilépett Mimi. Valósággal meg volt vénülve. A szeme s az -ajaka ki volt dagadva. Egy puha hálókabátban, csoszogóval a lábán -lépett ki. Az arczszine egészen fakó volt.</p> -<p>– A fejem fáj… igy szólt törődötten.</p> -<p>– Mert üres a gyomrod, szivem, azért fáj a fejed.</p> -<p>Mimi leroskadt a diványra.</p> -<p>– Valami rosz hirt halottál? kérdezte későn.</p> -<p>Mimi ugy tett, mintha nem is hallotta volna. Tehát csendesen -megismételte:</p> -<p>– Valaki rosz hirt hozott neked?</p> -<p>– Ki hozzon?</p> -<p>– Valaki megháboritotta a nyugalmadat.</p> -<p>Akkor minden ok nélkül kitört Mimi.</p> -<p>– Kémlelsz engemet? Mit halljak? Miféle hirről beszélsz nekem, a -mivel megháboritott volna valaki? Miért kérded?</p> -<p>Aztán neki keseredve hangosan reá kiáltott:</p> -<p>– Kémlelsz engemet? Szeretőim vannak? <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> Azokért -busulok? Hol vannak? Add ide őket hamar. Melletted nélkülözöm a -szeretőket. Mi után tapogatózol?</p> -<p>S fölemelkedett s a bácsi elé toppant.</p> -<p>– Mert rabod vagyok, ugy-e. Zárj be, hogy ne lássak senkit, ne -halljak semmit. Ugyis tömlöczbe tartasz, a honnan nincsen -menekedés. Megvettél az oltár előtt. Mert szegény voltam. Hát -őrzöl…</p> -<p>– Nem lelkem, nem, én lelkem! – dadogta ijedten a bácsi.</p> -<p>– Mondd még egyszer a szemembe. Csapj el, ha meguntál. Már nem -is kellek senkinek, ne félj. A fiatalságom elhervadt melletted, már -dobj ki a szemétre. Nem kellek senkinek se, ne félj.</p> -<p>S efféle oktalan beszédek között ugy zokogott, hogy kövér teste -hintázott bele. Kapkodott a levegő után, aztán az oldalához -szoritotta mind a két kezét. A görcs meggörbitette harczrakészen -fölágaskodott termetét.</p> -<p>A bácsi lehajtotta a fejét a káromlásra. Mintha vihar zugna át -őszbe borult feje fölött, összehuzódott ijedtében.</p> -<p>A nehéz csendet későn beteges panaszos hang szakitá meg:</p> -<p>– Nem is hirdetik ki többet. Dispenzácziót <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> kaptak -s holnap esküsznek. Az Isten nincsen az égben.</p> -<p>Gergely bácsi a sötétben keresztet vetett s rebegve mondta:</p> -<p>– Isten van az égben.</p> -<p>Ez nem úgy hangzott, mintha vallaná az ő Urát, de mintha az -Igazságtevőt hivná.</p> -<p>Többet nem is szóltak azon este. Nem is tudott volna az ő -párjához közeledni. A feje zugott. Keserü izzel telt meg a szája s -a melegség kiütött az egész testén. A kezeit dörzsölte a -nadrágjához. Meg volt zavarodva. Hát ő utban volt örökké? Ő -tömlöctartó volt?</p> -<p>Miért mérte rá ezt az Ég? A fején ezer emlék száguldott át… -Legénykorában dévajkodott a paraszt fehérnépekkel, megcsipkedve -őket… A boltjában megcsalt egy kelengyét vásárló menyasszonyt. -Visszaadta neki… Részegeskedett a vásárokon… A gyónószékben -elhazudta a csufabb büneit… A lakodalma, ah, mily szépséges volt… -Mint a tiszta harmat, oly üditő és ragyogó volt a fényes szemü -Mimi… Akkor gőgös volt rá… Egyszer nagypénteken bünös vágygyal -csókolgatta meg patyolat testét… Mint irigyelték tőle… <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> Mily -gyönyörü volt mályvaszinü köntösében, az anyja igaz gyöngyeivel -kövér nyakán…</p> -<p>Megtörölte a homlokát és lenyelte az epeizet a szájában.</p> -<p>Valami nehéz káromkodás fakadt ki az ajakán. Mindenféle -haszontalansággal telt meg az agya. Összevissza semmi szók; ételek -ize; kis gyermekkorából való, kereszt előtt mondott imádságok; -piczkázó versikék nagy elevenséggel, világossággal keltek föl az -agyában s ugy jártak-keltek összevissza a fülében s a szeme előtt, -mintha apró villámlások játszadoznának feje fölött. Aztán valamikor -elhomályosodott mindez benne s reggel felé leejtette a karjait s -lecsuszott csendesen a székéről.</p> -<p>Valaki az ágyába fektette. Ő azt mind tudta. Valamit mondott -Gergely bácsi. Azt nem értették meg. Azt ő ismételte; még sem -értették meg. Tizszer kiabálta el. Még sem értették meg. Ezt akarta -megkérdezni: »Nem értetek engemet?« Mind csodálkozva néztek reá. -Azután belefáradt a küzködésbe, megadta magát csöndesen.</p> -<p>Ama napon esküdt Beke, a fináncz, a keszeg Csóknéval. S lásd! e -napon csak ugy fölült az égboltra nagy nyájasan a nap, mint -máskor.</p> -<p>A doktor megfogta a kezeit. A bácsi elmagyarázta <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> neki az -egész dolgot: »Sehol sem fáj, higyje el neki! csak fáradt egy -kissé.« Habarta, habarta sokszor egymásután, de ki értse meg -őt!</p> -<p>Valamikor délfelé járt az idő. Annyian voltak a szobában. -Kiabált, hogy hagyják magára. Tán nem is volt más bent, csak Mimi -asszony magában.</p> -<p>… Akkor érkeztek bizonyosan a templomba a vőlegény s a -menyasszony. A kezüket összekötözte a pap a stolával, s arany -karikák koppantak meg az ezüst tálczán.</p> -<p>És Mimi asszony az arczát hozzá szoritotta az öreg ember -kifényesedett homlokához és mintha igy szólana:</p> -<p>– Ne menj el, te jó, ne hagyj el te türelmes, áldott jó ember -engemet egyes-egyedül ezen a világon. Mit csináljak most már, ha -meghalsz? A mig másé lehettem volna, hozzád füzött a sors; mikor -elengednél, nem lehetek a másé.</p> -<p>Mindezt tán mondta, tán meghallotta a bácsi, vagy tán ugyanazon -gondolat suhintotta meg mindkettejüket egy időben, – mert Gergely -bácsi felszegezte merőn a szemeit az ég felé, mintha feleletet -mondana a feleségének.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />»A SZIGETVÁRI -VÉRTANUK.«</h2> -</div> -<p>A terménytárlat igen dús volt abban az esztendőben, kivált a -kerti vetemények pompásan fejlődtek. A paradicsomról egyenesen -verset lehetett volna irni; a káposzta pedig oly tömött, fehér és -hatalmas volt, hogy az ember nyersen szeretett volna beleharapni. -Retket, czéklát annyit küldtek a szászok, hogy garmadába kellett a -földre helyezni. A körte, alma tányérokban mosolyogtak az -asztalokon s a rózsaszinnel belehelt hamvas őszi baraczk -versenyezett szép lánykák orczájával. Néhány kertész rózsafákat -küldött, illatos, szépséges virágot, megtöltve a terem egyik -szegeletét. A másik szegletbe a védőasszony emelvénye mellett annyi -nagylevelü rongyos filodendromot állitottak, hogy pompás sátrat -alkotott fölötte.</p> -<p>Ebben az esztendőben néhány festmény is <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> emelte -a tárlatot. Mükedvelő kisasszonyok küldtek csendélet-képeket, -görögdinnyével, czukorpikszissel s efajta holmikból -összeállitva.</p> -<p>A főhelyen egy történelmi kép lógott, mely a szigetvári vértanuk -kirohanását ábrázolta. E kép helyi vonatkozásunak volt mondható. A -müvész ugyanis ide való polgárok arcát festette a hősök testére. -Jól meg lehetett ismerni a jól táplált mészárost, a mint karddal a -kezében rohant ki a vár kapuján. A két kapitány: a -tüzoltóparancsnok és a »zöld kutya« iparkodtak a tar pogányra. A -törökök sem voltak valami vedlett nép. Egy ádáz béget a végrehajtó -ábrázolt, s a basa lófarkát a szabó czéhmester lobogtatta. A -kapuból kiomló hősök mögött ide való egészséges szépségek jöttek -átszellemült arczokkal.</p> -<p>A tárlat látogatói csak egy-egy oldalvást való tekintettel -mentek el a kép mellett, jóakaró mosolylyal. Tréfának megjárja.</p> -<p>Nagy zaj, zavar volt. Az egyik teremben buffet volt, ott -diszkrétül koczczintottak, a rendező bizottságért és a saját -egészségükért lelkesen, s a jó czélért.</p> -<p>A közönség késő délután gyült meg erősen. Akkor jött a -polgármester: gyönge vérszegény sáppadt <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> -leányával Ellával; a patikárius e tekintélyes hatalmas testü -férfiu; a tanácsosok s minden fajta igazgatók.</p> -<p>A védőasszony leereszkedőleg fogadta a polgármester bókolását, a -közönség pedig sováron szivta be az elismerő szókat.</p> -<p>Pompás illat lengett. A rendező két fehérrózsabimbót nyujtott át -a polgármester leányának. Igen megilletődött volt a hangulat az -ünnepies perczben. Kezeket szorongattak s megmelegedtek az -arczok.</p> -<p>A mint körüljártak a teremben, a patikárius a tömegben egy -hangos »ah«-t mondott. Ő ugyan a tárlat egyik rendezője volt, de -ugy látta helyesnek, hogy a »Szigetvári vértanuk« képe előtt egy -csodálkozó igét ejtsen ki most. A müértő föllelkesedése volt ez. -Minden szem feléje fordult.</p> -<p>»Ah!« Mindenek a derék férfiuval nyomultak a nagy kép felé. A -polgármester is figyelmes lett.</p> -<p>– E kép igen szép, igy szólt. Ekkor mindenki észrevette a -festményt. Mindenki megösmerte a hősöket. Csakhogy meg nem -szólaltak magyarok és törökök egyképen. Egész tolongás támadt a kép -előtt. A buffetből is kiszálingáltak az ivók.</p> -<p>– Nagyon szép, mondta mindenki. A hölgyek <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> előre -mentek, hogy jobban lássák. A patikárius két ujját karikába fogva -kedvtelve szólt:</p> -<p>– A levegő nagyszerü.</p> -<p>– A hüség… mondták mások.</p> -<p>– A hüség másodrangu; a hangulat a lényeges.</p> -<p>Valaki hibát talál egy lóban. A patikárius kicsinylőleg nézte -meg.</p> -<p>– Az eleven élet az, a mi leköti a müértőt.</p> -<p>És magyarázni kezdett arról, a mi a képet képpé teszi.</p> -<p>– A ráma is helyi munka, – mondta valaki.</p> -<p>A polgármester fölmelegedve igy szólt hangosabban:</p> -<p>– Ki festette e művet?</p> -<p>Az érdeklődés tetőpontra emelkedett. A patikárius a helyzet -magaslatán állott. A hirtelen beállt csendben, az asztalok mellett -lézengő népek lábujjhegyen közeledtek a csoporthoz.</p> -<p>– Spaller Károly, kiáltott hivólag valaki s tiz más hang -követte: »Spaller, Spaller.« Mindenki kutatva nézett körül a terem -zugaiban. »Spaller, Spaller.« A müvész nevét mindenki ismerte. A -közönségnek nagylelkü és elismerő kedve kerekedett. »Spaller, -Spaller« némelyek utána szaladtak. Valaki az előszobából egy nyurga -sovány legénykét hozott be. <span class="pagenum"><a name= -"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>– Éljen, kiáltott.</p> -<p>Erre mindenki éljenzett. A legényke felpirult a homlokáig. Igen -esetlen volt. A fekete ruha csak ugy lógott rajta. Utat nyitottak -neki a képéig. Némelyek gyöngéden megérintették s meleg, beczegető -igék keltek halkan az ajkakon. A polgármester megütögette a -legényke szük vállát:</p> -<p>– Kedves barátom, igy szólt elváltoztatott öblös torokhangon, az -elismerés pálmáját nyujtom magam és városom nevében. Müve valóban -meglepő s a ki dicsőséget hoz városomra, az mindnyájunk -barátja.</p> -<p>Valaki ismét éljent kiáltott. A terem visszazengte.</p> -<p>Az ünnepelt hangtalan szókat rebegett. Mindenki meg volt hatva. -A kis Ella átnyujtotta a két rózsa bimbaját. Arcza kipirult s a -szeme ragyogott. Erre némelyek tapsoltak.</p> -<p>Akkor a beszélgetés általános lett. A képen szereplő férfiakról -mindenki tudott valamit. A hősöket csak per Marczi, Laczi s Jóska -emlegették. »Pistának derogált, hogy csak bégnek fesse Spaller«, -»Geczi csak ugy egyezett bele a lefestésbe, ha az orrát -egyenesebbre szabja«, »a plébánus egyszerüen megtiltotta, hogy őt -francziskanus csuhába öltöztesse.« <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Maga Spaller megzavarva, megilletődve mosolygott minden oldalra. -A polgármester leereszkedőleg állott szóba a festővel. Kikérdezte, -hol tanult? Mi a czélja? Hol telepedik le? Asztalos legényről szólt -(a Spaller apja is asztalos), ki világhirt szerzett az ecsetével; -sőt királyról, ki a festő pemzlijét vette föl a földről. A müvészet -nagy, mindenható.</p> -<p>A patikárius, érezve, hogy ismét háttérbe szorul, egy nagy -gondolattal lépett elé hát:</p> -<p>– Magyar ember áldomást ül, ha ünnepel. Azt inditványozom, -vonuljunk a buffetbe, hogy derék barátunk egészségére -kocczinthassunk…</p> -<p>Ezt mindenki helyeselte. A polgármester karonfogta Spallert s -előre ment. A publikum követte. A kis Ellát ültették a müvész -mellé. Asztalfőn a védő asszony s a polgármester foglaltak helyet. -Az alkonyat aranyos fénye himbált a füstös levegőn még, de azért -felgyujtották a sápadt lángu gyertyákat. A tárlat jóformán -kiürült.</p> -<p>A kis Ella ártatlanul kérdezte.</p> -<p>– Nagyon nehéz festeni?</p> -<p>Spaller halkan mondta.</p> -<p>– Könnyüség és gyönyörüség, ha egy bájos arczot fest le az -ember. <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span></p> -<p>A feleletet igen vonatkozás-teljesnek találta, s az arcza -elpirult. A kis leánynak tetszett, hogy halkan beszélgethet az -ünnepelttel.</p> -<p>A patikárius tosztot mondott az élet legutolsó határáig éltetve -»tisztelt barátját.« Mindenki kocczintott és mohón ittak.</p> -<p>Spaller csak ekkor nyitotta ki összeszoritott markát s a két, a -melegben megáporodott rózsabimbót érzékeny tekintettel megnézve, a -gomblyukába tüzte s vakmerően kérdezte Ellától:</p> -<p>– Nem engedné meg, hogy lefessem?</p> -<p>A védőasszony maga nyujtott át Spallernek egy igen szép -baraczkot. A festő megrészegedve a dicsőségtől, felajánlta a -gyümölcsöt a polgármester leányának.</p> -<p>Ella mosolyogva vette át és eltette.</p> -<p>Ekkor czigányzene csengett fel. Kinn a teremben ünnep kezdődött. -A dijakat kellett ez időben kiosztani. A védőasszony asztalt -bontott s nagy zugással vonultak mind ki. A polgármester karon -fogta a leányát. A patikárius a tanácsosokkal valami rendkivül nagy -sütőtök csodálatába merültek. Az iparosok az urak után nyomultak, -csak egy pár idősebb asszonyság maradt a festő mellett, -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> csöndesen tudakozódva, »mit mondott -Ella?« mit a polgármester?</p> -<p>A csendes tóba vetett kőtől felcsapódó vizhullám igy simul el, -mind nagyobb, de lágyabb karikákat csinálva a nyugalmas part felé -haladva.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A következő nap csak olyan szürke volt, mint más nap. Szekerek -döczögtek, pereczesek sipoltak, cselédnépek vihogtak a kut -mellett.</p> -<p>A Spaller ágya mellett két rózsabimbó halódott egy csorba -pohárban. A tánczoló napfény incselkedett vele. Behunyta a szemét -Spaller és látott; a szinehagyott paplan alá bujt és hallott. -Okvetetlenül történni fog, valami rendkivüli. Nem tudta, hogy: mi? -De valami.</p> -<p>Uj élet virradt rá. Rózsaszinü körülötte az egész világ. A vére -szilajul keringett az ereiben. Mi fog történni? Egyszerre ismert -ember lett. Észre sem vették eddig. Vége annak. Mindeneknek tudnia -kell, hogy Spaller van.</p> -<p>A kis Ella arcza vele szárnyalt a testetlen álmokkal. Nedves, -fénylő szemekkel nézett az Ella rózsabimbóira.</p> -<p>Spaller egy fotografus mellett tanult. Egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -nagyralátó fotografus mellett, a ki mindig »alkotott« valahányszor -a gép elé ültetett valakit s nagyra volt a mesterségével. -Teméntelen sokat kinlódott Spaller. Észre sem vették. Az a -»Szigetvári vértanuk« isteni gondolat volt.</p> -<p>Fölkelt és nagy gonddal öltözködött föl.</p> -<p>Az utczán részvétlenül mentek el mellette az emberek. Tán nem -voltak ott az este a tárlaton.</p> -<p>Spaller csendesen, bizonyos méltósággal ment a piaczra. Némi -tartózkodással köszönt az ajtóba álló kereskedőknek. Ah! csak ugy -fogadták, mint egyébkor. Egy hüvös bicczentéssel. Bizonyosan ezek -sem voltak ott tegnap.</p> -<p>Spaller beleegyeledett a kofasorba. Szerette volna, ha azt -hiszik rola, hogy tanulmányoz, a hogy a festők szokták. Egy -tejfölös oláh meglökte Spallert a dulakodásban. »Hol a szemed?« – -kérdezte a paraszt. Igen bántotta. Ez természetesen nem volt a -tárlaton.</p> -<p>A nagy piacz közepén savanyu arczu gazdag emberek végezték a -rendes reggeli sétájukat. Ezek már láthatták a »Szigetvári -vértanukat.« Az egymást unó, rosz gyomru emberek szótlanul -ballagtak.</p> -<p>Spaller nagy készséggel köszönt feléjük. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> egyik -intett, a többi helyett is, csak királyi hüvösséggel. Ők sem voltak -a tárlaton?</p> -<p>A Spaller szive összeszorult. Igen kellemetlenül érezte magát. A -szája ize egészen keserü lett. Megalázottnak érezte magát.</p> -<p>A piacz végéről a patikárius hatalmas alakja közeledett feléje, -Spaller egyenesen szembe ment. Ez müvelt müértő. A nyájas mosolygó -férfiu bizalmasan rázta feléje a kezét.</p> -<p>– Csak bátran, fiatal ember… Csak előre, barátom… Örvendek…</p> -<p>S aztán sietve otthagyta s a gazdag unatkozókhoz -csatlakozott.</p> -<p>Spaller valósággal egyes-egyedül maradt és soha sem érezte -inkább a magány sulyát annyi ember között. A jövő-menőknek mind -dolguk volt, csak egy tekintetük sem maradt a Spaller részére. -Adtak, vettek, siettek, lármáztak; mi közük Istenem! a »Szigetvári -vértanuk«-hoz.</p> -<p>Már oszladozni kezdett a reggeli vásár, mikor a polgármester -jött le a piaczra. A leányát vezette a karján.</p> -<p>Spallernek a kedvetlensége egyszerre elmult. A sápadt előkelő -leány láttára édes melegség szaladt át a testén. Ime! Mindjárt -megváltozik minden. <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> A rózsabimbók illata megelevenedett az -emlékezetében. Ah! semmi sincs a természetben, gyönyörüségben, -bájosságban mása a leányarcznak…</p> -<p>A polgármester nyugodt uri lépéssel haladt. Az emberek -mindenfelől köszöntötték. Barátsággal viszonozta.</p> -<p>Spaller utána haladt. Sebesen menjen-e el mellettük? gyorsan -köszöntse? vagy csendesen ballagva? Tán meg is szólitják. Igy tesz. -Azonban izgatottságán nem tudott uralkodni. Rohanva haladt el a -polgármester mellett. A polgármester gépiesen vette le a kalapját -köszönve. A kis Ella tán meg se látta. Másfelé nézett.</p> -<p>A szegeletig mind gyorsabban haladt, ugy, hogy szinte futásba -eredt.</p> -<p>Ott megfordult. Nagy elhatározás támadt benne. Visszatér, és -megszólitja Ellát… Nem is látott senkit a piaczon; minden tagjában -reszketett és halálos sáppadtság ömlött el arczán.</p> -<p>Alig birta a lába, a mint közeledett a polgármester felé. -Szerencséjére senkivel sem beszélt.</p> -<p>Spaller egész közel ért s megállott.</p> -<p>Köszönni akart. Csak valami rekedt dadogás fakadt fel a -torkából. <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>A polgármester, mintha kútatna az emlékezetében, egy percz mulva -szivesen mondta:</p> -<p>– Ah! Tudom, Spaller. A festő? nemde? Valami kérni valója van -barátom? A hivatalos órám 9 órakor kezdődik. Szivesen látom -barátom, ha valamiben szolgálatára lehetek.</p> -<p>Ella egy összegabalyodott csipkén babrált a mellén. Barátságosan -nézett a fiatalemberre.</p> -<p>Aztán csendesen tovább mentek.</p> -<p>Spaller kábult volt, mintha megütötte volna valaki. Aztán -megindult ellenkező irányba és a szeme könynyel telt meg.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/1.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch1.png" alt="" title="" />AZ ÉDES ANYA.</h2> -</div> -<p>Anna-Máriának utolsó gyermeke volt a fia: Pista. A többi elment -a szükmellü apja után.</p> -<p>Pista igen csinos, gavalléros fiu lett. Mindenki szerette. Lágy -bariton hangja volt: az arczszine sápadt s kék szemeinek nézése -méla. Az asszonyok nagyban kényeztették. Szenvedélyes udvarló s -élet-halálra czimbora volt.</p> -<p>Az anyja imádta. Az ő kedves halottaiból egy-egy vonás -elevenedett meg benne. Sugár termete, kicsapongó kedve, énekes -szája az urára emlékeztette; kaczagása, epedő, álmatag tekintete a -nagy leányára. Multjának minden öröme ujult meg benne s jövőjében -volt minden reménysége.</p> -<p>Pista az ő sötétszinü baritonjával egy könnyüvérü kis -szinésznőcskét szerzett magának, akit <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> Pepinek -hivták. Ez léha, aranyos baba volt, aki az életet nagy bálteremnek -nézte, ahol állandóan tra-la, tra-la ugrálni kell. Gyönyörü nyaka -volt s viselte azt fedetlenül, meg a karjait; a szoknyái pedig úgy -röpültek a lábacskái körül, mint a pillangók. Szőke, de oly -bolondos, lobogó, szenvedélyes volt, mint ha barna lett volna. -Pepi, hogy összekerült Pistával, a léha pár dudorászott -természetesen eleget, minthogy a hangjuk nagyon összetalált. Valami -bús nótát fujtak legtöbbször, igen érzelmesen az »ingadozó nádról«, -mely akkorácska volt, mint egy könnyü sóhajtás, de oly szépen -énekeltek, hogy az ablakuk alatt megállottak az ácsorgók s nagy -lélekzetet vettek, mielőtt tovább ballagtak volna.</p> -<p>Sőt többen belül is kerültek a szobába, előbb a jóbarátok, -később az ismerősök is, hogy jobban hallgassák őket, és este és -éjjel énekeltek ott, mulattak s erős borokat ittak.</p> -<p>Pista, igy elfoglalva a mulatság által, az idejének legnagyobb -részét Pepinél töltötte s haza, az édesanyjához csak ritkábban -mehetett. Az anyja nagyon busult emiatt és haragudott Pepire.</p> -<p>Néha maga Anna-Mária is elment (az este köpönyegébe beburkolva) -a Pepi ablaka alá. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">»Ingadozó -nádszál,<br /></span> <span class="i0">Hozzám nem -hajlottál…«<br /></span></div> -</div> -<p>Ah! Az ura nótája volt ez. Ugy köhögött a szegény ura, oly -szivettépő kinnal köhögött, s dúdolta elszintelenedett ajkai közül -mégis egy gitár mellett:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">»Bár ahhoz légy -igaz,<br /></span> <span class="i0">Akit -választottál…«<br /></span></div> -</div> -<p>Az öreg asszony elkeseredett, sirt és hazament, várva a fiát -haza, hogy rávegye: ne énekelje többé e nótát.</p> -<p>Dehogy tette! Pista bágyadtan, álmosan ért haza valamikor, s -mily lelketlenség lett volna ilyenkor kérésekkel emészteni!</p> -<p>Sőt ilyenkor Anna-Mária házában elcsendesedett minden, akár -valami sátoros ünnepen. A néni csoszogót vont s leeresztette a -firhangokat. A szolgáló abbahagyta egyéb dolgát s nagy gondban járt -egy pálczával, nehogy a kutya vagy a macska zakotát csináljon, mig -Pista urfi pihen. Sőt a majorságot beterelte a pinczegádorba a -kötényében egy csomó kővel állva, hogy meghajitsa a kakast, ha -háborogni találna.</p> -<p>Aztán, ha ébren heverne Pista: rosszkedvü <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> s -szótalan volt ilyenkor. A kényeztetés is terhére volt.</p> -<p>Mégis, ha úgy fordult a dolog, hogy Pista szóba akart volna -állani az anyjával, nem tudtak e kis szőke leány miatt ugy -beszélni, mint annakelőtte.</p> -<p>Ha igy szólt Anna-Mária:</p> -<p>– Az én csókom már nem édes neked – igy szólva, Pepire -czélzott.</p> -<p>Pista igy felelt:</p> -<p>– Kedves vagy – de mosogatószagu a réklid, és elfordult -tőle.</p> -<p>Igy szólván, ő is Pepire gondolt.</p> -<p>– Azért (izgatottabban folytatta az anya, mert észrevette) -utasitod vissza az ölelésemet, mert melegebbekhez szoktál?</p> -<p>– Bogosabb lett (felelt boszankodva Pista) az ujjad, és érdes, -mint valami kefe.</p> -<p>Akkor Anna-Mária visszafojtva a bosszuságát, engesztelően -kérdezte:</p> -<p>– Tán tehénturós derelyét csinálnék neked, kedves?</p> -<p>De Pista befordult s haragosan mondta:</p> -<p>– Nem kell semmi magától.</p> -<p>Nem kell semmi tőle… Ah! most gyülölte <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> a -tisztátlan szőkét, aki miatt elhült az édesanyjától. Aki elcsalta -tőle, elbabonázta fehér szoknyáival, fedetlen vállával, -boszorkányos mesterségével. Fekély reá… Megtelt a szeme és ő is -elfordult keservesen. Pista pedig szunnyadozván egyet, fölkelt, -aztán fölpiperézte magát, ugy hogy az anyjára se nézett, -félrecsapta a kalapját s köszönés nélkül odább állott.</p> -<p>Igy meghidegültek egymás iránt.</p> -<p>A télen azonban, csikorgó pogány reggelen, valami vasárnapi -bálból jövet, nagyon megfázva került haza Pista. Ugy didergett a -hitvány, a prémes-bundájában, hogy szederjes lett az arcza; -reszkető ajakán egy semmi dalocskát dudolva azonban. Hazatérve, -ledőlt. Az anyja forró herbateákkal, puha dunyhákkal melengette, -ölelgetéssel, forró könynyel, de tavaszra mégis csak meghidegedett -Pista vépképen. Ugy kiszaladt az életből, mint az aszu-mezőn a -láng, amely végigtánczol a száraz füvön, – fellobban végül s aztán -puh! csak a hire se maradt.</p> -<p>Semmit se tudott tán Pista arról, ami vele történt. A bál -muzsikájával volt tele a feje; ajakán egy édes dalocska; lázában -tán a táncz forgásának melegét érezve, nem is sejtette, mi vár -hitvány <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> testére holnap – tra-la, tra-la, -beleforgott a halál karjába, nem is érezve a rettenetes -hidegségét…</p> -<p>Semmi…</p> -<p>Hány jó gondolat lesz – és elmulik hir nélkül?… édes illat hány -jön és elszáll nyom nélkül?… hány boldog szerelmes madártrilla -cseng fel hüvös bokor mélyén és elzeng hasztalanul?… hány köny -fakad fel elborult szemből, mely lepereg nyom nélkül? sóhaj hány -kel ki elszorult szivből, mely elsuhan a végtelen semmibe? – köny -annyi és mosolygás, lám! elmulik, nyom se maradva semmi belőlük és -a nap égi utján csak áll fenségesen, megrendithetetlenül, s a föld -forog hiába, zökkenés nélkül. Kell-e hát egy szegény fiu -elmulásáról sok szót tennem, ki jött, elment és semmi hiányság nem -marad utána?</p> -<p>Nem nekem, nem, ha senkinek – de hát az édesanyjának, Istenem! -akinek egy egész világ volt.</p> -<p>A kabátja, amelyet viselt; a czipő, amelyben járt; kalapja, -amelynek karimája árnyat vetett a szemének; a szék, amelyen ült; az -udvar, ahol játszott; amit kezébe fogott; amire nézett; és a -levegő, az egész levegő, amelyben lebeg a hang, amit ő kimondott – -az mind itt van, él és eleven, bárha <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> senki se látja, de az -anyja, az édesanyja, ő látja, érzi. Minden a világon arravaló, hogy -ráemlékeztesse Pistára, a dalos, vidám, kedves fiura, akit az anyja -dajkált; Pistára, ki maga volt a szeretetreméltóság, szelidség és -jóság. És ha semmi se emlékeztette volna is, mi az? Élt benne. -Akármi közönyös dologról beszélt – róla szólott; s ha idegen hangot -hallott, őtet hallotta. Vele járt, állott; álmában és ébren és -lélekzette… a fiát.</p> -<p>A kis szőke Pepit látta egyszer, amint az ablak előtt tétován -ácsorgott s sietve haladt odább. Látván: teljesen fölháborodott. A -lebegő fehér szoknyája: arczátlan; a haja: mintha égne. Nagyon -gyülölte. Elfordult tőle.</p> -<p>A fiu, akit siratott, ugy megtisztult a szemében, oly szelid, -makulátlan lett, hogy bántalom őt látni és a fiára gondolni. -Menjen. Anna-Mária nem ismeri őt.</p> -<p>A Pista fejfáján néha néhány szál buzavirágot talált csinos -szalagcsokorral odakötve. Elfordult tőle, hogy ne lássa. Nem a Pepi -ujjai babráltak vajjon rajta? Elfedte irigyen egy nagyobb -virágbokrétával, de mégis mire zörögve leperegtek a virág szirmai, -hazavitte a szalagot, megsimogatta gyöngéden s elrejtette jószagu -kasztenjébe. <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>És minden vénült körülötte és ő benne, – csak a fia, a fia -maradt mindig egyképpen fiatal, széphangu, sugár, szeretetreméltó -fiu.</p> -<p>Ah még látom a szobáit. A hüvös, jóillatu kis alkovnit. Az ágyon -stikkelt fehér gyolcstakaró; fehér lepel a kis szekrényen, -mellette; a vaskereszt rajta, a gólyalábu gyertyatartó s egy ócska, -mily sárga viseltes kis arczkép. A rongy futószőnyeg a parányi -divánig visz, amelyre ha az ember leül, gödörbe esik. A finomlábu -asztalkán, a horgolt fehér takarón mindenfelé szakadozott, -gyermeknek való képes könyvek. Valaki rég… rég… mennyit forgatta… -És képek az asztalon, szinésznők, igen kivágott ruhája, borzas -fejü, merész arczu hölgyek. A parányi ebédlő mellette. Oda ki se -jár. A néni oda miért járjon? Az ő kis ételét, (ülve a vastag ablak -mélyén) egy asztalszegletről is elvégzi magában. Az aranyos -szegélyü régi porczellán csészékben apró csecsebecsék és czifra -kotillionjelvények, selyembojtu tánczrendek a piros poharakban.</p> -<p>Ez a belső szoba, a belső… ahová nem járnak. Csak maga -Anna-Mária törölget néha ovatosan, és mikor kijön onnan, olyan -veresek a szemei.</p> -<p>S minden olyan szintelen és koppadt, de oly sok holmi, hogy alig -lehet ott mozogni. A néni <span class="pagenum"><a name="Page_131" -id="Page_131">-131-</a></span> bekötött szemmel azonban akár, s egy -szemnyi port fel nem fedezhetel.</p> -<p>És látom a néni fekete kötényét, sima, fekete főkötőjét, amint -fájós szemeivel reám néz s igy szól:</p> -<p>– S ily szomoru hirt hoz nekem, öcsém? A kis Pepiről szól -vajjon? <i>Ama</i> Pepiről vajjon? Tán rosszul hallotta öcsém? -Éhséget szenvedne? Hát senkije se lenne körülötte? Bár egy kis -cseléd, aki segitgesse? Éhes? és fázik tán? Hogy mondhat ilyeneket -édes öcsém?</p> -<p>Azután kétkedése daczára, mindjárt mégis fölkelt, hogy a -ridiküljét megkeresse, de kissé vonakodva, mintha alig találná -meg.</p> -<p>– Hogy én haragudjam a szegényre? Én? Mikor szükölködik és -sinylik. Miért is tenném? Amiért szerette a fiamat? Gonosz lennék, -ha elhagynám őt inségében. Sőt éppen mert szerette a fiamat.</p> -<p>Azonban minduntalan nem talált meg valamit. A keztyüjét most, a -nyakravalókendőjét aztán. És hátráltatta magát szüntelenül.</p> -<p>– Ha szerette a fiamat, azt nem szabad rossz néven venni tőle, -édes öcsém! A fiam látta, hogy mint ragaszkodik hozzá s megsajnálta -bizonyosan <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> a szegényt. Megsajnálta s azért járt -hozzá. Mert, hogy milyen aranyos szive volt a fiamnak, azt csak én -tudom egyedül. Egyszer egy legyet mentett meg a pók hálójából. -Ilyen könyörületes szive volt. És mindenki iránt ilyen jó volt. Az -utolsó ingét oda adta volna a szegényeknek.</p> -<p>Fekete ruháját rücskösnek találta s azt mind simogatta a -tenyerével, hogy teljék az idő.</p> -<p>– Ha én tudtam volna, hogy szükségben szenved, el nem hagytam -volna eddig sem. Régebben nem mondom, régebben nem szerettem tán… -bevallom, nem szerettem tán… Azt hittem, hogy ő elcsalja tőlem az -én édes fiamat. Azonban balgaság. A fiut nem lehet elcsalni az -anyjától… Azért ült mellette, mert sajnálta. Mert mindig olyan -szilimán leány volt Pepi, hogy a szél elfujhatta. És azért -kényeztette a fiam. Megesett a jó szive rajta.</p> -<p>Aztán sürgésében megállott s komolyan hozzám fordult:</p> -<p>– Ha rosszul tettem, az Isten ne vegye rossz néven, amiért nem -akartam eddig tudni Pepiről. De nem is tudtam, hogy szükséget -szenved. Mert ő nem is volt rossz. Ha rossz lett volna, most nem -szenvedne inségben. Ugy-e? Most bőségben duskálna, amilyen szép -ábrázatu leány volt. De ő nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> volt rossz. Ő jó volt, hü -volt az én fiamhoz, mert megéreztem, ki virágozta föl az ő -sirfáját, az ő örökös ágyát. Ám kevély voltam, szivtelen voltam és -elhagytam a szegényt, hogy essék el. Az Isten ne büntessen -érte.</p> -<p>Hogy elkészült végre a ruhájával, megtelt a szeme.</p> -<p>– És egy kis kamarába találta őt, szegényt? Meggörnyedve a -nyomoruság terhe alatt, és a keze feltört a durva munkában, amely -kezet az én fiam tartott egyszer az ujjai között. És én itt -duskáltam a bőségben, mig a szegény, aki az én fiamnak kedves volt, -szenvedt…</p> -<p>Bezárta a szekrényeit s hirtelen ismét elővette a kulcsait, hogy -elővegyen egy táskát.</p> -<p>– Ételt tegyünk bele… vigyünk mindent, amim van.</p> -<p>Aztán hirtelen elhatározással fölkiáltott:</p> -<p>– Dehogy, dehogy vinnénk neki. Ide hozzuk őt, a szegényt, ide én -hozzám, aki kedves volt az én édes fiamnak. Leányt igy ad benne a -nagy jó Isten nekem, érdemetlen szegénynek… öregségemre.</p> -<p>És megindult, egy szives, kedves tekintettel fordulva vissza – -határozott, biztos lépéssel.</p> -<hr class="chap" /> -3 -<p><span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch1.png" alt="" title="" />KÉT FEHÉRNÉP.</h2> -</div> -<p>A Bucsinon szép aztán az ősz! Parajd felől a bikkek és a cserék -kiöltözködnek ilyenkor sárgába, veresbe, barnába. A sziklák oldalán -is tobzódnak a szinek. Két tenyérnyi egyforma szin sincsen rajtuk. -A Küküllő vize szinte fekete messziről, a fehér fény fölcsillanva -ott, ahol kő áll a viz árjában. Ekkor még zöld a fü a martján s a -hol a nyáron nefelejts mosolygott, őszre a guzsalyvirág kék kelyhe -pattan ki a gyepből erőtelen szárán. A nagy Bucsin derekán szörnyü -trachit-sziklák szürkén, hidegen nézik le az eleven, szines -rengeteget, amely halódó állapotában ugy felpiperészi magát mintha -nászra készülne.</p> -<p>A harmadik fogadóhoz (ahonnan egy hajitásnyira van a -»Ferencziláz« a gyergyai völgyre nézve) hétfőn délután a fenyvestől -sötét országuton <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> jött egy ropogós menyecske, kis fiát -vezetve a kezén.</p> -<p>– Én Paducz Ráki vagyok, mondta Ilonának, a fogadós -leányának.</p> -<p>Abban semmi nevezetes nem volt. Mert a Bucsinon az egész Gyergyó -átjár Udvarhelyszékre s a deczkát a hetivásárra, Nyárádszeredára -ilyenkor hozzák. A Bucsinon nincs falu, csak a három fogadó, s itt -etetnek a szekeresek.</p> -<p>Beült az ivóba, jól szemügyre vévén mindent.</p> -<p>– Maga az az Ilona? kérdezte a leánytól.</p> -<p>– Melyik?</p> -<p>– Nem kell haragudni… A fogadós leánya?</p> -<p>Ilona rá se nézett az idegenre, aki az átalvetőből ételnemüt -tett az asztalvégre. Valami szekeresek könyököltek az asztal -lapjára s azok szóba ereszkedtek a menyecskével:</p> -<p>– Honnan való vagy?</p> -<p>– Van valami haszna kendnek abban, ha megtudja?</p> -<p>– Ij! de harapós vagy.</p> -<p>Maga egy falatot sem evett, hanem a gyereknek adott. Fölkelt s -Ilona után ment s azzal szót kezdett:</p> -<p>– Derék fehérnép vagy. Szépen laktak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> -<p>Ilona vállat vont s a tüzhelyhez ment.</p> -<p>Utána ment.</p> -<p>– Azt mondtam, hogy szépen laktak.</p> -<p>– Akar valamit?</p> -<p>– Idevaló vagy?</p> -<p>Odavetőleg felelt:</p> -<p>– Onnan alulról Sóváradról.</p> -<p>– Én Gyergyó-Alfaluból jövök. Sohase jártam errefelé.</p> -<p>– Nekem sincs ügyem arrafelé.</p> -<p>Azonban a tartozkodó leányhoz mégis bizalmasabban közeledett. -Látszott, hogy barátkozni akar.</p> -<p>– Aztán nem unalmas idefenn, a hegy derekán magatokra megélni, -ilyen derék fehérnépnek?</p> -<p>– Nem vagyunk magunkra.</p> -<p>Nagyon fukaron bánt a szóval. Dolgot keresett, hogy kikerülje a -beszélgető asszonyt. Ráki pedig kisérte a szemével s utána ment. Az -ivón kivül még két szobájuk volt. Egy kis oldalszoba, ahonnan külön -ajtó nyilt a viz felé járólag, ahol egy kis istálló s egy -fürészmalom állott. Ez volt a szép szoba. Cserepes kemencze a -szögletében s fadiványok a fal mellett, letakarva szines -szőrtakarókkal. A padlásig fölvetett ágy mellett fiókos kaszten -tetején a virágos görgényi csészékkel, poharakkal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> A másik -szoba is az ivóból nyilt, az apja holmiival, nagy báránybőrös -bundával, faragó szerszámaival.</p> -<p>Ráki tolakodóan vallatta:</p> -<p>– S szeretőd nincsen?</p> -<p>– Hagyjon békét nekem, felelte bosszusan.</p> -<p>– Szét ne vessen a méreg, lelkem.</p> -<p>– Hát legyen békén tőlem.</p> -<p>Az asszony leült a fiacskája mellé kedvetlenül. Akkor deczkás -szekerek jöttek föl az uton. Az ivóba egy öreges, izmos czondrás -székely lépett be. Meglátva Rákit, egyenesen felé ment.</p> -<p>– Te vagy itt, Ráki hugom?</p> -<p>Bort hozatott. Csöndesen töltött, meggondoltan ivott s halkan -kérdezte:</p> -<p>– Mit keressz itt?</p> -<p>– Mi gondja van rá?</p> -<p>– Kurtán fizetsz ki. Hát az embernek a szája arra való, hogy -beszéljen vele. De nem emlékezem, hogy kóborolni láttalak volna -valaha. Mikor hát itt látlak a Bucsin derekán, ahol csak dologban -járunk, igy szól az ember: »Mit keressz itt?« Szekérrel nem jöttél. -Az urad utban van s te otthagyod az életedet, s fogadózni látlak az -ut szélén s az ember ne kérdezze meg: hogy vetődsz ide? -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Tempósan kihuzta a papirba pakolt dohányát, azt lassan -kibontotta s elsimitotta a papir rücskét; óvatosan megtömte a -pipáját, óvatosan gyujtotta meg a büdös gyufát s gyönge füstöt -sziva, baraczkot vetett a szőke gyermek kobakjára, a -szomszédasztalhoz szólt a gyalázatos utról. Később görbén nézett -Rákira:</p> -<p>– Ne tégy bolonddá fiam engemet. Valami furja a begyedet. Ok -nélkül nem tekeregsz te a Bucsinon a fiacskáddal, ahogy én -ismerlek.</p> -<p>Még kora délután volt, mégis alkonyodott, úgy, hogy a nagy ivót -homály este meg. A vén fenyőfák a fogadó körül felfogták a lemenő -nap világát. Lassankint utazó emberek gyültek be. Hagymaszag -elegyedett a pipafüsttel s a ruhákban behozott istállószaggal. A -cserepeshez támaszkodó leány szótlanul ügyelt minden érkező -szekérre.</p> -<p>Ráki rászólt:</p> -<p>– Vársz valakit, hogy ugy ügyeled az ajtót?</p> -<p>Ilona felhuzta a vállát és tovább ment. Szép, husos, piros leány -volt, pántlikával erős hajában s szép fehér len kivarrott ing -rajta, mintha ünnepre öltözött volna ki.</p> -<p>– Csak nem a szeretődet várod?</p> -<p>Az emberek kaczagtak. Ilona odavetette: <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> -<p>– Hát neked nincsen szeretőd, szegény?</p> -<p>– Már annak aztán ura van, felelt az alfalvai székely az asszony -mellett.</p> -<p>Akkor a leánynak ismerős csengetyü hallatszott be az utról. -Ilona kifutott az ajtóba, az idegen asszony fölemelkedett a -helyéből.</p> -<p>De senki se lépett az ivóba. A halk beszélgetés megeredt ismét. -Egy pár ember felczihelődött, összeszedte a czókmókját s a fogadós -felgyujtotta a függő lámpát.</p> -<p>Akkor a mellékszobából beszélgetés zaja hallatszott ki az ivóba. -Más ajtón ment oda be, aki az ivóba nem lépett be. Az idegen -asszony felállott s a kis szoba ajtaja mellé lépett. A beszélő -hangot tán megismerte, mert a szeme kiragyogott s félig nyitott -ajakkal ráügyelt.</p> -<p>Ilona benn a szobában igy szólt:</p> -<p>– Azt hittem valami baj érte az uton.</p> -<p>– Féltettél? kérdezte egy mély, meleg férfi hang. – Pedig -repülni szerettem volna hozzád.</p> -<p>Ráki a bezárt kilincsre csapott a tenyerével. A fogadós durván -rákiáltott.</p> -<p>– Mit akarsz az ajtón?</p> -<p>– Nem szabad oda bemenni?</p> -<p>– Láthatod. <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>– Valamit dugdos kend ott benn?</p> -<p>– Kinn elég tágas az erdő.</p> -<p>Az alfalvi vén székely az asszony pártjára állott.</p> -<p>– Lassan he!</p> -<p>– De akárhogy, ahogy nekem tetszik, he!</p> -<p>– De ugy, ahogy szabad, he! Azért korcsma ez, hogy ott járjon -aki fizet, ahol neki tetszik.</p> -<p>Mindenki odafigyelt a szóváltásra. A székely fölemelte a -medvefejét a könyöklésből. Erősebben folytatta:</p> -<p>– Ahol én beszélek, ott kuss. Az az asszony az én falumból való -tisztességes fehérnép. Avval ugy beszélj, mint a muzsikával, azt -mondom. Ide ülj Ráki hugom, folytatta szelidebben.</p> -<p>A fogadós odalépett az asztalhoz, s csendesitően bizalmaskodva, -a házsártos ember vállára tette a kezét.</p> -<p>– A leányom van benn a mátkájával, azért van bezárva a szoba -ajtaja, s abból mit ver kend lármát, ha nem járatok mindenkit a -nyakukra.</p> -<p>A székely felhuzta a vállát.</p> -<p>– Miattam azt zárd be a leányoddal, aki tetszik neked, de nem -szeretem ha a falumbelivel parasztoskodik valaki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>Ráki asszony kikelve a szinéből, ismételte többször:</p> -<p>– A mátkája? a mátkája? aki odabenn van?</p> -<p>Akkor valami félrészeg paraszt a fogadós után kiabált ital -után.</p> -<p>Az este sötétje rádőlt egyszerre a fenyvesre. Aki terüvel volt a -fogadón fölkászolódott, hogy a lejtőre induljon.</p> -<p>Ráki megölelte a gyermek fejét (mintha nem is látná a készülők -mozgolodását) s tagoltan, mintha minden szótagot kalapácsütésképpen -verne belé:</p> -<p>– A mát–ká–ja… a mátkája.</p> -<p>A falubelije utrakészen megállott:</p> -<p>– Mi a bajod, Ráki hugom, hogy ismét kérdezzem. Valami bajod van -az Ilona mátkájával? Leánykorod óta ismerlek s sajnálnának, ha -valami bolondságba elegyednél. Idegen fehérnép mátkájáért kinlódsz, -mikor neked urad vagyon. A szemed se áll jól. Köny van benne, a -savanyuját! Hát az mi?</p> -<p>Ráki előbb csak dadogott valamit, amit nem lehetett -megérteni.</p> -<p>Aztán rekedten igy szólt:</p> -<p>– Mit mondjak? Menjen el… menjen el.</p> -<p>– Hátha velem jönnél haza szépen. A lovam <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> -kipihent szépen. Vársz-e valamit itt? Ha egy kóbor kutyát találnék -a falumból, azt se hagynám.</p> -<p>– Menjen el… Én megtaláltam, amit kerestem, hagyjon el… -menjen…</p> -<p>A székely mit se szólt, hanem kiment. A fejével köszönt a -fogadósnak, aztán felült a szekerére. Valamit gondolt, s kihajtotta -a lovait az országutról, beállott a fák alá. Kiengedte a lovak -hámistrángját, belebujt a zekéjébe s végigfeküdt a szénaülésen: -»Várjunk egy kissé arra a hóbortos asszonyra, hogy mibe fő a feje« -morogta.</p> -<p>Mindjárt aztán, kilépett a sötét éjbe az asszony a fogadó -ajtaján, a gyermeket vezetve a kezén. Botorkálva ment a fürész -szinébe s a gerendarakás szélére ült le szemben a fogadó kis -szobája kivilágitott ablakával. Gyönge sugár libbent ott ki, az -asszonyra vetődve. A viz zugva omlott le a fürész elzárt kereke -fölött. Messziről egy-egy szekér halk zörgése hallatszott, s a -fenyők szárnyas oldalágai olyan hangot hallatva himbálóztak, mintha -sóhajtoztak volna.</p> -<p>Az idő lomhán vánszorgott. A kiürült ivójában a gazda lecsavarta -a lámpát, a cserepes kemencze világa is belefult a hamuba. A nagy -szinben <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> két szürke lovacska rágta még a szénát, -néha tompa dübörgéssel kapálózva.</p> -<p>Még alighogy beállt az éj, az oldalszoba ajtaja nyilt meg. A -leány világitott ki az éjbe, hogy egy sugár férfi leszáljon a -lépcsőn.</p> -<p>– Csak igy köszön? kérdezte Ilona.</p> -<p>A férfi egy szökésben a küszöbön állott. A világot kiejtette a -kezéből a leány.</p> -<p>Aztán lelépett ismét a szin felé a férfiu.</p> -<p>Fönn a fogadós szólt:</p> -<p>– Az istállóba kötöd a lovakat Imre, vagy a szinben hagyod?</p> -<p>– Bekötöm, Andris bá. Elalszom egy kissé a szénában, hogy -hajnalban indulhassak.</p> -<p>– Az Isten áldjon.</p> -<p>Az ajtó bezáródott. A férfi eloldozta a lovacskákat s vezette el -az istállóba, majdnem Ráki mellett. Egy perczig megállott velük az -istálló ajtaja előtt, a fogadóra meredve. Aztán félrecsapta a -kalapját hetykén s hangosan becsapta az ajtót.</p> -<p>Sulyos, fojtós volt az éjszaka, terhes, komor éj, mely legyüri -az embert. Egy pár csillag pislogott ki betegesen a fekete -boltból.</p> -<p>Nem is igen soká valami nesz támadt az istálló körül. A hátulsó -oldalán a nagy bürkök s <span class="pagenum"><a name="Page_144" -id="Page_144">-144-</a></span> tövisek között mozgolódott valaki. -Aztán egyszerre az eszterhaj alatt fényes láng lobbant föl. A -szénacsomó, amit a fedél deczkája alá dugott valaki, mindjárt -megszenesedett, azonban a száraz fedélmohán végigsuhant a gyönge -láng. A következő perczben (a tüzlángtól élesen megvilágitva) Ráki -suhant át a szegelet mellett s a fejéről lekapott keszkenőjével az -istálló fakilincsére erős hurkot vetett.</p> -<p>Gyönge perczegés hallatszott.</p> -<p>– Hé bolond, hé! mit teszel! hallatszott akkor egy erős szó.</p> -<p>A székely a szekérről látta meg a fényt. Nagy lépéssel rohant az -istálló felé.</p> -<p>Abban a pillanatban nyilt meg a fogadó ajtaja. A leány nyitotta -meg nesztelenül.</p> -<p>A székely megragadta a Ráki kezét.</p> -<p>– Elereszszen, sikoltott fel az asszony kétségbeesve.</p> -<p>– Ki van ott? kiáltott a leány.</p> -<p>– Elereszszen sikoltott az asszony, látja, hogy az ott most jön -a szeretőjéhez.</p> -<p>A leány lerohant.</p> -<p>– Ki az?</p> -<p>– Ki vagy te?</p> -<p>– Mit akarsz ott? <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<p>A székely eleresztette az asszony kezét.</p> -<p>– Mi közöd van hozzá?</p> -<p>– Tüz, tüz, kiáltott a leány. A mátkám van ott benn. Félre az -utból!</p> -<p>– Félre az utból! Nem a mátkád, nem a mátkád van benn.</p> -<p>– Mit akar? A mátkám van ott benn.</p> -<p>– Félre onnan! Nem a mátkád van benn, hanem az én uram. Én a -felesége vagyok annak, aki oda benn van. S kitépem a szemét, aki -közeledik hozzám.</p> -<p>Aztán az öklével rácsapott az ajtóra.</p> -<p>– Hallod Imre Pali, a feleséged van itt, a fiacskáddal. Gyere ki -ha mersz. A szeretőd is itt van. Bujj ki ha mersz. Én, a feleséged, -tartom az ajtót. Én gyujtottam meg a fejed fölött.</p> -<p>A fogadós orditva rohant ki.</p> -<p>A leány rémülten nézett az asszonyra.</p> -<p>A láng bekapott a fedél szegletébe.</p> -<p>A székely ruddal feszitette fel a deszkákat, messze hajitva a -gyepre.</p> -<p>– Merj hozzám közeledni te czéda? merj segiteni a szeretődnek -előttem.</p> -<p>– Porig égünk, orditotta a fogadós. A széna begyult a fedél -alatt. <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>Ilona nem is hallott tán egyebet, mint azt az egyet, amit -kérdezve hajtott:</p> -<p>– Az urad? az urad? Aki benn van, az urad? Hát hazudott nekem az -alacsony. Megcsalt engemet és megcsalt tégedet az alávaló. A -felesége vagy? az ő felesége?</p> -<p>A hangja rikácsoló lett s ugy csapott Rákira, mint a -szélvész.</p> -<p>– Hagyd, hogy én törjem össze a csontját, izre a gazt. Ha igaz, -hogy engem csuffá tett, ne a láng emészsze meg, de szakgassam én -szét a tiz körmömmel.</p> -<p>– El az utamból. Én lestem a nyomát. Az én prédám a hitvány, aki -elhagyta a feleségét, a gyermekét…</p> -<p>Ugy álltak szemben, mint két éhségtől reszkető farkas a martalék -felett, amely a lábuk előtt hevert.</p> -<p>A tüz vörös fénye rátüzött a fenyőfákra. A szétvert tüzes széna -ugy szállt a fekete gyepre, mint a pillangó raj.</p> -<p>A székelyben akkor megébredt az állatféltő gazdaember.</p> -<p>– A lovak benn égnek! kiáltotta.</p> -<p>Szétdobálta a dühben lángoló fehérnépeket <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> az -istálló ajtajától. Befeszitette a villával az ajtót, hogy kihozza -az állatokat.</p> -<p>Mikor a nekivadult állatokat ki tudta verni, akkor nézett -szét.</p> -<p>– Hiszen a hitvány ficzkó nincsen is itt benn…</p> -<p>Mert a férfi sehol se volt.</p> -<p>– A lé-levezető lyukon bujt ki, mint egy poczegér. Aztán -rárivalt az asszonyokra:</p> -<p>– Ne ugassatok már, mint két nősténykutya. A prédában nem vásik -már a fogatok. Inkább csebret ide mindketten…</p> -<p>… Mikor aztán a tüz elaludt, az ivó hosszu asztalánál egymás -mellett ült a két fehérnép, kezükkel csüggedten az ölükben, köny a -szemükön.</p> -<p>A gyermek az asztalon csöndesen aludt; a csillagok pedig -nyugalmasan pislankoltak a hatalmas nagy égbolton.</p> -<div class="figcenter"><img src="images/3.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch6.png" alt="" title="" />KIS LEÁNY -BAJA.</h2> -</div> -<p>Egy gyenge léányka vitt ma jókor reggel a hegyen fel egy kis -kandér tejet. A ujjai megfáztak a hidegben s letette a pléhkandért -a kapum ernyője alá, melengetve gyenge ujjhegyeit.</p> -<p>– Hideg van, kis leány?</p> -<p>Bátran szembe nézett velem s igy felelt:</p> -<p>– Lesz még ennél hidegebb is. De mikor az embernek dolga van, -akkor nem fázik.</p> -<p>– S neked dolgod van, kis leányka?</p> -<p>– Hát hogyne? Ki vinne tejet, ha én nem? És aztán délben is enni -kell s aztán a gyermekre is sok a takaritás.</p> -<p>– Ugy-e? Hát az anyád?</p> -<p>– Az anyám? – És sóhajtott egyet kis szivéből. – Már mi csak -magunkra vagyunk. Ő nem tudom merre jár – hanem azért csak tessék -megnézni <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> a házat is, a gyermeket is. Jóskát – -tette hozzá magyarázólag, – a fiucskát.</p> -<p>– Nézd csak, kis leányka, te nagyon csekélyke gyermek vagy, hogy -bizhatnák te reád Jóskát?</p> -<p>A kétkedés ingerelte.</p> -<p>– Hát nem hiszen nekem, bácsi – mondá szemrehányólag. – Bizony -isten! én is mosok reá és én is főzök az apámnak vacsorát, mikor -este haza jön. Nem vagyok én olyan kicsi. És soha se is voltam -kicsi. Az anyám is reám bizta Jóskát, mikor még nálunk lakott. Igy -szólott: »Mari te«… mert engemet igy hivnak… A bácsit hogy hivják? -– tette hirtelen utána. – Itt lakik a bácsi?</p> -<p>– Itt… Mit mondott az anyád?</p> -<p>– Igen, »Mari te, fogd meg azt a kölyköt, mert összepiszkolja az -embert«. Az anyámnak olyan szép köntösei voltak, tudja! És csipkéje -is volt. Későbben papucsot is vett. Akkor hagyott el minket, mikor -papucsot vett. Az apa mindig mondta: »Az a papucs… a papucs… csak -az ne jött volna, akkor nem lett volna baj.« Mert mi mind csak -czizmában jártunk s nyárba csak mezitláb. S az anyám is csizmába -járt örökké, hanem a nyáron papucsot vett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– És miért vett papucsot?</p> -<p>A gyermek megrántotta a vállát. Okoskodóan felelte:</p> -<p>– Azt senki se tudhatja, hogy ő miért csinálta. Én mindent -megtettem, amit ő parancsolt. A tavaszszal kiköltözünk ide a -hegybe, mert ingyen adták ott, a forrás mellett a házat; csak hogy -éppen őrizze a gyümölcsöt apa. De nem is volt gyümölcs. Hanem urak -sétáltak le s fel, tudja! s anyám kiült a ház elé szépen, hajadon -fővel. Mert az ugy illik, hogy legyen csinos az ember, ha az urak -arra járnak. Mind azt mondták neki, hogy »szép menyecske«. Ő -örvendett neki, de apa nem örvendett; pedig igazán gyönyörü -volt.</p> -<p>– S olyan gyönyörü volt?</p> -<p>– Olyan, biz’ a… Aztán elhagyogatott minket. Akkor már én -mosdattam Jóskát. Előbb nem akarta engedni nekem, pedig szépen -bántam vele. Mert ő az én testvérem s aztán igen kedves is, csak -látná. Már jár magától. Csak elejébe kuporgok s kiterjesztem igy a -karomat, né, s azt kiáltom: »ki jön ide?« s hármat tapsolok… Ő -mindjárt feláll a szék mellett és oda fut. De ugy, tudja! mint egy -részeg. Hanem sikolt, bezzeg, és kaczag. Nagyon kedves gyermek. -Ennek a tejnek, látja, a <span class="pagenum"><a name="Page_151" -id="Page_151">-151-</a></span> felét ő eszi meg. Most mindjárt adok -neki. No, nem most, mert még alszik, de ha felébred s aztán -délbe…</p> -<p>– S az anyád?</p> -<p>– Anyám? Hát ő elment. Nem mondta meg, hogy hova megy; csak egy -estefelé bejött s kinyitotta a ládáját. Kiszedte előbb a ruháit. -Van neki egy szép selyem dereka. Azt külön tette s aztán a -szalagokat. De azokat is visszadobta a ládába s kiment. De ismét -visszajött és engem itt, itt megcsókolt az orczámon. »Légy jó, -gyermek«, ezt mondta. Én nem is voltam rossz… Akkor kiment. De nem -ment messze, mert ismét visszajött. S akkor Jóskát is felvette, s -nem nézve, hogy piszkos, összeölelgette, összecsókolgatta és -engemet is és sirt. Én kérdeztem, hogy miért sir? ő nem mondott -semmit, hanem elment…</p> -<p>– Elment?</p> -<p>– Elment (s a gyerek halkabban folytatta), hanem az apám!… -tudja!… Az isten örizzen, milyen volt, mikor hazajött. Soha se -láttam olyannak. Igy kiáltott: »tudtam«. Hát akkor mért hagyta? -Aztán egyenkint vette elé a selyem derekakat, mikor sötét este lett -és a pántlikákat, és megölelte és keservesen sirt. És igy kiáltott: -»a topánka, a topánka, verje meg az isten…« <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>Hirtelen eszébe jutván valami a gyereknek, módosan meghajtotta -magát s így szólott:</p> -<p>– De már engem vár otthon Jóska a tejjel…</p> -<p>– Ide fenn laktok?</p> -<p>– Ide fenn. Ha arra jár, megnézheti. Már most egyedül leszünk, -mert az apám is elmegy…</p> -<p>– Hova megy?</p> -<p>– Menni kell, tudja! mert megkeresi az anyámat és ő vissza nem -jön. Azt mondta: »ha térdig kopik is a lába, addig megy, mig meg -nem kapja.« Tudja (tette szomoruan hozzá), már hideg van s ki -tudja, merre jár szegény anyám? Az éjjel is hó esett s ő szegény -egy szál topánkácskában ment el s aztán beteg lesz. Aztán mit -csinál szegény éjjel? Nálunk már tüz égett, Jóska mégis felébredt a -hideg miatt. Az isten áldja…</p> -<p>Mosolygott s felkapta kanderját.</p> -<p>– Aztán nem félsz, kis leány?</p> -<p>– Mitől? én már tudok dolgozni. El teszem a gyufát, hogy Jóska -valami bajt ne csináljon. Ha felkelünk, megmosdatom s mikor sir, -enni adok neki. Ő már egyedül alszik el… az isten áldja meg…</p> -<p>– Az isten áldjon meg, kis leányka.</p> -<p>Odább ment s aztán szaporán visszafordult.</p> -<p>– Miért kérdezősködött bácsi az anyám után? <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> Látta -tán valahol? Ugy-e hogy látta? Ha látta volna az anyámat, mondja -meg. Az isten megfizet érte. Szegény nagyon fázhat valahol. S -aztán, meglátja, csak én ismerem az apámat: abból nem lesz jó. Ő -még nekünk sem beszél, hanem rettenetesen néz. Most ő elmegy utána -és megkeresi őtet…</p> -<div class="figcenter"><img src="images/3.png" alt="" /></div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155"><br /> --155-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>A Nagy Lidi úra <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>Ö. T. O. <span class="ralign"><a href= -"#Page_15">15</a></span></li> -<li>Esős alkony <span class="ralign"><a href= -"#Page_27">27</a></span></li> -<li>Az Eliz nevenapja <span class="ralign"><a href= -"#Page_41">41</a></span></li> -<li>Kaland <span class="ralign"><a href= -"#Page_58">58</a></span></li> -<li>A tarvásári búcsu <span class="ralign"><a href= -"#Page_72">72</a></span></li> -<li>A birtyóka <span class="ralign"><a href= -"#Page_86">86</a></span></li> -<li>Elkésett <span class="ralign"><a href= -"#Page_97">97</a></span></li> -<li>»A szigetvári vértanuk« <span class="ralign"><a href= -"#Page_111">111</a></span></li> -<li>Az édes anya <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -<li>Két fehérnép <span class="ralign"><a href= -"#Page_134">134</a></span></li> -<li>Kis leány baja <span class="ralign"><a href= -"#Page_148">148</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_3">3</a></td> -<td>e látogtás</td> -<td>e látogatás</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_10">10</a></td> -<td>felsége után</td> -<td>felesége után</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_11">11</a></td> -<td>az iuditó</td> -<td>az inditó</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td> -<td>miért mert láthat</td> -<td>miért nem láthat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td> -<td>babogtam</td> -<td>habogtam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_35">35</a></td> -<td>gyermekei hevü-vüléseit</td> -<td>gyermeki hevüléseit</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_36">36</a></td> -<td>felem</td> -<td>felém</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_39">39</a></td> -<td>Aeneus</td> -<td>Aeneas</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_43">43</a></td> -<td>magához érvén</td> -<td>magához térvén</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_44">44</a></td> -<td>homédiázzék</td> -<td>komédiázzék</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_50">50</a></td> -<td>ez utczára</td> -<td>az utczára</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_55">55</a></td> -<td>Eliz, ráborult</td> -<td>Eliz ráborult</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_56">56</a></td> -<td>házbol</td> -<td>házból</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_56">56</a></td> -<td>fejébén</td> -<td>fejében</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_59">59</a></td> -<td>már ványasztal</td> -<td>márványasztal</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_60">60</a></td> -<td>És. miért</td> -<td>És miért</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td> -<td>vonla</td> -<td>volna</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td> -<td>segélyezett</td> -<td>szegélyezett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_68">68</a></td> -<td>Próbálj hazudni</td> -<td>Próbálj hazudni!</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_69">69</a></td> -<td>hajtón</td> -<td>ajtón</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_77">77</a></td> -<td>segteni</td> -<td>segiteni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td> -<td>ide«</td> -<td>»ide</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_79">79</a></td> -<td>habtusát</td> -<td>habitusát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_81">81</a></td> -<td>búcsosok</td> -<td>búcsusok</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_93">93</a></td> -<td>értélmetlenül</td> -<td>értelmetlenül</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_101">101</a></td> -<td>kézdezte</td> -<td>kérdezte</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_104">104</a></td> -<td>Csókné</td> -<td>Csokné</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_110">110</a></td> -<td>ez ezüst</td> -<td>az ezüst</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_116">116</a></td> -<td>gyergyákat</td> -<td>gyertyákat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_117">117</a></td> -<td>Emma mosolyogva</td> -<td>Ella mosolyogva</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_120">120</a></td> -<td>Orvendek</td> -<td>Örvendek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_128">128</a></td> -<td>rettenes</td> -<td>rettenetes</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_128">128</a></td> -<td>kel hi</td> -<td>kel ki</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_133">133</a></td> -<td>O jó</td> -<td>Ő jó</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_134">134</a></td> -<td>mosolgott</td> -<td>mosolygott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_136">136</a></td> -<td>erefelé</td> -<td>errefelé</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_138">138</a></td> -<td>gyülek be</td> -<td>gyültek be</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_143">143</a></td> -<td>hangsan</td> -<td>hangosan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_145">145</a></td> -<td>kiáltottt</td> -<td>kiáltott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td> -<td>tapolok</td> -<td>tapsolok</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK VIDÉKI EMBEREK ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/66512-h/images/1.png b/old/66512-h/images/1.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 5516766..0000000 --- a/old/66512-h/images/1.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/2.png b/old/66512-h/images/2.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 8fc70f4..0000000 --- a/old/66512-h/images/2.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/3.png b/old/66512-h/images/3.png Binary files differdeleted file mode 100644 index ba8216f..0000000 --- a/old/66512-h/images/3.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/4.png b/old/66512-h/images/4.png Binary files differdeleted file mode 100644 index d246f84..0000000 --- a/old/66512-h/images/4.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/ch1.png b/old/66512-h/images/ch1.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 368e821..0000000 --- a/old/66512-h/images/ch1.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/ch2.png b/old/66512-h/images/ch2.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 51bc512..0000000 --- a/old/66512-h/images/ch2.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/ch3.png b/old/66512-h/images/ch3.png Binary files differdeleted file mode 100644 index f17b81d..0000000 --- a/old/66512-h/images/ch3.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/ch4.png b/old/66512-h/images/ch4.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 4e97270..0000000 --- a/old/66512-h/images/ch4.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/ch5.png b/old/66512-h/images/ch5.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0b93902..0000000 --- a/old/66512-h/images/ch5.png +++ /dev/null diff --git a/old/66512-h/images/ch6.png b/old/66512-h/images/ch6.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 1a69fe9..0000000 --- a/old/66512-h/images/ch6.png +++ /dev/null |
