diff options
Diffstat (limited to 'old/66692-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66692-0.txt | 5599 |
1 files changed, 0 insertions, 5599 deletions
diff --git a/old/66692-0.txt b/old/66692-0.txt deleted file mode 100644 index d8f455c..0000000 --- a/old/66692-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5599 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Munka, by Tamás Kóbor - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Munka - Elbeszélések - -Author: Tamás Kóbor - -Release Date: November 8, 2021 [eBook #66692] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the HathiTrust Digital Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MUNKA *** - -KÓBOR TAMÁS - -* - -MUNKA - -ELBESZÉLÉSEK - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA. - -1909. - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -A MUNKA. - - -I. - -Az olvasztó kemenczénél állanak ketten, félig meztelen, kormos munkások. -Megnyitják a csapot, a fehér folyós érc sisteregve szalad le a vederbe, -a két ember rudat dug a vödör két fülébe, úgy szaladnak vele az -agyagformához, a hova beleöntik. Hat lépésről három úr áll, czilinderrel -a fejükön, keztyü a kezükön és szivar a szájukban. Nagyon kiváncsiak -voltak megtudni, mint lesz az ércből hamutálcza. Egyikük a nagyságos -igazgató ur. - -A két munkás végzi a dolgát, mintha vakok lennének. A három úr -megelégelvén a mulatságot, odébb áll, az eszterga-műhelybe. A két munkás -utánuk néz, egymásra néz, aztán megállnak a munkában és beszélgetnek. - -Az egyik: Láttad? - -A másik: A mi a szájukból kibűzlött, a füst, maga megéri kettőnknek a -napibérét. - -Az egyik: Tizezer forint a fizetése az igazgatónak, azért, hogy -pöfékeljen és ha kiváncsi ficsurok jönnek hozzá, elvezesse ide, mint -valami állatseregletbe. - -A másik: Tizezer forint! A multkor kezdtem számolni, hogy hány évig -kellene élnem, hogy tizezer forintot megkeressek. Egy évben -háromszázhatvan forintot, tiz évben háromezerhatszázat, háromszor tiz -esztendő alatt – talán! Harmincz esztendő keserves izzadás, fázás, -csontőrlés és hússzaggatás azért, a mit ez az ember egy év alatt -kényelmes üléssel és levelek aláfirkálásával keres. - -Az egyik: Pajtás, le kellene őket önteni ilyen vederrel, az egy kicsit -fölmelegitené a szivüket. - -A másik: A multkor láttam őket Budán. Végig robogtak a gyár kocsiján – -tizezer forint mellett a gyár még lovat, kocsist, equipaget tart -mellette, úgy ültek ott a selyempárnákon, mint az istenek. Az asszony -csupa hab és csipke – az arcza csupa rózsa, a haja… Az én feleségem öt -év előtt még az iskolába járt, hamvas volt, mint a baraczk, üde, -egészséges és szép, – ma húsz éves és arcza fakó, haja durva, az -idegenek anyókának szólitják. Hát ezért fekete a bőröm a csontig? Annak -az asszonya ifju marad a haláláig, mert az ura nem dolgozik, nekünk az -Isten is megtagadja az ifjuságot, mert nincs pénzünk! - -Az egyik: Nincs pénzünk, azoknak meg nincs istenük! - -A másik: Nekünk sincs. - - -II. - -A gyár irodája, este nyolcz órakor. A gyár alszik, minden más ablak -sötét. Az igazgató a divánon fekszik és hevesen szivarozik. Aztán -fölpattan: - -– Eh, gyi te rossz ló, ha belégebedsz is… dolgozz! - -Odaül a kényelmes karosszékbe és fejét két tenyerébe fogva olvas, aztán -fogja a czeruzát és számol, aztán fogja a tollat és ir. Mennél tovább -foly a munka, annál gyorsabban váltakozik a czeruza, meg a penna. Végül -majdnem önkivületben van, csakugy robog előre és a papirosok -nyöszörögnek, mintha legázolná őket. - -Egy óra multán nézi az óráját. Kilencz. - -– Vacsorálni – mormogja, aztán előszed egy üveg cognacot és nagyot húz -belőle. - -– Nem lehet… majd… talán… hajnalban… - -Ekkor nyilik az ajtó. Elegáns uri dáma, drága prémes kabátban lép be, -szőke haja keresztülcsillog a dolgozószoba félhomályán. Az igazgató -felesége. - -Az igazgató föltekint és idegesen fészkelődik. - -Az igazgató: Csókollak, te vagy? Hogy jutott eszedbe? - -Őnagysága: Egy kicsit sokallottam már a várakozást. Az opera fél -nyolczkor kezdődik és én negyed nyolcz óta vártam, vártam… - -Az igazgató: Igaz, az opera… De, kedvesem, látod, hogy nem érek rá. -Igaz, hogy meg kellett volna izennem, de arra sem értem rá, hogy az -eszembe jusson. Különben látom, hogy nem is vagy szinháznak öltözve. - -Őnagysága: Igen, átöltözködtem. Kilenczkor már úgy sem érdemes. A -jegyeket oda adtam Ernőnek, hadd vigye el a szeretőjét. Ha én a szeretőd -volnék, most én is az operába mennék. De igy? - -Az igazgató (idegesen): Kedvesem, még csak az kell, hogy a házi -perpatvart ide hozzad nekem. Egyebet se hallok, csak panaszt. Mindig -panasz és szemrehányás. És miért? Mert dolgozom. Kiért dolgozom? Érted! -Igen, csak érted. Vagy nem te vagy kettőnk között a nagyralátó? Nem te -élsz úgy, mintha milliomos volnék, nem te irtózol-e az egyszerü élettől, -az olcsó lakástól és az olcsó ruhától? Hát én mindent megteszek neked és -akkor azzal állsz elő, hogy elhanyagollak, mivelhogy a pénzt nem adják -ingyen, a hogy a te paszióid sem teljesitik ingyen. - -Őnagysága: Befejezted? Kedves barátom, ha kettőnk közül egyiknek van oka -panaszkodni, bizonyára nem te vagy az. Nekem ez a luxus kell, de valld -be, hogy neked is kell, mert ha nem igy élnél, nem is lehetnél az, a ki -vagy. De nem igaz, százszor nem igaz, hogy nekem örökös szalmaözvegynek -kell lennem, mikor együtt élek az urammal. Neked nem muszáj dolgoznod, -te akarsz dolgozni. S ha sétálni akarok menni, idegenekkel megyek, vagy -magamban. Ha szinházba akarok menni, ott van az Ernő. A multkor -végigmentem a koronaherczeg-utczán és akkor hallottam, a mint egy ember -mondta a másiknak: ismerem jól, mindig ezzel a fiatal emberrel van. Sok -pénze lehet ennek a fiatal embernek, hogy ilyen szép, elegáns szeretőt -tarthat. - -Az igazgató (lecsapja a tollat): Féltékenynyé akarsz tenni? Jó, holnap -kitekerem az Ernő nyakát. Nem elég? Föl fogom kutatni azt a fiatalembert -és le fogom párbajozni, mint a kutyát. Ütök, vágok, öldösök, mészárlok, -de _holnap!_ (Kiabálva). Érted? Holnap, ma hagyj békén dolgozni, mert -megbolondulok. - -Őnagysága (szikrázó szemmel): Őrjöngsz, barátom, őrjöngsz, de hát jól -van, már nem szóltam semmit. Megyek, a kapuban vár Ernő. Soha nem hallod -többé, hogy szeretnék veled is lenni. Meg leszel velem elégedve, ó, -nagyon meg leszel velem elégedve. Isten önnel uram! - -Az igazgató (egyedül): Hej ha én önthetném a vasat, napi egy forint -harmincz krajczárért! _S ezek az asszonyok_ csupa henyélés, csupa hiuság -és semmi tisztelete a verejtéknek, mely értök hull! - - -III. - -Az igazgató lakása. Őnagysága a kis rococo asztal előtt ül is ir: - -«Érzem, hogy már nem birom soká. Az isten sok erőt adott nekem, de nem -eleget ehhez a fegyenczmunkához. Mért nem születtem szegény -varrólánynak? Reggeltől-estig ülnék a munkánál, de azután nyugtom lenne. -De igy? Az uram azt mondja, hogy léha és henye az életem. Közönséges -ember, sohasem fog megérteni. Azt hiszi, csak az a munka, a mivel az -ember pénzt keres. Tizezer forint! És költünk tizenötezret és jóban kell -lenni ezzel, meg azzal a vezérigazgatóval, a képviselővel, az -asszonyokkal, a lányokkal, a házmesterekkel és alkudni a kereskedőkkel -és mosolyogni a szabónőre, hogy ne adja át a kontót és minden nap tiz -fölfordulás, ha fogadónapom van, ha nincs. A fogadónapokon csak azok -jönnek, a kikhez semmi közöm, mindenki más külön jön, egyedül akar lenni -velem. Jóságos isten, mennyi kisértés, mennyi szemtelenség, melyet csak -mosolyogva és biztatva verhetek vissza. Mi a különbség köztem és egy -kaszirnő között? Kaszirnő szeretnék lenni, akkor legalább tudnám, hogy -mi vagyok!» - - - - -KOLLEGÁK. - -Augusztus elsején két lány lépett be az irodába. Az egyik nagy, a másik -kicsi, mind a kettő fekete haju és szép. Az egyiken elegáns szabásu -nyári toilette, de szomoruan lekopva, a másikon vadonatuj, ügyetlen házi -szabással összerótt kék delaine-ruha, méterje hetven fillér. Az -irodafőnök mind a kettőt barátságosan üdvözölte, bemutatta a többi -hölgyeknek, meg az uraknak is, aztán két egymáshoz tolt asztal mellé -egymással szembe ültette őket. - -A délelőtt gyáva elfogódottságban telt el. Másoltak. A kopott -elegancziáju hölgy nagy, hegyes, szinte kérkedő betüket vetett, a másik -apró gömbölyüt, óvatos szépségü sorokat rótt, mintha lábujjhegyen irna. -Az idegenség elfogódottsága viselkedésükben félénkké, sőt félszeggé -tette őket. Érezték, hogy a többi őket nézi s nem mertek fölpillantani, -látták, hogy suttognak róluk s elpirultak. A kicsi delaines olykor -rámeresztette nagy kerek szemét a szembenülőre, az azonban föl sem -tekintett a munkájából. - -Mikor délben általános robajjal ebédre készültek, a nagy lány és a kis -lány összenézett. Megértették egymást: együtt jöttünk, menjünk együtt -haza. Ösztönszerüen összebujtak. - -A nagy: Én Domoróczy Vilma vagyok. - -A kicsi: Örvendek a szerencsének, engem Blau Elzának hivnak. De szép -ruhája van nagysádnak. - -Vilma: Ugy látja? Pedig röstellek mutatkozni benne. Ha az ismerőseim -közül valaki meglátna, – nem mennénk a mellékutczába? - -Elza: A hogy parancsolja. De biztositom, hogy nincs röstelni valója. -Olyan elegáns, s nagysád olyan szép karcsu benne. - -Vilma: Ön nagyon kedves, de ez az utolsó ruhám, a mi még megmaradt. Ha -ez is elkopik… - -Elza: Furcsa, ez meg rajtam az első uj ruha, melyet kaptam, hogy az -irodába tisztességesen járhassak. - -Vilma: Tisztességesen? (Kiváncsian végignéz a kis lányon s -elmosolyodik.) Látszik, hogy uj ruha. - -Elza (örömmel): Ugy-e? - -Vilma: És az első? Hogy lehet ez? - -Elza: Hát ugy, hogy – ugy-e nem kell nagysád előtt röstelnem – mi nagyon -szegények vagyunk, az apám beteg és már két év óta nincs állása s abból -éltünk, a mit édes anyám, meg a bátyám keresett. Mióta nagy lány vagyok, -mindig csak a nagynéném viselt ruháit hordtam, ugy szégyeltem magamat! - -Vilma: Szörnyü. Én belehaltam volna. - -Elza: Hát nagysádnak voltak ruhái? - -Vilma (keserüen): Ruhám, ékszerem, selyem butorom, ponny-lovam, a mig -apa élt. Aztán apa meghalt és elárverezték birtokunkat. Nem maradt -semmim. - -Elza: Szörnyü. De, hála istennek, most már nagysádnak is jobb sora van. - -Vilma: Hogyan? - -Elza: Hát hogy állásban van. Én olyan boldog vagyok, hogy Isten igy -megsegitett. Most már vége a nyomoruságnak. - -Vilma (ámulva): Hogyan, ön boldog? Ebben a nyomoruságban? Ötven -koronáért havonta ülni egész nap s egy csomó embernek alárendelve lenni, -a kik mind olyan különösek, olyan kicsinyek és pökhendiek s már -meszsziről megcsapja az embert az irodaszaguk? - -Elza: Hogyan? Ötven korona? S egy év mulva hatvan lesz és mindig többet -kapunk. De most is már – ötven korona minden hónapban, a mire biztosan -számithatunk, jaj, nagysád, olyan szép ez, hogy még mindig nem tudom -elhinni. Hátha csak álmodom! - -Vilma: Rajtunk nem sokat segit az ötven korona, éppen csak jobb a -semminél, meg dolgozhatok s nem érek rá gondolkodni. De legalább -magamban lehetnék. Ha hazavihetném a munkát s nem kellene ezekkel az -urakkal érintkezni! - -Elza: Lássa, ezt nem értem. Például az irodafőnök ur olyan finom ur, -olyan elegáns és udvarias. - -Vilma (kurtán kaczag): Ugy találja? A czipője ránczos s olyan nevetséges -a járása. Meszsziről látszik rajta, hogy soha jó társaságban meg nem -fordult. - -Elza (csodálkozva): Én pedig azt hittem, hogy elegánsabb ember már nem -is képzelhető. S hogy tetszik önnek Barna ur, a főlevelező, a ki nekünk -a munkát adta? Milyen szellemes, szeretetreméltó ember. - -Vilma: Annak, ha még egyszer ugy a szemembe néz, hátat fogok forditani. -Valódi ripők. - -Elza: Pedig engem vállon veregetett és azt mondta, hogy egészen helyes -kis hivatalnoknő lesz belőlem. Aztán kezet adott, – azelőtt sohasem -adtak nekem kezet ilyen uri emberek. - -Vilma: Nekem is kezet adott. Ilyen neveletlenség! Ha két évvel ezelőtt -azt mondták volna, hogy én ma holmi Barna urak bizalmasságának leszek -kitéve… De azért meg fogom ezeket az embereket tanitani, hogy hogyan -viseljék magukat hölgygyel szemben. - -Elza (félénken): Hát a gazdag lányok nem fognak kezet az urakkal? - -Vilma: Azzal, a kit erre érdemesnek tartanak. - -Elza: És – ne haragudjék nagysám, de én nem értem – hát vannak a -hivatalnok uraknál finomabb urak is? - -Vilma: Jaj de kedves maga. Hiszen ezek még nem is urak! - -Elza: Min látja ezt? Én minden nap az utczán egy bárót is látok, de -akárhogyan töröm is az eszemet, nem látok különbséget közte és az -irodafőnök között. - -Vilma: Én meg nem látok hasonlatosságot. Higyje meg, kedves kisasszony, -hogy ezek még csak nem is emberek. Milyen szabása van a ruhájuknak s -milyen bárdolatlan a mozgásuk, meg a beszédük! Kétségbeejtő! - -Elza (biztatóan): Meglássa, nagysád, ez csak a szokatlanság. Majd meg -fogja szokni. - -Vilma (tompán): Ez az irtózatos. - -Elza: Nekem is olyan szokatlan még, ha kisasszonynak szólitanak, -szeretnék hátrafordulni, hátha mögöttem áll valaki, a kinek a kisasszony -czim szól és olyan ügyetlennek érzem magamat, nem tudom, mit mondjak s -mindig félek: most ismernek meg, hogy csak szegény munkás lánya vagyok, -s akkor nem türnek meg az irodában. Pedig meghalnék, ha most -elbocsájtanának. - -Vilma: Én pedig meghalok, ha soká kell igy élnem. De mondja csak, -kisasszony, igazán: van ennél nagyobb szegénység is? - -Elza: A mienknél? Ó, nagysád, ez most már nem is szegénység, most már -megvan mindenünk, de eddig, – higyje el, eddig igazán szegények voltunk. - -Vilma: Ha nem vagyok indiszkrét, mennyiből élnek maguk havonként? - -Elza: Mi? Ó, borzasztó sok pénz kell, nagyon drága lakásunk van, mert a -bátyámnak külön szoba kell, mert neki az a passziója, s hetenként -negyven koronát keres, mama is varrással harmincz koronát, ha munkát -kap, de a bátyám csak husz koronát ád nekünk, mert neki külön kiadásai -is vannak, szivarozik, meg a ruháját is ő fizeti, hát igy is volt -száztiz koronánk, de nem volt elég. Most azonban, hála istennek, már -százhatvan koronánk lesz! - -Vilma: S ez maguknak sok pénz? Nekünk egy nagybácsinktól háromszáz -koronánk van havonként és még csak vacsorára sem futja. - -Elza (rémülten): Lehetetlen. Háromszáz koronából? És most még ötven -korona hozzájön? - -Vilma (sóhajtva): Ebből meg ruházkodnunk kell, – három hölgynek havi -ötven korona toilettere! Igazán nem értem, hogy nem lőttem még magamat -főbe! - -Elza: De az istenért, hisz önök most is gazdagok! Háromszáz korona! -Abból már szalónjuk is lehet. - -Vilma: Az van, de ebédlőnk nincs. - -Elza: Ebédelni a szalónban is lehet. - -Vilma: Hogy mondhat ilyet! Az ételszag a szalónban. - -Elza: Olyan rossz szaga van az ételnek? Nem is éreztem. - -Vilma: Maga boldog, kedves kisasszony, hát isten áldja, én erre megyek. - -Elza: Alázatos szolgája, nagysád. - -Vilma (magában): Buták ezek a koldusok! - -Elza (magában): Nem is hiszem el neki, csak henczegett. - - - - -A MYROSLÁV. - -Délelőtt tiz óra volt, mikor kiadták Braun urnak a hamburgi ügynök -táviratát: - -«Myrosláv, első osztályu, 2000, jelenleg nádczukorral Liverpool felé, -julius közepén rakományképes legolcsóbban 3/5. Távirati akceptálás.» - -Myroslav. A nagy hajóalmanachból nyilvánvaló, hogy a Myrosláv orosz -elsőosztályu vitorlás, kétezer tonna szállítóképességgel, -hetvenkilenczben épült, jelenleg a batumi Ramiroff és tsa czég londoni -házának tulajdona. Hm, egy kicsit öreg hajó, de ugylátszik megfelel, -mivel más nincs és hajó nélkül nem maradhatunk. Ennélfogva Braun ur -megirja a választ: - -«Myroslávra jelenleg nincs szükség. Lényeges engedmény esetén talán -használható.» - -A válasz legfölebb este, de valószinüleg csak holnap reggel érkezik meg. -Az ügynöknek is van esze és nem mutatja ki, hogy a Myroslávot egyhamar -nem tudja elhelyezni. Addig is Braun ur nyélbe ütheti, a mi még -nyélbeütendő. - -A telefonhoz megy és odaszól egyik biztositótársaságnak: mennyiért -vállalja el a Myroslávot Fiuméból Philadelphiába? - -A Myroslávot? Rögtön átjön egy ur, hogy személyesen tárgyaljon. – Jó, -hanem csak egy óratájt jöjjön, mert most a börzére kell mennie. - -Közben a levelezésben négy-öt táviratot állittat ki a külföldi -társulatoknak: mennyiért vállalják el a Myroslávot? Este felé ezekre is -meg lesz a válasz, holnapra pedig az egész hajókérdés el lesz intézve. - -És Braun ur nyugodtan megy a börzére vásárolni a Myroslávra való -rakományt. Ez a fogasabb része az üzletnek, ettől függ, hogy mennyit -nyerünk. A többin csak spórolunk. - -Braun ur azonban óvatos. Ugy tesz előbb, mintha adni akarna. Majd másfél -órai manöverség után elhinti, alig hogy észreveszik, az ajánlatait és -hagyja érni a dolgot holnapig. Most pedig vissza a hivatalba. - -A mint kilép a börzeépületből, nézi az óráját: félegy. Még van egy -negyedórája. Egy kicsit habozik, aztán mégis csak elindul a -Dorottya-utcza felé. Szép májusi nap van. Csupa sétáló ur meg hölgy -törekszik a váczi-utcza felé. - -Nem kell soká mennie, szemben jön egy piros arczu szőke asszony, egy -fiatal ember társaságában. Élénken beszélgetnek, de nem néznek egymásra. -A mint Braun ur igy látja őket, a homloka elborul s megfordul. Pedig a -szive ragadta erre a könnyelmü sétára: hátha találkozik a feleségével! - -Mondom, megfordulna, hogy elbujjék előlük, de az asszony már észre -vette. Nem mutatja, hogy észre vette, de Braun ur látja rajta. A -beszélgetésök elakadásán s a kedvetlen felhőn, mely az asszony szép -hamvas homlokára borul. Olyan ez a teremtés, mint a tizenhét éves -gyermek. - -Tehát elébük megy. Köszönti őket. Halkan, elfogultan. A kisérő fiatal -ember élénk barátsággal szoritja meg a kezét és ötfélét kérdez -egyszerre. Az asszony kedvetlenül, kezet sem nyujt neki, csak valami -szervuszfélét mormol és vontatottan kérdi: - -– Már végeztél? - -– Még nem. Csak félháromra jövök haza. - -– Akkor még sétálhatok, nagyon szép idő van. - -Egy darabig velük tart, egyikök sem szól. Nézi, nézi az asszonyt s -szeretne valamit mondani. Végre témát talál: - -– Már megkaptad az uj ruhádat? - -– Amint látod, – felel az asszony, öntudatlanul egy kicsit illegetvén -magát. - -– Nagyon szép, igazán szép. - -– Eh, dehogy szép, nem ér semmit. Értesz is te ahhoz. A mint hazaérek, -visszaküldöm s ugy összeszidom, hogy jobban sem kell. Igen, mindjárt -ebéd után fölmegyek a szalonba. Azért, barátom, lehet, hogy félháromkor -már otthon sem leszek. - -– Ugy! – tünődik Braun úr. A szemöldökeit erősen összehuzva, -ügyefogyottan baktat mellettük s érzi, hogy ő itt fölösleges. Néhány -perczig tart, mig erőt vesz magán, ekkor kihuzza az óráját, mintha attól -függne elhatározása, hogy hány óra van s a torkát köszörülve mondja: - -– Most már az irodába kell mennem. Isten veled. - -– Már mégy? – mondja az asszony és most már kezet nyujt. - -A fiatal ur is megelevenedik a bucsuzásra és melegen rázza a kezét. - -Braun ur borus lélekkel, összafacsarodó szivvel tart a hivatal felé. Hm, -most is együtt vannak, mindig együtt vannak. És délben talán nem lesz -otthon. A ruha miatt! Ha ő azt mondja, _talán_, az annyit tesz, hogy -bizonyosan. - -A hivatalban már várja Biasini ur, a biztositó társaság szállitmányi -osztályának főnöke. Kövér, szuszogó ur, czérnaszál hangon beszél és -rendkivül együgyü arcza van. Egyike a legkeményebb embereknek, a kikkel -Braun urnak valaha dolga volt. - -Hát bizony a Mirosláv nagyon öreg tákolmány, két izben már havariája -volt, most ugyan kitatarozták, de peches hajó, isten bizony, ha még nem -charterolta, ajánlaná jó szivvel, hogy ne is charterolja. Már meg van? -Kár, igazán kár. De hát igy is jó. A legolcsóbban csinálja, már az -összeköttetés kedveért. - -Mennyiért? Biasini ur fölhuzza szemöldökeit, ugy lesi a hatást: 7/8%. - -Braun ur nevet. Tiszta, szivből fakadó nevetéssel. Oda nyul a czigaretta -skatulyához és megkinálja. Aztán kérdi, hogy mi ujság különben? - -Különben? Semmi különös. A saison nagyon jól indul. Különösen az -életbiztositás. A szállitás nem jövedelmez, valószinüleg föl is hagynak -vele. Igazán nem is érdemes ezzel foglalkozni. Tehát rendben vannak a -Myroslávval? - -– Rendben? Braun urnak ismét kaczagnia kell. Már el is felejtette az -egészet, arról nem is érdemes beszélni. 7/8%! Akkor inkább elfogadja a -hamburgi ajánlatot. - -– Ugyan, ugyan! Lehetetlen, hogy ez olcsóbban csinálná. Pláne a -hamburgi, a legdrágább a kontinensen. Hát mennyiért csinálja az? - -– Ez mellékes. Lényegesen olcsóbban. Annyira, hogy 7/8-al szemben nem is -ajánlhatok semmit. - -– De mégis! mégis! Egy órai alkudozás után Biasini sóhajtva emelkedik -föl: tehát délután kiállittatja az ideiglenes poizzát 5/8-adra? - -Dehogy! Az 5/8-ot Braun ur csak tudomásul veszi és referál róla az -igazgatónak. Majd levélben értesiti a társaságot, ha reflektál reá. -Különben is most már megmondhatja, a Miroslávot még nem charterolta, -csak alkudozik róla. - -Biasini ur látja, hogy le van főzve, de azért lelkesen csap a Braun ur -tenyerébe. Szó sincs róla, ilyennek kell lenni az üzletembernek. Egész -embernek. Ha minden kereskedő olyan volna, mint Braun ur, akkor lendülne -föl csak az ország! - -És most menjünk ebédelni. Mikor az otthonra gondol, Braun ur megint csak -elkomorodik. Még habozik is. Az asszony ugy sincs otthon, minek menne -hazza? A Myrosláv miatt hátramaradt a rendes dolgával, kár az időért. - -De azért mégis csak megy, lehetetlen remény csábitja: hátha mégis otthon -lesz? És megy, megy és kéjeleg a képzeletben, hogy az asszony otthon van -és meg is változott s olyan, mint első évben volt. Már amint a -lőpcsőházba befordul, füstbe ment minden reménysége. Tudja, hogy nem -várja más, csak a cseléd. Az, a mint kinyitja az ajtót, mindjárt elő is -áll a jelentéssel. - -– A nagysága már elment… - -– Tudom, tudom, – mondja Braun ur – igy beszéltük meg. - -Szükségét érzi, hogy a cseléd előtt ugy tüntesse föl a dolgot, mintha -minden az ő hozzájárulásával történnék. - -Árván, egyedül költi el az ebédet. És gondolkodik, gondolkodik arról az -asszonyról, meg a hideg tüzhelyről és a fiatal emberről. A falak is -ellenséges gunyosan merednek reá. Ha ezek a falak beszélni tudnának! De -minek is? Nem mondanának neki semmi ujjat. - -Sietni kell, hogy legalább félnégyre ismét a hivatalban legyen. Az -igazgatónak jelentést tesz a Myroslav ügyéről. Nagyon jól van. Csak -megsürgönyzi még az ügynöknek, hogy Myrosláv biztosithatatlan, azért nem -is reflektál reá. - -Végre nyugodtan dolgozhatik hatig. Bizony, nagy a posta. Mire elvégzi az -aláirást, lesz félhét is. Már nyulna a kabátja után, mikor sürgöny jön -Hamburgból: fix ajánlatot kér, hogy a londoni rheedernek továbbitsa. - -Braun ur gondolkozik. Nem volna-e jobb bevárni a második sürgönyre a -választ? Nem, mégsem. Ez már megtette hatását. Tehát sürgönyözzünk: - -«Akceptáljuk Myroslávot, biztositás lehetőségét föntartva 2–6.» - -Igy, most már mehet. Haza! Az otthonba, pihenni. Hisz voltaképen azért -dolgozik az ember és töri magát idegen érdekekért, hogy haza térjen az -otthonba. Csodálatos. Mindennap ugy érzi, hogy boldog, mikor hazulról a -hivatalba mehet, a hol az üzleten jártathatja az eszét s mégis minden -este vágyva siet haza felé. Az ő asszonyához. Hátha jókedvben találja? - -De nem találja. A nagysága szinházba ment. Azt üzente a nagyságos urnak, -hogy nem várhatott tovább reá s hogy fölösleges érte mennie. - -Természetes, hiszen van kisérője. Különben sem lehetséges, mert azt már -nem üzente meg, hogy melyik szinházba ment. - -Tehát várjuk. Végig dül a divánon és behunyja a szemét. A Myroslávon jár -az esze. Vajjon mennyire sikerül a charter? Azt hiszi, legfölebb 2–11-ig -kell mennie, a biztositásból is lealkuszik még vagy egy promillet. -Holnap pedig már vásárolhat is. - -Ily gondolatok között nyomja őt el az álom. - -Nagy robajra ébred. Ő nagysága hazajött és összeszidja a szakácsnét, -mért nem teritett a nagyságos urnak. Ő már vacsorált, csak nem gondolja, -hogy a három órán át állott ételt megeszi? - -Csakugyan, jól tette, hogy már vacsorált. Oda ül tehát egymagában az -asztalhoz és eszik az állott ételből. És nézi a feleségét és szeretne -valamit beszélni. De ő nagysága a diván sarkába temette az arcát és -hallgat. - -– Fáj a fejed? – kérdi végre félénken. - -– Bánom is én – feleli ő nagysága, – hagyj békén. - -– De kérlek, ha valami bajod van… - -– Ugyan, köszönöm a szives gondoskodást. Ha egész nap nem törődől velem, -ellehetek nélküled este is. Megyek aludni. Jó éjszakát! - -Jó, jó, hiszen nem akarta bántani. - -Egy darabig még föl-alá jár, aztán benyit a hálószobába. Ő nagysága -nincs ott. Föllebbenti az öltöző kárpitját, ő nagysága levelet ir. -Előtte egy keskeny, kék boriték, a mit minden kapkodás nélkül, nyugodtan -az asztalka fiókjába tesz. - -Braun ur elsápad a levél láttára. Egy ilyet elolvasott, szörnyen tisztán -lát ő. És a felesége most ir valószinüleg a levél irójának és ő a háta -mögött áll és nem mer szólani. Mert mihelyest szól, az asszony -egyszerüen otthagyja, Hiszen igaza is van, nem csalja a háta mögött, -hanem nyiltan mondta neki, hogy engedje szabadon, váljanak el. Igen, -könnyü annak, a ki nem szeret. De ő szereti ezt az asszonyt, aztán a -szégyen a hivatalban: elvált tőle a felesége, rosszul éltek! - -– Azt hittem, lefeküdtél már. - -– Még nem. - -– Soká irsz még? - -– Nem tudom. - -– Jó éjszakát! - -– Jó éjszakát! - -Levetközik, lefekszik. Fáradt szegény nagyon, nyomban el is alszik. Arra -ébred, hogy valaki rázza a karjánál fogva. Szinte fölsikolt örömében. A -felesége! - -– Kérlek, beszélnem kell veled. Ez igy nem megy tovább. Ha nem engedsz, -akkor szököm. - -Vagy ugy! Erre is volt már eset. És Braun ur sir, mint a gyermek és -könyörög az asszonynak, ne tegye tönkre. Hiszen nem panaszkodhatik rá, -nem kiván tőle semmit, csak a botránytól kimélje meg. - -– A hogy akarod, – mondja kurtán az asszony és a tárgyalás véget ért. - -Reggel már ott találja a hamburgi táviratot. Ajánlatát tovább adta az -ügynök Londonba, majd értesiti. A biztositó társaságok is feleltek. -Jóval drágábbak a pesti ajánlatnál. Jó lesz tehát ennél maradni. - -Délben a börzén is szerencséje volt. Megvehette az egész rakományt. Ez -tehát rendben van, csak Hamburggal kell még megegyezni. Vajjon otthon -lesz ma délben az asszony? - -Nincs otthon. A cselédtől hallja, hogy hiszen a nagysága elutazott! - -– Igazis, természetes. Hogy elfelejthette! - -Keserves zokogással borul a divánra, miután az ebédet elköltötte. Mert -azt el kell költeni, hogy a cseléd ne gyanitson semmit. - -De három órára ott van a hivatalban. Hamburg felelt már. 3 shillinget -akceptál. Elég olcsó, de akkor adja még olcsóbban. Nyomban felel neki: -utolsó ajánlat 2–9, különben nem kell. Ezt biztosan akceptálja. -Áttelefonál Biasininak, hogy neki inkább többet fizet valamivel, mint -másnak. Engedjen az 5/8-ból még valamit, a forma kedveért. - -– Isten neki, – mondja Biasini. - -És Braun ur beállit az igazgató urhoz és referál a Myroslávról. - -– Ez rendben volna, Braun ur, – mondja az, – azt hiszem, holnapután itt -lesz már a charter-party. De mit gondol, Braun ur, nem lesz baj a -Myroslávval? - -– Ó, dehogy, – felel Braun úr mosolyogva, – nagyon szolid hajó az, mióta -tatarozták. - -– Braun ur, maga nagyon derék ember, – mondja az igazgató és -barátságosan mosolyog reá. - -És Braun ur kipirulva az örömtől, mélyen hajlongva tér vissza a -szobájába. Az igazgató ur nem minden csekélységre vesztegeti ám a -dicséretet. - - - - -VAD EMBEREK. - -Mihály, a ki azelőtt vadházasságban élt Marcsával, két év multán beállit -régi kedveséhez, földig lerongyolódva. Marcsa uj urával külön hónapos -szobában lakik, melyben takarékkályha is van, azon főz most épen -birkapaprikást. Télen történt a dolog, este hét órakor. - -Marcsa (a mint megismeri a jövevényt): Jézus Mária! - -Mihály (dideregve): Ne félj, Marcsa, se nem bántalak, se nem kérlek, -hogy gyere vissza hozzám. Nagyon megtaposott engem az Isten, jó szivvel -jövök tehozzád. - -Marcsa: Jóska mindjárt haza jön és ha itt ér, nem tudom mi lesz veled. -Állj odébb Isten hirével. - -Mihály: Jóskától nem félek, ha agyon üt, jót tesz velem. Nagyon -szerencsétlen ember lett belőlem, hogy ezt a gazságot elkövette ellenem, -de azért jó barátja volnék ma is. - -Marcsa: Minek jöttél hát? - -Mihály: Nincs betevő falatom és ha az embernek csikorog a gyomra, hát -megjön az emlékezete. Gondoltam magamban: no, a Jóskának jól megy dolga -és az nap, hogy Marcsa megszökött tőlem, adtam neki husz krajczárt. -Azzal tartozik, mert a másikhoz vitte. Hátha megfizetné? - -Marcsa: Mit? Hogy én tartoznám neked husz krajczárral? Talán megint -részeg vagy. Eleget dolgoztam, eleget kerestem én magam is és ha adtál -is husz krajczárt, hát az enyimből adtad. - -Mihály: Kérlek, Marcsa add meg a husz krajczárt. - -Marcsa: Ha itt meghalsz előttem, akkor sem. Nincs is, nem is jár neked. -De hogyan rongyolódtál le ennyire? - -Mihály: Elhagyott a jó szerencse. Mikor miattad a Jóskával -összeverekedtünk, hát az igazgató ur engem bocsátott el. Azt mondta, -nekem van igazam, de a Jóskának nagyobb hasznát veszi. Hogy esküdtem -volna meg te veled, akkor nem ért volna a baj. - -Marcsa: Hét pap szentsége sem tartott volna melletted. - -Mihály: Olyan rossz embered voltam? A tenyeremen hordoztalak, együtt -mentünk a korcsmába, ahány pohárral én ittam, annyival rendeltem neked -is. Tudtam, hogy a hivatalnok urral, mikor hazaviszed neki a fehérnemüt, -megcsalsz, – bántottalak emiatt? Mikor nagyon el voltam keseredve, hát -megrugdostalak. De nem azért, hogy megcsaltál, hanem mivel el voltam -keseredve. Nem vagy te selyemkendő! Az apád is megvert, mégis az apád -maradt. - -Marcsa: Hiszen nem mondom, hogy rossz ember voltál. De hát a másik -különb volt. Akadt volna lány nekedtetsző, te hagytál volna a faképnél, -igy nekem akadt különb legényem, hát én hagytalak el. - -Mihály: Hej, hej, végén csattan az ostor. De nem bánok én már semmit. -Siratlak most is, Marcsa és ha visszajönnél hozzám, hát áldanám érte a -jó Istent. De most csak a husz krajczár irányában jöttem. Lásd, annyi jó -szivvel lehetnél hozzám és ez a paprikás szag, Marcsa lelkem, ha tudnád, -hogy kinozza a gyomromat, mely két napja falatot nem kapott, inkább -kidobnád az ablakon. - -Marcsa: Falatot nem kapott a gyomrod, de hogy ittál, azt érzem a -lehelleteden. - -Mihály: Hadd el, Marcsa, három napos ez a borszag. Akkor ittam utoljára. - -Marcsa: Hát pénzem nincs, azt nem adok, nem is jár neked, hanem ha már -itt vagy és Jóska is igy akarja, akkor teszek még egy tányért az -asztalra. - -Mihály: Hogy a jó Isten áldjon meg érte. - -Marcsa: Addig ülj oda a lócára. - -Mihály engedelmesen a lócára ül és nézi a menyecske vörös karjait, a -mint a paprikásba galuskákat csipeget. Egyszer csak durván benyitja -valaki az ajtót s belép Jóska, zuzmarás bajuszszal, trüsszentve, -káromkodva, lecsapja a szolga-sipkáját, az ágyra csörrenti a táskáját és -toporzékolva leveti a köpenyt. - -Jóska: Az isten nyila csapjon a világba, már megint nincs az asztalon a -vacsora? - -Marcsa: Azért ne kiabálj ugy, nem vagy magadban. - -Jóska csak most látja meg a sötét kuczkóban ülőt. - -Jóska: Hát ez ki apja fia? - -Mihály (fölkel és kezet nyujt neki): Adj Isten, Jóska. - -Jóska (a botját fogja): Ide mertél jönni? No hát lepedőben visznek el. - -Mihály: Tedd el a botot, Jóska, nekem sincs botom, aztán minek is -haragudnánk egymásra? A mi volt, az elmult, elösmerem, most is te volnál -az erősebb. - -Jóska: Mit akarsz? Mi járatban vagy? - -Marcsa: Nem vagy te rendőr, hogy igy kérdezősködöl. Eljött, mert éhes és -én meghivtam vacsorára. - -Mihály: Aztán Marcsa husz krajczárommal tartozik. - -Jóska (nézegeti a lerongyollott embert, aztán fölkaczag): No hiszen -derék legény lett belőled. Csak nem bálból jöttél? Hát ülj le, szivesen -látlak, ha éhes vagy. Ugy is tudod már, hogyan jár az, a ki belém köt. - -Marcsa hozza a párolgó tálat, Jóska gyorsan, mohón eszik, Mihály -fáradtan, elfogultan. Jóska bort is tölt neki, azt mohón fölkapja. - -Mihály: Adjon isten jó egészséget neked is, Marcsának is. - -Jóska: Köszönjük szépen. Hát tudod, Mihály, mégis csak furcsa, hogy igy -vagyunk, holott két évvel ezelőtt még én ültem igy vendégségben tenálad -s csak az asztal alatt nyomkodtam a Marcsa lábát. Hadd lám csak, nem -nyomkodod most te? - -Marcsa: Nem sül ki a szemed, ha ilyeket beszélsz? Mi ketten már -kiszerelmeskedtük magunkat erre az életre. - -Jóska: Ugy is legyen, mert különben a másik életet is kifojtogatom -belőletek. Nézd csak, Mihály, ez aztán az izom! Ugy-e? Azóta, hogy -földre lapitottalak, még nőtt egy hüvelyknyit a Marcsa főztétől. - -Mihály: Jól főzött az mindig. - -Jóska: Most még jobban, mert fél tőlem. Hát bizony, komám, nagyot -fordult a világ. Akkor csak a lábát nyomogattam az asztal alatt, most -tehetek vele, a mit akarok, gyere ide, Marcsa, csókolj meg! Látod? Ha -akarom, megcsókolom, ha meg akarom, (arczul vágja az asszonyt) pofon -ütöm, igy ni. Mert ő az enyém. - -Marcsa (visitva): Hogy száradna le a kezed ebben a minutában. Te állat, -hát mi vagyok én, hogy igy bánsz velem? Hát mit tettem, hogy pofonütsz? - -Jóska (nyugodtan): Még egyet akarsz, hogy mozgatod a nyelvedet? Ide -gyere. - -Mihály (csöndesen): Az arczát nem kellene, Jóska, megdagadna. Én csak -ugy kiméletesen megrugdostam, ha el voltam keseredve. - -Jóska: Azt mondom neked, koma, ne elegyedj az én dolgomba. (Orditva.) Az -enyém, azt teszek vele, a mit akarok. Az orra is az enyém és ha akarom, -beverem az orrát. A dereka is az enyém, leütöm. És – ördögpokol – meg is -teszem, csak ugy – passzióból. - -Marcsa (remegve a nyakába borul): Édes emberem, ne bánts most az -egyszer, ne bánts. - -Jóska (az ötödik pohárral iszik): No jó, galambom, hát csak meg akartam -mutatni ennek a jó embernek, hogy az enyém vagy. Isten éltessen, komám. - -Mihály (koczint) Isten éltessen. - -Jóska: Most pedig Isten nevében állj odébb, mert le akarunk feküdni. Ma -különösen szerelmes vagyok Marcsámba, majd szétvet a szerelem, tán -azért, hogy téged láttalak. Hát csak hamar, hamar, vesd meg az ágyat -Marcsa, aztán bujj mellém. - -Mihály (a ki ezt a beszédet lihegő mellel hallgatta, mikor Marcsa -sebtében az ágyat bontogatja, kiáltva): Ezt nem engedem! - -Jóska: Mit mondasz? - -Mihály (magánkivül): A husz krajczáromat akarom, tolvajok és rablók -vagytok! Elvetted a szeretőmet, kizavartál a hivatalomból, bujálkodtok a -szemem láttára, hát fizessetek! Az én pénzemen ne bujálkodjatok! - -Jóska (fölugrik): Micsoda? No, hát megtanitlak emberségre. - -Mihály (nekiront): Egyikünk meghal! - -A két ember birokra megy. Jóska, az erősebb, odavágja Mihályt az ágyhoz -és fojtogatja a torkát. Ez görcsösen iparkodik, hogy a bicskáját -kinyissa. - -Marcsa (meglátja és nagyot sikolt): Itt a husz krajczárod, ne bántsd az -emberemet. - -Erre a két ember elereszti egymást. Lihegve néznek egymással -farkasszemet, Jóska, mikor a nyitott bicskát meglátja, összerezzen. -Marcsa reszketve nyujtja oda Mihálynak a pénzt, a ki egyre Jóskát -vigyázva, zsebre vágja. Aztán a lóczáról fölszedi a sapkáját és -emberségesen, csöndesen köszön: - -Mihály: No hát ez más. Adjon Isten nyugodalmas jóéjszakát. - - - - -MARÓLUG. - -A nagyságos asszony már tegnap mondta, hogy ma nagytakaritás lesz, a -mire Mari bólogatott: - -– Igen is, nagysága. - -Aztán nagyon kikapott, mivel megfoghatatlan soká maradt el a sörért. -Természetes, légyottra ment, de az nem jött el. Hát várt, a mig -várhatott s mikor bebizonyosodott, hogy hiába vár, sirva ment sörért. A -csaposlegény még meg is ölelte. - -Mondom, kikapott. Az asszony is mérges volt, az ur is mérges volt. És -Mari nem mondhatta, hogy a szive meg akar szakadni s hogy holnap lesz a -világ vége. Csak szörnyen sajgatta a fájdalom, nem ő gondolta, de én -megmondom, hogy mit érzett ő olyan nagy kegyetlenségnek. Azt, hogy a -mikor ő ugy megcsalódott szerelmében, hogy nem is tud, nem is akar -tovább élni, akkor a nagyságos ur, meg a nagyságos asszony – mind a -kettő igen finom és jószivü – azon mérgeskedik, hogy késik a sör. - -Tán ha annyira össze nem szidják a sör miatt, nem is gondolt volna a -halálra. Igy azonban tele keserüséggel mosogatta el az edényeket s -könnyeivel áztatta a kenyerét és elgondolta: nincs ezen a világon semmi -jóság, semmi hüség, jobb a szegény leánynak meghalni. - -S mikor bement a nagyságos ur czipőjéért, akkor már tudta, hogy meg fog -halni. Csodálatosan fölvidult ettől a tudattól. Egyszerre bátorság -szállt bele. A nagyságos asszony a sör miatt még ingerült hangon -rászólt: - -– Aztán, Mari, holnap korán keljen ám és nehogy az este valakit -beeresszen. Mert ugy látszik, magának mindig legényeken jár az esze. Nem -szégyenli magát? - -Ez nagyon a szivébe nyilallott, de utána sohasem érzett büszkeség -töltötte el. Nem felelt semmit, csak mosolygott magában. Majd meglátja -holnap a nagyságos asszony, hogy milyen leány ő s mennyire nem czéda. -Egy legénynyel volt dolga, de tisztességes szándékkal és igaz szivvel. -Többel nem is lesz. - -Csillagos augusztusi este volt; a szük nagy uri házban bizony alig -látszott valami a jó isten egéből. De Mari, a nyitott ablaknál, bal -kezén a czipővel, jobbjában a kefével, fölnézett és eszébe jutott a -nóta: - -Nincsen annyi tenger csillag az égen. - -El is dudolta magában, majd az ő bajához találó más nóták tolultak -ajkára. A miket hajdanában jókedvében énekelgetett, most mind erősbödő -hangon belezokogta az enyhe éjszakába, keservesen suviczkolva egyik -czipőt a másik után. A szomszédék szakácsnéja figyelmes lett a nótára és -oda állt hozzá az ablakhoz: - -– Ejnye, Mari, de jó kedved van neked. - -– Sohse kivánj magadnak ilyen jókedvet. - -– Nono, tán nincs szeretőd? - -A mire Mari egyet nevet, csöndesen, idegesen: - -– Van nekem bizony, hogy az isten verné meg. - -A szakácsné igen czéda, nyomoruságos teremtés volt, de cseléd-lelke -megérezte a másik cseléd lélekháboruságát. Nem feszegette tovább a -dolgot, ösztönével megérezvén, hogy itt olyan baj van, a melylyel a -nagyságák nem igen szoktak törődni. - -– Jó éjszakát, Mari, – mondotta és odább állott. Épen jókor, mert a -házmester siheder fia ép akkor fordult ki a lépcső aljából. Még jókor -behuzta maga után az ajtót, különben a gézenguz utána osont volna. Igy -csak az ablak előtt állt meg és Mari hallotta a szakácsné vihogását és a -siheder otromba példálódzgatásait. - -Mikor a nagyságos ur czipője megvolt, azt is tudta már, mivel fogja -magát elemészteni. A mult heti nagymosásról maradt marólug, elég volna -valamennyi megcsalódott szegény leánynak. Eszébe jutott, hogy ép a -minapában olvasott az ujságban hasonló esetet, csakhogy az nem tett bele -elég lugot és igy sokat szenvedett és csak összeégette a gyomrát. Hohó, -ő majd annyit tesz bele, hogy mire megitta, már is vége… Kling-kling… -odabent csöngetnek. - -– Sokat kell venni, – mondogatja magában és megijed. Eszébe jutott, hogy -elfelejtett vizet késziteni a nagyságos asszony ágya elé, most ezért fog -kikapni. - -Csakugyan, ezért kapott ki. Hogy ez már türhetetlen, hogy ha ez igy soká -tart, akkor verést is fog kapni. Vagy emberelje magát, vagy hordja el az -irháját. Akad még Budapesten jó cseléd is. - -Máskor Mari egy kicsit feleselni is szokott, most ugy érezte, hogy igaza -van a nagyságos asszonynak. - -– Tessék megbocsátani – motyogta és a könny kicsordult a szeméből. Talán -ha a nagyságos asszony ránéz ebben a pillanatban, még minden jóra -fordul. De a nagyságos asszony, a lehordást befejezve, ismét a piros -kötésü könyvet nézte és csak annyival vette tudomásul a cseléd -kérlelését: - -– Takarodjék már és hozza azt a vizet. - -Takarodott. És hozta a vizet. Ezzel aztán igazán befejezte a napi -munkáját, tizenegyre járt az idő. Magának élhetett, a bújának, a -halálának. - -Kinyitotta a ládáját. Szépen kivasalva feküdt benne, egyik-másikon az -ünneplő szoknyája. Meg öt inge, négy pár harisnyája, két alsó szoknya és -egy pár lakkos czipő. Zsebkendője is volt, az egyikben grófi korona, a -másikon monogramm – egy kicsit elszontyolodott, mikor nézte őket. -Bizony, ezek lopott zsebkendők, de mi az azoknak! Gazdag embereknek -egy-egy zsebkendő! A legalján egy kis zsacskóban vagy félkiló -koczkaczukor is volt – azt már itt, ezen a helyen szerzette össze, -mindennap egy-egy darabot. Hirtelen fölbuzdulással kivette a ládából és -beletöltötte a czukros szelenczébe, melyet üresen adtak ki neki, hogy -már egyszer azt is mossa el. Ugy érezte, hogy most a lopott zsebkendőket -is megbocsátja neki a jó isten. - -Aztán előszedte a papirost, melyen galambok csókolództak és irt az édes -anyjának. Hogy neki már ugy sincs öröme az életben és reméli, hogy édes -szülője is olyan egészséges, mint ő. Bocsássa meg neki, ha ő bánatot -okozott valaha, az isten is meg fog akkor neki bocsátani. - -Mikor ezt a levelet irta, egészen nyugodt volt, nem is érezte, hogy ő -halni készül most. Csak mikor boritékba tette és ráirta a czimet, akkor -döbbent meg. Csakugyan? Ő fog most meghalni? Mintha kételkedett volna s -mintha önmagának akarta volna bizonyitgatni, hogy csakugyan: hirtelen -fogta a nagyságos ur sörös kancsóját és tele töltötte vizzel. Aztán -lugkövet tett bele és oda tette a kályhára. - -Nagyon megijedt, mintha ajtónyilást hallott volna. Hogy kikapna a -nagyságos asszonytól, ha az látná ilyenkor a tüzelést. Azt hinné, hogy -mindennap tüzel és lefogná legalább a bére felét. Amugy is egyre hallja, -hogy fogy a szén s hogy aligha nem a viczéné tüzel az ő pinczéjükből. -Hiszen nem mondja, hogy itt-ott a viczéné nem kap egy kis kosárral, de -maga tüzelni éjszaka nem szokott. Ez az első eset, a mikor marólugot -iszik. - -Fő, forr a viz. Mari csak nézi, hallgatja. Közben ketyeg a konyha-óra. -Egyszerre csak érzi, hogy ő szegény árva és hogy nincs itt senki, a ki -visszatartaná a haláltól. Mert ő elhatározta, ő akarja, de kellene -valaki, a ki ne akarja és ne engedje. Eszébe jut, hogy ha a nagyságos -asszony akarna marólugot inni, hát ott volna a nagyságos ur, a ki nem -engedné. De neki nincs senkije. Ott van a konyhában, egyedül, az edényt -is elmosogatta, a czipőt is megtisztogatta, nincs neki már semmi dolga -ezen a világon. - -És mikor a lugos viz ki akar futni, sebtiben lekapja a lyukról. Aztán -nézi, nézi, mint párolog belőle a maró gőz és gondol arra, hogy ezt meg -fogja inni. Csak annyi ideig él még, a mig az ital kihül. Arra is -gondol, hogy imádkoznék, de nem jut eszébe a miatyánk. A hütelenre is -akarna gondolni, de annak a vonásai sem ötlenek eszébe. Csak az -édesanyja, a jó édesanyja képe lebeg előtte, a ki elküldte szolgálni. És -figyelmeztette, hogy ne higyjen a legényeknek, mert a legények a -városban csak csufot üznek a szegény leányokból. - -Aztán nyult a pohár után s mig hirtelen fölhajtotta, azt gondolta: - -– Hogy fog holnap a nagysága nézni, mikor a nagytakaritáshoz nem kelek -föl! - - - - -GYUFÁS EMBER. - -Tizenegy óra tájt váratlanul esni kezdett a hó, éjfélkor óriási förgeteg -keletkezett, mely rettentő fehér felhőbe borzolta föl a kristályos havat -és végigsöpörve a körutat, maga előtt kergette a hótengert és a gyufás -embert. Kicsike, öreg emberke volt, szaladt, a hogy a lába birta, mert -megállani nem tudott volna és belekapaszkodott a kis faládába, mely a -nyakára volt akasztva, hogy el ne essék. De végül mégis elesett és én -fölsegitettem. - -– Gyufám, a drága gyufám, – siránkozott az öreg ember és vastag könnyek -folytak aszott arczára. – Mind megázott, nagyságos ur, vegyen egy -skatulyát belőle, nem ártott neki a hó. - -– Ide, a kapu aljába, öregem, – mondom és betuszkolom egy régi ház -kapuja mélyébe. – Van jó dolga? Nem ilyen öreg embernek való az éjszakai -kereskedés. Megveszem a készletét, aztán menjen haza, isten hirével. - -Az öreg fogvaczogva és reszkető kézzel kotorászott a gyufák között. -Vékonyka nyári kabát volt rajta és nyaka köré vastag sál volt tekerve. -Feje alig volt, csak rengeteg fehér szakálla és ormótlan sárga kalapja, -mely a szeméig süppedt. - -– Az egészet – dadogta, – áldja meg az isten, de nem adhatom, a -nagyságos ur csak egyszer vásárol, nekem pedig mindennap élnem kell. Az -egészet? Mit adjak aztán rendes vevőimnek? A drága, a jóságos -kisasszonykák, bizony még gyufa nélkül maradnának az éjjel. - -– Ej, – mondom, – drága, jóságos kisasszonykák vásárolják meg a -gyufáját? Éjfél után? - -Az öreg mérgesen nézett rám. - -– Hát aztán? – pattogott, – mi van azon csodálni való? Hát csak a -nappali embereknek van szivük? A nappali embereknek nincs szivük. Ó, -ismerem a nagyságos urat is, a nagyságos urnak sincs szive. Tavaly -mindennap elment mellettem, emlékszik? a Király-utcza sarkán. Ott álltam -a gyufáimmal és könyörögtem, mint a koldus: vegyen egy skatulyával! Rám -sem hederitett. És most megvenné az egész készletemet? Nem adom! Miért -venné meg az egész készletemet? Mért akadt meg a szeme a szegény öreg -emberen? Mert éjszaka van és hideg van és mert éjszaka még az olyan ur -is megtalálja a szivét, mint a nagyságos ur! - -– No, azért ne haragudjék. Nappal az ember nem ér rá. Aztán nincs is -szükségem a gyufájára – nappal. - -– Hát akkor miért bántja az én vevőimet? Igenis, jóságos kedves -kisasszonykák. Az utczán járnak, mint én és rosszak és ledérek és utána -vetik magukat az urfiaknak és kinálják magukat, mint én a gyufáimat. -Rosszak és megvetik őket, de hát hol van az a jól nevelt, szolid uri -kisasszony, a ki tőlem gyufát vásárolna? Hol volnék én, ha rá nem -találok az éltető igazságra, hogy csak éjjel vannak jó emberek? Garázda -lumpok, a kik részegen botorkálnak erre és azt akarják, hogy a ló se -busuljon, mikor ők vigadnak. Hiszen még a nagyságos ur is megszánt, -pedig látom, hogy nem részeg! Hát a mikor letelt egy nap, letelt még egy -nap és ott a Király-utcza sarkán, a hol annyi ember jár, mind szolid és -becsületes és vak a szegény ember baja iránt és nem tudtam eladni -egyetlen egy skatulyával sem és már nem birtam tovább az éhséget, hát -akkor azt gondoltam: Jákob, haza ugyis hiába mégy, nem lakol ezzel jól, -éhen halni meg az utczán is lehet, a szép csillagos ég alatt, a honnan a -jóságos Isten tekint le rád. Hátha mégis eladok két skatulyát s akkor -lesz két krajczár kenyérre. És nem mentem haza, hanem mentem a korzóra, -a honnan a rendőr elkergetett, bementem az uri vendéglőkbe, a honnan a -pinczér kidobott, aztán éjfél lett és leültem ott, arra a sarokra és -jöttek a rossz lányok és körülfogtak és azt mondták: Ni, a szegény öreg -zsidó. Aztán megrázták a vállamat, mert elaludtam, aztán beszaladtak -ebbe a kávéházba és pálinkát öntöttek a szájamba – pálinkát! Ó istenem, -tiz év óta nem éltem olyan jól, mint akkor. És azután kikérdeztek és -megtámogattak és mindegyik vett annyi gyufát, a mennyi csak a zsebébe -fért és akkor az Etel, a legrosszabbik közöttük ezt mondta: öreg ember, -mindennap megveszszük a gyufádat és a ki elmulasztja, annak letépem a -kontyát és ne merjen többé az utczára jönni. Az isten áldja meg a -szegényt haló porában is, mert meghalt már, lugot ivott és a Dunába -ugrott, de az öreg ember imájára hallgat a jó isten és ő most boldog és -üdvözült az égben, mert az Ur eszköze volt az én megmentésemre. - -Elámultam. Aggódva néztem széjjel: csak meg ne lepjenek azok a jóságos -angyalkák. De rettentő szél fujt, ember nem járt az utczán, ők sem -merészkedtek ki. - -– És azóta ide jár éjszakánként? - -– Hála istennek, azóta jó sorom van. Van nap, hogy harmincz krajczárt is -keresek. És nappal kipihenem magamat, óh, sokkal kényelmesebb dolgom van -és nem szeretem többé a jó embereket és imádkozom az istennek, hogy -legyen mindig éjszaka és Sodoma és Gomorrha módjára pusztítsa el mind a -jó embereket, a kik a nyomorba döntik a világot. - -– Jámbor kivánság – mondom – de mondja csak, honnan van az, hogy ilyen -öreg ember egymagában álljon a világon? Nincs gyermeke, unokája, rokona, -vagy mi? - -Az öreg elérzékenyedett. - -– Tuléltem valamennyit – mondotta – nyolczvanhat esztendős voltam -utoljára, mikor még tudtam, hogy mikor telik le az esztendő. Az is régen -volt. Szépséges lányom, gyönyörü fiam, unakáim, mind meghaltak. Mind, -uram, érti? Mind! Mert az az egy, a ki még él, az is meghalt. Megtéptem -érte a ruhámat és elmondtam fölötte a halotti imádságot. - -– Tán kikeresztelkedett? - -– Miért kérdi a nagyságos ur? Menjen Isten hirével a dolgára, ugy sem -törődött velem, mikor a Király-utczánál könyörögtem: gyufát vegyenek! -Hála istennek, ennyire nem vetemedett. De elhagyta őt az Isten. -Elhagytam én is őt. - -– Öregem, – mondom, – azt hiszem, ma hiába vár a jólelkü lánykákra, -megveszem a gyufáját és menjen haza. Hiszen megfagy ebben az istentelen -szélben! - -Rám pislogott könnyes szemével és habozott. - -– Gondolja? – mondotta és összegubbaszkodott, alig látszott többnek egy -kis batyunál, melyet a gyermek is félkézzel fölemelhetne. – Szégyent -hozott a fejemre az istentelen. Ujjal mutattak rám és azt mondták: ez a -Trézsinek az öregapja és megtüri a házánál. Hát nem türtem meg a -házamnál, azért se. Hozta nekem az édességeket, pénzzel akart tömni, de -én azt mondtam neki, a magam becsületét és az Isten tilalmát én nem -váltom föl édességekre, pénzre, a mi családunkban sohasem fordult elő -czédaság, kitagadlak, megátkozlak, igen, azt mondtam neki: megátkozlak. -És ő sirt és kilöktem az ajtón. - -– De hát mit követett el? Csak nem lett olyanná, mint… - -Fölkelt és reszkető kezével az arczom alatt hadonázott. - -– Rossz lány lett, aljas lány lett, pedig olyan szép volt. Elment a -szinházhoz, ott kifestette az arczát és sok száz ember jelenlétében -csókolódzott és ölelkezett. És még ki is irták az ujságba, hadd tudja -meg az egész világ, hogy az én unokám a szinházban kifesti magát és -csókolódzik azzal, a kinek tetszik. - -– De ember! – kiáltottam – hiszen az még nem rosszaság, csak szinleg, -játékból történt az! - -– Ő is mondta, de a tulajdon szememmel láttam. És ezer ember látta velem -együtt és nevetett rajta és összeverte a tenyerét. Nem, az ilyen pénzből -én nem eszem. Isten átka van rajta. - -– Jákob bácsi! – kiáltotta akkor egy rekedt, durva női hang. Erre -menekültem. Az utcza szűk torkolatából fekete rongyokként négy-öt -lányalak került a sziporkázó hóförgetegbe, kaczagva és sikoltva fogták a -szoknyájukat, kalapjukat és rácsaptak a didergő öregre. - -– Menjen haza, bácsi, siessen haza, hiszen megfagy. Adja ide hamar a -gyufáját, itt a pénz, jaj, a szegény ember. - -S az öreg ember reszkető kézzel nyult a rossz teremtések keze, ruhája -után, hogy csókolgassa s még hallottam, a mint a jó Isten áldását -kivánja mindnyájuk fejére. - - - - -AZ EGYENSULY. - - -A tétel. - -Hagyj békén a moralizálással – mondotta a nagyságos ur és fölkelt. – -Könnyü neked, te békés családi életet élsz, ha haza jösz, öröm vár reád -és a feleséged olyan asszony, a ki mellől lehetetlen elkivánkozni. De az -én otthonom csupa kinszenvedés, gond, nyugtalanság, veszekedés, -jajveszékelés. Valamivel csak helyre kell állitanom az egyensulyt, hogy -egészen meg ne bolonduljak! S azért, hogy más asszonyhoz járok, én mégis -csak jó férj vagyok. Sőt, ha meg nem csalnám a feleségemet, nem is -birnám ki mellette. - - -A demonstráczió. - - -1. - -A nagyságos ur: Ma nincs leves? - -Ő nagysága: Van, a moslékos tálban. Az a haszontalan megint ugy elsózta, -hogy lehetetlen az asztalra adni. - -A nagyságos ur: Ugy, különös gondosság, mondhatom. Hátha mégis -megehettem volna, tudod, hogy mindig utána sózom és azt is tudod, hogy -leves nélkül az ebéd semmit sem ér. - -Ő nagysága: De kérlek, a minap mondtad éppen, hogy inkább ne is -tálaltassam az ételt, ha valami hibája van. - -A nagyságos ur: Nagyszerüen értesz engem. Az borjuhus volt, a mit amugy -sem eszem, ez pedig leves, melyet mindenek fölött megkivánok. Gondos -asszony, a ki tiszteli ura fáradtságát, ilyenkor tud segiteni magán s -egy-kettőre valami más levest készit. - -Ő nagysága (fejét lehajtva): Jövőre majd ugy teszek. - -A nagyságos ur: Jövőre, jövőre! Azt hiszed, nekem nem másra kell az -eszem, minthogy helyetted gondolkozzam a háztartásban? Jövőre! És ma? -Ma? Különben igazad van, te igy akarod, nekem meg mindegy. Jó étvágyat -kivánok! (Fölkel.) - -Ő nagysága: Mit akarsz? - -A nagyságos ur: Mit akarok? Mondd inkább, mire kényszeritesz? Ha reggel -nyolcztól déli kettőig véresre körmölöm az ujjamat, akkor déli -félháromkor csak táplálkozhatom? Mivel pedig nagyon tulzott kivánság, -hogy itthon várok megehető ebédet, hát megyek a korcsmába. - -Ő nagysága (ijedten): Édes, ne tedd ezt, bocsáss meg, lásd, én olyan -nyügös vagyok, a takaritás, a gyerekek, a látogatások, igazán nem -tehetek róla. - -A nagyságos ur: Nem is büntetni akarlak, csak ebédelni! - -Ő nagysága (sirva): Ne szégyenits meg, édes, ugy fáj, hogy igy bánsz -velem, maradj, öt perczig várj, csináltatok levest. - -A nagyságos ur (kifelé indulva): Ezt előbb kellett volna tenned. - -Ő nagysága: De kérlek, várj, hiszen a mig a vendéglőbe érsz, addig már -elkészül a leves. (Hozzásimul, átkarolja.) Édes, édes uram, tedd meg, -amugy is annyit szenvedek. - -A nagyságos ur: Most már még kevésbé maradhatok, s ha teknősbéka-levest -adsz, akkor sem maradok, mert most már a szenvedéseidnél tartasz, s ha -ezeket kipakolod, akkor vagy összeveszünk, vagy amugy is elmegy az -étvágyam. Te nem érted, hogy az embernek, a ki dolgozik, kimélni kell az -idegeit. - -Ő nagysága: Nem, nem fogok panaszkodni, egy szót sem szólok, csak -maradj. - -A nagyságos ur: Csábitó kilátás. A márványasszonynyal ebédelni. A kit -elnémitottam és a ki hallgatásával egyre azt mutatja nekem: ilyen -zsarnok férj vagyok! Eh, legjobb lesz, ha nem állasz utamba, nem valók -nekem a drámai jelenetek. - -Ő nagysága (kétségbeesetten): Hát nevetni, csevegni fogok, olyan vidám -leszek, hogy elvisznek a bolondok házába! - -A nagyságos ur: No tessék, már itt az idegroham. Kedvesem, jól tudod, mi -lesz belőle, ha rád jön az idegroham. Legjobb lesz, ha ennyiben hagyjuk -a dolgot. - -Ő nagysága: Hát engedj, engedj, a feleséged ér annyit, mint egy tányér -leves, ne lökj el magadtól egy tányér levesért! - -A nagyságos ur: Itt nem a tányér levesről van szó, hanem a jogaimról és -a kötelességeidről. No de hagyjuk, ezt te sohasem fogod megérteni. - -Ő nagysága: A jogaid, a kötelességeim! Hát nekem nincsenek jogaim, neked -nincsenek kötelességeid? Cseléd vagyok vagy feleség? Nem dolgozom én is, -mint te? Nem szenvedek sokkal többet, mint te, tapasztalok csak -századrészannyi gyengédséget és figyelmet, a mennyit tőlem megkövetelsz? - -A nagyságos ur: Nem rossz, nem ad levest és még neki áll feljebb! - -Ő nagysága: Nézz a tükörbe és kérdezd magad, tudnál-e ilyen emberrel -élni, ha asszony volnál. Soha egy jó szót nem kapok, soha egy perczet -velem nem töltesz. Ha elköltöd ebéded, már rohansz, este későn jössz -haza, házonkivül vacsorálsz, teszel, a mit akarsz s ha egy szót szólok, -rám rivalsz. - -A nagyságos ur: Kukliprédikáczió? No, ebből igazán nem kérek. Nyugodt -lehetsz, most már nem megyek vendéglőbe, jóllaktam már. - -Ő nagysága (szeliden): Maradj! Meglátod, jó lesz minden. - -A nagyságos ur: Barátom, ismersz. Ha valamit kimondtam, ahhoz -ragaszkodom. Hát legyen elég a szczénából, mert csak czifrább lehet a -dolog. - -Ő nagysága (belekapaszkodik): Nem eresztlek, jogom van, hogy az urammal -legalább ebédeljek. - -A nagyságos ur: Még egyszer, szép szóval: ereszsz. - -Ő nagysága (görcsösen a kabátjába fogódzva): Nem, nem! - -A nagyságos ur: Te akartad. (Brutálisan kifejti kabátját az asszony -kezéből és karjánál fogva hátralóditja.) Alászolgája. - - -2. - -A művésznő: Kérem, kiméljen meg a magyarázattól. Akár vannak okai, akár -nincsenek, önnek tudnia kell, hogy nem szeretem a meglepetéseket, ha -olyan kellemesek is, mint az ön látogatása. - -A nagyságos ur: Jolánka édes, nézzen már szépen rám. - -A művésznő: Azaz, hogy ne nézzek csunyán. No lám, a nagyságos urban -fölülkerekedett a kritikai érzék. - -A nagyságos ur: Hogy gondolhat ilyet? Mindig imádni való, mindig -szeretem és alázatosan türöm a szeszélyeit is. - -A művésznő: Most meg szemrehányást tesz. Hogy türi a szeszélyeimet. Meri -a szemembe mondani, hogy szeszélyes vagyok? Különben uram, én nem -kényszeritem önt, hogy szeszélyeimet türje. Ön szabad és ott az ajtó. - -A nagyságos ur: De Jolán, az őrületbe akar kergetni? Mit vétettem -magának? Ide siettem, hódolattal, szerelemtől égve és reméltem, hogy egy -édes órával kárpótol az egész nap szenvedéseiért s ön azzal támad rám, -hogy mára nem várt. Hát tehetek én róla, hogy nem várt? És -parancsolhatok érzelmeimnek, hogy csak akkor szólaljanak meg, mikor ön -vár? - -A művésznő: Én pedig nem vagyok sétabot vagy esernyő, uram, a melyhez az -ember akkor nyul, mikor eszébe jut. Elfogadtam a szerelmét, de nem -mondtam le magamról. S ha kettőnk között valakinek tisztelnie kell a -másik akaratát, ugy az az egyik nem én vagyok. - -A nagyságos ur: Igaza van, édes, de legyen elnézéssel. Én olyan -szerencsétlen vagyok! - -A művésznő: Jaj, kérem, csak erről ne! A mikor ön szerencsétlennek -mondja magát, akkor voltaképpen kiállhatatlan. Különben is, barátom, -fölötte kellemetlen és lealázó rám nézve, ha folyton értésemre adja, -hogy én holmi csillapitó szer vagyok házassági bajai ellen. - -A nagyságos ur: Esküszöm, hogy téved. Igazán, mélyen, örökké szeretem. - -A művésznő: Jól van, jó, máskor szivesen hallom ezt, de most hagyjon -magamra. - -A nagyságos ur: Elküld? Kidob? - -A művésznő (toppantva): Elküld? Kidob? Válogasson, barátom, a melyik -jobban tetszik, a fődolog, hogy menjen. - -A nagyságos ur: Legalább egy csókot! - -A művésznő (méltósággal): Uram, kinek néz! Most már utoljára mondom: -távozzék. - -A nagyságos ur (lobogó indulattal): Nem addig, mig… - -A művésznő: Tönkre akar tenni? Ma játszom és ön igy megsanyargatja -idegeimet? - -A nagyságos ur: Az idegei! Bocsásson meg, édes, már megyek. Mindent -megteszek, csak az idegei nyugodtak legyenek. (El.) - - - - -BORBÁLA KUTYÁJA. - - -I. - -A vén cseléd szomoruan baktatott le a lépcsőn. Durva kötélen egy kis -kutyát vezetett. Girhes, alázatos kis állatot, félig juhászkutya, félig -foxterrier, különös vegyüléke a kutyaszépségnek és alávalóságnak. - -– Ugy, ugy, csak dörgölődzzél hozzám, – motyogta hozzá Borbála – tudtuk, -hogy ez lesz a vége, nem kellünk mi még a kishirdetésnek sem. Hát mért -nem szeretnek téged, mikor a gyereket is szeretik! Pedig a gyerek sokkal -több bajt csinál, mint a kutya. Már most mi lesz? De nem hagylak el, ne -félj semmit, kis kutyám, majd viszlek koldulni, ha kifogytam az utolsó -krajczáromból. - -A kis kutya, nem tudom, értette, nem-e, egészen gondtalanul -virgonczkodott az öreg asszony mellett. Lelketlen kis kutya volt, olyan, -mint a gyerek. Gondot csinál, de ő maga nem tudja, mi a gond. - -Borbála fakó kendőjébe gyürte piszkos szürke haját. Barázdás, -háromszögletü arczán végigcsorgott a köny és gyámoltalanul megállt a -nagy bérház kapujában. - -– Nem használ semmit, – motyogta a kutyának – akár visszamegyek a régi -szerzőhöz, akár ujhoz megyek. Fölbizgatnak, kinevetnek s a vége -mindenütt ugyanaz: nem kell a kutyás cseléd. - -Egy nagy mészároskutyának volt arrafelé dolga, nagyon sietett, de a -Borbála kutyája előtt mégis megállt, ismerkedni akart vele. Borbála -elkergette, de alighanem váltottak már néhány szót, mert védencze -kedvetlenül rángatta a kötelet, szeretett volna még mulatni. Amugy is -olyan szomoru az élet s a mészároskutya nagyon jómódunak látszott. - -– Szegények vagyunk mi az ilyesmihez, – korholta Borbála – azt se tudod, -lesz-e egy falat kenyered ebédre. Jaj, jaj, jaj, mennyi baj is van egy -ilyen könnyelmü kutyával. - -De midőn ez virgoncz hizelgéssel a lábához dörgölődzött, majd hátsó -lábára állva erőnek erejével meg akarta nyalni az arczát, fölkapta a -karjaiba és sirva és nevetve szoritotta magához: - -– Aranyom, drágaságom, én életem, gyönyörüségem, ne félj semmit, a jó -Isten nem hagyja el, a kik szeretik egymást. - -És ormótlan nagy, hasadt férficzipőjével elszántan csoszogott az -utczákon végig, ölében a kutyával, a ki lenyalta pergő könyeit. Nincs a -jó istennek más teremtése, a ki a Borbála ványadt, háromszögletü -bagolyarczát olyan szépnek tartotta volna, mint ez a rongyos kutya. - -A helyszerzőhöz érve, Borbála elszontyolodott. - -– Most eredj le – szólt komoran a kutyához – és ha kinevetnek, ne törődj -vele. - -– A kutyás Borbála! – sivalkodtak a lebzselő konyhahölgyek és -körülfogták őket. – Bodri, psz, psz, kell czukor, Bodri? Hát mi lesz, -Borbála? Még mindig nem kaptak helyet maguk ketten? - -– A nagyságák – véli egy kirizsporozott szobamacska – még látogatóba sem -türik az ismerőst, nemhogy a házukba is fogadják. - -Borbála türte az ingerkedéseket, szerényen meglapult a pad végében. Neki -a guny jutott, de Bodrinak jó dolga volt, kapott czukrot, kenyeret, sőt -még egy kis szalámihajat is, melyre morogva vetette magát. - -– Legjobb lenne, – szólt mérgesen a kifutó – ha a peczér elvenné a -dögöt, legalább helybe állhatna. - -– Jézus Mária! – sikoltott Borbála. – Nem hagyom én, inkább térden -csuszva koldulom végig a várost, de kiteremteném a váltságát. - -– Már pedig, a mig a kutyához tart, addig nem kap helyet. - -Borbála csüggedten horgasztotta le vén fejét. Ez már igaz. De jó az -Isten! - - -II. - -Hát jó is volt. Megint csak megkisérlették, megint csak elvitte a kifutó -egy nagyságához. Szép, előkelő nagysága, valami török pongyola volt -rajta és az előszoba tele volt aggatva koszorukkal, szalagokkal, mint -halottak napján a virágos bolt. Vállalt Borbála mindent: fog sütni, -főzni, nagymosást végezni, a surolásokat, sikálásokat mind elvégzi, a -vasalást is, ha ez a fő, mert tud ő ám ugy vasalni, mint a puczerájban. -Hanem megremegett a szive, mikor a nagysága mondta: - -– Aztán maga elég öreg már, nem is mondom, hogy ide senkinek se szabad -magához járnia, mert félek az idegenektől. Nincs ugyebár senkije? - -Borbála elszontyolodott, a köny is végigpotyogott az arczán. - -– De bizony van – motyogta és már fordult az ajtónak. - -– Nem szégyelli magát! – kiáltott a nagysága, de aztán elkaczagta magát. - -– Ó kérem, szólt közbe a kifutó, – félreérteni tetszik, egy kutyát -szedett föl egyszer az utczán és attól nem tud megválni. Pedig tessék -elhinni, ilyen okos cseléd nincs több Budapesten és a kutyája sem csinál -semmi bajt. - -A nagysága kezdett érdeklődni. Hát mért ragaszkodik a kutyához? De mikor -megértette, hogy a szegény asszony inkább koplal, semhogy pártfogoltját -elhagyja, nagyon meg volt hatva. - -– Hát jól van, – szólt – fölfogadom magát kutyástul, de meg kell rá -tanitani, hogy ne ugasson, ha valaki jön. Érti? Se éjjel, se nappal ne -ugasson, ha valaki jön. - -Borbála szegény térdre esett, ugy csókolgatta a nagysága kezét és török -ruháját. És legyen nyugodt a nagysága, az ő kutyája olyan okos, mint az -ember, nem fog az meg sem mukkanni és aztán tiszta is, a nagysága tudni -sem fogja, hogy kutya van a háznál. - -– Hát hol van az a csuda-kutya? Hadd lássam, – kiváncsiskodott a -nagysága, a ki már igen jól mulatott az eseten. - -– A gangon van, a rácshoz kötözve. Tessék elhinni, ha majd szépen ki -lesz kefélve, nagyon szép állat is lesz. - -Behozta a gangról s Bodri fiatal kutya módjára farkcsóválva egyenesen a -török ruhának tartott s kezdett a szélével játszani. - -– Milyen herczig! – sikongott a nagysága. – Hisz ez nagyon kedves állat, -jaj, be örülök neki! Tudja, Borbála, majd én is játszom vele. Hagyja itt -a könyvét, vagy akár maradjon maga is itt. És márkája sincs? Hisz igy -elviszi a sintér! Mindjárt márkát és szájkosarat is veszünk neki. - -A vén Borbála pedig ismét térdre hullott az aranyos nagysága előtt s -megeredt a szeme boldogságos könye. - -– Mind a ketten imádkozunk majd a nagyságáért. - -– Mind a ketten? Hát a kutya is tud imádkozni? - -– Tud – mondja mély meggyőződéssel Borbála. – Mikor rátaláltam és -éhesen, fázva nyöszörgött az utczán, én a pékhez vittem a kenyeret, hát -csak ugy imádkozott a szeme hozzám. Nem én vagyok a jó isten, mondtam -neki, de a jó isten a kutyáját se hagyja el. És fölvettem s magammal -vittem s mivel a nagysága nem akarta megengedni, hát otthagytam a -helyemet. Aztán szépen megtanult imádkozni. Imádkozz Bodri. - -S Borbála ájtatosan letérdelt, a kutya hátsó lábára ülve szolgált s a -fejével bólogatott mindaddig, mig Borbála áment nem mondott. - -– Egy kutyáért – csodálkozott a nagysága – otthagyta a helyét és azóta -sem kapott másikat, hisz ezt gyerekéért se teszi meg más. Nagyon derék -asszony maga Borbála, ne féljen semmit, a mig jól viseli magát, a -kutyájának is jó dolga lesz. - - -III. - -Hogy jól viselte-e magát? Kora hajnalban talpon volt és surolt. -Reggeli-készités után a piaczra ment Bodrival, a ki csak ugy feszitett -szájkosarában és márkájával s szinte szeretett volna kutyapeczérrel -találkozni. Dolgozott a szegény asszony rogyásig boldogan és Bodrinak -igazán fejedelmi dolga volt. Nemcsak jó ebédet kapott, hanem a nagysága, -a ki, ha a szinháznál nem volt dolga s vendégei sem voltak, szeretett -heverészni, órák hosszat a szalónjában tartogatta és játszogatott vele. -Nagyokat mulatott a kis állat virgonczságán, s mindenféle hunczutságra -tanitotta, hogy szegény Borbála csak ugy hizott, milyen okos az ő -kutyája. Egy kicsit féltékenykedett is, mert reggel a kutya rögtön a -belső szoba ajtaján kaparászott, szivesebben volt a szalónban, mint a -cselédszobában. - -– Azért ne hordd fenn az orrodat, – korholta Borbála – mégis csak -szegény kutya vagy és ha a nagyságának eszébe jut felmondani, hát vége a -jó életnek s mehetünk megint ázni-fázni az utczára. - -Bodri azonban nem sokat törődött a jövővel és azzal sem törődött, mikor -Borbála a szemére vetette gőgjét. - -– Hiszen már alig vagy velem, te rossz kutya, mindig a nagyságánál vagy, -tán azt hiszed, hogy az urasághoz tartozol és én a te cseléded vagyok? -Vigyázz magadra, mert ha én nem volnék, te sem volnál olyan urisorban. - -Télre a nagysága még bundát is csináltatott Bodrinak. Ez már nem -tetszett Borbálának. - -– Megkövetem a nagyságát, – szólt – ne tessen ezt a kutyát ugy -elkényeztetni, mert hozzászokik, aztán mégis csak szegény kutya az -istenadta, nem győzném ilyen sorban tartani. - -– Menjen a dolgára – szólt mérgesen a nagysága – és ne törődjék a -kutyával. Ugy tartom, a hogy nekem tetszik. - -Borbála nem mert szólani, de este megint a szivére kötötte Bodrinak, -hogy becsülje meg magát, jöhet egy sorsfordulás és benne lesznek a -nyomorban. A nagysága utóbbi időben már is nem olyan, mint azelőtt volt. - -Bodri az ifjuság könnyelmüségével, a tisztelet minden megadásával -végighallgatta az oktatást, de csak oly szemtelen meghittséggel ugrott a -nagysága ágyára, mintha ehhez joga volna. És a nagysága meggyurta finom -kezével és a paplanába burkolta. Ettől még el is lustult a kutya és -sehogy sem tetszett neki éjszaka a kuczkóban való alvás. - -A nagysága csakugyan nem volt már olyan jó, mint azelőtt, sokat szidta, -kergette, korholta a szegény cselédet, a ki akárhogy iparkodott, nem -tudott a nagysága izlése szerint főzni. Végre is bekövetkezett, a mit -már előre látott, a nagysága fölmondott neki. - -– Ugy-e megmondtam? – panaszkodott Bodrinak. Van egy kis pénzecském, ne -félj, hogy koplalnod kell mindjárt, de az urimódnak vége és ha megint -oly soká nem jutok helyhez, jön a koplalás is. - -Bodrit azonban a küszöbön levő nyomor sem tette komolyabbá, sőt még -jobban huzott a nagyságához, a ki vele szemben ugy viselkedett, mintha -nem is mondott volna föl neki. - -Mikor a tizennégy nap letelt, Borbála összeszedte szegényes holmijait és -beállitott a nagyságához: - -– Csókolom a kezét, nagysága. Ha föl tetszett is mondani, mindig -imádkozni fogunk a nagyságáért, hogy eddig jó volt hozzánk. - -A nagysága ekkor fölpattant. - -– Mit gondol? A Bodri itt marad. Csak nem engedem őt is csavarogni? No -ilyet; idehozza a kutyáját, megkedvelteti velem, hogy nem is tudok -nélküle élni s most elvinné. - -Borbála magánkivül kiáltotta: - -– A kutya az enyém! Nem hagyom itt, én neveltem őt fel keservesen, én -dolgoztam érte, engem szeret legjobban, nem hagyom itt. - -– Én váltottam neki márkát, az én nevemre van irva, s ha mindjárt nem -takarodik, rendőrt hivatok. - -Borbála rémülten látta, hogy a szegény ember a kutyáját sem védheti meg -a gazdag ellen. Elhallgatott, de nem adta meg magát. Félszemmel intett -Bodrinak, a ki megértette, s mikor Borbála kinyitotta az ajtót, hirtelen -iramodással kint termett a folyosón. - -– Bodri, Bodri! – kiáltott a nagysága, de már késő volt, az öreg Borbála -már kint volt szintén és diadalmasan szaladt a kutyája után. - -– Te édes, hüséges, drága fiacskám te, nem hagytad el vén anyádat, -mindig mondtam, hogy te hü, becsületes kutya vagy, odafönt tejbe-vajba -fürösztöttek, de én az életemet is odaadnám érted. - -S boldogan és háladatosan Bodri iránt kereste föl a régi kvártélyát, a -hol szivesen látták, mivel megmondta, hogy helyben volt és van pénze. -Bodrinak azonban nem tetszett a szokatlan környezet s csak -nyugtalankodott, egyet-kettőt vakkantott s mikor esteledett, kinosan -szaladt Borbálához, majd az ajtóhoz és kaparászott rajta. - -– Nem megyünk már oda vissza, kutyuskám, – magyarázta neki Borbála – de -azért ezentul is imádkozunk a nagyságáért, mert jó volt hozzánk. - -Másnap reggel az első ajtónyilásra Bodri kiiramodott és nem jött többé -vissza. - - - - -A GYÁRBAN ÉS OTTHON. - - -I. A gyárban. - -A kendője fülig ér, a sipkája nyakig. Mohuk Sándor nagyon fázós ember, a -pipáját is csak melegitőnek szivja, de csakhamar kiveszi szájából és -zsebre gyüri, mihelyt a gyár kapujához ér. A kapus ur tiszteletlenségnek -venné, pedig amugy is utazik rá a sipkája miatt, a kendője miatt, minden -miatt, mert a kapus ki nem állhatja Mohuk Sándort. - -A mint nagy alázatosan süvegelve beljebb kerül, föllélegzik. A kapus -háttal állt felé, igy nem is rivalt rá. A mint végig megy a rengeteg -udvaron, rozsdás kazánok, kocsironcsok során át, a melyek körül már -foglalatoskodnak ingujjra vetkőzött siket kovácsok, foghegyről köpnek az -utja irányában és azt mondják: - -– A bundás! - -Hogy miért? A jó isten tudja. Ezek a meztelen karu legények ha munkába -mennek, munkából jönnek, szakasztott ugy vannak bepakolva, mint ő, mint -minden munkás ember, a ki utban van. Mégis csak rajta akad fönn a -kajánságuk, máson senkin. Tán azért, mivel olyan tutyi-mutyi ember, az -orrára van irva, hogy félti a kenyerét, a gyárigazgatótól csak ugy, mint -a gazdátlan kutyától. Azért is alázatos mindenki irányában és azért is -lovagol rajta mindenki. - -Az öntő végében van a furó-mühely. Mohuk Sándor még az óriási szijaknak -is hajbókol, mert bizonyos, ha egyszer nem tenné, a gőzfuró szija -megharagudna, derékon kapná és fölforditaná a rettentő füstös -magasságba, a hol a tranzmissziós rudak, kerekek össze-vissza berregnek, -a csattogó szijakat pöndöritve. - -A munkás ember isten tudja micsoda módon ugy tudja rendezni a dolgát -(föltéve, hogy nem szakmányban dolgozik), hogy akármilyen korán kerülne -is a helyére, épen csak a gőzkürt megszólalása pillanatában készült el a -munkára. Mohuk Sándor még ehez sem ért. A kik nálánál későbben érkeztek, -még bajlódtak a kendőjükkel, bekecsükkel, a kék bluzzal, melyet legalul -hordanak, mikor ő már állt a furójánál talpig kékben és fülig piszkosan -s zavart pillantásokkal nézte a meginduló szijrengeteget. Ha hozzáfog a -munkához, röhögnek rajta a társak, ha veszteg marad, félő, hogy rátámad -a művezető: - -– Mafla, inkább áll és rontja a levegőt, semhogy egy perczczel előbb -fogna munkához, pedig csak kegyelemből tartják, olyan lassu, mint a nagy -óramutató. - -Végre rászánja magát, neki áll a munkának. Óriási vaskoczkákba lyukakat -kell furnia. Nem neki, hanem a gőzfurónak. Rongyos munka, egy ló is -elvégezné. A vaskoczkákon szépen ki van pontozva, hogy hová való a lyuk, -a nagyságát a furó szabja meg, melyet a müvezető illesztett be neki, -csak oda kell tenni, el kell szedni a vasdarabokat, meginditani, -megállitani a furógépet, megolajozni a furót és ügyelni, hogy merőleges -irányban lefelé dolgozzék, nehogy ferdén furja keresztül a vasat. - -Mellette ugyanezzel a munkával inasgyerekek és napszámosok -foglalatoskodnak, ő az egyetlen géplakatos, a kit erre a silány munkára -fogtak. Lassu, ügyetlen minden egyébhez. - -A mint telik az idő, ez is, az is rákiált egy-egy inasra és -kiszolgáltatja magát. Mohuk Sándornak nincs erre való vakmerősége. A -gyomra kezd korogni, de fél a kabátjához lépni és kiszedni belőle a -darab kenyeret, melyet otthon uzsonnára zsebrevágott. Bizony az -uzsonnáját csak akkor fogyasztja el, mikor a szigoru gőzkürt gőgösen -rárivall: takarodj ebédelni! - -A napszámosok körülötte, mig a furót igazitják, maguk között eléggé -kedélyesen elmulatnak. Amint a müvezető vagy egyik-másik mérnök hátat -fordit, csufosan összeröfögnek s mindig tudnak az illetőről valami -becsmérlőt mondani. A müvezetőt rozsdásnak nevezik vörös szakálla és -vörös orra miatt, a főmérnökről pedig csak mint a zsidóról beszélnek. -Hogy miért, azt tán fölösleges mondani is. - -Aztán beszélnek szoczializmusról, vitatkoznak egymással és átkozzák a -kapitalizmust, meg a gépeket. Mohuk Sándor meg csak hallgat, azaz még -hallgatni sem meri őket. Dehogy is mondaná rozsdásnak a művezetőt, -zsidónak a főmérnököt. Sőt ezt valami kutyaszerü ragaszkodással szereti -is, mivel az egyetlen ember, a ki jól bánik vele. Gondol is arra, hogy -meg kellene tiltani azt a tiszteletlen beszédet, de bizony csak a -gondolatnál marad, sőt az is csakhamar gyáván elpárolog. - -Ilyen Mohuk Sándor. A mint ott áll a gép mellett, mintha ebben több -emberies volna, mint ő benne. Gyáva, ügyetlen, bamba és türelmes. Még -csak örülni sem tud, mint a többi, ha fölbúg a hatórai szabaditó -gőzkürt, melynek hallatára egyszerre megáll minden kéz, a Mohuk Sándorét -kivéve, a ki nem meri abbahagyni a munkát, a mig csak fölötte való -embert lát. S a mint aztán mégis csak összeczihelődik s mig a többiek -csoportosan diskurálva, nevetgélve kifelé tartanak, ő egymagában, -félénken az emberek felé pislogva kifelé bandukol. A gyár nagy kutyája -épen csak ő rá veti magát s a kapus káromkodva nevet rajta és nézi, mint -védekezik nagy alázatosan a hatalmas állat ellenében, könyörögve -szólongatva nevén: - -– Neró, Neró! - - -II. Otthon. - -Ismerik az ujpesti utat? Ott mennek haza az árnyékemberek. Késő este -feketén hömpölyögnek rajta végig, a villamos kocsik sisteregve -zakatolnak elébök s a levegője több por, mint oxygén. Szomoru -deszka-utczák torkollanak belé s mintha minden ember, mihelyt ezekbe az -utczákba befordul, rögtön utonállóvá válnék, olyan félelmetes nézni -őket, a jámbor gyári munkásokat, a kik nehéz munka után hazafelé -tartanak, fülig csavarva a kendőt, nyakig tolva a sipkát. - -A mint Mohuk Sándor végigmegy az egyik palánk-utczán, az egyik düledező -viskóból egy csaholó kutya szökken elébe. - -– Beste lelke, – dörmög Mohuk, s ugy oldalba rugja a hatalmas állatot, -hogy az szükölve bukdácsol keresztül a pocsolyán s vonitva menekül az -éjszakába. - -A viskó világos ablakából rettenetes zenebona hangzik ki. Gyerekek -visitanak, asszonyok rikácsolnak. Mohuk Sándor oda toppan az ablak elé -és végig csördit rajta az öklivel. Halálos csönd támad ennek nyomában. -Aztán ropogó, sulyos léptekkel végig recsegteti a deszkát, a mely a -nyilt csatorna fölött a viskó udvarára vezet és lábával egyet rug a nem -záró ajtón, hogy az is ijedten fölpattan. - -A konyhában csak a kályhatüz rőt fénye világit, a szobából félelmes -suttogás hangzik még: - -– A papa, csitt, a papa. - -S a mint Mohuk Sándor benyit a büzös szük szobába, négy gyerek félénken -rá emeli szemét, reszketve járul elébe egy csontig lesoványodott nyügös -asszony, kérlelően félő tekintettel leszedi róla a sipkát, letekeri -nyakáról a kendőt, lehuzza róla a bekecset, közben pedig a másik, az -öregasszony kisuhant a konyhába s mire Mohuk Sándorról a felesége -lehuzta a csizmáját is, ott párolog az asztalon a leveses tál s Mohuk -Sándor morogva kanalaz belőle. - -– Só! – orditja egyszerre s az egész nyomoruság fészke megreszket -mérhetetlen félelemben. Csakugyan, elfelejtettek sót tenni az asztalra, -isten legyen irgalmas nekik. - -– Azt hittem, – szólt az asszony, (ez a legbátrabbik még), – hogy ma el -is van sózva. - -A kanál odacsörömpöl a cseréptányérhoz, tán szét is repesztette. - -– Sót! orditja az ember – s ha még egyszer nem lesz só az asztalon, -nyakadba öntöm a levest. - -Az egyik gyerek, tán öt éves, valamit odasug a bátyjának. - -– Kuss! – ordit rá Mohuk Sándor s a kis gyerek az ágy mögé bujik s a -falábat harapja, nehogy a zokogása hallassék. - -– Megint lármáztatok, hallottam, de hát előbb hadd vacsorázom meg, majd -aztán számolok veletek. - -S a mig e fenyegetéstől a gyerekhadnak végtelen fájdalomban és -rettegésben megdobog a szive, a félelmetes ember mérges pillantással, de -a legnagyobb nyugalommal fogyasztja levesét, hangosat szürcsölve, vastag -bajuszát a kabátja ujjával megtörülve, közben pedig nagyokat huz a vizes -kancsóból. - -Alighogy végzett a levessel, ott párolog már a főzelékes tál előtte, -közepén egy nagy darab hussal. Az irigység legyőzi a kicsinyekben a -félelmet. Tágra meresztett szemmel követik a husdarabok utját a -tányértól a szájig, a nyál összefoly szájukban s mindannyiuk egy -gondolattal vivódik; lesz-e ma maradék, a mi nekik jut? - -Mert csak Mohuk Sándor eszik hust ebben a házban, a többinek csak nagy -ünnepkor jut belőle, meg néha, ha tányérján hágy egy-két harapást. - -Az ember az utolsó falat hust a villába szurja, szájához viszi. Mennyi -csalódott remény tünik el e falattal a vastag bajusz alatt. De a villa -egyszerre csak megáll. Mohuk Sándor mérgesen tekint végig a lélegzetét -visszafojtó familián, aztán hirtelen a felesége felé böki: - -– Nesze! - -– Csak edd meg! – mondja halkan az asszony, egy oldalpillantással a -gyerekek felé. - -– Nesze! – ismétli most már orditva az ember. Az asszony a kezével -óvatosan leszedi a hust és a gyerekek felé huzódik. - -– Magad edd meg! – rival rá az ember, – majd kapnak ezek a kölykök hust, -ha öregek lesznek. - -És az asszony lenyeli a falatot, egyre a gyerekekre nézve, a kik ismét -rettegve huzódtak hátra, halk sóhajjal s mig legyüri torkán a falatot, a -tekintete táplálja őket: szinte érzik is, az édes anya gondolatban hogy -osztja föl közöttük a kis husdarabot, de hát persze, nem teheti meg, -mikor apa nem engedi. - -– Egy-kettő, éjszaka legyen, – kommandiroz Mohuk Sándor s a kis szoba -egyszerre csak fölfordul, szalmazsákok lepik el a fal mentén a padlót, -piszkos vánkosok lebegnek a levegőben, czipők koppannak a földhöz s -alighogy a családfő maga ágyba feküdt, az asszonyon kivül teremtett -lélek nincs többé a talpán. - -– Az a rozsdás ma megint nagyon fölbosszantott, – morogja most némileg -megbékülve Mohuk Sándor, – no de nem türöm már soká, már szóltam is a -zsidónak, hogy vagy a rozsdás megy, vagy én. No hát nem én fogok menni. -Ha a főmérnök ember volna a talpán, már rég kitette volna a szürét annak -a részeg tolvajnak. De hát hiába, az is csak olyan tutyi-mutyi, mint -minden zsidó! - - - - -FÉLLITER BOR. - -Hát megértettétek egymást? Hála istennek. Látod, pajtás, mindig ilyen -sógort kivántam magamnak. Jó kolléga, jó sógor. Aztán olyan lány, mint -ez a Lina – nem azért mondom, mert a feleségem huga, hanem mert igaz. Az -isten is becsületes ember feleségének teremtette. No de iszunk egy -félliter bort. Eredj lelkem, anyjukom, hozz egy féllitert átellenből, -mondd, hogy jót adjon, mert nem mindennap jutunk ilyen ünnepséghez. - -Gyerekek előre, – a bácsi ezentul a Lina néni férje lesz. Hát idenézz, -barátom, látod? Ez az én világom. Ez az öt gyerek. Mint az orgona, -melynek két sipja kitörött. Nyolcz évi házasság alatt heten volnának, ha -kettő meg nem hal. Öt gyerek is sok, de nem lehet ezt sokallani. Azért -az ilyen örömnapon, mint a mai, még mindig telik egy félliter borra. - -Isten áldjon, sógor, koczczints te is, anyjukom. Ni, egy félpohár bortól -hogy elszédült. Hja, barátom, borra nem igen telik a három korona -napidijból az öt gyereknek. De hát mit érne, ha öt korona napidij volna -s egy gyerek sem volna? Hát mondd csak, barátom, élet az élet, ha nincs -kiért élned? Csak keresse hiveit a grófok között az egy-két gyermek -rendszer, én arra való vagyok, hogy sok gyerek tisztelje emlékemet s -bizony nem cserélnék a római pápával, mert annak nincs gyereke. - -Isten éltessen, pajtás! Csak rajta, a menyasszonyod egészségére – ex! -Hallod? Ex! Ha én felhajtom poharamat, te is megteheted, inkább, mint -én, mert te ma még legényember vagy, s ha megesküszöl, akkor is csak -férj leszel, én azonban családapa vagyok s mégis fölhajtom a poharat, ha -hozzájutok. Már tudniillik a boros poharat értem, mert a keserüség -pohara le nem kerül a számról. Haj, haj! De boldog is vagy te! -Megházasodol. Fiatal vagy, a menyasszony szép, no, ugy-e, hogy szép? -Ilyen fiatal teremtést a magadénak mondani, – nemde, beleszédülsz? Sohse -rösteld, pajtás, magam is igy voltam, ezelőtt nyolcz évvel. A feleségem, -akár hiszed, akár nem, volt olyan szép, mint most a Lina, sőt ugy -rémlik, mintha még nálánál is szebb lett volna. Nono, legalább nekem -szebb volt, s különben is már régen volt. - -A gyerekek feküdjenek le. Ne spórolj, pajtás, legfölebb még egy -félliterrel iszunk, de ez az egy is elég lesz. Ni, megmaradt még a fele -is. Hallod, egy kicsit el is bódultam, de az is jól esik, mint minden, a -mihez ritkán jut a szegény ember. Bor! Hehe! Bor! Mikor én még a -törzsasztalnál ültem, mikor még a dalárdában a szekundbaritont fujtam: - - «Szép Lenka vár a viz fölött - Csolnakán a halász, - Merengve zengi énekét - S a part felé vigyáz.» - -Hej, ugyanebből a három koronából telt akkor mindenre, mindenre, -mindenre. Ej, vége már annak, azért is igyunk. - -Aztán megbabonázott az az asszony. Nézd meg jól. Szegény anyjukom. Hét -gyermek anyja. Hát lehet-e olyan, mint lánykorában volt? Elhiszed róla, -hogy szebb volt, mint Lina? Hét gyermek és három korona. S az első két -gyerek kihozta a formájából. Ma vén asszony, én meg fiatal ember vagyok. -Fiatal ember, öt eleven gyerekkel. Öt éhes szájjal, öt pár meztélábbal, -hogy álmatlan éjszakákon csak ugy tánczolnak körülöttem a lábseregek -gyerek nélkül, de nyitott szájjal, mely czipőért és kenyérért ordit. -Pfü! Nem énekelek én már, kell is nekem dalárda! Szervusz! No, még ezt a -maradékot, aztán – ej, aztán ugy sincs több pénzem borra, tudd meg, hogy -most elittuk a holnapi ebédet. - -Sohse bántson. A holnapi ebédnek mindig ma hágunk a nyakára. Bánom is -én! Én már nem bánok semmit. Csak ha olyan legényt látok, a milyen te -vagy, olyan boldog legényt, a ki boldog vőlegény lesz, akkor, akkor -olyan furcsa jókedv száll meg. Ember, mondanám neki, szeretnéd -megcsókolni ezt a szépséges leányzót s azért veszed feleségül? Pajtás, -hát nézd meg ezt a vén csoroszlyát itt, az én hites páromat, az is ilyen -volt, ilyen szép és én olyan bamba, mint te. És te is bamba leszel, mint -én, elveszed a szép lányt, nyomorogsz, nélkülözöl és raboskodol a -hivatalodban, s végül vén csoroszlya ül a nyakadon, öt gyerekkel és -visszafojtja a melledbe még a lélegzetet is, kiszedi a csontodból még a -velőt is. Tüzhelyet alapitsz magadnak, hogy örülhess, ha kiteszed -lábadat abból a nyomorult házból, a hol semmi más nem vár rád, csak egy -csomó éhes száj, egy siránkozó, zsörtölődő, egyre követelődző vén banya, -a ki azon a czimen, hogy valamikor kezet csókoltál neki, most -megkövetelné, hogy áldozatodat lásd benne. Pajtás, pajtás, én nem tudom, -miket mondok most neked, csak érzem, hogy nyomorult gazember volnék, ha -ezt el nem mondanám neked. Azt mondom neked, ne higy soha senkinek, a ki -szegény és azt mondja, hogy boldog házaséletet él. Komédiáznak, lelkem, -komédiáznak, mert van még egy eladó lány, a kitől szabadulni kell, mert -azt hiszik, hogy a magunk nyügét szabad a másnak a nyakába sózni. - -Ember, ha te most olyan józan volnál, a milyen részeg én vagyok, fognád -az irhádat és futnál, futnál, futnál, hogy a lábad se érje a földet. Te -boldog ember, te buta ember, csábit a sorsom? Nézz engem, ilyen leszel -te is. Nézd ezt az asszonyt, ilyen lesz a te szépséges menyasszonyod. -Meg fogod gyülölni és magadban átkozni, meg fogod utálni s minden -nyomoruságos pillanatban sajog a lelked: kellett ez neked? Oly szép -volna az életed, ha egyedül volnál, minden a tied volna, de igy? Senki -vagy, semmi vagy, semmivé leszel, megesz az asszony és a gyerek és még -jól sem laknak belőled. - -Nevetlek, pajtás. Te most azt hiszed, a bor beszél belőlem. Igaz, józan -fővel nem mondanám ezt el, mert nehéz volna a nyelvem. De a bor az -igazságot, az őszinteséget váltja ki belőlem. Ha megfogadod szavamat, -nem veszed el a Linát, az én életemben látod meg a te jövendődet. De -holnap sajnálni fogom, hogy megnyitottam a szemedet, mert a Linát mégis -férjhez kell adni, s ha te nem veszed el, isten tudja, mi lesz belőle. -Láthatod, hogy részeg ha vagyok is, az eszem megmaradt. Ha nem hiszed, -annál rosszabb rád nézve. Uram istenem, hogy szerettem én ezt az -asszonyt lánykorában s hogy átkozódunk, gyülölködünk mostanában és adjuk -kifelé a tisztes életü családot. Keserü dühvel támadunk egymásra, mert -neki is föllebb áll, neki is van követelni valója rajtam, mert a -nyomoruságba én vittem belé, szegény szépségét én nyüttem el, a tüdejét -én tettem beteggé, éjjel a gyerekek őt sanyargatták, mig én békén -horkoltam. Tudom én azt is, gyere ide, te szerencsétlen asszony, te, a -ki oly némán és ámulva hallgatod részeg urad beszédét. Nem ujság ez -neked, csak ujság, hogy másnak elmondom. S ugyebár rettegsz, hogy most -tönkre tettem ezt a szép frigyet? Bocsáss meg, te sivár társa életemnek. -Nagyot vétkeztünk egymás ellen, mert szegények vagyunk. Fakó szemedből -hadd csókolom le a könyet, szikár nyakadat hadd fonjam át a karommal. -Tönkre tettél, asszony, de az én hibámból, s isten tudja, ha most fognád -a kendődet, hogy megszabadits magadtól, ha kerekedne förgeteg, mely -messzire sodorna tőled, hogy megmaradna a három koronám egészen -magamnak, talán vissza is sirnálak, s nem izlene a falat sem, pedig ez -nagy dolog. Nem tudom már, mit teszek, mit beszélek, de édes és drága -vagy azért nekem minden keserü veszekedés mellett is és te is, öcsém, ha -nem hallgatsz a szavamra, ha ugy jársz, mint én, ha rongyos, csunya, -vánnyadt sorsod lesz és nem lesz két krajczárod kurtaszivarra miatta, -este mégis csak magadhoz öleled s azt gondolod, ennek igy kellett -lennie, hogy az uristen áldjon meg! - - - - -A KÁNYA. - -Az adjusztálóban négy lány ül és fölszerelik a czukrokat. Az ötödik -benyit hozzájuk, szó nélkül leül s hirtelen sirva fakad. - -A négy lány fölrezzen. - -– Mi bajod Málcsi? - -Málcsi kötényével törli a szemét, majd suttogva, félős arczczal mondja: - -– Kilencz koronás orvosságot hoztam. - -Erre a többi lánynak is leesik az álla. Dermedten, szótalanul bámulnak -egymásra, aztán szinte taktusra valamennyiből kitör az indulat: - -– Megveri az Isten! - -– Ha koporsóban fekszik, akkor tánczolni fogok! - -– A kánya! - -– Megint verést kapok otthon, mert nem hiszik el. - -– De alig áll már a lábán, hátha most nem teszi? - -– A felől alhattok – mondja Málcsi elkeseredve. – Mikor odaadtam neki a -reczeptet, meg az egy koronát, a mi visszajárt a tizből, már rám -kiabált: nem csalsz te együtt a patikussal? Aztán mérgesen nézett rám és -világosan láttam szemében a gondolatot, hogy ezt bizony megveszi -rajtunk. Délután itt lesz, ha négykézláb is. - -– Ne is menjünk el ebédre, akkor nem igazithatja az órát. - -– Én bizony ebédelek azért, – véli hepcziásan az egyik, az öt lány -között a szépség – ugy is hiába minden, ha a kánya büntetni akar, talál -rá kifogást. - -Ez már igaz. - -Tizenkettőkor a lányok elmennek s háromnegyed kettőkor már lihegve a -czukrászbolt elé érkeznek. Az udvar felől benyitnak az adjusztálóba s -erükben megdermed a vér. A kánya már ott van s egy pillantás az órára: -az óra negyedhármat mutat. Málcsi még megfigyeli, hogy az óra alatt szék -van, mely nem szokott ott lenni s a szék porában az öregnek a papucsa -nyoma. - -Az öreg az asztal mellett ül és pakkolja a czukrokat. A lányok megállnak -előtte, elbüvölve, mint a madár a kigyó pillantásától. Az öreg rájuk -lövelli a csontok közé süppedt szeme pillantását, mely tánczol rezeg, -foszforeszkál. A szája szöglete rángatódzik, rövidre nyirt fehér szakála -remeg. Aztán fölkel, jobbjával az asztalra csap, baljával az órára mutat -s köhögő-rohamba fuló rivalgással mondja: - -– Most kell jönni? Nekem kell dolgoznom helyettetek? - -– Háromnegyed kettő van, – mondja nagy bátran Gizi – az óra rosszul jár. - -– Majd ti jártok rosszul, haszontalan naplopók, egy forint büntetés! -Majd megtanitlak benneteket lelkiismeretességre. - -– Ugy is tudtuk – szól fullánkosan Gizi s a többivel leül a munkához. - -– Mit mondtál, hány óra van most? – kérdi az öreg fölemelkedve. - -– Háromnegyed kettő, – felel a szájas Gizi – egy perczczel sincs több, -akárki mondja is. - -– Háromnegyed kettő? – Ugy, – hápog az öreg. – No hát akkor igazitsd -vissza háromnegyed kettőre. Ha olyan bizonyosak vagytok benne, hogy -háromnegyed kettő van, akkor csak maradjatok itt, mig szerintetek hét -óra lesz. Megfogtalak, ugy-e? Hehehe! Máskor ne hazudjatok nekem! -Fölmegyek. - -Erre a szóra Málcsi és Juli, a két legnagyobb lány közrefogja az öreget, -a ki hajdan magas, most mélyre görnyedt testével rájuk nehezedik, hogy -majd kettétörnek. Igy viszi a két lány lassan, lihegve a levegőt kapkodó -öreget a lépcsőkön föl, minden harmadik fokon megállva s gyülölettel -nézvén le reá. - -Az előszobában eléjük lép a kisasszony. Egy sápatag szőke leány, virág -van a hajába tüzve és keze tele gyürükkel. - -– Ne, ne – tiltakozik az öreg, mikor át akarja venni a lányoktól a -támogatást. – Tegnap fejfájásról panaszkodtál, nem szabad erőlködnöd. -Édes, drága, aranyos kincsem te! - -Az öreg hangja szinte forró, a hogy e beczéző szavakat ejti. Kezébe -fogja a lánya kezét, ugy viteti magát a karosszékébe. A mint ott leül, -az ajtó nyilik s egy erős szép fiatalember lép be, könyvvel a kezében. - -– Béluska, kincsem, – rebegi az öreg – milyen jók vagytok hozzám. - -S a két lány, a mint gyáván kioldalog az ajtón, még látja a csoportot. -Karosszékében a kánya és előtte térden és guggolva a két gyereke, a -kiknek a nyakát átfogja és reszketeg ajkával az arczukat csókolgatja. - -– Azt meg kell hagyni, – véli Mari – a mit rólunk lenyuz, mind ezeknek -rakja félre. Azt mondják, hogy életében nem evett még czukorsüteményt, -mert azzal is szegényebb lenne a pereputtya. - -– A Béla urfiról ne mondd, hogy pereputty, az egészen más, mint az apja. - -Biz az egészen más. Négy óra tájt óvatosan bedugja fejét az ajtón. - -– Lányok, adtok czukrot? - -– Adunk, adunk! – kiáltják vigan és feléje szaladnak. A fiu nevetve -fogja át a nagy Marit és rápislog a többire. - -– Hát neked mért foly az orrod vére? – fordul Málcsihoz, a ki meg sem -mozdul a helyéről. - -– Megint megmozdult az óra – szól ez epésen. – Kilencz koronás mediczina -kellett, ilyenkor mindig későn jövünk és egy forint a levonás. - -A fiu elképed. - -– Nem akartam hinni, – hebegi – de most már hiszem. Nem értem apát, -hogyan képes ilyesmire! - -– Nagyon szereti a gyerekeit, – mondja Gizi – hát nekünk kell viselnünk -a költséget. - -– Gyerekek, itt a forint, csak ne busuljatok. - -S minden lánynak a kezébe nyom egy ezüst forintot. - -– De most már vigan legyetek és adjatok czukrot. - -Adott mindegyik. A szájukkal adták és nem is a bolt készletéből. - -* - -Éjjel az öreg ur nagyon rosszul lett. Előbb orvost hivtak, aztán papot. -S mikor ez is elment, az öreg ur jobban lett. Mindegyik kezében egy-egy -gyermeke kezét tartogatta, szorongatta. - -– Drágáim, édeseim, – rebegi – apátoknak vége, talán a reggelt sem éri -meg. Pedig legalább még öt esztendeig dolgozhatnék, hogy gazdagok -legyetek. Ó Istenem, tegnap majdnem öt forintot adtam ki erre a -mediczinára, megspórolhattam volna nektek… Béluska, édesem, nem lesz -bajod a vizsgán? Ugy-e jól férjhez adod a hugodat? Meg tudtok majd élni -abból, a mi van? Ne hagyjátok meglopni magatokat. Istenem, a sirban sem -volna nyugtom, ha nem lennétek ellátva egész életetekre. Menjetek -aludni, fáradtak vagytok, nem baj, ha nem is látlak már, csak ne ártson -nektek az álmatlanság. - -Reggelre az öreg ur halva volt. A lányok zajongva nyitottak be az -adjusztálóba s nyomban elnémultak. A bolt zárva maradt, a temetés -emberei fekete kárpitot vonnak a kapu elé. Marinak a gyászruhás boltba -kell szaladnia, Gizinek az urfi szabójához. A többi meglapul egy -sarokban és félénken bámulnak ki. - -– Holnap lesz a temetés? - -– Vajjon eladják az üzletet? - -– Nem is szenvedett, nem is volt mellete senki. Reggel halva találták. - -– Szegény, ki hitte volna tegnap? - -Mari visszajő, Gizi visszajő. - -– Szegények, – ujságolják – ugy sirtak. - -– Jó apjuk volt, azt meg kell hagyni. Szegény és tegnap még átkoztuk. -Pedig hát – talán mégis negyed három volt már? - -– Higyjétek el, a betegsége tette csak olyanná. Szegény öreg ur, ha ezt -sejthettük volna! - -Odafönt a két testvér félénken bámul át a halottas szobába. - -– Nem nézed meg? – sugja a fiu. - -– Nem merem, – sugja a leány. Majd görcsös zokogásban tör ki. - -– Mit gondolsz? A jó Isten meg fog neki bocsátani? - -A fiu komoran elfordul. - -– Ugy-e nem gondolod? – zokog a leány. – Ugy-e nincs számára bocsánat? - -– Imádkozzunk érte, talán a mi kedvünkért lesz. - -– Ó jaj, szegény apa, hát miért is volt olyan szivtelen mindenkihez. - -S a fiu lógatja fejét és sóhajt. - -– Szivtelen volt, ezt nem lehet eltagadni. - - - - -NYOMOK A HÓBAN. - -Egy kocsi elindult a vigadóból s megállt az Andrássy-uton a mondott kapu -előtt. Egy mama, egy báliruhás leány és egy fiatal ur szállt ki belőle. - -– Jaj, be szép – szólott a leány – esett a hó. - -– Csak gyorsan, gyorsan – unszolta a mama, köpenyét összehúzva – -meghülsz a könnyü báliczipőben. - -– Maga pedig menjen a kocsin haza, mert maga is meghül – fordult a leány -a fiatal ur felé. - -– Igen – szólt amaz és megcsókolta a mama kezét. - -– Isten vele, köszönjük a kiséretet. – Ezzel bucsuzott a mama. - -– Tehát holnap – sugta a báliruhás leány s megszoritotta a fiatal ur -kezét, miközben belépett a kapuba. - -– Holnap. - -Ezt a leány már nem hallotta. A fiatal ur, háttal a kapunak, önfeledten -nézte a havas trottoirt. A mama sulyos czipője mellett ott látta a kis -lány finom lábanyomát. Alighogy besüppedt alattuk a tiszta hó. - -– Hová hajtsak, nagyságos ur? – kérdezte a kocsis a kocsi ajtaja mellől. - -– A pokolba – felelt a fiatal ur s odavetett neki nehány forintot. - -– Ennél is jobb helyet tudok most magamnak – riposztozott az jókedvvel s -már a bakon ült s vigan elkocogott. - -Menjünk gyalog. Hány óra is van? Kettő mult. Nevetséges volna most -hazamenni. A sok tisztesség után jól esik egy kis mulatság. Járjunk a -hóban, oly szépen ropog a báli czipő alatt, - -Pugris emberek ezek a budapestiek. Ime egy hosszu ut és senki sem jár -rajta. Pedig milyen gyönyörü igy, habos fehér bevonattal, a nyesett -vadgesztenyék ága szépen kristályokkal kirakva, a csúcsos háztetők, -geometriai egyenletességgel kipárnázva. S im előtte ez a tiszta, -érintetlen fehérség, melyben lerajzolódik a lába nyoma. Sohasem látta -szépnek az Andrássy-utat, aki most nem látja, - -Hogy mi köze hozzá, hogy mióta bámulója ő a városi téli tájképeknek, azt -nem tudja. Az ingét átizzadta a vigadóban, ha kérdezné valaki, hogy -mulatott, azt kellene felelnie: sohsem halunk meg. S hogy abból a -kocsiból kiszállott, orra előtt becsukódott a kapu és ő kicsöppent az -aszfaltra, mintha elkomorult volna, mintha nem is lett volna soha -jókedvü. Nézi a fehér havat és keblében fekete gondolatok rajzanak. De -rossz is egyedül maradni. - -Legjobb volna hazamenni és egyet aludni a mámorra, mely már elmult és a -csömörletes melancholiára, mely most gomolyog benne. – Csodálatos. Olyan -kékes, világító a levegő, az ember azt hinné, hogy e fehérségben ujságot -is birna olvasni. És fölötte a hófelhős ég, melyen csillag nem látszik. -Egy tiszta világos éjszaka, mely csillagtalan. Hát nem elég ok ez a -melancholiához? - -Megrázza magát. Eh, vigye az ördög. Nem azért örült ő két héten át ennek -az estének, hogy álmos macska módjára a kuczkóban busulva fejezze be. -Fütyülve, dalolva, jókedvvel, vagy legalább is berugva fog csak -hazamenni. Eb, aki busul! - -De milyen lompos város is ez a Pest. Minden bolt be van csukva. Ha csak -ez a kocsis kávéház… - -Miért ne? Hiszen ugy sem vágyódik tisztességes emberek közé. - -Benyit. Milyen bűz, milyen piszok! Nehány asztalnál néhány részeg ember -bóbiskol, előttük sörös palaczkokból egész battéria. És a kassza körül, -az egyik asztalnál fehérruhás, kékszallagos leányok egy bogban, a kik, -mihelyst ő belépett, egyszerre csak sürögni-forogni kezdenek s alig, -hogy leült az egyik asztalnál, eldefiliroznak előtte. - -Még rosszabbra válik a kedve. Hiszen ez még unalmasabb, szomorubb hely, -mint a lakása, épen csak piszkos. Eh, nem ér semmit, az ember még csak -meg sem fojthatja a rossz kedvét. - -– Parancsol? - -– Téát. - -– Én is innám egyet, – szól az egyik fehérruhás leány s melléje ül. – -Szabad? - -– Bánom is én! - -– Gyula, egy téát cognaccal. Vagy két cognaccal. Akarom, hogy maga is -igyék. - -– Bánom is én! - -– De szép szegfűje van. Nekem adja? - -– Bánom is én! - -Csak akkor rezdült meg, mikor a leány már kezében tartotta a virágot. -Hiszen ezt holnap más valaki fogja tőle elkérni. - -– Adja vissza a virágomat, fizetek érte még egy pohár cognacot. - -– Jó. Gyula, hozzon még két cognacot. - -Kocczintottak, ittak. Nagyon rossz volt a cognac. - -– Honnan jösz? – kérdi a leány s bizalmasan közel vonja a székét. - -– A holdból – felelt kedvetlenül. - -A leány kaczag. - -– Jaj be kedves vagy! Szervusz! - -– Eredj a pokolba – dörmögi, de mégis csak koczintott és ivott. - -A leány most már nem szólt a pinczérnek, csak a szemével intett s ujból -tele cognacos poharak álltak az asztalon. - -– De többet nem iszunk, – szólt nyersen s fölhajtotta a poharat. Már nem -is érezte, hogy olyan irgalmatlan rossz. - -A leány megfogta a kezét. - -– Milyen uri kezed van! - -– A váczi-utczán vettem. - -– Jaj be jó! Aztán mindent a váczi-utczán vásárolsz? - -– Természetes. - -– Mi a foglalkozásod? - -– Suszter vagyok. - -– Nagyszerü, akkor csinálhatsz nekem is czipőt. - -Ekkor a fiatal ur a szemébe nézett a lánynak. Rövidesen el akarta -parancsolni az asztaltól. - -A leány szeme fekete, csillogó volt és festett ajka biztatóan -mosolygott. Nem valószinü, hogy szépség, de fehér ruhában, kifestve s a -kávéház gázvilágitása mellett nagyon szépnek látszott. - -Eh, bolond volnál, ha elküldenéd. Hiszen mulatni akarsz! - -Átkarolta a derekát és magához vonta. A lány szabadkozott. - -– Később, ha nem lesznek más vendégek. - -– Mi közöd hozzájuk? - -– Szégyellem magamat. - -– Ah, te ártatlanság. Hiszen tudja mindenki, hogy a vonód szappanos. - -– Ó nem, én nem vagyok figuráns. Konzervatóriumba jártam. - -– Aztán hogy kerültél ide? - -A leány egy pillanatra mintha megváltozott volna, szinte komoran szólt: - -– Ne beszéljünk erről, hiszen mulatni akarunk! - -S már ismét nevetett, ugy, mintha egészen el akarná vonni a figyelmét e -témától, átfogta a nyakát és arczon csókolta. - -– Akkor pezsgőzzünk. - -– Helyes, pezsgőzzünk, a pezsgőnk igazi franczia, nem olyan, mint a -cognac. - -A pezsgő szóra a többi lányok fölkerekedtek s mind az asztal körül -tolongtak. - -– Mi is kapunk? - -– Nem bánom, hanem maradjanak csak ott, a hol voltak. - -A szomszéd asztalnál egész kis tivornya kerekedett, a leányok mohón -habzsolták a pezsgőt, a fiatal ur összeütötte poharát a lánynyal s -ivott. A pezsgő valóban jó volt. - -A mint letette a poharat, a lelkében ismét elkomorult. Eszébe jutott, -hogy ma már kocintott egyszer egy fehérruhás leánykával, a ki szinte -félénken vitte ajkához a poharát, mert ma ivott először pezsgőt. És -olyan különös érthetetlennek érezte, hogy az a leányka most nyugszik -fehér ágyában és édesen alszik, mig ő itt ül, ezen a piszkos helyen, -ezzel a másikkal… Hát miért is nem folytatódik azonosan az élet, mely -azonosan kezdődik? - -Mikor második poharát fölhajtotta, elkeseredetten kiáltott föl: - -– Ilyen az élet. - -A mit a lány alaposan félreértett s nevetve tette hozzá; - -– De lehetne még rosszabb is. - -Ezzel kezdődött a mámor. A pezsgős palaczkok egymás mellé sorakoztak, -mint a kocsis asztalán a sörös üvegek és a fiatal ur kezdett duhajkodni. -Nem volt jókedvü, sőt fekete gyásznak érezte a hangulatját. Mintha -kétségbeesett volna, olyanformán enyelgett a lánynyal, goromba hangon, -durva öleléssel és undorral a lelkében. - -– Hazakisérlek, – szólt. - -– Jó, még egy üveggel igyunk, aztán mehetünk. - -Megittak még egy üveggel és mentek. - -A kékes fehérségbe bevegyült már valami tompa pára, reggeledett, - -– Menjünk kocsin – szólt a lány. - -– Nem, jól esik a gyaloglás. - -És karonfogva mentek az Andrássy-uton. - -A kocsiuton tejes kocsik zörögtek végig, az utczasarkokon be-befordult -egy-egy elburkolt szegényes alak, az uri publikumot ők egyedül -képviselték, a mint mámorosan, fázósan egymáshoz simulva végigmentek a -keményre fagyott hón. - -– Legyünk egészen állatok, – gondolta magában s a mint lesütötte a -szemét, furcsán érintette, meglátván még az uton a lakkczipője nyomát, -mely egyenletesen, ellenkező irányban, mintha most sietne a kávéház -felé. - -– Nagyon fázom, menjünk már kocsin, – rimánkodott a lány. - -Nem felelt. - -– Ej, te egy csöppet sem vagy türelmetlen, – fakadt ki kedvetlenül a -leány. - -Hirtelen karon ragadta a leányt és visszatartotta. - -– Ne lépj ide, – szólt szinte durván és megállt. - -A kocsi-uttól a kapuig apró lábujjnyomok rajzolódtak a fagyos hóban, -olyan parányiak, olyan könnyüek, mintha egy fehér angyal tipegett volna -ottan. A muzsikus lány ép az egyiket akarta eltaposni, ez renditette -meg. Mintha ez apró nyomoknak szemük lenne, ugy félt tőlük, ugy -szégyelte magát. «Holnap!» csendült a fülében a kis lány bucsuszava és -most már holnap van és ez a kis lány alighogy fölébred, már ő rá gondol -és várja, várja türelmetlenül. - -– Csak nem akarod, hogy itt megfagyjak? - -– Nem drágám, hanem ott van egy kocsi, abba te beleülsz és hazamégy. Itt -van kocsira való. - -A leány elvette a pénzt és hizelegve unszolta: - -– Jőjj te is. - -– Eredj! - -– A hogy akarod. Jó reggelt, te, te… - -És meg akarta csókolni. Elháritotta magától. - -– Jó, jó. - -A lány visszamosolygott rá s néhány lépésről kaczagva intett a kezével: - -– Szervusz, te… te… balek! - -Ő pedig, mintha elejtett volna valamit, lehajolt és apróra nézegette a -piczi lábnyomokat. - -– Mind megvannak, – szólt magában s mintha megváltozott volna a lelke, -vidáman, fütyürészve sietett haza. - - - - -CAMPIS ÉS BOX. - - -I. - -Finfully, a bohócz, végigvágódott az öltöző falóczáján s a semmibe -bámult. Tim és Tom, a zenebohóczok, kipingálták magukat, August a -pálinkás flaskóját konzultálta, mielőtt megint kibukfenczezett a -porondra. A bohócz-garderobeban a hangulat borus és üzletszerü volt és -senki sem törődött a másikkal. - -Ekkor nyilt az ajtó s egy elegáns ur lépett be. A zenebohóczok, a kiknek -nem szólt a látogatás, rá sem hederitettek, Finfully azonban felugrott s -nyájas alázatosággal üdvözölte: - -– Báró ur, van szerencsém, legalázatosabb szolgája vagyok. - -– Nos, Finfully? – szól a báró ur, keztyüs kezét nyujtva a bohócznak. - -Finfully sóhajtott. - -– Nos, hát igen, báró ur, igaza van. Ez a trükk már nem hat. Campis és -Box lejárták magukat. Átlátom, hogy magamban nem tudok már dolgozni. - -– Tehát áll az alku? - -– Igen, báró ur, Campis és Box az öné, ha ugy akarja. - -– És mikor? - -– Elsejéig még ki kell huznom, akkor letelik a szerződésem. Nyakamba -veszem a világot és töröm valamin a fejemet. - -– Derék dolog. Tehát elsején eljövök Campisért és Boxért. - -Campis és Box ez este még nem sejtették, hogy el vannak adva. De másnap -már hallották. Este pedig érezték. Campis, hátán a széles nyereggel, -fülei között a bohócz-sapkával, iszonyu sok ostorcsapást kapott -Finfullytól, holott azelőtt csak a levegőben pattogott az ostor. Box, -ugyanolyan szamárfejes nadrágban, mint maga Finfully, ugyanolyan -kakastollas kis sipkával a fején, a nyeregre pattant és dühösen csaholt -Finfullyra, a ki mindenféle gáncsokat vetett neki. A végén pedig, mikor -Finfully egyszerüen torkon ragadja és lerántja a vágtató lóról, a -vonitás olyan dühösen erősen volt hogy szinte kilógott a nyelve. - -– El vagyunk adva, – szól Box elkeseredve Campishoz. - -Campis a jászol előtt állt s komolyan, szenvtelenül ismételte: - -– El vagyunk adva. - -– És mi lesz belőlünk? - -– Nem tudom, szól Campis – én hátasló leszek, vagy kocsiba fognak. -Később majd fiakkeres ló leszek, végül levágnak és kolbászt csinálnak -belőlem. - -– Rettenetes. És én? - -– Te? Te eleinte a ház kedvencze leszel s ha jól viseled magad, az -maradsz, mig meg nem öregszel. Akkor vagy megveszekszel, vagy -agyonlőnek. - -– És te ebbe belenyugszol? – dühösködik Box. - -Campis rámereszti okos szemét és nyugodtan mondja: - -– Bele. - -– És a gazda? A hüség! Mindegy neked, hogy ki adja az abrakot? Egyre -megy neked, hogy egy idegen fog a kocsija elé, vagy az parancsol neked, -a ki fölnevelt, a ki szeretett, a ki a nyakadat simogatta, a ki sirt, -mikor beteg voltál? Nincs neked szived? Nincs neked becsületed? - -Campis végignyult a szalmán. Az istálló során végig mozgolódott a -ló-sokaság. Még az elefánt is elbődült. Valamennyien együttéreztek -Box-szal és megvetették Campist. - -Ez pedig rá sem nézve a kutyára, egykedvüen mondta: - -– A gazdánk elad bennünket. Szeret minket és én is szerettem őt. De -mivel nem tetszünk már, hát elad, mert élni akar. S ha eladott, akkor én -is szolgálom uj gazdámat, mert élni akarok. - -– Én nem hagyom el gazdámat! – csaholt Box. – Én csak egy gazdát tudok -szeretni, szolgálni, s ha az elüz, akkor meghalok, de máshoz nem -szegődöm. - -– Ne felejtsd, hogy gazdánk eladott. Ha meghalsz, akkor nem kap érted -pénzt. - -– Harapni fogok. - -– Akkor visszaadnak és visszakövetelik a pénzt. - -– Megszököm. - -– Gazdánk becsületes ember. Visszavinne. - -– Ismét megszököm. Nem bánok akármit, de én nekem van lelkem és -becsületem s nem ismerek uj gazdát. Hü vagyok, de nem szolgalélek. - -Campist ez a beszéd nem hozta ki a sodrából. - -– Kedves Box, – mondotta – régi jó társam vagy és értelek. Sőt -irigyellek is, hogy olyan hevesen tudsz érezni. De én tudom, hogy ló -vagyok és te kutya vagy. Nekünk nincs jogunk fogadkozni, érezni, -ragaszkodni és ellenkezni. El fognak bennünket adni és a ki pénzt ád -értünk, az legalább ugy megbecsül, mint az, a ki értünk a pénzt -elfogadja. - -– Elég, – kiáltott Box – látom, hogy alávaló vagy. Mától fogva nem -ismerlek. - -És az istállón végig megint dobogott a helyeslés. Az elefánt ormányával -megfenyegette Campist és azt trombitálta: - -– Rabszolga-lélek. - -Campis pedig fáradtan behunyta szemét és aludt nyugodtan, mint a nyugodt -lelkiismeret. - - -II. - -Campist a lovász fogta kantárszáron, Boxnak a zsinórját a báró maga -fogta. Finfully bő koczkás nadrágjában mellettük állt. Átfogta Campis -nyakát, a ki szenvtelen türelemmel várt, majd két térde közé fogva Box -fejét, ugy beszélt neki: - -– El kell válnunk, Box, vége a szép időnek s a szivem majd megszakad. De -neked jó dolgod lesz, kikötöttem a báró urnál, föltéve, hogy engedelmes -és hü leszel hozzá, mint hozzám voltál. Aztán együtt maradsz Campissal, -s ugy mint eddig, egy istállóban háltok. - -Box nyöszörgött. Magasra emelte orrát és szükölt. Ráugrott Finfullyra, -hogy majd feldöntötte és nyaldosta arczát. - -– Nono, – kaczagott a báró és egyet rántott a zsinóron. Box nyeldekelt -és meg hempergődzött a porban. Majd dühös csaholással a báróra támadt, -de az végigsuhintott rajta a kutyakorbácscsal, hogy csak ugy tüzelt. - -– Lassan, lassan, barátom, – szólt a báró nevetve – tudok ám kutyával -bánni. - -– Majd megismeri a báró urat, – biztatja Finfully, aztán egyet ütve -Campis hátán, kurtán szólt: - -– Most menjetek. - -A lovász megindult és Campis vele. Okos feje megfordult Finfully felé, -de különben nem árult el semmiféle érzelmességet. Box-ot ellenben -vonszolni, rángatni és korbácsolni kellett, mert semmiképpen sem akarta -gazdáját elhagyni. - -– Milyen okos dög, – mondotta a báró – tudja, hogy el van adva. - -És duplákat vágott ostorával az okos dög hátára. - -Campist bekötötték egy illatos, tiszta istállóba és Boxot melléje -lánczolták. Szegény lógó nyelvvel zihált. Halálra volt fáradva és -sanyargatva. Az ut második felét egy kocsi hátsó tengelyéhez kötve tette -meg. A báró a kocsiban ült és Box, akarva akaratlan, sebes ügetéssel -igyekezett lépést tartani a vágtató lovakkal. Ostort nem kapott, de -annál mélyebben fájt neki a szégyenérzet, hogy mennyire meg lett alázva, -tehetetlensége érzetében. - -– Szegény, – mondotta Campis és beleharapott a zabba. - -Box nem felelt. - -– Alszol? - -– Nem, – üvölt Box – hanem hozzám ne szólj. Ilyen hitvány lélekkel, mint -te vagy, nem állok szóba. - -Campis ropogtatta a zabot. - -– Barátom, – szólt nyugodtan – a te kiváló lelkeddel mégis csak ott -vagy, a hol én a hitványságommal. Csak verést kaptál, – tette hozzá – ez -az egész különbség. - -Másnap Campist megnyergelték és a báró a hátára pattant. - -– Pompás, kezes és gyors – szólt lovaglás után megelégedve s -megveregette a nyakát. Majd czukrot adott neki, a mit Campis -engedelmesen fogadott s rögtön összeropogtatott. - -– Box! – kiáltott most a báró az istállóba. – Ide jer. - -Box ugy tett, mintha nem is hallaná. - -– Box! – kiáltott ujra a báró és bement az istállóba. - -Box morogva forditotta feléje a fejét s a fogát vicsoritotta. - -– Box! – kiáltott harmadszor a báró. - -Ekkor Box mint a villám ráugrott, de nyomban sikitva, behuzott farkkal -meglapult. Az ostor az orrába vágott, hogy csak ugy ömlött a vére. - -A báró pedig, mitsem tartva fogaitól, egy nedves spongyával megmosta -orrát s megvakarta az állát. Box pedig, a fájdalomtól és a kapott -enyhüléstől megtörve, farkát csóválta s hasával a földet surolva kuszott -a báró lábaihoz. - -A báró visszakötötte az istállóba s barátilag fültövön ütögette. - -– Majd megbarátkozol, – szólt szeretettel – most gyógyuljon az orrod és -egyél, finom csirkecsontot kapsz ma, aztán majd holnap meglátjuk, mire -megyünk. - -Egy bádogcsészében finom csirkecsontot adott neki sajátkezüleg s aztán -fütyörészve otthagyta őket. - -– Fáj? – kérdezte Campis szokott kifejezéstelenségével. - -Box megint nem felelt, csak nézte és szaglászta a csirkecsontokat. -Föltette magában, hogy nem eszik, de nagyon éhes volt s a csont előtte -volt. Nem birt ellentállani. Kezdte ropogtatni őket, lehetőleg halkan, -hogy Campis meg ne hallja. - -Mikor a lovász meggyujtotta az istállólámpát, Box, a mennyire láncza -engedte, Campishoz közeledett s fölnézett rá. - -– Nos, – szólt emez – kibékülsz velem? - -– Nagyon jó ember a báró, – mondotta Box csöndesen – megmosta az orromat -s ez olyan jól esett. - -– Nagyon jó ember, – szólt Campis. – Finfully is jó volt. - -– Eladott bennünket, – szólt Box keserüen – pedig mennyit dolgoztunk -neki! - -– Szegény ember, – szólt Campis. – A szegény ember eladja kutyáját és a -gazdag megveszi. Ezt én már régen tudom, de te csak most tanultad meg. - -– Én sohasem adnám el az embert, ha én volnék a gazdája. És a báró sem -adna el engem, ha ugy szeretem, mint Finfullyt szerettem. - -– Hát szeresd ugy. - -– Szeretem is. Finfully nem érdemelte meg, hogy szeressem. - -Campis ránézett pajtására, okos, nagy szeme hosszan függött rajta. - -– Minek okoskodni? – szólt végre. – Akár igy, akár ugy, mi háziállatok a -gazdánkhoz ragaszkodunk. S te azért nem vagy rosszabb kutya, ha az ostor -és a simogatás szeliditett meg, mintha Finfullyban csalódtál volna. - - - - -AZ ÖREG NAPOK. - -– Aztán mi lesz belőlem? A mi az apám. S a gyerekeimből? A mi én. A -csontomban fogy a velő, mégsem tudok annyit keresni, hogy a gyermekeimet -is eltartsam, a szülőmet is. Három gyerek, egy apa, egy anyós. A gazok -kiszivták az ő velejét is, aztán odalökték nékem: most tartsd el, -minekünk már nem tud dolgozni. Hát igazság ez? Engem gazdagított? Én -vagyok kénytelen megadni neki azt a penziót, melyet rajtuk követelhet? - -Helyeslő zugás. Csontos Géza az öklével az asztalra csap, aztán a pohár -után nyul. Keserü arczczal, összevont szemöldökkel, a távolba gondolva -kocczint az elvtársakkal és iszik. Majd odatolja az üres féllitert a -korcsmárosnak, a kinek nem kell utasitás. - -– Aztán itt van az anyósom. Hát ki lökhetem az utczára? Két évvel -ezelőtt még keresett, ma már nem ér semmit. Hát az ő munkaerejét ki -nyütte el? Én talán? A feleségem? Tagjaiba ki szakasztotta a szaggatást? -Mellébe ki ültette a köhögést? A két lába bénaságát ki okozta? Nem én, -nem én, nem én! Tiszteld apádat és anyádat, jó, helyes. De a hasznát a -gazok látják. A vén kutyákat kilökik, majd tisztelje a fia, meg a lánya. - -– Bizony, bizony, – mormogja pipája mellől a cseh arczu Billinger -kárpitos – meg kell csinálni a rokkant-kasszát. - -– Csinálják a fityfirity-kasszát, nem a rokkantat. A gyerekeink -megesznek, aztán mi eszszük meg a gyerekeinket. De én tudom, mit -csinálok majd, ha kiesik kezemből a kalapács! - -– Hát mit? - -– Hát felakasztom magamat – szól csöndesen Csontos s ráborul -kovács-öklére. Helyeslő zugás és a cseh arczu kárpitos megint himbálja a -fejét s a pipája mellől mormogja: - -– Bizony, bizony. - -* - -– Aztán nagyapó is evett hust vacsorára? - -– Ettem bizony. Meg az apátok is kapott, pedig még olyan nagy sem volt, -mint ti vagytok. Hát nem mindig, mert nem dolgozott, de ilyenkor a -kenyér mellé egy krajczárt is kapott, azon vehetett magának, a mit -akart. - -– Jé, nagyapó, aztán mért nem kapunk mi is krajczárt? - -Nagyapó sóhajtott. - -– Csak rontsa a gyerekeket! – sivalkodik a konyhából Csontosné. – Bizony -nem bánná, ha a gyerekeknek vacsorapénzt kellene adni. Persze, magának -mindegy, egész nap ül a kuczkóban s szakadjon derékban az ember, hogy -vacsora-krajczárokat is teremtsen. - -Nagyapó két válla közé kapja a fejét s eltolja magától a gyereket. - -– Csak meséltem, – mondja halkan – a gyerek mesét akart hallani. - -S kis zsámolyát a szoba szögletébe hordva, rátelepszik és meg sem -mukkan. A gyerek pedig odébb áll, kiszalad a kapuba, nézni, hogy jön-e -már apa. - -A másik pedig a konyhában ül, csöndben, áhitattal és szagolja a pörkölt -illatát. Ötéves kis fiu is az illattól elkábitva álmokat álmodik. Ha -majd nagy lesz és a gyárba megy, akkor odaül az asztalhoz és vacsorára -megkapja az egész pörköltet, ugy mint apa. Hej de messze ut van odáig. -Szinte sirna, hogy annyi évig kell várnia, mig ember lesz belőle. - -A szobában sötét volt. Éppen csak az ablak mellett lehetett valamit -látni. Egy rongyokkal kipárnázott széket s abban egy öreg asszonyt. -Akkora feje volt, mint egy alma, szeme lehunyva, a szája nyitva és egyre -lihegett, mint a fáradt állat. Olykor a karja megrándult, olykor a -lábával kapált. Kimeredt szeme a semmibe bámult, nem volt más gondolata, -csak magára figyelt, a kezére, a lábára, meg a tüdejére, melyik van most -rosszabbul. - -A szoba sötétjéből pedig egyszerre gyereksirás hallik. Nagyapó odatotyog -és rázogatja. Nagyanyó egyszerre megelevenedik. Szeme üvegesen a sötétbe -bámul, két kezével a térdét csapkodja s egyre rikoltja: - -– A gyerek, Mari, a gyerek! - -– Csitt! – hangzik a konyhából szinte kommandószerüen és az öreg -asszonyból kiköltözik a lélek. Megint liheg, megint behunyja a szemét és -kapál a lábával. - -A gyerek a kapuból berohan. - -– Apa jön! - -S erre a konyhából a lámpa beköltözik a szobába, nagyapó a kis gyerekkel -a kuczkóba ül, a két nagyobb gyerek az ágy mellé kuporodik s tágra -nyitja orra likait. Az ablak előtt egy nehéz árnyék vonul el, s a mint -nyilik a konyhaajtó, már az asztalon van a párolgó étel s nagyapó -kinosan nyöszörög – csiklandja a pörkölt illata. - -Se szó, se köszönés. Nyomasztó csönd a kis szobában, csak a kis óra -tiktakozása hallik. Csontos Géza, a bizalmi férfiu leveti kabátját s oda -könyököl a tányér elé. Előbb nagyot huz a palaczkból, aztán nekiesik az -ételnek. Az asszony nagyapó öléből kiveszi a gyereket s szintén az -asztalhoz ül. Előtte egy pohár kávé, meg egy darabka kenyér, azt adja be -a gyereknek. S akkor lassan, félénken, hangtalanul a két kicsi gyerek az -asztalhoz lép s fölmarkol négy darab kenyeret. Egyet-egyet odaadnak a -nagyapónak, nagyanyónak, aztán különös hangverseny fejlődik. A száraz -kenyér csak ugy csattog az éhes szájakban. A gyerekekében könnyen és -gyorsan, az öregekében kinosan, nyikorogva. Közbe pedig csörömpöl -Csontos kezében a villa, a pohár, a tál, a mint oldalt hajtja, hogy a -pörkölt levét kanalazza. Az asszony meg csöndben dugja a gyerek mosolygó -kis szájába egyik darab kávés kenyér után a másikat. - -Az ember gyorsan eszik, étvágygyal és méltósággal. Szeme szigoruan, uri -szabadsággal néz körül. A gyerekek azonban még gyorsabban esznek, s mire -apa vacsorája feléig ér, ők már végeztek a kenyérkéjükkel. S a szájuk -kinyilik s a szemük odatapad apjuk villájának a hegyére. Követik a -tálba, látják, mint czikkázik válogatosan a hus- és krumpli-darabok -között, mig valamelyikre lecsap s ives uton apa szájához vezet. A mint -egy-egy falat ott eltünik, a gyerekek nagyot nyelnek, aztán ujból -kezdődik a villa utja. Közben az ember hatalmas falatot vág a kenyérből, -ilyenkor a gyerekek megrázkodnak. - -A kuczkóban pedig nagyapó még birkózik a maga kenyerével. Egy kőkorsó -van mellette, abból minden falat után iszik, hogy a kenyeret csuszósabbá -tegye. Közben a morzsák megakadnak torkában s nagyokat krákog és köhög, -hogy szegény melle csak ugy remeg belé. Az öreg asszony csak a belét -szedi ki a kenyérnek s száját szélesre huzva nyomkodja magába, miközben -szinte őrjöngő pillantásokat vet a gyerek kávés poharára. - -Csontos Géza pedig végül kanyaritó mozdulatokkal kimártja kenyérrel a -tál fenekét, aztán leteszi a villát. Négyfelől mély sóhaj szakad ki négy -emberből. Nagyapóéból szinte hörögve, a gyerek tátott szája lecsukódik, -az igézet megszünt, most csak a tálat kémlelik, nincs-e benne maradék. -Nincs. A kis lány kiviszi s a kis fiu irigykedve látja, a mint -mutatóujja bütykét végigsurolja rajta, aztán lenyalja. - -Csontos Géza hátradől a székén és kiveszi pipáját. - -– És te? – szólal meg most. - -– Már ettem – felel az asszony. - -Rendben van. Az ember rágyujt a pipára, s ekkor a hangulat megváltozik. -A gyerekek előbujnak s szabad hangosan beszélniök is. Nagyapó nyeli a -füstöt, nagyanyó köhög tőle. Csontos Géza most ölébe veszi a legkisebb -gyereket, a ki belemarkol a bajuszába. Az asszony pedig vigan meséli, mi -történt, mi nem és hogy anyóval ma a kórházban is volt. - -– És mit mondtak? - -Az asszony nem állhatja nevetés nélkül. - -– Mit? Hát azt, hogy jól táplálkozzék és legyen sokat a levegőn… hahaha! - -– Hahaha! – kaczag Csontos ur. – Hahaha – kaczagnak a gyerekek, hogy -szinte belekékülnek. – Hehehe – kaczag nagyapó és szeme szinte boldogan -csillog. - -– Hihihi! – kaczag az öreg asszony is és ész nélkül veri a térdét. - -– Nem volna jobb nyaralni menni? – kaczag Csontos Géza, a bizalmi férfi. -– Mért nem rendelte mindjárt Budakeszit? - -Erre igazán nem tudnak magukhoz térni a nevetéstől. Az öreg asszony -egyre rikoltja: - -– Igen, Budakeszi, hihihi, Budakeszi! - -Nagyapó kitámolyog a kuczkóból s a könye csordul, amint ismétli: - -– Budakeszi… és talán csibehust vacsorára… - -A fiatal asszony pedig magasra lóbálja legkisebb gyerekét és danolászva -mondja: - -– Hallod? Ha öreg leszek, vigyél friss levegőre, te rossz gyerek. Ugy-e? - -S az édes anyja felé fordul. Harmincz évvel fiatalabb, de a mint igy -szembenéz vele, kitünik a két nő hasonlatossága. Harmincz év mulva -csakugyan olyan lesz. - - - - -EZÜST MENYEGZŐ. - -A hangulat ünnepi, de egyszersmind jókedvü. A hosszu asztalon az -ünnepelt pár elnököl. Előttük az óriási nászbokréta. Szemközt velük egy -kövér, közönséges ember ül, a ki duzzadt arczába hunyoritva szemét, -ravasz vigyorgással el-elkiáltja magát: - -– Éljen a vőlegény, éljen a menyasszony, éljen az ifju pár! - -És nagyokat nevet az elmésségén és az ifju pár is mosolyog és fejükkel -bicczentve, nagyon sikerültnek és furcsának találják az elmésséget. - -A mint hogy elmés volt minden. Az üzleti személyzet – szintén ott ül a -hosszu asztal végén – megfösttette a szeretett ifju párt olajban, a -legujabb fotografiák után. Ott áll a hórihorgas ember előrehulló, aszott -fejjel, arczcsontján puffadt ránczczal, mig az orczák befelé estek a -fogatlan állkapcsok közé. Szürkén, betegen, ránczos homlokkal és mérges -komolyságu nézéssel. Mellette a nagyságos asszony, feltornyosított, -puderes hajjal hogy őszülése ne lássék, erősen befüzve, hogy melle -kidülledt, kicsinyen, tömzsin és elhizva, aránytalanul rövid lábakkal. -Selyemruhában, tele ékszerekkel s félkezét ura karjába rejtve, félkezét -meg a háta mögé dugva, mivelhogy a keze ő nagyságának nagyon nagy. - -A gyerekek viszont megfösttették édes szüléjüket – szintén olajban – a -régi menyegzői fotografia után. A férfi magasan, délczegen, duzzadt, -piros arczczal és győzelmes, friss szemmel, kifent, fekete bajuszszal, -egy nagyon csinos, nagyon önérzetes vőlegény. Félkarját a menyasszony -dereka köré fonta birtokba vevő biztossággal, s a fehér ruhás -menyasszony hozzá simul, – egy karcsu, vékony gyerekleány, fátyolos, -nyugtalan, őzszemekkel, vékonyka ajaka félig nyitva, ugy bámult a -fotografus gépbe. A két kép egymás mellett lóg a falon és mindenki -nagyon sikerültnek találja az összeállítást. - -– Most is olyan vagy, mint voltál, – mondja a humoros bácsi, csak -valamivel öregebb, soványabb és csunyább vagy, hahaha. - -A gyerekek rajongva néznek szüleikre. Büszkék, hogy az ő apjuk és az ő -anyjuk olyan öreg és ünnepelt. A gyerekek között van Linácska vőlegénye -is, egy czvikkeres szőke ügyvéd, a ki egyre menyasszonya kezét paskolja -s az asztal alatt valószinüleg a lábára is hág. Most egy kicsit -izgatott, mert neki kell a legszebb köszöntőt mondania, mint ügyvédnek -és mint vőlegénynek egyaránt hivatása lévén a szónak uralma. - -Ki is vágja. Az előtte ülő párt példának választja a maga családi -boldogsága számára. Ernyedetlen szorgalom, nagy gyöngédség és hüség, a -mi nem olyan nehéz, hiszen az ő imádott menyasszonya – lelkes, meleg -kézszoritás a piruló, könyes szemü szép leánynyal – édes leánya annak a -csodaasszonynak, a ki kerek huszonöt esztendőt ezüstözött már meg és -további huszonöt esztendőt meg fog aranyozni. - -Ez a gyönyörü ötlet egyszersmind befejezés volt és tapsra ragadta az -egész ünneplő közönséget. A fiatal ügyvéd a siker pirjával az arczán -izgultan ül le s a kis szégyenkező menyasszony ezuttal önfeledten -hozzásimul. A mit a vőlegény nem hagy annyiban, hanem heves csókot nyom -a menyasszony arczára, a ki sikolt és a csók helyét keszkenőjével még -pirosabbra dörzsöli. Ennek ellenében a vőlegény kap egy hálás, meleg -csókot az ünnepelt mamától, egy szerető vállveregetést a papától, s a -mint sorba jár poharával, az összes bácsik megölelik, s az összes nénik -megcsókolják. Elolvadva, de megelégedetten ér vissza a helyére. - -Ekkor fölemelkedik az ünnepelt férfiu, jobbkeze elrévedezve nyul a pohár -után, balja két ujja közé fogja az állát, aztán megszólal lassan, -akadozva s gyomorbajos hangján a következő beszédet vágja ki: - -– Tisztelt hölgyeim, uraim, szeretett gyermekeim, barátaim, ti is kedves -barátaim, a kiket szerencsém van üzletemben foglalkoztatni! Nem vagyok -szónok és nem találok kellő szavakat a ragaszkodásnak és szeretetnek -előttem szólott kifejezéseinek megköszönésére. De ti ismertek engem, s -körülbelül gondolhatjátok, hogy egy magamfajta embernek mi mondanivalója -lehet a jelenlegi helyzetben. Igenis, mikor a mai napon ezen a helyen -ülök, elégedetten és önérzettel tekintek vissza a lefolyt időre. -Elégedetten, mert ezelőtt huszonöt évvel jól választottam, az a nő, a ki -akkor menyasszonyom volt, a lefolyt idő alatt mindig olyannak -mutatkozott, a milyennek álmaimban képzeltem a jó feleséget és jó -családanyát. Mindig hüséges, szorgalmas és szerető nőm volt, jó -gazdasszony és takarékos és az üzletben ugyszólván a jobbkezem. - -(A hölgyek aprókat pislognak, az ünnepelt nő merően maga elé néz és a -következő mondatnál szeméhez szoritja zsebkendőjét. A férfiak komor -meghatottsággal bólogatnak, a fiatalok áhitatos merevséggel bámulnak -maguk elé. A vőlegény pedig gondolja: az érzelem kész szónokká teszi a -papát!) - -– Mi lett volna belőlem és családomból, ha nem ilyen a feleségem? Ne is -kérdezzétek, szeretett közönség. Sohasem lett volna belőlem az, a ki -vagyok. Mert, kedves barátaim, a kik most üzleti alkalmazottaim, én nem -röstellem bevallani, sőt büszkén hirdetem, hogy ezelőtt huszonöt évvel -nekem a Dob-utcza és Kereszt-utcza sarkán volt a boltom és segédet nem -tartottam. Apró szabómesterek voltak a kuncsaftjaim és én sajátkezüleg -szolgáltam ki az inasokat. És az a nő, a ki most a legjobb társaságban -is mutatkozhatik, ha otthon elvégezte a házi dolgokat, eljött a boltba -és segitett nekem kiszolgálni. Nem éltünk könnyelmüen a mának, hanem -garast garas után félretéve, dolgoztunk és nélkülöztünk, hogy előbbre -vigyük az életben s ha majd öreg napjainkban nem tudunk dolgozni, ne -legyünk terhére senkinek, s ha édes drága gyermekeink megnőnek, ne -kezdjék ott az életet, a hol mi. Igenis, a nagy czég, melynek egyedüli -tulajdonosa vagyok s mely huszonöt alkalmazottnak ad kenyeret, a -Dob-utczában látott napvilágot, erről mindenki meggyőződhetik a -kereskedelmi törvényszéknél, mert a czégem már akkor is bejegyzett czég -volt. - -(Az alsó asztalon, az alkalmazottak között ámuló mozgás. Bernstein ur, a -ki öregebb a princzipálisnál s maga is önálló volt s Gombos urat már -harmincz év óta ismeri, tanuskodóan bólogat fejével: csakugyan, ő látta -a Gombos Ignácz firmát a Dob-utczában.) - -– Ma pedig, tisztelt ünneplő közönség, ha visszatekintek a lefolyt -huszonöt évre és annak eredményeire, jogos önérzettel mondhatom: a jó -isten megáldott engem és én ezt szeretett nőmmel együtt megérdemeltem. -És szeretett nőm ma sem olyan, mint a többi asszony, ma is szerény és -takarékos és ma már szeretném, ha kevésbé szorgalmas volna, mert vittük -annyira, hogy az életet élvezni is megengedhetjük magunknak. Te pedig, -drága leányom, a ki nemsokára szintén egy férfit boldogitani hivatva -leszel, végy példát anyádról, az én szeretett nőmről és iparkodjál -minden tekintetben hasonlitani hozzá. Ezzel akartam az ovácziót -megköszönni. - -Szem nem maradt szárazon. Az egész társaság olyan meghatott volt, hogy -kocczintani is elfelejtettek. A vörös humorista szó nélkül megszoritotta -a szomszédja kezét, az ünnepelt felesége férje vállára hajtva fejét, -csöndesen sirt, a vőlegény ajkához vonta menyasszonya kezét és édes -nézéssel suttogta: - -– Igen, nekünk is ilyen szép lesz az ezüstlakodalmunk. - -De végre is a meghatottság átengedte helyét a vidám lakodalmi -hangulatnak. - -– Táncz! – kiáltotta egy fiatal cousin s a társaság nagy robajjal -fölkerekedett, az asztalokat oldalt lóditották s három szál czigány -rázenditett a csárdásra. A humorista az ünnepelt nőt vitte tánczra, az -ünnepelt férfi azonban elnéző mosolylyal az öreg urak közé vonult és az -üzleti viszonyokról vitatkozott. - -Már hajnalodott, mikor a mulató társaság eloszlott. Ki melegen, ki -alázattal kivánt még egyszer sok szerencsét a mai naphoz. A humorista -még egyszer hunyoritott a szemével: - -– Ideje, hogy végre egyedül lehessetek. - -A gyerekek is sorba elébük járultak s még egyszer megcsókolták -szülőjüket. A vőlegény ügyvéd is elbucsuzott, némán, csak hosszantartó -kézszoritással fejezve ki érzelmét. - -– Most feküdjünk le – mondja Gombos ur ásitva. - -– Bizony alig állok a lábamon – mondja Gombosné. - -Ahogy a sulyos butorzatu hálószobában magukra maradtak, a ragyogó ebédlő -után a kétes világitásu éjjeli lámpa mellett, a két emberen különös -elfogultság vett erőt. Az asszony lesütötte szemét, az ember -végigsimitotta fakó homlokát, mintha valami nem jutna eszébe. Egyik sem -tudta, mi lelte s végül erőszakkal lerázván a sajátságos érzést, -vetkőzéshez fogtak és lefeküdtek. - -– Jó éjszakát – mondja Gombos ur és kezével a feleségéé után nyul. - -– Jó éjszakát – suttogja az asszony, s a két kéz összekapcsolódik. - -S ekkor Gombos ur simogatni kezdi azt a kövér, gyémántgyürüs kezet s -szivében melegség gyul. - -– Édes angyalom, – mondja – az az igazi ünnep, hogy igy egyedül vagyunk, -mint régen és én most is ugy szeretlek és mindig szerettelek. Öreg -bajtársam, szegény, nem volt részed sok örömben s az ifjuságunk elmult, -de azért soha más asszonyon nem járt az eszem és ez is ér valamit, -ugy-e? - -Az asszony halkan a párnába sir. Igy fogja át félkarjával az ura nyakát, -ez meg vigasztalja. - -– Ne sirj, édes feleségem, nem éltünk hiába, a gyermekeink már -élvezhetik a mi munkánkat és mi nem haltunk még meg. Tudod mit? Megyünk -nászutra, ezüst nászutra. Jó? - -Az asszony csak egyre sir. S az emberben nyugtalankodni kezd az érzés, -ez a sirás nem olyan, mint a lakomabeli meghatottságé volt. - -– Mi lelt, drágám? – kérdi megrettenve. - -Az asszony közelebb vonja az öreg ember fejét és csókkal és könynyel -áztatja. - -– Mi lelt, szólj? Ne sirj – dadogja ez nyugtalanul. – Mért sirsz? - -S a kövér asszony görcsös zokogásban tör ki s fuldokolva, szakadozottan -mondja: - -– Olyan boldog vagyok, Ignácz, ma először… mióta együtt vagyunk… nem az -üzletről beszéltünk. - - - - -MUNKA NÉLKÜL. - -A mint szombaton este Gáspár piszkos kék zubbonyában haza ment, -semmiképen sem látszott rajta, hogy fölmondtak neki. Egy nagy tál vizben -hagyta teste kormát és átöltözködött kék posztóruhájába, kivette -ládájából aranyóráját, aranylánczát és ment mulatni a korcsmába. - -Ott aztán kipakolt, hogy a gazember művezető, meg a mérnök. Rossz vége -lesz annak. Már ő is keresztül akarta bökni a vaslyukasztóval, de még -türtőztette magát, majd megteszi más. Különben is nem bánja; ott kap -munkát, a hol tetszik. Olyan munkás mint ő! - -Aztán belemerültek a szoczializmusba, meg a sörbe. Mentül több sört -ittak, annál gonoszabb lett a társadalom. A tizedik kriglinél már csak -az anarchia segithetett rajtuk. Éjfél jóval elmult, mikor a korcsmából -átmentek a kávéházba – sört inni. - -Tiz óra is elmult reggel, hogy felébredt. Nagyon nyomorultul érezte -magát és eszébe jutott, hogy fölmondtak neki. Nézte a pénzét, s öt -forint hiányzott belőle, összesen pedig tizennyolcz volt. Öt forint -kosztra, nyolczvan krajczár lesz a mosás, két forint a ráta az -aranyórára, a szabó is fog jönni, aztán meg ma délután, ma este és az -egész héten át, a mi kell: sör, dohány – bizony csak nyomorult az élet. - -De délután mégis csak ott volt Csillag Julisnál, kék posztókabátjában -egy óriási szál bazsarózsa is nyilt. Hetykén a foga közé szoritotta -virzsiniáját, ugy mesélte: - -– Te Julis, fölmondtak a gyárban. - -– Jézusom, – szörnyülködik ez, – már most mi lesz? - -– Hát megyünk a Mexikóba, mi más legyen? Két hét a fölmondás, lelkem, -addig ráérünk gondoskodni. - -– Rossz az idő – véli a Julis anyja, a ki az asztalnál kötöget – jobb -volna elspórolni azt a kevés pénzt. - -– Ugyan, Csillagné, az ember egész héten át odaadja a bőrét másnak s -vasárnap egy kicsit ki se mulassa magát? - -– De azért, Gáspár, ma takarékosabbak leszünk, nem eszünk a Mexikóban. - -– Azt csak bizd rám – véli az idegesen – spórolj te csak a magadéból. -Gyere! - -És akkora mulatságot csaptak a Mexikóban, hogy még a Julis szép, -rózsaszinü perkálruhája is bőven kapott a sörből. - -– Veszek neked másikat – vigasztalta a legény az elszontyolodott leányt -– azért, hogy fölmondtak nekem, vagyok olyan legény, a ki voltam. - -Hétfőn reggel fekete rosszkedvvel ment a gyárba. A kapuban várta már a -rátás ember. - -– Ma nem fizetek – szólt rá – fölmondtak a gyárban. - -– Az se baj – véli az – majd jövök a jövő héten. - -– Derék zsidó ez – gondolja magában Gáspár – vár ez majd a jövő héten -is. - -A kvártélyos asszonynak sem fizetett s azzal okolta meg, hogy fölmondtak -neki. Majd ha uj munkába áll. Ott majd többet is kap. - -A rákövetkező szombat és vasárnap ép igy telt el. Csak Csillagné -kérdezte tőle: - -– Nem nézett még munka után? - -– Ráérek arra, majd ha nem lesz. - -És a Julis könyörgött neki az utczán: - -– Ne menjünk ma mulatni, spórold el a pénzt. - -– Ugyan ne fecsegj már és ne rontsd a kedvemet. Nem fogok éhen halni. - -A rátás ember pedig fölhuzta a szemöldökét. - -– Már, kedves barátom, nekem is kell a pénzem. A jövő hétnél tovább nem -várhatok. - -– Szaladhatsz utána, – gondolta magában, de csak nagy morczosan állt a -munkához és irigyen nézte társait, a kik a jövő héten nem lesznek -faczérok. - -Mikor ez a hét is letelt, titkon reménykedett, hogy a munkavezető -odaszól neki: - -– No, Gáspár, ha maradni akar, maradhat, mivel sok a munka. - -Noha tudta, hogy elv a gyárnál, senkit meg nem tartani, a kinek egyszer -már kiadták az utat. - -Az utolsó béréből aztán törlesztett valamit a kvártélyra, meg a kosztra. -Alig maradt elegendő pénze estére, meg másnap délutánra. - -De azért vigan állt be Julisékkoz és csörgette zsebében nehány ezüst -forintosát. - -– Van itt pénz, Csillagné, valahogy ki ne nézzen a házából és lesz is -mindig, a mig bajusz nő az orrom alatt. - -– Jó lesz munka után nézni, – vélte az öregasszony a szokottnál -ridegebben, majd ráförmedt a leányára: - -– Aztán vigyázz, hogy meg ne szóljanak! - -– Ugyan miért? – kérdi Gáspár. - -– Hát mert egy becsületes leánynak egyedül menni a legénynyel, nem épen -növeli a becsületét. - -– Ejha, de későn jutott ez magának eszébe! - -– Jobb későn, mint soha – mormog még az asszony, de nem mer a legényre -nézni. – Hát csak menjetek isten hirével, én nem szólok bele a -dolgotokba. - -Az esetet nagyon zokon vette a legény. - -– A mig pénzem volt, – mondta – nem törődött anyád a becsülettel, de -most, hogy munkám nincs, menten kitenné a szürömet. De csak ne féljetek -semmit, lesz nekem mindig pénzem, nem fogok tőletek kölcsönkérni. - -És olyan elkeseredett szilajsággal mulatott, hogy éjfél régen elmult, -mire Julist a kapujáig kisérte. Pedig máskor tizenegykor mindig haza -szokta már vinni. - -Hétfőn délig aludt. - -– Faczér vagyok, – gondolta magában – most legalább kipihenem magam. - -Tudja isten, mintha az önérzetét adta volna cserébe a munkakönyvért, -melyet kikapott. A kvártélyos asszonyra nem mert ránézni, pedig máskor -is maradt adósa. Mikor a kiskorcsmába ment, a gyár közelébe, a régi -pajtások közé, hangosan dobogott a szive: hátha nem akarnak enni adni -neki? Pedig a zsebében volt még annyi pénz, a mennyi egy ebédre kell. És -szinte hálát érzett a korcsmáros iránt, mikor az barátságosan rászólt: - -– Aztán hozzám ne legyen azért hütelen, ha ujra munkába áll. - -Meg is fogadta, hogy akár Ujpestről is ide jár majd kosztolni, legalább -is vasárnaponkint. - -A többi munkába ment, ő meg szétnézett az utczán: mihez fogjon? De jó -volna, ha Julisnak nem lenne munkája. De nyolcz óra előtt haza nem kerül -az a paszománt-gyárból. Igy hát egymagában ment a városligetbe. - -Fa tövében, süppedékes gazban csapatosan kékellett a földön a munkátlan -munkások sokasága. Végignézett ünneplőjén, szeretettel megbillegette az -aranylánczát, ugy adott hálát istennek, hogy nem olyan, mint amazok. -Rajta meg sem látszik, hogy faczér, még az sem, hogy munkás. A -guvernántok, a kik a gyerekekkel játszadoznak, bizonyosan jogásznak is -nézik, a miért hétfőn, munkanapon, a városligetben sétál, pálczával a -kezében. - -Odaállt a Barokaldi bódéja elé és együtt röhögött a többivel a clown -tréfáin. Be-betekintett a czifra ördögmotollákba és az egyik fehér -cselédet meg is forgattatta rajta. Hallgatta a látványos bódék -kikiáltóit s erősen küzdött a kisértéssel, hogy a szavára hajoljon s -lenyomjon tiz krajczárt a belépti dijért. Egészben pedig majd elszédült, -látván, hogy mennyi faczér munkás gyülemlik össze ezen a téren és -mindegyik mintha mulatna. Ugyan miből élnek ezek az emberek? - -Másnap reggel már nem türte a henyélést. Korán reggel megvárta Julist a -kapunál és elkisérte a munkába. Bemenni nem mert hozzá, valamiképen -röstelkedett az öreg asszony előtt. Még délelőtt benézett vagy három -helyütt, de nem kapott munkát. Nézzen ide a jövő héten, addigra -előjegyzik. Bizony kellemetlen nap volt. - -A többi nap még kellemetlenebb. A hét végén a korcsmáros is morczosan -rászólt: - -– Aztán lesz-e fizetség szombat este? - -– Lesz, – felelte és érezte, ha munkában volna, kemény gorombaságot -hajigált volna a korcsmáros fejének. - -És szombaton délután nehéz szivvel adta zálogba az aranylánczát, -órástul. Volt pénz bőven, ettől ismét fölvidult. - -– Van-e már munkája? – volt első kérdése a Julis anyjának. - -– Lesz, lesz – felelte. - -– Aztán az órája, meg a láncz hová lett? – volt a második kérdése. - -– Elromlott, – felelte és zavartan nevetett hozzá. - -– Hm, hm, – vélte az öreg asszony, – rossz vége lesz ennek. - -– A magam baja, – felelt most Gáspár daczosan, – nem ád nekem senki a -magáéból. - -– Csak ugy véltem, – szólt kurtán Csillagné és a kezében hevesebben -jártak a kötőtűk. - -– Gáspár, – szólt szeliden Julis – ne menjünk ma mulatni, hiszen nem -kell épen tánczolni! Menjünk csónakázni. - -– Hagyd el Julis, ha magamban vagyok, spórolok, de ha veled vagyok, nem -akarok csufot vallani. - -– Akkor legalább, – szólt a leány félénken, – nekem is van egy kevés -pénzem. - -– Add az anyádnak, – rivalt rá a legény, – hát minek nézel engem? nem -vagyok én koldus! - -Többet a leány nem szólt. Nagyot mulattak, még vörös bort is ittak ez -alkalommal. - -Egy hétig tartott a pénz, aztán vége volt. - -– Te Julis, – szólt Gáspár a leányhoz, a mint reggel megvárta a kapunál -– nincs egy pár hatosod? Vasárnap visszaadom. - -Nem volt neki, de majd délre kér előleget a gyárban. - -– Vasárnapra megadom, ha a föld alól keritem is elő. - -Meg is adta neki, de csak kék zubbony volt rajta, a mit munkában szokott -viselni. Az ünneplőjét eladta. - -– Ma nem fogunk mulatni – szólt csöndesen Julishoz, a mint belépett -hozzájuk ebéd után. – Hiszen nem muszáj épen tánczolni! - -– Mi az? Mi az? – fortyan föl az asszony. – Hát magát mi lelte? Most már -vasárnap is dolgozik? - -– Dehogy, dehogy, – hebeg a legény. - -– De mama, – kérleli a leány. - -– Igy akar a lányommal menni. Nem a, lelkem, soká elnéztem a maguk -dolgát, de mindennek van határa. Hirbe keveri a lányomat, ezt nem türöm. -Majd ha ismét mulatni akar vele, akkor váltsa ki előbb az aranyóráját és -vegyen karikát is a Julis gyürüsujjára. No nézze meg az ember! - - - - -A PÁLINKA. - -Este nyolcz órakor. Felcsákné a kályha mellett áll és jókedvvel főzi a -birkapörköltet. Mellette a nyolcz éves gyerek tágra fujt orrlyukkal -szagolgatja a ritka meleg vacsorát. Negyed kilenczkor a gyerek nagyot -sikit örömében: anyja ráparancsolt, hogy teritsen, mindjárt itt lesz -apa. Viszi a piros abroszt, a három vastag tányért, gondosan letörli a -fekete kést, villát, aztán az udvarra szalad és teli vizes-korsót állit -az asztal közepére. Majd átszalad a füszereshez kenyérért, mert -elfogyott a kenyér. Pontban fél kilenczkor minden rendben van: az asztal -meg van teritve, az étel meg van főzve. - -– Mindjárt itt lesz apa – biztatja kipirultan az anya gyermekét. - -– Jó lesz, mert olyan éhes vagyok már – sóhajt a gyerek, de ezuttal az -éhség nem fáj neki. Hiszen meleg vacsora van. - -Kilencz órakor az asszony kiáll a kapuba és a gyerek boldog -türelmetlenséggel toporzékol mellette. Néznek fölfelé az utczán, a -honnan apának jönnie kell. Nyolczig tart a munka, most már itt lehetne. -Csak késik. - -Fél tizkor az asszony és a gyermek a kályha mellett gubbaszkodik és -hallgatják az elfőtt étel rotyogását. A szobában lesrófolták a lámpát, -hogy ne fogyjon a petróleum s lehessen hirtelen világosságot teremteni, -mihelyt Felcsák belép. Háromnegyed tizkor a gyerek keservesen sir és -rágja a száraz kenyeret. Az asszony ölébe vonta a gyereket s az ajtó -felé forditott arczczal, simogatja a haját. Tiz órakor elhamvadt a -kályhában az utolsó parázs és anya és gyermek egymásba ölelkeznek, a -sötétben ülnek és reszketnek. Eddig várták apát, most remegnek tőle, -hogy jön. - -– Anyuska, – sugja a gyerek – én az ágy alá bujok. - -Anyuska kimondhatatlan sajnálkozással néz a kis gyerekre. A kis gyerek -arczán komolyság, aggodalom és rémület, de hangjában megadás, türés és -engedelmesség. Mintha arról lenne szó, hogy vihar lesz, a miről senki -sem tehet. - -– Jó lesz? – sugja a gyerek. - -Az anya szomoruan rázza a fejét. Odahajol a gyerek füléhez, ugy sugja: - -– Ott is megtalál. - -– Hát hova bujjak? A multkor az udvaron bujdostam, de az első lármára -megijedtem és beszaladtam. - -Az asszony magához szoritja a gyermeket. - -– Majd megvédlek én. Az ölembe bujsz, mint most és akkor… - -Nagyot sóhajt és a gyerek folytatja siralmas kétségbeeséssel: - -– És akkor téged ér minden ütés. - -Az asszony a kezével int. - -– Nem baj, tudod, hogy anyának nem fáj az ütés. - -A gyerek ugy tesz, mintha elhinné és szorosabban buvik az anyja ölébe. -Tizenegykor elaludt, s az asszony óvatosan a fekvőhelyéhez viszi, ott -leteszi. Nem vetkőztette le, ilyenkor jobb, ha a gyerek fel van öltözve. - -Aztán egy kicsit felsrófolja a lámpát és körültekint. Az asztalról -leszedi a tányérokat, késeket, villákat. A konyha sarkából kiveszi a -baltát, a kalapácsot, a konyhaszekrényből minden vágó- és ütőszerszámot. -A falakról leszedi a tepsiket, a tányérokat és egyéb törékeny holmikat -egy halomba gyüjti a konyha sarkában s elébe tolja a koffert. Még -egyszer körülnéz, hogy nem felejtett-e el valamit, aztán hirtelen kitör -belőle a zokogás, de csak egy másodperczre. Hallgatagon, a sötétben -tapogatózva megy az ágyhoz és belefekszik. Hanyattfekve, összekulcsolt -kézzel, minden neszre figyelve vár, vár a viharra. - -Egy óra tájban a kapu felől veszekedés hallik. Az asszony fülére huzza a -dunyhát s minden izében remeg. Hallja a házmester káromkodását, az ura -részeg feleselését. Aztán elhallgat a házmester, s az ura egymagában -káromkodik. Közelebb, közelebb. Egy irtózatos rugás, – ajtó recseg, zár -zörög, irtózatos, orditó szidalom s a szoba küszöbén egy alacsony zömök -árnyék; az árnyékból két macskaszem sárgán villog bele a szoba -félhomályába. - -– Már megint? – ordit az ember. – Nincs vacsora? Hol vagy, komisz -boszorkány? Meg a kölyök? Én vagyok itt az ur, vagy más? Hol a vacsora? -Fölfaltátok ugy-e? - -A szoba megtelt pálinkagőzzel. A gyerek fölriadt álmából és moczczanni -sem mer. Az asszony felül ágyában és száraz, fásult hangon mondja: - -– A vacsora kint van, ha éhes vagy, egyél, ha verni akarsz, verjél, de -hamar, mert késő van és aludd ki magad. - -A részeg ember egy pillanatra meghökken a száraz hangtól s csak ugy -dünnyög magában. Már leül az ágy szélére és egy vidám nótát dudolász. De -mikor a fél csizmáját lehuzta, egy darabig a sötétben nézi a talpát, -aztán a gyerek felé hajitja. Ez fölsikolt. Az asszony kipattan az ágyból -és a gyerekhez ugrik. Ettől egészen megvadul az ember. Odaront hozzájuk -és üt-vág, a hol éri őket. Aztán vadul topogni kezd, kést, baltát keres, -hogy agyonüsse őket. Mert ő az ur a háznál. A konyhában megbotlik -valamiben, végignyul a földön és elhallgat. Néhány perczig bent az -asszony figyel, a gyerek magába fojtja a sirást, aztán az asszony -hevesen megcsókolja a gyereket és sugja: - -– Már elmult. - -Hat órakor reggel az asszony a kályhánál áll és főzi a tejet. Az ember -egyet trüsszent s fölébred. Sárga arczán az éjjeli tivornya mély -barázdákat szántott, apró sárga szeme hunyorog az éles világosságtól. -Lassanként tápászkodik föl és ránéz a felesége arczára, felesége -homlokán a nagy kék daganatra. Ugy áll ott, mint a megvert kutya, aztán -térdre hull az asszony előtt és keservesen sir. - -– Már megint, már megint! – nyöszörgi. – Édes feleségem, hát mért nem -ütsz ilyenkor agyon? Tartsd készen a baltát és vágj fejbe vele, -megérdemlem. De nem teszem többé, soha többé, átkozott pálinka! - -Az asszony nem tud ránézni, csak engesztelőleg bólogat a fejével és -hagyja csókolni durva kezét. Az ember tovább szórja magára az átkokat és -önti a fogadalmakat. Aztán nagyot csuklik és félénken kérdi: - -– A gyerek is? - -Az asszony szeméből elkeseredés lövell felé. - -– Igen, a gyerek is, – kiáltja – majdnem kiütötted a szemét, a -csizmáddal ütötted a szemét! - -Az ember arcza elé csapja a kezét és felhördül. Aztán becsoszog a -gyerekhez, a ki sirva csapja nyaka köré a karjait. - -– Nem iszom többet – fogadkozik a gyereknek is, ám ez nem akar neki -hinni. Rázza a fejét és csak sir. - -Ekkor az ember fölkel. Ünnepélyesen a feleségéhez lép és összekulcsolja -a két kezét. - -– A gyerek elhiszi, – mormogja – és… és én nem hiszem. De tégy valamit, -találj ki valamit, hogy legalább ne bántsalak többet. Hisz meghalnék -értetek, de ha az a pálinka belém száll, akkor megvett az ördög. Ne -eresszetek be, zárjátok be az ajtót. - -– Betöröd – mondja szárazon az asszony. – Fölriad az egész ház és a -házmester betöri az ablakot. - -– Igaz – csügged az ember. – Hát mit csináljunk? - -– Megyünk a Dunának, – mondja az asszony – előbb-utóbb ugy is az -történik, hogy agyonütsz bennünket, hát minek bevárni, mig gyilkos -leszel? - -– Nem, nem – sugja az ember – és kezével részegesen hadonáz az arcza -előtt. - -– Dolgozz, – mondja az asszony – és Isten őrködjék fölöttünk. - -Mikor az ember délben hazajön, az arcza diadalmas. - -– Kitaláltam valamit, – mondja – velem fogsz jönni, megtiltod az ivást. -Ha te ott vagy, nem ragad el a pálinka. - -– Jó – mondja az asszony – de nem hisz maga sem benne. - -Vagy két hétig a szegény munkásfamilia boldog, mint a madár az ágon. -Felcsák Lajosnál nincs nyugodtabb, szelidebb, szeretőbb ember. Térdén -lovagoltatja a gyereket, megkiméli az asszonyt minden fáradtságtól. Maga -megy a kutra vizért, átszalad a gyerekkel a füszereshez és czukrot is -vesz neki. A második hét vége felé ebédnél egy kicsit rosszkedvü, este -pedig egy félliter bort hoz a vacsorához. Ezek a végzetes jelek. - -Az asszony nézi az embert s komolyan mondja: - -– Holnap érted megyek. - -Az ember csüggedten ereszti le a fejét. Már nem mer fogadkozni, hogy nem -fog inni. - -A gyerek jól van ellátva. Turót kap vacsorára, s egy egész marékkal -czukrot, sőt datolyát is. - -– Nem fogsz félni? - -– Nem, anyuska, aztán nem is játszom gyufával, hogy tüz ne legyen. - -– A lámpához se nyulj. - -– Ahhoz sem nyulok. Aztán ugy-e, ma nem lesz baj apukával? - -– Nem, nem, aranyvirágom, hisz vele megyek. - -Éjfél után a gyerek nyugodtan alszik a földön, az asztalon a lámpa ég, -mert a gyerek csakugyan nem nyult hozzá. A kapunál éktelen veszekedés a -házmesterrel, de most asszonyhang rikácsolja tul a birokra menő -férfiakat. A házmester a kapukulcscsal fejbevágta Felcsákot, a ki -berohan baltáért, hogy a házmestert agyonüsse. - -– Az élivel, – rikácsolja az asszony – csak az élivel, hogy -kettéhasadjon. - -A mint berontanak a szobába, a gyerek fölriad és megijed az apja véres -ábrázatától. - -– Jézus, – kiáltja – apuska vérzik. - -– Mit? Te nem alszol? Égve hagytad a lámpát, hogy fogyjon a petróleum? -No megállj, te komisz, majd megtanitlak rendre. - -Ezt az asszony rikácsolta. S kibomlott hajjal, a pálinkától -kivörösödött, kidagadt arczczal, magasra emelt ököllel ront a gyerekre -és üti, a hol éri. Az ember megáll a küszöbön és nézi. - -– Ugy, ugy – motyogja – emberségre kell tanitani a gyereket. - - - - -ALARICH FELESÉGE. - -Az orosz-japán háborura félkettőig kellett várni, a mig kisült, hogy a -nevezetes csatát nem vivták meg. Tahi Béla nagyot káromkodott, de -miközben a télikabátjába bujt, elgondolta: - -– Szamár vagy, barátom, hiszen ha meg lett volna a csata, még egy órát -kellett volna itt rostokolni. Dühös vagy, hogy egy órával hamarább -szabadulsz? - -Frissen esett hó boritotta az utczát. S Tahi egyszerre könnyünek érezte -a lelkét. Mintha csak hazaérkezett volna, nevető tekintettel üdvözölte -az utczát. Az Andrássy-uton, a hol a szerkesztőség volt, egy lélek sem -volt látható s ez még jobb kedvre hangolta. - -– Késő van, – gondolta – most talán a hiéna sem fog már háborgatni. - -Csakhogy a Gyár-utcza mélyéből elébetoppant a hiéna. Fiatal ficzkó, -czilinderrel a fején, könnyü nyári felöltőben s óriási pamutsállal a -nyaka köré csavarva. A hogy Tahit meglátta, széles, gyermekes mosolylyal -elébe sietett, de nem nyujtott kezet s nem is köszönt. Várta, mig mind a -kettőre engedelmet kap. Nem kapott. - -– Nos? – szólt Tahi. – Mit csináltál? - -– Vártam. - -– Nem fagytál meg? Nem untad el? Azt hiszed, összeomlik a világ, ha -egyszer nem állsz az utamba? - -A fiatal ember nem ütközött meg sem a durva hangon, sem a durva -szavakon. Egy darabig némán mentek együtt, ekkor Tahi kezet nyujtott -neki: - -– Szervusz. - -A két ember most szó nélkül ment végig az Andrássy-uton. Tahi mogorván, -nyugtalanul belekémlelve minden mellékutczába, a másik feszült -figyelemmel az arczán, le nem vette a tekintetét társáról. Néhány -elkésett ember, néhány munkásformáju alak, itt-ott egy rendőr s egy-egy -csapat éjjeli pillangó maradt el mögöttük. A Bajza-utcza sarkán Tahi -megszólalt: - -– No hát süsd ki, mit csináltál ma este? - -– Semmit – felel a másik és sóhajt. - -– Nem sok, azt hiszem, jobban is megerőltethetted volna magadat, minden -kár nélkül. - -– Igen – szól amaz tétova hangon – a Népszinházba kellett volna mennem -Rébék Ernáról irni, aztán megundorodtam e gondolattól és nem mentem a -Népszinházba. - -– És Rébék Erna? - -– Bizonyosan hasból irtak róla. - -– Tehát nem is jelentkeztél a szerkesztőségben? - -– Nem. - -– S tudod-e, hogy most már irgalmatlanul elcsapnak és igazuk is van? Nem -menni a szerkesztőségbe! Egy ujságiró, a ki nem törődik vele, hogy -valami kimarad a lapjából! Tudod-e, fiu, hogy haszontalan vagy? - -– Tudom – suttogja amaz és szemébe köny gyül. – Előbb tudtam, mint bárki -más és jobban, mint akárki. Nem tudom megtenni, a mit akarok, nem tudok -dolgozni, ha nincs kedvem, s mihelyt dolgozni kell, nincs kedvem. És -semmi erkölcsi érzésem. Honnan van ez? – tette hozzá gyermekes -kiváncsisággal. - -– Honnan, honnan! – morog a másik. – Mert haszontalan vagy, mert jobban -szeretsz csatangolni, mint dolgozni, mert most is jobb volna aludnod, -vagy dolgoznod… Minek vártál rám? – ordit föl haragosan. - -– Nem akartam, – szól a fiatal – de muszáj volt. Egy órakor idejöttem s -mikor nem jöttél, gondoltam: nem jösz, most beülök a kávéházba és -megkezdem a regényemet. S megálltam s gondoltam, hátha abban a -pillanatban jönnél, mikor én odábbálltam? Még öt perczet! Aztán még öt -perczet, aztán már nem gondoltam semmit, csak álltam és vártam s ha nem -jösz, sohasem tudtam volna elhatározni magamat, hogy haza menjek. - -– Báb! – morog a másik és megáll. Szeme szeretettel nézett fiatal társa -arczába. - -– Most jut eszembe, – mondja – tudod-e, hogy hogy hivták Alarich -feleségét? - -– Nem tudom, de ha tudni akarod, holnapig megnézem. - -– Hazudsz! – kiált Tahi haragosan. – De ha mégis képes volnál reá, ugy -őrizkedj tőlem, mert megfojtalak! - -– Miért? - -– Miért, miért? Mert akkor még te is különb legény volnál nálam. Holnap -megnéznéd? Meg tudnád tenni, még holnap, a mire én husz év óta nem -vagyok képes? - -– Hogyan? Husz éve? - -Tahi fitymálva fordult el barátjától. - -– Azt hiszed, te husz év mulva nem ott fogsz tartani, mint ma? Hát -hallgass ide. Husz éve vagyok riporter és nem tudom többre vinni. Pedig -remek irói tehetségem van, emésztő ambiczióval léptem erre a pályára, -hogy megszerezzem a paszust a dicsőség számára. Remek a tragédiám, én -mondom, kölyök, a ki nem szoktam sem henczegni, sem tévedni. Azzal -feküdtem le, azzal ébredtem. Minden egyes jelenetét át meg átgondoltam, -át meg átéltem. Ma is két nap alatt le tudnám irni az egészet, annyira -készen van. Nem irtak, nem gondoltak még e földön oly nagyot és szépet. - -– Alarichról szól? - -– Alarichról. De nem jutott eszembe a felesége neve. Majd megnézem, -gondoltam, és mentem a műhelybe és átéltem ujból a tragédiát a névtelen -feleséggel. Akármelyik történelmi könyvben megvan s van otthon vagy két -tuczat egyetemes történelmem. S husz év telt el, odalett az ifjuságom, -megcsontosodtam mint riporter, senkisem vár tőlem semmit, magam sem. -Mert nem tudtam magamat rászánni, hogy felüssem egyikét a két tuczat -történelmemnek, hogy megnézzem, minek hivták Alarich feleségét. - -– S nem irtad le a darabot név nélkül? - -– Ördögöd van, kölyök. Persze, hogy eszembe jutott. Ird le, gondoltam és -majd ha megvan, utána nézed a nevet és kitöltöd a kéziratban. - -– Nos és? - -– Ne légy képmutató, fiu, mintha nem tudnád magadról! - -– Nem tudom, igazán! - -– Nem? Hát megijedtem ettől a gondolattól és elsikkasztottam. Mert -mihelyt erre került a sor, éreztem, hogy a név csak kifogás. Ha tudom a -nevet, akkor le kell irnom a darabot, ha pedig leirom a darabot név -nélkül, akkor mire való a kifogás? - -Megálltak és egymásra néztek. Mint két idegen kutya, ha találkozik s nem -érzi még, hogy ellenséggel, vagy jóbaráttal találkozott-e. Egyszerre -csak Tahi éktelen káromkodásra fakad. - -– Vitt volna az ördög, mielőtt megismertelek, komisz tolvaj. Hát ezért -mondtam el neked ezt? Hogyan csináltad, hogy ezt kiloptad belőlem? Mi -közöd hozzá? Minek van most egy ember, a ki ismer engem? - -A fiatal ember könyörögve tekintett rá. Egész testében reszketett. A -kezét is összekulcsolta egy pillanatra, de még ezt sem merte tenni. -Végül köny gördült a szeméből s ettől Tahi haragja lelohadt. - -– No, jól van, – szólt enyhén – de el ne árulj. - -– Igen, – rebegi a másik – és igazad van, olyan komiszság volt tőlem, de -én nem tettem semmit, hogy elbeszéld. De azért mégis én vagyok az oka. -És komiszság tőlem, mert nekem is van titkom… nem, nem titok, magam sem -tudom, minek nevezzem és értelek, mert iszonyu fájdalom volna, ha valaki -más is tudna róla. Azaz egy tud róla, egyetlenegy… ó szegény kis -feleségem! – zokogott föl hangosan, de csak egy pillanatra. Aztán kővé -meredve bámult barátjára és gyámoltalan kézlegyintéssel mormogta: - -– Most már mégis tudod. - -Tahi megrendülve fogta meg fiatal barátja vállát. - -– Nyugodj meg, fiu, feleséged van? Nem tudom, igérem, hogy el fogom -felejteni. Ha ugyan nem volna jobb neked, ha nem felejtem el. Ez -sulyosabb, mint az Alarich felesége. Nem, hogy van, az nem szégyen, -hanem hogy mégis itt vagy velem, félháromkor éjjel, és mindig és mindig -másokkal. No de mindegy, nem akarod, hogy tudják, hát én sem tudom. - -– Nem, nem, – szól amaz szomoruan – most már tudhatod, mivel én is tudok -a te darabodról és a te szomoruságodról. Olyan rossz volt amugy is, -közel vagyok az öngyilkossághoz, talán még jó, ha más is tud róla, ha te -is tudsz róla. - -– A mint akarod. - -– Megházasodtam, titokban, magam sem tudom, hogy miért. Ugy szerettem -szegény kis lányt és… nem tudom, ugy éreztem, hogy egy kis lánynak -szégyen, ha másnap tudják róla, hogy asszony. - -– Gyerek vagy, de igazad van. A házasság privát ügy, senkinek semmi köze -hozzá. Mikor történt? - -– Három hónapja. - -– Három hónapja? Hiszen… várj csak, már három hónapja, hogy minden éjjel -együtt vagyunk! - -– Igen. - -– S te még a mézeshetek alatt sem birtad ki otthon? - -– Ó, ha tudnád, hiszen magam sem értem. Emlékszel, mikor három hónappal -ezelőtt először találkoztunk? - -– Emlékszem. - -– Te akkor olyan érdekesen beszéltél és kitüntettél barátságoddal. -Tegeztél és arczul ütöttél, mert megvártalak. - -– Nos? - -– Hát ez esküvőm előestéjén volt. Másnap délben megesküdtünk. - -– Lehetetlen! Hisz másnap éjszaka kávéházban ültünk reggel hatig? - -– Igen. Te, mikor elváltunk, meginvitáltál, hogy redakczió után -várjalak. Ez olyan kitüntetés volt… - -– De ember, másnap már feleséged volt! - -– Igen, de te nem tudtad és én nem akartam megmondani. - -– Akkor engem kellett volna felültetned. Rettenetes. - -– Ezt gondoltam magam is. Hidd el, komolyan elhatároztam, hogy -felültetlek. Aztán jött az este, édes kis angyalomat vacsora után -hazavittem. Mondtam neki, hogy mivel senki sem tud a házasságomról, el -kell végeznem a dolgomat, aztán visszajövök. Megcsókolt és azt mondta: -siessek, mert fél. És én siettem, mikor elvégeztem a dolgomat, azt -gondoltam, hozzá megyek, és mentem hozzád. Nem tehetek róla, hogy te -neked előbb tettem igéretet, ez ugy rajta feküdt a lelkemen, mint valami -szuggesztió. - -– És másnap? - -– Már nem tudtam elmenni. Mardosott a lelkiismeret és elképzeltem -angyalomat könyezve, kétségbeesve. A lépcsőn visszafordultam, nem volt -erőm letörülni a könyeit. E helyett levelet küldtem neki, hogy fontos -dolgokban járok, el kell utaznom, de holnap itt leszek. - -– És jöttél megint hozzám? - -– És mentem megint hozzád, és másnap még kevésbé mertem eléje állni s -megint hazudtam. Majd holnap! És megszoktam, hogy rád várjak és minél -nagyobb lett a bünöm vele szemben, annál gyávább lettem. S ennek most -már három hónapja, hogy feleség vár rám, s hajléktalanul bolyongok, mert -nincs erőm hozzámennem. - -– Meddig fog ez tartani? – kérdi Tahi szigoruan. - -– Nem tudom, – felel a másik sóhajtva – minden nap azzal válok el tőled, -hogy hozzá megyek és… - -– És ma hozzá fogsz menni, mert nem válsz el tőlem. Fiu, most megint -szuggerálok. Én most elviszlek a lakástok kapujáig és te bemégy. -Beverlek, bepofozlak, érted? - -A fiu reszketett. - -– Jó, – mondta forró hangon – verjél, pofozzál be, ó, ha csak ott volnék -már. - -– Ott leszel, – szól Tahi és különös ellágyulás fogja el. Mintha maga is -megszabadult volna a huszesztendei tunyaságtól, bünbánó felbuzdulással -mondta: - -– Meg kell változnunk. Igérem, hogy én is még ma megnézem, minek hivják -Alarich feleségét. - -A szitáló hóban a két ember férfiasan kezet fogott. Ugy érezték, mintha -uj lélek szállt volna beléjük. Testükön végigfutott a cselekvés vágya. - -– Siessünk, fussunk, – suttogta a fiatal ember – minden pillanatért kár. - -– Fussunk, – lihegte a másik is és nekiiramodtak az éjszakának. - -A Wesselényi-utcza egy komor, barátságtalan háza előtt álltak meg. - -– Itt van? - -– Itt. – A fiatal ember egész testében reszketett. - -– Nyomd meg a csengőt, – sugja a másik és szintén reszket. - -– Igen. - -Reszkető ujja alig talál a piszkos rézgombra. Egyszerre megijedt. - -– Megnyomtam, – rebegi és hideg verejték ül arczára. - -– Jó, – sugja rekedten a másik. - -Soká kellett várni. A Wesselényi-utczai házmester nem szokta meg a -kapupénzt. A két ember alig birt magával. - -– Tán be sem lehet menni? – szól a fiatal és hangjában mintha reménység -lett volna. - -De ekkor csoszogó léptek hangzanak, a kulcs megfordul, a két barát még -egyszer kezet szorit. - -– Isten veled, – sugja Tahi – jó ez igy és én is megnézem – még ma. - -Barátja ugy szoritja a kezét, mintha belekapaszkodna. Tahi egy erélyes -lökéssel kiszabadul. - -– Szervusz! – És rohan. Még hallja, a mint a kapu becsapódik. - -– Megváltoztam, – mormogja, a mint végigsuhan a házak során, a -Józsefváros felé, a Pál-utczába. Messze az ut odáig. - -* - -A fiatal ember, a mint a kapu bezárult mögötte, fölbotorkál a lépcsőkön. -Szive a megrepedésig dobog. A harmadik emeleten van a lakása, a -lépcsőről még nem látja. A mint nagysokára fölér az emeletre, szinte -eláll a szive. Ott az ajtó – s a felső üvegablakból világosság látszik. -Ébren van, várja! - -S mint a ki kisértettel találkozik, megfordul, lerohan, hosszan csenget. - -– Valamit elfelejtettem, – rebegi a házmesternek és kint terem az -utczán. - -* - -Tahi Béla kezében a történelem. Mereven, mozdulatlanul bámul rá. Olyan -furcsának tetszik neki felbuzdulása, meg hogy a kölyök feleségét -kapcsolatba hozta Alarich feleségével. - -– Nevetséges, – gondolta s ellökte a könyvet. – Azért sem. Hiszen ha ezt -komolyan venném, bolond volnék. Ma azért sem, hanem holnap, – rögtön, -mihelyt fölkelek. - - - - -AZ APRÓHIRDETÉSEK ELŐTT. - -A kiadóhivatal előtt mindennap kiragasztják az apróhirdetéses hasábokat, -az ingyen olvasó publikum számára. Budapestnek egészen külön társadalmi -osztálya fejlődött ki azokból, a kik az utczán tanulmányozzák az -apróhirdetéseket. Reggeltől délig váltják egymást föl a mindkét nembeli -tanulmányozók, apró noteszokba beirják a nekik való «keresleteket», -félénken benyitnak a hivatalba s a kapott czimekkel estig ajánlkoznak, -szóval és irásban. Foglalkozásnak elég egész napra, nem gyümölcsöz -semmit, de mivel egyik sem hal éhen, föl kell tennem, hogy meg lehet -belőle élni. - -Egy kopott fiatal ember, meg egy kopott leány között ezen az úton -szövődött az ismeretség. A szegénység huzódik is egymástól, közlékeny -is. Két hét multán a leány hiába kutatott zsebében czeruza után s a -fiatal ember fölajánlotta a magáét. - -A leány: Köszönöm, nem tudom, hol hagyhattam el. - -A fiatal ember: Bizonyosan otthon tetszett hagyni. - -A leány: Igen. A másik ruhámban. - -A fiatal ember (magában gondolja: sohsem láttam rajta más ruhát): Én, -kisasszony, elővigyázatos vagyok, minden ruhámban tartok czeruzát. - -A leány (magában gondolja: könnyü neki, mikor csak egy ruhája van): Okos -is, mert nagyon kellemetlen, ha az ember föl akar valamit jegyezni s -nincs mivel. Meglehet, hogy épen ilyenkor, ilyen csekélység miatt -szalasztja el a kedvező alkalmat. - -A fiatal ember: Bizony, igaza van. - -Másnap a fiatal ember udvariasan előre engedi a tudakozó rácshoz. A -bediktált czimek után itélve, sejtette, hogy a kisasszony mint bonne, -mint elárusitónő, mint probirmamzel, mint társalkodónő, kulcsárnő keres -állást. - -A fiatal ember: Nagysádnak remélhetőleg már van kilátása állásra? - -A leány: Ó, van, hiszen hely akadna bőven, csakhogy megválogatom ám. Nem -minden elfogadható, a mi itt kinálkozik. Különben tetszik tudni, nekem -nem épen életkérdés, hogy állást kapjak, mert hála istennek, szüleimnél -vagyok s csak ugy gondoltam, hogy minek töltsem az időt hiába, ha akad -valami megfelelő állás, hát én is keresek valamit. Önnek persze -nincsenek szülei? - -A fiatal ember: De vannak, hála istennek, s a helyzetem egészen olyan, -mint a nagysádé, csakhogy az én szüleim vidéken laknak s férfi létemre -természetesen nem akarok örökre rajtuk élni. - -A leány: Természetes, természetes, ön férfi. S mi a foglalkozása kérem? - -A fiatal ember (némi zavarral): Kereskedő vagyok. - -A leány (magában gondolja: Ah, commis!): Szép, szép… - -A fiatal ember (buzgón): De tetszik tudni, manapság kevés tőkével az -ember nem megy semmire. Minek koczkáztassam kevés vagyonomat önálló -üzletre? Inkább beállok másokhoz s megelégszem a biztos keresettel. - -A leány (megdöbbenve gondolja: pénze van? Ejha! De hátha csak ugy -henczeg, mint én?) - -Harmadnapra eszébe jutott a fiatal embernek, hogy: - -A fiatal ember: Bocsánat, kisasszony, hogy még nem is mutattam be -magamat. Fekete Béla a nevem. - -A leány: Igen örvendek, én Gálos Etel vagyok. - -A fiatal ember: Etel? A legkedvesebb nevem. - -A leány: Ugyan? - -A fiatal ember: Igazán sajnálom, hogy magam is olyan idegen vagyok a -városban, különben mindent elkövetnék, hogy nagysádnak segitségére -lehessek. Nagysád olyan kedves, olyan szép! - -A leány (elpirulva): De kérem! - -A fiatal ember: Nem fogja rossz néven venni, hogy igy kimondom, a mit -gondolok. Hanem azt mondom: mégis van gondviselés. Ime, nap-napután itt -lesem a jó szerencsét és ki tudja, hogy nem akadtam-e rá. - -A leány (sóhajtva): A jó szerencse? Állás kell ahhoz, Fekete ur, első a -kereset. - -A fiatal ember (melegen): Igaza van, kedves Etel kisasszony, de ha az -ember tudja, hogy miért töri magát, állást is hamarébb kap. - -A leány (szomoruan): Ó, uram, én már elvesztettem minden reményemet. - -A fiatal ember: Nem szabad csüggedni, kisasszony. Higyje meg, ugy érzem -magam, mintha megütöttem volna a főnyereményt. Etel kisasszony, -megengedi, hogy a nevén szólitsam? - -A leány (halkan): Majd ha állása lesz. - -* - -Az érintkezés az apróhirdetéses tábla előtt mind bizalmasabb lett, a -nélkül, hogy őszintébbé is vált volna. Csak ugy, a hogy az aranyozott -rámáról lassanként lepattogzik a hivalgó fény és kibukkan mögötte a -nyers és értéktelen puhafa, azonképen támadt a két szegény ember között -némi világosság az egymás viszonyairól. Az idő mind zordonabb lett és -ruhájuk nem lett melegebb. Esett is az eső, a fiatal embernek nem volt -esernyője. - -A leány: Tudja isten, a mama mindig ugy szekiroz, hogy vegyem föl a téli -kabátomat, de csak nem teszem magamat nevetségessé, hogy november elején -már téli kabátban járjak! Aztán nagyon vérmes vagyok (szegénykének -violaszinü volt az arcza) nem türöm a meleget. - -A fiatal ember (dideregve): Én is jobb szeretem a hideget. Különben -rendeltem már téli ruhát, hanem azok a szabók mind megbizhatatlanok. A -mult héten kellett volna liferálnia, de el vagyok rá készülve, hogy két -hét mulva sem lesz meg. - -Viszonyuk bizalmasabbá válván, a kiadóhivatalból együtt szoktak elmenni. -A fiatal ember el is kisérgette a leányt ajánlkozó utjain s megvárta -lent, a kapu előtt. Meglátta a szegény, nyomorgó arczon a csüggedés -kifejezését, de aztán hallotta a leány fitymáló beszédét: - -A leány: Megint felültettek. Nem vállalnám el, ha aranyba foglalnának -is. Két kis gyerek van, egyik vásottabb a másiknál. Aztán azt is -akarják, hogy takaritsak. Ha ezt akarom, akkor mindjárt cselédkönyvet -váltok és beállok szobaleánynak. Nem igaz? - -A fiatal ember (aki már nagyon az utolját járja): Kedves Etel, mégis, -nem volna jobb, ha legalább egyelőre – mig valami jobb nem akad… - -A mire a leány mély sóhajjal és megfeledkezve kérkedő magatartásáról, -lehorgasztja fejét. - -A leány: Bizony jó volna – akármi – de nincs semmi, semmi! - -Egy napon a fiatal ember föltünően nyugtalannak találta a leányt. A -nyomor csak ugy leritt szegénykéről, a sáros aszfalton ugy járt, hogy a -talpa ne igen érje a földet, mert czipője lyukas volt. - -A leány (sóvárogva nézi a sarki kofát): Ni, gesztenye. Az idén még nem -ettem gesztenyét. - -A fiatal ember: Én sem, majd veszek. - -A leány: Nem, nem, másra való a pénz. - -A fiatal ember: Ugyan ne bánja, az a pár krajczár! (Magában: legfölebb -gesztenyét ebédelek.) - -És tiz krajczárért sült gesztenyét vásárolt, a mit mohón -elfogyasztottak. - -A leány: Milyen jó, milyen meleg! - -A fiatal ember (önfeledten): Voltaképen szüksége is van az embernek néha -egy-egy meleg falatra. - -A leány (ugyanugy): De mennyire! - -Aztán mind a kettő fölocsudik és szörnyen szégyelli, hogy ennyire -elárulta magát. De talán nem is értette el a másik! - -És már beszélnek szerelemről és már szövik a közös terveket a közös -jövőről és még mindig rejtik egymás elől a nagy nyomoruságot. Már -kölcsönösen táplálják egymást néhány garason s még mindig adják az urat, -a függetlent, a ki csak passzióból járja a kiadóhivatalt, állást, -kenyeret vadászva. - -Egyszer aztán a fiatal ember nem jött többé el. A leány várta, hiába. -Tanakodott: talán beteg? Sóhajtott utána és nyugtalankodott. Istenem, -hátha beteg! Majd a keserü gyanu: hátha állást kapott és most már -hűtlenül megfeledkezett róla? - -Két hétig tartott ez igy, mig a véletlen összehozta őket. A fiatal ember -megijedt, de csak nyult a sapkája után és ugy tett, mintha a leány felé -akarna közeledni. Ez azonban hidegen elforditotta fejét és gőgösen -átment a tulsó oldalra. A fiatal ember sapkája ugyanis szolgasapka volt. -Egy lámpaczég firmája volt rajta. Csak nem áll szóba egy inassal! - - - - -A ZSINÓR. - - -I. - -A cselédszoba nem is olyan barátságtalan és szomoru, különösen ha papa -szinházba megy a mostohával. Erna ilyenkor az ágya szélére ül, merő -sötétben és beszélget a Julcsa cseléddel, a ki a konyhában rakosgatja az -edényeket, majd a kis lámpát átviszi a cselédszobába s ugy ülnek -egymással szemben, a kisasszony két könyökét az asztalra támasztva, a -cseléd komoly, részvétlen arczával és gépies szorgalommal harisnyát -stoppol. - -Erna: Meglássa, Julcsa, már nem tart sokáig. - -Julcsa: Ha én a kisasszonynak volnék, már régen megszöktem volna és -beálltam volna igazi cselédnek. Hát hiszen most is ugy él! - -Erna: Oh, ha lehetne, megtenném! - -Julcsa: Épp ugy dolgozik, mint a szobalány, a konyhában eszik, a -cselédágyon hál, nyáron mezitláb jár, éppen csak bért nem kap, meg -pofozgatják és szeretőt nem tarthat. - -Erna: Jaj, Juliskám, ha nagykoru volnék, nem is maradnék itt. De apa -beleegyezése nélkül nem adnak könyvet és könyv nélkül nem fogad föl -senki. - -Julcsa: Elég lelketlenség a nagyságos urtól, hogy ennyire engedte -elzülleni a kisasszonyt. Mintha bizony nem volna még elegendő hely -odabent. - -Erna (szomoruan): Az én édes kicsi ágyacskám… a padlásra rakták. Még -egyszer bele fogok feküdni és aztán… - -Julcsa: Mikor? - -Erna: Talán még ma. - -Julcsa: Setét éjszaka? A padláson? - -Erna: Mondja csak, édes Julcsa, hisz maga a kisértetekben? - -Julcsa: Nem én! - -Erna: Hát fölmenne éjszaka a padlásra? - -Julcsa: Nem én. - -Erna: Hát mitől félne? - -Julcsa: Csak ugy, mégis félnék. - -Erna: Lássa, pedig én föl fogok menni éjszaka a padlásra, egészen -egyedül és nem fogok félni és belefekszem az én régi ágyacskámba és -akkor aztán minden másképp lesz. - -Julcsa: Tán javasasszony tanácsolt a kisasszonynak? - -Erna (titokzatosan mosolyogva): Magam eszeltem ki. És apa aztán meg fog -csókolni és a felesége nagyon meg fogja bánni, a mit ellenem vétett. -Hiszen olyan kicsire összehuztam magamat, ugy sem álltam soha az utjába -(keservesen sir), hát miért bánt velem igy? - -Julcsa: Már ilyen a mostoha. De megveri az isten! - -Erna: Akkor aztán hizelegni is fog nekem, apa meg fog ölelelni és sirva -csókolni fog. Ó, meglásd Julcsa, nekem még nagyon jó dolgom lesz. - -Julcsa: Adja Isten, kisasszony, de most menjen teriteni, mert nemsokára -itt lesz a nagysága és jaj a kisasszonynak, ha nincs minden rendben. - -Erna: Megyek, Julcsa és meglássa, minden rendben lesz, mihelyst -lekerülök a padlásról. - - -II. - -A kis lány még javában teritett, mikor kint durván megszólalt a csengő. -Ijedtében egy kis tányért el is ejtett. Darabokra tört. Nagy -fejvesztetten iparkodott a cserepeket összeszedni, de már késő volt. A -mostoha, drága zöld szinházi kabátban, suhogó fehér selyemben megállt az -ebédlő ajtajában. Szép piros arcza eltorzult a gyülölettől s mikor a -megdermedt kis lányt a cserepekkel kezében látta, rárontott és -belemarkolt a hajába: - -– Megint kárt csináltál? Hol jár az eszed, te haszontalan? Hát még azt -sem tudod rendben megcsinálni, a mihez az utolsó parasztlány is ért? Mi -lesz belőled? Mit csináljak még veled, te haszontalan teremtés? - -Minden szót egy nagy rántás kisér a kis lány haján. Az térdre bukik, ugy -türi szó és sirás nélkül a bántalmat. Ezzel dühiti maga ellen a -mostohát. Tán ha sirna, ha könyörögne, nem gyülölné ennyire. De ez a -néma türés egy a kitagadással. Nem ismeri el jussát a házhoz, csak -idegennek, ellenséges hóditónak látja, a ki eltaposhatja, de jogot nem -szerez rajta. - -Az apa, kicsi szőke ember, erősen kopaszodva, egy pillanatra fölbukkant -az asszony mögött, de nyomban eltünt. Hadd higyje a szegény lány, hogy ő -nem tudja, mi történik most. - -– Hamar a vacsorát – rikolt még rá a mostoha – s ha még egyszer kárt -csinálsz és nem lesz teritve, mire hazaérünk, megfojtalak. Érted? - -Erna erre a fenyegetésre csak mosolyog magában. Kimegy a konyhába és -hozza szépen föltálalva a hideg fölvágottakat. Apja már ott van az -ebédlőben, de nem mer a lányra nézni. Ez meg rá emeli szomoru szemét és -halkan mondja: - -– Jó estét, apuskám. - -Az ember megrezzen, erősen fojtogatja torkát a megindulás, de nem mer -lányára nézni, mert a belső szoba ajtaját indulatosan föltépik s már -rohan be az asszony omló pongyolában, magából kikelve. - -– Hát ez meg micsoda? Ki vágta le a rouleau zsinórját? A hálószoba egyik -ablakáról le van vágva a rouleau-zsinór. Minek tetted? - -A kis lány arcza fehér lesz, most tán először életében lesüti szemét -mostohája előtt, ugy rebegi: - -– Nem tudom. - -– Julcsa! – ordit a nagysága. – Julcsa jön és a nagysága tőle is számon -kéri a rouleau-zsinórt. - -– Nem tudom, nagysága, én csak nem loptam el. - -– Akkor te voltál, te aljas, levágtad, csakhogy engem boszants. Csupa -gyülöletből és ravaszságból. Be fogod mindjárt vallani? - -A kis lány hallgat. - -– Hova tetted, szólj! - -– Nem vágtam le, – mondja a lány most már konokul. - -– Hová tetted – rikolt az asszony és ismét nekiesik a kis lánynak. - -– De édes! – kiált most az apa. – Ne izgasd magad! - -– Még véded? Te? Ellenem? - -– Nem, édes, csak az idegeidet féltem. Ne izgasd magad azért a -zsinórért, nem érdemes! - -– Nem érdemes? Ilyen vakmerő boszantás! Hiszen ezt csak a boszantásomra -tehette és más nem tette, mint ő. Hát neked csekélység, hogy a házadnál -valaki ilyen szemtelenül boszantsa a feleségedet? No jó, eltüröm ezt is, -hanem holnap reggelre meg legyen az a zsinór, különben fölvetem a -kérdést: vagy én hagyom el a házat, vagy ő! - -Erna nagyon különösen mosolygott s nem törődve többet a mostoha -kiáltozásával, kifelé tartott. A konyhában szinte jókedve támadt és -odasugta a sápitozó Julcsának: - -– Holnapra meg lesz a zsinór! És még ma éjjel megyek a padlásra. - -– Kár volt felingerelni a nagyságát – mondta Julcsa. – Lássa, most a -nagyságának igaza van, minek vágta le az ablakból a zsinórt? - -Erna erre nem felelt, csak odaszoritotta homlokát az ablak üvegére és -nézett ki a nagy sötétségbe. Majd hirtelen megfordult és Julcsának -mutatta: - -– Lássa, itt van a padlás kulcsa is. - - -III. - -A nagysága másnap reggel majd megpattant dühében. Ismételt csöngetésére -Erna nem jött be. Nem hozta sem a czipőt, sem a kávét. Ellenben, miután -a csöngetés nem akart szünni, becsoszogott Julcsa és nagy szepegve -mondta, hogy a kisasszony nincs itt. - -Nincs itt? Hát ez hogy lehet? És hogy a czipők sincsenek kitisztitva. Ez -már hallatlan. Ezt tovább türni nem lehet. - -És hogy a kisasszony éjszaka fölment a padlásra, valami babonaság miatt -s nem jött még le. Ez már alávalóság. A padlásra? Hahaha! Korán kezdi! -Legénynél volt, most is ott van! - -Ezt már a nagyságos ur nem hallgathatta szó nélkül. - -– Kérlek, ilyet még sem illik föltenni az én lányomról. - -Több sem kellett neki. Megindult feje fölött a förgeteg. Ám a lagymatag -emberen különös izgalom vett erőt. Nem válaszolt ugyan a feleségének, de -nagy lázasan felöltözködött, aztán sietett a padlásra. Néhány percz -mulva orditása betöltötte az udvart. Az emberek összeszaladtak, föl a -padlásra! A nagyságának is elakadt a szava és ijedten nézegetett: mi ez? -Nehéz léptek közelednek, a házmester, meg az apa és még néhány ember -valakit hoznak. Erna volt, a szegény Erna. Fölakasztotta magát a -padláson. Nagy sikongva ráborul Julcsa, zokogva ölelgeti, költögeti az -apja. Mereven, mint a sóbálvány áll a mostoha és csak bámul, bámul. -Egyszerre odaugrik a tetem mellé s mint a ki nagy lelki kintól szabadul -föl, kiáltja: - -– A zsinór! Nem megmondtam, hogy ő vágta le a zsinórt? - - - - -PALKÓ, AZ ÖNÉRZETES. - -Palkó, a heti bérét alázatosan átvevén, rögtön el akart inalni, mert -észrevette, hogy két koronával többet kapott. Ám a pénztáros, a -pápaszemes és rőtszakállu Horacsek ur is észrevette és rákiáltott: - -– Jőjjön csak vissza, Palkó, még meg sem olvassa a pénzét? - -Társai, a zsákhordó napszámosok, erre röhögtek. Illik röhögni, mikor a -tekintetes ur valami jót mond. Palkó pedig, markában a pénzzel, arcza -tüskerengetegéből ráemelte a pénztárosra zsirba fuló borjuszemét, ugy -motyogta: - -– Megbizom a tekintetes urban. - -– De én nem te benned, – kiáltott amaz bosszusan – add ide a pénzt. - -Palkó vállat vont s bizonytalan mozdulattal odaadta. - -– Talán több is egy-két koronával. - -Nem volt oly sok, a mit kapott, hogy a pénztáros egy pillanat alatt meg -nem győződött volna a valóságról. S a fizető asztal nem volt olyan -széles, hogy még abban a pillanatban a péztáros ur pofon nem vághatta -volna Palkót. Társai persze megint röhögtek, mert ez is sikerült viccz -volt. - -– Nono, – mondotta Palkó vastag nyakáig kipirulva – az embernek önérzete -is van. - -– Legyen becsülete – kiáltott mérgesen Horacsek ur s nagyot csapott -öklével az asztalra. – Ha még egy szót szól, visszaadom a munkakönyvét. -Nézze meg az ember. - -Palkó azonban nem szólt többet egy szót sem és kikullogott. A többi -napszámos helyeslően bólogatott Horacsek urnak, a ki kifejtette nekik, -hogy ő nem lopja a pénzt s a mivel téved, az az ő kára és hogy az ilyen -csalás olyan, mintha egyenesen a zsebéből lopták volna ki a pénzt. - -Palkó nem ment messzire, csak a legközelebbi pálinkamérésig. Az ajtóban -találkozott legjobb barátjával, a félszemü Sóvágó Istvánnal, a ki éppen -akkor kergette el maga mellől a feleségét, mivelhogy ez a pálinkamérés -előtt leste és valami pénzt akart, mielőtt az ura belefog az ivásba. Az -asszony sirva oldalgott körülötte és emlegette a gyerekeket, de mikor -ura rá sem hederitve a pálinkamérésbe lépett, nagyot fohászkodott, egyet -rántott a kendőjén és utána ment. Hadd sirjanak a gyerekek, ugy sem -segithet rajtuk. - -Palkó utána nyitott be. Sóvágó éppen rugott egyet az asszonyon, de aztán -megértvén, hogy az is inni akar, békességesebb lett. Rendelt neki egy -kupicza édeset, a mit az asszony, könnyeit törülve mohón leszürcsölt. - -– Rumot – szólt Palkó mogorván, s miután megitta: - -– Rosztopcsint! - -– Jó gusztusod van – mondja Sóvágó. - -– Rumot és rosztopcsint együtt – dirigál Palkó, még mindig rá sem nézve -a barátjára. Csak mikor azt is fölhajtotta, rázta a fejét jobbról balra, -balról jobbra és kifakadt: - -– Lebicskázom a gazembert! - -Néhány pajtása ekkor már szintén benyitott és hallotta a fenyegetését. - -– Bajos lesz – véli az egyik s a három zsák közül, melyet kötényül a -derekán hordott, az egyikkel megtörülte a száját. - -– Lebicskázom – ismételte Palkó és a korlátra dült. – Engem pofon vágni, -engem, Palkó Andrást, a ki az édes apját is visszaütötte. - -– Pofon ütött? – érdeklődik Sóvágó. – Pereld be, kapsz öt forintot. - -– Lebicskázom, – ismétli ez keseregve – az embernek önérzete is van. - -– Nem bolond a zsidó, hogy behagyná magát csapni, – véli csöndesen a -zsákkötényes – megérdemelted Palkó, aztán mi az egy pofon? Hiszen el is -csaphatott volna. - -– Hát adta volna ki a könyvemet, de ne üssön, nem vagyok én kutya! Csak -a kutyát szokás ütni! Az embernek önérzete van. - -– Szegény embernek nincs – szólal meg a szélső sarokból egy öblös hang. -Kék zubbony volt az emberen s a napszámosok tisztelettel néztek rá. -Tanult munkás. - -– Szegény embernek nincs, – mondja amaz ismét – ha volna, rögtön -visszapofozta volna, s ezek a barmok, a kik körülötte álltak és most -szopják a poharat, szétszedték volna az egész kremplit. - -– Barom az öregapja, – békétlenkedik a zsákos ember és Palkó, a ki immár -a tizedik pohárral hörpintett fel, elébe áll. - -– Uram, ne tessen igy beszélni, mert az embernek önérzete is van. - -– Az embernek igen, neked nem. - -Palkónak ez sok volt. Neki akart menni az idegennek, de az egyet lökött -rajta, hogy az ajtóig tántorodott. Mielőtt pedig Palkó felocsudott -volna, a pult mögül kiugrott a pálinkáslegény s rövidesen kitette az -ajtón. A többi mukkanni sem mert. - -Palkó körülnézett az utczán. Csóválta a fejét, megindult, visszafordult, -megint odább állott. Nagyon fájt a szive. Már esteledett, emberek, -asszonyok hallgatagon mint az árnyak suhantak a palánkok mellett. Egy -pinczéből harmonika-muzsika recsegett föl, vegyest lányok vihogásával. -Palkó tántorogva ment odább, mig egy suhanczgyerekre nem talált, a ki -egy talicska mellett állva, czigarettát sodort magának. - -Ezt megfogta és magyarázta neki: - -– Negyvenkét éves vagyok uram, van két fiam is, nagyobbak, mint te és -engem pofonvágott. Van igazság? Hát nekem nincs önérzetem? Ha őt vágnák -pofon, becsuknák a szegény embert, de ő rámászhat a képemre. Egy embert -pofonvágni! De lebicskázom, le én! - -– Menjen haza, aludja ki magát – szól a suhancz és odább tolja a -talyigát. – Palkó utána néz, majd megvető mozdulatot tesz a kezével: - -– Ennek sincs önérzete, senkinek sincs. Lebicskázom. - -Észre sem vette, hogy a gyára elé került. S éppen akkor lép ki a rácsos -kapun Horacsek ur, karján egy dámával, a feleségével. A portás süvegelt -nekik és Palkó, mereven rájuk bámulván, szintén lekapta a sapkát. -Horacsek ur pedig csak ugy, mint a tiszturak szokták, a mutatóujját a -kalapja felé legyintette és odább haladt a feleségével. - -– Lebicskázom – morogja Palkó s mintha valaki kérdezte volna, -hozzátette: – Most nem tehettem, mert asszonynyal járt. Ha selyemben jár -is és kalapot visel a frájla, mégis csak asszony és én asszonyt nem -bántok soha. És ha lebicskáztam volna Horacsek urat, az asszonyt is le -kellett volna bicskázni. Az embernek önérzete van! - -Tovább botorkált. Egy negyedóra multán egy kis füstös korcsmához ért, -ott bertért. Megitta a félliter borát és elmondta mindenkinek, hogy őt -ma pofonvágták. - -Az emberek hallgatták, komolyan, kissé vizsgálódva és gondolták, -nemsokára ők is olyan részegek lesznek, mint ez. - -Egy virágárus leány nyitott be. Hitvány, hervadt szegfüket hordott -körül. Palkó megállitotta és kérdezte, van-e apja. Nincs. Hát anyja? Az -van. Palkó két krajczárért virágot vett és hosszan szagolgatta. - -– Látod, – mondotta – nekem jó szivem van. Az én szivem megesik az árván -és virágot veszek. Pedig minek nekem a virág? Régen volt, mikor én -virágot vittem a szeretőmnek. Negyvenkét éves vagyok már, két nagy fiam -van, mégis pofonvágott. - -A kis lányt nem igen érdekelte a dolog. Éles, kémlelő tekintete rögtön -látta, hogy itt több üzlet nem kinálkozik s távozott. Palkó szükségét -érezte, hogy az esetet körülményesebben elmagyarázza neki s -felczihelődött. De mire kiért a korcsmából, a kis lányt már nem látta. - -Odább egy kávéház. Abban czigánymuzsika. Palkó oda is betér és sört -iszik. Elmagyarázza a pinczérnek, a czigánynak, a kaszirosnőnek, hogy őt -ma pofonvágták. Egy urnak látszó ember mellételepedik, de Palkó -részegségében is rászól: - -– Mellém ugyan ne ülj, tőlem nem lehet lopni. - -Az urnak látszó ember nevet és otthagyja. - -– Részeg szamár. - -– Ha részeg is, de van önérzete, – mondta Palkó – engem ma valaki -pofonvágott és le fogom bicskázni. És a ki hozzám nyul, azt mind -lebicskázom. Mert a szegény embernek is szent a becsülete és ha ott van -is még a könyvem, én oda nem megyek többé dolgozni. Istenuccse nem. - -Éjfél után volt, mikor Palkó a kávéházból elkerült. Két óra felé járt az -idő, mikor végre a Ferenczváros egy rongyos viskójába betért. Belökte az -ajtót, átmászott egy csomó heverő emberen és kitapogatta a maga -fekvőhelyét. - -– Csak most jösz? – nyöszörög egy vékony asszonyhang. - -– Csak most? – fakadt ki az ember. – Te itt alszol, mert jó dolgod van, -de engem pofonvágtak azalatt, mig te alszol. Mit akarsz tőlem? Talán -bizony örülsz is neki. Czudar vagy. Czudar dolog pofonvágni egy -negyvenkét éves embert. Azért, hogy napszámos vagyok, van önérzetem. És -én nem türök el semmit. Érted? Semmit. Azt az embert le fogom bicskázni -és mindenkit, a ki bánt. Hallottad? Mit Mondtál? Befogd a szádat, azt -mondom. Nekem is van önérzetem. - -– Hoztál valami pénzt is? - -Palkót szörnyü düh fogta el. - -– Mit, – orditott – még kérdőre vonsz? Pofonvágnak s te nem is bánod? -Majd adok én neked, engem bántani! - -A hajnal már pirkadt s Palkó a hajnali derengésben irgalmatlanul elverte -a feleségét. Az asszony türte, mint a sündisznó, az asszonynak nem volt -önérzete. - - - - -PACSÁKNÉ. - -Mikor még fiatalabb legény voltam és szemébe néztem annak, a kivel -beszéltem, Pacsákné mosott rám. Kövér volt, mint egy mosónő s ha sovány -lett volna, akkor sovány lett volna, mint egy mosónő. Hat lépésnyiről -úgy tetszett, mintha fejjel magasabb volna nálamnál, de éppen olyan -magas volt. De óriási darab, egészséges asszony, karokkal, mint a -műbirkózóké és tenyerekkel, szélesek, puffadtak, vörösek és kékek, -durvák és kérgesek, mint az olyan emberé, a ki ha gazdag volna, mindig -ennék, bort és pálinkát innék és selyemszoknyában aludna. - -Pakácsné el szokta vinni a fehérnemüt s ilyenkor sopánkodott és mesélt. -Ellenben volt egy körülbelül tizenhétéves lánya, az haza szokta hozni a -ruhát. A milyen óriás az édesanyja, annyira czingár volt a lánya. Minek -hivták, már nem tudom. Az arcza éhesen sovány, a szeme éhesen gyáva -volt. Nem adtam volna érte két garast, de szőke, dus haja megért egy -vagyont – a fodrásznak. Ez a gyereklány rettentően öltözködött, az -édesanyja viseltes ruháiba bujt, azon átalakitatlanul s az utóbbi időben -az én viselt czipőimet hordta, mit az anyja elkért tőlem. De most jut -eszembe: Pepinek hivták. Pepi kopogott az ajtón s előbb a kosarat tolta -be, aztán beljebb huzta az ajtót, mert neki már nem kellett annyi hely s -átszorongott a keskeny résen, hogy szinte benne akadt, mint egér a -fogóban. - -Eleinte egy szót sem szólt, de aztán ő is közlékenyebb lett. S igazán -furcsa volt egybevetni a lány beszédét az édesanyjáéval. - -Az édesanyja körülbelül igy beszélt: - -– Hja, nagyságos ur, megvert engem az Isten ezzel a lánynyal. -Tizenhétéves az istenadta s már is! De mennyire! Azt hiszi, hogy vizbe -mártaná a kezét, mig az édesanyja hajnaltól késő estig maratja magát a -forró vizzel? Lusta, tehetetlen s folyton legényeken jár az esze. Ilyen -fiatalon, nagyságos ur! Ezért még a ruhahordásra sem használhatom, csak -az olyan szolid urakhoz küldhetem, mint a nagyságos ur, meg aztán -familiákhoz, de ott is ne adj Isten, hogy urfi legyen a háznál. - -A Pepi! No lám, ezt nem néztem volna ki belőle. Ha egyébért, hát az -anyja szoknyáiért. Ki vetne szemet erre a formátlanságra? S mikor -eljött, figyelmesebben néztem az arczát is. Bizony ezen az arczon szeplő -és éhség volt, de semmi vonzó. Olykor, ha félénken rám vetette – de csak -egy másodperczre – nagy kék borjuszemét, rémlett ugy, mintha ebből a -kislányból szép kislány is lehetett volna. - -– Ejnye, Pepi, – mondom neki – mit kell hallanom? Maga szereti a -legényeket s én nekem nem szól? Hát nem vagyok olyan legény, mint akárki -más? - -A kislány visszahőkölt, fejét szögletes válla közé huzta, könyökeit -szorosan a mellébe nyomta, ugy bámult rám lángbaborult arczczal, remegő -szájjal. - -– Nem igaz! – kiáltotta rikácsolva és elémbe toppant, mintha meg akarna -verni. – Hát itt is, a nagyságos urnál is. Ne tessék hinni, az édesanyám -hazudott, hazudott, hazudott! - -Nem hiszek senkinek semmit, de akkor még fiatalabb voltam s ugy lehet, -ennek a kitörésnek az őszinteségében most is hinnék. Meg is bántam -léhaságomat és kérlelve fogtam meg a kislány kezét. - -– Nono, csak tréfáltam, magam sem hittem egy pillanatra sem. - -– Ugy-e nem? – kapott a szón Pepi és háladatosan nézett rám. Aztán -hitelre találván, csak ugy dült belőle a lázongó panasz. - -– Az édesanyám nem tanittat semmire, pedig én mesterséget akartam -tanulni. Azt mondta, hogy nem ér semmit az olyan lány, a ki dolgozik. -Aztán megver és éheztet és azt mondja, hogy az én koromban neki már -három férfival volt viszonya és hogy nekem is rossznak kell lennem, mert -csak abból lehet jól élni. És mindig olyan urakhoz küld a fehérnemüvel, -a kiket fölbiztat, hogy én rossz vagyok s ha hazajövök, rám támad: Mi -lesz belőled? Még mindig olyan ostoba vagy? Azt hiszed, hogy a nyakamon -fogsz vénülni? Nem gondolsz öreg napjaimra, hogy akkor eltarthassál? - -– Lehetetlen! – kiáltottam mély fölháborodással. – Hiszen akkor a maga -anyja valóságos boszorkány, a kit el kell égetni! - -– Ó, – kesereg a lány s szeméből patakként ömlik a könny – mennyit kell -tőle szenvednem! Az öklével a mellembe vág, hogy eláll a lélekzetem, a -sarkával rám tapos, éjszaka kiver a lakásból, hogy keressek magamnak -szállást és már sokszor akartam a Dunába ugrani, de még ott is félnék -tőle, hogy kihuz és agyongyötör. - -Mennél többet panaszkodott, annál mélyebben sajnáltam és annál -csunyábbnak találtam. Egy kis szkepszisem is támadt. Hát van jó dolga -annak az asszonynak? Ha már nincs érzéke a lánya tisztességéhez, mint -gondolja, hogy ez a jelentéktelen csunyaság kellene valakinek, még ha -rászánná is magát? Aztán meg igazán oly nagyon védekeznék-e, ha nem -volna olyan csunya s ki lenne téve a kisértésnek? - -– Ne féljen, kis lányom, – szóltam – majd megtanitom az édesanyját, -miként bánjék a lányával. - -– Ne, ne! – sikoltott roppant rémülettel és megragadta a kezemet. – Ha -megtudja, hogy panaszkodtam… A mult hónapban megtudta és akkor az asztal -lábához kötött és kötéllel vert, mig csupa vér lett a hátam. A szememet -is majd kiütötte. - -– De hisz ez embertelenség! Igy nem élhet! – kiáltottam elkeseredetten. - -– Majd segit a jó Isten – motyogta a lány s látszott rajta, hogy maga -sem hiszi. - -– Csak forduljon hozzám, – biztattam, – maga derék lány s maradjon -továbbra is a becsület utján. Itt van, fiam, egy pár lakkczipő, ezt -magának adom s ha kendőre, vagy szoknyára kell, csak szóljon, adok -szivesen. Az ilyen jóravaló szegény lány megérdemli, hogy segitsen rajta -minden becsületes ember. - -A beszédem nem igen hatott rá, de mikor a szekrényből kihuztam egy pár -lakkczipőt, majd megbolondult örömében. Szegénynek az én czipőm -valóságos csónak volt, mert ormótlan nagy a lábam. De a lakk, az a -fényes, ragyogó, előkelő feketeség, melyben megláthatta az arczát, -valósággal elkápráztatta. Majdnem térdre hullt és mindenképen kezet -akart csókolni. Nagynehezen tuszkoltam ki az ajtón, de még egyszer -befurakodott s roppant zavarban, de reszkető örömmel a hangjában mondta: - -– Nagyságos ur, ha megengedné, nagyon szeretném fölvenni. - -S leguggolt a földre, bebujt a lakkczipőbe, testhez vonta szoknyáját s -ámuló boldogsággal nézte lábán a ragyogó lakkot. Aztán régi czipőjét -duhajul a kosárba vetve, egy perdüléssel kint termett az ajtón. Még -hallottam az éneklését. - -* - -– Ó nagyságos ur, – nyájaskodott Pakácsné, mikor egy hét multán eljött – -czipőt tetszett adni a lányomnak? Az Isten fizesse meg. Ámbátor ez a -mihaszna teremtés nem érdemli meg, de mit csináljak? Mégis csak az én -vérem. S azóta még czédább, persze, a czifrálkodás! - -– Ha magának volnék, – szóltam – inkább munkába adnám, hogy tanuljon -valamit. Hisz igy nem csoda, ha elzüllik! - -– Munkába? – A derék asszonyság kaczagott. – Munkába ezt? Hát hiszi a -nagyságos ur, hogy valaki fölfogad ilyen rongyot? S hogy megmaradna -huszonnégy óráig is becsületes foglalkozás mellett? Hja, ha volna egy -kis becsülete, én az ő korában már eltartottam az édesanyámat, hogy az -Isten adjon neki nyugodalmat, meg két neveletlen testvérkémet, de ez? -Ennek csak legény kell. De már soká nem nézem. - -Elfordultam a derék asszonyságtól, mert tartottam tőle, hogy -fölháborodásomban mégis csak elárulom a szegény lányt. - -Ez pedig ezentul, ha ruhát hozott, mindig kiöntötte szive keservét. -Ámbátor azóta, hogy lakkczipőben jött haza, az édesanyja kevésbé bántja. -Itt-ott egy pofon, de már nem köti asztallábhoz, s noha nem hagy föl -biztatásával a rossz életre, mégsem olyan iszonyu a viselkedése, mint -eddig volt. - -Ez különös, de ha igy van, annál jobb. Sőt lehet, hogy egy uj szoknya -még jobban segit a kislányon. Adtam neki egy kis pénzt, hogy vegyen -magának szoknyát s rögtön kilöktem, mert most már a lábamat akarta -csókolni. - -– Ó nagyságos ur, szoknyát tetszett venni a lányomnak? Az Isten fizesse -meg. Nem érdemli ugyan meg, de hát mit csináljak? Mégis csak a vérem. - -Nemsokára a kislány, most már bátorságra kapván, maga kért tőlem egy kis -pénzt – kendőre. Adtam neki. - -– Ó, nagyságos ur, kalapot tetszett venni a lányomnak? - -– Dehogy kalapot, Pakácsné, kendőre adtam neki pénzt, minek neki a -kalap? - -– De bizony Isten, kalapot vett az istenverte, hát persze, minek annak a -kalap? Mondtam mindig, hogy alávaló teremtés, kalapot vesz, hogy jobban -bolondithassa a legényeket. - -– Nono, – véltem – ez csak lányos hiuság. - -S Pepike csakugyan kalapot vett. Egy csöppet sem illett neki, valami -kikopott nagy tollas kalap volt, de kalap és a kislány meg sem hökkent, -mikor gunyosan kisasszonynak szólitottam. - -Ekkor hozta utoljára a ruhámat. Pakácsné is elmaradozott, más mosónő -után kellett látnom. Vagy egy félév multán ismét beállitott Pakácsné, -ugy mint régen és nagysopánkodva referált: - -– Jaj, nagyságos ur, egy darabig pihentem, tessék elhinni, rámfért a -pihenés. Az én aranyos kislányom szerezte nekem. Vagy nem is tetszik -tudni? Jaj, be megváltozott, az Isten fölvilágositotta az elméjét. De -nem ismerne rá a nagyságos ur, olyan kisasszony lett belőle. Egy -kávéházban van és annyit keres, a mennyit csak akar. Az Isten tartsa meg -az én édes magzatomat, csakhogy öreg napjaimra ez a boldogság is ért, -annyi baj és gond után. - - - - -MUNKÁS HALÁLA. - -Az ember soká nézte a házszámot, aztán bement a kapualjába és soká nézte -a tágas udvarból nyiló piszkos konyhaajtókat. Csak a pipája heves -szippantásaiból látszott, hogy siet. Majd lomhán czammogva, mint munkás -embereknél szokás, a kik egyforma bért kapnak, akár hamarább, akár -későbben végeznek, benyitott abba az ajtóba, mely fölé ez volt irva: -_házmester_. - -– Merre is lakik az a Borsos István? – Negyedik ajtó balra. – Ugy, azaz, -hogy most már csak Borsos Istvánné lakik ott, mert az urát agyonütötte a -kazán. Ráesett, összelapitotta. – Jézus Mária, csak nem? – De bizony és -azért küldtek, hogy hivja el az asszonyt a kórházba, ha épen még látni -akarja. – No de ilyet; ki hitte volna? Még ma reggel – milyen derék -ember volt. De hogyan is történt? - -Hát ugy történt – de ekkor eszébe jutott az embernek, hogy a dolga -sietős és nem mondta el. Csak parazsat szedett ki a spórherdből a -pipájára, mely diskurzus közben elaludt. Veszkődött is vele, káromkodott -is, de csak végzett vele. Aztán ment a nagy udvaron keresztül, balra, a -negyedik ajtóba; a házmesterné vele ment, hogy megtudja, hogyan is -történt. Utközben pedig, a hol ajtó nyilt, odakiáltotta: - -– Hallja csak, Borsos urat agyonütötte a kazán! - -Balra, a negyedik ajtóban egy fiatal asszony állt a gyuródeszka előtt. A -keze tövig vájkált a tésztában, pogácsa lesz abból, jó töpörtyüs -pogácsa, a mit az ura roppantul szeret. A hogy az ember benyit az ajtón, -az asszony kiváncsian néz elébe és jó kedvvel fogadja köszöntését. - -– Jó napot, Borsosné. - -– Ilyen szerencsétlenség, ilyen szerencsétlenség, – abajgatott közbe a -házmesterné – és épen most, fertály előtt! - -– Mi az, mi az? – kérdi az asszony. Azt a gyári embert látva, meg azt az -értelmetlen abajgatást hallva, a szive tele lett a történtek -sejtelmével, noha nem tudott semmit. - -– Hát, – mondja az ember, a szemöldökét gyámoltalanul fölhuzva, – mivel -hogy a mühelyvezető ur küldött, hogy siessek a Borsos István lakására és -mondjam meg a feleségének, hogy az urát, szegényt, a kórházba vitték. - -– A kazán! – sikitja közbe a házmesterné, kezeit tördelve, – megölte a -kazán! - -A szegény asszony tésztás kezét lógatta, kissé eltartva a testétől, hogy -a ruhájára ne ragadjon. A szeme kidülledt, a szája nyitva maradt, majd -zihálni kezdett a melle, a lélegzete sziszegett, végül iszonyut -sikoltva, rogyott térdre. - -– Az uram, az uram, az én jó uram! - -Az ember csak szitta a pipáját és nagyon meg volt indulva, de nem -tehetett semmit. A házmesterné a batyuként a földön gubbaszkodó zokogó -teremtést a két karjával átölelte, ugy vigasztalta, csititotta, közben -maga is nagyokat jajgatva. - -– Szedje össze magát, édes Borsosné, – szólitgatta – szedje össze magát, -hiszen tán nem olyan nagy a baj. Aztán sietni kell ám a kórházba, menjen -csak édes, majd vigyázok a lakására, mig visszatér. - -– A kendőm, a kendőm, – zokogta a megkinzott menyecske s ledörzsölte -kezéről a tésztát. A házmesterné berontott a szobába s rögtön kihozta a -kendőt. Mig fejére akarta csavarni, nagy kapkodásával belegabalyodott a -keze, nem tudta kiszabaditani. Ebben is segitségre szorult. Aztán rohant -ki az ajtón, ott visszafordult, csakhogy a szeme elhomályosult a patakzó -könnyektől, igy szólt rá a házmesternére: - -– Dagassza meg a tésztát, hogy az is kárba ne vesszen. - -Az uton egyre azt sirta: - -– Mi lesz most belőlem? Mi lesz belőlem? Meg abból, a kit a szivem alatt -hordozok! És itt van a fertály, ki fognak tenni az utczára, meg a -butoromat is elveszik, az utolsó vánkosomat! - -Erre már tudott beszélni az ember. - -– Sohse busuljon azon, Borsosné, be van biztositva, az egész gyár be van -biztositva. És a temetés után ugy a markába olvasnak ezer kemény -pengőket, mint egy krajczárt. Ezt én mondom magának. - -A jajgatás hirtelen megszakadt. Ez az ismeretlen fogalom, az ezer pengő, -a maga megfoghatatlan sulyával ránehezedett a fájdalmára. - -– Mit mond? – szólt csöndes hangon. - -– Ha nem hiszi, majd meglátja. - -– És ezer forint? - -– Vagy annál is több. Jó törvény az, csak az a baj, hogy meg kell érte -halni. - -Végre elérte a Rókust. A portás megállitotta. Borsos István! A neve után -nem ismeri. Különben most nincs látogató óra. Délután. – Egy nemével a -büszkeségnek szólt közbe az ember: - -– De nekünk szabad ám, mert délután már nem lesz életben. A kazán ölte -meg. - -– Vagy ugy! Halálos ember és sebesült? Hát csak menjenek, első emeleten, -a sebészeti osztályban. - -Fölrepült a lépcsőn. De eltévedtek a hosszu folyosón. Egy irgalmas nővér -vetődött utjukba, ez vezette el a kórterem ajtajához s megsugta a -szolgálatot tevő nővérnek, kit keresnek. - -Ott volt. Hangos zokogással rogyott térdre, a két keze közé fogva a -beteg arcát. Még kormos volt, de a kormon is keresztül világitott a -halotti fehérség, a vértelenség. A beteg nehezen emelte föl pilláit és -hangosan nyöszörgött. A melle járt, mint a fujtató, mozdulni sem tudott. -A takaró alatt idomtalan tömegnek látszott a teste és oly rövid volt, -mint egy kis gyereké. - -A mint beszélni akart, az ajkára véres hab torult. A kezével intett és -az irgalmas nővér tolmácsolta kivánságát: - -– Hajoljon egészen föléje, mondani akar valamit, de nem tud hangosan -beszélni. - -Az asszony fölugrott és gyöngéden föléje hajolva, csókot nyomott -homlokára, aztán a szájához tartotta a fülét. Nagy erőlködéssel, -hörgésektől meg-megszakitva, végre meg tudta mondani: - -– A gyárból három napért jár a bér, a maiból se engedj semmit levonni és -a Reimann Bernát tartozik két forintommal, azt is követeld be. - -Ezzel rémeset hörgött, a szeme golyója befelé fordult, majd rémületes -haláliszonyattal tapadt az asszonyra, a ki zokogva mondogatta: - -– Nem fogom elfelejteni, nem fogom elfelejteni. - -S mintha a haldokló lelke nagy tehertől szabadult volna meg, a szeme -kitisztult, majd fáradtan lehanyatlott, mintha aludnék. - -Délután négy óráig maradt nála az asszony s mikor elhagyta a kórházat, -özvegyasszony volt. Fásultan, könny nélkül ment hazafelé, a házmesterné -ott volt az ajtajában és részvevő, szomoru hangon mondta: - -– Már meg is sült a pogácsa. - -Erre ismét megtalálta könnyeit. És sürü sirással emlékezett meg szegény -uráról és mesélte, hogy holnap lesz a temetés és hogy már most -gyászruhát kell szereznie, de előbb eszik valamit, mert reggel óta -étlen-szomjan maradt. Könnyeivel áztatta a friss, még meleg pogácsát és -a szive majd megszakadt, mikor panaszolta: - -– Neki sütöttem, ugy szerette szegény a töpörtyüs pogácsát és most – -Istenem, Istenem! - -Mikor a gyászruhát magára öltötte, a fájdalma csak mint szomoru köd -borult a lelkére. Apróra elmondott mindent, a mit tudott, meg hogy az -ura be volt biztositva és most sok pénzt fog kapni. A szomszédné -részvevően, helyeslően bólogatott és vigasztalta: - -– Jó az Isten, majd csak megvigasztalódik és ennyi pénzzel, ha a gyász -letelt, ismét férjhez mehet. - -Az özvegy szomoruan rázogatta a fejét: - -– Soha, hiszen most nem is lehet s az esztendő mulva is még szoptatni -fogok. Ha még annyi pénzem lenne is, nem mennék férjhez, mig a -gyerekemet szoptatom. - - - - -ÉJJELI KÁVÉHÁZBAN. - -A télen – egy óra mult éjfél után – betévedtem egy éjjeli kávéházba, egy -csésze teára. Vagy egy adag piszkosságra? Nem merem bevallani. A zenekar -hölgyei ép akkor nyiszáltak utolsót, az egyik elémbe tolta a tányért, a -többi eltünt, mint a kámfor, vagy déli harangszóra a kőmives. Nyilván, -hogy átöltözzenek, az egyik hogy hazamenjen, a másik pedig, hogy ne -menjen haza. A helyiség nagy és üres volt, épen csak az egyik asztalnál -ült három részeg rongyos ember, a kiket a pinczér fölszólitott, hogy -előbb fizessenek, csak azután adhat ujabb sört. A zenekar -szomszédságában pedig egy halálfejü ifju ült, nagyon előkelően öltözve, -monoklival a szemében, tövig lenyirva, egy üveg sör mellett és megkövült -mozdulatlansággal nézett egyre a kaszirnőre, egy roppant termetes, de -szép arczu szőkeségre, a ki tudomást sem vett az ifju kitartó -bámulatáról, - -A zenehölgy, a ki tányérozott, egy nádszáltermetü, finom arczu, szőke -lány volt, alig látszott többnek tizennyolcz évesnél. Mikor -huszfilléresem tányérjára kopogott, rámnyitotta nagy szemét, kéjesen -ráeresztette pilláit és fehér, apró fogát halkan sziva mondotta: - -– Ha átöltözködtem, ihatok egy csésze teát? - -– Legyen szerencsém – válaszoltam nem épen elragadtatva, nem épen -megijedve. - -Pár percz mulva mellettem termett. Mintha kicserélték volna. A vásári -fehér ruha a nemzetiszinü szalaggal olybá mutatta, mintha csak leánynak -öltözött volna, most egyszerü, kék utczai ruhában olyan volt, mintha a -szobalányt várná, a ki hazakisérje az iskolából. Annál furcsább volt -szinte frivol otthonossága ezen a ronda, büzhödt külvárosi tanyán, a hol -sohasem látni vendéget, mégis éjjel-nappal nyitva van. Alighanem az -utczai üzlet, a hölgyzenekar, csak arra való, hogy a kártyabarlangot -elrejtse a rendőrség szeme elől. - -– Olyan éhes is vagyok – mondotta – hat óra óta nem ettem. - -– Csak rendeljen magának vacsorát is. - -– Fritz, egy vacsorát! – kiáltott megváltozott hangon. - -Fritz magába röhögött s már is asztalunkra tette a vacsorát. Két darab -hideg borjuhust, meg egy uborkát, a mi láthatóan amugy is kijárt ő -nagyságának, de a balekkal ezuttal külön megfizetteti, a pinczér javára. - -Hogy Fritz egy üveg sört is adott a vacsora mellé, az csak természetes. - -– Uraságod olyan ismerős előttem – kezdte a beszélgetést, a mely előbb -szakadozottan, később, a mint látni fogják, már tulságos -természetességgel folyt tovább. - -Én: Kedvesem, soha se törje rajta a fejét, hogy miképen kezdje a -beszélgetést. Maga nem látott engem soha, ezt nagyon jól tudja, ellenben -én minden hájjal megkent budapesti gézenguz vagyok, a ki ma szivesen -beáll önként is baleknek, tehát ugorja át a fokozatokat, a teát, a -cognacot és rendelje meg Fritznél mindjárt a pezsgőt. - -Ő (ajkát harapja és erőltetetten fölnevet): No lám, ki sem látszik -magából. Bizonyára müvész. - -Én: Ó igen, a semmittevésben, meg a lányok bolonditásában. Hanem mondja -csak, minek hegedül maga? Hiszen olyan szép lány, mint maga, nem szorul -arra, hogy egyig kornyikáljon és csak egy óra után nézzen hivatása után. - -Ő: Ha igy beszél velem, akkor köszönöm a vacsorát, nem kérek a pezsgőből -és itt hagyom. Magától pedig nem szép, hogy ilyen hangon beszél, csak -azért, mert joga van hozzá. - -Én (nem épen meghatva, egy kis gunynyal, melylyel blazirt voltomnak -tartoztam, de igen udvariasan): Bocsánat, kisasszony, igaza van, ön -vendégem, tisztelettel fogok önnel bánni. - -Ő: Ne higyje, hogy én arra való vagyok itt. El szoktam menni a többivel. -Ön megtetszett nekem, olyan másnak látszott… Fritz, mikor szoktam -hazamenni? - -Fritz (széles mosolylyal): Egy órakor. A kisasszony nem köteles itt -maradni, csak ha akar. - -Én: Fritz gentleman, de az ő tanusága nélkül épugy hiszek önnek. Nagyon -kedves, hogy megtetszettem önnek és voltaképen áldozatot hoz nekem, -mikor… - -Ő: Nem mennénk a szeparéba? - -Én: Sőt igen szivesen. - -Ő: Mert itt esetleg meglátnák önt. - -Én: Nagyon gyöngéd. Tehát, Fritz, a pezsgőt a szeparéba. (Az első pohár -után.) Éljen a barátságunk! - -Ő (elpirul s pajkosan rám dül): Nem kell elbizakodnod, kis csacsi, nem -áldozat ez, hanem olyan nagyon szeretem a pezsgőt és oly ritkán jutok -hozzá. - -Én: Ah, ezt sohsem találtam volna ki. De egyet mondok, galambom, kettő -lesz belőle. Nekem nagyon tetszel, de nem vagyok szerelmes természetü. -Nagyon érdekelsz, mert különösebb vagy, mint a többi, de nem vagyok sem -kiváncsi, sem romantikus. Ennélfogva élvezd nyugodtan a pezsgőt, nekem -ne hizelegj és ne mondd el a történetedet. Mert ugy-e bár, most ez volna -soron? (Itt Fritz bedugta a fejét, hogy lássa, mennyire vagyunk.) Sohse -kémlelődjék, Fritz, hanem csak hütse be a második üveget, azon tul még -egy üveg lesz és ezzel punktum. (Fritz lefegyverzetten vigyorog, -észrevette, hogy a balek önkéntes és öntudatos, tehát mesterkedésre -nincs szükség. A lány azonban ezuttal csak rám nézett s ebből láttam, -hogy igazán megbántottam s nagyon fáj a lenézésem.) Megint bocsánatot -kérek, de lássa, én nem szeretem, ha valaki azt hiszi, hogy tartozik -nekem hazudni, hogy őszintének lássék. A mi barátságunk három üveg -pezsgő erejéig tart, aztán sohsem látjuk többé egymást. Az igazi -történetét ugy sem mondaná el, arra a regényre pedig, a mit ilyen -esetekre készen tartogat, igazán nem akarom magát kényszeriteni. -(Koczintunk.) - -Ő: És ha magának még sem hazudnék? - -Én: Édes istenem, az igazság is hazugság, a mikor nem hisszük el. Aztán -olyan egyformák azok a regények, az igaziak is, a miket maguk -kitalálnak, vagy a mik magukkal megesnek… egy vőlegény, a kit szeretnek, -egy fiatalember, a ki elcsábitja, a szülők, a kik eltaszitják – esetleg -a gyermek – vagy válás a férjtől – igazán, még a valódi történetek sem -érdekesek. - -Ő: És ha azt mondanám, hogy mindebből nem történt semmi, hanem azért -vagyok ilyen, mert szeretem a vidám életet? - -Én: Akkor a szeme közé nevetnék és azt mondanám: szegényke! - -Ő (bizonytalanul): Nem hinné el? - -Én: Legkevésbbé. - -Ő (kitörő keserüséggel): És mindenki elhitte, az is, a ki tudhatná, hogy -nem igaz! - -Én: Tehát egy férfi! - -Ő: Nem, az apám, az anyám, mind, a kik ismernek és rám fogták, hogy a -vérem, a könnyelmüségem, a munkaiszony… Ó, milyen komiszak azok, a -kikhez az ember tartozik! - -Én (megdöbbenve): Nyugodjék meg! - -Ő (mosolyogva): Igaza van, hiszen maga mulatni akar. - -Én: Dehogy, ismétlem, tisztán a maga kedvéért vagyok itt. Igyék egy -pohár pezsgőt, aztán elfelejti, a mi bántja. - -Ő (iszik): Nem felejtem el, de igaz, hogy ilyenkor nem bánt. Maga, -látom, csakugyan ismeri ezt a mi életünket s nem is lehet önnel semmi -czélom. A szépségemmel meg nem hóditom, beszédemmel le nem kötöm. Leült -velem, mint a hogy megállna a majomketrecz előtt. Milyen semmik is -vagyunk mi a férfiak szemében, mi, a kikért a hitványabbja tönkre teszi -magát! - -Én: Honnan szedi ezt a beszédet? - -Ő: S a kiknek a derekabbja tönkretesz bennünket. Avagy ha nem itt ülnék, -ha nem tudná, milyen olcsó vagyok, ha tisztességes volnék és a becsület -utján akarnék járni, magának nem volna nyugta, a mig el nem széditett, -ki nem fosztott és tönkre nem tett volna. Nem igaz? Maguknak szolid -embereknek tiszta viz kell, hogy bemocskolják. - -Én: Meg vagyok lepve, kedvesem, ez mintha csakugyan igaz volna! - -Ő (iszik): Igaz is. Lássa, az imént nem akarta, hogy elmondjam, miképen -jutottam ide. Akkor bántott, mert ön jól, tisztességesen viselkedett -irányomban és attól fölfrissültem. Most nem bánt már semmi, mert tudom, -hogy lenéz. De mondhatom magának, hogy nincs igaza. Nem vagyok a -legutolsó, de a legutolsó sem jószántából éli ezt az életet, melybe -belökték. Csak pár szóval mondom, hogyan kerültem ide, nem bánom, ha nem -is hiszi el. Zeneakadémiába jártam s megtanultam hegedülni. Akkor még -csak tizenötéves voltam. Tizenhat éves koromban a szinésziskolába -kerültem, rajongtam a müvészetért. De az egyik tanárom bezárkózott velem -az irodában s kényszeriteni akart, hogy a szeretője legyek. Különben -nincs haladás, mondta. Kiugrottam az ablakon. A szinészettel tehát -leszámoltam, a müvészettel is. Gondoltam magamban: a ki tisztességes -akar maradni, az maradjon a polgári uton. Egy évig jártam a kereskedelmi -kurzusra és megtanultam a gépirást. Nagynehezen állást kaptam egy -rőföskereskedésben. A főnök családapa, eladólánya is van, a fizetésem -pedig huszonöt forint volt havonta. Ezért reggel nyolcztól este nyolczig -ültem a boltjában, egy rács mögött és kopogtam, hogy az ujjamba -állandóan beállt a görcs. De ez nem elég, az undok ember annak fejében, -hogy megdolgoztatott engem, egyebet is akart. Mert ha nem, elcsap. Kap ő -olyan lányt is, a ki ezt is megteszi neki. Szó nélkül odébb álltam. S -azóta akárhova fordultam s kináltam a munkámat, mindenütt ehhez a -föltételhez füzték. Hát nem becstelenség ez? Volt egy fiatal ember -barátom, a ki szerelmet vallott s igérte, hogy két év mulva feleségévé -tesz. De addig éljek vele ugy. Mikor azt mondtam neki, hogy én is -szeretem s szivesen várok reá akármeddig is, de tisztességben, -becsülettel, akkor elpárolgott, mint a kámfor. Hazugság! – kiáltottam -akkor – az emberek megkivánják tőlünk a tisztességet, de nem engedik -meg, hogy tisztességesek legyünk. S otthon bántottak, hogy én milyen -megférhetetlen vagyok, sehol meg nem tudok maradni, elijesztem magamtól -az embereket. Jól van, majd édesgetem magamhoz az embereket, de nem ugy, -hogy a becsületem fejében engedjenek engem dolgozni, hanem nyiltan és -tisztán és fizessenek meg azért, munka nélkül. Hát igy volt, s hogy -elhiszi-e, az már nekem tökéletesen mindegy. - -Erre nem tudtam felelni. Sokáig hallgattunk. - -Én: És jól esik igy élni? - -Ő: Néha igen, néha nem, csak ugy, mint akármiféle élet mellett. A -pezsgős vendégek ritkák és ez nagy kár. - -Én: Hány éves most? - -Ő: Huszonöt. - -Én: Pedig alig látszik tizennyolcznak. - -Ő (kaczagva): Hja, a rendes élet megóvja az ifjuságot! - - - - -AZ ÖREG. - -– Vajjon meg fogom-e tenni? – kérdezte magában az öreg ember, a mint -belépett a konyhába. Az asszony a kályha mellett állt, háttal az ajtónak -s épen a krumplit öntötte a gulyásos hushoz. - -– Gulyásszag, – gondolta az öreg és szivta a levegőt – meg fogom tenni. -Adjon Isten, Eszti – köszönt hangosan. - -– Maga az, apa? Csak menjen be – volt a válasz az asszony száraz, -szivtelen hangján. - -– Nem fogom megtenni – hüledezett az öreg s befordult a nappaliba. - -– Nagypapa! – sikongott egy kilencz esztendős fiu s elébe szaladt. - -– Meg fogom tenni! – ujjongott magában az öreg és magához kapta a -gyereket. – Nem fogom megtenni – szontyolodott el, mert a másik fiu, a -ki már tizenkét esztendős, felpillantott a könyvből s meg sem mozdulva, -morgott valami jóestét félét. - -– Maga az? – dünnyögött egy ember is az asztal másik sarkáról s -kedvetlenül hajtotta össze az ujságot. – Mi ujság? - -S mielőtt az öreg felelhetett volna, már ismét szétteregette az ujságot -s olvasott tovább. - -Az öreg pedig leült a diván sarkába s az ölébe dülő kisebbik unokája -ezer kérdésére felelgetett. Hogy a nagypapa mit csinál, hogy olyan -ritkán jön? Pedig nélküle nincs igaz mulatság. András sem akarja -kikérdezni, a mama sem hallgatja ki. Igaz is! Az éjszaka eszébe jutott, -milyen furcsa az, hogy nagypapa olyan magas ember és papa nem olyan -magas. - -– Nini, – kiáltott a kis fiu meglepetve – lyukas a nagyapa czipője. -Miért jár lyukas czipőben? - -– Ne bántsd a nagypapát! – mordult az ujságja mögül a papa. A kis fiu -kérkedve nézett nagypapára, nagypapa végigsimitotta orczáját és suttogva -válaszolt: - -– Nem is vettem észre, csakugyan – lyukas. - -– Tehát nem fogom megtenni – sóhajtotta magában. Épen az volt a nagy -kérdés, hogy kérjen-e fiától pénzt egy pár czipőre, vagy sem? - -Az asszony bejött a konyhából és még egy tányért rakott az asztalra. - -– Nincs cseléd, – szólt nyügösen – már nyolcz napja magam veszkődöm és -senki sem törődik vele. - -– Hm, hm – morgott az öreg, de csak elhallgatott. Az ujság mögül szigoru -pillantás érte, az elnémitotta. - -A menye meg szinte tüntetett előtte a mártiromságával. Külön hozott be -minden poharat, külön a kenyeret, majd össze-vissza csörgette az -evőszerszámokat. Rászólt az olvasó nagyobbik fiura, hogy ne tehénkedjék -ugy az asztalra, meglökte az urát – csakugy véletlenséggel – térités -közben, de rá sem hederitett, olvasott tovább. - -Az öreg pedig fogta unokája iskolakönyvét – talán forditva is tartotta – -s oda sem hallgatva a leczkéjét hadaró gyerekre, nézte az előtte -feltáruló családi képet. Nézte és magába szivta a lakás nyomasztó -levegőjét, nézte és köhintett, hogy a mellére nehezedő nyomáson -könnyitsen, nézte és olyan nyomorultul fölöslegesnek érezte magát itt, s -ha a gyerek nem tartja fogva, ugy véli, nyulna a kalapjához és soha -viszont nem látásra távozna. - -S eszébe jutott a mult, – Istenem, össze-vissza tizenöt esztendeje. -Mikor ő kevélyen ült az asztalnál s ez az ujságot olvasó gyerek -könyörgött neki. Nem, soha! Ebbe a házasságba ő nem egyezik bele, azaz -elveheti, hanem lásson más foglalkozás után, az ő mühelyében meg nem -türi. S jöttek ketten, kéz a kézben. S ez az asszony, akkor még -soványka, szőke lány, remegő könnycsepp a szemében és csókolgatta a -kezét. Hogy ő nem hagyhatja Imréjét, inkább meghalnak mind a ketten, de -ne taszitsa el miatta. Szerető, szolgáló, hüséges lánya lesz. - -S megházasodtak az engedelme nélkül! S küzködtek idegeneknél két -hónapig, tovább az öreg gőgje nem tartotta. Betoppant a szegénység -hajlékába, föltett kalappal. - -– A mi történt, megtörtént, – szólt hidegen – megbocsátani nem tudok, de -bosszut állni sem akarok. - -Hogy a nyakába ugrottak, ez az asszony hogy csókolta a kezét. A fiu -milyen borongó alázattal állt előtte. A mühelyben hogy türte az ideges -kifakadásokat! Most pedig – az asztalnál ül a fia, keményen -összeszoritott szájjal, keményitett gallér van a nyakán és a fekete -bajuszát éjszakára felköti, aztán mindennap borotválkozik. Hja, jobban -értett a dolgához, – az asztaloslegényből butorgyáros lett, kicsi -butorgyáros, de megkeresi a háromezer pengőjét évenként, mint egy -krajczárt! - -S az asszony. A sovány kis lány hová lett? Kék szeméből hova száradt a -ragaszkodás könnyje? Kigömbölyödött, szépen kigömbölyödött. S ha az -utczára megy, tiz forintos kalap van a fején s a ruháját fölemeli, hogy -lássák az áttört harisnyáját. Nagyságos asszonynak szólitja az ügyvéd -ur, a kinek néha pereket adnak át, s a ki olyan mély érdeklődéssel nézi -az asszony minden mozdulatát, hogy az öreg már néhányszor pofon vágta -volna, ha meg lett volna még a régi tekintélye. De nincs. A mühelye -avitt volt, az Isten tudja, mit miveltek az uj emberek, hogy olyan -takarosan és olcsón tudtak dolgozni. Azaz ő is tudta. A politura, a -furnir finom, csak ugy ragyog, – de alatta fenyőfa a paliszander. Aztán -évről-évre szegényebb lett s a gyerekek évről-évre jobban haragudtak rá, -kogy miért volt akkor olyan lelketlen hozzájuk és engedte őket -megházasodni. - -– S engem nem tartott maga elég jónak ehhez az emberhez? – kiáltott rá -az asszony, mikor ép veszekedésen érte őket. - -– Tudtad! – rivalt rá a fia máskor, mikor az asszony fölkerekedett, hogy -ő tovább nem él ezzel az emberrel. – Tudtad, mert mondtad nekem, de nem -beszélned kellett volna, hanem cselekedned! Tudnod kellett volna, hogy a -szerelmes ember olyan, mint a részeg, azzal nem okoskodik a józan, hanem -lecsukja! - -Az öreg lehorgasztotta a fejét. Hej, lett volna meg még a mühelye, -lecsapott volna a fiura, azaz dehogy. A fiu nem mert volna igy beszélni -hozzá, ha százszor butorgyáros is. De havonként tizenöt forintot kap -tőle és az asszony is tud róla. Hogyan csaphatna le rájuk? S most lyukas -a czipője, két hónapja már, hogy minden héten kiujul a folt rajta, s -most nem lehet többé ujat rakni rá. Kellene uj, de kérni kellene. S a -kérés nem jön ki a szájából. Tán hiába is jönne. De bizonyos, hogy egy -nyugodalmas időt kellene kilesnie, mikor a fia meg a menye nem -veszekszik egymással, s nem haragszik rá. - -No, a mai este bizony nem olyan. Mi történt, ő bizony nem tudja. De kell -is valaminek történnie? Elég baj ezeknek, hogy egymásra találtak s többé -nem szabadulnak egymástól. - -Az asszony bejön a tállal. A fiu leszökik nagyapja öléből s éhesen az -asztalnak ront. A nagyobbik fiu leteszi a könyvet s a tányérját nézi. A -gazda összehajtja az ujságot s egy karaj kenyeret tép szét a két -kezével, mintha valakinek a husát tépné. Az asszony pedig kioszt a -gyerekeknek s önmagának, aztán lecsapja magát a székre s foghegyről -mondja az öregnek: - -– No üljön le maga is. - -Ez az is szó belevág az öreg szivébe. Maga is. Azt jelenti, hogy neki -itt nincs helye, de ha itt van, nem dobják ki. A torka összeszorult s -egy pillanatra megszállta a régi apai hatalom érzete. - -– De igazán lyukas! – szól a kis fiu, mikor az öreg hirtelen ugrással -felpattan, s ezzel vége volt a régi apai gőgnek. Mélységes szomoruság -lepte el a lelkét s bus bucsuzó pillantást vetett az egyetlenre, a ki -ebben a családi körben szerette és tisztelte. - -– Már nem lesz soká lyukas – szólt különös hangon. A kis fiu szeme -megtelt könynyel s a nagyobbik is megütődve nézett rá. Aztán odaült az -asztalhoz, engedelmesen elfogyasztotta a tányérjába rakott porcziót. - -– Nem fogom megmondani – gondolta közben, de már nem bánta. A vacsora -nyomta a gyomrát, a levegő fojtogatta a torkát. Fölkelt az asztaltól, -megcsókolta kis unokáját s busan bicczentett a fia felé. - -– Most már mennék – szólt s megállt az asztal mellett. - -– Jó éjszakát – szólt mogorván a fiu. - -– Jó éjszakát – szólt ingerülten az asszony. - -Pedig várta a marasztalást, az Isten tudja, miért. - -Kint megállt a kapu előtt s nézte a hófelhős eget. - -– Itthon vagyok – gondolta megkönnyebbülve s nézte a lyukas czipőjét. - -Aztán sirásra csuklott. Valakinek el kellene panaszolnia a nagy -gyávaságát, de nincs kinek. Megindult a lakása felé, hónapos ágya volt -egy hajdani inasánál. Egy konyha, egy szoba és heten laktak benne. A -mint benyitott, pálinkaszag áradt felé s vidám kurjongató legények, -rongyos, a szesztől kipirult asszonyok nyujtották felé a kupiczát. S az -öreg diadalmasan kilopta az egyik kezéből a pálinkás poharat: - -– Ez az, – kiáltotta már is részegen – ezentul inni fogok, csuffá teszem -a familiát, csuffá teszem a fehér hajamat, az ember, ha fölnevelte -kölykét, csináljon magából disznót! - - - - -TARTALOM. - - A munka 3 - Kollegák 11 - A Miroszláv 19 - Vad emberek 32 - Marólúg 40 - Gyufás ember 48 - Az egyensúly 56 - Borbála kutyája 64 - A gyárban és otthon 76 - Fél liter bor 86 - A kánya 94 - Nyomok a hóban 102 - Campis és Box 113 - Az öreg napok 123 - Ezüst menyegző 131 - Munka nélkül 141 - A pálinka 151 - Alarich felesége 161 - Az apróhirdetések előtt 175 - A timár 183 - Palkó az önérzetes 192 - Pacsákné 201 - Munkás halála 211 - Éjjeli kávéházban 219 - Az öreg 229 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -6 |Kilenczúkor már gy |Kilenczkor már úgy - -191 |b mul, bámul |bámul, bámul - -214 |megkinzottt |megkinzott - -223 |O: Nem |Ő: Nem] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MUNKA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |