diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67157-0.txt | 7175 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67157-0.zip | bin | 129406 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67157-h.zip | bin | 136875 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67157-h/67157-h.htm | 6447 |
7 files changed, 17 insertions, 13622 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..0d4b4db --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #67157 (https://www.gutenberg.org/ebooks/67157) diff --git a/old/67157-0.txt b/old/67157-0.txt deleted file mode 100644 index 86ad383..0000000 --- a/old/67157-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7175 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A láthatatlan ember, by H. G. Wells - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A láthatatlan ember - Fantasztikus regény - -Author: H. G. Wells - -Release Date: January 13, 2022 [eBook #67157] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÁTHATATLAN EMBER *** - - -A LÁTHATATLAN EMBER - -* - -FANTASZTIKUS REGÉNY - -IRTA - -H. G. WELLS - -BUDAPEST, - -LÉGRÁDY TESTVÉREK. - -Légrády Testvérek könyvnyomdája Budapesten. - - - - -I. FEJEZET. A furcsa idegen érkezése. - -Az idegen február elején érkezett, szeles, télies napon, szakadó hóban, -– ez volt az utolsó hóesés abban az esztendőben – és gyalog jött a -bramblehursti vasuti állomástól, kis fekete pakktáska a keztyüs kezében. -Tetőtől talpig be volt burkolva és puha kalapjának széles, lehajtott -karimája ugy eltakarta egész arcát, hogy csak az orra hegye látszott ki; -a hó tenyérnyi vastagon födte vállait, kalapját, mellét és a kis -pakktáskát. - -Szinte félholtan támolygott be a „_Postakocsihoz_“ cimzett fogadóba s -ledobva pakktáskáját rekedten kiáltott föl: - -– Tüzet, az Isten szerelméért!… Szobát, meleg szobát!… - -Lerázta magáról a havat és bement Hall asszonysággal a vendégszobába, a -hol e rövid bevezetés után és néhány sovereign-nyel nyélbe ütötte a -dolgát: megszállt a fogadóban. - -Mrs Hall rögtön meggyujtotta a tüzet az idegen szobájában s ott hagyván -őt, leszaladt a konyhába, mert maga akarta elkésziteni az ebédet. Télviz -idején ugyanis hallatlan szerencse volt az utas Ipingben, meg kellett -tehát becsülni az oly vendéget, a ki ilyenkor téved erre és aranynyal -fizet. - -Mihelyt tehát az ürücomb illendően sülni kezdett, mrs Hall, a ki közben -néhány szitokkal és hátbavágással elevenebbé tette örökké álmos -cselédjét, maga ment föl a vendég „ebédlőjébe“, abroszszal, tányérokkal, -stb. s roppant buzgalommal, hühóval látott hozzá a teritéshez. De -meglepetve látta, hogy ámbár a tüz vigan lobogott a kandallóban, az -idegen még se vetette le a kabátját, sőt még a kalapját se vette le, -hanem háttal feléje állt az ablaknál és kinézett a szakadó hóba. - -Keztyüs kezeit hátul összefogva tartotta s ugy látszott, hogy nagyon -elmélyedt gondolataiba. Mrs Hall bosszankodva látta, hogy az olvadó hó -mind lecsurog drága szőnyegjére az idegen kalapjáról és ruhájáról. - -– Talán kivinném a kalapját és kabátját a konyhába, uram, – szólt -édeskésen, – ott hamarabb megszárad. - -– Nem kell, – felelte az idegen, meg se fordulva. - -De oly lassan mondta ezt, hogy mrs Hallnak ugy rémlett, mintha mit se -hallott volna; megismételte hát a kérdést. - -Az idegen erre kissé megforditotta a fejét s a vállai fölött nézett a -fogadósnéra. - -– Még nem vetkőzöm le! – mondta haragosan. - -Mrs Hall csak most látta, hogy az idegennek igen nagy kék pápaszeme van -s hogy sürü pofaszakállt visel, mely egészen eltakarja arcát. - -– Jól van, uram, – felelte udvariasan. – Ahogy tetszik… A szoba különben -is mindjárt átmelegszik. - -Az idegen nem felelt s megint kinézett az ablakon; mrs Hall pedig -érezvén, hogy rosszkor akart beszédes lenni, gyorsan elvégezte a -teritést és eltisztult a szobából. - -Mikor ismét feljött, az idegen még mindig ott állt az ablak előtt, mint -a kőszobor; gallérja fölhajtva, kalapja karimája legyürve, ugy, hogy egy -csipetnyi se látszott az arcából. Mrs Hall csörömpölve tette le az -asztalra a tojást, meg a sonkát és szinte kiabálva mondta: - -– Itt az ebéd, uram! - -– Köszönöm, – felelte az idegen; de meg sem mozdult, amig a fogadósné ki -nem ment a szobából. - -Mikor mrs Hall a konyhába ért, majd a guta ütötte meg mérgében; a lusta -szolgáló épen akkor habarta a mustárt, amit a sonkával kellett volna -föladni az asztalra! - -– Oh, a cudar! – sivalkodott mrs Hall, – erről elfeledkeztem! - -S kikapván cselédje kezéből a mustárt, még hátba verni is elfelejtette -az álmos leányt, ugy szaladt vele föl a lépcsőkön, az idegen szobájába. -Kopogtatott, s feleletet se várva, berontott… Az idegen hirtelen -lehajolt az asztal mögé, mintha fölvenne valamit a földről, a mit -leejtett. - -Mrs Hall gyorsan letette a mustárt az asztalra, mert más dolog izgatta -mostan. Látta, hogy az idegen levetette kabátját s kiteritette a drága -plüs karosszékre, a tüzzel szemben száradni; de lehuzta a cipőjét is, a -mely csurom viz volt s a kandalló előtti fényes acél-rostélyra állitotta -szikkadni. - -– Jézusom, ez megrozsdásodik! – gondolta mrs Hall s elszántan arra ment. - -– Most már levihetem ezt a holmit száradni a konyhába? – kérdezte oly -parancsoló hangon, a mely nem türt ellenmondást. - -– Hagyja ott, a hol van! – felelte az idegen fojtott hangon. - -Mrs Hall megfordult s látta, hogy a vendég már egyenesen ül és rája néz. -De a fogadósnét ugy meglepte, a mit látott, hogy egy álló percig szóhoz -se tudott jutni. - -Az idegen fehér kendőt tartott a szája elé s ez fojtotta el a hangját, -ugy, hogy egészen eltakarta arcának alsó felét. De mrs Hallt nem ez -döbbentette meg, hanem az, hogy az idegen feje keresztül-kasul -össze-vissza volt kötözve kendőkkel; pápaszeme fölött keresztbe a -homlokán, arca két felén a fülein át, ugy, hogy semmi se látszott -belőle, csak a hegyes orra. Ez meg piros, szinte villogó, fényes volt… - -Az idegen barna bársony-kabátot viselt s a nyakát fekete kendővel -csavarta körül. Tömött, fekete haja, mely itt-ott kilátszott a sokféle -kötés alól, különös csimbókokban, furcsa tincsekben bujt elő a kötések -közt, mintha apró szarvak, sörte-csomók nőttek volna a fején. S ez a -furcsa fej, az össze-vissza kötözött pofa ugy megdöbbentette a -fogadósnét, hogy egy percig szólni se tudott. - -Az idegen nem vette el a kendőt a szája elől s a fogadósné most azt is -észrevette, hogy kezén, amelylyel tartja, barna keztyü van. - -– Hagyja ott, ahol van! – ismételte az idegen tompán s pápaszemének két -nagy üvegje mozdulatlanul meredt rá a meghökkent asszonyra. - -Ez csak lassankint birta legyőzni megdöbbenését s tétován, zavartan -felelt: - -– Nem gondoltam, uram, hogy… hogy… - -– Köszönöm – felelte az idegen szárazon s jelentősen nézett hol a -asszonyra, hol az ajtóra. - -– Hát legalább a kabátot – dadogta mrs Hall. - -S feleletet sem várva, fölkapta az idegen télikabátját és sietett vele -kifelé… Mielőtt az ajtót becsukta, még egyszer visszanézett a bekötözött -fejü idegenre, aki még mindig ajkai előtt tartotta a kendőt. A fogadósné -borzadva összerázkódott, mikor kint volt a szobából és lélekszakadva -szaladt le a konyhába. - -– Soha ilyet! – motyogta ijedten. – Soha ilyet!… - -S nagy elképedésében még azt se látta meg, hogy Millie, az álmos -konyhalány, megint bóbiskol az egyik kuckóban. - -A vendég feszülten hallgatózott s mikor megbizonyosodott, hogy a -fogadósné csakugyan lement a lépcsőkön, fürkészve nézett az ablak felé. -Ekkor levette a kendőt a szájáról és folytatta az ebédjét… A szájába -tett egy falatot és gyanakodva nézett az ablakra; megint egy falatot s -megint gyanakodva nézett arra… Majd fölkelt, szája elé tartva a kendőt, -odament s csaknem egészen leeresztette a függönyt, ugy, hogy a szoba -elsötétült. Erre megkönnyebbülten ült vissza az asztalhoz és tovább -evett. - -– Ezt a szegény embert valami baleset érte vagy pedig operálták, – -mesélte mrs Hall a konyhában. – Hogy össze-vissza kötözték a fejét, azok -a sintérek! - -Szenet rakott a tüzre és gondosan kiteritette az idegen téli kabátját -száradni. - -– Hát még azok a fene-nagy szemüvegek!… Uram Isten! nem is volt a -szegénynek emberi ábrázatja!… És azt a kendőt le nem vette volna a -szájáról egy pillanatra se!… Lehet, hogy össze-vissza szabdalták a -száját is… - -Mikor mrs Hall ismét fölment az idegen szobájába, hogy leszedje az -asztalt, szinte megbizonyosodott arról, hogy vendégét csakugyan valami -sulyos baleset érte, vagy pedig „a sintérek“ össze-vissza vagdalták a -száját. Az idegen most már pipázott, de ameddig mrs Hall a szobában -volt, egy percre se vette le álláról, szájáról azt a selyemkendőt, a mit -rá kötött, ugy, hogy egész arca be volt kötözve, csakhogy épen a pipa -csutoráját bedughatta a szájába. - -A különös vendég ott ült a karosszékben, a kandalló előtt, háttal az -ablaknak s most már beszédesebb, sőt nyájasabb is volt… talán, mert jól -evett-ivott s már nem is fázott. A tüz vöröses fénye rásütött nagy -pápaszemének lencséjére, amelyek most már nem voltak oly ridegen -ijesztőek és üresek, mint előbb. - -– Van egy kevés podgyászom a bramblehursti állomáson, – mondta az -idegen. - -És kérdezősködött mrs Halltól, mi módon hozathatná el mielőbb; majd, -mikor a fogadósné felelt neki, udvariasan bólintgatott. - -– Csak holnap? – kérdezte kissé megütődve. – Nem lehetne előbb?… - -S látszott rajta, hogy ez a késedelem kellemetlen neki, mert -kétszer-háromszor is megkérdezte: - -– Csak holnap?… Bizonyos benne, hogy nem lehet előbb? Hát ha külön -megfizetem a fuvart? - -Mrs Hall sohasem volt szófukar; most meg épen nagyon is bőbeszédü lett, -remélve, hogy igy majd az idegenből is kivesz egyetmást. - -– Van egy mély völgy az utban, uram, – felelte mentegetőzve – ahol már -sok baleset történt s a fuvarosok nem igen mernek alkonyat felé arra -hajtani. Tavaly is fölfordult ott egy kocsi s a kocsis is, az utasa is -kitörte a nyakát. Az efféle baleset egy perc alatt megesik, – igaz-e, -uram? - -De az idegent nem volt könnyü szólásra birni. - -– Persze, persze, – dörmögte félhangon és tovább pöfékelt. - -– Hamar megesik a szerencsétlenség, – folytatta mrs Hall – de annál -tovább tart, mig az ember kilábol belőle… Itt van például Tom, a hugom -fia: – elvágta karját a kasza… ráesett szegény egy szénaboglyáról… s -három álló hónapig kötözgetni kellett a sebét. Az ember nem is hinné! -Mozdulni se tudott a boldogtalan… Azóta rá se birok nézni a kaszára. - -– Azt elhiszem, – felelte az idegen közömbösen. - -– Akkoriban nagyon féltünk attól is, hogy megoperálják… levágják a -karját, uram, annyira oda volt! - -Az idegen hirtelen fölkacagott. Tompa, ugató nevetése volt, hogy a -fogadósné önkénytelenül összerezzent a hallatára. - -– Igazán oda volt? - -– Bizony oda, uram. És ez nem nevetni való dolog!… Ha tudná, mennyi baj -volt vele! Mert én magam ápoltam, mivel a hugomnak elég sok dolga akadt -az apróbbakkal… egyik kötést le, a másikat föl: akárcsak a kórházban! -Ugy megtanultam ezt a mesterséget, uram, hogy ha önnek esetleg szüksége -lenne rá… - -– Nem adná ide a gyujtót? – kérdezte az idegen – kialudt a pipám. - -Mrs Hall epésen akart felelni. Ez a gorombaság már mégis sok volt… Hisz -ő egész barátságosan ajánlta föl szives szolgálatait… Rá akart förmedni -vendégére, de még idején eszébe jutottak a sovereignek. Lenyelte hát -méltatlankodását s oda vitte a gyujtót. - -– Köszönöm, – felelte az idegen. – Csak tegye le… - -Evvel fölkelt, hátat forditott a fogadósnénak, az ablakhoz ment s félre -huzván kissé a függönyt, kinézett. Szembetünő volt, hogy nem szeretett -az operációkról és a seb-kötésekről beszélni… De mrs Hallt nagyon -fölbosszantotta ez a goromba, udvariatlan magaviselet, melynek levét az -ártatlan Millie itta meg a konyhában. - -Az idegen egyedül maradt a szobában és oly csöndesen viselte magát, -annyira nem kivánt semmit, hogy a fogadósnénak egyetlen egyszer se volt -alkalma betolakodni hozzá… Ugy látszott, folyton ott ül a kandalló előtt -s a tüzet nézi, vagy pipázik, – vagy talán szundikál… - -A kiváncsi hallgatózó egyszer-kétszer hallhatta volna, hogy szenet rak a -tüzre; majd vagy öt percig, föl s alá sétálgatott a szobában s mintha e -közben önmagával beszélgetett volna… Aztán a karosszék megreccsent, -amint ismét beleült… - - - - -II. FEJEZET. Mr Teddy Henfrey első benyomása. - -Valamivel négy óra után, mikor már meglehetősen sötét volt s mrs Hall -épen két kézre akarta fogni a bátorságát, hogy fölmenjen az idegenhez s -megkérdezze, nem parancsol-e teát: betévedt az ivóba Teddy Henfrey, a -falu órása. - -– Szentuccse, mrs Hall! – kiáltott föl az órás, lerázva magáról a havat, -– cudar idő ez annak, akinek likas a csizmája! - -Kivül még sürübben hullott a hó s mrs Hall természetesen igazat adott az -órásnak. Majd meglátva, hogy Henfrey komának nyakában a tarisznyája, -melyben a szerszámait szokta hordani, hirtelen jó gondolata támadt és -igy szólt: - -Épen kapóra jött, mr Henfrey. Szeretném, ha megnézné azt a régi órát az -ebédlőben. Jól jár, az igaz és üti is az órákat: de a nagy mutatója -leesett és mindig a VI-oson áll… - -Mindjárt föl is vezette az órást a lépcsőn s az idegen szobájához érve -kopogtatott, majd benyitott. - -Az idegen, amint a fogadósné látta, mikor rányitotta az ajtót, a -karosszékben ült a kandalló előtt s bekötött fejét kissé oldalt hajtva, -szundikált. A szobában csak a tüz vöröses fénye világitott egy kicsit, -ugy, hogy majd egészen sötét volt… De mrs Hallnak mégis ugy látszott, -hogy vendége tátott szájjal bámul rá; – akkora volt a szája, hogy -arcának egész alsó fele csupa száj volt… - -Ez azonban csak egy pillanatig tartott; a szörnyü nagy száj, a roppant -pápaszem, a fehér kendővel keresztül-kasul kötözött fej: de ez a -pillanat rémes és iszonyu volt… Aztán a vendég megrázkódott, fölemelte -fejét s mikor mrs Hall szeme hozzá szokott a félhomályhoz, már megint -csak az előbbi idegent látta: ajkai előtt a selyemkendőt, mely egész -alsó arcát eltakarta… Alighanem az árnyék, a félhomály csalta meg. - -– Megengedi, uram, – kérdezte, magához térvén pillanatnyi -meghökkenéséből, – megengedi, hogy az órás megigazitsa az órát? - -– Az órát? – kérdezte az idegen, álmosan körültekintve. - -Majd, mintha jobban fölébredt volna, dörmögve mondta: - -– Az órát?… Hát csak igazitsa meg. - -Mrs Hall lement a lámpásért, az idegen pedig fölkelt és nagyot -nyujtózott. Aztán a fogadósné behozta a lámpást, a szobában világos -lett, mr Henfrey is bejött és szemben állt a bekötött fejüvel… - -– Megriadtam tőle; – igy mesélte később ő maga. - -– Jó estét! – mondta az idegen, ránézve mr Henfreyre sötét szemüvegén -át… „mint a rák“,… ahogy mr Henfrey beszélte ismerőseinek. - -– Reménylem, – szólalt meg mr Henfrey, – nem véli tolakodásnak? - -– Szó sincs róla, – felelte az idegen. – Bár azt hittem, – folytatta mrs -Hallhoz fordulva, – hogy ezt a szobát kivettem a magam kizárólagos -használatára. - -– Azt gondoltam, uram, – dadogta mrs Hall, – hogy ön is jobban szeretné, -ha az óra… - -– Mindenesetre, – vágott közbe az idegen; – de általában szeretek -egyedül lenni és nincs kedvemre, ha zavarnak. - -Hátat forditott a kandallónak és hátul összefogta a kezeit. - -– Aztán pedig, – folytatta, – ha tulestünk ezen az óra-javitáson, majd -kérek egy kis teát. De addig ne, mig az órával rendbe nem jövünk. - -Mrs Hall már épen ki akart menni a szobából; – ezuttal meg sem -kisértette a beszélgetést, nehogy az idegen még mr Henfrey jelenlétében -is letorkolja, – mikor a bekötözött fejü azt kérdezte tőle, hogy -gondoskodott-e már a podgyász idehozásáról. Mrs Hall azt felelte, hogy -már izent a postamesternek, aki megigérte, hogy a kocsis holnap reggel -haza hozza. - -– Ennél hamarabb nem lehet? – kérdezte az idegen. - -– Semmiesetre sem, uram, – felelte mrs Hall kimérten. - -– Amit jöttemkor elmulasztottam mondani, mert nagyon fáradt és éhes -voltam, hogy én föltaláló vagyok. - -– Valóban, uram? – kezdett érdeklődni mrs Hall. - -– S a podgyászomban sok müszer és apparatus van. - -– Ezek igazán hasznos holmik, – uram felelte mrs Hall. - -– És természetesen, szeretném, ha minél előbb folytathatnám a -kisérleteimet. - -– Természetesen, uram. - -– Különben azért jöttem Ipingbe, – folytatta az idegen, némi -elszántsággal, – mert… mert kivánkoztam a magánosság után. Nem szeretem, -ha zavarnak a munkámban. Sokat dolgozom; aztán meg volt egy balesetem… - -– No, ezt mindjárt gondoltam! – mondta magában mrs Hall. - -– S ez a baleset kényszerit rá, hogy visszavonultan éljek. A szemeim -néha oly gyöngék és ugy fájnak, hogy órák hosszáig sötétben kell -maradnom… ilyenkor be is szoktam zárkózni. Néha… időről időre, most -semmiesetre sem. Ilyenkor a legcsekélyebb háborgatás is kihoz a -sodromból… elég, ha bárki belép a szobámba, hogy fölcsattanjak, mert -beteg vagyok… Jó, ha ön is tudja ezt… - -– Mindenesetre, uram, – felelte mrs Hall. – S ha merné megkérdezni még -azt, hogy… - -– Azt hiszem, már mindent elmondtam, – felelte az idegen avval a -parancsoló nyugalommal, amelyre nem lehetett válaszolni. - -Mrs Hall más alkalomra tartogatta hát elnyelt kérdését és kiment. Az -idegen pedig a kandalló felé fordulva, a tüzbe bámult, mialatt mr -Henfrey hozzáfogott az óra megigazitásához. - -Kiváncsi természetü lévén, az órás egészen szétszedte az óra -szerkezetét, – amire pedig nem volt szükség, – abban a reményben, hogy -igy tovább maradhat a szobában s esetleg beszédbe is eredhet az -idegennel. De ez némán, nyugodtan és mozdulatlanul állt a helyén; – oly -mozdulatlanul, hogy Henfrey egész ideges lett… Majd megfordul a vendég s -bekötözött fejét az órás felé forditva, merően nézett rá a lámpa -fényében csillogó pápaszemével; s ez a tekintet ugy megzavarta az órást, -hogy ő is ránézett az idegenre… s pár pillanatig ugy néztek némán -farkas-szemet. Aztán Henfrey borzongva sütötte le a szemeit; érezte, -hogy nem birja tovább; szólnia kell… Hátha megkérdezné, hogy mit szól -ehez a szokatlanul hideg időhöz, – februáriusban?… - -Föltekintett, s megemberelve magát, köszörülni kezdte a torkát. Majd meg -is szólalt: - -– Ez az idő… - -– Mért nem végzi a dolgát és takarodik innen? – vágott közbe az idegen -nyersen. – Csak a mutatót kellett volna rácsavarni a tengelyére… A többi -mind csalás; az órát se kellett volna szétszedni. - -– Mindenesetre, uram… egy perc az egész… Persze azt hittem, hogy… - -Mr Henfrey hamarosan elvégezte a dolgát és eltakarodott. De fölötte -boszusan távozott. - -– Vigyen el az ördög! – dörmögött magában, amint hazafelé botorkált a -sürüen hulló hóban. – Hát csak nem fujhattam föl azt az órát?!… - -Majd ismét: - -– Még talán ránézni se szabad?… Cudar!… Miféle undok szerzet lehet ez az -idegen?… Még akkor se pólyázhatná be magát jobban, ha gyilkosságért -körözné a rendőrség. - -A sarkon találkozott Hallal, aki nemrég vette feleségül a -„_Postakocsihoz_“ cimzett fogadó tulajdonosnőjét s különben -gyors-fuvaros volt és Sidderbridgebe meg vissza hordozta az utasokat. -Most is épen onnan jött haza, de a hajtásáról itélve utközben alighanem -felöntött a garatra. - -– Mi ujság, Henfrey! – kiáltott már messziről, nagyokat durrantva az -ostorával. - -– Vendéget kaptatok! – felelte Teddy. - -Hall megállitotta a lovát és barátságosan tudakozódott: - -– Hogy-hogy?… Micsoda vendéget? - -– Hát vendéget… aki szobát is vett ki a „_Postakocsiban_“. - -És Henfrey élénken rajzolta le, hogy micsoda furcsa vendég is szállt meg -a felesége fogadójában. - -– Olyan, mintha álruhában bujkálna… még az arcát se mutatja! Már pedig -én ugyancsak megnézném annak az arcát, akit a házba fogadok! – -hetvenkedett Henfrey. – De az asszonyok nem ily gyanakvók, ha… -idegenekről van szó. Ez is, lám, szobát vett ki a fogadóban s még csak a -nevét sem mondotta meg. - -– Ugyan ne mondd! – kételkedett Hall gyanakodva. - -– Pedig szentuccse, ugy van! És egész hétre előre megfizetett. Már most, -a mig a hete le nem telik, sehogyse szabadulhatsz tőle… S egész csomó -podgyásza is lesz holnap: – ő maga mondta… Reméljük, Hall, hogy nem -csupa kövek lesznek a ládákban… - -És elmondta Hallnak, hogyan csalta meg nagynénjét egy idegen Hastingsben -oly podgyászos ládákkal, amelyeket kövekkel tömött meg. Hall pedig -bosszusan csapott le a lovára és fenyegetőzve mondta: - -– Jól van, öreg… Majd mindjárt a végére járok. - -Teddy elégedetten baktatott hazafelé, remélve, hogy Hall majd elevenére -tapint az idegennek. De nem ugy történt. A fogadósné kegyetlenül -leszidta férjét, hogy hol csatangolt oly sokáig s a megszeppent -papucshős alig győzött hazudozni, hogy tisztára mossa magát… -Mindamellett a gyanu magva, mit Teddy szavai hintettek el szivében, -ismét fölburjánzott, mikor a felesége abba hagyta a szidást. S mihelyt -az idegen lefeküdt, – a mi ugy féltiz tájban történt, – fölötte -harciasan benyitott az üres ebédlőbe s fürkészve vizsgálta sorra a -felesége butorait, mintha mondaná, hogy nem az idegen az ur itten; majd -megvetően lapozgatott egy füzetben, melyet az idegen az asztalon -felejtett s amely tele volt számokkal… mikor pedig lefeküdt, egész -oktatást tartott a feleségének, hogy jól nézze meg másnap az idegen -podgyászát, ha meghozzák a vasutról. - -– Te csak a magad dolgával törődjél, Hall, – mondta neki a fogadósné, – -az én dolgaimat pedig bizd egészen rám. - -Ezt pedig legkivált csak azért mondta, mert az idegen neki sem igen -tetszett, bár ezt a világ minden kincséért se vallotta volna meg a -férjének, nehogy igazat kelljen adnia neki. Ugy éjféltájban föl is riadt -egyszer; – csupa répafejekkel, össze-visszakötözött nyomorékokkal -álmodott, akik mind őt hajszolták… De, mivel nem olyan asszony volt, aki -megijedt a maga árnyékától, megivott egy pohár vizet, befordult a fal -felé és nyugodtan aludt tovább. - - - - -III. FEJEZET. Az ezer-egy palack. - -Igy történt hát, hogy február 29-én, az utolsó zivataros téli napon, oda -csöppent ez az idegen Iping faluba. Másnap aztán megjött a podgyásza is, -– még pedig milyen podgyász! Voltaképen csak két nagy ládája volt: – -egészen olyan rendes podgyászos ládák, mint akárki más emberfiáé, de -ráadásul volt egy harmadik láda is, tele könyvvel, roppant vastag, nagy -könyvekkel; csupa irás valamennyi, még pedig ismeretlen, érthetetlen -irás… aztán meg vagy egy tucat apróbb-nagyobb láda, melyekben szalmába -csavart dolgok voltak: – csupa üvegholmi, ahogy Hall mondta, a ki -kiváncsiságból turkált benne. - -Az idegen, tetőtől-talpig bekötözve, ugy hogy megint semmi sem látszott -az arcából, csak az orra hegye, meg a nagy pápaszem, türelmetlenül elébe -ment Fearensidenak, a fuvarosnak. Hall épen azon tanakodott a kocsissal, -hogy melyik ládát emeljék le először. - -Az idegen tehát lement az udvarba s ügyet se vetve Fearenside kutyájára, -mely a Hall lábikrái körül szimatolt, egyenesen a kocsi farához sietett. - -– Rajta! hordják föl ezeket a ládákat, – mondta – már ugyis elég sokáig -vártam rájuk. - -De Fearenside kutyája, alig hogy meglátta az idegent, rögtön morogni, -hörögni kezdett, majd hirtelen neki ugrott és elkapta a kezét. - -– Kusti! – kiáltott rá Hall és ijedten odább ugrott, mert sohsem -szerette a kutyákat. - -– Coki! – rivalt rá Fearenside is és fölkapta az ostorát. - -Látták, hogy a kutya belemarta fogait az idegen keztyüs kezébe, aki -másik öklével fejbe vágta az ebet… ez eleresztette a megharapott kezet, -s annál dühösebben ugrott az idegen lábikrájának: – rekk!… s a nadrág -nagy darabon végig hasadt. Ugyan e pillanatban lecsapott Fearenside -ostora s a kutya vonitva menekült a szekér alá. - -Mindez alig fél perc alatt történt. Senki se beszélt; mindnyájan -kiabáltak. Az idegen gyorsan eltépett keztyüjére és nadrágjára -pillantott, aztán hirtelen sarkon fordult, lóhalálban szaladt vissza a -házba, föl a lépcsőkön… Hallották, amint fölrohant, egyenesen be a -szobájába. - -– Bitang dög! – káromkodott Fearenside, lemászva a bakról kezében az -ostor, mig a kutya vinnyogva huzta meg magát a szekér alatt s onnan -leste gazdája minden mozdulatát. - -– Bujj elő, hitvány! – orditott rá Fearenside. – Majd megtanitlak… - -Hall bámészan nézett az idegen után. - -– Bizonyos, hogy megharapta, – szólt a fejét csóválva. – Jobb, ha -megnézem, mit csinál. - -Lassan fölballagott az idegen után s a folyosón találkozott a -feleségével. - -– A kocsis kutyája megharapta, – magyarázta neki röviden. - -És fölment a lépcsőkön. Az idegen ajtaja félig nyitva volt! Hall tétova -nélkül bement, mert sohsem szerette a sok ceremóniát. - -A függöny le volt eresztve és a szobában sötét volt… Hall homályosan -látott valami nagyon furcsa dolgot: egy kart, amelyen nem volt kéz s -amely hevesen integetett feléje s egy arcfélét, rajta három nagy sötét -folt, – akárcsak a macskaszem-virágon… - -De ez csak egy pillanatig tartott, aztán valaki irtózatosan mellbe -lökte, kitaszitotta a szobából, melynek ajtaja rögtön becsapódott az -orra előtt. Mire eszére tért s be akart magának számolni avval, hogy mit -látott, már ott állt kint, az ajtó előtt, az emeleti sötét folyosón. - -Pár pillanat mulva fejcsóválva ment le a „_Postakocsi_“ udvarára. Ott -már egész kis csődület volt; Fearenside már másodszor mondta el az -esetet; körülállták pedig: mrs Hall, a ki bosszusan mondta, hogy a -fuvaros megtanithatná kutyáját, hogy ne marja meg az idegen vendégeket! -– ott volt Haxter, a szatócs, a főutcáról, a ki érdeklődve -kérdezősködött a részletek felől; aztán Wadgers Sandy, a kovács, a ki -egyszersmind kerületi esküdt is volt; továbbá még egy csomó asszony és -gyerek, akik össze-vissza hadartak hetet-havat: - -– De hát mért harapta meg?… kit harapott meg?… Minek is ilyen harapós -kutyát tartani?… Nagyon megharapta-e?… – és igy tovább. - -Mr Hall, megállván az utolsó lépcsőn, lebámult a kis csődületre és -szinte el se hitte azt a különös dolgot, a mi odafönt történt vele. -Aztán meg a szótárban se igen volt elég szó az eset körülményes -elmondására. - -– Azt mondja, hogy semmi se köll neki, – felelte a felesége kérdésére. – -Legjobb lesz, ha behordjuk a podgyászát a házba. - -– Ki kellene égetni a marást, – tanácsolta mr Haxter, – kivált ha nagyon -tüzes a seb. - -– Mindjárt föl is megyek és megmondom neki, – szólt mr Hall. - -És már indult is, de a kutya megint morogni kezdett. - -– Miféle csődület ez? – kiáltott föl haragosan s ismét ott ált az idegen -a küszöbön, a gallérja fölhajtva, kalapja a szemébe huzva, hogy megint -semmi sem látszott az arcából. – Csak rajta, hordjátok föl a -podgyászomat minél előbb… - -A fuvaros észrevette, hogy az idegen más nadrágot és keztyüt huzott. - -– Nagyon megharapta? – kérdezte tőle Fearenside részvéttel. – Igazán -sajnálom, hogy ez a dög kutya… - -– Nem tesz semmit! – vágott közbe az idegen. – Még a bőrömet se karcolta -föl… Hordják már ezt a holmit?! - -Aztán magában káromkodott; legalább mrs Hall, aki közel állt hozzá, azt -mondja, hogy hallotta. - -Mihelyt az első ládát fölvitték szobájába, az idegen rögtön neki esett -és lázasan szedte ki, ami benne volt, közben szerteszórta a szalmát a -földön, szőnyegen, nem csekély bosszuságára Hall asszonyságnak, aki -álmélkodva nézte, hogy kerülnek napvilágra a ládából a kisebb-nagyobb -üveg-palackok, az egyik fehér, a másik szines, az egyik gömbölyü, a -másik négyszögletes; – tele mindenféle porral, folyadékokkal, akárcsak a -patikárius üvegjei, melyek egyik-másikában méreg is van… - -Aztán az egyiknek parafa-dugója, a másiknak üveg-dugója volt, a -harmadiknak a szája meg csak ugy volt bekötve; hasas és lapos üvegek -egész hadserege, melyeket az idegen, mint a katonákat, szépen sorba -állitott az almáriom, a mosdó-szekrény, könyv-állvány tetején, az -asztalokon, a polcokon, szóval mindenütt a szobában, ahol csak egy -talpalatnyi hely volt. - -Bizonyos, hogy a bramblehursti patikárius boltjában se volt ennyi üveg: -talán még a fele se; ugy hogy öröm volt rá nézni amint szép sorjában -álltak egymás mellett. S mikor a hat láda mind üres volt s a szobában -térdig lehetett gázolni a szétszórt szalmában, még előkerült egy igen -finom patikus-mérleg, meg néhány furcsa üveg-edény, aminőhöz hasonlót -mrs Hall se látott eddig; – vegyi kisérletekhez való göregek és -lombikok. - -S mikor az üvegek mind ki voltak rakva, az idegen rögtön dolgozni -kezdett, mit se törődve a sok szeméttel, sem avval, hogy a tüz már -kialudt a kandallóban, – sőt még a többi ládákkal sem, melyekben a -könyvei, ruhái s egyéb jószágai voltak. - -Midőn mrs Hall fölvitte az ebédjét, ugy el volt merülve munkájában, hogy -észre se vette, mikor az ajtó kinyilt; épen csöppenkint öntött valamit -az egyik palackból a lombikba s csak arra rezzent föl, hogy mrs Hall, -kissé talán nagyon is zajosan, összekotorgatta a sok szalmát, szemetet. - -Félig arra forditotta a fejét, de aztán ismét elkapta. De mrs Hall -látta, hogy a pápaszem nem volt az orrán, mellette hevert az asztalon; s -ugy tetszett neki, hogy az idegen szemüregjei egészen üresek… közben az -idegen gyorsan föltette a pápaszemét és nyersen szólt rá mrs Hallra, a -ki épen panaszkodni akart a sok szemét miatt: - -– Szeretném, ha kopogtatna, mielőtt betér hozzám. - -– Kopogtam uram, de ugy látszik, hogy… - -– Lehet, hogy kopogott. De ebben a fontos munkában… valóban nagyon -fontos és sürgős a munkám… minden csekélység izgat és megzavar… - -– Ön pedig bezárhatja az ajtót akármikor, amikor csak tetszik. - -– Ez nagyon okos gondolat, – felelte az idegen. - -– Hanem ezt a szalmát… Ha megengedi, uram, kérni fogom… - -– Ne kérdezzen semmit. Ha nem tetszik önnek a szalma, a rendetlenség, -irja be a számlába, megfizetem… - -És mrs Hallnak ugy tetszett, hogy az idegen ismét dörmögve szidja őt. S -oly mérges és fenyegető volt, amint ott ült az asztalnál, egyik kezében -a palack, a másikban a lombik, hogy mrs Hall valósággal megijedt tőle. -De, elszánt asszony lévén, nem akarta hagyni a jussát, hanem -megkérdezte: - -– Mit tetszik tehát gondolni: mennyit számithatok… - -– Egy shillinget… számitson egy shillinget. Egy shilling talán elég -lesz? - -– Ahogy parancsolja, – felelte most Hall s buzgón teriteni kezdett. – Ha -ön meg van elégedve, természetesen… - -Az idegen egyszerüen hátat forditott neki és feleletre sem méltatta. - -Ebéd után pedig magára zárta az ajtót és egész délután dolgozott, még -pedig, ahogy mrs Hall mondta, majd mindig a legnagyobb csöndben. Egyszer -azonban tompa puffanás hallatszott szobájából s az üvegek -összecsörrentek, mintha nagyot ütött volna öklével az asztalra, aztán -földhöz vágott egy üveget és gyorsan föl s alá futkosott a szobában. - -Mrs Hall, aggódva, hogy valami baj történt, fölszaladt az ajtóhoz, de -nem mert se kopogni, se benyitni, csak kivül hallgatózott. - -– Nem folytathatom! – döhöngött az idegen odabent fogcsikorgatva. – Nem -mehetek tovább!… Háromszázezer… négyszázezer!… Irtózatos!… Végem van!… - -De bent az ivóban valaki – „’csés jó napot!“ – kivánt és most mrs -Hallnak kénytelen-kelletlen abba kellett hagynia a hallgatózást. Mikor -az alkalmatlan vendéget kiszolgálta és ismét fölment a folyosóra, már -minden csöndes volt. Az idegen szorgalmasan, nyugodtan dolgozott tovább. - -Mikor mrs Hall fölvitte este a teát, meglátta az összetört üveget a -tükör alatt s a szőnyegen a nagy foltot, mit a kiömlött folyadék hagyott -rajta. Szemrehányóan figyelmeztette az idegent a kárra. - -– Irja be a számlába! – csattant föl az idegen hevesen. – Az isten -szerelmére ne üldözzön evvel is! Ha kárt teszek, irja be a számlába és -ne bosszantson engem. - -Evvel tovább jegyezgetett a füzetbe, mely előtte állt és rá se nézett -többé Hall asszonyságra. - -* * * - -Fearenside és Teddy Henfrey együtt iddogáltak az ipingi sörházban, jó -késő délután. Egyszerre csak Fearenside rejtélyesen megszólalt: - -– Hallod-e, koma?… - -– Hallom, – felelte Teddy Henfrey. - -– Tudod, arról a furcsa vendégről akarok beszélni, akit a kutyám -megharapott… - -– Hát aztán? - -– Hát aztán?… Mondom, hogy az a fickó szerecsen. Legalább a lábszárai -feketék. - -– Honnan tudod? - -– Mert láttam azon a likon át, amit a kutyám szakitott a ruháján… Sem -fehér, sem piros volt a husa, hanem fekete… olyan fekete, mint a -kalapom. - -– Szentuccse, igazad lehet! – Hagyta helyben Teddy. – Bizonyos, hogy -fura fickó… Az orra olyan fényes és piros, mintha pingálták volna! - -– No látod! – mondta Fearenside. – Én is ugy láttam s meg is mondom -neked, hogy mit gondolok. Olyan lehet ez az ember, mint a tarka ló: hol -fekete, hol fehér, egyszóval foltos. Aztán bizonyosan szégyenli, hogy -ilyen. Aféle mulatt lehet, aki felében fehér, felében meg fekete… Tudok -én ilyen esetről, mert már hallottam. Aztán meg igy van a lovakkal is; – -pejkancának, fehér ménnek tarka lesz a csikaja. - - - - -IV. FEJEZET. Mr Cuss vallatóra fogja az idegent. - -Ily körülmények közt szállásolta be magát az idegen Ipingben s április -végéig elég nyugodalmasan meg is fért a „_Postakocsiban_“, bár mrs Hall -néha sarkára állt s a „házi rend“ érdekében néhányszor összetüzött vele. -De ezek a csetepaték muló természetüek voltak, mert az idegen mindig – -fizetett s ezzel mindent rendbe hozott. - -Hall nem szerette a furcsa vendéget s ha csak tehette, mindig bujtogatta -a feleségét, hogy adjon tul rajta. - -– Várjuk meg a nyarat, – felelte mrs Hall bölcsen; – majd ha kezdenek a -zöldbe csődülni a városból. Akkor majd meglátjuk. Lehet, hogy kissé -terhünkre van és furcsa ember is: de pontosan fizet… aki pedig pontosan -fizet, azt meg kell becsülni. - -Az idegen nem járt templomba s nem igen tett különbséget hétköznap és -ünnepnap közt. Nagyon szorgalmasan dolgozott mindig – ahogy mrs Hall -mondani szokta. Némely napon már kora hajnalban fölkelt és bezárkózott -az ebédlőbe. Máskor meg későn kelt, elherdálta az egész délelőttöt, -pipázgatott, szundikált a karosszékben a kandalló előtt. - -Nem érintkezett senkivel, mintha nem is törődött volna az egész -világgal. Csak a természetét volt nehéz megszokni; legtöbbször oly -ingerlékeny és mogorva volt, hogy egy szó is kihozta a sodrából; -ilyenkor káromkodott, a fogait csikorgatta, toporzékolt, sőt néha tört, -zúzott is mindent, ami keze ügyébe került. Rendes szokása volt, hogy -félhangosan beszélgetett magával; – de mrs Hall akárhogy figyelt, sohse -tudott megérteni semmit a beszédjéből, amelynek se füle, se farka nem -volt. - -Napközben ritkán ment ki a házból, de alkonyat felé néha elindult -sétálni, tetőtől talpig beburkolva, bekötözve, akár szép idő volt, akár -nem, ugy, hogy soha senki se látott az arcából egy krajcárnyit se. -Rendesen a legelhagyottabb helyeken sétálgatott, fás, árnyékos, homályos -helyeken s néha valósággal megrémitette az arra járókat, amint hirtelen -elébük toppant, fején a mélyen arcába huzott briganti-kalap, szemén a -két nagy, sötétkék, csillogó pápaszem… s egy este Teddy Henfrey, amint -félrészegen ballagott haza, valósággal kijózanodott, midőn meglátta az -idegent, aki födetlen fejjel – s micsoda halálfej volt! – toppant elébe, -épen mikor a hold kibukott a felhők mögül és rásütött össze-vissza -kötözött koponyájára. A gyerekek, ha meglátták őt este az utcán, -bizonyosan bikával álmodtak azon az éjszakán; – s aligha lehetett volna -eldönteni, hogy gyerekek félnek-e tőle jobban, vagy ő kerüli a -gyerekeket állhatatosabban. - -Természetes, hogy ez a furcsa külsejü és még furcsább viselkedésü idegen -szóbeszéd tárgya volt Ipingben. De a vélemények nagyon megoszlottak a -foglalkozása felől. Mrs Hall rendesen a védelmére kelt; ha megkérdezték, -elmondta, hogy az idegen „ki-sér-le-te-ző föl-ta-lá-ló“ s minden egyes -szótagot keményen hangsulyozott. Ha aztán megkérdezték, hogy mi hát -voltaképen az a „kisérletező föltaláló“: méltóságteljesen felelte, hogy -ezt minden „müvelt embernek“ tudnia kell s aztán megmagyarázta, hogy „a -föltaláló az, aki valamit föltalál“… - -– A vendégemet valami baleset érte, – szokta volt hozzá tenni, – ami -elcsufitotta arcát és kezeit; s mivel rösteli ezt a dolgot, nem is akar -nyilvánosan mutatkozni. - -Voltak azonban, akiknek egész más véleményük volt az idegenről; többek -közt az, hogy ez a furcsa ember veszedelmes gonosztevő, aki bizonyára -azért kötözgeti igy össze-vissza a fejét és az arcát, hogy a rendőrség -rá ne ismerjen. - -Ezt a véleményt először is mr Teddy Henfrey bocsátotta világgá; – de, -fájdalom! az egész környéken senki se tudott valami nevezetes -bünesetről, melyet február hónapban követtek el. - -Mr Gould, aki segédtanitó volt a községi iskolában, azt vélte, hogy az -idegen veszedelmes anarchista, aki álöltözetben bujkál, hogy annál -biztosabban gyárthassa a robbanó szereket. Hogy pedig ezt a gyanuját be -is igazolhassa, a derék segédtanitó „valóságos detektivmunkát“ végzett s -a saját szavai szerint „folyton leste, kémlelte az anarchistát“. Ez a -„kémlelés“ azonban csak annyi volt, hogy ha találkozott az idegennel, -merően farkas-szemet nézett vele, vagy pedig kérdezősködött felőle -olyanoktól, akik semmit se tudtak róla. - -Sok hivője volt mr Fearensidenek is, akik részint elfogadták, részint -módositották a „tarka ló theóriáját“: – és Silas Durgan például azt -hajtogatta, hogy az idegen rövid napon milliomos lehetne, – ha mutogatná -magát; s mivel járatos volt a bibliában is, ahhoz az inashoz -hasonlitotta az idegent, akinek a király – egy tálentomot adott. - -Mások azonban egyszerüen ráfogták az idegenre, hogy bolond. Ennek a -föltevésnek meg volt az az előnye, hogy minden más föltevés és -találgatást kizárt. De bizonyos, hogy akár igy, akár ugy, mindnyájan -ártalmatlan, bogaras embernek tartották az idegent, akitől nincs mit -félni. - -Mind amellett senki sem szerette őt. Ingerlékeny, ideges természete, -amit a városi ember érthetőnek talál azoknál, akik sok szellemi munkát -végeztek, nagyon szokatlan volt a nyugodt és higgadt parasztok előtt. -Heves taglejtései, mozgó, szakadozott beszélgetése önmagával, makacs -kerülése az embereknek, estéli sétái a sötét, árnyas helyeken, majdnem -örökké lefüggönyözött ablakai, bezárt szobája, a titokteljes -idegenszerüség, mely környezte: mind oly dolgok voltak, amelyek nem igen -tetszettek a nyilt szivü és nyilt beszédü parasztoknak. - -Ezért, ha megpillantották az idegent, már messziről kitértek előle, -egyes jó kedvü suhancok pedig föltürték gallérjukat, szemükre huzták -kalapjukat s utána sompolyogva utánozták, gunyolták őt, nagy gaudiumára -a gyerekeknek és az asszonynépségnek. El is nevezték – „pápaszemes -kigyónak“ – és miss Satcheh azon a hangversenyen, amit az iskolás fiuk -fölruházására adtak, egy csinos alkalmi dalt is énekelt róla, amelynek -ismétlődő végsora a „pápaszemes kigyóról“ szólt. Ettől fogva, ha az -idegen alkonyatkor sétálni ment, gyakran megesett, hogy a bátrabb és -vásottabb gyerekek messziről utána kiabáltak. - -– Pápaszemes kigyó!… Pápaszemes kigyó! - -Mr Cuss, a felcser, majd meghalt a kiváncsiságtól. A „bekötözött fejü“ -már csak azért is érdekelte, mert, mint orvos, ő is konyitott valamit a -sebészethez; aztán meg, ő lévén a kis falu patikáriusa is, irigykedett -az idegenre, akinek, mrs Hall állitása szerint, sokkal több üvegje és -„patikaszere“ volt, mint amennyit „mr Cuss valaha látott!“ Egész -áprilisban és májusban leste az alkalmat, hogy valami módon szóba -állhasson az idegennel, de hiába. Végre, ugy pünkösd táján megjött a -kellő alkalom; – a faluban gyüjtést inditottak valami lelencházra és mr -Cuss elment az aláirási ivvel a „_Postakocsiba_.“ - -Ámde ott nagy megütközéssel hallotta, hogy mr Hall még a nevét se tudja -az idegennek. - -– Megmondta ugyan a nevét, – magyarázta mrs Hall, de hazudott, mert az -idegen nem mondta meg a nevét; – hanem én bizony nem igen figyeltem oda -s aztán meg el is felejtettem azóta. - -Mrs Cuss furcsán csóválta a fejét, fölment a lépcsőkön, kopogtatott az -idegen ajtaján és benyitott… Belülről nagyon is hallható káromkodás -felelt a kopogtatásra. - -– Bocsássa meg a tolakodást, – kezdte mr Cuss… de aztán becsukódott az -ajtó s mrs Hall, aki fölsompolygott a felcser után, nem hallott többet a -beszélgetésből. - -Körülbelül tiz percig hallgatózott s hallotta is a csöndes párbeszédet, -de nem érthette meg… ekkor azonban mr Cuss hangosan fölkiáltott odabent, -az idegen gunyosan fölkacagott, hallani lehetett, amint a szék odább -tolódik, aztán gyors léptek közeledtek, az ajtó kicsapódott s mr Cuss -megjelent a küszöbön… Az arca halálsápadt, a szemei révedezve forogtak… -Meg se látta a hallgatózó mrs Hallt, csak elrohant mellette, le a -lépcsőkön, ki az utcára, mintha kergetnék… Még a kalapját se tette föl… -Mrs Hall meghökkenve állt egy helyben, ismét hallotta, hogy az idegen -fölkacag a szobában, majd hirtelen becsapja az ajtót… Aztán csöndes lett -minden. - -Mr Cuss lélekszakadva sietett egyenesen a nagyon tisztelendő mr -Buntinghoz, a tiszteletes urhoz. - -– Elment-e az eszem? – kérdé mr Cuss bevezetés nélkül, mihelyt bent volt -a tiszteletes szobájában. – Elment az eszem, mondja?… Olyan vagyok, mint -az őrültek szoktak lenni? - -– Mi történt önnel? – kérdezte a tiszteletes, félre téve a szent -beszédet, amelyen ép dolgozott. - -– Az a furcsa idegen… - -– Nos? - -– Adjon valamit innom! – nyögte mr Cuss és leroskadt egy székre. - -Mikor fölhajtotta a pohár serryt, kissé magához tért és elmondta a -tiszteletesnek, hogy ép most jön a fogadóból, ahol meglátogatta az -idegent. Lihegve, akadozva, zavartan beszélt: - -– Bementem hozzá és kértem, hogy irja alá a gyüjtőivet… tudja, arra a -lelencházra! Mikor beléptem hozzá, alighanem hirtelen zsebébe dugta a -kezeit, mert ugy ült ott a székben hanyagul hátradőlve… Tüszentett. -Mondtam neki, hogy hallottam, mennyire érdeklődik a tudományos dolgok -iránt. Azt felelte: – „Hogyne!“ – és ismét tüsszentett… Aztán egyebet se -tett, csak tüsszentett, egyre csak tüsszögött: – irtózatosan -meghülhetett valahol. Nem csoda! hisz ugy be van pólyázva mindig!… -Elkezdtem beszélni a lelencházról és közben egyre néztem, vizsgáltam őt, -meg a szobát. Üvegek, palackok, lombikok, mindenféle savak, vegyületek -szanaszét a szobában… Látszik, hogy dolgozik és érti a mesterségét… De -nekem az járt a fejemben, hogy aláir-e vagy sem?… Azt felelte, hogy majd -gondolkozik a dolgon… Ekkor hirtelen megkérdeztem tőle, hogy mit -dolgozik?… talán kisérletezik?… „Ugy van“ – felelte, – „kisérletezem“… -„És hosszas, fáradságos a dolog?“… „Átkozottul az!“ – felelte nyiltan, -tartózkodás nélkül… „Valóban?“ – kérdeztem érdeklődve. – -„Bizony-bizony!“ – sóhajtott az idegen s erre, mintha csak megoldták -volna a nyelve kerekét, ugy belemelegedett, hogy szegről-végre elmondott -mindent; hogy van egy igen nevezetes találmánya, amelyet épen most akar -tökéletesiteni… igazi csodaszer… de őrült nehéz munkával jár. Azt -azonban nem akarta megmondani, hogy mi ez a csodaszer. – „Valami -orvosság?“ – kérdeztem kiváncsian. – „Ez engem is érdekelne, mert orvos -vagyok“… Megint tüsszentett, sőt most már köhögött is. Majd azt felelte, -hogy, ha óhajtom, hát fölolvassa az előmunkálatokat… Hogyne óhajtottam -volna!… Öt szerből készül; csodás hatása van: lasu tüzön kell főzni… -Ekkor az ablak felé nézett, mely nyitva volt. Kint szél fujt és fölkapta -az asztalán fekvő papirost… A kandallóban égett a tüz s a papiros -egyenesen oda röpült… sőt égni kezdett. Az idegen hirtelen fölugrott, -oda rohant, hogy megmentse a papirost… és ekkor… - -– Nos? – kérdezte a tiszteletes érdeklődve. - -– Kirántotta kezét a zsebéből! – szörnyüködik a felcser. - -– Hát aztán? - -– Hát aztán?… Nem volt keze! A kabátja ujja üres volt… Irgalmas Isten!… -micsoda szerencsétlen nyomorék ez az ember! – gondoltam magamban. – -Bizonyára gépkarja van s most levette. Aztán megint azt gondoltam, hogy -valami boszorkányságnak kell lenni a dologban. Mert, ha nincsen semmi a -kabátja ujjában, miért olyan gömbölyü s miért áll oly feszesen, mintha -benne volna a karja?… Pedig, mondom, nem volt benne semmi sem. Üres volt -egész hosszában; könyökig bele láttam… s valahol el is lehetett feselve -a kabátja ujja, mert a likon bevilágitott a külső világosság… „Irgalmas -Isten!“ – kiáltottam föl önkénytelenül… Erre az idegen megállt és felém -fordult… Rám meresztette fénylő, nagy pápaszemét s aztán ránézett az -üres kabátja ujjára. - -– Nos aztán? – kérdezte a tiszteletes. - -– Ez az egész. Nem szólt egyetlen szót se, csak nézett rám merően, az -üres kabátja ujját pedig hirtelen bedugta a zsebébe. – „Épen erről a -receptről beszéltem, – szólt végre vontatva, – amely amint látja, kis -hijja, hogy meg nem égett.“ – Itt megint tüsszentett és egyre merően -nézett reám. Én pedig, magamhoz térve megdöbbenésemből, azt kérdeztem: - -– Miféle boszorkánysággal tudja ön mozgatni az üres kabátja ujját? - -– Üres a kabátom ujja? - -– Ugy van, üres; én láttam, hogy üres. - -– Hát üres a kabátom ujja? – kérdezte vontatva. – Ön azt mondja, hogy -látta, hogy üres? - -Egész magasságában kiegyenesedve állt velem szemben és én is fölálltam… -Ekkor lassan hármat lépett és közvetlenül az orrom előtt állt… Megint -tüsszentett s nekem ugy rémlett, hogy a fogait csikorgatja. Meg sem -moccantam, ámbár akasszanak föl, ha bárkit ki nem hozna sodrából ez a -bekötözött fejü pápaszemes kigyó, mikor oly lassan, fenyegetőleg -közeledik az emberhez. - -– Ön azt mondja, – kérdezte ismét, – hogy üres a kabátom ujja? - -– Mindenesetre. - -Ekkor megint nagyot tüsszentett és merően, szinte kihivóan kapcsolta -arcomba a pápaszemét, mely félelmesen villogott… Majd ismét kivette -kabátja ujját a zsebéből s a karját lassan emelte fölfelé, mintha megint -meg akarná mutatni nekem… Lassan, nagyon lassan emelte a karját s én -ujra bele néztem az üres kabátja ujjába… Egész száradt volt; – egész -száradt! - -– Nos, – mondtam, a torkomat köszörülve, – nincs benne semmi! - -Mondanom kellett valamit; nem birtam türni a néma csöndet. És kezdtem -félni is… Mert jól láttam, hogy nincs semmi a kabátja ujjában… ő pedig -lassan kinyujtotta felém ezt az üres kabát-ujjat… nézze, igy, mint most -én a karomat… mig a kabát-ujja csak hat-hét hüvelyknyire lehetett -arcomtól… Furcsa, ijesztő volt látni ezt az üres kabát-ujjat, amint -egyenesen felém meredt!… Aztán pedig… - -– Nos, aztán? - -– Nos, aztán… valami… nem tudom, hogyan… de ép olyan volt, mint egy -hüvelyk és egy mutató ujj… megcsipte az orromat. - -Mr Bunting hangosan fölkacagott. - -– Nem volt a kabátja ujjában semmi! – ismételte mr Cuss s a hangja -szinte sikoltott, amint ezt a szót kiáltotta, – „semmi!“ – Hiába nevet -ön, bizony nincs ezen mit nevetni!… S mondhatom, engemet annyira -megijesztett, hogy durván félre taszitottam üres kabátja ujját és sarkon -fordulva lélekszakadva szaladtam ki a szobájából… - -A felcser elhallgatott. Kételkedni se lehetett azon, hogy ijedelme -alapos és való. Összetörve, megsemmisülten ült a székben s még egy -pohárral fölhajtott a kitünő tiszteletes silány sherryjéből. - -– Mikor félre taszitottam a kabátja ujját, – folytatta Cuss, – -határozottan éreztem, van benne valami… mintha a karja lett volna benne, -pedig jól láttam, hogy üres volt. - -– Nem lehet az! – mondta mr Bunting kételkedve. - -– De mondom, hogy ugy volt!… Éreztem, hogy van benne valami; pedig a -magam szemével láttam, hogy üres volt! - -Mr Bunting elgondolkozott és gyanakodva nézett Cussre, hogy nem -tréfál-e?… De a felcser oly komoly volt, hogy sértés lett volna föltenni -róla a tréfát. - -– Ez nagyon furcsa eset! – szólt végre a tiszteletes elkomolyodva. - -– Ugy van: nagyon furcsa eset! – ismételte a felcser, mély -meggyőződéssel. - - - - -V. FEJEZET. A tiszteletes urat meglopják. - -A mr Bunting házában elkövetett lopás körülményeit legkivált a -tiszteletesnek és nejének elbeszéléséből tudjuk. - -A nevezetes eset pünkösd hétfőjének kora hajnalán történt. Mrs Bunting, -akinek nagyon éber az álma, arra ébredt föl, hogy a hálószoba ajtaját -valaki kinyitotta, meg ismét becsukta. Mivel nem volt egészen bizonyos -benne, hogy jól hallott-e, vagy csak álmodott, nem költötte föl mindjárt -a férjét, hanem hallgatózva fölült az ágyában… - -Ekkor azonban világosan hallani vélte, hogy valaki mezitláb topog a -szomszédos szobában, onnan kimegy a folyosóra, egyenesen a lépcső felé. -Most gyorsan fölrázta férjét, aki azonban nem gyujtott gyertyát, csak -fölhuzta a nadrágját, a papucsát, a kabátját, föltette a szemüvegét s -kiment a folyosóra hallgatózni… Amint ott állt, világosan hallotta, hogy -feszegetik az iróasztal fiókját – s aztán valaki nagyot tüsszentett -odabent. - -Erre visszament a hálószobába, fölkapta a legelső alkalmas fegyvert, a -piszkavasat s amily nesztelenül tudott, lement a lépcsőkön… Mrs Bunting -pedig kijött a folyosóra. - -Körülbelül hajnali négy óra lehetett és már világosodni kezdett. A -folyosóban elég jól lehetett látni, de a tiszteletes dolgozószobájában, -melynek ajtaja tárva-nyitva volt, koromsötét volt, mert éjjelre betették -a belső fatáblákat. Temetői csönd volt az egész házban, csak a lépcsők -nyikorogtak egy kicsit, amint mr Bunting lejött rajtuk, meg a -dolgozószobából hallatszott némi nesz… - -Aztán hangosan csattant valami, a betörő fölfeszitette a fiókot s -hallani lehetett a papiros zörgését. Majd valaki káromkodott, gyujtót -gyujtott s a dolgozószobában egyszerre világos lett. Mr Bunting most már -szemben állt az ajtóval, a folyosó tulsó végén jól látta iróasztalát a -feltört és nyitott fiókot, az égő gyertyát az asztalon… de a betörőt nem -látta. - -A tiszteletes habozva állt meg a folyosón, nem tudva, mit tegyen és mrs -Bunting halálsápadtan reszketve, utána jött az emeletről, Mrs Buntingban -csak az a meggyőződés tartotta a lelket, hogy a tolvaj bizonyára csak -falubeli lehet. - -Most pénzcsörgést hallottak s ebből megtudták, hogy a tolvaj megtalálta -a házi pénztárt, amelyben nem sok volt, – összesen harmadfél font -sterling, fél-sovereignes aranyokban. A csörgés azonban gyors tettre -ösztönözte a derék tiszteletest. Erősen megmarkolta a piszkavasat és -elszántan rohant be a szobába. Mrs Bunting pedig a nyomában. - -– Add meg magad, gazember! – kiáltott föl mr Bunting hősiesen… de -mindjárt aztán meghökkenve állt meg. - -A szoba ugyanis üres volt. - -De mégis ugy rémlett mindkettőjüknek, hogy valami mozgást hallanak a -szobában… Vagy félpercig a lélekzetüket is visszafojtva, némán álltak -ott és hallgatóztak; aztán mrs Bunting egyenesen a szekrényhez ment s a -háta mögé nézett, mialatt mr Bunting lehajolt s az asztal alatt kereste -a tolvajt… Sehol nyoma sem volt!… Ekkor mrs Bunting az ablakhoz sietett -és széthuzta a függönyöket, mr Bunting pedig a kandallóba nézett be, sőt -még föl is szurkált benne a piszkavassal. Aztán mrs Bunting kiforditotta -a papiros-kosárt, mr Bunting pedig a széntartót… Végre mindaketten -megálltak és bámészan, kérdően néztek össze. - -– Meg mertem volna rá esküdni, – kezdte mr Bunting. - -– A gyertya! – kiáltott föl mrs Bunting, – ki gyujtotta meg a gyertyát? - -– Hát az iróasztal? – visszhangozta mr Bunting, – ki törte fel a -fiókját?… - -– És a pénz sincs benne! – sopánkodott mrs Bunting. - -Majd gyorsan kisietett a folyosóra, mondván: - -– Ez oly különös eset… - -E pillanatban valaki nagyot tüsszentett a folyosón. Mind a ketten -kiszaladtak s épen akkor, mikor kiértek, a konyha ajtaja becsapódott. - -– Hozd a gyertyát! – kiáltott föl mr Bunting és előre ment. - -Mind a ketten hallották, hogy a konyha külső ajtajának vas-reteszét -hirtelen nagy zajjal rántja vissza valaki. - -Mikor a tiszteletes kinyitotta a konyhának folyosó felőli ajtaját, még -látta, hogy ugyanakkor nyilik a tulsó ajtó, mely a kertbe vezet s a -hajnali szürke világosság beárad a konyhába. De bizonyos volt abban, -hogy senki se ment ki az ajtón… Ezt látta: az ajtó kinyilt, egy -pillanatig nyitva állt, aztán hirtelen nagy zajjal becsapódott. Az igy -támadt légvonat kioltotta a gyertyát, melylyel mrs Bunting éppen akkor -szaladt be a konyhába a férje után… Mindez pedig egy percig se tartott. - -A konyha már üres volt; kiértek a kertbe; ott se láttak egy lelket sem. -Gyorsan visszatértek a konyhába, bezárták az ajtaját, fölhányták minden -zegét-zugát, bementek az éléskamrába, föl a padlásra, le a pincébe, -egyik szobából a másikba: – de hasztalan!… Hiába kerestek, kutattak: – -sehol semmi nyoma se volt a tolvajnak. - -Már fényes nappal volt és a tiszteletes meg a felesége még egyre -kerestek, kutattak a konyhában, fenekestől felforgatva mindent. - -– Ez a legfurcsább eset, ami valaha az életben ért, – mondta a -tiszteletes, már talán századszor is, amint lihegve és kimerülten -leroskadt a székbe. - -– Már látom, hogy jön a Susie, – szólt mrs Bunting, kinézve az ablakon. -– Majd beeresztjük a konyhába, mi pedig lefekhetünk még egy kicsit… - - - - -VI. FEJEZET. A megbolondult butorok. - -Ugyanaz napon, vagyis pünkösd hétfőjének kora hajnalán, még egyéb is -történt Ipingben. Mr Hall és felesége, még mielőtt kizavarták ágyából az -örökké álmos Milliet, pitymallatkor szép csöndesen fölkeltek és -leosontak a pincébe, ahol egynémely magán-jellegü dolguk volt a sörös -hordók körül. - -Alig értek azonban a pincébe, mrs Hall mindjárt észrevette, hogy nem -hordtak elég sassaparillát s következésképen a sör nem lesz elég keserü, -ha harmadrészben vizzel öntik föl. Mivel pedig mrs Hall volt a -„szakértő“ s ő tudta legjobban, hogy kell kotyvasztani, nem volt más -hátra, mint mrs Hallt felküldeni az emeletre, hogy hozzon még egy pint -sassaparillát a készletből. - -Mrs Hall engedelmesen föl is ment, de a folyosón meglepetve látta, hogy -az idegen szobájának az ajtaja félig nyitva van. Nem sokat törődött a -dologgal, hanem bement a maguk szobájába, megtalálta a sassaparillát s -megint indult lefelé a pincébe. - -Ám a földszintre érve ujabb meglepetés várta. Az utcai kapu belső -keresztrudját levette valaki, ugy, hogy a kapu nem volt bezárva, csak -kilincsre volt becsukva. Ez már szöget ütött mr Hall fejébe, mint a -villám cikázott át agyán a Teddy Henfrey föltevése: hogy az idegen -bizonyosan gonosztevő… Most már jól emlékezett, hogy tegnap este, mikor -bezártak, ő maga tette föl a kapura a belső keresztrudat, mi alatt mrs -Hall gyertyával állt mellette… Ha tehát valaki ismét levette a -keresztrudat, csak azért tehette, hogy kimenjen a házból. - -Mind ezt jól megfontolván, mr Hall habozás nélkül fölment a lépcsőn és -kopogott az idegen ajtaján… Semmi felelet… Ismét kopogott; s mikor erre -se kapott feleletet, egész bátran sarkig tárta az ajtót és belépett a -szobába. - -Jól sejtett; egy lélek se volt ott. Üres az ágy, üres a szoba. De -legfurcsább volt, hogy az idegen ruhái mind ott voltak a széken, a -divánon; a cipője, a nadrágja, kalapja, kabátja… még azok a kötelékek -is, melyekkel a fejét szokta bepólyázni; sőt még a szemüvegje is ott -hevert az éjjeli szekrényen!… Pedig mr Hall nagyon jól tudta, hogy az -idegennek nincs más ruhája, csak ez. - -Amint álmélkodva tünődött e furcsa dolgon, lentről a pincéből, -fölhallotta a felesége türelmetlen szavát. Erre összerezzent, gyorsan -lefutott a lépcsőn s a pincegádorból lekiáltott: - -– Janny!… tudod-e, hogy Henfrey eltalálta az igazat?… Az idegen nincs a -szobájában. A kapu-ajtó meg nyitva van! - -Mrs Hall eleinte nem értette meg ezt a beszédet, de mihelyt tisztába -jött vele, hanyatt-homlok rohant föl a lépcsőn, egyenesen az idegen -szobájába, közben pedig álmélkodva csapta össze a kezét: - -– Ha nincs a szobájában, – tünődött magában, – ugyan hol járhat, ha a -ruhája még ott van?… Ruha nélkül csak nem mehet sehová? Ez igazán -különös eset! - -Ő járt elől; de mialatt fölfelé szaladt, ugy tetszett neki, meg a -férjének is, hogy valaki becsapta a kapu-ajtót… De mivel senki sem jött -be, mindegyikük azt hitte, hogy rosszul hallott és akkor mindjárt ügyet -se vetett a dologra… - -Mrs Hall elhagyta a férjét s a háta mögött egyszerre csak tüsszentést -hallott; azt hitte, hogy a férje tüsszentett, ez meg viszont azt hitte, -hogy a felesége volt. Most mrs Hall fölért az emeletre és sarkig kitárta -az idegen szobájának az ajtaját… Meghökkenve állt meg a küszöbön: a -szoba üres volt. - -– No, ez igazán furcsa! – motyogta magában. - -E pillanatban ismét tüsszentést hallott, közvetlenül mellette s amint -megfordult, meglepetve látta, hogy Hall még vagy hat lépésre van tőle, -az utolsó lépcsőfokon. De aztán Hall is odaért s ekkor mindketten -beléptek a szobába. - -Mrs Hall egyenesen az ágyhoz ment, megtapintotta a vánkost és benyult a -takaró alá is. - -– Egész hideg, – mondta aztán. – Legalább egy órája, ha nem több, amióta -fölkelt. - -Ekkor azonban fölötte különös dolog történt. A paplan hirtelen -fölemelkedett, mintha valami láthatatlan kéz megfogta és félrehajtotta -volna. Mindjárt azután az idegen kalapja is megmozdult s mintha szárnya -nőtt volna, egyenes vonalban neki repült a mrs Hall arcának. Majd a -szivacs a mosdó-szekrényből hirtelen felugrott és orrban találta mrs -Hallt, aki ijedten tántorodott vissza; aztán a szék lerázta magáról az -idegen ruháit, epésen fölkacagott – s ez a nevetés hasonlitott az idegen -hangjához! – és fejtetőre fordulva, megállt a támláján, négy lábát -fenyegetően meresztve mrs Hall felé… - -Az asszony halálra ijedten sikitott föl, a szék pedig szép lassan feléje -tartott, oda érve, gyöngéden hátba lökdöste és lassankint kituszkolta őt -is, mr Hallt is a szobából. Akkor az ajtó hirtelen becsapódott az orruk -előtt s valaki belülről bezárta. A szék és ágy pedig, pedig, mintha egy -percig diadalmas táncot jártak volna odabent… mire ismét mély, temetői -csönd lett. - -Mrs Hall majdnem ájultan feküdt a férje karjaiban, aki csak nagy bajjal -birta őt levinni a lépcsőkön az álmos Millie segitségével, aki a sok -sikoltozásra fölébredt és szintén fölszaladt. - -– Kisértetek! – nyögte mrs Hall. – Tudom, hogy kisértetek… Már sokat -olvastam róluk az ujságban… Hazajáró lelkek… Táncoltatják a széket, -asztalt, ágyat… - -– Igyál egy kis rozsólist, Janny, – mondta mr Hall, – ez majd helyrehoz. -Itt az üveg, lelkem, csak igyál! - -– Szaladj és zárd be az utca-ajtót! – nyögte mrs Hall, – hogy ne -jöhessen be az idegen… Nem adok neki szállást tovább… Már ugy is adós -két heti ellátásért… Azt mondja, hogy pénzt vár… Nekem nem kell… Inkább -vesszen oda ez is… Csak ne lássam többé… - -– De, édes Janny, – vigasztalta a férje, – inkább igyál!… Nézd, itt a jó -rozsólis! - -Mrs Hall nagyott huzott a jó rozsólisból és siránkozva folytatta: - -– Mindjárt tudhattam volna, hogy ez lesz a vége!… Csaló, ördöngős, -boszorkánymester!… Csak rá kell nézni bekötött fejére, a nagy -pápaszemre… És sohase megy templomba, még vasárnap se… És az a sok -feneüveg… Azokban tartja a kisérteteket… és most beleeresztette őket a -butoraimba… Az én jó öreg butoraimba:… Ah, abban a székben szegény -boldogult anyám szokott üldögélni, mikor én még kis lány voltam!… Most -pedig fejtetőre állt és megrohant engem!… - -– No, még egy csöppet, Janny, – biztatta őt mr Hall. – Itt a jó -rozsólis!… - -Miután mrs Hall vagy ötödször is nagyot huzott a „jó rozsólisból“, -átszalajtották Milliet mr Sandy Wadgershez, a kovácshoz, hogy hivja ide. - -… Tiszteltetik, hogy a butorok az emeleten mind megbolondultak; nem -lenne szives átfáradni?… - -Ez a mr Wadgers nagyon tanult, okos ember volt s mindig föltalálta -magát. Az eset hallatára komolyan, fontoskodva csóválta meg a fejét. - -– Vigyen el az ördög, ha nincs boszorkányság a dologban! – jelentette ki -mély meggyőződéssel. - -A Hall-házaspár rögtön föl akarta vezetni a kovácsot az emeletre, de ő -nem találta a dolgot oly fölötte sietősnek. Inkább az utcán állt meg, a -kapu előtt s ott tárgyalta az ügyet… A tulsó soron Huxter trafikos inasa -épen a boltot nyitotta ki és szintén részt vett az eszmecserében. Pár -perc mulva kijött maga mr Huxter is és a vita csakhamar a parlamenti -beszédek magaslatára emelkedett: – azaz, mindenki beszélt és tanácsolt, -csak tenni nem akart senki sem. - -– Először állapitsuk meg a tényeket! – szavalt mr Wadgers – -Bizonyosodjunk meg arról, hogy be lett-e zárva a kapu-ajtó tegnap este s -hogy ma reggel csakugyan nyitva volt-e? Mert ez a kérdés a legfontosabb; -– ha be volt zárva az ajtó, akkor be volt zárva, ha pedig… - -E pillanatban fönt az emeleten csodálatos módon hirtelen kinyilt az -idegen szobájának ajtaja s amint az utcán állók a nyitott kapun -meghökkenve föltekintettek, látták, hogy a tetőtől-talpig beburkolt, -bekötözött fejü idegen lassan jön le a lépcsőkön… s nagy pápaszemének -sötét lencséi mintha fenyegetően, kihivóan mérték volna végig a kis -gyülekezetet. - -Mikor leért a földszintre, megállt egy pillanatra a folyosón, szemközt a -meghökkent társasággal, mely ugy elnémult, mint a hal. Aztán kinyitotta -a kezét és keztyüs mutató ujjával rámutatott a sassaparillás üvegre, -melyet mr Hall ott tett le a folyosóban, a pince-ajtó mellé… - -Mindnyájan önkénytelenül arra néztek, amerre az idegen mutatott. Ez -pedig gunyosan mondta: - -– Nézzétek!… Igy hamisitják a sört! - -Evvel epésen fölkacagott, sarkon fordult, ismét fölment az ebédlőbe és -hevesen bevágta maga után az ajtót. - -A lent állók némán néztek össze; egyikük se mert szólani. Végre, mikor -már néhány perc telt el az idegen távozta után, a kovács fölkiáltott: - -– No, ha ez se boszorkányság… - -De nem fejezte be a mondatot, hanem oda fordult mr Hallhoz és határozott -hangon mondta: - -– Én a te helyedben magyarázatot kérnék tőle. - -Jó időbe és sok fáradságba került, mig mr Hallt rá birták venni erre a -válságos cselekedetre. De végre annyit beszéltek neki, hogy megemberelte -magát és fölment az emeletre. Kopogott az ajtón… egyszer, kétszer, -háromszor… aztán benyitott és elkezdte: - -– Bocsánatot kérek… - -– Menjen a pokolba – rivallt rá az idegen dörgő hangon – és csukja be -rögtön az ajtót! - -Ez volt a magyarázatkérés rövid, de velős eredménye. - - - - -VII. FEJEZET. Az idegent leleplezik. - -Az idegen ugy félhat óra tájban ment be az ebédlőbe és közel délig -maradt ott. Az ablakokat lefüggönyözte, az ajtót bezárta s miután mr -Hallt oly csufosan kikergette, senki se mert többé fölmenni hozzá. - -Ez idő alatt egy falatot se kapott enni. Három izben csöngetett; -harmadszor már nagyon dühösen és sokáig… de senki se felelt neki. - -– Ha a pokolba küldött bennünket, hát most koplaljon! – mondogatta mrs -Hall és rá se hederitett. - -Eközben már elterjedt a hire annak az éjjeli tolvajlásnak, melyet a -tiszteletes házában követtek el s a részleteket összevetve sokan sejteni -kezdték, hogy az idegen ludas lehet a dologban. - -Mr Hall, a derék kovács társaságában, elment mr Shuckleforth kerületi -biróhoz és mindent hiven elmondott neki. - -… Senki sem mer fölmenni a lépcsőn… senki sem tudja, hogy az idegennek -mi a mestersége… Néha-néha dühösen járkál a szobában… Káromkodik… -papirosokat szaggat szét… üvegeket ver a földhöz… - -A kerületi biró az utcán fogadta a kéttagu küldöttséget, mely csakhamar -nagyon megszaporodott az ünneplőbe öltözött falubeliekkel. Pünkösd -hétfője lévén, senki sem dolgozott s mindenki szórakozásra, mulatságra -került… - -Bent pedig a „_Postakocsihoz_“ cimzett fogadó ebédlőjében, leeresztett -függönyök mellett, félhomályosan dolgozott az idegen, tetőtől-talpig -felöltözve a nagy melegben, átkozva a játszogató gyerekeket, akiket -ugyan nem látott, de a hangjukat annál jobban hallotta… s emellett -éhezett, mert senki sem törődött vele. A kandalló mellett a sarokban -vagy féltucat összetört üveg cserepei hevertek s a szobában szinte maró -klór-büz áradt szét… E részleteket azoktól tudjuk, akik még az nap -megfordultak odafönt. - -Déltájban az idegen hirtelen kinyitotta ajtaját, megállt a küszöbön és -merően lenézett az ivóba, melynek az ajtaja nyitva volt. - -– Mrs Hall! – kiáltott le hangosan. - -Valaki fölkelt és kiment a konyhába, hogy behivja Hallt. - -A fogadósné nem sokkal rá be is jött; a lélekzete talán gyorsabb, -izgatottabb volt, de elszántsága azért nem csökkent. Hall még mindig nem -jött haza, de mrs Hall nem igen bánta ezt; ő már elhatározta, hogy mit -cselekszik s ettől hajszálnyit sem fog tágitani. Kis tálcára tette az -idegen számláját és felszólt hozzá: - -– A számláját kéri, uram? - -– Miért nem adott ma reggelit?… Miért nem készitette el az ebédemet?… -Miért nem jött, mikor csöngettem?… Vagy azt hiszi, hogy étlen-szomjan is -meg birok élni? - -– Miért nem fizeti ki, amivel tartozik? – felelt mrs Hall. – Erre a -kérdésemre feleljen. - -– Már három napja mondtam önnek, hogy várok pénzt… - -– Már három napja mondtam önnek, nem várok olyan pénzre, amelyik ugy sem -jön meg… Micsoda jogon mer ön zsörtölődni azért, hogy _ma_ nem kapott -reggelit, mikor én már két hét óta nem kaptam öntől egy fillért sem? - -Az idegen nagyot káromkodott. - -– Disznóság!… disznóság! – morogtak az ivóban a vendégek. - -Mrs Hall fölbátorodott ezen és visszavágott: - -– Megköszönném önnek, uram, ha csak magában káromkodna! - -Az idegen oly éktelen dühbe jött, hogy egy percig szólni se tudott. Az -ivóban levők mind örültek és elismerték, hogy mrs Hall ugyancsak jól -megfelelt neki. - -– De ugyan, jó asszony… – kezdte az idegen. - -– Engem ne „jó asszony“-ozzon az ur! – csattant föl mrs Hall, vérszemet -kapva. - -– Mondtam már önnek, hogy nem jött még a pénzem… - -– A pénze!… Micsoda pénze? - -– Annyi különben még most is van a zsebemben… - -– A zsebében?… Hisz három napja azt mondta, hogy nincs egy sovereign-ára -ezüst pénze se! - -– De most jobban megnéztem és… - -– Ejha! – kiabáltak közbe a vendégek az ivóban. - -– Jobban megnézte?… És talált is?… – gunyolódott mrs Hall. – Csak azt -szeretném tudni, _hol_ talált pénzt! - -Látszott, hogy ez a kérdés szörnyen bántja az idegent. Mérgesen -dobbantott a lábával és azt kérdezte: - -– Mit akar ezzel mondani? - -– Semmit! felelte mrs Hall. – Csak azt, hogy szeretném tudni, hogy _hol_ -talált pénzt… S mielőtt elfogadnám ezt a pénzt, vagy enni adnék önnek, -tudni akarok egy-két dolgot, amit nem értek, amit senkisem ért s amit -mindenki szeretne érteni… Tudni akarom, mit csinált az én -karos-székemmel; tudni akarom, miért volt üres az ön szobája ma reggel s -hogy jutott ön be abba a szobába a zárt ajtókon át… Mert aki ebbe a -házba jár, annak ott van az ajtó, a kapu, – ön pedig _nem_ azon jött be… -én hát tudni akarom, hogy hol és hogyan jött be. Aztán meg… - -Az idegen hirtelen fölkapta ökölbe szoritott kezét és oly dörgő hangon -kiáltott rá mrs Hallra, hogy ez rögtön elhallgatott: - -– Most már elég! - -Csönd lett. Majd az idegen fogcsikorgatva folytatta: - -– Ön nem tudja, nem érti, hogy ki és mi vagyok én. De majd megmutatom! -Isten szent uccse, megmutatom!… - -Hirtelen az arcába kapott s mikor a kezét visszarántotta, arca közepén -tátongó üresség támadt. - -– Itt van! – kiáltott föl hevesen. - -Egészen oda lépett mrs Hallhoz és a kezébe nyomott valamit; a meghökkent -asszony gépiesen elfogadta, ugy meglepte az idegen arcának hirtelen -elváltozása. De, amikor látta, hogy mi az, nagyot sikoltott, elhajitotta -és ugy visszatántorodott, hogy majd lebukott a lépcsőről… Az orr pedig, -– mert az volt… az idegen orra! – legurult a lépcsőkön, egyenesen be az -ivóba. - -Az idegen most levette pápaszemét s az ivóban levők mind elszörnyedve -hörögtek föl. Majd levette a kalapját is, vad erőszakkal letépte -pofaszakállát és a köteléket is fejéről… A kis társaságot irtózatos -rémület fogta el. - -– Irgalmas Isten! – nyögött valamelyik. - -Mindenki a legszörnyübbre volt elkészülve, hogy ugyanis az idegen arca -gyalázatosan el lesz éktelenitve, csupa sebhely, forradás lesz… de -_semmi_… ah, hogy semmi se legyen ott, ahol a fejének kellene lennie: -azt senki se várta! - -Mrs Hall, aki legközelebb állt az idegenhez, őrülten sikoltozott. A -hamis pofa-szakáll, a fejkötelékek, az álhaj egymás után röpültek le az -ivóba, ahol a vendégek iszonyodva ugráltak félre, nehogy hozzájuk férjen -az a sok pokolbeli tárgy… Egyik a másikat löködte, mindannyi pedig -iszonyodva, elbódulva bámult a lépcső legfelső fokára, ahol dühösen -kiabálva állt az idegen: – lábtól nyakig ember, egész ember, mint ők… de -fej nélkül! - -A falubeliek, meghallván a nagy zajt, lármát a fogadóban, mind oda -tódultak. S ép jókor értek oda, hogy még láthatták, amint mrs Hall -hanyatt-homlok rohan ki a kapun, ott elbukik a küszöbön, egész hosszában -végignyulik a földön, mr Feddy Henfrey keresztül bukik rajta és betöri -az orrát… aztán a többiek is mind lélekszakadva menekülnek: a bent -rekedt Millie pedig ugy bőg és sivalkodik, mintha nyuznák. - -– Mi az?… Mi történt?… kérdezték lihegve az ujjon jöttek. - -S az ott lévők rögtön elbeszélték a szörnyü esetet, – egyszer, kétszer, -tizszer, – mert a kiváncsiak egyre jöttek, s mindegyik elejétől akarta -hallani a rémes történetet. Negyven, ötven, száz ember csődült össze a -fogadó előtt pár perc alatt, s mindnyája egyszerre beszélt, ugy, hogy -valóságos bábeli zürzavar támadt. Vagy tizen támogatták, ápolgatták mrs -Hallt, aki még egyre ájuldozott, a többiek pedig össze-vissza fecsegtek -és kölcsönösen izgatták egymást. - -… A bekötözött fejü ember?… Ej, hisz nincs is feje?… Micsoda?… Nincs -feje?… Nincs is; letépte az orrát, a kötelékeit, a szakállát, a haját!… -Az nem lehet!… ki látott fejetlen embert?… Csalás… hazugság!… Én -láttam!… Én is! Én is!… Gazember, aki nem hiszi!… Te vagy a gazember!… - -És talán össze is verekedtek volna, ha az izgatottság tetőpontján ki nem -rohan a házból Millie, az örökké álmos cseléd. - -– Jézus-Mária! – sivalkodott a halálra ijedt leány, – segitség!… - -– Mi az?… Mi az? – tolongott a tömeg. - -És Millie, reszketve, mint a nyárfalevél, elmondta, hogy a „fejetlen -ember“ rátört a konyhában és enni kért tőle. - -– Én ugy megijedtem, hogy szólni se tudtam, – folytatta a leány, – ő meg -azt hitte, hogy nem akarok neki szót fogadni és fölkapta a konyhakést… - -– Irgalmas Isten! – sipitoztak az asszonyok. – Hát aztán? - -– Erre én kétségbeesetten sikoltozni kezdtem, de ő rám se hederitett… -Meglátta a kenyeret az asztalon, levágta felét, aztán benézett a -szekrénybe, talált egy darab sajtot, azt kivette és fölment a szobájába… - -– Hát a kés?… hát a kés? – kérdezték a férfiak izgatottan. - -– Azt is fölvitte… Én meg kiszaladtam… - -E pillanatban hátul, a tömeg mögött hangosan kiabáltak: - -– Helyet!… helyet!… - -Három ember közeledett: három elszánt férfi, akik előtt a kis tömeg -tisztelettel nyitott utat. Az első mr Hall volt vörösen, mint a rák; a -második mr Bobby Jaffers, a városi pandur, aki komoly méltósággal jött -mr Hall mögött; a harmadik mr Wadgers, a kovács, szintén harcias -hangulatban. Egyenesen a fogadónak tartottak – s kezükben volt az -elfogatási parancs is. - -A nép tolongó gyürübe szorult a három elszánt férfi körül és az uj -részletek felől tudakozódott. - -– Akár van feje, akár nincs, – mondta mr Jaffers, – azért jöttem, hogy -letartóztassam, és le is tartóztatom. - -Mrs Hall méltóságosan ment elől egész a lépcsőig; ott megállt, elül -bocsájtotta a pandurt, s mikor fölértek az emeletre, az idegen szobája -elé, igy szólt: - -– Pandur! Teljesitse kötelességét. - -Mr Jaffers habozás nélkül belépett a szobába, mrs Hall mindjárt mögötte -ment, s leghátul kullogott Wadgers. A szobában sötét volt; a -félhomályban is jól látták azonban a fejetlen alakot, akinek kezében egy -fél cipó, a másikban meg egy nagy darab sajt volt. - -– Ez az! – mondta mrs Hall, rámutatva. - -– Mi az ördögöt akarnak itt? – rivallt rájuk az idegen hangja, a kabátja -gallérja fölött. - -– Ön rossz kvártélyos, uram, – felelte mr Jaffers. – De akár van feje, -akár nincs, az elfogatási parancs a személyéről szól… a kötelesség pedig -kötelesség… - -– Hozzám ne nyuljon! – kiáltott föl az idegen visszalépve. - -Eldobta a kenyeret és a sajtot s az asztal felé ugrott, de mr Hall -akkorra már elkapta a konyhakést az asztalról. Az idegen hirtelen -lehuzta keztyüjét és Jaffers arcába vágta; de a pandur sem volt rest; -rárohant, szerencsésen megkapta az idegen kezetlen csuklóját s egyuttal -a torkát is. De a következő pillanatban az idegen ugy fültövön csapta a -másik kezével, hogy fájdalmasan fölorditott. - -Hall most átadta a kést Wadgersnek, aki óvatosan meghuzódott az ajtó -közelében, ő maga pedig közelebb ment a küzködőkhöz, akik birkózva -dulakodtak a szoba közepén… Egy szék az utjokba került, Jaffers -megbotlott benne, mind a ketten elbuktak, – de a pandur került alul. - -– Fogd meg a lábát! – hörögte Jaffers fogcsikorgatva. - -Mr Hall szót akart fogadni, de olyan hatalmas rugást kapott a vékonyába, -hogy néhány másodpercre a lélekzete is elállt; mr Wadgers pedig látván, -hogy Jaffers alul van s az idegen ugyancsak gyomrozza, kifelé kezdett -hátrálni az ajtón és beleütődött mr Huxterbe és Sidderbridge fuvarosba, -aki lélekszakadva rohant föl a dulakodás zajára, hogy támogassák a -pandurt a törvény végrehajtásában. Ugyan e pillanatban a dulakodók -megrugták az egyik szekrényt, melynek tetejéről három-négy üveg -csörömpölve leesett, összetört s a szoba megtelt maró, pokoli büzzel. - -– Megadom magam! – kiáltott föl az idegen, bár ő volt fölül és Jaffers -alatta vergődött. - -Eleresztette a pandurt lihegve fölállt… megdöbbentő volt rá nézni, se -feje, se kezei nem voltak, mert a dulakodásban a balkeztyüjét is -elvesztette. - -– Hiába minden! – nyögte nagyot sóhajtva és fáradtan leült. - -Furcsa, szinte ijesztő volt hallani a hangját, mely begombolt kabátja -fölött a semmiből hangzott! De Jaffers nem sokat törődött ezzel, őt a -kötelesség hajtotta. Föltápászkodott hát s előszedte zsebéből a -vaspereceket, hogy majd ráteszi az idegen csuklóira. De aztán álmélkodva -hökkent vissza. - -– Az angyalát! – mondta a fejét vakargatva. – Ugy látom, hogy meg se -vasalhatom. - -Az idegen mellénye, valami láthatatlan, csodás módon hirtelen -fölgombolódott. Majd azt mondván, hogy a bokája fáj, lehajolt kissé… Mr -Huxter, aki épen mellette állt, ijedten ugrott vissza. - -– Hisz ez nem is ember! – kiáltott föl hirtelen. – A gallérján át -belátni a ruhájába… nincs benne semmi! Üres a kabátja, üres az inge… -Nézzétek: beledugom a kezemet… - -Kinyujtotta karját, hogy majd lenyul az üres ruhába, mely olyan volt, -mint a zsák és szája a kabát nyaka volt… de a keze valami szilárd -tárgyat ért s ugyanakkor az idegen hangja dühösen rárivalt: - -– Mit hadonász itt a szemem körül?… Talán csak nem akarja kiszurni, -ostoba? - -– Én nem láttam semmit, – dadogta Huxter. - -– Ha nem is lát, azért itt vagyok, – magyarázta az idegen mérgesen. – -Van fejem, kezem, lábam, de láthatatlan vagyok. Átkozott baj, de nem -tehetek róla… S ha igy van is, ez még nem ok rá, hogy minden buta -paraszt nekem essék! - -Most már minden ruhája ki volt gombolva, s amint két karját -kiterjesztette, ugy látszott, hogy a kabát, a mellény, az ing csak ugy -magától lóg, libeg a levegőben. - -Ekkor már többen jöttek a szobába alulról, ugy hogy a kis ebédlő majdnem -zsufolásig megtelt. - -– Láthatatlan? – dünnyögte mr Huxter, a fejét csóválva. – Ugyan ki az -ördög hallott már ilyet? - -– Lehet, hogy furcsa, szokatlan az eset, – felelte az idegen, – de azért -még nem bün. És szeretném tudni, miért ütnek rajtam ily durván… - -– Oh, az megint más! – szólt közbe Jaffers. – Én nem törődöm azzal, hogy -láthatatlan-e az ur vagy sem; nekem kiadták az elfogatási parancsot ön -ellen; én tehát csak a kötelességemet teljesitem. Én nem a -láthatatlanságot nyomozom, hanem egy lopást… Valaki betört a tiszteletes -ur házába és meglopta őt… - -– Hát aztán? - -– Nos, aztán a körülmények mind azt mutatják, hogy… - -– Ostobaság!… hazugság!… csattant föl a láthatatlan ember. - -– Reméljük, uram, hogy ön ártatlan. De nekem teljesitenem kell, amit rám -biztak… - -– Jól van, – felelte az idegen. – Nem állok ellent… nem! Megyek önnel… -de nem hagyom magamat megvasaltatni. - -– Ez a szabály, az előirás, – mondta Jaffers. - -– Nem hagyom magam! - -– Bocsánat uram… - -Az idegen most hirtelen lerugta cipőit, lerántotta a nadrágját, -harisnyáit, gyorsan az asztal alá dobott mindent és fölugrott. Mind ez -egy szempillantásban történt s mire az ott lévők észrevették, már kezdte -levetni a kabátját és mellényét is. - -– Hé, csak lassan! rivallt rá Jaffers, aki egyszeriben megsejtette, hogy -mi fog történni. - -Odaugrott az idegenhez és megragadta a gallérját: de a kabát a kezében -maradt… a láthatatlan ember gyorsan kibujt belőle. - -– Fogjátok meg! – kiabált Jaffers hangosan. – Ha leveti a ruháit, akkor -vége… - -– Meg kell fogni! – kiabáltak valamennyien s mind neki estek az ingnek, -amely már csak egyedül volt látható az idegenből. - -Az ingujj hatalmas ütést mért mr Hall orrára, ugy hogy a derék ember -nekitántorodott az öreg Toothsomenak, a harangozónak, ez pedig levert a -lábáról másik két parasztot. Az ing most fölemelkedett és ugy táncolt, -libegett a levegőben, mint akkor szokott, ha az ember épen a fejét huzza -ki belőle… Jaffers hirtelen megkapta és nagyot rántott rajta, de ezzel -csak az idegennek segitett, aki most egészen kibujt az ingéből. -Egyidejüleg valaki ugy szájon vágta, hogy egyszerre kibugygyant ajkain a -vér s ugyanakkor Teddy Henfrey is kapott egy ökölcsapást a feje bubjára, -amitől szédülve tántorodott meg… - -– Vigyázz! – kiabálta mindenki, találomra öklözve a semmit és viaskodva -a levegővel. - -– Fogjátok meg!… Be kell zárni az ajtót!… El ne ereszszétek!… Én már -fogom!… Itt van!… Rajta!… Vigyázz!… - -Bábeli zürzavar támadt a szobában. Ugy látszott, hogy mindenki egyszerre -kap egy-egy ütést, ki a fejére, ki a hátára… mig végre Sandy Wadgers, -akit egy hatalmas orrba-ütés egyszerre fölvilágositott a helyzetről, – -hirtelen kinyitotta az ajtót és menekült. - -A többiek rögtön utána tódultak, de a nagy tolongásban megszorultak a -szük ajtóban s a láthatatlan ember egyre ütötte-verte, csépelte őket. Az -unitárius Phippsnek kiverte két fogát, Teddy Henfreynek majd letépte a -balfülét; Jafferst ugy állba ütötte, hogy majd elharapta a nyelvét, -Huxtert hasba vágta, hogy a boldogtalan menten görcsöket kapott… s erre -az egész tömeg halálra rémülten, kiabálva, hanyatt-homlok rohant le a -lépcsőkön. - -De Jaffers ugyanabban a pillanatban, mikor az ütést kapta, érezte, hogy -egy izmos, meztelen mell neki szorul… Bár mit se látott, mégis -megragadta ezt a valamit és irtózatos erőlködéssel birkózott vele. - -– Megfogtam! – hörögte dühösen s mialatt a fogait csikorgatva küzdött, a -nyakán és homlokán kidagadtak az erek… - -Lent, a folyosón, álmélkodva, rémülten nézték az emberek ezt a furcsa -birkózást… Egyszerre aztán Jaffers megbotlott, elesett, legurult a -lépcsőkőn s a lent állók ijedten ugrottak szét. Jaffers fájdalmasan -felkiáltott s ugyanakkor valami láthatatlan erő szétlökdöste, -félretaszigálta a folyosón állókat… - -– Fogjátok meg!… Láthatatlan! – kiabáltak össze-vissza, de senki sem -mert mozdulni. - -Egy paraszt-suhanc, aki a küszöb előtt állt, hirtelen odaszaladt, -beleütődött valamibe, megragadta, de valaki ugy mellbe lökte, hogy -hármat bukfencezve bukott az orrára… Az asszonyok, kint az utcán, -rémülten sivalkodtak, hogy valaki elrohan előttük… egy kutya, mely -ugatva rohant a láthatatlan ember után, hirtelen vonitva repült át a -Huxter kertjének a keritésén, ahova az idegen berugta s ez volt a szökés -utolsó eseménye. - -Egy darabig még ott tomboltak, kiabáltak a fölizgatott emberek… aztán -jött a pánik, a csüggesztő rémület s a tömeg ugy elszoródott a faluban, -mint ahogy az őszi szél szétszórja a lesárgult falevelet… Csak Jaffers -hevert ott ájultan a fogadó folyosóján, arccal a föld felé. - - - - -VIII. FEJEZET. Mr Thomas Marvel kalandja. - -Mr Thomas Marvel széles arcu, nagy szakállu, meglehetősen nekigömbölyödő -uri ember volt, akinek husos, biborcsós orrát és rövid, karika-lábát -nagyon jól ismerték Iping környékén. Elnyütt, behorpadt -cilinder-kalapot, ütött-kopott, foltozott gunyát viselt s a gombok -hiánya, meg itt-ott a feslések, nyilván elárulták, hogy mr Thomas Marvel -agglegény. - -A derék csavargó az országut árokpartján ült, vagy másfél mérföldnyire -Ipingtől. Mivel épen pihent, lehuzta mind a két cipőjét s a lábain csak -folytonossági hiányokban szenvedő harisnyák voltak, melyeknek szellőző -likain két nagy ujja ugy kandikált ki, mint a házőrző eb két fölálló -füle. Félig boszusan, félig megvetően nézte a két cipőt, mert a -duplatalpu, erős lábbeli nagy volt neki: Mr Marvel pedig gyülölte a nagy -lábbelit, mert tapasztalásból tudta, hogy feltöri a lábát. És amint -nézte a két otromba cipőt, boszuságában ugy tetszett neki, hogy soha -életében nem látott ennél utálatosabb emberi „készitményt.“ - -Egyszerre csak megszólalt egy hang a háta mögött. - -– Jó erős cipők! - -– Ajándék-marhának ne nézd a szarvát! – felelte mr Marvel foghegyről, -meg se fordulva. – Én meg azt mondom, hogy ennél utálatosabb cipőt -keresve se lehetne találni a föld kerekségén. - -– Hm! – dünnyögött a hang. - -– Biz’ ugy, uram! – folytatta mr Marvel elkeseredve, – volt ugyan már -rosszabb cipőm is… sőt sokszor nem volt semmilyen se… de ilyen -arcátlanul utálatos lábbelim még soh’se volt. Egy hét óta egyebet se -teszek, mint cipőket kéregetek, amerre csak járok; annyira gyülőlöm -ezeket… de sehol se adnak másikat. Nem mondom, hogy rossz cipők; mert -hát egész jók és erősek is… Hanem az ilyen magamfajta _gentleman_ sokat -jár gyalog s nem minden cipő felel meg neki… S akár hiszi az ur, akár -nem: én bizony egyebet se kaptam ebben az áldott kerületben, mint ezt a -gyalázatos pár cipőt… Nézze meg csak jobban; hát nem undok holmi?… Pedig -a jó lábbeli tömérdek ezen a vidéken. Most nyolc éve is kaptam egy pár -cipőt itten; se az előtt, se azóta nem is volt olyan jó cipőm… De most -nem volt szerencsém… Ezt a csuf párt sózták a nyakamba… - -– Cudar vidék ez! – szólt a hang. – Csupa gazemberek laknak erre. - -– Na, ugy-e? – örült mr Thomas Marvel, hogy egy véleményen vannak. – -Ezek a cipők!… Irgalmas Isten!… Igazi disznóság! - -Lomhán hátra pillantott a bal vála fölött, hogy megnézze és -összehasonlitsa a megszólitó cipőjét a magáéval… de se a cipőket, se a -megszólitót nem látta!… Most a jobb válla fölött nézett hátra: de akkor -se látott semmit és senkit. Csodálkozva tápászkodott föl a földről. - -– Merre van az ur? – kérdezte megfordulva. - -Majd leesett az álla meglepetésében; – akármerre nézett, sehol senkit és -semmit nem látott… csak a szél zizegett, de a sik földön, országuton -egyetlen lélek se járt. - -– Nini!… tán részeg vagyok? – tünődött magában. – Vagy álmot láttam?… és -csak magamban beszélgettem?… Mi az ördög… - -– Ne ijedjen meg! – szólt a hang. - -– Hé, te hasbeszélő bitang! – szitkozódik mr Marvel, maga körül forogva. -– Merre vagy hát?… Velem ugyan ne komázz, mert mindjárt megmutatom, hogy -nem ijedek meg… - -– Ne is ijedjen meg, – ismételte a hang. - -– Majd megijedsz te ostoba gazember! – dühöngött mr Marvel. – Hol vagy -te bitang?… Hadd tapintok a fejed lágyára!… - -Csönd lett. A hang nem felelt. - -– El van az ur… _temetve_? – kérdezte mr Marvel némi szünet után. - -Megint semmi felelet. Mr Thomas Marvel elképedve állt ott, mezitláb és -kissé szorongva. - -– Kakuk… kakuk… kakuk… – hangzott a távoli kis erdőből. - -– Ennek fele sem tréfa, – rezzent össze mr Marvel és megdörzsölte a -homlokát. - -Köröskörül, amerre látott, nem volt egyetlen élő lény sem. A poros -országut s két felől a sekély árok, óriási kigyóként kanyargott északról -délnek s ott sem, a mezőn sem járt senki. Nem volt semmi nesz, csak a -távolból hallatszott az egyhangu kakukkolás. - -– Szentuccse, az ital volt! – dörmögte mr Marvel megnyugodva. – Mit nem -tesz az a kis pálinka!… De tudhattam volna, hogy éhgyomorra megárt. - -– Nem az ital volt, nem! – szólalt most a hang. – Ön épen oly józan, -mint én magam. - -– Mi volt ez? – hökkent meg mr Marvel és ugy elsápadt, mint a fal. – Mi -volt ez?… az ital… a pálinka… - -Szinte nem is hallhatóan suttogta ezt a pár szót és megint forogni -kezdett, révedező szemekkel tekintgetve maga körül. - -– Esküdni mernék rá, – mondta rekedten, – hogy valaki beszélt… - -– Persze, hogy beszélt!… Én voltam az! – szólalt meg ismét a hang. - -– Már megint! – szólt mr Marvel ijedten s hirtelen behunyta szemét… - -Ekkor azonban valaki megragadta a gallérját s ugy megrázta, hogy majd -elbukott. - -– Legyen eszed! – rivalt rá a hang. - -Mr Thomas Marvel végkép oda volt. Egész testében reszketett és elcsukló, -siránkozó hangon jajgatott. - -– Elittam az eszemet!… oh jaj!… elittam az eszemet!… Vagy pedig -kisértetek törtek rám… - -– Se ez, se az! – felelte a hang. – Hallgass ide! - -– Részeg vagyok! – nyögte mr Marvel keservesen; és tántorogva szaladni -akart az elátkozott helyről. - -– Megállj! – rivalt rá a hang. - -És mr Marvelnek ugy tetszett, mintha valaki az ujjával megbökte volna a -mellét. - -– Nos mi az? – kérdezte még jobban megrettenve. - -– Azt hiszed, ugye-e, hogy képzelődöl? – kérdezte a hang. - -– Hát mi egyebet hihetnék? – jajgatott mr Marvel, egyre a szemeit -dörzsölve, hogy nem kápráznak-e? - -– No várj, – mondta a hang – Majd mindjárt meghajigállak kövekkel s -akkor talán elhiszed, hogy nem képzelődöl. - -– De mondja meg legalább, hogy merre van? – könyörgött a szegény -csavargó. - -A hang nem felelt… _Vizz_… süvöltött az első kavics és kis hijja, hogy -el nem találta mr Marvel vállát… _Vizz_!… jött a második is, amely -hirtelen emelkedett föl a földről nagy ivben, sebesen szelte át a -levegőt s ott esett le a csavargó lábainál, aki, mintha megdermedt -volna, mozdulni se birt… _Vizz_!… süvöltött a harmadik kavics, amely -eltalálta mr Marvel fölálló nagy lába-ujját s aztán tovább ugrott az -árokba… - -De már erre mr Thomas Marvel eszére tért. Fölorditott fájdalmában és -őrült futásnak eredt, de még husz lépésnyire se ért, mikor valami -láthatatlan akadályban megbotlott és orra bukott. - -– Nos – szólalt meg a hang közvetlenül mellette, – hát képzelődés -vagyok-e, vagy valóság? - -A csavargó felelet helyett ismét talpra ugrott és futni akart. De, -mintha valaki gáncsot vetett volna neki… megint elbukott. - -– Ha nem ülsz veszteg, – förmedt rá a hang, – fejbe doblak az első -kővel. - -– Könnyen beszél az ur! kesergett a csavargó s amint ült, kezébe fogta a -fájós lábát, de félszemmel egyre azt a követ nézte, mely a levegőben -látszott libegni. - -– Könnyen beszél az ur! – ismételte panaszosan, – de én nem értek semmit -az egészből… A kavicsoknak lábuk kél… A kövek beszélnek… Engem a földhöz -vágnak… Jól van hát: megadom magam és szót fogadok. - -A levegőben libegő kavics lehullott a földre. - -– Pedig egyszerü a dolog, – szólalt meg a hang. – Én láthatatlan ember -vagyok. - -– Hát mondja meg, amit nem értek, – könyörgött mr Marvel, reszkető, -elcsukló hangon. – Hová bujt el?… Hol rejtőzik… Hogy tud beszélni?… Mind -ezt nem értem, de azért megadom magamat… Szót fogadok. - -– Az az egész, hogy láthatatlan vagyok, – felelte a hang. – Meg kell -értened, hogy láthatatlan vagyok: ez az egész. - -– Hisz ezt mindenki láthatja! – nyögte a szerencsétlen csavargó. – Ezért -ugyan sohse legyen az ur olyan türelmetlen és indulatos… De, könyörgöm, -mondja meg mégis: hogy tud igy elbujni? - -– Láthatatlan vagyok. Ez a fődolog. S azt akarom, hogy megértsd végre… - -– De merre van az ur? – vágott közbe mr Marvel. - -– Itt állok az orrod előtt… három lépésnyire tőled. - -– Uram bocsá’!… Ne tegyen lóvá az ur! hisz nem vagyok se vak, se -bolond!… Még utóbb el akarja hitetni velem, hogy egészen olyan, mint a -levegő!… Pedig én nem vagyok afféle irástudatlan csavargó… - -– Pedig én olyan vagyok, mint a levegő!… Egészen átlátszó és te is -keresztül látsz rajtam. - -– Micsoda?… Hát önnek nincsen teste?… Hát a hangja?… - -– Én is éppen olyan ember vagyok, mint te… van testem is… ennem is kell, -innom is kell… ruhára szorulok… Csakhogy láthatatlan vagyok… Érted-e, -láthatatlan vagyok… Ez az egész: láthatatlan!… Ha ezt megérted, akkor -mindennel tisztába vagy. - -– Láthatatlan?… és mégis van teste? - -– Van. - -– Hát adja ide a kezét, – mondta mr Marvel, – ha csakugyan van keze… -Akkor talán még se lesz oly hihetetlen a… - -– Uram Isten! – kiáltott föl hirtelen. – Hogy megijesztett!… Minek ugy -megszoritani a kezemet? - -Érezte, hogy a láthatatlan kéz ujjai erősen megfogják a bal kezét, ő -pedig reszkető jobb kezével végig tapogatta a láthatatlan ember karját, -föl a válláig, aztán izmos mellét, a nyakát és végre szakállas állát… - -– Oda vagyok! – álmélkodott a csavargó szörnyüködve. – Ez a legnagyobb -csoda, amióta világ a világ… Olyan ember, mint én és mégse látszik -belőle semmi… csak… csak… - -Élesebben megnézte a látszólag „üres levegőt“ s aztán habozva kérdezte: - -– Mondja csak, nem sajtot meg kenyeret evett utoljára? - -– De azt, – felelte a hang. – Csakhogy még nem emésztettem meg. - -– Hát ezt látom! – szólt mr Marvel. – Hanem azért szörnyen csodálatos -eset ez! - -– Korántsem oly csodálatos, mint ahogy te hiszed. - -– No, az én eszemnek nagyon is csodálatos, – felelte a csavargó. – De -hogy az ördögbe láthatatlan ön, uram?… Ezt igazán nem értem. - -– Ennek nagyon hosszu a története. Aztán meg… - -– Mondom, igy is, ugy is végkép oda vagyok! – sóhajtott mr Marvel. - -– Most csak ennyit mondok, – folytatta a hang, – segitségre van -szükségem. Ezért jöttem ide. Véletlenül akadtam rád… őrülten, dühösen, -kétségbeesve jártam erre… Embert tudtam volna ölni… És akkor -megláttalak. - -– Irgalmas Isten! – jajdult föl mr Marvel. - -– Ide értem a hátad mögé… megálltam… haboztam… de nem bántottalak… - -Mr Marvel csak a kezeit tördelte, szólni nem tudott… - -– Nem bántottalak, – folytatta a hang, – mert igy szóltam magamhoz: – -„Ez is ép oly kitaszitott ember, mint én vagyok. Ilyenre van szükségem“, -– ezért nem bántottalak s ezért szólitottalak meg. - -– Irgalmas Isten! – jajgatott a szegény csavargó. – De hát miben és -hogyan lehetek én önnek segitségére?… Hisz nem is látom önt! - -– Segiteni fogsz, hogy ruhát, eleséget, tanyát szerezzek… s más egyebet -is, amire szükségem lesz… Ha pedig nem akarnád, – akkor… De nem!… te -okos ember vagy és szót fogadsz… szót _kell_ fogadnod! - -És ismét kegyetlenül megrázta a csavargót. - -– De uram, az Isten szerelmére! – könyörgött szegény mr Marvel, -levegőért kapkodva: – minek bánt engemet?… Lássa, én oly nyomorult, -élhetetlen vagyok!… Ne rázzon tovább!… Aztán ereszszen az utamra… Hisz -alig állok a lábamon!… És mindez oly érthetetlen… Sehol senki, sehol -semmi: – se égen, se földön… És mégis hallom a hangját!… Mintha csak az -égből jönne… És a kövek röpülnek… Érzem az öklét… Isten!… Csodatevő -Isten! - -– Szedd össze magad! – rivalt rá a hang, – mert teljesitened kell, amit -rád bizok és parancsolok. - -Mr Marvel fölfujta a pofáját s a szemei tágra nyiltak. - -– Téged választottalak, – folytatta a hang – s te vagy az egyetlen, -azokon a gazembereken kivül, Ipingben, aki tudja, hogy él a világon „egy -láthatatlan ember“. Te leszel a segitő társam, a cinkosom… Ha segiteni -fogsz, – gazdaggá teszlek… Ugy fogsz élni, mint a kis király… mert a -láthatatlan ember hatalom… szörnyü hatalom… - -Itt megakadt és hirtelen nagyot tüsszentett. - -– De ha megcsalsz, vagy elárulsz, – folytatta fenyegetően – ha nem -teszed meg, amit parancsolok… - -Folytatásképen hevesen megrázta a csavargó vállát, aki fölorditott -rémületében. - -– Nem csalom meg, nem árulom el önt, uram! – szabadkozott mr Marvel és -ijedten hátrált. – Ez eszébe se jusson, uram!… Én tiszta szivemből -engedelmes szolgája leszek önnek s mindent megteszek, amit csak -parancsol… - -– Isten!… Isten!… tette hozzá magában kétségbeesve, – csak most az -egyszer segits meg, én jó Istenem! - - - - -IX. FEJEZET. Mr Marvel ellátogat Ipingbe. - -Mikor a közvetlen rémület első kitörése lecsillapodott, a falubeliek -rögtön kételkedni kezdtek, hogy valóban megtörtént-e mind az, ami oly -roppant rémületbe ejtette őket? Valami ideges szkepszis szállta meg őket -s a lakosság nagyobb fele nem volt hajlandó hinni a láthatatlan ember -meséjében. - -… Mert utóvégre is ki látta őt? - -Azok, akik „látták“ – ha ugyan lehet látni, ami láthatatlan, – oly -kevesen voltak, hogy a tiz ujjukra se jutott elég. S még ezek közül is -eltünt egy-kettő. Mr Wadgers például ugy bezárkózott a kovácsmühelybe, -hogy a szinét se látták egész nap: Jafferst pedig bekötözött fejjel -ápolták a „_Postakocsi_“-hoz cimzett fogadó belső termeiben. - -Szóval, a nevezetes esemény szemtanui nagyon megfogytak s mivel a -falubeliek már régóta vágytak erre a pünkösdi ünnepre, amelyen -ember-emlékezet óta mindig mulatni, szórakozni szoktak, most sem voltak -hajlandók lemondani a majálisról s hogy mi se zavarja meg jó kedvüket, -inkább nem is törődtek a láthatatlan emberrel. - -… Mese!… Képzelődés! – mondogatták még azok is, akik titkon talán -aggódtak. - -És délután már alig volt Ipingben valaki, – kivéve azt a néhányat, aki -testén hordozta a láthatatlan ember kezének bélyegét, – aki beszélt -volna a nevezetes eseményről. Ám ha nem beszéltek róla, a rejtélyes -szorongás bizonyos nemétől mégse szabadulhattak s még kint a réten is, a -hol a majálist tartották, el-elhallgatott néha a zajos vidámság s a -mulatók tétován, aggódva néztek össze. De a gyerekek gondatlan lármája -megint csak feledtette az izgató eseményt s a meglettek is megemberelték -magukat. - -Délután négy óra tájban egy idegen érkezett a faluba. Zömök, kissé -pocakos ember volt s látszott rajta, hogy ugyancsak siethetett, mert a -lélekzete minduntalan el elállt. Bár sietett, ugy rémlett, hogy szeretne -megállni… néha egy percre habozva meg-megállt, de aztán annál gyorsabban -lódult neki… - -Egyenesen befordult a templom mellett és a „_Postakocsi_“ felé tartott. -Az öreg Fletcher is látta… sőt ugy tetszett neki, hogy az idegen, aki -pár lépésnyire ment el mellette, magában beszélget. Mr Huxternek szintén -feltünt ez a körülmény, melynek azonban akkor mindjárt semmi -jelentőséget nem tulajdonitott. - -Végre az idegen megállt a „_Postakocsi_“ előtt s mr Huxter későbbi -állitása szerint szemmel láthatóan tusakodott önmagával, hogy bemenjen-e -vagy se… Végre mégis belépett: s mr Huxter látta, hogy az idegen lopva -oson fölfelé a lépcsőkön, egyenesen az ebédlő felé. De ugyanekkor az -ivóból figyelmeztették az idegent, hogy rossz helyen kereskedik… - -– Az ott külön szoba! – kiáltott rá mr Hall. - -Az idegen összerezzent, megfordult és bement az ivóba. De pár perc mulva -ismét kijött, keze fejével törülgette a száját és mr Huxter, aki egyre -leste, nagyon elégedettnek látszott. Pár percig lopva kémlelődött s -midőn senkit se látott, óvatosan az udvarba osont, a hová az ebédlő -ablaka nyilt. Az udvarban nekidőlt a keritésnek, elővette kis -cseréppipáját, megtömte, – mr Huxter látta, hogy az ujjai remegtek, – -ügyetlenül rágyujtott s aztán, karba tevén két kezét a mellén, látszólag -gondtalanul füstölni kezdett… de közben egyre hiuz szemekkel -vizsgálgatott köröskörül. - -Mr Huxter, a trafikos, jól látta mindezt a boltja ablakából s az idegen -furcsa viselkedése annyira izgatta, hogy a világ minden kincseért le nem -vette volna róla a szemét. - -Egyszerre csak az idegen hirtelen kivette szájából a pipát és zsebre -dugta. Aztán eltünt az udvarban. Ekkor azonban mr Huxter, gyanakodván, -hogy az idegen lopni akar, gyorsan kijött boltjából, megkerülte a házat, -hogy elfogja a tolvajt… Épen jókor ért oda a fogadó hátulsó kapujához: -mr Marvel, – mert ő volt az idegen, – e pillanatban osont ki az utcára; -egyik kezében nagy batyu, a másikban meg három könyv volt, melyeket, -mint később kiderült, a tiszteletes ur cingulusával kötözött össze. - -Mikor az idegen meglátta mr Huxtert, meghökkenve jajdult föl, majd -hirtelen sarkon fordult és lélekszakadva futásnak eredt. - -– Fogjátok meg!… Tolvaj! – kiabált mr Huxter és rögtön üldözni kezdte az -idegent. - -Amit mr Huxter ez után „tapasztalt“, – pár szóval el lehet mondani. -Látta az idegent, amint lóhalálában menekül előtte, látta a -föllobogózott falut s azt a néhány embert, aki a zajra feléje fordult… -Aztán még egyszer elorditotta, ahogy száján kifért: - -– Tolvaj!… Tolvaj!… - -De többre már nem emlékezett. Csak még arra, hogy valami láthatatlan erő -megragadta a nyakát, nagyot rugott rajta hátulról… ami ez után történt, -azt már a falubeliek mondták el… Mr Huxter nagyot bukott hasra, betörte -az orrát: – s többé már semmi sem érdekelte, ami a világon történt… - - - - -X. FEJEZET. A „Postakocsihoz“ cimzett fogadóban. - -Hogy világosan megérthessük, hogyan és mi történt a fogadóban, vissza -kell mennünk odáig, amikor mr Huxter legelőször pillantotta meg mr -Marvelt. - -Ugyanebben a pillanatban mr Cuss és mr Bunting fönt voltak az ebédlőben. -Komolyan tárgyalták a ma reggeli különös eseményt és mr Hall -engedelmével tüzetesen megvizsgálták, átkutatták az idegen minden -holmiját. Jaffers már ugy, ahogy talpra állt és haza is ment, hogy -otthon heverje ki a szörnyü nap gyászos következményeit. - -A láthatatlan ember cók-mókja mind egy rakáson volt, ahogy mrs Hall az -„eset“ után összehordta; a szobát fölsikálták, kiszellőztették, hogy -kimenjen belőle a büz s az asztal mellett, ahol az idegen dolgozni -szokott, ketten ültek: mr Cuss és mr Bunting. - -Mr Cuss lehajolt és turkált a földön, az idegen holmija közt. Egyszerre -csak diadalmasan kapott föl három vastag könyvet, – csupa kézirás volt, -– melyek legfelsején nagy betükkel pompázott ez a cim: – „_Napló_.“ - -– Ott a naplója! – kiáltott föl, az asztalra dobván a könyveket. – Most -hát legalább megtudunk valamit. - -A tiszteletes, két karját az asztalon nyugtatván, kiváncsian nézte a -három könyvet. - -– Ez a naplója! – ismételte mr Cuss és kinyitotta az első kötetet. – Hm… -nincs rajta név… Mi a patvar?… Csupa számok… furcsa jelek… és ábrák… Nem -értem!… - -A tiszteletes fölállt s kiváncsian nézett a könyvbe barátja vállán át. - -Cuss idegesen lapozgatott a könyvben s az arca hirtelen elkomorodott. - -– Csupa szám! – kiáltott föl boszusan. – Nem értek belőle semmit, -Bunting. - -– Azt mondta, hogy ábrák is vannak benne? – kérdezte a tiszteletes. – -Nézzük a képeket: hátha azok megmagyarázzák a szöveget. - -– Nézze meg ön, – felelte mr Cuss. – Csupa szám, meg cirill betü… Azt -hiszem legalább, hogy cirill betü és orosz… Ez meg itt mintha görögül -lenne… Nos, ez az ön dolga… Ön tud görögül… - -– Persze, persze! – mondta a tiszteletes. - -És hirtelen elővette a pápaszemét, melyet nagy buzgalommal kezdett -törülgetni, bár a veriték szinte gyöngyözött a homlokán… Hogy is ne! -mikor a görögöt még az egyetemen elfeledte! - -– Persze, persze! – ismételte motyogva: – ha görögül van, akkor sebaj: -majd kibetüzöm valahogy. - -– Nos, üljön ide és olvassa… - -– Előbb csak ugy általánosságban szeretném átlapozni, – felelte a -tiszteletes, egyre törülgetve a pápaszemét. – Tudniillik, ha átlapozzuk, -mindjárt tudhatjuk, hogy körülbelül mi van benne: aztán pedig -részletesen is elolvashatjuk. - -Köhécselt, föltette a pápaszemét, igazgatta az orrán, megint köhécselt -és titokban azt óhajtotta, bár jönne valaki, aki megzavarná őket, hogy -ne kelljen szégyent vallania a görög tudományával… Majd elvette a -könyvet Cuss kezéből és hanyagul lapozni kezdett benne… - -Ekkor azonban különös dolog történt. Az ajtó hirtelen, kopogtatás nélkül -kinyilt és sarkig kitárult. - -A két férfiu hevesen összerezzent, körülnézett, de csakhamar -megnyugodott, egy pufók képü, tömzsi ember állt a küszöbön: – mr Marvel -volt. - -– Ez az ivó? – kérdezte halkan, rekedten. - -– Nem! – felelte a két ember egyszerre. - -– A lépcső alján, barátom, – folytatta mr Bunting. - -– És csukja be az ajtót! – tette hozzá mr Cuss boszusan. - -– Jól van, – hangzott a felelet; de mintha egész más, ércesebb hang lett -volna, mint ahogyan az idegen először megszólalt. - -– Bocsánatot kérek, – folytatta a tolakodó, az előbbi halk rekedt -hangon. - -Majd ismét az érces hang szólalt meg: - -– Jobbra át… indulj! – mire az idegen eltünt és becsukta az ajtót maga -után. - -– Katonaviselt ember, – mondta mr Bunting. – Jó kedvü fickók ezek az -obsitosok!… Jobbra át: indulj!… Annyi, hogy eltévesztette az ajtót s -megy a dolgára. - -– Hanem az bizonyos, hogy megijesztett! – felelte mr Cuss. – Ma különben -egész nap ideges vagyok… Szinte leestem a székről, mikor az ajtó oly -hirtelen kinyilt. - -Mr Bunting elnézően elmosolyodott… pedig ő is majdnem lefordult a -székről. Most azonban ismét a könyv fölé hajolt és sóhajtva, megadással -mondta: - -– Nézzük hát… mi van benne. - -– Várjon csak! – szólt Cuss s fölkelve, bezárta az ajtót. – Azt hiszem, -most már nem zavar senki. - -E pillanatban mintha szuszogott volna mellette valaki, de mr Cuss ügyet -se vetett rá. - -– Egy dolog bizonyos, – mondta mr Bunting, közelebb huzva székét az -asztalhoz; – hogy nagyon furcsa dolgok történtek Ipingben az utolsó -napokban… nagyon furcsa dolgok. Én azonban mégsem hiszem el annak a -láthatatlan embernek a meséjét… - -– Persze, persze, mese az egész! – hagyta helyben mr Cuss. – Ugyan már -miféle józan ember hihetné el az aféle őrültséget?… Ámbár bizonyos, -hogy… bizonyos… hogy… - -– Nos mi bizonyos? - -– Bizonyos, – folytatta mr Cuss, – hogy láttam a ruháját, amely -egyenesen állt és nem volt benne semmi… Mikor a széken ült és lehajolt, -beláttam a nyakán: s a kabátja üres volt… - -– De jól látta? – kételkedett a tiszteletes – Nem képzelődés volt?… -Hátha csalódott?… Például, valami tükör lehetett ottan… olyasmi, a hogy -a cirkuszi bódékban is tányéron látjuk a beszélő emberfejet, a testét -pedig nem láthatjuk, mert tükrökkel födik el… - -– Az igaz! – bólingatott mr Cuss. - -– Aztán meg az ezermestereknek is annyi fogásuk van! – magyarázta a -tiszteletes. – Lássa, némelyik levágja a tulajdon fejét, ott a szemünk -láttára, hogy még a vére is csurog!… - -– Ez is igaz! – hagyta helyben mr Cuss – s nem is vitatkozom önnel; bár, -ismétlem, nagyon furcsa a dolog… Hanem most itt vannak ezek a könyvek… -Hátha meg tudunk belőlük valamit?… Például: nézze csak… ez itt, ugy -látom, görög irás… Próbálja olvasni. - -Odabökött ujjával a könyv lapjára, mire mr Bunting zavartan köhécselt, -igazgatta a pápaszemét és látszólag belemerült az olvasásba… Pedig -tutajdonképen átkozta a sorsot, mely ebbe a csávába hozta… A faluban -mindenki azt hitte róla, hogy kitünően tud zsidóul és görögül, pedig már -a betük alakját is elfeledte ama harminc év alatt, mióta a -szemináriumból kikerült… Már most mit tegyen? Bevallja-e tudatlanságát, -vagy hazudozzék, hogy ezt és azt olvasta a könyvben?… - -Mig ezen tünődött, egyszerre csak erős szoritást érzett a nyakán… Föl -akarta emelni a fejét, de a szoritás még erősebb lett, ugy, hogy meg se -mozdithatá a nyakát… mintha izmos, vasmarok fogta volna meg és szoritaná -le az állát az asztalra… - -– Meg ne moccanjatok, bitangok! – suttogta valaki, – mert mindjárt -összetöröm a fejeteket! - -A tiszteletes oldalt pillantott mr Cussre, aki mellette ült s akinek a -feje szintén le volt nyomva az asztalra, mintha oda szögezték volna… s a -mr Cuss arca eltorzult az iszonyatos rémülettől. - -– Sajnálom, hogy durván kell bánnom önökkel, – folytatta a hang, – de -kénytelen vagyok vele. - -A két boldogtalan mukkanni sem mert. - -– Micsoda gazság az, – szólt a hang ismét, – hogy a más naplójában -mernek olvasgatni?… - -A két koponya kopogva verődött az asztalhoz s a két halálra ijedt férfi -nyögve jajdult föl. - -– Micsoda gazság az, – ismételte a hang, – hogy be mernek törni egy -szerencsétlen ember szobájába?… - -A két koponya megint kopogva verődött az asztalhoz s az előbbi, -fájdalmas nyögés ismét hallható lett. - -– Zsiványok!… bitangok! – folytatta a hang, – hová tettétek a ruháimat? - -A két összevert fejü ember mozdulni, szólni se mert, a hang pedig -fenyegetően suttogott tovább. - -– Hallgassatok ide!… Az ablak be van csukva, az ajtóról pedig lehuztam a -kulcsot. Én erős ember vagyok s aztán itt van a piszkavas is… -kétségtelen, hogy nyugodtan és kényelmesen megölhetnélek mindkettőtöket -s aztán szép csöndesen odább állhatnék: – értitek-e? - -Halk nyögés felelt erre a szép biztatásra. - -– Látjátok? – folytatta a hang diadalmasan. – Nos, megigéritek-e, hogy -ha eleresztlek benneteket, semmi ostobaságot nem követtek el s mindenben -szót fogadtok nekem? - -A tiszteletes meg a felcser összenéztek s beleegyezően kacsintottak -egymásra, mert a fejüket meg se birták mozditani. - -– Megigérjük, – mondta mr Bunting. - -– Megigérjük, – ismételte mr Cuss is. - -A láthatatlan kéz rögtön elbocsátotta őket s a felcser is, a tiszteletes -is fölegyenesedtek. Mindkettőnek lángvörös volt az arca s mindegyik -kényelmetlenül csóválta a fejét. - -– Nyugodtan üljetek a széken! – intette őket a láthatatlan ember. – -Nézzétek: itt van a piszkavas a kezemben! - -S a piszkavas csakugyan ott volt – a levegőben és fenyegetően suhogott, -illetőleg táncolt… - -– Mikor bejöttem a szobába, – folytatta a láthatatlan ember s a -piszkavassal ott hadonászott a két ember orra alatt, – azt hittem, hogy -senki se lesz itt. S azt is reméltem, hogy könyveimmel együtt megtalálom -a ruháimat is… Hol a ruhám?… Nem! meg ne moccanjatok! Ugy is látom, hogy -már nincs itt… Nekem pedig ruha kell… mert ha a láthatatlan ember bátran -szaladozhatik ruha nélkül is; az éjszakák hüvösek s én nem akarok -dideregni… Nekem ruha kell: értitek?… Ruha és minden más egyéb is… Meg -ez a három könyv, amelyhez semmi közötök. - - - - -XI. FEJEZET. A láthatatlan ember felbőszül. - -Mialatt ezek a dolgok az ebédlőben történtek s mialatt mr Huxter -gyanakodva leste mr Marvelt, aki látszólag egykedvüen pipázott az -udvaron, neki támaszkodva a keritésnek, – addig mr Hall és mr Teddy -Henfrey élénken beszélgettek a lépcsőházban az ipingi nevezetes -eseményről. - -Egyszerre csak nagy zuhanás hallatszott fölülről, mintha valaki neki -esett volna az ebédlő ajtajának, aztán hangos jajkiáltás, amire… mély -csönd következett. - -– Hahó, mi az? – kiáltott föl Teddy Henfrey. - -– Hahó, mi az? – kiabáltak az ivóból is. - -Mr Hallnak nem tetszett ez a dolog. - -– Valami nincs rendben odafönt, – mondta a fejét csóválva. - -És rögtön, elszántan fölment a lépcsőkön. Vele ment mr Teddy Henfrey is -s amint fölértek az ebédlő ajtaja elé, mind a ketten megálltak. Habozva, -hallgatózva álltak ott pár pillanatig, majd mr Hall sugva mondta: - -– Itt történik valami… - -Teddy Henfrey bólintott és gyanusan szimatolt a levegőben. A szobából -átható büz szivárgott ki és elfojtott, heves párbeszéd töredékes -foszlányai hallatszottak belülről. - -– Nincs baj odabent? – kiáltott mr Hall hangosan, bezörgetve az ajtón… -majd ismét elülről kezdődött a halk suttogás s egyszerre csak hangosan -fölkiáltott valaki: - -– Nem! az Isten szerelmére, nem!… - -Aztán hallani lehetett, amint egy szék nagy zajjal földül, mire heves, -rövid dulakodás támadt… és ismét temetői csönd. - -– Mi az ördögöt csinálhatnak odabent? – kiáltott be mr Hall ismét és -megdöngette az ajtót. - -A tiszteletes felelt, de a hangja csodálatos módon el-elcsuklott: - -– Nincs… se-emmi baj… ké-érem… ne-e… Zava-arjon!… - -– Ez furcsa! – szólt mr Teddy Henfrey. - -– Ez furcsa! – ismetelte mr Hall is. - -– Azt mondta: ne zavarjuk. - -– Én is hallottam… - -– Most meg tüsszentett valaki! – mondta Teddy, a fejét csóválva. - -Izgatottan hallgatóztak tovább. Bent ismét elülről kezdődött a halk, -elfojtott, heves beszélgetés, mely lassan civakodássá fajult. - -– Nem tehetem! – hallatszott a mr Bunting ingerült szava, – nem tehetem, -uram!… Nem akarom! - -– Mit beszél? – kérdezte Teddy. - -– Azt mondja, hogy: „Nem akarom“! – sugta mr Hall. – Talán csak nem -nekünk mondta? - -– Szerencsétlen – szólt mr Bunting ismét. - -– Szerencsétlen! – ismételte Teddy. – Most azt mondta, hogy: -szerencsétlen!… Ezt igen jól hallottam. - -Ugyanekkor fönt az ebédlőben mintha ismét dulakodtak volna… aztán az -ablak hangosan becsapódott. - -Hall, Henfrey s valamennyien, akik az ivóban voltak, rögtön kirohantak -az utcára… Még látták, hogy a sarkon épen akkor fordult az a különös -idegen, aki kevéssel előbb jött be a fogadóba – és mr Huxter ugyanakkor -nagyot karikázik és orrára bukik… az utca népe pedig mindenfelől -összeszalad. - -Mr Huxter ugy hevert a földön, mint a taglóval leütött szarvasmarha: se -élt, se halt. Teddy Henfrey ott maradt mellette, mr Hall és két -parasztlegény azonban kiabálva szaladtak s végig az utcán, üldözvén a -tolvajt. A templomhoz érve még látták, hogy mr Marvel, aki hihetetlen -gyorsasággal vágtatott, nekivág az országutnak… - -Mind a hárman azt hitték, hogy a menekülő nem más, mint a láthatatlan -ember, aki most hirtelen láthatóvá lett: – utána eredtek hát, hogy -elfogják. - -De mr Hall alig szaladt száz lépést, hirtelen fölorditott és bukdácsolva -esett neki az egyik parasztlegénynek, aki mellette szaladt s végig -hasalván a földön, ezt is magával rántotta. Később azt mondta, hogy -fölrugták. A második paraszt, azt vélvén, hogy mr Hall csak véletlenül -esett el, tovább futott, de valaki ugy oldalba vágta, hogy menten -összerogyott és elállt a szava. Az első paraszt pedig, mihelyt -föltápászkodott mr Hall alól, olyan ökölcsapást kapott a tarkójára, hogy -szédelegve kapkodott levegő után, mint az őszi légy. - -E pillanatban a rétről szaladt arra néhány ember, hogy megnézze, mi -történik. Az első, egy hatalmas timár-legény, aki hires volt a nagy -erejéről, ugy bukott el, mint akinek gyors futtában hirtelen gáncsot -vetnek; bátyja, aki utána jött, megbotlott benne s majd kitörte a nyakát -estében. A mögöttük rohanó bérest ugy fejbe csapta valaki, hogy -sikoltani se tudott; aztán még két ember vágódott el, – az egyik, mert -mellbe lökték, a másik, mert hátba vágták… s az utánuk tódulók -káromkodva bukdácsoltak az elesettek közt; – kit nyakszirten ütöttek, -kit kupába vágtak, kit pedig gáncscsal, hirtelen lökéssel vágtak -földhöz. - -Ugyanakkor, mikor Hall és Henfrey meg a többi ivóbeli vendégek -kirohantak azt utcára, mrs Hall, akit sok évi tapasztalatai -megtanitották arra, hogy nem jó ilyesmibe avatkozni, visszament az -ivóba. De majdnem egyidejüleg kinyilt az ebédlő ajtaja, amelyen mr Cuss -rohant ki, rá se nézve a fogadósnéra, lélekszakadva szalad az utcára, – -kiabálva, ahogy a száján kifért: - -– Fogjátok meg!… Ne engedjétek, hogy eldobja a batyut!… Amig nála van a -batyu, addig láthatjátok!… Utána!… - -Ő ugyanis nem tudott mr Marvelről, sem arról, hogy a láthatatlan ember -az ablakon át kiadogatta a batyut s a könyveket mr Marvelnek. Mr Cuss -arca csak ugy lángolt a haragtól és az elkeseredéstől; de ruházata -fogyatékos volt: – csak az alsó fehérnemüje volt meg, ami ugyan megjárta -kényelmi szempontból juniusban, de tisztességes viseletnek épen nem volt -mondható. - -– Fogjátok meg! – orditott lihegve. – Ellopta a nadrágomat!… meg a -tiszteletes ruháját is… - -Alighogy elnyargalt mr Huxter mellett, – aki még mindig földön hevert, s -Teddy alig birta fölmosni, – ő is elbukott, még pedig ugy, hogy hármat -is hentergett a földön… egyuttal pedig valaki kegyetlenül rátaposott a -kezére. Mr Cuss fölorditott fájdalmában, nagy keservesen -föltápászkodott, de megint leütötték a derekát, ugy, hogy csak -négykézláb tudott odább vánszorogni: ekkor meg valaki hátulról fölrugta… - -A szerencsétlen ember sántitva kelt föl, de kis hijja, hogy ismét fel -nem lökték, el nem gázolták: a rétről mind őrülten menekültek az emberek -a faluba, s amint mr Cuss, mint a sereghajtó, leghátul baktatott, -egyszerre megint fültövön csapták hátulról, amitől ismét orrára bukott… -Erre kétségbeesve fölorditott, összeszedve minden erejét, s mintha -egyszerre meggyógyult volna: vadul vágtatott vissza a fogadóba. - -Mögötte, amint épen beugrott a fogadó kapuján, a nagy kiabálás közt -éles, dühös fájdalom-orditást hallott, mely hangos csattanásra -következett, mint mikor valakit hatalmasan arcul ütnek… Megismerte, hogy -a hang a láthatatlan ember hangja volt: – a dulakodásban valaki -bizonyára véletlenül eltalálta… - -A következő pillanatban mr Cuss már odafönt volt az ebédlőben, ahonnan -mr Bunting ki se mert mozdulni. - -– Jön vissza, Bunting! – kiáltotta lihegve. – Meneküljön! - -Mr Bunting az ablaknál állt és szégyenlősen takarózott a szőnyegbe mit a -földről vett föl meg egy nagy ujságpapirosba. - -– Ki jön? – kérdezte ugy megrezzenve, hogy majd lebukott róla a szőnyeg. - -– A láthatatlan ember! – felelte mr Cuss, és az ablakhoz szaladt. – -Legjobb lesz, ha eltisztulunk innen… Az az ember megőrült!… öl, gyilkol -mindenkit, akit előtalál. - -Evvel sarkon fordult és kirohant a szobából. - -– Irgalmas Isten! – jajdult föl mr Bunting kétségbeesve. - -Pár pillanatig habozott, hogy mit tegyen. Röstelte, hogy igy, -félmeztelenül mutogassa magát a falubeliek előtt… de ekkor a dulakodás -zaja már a fogadó kapujához ért… a tömeg hanyatt-homlok rohant be a -házba. Most már mr Bunting se habozott többé: kinyitotta az ebédlő -ablakát, összehuzta magán a szőnyeget, kiugrott s aztán lélekszakadva -rohant haza a főutcán, ország-világ csudájára és álmélkodására. - -* * * - -E pillanattól kezdve lehetetlen részletesen elmondani, hogy mi történt -Ipingben. Lehet, hogy a láthatatlan embernek nem volt egyéb szándéka, -mint az, hogy födözze mr Marvel menekülését, aki a lopott ruhát és a -könyveket vitte. De úgy látszik, hogy gonosz természete elragadta és -boszura ösztönözte az ipingiek ellen, akik annyi keserüséget okoztak -neki: – s ezért üldözte, ütötte-verte, csépelte őket. - -A falu főutcája tele volt rohanó, menekülő alakokkal, akik a szó szoros -értelmében dulakodtak, hogy a házakba bejuthassanak. Betörtek a trafikos -boltjába, bedöntötték az öreg Fletcher kapuját… aztán mindenfelől -csapkodták az ajtókat, ablakokat és bezártak mindent… az egész falu -mintha kihalt volna: – csak itt-ott, a betett fatáblák mögül, -leselkedett egy-egy ember az ablakon át, hogy csöndes-e minden az utcán? - -A láthatatlan ember avval mulatott egy darabig, hogy a „_Postakocsi_“ -valamennyi ablakát betörte, aztán levett egy utcai lámpást és bedobta a -mr Grogram szalonjába. Bizonyára ő vágta el a telegráfdrótokat is az -adderdeani országuton, a Higgins majorja mögött… Ez volt utolsó gaztette -Ipingben: – ettől kezdve senki sem látta ott többé, ami már azért is -könnyü volt, mert egyáltalában láthatatlan volt. - -De azért jó két óra elmult, mielőtt bárki is ki mert volna jönni. - - - - -XII. FEJEZET. Mr Marvel megkisérti a lázongást. - -Mikor már alkonyodni kezdett és Iping halálra rémült lakossága -lassan-lassan ismét előbujt, a bramblehursti országuton egy alacsony, -pocakos ember baktatott a fák alatt. Hóna alatt három nagy könyvet -cipelt, amelyek össze voltak kötve, a másik kezében pedig nagy, kék -abroszba kötött batyut vitt. Neki vörösödött arca levert, fáradt volt, ő -maga pedig kimerültnek, látszott bár azért nagyon igyekezett… mintha -valami láthatatlan kéz egyre lökdöste volna. - -– Ha még egyszer megpróbálod, – szólt mellette egy hang fenyegetően, – -ha még egyszer megpróbálod a szökést… jaj neked. - -– Irgalmas Isten, – nyöszörgött mr Marvel, – eszembe se jutott! - -– Becsületemre mondom, hogy megöllek; – folytatta a hang. - -– Én nem probáltam meg a szökést, – mentegetőzőtt mr Marvel, csaknem -sirva. – Esküszöm, hogy nem próbáltam meg… Eszembe se jutott! Mit tudom -én, hogy arra a keresztutra nem szabad menni!… Egyszerre csak azt -éreztem, hogy leütötték a derekamat… - -– Még a fejedet is betöröm! – fenyegetőzőtt a hang. - -Mr Marvel menten elhallgatott és behuzta a nyakát; végkép oda volt; -ránézni az arcára annyi volt, mint szemtől-szembe látni a kétségbeesés -megtestesülését. - -– Ugy is elég bajom van ezekkel a gazemberekkel! – csikorgatta fogait a -hang. – Most már mindenki tudja, hogy láthatatlan vagyok: s még te is -meg akarnál szökni a könyveimmel?… De jaj neked!… Csak azt tudnám, hogy -mit tegyek? mihez fogjak?… - -– Bár _én_ tudnám! – sóhajtott mr Marvel magában. - -– Most már mindegy!… Holnap bent lesz az ujságokban!… Mindenki engem fog -hajszolni… Az egész világ tudni fogja a titkomat… Mindenki óvatos lesz -és vigyázni fog… - -A hang irtózatos káromkodásra fakadt s aztán hirtelen elhallgatott. Mr -Marvel arcán a kétségbeesés kifejezése még sötétebb lett; a szegény -ember járása meglassusodott. - -– Siess! – rivalt rá a hang durván. - -Mr Marvel megrezzenve ugrott előre s kis hijja, hogy el nem ejtette a -batyut, meg a könyveket. - -– Vigyáz a könyveimre, ostoba! – kiáltott rá a hang, és mr Marvel -feljajdult, mert hátba ütötték. - -– Uram segits, – fohászkodott a szegény csavargó. - -– Annyi bizonyos, – folytatta a hang, – hogy hitvány, nyomorult féreg -vagy… Nyomorult féreg vagy, de szükségem van rád. - -– Ugy van, nyomorult vagyok! – nyögte mr Marvel elkeseredve. - -– Az vagy, – hagyta helyben a hang. - -– Oly nyomorult, hogy hitványabbat keresve se találhatott volna… - -A hang nem felelt. Mr Marvel várt egy kicsit, aztán csüggedten -folytatta: - -– Én nem vagyok erős… - -Néma csönd. - -– Én nagyon gyönge vagyok… - -– Igazán? – kérdezte a hang gunyosan. - -– És gyáva is vagyok… Ezt a kis dolgot, például, jól elvégeztem nagyon… -de el is véthettem volna… Oh, Istenem!… Bizony, bizony kis hijja, hogy -el nem hibáztam! - -– Hát aztán? - -– Nincs erőm, se bátorságom arra, amit ön kiván tőlem… - -– Semmit se félj, én majd ösztönözlek. - -– Oh, ne tegye, kérem… Legjobb, ha elereszt… Én nem árulom el az ön -terveit, szándékait… És ha rám bizza, lehet, hogy nem birom -végrehajtani… még utóbb elhibáznám. - -– Még csak az kellene! – fenyegetőzött a hang. - -– Bár meghalnék! – jajdult föl mr Marvel elkeseredve. - -A hang nem felelt. Mr Marvel pedig esdekelve folytatta: - -– Lássa, könyörgöm, nem is igazság, hogy igy bánik velem… Nekem -tökéletes igazságom van… ha egyszer nincs kedvem… - -– Rajta siess! – rivalt rá a hang durván. - -Mr Marvel meggyorsitotta lépteit s egy darabig némán baktatott az uton. -De nem sokáig állta szótlanul. - -– Ez borzasztó állapot! – kesergett fájdalmasan. - -A hang nem is hederitett rá. A csavargó ismét várt egy darabig, majd -ismét elkeseredve szólalt meg: - -– Mi hasznom is van az egész életből?… Inkább haljak meg legott, mint -sem… - -– Oh, befogod-e már a szádat? – kiáltott föl a hang hevesen és megrázta -a csavargót. – Majd megtanitlak emberségre, szófogadásra!… Azt teszed, -amit parancsolok… És jól elvégezd, amit rád bizok, különben!… Ostoba -vagy, nyomorult vagy, de azt teszed, amit parancsolok!… - -– Alázattal könyörgöm uram, – siránkozott mr Marvel: – én nem való -vagyok önnek… Engedje meg hogy… - -– Csönd legyen! – harsogta a hang. – Ha nem hallgatsz: jól elverlek, -érted?… Én gondolkozni akarok… Meg ne mukkanj hát, mig csak nem -kérdezlek! - -E pillanatban két világos ablak vöröslött át a fákon, s amodább egy -templom tornya meredezett az ég felé. - -– Vigyázz! – szólt a hang hirtelen. – Ráteszem kezemet a válladra, s ugy -megyünk végig a falun… Egyenesen menj az orrod után, s vigyázz, hogy -ostobaságot ne cselekedjél!… Mert megkeserülöd!… - -S a boldogtalan, elgyötört csavargó busan baktatott végig a falun, hátán -a batyu, hóna alatt a könyvek… majd a falun tul eltünt az alkonyat sötét -homályába. - - - - -XIII. FEJEZET. Kaland Port-Stoweban. - -Másnap reggel tiz órakor mr Marvel kócosan, sárosan, álmosan üldögélt -egy kis csapszék udvarában Port-Stowe külső végén. Látszott rajta, hogy -fáradt és ideges, a két arcát föl-fölfujta, mintha nagy dologra szánta -volna el magát, aztán meg ismét csüggedten horgasztotta le a fejét. -Mellette, a padon, volt a három könyv, most már madzaggal összekötve, a -batyu azonban már hiányzott. Elrejtették a bramblehursti országut -mentén, a kis fenyvesben, mert a láthatatlan ember időközben -megváltoztatta a tervét. - -Mr Marvel tehát ott üldögélt a padon, két kezét könyökig bedugta a -zsebeibe s bár senki se törődött vele, mégis folyton aggódva, lázasan -tekintgetett körül, és folyton idegesen izgett-mozgott. - -Mikor azonban már vagy egy óráig üldögélt odakint, egy éltesebb matróz -jött ki a csapszékből, kezében ujság, és letelepedett melléje a padra. - -– Szép idő van, – szólt hozzá a matróz. - -Mr Marvel megriadva nézett körül, mintha keresne valakit, s halkan -felelt: - -– Nagyon szép. - -– Egészen olyan idő, amilyen ilyenkor lenni szokott, – folytatta a -matróz barátságosan. - -– Az ám! – felelte mr Marvel röviden. - -A matróz fogpiszkálót vett elő a mellényzsebéből és munkához fogott -vele. Eközben nem beszélt ugyan, de egyre kiváncsian szemlélte a -csavargót. Mikor ugyanis kijött a csapszékből és mr Marvel felé jött, -ugy tetszett neki, hogy pénz-csörgést hallott; mintha a csavargó épen -akkor csusztatott volna a zsebébe egy marék pénzt… s ez szeget ütött a -fejébe. - -… Hogy lehet ennek a toprongyos embernek annyi pénze?… - -Kiváncsian nézte hát mr Marvelt, s egyszerre csak eszébe jutott valami, -ami már egész reggel nagyon izgatta. - -– Könyvek? – kérdezte hanyagul, eltéve a fogpiszkálót, s ráütve öklével -a három könyvre. - -Mr Marvel megrezzent, mintha őt ütötték volna meg és fanyarul felelt: - -– Az ám… könyvek. - -– Az ember sok furcsa dolgot olvashat a könyvekből, – folytatta a -matróz. - -– Meglehet. - -– De nemcsak a könyvekből… - -– Hanem? – kérdezte mr Marvel és gyanakodva tekintgetett maga körül. - -– Hanem az ujságokból is, – végezte be a matróz. – Néha igazán furcsa -dolgokat olvas az ember az ujságokból. - -– Igazán? - -– Például ebből is! – szólt a matróz s azt az ujságot mutatta, amelylyel -kijött. - -– Elhiszem. - -– Biz ugy! – felelte a matróz kihivóan. - -S erősen a szemébe nézve mr Marvelnek; lassan, nyomatékkal folytatta: - -– Például, ebben is van egy furcsa történet… a láthatatlan emberről. - -Mr Marvelnek leesett az álla, s kis hijja, hogy ő maga is hanyat nem -esett a padról. - -– Ugyan már miféle bolondság ez? – kérdezte hebegve. – Ez csak nincs -benne? - -– Nincs-e?… De bizony itt van a láthatatlan ember! - -– Irgalmas Isten! – kiáltott föl mr Marvel, megrezzenve és ijedten -nézett körül. - -– Ha mondom, hogy itt van, – szólt a matróz, mr Marvel nagy -megnyugvására, – ugy értem, hogy itt ir róla az ujság… De azt nem -mondom, hogy a láthatatlan ember itt van mellettünk… - -– Láthatatlan ember? – álmélkodott mr Marvel. – Ugyan ki hinné el az -ilyen badarságot? - -– Badarság? – felelte a matróz, egyre gyanakodva nézte mr Marvelt. – Már -hogy lenne badarság, mikor itt van a nyomtatásban. - -– Én már négy napja nem láttam ujságot, – mondta mr Marvel. - -– Iping faluból indult el a láthatatlan ember. - -– Igazán? – farizeuskodott a csavargó. - -– Ugy van: Ipingből indult el. De hogy honnan jött oda, azt a jó Isten -tudja… Valamint azt is, hogy hová lett… Itt van ni: – „Szen… zá… ciós… -eset… Iping… ben“… S ez az ujság azt mondja, hogy az eset bizonyos… -olyan világos, mint a nap! - -– Irgalmas Isten! - -– Pedig szörnyü furcsa történet ám!… A tiszteletes meg a felcser látták… -akár meg is esküsznek rá, hogy látták; azaz, hogy nem látták, mert hát -láthatatlan… Hanem a „_Postakocsi_“ fogadóba volt szállva, és senki se -tudott róla, hogy micsoda szörnyü szerencsétlen ember… egész addig, mig -egyszer csak összekapott valamin a fogadósnéval… - -– Hát aztán? – érdeklődött mr Marvel. - -– Akkor mérgében letépte a haját, szakállát, az orrát, és kitünt, hogy a -feje láthatatlan… Mindjárt le is akarták tartóztatni, de hát nem -lehetett, mert hirtelen lehányta a ruháit, s akkor senki se látta… De -mégis nagy dulakodás támadt, s e közben a láthatatlan ember több embert -veszedelmesen megsebesitett… például, ahogy az ujság mondja, mr Jaffers -is, a falu érdemes pandurját… Na, ugy-e, hogy csinos kis történet?… És -itt vannak a nevek is mind! - -– Uram bocsá’! – álmélkodott mr Marvel, idegesen fészkelődve a helyén s -igyekezvén megolvasni zsebében a beléhullatott pénzt. – Ez igazán furcsa -és hihetetlen! - -– Ugy-e?… Furcsa és hihetetlen… Az embernek az esze is megáll!… Én még -sohase hallottam eféle láthatatlan emberről: de manapság annyi furcsa -dolog történik, hogy az ember sohase tudhatja… - -– Van még… van még egyéb is? – kérdezte mr Marvel, látszólag könnyedén, -bár majd oda volt ijedtében. - -– Micsoda?… Hát ennyi nem is elég? - -– Azt kérdem, hogy nem tért-e vissza véletlenül?… Vagy az ujságban csak -annyi van, hogy megszökött? - -– Csak annyi? – csodálkozott a matróz. – Hát még ez se elég? – Ugyan mi -kellene még egyéb? - -– Oh, ez is elég! – sietett felelni mr Marvel. - -– Magam is azt hiszem, hogy elég!… Ennél többet már kivánni se lehet. - -– Hát cimborája?… Nem mondja az ujság, hogy volt cimborája is? – -kérdezte mr Marvel szorongva. - -– Micsoda?… még cimborája is? – méltatlankodott a matróz. – Mintha nem -elég isten-csapása lenne ő maga is! - -– Persze, persze! – bólintgatott mr Marvel, kissé megnyugodva. - -A matróz pedig fejét csóválva folytatta: - -– Az embernek végigborsódzik a háta, ha rágondol, hogy ez a fickó -szabadon kóborol a környéken!… Senki se tudja, hogy merre jár a cudar, -de egynémely jelekből azt hiszik… ez az ujság mondja… hogy erre vette az -utját, Port Stowe felé… Hogy a bagó rugja meg! Ez nem afféle amerikai -csoda-történet, hanem való igazság! Gondolja csak meg: mi mindent -követhet el büntetlenül az a bitang!… Ha például neki megy önnek és -fültövön vágja; ki gátolja meg ebben? Ki vonhatja ezért számadásra?… -Vagy ha lopni, rabolni, gyilkolni akar?… Köd előttem, köd utánam, mint a -mesében, senki se látja és arra megy, a merre neki tetszik!… Mi többiek -olyanok vagyunk mint a vakok. S a hogy például én is gáncsot vethetek a -vaknak, a nélkül, hogy látná, ki bántja: ép ugy ez a láthatatlan ember -is elbánhat velem… sőt meg is ölhet, ha kedve tartja!… Sőt még -könnyebben! mert vakoknak rendesen nagyon jó fülük van: én legalább ugy -hallottam… És ha például kedve kerekedik inni… - -– Akármelyikünk poharából kiihatja a bort, vagy a sört! – felelt mr -Marvel. – Annyi bizonyos, hogy elbánhat az emberrel. - -– De nagyon is! – bólintgatott a matróz, – még pedig büntetlenül! - -Mr Marvel az egész beszélgetés alatt egyre idegesen nézelődött -jobbra-balra és feszülten hallgatózott, hogy nem hall-e csöndes, -zajtalan lépéseket… Majd, mintha nagy elhatározásra szánta volna el -magát, köhécselni kezdett… - -– Nos, mi az? – kérdezte a matróz kiváncsian. - -Mr Marvel még egyszer körülnézett, ismét köhécselt, majd egész közel -hajolt a matrózhoz és suttogva igy szólt: - -– Hát… ha épen tudni akarja… én magam is tudok egyet-mást arról a -láthatatlan emberről… Egészen privát forrásból. - -– Oh! – kiáltott föl a matróz érdeklődve. – Ön?… - -– Én! – felelte a csavargó, – ugy van: én! - -– Na, ez derék!… S nem mondaná el, ha szabad kérnem… - -– Szeme szája eláll, ha meghallja! – suttogta mr Marvel. – Irtózatos!… -mondom: irtózatos!… - -– Na ez derék! – érdeklődött a matróz s közelebb huzódott mr Marvelhez. - -Ez pedig komolyan, bizalmasan suttogva folytatta: - -– Hát azon kezdem, hogy… - -Egyszerre azonban csak elállt a szava s alig birta kinyögni: - -– Jaj! - -– Mi az? – kérdezte a matróz megütközve. - -– Jajja-jaaj! – nyögött rémesen mr Marvel. - -S fájdalomtól eltorzult arcán meglátszott, hogy valami fizikai szenvedés -gyötri. - -– Mi az? – kérdezte a matróz még jobban megütközve. - -– Semmi! – nyögte mr Marvel és a füléhez kapott. - -Aztán hirtelen fölugrott, hóna alá csapta a könyveket és gyorsan igy -szólt: - -– Azt hiszem, már ideje, hogy tovább álljak… - -Kitámolyogva, el-elbotolva indult meg, mintha valaki lökdöste volna. - -– De hisz ép most akarta elmondani, hogy mit tud a láthatatlan emberről! -– tartóztatta őt a matróz. - -Mr Marvel tanakodni látszott, hogy mit feleljen. - -– Ostobaság! – szólt egy hang. - -– Ostobaság az egész! – ismételte mr Marvel. - -– De bent van az ujságban! – tiltakozott a matróz. - -– Mindegy! Azért mégis ostobaság! – felelte mr Marvel. – Ismerem azt a -bitangot is, aki világgá bocsátotta ezt a hazugságot… Hazugság az egész: -– láthatatlan ember nincs, nem is volt, nem is volt soha!… Mondtam: lóvá -tették önt! - -– Lóvá?… engem?… De mikor itt van az ujságban! - -– Egy szó se igaz belőle! – kiáltott föl a csavargó hangosan. - -A matróz rábámult és fölvette az ujságot. Mr Marvel félénken -tekintgetett körül. - -– Várjon csak! – szólt a matróz vontatva és fölkelt. – Ön tehát azt -állitja, hogy… - -– Ugy van: azt állitom! – felelte mr Marvel szilárdan. - -– Akkor hát mért unszolt és biztatott, hogy mondjam el az esetet -szegről-végre?… Vagy azt hiszi, hogy az orromnál fogva lehet engem -vezetni, mint a bolondot? - -Mr Marvel fölfujta a pofáját. A matróz hirtelen elvörösödött és ökölre -fogta a kezét és mérgesen mondta: - -– Egy fertály óráig beszélgettem veled tisztességesen, te rongyos -csavargó s te benned még annyi becsülettudás sem volt, hogy… - -– Hallja az ur! az öregapját tegezze! – feleselt mr Marvel. - -– De meg is puhitlak, betyár… - -– Előre! – szólt a hang. - -És mr Marvel neki lódult, mintha nagyot löktek volna rajta. - -– Jobb is, ha elviszed az irhádat! – kiáltott utána a matróz. - -– Ki viszi az irháját? – felelte a csavargó. - -De többet már nem mondhatott, mert innentől kezdve ugy bukdácsolt előre -az uton, mint akit ököllel, térddel biztatnak. Valamivel odább pedig ugy -tetszett, hogy hangosan pöröl, felesel valakivel. - -– Bitang csavargó! – kiáltott utána a matróz; kimenvén az országutra, -szétvetette a két lábát, karba tette a kezeit s ugy nézett a bukdácsolva -baktató ember után. – Még te mersz belőlem bolondot üzni, hitvány?… -Mikor itt van az ujságban?! - -Mr Marvel visszafordult, hogy majd megfelel a matróznak, de nem birt -szólni s ugy megtántorodott, hogy majd hanyatt esett. Aztán pedig az ut -kanyarulatánál eltünt a fák alatt. A matróz azonban csak állt az ut -közepén, mint a tilalomfa, mig egy parasztszekér el nem zavarta onnan. -Akkor megfordult s a fejét csóválva, dörmögve ment vissza a csapszékbe: - -– Akaszszák föl a hitvány gazemberét!… Még lóvá akar tenni!… Pedig -szóról szóra bent van az ujságban! - -Később ismét hallott valami furcsa, nagyon furcsa dolgot, ami nem messze -történt attól a csapszéktől. Ez pedig az volt, hogy „egy marék pénz“ -szabadon járkált, röpdösött a levegőben, mintha szárnya lett volna… Egy -matróz-pajtása látta ezt a csodálatos dolgot ugyanaz nap reggel. Utána -is szaladt a pénznek, de hasra vágódott, mielőtt elérte volna, mert -megbotlott valami láthatatlan akadályban s mire föltápászkodott, a pénz -már eltünt… A mi matrózunk ugyan nem nagyon babonás és hiszékeny ember -volt, de ez már neki is sok volt. Később azonban ő is másként -gondolkozott. - -Mert ennek a levegőben szálló, járó pénznek a története igaz volt. Az -egész környéken tudtak róla és sokan voltak, akik látták is: az országut -menti majorokból, csárdákból, házakból, – amint a „marék pénz“ szép -lassan sétált a levegőben: sovereignek, shillingek, koronák és pennyk; -amelyek hirtelen eltüntek, ha valaki utánuk eredt. S aki jól utána -nézett, azt is látta, hogy a pénz mindig annak a tömzsi, rongyos, fáradt -csavargónak a zsebében tünt el, aki ott üldögélt a port-stowei csapszék -előtt ama bizonyos matrózzal. - -Tiz nappal később, – amikor már szájról-szájra jártak a burdocki eset -részletei is, – ugyanez a matróz összevetette a maga tapasztalatait -ezekkel a részletekkel s akkor meggyőződött, hogy az a csodálatos, -láthatatlan ember ugyancsak közel járt hozzá Port-Stoweben azon a -juniusi reggelen. - - - - -XIV. FEJEZET. A burdocki fölfordulás. - -Kora alkonyat táján dr Kemp a dolgozószobájában ült, kis tornyu -villájának sarok-szobájában, mely a Burdock fölé emelkedő dombon épült. -A kis szobának három felé is volt ablaka: éjszaknak, nyugotnak és -délnek, közepén nagy iróasztal állt, az egyik ablaknál mikroszkóp és -egyéb tudományos müszerek, a falak mentén könyves polcok, tele -mindenféle orvosi és vegytani könyvvel. - -Dr Kemp már meggyujtotta a lámpását is, bár még világos volt, de az -ablakok belső fatábláit nem csukta be, mert kivülről ugy se leshetett be -senki. Ez a doktor Kemp magas, szikár fiatalember volt s azt remélte, -hogy értekezésével, amelyen dolgozott, a tudományos akadémia pályadiját -is megnyeri… - -Most épen föltekintett munkájáról és kinézett az ablakon. A nap már -hanyatlott s nyugaton az ég alja biborvörös fényben uszott… Egyszerre -csak kivált ebből a fényből egy fekete pont, mely gyorsan nagyobbodott -és közeledett: – apró, zömök ember volt, aki lélekszakadva futott -Burdock felé, oly gyorsan, hogy a lábai szinte ugy forogtak, mint a -kerék küllői. - -– Megint egy futóbolond! – dörmögte dr Kemp. – Párja annak a másiknak, -aki majd levert a lábomról ma reggel, mikor orditva elrohant mellettem: -– „jön a láthatatlan ember!“ – Föl se foghatom, mily őrült babonás a -nép!… Mintha csak a XIII. században élnénk. - -Fölkelt, odament az ablakhoz és kitekintett. - -– Ugy látszik, igen sietős az utja! – folytatta lenézve a rohanó -emberkére. – De nagyon lassan fut, mintha ólmot rakott volna a zsebeibe… - -A szemközti villa most elfödte egy percre a futó embert, aki azonban -mindjárt ismét előbukkant a ház mögül… aztán megint eltünt a második, -majd a harmadik, a negyedik ház mögött… - -– Futóbolond! – mondta dr Kemp mégegyszer és visszament dolgozni az -iró-asztalához. - -De azok, akik egész közelről látták a futó embernek rémülettől eltorzult -arcát, nem osztották a doktor megvetését. A szerencsétlen nem nézett se -jobbra, se balra, csak nyargalt, mint az őrült, lefelé a domb lejtőjén -és kimeredt szemeit egy percre se vette le a kivilágitott ablakokról, -melyek felé lóhalálban igyekezett. A szája tátva volt, habos tajték -gyült meg az ajkain s a lélegzete oly hörgő, ziháló volt, hogy szinte -szörnyü volt hallani… s akik látták, mind meghökkenve álltak meg és -egymást kérdezgetve tünődtek, hogy mitől ijedhetett meg ily nagyon?… - -S akkor egyszerre, fönt a dombon, egy kutya vonitva menekült az -országutról az árokba: a bámuló emberek pedig ugy érezték, hogy valami -elsuhan mellettük, majd hallani vélték a meztelen lábak gyors futásának -zaját; – pad, pad, pad: – s valakinek a lihegő lélegzését. - -Mind ijedten sikoltottak föl s a kiáltás futó tüzként terjedt tova s még -előbb beért a városkába, mint mr Marvel az első utcáig eljuthatott… S e -kiáltásra rémült mozgalom támadt az utcán: hirtelen bezárták a házak -kapuit, a boltokat, az ablakokat, szóval minden nyilást… Mr Marvel látta -ezt; még egy őrült erőfeszitést tett s végső kétségbeeséssel -rugaszkodott neki… de már késő volt! A szörnyü hir a rettegés megelőzte -s az egész városban hangzott a rémes kiáltás: - -– A láthatatlan ember!… Jön a láthatatlan ember!… - -* * * - -A „_Vörös ökör_“ korcsma épen a domb tövében van, ahol a lóvasut pályája -kezdődik. A korcsmáros kikönyökölt az ablakon s épen a lovakról -beszélgetett egy nyurga, vérszegény kocsissal, mig bent az ivóban egy -fekete szakállu, szürke ruhás vendég sajtot evett és politizált a -szolgálattevő rendőrrel. - -– Micsoda kiabálás ez! – kérdezte a vérszegény kocsis és kissé fölebb -ment a dombon, hogy szétnézhessen. - -– Talán tüz van valahol! – mondta a korcsmáros. - -Rohanó lépések zaja közeledett a dombról lefelé… majd hirtelen megjelent -mr Marvel, aki inkább gurult, mint szaladt a lejtőn lefelé: mint a -bomba, hullott be a korcsma ajtaján, – haja csapzott a veritéktől, -kalapja nem volt, a ruhája össze-vissza tépve; – az ajtóban elbukott, -hirtelen fölugrott, roppant erőfeszitéssel be akarta csukni az ajtót: de -nem birta, mert kötéllel ki volt kötve. - -– Jön! – nyögte eliszonyodva. – Már itt van!… A láthatatlan ember!… -Engem kerget!… Az Istenért!… Segitség!… segitség!… - -– Be kell csukni az ajtót! – kiáltott föl a rendőr. – Ki jön?… Micsoda -lárma ez?… - -Fölugrott, eloldozta a kötelet és becsapta az ajtót; a szürke ruhás -vendég pedig a másik ajtót csukta be az alatt. - -– Hadd menjek be! – könyörgött mr Marvel, csaknem sirva és egyre -görcsösen szorongatva a három könyvet. – Hadd menjek beljebb, a belső -szobába… Zárjanak be valahová?… Mondom, hogy engem kerget!… Megugrottam -tőle!… S azt igérte, hogy megöl… - -– Itt nem kell félnie semmitől! – mondta a fekete szakállas. – Az ajtó -be van zárva… De hát mi történt? - -– Hadd menjek beljebb! – könyörgött mr Marvel ujra. - -Majd őrülten fölsikoltott, amint az ajtót megdöngették kivülről s valaki -hangosan kiabált, hogy ereszszék be. - -– Halló! – szólt ki a rendőr, – ki van odakint? - -Mr Marvel őrjöngve tapogatta a falakat s mindenütt ajtókat keresett, -egyre mondogatván: - -– Megöl… Tudom, hogy megöl!… Már van kése is!… Oh, az Isten szerelmére!… - -– Bujjon be ide, – mondta a korcsmáros és kinyitotta a söntés ajtaját. – -Itt nem bánthatja. - -Mr Marvel beszaladt s ugyanekkor kivül ismét hangosan döngették az -ajtót. - -– Be ne ereszszék, az Isten szerelmére! – kiabált mr Marvel, – -könyörgöm, be ne ereszszék!… Oh, jaj! hová bujjak előle? - -– Hát ez a láthatatlan ember? – kérdezte a fekete szakállas. – Ideje -volna, hogy már lássuk is egyszer. - -Az ivó ablaka hirtelen betört s az üvegcserepek csörömpölve hullottak a -földre, mialatt odakint sikoltozva menekültek az emberek… A rendőr ott -állt a zárt utcai ajtó mellett s a kulcslikon kinézve erőltette a -szemét, hogy nem lát-e valakit. - -– Senki! – mondta rekedten, összerántva a szemöldökeit. - -– Akkor ő az! – felelte a korcsmáros. - -Háttal állt a söntés ajtajának és nézte a betört ablakot. Majd -kinyitotta a mellékszobát s oda tuszkolta a remegő mr Marvelt. - -– Ide menjen, – mondta neki, – ennek kulcsa is van; bezárhatja, ha -akarja. - -Mr Marvel még hálálkodni is elfelejtett; bement, illetőleg beugrott a -szobába s mindjárt belül vette a kulcsot is, hogy bezárhassa. - -Ekkor egyszerre mély csendesség támadt. - -– Szeretném, ha itt volna a furkósbotom, – szólt a rendőr habozva. – Ha -kinyitjuk az ajtót, akkor bejön és nem birunk vele. - -– No csak ne igen nyitogassuk azt az ajtót! – mondta a vérszegény kocsis -aggodalmasan. - -– De csak nyissuk ki bizony! – szólt a fekete szakállas. – Ha bejön, -majd szivesen látjuk… - -És kivette zsebéből a töltött revolvert. - -– Az nem lehet! – intette őt a rendőr. – Ez gyilkosság. - -– Tudom, hogy mi lehet, mi nem, – felelte a fekete szakállas. – Csak a -combjába lövök… Ki kell nyitni az ajtót… - -– Az nyissa ki, akinél a fegyver van! – mondta a korcsmáros. - -– Hát jól van! – felelte a fekete szakállas. - -Elszántan oda ment az ajtóhoz, levette a keresztrudat, fölhuzta a -revolverét, kissé kinyitotta az ajtót, háta mögé rejtette a pisztolyt és -testével elállván az ajtónyilást, halkan kiszólt: - -– Hát jöjjön be!… - -De senki sem jött be; az ajtó meg se mozdult… Öt perccel később, mikor -kivülről egy reszkető lóvasuti kocsis bedugta a fejét, még mindig -mozdulatlanul álltak ott mind az ajtó előtt, a mellékszobából pedig -Marvel dugta be fejét és siró hangon kérdezősködött: - -– Be van zárva minden ajtó?… Mert az a gyilkos körüljárja a házat és -mindenütt szerencsét próbál!… Oly agyafurt és ravasz, hogy még az ördög -eszén is tuljár! - -– Huj, az áldóját! – kiáltott föl a korcsmáros ijedten, – hátul -bejöhet!… Vigyázzatok erre az ajtóra… - -Mr Marvel ijedten zárta magára a mellékszoba ajtaját, mialatt a -korcsmáros kirohant az udvarra, a konyha felől… Egy perc mulva már ismét -bejött; hosszu konyhakés a kezében. - -– Az udvari ajtó nem volt bezárva, – mondta rekedten és halálsápadt -volt. - -– Akkor már lehet, hogy a házban is van, – szólt az első kocsis. - -– A konyhában nincs, – mondta a korcsmáros. – Ott csak a két asszony -van… Össze-vissza szurkáltam mindenfelé evvel a késsel… S ők is azt -mondják, hogy nem hallották bejönni… - -– Bezárta-e legalább az udvari ajtókat is? - -– Most már be, – felelte a korcsmáros. - -– Csak késő ne legyen! – mondta a fekete szakállas és ismét zsebébe -tette revolverét. - -E pillanatban nagyot recscsent az az ajtó, amely mögött mr Marvel -szorongott… aztán hirtelen sarkig kitárult és rögtön aztán mr Marvel oly -éktelenül és kétségbeesetten sivalkodott, mint a malac, mikor ölik… - -Valamennyien berohantak a szobába, hogy megszabaditsák… Elsőnek a -korcsmáros ért a küszöbre s megdöbbenve állt meg: látta, hogy mr Marvel -őrülten küzködik, tusakodik valami láthatatlan erővel, mely a konyha -felé hurcolja… - -A rendőr gyorsan félrelökte a csaplárost és épen jókor ért oda, hogy -meggátolja mr Marvel megfojtását, akinek arca már kékülni kezdett. A -rendőr megragadta azt a láthatatlan kezet, mely a csavargó nyakát -szorongatta, de a következő pillanatban akkora ökölcsapást kapott az -arcába, hogy megszédülve tántorodott meg. Ám ugyanekkor a második -lóvasuti kocsis megmarkolt valamit, mig mr Marvel vadul vergődött, hogy -kiszabaduljon a láthatatlan vasmarkokból. - -– Megvan! – kiáltott föl a kocsis. - -Most a pohos korcsmáros is rávetette magát a láthatatlan ellenségre és -sikerült is átfognia a derekát. - -– Én is fogom! – kiáltott föl ujjongva. - -Mr Marvel, akit a láthatatlan ember elbocsátott, négykézláb mászott a -földön a dulakodó emberek mögé s igyekezett visszamenekülni a szobába, -mert a láthatatlan ember már egészen a konyha küszöbéig hurcolta. - -Itt, a küszöbön folyt a vad dulakodás. Most először hallották a -láthatatlan ember hangját, aki fájdalmasan fölorditott, mert a rendőr -rátaposott a lábára… De ugyanekkor ugy dolgozott a két öklével, mint két -cséphadaróval… Az egyik kocsis hörögve jajdult el és kétrét görnyedt az -ütéstől, mit a gyomrára kapott. A rendőr nagyot lökött a láthatatlan -emberen, aki átrántotta magával ellenfeleit is a konyhába… Mr Marvel, -aki csak ezt várta, hirtelen becsapta az ajtót és kulcscsal is bezárta… -A négy ember ugyanekkor azt vette észre, hogy egymással, illetőleg a -levegővel viaskodik. - -– Merre mehetett? – kiáltott föl a fekete szakállas lihegve. - -– Csak erre! – mondta a rendőr s az udvarba nyiló félig nyilt ajtóra -mutatott. - -A fekete szakállas a küszöbre ugrott s mindjárt aztán egy nagy kődarab -süvöltött el a feje mellett s neki ment a konyha-edényeknek. - -– Lelövöm a gazembert! – kiáltott föl a fekete szakállas dühösen… - -S kirántva pisztolyát először a hajitott kő irányában, majd az udvar -egész szélességében, mint ahogy kaszálni szoktak, kilőtte az öt golyót. - -Csönd lett… Mind feszülten hallgatóztak… semmi nesz. - -– Öt golyó! – mondta a fekete szakállas. – Bizonyos, hogy valamelyik -eltalálta… Lámpást kell hozni és tapogassuk végig az egész udvart, mig -rá akadunk a testére. - - - - -XV. FEJEZET. Dr Kemp látogatója. - -Dr Kemp nyugodtan irogatott tovább dolgozószobájában, mig a lövések zaja -föl nem riasztotta… krakk, krakk, krakk… dördült el egymás után az öt -lövés. - -– Halló, mi ez? – hökkent meg dr Kemp hallgatózva, – ki az ördög -lövöldöz ily vadul Burdockban?… Végkép elment az eszük ezeknek a -szamaraknak? - -Odament a déli ablakhoz, kinyitotta, rákönyökölt az ablakdeszkára és -kibámult a sötét éjszakába, le a városra, melynek lámpásai, kivilágitott -ablakai apró bogarakként pislogtak. - -– Mintha csődületet látnék amott a korcsmánál, – dünnyögött magában és -tovább nézegetett, hallgatózott. - -A hold első negyedében volt s csak kevéssel előbb bukott föl a domb -mögül; a csillagok fényesen ragyogtak, s az éjszaka csöndes volt… Dr -Kemp még nézegetett, hallgatózott egy darabig, aztán boszusan becsukta -az ablakot és visszament az iróasztalához. - -Körülbelül egy óra hosszat dolgozott, mikor valaki meghuzta az utcai -csengőt… Erre megállt kezében a toll; ő maga pedig figyelt, várta a -késői látogatót. Hallotta, hogy a cseléd lemegy a lépcsőn, kinyitja a -kaput… dr Kemp megvárta, hogy feljön és megjelenti, ki volt itt és mit -akart… De a cseléd csak nem jött… - -– Ugyan ki csöngethetett? – tünődött magában dr Kemp. - -Tovább akart dolgozni, de nem birt. Valami ideges nyugtalanság hajtotta; -fölkelt, kiment a folyosóra, lecsöngetett a cselédnek s a lépcsőkorláton -áthajolva lekiáltott neki, hogy ki járt itt. - -– Talán levelet hoztak? – kérdezte. - -– Nem, uram, – felelte a cseléd. – Valami csavargó rántotta meg a -csengőt. - -– Ma este nagyon ideges vagyok, – mondta magában dr Kemp. - -Visszament a szobájába s ezuttal erős akarattal ült neki a munkának… -Nemsokára lázasan dolgozott is. – A szobában mit se lehetett hallani, -csak a fali óra halk, egyhangu ketyegését, meg a toll gyors percegését a -papiron. - -Két óra lehetett éjfél után, mikor dr Kemp fölkelt az iróasztaltól. -Nagyot ásitott, nagyot nyujtózkodott és fáradtan indult a hálószobájába. -Már a kabátját és a mellényét is levetette, mikor egyszerre csak eszébe -jutott, hogy szomjas. Fölvette a gyertyát és bement az ebédlőbe, hogy -majd szódás whiskyt iszik. - -Tudományos foglalkozása fölötte kifejlesztette dr Kempben a megfigyelés -képességét; a mint lefelé ment a lépcsőkön, egyszerre csak valami sötét -foltot látott meg a linoleum szőnyegen… kezdetben ügyet se vetett rá; de -aztán, mikor ismét visszafelé ment szobájába, megfordult, letette a -szódát meg a whiskyt s lehajolva megdörzsölte ujjával a foltot… kissé -meglepte, hogy az a folt aludt vér: – legalább ő annak nézte. - -Megint fölvette a szódát és a whiskyt s fölfelé mentében azon tünődött, -honnan kerülhetett oda az az aludt vér?… Fölérve azonban, meghökkenve -állt meg; – hálószobája ajtajának a kilincse is véres volt. - -Ránézett a kezeire: – mind a kettő tiszta volt. Aztán eszébe jutott az -is, hogy mikor lejött a dolgozószobájából, hálószobájának az ajtaja -nyitva volt, tehát meg se kellett fognia a kilincset… Sőt, mikor lement -a szobájából a szódáért meg a whiskyért, akkor se csukta be az ajtót; -most ellenben be volt csukva és a kilincse véres volt… - -Dr Kemp nem szokott megijedni az árnyékától. Szemei véletlenül az ágyra -tévedtek… Látta, hogy a vánkos véres, a takaró pedig félre van hajtva; -az ágy szélén pedig gyürött a lepedő, mintha valaki ült, vagy feküdt -volna rajta… Az előbb mikor bejött, mind ezt nem vette észre, mert -egyenesen az öltözőbe ment és vetkőzni kezdett. - -Mind ez ugyan különös volt; de még különösebb volt, hogy ugyanekkor ugy -rémlett neki, mintha valaki halkan a nevén szólitaná: - -– Kemp!… Irgalmas Isten!… Kemp! - -Dr Kemp meghökkenve, révedező szemekkel bámult a rendetlen ágyra… -Valóban hallotta ezt a halk hangot, vagy csak hallucinál?… Megint -körülnézett, de csak a véres ágyat látta… Majd világosan hallotta, hogy -valaki járkál a szobában a mosdó-szekrény mellett. - -Minden ember, bármily müvelt és fölvilágosodott is, többé kevésbbé -babonás természetü. Ez a szorongó babona jött rá most dr Kempre is. -Becsukta az ajtót, előre jött s letette a szódát, meg a whiskyt az -asztalra… S ekkor majd megtántorodott: – közte és a mosdó-szekrény közt -egy vérfoltos, vizbe áztatott kötést, a tulajdon törülköző-kendőjét -pillantotta meg a levegőben!… - -Álmélkodva nézte ezt a kötést. Rendesen megkötözött, orvosi sebkötés -volt; – de üres volt, teljesen üres és magától állt, libegett a -levegőben. - -Kemp oda ugrott, hogy megfogja, de valaki visszatartotta; ugyanakkor, -egészen mellette ismét megszólalt az előbbi halk hang: - -– Kemp!… - -– Mi az?! – riadt vissza Kemp s a szája is tátva maradt. - -– Maradjon higgadt, Kemp, – felelte a hang; – én láthatatlan ember -vagyok. - -Kemp szólni se tudott egy darabig, csak egyre az üres kötést bámulta. -Majd habozva kérdezte: - -– Láthatatlan ember?… - -– Az; én láthatatlan vagyok. - -Az a badar história, amit az nap reggel hallott a láthatatlan emberről, -hirtelen átvillant a dr Kemp agyán… Ugy látszott, hogy nincs nagyon -megijedve, vagy talán csak palástolta a meglepetést. - -– Azt hittem, hogy mese az egész, – szólt aztán. – És ez a kötés… az ön -testén van? - -– Ott van. - -– Oh, ez badarság! – szólt egyszerre Kemp. – Badarság, vagy csalás… De -majd a végére járok… - -Hirtelen közelebb lépett és a kötés után kapott. De a kezét láthatatlan -ujjak fogták meg. - -Kemp visszahökkent s az arca szine elváltozott. - -– Legyen józan, Kemp, az Isten szerelmére!… Nagyon bágyadt vagyok… Ne -bántson! - -Dr Kemp ki akarta rántani kezét, de a láthatatlan kéz, melyen a sebkötés -volt, hirtelen átölelte… aztán egy másik kar is átfogta a derekát s -következő pillanatban dr Kemp az ágyon feküdt… Kiáltani akart, de ekkor -a láthatatlan ember hirtelen szájába tömte a vánkos csücskét, őt magával -pedig erősen lenyomva tartotta az ágyon. - -Dr Kemp nem mozdulhatott, de az öklei szabadon lévén, irtózatos csapást -mért a levegőbe… s érezte, hogy ökle szilárd testbe ütközik; s ez a -szilárd test olyan volt, mintha emberi test lett volna… sőt Kempnek ugy -tetszett, hogy bordákat is érez. - -– Csöndesen, őrült! – csikorgatta fogát a láthatatlan ember. - -Kemp még egyre küzködött, de a láthatatlan ember most már egész testével -ráfeküdt és lefogta. - -– Megfojtalak, ha nyugodtan nem maradsz! – hörögte a láthatatlan ember -dühösen. - -Kemp megijedt és moccanni sem mert, a láthatatlan ember pedig igy -folytatta: - -– Ha kiáltani mer, szétzuzom a fejét!… Én láthatatlan vagyok… Ez se nem -badarság, se nem bűvészet. Valóban láthatatlan vagyok… és szükségem van -önre… Nem akarom önt bántani; de ha oly őrülten ficánkol, kénytelen -leszek vele… Hát nem emlékszik rám, Kemp?… Én Griffin vagyok… Griffin, -és tanulótársa voltam önnek az egyetemen! - -– Hadd keljek föl, – könyörgött Kemp. – Nyugodt leszek és meg se -mukkanok… Csak hadd gondolkozzam egy kissé. - -Fölült és a nyakát tapogatta. - -– Én vagyok Griffin, – folytatta a hang. – Griffin, az ön volt -tanulótársa… Én láthatatlanná tettem magamat. Máskülönben épen oly ember -vagyok, mint bárki más… Hiszen ön ismert is!… csak láthatatlan vagyok. - -– Griffin? – kérdezte Kemp. - -– Az, az: Griffin! – felelte a hang. – Fiatalabb voltam önnél… Szőke, -csaknem albino… hat láb magas, széles vállu fickó… az arcom sápadt volt, -a szemeim vörösek… Én nyertem meg az első dijat a chémiából. - -– Zavart vagyok, – mondta Kemp. – Az agyam háborog… Mi köze önnek -Griffinhez? - -– Az a Griffin _én_ vagyok. - -Kemp álmélkodva nézett körül s nem látván semmit, kételkedve kérdezte: - -– Ön… Griffin! Ez szörnyüség!… De mi az ördögnek kellett történnie, hogy -láthatatlan lett? - -– Ebben nincs ördöngösség… Bonyolódott, de érthető vegyi folyamat az -egész. - -– Szörnyüség! – kiáltott föl Kemp. - -– Ugy van, szörnyüség!… De én most megsebesültem… Szenvedek és fáradt -vagyok… Irgalmas Isten!… Oh Kemp, ön férfi!… Legyen hát józan és -higgadt… Adjon valamit ennem és innom s hadd üljek le magam is, az ön -szállásán, az utolsó menedékhelyemen. - -Kemp rábámult a sebkötésre, amely fölemelkedett, libegve végigment a -szobán a karosszékig; aztán a karosszék odagördült az ágyhoz, – recseget -és az ülése lesüppedt vagy egy arasznyira. - -– Ez több, mint a kisértetek! – mondta Kemp, megdörzsölve szemeit és -ostobán fölkacagott. - -– Hála Isten, csakhogy már nyugodtabb! – szólt a láthatatlan ember. – -Jobb is igy. - -– Hihetetlen!… Hihetetlen! – dörmögte Kemp és a nyakát tapogatta. - -– Adjon whiskit! – szólt a hang. – Azt hiszem, mindjárt meghalok, oly -bágyadt vagyok. - -– No, nem mondhatnám! – felelte Kemp, az előbbi dulakodásra gondolva. – -De merre van ön?… Ha fölállok, nem ütöm meg?… Ah, ott van?… Helyes!… -Tessék; itt a whisky… Hová tegyem? - -A szék ismét megreccsent és Kemp érezte, hogy valaki huzza ki kezéből a -whiskyt. A doktor vonakodva eresztette el a palackot, mely megállt a -levegőben, aztán szép lassan meghajlott fölött és hallani lehetett -csöndes kotyogását, a mint a láthatatlan ember jót huzott belőle. - -– Ez… ez hipnotizmus! – dadogta dr Kemp elképedve. – Ön hipnotizált -engem s elhitette velem, hogy láthatatlan. - -– Ostoba beszéd! – felelte a hang s levette szájáról a palackot. - -– Ez szörnyüség! – csapta össze Kemp a kezét. - -– Ej, dehogy az! Csak hallgassa végig… - -– Ma reggel, – kezdte Kemp, – kétségtelen módon bebizonyitottam, hogy… - -– Ki törődik avval, hogy mit bizonyitott be, mit nem? – vágott közbe a -hang nyersen. – Éhes vagyok… és fázom is igy, meztelenül, mert az -éjszaka hüvös. - -– Akar enni? – kérdezte Kemp. - -– Hogyne! – felelte a láthatatlan ember; s a palack magától oda állt az -asztalra. – Van talán házi kabátja? - -Kemp meghökkenve csóválta a fejét, oda ment szekrényéhez és elővett egy -vörössel szegett nappali kaftánt. - -– Jó lesz ez? – kérdezte. - -A láthatatlan ember kikapja kezéből. A kaftán egy darabig szállt, -libegett a levegőben, aztán a két karja egyenesen állt, a ruhadarab -lelógott a földig, szép rendesen begombolódott tetőtől talpig s végre – -illedelmesen leült a székbe. - -– Nadrág, harisnya és papucs szintén kellene, – szólt a hang követelően. -– Most pedig enni szeretnék. - -– Minden meglesz… De ez a legőrültebb dolog, amit valaha életemben -láttam! - -Előszedett mindent, amit a láthatatlan ember kért s aztán lement az -ebédlőbe eleségért. Néhány szelet hideg marhasülttel jött vissza, jókora -darab kenyeret is hozott s mindent letett az asztalra. - -– Kés nem is kell! – szólt a vendég… s az egyik darab hus mindjárt föl -is emelkedett s hallani lehetett a láthatatlan fogak rágását. - -– Mindig szeretek felöltözni, ha eszem, – folytatta a láthatatlan ember, -– pedig hát ez csak ostoba szokás. - -– Azt hiszem, hogy elég jó a hus? – kérdezte Kemp. - -– Nekem az, mert éhes vagyok. - -– Ez oly furcsa és szokatlan hogy… - -– Igaza van. De még furcsább, hogy véletlenül az ön házába tévedtem. Ez -az első szerencse, ami annyi baj után ért! Ámbár… az volt a szándékom, -hogy… De semmi, no!… Most már csak meghálok ebben a házban… Kellemetlen -ugy-e, látni a véremet, hogyan szivárog?… Azért kötöztem be vizes -ruhával. Amint látja, mihelyt megalszik, rögtön látható is lesz a vérem. -Csak az élő test, a müködő szerveket birtam láthatatlanná tenni… ha -meghalnék, azt hiszem, ismét látható lenne egész testem… Tudja-e, hogy -már három óra óta itt vagyok a házában? - -– De hogyan cselekedhette ezt? – kérdezte Kemp, szinte magán kivül és -elkeseredve. – Átkozott eset!… Elejétől kezdve oly képtelen és -hihetetlen… - -– Sőt ellenkezőleg, – vágott közbe a láthatatlan ember, – nagyon is -érthető és hihető. - -Megint fölvette az asztalról a whiskys palackot és nagyot huzott belőle, -mialatt Kemp szájtátva bámult az üres kaftánra, mely ily mohón -evett-ivott. - -– Mi volt az a lövöldözés? – kérdezte aztán. – Ki kezdte?… És miért -lövöldözött? - -– Egy hitvány gazember… akit szövetségesemmé tettem… hogy akasztanák föl -a bitangot! – szólt a láthatatlan ember. – El akarta lopni a pénzemet… -Sőt el is lopta!… És megszökött vele. - -– Ő is láthatatlan? - -– Nem. - -– Várjon csak… Nincs több enni valója?… Szeretnék jól lakni, mielőtt a -dologhoz fogok… Szinte beteg vagyok az éhségtől; ön meg azt kivánja, -hogy meséljek!… - -Kemp fölkel és azt kérdezte: - -– Hát nem ön lövöldözött? - -– Persze, hogy nem én!… Valami őrült gazember, akit soha életemben se -láttam, találomra lövöldözött rám… Hanem megtáncoltattam őket az -bizonyos!… Erre aztán mind rám rohantak… Átkozott kutyák!… Hallja-e, -Kemp, mondtam már, hogy éhes vagyok! - -– Mindjárt megnézem, van-e még valami odalent, – felelte Kemp. – De -félek, hogy nem igen sok lesz. - -A láthatatlan ember, miután jóllakott, – és pedig három ember helyett -evett, – szivart kért. Mohón leharapta a végét, még mielőtt Kemp kést -adhatott volna neki, s aztán nagyot káromkodott, mert a külső -dohánylevél levált róla. - -Különös volt látni, amint szivta a szivart: – a szája, torka, orra és -tüdeje csupa gomolygó füst volt; de ennél egyebet nem lehetett látni. - -– Nagyszerü Isten áldása ez a szivarzás! – mondta a láthatatlan ember, s -csak ugy okádta a füstöt. – Igazán szerencsés vagyok, hogy önre -bukkantam, Kemp. Ön segiteni fog rajtam… segitségemre lesz mindenben… -Lám, hogy épen most találtam meg önt! A legutolsó percben, amikor már -majdnem megőrültem!… Micsoda dolgokon mentem keresztül!… De sebaj! Most -már, ketten együtt, oly dolgokat müvelhetünk, hogy… - -Elhallgatott, fogta a whiskyt meg a szódát, megtöltötte a poharat és -jóizüen ivott. Kemp is fölkelt, keresett egy másik poharat, és szintén -tele töltötte. - -– Őrült eset, – mondta a fejét csóválva: – de azt hiszem, hogy azért -ihatom. - -– Ön nem sokat változott, Kemp, e tiz-tizenkét év alatt, – szólt a -láthatatlan ember. – De nem csoda… Nyugodtan, rendszeresen élt… Én -ellenben… Nos, hát együtt dolgozunk? - -– De hogyan cselekedte mindezt? – kérdezte Kemp. – S hogy lett ilyen… -ilyen… láthatatlan? - -– Hadd szivarozzam egy kicsit nyugodtan az Isten szerelmére! – csattant -föl a láthatatlan ember, – aztán majd ugyis mindent elmondok önnek. - -De azon az éjszakán még se mondta el a történetét. A válla, hol a sebet -kapta, kegyetlenül sajogni kezdett, majd a láz gyötörte, össze-vissza -beszélt mindenről, – hogyan rohant le a dombról, hogyan dulakodott a -korcsmában… majd meg ismét másról fecsegett, előhozta Marvelt, akit -szidott, átkozott,… egyre gyorsabban, hevesebben szivta szivarját, a -hangja pedig rekedtebb, fulladozóbb lett. - -Kemp nagyon odafigyelt, hogy megértse amit vendége beszél, de nagyon -keveset tudott kivenni belőle. - -– Félt tőlem, a hitvány, félt tőlem, – ismételte a láthatatlan ember -többször. – És mindig meg akart szökni… folyton ezen járt az esze. Óh, -mily őrült is voltam! - -– A bitang! – szólt közbe Kemp. - -– Dühös voltam, hogy meg akart lopni… Szerettem volna megölni… - -– S hol vette a pénzt? – kérdezte Kemp hirtelen. - -A láthatatlan ember elhallgatott, mintha meghökkent volna. Majd kis -vártatva igy felelt: - -– Ma már fáradt vagyok… majd máskor mondom el. - -Hirtelen följajdult, mintha nagyon fájna a sebe, s aztán előre hajlott, -egész közel Kemphez. - -– Kemp, – szólt csaknem suttogva, – már közel három napja, hogy nem -aludtam. Csak néha-néha szundikáltam egy-egy órát… Most már nagyon álmos -vagyok és aludni akarok. - -– Hát aludjék az én szobámban… Átengedem a szobámat. - -– De hogy alhassam?… Ha alszom, az a gazember megszökik… Oh, jaj!… De -mit törődöm vele?! - -– Nagyon fáj a sebe? – kérdezte Kemp. - -– Fáj, de nem veszedelmes… Csak fölhorzsolta a bőrt… Irgalmas Isten, -mily álmos vagyok! - -– Nos hát miért nem alszik? - -A láthatatlan ember hallgatott… mintha merően nézte volna Kempet… Majd -lassan, vontatva mondta: - -– Mert nem szeretném, ha álmomban elfognának. - -Kemp összerezzent. - -– Mily őrült vagyok! – kiáltott föl a láthatatlan ember dühösen, és -nagyot ütött öklével az asztalra. – Most magam sugalmaztam ezt a -gondolatot önnek! - - - - -XVI. FEJEZET. A láthatatlan ember alszik. - -Bár meg volt sebesülve, s a fáradtságtól, kimerüléstől alig állt a -lábán, a láthatatlan ember még se érte be Kemp becsületszavával, aki -égre-földre esküdözött, hogy nem fogja elárulni őt. - -– Tartsa meg a becsületszavát! – mondta mogorván. - -És elkezdte vizsgálni a szobát, hogy van-e belőle menekvés, ha esetleg -rátörnék az ajtót. Kinyitotta az ablak fatábláit és kinézett. Az ablakok -a dombos rétre nyiltak, elég alacsonyak voltak, hogy veszedelem nélkül -leugorhatott a földre, s a ház körül nem volt kerités. Erre tehát -bármikor megszökhetett. - -Most szemügyre vette az ajtókat; mindben bent volt a kulcs és -valamennyit bezárhatta belülről. Ez jó volt; – ha esetleg zajt ütnek, -mielőtt betörhetnék az ajtót, kiugorhatik az ablakon. - -– Ez már jól van, – mondta elégedetten Kempnek. - -Visszament a hálószobába, leült a karosszékbe és nagyot ásitva -folytatta: - -– Sajnálom, hogy ma éjszaka már nem mondhatok el mindent, ami velem -történt. De nagyon fáradt és álmos vagyok… Ne vágjon közbe, kérem… Ez a -csoda az én találmányom. Nem akartam elárulni senkinek, de a szükség -rávitt, hogy társat keressek. Az első, akit találtam, megcsalt, -rászedett, elárult. De ön… Ah, mily nagyszerü dolgokat fogunk müvelni -együtt!… Hanem hagyjuk ezt holnapra. Most pedig jó éjszakát, Kemp, mert -én mindjárt leesem a lábamról. - -Kemp a szoba közepén állt és álmélkodva nézte a fejetlen kaftánt, mely -lassan fölemelkedett, mialatt beszélt, s most szintén egyenesen állt -előtte. - -– Azt hiszem, ideje lesz, hogy menjek, – szólt dadogva. – Ez a dolog -szörnyü… hihetetlen. Ha még egy, vagy két ily eset történnék velem, azt -hiszem, beleőrülnék… És mégis valóság!… van még szüksége valamire? - -– Nyugalomra, Kemp! – felelte a láthatatlan ember. - -– Akkor hát jó éjszakát! – szólt a doktor, s megrázta a láthatatlan -kezet, mely az övét kereste. - -Mialatt féloldalt az ajtó felé ment, a kaftán utána sietett és -megállitotta. - -– Értsen meg jól! – rivalt rá fenyegetően. – Nehogy eszébe jusson valami -ostobaság!… Ha elárul, vagy kisérletet tesz rá, hogy elfogasson… -Vigyázzon!… - -Kemp kissé elsápadt és meghökkenve felelte: - -– Azt hiszem, szavamat adtam önnek… - -Mikor kiment az ajtón, a láthatatlan ember rögtön bezárta a szobát. -Amint álmélkodva, révedezve állt ott a folyosón, hallotta, hogy az -öltöző és a társalgó szoba ajtaját is bezárják belülről; a láthatatlan -ember teljesen elszigetelte magát. - -Kemp megdörzsölte a homlokát és tünődve gondolkozott. - -– Nem álom ez?… Megőrült a világ?… Vagy én lettem őrült?… - -Fölkacagott, és megpróbálta kinyitni a bezárt ajtót, de a kilincs nem -engedett. - -– Ez képtelen ostobaság… ha csakugyan az… kizárt a tulajdon -hálószobámból! – mondta halkan. - -Végigment a folyosón, a lépcsőig; ott megállt, visszafordult és ismét -fejcsóválva nézte a bezárt ajtót. - -– Nem álmodom, nem! – dörmögte félhangosan, és megtapogatta nyakát, mely -fájt egy kissé a láthatatlan ember kezeinek szoritásától. - -– Nem álmodom, nem! – ismételte csüggedten és lassan lement a lépcsőkön. - -– De hogy lehet ez?… - -Az ebédlőben meggyujtotta a lámpást, szivart vett elő, rágyujtott és -szivarozva járt föl s alá a szobában. Közben ki-kitört belőle az -egymással küzködő gondolatok kiáltó szava. - -– Láthatatlan! – szólt hirtelen megállva s nagyot dobbantott a lábával. - -– Hát van-e élő lény, amely láthatatlan?… A tengerben, minden esetre -van… Ezer, százezer millió is!… A naupliusok és tornariák, egynéhány -kocsonyás testü puhány, a lárvák, egész csomó apró állat?… Sőt a -tengerben több a láthatatlan élő lény, mint a látható!… Hogy ez sohsem -jutott eszembe azelőtt!… - -Megállt, gondolkozott, majd a fejét rázta! - -– A tengerben, lehet!… De a levegőben?… a levegőben!… Soha!… Szó sincs -róla!… - -Megint megállt és tünődött: - -… És miért ne lehetne?… Ha lehet a vizben, lehet a levegőben is!… - -Hirtelen dühösen dobbantott a lábával: - -… Megőrülök!… Ez lehetetlen!… Ha a legfinomabb üvegből lenne, még akkor -is látható volna!… - -Egyre jobban belemerült az észvesztő töprenkedésbe… Három szivart szitt -el egymásután szótlanul s a fehér hamu mind ott hevert a szőnyegen, ahol -leverte járkáltában… Ekkor egyszerre fölkiáltott és bement a rendelő -szobájába. - -A szoba kicsiny volt s tulajdonképen semmi szükség se volt rá, mert Kemp -nem igen fogadott betegeket; elég jó módu volt, hogy ne kellesen a -gyógyitással fáradoznia. - -Egyenesen az asztalhoz sietett, melyen még fölbontatlanul hevertek az -aznapi ujságok. Hirtelen fölkapta az elsőt s alighogy belenézett, rögtön -megtalálta az „_Ipingi furcsa eseményt_“, melyet a port-stowei matróz -oly részletesen magyarázgatott mr Marvelnek. - -Kemp gyorsan átfutotta a hirt és meghökkenve kiáltott föl: - -… Hát csakugyan?!… Be volt kötözve… Egy falatnyi se látszott sem az -arcából, sem a kezéből… Senki se tudta, kicsoda, honnan jött… Azt -hitték, baleset érte… Kerülte az embereket… - -Az ujság kiesett Kemp kezéből. - -– Tehát mégis igaz?!… - -Hirtelen megpillantotta a _Sz. James Gazette_-et, mely szintén az -asztalon hevert. Fölkapta és lázasan olvasni kezdte. - -De alig pillantott bele, álmélkodva hökkent vissza. Három oldalon -tárgyalták az esetet s a cikk élén feltünő nagy betükkel meredt feléje -az a szenzációs cim: - -„_Egy egész falu megőrült Sussexben_“… - -– Irgalmas Isten! – jajdult föl Kemp. - -És mohón olvasta el másodszor is ugyanazt, amit az imént olvasott a -helyiérdekü lapban. A komoly londoni ujság szóról-szóra lenyomatta a -vidéki lap szenzációs közleményét és Kemp ujra elolvasta a nevezetes -esemény alcimeit: - -… Elmenekült… Aki elébe került az uton, fellökte, megöklözte… Jaffers -pandurt félholtra verte, fojtogatta… Mr Huxter még mindig oda van… Nem -tudja elmondani, hogy mit látott… A tiszteletesről minden ruhát -lehuzott… A nők félig megőrültek ijedtükben… Beverte az ablakokat… -Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa… De a nyomdafestéket minden -esetre megérdemli… - -Az ujság kihullott Kemp kezéből, aki révedezve bámult maga elé a -semmibe. - -– Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa… - -Fölvette a lapot s nagyon figyelmesen még egyszer elolvasta. - -– De hát az a csavargó?… Hogy került a dologba az a csavargó is?… És -miért kergette, üldözte?… Nekem azt mondta, hogy szerette volna megölni… - -Megborzadva ült le a karosszékbe és remegő kezeivel végigsimitotta -veritéktől gyöngyöző homlokát. - -– Nem _csak_ láthatatlan, – suttogta rekedten. – hanem őrült is!… -Gyilkos!… - -És mikor a hajnali szürkület világossága beszürődött az ablakon. Kemp -még mindig föl s alá járkált az ebédlőben, egyre szivarozva és iparkodva -megérteni, fölfogni a hihetetlen eseményt. - -Sokkal izgatottabb volt, semhogy aludni tudott volna. Az inas, meg a -szobalány, mikor álmosan lejöttek takaritani, ott találták őt föl s alá -járkálva az ebédlőben s azt hitték, hogy reggelig dolgozott. Nem igen -ütköztek meg a dolgon, mert ilyesmi már többször megesett vele. - -Kemp azt a szokatlan, de világos utasitást adta nekik, hogy két -személyre teritsenek a villásreggelihez a dolgozószobában s aztán ne -háborgassák őt egész nap. Ő maga pedig tovább járkált föl s alá az -ebédlőben mindaddig, amig megjöttek a reggeli ujságok. - -Ezekből sem okosodott ki, bár igen sok volt bennük a láthatatlan -emberről. A tegnapi események megerősitéseül szegrül-végre le volt irva -a Burdockban történt eset, amelyből Kemp megtudta, mi történt a -csapszékben, mi volt az oka az öt lövésnek; megtudta azt is, hogy a -csavargót, akit a láthatatlan ember hajszolt, Marvelnek hivják. - -– Huszonnégy óráig voltam a rabszolgája, – vallotta mr Marvel a -rendőrbiztos előtt. - -Az ipingi eset néhány apróbb részlettel megbővült: megirták például azt -is, hogy a láthatatlan ember elszakgatta a telegráfdrótokat… - -De arról, hogy micsoda viszony volt közte és a csavargó közt, semmit sem -irtak a lapok, – mert mr Marvel egy szót se szólt a könyvekről és a -pénzről, melynek ellopásával a láthatatlan ember joggal vádolhatta őt. -Ám az bizonyos volt, hogy az eset _nem volt kacsa_; ma már az ujságok is -oly határozottan irtak róla, mint kétségtelenül megtörtént dologról s -egész sereg reporter járt utána, hogy apróra földeritse a titokzatos -eset minden részletét. - -Kemp az utolsó betüig elolvasott mindent s aztán elszalasztotta a -szobalányt, hogy vegyen meg minden reggeli ujságot, amit csak kaphat. -Aztán, mikor megjöttek, ezeket is mind elolvasta. - -– Láthatatlan! – mondta magában. – Olyan, mint a mese… és ez a mese -rögeszméje lett sok ezer embernek… Meg nekem is!… Ah, irgalmas Isten!… -Micsoda szörnyü, rettenetes hatalma van ennek a nyomorultnak!… Mennyi -gazságot követhet el büntetlenül!… És most odafönt van a szobámban!… S -most oly szabad, mint a madár!… Oh csak tudnám, hogy mit tegyek?… - -– Szószegés lenne-e… megsértése lenne-e az adott becsületszónak, ha?… -Nem! - -Fölugrott, oda sietett a kis asztalhoz, amelyen a receptjeit szokta irni -és levelet kezdett irni… Még félig se volt vele készen, mikor izgatottan -összetépte és másikba kezdett… Ezt végig megirta, gondosan elolvasta, -boritékba tette és elkezdte irni a cimet: - -„_Colonel Adye_“ - -„_Port Burdock_“. - -A láthatatlan ember épen most ébredhetett föl s alighanem nagyon rossz -kedve volt, mert Kemp, aki hirtelen fölugrott s a lélekzetét -visszafojtva figyelt, hallotta hogy két szék nagy robajjal földül s -aztán valami edény csörömpölve törik darabokra: a mosdó-szekrény vizes -kancsója volt. - - - - -XVII. FEJEZET. A láthatatlan ember theoriája. - -Kemp ijedten szaladt föl az emeletre és hevesen kopogott. - -– Mi történt? – kérdezte, mikor a láthatatlan ember beeresztette. - -– Semmi. - -– Semmi?… Hát az a zaj?… a csörömpölés?… - -– Dühös voltam, – felelte a láthatatlan ember. – Elfelejtkeztem a -sebesült karomról; pedig irtózatosan fáj. - -– Ugy látszik, ön nagyon indulatos természetü? - -– Bizony az vagyok. - -Kemp odament a mosdóhoz s kezdte fölszedegetni az eltört üvegkancsó -cserepeit. - -– Minden kiderült önről, mondta e közben. – Az ujságok részletesen -megirtak mindent, ami Ipingben és a dombon történt… itt, Burdockban… meg -a csapszékben is, a domb aljában. A társadalom már tudja, hogy van egy -láthatatlan tagja is. De azt senki se tudja, hogy ön itt van… - -A láthatatlan ember nagyot káromkodott. - -– Most már kipattant a titok, – folytatta Kemp. – Fájdalom, ezen nem -segithetünk. De mindegy. Ámbár nem ismerem az ön terveit, mégis kész -vagyok rá, hogy mindenben segitségére leszek. - -A láthatatlan ember leült az ágyra. - -– A villásreggeli már vár bennünket, – szólt Kemp s iparkodott oly -elfogulatlanul beszélni, ahogy csak tőle telt s nagyon megörült, mikor -látta, hogy vendége mindjárt fölkelt e hivásra. - -Kemp ment elől s a hátulsó lépcsőn vezette föl vendégét a -dolgozószobába. - -– Mielőtt bármihez foghatnánk, – mondta Kemp, – valamivel többet kell -tudnom az ön láthatatlanságáról. - -Leült, idegesen nézett az ablak elé, majd hirtelen Griffinre bámult, aki -az asztalnál ült és épen láthatatlan száját törülte meg a szalvétában, -mely csodás módon libegni látszott a levegőben. - -– A dolog nagyon egyszerü és hihető, – felelte Griffin, letéve az -asztalkendőt. - -– Önnek talán igen, – szólt Kemp kacagva, – de nekem?… - -– Nos, igaza van!… Mert az első pillanatban nekem magamnak is csodás, -hihetetlen volt a dolog. De most már!… Oh, nagy, hatalmas, félelmetes -dolgokat müvelhetünk együtt… Tehát: először Chesilstoweban jöttem rá. - -– Chesilstoweban? - -– Ott, Londonból oda mentem. Tudja, hogy voltaképen orvosnak készültem, -de aztán ott hagytam ezt a pályát és a chemiára, fizikára adtam -magamat?… Nem tudta?… Nos, igen: hát igy volt… A »_fény_« megbabonázott. - -– A _fény_? - -– Az… A _fény_ fizikája, törvényei… Az optikai csalódások!… Az egész, -amit róla tudunk, gyerekség, egyszerü, könnyü theoria, csakhogy sok -benne a hézag… Én tehát, huszonkét éves koromban, tele igazi -lelkesedéssel, azt mondtam magamban: – „Ez a probléma oly fontos, hogy -megérdemel egy egész emberéletet. Én hát neki szentelem az enyémet“. – -Hisz ön is tudja, mily bohó az ember, mig fiatal! - -– Akkor is, később is! – felelte Kemp sóhajtva. - -– Mint hogyha a tudomány kielégithetné az embert bármily tekintetben is! - -– Igaza van! – sóhajtott Kemp ismét. - -– Tehát hozzá fogtam a munkához – folytatta Griffin, – és dolgoztam, -mint egy rabszolga. És alig fáradtam, dolgoztam félesztendeig, egyszerre -csak hirtelen rájöttem valamire, ami az első pillanatban megdöbbentett, -elvakitott… Megtaláltam a fénytörésnek egy sajátságos törvényét: a négy -dimenzióban mozgó fénysugár geométriai formuláját… Oh, abban a három -könyvben, amit az a gazember csavargó ellopott tőlem, több ilyen világra -szóló fölfedezés van: csupa csodák, hihetetlen dolgok!… Ez a fölfedezés -volt a vezető eszme, a világosság sugara… Egyszerü törvény, amelyet -azonban fejleszteni, alkalmazni lehetett a gyakorlatban s amely szerint -– kivéve bizonyos szineket – bármely testnek fénytörési indexét -csökkenteni lehet egész addig, amig azonos lesz a levegő fénytörési -indexével. - -– Ez nagyszerü! – kiáltott föl Kemp. – De még most sem értem, hogy… -Bizonyos, hogy a törvény segitségével, ha a gyakorlatban is beválik, -láthatatlanná tehet például egy drágakövet s ellophatja anélkül, hogy -látnák… De mi ez ahoz képest, hogy az _emberi testet_ láthatatlanná -tegye? - -– Persze a különbség óriási, – felelte Griffin. – De ne feledje, hogy a -láthatóság voltaképen attól függ, hogy a testek miként hatnak a fényre. -Vagy, ha jobban tetszik, forditsunk egyet a dolgon s magyarázzuk azokkal -az ismert törvényekkel, melyeket minden iskolás fiu tud. - -– Még most sem értem, – csóválta Kemp a fejét. - -– Mindjárt megérti. Tudjuk, hogy a testek vagy elnyelik, vagy megtörik, -vagy visszaverik a rájuk eső fényt s e tulajdonságaik miatt láthatók. -Amely test se el nem nyeli, se meg nem töri, se vissza nem veri a fényt, -– nem is látható. Ezt a vörös könyvtáblát például azért látja ön, mert a -szine elnyeli a fény egy részét, más részét pedig: – mint a vörös -sugarakat – visszaveri. Ha semmit se nyelne el a fényből, hanem mind -visszaverné, akkor ragyogó fehér szinü lenne… Például: ezüst!… Ha -gyémántból lenne, csak nagyon kevés fényt nyelne el, még kevesebbet -verne vissza, hanem megtörné itt-ott s evvel szinte vakitóan átlátszó -fényben tündöklenék… Azt mondhatnók, hogy a gyémánt a fény csontváza… Az -üveg, például, nem oly vakitó s kevésbbé is látható: mert a fénytörés és -visszasugárzás csekélyebb rajta… - -Kemp álmélkodva hallgatta Griffin szavait. - -– Mi lesz ebből?… hisz ezt mindenki tudja!… Csak nem akarja Griffin lóvá -tenni őt?… - -Griffin neki melegedve folytatta: - -– Következik ebből, hogy például a nagyon vékony, közönséges üvegből -készült kocka, illetőleg üres doboz, a félhomályban nem is látható, mert -alig nyel el valamelyes fényt s még sokkal kevesebbet tör meg vagy ver -vissza. S ha például a közönséges üveget vizbe vagy még sürübb -folyadékba teszi, majdnem láthatatlanná lesz, mert a fénysugár, mikor a -vizből átmegy az üvegbe, csak alig törik meg, vagy verődik vissza. Az -üveg ugyanazon törvény folytán lesz láthatatlan, amely törvény folytán a -hidrogén se látható a levegőben. - -– Ugy van! – hagyta helyben Kemp, – ez világos. Annyira világos, hogy ma -már minden iskolás gyerek tudja. - -– Van még egyéb is, amit minden iskolás gyerek tud, – folytatta a -láthatatlan ember. – Ha összetörjük az üveget, Kemp, ha porrá törjük, -sokkal láthatóbb lesz… a levegőn fehér por lesz belőle, ugy-e? Még pedig -azért, mert a porrá törés következtében megsokasodnak élei, lapjai, -szóval az a felület, mely a fényt megtöri vagy visszaverheti. Az -üveglapnak csak két felülete van: ha pedig porrá törjük, több ezer s -ezek mindegyike elnyel, visszaver, vagy megtör valamit a ráeső fényből… - -– Ez is igaz, – hagyta helyben Kemp. - -– Ámde ha ezt a fehér, porrá tört üveget vizbe teszszük, legott eltünik… -láthatatlan lesz! Mert a porrátört üvegnek és a viznek fénytörési indexe -majdnem ugyanaz és a fény csak kevéssé törik meg, midőn egyik anyagból a -másikba megy át. - -– Természetes! – kiáltott fel Kemp érdeklődve. - -– Ha _ez_ természetes, – folytatta Griffin, – akkor természetes az is, -hogy minden test láthatatlan lesz, mihelyt oly anyagba, környezetbe -helyezzük, amelynek fénytörési indexe azonos az övével. Tehát, például, -a porrá tört üveg a levegőben is láthatatlan lenne, ha fénytörési -indexét valami módon egyenlővé tennők a levegő fénytörési indexével… -Igaz-e, Kemp? - -– Igaz, igaz… Csakhogy az emberi test _nem_ porrá tört üveg! - -– Persze, hogy nem az, – felelte Griffin – _mert még sokkal áttetszőbb_! - -– Ostobaság! - -– Micsoda?… S ezt ön mondja… orvos létére?… Csodálatos, hogy felejt az -ember! Tiz év alatt igy elfeledte, amit a fizikában tanult?… Jussanak -csak eszébe mindazok a testek, amelyek áttetszők, bár nem látszanak -annak… Például a papiros: csupa áttetsző rostokból készül s csak azért -fehér és nem áttetsző, mert rostjai közé levegő szorult: de ha e rostok -közeit kitöltjük – teszem azt, olajjal – ugy, hogy a fénytörés és a -fényvisszaverődés csökken, mindjárt oly áttetsző lesz a papiros, mint az -üveg… De nem csak a papiros lesz ilyen, hanem a gyolcs, a gyapot, a -posztó, a fa, a _csont_, Kemp, a _hus_, Kemp, a _haj_, Kemp, a _körmök_, -Kemp, az _idegek_, Kemp: szóval _az egész emberi test_, Kemp… Kivéve a -vér vörös szinét és a haj, a szőrök festékanyagát… Mert az emberi test -legnagyobb része, az eleven ember rostjai általában ép oly áttetszők, – -vagy ha jobban tetszik: átlátszók, – mint a viz. - -– Persze, persze! – kiáltott föl Kemp izgatottan. – Hisz épen az éjjel -gondolkoztam ezen… s eszembe jutottak a lárvák, a kocsonyás-testü -puhányok, a naupliusok meg a tornariák… - -– Na lássa!… S én tudtam mind ezt már Londonban; de nem árultam el -titkomat senkinek… Hobbema, a tanárom, – hisz ön is ismerte, mily -becstelen irodalmi kalóz volt! – folyton lesett, vizsgált mindnyájunkat, -hogy meglopja fölfedezéseinket, ha kisérletezés közben rájönnénk -valamire… Vigyáznom kellett hát, hogy észre ne vegyen semmit s ezért -csak lassan, titokban dolgozhattam… De nem törődtem vele; ugy is azt -akartam, hogy ne tudjon senki a dolgomról, még csak egészen tökéletes -nem lesz; akkor egyszerre, hirtelen állok elő vele s egy csapásra -világhirü ember leszek. - -– Hihetetlen! – dörmögte Kemp elhülve. - -– Hihetetlen, de mégis igaz? – felelte Griffin. – És a véletlen -szerencse, mely annyi nagy fölfedezésnek főmestere volt, nekem is -segitségemre jött… - -– És mi volt az? - -– Ah, hogy mi volt az?… Hát ez: Ön tudja, hogy a vér vörös szinét a -benne uszkáló testecskék okozzák… Nos, ezeket a testecskéket át lehet -változtatni fehérré, anélkül, hogy ez bármi módon ártana -szervezetünknek, vagy gátolná, csökkentené a vörös vértestecskék -élettani funkcióját. - -Kemp hihetetlenül meglepetve kiáltott föl, mialatt a láthatatlan ember -fölkelt s izgatottan járkálva folytatta. - -– Értem a csodálkozását. Jól emlékszem arra a nevezetes éjszakára… késő -éjszaka volt, mert rendesen olyankor dolgoztam, mikor tudtam, hogy senki -se zavarhat; s egyszerre csak átvillant agyamon a bóditó gondolat… -Egyedül voltam a tágas laboratoriumban s csak a gázlángok halk sercegése -hallatszott a csöndes éjszakában… „Láthatatlanná tehetnék akármily -állatot: egész testét, kivéve a hajában, szakállában levő festékanyagot… -Magam is láthatatlan lehetnék“… És hirtelen görcsösen összerándultam -örömömben; hisz albino voltam, csuf arcu, idétlen fiatalember, akitől -még tanulótársaim is önkénytelenül borzadtak… Rettenetes dolog volt ez!… -Oda támolyogtam az ablakhoz és kibámultam a csillagos éjszakába… -„Láthatatlan lehetnék!“… mondogattam magamban gépiesen… - -Kemp szinte rémülten bámult rá Griffinre, aki sóhajtott és álmodozva -folytatta: - -– Azt gondoltam, hogyha megtehetném ezt, valósággal fölébe kerekedhetném -felebarátaimnak… Szemeim látták, elmém megsejtette a roppant előnyt, mit -a láthatatlanság adománya biztosithatna… A rejtélyességgel járó -borzalom, a korlátlan szabadság, a roppant hatalom… Gondolkozzék csak -rajta!… És én a csuf külsejü albino, a nyomorral küzködő szerencsétlen -tanárjelölt lehetnék _ilyen_; hirtelen, máról holnapra!… Feleljen -őszintén, Kemp, feleljen őszintén… Nem tántorodott volna meg-e ön is?… - -Elhallgatott; de midőn Kemp nem felelt, kissé idegesen folytatta: - -– Bizonyára mindenki rávetette volna magát erre a fölfedezésre… Épen -ugy, mint én… Három álló esztendeig dolgoztam rajta irtózatos, egetvivó -erőfeszitéssel… S valahányszor fölkusztam egy-egy szédületes meredekre, -megint egy másikat pillantottam meg, amely még magasabb, még -szédületesebb lett… A sok részlet, a sok figyelmen kivül hagyott -apróság!… És a csüggedés, a kétségbeesés!… És ráadásul Hobbema, aki -folyton lesett, kémlelt és egyre kiváncsian zaklatott, hogy mikor teszem -már közé rejtélyes kutatásaim eredményeit… Oh, Kemp, bizony-bizony -mondom, hogy irtózatos küzdelem volt! - -– És mi lett a vége? - -– A vége?… A vége az lett, hogy három esztendei képtelen erőfeszités -után rájöttem, hogy a titkomat nem valósithatom meg… Lehetetlen volt, – -lehetetlen! - -– Hogy, hogy? – kiáltott föl Kemp elbámulva. - -– Nem volt pénzem! – felelte a láthatatlan ember s az ablakhoz menve, -kinézett a csöndes, verőfényes vidékre. - -Majd hirtelen megfordult és rekedten mondta: - -– Aztán… aztán… megloptam apámat… - -Kemp hevesen fölkiáltott és fölugrott; Griffin pedig halkan, szinte -suttogva tette hozzá: - -– A pénz nem az övé volt… s midőn nem tudott beszámolni a más pénzéről – -agyonlőtte magát. - - - - -XVIII. FEJEZET. A portland-utcai házban. - -Kemp megdermedve állott egy pillanatig és lélektelenül nézett arra a -fejetlen alakra, amely háttal feléje kinézett az ablakon. Majd, mintha -eszébe jutott volna valami, gyorsan odaszaladt hozzá, karon fogta és -elvezette az ablaktól. - -– Ön fáradt, – mondta neki, – üljön le ide a karosszékembe. Én majd -sétálgatok, mialatt ön mindent elmond nekem. - -Ugy ültette Griffint, hogy ne láthasson ki az ablakon, ő maga pedig -folyton ott járt-kelt és mozgott a láthatatlan ember és az ablak között. - -Griffin hallgatott egy darabig, majd hirtelen tovább folytatta: - -– Mikor ez történt, én már nem voltam Chesilstoweban. A mult évi -decemberben történt. Szobát fogadtam Londonban; nagy, butorozatlan -szobát a portland-utca egyik ócska házában… Megvettem apám pénzén -mindent, amire csak szükségem volt a munkához és hihetetlen szorgalommal -dolgoztam. Minden nap közelebb vitt egy lépéssel a célomhoz; ugy -tetszett, hogy sürü ködből jövök kifelé, egyre közelebb a világossághoz, -a naphoz… Ekkor történt apámmal az a szerencsétlenség. Emlékszem -temetésére. Egész valómat ugy betöltötte a munkám, hogy nem is tudtam -egyébre gondolni; még csak a kis ujjamat se mozditottam meg, hogy -tisztára mossam apám becsületét… Emlékszem a temetésre: olcsó, szegényes -temetés volt… rossz fakoporsó, egyetlen egy pap; ez is régi barátja, aki -csupa szivességből bucsuztatta el a megboldogultat… - -… Emlékszem, hogy egy csöppet sem sajnáltam apámat, amint lassan -hazafelé ballagtam a ködös téli napon… áldozata lett beteges -érzékenységének; többre becsülte a más pénzét, mint a tulajdon életét… -Gyönge volt: elbukott… - -… Fölmentem a lakásába. Szomoru, elhagyatott, rendetlen volt… Itt éltem -gyermekéveimet… Egy pillanatra, mint valami büvös vizióban, ujra láttam -magamat, mint boldog gondtalan, ártatlan fiucskát… A szivem fájni, -sajogni kezdett… Aztán láttam azt a lányt, aki tiz esztendővel ezelőtt -először hallotta tőlem a szerelmem hazug szavait… Ennek az emléke is -fájt, sajgott… De csak egy percig; aztán kitéptem szivemből mindent, a -multat összes emlékeivel, minden hiábavaló érzéseivel és mentem haza a -szobámba, dolgozni… - -… Ah, mily más volt ott minden!… Elememben voltam; müszereim, gépeim -közt, amelyek évek óta egyetlen barátaim, vigasztalóim, segitő társaim -voltak!… Ez volt az én életem: ez volt a jövő, amely minden szépet és -jót igért… még pedig rövid időre, mert minden készen volt immár s csak -az utolsó kisérletet kellett megtennem… - -… Előbb-utóbb elmondom önnek, Kemp, az egész bonyolult kisérletet. Most -nem akarok részletesen foglalkozni vele. Legnagyobb részében ugy is -pontosan és tüzetesen leirtam abban a három könyvben, amit az a csavargó -elrabolt tőlem… Oh Kemp! vissza kell szereznünk azt a három könyvet: még -ha az életébe kerül is annak a gazembernek!… De hagyjuk ezt most! - -… Tehát: meg kell találnom a módot, hogy oly réteggel veszem körül a -testemet, amelynek fénytörési indexe ugyanaz legyen, mint a levegőé… -Erről majd később részletesebb magyarázatot adok önnek; egyelőre elég -annyi, hogy ezt a kisérletet először egy darab posztón végeztem el… - -… Volt két dinamo-gépem e célra s e két kis gépet gázzal hajtottam. A -módját is elmondom később: ne higyje azonban, hogy a hires -Röntgen-sugarakkal dolgoztam!… Szó sincs róla!… Tehát: a kisérlet -fényesen sikerült; a posztó lassan-lassan halványodni kezdett, majd -áttetsző lett, mint a köd, a füst… s végre elenyészett, eltünt… nem -láttam többé!… - -… Ha nem magam csináltam volna, sohse hittem volna el, Kemp!… Nem láttam -semmit: de ha odanyultam, megfoghattam a kezemmel – s ugyanaz a vastag, -erős posztó volt!… Megrezzenve ejtettem le a földre… s aztán alig tudtam -megtalálni! - -… Most egy másik, még különösebb kisérlet következett. Nyávogást -hallottam az ablakom alatt; kinéztem s láttam, hogy a tüzfalhoz épitett -félszer tetején, elgémberedett macska didereg… Hirtelen átvillant -agyamon a gondolat: – „Itt a kedvező alkalom a legfontosabb kisérletre!“ -– Odamentem az ablakhoz, kinyitottam és gyöngéden, szeliden becsaltam a -macskát a szobába… - -… Az állat beugrott és duruzsolva dörgölődzött a térdemhez… Félig éhen -halt már; én odaadtam neki a tejet, amit reggelire hozattam s amely még -ott volt a csészében… A macska mohón megitta mind, aztán óvatosan, -szimatolva körüljárt a szobában, hogy megbarátkozzék uj környezetével… -Véletlenül rábukkant a láthatatlan posztódarabra is; ah, ha látta volna, -mily nagyot ugrott és hogy fujt, prüszkölt ijedtében!… De hamar -megnyugtattam; fölvettem az ölembe, szépen megsimogattam s odafektettem -ágyamba, az egyik vánkosra. - -– S aztán kisérletezett vele? – kérdezte Kemp. - -– Ugy van, kisérleteztem, de nem sikerült, Kemp. - -– Nem-e? - -– Két körülmény hiusitotta meg: a karmok és az a sötét festékanyag, mely -a macska szeme mögött van… Ön tudja, mit gondolok. - -– Hogyne?… Az a _tapetum_. - -– Ugy van: _tapetum_… Ez hiusitotta meg… Tehát, miután beadtam a -macskának azt a szert, amitől a vérvörös testecskéi szintelenek lesznek, -vánkosostól rátettem a készülékre és elaltattam kloroformmal… A két -dinamo-gép berregve müködött; a macska és a vánkos lassankint átlátszók -lettek, majd végkép eltüntek… de megmaradt két apró, kisértetiesen -villogó macska-szem. - -– Borzasztó! - -– Nem tudom, mi az oka… Történt azonban, hogy az állat fölébredt, még -mielőtt végkép láthatatlanná tehettem volna. Mivel elővigyázatból -megkötöztem, nem szabadulhatott el, de keservesen nyávogni kezdett… -Ugyanekkor kopogtak az ajtómon; egy iszákos vén banya volt, aki a -portás-szobában lakott s a macskáját kereste… Hirtelen odaszoritottam a -macska orrához a kloroformos szivacsot, mire a szerencsétlen -elhallgatott és ismét elbódult… - -– Nem az én macskám van odabent? – kérdezte kivül a vén banya egyre -kopogtatva. - -– Itt nincs macska, – feleltem udvariasan. - -… S biztos lévén, hogy a macska alszik, kinyitottam az ajtót. A vén -asszony gyanakodva nézett be a szobába; a két kis dinamo-gép vigan -berregve dolgozott, a gázlámpás fénye pedig bevilágitotta az egész -szobát… Félre álltam, hogy a banya jobban beláthasson a szobába s ez ugy -látszik, megnyugtatta, mert udvariasan köszönt és elment. - -– Meddig tartott a kisérlet? – kérdezte Kemp. - -– Három vagy négy óráig a macskával. Legutoljára tüntek el a csontjai, -az idegei, a haja és szőrének tarka végei… De, amint már mondtam, a -karmai és a szemei nem lettek láthatatlanok. - -… Már rég éjszaka volt, mielőtt a kisérlet véget ért s a macskából csak -két szemet meg a karmait lehetett látni. Megállitottam a gépeket és -megsimogattam a láthatatlan állatot, mely még mindig bódultan feküdt -ott; feloldoztam a zsineget, melylyel lekötöztem s mivel nagyon álmos -voltam, ott hagytam őt és magam is lefeküdtem… De nem igen birtam -aludni. A nagy izgatottság kiverte szemeimből az álmot: bágyadtan -feküdtem ágyamban, ujra meg ujra átgondoltam az egész kisérletet, majd -azon tünődtem, mi mindent fogok tenni, ha magam is láthatatlan leszek s -mialatt a lázas ábrándok megszálltak, lassankint valami öntudatlan -lidércnyomás jött rám… - -… Éjfél után két óra tájban hirtelen fölriadtam: a macska ijesztően -nyávogott a szobában… Fölugrottam és meg akartam fogni, hogy -elhallgattassam, de sehogy se birtam megfogni… Egyre nyávogott s hol -itt, hol amott láttam két villogó szemét, amely röpülni, suhanni -látszott a levegőben… Végre kinyitottam az ablakot és nagy zajjal -kergetni, hajszolni kezdtem… Azt hiszem, hogy erre megijedt és kiugrott… -Mert azóta se nem láttam, se nem hallottam többé… - -– Hihetetlen!… Hihetetlen! – szörnyüködött Kemp, összecsapva kezeit. - -Griffin mélázva folytatta: - -… Ekkor, Isten tudja, hogyan, hogyan nem, ismét az apám temetése jutott -eszembe… Nem birtam aludni, a fejem zugott… végtelenül fáradt, csüggedt -voltam, alig vártam a reggelt… s mihelyt megvirradt, azonnal sétálni -mentem. - -– Csak nem akarja elhitetni velem, – szólt közbe Kemp hevesen, – hogy -egy láthatatlan macska kóborol Londonban? - -– Ha csak agyon nem verték, miért ne? – kérdezte a láthatatlan ember. - -– Miért ne? – álmélkodott Kemp – Ön tehát azt hiszi?… - -– Valószinü, hogy agyonverték, – folytatta Griffin. – Négy nappal később -még élt, mert mikor a Tichfield-utcán jártam, egész csomó embert láttam, -akik mind azt nézték, honnan jön az a rejtélyes nyávogás, melynek okát -sehol sem födözhették föl. - -Griffin hallgatott pár pillanatig, majd hirtelen folytatta: - -– Nem tudom, hol és merre kóboroltam az nap reggelén, de egyszerre csak -ott voltam az Albany-utcában és láttam, hogy a huszárok épen -kilovagolnak gyakorlatra… Ekkor már oly rögeszmévé lett bennem a -láthatatlanság vágya, hogy mindenáron kész voltam megvalósitani -tervemet. De a szükség is kényszeritett rá, a pénzem is fogytán volt s -ha nem sietek, ismét elszalasztom az alkalmat… Álmosan, bágyadtan -támolyogtam haza, megebédeltem, nagy adag sztrychnint vettem be és -ruhástól feküdtem az ágyba… A sztrychnin nagyon jó idegerősitő, Kemp; ha -valaha szüksége lenne rá… - -– Tudom!… Tudom!… - -– Egészen megerősödve, megifjodva keltem fél, de nagyon ideges voltam… - -– Oh, ismerem a hatását! – vágott közbe Kemp. - -– Hallottam, hogy valaki kopog az ajtón, – folytatta Griffin. – -Kinyitottam: a szállásadóm volt… egy vén lengyel zsidó, hosszu, szürke -kaftánban, őszes pájeszszel. Fenyegetőleg támadt rám, hogy az éjjel egy -macskát kinoztam… ő biztosan tudja, mert többen hallották a szegény -állat kinos nyávogását… Tudni akarja tehát, hogy mi történt, mert az -állatkinzás szigoruan tilos, ő pedig nem akarja, hogy velem együtt őt is -megbüntessék. - -… Én tagadtam a macskát. Erre a zsidó azt mondta, hogy a kis dinamogépek -zugását az egész házban hallani s a lakók nem tudnak tőle aludni… Ebben -igaza volt… Mialatt beszélt, gyanakodva, kémlelődve nézelődött a -szobában ezüst-keretes pápaszeme mögül, ugy, hogy én megijedtem, hátha -kitalálja a titkomat?… ha megsejti, hogy miben járok és fölád, elárul?… - -… Gyorsan oda álltam elébe, hogy ne lássa a két kis dinamogépet, melyet -már ugy állitottam föl, hogy csak épen rá kellett ülnöm és meginditanom -a motort… Ez azonban csak még jobban fokozta az öreg zsidó gyanuját… - -… Mit csinálok itt?… Miért titkolózom ugy?… Miért vagyok mindig -egyedül?… Nem tiltja-e a törvény azt, amit teszek?… Nem -életveszélyesek-e a kisérleteim?… Az ő házában mindeddig soha semmiféle -tiltott dolog nem történt… - -… Erre már dühbe jöttem. Hevesen rákiáltottam, hogy rögtön takarodjék ki -a szobámból… A vén zsidó tiltakozni kezdett, azt hánytorgatta, hogy övé -a lakás, tehát jussa van itt lenni… De én nyakon ragadtam, a gallérja a -kezemben maradt… ekkor hátulról megragadtam a vállát és kilóditottam a -szobából… Aztán hirtelen becsaptam az ajtót és bezártam… - -… Kint a folyosón még toporzékolt egy darabig, de én rá se hederitettem. -Aztán elment… De ez végkép megérlelte bennem eddigi szándékomat. -Éreztem, hogy sietnem kell, különben nem lesz időm… Ha ki kell -hurcolkodnom, megint oda lesz néhány nap s különben is mindössze alig -volt husz font sterlingem… El kellett tehát tünnöm nyomtalanul, különben -mindennek vége! - -… Arra a gondolatra, hogy az utolsó percben hiusulhatna meg a tervem, -amelynek megvalósitásán évek óta fáradtam, lázas tetterő szállt meg. -Gyorsan összeszedtem könyveimet, meg a checkkönyveimet, mert minden -pénzem egy bankban volt – ez most mind annál a bitang csavargónál van! – -s a legközelebbi postahivatalban föladtam egy portland-utcai -postahivatalba cimezve _poste restante_. - -… Mikor haza jöttem, a lépcsőn találkoztam a házi gazdámmal. Ha látta -volna, hogy megijedt, mikor megpillantott és hogy félre állt az -utamból!… Én gyorsan fölszaladtam, hevesen becsaptam magam után az -ajtót; aztán hallottam, amint az öreg zsidó is fölsompolygott halkan a -lépcsőkön, megállt az ajtóm előtt és hallgatózott… Én azonban nem -törődtem vele, csak lázasan dolgoztam. - -… Azon az estén s a rákövetkező éjszakán mindent elvégeztem… Bevettem a -szereket, melyek a vért szintelenitik s amig hatásuktól bódultan -hevertem az ágyon, hallottam, hogy ismételten kopognak az ajtómon… Mivel -nem feleltem, a kopogás abba maradt; de nem sokára ismét hallottam, hogy -valaki oda jött az ajtóm elé s láttam, hogy valami papirost dugnak be a -küszöb és ajtó-nyilás közt… Összehajtogatott kék papiros volt… - -… Dühösen fölugrottam az ágyról, kinyitottam az ajtót és ráförmedtem a -házigazdámra mert ő volt… - -– Nos, mi az megint? - -… Az öreg zsidó volt; az a papiros pedig hivatalos fölszólitás volt, -hogy költözködjem ki a lakásból… A vén ember szótlanul nyujtotta oda a -papirost, de valami furcsát láthatott a kezemen, mert meghökkenve -tekintett föl az arcomra… - -… Megtántorodott és hörögve kapkodott lélekzetért… Aztán hörögve -fölsikoltott, elejtette a gyergyát és rémülten, tapogatózva menekült a -sötétben… Hallottam, hogy el is bukott, amint lefelé ment a lépcsőkön… - -… Becsaptam az ajtót, bezártam s aztán a tükörhöz siettem… Most már -értettem a zsidó rémületét!… Az arcom fehér volt, mint a márvány… még -fehérebb: mint a gipsz. - -… De a kisérlet maga irtózatos szenvedésekkel járt. Ezt nem vártam. -Iszonyu, rettenetes éjszakám volt. Képzelhetetlen fájdalmak gyötörtek… -Egyik ájulásból a másikba estem s hogy elnyomjam kiabálásaimat, betömtem -a számat, csikorgattam a fogaimat s oly rémesen hörögtem, hogy most is -megborzadok, ha rá gondolok… Most már értettem, mért nyávogott az a -szerencsétlen macska oly rémesen, a mig kloroformmal el nem altattam… -Szerencse, hogy csak magam voltam a szobában; mert mikor a fájdalom -jobban elővett, ugy nyögtem és hörögtem, hogy irtózatos volt hallani!… - -… De aztán vége lett ennek is. A fájdalmak lassankint csillapultak, de -ekkor oly bágyadt lettem, hogy mozdulni se birtam. Azt hittem, hogy -megöltem magamat; de nem sokat törődtem vele… eközben virradt s kissé -megjött az öröm is… Ah, Kemp!… Sohasem fogom elfeledni azt a reggelt!… -Hogy elborzadtam, mikor megpillantottam a kezeimet, amelyek olyanok -voltak, mint az átlátszó üveg és egyre jobban elvesztették alakjukat, -körvonalaikat; mig végre tisztán láttam rajtuk keresztül is… oly -tisztán, mintha semmi se lenne előttem!… És hiába csuktam le a szemeimet -is; tisztán láttam akkor is; mert a szempilláim átlátszók voltak! - -… Megöltem az álmot, Kemp, mert csukott szemekkel is láttam, mindig -láttam, mindent láttam!… És a lábaim, combjaim, a fogaim… s végre csak a -körmeim látszottak még homályosan… aztán, azok sem,… csak itt-ott holmi -barna folt, amit valami maró sav hagyott rajtuk!… - -… Föltápászkodtam fektemből, de eleinte szinte járni se tudtam, mert nem -láttam a lábaimat s nem tudtam, hová rakom őket… Gyönge és fölötte éhes -voltam. Oda mentem a tükörhöz és belebámultam a semmibe… Ugy van, a -semmibe!… Mert semmit se láttam a tükörben, – semmit, csak valami -körforma apró kerek foltot; szemgolyóimnak azt a kis festék-anyagát, -amely még nem tünt el egészen… - -… Valóban, őrült akaraterőre volt szükségem, hogy visszavánszorogjak a -gépemhez, hogy ismét ráfeküdjem és bevégezzem a szörnyü, hajmeresztő -kisérletet!… - -… Aztán egész délelőtt aludtam, kendővel takarva be a szemeimet, hogy -sötétben legyek. Dél tájban ismét kopogtak az ajtómon… Most már erős -voltam, mert pihentem és fürgén ugrottam föl… Hallottam, hogy suttognak -az ajtóm előtt… oda siettem a géphez, amily halkan és nesztelenül -lehetett, szétszedtem az egészet, szerte hordtam részeit a szobában, -hogy senki se tudja majd összerakni, ha esetleg rá akadnak… - -… Közben a kopogás ismétlődött és erősebb lett; majd hangokat is -hallottam: először a gazdám, aztán két meglett fia hangját… Hogy időt -nyerjek, felelgettem nekik belülről… kezembe jött a láthatatlan vánkos -és posztódarab is; gyorsan kinyitottam az ablakot és kidobtam őket… De -amint az ablaknyilást meghallották, azok hárman odakint neki feküdtek az -ajtónak… Az ajtó recsegett, de az a két vas-tolózár, amit én szögeztem -rá belülről, ellentállt… - -… Erre meghökkentem, de egyszersmind dühbe is jöttem… Gyorsan kezdtem -összehordani mindenféle papirost, ujságot és szalmát, ami csak a -szobában volt és oda vezettem a gázt egy gummicsövön át… Az ajtót -kegyetlenül döngették… Nem találtam a gyufát! Dühömben az öklömbe -haraptam, de nem tehettem semmit!… Szétrugdostam a papirost, -visszaforditottam a gázt, kiléptem az ablakon a falhoz épitett félszer -tetejére s óvatosan behuztam az ablakot, sőt a függönyt is -leeresztettem… - -… Aztán vártam, hogy mi lesz… Nagy feszitő vasat dugtak az ajtó alá, egy -nagy reccsenés és – bedőlt az ajtó… A házi gazdám meg két fia, hatalmas, -termetes suhancok, berohantak a szobába… s mögöttük kullogott az az -utálatos vén boszorkány, aki tegnap a macskáját kereste rajtam. - -… Meghökkenve, elképedve álltak meg, mikor látták, hogy a szoba üres… Az -egyik rögtön az ablakhoz szaladt, fölhuzta a függönyt és kinézett… -Kimeresztett szemei, duzzadt ajka, szakállas arca alig volt az enyémtől -két arasznyira… Már föl is emeltem öklömet, hogy az arcába csapok, de -még idejében meggondoltam a dolgot. - -… A fickó nem is sejtette, hogy ott vagyok előtte és körösztül nézett -rajtam… Ugyanugy körösztül néztek a többiek is, mert szintén odajöttek; -de aztán mind visszarohantak a szobába és mindenütt kutattak engem… -Midőn sehol sem találtak, hevesen vitatkozni kezdtek azon, hogy valóban -hallották-e a hangomat, vagy csak képzelődtek?… Nekem pedig, amint az -ablakra könyökölve néztem őket, nagy megkönnyebbülés szállt a szivembe -és szinte szerettem volna fölkacagni!… - -… A vén zsidó, amennyire zagyva beszédéből kivehettem, azt állitotta a -vén banyával együtt, hogy eleven állatokat boncolok; a két fiu ellenben -azt bizonyolta, hogy elektrotechnikus vagyok, ami abból is látszik, hogy -két dinamo-gépem és radiátorom van… Ugyanekkor jött arra az a házaló, -aki a szomszédszobában lakott egy hentessel; ezt is behivták és -elmondták neki az esetet… - -… Közben a vén banya kiváncsian nézegette a radiátorokat… Erre -megijedtem… Ha valami éles eszü, okos elektro-technikus meglátja ezt a -készüléket, rögtön gyanithatja, hogy mi célra kellhetett s akkor féltve -őrzött titkom nem titok többé… Gyorsan bemásztam az ablakon, nesztelenül -odasompolyogtam a vén asszony háta mögé, kikaptam kezéből az egyik -radiátort és teljes erőmből a földhöz vágtam… aztán fölkaptam a másikat -is és azt is földhöz vágtam… - -… A két készülék izzé-porrá tört… De látni kellett volna ezt a négy -embert, hogy elrémült!… Szinte egy percig szólni se tudtak… s mielőtt -még magukhoz térhettek volna, óvatosan kiosontam a szobából… - -… Lementem a lépcsőn s megvártam, mig kitakarodnak a szobámból… Zajosan, -izgatottan beszélgetve jöttek ki, csalódva, hogy semmi „iszonyatos -dolgot“ se találtak s egyuttal aggódva is, hogy nem lesz-e valami -következménye a törvény előtt is ennek az erőszakos betörésnek… Mig -elszéledtek, én ismét fölosontam a szobába, kezemben egy egész skatulya -gyujtó… Összekotortam a szalmát és papirost a szoba közepén, oda hordtam -a székeket, az ágyat, az asztalt, a gummicsővel odavezettem a máglyára a -gázt és avval meggyujtottam… - -– Micsoda?!… fölgyujtotta a házat? – kiáltott föl Kemp. - -– Ugy van, fölgyujtottam! Mert ez volt az egyedüli módja, hogy -elpalástoljam a nyomaimat… A ház különben is biztositva volt. Aztán -nyugodtan lementem a lépcsőn, ki az utcára… Láthatatlan voltam és most -kezdtem meg az uj életet, melynek vad, vakmerő tervei már egymást -kergetve kóvályogtak fejemben… - - - - -XIX. FEJEZET. Az Oxford-utcában. - -Kemp végigsimitotta homlokát reszkető kezével, mi alatt Griffin tovább -folytatta elbeszélését: - -– Mig lementem a lépcsőn, váratlan nehézség lepett meg; kétszer is -elbuktam, mert nem láttam, hogy hová rakom lábaimat a lépcsőn… kiérve az -utcára, olyas valamit éreztem, amit ön érezhetne, ha a véletlen egyszer -oly városba vezetné, ahol csupa vakok laknak… Nagyon ingerelt, -ösztönzött valami, hogy tréfáljam meg az utcán járó-kelőket; gáncsot -vessek ennek… hátba vágjam amazt… leüssem kalapját az egyiknek… -megráncigáljam fülét a másiknak… - -… De alig értem a Portland-utca szögletére, ahol a nagy szabóüzlet van, -mindjárt valami csörömpölést hallottam mögöttem és erős lökés érte a -hátamat, hogy majd orromra buktam… Megfordulva egy szolgát láttam, aki -nagy kosár szódásüveget vitt a vállán és meghökkenve nézett terhére… -Ámbár a lökés kegyetlenül sajgott, az ember álmélkodása oly furcsa volt -hogy mégis önkénytelenül elnevettem magamat. - -– Az ördög ütött szállást ebben a kosárban! – kiáltottam föl. - -… S kikapván a kosarat a bámész ember kezéből, magasra tartottam a -levegőben. - -… De egy őrült kocsis, aki épen akkor jött ki a szemközti sörházból, -egyenesen nekem rohant s el akarván kapni a levegőben lógó kosarat, -kinyujtott kezével a képembe vágott, persze akaratlanul és tudtán kivül… -Én hozzávágtam az egész kosarat s a következő pillanatban egész csődület -volt körülöttem, – minden felől összeszaladt a nép s egyik ember jobban -kiabált, mint a másik… - -… Csak most kezdtem átlátni, mily ostobaságot cselekedtem s átkozva -őrült hevességemet, egy kirakatnak a mélyedésében huztam meg magamat, -lesve a pillanatot, amelyben észrevétlenül megszökhessem… De nem -habozhattam; a csődület egyre nagyobb lett… Hirtelen elszántam hát -magamat, félre löktem egy bámész mészároslegényt, aki szerencsére nem -nézett utána, hogy ki lökte meg s következő pillanatban már a kocsis -kocsija mögött voltam… Aztán, mit se törődve avval, hogyan intézik el az -összecsődültek az ügyet, gyorsan átszaladtam az uton, mely szerencsére -szabad volt ebben a pillanatban és neki vágtam a Oxford-utcának. - -… Együtt akartam menni a hömpölygő emberáradattal, de oly nagy volt a -tolongás, hogy lépten-nyomon lökdösték, tiporták a lábamat. Lementem a -kövezetről a lovasoknak föntartott utra, de ott meg a murva és a -kavicsok nagyon bántották a lábamat… Át akartam menni a tulsó oldalra, -de egy kétkerekü kocsi rudja ugy megütötte a lapockámat, hogy a -lélekzetem is elállt. Tántorogva ugrottam félre s kis hijja volt volt, -hogy le nem ütöttem a lábáról egy ladyt… De most a kocsi mögé jutottam… - -… Ez volt a megmentőm!… Mindenütt a kocsi mögött mentem s igy -kikerülhettem az összeütközést… Ijedten és remegve ballagtam a kocsi -után, nem hittem, hogy első kirándulásomban is ennyi veszedelem ér!… -Remegtem, de reszkettem, dideregtem is a nagy hideg miatt: januárius -volt s én ruhátlanul bolyongtam London utcáin!… az a sár pedig, mely -ujjnyi vastagon födte az utcát, hideg volt, mint a jég, sőt tán fagyott -is!… Én pedig, ámbár láthatatlan voltam, a hideget csak épen ugy -éreztem, mint az előtt. - -… Ekkor egyszerre az jutott eszembe, hogy bele is ülhetnék a kocsiba… -Gyorsan megkerültem, észrevétlenül bele ültem és dideregve bujtam meg a -sarkában… Igy mentem a kocsiban jó darabig, mig aztán valahol a Mudie -táján egy lady megállitotta a kocsit és beleült… Épen csak annyi időm -volt, hogy észrevétlenül kiugorhattam a másik oldalon… de a lóvasuti -kocsi majd hogy el nem tiport! - -… Fogvacogva igyekeztem a British Muzeum felé, ahol sohasem szokott sok -nép járni, midőn egyszerre csak egy kis, fehér kutya szaladt ki az egyik -házból és mérgesen csaholva utánam iramodott… Eddig még sohasem törődtem -avval a furcsa igazsággal, hogy a kutyának tulajdonképen a szimatja a -szeme, most azonban magamon tapasztaltam ezt… Az a dög egyre ugatva -hajszolt engem, s bár futottam is, el nem maradt tőlem mindaddig, mig a -Montague-utca sarkán föl nem rugtam, hogy hatot is bukfencezett… Akkor -aztán vonitva elmenekült… - -… Alig fordultam be a Montague-utcába, mikor az első kereszt-utcából -hirtelen nagy néptömeg özönlött felém, hangos zeneszó mellett… -Megijedtem, ezen a tömegen nem törhetek keresztül ugy, hogy észre ne -vegyenek… ha pedig visszafordulok, megint csak oly népes utcába jutok, -ahol ezer veszedelem környékez… Fölszaladtam tehát a Muzeum keritésével -szemben álló házak egyikének fehér lépcsőire s ott vártam meg, mig a -menet elhaladt… - -… Az „Üdv hadserege“, mert ez volt a menet, fülsiketitő zenével járta be -az utcákat s ép akkor gyujtott rá egy indulóra, mikor szemben -találkoztam vele… Bum-bum-bum!… Csinnadratta-bum!… „_Ha szinről-szinre -látjuk őt_“… Ez volt az induló s a kürtök ugy harsogtak, a nagy dob ugy -zuhogott, hogy egy pillanatra szinte elkábitott s nem is vettem észre -azt a két suhancot, aki megállt annak a lépcsőnek az alján, amelyre én -fölszaladtam. - -– Nézd csak, nézd! – szólt az egyik. - -– Mit nézzek? – kérdezte a másik. - -– Hát ezeket a sáros lábnyomokat… - -– Hát aztán!… - -– Meztelen lábu ember járt erre… - -… A két suhanc szájtátva nézte a sáros lábnyomokat, miket én hagytam -ott, mi alatt a lépcsőkön fölszaladtam… A járó-kelők lökdösték, -taszigálták őket, de a két suhanc nem tágitott… „_Bum-bum-bum… Ha -szinről-szinre… csinadratta… látjuk… bumma-csinnadratta… Őt, az ég urát… -bum-bum-bum_!“ Harsogott a banda, de a két suhanc már nem is törődött -vele! - -– Itt egy mezitlábas ember ment föl a lépcsőkön, – mondta az egyik. – -Látod-e? - -– Már hogyne látnám!… De hova lehetett?… Mert nem látszik a nyoma, hogy -le is jött onnan felülről… - -– És a lába is vérzett! – mondá ismételten az első. - -… A nép zöme már elment mellettünk, de a két suhanc csak nem akart -mozdulni! - -– Nézd csak, Ted! – kiáltott föl most a második hirtelen. - -… És meglepetve mutatott oda, ahol a lábam volt… Letekintettem és -meghökkenve láttam, hogy a lábamra tapadt vékony sárréteg egész jól -megmutatja a talpam és a sarkam körvonalait… Szinte megdermedtem az első -pillanatban. - -– No már ez furcsa! – szólt az öregebbik. – Átkozottul furcsa!… Akár -csak valami kisértetnek a lába volna!… - -… Habozva közelébb lépett s lehajolva a lábam felé nyult. Egy ember meg -egy leány, akik épen arra mentek, megálltak s kiváncsian nézték, mit -akar fölvenni a suhanc… Ez pedig már majdnem megfogta a lábamat… Most -megjött a hidegvérem és az eszem… Hirtelen előre léptem, a suhanc nagyot -kiáltva hátra hőkölt, én pedig egy ugrással bent termettem a szomszédház -kapujában. De a fiatalabbik suhancnak fölötte éles szeme volt, meglátta -a gyors ugrást s még mielőtt bent voltam a házban, már kiabálta, hogy -merre szöktem. - -… Mind oda szaladtak, meglátták sáros lábaim nyomait a fehér márványon -és meghökkenve tanakodtak. - -– Mi történt? – kérdezte valaki. - -– Egy láb… egy gazdátlan láb!… Erre szaladt! – kiáltoztak össze-vissza. - -… Három üldözőm kivételével a tömeg mind az Üdv Hadserege után tódult, -de e kiabálásra többen megálltak. Éreztem, hogy nincs vesztegetni való -időm; gyorsan fölrugtam hát az „éles szemü fickót“ s a következő percben -már nyakló nélkül rohantam a Russel-uton lefelé… Nyomomban hét-nyolc -üldöző vágtatott s mivel sáros lábaim nyomát elég jól láthatták a fehér -és tiszta kövezeten, könnyü volt követniök. - -… Négyszer futottam körül a nagy oszlopos palotát, ujra meg ujra -keresztezve előbbi nyomaimat s midőn gyors futástól fölmelegedett -lábaimon megszáradt a sár s mi nyoma sem maradt a kövezeten, hirtelen -neki vágtam a Tavistock-utnak s ott hagytam üldözőimet tanácstalanul a -keresztül-kasul futó lábnyomok tömkelege előtt… - -… Ebben a futásban kissé kimelegedtem s most már nyugodtabban, bátrabban -jártam a kevésbbé népes utcákon. De azért el voltam keseredve, mert ez a -kirándulás keserves tapasztalatokkal végződött. A torkom és a fejem fájt -a kocsis durva öklétől, vállapockám sajgott a kocsirud lökésétől, egyik -lábamra kissé sántitottam, mert hüvelykujjamat valami cserép elvágta… -közben még kétszer-háromszor beleütköztem a járó-kelőkbe, akik ugyancsak -álmélkodva kapkodták a fejüket, mikor meghallották káromkodásomat, de -engem nem láthattak… - -… Közben hatalmasan meghültem s bárhogy erőlködtem is elfojtani, -minduntalan elővett a tüsszentés. Ha pedig kutyát pillantottam meg, -siettem mindjárt messzire kitérni, mert ezek az átkozott dögök mind -szörnyen szimatolták a nyomomat. - -… Aztán nagy kiabálást, zürzavart hallottam messziről. Majd -utca-gyerekek, nők és férfiak vegyest, rohantak az uton lefelé, -kiabálva, hogy tüz van… Rögtön agyamba szökkent a vér és öröm -megdobogtatta szivemet: bizonyos voltam benne, hogy az a ház ég, -amelyben laktam… a ruháim, gépeim, egész laboratóriumom: egy szóval -mindenem… kivéve három könyvemet, ami a portland-utcai postahivatalban -volt… Fölégettem tehát hajóimat magam után s mikor az utca sarkára -értem, láttam, hogy a ház lobogva ég… Többre nem nem is voltam kiváncsi! - -A láthatatlan ember elhallgatott és gondolkozni látszott. Kemp idegesen -nézett ki az ablakon és izgatottan mondta: - -– Jól tette… hanem, folytassa, kérem. - - - - -XX. FEJEZET. A nagy áruházban. - -… Igy tehát, január végével, épen mikor heves hózivatar volt kitörőben, -fáradtan, éhesen, átázva-fázva, csüggedten, testben összetörve, lélekben -megtörve, megkezdtem uj életemet, amelynek kinszenvedéseire magam -itéltem önmagamat. - -… Nem volt a világon senki, akibe bizhattam volna; nem volt senki, -akinek elmondhattam volna nagyszerü és rettenetes titkomat… mert tudtam, -éreztem, hogy ha elmondom, egyszerre végem lesz s legfölebb csak mint -ritkaságot mutogatnának… - -… Egynéhányszor mégis ugy elővett a magam inségének és nyomoruságának az -érzése, hogy szinte-szinte megszólitottam egy-két jóságosabb arcu -járó-kelőt: – „könyörülj rajtam!“ – De még idején megembereltem magamat -és elszántan ugyan, de már fásultan kóboroltam tovább… - -… Mivel a hózivatar, ha kitör, okvetlenül elárul, mert a testemre hulló, -rátapadó hó egész alakomat rögtön láthatóvá tenné, első ösztönöm az -volt, hogy födél alá meneküljek a hózivatar elől, már csak azért is, -mert kegyetlenül fáztam… Később majd ráérek a jövőről tervezni… - -… Egyelőre azonban, bár láthatatlan voltam, keservesen tapasztaltam, -hogy a londoni házak kapui nem nyilnak meg nekem; a zárakat, lakatokat -és vasrudakat nem birtam leverni a kapukról s most már aggódni kezdtem, -hogy a hózivatar a nyakamba szakad s előbb-utóbb vagy megfagyok, vagy -éhen pusztulok el. - -… Ekkor azonban fényes ötletem támadt. Kóborlásaim közben elértem a -Tottenham-Court-Roadig, amelynek sarkán a nagy áruház van; tudja, az a -roppant raktár: „_Omnium_“ a neve, ahol mindent lehet venni: lisztet, -kenyeret, hust, butorokat, ruhákat, cipőt, sőt még olajfestményeket, -gépeket is, egy szóval mindent, ami csak szükséges az életben. - -… Azt gondoltam, hogy ha bejutok ide, elláthatom magamat mindennel, -amire csak szükségem lesz. Az ajtó azonban be volt csukva és várnom -kellett, mig jön valaki… Az első vevőnek nyomában én is besurrantam a -nagy áruházba s épen abba az osztályba jutottam, ahol keztyüket, -szalagokat, harisnyákat s más eféle szövött holmit árultak. Óvatosan -tovább mentem a nagy áru-hegyek közt s igy értem oda, ahol a kosarak és -fonott butorok raktára volt. - -… De itt sem lehettem biztonságban, mert a nép egyre hullámzott föl s -alá s minden pillanatban válságos helyzetbe jutottam, hogy megszorulok a -vevők között s aztán láthatatlanságom dacára is megragadnak… -Fölsurrantam tehát a lépcsőkön az emeletre, ahol meghuztam magamat és -kényelmesen végig nyujtóztam. - -… Itt már kellemes meleg volt s el is határoztam, hogy itt maradok. Az -idő lassankint későre járt és kezdték becsukni a raktárt. Én csak erre -vártam. Ugy okoskodtam, hogy éjszaka, ha majd egészen magam leszek, -lopok eleséget, ruhát, kikutatom az egész raktárt, alszom reggelig s ha -megint kinyitják a boltot, szépen megszököm. - -… Tervnek jó volt a terv, de a megvalósitása nem ment oly könnyen, mint -hittem. Ruhát akartam szerezni; beburkolni magamat ugy, hogy elfogadható -emberi formám legyen s lopni egy kis pénzt is, hogy kiválthassam -könyveimet a portland-utcai postahivatalból. Aztán majd lakást fogadok -valahol s terveket eszelek ki, amelyek segitségével teljesen -kiaknázhatom azokat az előnyöket, – mert azt hittem akkor, hogy vannak -ily előnyök! – amelyekkel láthatatlanságom kinálkozik. - -… Nemsokára aztán be is csukták az üzletet. Alig hevertem egy óráig a -derékaljak tetején, mikor kezdték lehuzni a külső ablakok vas-redőnyeit, -a vevők pedig mind kitódultak az ajtókon. A segédek és hivatalnokok -pedig bámulatos gyorsan visszarakták helyére az el nem kelt árut, ugy, -hogy rövid fél óra alatt tiszta volt az egész roppant raktár s amit el -nem adtak, mind be volt rakva a szekrényekbe, vagy szép rendben ott állt -a polcokon. - -… A segédek és hivatalnokok, köztük igen sok fiatal leány is, mihelyt -elvégezték dolgukat, rögtön siettek haza; aztán jött egy csapat -háziszolga és kisöpörte az egész raktárt, összeszedte a szemetet, -kihordta az utcára, mialatt én még mindig fönn kuporogtam a derékaljak -tetején. Végre körülbelül egy órára rá, hogy bezárták a raktár külső -ajtait, kezdték bezárogatni az udvarra nyiló ajtókat is… majd eloltották -a gázt és végre halálos csönd lett… Még vagy félóráig vártam a helyemen -s mikor semmi neszt se hallottam, szép lassan lemásztam rejtekhelyemről. - -… Koromsötét volt és tapogatózva indultam arra felé, ahol bejöttem, mert -ott árulták a harisnyákat és szövött alsó ruhát. Mindenek előtt gyujtót -kellett keritenem és sok keresgélés után találtam is az egyik pénztáros -fiókjában, melyet feltörtem; ugyanott találtam gyertyát is. Ezt most -meggyujtottam és hozzá láttam az öltözködéshez. - -… Nem sokáig kellett keresgélnem; kéznél volt ott minden. Jó meleg alsó -ruhát választottam ki, fölhuztam egy pár gyapju-harisnyát s aztán -átmentem a szabó-osztályba. Találtam ott is, ami kellett: nadrágot, -mellényt, kabátot, téli bundát és cipőt, meg egy széles karimáju -jezsuita-kalapot, amely fél-arcomat eltakarta. Most már, hogy -félig-meddig ember voltam, enni szerettem volna. - -… Fönt az emeleten volt a buffet; odamentem hát. Itt már nem kellett -félnem, hogy meglátják a világosságot kivülről; meggyujtottam hát a -gázt, jól laktam hideg sülttel és a gázon még kávét is melegitettem. -Erre tovább indultam kutatni; eljutottam a füszeres-osztályba, majd a -cukros boltba, ahol kitünő süteményeket találtam s mikor itt másodszor -is jól laktam, megittam rá egy üveg fehér burgundit. - -… A cukros-bolt mellett volt a játékszerek osztálya s ekkor pompás -gondolatom támadt. Találtam néhány álarcos orrot, persze csuf, nagy -orrokat, de evvel nem igen törődtem, hanem szemüvegeket is kerestem, -hogy elfödjem láthatatlan szemeimet. De a raktárban nem voltak -szemüvegek. Ez bosszantott ugyan, de nem segithettem rajta. Egyelőre -tehát beértem a mesterséges orral, meg az álszakállal és bajuszszal, -aminek segitségével ugy, ahogy mégis emberi külseje lett láthatatlan -ábrázatomnak. - -… Erre aludni mentem s mondhatom, hogy nagyon jó kedvem volt. Azt -gondoltam, hogy reggel majd észrevétlenül kiszököm a raktárból, az -arcomat bekötözöm, mintha valami baleset ért volna, szemüveget veszek a -pénztáros fiókjából ellopott pénzen s igy aztán teljesen -fölismerhetetlen leszek… Elaludtam, látni véltem a csuf kis lengyel -zsidót, két bámész fiát, amint üres szobámba léptek, meg azt a vén -banyát, aki a macskáját kereste rajtam… Majd hirtelen ugy rémlett, hogy -kint vagyok a temetőben és látom apám koporsóját a megásott sir szélén… - -– Te is menj le vele a föld alá! – rivalt rám egy dörgő hang s én hiába -igyekeztem szabadulni… Láthatatlan kezek megragadtak és lökdöstek, -vonszoltak a sir felé… Fölorditottam, de a temető-szolgák nem hallották -hangomat, nem látták küzködésemet; hisz láthatatlan voltam!… A koporsót -lebocsátották, a tilos erő nagyot lökött rajtam… és én is lebuktam a -nyitott sirba, a koporsóra, a sirásók pedig rám lapátolták a földet… - -… Irtózatos erőlködéssel sikoltottam még egyet és fölébredtem… A szürke -londoni hajnal már virradt s a roppant raktárban kétes, fantasztikus -félhomály derengett. Fölültem a derékaljon s az első pillanatban valóban -nem tudtam, hogy hol vagyok; néma csönd, a boltozatos roppant terem, az -egymásra halmozott áruk oszlopai megrémitettek… De lassankint visszatért -öntudatom s ekkor mindjárt beszélgetést hallottam… - -… Lent a földszinten, ahol már fölhuzták egy pár ablaknak a -vasredőnyeit, két embert pillantottam meg. Ijedtemben hirtelen -fölugrottam, de erre a neszre mind a ketten hirtelen oda néztek s -valószinüleg meglátták az alakomat, mely lopva osont le a -derékalj-hegyről… - -– Ki az ott? – kiáltott föl az egyik. - -– Megállj! – orditott a másik. - -… Én pedig lélekszakadva menekültem a keskeny folyosón s amint a -szegleten befordultam, kalap nélkül, tehát látható fej nélkül, egy -tizenöt éves suhanc jött velem szemközt… Mikor meglátott ugy, -fejetlenül, iszonyodva fölsikoltott, én leütöttem és rohantam tovább, de -a következő szögletnél hirtelen meglapultam a fal mögött s hallottam, -hogy rohannak el mellettem az üldözőim. - -– Be kell csukni az ajtókat! – kiabálták többen, mig mások meghökkenve -kérdezősködtek: - -– Mi az?… mi történt? - -… A lélekzetemet is visszafojtva lapultam a falhoz s annyira meg voltam -rémülve, hogy eszembe se jutott a menekülés egyetlen, biztos módja, -pedig csak a ruhámat kellett volna levetni! - -… Ám ez nem jutott eszembe; azt hiszem azért, mert ruhástól akartam -kiszökni a raktárból s ez volt a baj. Az egyik segéd megpillantott a -földszintről s elorditotta magát: - -– Ott van ni! - -… Egyenesen felém rohant a lépcsőkön, én pedig fölkaptam egy széket, -hozzá vágtam s aztán futottam előre… A fickó megtántorodott, még -hangosabban kiabált, de nem maradt el: folyton a nyomomban járt. Ekkor, -a fordulónál, fölszaladtam a lépcsőkön. A második emeleten roppant -hegyekbe rakva álltak a festett vázák és edények, amelyekkel a lakásokat -szokták disziteni… Fölkaptam egyet és fejbe hajitottam vele üldözőmet… -Még most is hallom rémes sikoltását, amint elterült a földön… Aztán -megrugtam az egész hegyet s a cserép-edények óriási robajjal zuhantak -alá a lépcsőn, szinte eltemetve az ájult embert. - -… De ekkor már minden oldalról futó lépésben közeledtek felém az -üldözők. Kétségbeesve szaladtam föl a buffetbe, ott azonban egy fehér -ruhába öltözött ember – azt hiszem, a szakács – állta utamat. Félre -löktem: még egy emelettel följebb rohantam, ahol lámpásokat és -bronz-tárgyakat árultak; s midőn a szakács utánam szaladt, fölkaptam egy -nehéz csillárt és hozzá vágtam… Ugy terült el, mint a bika, ha homlokán -éri a tagló; én pedig menekültem tovább. - -… Most már megjött a mentő gondolat… Kezdtem vetkőzni; a kabát, a -mellény, a nadrág le is jött valahogy: de a gyapju alsóruha ugy rám -tapadt, mintha második bőröm lett volna… Mögöttem egyre közelebb jöttek -az üldözők: a szakács ájultan hevert a lépcsőkön s nekem megint -menekülnöm kellett… szerencsére az üldözők megálltak egy percre a -szakácsnál s ez elég volt, hogy közben kibujhassak az alsó ruhából is… - -– Rendőr!… rendőr!… csak erre! – kiabált valaki ebben a pillanatban. - -… Végső erőfeszitéssel rántottam le magamról a gyapju alsó-inget is és -ujra szabad voltam… ugyanabban a pillanatban, amikor a rendőr és három -segéd a szögleten befordultak. Mint a hiénák rohantak rá elhányt -ruháimra melyeket diadalmasan kapkodtak föl a földről. - -– Elhányta, amit lopott! – kiáltott föl az egyik. - -– Ide bujhatott valahová! – kiabálta a másik. - -… És keresni kezdtek, mint a tüt; én pedig lihegve, fáradtan néztem őket -egy darabig az oszlop mögül, átkozván a balszerencsét, mely ismét -megfosztott a ruháimtól. Aztán fölosontam a buffetbe, ittam egy kis -tejet, amit ott találtam és leültem a tüz mellé, elmélkedve helyzetemről -és a jövőről. - -… Nem sokára két segéd jött be és fölötte izgatottan beszélgettek az -esetről. Azt beszélték, hogy a tolvajok több száz font ára holmit loptak -az éjjel, s az egyik véletlenül itt rekedt a raktárban de estig -okvetlenül megcsipik, mert a rendőrség már elállt minden kijárást… -Megvetően mentem ki a buffetből, lelopóztam a raktárba s azon tünődtem, -hogyan csinálhatnék egy csomagot mind abból, amire szükségem van s -hogyan küldethetném el a raktárból valami postahivatalba… - -… De nem tudtam a szállitás módját, s mivel nem mutathattam volna -magamat a postahivatalnál sem, abba hagytam ezt a tervet, s átláttam, -hogy nincs mit keresnem a raktárban tovább. Tizenegy óra tájban tehát, -mivel a hó már csak szállingózva esett s hulltában mindjárt el is -olvadt, elhatároztam, hogy ismét neki vágok Londonnak és másutt próbálok -szerencsét. - - - - -XXI. FEJEZET. A Drury Lane-en. - -– Most már talán ön is kezdi átlátni, mily szörnyü nehézségekkel járt az -uj állapotom, – folytatta a láthatatlan ember. – Nem volt lakásom, nem -volt ruhám, nem volt mit ennem: valósággal olyan voltam, mint a -bélpoklosok az ókorban, akiket a társadalom kiközösitett a kebeléből… És -még ha lett volna is mit ennem: akkor se ehettem volna, mert a meg nem -emésztett eledel látható lett volna bennem! - -– Erre nem is gondoltam! – szólt közbe Kemp. - -– Én magam se, – felelte Griffin. – A hó pedig uj veszedelmekre -figyelmeztetett. Hóeséskor nem járhattam az utcán, mert a hó rám -rakódhatott s akkor a körvonalaim láthatókká lettek volna. Az eső -szintén megmutatta volna testem alakját: mint a buborék, olyan lettem -volna az esőben – s a ködben szintugy megláthatták volna testem -páraszerü formáit… Továbbá a por, a sár, amit utjártamban nem -kerülhettem ki, előbb-utóbb vékony réteggel vonhatta volna be testemet, -amely ily módon szintén látható lett volna. - -– Ebben igaza van, – hagyta helyben Kemp. - -– E gondolatokkal tépelődve, – folytatta a láthatatlan ember, – -lassankint ismét oda kerültem, ahol azelőtt laktam. Az utcasarkon -azonban megálltam, mert a nép még sürü tömegben állt a ház előtt, melyet -fölgyujtottam… A ház egyre füstölgött s ugy látszott, hogy gázrobbanás -is történt, mert az utca tele volt mindenféle törmelékkel. - -… Legelső gondom most az volt, hogy ruhát szerezzek. Az egyik -zug-boltban, amely mindenféle ócska holmit árult, a játékszerek közt -egész csomó álarcot, szakállt pillantottam meg s ekkor rögtön eszembe -jutott, amit a nagy áruházban akartam megcselekedni… Nekem mindenek -előtt ruha kellett: ruha s más egyéb, olyan holmi, amivel az arcomat is -elfogadható ember-ábrázattá tehetem. - -… Óvatosan odamentem tehát ehez a bolthoz, amelyről később megtudtam, -hogy szinészeknek való ócskaságokkal kereskedik; de mialatt az uton -átmentem, majd elgázolt egy kocsi. - -Ugy történt a dolog, hogy egy duhaj mészároslegény, aki utánam jött, -gyorsabban menvén mint én, elért és ugy félre taszitott, hogy majdnem -elbuktam az utca közepén; ugyanekkor egy kétlovas kocsi fordult be a -sarkon és egyenesen nekem hajtott, kis hijja volt, hogy le nem ütött a -lábamról… Mérgemben jó nagyot vágtam öklömmel a kocsis hátára s aztán -fáradtan, lihegve ültem le egy padra, az omnibusz-megálló mellett; de -ott sem maradhattam sokáig, mert nagyon csiklandozott a tüsszentés és -féltem, hogy elárulom magamat, ha tüsszentek. - -… Fölkeltem hát és bementem a boltba, melynek ajtaja a Drury-Laneről -nyilt. A bolt ócska, alacsony, sötét volt, a ház pedig négyemeletes… -Mielőtt beléptem, belestem az ablakon, hogy van-e bent valaki?… Látván, -hogy üres, benyitottam; a csengő élesen megszólalt: az ajtót nyitva -hagytam s gyorsan az egyik szögletbe surrantam, egy papirból készült -páncél mögé… Vagy fél percig senki se jött; akkor nehéz lépteket -hallottam a bolt mögötti szobában, melynek küszöbén megjelent a boltos. - -… Most már egész határozottan tudtam, hogy mit akarok és mit fogok -cselekedni… Megvárom az alkalmas pillanatot, felöltözöm, szerzek hamis -orrot, álszakállt, parókát, szemüveget s aztán neki indulok a világnak. -Lehet, hogy furcsa lesz az alakom, de semmi, ha elfogadható alak lesz… -Persze, ha lehet, lopni is fogok a házban; például a boltnak minden -pénzét elviszem. - -… A kereskedő zömök, pupos emberke volt s ugy látszott, hogy épen evett, -mikor megzavartam. Várakozva nézett szét a boltban, de mikor nem látott -senkit, az arca haragos lett. - -– Bitang kölykek! – dörmögte magában. - -… Lejött a lépcsőn az utcaajtóig, lábával boszusan berugta az ajtót és -megint vissza cammogott a hátulsó szobába. - -… Én lassan utána lopóztam, de lépteim neszére hirtelen fülelve megállt. -Magam is hirtelen megálltam; de a pupos éles hallása nagyon meglepett… -Mire ismét utána akartam menni, már fölment a pár lépcsőn és becsapta az -ajtót az orrom előtt. - -… Habozva álltam meg… Egyszerre csak hallom, hogy megint jön… kinyitotta -az ajtót, megállt a küszöbön és vizsgálódva nézett szét a boltban. Aztán -lejött a pár lépcsőn, dörmögve az utca-ajtóhoz ment, kinézett és -kételkedve csóválta a fejét… Mivel pedig a hátulsó szobába vezető ajtót -nyitva hagyta, amig ő az utcára kinézett, én beszöktem. - -… Kis, négyszögletes szoba volt, kevés butorral, de a szögletei tömve -voltak mindenféle szinész-kosztümökkel. Az asztalon ott volt az ebédje; -s mondhatom, Kemp, kegyetlenül izgató, boszantó volt, érezni a kávé és -pecsenye illatát… Csakhamar visszajött a kereskedő is és folytatta -megkezdett ebédjét, ami még jobban ingerelt és dühbe hozott… - -… A kis szobának három ajtaja volt: az egyik a boltba nyilt, a másik az -emeletre, a harmadik az udvarba, azaz a konyhába. De mind a három ajtó -be volt zárva s amig a boltos ott volt, én se szökhettem meg. De mozogni -se igen mozoghattam, oly éles hallása volt hogy még talán a fü növését -is hallotta volna… Kétszer majd eltüsszentettem magamat s csak nehezen -tudtam a tüsszentést elfojtani. - -… Végre megebédelt a pupos; összeszedte edényeit és ment velük a -konyhába. Mivel mind a két keze tele volt, nem csukhatta be maga után az -ajtót s igy én is utána osonhattam… A konyha félig a pincében volt s a -pupos mindjárt kezdte elmosogatni az edényeit. Mivel nem volt mit -keresnem odalent s a tégla különben is hideg volt a lábaimnak, fölmentem -a szobába s leültem a kandalló előtt. A tüz csak pislogva égett, én hát -rátettem néhány darab szenet. - -… E kis neszre a pupos rögtön fölszaladt és megállt a küszöbön. Meglátva -a föllobbanó tüzet, oda jött a kandallóhoz s az arca alig volt egy -arasznyira az enyémtől. Vizsgálódva nézett szét a szobában, de látszott -az arcán, hogy nincs megelégedve… Majd kifelé indult; a küszöbön még -egyszer megállt, körülnézett és fejcsóválva lement. - -… Megvártam mig visszajött, de ez majd egy századig tartott. Csak -keresztül ment a szobán, egyenesen le a boltba s én utána osontam. - -… De ekkor majdnem baj történt. A lépcsőn ugyanis oly hirtelen állt meg, -hogy majdnem beleütköztem. Gyorsan megfordult és szemtől szembe állt -velem, de persze nem látott. Hallgatózott egy darabig, előre nyujtotta a -nyakát, majd boszusan dörmögte: - -– Pedig esküdni mertem volna rá, hogy… - -… Lassan ment le a két-három lépcsőn. Keze már rajt’ volt a kilincsen, -akkor ismét megállt és megfordult s az arca ujra elárulta mérges -szorongását. Ugy látszik, hihetetlenül éles hallása volt s megint -meghallotta lépteim zaját a háta mögött. Most éktelen dühbe jött és -hangoson fölorditott: - -– Hát van itt valaki… - -… Nem szólt többet csak a zsebébe nyult, kotorászott benne s nem -találván meg, amit keresett, vissza rohant a szobába s alig hogy félre -tudtam előle ugrani. Kis vártatva visszajött, leszaladt a lépcsőn és – -becsapta az ajtót az orrom előtt. Ugy látszik, mániája volt, bezárni, -becsapni az ajtókat. - -… Magam maradván, elhatároztam, hogy kikutatom a házat. Vén rozzant -épület volt, csupa omladék, a falak nedvesek, hogy a papirkárpit sok -helyütt rongyokban lógott le róluk. Az ajtók vasrudakkal voltak elzárva -belülről s ezek oly rozsdásak voltak, hogy nem mertem hozzájuk nyulni, -mert féltem, hogy a pupos meghallja csikorgásukat. A szobákban mindenütt -szinházi butorok, lim-lom ruhák, palástok hevertek rakásban. A pupos -szobája mellett volt egy raktár-féle, benne egész halom ócska, viseltes -ruha… - -… Mindjárt neki estem ennek a lim-lomnak s elkezdtem keresgélni benne a -nekem való holmit. Közben elfelejtettem a pupos éles hallásáról… -Egyszerre csak arra rezzentem össze, hogy halk lépteket hallok… Ép -idején fordultam meg s láttam, hogy a félig nyilt ajtón bekukkant, -kezében a régi, rozsdás revolver… Meg sem mozdultam. Pár pillanatig -halálos csönd volt, de a pupost ez már nem csalta meg… - -– Itt kell lennie! – dörmögte félhalkan. – De várj csak!… - -… Óvatosan becsukta az ajtót s rögtön ráforditotta a kulcsot. Aztán -hallottam, hogy elmegy. Vagy egy percig nem tudtam, hogy mit tegyek. Az -ajtóhoz, majd az ablakhoz futottam, hogy folytatni fogom a -ruhaválogatást. Ám amint hozzányultam a nagy halomhoz, egyszerre -összedült. Ennek zajára ismét visszajött a pupos és most már egyenesen -nekem tartott. Nem birván kitérni előle, belém ütközött… - -Ijedten, hörögve ugrott vissza s jó időbe került, amig kissé -lecsillapodott… Ugy állt ott, mint a kőszobor, ujja az ajkán és -hallgatózott. Óvatosan a háta mögé akartam lopózni, hogy majd kiszököm -az ajtón, de az egyik deszka megrecscsent a lábaim alatt. Erre ismét -nagyot ugrott, de mindjárt aztán kiszaladt a szobából, egyik ajtót a -másik után bezárta s a kulcsot a zsebébe tette. - -… Ez végkép kihozott a sodromból. Most már rabja voltam és nem -menekülhettem. Elfutott a méreg s mivel tudtam, hogy teljesen egyedül -van az egész házban, nem sokáig haboztam, hanem leütöttem. - -– Micsoda! – kiáltott föl Kemp elszörnyedve. – Hát leütötte azt a -szegény embert?… - -– Le… Fejbe vágtam az öklömmel, mikor a lépcsőkön lefelé ment. Épen csak -hogy elájult… ugy gurult le, mint a krumplis zsák… - -– De ugyan Griffin!… Az emberség, a becsület törvényei!… - -– Ezek csak a közönséges polgárokra nézve kötelezők. De nekem minden -áron ki kellett jutnom abból a házból, Kemp; még pedig ugy kellett -kijutnom, hogy emberek közé mehessek, tehát felöltözve… Ennek pedig csak -ugy ejthettem módját, ha megszabadulok ettől az éles hallásu hörcsögös -természetü szörnyetegtől… - -– De mégis… - -– Ej, ha mondom, hogy nem volt rá más mód!… Aztán guzsba kötöttem -kezét-lábát… - -– Guzsba kötötte?!… - -– Guzsba… sőt betömtem a száját is, őt magát pedig egy lepedőbe -csavartam s ugy ahogy volt, háromszor-négyszer is keresztül kötöztem, -hogy ki ne bujhasson… Ej ne mereszsze ugy rám a szemeit, Kemp! annak a -puposnak revolvere volt s bizonyára lelőtt volna, ha lát. Aztán meg nem -kockáztathatom, hogy rám ismerjen később, vagy elmondhassa, milyen -ruhákat loptam tőle s hogyan voltam öltözve, mikor a boltjából távoztam! - -– De hisz ez szörnyüség! – kiáltott föl Kemp – Angliában, a XIX. -században!… S a pupos ráadásul otthon volt, a maga házában; ön tehát… -nos, igen… ön tehát kirabolta. - -– Kiraboltam!… Vigye el az ördög azt a pupost!… Ön utóbb még azt is -kisüti, hogy tolvaj vagyok!… Ej, Kemp, azt hittem, ön már sokkal -fölvilágosultabb, semhogy ilyen ócska hurokat pöngessen!… Hát nem érti a -helyzetemet?… Nem volt a kés a torkomon?… - -– S ön az ő torkára tette a kést!… - -A láthatatlan ember hirtelen fölugrott és mérgesen kérdezte: - -– Mi az?… Mit csináltam?… - -Kemp arca hirtelen elsápadt. A doktor hevesen akart válaszolni, de -hirtelen nagyot nyelt és fékezte magát. - -– Azt hiszem, – szólt aztán, egészen megváltozva, – hogy nem -cselekedhetett másként. Ön zsákutcába került s nem volt csak ez az egy -menekvése… Mind amellett… - -– Ugy van, zsákutcába kerültem, pokoli zsákutcába… Az a pupos pedig -éktelen dühbe hozott, felhuzott revolverrel hajszolt, üldözött és rám -zárt minden ajtót… Ön se tett volna másként… Vagy szóljon: kárhoztat-e?… -Mondja hát: kárhoztat-e? - -– Én sohasem kárhoztatok senkit, – felelte Mr Kemp nyugodtan. – Ez már -rég kiment a divatból… De beszéljen tovább: mit cselekedett azután? - -– Éhes voltam. A konyhában találtam egy cipót, meg sajtot, amivel -elvertem az éhségemet. Találtam szódás brandyt is, aztán pedig megint -fölmentem a ruha-raktárba s először is kinéztem az utcára az -ablakfüggönyök mögül… Kivül nagy sürgés-forgás volt. Egymást érték a -kocsik, az emberek… Sietnem kellett hát, nehogy valaki betérjen a boltba -és tetten érjen. - -… Mindent összeszedtem, amiről azt gondoltam, hogy hasznát vehetem s -aztán elkezdtem válogatni. Eleinte az volt a szándékom, hogy szint -festek az arcomra, de mindjárt meggondoltam, hogy ez kellemetlen lenne, -mert ha el akarok tünni, ismét le kell mosni a festéket, ami időbe -kerül. Azt határoztam tehát, hogy álszakállt, bajuszt ragasztok föl, -parókát viselek, az orromra pedig egy tisztességes, bár jó nagy szinházi -orrot raktam föl… Aztán felöltöztem, össze-vissza kötöztem a fejemet, -mintha baleset ért vagy operáltak volna, végre fölhuztam a pupos ünneplő -cipőit, melyek jó nagyok voltak, fölvettem egy ócska, széles karimáju -kalapot… - -… Készen voltam tehát, de ekkor különös aggodalom szállt meg. Vajon -természetes volt-e a külsőm, az ábrázatom?… Megnéztem magamat a -tükörben, elülről, hátulról, minden oldalról… A külsőm bizony nagyon -furcsa volt; de azért eléggé ember-formáju voltam és senkinek se -juthatott eszébe, hogy kisértet vagyok. Most még keztyüt huztam, -feltörtem a pupos kasszáját a belső szobában, ahol nyolc font sterlinget -találtam aranyban s elvettem azt a pár shillinget is, ami a boltjában -volt. - -… Most óvatosan kilopóztam az udvarba, a kapun kinéztem az utcára s -mikor láttam, hogy nem sokan járnak arra, két kézre fogtam bátorságomat, -hirtelen félre rántottam a vasrudat, kinyitottam a kaput és kint voltam -az utcán… - -A láthatatlan ember nagyot lélekzett és megállt. - -– Hát aztán? – kérdezte Kemp izgatottan. - -– Aztán?… Aztán gyorsan előre siettem… Tiz-tizenöt lépéssel odább -emberekkel találkoztam és fürkészve, szivdobogva néztem őket, hogy nem -állnak-e meg, nem fordulnak-e meg utánam… De oly közömbösen mentek el -mellettem, mintha észre se vettek volna… Az első nehézségen tehát -szerencsésen tulestem. - -– Hát a pupos? – kérdezte Kemp. – Mi lett a pupossal?… - -– Mit tudom én! – felelte Griffin vállat vonva – Nem hallottam róla -semmit, de nem is törődtem vele… Azt hiszem, hogy elvágta a kötelet, -amivel megkötöttem, vagy pedig a szomszédjai oldozták ki. De én nem igen -kérdezősködtem felőle… - -Megint elhallgatott, odament az ablakhoz és kibámult rajta. Kemp -azonban, bizonyos okokból, minden áron távol akarta őt tartani az -ablaktól és ezért hirtelen azt kérdezte: - -– Hát aztán?… Mi történt önnel tovább… az utcán? - -– Oh, megint egymást érte a sok csalódás!… Azt hittem, hogy most már -szabadon járhatok-kelhetek s azt tehetem, ami nekem tetszik… Akármit -teszek, büntetlen tehetem. Elég ha lehányom magamról a ruhát s aztán -eltünök, mintha a föld nyelt volna el… Senki se foghat meg, senki se -üldözhet… Onnan vehetek pénzt ahonnan nekem tetszik… Elhatároztam, hogy -mindenek előtt pompás lakomával ünneplem meg a mai napot, aztán pedig -lakást veszek valami előkelő fogadóban és megkezdem a portyázást… De -aztán, mikor beléptem egy fényes ebédlőbe s épen meg akartam rendelni az -ebédet, hirtelen eszembe jutott, hogy ha eszem, mindenki látni fogja… -azaz senki se fogja látni… láthatatlan arcomat s evvel elárulom féltve -őrzött titkomat. Azt mondtam tehát a pincérnek, hogy tiz perc mulva -visszajövök és dühösen, fogcsikorgatva mentem ki a teremből… Alig -hiszem, hogy ön érzett valaha az enyémhez hasonló tantalusi kint! - -– Ily furcsán semmi esetre se jártam, – felelte Kemp, – de azért érzem -csalódásának a keserüségét. - -– Majd a guta ütött meg mérgemben s vagy két óra hosszat céltalanul -bolyongtam a városban… Végre oly éhes lettem, hogy szinte szédültem… -Elszántan bementem hát egy másik étterembe és kértem, hogy külön -szobában teritsenek számomra. – „Az arcom nagyon el van éktelenitve, – -mondtam magyarázatképen – és nem szeretném, hogy mindenki rám bámuljon“; -– kiváncsian néztek rám, de beérték evvel a magyarázattal s igy végre -kaptam ebédet. Nem volt valami jó ebéd, de nekem elég volt… Mikor jó -laktam, szivarra gyujtottam és tervelgetni kezdtem, mialatt kint erős -hózivatar volt készülőben… - -… Minél tovább gondolkoztam a dolgon, Kemp, annál jobban átláttam, hogy -a láthatatlanság nagyon is kétes értékü, sőt határozottan veszedelmes -„kincs“ az oly hideg országban, mint Anglia s az oly népes városban, -mint London… Mielőtt elszántam magamat erre az őrült vállalkozásra, ezer -meg ezer előnyét láttam a dolognak; ez a mai nap azonban a csalódások -szakadatlan láncolata volt. Kétségtelen, hogy a láthatatlan ember -könnyen és veszély nélkül hozzáférhet mindenhez, amire ember csak -vágyhatik, könnyen el is veheti, meg is szerezheti… de ha megvan, nem -veheti hasznát, nem élvezheti!… Világ-életemben sem szerettem semmiféle -emberi hivalkodást; utáltam a politikát, gyülöltem a népszerüséget, nem -vágytam dicsőségre… még a szerelem se izgatott; mire való volt hát nekem -a láthatatlanság? Csupa ostoba szeszélyből eldobtam magamtól a reális -élet örömeit és most ott voltam London közepén, össze-visszakötözött -ábrázattal, egyedül, mindenkitől elhagyatva, örökké aggódva, hogy -meglepik a titkomat… - -Elhallgatott és megint az ablakhoz lépett… de Kemp hirtelen odament -hozzá és visszavezette a székbe s ezt kérdezte tőle: - -– De hogy került hát Ipingbe? - -– Dolgozni jöttem ide… Még volt egy reménységem… Félig megérlelődött -eszme volt akkor; megerősödött bennem e mai napig… Az volt a tervem, -hogy kitaláljam a módját, hogy lehessek ismét láthatóvá… Persze, akkor, -amikor nekem tetszik. Amikor láthatatlanul elvégeztem mindent, amit csak -akartam s élvezni óhajtom a szerzetteket… És főleg erről akartam önnel -beszélni… - -– Egyenesen Ipingbe ment Londonból? - -– Egyenesen. Csak kiváltottam három könyvemet, vettem alsó-ruhákat, -vegyszereket, lombikokat, görebeket, egy szóval mindent, ami a -tudományos vizsgálathoz szükséges és aztán legott hozzá fogtam a -számitáshoz, a kisérletezéshez… Majd megmutatom, mihelyt a könyveimet -megkaptam… Roppant sok van abban a három könyvben… Érdekes fölfedezések, -titkok… oh, majd meglátja; nem is hinné, mennyi fontos és hasznos -fölfedezéssel gazdagithatom az emberiséget!… - -– Ez mind nagyon szép, – felelte Kemp, – csakhogy tegnap, mikor el -akarták önt fogni… ha ugyan igaz, amit az ujságok irtak… - -– Igaz… ez egyszer az ujságok se hazudtak… Tudom, mire céloz… a -dulakodásra, ugy-e? - -– Ugy van, arra. - -– Talán megöltem azt a durva, konok pandurt? - -– Nem, – felelte Kemp. – Jó helyben hagyta ugyan, de remélik, hogy -meggyógyul. - -– Ez hát szerencséje!… Akkor igazán oly dühös voltam, hogy majd -megőrültem… A hitványok!… Miért bántottak?… Miért törtek rám?… Hát az a -nyomorult felcser? - -– Annak sincs baja… egy-két zuzódáson kivül. - -– Ugy kell neki! – dörmögte Griffin boszusan – Minek avatkozik a más -dolgába! - -– De hát az a szegény csavargó? – kérdezte Kemp. – Az nem avatkozott az -ön dolgába, csak véletlenül került az utjába és mégis… - -– Nyomorult gazember! – csattant föl a láthatatlan ember dühösen. – Meg -akart lopni… Még most is bánom, hogy meg nem fojtottam! - -Kemp hallgatott; Griffin pedig keserüen folytatta. - -– Higyje el, Kemp, ön nem tudhatja, mi a düh, a kétségbeesés!… Dolgozott -volna csak évek hosszu során át, mint én s aztán került volna össze oly -hitvány, ostoba, hülye gazemberekkel, mint ezek, akik csupa -kiváncsiságból, rosszakaratból keresztül huzzák minden számitását és -zavarják becsületes munkájában!… Mind, mind ellenem voltak, holott én -sohasem bántottam egyiküket sem!… De ha még ez után se hagynak békémet, -esküszöm, hogy ugy tiprom el őket, mint a leghitványabb férgeket!… - - - - -XXII. FEJEZET. A meghiusult terv. - -Kemp összerezzent, kissé elsápadt és nyugtalanul tekintgetett az ablak -felé; majd habozva, tétován kérdezte: - -– No és most… mi szándéka van?… - -Ezt mondván, hirtelen fölkelt, bizalmasan oda ment Griffinhez és elébe -állt, hogy ne láthasson ki az ablakon a dombra, ahol három férfi jött -fölfelé, még pedig, ahogy az izgatott Kempnek tetszett, igazi -csiga-lassusággal. - -– Mi volt a célja, mikor ide jött Port-Burdockba?… És miért jött épen -ide? - -– Eredetileg itt akartam hagyni Angliát… fölosonni valami hajóra és -külföldre szökni, – felelte Griffin. – De amióta önnel találkoztam, -megváltoztattam ezt a tervemet… Egyelőre elég meleg van itt is és nem -kell félnem, hogy megárt, ha meztelenül járok-kelek a szabadban… Most -különben nehéz is lenne észrevétlenül megszöknöm. Mindenki tudja a -titkomat s ha felöltözve, bekötözött fejjel járnék, bizonyára rögtön -gyanakodnának rám. - -– Tehát el akart menni Angliából? – kérdezte Kemp, fölötte nagy -érdeklődést szinlelve. - -– El. Tudtam, hogy innen, Port-Burdockból, rendes hajójáratok indulnak -Franciaországba. Meg akartam kisérteni az átkelést… Onnan aztán tovább -mentem volna vasuton… talán Spanyolországba vagy Olaszországba… sőt -meglehet, hogy Algériába… Ez nem is lett volna nehéz… Ezekben az -országokban meleg van s nem kellett volna félnem az időjárás -viszontagságaitól… Tehát láthatatlan lehettem és dolgozhattam volna… Azt -a csavargót használtam hordárnak és – pénzes erszényemnek, de később, ha -már nem lett volna rá szükségem, futni hagytam volna. - -– Ezt értem. - -– Jól tartottam, etettem-itattam s a gazember mégis meglopott és -megszökött tőlem!… Elvitte a könyveimet, Kemp!… A könyveimet, egész -életem munkájának a gyümölcseit! - -– Igazán gazfickó! – hagyta helyben Kemp. - -– De jaj neki, ha nyakon csiphetem! - -– Legelőször is a könyveket kellene visszaszerezni tőle. - -– De hol van a gazember?… Ön tudja, Kemp? - -– A rendőrségen van; bezárták saját kérelmére, a legszigorubb sötét -cellába. - -– Gazember! – kiáltott föl a láthatatlan ember, a fogait csikorgatva. - -– Ez minden esetre akadálya az ön terveinek. - -– Meg kell szereznünk azokat a könyveket… Most ez a legfontosabb, oly -fontos, mint maga az élet! - -– Minden esetre, – felelte Kemp idegesen és szorongva hallgatódzott, nem -hall-e kivül lépteket… - -De minden csöndes volt és Kemp sietett hozzá tenni: - -– Ez talán nem is lesz nehéz dolog… Hisz az a csavargó nem tudja, mi van -a könyvekben s ha például én kérem tőle, hogy megveszem drága pénzen… -talán csak ide adja? - -– Minden esetre, – felelte Griffin és ugy látszott, hogy elmerül -gondolataiba… - -* * * - -Kemp megijedt. Minden áron folytatni akarta a beszélgetést, hogy -elterelje a láthatatlan ember figyelmét a külső világról, de hamarjában -semmi okos dolog se jutott az eszébe… Szerencsére Griffin maga szólalt -meg. - -– Az a véletlen, mely az ön házába vezetett, Kemp minden tervemet -megmásitotta… Ön az az ember, akit kerestem, az a szövetséges, akire -szükségem van. Bár a titkom nem titok immár, noha a könyveim elvesztek, -noha sokat szenvedtem: azért mégis az vagyok, aki vagyok… és sokat -tehetek… - -– Mindenesetre… - -– Nem mondta meg senkinek, hogy itt vagyok? – kérdezte Griffin hirtelen -gyanakodva. - -Kemp meghökkent, de szinlelt nyugalommal felelt: - -– Azt hiszem, szavamat adtam önnek… - -– Senkinek? – ismétlé Griffin. - -– Senkinek… egy léleknek sem. - -A láthatatlan ember nagy lélekzetet vett, hátra tette két kezét s föl -alá kezdett járni a szobában. - -– Nagy hiba volt, Kemp, mondta gondolkozva, – nagy hiba volt, hogy -magamban vállalkoztam erre a dologra. Elfecséreltem az erőmet, időmet s -elszalasztottam a kezdet kedvező pillanatait… Egyedül!… egymagam!… -Csodálatos, mily keveset tehet az ember egymagában!… Ugyszólván semmit!… -Lophat,… talán gyilkolhat is… de avval vége. - -– Ugy van, – hagyta helyben Kemp. - -– Nekem orgazdára van szükségem, Kemp, segitő cimborára, ahol -elrejtőzhetem. Oly helyre, ahol békén alhatom, ehetem-ihatom, ahol senki -sem gyanit, senki sem keres… Szövetségesre van szükségem; ha ez megvan, -nagy dolgokat mivelhetek! - -Kemp alig észrevétlenül összerezzent, de nem felelt. - -– Mind idáig, – folytatta a láthatatlan ember – nem is igen volt -határozott, bizonyos célom. A láthatatlanság, önmagában véve, nagyon -becses dolog; de csak ugy, ha tudjuk hasznát is venni… Tulajdonképen nem -arra való, hogy tolvaj legyen, aki láthatatlan; mert, teszem azt, ha -tetten érnek és megragadnak, én se menekülhetek… Viszont igaz, hogy -megfogni engemet, nehéz dolog… s ez az, amit hasznomra fordithatok. Két -esetben becses a láthatatlanság: az első az, ha szökni, menekülni kell; -a második az, ha orozva kell megközeliteni valakit… És ez az igazi, az -orgyilkosság! Hozzá férhetek bárkihez, akármilyen fegyvere van, arról az -oldalról támadhatom meg, amerről nekem tetszik, leüthetem, megölhetem, -aztán… köd előttem, köd utánam, kedvem szerint szökhetek, amerre a -szemem lát! - -Kemp idegesen pödörgette a bajuszát… Nem lépéseket hallott a lépcsőkön?… - -– Tehát gyilkolni fogunk, Kemp! – mondta a láthatatlan ember -ünnepélyesen. - -– Gyilkolni fogunk, – ismételte Kemp gépiesen. – Hallom a terveit, -Griffin, de nem igen értek velük egyet… Miért kell épen gyilkolnunk? - -– Nem vakon, hebe-hurgya módra kell gyilkolnunk, hanem okosan, -tervszerüen. Ez a dolog nyitja… Most már mindenki tudja, hogy van egy -láthatatlan ember s ez a láthatatlan ember megteremtheti a Rémuralmat… -Ugy van, Kemp, a Rémuralmat!… Nos, miért hökkent meg?… A láthatatlan -ember fölüti valahol a székhelyét, például épen itt, Burdockban és -terrorizálja a várost. Rendeleteket bocsát ki, parancsokat osztogat… Ezt -ezer módon megteheti… Papirosra irja, amit akar s a papirost behajitja -az ablakon, bedugja az ajtó alatt… S aki nem engedelmeskedik -parancsainak, azt megöli… valamint azokat is megöli, akik segiteni -mernek a halálraitélten. - -– Hm! – felelte Kemp, kételkedve s most már nem a Griffin szavaira -figyelt, hanem arra a halk csattanásra, mit háza kapujának a kinyitása -okozott. - -Majd, hogy tovább foglalkoztassa a láthatatlan embert, igy folytatta: - -– Lássa, Griffin, én azt hiszem, hogy az ön szövetségesének igen hamar -meggyülnék a baja a büntető törvénykönyvvel. - -– Senki se tudná, hogy az én szövetségesem, – felelte a láthatatlan -ember komolyan. – Senki se tudná, hogy… - -Hirtelen elhallgatott és fojtott hangon kérdezte: - -– Csitt!… mi az?… Mintha a lépcsőkön jönnének… - -– Ej dehogy! – felelte Kemp s most gyorsan és hangosan kezdett beszélni: - -– Lássa, Griffin, én nem egyezhetem bele ebbe. Értsen meg, igazán nem -egyezhetem bele… De miért is törne az emberi nem megrontására?… Hogy is -remélheti, hogy jó vége lesz az ily őrült, késhegyre menő küzdelemnek? -Minek akar farkas lenni?… mikor hasznos tagja is lehetne a -társadalomnak?… Tegye közzé kutatása eredményét, vagy legalább nemzetét -ne zárja ki a haszonból, amit ez a roppant fontosságu fölfedezés -biztosithat… Gondolja meg, mi mindent tehetne, ha egy millió, tiz -millió, harminc millió szövetségese lesz!… Gondolja meg ezt, Griffin – – -– - -A láthatatlan ember félbeszakitotta Kempet… két karját kitárta, a -derekát előre hajtotta és fojtott hangon mondta: - -– Lépteket hallok a lépcsőn… - -– Ej dehogy! – felelte Kemp. - -– Hadd lássam! – kiáltott föl Griffin és az ajtó felé sietett. - -Ettől fogva az események gyorsan követték egymást. Kemp habozott egy -pillanatig s aztán előre ugrott, hogy elállja Griffin utját… A -láthatatlan ember visszahökkent és fölorditott: - -– Áruló!… - -A következő percben kigombolta vörös szegélyü kaftánját, leült egy -székre és kezdte lehányni magáról a ruhát… Kemp három ugrással az -ajtónál termett… de erre Griffin is fölugrott, bár a lábai már -láthatatlanok voltak s nagyot kiáltva szaladt Kemp után… Ez már -kinyitotta az ajtót és kiugrott rajta… - -Kint, a lépcsőkön, gyorsan futó lépések zaja hallatszott… - -Kemp ügyesen visszalökte a láthatatlan embert, aki utána akart tolakodni -és becsapta az ajtót… A kulcs kivül volt a zárban s a következő percben -Griffin fogoly lett volna az erkély-szobában, ha valami véletlen közre -nem játszik… Amint Kemp hevesen becsapta az ajtót, a kulcs kiesett -belőle!… - -Kemp halálsápadt lett és mind a két kezével, teljes erejéből huzta a -kilincset… Egy pillanatig tartotta is… aztán az ajtó kinyilt hat -hüvelyknyire; de Kemp, minden ereje megfeszitésével, még egyszer -becsukta… Ám a következő pillanatban egy lábnyira nyilt ki az ajtó s a -szük nyiláson megjelent a hálóköntös… Ugyane pillanatban vasmarok -szoritotta össze Kemp torkát, aki ijedten, félholtan eresztette el a -kilincset, az ajtó egészen feltárult… Kemp fejére csapott a láthatatlan -ököl, aztán, mint a zsákot, odalökte a sarokba és rádobta a hálóköntöst… - -Fél-uton a lépcsőkön állt Adye ezredes, a burdocki rendőrség kapitánya, -akinek Kemp levelet irt reggel… Megkövülve látta Kemp hirtelen kiugrását -az ajtón, majd az utána kitolakodó üres hálóköntöst… hallotta az ököl -tompa zuhanását Kemp fején… látta, hogy Kemp elbukik, mint a lesujtott -ökör… látta, amint még egyszer föltápászkodik és menekülni akar, de -megint elbukik… aztán látta röpülni az üres hálóköntöst a levegőben… - -A következő pillanatban heves lökést kapott… Semmitől!… Ugy rémlett -neki, hogy nagy teher hull reá, magával rántja le a lépcsőkön, a torkát -vasmarok szorongatja, mellén pedig két térdet érez… Aztán valaki -megrugdossa, végigtapos a hátán… a mögötte jövő két rendőr nagyot -kiáltva hanyatthomlok bukik le a lépcsőkön… az utcaajtót hevesen -fölrántják és nagy robajjal becsapják. - -Adye ezredes a lépcsők aljáig gurult s ott bambán fölült. Látta, hogy -Kemp tántorogva jön lefelé a lépcsőkön, a feje bubján ökölnyi daganat, -az ajka csupa vér és kékre dagadt, kezében a vörös kaftán. - -– Irgalmas Isten! – nyögte dadogva. – Vége a játéknak:… A sátán -megszökött! - - - - -XXIII. FEJEZET. Hajtóvadászat a láthatatlan emberre. - -Jó időbe került, mig Kemp annyira össze birta szedni magát, hogy -elmondta azt a kevés dolgot, ami az utolsó pár pillanat alatt történt. -Ott álltak a folyosón, Kemp lázasan összefüggéstelenül beszélt s egyre -szorongatta a Griffin ott hagyott kaftánját. Adye ezredes csak nagy -nehezen értette meg a dolgok veszedelmes állapotját. - -– Őrült! – dadogta Kemp. – Őrült… kegyetlen… Gyilkos!… Maga az önzés… -Nem gondolt egyébre, mint a maga hasznára, a maga jólétére… Irtózatos -volt végighallgatni, amit beszélt!… Durva, kegyetlen fenevad… Öl, -gyilkol, ha dühbe jön… Nem törődik semmivel… Ha meg nem gátoljuk, itt is -ölni fog… Rémuralmat akar teremteni… Senki se állhatja utját!… Most -dühöng és jaj, akit utjában talál! - -– El kell fognunk őt, – mondta Adye. – Az bizonyos… különben baj lesz… -El kell fognunk! - -– De hogyan? – kiáltott föl Kemp kétségbeesve. - -Majd hirtelen ezer eszméje támadt és lázasan beszélt: - -– Rögtön hozzá kell fognunk az üldözéshez és talpra kell állitani minden -épkézláb embert… Önnek meg kell akadályozni, hogy az a gyilkos -elhagyhassa a kerületet… Ha egyszer elmenekül innen, ölni, gyilkolni és -rabolni fog utjában… Rémuralmat akar teremteni! Érti-e, rémuralmat!… -Sürgönyöznie kell mindenfelé, hogy állják el az utakat, vigyázzanak a -vonatokra, a hajókra. Fegyverbe kell szólitani a helyőrséget is… ön -pedig sürgönyözzön Londonba, katonaságért és rendőrökért… Az egyetlen -dolog, ami még itt tarthatja, az a remény, hogy visszaszerezheti a -könyveit. Majd erről is beszélek még… A rendőrségen van egy csavargó… -valami Marvel… - -– Tudom, – felelte Adye ezredes; – tudom… A könyvekről is tudok… nagyon -helyes… De az a csavargó azt mondja… - -– Azt mondja, hogy nincsenek nála a könyvek… De a láthatatlan ember azt -hiszi, hogy nála vannak… Meg kell tehát akadályozni, hogy ehessék vagy -alhassék… A környéken éjjel-nappal talpon kell lennie és vigyáznia, hogy -se eledele, se nyugalma ne legyen. Minden élelmiszert gondosan el kell -zárni, minden élelmiszert… ugy hogy erőszakkal kelljen betörnie érte… A -házakat is mind be kell zárni… ajtót, ablakot… Bár Isten esőt adna; esőt -és zivatart, meg hüvös éjszakát! Az egész vidéknek vadásznia kell rá, -folyton, lankadatlanul… Mondom, Adye, ez az ember halálos veszedelem, -valóságos isten-csapás, ha el nem foghatjuk, oly dolgok történhetnek, -hogy rágondolva is égnek mered minden hajam szála! - -– Mi egyebet tehetünk még? – kérdezte Adye. – Én rögtön megyek és -megkezdem az üldözés szervezését… De miért nem jön velünk ön is?… -Persze, csak jöjjön!… Odalent hadi tanácsot tartunk; majd meghivom -Hoppsot is, meg a vasuti hivatalnokot is… Szentuccse, a dolog fölötte -sürgős és fontos… De jöjjön hát!… Az uton majd szegről-végre meghányjuk -a dolgot… Mi egyebet tehetnénk még? Dobja el azt a rongyot és jöjjön!… - -Adye ezredes gyorsan lement a lépcsőkön és Kemp utána baktatott. A kapu -tárva-nyitva volt s a küszöbön ott állt a két rendőr, kibámulva a -semmibe. - -– Már elment, uram, – mondta az egyik. - -– Rögtön a kapitányságra kell mennünk, – szólt Adye. – Egyiktek -szaladjon és hozzon kocsit… De siess! – kiáltott a futó rendőr után. - -Majd Kemphez fordulva azt kérdezte: - -– Hát még mit tehetünk? - -– Kutyákat kell hozatni, – mondta Kemp. – Kutyákat!… A kutyák nem látják -ugyan, de megszimatolják… kutyákkal kell üldözni őt. - -– Jól van, – hagyta helyben Adye. – Nem szabadna ugyan, de ebben az -esetben… Én tudom, hogy Halsteadban vannak igen jó vérebek… azonnal -elküldök értük… Hát még? - -– Ne felejtse el, hogy az, amit eszik, mindaddig látható a gyomrában, -amig csak meg nem emészti. Tehát evés után el kell rejtőznie pár órára… -Ezért folyton keresni, hajszolni kell őt. Minden bokorban, félreeső -zugban hajszolni kell… És félre kell tenni, el kell zárni minden -fegyvert, vagy bármi olyant, amit fegyvernek használhatna… Mindent, -mindent, hogy semmi egyebe ne legyen a puszta öklén kivül… Az is sok, -mert félelmetes nagy ereje van. - -– Jól van, – felelte Adye. – Erre is ügyelek… Hát még? - -– És aztán, – szólt Kemp, de habozva elhallgatott. - -– Nos aztán? – kérdezte Adye. - -– Aztán, – folytatta Kemp halkabban, – üvegcserepeket kell keresztben -szórni az utakon… Ez irtózatos kegyetlenség, jól tudom; de gondolja meg, -hogy kivel van dolgunk! - -Adye elsápadt és hevesen szivta be a levegőt a fogai közt. - -– Ez embertelen dolog, – szólt rekedten, a fejét csóválva. – De -mindegy!… Ha kell, hát kell!… Gondoskodom róla, hogy beszórják az utakat -üvegcserepekkel… - -– Az az ember kegyetlen gyilkos, – ismételte Kemp. – Én bizonyos vagyok -benne, hogy mihelyt tulesett e mostani szökése izgalmain, rögtön hozzá -fog látni, hogy a Rémuralmat megteremtse… Oly bizonyos vagyok benne, -mint a hogy most önnel beszélgetek. Egyetlen reményünk a szabadulásra -csak az lehet, hogy megelőzzük őt… Ez a Kain elszakadt az emberiségtől; -tulajdon fejére szálljon a vére! - - - - -XXIV. FEJEZET. Mr Wicksteed meggyilkoltatása. - -A láthatatlan ember szinte őrjöngött dühében, mikor Kemp házából -kirohant. Egy kis fiut, aki a kert-ajtóhoz közel játszott, fölkapott a -földről s eldobta vagy tiz lépésnyire, ugy, hogy a szegény gyereknek -eltört a csipeje. Ez után pár órára eltünt szem elől. - -Senki se tudta, hová lett, mit müvelt. Csak gyanitják a később -történtekből, hogy vadul vágtatva szaladt a forró juniusi napon -egyenesen keresztül a réten, a hintondeani kis erdőbe, amelynek hüvös -árnyában megpihent kissé és valószinüleg boszu-terveket kovácsolt. Ezt -onnan gyanitják, mert délután két óra tájban szörnyü tragikus eset -történt ezen a helyen. - -Bizonyos, hogy lelke mélyéig fölháborodhatott Kemp árulásán, akiben -annyira megbizott, hogy mindent elmondott neki, sőt szövetségesévé is -akarta tenni. De egyelőre, legalább délutáni két óráig, ugy eltünt, -mintha sohasem is élt volna. - -Ez az elfecsérelt, tétlenül eltöltött idő azonban végzetes lett rá -nézve. Mert Burdockban lázasan készülődtek ellene és Kempnek -proklamációja élet-halálra szóló küzdelemre hivta föl a környék összes -lakosságát. Most már mindenki tudta, hogy a láthatatlan ember nem puszta -legenda és mese, hanem félelmetes ellenség, akit el kell fogni, vagy ha -nem lehet, üldözni kell, meg kell sebesiteni, sőt meg is ölni mint -vérengző fenevadat. - -És a hajtóvadászatra készülő lakosság hihetetlen gyorsasággal -szervezkedett. Például két óráig délután a láthatatlan ember még -megszökhetett volna, ha fölkapaszkodik valamelyik vonatra, de két óra -után ez már lehetetlen volt, mert minden személyszállitó vasut ajtai -légmentesen be voltak zárva, a teherforgalmat pedig csaknem teljesen -fölfüggesztették a Southampton-Winchesteri és a Brightonhorshami -vonalon. És körülbelül husz mértföldnyi körben Port-Burdock körül, -puskával, revolverrel, doronggal fölfegyverzett emberek cserkésztek -mindenfelé, hármasával-négyesével s majd minden csapatban voltak kutyák -is. - -Az országutakon lovas rendőrök vágtattak végig, megállva minden ház, -korcsma és major előtt, figyelmeztetni a lakókat, hogy jól zárják be a -házukat s ha kimennek, vigyenek fegyvert magukkal. Három órakor bezárták -az iskolákat s a gyerekek futva szaladtak haza. - -Kemp proklamációját, amelyet ő csak megirt, de voltaképen Adye irt alá -és bocsátott ki, délutáni öt órára már minden utcasarkon -kifüggesztették. Ebben röviden minden megvolt, ami szükséges lehetett a -sikeres küzdelemre: hogy nem szabad pihenni hagyni a láthatatlan embert, -hogy vigyázni kell minden enni valóra, gondosan el kell zárni minden -fegyvert, stb. - -S a hatóság oly gyorsan intézkedett, a lakosság oly föltétlenül hitt a -láthatatlan ember veszedelmes voltában, hogy még az éjszaka előtt több -száz négyszög-mértföldnyi terület valósággal ostromállapotban volt… És, -hogy a lakosság még nagyobb erélylyel segitsen a hatóságoknak a -veszedelmes ellenség megsemmisitésében, egy szörnyü hir kelt szárnyra: a -mr Wicksteed meggyilkolásának rejtélyes hire. - -Ha a rémes eset mellék-körülményeiből következtetni lehet, a láthatatlan -ember, mint fönt is irták, a hintondeani kis erdőbe vonult pihenni, de -kora délután már ismét előjött onnan; hogy mily szándékkal, azt persze -nem tudhatjuk. De, hogy semmi jót nem forralhatott, bizonysága az a -vasdorong, amit nem tudni, hol szerzett s amelylyel mr Wicksteedet -agyonverte. - -A gyilkosság részleteiről természetesen semmi bizonyosat nem tudhatunk. -Csak azt tudjuk, hogy az országut mentén, az árokparton történt, alig -kétszáz lépésnyire lord Burdock kastélyának parkjától. Minden jel arra -mutat, hogy a gyilkos és áldozata hevesen küzködtek; a fü körös-körül le -volt taposva, mr Wicksteednek egész teste tele volt sebekkel és -ütésekkel, ketté tört sétabotja csonka darabját görcsösen szorongatta -még holtában is s a koponyáját valósággal péppé verte szét a gyilkos. - -Ez a kegyetlenség már az őrültséggel volt határos, legkivált, ha -megfontoljuk, hogy mr Wicksteed, ez az ötvennégy-ötvenhat éves ember, -lord Burdock inasa, igen csöndes, békeszerető és szelid természetü volt, -aki ugyan össze nem veszett volna senkivel, aminthogy soha még csak -szóváltásba se keveredett senkivel a környéken… Ugy látszik, hogy a -kegyetlen gyilkos utját állta a békés embernek, aki haza igyekezett -ebédelni, megtámadta, leütötte a vasdoronggal s aztán őrült dühében -szétverte a fejét. - -De két körülmény ellene mond ennek az utóbbi föltevésnek. Az első az, -hogy a hely, ahol az áldozatot találták, kivül esett mr Wicksteed -utjának az irányán s körülbelül háromszáz lépésnyire volt attól az -ösvénytől, amerre járni szokott. A második körülményt egy kis iskolás -leánytól tudjuk, aki, midőn az iskolába ment, látta, hogy mr Wicksteed -különös módon „_baktatott_“ a mezőn keresztül az árok felé. Ugy tett, -mintha kergetne valamit, mert a botjával egyre csapdosott a földre s -mind untalan előre kapott, mintha meg akarna valamit fogni… - -Ez a kis lány látta őt legutoljára élve; holttestére két óra tájban -akadtak rá az emberek. - -E két körülményből azt gyanithatjuk, hogy Griffin nem gyilkos szándékból -hordozta magával azt a vasdorongot. Lehet, hogy mr Wicksteed épen arra -jött s meglátta a vasdorongot, amely megmagyarázhatatlan módon járt, -libegett a levegőben… Mit sem tudván a láthatatlan emberről, önkénytelen -kiváncsiságból utána szaladt a járó vasdorongnak s a kis leány ezt -láthatta… Már most, ha meggondoljuk, mily hirtelen természetü volt a -láthatatlan ember s különben is mily elkeseredett lehetett a Kemp -árulása miatt, könnyen érthető, hogy első dühében vakon rohant rá az -éltesebb emberre, akit ott menten kegyetlenül leütött és megölt. - -Ám ez csak föltevés, bizonyos ellenben az hogy a hullát megtalálták az -árokban s tiz-tizenöt lépésnyire tőle megtalálták a véres vasdorongot -is, a bokrok közt. A fegyvernek ez az elhajitása azt mutatná, hogy -Griffin, elkövetvén a szörnyü gyilkosságot, eliszonyodott és borzadva -dobta el véres fegyverét. Bizonyos, hogy fölötte önző és hirtelen ember -volt, de lehet hogy áldozatának – első áldozatának – láttára fölfakadt -az ő sivár lelkében is a megdöbbenés, a lelkifurdalás fájó érzése, mely -megutáltatta vele a kegyetlen vérontást. - -Ugy látszik, hogy mr Wicksteed meggyilkolása után el is akart menni a -környékről. Legalább beszélik, hogy napszállat táján többen hallották -Fern-Bottom közelében, amint valaki – akit nem lehetetett látni – -hangosan beszélgetve, néha nyögve, szinte zokogva sietett tova az -országuton, egyenesen völgynek le a magas rozs-vetés között… De lehet, -hogy ez is csak mende-monda. - -Ellenben bizonyos, hogy a láthatatlan embernek csakhamar volt alkalma -tapasztalnia, hogy Kemp komolyan vette az üldözést és hogy ez a vidék -kezd szük lenni neki. Bármerre ment mindenütt zárt ajtókra talált s -uton-utfélen olvashatta Kemp kegyetlen proklamációját… Alkonyat felé -pedig erdő-mező megnépesült fegyveres emberekkel s minden felől -kutyaugatástól visszhangzott a vidék. - -Ez a hajtóvadászat végtelenül elkeseritette és leverhette a láthatatlan -embert. Bizonyos, hogy azon a napon nem mert csinálni semmit és gondosan -kerülte üldözőit, ha látta is őket valahol… Ám az éjszaka tanácsot -hozott… Alighanem eleséghez jutott valami uton-módon és jól alhatott is, -mert másnap ismét a régi lett… erélyes, dühös, szivtelen és önző, szóval -félelmetes ellenség, aki lázasan készülődött utolsó nagy csatájára a -világ ellen! - - - - -XXV. FEJEZET. Kemp házának ostroma. - -Kemp doktor különös levelet kapott; gyürött, piszkos papirosra ceruzával -irt levelet, melyet növekvő rémülettel olvasott. - -„Ön fölötte ügyes és erélyes volt, – igy szólt a levél, – de hogy mi -hasznot remélt ebből, azt igazán nem tudom. Ön ellenem esküdött. Egy -álló napig hajszolt, üldözött, még az éjszakai nyugalmamtól is meg akart -fosztani. De hiába erőlködött, volt mit ennem, sőt aludtam is és a játék -voltaképen csak most kezdődik… A játék; értem a haláltáncot… Ez a -levelem proklamálja a Rémuralom első napját. _Port-Burdock nem az angol -királynő városa többé:_ megmondhatja ezt ezredesének s a többieknek is; -_Port-Burdock az én birtokom, a Rémuralom székvárosa_. Ez a nap az uj -korszak első esztendejének a napja, evvel kezdődik a _Láthatatlan Ember -Rémuralma_. Kezdem pedig avval, hogy példaadás okáért halálra itélem -egyik lázadó alattvalómat, egy Kemp nevü árulót. A Halál ma délután -indul érte. Bezárkózhatik, elrejtőzhetik, körülvétetheti magát -katonákkal, rendőrökkel; a Halál, a láthatatlan Halál mégis elviszi. -Csak hadd óvja magát minél jobban, annál megdöbbentőbb lesz a játék és a -lecke a többi alattvalóimra nézve… Ezt a levelet a postás fogja elvinni -s ez a levél a Halál hirnöke… A játék tehát kezdődik, a halálra itélt -Kempnek ma van az utolsó napja!“ - -Mikor Kemp másodszor is elolvasta a levelet, halálsápadtan dadogta: - -– Ez már nem tréfa… Ráismerek a hangjára és érzem, hogy komolyan beszél… - -Megforgatta a levelet s látta, hogy azon a felén, ahol a cim volt, a -hindondeani postahivatal bélyege van rajta, mellette pedig ez a prózai -részlet: – „_2 d. to pay_“… Vagyis, mivel a föladó nem tett rá bélyeget, -még neki kellett érte 2 pencet fizetni. - -Épen villás-reggelizett, mikor a levelet kapta; de rögtön elment a kedve -az evéstől. Lassan fölkelt és fölment dolgozószobájába. Aztán csöngetett -a házmesternek, meghagyta neki, hogy járja körül a házat, vizsgáljon meg -minden ajtót és ablakot és minden ajtót, ablaktáblát zárjon be. Ő maga -mindjárt bezárta dolgozószobájában az ablakok belső fatábláit. Aztán -elővette kis revolverét, gondosan megtöltötte és bele tette a kabátja -zsebébe. Majd több levelet irt: egyet Adye ezredesnek s ezt rögtön oda -is adta inasának, hogy vigye el. - -– Bátran mehet, – mondta az inasnak, – nincsen semmi veszedelem. - -S magában hozzá tette: - -– Legalább téged nem fenyeget. - -Mikor az inas elment, Kemp még tünődött pár percig, aztán ismét lement -az ebédlőbe és lassan, gondolkodva evett. Majd hirtelen nagyot ütött -öklével az asztalra és fölkiáltott: - -– Megcsipjük a gazembert!… Én leszek a csalétek s ha ide jön, jaj neki! - -Megint fölment dolgozószobájába és gondosan bezárt maga után minden -ajtót. - -– Veszedelmes játék, – mondogatta magában, – nagyon veszedelmes!… De -minden körülmény engem segit, mr Griffin, ámbár ön láthatatlan!… Majd -meglátjuk!… Griffin… _contra mundum_… A láthatatlan ember… az egész -világ ellen!… Gyönyörü játék, az bizonyos, csakhogy meg is kell ám -nyerni! - -Kinézett az ablakon a napsütötte, verőfényes dombra. - -– Minden nap ennie kell s eledelt csak élet-veszélylyel szerezhet… -Valóban, nem irigylem a sorsát!… Vajon csakugyan aludt-e a mujt -éjszaka?… Lehet, hogy aludt valahol a mezőn, vagy valami fa tetején… Bár -jégeső lenne, vagy jó hideg idő, tartós nyári zivatar… - -Hirtelen összerezzent és szorongva mondta: - -– Lehet, hogy kivülről leselkedik rám… - -Egész közel ment az ablakhoz és kinyitotta a belső fatáblát… E -pillanatban nagyot koppant valami a falon, mindjárt az ablak mellett s -Kemp ijedten hökkent vissza. - -– Bolondság! – mondta mintegy önmagát biztatva. – Ideges vagyok… - -De azért elmult jó öt perc, mielőtt ismét oda mert menni az ablakhoz… -Megint kitekintett s nem látva semmit, megnyugodva mondta: - -– Bizonyosan valami veréb röpült neki a falnak. - -Egyszerre csak hevesen csöngettek az utcai ajtón és Kemp sietve -leszaladt a lépcsőn. Levette a vasrudat, megforditotta a kulcsot és -óvatosan kinyitotta a kaput… Adye volt, az ezredes, aki hirtelen -besurrant, mire Kemp rögtön becsapta a kaput. - -– Megtámadták az inasát, Kemp, – szólt Adye, köszöntés helyett. - -– Micsoda? – hökkent vissza Kemp. - -– Ugy van. A láthatatlan ember. Elvette az ön levelét az inastól és most -itt csatangol. Zárja be az ajtót. - -Kemp hirtelen ráforditotta a kulcsot, előre tolta a vasrudakat és -hüledezve bámult Adye, aki szemmel láthatóan elégedett volt, hogy a -kapun belül lehet. Nagyot lélekzett és gyorsan folytatta: - -– Megrohanta az uton… Földhöz verte… Elvette tőle a levelet…! Az inas -ott van a rendőrségen… Félig ájult, félig őrült az ijedtségtől… A -láthatatlan ember pedig itt van!… Mit irt hát abban a levélben? - -Kemp keservesen följajdult: - -– Mily őrült voltam!… Pedig tudhattam volna!… Hisz Hintondeátől idáig -csak egy óra-járás! Hát már itt van? - -– De mi történt hát? – kérdezte Adye türelmetlenül. - -– Jöjjön, jöjjön! – mondta Kemp és fölvezette az ezredest -dolgozószobájába. - -Ott aztán kezébe adta a láthatatlan ember levelét: - -– Olvassa ezt! - -Adye elolvasta és halkan fütyürészni kezdett. - -– S ön?… mit irt nekem? – kérdezte aztán. - -– Kieszeltem, hogy hogyan kerithetnők csapdába… Ezt irtam meg és az -inasomra biztam… Mily őrült voltam!… Ah, mily őrült voltam. - -Adye elkáromkodta magát, majd biztatni igyekezett Kempet. - -– Ez a levél csupa frázis, mondta. – Esküdni mernék, hogy már el is -tisztult a környékről és csak rá akart önre ijeszteni. - -– Szó sincs róla! – kesergett Kemp. – Amit igér, meg is tartja. - -E pillanatban csörömpölve tört be az ablak a földszinten… Kemp -összerezzent, Adye pedig meglátta Kemp zsebében a revolver csövét. - -– Ez az ebédlő ablaka volt, – szólt Kemp halkan. - -A következő percben egymásután két másik ablak csörömpölt, ugyancsak az -ebédlőben, majd a dolgozószobára került a sor, melynek három ablaka -egymás után tört darabokra, ugy, hogy az üvegcserepek mindenfelé -szétszóródtak s egy kő majd eltalálta Kemp fejét. - -– Mi ez? – hökkent meg Adye. - -– Ez a kezdet! – felelte Kemp. - -– Nem lehet kivülről fölmászni idáig? - -– Nem. A fal sima, mint a tükör. - -– Vasrácsok nincsenek? - -– Ide fönt nincsenek, de a földszinten minden ablakon vannak… Ah, a -gazember… - -A kis villa tulsó felén is egymás után csörömpöltek a bezuzott ablakok. - -– Már folytatja! – mondta Kemp elkeseredve. – Ugy látszik, nem akar -kegyelmezni egyetlen ablaknak sem!… Őrült, bolond!… Minden ablak -fatábláját bezárattam s az összetört üveg mind kifelé hull le a földre s -a bolond még elvágja benne a lábát. - -– Hát itt miért nem csukta be a fatáblákat? – kérdezte Adye. - -– Itt is becsuktam, de az előbb, hogy kinéztem, ki kellett nyitnom. - -Megint egy ablak csörömpölt és Kemp meg Adye tanácstalanul néztek össze. - -– Megvan! – kiáltott föl Adye hirtelen. – Adjon egy botot, vagy valami -fegyvert… Visszamegyek a rendőrségre és elhozom a vérebeket… Azok majd -elbánnak vele! - -– Megint egy ablak tört darabokra. - -– Nincs revolvere? – kérdezte Adye. - -Kemp a zsebébe nyult, de aztán habozva mondta: - -– Volna egy… de azt… nem adhatom oda. - -– Majd visszahozom! – mondta Adye. – Hisz itt ugy se érheti önt -veszély!… Az egész ház be van zárva. - -Kemp, elszégyelvén magát pillanatnyi kishitüségeért, átadta a revolvert -Adyenek. - -– Most pedig ereszszen ki, – mondta Adye. - -Lement a lépcsőkön s mialatt a kapu mögött csöndesen álltak, hallották, -hogy a láthatatlan ember egymás után veri be az ablakokat az épület -hátsó részén… Most itt volt hát a kedvező alkalom!… Kemp gyorsan és -nesztelenül hátra tolta a vas-rudakat, megforditotta a kulcsot. Az arca -nagyon sápadt volt. - -– Gyorsan lépjen ki! – sugta halkan az ezredesnek. - -A kapu félig kinyilt, Adye hirtelen kiugrott a szük résen, Kemp pedig -rögtön becsapta és bezárta a kaput. - -Az ezredes pár pillanatig habozva állt meg a legfelső lépcsőn… -Biztosabban érezte magát, hogy a háta födve volt… De aztán megemberelte -magát, lement a lépcsőkön, egyenesen keresztül vágott a kerten, neki az -ajtónak… Ekkor ugy tetszett neki, hogy valami szellő suhan végig a -gyöpös uton; valaki járt a közelében! - -– Álljon meg! – rivallt rá a láthatatlan ember. - -Adye megállt, mintha lábai a földbe gyökereztek volna és görcsösen -markolta meg zsebében a revolver agyát. - -– Nos, mi az? – kérdezte mogorván. - -Az arca halálsáppadt volt, minden idege a megpattanásig feszült. - -– Legyen szives és menjen vissza a házba! – folytatta a hang, ép oly -parancsolóan, mint az imént. - -– Sajnálom, de nem arra van az utam, – felelte Adye kissé rekedten s -megnedvesitette ajkait a nyelvével. - -A hangot balra, elülről hallotta s hirtelen átvillant az agyán, hogy -hátha rálőne találomra?… - -– Hová megy? – kérdezte a hang ismét. - -Adye hirtelen arra fordult s a napsugár fényesen csillant meg -revolverén, melyet egyre szorongatott. - -– Hogy hová megyek, – felelte vontatva – az az én dolgom… - -Még jóformán ki se mondta e szavakat, mikor hátulról elkapta valaki a -nyakát, a térdével nagyot lökött rajta, ugy hogy Adye előre bukott. -Villámgyorsan fölugrott, megfordult, kirántotta revolverét és lőtt… A -következő percben irtózatos ökölcsapást kapott az arcába s a revolvert -kicsavarták a kezéből… De ő is megragadta a láthatatlan ember egyik -lábát, ez azonban nagyot rugott rajta és Adye hanyatt esett a füvön. - -– Átkozott cudar! – hörögte dühösen. - -A láthatatlan ember gunyosan fölkacagott. - -– Megölhetném önt, – mondta, – ha nem sajnálnék egy golyót elpazarolni. - -És Adye látta a revolvert a levegőben hat lábnyira tőle s a fegyver -csöve egyenesen a mellének állt. - -– Nos, mit akar? – kérdezte Adye a füben ülve. - -– Keljen föl! – parancsolta a hang. - -Adye talpra állt. - -– Vigyázzon! – figyelmeztette őt a hang szigoruan, – nem türök semmiféle -ostobaságot! Ne feledje, hogy én látom önt, de ön nem láthat engem s -ügyelek minden mozdulatára. Vissza kell mennie a házba. - -– Ugy sem eresztenek be! – felelte Adye. - -– Azt igazán sajnálnám, – mondta a láthatatlan ember, – mert ennek ön -inná meg a levét, pedig önnel semmi bajom. - -Adye ismét megnedvesitette ajkait a nyelvével. Ránézett a revolver -fénylő csövére, majd másfelé tévedt a szeme és látta a távolban kéklő -tengert, a zöldelő rétet, a sárgán hullámzó kalászokat, a domb alján -nyüzsgő várost… és érezte, hogy édes az élet!… Mindez egy másodpercig se -tartott s akkor tekintete ismét ráesett a fénylő fegyverre. - -– Hát mit tegyek? – kérdezte halkan. - -– Hogy mit tegyen?… Hisz már megmondtam!… Vissza kell mennie a házba… -Nem akarom, hogy nyakamra hozza a rendőreit! - -– Jól van, megkisértem. De, ha beeresztenek, megigéri, hogy nem tör be -velem együtt a házba? - -– Én semmit se igérek, – felelte a hang nyersen. – Különben is mondtam -már, önnel nincs semmi bajom. - -Kemp rögtön fölszaladt a lépcsőkön, mihelyt Adyet kieresztette a házból. -Óvatosan odalopózott az ablakhoz s az üvegtörmelékek mögül leskelődve -lenézett a kertbe… De, mire fölért, a revolver már a láthatatlan -embernél volt s Kemp nem hallhatta a lövést, mert a folyosónak igen -vastag falai voltak. - -– Nini! – szólt megdöbbenve, – Adye beszélget valakivel… - -Nem látva senkit, megrémülve hökkent vissza: - -– A láthatatlan ember!… De hát miért nem lő rá Adye? - -Ismét kinézett az ablakon s ekkor látta megvillanni a revolver csövét… A -fegyver a levegőben libegett! - -– Elvette Adyetől! – hörögte Kemp eliszonyodva. - -Adye épen ezt ismételte: - -– Igérje meg, hogy nem tör be velem együtt a házba… Ne kényszeritsen a -végletekre… Ha már elvette a fegyveremet… - -– Ne feleseljen! – rivallt rá a hang. – Én nem igérek semmit!… Azt -mondtam, hogy menjen vissza a házba! - -Ugy látszott, hogy Adye hirtelen elszánja magát e szavakra. Megfordult, -egyenesen a háznak tartott, a kezeit hátra tette és lassan ment az uton… -Kemp álmélkodva nézte… A revolver hol eltünt, hol fölcsillant ismét s a -megrémült Kemp iszonyodva látta, hogy a levegőben libegve lépésről -lépésre követi Adyet!… - -Aztán az események nagyon gyorsan követték egymást. Adye nagyot ugrott -hátra, hirtelen hozzá kapott a revolverhez, de nem tudta megfogni… éles, -rövid dörrenés csattant el, az ezredes föltárta két karját s aztán egész -hosszában arcra vágódott s a levegőben kis, kékes füstfelhő gomolygott… -Kemp szinte nem is hallotta a dörrenést, csak látta, hogy Adye még -föltápászkodik a félkarjára, még egyet vonaglik s aztán mozdulatlanul -nyulik el a füvön. - -Kemp kővé meredve nézte egy darabig a mozdulatlan Adyet. Rekkenő hőség -és csöndes idő volt, semmi sem látszott élni köröskörül, a temetői -csöndben egy levél se rezdült, csak két pillangó kergetőzött a kertben… -Adye ott hevert a kertajtó közelében… Valamennyi dombon fekvő villa -ablakai be voltak zárva, csak az egyik, zöldre festett, nyári lakás -verandáján ült valaki fehér ruhában s ugy látszott, hogy alszik… - -Kemp szétnézett, nem látja-e valahol a revolvert, de a kis fegyver -eltünt… Szeme ismét rátévedt Adyere… Ah, a játék jól kezdődött! - -Most hevesen csöngettek, dörömböltek a kerti kapun, de a cselédség, Kemp -utasitásainak megfelelően, a fülét se mozgatta az éktelen lármára… Aztán -mély csönd következett… Kemp hallgatózott egy darabig, majd óvatosan -kinézegetett a dolgozószoba három ablakán, de mit se látott… Fölvette a -piszkavasat és lassan lement a lépcsőkön, egyre hallgatózva… Végigjárta -az egész házat és valamennyi földszinti ablakot ujra megvizsgált, hogy -jól be vannak-e zárva s elég erős-e a vasrostély… Minden szilárd és -csöndes volt. - -Erre ismét fölment az emeletre, a dolgozószobába és kitekintett. Adye -még mindig mozdulatlanul hevert ott, ahol elbukott… Lent a dombra vezető -uton két rendőr jött sietve a villa felé. - -A halálos csöndet nem törte meg semmiféle nesz… Kempnek ugy tetszett, -hogy a két rendőr csiga-lomhasággal közeledik… S mialatt őket nézte, -azon tünődött, hogy hová lehetett halálos üldözője… - -A feleletet csaknem rögtön megkapta rá. A földszinten nagy zuhogás -hallatszott s az egész ház visszhangzott a nehéz csapásoktól s az -összetöredező fa recsegésétől… Kemp ijedten rezzent össze, habozva -hallgatózott pár pillanatig s aztán óvatosan lefelé indult a lépcsőn… A -zuhogás egyre tartott s most már tisztán hallotta a vas éles csengését -is… - -Megforditotta a kulcsot a konyha-ajtóban és benézett… Majd összerogyott -ijedtében… Az ablak-ráma még ép volt ugyan, de már ingott eresztékeiben, -a vasrács pedig félelmetesen rendült meg minden ujabb ütésre… Kivülről -pedig egy fejsze suhogva, nagy erővel sujtott le ujra meg ujra a -megrongált ablakra, hogy a vakolat, a téglák csak ugy hulltak a -konyhában… Egyszerre aztán eltünt a fejsze, a rombolás munkája -szünetelt… - -Kemp látta, hogy a revolver kint fekszik az ablak alatt a gyepen, de -most hirtelen fölugrik… Kemp ijedten ugrott ki a konyhából s alig hogy -becsapta az ajtót, eldördült a fegyver, a golyó süvöltve furta át a -konyha-ajtót s a folyosó falán eltompulva a földre hullott… Kint a -kertben Griffin ujjongva kacagott s a következő pillanatban ismét -visszhangzott a ház szilaj fejsze-csapásaitól. - -Kemp lélektelenül állt a folyosón és gondolkozni igyekezett. A -láthatatlan ember minden percben betörhetett a konyhába. Ha szétverte az -ablakot, ezt az ajtót egy csapásra bedöntheti és akkor… - -Most ismét csöngettek a kerti ajtón… Ezek bizonyára rendőrök lesznek… -Kemp gyorsan oda szaladt, kiszólt az ajtón, hogy ki az s mikor -megbizonyosodott, hogy csakugyan a rendőrök, kinyitotta nekik. A két -ember egyugrással bent termett s aztán megint bezárták az ajtót. - -– A láthatatlan ember! – szólt Kemp rekedten. – Van revolvere is… még -két golyó van benne… Adyet agyonlőtte… Vagy legalább sulyosan -megsebesitette… Nem látták a gyöpön?… Ott fekszik! - -– Kicsoda? – kérdezte az egyik rendőr. - -– Adye! – felelte Kemp. - -– Mi nem a főajtón jöttünk, – mondta a másik rendőr. - -– Micsoda zuhogás ez? – kérdezte most az első rendőr. - -– A láthatatlan ember! – felelte Kemp. – Most veri be a konyha ablakát… -Mindjárt itt lesz… Egy fejszét talált valahol. - -Hirtelen az egész ház megrendült; a láthatatlan ember már a konyhában -volt s a folyosón nyiló ajtót döngette… A szobaleány sikoltva ugrott ki -a mellékszobából és egyenesen az ebédlőbe menekült. Kemp gyorsan, -szakgatottan beszélt és igyekezett fölvilágositani a két rendőrt a -helyzetről… A konyhaajtó recsegve-ropogva engedni kezdett… - -– Erre, erre! – kiáltott föl Kemp az élet-ösztön lázas hevével és -betolta a két rendőrt az ebédlőbe. - -– Itt a piszkavas!… - -Azt amit magával hozott oda adta az egyik rendőrnek, a másiknak pedig -kezébe nyomta az ebédlő kandallójának piszkavasát… Ő maga pedig beugrott -az ebédlőbe, előre tolva a két rendőrt a küszöbre. - -Épen idején… A konyha ajtaja nagy robajjal kicsapódott… - -– Vupp! – kiáltott föl az egyik rendőr s a piszkavassal a fejszére -ütött… - -A revolver eldördült, de a Kempnek szánt golyó elkésve érkezett s egy -becses olajfestményt likasztott át… A másik rendőr rácsapott -piszkavasával a kis fegyverre, mely nagyot koppanva esett le a földre: -ugy, mint mikor a darazsat, vagy méhet leütik a földre. - -A szobalány, mikor a lövést meghallotta őrülten fölsikoltott és -egyenesen az ebédlő ablakának rohant, mintha arra akarna menekülni… Ez -az ablak oldalt volt, oly helyen, hogy csak az ajtóból lehetett oda -látni, de a folyosóról nem… - -Kint a folyosón ott állt a láthatatlan ember, a fejszét lábához -eresztve, ugy látszott, hogy neki támaszkodik a konyha ajtófélfájának… A -két rendőr jól hallotta, hogy fáradtan liheg. - -– Menjenek innen önök ketten! – szólt a láthatatlan ember. Nekem csak -avval a Kemppel van dolgom. - -– Nekünk pedig önnel! – felelt a rendőr. - -S hirtelen előre lépve, odasuhintott a piszkavassal, amerről a hangot -hallotta. A láthatatlan ember valószinüleg visszaugrott, mert a -piszkavas a puszta levegőt érte s a két rendőr, akit a hirtelen mozdulat -előre rántott, neki esett az esernyőtartónak… - -Ekkor fölemelkedett a fejsze, suhogva szelte át a levegőt, lecsapott a -megtántorodó rendőrre, akinek sisakja hitvány papirosként horpadozott -össze s a szegény ember kettőt is fordulva eszméletlenül roskadt le a -földre. - -De a másik rendőr, a fejsze mögé suhintva a piszkavassal, valami lágy -testet ért, mely nagyot koppant… A láthatatlan ember fájdalmasan -fölkiáltott s elejtette a fejszéjét… A rendőr ismét feléje sujtott, de -csak a levegőt érte… Aztán megállt s előre tartva a piszkavasat, -figyelt, hallgatózott a legcsekélyebb neszre is… - -Hallotta, hogy az ebédlő ablaka kinyilik s kivül a kertben gyorsan fut -valaki… Most a társa is föleszmélt kábultságából és felült a földön; -arcából csurgott a vér… - -– Hol van? – kérdezte bágyadtan. - -– Nem tudom, – felelte a másik. – Én eltaláltam és megsebesitettem. Itt -kell állnia valahol a folyosón, ha csak el nem surrant a hátad mögött, -pajtás… Dr Kemp!… Hej, uram!… Dr Kemp!… - -Semmi felelet. - -– Dr Kemp! – kiabált a rendőr. - -A másik rendőr nagynehezen föltápászkodott a földről és bágyadtan neki -dőlt a falnak. E percben hallani lehetett, hogy valaki mezitláb fut -lefelé a konyha lépcsőin… - -– Itt van! – kiáltott az első rendőr. - -És hirtelen utána hajitotta a piszkavasat. De a fegyver csak egy kis -gázcsillárt zuzott darabokra. - -A rendőr utána akart eredni a láthatatlan embernek, de aztán meggondolta -a dolgot… Fontosabb volt, hogy Kemp doktort megoltalmazza s ezért bement -az ebédlőbe. - -– Dr Kemp! – kezdte harmadszor is, de aztán hirtelen elhallgatott; még a -szája is tátva maradt bámultában. - -– Ez a dr Kemp igazi hős! – szólt pajtásához, aki lassan utána jött. - -– Az ám!… anyámasszony katonája! – felelte a második rendőr, -zsebkendőjével törülgetve a vért, mely lassan csurgott végig az arcán. - -A rendőrnek igaza volt; az ebédlő ablaka tárvanyitva volt és sem a -szobalánynak, sem doktor Kempnek nyoma se volt a szobában! - - - - -XXVI. FEJEZET. A hajtóvadászat. - -Mr Heclas, aki legközelebbi szomszédja volt Kemp doktornak, édesdeden -aludt zöldre festett villájának verandáján, mikor Kemp házának ostroma -megkezdődött. Mr Heclas amaz „elenyésző kisebbséggel“ tartott, amely -nevetséges ostobaságnak jelentette ki a láthatatlan ember meséjét. A -felesége ellenben teljesen elhitte az egész dolgot s végkép oda volt, -mikor látta, hogy a férje ép oly nyugodtan sétálgat a kertben most is, -mint az előtt s egy csöppet sem törődik avval, hogy a szomszédok mind -légmentesen bezárkóznak. - -Mr Heclas évek hosszu során át megszokta már, hogy délutánonkint szundit -egyet villája verandáján: s ugy tett ezen a nevezetes napon is. Átaludta -a Kemp-féle villa ostromának első jeleneteit, értjük az ablakok -bezuzását, de mikor fölébredt, ugy rémlett neki, hogy valami nincs -rendben a környéken… Oda tekintett Kemp házára; megdörzsölte a szemeit -és megint oda tekintett… Aztán fölállt és hallgatózott… Egyre mondogatta -magában, hogy álmodik; de azért folyton csak a házat nézte, amely olyan -volt, mintha legalább is két hete ott hagyták volna, miután teljesen -kirabolták és kifosztották: – egyetlen egy ép ablaka se volt! - -Mr Heclas elővette az óráját, megnézte s aztán fejcsóválva dörmögte: - -– Meg mernék rá esküdni, hogy fél órával ezelőtt minden ablaka ép volt! - -Mialatt a házat s a körülötte heverő üvegcserepeket nézte, olyasvalami -történt, aminek láttára meghült benne a vér. Kemp ebédlőjének ablaka -hirtelen kitárult s a szobaleány őrült sietséggel kapaszkodott föl az -ablakra… Mögötte pedig dr Kemp állt, aki tőle telhetőleg tolta, emelte, -segitette a leányt kifelé. - -A szobaleány kiugrott s mindjárt eltünt a a bokrok közt. Most Kemp -doktor kapaszkodott föl az ablak párkányára, aztán ő is kiugrott s mi -alatt mr Heclas álmélkodva kiáltott föl, lopva, bujkálva osont tova a -bokrok közt, mintha félne, hogy meglátják… Igy ért a keritéshez; egy -ugrással átvetette magát rajta s aztán őrülten vágtatva nyargalt -egyenesen mr Heclas villája felé. - -– Irgalmas Isten! – kiáltott föl mr Heclas és egyszerre világosság -támadt az agyában. – A láthatatlan ember!… Hát mégse mese?… - -Gondolni és cselekedni egy volt mr Heclasnál; a következő percben -berohant a szobába csöngetett, kiabált, parancsokat osztogatott s ugy -bömbölt, mintha a föld kifordult volna a sarkaiból: - -– Be kell zárni az ajtókat… Be kell zárni az ablakokat!… Be kell zárni -mindent!… Jön a láthatatlan ember!… - -A házban egyszeriben nagy lárma, fölfordulás támadt! mindenki tett-vett, -kiabált, menekült… Mr Heclas visszafutott a verandára, hogy bezárja a -nagy, szárnyas üveg-ajtót s épen, mikor hozzáfogott, megpillantotta Kemp -doktort, aki akkor mászott át a keritésen s beugorva a kertbe, szilajon -vágtatott a ház felé a spárga-veteményeken keresztül. - -– Ide nem jöhet be! – orditott rá mr Heclas tele tüdőből. – Sajnálom, -hogy kergeti önt… de ide nem jöhet be! - -Kemp arca eltorzult a rémülettől; de mire a házhoz ért, már minden ajtó, -ablak be volt zárva. Kétszer is körülszaladta a villát, megpróbálva -minden ajtót, ablakot s mikor látta, hogy hiába, egyenesen a kertajtónak -tartott, kiugrott rajta és fokozott sebességgel indult neki a városnak, -a domboldalon lefelé. - -Ugyane e pillanatban mr Heclas iszonyodva látta, hogy a -spárga-veteményeket ismét letapodja valaki… ah, a lábát s őt magát se -lehetett látni!… s e szörnyüségtől ugy megrémült mr Heclas, hogy ijedten -beugrott a verandáról és többé mit sem látott, csak azt hallotta, hogy -ugyanaz a kertajtó, amelyen az imént Kemp menekült, ismét kinyilt és -nagy zajjal becsapódott… - -Kijutván a kertből Kemp ugyanazt az utat választotta, amelyen két nappal -előbb mr Marvel menekült. Ámbár Kemp már régóta elszokott az eféle -sportoktól, a bőréről lévén szó, ugy futott, mint a parancsolat, bár az -arca halálsápadt volt, homlokáról pedig csurgott a veriték. - -Józanságát és lélekjelenlétét azonban még ebben az őrült hajszában sem -vesztette el, mindig kereste a legrögösebb, kövesebb utat s ahol -messziről meglátta az uton keresztben elhintett üveg-cserepeket, mindig -arra fordult, mit sem törődve üldözőjével, hogy jön-e utána mezitelen -lábaival, vagy pedig kerülőt csinál. - -Kemp doktor most tapasztalta először életében, hogy mily roppant hosszu -is az ut az ő villájától a városig s keservesen tapasztalta azt is, hogy -jobbra-balra oly kihalt és elhagyatott az országut, mint a temető… -minden ház be volt zárva s a szomoru az volt ebben, hogy épen az ő, Kemp -parancsára zárták be!… Persze, hagyhattak volna nyitva egy-egy -egérlikat, az ily eshetőségekre számitva!… - -Most már előtte állt a város és elfödte a tengert, melyet eddig jól -látott a dombról lefelé futtában. Lent, az utcákon sürgött-forgott a -nép, a lóvasuti állomásra, ép most érkezett egy kocsi a domb aljában… -Azon tul volt a rendőrkapitányság… - -– Ha!… mi az?… Nem léptek zaja ez a háta mögött?… - -Rajta!… Hajrá!… - -Lent az utcán néhány ember szájtátva állt meg és rábámult Kemp doktorra, -aki lélekszakadva közeledett. Már-már fulladozott, de nem hagyta magát… -A lóvonat alig pár lépésnyire volt tőle s a kis csapszék, ahová mr -Marvel menekült, ijedten csapta be az ajtót, mikor meglátta a rohanó -embert… Kemp doktornak az jutott eszébe, hogy fölugrik a lóvonatra s -becsapja maga után az ajtót, de aztán mégis azt határozta, hogy tovább -fut a rendőrségig… - -A következő pillanatban elrohant a csapszék előtt s most már emberek -közé jutott… A lóvasut kocsisa és a kalauz abba hagyták a lovak -kifogását s ugy bámultak a vadul rohanó Kempre, hogy a pipa is kieset a -szájukból… Amodább egész csomó matróz fordult meg s kiváncsian -kiabálták, hogy mi az?… Mi történt?… - -Kemp meglassitotta futását, mert már kifogyott a lélekzete, de ekkor -mindjárt hallotta üldözője lépteit s megint szilaj ugrással rugaszkodott -neki a futásnak. - -– A láthatatlan ember! – kiabált torkaszakadtából a matrózoknak. - -És, valami ihlet folytán, átugrott az árkon ugy, hogy a matrózok -csoportja közéje és üldözője közé került. Aztán, lemondván arról a -gondolatról, hogy a rendőrségre menekül, befordult egy kis -mellék-utcába, elrohant, be a pékhez, aztán neki vágott egy fasornak, -mely ismét a főutcára vezetett, ahonnan jött. - -Két-három kis gyerek játszott a porban ottan, de láttára ijedten -sikoltva rebbent szét, az anyák pedig rémülten kiabáltak, hivták -gyerekeiket… Kemp pedig ismét kibukkant a főutra, vagy háromszáz -lépésnyire a lóvasut állomásától s mindjárt látta, hogy egész csomó -ember szalad, kiabál és rohan utána… - -Kemp hátra nézett. Alig tizenöt lépésnyire mögötte jött egy bivaly-erejü -haditengerész katona, aki káromkodva csapdosott jobbra-balra a kardjával -s mindjárt nyomában rohant a lóvasuti kalauz, mellére szoritva csontos -ökleit. Amodább pedig tizen-tizenöten is futottak e kettő után… Előtte -meg szintén megelevenedett az utca; öt, hat, tiz, husz ember rohant vele -szemben s jól látta, hogy majd mindegyiknek van valami fegyvere. - -– Meg kell fogni!… Elébe!… Rajta! – kiabáltak össze-vissza. - -Kemp gyorsan megértette, hogy a helyzet változott. Megállt és lihegve, -hörögve kiáltott föl: - -– Ide emberek!… Itt van a sarkamban!… Fogjatok körül két oldalról!… - -E pillanatban a láthatatlan ember ugy fültövön csapta, hogy elbukott. De -Kemp nem hagyta magát, fölugrott, szembe fordult ellenfelével s nagyot -ütött öklével az üres levegőn… Ekkor az arcába kapott egy rettenetes -ökölcsapást, szédülve rogyott le… megérezte, hogy valaki a mellére -térdel, megragadja a torkát, de az egyik kéz szoritása már gyöngébb -volt, mint a másiké… Végső erejével ő is megkapta gyilkos támadójának a -kezeit… hallotta, amint fájdalmasan fölsikoltott… aztán a tengerész -katona kardja suhintva szelte át a levegőt Kemp feje fölött s tompa -zuhanással akadt meg valamiben… - -Kemp érezte, hogy valami meleg csordul az arcán s a láthatatlan ember -hirtelen elereszti a torkát… Végső erőfeszitéssel lerázta melléről -támadóját, megragadta a vállát… ez kicsuszott a kezéből… majd elkapta a -könyökét, egész közel a földön… - -– Megfogtam! – kiáltott föl rekedten. – Segitség!… tartsátok erősen!… -Itt fekszik a földön!… Fogjátok meg a lábát!… - -Valamennyien rárohantak a láthatatlan ellenfélre, s ha valaki, mit se -tudva, hogy mi történik, meglátja e szilajon küzködő, kavargó -ember-gomolyagot, bizonyára azt hiszi, hogy szenvedélyes labdarugók -küzdenek a goalért… És Kemp kiáltása után nem hallatszott egyéb, mint -lábdobogás, dulakodás, döngő ökölcsapások és ziháló lihegés… - -Aztán a láthatatlan ember, még egy óriási erőfeszitéssel talpra állt… De -Kemp ugy belecsimpeszkedett, mint a jó vizsla a szarvasba s az övén -kivül egész tucat kéz fogta, markolta, rángatta a láthatatlan embert. A -lóvasuti kalauz megragadta hátul a nyakát és ismét lerántotta a földre. - -Lent tovább folyt a vad dulakodás, melyből csak a tompa, sulyos ütések -zaja és a fogak csikorgatása hallatszott ki. Aztán a láthatatlan ember -vadul fölorditott: - -– Irgalom!… Elég!… - -De a fájdalmas kiáltás csakhamar hörgő nyögésben halt el. - -– Vissza, őrültek! – szólt most Kemp rekedten, lihegve; – halálos sebet -kapott… Vissza, ha mondom. - -Az összegabalyodott tömeg lassan szétvált és némi helyet csinált -Kempnek, aki letérdelt a földre s amint látszott, vagy tizenöt -hüvelyknyire a földről, ráhajtá a fülét valamire és hallgatózott… Egyik -kezében pedig mintha láthatatlan kart fogott volna. - -– El ne ereszsze! – kiabált a markos tengerész-katona, megsuhogtatva -véres kardját a levegőben. – Mondom, hogy rászed bennünket! Csak tetteti -magát!… - -– Nem tetteti magát, – felelte dr Kemp; – s különben is fogom. - -Kemp arca biborvörös volt s halántékain lüktettek a kiduzzadt erek, -zihálva, szinte dadogva beszélt, mert ajka egészen földagadt a -láthatatlan ember öklétől… Eleresztette a kezében tartott kart és -tapogatózni látszott a föld fölött… - -– Az ajka csupa tajték, – szólt aztán. – Isten legyen neki irgalmas! - -Hirtelen fölkelt, majd átment a másik oldalra és ismét letérdelt a -földre… közben egyre érkeztek uj kiváncsiak; a csapszék ajtaja most már -tárva-nyitva volt s a többi házakból is tódult a nép… De szólni alig -szólt valaki… Kemp végigtapogatta a láthatatlan testet s igy szólt: - -– Már nem lélegzik… S nem hallom a szive dobogását sem… Irtózatos sebet -kapott az oldalán! - -Egy vén asszony, aki a hórihorgas tengerész-katona hóna alatt dugta -körösztül a fejét, hirtelen fölkiáltott: - -– Oda nézzetek!… - -Mindnyájan oda néztek, ahová a vén asszony ráncos ujja mutatott – s -mindnyájan látták egy átlátszó kéz bizonytalan körvonalait, amely mintha -üvegből lett volna, ugy, hogy minden ér, csont és ideg jól meglátszott -rajta… És ez a kéz egyre sötétebb, tömörebb lett, amint nézték… - -– Halló! – kiáltott föl egy rendőr, – itt meg már a lába is látszik. - -És igy, lassankint, a kezén és lábán kezdve, a combjain és karjain -fölfelé, folytatódott a testnek ez a fokozatos elsötétedése, melyben -egymás után lettek láthatóvá előbb az erek, az idegek és csontok, majd a -hus s végre a betört mell és a vállak, meg az arc eltorzult vonásai… - -És, amint Kemp fölállt, mindnyájan látták az egész hosszában -kinyujtózkodott „láthatatlan embert“ a földön; vagy harminc esztendős -fiatalember lehetett, egész teste össze-vissza törve, a haja és -szemöldöke hófehér, de nem a kor miatt, hanem mert albino volt; a szemei -pedig vörösek voltak, mint a gránát. A kezét ökölbe szoritotta, arca -csupa fájdalom és gyötrelmes keserüség volt. - -– Takarják el az arcát! – kiáltott föl valaki. – Az Isten szerelmére, -takarják el az arcát! - -Hamarosan leteritették egész testét egy lepedővel és bevitték a -csapszékbe. És ott feküdt a boldogtalan, kiváncsiaktól, részvétlen, sőt -kárörvendő emberektől körülvéve, holtan összetörve, senkitől nem -siratva, nem méltányolva; ott feküdt Griffin, a legelső láthatatlan -ember… a világ legtehetségesebb fizikusa és vegyésze… - -* * * - -Igy végződött a láthatatlan ember csodás, hihetetlen kisérlete. Aki -többet akar tudni felőle, menjen el abba a kis kurta-korcsmába, amely a -Port-stowei országut mentén van és kérdezősködjék a csaplárostól. A -korcsmát a ciméről lehet megismerni: egy üres dolmány, fölötte kalap, -alatta egy pár csizma: „_A Láthatatlan Ember_“, ahogy a történetünket is -elneveztük. A csapláros pedig maga mr Marvel… Az olyan vendégnek, aki -jól tud inni, mr Marvel bőbeszédüen elmond mindent a láthatatlan -emberről; sőt még azt is, hogyan akarták a prókátorok kitudni őt abból a -kis vagyonkájából, ami nála volt, mikor Burdockba menekült a láthatatlan -ember elől. - -– Mikor látták, hogy nem tudják bebizonyitani, kié is az a pénz, – igy -beszéli mr Marvel, – rám fogták, hogy kincset találtam, a pénz tehát az -államé… De hát evvel se mentek semmire!… Aztán jött egy _gentleman_, -akiről azt beszélték, hogy tintanyaló… Ez minden este adott egy guineát, -hogy beszéljek el neki mindent szegről-végre s amit mondtam, mind -pontosan fölirta, utóbb pedig le is nyomtatta az egészet… - -Aki pedig azt akarja, hogy mr Marvel elhallgasson, csak azt kérdezze -tőle: hogy hová lett az a három könyv, amelyet a láthatatlan ember irt?… - -Mr Marvel elismeri, hogy látta ezt a három könyvet, de nem tudja, hová -lett. Sokan azt mondják, hogy ő dugta el; de hát nem igaz… - -– Maga a láthatatlan ember vette el tőlem a könyveket, mielőtt -megszöktem tőle Port-Stoweban… Csak mr Kemp hiresztelte el, hogy én -rejtettem el a könyveket. - -Ezt mondván, mindjárt talál magának dolgot és faképnél hagyja a kiváncsi -kérdezősködőt… - -Egyébként agglegény, igen komoly, tekintélyes ember, mély filozófus; -nagy hire van a faluban és a környéken… tanácsért járnak hozzá a -parasztok, ha ügyes-bajos dolguk akad. - -Vasárnap reggel, minden vasárnap reggel és esténkint, tiz óra után, -mikor a csapszék zárva van, mr Marvel behuzódik kis „szalónjába“, tölt -magának egy pohár „legfinomabb“ gint, gondosan megnéz ajtót, ablakot, -hogy bevan-e zárva s nem lesnek-e rá kivülről… s ha látja, hogy nincs -veszedelem, óvatosan kinyitja kulcscsal bezárt szekrényét, kivesz három, -barna bőrbe kötött vastag könyvet s ünnepélyesen leteszi őket az asztal -közepére… A könyvek táblája kissé zöldes, penészes, mert valamikor egy -nedves árok fenekén pihentek s egynehány lapjukról az irást is lemosta a -szennyes viz… Mr Marvel pipára gyujt, kinyitja a könyveket egymás után -és gondolkozva figyelmesen lapozgat bennük… - -– Uram-Istenem! – sóhajt, nagyot fujva pipájából, – micsoda eszes ember -is volt az a mr Griffin!… - -Majd hátra dől karosszékében s mig élvezettel hörpölgeti a „legfinomabb“ -gint, el-elmélázik: - -– Tele van titkokkal… csodás titkokkal!… - -– És én szolgáltam neki… Irgalmas Isten!… - -Nagyot szippant és egyre fujja a bodor füstöt: - -– Hanem azért mégse csinálnám utána, amit tett… Nem én, – soha!… - -Megint iszik, megtömi pipáját és ismét rágyujt. És ujra átéli, -visszaálmodja azt a csodás hetet, amit a láthatatlan ember szolgálatában -töltött… És elmosolyodik, ha mr Kempre gondol, aki éveken át kutatta, -vadászta ezt a három könyvet, amely nyitva fekszik előtte… tele csodás, -hajmeresztő titkokkal. - -– Ezt pedig nem kapja meg!… - -És nem is kapja meg, se Kemp, se más, egész addig, mig az egykori -csavargó meg nem hal. Mert ő jól tudja, hogy rajta kivül senki se méltó -e könyvek birtokára; de meg attól is fél, hogyha másnak a kezébe -kerülnek, megismétlődhetnék a rémes két hét, amikor a láthatatlan ember -rabszolgává tette őt… - -– _Vége_ – - - - - -TARTALOM. - - I. fejezet. A furcsa idegen érkezése 3 - II. „ Mr Teddy Henfrey első benyomása 10 - III. „ Az ezer-egy palack 16 - IV. „ Mr Cuss vallatóra fogja az idegent 23 - V. „ A tiszteletes urat meglopják 32 - VI. „ A megbolondult butorok 36 - VII. „ Az idegent leleplezik 41 - VIII. „ Mr Thomas Marvel kalandja 53 - IX. „ Mr Marvel ellátogat Ipingbe 61 - X. „ A „Postakocsihoz“ cimzett fogadóban 64 - XI. „ A láthatatlan ember felbőszül 70 - XII. „ Mr Marvel megkisérti a lázongást 76 - XIII. „ Kaland Port-Stoweban 79 - XIV. „ A burdocki fölfordulás 87 - XV. „ Dr Kemp látogatója 95 - XVI. „ A láthatatlan ember alszik 105 - XVII. „ A láthatatlan ember theoriája 112 - XVIII. „ A portland-utcai házban 120 - XIX. „ Az Oxford-utcában 132 - XX. „ A nagy áruházban 138 - XXI. „ A Drury Lane-en 145 - XXII. „ A meghiusult terv 157 - XXIII. „ Hajtóvadászat a láthatatlan emberre 163 - XXIV. „ Mr Wicksteed meggyilkoltatása 167 - XXV. „ Kemp házának ostroma 171 - XXVI. „ A hajtóvadászat 184 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -6 |idegem feje |idegen feje - -6 |fetelt: |felelt: - -16 |raádásul |ráadásul - -22 |hagyott tajta |hagyott rajta - -27 |„bektözött fejü“ |„bekötözött fejü“ - -27 |érdekette |érdekelte - -35 |bezártak az ajtaját |bezárták az ajtaját - -37 |pincegrádorból |pincegádorból - -38 |Hall lelé |Hall felé - -40 |tárgyala |tárgyalta - -44 |Cak azt |Csak azt - -48 |Mi az örögöt |Mi az ördögöt - -58 |meg érted |megérted - -72 |mentem összerogyott |menten összerogyott - -73 |hirtelén lökéssel |hirtelen lökéssel - -74 |vagy kiabálás |nagy kiabálás - -76 |FFJEZET |FEJEZET - -79 |ostobságot |ostobaságot - -79 |Masnap |Másnap - -80 |könyvebkől |könyvekből - -85 |lászott |látszott - -98 |végére jarok |végére járok - -99 |öklei… ütközik |ökle… ütközik - -106 |közbe, kéram |közbe, kérem - -106 |megcsalt, részedett |megcsalt, rászedett - -106 |valmire |valamire - -120 |hirteten |hirtelen - -127 |posta hivatalba |postahivatalba - -127 |kinyi tottam |kinyitottam - -137 |erő ködtem |erőlködtem - -164 |Onnek |Önnek - -174 |elégedett vott |elégedett volt - -192 |emberrről |emberről] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÁTHATATLAN EMBER *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/67157-0.zip b/old/67157-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 8e4efb9..0000000 --- a/old/67157-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67157-h.zip b/old/67157-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index a9b3612..0000000 --- a/old/67157-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67157-h/67157-h.htm b/old/67157-h/67157-h.htm deleted file mode 100644 index 94f3205..0000000 --- a/old/67157-h/67157-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6447 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A láthatatlan ember by H. G. -Wells</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -h2 span.smaller { - font-size: 80%; - line-height: 300%; - font-weight: normal; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -.TOC .roman { - width: 4em; - display: inline-block; - text-align: right; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>A láthatatlan ember</span>, by H. G. Wells</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>A láthatatlan ember</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Fantasztikus regény</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: H. G. Wells</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: January 13, 2022 [eBook #67157]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A LÁTHATATLAN EMBER</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>A LÁTHATATLAN EMBER</h1> -<p class="center">*</p> -<p class="center"><span class="caption-large">FANTASZTIKUS -REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">H. G. WELLS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST,</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">LÉGRÁDY -TESTVÉREK.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Légrády Testvérek -könyvnyomdája Budapesten.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">I. FEJEZET.</span><br /> -A furcsa idegen érkezése.</h2> -<p>Az idegen február elején érkezett, szeles, télies napon, szakadó -hóban, – ez volt az utolsó hóesés abban az esztendőben – és gyalog -jött a bramblehursti vasuti állomástól, kis fekete pakktáska a -keztyüs kezében. Tetőtől talpig be volt burkolva és puha kalapjának -széles, lehajtott karimája ugy eltakarta egész arcát, hogy csak az -orra hegye látszott ki; a hó tenyérnyi vastagon födte vállait, -kalapját, mellét és a kis pakktáskát.</p> -<p>Szinte félholtan támolygott be a „<i>Postakocsihoz</i>“ cimzett -fogadóba s ledobva pakktáskáját rekedten kiáltott föl:</p> -<p>– Tüzet, az Isten szerelméért!… Szobát, meleg szobát!…</p> -<p>Lerázta magáról a havat és bement Hall asszonysággal a -vendégszobába, a hol e rövid bevezetés után és néhány -sovereign-nyel nyélbe ütötte a dolgát: megszállt a fogadóban.</p> -<p>Mrs Hall rögtön meggyujtotta a tüzet az idegen szobájában s ott -hagyván őt, leszaladt a konyhába, mert maga akarta elkésziteni az -ebédet. Télviz idején ugyanis hallatlan szerencse volt az utas -Ipingben, meg kellett tehát becsülni az oly vendéget, a ki ilyenkor -téved erre és aranynyal fizet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span></p> -<p>Mihelyt tehát az ürücomb illendően sülni kezdett, mrs Hall, a ki -közben néhány szitokkal és hátbavágással elevenebbé tette örökké -álmos cselédjét, maga ment föl a vendég „ebédlőjébe“, abroszszal, -tányérokkal, stb. s roppant buzgalommal, hühóval látott hozzá a -teritéshez. De meglepetve látta, hogy ámbár a tüz vigan lobogott a -kandallóban, az idegen még se vetette le a kabátját, sőt még a -kalapját se vette le, hanem háttal feléje állt az ablaknál és -kinézett a szakadó hóba.</p> -<p>Keztyüs kezeit hátul összefogva tartotta s ugy látszott, hogy -nagyon elmélyedt gondolataiba. Mrs Hall bosszankodva látta, hogy az -olvadó hó mind lecsurog drága szőnyegjére az idegen kalapjáról és -ruhájáról.</p> -<p>– Talán kivinném a kalapját és kabátját a konyhába, uram, – -szólt édeskésen, – ott hamarabb megszárad.</p> -<p>– Nem kell, – felelte az idegen, meg se fordulva.</p> -<p>De oly lassan mondta ezt, hogy mrs Hallnak ugy rémlett, mintha -mit se hallott volna; megismételte hát a kérdést.</p> -<p>Az idegen erre kissé megforditotta a fejét s a vállai fölött -nézett a fogadósnéra.</p> -<p>– Még nem vetkőzöm le! – mondta haragosan.</p> -<p>Mrs Hall csak most látta, hogy az idegennek igen nagy kék -pápaszeme van s hogy sürü pofaszakállt visel, mely egészen -eltakarja arcát.</p> -<p>– Jól van, uram, – felelte udvariasan. – Ahogy tetszik… A szoba -különben is mindjárt átmelegszik.</p> -<p>Az idegen nem felelt s megint kinézett az ablakon; mrs Hall -pedig érezvén, hogy rosszkor akart beszédes lenni, gyorsan -elvégezte a teritést és eltisztult a szobából.</p> -<p>Mikor ismét feljött, az idegen még mindig <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> ott állt az -ablak előtt, mint a kőszobor; gallérja fölhajtva, kalapja karimája -legyürve, ugy, hogy egy csipetnyi se látszott az arcából. Mrs Hall -csörömpölve tette le az asztalra a tojást, meg a sonkát és szinte -kiabálva mondta:</p> -<p>– Itt az ebéd, uram!</p> -<p>– Köszönöm, – felelte az idegen; de meg sem mozdult, amig a -fogadósné ki nem ment a szobából.</p> -<p>Mikor mrs Hall a konyhába ért, majd a guta ütötte meg mérgében; -a lusta szolgáló épen akkor habarta a mustárt, amit a sonkával -kellett volna föladni az asztalra!</p> -<p>– Oh, a cudar! – sivalkodott mrs Hall, – erről -elfeledkeztem!</p> -<p>S kikapván cselédje kezéből a mustárt, még hátba verni is -elfelejtette az álmos leányt, ugy szaladt vele föl a lépcsőkön, az -idegen szobájába. Kopogtatott, s feleletet se várva, berontott… Az -idegen hirtelen lehajolt az asztal mögé, mintha fölvenne valamit a -földről, a mit leejtett.</p> -<p>Mrs Hall gyorsan letette a mustárt az asztalra, mert más dolog -izgatta mostan. Látta, hogy az idegen levetette kabátját s -kiteritette a drága plüs karosszékre, a tüzzel szemben száradni; de -lehuzta a cipőjét is, a mely csurom viz volt s a kandalló előtti -fényes acél-rostélyra állitotta szikkadni.</p> -<p>– Jézusom, ez megrozsdásodik! – gondolta mrs Hall s elszántan -arra ment.</p> -<p>– Most már levihetem ezt a holmit száradni a konyhába? – -kérdezte oly parancsoló hangon, a mely nem türt ellenmondást.</p> -<p>– Hagyja ott, a hol van! – felelte az idegen fojtott hangon.</p> -<p>Mrs Hall megfordult s látta, hogy a vendég már egyenesen ül és -rája néz. De a fogadósnét <span class="pagenum"><a name="Page_6" -id="Page_6">-6-</a></span> ugy meglepte, a mit látott, hogy egy -álló percig szóhoz se tudott jutni.</p> -<p>Az idegen fehér kendőt tartott a szája elé s ez fojtotta el a -hangját, ugy, hogy egészen eltakarta arcának alsó felét. De mrs -Hallt nem ez döbbentette meg, hanem az, hogy az idegen feje -keresztül-kasul össze-vissza volt kötözve kendőkkel; pápaszeme -fölött keresztbe a homlokán, arca két felén a fülein át, ugy, hogy -semmi se látszott belőle, csak a hegyes orra. Ez meg piros, szinte -villogó, fényes volt…</p> -<p>Az idegen barna bársony-kabátot viselt s a nyakát fekete -kendővel csavarta körül. Tömött, fekete haja, mely itt-ott -kilátszott a sokféle kötés alól, különös csimbókokban, furcsa -tincsekben bujt elő a kötések közt, mintha apró szarvak, -sörte-csomók nőttek volna a fején. S ez a furcsa fej, az -össze-vissza kötözött pofa ugy megdöbbentette a fogadósnét, hogy -egy percig szólni se tudott.</p> -<p>Az idegen nem vette el a kendőt a szája elől s a fogadósné most -azt is észrevette, hogy kezén, amelylyel tartja, barna keztyü -van.</p> -<p>– Hagyja ott, ahol van! – ismételte az idegen tompán s -pápaszemének két nagy üvegje mozdulatlanul meredt rá a meghökkent -asszonyra.</p> -<p>Ez csak lassankint birta legyőzni megdöbbenését s tétován, -zavartan felelt:</p> -<p>– Nem gondoltam, uram, hogy… hogy…</p> -<p>– Köszönöm – felelte az idegen szárazon s jelentősen nézett hol -a asszonyra, hol az ajtóra.</p> -<p>– Hát legalább a kabátot – dadogta mrs Hall.</p> -<p>S feleletet sem várva, fölkapta az idegen télikabátját és -sietett vele kifelé… Mielőtt az ajtót becsukta, még egyszer -visszanézett a bekötözött fejü idegenre, aki még mindig ajkai -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -előtt tartotta a kendőt. A fogadósné borzadva összerázkódott, mikor -kint volt a szobából és lélekszakadva szaladt le a konyhába.</p> -<p>– Soha ilyet! – motyogta ijedten. – Soha ilyet!…</p> -<p>S nagy elképedésében még azt se látta meg, hogy Millie, az álmos -konyhalány, megint bóbiskol az egyik kuckóban.</p> -<p>A vendég feszülten hallgatózott s mikor megbizonyosodott, hogy a -fogadósné csakugyan lement a lépcsőkön, fürkészve nézett az ablak -felé. Ekkor levette a kendőt a szájáról és folytatta az ebédjét… A -szájába tett egy falatot és gyanakodva nézett az ablakra; megint -egy falatot s megint gyanakodva nézett arra… Majd fölkelt, szája -elé tartva a kendőt, odament s csaknem egészen leeresztette a -függönyt, ugy, hogy a szoba elsötétült. Erre megkönnyebbülten ült -vissza az asztalhoz és tovább evett.</p> -<p>– Ezt a szegény embert valami baleset érte vagy pedig operálták, -– mesélte mrs Hall a konyhában. – Hogy össze-vissza kötözték a -fejét, azok a sintérek!</p> -<p>Szenet rakott a tüzre és gondosan kiteritette az idegen téli -kabátját száradni.</p> -<p>– Hát még azok a fene-nagy szemüvegek!… Uram Isten! nem is volt -a szegénynek emberi ábrázatja!… És azt a kendőt le nem vette volna -a szájáról egy pillanatra se!… Lehet, hogy össze-vissza szabdalták -a száját is…</p> -<p>Mikor mrs Hall ismét fölment az idegen szobájába, hogy leszedje -az asztalt, szinte megbizonyosodott arról, hogy vendégét csakugyan -valami sulyos baleset érte, vagy pedig „a sintérek“ össze-vissza -vagdalták a száját. Az idegen most már pipázott, de ameddig mrs -Hall a szobában volt, egy percre se vette le álláról, szájáról azt -a selyemkendőt, a mit rá kötött, ugy, <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> hogy egész -arca be volt kötözve, csakhogy épen a pipa csutoráját bedughatta a -szájába.</p> -<p>A különös vendég ott ült a karosszékben, a kandalló előtt, -háttal az ablaknak s most már beszédesebb, sőt nyájasabb is volt… -talán, mert jól evett-ivott s már nem is fázott. A tüz vöröses -fénye rásütött nagy pápaszemének lencséjére, amelyek most már nem -voltak oly ridegen ijesztőek és üresek, mint előbb.</p> -<p>– Van egy kevés podgyászom a bramblehursti állomáson, – mondta -az idegen.</p> -<p>És kérdezősködött mrs Halltól, mi módon hozathatná el mielőbb; -majd, mikor a fogadósné felelt neki, udvariasan bólintgatott.</p> -<p>– Csak holnap? – kérdezte kissé megütődve. – Nem lehetne -előbb?…</p> -<p>S látszott rajta, hogy ez a késedelem kellemetlen neki, mert -kétszer-háromszor is megkérdezte:</p> -<p>– Csak holnap?… Bizonyos benne, hogy nem lehet előbb? Hát ha -külön megfizetem a fuvart?</p> -<p>Mrs Hall sohasem volt szófukar; most meg épen nagyon is -bőbeszédü lett, remélve, hogy igy majd az idegenből is kivesz -egyetmást.</p> -<p>– Van egy mély völgy az utban, uram, – felelte mentegetőzve – -ahol már sok baleset történt s a fuvarosok nem igen mernek alkonyat -felé arra hajtani. Tavaly is fölfordult ott egy kocsi s a kocsis -is, az utasa is kitörte a nyakát. Az efféle baleset egy perc alatt -megesik, – igaz-e, uram?</p> -<p>De az idegent nem volt könnyü szólásra birni.</p> -<p>– Persze, persze, – dörmögte félhangon és tovább pöfékelt.</p> -<p>– Hamar megesik a szerencsétlenség, – folytatta mrs Hall – de -annál tovább tart, mig az ember kilábol belőle… Itt van például -Tom, <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> a hugom fia: – elvágta karját a kasza… -ráesett szegény egy szénaboglyáról… s három álló hónapig kötözgetni -kellett a sebét. Az ember nem is hinné! Mozdulni se tudott a -boldogtalan… Azóta rá se birok nézni a kaszára.</p> -<p>– Azt elhiszem, – felelte az idegen közömbösen.</p> -<p>– Akkoriban nagyon féltünk attól is, hogy megoperálják… levágják -a karját, uram, annyira oda volt!</p> -<p>Az idegen hirtelen fölkacagott. Tompa, ugató nevetése volt, hogy -a fogadósné önkénytelenül összerezzent a hallatára.</p> -<p>– Igazán oda volt?</p> -<p>– Bizony oda, uram. És ez nem nevetni való dolog!… Ha tudná, -mennyi baj volt vele! Mert én magam ápoltam, mivel a hugomnak elég -sok dolga akadt az apróbbakkal… egyik kötést le, a másikat föl: -akárcsak a kórházban! Ugy megtanultam ezt a mesterséget, uram, hogy -ha önnek esetleg szüksége lenne rá…</p> -<p>– Nem adná ide a gyujtót? – kérdezte az idegen – kialudt a -pipám.</p> -<p>Mrs Hall epésen akart felelni. Ez a gorombaság már mégis sok -volt… Hisz ő egész barátságosan ajánlta föl szives szolgálatait… Rá -akart förmedni vendégére, de még idején eszébe jutottak a -sovereignek. Lenyelte hát méltatlankodását s oda vitte a -gyujtót.</p> -<p>– Köszönöm, – felelte az idegen. – Csak tegye le…</p> -<p>Evvel fölkelt, hátat forditott a fogadósnénak, az ablakhoz ment -s félre huzván kissé a függönyt, kinézett. Szembetünő volt, hogy -nem szeretett az operációkról és a seb-kötésekről beszélni… De mrs -Hallt nagyon fölbosszantotta ez a goromba, udvariatlan magaviselet, -melynek levét az ártatlan Millie itta meg a konyhában.</p> -<p>Az idegen egyedül maradt a szobában és <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> oly -csöndesen viselte magát, annyira nem kivánt semmit, hogy a -fogadósnénak egyetlen egyszer se volt alkalma betolakodni hozzá… -Ugy látszott, folyton ott ül a kandalló előtt s a tüzet nézi, vagy -pipázik, – vagy talán szundikál…</p> -<p>A kiváncsi hallgatózó egyszer-kétszer hallhatta volna, hogy -szenet rak a tüzre; majd vagy öt percig, föl s alá sétálgatott a -szobában s mintha e közben önmagával beszélgetett volna… Aztán a -karosszék megreccsent, amint ismét beleült…</p> -<h2><span class="smaller">II. FEJEZET.</span><br /> -Mr Teddy Henfrey első benyomása.</h2> -<p>Valamivel négy óra után, mikor már meglehetősen sötét volt s mrs -Hall épen két kézre akarta fogni a bátorságát, hogy fölmenjen az -idegenhez s megkérdezze, nem parancsol-e teát: betévedt az ivóba -Teddy Henfrey, a falu órása.</p> -<p>– Szentuccse, mrs Hall! – kiáltott föl az órás, lerázva magáról -a havat, – cudar idő ez annak, akinek likas a csizmája!</p> -<p>Kivül még sürübben hullott a hó s mrs Hall természetesen igazat -adott az órásnak. Majd meglátva, hogy Henfrey komának nyakában a -tarisznyája, melyben a szerszámait szokta hordani, hirtelen jó -gondolata támadt és igy szólt:</p> -<p>Épen kapóra jött, mr Henfrey. Szeretném, ha megnézné azt a régi -órát az ebédlőben. Jól jár, az igaz és üti is az órákat: de a nagy -mutatója leesett és mindig a VI-oson áll…</p> -<p>Mindjárt föl is vezette az órást a lépcsőn s az idegen -szobájához érve kopogtatott, majd benyitott.</p> -<p>Az idegen, amint a fogadósné látta, mikor rányitotta az ajtót, a -karosszékben ült a kandalló előtt s bekötött fejét kissé oldalt -hajtva, szundikált. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> A szobában csak a tüz vöröses fénye -világitott egy kicsit, ugy, hogy majd egészen sötét volt… De mrs -Hallnak mégis ugy látszott, hogy vendége tátott szájjal bámul rá; – -akkora volt a szája, hogy arcának egész alsó fele csupa száj -volt…</p> -<p>Ez azonban csak egy pillanatig tartott; a szörnyü nagy száj, a -roppant pápaszem, a fehér kendővel keresztül-kasul kötözött fej: de -ez a pillanat rémes és iszonyu volt… Aztán a vendég megrázkódott, -fölemelte fejét s mikor mrs Hall szeme hozzá szokott a -félhomályhoz, már megint csak az előbbi idegent látta: ajkai előtt -a selyemkendőt, mely egész alsó arcát eltakarta… Alighanem az -árnyék, a félhomály csalta meg.</p> -<p>– Megengedi, uram, – kérdezte, magához térvén pillanatnyi -meghökkenéséből, – megengedi, hogy az órás megigazitsa az órát?</p> -<p>– Az órát? – kérdezte az idegen, álmosan körültekintve.</p> -<p>Majd, mintha jobban fölébredt volna, dörmögve mondta:</p> -<p>– Az órát?… Hát csak igazitsa meg.</p> -<p>Mrs Hall lement a lámpásért, az idegen pedig fölkelt és nagyot -nyujtózott. Aztán a fogadósné behozta a lámpást, a szobában világos -lett, mr Henfrey is bejött és szemben állt a bekötött fejüvel…</p> -<p>– Megriadtam tőle; – igy mesélte később ő maga.</p> -<p>– Jó estét! – mondta az idegen, ránézve mr Henfreyre sötét -szemüvegén át… „mint a rák“,… ahogy mr Henfrey beszélte -ismerőseinek.</p> -<p>– Reménylem, – szólalt meg mr Henfrey, – nem véli -tolakodásnak?</p> -<p>– Szó sincs róla, – felelte az idegen. – Bár azt hittem, – -folytatta mrs Hallhoz fordulva, <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> – hogy ezt a szobát kivettem -a magam kizárólagos használatára.</p> -<p>– Azt gondoltam, uram, – dadogta mrs Hall, – hogy ön is jobban -szeretné, ha az óra…</p> -<p>– Mindenesetre, – vágott közbe az idegen; – de általában -szeretek egyedül lenni és nincs kedvemre, ha zavarnak.</p> -<p>Hátat forditott a kandallónak és hátul összefogta a kezeit.</p> -<p>– Aztán pedig, – folytatta, – ha tulestünk ezen az -óra-javitáson, majd kérek egy kis teát. De addig ne, mig az órával -rendbe nem jövünk.</p> -<p>Mrs Hall már épen ki akart menni a szobából; – ezuttal meg sem -kisértette a beszélgetést, nehogy az idegen még mr Henfrey -jelenlétében is letorkolja, – mikor a bekötözött fejü azt kérdezte -tőle, hogy gondoskodott-e már a podgyász idehozásáról. Mrs Hall azt -felelte, hogy már izent a postamesternek, aki megigérte, hogy a -kocsis holnap reggel haza hozza.</p> -<p>– Ennél hamarabb nem lehet? – kérdezte az idegen.</p> -<p>– Semmiesetre sem, uram, – felelte mrs Hall kimérten.</p> -<p>– Amit jöttemkor elmulasztottam mondani, mert nagyon fáradt és -éhes voltam, hogy én föltaláló vagyok.</p> -<p>– Valóban, uram? – kezdett érdeklődni mrs Hall.</p> -<p>– S a podgyászomban sok müszer és apparatus van.</p> -<p>– Ezek igazán hasznos holmik, – uram felelte mrs Hall.</p> -<p>– És természetesen, szeretném, ha minél előbb folytathatnám a -kisérleteimet.</p> -<p>– Természetesen, uram.</p> -<p>– Különben azért jöttem Ipingbe, – folytatta <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> az idegen, -némi elszántsággal, – mert… mert kivánkoztam a magánosság után. Nem -szeretem, ha zavarnak a munkámban. Sokat dolgozom; aztán meg volt -egy balesetem…</p> -<p>– No, ezt mindjárt gondoltam! – mondta magában mrs Hall.</p> -<p>– S ez a baleset kényszerit rá, hogy visszavonultan éljek. A -szemeim néha oly gyöngék és ugy fájnak, hogy órák hosszáig sötétben -kell maradnom… ilyenkor be is szoktam zárkózni. Néha… időről időre, -most semmiesetre sem. Ilyenkor a legcsekélyebb háborgatás is kihoz -a sodromból… elég, ha bárki belép a szobámba, hogy fölcsattanjak, -mert beteg vagyok… Jó, ha ön is tudja ezt…</p> -<p>– Mindenesetre, uram, – felelte mrs Hall. – S ha merné -megkérdezni még azt, hogy…</p> -<p>– Azt hiszem, már mindent elmondtam, – felelte az idegen avval a -parancsoló nyugalommal, amelyre nem lehetett válaszolni.</p> -<p>Mrs Hall más alkalomra tartogatta hát elnyelt kérdését és -kiment. Az idegen pedig a kandalló felé fordulva, a tüzbe bámult, -mialatt mr Henfrey hozzáfogott az óra megigazitásához.</p> -<p>Kiváncsi természetü lévén, az órás egészen szétszedte az óra -szerkezetét, – amire pedig nem volt szükség, – abban a reményben, -hogy igy tovább maradhat a szobában s esetleg beszédbe is eredhet -az idegennel. De ez némán, nyugodtan és mozdulatlanul állt a -helyén; – oly mozdulatlanul, hogy Henfrey egész ideges lett… Majd -megfordul a vendég s bekötözött fejét az órás felé forditva, merően -nézett rá a lámpa fényében csillogó pápaszemével; s ez a tekintet -ugy megzavarta az órást, hogy ő is ránézett az idegenre… s pár -pillanatig ugy néztek némán farkas-szemet. Aztán Henfrey borzongva -sütötte le a szemeit; érezte, hogy nem birja tovább; szólnia kell… -Hátha megkérdezné, hogy mit szól <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> ehez a szokatlanul hideg -időhöz, – februáriusban?…</p> -<p>Föltekintett, s megemberelve magát, köszörülni kezdte a torkát. -Majd meg is szólalt:</p> -<p>– Ez az idő…</p> -<p>– Mért nem végzi a dolgát és takarodik innen? – vágott közbe az -idegen nyersen. – Csak a mutatót kellett volna rácsavarni a -tengelyére… A többi mind csalás; az órát se kellett volna -szétszedni.</p> -<p>– Mindenesetre, uram… egy perc az egész… Persze azt hittem, -hogy…</p> -<p>Mr Henfrey hamarosan elvégezte a dolgát és eltakarodott. De -fölötte boszusan távozott.</p> -<p>– Vigyen el az ördög! – dörmögött magában, amint hazafelé -botorkált a sürüen hulló hóban. – Hát csak nem fujhattam föl azt az -órát?!…</p> -<p>Majd ismét:</p> -<p>– Még talán ránézni se szabad?… Cudar!… Miféle undok szerzet -lehet ez az idegen?… Még akkor se pólyázhatná be magát jobban, ha -gyilkosságért körözné a rendőrség.</p> -<p>A sarkon találkozott Hallal, aki nemrég vette feleségül a -„<i>Postakocsihoz</i>“ cimzett fogadó tulajdonosnőjét s különben -gyors-fuvaros volt és Sidderbridgebe meg vissza hordozta az -utasokat. Most is épen onnan jött haza, de a hajtásáról itélve -utközben alighanem felöntött a garatra.</p> -<p>– Mi ujság, Henfrey! – kiáltott már messziről, nagyokat -durrantva az ostorával.</p> -<p>– Vendéget kaptatok! – felelte Teddy.</p> -<p>Hall megállitotta a lovát és barátságosan tudakozódott:</p> -<p>– Hogy-hogy?… Micsoda vendéget?</p> -<p>– Hát vendéget… aki szobát is vett ki a „<i>Postakocsiban</i>“. -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<p>És Henfrey élénken rajzolta le, hogy micsoda furcsa vendég is -szállt meg a felesége fogadójában.</p> -<p>– Olyan, mintha álruhában bujkálna… még az arcát se mutatja! Már -pedig én ugyancsak megnézném annak az arcát, akit a házba fogadok! -– hetvenkedett Henfrey. – De az asszonyok nem ily gyanakvók, ha… -idegenekről van szó. Ez is, lám, szobát vett ki a fogadóban s még -csak a nevét sem mondotta meg.</p> -<p>– Ugyan ne mondd! – kételkedett Hall gyanakodva.</p> -<p>– Pedig szentuccse, ugy van! És egész hétre előre megfizetett. -Már most, a mig a hete le nem telik, sehogyse szabadulhatsz tőle… S -egész csomó podgyásza is lesz holnap: – ő maga mondta… Reméljük, -Hall, hogy nem csupa kövek lesznek a ládákban…</p> -<p>És elmondta Hallnak, hogyan csalta meg nagynénjét egy idegen -Hastingsben oly podgyászos ládákkal, amelyeket kövekkel tömött meg. -Hall pedig bosszusan csapott le a lovára és fenyegetőzve -mondta:</p> -<p>– Jól van, öreg… Majd mindjárt a végére járok.</p> -<p>Teddy elégedetten baktatott hazafelé, remélve, hogy Hall majd -elevenére tapint az idegennek. De nem ugy történt. A fogadósné -kegyetlenül leszidta férjét, hogy hol csatangolt oly sokáig s a -megszeppent papucshős alig győzött hazudozni, hogy tisztára mossa -magát… Mindamellett a gyanu magva, mit Teddy szavai hintettek el -szivében, ismét fölburjánzott, mikor a felesége abba hagyta a -szidást. S mihelyt az idegen lefeküdt, – a mi ugy féltiz tájban -történt, – fölötte harciasan benyitott az üres ebédlőbe s fürkészve -vizsgálta sorra a felesége butorait, mintha mondaná, hogy nem az -idegen az ur <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> itten; majd megvetően lapozgatott egy -füzetben, melyet az idegen az asztalon felejtett s amely tele volt -számokkal… mikor pedig lefeküdt, egész oktatást tartott a -feleségének, hogy jól nézze meg másnap az idegen podgyászát, ha -meghozzák a vasutról.</p> -<p>– Te csak a magad dolgával törődjél, Hall, – mondta neki a -fogadósné, – az én dolgaimat pedig bizd egészen rám.</p> -<p>Ezt pedig legkivált csak azért mondta, mert az idegen neki sem -igen tetszett, bár ezt a világ minden kincséért se vallotta volna -meg a férjének, nehogy igazat kelljen adnia neki. Ugy éjféltájban -föl is riadt egyszer; – csupa répafejekkel, össze-visszakötözött -nyomorékokkal álmodott, akik mind őt hajszolták… De, mivel nem -olyan asszony volt, aki megijedt a maga árnyékától, megivott egy -pohár vizet, befordult a fal felé és nyugodtan aludt tovább.</p> -<h2><span class="smaller">III. FEJEZET.</span><br /> -Az ezer-egy palack.</h2> -<p>Igy történt hát, hogy február 29-én, az utolsó zivataros téli -napon, oda csöppent ez az idegen Iping faluba. Másnap aztán megjött -a podgyásza is, – még pedig milyen podgyász! Voltaképen csak két -nagy ládája volt: – egészen olyan rendes podgyászos ládák, mint -akárki más emberfiáé, de ráadásul volt egy harmadik láda is, tele -könyvvel, roppant vastag, nagy könyvekkel; csupa irás valamennyi, -még pedig ismeretlen, érthetetlen irás… aztán meg vagy egy tucat -apróbb-nagyobb láda, melyekben szalmába csavart dolgok voltak: – -csupa üvegholmi, ahogy Hall mondta, a ki kiváncsiságból turkált -benne.</p> -<p>Az idegen, tetőtől-talpig bekötözve, ugy <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> hogy -megint semmi sem látszott az arcából, csak az orra hegye, meg a -nagy pápaszem, türelmetlenül elébe ment Fearensidenak, a -fuvarosnak. Hall épen azon tanakodott a kocsissal, hogy melyik -ládát emeljék le először.</p> -<p>Az idegen tehát lement az udvarba s ügyet se vetve Fearenside -kutyájára, mely a Hall lábikrái körül szimatolt, egyenesen a kocsi -farához sietett.</p> -<p>– Rajta! hordják föl ezeket a ládákat, – mondta – már ugyis elég -sokáig vártam rájuk.</p> -<p>De Fearenside kutyája, alig hogy meglátta az idegent, rögtön -morogni, hörögni kezdett, majd hirtelen neki ugrott és elkapta a -kezét.</p> -<p>– Kusti! – kiáltott rá Hall és ijedten odább ugrott, mert sohsem -szerette a kutyákat.</p> -<p>– Coki! – rivalt rá Fearenside is és fölkapta az ostorát.</p> -<p>Látták, hogy a kutya belemarta fogait az idegen keztyüs kezébe, -aki másik öklével fejbe vágta az ebet… ez eleresztette a -megharapott kezet, s annál dühösebben ugrott az idegen -lábikrájának: – rekk!… s a nadrág nagy darabon végig hasadt. Ugyan -e pillanatban lecsapott Fearenside ostora s a kutya vonitva -menekült a szekér alá.</p> -<p>Mindez alig fél perc alatt történt. Senki se beszélt; mindnyájan -kiabáltak. Az idegen gyorsan eltépett keztyüjére és nadrágjára -pillantott, aztán hirtelen sarkon fordult, lóhalálban szaladt -vissza a házba, föl a lépcsőkön… Hallották, amint fölrohant, -egyenesen be a szobájába.</p> -<p>– Bitang dög! – káromkodott Fearenside, lemászva a bakról -kezében az ostor, mig a kutya vinnyogva huzta meg magát a szekér -alatt s onnan leste gazdája minden mozdulatát.</p> -<p>– Bujj elő, hitvány! – orditott rá Fearenside. – Majd -megtanitlak…</p> -<p>Hall bámészan nézett az idegen után. <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– Bizonyos, hogy megharapta, – szólt a fejét csóválva. – Jobb, -ha megnézem, mit csinál.</p> -<p>Lassan fölballagott az idegen után s a folyosón találkozott a -feleségével.</p> -<p>– A kocsis kutyája megharapta, – magyarázta neki röviden.</p> -<p>És fölment a lépcsőkön. Az idegen ajtaja félig nyitva volt! Hall -tétova nélkül bement, mert sohsem szerette a sok ceremóniát.</p> -<p>A függöny le volt eresztve és a szobában sötét volt… Hall -homályosan látott valami nagyon furcsa dolgot: egy kart, amelyen -nem volt kéz s amely hevesen integetett feléje s egy arcfélét, -rajta három nagy sötét folt, – akárcsak a macskaszem-virágon…</p> -<p>De ez csak egy pillanatig tartott, aztán valaki irtózatosan -mellbe lökte, kitaszitotta a szobából, melynek ajtaja rögtön -becsapódott az orra előtt. Mire eszére tért s be akart magának -számolni avval, hogy mit látott, már ott állt kint, az ajtó előtt, -az emeleti sötét folyosón.</p> -<p>Pár pillanat mulva fejcsóválva ment le a „<i>Postakocsi</i>“ -udvarára. Ott már egész kis csődület volt; Fearenside már másodszor -mondta el az esetet; körülállták pedig: mrs Hall, a ki bosszusan -mondta, hogy a fuvaros megtanithatná kutyáját, hogy ne marja meg az -idegen vendégeket! – ott volt Haxter, a szatócs, a főutcáról, a ki -érdeklődve kérdezősködött a részletek felől; aztán Wadgers Sandy, a -kovács, a ki egyszersmind kerületi esküdt is volt; továbbá még egy -csomó asszony és gyerek, akik össze-vissza hadartak -hetet-havat:</p> -<p>– De hát mért harapta meg?… kit harapott meg?… Minek is ilyen -harapós kutyát tartani?… Nagyon megharapta-e?… – és igy tovább.</p> -<p>Mr Hall, megállván az utolsó lépcsőn, lebámult <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> a kis -csődületre és szinte el se hitte azt a különös dolgot, a mi odafönt -történt vele. Aztán meg a szótárban se igen volt elég szó az eset -körülményes elmondására.</p> -<p>– Azt mondja, hogy semmi se köll neki, – felelte a felesége -kérdésére. – Legjobb lesz, ha behordjuk a podgyászát a házba.</p> -<p>– Ki kellene égetni a marást, – tanácsolta mr Haxter, – kivált -ha nagyon tüzes a seb.</p> -<p>– Mindjárt föl is megyek és megmondom neki, – szólt mr Hall.</p> -<p>És már indult is, de a kutya megint morogni kezdett.</p> -<p>– Miféle csődület ez? – kiáltott föl haragosan s ismét ott ált -az idegen a küszöbön, a gallérja fölhajtva, kalapja a szemébe -huzva, hogy megint semmi sem látszott az arcából. – Csak rajta, -hordjátok föl a podgyászomat minél előbb…</p> -<p>A fuvaros észrevette, hogy az idegen más nadrágot és keztyüt -huzott.</p> -<p>– Nagyon megharapta? – kérdezte tőle Fearenside részvéttel. – -Igazán sajnálom, hogy ez a dög kutya…</p> -<p>– Nem tesz semmit! – vágott közbe az idegen. – Még a bőrömet se -karcolta föl… Hordják már ezt a holmit?!</p> -<p>Aztán magában káromkodott; legalább mrs Hall, aki közel állt -hozzá, azt mondja, hogy hallotta.</p> -<p>Mihelyt az első ládát fölvitték szobájába, az idegen rögtön neki -esett és lázasan szedte ki, ami benne volt, közben szerteszórta a -szalmát a földön, szőnyegen, nem csekély bosszuságára Hall -asszonyságnak, aki álmélkodva nézte, hogy kerülnek napvilágra a -ládából a kisebb-nagyobb üveg-palackok, az egyik fehér, a másik -szines, az egyik gömbölyü, a másik négyszögletes; <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> – tele -mindenféle porral, folyadékokkal, akárcsak a patikárius üvegjei, -melyek egyik-másikában méreg is van…</p> -<p>Aztán az egyiknek parafa-dugója, a másiknak üveg-dugója volt, a -harmadiknak a szája meg csak ugy volt bekötve; hasas és lapos -üvegek egész hadserege, melyeket az idegen, mint a katonákat, -szépen sorba állitott az almáriom, a mosdó-szekrény, könyv-állvány -tetején, az asztalokon, a polcokon, szóval mindenütt a szobában, -ahol csak egy talpalatnyi hely volt.</p> -<p>Bizonyos, hogy a bramblehursti patikárius boltjában se volt -ennyi üveg: talán még a fele se; ugy hogy öröm volt rá nézni amint -szép sorjában álltak egymás mellett. S mikor a hat láda mind üres -volt s a szobában térdig lehetett gázolni a szétszórt szalmában, -még előkerült egy igen finom patikus-mérleg, meg néhány furcsa -üveg-edény, aminőhöz hasonlót mrs Hall se látott eddig; – vegyi -kisérletekhez való göregek és lombikok.</p> -<p>S mikor az üvegek mind ki voltak rakva, az idegen rögtön -dolgozni kezdett, mit se törődve a sok szeméttel, sem avval, hogy a -tüz már kialudt a kandallóban, – sőt még a többi ládákkal sem, -melyekben a könyvei, ruhái s egyéb jószágai voltak.</p> -<p>Midőn mrs Hall fölvitte az ebédjét, ugy el volt merülve -munkájában, hogy észre se vette, mikor az ajtó kinyilt; épen -csöppenkint öntött valamit az egyik palackból a lombikba s csak -arra rezzent föl, hogy mrs Hall, kissé talán nagyon is zajosan, -összekotorgatta a sok szalmát, szemetet.</p> -<p>Félig arra forditotta a fejét, de aztán ismét elkapta. De mrs -Hall látta, hogy a pápaszem nem volt az orrán, mellette hevert az -asztalon; s ugy tetszett neki, hogy az idegen szemüregjei egészen -üresek… közben az <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> idegen gyorsan föltette a pápaszemét és -nyersen szólt rá mrs Hallra, a ki épen panaszkodni akart a sok -szemét miatt:</p> -<p>– Szeretném, ha kopogtatna, mielőtt betér hozzám.</p> -<p>– Kopogtam uram, de ugy látszik, hogy…</p> -<p>– Lehet, hogy kopogott. De ebben a fontos munkában… valóban -nagyon fontos és sürgős a munkám… minden csekélység izgat és -megzavar…</p> -<p>– Ön pedig bezárhatja az ajtót akármikor, amikor csak -tetszik.</p> -<p>– Ez nagyon okos gondolat, – felelte az idegen.</p> -<p>– Hanem ezt a szalmát… Ha megengedi, uram, kérni fogom…</p> -<p>– Ne kérdezzen semmit. Ha nem tetszik önnek a szalma, a -rendetlenség, irja be a számlába, megfizetem…</p> -<p>És mrs Hallnak ugy tetszett, hogy az idegen ismét dörmögve -szidja őt. S oly mérges és fenyegető volt, amint ott ült az -asztalnál, egyik kezében a palack, a másikban a lombik, hogy mrs -Hall valósággal megijedt tőle. De, elszánt asszony lévén, nem -akarta hagyni a jussát, hanem megkérdezte:</p> -<p>– Mit tetszik tehát gondolni: mennyit számithatok…</p> -<p>– Egy shillinget… számitson egy shillinget. Egy shilling talán -elég lesz?</p> -<p>– Ahogy parancsolja, – felelte most Hall s buzgón teriteni -kezdett. – Ha ön meg van elégedve, természetesen…</p> -<p>Az idegen egyszerüen hátat forditott neki és feleletre sem -méltatta.</p> -<p>Ebéd után pedig magára zárta az ajtót és egész délután -dolgozott, még pedig, ahogy mrs Hall mondta, majd mindig a -legnagyobb csöndben. Egyszer azonban tompa puffanás hallatszott -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> szobájából s az üvegek összecsörrentek, -mintha nagyot ütött volna öklével az asztalra, aztán földhöz vágott -egy üveget és gyorsan föl s alá futkosott a szobában.</p> -<p>Mrs Hall, aggódva, hogy valami baj történt, fölszaladt az -ajtóhoz, de nem mert se kopogni, se benyitni, csak kivül -hallgatózott.</p> -<p>– Nem folytathatom! – döhöngött az idegen odabent -fogcsikorgatva. – Nem mehetek tovább!… Háromszázezer… -négyszázezer!… Irtózatos!… Végem van!…</p> -<p>De bent az ivóban valaki – „’csés jó napot!“ – kivánt és most -mrs Hallnak kénytelen-kelletlen abba kellett hagynia a -hallgatózást. Mikor az alkalmatlan vendéget kiszolgálta és ismét -fölment a folyosóra, már minden csöndes volt. Az idegen -szorgalmasan, nyugodtan dolgozott tovább.</p> -<p>Mikor mrs Hall fölvitte este a teát, meglátta az összetört -üveget a tükör alatt s a szőnyegen a nagy foltot, mit a kiömlött -folyadék hagyott rajta. Szemrehányóan figyelmeztette az idegent a -kárra.</p> -<p>– Irja be a számlába! – csattant föl az idegen hevesen. – Az -isten szerelmére ne üldözzön evvel is! Ha kárt teszek, irja be a -számlába és ne bosszantson engem.</p> -<p>Evvel tovább jegyezgetett a füzetbe, mely előtte állt és rá se -nézett többé Hall asszonyságra.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Fearenside és Teddy Henfrey együtt iddogáltak az ipingi -sörházban, jó késő délután. Egyszerre csak Fearenside rejtélyesen -megszólalt:</p> -<p>– Hallod-e, koma?…</p> -<p>– Hallom, – felelte Teddy Henfrey.</p> -<p>– Tudod, arról a furcsa vendégről akarok beszélni, akit a kutyám -megharapott… <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Hát aztán?… Mondom, hogy az a fickó szerecsen. Legalább a -lábszárai feketék.</p> -<p>– Honnan tudod?</p> -<p>– Mert láttam azon a likon át, amit a kutyám szakitott a -ruháján… Sem fehér, sem piros volt a husa, hanem fekete… olyan -fekete, mint a kalapom.</p> -<p>– Szentuccse, igazad lehet! – Hagyta helyben Teddy. – Bizonyos, -hogy fura fickó… Az orra olyan fényes és piros, mintha pingálták -volna!</p> -<p>– No látod! – mondta Fearenside. – Én is ugy láttam s meg is -mondom neked, hogy mit gondolok. Olyan lehet ez az ember, mint a -tarka ló: hol fekete, hol fehér, egyszóval foltos. Aztán bizonyosan -szégyenli, hogy ilyen. Aféle mulatt lehet, aki felében fehér, -felében meg fekete… Tudok én ilyen esetről, mert már hallottam. -Aztán meg igy van a lovakkal is; – pejkancának, fehér ménnek tarka -lesz a csikaja.</p> -<h2><span class="smaller">IV. FEJEZET.</span><br /> -Mr Cuss vallatóra fogja az idegent.</h2> -<p>Ily körülmények közt szállásolta be magát az idegen Ipingben s -április végéig elég nyugodalmasan meg is fért a -„<i>Postakocsiban</i>“, bár mrs Hall néha sarkára állt s a „házi -rend“ érdekében néhányszor összetüzött vele. De ezek a csetepaték -muló természetüek voltak, mert az idegen mindig – fizetett s ezzel -mindent rendbe hozott.</p> -<p>Hall nem szerette a furcsa vendéget s ha csak tehette, mindig -bujtogatta a feleségét, hogy adjon tul rajta.</p> -<p>– Várjuk meg a nyarat, – felelte mrs <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> Hall -bölcsen; – majd ha kezdenek a zöldbe csődülni a városból. Akkor -majd meglátjuk. Lehet, hogy kissé terhünkre van és furcsa ember is: -de pontosan fizet… aki pedig pontosan fizet, azt meg kell -becsülni.</p> -<p>Az idegen nem járt templomba s nem igen tett különbséget -hétköznap és ünnepnap közt. Nagyon szorgalmasan dolgozott mindig – -ahogy mrs Hall mondani szokta. Némely napon már kora hajnalban -fölkelt és bezárkózott az ebédlőbe. Máskor meg későn kelt, -elherdálta az egész délelőttöt, pipázgatott, szundikált a -karosszékben a kandalló előtt.</p> -<p>Nem érintkezett senkivel, mintha nem is törődött volna az egész -világgal. Csak a természetét volt nehéz megszokni; legtöbbször oly -ingerlékeny és mogorva volt, hogy egy szó is kihozta a sodrából; -ilyenkor káromkodott, a fogait csikorgatta, toporzékolt, sőt néha -tört, zúzott is mindent, ami keze ügyébe került. Rendes szokása -volt, hogy félhangosan beszélgetett magával; – de mrs Hall akárhogy -figyelt, sohse tudott megérteni semmit a beszédjéből, amelynek se -füle, se farka nem volt.</p> -<p>Napközben ritkán ment ki a házból, de alkonyat felé néha -elindult sétálni, tetőtől talpig beburkolva, bekötözve, akár szép -idő volt, akár nem, ugy, hogy soha senki se látott az arcából egy -krajcárnyit se. Rendesen a legelhagyottabb helyeken sétálgatott, -fás, árnyékos, homályos helyeken s néha valósággal megrémitette az -arra járókat, amint hirtelen elébük toppant, fején a mélyen arcába -huzott briganti-kalap, szemén a két nagy, sötétkék, csillogó -pápaszem… s egy este Teddy Henfrey, amint félrészegen ballagott -haza, valósággal kijózanodott, midőn meglátta az idegent, aki -födetlen fejjel – s micsoda halálfej volt! – toppant elébe, épen -mikor a hold kibukott a felhők mögül és rásütött össze-vissza -<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> kötözött koponyájára. A gyerekek, ha -meglátták őt este az utcán, bizonyosan bikával álmodtak azon az -éjszakán; – s aligha lehetett volna eldönteni, hogy gyerekek -félnek-e tőle jobban, vagy ő kerüli a gyerekeket -állhatatosabban.</p> -<p>Természetes, hogy ez a furcsa külsejü és még furcsább -viselkedésü idegen szóbeszéd tárgya volt Ipingben. De a vélemények -nagyon megoszlottak a foglalkozása felől. Mrs Hall rendesen a -védelmére kelt; ha megkérdezték, elmondta, hogy az idegen -„ki-sér-le-te-ző föl-ta-lá-ló“ s minden egyes szótagot keményen -hangsulyozott. Ha aztán megkérdezték, hogy mi hát voltaképen az a -„kisérletező föltaláló“: méltóságteljesen felelte, hogy ezt minden -„müvelt embernek“ tudnia kell s aztán megmagyarázta, hogy „a -föltaláló az, aki valamit föltalál“…</p> -<p>– A vendégemet valami baleset érte, – szokta volt hozzá tenni, – -ami elcsufitotta arcát és kezeit; s mivel rösteli ezt a dolgot, nem -is akar nyilvánosan mutatkozni.</p> -<p>Voltak azonban, akiknek egész más véleményük volt az idegenről; -többek közt az, hogy ez a furcsa ember veszedelmes gonosztevő, aki -bizonyára azért kötözgeti igy össze-vissza a fejét és az arcát, -hogy a rendőrség rá ne ismerjen.</p> -<p>Ezt a véleményt először is mr Teddy Henfrey bocsátotta világgá; -– de, fájdalom! az egész környéken senki se tudott valami nevezetes -bünesetről, melyet február hónapban követtek el.</p> -<p>Mr Gould, aki segédtanitó volt a községi iskolában, azt vélte, -hogy az idegen veszedelmes anarchista, aki álöltözetben bujkál, -hogy annál biztosabban gyárthassa a robbanó szereket. Hogy pedig -ezt a gyanuját be is igazolhassa, a derék segédtanitó „valóságos -detektivmunkát“ végzett s a saját szavai szerint „folyton -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> leste, kémlelte az anarchistát“. Ez a -„kémlelés“ azonban csak annyi volt, hogy ha találkozott az -idegennel, merően farkas-szemet nézett vele, vagy pedig -kérdezősködött felőle olyanoktól, akik semmit se tudtak róla.</p> -<p>Sok hivője volt mr Fearensidenek is, akik részint elfogadták, -részint módositották a „tarka ló theóriáját“: – és Silas Durgan -például azt hajtogatta, hogy az idegen rövid napon milliomos -lehetne, – ha mutogatná magát; s mivel járatos volt a bibliában is, -ahhoz az inashoz hasonlitotta az idegent, akinek a király – egy -tálentomot adott.</p> -<p>Mások azonban egyszerüen ráfogták az idegenre, hogy bolond. -Ennek a föltevésnek meg volt az az előnye, hogy minden más föltevés -és találgatást kizárt. De bizonyos, hogy akár igy, akár ugy, -mindnyájan ártalmatlan, bogaras embernek tartották az idegent, -akitől nincs mit félni.</p> -<p>Mind amellett senki sem szerette őt. Ingerlékeny, ideges -természete, amit a városi ember érthetőnek talál azoknál, akik sok -szellemi munkát végeztek, nagyon szokatlan volt a nyugodt és -higgadt parasztok előtt. Heves taglejtései, mozgó, szakadozott -beszélgetése önmagával, makacs kerülése az embereknek, estéli sétái -a sötét, árnyas helyeken, majdnem örökké lefüggönyözött ablakai, -bezárt szobája, a titokteljes idegenszerüség, mely környezte: mind -oly dolgok voltak, amelyek nem igen tetszettek a nyilt szivü és -nyilt beszédü parasztoknak.</p> -<p>Ezért, ha megpillantották az idegent, már messziről kitértek -előle, egyes jó kedvü suhancok pedig föltürték gallérjukat, -szemükre huzták kalapjukat s utána sompolyogva utánozták, gunyolták -őt, nagy gaudiumára a gyerekeknek és az asszonynépségnek. El is -nevezték – „pápaszemes kigyónak“ – és miss Satcheh azon -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> a hangversenyen, amit az iskolás fiuk -fölruházására adtak, egy csinos alkalmi dalt is énekelt róla, -amelynek ismétlődő végsora a „pápaszemes kigyóról“ szólt. Ettől -fogva, ha az idegen alkonyatkor sétálni ment, gyakran megesett, -hogy a bátrabb és vásottabb gyerekek messziről utána kiabáltak.</p> -<p>– Pápaszemes kigyó!… Pápaszemes kigyó!</p> -<p>Mr Cuss, a felcser, majd meghalt a kiváncsiságtól. A „bekötözött -fejü“ már csak azért is érdekelte, mert, mint orvos, ő is konyitott -valamit a sebészethez; aztán meg, ő lévén a kis falu patikáriusa -is, irigykedett az idegenre, akinek, mrs Hall állitása szerint, -sokkal több üvegje és „patikaszere“ volt, mint amennyit „mr Cuss -valaha látott!“ Egész áprilisban és májusban leste az alkalmat, -hogy valami módon szóba állhasson az idegennel, de hiába. Végre, -ugy pünkösd táján megjött a kellő alkalom; – a faluban gyüjtést -inditottak valami lelencházra és mr Cuss elment az aláirási ivvel a -„<i>Postakocsiba</i>.“</p> -<p>Ámde ott nagy megütközéssel hallotta, hogy mr Hall még a nevét -se tudja az idegennek.</p> -<p>– Megmondta ugyan a nevét, – magyarázta mrs Hall, de hazudott, -mert az idegen nem mondta meg a nevét; – hanem én bizony nem igen -figyeltem oda s aztán meg el is felejtettem azóta.</p> -<p>Mrs Cuss furcsán csóválta a fejét, fölment a lépcsőkön, -kopogtatott az idegen ajtaján és benyitott… Belülről nagyon is -hallható káromkodás felelt a kopogtatásra.</p> -<p>– Bocsássa meg a tolakodást, – kezdte mr Cuss… de aztán -becsukódott az ajtó s mrs Hall, aki fölsompolygott a felcser után, -nem hallott többet a beszélgetésből. <span class="pagenum"><a name= -"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Körülbelül tiz percig hallgatózott s hallotta is a csöndes -párbeszédet, de nem érthette meg… ekkor azonban mr Cuss hangosan -fölkiáltott odabent, az idegen gunyosan fölkacagott, hallani -lehetett, amint a szék odább tolódik, aztán gyors léptek -közeledtek, az ajtó kicsapódott s mr Cuss megjelent a küszöbön… Az -arca halálsápadt, a szemei révedezve forogtak… Meg se látta a -hallgatózó mrs Hallt, csak elrohant mellette, le a lépcsőkön, ki az -utcára, mintha kergetnék… Még a kalapját se tette föl… Mrs Hall -meghökkenve állt egy helyben, ismét hallotta, hogy az idegen -fölkacag a szobában, majd hirtelen becsapja az ajtót… Aztán csöndes -lett minden.</p> -<p>Mr Cuss lélekszakadva sietett egyenesen a nagyon tisztelendő mr -Buntinghoz, a tiszteletes urhoz.</p> -<p>– Elment-e az eszem? – kérdé mr Cuss bevezetés nélkül, mihelyt -bent volt a tiszteletes szobájában. – Elment az eszem, mondja?… -Olyan vagyok, mint az őrültek szoktak lenni?</p> -<p>– Mi történt önnel? – kérdezte a tiszteletes, félre téve a szent -beszédet, amelyen ép dolgozott.</p> -<p>– Az a furcsa idegen…</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Adjon valamit innom! – nyögte mr Cuss és leroskadt egy -székre.</p> -<p>Mikor fölhajtotta a pohár serryt, kissé magához tért és elmondta -a tiszteletesnek, hogy ép most jön a fogadóból, ahol meglátogatta -az idegent. Lihegve, akadozva, zavartan beszélt:</p> -<p>– Bementem hozzá és kértem, hogy irja alá a gyüjtőivet… tudja, -arra a lelencházra! Mikor beléptem hozzá, alighanem hirtelen -zsebébe dugta a kezeit, mert ugy ült ott a székben hanyagul -hátradőlve… Tüszentett. Mondtam neki, hogy hallottam, mennyire -érdeklődik a tudományos <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> dolgok iránt. Azt felelte: – „Hogyne!“ – -és ismét tüsszentett… Aztán egyebet se tett, csak tüsszentett, -egyre csak tüsszögött: – irtózatosan meghülhetett valahol. Nem -csoda! hisz ugy be van pólyázva mindig!… Elkezdtem beszélni a -lelencházról és közben egyre néztem, vizsgáltam őt, meg a szobát. -Üvegek, palackok, lombikok, mindenféle savak, vegyületek szanaszét -a szobában… Látszik, hogy dolgozik és érti a mesterségét… De nekem -az járt a fejemben, hogy aláir-e vagy sem?… Azt felelte, hogy majd -gondolkozik a dolgon… Ekkor hirtelen megkérdeztem tőle, hogy mit -dolgozik?… talán kisérletezik?… „Ugy van“ – felelte, – -„kisérletezem“… „És hosszas, fáradságos a dolog?“… „Átkozottul az!“ -– felelte nyiltan, tartózkodás nélkül… „Valóban?“ – kérdeztem -érdeklődve. – „Bizony-bizony!“ – sóhajtott az idegen s erre, mintha -csak megoldták volna a nyelve kerekét, ugy belemelegedett, hogy -szegről-végre elmondott mindent; hogy van egy igen nevezetes -találmánya, amelyet épen most akar tökéletesiteni… igazi csodaszer… -de őrült nehéz munkával jár. Azt azonban nem akarta megmondani, -hogy mi ez a csodaszer. – „Valami orvosság?“ – kérdeztem -kiváncsian. – „Ez engem is érdekelne, mert orvos vagyok“… Megint -tüsszentett, sőt most már köhögött is. Majd azt felelte, hogy, ha -óhajtom, hát fölolvassa az előmunkálatokat… Hogyne óhajtottam -volna!… Öt szerből készül; csodás hatása van: lasu tüzön kell -főzni… Ekkor az ablak felé nézett, mely nyitva volt. Kint szél fujt -és fölkapta az asztalán fekvő papirost… A kandallóban égett a tüz s -a papiros egyenesen oda röpült… sőt égni kezdett. Az idegen -hirtelen fölugrott, oda rohant, hogy megmentse a papirost… és -ekkor…</p> -<p>– Nos? – kérdezte a tiszteletes érdeklődve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Kirántotta kezét a zsebéből! – szörnyüködik a felcser.</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Hát aztán?… Nem volt keze! A kabátja ujja üres volt… Irgalmas -Isten!… micsoda szerencsétlen nyomorék ez az ember! – gondoltam -magamban. – Bizonyára gépkarja van s most levette. Aztán megint azt -gondoltam, hogy valami boszorkányságnak kell lenni a dologban. -Mert, ha nincsen semmi a kabátja ujjában, miért olyan gömbölyü s -miért áll oly feszesen, mintha benne volna a karja?… Pedig, mondom, -nem volt benne semmi sem. Üres volt egész hosszában; könyökig bele -láttam… s valahol el is lehetett feselve a kabátja ujja, mert a -likon bevilágitott a külső világosság… „Irgalmas Isten!“ – -kiáltottam föl önkénytelenül… Erre az idegen megállt és felém -fordult… Rám meresztette fénylő, nagy pápaszemét s aztán ránézett -az üres kabátja ujjára.</p> -<p>– Nos aztán? – kérdezte a tiszteletes.</p> -<p>– Ez az egész. Nem szólt egyetlen szót se, csak nézett rám -merően, az üres kabátja ujját pedig hirtelen bedugta a zsebébe. – -„Épen erről a receptről beszéltem, – szólt végre vontatva, – amely -amint látja, kis hijja, hogy meg nem égett.“ – Itt megint -tüsszentett és egyre merően nézett reám. Én pedig, magamhoz térve -megdöbbenésemből, azt kérdeztem:</p> -<p>– Miféle boszorkánysággal tudja ön mozgatni az üres kabátja -ujját?</p> -<p>– Üres a kabátom ujja?</p> -<p>– Ugy van, üres; én láttam, hogy üres.</p> -<p>– Hát üres a kabátom ujja? – kérdezte vontatva. – Ön azt mondja, -hogy látta, hogy üres?</p> -<p>Egész magasságában kiegyenesedve állt velem szemben és én is -fölálltam… Ekkor lassan hármat lépett és közvetlenül az orrom előtt -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> állt… Megint tüsszentett s nekem ugy -rémlett, hogy a fogait csikorgatja. Meg sem moccantam, ámbár -akasszanak föl, ha bárkit ki nem hozna sodrából ez a bekötözött -fejü pápaszemes kigyó, mikor oly lassan, fenyegetőleg közeledik az -emberhez.</p> -<p>– Ön azt mondja, – kérdezte ismét, – hogy üres a kabátom -ujja?</p> -<p>– Mindenesetre.</p> -<p>Ekkor megint nagyot tüsszentett és merően, szinte kihivóan -kapcsolta arcomba a pápaszemét, mely félelmesen villogott… Majd -ismét kivette kabátja ujját a zsebéből s a karját lassan emelte -fölfelé, mintha megint meg akarná mutatni nekem… Lassan, nagyon -lassan emelte a karját s én ujra bele néztem az üres kabátja -ujjába… Egész száradt volt; – egész száradt!</p> -<p>– Nos, – mondtam, a torkomat köszörülve, – nincs benne -semmi!</p> -<p>Mondanom kellett valamit; nem birtam türni a néma csöndet. És -kezdtem félni is… Mert jól láttam, hogy nincs semmi a kabátja -ujjában… ő pedig lassan kinyujtotta felém ezt az üres kabát-ujjat… -nézze, igy, mint most én a karomat… mig a kabát-ujja csak hat-hét -hüvelyknyire lehetett arcomtól… Furcsa, ijesztő volt látni ezt az -üres kabát-ujjat, amint egyenesen felém meredt!… Aztán pedig…</p> -<p>– Nos, aztán?</p> -<p>– Nos, aztán… valami… nem tudom, hogyan… de ép olyan volt, mint -egy hüvelyk és egy mutató ujj… megcsipte az orromat.</p> -<p>Mr Bunting hangosan fölkacagott.</p> -<p>– Nem volt a kabátja ujjában semmi! – ismételte mr Cuss s a -hangja szinte sikoltott, amint ezt a szót kiáltotta, – „semmi!“ – -Hiába nevet ön, bizony nincs ezen mit nevetni!… S mondhatom, -engemet annyira megijesztett, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> durván félre taszitottam -üres kabátja ujját és sarkon fordulva lélekszakadva szaladtam ki a -szobájából…</p> -<p>A felcser elhallgatott. Kételkedni se lehetett azon, hogy -ijedelme alapos és való. Összetörve, megsemmisülten ült a székben s -még egy pohárral fölhajtott a kitünő tiszteletes silány -sherryjéből.</p> -<p>– Mikor félre taszitottam a kabátja ujját, – folytatta Cuss, – -határozottan éreztem, van benne valami… mintha a karja lett volna -benne, pedig jól láttam, hogy üres volt.</p> -<p>– Nem lehet az! – mondta mr Bunting kételkedve.</p> -<p>– De mondom, hogy ugy volt!… Éreztem, hogy van benne valami; -pedig a magam szemével láttam, hogy üres volt!</p> -<p>Mr Bunting elgondolkozott és gyanakodva nézett Cussre, hogy nem -tréfál-e?… De a felcser oly komoly volt, hogy sértés lett volna -föltenni róla a tréfát.</p> -<p>– Ez nagyon furcsa eset! – szólt végre a tiszteletes -elkomolyodva.</p> -<p>– Ugy van: nagyon furcsa eset! – ismételte a felcser, mély -meggyőződéssel.</p> -<h2><span class="smaller">V. FEJEZET.</span><br /> -A tiszteletes urat meglopják.</h2> -<p>A mr Bunting házában elkövetett lopás körülményeit legkivált a -tiszteletesnek és nejének elbeszéléséből tudjuk.</p> -<p>A nevezetes eset pünkösd hétfőjének kora hajnalán történt. Mrs -Bunting, akinek nagyon éber az álma, arra ébredt föl, hogy a -hálószoba ajtaját valaki kinyitotta, meg ismét becsukta. Mivel nem -volt egészen bizonyos benne, hogy jól hallott-e, vagy csak -álmodott, nem költötte <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> föl mindjárt a férjét, hanem hallgatózva -fölült az ágyában…</p> -<p>Ekkor azonban világosan hallani vélte, hogy valaki mezitláb -topog a szomszédos szobában, onnan kimegy a folyosóra, egyenesen a -lépcső felé. Most gyorsan fölrázta férjét, aki azonban nem gyujtott -gyertyát, csak fölhuzta a nadrágját, a papucsát, a kabátját, -föltette a szemüvegét s kiment a folyosóra hallgatózni… Amint ott -állt, világosan hallotta, hogy feszegetik az iróasztal fiókját – s -aztán valaki nagyot tüsszentett odabent.</p> -<p>Erre visszament a hálószobába, fölkapta a legelső alkalmas -fegyvert, a piszkavasat s amily nesztelenül tudott, lement a -lépcsőkön… Mrs Bunting pedig kijött a folyosóra.</p> -<p>Körülbelül hajnali négy óra lehetett és már világosodni kezdett. -A folyosóban elég jól lehetett látni, de a tiszteletes -dolgozószobájában, melynek ajtaja tárva-nyitva volt, koromsötét -volt, mert éjjelre betették a belső fatáblákat. Temetői csönd volt -az egész házban, csak a lépcsők nyikorogtak egy kicsit, amint mr -Bunting lejött rajtuk, meg a dolgozószobából hallatszott némi -nesz…</p> -<p>Aztán hangosan csattant valami, a betörő fölfeszitette a fiókot -s hallani lehetett a papiros zörgését. Majd valaki káromkodott, -gyujtót gyujtott s a dolgozószobában egyszerre világos lett. Mr -Bunting most már szemben állt az ajtóval, a folyosó tulsó végén jól -látta iróasztalát a feltört és nyitott fiókot, az égő gyertyát az -asztalon… de a betörőt nem látta.</p> -<p>A tiszteletes habozva állt meg a folyosón, nem tudva, mit tegyen -és mrs Bunting halálsápadtan reszketve, utána jött az emeletről, -Mrs Buntingban csak az a meggyőződés tartotta a lelket, hogy a -tolvaj bizonyára csak falubeli lehet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<p>Most pénzcsörgést hallottak s ebből megtudták, hogy a tolvaj -megtalálta a házi pénztárt, amelyben nem sok volt, – összesen -harmadfél font sterling, fél-sovereignes aranyokban. A csörgés -azonban gyors tettre ösztönözte a derék tiszteletest. Erősen -megmarkolta a piszkavasat és elszántan rohant be a szobába. Mrs -Bunting pedig a nyomában.</p> -<p>– Add meg magad, gazember! – kiáltott föl mr Bunting hősiesen… -de mindjárt aztán meghökkenve állt meg.</p> -<p>A szoba ugyanis üres volt.</p> -<p>De mégis ugy rémlett mindkettőjüknek, hogy valami mozgást -hallanak a szobában… Vagy félpercig a lélekzetüket is visszafojtva, -némán álltak ott és hallgatóztak; aztán mrs Bunting egyenesen a -szekrényhez ment s a háta mögé nézett, mialatt mr Bunting lehajolt -s az asztal alatt kereste a tolvajt… Sehol nyoma sem volt!… Ekkor -mrs Bunting az ablakhoz sietett és széthuzta a függönyöket, mr -Bunting pedig a kandallóba nézett be, sőt még föl is szurkált benne -a piszkavassal. Aztán mrs Bunting kiforditotta a papiros-kosárt, mr -Bunting pedig a széntartót… Végre mindaketten megálltak és -bámészan, kérdően néztek össze.</p> -<p>– Meg mertem volna rá esküdni, – kezdte mr Bunting.</p> -<p>– A gyertya! – kiáltott föl mrs Bunting, – ki gyujtotta meg a -gyertyát?</p> -<p>– Hát az iróasztal? – visszhangozta mr Bunting, – ki törte fel a -fiókját?…</p> -<p>– És a pénz sincs benne! – sopánkodott mrs Bunting.</p> -<p>Majd gyorsan kisietett a folyosóra, mondván:</p> -<p>– Ez oly különös eset…</p> -<p>E pillanatban valaki nagyot tüsszentett a folyosón. Mind a -ketten kiszaladtak s épen akkor, mikor kiértek, a konyha ajtaja -becsapódott. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Hozd a gyertyát! – kiáltott föl mr Bunting és előre ment.</p> -<p>Mind a ketten hallották, hogy a konyha külső ajtajának -vas-reteszét hirtelen nagy zajjal rántja vissza valaki.</p> -<p>Mikor a tiszteletes kinyitotta a konyhának folyosó felőli -ajtaját, még látta, hogy ugyanakkor nyilik a tulsó ajtó, mely a -kertbe vezet s a hajnali szürke világosság beárad a konyhába. De -bizonyos volt abban, hogy senki se ment ki az ajtón… Ezt látta: az -ajtó kinyilt, egy pillanatig nyitva állt, aztán hirtelen nagy -zajjal becsapódott. Az igy támadt légvonat kioltotta a gyertyát, -melylyel mrs Bunting éppen akkor szaladt be a konyhába a férje -után… Mindez pedig egy percig se tartott.</p> -<p>A konyha már üres volt; kiértek a kertbe; ott se láttak egy -lelket sem. Gyorsan visszatértek a konyhába, bezárták az ajtaját, -fölhányták minden zegét-zugát, bementek az éléskamrába, föl a -padlásra, le a pincébe, egyik szobából a másikba: – de hasztalan!… -Hiába kerestek, kutattak: – sehol semmi nyoma se volt a -tolvajnak.</p> -<p>Már fényes nappal volt és a tiszteletes meg a felesége még egyre -kerestek, kutattak a konyhában, fenekestől felforgatva mindent.</p> -<p>– Ez a legfurcsább eset, ami valaha az életben ért, – mondta a -tiszteletes, már talán századszor is, amint lihegve és kimerülten -leroskadt a székbe.</p> -<p>– Már látom, hogy jön a Susie, – szólt mrs Bunting, kinézve az -ablakon. – Majd beeresztjük a konyhába, mi pedig lefekhetünk még -egy kicsit… <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">VI. FEJEZET.</span><br /> -A megbolondult butorok.</h2> -<p>Ugyanaz napon, vagyis pünkösd hétfőjének kora hajnalán, még -egyéb is történt Ipingben. Mr Hall és felesége, még mielőtt -kizavarták ágyából az örökké álmos Milliet, pitymallatkor szép -csöndesen fölkeltek és leosontak a pincébe, ahol egynémely -magán-jellegü dolguk volt a sörös hordók körül.</p> -<p>Alig értek azonban a pincébe, mrs Hall mindjárt észrevette, hogy -nem hordtak elég sassaparillát s következésképen a sör nem lesz -elég keserü, ha harmadrészben vizzel öntik föl. Mivel pedig mrs -Hall volt a „szakértő“ s ő tudta legjobban, hogy kell kotyvasztani, -nem volt más hátra, mint mrs Hallt felküldeni az emeletre, hogy -hozzon még egy pint sassaparillát a készletből.</p> -<p>Mrs Hall engedelmesen föl is ment, de a folyosón meglepetve -látta, hogy az idegen szobájának az ajtaja félig nyitva van. Nem -sokat törődött a dologgal, hanem bement a maguk szobájába, -megtalálta a sassaparillát s megint indult lefelé a pincébe.</p> -<p>Ám a földszintre érve ujabb meglepetés várta. Az utcai kapu -belső keresztrudját levette valaki, ugy, hogy a kapu nem volt -bezárva, csak kilincsre volt becsukva. Ez már szöget ütött mr Hall -fejébe, mint a villám cikázott át agyán a Teddy Henfrey föltevése: -hogy az idegen bizonyosan gonosztevő… Most már jól emlékezett, hogy -tegnap este, mikor bezártak, ő maga tette föl a kapura a belső -keresztrudat, mi alatt mrs Hall gyertyával állt mellette… Ha tehát -valaki ismét levette a keresztrudat, csak azért tehette, hogy -kimenjen a házból.</p> -<p>Mind ezt jól megfontolván, mr Hall habozás nélkül fölment a -lépcsőn és kopogott az idegen <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> ajtaján… Semmi felelet… -Ismét kopogott; s mikor erre se kapott feleletet, egész bátran -sarkig tárta az ajtót és belépett a szobába.</p> -<p>Jól sejtett; egy lélek se volt ott. Üres az ágy, üres a szoba. -De legfurcsább volt, hogy az idegen ruhái mind ott voltak a széken, -a divánon; a cipője, a nadrágja, kalapja, kabátja… még azok a -kötelékek is, melyekkel a fejét szokta bepólyázni; sőt még a -szemüvegje is ott hevert az éjjeli szekrényen!… Pedig mr Hall -nagyon jól tudta, hogy az idegennek nincs más ruhája, csak ez.</p> -<p>Amint álmélkodva tünődött e furcsa dolgon, lentről a pincéből, -fölhallotta a felesége türelmetlen szavát. Erre összerezzent, -gyorsan lefutott a lépcsőn s a pincegádorból lekiáltott:</p> -<p>– Janny!… tudod-e, hogy Henfrey eltalálta az igazat?… Az idegen -nincs a szobájában. A kapu-ajtó meg nyitva van!</p> -<p>Mrs Hall eleinte nem értette meg ezt a beszédet, de mihelyt -tisztába jött vele, hanyatt-homlok rohant föl a lépcsőn, egyenesen -az idegen szobájába, közben pedig álmélkodva csapta össze a -kezét:</p> -<p>– Ha nincs a szobájában, – tünődött magában, – ugyan hol járhat, -ha a ruhája még ott van?… Ruha nélkül csak nem mehet sehová? Ez -igazán különös eset!</p> -<p>Ő járt elől; de mialatt fölfelé szaladt, ugy tetszett neki, meg -a férjének is, hogy valaki becsapta a kapu-ajtót… De mivel senki -sem jött be, mindegyikük azt hitte, hogy rosszul hallott és akkor -mindjárt ügyet se vetett a dologra…</p> -<p>Mrs Hall elhagyta a férjét s a háta mögött egyszerre csak -tüsszentést hallott; azt hitte, hogy a férje tüsszentett, ez meg -viszont azt hitte, hogy a felesége volt. Most mrs Hall fölért az -emeletre és sarkig kitárta az idegen szobájának az ajtaját… -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> Meghökkenve állt meg a küszöbön: a szoba -üres volt.</p> -<p>– No, ez igazán furcsa! – motyogta magában.</p> -<p>E pillanatban ismét tüsszentést hallott, közvetlenül mellette s -amint megfordult, meglepetve látta, hogy Hall még vagy hat lépésre -van tőle, az utolsó lépcsőfokon. De aztán Hall is odaért s ekkor -mindketten beléptek a szobába.</p> -<p>Mrs Hall egyenesen az ágyhoz ment, megtapintotta a vánkost és -benyult a takaró alá is.</p> -<p>– Egész hideg, – mondta aztán. – Legalább egy órája, ha nem -több, amióta fölkelt.</p> -<p>Ekkor azonban fölötte különös dolog történt. A paplan hirtelen -fölemelkedett, mintha valami láthatatlan kéz megfogta és -félrehajtotta volna. Mindjárt azután az idegen kalapja is -megmozdult s mintha szárnya nőtt volna, egyenes vonalban neki -repült a mrs Hall arcának. Majd a szivacs a mosdó-szekrényből -hirtelen felugrott és orrban találta mrs Hallt, aki ijedten -tántorodott vissza; aztán a szék lerázta magáról az idegen ruháit, -epésen fölkacagott – s ez a nevetés hasonlitott az idegen -hangjához! – és fejtetőre fordulva, megállt a támláján, négy lábát -fenyegetően meresztve mrs Hall felé…</p> -<p>Az asszony halálra ijedten sikitott föl, a szék pedig szép -lassan feléje tartott, oda érve, gyöngéden hátba lökdöste és -lassankint kituszkolta őt is, mr Hallt is a szobából. Akkor az ajtó -hirtelen becsapódott az orruk előtt s valaki belülről bezárta. A -szék és ágy pedig, pedig, mintha egy percig diadalmas táncot jártak -volna odabent… mire ismét mély, temetői csönd lett.</p> -<p>Mrs Hall majdnem ájultan feküdt a férje karjaiban, aki csak nagy -bajjal birta őt levinni a lépcsőkön az álmos Millie segitségével, -aki a sok sikoltozásra fölébredt és szintén fölszaladt. -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Kisértetek! – nyögte mrs Hall. – Tudom, hogy kisértetek… Már -sokat olvastam róluk az ujságban… Hazajáró lelkek… Táncoltatják a -széket, asztalt, ágyat…</p> -<p>– Igyál egy kis rozsólist, Janny, – mondta mr Hall, – ez majd -helyrehoz. Itt az üveg, lelkem, csak igyál!</p> -<p>– Szaladj és zárd be az utca-ajtót! – nyögte mrs Hall, – hogy ne -jöhessen be az idegen… Nem adok neki szállást tovább… Már ugy is -adós két heti ellátásért… Azt mondja, hogy pénzt vár… Nekem nem -kell… Inkább vesszen oda ez is… Csak ne lássam többé…</p> -<p>– De, édes Janny, – vigasztalta a férje, – inkább igyál!… Nézd, -itt a jó rozsólis!</p> -<p>Mrs Hall nagyott huzott a jó rozsólisból és siránkozva -folytatta:</p> -<p>– Mindjárt tudhattam volna, hogy ez lesz a vége!… Csaló, -ördöngős, boszorkánymester!… Csak rá kell nézni bekötött fejére, a -nagy pápaszemre… És sohase megy templomba, még vasárnap se… És az a -sok feneüveg… Azokban tartja a kisérteteket… és most beleeresztette -őket a butoraimba… Az én jó öreg butoraimba:… Ah, abban a székben -szegény boldogult anyám szokott üldögélni, mikor én még kis lány -voltam!… Most pedig fejtetőre állt és megrohant engem!…</p> -<p>– No, még egy csöppet, Janny, – biztatta őt mr Hall. – Itt a jó -rozsólis!…</p> -<p>Miután mrs Hall vagy ötödször is nagyot huzott a „jó -rozsólisból“, átszalajtották Milliet mr Sandy Wadgershez, a -kovácshoz, hogy hivja ide.</p> -<p>… Tiszteltetik, hogy a butorok az emeleten mind megbolondultak; -nem lenne szives átfáradni?…</p> -<p>Ez a mr Wadgers nagyon tanult, okos <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> ember volt -s mindig föltalálta magát. Az eset hallatára komolyan, fontoskodva -csóválta meg a fejét.</p> -<p>– Vigyen el az ördög, ha nincs boszorkányság a dologban! – -jelentette ki mély meggyőződéssel.</p> -<p>A Hall-házaspár rögtön föl akarta vezetni a kovácsot az -emeletre, de ő nem találta a dolgot oly fölötte sietősnek. Inkább -az utcán állt meg, a kapu előtt s ott tárgyalta az ügyet… A tulsó -soron Huxter trafikos inasa épen a boltot nyitotta ki és szintén -részt vett az eszmecserében. Pár perc mulva kijött maga mr Huxter -is és a vita csakhamar a parlamenti beszédek magaslatára -emelkedett: – azaz, mindenki beszélt és tanácsolt, csak tenni nem -akart senki sem.</p> -<p>– Először állapitsuk meg a tényeket! – szavalt mr Wadgers – -Bizonyosodjunk meg arról, hogy be lett-e zárva a kapu-ajtó tegnap -este s hogy ma reggel csakugyan nyitva volt-e? Mert ez a kérdés a -legfontosabb; – ha be volt zárva az ajtó, akkor be volt zárva, ha -pedig…</p> -<p>E pillanatban fönt az emeleten csodálatos módon hirtelen kinyilt -az idegen szobájának ajtaja s amint az utcán állók a nyitott kapun -meghökkenve föltekintettek, látták, hogy a tetőtől-talpig -beburkolt, bekötözött fejü idegen lassan jön le a lépcsőkön… s nagy -pápaszemének sötét lencséi mintha fenyegetően, kihivóan mérték -volna végig a kis gyülekezetet.</p> -<p>Mikor leért a földszintre, megállt egy pillanatra a folyosón, -szemközt a meghökkent társasággal, mely ugy elnémult, mint a hal. -Aztán kinyitotta a kezét és keztyüs mutató ujjával rámutatott a -sassaparillás üvegre, melyet mr Hall ott tett le a folyosóban, a -pince-ajtó mellé…</p> -<p>Mindnyájan önkénytelenül arra néztek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> amerre az -idegen mutatott. Ez pedig gunyosan mondta:</p> -<p>– Nézzétek!… Igy hamisitják a sört!</p> -<p>Evvel epésen fölkacagott, sarkon fordult, ismét fölment az -ebédlőbe és hevesen bevágta maga után az ajtót.</p> -<p>A lent állók némán néztek össze; egyikük se mert szólani. Végre, -mikor már néhány perc telt el az idegen távozta után, a kovács -fölkiáltott:</p> -<p>– No, ha ez se boszorkányság…</p> -<p>De nem fejezte be a mondatot, hanem oda fordult mr Hallhoz és -határozott hangon mondta:</p> -<p>– Én a te helyedben magyarázatot kérnék tőle.</p> -<p>Jó időbe és sok fáradságba került, mig mr Hallt rá birták venni -erre a válságos cselekedetre. De végre annyit beszéltek neki, hogy -megemberelte magát és fölment az emeletre. Kopogott az ajtón… -egyszer, kétszer, háromszor… aztán benyitott és elkezdte:</p> -<p>– Bocsánatot kérek…</p> -<p>– Menjen a pokolba – rivallt rá az idegen dörgő hangon – és -csukja be rögtön az ajtót!</p> -<p>Ez volt a magyarázatkérés rövid, de velős eredménye.</p> -<h2><span class="smaller">VII. FEJEZET.</span><br /> -Az idegent leleplezik.</h2> -<p>Az idegen ugy félhat óra tájban ment be az ebédlőbe és közel -délig maradt ott. Az ablakokat lefüggönyözte, az ajtót bezárta s -miután mr Hallt oly csufosan kikergette, senki se mert többé -fölmenni hozzá.</p> -<p>Ez idő alatt egy falatot se kapott enni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> Három -izben csöngetett; harmadszor már nagyon dühösen és sokáig… de senki -se felelt neki.</p> -<p>– Ha a pokolba küldött bennünket, hát most koplaljon! – -mondogatta mrs Hall és rá se hederitett.</p> -<p>Eközben már elterjedt a hire annak az éjjeli tolvajlásnak, -melyet a tiszteletes házában követtek el s a részleteket összevetve -sokan sejteni kezdték, hogy az idegen ludas lehet a dologban.</p> -<p>Mr Hall, a derék kovács társaságában, elment mr Shuckleforth -kerületi biróhoz és mindent hiven elmondott neki.</p> -<p>… Senki sem mer fölmenni a lépcsőn… senki sem tudja, hogy az -idegennek mi a mestersége… Néha-néha dühösen járkál a szobában… -Káromkodik… papirosokat szaggat szét… üvegeket ver a földhöz…</p> -<p>A kerületi biró az utcán fogadta a kéttagu küldöttséget, mely -csakhamar nagyon megszaporodott az ünneplőbe öltözött -falubeliekkel. Pünkösd hétfője lévén, senki sem dolgozott s -mindenki szórakozásra, mulatságra került…</p> -<p>Bent pedig a „<i>Postakocsihoz</i>“ cimzett fogadó ebédlőjében, -leeresztett függönyök mellett, félhomályosan dolgozott az idegen, -tetőtől-talpig felöltözve a nagy melegben, átkozva a játszogató -gyerekeket, akiket ugyan nem látott, de a hangjukat annál jobban -hallotta… s emellett éhezett, mert senki sem törődött vele. A -kandalló mellett a sarokban vagy féltucat összetört üveg cserepei -hevertek s a szobában szinte maró klór-büz áradt szét… E -részleteket azoktól tudjuk, akik még az nap megfordultak -odafönt.</p> -<p>Déltájban az idegen hirtelen kinyitotta ajtaját, megállt a -küszöbön és merően lenézett az ivóba, melynek az ajtaja nyitva -volt. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>– Mrs Hall! – kiáltott le hangosan.</p> -<p>Valaki fölkelt és kiment a konyhába, hogy behivja Hallt.</p> -<p>A fogadósné nem sokkal rá be is jött; a lélekzete talán -gyorsabb, izgatottabb volt, de elszántsága azért nem csökkent. Hall -még mindig nem jött haza, de mrs Hall nem igen bánta ezt; ő már -elhatározta, hogy mit cselekszik s ettől hajszálnyit sem fog -tágitani. Kis tálcára tette az idegen számláját és felszólt -hozzá:</p> -<p>– A számláját kéri, uram?</p> -<p>– Miért nem adott ma reggelit?… Miért nem készitette el az -ebédemet?… Miért nem jött, mikor csöngettem?… Vagy azt hiszi, hogy -étlen-szomjan is meg birok élni?</p> -<p>– Miért nem fizeti ki, amivel tartozik? – felelt mrs Hall. – -Erre a kérdésemre feleljen.</p> -<p>– Már három napja mondtam önnek, hogy várok pénzt…</p> -<p>– Már három napja mondtam önnek, nem várok olyan pénzre, amelyik -ugy sem jön meg… Micsoda jogon mer ön zsörtölődni azért, hogy -<i>ma</i> nem kapott reggelit, mikor én már két hét óta nem kaptam -öntől egy fillért sem?</p> -<p>Az idegen nagyot káromkodott.</p> -<p>– Disznóság!… disznóság! – morogtak az ivóban a vendégek.</p> -<p>Mrs Hall fölbátorodott ezen és visszavágott:</p> -<p>– Megköszönném önnek, uram, ha csak magában káromkodna!</p> -<p>Az idegen oly éktelen dühbe jött, hogy egy percig szólni se -tudott. Az ivóban levők mind örültek és elismerték, hogy mrs Hall -ugyancsak jól megfelelt neki.</p> -<p>– De ugyan, jó asszony… – kezdte az idegen.</p> -<p>– Engem ne „jó asszony“-ozzon az ur! – csattant föl mrs Hall, -vérszemet kapva. <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Mondtam már önnek, hogy nem jött még a pénzem…</p> -<p>– A pénze!… Micsoda pénze?</p> -<p>– Annyi különben még most is van a zsebemben…</p> -<p>– A zsebében?… Hisz három napja azt mondta, hogy nincs egy -sovereign-ára ezüst pénze se!</p> -<p>– De most jobban megnéztem és…</p> -<p>– Ejha! – kiabáltak közbe a vendégek az ivóban.</p> -<p>– Jobban megnézte?… És talált is?… – gunyolódott mrs Hall. – -Csak azt szeretném tudni, <i>hol</i> talált pénzt!</p> -<p>Látszott, hogy ez a kérdés szörnyen bántja az idegent. Mérgesen -dobbantott a lábával és azt kérdezte:</p> -<p>– Mit akar ezzel mondani?</p> -<p>– Semmit! felelte mrs Hall. – Csak azt, hogy szeretném tudni, -hogy <i>hol</i> talált pénzt… S mielőtt elfogadnám ezt a pénzt, -vagy enni adnék önnek, tudni akarok egy-két dolgot, amit nem értek, -amit senkisem ért s amit mindenki szeretne érteni… Tudni akarom, -mit csinált az én karos-székemmel; tudni akarom, miért volt üres az -ön szobája ma reggel s hogy jutott ön be abba a szobába a zárt -ajtókon át… Mert aki ebbe a házba jár, annak ott van az ajtó, a -kapu, – ön pedig <i>nem</i> azon jött be… én hát tudni akarom, hogy -hol és hogyan jött be. Aztán meg…</p> -<p>Az idegen hirtelen fölkapta ökölbe szoritott kezét és oly dörgő -hangon kiáltott rá mrs Hallra, hogy ez rögtön elhallgatott:</p> -<p>– Most már elég!</p> -<p>Csönd lett. Majd az idegen fogcsikorgatva folytatta:</p> -<p>– Ön nem tudja, nem érti, hogy ki és mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> vagyok én. -De majd megmutatom! Isten szent uccse, megmutatom!…</p> -<p>Hirtelen az arcába kapott s mikor a kezét visszarántotta, arca -közepén tátongó üresség támadt.</p> -<p>– Itt van! – kiáltott föl hevesen.</p> -<p>Egészen oda lépett mrs Hallhoz és a kezébe nyomott valamit; a -meghökkent asszony gépiesen elfogadta, ugy meglepte az idegen -arcának hirtelen elváltozása. De, amikor látta, hogy mi az, nagyot -sikoltott, elhajitotta és ugy visszatántorodott, hogy majd lebukott -a lépcsőről… Az orr pedig, – mert az volt… az idegen orra! – -legurult a lépcsőkön, egyenesen be az ivóba.</p> -<p>Az idegen most levette pápaszemét s az ivóban levők mind -elszörnyedve hörögtek föl. Majd levette a kalapját is, vad -erőszakkal letépte pofaszakállát és a köteléket is fejéről… A kis -társaságot irtózatos rémület fogta el.</p> -<p>– Irgalmas Isten! – nyögött valamelyik.</p> -<p>Mindenki a legszörnyübbre volt elkészülve, hogy ugyanis az -idegen arca gyalázatosan el lesz éktelenitve, csupa sebhely, -forradás lesz… de <i>semmi</i>… ah, hogy semmi se legyen ott, ahol -a fejének kellene lennie: azt senki se várta!</p> -<p>Mrs Hall, aki legközelebb állt az idegenhez, őrülten -sikoltozott. A hamis pofa-szakáll, a fejkötelékek, az álhaj egymás -után röpültek le az ivóba, ahol a vendégek iszonyodva ugráltak -félre, nehogy hozzájuk férjen az a sok pokolbeli tárgy… Egyik a -másikat löködte, mindannyi pedig iszonyodva, elbódulva bámult a -lépcső legfelső fokára, ahol dühösen kiabálva állt az idegen: – -lábtól nyakig ember, egész ember, mint ők… de fej nélkül!</p> -<p>A falubeliek, meghallván a nagy zajt, lármát a fogadóban, mind -oda tódultak. S ép jókor értek oda, hogy még láthatták, amint mrs -Hall <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> hanyatt-homlok rohan ki a kapun, ott -elbukik a küszöbön, egész hosszában végignyulik a földön, mr Feddy -Henfrey keresztül bukik rajta és betöri az orrát… aztán a többiek -is mind lélekszakadva menekülnek: a bent rekedt Millie pedig ugy -bőg és sivalkodik, mintha nyuznák.</p> -<p>– Mi az?… Mi történt?… kérdezték lihegve az ujjon jöttek.</p> -<p>S az ott lévők rögtön elbeszélték a szörnyü esetet, – egyszer, -kétszer, tizszer, – mert a kiváncsiak egyre jöttek, s mindegyik -elejétől akarta hallani a rémes történetet. Negyven, ötven, száz -ember csődült össze a fogadó előtt pár perc alatt, s mindnyája -egyszerre beszélt, ugy, hogy valóságos bábeli zürzavar támadt. Vagy -tizen támogatták, ápolgatták mrs Hallt, aki még egyre ájuldozott, a -többiek pedig össze-vissza fecsegtek és kölcsönösen izgatták -egymást.</p> -<p>… A bekötözött fejü ember?… Ej, hisz nincs is feje?… Micsoda?… -Nincs feje?… Nincs is; letépte az orrát, a kötelékeit, a szakállát, -a haját!… Az nem lehet!… ki látott fejetlen embert?… Csalás… -hazugság!… Én láttam!… Én is! Én is!… Gazember, aki nem hiszi!… Te -vagy a gazember!…</p> -<p>És talán össze is verekedtek volna, ha az izgatottság -tetőpontján ki nem rohan a házból Millie, az örökké álmos -cseléd.</p> -<p>– Jézus-Mária! – sivalkodott a halálra ijedt leány, – -segitség!…</p> -<p>– Mi az?… Mi az? – tolongott a tömeg.</p> -<p>És Millie, reszketve, mint a nyárfalevél, elmondta, hogy a -„fejetlen ember“ rátört a konyhában és enni kért tőle.</p> -<p>– Én ugy megijedtem, hogy szólni se tudtam, <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> – -folytatta a leány, – ő meg azt hitte, hogy nem akarok neki szót -fogadni és fölkapta a konyhakést…</p> -<p>– Irgalmas Isten! – sipitoztak az asszonyok. – Hát aztán?</p> -<p>– Erre én kétségbeesetten sikoltozni kezdtem, de ő rám se -hederitett… Meglátta a kenyeret az asztalon, levágta felét, aztán -benézett a szekrénybe, talált egy darab sajtot, azt kivette és -fölment a szobájába…</p> -<p>– Hát a kés?… hát a kés? – kérdezték a férfiak izgatottan.</p> -<p>– Azt is fölvitte… Én meg kiszaladtam…</p> -<p>E pillanatban hátul, a tömeg mögött hangosan kiabáltak:</p> -<p>– Helyet!… helyet!…</p> -<p>Három ember közeledett: három elszánt férfi, akik előtt a kis -tömeg tisztelettel nyitott utat. Az első mr Hall volt vörösen, mint -a rák; a második mr Bobby Jaffers, a városi pandur, aki komoly -méltósággal jött mr Hall mögött; a harmadik mr Wadgers, a kovács, -szintén harcias hangulatban. Egyenesen a fogadónak tartottak – s -kezükben volt az elfogatási parancs is.</p> -<p>A nép tolongó gyürübe szorult a három elszánt férfi körül és az -uj részletek felől tudakozódott.</p> -<p>– Akár van feje, akár nincs, – mondta mr Jaffers, – azért -jöttem, hogy letartóztassam, és le is tartóztatom.</p> -<p>Mrs Hall méltóságosan ment elől egész a lépcsőig; ott megállt, -elül bocsájtotta a pandurt, s mikor fölértek az emeletre, az idegen -szobája elé, igy szólt:</p> -<p>– Pandur! Teljesitse kötelességét.</p> -<p>Mr Jaffers habozás nélkül belépett a szobába, mrs Hall mindjárt -mögötte ment, s leghátul <span class="pagenum"><a name="Page_48" -id="Page_48">-48-</a></span> kullogott Wadgers. A szobában sötét -volt; a félhomályban is jól látták azonban a fejetlen alakot, -akinek kezében egy fél cipó, a másikban meg egy nagy darab sajt -volt.</p> -<p>– Ez az! – mondta mrs Hall, rámutatva.</p> -<p>– Mi az ördögöt akarnak itt? – rivallt rájuk az idegen hangja, a -kabátja gallérja fölött.</p> -<p>– Ön rossz kvártélyos, uram, – felelte mr Jaffers. – De akár van -feje, akár nincs, az elfogatási parancs a személyéről szól… a -kötelesség pedig kötelesség…</p> -<p>– Hozzám ne nyuljon! – kiáltott föl az idegen visszalépve.</p> -<p>Eldobta a kenyeret és a sajtot s az asztal felé ugrott, de mr -Hall akkorra már elkapta a konyhakést az asztalról. Az idegen -hirtelen lehuzta keztyüjét és Jaffers arcába vágta; de a pandur sem -volt rest; rárohant, szerencsésen megkapta az idegen kezetlen -csuklóját s egyuttal a torkát is. De a következő pillanatban az -idegen ugy fültövön csapta a másik kezével, hogy fájdalmasan -fölorditott.</p> -<p>Hall most átadta a kést Wadgersnek, aki óvatosan meghuzódott az -ajtó közelében, ő maga pedig közelebb ment a küzködőkhöz, akik -birkózva dulakodtak a szoba közepén… Egy szék az utjokba került, -Jaffers megbotlott benne, mind a ketten elbuktak, – de a pandur -került alul.</p> -<p>– Fogd meg a lábát! – hörögte Jaffers fogcsikorgatva.</p> -<p>Mr Hall szót akart fogadni, de olyan hatalmas rugást kapott a -vékonyába, hogy néhány másodpercre a lélekzete is elállt; mr -Wadgers pedig látván, hogy Jaffers alul van s az idegen ugyancsak -gyomrozza, kifelé kezdett hátrálni az ajtón és beleütődött mr -Huxterbe és Sidderbridge fuvarosba, aki lélekszakadva rohant föl a -dulakodás zajára, hogy támogassák a pandurt a törvény <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> -végrehajtásában. Ugyan e pillanatban a dulakodók megrugták az egyik -szekrényt, melynek tetejéről három-négy üveg csörömpölve leesett, -összetört s a szoba megtelt maró, pokoli büzzel.</p> -<p>– Megadom magam! – kiáltott föl az idegen, bár ő volt fölül és -Jaffers alatta vergődött.</p> -<p>Eleresztette a pandurt lihegve fölállt… megdöbbentő volt rá -nézni, se feje, se kezei nem voltak, mert a dulakodásban a -balkeztyüjét is elvesztette.</p> -<p>– Hiába minden! – nyögte nagyot sóhajtva és fáradtan leült.</p> -<p>Furcsa, szinte ijesztő volt hallani a hangját, mely begombolt -kabátja fölött a semmiből hangzott! De Jaffers nem sokat törődött -ezzel, őt a kötelesség hajtotta. Föltápászkodott hát s előszedte -zsebéből a vaspereceket, hogy majd ráteszi az idegen csuklóira. De -aztán álmélkodva hökkent vissza.</p> -<p>– Az angyalát! – mondta a fejét vakargatva. – Ugy látom, hogy -meg se vasalhatom.</p> -<p>Az idegen mellénye, valami láthatatlan, csodás módon hirtelen -fölgombolódott. Majd azt mondván, hogy a bokája fáj, lehajolt -kissé… Mr Huxter, aki épen mellette állt, ijedten ugrott -vissza.</p> -<p>– Hisz ez nem is ember! – kiáltott föl hirtelen. – A gallérján -át belátni a ruhájába… nincs benne semmi! Üres a kabátja, üres az -inge… Nézzétek: beledugom a kezemet…</p> -<p>Kinyujtotta karját, hogy majd lenyul az üres ruhába, mely olyan -volt, mint a zsák és szája a kabát nyaka volt… de a keze valami -szilárd tárgyat ért s ugyanakkor az idegen hangja dühösen rárivalt: -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p>– Mit hadonász itt a szemem körül?… Talán csak nem akarja -kiszurni, ostoba?</p> -<p>– Én nem láttam semmit, – dadogta Huxter.</p> -<p>– Ha nem is lát, azért itt vagyok, – magyarázta az idegen -mérgesen. – Van fejem, kezem, lábam, de láthatatlan vagyok. -Átkozott baj, de nem tehetek róla… S ha igy van is, ez még nem ok -rá, hogy minden buta paraszt nekem essék!</p> -<p>Most már minden ruhája ki volt gombolva, s amint két karját -kiterjesztette, ugy látszott, hogy a kabát, a mellény, az ing csak -ugy magától lóg, libeg a levegőben.</p> -<p>Ekkor már többen jöttek a szobába alulról, ugy hogy a kis ebédlő -majdnem zsufolásig megtelt.</p> -<p>– Láthatatlan? – dünnyögte mr Huxter, a fejét csóválva. – Ugyan -ki az ördög hallott már ilyet?</p> -<p>– Lehet, hogy furcsa, szokatlan az eset, – felelte az idegen, – -de azért még nem bün. És szeretném tudni, miért ütnek rajtam ily -durván…</p> -<p>– Oh, az megint más! – szólt közbe Jaffers. – Én nem törődöm -azzal, hogy láthatatlan-e az ur vagy sem; nekem kiadták az -elfogatási parancsot ön ellen; én tehát csak a kötelességemet -teljesitem. Én nem a láthatatlanságot nyomozom, hanem egy lopást… -Valaki betört a tiszteletes ur házába és meglopta őt…</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Nos, aztán a körülmények mind azt mutatják, hogy…</p> -<p>– Ostobaság!… hazugság!… csattant föl a láthatatlan ember.</p> -<p>– Reméljük, uram, hogy ön ártatlan. De nekem teljesitenem kell, -amit rám biztak…</p> -<p>– Jól van, – felelte az idegen. – Nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> állok -ellent… nem! Megyek önnel… de nem hagyom magamat megvasaltatni.</p> -<p>– Ez a szabály, az előirás, – mondta Jaffers.</p> -<p>– Nem hagyom magam!</p> -<p>– Bocsánat uram…</p> -<p>Az idegen most hirtelen lerugta cipőit, lerántotta a nadrágját, -harisnyáit, gyorsan az asztal alá dobott mindent és fölugrott. Mind -ez egy szempillantásban történt s mire az ott lévők észrevették, -már kezdte levetni a kabátját és mellényét is.</p> -<p>– Hé, csak lassan! rivallt rá Jaffers, aki egyszeriben -megsejtette, hogy mi fog történni.</p> -<p>Odaugrott az idegenhez és megragadta a gallérját: de a kabát a -kezében maradt… a láthatatlan ember gyorsan kibujt belőle.</p> -<p>– Fogjátok meg! – kiabált Jaffers hangosan. – Ha leveti a -ruháit, akkor vége…</p> -<p>– Meg kell fogni! – kiabáltak valamennyien s mind neki estek az -ingnek, amely már csak egyedül volt látható az idegenből.</p> -<p>Az ingujj hatalmas ütést mért mr Hall orrára, ugy hogy a derék -ember nekitántorodott az öreg Toothsomenak, a harangozónak, ez -pedig levert a lábáról másik két parasztot. Az ing most -fölemelkedett és ugy táncolt, libegett a levegőben, mint akkor -szokott, ha az ember épen a fejét huzza ki belőle… Jaffers hirtelen -megkapta és nagyot rántott rajta, de ezzel csak az idegennek -segitett, aki most egészen kibujt az ingéből. Egyidejüleg valaki -ugy szájon vágta, hogy egyszerre kibugygyant ajkain a vér s -ugyanakkor Teddy Henfrey is kapott egy ökölcsapást a feje bubjára, -amitől szédülve tántorodott meg…</p> -<p>– Vigyázz! – kiabálta mindenki, találomra öklözve a semmit és -viaskodva a levegővel. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– Fogjátok meg!… Be kell zárni az ajtót!… El ne ereszszétek!… Én -már fogom!… Itt van!… Rajta!… Vigyázz!…</p> -<p>Bábeli zürzavar támadt a szobában. Ugy látszott, hogy mindenki -egyszerre kap egy-egy ütést, ki a fejére, ki a hátára… mig végre -Sandy Wadgers, akit egy hatalmas orrba-ütés egyszerre -fölvilágositott a helyzetről, – hirtelen kinyitotta az ajtót és -menekült.</p> -<p>A többiek rögtön utána tódultak, de a nagy tolongásban -megszorultak a szük ajtóban s a láthatatlan ember egyre -ütötte-verte, csépelte őket. Az unitárius Phippsnek kiverte két -fogát, Teddy Henfreynek majd letépte a balfülét; Jafferst ugy állba -ütötte, hogy majd elharapta a nyelvét, Huxtert hasba vágta, hogy a -boldogtalan menten görcsöket kapott… s erre az egész tömeg halálra -rémülten, kiabálva, hanyatt-homlok rohant le a lépcsőkön.</p> -<p>De Jaffers ugyanabban a pillanatban, mikor az ütést kapta, -érezte, hogy egy izmos, meztelen mell neki szorul… Bár mit se -látott, mégis megragadta ezt a valamit és irtózatos erőlködéssel -birkózott vele.</p> -<p>– Megfogtam! – hörögte dühösen s mialatt a fogait csikorgatva -küzdött, a nyakán és homlokán kidagadtak az erek…</p> -<p>Lent, a folyosón, álmélkodva, rémülten nézték az emberek ezt a -furcsa birkózást… Egyszerre aztán Jaffers megbotlott, elesett, -legurult a lépcsőkőn s a lent állók ijedten ugrottak szét. Jaffers -fájdalmasan felkiáltott s ugyanakkor valami láthatatlan erő -szétlökdöste, félretaszigálta a folyosón állókat…</p> -<p>– Fogjátok meg!… Láthatatlan! – kiabáltak össze-vissza, de senki -sem mert mozdulni.</p> -<p>Egy paraszt-suhanc, aki a küszöb előtt állt, hirtelen -odaszaladt, beleütődött valamibe, <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> megragadta, de valaki ugy -mellbe lökte, hogy hármat bukfencezve bukott az orrára… Az -asszonyok, kint az utcán, rémülten sivalkodtak, hogy valaki elrohan -előttük… egy kutya, mely ugatva rohant a láthatatlan ember után, -hirtelen vonitva repült át a Huxter kertjének a keritésén, ahova az -idegen berugta s ez volt a szökés utolsó eseménye.</p> -<p>Egy darabig még ott tomboltak, kiabáltak a fölizgatott emberek… -aztán jött a pánik, a csüggesztő rémület s a tömeg ugy elszoródott -a faluban, mint ahogy az őszi szél szétszórja a lesárgult -falevelet… Csak Jaffers hevert ott ájultan a fogadó folyosóján, -arccal a föld felé.</p> -<h2><span class="smaller">VIII. FEJEZET.</span><br /> -Mr Thomas Marvel kalandja.</h2> -<p>Mr Thomas Marvel széles arcu, nagy szakállu, meglehetősen -nekigömbölyödő uri ember volt, akinek husos, biborcsós orrát és -rövid, karika-lábát nagyon jól ismerték Iping környékén. Elnyütt, -behorpadt cilinder-kalapot, ütött-kopott, foltozott gunyát viselt s -a gombok hiánya, meg itt-ott a feslések, nyilván elárulták, hogy mr -Thomas Marvel agglegény.</p> -<p>A derék csavargó az országut árokpartján ült, vagy másfél -mérföldnyire Ipingtől. Mivel épen pihent, lehuzta mind a két -cipőjét s a lábain csak folytonossági hiányokban szenvedő harisnyák -voltak, melyeknek szellőző likain két nagy ujja ugy kandikált ki, -mint a házőrző eb két fölálló füle. Félig boszusan, félig megvetően -nézte a két cipőt, mert a duplatalpu, erős lábbeli nagy volt neki: -Mr Marvel pedig gyülölte a nagy lábbelit, mert tapasztalásból -tudta, hogy feltöri a lábát. És amint nézte a két otromba cipőt, -boszuságában ugy tetszett neki, hogy soha <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> életében -nem látott ennél utálatosabb emberi „készitményt.“</p> -<p>Egyszerre csak megszólalt egy hang a háta mögött.</p> -<p>– Jó erős cipők!</p> -<p>– Ajándék-marhának ne nézd a szarvát! – felelte mr Marvel -foghegyről, meg se fordulva. – Én meg azt mondom, hogy ennél -utálatosabb cipőt keresve se lehetne találni a föld kerekségén.</p> -<p>– Hm! – dünnyögött a hang.</p> -<p>– Biz’ ugy, uram! – folytatta mr Marvel elkeseredve, – volt -ugyan már rosszabb cipőm is… sőt sokszor nem volt semmilyen se… de -ilyen arcátlanul utálatos lábbelim még soh’se volt. Egy hét óta -egyebet se teszek, mint cipőket kéregetek, amerre csak járok; -annyira gyülőlöm ezeket… de sehol se adnak másikat. Nem mondom, -hogy rossz cipők; mert hát egész jók és erősek is… Hanem az ilyen -magamfajta <i>gentleman</i> sokat jár gyalog s nem minden cipő -felel meg neki… S akár hiszi az ur, akár nem: én bizony egyebet se -kaptam ebben az áldott kerületben, mint ezt a gyalázatos pár cipőt… -Nézze meg csak jobban; hát nem undok holmi?… Pedig a jó lábbeli -tömérdek ezen a vidéken. Most nyolc éve is kaptam egy pár cipőt -itten; se az előtt, se azóta nem is volt olyan jó cipőm… De most -nem volt szerencsém… Ezt a csuf párt sózták a nyakamba…</p> -<p>– Cudar vidék ez! – szólt a hang. – Csupa gazemberek laknak -erre.</p> -<p>– Na, ugy-e? – örült mr Thomas Marvel, hogy egy véleményen -vannak. – Ezek a cipők!… Irgalmas Isten!… Igazi disznóság!</p> -<p>Lomhán hátra pillantott a bal vála fölött, hogy megnézze és -összehasonlitsa a megszólitó <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> cipőjét a magáéval… de se a -cipőket, se a megszólitót nem látta!… Most a jobb válla fölött -nézett hátra: de akkor se látott semmit és senkit. Csodálkozva -tápászkodott föl a földről.</p> -<p>– Merre van az ur? – kérdezte megfordulva.</p> -<p>Majd leesett az álla meglepetésében; – akármerre nézett, sehol -senkit és semmit nem látott… csak a szél zizegett, de a sik földön, -országuton egyetlen lélek se járt.</p> -<p>– Nini!… tán részeg vagyok? – tünődött magában. – Vagy álmot -láttam?… és csak magamban beszélgettem?… Mi az ördög…</p> -<p>– Ne ijedjen meg! – szólt a hang.</p> -<p>– Hé, te hasbeszélő bitang! – szitkozódik mr Marvel, maga körül -forogva. – Merre vagy hát?… Velem ugyan ne komázz, mert mindjárt -megmutatom, hogy nem ijedek meg…</p> -<p>– Ne is ijedjen meg, – ismételte a hang.</p> -<p>– Majd megijedsz te ostoba gazember! – dühöngött mr Marvel. – -Hol vagy te bitang?… Hadd tapintok a fejed lágyára!…</p> -<p>Csönd lett. A hang nem felelt.</p> -<p>– El van az ur… <i>temetve</i>? – kérdezte mr Marvel némi szünet -után.</p> -<p>Megint semmi felelet. Mr Thomas Marvel elképedve állt ott, -mezitláb és kissé szorongva.</p> -<p>– Kakuk… kakuk… kakuk… – hangzott a távoli kis erdőből.</p> -<p>– Ennek fele sem tréfa, – rezzent össze mr Marvel és -megdörzsölte a homlokát.</p> -<p>Köröskörül, amerre látott, nem volt egyetlen élő lény sem. A -poros országut s két felől a sekély árok, óriási kigyóként -kanyargott északról délnek s ott sem, a mezőn sem járt senki. Nem -volt semmi nesz, csak a távolból hallatszott az egyhangu -kakukkolás.</p> -<p>– Szentuccse, az ital volt! – dörmögte <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> mr Marvel -megnyugodva. – Mit nem tesz az a kis pálinka!… De tudhattam volna, -hogy éhgyomorra megárt.</p> -<p>– Nem az ital volt, nem! – szólalt most a hang. – Ön épen oly -józan, mint én magam.</p> -<p>– Mi volt ez? – hökkent meg mr Marvel és ugy elsápadt, mint a -fal. – Mi volt ez?… az ital… a pálinka…</p> -<p>Szinte nem is hallhatóan suttogta ezt a pár szót és megint -forogni kezdett, révedező szemekkel tekintgetve maga körül.</p> -<p>– Esküdni mernék rá, – mondta rekedten, – hogy valaki -beszélt…</p> -<p>– Persze, hogy beszélt!… Én voltam az! – szólalt meg ismét a -hang.</p> -<p>– Már megint! – szólt mr Marvel ijedten s hirtelen behunyta -szemét…</p> -<p>Ekkor azonban valaki megragadta a gallérját s ugy megrázta, hogy -majd elbukott.</p> -<p>– Legyen eszed! – rivalt rá a hang.</p> -<p>Mr Thomas Marvel végkép oda volt. Egész testében reszketett és -elcsukló, siránkozó hangon jajgatott.</p> -<p>– Elittam az eszemet!… oh jaj!… elittam az eszemet!… Vagy pedig -kisértetek törtek rám…</p> -<p>– Se ez, se az! – felelte a hang. – Hallgass ide!</p> -<p>– Részeg vagyok! – nyögte mr Marvel keservesen; és tántorogva -szaladni akart az elátkozott helyről.</p> -<p>– Megállj! – rivalt rá a hang.</p> -<p>És mr Marvelnek ugy tetszett, mintha valaki az ujjával megbökte -volna a mellét.</p> -<p>– Nos mi az? – kérdezte még jobban megrettenve.</p> -<p>– Azt hiszed, ugye-e, hogy képzelődöl? – kérdezte a hang.</p> -<p>– Hát mi egyebet hihetnék? – jajgatott <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> mr Marvel, -egyre a szemeit dörzsölve, hogy nem kápráznak-e?</p> -<p>– No várj, – mondta a hang – Majd mindjárt meghajigállak -kövekkel s akkor talán elhiszed, hogy nem képzelődöl.</p> -<p>– De mondja meg legalább, hogy merre van? – könyörgött a szegény -csavargó.</p> -<p>A hang nem felelt… <i>Vizz</i>… süvöltött az első kavics és kis -hijja, hogy el nem találta mr Marvel vállát… <i>Vizz</i>!… jött a -második is, amely hirtelen emelkedett föl a földről nagy ivben, -sebesen szelte át a levegőt s ott esett le a csavargó lábainál, -aki, mintha megdermedt volna, mozdulni se birt… <i>Vizz</i>!… -süvöltött a harmadik kavics, amely eltalálta mr Marvel fölálló nagy -lába-ujját s aztán tovább ugrott az árokba…</p> -<p>De már erre mr Thomas Marvel eszére tért. Fölorditott -fájdalmában és őrült futásnak eredt, de még husz lépésnyire se ért, -mikor valami láthatatlan akadályban megbotlott és orra bukott.</p> -<p>– Nos – szólalt meg a hang közvetlenül mellette, – hát -képzelődés vagyok-e, vagy valóság?</p> -<p>A csavargó felelet helyett ismét talpra ugrott és futni akart. -De, mintha valaki gáncsot vetett volna neki… megint elbukott.</p> -<p>– Ha nem ülsz veszteg, – förmedt rá a hang, – fejbe doblak az -első kővel.</p> -<p>– Könnyen beszél az ur! kesergett a csavargó s amint ült, kezébe -fogta a fájós lábát, de félszemmel egyre azt a követ nézte, mely a -levegőben látszott libegni.</p> -<p>– Könnyen beszél az ur! – ismételte panaszosan, – de én nem -értek semmit az egészből… A kavicsoknak lábuk kél… A kövek -beszélnek… Engem a földhöz vágnak… Jól van hát: megadom magam és -szót fogadok. <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<p>A levegőben libegő kavics lehullott a földre.</p> -<p>– Pedig egyszerü a dolog, – szólalt meg a hang. – Én láthatatlan -ember vagyok.</p> -<p>– Hát mondja meg, amit nem értek, – könyörgött mr Marvel, -reszkető, elcsukló hangon. – Hová bujt el?… Hol rejtőzik… Hogy tud -beszélni?… Mind ezt nem értem, de azért megadom magamat… Szót -fogadok.</p> -<p>– Az az egész, hogy láthatatlan vagyok, – felelte a hang. – Meg -kell értened, hogy láthatatlan vagyok: ez az egész.</p> -<p>– Hisz ezt mindenki láthatja! – nyögte a szerencsétlen csavargó. -– Ezért ugyan sohse legyen az ur olyan türelmetlen és indulatos… -De, könyörgöm, mondja meg mégis: hogy tud igy elbujni?</p> -<p>– Láthatatlan vagyok. Ez a fődolog. S azt akarom, hogy megértsd -végre…</p> -<p>– De merre van az ur? – vágott közbe mr Marvel.</p> -<p>– Itt állok az orrod előtt… három lépésnyire tőled.</p> -<p>– Uram bocsá’!… Ne tegyen lóvá az ur! hisz nem vagyok se vak, se -bolond!… Még utóbb el akarja hitetni velem, hogy egészen olyan, -mint a levegő!… Pedig én nem vagyok afféle irástudatlan -csavargó…</p> -<p>– Pedig én olyan vagyok, mint a levegő!… Egészen átlátszó és te -is keresztül látsz rajtam.</p> -<p>– Micsoda?… Hát önnek nincsen teste?… Hát a hangja?…</p> -<p>– Én is éppen olyan ember vagyok, mint te… van testem is… ennem -is kell, innom is kell… ruhára szorulok… Csakhogy láthatatlan -vagyok… Érted-e, láthatatlan vagyok… Ez az egész: láthatatlan!… Ha -ezt megérted, akkor mindennel tisztába vagy.</p> -<p>– Láthatatlan?… és mégis van teste? <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>– Van.</p> -<p>– Hát adja ide a kezét, – mondta mr Marvel, – ha csakugyan van -keze… Akkor talán még se lesz oly hihetetlen a…</p> -<p>– Uram Isten! – kiáltott föl hirtelen. – Hogy megijesztett!… -Minek ugy megszoritani a kezemet?</p> -<p>Érezte, hogy a láthatatlan kéz ujjai erősen megfogják a bal -kezét, ő pedig reszkető jobb kezével végig tapogatta a láthatatlan -ember karját, föl a válláig, aztán izmos mellét, a nyakát és végre -szakállas állát…</p> -<p>– Oda vagyok! – álmélkodott a csavargó szörnyüködve. – Ez a -legnagyobb csoda, amióta világ a világ… Olyan ember, mint én és -mégse látszik belőle semmi… csak… csak…</p> -<p>Élesebben megnézte a látszólag „üres levegőt“ s aztán habozva -kérdezte:</p> -<p>– Mondja csak, nem sajtot meg kenyeret evett utoljára?</p> -<p>– De azt, – felelte a hang. – Csakhogy még nem emésztettem -meg.</p> -<p>– Hát ezt látom! – szólt mr Marvel. – Hanem azért szörnyen -csodálatos eset ez!</p> -<p>– Korántsem oly csodálatos, mint ahogy te hiszed.</p> -<p>– No, az én eszemnek nagyon is csodálatos, – felelte a csavargó. -– De hogy az ördögbe láthatatlan ön, uram?… Ezt igazán nem -értem.</p> -<p>– Ennek nagyon hosszu a története. Aztán meg…</p> -<p>– Mondom, igy is, ugy is végkép oda vagyok! – sóhajtott mr -Marvel.</p> -<p>– Most csak ennyit mondok, – folytatta a hang, – segitségre van -szükségem. Ezért jöttem ide. Véletlenül akadtam rád… őrülten, -<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> dühösen, kétségbeesve jártam erre… Embert -tudtam volna ölni… És akkor megláttalak.</p> -<p>– Irgalmas Isten! – jajdult föl mr Marvel.</p> -<p>– Ide értem a hátad mögé… megálltam… haboztam… de nem -bántottalak…</p> -<p>Mr Marvel csak a kezeit tördelte, szólni nem tudott…</p> -<p>– Nem bántottalak, – folytatta a hang, – mert igy szóltam -magamhoz: – „Ez is ép oly kitaszitott ember, mint én vagyok. -Ilyenre van szükségem“, – ezért nem bántottalak s ezért -szólitottalak meg.</p> -<p>– Irgalmas Isten! – jajgatott a szegény csavargó. – De hát miben -és hogyan lehetek én önnek segitségére?… Hisz nem is látom önt!</p> -<p>– Segiteni fogsz, hogy ruhát, eleséget, tanyát szerezzek… s más -egyebet is, amire szükségem lesz… Ha pedig nem akarnád, – akkor… De -nem!… te okos ember vagy és szót fogadsz… szót <i>kell</i> -fogadnod!</p> -<p>És ismét kegyetlenül megrázta a csavargót.</p> -<p>– De uram, az Isten szerelmére! – könyörgött szegény mr Marvel, -levegőért kapkodva: – minek bánt engemet?… Lássa, én oly nyomorult, -élhetetlen vagyok!… Ne rázzon tovább!… Aztán ereszszen az utamra… -Hisz alig állok a lábamon!… És mindez oly érthetetlen… Sehol senki, -sehol semmi: – se égen, se földön… És mégis hallom a hangját!… -Mintha csak az égből jönne… És a kövek röpülnek… Érzem az öklét… -Isten!… Csodatevő Isten!</p> -<p>– Szedd össze magad! – rivalt rá a hang, – mert teljesitened -kell, amit rád bizok és parancsolok.</p> -<p>Mr Marvel fölfujta a pofáját s a szemei tágra nyiltak.</p> -<p>– Téged választottalak, – folytatta a hang – s te vagy az -egyetlen, azokon a gazembereken <span class="pagenum"><a name= -"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> kivül, Ipingben, aki tudja, -hogy él a világon „egy láthatatlan ember“. Te leszel a segitő -társam, a cinkosom… Ha segiteni fogsz, – gazdaggá teszlek… Ugy -fogsz élni, mint a kis király… mert a láthatatlan ember hatalom… -szörnyü hatalom…</p> -<p>Itt megakadt és hirtelen nagyot tüsszentett.</p> -<p>– De ha megcsalsz, vagy elárulsz, – folytatta fenyegetően – ha -nem teszed meg, amit parancsolok…</p> -<p>Folytatásképen hevesen megrázta a csavargó vállát, aki -fölorditott rémületében.</p> -<p>– Nem csalom meg, nem árulom el önt, uram! – szabadkozott mr -Marvel és ijedten hátrált. – Ez eszébe se jusson, uram!… Én tiszta -szivemből engedelmes szolgája leszek önnek s mindent megteszek, -amit csak parancsol…</p> -<p>– Isten!… Isten!… tette hozzá magában kétségbeesve, – csak most -az egyszer segits meg, én jó Istenem!</p> -<h2><span class="smaller">IX. FEJEZET.</span><br /> -Mr Marvel ellátogat Ipingbe.</h2> -<p>Mikor a közvetlen rémület első kitörése lecsillapodott, a -falubeliek rögtön kételkedni kezdtek, hogy valóban megtörtént-e -mind az, ami oly roppant rémületbe ejtette őket? Valami ideges -szkepszis szállta meg őket s a lakosság nagyobb fele nem volt -hajlandó hinni a láthatatlan ember meséjében.</p> -<p>… Mert utóvégre is ki látta őt?</p> -<p>Azok, akik „látták“ – ha ugyan lehet látni, ami láthatatlan, – -oly kevesen voltak, hogy a tiz ujjukra se jutott elég. S még ezek -közül is eltünt egy-kettő. Mr Wadgers például ugy bezárkózott a -kovácsmühelybe, hogy a szinét se látták <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> egész nap: -Jafferst pedig bekötözött fejjel ápolták a „<i>Postakocsi</i>“-hoz -cimzett fogadó belső termeiben.</p> -<p>Szóval, a nevezetes esemény szemtanui nagyon megfogytak s mivel -a falubeliek már régóta vágytak erre a pünkösdi ünnepre, amelyen -ember-emlékezet óta mindig mulatni, szórakozni szoktak, most sem -voltak hajlandók lemondani a majálisról s hogy mi se zavarja meg jó -kedvüket, inkább nem is törődtek a láthatatlan emberrel.</p> -<p>… Mese!… Képzelődés! – mondogatták még azok is, akik titkon -talán aggódtak.</p> -<p>És délután már alig volt Ipingben valaki, – kivéve azt a -néhányat, aki testén hordozta a láthatatlan ember kezének bélyegét, -– aki beszélt volna a nevezetes eseményről. Ám ha nem beszéltek -róla, a rejtélyes szorongás bizonyos nemétől mégse szabadulhattak s -még kint a réten is, a hol a majálist tartották, el-elhallgatott -néha a zajos vidámság s a mulatók tétován, aggódva néztek össze. De -a gyerekek gondatlan lármája megint csak feledtette az izgató -eseményt s a meglettek is megemberelték magukat.</p> -<p>Délután négy óra tájban egy idegen érkezett a faluba. Zömök, -kissé pocakos ember volt s látszott rajta, hogy ugyancsak -siethetett, mert a lélekzete minduntalan el elállt. Bár sietett, -ugy rémlett, hogy szeretne megállni… néha egy percre habozva -meg-megállt, de aztán annál gyorsabban lódult neki…</p> -<p>Egyenesen befordult a templom mellett és a „<i>Postakocsi</i>“ -felé tartott. Az öreg Fletcher is látta… sőt ugy tetszett neki, -hogy az idegen, aki pár lépésnyire ment el mellette, magában -beszélget. Mr Huxternek szintén feltünt ez a körülmény, melynek -azonban akkor mindjárt semmi jelentőséget nem tulajdonitott.</p> -<p>Végre az idegen megállt a „<i>Postakocsi</i>“ <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> előtt s mr -Huxter későbbi állitása szerint szemmel láthatóan tusakodott -önmagával, hogy bemenjen-e vagy se… Végre mégis belépett: s mr -Huxter látta, hogy az idegen lopva oson fölfelé a lépcsőkön, -egyenesen az ebédlő felé. De ugyanekkor az ivóból figyelmeztették -az idegent, hogy rossz helyen kereskedik…</p> -<p>– Az ott külön szoba! – kiáltott rá mr Hall.</p> -<p>Az idegen összerezzent, megfordult és bement az ivóba. De pár -perc mulva ismét kijött, keze fejével törülgette a száját és mr -Huxter, aki egyre leste, nagyon elégedettnek látszott. Pár percig -lopva kémlelődött s midőn senkit se látott, óvatosan az udvarba -osont, a hová az ebédlő ablaka nyilt. Az udvarban nekidőlt a -keritésnek, elővette kis cseréppipáját, megtömte, – mr Huxter -látta, hogy az ujjai remegtek, – ügyetlenül rágyujtott s aztán, -karba tevén két kezét a mellén, látszólag gondtalanul füstölni -kezdett… de közben egyre hiuz szemekkel vizsgálgatott -köröskörül.</p> -<p>Mr Huxter, a trafikos, jól látta mindezt a boltja ablakából s az -idegen furcsa viselkedése annyira izgatta, hogy a világ minden -kincseért le nem vette volna róla a szemét.</p> -<p>Egyszerre csak az idegen hirtelen kivette szájából a pipát és -zsebre dugta. Aztán eltünt az udvarban. Ekkor azonban mr Huxter, -gyanakodván, hogy az idegen lopni akar, gyorsan kijött boltjából, -megkerülte a házat, hogy elfogja a tolvajt… Épen jókor ért oda a -fogadó hátulsó kapujához: mr Marvel, – mert ő volt az idegen, – e -pillanatban osont ki az utcára; egyik kezében nagy batyu, a -másikban meg három könyv volt, melyeket, mint később kiderült, a -tiszteletes ur cingulusával kötözött össze.</p> -<p>Mikor az idegen meglátta mr Huxtert, meghökkenve <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> jajdult -föl, majd hirtelen sarkon fordult és lélekszakadva futásnak -eredt.</p> -<p>– Fogjátok meg!… Tolvaj! – kiabált mr Huxter és rögtön üldözni -kezdte az idegent.</p> -<p>Amit mr Huxter ez után „tapasztalt“, – pár szóval el lehet -mondani. Látta az idegent, amint lóhalálában menekül előtte, látta -a föllobogózott falut s azt a néhány embert, aki a zajra feléje -fordult… Aztán még egyszer elorditotta, ahogy száján kifért:</p> -<p>– Tolvaj!… Tolvaj!…</p> -<p>De többre már nem emlékezett. Csak még arra, hogy valami -láthatatlan erő megragadta a nyakát, nagyot rugott rajta hátulról… -ami ez után történt, azt már a falubeliek mondták el… Mr Huxter -nagyot bukott hasra, betörte az orrát: – s többé már semmi sem -érdekelte, ami a világon történt…</p> -<h2><span class="smaller">X. FEJEZET.</span><br /> -A „Postakocsihoz“ cimzett fogadóban.</h2> -<p>Hogy világosan megérthessük, hogyan és mi történt a fogadóban, -vissza kell mennünk odáig, amikor mr Huxter legelőször pillantotta -meg mr Marvelt.</p> -<p>Ugyanebben a pillanatban mr Cuss és mr Bunting fönt voltak az -ebédlőben. Komolyan tárgyalták a ma reggeli különös eseményt és mr -Hall engedelmével tüzetesen megvizsgálták, átkutatták az idegen -minden holmiját. Jaffers már ugy, ahogy talpra állt és haza is -ment, hogy otthon heverje ki a szörnyü nap gyászos -következményeit.</p> -<p>A láthatatlan ember cók-mókja mind egy rakáson volt, ahogy mrs -Hall az „eset“ után összehordta; a szobát fölsikálták, -kiszellőztették, hogy kimenjen belőle a büz s az asztal mellett, -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> ahol az idegen dolgozni szokott, ketten -ültek: mr Cuss és mr Bunting.</p> -<p>Mr Cuss lehajolt és turkált a földön, az idegen holmija közt. -Egyszerre csak diadalmasan kapott föl három vastag könyvet, – csupa -kézirás volt, – melyek legfelsején nagy betükkel pompázott ez a -cim: – „<i>Napló</i>.“</p> -<p>– Ott a naplója! – kiáltott föl, az asztalra dobván a könyveket. -– Most hát legalább megtudunk valamit.</p> -<p>A tiszteletes, két karját az asztalon nyugtatván, kiváncsian -nézte a három könyvet.</p> -<p>– Ez a naplója! – ismételte mr Cuss és kinyitotta az első -kötetet. – Hm… nincs rajta név… Mi a patvar?… Csupa számok… furcsa -jelek… és ábrák… Nem értem!…</p> -<p>A tiszteletes fölállt s kiváncsian nézett a könyvbe barátja -vállán át.</p> -<p>Cuss idegesen lapozgatott a könyvben s az arca hirtelen -elkomorodott.</p> -<p>– Csupa szám! – kiáltott föl boszusan. – Nem értek belőle -semmit, Bunting.</p> -<p>– Azt mondta, hogy ábrák is vannak benne? – kérdezte a -tiszteletes. – Nézzük a képeket: hátha azok megmagyarázzák a -szöveget.</p> -<p>– Nézze meg ön, – felelte mr Cuss. – Csupa szám, meg cirill -betü… Azt hiszem legalább, hogy cirill betü és orosz… Ez meg itt -mintha görögül lenne… Nos, ez az ön dolga… Ön tud görögül…</p> -<p>– Persze, persze! – mondta a tiszteletes.</p> -<p>És hirtelen elővette a pápaszemét, melyet nagy buzgalommal -kezdett törülgetni, bár a veriték szinte gyöngyözött a homlokán… -Hogy is ne! mikor a görögöt még az egyetemen elfeledte!</p> -<p>– Persze, persze! – ismételte motyogva: <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> – ha -görögül van, akkor sebaj: majd kibetüzöm valahogy.</p> -<p>– Nos, üljön ide és olvassa…</p> -<p>– Előbb csak ugy általánosságban szeretném átlapozni, – felelte -a tiszteletes, egyre törülgetve a pápaszemét. – Tudniillik, ha -átlapozzuk, mindjárt tudhatjuk, hogy körülbelül mi van benne: aztán -pedig részletesen is elolvashatjuk.</p> -<p>Köhécselt, föltette a pápaszemét, igazgatta az orrán, megint -köhécselt és titokban azt óhajtotta, bár jönne valaki, aki -megzavarná őket, hogy ne kelljen szégyent vallania a görög -tudományával… Majd elvette a könyvet Cuss kezéből és hanyagul -lapozni kezdett benne…</p> -<p>Ekkor azonban különös dolog történt. Az ajtó hirtelen, -kopogtatás nélkül kinyilt és sarkig kitárult.</p> -<p>A két férfiu hevesen összerezzent, körülnézett, de csakhamar -megnyugodott, egy pufók képü, tömzsi ember állt a küszöbön: – mr -Marvel volt.</p> -<p>– Ez az ivó? – kérdezte halkan, rekedten.</p> -<p>– Nem! – felelte a két ember egyszerre.</p> -<p>– A lépcső alján, barátom, – folytatta mr Bunting.</p> -<p>– És csukja be az ajtót! – tette hozzá mr Cuss boszusan.</p> -<p>– Jól van, – hangzott a felelet; de mintha egész más, ércesebb -hang lett volna, mint ahogyan az idegen először megszólalt.</p> -<p>– Bocsánatot kérek, – folytatta a tolakodó, az előbbi halk -rekedt hangon.</p> -<p>Majd ismét az érces hang szólalt meg:</p> -<p>– Jobbra át… indulj! – mire az idegen eltünt és becsukta az -ajtót maga után.</p> -<p>– Katonaviselt ember, – mondta mr Bunting. – Jó kedvü fickók -ezek az obsitosok!… <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> Jobbra át: indulj!… Annyi, hogy -eltévesztette az ajtót s megy a dolgára.</p> -<p>– Hanem az bizonyos, hogy megijesztett! – felelte mr Cuss. – Ma -különben egész nap ideges vagyok… Szinte leestem a székről, mikor -az ajtó oly hirtelen kinyilt.</p> -<p>Mr Bunting elnézően elmosolyodott… pedig ő is majdnem lefordult -a székről. Most azonban ismét a könyv fölé hajolt és sóhajtva, -megadással mondta:</p> -<p>– Nézzük hát… mi van benne.</p> -<p>– Várjon csak! – szólt Cuss s fölkelve, bezárta az ajtót. – Azt -hiszem, most már nem zavar senki.</p> -<p>E pillanatban mintha szuszogott volna mellette valaki, de mr -Cuss ügyet se vetett rá.</p> -<p>– Egy dolog bizonyos, – mondta mr Bunting, közelebb huzva székét -az asztalhoz; – hogy nagyon furcsa dolgok történtek Ipingben az -utolsó napokban… nagyon furcsa dolgok. Én azonban mégsem hiszem el -annak a láthatatlan embernek a meséjét…</p> -<p>– Persze, persze, mese az egész! – hagyta helyben mr Cuss. – -Ugyan már miféle józan ember hihetné el az aféle őrültséget?… Ámbár -bizonyos, hogy… bizonyos… hogy…</p> -<p>– Nos mi bizonyos?</p> -<p>– Bizonyos, – folytatta mr Cuss, – hogy láttam a ruháját, amely -egyenesen állt és nem volt benne semmi… Mikor a széken ült és -lehajolt, beláttam a nyakán: s a kabátja üres volt…</p> -<p>– De jól látta? – kételkedett a tiszteletes – Nem képzelődés -volt?… Hátha csalódott?… Például, valami tükör lehetett ottan… -olyasmi, a hogy a cirkuszi bódékban is tányéron látjuk a beszélő -emberfejet, a testét pedig nem láthatjuk, mert tükrökkel födik -el…</p> -<p>– Az igaz! – bólingatott mr Cuss. <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Aztán meg az ezermestereknek is annyi fogásuk van! – -magyarázta a tiszteletes. – Lássa, némelyik levágja a tulajdon -fejét, ott a szemünk láttára, hogy még a vére is csurog!…</p> -<p>– Ez is igaz! – hagyta helyben mr Cuss – s nem is vitatkozom -önnel; bár, ismétlem, nagyon furcsa a dolog… Hanem most itt vannak -ezek a könyvek… Hátha meg tudunk belőlük valamit?… Például: nézze -csak… ez itt, ugy látom, görög irás… Próbálja olvasni.</p> -<p>Odabökött ujjával a könyv lapjára, mire mr Bunting zavartan -köhécselt, igazgatta a pápaszemét és látszólag belemerült az -olvasásba… Pedig tutajdonképen átkozta a sorsot, mely ebbe a -csávába hozta… A faluban mindenki azt hitte róla, hogy kitünően tud -zsidóul és görögül, pedig már a betük alakját is elfeledte ama -harminc év alatt, mióta a szemináriumból kikerült… Már most mit -tegyen? Bevallja-e tudatlanságát, vagy hazudozzék, hogy ezt és azt -olvasta a könyvben?…</p> -<p>Mig ezen tünődött, egyszerre csak erős szoritást érzett a -nyakán… Föl akarta emelni a fejét, de a szoritás még erősebb lett, -ugy, hogy meg se mozdithatá a nyakát… mintha izmos, vasmarok fogta -volna meg és szoritaná le az állát az asztalra…</p> -<p>– Meg ne moccanjatok, bitangok! – suttogta valaki, – mert -mindjárt összetöröm a fejeteket!</p> -<p>A tiszteletes oldalt pillantott mr Cussre, aki mellette ült s -akinek a feje szintén le volt nyomva az asztalra, mintha oda -szögezték volna… s a mr Cuss arca eltorzult az iszonyatos -rémülettől.</p> -<p>– Sajnálom, hogy durván kell bánnom önökkel, – folytatta a hang, -– de kénytelen vagyok vele. <span class="pagenum"><a name="Page_69" -id="Page_69">-69-</a></span></p> -<p>A két boldogtalan mukkanni sem mert.</p> -<p>– Micsoda gazság az, – szólt a hang ismét, – hogy a más -naplójában mernek olvasgatni?…</p> -<p>A két koponya kopogva verődött az asztalhoz s a két halálra -ijedt férfi nyögve jajdult föl.</p> -<p>– Micsoda gazság az, – ismételte a hang, – hogy be mernek törni -egy szerencsétlen ember szobájába?…</p> -<p>A két koponya megint kopogva verődött az asztalhoz s az előbbi, -fájdalmas nyögés ismét hallható lett.</p> -<p>– Zsiványok!… bitangok! – folytatta a hang, – hová tettétek a -ruháimat?</p> -<p>A két összevert fejü ember mozdulni, szólni se mert, a hang -pedig fenyegetően suttogott tovább.</p> -<p>– Hallgassatok ide!… Az ablak be van csukva, az ajtóról pedig -lehuztam a kulcsot. Én erős ember vagyok s aztán itt van a -piszkavas is… kétségtelen, hogy nyugodtan és kényelmesen -megölhetnélek mindkettőtöket s aztán szép csöndesen odább -állhatnék: – értitek-e?</p> -<p>Halk nyögés felelt erre a szép biztatásra.</p> -<p>– Látjátok? – folytatta a hang diadalmasan. – Nos, -megigéritek-e, hogy ha eleresztlek benneteket, semmi ostobaságot -nem követtek el s mindenben szót fogadtok nekem?</p> -<p>A tiszteletes meg a felcser összenéztek s beleegyezően -kacsintottak egymásra, mert a fejüket meg se birták mozditani.</p> -<p>– Megigérjük, – mondta mr Bunting.</p> -<p>– Megigérjük, – ismételte mr Cuss is.</p> -<p>A láthatatlan kéz rögtön elbocsátotta őket s a felcser is, a -tiszteletes is fölegyenesedtek. Mindkettőnek lángvörös volt az arca -s mindegyik kényelmetlenül csóválta a fejét.</p> -<p>– Nyugodtan üljetek a széken! – intette őket a láthatatlan -ember. – Nézzétek: itt van a piszkavas a kezemben!</p> -<p>S a piszkavas csakugyan ott volt – a levegőben <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> és -fenyegetően suhogott, illetőleg táncolt…</p> -<p>– Mikor bejöttem a szobába, – folytatta a láthatatlan ember s a -piszkavassal ott hadonászott a két ember orra alatt, – azt hittem, -hogy senki se lesz itt. S azt is reméltem, hogy könyveimmel együtt -megtalálom a ruháimat is… Hol a ruhám?… Nem! meg ne moccanjatok! -Ugy is látom, hogy már nincs itt… Nekem pedig ruha kell… mert ha a -láthatatlan ember bátran szaladozhatik ruha nélkül is; az éjszakák -hüvösek s én nem akarok dideregni… Nekem ruha kell: értitek?… Ruha -és minden más egyéb is… Meg ez a három könyv, amelyhez semmi -közötök.</p> -<h2><span class="smaller">XI. FEJEZET.</span><br /> -A láthatatlan ember felbőszül.</h2> -<p>Mialatt ezek a dolgok az ebédlőben történtek s mialatt mr Huxter -gyanakodva leste mr Marvelt, aki látszólag egykedvüen pipázott az -udvaron, neki támaszkodva a keritésnek, – addig mr Hall és mr Teddy -Henfrey élénken beszélgettek a lépcsőházban az ipingi nevezetes -eseményről.</p> -<p>Egyszerre csak nagy zuhanás hallatszott fölülről, mintha valaki -neki esett volna az ebédlő ajtajának, aztán hangos jajkiáltás, -amire… mély csönd következett.</p> -<p>– Hahó, mi az? – kiáltott föl Teddy Henfrey.</p> -<p>– Hahó, mi az? – kiabáltak az ivóból is.</p> -<p>Mr Hallnak nem tetszett ez a dolog.</p> -<p>– Valami nincs rendben odafönt, – mondta a fejét csóválva.</p> -<p>És rögtön, elszántan fölment a lépcsőkön. Vele ment mr Teddy -Henfrey is s amint fölértek <span class="pagenum"><a name="Page_71" -id="Page_71">-71-</a></span> az ebédlő ajtaja elé, mind a ketten -megálltak. Habozva, hallgatózva álltak ott pár pillanatig, majd mr -Hall sugva mondta:</p> -<p>– Itt történik valami…</p> -<p>Teddy Henfrey bólintott és gyanusan szimatolt a levegőben. A -szobából átható büz szivárgott ki és elfojtott, heves párbeszéd -töredékes foszlányai hallatszottak belülről.</p> -<p>– Nincs baj odabent? – kiáltott mr Hall hangosan, bezörgetve az -ajtón… majd ismét elülről kezdődött a halk suttogás s egyszerre -csak hangosan fölkiáltott valaki:</p> -<p>– Nem! az Isten szerelmére, nem!…</p> -<p>Aztán hallani lehetett, amint egy szék nagy zajjal földül, mire -heves, rövid dulakodás támadt… és ismét temetői csönd.</p> -<p>– Mi az ördögöt csinálhatnak odabent? – kiáltott be mr Hall -ismét és megdöngette az ajtót.</p> -<p>A tiszteletes felelt, de a hangja csodálatos módon -el-elcsuklott:</p> -<p>– Nincs… se-emmi baj… ké-érem… ne-e… Zava-arjon!…</p> -<p>– Ez furcsa! – szólt mr Teddy Henfrey.</p> -<p>– Ez furcsa! – ismetelte mr Hall is.</p> -<p>– Azt mondta: ne zavarjuk.</p> -<p>– Én is hallottam…</p> -<p>– Most meg tüsszentett valaki! – mondta Teddy, a fejét -csóválva.</p> -<p>Izgatottan hallgatóztak tovább. Bent ismét elülről kezdődött a -halk, elfojtott, heves beszélgetés, mely lassan civakodássá -fajult.</p> -<p>– Nem tehetem! – hallatszott a mr Bunting ingerült szava, – nem -tehetem, uram!… Nem akarom!</p> -<p>– Mit beszél? – kérdezte Teddy.</p> -<p>– Azt mondja, hogy: „Nem akarom“! – sugta mr Hall. – Talán csak -nem nekünk mondta? <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Szerencsétlen – szólt mr Bunting ismét.</p> -<p>– Szerencsétlen! – ismételte Teddy. – Most azt mondta, hogy: -szerencsétlen!… Ezt igen jól hallottam.</p> -<p>Ugyanekkor fönt az ebédlőben mintha ismét dulakodtak volna… -aztán az ablak hangosan becsapódott.</p> -<p>Hall, Henfrey s valamennyien, akik az ivóban voltak, rögtön -kirohantak az utcára… Még látták, hogy a sarkon épen akkor fordult -az a különös idegen, aki kevéssel előbb jött be a fogadóba – és mr -Huxter ugyanakkor nagyot karikázik és orrára bukik… az utca népe -pedig mindenfelől összeszalad.</p> -<p>Mr Huxter ugy hevert a földön, mint a taglóval leütött -szarvasmarha: se élt, se halt. Teddy Henfrey ott maradt mellette, -mr Hall és két parasztlegény azonban kiabálva szaladtak s végig az -utcán, üldözvén a tolvajt. A templomhoz érve még látták, hogy mr -Marvel, aki hihetetlen gyorsasággal vágtatott, nekivág az -országutnak…</p> -<p>Mind a hárman azt hitték, hogy a menekülő nem más, mint a -láthatatlan ember, aki most hirtelen láthatóvá lett: – utána -eredtek hát, hogy elfogják.</p> -<p>De mr Hall alig szaladt száz lépést, hirtelen fölorditott és -bukdácsolva esett neki az egyik parasztlegénynek, aki mellette -szaladt s végig hasalván a földön, ezt is magával rántotta. Később -azt mondta, hogy fölrugták. A második paraszt, azt vélvén, hogy mr -Hall csak véletlenül esett el, tovább futott, de valaki ugy oldalba -vágta, hogy menten összerogyott és elállt a szava. Az első paraszt -pedig, mihelyt föltápászkodott mr Hall alól, olyan ökölcsapást -kapott a tarkójára, hogy szédelegve kapkodott levegő után, mint az -őszi légy.</p> -<p>E pillanatban a rétről szaladt arra néhány ember, hogy megnézze, -mi történik. Az első, <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> egy hatalmas timár-legény, aki hires volt -a nagy erejéről, ugy bukott el, mint akinek gyors futtában hirtelen -gáncsot vetnek; bátyja, aki utána jött, megbotlott benne s majd -kitörte a nyakát estében. A mögöttük rohanó bérest ugy fejbe csapta -valaki, hogy sikoltani se tudott; aztán még két ember vágódott el, -– az egyik, mert mellbe lökték, a másik, mert hátba vágták… s az -utánuk tódulók káromkodva bukdácsoltak az elesettek közt; – kit -nyakszirten ütöttek, kit kupába vágtak, kit pedig gáncscsal, -hirtelen lökéssel vágtak földhöz.</p> -<p>Ugyanakkor, mikor Hall és Henfrey meg a többi ivóbeli vendégek -kirohantak azt utcára, mrs Hall, akit sok évi tapasztalatai -megtanitották arra, hogy nem jó ilyesmibe avatkozni, visszament az -ivóba. De majdnem egyidejüleg kinyilt az ebédlő ajtaja, amelyen mr -Cuss rohant ki, rá se nézve a fogadósnéra, lélekszakadva szalad az -utcára, – kiabálva, ahogy a száján kifért:</p> -<p>– Fogjátok meg!… Ne engedjétek, hogy eldobja a batyut!… Amig -nála van a batyu, addig láthatjátok!… Utána!…</p> -<p>Ő ugyanis nem tudott mr Marvelről, sem arról, hogy a láthatatlan -ember az ablakon át kiadogatta a batyut s a könyveket mr Marvelnek. -Mr Cuss arca csak ugy lángolt a haragtól és az elkeseredéstől; de -ruházata fogyatékos volt: – csak az alsó fehérnemüje volt meg, ami -ugyan megjárta kényelmi szempontból juniusban, de tisztességes -viseletnek épen nem volt mondható.</p> -<p>– Fogjátok meg! – orditott lihegve. – Ellopta a nadrágomat!… meg -a tiszteletes ruháját is…</p> -<p>Alighogy elnyargalt mr Huxter mellett, – aki még mindig földön -hevert, s Teddy alig birta fölmosni, – ő is elbukott, még pedig -ugy, hogy hármat is hentergett a földön… egyuttal pedig -<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> valaki kegyetlenül rátaposott a kezére. -Mr Cuss fölorditott fájdalmában, nagy keservesen föltápászkodott, -de megint leütötték a derekát, ugy, hogy csak négykézláb tudott -odább vánszorogni: ekkor meg valaki hátulról fölrugta…</p> -<p>A szerencsétlen ember sántitva kelt föl, de kis hijja, hogy -ismét fel nem lökték, el nem gázolták: a rétről mind őrülten -menekültek az emberek a faluba, s amint mr Cuss, mint a sereghajtó, -leghátul baktatott, egyszerre megint fültövön csapták hátulról, -amitől ismét orrára bukott… Erre kétségbeesve fölorditott, -összeszedve minden erejét, s mintha egyszerre meggyógyult volna: -vadul vágtatott vissza a fogadóba.</p> -<p>Mögötte, amint épen beugrott a fogadó kapuján, a nagy kiabálás -közt éles, dühös fájdalom-orditást hallott, mely hangos csattanásra -következett, mint mikor valakit hatalmasan arcul ütnek… Megismerte, -hogy a hang a láthatatlan ember hangja volt: – a dulakodásban -valaki bizonyára véletlenül eltalálta…</p> -<p>A következő pillanatban mr Cuss már odafönt volt az ebédlőben, -ahonnan mr Bunting ki se mert mozdulni.</p> -<p>– Jön vissza, Bunting! – kiáltotta lihegve. – Meneküljön!</p> -<p>Mr Bunting az ablaknál állt és szégyenlősen takarózott a -szőnyegbe mit a földről vett föl meg egy nagy ujságpapirosba.</p> -<p>– Ki jön? – kérdezte ugy megrezzenve, hogy majd lebukott róla a -szőnyeg.</p> -<p>– A láthatatlan ember! – felelte mr Cuss, és az ablakhoz -szaladt. – Legjobb lesz, ha eltisztulunk innen… Az az ember -megőrült!… öl, gyilkol mindenkit, akit előtalál.</p> -<p>Evvel sarkon fordult és kirohant a szobából.</p> -<p>– Irgalmas Isten! – jajdult föl mr Bunting kétségbeesve. -<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Pár pillanatig habozott, hogy mit tegyen. Röstelte, hogy igy, -félmeztelenül mutogassa magát a falubeliek előtt… de ekkor a -dulakodás zaja már a fogadó kapujához ért… a tömeg hanyatt-homlok -rohant be a házba. Most már mr Bunting se habozott többé: -kinyitotta az ebédlő ablakát, összehuzta magán a szőnyeget, -kiugrott s aztán lélekszakadva rohant haza a főutcán, ország-világ -csudájára és álmélkodására.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>E pillanattól kezdve lehetetlen részletesen elmondani, hogy mi -történt Ipingben. Lehet, hogy a láthatatlan embernek nem volt egyéb -szándéka, mint az, hogy födözze mr Marvel menekülését, aki a lopott -ruhát és a könyveket vitte. De úgy látszik, hogy gonosz természete -elragadta és boszura ösztönözte az ipingiek ellen, akik annyi -keserüséget okoztak neki: – s ezért üldözte, ütötte-verte, csépelte -őket.</p> -<p>A falu főutcája tele volt rohanó, menekülő alakokkal, akik a szó -szoros értelmében dulakodtak, hogy a házakba bejuthassanak. -Betörtek a trafikos boltjába, bedöntötték az öreg Fletcher kapuját… -aztán mindenfelől csapkodták az ajtókat, ablakokat és bezártak -mindent… az egész falu mintha kihalt volna: – csak itt-ott, a -betett fatáblák mögül, leselkedett egy-egy ember az ablakon át, -hogy csöndes-e minden az utcán?</p> -<p>A láthatatlan ember avval mulatott egy darabig, hogy a -„<i>Postakocsi</i>“ valamennyi ablakát betörte, aztán levett egy -utcai lámpást és bedobta a mr Grogram szalonjába. Bizonyára ő vágta -el a telegráfdrótokat is az adderdeani országuton, a Higgins -majorja mögött… Ez volt utolsó gaztette Ipingben: – ettől kezdve -senki sem látta ott többé, ami már azért is könnyü volt, mert -egyáltalában láthatatlan volt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>De azért jó két óra elmult, mielőtt bárki is ki mert volna -jönni.</p> -<h2><span class="smaller">XII. FEJEZET.</span><br /> -Mr Marvel megkisérti a lázongást.</h2> -<p>Mikor már alkonyodni kezdett és Iping halálra rémült lakossága -lassan-lassan ismét előbujt, a bramblehursti országuton egy -alacsony, pocakos ember baktatott a fák alatt. Hóna alatt három -nagy könyvet cipelt, amelyek össze voltak kötve, a másik kezében -pedig nagy, kék abroszba kötött batyut vitt. Neki vörösödött arca -levert, fáradt volt, ő maga pedig kimerültnek, látszott bár azért -nagyon igyekezett… mintha valami láthatatlan kéz egyre lökdöste -volna.</p> -<p>– Ha még egyszer megpróbálod, – szólt mellette egy hang -fenyegetően, – ha még egyszer megpróbálod a szökést… jaj neked.</p> -<p>– Irgalmas Isten, – nyöszörgött mr Marvel, – eszembe se -jutott!</p> -<p>– Becsületemre mondom, hogy megöllek; – folytatta a hang.</p> -<p>– Én nem probáltam meg a szökést, – mentegetőzőtt mr Marvel, -csaknem sirva. – Esküszöm, hogy nem próbáltam meg… Eszembe se -jutott! Mit tudom én, hogy arra a keresztutra nem szabad menni!… -Egyszerre csak azt éreztem, hogy leütötték a derekamat…</p> -<p>– Még a fejedet is betöröm! – fenyegetőzőtt a hang.</p> -<p>Mr Marvel menten elhallgatott és behuzta a nyakát; végkép oda -volt; ránézni az arcára annyi volt, mint szemtől-szembe látni a -kétségbeesés megtestesülését.</p> -<p>– Ugy is elég bajom van ezekkel a gazemberekkel! – csikorgatta -fogait a hang. – <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> Most már mindenki tudja, hogy láthatatlan -vagyok: s még te is meg akarnál szökni a könyveimmel?… De jaj -neked!… Csak azt tudnám, hogy mit tegyek? mihez fogjak?…</p> -<p>– Bár <i>én</i> tudnám! – sóhajtott mr Marvel magában.</p> -<p>– Most már mindegy!… Holnap bent lesz az ujságokban!… Mindenki -engem fog hajszolni… Az egész világ tudni fogja a titkomat… -Mindenki óvatos lesz és vigyázni fog…</p> -<p>A hang irtózatos káromkodásra fakadt s aztán hirtelen -elhallgatott. Mr Marvel arcán a kétségbeesés kifejezése még -sötétebb lett; a szegény ember járása meglassusodott.</p> -<p>– Siess! – rivalt rá a hang durván.</p> -<p>Mr Marvel megrezzenve ugrott előre s kis hijja, hogy el nem -ejtette a batyut, meg a könyveket.</p> -<p>– Vigyáz a könyveimre, ostoba! – kiáltott rá a hang, és mr -Marvel feljajdult, mert hátba ütötték.</p> -<p>– Uram segits, – fohászkodott a szegény csavargó.</p> -<p>– Annyi bizonyos, – folytatta a hang, – hogy hitvány, nyomorult -féreg vagy… Nyomorult féreg vagy, de szükségem van rád.</p> -<p>– Ugy van, nyomorult vagyok! – nyögte mr Marvel elkeseredve.</p> -<p>– Az vagy, – hagyta helyben a hang.</p> -<p>– Oly nyomorult, hogy hitványabbat keresve se találhatott -volna…</p> -<p>A hang nem felelt. Mr Marvel várt egy kicsit, aztán csüggedten -folytatta:</p> -<p>– Én nem vagyok erős…</p> -<p>Néma csönd.</p> -<p>– Én nagyon gyönge vagyok…</p> -<p>– Igazán? – kérdezte a hang gunyosan.</p> -<p>– És gyáva is vagyok… Ezt a kis <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> dolgot, például, jól -elvégeztem nagyon… de el is véthettem volna… Oh, Istenem!… Bizony, -bizony kis hijja, hogy el nem hibáztam!</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Nincs erőm, se bátorságom arra, amit ön kiván tőlem…</p> -<p>– Semmit se félj, én majd ösztönözlek.</p> -<p>– Oh, ne tegye, kérem… Legjobb, ha elereszt… Én nem árulom el az -ön terveit, szándékait… És ha rám bizza, lehet, hogy nem birom -végrehajtani… még utóbb elhibáznám.</p> -<p>– Még csak az kellene! – fenyegetőzött a hang.</p> -<p>– Bár meghalnék! – jajdult föl mr Marvel elkeseredve.</p> -<p>A hang nem felelt. Mr Marvel pedig esdekelve folytatta:</p> -<p>– Lássa, könyörgöm, nem is igazság, hogy igy bánik velem… Nekem -tökéletes igazságom van… ha egyszer nincs kedvem…</p> -<p>– Rajta siess! – rivalt rá a hang durván.</p> -<p>Mr Marvel meggyorsitotta lépteit s egy darabig némán baktatott -az uton. De nem sokáig állta szótlanul.</p> -<p>– Ez borzasztó állapot! – kesergett fájdalmasan.</p> -<p>A hang nem is hederitett rá. A csavargó ismét várt egy darabig, -majd ismét elkeseredve szólalt meg:</p> -<p>– Mi hasznom is van az egész életből?… Inkább haljak meg legott, -mint sem…</p> -<p>– Oh, befogod-e már a szádat? – kiáltott föl a hang hevesen és -megrázta a csavargót. – Majd megtanitlak emberségre, szófogadásra!… -Azt teszed, amit parancsolok… És jól elvégezd, amit rád bizok, -különben!… Ostoba vagy, nyomorult vagy, de azt teszed, amit -parancsolok!… <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– Alázattal könyörgöm uram, – siránkozott mr Marvel: – én nem -való vagyok önnek… Engedje meg hogy…</p> -<p>– Csönd legyen! – harsogta a hang. – Ha nem hallgatsz: jól -elverlek, érted?… Én gondolkozni akarok… Meg ne mukkanj hát, mig -csak nem kérdezlek!</p> -<p>E pillanatban két világos ablak vöröslött át a fákon, s amodább -egy templom tornya meredezett az ég felé.</p> -<p>– Vigyázz! – szólt a hang hirtelen. – Ráteszem kezemet a -válladra, s ugy megyünk végig a falun… Egyenesen menj az orrod -után, s vigyázz, hogy ostobaságot ne cselekedjél!… Mert -megkeserülöd!…</p> -<p>S a boldogtalan, elgyötört csavargó busan baktatott végig a -falun, hátán a batyu, hóna alatt a könyvek… majd a falun tul eltünt -az alkonyat sötét homályába.</p> -<h2><span class="smaller">XIII. FEJEZET.</span><br /> -Kaland Port-Stoweban.</h2> -<p>Másnap reggel tiz órakor mr Marvel kócosan, sárosan, álmosan -üldögélt egy kis csapszék udvarában Port-Stowe külső végén. -Látszott rajta, hogy fáradt és ideges, a két arcát föl-fölfujta, -mintha nagy dologra szánta volna el magát, aztán meg ismét -csüggedten horgasztotta le a fejét. Mellette, a padon, volt a három -könyv, most már madzaggal összekötve, a batyu azonban már -hiányzott. Elrejtették a bramblehursti országut mentén, a kis -fenyvesben, mert a láthatatlan ember időközben megváltoztatta a -tervét.</p> -<p>Mr Marvel tehát ott üldögélt a padon, két kezét könyökig bedugta -a zsebeibe s bár senki se törődött vele, mégis folyton aggódva, -lázasan <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> tekintgetett körül, és folyton idegesen -izgett-mozgott.</p> -<p>Mikor azonban már vagy egy óráig üldögélt odakint, egy éltesebb -matróz jött ki a csapszékből, kezében ujság, és letelepedett -melléje a padra.</p> -<p>– Szép idő van, – szólt hozzá a matróz.</p> -<p>Mr Marvel megriadva nézett körül, mintha keresne valakit, s -halkan felelt:</p> -<p>– Nagyon szép.</p> -<p>– Egészen olyan idő, amilyen ilyenkor lenni szokott, – folytatta -a matróz barátságosan.</p> -<p>– Az ám! – felelte mr Marvel röviden.</p> -<p>A matróz fogpiszkálót vett elő a mellényzsebéből és munkához -fogott vele. Eközben nem beszélt ugyan, de egyre kiváncsian -szemlélte a csavargót. Mikor ugyanis kijött a csapszékből és mr -Marvel felé jött, ugy tetszett neki, hogy pénz-csörgést hallott; -mintha a csavargó épen akkor csusztatott volna a zsebébe egy marék -pénzt… s ez szeget ütött a fejébe.</p> -<p>… Hogy lehet ennek a toprongyos embernek annyi pénze?…</p> -<p>Kiváncsian nézte hát mr Marvelt, s egyszerre csak eszébe jutott -valami, ami már egész reggel nagyon izgatta.</p> -<p>– Könyvek? – kérdezte hanyagul, eltéve a fogpiszkálót, s ráütve -öklével a három könyvre.</p> -<p>Mr Marvel megrezzent, mintha őt ütötték volna meg és fanyarul -felelt:</p> -<p>– Az ám… könyvek.</p> -<p>– Az ember sok furcsa dolgot olvashat a könyvekből, – folytatta -a matróz.</p> -<p>– Meglehet.</p> -<p>– De nemcsak a könyvekből…</p> -<p>– Hanem? – kérdezte mr Marvel és gyanakodva tekintgetett maga -körül.</p> -<p>– Hanem az ujságokból is, – végezte be <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> a matróz. -– Néha igazán furcsa dolgokat olvas az ember az ujságokból.</p> -<p>– Igazán?</p> -<p>– Például ebből is! – szólt a matróz s azt az ujságot mutatta, -amelylyel kijött.</p> -<p>– Elhiszem.</p> -<p>– Biz ugy! – felelte a matróz kihivóan.</p> -<p>S erősen a szemébe nézve mr Marvelnek; lassan, nyomatékkal -folytatta:</p> -<p>– Például, ebben is van egy furcsa történet… a láthatatlan -emberről.</p> -<p>Mr Marvelnek leesett az álla, s kis hijja, hogy ő maga is hanyat -nem esett a padról.</p> -<p>– Ugyan már miféle bolondság ez? – kérdezte hebegve. – Ez csak -nincs benne?</p> -<p>– Nincs-e?… De bizony itt van a láthatatlan ember!</p> -<p>– Irgalmas Isten! – kiáltott föl mr Marvel, megrezzenve és -ijedten nézett körül.</p> -<p>– Ha mondom, hogy itt van, – szólt a matróz, mr Marvel nagy -megnyugvására, – ugy értem, hogy itt ir róla az ujság… De azt nem -mondom, hogy a láthatatlan ember itt van mellettünk…</p> -<p>– Láthatatlan ember? – álmélkodott mr Marvel. – Ugyan ki hinné -el az ilyen badarságot?</p> -<p>– Badarság? – felelte a matróz, egyre gyanakodva nézte mr -Marvelt. – Már hogy lenne badarság, mikor itt van a -nyomtatásban.</p> -<p>– Én már négy napja nem láttam ujságot, – mondta mr Marvel.</p> -<p>– Iping faluból indult el a láthatatlan ember.</p> -<p>– Igazán? – farizeuskodott a csavargó.</p> -<p>– Ugy van: Ipingből indult el. De hogy honnan jött oda, azt a jó -Isten tudja… Valamint azt is, hogy hová lett… Itt van ni: – „Szen… -zá… ciós… eset… Iping… <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> ben“… S ez az ujság azt mondja, hogy az -eset bizonyos… olyan világos, mint a nap!</p> -<p>– Irgalmas Isten!</p> -<p>– Pedig szörnyü furcsa történet ám!… A tiszteletes meg a felcser -látták… akár meg is esküsznek rá, hogy látták; azaz, hogy nem -látták, mert hát láthatatlan… Hanem a „<i>Postakocsi</i>“ fogadóba -volt szállva, és senki se tudott róla, hogy micsoda szörnyü -szerencsétlen ember… egész addig, mig egyszer csak összekapott -valamin a fogadósnéval…</p> -<p>– Hát aztán? – érdeklődött mr Marvel.</p> -<p>– Akkor mérgében letépte a haját, szakállát, az orrát, és -kitünt, hogy a feje láthatatlan… Mindjárt le is akarták -tartóztatni, de hát nem lehetett, mert hirtelen lehányta a ruháit, -s akkor senki se látta… De mégis nagy dulakodás támadt, s e közben -a láthatatlan ember több embert veszedelmesen megsebesitett… -például, ahogy az ujság mondja, mr Jaffers is, a falu érdemes -pandurját… Na, ugy-e, hogy csinos kis történet?… És itt vannak a -nevek is mind!</p> -<p>– Uram bocsá’! – álmélkodott mr Marvel, idegesen fészkelődve a -helyén s igyekezvén megolvasni zsebében a beléhullatott pénzt. – Ez -igazán furcsa és hihetetlen!</p> -<p>– Ugy-e?… Furcsa és hihetetlen… Az embernek az esze is megáll!… -Én még sohase hallottam eféle láthatatlan emberről: de manapság -annyi furcsa dolog történik, hogy az ember sohase tudhatja…</p> -<p>– Van még… van még egyéb is? – kérdezte mr Marvel, látszólag -könnyedén, bár majd oda volt ijedtében.</p> -<p>– Micsoda?… Hát ennyi nem is elég?</p> -<p>– Azt kérdem, hogy nem tért-e vissza véletlenül?… Vagy az -ujságban csak annyi van, hogy megszökött? <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Csak annyi? – csodálkozott a matróz. – Hát még ez se elég? – -Ugyan mi kellene még egyéb?</p> -<p>– Oh, ez is elég! – sietett felelni mr Marvel.</p> -<p>– Magam is azt hiszem, hogy elég!… Ennél többet már kivánni se -lehet.</p> -<p>– Hát cimborája?… Nem mondja az ujság, hogy volt cimborája is? – -kérdezte mr Marvel szorongva.</p> -<p>– Micsoda?… még cimborája is? – méltatlankodott a matróz. – -Mintha nem elég isten-csapása lenne ő maga is!</p> -<p>– Persze, persze! – bólintgatott mr Marvel, kissé -megnyugodva.</p> -<p>A matróz pedig fejét csóválva folytatta:</p> -<p>– Az embernek végigborsódzik a háta, ha rágondol, hogy ez a -fickó szabadon kóborol a környéken!… Senki se tudja, hogy merre jár -a cudar, de egynémely jelekből azt hiszik… ez az ujság mondja… hogy -erre vette az utját, Port Stowe felé… Hogy a bagó rugja meg! Ez nem -afféle amerikai csoda-történet, hanem való igazság! Gondolja csak -meg: mi mindent követhet el büntetlenül az a bitang!… Ha például -neki megy önnek és fültövön vágja; ki gátolja meg ebben? Ki -vonhatja ezért számadásra?… Vagy ha lopni, rabolni, gyilkolni -akar?… Köd előttem, köd utánam, mint a mesében, senki se látja és -arra megy, a merre neki tetszik!… Mi többiek olyanok vagyunk mint a -vakok. S a hogy például én is gáncsot vethetek a vaknak, a nélkül, -hogy látná, ki bántja: ép ugy ez a láthatatlan ember is elbánhat -velem… sőt meg is ölhet, ha kedve tartja!… Sőt még könnyebben! mert -vakoknak rendesen nagyon jó fülük van: én legalább ugy hallottam… -És ha például kedve kerekedik inni…</p> -<p>– Akármelyikünk poharából kiihatja a bort, <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> vagy a -sört! – felelt mr Marvel. – Annyi bizonyos, hogy elbánhat az -emberrel.</p> -<p>– De nagyon is! – bólintgatott a matróz, – még pedig -büntetlenül!</p> -<p>Mr Marvel az egész beszélgetés alatt egyre idegesen nézelődött -jobbra-balra és feszülten hallgatózott, hogy nem hall-e csöndes, -zajtalan lépéseket… Majd, mintha nagy elhatározásra szánta volna el -magát, köhécselni kezdett…</p> -<p>– Nos, mi az? – kérdezte a matróz kiváncsian.</p> -<p>Mr Marvel még egyszer körülnézett, ismét köhécselt, majd egész -közel hajolt a matrózhoz és suttogva igy szólt:</p> -<p>– Hát… ha épen tudni akarja… én magam is tudok egyet-mást arról -a láthatatlan emberről… Egészen privát forrásból.</p> -<p>– Oh! – kiáltott föl a matróz érdeklődve. – Ön?…</p> -<p>– Én! – felelte a csavargó, – ugy van: én!</p> -<p>– Na, ez derék!… S nem mondaná el, ha szabad kérnem…</p> -<p>– Szeme szája eláll, ha meghallja! – suttogta mr Marvel. – -Irtózatos!… mondom: irtózatos!…</p> -<p>– Na ez derék! – érdeklődött a matróz s közelebb huzódott mr -Marvelhez.</p> -<p>Ez pedig komolyan, bizalmasan suttogva folytatta:</p> -<p>– Hát azon kezdem, hogy…</p> -<p>Egyszerre azonban csak elállt a szava s alig birta kinyögni:</p> -<p>– Jaj!</p> -<p>– Mi az? – kérdezte a matróz megütközve.</p> -<p>– Jajja-jaaj! – nyögött rémesen mr Marvel.</p> -<p>S fájdalomtól eltorzult arcán meglátszott, hogy valami fizikai -szenvedés gyötri. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>– Mi az? – kérdezte a matróz még jobban megütközve.</p> -<p>– Semmi! – nyögte mr Marvel és a füléhez kapott.</p> -<p>Aztán hirtelen fölugrott, hóna alá csapta a könyveket és gyorsan -igy szólt:</p> -<p>– Azt hiszem, már ideje, hogy tovább álljak…</p> -<p>Kitámolyogva, el-elbotolva indult meg, mintha valaki lökdöste -volna.</p> -<p>– De hisz ép most akarta elmondani, hogy mit tud a láthatatlan -emberről! – tartóztatta őt a matróz.</p> -<p>Mr Marvel tanakodni látszott, hogy mit feleljen.</p> -<p>– Ostobaság! – szólt egy hang.</p> -<p>– Ostobaság az egész! – ismételte mr Marvel.</p> -<p>– De bent van az ujságban! – tiltakozott a matróz.</p> -<p>– Mindegy! Azért mégis ostobaság! – felelte mr Marvel. – Ismerem -azt a bitangot is, aki világgá bocsátotta ezt a hazugságot… -Hazugság az egész: – láthatatlan ember nincs, nem is volt, nem is -volt soha!… Mondtam: lóvá tették önt!</p> -<p>– Lóvá?… engem?… De mikor itt van az ujságban!</p> -<p>– Egy szó se igaz belőle! – kiáltott föl a csavargó -hangosan.</p> -<p>A matróz rábámult és fölvette az ujságot. Mr Marvel félénken -tekintgetett körül.</p> -<p>– Várjon csak! – szólt a matróz vontatva és fölkelt. – Ön tehát -azt állitja, hogy…</p> -<p>– Ugy van: azt állitom! – felelte mr Marvel szilárdan.</p> -<p>– Akkor hát mért unszolt és biztatott, hogy mondjam el az esetet -szegről-végre?… <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> Vagy azt hiszi, hogy az orromnál fogva -lehet engem vezetni, mint a bolondot?</p> -<p>Mr Marvel fölfujta a pofáját. A matróz hirtelen elvörösödött és -ökölre fogta a kezét és mérgesen mondta:</p> -<p>– Egy fertály óráig beszélgettem veled tisztességesen, te -rongyos csavargó s te benned még annyi becsülettudás sem volt, -hogy…</p> -<p>– Hallja az ur! az öregapját tegezze! – feleselt mr Marvel.</p> -<p>– De meg is puhitlak, betyár…</p> -<p>– Előre! – szólt a hang.</p> -<p>És mr Marvel neki lódult, mintha nagyot löktek volna rajta.</p> -<p>– Jobb is, ha elviszed az irhádat! – kiáltott utána a -matróz.</p> -<p>– Ki viszi az irháját? – felelte a csavargó.</p> -<p>De többet már nem mondhatott, mert innentől kezdve ugy -bukdácsolt előre az uton, mint akit ököllel, térddel biztatnak. -Valamivel odább pedig ugy tetszett, hogy hangosan pöröl, felesel -valakivel.</p> -<p>– Bitang csavargó! – kiáltott utána a matróz; kimenvén az -országutra, szétvetette a két lábát, karba tette a kezeit s ugy -nézett a bukdácsolva baktató ember után. – Még te mersz belőlem -bolondot üzni, hitvány?… Mikor itt van az ujságban?!</p> -<p>Mr Marvel visszafordult, hogy majd megfelel a matróznak, de nem -birt szólni s ugy megtántorodott, hogy majd hanyatt esett. Aztán -pedig az ut kanyarulatánál eltünt a fák alatt. A matróz azonban -csak állt az ut közepén, mint a tilalomfa, mig egy parasztszekér el -nem zavarta onnan. Akkor megfordult s a fejét csóválva, dörmögve -ment vissza a csapszékbe:</p> -<p>– Akaszszák föl a hitvány gazemberét!… Még lóvá akar tenni!… -Pedig szóról szóra bent van az ujságban! <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>Később ismét hallott valami furcsa, nagyon furcsa dolgot, ami -nem messze történt attól a csapszéktől. Ez pedig az volt, hogy „egy -marék pénz“ szabadon járkált, röpdösött a levegőben, mintha szárnya -lett volna… Egy matróz-pajtása látta ezt a csodálatos dolgot -ugyanaz nap reggel. Utána is szaladt a pénznek, de hasra vágódott, -mielőtt elérte volna, mert megbotlott valami láthatatlan akadályban -s mire föltápászkodott, a pénz már eltünt… A mi matrózunk ugyan nem -nagyon babonás és hiszékeny ember volt, de ez már neki is sok volt. -Később azonban ő is másként gondolkozott.</p> -<p>Mert ennek a levegőben szálló, járó pénznek a története igaz -volt. Az egész környéken tudtak róla és sokan voltak, akik látták -is: az országut menti majorokból, csárdákból, házakból, – amint a -„marék pénz“ szép lassan sétált a levegőben: sovereignek, -shillingek, koronák és pennyk; amelyek hirtelen eltüntek, ha valaki -utánuk eredt. S aki jól utána nézett, azt is látta, hogy a pénz -mindig annak a tömzsi, rongyos, fáradt csavargónak a zsebében tünt -el, aki ott üldögélt a port-stowei csapszék előtt ama bizonyos -matrózzal.</p> -<p>Tiz nappal később, – amikor már szájról-szájra jártak a burdocki -eset részletei is, – ugyanez a matróz összevetette a maga -tapasztalatait ezekkel a részletekkel s akkor meggyőződött, hogy az -a csodálatos, láthatatlan ember ugyancsak közel járt hozzá -Port-Stoweben azon a juniusi reggelen.</p> -<h2><span class="smaller">XIV. FEJEZET.</span><br /> -A burdocki fölfordulás.</h2> -<p>Kora alkonyat táján dr Kemp a dolgozószobájában ült, kis tornyu -villájának sarok-szobájában, <span class="pagenum"><a name= -"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> mely a Burdock fölé emelkedő -dombon épült. A kis szobának három felé is volt ablaka: éjszaknak, -nyugotnak és délnek, közepén nagy iróasztal állt, az egyik ablaknál -mikroszkóp és egyéb tudományos müszerek, a falak mentén könyves -polcok, tele mindenféle orvosi és vegytani könyvvel.</p> -<p>Dr Kemp már meggyujtotta a lámpását is, bár még világos volt, de -az ablakok belső fatábláit nem csukta be, mert kivülről ugy se -leshetett be senki. Ez a doktor Kemp magas, szikár fiatalember volt -s azt remélte, hogy értekezésével, amelyen dolgozott, a tudományos -akadémia pályadiját is megnyeri…</p> -<p>Most épen föltekintett munkájáról és kinézett az ablakon. A nap -már hanyatlott s nyugaton az ég alja biborvörös fényben uszott… -Egyszerre csak kivált ebből a fényből egy fekete pont, mely gyorsan -nagyobbodott és közeledett: – apró, zömök ember volt, aki -lélekszakadva futott Burdock felé, oly gyorsan, hogy a lábai szinte -ugy forogtak, mint a kerék küllői.</p> -<p>– Megint egy futóbolond! – dörmögte dr Kemp. – Párja annak a -másiknak, aki majd levert a lábomról ma reggel, mikor orditva -elrohant mellettem: – „jön a láthatatlan ember!“ – Föl se foghatom, -mily őrült babonás a nép!… Mintha csak a XIII. században -élnénk.</p> -<p>Fölkelt, odament az ablakhoz és kitekintett.</p> -<p>– Ugy látszik, igen sietős az utja! – folytatta lenézve a rohanó -emberkére. – De nagyon lassan fut, mintha ólmot rakott volna a -zsebeibe…</p> -<p>A szemközti villa most elfödte egy percre a futó embert, aki -azonban mindjárt ismét előbukkant a ház mögül… aztán megint eltünt -a második, majd a harmadik, a negyedik ház mögött…</p> -<p>– Futóbolond! – mondta dr Kemp mégegyszer <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> és -visszament dolgozni az iró-asztalához.</p> -<p>De azok, akik egész közelről látták a futó embernek rémülettől -eltorzult arcát, nem osztották a doktor megvetését. A szerencsétlen -nem nézett se jobbra, se balra, csak nyargalt, mint az őrült, -lefelé a domb lejtőjén és kimeredt szemeit egy percre se vette le a -kivilágitott ablakokról, melyek felé lóhalálban igyekezett. A szája -tátva volt, habos tajték gyült meg az ajkain s a lélegzete oly -hörgő, ziháló volt, hogy szinte szörnyü volt hallani… s akik -látták, mind meghökkenve álltak meg és egymást kérdezgetve -tünődtek, hogy mitől ijedhetett meg ily nagyon?…</p> -<p>S akkor egyszerre, fönt a dombon, egy kutya vonitva menekült az -országutról az árokba: a bámuló emberek pedig ugy érezték, hogy -valami elsuhan mellettük, majd hallani vélték a meztelen lábak -gyors futásának zaját; – pad, pad, pad: – s valakinek a lihegő -lélegzését.</p> -<p>Mind ijedten sikoltottak föl s a kiáltás futó tüzként terjedt -tova s még előbb beért a városkába, mint mr Marvel az első utcáig -eljuthatott… S e kiáltásra rémült mozgalom támadt az utcán: -hirtelen bezárták a házak kapuit, a boltokat, az ablakokat, szóval -minden nyilást… Mr Marvel látta ezt; még egy őrült erőfeszitést -tett s végső kétségbeeséssel rugaszkodott neki… de már késő volt! A -szörnyü hir a rettegés megelőzte s az egész városban hangzott a -rémes kiáltás:</p> -<p>– A láthatatlan ember!… Jön a láthatatlan ember!…</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A „<i>Vörös ökör</i>“ korcsma épen a domb tövében van, ahol a -lóvasut pályája kezdődik. A korcsmáros kikönyökölt az ablakon s -épen a lovakról beszélgetett egy nyurga, vérszegény <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> kocsissal, -mig bent az ivóban egy fekete szakállu, szürke ruhás vendég sajtot -evett és politizált a szolgálattevő rendőrrel.</p> -<p>– Micsoda kiabálás ez! – kérdezte a vérszegény kocsis és kissé -fölebb ment a dombon, hogy szétnézhessen.</p> -<p>– Talán tüz van valahol! – mondta a korcsmáros.</p> -<p>Rohanó lépések zaja közeledett a dombról lefelé… majd hirtelen -megjelent mr Marvel, aki inkább gurult, mint szaladt a lejtőn -lefelé: mint a bomba, hullott be a korcsma ajtaján, – haja csapzott -a veritéktől, kalapja nem volt, a ruhája össze-vissza tépve; – az -ajtóban elbukott, hirtelen fölugrott, roppant erőfeszitéssel be -akarta csukni az ajtót: de nem birta, mert kötéllel ki volt -kötve.</p> -<p>– Jön! – nyögte eliszonyodva. – Már itt van!… A láthatatlan -ember!… Engem kerget!… Az Istenért!… Segitség!… segitség!…</p> -<p>– Be kell csukni az ajtót! – kiáltott föl a rendőr. – Ki jön?… -Micsoda lárma ez?…</p> -<p>Fölugrott, eloldozta a kötelet és becsapta az ajtót; a szürke -ruhás vendég pedig a másik ajtót csukta be az alatt.</p> -<p>– Hadd menjek be! – könyörgött mr Marvel, csaknem sirva és egyre -görcsösen szorongatva a három könyvet. – Hadd menjek beljebb, a -belső szobába… Zárjanak be valahová?… Mondom, hogy engem kerget!… -Megugrottam tőle!… S azt igérte, hogy megöl…</p> -<p>– Itt nem kell félnie semmitől! – mondta a fekete szakállas. – -Az ajtó be van zárva… De hát mi történt?</p> -<p>– Hadd menjek beljebb! – könyörgött mr Marvel ujra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Majd őrülten fölsikoltott, amint az ajtót megdöngették kivülről -s valaki hangosan kiabált, hogy ereszszék be.</p> -<p>– Halló! – szólt ki a rendőr, – ki van odakint?</p> -<p>Mr Marvel őrjöngve tapogatta a falakat s mindenütt ajtókat -keresett, egyre mondogatván:</p> -<p>– Megöl… Tudom, hogy megöl!… Már van kése is!… Oh, az Isten -szerelmére!…</p> -<p>– Bujjon be ide, – mondta a korcsmáros és kinyitotta a söntés -ajtaját. – Itt nem bánthatja.</p> -<p>Mr Marvel beszaladt s ugyanekkor kivül ismét hangosan döngették -az ajtót.</p> -<p>– Be ne ereszszék, az Isten szerelmére! – kiabált mr Marvel, – -könyörgöm, be ne ereszszék!… Oh, jaj! hová bujjak előle?</p> -<p>– Hát ez a láthatatlan ember? – kérdezte a fekete szakállas. – -Ideje volna, hogy már lássuk is egyszer.</p> -<p>Az ivó ablaka hirtelen betört s az üvegcserepek csörömpölve -hullottak a földre, mialatt odakint sikoltozva menekültek az -emberek… A rendőr ott állt a zárt utcai ajtó mellett s a kulcslikon -kinézve erőltette a szemét, hogy nem lát-e valakit.</p> -<p>– Senki! – mondta rekedten, összerántva a szemöldökeit.</p> -<p>– Akkor ő az! – felelte a korcsmáros.</p> -<p>Háttal állt a söntés ajtajának és nézte a betört ablakot. Majd -kinyitotta a mellékszobát s oda tuszkolta a remegő mr Marvelt.</p> -<p>– Ide menjen, – mondta neki, – ennek kulcsa is van; bezárhatja, -ha akarja.</p> -<p>Mr Marvel még hálálkodni is elfelejtett; bement, illetőleg -beugrott a szobába s mindjárt belül vette a kulcsot is, hogy -bezárhassa.</p> -<p>Ekkor egyszerre mély csendesség támadt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>– Szeretném, ha itt volna a furkósbotom, – szólt a rendőr -habozva. – Ha kinyitjuk az ajtót, akkor bejön és nem birunk -vele.</p> -<p>– No csak ne igen nyitogassuk azt az ajtót! – mondta a -vérszegény kocsis aggodalmasan.</p> -<p>– De csak nyissuk ki bizony! – szólt a fekete szakállas. – Ha -bejön, majd szivesen látjuk…</p> -<p>És kivette zsebéből a töltött revolvert.</p> -<p>– Az nem lehet! – intette őt a rendőr. – Ez gyilkosság.</p> -<p>– Tudom, hogy mi lehet, mi nem, – felelte a fekete szakállas. – -Csak a combjába lövök… Ki kell nyitni az ajtót…</p> -<p>– Az nyissa ki, akinél a fegyver van! – mondta a korcsmáros.</p> -<p>– Hát jól van! – felelte a fekete szakállas.</p> -<p>Elszántan oda ment az ajtóhoz, levette a keresztrudat, fölhuzta -a revolverét, kissé kinyitotta az ajtót, háta mögé rejtette a -pisztolyt és testével elállván az ajtónyilást, halkan kiszólt:</p> -<p>– Hát jöjjön be!…</p> -<p>De senki sem jött be; az ajtó meg se mozdult… Öt perccel később, -mikor kivülről egy reszkető lóvasuti kocsis bedugta a fejét, még -mindig mozdulatlanul álltak ott mind az ajtó előtt, a -mellékszobából pedig Marvel dugta be fejét és siró hangon -kérdezősködött:</p> -<p>– Be van zárva minden ajtó?… Mert az a gyilkos körüljárja a -házat és mindenütt szerencsét próbál!… Oly agyafurt és ravasz, hogy -még az ördög eszén is tuljár!</p> -<p>– Huj, az áldóját! – kiáltott föl a korcsmáros ijedten, – hátul -bejöhet!… Vigyázzatok erre az ajtóra…</p> -<p>Mr Marvel ijedten zárta magára a mellékszoba ajtaját, mialatt a -korcsmáros kirohant az <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> udvarra, a konyha felől… Egy perc mulva -már ismét bejött; hosszu konyhakés a kezében.</p> -<p>– Az udvari ajtó nem volt bezárva, – mondta rekedten és -halálsápadt volt.</p> -<p>– Akkor már lehet, hogy a házban is van, – szólt az első -kocsis.</p> -<p>– A konyhában nincs, – mondta a korcsmáros. – Ott csak a két -asszony van… Össze-vissza szurkáltam mindenfelé evvel a késsel… S -ők is azt mondják, hogy nem hallották bejönni…</p> -<p>– Bezárta-e legalább az udvari ajtókat is?</p> -<p>– Most már be, – felelte a korcsmáros.</p> -<p>– Csak késő ne legyen! – mondta a fekete szakállas és ismét -zsebébe tette revolverét.</p> -<p>E pillanatban nagyot recscsent az az ajtó, amely mögött mr -Marvel szorongott… aztán hirtelen sarkig kitárult és rögtön aztán -mr Marvel oly éktelenül és kétségbeesetten sivalkodott, mint a -malac, mikor ölik…</p> -<p>Valamennyien berohantak a szobába, hogy megszabaditsák… Elsőnek -a korcsmáros ért a küszöbre s megdöbbenve állt meg: látta, hogy mr -Marvel őrülten küzködik, tusakodik valami láthatatlan erővel, mely -a konyha felé hurcolja…</p> -<p>A rendőr gyorsan félrelökte a csaplárost és épen jókor ért oda, -hogy meggátolja mr Marvel megfojtását, akinek arca már kékülni -kezdett. A rendőr megragadta azt a láthatatlan kezet, mely a -csavargó nyakát szorongatta, de a következő pillanatban akkora -ökölcsapást kapott az arcába, hogy megszédülve tántorodott meg. Ám -ugyanekkor a második lóvasuti kocsis megmarkolt valamit, mig mr -Marvel vadul vergődött, hogy kiszabaduljon a láthatatlan -vasmarkokból.</p> -<p>– Megvan! – kiáltott föl a kocsis. <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>Most a pohos korcsmáros is rávetette magát a láthatatlan -ellenségre és sikerült is átfognia a derekát.</p> -<p>– Én is fogom! – kiáltott föl ujjongva.</p> -<p>Mr Marvel, akit a láthatatlan ember elbocsátott, négykézláb -mászott a földön a dulakodó emberek mögé s igyekezett -visszamenekülni a szobába, mert a láthatatlan ember már egészen a -konyha küszöbéig hurcolta.</p> -<p>Itt, a küszöbön folyt a vad dulakodás. Most először hallották a -láthatatlan ember hangját, aki fájdalmasan fölorditott, mert a -rendőr rátaposott a lábára… De ugyanekkor ugy dolgozott a két -öklével, mint két cséphadaróval… Az egyik kocsis hörögve jajdult el -és kétrét görnyedt az ütéstől, mit a gyomrára kapott. A rendőr -nagyot lökött a láthatatlan emberen, aki átrántotta magával -ellenfeleit is a konyhába… Mr Marvel, aki csak ezt várta, hirtelen -becsapta az ajtót és kulcscsal is bezárta… A négy ember ugyanekkor -azt vette észre, hogy egymással, illetőleg a levegővel -viaskodik.</p> -<p>– Merre mehetett? – kiáltott föl a fekete szakállas lihegve.</p> -<p>– Csak erre! – mondta a rendőr s az udvarba nyiló félig nyilt -ajtóra mutatott.</p> -<p>A fekete szakállas a küszöbre ugrott s mindjárt aztán egy nagy -kődarab süvöltött el a feje mellett s neki ment a -konyha-edényeknek.</p> -<p>– Lelövöm a gazembert! – kiáltott föl a fekete szakállas -dühösen…</p> -<p>S kirántva pisztolyát először a hajitott kő irányában, majd az -udvar egész szélességében, mint ahogy kaszálni szoktak, kilőtte az -öt golyót.</p> -<p>Csönd lett… Mind feszülten hallgatóztak… semmi nesz.</p> -<p>– Öt golyó! – mondta a fekete szakállas. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> – -Bizonyos, hogy valamelyik eltalálta… Lámpást kell hozni és -tapogassuk végig az egész udvart, mig rá akadunk a testére.</p> -<h2><span class="smaller">XV. FEJEZET.</span><br /> -Dr Kemp látogatója.</h2> -<p>Dr Kemp nyugodtan irogatott tovább dolgozószobájában, mig a -lövések zaja föl nem riasztotta… krakk, krakk, krakk… dördült el -egymás után az öt lövés.</p> -<p>– Halló, mi ez? – hökkent meg dr Kemp hallgatózva, – ki az ördög -lövöldöz ily vadul Burdockban?… Végkép elment az eszük ezeknek a -szamaraknak?</p> -<p>Odament a déli ablakhoz, kinyitotta, rákönyökölt az -ablakdeszkára és kibámult a sötét éjszakába, le a városra, melynek -lámpásai, kivilágitott ablakai apró bogarakként pislogtak.</p> -<p>– Mintha csődületet látnék amott a korcsmánál, – dünnyögött -magában és tovább nézegetett, hallgatózott.</p> -<p>A hold első negyedében volt s csak kevéssel előbb bukott föl a -domb mögül; a csillagok fényesen ragyogtak, s az éjszaka csöndes -volt… Dr Kemp még nézegetett, hallgatózott egy darabig, aztán -boszusan becsukta az ablakot és visszament az iróasztalához.</p> -<p>Körülbelül egy óra hosszat dolgozott, mikor valaki meghuzta az -utcai csengőt… Erre megállt kezében a toll; ő maga pedig figyelt, -várta a késői látogatót. Hallotta, hogy a cseléd lemegy a lépcsőn, -kinyitja a kaput… dr Kemp megvárta, hogy feljön és megjelenti, ki -volt itt és mit akart… De a cseléd csak nem jött…</p> -<p>– Ugyan ki csöngethetett? – tünődött magában dr Kemp. -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Tovább akart dolgozni, de nem birt. Valami ideges nyugtalanság -hajtotta; fölkelt, kiment a folyosóra, lecsöngetett a cselédnek s a -lépcsőkorláton áthajolva lekiáltott neki, hogy ki járt itt.</p> -<p>– Talán levelet hoztak? – kérdezte.</p> -<p>– Nem, uram, – felelte a cseléd. – Valami csavargó rántotta meg -a csengőt.</p> -<p>– Ma este nagyon ideges vagyok, – mondta magában dr Kemp.</p> -<p>Visszament a szobájába s ezuttal erős akarattal ült neki a -munkának… Nemsokára lázasan dolgozott is. – A szobában mit se -lehetett hallani, csak a fali óra halk, egyhangu ketyegését, meg a -toll gyors percegését a papiron.</p> -<p>Két óra lehetett éjfél után, mikor dr Kemp fölkelt az -iróasztaltól. Nagyot ásitott, nagyot nyujtózkodott és fáradtan -indult a hálószobájába. Már a kabátját és a mellényét is levetette, -mikor egyszerre csak eszébe jutott, hogy szomjas. Fölvette a -gyertyát és bement az ebédlőbe, hogy majd szódás whiskyt iszik.</p> -<p>Tudományos foglalkozása fölötte kifejlesztette dr Kempben a -megfigyelés képességét; a mint lefelé ment a lépcsőkön, egyszerre -csak valami sötét foltot látott meg a linoleum szőnyegen… kezdetben -ügyet se vetett rá; de aztán, mikor ismét visszafelé ment -szobájába, megfordult, letette a szódát meg a whiskyt s lehajolva -megdörzsölte ujjával a foltot… kissé meglepte, hogy az a folt aludt -vér: – legalább ő annak nézte.</p> -<p>Megint fölvette a szódát és a whiskyt s fölfelé mentében azon -tünődött, honnan kerülhetett oda az az aludt vér?… Fölérve azonban, -meghökkenve állt meg; – hálószobája ajtajának a kilincse is véres -volt.</p> -<p>Ránézett a kezeire: – mind a kettő tiszta <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> volt. -Aztán eszébe jutott az is, hogy mikor lejött a dolgozószobájából, -hálószobájának az ajtaja nyitva volt, tehát meg se kellett fognia a -kilincset… Sőt, mikor lement a szobájából a szódáért meg a -whiskyért, akkor se csukta be az ajtót; most ellenben be volt -csukva és a kilincse véres volt…</p> -<p>Dr Kemp nem szokott megijedni az árnyékától. Szemei véletlenül -az ágyra tévedtek… Látta, hogy a vánkos véres, a takaró pedig félre -van hajtva; az ágy szélén pedig gyürött a lepedő, mintha valaki -ült, vagy feküdt volna rajta… Az előbb mikor bejött, mind ezt nem -vette észre, mert egyenesen az öltözőbe ment és vetkőzni -kezdett.</p> -<p>Mind ez ugyan különös volt; de még különösebb volt, hogy -ugyanekkor ugy rémlett neki, mintha valaki halkan a nevén -szólitaná:</p> -<p>– Kemp!… Irgalmas Isten!… Kemp!</p> -<p>Dr Kemp meghökkenve, révedező szemekkel bámult a rendetlen -ágyra… Valóban hallotta ezt a halk hangot, vagy csak hallucinál?… -Megint körülnézett, de csak a véres ágyat látta… Majd világosan -hallotta, hogy valaki járkál a szobában a mosdó-szekrény -mellett.</p> -<p>Minden ember, bármily müvelt és fölvilágosodott is, többé -kevésbbé babonás természetü. Ez a szorongó babona jött rá most dr -Kempre is. Becsukta az ajtót, előre jött s letette a szódát, meg a -whiskyt az asztalra… S ekkor majd megtántorodott: – közte és a -mosdó-szekrény közt egy vérfoltos, vizbe áztatott kötést, a -tulajdon törülköző-kendőjét pillantotta meg a levegőben!…</p> -<p>Álmélkodva nézte ezt a kötést. Rendesen megkötözött, orvosi -sebkötés volt; – de üres volt, teljesen üres és magától állt, -libegett a levegőben.</p> -<p>Kemp oda ugrott, hogy megfogja, de valaki <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> -visszatartotta; ugyanakkor, egészen mellette ismét megszólalt az -előbbi halk hang:</p> -<p>– Kemp!…</p> -<p>– Mi az?! – riadt vissza Kemp s a szája is tátva maradt.</p> -<p>– Maradjon higgadt, Kemp, – felelte a hang; – én láthatatlan -ember vagyok.</p> -<p>Kemp szólni se tudott egy darabig, csak egyre az üres kötést -bámulta. Majd habozva kérdezte:</p> -<p>– Láthatatlan ember?…</p> -<p>– Az; én láthatatlan vagyok.</p> -<p>Az a badar história, amit az nap reggel hallott a láthatatlan -emberről, hirtelen átvillant a dr Kemp agyán… Ugy látszott, hogy -nincs nagyon megijedve, vagy talán csak palástolta a -meglepetést.</p> -<p>– Azt hittem, hogy mese az egész, – szólt aztán. – És ez a -kötés… az ön testén van?</p> -<p>– Ott van.</p> -<p>– Oh, ez badarság! – szólt egyszerre Kemp. – Badarság, vagy -csalás… De majd a végére járok…</p> -<p>Hirtelen közelebb lépett és a kötés után kapott. De a kezét -láthatatlan ujjak fogták meg.</p> -<p>Kemp visszahökkent s az arca szine elváltozott.</p> -<p>– Legyen józan, Kemp, az Isten szerelmére!… Nagyon bágyadt -vagyok… Ne bántson!</p> -<p>Dr Kemp ki akarta rántani kezét, de a láthatatlan kéz, melyen a -sebkötés volt, hirtelen átölelte… aztán egy másik kar is átfogta a -derekát s következő pillanatban dr Kemp az ágyon feküdt… Kiáltani -akart, de ekkor a láthatatlan ember hirtelen szájába tömte a vánkos -csücskét, őt magával pedig erősen lenyomva tartotta az ágyon.</p> -<p>Dr Kemp nem mozdulhatott, de az öklei <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> szabadon -lévén, irtózatos csapást mért a levegőbe… s érezte, hogy ökle -szilárd testbe ütközik; s ez a szilárd test olyan volt, mintha -emberi test lett volna… sőt Kempnek ugy tetszett, hogy bordákat is -érez.</p> -<p>– Csöndesen, őrült! – csikorgatta fogát a láthatatlan ember.</p> -<p>Kemp még egyre küzködött, de a láthatatlan ember most már egész -testével ráfeküdt és lefogta.</p> -<p>– Megfojtalak, ha nyugodtan nem maradsz! – hörögte a láthatatlan -ember dühösen.</p> -<p>Kemp megijedt és moccanni sem mert, a láthatatlan ember pedig -igy folytatta:</p> -<p>– Ha kiáltani mer, szétzuzom a fejét!… Én láthatatlan vagyok… Ez -se nem badarság, se nem bűvészet. Valóban láthatatlan vagyok… és -szükségem van önre… Nem akarom önt bántani; de ha oly őrülten -ficánkol, kénytelen leszek vele… Hát nem emlékszik rám, Kemp?… Én -Griffin vagyok… Griffin, és tanulótársa voltam önnek az -egyetemen!</p> -<p>– Hadd keljek föl, – könyörgött Kemp. – Nyugodt leszek és meg se -mukkanok… Csak hadd gondolkozzam egy kissé.</p> -<p>Fölült és a nyakát tapogatta.</p> -<p>– Én vagyok Griffin, – folytatta a hang. – Griffin, az ön volt -tanulótársa… Én láthatatlanná tettem magamat. Máskülönben épen oly -ember vagyok, mint bárki más… Hiszen ön ismert is!… csak -láthatatlan vagyok.</p> -<p>– Griffin? – kérdezte Kemp.</p> -<p>– Az, az: Griffin! – felelte a hang. – Fiatalabb voltam önnél… -Szőke, csaknem albino… hat láb magas, széles vállu fickó… az arcom -sápadt volt, a szemeim vörösek… Én nyertem meg az első dijat a -chémiából.</p> -<p>– Zavart vagyok, – mondta Kemp. – Az agyam háborog… Mi köze -önnek Griffinhez? <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p>– Az a Griffin <i>én</i> vagyok.</p> -<p>Kemp álmélkodva nézett körül s nem látván semmit, kételkedve -kérdezte:</p> -<p>– Ön… Griffin! Ez szörnyüség!… De mi az ördögnek kellett -történnie, hogy láthatatlan lett?</p> -<p>– Ebben nincs ördöngösség… Bonyolódott, de érthető vegyi -folyamat az egész.</p> -<p>– Szörnyüség! – kiáltott föl Kemp.</p> -<p>– Ugy van, szörnyüség!… De én most megsebesültem… Szenvedek és -fáradt vagyok… Irgalmas Isten!… Oh Kemp, ön férfi!… Legyen hát -józan és higgadt… Adjon valamit ennem és innom s hadd üljek le -magam is, az ön szállásán, az utolsó menedékhelyemen.</p> -<p>Kemp rábámult a sebkötésre, amely fölemelkedett, libegve -végigment a szobán a karosszékig; aztán a karosszék odagördült az -ágyhoz, – recseget és az ülése lesüppedt vagy egy arasznyira.</p> -<p>– Ez több, mint a kisértetek! – mondta Kemp, megdörzsölve -szemeit és ostobán fölkacagott.</p> -<p>– Hála Isten, csakhogy már nyugodtabb! – szólt a láthatatlan -ember. – Jobb is igy.</p> -<p>– Hihetetlen!… Hihetetlen! – dörmögte Kemp és a nyakát -tapogatta.</p> -<p>– Adjon whiskit! – szólt a hang. – Azt hiszem, mindjárt -meghalok, oly bágyadt vagyok.</p> -<p>– No, nem mondhatnám! – felelte Kemp, az előbbi dulakodásra -gondolva. – De merre van ön?… Ha fölállok, nem ütöm meg?… Ah, ott -van?… Helyes!… Tessék; itt a whisky… Hová tegyem?</p> -<p>A szék ismét megreccsent és Kemp érezte, hogy valaki huzza ki -kezéből a whiskyt. A doktor vonakodva eresztette el a palackot, -mely megállt <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> a levegőben, aztán szép lassan -meghajlott fölött és hallani lehetett csöndes kotyogását, a mint a -láthatatlan ember jót huzott belőle.</p> -<p>– Ez… ez hipnotizmus! – dadogta dr Kemp elképedve. – Ön -hipnotizált engem s elhitette velem, hogy láthatatlan.</p> -<p>– Ostoba beszéd! – felelte a hang s levette szájáról a -palackot.</p> -<p>– Ez szörnyüség! – csapta össze Kemp a kezét.</p> -<p>– Ej, dehogy az! Csak hallgassa végig…</p> -<p>– Ma reggel, – kezdte Kemp, – kétségtelen módon bebizonyitottam, -hogy…</p> -<p>– Ki törődik avval, hogy mit bizonyitott be, mit nem? – vágott -közbe a hang nyersen. – Éhes vagyok… és fázom is igy, meztelenül, -mert az éjszaka hüvös.</p> -<p>– Akar enni? – kérdezte Kemp.</p> -<p>– Hogyne! – felelte a láthatatlan ember; s a palack magától oda -állt az asztalra. – Van talán házi kabátja?</p> -<p>Kemp meghökkenve csóválta a fejét, oda ment szekrényéhez és -elővett egy vörössel szegett nappali kaftánt.</p> -<p>– Jó lesz ez? – kérdezte.</p> -<p>A láthatatlan ember kikapja kezéből. A kaftán egy darabig -szállt, libegett a levegőben, aztán a két karja egyenesen állt, a -ruhadarab lelógott a földig, szép rendesen begombolódott tetőtől -talpig s végre – illedelmesen leült a székbe.</p> -<p>– Nadrág, harisnya és papucs szintén kellene, – szólt a hang -követelően. – Most pedig enni szeretnék.</p> -<p>– Minden meglesz… De ez a legőrültebb dolog, amit valaha -életemben láttam!</p> -<p>Előszedett mindent, amit a láthatatlan ember kért s aztán lement -az ebédlőbe eleségért. Néhány szelet hideg marhasülttel jött -vissza, <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> jókora darab kenyeret is hozott s -mindent letett az asztalra.</p> -<p>– Kés nem is kell! – szólt a vendég… s az egyik darab hus -mindjárt föl is emelkedett s hallani lehetett a láthatatlan fogak -rágását.</p> -<p>– Mindig szeretek felöltözni, ha eszem, – folytatta a -láthatatlan ember, – pedig hát ez csak ostoba szokás.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy elég jó a hus? – kérdezte Kemp.</p> -<p>– Nekem az, mert éhes vagyok.</p> -<p>– Ez oly furcsa és szokatlan hogy…</p> -<p>– Igaza van. De még furcsább, hogy véletlenül az ön házába -tévedtem. Ez az első szerencse, ami annyi baj után ért! Ámbár… az -volt a szándékom, hogy… De semmi, no!… Most már csak meghálok ebben -a házban… Kellemetlen ugy-e, látni a véremet, hogyan szivárog?… -Azért kötöztem be vizes ruhával. Amint látja, mihelyt megalszik, -rögtön látható is lesz a vérem. Csak az élő test, a müködő -szerveket birtam láthatatlanná tenni… ha meghalnék, azt hiszem, -ismét látható lenne egész testem… Tudja-e, hogy már három óra óta -itt vagyok a házában?</p> -<p>– De hogyan cselekedhette ezt? – kérdezte Kemp, szinte magán -kivül és elkeseredve. – Átkozott eset!… Elejétől kezdve oly -képtelen és hihetetlen…</p> -<p>– Sőt ellenkezőleg, – vágott közbe a láthatatlan ember, – nagyon -is érthető és hihető.</p> -<p>Megint fölvette az asztalról a whiskys palackot és nagyot huzott -belőle, mialatt Kemp szájtátva bámult az üres kaftánra, mely ily -mohón evett-ivott.</p> -<p>– Mi volt az a lövöldözés? – kérdezte aztán. – Ki kezdte?… És -miért lövöldözött?</p> -<p>– Egy hitvány gazember… akit szövetségesemmé tettem… hogy -akasztanák föl <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> a bitangot! – szólt a láthatatlan -ember. – El akarta lopni a pénzemet… Sőt el is lopta!… És -megszökött vele.</p> -<p>– Ő is láthatatlan?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Várjon csak… Nincs több enni valója?… Szeretnék jól lakni, -mielőtt a dologhoz fogok… Szinte beteg vagyok az éhségtől; ön meg -azt kivánja, hogy meséljek!…</p> -<p>Kemp fölkel és azt kérdezte:</p> -<p>– Hát nem ön lövöldözött?</p> -<p>– Persze, hogy nem én!… Valami őrült gazember, akit soha -életemben se láttam, találomra lövöldözött rám… Hanem -megtáncoltattam őket az bizonyos!… Erre aztán mind rám rohantak… -Átkozott kutyák!… Hallja-e, Kemp, mondtam már, hogy éhes -vagyok!</p> -<p>– Mindjárt megnézem, van-e még valami odalent, – felelte Kemp. – -De félek, hogy nem igen sok lesz.</p> -<p>A láthatatlan ember, miután jóllakott, – és pedig három ember -helyett evett, – szivart kért. Mohón leharapta a végét, még mielőtt -Kemp kést adhatott volna neki, s aztán nagyot káromkodott, mert a -külső dohánylevél levált róla.</p> -<p>Különös volt látni, amint szivta a szivart: – a szája, torka, -orra és tüdeje csupa gomolygó füst volt; de ennél egyebet nem -lehetett látni.</p> -<p>– Nagyszerü Isten áldása ez a szivarzás! – mondta a láthatatlan -ember, s csak ugy okádta a füstöt. – Igazán szerencsés vagyok, hogy -önre bukkantam, Kemp. Ön segiteni fog rajtam… segitségemre lesz -mindenben… Lám, hogy épen most találtam meg önt! A legutolsó -percben, amikor már majdnem megőrültem!… Micsoda dolgokon mentem -keresztül!… De sebaj! Most már, ketten együtt, oly dolgokat -müvelhetünk, hogy…</p> -<p>Elhallgatott, fogta a whiskyt meg a szódát, <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> -megtöltötte a poharat és jóizüen ivott. Kemp is fölkelt, keresett -egy másik poharat, és szintén tele töltötte.</p> -<p>– Őrült eset, – mondta a fejét csóválva: – de azt hiszem, hogy -azért ihatom.</p> -<p>– Ön nem sokat változott, Kemp, e tiz-tizenkét év alatt, – szólt -a láthatatlan ember. – De nem csoda… Nyugodtan, rendszeresen élt… -Én ellenben… Nos, hát együtt dolgozunk?</p> -<p>– De hogyan cselekedte mindezt? – kérdezte Kemp. – S hogy lett -ilyen… ilyen… láthatatlan?</p> -<p>– Hadd szivarozzam egy kicsit nyugodtan az Isten szerelmére! – -csattant föl a láthatatlan ember, – aztán majd ugyis mindent -elmondok önnek.</p> -<p>De azon az éjszakán még se mondta el a történetét. A válla, hol -a sebet kapta, kegyetlenül sajogni kezdett, majd a láz gyötörte, -össze-vissza beszélt mindenről, – hogyan rohant le a dombról, -hogyan dulakodott a korcsmában… majd meg ismét másról fecsegett, -előhozta Marvelt, akit szidott, átkozott,… egyre gyorsabban, -hevesebben szivta szivarját, a hangja pedig rekedtebb, fulladozóbb -lett.</p> -<p>Kemp nagyon odafigyelt, hogy megértse amit vendége beszél, de -nagyon keveset tudott kivenni belőle.</p> -<p>– Félt tőlem, a hitvány, félt tőlem, – ismételte a láthatatlan -ember többször. – És mindig meg akart szökni… folyton ezen járt az -esze. Óh, mily őrült is voltam!</p> -<p>– A bitang! – szólt közbe Kemp.</p> -<p>– Dühös voltam, hogy meg akart lopni… Szerettem volna -megölni…</p> -<p>– S hol vette a pénzt? – kérdezte Kemp hirtelen.</p> -<p>A láthatatlan ember elhallgatott, mintha meghökkent volna. Majd -kis vártatva igy felelt: <span class="pagenum"><a name="Page_105" -id="Page_105">-105-</a></span></p> -<p>– Ma már fáradt vagyok… majd máskor mondom el.</p> -<p>Hirtelen följajdult, mintha nagyon fájna a sebe, s aztán előre -hajlott, egész közel Kemphez.</p> -<p>– Kemp, – szólt csaknem suttogva, – már közel három napja, hogy -nem aludtam. Csak néha-néha szundikáltam egy-egy órát… Most már -nagyon álmos vagyok és aludni akarok.</p> -<p>– Hát aludjék az én szobámban… Átengedem a szobámat.</p> -<p>– De hogy alhassam?… Ha alszom, az a gazember megszökik… Oh, -jaj!… De mit törődöm vele?!</p> -<p>– Nagyon fáj a sebe? – kérdezte Kemp.</p> -<p>– Fáj, de nem veszedelmes… Csak fölhorzsolta a bőrt… Irgalmas -Isten, mily álmos vagyok!</p> -<p>– Nos hát miért nem alszik?</p> -<p>A láthatatlan ember hallgatott… mintha merően nézte volna -Kempet… Majd lassan, vontatva mondta:</p> -<p>– Mert nem szeretném, ha álmomban elfognának.</p> -<p>Kemp összerezzent.</p> -<p>– Mily őrült vagyok! – kiáltott föl a láthatatlan ember dühösen, -és nagyot ütött öklével az asztalra. – Most magam sugalmaztam ezt a -gondolatot önnek!</p> -<h2><span class="smaller">XVI. FEJEZET.</span><br /> -A láthatatlan ember alszik.</h2> -<p>Bár meg volt sebesülve, s a fáradtságtól, kimerüléstől alig állt -a lábán, a láthatatlan ember még se érte be Kemp becsületszavával, -aki égre-földre esküdözött, hogy nem fogja elárulni őt.</p> -<p>– Tartsa meg a becsületszavát! – mondta mogorván. <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<p>És elkezdte vizsgálni a szobát, hogy van-e belőle menekvés, ha -esetleg rátörnék az ajtót. Kinyitotta az ablak fatábláit és -kinézett. Az ablakok a dombos rétre nyiltak, elég alacsonyak -voltak, hogy veszedelem nélkül leugorhatott a földre, s a ház körül -nem volt kerités. Erre tehát bármikor megszökhetett.</p> -<p>Most szemügyre vette az ajtókat; mindben bent volt a kulcs és -valamennyit bezárhatta belülről. Ez jó volt; – ha esetleg zajt -ütnek, mielőtt betörhetnék az ajtót, kiugorhatik az ablakon.</p> -<p>– Ez már jól van, – mondta elégedetten Kempnek.</p> -<p>Visszament a hálószobába, leült a karosszékbe és nagyot ásitva -folytatta:</p> -<p>– Sajnálom, hogy ma éjszaka már nem mondhatok el mindent, ami -velem történt. De nagyon fáradt és álmos vagyok… Ne vágjon közbe, -kérem… Ez a csoda az én találmányom. Nem akartam elárulni senkinek, -de a szükség rávitt, hogy társat keressek. Az első, akit találtam, -megcsalt, rászedett, elárult. De ön… Ah, mily nagyszerü dolgokat -fogunk müvelni együtt!… Hanem hagyjuk ezt holnapra. Most pedig jó -éjszakát, Kemp, mert én mindjárt leesem a lábamról.</p> -<p>Kemp a szoba közepén állt és álmélkodva nézte a fejetlen -kaftánt, mely lassan fölemelkedett, mialatt beszélt, s most szintén -egyenesen állt előtte.</p> -<p>– Azt hiszem, ideje lesz, hogy menjek, – szólt dadogva. – Ez a -dolog szörnyü… hihetetlen. Ha még egy, vagy két ily eset történnék -velem, azt hiszem, beleőrülnék… És mégis valóság!… van még szüksége -valamire?</p> -<p>– Nyugalomra, Kemp! – felelte a láthatatlan ember.</p> -<p>– Akkor hát jó éjszakát! – szólt a doktor, <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> s -megrázta a láthatatlan kezet, mely az övét kereste.</p> -<p>Mialatt féloldalt az ajtó felé ment, a kaftán utána sietett és -megállitotta.</p> -<p>– Értsen meg jól! – rivalt rá fenyegetően. – Nehogy eszébe -jusson valami ostobaság!… Ha elárul, vagy kisérletet tesz rá, hogy -elfogasson… Vigyázzon!…</p> -<p>Kemp kissé elsápadt és meghökkenve felelte:</p> -<p>– Azt hiszem, szavamat adtam önnek…</p> -<p>Mikor kiment az ajtón, a láthatatlan ember rögtön bezárta a -szobát. Amint álmélkodva, révedezve állt ott a folyosón, hallotta, -hogy az öltöző és a társalgó szoba ajtaját is bezárják belülről; a -láthatatlan ember teljesen elszigetelte magát.</p> -<p>Kemp megdörzsölte a homlokát és tünődve gondolkozott.</p> -<p>– Nem álom ez?… Megőrült a világ?… Vagy én lettem őrült?…</p> -<p>Fölkacagott, és megpróbálta kinyitni a bezárt ajtót, de a -kilincs nem engedett.</p> -<p>– Ez képtelen ostobaság… ha csakugyan az… kizárt a tulajdon -hálószobámból! – mondta halkan.</p> -<p>Végigment a folyosón, a lépcsőig; ott megállt, visszafordult és -ismét fejcsóválva nézte a bezárt ajtót.</p> -<p>– Nem álmodom, nem! – dörmögte félhangosan, és megtapogatta -nyakát, mely fájt egy kissé a láthatatlan ember kezeinek -szoritásától.</p> -<p>– Nem álmodom, nem! – ismételte csüggedten és lassan lement a -lépcsőkön.</p> -<p>– De hogy lehet ez?…</p> -<p>Az ebédlőben meggyujtotta a lámpást, szivart vett elő, -rágyujtott és szivarozva járt föl s <span class="pagenum"><a name= -"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> alá a szobában. Közben -ki-kitört belőle az egymással küzködő gondolatok kiáltó szava.</p> -<p>– Láthatatlan! – szólt hirtelen megállva s nagyot dobbantott a -lábával.</p> -<p>– Hát van-e élő lény, amely láthatatlan?… A tengerben, minden -esetre van… Ezer, százezer millió is!… A naupliusok és tornariák, -egynéhány kocsonyás testü puhány, a lárvák, egész csomó apró -állat?… Sőt a tengerben több a láthatatlan élő lény, mint a -látható!… Hogy ez sohsem jutott eszembe azelőtt!…</p> -<p>Megállt, gondolkozott, majd a fejét rázta!</p> -<p>– A tengerben, lehet!… De a levegőben?… a levegőben!… Soha!… Szó -sincs róla!…</p> -<p>Megint megállt és tünődött:</p> -<p>… És miért ne lehetne?… Ha lehet a vizben, lehet a levegőben -is!…</p> -<p>Hirtelen dühösen dobbantott a lábával:</p> -<p>… Megőrülök!… Ez lehetetlen!… Ha a legfinomabb üvegből lenne, -még akkor is látható volna!…</p> -<p>Egyre jobban belemerült az észvesztő töprenkedésbe… Három -szivart szitt el egymásután szótlanul s a fehér hamu mind ott -hevert a szőnyegen, ahol leverte járkáltában… Ekkor egyszerre -fölkiáltott és bement a rendelő szobájába.</p> -<p>A szoba kicsiny volt s tulajdonképen semmi szükség se volt rá, -mert Kemp nem igen fogadott betegeket; elég jó módu volt, hogy ne -kellesen a gyógyitással fáradoznia.</p> -<p>Egyenesen az asztalhoz sietett, melyen még fölbontatlanul -hevertek az aznapi ujságok. Hirtelen fölkapta az elsőt s alighogy -belenézett, rögtön megtalálta az „<i>Ipingi furcsa eseményt</i>“, -melyet a port-stowei matróz oly részletesen magyarázgatott mr -Marvelnek. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Kemp gyorsan átfutotta a hirt és meghökkenve kiáltott föl:</p> -<p>… Hát csakugyan?!… Be volt kötözve… Egy falatnyi se látszott sem -az arcából, sem a kezéből… Senki se tudta, kicsoda, honnan jött… -Azt hitték, baleset érte… Kerülte az embereket…</p> -<p>Az ujság kiesett Kemp kezéből.</p> -<p>– Tehát mégis igaz?!…</p> -<p>Hirtelen megpillantotta a <i>Sz. James Gazette</i>-et, mely -szintén az asztalon hevert. Fölkapta és lázasan olvasni kezdte.</p> -<p>De alig pillantott bele, álmélkodva hökkent vissza. Három -oldalon tárgyalták az esetet s a cikk élén feltünő nagy betükkel -meredt feléje az a szenzációs cim:</p> -<p>„<i>Egy egész falu megőrült Sussexben</i>“…</p> -<p>– Irgalmas Isten! – jajdult föl Kemp.</p> -<p>És mohón olvasta el másodszor is ugyanazt, amit az imént -olvasott a helyiérdekü lapban. A komoly londoni ujság szóról-szóra -lenyomatta a vidéki lap szenzációs közleményét és Kemp ujra -elolvasta a nevezetes esemény alcimeit:</p> -<p>… Elmenekült… Aki elébe került az uton, fellökte, megöklözte… -Jaffers pandurt félholtra verte, fojtogatta… Mr Huxter még mindig -oda van… Nem tudja elmondani, hogy mit látott… A tiszteletesről -minden ruhát lehuzott… A nők félig megőrültek ijedtükben… Beverte -az ablakokat… Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa… De a -nyomdafestéket minden esetre megérdemli…</p> -<p>Az ujság kihullott Kemp kezéből, aki révedezve bámult maga elé a -semmibe.</p> -<p>– Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa…</p> -<p>Fölvette a lapot s nagyon figyelmesen még egyszer elolvasta.</p> -<p>– De hát az a csavargó?… Hogy került <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> a -dologba az a csavargó is?… És miért kergette, üldözte?… Nekem azt -mondta, hogy szerette volna megölni…</p> -<p>Megborzadva ült le a karosszékbe és remegő kezeivel -végigsimitotta veritéktől gyöngyöző homlokát.</p> -<p>– Nem <i>csak</i> láthatatlan, – suttogta rekedten. – hanem -őrült is!… Gyilkos!…</p> -<p>És mikor a hajnali szürkület világossága beszürődött az ablakon. -Kemp még mindig föl s alá járkált az ebédlőben, egyre szivarozva és -iparkodva megérteni, fölfogni a hihetetlen eseményt.</p> -<p>Sokkal izgatottabb volt, semhogy aludni tudott volna. Az inas, -meg a szobalány, mikor álmosan lejöttek takaritani, ott találták őt -föl s alá járkálva az ebédlőben s azt hitték, hogy reggelig -dolgozott. Nem igen ütköztek meg a dolgon, mert ilyesmi már -többször megesett vele.</p> -<p>Kemp azt a szokatlan, de világos utasitást adta nekik, hogy két -személyre teritsenek a villásreggelihez a dolgozószobában s aztán -ne háborgassák őt egész nap. Ő maga pedig tovább járkált föl s alá -az ebédlőben mindaddig, amig megjöttek a reggeli ujságok.</p> -<p>Ezekből sem okosodott ki, bár igen sok volt bennük a láthatatlan -emberről. A tegnapi események megerősitéseül szegrül-végre le volt -irva a Burdockban történt eset, amelyből Kemp megtudta, mi történt -a csapszékben, mi volt az oka az öt lövésnek; megtudta azt is, hogy -a csavargót, akit a láthatatlan ember hajszolt, Marvelnek -hivják.</p> -<p>– Huszonnégy óráig voltam a rabszolgája, – vallotta mr Marvel a -rendőrbiztos előtt.</p> -<p>Az ipingi eset néhány apróbb részlettel megbővült: megirták -például azt is, hogy a láthatatlan ember elszakgatta a -telegráfdrótokat…</p> -<p>De arról, hogy micsoda viszony volt közte <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> és a -csavargó közt, semmit sem irtak a lapok, – mert mr Marvel egy szót -se szólt a könyvekről és a pénzről, melynek ellopásával a -láthatatlan ember joggal vádolhatta őt. Ám az bizonyos volt, hogy -az eset <i>nem volt kacsa</i>; ma már az ujságok is oly -határozottan irtak róla, mint kétségtelenül megtörtént dologról s -egész sereg reporter járt utána, hogy apróra földeritse a -titokzatos eset minden részletét.</p> -<p>Kemp az utolsó betüig elolvasott mindent s aztán elszalasztotta -a szobalányt, hogy vegyen meg minden reggeli ujságot, amit csak -kaphat. Aztán, mikor megjöttek, ezeket is mind elolvasta.</p> -<p>– Láthatatlan! – mondta magában. – Olyan, mint a mese… és ez a -mese rögeszméje lett sok ezer embernek… Meg nekem is!… Ah, irgalmas -Isten!… Micsoda szörnyü, rettenetes hatalma van ennek a -nyomorultnak!… Mennyi gazságot követhet el büntetlenül!… És most -odafönt van a szobámban!… S most oly szabad, mint a madár!… Oh csak -tudnám, hogy mit tegyek?…</p> -<p>– Szószegés lenne-e… megsértése lenne-e az adott becsületszónak, -ha?… Nem!</p> -<p>Fölugrott, oda sietett a kis asztalhoz, amelyen a receptjeit -szokta irni és levelet kezdett irni… Még félig se volt vele készen, -mikor izgatottan összetépte és másikba kezdett… Ezt végig megirta, -gondosan elolvasta, boritékba tette és elkezdte irni a cimet:</p> -<p class="center">„<i>Colonel Adye</i>“</p> -<p class="right">„<i>Port Burdock</i>“.</p> -<p>A láthatatlan ember épen most ébredhetett föl s alighanem nagyon -rossz kedve volt, mert Kemp, aki hirtelen fölugrott s a lélekzetét -visszafojtva figyelt, hallotta hogy két szék nagy robajjal földül s -aztán valami edény csörömpölve <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> törik darabokra: a -mosdó-szekrény vizes kancsója volt.</p> -<h2><span class="smaller">XVII. FEJEZET.</span><br /> -A láthatatlan ember theoriája.</h2> -<p>Kemp ijedten szaladt föl az emeletre és hevesen kopogott.</p> -<p>– Mi történt? – kérdezte, mikor a láthatatlan ember -beeresztette.</p> -<p>– Semmi.</p> -<p>– Semmi?… Hát az a zaj?… a csörömpölés?…</p> -<p>– Dühös voltam, – felelte a láthatatlan ember. – Elfelejtkeztem -a sebesült karomról; pedig irtózatosan fáj.</p> -<p>– Ugy látszik, ön nagyon indulatos természetü?</p> -<p>– Bizony az vagyok.</p> -<p>Kemp odament a mosdóhoz s kezdte fölszedegetni az eltört -üvegkancsó cserepeit.</p> -<p>– Minden kiderült önről, mondta e közben. – Az ujságok -részletesen megirtak mindent, ami Ipingben és a dombon történt… -itt, Burdockban… meg a csapszékben is, a domb aljában. A társadalom -már tudja, hogy van egy láthatatlan tagja is. De azt senki se -tudja, hogy ön itt van…</p> -<p>A láthatatlan ember nagyot káromkodott.</p> -<p>– Most már kipattant a titok, – folytatta Kemp. – Fájdalom, ezen -nem segithetünk. De mindegy. Ámbár nem ismerem az ön terveit, mégis -kész vagyok rá, hogy mindenben segitségére leszek.</p> -<p>A láthatatlan ember leült az ágyra.</p> -<p>– A villásreggeli már vár bennünket, – szólt Kemp s iparkodott -oly elfogulatlanul beszélni, ahogy csak tőle telt s nagyon -megörült, <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> mikor látta, hogy vendége mindjárt -fölkelt e hivásra.</p> -<p>Kemp ment elől s a hátulsó lépcsőn vezette föl vendégét a -dolgozószobába.</p> -<p>– Mielőtt bármihez foghatnánk, – mondta Kemp, – valamivel többet -kell tudnom az ön láthatatlanságáról.</p> -<p>Leült, idegesen nézett az ablak elé, majd hirtelen Griffinre -bámult, aki az asztalnál ült és épen láthatatlan száját törülte meg -a szalvétában, mely csodás módon libegni látszott a levegőben.</p> -<p>– A dolog nagyon egyszerü és hihető, – felelte Griffin, letéve -az asztalkendőt.</p> -<p>– Önnek talán igen, – szólt Kemp kacagva, – de nekem?…</p> -<p>– Nos, igaza van!… Mert az első pillanatban nekem magamnak is -csodás, hihetetlen volt a dolog. De most már!… Oh, nagy, hatalmas, -félelmetes dolgokat müvelhetünk együtt… Tehát: először -Chesilstoweban jöttem rá.</p> -<p>– Chesilstoweban?</p> -<p>– Ott, Londonból oda mentem. Tudja, hogy voltaképen orvosnak -készültem, de aztán ott hagytam ezt a pályát és a chemiára, -fizikára adtam magamat?… Nem tudta?… Nos, igen: hát igy volt… A -»<i>fény</i>« megbabonázott.</p> -<p>– A <i>fény</i>?</p> -<p>– Az… A <i>fény</i> fizikája, törvényei… Az optikai csalódások!… -Az egész, amit róla tudunk, gyerekség, egyszerü, könnyü theoria, -csakhogy sok benne a hézag… Én tehát, huszonkét éves koromban, tele -igazi lelkesedéssel, azt mondtam magamban: – „Ez a probléma oly -fontos, hogy megérdemel egy egész emberéletet. Én hát neki -szentelem az enyémet“. – Hisz ön is tudja, mily bohó az ember, mig -fiatal!</p> -<p>– Akkor is, később is! – felelte Kemp sóhajtva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Mint hogyha a tudomány kielégithetné az embert bármily -tekintetben is!</p> -<p>– Igaza van! – sóhajtott Kemp ismét.</p> -<p>– Tehát hozzá fogtam a munkához – folytatta Griffin, – és -dolgoztam, mint egy rabszolga. És alig fáradtam, dolgoztam -félesztendeig, egyszerre csak hirtelen rájöttem valamire, ami az -első pillanatban megdöbbentett, elvakitott… Megtaláltam a -fénytörésnek egy sajátságos törvényét: a négy dimenzióban mozgó -fénysugár geométriai formuláját… Oh, abban a három könyvben, amit -az a gazember csavargó ellopott tőlem, több ilyen világra szóló -fölfedezés van: csupa csodák, hihetetlen dolgok!… Ez a fölfedezés -volt a vezető eszme, a világosság sugara… Egyszerü törvény, amelyet -azonban fejleszteni, alkalmazni lehetett a gyakorlatban s amely -szerint – kivéve bizonyos szineket – bármely testnek fénytörési -indexét csökkenteni lehet egész addig, amig azonos lesz a levegő -fénytörési indexével.</p> -<p>– Ez nagyszerü! – kiáltott föl Kemp. – De még most sem értem, -hogy… Bizonyos, hogy a törvény segitségével, ha a gyakorlatban is -beválik, láthatatlanná tehet például egy drágakövet s ellophatja -anélkül, hogy látnák… De mi ez ahoz képest, hogy az <i>emberi -testet</i> láthatatlanná tegye?</p> -<p>– Persze a különbség óriási, – felelte Griffin. – De ne feledje, -hogy a láthatóság voltaképen attól függ, hogy a testek miként -hatnak a fényre. Vagy, ha jobban tetszik, forditsunk egyet a dolgon -s magyarázzuk azokkal az ismert törvényekkel, melyeket minden -iskolás fiu tud.</p> -<p>– Még most sem értem, – csóválta Kemp a fejét.</p> -<p>– Mindjárt megérti. Tudjuk, hogy a testek vagy elnyelik, vagy -megtörik, vagy visszaverik <span class="pagenum"><a name="Page_115" -id="Page_115">-115-</a></span> a rájuk eső fényt s e tulajdonságaik -miatt láthatók. Amely test se el nem nyeli, se meg nem töri, se -vissza nem veri a fényt, – nem is látható. Ezt a vörös könyvtáblát -például azért látja ön, mert a szine elnyeli a fény egy részét, más -részét pedig: – mint a vörös sugarakat – visszaveri. Ha semmit se -nyelne el a fényből, hanem mind visszaverné, akkor ragyogó fehér -szinü lenne… Például: ezüst!… Ha gyémántból lenne, csak nagyon -kevés fényt nyelne el, még kevesebbet verne vissza, hanem megtörné -itt-ott s evvel szinte vakitóan átlátszó fényben tündöklenék… Azt -mondhatnók, hogy a gyémánt a fény csontváza… Az üveg, például, nem -oly vakitó s kevésbbé is látható: mert a fénytörés és -visszasugárzás csekélyebb rajta…</p> -<p>Kemp álmélkodva hallgatta Griffin szavait.</p> -<p>– Mi lesz ebből?… hisz ezt mindenki tudja!… Csak nem akarja -Griffin lóvá tenni őt?…</p> -<p>Griffin neki melegedve folytatta:</p> -<p>– Következik ebből, hogy például a nagyon vékony, közönséges -üvegből készült kocka, illetőleg üres doboz, a félhomályban nem is -látható, mert alig nyel el valamelyes fényt s még sokkal kevesebbet -tör meg vagy ver vissza. S ha például a közönséges üveget vizbe -vagy még sürübb folyadékba teszi, majdnem láthatatlanná lesz, mert -a fénysugár, mikor a vizből átmegy az üvegbe, csak alig törik meg, -vagy verődik vissza. Az üveg ugyanazon törvény folytán lesz -láthatatlan, amely törvény folytán a hidrogén se látható a -levegőben.</p> -<p>– Ugy van! – hagyta helyben Kemp, – ez világos. Annyira világos, -hogy ma már minden iskolás gyerek tudja.</p> -<p>– Van még egyéb is, amit minden iskolás gyerek tud, – folytatta -a láthatatlan ember. – <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> Ha összetörjük az üveget, Kemp, ha -porrá törjük, sokkal láthatóbb lesz… a levegőn fehér por lesz -belőle, ugy-e? Még pedig azért, mert a porrá törés következtében -megsokasodnak élei, lapjai, szóval az a felület, mely a fényt -megtöri vagy visszaverheti. Az üveglapnak csak két felülete van: ha -pedig porrá törjük, több ezer s ezek mindegyike elnyel, visszaver, -vagy megtör valamit a ráeső fényből…</p> -<p>– Ez is igaz, – hagyta helyben Kemp.</p> -<p>– Ámde ha ezt a fehér, porrá tört üveget vizbe teszszük, legott -eltünik… láthatatlan lesz! Mert a porrátört üvegnek és a viznek -fénytörési indexe majdnem ugyanaz és a fény csak kevéssé törik meg, -midőn egyik anyagból a másikba megy át.</p> -<p>– Természetes! – kiáltott fel Kemp érdeklődve.</p> -<p>– Ha <i>ez</i> természetes, – folytatta Griffin, – akkor -természetes az is, hogy minden test láthatatlan lesz, mihelyt oly -anyagba, környezetbe helyezzük, amelynek fénytörési indexe azonos -az övével. Tehát, például, a porrá tört üveg a levegőben is -láthatatlan lenne, ha fénytörési indexét valami módon egyenlővé -tennők a levegő fénytörési indexével… Igaz-e, Kemp?</p> -<p>– Igaz, igaz… Csakhogy az emberi test <i>nem</i> porrá tört -üveg!</p> -<p>– Persze, hogy nem az, – felelte Griffin – <i>mert még sokkal -áttetszőbb</i>!</p> -<p>– Ostobaság!</p> -<p>– Micsoda?… S ezt ön mondja… orvos létére?… Csodálatos, hogy -felejt az ember! Tiz év alatt igy elfeledte, amit a fizikában -tanult?… Jussanak csak eszébe mindazok a testek, amelyek áttetszők, -bár nem látszanak annak… Például a papiros: csupa áttetsző -rostokból készül s csak azért fehér és nem áttetsző, mert rostjai -közé levegő szorult: <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> de ha e rostok közeit kitöltjük – -teszem azt, olajjal – ugy, hogy a fénytörés és a fényvisszaverődés -csökken, mindjárt oly áttetsző lesz a papiros, mint az üveg… De nem -csak a papiros lesz ilyen, hanem a gyolcs, a gyapot, a posztó, a -fa, a <i>csont</i>, Kemp, a <i>hus</i>, Kemp, a <i>haj</i>, Kemp, a -<i>körmök</i>, Kemp, az <i>idegek</i>, Kemp: szóval <i>az egész -emberi test</i>, Kemp… Kivéve a vér vörös szinét és a haj, a szőrök -festékanyagát… Mert az emberi test legnagyobb része, az eleven -ember rostjai általában ép oly áttetszők, – vagy ha jobban tetszik: -átlátszók, – mint a viz.</p> -<p>– Persze, persze! – kiáltott föl Kemp izgatottan. – Hisz épen az -éjjel gondolkoztam ezen… s eszembe jutottak a lárvák, a -kocsonyás-testü puhányok, a naupliusok meg a tornariák…</p> -<p>– Na lássa!… S én tudtam mind ezt már Londonban; de nem árultam -el titkomat senkinek… Hobbema, a tanárom, – hisz ön is ismerte, -mily becstelen irodalmi kalóz volt! – folyton lesett, vizsgált -mindnyájunkat, hogy meglopja fölfedezéseinket, ha kisérletezés -közben rájönnénk valamire… Vigyáznom kellett hát, hogy észre ne -vegyen semmit s ezért csak lassan, titokban dolgozhattam… De nem -törődtem vele; ugy is azt akartam, hogy ne tudjon senki a -dolgomról, még csak egészen tökéletes nem lesz; akkor egyszerre, -hirtelen állok elő vele s egy csapásra világhirü ember leszek.</p> -<p>– Hihetetlen! – dörmögte Kemp elhülve.</p> -<p>– Hihetetlen, de mégis igaz? – felelte Griffin. – És a véletlen -szerencse, mely annyi nagy fölfedezésnek főmestere volt, nekem is -segitségemre jött…</p> -<p>– És mi volt az?</p> -<p>– Ah, hogy mi volt az?… Hát ez: Ön tudja, hogy a vér vörös -szinét a benne uszkáló testecskék okozzák… Nos, ezeket a -testecskéket <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> át lehet változtatni fehérré, anélkül, -hogy ez bármi módon ártana szervezetünknek, vagy gátolná, -csökkentené a vörös vértestecskék élettani funkcióját.</p> -<p>Kemp hihetetlenül meglepetve kiáltott föl, mialatt a láthatatlan -ember fölkelt s izgatottan járkálva folytatta.</p> -<p>– Értem a csodálkozását. Jól emlékszem arra a nevezetes -éjszakára… késő éjszaka volt, mert rendesen olyankor dolgoztam, -mikor tudtam, hogy senki se zavarhat; s egyszerre csak átvillant -agyamon a bóditó gondolat… Egyedül voltam a tágas laboratoriumban s -csak a gázlángok halk sercegése hallatszott a csöndes éjszakában… -„Láthatatlanná tehetnék akármily állatot: egész testét, kivéve a -hajában, szakállában levő festékanyagot… Magam is láthatatlan -lehetnék“… És hirtelen görcsösen összerándultam örömömben; hisz -albino voltam, csuf arcu, idétlen fiatalember, akitől még -tanulótársaim is önkénytelenül borzadtak… Rettenetes dolog volt -ez!… Oda támolyogtam az ablakhoz és kibámultam a csillagos -éjszakába… „Láthatatlan lehetnék!“… mondogattam magamban -gépiesen…</p> -<p>Kemp szinte rémülten bámult rá Griffinre, aki sóhajtott és -álmodozva folytatta:</p> -<p>– Azt gondoltam, hogyha megtehetném ezt, valósággal fölébe -kerekedhetném felebarátaimnak… Szemeim látták, elmém megsejtette a -roppant előnyt, mit a láthatatlanság adománya biztosithatna… A -rejtélyességgel járó borzalom, a korlátlan szabadság, a roppant -hatalom… Gondolkozzék csak rajta!… És én a csuf külsejü albino, a -nyomorral küzködő szerencsétlen tanárjelölt lehetnék <i>ilyen</i>; -hirtelen, máról holnapra!… Feleljen őszintén, Kemp, feleljen -őszintén… Nem tántorodott volna meg-e ön is?… <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>Elhallgatott; de midőn Kemp nem felelt, kissé idegesen -folytatta:</p> -<p>– Bizonyára mindenki rávetette volna magát erre a fölfedezésre… -Épen ugy, mint én… Három álló esztendeig dolgoztam rajta irtózatos, -egetvivó erőfeszitéssel… S valahányszor fölkusztam egy-egy -szédületes meredekre, megint egy másikat pillantottam meg, amely -még magasabb, még szédületesebb lett… A sok részlet, a sok -figyelmen kivül hagyott apróság!… És a csüggedés, a kétségbeesés!… -És ráadásul Hobbema, aki folyton lesett, kémlelt és egyre -kiváncsian zaklatott, hogy mikor teszem már közé rejtélyes -kutatásaim eredményeit… Oh, Kemp, bizony-bizony mondom, hogy -irtózatos küzdelem volt!</p> -<p>– És mi lett a vége?</p> -<p>– A vége?… A vége az lett, hogy három esztendei képtelen -erőfeszités után rájöttem, hogy a titkomat nem valósithatom meg… -Lehetetlen volt, – lehetetlen!</p> -<p>– Hogy, hogy? – kiáltott föl Kemp elbámulva.</p> -<p>– Nem volt pénzem! – felelte a láthatatlan ember s az ablakhoz -menve, kinézett a csöndes, verőfényes vidékre.</p> -<p>Majd hirtelen megfordult és rekedten mondta:</p> -<p>– Aztán… aztán… megloptam apámat…</p> -<p>Kemp hevesen fölkiáltott és fölugrott; Griffin pedig halkan, -szinte suttogva tette hozzá:</p> -<p>– A pénz nem az övé volt… s midőn nem tudott beszámolni a más -pénzéről – agyonlőtte magát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XVIII. FEJEZET.</span><br /> -A portland-utcai házban.</h2> -<p>Kemp megdermedve állott egy pillanatig és lélektelenül nézett -arra a fejetlen alakra, amely háttal feléje kinézett az ablakon. -Majd, mintha eszébe jutott volna valami, gyorsan odaszaladt hozzá, -karon fogta és elvezette az ablaktól.</p> -<p>– Ön fáradt, – mondta neki, – üljön le ide a karosszékembe. Én -majd sétálgatok, mialatt ön mindent elmond nekem.</p> -<p>Ugy ültette Griffint, hogy ne láthasson ki az ablakon, ő maga -pedig folyton ott járt-kelt és mozgott a láthatatlan ember és az -ablak között.</p> -<p>Griffin hallgatott egy darabig, majd hirtelen tovább -folytatta:</p> -<p>– Mikor ez történt, én már nem voltam Chesilstoweban. A mult évi -decemberben történt. Szobát fogadtam Londonban; nagy, butorozatlan -szobát a portland-utca egyik ócska házában… Megvettem apám pénzén -mindent, amire csak szükségem volt a munkához és hihetetlen -szorgalommal dolgoztam. Minden nap közelebb vitt egy lépéssel a -célomhoz; ugy tetszett, hogy sürü ködből jövök kifelé, egyre -közelebb a világossághoz, a naphoz… Ekkor történt apámmal az a -szerencsétlenség. Emlékszem temetésére. Egész valómat ugy -betöltötte a munkám, hogy nem is tudtam egyébre gondolni; még csak -a kis ujjamat se mozditottam meg, hogy tisztára mossam apám -becsületét… Emlékszem a temetésre: olcsó, szegényes temetés volt… -rossz fakoporsó, egyetlen egy pap; ez is régi barátja, aki csupa -szivességből bucsuztatta el a megboldogultat…</p> -<p>… Emlékszem, hogy egy csöppet sem sajnáltam apámat, amint lassan -hazafelé ballagtam <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> a ködös téli napon… áldozata lett -beteges érzékenységének; többre becsülte a más pénzét, mint a -tulajdon életét… Gyönge volt: elbukott…</p> -<p>… Fölmentem a lakásába. Szomoru, elhagyatott, rendetlen volt… -Itt éltem gyermekéveimet… Egy pillanatra, mint valami büvös -vizióban, ujra láttam magamat, mint boldog gondtalan, ártatlan -fiucskát… A szivem fájni, sajogni kezdett… Aztán láttam azt a -lányt, aki tiz esztendővel ezelőtt először hallotta tőlem a -szerelmem hazug szavait… Ennek az emléke is fájt, sajgott… De csak -egy percig; aztán kitéptem szivemből mindent, a multat összes -emlékeivel, minden hiábavaló érzéseivel és mentem haza a szobámba, -dolgozni…</p> -<p>… Ah, mily más volt ott minden!… Elememben voltam; müszereim, -gépeim közt, amelyek évek óta egyetlen barátaim, vigasztalóim, -segitő társaim voltak!… Ez volt az én életem: ez volt a jövő, amely -minden szépet és jót igért… még pedig rövid időre, mert minden -készen volt immár s csak az utolsó kisérletet kellett -megtennem…</p> -<p>… Előbb-utóbb elmondom önnek, Kemp, az egész bonyolult -kisérletet. Most nem akarok részletesen foglalkozni vele. -Legnagyobb részében ugy is pontosan és tüzetesen leirtam abban a -három könyvben, amit az a csavargó elrabolt tőlem… Oh Kemp! vissza -kell szereznünk azt a három könyvet: még ha az életébe kerül is -annak a gazembernek!… De hagyjuk ezt most!</p> -<p>… Tehát: meg kell találnom a módot, hogy oly réteggel veszem -körül a testemet, amelynek fénytörési indexe ugyanaz legyen, mint a -levegőé… Erről majd később részletesebb magyarázatot adok önnek; -egyelőre elég annyi, hogy ezt a kisérletet először egy darab -posztón végeztem el… <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>… Volt két dinamo-gépem e célra s e két kis gépet gázzal -hajtottam. A módját is elmondom később: ne higyje azonban, hogy a -hires Röntgen-sugarakkal dolgoztam!… Szó sincs róla!… Tehát: a -kisérlet fényesen sikerült; a posztó lassan-lassan halványodni -kezdett, majd áttetsző lett, mint a köd, a füst… s végre -elenyészett, eltünt… nem láttam többé!…</p> -<p>… Ha nem magam csináltam volna, sohse hittem volna el, Kemp!… -Nem láttam semmit: de ha odanyultam, megfoghattam a kezemmel – s -ugyanaz a vastag, erős posztó volt!… Megrezzenve ejtettem le a -földre… s aztán alig tudtam megtalálni!</p> -<p>… Most egy másik, még különösebb kisérlet következett. Nyávogást -hallottam az ablakom alatt; kinéztem s láttam, hogy a tüzfalhoz -épitett félszer tetején, elgémberedett macska didereg… Hirtelen -átvillant agyamon a gondolat: – „Itt a kedvező alkalom a -legfontosabb kisérletre!“ – Odamentem az ablakhoz, kinyitottam és -gyöngéden, szeliden becsaltam a macskát a szobába…</p> -<p>… Az állat beugrott és duruzsolva dörgölődzött a térdemhez… -Félig éhen halt már; én odaadtam neki a tejet, amit reggelire -hozattam s amely még ott volt a csészében… A macska mohón megitta -mind, aztán óvatosan, szimatolva körüljárt a szobában, hogy -megbarátkozzék uj környezetével… Véletlenül rábukkant a láthatatlan -posztódarabra is; ah, ha látta volna, mily nagyot ugrott és hogy -fujt, prüszkölt ijedtében!… De hamar megnyugtattam; fölvettem az -ölembe, szépen megsimogattam s odafektettem ágyamba, az egyik -vánkosra.</p> -<p>– S aztán kisérletezett vele? – kérdezte Kemp. <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Ugy van, kisérleteztem, de nem sikerült, Kemp.</p> -<p>– Nem-e?</p> -<p>– Két körülmény hiusitotta meg: a karmok és az a sötét -festékanyag, mely a macska szeme mögött van… Ön tudja, mit -gondolok.</p> -<p>– Hogyne?… Az a <i>tapetum</i>.</p> -<p>– Ugy van: <i>tapetum</i>… Ez hiusitotta meg… Tehát, miután -beadtam a macskának azt a szert, amitől a vérvörös testecskéi -szintelenek lesznek, vánkosostól rátettem a készülékre és -elaltattam kloroformmal… A két dinamo-gép berregve müködött; a -macska és a vánkos lassankint átlátszók lettek, majd végkép -eltüntek… de megmaradt két apró, kisértetiesen villogó -macska-szem.</p> -<p>– Borzasztó!</p> -<p>– Nem tudom, mi az oka… Történt azonban, hogy az állat -fölébredt, még mielőtt végkép láthatatlanná tehettem volna. Mivel -elővigyázatból megkötöztem, nem szabadulhatott el, de keservesen -nyávogni kezdett… Ugyanekkor kopogtak az ajtómon; egy iszákos vén -banya volt, aki a portás-szobában lakott s a macskáját kereste… -Hirtelen odaszoritottam a macska orrához a kloroformos szivacsot, -mire a szerencsétlen elhallgatott és ismét elbódult…</p> -<p>– Nem az én macskám van odabent? – kérdezte kivül a vén banya -egyre kopogtatva.</p> -<p>– Itt nincs macska, – feleltem udvariasan.</p> -<p>… S biztos lévén, hogy a macska alszik, kinyitottam az ajtót. A -vén asszony gyanakodva nézett be a szobába; a két kis dinamo-gép -vigan berregve dolgozott, a gázlámpás fénye pedig bevilágitotta az -egész szobát… Félre álltam, hogy a banya jobban beláthasson a -szobába s ez ugy látszik, megnyugtatta, mert udvariasan köszönt és -elment.</p> -<p>– Meddig tartott a kisérlet? – kérdezte Kemp. <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>– Három vagy négy óráig a macskával. Legutoljára tüntek el a -csontjai, az idegei, a haja és szőrének tarka végei… De, amint már -mondtam, a karmai és a szemei nem lettek láthatatlanok.</p> -<p>… Már rég éjszaka volt, mielőtt a kisérlet véget ért s a -macskából csak két szemet meg a karmait lehetett látni. -Megállitottam a gépeket és megsimogattam a láthatatlan állatot, -mely még mindig bódultan feküdt ott; feloldoztam a zsineget, -melylyel lekötöztem s mivel nagyon álmos voltam, ott hagytam őt és -magam is lefeküdtem… De nem igen birtam aludni. A nagy izgatottság -kiverte szemeimből az álmot: bágyadtan feküdtem ágyamban, ujra meg -ujra átgondoltam az egész kisérletet, majd azon tünődtem, mi -mindent fogok tenni, ha magam is láthatatlan leszek s mialatt a -lázas ábrándok megszálltak, lassankint valami öntudatlan -lidércnyomás jött rám…</p> -<p>… Éjfél után két óra tájban hirtelen fölriadtam: a macska -ijesztően nyávogott a szobában… Fölugrottam és meg akartam fogni, -hogy elhallgattassam, de sehogy se birtam megfogni… Egyre nyávogott -s hol itt, hol amott láttam két villogó szemét, amely röpülni, -suhanni látszott a levegőben… Végre kinyitottam az ablakot és nagy -zajjal kergetni, hajszolni kezdtem… Azt hiszem, hogy erre megijedt -és kiugrott… Mert azóta se nem láttam, se nem hallottam többé…</p> -<p>– Hihetetlen!… Hihetetlen! – szörnyüködött Kemp, összecsapva -kezeit.</p> -<p>Griffin mélázva folytatta:</p> -<p>… Ekkor, Isten tudja, hogyan, hogyan nem, ismét az apám temetése -jutott eszembe… Nem birtam aludni, a fejem zugott… végtelenül -fáradt, csüggedt voltam, alig vártam a reggelt… <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> s -mihelyt megvirradt, azonnal sétálni mentem.</p> -<p>– Csak nem akarja elhitetni velem, – szólt közbe Kemp hevesen, – -hogy egy láthatatlan macska kóborol Londonban?</p> -<p>– Ha csak agyon nem verték, miért ne? – kérdezte a láthatatlan -ember.</p> -<p>– Miért ne? – álmélkodott Kemp – Ön tehát azt hiszi?…</p> -<p>– Valószinü, hogy agyonverték, – folytatta Griffin. – Négy -nappal később még élt, mert mikor a Tichfield-utcán jártam, egész -csomó embert láttam, akik mind azt nézték, honnan jön az a -rejtélyes nyávogás, melynek okát sehol sem födözhették föl.</p> -<p>Griffin hallgatott pár pillanatig, majd hirtelen folytatta:</p> -<p>– Nem tudom, hol és merre kóboroltam az nap reggelén, de -egyszerre csak ott voltam az Albany-utcában és láttam, hogy a -huszárok épen kilovagolnak gyakorlatra… Ekkor már oly rögeszmévé -lett bennem a láthatatlanság vágya, hogy mindenáron kész voltam -megvalósitani tervemet. De a szükség is kényszeritett rá, a pénzem -is fogytán volt s ha nem sietek, ismét elszalasztom az alkalmat… -Álmosan, bágyadtan támolyogtam haza, megebédeltem, nagy adag -sztrychnint vettem be és ruhástól feküdtem az ágyba… A sztrychnin -nagyon jó idegerősitő, Kemp; ha valaha szüksége lenne rá…</p> -<p>– Tudom!… Tudom!…</p> -<p>– Egészen megerősödve, megifjodva keltem fél, de nagyon ideges -voltam…</p> -<p>– Oh, ismerem a hatását! – vágott közbe Kemp.</p> -<p>– Hallottam, hogy valaki kopog az ajtón, – folytatta Griffin. – -Kinyitottam: a szállásadóm volt… egy vén lengyel zsidó, hosszu, -szürke kaftánban, őszes pájeszszel. Fenyegetőleg <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> támadt -rám, hogy az éjjel egy macskát kinoztam… ő biztosan tudja, mert -többen hallották a szegény állat kinos nyávogását… Tudni akarja -tehát, hogy mi történt, mert az állatkinzás szigoruan tilos, ő -pedig nem akarja, hogy velem együtt őt is megbüntessék.</p> -<p>… Én tagadtam a macskát. Erre a zsidó azt mondta, hogy a kis -dinamogépek zugását az egész házban hallani s a lakók nem tudnak -tőle aludni… Ebben igaza volt… Mialatt beszélt, gyanakodva, -kémlelődve nézelődött a szobában ezüst-keretes pápaszeme mögül, -ugy, hogy én megijedtem, hátha kitalálja a titkomat?… ha megsejti, -hogy miben járok és fölád, elárul?…</p> -<p>… Gyorsan oda álltam elébe, hogy ne lássa a két kis dinamogépet, -melyet már ugy állitottam föl, hogy csak épen rá kellett ülnöm és -meginditanom a motort… Ez azonban csak még jobban fokozta az öreg -zsidó gyanuját…</p> -<p>… Mit csinálok itt?… Miért titkolózom ugy?… Miért vagyok mindig -egyedül?… Nem tiltja-e a törvény azt, amit teszek?… Nem -életveszélyesek-e a kisérleteim?… Az ő házában mindeddig soha -semmiféle tiltott dolog nem történt…</p> -<p>… Erre már dühbe jöttem. Hevesen rákiáltottam, hogy rögtön -takarodjék ki a szobámból… A vén zsidó tiltakozni kezdett, azt -hánytorgatta, hogy övé a lakás, tehát jussa van itt lenni… De én -nyakon ragadtam, a gallérja a kezemben maradt… ekkor hátulról -megragadtam a vállát és kilóditottam a szobából… Aztán hirtelen -becsaptam az ajtót és bezártam…</p> -<p>… Kint a folyosón még toporzékolt egy darabig, de én rá se -hederitettem. Aztán elment… De ez végkép megérlelte bennem eddigi -szándékomat. Éreztem, hogy sietnem kell, különben nem lesz időm… Ha -ki kell hurcolkodnom, megint oda lesz néhány nap s különben -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> is mindössze alig volt husz font -sterlingem… El kellett tehát tünnöm nyomtalanul, különben mindennek -vége!</p> -<p>… Arra a gondolatra, hogy az utolsó percben hiusulhatna meg a -tervem, amelynek megvalósitásán évek óta fáradtam, lázas tetterő -szállt meg. Gyorsan összeszedtem könyveimet, meg a checkkönyveimet, -mert minden pénzem egy bankban volt – ez most mind annál a bitang -csavargónál van! – s a legközelebbi postahivatalban föladtam egy -portland-utcai postahivatalba cimezve <i>poste restante</i>.</p> -<p>… Mikor haza jöttem, a lépcsőn találkoztam a házi gazdámmal. Ha -látta volna, hogy megijedt, mikor megpillantott és hogy félre állt -az utamból!… Én gyorsan fölszaladtam, hevesen becsaptam magam után -az ajtót; aztán hallottam, amint az öreg zsidó is fölsompolygott -halkan a lépcsőkön, megállt az ajtóm előtt és hallgatózott… Én -azonban nem törődtem vele, csak lázasan dolgoztam.</p> -<p>… Azon az estén s a rákövetkező éjszakán mindent elvégeztem… -Bevettem a szereket, melyek a vért szintelenitik s amig hatásuktól -bódultan hevertem az ágyon, hallottam, hogy ismételten kopognak az -ajtómon… Mivel nem feleltem, a kopogás abba maradt; de nem sokára -ismét hallottam, hogy valaki oda jött az ajtóm elé s láttam, hogy -valami papirost dugnak be a küszöb és ajtó-nyilás közt… -Összehajtogatott kék papiros volt…</p> -<p>… Dühösen fölugrottam az ágyról, kinyitottam az ajtót és -ráförmedtem a házigazdámra mert ő volt…</p> -<p>– Nos, mi az megint?</p> -<p>… Az öreg zsidó volt; az a papiros pedig hivatalos fölszólitás -volt, hogy költözködjem ki a lakásból… A vén ember szótlanul -nyujtotta oda a papirost, de valami furcsát láthatott <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> a -kezemen, mert meghökkenve tekintett föl az arcomra…</p> -<p>… Megtántorodott és hörögve kapkodott lélekzetért… Aztán hörögve -fölsikoltott, elejtette a gyergyát és rémülten, tapogatózva -menekült a sötétben… Hallottam, hogy el is bukott, amint lefelé -ment a lépcsőkön…</p> -<p>… Becsaptam az ajtót, bezártam s aztán a tükörhöz siettem… Most -már értettem a zsidó rémületét!… Az arcom fehér volt, mint a -márvány… még fehérebb: mint a gipsz.</p> -<p>… De a kisérlet maga irtózatos szenvedésekkel járt. Ezt nem -vártam. Iszonyu, rettenetes éjszakám volt. Képzelhetetlen fájdalmak -gyötörtek… Egyik ájulásból a másikba estem s hogy elnyomjam -kiabálásaimat, betömtem a számat, csikorgattam a fogaimat s oly -rémesen hörögtem, hogy most is megborzadok, ha rá gondolok… Most -már értettem, mért nyávogott az a szerencsétlen macska oly rémesen, -a mig kloroformmal el nem altattam… Szerencse, hogy csak magam -voltam a szobában; mert mikor a fájdalom jobban elővett, ugy -nyögtem és hörögtem, hogy irtózatos volt hallani!…</p> -<p>… De aztán vége lett ennek is. A fájdalmak lassankint -csillapultak, de ekkor oly bágyadt lettem, hogy mozdulni se birtam. -Azt hittem, hogy megöltem magamat; de nem sokat törődtem vele… -eközben virradt s kissé megjött az öröm is… Ah, Kemp!… Sohasem -fogom elfeledni azt a reggelt!… Hogy elborzadtam, mikor -megpillantottam a kezeimet, amelyek olyanok voltak, mint az -átlátszó üveg és egyre jobban elvesztették alakjukat, -körvonalaikat; mig végre tisztán láttam rajtuk keresztül is… oly -tisztán, mintha semmi se lenne előttem!… És hiába csuktam le a -szemeimet is; tisztán láttam akkor is; mert a szempilláim átlátszók -voltak!</p> -<p>… Megöltem az álmot, Kemp, mert csukott <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> -szemekkel is láttam, mindig láttam, mindent láttam!… És a lábaim, -combjaim, a fogaim… s végre csak a körmeim látszottak még -homályosan… aztán, azok sem,… csak itt-ott holmi barna folt, amit -valami maró sav hagyott rajtuk!…</p> -<p>… Föltápászkodtam fektemből, de eleinte szinte járni se tudtam, -mert nem láttam a lábaimat s nem tudtam, hová rakom őket… Gyönge és -fölötte éhes voltam. Oda mentem a tükörhöz és belebámultam a -semmibe… Ugy van, a semmibe!… Mert semmit se láttam a tükörben, – -semmit, csak valami körforma apró kerek foltot; szemgolyóimnak azt -a kis festék-anyagát, amely még nem tünt el egészen…</p> -<p>… Valóban, őrült akaraterőre volt szükségem, hogy -visszavánszorogjak a gépemhez, hogy ismét ráfeküdjem és bevégezzem -a szörnyü, hajmeresztő kisérletet!…</p> -<p>… Aztán egész délelőtt aludtam, kendővel takarva be a szemeimet, -hogy sötétben legyek. Dél tájban ismét kopogtak az ajtómon… Most -már erős voltam, mert pihentem és fürgén ugrottam föl… Hallottam, -hogy suttognak az ajtóm előtt… oda siettem a géphez, amily halkan -és nesztelenül lehetett, szétszedtem az egészet, szerte hordtam -részeit a szobában, hogy senki se tudja majd összerakni, ha esetleg -rá akadnak…</p> -<p>… Közben a kopogás ismétlődött és erősebb lett; majd hangokat is -hallottam: először a gazdám, aztán két meglett fia hangját… Hogy -időt nyerjek, felelgettem nekik belülről… kezembe jött a -láthatatlan vánkos és posztódarab is; gyorsan kinyitottam az -ablakot és kidobtam őket… De amint az ablaknyilást meghallották, -azok hárman odakint neki feküdtek az ajtónak… Az ajtó recsegett, de -az a két vas-tolózár, amit én szögeztem rá belülről, ellentállt… -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>… Erre meghökkentem, de egyszersmind dühbe is jöttem… Gyorsan -kezdtem összehordani mindenféle papirost, ujságot és szalmát, ami -csak a szobában volt és oda vezettem a gázt egy gummicsövön át… Az -ajtót kegyetlenül döngették… Nem találtam a gyufát! Dühömben az -öklömbe haraptam, de nem tehettem semmit!… Szétrugdostam a -papirost, visszaforditottam a gázt, kiléptem az ablakon a falhoz -épitett félszer tetejére s óvatosan behuztam az ablakot, sőt a -függönyt is leeresztettem…</p> -<p>… Aztán vártam, hogy mi lesz… Nagy feszitő vasat dugtak az ajtó -alá, egy nagy reccsenés és – bedőlt az ajtó… A házi gazdám meg két -fia, hatalmas, termetes suhancok, berohantak a szobába… s mögöttük -kullogott az az utálatos vén boszorkány, aki tegnap a macskáját -kereste rajtam.</p> -<p>… Meghökkenve, elképedve álltak meg, mikor látták, hogy a szoba -üres… Az egyik rögtön az ablakhoz szaladt, fölhuzta a függönyt és -kinézett… Kimeresztett szemei, duzzadt ajka, szakállas arca alig -volt az enyémtől két arasznyira… Már föl is emeltem öklömet, hogy -az arcába csapok, de még idejében meggondoltam a dolgot.</p> -<p>… A fickó nem is sejtette, hogy ott vagyok előtte és körösztül -nézett rajtam… Ugyanugy körösztül néztek a többiek is, mert szintén -odajöttek; de aztán mind visszarohantak a szobába és mindenütt -kutattak engem… Midőn sehol sem találtak, hevesen vitatkozni -kezdtek azon, hogy valóban hallották-e a hangomat, vagy csak -képzelődtek?… Nekem pedig, amint az ablakra könyökölve néztem őket, -nagy megkönnyebbülés szállt a szivembe és szinte szerettem volna -fölkacagni!…</p> -<p>… A vén zsidó, amennyire zagyva beszédéből kivehettem, azt -állitotta a vén banyával <span class="pagenum"><a name="Page_131" -id="Page_131">-131-</a></span> együtt, hogy eleven állatokat -boncolok; a két fiu ellenben azt bizonyolta, hogy elektrotechnikus -vagyok, ami abból is látszik, hogy két dinamo-gépem és radiátorom -van… Ugyanekkor jött arra az a házaló, aki a szomszédszobában -lakott egy hentessel; ezt is behivták és elmondták neki az -esetet…</p> -<p>… Közben a vén banya kiváncsian nézegette a radiátorokat… Erre -megijedtem… Ha valami éles eszü, okos elektro-technikus meglátja -ezt a készüléket, rögtön gyanithatja, hogy mi célra kellhetett s -akkor féltve őrzött titkom nem titok többé… Gyorsan bemásztam az -ablakon, nesztelenül odasompolyogtam a vén asszony háta mögé, -kikaptam kezéből az egyik radiátort és teljes erőmből a földhöz -vágtam… aztán fölkaptam a másikat is és azt is földhöz vágtam…</p> -<p>… A két készülék izzé-porrá tört… De látni kellett volna ezt a -négy embert, hogy elrémült!… Szinte egy percig szólni se tudtak… s -mielőtt még magukhoz térhettek volna, óvatosan kiosontam a -szobából…</p> -<p>… Lementem a lépcsőn s megvártam, mig kitakarodnak a szobámból… -Zajosan, izgatottan beszélgetve jöttek ki, csalódva, hogy semmi -„iszonyatos dolgot“ se találtak s egyuttal aggódva is, hogy nem -lesz-e valami következménye a törvény előtt is ennek az erőszakos -betörésnek… Mig elszéledtek, én ismét fölosontam a szobába, -kezemben egy egész skatulya gyujtó… Összekotortam a szalmát és -papirost a szoba közepén, oda hordtam a székeket, az ágyat, az -asztalt, a gummicsővel odavezettem a máglyára a gázt és avval -meggyujtottam…</p> -<p>– Micsoda?!… fölgyujtotta a házat? – kiáltott föl Kemp.</p> -<p>– Ugy van, fölgyujtottam! Mert ez volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> az -egyedüli módja, hogy elpalástoljam a nyomaimat… A ház különben is -biztositva volt. Aztán nyugodtan lementem a lépcsőn, ki az utcára… -Láthatatlan voltam és most kezdtem meg az uj életet, melynek vad, -vakmerő tervei már egymást kergetve kóvályogtak fejemben…</p> -<h2><span class="smaller">XIX. FEJEZET.</span><br /> -Az Oxford-utcában.</h2> -<p>Kemp végigsimitotta homlokát reszkető kezével, mi alatt Griffin -tovább folytatta elbeszélését:</p> -<p>– Mig lementem a lépcsőn, váratlan nehézség lepett meg; kétszer -is elbuktam, mert nem láttam, hogy hová rakom lábaimat a lépcsőn… -kiérve az utcára, olyas valamit éreztem, amit ön érezhetne, ha a -véletlen egyszer oly városba vezetné, ahol csupa vakok laknak… -Nagyon ingerelt, ösztönzött valami, hogy tréfáljam meg az utcán -járó-kelőket; gáncsot vessek ennek… hátba vágjam amazt… leüssem -kalapját az egyiknek… megráncigáljam fülét a másiknak…</p> -<p>… De alig értem a Portland-utca szögletére, ahol a nagy -szabóüzlet van, mindjárt valami csörömpölést hallottam mögöttem és -erős lökés érte a hátamat, hogy majd orromra buktam… Megfordulva -egy szolgát láttam, aki nagy kosár szódásüveget vitt a vállán és -meghökkenve nézett terhére… Ámbár a lökés kegyetlenül sajgott, az -ember álmélkodása oly furcsa volt hogy mégis önkénytelenül -elnevettem magamat.</p> -<p>– Az ördög ütött szállást ebben a kosárban! – kiáltottam -föl.</p> -<p>… S kikapván a kosarat a bámész ember kezéből, magasra tartottam -a levegőben. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>… De egy őrült kocsis, aki épen akkor jött ki a szemközti -sörházból, egyenesen nekem rohant s el akarván kapni a levegőben -lógó kosarat, kinyujtott kezével a képembe vágott, persze -akaratlanul és tudtán kivül… Én hozzávágtam az egész kosarat s a -következő pillanatban egész csődület volt körülöttem, – minden -felől összeszaladt a nép s egyik ember jobban kiabált, mint a -másik…</p> -<p>… Csak most kezdtem átlátni, mily ostobaságot cselekedtem s -átkozva őrült hevességemet, egy kirakatnak a mélyedésében huztam -meg magamat, lesve a pillanatot, amelyben észrevétlenül -megszökhessem… De nem habozhattam; a csődület egyre nagyobb lett… -Hirtelen elszántam hát magamat, félre löktem egy bámész -mészároslegényt, aki szerencsére nem nézett utána, hogy ki lökte -meg s következő pillanatban már a kocsis kocsija mögött voltam… -Aztán, mit se törődve avval, hogyan intézik el az összecsődültek az -ügyet, gyorsan átszaladtam az uton, mely szerencsére szabad volt -ebben a pillanatban és neki vágtam a Oxford-utcának.</p> -<p>… Együtt akartam menni a hömpölygő emberáradattal, de oly nagy -volt a tolongás, hogy lépten-nyomon lökdösték, tiporták a lábamat. -Lementem a kövezetről a lovasoknak föntartott utra, de ott meg a -murva és a kavicsok nagyon bántották a lábamat… Át akartam menni a -tulsó oldalra, de egy kétkerekü kocsi rudja ugy megütötte a -lapockámat, hogy a lélekzetem is elállt. Tántorogva ugrottam félre -s kis hijja volt volt, hogy le nem ütöttem a lábáról egy ladyt… De -most a kocsi mögé jutottam…</p> -<p>… Ez volt a megmentőm!… Mindenütt a kocsi mögött mentem s igy -kikerülhettem az összeütközést… Ijedten és remegve <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> -ballagtam a kocsi után, nem hittem, hogy első kirándulásomban is -ennyi veszedelem ér!… Remegtem, de reszkettem, dideregtem is a nagy -hideg miatt: januárius volt s én ruhátlanul bolyongtam London -utcáin!… az a sár pedig, mely ujjnyi vastagon födte az utcát, hideg -volt, mint a jég, sőt tán fagyott is!… Én pedig, ámbár láthatatlan -voltam, a hideget csak épen ugy éreztem, mint az előtt.</p> -<p>… Ekkor egyszerre az jutott eszembe, hogy bele is ülhetnék a -kocsiba… Gyorsan megkerültem, észrevétlenül bele ültem és dideregve -bujtam meg a sarkában… Igy mentem a kocsiban jó darabig, mig aztán -valahol a Mudie táján egy lady megállitotta a kocsit és beleült… -Épen csak annyi időm volt, hogy észrevétlenül kiugorhattam a másik -oldalon… de a lóvasuti kocsi majd hogy el nem tiport!</p> -<p>… Fogvacogva igyekeztem a British Muzeum felé, ahol sohasem -szokott sok nép járni, midőn egyszerre csak egy kis, fehér kutya -szaladt ki az egyik házból és mérgesen csaholva utánam iramodott… -Eddig még sohasem törődtem avval a furcsa igazsággal, hogy a -kutyának tulajdonképen a szimatja a szeme, most azonban magamon -tapasztaltam ezt… Az a dög egyre ugatva hajszolt engem, s bár -futottam is, el nem maradt tőlem mindaddig, mig a Montague-utca -sarkán föl nem rugtam, hogy hatot is bukfencezett… Akkor aztán -vonitva elmenekült…</p> -<p>… Alig fordultam be a Montague-utcába, mikor az első -kereszt-utcából hirtelen nagy néptömeg özönlött felém, hangos -zeneszó mellett… Megijedtem, ezen a tömegen nem törhetek keresztül -ugy, hogy észre ne vegyenek… ha pedig visszafordulok, megint csak -oly népes utcába jutok, ahol ezer veszedelem környékez… -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> Fölszaladtam tehát a Muzeum keritésével -szemben álló házak egyikének fehér lépcsőire s ott vártam meg, mig -a menet elhaladt…</p> -<p>… Az „Üdv hadserege“, mert ez volt a menet, fülsiketitő zenével -járta be az utcákat s ép akkor gyujtott rá egy indulóra, mikor -szemben találkoztam vele… Bum-bum-bum!… Csinnadratta-bum!… „<i>Ha -szinről-szinre látjuk őt</i>“… Ez volt az induló s a kürtök ugy -harsogtak, a nagy dob ugy zuhogott, hogy egy pillanatra szinte -elkábitott s nem is vettem észre azt a két suhancot, aki megállt -annak a lépcsőnek az alján, amelyre én fölszaladtam.</p> -<p>– Nézd csak, nézd! – szólt az egyik.</p> -<p>– Mit nézzek? – kérdezte a másik.</p> -<p>– Hát ezeket a sáros lábnyomokat…</p> -<p>– Hát aztán!…</p> -<p>– Meztelen lábu ember járt erre…</p> -<p>… A két suhanc szájtátva nézte a sáros lábnyomokat, miket én -hagytam ott, mi alatt a lépcsőkön fölszaladtam… A járó-kelők -lökdösték, taszigálták őket, de a két suhanc nem tágitott… -„<i>Bum-bum-bum… Ha szinről-szinre… csinadratta… látjuk… -bumma-csinnadratta… Őt, az ég urát… bum-bum-bum</i>!“ Harsogott a -banda, de a két suhanc már nem is törődött vele!</p> -<p>– Itt egy mezitlábas ember ment föl a lépcsőkön, – mondta az -egyik. – Látod-e?</p> -<p>– Már hogyne látnám!… De hova lehetett?… Mert nem látszik a -nyoma, hogy le is jött onnan felülről…</p> -<p>– És a lába is vérzett! – mondá ismételten az első.</p> -<p>… A nép zöme már elment mellettünk, de a két suhanc csak nem -akart mozdulni!</p> -<p>– Nézd csak, Ted! – kiáltott föl most a második hirtelen.</p> -<p>… És meglepetve mutatott oda, ahol a <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> lábam -volt… Letekintettem és meghökkenve láttam, hogy a lábamra tapadt -vékony sárréteg egész jól megmutatja a talpam és a sarkam -körvonalait… Szinte megdermedtem az első pillanatban.</p> -<p>– No már ez furcsa! – szólt az öregebbik. – Átkozottul furcsa!… -Akár csak valami kisértetnek a lába volna!…</p> -<p>… Habozva közelébb lépett s lehajolva a lábam felé nyult. Egy -ember meg egy leány, akik épen arra mentek, megálltak s kiváncsian -nézték, mit akar fölvenni a suhanc… Ez pedig már majdnem megfogta a -lábamat… Most megjött a hidegvérem és az eszem… Hirtelen előre -léptem, a suhanc nagyot kiáltva hátra hőkölt, én pedig egy ugrással -bent termettem a szomszédház kapujában. De a fiatalabbik suhancnak -fölötte éles szeme volt, meglátta a gyors ugrást s még mielőtt bent -voltam a házban, már kiabálta, hogy merre szöktem.</p> -<p>… Mind oda szaladtak, meglátták sáros lábaim nyomait a fehér -márványon és meghökkenve tanakodtak.</p> -<p>– Mi történt? – kérdezte valaki.</p> -<p>– Egy láb… egy gazdátlan láb!… Erre szaladt! – kiáltoztak -össze-vissza.</p> -<p>… Három üldözőm kivételével a tömeg mind az Üdv Hadserege után -tódult, de e kiabálásra többen megálltak. Éreztem, hogy nincs -vesztegetni való időm; gyorsan fölrugtam hát az „éles szemü fickót“ -s a következő percben már nyakló nélkül rohantam a Russel-uton -lefelé… Nyomomban hét-nyolc üldöző vágtatott s mivel sáros lábaim -nyomát elég jól láthatták a fehér és tiszta kövezeten, könnyü volt -követniök.</p> -<p>… Négyszer futottam körül a nagy oszlopos palotát, ujra meg ujra -keresztezve előbbi nyomaimat s midőn gyors futástól fölmelegedett -lábaimon megszáradt a sár s mi nyoma sem maradt <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> a -kövezeten, hirtelen neki vágtam a Tavistock-utnak s ott hagytam -üldözőimet tanácstalanul a keresztül-kasul futó lábnyomok tömkelege -előtt…</p> -<p>… Ebben a futásban kissé kimelegedtem s most már nyugodtabban, -bátrabban jártam a kevésbbé népes utcákon. De azért el voltam -keseredve, mert ez a kirándulás keserves tapasztalatokkal -végződött. A torkom és a fejem fájt a kocsis durva öklétől, -vállapockám sajgott a kocsirud lökésétől, egyik lábamra kissé -sántitottam, mert hüvelykujjamat valami cserép elvágta… közben még -kétszer-háromszor beleütköztem a járó-kelőkbe, akik ugyancsak -álmélkodva kapkodták a fejüket, mikor meghallották káromkodásomat, -de engem nem láthattak…</p> -<p>… Közben hatalmasan meghültem s bárhogy erőlködtem is elfojtani, -minduntalan elővett a tüsszentés. Ha pedig kutyát pillantottam meg, -siettem mindjárt messzire kitérni, mert ezek az átkozott dögök mind -szörnyen szimatolták a nyomomat.</p> -<p>… Aztán nagy kiabálást, zürzavart hallottam messziről. Majd -utca-gyerekek, nők és férfiak vegyest, rohantak az uton lefelé, -kiabálva, hogy tüz van… Rögtön agyamba szökkent a vér és öröm -megdobogtatta szivemet: bizonyos voltam benne, hogy az a ház ég, -amelyben laktam… a ruháim, gépeim, egész laboratóriumom: egy szóval -mindenem… kivéve három könyvemet, ami a portland-utcai -postahivatalban volt… Fölégettem tehát hajóimat magam után s mikor -az utca sarkára értem, láttam, hogy a ház lobogva ég… Többre nem -nem is voltam kiváncsi!</p> -<p>A láthatatlan ember elhallgatott és gondolkozni látszott. Kemp -idegesen nézett ki az ablakon és izgatottan mondta:</p> -<p>– Jól tette… hanem, folytassa, kérem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XX. FEJEZET.</span><br /> -A nagy áruházban.</h2> -<p>… Igy tehát, január végével, épen mikor heves hózivatar volt -kitörőben, fáradtan, éhesen, átázva-fázva, csüggedten, testben -összetörve, lélekben megtörve, megkezdtem uj életemet, amelynek -kinszenvedéseire magam itéltem önmagamat.</p> -<p>… Nem volt a világon senki, akibe bizhattam volna; nem volt -senki, akinek elmondhattam volna nagyszerü és rettenetes titkomat… -mert tudtam, éreztem, hogy ha elmondom, egyszerre végem lesz s -legfölebb csak mint ritkaságot mutogatnának…</p> -<p>… Egynéhányszor mégis ugy elővett a magam inségének és -nyomoruságának az érzése, hogy szinte-szinte megszólitottam egy-két -jóságosabb arcu járó-kelőt: – „könyörülj rajtam!“ – De még idején -megembereltem magamat és elszántan ugyan, de már fásultan -kóboroltam tovább…</p> -<p>… Mivel a hózivatar, ha kitör, okvetlenül elárul, mert a -testemre hulló, rátapadó hó egész alakomat rögtön láthatóvá tenné, -első ösztönöm az volt, hogy födél alá meneküljek a hózivatar elől, -már csak azért is, mert kegyetlenül fáztam… Később majd ráérek a -jövőről tervezni…</p> -<p>… Egyelőre azonban, bár láthatatlan voltam, keservesen -tapasztaltam, hogy a londoni házak kapui nem nyilnak meg nekem; a -zárakat, lakatokat és vasrudakat nem birtam leverni a kapukról s -most már aggódni kezdtem, hogy a hózivatar a nyakamba szakad s -előbb-utóbb vagy megfagyok, vagy éhen pusztulok el.</p> -<p>… Ekkor azonban fényes ötletem támadt. Kóborlásaim közben -elértem a Tottenham-Court-Roadig, <span class="pagenum"><a name= -"Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> amelynek sarkán a nagy -áruház van; tudja, az a roppant raktár: „<i>Omnium</i>“ a neve, -ahol mindent lehet venni: lisztet, kenyeret, hust, butorokat, -ruhákat, cipőt, sőt még olajfestményeket, gépeket is, egy szóval -mindent, ami csak szükséges az életben.</p> -<p>… Azt gondoltam, hogy ha bejutok ide, elláthatom magamat -mindennel, amire csak szükségem lesz. Az ajtó azonban be volt -csukva és várnom kellett, mig jön valaki… Az első vevőnek nyomában -én is besurrantam a nagy áruházba s épen abba az osztályba -jutottam, ahol keztyüket, szalagokat, harisnyákat s más eféle -szövött holmit árultak. Óvatosan tovább mentem a nagy áru-hegyek -közt s igy értem oda, ahol a kosarak és fonott butorok raktára -volt.</p> -<p>… De itt sem lehettem biztonságban, mert a nép egyre hullámzott -föl s alá s minden pillanatban válságos helyzetbe jutottam, hogy -megszorulok a vevők között s aztán láthatatlanságom dacára is -megragadnak… Fölsurrantam tehát a lépcsőkön az emeletre, ahol -meghuztam magamat és kényelmesen végig nyujtóztam.</p> -<p>… Itt már kellemes meleg volt s el is határoztam, hogy itt -maradok. Az idő lassankint későre járt és kezdték becsukni a -raktárt. Én csak erre vártam. Ugy okoskodtam, hogy éjszaka, ha majd -egészen magam leszek, lopok eleséget, ruhát, kikutatom az egész -raktárt, alszom reggelig s ha megint kinyitják a boltot, szépen -megszököm.</p> -<p>… Tervnek jó volt a terv, de a megvalósitása nem ment oly -könnyen, mint hittem. Ruhát akartam szerezni; beburkolni magamat -ugy, hogy elfogadható emberi formám legyen s lopni egy kis pénzt -is, hogy kiválthassam könyveimet a portland-utcai postahivatalból. -Aztán majd lakást fogadok valahol s terveket eszelek ki, amelyek -segitségével teljesen kiaknázhatom azokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> az -előnyöket, – mert azt hittem akkor, hogy vannak ily előnyök! – -amelyekkel láthatatlanságom kinálkozik.</p> -<p>… Nemsokára aztán be is csukták az üzletet. Alig hevertem egy -óráig a derékaljak tetején, mikor kezdték lehuzni a külső ablakok -vas-redőnyeit, a vevők pedig mind kitódultak az ajtókon. A segédek -és hivatalnokok pedig bámulatos gyorsan visszarakták helyére az el -nem kelt árut, ugy, hogy rövid fél óra alatt tiszta volt az egész -roppant raktár s amit el nem adtak, mind be volt rakva a -szekrényekbe, vagy szép rendben ott állt a polcokon.</p> -<p>… A segédek és hivatalnokok, köztük igen sok fiatal leány is, -mihelyt elvégezték dolgukat, rögtön siettek haza; aztán jött egy -csapat háziszolga és kisöpörte az egész raktárt, összeszedte a -szemetet, kihordta az utcára, mialatt én még mindig fönn kuporogtam -a derékaljak tetején. Végre körülbelül egy órára rá, hogy bezárták -a raktár külső ajtait, kezdték bezárogatni az udvarra nyiló ajtókat -is… majd eloltották a gázt és végre halálos csönd lett… Még vagy -félóráig vártam a helyemen s mikor semmi neszt se hallottam, szép -lassan lemásztam rejtekhelyemről.</p> -<p>… Koromsötét volt és tapogatózva indultam arra felé, ahol -bejöttem, mert ott árulták a harisnyákat és szövött alsó ruhát. -Mindenek előtt gyujtót kellett keritenem és sok keresgélés után -találtam is az egyik pénztáros fiókjában, melyet feltörtem; -ugyanott találtam gyertyát is. Ezt most meggyujtottam és hozzá -láttam az öltözködéshez.</p> -<p>… Nem sokáig kellett keresgélnem; kéznél volt ott minden. Jó -meleg alsó ruhát választottam ki, fölhuztam egy pár -gyapju-harisnyát s aztán átmentem a szabó-osztályba. Találtam ott -is, ami kellett: nadrágot, mellényt, kabátot, téli <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> bundát -és cipőt, meg egy széles karimáju jezsuita-kalapot, amely -fél-arcomat eltakarta. Most már, hogy félig-meddig ember voltam, -enni szerettem volna.</p> -<p>… Fönt az emeleten volt a buffet; odamentem hát. Itt már nem -kellett félnem, hogy meglátják a világosságot kivülről; -meggyujtottam hát a gázt, jól laktam hideg sülttel és a gázon még -kávét is melegitettem. Erre tovább indultam kutatni; eljutottam a -füszeres-osztályba, majd a cukros boltba, ahol kitünő süteményeket -találtam s mikor itt másodszor is jól laktam, megittam rá egy üveg -fehér burgundit.</p> -<p>… A cukros-bolt mellett volt a játékszerek osztálya s ekkor -pompás gondolatom támadt. Találtam néhány álarcos orrot, persze -csuf, nagy orrokat, de evvel nem igen törődtem, hanem szemüvegeket -is kerestem, hogy elfödjem láthatatlan szemeimet. De a raktárban -nem voltak szemüvegek. Ez bosszantott ugyan, de nem segithettem -rajta. Egyelőre tehát beértem a mesterséges orral, meg az -álszakállal és bajuszszal, aminek segitségével ugy, ahogy mégis -emberi külseje lett láthatatlan ábrázatomnak.</p> -<p>… Erre aludni mentem s mondhatom, hogy nagyon jó kedvem volt. -Azt gondoltam, hogy reggel majd észrevétlenül kiszököm a raktárból, -az arcomat bekötözöm, mintha valami baleset ért volna, szemüveget -veszek a pénztáros fiókjából ellopott pénzen s igy aztán teljesen -fölismerhetetlen leszek… Elaludtam, látni véltem a csuf kis lengyel -zsidót, két bámész fiát, amint üres szobámba léptek, meg azt a vén -banyát, aki a macskáját kereste rajtam… Majd hirtelen ugy rémlett, -hogy kint vagyok a temetőben és látom apám koporsóját a megásott -sir szélén…</p> -<p>– Te is menj le vele a föld alá! – rivalt rám egy dörgő hang s -én hiába igyekeztem <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> szabadulni… Láthatatlan kezek -megragadtak és lökdöstek, vonszoltak a sir felé… Fölorditottam, de -a temető-szolgák nem hallották hangomat, nem látták küzködésemet; -hisz láthatatlan voltam!… A koporsót lebocsátották, a tilos erő -nagyot lökött rajtam… és én is lebuktam a nyitott sirba, a -koporsóra, a sirásók pedig rám lapátolták a földet…</p> -<p>… Irtózatos erőlködéssel sikoltottam még egyet és fölébredtem… A -szürke londoni hajnal már virradt s a roppant raktárban kétes, -fantasztikus félhomály derengett. Fölültem a derékaljon s az első -pillanatban valóban nem tudtam, hogy hol vagyok; néma csönd, a -boltozatos roppant terem, az egymásra halmozott áruk oszlopai -megrémitettek… De lassankint visszatért öntudatom s ekkor mindjárt -beszélgetést hallottam…</p> -<p>… Lent a földszinten, ahol már fölhuzták egy pár ablaknak a -vasredőnyeit, két embert pillantottam meg. Ijedtemben hirtelen -fölugrottam, de erre a neszre mind a ketten hirtelen oda néztek s -valószinüleg meglátták az alakomat, mely lopva osont le a -derékalj-hegyről…</p> -<p>– Ki az ott? – kiáltott föl az egyik.</p> -<p>– Megállj! – orditott a másik.</p> -<p>… Én pedig lélekszakadva menekültem a keskeny folyosón s amint a -szegleten befordultam, kalap nélkül, tehát látható fej nélkül, egy -tizenöt éves suhanc jött velem szemközt… Mikor meglátott ugy, -fejetlenül, iszonyodva fölsikoltott, én leütöttem és rohantam -tovább, de a következő szögletnél hirtelen meglapultam a fal mögött -s hallottam, hogy rohannak el mellettem az üldözőim.</p> -<p>– Be kell csukni az ajtókat! – kiabálták többen, mig mások -meghökkenve kérdezősködtek:</p> -<p>– Mi az?… mi történt? <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>… A lélekzetemet is visszafojtva lapultam a falhoz s annyira meg -voltam rémülve, hogy eszembe se jutott a menekülés egyetlen, biztos -módja, pedig csak a ruhámat kellett volna levetni!</p> -<p>… Ám ez nem jutott eszembe; azt hiszem azért, mert ruhástól -akartam kiszökni a raktárból s ez volt a baj. Az egyik segéd -megpillantott a földszintről s elorditotta magát:</p> -<p>– Ott van ni!</p> -<p>… Egyenesen felém rohant a lépcsőkön, én pedig fölkaptam egy -széket, hozzá vágtam s aztán futottam előre… A fickó -megtántorodott, még hangosabban kiabált, de nem maradt el: folyton -a nyomomban járt. Ekkor, a fordulónál, fölszaladtam a lépcsőkön. A -második emeleten roppant hegyekbe rakva álltak a festett vázák és -edények, amelyekkel a lakásokat szokták disziteni… Fölkaptam egyet -és fejbe hajitottam vele üldözőmet… Még most is hallom rémes -sikoltását, amint elterült a földön… Aztán megrugtam az egész -hegyet s a cserép-edények óriási robajjal zuhantak alá a lépcsőn, -szinte eltemetve az ájult embert.</p> -<p>… De ekkor már minden oldalról futó lépésben közeledtek felém az -üldözők. Kétségbeesve szaladtam föl a buffetbe, ott azonban egy -fehér ruhába öltözött ember – azt hiszem, a szakács – állta utamat. -Félre löktem: még egy emelettel följebb rohantam, ahol lámpásokat -és bronz-tárgyakat árultak; s midőn a szakács utánam szaladt, -fölkaptam egy nehéz csillárt és hozzá vágtam… Ugy terült el, mint a -bika, ha homlokán éri a tagló; én pedig menekültem tovább.</p> -<p>… Most már megjött a mentő gondolat… Kezdtem vetkőzni; a kabát, -a mellény, a nadrág le is jött valahogy: de a gyapju alsóruha ugy -rám tapadt, mintha második bőröm lett <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> volna… -Mögöttem egyre közelebb jöttek az üldözők: a szakács ájultan hevert -a lépcsőkön s nekem megint menekülnöm kellett… szerencsére az -üldözők megálltak egy percre a szakácsnál s ez elég volt, hogy -közben kibujhassak az alsó ruhából is…</p> -<p>– Rendőr!… rendőr!… csak erre! – kiabált valaki ebben a -pillanatban.</p> -<p>… Végső erőfeszitéssel rántottam le magamról a gyapju alsó-inget -is és ujra szabad voltam… ugyanabban a pillanatban, amikor a rendőr -és három segéd a szögleten befordultak. Mint a hiénák rohantak rá -elhányt ruháimra melyeket diadalmasan kapkodtak föl a földről.</p> -<p>– Elhányta, amit lopott! – kiáltott föl az egyik.</p> -<p>– Ide bujhatott valahová! – kiabálta a másik.</p> -<p>… És keresni kezdtek, mint a tüt; én pedig lihegve, fáradtan -néztem őket egy darabig az oszlop mögül, átkozván a balszerencsét, -mely ismét megfosztott a ruháimtól. Aztán fölosontam a buffetbe, -ittam egy kis tejet, amit ott találtam és leültem a tüz mellé, -elmélkedve helyzetemről és a jövőről.</p> -<p>… Nem sokára két segéd jött be és fölötte izgatottan -beszélgettek az esetről. Azt beszélték, hogy a tolvajok több száz -font ára holmit loptak az éjjel, s az egyik véletlenül itt rekedt a -raktárban de estig okvetlenül megcsipik, mert a rendőrség már -elállt minden kijárást… Megvetően mentem ki a buffetből, lelopóztam -a raktárba s azon tünődtem, hogyan csinálhatnék egy csomagot mind -abból, amire szükségem van s hogyan küldethetném el a raktárból -valami postahivatalba…</p> -<p>… De nem tudtam a szállitás módját, s mivel nem mutathattam -volna magamat a postahivatalnál sem, abba hagytam ezt a tervet, s -átláttam, <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> hogy nincs mit keresnem a raktárban -tovább. Tizenegy óra tájban tehát, mivel a hó már csak szállingózva -esett s hulltában mindjárt el is olvadt, elhatároztam, hogy ismét -neki vágok Londonnak és másutt próbálok szerencsét.</p> -<h2><span class="smaller">XXI. FEJEZET.</span><br /> -A Drury Lane-en.</h2> -<p>– Most már talán ön is kezdi átlátni, mily szörnyü nehézségekkel -járt az uj állapotom, – folytatta a láthatatlan ember. – Nem volt -lakásom, nem volt ruhám, nem volt mit ennem: valósággal olyan -voltam, mint a bélpoklosok az ókorban, akiket a társadalom -kiközösitett a kebeléből… És még ha lett volna is mit ennem: akkor -se ehettem volna, mert a meg nem emésztett eledel látható lett -volna bennem!</p> -<p>– Erre nem is gondoltam! – szólt közbe Kemp.</p> -<p>– Én magam se, – felelte Griffin. – A hó pedig uj veszedelmekre -figyelmeztetett. Hóeséskor nem járhattam az utcán, mert a hó rám -rakódhatott s akkor a körvonalaim láthatókká lettek volna. Az eső -szintén megmutatta volna testem alakját: mint a buborék, olyan -lettem volna az esőben – s a ködben szintugy megláthatták volna -testem páraszerü formáit… Továbbá a por, a sár, amit utjártamban -nem kerülhettem ki, előbb-utóbb vékony réteggel vonhatta volna be -testemet, amely ily módon szintén látható lett volna.</p> -<p>– Ebben igaza van, – hagyta helyben Kemp.</p> -<p>– E gondolatokkal tépelődve, – folytatta a láthatatlan ember, – -lassankint ismét oda kerültem, ahol azelőtt laktam. Az utcasarkon -azonban megálltam, mert a nép még sürü tömegben <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> állt a -ház előtt, melyet fölgyujtottam… A ház egyre füstölgött s ugy -látszott, hogy gázrobbanás is történt, mert az utca tele volt -mindenféle törmelékkel.</p> -<p>… Legelső gondom most az volt, hogy ruhát szerezzek. Az egyik -zug-boltban, amely mindenféle ócska holmit árult, a játékszerek -közt egész csomó álarcot, szakállt pillantottam meg s ekkor rögtön -eszembe jutott, amit a nagy áruházban akartam megcselekedni… Nekem -mindenek előtt ruha kellett: ruha s más egyéb, olyan holmi, amivel -az arcomat is elfogadható ember-ábrázattá tehetem.</p> -<p>… Óvatosan odamentem tehát ehez a bolthoz, amelyről később -megtudtam, hogy szinészeknek való ócskaságokkal kereskedik; de -mialatt az uton átmentem, majd elgázolt egy kocsi.</p> -<p>Ugy történt a dolog, hogy egy duhaj mészároslegény, aki utánam -jött, gyorsabban menvén mint én, elért és ugy félre taszitott, hogy -majdnem elbuktam az utca közepén; ugyanekkor egy kétlovas kocsi -fordult be a sarkon és egyenesen nekem hajtott, kis hijja volt, -hogy le nem ütött a lábamról… Mérgemben jó nagyot vágtam öklömmel a -kocsis hátára s aztán fáradtan, lihegve ültem le egy padra, az -omnibusz-megálló mellett; de ott sem maradhattam sokáig, mert -nagyon csiklandozott a tüsszentés és féltem, hogy elárulom magamat, -ha tüsszentek.</p> -<p>… Fölkeltem hát és bementem a boltba, melynek ajtaja a -Drury-Laneről nyilt. A bolt ócska, alacsony, sötét volt, a ház -pedig négyemeletes… Mielőtt beléptem, belestem az ablakon, hogy -van-e bent valaki?… Látván, hogy üres, benyitottam; a csengő élesen -megszólalt: az ajtót nyitva hagytam s gyorsan az egyik szögletbe -surrantam, egy papirból készült páncél mögé… Vagy fél percig senki -se jött; <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> akkor nehéz lépteket hallottam a bolt -mögötti szobában, melynek küszöbén megjelent a boltos.</p> -<p>… Most már egész határozottan tudtam, hogy mit akarok és mit -fogok cselekedni… Megvárom az alkalmas pillanatot, felöltözöm, -szerzek hamis orrot, álszakállt, parókát, szemüveget s aztán neki -indulok a világnak. Lehet, hogy furcsa lesz az alakom, de semmi, ha -elfogadható alak lesz… Persze, ha lehet, lopni is fogok a házban; -például a boltnak minden pénzét elviszem.</p> -<p>… A kereskedő zömök, pupos emberke volt s ugy látszott, hogy -épen evett, mikor megzavartam. Várakozva nézett szét a boltban, de -mikor nem látott senkit, az arca haragos lett.</p> -<p>– Bitang kölykek! – dörmögte magában.</p> -<p>… Lejött a lépcsőn az utcaajtóig, lábával boszusan berugta az -ajtót és megint vissza cammogott a hátulsó szobába.</p> -<p>… Én lassan utána lopóztam, de lépteim neszére hirtelen fülelve -megállt. Magam is hirtelen megálltam; de a pupos éles hallása -nagyon meglepett… Mire ismét utána akartam menni, már fölment a pár -lépcsőn és becsapta az ajtót az orrom előtt.</p> -<p>… Habozva álltam meg… Egyszerre csak hallom, hogy megint jön… -kinyitotta az ajtót, megállt a küszöbön és vizsgálódva nézett szét -a boltban. Aztán lejött a pár lépcsőn, dörmögve az utca-ajtóhoz -ment, kinézett és kételkedve csóválta a fejét… Mivel pedig a -hátulsó szobába vezető ajtót nyitva hagyta, amig ő az utcára -kinézett, én beszöktem.</p> -<p>… Kis, négyszögletes szoba volt, kevés butorral, de a szögletei -tömve voltak mindenféle szinész-kosztümökkel. Az asztalon ott volt -az ebédje; s mondhatom, Kemp, kegyetlenül izgató, boszantó volt, -érezni a kávé és pecsenye illatát… Csakhamar visszajött a kereskedő -is és <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> folytatta megkezdett ebédjét, ami még -jobban ingerelt és dühbe hozott…</p> -<p>… A kis szobának három ajtaja volt: az egyik a boltba nyilt, a -másik az emeletre, a harmadik az udvarba, azaz a konyhába. De mind -a három ajtó be volt zárva s amig a boltos ott volt, én se -szökhettem meg. De mozogni se igen mozoghattam, oly éles hallása -volt hogy még talán a fü növését is hallotta volna… Kétszer majd -eltüsszentettem magamat s csak nehezen tudtam a tüsszentést -elfojtani.</p> -<p>… Végre megebédelt a pupos; összeszedte edényeit és ment velük a -konyhába. Mivel mind a két keze tele volt, nem csukhatta be maga -után az ajtót s igy én is utána osonhattam… A konyha félig a -pincében volt s a pupos mindjárt kezdte elmosogatni az edényeit. -Mivel nem volt mit keresnem odalent s a tégla különben is hideg -volt a lábaimnak, fölmentem a szobába s leültem a kandalló előtt. A -tüz csak pislogva égett, én hát rátettem néhány darab szenet.</p> -<p>… E kis neszre a pupos rögtön fölszaladt és megállt a küszöbön. -Meglátva a föllobbanó tüzet, oda jött a kandallóhoz s az arca alig -volt egy arasznyira az enyémtől. Vizsgálódva nézett szét a -szobában, de látszott az arcán, hogy nincs megelégedve… Majd kifelé -indult; a küszöbön még egyszer megállt, körülnézett és fejcsóválva -lement.</p> -<p>… Megvártam mig visszajött, de ez majd egy századig tartott. -Csak keresztül ment a szobán, egyenesen le a boltba s én utána -osontam.</p> -<p>… De ekkor majdnem baj történt. A lépcsőn ugyanis oly hirtelen -állt meg, hogy majdnem beleütköztem. Gyorsan megfordult és szemtől -szembe állt velem, de persze nem látott. Hallgatózott egy darabig, -előre nyujtotta a nyakát, majd boszusan dörmögte: <span class= -"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>– Pedig esküdni mertem volna rá, hogy…</p> -<p>… Lassan ment le a két-három lépcsőn. Keze már rajt’ volt a -kilincsen, akkor ismét megállt és megfordult s az arca ujra -elárulta mérges szorongását. Ugy látszik, hihetetlenül éles hallása -volt s megint meghallotta lépteim zaját a háta mögött. Most éktelen -dühbe jött és hangoson fölorditott:</p> -<p>– Hát van itt valaki…</p> -<p>… Nem szólt többet csak a zsebébe nyult, kotorászott benne s nem -találván meg, amit keresett, vissza rohant a szobába s alig hogy -félre tudtam előle ugrani. Kis vártatva visszajött, leszaladt a -lépcsőn és – becsapta az ajtót az orrom előtt. Ugy látszik, mániája -volt, bezárni, becsapni az ajtókat.</p> -<p>… Magam maradván, elhatároztam, hogy kikutatom a házat. Vén -rozzant épület volt, csupa omladék, a falak nedvesek, hogy a -papirkárpit sok helyütt rongyokban lógott le róluk. Az ajtók -vasrudakkal voltak elzárva belülről s ezek oly rozsdásak voltak, -hogy nem mertem hozzájuk nyulni, mert féltem, hogy a pupos -meghallja csikorgásukat. A szobákban mindenütt szinházi butorok, -lim-lom ruhák, palástok hevertek rakásban. A pupos szobája mellett -volt egy raktár-féle, benne egész halom ócska, viseltes ruha…</p> -<p>… Mindjárt neki estem ennek a lim-lomnak s elkezdtem keresgélni -benne a nekem való holmit. Közben elfelejtettem a pupos éles -hallásáról… Egyszerre csak arra rezzentem össze, hogy halk lépteket -hallok… Ép idején fordultam meg s láttam, hogy a félig nyilt ajtón -bekukkant, kezében a régi, rozsdás revolver… Meg sem mozdultam. Pár -pillanatig halálos csönd volt, de a pupost ez már nem csalta meg… -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Itt kell lennie! – dörmögte félhalkan. – De várj csak!…</p> -<p>… Óvatosan becsukta az ajtót s rögtön ráforditotta a kulcsot. -Aztán hallottam, hogy elmegy. Vagy egy percig nem tudtam, hogy mit -tegyek. Az ajtóhoz, majd az ablakhoz futottam, hogy folytatni fogom -a ruhaválogatást. Ám amint hozzányultam a nagy halomhoz, egyszerre -összedült. Ennek zajára ismét visszajött a pupos és most már -egyenesen nekem tartott. Nem birván kitérni előle, belém -ütközött…</p> -<p>Ijedten, hörögve ugrott vissza s jó időbe került, amig kissé -lecsillapodott… Ugy állt ott, mint a kőszobor, ujja az ajkán és -hallgatózott. Óvatosan a háta mögé akartam lopózni, hogy majd -kiszököm az ajtón, de az egyik deszka megrecscsent a lábaim alatt. -Erre ismét nagyot ugrott, de mindjárt aztán kiszaladt a szobából, -egyik ajtót a másik után bezárta s a kulcsot a zsebébe tette.</p> -<p>… Ez végkép kihozott a sodromból. Most már rabja voltam és nem -menekülhettem. Elfutott a méreg s mivel tudtam, hogy teljesen -egyedül van az egész házban, nem sokáig haboztam, hanem -leütöttem.</p> -<p>– Micsoda! – kiáltott föl Kemp elszörnyedve. – Hát leütötte azt -a szegény embert?…</p> -<p>– Le… Fejbe vágtam az öklömmel, mikor a lépcsőkön lefelé ment. -Épen csak hogy elájult… ugy gurult le, mint a krumplis zsák…</p> -<p>– De ugyan Griffin!… Az emberség, a becsület törvényei!…</p> -<p>– Ezek csak a közönséges polgárokra nézve kötelezők. De nekem -minden áron ki kellett jutnom abból a házból, Kemp; még pedig ugy -kellett kijutnom, hogy emberek közé mehessek, tehát felöltözve… -Ennek pedig csak ugy ejthettem módját, ha megszabadulok -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> ettől az éles hallásu hörcsögös -természetü szörnyetegtől…</p> -<p>– De mégis…</p> -<p>– Ej, ha mondom, hogy nem volt rá más mód!… Aztán guzsba -kötöttem kezét-lábát…</p> -<p>– Guzsba kötötte?!…</p> -<p>– Guzsba… sőt betömtem a száját is, őt magát pedig egy lepedőbe -csavartam s ugy ahogy volt, háromszor-négyszer is keresztül -kötöztem, hogy ki ne bujhasson… Ej ne mereszsze ugy rám a szemeit, -Kemp! annak a puposnak revolvere volt s bizonyára lelőtt volna, ha -lát. Aztán meg nem kockáztathatom, hogy rám ismerjen később, vagy -elmondhassa, milyen ruhákat loptam tőle s hogyan voltam öltözve, -mikor a boltjából távoztam!</p> -<p>– De hisz ez szörnyüség! – kiáltott föl Kemp – Angliában, a XIX. -században!… S a pupos ráadásul otthon volt, a maga házában; ön -tehát… nos, igen… ön tehát kirabolta.</p> -<p>– Kiraboltam!… Vigye el az ördög azt a pupost!… Ön utóbb még azt -is kisüti, hogy tolvaj vagyok!… Ej, Kemp, azt hittem, ön már sokkal -fölvilágosultabb, semhogy ilyen ócska hurokat pöngessen!… Hát nem -érti a helyzetemet?… Nem volt a kés a torkomon?…</p> -<p>– S ön az ő torkára tette a kést!…</p> -<p>A láthatatlan ember hirtelen fölugrott és mérgesen kérdezte:</p> -<p>– Mi az?… Mit csináltam?…</p> -<p>Kemp arca hirtelen elsápadt. A doktor hevesen akart válaszolni, -de hirtelen nagyot nyelt és fékezte magát.</p> -<p>– Azt hiszem, – szólt aztán, egészen megváltozva, – hogy nem -cselekedhetett másként. Ön zsákutcába került s nem volt csak ez az -egy menekvése… Mind amellett…</p> -<p>– Ugy van, zsákutcába kerültem, pokoli <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> -zsákutcába… Az a pupos pedig éktelen dühbe hozott, felhuzott -revolverrel hajszolt, üldözött és rám zárt minden ajtót… Ön se tett -volna másként… Vagy szóljon: kárhoztat-e?… Mondja hát: -kárhoztat-e?</p> -<p>– Én sohasem kárhoztatok senkit, – felelte Mr Kemp nyugodtan. – -Ez már rég kiment a divatból… De beszéljen tovább: mit cselekedett -azután?</p> -<p>– Éhes voltam. A konyhában találtam egy cipót, meg sajtot, -amivel elvertem az éhségemet. Találtam szódás brandyt is, aztán -pedig megint fölmentem a ruha-raktárba s először is kinéztem az -utcára az ablakfüggönyök mögül… Kivül nagy sürgés-forgás volt. -Egymást érték a kocsik, az emberek… Sietnem kellett hát, nehogy -valaki betérjen a boltba és tetten érjen.</p> -<p>… Mindent összeszedtem, amiről azt gondoltam, hogy hasznát -vehetem s aztán elkezdtem válogatni. Eleinte az volt a szándékom, -hogy szint festek az arcomra, de mindjárt meggondoltam, hogy ez -kellemetlen lenne, mert ha el akarok tünni, ismét le kell mosni a -festéket, ami időbe kerül. Azt határoztam tehát, hogy álszakállt, -bajuszt ragasztok föl, parókát viselek, az orromra pedig egy -tisztességes, bár jó nagy szinházi orrot raktam föl… Aztán -felöltöztem, össze-vissza kötöztem a fejemet, mintha baleset ért -vagy operáltak volna, végre fölhuztam a pupos ünneplő cipőit, -melyek jó nagyok voltak, fölvettem egy ócska, széles karimáju -kalapot…</p> -<p>… Készen voltam tehát, de ekkor különös aggodalom szállt meg. -Vajon természetes volt-e a külsőm, az ábrázatom?… Megnéztem magamat -a tükörben, elülről, hátulról, minden oldalról… A külsőm bizony -nagyon furcsa volt; de azért eléggé ember-formáju voltam és -senkinek se juthatott eszébe, hogy kisértet vagyok. Most még -keztyüt huztam, feltörtem a pupos <span class="pagenum"><a name= -"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> kasszáját a belső -szobában, ahol nyolc font sterlinget találtam aranyban s elvettem -azt a pár shillinget is, ami a boltjában volt.</p> -<p>… Most óvatosan kilopóztam az udvarba, a kapun kinéztem az -utcára s mikor láttam, hogy nem sokan járnak arra, két kézre fogtam -bátorságomat, hirtelen félre rántottam a vasrudat, kinyitottam a -kaput és kint voltam az utcán…</p> -<p>A láthatatlan ember nagyot lélekzett és megállt.</p> -<p>– Hát aztán? – kérdezte Kemp izgatottan.</p> -<p>– Aztán?… Aztán gyorsan előre siettem… Tiz-tizenöt lépéssel -odább emberekkel találkoztam és fürkészve, szivdobogva néztem őket, -hogy nem állnak-e meg, nem fordulnak-e meg utánam… De oly -közömbösen mentek el mellettem, mintha észre se vettek volna… Az -első nehézségen tehát szerencsésen tulestem.</p> -<p>– Hát a pupos? – kérdezte Kemp. – Mi lett a pupossal?…</p> -<p>– Mit tudom én! – felelte Griffin vállat vonva – Nem hallottam -róla semmit, de nem is törődtem vele… Azt hiszem, hogy elvágta a -kötelet, amivel megkötöttem, vagy pedig a szomszédjai oldozták ki. -De én nem igen kérdezősködtem felőle…</p> -<p>Megint elhallgatott, odament az ablakhoz és kibámult rajta. Kemp -azonban, bizonyos okokból, minden áron távol akarta őt tartani az -ablaktól és ezért hirtelen azt kérdezte:</p> -<p>– Hát aztán?… Mi történt önnel tovább… az utcán?</p> -<p>– Oh, megint egymást érte a sok csalódás!… Azt hittem, hogy most -már szabadon járhatok-kelhetek s azt tehetem, ami nekem tetszik… -Akármit teszek, büntetlen tehetem. Elég ha lehányom magamról a -ruhát s aztán eltünök, mintha a föld nyelt volna el… Senki -<span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> se foghat meg, senki se üldözhet… Onnan -vehetek pénzt ahonnan nekem tetszik… Elhatároztam, hogy mindenek -előtt pompás lakomával ünneplem meg a mai napot, aztán pedig lakást -veszek valami előkelő fogadóban és megkezdem a portyázást… De -aztán, mikor beléptem egy fényes ebédlőbe s épen meg akartam -rendelni az ebédet, hirtelen eszembe jutott, hogy ha eszem, -mindenki látni fogja… azaz senki se fogja látni… láthatatlan -arcomat s evvel elárulom féltve őrzött titkomat. Azt mondtam tehát -a pincérnek, hogy tiz perc mulva visszajövök és dühösen, -fogcsikorgatva mentem ki a teremből… Alig hiszem, hogy ön érzett -valaha az enyémhez hasonló tantalusi kint!</p> -<p>– Ily furcsán semmi esetre se jártam, – felelte Kemp, – de azért -érzem csalódásának a keserüségét.</p> -<p>– Majd a guta ütött meg mérgemben s vagy két óra hosszat -céltalanul bolyongtam a városban… Végre oly éhes lettem, hogy -szinte szédültem… Elszántan bementem hát egy másik étterembe és -kértem, hogy külön szobában teritsenek számomra. – „Az arcom nagyon -el van éktelenitve, – mondtam magyarázatképen – és nem szeretném, -hogy mindenki rám bámuljon“; – kiváncsian néztek rám, de beérték -evvel a magyarázattal s igy végre kaptam ebédet. Nem volt valami jó -ebéd, de nekem elég volt… Mikor jó laktam, szivarra gyujtottam és -tervelgetni kezdtem, mialatt kint erős hózivatar volt -készülőben…</p> -<p>… Minél tovább gondolkoztam a dolgon, Kemp, annál jobban -átláttam, hogy a láthatatlanság nagyon is kétes értékü, sőt -határozottan veszedelmes „kincs“ az oly hideg országban, mint -Anglia s az oly népes városban, mint London… Mielőtt elszántam -magamat erre az őrült vállalkozásra, ezer meg ezer előnyét láttam -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> a dolognak; ez a mai nap azonban a -csalódások szakadatlan láncolata volt. Kétségtelen, hogy a -láthatatlan ember könnyen és veszély nélkül hozzáférhet mindenhez, -amire ember csak vágyhatik, könnyen el is veheti, meg is -szerezheti… de ha megvan, nem veheti hasznát, nem élvezheti!… -Világ-életemben sem szerettem semmiféle emberi hivalkodást; utáltam -a politikát, gyülöltem a népszerüséget, nem vágytam dicsőségre… még -a szerelem se izgatott; mire való volt hát nekem a láthatatlanság? -Csupa ostoba szeszélyből eldobtam magamtól a reális élet örömeit és -most ott voltam London közepén, össze-visszakötözött ábrázattal, -egyedül, mindenkitől elhagyatva, örökké aggódva, hogy meglepik a -titkomat…</p> -<p>Elhallgatott és megint az ablakhoz lépett… de Kemp hirtelen -odament hozzá és visszavezette a székbe s ezt kérdezte tőle:</p> -<p>– De hogy került hát Ipingbe?</p> -<p>– Dolgozni jöttem ide… Még volt egy reménységem… Félig -megérlelődött eszme volt akkor; megerősödött bennem e mai napig… Az -volt a tervem, hogy kitaláljam a módját, hogy lehessek ismét -láthatóvá… Persze, akkor, amikor nekem tetszik. Amikor -láthatatlanul elvégeztem mindent, amit csak akartam s élvezni -óhajtom a szerzetteket… És főleg erről akartam önnel beszélni…</p> -<p>– Egyenesen Ipingbe ment Londonból?</p> -<p>– Egyenesen. Csak kiváltottam három könyvemet, vettem -alsó-ruhákat, vegyszereket, lombikokat, görebeket, egy szóval -mindent, ami a tudományos vizsgálathoz szükséges és aztán legott -hozzá fogtam a számitáshoz, a kisérletezéshez… Majd megmutatom, -mihelyt a könyveimet megkaptam… Roppant sok van abban a három -könyvben… Érdekes fölfedezések, titkok… oh, majd meglátja; nem is -hinné, <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> mennyi fontos és hasznos fölfedezéssel -gazdagithatom az emberiséget!…</p> -<p>– Ez mind nagyon szép, – felelte Kemp, – csakhogy tegnap, mikor -el akarták önt fogni… ha ugyan igaz, amit az ujságok irtak…</p> -<p>– Igaz… ez egyszer az ujságok se hazudtak… Tudom, mire céloz… a -dulakodásra, ugy-e?</p> -<p>– Ugy van, arra.</p> -<p>– Talán megöltem azt a durva, konok pandurt?</p> -<p>– Nem, – felelte Kemp. – Jó helyben hagyta ugyan, de remélik, -hogy meggyógyul.</p> -<p>– Ez hát szerencséje!… Akkor igazán oly dühös voltam, hogy majd -megőrültem… A hitványok!… Miért bántottak?… Miért törtek rám?… Hát -az a nyomorult felcser?</p> -<p>– Annak sincs baja… egy-két zuzódáson kivül.</p> -<p>– Ugy kell neki! – dörmögte Griffin boszusan – Minek avatkozik a -más dolgába!</p> -<p>– De hát az a szegény csavargó? – kérdezte Kemp. – Az nem -avatkozott az ön dolgába, csak véletlenül került az utjába és -mégis…</p> -<p>– Nyomorult gazember! – csattant föl a láthatatlan ember -dühösen. – Meg akart lopni… Még most is bánom, hogy meg nem -fojtottam!</p> -<p>Kemp hallgatott; Griffin pedig keserüen folytatta.</p> -<p>– Higyje el, Kemp, ön nem tudhatja, mi a düh, a kétségbeesés!… -Dolgozott volna csak évek hosszu során át, mint én s aztán került -volna össze oly hitvány, ostoba, hülye gazemberekkel, mint ezek, -akik csupa kiváncsiságból, rosszakaratból keresztül huzzák minden -számitását és zavarják becsületes munkájában!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> Mind, -mind ellenem voltak, holott én sohasem bántottam egyiküket sem!… De -ha még ez után se hagynak békémet, esküszöm, hogy ugy tiprom el -őket, mint a leghitványabb férgeket!…</p> -<h2><span class="smaller">XXII. FEJEZET.</span><br /> -A meghiusult terv.</h2> -<p>Kemp összerezzent, kissé elsápadt és nyugtalanul tekintgetett az -ablak felé; majd habozva, tétován kérdezte:</p> -<p>– No és most… mi szándéka van?…</p> -<p>Ezt mondván, hirtelen fölkelt, bizalmasan oda ment Griffinhez és -elébe állt, hogy ne láthasson ki az ablakon a dombra, ahol három -férfi jött fölfelé, még pedig, ahogy az izgatott Kempnek tetszett, -igazi csiga-lassusággal.</p> -<p>– Mi volt a célja, mikor ide jött Port-Burdockba?… És miért jött -épen ide?</p> -<p>– Eredetileg itt akartam hagyni Angliát… fölosonni valami hajóra -és külföldre szökni, – felelte Griffin. – De amióta önnel -találkoztam, megváltoztattam ezt a tervemet… Egyelőre elég meleg -van itt is és nem kell félnem, hogy megárt, ha meztelenül -járok-kelek a szabadban… Most különben nehéz is lenne észrevétlenül -megszöknöm. Mindenki tudja a titkomat s ha felöltözve, bekötözött -fejjel járnék, bizonyára rögtön gyanakodnának rám.</p> -<p>– Tehát el akart menni Angliából? – kérdezte Kemp, fölötte nagy -érdeklődést szinlelve.</p> -<p>– El. Tudtam, hogy innen, Port-Burdockból, rendes hajójáratok -indulnak Franciaországba. Meg akartam kisérteni az átkelést… Onnan -aztán tovább mentem volna vasuton… talán Spanyolországba vagy -Olaszországba… sőt meglehet, <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> hogy Algériába… Ez nem is -lett volna nehéz… Ezekben az országokban meleg van s nem kellett -volna félnem az időjárás viszontagságaitól… Tehát láthatatlan -lehettem és dolgozhattam volna… Azt a csavargót használtam -hordárnak és – pénzes erszényemnek, de később, ha már nem lett -volna rá szükségem, futni hagytam volna.</p> -<p>– Ezt értem.</p> -<p>– Jól tartottam, etettem-itattam s a gazember mégis meglopott és -megszökött tőlem!… Elvitte a könyveimet, Kemp!… A könyveimet, egész -életem munkájának a gyümölcseit!</p> -<p>– Igazán gazfickó! – hagyta helyben Kemp.</p> -<p>– De jaj neki, ha nyakon csiphetem!</p> -<p>– Legelőször is a könyveket kellene visszaszerezni tőle.</p> -<p>– De hol van a gazember?… Ön tudja, Kemp?</p> -<p>– A rendőrségen van; bezárták saját kérelmére, a legszigorubb -sötét cellába.</p> -<p>– Gazember! – kiáltott föl a láthatatlan ember, a fogait -csikorgatva.</p> -<p>– Ez minden esetre akadálya az ön terveinek.</p> -<p>– Meg kell szereznünk azokat a könyveket… Most ez a -legfontosabb, oly fontos, mint maga az élet!</p> -<p>– Minden esetre, – felelte Kemp idegesen és szorongva -hallgatódzott, nem hall-e kivül lépteket…</p> -<p>De minden csöndes volt és Kemp sietett hozzá tenni:</p> -<p>– Ez talán nem is lesz nehéz dolog… Hisz az a csavargó nem -tudja, mi van a könyvekben s ha például én kérem tőle, hogy -megveszem drága pénzen… talán csak ide adja? <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>– Minden esetre, – felelte Griffin és ugy látszott, hogy elmerül -gondolataiba…</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Kemp megijedt. Minden áron folytatni akarta a beszélgetést, hogy -elterelje a láthatatlan ember figyelmét a külső világról, de -hamarjában semmi okos dolog se jutott az eszébe… Szerencsére -Griffin maga szólalt meg.</p> -<p>– Az a véletlen, mely az ön házába vezetett, Kemp minden -tervemet megmásitotta… Ön az az ember, akit kerestem, az a -szövetséges, akire szükségem van. Bár a titkom nem titok immár, -noha a könyveim elvesztek, noha sokat szenvedtem: azért mégis az -vagyok, aki vagyok… és sokat tehetek…</p> -<p>– Mindenesetre…</p> -<p>– Nem mondta meg senkinek, hogy itt vagyok? – kérdezte Griffin -hirtelen gyanakodva.</p> -<p>Kemp meghökkent, de szinlelt nyugalommal felelt:</p> -<p>– Azt hiszem, szavamat adtam önnek…</p> -<p>– Senkinek? – ismétlé Griffin.</p> -<p>– Senkinek… egy léleknek sem.</p> -<p>A láthatatlan ember nagy lélekzetet vett, hátra tette két kezét -s föl alá kezdett járni a szobában.</p> -<p>– Nagy hiba volt, Kemp, mondta gondolkozva, – nagy hiba volt, -hogy magamban vállalkoztam erre a dologra. Elfecséreltem az erőmet, -időmet s elszalasztottam a kezdet kedvező pillanatait… Egyedül!… -egymagam!… Csodálatos, mily keveset tehet az ember egymagában!… -Ugyszólván semmit!… Lophat,… talán gyilkolhat is… de avval -vége.</p> -<p>– Ugy van, – hagyta helyben Kemp.</p> -<p>– Nekem orgazdára van szükségem, Kemp, segitő cimborára, ahol -elrejtőzhetem. Oly helyre, ahol békén alhatom, ehetem-ihatom, ahol -senki <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> sem gyanit, senki sem keres… -Szövetségesre van szükségem; ha ez megvan, nagy dolgokat -mivelhetek!</p> -<p>Kemp alig észrevétlenül összerezzent, de nem felelt.</p> -<p>– Mind idáig, – folytatta a láthatatlan ember – nem is igen volt -határozott, bizonyos célom. A láthatatlanság, önmagában véve, -nagyon becses dolog; de csak ugy, ha tudjuk hasznát is venni… -Tulajdonképen nem arra való, hogy tolvaj legyen, aki láthatatlan; -mert, teszem azt, ha tetten érnek és megragadnak, én se -menekülhetek… Viszont igaz, hogy megfogni engemet, nehéz dolog… s -ez az, amit hasznomra fordithatok. Két esetben becses a -láthatatlanság: az első az, ha szökni, menekülni kell; a második -az, ha orozva kell megközeliteni valakit… És ez az igazi, az -orgyilkosság! Hozzá férhetek bárkihez, akármilyen fegyvere van, -arról az oldalról támadhatom meg, amerről nekem tetszik, leüthetem, -megölhetem, aztán… köd előttem, köd utánam, kedvem szerint -szökhetek, amerre a szemem lát!</p> -<p>Kemp idegesen pödörgette a bajuszát… Nem lépéseket hallott a -lépcsőkön?…</p> -<p>– Tehát gyilkolni fogunk, Kemp! – mondta a láthatatlan ember -ünnepélyesen.</p> -<p>– Gyilkolni fogunk, – ismételte Kemp gépiesen. – Hallom a -terveit, Griffin, de nem igen értek velük egyet… Miért kell épen -gyilkolnunk?</p> -<p>– Nem vakon, hebe-hurgya módra kell gyilkolnunk, hanem okosan, -tervszerüen. Ez a dolog nyitja… Most már mindenki tudja, hogy van -egy láthatatlan ember s ez a láthatatlan ember megteremtheti a -Rémuralmat… Ugy van, Kemp, a Rémuralmat!… Nos, miért hökkent meg?… -A láthatatlan ember fölüti valahol a székhelyét, például épen itt, -Burdockban és terrorizálja <span class="pagenum"><a name="Page_161" -id="Page_161">-161-</a></span> a várost. Rendeleteket bocsát ki, -parancsokat osztogat… Ezt ezer módon megteheti… Papirosra irja, -amit akar s a papirost behajitja az ablakon, bedugja az ajtó alatt… -S aki nem engedelmeskedik parancsainak, azt megöli… valamint azokat -is megöli, akik segiteni mernek a halálraitélten.</p> -<p>– Hm! – felelte Kemp, kételkedve s most már nem a Griffin -szavaira figyelt, hanem arra a halk csattanásra, mit háza kapujának -a kinyitása okozott.</p> -<p>Majd, hogy tovább foglalkoztassa a láthatatlan embert, igy -folytatta:</p> -<p>– Lássa, Griffin, én azt hiszem, hogy az ön szövetségesének igen -hamar meggyülnék a baja a büntető törvénykönyvvel.</p> -<p>– Senki se tudná, hogy az én szövetségesem, – felelte a -láthatatlan ember komolyan. – Senki se tudná, hogy…</p> -<p>Hirtelen elhallgatott és fojtott hangon kérdezte:</p> -<p>– Csitt!… mi az?… Mintha a lépcsőkön jönnének…</p> -<p>– Ej dehogy! – felelte Kemp s most gyorsan és hangosan kezdett -beszélni:</p> -<p>– Lássa, Griffin, én nem egyezhetem bele ebbe. Értsen meg, -igazán nem egyezhetem bele… De miért is törne az emberi nem -megrontására?… Hogy is remélheti, hogy jó vége lesz az ily őrült, -késhegyre menő küzdelemnek? Minek akar farkas lenni?… mikor hasznos -tagja is lehetne a társadalomnak?… Tegye közzé kutatása eredményét, -vagy legalább nemzetét ne zárja ki a haszonból, amit ez a roppant -fontosságu fölfedezés biztosithat… Gondolja meg, mi mindent -tehetne, ha egy millió, tiz millió, harminc millió szövetségese -lesz!… Gondolja meg ezt, Griffin – – –</p> -<p>A láthatatlan ember félbeszakitotta Kempet… <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> két -karját kitárta, a derekát előre hajtotta és fojtott hangon -mondta:</p> -<p>– Lépteket hallok a lépcsőn…</p> -<p>– Ej dehogy! – felelte Kemp.</p> -<p>– Hadd lássam! – kiáltott föl Griffin és az ajtó felé -sietett.</p> -<p>Ettől fogva az események gyorsan követték egymást. Kemp habozott -egy pillanatig s aztán előre ugrott, hogy elállja Griffin utját… A -láthatatlan ember visszahökkent és fölorditott:</p> -<p>– Áruló!…</p> -<p>A következő percben kigombolta vörös szegélyü kaftánját, leült -egy székre és kezdte lehányni magáról a ruhát… Kemp három ugrással -az ajtónál termett… de erre Griffin is fölugrott, bár a lábai már -láthatatlanok voltak s nagyot kiáltva szaladt Kemp után… Ez már -kinyitotta az ajtót és kiugrott rajta…</p> -<p>Kint, a lépcsőkön, gyorsan futó lépések zaja hallatszott…</p> -<p>Kemp ügyesen visszalökte a láthatatlan embert, aki utána akart -tolakodni és becsapta az ajtót… A kulcs kivül volt a zárban s a -következő percben Griffin fogoly lett volna az erkély-szobában, ha -valami véletlen közre nem játszik… Amint Kemp hevesen becsapta az -ajtót, a kulcs kiesett belőle!…</p> -<p>Kemp halálsápadt lett és mind a két kezével, teljes erejéből -huzta a kilincset… Egy pillanatig tartotta is… aztán az ajtó -kinyilt hat hüvelyknyire; de Kemp, minden ereje megfeszitésével, -még egyszer becsukta… Ám a következő pillanatban egy lábnyira nyilt -ki az ajtó s a szük nyiláson megjelent a hálóköntös… Ugyane -pillanatban vasmarok szoritotta össze Kemp torkát, aki ijedten, -félholtan eresztette el a kilincset, az ajtó egészen feltárult… -Kemp fejére csapott a láthatatlan ököl, aztán, <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> mint a -zsákot, odalökte a sarokba és rádobta a hálóköntöst…</p> -<p>Fél-uton a lépcsőkön állt Adye ezredes, a burdocki rendőrség -kapitánya, akinek Kemp levelet irt reggel… Megkövülve látta Kemp -hirtelen kiugrását az ajtón, majd az utána kitolakodó üres -hálóköntöst… hallotta az ököl tompa zuhanását Kemp fején… látta, -hogy Kemp elbukik, mint a lesujtott ökör… látta, amint még egyszer -föltápászkodik és menekülni akar, de megint elbukik… aztán látta -röpülni az üres hálóköntöst a levegőben…</p> -<p>A következő pillanatban heves lökést kapott… Semmitől!… Ugy -rémlett neki, hogy nagy teher hull reá, magával rántja le a -lépcsőkön, a torkát vasmarok szorongatja, mellén pedig két térdet -érez… Aztán valaki megrugdossa, végigtapos a hátán… a mögötte jövő -két rendőr nagyot kiáltva hanyatthomlok bukik le a lépcsőkön… az -utcaajtót hevesen fölrántják és nagy robajjal becsapják.</p> -<p>Adye ezredes a lépcsők aljáig gurult s ott bambán fölült. Látta, -hogy Kemp tántorogva jön lefelé a lépcsőkön, a feje bubján ökölnyi -daganat, az ajka csupa vér és kékre dagadt, kezében a vörös -kaftán.</p> -<p>– Irgalmas Isten! – nyögte dadogva. – Vége a játéknak:… A sátán -megszökött!</p> -<h2><span class="smaller">XXIII. FEJEZET.</span><br /> -Hajtóvadászat a láthatatlan emberre.</h2> -<p>Jó időbe került, mig Kemp annyira össze birta szedni magát, hogy -elmondta azt a kevés dolgot, ami az utolsó pár pillanat alatt -történt. Ott álltak a folyosón, Kemp lázasan összefüggéstelenül -beszélt s egyre szorongatta a Griffin ott hagyott kaftánját. Adye -ezredes csak nagy <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> nehezen értette meg a dolgok -veszedelmes állapotját.</p> -<p>– Őrült! – dadogta Kemp. – Őrült… kegyetlen… Gyilkos!… Maga az -önzés… Nem gondolt egyébre, mint a maga hasznára, a maga jólétére… -Irtózatos volt végighallgatni, amit beszélt!… Durva, kegyetlen -fenevad… Öl, gyilkol, ha dühbe jön… Nem törődik semmivel… Ha meg -nem gátoljuk, itt is ölni fog… Rémuralmat akar teremteni… Senki se -állhatja utját!… Most dühöng és jaj, akit utjában talál!</p> -<p>– El kell fognunk őt, – mondta Adye. – Az bizonyos… különben baj -lesz… El kell fognunk!</p> -<p>– De hogyan? – kiáltott föl Kemp kétségbeesve.</p> -<p>Majd hirtelen ezer eszméje támadt és lázasan beszélt:</p> -<p>– Rögtön hozzá kell fognunk az üldözéshez és talpra kell -állitani minden épkézláb embert… Önnek meg kell akadályozni, hogy -az a gyilkos elhagyhassa a kerületet… Ha egyszer elmenekül innen, -ölni, gyilkolni és rabolni fog utjában… Rémuralmat akar teremteni! -Érti-e, rémuralmat!… Sürgönyöznie kell mindenfelé, hogy állják el -az utakat, vigyázzanak a vonatokra, a hajókra. Fegyverbe kell -szólitani a helyőrséget is… ön pedig sürgönyözzön Londonba, -katonaságért és rendőrökért… Az egyetlen dolog, ami még itt -tarthatja, az a remény, hogy visszaszerezheti a könyveit. Majd -erről is beszélek még… A rendőrségen van egy csavargó… valami -Marvel…</p> -<p>– Tudom, – felelte Adye ezredes; – tudom… A könyvekről is tudok… -nagyon helyes… De az a csavargó azt mondja…</p> -<p>– Azt mondja, hogy nincsenek nála a könyvek… De a láthatatlan -ember azt hiszi, <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> hogy nála vannak… Meg kell tehát -akadályozni, hogy ehessék vagy alhassék… A környéken éjjel-nappal -talpon kell lennie és vigyáznia, hogy se eledele, se nyugalma ne -legyen. Minden élelmiszert gondosan el kell zárni, minden -élelmiszert… ugy hogy erőszakkal kelljen betörnie érte… A házakat -is mind be kell zárni… ajtót, ablakot… Bár Isten esőt adna; esőt és -zivatart, meg hüvös éjszakát! Az egész vidéknek vadásznia kell rá, -folyton, lankadatlanul… Mondom, Adye, ez az ember halálos -veszedelem, valóságos isten-csapás, ha el nem foghatjuk, oly dolgok -történhetnek, hogy rágondolva is égnek mered minden hajam -szála!</p> -<p>– Mi egyebet tehetünk még? – kérdezte Adye. – Én rögtön megyek -és megkezdem az üldözés szervezését… De miért nem jön velünk ön -is?… Persze, csak jöjjön!… Odalent hadi tanácsot tartunk; majd -meghivom Hoppsot is, meg a vasuti hivatalnokot is… Szentuccse, a -dolog fölötte sürgős és fontos… De jöjjön hát!… Az uton majd -szegről-végre meghányjuk a dolgot… Mi egyebet tehetnénk még? Dobja -el azt a rongyot és jöjjön!…</p> -<p>Adye ezredes gyorsan lement a lépcsőkön és Kemp utána baktatott. -A kapu tárva-nyitva volt s a küszöbön ott állt a két rendőr, -kibámulva a semmibe.</p> -<p>– Már elment, uram, – mondta az egyik.</p> -<p>– Rögtön a kapitányságra kell mennünk, – szólt Adye. – Egyiktek -szaladjon és hozzon kocsit… De siess! – kiáltott a futó rendőr -után.</p> -<p>Majd Kemphez fordulva azt kérdezte:</p> -<p>– Hát még mit tehetünk?</p> -<p>– Kutyákat kell hozatni, – mondta Kemp. – Kutyákat!… A kutyák -nem látják ugyan, de megszimatolják… kutyákkal kell üldözni őt.</p> -<p>– Jól van, – hagyta helyben Adye. – <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> Nem -szabadna ugyan, de ebben az esetben… Én tudom, hogy Halsteadban -vannak igen jó vérebek… azonnal elküldök értük… Hát még?</p> -<p>– Ne felejtse el, hogy az, amit eszik, mindaddig látható a -gyomrában, amig csak meg nem emészti. Tehát evés után el kell -rejtőznie pár órára… Ezért folyton keresni, hajszolni kell őt. -Minden bokorban, félreeső zugban hajszolni kell… És félre kell -tenni, el kell zárni minden fegyvert, vagy bármi olyant, amit -fegyvernek használhatna… Mindent, mindent, hogy semmi egyebe ne -legyen a puszta öklén kivül… Az is sok, mert félelmetes nagy ereje -van.</p> -<p>– Jól van, – felelte Adye. – Erre is ügyelek… Hát még?</p> -<p>– És aztán, – szólt Kemp, de habozva elhallgatott.</p> -<p>– Nos aztán? – kérdezte Adye.</p> -<p>– Aztán, – folytatta Kemp halkabban, – üvegcserepeket kell -keresztben szórni az utakon… Ez irtózatos kegyetlenség, jól tudom; -de gondolja meg, hogy kivel van dolgunk!</p> -<p>Adye elsápadt és hevesen szivta be a levegőt a fogai közt.</p> -<p>– Ez embertelen dolog, – szólt rekedten, a fejét csóválva. – De -mindegy!… Ha kell, hát kell!… Gondoskodom róla, hogy beszórják az -utakat üvegcserepekkel…</p> -<p>– Az az ember kegyetlen gyilkos, – ismételte Kemp. – Én bizonyos -vagyok benne, hogy mihelyt tulesett e mostani szökése izgalmain, -rögtön hozzá fog látni, hogy a Rémuralmat megteremtse… Oly bizonyos -vagyok benne, mint a hogy most önnel beszélgetek. Egyetlen -reményünk a szabadulásra csak az lehet, hogy megelőzzük őt… Ez a -Kain elszakadt az emberiségtől; tulajdon fejére szálljon a vére! -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">XXIV. FEJEZET.</span><br /> -Mr Wicksteed meggyilkoltatása.</h2> -<p>A láthatatlan ember szinte őrjöngött dühében, mikor Kemp házából -kirohant. Egy kis fiut, aki a kert-ajtóhoz közel játszott, -fölkapott a földről s eldobta vagy tiz lépésnyire, ugy, hogy a -szegény gyereknek eltört a csipeje. Ez után pár órára eltünt szem -elől.</p> -<p>Senki se tudta, hová lett, mit müvelt. Csak gyanitják a később -történtekből, hogy vadul vágtatva szaladt a forró juniusi napon -egyenesen keresztül a réten, a hintondeani kis erdőbe, amelynek -hüvös árnyában megpihent kissé és valószinüleg boszu-terveket -kovácsolt. Ezt onnan gyanitják, mert délután két óra tájban szörnyü -tragikus eset történt ezen a helyen.</p> -<p>Bizonyos, hogy lelke mélyéig fölháborodhatott Kemp árulásán, -akiben annyira megbizott, hogy mindent elmondott neki, sőt -szövetségesévé is akarta tenni. De egyelőre, legalább délutáni két -óráig, ugy eltünt, mintha sohasem is élt volna.</p> -<p>Ez az elfecsérelt, tétlenül eltöltött idő azonban végzetes lett -rá nézve. Mert Burdockban lázasan készülődtek ellene és Kempnek -proklamációja élet-halálra szóló küzdelemre hivta föl a környék -összes lakosságát. Most már mindenki tudta, hogy a láthatatlan -ember nem puszta legenda és mese, hanem félelmetes ellenség, akit -el kell fogni, vagy ha nem lehet, üldözni kell, meg kell -sebesiteni, sőt meg is ölni mint vérengző fenevadat.</p> -<p>És a hajtóvadászatra készülő lakosság hihetetlen gyorsasággal -szervezkedett. Például két óráig délután a láthatatlan ember még -megszökhetett volna, ha fölkapaszkodik valamelyik vonatra, de két -óra után ez már lehetetlen volt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> mert minden -személyszállitó vasut ajtai légmentesen be voltak zárva, a -teherforgalmat pedig csaknem teljesen fölfüggesztették a -Southampton-Winchesteri és a Brightonhorshami vonalon. És -körülbelül husz mértföldnyi körben Port-Burdock körül, puskával, -revolverrel, doronggal fölfegyverzett emberek cserkésztek -mindenfelé, hármasával-négyesével s majd minden csapatban voltak -kutyák is.</p> -<p>Az országutakon lovas rendőrök vágtattak végig, megállva minden -ház, korcsma és major előtt, figyelmeztetni a lakókat, hogy jól -zárják be a házukat s ha kimennek, vigyenek fegyvert magukkal. -Három órakor bezárták az iskolákat s a gyerekek futva szaladtak -haza.</p> -<p>Kemp proklamációját, amelyet ő csak megirt, de voltaképen Adye -irt alá és bocsátott ki, délutáni öt órára már minden utcasarkon -kifüggesztették. Ebben röviden minden megvolt, ami szükséges -lehetett a sikeres küzdelemre: hogy nem szabad pihenni hagyni a -láthatatlan embert, hogy vigyázni kell minden enni valóra, gondosan -el kell zárni minden fegyvert, stb.</p> -<p>S a hatóság oly gyorsan intézkedett, a lakosság oly föltétlenül -hitt a láthatatlan ember veszedelmes voltában, hogy még az éjszaka -előtt több száz négyszög-mértföldnyi terület valósággal -ostromállapotban volt… És, hogy a lakosság még nagyobb erélylyel -segitsen a hatóságoknak a veszedelmes ellenség megsemmisitésében, -egy szörnyü hir kelt szárnyra: a mr Wicksteed meggyilkolásának -rejtélyes hire.</p> -<p>Ha a rémes eset mellék-körülményeiből következtetni lehet, a -láthatatlan ember, mint fönt is irták, a hintondeani kis erdőbe -vonult pihenni, de kora délután már ismét előjött onnan; hogy mily -szándékkal, azt persze nem tudhatjuk. De, hogy semmi jót nem -forralhatott, bizonysága <span class="pagenum"><a name="Page_169" -id="Page_169">-169-</a></span> az a vasdorong, amit nem tudni, hol -szerzett s amelylyel mr Wicksteedet agyonverte.</p> -<p>A gyilkosság részleteiről természetesen semmi bizonyosat nem -tudhatunk. Csak azt tudjuk, hogy az országut mentén, az árokparton -történt, alig kétszáz lépésnyire lord Burdock kastélyának -parkjától. Minden jel arra mutat, hogy a gyilkos és áldozata -hevesen küzködtek; a fü körös-körül le volt taposva, mr -Wicksteednek egész teste tele volt sebekkel és ütésekkel, ketté -tört sétabotja csonka darabját görcsösen szorongatta még holtában -is s a koponyáját valósággal péppé verte szét a gyilkos.</p> -<p>Ez a kegyetlenség már az őrültséggel volt határos, legkivált, ha -megfontoljuk, hogy mr Wicksteed, ez az ötvennégy-ötvenhat éves -ember, lord Burdock inasa, igen csöndes, békeszerető és szelid -természetü volt, aki ugyan össze nem veszett volna senkivel, -aminthogy soha még csak szóváltásba se keveredett senkivel a -környéken… Ugy látszik, hogy a kegyetlen gyilkos utját állta a -békés embernek, aki haza igyekezett ebédelni, megtámadta, leütötte -a vasdoronggal s aztán őrült dühében szétverte a fejét.</p> -<p>De két körülmény ellene mond ennek az utóbbi föltevésnek. Az -első az, hogy a hely, ahol az áldozatot találták, kivül esett mr -Wicksteed utjának az irányán s körülbelül háromszáz lépésnyire volt -attól az ösvénytől, amerre járni szokott. A második körülményt egy -kis iskolás leánytól tudjuk, aki, midőn az iskolába ment, látta, -hogy mr Wicksteed különös módon „<i>baktatott</i>“ a mezőn -keresztül az árok felé. Ugy tett, mintha kergetne valamit, mert a -botjával egyre csapdosott a földre s mind untalan előre kapott, -mintha meg akarna valamit fogni…</p> -<p>Ez a kis lány látta őt legutoljára élve; holttestére két óra -tájban akadtak rá az emberek.</p> -<p>E két körülményből azt gyanithatjuk, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> Griffin -nem gyilkos szándékból hordozta magával azt a vasdorongot. Lehet, -hogy mr Wicksteed épen arra jött s meglátta a vasdorongot, amely -megmagyarázhatatlan módon járt, libegett a levegőben… Mit sem -tudván a láthatatlan emberről, önkénytelen kiváncsiságból utána -szaladt a járó vasdorongnak s a kis leány ezt láthatta… Már most, -ha meggondoljuk, mily hirtelen természetü volt a láthatatlan ember -s különben is mily elkeseredett lehetett a Kemp árulása miatt, -könnyen érthető, hogy első dühében vakon rohant rá az éltesebb -emberre, akit ott menten kegyetlenül leütött és megölt.</p> -<p>Ám ez csak föltevés, bizonyos ellenben az hogy a hullát -megtalálták az árokban s tiz-tizenöt lépésnyire tőle megtalálták a -véres vasdorongot is, a bokrok közt. A fegyvernek ez az elhajitása -azt mutatná, hogy Griffin, elkövetvén a szörnyü gyilkosságot, -eliszonyodott és borzadva dobta el véres fegyverét. Bizonyos, hogy -fölötte önző és hirtelen ember volt, de lehet hogy áldozatának – -első áldozatának – láttára fölfakadt az ő sivár lelkében is a -megdöbbenés, a lelkifurdalás fájó érzése, mely megutáltatta vele a -kegyetlen vérontást.</p> -<p>Ugy látszik, hogy mr Wicksteed meggyilkolása után el is akart -menni a környékről. Legalább beszélik, hogy napszállat táján többen -hallották Fern-Bottom közelében, amint valaki – akit nem lehetetett -látni – hangosan beszélgetve, néha nyögve, szinte zokogva sietett -tova az országuton, egyenesen völgynek le a magas rozs-vetés -között… De lehet, hogy ez is csak mende-monda.</p> -<p>Ellenben bizonyos, hogy a láthatatlan embernek csakhamar volt -alkalma tapasztalnia, hogy Kemp komolyan vette az üldözést és hogy -ez a vidék kezd szük lenni neki. Bármerre ment mindenütt zárt -ajtókra talált s uton-utfélen olvashatta <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> Kemp -kegyetlen proklamációját… Alkonyat felé pedig erdő-mező megnépesült -fegyveres emberekkel s minden felől kutyaugatástól visszhangzott a -vidék.</p> -<p>Ez a hajtóvadászat végtelenül elkeseritette és leverhette a -láthatatlan embert. Bizonyos, hogy azon a napon nem mert csinálni -semmit és gondosan kerülte üldözőit, ha látta is őket valahol… Ám -az éjszaka tanácsot hozott… Alighanem eleséghez jutott valami -uton-módon és jól alhatott is, mert másnap ismét a régi lett… -erélyes, dühös, szivtelen és önző, szóval félelmetes ellenség, aki -lázasan készülődött utolsó nagy csatájára a világ ellen!</p> -<h2><span class="smaller">XXV. FEJEZET.</span><br /> -Kemp házának ostroma.</h2> -<p>Kemp doktor különös levelet kapott; gyürött, piszkos papirosra -ceruzával irt levelet, melyet növekvő rémülettel olvasott.</p> -<p>„Ön fölötte ügyes és erélyes volt, – igy szólt a levél, – de -hogy mi hasznot remélt ebből, azt igazán nem tudom. Ön ellenem -esküdött. Egy álló napig hajszolt, üldözött, még az éjszakai -nyugalmamtól is meg akart fosztani. De hiába erőlködött, volt mit -ennem, sőt aludtam is és a játék voltaképen csak most kezdődik… A -játék; értem a haláltáncot… Ez a levelem proklamálja a Rémuralom -első napját. <i>Port-Burdock nem az angol királynő városa -többé:</i> megmondhatja ezt ezredesének s a többieknek is; -<i>Port-Burdock az én birtokom, a Rémuralom székvárosa</i>. Ez a -nap az uj korszak első esztendejének a napja, evvel kezdődik a -<i>Láthatatlan Ember Rémuralma</i>. Kezdem pedig avval, hogy -példaadás okáért halálra itélem egyik lázadó alattvalómat, egy Kemp -nevü árulót. A <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> Halál ma délután indul érte. -Bezárkózhatik, elrejtőzhetik, körülvétetheti magát katonákkal, -rendőrökkel; a Halál, a láthatatlan Halál mégis elviszi. Csak hadd -óvja magát minél jobban, annál megdöbbentőbb lesz a játék és a -lecke a többi alattvalóimra nézve… Ezt a levelet a postás fogja -elvinni s ez a levél a Halál hirnöke… A játék tehát kezdődik, a -halálra itélt Kempnek ma van az utolsó napja!“</p> -<p>Mikor Kemp másodszor is elolvasta a levelet, halálsápadtan -dadogta:</p> -<p>– Ez már nem tréfa… Ráismerek a hangjára és érzem, hogy komolyan -beszél…</p> -<p>Megforgatta a levelet s látta, hogy azon a felén, ahol a cim -volt, a hindondeani postahivatal bélyege van rajta, mellette pedig -ez a prózai részlet: – „<i>2 d. to pay</i>“… Vagyis, mivel a föladó -nem tett rá bélyeget, még neki kellett érte 2 pencet fizetni.</p> -<p>Épen villás-reggelizett, mikor a levelet kapta; de rögtön elment -a kedve az evéstől. Lassan fölkelt és fölment dolgozószobájába. -Aztán csöngetett a házmesternek, meghagyta neki, hogy járja körül a -házat, vizsgáljon meg minden ajtót és ablakot és minden ajtót, -ablaktáblát zárjon be. Ő maga mindjárt bezárta dolgozószobájában az -ablakok belső fatábláit. Aztán elővette kis revolverét, gondosan -megtöltötte és bele tette a kabátja zsebébe. Majd több levelet irt: -egyet Adye ezredesnek s ezt rögtön oda is adta inasának, hogy vigye -el.</p> -<p>– Bátran mehet, – mondta az inasnak, – nincsen semmi -veszedelem.</p> -<p>S magában hozzá tette:</p> -<p>– Legalább téged nem fenyeget.</p> -<p>Mikor az inas elment, Kemp még tünődött pár percig, aztán ismét -lement az ebédlőbe és lassan, gondolkodva evett. Majd hirtelen -nagyot ütött öklével az asztalra és fölkiáltott: <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>– Megcsipjük a gazembert!… Én leszek a csalétek s ha ide jön, -jaj neki!</p> -<p>Megint fölment dolgozószobájába és gondosan bezárt maga után -minden ajtót.</p> -<p>– Veszedelmes játék, – mondogatta magában, – nagyon -veszedelmes!… De minden körülmény engem segit, mr Griffin, ámbár ön -láthatatlan!… Majd meglátjuk!… Griffin… <i>contra mundum</i>… A -láthatatlan ember… az egész világ ellen!… Gyönyörü játék, az -bizonyos, csakhogy meg is kell ám nyerni!</p> -<p>Kinézett az ablakon a napsütötte, verőfényes dombra.</p> -<p>– Minden nap ennie kell s eledelt csak élet-veszélylyel -szerezhet… Valóban, nem irigylem a sorsát!… Vajon csakugyan aludt-e -a mujt éjszaka?… Lehet, hogy aludt valahol a mezőn, vagy valami fa -tetején… Bár jégeső lenne, vagy jó hideg idő, tartós nyári -zivatar…</p> -<p>Hirtelen összerezzent és szorongva mondta:</p> -<p>– Lehet, hogy kivülről leselkedik rám…</p> -<p>Egész közel ment az ablakhoz és kinyitotta a belső fatáblát… E -pillanatban nagyot koppant valami a falon, mindjárt az ablak -mellett s Kemp ijedten hökkent vissza.</p> -<p>– Bolondság! – mondta mintegy önmagát biztatva. – Ideges -vagyok…</p> -<p>De azért elmult jó öt perc, mielőtt ismét oda mert menni az -ablakhoz… Megint kitekintett s nem látva semmit, megnyugodva -mondta:</p> -<p>– Bizonyosan valami veréb röpült neki a falnak.</p> -<p>Egyszerre csak hevesen csöngettek az utcai ajtón és Kemp sietve -leszaladt a lépcsőn. Levette a vasrudat, megforditotta a kulcsot és -óvatosan kinyitotta a kaput… Adye volt, az <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> -ezredes, aki hirtelen besurrant, mire Kemp rögtön becsapta a -kaput.</p> -<p>– Megtámadták az inasát, Kemp, – szólt Adye, köszöntés -helyett.</p> -<p>– Micsoda? – hökkent vissza Kemp.</p> -<p>– Ugy van. A láthatatlan ember. Elvette az ön levelét az inastól -és most itt csatangol. Zárja be az ajtót.</p> -<p>Kemp hirtelen ráforditotta a kulcsot, előre tolta a vasrudakat -és hüledezve bámult Adye, aki szemmel láthatóan elégedett volt, -hogy a kapun belül lehet. Nagyot lélekzett és gyorsan -folytatta:</p> -<p>– Megrohanta az uton… Földhöz verte… Elvette tőle a levelet…! Az -inas ott van a rendőrségen… Félig ájult, félig őrült az -ijedtségtől… A láthatatlan ember pedig itt van!… Mit irt hát abban -a levélben?</p> -<p>Kemp keservesen följajdult:</p> -<p>– Mily őrült voltam!… Pedig tudhattam volna!… Hisz Hintondeátől -idáig csak egy óra-járás! Hát már itt van?</p> -<p>– De mi történt hát? – kérdezte Adye türelmetlenül.</p> -<p>– Jöjjön, jöjjön! – mondta Kemp és fölvezette az ezredest -dolgozószobájába.</p> -<p>Ott aztán kezébe adta a láthatatlan ember levelét:</p> -<p>– Olvassa ezt!</p> -<p>Adye elolvasta és halkan fütyürészni kezdett.</p> -<p>– S ön?… mit irt nekem? – kérdezte aztán.</p> -<p>– Kieszeltem, hogy hogyan kerithetnők csapdába… Ezt irtam meg és -az inasomra biztam… Mily őrült voltam!… Ah, mily őrült voltam.</p> -<p>Adye elkáromkodta magát, majd biztatni igyekezett Kempet. -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Ez a levél csupa frázis, mondta. – Esküdni mernék, hogy már el -is tisztult a környékről és csak rá akart önre ijeszteni.</p> -<p>– Szó sincs róla! – kesergett Kemp. – Amit igér, meg is -tartja.</p> -<p>E pillanatban csörömpölve tört be az ablak a földszinten… Kemp -összerezzent, Adye pedig meglátta Kemp zsebében a revolver -csövét.</p> -<p>– Ez az ebédlő ablaka volt, – szólt Kemp halkan.</p> -<p>A következő percben egymásután két másik ablak csörömpölt, -ugyancsak az ebédlőben, majd a dolgozószobára került a sor, melynek -három ablaka egymás után tört darabokra, ugy, hogy az üvegcserepek -mindenfelé szétszóródtak s egy kő majd eltalálta Kemp fejét.</p> -<p>– Mi ez? – hökkent meg Adye.</p> -<p>– Ez a kezdet! – felelte Kemp.</p> -<p>– Nem lehet kivülről fölmászni idáig?</p> -<p>– Nem. A fal sima, mint a tükör.</p> -<p>– Vasrácsok nincsenek?</p> -<p>– Ide fönt nincsenek, de a földszinten minden ablakon vannak… -Ah, a gazember…</p> -<p>A kis villa tulsó felén is egymás után csörömpöltek a bezuzott -ablakok.</p> -<p>– Már folytatja! – mondta Kemp elkeseredve. – Ugy látszik, nem -akar kegyelmezni egyetlen ablaknak sem!… Őrült, bolond!… Minden -ablak fatábláját bezárattam s az összetört üveg mind kifelé hull le -a földre s a bolond még elvágja benne a lábát.</p> -<p>– Hát itt miért nem csukta be a fatáblákat? – kérdezte Adye.</p> -<p>– Itt is becsuktam, de az előbb, hogy kinéztem, ki kellett -nyitnom.</p> -<p>Megint egy ablak csörömpölt és Kemp meg Adye tanácstalanul -néztek össze. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Megvan! – kiáltott föl Adye hirtelen. – Adjon egy botot, vagy -valami fegyvert… Visszamegyek a rendőrségre és elhozom a vérebeket… -Azok majd elbánnak vele!</p> -<p>– Megint egy ablak tört darabokra.</p> -<p>– Nincs revolvere? – kérdezte Adye.</p> -<p>Kemp a zsebébe nyult, de aztán habozva mondta:</p> -<p>– Volna egy… de azt… nem adhatom oda.</p> -<p>– Majd visszahozom! – mondta Adye. – Hisz itt ugy se érheti önt -veszély!… Az egész ház be van zárva.</p> -<p>Kemp, elszégyelvén magát pillanatnyi kishitüségeért, átadta a -revolvert Adyenek.</p> -<p>– Most pedig ereszszen ki, – mondta Adye.</p> -<p>Lement a lépcsőkön s mialatt a kapu mögött csöndesen álltak, -hallották, hogy a láthatatlan ember egymás után veri be az -ablakokat az épület hátsó részén… Most itt volt hát a kedvező -alkalom!… Kemp gyorsan és nesztelenül hátra tolta a vas-rudakat, -megforditotta a kulcsot. Az arca nagyon sápadt volt.</p> -<p>– Gyorsan lépjen ki! – sugta halkan az ezredesnek.</p> -<p>A kapu félig kinyilt, Adye hirtelen kiugrott a szük résen, Kemp -pedig rögtön becsapta és bezárta a kaput.</p> -<p>Az ezredes pár pillanatig habozva állt meg a legfelső lépcsőn… -Biztosabban érezte magát, hogy a háta födve volt… De aztán -megemberelte magát, lement a lépcsőkön, egyenesen keresztül vágott -a kerten, neki az ajtónak… Ekkor ugy tetszett neki, hogy valami -szellő suhan végig a gyöpös uton; valaki járt a közelében!</p> -<p>– Álljon meg! – rivallt rá a láthatatlan ember. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>Adye megállt, mintha lábai a földbe gyökereztek volna és -görcsösen markolta meg zsebében a revolver agyát.</p> -<p>– Nos, mi az? – kérdezte mogorván.</p> -<p>Az arca halálsáppadt volt, minden idege a megpattanásig -feszült.</p> -<p>– Legyen szives és menjen vissza a házba! – folytatta a hang, ép -oly parancsolóan, mint az imént.</p> -<p>– Sajnálom, de nem arra van az utam, – felelte Adye kissé -rekedten s megnedvesitette ajkait a nyelvével.</p> -<p>A hangot balra, elülről hallotta s hirtelen átvillant az agyán, -hogy hátha rálőne találomra?…</p> -<p>– Hová megy? – kérdezte a hang ismét.</p> -<p>Adye hirtelen arra fordult s a napsugár fényesen csillant meg -revolverén, melyet egyre szorongatott.</p> -<p>– Hogy hová megyek, – felelte vontatva – az az én dolgom…</p> -<p>Még jóformán ki se mondta e szavakat, mikor hátulról elkapta -valaki a nyakát, a térdével nagyot lökött rajta, ugy hogy Adye -előre bukott. Villámgyorsan fölugrott, megfordult, kirántotta -revolverét és lőtt… A következő percben irtózatos ökölcsapást -kapott az arcába s a revolvert kicsavarták a kezéből… De ő is -megragadta a láthatatlan ember egyik lábát, ez azonban nagyot -rugott rajta és Adye hanyatt esett a füvön.</p> -<p>– Átkozott cudar! – hörögte dühösen.</p> -<p>A láthatatlan ember gunyosan fölkacagott.</p> -<p>– Megölhetném önt, – mondta, – ha nem sajnálnék egy golyót -elpazarolni.</p> -<p>És Adye látta a revolvert a levegőben hat lábnyira tőle s a -fegyver csöve egyenesen a mellének állt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<p>– Nos, mit akar? – kérdezte Adye a füben ülve.</p> -<p>– Keljen föl! – parancsolta a hang.</p> -<p>Adye talpra állt.</p> -<p>– Vigyázzon! – figyelmeztette őt a hang szigoruan, – nem türök -semmiféle ostobaságot! Ne feledje, hogy én látom önt, de ön nem -láthat engem s ügyelek minden mozdulatára. Vissza kell mennie a -házba.</p> -<p>– Ugy sem eresztenek be! – felelte Adye.</p> -<p>– Azt igazán sajnálnám, – mondta a láthatatlan ember, – mert -ennek ön inná meg a levét, pedig önnel semmi bajom.</p> -<p>Adye ismét megnedvesitette ajkait a nyelvével. Ránézett a -revolver fénylő csövére, majd másfelé tévedt a szeme és látta a -távolban kéklő tengert, a zöldelő rétet, a sárgán hullámzó -kalászokat, a domb alján nyüzsgő várost… és érezte, hogy édes az -élet!… Mindez egy másodpercig se tartott s akkor tekintete ismét -ráesett a fénylő fegyverre.</p> -<p>– Hát mit tegyek? – kérdezte halkan.</p> -<p>– Hogy mit tegyen?… Hisz már megmondtam!… Vissza kell mennie a -házba… Nem akarom, hogy nyakamra hozza a rendőreit!</p> -<p>– Jól van, megkisértem. De, ha beeresztenek, megigéri, hogy nem -tör be velem együtt a házba?</p> -<p>– Én semmit se igérek, – felelte a hang nyersen. – Különben is -mondtam már, önnel nincs semmi bajom.</p> -<p>Kemp rögtön fölszaladt a lépcsőkön, mihelyt Adyet kieresztette a -házból. Óvatosan odalopózott az ablakhoz s az üvegtörmelékek mögül -leskelődve lenézett a kertbe… De, mire fölért, a revolver már a -láthatatlan embernél volt s Kemp nem hallhatta a lövést, mert a -folyosónak igen vastag falai voltak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>– Nini! – szólt megdöbbenve, – Adye beszélget valakivel…</p> -<p>Nem látva senkit, megrémülve hökkent vissza:</p> -<p>– A láthatatlan ember!… De hát miért nem lő rá Adye?</p> -<p>Ismét kinézett az ablakon s ekkor látta megvillanni a revolver -csövét… A fegyver a levegőben libegett!</p> -<p>– Elvette Adyetől! – hörögte Kemp eliszonyodva.</p> -<p>Adye épen ezt ismételte:</p> -<p>– Igérje meg, hogy nem tör be velem együtt a házba… Ne -kényszeritsen a végletekre… Ha már elvette a fegyveremet…</p> -<p>– Ne feleseljen! – rivallt rá a hang. – Én nem igérek semmit!… -Azt mondtam, hogy menjen vissza a házba!</p> -<p>Ugy látszott, hogy Adye hirtelen elszánja magát e szavakra. -Megfordult, egyenesen a háznak tartott, a kezeit hátra tette és -lassan ment az uton… Kemp álmélkodva nézte… A revolver hol eltünt, -hol fölcsillant ismét s a megrémült Kemp iszonyodva látta, hogy a -levegőben libegve lépésről lépésre követi Adyet!…</p> -<p>Aztán az események nagyon gyorsan követték egymást. Adye nagyot -ugrott hátra, hirtelen hozzá kapott a revolverhez, de nem tudta -megfogni… éles, rövid dörrenés csattant el, az ezredes föltárta két -karját s aztán egész hosszában arcra vágódott s a levegőben kis, -kékes füstfelhő gomolygott… Kemp szinte nem is hallotta a -dörrenést, csak látta, hogy Adye még föltápászkodik a félkarjára, -még egyet vonaglik s aztán mozdulatlanul nyulik el a füvön.</p> -<p>Kemp kővé meredve nézte egy darabig a mozdulatlan Adyet. Rekkenő -hőség és csöndes idő volt, semmi sem látszott élni köröskörül, a -<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> temetői csöndben egy levél se rezdült, -csak két pillangó kergetőzött a kertben… Adye ott hevert a kertajtó -közelében… Valamennyi dombon fekvő villa ablakai be voltak zárva, -csak az egyik, zöldre festett, nyári lakás verandáján ült valaki -fehér ruhában s ugy látszott, hogy alszik…</p> -<p>Kemp szétnézett, nem látja-e valahol a revolvert, de a kis -fegyver eltünt… Szeme ismét rátévedt Adyere… Ah, a játék jól -kezdődött!</p> -<p>Most hevesen csöngettek, dörömböltek a kerti kapun, de a -cselédség, Kemp utasitásainak megfelelően, a fülét se mozgatta az -éktelen lármára… Aztán mély csönd következett… Kemp hallgatózott -egy darabig, majd óvatosan kinézegetett a dolgozószoba három -ablakán, de mit se látott… Fölvette a piszkavasat és lassan lement -a lépcsőkön, egyre hallgatózva… Végigjárta az egész házat és -valamennyi földszinti ablakot ujra megvizsgált, hogy jól be -vannak-e zárva s elég erős-e a vasrostély… Minden szilárd és -csöndes volt.</p> -<p>Erre ismét fölment az emeletre, a dolgozószobába és kitekintett. -Adye még mindig mozdulatlanul hevert ott, ahol elbukott… Lent a -dombra vezető uton két rendőr jött sietve a villa felé.</p> -<p>A halálos csöndet nem törte meg semmiféle nesz… Kempnek ugy -tetszett, hogy a két rendőr csiga-lomhasággal közeledik… S mialatt -őket nézte, azon tünődött, hogy hová lehetett halálos üldözője…</p> -<p>A feleletet csaknem rögtön megkapta rá. A földszinten nagy -zuhogás hallatszott s az egész ház visszhangzott a nehéz -csapásoktól s az összetöredező fa recsegésétől… Kemp ijedten -rezzent össze, habozva hallgatózott pár pillanatig s aztán óvatosan -lefelé indult a lépcsőn… <span class="pagenum"><a name="Page_181" -id="Page_181">-181-</a></span> A zuhogás egyre tartott s most már -tisztán hallotta a vas éles csengését is…</p> -<p>Megforditotta a kulcsot a konyha-ajtóban és benézett… Majd -összerogyott ijedtében… Az ablak-ráma még ép volt ugyan, de már -ingott eresztékeiben, a vasrács pedig félelmetesen rendült meg -minden ujabb ütésre… Kivülről pedig egy fejsze suhogva, nagy erővel -sujtott le ujra meg ujra a megrongált ablakra, hogy a vakolat, a -téglák csak ugy hulltak a konyhában… Egyszerre aztán eltünt a -fejsze, a rombolás munkája szünetelt…</p> -<p>Kemp látta, hogy a revolver kint fekszik az ablak alatt a -gyepen, de most hirtelen fölugrik… Kemp ijedten ugrott ki a -konyhából s alig hogy becsapta az ajtót, eldördült a fegyver, a -golyó süvöltve furta át a konyha-ajtót s a folyosó falán eltompulva -a földre hullott… Kint a kertben Griffin ujjongva kacagott s a -következő pillanatban ismét visszhangzott a ház szilaj -fejsze-csapásaitól.</p> -<p>Kemp lélektelenül állt a folyosón és gondolkozni igyekezett. A -láthatatlan ember minden percben betörhetett a konyhába. Ha -szétverte az ablakot, ezt az ajtót egy csapásra bedöntheti és -akkor…</p> -<p>Most ismét csöngettek a kerti ajtón… Ezek bizonyára rendőrök -lesznek… Kemp gyorsan oda szaladt, kiszólt az ajtón, hogy ki az s -mikor megbizonyosodott, hogy csakugyan a rendőrök, kinyitotta -nekik. A két ember egyugrással bent termett s aztán megint bezárták -az ajtót.</p> -<p>– A láthatatlan ember! – szólt Kemp rekedten. – Van revolvere -is… még két golyó van benne… Adyet agyonlőtte… Vagy legalább -sulyosan megsebesitette… Nem látták a gyöpön?… Ott fekszik!</p> -<p>– Kicsoda? – kérdezte az egyik rendőr. <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Adye! – felelte Kemp.</p> -<p>– Mi nem a főajtón jöttünk, – mondta a másik rendőr.</p> -<p>– Micsoda zuhogás ez? – kérdezte most az első rendőr.</p> -<p>– A láthatatlan ember! – felelte Kemp. – Most veri be a konyha -ablakát… Mindjárt itt lesz… Egy fejszét talált valahol.</p> -<p>Hirtelen az egész ház megrendült; a láthatatlan ember már a -konyhában volt s a folyosón nyiló ajtót döngette… A szobaleány -sikoltva ugrott ki a mellékszobából és egyenesen az ebédlőbe -menekült. Kemp gyorsan, szakgatottan beszélt és igyekezett -fölvilágositani a két rendőrt a helyzetről… A konyhaajtó -recsegve-ropogva engedni kezdett…</p> -<p>– Erre, erre! – kiáltott föl Kemp az élet-ösztön lázas hevével -és betolta a két rendőrt az ebédlőbe.</p> -<p>– Itt a piszkavas!…</p> -<p>Azt amit magával hozott oda adta az egyik rendőrnek, a másiknak -pedig kezébe nyomta az ebédlő kandallójának piszkavasát… Ő maga -pedig beugrott az ebédlőbe, előre tolva a két rendőrt a -küszöbre.</p> -<p>Épen idején… A konyha ajtaja nagy robajjal kicsapódott…</p> -<p>– Vupp! – kiáltott föl az egyik rendőr s a piszkavassal a -fejszére ütött…</p> -<p>A revolver eldördült, de a Kempnek szánt golyó elkésve érkezett -s egy becses olajfestményt likasztott át… A másik rendőr rácsapott -piszkavasával a kis fegyverre, mely nagyot koppanva esett le a -földre: ugy, mint mikor a darazsat, vagy méhet leütik a földre.</p> -<p>A szobalány, mikor a lövést meghallotta őrülten fölsikoltott és -egyenesen az ebédlő ablakának rohant, mintha arra akarna menekülni… -Ez az ablak oldalt volt, oly helyen, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> csak az -ajtóból lehetett oda látni, de a folyosóról nem…</p> -<p>Kint a folyosón ott állt a láthatatlan ember, a fejszét lábához -eresztve, ugy látszott, hogy neki támaszkodik a konyha -ajtófélfájának… A két rendőr jól hallotta, hogy fáradtan liheg.</p> -<p>– Menjenek innen önök ketten! – szólt a láthatatlan ember. Nekem -csak avval a Kemppel van dolgom.</p> -<p>– Nekünk pedig önnel! – felelt a rendőr.</p> -<p>S hirtelen előre lépve, odasuhintott a piszkavassal, amerről a -hangot hallotta. A láthatatlan ember valószinüleg visszaugrott, -mert a piszkavas a puszta levegőt érte s a két rendőr, akit a -hirtelen mozdulat előre rántott, neki esett az esernyőtartónak…</p> -<p>Ekkor fölemelkedett a fejsze, suhogva szelte át a levegőt, -lecsapott a megtántorodó rendőrre, akinek sisakja hitvány -papirosként horpadozott össze s a szegény ember kettőt is fordulva -eszméletlenül roskadt le a földre.</p> -<p>De a másik rendőr, a fejsze mögé suhintva a piszkavassal, valami -lágy testet ért, mely nagyot koppant… A láthatatlan ember -fájdalmasan fölkiáltott s elejtette a fejszéjét… A rendőr ismét -feléje sujtott, de csak a levegőt érte… Aztán megállt s előre -tartva a piszkavasat, figyelt, hallgatózott a legcsekélyebb neszre -is…</p> -<p>Hallotta, hogy az ebédlő ablaka kinyilik s kivül a kertben -gyorsan fut valaki… Most a társa is föleszmélt kábultságából és -felült a földön; arcából csurgott a vér…</p> -<p>– Hol van? – kérdezte bágyadtan.</p> -<p>– Nem tudom, – felelte a másik. – Én eltaláltam és -megsebesitettem. Itt kell állnia valahol a folyosón, ha csak el nem -surrant a hátad mögött, pajtás… Dr Kemp!… Hej, uram!… Dr Kemp!…</p> -<p>Semmi felelet. <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Dr Kemp! – kiabált a rendőr.</p> -<p>A másik rendőr nagynehezen föltápászkodott a földről és -bágyadtan neki dőlt a falnak. E percben hallani lehetett, hogy -valaki mezitláb fut lefelé a konyha lépcsőin…</p> -<p>– Itt van! – kiáltott az első rendőr.</p> -<p>És hirtelen utána hajitotta a piszkavasat. De a fegyver csak egy -kis gázcsillárt zuzott darabokra.</p> -<p>A rendőr utána akart eredni a láthatatlan embernek, de aztán -meggondolta a dolgot… Fontosabb volt, hogy Kemp doktort -megoltalmazza s ezért bement az ebédlőbe.</p> -<p>– Dr Kemp! – kezdte harmadszor is, de aztán hirtelen -elhallgatott; még a szája is tátva maradt bámultában.</p> -<p>– Ez a dr Kemp igazi hős! – szólt pajtásához, aki lassan utána -jött.</p> -<p>– Az ám!… anyámasszony katonája! – felelte a második rendőr, -zsebkendőjével törülgetve a vért, mely lassan csurgott végig az -arcán.</p> -<p>A rendőrnek igaza volt; az ebédlő ablaka tárvanyitva volt és sem -a szobalánynak, sem doktor Kempnek nyoma se volt a szobában!</p> -<h2><span class="smaller">XXVI. FEJEZET.</span><br /> -A hajtóvadászat.</h2> -<p>Mr Heclas, aki legközelebbi szomszédja volt Kemp doktornak, -édesdeden aludt zöldre festett villájának verandáján, mikor Kemp -házának ostroma megkezdődött. Mr Heclas amaz „elenyésző -kisebbséggel“ tartott, amely nevetséges ostobaságnak jelentette ki -a láthatatlan ember meséjét. A felesége ellenben teljesen elhitte -az egész dolgot s végkép oda volt, mikor látta, hogy a férje ép oly -nyugodtan sétálgat a <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> kertben most is, mint az előtt s egy -csöppet sem törődik avval, hogy a szomszédok mind légmentesen -bezárkóznak.</p> -<p>Mr Heclas évek hosszu során át megszokta már, hogy délutánonkint -szundit egyet villája verandáján: s ugy tett ezen a nevezetes napon -is. Átaludta a Kemp-féle villa ostromának első jeleneteit, értjük -az ablakok bezuzását, de mikor fölébredt, ugy rémlett neki, hogy -valami nincs rendben a környéken… Oda tekintett Kemp házára; -megdörzsölte a szemeit és megint oda tekintett… Aztán fölállt és -hallgatózott… Egyre mondogatta magában, hogy álmodik; de azért -folyton csak a házat nézte, amely olyan volt, mintha legalább is -két hete ott hagyták volna, miután teljesen kirabolták és -kifosztották: – egyetlen egy ép ablaka se volt!</p> -<p>Mr Heclas elővette az óráját, megnézte s aztán fejcsóválva -dörmögte:</p> -<p>– Meg mernék rá esküdni, hogy fél órával ezelőtt minden ablaka -ép volt!</p> -<p>Mialatt a házat s a körülötte heverő üvegcserepeket nézte, -olyasvalami történt, aminek láttára meghült benne a vér. Kemp -ebédlőjének ablaka hirtelen kitárult s a szobaleány őrült -sietséggel kapaszkodott föl az ablakra… Mögötte pedig dr Kemp állt, -aki tőle telhetőleg tolta, emelte, segitette a leányt kifelé.</p> -<p>A szobaleány kiugrott s mindjárt eltünt a a bokrok közt. Most -Kemp doktor kapaszkodott föl az ablak párkányára, aztán ő is -kiugrott s mi alatt mr Heclas álmélkodva kiáltott föl, lopva, -bujkálva osont tova a bokrok közt, mintha félne, hogy meglátják… -Igy ért a keritéshez; egy ugrással átvetette magát rajta s aztán -őrülten vágtatva nyargalt egyenesen mr Heclas villája felé.</p> -<p>– Irgalmas Isten! – kiáltott föl mr Heclas és egyszerre -világosság támadt az agyában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> – A láthatatlan ember!… -Hát mégse mese?…</p> -<p>Gondolni és cselekedni egy volt mr Heclasnál; a következő -percben berohant a szobába csöngetett, kiabált, parancsokat -osztogatott s ugy bömbölt, mintha a föld kifordult volna a -sarkaiból:</p> -<p>– Be kell zárni az ajtókat… Be kell zárni az ablakokat!… Be kell -zárni mindent!… Jön a láthatatlan ember!…</p> -<p>A házban egyszeriben nagy lárma, fölfordulás támadt! mindenki -tett-vett, kiabált, menekült… Mr Heclas visszafutott a verandára, -hogy bezárja a nagy, szárnyas üveg-ajtót s épen, mikor hozzáfogott, -megpillantotta Kemp doktort, aki akkor mászott át a keritésen s -beugorva a kertbe, szilajon vágtatott a ház felé a -spárga-veteményeken keresztül.</p> -<p>– Ide nem jöhet be! – orditott rá mr Heclas tele tüdőből. – -Sajnálom, hogy kergeti önt… de ide nem jöhet be!</p> -<p>Kemp arca eltorzult a rémülettől; de mire a házhoz ért, már -minden ajtó, ablak be volt zárva. Kétszer is körülszaladta a -villát, megpróbálva minden ajtót, ablakot s mikor látta, hogy -hiába, egyenesen a kertajtónak tartott, kiugrott rajta és fokozott -sebességgel indult neki a városnak, a domboldalon lefelé.</p> -<p>Ugyane e pillanatban mr Heclas iszonyodva látta, hogy a -spárga-veteményeket ismét letapodja valaki… ah, a lábát s őt magát -se lehetett látni!… s e szörnyüségtől ugy megrémült mr Heclas, hogy -ijedten beugrott a verandáról és többé mit sem látott, csak azt -hallotta, hogy ugyanaz a kertajtó, amelyen az imént Kemp menekült, -ismét kinyilt és nagy zajjal becsapódott…</p> -<p>Kijutván a kertből Kemp ugyanazt az utat választotta, amelyen -két nappal előbb mr Marvel <span class="pagenum"><a name="Page_187" -id="Page_187">-187-</a></span> menekült. Ámbár Kemp már régóta -elszokott az eféle sportoktól, a bőréről lévén szó, ugy futott, -mint a parancsolat, bár az arca halálsápadt volt, homlokáról pedig -csurgott a veriték.</p> -<p>Józanságát és lélekjelenlétét azonban még ebben az őrült -hajszában sem vesztette el, mindig kereste a legrögösebb, kövesebb -utat s ahol messziről meglátta az uton keresztben elhintett -üveg-cserepeket, mindig arra fordult, mit sem törődve üldözőjével, -hogy jön-e utána mezitelen lábaival, vagy pedig kerülőt csinál.</p> -<p>Kemp doktor most tapasztalta először életében, hogy mily roppant -hosszu is az ut az ő villájától a városig s keservesen tapasztalta -azt is, hogy jobbra-balra oly kihalt és elhagyatott az országut, -mint a temető… minden ház be volt zárva s a szomoru az volt ebben, -hogy épen az ő, Kemp parancsára zárták be!… Persze, hagyhattak -volna nyitva egy-egy egérlikat, az ily eshetőségekre számitva!…</p> -<p>Most már előtte állt a város és elfödte a tengert, melyet eddig -jól látott a dombról lefelé futtában. Lent, az utcákon -sürgött-forgott a nép, a lóvasuti állomásra, ép most érkezett egy -kocsi a domb aljában… Azon tul volt a rendőrkapitányság…</p> -<p>– Ha!… mi az?… Nem léptek zaja ez a háta mögött?…</p> -<p>Rajta!… Hajrá!…</p> -<p>Lent az utcán néhány ember szájtátva állt meg és rábámult Kemp -doktorra, aki lélekszakadva közeledett. Már-már fulladozott, de nem -hagyta magát… A lóvonat alig pár lépésnyire volt tőle s a kis -csapszék, ahová mr Marvel menekült, ijedten csapta be az ajtót, -mikor meglátta a rohanó embert… Kemp doktornak az jutott eszébe, -hogy fölugrik a lóvonatra s becsapja maga után az ajtót, de aztán -mégis azt határozta, hogy tovább fut a rendőrségig… <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<p>A következő pillanatban elrohant a csapszék előtt s most már -emberek közé jutott… A lóvasut kocsisa és a kalauz abba hagyták a -lovak kifogását s ugy bámultak a vadul rohanó Kempre, hogy a pipa -is kieset a szájukból… Amodább egész csomó matróz fordult meg s -kiváncsian kiabálták, hogy mi az?… Mi történt?…</p> -<p>Kemp meglassitotta futását, mert már kifogyott a lélekzete, de -ekkor mindjárt hallotta üldözője lépteit s megint szilaj ugrással -rugaszkodott neki a futásnak.</p> -<p>– A láthatatlan ember! – kiabált torkaszakadtából a -matrózoknak.</p> -<p>És, valami ihlet folytán, átugrott az árkon ugy, hogy a matrózok -csoportja közéje és üldözője közé került. Aztán, lemondván arról a -gondolatról, hogy a rendőrségre menekül, befordult egy kis -mellék-utcába, elrohant, be a pékhez, aztán neki vágott egy -fasornak, mely ismét a főutcára vezetett, ahonnan jött.</p> -<p>Két-három kis gyerek játszott a porban ottan, de láttára ijedten -sikoltva rebbent szét, az anyák pedig rémülten kiabáltak, hivták -gyerekeiket… Kemp pedig ismét kibukkant a főutra, vagy háromszáz -lépésnyire a lóvasut állomásától s mindjárt látta, hogy egész csomó -ember szalad, kiabál és rohan utána…</p> -<p>Kemp hátra nézett. Alig tizenöt lépésnyire mögötte jött egy -bivaly-erejü haditengerész katona, aki káromkodva csapdosott -jobbra-balra a kardjával s mindjárt nyomában rohant a lóvasuti -kalauz, mellére szoritva csontos ökleit. Amodább pedig -tizen-tizenöten is futottak e kettő után… Előtte meg szintén -megelevenedett az utca; öt, hat, tiz, husz ember rohant vele -szemben s jól látta, hogy majd mindegyiknek van valami fegyvere. -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Meg kell fogni!… Elébe!… Rajta! – kiabáltak össze-vissza.</p> -<p>Kemp gyorsan megértette, hogy a helyzet változott. Megállt és -lihegve, hörögve kiáltott föl:</p> -<p>– Ide emberek!… Itt van a sarkamban!… Fogjatok körül két -oldalról!…</p> -<p>E pillanatban a láthatatlan ember ugy fültövön csapta, hogy -elbukott. De Kemp nem hagyta magát, fölugrott, szembe fordult -ellenfelével s nagyot ütött öklével az üres levegőn… Ekkor az -arcába kapott egy rettenetes ökölcsapást, szédülve rogyott le… -megérezte, hogy valaki a mellére térdel, megragadja a torkát, de az -egyik kéz szoritása már gyöngébb volt, mint a másiké… Végső -erejével ő is megkapta gyilkos támadójának a kezeit… hallotta, -amint fájdalmasan fölsikoltott… aztán a tengerész katona kardja -suhintva szelte át a levegőt Kemp feje fölött s tompa zuhanással -akadt meg valamiben…</p> -<p>Kemp érezte, hogy valami meleg csordul az arcán s a láthatatlan -ember hirtelen elereszti a torkát… Végső erőfeszitéssel lerázta -melléről támadóját, megragadta a vállát… ez kicsuszott a kezéből… -majd elkapta a könyökét, egész közel a földön…</p> -<p>– Megfogtam! – kiáltott föl rekedten. – Segitség!… tartsátok -erősen!… Itt fekszik a földön!… Fogjátok meg a lábát!…</p> -<p>Valamennyien rárohantak a láthatatlan ellenfélre, s ha valaki, -mit se tudva, hogy mi történik, meglátja e szilajon küzködő, -kavargó ember-gomolyagot, bizonyára azt hiszi, hogy szenvedélyes -labdarugók küzdenek a goalért… És Kemp kiáltása után nem -hallatszott egyéb, mint lábdobogás, dulakodás, döngő ökölcsapások -és ziháló lihegés…</p> -<p>Aztán a láthatatlan ember, még egy óriási erőfeszitéssel talpra -állt… De Kemp ugy <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> belecsimpeszkedett, mint a jó vizsla a -szarvasba s az övén kivül egész tucat kéz fogta, markolta, rángatta -a láthatatlan embert. A lóvasuti kalauz megragadta hátul a nyakát -és ismét lerántotta a földre.</p> -<p>Lent tovább folyt a vad dulakodás, melyből csak a tompa, sulyos -ütések zaja és a fogak csikorgatása hallatszott ki. Aztán a -láthatatlan ember vadul fölorditott:</p> -<p>– Irgalom!… Elég!…</p> -<p>De a fájdalmas kiáltás csakhamar hörgő nyögésben halt el.</p> -<p>– Vissza, őrültek! – szólt most Kemp rekedten, lihegve; – -halálos sebet kapott… Vissza, ha mondom.</p> -<p>Az összegabalyodott tömeg lassan szétvált és némi helyet csinált -Kempnek, aki letérdelt a földre s amint látszott, vagy tizenöt -hüvelyknyire a földről, ráhajtá a fülét valamire és hallgatózott… -Egyik kezében pedig mintha láthatatlan kart fogott volna.</p> -<p>– El ne ereszsze! – kiabált a markos tengerész-katona, -megsuhogtatva véres kardját a levegőben. – Mondom, hogy rászed -bennünket! Csak tetteti magát!…</p> -<p>– Nem tetteti magát, – felelte dr Kemp; – s különben is -fogom.</p> -<p>Kemp arca biborvörös volt s halántékain lüktettek a kiduzzadt -erek, zihálva, szinte dadogva beszélt, mert ajka egészen földagadt -a láthatatlan ember öklétől… Eleresztette a kezében tartott kart és -tapogatózni látszott a föld fölött…</p> -<p>– Az ajka csupa tajték, – szólt aztán. – Isten legyen neki -irgalmas!</p> -<p>Hirtelen fölkelt, majd átment a másik oldalra és ismét letérdelt -a földre… közben egyre érkeztek uj kiváncsiak; a csapszék ajtaja -most már tárva-nyitva volt s a többi házakból <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> is -tódult a nép… De szólni alig szólt valaki… Kemp végigtapogatta a -láthatatlan testet s igy szólt:</p> -<p>– Már nem lélegzik… S nem hallom a szive dobogását sem… -Irtózatos sebet kapott az oldalán!</p> -<p>Egy vén asszony, aki a hórihorgas tengerész-katona hóna alatt -dugta körösztül a fejét, hirtelen fölkiáltott:</p> -<p>– Oda nézzetek!…</p> -<p>Mindnyájan oda néztek, ahová a vén asszony ráncos ujja mutatott -– s mindnyájan látták egy átlátszó kéz bizonytalan körvonalait, -amely mintha üvegből lett volna, ugy, hogy minden ér, csont és ideg -jól meglátszott rajta… És ez a kéz egyre sötétebb, tömörebb lett, -amint nézték…</p> -<p>– Halló! – kiáltott föl egy rendőr, – itt meg már a lába is -látszik.</p> -<p>És igy, lassankint, a kezén és lábán kezdve, a combjain és -karjain fölfelé, folytatódott a testnek ez a fokozatos -elsötétedése, melyben egymás után lettek láthatóvá előbb az erek, -az idegek és csontok, majd a hus s végre a betört mell és a vállak, -meg az arc eltorzult vonásai…</p> -<p>És, amint Kemp fölállt, mindnyájan látták az egész hosszában -kinyujtózkodott „láthatatlan embert“ a földön; vagy harminc -esztendős fiatalember lehetett, egész teste össze-vissza törve, a -haja és szemöldöke hófehér, de nem a kor miatt, hanem mert albino -volt; a szemei pedig vörösek voltak, mint a gránát. A kezét ökölbe -szoritotta, arca csupa fájdalom és gyötrelmes keserüség volt.</p> -<p>– Takarják el az arcát! – kiáltott föl valaki. – Az Isten -szerelmére, takarják el az arcát!</p> -<p>Hamarosan leteritették egész testét egy lepedővel és bevitték a -csapszékbe. És ott feküdt <span class="pagenum"><a name="Page_192" -id="Page_192">-192-</a></span> a boldogtalan, kiváncsiaktól, -részvétlen, sőt kárörvendő emberektől körülvéve, holtan összetörve, -senkitől nem siratva, nem méltányolva; ott feküdt Griffin, a -legelső láthatatlan ember… a világ legtehetségesebb fizikusa és -vegyésze…</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Igy végződött a láthatatlan ember csodás, hihetetlen kisérlete. -Aki többet akar tudni felőle, menjen el abba a kis kurta-korcsmába, -amely a Port-stowei országut mentén van és kérdezősködjék a -csaplárostól. A korcsmát a ciméről lehet megismerni: egy üres -dolmány, fölötte kalap, alatta egy pár csizma: „<i>A Láthatatlan -Ember</i>“, ahogy a történetünket is elneveztük. A csapláros pedig -maga mr Marvel… Az olyan vendégnek, aki jól tud inni, mr Marvel -bőbeszédüen elmond mindent a láthatatlan emberről; sőt még azt is, -hogyan akarták a prókátorok kitudni őt abból a kis vagyonkájából, -ami nála volt, mikor Burdockba menekült a láthatatlan ember -elől.</p> -<p>– Mikor látták, hogy nem tudják bebizonyitani, kié is az a pénz, -– igy beszéli mr Marvel, – rám fogták, hogy kincset találtam, a -pénz tehát az államé… De hát evvel se mentek semmire!… Aztán jött -egy <i>gentleman</i>, akiről azt beszélték, hogy tintanyaló… Ez -minden este adott egy guineát, hogy beszéljek el neki mindent -szegről-végre s amit mondtam, mind pontosan fölirta, utóbb pedig le -is nyomtatta az egészet…</p> -<p>Aki pedig azt akarja, hogy mr Marvel elhallgasson, csak azt -kérdezze tőle: hogy hová lett az a három könyv, amelyet a -láthatatlan ember irt?…</p> -<p>Mr Marvel elismeri, hogy látta ezt a három könyvet, de nem -tudja, hová lett. Sokan <span class="pagenum"><a name="Page_193" -id="Page_193">-193-</a></span> azt mondják, hogy ő dugta el; de hát -nem igaz…</p> -<p>– Maga a láthatatlan ember vette el tőlem a könyveket, mielőtt -megszöktem tőle Port-Stoweban… Csak mr Kemp hiresztelte el, hogy én -rejtettem el a könyveket.</p> -<p>Ezt mondván, mindjárt talál magának dolgot és faképnél hagyja a -kiváncsi kérdezősködőt…</p> -<p>Egyébként agglegény, igen komoly, tekintélyes ember, mély -filozófus; nagy hire van a faluban és a környéken… tanácsért járnak -hozzá a parasztok, ha ügyes-bajos dolguk akad.</p> -<p>Vasárnap reggel, minden vasárnap reggel és esténkint, tiz óra -után, mikor a csapszék zárva van, mr Marvel behuzódik kis -„szalónjába“, tölt magának egy pohár „legfinomabb“ gint, gondosan -megnéz ajtót, ablakot, hogy bevan-e zárva s nem lesnek-e rá -kivülről… s ha látja, hogy nincs veszedelem, óvatosan kinyitja -kulcscsal bezárt szekrényét, kivesz három, barna bőrbe kötött -vastag könyvet s ünnepélyesen leteszi őket az asztal közepére… A -könyvek táblája kissé zöldes, penészes, mert valamikor egy nedves -árok fenekén pihentek s egynehány lapjukról az irást is lemosta a -szennyes viz… Mr Marvel pipára gyujt, kinyitja a könyveket egymás -után és gondolkozva figyelmesen lapozgat bennük…</p> -<p>– Uram-Istenem! – sóhajt, nagyot fujva pipájából, – micsoda -eszes ember is volt az a mr Griffin!…</p> -<p>Majd hátra dől karosszékében s mig élvezettel hörpölgeti a -„legfinomabb“ gint, el-elmélázik:</p> -<p>– Tele van titkokkal… csodás titkokkal!…</p> -<p>– És én szolgáltam neki… Irgalmas Isten!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> -<p>Nagyot szippant és egyre fujja a bodor füstöt:</p> -<p>– Hanem azért mégse csinálnám utána, amit tett… Nem én, – -soha!…</p> -<p>Megint iszik, megtömi pipáját és ismét rágyujt. És ujra átéli, -visszaálmodja azt a csodás hetet, amit a láthatatlan ember -szolgálatában töltött… És elmosolyodik, ha mr Kempre gondol, aki -éveken át kutatta, vadászta ezt a három könyvet, amely nyitva -fekszik előtte… tele csodás, hajmeresztő titkokkal.</p> -<p>– Ezt pedig nem kapja meg!…</p> -<p>És nem is kapja meg, se Kemp, se más, egész addig, mig az -egykori csavargó meg nem hal. Mert ő jól tudja, hogy rajta kivül -senki se méltó e könyvek birtokára; de meg attól is fél, hogyha -másnak a kezébe kerülnek, megismétlődhetnék a rémes két hét, amikor -a láthatatlan ember rabszolgává tette őt…</p> -<p class="center">– <i>Vége</i> –</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">I.</span> fejezet. A furcsa idegen érkezése -<span class="ralign"><a href="#Page_3">3</a></span></li> -<li><span class="roman">II.</span> „ Mr Teddy Henfrey első -benyomása <span class="ralign"><a href= -"#Page_10">10</a></span></li> -<li><span class="roman">III.</span> „ Az ezer-egy palack -<span class="ralign"><a href="#Page_16">16</a></span></li> -<li><span class="roman">IV.</span> „ Mr Cuss vallatóra fogja az -idegent <span class="ralign"><a href="#Page_23">23</a></span></li> -<li><span class="roman">V.</span> „ A tiszteletes urat meglopják -<span class="ralign"><a href="#Page_32">32</a></span></li> -<li><span class="roman">VI.</span> „ A megbolondult butorok -<span class="ralign"><a href="#Page_36">36</a></span></li> -<li><span class="roman">VII.</span> „ Az idegent leleplezik -<span class="ralign"><a href="#Page_41">41</a></span></li> -<li><span class="roman">VIII.</span> „ Mr Thomas Marvel kalandja -<span class="ralign"><a href="#Page_53">53</a></span></li> -<li><span class="roman">IX.</span> „ Mr Marvel ellátogat Ipingbe -<span class="ralign"><a href="#Page_61">61</a></span></li> -<li><span class="roman">X.</span> „ A „Postakocsihoz“ cimzett -fogadóban <span class="ralign"><a href= -"#Page_64">64</a></span></li> -<li><span class="roman">XI.</span> „ A láthatatlan ember felbőszül -<span class="ralign"><a href="#Page_70">70</a></span></li> -<li><span class="roman">XII.</span> „ Mr Marvel megkisérti a -lázongást <span class="ralign"><a href= -"#Page_76">76</a></span></li> -<li><span class="roman">XIII.</span> „ Kaland Port-Stoweban -<span class="ralign"><a href="#Page_79">79</a></span></li> -<li><span class="roman">XIV.</span> „ A burdocki fölfordulás -<span class="ralign"><a href="#Page_87">87</a></span></li> -<li><span class="roman">XV.</span> „ Dr Kemp látogatója -<span class="ralign"><a href="#Page_95">95</a></span></li> -<li><span class="roman">XVI.</span> „ A láthatatlan ember alszik -<span class="ralign"><a href="#Page_105">105</a></span></li> -<li><span class="roman">XVII.</span> „ A láthatatlan ember -theoriája <span class="ralign"><a href= -"#Page_112">112</a></span></li> -<li><span class="roman">XVIII.</span> „ A portland-utcai házban -<span class="ralign"><a href="#Page_120">120</a></span></li> -<li><span class="roman">XIX.</span> „ Az Oxford-utcában -<span class="ralign"><a href="#Page_132">132</a></span></li> -<li><span class="roman">XX.</span> „ A nagy áruházban <span class= -"ralign"><a href="#Page_138">138</a></span></li> -<li><span class="roman">XXI.</span> „ A Drury Lane-en <span class= -"ralign"><a href="#Page_145">145</a></span></li> -<li><span class="roman">XXII.</span> „ A meghiusult terv -<span class="ralign"><a href="#Page_157">157</a></span></li> -<li><span class="roman">XXIII.</span> „ Hajtóvadászat a láthatatlan -emberre <span class="ralign"><a href= -"#Page_163">163</a></span></li> -<li><span class="roman">XXIV.</span> „ Mr Wicksteed -meggyilkoltatása <span class="ralign"><a href= -"#Page_167">167</a></span></li> -<li><span class="roman">XXV.</span> „ Kemp házának ostroma -<span class="ralign"><a href="#Page_171">171</a></span></li> -<li><span class="roman">XXVI.</span> „ A hajtóvadászat <span class= -"ralign"><a href="#Page_184">184</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_6">6</a></td> -<td>idegem feje</td> -<td>idegen feje</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_6">6</a></td> -<td>fetelt:</td> -<td>felelt:</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td> -<td>raádásul</td> -<td>ráadásul</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_22">22</a></td> -<td>hagyott tajta</td> -<td>hagyott rajta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_27">27</a></td> -<td>„bektözött fejü“</td> -<td>„bekötözött fejü“</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_27">27</a></td> -<td>érdekette</td> -<td>érdekelte</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_35">35</a></td> -<td>bezártak az ajtaját</td> -<td>bezárták az ajtaját</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_37">37</a></td> -<td>pincegrádorból</td> -<td>pincegádorból</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_38">38</a></td> -<td>Hall lelé</td> -<td>Hall felé</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_40">40</a></td> -<td>tárgyala</td> -<td>tárgyalta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_44">44</a></td> -<td>Cak azt</td> -<td>Csak azt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_48">48</a></td> -<td>Mi az örögöt</td> -<td>Mi az ördögöt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_58">58</a></td> -<td>meg érted</td> -<td>megérted</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_72">72</a></td> -<td>mentem összerogyott</td> -<td>menten összerogyott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_73">73</a></td> -<td>hirtelén lökéssel</td> -<td>hirtelen lökéssel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_74">74</a></td> -<td>vagy kiabálás</td> -<td>nagy kiabálás</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_76">76</a></td> -<td>FFJEZET</td> -<td>FEJEZET</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_79">79</a></td> -<td>ostobságot</td> -<td>ostobaságot</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_79">79</a></td> -<td>Masnap</td> -<td>Másnap</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_80">80</a></td> -<td>könyvebkől</td> -<td>könyvekből</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_85">85</a></td> -<td>lászott</td> -<td>látszott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td> -<td>végére jarok</td> -<td>végére járok</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_99">99</a></td> -<td>öklei… ütközik</td> -<td>ökle… ütközik</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_106">106</a></td> -<td>közbe, kéram</td> -<td>közbe, kérem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_106">106</a></td> -<td>megcsalt, részedett</td> -<td>megcsalt, rászedett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_106">106</a></td> -<td>valmire</td> -<td>valamire</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_120">120</a></td> -<td>hirteten</td> -<td>hirtelen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_127">127</a></td> -<td>posta hivatalba</td> -<td>postahivatalba</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_127">127</a></td> -<td>kinyi tottam</td> -<td>kinyitottam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_137">137</a></td> -<td>erő ködtem</td> -<td>erőlködtem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_164">164</a></td> -<td>Onnek</td> -<td>Önnek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_174">174</a></td> -<td>elégedett vott</td> -<td>elégedett volt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_192">192</a></td> -<td>emberrről</td> -<td>emberről</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A LÁTHATATLAN EMBER</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |