diff options
Diffstat (limited to 'old/67157-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67157-0.txt | 7175 |
1 files changed, 0 insertions, 7175 deletions
diff --git a/old/67157-0.txt b/old/67157-0.txt deleted file mode 100644 index 86ad383..0000000 --- a/old/67157-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7175 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A láthatatlan ember, by H. G. Wells - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A láthatatlan ember - Fantasztikus regény - -Author: H. G. Wells - -Release Date: January 13, 2022 [eBook #67157] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÁTHATATLAN EMBER *** - - -A LÁTHATATLAN EMBER - -* - -FANTASZTIKUS REGÉNY - -IRTA - -H. G. WELLS - -BUDAPEST, - -LÉGRÁDY TESTVÉREK. - -Légrády Testvérek könyvnyomdája Budapesten. - - - - -I. FEJEZET. A furcsa idegen érkezése. - -Az idegen február elején érkezett, szeles, télies napon, szakadó hóban, -– ez volt az utolsó hóesés abban az esztendőben – és gyalog jött a -bramblehursti vasuti állomástól, kis fekete pakktáska a keztyüs kezében. -Tetőtől talpig be volt burkolva és puha kalapjának széles, lehajtott -karimája ugy eltakarta egész arcát, hogy csak az orra hegye látszott ki; -a hó tenyérnyi vastagon födte vállait, kalapját, mellét és a kis -pakktáskát. - -Szinte félholtan támolygott be a „_Postakocsihoz_“ cimzett fogadóba s -ledobva pakktáskáját rekedten kiáltott föl: - -– Tüzet, az Isten szerelméért!… Szobát, meleg szobát!… - -Lerázta magáról a havat és bement Hall asszonysággal a vendégszobába, a -hol e rövid bevezetés után és néhány sovereign-nyel nyélbe ütötte a -dolgát: megszállt a fogadóban. - -Mrs Hall rögtön meggyujtotta a tüzet az idegen szobájában s ott hagyván -őt, leszaladt a konyhába, mert maga akarta elkésziteni az ebédet. Télviz -idején ugyanis hallatlan szerencse volt az utas Ipingben, meg kellett -tehát becsülni az oly vendéget, a ki ilyenkor téved erre és aranynyal -fizet. - -Mihelyt tehát az ürücomb illendően sülni kezdett, mrs Hall, a ki közben -néhány szitokkal és hátbavágással elevenebbé tette örökké álmos -cselédjét, maga ment föl a vendég „ebédlőjébe“, abroszszal, tányérokkal, -stb. s roppant buzgalommal, hühóval látott hozzá a teritéshez. De -meglepetve látta, hogy ámbár a tüz vigan lobogott a kandallóban, az -idegen még se vetette le a kabátját, sőt még a kalapját se vette le, -hanem háttal feléje állt az ablaknál és kinézett a szakadó hóba. - -Keztyüs kezeit hátul összefogva tartotta s ugy látszott, hogy nagyon -elmélyedt gondolataiba. Mrs Hall bosszankodva látta, hogy az olvadó hó -mind lecsurog drága szőnyegjére az idegen kalapjáról és ruhájáról. - -– Talán kivinném a kalapját és kabátját a konyhába, uram, – szólt -édeskésen, – ott hamarabb megszárad. - -– Nem kell, – felelte az idegen, meg se fordulva. - -De oly lassan mondta ezt, hogy mrs Hallnak ugy rémlett, mintha mit se -hallott volna; megismételte hát a kérdést. - -Az idegen erre kissé megforditotta a fejét s a vállai fölött nézett a -fogadósnéra. - -– Még nem vetkőzöm le! – mondta haragosan. - -Mrs Hall csak most látta, hogy az idegennek igen nagy kék pápaszeme van -s hogy sürü pofaszakállt visel, mely egészen eltakarja arcát. - -– Jól van, uram, – felelte udvariasan. – Ahogy tetszik… A szoba különben -is mindjárt átmelegszik. - -Az idegen nem felelt s megint kinézett az ablakon; mrs Hall pedig -érezvén, hogy rosszkor akart beszédes lenni, gyorsan elvégezte a -teritést és eltisztult a szobából. - -Mikor ismét feljött, az idegen még mindig ott állt az ablak előtt, mint -a kőszobor; gallérja fölhajtva, kalapja karimája legyürve, ugy, hogy egy -csipetnyi se látszott az arcából. Mrs Hall csörömpölve tette le az -asztalra a tojást, meg a sonkát és szinte kiabálva mondta: - -– Itt az ebéd, uram! - -– Köszönöm, – felelte az idegen; de meg sem mozdult, amig a fogadósné ki -nem ment a szobából. - -Mikor mrs Hall a konyhába ért, majd a guta ütötte meg mérgében; a lusta -szolgáló épen akkor habarta a mustárt, amit a sonkával kellett volna -föladni az asztalra! - -– Oh, a cudar! – sivalkodott mrs Hall, – erről elfeledkeztem! - -S kikapván cselédje kezéből a mustárt, még hátba verni is elfelejtette -az álmos leányt, ugy szaladt vele föl a lépcsőkön, az idegen szobájába. -Kopogtatott, s feleletet se várva, berontott… Az idegen hirtelen -lehajolt az asztal mögé, mintha fölvenne valamit a földről, a mit -leejtett. - -Mrs Hall gyorsan letette a mustárt az asztalra, mert más dolog izgatta -mostan. Látta, hogy az idegen levetette kabátját s kiteritette a drága -plüs karosszékre, a tüzzel szemben száradni; de lehuzta a cipőjét is, a -mely csurom viz volt s a kandalló előtti fényes acél-rostélyra állitotta -szikkadni. - -– Jézusom, ez megrozsdásodik! – gondolta mrs Hall s elszántan arra ment. - -– Most már levihetem ezt a holmit száradni a konyhába? – kérdezte oly -parancsoló hangon, a mely nem türt ellenmondást. - -– Hagyja ott, a hol van! – felelte az idegen fojtott hangon. - -Mrs Hall megfordult s látta, hogy a vendég már egyenesen ül és rája néz. -De a fogadósnét ugy meglepte, a mit látott, hogy egy álló percig szóhoz -se tudott jutni. - -Az idegen fehér kendőt tartott a szája elé s ez fojtotta el a hangját, -ugy, hogy egészen eltakarta arcának alsó felét. De mrs Hallt nem ez -döbbentette meg, hanem az, hogy az idegen feje keresztül-kasul -össze-vissza volt kötözve kendőkkel; pápaszeme fölött keresztbe a -homlokán, arca két felén a fülein át, ugy, hogy semmi se látszott -belőle, csak a hegyes orra. Ez meg piros, szinte villogó, fényes volt… - -Az idegen barna bársony-kabátot viselt s a nyakát fekete kendővel -csavarta körül. Tömött, fekete haja, mely itt-ott kilátszott a sokféle -kötés alól, különös csimbókokban, furcsa tincsekben bujt elő a kötések -közt, mintha apró szarvak, sörte-csomók nőttek volna a fején. S ez a -furcsa fej, az össze-vissza kötözött pofa ugy megdöbbentette a -fogadósnét, hogy egy percig szólni se tudott. - -Az idegen nem vette el a kendőt a szája elől s a fogadósné most azt is -észrevette, hogy kezén, amelylyel tartja, barna keztyü van. - -– Hagyja ott, ahol van! – ismételte az idegen tompán s pápaszemének két -nagy üvegje mozdulatlanul meredt rá a meghökkent asszonyra. - -Ez csak lassankint birta legyőzni megdöbbenését s tétován, zavartan -felelt: - -– Nem gondoltam, uram, hogy… hogy… - -– Köszönöm – felelte az idegen szárazon s jelentősen nézett hol a -asszonyra, hol az ajtóra. - -– Hát legalább a kabátot – dadogta mrs Hall. - -S feleletet sem várva, fölkapta az idegen télikabátját és sietett vele -kifelé… Mielőtt az ajtót becsukta, még egyszer visszanézett a bekötözött -fejü idegenre, aki még mindig ajkai előtt tartotta a kendőt. A fogadósné -borzadva összerázkódott, mikor kint volt a szobából és lélekszakadva -szaladt le a konyhába. - -– Soha ilyet! – motyogta ijedten. – Soha ilyet!… - -S nagy elképedésében még azt se látta meg, hogy Millie, az álmos -konyhalány, megint bóbiskol az egyik kuckóban. - -A vendég feszülten hallgatózott s mikor megbizonyosodott, hogy a -fogadósné csakugyan lement a lépcsőkön, fürkészve nézett az ablak felé. -Ekkor levette a kendőt a szájáról és folytatta az ebédjét… A szájába -tett egy falatot és gyanakodva nézett az ablakra; megint egy falatot s -megint gyanakodva nézett arra… Majd fölkelt, szája elé tartva a kendőt, -odament s csaknem egészen leeresztette a függönyt, ugy, hogy a szoba -elsötétült. Erre megkönnyebbülten ült vissza az asztalhoz és tovább -evett. - -– Ezt a szegény embert valami baleset érte vagy pedig operálták, – -mesélte mrs Hall a konyhában. – Hogy össze-vissza kötözték a fejét, azok -a sintérek! - -Szenet rakott a tüzre és gondosan kiteritette az idegen téli kabátját -száradni. - -– Hát még azok a fene-nagy szemüvegek!… Uram Isten! nem is volt a -szegénynek emberi ábrázatja!… És azt a kendőt le nem vette volna a -szájáról egy pillanatra se!… Lehet, hogy össze-vissza szabdalták a -száját is… - -Mikor mrs Hall ismét fölment az idegen szobájába, hogy leszedje az -asztalt, szinte megbizonyosodott arról, hogy vendégét csakugyan valami -sulyos baleset érte, vagy pedig „a sintérek“ össze-vissza vagdalták a -száját. Az idegen most már pipázott, de ameddig mrs Hall a szobában -volt, egy percre se vette le álláról, szájáról azt a selyemkendőt, a mit -rá kötött, ugy, hogy egész arca be volt kötözve, csakhogy épen a pipa -csutoráját bedughatta a szájába. - -A különös vendég ott ült a karosszékben, a kandalló előtt, háttal az -ablaknak s most már beszédesebb, sőt nyájasabb is volt… talán, mert jól -evett-ivott s már nem is fázott. A tüz vöröses fénye rásütött nagy -pápaszemének lencséjére, amelyek most már nem voltak oly ridegen -ijesztőek és üresek, mint előbb. - -– Van egy kevés podgyászom a bramblehursti állomáson, – mondta az -idegen. - -És kérdezősködött mrs Halltól, mi módon hozathatná el mielőbb; majd, -mikor a fogadósné felelt neki, udvariasan bólintgatott. - -– Csak holnap? – kérdezte kissé megütődve. – Nem lehetne előbb?… - -S látszott rajta, hogy ez a késedelem kellemetlen neki, mert -kétszer-háromszor is megkérdezte: - -– Csak holnap?… Bizonyos benne, hogy nem lehet előbb? Hát ha külön -megfizetem a fuvart? - -Mrs Hall sohasem volt szófukar; most meg épen nagyon is bőbeszédü lett, -remélve, hogy igy majd az idegenből is kivesz egyetmást. - -– Van egy mély völgy az utban, uram, – felelte mentegetőzve – ahol már -sok baleset történt s a fuvarosok nem igen mernek alkonyat felé arra -hajtani. Tavaly is fölfordult ott egy kocsi s a kocsis is, az utasa is -kitörte a nyakát. Az efféle baleset egy perc alatt megesik, – igaz-e, -uram? - -De az idegent nem volt könnyü szólásra birni. - -– Persze, persze, – dörmögte félhangon és tovább pöfékelt. - -– Hamar megesik a szerencsétlenség, – folytatta mrs Hall – de annál -tovább tart, mig az ember kilábol belőle… Itt van például Tom, a hugom -fia: – elvágta karját a kasza… ráesett szegény egy szénaboglyáról… s -három álló hónapig kötözgetni kellett a sebét. Az ember nem is hinné! -Mozdulni se tudott a boldogtalan… Azóta rá se birok nézni a kaszára. - -– Azt elhiszem, – felelte az idegen közömbösen. - -– Akkoriban nagyon féltünk attól is, hogy megoperálják… levágják a -karját, uram, annyira oda volt! - -Az idegen hirtelen fölkacagott. Tompa, ugató nevetése volt, hogy a -fogadósné önkénytelenül összerezzent a hallatára. - -– Igazán oda volt? - -– Bizony oda, uram. És ez nem nevetni való dolog!… Ha tudná, mennyi baj -volt vele! Mert én magam ápoltam, mivel a hugomnak elég sok dolga akadt -az apróbbakkal… egyik kötést le, a másikat föl: akárcsak a kórházban! -Ugy megtanultam ezt a mesterséget, uram, hogy ha önnek esetleg szüksége -lenne rá… - -– Nem adná ide a gyujtót? – kérdezte az idegen – kialudt a pipám. - -Mrs Hall epésen akart felelni. Ez a gorombaság már mégis sok volt… Hisz -ő egész barátságosan ajánlta föl szives szolgálatait… Rá akart förmedni -vendégére, de még idején eszébe jutottak a sovereignek. Lenyelte hát -méltatlankodását s oda vitte a gyujtót. - -– Köszönöm, – felelte az idegen. – Csak tegye le… - -Evvel fölkelt, hátat forditott a fogadósnénak, az ablakhoz ment s félre -huzván kissé a függönyt, kinézett. Szembetünő volt, hogy nem szeretett -az operációkról és a seb-kötésekről beszélni… De mrs Hallt nagyon -fölbosszantotta ez a goromba, udvariatlan magaviselet, melynek levét az -ártatlan Millie itta meg a konyhában. - -Az idegen egyedül maradt a szobában és oly csöndesen viselte magát, -annyira nem kivánt semmit, hogy a fogadósnénak egyetlen egyszer se volt -alkalma betolakodni hozzá… Ugy látszott, folyton ott ül a kandalló előtt -s a tüzet nézi, vagy pipázik, – vagy talán szundikál… - -A kiváncsi hallgatózó egyszer-kétszer hallhatta volna, hogy szenet rak a -tüzre; majd vagy öt percig, föl s alá sétálgatott a szobában s mintha e -közben önmagával beszélgetett volna… Aztán a karosszék megreccsent, -amint ismét beleült… - - - - -II. FEJEZET. Mr Teddy Henfrey első benyomása. - -Valamivel négy óra után, mikor már meglehetősen sötét volt s mrs Hall -épen két kézre akarta fogni a bátorságát, hogy fölmenjen az idegenhez s -megkérdezze, nem parancsol-e teát: betévedt az ivóba Teddy Henfrey, a -falu órása. - -– Szentuccse, mrs Hall! – kiáltott föl az órás, lerázva magáról a havat, -– cudar idő ez annak, akinek likas a csizmája! - -Kivül még sürübben hullott a hó s mrs Hall természetesen igazat adott az -órásnak. Majd meglátva, hogy Henfrey komának nyakában a tarisznyája, -melyben a szerszámait szokta hordani, hirtelen jó gondolata támadt és -igy szólt: - -Épen kapóra jött, mr Henfrey. Szeretném, ha megnézné azt a régi órát az -ebédlőben. Jól jár, az igaz és üti is az órákat: de a nagy mutatója -leesett és mindig a VI-oson áll… - -Mindjárt föl is vezette az órást a lépcsőn s az idegen szobájához érve -kopogtatott, majd benyitott. - -Az idegen, amint a fogadósné látta, mikor rányitotta az ajtót, a -karosszékben ült a kandalló előtt s bekötött fejét kissé oldalt hajtva, -szundikált. A szobában csak a tüz vöröses fénye világitott egy kicsit, -ugy, hogy majd egészen sötét volt… De mrs Hallnak mégis ugy látszott, -hogy vendége tátott szájjal bámul rá; – akkora volt a szája, hogy -arcának egész alsó fele csupa száj volt… - -Ez azonban csak egy pillanatig tartott; a szörnyü nagy száj, a roppant -pápaszem, a fehér kendővel keresztül-kasul kötözött fej: de ez a -pillanat rémes és iszonyu volt… Aztán a vendég megrázkódott, fölemelte -fejét s mikor mrs Hall szeme hozzá szokott a félhomályhoz, már megint -csak az előbbi idegent látta: ajkai előtt a selyemkendőt, mely egész -alsó arcát eltakarta… Alighanem az árnyék, a félhomály csalta meg. - -– Megengedi, uram, – kérdezte, magához térvén pillanatnyi -meghökkenéséből, – megengedi, hogy az órás megigazitsa az órát? - -– Az órát? – kérdezte az idegen, álmosan körültekintve. - -Majd, mintha jobban fölébredt volna, dörmögve mondta: - -– Az órát?… Hát csak igazitsa meg. - -Mrs Hall lement a lámpásért, az idegen pedig fölkelt és nagyot -nyujtózott. Aztán a fogadósné behozta a lámpást, a szobában világos -lett, mr Henfrey is bejött és szemben állt a bekötött fejüvel… - -– Megriadtam tőle; – igy mesélte később ő maga. - -– Jó estét! – mondta az idegen, ránézve mr Henfreyre sötét szemüvegén -át… „mint a rák“,… ahogy mr Henfrey beszélte ismerőseinek. - -– Reménylem, – szólalt meg mr Henfrey, – nem véli tolakodásnak? - -– Szó sincs róla, – felelte az idegen. – Bár azt hittem, – folytatta mrs -Hallhoz fordulva, – hogy ezt a szobát kivettem a magam kizárólagos -használatára. - -– Azt gondoltam, uram, – dadogta mrs Hall, – hogy ön is jobban szeretné, -ha az óra… - -– Mindenesetre, – vágott közbe az idegen; – de általában szeretek -egyedül lenni és nincs kedvemre, ha zavarnak. - -Hátat forditott a kandallónak és hátul összefogta a kezeit. - -– Aztán pedig, – folytatta, – ha tulestünk ezen az óra-javitáson, majd -kérek egy kis teát. De addig ne, mig az órával rendbe nem jövünk. - -Mrs Hall már épen ki akart menni a szobából; – ezuttal meg sem -kisértette a beszélgetést, nehogy az idegen még mr Henfrey jelenlétében -is letorkolja, – mikor a bekötözött fejü azt kérdezte tőle, hogy -gondoskodott-e már a podgyász idehozásáról. Mrs Hall azt felelte, hogy -már izent a postamesternek, aki megigérte, hogy a kocsis holnap reggel -haza hozza. - -– Ennél hamarabb nem lehet? – kérdezte az idegen. - -– Semmiesetre sem, uram, – felelte mrs Hall kimérten. - -– Amit jöttemkor elmulasztottam mondani, mert nagyon fáradt és éhes -voltam, hogy én föltaláló vagyok. - -– Valóban, uram? – kezdett érdeklődni mrs Hall. - -– S a podgyászomban sok müszer és apparatus van. - -– Ezek igazán hasznos holmik, – uram felelte mrs Hall. - -– És természetesen, szeretném, ha minél előbb folytathatnám a -kisérleteimet. - -– Természetesen, uram. - -– Különben azért jöttem Ipingbe, – folytatta az idegen, némi -elszántsággal, – mert… mert kivánkoztam a magánosság után. Nem szeretem, -ha zavarnak a munkámban. Sokat dolgozom; aztán meg volt egy balesetem… - -– No, ezt mindjárt gondoltam! – mondta magában mrs Hall. - -– S ez a baleset kényszerit rá, hogy visszavonultan éljek. A szemeim -néha oly gyöngék és ugy fájnak, hogy órák hosszáig sötétben kell -maradnom… ilyenkor be is szoktam zárkózni. Néha… időről időre, most -semmiesetre sem. Ilyenkor a legcsekélyebb háborgatás is kihoz a -sodromból… elég, ha bárki belép a szobámba, hogy fölcsattanjak, mert -beteg vagyok… Jó, ha ön is tudja ezt… - -– Mindenesetre, uram, – felelte mrs Hall. – S ha merné megkérdezni még -azt, hogy… - -– Azt hiszem, már mindent elmondtam, – felelte az idegen avval a -parancsoló nyugalommal, amelyre nem lehetett válaszolni. - -Mrs Hall más alkalomra tartogatta hát elnyelt kérdését és kiment. Az -idegen pedig a kandalló felé fordulva, a tüzbe bámult, mialatt mr -Henfrey hozzáfogott az óra megigazitásához. - -Kiváncsi természetü lévén, az órás egészen szétszedte az óra -szerkezetét, – amire pedig nem volt szükség, – abban a reményben, hogy -igy tovább maradhat a szobában s esetleg beszédbe is eredhet az -idegennel. De ez némán, nyugodtan és mozdulatlanul állt a helyén; – oly -mozdulatlanul, hogy Henfrey egész ideges lett… Majd megfordul a vendég s -bekötözött fejét az órás felé forditva, merően nézett rá a lámpa -fényében csillogó pápaszemével; s ez a tekintet ugy megzavarta az órást, -hogy ő is ránézett az idegenre… s pár pillanatig ugy néztek némán -farkas-szemet. Aztán Henfrey borzongva sütötte le a szemeit; érezte, -hogy nem birja tovább; szólnia kell… Hátha megkérdezné, hogy mit szól -ehez a szokatlanul hideg időhöz, – februáriusban?… - -Föltekintett, s megemberelve magát, köszörülni kezdte a torkát. Majd meg -is szólalt: - -– Ez az idő… - -– Mért nem végzi a dolgát és takarodik innen? – vágott közbe az idegen -nyersen. – Csak a mutatót kellett volna rácsavarni a tengelyére… A többi -mind csalás; az órát se kellett volna szétszedni. - -– Mindenesetre, uram… egy perc az egész… Persze azt hittem, hogy… - -Mr Henfrey hamarosan elvégezte a dolgát és eltakarodott. De fölötte -boszusan távozott. - -– Vigyen el az ördög! – dörmögött magában, amint hazafelé botorkált a -sürüen hulló hóban. – Hát csak nem fujhattam föl azt az órát?!… - -Majd ismét: - -– Még talán ránézni se szabad?… Cudar!… Miféle undok szerzet lehet ez az -idegen?… Még akkor se pólyázhatná be magát jobban, ha gyilkosságért -körözné a rendőrség. - -A sarkon találkozott Hallal, aki nemrég vette feleségül a -„_Postakocsihoz_“ cimzett fogadó tulajdonosnőjét s különben -gyors-fuvaros volt és Sidderbridgebe meg vissza hordozta az utasokat. -Most is épen onnan jött haza, de a hajtásáról itélve utközben alighanem -felöntött a garatra. - -– Mi ujság, Henfrey! – kiáltott már messziről, nagyokat durrantva az -ostorával. - -– Vendéget kaptatok! – felelte Teddy. - -Hall megállitotta a lovát és barátságosan tudakozódott: - -– Hogy-hogy?… Micsoda vendéget? - -– Hát vendéget… aki szobát is vett ki a „_Postakocsiban_“. - -És Henfrey élénken rajzolta le, hogy micsoda furcsa vendég is szállt meg -a felesége fogadójában. - -– Olyan, mintha álruhában bujkálna… még az arcát se mutatja! Már pedig -én ugyancsak megnézném annak az arcát, akit a házba fogadok! – -hetvenkedett Henfrey. – De az asszonyok nem ily gyanakvók, ha… -idegenekről van szó. Ez is, lám, szobát vett ki a fogadóban s még csak a -nevét sem mondotta meg. - -– Ugyan ne mondd! – kételkedett Hall gyanakodva. - -– Pedig szentuccse, ugy van! És egész hétre előre megfizetett. Már most, -a mig a hete le nem telik, sehogyse szabadulhatsz tőle… S egész csomó -podgyásza is lesz holnap: – ő maga mondta… Reméljük, Hall, hogy nem -csupa kövek lesznek a ládákban… - -És elmondta Hallnak, hogyan csalta meg nagynénjét egy idegen Hastingsben -oly podgyászos ládákkal, amelyeket kövekkel tömött meg. Hall pedig -bosszusan csapott le a lovára és fenyegetőzve mondta: - -– Jól van, öreg… Majd mindjárt a végére járok. - -Teddy elégedetten baktatott hazafelé, remélve, hogy Hall majd elevenére -tapint az idegennek. De nem ugy történt. A fogadósné kegyetlenül -leszidta férjét, hogy hol csatangolt oly sokáig s a megszeppent -papucshős alig győzött hazudozni, hogy tisztára mossa magát… -Mindamellett a gyanu magva, mit Teddy szavai hintettek el szivében, -ismét fölburjánzott, mikor a felesége abba hagyta a szidást. S mihelyt -az idegen lefeküdt, – a mi ugy féltiz tájban történt, – fölötte -harciasan benyitott az üres ebédlőbe s fürkészve vizsgálta sorra a -felesége butorait, mintha mondaná, hogy nem az idegen az ur itten; majd -megvetően lapozgatott egy füzetben, melyet az idegen az asztalon -felejtett s amely tele volt számokkal… mikor pedig lefeküdt, egész -oktatást tartott a feleségének, hogy jól nézze meg másnap az idegen -podgyászát, ha meghozzák a vasutról. - -– Te csak a magad dolgával törődjél, Hall, – mondta neki a fogadósné, – -az én dolgaimat pedig bizd egészen rám. - -Ezt pedig legkivált csak azért mondta, mert az idegen neki sem igen -tetszett, bár ezt a világ minden kincséért se vallotta volna meg a -férjének, nehogy igazat kelljen adnia neki. Ugy éjféltájban föl is riadt -egyszer; – csupa répafejekkel, össze-visszakötözött nyomorékokkal -álmodott, akik mind őt hajszolták… De, mivel nem olyan asszony volt, aki -megijedt a maga árnyékától, megivott egy pohár vizet, befordult a fal -felé és nyugodtan aludt tovább. - - - - -III. FEJEZET. Az ezer-egy palack. - -Igy történt hát, hogy február 29-én, az utolsó zivataros téli napon, oda -csöppent ez az idegen Iping faluba. Másnap aztán megjött a podgyásza is, -– még pedig milyen podgyász! Voltaképen csak két nagy ládája volt: – -egészen olyan rendes podgyászos ládák, mint akárki más emberfiáé, de -ráadásul volt egy harmadik láda is, tele könyvvel, roppant vastag, nagy -könyvekkel; csupa irás valamennyi, még pedig ismeretlen, érthetetlen -irás… aztán meg vagy egy tucat apróbb-nagyobb láda, melyekben szalmába -csavart dolgok voltak: – csupa üvegholmi, ahogy Hall mondta, a ki -kiváncsiságból turkált benne. - -Az idegen, tetőtől-talpig bekötözve, ugy hogy megint semmi sem látszott -az arcából, csak az orra hegye, meg a nagy pápaszem, türelmetlenül elébe -ment Fearensidenak, a fuvarosnak. Hall épen azon tanakodott a kocsissal, -hogy melyik ládát emeljék le először. - -Az idegen tehát lement az udvarba s ügyet se vetve Fearenside kutyájára, -mely a Hall lábikrái körül szimatolt, egyenesen a kocsi farához sietett. - -– Rajta! hordják föl ezeket a ládákat, – mondta – már ugyis elég sokáig -vártam rájuk. - -De Fearenside kutyája, alig hogy meglátta az idegent, rögtön morogni, -hörögni kezdett, majd hirtelen neki ugrott és elkapta a kezét. - -– Kusti! – kiáltott rá Hall és ijedten odább ugrott, mert sohsem -szerette a kutyákat. - -– Coki! – rivalt rá Fearenside is és fölkapta az ostorát. - -Látták, hogy a kutya belemarta fogait az idegen keztyüs kezébe, aki -másik öklével fejbe vágta az ebet… ez eleresztette a megharapott kezet, -s annál dühösebben ugrott az idegen lábikrájának: – rekk!… s a nadrág -nagy darabon végig hasadt. Ugyan e pillanatban lecsapott Fearenside -ostora s a kutya vonitva menekült a szekér alá. - -Mindez alig fél perc alatt történt. Senki se beszélt; mindnyájan -kiabáltak. Az idegen gyorsan eltépett keztyüjére és nadrágjára -pillantott, aztán hirtelen sarkon fordult, lóhalálban szaladt vissza a -házba, föl a lépcsőkön… Hallották, amint fölrohant, egyenesen be a -szobájába. - -– Bitang dög! – káromkodott Fearenside, lemászva a bakról kezében az -ostor, mig a kutya vinnyogva huzta meg magát a szekér alatt s onnan -leste gazdája minden mozdulatát. - -– Bujj elő, hitvány! – orditott rá Fearenside. – Majd megtanitlak… - -Hall bámészan nézett az idegen után. - -– Bizonyos, hogy megharapta, – szólt a fejét csóválva. – Jobb, ha -megnézem, mit csinál. - -Lassan fölballagott az idegen után s a folyosón találkozott a -feleségével. - -– A kocsis kutyája megharapta, – magyarázta neki röviden. - -És fölment a lépcsőkön. Az idegen ajtaja félig nyitva volt! Hall tétova -nélkül bement, mert sohsem szerette a sok ceremóniát. - -A függöny le volt eresztve és a szobában sötét volt… Hall homályosan -látott valami nagyon furcsa dolgot: egy kart, amelyen nem volt kéz s -amely hevesen integetett feléje s egy arcfélét, rajta három nagy sötét -folt, – akárcsak a macskaszem-virágon… - -De ez csak egy pillanatig tartott, aztán valaki irtózatosan mellbe -lökte, kitaszitotta a szobából, melynek ajtaja rögtön becsapódott az -orra előtt. Mire eszére tért s be akart magának számolni avval, hogy mit -látott, már ott állt kint, az ajtó előtt, az emeleti sötét folyosón. - -Pár pillanat mulva fejcsóválva ment le a „_Postakocsi_“ udvarára. Ott -már egész kis csődület volt; Fearenside már másodszor mondta el az -esetet; körülállták pedig: mrs Hall, a ki bosszusan mondta, hogy a -fuvaros megtanithatná kutyáját, hogy ne marja meg az idegen vendégeket! -– ott volt Haxter, a szatócs, a főutcáról, a ki érdeklődve -kérdezősködött a részletek felől; aztán Wadgers Sandy, a kovács, a ki -egyszersmind kerületi esküdt is volt; továbbá még egy csomó asszony és -gyerek, akik össze-vissza hadartak hetet-havat: - -– De hát mért harapta meg?… kit harapott meg?… Minek is ilyen harapós -kutyát tartani?… Nagyon megharapta-e?… – és igy tovább. - -Mr Hall, megállván az utolsó lépcsőn, lebámult a kis csődületre és -szinte el se hitte azt a különös dolgot, a mi odafönt történt vele. -Aztán meg a szótárban se igen volt elég szó az eset körülményes -elmondására. - -– Azt mondja, hogy semmi se köll neki, – felelte a felesége kérdésére. – -Legjobb lesz, ha behordjuk a podgyászát a házba. - -– Ki kellene égetni a marást, – tanácsolta mr Haxter, – kivált ha nagyon -tüzes a seb. - -– Mindjárt föl is megyek és megmondom neki, – szólt mr Hall. - -És már indult is, de a kutya megint morogni kezdett. - -– Miféle csődület ez? – kiáltott föl haragosan s ismét ott ált az idegen -a küszöbön, a gallérja fölhajtva, kalapja a szemébe huzva, hogy megint -semmi sem látszott az arcából. – Csak rajta, hordjátok föl a -podgyászomat minél előbb… - -A fuvaros észrevette, hogy az idegen más nadrágot és keztyüt huzott. - -– Nagyon megharapta? – kérdezte tőle Fearenside részvéttel. – Igazán -sajnálom, hogy ez a dög kutya… - -– Nem tesz semmit! – vágott közbe az idegen. – Még a bőrömet se karcolta -föl… Hordják már ezt a holmit?! - -Aztán magában káromkodott; legalább mrs Hall, aki közel állt hozzá, azt -mondja, hogy hallotta. - -Mihelyt az első ládát fölvitték szobájába, az idegen rögtön neki esett -és lázasan szedte ki, ami benne volt, közben szerteszórta a szalmát a -földön, szőnyegen, nem csekély bosszuságára Hall asszonyságnak, aki -álmélkodva nézte, hogy kerülnek napvilágra a ládából a kisebb-nagyobb -üveg-palackok, az egyik fehér, a másik szines, az egyik gömbölyü, a -másik négyszögletes; – tele mindenféle porral, folyadékokkal, akárcsak a -patikárius üvegjei, melyek egyik-másikában méreg is van… - -Aztán az egyiknek parafa-dugója, a másiknak üveg-dugója volt, a -harmadiknak a szája meg csak ugy volt bekötve; hasas és lapos üvegek -egész hadserege, melyeket az idegen, mint a katonákat, szépen sorba -állitott az almáriom, a mosdó-szekrény, könyv-állvány tetején, az -asztalokon, a polcokon, szóval mindenütt a szobában, ahol csak egy -talpalatnyi hely volt. - -Bizonyos, hogy a bramblehursti patikárius boltjában se volt ennyi üveg: -talán még a fele se; ugy hogy öröm volt rá nézni amint szép sorjában -álltak egymás mellett. S mikor a hat láda mind üres volt s a szobában -térdig lehetett gázolni a szétszórt szalmában, még előkerült egy igen -finom patikus-mérleg, meg néhány furcsa üveg-edény, aminőhöz hasonlót -mrs Hall se látott eddig; – vegyi kisérletekhez való göregek és -lombikok. - -S mikor az üvegek mind ki voltak rakva, az idegen rögtön dolgozni -kezdett, mit se törődve a sok szeméttel, sem avval, hogy a tüz már -kialudt a kandallóban, – sőt még a többi ládákkal sem, melyekben a -könyvei, ruhái s egyéb jószágai voltak. - -Midőn mrs Hall fölvitte az ebédjét, ugy el volt merülve munkájában, hogy -észre se vette, mikor az ajtó kinyilt; épen csöppenkint öntött valamit -az egyik palackból a lombikba s csak arra rezzent föl, hogy mrs Hall, -kissé talán nagyon is zajosan, összekotorgatta a sok szalmát, szemetet. - -Félig arra forditotta a fejét, de aztán ismét elkapta. De mrs Hall -látta, hogy a pápaszem nem volt az orrán, mellette hevert az asztalon; s -ugy tetszett neki, hogy az idegen szemüregjei egészen üresek… közben az -idegen gyorsan föltette a pápaszemét és nyersen szólt rá mrs Hallra, a -ki épen panaszkodni akart a sok szemét miatt: - -– Szeretném, ha kopogtatna, mielőtt betér hozzám. - -– Kopogtam uram, de ugy látszik, hogy… - -– Lehet, hogy kopogott. De ebben a fontos munkában… valóban nagyon -fontos és sürgős a munkám… minden csekélység izgat és megzavar… - -– Ön pedig bezárhatja az ajtót akármikor, amikor csak tetszik. - -– Ez nagyon okos gondolat, – felelte az idegen. - -– Hanem ezt a szalmát… Ha megengedi, uram, kérni fogom… - -– Ne kérdezzen semmit. Ha nem tetszik önnek a szalma, a rendetlenség, -irja be a számlába, megfizetem… - -És mrs Hallnak ugy tetszett, hogy az idegen ismét dörmögve szidja őt. S -oly mérges és fenyegető volt, amint ott ült az asztalnál, egyik kezében -a palack, a másikban a lombik, hogy mrs Hall valósággal megijedt tőle. -De, elszánt asszony lévén, nem akarta hagyni a jussát, hanem -megkérdezte: - -– Mit tetszik tehát gondolni: mennyit számithatok… - -– Egy shillinget… számitson egy shillinget. Egy shilling talán elég -lesz? - -– Ahogy parancsolja, – felelte most Hall s buzgón teriteni kezdett. – Ha -ön meg van elégedve, természetesen… - -Az idegen egyszerüen hátat forditott neki és feleletre sem méltatta. - -Ebéd után pedig magára zárta az ajtót és egész délután dolgozott, még -pedig, ahogy mrs Hall mondta, majd mindig a legnagyobb csöndben. Egyszer -azonban tompa puffanás hallatszott szobájából s az üvegek -összecsörrentek, mintha nagyot ütött volna öklével az asztalra, aztán -földhöz vágott egy üveget és gyorsan föl s alá futkosott a szobában. - -Mrs Hall, aggódva, hogy valami baj történt, fölszaladt az ajtóhoz, de -nem mert se kopogni, se benyitni, csak kivül hallgatózott. - -– Nem folytathatom! – döhöngött az idegen odabent fogcsikorgatva. – Nem -mehetek tovább!… Háromszázezer… négyszázezer!… Irtózatos!… Végem van!… - -De bent az ivóban valaki – „’csés jó napot!“ – kivánt és most mrs -Hallnak kénytelen-kelletlen abba kellett hagynia a hallgatózást. Mikor -az alkalmatlan vendéget kiszolgálta és ismét fölment a folyosóra, már -minden csöndes volt. Az idegen szorgalmasan, nyugodtan dolgozott tovább. - -Mikor mrs Hall fölvitte este a teát, meglátta az összetört üveget a -tükör alatt s a szőnyegen a nagy foltot, mit a kiömlött folyadék hagyott -rajta. Szemrehányóan figyelmeztette az idegent a kárra. - -– Irja be a számlába! – csattant föl az idegen hevesen. – Az isten -szerelmére ne üldözzön evvel is! Ha kárt teszek, irja be a számlába és -ne bosszantson engem. - -Evvel tovább jegyezgetett a füzetbe, mely előtte állt és rá se nézett -többé Hall asszonyságra. - -* * * - -Fearenside és Teddy Henfrey együtt iddogáltak az ipingi sörházban, jó -késő délután. Egyszerre csak Fearenside rejtélyesen megszólalt: - -– Hallod-e, koma?… - -– Hallom, – felelte Teddy Henfrey. - -– Tudod, arról a furcsa vendégről akarok beszélni, akit a kutyám -megharapott… - -– Hát aztán? - -– Hát aztán?… Mondom, hogy az a fickó szerecsen. Legalább a lábszárai -feketék. - -– Honnan tudod? - -– Mert láttam azon a likon át, amit a kutyám szakitott a ruháján… Sem -fehér, sem piros volt a husa, hanem fekete… olyan fekete, mint a -kalapom. - -– Szentuccse, igazad lehet! – Hagyta helyben Teddy. – Bizonyos, hogy -fura fickó… Az orra olyan fényes és piros, mintha pingálták volna! - -– No látod! – mondta Fearenside. – Én is ugy láttam s meg is mondom -neked, hogy mit gondolok. Olyan lehet ez az ember, mint a tarka ló: hol -fekete, hol fehér, egyszóval foltos. Aztán bizonyosan szégyenli, hogy -ilyen. Aféle mulatt lehet, aki felében fehér, felében meg fekete… Tudok -én ilyen esetről, mert már hallottam. Aztán meg igy van a lovakkal is; – -pejkancának, fehér ménnek tarka lesz a csikaja. - - - - -IV. FEJEZET. Mr Cuss vallatóra fogja az idegent. - -Ily körülmények közt szállásolta be magát az idegen Ipingben s április -végéig elég nyugodalmasan meg is fért a „_Postakocsiban_“, bár mrs Hall -néha sarkára állt s a „házi rend“ érdekében néhányszor összetüzött vele. -De ezek a csetepaték muló természetüek voltak, mert az idegen mindig – -fizetett s ezzel mindent rendbe hozott. - -Hall nem szerette a furcsa vendéget s ha csak tehette, mindig bujtogatta -a feleségét, hogy adjon tul rajta. - -– Várjuk meg a nyarat, – felelte mrs Hall bölcsen; – majd ha kezdenek a -zöldbe csődülni a városból. Akkor majd meglátjuk. Lehet, hogy kissé -terhünkre van és furcsa ember is: de pontosan fizet… aki pedig pontosan -fizet, azt meg kell becsülni. - -Az idegen nem járt templomba s nem igen tett különbséget hétköznap és -ünnepnap közt. Nagyon szorgalmasan dolgozott mindig – ahogy mrs Hall -mondani szokta. Némely napon már kora hajnalban fölkelt és bezárkózott -az ebédlőbe. Máskor meg későn kelt, elherdálta az egész délelőttöt, -pipázgatott, szundikált a karosszékben a kandalló előtt. - -Nem érintkezett senkivel, mintha nem is törődött volna az egész -világgal. Csak a természetét volt nehéz megszokni; legtöbbször oly -ingerlékeny és mogorva volt, hogy egy szó is kihozta a sodrából; -ilyenkor káromkodott, a fogait csikorgatta, toporzékolt, sőt néha tört, -zúzott is mindent, ami keze ügyébe került. Rendes szokása volt, hogy -félhangosan beszélgetett magával; – de mrs Hall akárhogy figyelt, sohse -tudott megérteni semmit a beszédjéből, amelynek se füle, se farka nem -volt. - -Napközben ritkán ment ki a házból, de alkonyat felé néha elindult -sétálni, tetőtől talpig beburkolva, bekötözve, akár szép idő volt, akár -nem, ugy, hogy soha senki se látott az arcából egy krajcárnyit se. -Rendesen a legelhagyottabb helyeken sétálgatott, fás, árnyékos, homályos -helyeken s néha valósággal megrémitette az arra járókat, amint hirtelen -elébük toppant, fején a mélyen arcába huzott briganti-kalap, szemén a -két nagy, sötétkék, csillogó pápaszem… s egy este Teddy Henfrey, amint -félrészegen ballagott haza, valósággal kijózanodott, midőn meglátta az -idegent, aki födetlen fejjel – s micsoda halálfej volt! – toppant elébe, -épen mikor a hold kibukott a felhők mögül és rásütött össze-vissza -kötözött koponyájára. A gyerekek, ha meglátták őt este az utcán, -bizonyosan bikával álmodtak azon az éjszakán; – s aligha lehetett volna -eldönteni, hogy gyerekek félnek-e tőle jobban, vagy ő kerüli a -gyerekeket állhatatosabban. - -Természetes, hogy ez a furcsa külsejü és még furcsább viselkedésü idegen -szóbeszéd tárgya volt Ipingben. De a vélemények nagyon megoszlottak a -foglalkozása felől. Mrs Hall rendesen a védelmére kelt; ha megkérdezték, -elmondta, hogy az idegen „ki-sér-le-te-ző föl-ta-lá-ló“ s minden egyes -szótagot keményen hangsulyozott. Ha aztán megkérdezték, hogy mi hát -voltaképen az a „kisérletező föltaláló“: méltóságteljesen felelte, hogy -ezt minden „müvelt embernek“ tudnia kell s aztán megmagyarázta, hogy „a -föltaláló az, aki valamit föltalál“… - -– A vendégemet valami baleset érte, – szokta volt hozzá tenni, – ami -elcsufitotta arcát és kezeit; s mivel rösteli ezt a dolgot, nem is akar -nyilvánosan mutatkozni. - -Voltak azonban, akiknek egész más véleményük volt az idegenről; többek -közt az, hogy ez a furcsa ember veszedelmes gonosztevő, aki bizonyára -azért kötözgeti igy össze-vissza a fejét és az arcát, hogy a rendőrség -rá ne ismerjen. - -Ezt a véleményt először is mr Teddy Henfrey bocsátotta világgá; – de, -fájdalom! az egész környéken senki se tudott valami nevezetes -bünesetről, melyet február hónapban követtek el. - -Mr Gould, aki segédtanitó volt a községi iskolában, azt vélte, hogy az -idegen veszedelmes anarchista, aki álöltözetben bujkál, hogy annál -biztosabban gyárthassa a robbanó szereket. Hogy pedig ezt a gyanuját be -is igazolhassa, a derék segédtanitó „valóságos detektivmunkát“ végzett s -a saját szavai szerint „folyton leste, kémlelte az anarchistát“. Ez a -„kémlelés“ azonban csak annyi volt, hogy ha találkozott az idegennel, -merően farkas-szemet nézett vele, vagy pedig kérdezősködött felőle -olyanoktól, akik semmit se tudtak róla. - -Sok hivője volt mr Fearensidenek is, akik részint elfogadták, részint -módositották a „tarka ló theóriáját“: – és Silas Durgan például azt -hajtogatta, hogy az idegen rövid napon milliomos lehetne, – ha mutogatná -magát; s mivel járatos volt a bibliában is, ahhoz az inashoz -hasonlitotta az idegent, akinek a király – egy tálentomot adott. - -Mások azonban egyszerüen ráfogták az idegenre, hogy bolond. Ennek a -föltevésnek meg volt az az előnye, hogy minden más föltevés és -találgatást kizárt. De bizonyos, hogy akár igy, akár ugy, mindnyájan -ártalmatlan, bogaras embernek tartották az idegent, akitől nincs mit -félni. - -Mind amellett senki sem szerette őt. Ingerlékeny, ideges természete, -amit a városi ember érthetőnek talál azoknál, akik sok szellemi munkát -végeztek, nagyon szokatlan volt a nyugodt és higgadt parasztok előtt. -Heves taglejtései, mozgó, szakadozott beszélgetése önmagával, makacs -kerülése az embereknek, estéli sétái a sötét, árnyas helyeken, majdnem -örökké lefüggönyözött ablakai, bezárt szobája, a titokteljes -idegenszerüség, mely környezte: mind oly dolgok voltak, amelyek nem igen -tetszettek a nyilt szivü és nyilt beszédü parasztoknak. - -Ezért, ha megpillantották az idegent, már messziről kitértek előle, -egyes jó kedvü suhancok pedig föltürték gallérjukat, szemükre huzták -kalapjukat s utána sompolyogva utánozták, gunyolták őt, nagy gaudiumára -a gyerekeknek és az asszonynépségnek. El is nevezték – „pápaszemes -kigyónak“ – és miss Satcheh azon a hangversenyen, amit az iskolás fiuk -fölruházására adtak, egy csinos alkalmi dalt is énekelt róla, amelynek -ismétlődő végsora a „pápaszemes kigyóról“ szólt. Ettől fogva, ha az -idegen alkonyatkor sétálni ment, gyakran megesett, hogy a bátrabb és -vásottabb gyerekek messziről utána kiabáltak. - -– Pápaszemes kigyó!… Pápaszemes kigyó! - -Mr Cuss, a felcser, majd meghalt a kiváncsiságtól. A „bekötözött fejü“ -már csak azért is érdekelte, mert, mint orvos, ő is konyitott valamit a -sebészethez; aztán meg, ő lévén a kis falu patikáriusa is, irigykedett -az idegenre, akinek, mrs Hall állitása szerint, sokkal több üvegje és -„patikaszere“ volt, mint amennyit „mr Cuss valaha látott!“ Egész -áprilisban és májusban leste az alkalmat, hogy valami módon szóba -állhasson az idegennel, de hiába. Végre, ugy pünkösd táján megjött a -kellő alkalom; – a faluban gyüjtést inditottak valami lelencházra és mr -Cuss elment az aláirási ivvel a „_Postakocsiba_.“ - -Ámde ott nagy megütközéssel hallotta, hogy mr Hall még a nevét se tudja -az idegennek. - -– Megmondta ugyan a nevét, – magyarázta mrs Hall, de hazudott, mert az -idegen nem mondta meg a nevét; – hanem én bizony nem igen figyeltem oda -s aztán meg el is felejtettem azóta. - -Mrs Cuss furcsán csóválta a fejét, fölment a lépcsőkön, kopogtatott az -idegen ajtaján és benyitott… Belülről nagyon is hallható káromkodás -felelt a kopogtatásra. - -– Bocsássa meg a tolakodást, – kezdte mr Cuss… de aztán becsukódott az -ajtó s mrs Hall, aki fölsompolygott a felcser után, nem hallott többet a -beszélgetésből. - -Körülbelül tiz percig hallgatózott s hallotta is a csöndes párbeszédet, -de nem érthette meg… ekkor azonban mr Cuss hangosan fölkiáltott odabent, -az idegen gunyosan fölkacagott, hallani lehetett, amint a szék odább -tolódik, aztán gyors léptek közeledtek, az ajtó kicsapódott s mr Cuss -megjelent a küszöbön… Az arca halálsápadt, a szemei révedezve forogtak… -Meg se látta a hallgatózó mrs Hallt, csak elrohant mellette, le a -lépcsőkön, ki az utcára, mintha kergetnék… Még a kalapját se tette föl… -Mrs Hall meghökkenve állt egy helyben, ismét hallotta, hogy az idegen -fölkacag a szobában, majd hirtelen becsapja az ajtót… Aztán csöndes lett -minden. - -Mr Cuss lélekszakadva sietett egyenesen a nagyon tisztelendő mr -Buntinghoz, a tiszteletes urhoz. - -– Elment-e az eszem? – kérdé mr Cuss bevezetés nélkül, mihelyt bent volt -a tiszteletes szobájában. – Elment az eszem, mondja?… Olyan vagyok, mint -az őrültek szoktak lenni? - -– Mi történt önnel? – kérdezte a tiszteletes, félre téve a szent -beszédet, amelyen ép dolgozott. - -– Az a furcsa idegen… - -– Nos? - -– Adjon valamit innom! – nyögte mr Cuss és leroskadt egy székre. - -Mikor fölhajtotta a pohár serryt, kissé magához tért és elmondta a -tiszteletesnek, hogy ép most jön a fogadóból, ahol meglátogatta az -idegent. Lihegve, akadozva, zavartan beszélt: - -– Bementem hozzá és kértem, hogy irja alá a gyüjtőivet… tudja, arra a -lelencházra! Mikor beléptem hozzá, alighanem hirtelen zsebébe dugta a -kezeit, mert ugy ült ott a székben hanyagul hátradőlve… Tüszentett. -Mondtam neki, hogy hallottam, mennyire érdeklődik a tudományos dolgok -iránt. Azt felelte: – „Hogyne!“ – és ismét tüsszentett… Aztán egyebet se -tett, csak tüsszentett, egyre csak tüsszögött: – irtózatosan -meghülhetett valahol. Nem csoda! hisz ugy be van pólyázva mindig!… -Elkezdtem beszélni a lelencházról és közben egyre néztem, vizsgáltam őt, -meg a szobát. Üvegek, palackok, lombikok, mindenféle savak, vegyületek -szanaszét a szobában… Látszik, hogy dolgozik és érti a mesterségét… De -nekem az járt a fejemben, hogy aláir-e vagy sem?… Azt felelte, hogy majd -gondolkozik a dolgon… Ekkor hirtelen megkérdeztem tőle, hogy mit -dolgozik?… talán kisérletezik?… „Ugy van“ – felelte, – „kisérletezem“… -„És hosszas, fáradságos a dolog?“… „Átkozottul az!“ – felelte nyiltan, -tartózkodás nélkül… „Valóban?“ – kérdeztem érdeklődve. – -„Bizony-bizony!“ – sóhajtott az idegen s erre, mintha csak megoldták -volna a nyelve kerekét, ugy belemelegedett, hogy szegről-végre elmondott -mindent; hogy van egy igen nevezetes találmánya, amelyet épen most akar -tökéletesiteni… igazi csodaszer… de őrült nehéz munkával jár. Azt -azonban nem akarta megmondani, hogy mi ez a csodaszer. – „Valami -orvosság?“ – kérdeztem kiváncsian. – „Ez engem is érdekelne, mert orvos -vagyok“… Megint tüsszentett, sőt most már köhögött is. Majd azt felelte, -hogy, ha óhajtom, hát fölolvassa az előmunkálatokat… Hogyne óhajtottam -volna!… Öt szerből készül; csodás hatása van: lasu tüzön kell főzni… -Ekkor az ablak felé nézett, mely nyitva volt. Kint szél fujt és fölkapta -az asztalán fekvő papirost… A kandallóban égett a tüz s a papiros -egyenesen oda röpült… sőt égni kezdett. Az idegen hirtelen fölugrott, -oda rohant, hogy megmentse a papirost… és ekkor… - -– Nos? – kérdezte a tiszteletes érdeklődve. - -– Kirántotta kezét a zsebéből! – szörnyüködik a felcser. - -– Hát aztán? - -– Hát aztán?… Nem volt keze! A kabátja ujja üres volt… Irgalmas Isten!… -micsoda szerencsétlen nyomorék ez az ember! – gondoltam magamban. – -Bizonyára gépkarja van s most levette. Aztán megint azt gondoltam, hogy -valami boszorkányságnak kell lenni a dologban. Mert, ha nincsen semmi a -kabátja ujjában, miért olyan gömbölyü s miért áll oly feszesen, mintha -benne volna a karja?… Pedig, mondom, nem volt benne semmi sem. Üres volt -egész hosszában; könyökig bele láttam… s valahol el is lehetett feselve -a kabátja ujja, mert a likon bevilágitott a külső világosság… „Irgalmas -Isten!“ – kiáltottam föl önkénytelenül… Erre az idegen megállt és felém -fordult… Rám meresztette fénylő, nagy pápaszemét s aztán ránézett az -üres kabátja ujjára. - -– Nos aztán? – kérdezte a tiszteletes. - -– Ez az egész. Nem szólt egyetlen szót se, csak nézett rám merően, az -üres kabátja ujját pedig hirtelen bedugta a zsebébe. – „Épen erről a -receptről beszéltem, – szólt végre vontatva, – amely amint látja, kis -hijja, hogy meg nem égett.“ – Itt megint tüsszentett és egyre merően -nézett reám. Én pedig, magamhoz térve megdöbbenésemből, azt kérdeztem: - -– Miféle boszorkánysággal tudja ön mozgatni az üres kabátja ujját? - -– Üres a kabátom ujja? - -– Ugy van, üres; én láttam, hogy üres. - -– Hát üres a kabátom ujja? – kérdezte vontatva. – Ön azt mondja, hogy -látta, hogy üres? - -Egész magasságában kiegyenesedve állt velem szemben és én is fölálltam… -Ekkor lassan hármat lépett és közvetlenül az orrom előtt állt… Megint -tüsszentett s nekem ugy rémlett, hogy a fogait csikorgatja. Meg sem -moccantam, ámbár akasszanak föl, ha bárkit ki nem hozna sodrából ez a -bekötözött fejü pápaszemes kigyó, mikor oly lassan, fenyegetőleg -közeledik az emberhez. - -– Ön azt mondja, – kérdezte ismét, – hogy üres a kabátom ujja? - -– Mindenesetre. - -Ekkor megint nagyot tüsszentett és merően, szinte kihivóan kapcsolta -arcomba a pápaszemét, mely félelmesen villogott… Majd ismét kivette -kabátja ujját a zsebéből s a karját lassan emelte fölfelé, mintha megint -meg akarná mutatni nekem… Lassan, nagyon lassan emelte a karját s én -ujra bele néztem az üres kabátja ujjába… Egész száradt volt; – egész -száradt! - -– Nos, – mondtam, a torkomat köszörülve, – nincs benne semmi! - -Mondanom kellett valamit; nem birtam türni a néma csöndet. És kezdtem -félni is… Mert jól láttam, hogy nincs semmi a kabátja ujjában… ő pedig -lassan kinyujtotta felém ezt az üres kabát-ujjat… nézze, igy, mint most -én a karomat… mig a kabát-ujja csak hat-hét hüvelyknyire lehetett -arcomtól… Furcsa, ijesztő volt látni ezt az üres kabát-ujjat, amint -egyenesen felém meredt!… Aztán pedig… - -– Nos, aztán? - -– Nos, aztán… valami… nem tudom, hogyan… de ép olyan volt, mint egy -hüvelyk és egy mutató ujj… megcsipte az orromat. - -Mr Bunting hangosan fölkacagott. - -– Nem volt a kabátja ujjában semmi! – ismételte mr Cuss s a hangja -szinte sikoltott, amint ezt a szót kiáltotta, – „semmi!“ – Hiába nevet -ön, bizony nincs ezen mit nevetni!… S mondhatom, engemet annyira -megijesztett, hogy durván félre taszitottam üres kabátja ujját és sarkon -fordulva lélekszakadva szaladtam ki a szobájából… - -A felcser elhallgatott. Kételkedni se lehetett azon, hogy ijedelme -alapos és való. Összetörve, megsemmisülten ült a székben s még egy -pohárral fölhajtott a kitünő tiszteletes silány sherryjéből. - -– Mikor félre taszitottam a kabátja ujját, – folytatta Cuss, – -határozottan éreztem, van benne valami… mintha a karja lett volna benne, -pedig jól láttam, hogy üres volt. - -– Nem lehet az! – mondta mr Bunting kételkedve. - -– De mondom, hogy ugy volt!… Éreztem, hogy van benne valami; pedig a -magam szemével láttam, hogy üres volt! - -Mr Bunting elgondolkozott és gyanakodva nézett Cussre, hogy nem -tréfál-e?… De a felcser oly komoly volt, hogy sértés lett volna föltenni -róla a tréfát. - -– Ez nagyon furcsa eset! – szólt végre a tiszteletes elkomolyodva. - -– Ugy van: nagyon furcsa eset! – ismételte a felcser, mély -meggyőződéssel. - - - - -V. FEJEZET. A tiszteletes urat meglopják. - -A mr Bunting házában elkövetett lopás körülményeit legkivált a -tiszteletesnek és nejének elbeszéléséből tudjuk. - -A nevezetes eset pünkösd hétfőjének kora hajnalán történt. Mrs Bunting, -akinek nagyon éber az álma, arra ébredt föl, hogy a hálószoba ajtaját -valaki kinyitotta, meg ismét becsukta. Mivel nem volt egészen bizonyos -benne, hogy jól hallott-e, vagy csak álmodott, nem költötte föl mindjárt -a férjét, hanem hallgatózva fölült az ágyában… - -Ekkor azonban világosan hallani vélte, hogy valaki mezitláb topog a -szomszédos szobában, onnan kimegy a folyosóra, egyenesen a lépcső felé. -Most gyorsan fölrázta férjét, aki azonban nem gyujtott gyertyát, csak -fölhuzta a nadrágját, a papucsát, a kabátját, föltette a szemüvegét s -kiment a folyosóra hallgatózni… Amint ott állt, világosan hallotta, hogy -feszegetik az iróasztal fiókját – s aztán valaki nagyot tüsszentett -odabent. - -Erre visszament a hálószobába, fölkapta a legelső alkalmas fegyvert, a -piszkavasat s amily nesztelenül tudott, lement a lépcsőkön… Mrs Bunting -pedig kijött a folyosóra. - -Körülbelül hajnali négy óra lehetett és már világosodni kezdett. A -folyosóban elég jól lehetett látni, de a tiszteletes dolgozószobájában, -melynek ajtaja tárva-nyitva volt, koromsötét volt, mert éjjelre betették -a belső fatáblákat. Temetői csönd volt az egész házban, csak a lépcsők -nyikorogtak egy kicsit, amint mr Bunting lejött rajtuk, meg a -dolgozószobából hallatszott némi nesz… - -Aztán hangosan csattant valami, a betörő fölfeszitette a fiókot s -hallani lehetett a papiros zörgését. Majd valaki káromkodott, gyujtót -gyujtott s a dolgozószobában egyszerre világos lett. Mr Bunting most már -szemben állt az ajtóval, a folyosó tulsó végén jól látta iróasztalát a -feltört és nyitott fiókot, az égő gyertyát az asztalon… de a betörőt nem -látta. - -A tiszteletes habozva állt meg a folyosón, nem tudva, mit tegyen és mrs -Bunting halálsápadtan reszketve, utána jött az emeletről, Mrs Buntingban -csak az a meggyőződés tartotta a lelket, hogy a tolvaj bizonyára csak -falubeli lehet. - -Most pénzcsörgést hallottak s ebből megtudták, hogy a tolvaj megtalálta -a házi pénztárt, amelyben nem sok volt, – összesen harmadfél font -sterling, fél-sovereignes aranyokban. A csörgés azonban gyors tettre -ösztönözte a derék tiszteletest. Erősen megmarkolta a piszkavasat és -elszántan rohant be a szobába. Mrs Bunting pedig a nyomában. - -– Add meg magad, gazember! – kiáltott föl mr Bunting hősiesen… de -mindjárt aztán meghökkenve állt meg. - -A szoba ugyanis üres volt. - -De mégis ugy rémlett mindkettőjüknek, hogy valami mozgást hallanak a -szobában… Vagy félpercig a lélekzetüket is visszafojtva, némán álltak -ott és hallgatóztak; aztán mrs Bunting egyenesen a szekrényhez ment s a -háta mögé nézett, mialatt mr Bunting lehajolt s az asztal alatt kereste -a tolvajt… Sehol nyoma sem volt!… Ekkor mrs Bunting az ablakhoz sietett -és széthuzta a függönyöket, mr Bunting pedig a kandallóba nézett be, sőt -még föl is szurkált benne a piszkavassal. Aztán mrs Bunting kiforditotta -a papiros-kosárt, mr Bunting pedig a széntartót… Végre mindaketten -megálltak és bámészan, kérdően néztek össze. - -– Meg mertem volna rá esküdni, – kezdte mr Bunting. - -– A gyertya! – kiáltott föl mrs Bunting, – ki gyujtotta meg a gyertyát? - -– Hát az iróasztal? – visszhangozta mr Bunting, – ki törte fel a -fiókját?… - -– És a pénz sincs benne! – sopánkodott mrs Bunting. - -Majd gyorsan kisietett a folyosóra, mondván: - -– Ez oly különös eset… - -E pillanatban valaki nagyot tüsszentett a folyosón. Mind a ketten -kiszaladtak s épen akkor, mikor kiértek, a konyha ajtaja becsapódott. - -– Hozd a gyertyát! – kiáltott föl mr Bunting és előre ment. - -Mind a ketten hallották, hogy a konyha külső ajtajának vas-reteszét -hirtelen nagy zajjal rántja vissza valaki. - -Mikor a tiszteletes kinyitotta a konyhának folyosó felőli ajtaját, még -látta, hogy ugyanakkor nyilik a tulsó ajtó, mely a kertbe vezet s a -hajnali szürke világosság beárad a konyhába. De bizonyos volt abban, -hogy senki se ment ki az ajtón… Ezt látta: az ajtó kinyilt, egy -pillanatig nyitva állt, aztán hirtelen nagy zajjal becsapódott. Az igy -támadt légvonat kioltotta a gyertyát, melylyel mrs Bunting éppen akkor -szaladt be a konyhába a férje után… Mindez pedig egy percig se tartott. - -A konyha már üres volt; kiértek a kertbe; ott se láttak egy lelket sem. -Gyorsan visszatértek a konyhába, bezárták az ajtaját, fölhányták minden -zegét-zugát, bementek az éléskamrába, föl a padlásra, le a pincébe, -egyik szobából a másikba: – de hasztalan!… Hiába kerestek, kutattak: – -sehol semmi nyoma se volt a tolvajnak. - -Már fényes nappal volt és a tiszteletes meg a felesége még egyre -kerestek, kutattak a konyhában, fenekestől felforgatva mindent. - -– Ez a legfurcsább eset, ami valaha az életben ért, – mondta a -tiszteletes, már talán századszor is, amint lihegve és kimerülten -leroskadt a székbe. - -– Már látom, hogy jön a Susie, – szólt mrs Bunting, kinézve az ablakon. -– Majd beeresztjük a konyhába, mi pedig lefekhetünk még egy kicsit… - - - - -VI. FEJEZET. A megbolondult butorok. - -Ugyanaz napon, vagyis pünkösd hétfőjének kora hajnalán, még egyéb is -történt Ipingben. Mr Hall és felesége, még mielőtt kizavarták ágyából az -örökké álmos Milliet, pitymallatkor szép csöndesen fölkeltek és -leosontak a pincébe, ahol egynémely magán-jellegü dolguk volt a sörös -hordók körül. - -Alig értek azonban a pincébe, mrs Hall mindjárt észrevette, hogy nem -hordtak elég sassaparillát s következésképen a sör nem lesz elég keserü, -ha harmadrészben vizzel öntik föl. Mivel pedig mrs Hall volt a -„szakértő“ s ő tudta legjobban, hogy kell kotyvasztani, nem volt más -hátra, mint mrs Hallt felküldeni az emeletre, hogy hozzon még egy pint -sassaparillát a készletből. - -Mrs Hall engedelmesen föl is ment, de a folyosón meglepetve látta, hogy -az idegen szobájának az ajtaja félig nyitva van. Nem sokat törődött a -dologgal, hanem bement a maguk szobájába, megtalálta a sassaparillát s -megint indult lefelé a pincébe. - -Ám a földszintre érve ujabb meglepetés várta. Az utcai kapu belső -keresztrudját levette valaki, ugy, hogy a kapu nem volt bezárva, csak -kilincsre volt becsukva. Ez már szöget ütött mr Hall fejébe, mint a -villám cikázott át agyán a Teddy Henfrey föltevése: hogy az idegen -bizonyosan gonosztevő… Most már jól emlékezett, hogy tegnap este, mikor -bezártak, ő maga tette föl a kapura a belső keresztrudat, mi alatt mrs -Hall gyertyával állt mellette… Ha tehát valaki ismét levette a -keresztrudat, csak azért tehette, hogy kimenjen a házból. - -Mind ezt jól megfontolván, mr Hall habozás nélkül fölment a lépcsőn és -kopogott az idegen ajtaján… Semmi felelet… Ismét kopogott; s mikor erre -se kapott feleletet, egész bátran sarkig tárta az ajtót és belépett a -szobába. - -Jól sejtett; egy lélek se volt ott. Üres az ágy, üres a szoba. De -legfurcsább volt, hogy az idegen ruhái mind ott voltak a széken, a -divánon; a cipője, a nadrágja, kalapja, kabátja… még azok a kötelékek -is, melyekkel a fejét szokta bepólyázni; sőt még a szemüvegje is ott -hevert az éjjeli szekrényen!… Pedig mr Hall nagyon jól tudta, hogy az -idegennek nincs más ruhája, csak ez. - -Amint álmélkodva tünődött e furcsa dolgon, lentről a pincéből, -fölhallotta a felesége türelmetlen szavát. Erre összerezzent, gyorsan -lefutott a lépcsőn s a pincegádorból lekiáltott: - -– Janny!… tudod-e, hogy Henfrey eltalálta az igazat?… Az idegen nincs a -szobájában. A kapu-ajtó meg nyitva van! - -Mrs Hall eleinte nem értette meg ezt a beszédet, de mihelyt tisztába -jött vele, hanyatt-homlok rohant föl a lépcsőn, egyenesen az idegen -szobájába, közben pedig álmélkodva csapta össze a kezét: - -– Ha nincs a szobájában, – tünődött magában, – ugyan hol járhat, ha a -ruhája még ott van?… Ruha nélkül csak nem mehet sehová? Ez igazán -különös eset! - -Ő járt elől; de mialatt fölfelé szaladt, ugy tetszett neki, meg a -férjének is, hogy valaki becsapta a kapu-ajtót… De mivel senki sem jött -be, mindegyikük azt hitte, hogy rosszul hallott és akkor mindjárt ügyet -se vetett a dologra… - -Mrs Hall elhagyta a férjét s a háta mögött egyszerre csak tüsszentést -hallott; azt hitte, hogy a férje tüsszentett, ez meg viszont azt hitte, -hogy a felesége volt. Most mrs Hall fölért az emeletre és sarkig kitárta -az idegen szobájának az ajtaját… Meghökkenve állt meg a küszöbön: a -szoba üres volt. - -– No, ez igazán furcsa! – motyogta magában. - -E pillanatban ismét tüsszentést hallott, közvetlenül mellette s amint -megfordult, meglepetve látta, hogy Hall még vagy hat lépésre van tőle, -az utolsó lépcsőfokon. De aztán Hall is odaért s ekkor mindketten -beléptek a szobába. - -Mrs Hall egyenesen az ágyhoz ment, megtapintotta a vánkost és benyult a -takaró alá is. - -– Egész hideg, – mondta aztán. – Legalább egy órája, ha nem több, amióta -fölkelt. - -Ekkor azonban fölötte különös dolog történt. A paplan hirtelen -fölemelkedett, mintha valami láthatatlan kéz megfogta és félrehajtotta -volna. Mindjárt azután az idegen kalapja is megmozdult s mintha szárnya -nőtt volna, egyenes vonalban neki repült a mrs Hall arcának. Majd a -szivacs a mosdó-szekrényből hirtelen felugrott és orrban találta mrs -Hallt, aki ijedten tántorodott vissza; aztán a szék lerázta magáról az -idegen ruháit, epésen fölkacagott – s ez a nevetés hasonlitott az idegen -hangjához! – és fejtetőre fordulva, megállt a támláján, négy lábát -fenyegetően meresztve mrs Hall felé… - -Az asszony halálra ijedten sikitott föl, a szék pedig szép lassan feléje -tartott, oda érve, gyöngéden hátba lökdöste és lassankint kituszkolta őt -is, mr Hallt is a szobából. Akkor az ajtó hirtelen becsapódott az orruk -előtt s valaki belülről bezárta. A szék és ágy pedig, pedig, mintha egy -percig diadalmas táncot jártak volna odabent… mire ismét mély, temetői -csönd lett. - -Mrs Hall majdnem ájultan feküdt a férje karjaiban, aki csak nagy bajjal -birta őt levinni a lépcsőkön az álmos Millie segitségével, aki a sok -sikoltozásra fölébredt és szintén fölszaladt. - -– Kisértetek! – nyögte mrs Hall. – Tudom, hogy kisértetek… Már sokat -olvastam róluk az ujságban… Hazajáró lelkek… Táncoltatják a széket, -asztalt, ágyat… - -– Igyál egy kis rozsólist, Janny, – mondta mr Hall, – ez majd helyrehoz. -Itt az üveg, lelkem, csak igyál! - -– Szaladj és zárd be az utca-ajtót! – nyögte mrs Hall, – hogy ne -jöhessen be az idegen… Nem adok neki szállást tovább… Már ugy is adós -két heti ellátásért… Azt mondja, hogy pénzt vár… Nekem nem kell… Inkább -vesszen oda ez is… Csak ne lássam többé… - -– De, édes Janny, – vigasztalta a férje, – inkább igyál!… Nézd, itt a jó -rozsólis! - -Mrs Hall nagyott huzott a jó rozsólisból és siránkozva folytatta: - -– Mindjárt tudhattam volna, hogy ez lesz a vége!… Csaló, ördöngős, -boszorkánymester!… Csak rá kell nézni bekötött fejére, a nagy -pápaszemre… És sohase megy templomba, még vasárnap se… És az a sok -feneüveg… Azokban tartja a kisérteteket… és most beleeresztette őket a -butoraimba… Az én jó öreg butoraimba:… Ah, abban a székben szegény -boldogult anyám szokott üldögélni, mikor én még kis lány voltam!… Most -pedig fejtetőre állt és megrohant engem!… - -– No, még egy csöppet, Janny, – biztatta őt mr Hall. – Itt a jó -rozsólis!… - -Miután mrs Hall vagy ötödször is nagyot huzott a „jó rozsólisból“, -átszalajtották Milliet mr Sandy Wadgershez, a kovácshoz, hogy hivja ide. - -… Tiszteltetik, hogy a butorok az emeleten mind megbolondultak; nem -lenne szives átfáradni?… - -Ez a mr Wadgers nagyon tanult, okos ember volt s mindig föltalálta -magát. Az eset hallatára komolyan, fontoskodva csóválta meg a fejét. - -– Vigyen el az ördög, ha nincs boszorkányság a dologban! – jelentette ki -mély meggyőződéssel. - -A Hall-házaspár rögtön föl akarta vezetni a kovácsot az emeletre, de ő -nem találta a dolgot oly fölötte sietősnek. Inkább az utcán állt meg, a -kapu előtt s ott tárgyalta az ügyet… A tulsó soron Huxter trafikos inasa -épen a boltot nyitotta ki és szintén részt vett az eszmecserében. Pár -perc mulva kijött maga mr Huxter is és a vita csakhamar a parlamenti -beszédek magaslatára emelkedett: – azaz, mindenki beszélt és tanácsolt, -csak tenni nem akart senki sem. - -– Először állapitsuk meg a tényeket! – szavalt mr Wadgers – -Bizonyosodjunk meg arról, hogy be lett-e zárva a kapu-ajtó tegnap este s -hogy ma reggel csakugyan nyitva volt-e? Mert ez a kérdés a legfontosabb; -– ha be volt zárva az ajtó, akkor be volt zárva, ha pedig… - -E pillanatban fönt az emeleten csodálatos módon hirtelen kinyilt az -idegen szobájának ajtaja s amint az utcán állók a nyitott kapun -meghökkenve föltekintettek, látták, hogy a tetőtől-talpig beburkolt, -bekötözött fejü idegen lassan jön le a lépcsőkön… s nagy pápaszemének -sötét lencséi mintha fenyegetően, kihivóan mérték volna végig a kis -gyülekezetet. - -Mikor leért a földszintre, megállt egy pillanatra a folyosón, szemközt a -meghökkent társasággal, mely ugy elnémult, mint a hal. Aztán kinyitotta -a kezét és keztyüs mutató ujjával rámutatott a sassaparillás üvegre, -melyet mr Hall ott tett le a folyosóban, a pince-ajtó mellé… - -Mindnyájan önkénytelenül arra néztek, amerre az idegen mutatott. Ez -pedig gunyosan mondta: - -– Nézzétek!… Igy hamisitják a sört! - -Evvel epésen fölkacagott, sarkon fordult, ismét fölment az ebédlőbe és -hevesen bevágta maga után az ajtót. - -A lent állók némán néztek össze; egyikük se mert szólani. Végre, mikor -már néhány perc telt el az idegen távozta után, a kovács fölkiáltott: - -– No, ha ez se boszorkányság… - -De nem fejezte be a mondatot, hanem oda fordult mr Hallhoz és határozott -hangon mondta: - -– Én a te helyedben magyarázatot kérnék tőle. - -Jó időbe és sok fáradságba került, mig mr Hallt rá birták venni erre a -válságos cselekedetre. De végre annyit beszéltek neki, hogy megemberelte -magát és fölment az emeletre. Kopogott az ajtón… egyszer, kétszer, -háromszor… aztán benyitott és elkezdte: - -– Bocsánatot kérek… - -– Menjen a pokolba – rivallt rá az idegen dörgő hangon – és csukja be -rögtön az ajtót! - -Ez volt a magyarázatkérés rövid, de velős eredménye. - - - - -VII. FEJEZET. Az idegent leleplezik. - -Az idegen ugy félhat óra tájban ment be az ebédlőbe és közel délig -maradt ott. Az ablakokat lefüggönyözte, az ajtót bezárta s miután mr -Hallt oly csufosan kikergette, senki se mert többé fölmenni hozzá. - -Ez idő alatt egy falatot se kapott enni. Három izben csöngetett; -harmadszor már nagyon dühösen és sokáig… de senki se felelt neki. - -– Ha a pokolba küldött bennünket, hát most koplaljon! – mondogatta mrs -Hall és rá se hederitett. - -Eközben már elterjedt a hire annak az éjjeli tolvajlásnak, melyet a -tiszteletes házában követtek el s a részleteket összevetve sokan sejteni -kezdték, hogy az idegen ludas lehet a dologban. - -Mr Hall, a derék kovács társaságában, elment mr Shuckleforth kerületi -biróhoz és mindent hiven elmondott neki. - -… Senki sem mer fölmenni a lépcsőn… senki sem tudja, hogy az idegennek -mi a mestersége… Néha-néha dühösen járkál a szobában… Káromkodik… -papirosokat szaggat szét… üvegeket ver a földhöz… - -A kerületi biró az utcán fogadta a kéttagu küldöttséget, mely csakhamar -nagyon megszaporodott az ünneplőbe öltözött falubeliekkel. Pünkösd -hétfője lévén, senki sem dolgozott s mindenki szórakozásra, mulatságra -került… - -Bent pedig a „_Postakocsihoz_“ cimzett fogadó ebédlőjében, leeresztett -függönyök mellett, félhomályosan dolgozott az idegen, tetőtől-talpig -felöltözve a nagy melegben, átkozva a játszogató gyerekeket, akiket -ugyan nem látott, de a hangjukat annál jobban hallotta… s emellett -éhezett, mert senki sem törődött vele. A kandalló mellett a sarokban -vagy féltucat összetört üveg cserepei hevertek s a szobában szinte maró -klór-büz áradt szét… E részleteket azoktól tudjuk, akik még az nap -megfordultak odafönt. - -Déltájban az idegen hirtelen kinyitotta ajtaját, megállt a küszöbön és -merően lenézett az ivóba, melynek az ajtaja nyitva volt. - -– Mrs Hall! – kiáltott le hangosan. - -Valaki fölkelt és kiment a konyhába, hogy behivja Hallt. - -A fogadósné nem sokkal rá be is jött; a lélekzete talán gyorsabb, -izgatottabb volt, de elszántsága azért nem csökkent. Hall még mindig nem -jött haza, de mrs Hall nem igen bánta ezt; ő már elhatározta, hogy mit -cselekszik s ettől hajszálnyit sem fog tágitani. Kis tálcára tette az -idegen számláját és felszólt hozzá: - -– A számláját kéri, uram? - -– Miért nem adott ma reggelit?… Miért nem készitette el az ebédemet?… -Miért nem jött, mikor csöngettem?… Vagy azt hiszi, hogy étlen-szomjan is -meg birok élni? - -– Miért nem fizeti ki, amivel tartozik? – felelt mrs Hall. – Erre a -kérdésemre feleljen. - -– Már három napja mondtam önnek, hogy várok pénzt… - -– Már három napja mondtam önnek, nem várok olyan pénzre, amelyik ugy sem -jön meg… Micsoda jogon mer ön zsörtölődni azért, hogy _ma_ nem kapott -reggelit, mikor én már két hét óta nem kaptam öntől egy fillért sem? - -Az idegen nagyot káromkodott. - -– Disznóság!… disznóság! – morogtak az ivóban a vendégek. - -Mrs Hall fölbátorodott ezen és visszavágott: - -– Megköszönném önnek, uram, ha csak magában káromkodna! - -Az idegen oly éktelen dühbe jött, hogy egy percig szólni se tudott. Az -ivóban levők mind örültek és elismerték, hogy mrs Hall ugyancsak jól -megfelelt neki. - -– De ugyan, jó asszony… – kezdte az idegen. - -– Engem ne „jó asszony“-ozzon az ur! – csattant föl mrs Hall, vérszemet -kapva. - -– Mondtam már önnek, hogy nem jött még a pénzem… - -– A pénze!… Micsoda pénze? - -– Annyi különben még most is van a zsebemben… - -– A zsebében?… Hisz három napja azt mondta, hogy nincs egy sovereign-ára -ezüst pénze se! - -– De most jobban megnéztem és… - -– Ejha! – kiabáltak közbe a vendégek az ivóban. - -– Jobban megnézte?… És talált is?… – gunyolódott mrs Hall. – Csak azt -szeretném tudni, _hol_ talált pénzt! - -Látszott, hogy ez a kérdés szörnyen bántja az idegent. Mérgesen -dobbantott a lábával és azt kérdezte: - -– Mit akar ezzel mondani? - -– Semmit! felelte mrs Hall. – Csak azt, hogy szeretném tudni, hogy _hol_ -talált pénzt… S mielőtt elfogadnám ezt a pénzt, vagy enni adnék önnek, -tudni akarok egy-két dolgot, amit nem értek, amit senkisem ért s amit -mindenki szeretne érteni… Tudni akarom, mit csinált az én -karos-székemmel; tudni akarom, miért volt üres az ön szobája ma reggel s -hogy jutott ön be abba a szobába a zárt ajtókon át… Mert aki ebbe a -házba jár, annak ott van az ajtó, a kapu, – ön pedig _nem_ azon jött be… -én hát tudni akarom, hogy hol és hogyan jött be. Aztán meg… - -Az idegen hirtelen fölkapta ökölbe szoritott kezét és oly dörgő hangon -kiáltott rá mrs Hallra, hogy ez rögtön elhallgatott: - -– Most már elég! - -Csönd lett. Majd az idegen fogcsikorgatva folytatta: - -– Ön nem tudja, nem érti, hogy ki és mi vagyok én. De majd megmutatom! -Isten szent uccse, megmutatom!… - -Hirtelen az arcába kapott s mikor a kezét visszarántotta, arca közepén -tátongó üresség támadt. - -– Itt van! – kiáltott föl hevesen. - -Egészen oda lépett mrs Hallhoz és a kezébe nyomott valamit; a meghökkent -asszony gépiesen elfogadta, ugy meglepte az idegen arcának hirtelen -elváltozása. De, amikor látta, hogy mi az, nagyot sikoltott, elhajitotta -és ugy visszatántorodott, hogy majd lebukott a lépcsőről… Az orr pedig, -– mert az volt… az idegen orra! – legurult a lépcsőkön, egyenesen be az -ivóba. - -Az idegen most levette pápaszemét s az ivóban levők mind elszörnyedve -hörögtek föl. Majd levette a kalapját is, vad erőszakkal letépte -pofaszakállát és a köteléket is fejéről… A kis társaságot irtózatos -rémület fogta el. - -– Irgalmas Isten! – nyögött valamelyik. - -Mindenki a legszörnyübbre volt elkészülve, hogy ugyanis az idegen arca -gyalázatosan el lesz éktelenitve, csupa sebhely, forradás lesz… de -_semmi_… ah, hogy semmi se legyen ott, ahol a fejének kellene lennie: -azt senki se várta! - -Mrs Hall, aki legközelebb állt az idegenhez, őrülten sikoltozott. A -hamis pofa-szakáll, a fejkötelékek, az álhaj egymás után röpültek le az -ivóba, ahol a vendégek iszonyodva ugráltak félre, nehogy hozzájuk férjen -az a sok pokolbeli tárgy… Egyik a másikat löködte, mindannyi pedig -iszonyodva, elbódulva bámult a lépcső legfelső fokára, ahol dühösen -kiabálva állt az idegen: – lábtól nyakig ember, egész ember, mint ők… de -fej nélkül! - -A falubeliek, meghallván a nagy zajt, lármát a fogadóban, mind oda -tódultak. S ép jókor értek oda, hogy még láthatták, amint mrs Hall -hanyatt-homlok rohan ki a kapun, ott elbukik a küszöbön, egész hosszában -végignyulik a földön, mr Feddy Henfrey keresztül bukik rajta és betöri -az orrát… aztán a többiek is mind lélekszakadva menekülnek: a bent -rekedt Millie pedig ugy bőg és sivalkodik, mintha nyuznák. - -– Mi az?… Mi történt?… kérdezték lihegve az ujjon jöttek. - -S az ott lévők rögtön elbeszélték a szörnyü esetet, – egyszer, kétszer, -tizszer, – mert a kiváncsiak egyre jöttek, s mindegyik elejétől akarta -hallani a rémes történetet. Negyven, ötven, száz ember csődült össze a -fogadó előtt pár perc alatt, s mindnyája egyszerre beszélt, ugy, hogy -valóságos bábeli zürzavar támadt. Vagy tizen támogatták, ápolgatták mrs -Hallt, aki még egyre ájuldozott, a többiek pedig össze-vissza fecsegtek -és kölcsönösen izgatták egymást. - -… A bekötözött fejü ember?… Ej, hisz nincs is feje?… Micsoda?… Nincs -feje?… Nincs is; letépte az orrát, a kötelékeit, a szakállát, a haját!… -Az nem lehet!… ki látott fejetlen embert?… Csalás… hazugság!… Én -láttam!… Én is! Én is!… Gazember, aki nem hiszi!… Te vagy a gazember!… - -És talán össze is verekedtek volna, ha az izgatottság tetőpontján ki nem -rohan a házból Millie, az örökké álmos cseléd. - -– Jézus-Mária! – sivalkodott a halálra ijedt leány, – segitség!… - -– Mi az?… Mi az? – tolongott a tömeg. - -És Millie, reszketve, mint a nyárfalevél, elmondta, hogy a „fejetlen -ember“ rátört a konyhában és enni kért tőle. - -– Én ugy megijedtem, hogy szólni se tudtam, – folytatta a leány, – ő meg -azt hitte, hogy nem akarok neki szót fogadni és fölkapta a konyhakést… - -– Irgalmas Isten! – sipitoztak az asszonyok. – Hát aztán? - -– Erre én kétségbeesetten sikoltozni kezdtem, de ő rám se hederitett… -Meglátta a kenyeret az asztalon, levágta felét, aztán benézett a -szekrénybe, talált egy darab sajtot, azt kivette és fölment a szobájába… - -– Hát a kés?… hát a kés? – kérdezték a férfiak izgatottan. - -– Azt is fölvitte… Én meg kiszaladtam… - -E pillanatban hátul, a tömeg mögött hangosan kiabáltak: - -– Helyet!… helyet!… - -Három ember közeledett: három elszánt férfi, akik előtt a kis tömeg -tisztelettel nyitott utat. Az első mr Hall volt vörösen, mint a rák; a -második mr Bobby Jaffers, a városi pandur, aki komoly méltósággal jött -mr Hall mögött; a harmadik mr Wadgers, a kovács, szintén harcias -hangulatban. Egyenesen a fogadónak tartottak – s kezükben volt az -elfogatási parancs is. - -A nép tolongó gyürübe szorult a három elszánt férfi körül és az uj -részletek felől tudakozódott. - -– Akár van feje, akár nincs, – mondta mr Jaffers, – azért jöttem, hogy -letartóztassam, és le is tartóztatom. - -Mrs Hall méltóságosan ment elől egész a lépcsőig; ott megállt, elül -bocsájtotta a pandurt, s mikor fölértek az emeletre, az idegen szobája -elé, igy szólt: - -– Pandur! Teljesitse kötelességét. - -Mr Jaffers habozás nélkül belépett a szobába, mrs Hall mindjárt mögötte -ment, s leghátul kullogott Wadgers. A szobában sötét volt; a -félhomályban is jól látták azonban a fejetlen alakot, akinek kezében egy -fél cipó, a másikban meg egy nagy darab sajt volt. - -– Ez az! – mondta mrs Hall, rámutatva. - -– Mi az ördögöt akarnak itt? – rivallt rájuk az idegen hangja, a kabátja -gallérja fölött. - -– Ön rossz kvártélyos, uram, – felelte mr Jaffers. – De akár van feje, -akár nincs, az elfogatási parancs a személyéről szól… a kötelesség pedig -kötelesség… - -– Hozzám ne nyuljon! – kiáltott föl az idegen visszalépve. - -Eldobta a kenyeret és a sajtot s az asztal felé ugrott, de mr Hall -akkorra már elkapta a konyhakést az asztalról. Az idegen hirtelen -lehuzta keztyüjét és Jaffers arcába vágta; de a pandur sem volt rest; -rárohant, szerencsésen megkapta az idegen kezetlen csuklóját s egyuttal -a torkát is. De a következő pillanatban az idegen ugy fültövön csapta a -másik kezével, hogy fájdalmasan fölorditott. - -Hall most átadta a kést Wadgersnek, aki óvatosan meghuzódott az ajtó -közelében, ő maga pedig közelebb ment a küzködőkhöz, akik birkózva -dulakodtak a szoba közepén… Egy szék az utjokba került, Jaffers -megbotlott benne, mind a ketten elbuktak, – de a pandur került alul. - -– Fogd meg a lábát! – hörögte Jaffers fogcsikorgatva. - -Mr Hall szót akart fogadni, de olyan hatalmas rugást kapott a vékonyába, -hogy néhány másodpercre a lélekzete is elállt; mr Wadgers pedig látván, -hogy Jaffers alul van s az idegen ugyancsak gyomrozza, kifelé kezdett -hátrálni az ajtón és beleütődött mr Huxterbe és Sidderbridge fuvarosba, -aki lélekszakadva rohant föl a dulakodás zajára, hogy támogassák a -pandurt a törvény végrehajtásában. Ugyan e pillanatban a dulakodók -megrugták az egyik szekrényt, melynek tetejéről három-négy üveg -csörömpölve leesett, összetört s a szoba megtelt maró, pokoli büzzel. - -– Megadom magam! – kiáltott föl az idegen, bár ő volt fölül és Jaffers -alatta vergődött. - -Eleresztette a pandurt lihegve fölállt… megdöbbentő volt rá nézni, se -feje, se kezei nem voltak, mert a dulakodásban a balkeztyüjét is -elvesztette. - -– Hiába minden! – nyögte nagyot sóhajtva és fáradtan leült. - -Furcsa, szinte ijesztő volt hallani a hangját, mely begombolt kabátja -fölött a semmiből hangzott! De Jaffers nem sokat törődött ezzel, őt a -kötelesség hajtotta. Föltápászkodott hát s előszedte zsebéből a -vaspereceket, hogy majd ráteszi az idegen csuklóira. De aztán álmélkodva -hökkent vissza. - -– Az angyalát! – mondta a fejét vakargatva. – Ugy látom, hogy meg se -vasalhatom. - -Az idegen mellénye, valami láthatatlan, csodás módon hirtelen -fölgombolódott. Majd azt mondván, hogy a bokája fáj, lehajolt kissé… Mr -Huxter, aki épen mellette állt, ijedten ugrott vissza. - -– Hisz ez nem is ember! – kiáltott föl hirtelen. – A gallérján át -belátni a ruhájába… nincs benne semmi! Üres a kabátja, üres az inge… -Nézzétek: beledugom a kezemet… - -Kinyujtotta karját, hogy majd lenyul az üres ruhába, mely olyan volt, -mint a zsák és szája a kabát nyaka volt… de a keze valami szilárd -tárgyat ért s ugyanakkor az idegen hangja dühösen rárivalt: - -– Mit hadonász itt a szemem körül?… Talán csak nem akarja kiszurni, -ostoba? - -– Én nem láttam semmit, – dadogta Huxter. - -– Ha nem is lát, azért itt vagyok, – magyarázta az idegen mérgesen. – -Van fejem, kezem, lábam, de láthatatlan vagyok. Átkozott baj, de nem -tehetek róla… S ha igy van is, ez még nem ok rá, hogy minden buta -paraszt nekem essék! - -Most már minden ruhája ki volt gombolva, s amint két karját -kiterjesztette, ugy látszott, hogy a kabát, a mellény, az ing csak ugy -magától lóg, libeg a levegőben. - -Ekkor már többen jöttek a szobába alulról, ugy hogy a kis ebédlő majdnem -zsufolásig megtelt. - -– Láthatatlan? – dünnyögte mr Huxter, a fejét csóválva. – Ugyan ki az -ördög hallott már ilyet? - -– Lehet, hogy furcsa, szokatlan az eset, – felelte az idegen, – de azért -még nem bün. És szeretném tudni, miért ütnek rajtam ily durván… - -– Oh, az megint más! – szólt közbe Jaffers. – Én nem törődöm azzal, hogy -láthatatlan-e az ur vagy sem; nekem kiadták az elfogatási parancsot ön -ellen; én tehát csak a kötelességemet teljesitem. Én nem a -láthatatlanságot nyomozom, hanem egy lopást… Valaki betört a tiszteletes -ur házába és meglopta őt… - -– Hát aztán? - -– Nos, aztán a körülmények mind azt mutatják, hogy… - -– Ostobaság!… hazugság!… csattant föl a láthatatlan ember. - -– Reméljük, uram, hogy ön ártatlan. De nekem teljesitenem kell, amit rám -biztak… - -– Jól van, – felelte az idegen. – Nem állok ellent… nem! Megyek önnel… -de nem hagyom magamat megvasaltatni. - -– Ez a szabály, az előirás, – mondta Jaffers. - -– Nem hagyom magam! - -– Bocsánat uram… - -Az idegen most hirtelen lerugta cipőit, lerántotta a nadrágját, -harisnyáit, gyorsan az asztal alá dobott mindent és fölugrott. Mind ez -egy szempillantásban történt s mire az ott lévők észrevették, már kezdte -levetni a kabátját és mellényét is. - -– Hé, csak lassan! rivallt rá Jaffers, aki egyszeriben megsejtette, hogy -mi fog történni. - -Odaugrott az idegenhez és megragadta a gallérját: de a kabát a kezében -maradt… a láthatatlan ember gyorsan kibujt belőle. - -– Fogjátok meg! – kiabált Jaffers hangosan. – Ha leveti a ruháit, akkor -vége… - -– Meg kell fogni! – kiabáltak valamennyien s mind neki estek az ingnek, -amely már csak egyedül volt látható az idegenből. - -Az ingujj hatalmas ütést mért mr Hall orrára, ugy hogy a derék ember -nekitántorodott az öreg Toothsomenak, a harangozónak, ez pedig levert a -lábáról másik két parasztot. Az ing most fölemelkedett és ugy táncolt, -libegett a levegőben, mint akkor szokott, ha az ember épen a fejét huzza -ki belőle… Jaffers hirtelen megkapta és nagyot rántott rajta, de ezzel -csak az idegennek segitett, aki most egészen kibujt az ingéből. -Egyidejüleg valaki ugy szájon vágta, hogy egyszerre kibugygyant ajkain a -vér s ugyanakkor Teddy Henfrey is kapott egy ökölcsapást a feje bubjára, -amitől szédülve tántorodott meg… - -– Vigyázz! – kiabálta mindenki, találomra öklözve a semmit és viaskodva -a levegővel. - -– Fogjátok meg!… Be kell zárni az ajtót!… El ne ereszszétek!… Én már -fogom!… Itt van!… Rajta!… Vigyázz!… - -Bábeli zürzavar támadt a szobában. Ugy látszott, hogy mindenki egyszerre -kap egy-egy ütést, ki a fejére, ki a hátára… mig végre Sandy Wadgers, -akit egy hatalmas orrba-ütés egyszerre fölvilágositott a helyzetről, – -hirtelen kinyitotta az ajtót és menekült. - -A többiek rögtön utána tódultak, de a nagy tolongásban megszorultak a -szük ajtóban s a láthatatlan ember egyre ütötte-verte, csépelte őket. Az -unitárius Phippsnek kiverte két fogát, Teddy Henfreynek majd letépte a -balfülét; Jafferst ugy állba ütötte, hogy majd elharapta a nyelvét, -Huxtert hasba vágta, hogy a boldogtalan menten görcsöket kapott… s erre -az egész tömeg halálra rémülten, kiabálva, hanyatt-homlok rohant le a -lépcsőkön. - -De Jaffers ugyanabban a pillanatban, mikor az ütést kapta, érezte, hogy -egy izmos, meztelen mell neki szorul… Bár mit se látott, mégis -megragadta ezt a valamit és irtózatos erőlködéssel birkózott vele. - -– Megfogtam! – hörögte dühösen s mialatt a fogait csikorgatva küzdött, a -nyakán és homlokán kidagadtak az erek… - -Lent, a folyosón, álmélkodva, rémülten nézték az emberek ezt a furcsa -birkózást… Egyszerre aztán Jaffers megbotlott, elesett, legurult a -lépcsőkőn s a lent állók ijedten ugrottak szét. Jaffers fájdalmasan -felkiáltott s ugyanakkor valami láthatatlan erő szétlökdöste, -félretaszigálta a folyosón állókat… - -– Fogjátok meg!… Láthatatlan! – kiabáltak össze-vissza, de senki sem -mert mozdulni. - -Egy paraszt-suhanc, aki a küszöb előtt állt, hirtelen odaszaladt, -beleütődött valamibe, megragadta, de valaki ugy mellbe lökte, hogy -hármat bukfencezve bukott az orrára… Az asszonyok, kint az utcán, -rémülten sivalkodtak, hogy valaki elrohan előttük… egy kutya, mely -ugatva rohant a láthatatlan ember után, hirtelen vonitva repült át a -Huxter kertjének a keritésén, ahova az idegen berugta s ez volt a szökés -utolsó eseménye. - -Egy darabig még ott tomboltak, kiabáltak a fölizgatott emberek… aztán -jött a pánik, a csüggesztő rémület s a tömeg ugy elszoródott a faluban, -mint ahogy az őszi szél szétszórja a lesárgult falevelet… Csak Jaffers -hevert ott ájultan a fogadó folyosóján, arccal a föld felé. - - - - -VIII. FEJEZET. Mr Thomas Marvel kalandja. - -Mr Thomas Marvel széles arcu, nagy szakállu, meglehetősen nekigömbölyödő -uri ember volt, akinek husos, biborcsós orrát és rövid, karika-lábát -nagyon jól ismerték Iping környékén. Elnyütt, behorpadt -cilinder-kalapot, ütött-kopott, foltozott gunyát viselt s a gombok -hiánya, meg itt-ott a feslések, nyilván elárulták, hogy mr Thomas Marvel -agglegény. - -A derék csavargó az országut árokpartján ült, vagy másfél mérföldnyire -Ipingtől. Mivel épen pihent, lehuzta mind a két cipőjét s a lábain csak -folytonossági hiányokban szenvedő harisnyák voltak, melyeknek szellőző -likain két nagy ujja ugy kandikált ki, mint a házőrző eb két fölálló -füle. Félig boszusan, félig megvetően nézte a két cipőt, mert a -duplatalpu, erős lábbeli nagy volt neki: Mr Marvel pedig gyülölte a nagy -lábbelit, mert tapasztalásból tudta, hogy feltöri a lábát. És amint -nézte a két otromba cipőt, boszuságában ugy tetszett neki, hogy soha -életében nem látott ennél utálatosabb emberi „készitményt.“ - -Egyszerre csak megszólalt egy hang a háta mögött. - -– Jó erős cipők! - -– Ajándék-marhának ne nézd a szarvát! – felelte mr Marvel foghegyről, -meg se fordulva. – Én meg azt mondom, hogy ennél utálatosabb cipőt -keresve se lehetne találni a föld kerekségén. - -– Hm! – dünnyögött a hang. - -– Biz’ ugy, uram! – folytatta mr Marvel elkeseredve, – volt ugyan már -rosszabb cipőm is… sőt sokszor nem volt semmilyen se… de ilyen -arcátlanul utálatos lábbelim még soh’se volt. Egy hét óta egyebet se -teszek, mint cipőket kéregetek, amerre csak járok; annyira gyülőlöm -ezeket… de sehol se adnak másikat. Nem mondom, hogy rossz cipők; mert -hát egész jók és erősek is… Hanem az ilyen magamfajta _gentleman_ sokat -jár gyalog s nem minden cipő felel meg neki… S akár hiszi az ur, akár -nem: én bizony egyebet se kaptam ebben az áldott kerületben, mint ezt a -gyalázatos pár cipőt… Nézze meg csak jobban; hát nem undok holmi?… Pedig -a jó lábbeli tömérdek ezen a vidéken. Most nyolc éve is kaptam egy pár -cipőt itten; se az előtt, se azóta nem is volt olyan jó cipőm… De most -nem volt szerencsém… Ezt a csuf párt sózták a nyakamba… - -– Cudar vidék ez! – szólt a hang. – Csupa gazemberek laknak erre. - -– Na, ugy-e? – örült mr Thomas Marvel, hogy egy véleményen vannak. – -Ezek a cipők!… Irgalmas Isten!… Igazi disznóság! - -Lomhán hátra pillantott a bal vála fölött, hogy megnézze és -összehasonlitsa a megszólitó cipőjét a magáéval… de se a cipőket, se a -megszólitót nem látta!… Most a jobb válla fölött nézett hátra: de akkor -se látott semmit és senkit. Csodálkozva tápászkodott föl a földről. - -– Merre van az ur? – kérdezte megfordulva. - -Majd leesett az álla meglepetésében; – akármerre nézett, sehol senkit és -semmit nem látott… csak a szél zizegett, de a sik földön, országuton -egyetlen lélek se járt. - -– Nini!… tán részeg vagyok? – tünődött magában. – Vagy álmot láttam?… és -csak magamban beszélgettem?… Mi az ördög… - -– Ne ijedjen meg! – szólt a hang. - -– Hé, te hasbeszélő bitang! – szitkozódik mr Marvel, maga körül forogva. -– Merre vagy hát?… Velem ugyan ne komázz, mert mindjárt megmutatom, hogy -nem ijedek meg… - -– Ne is ijedjen meg, – ismételte a hang. - -– Majd megijedsz te ostoba gazember! – dühöngött mr Marvel. – Hol vagy -te bitang?… Hadd tapintok a fejed lágyára!… - -Csönd lett. A hang nem felelt. - -– El van az ur… _temetve_? – kérdezte mr Marvel némi szünet után. - -Megint semmi felelet. Mr Thomas Marvel elképedve állt ott, mezitláb és -kissé szorongva. - -– Kakuk… kakuk… kakuk… – hangzott a távoli kis erdőből. - -– Ennek fele sem tréfa, – rezzent össze mr Marvel és megdörzsölte a -homlokát. - -Köröskörül, amerre látott, nem volt egyetlen élő lény sem. A poros -országut s két felől a sekély árok, óriási kigyóként kanyargott északról -délnek s ott sem, a mezőn sem járt senki. Nem volt semmi nesz, csak a -távolból hallatszott az egyhangu kakukkolás. - -– Szentuccse, az ital volt! – dörmögte mr Marvel megnyugodva. – Mit nem -tesz az a kis pálinka!… De tudhattam volna, hogy éhgyomorra megárt. - -– Nem az ital volt, nem! – szólalt most a hang. – Ön épen oly józan, -mint én magam. - -– Mi volt ez? – hökkent meg mr Marvel és ugy elsápadt, mint a fal. – Mi -volt ez?… az ital… a pálinka… - -Szinte nem is hallhatóan suttogta ezt a pár szót és megint forogni -kezdett, révedező szemekkel tekintgetve maga körül. - -– Esküdni mernék rá, – mondta rekedten, – hogy valaki beszélt… - -– Persze, hogy beszélt!… Én voltam az! – szólalt meg ismét a hang. - -– Már megint! – szólt mr Marvel ijedten s hirtelen behunyta szemét… - -Ekkor azonban valaki megragadta a gallérját s ugy megrázta, hogy majd -elbukott. - -– Legyen eszed! – rivalt rá a hang. - -Mr Thomas Marvel végkép oda volt. Egész testében reszketett és elcsukló, -siránkozó hangon jajgatott. - -– Elittam az eszemet!… oh jaj!… elittam az eszemet!… Vagy pedig -kisértetek törtek rám… - -– Se ez, se az! – felelte a hang. – Hallgass ide! - -– Részeg vagyok! – nyögte mr Marvel keservesen; és tántorogva szaladni -akart az elátkozott helyről. - -– Megállj! – rivalt rá a hang. - -És mr Marvelnek ugy tetszett, mintha valaki az ujjával megbökte volna a -mellét. - -– Nos mi az? – kérdezte még jobban megrettenve. - -– Azt hiszed, ugye-e, hogy képzelődöl? – kérdezte a hang. - -– Hát mi egyebet hihetnék? – jajgatott mr Marvel, egyre a szemeit -dörzsölve, hogy nem kápráznak-e? - -– No várj, – mondta a hang – Majd mindjárt meghajigállak kövekkel s -akkor talán elhiszed, hogy nem képzelődöl. - -– De mondja meg legalább, hogy merre van? – könyörgött a szegény -csavargó. - -A hang nem felelt… _Vizz_… süvöltött az első kavics és kis hijja, hogy -el nem találta mr Marvel vállát… _Vizz_!… jött a második is, amely -hirtelen emelkedett föl a földről nagy ivben, sebesen szelte át a -levegőt s ott esett le a csavargó lábainál, aki, mintha megdermedt -volna, mozdulni se birt… _Vizz_!… süvöltött a harmadik kavics, amely -eltalálta mr Marvel fölálló nagy lába-ujját s aztán tovább ugrott az -árokba… - -De már erre mr Thomas Marvel eszére tért. Fölorditott fájdalmában és -őrült futásnak eredt, de még husz lépésnyire se ért, mikor valami -láthatatlan akadályban megbotlott és orra bukott. - -– Nos – szólalt meg a hang közvetlenül mellette, – hát képzelődés -vagyok-e, vagy valóság? - -A csavargó felelet helyett ismét talpra ugrott és futni akart. De, -mintha valaki gáncsot vetett volna neki… megint elbukott. - -– Ha nem ülsz veszteg, – förmedt rá a hang, – fejbe doblak az első -kővel. - -– Könnyen beszél az ur! kesergett a csavargó s amint ült, kezébe fogta a -fájós lábát, de félszemmel egyre azt a követ nézte, mely a levegőben -látszott libegni. - -– Könnyen beszél az ur! – ismételte panaszosan, – de én nem értek semmit -az egészből… A kavicsoknak lábuk kél… A kövek beszélnek… Engem a földhöz -vágnak… Jól van hát: megadom magam és szót fogadok. - -A levegőben libegő kavics lehullott a földre. - -– Pedig egyszerü a dolog, – szólalt meg a hang. – Én láthatatlan ember -vagyok. - -– Hát mondja meg, amit nem értek, – könyörgött mr Marvel, reszkető, -elcsukló hangon. – Hová bujt el?… Hol rejtőzik… Hogy tud beszélni?… Mind -ezt nem értem, de azért megadom magamat… Szót fogadok. - -– Az az egész, hogy láthatatlan vagyok, – felelte a hang. – Meg kell -értened, hogy láthatatlan vagyok: ez az egész. - -– Hisz ezt mindenki láthatja! – nyögte a szerencsétlen csavargó. – Ezért -ugyan sohse legyen az ur olyan türelmetlen és indulatos… De, könyörgöm, -mondja meg mégis: hogy tud igy elbujni? - -– Láthatatlan vagyok. Ez a fődolog. S azt akarom, hogy megértsd végre… - -– De merre van az ur? – vágott közbe mr Marvel. - -– Itt állok az orrod előtt… három lépésnyire tőled. - -– Uram bocsá’!… Ne tegyen lóvá az ur! hisz nem vagyok se vak, se -bolond!… Még utóbb el akarja hitetni velem, hogy egészen olyan, mint a -levegő!… Pedig én nem vagyok afféle irástudatlan csavargó… - -– Pedig én olyan vagyok, mint a levegő!… Egészen átlátszó és te is -keresztül látsz rajtam. - -– Micsoda?… Hát önnek nincsen teste?… Hát a hangja?… - -– Én is éppen olyan ember vagyok, mint te… van testem is… ennem is kell, -innom is kell… ruhára szorulok… Csakhogy láthatatlan vagyok… Érted-e, -láthatatlan vagyok… Ez az egész: láthatatlan!… Ha ezt megérted, akkor -mindennel tisztába vagy. - -– Láthatatlan?… és mégis van teste? - -– Van. - -– Hát adja ide a kezét, – mondta mr Marvel, – ha csakugyan van keze… -Akkor talán még se lesz oly hihetetlen a… - -– Uram Isten! – kiáltott föl hirtelen. – Hogy megijesztett!… Minek ugy -megszoritani a kezemet? - -Érezte, hogy a láthatatlan kéz ujjai erősen megfogják a bal kezét, ő -pedig reszkető jobb kezével végig tapogatta a láthatatlan ember karját, -föl a válláig, aztán izmos mellét, a nyakát és végre szakállas állát… - -– Oda vagyok! – álmélkodott a csavargó szörnyüködve. – Ez a legnagyobb -csoda, amióta világ a világ… Olyan ember, mint én és mégse látszik -belőle semmi… csak… csak… - -Élesebben megnézte a látszólag „üres levegőt“ s aztán habozva kérdezte: - -– Mondja csak, nem sajtot meg kenyeret evett utoljára? - -– De azt, – felelte a hang. – Csakhogy még nem emésztettem meg. - -– Hát ezt látom! – szólt mr Marvel. – Hanem azért szörnyen csodálatos -eset ez! - -– Korántsem oly csodálatos, mint ahogy te hiszed. - -– No, az én eszemnek nagyon is csodálatos, – felelte a csavargó. – De -hogy az ördögbe láthatatlan ön, uram?… Ezt igazán nem értem. - -– Ennek nagyon hosszu a története. Aztán meg… - -– Mondom, igy is, ugy is végkép oda vagyok! – sóhajtott mr Marvel. - -– Most csak ennyit mondok, – folytatta a hang, – segitségre van -szükségem. Ezért jöttem ide. Véletlenül akadtam rád… őrülten, dühösen, -kétségbeesve jártam erre… Embert tudtam volna ölni… És akkor -megláttalak. - -– Irgalmas Isten! – jajdult föl mr Marvel. - -– Ide értem a hátad mögé… megálltam… haboztam… de nem bántottalak… - -Mr Marvel csak a kezeit tördelte, szólni nem tudott… - -– Nem bántottalak, – folytatta a hang, – mert igy szóltam magamhoz: – -„Ez is ép oly kitaszitott ember, mint én vagyok. Ilyenre van szükségem“, -– ezért nem bántottalak s ezért szólitottalak meg. - -– Irgalmas Isten! – jajgatott a szegény csavargó. – De hát miben és -hogyan lehetek én önnek segitségére?… Hisz nem is látom önt! - -– Segiteni fogsz, hogy ruhát, eleséget, tanyát szerezzek… s más egyebet -is, amire szükségem lesz… Ha pedig nem akarnád, – akkor… De nem!… te -okos ember vagy és szót fogadsz… szót _kell_ fogadnod! - -És ismét kegyetlenül megrázta a csavargót. - -– De uram, az Isten szerelmére! – könyörgött szegény mr Marvel, -levegőért kapkodva: – minek bánt engemet?… Lássa, én oly nyomorult, -élhetetlen vagyok!… Ne rázzon tovább!… Aztán ereszszen az utamra… Hisz -alig állok a lábamon!… És mindez oly érthetetlen… Sehol senki, sehol -semmi: – se égen, se földön… És mégis hallom a hangját!… Mintha csak az -égből jönne… És a kövek röpülnek… Érzem az öklét… Isten!… Csodatevő -Isten! - -– Szedd össze magad! – rivalt rá a hang, – mert teljesitened kell, amit -rád bizok és parancsolok. - -Mr Marvel fölfujta a pofáját s a szemei tágra nyiltak. - -– Téged választottalak, – folytatta a hang – s te vagy az egyetlen, -azokon a gazembereken kivül, Ipingben, aki tudja, hogy él a világon „egy -láthatatlan ember“. Te leszel a segitő társam, a cinkosom… Ha segiteni -fogsz, – gazdaggá teszlek… Ugy fogsz élni, mint a kis király… mert a -láthatatlan ember hatalom… szörnyü hatalom… - -Itt megakadt és hirtelen nagyot tüsszentett. - -– De ha megcsalsz, vagy elárulsz, – folytatta fenyegetően – ha nem -teszed meg, amit parancsolok… - -Folytatásképen hevesen megrázta a csavargó vállát, aki fölorditott -rémületében. - -– Nem csalom meg, nem árulom el önt, uram! – szabadkozott mr Marvel és -ijedten hátrált. – Ez eszébe se jusson, uram!… Én tiszta szivemből -engedelmes szolgája leszek önnek s mindent megteszek, amit csak -parancsol… - -– Isten!… Isten!… tette hozzá magában kétségbeesve, – csak most az -egyszer segits meg, én jó Istenem! - - - - -IX. FEJEZET. Mr Marvel ellátogat Ipingbe. - -Mikor a közvetlen rémület első kitörése lecsillapodott, a falubeliek -rögtön kételkedni kezdtek, hogy valóban megtörtént-e mind az, ami oly -roppant rémületbe ejtette őket? Valami ideges szkepszis szállta meg őket -s a lakosság nagyobb fele nem volt hajlandó hinni a láthatatlan ember -meséjében. - -… Mert utóvégre is ki látta őt? - -Azok, akik „látták“ – ha ugyan lehet látni, ami láthatatlan, – oly -kevesen voltak, hogy a tiz ujjukra se jutott elég. S még ezek közül is -eltünt egy-kettő. Mr Wadgers például ugy bezárkózott a kovácsmühelybe, -hogy a szinét se látták egész nap: Jafferst pedig bekötözött fejjel -ápolták a „_Postakocsi_“-hoz cimzett fogadó belső termeiben. - -Szóval, a nevezetes esemény szemtanui nagyon megfogytak s mivel a -falubeliek már régóta vágytak erre a pünkösdi ünnepre, amelyen -ember-emlékezet óta mindig mulatni, szórakozni szoktak, most sem voltak -hajlandók lemondani a majálisról s hogy mi se zavarja meg jó kedvüket, -inkább nem is törődtek a láthatatlan emberrel. - -… Mese!… Képzelődés! – mondogatták még azok is, akik titkon talán -aggódtak. - -És délután már alig volt Ipingben valaki, – kivéve azt a néhányat, aki -testén hordozta a láthatatlan ember kezének bélyegét, – aki beszélt -volna a nevezetes eseményről. Ám ha nem beszéltek róla, a rejtélyes -szorongás bizonyos nemétől mégse szabadulhattak s még kint a réten is, a -hol a majálist tartották, el-elhallgatott néha a zajos vidámság s a -mulatók tétován, aggódva néztek össze. De a gyerekek gondatlan lármája -megint csak feledtette az izgató eseményt s a meglettek is megemberelték -magukat. - -Délután négy óra tájban egy idegen érkezett a faluba. Zömök, kissé -pocakos ember volt s látszott rajta, hogy ugyancsak siethetett, mert a -lélekzete minduntalan el elállt. Bár sietett, ugy rémlett, hogy szeretne -megállni… néha egy percre habozva meg-megállt, de aztán annál gyorsabban -lódult neki… - -Egyenesen befordult a templom mellett és a „_Postakocsi_“ felé tartott. -Az öreg Fletcher is látta… sőt ugy tetszett neki, hogy az idegen, aki -pár lépésnyire ment el mellette, magában beszélget. Mr Huxternek szintén -feltünt ez a körülmény, melynek azonban akkor mindjárt semmi -jelentőséget nem tulajdonitott. - -Végre az idegen megállt a „_Postakocsi_“ előtt s mr Huxter későbbi -állitása szerint szemmel láthatóan tusakodott önmagával, hogy bemenjen-e -vagy se… Végre mégis belépett: s mr Huxter látta, hogy az idegen lopva -oson fölfelé a lépcsőkön, egyenesen az ebédlő felé. De ugyanekkor az -ivóból figyelmeztették az idegent, hogy rossz helyen kereskedik… - -– Az ott külön szoba! – kiáltott rá mr Hall. - -Az idegen összerezzent, megfordult és bement az ivóba. De pár perc mulva -ismét kijött, keze fejével törülgette a száját és mr Huxter, aki egyre -leste, nagyon elégedettnek látszott. Pár percig lopva kémlelődött s -midőn senkit se látott, óvatosan az udvarba osont, a hová az ebédlő -ablaka nyilt. Az udvarban nekidőlt a keritésnek, elővette kis -cseréppipáját, megtömte, – mr Huxter látta, hogy az ujjai remegtek, – -ügyetlenül rágyujtott s aztán, karba tevén két kezét a mellén, látszólag -gondtalanul füstölni kezdett… de közben egyre hiuz szemekkel -vizsgálgatott köröskörül. - -Mr Huxter, a trafikos, jól látta mindezt a boltja ablakából s az idegen -furcsa viselkedése annyira izgatta, hogy a világ minden kincseért le nem -vette volna róla a szemét. - -Egyszerre csak az idegen hirtelen kivette szájából a pipát és zsebre -dugta. Aztán eltünt az udvarban. Ekkor azonban mr Huxter, gyanakodván, -hogy az idegen lopni akar, gyorsan kijött boltjából, megkerülte a házat, -hogy elfogja a tolvajt… Épen jókor ért oda a fogadó hátulsó kapujához: -mr Marvel, – mert ő volt az idegen, – e pillanatban osont ki az utcára; -egyik kezében nagy batyu, a másikban meg három könyv volt, melyeket, -mint később kiderült, a tiszteletes ur cingulusával kötözött össze. - -Mikor az idegen meglátta mr Huxtert, meghökkenve jajdult föl, majd -hirtelen sarkon fordult és lélekszakadva futásnak eredt. - -– Fogjátok meg!… Tolvaj! – kiabált mr Huxter és rögtön üldözni kezdte az -idegent. - -Amit mr Huxter ez után „tapasztalt“, – pár szóval el lehet mondani. -Látta az idegent, amint lóhalálában menekül előtte, látta a -föllobogózott falut s azt a néhány embert, aki a zajra feléje fordult… -Aztán még egyszer elorditotta, ahogy száján kifért: - -– Tolvaj!… Tolvaj!… - -De többre már nem emlékezett. Csak még arra, hogy valami láthatatlan erő -megragadta a nyakát, nagyot rugott rajta hátulról… ami ez után történt, -azt már a falubeliek mondták el… Mr Huxter nagyot bukott hasra, betörte -az orrát: – s többé már semmi sem érdekelte, ami a világon történt… - - - - -X. FEJEZET. A „Postakocsihoz“ cimzett fogadóban. - -Hogy világosan megérthessük, hogyan és mi történt a fogadóban, vissza -kell mennünk odáig, amikor mr Huxter legelőször pillantotta meg mr -Marvelt. - -Ugyanebben a pillanatban mr Cuss és mr Bunting fönt voltak az ebédlőben. -Komolyan tárgyalták a ma reggeli különös eseményt és mr Hall -engedelmével tüzetesen megvizsgálták, átkutatták az idegen minden -holmiját. Jaffers már ugy, ahogy talpra állt és haza is ment, hogy -otthon heverje ki a szörnyü nap gyászos következményeit. - -A láthatatlan ember cók-mókja mind egy rakáson volt, ahogy mrs Hall az -„eset“ után összehordta; a szobát fölsikálták, kiszellőztették, hogy -kimenjen belőle a büz s az asztal mellett, ahol az idegen dolgozni -szokott, ketten ültek: mr Cuss és mr Bunting. - -Mr Cuss lehajolt és turkált a földön, az idegen holmija közt. Egyszerre -csak diadalmasan kapott föl három vastag könyvet, – csupa kézirás volt, -– melyek legfelsején nagy betükkel pompázott ez a cim: – „_Napló_.“ - -– Ott a naplója! – kiáltott föl, az asztalra dobván a könyveket. – Most -hát legalább megtudunk valamit. - -A tiszteletes, két karját az asztalon nyugtatván, kiváncsian nézte a -három könyvet. - -– Ez a naplója! – ismételte mr Cuss és kinyitotta az első kötetet. – Hm… -nincs rajta név… Mi a patvar?… Csupa számok… furcsa jelek… és ábrák… Nem -értem!… - -A tiszteletes fölállt s kiváncsian nézett a könyvbe barátja vállán át. - -Cuss idegesen lapozgatott a könyvben s az arca hirtelen elkomorodott. - -– Csupa szám! – kiáltott föl boszusan. – Nem értek belőle semmit, -Bunting. - -– Azt mondta, hogy ábrák is vannak benne? – kérdezte a tiszteletes. – -Nézzük a képeket: hátha azok megmagyarázzák a szöveget. - -– Nézze meg ön, – felelte mr Cuss. – Csupa szám, meg cirill betü… Azt -hiszem legalább, hogy cirill betü és orosz… Ez meg itt mintha görögül -lenne… Nos, ez az ön dolga… Ön tud görögül… - -– Persze, persze! – mondta a tiszteletes. - -És hirtelen elővette a pápaszemét, melyet nagy buzgalommal kezdett -törülgetni, bár a veriték szinte gyöngyözött a homlokán… Hogy is ne! -mikor a görögöt még az egyetemen elfeledte! - -– Persze, persze! – ismételte motyogva: – ha görögül van, akkor sebaj: -majd kibetüzöm valahogy. - -– Nos, üljön ide és olvassa… - -– Előbb csak ugy általánosságban szeretném átlapozni, – felelte a -tiszteletes, egyre törülgetve a pápaszemét. – Tudniillik, ha átlapozzuk, -mindjárt tudhatjuk, hogy körülbelül mi van benne: aztán pedig -részletesen is elolvashatjuk. - -Köhécselt, föltette a pápaszemét, igazgatta az orrán, megint köhécselt -és titokban azt óhajtotta, bár jönne valaki, aki megzavarná őket, hogy -ne kelljen szégyent vallania a görög tudományával… Majd elvette a -könyvet Cuss kezéből és hanyagul lapozni kezdett benne… - -Ekkor azonban különös dolog történt. Az ajtó hirtelen, kopogtatás nélkül -kinyilt és sarkig kitárult. - -A két férfiu hevesen összerezzent, körülnézett, de csakhamar -megnyugodott, egy pufók képü, tömzsi ember állt a küszöbön: – mr Marvel -volt. - -– Ez az ivó? – kérdezte halkan, rekedten. - -– Nem! – felelte a két ember egyszerre. - -– A lépcső alján, barátom, – folytatta mr Bunting. - -– És csukja be az ajtót! – tette hozzá mr Cuss boszusan. - -– Jól van, – hangzott a felelet; de mintha egész más, ércesebb hang lett -volna, mint ahogyan az idegen először megszólalt. - -– Bocsánatot kérek, – folytatta a tolakodó, az előbbi halk rekedt -hangon. - -Majd ismét az érces hang szólalt meg: - -– Jobbra át… indulj! – mire az idegen eltünt és becsukta az ajtót maga -után. - -– Katonaviselt ember, – mondta mr Bunting. – Jó kedvü fickók ezek az -obsitosok!… Jobbra át: indulj!… Annyi, hogy eltévesztette az ajtót s -megy a dolgára. - -– Hanem az bizonyos, hogy megijesztett! – felelte mr Cuss. – Ma különben -egész nap ideges vagyok… Szinte leestem a székről, mikor az ajtó oly -hirtelen kinyilt. - -Mr Bunting elnézően elmosolyodott… pedig ő is majdnem lefordult a -székről. Most azonban ismét a könyv fölé hajolt és sóhajtva, megadással -mondta: - -– Nézzük hát… mi van benne. - -– Várjon csak! – szólt Cuss s fölkelve, bezárta az ajtót. – Azt hiszem, -most már nem zavar senki. - -E pillanatban mintha szuszogott volna mellette valaki, de mr Cuss ügyet -se vetett rá. - -– Egy dolog bizonyos, – mondta mr Bunting, közelebb huzva székét az -asztalhoz; – hogy nagyon furcsa dolgok történtek Ipingben az utolsó -napokban… nagyon furcsa dolgok. Én azonban mégsem hiszem el annak a -láthatatlan embernek a meséjét… - -– Persze, persze, mese az egész! – hagyta helyben mr Cuss. – Ugyan már -miféle józan ember hihetné el az aféle őrültséget?… Ámbár bizonyos, -hogy… bizonyos… hogy… - -– Nos mi bizonyos? - -– Bizonyos, – folytatta mr Cuss, – hogy láttam a ruháját, amely -egyenesen állt és nem volt benne semmi… Mikor a széken ült és lehajolt, -beláttam a nyakán: s a kabátja üres volt… - -– De jól látta? – kételkedett a tiszteletes – Nem képzelődés volt?… -Hátha csalódott?… Például, valami tükör lehetett ottan… olyasmi, a hogy -a cirkuszi bódékban is tányéron látjuk a beszélő emberfejet, a testét -pedig nem láthatjuk, mert tükrökkel födik el… - -– Az igaz! – bólingatott mr Cuss. - -– Aztán meg az ezermestereknek is annyi fogásuk van! – magyarázta a -tiszteletes. – Lássa, némelyik levágja a tulajdon fejét, ott a szemünk -láttára, hogy még a vére is csurog!… - -– Ez is igaz! – hagyta helyben mr Cuss – s nem is vitatkozom önnel; bár, -ismétlem, nagyon furcsa a dolog… Hanem most itt vannak ezek a könyvek… -Hátha meg tudunk belőlük valamit?… Például: nézze csak… ez itt, ugy -látom, görög irás… Próbálja olvasni. - -Odabökött ujjával a könyv lapjára, mire mr Bunting zavartan köhécselt, -igazgatta a pápaszemét és látszólag belemerült az olvasásba… Pedig -tutajdonképen átkozta a sorsot, mely ebbe a csávába hozta… A faluban -mindenki azt hitte róla, hogy kitünően tud zsidóul és görögül, pedig már -a betük alakját is elfeledte ama harminc év alatt, mióta a -szemináriumból kikerült… Már most mit tegyen? Bevallja-e tudatlanságát, -vagy hazudozzék, hogy ezt és azt olvasta a könyvben?… - -Mig ezen tünődött, egyszerre csak erős szoritást érzett a nyakán… Föl -akarta emelni a fejét, de a szoritás még erősebb lett, ugy, hogy meg se -mozdithatá a nyakát… mintha izmos, vasmarok fogta volna meg és szoritaná -le az állát az asztalra… - -– Meg ne moccanjatok, bitangok! – suttogta valaki, – mert mindjárt -összetöröm a fejeteket! - -A tiszteletes oldalt pillantott mr Cussre, aki mellette ült s akinek a -feje szintén le volt nyomva az asztalra, mintha oda szögezték volna… s a -mr Cuss arca eltorzult az iszonyatos rémülettől. - -– Sajnálom, hogy durván kell bánnom önökkel, – folytatta a hang, – de -kénytelen vagyok vele. - -A két boldogtalan mukkanni sem mert. - -– Micsoda gazság az, – szólt a hang ismét, – hogy a más naplójában -mernek olvasgatni?… - -A két koponya kopogva verődött az asztalhoz s a két halálra ijedt férfi -nyögve jajdult föl. - -– Micsoda gazság az, – ismételte a hang, – hogy be mernek törni egy -szerencsétlen ember szobájába?… - -A két koponya megint kopogva verődött az asztalhoz s az előbbi, -fájdalmas nyögés ismét hallható lett. - -– Zsiványok!… bitangok! – folytatta a hang, – hová tettétek a ruháimat? - -A két összevert fejü ember mozdulni, szólni se mert, a hang pedig -fenyegetően suttogott tovább. - -– Hallgassatok ide!… Az ablak be van csukva, az ajtóról pedig lehuztam a -kulcsot. Én erős ember vagyok s aztán itt van a piszkavas is… -kétségtelen, hogy nyugodtan és kényelmesen megölhetnélek mindkettőtöket -s aztán szép csöndesen odább állhatnék: – értitek-e? - -Halk nyögés felelt erre a szép biztatásra. - -– Látjátok? – folytatta a hang diadalmasan. – Nos, megigéritek-e, hogy -ha eleresztlek benneteket, semmi ostobaságot nem követtek el s mindenben -szót fogadtok nekem? - -A tiszteletes meg a felcser összenéztek s beleegyezően kacsintottak -egymásra, mert a fejüket meg se birták mozditani. - -– Megigérjük, – mondta mr Bunting. - -– Megigérjük, – ismételte mr Cuss is. - -A láthatatlan kéz rögtön elbocsátotta őket s a felcser is, a tiszteletes -is fölegyenesedtek. Mindkettőnek lángvörös volt az arca s mindegyik -kényelmetlenül csóválta a fejét. - -– Nyugodtan üljetek a széken! – intette őket a láthatatlan ember. – -Nézzétek: itt van a piszkavas a kezemben! - -S a piszkavas csakugyan ott volt – a levegőben és fenyegetően suhogott, -illetőleg táncolt… - -– Mikor bejöttem a szobába, – folytatta a láthatatlan ember s a -piszkavassal ott hadonászott a két ember orra alatt, – azt hittem, hogy -senki se lesz itt. S azt is reméltem, hogy könyveimmel együtt megtalálom -a ruháimat is… Hol a ruhám?… Nem! meg ne moccanjatok! Ugy is látom, hogy -már nincs itt… Nekem pedig ruha kell… mert ha a láthatatlan ember bátran -szaladozhatik ruha nélkül is; az éjszakák hüvösek s én nem akarok -dideregni… Nekem ruha kell: értitek?… Ruha és minden más egyéb is… Meg -ez a három könyv, amelyhez semmi közötök. - - - - -XI. FEJEZET. A láthatatlan ember felbőszül. - -Mialatt ezek a dolgok az ebédlőben történtek s mialatt mr Huxter -gyanakodva leste mr Marvelt, aki látszólag egykedvüen pipázott az -udvaron, neki támaszkodva a keritésnek, – addig mr Hall és mr Teddy -Henfrey élénken beszélgettek a lépcsőházban az ipingi nevezetes -eseményről. - -Egyszerre csak nagy zuhanás hallatszott fölülről, mintha valaki neki -esett volna az ebédlő ajtajának, aztán hangos jajkiáltás, amire… mély -csönd következett. - -– Hahó, mi az? – kiáltott föl Teddy Henfrey. - -– Hahó, mi az? – kiabáltak az ivóból is. - -Mr Hallnak nem tetszett ez a dolog. - -– Valami nincs rendben odafönt, – mondta a fejét csóválva. - -És rögtön, elszántan fölment a lépcsőkön. Vele ment mr Teddy Henfrey is -s amint fölértek az ebédlő ajtaja elé, mind a ketten megálltak. Habozva, -hallgatózva álltak ott pár pillanatig, majd mr Hall sugva mondta: - -– Itt történik valami… - -Teddy Henfrey bólintott és gyanusan szimatolt a levegőben. A szobából -átható büz szivárgott ki és elfojtott, heves párbeszéd töredékes -foszlányai hallatszottak belülről. - -– Nincs baj odabent? – kiáltott mr Hall hangosan, bezörgetve az ajtón… -majd ismét elülről kezdődött a halk suttogás s egyszerre csak hangosan -fölkiáltott valaki: - -– Nem! az Isten szerelmére, nem!… - -Aztán hallani lehetett, amint egy szék nagy zajjal földül, mire heves, -rövid dulakodás támadt… és ismét temetői csönd. - -– Mi az ördögöt csinálhatnak odabent? – kiáltott be mr Hall ismét és -megdöngette az ajtót. - -A tiszteletes felelt, de a hangja csodálatos módon el-elcsuklott: - -– Nincs… se-emmi baj… ké-érem… ne-e… Zava-arjon!… - -– Ez furcsa! – szólt mr Teddy Henfrey. - -– Ez furcsa! – ismetelte mr Hall is. - -– Azt mondta: ne zavarjuk. - -– Én is hallottam… - -– Most meg tüsszentett valaki! – mondta Teddy, a fejét csóválva. - -Izgatottan hallgatóztak tovább. Bent ismét elülről kezdődött a halk, -elfojtott, heves beszélgetés, mely lassan civakodássá fajult. - -– Nem tehetem! – hallatszott a mr Bunting ingerült szava, – nem tehetem, -uram!… Nem akarom! - -– Mit beszél? – kérdezte Teddy. - -– Azt mondja, hogy: „Nem akarom“! – sugta mr Hall. – Talán csak nem -nekünk mondta? - -– Szerencsétlen – szólt mr Bunting ismét. - -– Szerencsétlen! – ismételte Teddy. – Most azt mondta, hogy: -szerencsétlen!… Ezt igen jól hallottam. - -Ugyanekkor fönt az ebédlőben mintha ismét dulakodtak volna… aztán az -ablak hangosan becsapódott. - -Hall, Henfrey s valamennyien, akik az ivóban voltak, rögtön kirohantak -az utcára… Még látták, hogy a sarkon épen akkor fordult az a különös -idegen, aki kevéssel előbb jött be a fogadóba – és mr Huxter ugyanakkor -nagyot karikázik és orrára bukik… az utca népe pedig mindenfelől -összeszalad. - -Mr Huxter ugy hevert a földön, mint a taglóval leütött szarvasmarha: se -élt, se halt. Teddy Henfrey ott maradt mellette, mr Hall és két -parasztlegény azonban kiabálva szaladtak s végig az utcán, üldözvén a -tolvajt. A templomhoz érve még látták, hogy mr Marvel, aki hihetetlen -gyorsasággal vágtatott, nekivág az országutnak… - -Mind a hárman azt hitték, hogy a menekülő nem más, mint a láthatatlan -ember, aki most hirtelen láthatóvá lett: – utána eredtek hát, hogy -elfogják. - -De mr Hall alig szaladt száz lépést, hirtelen fölorditott és bukdácsolva -esett neki az egyik parasztlegénynek, aki mellette szaladt s végig -hasalván a földön, ezt is magával rántotta. Később azt mondta, hogy -fölrugták. A második paraszt, azt vélvén, hogy mr Hall csak véletlenül -esett el, tovább futott, de valaki ugy oldalba vágta, hogy menten -összerogyott és elállt a szava. Az első paraszt pedig, mihelyt -föltápászkodott mr Hall alól, olyan ökölcsapást kapott a tarkójára, hogy -szédelegve kapkodott levegő után, mint az őszi légy. - -E pillanatban a rétről szaladt arra néhány ember, hogy megnézze, mi -történik. Az első, egy hatalmas timár-legény, aki hires volt a nagy -erejéről, ugy bukott el, mint akinek gyors futtában hirtelen gáncsot -vetnek; bátyja, aki utána jött, megbotlott benne s majd kitörte a nyakát -estében. A mögöttük rohanó bérest ugy fejbe csapta valaki, hogy -sikoltani se tudott; aztán még két ember vágódott el, – az egyik, mert -mellbe lökték, a másik, mert hátba vágták… s az utánuk tódulók -káromkodva bukdácsoltak az elesettek közt; – kit nyakszirten ütöttek, -kit kupába vágtak, kit pedig gáncscsal, hirtelen lökéssel vágtak -földhöz. - -Ugyanakkor, mikor Hall és Henfrey meg a többi ivóbeli vendégek -kirohantak azt utcára, mrs Hall, akit sok évi tapasztalatai -megtanitották arra, hogy nem jó ilyesmibe avatkozni, visszament az -ivóba. De majdnem egyidejüleg kinyilt az ebédlő ajtaja, amelyen mr Cuss -rohant ki, rá se nézve a fogadósnéra, lélekszakadva szalad az utcára, – -kiabálva, ahogy a száján kifért: - -– Fogjátok meg!… Ne engedjétek, hogy eldobja a batyut!… Amig nála van a -batyu, addig láthatjátok!… Utána!… - -Ő ugyanis nem tudott mr Marvelről, sem arról, hogy a láthatatlan ember -az ablakon át kiadogatta a batyut s a könyveket mr Marvelnek. Mr Cuss -arca csak ugy lángolt a haragtól és az elkeseredéstől; de ruházata -fogyatékos volt: – csak az alsó fehérnemüje volt meg, ami ugyan megjárta -kényelmi szempontból juniusban, de tisztességes viseletnek épen nem volt -mondható. - -– Fogjátok meg! – orditott lihegve. – Ellopta a nadrágomat!… meg a -tiszteletes ruháját is… - -Alighogy elnyargalt mr Huxter mellett, – aki még mindig földön hevert, s -Teddy alig birta fölmosni, – ő is elbukott, még pedig ugy, hogy hármat -is hentergett a földön… egyuttal pedig valaki kegyetlenül rátaposott a -kezére. Mr Cuss fölorditott fájdalmában, nagy keservesen -föltápászkodott, de megint leütötték a derekát, ugy, hogy csak -négykézláb tudott odább vánszorogni: ekkor meg valaki hátulról fölrugta… - -A szerencsétlen ember sántitva kelt föl, de kis hijja, hogy ismét fel -nem lökték, el nem gázolták: a rétről mind őrülten menekültek az emberek -a faluba, s amint mr Cuss, mint a sereghajtó, leghátul baktatott, -egyszerre megint fültövön csapták hátulról, amitől ismét orrára bukott… -Erre kétségbeesve fölorditott, összeszedve minden erejét, s mintha -egyszerre meggyógyult volna: vadul vágtatott vissza a fogadóba. - -Mögötte, amint épen beugrott a fogadó kapuján, a nagy kiabálás közt -éles, dühös fájdalom-orditást hallott, mely hangos csattanásra -következett, mint mikor valakit hatalmasan arcul ütnek… Megismerte, hogy -a hang a láthatatlan ember hangja volt: – a dulakodásban valaki -bizonyára véletlenül eltalálta… - -A következő pillanatban mr Cuss már odafönt volt az ebédlőben, ahonnan -mr Bunting ki se mert mozdulni. - -– Jön vissza, Bunting! – kiáltotta lihegve. – Meneküljön! - -Mr Bunting az ablaknál állt és szégyenlősen takarózott a szőnyegbe mit a -földről vett föl meg egy nagy ujságpapirosba. - -– Ki jön? – kérdezte ugy megrezzenve, hogy majd lebukott róla a szőnyeg. - -– A láthatatlan ember! – felelte mr Cuss, és az ablakhoz szaladt. – -Legjobb lesz, ha eltisztulunk innen… Az az ember megőrült!… öl, gyilkol -mindenkit, akit előtalál. - -Evvel sarkon fordult és kirohant a szobából. - -– Irgalmas Isten! – jajdult föl mr Bunting kétségbeesve. - -Pár pillanatig habozott, hogy mit tegyen. Röstelte, hogy igy, -félmeztelenül mutogassa magát a falubeliek előtt… de ekkor a dulakodás -zaja már a fogadó kapujához ért… a tömeg hanyatt-homlok rohant be a -házba. Most már mr Bunting se habozott többé: kinyitotta az ebédlő -ablakát, összehuzta magán a szőnyeget, kiugrott s aztán lélekszakadva -rohant haza a főutcán, ország-világ csudájára és álmélkodására. - -* * * - -E pillanattól kezdve lehetetlen részletesen elmondani, hogy mi történt -Ipingben. Lehet, hogy a láthatatlan embernek nem volt egyéb szándéka, -mint az, hogy födözze mr Marvel menekülését, aki a lopott ruhát és a -könyveket vitte. De úgy látszik, hogy gonosz természete elragadta és -boszura ösztönözte az ipingiek ellen, akik annyi keserüséget okoztak -neki: – s ezért üldözte, ütötte-verte, csépelte őket. - -A falu főutcája tele volt rohanó, menekülő alakokkal, akik a szó szoros -értelmében dulakodtak, hogy a házakba bejuthassanak. Betörtek a trafikos -boltjába, bedöntötték az öreg Fletcher kapuját… aztán mindenfelől -csapkodták az ajtókat, ablakokat és bezártak mindent… az egész falu -mintha kihalt volna: – csak itt-ott, a betett fatáblák mögül, -leselkedett egy-egy ember az ablakon át, hogy csöndes-e minden az utcán? - -A láthatatlan ember avval mulatott egy darabig, hogy a „_Postakocsi_“ -valamennyi ablakát betörte, aztán levett egy utcai lámpást és bedobta a -mr Grogram szalonjába. Bizonyára ő vágta el a telegráfdrótokat is az -adderdeani országuton, a Higgins majorja mögött… Ez volt utolsó gaztette -Ipingben: – ettől kezdve senki sem látta ott többé, ami már azért is -könnyü volt, mert egyáltalában láthatatlan volt. - -De azért jó két óra elmult, mielőtt bárki is ki mert volna jönni. - - - - -XII. FEJEZET. Mr Marvel megkisérti a lázongást. - -Mikor már alkonyodni kezdett és Iping halálra rémült lakossága -lassan-lassan ismét előbujt, a bramblehursti országuton egy alacsony, -pocakos ember baktatott a fák alatt. Hóna alatt három nagy könyvet -cipelt, amelyek össze voltak kötve, a másik kezében pedig nagy, kék -abroszba kötött batyut vitt. Neki vörösödött arca levert, fáradt volt, ő -maga pedig kimerültnek, látszott bár azért nagyon igyekezett… mintha -valami láthatatlan kéz egyre lökdöste volna. - -– Ha még egyszer megpróbálod, – szólt mellette egy hang fenyegetően, – -ha még egyszer megpróbálod a szökést… jaj neked. - -– Irgalmas Isten, – nyöszörgött mr Marvel, – eszembe se jutott! - -– Becsületemre mondom, hogy megöllek; – folytatta a hang. - -– Én nem probáltam meg a szökést, – mentegetőzőtt mr Marvel, csaknem -sirva. – Esküszöm, hogy nem próbáltam meg… Eszembe se jutott! Mit tudom -én, hogy arra a keresztutra nem szabad menni!… Egyszerre csak azt -éreztem, hogy leütötték a derekamat… - -– Még a fejedet is betöröm! – fenyegetőzőtt a hang. - -Mr Marvel menten elhallgatott és behuzta a nyakát; végkép oda volt; -ránézni az arcára annyi volt, mint szemtől-szembe látni a kétségbeesés -megtestesülését. - -– Ugy is elég bajom van ezekkel a gazemberekkel! – csikorgatta fogait a -hang. – Most már mindenki tudja, hogy láthatatlan vagyok: s még te is -meg akarnál szökni a könyveimmel?… De jaj neked!… Csak azt tudnám, hogy -mit tegyek? mihez fogjak?… - -– Bár _én_ tudnám! – sóhajtott mr Marvel magában. - -– Most már mindegy!… Holnap bent lesz az ujságokban!… Mindenki engem fog -hajszolni… Az egész világ tudni fogja a titkomat… Mindenki óvatos lesz -és vigyázni fog… - -A hang irtózatos káromkodásra fakadt s aztán hirtelen elhallgatott. Mr -Marvel arcán a kétségbeesés kifejezése még sötétebb lett; a szegény -ember járása meglassusodott. - -– Siess! – rivalt rá a hang durván. - -Mr Marvel megrezzenve ugrott előre s kis hijja, hogy el nem ejtette a -batyut, meg a könyveket. - -– Vigyáz a könyveimre, ostoba! – kiáltott rá a hang, és mr Marvel -feljajdult, mert hátba ütötték. - -– Uram segits, – fohászkodott a szegény csavargó. - -– Annyi bizonyos, – folytatta a hang, – hogy hitvány, nyomorult féreg -vagy… Nyomorult féreg vagy, de szükségem van rád. - -– Ugy van, nyomorult vagyok! – nyögte mr Marvel elkeseredve. - -– Az vagy, – hagyta helyben a hang. - -– Oly nyomorult, hogy hitványabbat keresve se találhatott volna… - -A hang nem felelt. Mr Marvel várt egy kicsit, aztán csüggedten -folytatta: - -– Én nem vagyok erős… - -Néma csönd. - -– Én nagyon gyönge vagyok… - -– Igazán? – kérdezte a hang gunyosan. - -– És gyáva is vagyok… Ezt a kis dolgot, például, jól elvégeztem nagyon… -de el is véthettem volna… Oh, Istenem!… Bizony, bizony kis hijja, hogy -el nem hibáztam! - -– Hát aztán? - -– Nincs erőm, se bátorságom arra, amit ön kiván tőlem… - -– Semmit se félj, én majd ösztönözlek. - -– Oh, ne tegye, kérem… Legjobb, ha elereszt… Én nem árulom el az ön -terveit, szándékait… És ha rám bizza, lehet, hogy nem birom -végrehajtani… még utóbb elhibáznám. - -– Még csak az kellene! – fenyegetőzött a hang. - -– Bár meghalnék! – jajdult föl mr Marvel elkeseredve. - -A hang nem felelt. Mr Marvel pedig esdekelve folytatta: - -– Lássa, könyörgöm, nem is igazság, hogy igy bánik velem… Nekem -tökéletes igazságom van… ha egyszer nincs kedvem… - -– Rajta siess! – rivalt rá a hang durván. - -Mr Marvel meggyorsitotta lépteit s egy darabig némán baktatott az uton. -De nem sokáig állta szótlanul. - -– Ez borzasztó állapot! – kesergett fájdalmasan. - -A hang nem is hederitett rá. A csavargó ismét várt egy darabig, majd -ismét elkeseredve szólalt meg: - -– Mi hasznom is van az egész életből?… Inkább haljak meg legott, mint -sem… - -– Oh, befogod-e már a szádat? – kiáltott föl a hang hevesen és megrázta -a csavargót. – Majd megtanitlak emberségre, szófogadásra!… Azt teszed, -amit parancsolok… És jól elvégezd, amit rád bizok, különben!… Ostoba -vagy, nyomorult vagy, de azt teszed, amit parancsolok!… - -– Alázattal könyörgöm uram, – siránkozott mr Marvel: – én nem való -vagyok önnek… Engedje meg hogy… - -– Csönd legyen! – harsogta a hang. – Ha nem hallgatsz: jól elverlek, -érted?… Én gondolkozni akarok… Meg ne mukkanj hát, mig csak nem -kérdezlek! - -E pillanatban két világos ablak vöröslött át a fákon, s amodább egy -templom tornya meredezett az ég felé. - -– Vigyázz! – szólt a hang hirtelen. – Ráteszem kezemet a válladra, s ugy -megyünk végig a falun… Egyenesen menj az orrod után, s vigyázz, hogy -ostobaságot ne cselekedjél!… Mert megkeserülöd!… - -S a boldogtalan, elgyötört csavargó busan baktatott végig a falun, hátán -a batyu, hóna alatt a könyvek… majd a falun tul eltünt az alkonyat sötét -homályába. - - - - -XIII. FEJEZET. Kaland Port-Stoweban. - -Másnap reggel tiz órakor mr Marvel kócosan, sárosan, álmosan üldögélt -egy kis csapszék udvarában Port-Stowe külső végén. Látszott rajta, hogy -fáradt és ideges, a két arcát föl-fölfujta, mintha nagy dologra szánta -volna el magát, aztán meg ismét csüggedten horgasztotta le a fejét. -Mellette, a padon, volt a három könyv, most már madzaggal összekötve, a -batyu azonban már hiányzott. Elrejtették a bramblehursti országut -mentén, a kis fenyvesben, mert a láthatatlan ember időközben -megváltoztatta a tervét. - -Mr Marvel tehát ott üldögélt a padon, két kezét könyökig bedugta a -zsebeibe s bár senki se törődött vele, mégis folyton aggódva, lázasan -tekintgetett körül, és folyton idegesen izgett-mozgott. - -Mikor azonban már vagy egy óráig üldögélt odakint, egy éltesebb matróz -jött ki a csapszékből, kezében ujság, és letelepedett melléje a padra. - -– Szép idő van, – szólt hozzá a matróz. - -Mr Marvel megriadva nézett körül, mintha keresne valakit, s halkan -felelt: - -– Nagyon szép. - -– Egészen olyan idő, amilyen ilyenkor lenni szokott, – folytatta a -matróz barátságosan. - -– Az ám! – felelte mr Marvel röviden. - -A matróz fogpiszkálót vett elő a mellényzsebéből és munkához fogott -vele. Eközben nem beszélt ugyan, de egyre kiváncsian szemlélte a -csavargót. Mikor ugyanis kijött a csapszékből és mr Marvel felé jött, -ugy tetszett neki, hogy pénz-csörgést hallott; mintha a csavargó épen -akkor csusztatott volna a zsebébe egy marék pénzt… s ez szeget ütött a -fejébe. - -… Hogy lehet ennek a toprongyos embernek annyi pénze?… - -Kiváncsian nézte hát mr Marvelt, s egyszerre csak eszébe jutott valami, -ami már egész reggel nagyon izgatta. - -– Könyvek? – kérdezte hanyagul, eltéve a fogpiszkálót, s ráütve öklével -a három könyvre. - -Mr Marvel megrezzent, mintha őt ütötték volna meg és fanyarul felelt: - -– Az ám… könyvek. - -– Az ember sok furcsa dolgot olvashat a könyvekből, – folytatta a -matróz. - -– Meglehet. - -– De nemcsak a könyvekből… - -– Hanem? – kérdezte mr Marvel és gyanakodva tekintgetett maga körül. - -– Hanem az ujságokból is, – végezte be a matróz. – Néha igazán furcsa -dolgokat olvas az ember az ujságokból. - -– Igazán? - -– Például ebből is! – szólt a matróz s azt az ujságot mutatta, amelylyel -kijött. - -– Elhiszem. - -– Biz ugy! – felelte a matróz kihivóan. - -S erősen a szemébe nézve mr Marvelnek; lassan, nyomatékkal folytatta: - -– Például, ebben is van egy furcsa történet… a láthatatlan emberről. - -Mr Marvelnek leesett az álla, s kis hijja, hogy ő maga is hanyat nem -esett a padról. - -– Ugyan már miféle bolondság ez? – kérdezte hebegve. – Ez csak nincs -benne? - -– Nincs-e?… De bizony itt van a láthatatlan ember! - -– Irgalmas Isten! – kiáltott föl mr Marvel, megrezzenve és ijedten -nézett körül. - -– Ha mondom, hogy itt van, – szólt a matróz, mr Marvel nagy -megnyugvására, – ugy értem, hogy itt ir róla az ujság… De azt nem -mondom, hogy a láthatatlan ember itt van mellettünk… - -– Láthatatlan ember? – álmélkodott mr Marvel. – Ugyan ki hinné el az -ilyen badarságot? - -– Badarság? – felelte a matróz, egyre gyanakodva nézte mr Marvelt. – Már -hogy lenne badarság, mikor itt van a nyomtatásban. - -– Én már négy napja nem láttam ujságot, – mondta mr Marvel. - -– Iping faluból indult el a láthatatlan ember. - -– Igazán? – farizeuskodott a csavargó. - -– Ugy van: Ipingből indult el. De hogy honnan jött oda, azt a jó Isten -tudja… Valamint azt is, hogy hová lett… Itt van ni: – „Szen… zá… ciós… -eset… Iping… ben“… S ez az ujság azt mondja, hogy az eset bizonyos… -olyan világos, mint a nap! - -– Irgalmas Isten! - -– Pedig szörnyü furcsa történet ám!… A tiszteletes meg a felcser látták… -akár meg is esküsznek rá, hogy látták; azaz, hogy nem látták, mert hát -láthatatlan… Hanem a „_Postakocsi_“ fogadóba volt szállva, és senki se -tudott róla, hogy micsoda szörnyü szerencsétlen ember… egész addig, mig -egyszer csak összekapott valamin a fogadósnéval… - -– Hát aztán? – érdeklődött mr Marvel. - -– Akkor mérgében letépte a haját, szakállát, az orrát, és kitünt, hogy a -feje láthatatlan… Mindjárt le is akarták tartóztatni, de hát nem -lehetett, mert hirtelen lehányta a ruháit, s akkor senki se látta… De -mégis nagy dulakodás támadt, s e közben a láthatatlan ember több embert -veszedelmesen megsebesitett… például, ahogy az ujság mondja, mr Jaffers -is, a falu érdemes pandurját… Na, ugy-e, hogy csinos kis történet?… És -itt vannak a nevek is mind! - -– Uram bocsá’! – álmélkodott mr Marvel, idegesen fészkelődve a helyén s -igyekezvén megolvasni zsebében a beléhullatott pénzt. – Ez igazán furcsa -és hihetetlen! - -– Ugy-e?… Furcsa és hihetetlen… Az embernek az esze is megáll!… Én még -sohase hallottam eféle láthatatlan emberről: de manapság annyi furcsa -dolog történik, hogy az ember sohase tudhatja… - -– Van még… van még egyéb is? – kérdezte mr Marvel, látszólag könnyedén, -bár majd oda volt ijedtében. - -– Micsoda?… Hát ennyi nem is elég? - -– Azt kérdem, hogy nem tért-e vissza véletlenül?… Vagy az ujságban csak -annyi van, hogy megszökött? - -– Csak annyi? – csodálkozott a matróz. – Hát még ez se elég? – Ugyan mi -kellene még egyéb? - -– Oh, ez is elég! – sietett felelni mr Marvel. - -– Magam is azt hiszem, hogy elég!… Ennél többet már kivánni se lehet. - -– Hát cimborája?… Nem mondja az ujság, hogy volt cimborája is? – -kérdezte mr Marvel szorongva. - -– Micsoda?… még cimborája is? – méltatlankodott a matróz. – Mintha nem -elég isten-csapása lenne ő maga is! - -– Persze, persze! – bólintgatott mr Marvel, kissé megnyugodva. - -A matróz pedig fejét csóválva folytatta: - -– Az embernek végigborsódzik a háta, ha rágondol, hogy ez a fickó -szabadon kóborol a környéken!… Senki se tudja, hogy merre jár a cudar, -de egynémely jelekből azt hiszik… ez az ujság mondja… hogy erre vette az -utját, Port Stowe felé… Hogy a bagó rugja meg! Ez nem afféle amerikai -csoda-történet, hanem való igazság! Gondolja csak meg: mi mindent -követhet el büntetlenül az a bitang!… Ha például neki megy önnek és -fültövön vágja; ki gátolja meg ebben? Ki vonhatja ezért számadásra?… -Vagy ha lopni, rabolni, gyilkolni akar?… Köd előttem, köd utánam, mint a -mesében, senki se látja és arra megy, a merre neki tetszik!… Mi többiek -olyanok vagyunk mint a vakok. S a hogy például én is gáncsot vethetek a -vaknak, a nélkül, hogy látná, ki bántja: ép ugy ez a láthatatlan ember -is elbánhat velem… sőt meg is ölhet, ha kedve tartja!… Sőt még -könnyebben! mert vakoknak rendesen nagyon jó fülük van: én legalább ugy -hallottam… És ha például kedve kerekedik inni… - -– Akármelyikünk poharából kiihatja a bort, vagy a sört! – felelt mr -Marvel. – Annyi bizonyos, hogy elbánhat az emberrel. - -– De nagyon is! – bólintgatott a matróz, – még pedig büntetlenül! - -Mr Marvel az egész beszélgetés alatt egyre idegesen nézelődött -jobbra-balra és feszülten hallgatózott, hogy nem hall-e csöndes, -zajtalan lépéseket… Majd, mintha nagy elhatározásra szánta volna el -magát, köhécselni kezdett… - -– Nos, mi az? – kérdezte a matróz kiváncsian. - -Mr Marvel még egyszer körülnézett, ismét köhécselt, majd egész közel -hajolt a matrózhoz és suttogva igy szólt: - -– Hát… ha épen tudni akarja… én magam is tudok egyet-mást arról a -láthatatlan emberről… Egészen privát forrásból. - -– Oh! – kiáltott föl a matróz érdeklődve. – Ön?… - -– Én! – felelte a csavargó, – ugy van: én! - -– Na, ez derék!… S nem mondaná el, ha szabad kérnem… - -– Szeme szája eláll, ha meghallja! – suttogta mr Marvel. – Irtózatos!… -mondom: irtózatos!… - -– Na ez derék! – érdeklődött a matróz s közelebb huzódott mr Marvelhez. - -Ez pedig komolyan, bizalmasan suttogva folytatta: - -– Hát azon kezdem, hogy… - -Egyszerre azonban csak elállt a szava s alig birta kinyögni: - -– Jaj! - -– Mi az? – kérdezte a matróz megütközve. - -– Jajja-jaaj! – nyögött rémesen mr Marvel. - -S fájdalomtól eltorzult arcán meglátszott, hogy valami fizikai szenvedés -gyötri. - -– Mi az? – kérdezte a matróz még jobban megütközve. - -– Semmi! – nyögte mr Marvel és a füléhez kapott. - -Aztán hirtelen fölugrott, hóna alá csapta a könyveket és gyorsan igy -szólt: - -– Azt hiszem, már ideje, hogy tovább álljak… - -Kitámolyogva, el-elbotolva indult meg, mintha valaki lökdöste volna. - -– De hisz ép most akarta elmondani, hogy mit tud a láthatatlan emberről! -– tartóztatta őt a matróz. - -Mr Marvel tanakodni látszott, hogy mit feleljen. - -– Ostobaság! – szólt egy hang. - -– Ostobaság az egész! – ismételte mr Marvel. - -– De bent van az ujságban! – tiltakozott a matróz. - -– Mindegy! Azért mégis ostobaság! – felelte mr Marvel. – Ismerem azt a -bitangot is, aki világgá bocsátotta ezt a hazugságot… Hazugság az egész: -– láthatatlan ember nincs, nem is volt, nem is volt soha!… Mondtam: lóvá -tették önt! - -– Lóvá?… engem?… De mikor itt van az ujságban! - -– Egy szó se igaz belőle! – kiáltott föl a csavargó hangosan. - -A matróz rábámult és fölvette az ujságot. Mr Marvel félénken -tekintgetett körül. - -– Várjon csak! – szólt a matróz vontatva és fölkelt. – Ön tehát azt -állitja, hogy… - -– Ugy van: azt állitom! – felelte mr Marvel szilárdan. - -– Akkor hát mért unszolt és biztatott, hogy mondjam el az esetet -szegről-végre?… Vagy azt hiszi, hogy az orromnál fogva lehet engem -vezetni, mint a bolondot? - -Mr Marvel fölfujta a pofáját. A matróz hirtelen elvörösödött és ökölre -fogta a kezét és mérgesen mondta: - -– Egy fertály óráig beszélgettem veled tisztességesen, te rongyos -csavargó s te benned még annyi becsülettudás sem volt, hogy… - -– Hallja az ur! az öregapját tegezze! – feleselt mr Marvel. - -– De meg is puhitlak, betyár… - -– Előre! – szólt a hang. - -És mr Marvel neki lódult, mintha nagyot löktek volna rajta. - -– Jobb is, ha elviszed az irhádat! – kiáltott utána a matróz. - -– Ki viszi az irháját? – felelte a csavargó. - -De többet már nem mondhatott, mert innentől kezdve ugy bukdácsolt előre -az uton, mint akit ököllel, térddel biztatnak. Valamivel odább pedig ugy -tetszett, hogy hangosan pöröl, felesel valakivel. - -– Bitang csavargó! – kiáltott utána a matróz; kimenvén az országutra, -szétvetette a két lábát, karba tette a kezeit s ugy nézett a bukdácsolva -baktató ember után. – Még te mersz belőlem bolondot üzni, hitvány?… -Mikor itt van az ujságban?! - -Mr Marvel visszafordult, hogy majd megfelel a matróznak, de nem birt -szólni s ugy megtántorodott, hogy majd hanyatt esett. Aztán pedig az ut -kanyarulatánál eltünt a fák alatt. A matróz azonban csak állt az ut -közepén, mint a tilalomfa, mig egy parasztszekér el nem zavarta onnan. -Akkor megfordult s a fejét csóválva, dörmögve ment vissza a csapszékbe: - -– Akaszszák föl a hitvány gazemberét!… Még lóvá akar tenni!… Pedig -szóról szóra bent van az ujságban! - -Később ismét hallott valami furcsa, nagyon furcsa dolgot, ami nem messze -történt attól a csapszéktől. Ez pedig az volt, hogy „egy marék pénz“ -szabadon járkált, röpdösött a levegőben, mintha szárnya lett volna… Egy -matróz-pajtása látta ezt a csodálatos dolgot ugyanaz nap reggel. Utána -is szaladt a pénznek, de hasra vágódott, mielőtt elérte volna, mert -megbotlott valami láthatatlan akadályban s mire föltápászkodott, a pénz -már eltünt… A mi matrózunk ugyan nem nagyon babonás és hiszékeny ember -volt, de ez már neki is sok volt. Később azonban ő is másként -gondolkozott. - -Mert ennek a levegőben szálló, járó pénznek a története igaz volt. Az -egész környéken tudtak róla és sokan voltak, akik látták is: az országut -menti majorokból, csárdákból, házakból, – amint a „marék pénz“ szép -lassan sétált a levegőben: sovereignek, shillingek, koronák és pennyk; -amelyek hirtelen eltüntek, ha valaki utánuk eredt. S aki jól utána -nézett, azt is látta, hogy a pénz mindig annak a tömzsi, rongyos, fáradt -csavargónak a zsebében tünt el, aki ott üldögélt a port-stowei csapszék -előtt ama bizonyos matrózzal. - -Tiz nappal később, – amikor már szájról-szájra jártak a burdocki eset -részletei is, – ugyanez a matróz összevetette a maga tapasztalatait -ezekkel a részletekkel s akkor meggyőződött, hogy az a csodálatos, -láthatatlan ember ugyancsak közel járt hozzá Port-Stoweben azon a -juniusi reggelen. - - - - -XIV. FEJEZET. A burdocki fölfordulás. - -Kora alkonyat táján dr Kemp a dolgozószobájában ült, kis tornyu -villájának sarok-szobájában, mely a Burdock fölé emelkedő dombon épült. -A kis szobának három felé is volt ablaka: éjszaknak, nyugotnak és -délnek, közepén nagy iróasztal állt, az egyik ablaknál mikroszkóp és -egyéb tudományos müszerek, a falak mentén könyves polcok, tele -mindenféle orvosi és vegytani könyvvel. - -Dr Kemp már meggyujtotta a lámpását is, bár még világos volt, de az -ablakok belső fatábláit nem csukta be, mert kivülről ugy se leshetett be -senki. Ez a doktor Kemp magas, szikár fiatalember volt s azt remélte, -hogy értekezésével, amelyen dolgozott, a tudományos akadémia pályadiját -is megnyeri… - -Most épen föltekintett munkájáról és kinézett az ablakon. A nap már -hanyatlott s nyugaton az ég alja biborvörös fényben uszott… Egyszerre -csak kivált ebből a fényből egy fekete pont, mely gyorsan nagyobbodott -és közeledett: – apró, zömök ember volt, aki lélekszakadva futott -Burdock felé, oly gyorsan, hogy a lábai szinte ugy forogtak, mint a -kerék küllői. - -– Megint egy futóbolond! – dörmögte dr Kemp. – Párja annak a másiknak, -aki majd levert a lábomról ma reggel, mikor orditva elrohant mellettem: -– „jön a láthatatlan ember!“ – Föl se foghatom, mily őrült babonás a -nép!… Mintha csak a XIII. században élnénk. - -Fölkelt, odament az ablakhoz és kitekintett. - -– Ugy látszik, igen sietős az utja! – folytatta lenézve a rohanó -emberkére. – De nagyon lassan fut, mintha ólmot rakott volna a zsebeibe… - -A szemközti villa most elfödte egy percre a futó embert, aki azonban -mindjárt ismét előbukkant a ház mögül… aztán megint eltünt a második, -majd a harmadik, a negyedik ház mögött… - -– Futóbolond! – mondta dr Kemp mégegyszer és visszament dolgozni az -iró-asztalához. - -De azok, akik egész közelről látták a futó embernek rémülettől eltorzult -arcát, nem osztották a doktor megvetését. A szerencsétlen nem nézett se -jobbra, se balra, csak nyargalt, mint az őrült, lefelé a domb lejtőjén -és kimeredt szemeit egy percre se vette le a kivilágitott ablakokról, -melyek felé lóhalálban igyekezett. A szája tátva volt, habos tajték -gyült meg az ajkain s a lélegzete oly hörgő, ziháló volt, hogy szinte -szörnyü volt hallani… s akik látták, mind meghökkenve álltak meg és -egymást kérdezgetve tünődtek, hogy mitől ijedhetett meg ily nagyon?… - -S akkor egyszerre, fönt a dombon, egy kutya vonitva menekült az -országutról az árokba: a bámuló emberek pedig ugy érezték, hogy valami -elsuhan mellettük, majd hallani vélték a meztelen lábak gyors futásának -zaját; – pad, pad, pad: – s valakinek a lihegő lélegzését. - -Mind ijedten sikoltottak föl s a kiáltás futó tüzként terjedt tova s még -előbb beért a városkába, mint mr Marvel az első utcáig eljuthatott… S e -kiáltásra rémült mozgalom támadt az utcán: hirtelen bezárták a házak -kapuit, a boltokat, az ablakokat, szóval minden nyilást… Mr Marvel látta -ezt; még egy őrült erőfeszitést tett s végső kétségbeeséssel -rugaszkodott neki… de már késő volt! A szörnyü hir a rettegés megelőzte -s az egész városban hangzott a rémes kiáltás: - -– A láthatatlan ember!… Jön a láthatatlan ember!… - -* * * - -A „_Vörös ökör_“ korcsma épen a domb tövében van, ahol a lóvasut pályája -kezdődik. A korcsmáros kikönyökölt az ablakon s épen a lovakról -beszélgetett egy nyurga, vérszegény kocsissal, mig bent az ivóban egy -fekete szakállu, szürke ruhás vendég sajtot evett és politizált a -szolgálattevő rendőrrel. - -– Micsoda kiabálás ez! – kérdezte a vérszegény kocsis és kissé fölebb -ment a dombon, hogy szétnézhessen. - -– Talán tüz van valahol! – mondta a korcsmáros. - -Rohanó lépések zaja közeledett a dombról lefelé… majd hirtelen megjelent -mr Marvel, aki inkább gurult, mint szaladt a lejtőn lefelé: mint a -bomba, hullott be a korcsma ajtaján, – haja csapzott a veritéktől, -kalapja nem volt, a ruhája össze-vissza tépve; – az ajtóban elbukott, -hirtelen fölugrott, roppant erőfeszitéssel be akarta csukni az ajtót: de -nem birta, mert kötéllel ki volt kötve. - -– Jön! – nyögte eliszonyodva. – Már itt van!… A láthatatlan ember!… -Engem kerget!… Az Istenért!… Segitség!… segitség!… - -– Be kell csukni az ajtót! – kiáltott föl a rendőr. – Ki jön?… Micsoda -lárma ez?… - -Fölugrott, eloldozta a kötelet és becsapta az ajtót; a szürke ruhás -vendég pedig a másik ajtót csukta be az alatt. - -– Hadd menjek be! – könyörgött mr Marvel, csaknem sirva és egyre -görcsösen szorongatva a három könyvet. – Hadd menjek beljebb, a belső -szobába… Zárjanak be valahová?… Mondom, hogy engem kerget!… Megugrottam -tőle!… S azt igérte, hogy megöl… - -– Itt nem kell félnie semmitől! – mondta a fekete szakállas. – Az ajtó -be van zárva… De hát mi történt? - -– Hadd menjek beljebb! – könyörgött mr Marvel ujra. - -Majd őrülten fölsikoltott, amint az ajtót megdöngették kivülről s valaki -hangosan kiabált, hogy ereszszék be. - -– Halló! – szólt ki a rendőr, – ki van odakint? - -Mr Marvel őrjöngve tapogatta a falakat s mindenütt ajtókat keresett, -egyre mondogatván: - -– Megöl… Tudom, hogy megöl!… Már van kése is!… Oh, az Isten szerelmére!… - -– Bujjon be ide, – mondta a korcsmáros és kinyitotta a söntés ajtaját. – -Itt nem bánthatja. - -Mr Marvel beszaladt s ugyanekkor kivül ismét hangosan döngették az -ajtót. - -– Be ne ereszszék, az Isten szerelmére! – kiabált mr Marvel, – -könyörgöm, be ne ereszszék!… Oh, jaj! hová bujjak előle? - -– Hát ez a láthatatlan ember? – kérdezte a fekete szakállas. – Ideje -volna, hogy már lássuk is egyszer. - -Az ivó ablaka hirtelen betört s az üvegcserepek csörömpölve hullottak a -földre, mialatt odakint sikoltozva menekültek az emberek… A rendőr ott -állt a zárt utcai ajtó mellett s a kulcslikon kinézve erőltette a -szemét, hogy nem lát-e valakit. - -– Senki! – mondta rekedten, összerántva a szemöldökeit. - -– Akkor ő az! – felelte a korcsmáros. - -Háttal állt a söntés ajtajának és nézte a betört ablakot. Majd -kinyitotta a mellékszobát s oda tuszkolta a remegő mr Marvelt. - -– Ide menjen, – mondta neki, – ennek kulcsa is van; bezárhatja, ha -akarja. - -Mr Marvel még hálálkodni is elfelejtett; bement, illetőleg beugrott a -szobába s mindjárt belül vette a kulcsot is, hogy bezárhassa. - -Ekkor egyszerre mély csendesség támadt. - -– Szeretném, ha itt volna a furkósbotom, – szólt a rendőr habozva. – Ha -kinyitjuk az ajtót, akkor bejön és nem birunk vele. - -– No csak ne igen nyitogassuk azt az ajtót! – mondta a vérszegény kocsis -aggodalmasan. - -– De csak nyissuk ki bizony! – szólt a fekete szakállas. – Ha bejön, -majd szivesen látjuk… - -És kivette zsebéből a töltött revolvert. - -– Az nem lehet! – intette őt a rendőr. – Ez gyilkosság. - -– Tudom, hogy mi lehet, mi nem, – felelte a fekete szakállas. – Csak a -combjába lövök… Ki kell nyitni az ajtót… - -– Az nyissa ki, akinél a fegyver van! – mondta a korcsmáros. - -– Hát jól van! – felelte a fekete szakállas. - -Elszántan oda ment az ajtóhoz, levette a keresztrudat, fölhuzta a -revolverét, kissé kinyitotta az ajtót, háta mögé rejtette a pisztolyt és -testével elállván az ajtónyilást, halkan kiszólt: - -– Hát jöjjön be!… - -De senki sem jött be; az ajtó meg se mozdult… Öt perccel később, mikor -kivülről egy reszkető lóvasuti kocsis bedugta a fejét, még mindig -mozdulatlanul álltak ott mind az ajtó előtt, a mellékszobából pedig -Marvel dugta be fejét és siró hangon kérdezősködött: - -– Be van zárva minden ajtó?… Mert az a gyilkos körüljárja a házat és -mindenütt szerencsét próbál!… Oly agyafurt és ravasz, hogy még az ördög -eszén is tuljár! - -– Huj, az áldóját! – kiáltott föl a korcsmáros ijedten, – hátul -bejöhet!… Vigyázzatok erre az ajtóra… - -Mr Marvel ijedten zárta magára a mellékszoba ajtaját, mialatt a -korcsmáros kirohant az udvarra, a konyha felől… Egy perc mulva már ismét -bejött; hosszu konyhakés a kezében. - -– Az udvari ajtó nem volt bezárva, – mondta rekedten és halálsápadt -volt. - -– Akkor már lehet, hogy a házban is van, – szólt az első kocsis. - -– A konyhában nincs, – mondta a korcsmáros. – Ott csak a két asszony -van… Össze-vissza szurkáltam mindenfelé evvel a késsel… S ők is azt -mondják, hogy nem hallották bejönni… - -– Bezárta-e legalább az udvari ajtókat is? - -– Most már be, – felelte a korcsmáros. - -– Csak késő ne legyen! – mondta a fekete szakállas és ismét zsebébe -tette revolverét. - -E pillanatban nagyot recscsent az az ajtó, amely mögött mr Marvel -szorongott… aztán hirtelen sarkig kitárult és rögtön aztán mr Marvel oly -éktelenül és kétségbeesetten sivalkodott, mint a malac, mikor ölik… - -Valamennyien berohantak a szobába, hogy megszabaditsák… Elsőnek a -korcsmáros ért a küszöbre s megdöbbenve állt meg: látta, hogy mr Marvel -őrülten küzködik, tusakodik valami láthatatlan erővel, mely a konyha -felé hurcolja… - -A rendőr gyorsan félrelökte a csaplárost és épen jókor ért oda, hogy -meggátolja mr Marvel megfojtását, akinek arca már kékülni kezdett. A -rendőr megragadta azt a láthatatlan kezet, mely a csavargó nyakát -szorongatta, de a következő pillanatban akkora ökölcsapást kapott az -arcába, hogy megszédülve tántorodott meg. Ám ugyanekkor a második -lóvasuti kocsis megmarkolt valamit, mig mr Marvel vadul vergődött, hogy -kiszabaduljon a láthatatlan vasmarkokból. - -– Megvan! – kiáltott föl a kocsis. - -Most a pohos korcsmáros is rávetette magát a láthatatlan ellenségre és -sikerült is átfognia a derekát. - -– Én is fogom! – kiáltott föl ujjongva. - -Mr Marvel, akit a láthatatlan ember elbocsátott, négykézláb mászott a -földön a dulakodó emberek mögé s igyekezett visszamenekülni a szobába, -mert a láthatatlan ember már egészen a konyha küszöbéig hurcolta. - -Itt, a küszöbön folyt a vad dulakodás. Most először hallották a -láthatatlan ember hangját, aki fájdalmasan fölorditott, mert a rendőr -rátaposott a lábára… De ugyanekkor ugy dolgozott a két öklével, mint két -cséphadaróval… Az egyik kocsis hörögve jajdult el és kétrét görnyedt az -ütéstől, mit a gyomrára kapott. A rendőr nagyot lökött a láthatatlan -emberen, aki átrántotta magával ellenfeleit is a konyhába… Mr Marvel, -aki csak ezt várta, hirtelen becsapta az ajtót és kulcscsal is bezárta… -A négy ember ugyanekkor azt vette észre, hogy egymással, illetőleg a -levegővel viaskodik. - -– Merre mehetett? – kiáltott föl a fekete szakállas lihegve. - -– Csak erre! – mondta a rendőr s az udvarba nyiló félig nyilt ajtóra -mutatott. - -A fekete szakállas a küszöbre ugrott s mindjárt aztán egy nagy kődarab -süvöltött el a feje mellett s neki ment a konyha-edényeknek. - -– Lelövöm a gazembert! – kiáltott föl a fekete szakállas dühösen… - -S kirántva pisztolyát először a hajitott kő irányában, majd az udvar -egész szélességében, mint ahogy kaszálni szoktak, kilőtte az öt golyót. - -Csönd lett… Mind feszülten hallgatóztak… semmi nesz. - -– Öt golyó! – mondta a fekete szakállas. – Bizonyos, hogy valamelyik -eltalálta… Lámpást kell hozni és tapogassuk végig az egész udvart, mig -rá akadunk a testére. - - - - -XV. FEJEZET. Dr Kemp látogatója. - -Dr Kemp nyugodtan irogatott tovább dolgozószobájában, mig a lövések zaja -föl nem riasztotta… krakk, krakk, krakk… dördült el egymás után az öt -lövés. - -– Halló, mi ez? – hökkent meg dr Kemp hallgatózva, – ki az ördög -lövöldöz ily vadul Burdockban?… Végkép elment az eszük ezeknek a -szamaraknak? - -Odament a déli ablakhoz, kinyitotta, rákönyökölt az ablakdeszkára és -kibámult a sötét éjszakába, le a városra, melynek lámpásai, kivilágitott -ablakai apró bogarakként pislogtak. - -– Mintha csődületet látnék amott a korcsmánál, – dünnyögött magában és -tovább nézegetett, hallgatózott. - -A hold első negyedében volt s csak kevéssel előbb bukott föl a domb -mögül; a csillagok fényesen ragyogtak, s az éjszaka csöndes volt… Dr -Kemp még nézegetett, hallgatózott egy darabig, aztán boszusan becsukta -az ablakot és visszament az iróasztalához. - -Körülbelül egy óra hosszat dolgozott, mikor valaki meghuzta az utcai -csengőt… Erre megállt kezében a toll; ő maga pedig figyelt, várta a -késői látogatót. Hallotta, hogy a cseléd lemegy a lépcsőn, kinyitja a -kaput… dr Kemp megvárta, hogy feljön és megjelenti, ki volt itt és mit -akart… De a cseléd csak nem jött… - -– Ugyan ki csöngethetett? – tünődött magában dr Kemp. - -Tovább akart dolgozni, de nem birt. Valami ideges nyugtalanság hajtotta; -fölkelt, kiment a folyosóra, lecsöngetett a cselédnek s a lépcsőkorláton -áthajolva lekiáltott neki, hogy ki járt itt. - -– Talán levelet hoztak? – kérdezte. - -– Nem, uram, – felelte a cseléd. – Valami csavargó rántotta meg a -csengőt. - -– Ma este nagyon ideges vagyok, – mondta magában dr Kemp. - -Visszament a szobájába s ezuttal erős akarattal ült neki a munkának… -Nemsokára lázasan dolgozott is. – A szobában mit se lehetett hallani, -csak a fali óra halk, egyhangu ketyegését, meg a toll gyors percegését a -papiron. - -Két óra lehetett éjfél után, mikor dr Kemp fölkelt az iróasztaltól. -Nagyot ásitott, nagyot nyujtózkodott és fáradtan indult a hálószobájába. -Már a kabátját és a mellényét is levetette, mikor egyszerre csak eszébe -jutott, hogy szomjas. Fölvette a gyertyát és bement az ebédlőbe, hogy -majd szódás whiskyt iszik. - -Tudományos foglalkozása fölötte kifejlesztette dr Kempben a megfigyelés -képességét; a mint lefelé ment a lépcsőkön, egyszerre csak valami sötét -foltot látott meg a linoleum szőnyegen… kezdetben ügyet se vetett rá; de -aztán, mikor ismét visszafelé ment szobájába, megfordult, letette a -szódát meg a whiskyt s lehajolva megdörzsölte ujjával a foltot… kissé -meglepte, hogy az a folt aludt vér: – legalább ő annak nézte. - -Megint fölvette a szódát és a whiskyt s fölfelé mentében azon tünődött, -honnan kerülhetett oda az az aludt vér?… Fölérve azonban, meghökkenve -állt meg; – hálószobája ajtajának a kilincse is véres volt. - -Ránézett a kezeire: – mind a kettő tiszta volt. Aztán eszébe jutott az -is, hogy mikor lejött a dolgozószobájából, hálószobájának az ajtaja -nyitva volt, tehát meg se kellett fognia a kilincset… Sőt, mikor lement -a szobájából a szódáért meg a whiskyért, akkor se csukta be az ajtót; -most ellenben be volt csukva és a kilincse véres volt… - -Dr Kemp nem szokott megijedni az árnyékától. Szemei véletlenül az ágyra -tévedtek… Látta, hogy a vánkos véres, a takaró pedig félre van hajtva; -az ágy szélén pedig gyürött a lepedő, mintha valaki ült, vagy feküdt -volna rajta… Az előbb mikor bejött, mind ezt nem vette észre, mert -egyenesen az öltözőbe ment és vetkőzni kezdett. - -Mind ez ugyan különös volt; de még különösebb volt, hogy ugyanekkor ugy -rémlett neki, mintha valaki halkan a nevén szólitaná: - -– Kemp!… Irgalmas Isten!… Kemp! - -Dr Kemp meghökkenve, révedező szemekkel bámult a rendetlen ágyra… -Valóban hallotta ezt a halk hangot, vagy csak hallucinál?… Megint -körülnézett, de csak a véres ágyat látta… Majd világosan hallotta, hogy -valaki járkál a szobában a mosdó-szekrény mellett. - -Minden ember, bármily müvelt és fölvilágosodott is, többé kevésbbé -babonás természetü. Ez a szorongó babona jött rá most dr Kempre is. -Becsukta az ajtót, előre jött s letette a szódát, meg a whiskyt az -asztalra… S ekkor majd megtántorodott: – közte és a mosdó-szekrény közt -egy vérfoltos, vizbe áztatott kötést, a tulajdon törülköző-kendőjét -pillantotta meg a levegőben!… - -Álmélkodva nézte ezt a kötést. Rendesen megkötözött, orvosi sebkötés -volt; – de üres volt, teljesen üres és magától állt, libegett a -levegőben. - -Kemp oda ugrott, hogy megfogja, de valaki visszatartotta; ugyanakkor, -egészen mellette ismét megszólalt az előbbi halk hang: - -– Kemp!… - -– Mi az?! – riadt vissza Kemp s a szája is tátva maradt. - -– Maradjon higgadt, Kemp, – felelte a hang; – én láthatatlan ember -vagyok. - -Kemp szólni se tudott egy darabig, csak egyre az üres kötést bámulta. -Majd habozva kérdezte: - -– Láthatatlan ember?… - -– Az; én láthatatlan vagyok. - -Az a badar história, amit az nap reggel hallott a láthatatlan emberről, -hirtelen átvillant a dr Kemp agyán… Ugy látszott, hogy nincs nagyon -megijedve, vagy talán csak palástolta a meglepetést. - -– Azt hittem, hogy mese az egész, – szólt aztán. – És ez a kötés… az ön -testén van? - -– Ott van. - -– Oh, ez badarság! – szólt egyszerre Kemp. – Badarság, vagy csalás… De -majd a végére járok… - -Hirtelen közelebb lépett és a kötés után kapott. De a kezét láthatatlan -ujjak fogták meg. - -Kemp visszahökkent s az arca szine elváltozott. - -– Legyen józan, Kemp, az Isten szerelmére!… Nagyon bágyadt vagyok… Ne -bántson! - -Dr Kemp ki akarta rántani kezét, de a láthatatlan kéz, melyen a sebkötés -volt, hirtelen átölelte… aztán egy másik kar is átfogta a derekát s -következő pillanatban dr Kemp az ágyon feküdt… Kiáltani akart, de ekkor -a láthatatlan ember hirtelen szájába tömte a vánkos csücskét, őt magával -pedig erősen lenyomva tartotta az ágyon. - -Dr Kemp nem mozdulhatott, de az öklei szabadon lévén, irtózatos csapást -mért a levegőbe… s érezte, hogy ökle szilárd testbe ütközik; s ez a -szilárd test olyan volt, mintha emberi test lett volna… sőt Kempnek ugy -tetszett, hogy bordákat is érez. - -– Csöndesen, őrült! – csikorgatta fogát a láthatatlan ember. - -Kemp még egyre küzködött, de a láthatatlan ember most már egész testével -ráfeküdt és lefogta. - -– Megfojtalak, ha nyugodtan nem maradsz! – hörögte a láthatatlan ember -dühösen. - -Kemp megijedt és moccanni sem mert, a láthatatlan ember pedig igy -folytatta: - -– Ha kiáltani mer, szétzuzom a fejét!… Én láthatatlan vagyok… Ez se nem -badarság, se nem bűvészet. Valóban láthatatlan vagyok… és szükségem van -önre… Nem akarom önt bántani; de ha oly őrülten ficánkol, kénytelen -leszek vele… Hát nem emlékszik rám, Kemp?… Én Griffin vagyok… Griffin, -és tanulótársa voltam önnek az egyetemen! - -– Hadd keljek föl, – könyörgött Kemp. – Nyugodt leszek és meg se -mukkanok… Csak hadd gondolkozzam egy kissé. - -Fölült és a nyakát tapogatta. - -– Én vagyok Griffin, – folytatta a hang. – Griffin, az ön volt -tanulótársa… Én láthatatlanná tettem magamat. Máskülönben épen oly ember -vagyok, mint bárki más… Hiszen ön ismert is!… csak láthatatlan vagyok. - -– Griffin? – kérdezte Kemp. - -– Az, az: Griffin! – felelte a hang. – Fiatalabb voltam önnél… Szőke, -csaknem albino… hat láb magas, széles vállu fickó… az arcom sápadt volt, -a szemeim vörösek… Én nyertem meg az első dijat a chémiából. - -– Zavart vagyok, – mondta Kemp. – Az agyam háborog… Mi köze önnek -Griffinhez? - -– Az a Griffin _én_ vagyok. - -Kemp álmélkodva nézett körül s nem látván semmit, kételkedve kérdezte: - -– Ön… Griffin! Ez szörnyüség!… De mi az ördögnek kellett történnie, hogy -láthatatlan lett? - -– Ebben nincs ördöngösség… Bonyolódott, de érthető vegyi folyamat az -egész. - -– Szörnyüség! – kiáltott föl Kemp. - -– Ugy van, szörnyüség!… De én most megsebesültem… Szenvedek és fáradt -vagyok… Irgalmas Isten!… Oh Kemp, ön férfi!… Legyen hát józan és -higgadt… Adjon valamit ennem és innom s hadd üljek le magam is, az ön -szállásán, az utolsó menedékhelyemen. - -Kemp rábámult a sebkötésre, amely fölemelkedett, libegve végigment a -szobán a karosszékig; aztán a karosszék odagördült az ágyhoz, – recseget -és az ülése lesüppedt vagy egy arasznyira. - -– Ez több, mint a kisértetek! – mondta Kemp, megdörzsölve szemeit és -ostobán fölkacagott. - -– Hála Isten, csakhogy már nyugodtabb! – szólt a láthatatlan ember. – -Jobb is igy. - -– Hihetetlen!… Hihetetlen! – dörmögte Kemp és a nyakát tapogatta. - -– Adjon whiskit! – szólt a hang. – Azt hiszem, mindjárt meghalok, oly -bágyadt vagyok. - -– No, nem mondhatnám! – felelte Kemp, az előbbi dulakodásra gondolva. – -De merre van ön?… Ha fölállok, nem ütöm meg?… Ah, ott van?… Helyes!… -Tessék; itt a whisky… Hová tegyem? - -A szék ismét megreccsent és Kemp érezte, hogy valaki huzza ki kezéből a -whiskyt. A doktor vonakodva eresztette el a palackot, mely megállt a -levegőben, aztán szép lassan meghajlott fölött és hallani lehetett -csöndes kotyogását, a mint a láthatatlan ember jót huzott belőle. - -– Ez… ez hipnotizmus! – dadogta dr Kemp elképedve. – Ön hipnotizált -engem s elhitette velem, hogy láthatatlan. - -– Ostoba beszéd! – felelte a hang s levette szájáról a palackot. - -– Ez szörnyüség! – csapta össze Kemp a kezét. - -– Ej, dehogy az! Csak hallgassa végig… - -– Ma reggel, – kezdte Kemp, – kétségtelen módon bebizonyitottam, hogy… - -– Ki törődik avval, hogy mit bizonyitott be, mit nem? – vágott közbe a -hang nyersen. – Éhes vagyok… és fázom is igy, meztelenül, mert az -éjszaka hüvös. - -– Akar enni? – kérdezte Kemp. - -– Hogyne! – felelte a láthatatlan ember; s a palack magától oda állt az -asztalra. – Van talán házi kabátja? - -Kemp meghökkenve csóválta a fejét, oda ment szekrényéhez és elővett egy -vörössel szegett nappali kaftánt. - -– Jó lesz ez? – kérdezte. - -A láthatatlan ember kikapja kezéből. A kaftán egy darabig szállt, -libegett a levegőben, aztán a két karja egyenesen állt, a ruhadarab -lelógott a földig, szép rendesen begombolódott tetőtől talpig s végre – -illedelmesen leült a székbe. - -– Nadrág, harisnya és papucs szintén kellene, – szólt a hang követelően. -– Most pedig enni szeretnék. - -– Minden meglesz… De ez a legőrültebb dolog, amit valaha életemben -láttam! - -Előszedett mindent, amit a láthatatlan ember kért s aztán lement az -ebédlőbe eleségért. Néhány szelet hideg marhasülttel jött vissza, jókora -darab kenyeret is hozott s mindent letett az asztalra. - -– Kés nem is kell! – szólt a vendég… s az egyik darab hus mindjárt föl -is emelkedett s hallani lehetett a láthatatlan fogak rágását. - -– Mindig szeretek felöltözni, ha eszem, – folytatta a láthatatlan ember, -– pedig hát ez csak ostoba szokás. - -– Azt hiszem, hogy elég jó a hus? – kérdezte Kemp. - -– Nekem az, mert éhes vagyok. - -– Ez oly furcsa és szokatlan hogy… - -– Igaza van. De még furcsább, hogy véletlenül az ön házába tévedtem. Ez -az első szerencse, ami annyi baj után ért! Ámbár… az volt a szándékom, -hogy… De semmi, no!… Most már csak meghálok ebben a házban… Kellemetlen -ugy-e, látni a véremet, hogyan szivárog?… Azért kötöztem be vizes -ruhával. Amint látja, mihelyt megalszik, rögtön látható is lesz a vérem. -Csak az élő test, a müködő szerveket birtam láthatatlanná tenni… ha -meghalnék, azt hiszem, ismét látható lenne egész testem… Tudja-e, hogy -már három óra óta itt vagyok a házában? - -– De hogyan cselekedhette ezt? – kérdezte Kemp, szinte magán kivül és -elkeseredve. – Átkozott eset!… Elejétől kezdve oly képtelen és -hihetetlen… - -– Sőt ellenkezőleg, – vágott közbe a láthatatlan ember, – nagyon is -érthető és hihető. - -Megint fölvette az asztalról a whiskys palackot és nagyot huzott belőle, -mialatt Kemp szájtátva bámult az üres kaftánra, mely ily mohón -evett-ivott. - -– Mi volt az a lövöldözés? – kérdezte aztán. – Ki kezdte?… És miért -lövöldözött? - -– Egy hitvány gazember… akit szövetségesemmé tettem… hogy akasztanák föl -a bitangot! – szólt a láthatatlan ember. – El akarta lopni a pénzemet… -Sőt el is lopta!… És megszökött vele. - -– Ő is láthatatlan? - -– Nem. - -– Várjon csak… Nincs több enni valója?… Szeretnék jól lakni, mielőtt a -dologhoz fogok… Szinte beteg vagyok az éhségtől; ön meg azt kivánja, -hogy meséljek!… - -Kemp fölkel és azt kérdezte: - -– Hát nem ön lövöldözött? - -– Persze, hogy nem én!… Valami őrült gazember, akit soha életemben se -láttam, találomra lövöldözött rám… Hanem megtáncoltattam őket az -bizonyos!… Erre aztán mind rám rohantak… Átkozott kutyák!… Hallja-e, -Kemp, mondtam már, hogy éhes vagyok! - -– Mindjárt megnézem, van-e még valami odalent, – felelte Kemp. – De -félek, hogy nem igen sok lesz. - -A láthatatlan ember, miután jóllakott, – és pedig három ember helyett -evett, – szivart kért. Mohón leharapta a végét, még mielőtt Kemp kést -adhatott volna neki, s aztán nagyot káromkodott, mert a külső -dohánylevél levált róla. - -Különös volt látni, amint szivta a szivart: – a szája, torka, orra és -tüdeje csupa gomolygó füst volt; de ennél egyebet nem lehetett látni. - -– Nagyszerü Isten áldása ez a szivarzás! – mondta a láthatatlan ember, s -csak ugy okádta a füstöt. – Igazán szerencsés vagyok, hogy önre -bukkantam, Kemp. Ön segiteni fog rajtam… segitségemre lesz mindenben… -Lám, hogy épen most találtam meg önt! A legutolsó percben, amikor már -majdnem megőrültem!… Micsoda dolgokon mentem keresztül!… De sebaj! Most -már, ketten együtt, oly dolgokat müvelhetünk, hogy… - -Elhallgatott, fogta a whiskyt meg a szódát, megtöltötte a poharat és -jóizüen ivott. Kemp is fölkelt, keresett egy másik poharat, és szintén -tele töltötte. - -– Őrült eset, – mondta a fejét csóválva: – de azt hiszem, hogy azért -ihatom. - -– Ön nem sokat változott, Kemp, e tiz-tizenkét év alatt, – szólt a -láthatatlan ember. – De nem csoda… Nyugodtan, rendszeresen élt… Én -ellenben… Nos, hát együtt dolgozunk? - -– De hogyan cselekedte mindezt? – kérdezte Kemp. – S hogy lett ilyen… -ilyen… láthatatlan? - -– Hadd szivarozzam egy kicsit nyugodtan az Isten szerelmére! – csattant -föl a láthatatlan ember, – aztán majd ugyis mindent elmondok önnek. - -De azon az éjszakán még se mondta el a történetét. A válla, hol a sebet -kapta, kegyetlenül sajogni kezdett, majd a láz gyötörte, össze-vissza -beszélt mindenről, – hogyan rohant le a dombról, hogyan dulakodott a -korcsmában… majd meg ismét másról fecsegett, előhozta Marvelt, akit -szidott, átkozott,… egyre gyorsabban, hevesebben szivta szivarját, a -hangja pedig rekedtebb, fulladozóbb lett. - -Kemp nagyon odafigyelt, hogy megértse amit vendége beszél, de nagyon -keveset tudott kivenni belőle. - -– Félt tőlem, a hitvány, félt tőlem, – ismételte a láthatatlan ember -többször. – És mindig meg akart szökni… folyton ezen járt az esze. Óh, -mily őrült is voltam! - -– A bitang! – szólt közbe Kemp. - -– Dühös voltam, hogy meg akart lopni… Szerettem volna megölni… - -– S hol vette a pénzt? – kérdezte Kemp hirtelen. - -A láthatatlan ember elhallgatott, mintha meghökkent volna. Majd kis -vártatva igy felelt: - -– Ma már fáradt vagyok… majd máskor mondom el. - -Hirtelen följajdult, mintha nagyon fájna a sebe, s aztán előre hajlott, -egész közel Kemphez. - -– Kemp, – szólt csaknem suttogva, – már közel három napja, hogy nem -aludtam. Csak néha-néha szundikáltam egy-egy órát… Most már nagyon álmos -vagyok és aludni akarok. - -– Hát aludjék az én szobámban… Átengedem a szobámat. - -– De hogy alhassam?… Ha alszom, az a gazember megszökik… Oh, jaj!… De -mit törődöm vele?! - -– Nagyon fáj a sebe? – kérdezte Kemp. - -– Fáj, de nem veszedelmes… Csak fölhorzsolta a bőrt… Irgalmas Isten, -mily álmos vagyok! - -– Nos hát miért nem alszik? - -A láthatatlan ember hallgatott… mintha merően nézte volna Kempet… Majd -lassan, vontatva mondta: - -– Mert nem szeretném, ha álmomban elfognának. - -Kemp összerezzent. - -– Mily őrült vagyok! – kiáltott föl a láthatatlan ember dühösen, és -nagyot ütött öklével az asztalra. – Most magam sugalmaztam ezt a -gondolatot önnek! - - - - -XVI. FEJEZET. A láthatatlan ember alszik. - -Bár meg volt sebesülve, s a fáradtságtól, kimerüléstől alig állt a -lábán, a láthatatlan ember még se érte be Kemp becsületszavával, aki -égre-földre esküdözött, hogy nem fogja elárulni őt. - -– Tartsa meg a becsületszavát! – mondta mogorván. - -És elkezdte vizsgálni a szobát, hogy van-e belőle menekvés, ha esetleg -rátörnék az ajtót. Kinyitotta az ablak fatábláit és kinézett. Az ablakok -a dombos rétre nyiltak, elég alacsonyak voltak, hogy veszedelem nélkül -leugorhatott a földre, s a ház körül nem volt kerités. Erre tehát -bármikor megszökhetett. - -Most szemügyre vette az ajtókat; mindben bent volt a kulcs és -valamennyit bezárhatta belülről. Ez jó volt; – ha esetleg zajt ütnek, -mielőtt betörhetnék az ajtót, kiugorhatik az ablakon. - -– Ez már jól van, – mondta elégedetten Kempnek. - -Visszament a hálószobába, leült a karosszékbe és nagyot ásitva -folytatta: - -– Sajnálom, hogy ma éjszaka már nem mondhatok el mindent, ami velem -történt. De nagyon fáradt és álmos vagyok… Ne vágjon közbe, kérem… Ez a -csoda az én találmányom. Nem akartam elárulni senkinek, de a szükség -rávitt, hogy társat keressek. Az első, akit találtam, megcsalt, -rászedett, elárult. De ön… Ah, mily nagyszerü dolgokat fogunk müvelni -együtt!… Hanem hagyjuk ezt holnapra. Most pedig jó éjszakát, Kemp, mert -én mindjárt leesem a lábamról. - -Kemp a szoba közepén állt és álmélkodva nézte a fejetlen kaftánt, mely -lassan fölemelkedett, mialatt beszélt, s most szintén egyenesen állt -előtte. - -– Azt hiszem, ideje lesz, hogy menjek, – szólt dadogva. – Ez a dolog -szörnyü… hihetetlen. Ha még egy, vagy két ily eset történnék velem, azt -hiszem, beleőrülnék… És mégis valóság!… van még szüksége valamire? - -– Nyugalomra, Kemp! – felelte a láthatatlan ember. - -– Akkor hát jó éjszakát! – szólt a doktor, s megrázta a láthatatlan -kezet, mely az övét kereste. - -Mialatt féloldalt az ajtó felé ment, a kaftán utána sietett és -megállitotta. - -– Értsen meg jól! – rivalt rá fenyegetően. – Nehogy eszébe jusson valami -ostobaság!… Ha elárul, vagy kisérletet tesz rá, hogy elfogasson… -Vigyázzon!… - -Kemp kissé elsápadt és meghökkenve felelte: - -– Azt hiszem, szavamat adtam önnek… - -Mikor kiment az ajtón, a láthatatlan ember rögtön bezárta a szobát. -Amint álmélkodva, révedezve állt ott a folyosón, hallotta, hogy az -öltöző és a társalgó szoba ajtaját is bezárják belülről; a láthatatlan -ember teljesen elszigetelte magát. - -Kemp megdörzsölte a homlokát és tünődve gondolkozott. - -– Nem álom ez?… Megőrült a világ?… Vagy én lettem őrült?… - -Fölkacagott, és megpróbálta kinyitni a bezárt ajtót, de a kilincs nem -engedett. - -– Ez képtelen ostobaság… ha csakugyan az… kizárt a tulajdon -hálószobámból! – mondta halkan. - -Végigment a folyosón, a lépcsőig; ott megállt, visszafordult és ismét -fejcsóválva nézte a bezárt ajtót. - -– Nem álmodom, nem! – dörmögte félhangosan, és megtapogatta nyakát, mely -fájt egy kissé a láthatatlan ember kezeinek szoritásától. - -– Nem álmodom, nem! – ismételte csüggedten és lassan lement a lépcsőkön. - -– De hogy lehet ez?… - -Az ebédlőben meggyujtotta a lámpást, szivart vett elő, rágyujtott és -szivarozva járt föl s alá a szobában. Közben ki-kitört belőle az -egymással küzködő gondolatok kiáltó szava. - -– Láthatatlan! – szólt hirtelen megállva s nagyot dobbantott a lábával. - -– Hát van-e élő lény, amely láthatatlan?… A tengerben, minden esetre -van… Ezer, százezer millió is!… A naupliusok és tornariák, egynéhány -kocsonyás testü puhány, a lárvák, egész csomó apró állat?… Sőt a -tengerben több a láthatatlan élő lény, mint a látható!… Hogy ez sohsem -jutott eszembe azelőtt!… - -Megállt, gondolkozott, majd a fejét rázta! - -– A tengerben, lehet!… De a levegőben?… a levegőben!… Soha!… Szó sincs -róla!… - -Megint megállt és tünődött: - -… És miért ne lehetne?… Ha lehet a vizben, lehet a levegőben is!… - -Hirtelen dühösen dobbantott a lábával: - -… Megőrülök!… Ez lehetetlen!… Ha a legfinomabb üvegből lenne, még akkor -is látható volna!… - -Egyre jobban belemerült az észvesztő töprenkedésbe… Három szivart szitt -el egymásután szótlanul s a fehér hamu mind ott hevert a szőnyegen, ahol -leverte járkáltában… Ekkor egyszerre fölkiáltott és bement a rendelő -szobájába. - -A szoba kicsiny volt s tulajdonképen semmi szükség se volt rá, mert Kemp -nem igen fogadott betegeket; elég jó módu volt, hogy ne kellesen a -gyógyitással fáradoznia. - -Egyenesen az asztalhoz sietett, melyen még fölbontatlanul hevertek az -aznapi ujságok. Hirtelen fölkapta az elsőt s alighogy belenézett, rögtön -megtalálta az „_Ipingi furcsa eseményt_“, melyet a port-stowei matróz -oly részletesen magyarázgatott mr Marvelnek. - -Kemp gyorsan átfutotta a hirt és meghökkenve kiáltott föl: - -… Hát csakugyan?!… Be volt kötözve… Egy falatnyi se látszott sem az -arcából, sem a kezéből… Senki se tudta, kicsoda, honnan jött… Azt -hitték, baleset érte… Kerülte az embereket… - -Az ujság kiesett Kemp kezéből. - -– Tehát mégis igaz?!… - -Hirtelen megpillantotta a _Sz. James Gazette_-et, mely szintén az -asztalon hevert. Fölkapta és lázasan olvasni kezdte. - -De alig pillantott bele, álmélkodva hökkent vissza. Három oldalon -tárgyalták az esetet s a cikk élén feltünő nagy betükkel meredt feléje -az a szenzációs cim: - -„_Egy egész falu megőrült Sussexben_“… - -– Irgalmas Isten! – jajdult föl Kemp. - -És mohón olvasta el másodszor is ugyanazt, amit az imént olvasott a -helyiérdekü lapban. A komoly londoni ujság szóról-szóra lenyomatta a -vidéki lap szenzációs közleményét és Kemp ujra elolvasta a nevezetes -esemény alcimeit: - -… Elmenekült… Aki elébe került az uton, fellökte, megöklözte… Jaffers -pandurt félholtra verte, fojtogatta… Mr Huxter még mindig oda van… Nem -tudja elmondani, hogy mit látott… A tiszteletesről minden ruhát -lehuzott… A nők félig megőrültek ijedtükben… Beverte az ablakokat… -Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa… De a nyomdafestéket minden -esetre megérdemli… - -Az ujság kihullott Kemp kezéből, aki révedezve bámult maga elé a -semmibe. - -– Lehet, hogy az egész rémes történet kacsa… - -Fölvette a lapot s nagyon figyelmesen még egyszer elolvasta. - -– De hát az a csavargó?… Hogy került a dologba az a csavargó is?… És -miért kergette, üldözte?… Nekem azt mondta, hogy szerette volna megölni… - -Megborzadva ült le a karosszékbe és remegő kezeivel végigsimitotta -veritéktől gyöngyöző homlokát. - -– Nem _csak_ láthatatlan, – suttogta rekedten. – hanem őrült is!… -Gyilkos!… - -És mikor a hajnali szürkület világossága beszürődött az ablakon. Kemp -még mindig föl s alá járkált az ebédlőben, egyre szivarozva és iparkodva -megérteni, fölfogni a hihetetlen eseményt. - -Sokkal izgatottabb volt, semhogy aludni tudott volna. Az inas, meg a -szobalány, mikor álmosan lejöttek takaritani, ott találták őt föl s alá -járkálva az ebédlőben s azt hitték, hogy reggelig dolgozott. Nem igen -ütköztek meg a dolgon, mert ilyesmi már többször megesett vele. - -Kemp azt a szokatlan, de világos utasitást adta nekik, hogy két -személyre teritsenek a villásreggelihez a dolgozószobában s aztán ne -háborgassák őt egész nap. Ő maga pedig tovább járkált föl s alá az -ebédlőben mindaddig, amig megjöttek a reggeli ujságok. - -Ezekből sem okosodott ki, bár igen sok volt bennük a láthatatlan -emberről. A tegnapi események megerősitéseül szegrül-végre le volt irva -a Burdockban történt eset, amelyből Kemp megtudta, mi történt a -csapszékben, mi volt az oka az öt lövésnek; megtudta azt is, hogy a -csavargót, akit a láthatatlan ember hajszolt, Marvelnek hivják. - -– Huszonnégy óráig voltam a rabszolgája, – vallotta mr Marvel a -rendőrbiztos előtt. - -Az ipingi eset néhány apróbb részlettel megbővült: megirták például azt -is, hogy a láthatatlan ember elszakgatta a telegráfdrótokat… - -De arról, hogy micsoda viszony volt közte és a csavargó közt, semmit sem -irtak a lapok, – mert mr Marvel egy szót se szólt a könyvekről és a -pénzről, melynek ellopásával a láthatatlan ember joggal vádolhatta őt. -Ám az bizonyos volt, hogy az eset _nem volt kacsa_; ma már az ujságok is -oly határozottan irtak róla, mint kétségtelenül megtörtént dologról s -egész sereg reporter járt utána, hogy apróra földeritse a titokzatos -eset minden részletét. - -Kemp az utolsó betüig elolvasott mindent s aztán elszalasztotta a -szobalányt, hogy vegyen meg minden reggeli ujságot, amit csak kaphat. -Aztán, mikor megjöttek, ezeket is mind elolvasta. - -– Láthatatlan! – mondta magában. – Olyan, mint a mese… és ez a mese -rögeszméje lett sok ezer embernek… Meg nekem is!… Ah, irgalmas Isten!… -Micsoda szörnyü, rettenetes hatalma van ennek a nyomorultnak!… Mennyi -gazságot követhet el büntetlenül!… És most odafönt van a szobámban!… S -most oly szabad, mint a madár!… Oh csak tudnám, hogy mit tegyek?… - -– Szószegés lenne-e… megsértése lenne-e az adott becsületszónak, ha?… -Nem! - -Fölugrott, oda sietett a kis asztalhoz, amelyen a receptjeit szokta irni -és levelet kezdett irni… Még félig se volt vele készen, mikor izgatottan -összetépte és másikba kezdett… Ezt végig megirta, gondosan elolvasta, -boritékba tette és elkezdte irni a cimet: - -„_Colonel Adye_“ - -„_Port Burdock_“. - -A láthatatlan ember épen most ébredhetett föl s alighanem nagyon rossz -kedve volt, mert Kemp, aki hirtelen fölugrott s a lélekzetét -visszafojtva figyelt, hallotta hogy két szék nagy robajjal földül s -aztán valami edény csörömpölve törik darabokra: a mosdó-szekrény vizes -kancsója volt. - - - - -XVII. FEJEZET. A láthatatlan ember theoriája. - -Kemp ijedten szaladt föl az emeletre és hevesen kopogott. - -– Mi történt? – kérdezte, mikor a láthatatlan ember beeresztette. - -– Semmi. - -– Semmi?… Hát az a zaj?… a csörömpölés?… - -– Dühös voltam, – felelte a láthatatlan ember. – Elfelejtkeztem a -sebesült karomról; pedig irtózatosan fáj. - -– Ugy látszik, ön nagyon indulatos természetü? - -– Bizony az vagyok. - -Kemp odament a mosdóhoz s kezdte fölszedegetni az eltört üvegkancsó -cserepeit. - -– Minden kiderült önről, mondta e közben. – Az ujságok részletesen -megirtak mindent, ami Ipingben és a dombon történt… itt, Burdockban… meg -a csapszékben is, a domb aljában. A társadalom már tudja, hogy van egy -láthatatlan tagja is. De azt senki se tudja, hogy ön itt van… - -A láthatatlan ember nagyot káromkodott. - -– Most már kipattant a titok, – folytatta Kemp. – Fájdalom, ezen nem -segithetünk. De mindegy. Ámbár nem ismerem az ön terveit, mégis kész -vagyok rá, hogy mindenben segitségére leszek. - -A láthatatlan ember leült az ágyra. - -– A villásreggeli már vár bennünket, – szólt Kemp s iparkodott oly -elfogulatlanul beszélni, ahogy csak tőle telt s nagyon megörült, mikor -látta, hogy vendége mindjárt fölkelt e hivásra. - -Kemp ment elől s a hátulsó lépcsőn vezette föl vendégét a -dolgozószobába. - -– Mielőtt bármihez foghatnánk, – mondta Kemp, – valamivel többet kell -tudnom az ön láthatatlanságáról. - -Leült, idegesen nézett az ablak elé, majd hirtelen Griffinre bámult, aki -az asztalnál ült és épen láthatatlan száját törülte meg a szalvétában, -mely csodás módon libegni látszott a levegőben. - -– A dolog nagyon egyszerü és hihető, – felelte Griffin, letéve az -asztalkendőt. - -– Önnek talán igen, – szólt Kemp kacagva, – de nekem?… - -– Nos, igaza van!… Mert az első pillanatban nekem magamnak is csodás, -hihetetlen volt a dolog. De most már!… Oh, nagy, hatalmas, félelmetes -dolgokat müvelhetünk együtt… Tehát: először Chesilstoweban jöttem rá. - -– Chesilstoweban? - -– Ott, Londonból oda mentem. Tudja, hogy voltaképen orvosnak készültem, -de aztán ott hagytam ezt a pályát és a chemiára, fizikára adtam -magamat?… Nem tudta?… Nos, igen: hát igy volt… A »_fény_« megbabonázott. - -– A _fény_? - -– Az… A _fény_ fizikája, törvényei… Az optikai csalódások!… Az egész, -amit róla tudunk, gyerekség, egyszerü, könnyü theoria, csakhogy sok -benne a hézag… Én tehát, huszonkét éves koromban, tele igazi -lelkesedéssel, azt mondtam magamban: – „Ez a probléma oly fontos, hogy -megérdemel egy egész emberéletet. Én hát neki szentelem az enyémet“. – -Hisz ön is tudja, mily bohó az ember, mig fiatal! - -– Akkor is, később is! – felelte Kemp sóhajtva. - -– Mint hogyha a tudomány kielégithetné az embert bármily tekintetben is! - -– Igaza van! – sóhajtott Kemp ismét. - -– Tehát hozzá fogtam a munkához – folytatta Griffin, – és dolgoztam, -mint egy rabszolga. És alig fáradtam, dolgoztam félesztendeig, egyszerre -csak hirtelen rájöttem valamire, ami az első pillanatban megdöbbentett, -elvakitott… Megtaláltam a fénytörésnek egy sajátságos törvényét: a négy -dimenzióban mozgó fénysugár geométriai formuláját… Oh, abban a három -könyvben, amit az a gazember csavargó ellopott tőlem, több ilyen világra -szóló fölfedezés van: csupa csodák, hihetetlen dolgok!… Ez a fölfedezés -volt a vezető eszme, a világosság sugara… Egyszerü törvény, amelyet -azonban fejleszteni, alkalmazni lehetett a gyakorlatban s amely szerint -– kivéve bizonyos szineket – bármely testnek fénytörési indexét -csökkenteni lehet egész addig, amig azonos lesz a levegő fénytörési -indexével. - -– Ez nagyszerü! – kiáltott föl Kemp. – De még most sem értem, hogy… -Bizonyos, hogy a törvény segitségével, ha a gyakorlatban is beválik, -láthatatlanná tehet például egy drágakövet s ellophatja anélkül, hogy -látnák… De mi ez ahoz képest, hogy az _emberi testet_ láthatatlanná -tegye? - -– Persze a különbség óriási, – felelte Griffin. – De ne feledje, hogy a -láthatóság voltaképen attól függ, hogy a testek miként hatnak a fényre. -Vagy, ha jobban tetszik, forditsunk egyet a dolgon s magyarázzuk azokkal -az ismert törvényekkel, melyeket minden iskolás fiu tud. - -– Még most sem értem, – csóválta Kemp a fejét. - -– Mindjárt megérti. Tudjuk, hogy a testek vagy elnyelik, vagy megtörik, -vagy visszaverik a rájuk eső fényt s e tulajdonságaik miatt láthatók. -Amely test se el nem nyeli, se meg nem töri, se vissza nem veri a fényt, -– nem is látható. Ezt a vörös könyvtáblát például azért látja ön, mert a -szine elnyeli a fény egy részét, más részét pedig: – mint a vörös -sugarakat – visszaveri. Ha semmit se nyelne el a fényből, hanem mind -visszaverné, akkor ragyogó fehér szinü lenne… Például: ezüst!… Ha -gyémántból lenne, csak nagyon kevés fényt nyelne el, még kevesebbet -verne vissza, hanem megtörné itt-ott s evvel szinte vakitóan átlátszó -fényben tündöklenék… Azt mondhatnók, hogy a gyémánt a fény csontváza… Az -üveg, például, nem oly vakitó s kevésbbé is látható: mert a fénytörés és -visszasugárzás csekélyebb rajta… - -Kemp álmélkodva hallgatta Griffin szavait. - -– Mi lesz ebből?… hisz ezt mindenki tudja!… Csak nem akarja Griffin lóvá -tenni őt?… - -Griffin neki melegedve folytatta: - -– Következik ebből, hogy például a nagyon vékony, közönséges üvegből -készült kocka, illetőleg üres doboz, a félhomályban nem is látható, mert -alig nyel el valamelyes fényt s még sokkal kevesebbet tör meg vagy ver -vissza. S ha például a közönséges üveget vizbe vagy még sürübb -folyadékba teszi, majdnem láthatatlanná lesz, mert a fénysugár, mikor a -vizből átmegy az üvegbe, csak alig törik meg, vagy verődik vissza. Az -üveg ugyanazon törvény folytán lesz láthatatlan, amely törvény folytán a -hidrogén se látható a levegőben. - -– Ugy van! – hagyta helyben Kemp, – ez világos. Annyira világos, hogy ma -már minden iskolás gyerek tudja. - -– Van még egyéb is, amit minden iskolás gyerek tud, – folytatta a -láthatatlan ember. – Ha összetörjük az üveget, Kemp, ha porrá törjük, -sokkal láthatóbb lesz… a levegőn fehér por lesz belőle, ugy-e? Még pedig -azért, mert a porrá törés következtében megsokasodnak élei, lapjai, -szóval az a felület, mely a fényt megtöri vagy visszaverheti. Az -üveglapnak csak két felülete van: ha pedig porrá törjük, több ezer s -ezek mindegyike elnyel, visszaver, vagy megtör valamit a ráeső fényből… - -– Ez is igaz, – hagyta helyben Kemp. - -– Ámde ha ezt a fehér, porrá tört üveget vizbe teszszük, legott eltünik… -láthatatlan lesz! Mert a porrátört üvegnek és a viznek fénytörési indexe -majdnem ugyanaz és a fény csak kevéssé törik meg, midőn egyik anyagból a -másikba megy át. - -– Természetes! – kiáltott fel Kemp érdeklődve. - -– Ha _ez_ természetes, – folytatta Griffin, – akkor természetes az is, -hogy minden test láthatatlan lesz, mihelyt oly anyagba, környezetbe -helyezzük, amelynek fénytörési indexe azonos az övével. Tehát, például, -a porrá tört üveg a levegőben is láthatatlan lenne, ha fénytörési -indexét valami módon egyenlővé tennők a levegő fénytörési indexével… -Igaz-e, Kemp? - -– Igaz, igaz… Csakhogy az emberi test _nem_ porrá tört üveg! - -– Persze, hogy nem az, – felelte Griffin – _mert még sokkal áttetszőbb_! - -– Ostobaság! - -– Micsoda?… S ezt ön mondja… orvos létére?… Csodálatos, hogy felejt az -ember! Tiz év alatt igy elfeledte, amit a fizikában tanult?… Jussanak -csak eszébe mindazok a testek, amelyek áttetszők, bár nem látszanak -annak… Például a papiros: csupa áttetsző rostokból készül s csak azért -fehér és nem áttetsző, mert rostjai közé levegő szorult: de ha e rostok -közeit kitöltjük – teszem azt, olajjal – ugy, hogy a fénytörés és a -fényvisszaverődés csökken, mindjárt oly áttetsző lesz a papiros, mint az -üveg… De nem csak a papiros lesz ilyen, hanem a gyolcs, a gyapot, a -posztó, a fa, a _csont_, Kemp, a _hus_, Kemp, a _haj_, Kemp, a _körmök_, -Kemp, az _idegek_, Kemp: szóval _az egész emberi test_, Kemp… Kivéve a -vér vörös szinét és a haj, a szőrök festékanyagát… Mert az emberi test -legnagyobb része, az eleven ember rostjai általában ép oly áttetszők, – -vagy ha jobban tetszik: átlátszók, – mint a viz. - -– Persze, persze! – kiáltott föl Kemp izgatottan. – Hisz épen az éjjel -gondolkoztam ezen… s eszembe jutottak a lárvák, a kocsonyás-testü -puhányok, a naupliusok meg a tornariák… - -– Na lássa!… S én tudtam mind ezt már Londonban; de nem árultam el -titkomat senkinek… Hobbema, a tanárom, – hisz ön is ismerte, mily -becstelen irodalmi kalóz volt! – folyton lesett, vizsgált mindnyájunkat, -hogy meglopja fölfedezéseinket, ha kisérletezés közben rájönnénk -valamire… Vigyáznom kellett hát, hogy észre ne vegyen semmit s ezért -csak lassan, titokban dolgozhattam… De nem törődtem vele; ugy is azt -akartam, hogy ne tudjon senki a dolgomról, még csak egészen tökéletes -nem lesz; akkor egyszerre, hirtelen állok elő vele s egy csapásra -világhirü ember leszek. - -– Hihetetlen! – dörmögte Kemp elhülve. - -– Hihetetlen, de mégis igaz? – felelte Griffin. – És a véletlen -szerencse, mely annyi nagy fölfedezésnek főmestere volt, nekem is -segitségemre jött… - -– És mi volt az? - -– Ah, hogy mi volt az?… Hát ez: Ön tudja, hogy a vér vörös szinét a -benne uszkáló testecskék okozzák… Nos, ezeket a testecskéket át lehet -változtatni fehérré, anélkül, hogy ez bármi módon ártana -szervezetünknek, vagy gátolná, csökkentené a vörös vértestecskék -élettani funkcióját. - -Kemp hihetetlenül meglepetve kiáltott föl, mialatt a láthatatlan ember -fölkelt s izgatottan járkálva folytatta. - -– Értem a csodálkozását. Jól emlékszem arra a nevezetes éjszakára… késő -éjszaka volt, mert rendesen olyankor dolgoztam, mikor tudtam, hogy senki -se zavarhat; s egyszerre csak átvillant agyamon a bóditó gondolat… -Egyedül voltam a tágas laboratoriumban s csak a gázlángok halk sercegése -hallatszott a csöndes éjszakában… „Láthatatlanná tehetnék akármily -állatot: egész testét, kivéve a hajában, szakállában levő festékanyagot… -Magam is láthatatlan lehetnék“… És hirtelen görcsösen összerándultam -örömömben; hisz albino voltam, csuf arcu, idétlen fiatalember, akitől -még tanulótársaim is önkénytelenül borzadtak… Rettenetes dolog volt ez!… -Oda támolyogtam az ablakhoz és kibámultam a csillagos éjszakába… -„Láthatatlan lehetnék!“… mondogattam magamban gépiesen… - -Kemp szinte rémülten bámult rá Griffinre, aki sóhajtott és álmodozva -folytatta: - -– Azt gondoltam, hogyha megtehetném ezt, valósággal fölébe kerekedhetném -felebarátaimnak… Szemeim látták, elmém megsejtette a roppant előnyt, mit -a láthatatlanság adománya biztosithatna… A rejtélyességgel járó -borzalom, a korlátlan szabadság, a roppant hatalom… Gondolkozzék csak -rajta!… És én a csuf külsejü albino, a nyomorral küzködő szerencsétlen -tanárjelölt lehetnék _ilyen_; hirtelen, máról holnapra!… Feleljen -őszintén, Kemp, feleljen őszintén… Nem tántorodott volna meg-e ön is?… - -Elhallgatott; de midőn Kemp nem felelt, kissé idegesen folytatta: - -– Bizonyára mindenki rávetette volna magát erre a fölfedezésre… Épen -ugy, mint én… Három álló esztendeig dolgoztam rajta irtózatos, egetvivó -erőfeszitéssel… S valahányszor fölkusztam egy-egy szédületes meredekre, -megint egy másikat pillantottam meg, amely még magasabb, még -szédületesebb lett… A sok részlet, a sok figyelmen kivül hagyott -apróság!… És a csüggedés, a kétségbeesés!… És ráadásul Hobbema, aki -folyton lesett, kémlelt és egyre kiváncsian zaklatott, hogy mikor teszem -már közé rejtélyes kutatásaim eredményeit… Oh, Kemp, bizony-bizony -mondom, hogy irtózatos küzdelem volt! - -– És mi lett a vége? - -– A vége?… A vége az lett, hogy három esztendei képtelen erőfeszités -után rájöttem, hogy a titkomat nem valósithatom meg… Lehetetlen volt, – -lehetetlen! - -– Hogy, hogy? – kiáltott föl Kemp elbámulva. - -– Nem volt pénzem! – felelte a láthatatlan ember s az ablakhoz menve, -kinézett a csöndes, verőfényes vidékre. - -Majd hirtelen megfordult és rekedten mondta: - -– Aztán… aztán… megloptam apámat… - -Kemp hevesen fölkiáltott és fölugrott; Griffin pedig halkan, szinte -suttogva tette hozzá: - -– A pénz nem az övé volt… s midőn nem tudott beszámolni a más pénzéről – -agyonlőtte magát. - - - - -XVIII. FEJEZET. A portland-utcai házban. - -Kemp megdermedve állott egy pillanatig és lélektelenül nézett arra a -fejetlen alakra, amely háttal feléje kinézett az ablakon. Majd, mintha -eszébe jutott volna valami, gyorsan odaszaladt hozzá, karon fogta és -elvezette az ablaktól. - -– Ön fáradt, – mondta neki, – üljön le ide a karosszékembe. Én majd -sétálgatok, mialatt ön mindent elmond nekem. - -Ugy ültette Griffint, hogy ne láthasson ki az ablakon, ő maga pedig -folyton ott járt-kelt és mozgott a láthatatlan ember és az ablak között. - -Griffin hallgatott egy darabig, majd hirtelen tovább folytatta: - -– Mikor ez történt, én már nem voltam Chesilstoweban. A mult évi -decemberben történt. Szobát fogadtam Londonban; nagy, butorozatlan -szobát a portland-utca egyik ócska házában… Megvettem apám pénzén -mindent, amire csak szükségem volt a munkához és hihetetlen szorgalommal -dolgoztam. Minden nap közelebb vitt egy lépéssel a célomhoz; ugy -tetszett, hogy sürü ködből jövök kifelé, egyre közelebb a világossághoz, -a naphoz… Ekkor történt apámmal az a szerencsétlenség. Emlékszem -temetésére. Egész valómat ugy betöltötte a munkám, hogy nem is tudtam -egyébre gondolni; még csak a kis ujjamat se mozditottam meg, hogy -tisztára mossam apám becsületét… Emlékszem a temetésre: olcsó, szegényes -temetés volt… rossz fakoporsó, egyetlen egy pap; ez is régi barátja, aki -csupa szivességből bucsuztatta el a megboldogultat… - -… Emlékszem, hogy egy csöppet sem sajnáltam apámat, amint lassan -hazafelé ballagtam a ködös téli napon… áldozata lett beteges -érzékenységének; többre becsülte a más pénzét, mint a tulajdon életét… -Gyönge volt: elbukott… - -… Fölmentem a lakásába. Szomoru, elhagyatott, rendetlen volt… Itt éltem -gyermekéveimet… Egy pillanatra, mint valami büvös vizióban, ujra láttam -magamat, mint boldog gondtalan, ártatlan fiucskát… A szivem fájni, -sajogni kezdett… Aztán láttam azt a lányt, aki tiz esztendővel ezelőtt -először hallotta tőlem a szerelmem hazug szavait… Ennek az emléke is -fájt, sajgott… De csak egy percig; aztán kitéptem szivemből mindent, a -multat összes emlékeivel, minden hiábavaló érzéseivel és mentem haza a -szobámba, dolgozni… - -… Ah, mily más volt ott minden!… Elememben voltam; müszereim, gépeim -közt, amelyek évek óta egyetlen barátaim, vigasztalóim, segitő társaim -voltak!… Ez volt az én életem: ez volt a jövő, amely minden szépet és -jót igért… még pedig rövid időre, mert minden készen volt immár s csak -az utolsó kisérletet kellett megtennem… - -… Előbb-utóbb elmondom önnek, Kemp, az egész bonyolult kisérletet. Most -nem akarok részletesen foglalkozni vele. Legnagyobb részében ugy is -pontosan és tüzetesen leirtam abban a három könyvben, amit az a csavargó -elrabolt tőlem… Oh Kemp! vissza kell szereznünk azt a három könyvet: még -ha az életébe kerül is annak a gazembernek!… De hagyjuk ezt most! - -… Tehát: meg kell találnom a módot, hogy oly réteggel veszem körül a -testemet, amelynek fénytörési indexe ugyanaz legyen, mint a levegőé… -Erről majd később részletesebb magyarázatot adok önnek; egyelőre elég -annyi, hogy ezt a kisérletet először egy darab posztón végeztem el… - -… Volt két dinamo-gépem e célra s e két kis gépet gázzal hajtottam. A -módját is elmondom később: ne higyje azonban, hogy a hires -Röntgen-sugarakkal dolgoztam!… Szó sincs róla!… Tehát: a kisérlet -fényesen sikerült; a posztó lassan-lassan halványodni kezdett, majd -áttetsző lett, mint a köd, a füst… s végre elenyészett, eltünt… nem -láttam többé!… - -… Ha nem magam csináltam volna, sohse hittem volna el, Kemp!… Nem láttam -semmit: de ha odanyultam, megfoghattam a kezemmel – s ugyanaz a vastag, -erős posztó volt!… Megrezzenve ejtettem le a földre… s aztán alig tudtam -megtalálni! - -… Most egy másik, még különösebb kisérlet következett. Nyávogást -hallottam az ablakom alatt; kinéztem s láttam, hogy a tüzfalhoz épitett -félszer tetején, elgémberedett macska didereg… Hirtelen átvillant -agyamon a gondolat: – „Itt a kedvező alkalom a legfontosabb kisérletre!“ -– Odamentem az ablakhoz, kinyitottam és gyöngéden, szeliden becsaltam a -macskát a szobába… - -… Az állat beugrott és duruzsolva dörgölődzött a térdemhez… Félig éhen -halt már; én odaadtam neki a tejet, amit reggelire hozattam s amely még -ott volt a csészében… A macska mohón megitta mind, aztán óvatosan, -szimatolva körüljárt a szobában, hogy megbarátkozzék uj környezetével… -Véletlenül rábukkant a láthatatlan posztódarabra is; ah, ha látta volna, -mily nagyot ugrott és hogy fujt, prüszkölt ijedtében!… De hamar -megnyugtattam; fölvettem az ölembe, szépen megsimogattam s odafektettem -ágyamba, az egyik vánkosra. - -– S aztán kisérletezett vele? – kérdezte Kemp. - -– Ugy van, kisérleteztem, de nem sikerült, Kemp. - -– Nem-e? - -– Két körülmény hiusitotta meg: a karmok és az a sötét festékanyag, mely -a macska szeme mögött van… Ön tudja, mit gondolok. - -– Hogyne?… Az a _tapetum_. - -– Ugy van: _tapetum_… Ez hiusitotta meg… Tehát, miután beadtam a -macskának azt a szert, amitől a vérvörös testecskéi szintelenek lesznek, -vánkosostól rátettem a készülékre és elaltattam kloroformmal… A két -dinamo-gép berregve müködött; a macska és a vánkos lassankint átlátszók -lettek, majd végkép eltüntek… de megmaradt két apró, kisértetiesen -villogó macska-szem. - -– Borzasztó! - -– Nem tudom, mi az oka… Történt azonban, hogy az állat fölébredt, még -mielőtt végkép láthatatlanná tehettem volna. Mivel elővigyázatból -megkötöztem, nem szabadulhatott el, de keservesen nyávogni kezdett… -Ugyanekkor kopogtak az ajtómon; egy iszákos vén banya volt, aki a -portás-szobában lakott s a macskáját kereste… Hirtelen odaszoritottam a -macska orrához a kloroformos szivacsot, mire a szerencsétlen -elhallgatott és ismét elbódult… - -– Nem az én macskám van odabent? – kérdezte kivül a vén banya egyre -kopogtatva. - -– Itt nincs macska, – feleltem udvariasan. - -… S biztos lévén, hogy a macska alszik, kinyitottam az ajtót. A vén -asszony gyanakodva nézett be a szobába; a két kis dinamo-gép vigan -berregve dolgozott, a gázlámpás fénye pedig bevilágitotta az egész -szobát… Félre álltam, hogy a banya jobban beláthasson a szobába s ez ugy -látszik, megnyugtatta, mert udvariasan köszönt és elment. - -– Meddig tartott a kisérlet? – kérdezte Kemp. - -– Három vagy négy óráig a macskával. Legutoljára tüntek el a csontjai, -az idegei, a haja és szőrének tarka végei… De, amint már mondtam, a -karmai és a szemei nem lettek láthatatlanok. - -… Már rég éjszaka volt, mielőtt a kisérlet véget ért s a macskából csak -két szemet meg a karmait lehetett látni. Megállitottam a gépeket és -megsimogattam a láthatatlan állatot, mely még mindig bódultan feküdt -ott; feloldoztam a zsineget, melylyel lekötöztem s mivel nagyon álmos -voltam, ott hagytam őt és magam is lefeküdtem… De nem igen birtam -aludni. A nagy izgatottság kiverte szemeimből az álmot: bágyadtan -feküdtem ágyamban, ujra meg ujra átgondoltam az egész kisérletet, majd -azon tünődtem, mi mindent fogok tenni, ha magam is láthatatlan leszek s -mialatt a lázas ábrándok megszálltak, lassankint valami öntudatlan -lidércnyomás jött rám… - -… Éjfél után két óra tájban hirtelen fölriadtam: a macska ijesztően -nyávogott a szobában… Fölugrottam és meg akartam fogni, hogy -elhallgattassam, de sehogy se birtam megfogni… Egyre nyávogott s hol -itt, hol amott láttam két villogó szemét, amely röpülni, suhanni -látszott a levegőben… Végre kinyitottam az ablakot és nagy zajjal -kergetni, hajszolni kezdtem… Azt hiszem, hogy erre megijedt és kiugrott… -Mert azóta se nem láttam, se nem hallottam többé… - -– Hihetetlen!… Hihetetlen! – szörnyüködött Kemp, összecsapva kezeit. - -Griffin mélázva folytatta: - -… Ekkor, Isten tudja, hogyan, hogyan nem, ismét az apám temetése jutott -eszembe… Nem birtam aludni, a fejem zugott… végtelenül fáradt, csüggedt -voltam, alig vártam a reggelt… s mihelyt megvirradt, azonnal sétálni -mentem. - -– Csak nem akarja elhitetni velem, – szólt közbe Kemp hevesen, – hogy -egy láthatatlan macska kóborol Londonban? - -– Ha csak agyon nem verték, miért ne? – kérdezte a láthatatlan ember. - -– Miért ne? – álmélkodott Kemp – Ön tehát azt hiszi?… - -– Valószinü, hogy agyonverték, – folytatta Griffin. – Négy nappal később -még élt, mert mikor a Tichfield-utcán jártam, egész csomó embert láttam, -akik mind azt nézték, honnan jön az a rejtélyes nyávogás, melynek okát -sehol sem födözhették föl. - -Griffin hallgatott pár pillanatig, majd hirtelen folytatta: - -– Nem tudom, hol és merre kóboroltam az nap reggelén, de egyszerre csak -ott voltam az Albany-utcában és láttam, hogy a huszárok épen -kilovagolnak gyakorlatra… Ekkor már oly rögeszmévé lett bennem a -láthatatlanság vágya, hogy mindenáron kész voltam megvalósitani -tervemet. De a szükség is kényszeritett rá, a pénzem is fogytán volt s -ha nem sietek, ismét elszalasztom az alkalmat… Álmosan, bágyadtan -támolyogtam haza, megebédeltem, nagy adag sztrychnint vettem be és -ruhástól feküdtem az ágyba… A sztrychnin nagyon jó idegerősitő, Kemp; ha -valaha szüksége lenne rá… - -– Tudom!… Tudom!… - -– Egészen megerősödve, megifjodva keltem fél, de nagyon ideges voltam… - -– Oh, ismerem a hatását! – vágott közbe Kemp. - -– Hallottam, hogy valaki kopog az ajtón, – folytatta Griffin. – -Kinyitottam: a szállásadóm volt… egy vén lengyel zsidó, hosszu, szürke -kaftánban, őszes pájeszszel. Fenyegetőleg támadt rám, hogy az éjjel egy -macskát kinoztam… ő biztosan tudja, mert többen hallották a szegény -állat kinos nyávogását… Tudni akarja tehát, hogy mi történt, mert az -állatkinzás szigoruan tilos, ő pedig nem akarja, hogy velem együtt őt is -megbüntessék. - -… Én tagadtam a macskát. Erre a zsidó azt mondta, hogy a kis dinamogépek -zugását az egész házban hallani s a lakók nem tudnak tőle aludni… Ebben -igaza volt… Mialatt beszélt, gyanakodva, kémlelődve nézelődött a -szobában ezüst-keretes pápaszeme mögül, ugy, hogy én megijedtem, hátha -kitalálja a titkomat?… ha megsejti, hogy miben járok és fölád, elárul?… - -… Gyorsan oda álltam elébe, hogy ne lássa a két kis dinamogépet, melyet -már ugy állitottam föl, hogy csak épen rá kellett ülnöm és meginditanom -a motort… Ez azonban csak még jobban fokozta az öreg zsidó gyanuját… - -… Mit csinálok itt?… Miért titkolózom ugy?… Miért vagyok mindig -egyedül?… Nem tiltja-e a törvény azt, amit teszek?… Nem -életveszélyesek-e a kisérleteim?… Az ő házában mindeddig soha semmiféle -tiltott dolog nem történt… - -… Erre már dühbe jöttem. Hevesen rákiáltottam, hogy rögtön takarodjék ki -a szobámból… A vén zsidó tiltakozni kezdett, azt hánytorgatta, hogy övé -a lakás, tehát jussa van itt lenni… De én nyakon ragadtam, a gallérja a -kezemben maradt… ekkor hátulról megragadtam a vállát és kilóditottam a -szobából… Aztán hirtelen becsaptam az ajtót és bezártam… - -… Kint a folyosón még toporzékolt egy darabig, de én rá se hederitettem. -Aztán elment… De ez végkép megérlelte bennem eddigi szándékomat. -Éreztem, hogy sietnem kell, különben nem lesz időm… Ha ki kell -hurcolkodnom, megint oda lesz néhány nap s különben is mindössze alig -volt husz font sterlingem… El kellett tehát tünnöm nyomtalanul, különben -mindennek vége! - -… Arra a gondolatra, hogy az utolsó percben hiusulhatna meg a tervem, -amelynek megvalósitásán évek óta fáradtam, lázas tetterő szállt meg. -Gyorsan összeszedtem könyveimet, meg a checkkönyveimet, mert minden -pénzem egy bankban volt – ez most mind annál a bitang csavargónál van! – -s a legközelebbi postahivatalban föladtam egy portland-utcai -postahivatalba cimezve _poste restante_. - -… Mikor haza jöttem, a lépcsőn találkoztam a házi gazdámmal. Ha látta -volna, hogy megijedt, mikor megpillantott és hogy félre állt az -utamból!… Én gyorsan fölszaladtam, hevesen becsaptam magam után az -ajtót; aztán hallottam, amint az öreg zsidó is fölsompolygott halkan a -lépcsőkön, megállt az ajtóm előtt és hallgatózott… Én azonban nem -törődtem vele, csak lázasan dolgoztam. - -… Azon az estén s a rákövetkező éjszakán mindent elvégeztem… Bevettem a -szereket, melyek a vért szintelenitik s amig hatásuktól bódultan -hevertem az ágyon, hallottam, hogy ismételten kopognak az ajtómon… Mivel -nem feleltem, a kopogás abba maradt; de nem sokára ismét hallottam, hogy -valaki oda jött az ajtóm elé s láttam, hogy valami papirost dugnak be a -küszöb és ajtó-nyilás közt… Összehajtogatott kék papiros volt… - -… Dühösen fölugrottam az ágyról, kinyitottam az ajtót és ráförmedtem a -házigazdámra mert ő volt… - -– Nos, mi az megint? - -… Az öreg zsidó volt; az a papiros pedig hivatalos fölszólitás volt, -hogy költözködjem ki a lakásból… A vén ember szótlanul nyujtotta oda a -papirost, de valami furcsát láthatott a kezemen, mert meghökkenve -tekintett föl az arcomra… - -… Megtántorodott és hörögve kapkodott lélekzetért… Aztán hörögve -fölsikoltott, elejtette a gyergyát és rémülten, tapogatózva menekült a -sötétben… Hallottam, hogy el is bukott, amint lefelé ment a lépcsőkön… - -… Becsaptam az ajtót, bezártam s aztán a tükörhöz siettem… Most már -értettem a zsidó rémületét!… Az arcom fehér volt, mint a márvány… még -fehérebb: mint a gipsz. - -… De a kisérlet maga irtózatos szenvedésekkel járt. Ezt nem vártam. -Iszonyu, rettenetes éjszakám volt. Képzelhetetlen fájdalmak gyötörtek… -Egyik ájulásból a másikba estem s hogy elnyomjam kiabálásaimat, betömtem -a számat, csikorgattam a fogaimat s oly rémesen hörögtem, hogy most is -megborzadok, ha rá gondolok… Most már értettem, mért nyávogott az a -szerencsétlen macska oly rémesen, a mig kloroformmal el nem altattam… -Szerencse, hogy csak magam voltam a szobában; mert mikor a fájdalom -jobban elővett, ugy nyögtem és hörögtem, hogy irtózatos volt hallani!… - -… De aztán vége lett ennek is. A fájdalmak lassankint csillapultak, de -ekkor oly bágyadt lettem, hogy mozdulni se birtam. Azt hittem, hogy -megöltem magamat; de nem sokat törődtem vele… eközben virradt s kissé -megjött az öröm is… Ah, Kemp!… Sohasem fogom elfeledni azt a reggelt!… -Hogy elborzadtam, mikor megpillantottam a kezeimet, amelyek olyanok -voltak, mint az átlátszó üveg és egyre jobban elvesztették alakjukat, -körvonalaikat; mig végre tisztán láttam rajtuk keresztül is… oly -tisztán, mintha semmi se lenne előttem!… És hiába csuktam le a szemeimet -is; tisztán láttam akkor is; mert a szempilláim átlátszók voltak! - -… Megöltem az álmot, Kemp, mert csukott szemekkel is láttam, mindig -láttam, mindent láttam!… És a lábaim, combjaim, a fogaim… s végre csak a -körmeim látszottak még homályosan… aztán, azok sem,… csak itt-ott holmi -barna folt, amit valami maró sav hagyott rajtuk!… - -… Föltápászkodtam fektemből, de eleinte szinte járni se tudtam, mert nem -láttam a lábaimat s nem tudtam, hová rakom őket… Gyönge és fölötte éhes -voltam. Oda mentem a tükörhöz és belebámultam a semmibe… Ugy van, a -semmibe!… Mert semmit se láttam a tükörben, – semmit, csak valami -körforma apró kerek foltot; szemgolyóimnak azt a kis festék-anyagát, -amely még nem tünt el egészen… - -… Valóban, őrült akaraterőre volt szükségem, hogy visszavánszorogjak a -gépemhez, hogy ismét ráfeküdjem és bevégezzem a szörnyü, hajmeresztő -kisérletet!… - -… Aztán egész délelőtt aludtam, kendővel takarva be a szemeimet, hogy -sötétben legyek. Dél tájban ismét kopogtak az ajtómon… Most már erős -voltam, mert pihentem és fürgén ugrottam föl… Hallottam, hogy suttognak -az ajtóm előtt… oda siettem a géphez, amily halkan és nesztelenül -lehetett, szétszedtem az egészet, szerte hordtam részeit a szobában, -hogy senki se tudja majd összerakni, ha esetleg rá akadnak… - -… Közben a kopogás ismétlődött és erősebb lett; majd hangokat is -hallottam: először a gazdám, aztán két meglett fia hangját… Hogy időt -nyerjek, felelgettem nekik belülről… kezembe jött a láthatatlan vánkos -és posztódarab is; gyorsan kinyitottam az ablakot és kidobtam őket… De -amint az ablaknyilást meghallották, azok hárman odakint neki feküdtek az -ajtónak… Az ajtó recsegett, de az a két vas-tolózár, amit én szögeztem -rá belülről, ellentállt… - -… Erre meghökkentem, de egyszersmind dühbe is jöttem… Gyorsan kezdtem -összehordani mindenféle papirost, ujságot és szalmát, ami csak a -szobában volt és oda vezettem a gázt egy gummicsövön át… Az ajtót -kegyetlenül döngették… Nem találtam a gyufát! Dühömben az öklömbe -haraptam, de nem tehettem semmit!… Szétrugdostam a papirost, -visszaforditottam a gázt, kiléptem az ablakon a falhoz épitett félszer -tetejére s óvatosan behuztam az ablakot, sőt a függönyt is -leeresztettem… - -… Aztán vártam, hogy mi lesz… Nagy feszitő vasat dugtak az ajtó alá, egy -nagy reccsenés és – bedőlt az ajtó… A házi gazdám meg két fia, hatalmas, -termetes suhancok, berohantak a szobába… s mögöttük kullogott az az -utálatos vén boszorkány, aki tegnap a macskáját kereste rajtam. - -… Meghökkenve, elképedve álltak meg, mikor látták, hogy a szoba üres… Az -egyik rögtön az ablakhoz szaladt, fölhuzta a függönyt és kinézett… -Kimeresztett szemei, duzzadt ajka, szakállas arca alig volt az enyémtől -két arasznyira… Már föl is emeltem öklömet, hogy az arcába csapok, de -még idejében meggondoltam a dolgot. - -… A fickó nem is sejtette, hogy ott vagyok előtte és körösztül nézett -rajtam… Ugyanugy körösztül néztek a többiek is, mert szintén odajöttek; -de aztán mind visszarohantak a szobába és mindenütt kutattak engem… -Midőn sehol sem találtak, hevesen vitatkozni kezdtek azon, hogy valóban -hallották-e a hangomat, vagy csak képzelődtek?… Nekem pedig, amint az -ablakra könyökölve néztem őket, nagy megkönnyebbülés szállt a szivembe -és szinte szerettem volna fölkacagni!… - -… A vén zsidó, amennyire zagyva beszédéből kivehettem, azt állitotta a -vén banyával együtt, hogy eleven állatokat boncolok; a két fiu ellenben -azt bizonyolta, hogy elektrotechnikus vagyok, ami abból is látszik, hogy -két dinamo-gépem és radiátorom van… Ugyanekkor jött arra az a házaló, -aki a szomszédszobában lakott egy hentessel; ezt is behivták és -elmondták neki az esetet… - -… Közben a vén banya kiváncsian nézegette a radiátorokat… Erre -megijedtem… Ha valami éles eszü, okos elektro-technikus meglátja ezt a -készüléket, rögtön gyanithatja, hogy mi célra kellhetett s akkor féltve -őrzött titkom nem titok többé… Gyorsan bemásztam az ablakon, nesztelenül -odasompolyogtam a vén asszony háta mögé, kikaptam kezéből az egyik -radiátort és teljes erőmből a földhöz vágtam… aztán fölkaptam a másikat -is és azt is földhöz vágtam… - -… A két készülék izzé-porrá tört… De látni kellett volna ezt a négy -embert, hogy elrémült!… Szinte egy percig szólni se tudtak… s mielőtt -még magukhoz térhettek volna, óvatosan kiosontam a szobából… - -… Lementem a lépcsőn s megvártam, mig kitakarodnak a szobámból… Zajosan, -izgatottan beszélgetve jöttek ki, csalódva, hogy semmi „iszonyatos -dolgot“ se találtak s egyuttal aggódva is, hogy nem lesz-e valami -következménye a törvény előtt is ennek az erőszakos betörésnek… Mig -elszéledtek, én ismét fölosontam a szobába, kezemben egy egész skatulya -gyujtó… Összekotortam a szalmát és papirost a szoba közepén, oda hordtam -a székeket, az ágyat, az asztalt, a gummicsővel odavezettem a máglyára a -gázt és avval meggyujtottam… - -– Micsoda?!… fölgyujtotta a házat? – kiáltott föl Kemp. - -– Ugy van, fölgyujtottam! Mert ez volt az egyedüli módja, hogy -elpalástoljam a nyomaimat… A ház különben is biztositva volt. Aztán -nyugodtan lementem a lépcsőn, ki az utcára… Láthatatlan voltam és most -kezdtem meg az uj életet, melynek vad, vakmerő tervei már egymást -kergetve kóvályogtak fejemben… - - - - -XIX. FEJEZET. Az Oxford-utcában. - -Kemp végigsimitotta homlokát reszkető kezével, mi alatt Griffin tovább -folytatta elbeszélését: - -– Mig lementem a lépcsőn, váratlan nehézség lepett meg; kétszer is -elbuktam, mert nem láttam, hogy hová rakom lábaimat a lépcsőn… kiérve az -utcára, olyas valamit éreztem, amit ön érezhetne, ha a véletlen egyszer -oly városba vezetné, ahol csupa vakok laknak… Nagyon ingerelt, -ösztönzött valami, hogy tréfáljam meg az utcán járó-kelőket; gáncsot -vessek ennek… hátba vágjam amazt… leüssem kalapját az egyiknek… -megráncigáljam fülét a másiknak… - -… De alig értem a Portland-utca szögletére, ahol a nagy szabóüzlet van, -mindjárt valami csörömpölést hallottam mögöttem és erős lökés érte a -hátamat, hogy majd orromra buktam… Megfordulva egy szolgát láttam, aki -nagy kosár szódásüveget vitt a vállán és meghökkenve nézett terhére… -Ámbár a lökés kegyetlenül sajgott, az ember álmélkodása oly furcsa volt -hogy mégis önkénytelenül elnevettem magamat. - -– Az ördög ütött szállást ebben a kosárban! – kiáltottam föl. - -… S kikapván a kosarat a bámész ember kezéből, magasra tartottam a -levegőben. - -… De egy őrült kocsis, aki épen akkor jött ki a szemközti sörházból, -egyenesen nekem rohant s el akarván kapni a levegőben lógó kosarat, -kinyujtott kezével a képembe vágott, persze akaratlanul és tudtán kivül… -Én hozzávágtam az egész kosarat s a következő pillanatban egész csődület -volt körülöttem, – minden felől összeszaladt a nép s egyik ember jobban -kiabált, mint a másik… - -… Csak most kezdtem átlátni, mily ostobaságot cselekedtem s átkozva -őrült hevességemet, egy kirakatnak a mélyedésében huztam meg magamat, -lesve a pillanatot, amelyben észrevétlenül megszökhessem… De nem -habozhattam; a csődület egyre nagyobb lett… Hirtelen elszántam hát -magamat, félre löktem egy bámész mészároslegényt, aki szerencsére nem -nézett utána, hogy ki lökte meg s következő pillanatban már a kocsis -kocsija mögött voltam… Aztán, mit se törődve avval, hogyan intézik el az -összecsődültek az ügyet, gyorsan átszaladtam az uton, mely szerencsére -szabad volt ebben a pillanatban és neki vágtam a Oxford-utcának. - -… Együtt akartam menni a hömpölygő emberáradattal, de oly nagy volt a -tolongás, hogy lépten-nyomon lökdösték, tiporták a lábamat. Lementem a -kövezetről a lovasoknak föntartott utra, de ott meg a murva és a -kavicsok nagyon bántották a lábamat… Át akartam menni a tulsó oldalra, -de egy kétkerekü kocsi rudja ugy megütötte a lapockámat, hogy a -lélekzetem is elállt. Tántorogva ugrottam félre s kis hijja volt volt, -hogy le nem ütöttem a lábáról egy ladyt… De most a kocsi mögé jutottam… - -… Ez volt a megmentőm!… Mindenütt a kocsi mögött mentem s igy -kikerülhettem az összeütközést… Ijedten és remegve ballagtam a kocsi -után, nem hittem, hogy első kirándulásomban is ennyi veszedelem ér!… -Remegtem, de reszkettem, dideregtem is a nagy hideg miatt: januárius -volt s én ruhátlanul bolyongtam London utcáin!… az a sár pedig, mely -ujjnyi vastagon födte az utcát, hideg volt, mint a jég, sőt tán fagyott -is!… Én pedig, ámbár láthatatlan voltam, a hideget csak épen ugy -éreztem, mint az előtt. - -… Ekkor egyszerre az jutott eszembe, hogy bele is ülhetnék a kocsiba… -Gyorsan megkerültem, észrevétlenül bele ültem és dideregve bujtam meg a -sarkában… Igy mentem a kocsiban jó darabig, mig aztán valahol a Mudie -táján egy lady megállitotta a kocsit és beleült… Épen csak annyi időm -volt, hogy észrevétlenül kiugorhattam a másik oldalon… de a lóvasuti -kocsi majd hogy el nem tiport! - -… Fogvacogva igyekeztem a British Muzeum felé, ahol sohasem szokott sok -nép járni, midőn egyszerre csak egy kis, fehér kutya szaladt ki az egyik -házból és mérgesen csaholva utánam iramodott… Eddig még sohasem törődtem -avval a furcsa igazsággal, hogy a kutyának tulajdonképen a szimatja a -szeme, most azonban magamon tapasztaltam ezt… Az a dög egyre ugatva -hajszolt engem, s bár futottam is, el nem maradt tőlem mindaddig, mig a -Montague-utca sarkán föl nem rugtam, hogy hatot is bukfencezett… Akkor -aztán vonitva elmenekült… - -… Alig fordultam be a Montague-utcába, mikor az első kereszt-utcából -hirtelen nagy néptömeg özönlött felém, hangos zeneszó mellett… -Megijedtem, ezen a tömegen nem törhetek keresztül ugy, hogy észre ne -vegyenek… ha pedig visszafordulok, megint csak oly népes utcába jutok, -ahol ezer veszedelem környékez… Fölszaladtam tehát a Muzeum keritésével -szemben álló házak egyikének fehér lépcsőire s ott vártam meg, mig a -menet elhaladt… - -… Az „Üdv hadserege“, mert ez volt a menet, fülsiketitő zenével járta be -az utcákat s ép akkor gyujtott rá egy indulóra, mikor szemben -találkoztam vele… Bum-bum-bum!… Csinnadratta-bum!… „_Ha szinről-szinre -látjuk őt_“… Ez volt az induló s a kürtök ugy harsogtak, a nagy dob ugy -zuhogott, hogy egy pillanatra szinte elkábitott s nem is vettem észre -azt a két suhancot, aki megállt annak a lépcsőnek az alján, amelyre én -fölszaladtam. - -– Nézd csak, nézd! – szólt az egyik. - -– Mit nézzek? – kérdezte a másik. - -– Hát ezeket a sáros lábnyomokat… - -– Hát aztán!… - -– Meztelen lábu ember járt erre… - -… A két suhanc szájtátva nézte a sáros lábnyomokat, miket én hagytam -ott, mi alatt a lépcsőkön fölszaladtam… A járó-kelők lökdösték, -taszigálták őket, de a két suhanc nem tágitott… „_Bum-bum-bum… Ha -szinről-szinre… csinadratta… látjuk… bumma-csinnadratta… Őt, az ég urát… -bum-bum-bum_!“ Harsogott a banda, de a két suhanc már nem is törődött -vele! - -– Itt egy mezitlábas ember ment föl a lépcsőkön, – mondta az egyik. – -Látod-e? - -– Már hogyne látnám!… De hova lehetett?… Mert nem látszik a nyoma, hogy -le is jött onnan felülről… - -– És a lába is vérzett! – mondá ismételten az első. - -… A nép zöme már elment mellettünk, de a két suhanc csak nem akart -mozdulni! - -– Nézd csak, Ted! – kiáltott föl most a második hirtelen. - -… És meglepetve mutatott oda, ahol a lábam volt… Letekintettem és -meghökkenve láttam, hogy a lábamra tapadt vékony sárréteg egész jól -megmutatja a talpam és a sarkam körvonalait… Szinte megdermedtem az első -pillanatban. - -– No már ez furcsa! – szólt az öregebbik. – Átkozottul furcsa!… Akár -csak valami kisértetnek a lába volna!… - -… Habozva közelébb lépett s lehajolva a lábam felé nyult. Egy ember meg -egy leány, akik épen arra mentek, megálltak s kiváncsian nézték, mit -akar fölvenni a suhanc… Ez pedig már majdnem megfogta a lábamat… Most -megjött a hidegvérem és az eszem… Hirtelen előre léptem, a suhanc nagyot -kiáltva hátra hőkölt, én pedig egy ugrással bent termettem a szomszédház -kapujában. De a fiatalabbik suhancnak fölötte éles szeme volt, meglátta -a gyors ugrást s még mielőtt bent voltam a házban, már kiabálta, hogy -merre szöktem. - -… Mind oda szaladtak, meglátták sáros lábaim nyomait a fehér márványon -és meghökkenve tanakodtak. - -– Mi történt? – kérdezte valaki. - -– Egy láb… egy gazdátlan láb!… Erre szaladt! – kiáltoztak össze-vissza. - -… Három üldözőm kivételével a tömeg mind az Üdv Hadserege után tódult, -de e kiabálásra többen megálltak. Éreztem, hogy nincs vesztegetni való -időm; gyorsan fölrugtam hát az „éles szemü fickót“ s a következő percben -már nyakló nélkül rohantam a Russel-uton lefelé… Nyomomban hét-nyolc -üldöző vágtatott s mivel sáros lábaim nyomát elég jól láthatták a fehér -és tiszta kövezeten, könnyü volt követniök. - -… Négyszer futottam körül a nagy oszlopos palotát, ujra meg ujra -keresztezve előbbi nyomaimat s midőn gyors futástól fölmelegedett -lábaimon megszáradt a sár s mi nyoma sem maradt a kövezeten, hirtelen -neki vágtam a Tavistock-utnak s ott hagytam üldözőimet tanácstalanul a -keresztül-kasul futó lábnyomok tömkelege előtt… - -… Ebben a futásban kissé kimelegedtem s most már nyugodtabban, bátrabban -jártam a kevésbbé népes utcákon. De azért el voltam keseredve, mert ez a -kirándulás keserves tapasztalatokkal végződött. A torkom és a fejem fájt -a kocsis durva öklétől, vállapockám sajgott a kocsirud lökésétől, egyik -lábamra kissé sántitottam, mert hüvelykujjamat valami cserép elvágta… -közben még kétszer-háromszor beleütköztem a járó-kelőkbe, akik ugyancsak -álmélkodva kapkodták a fejüket, mikor meghallották káromkodásomat, de -engem nem láthattak… - -… Közben hatalmasan meghültem s bárhogy erőlködtem is elfojtani, -minduntalan elővett a tüsszentés. Ha pedig kutyát pillantottam meg, -siettem mindjárt messzire kitérni, mert ezek az átkozott dögök mind -szörnyen szimatolták a nyomomat. - -… Aztán nagy kiabálást, zürzavart hallottam messziről. Majd -utca-gyerekek, nők és férfiak vegyest, rohantak az uton lefelé, -kiabálva, hogy tüz van… Rögtön agyamba szökkent a vér és öröm -megdobogtatta szivemet: bizonyos voltam benne, hogy az a ház ég, -amelyben laktam… a ruháim, gépeim, egész laboratóriumom: egy szóval -mindenem… kivéve három könyvemet, ami a portland-utcai postahivatalban -volt… Fölégettem tehát hajóimat magam után s mikor az utca sarkára -értem, láttam, hogy a ház lobogva ég… Többre nem nem is voltam kiváncsi! - -A láthatatlan ember elhallgatott és gondolkozni látszott. Kemp idegesen -nézett ki az ablakon és izgatottan mondta: - -– Jól tette… hanem, folytassa, kérem. - - - - -XX. FEJEZET. A nagy áruházban. - -… Igy tehát, január végével, épen mikor heves hózivatar volt kitörőben, -fáradtan, éhesen, átázva-fázva, csüggedten, testben összetörve, lélekben -megtörve, megkezdtem uj életemet, amelynek kinszenvedéseire magam -itéltem önmagamat. - -… Nem volt a világon senki, akibe bizhattam volna; nem volt senki, -akinek elmondhattam volna nagyszerü és rettenetes titkomat… mert tudtam, -éreztem, hogy ha elmondom, egyszerre végem lesz s legfölebb csak mint -ritkaságot mutogatnának… - -… Egynéhányszor mégis ugy elővett a magam inségének és nyomoruságának az -érzése, hogy szinte-szinte megszólitottam egy-két jóságosabb arcu -járó-kelőt: – „könyörülj rajtam!“ – De még idején megembereltem magamat -és elszántan ugyan, de már fásultan kóboroltam tovább… - -… Mivel a hózivatar, ha kitör, okvetlenül elárul, mert a testemre hulló, -rátapadó hó egész alakomat rögtön láthatóvá tenné, első ösztönöm az -volt, hogy födél alá meneküljek a hózivatar elől, már csak azért is, -mert kegyetlenül fáztam… Később majd ráérek a jövőről tervezni… - -… Egyelőre azonban, bár láthatatlan voltam, keservesen tapasztaltam, -hogy a londoni házak kapui nem nyilnak meg nekem; a zárakat, lakatokat -és vasrudakat nem birtam leverni a kapukról s most már aggódni kezdtem, -hogy a hózivatar a nyakamba szakad s előbb-utóbb vagy megfagyok, vagy -éhen pusztulok el. - -… Ekkor azonban fényes ötletem támadt. Kóborlásaim közben elértem a -Tottenham-Court-Roadig, amelynek sarkán a nagy áruház van; tudja, az a -roppant raktár: „_Omnium_“ a neve, ahol mindent lehet venni: lisztet, -kenyeret, hust, butorokat, ruhákat, cipőt, sőt még olajfestményeket, -gépeket is, egy szóval mindent, ami csak szükséges az életben. - -… Azt gondoltam, hogy ha bejutok ide, elláthatom magamat mindennel, -amire csak szükségem lesz. Az ajtó azonban be volt csukva és várnom -kellett, mig jön valaki… Az első vevőnek nyomában én is besurrantam a -nagy áruházba s épen abba az osztályba jutottam, ahol keztyüket, -szalagokat, harisnyákat s más eféle szövött holmit árultak. Óvatosan -tovább mentem a nagy áru-hegyek közt s igy értem oda, ahol a kosarak és -fonott butorok raktára volt. - -… De itt sem lehettem biztonságban, mert a nép egyre hullámzott föl s -alá s minden pillanatban válságos helyzetbe jutottam, hogy megszorulok a -vevők között s aztán láthatatlanságom dacára is megragadnak… -Fölsurrantam tehát a lépcsőkön az emeletre, ahol meghuztam magamat és -kényelmesen végig nyujtóztam. - -… Itt már kellemes meleg volt s el is határoztam, hogy itt maradok. Az -idő lassankint későre járt és kezdték becsukni a raktárt. Én csak erre -vártam. Ugy okoskodtam, hogy éjszaka, ha majd egészen magam leszek, -lopok eleséget, ruhát, kikutatom az egész raktárt, alszom reggelig s ha -megint kinyitják a boltot, szépen megszököm. - -… Tervnek jó volt a terv, de a megvalósitása nem ment oly könnyen, mint -hittem. Ruhát akartam szerezni; beburkolni magamat ugy, hogy elfogadható -emberi formám legyen s lopni egy kis pénzt is, hogy kiválthassam -könyveimet a portland-utcai postahivatalból. Aztán majd lakást fogadok -valahol s terveket eszelek ki, amelyek segitségével teljesen -kiaknázhatom azokat az előnyöket, – mert azt hittem akkor, hogy vannak -ily előnyök! – amelyekkel láthatatlanságom kinálkozik. - -… Nemsokára aztán be is csukták az üzletet. Alig hevertem egy óráig a -derékaljak tetején, mikor kezdték lehuzni a külső ablakok vas-redőnyeit, -a vevők pedig mind kitódultak az ajtókon. A segédek és hivatalnokok -pedig bámulatos gyorsan visszarakták helyére az el nem kelt árut, ugy, -hogy rövid fél óra alatt tiszta volt az egész roppant raktár s amit el -nem adtak, mind be volt rakva a szekrényekbe, vagy szép rendben ott állt -a polcokon. - -… A segédek és hivatalnokok, köztük igen sok fiatal leány is, mihelyt -elvégezték dolgukat, rögtön siettek haza; aztán jött egy csapat -háziszolga és kisöpörte az egész raktárt, összeszedte a szemetet, -kihordta az utcára, mialatt én még mindig fönn kuporogtam a derékaljak -tetején. Végre körülbelül egy órára rá, hogy bezárták a raktár külső -ajtait, kezdték bezárogatni az udvarra nyiló ajtókat is… majd eloltották -a gázt és végre halálos csönd lett… Még vagy félóráig vártam a helyemen -s mikor semmi neszt se hallottam, szép lassan lemásztam rejtekhelyemről. - -… Koromsötét volt és tapogatózva indultam arra felé, ahol bejöttem, mert -ott árulták a harisnyákat és szövött alsó ruhát. Mindenek előtt gyujtót -kellett keritenem és sok keresgélés után találtam is az egyik pénztáros -fiókjában, melyet feltörtem; ugyanott találtam gyertyát is. Ezt most -meggyujtottam és hozzá láttam az öltözködéshez. - -… Nem sokáig kellett keresgélnem; kéznél volt ott minden. Jó meleg alsó -ruhát választottam ki, fölhuztam egy pár gyapju-harisnyát s aztán -átmentem a szabó-osztályba. Találtam ott is, ami kellett: nadrágot, -mellényt, kabátot, téli bundát és cipőt, meg egy széles karimáju -jezsuita-kalapot, amely fél-arcomat eltakarta. Most már, hogy -félig-meddig ember voltam, enni szerettem volna. - -… Fönt az emeleten volt a buffet; odamentem hát. Itt már nem kellett -félnem, hogy meglátják a világosságot kivülről; meggyujtottam hát a -gázt, jól laktam hideg sülttel és a gázon még kávét is melegitettem. -Erre tovább indultam kutatni; eljutottam a füszeres-osztályba, majd a -cukros boltba, ahol kitünő süteményeket találtam s mikor itt másodszor -is jól laktam, megittam rá egy üveg fehér burgundit. - -… A cukros-bolt mellett volt a játékszerek osztálya s ekkor pompás -gondolatom támadt. Találtam néhány álarcos orrot, persze csuf, nagy -orrokat, de evvel nem igen törődtem, hanem szemüvegeket is kerestem, -hogy elfödjem láthatatlan szemeimet. De a raktárban nem voltak -szemüvegek. Ez bosszantott ugyan, de nem segithettem rajta. Egyelőre -tehát beértem a mesterséges orral, meg az álszakállal és bajuszszal, -aminek segitségével ugy, ahogy mégis emberi külseje lett láthatatlan -ábrázatomnak. - -… Erre aludni mentem s mondhatom, hogy nagyon jó kedvem volt. Azt -gondoltam, hogy reggel majd észrevétlenül kiszököm a raktárból, az -arcomat bekötözöm, mintha valami baleset ért volna, szemüveget veszek a -pénztáros fiókjából ellopott pénzen s igy aztán teljesen -fölismerhetetlen leszek… Elaludtam, látni véltem a csuf kis lengyel -zsidót, két bámész fiát, amint üres szobámba léptek, meg azt a vén -banyát, aki a macskáját kereste rajtam… Majd hirtelen ugy rémlett, hogy -kint vagyok a temetőben és látom apám koporsóját a megásott sir szélén… - -– Te is menj le vele a föld alá! – rivalt rám egy dörgő hang s én hiába -igyekeztem szabadulni… Láthatatlan kezek megragadtak és lökdöstek, -vonszoltak a sir felé… Fölorditottam, de a temető-szolgák nem hallották -hangomat, nem látták küzködésemet; hisz láthatatlan voltam!… A koporsót -lebocsátották, a tilos erő nagyot lökött rajtam… és én is lebuktam a -nyitott sirba, a koporsóra, a sirásók pedig rám lapátolták a földet… - -… Irtózatos erőlködéssel sikoltottam még egyet és fölébredtem… A szürke -londoni hajnal már virradt s a roppant raktárban kétes, fantasztikus -félhomály derengett. Fölültem a derékaljon s az első pillanatban valóban -nem tudtam, hogy hol vagyok; néma csönd, a boltozatos roppant terem, az -egymásra halmozott áruk oszlopai megrémitettek… De lassankint visszatért -öntudatom s ekkor mindjárt beszélgetést hallottam… - -… Lent a földszinten, ahol már fölhuzták egy pár ablaknak a -vasredőnyeit, két embert pillantottam meg. Ijedtemben hirtelen -fölugrottam, de erre a neszre mind a ketten hirtelen oda néztek s -valószinüleg meglátták az alakomat, mely lopva osont le a -derékalj-hegyről… - -– Ki az ott? – kiáltott föl az egyik. - -– Megállj! – orditott a másik. - -… Én pedig lélekszakadva menekültem a keskeny folyosón s amint a -szegleten befordultam, kalap nélkül, tehát látható fej nélkül, egy -tizenöt éves suhanc jött velem szemközt… Mikor meglátott ugy, -fejetlenül, iszonyodva fölsikoltott, én leütöttem és rohantam tovább, de -a következő szögletnél hirtelen meglapultam a fal mögött s hallottam, -hogy rohannak el mellettem az üldözőim. - -– Be kell csukni az ajtókat! – kiabálták többen, mig mások meghökkenve -kérdezősködtek: - -– Mi az?… mi történt? - -… A lélekzetemet is visszafojtva lapultam a falhoz s annyira meg voltam -rémülve, hogy eszembe se jutott a menekülés egyetlen, biztos módja, -pedig csak a ruhámat kellett volna levetni! - -… Ám ez nem jutott eszembe; azt hiszem azért, mert ruhástól akartam -kiszökni a raktárból s ez volt a baj. Az egyik segéd megpillantott a -földszintről s elorditotta magát: - -– Ott van ni! - -… Egyenesen felém rohant a lépcsőkön, én pedig fölkaptam egy széket, -hozzá vágtam s aztán futottam előre… A fickó megtántorodott, még -hangosabban kiabált, de nem maradt el: folyton a nyomomban járt. Ekkor, -a fordulónál, fölszaladtam a lépcsőkön. A második emeleten roppant -hegyekbe rakva álltak a festett vázák és edények, amelyekkel a lakásokat -szokták disziteni… Fölkaptam egyet és fejbe hajitottam vele üldözőmet… -Még most is hallom rémes sikoltását, amint elterült a földön… Aztán -megrugtam az egész hegyet s a cserép-edények óriási robajjal zuhantak -alá a lépcsőn, szinte eltemetve az ájult embert. - -… De ekkor már minden oldalról futó lépésben közeledtek felém az -üldözők. Kétségbeesve szaladtam föl a buffetbe, ott azonban egy fehér -ruhába öltözött ember – azt hiszem, a szakács – állta utamat. Félre -löktem: még egy emelettel följebb rohantam, ahol lámpásokat és -bronz-tárgyakat árultak; s midőn a szakács utánam szaladt, fölkaptam egy -nehéz csillárt és hozzá vágtam… Ugy terült el, mint a bika, ha homlokán -éri a tagló; én pedig menekültem tovább. - -… Most már megjött a mentő gondolat… Kezdtem vetkőzni; a kabát, a -mellény, a nadrág le is jött valahogy: de a gyapju alsóruha ugy rám -tapadt, mintha második bőröm lett volna… Mögöttem egyre közelebb jöttek -az üldözők: a szakács ájultan hevert a lépcsőkön s nekem megint -menekülnöm kellett… szerencsére az üldözők megálltak egy percre a -szakácsnál s ez elég volt, hogy közben kibujhassak az alsó ruhából is… - -– Rendőr!… rendőr!… csak erre! – kiabált valaki ebben a pillanatban. - -… Végső erőfeszitéssel rántottam le magamról a gyapju alsó-inget is és -ujra szabad voltam… ugyanabban a pillanatban, amikor a rendőr és három -segéd a szögleten befordultak. Mint a hiénák rohantak rá elhányt -ruháimra melyeket diadalmasan kapkodtak föl a földről. - -– Elhányta, amit lopott! – kiáltott föl az egyik. - -– Ide bujhatott valahová! – kiabálta a másik. - -… És keresni kezdtek, mint a tüt; én pedig lihegve, fáradtan néztem őket -egy darabig az oszlop mögül, átkozván a balszerencsét, mely ismét -megfosztott a ruháimtól. Aztán fölosontam a buffetbe, ittam egy kis -tejet, amit ott találtam és leültem a tüz mellé, elmélkedve helyzetemről -és a jövőről. - -… Nem sokára két segéd jött be és fölötte izgatottan beszélgettek az -esetről. Azt beszélték, hogy a tolvajok több száz font ára holmit loptak -az éjjel, s az egyik véletlenül itt rekedt a raktárban de estig -okvetlenül megcsipik, mert a rendőrség már elállt minden kijárást… -Megvetően mentem ki a buffetből, lelopóztam a raktárba s azon tünődtem, -hogyan csinálhatnék egy csomagot mind abból, amire szükségem van s -hogyan küldethetném el a raktárból valami postahivatalba… - -… De nem tudtam a szállitás módját, s mivel nem mutathattam volna -magamat a postahivatalnál sem, abba hagytam ezt a tervet, s átláttam, -hogy nincs mit keresnem a raktárban tovább. Tizenegy óra tájban tehát, -mivel a hó már csak szállingózva esett s hulltában mindjárt el is -olvadt, elhatároztam, hogy ismét neki vágok Londonnak és másutt próbálok -szerencsét. - - - - -XXI. FEJEZET. A Drury Lane-en. - -– Most már talán ön is kezdi átlátni, mily szörnyü nehézségekkel járt az -uj állapotom, – folytatta a láthatatlan ember. – Nem volt lakásom, nem -volt ruhám, nem volt mit ennem: valósággal olyan voltam, mint a -bélpoklosok az ókorban, akiket a társadalom kiközösitett a kebeléből… És -még ha lett volna is mit ennem: akkor se ehettem volna, mert a meg nem -emésztett eledel látható lett volna bennem! - -– Erre nem is gondoltam! – szólt közbe Kemp. - -– Én magam se, – felelte Griffin. – A hó pedig uj veszedelmekre -figyelmeztetett. Hóeséskor nem járhattam az utcán, mert a hó rám -rakódhatott s akkor a körvonalaim láthatókká lettek volna. Az eső -szintén megmutatta volna testem alakját: mint a buborék, olyan lettem -volna az esőben – s a ködben szintugy megláthatták volna testem -páraszerü formáit… Továbbá a por, a sár, amit utjártamban nem -kerülhettem ki, előbb-utóbb vékony réteggel vonhatta volna be testemet, -amely ily módon szintén látható lett volna. - -– Ebben igaza van, – hagyta helyben Kemp. - -– E gondolatokkal tépelődve, – folytatta a láthatatlan ember, – -lassankint ismét oda kerültem, ahol azelőtt laktam. Az utcasarkon -azonban megálltam, mert a nép még sürü tömegben állt a ház előtt, melyet -fölgyujtottam… A ház egyre füstölgött s ugy látszott, hogy gázrobbanás -is történt, mert az utca tele volt mindenféle törmelékkel. - -… Legelső gondom most az volt, hogy ruhát szerezzek. Az egyik -zug-boltban, amely mindenféle ócska holmit árult, a játékszerek közt -egész csomó álarcot, szakállt pillantottam meg s ekkor rögtön eszembe -jutott, amit a nagy áruházban akartam megcselekedni… Nekem mindenek -előtt ruha kellett: ruha s más egyéb, olyan holmi, amivel az arcomat is -elfogadható ember-ábrázattá tehetem. - -… Óvatosan odamentem tehát ehez a bolthoz, amelyről később megtudtam, -hogy szinészeknek való ócskaságokkal kereskedik; de mialatt az uton -átmentem, majd elgázolt egy kocsi. - -Ugy történt a dolog, hogy egy duhaj mészároslegény, aki utánam jött, -gyorsabban menvén mint én, elért és ugy félre taszitott, hogy majdnem -elbuktam az utca közepén; ugyanekkor egy kétlovas kocsi fordult be a -sarkon és egyenesen nekem hajtott, kis hijja volt, hogy le nem ütött a -lábamról… Mérgemben jó nagyot vágtam öklömmel a kocsis hátára s aztán -fáradtan, lihegve ültem le egy padra, az omnibusz-megálló mellett; de -ott sem maradhattam sokáig, mert nagyon csiklandozott a tüsszentés és -féltem, hogy elárulom magamat, ha tüsszentek. - -… Fölkeltem hát és bementem a boltba, melynek ajtaja a Drury-Laneről -nyilt. A bolt ócska, alacsony, sötét volt, a ház pedig négyemeletes… -Mielőtt beléptem, belestem az ablakon, hogy van-e bent valaki?… Látván, -hogy üres, benyitottam; a csengő élesen megszólalt: az ajtót nyitva -hagytam s gyorsan az egyik szögletbe surrantam, egy papirból készült -páncél mögé… Vagy fél percig senki se jött; akkor nehéz lépteket -hallottam a bolt mögötti szobában, melynek küszöbén megjelent a boltos. - -… Most már egész határozottan tudtam, hogy mit akarok és mit fogok -cselekedni… Megvárom az alkalmas pillanatot, felöltözöm, szerzek hamis -orrot, álszakállt, parókát, szemüveget s aztán neki indulok a világnak. -Lehet, hogy furcsa lesz az alakom, de semmi, ha elfogadható alak lesz… -Persze, ha lehet, lopni is fogok a házban; például a boltnak minden -pénzét elviszem. - -… A kereskedő zömök, pupos emberke volt s ugy látszott, hogy épen evett, -mikor megzavartam. Várakozva nézett szét a boltban, de mikor nem látott -senkit, az arca haragos lett. - -– Bitang kölykek! – dörmögte magában. - -… Lejött a lépcsőn az utcaajtóig, lábával boszusan berugta az ajtót és -megint vissza cammogott a hátulsó szobába. - -… Én lassan utána lopóztam, de lépteim neszére hirtelen fülelve megállt. -Magam is hirtelen megálltam; de a pupos éles hallása nagyon meglepett… -Mire ismét utána akartam menni, már fölment a pár lépcsőn és becsapta az -ajtót az orrom előtt. - -… Habozva álltam meg… Egyszerre csak hallom, hogy megint jön… kinyitotta -az ajtót, megállt a küszöbön és vizsgálódva nézett szét a boltban. Aztán -lejött a pár lépcsőn, dörmögve az utca-ajtóhoz ment, kinézett és -kételkedve csóválta a fejét… Mivel pedig a hátulsó szobába vezető ajtót -nyitva hagyta, amig ő az utcára kinézett, én beszöktem. - -… Kis, négyszögletes szoba volt, kevés butorral, de a szögletei tömve -voltak mindenféle szinész-kosztümökkel. Az asztalon ott volt az ebédje; -s mondhatom, Kemp, kegyetlenül izgató, boszantó volt, érezni a kávé és -pecsenye illatát… Csakhamar visszajött a kereskedő is és folytatta -megkezdett ebédjét, ami még jobban ingerelt és dühbe hozott… - -… A kis szobának három ajtaja volt: az egyik a boltba nyilt, a másik az -emeletre, a harmadik az udvarba, azaz a konyhába. De mind a három ajtó -be volt zárva s amig a boltos ott volt, én se szökhettem meg. De mozogni -se igen mozoghattam, oly éles hallása volt hogy még talán a fü növését -is hallotta volna… Kétszer majd eltüsszentettem magamat s csak nehezen -tudtam a tüsszentést elfojtani. - -… Végre megebédelt a pupos; összeszedte edényeit és ment velük a -konyhába. Mivel mind a két keze tele volt, nem csukhatta be maga után az -ajtót s igy én is utána osonhattam… A konyha félig a pincében volt s a -pupos mindjárt kezdte elmosogatni az edényeit. Mivel nem volt mit -keresnem odalent s a tégla különben is hideg volt a lábaimnak, fölmentem -a szobába s leültem a kandalló előtt. A tüz csak pislogva égett, én hát -rátettem néhány darab szenet. - -… E kis neszre a pupos rögtön fölszaladt és megállt a küszöbön. Meglátva -a föllobbanó tüzet, oda jött a kandallóhoz s az arca alig volt egy -arasznyira az enyémtől. Vizsgálódva nézett szét a szobában, de látszott -az arcán, hogy nincs megelégedve… Majd kifelé indult; a küszöbön még -egyszer megállt, körülnézett és fejcsóválva lement. - -… Megvártam mig visszajött, de ez majd egy századig tartott. Csak -keresztül ment a szobán, egyenesen le a boltba s én utána osontam. - -… De ekkor majdnem baj történt. A lépcsőn ugyanis oly hirtelen állt meg, -hogy majdnem beleütköztem. Gyorsan megfordult és szemtől szembe állt -velem, de persze nem látott. Hallgatózott egy darabig, előre nyujtotta a -nyakát, majd boszusan dörmögte: - -– Pedig esküdni mertem volna rá, hogy… - -… Lassan ment le a két-három lépcsőn. Keze már rajt’ volt a kilincsen, -akkor ismét megállt és megfordult s az arca ujra elárulta mérges -szorongását. Ugy látszik, hihetetlenül éles hallása volt s megint -meghallotta lépteim zaját a háta mögött. Most éktelen dühbe jött és -hangoson fölorditott: - -– Hát van itt valaki… - -… Nem szólt többet csak a zsebébe nyult, kotorászott benne s nem -találván meg, amit keresett, vissza rohant a szobába s alig hogy félre -tudtam előle ugrani. Kis vártatva visszajött, leszaladt a lépcsőn és – -becsapta az ajtót az orrom előtt. Ugy látszik, mániája volt, bezárni, -becsapni az ajtókat. - -… Magam maradván, elhatároztam, hogy kikutatom a házat. Vén rozzant -épület volt, csupa omladék, a falak nedvesek, hogy a papirkárpit sok -helyütt rongyokban lógott le róluk. Az ajtók vasrudakkal voltak elzárva -belülről s ezek oly rozsdásak voltak, hogy nem mertem hozzájuk nyulni, -mert féltem, hogy a pupos meghallja csikorgásukat. A szobákban mindenütt -szinházi butorok, lim-lom ruhák, palástok hevertek rakásban. A pupos -szobája mellett volt egy raktár-féle, benne egész halom ócska, viseltes -ruha… - -… Mindjárt neki estem ennek a lim-lomnak s elkezdtem keresgélni benne a -nekem való holmit. Közben elfelejtettem a pupos éles hallásáról… -Egyszerre csak arra rezzentem össze, hogy halk lépteket hallok… Ép -idején fordultam meg s láttam, hogy a félig nyilt ajtón bekukkant, -kezében a régi, rozsdás revolver… Meg sem mozdultam. Pár pillanatig -halálos csönd volt, de a pupost ez már nem csalta meg… - -– Itt kell lennie! – dörmögte félhalkan. – De várj csak!… - -… Óvatosan becsukta az ajtót s rögtön ráforditotta a kulcsot. Aztán -hallottam, hogy elmegy. Vagy egy percig nem tudtam, hogy mit tegyek. Az -ajtóhoz, majd az ablakhoz futottam, hogy folytatni fogom a -ruhaválogatást. Ám amint hozzányultam a nagy halomhoz, egyszerre -összedült. Ennek zajára ismét visszajött a pupos és most már egyenesen -nekem tartott. Nem birván kitérni előle, belém ütközött… - -Ijedten, hörögve ugrott vissza s jó időbe került, amig kissé -lecsillapodott… Ugy állt ott, mint a kőszobor, ujja az ajkán és -hallgatózott. Óvatosan a háta mögé akartam lopózni, hogy majd kiszököm -az ajtón, de az egyik deszka megrecscsent a lábaim alatt. Erre ismét -nagyot ugrott, de mindjárt aztán kiszaladt a szobából, egyik ajtót a -másik után bezárta s a kulcsot a zsebébe tette. - -… Ez végkép kihozott a sodromból. Most már rabja voltam és nem -menekülhettem. Elfutott a méreg s mivel tudtam, hogy teljesen egyedül -van az egész házban, nem sokáig haboztam, hanem leütöttem. - -– Micsoda! – kiáltott föl Kemp elszörnyedve. – Hát leütötte azt a -szegény embert?… - -– Le… Fejbe vágtam az öklömmel, mikor a lépcsőkön lefelé ment. Épen csak -hogy elájult… ugy gurult le, mint a krumplis zsák… - -– De ugyan Griffin!… Az emberség, a becsület törvényei!… - -– Ezek csak a közönséges polgárokra nézve kötelezők. De nekem minden -áron ki kellett jutnom abból a házból, Kemp; még pedig ugy kellett -kijutnom, hogy emberek közé mehessek, tehát felöltözve… Ennek pedig csak -ugy ejthettem módját, ha megszabadulok ettől az éles hallásu hörcsögös -természetü szörnyetegtől… - -– De mégis… - -– Ej, ha mondom, hogy nem volt rá más mód!… Aztán guzsba kötöttem -kezét-lábát… - -– Guzsba kötötte?!… - -– Guzsba… sőt betömtem a száját is, őt magát pedig egy lepedőbe -csavartam s ugy ahogy volt, háromszor-négyszer is keresztül kötöztem, -hogy ki ne bujhasson… Ej ne mereszsze ugy rám a szemeit, Kemp! annak a -puposnak revolvere volt s bizonyára lelőtt volna, ha lát. Aztán meg nem -kockáztathatom, hogy rám ismerjen később, vagy elmondhassa, milyen -ruhákat loptam tőle s hogyan voltam öltözve, mikor a boltjából távoztam! - -– De hisz ez szörnyüség! – kiáltott föl Kemp – Angliában, a XIX. -században!… S a pupos ráadásul otthon volt, a maga házában; ön tehát… -nos, igen… ön tehát kirabolta. - -– Kiraboltam!… Vigye el az ördög azt a pupost!… Ön utóbb még azt is -kisüti, hogy tolvaj vagyok!… Ej, Kemp, azt hittem, ön már sokkal -fölvilágosultabb, semhogy ilyen ócska hurokat pöngessen!… Hát nem érti a -helyzetemet?… Nem volt a kés a torkomon?… - -– S ön az ő torkára tette a kést!… - -A láthatatlan ember hirtelen fölugrott és mérgesen kérdezte: - -– Mi az?… Mit csináltam?… - -Kemp arca hirtelen elsápadt. A doktor hevesen akart válaszolni, de -hirtelen nagyot nyelt és fékezte magát. - -– Azt hiszem, – szólt aztán, egészen megváltozva, – hogy nem -cselekedhetett másként. Ön zsákutcába került s nem volt csak ez az egy -menekvése… Mind amellett… - -– Ugy van, zsákutcába kerültem, pokoli zsákutcába… Az a pupos pedig -éktelen dühbe hozott, felhuzott revolverrel hajszolt, üldözött és rám -zárt minden ajtót… Ön se tett volna másként… Vagy szóljon: kárhoztat-e?… -Mondja hát: kárhoztat-e? - -– Én sohasem kárhoztatok senkit, – felelte Mr Kemp nyugodtan. – Ez már -rég kiment a divatból… De beszéljen tovább: mit cselekedett azután? - -– Éhes voltam. A konyhában találtam egy cipót, meg sajtot, amivel -elvertem az éhségemet. Találtam szódás brandyt is, aztán pedig megint -fölmentem a ruha-raktárba s először is kinéztem az utcára az -ablakfüggönyök mögül… Kivül nagy sürgés-forgás volt. Egymást érték a -kocsik, az emberek… Sietnem kellett hát, nehogy valaki betérjen a boltba -és tetten érjen. - -… Mindent összeszedtem, amiről azt gondoltam, hogy hasznát vehetem s -aztán elkezdtem válogatni. Eleinte az volt a szándékom, hogy szint -festek az arcomra, de mindjárt meggondoltam, hogy ez kellemetlen lenne, -mert ha el akarok tünni, ismét le kell mosni a festéket, ami időbe -kerül. Azt határoztam tehát, hogy álszakállt, bajuszt ragasztok föl, -parókát viselek, az orromra pedig egy tisztességes, bár jó nagy szinházi -orrot raktam föl… Aztán felöltöztem, össze-vissza kötöztem a fejemet, -mintha baleset ért vagy operáltak volna, végre fölhuztam a pupos ünneplő -cipőit, melyek jó nagyok voltak, fölvettem egy ócska, széles karimáju -kalapot… - -… Készen voltam tehát, de ekkor különös aggodalom szállt meg. Vajon -természetes volt-e a külsőm, az ábrázatom?… Megnéztem magamat a -tükörben, elülről, hátulról, minden oldalról… A külsőm bizony nagyon -furcsa volt; de azért eléggé ember-formáju voltam és senkinek se -juthatott eszébe, hogy kisértet vagyok. Most még keztyüt huztam, -feltörtem a pupos kasszáját a belső szobában, ahol nyolc font sterlinget -találtam aranyban s elvettem azt a pár shillinget is, ami a boltjában -volt. - -… Most óvatosan kilopóztam az udvarba, a kapun kinéztem az utcára s -mikor láttam, hogy nem sokan járnak arra, két kézre fogtam bátorságomat, -hirtelen félre rántottam a vasrudat, kinyitottam a kaput és kint voltam -az utcán… - -A láthatatlan ember nagyot lélekzett és megállt. - -– Hát aztán? – kérdezte Kemp izgatottan. - -– Aztán?… Aztán gyorsan előre siettem… Tiz-tizenöt lépéssel odább -emberekkel találkoztam és fürkészve, szivdobogva néztem őket, hogy nem -állnak-e meg, nem fordulnak-e meg utánam… De oly közömbösen mentek el -mellettem, mintha észre se vettek volna… Az első nehézségen tehát -szerencsésen tulestem. - -– Hát a pupos? – kérdezte Kemp. – Mi lett a pupossal?… - -– Mit tudom én! – felelte Griffin vállat vonva – Nem hallottam róla -semmit, de nem is törődtem vele… Azt hiszem, hogy elvágta a kötelet, -amivel megkötöttem, vagy pedig a szomszédjai oldozták ki. De én nem igen -kérdezősködtem felőle… - -Megint elhallgatott, odament az ablakhoz és kibámult rajta. Kemp -azonban, bizonyos okokból, minden áron távol akarta őt tartani az -ablaktól és ezért hirtelen azt kérdezte: - -– Hát aztán?… Mi történt önnel tovább… az utcán? - -– Oh, megint egymást érte a sok csalódás!… Azt hittem, hogy most már -szabadon járhatok-kelhetek s azt tehetem, ami nekem tetszik… Akármit -teszek, büntetlen tehetem. Elég ha lehányom magamról a ruhát s aztán -eltünök, mintha a föld nyelt volna el… Senki se foghat meg, senki se -üldözhet… Onnan vehetek pénzt ahonnan nekem tetszik… Elhatároztam, hogy -mindenek előtt pompás lakomával ünneplem meg a mai napot, aztán pedig -lakást veszek valami előkelő fogadóban és megkezdem a portyázást… De -aztán, mikor beléptem egy fényes ebédlőbe s épen meg akartam rendelni az -ebédet, hirtelen eszembe jutott, hogy ha eszem, mindenki látni fogja… -azaz senki se fogja látni… láthatatlan arcomat s evvel elárulom féltve -őrzött titkomat. Azt mondtam tehát a pincérnek, hogy tiz perc mulva -visszajövök és dühösen, fogcsikorgatva mentem ki a teremből… Alig -hiszem, hogy ön érzett valaha az enyémhez hasonló tantalusi kint! - -– Ily furcsán semmi esetre se jártam, – felelte Kemp, – de azért érzem -csalódásának a keserüségét. - -– Majd a guta ütött meg mérgemben s vagy két óra hosszat céltalanul -bolyongtam a városban… Végre oly éhes lettem, hogy szinte szédültem… -Elszántan bementem hát egy másik étterembe és kértem, hogy külön -szobában teritsenek számomra. – „Az arcom nagyon el van éktelenitve, – -mondtam magyarázatképen – és nem szeretném, hogy mindenki rám bámuljon“; -– kiváncsian néztek rám, de beérték evvel a magyarázattal s igy végre -kaptam ebédet. Nem volt valami jó ebéd, de nekem elég volt… Mikor jó -laktam, szivarra gyujtottam és tervelgetni kezdtem, mialatt kint erős -hózivatar volt készülőben… - -… Minél tovább gondolkoztam a dolgon, Kemp, annál jobban átláttam, hogy -a láthatatlanság nagyon is kétes értékü, sőt határozottan veszedelmes -„kincs“ az oly hideg országban, mint Anglia s az oly népes városban, -mint London… Mielőtt elszántam magamat erre az őrült vállalkozásra, ezer -meg ezer előnyét láttam a dolognak; ez a mai nap azonban a csalódások -szakadatlan láncolata volt. Kétségtelen, hogy a láthatatlan ember -könnyen és veszély nélkül hozzáférhet mindenhez, amire ember csak -vágyhatik, könnyen el is veheti, meg is szerezheti… de ha megvan, nem -veheti hasznát, nem élvezheti!… Világ-életemben sem szerettem semmiféle -emberi hivalkodást; utáltam a politikát, gyülöltem a népszerüséget, nem -vágytam dicsőségre… még a szerelem se izgatott; mire való volt hát nekem -a láthatatlanság? Csupa ostoba szeszélyből eldobtam magamtól a reális -élet örömeit és most ott voltam London közepén, össze-visszakötözött -ábrázattal, egyedül, mindenkitől elhagyatva, örökké aggódva, hogy -meglepik a titkomat… - -Elhallgatott és megint az ablakhoz lépett… de Kemp hirtelen odament -hozzá és visszavezette a székbe s ezt kérdezte tőle: - -– De hogy került hát Ipingbe? - -– Dolgozni jöttem ide… Még volt egy reménységem… Félig megérlelődött -eszme volt akkor; megerősödött bennem e mai napig… Az volt a tervem, -hogy kitaláljam a módját, hogy lehessek ismét láthatóvá… Persze, akkor, -amikor nekem tetszik. Amikor láthatatlanul elvégeztem mindent, amit csak -akartam s élvezni óhajtom a szerzetteket… És főleg erről akartam önnel -beszélni… - -– Egyenesen Ipingbe ment Londonból? - -– Egyenesen. Csak kiváltottam három könyvemet, vettem alsó-ruhákat, -vegyszereket, lombikokat, görebeket, egy szóval mindent, ami a -tudományos vizsgálathoz szükséges és aztán legott hozzá fogtam a -számitáshoz, a kisérletezéshez… Majd megmutatom, mihelyt a könyveimet -megkaptam… Roppant sok van abban a három könyvben… Érdekes fölfedezések, -titkok… oh, majd meglátja; nem is hinné, mennyi fontos és hasznos -fölfedezéssel gazdagithatom az emberiséget!… - -– Ez mind nagyon szép, – felelte Kemp, – csakhogy tegnap, mikor el -akarták önt fogni… ha ugyan igaz, amit az ujságok irtak… - -– Igaz… ez egyszer az ujságok se hazudtak… Tudom, mire céloz… a -dulakodásra, ugy-e? - -– Ugy van, arra. - -– Talán megöltem azt a durva, konok pandurt? - -– Nem, – felelte Kemp. – Jó helyben hagyta ugyan, de remélik, hogy -meggyógyul. - -– Ez hát szerencséje!… Akkor igazán oly dühös voltam, hogy majd -megőrültem… A hitványok!… Miért bántottak?… Miért törtek rám?… Hát az a -nyomorult felcser? - -– Annak sincs baja… egy-két zuzódáson kivül. - -– Ugy kell neki! – dörmögte Griffin boszusan – Minek avatkozik a más -dolgába! - -– De hát az a szegény csavargó? – kérdezte Kemp. – Az nem avatkozott az -ön dolgába, csak véletlenül került az utjába és mégis… - -– Nyomorult gazember! – csattant föl a láthatatlan ember dühösen. – Meg -akart lopni… Még most is bánom, hogy meg nem fojtottam! - -Kemp hallgatott; Griffin pedig keserüen folytatta. - -– Higyje el, Kemp, ön nem tudhatja, mi a düh, a kétségbeesés!… Dolgozott -volna csak évek hosszu során át, mint én s aztán került volna össze oly -hitvány, ostoba, hülye gazemberekkel, mint ezek, akik csupa -kiváncsiságból, rosszakaratból keresztül huzzák minden számitását és -zavarják becsületes munkájában!… Mind, mind ellenem voltak, holott én -sohasem bántottam egyiküket sem!… De ha még ez után se hagynak békémet, -esküszöm, hogy ugy tiprom el őket, mint a leghitványabb férgeket!… - - - - -XXII. FEJEZET. A meghiusult terv. - -Kemp összerezzent, kissé elsápadt és nyugtalanul tekintgetett az ablak -felé; majd habozva, tétován kérdezte: - -– No és most… mi szándéka van?… - -Ezt mondván, hirtelen fölkelt, bizalmasan oda ment Griffinhez és elébe -állt, hogy ne láthasson ki az ablakon a dombra, ahol három férfi jött -fölfelé, még pedig, ahogy az izgatott Kempnek tetszett, igazi -csiga-lassusággal. - -– Mi volt a célja, mikor ide jött Port-Burdockba?… És miért jött épen -ide? - -– Eredetileg itt akartam hagyni Angliát… fölosonni valami hajóra és -külföldre szökni, – felelte Griffin. – De amióta önnel találkoztam, -megváltoztattam ezt a tervemet… Egyelőre elég meleg van itt is és nem -kell félnem, hogy megárt, ha meztelenül járok-kelek a szabadban… Most -különben nehéz is lenne észrevétlenül megszöknöm. Mindenki tudja a -titkomat s ha felöltözve, bekötözött fejjel járnék, bizonyára rögtön -gyanakodnának rám. - -– Tehát el akart menni Angliából? – kérdezte Kemp, fölötte nagy -érdeklődést szinlelve. - -– El. Tudtam, hogy innen, Port-Burdockból, rendes hajójáratok indulnak -Franciaországba. Meg akartam kisérteni az átkelést… Onnan aztán tovább -mentem volna vasuton… talán Spanyolországba vagy Olaszországba… sőt -meglehet, hogy Algériába… Ez nem is lett volna nehéz… Ezekben az -országokban meleg van s nem kellett volna félnem az időjárás -viszontagságaitól… Tehát láthatatlan lehettem és dolgozhattam volna… Azt -a csavargót használtam hordárnak és – pénzes erszényemnek, de később, ha -már nem lett volna rá szükségem, futni hagytam volna. - -– Ezt értem. - -– Jól tartottam, etettem-itattam s a gazember mégis meglopott és -megszökött tőlem!… Elvitte a könyveimet, Kemp!… A könyveimet, egész -életem munkájának a gyümölcseit! - -– Igazán gazfickó! – hagyta helyben Kemp. - -– De jaj neki, ha nyakon csiphetem! - -– Legelőször is a könyveket kellene visszaszerezni tőle. - -– De hol van a gazember?… Ön tudja, Kemp? - -– A rendőrségen van; bezárták saját kérelmére, a legszigorubb sötét -cellába. - -– Gazember! – kiáltott föl a láthatatlan ember, a fogait csikorgatva. - -– Ez minden esetre akadálya az ön terveinek. - -– Meg kell szereznünk azokat a könyveket… Most ez a legfontosabb, oly -fontos, mint maga az élet! - -– Minden esetre, – felelte Kemp idegesen és szorongva hallgatódzott, nem -hall-e kivül lépteket… - -De minden csöndes volt és Kemp sietett hozzá tenni: - -– Ez talán nem is lesz nehéz dolog… Hisz az a csavargó nem tudja, mi van -a könyvekben s ha például én kérem tőle, hogy megveszem drága pénzen… -talán csak ide adja? - -– Minden esetre, – felelte Griffin és ugy látszott, hogy elmerül -gondolataiba… - -* * * - -Kemp megijedt. Minden áron folytatni akarta a beszélgetést, hogy -elterelje a láthatatlan ember figyelmét a külső világról, de hamarjában -semmi okos dolog se jutott az eszébe… Szerencsére Griffin maga szólalt -meg. - -– Az a véletlen, mely az ön házába vezetett, Kemp minden tervemet -megmásitotta… Ön az az ember, akit kerestem, az a szövetséges, akire -szükségem van. Bár a titkom nem titok immár, noha a könyveim elvesztek, -noha sokat szenvedtem: azért mégis az vagyok, aki vagyok… és sokat -tehetek… - -– Mindenesetre… - -– Nem mondta meg senkinek, hogy itt vagyok? – kérdezte Griffin hirtelen -gyanakodva. - -Kemp meghökkent, de szinlelt nyugalommal felelt: - -– Azt hiszem, szavamat adtam önnek… - -– Senkinek? – ismétlé Griffin. - -– Senkinek… egy léleknek sem. - -A láthatatlan ember nagy lélekzetet vett, hátra tette két kezét s föl -alá kezdett járni a szobában. - -– Nagy hiba volt, Kemp, mondta gondolkozva, – nagy hiba volt, hogy -magamban vállalkoztam erre a dologra. Elfecséreltem az erőmet, időmet s -elszalasztottam a kezdet kedvező pillanatait… Egyedül!… egymagam!… -Csodálatos, mily keveset tehet az ember egymagában!… Ugyszólván semmit!… -Lophat,… talán gyilkolhat is… de avval vége. - -– Ugy van, – hagyta helyben Kemp. - -– Nekem orgazdára van szükségem, Kemp, segitő cimborára, ahol -elrejtőzhetem. Oly helyre, ahol békén alhatom, ehetem-ihatom, ahol senki -sem gyanit, senki sem keres… Szövetségesre van szükségem; ha ez megvan, -nagy dolgokat mivelhetek! - -Kemp alig észrevétlenül összerezzent, de nem felelt. - -– Mind idáig, – folytatta a láthatatlan ember – nem is igen volt -határozott, bizonyos célom. A láthatatlanság, önmagában véve, nagyon -becses dolog; de csak ugy, ha tudjuk hasznát is venni… Tulajdonképen nem -arra való, hogy tolvaj legyen, aki láthatatlan; mert, teszem azt, ha -tetten érnek és megragadnak, én se menekülhetek… Viszont igaz, hogy -megfogni engemet, nehéz dolog… s ez az, amit hasznomra fordithatok. Két -esetben becses a láthatatlanság: az első az, ha szökni, menekülni kell; -a második az, ha orozva kell megközeliteni valakit… És ez az igazi, az -orgyilkosság! Hozzá férhetek bárkihez, akármilyen fegyvere van, arról az -oldalról támadhatom meg, amerről nekem tetszik, leüthetem, megölhetem, -aztán… köd előttem, köd utánam, kedvem szerint szökhetek, amerre a -szemem lát! - -Kemp idegesen pödörgette a bajuszát… Nem lépéseket hallott a lépcsőkön?… - -– Tehát gyilkolni fogunk, Kemp! – mondta a láthatatlan ember -ünnepélyesen. - -– Gyilkolni fogunk, – ismételte Kemp gépiesen. – Hallom a terveit, -Griffin, de nem igen értek velük egyet… Miért kell épen gyilkolnunk? - -– Nem vakon, hebe-hurgya módra kell gyilkolnunk, hanem okosan, -tervszerüen. Ez a dolog nyitja… Most már mindenki tudja, hogy van egy -láthatatlan ember s ez a láthatatlan ember megteremtheti a Rémuralmat… -Ugy van, Kemp, a Rémuralmat!… Nos, miért hökkent meg?… A láthatatlan -ember fölüti valahol a székhelyét, például épen itt, Burdockban és -terrorizálja a várost. Rendeleteket bocsát ki, parancsokat osztogat… Ezt -ezer módon megteheti… Papirosra irja, amit akar s a papirost behajitja -az ablakon, bedugja az ajtó alatt… S aki nem engedelmeskedik -parancsainak, azt megöli… valamint azokat is megöli, akik segiteni -mernek a halálraitélten. - -– Hm! – felelte Kemp, kételkedve s most már nem a Griffin szavaira -figyelt, hanem arra a halk csattanásra, mit háza kapujának a kinyitása -okozott. - -Majd, hogy tovább foglalkoztassa a láthatatlan embert, igy folytatta: - -– Lássa, Griffin, én azt hiszem, hogy az ön szövetségesének igen hamar -meggyülnék a baja a büntető törvénykönyvvel. - -– Senki se tudná, hogy az én szövetségesem, – felelte a láthatatlan -ember komolyan. – Senki se tudná, hogy… - -Hirtelen elhallgatott és fojtott hangon kérdezte: - -– Csitt!… mi az?… Mintha a lépcsőkön jönnének… - -– Ej dehogy! – felelte Kemp s most gyorsan és hangosan kezdett beszélni: - -– Lássa, Griffin, én nem egyezhetem bele ebbe. Értsen meg, igazán nem -egyezhetem bele… De miért is törne az emberi nem megrontására?… Hogy is -remélheti, hogy jó vége lesz az ily őrült, késhegyre menő küzdelemnek? -Minek akar farkas lenni?… mikor hasznos tagja is lehetne a -társadalomnak?… Tegye közzé kutatása eredményét, vagy legalább nemzetét -ne zárja ki a haszonból, amit ez a roppant fontosságu fölfedezés -biztosithat… Gondolja meg, mi mindent tehetne, ha egy millió, tiz -millió, harminc millió szövetségese lesz!… Gondolja meg ezt, Griffin – – -– - -A láthatatlan ember félbeszakitotta Kempet… két karját kitárta, a -derekát előre hajtotta és fojtott hangon mondta: - -– Lépteket hallok a lépcsőn… - -– Ej dehogy! – felelte Kemp. - -– Hadd lássam! – kiáltott föl Griffin és az ajtó felé sietett. - -Ettől fogva az események gyorsan követték egymást. Kemp habozott egy -pillanatig s aztán előre ugrott, hogy elállja Griffin utját… A -láthatatlan ember visszahökkent és fölorditott: - -– Áruló!… - -A következő percben kigombolta vörös szegélyü kaftánját, leült egy -székre és kezdte lehányni magáról a ruhát… Kemp három ugrással az -ajtónál termett… de erre Griffin is fölugrott, bár a lábai már -láthatatlanok voltak s nagyot kiáltva szaladt Kemp után… Ez már -kinyitotta az ajtót és kiugrott rajta… - -Kint, a lépcsőkön, gyorsan futó lépések zaja hallatszott… - -Kemp ügyesen visszalökte a láthatatlan embert, aki utána akart tolakodni -és becsapta az ajtót… A kulcs kivül volt a zárban s a következő percben -Griffin fogoly lett volna az erkély-szobában, ha valami véletlen közre -nem játszik… Amint Kemp hevesen becsapta az ajtót, a kulcs kiesett -belőle!… - -Kemp halálsápadt lett és mind a két kezével, teljes erejéből huzta a -kilincset… Egy pillanatig tartotta is… aztán az ajtó kinyilt hat -hüvelyknyire; de Kemp, minden ereje megfeszitésével, még egyszer -becsukta… Ám a következő pillanatban egy lábnyira nyilt ki az ajtó s a -szük nyiláson megjelent a hálóköntös… Ugyane pillanatban vasmarok -szoritotta össze Kemp torkát, aki ijedten, félholtan eresztette el a -kilincset, az ajtó egészen feltárult… Kemp fejére csapott a láthatatlan -ököl, aztán, mint a zsákot, odalökte a sarokba és rádobta a hálóköntöst… - -Fél-uton a lépcsőkön állt Adye ezredes, a burdocki rendőrség kapitánya, -akinek Kemp levelet irt reggel… Megkövülve látta Kemp hirtelen kiugrását -az ajtón, majd az utána kitolakodó üres hálóköntöst… hallotta az ököl -tompa zuhanását Kemp fején… látta, hogy Kemp elbukik, mint a lesujtott -ökör… látta, amint még egyszer föltápászkodik és menekülni akar, de -megint elbukik… aztán látta röpülni az üres hálóköntöst a levegőben… - -A következő pillanatban heves lökést kapott… Semmitől!… Ugy rémlett -neki, hogy nagy teher hull reá, magával rántja le a lépcsőkön, a torkát -vasmarok szorongatja, mellén pedig két térdet érez… Aztán valaki -megrugdossa, végigtapos a hátán… a mögötte jövő két rendőr nagyot -kiáltva hanyatthomlok bukik le a lépcsőkön… az utcaajtót hevesen -fölrántják és nagy robajjal becsapják. - -Adye ezredes a lépcsők aljáig gurult s ott bambán fölült. Látta, hogy -Kemp tántorogva jön lefelé a lépcsőkön, a feje bubján ökölnyi daganat, -az ajka csupa vér és kékre dagadt, kezében a vörös kaftán. - -– Irgalmas Isten! – nyögte dadogva. – Vége a játéknak:… A sátán -megszökött! - - - - -XXIII. FEJEZET. Hajtóvadászat a láthatatlan emberre. - -Jó időbe került, mig Kemp annyira össze birta szedni magát, hogy -elmondta azt a kevés dolgot, ami az utolsó pár pillanat alatt történt. -Ott álltak a folyosón, Kemp lázasan összefüggéstelenül beszélt s egyre -szorongatta a Griffin ott hagyott kaftánját. Adye ezredes csak nagy -nehezen értette meg a dolgok veszedelmes állapotját. - -– Őrült! – dadogta Kemp. – Őrült… kegyetlen… Gyilkos!… Maga az önzés… -Nem gondolt egyébre, mint a maga hasznára, a maga jólétére… Irtózatos -volt végighallgatni, amit beszélt!… Durva, kegyetlen fenevad… Öl, -gyilkol, ha dühbe jön… Nem törődik semmivel… Ha meg nem gátoljuk, itt is -ölni fog… Rémuralmat akar teremteni… Senki se állhatja utját!… Most -dühöng és jaj, akit utjában talál! - -– El kell fognunk őt, – mondta Adye. – Az bizonyos… különben baj lesz… -El kell fognunk! - -– De hogyan? – kiáltott föl Kemp kétségbeesve. - -Majd hirtelen ezer eszméje támadt és lázasan beszélt: - -– Rögtön hozzá kell fognunk az üldözéshez és talpra kell állitani minden -épkézláb embert… Önnek meg kell akadályozni, hogy az a gyilkos -elhagyhassa a kerületet… Ha egyszer elmenekül innen, ölni, gyilkolni és -rabolni fog utjában… Rémuralmat akar teremteni! Érti-e, rémuralmat!… -Sürgönyöznie kell mindenfelé, hogy állják el az utakat, vigyázzanak a -vonatokra, a hajókra. Fegyverbe kell szólitani a helyőrséget is… ön -pedig sürgönyözzön Londonba, katonaságért és rendőrökért… Az egyetlen -dolog, ami még itt tarthatja, az a remény, hogy visszaszerezheti a -könyveit. Majd erről is beszélek még… A rendőrségen van egy csavargó… -valami Marvel… - -– Tudom, – felelte Adye ezredes; – tudom… A könyvekről is tudok… nagyon -helyes… De az a csavargó azt mondja… - -– Azt mondja, hogy nincsenek nála a könyvek… De a láthatatlan ember azt -hiszi, hogy nála vannak… Meg kell tehát akadályozni, hogy ehessék vagy -alhassék… A környéken éjjel-nappal talpon kell lennie és vigyáznia, hogy -se eledele, se nyugalma ne legyen. Minden élelmiszert gondosan el kell -zárni, minden élelmiszert… ugy hogy erőszakkal kelljen betörnie érte… A -házakat is mind be kell zárni… ajtót, ablakot… Bár Isten esőt adna; esőt -és zivatart, meg hüvös éjszakát! Az egész vidéknek vadásznia kell rá, -folyton, lankadatlanul… Mondom, Adye, ez az ember halálos veszedelem, -valóságos isten-csapás, ha el nem foghatjuk, oly dolgok történhetnek, -hogy rágondolva is égnek mered minden hajam szála! - -– Mi egyebet tehetünk még? – kérdezte Adye. – Én rögtön megyek és -megkezdem az üldözés szervezését… De miért nem jön velünk ön is?… -Persze, csak jöjjön!… Odalent hadi tanácsot tartunk; majd meghivom -Hoppsot is, meg a vasuti hivatalnokot is… Szentuccse, a dolog fölötte -sürgős és fontos… De jöjjön hát!… Az uton majd szegről-végre meghányjuk -a dolgot… Mi egyebet tehetnénk még? Dobja el azt a rongyot és jöjjön!… - -Adye ezredes gyorsan lement a lépcsőkön és Kemp utána baktatott. A kapu -tárva-nyitva volt s a küszöbön ott állt a két rendőr, kibámulva a -semmibe. - -– Már elment, uram, – mondta az egyik. - -– Rögtön a kapitányságra kell mennünk, – szólt Adye. – Egyiktek -szaladjon és hozzon kocsit… De siess! – kiáltott a futó rendőr után. - -Majd Kemphez fordulva azt kérdezte: - -– Hát még mit tehetünk? - -– Kutyákat kell hozatni, – mondta Kemp. – Kutyákat!… A kutyák nem látják -ugyan, de megszimatolják… kutyákkal kell üldözni őt. - -– Jól van, – hagyta helyben Adye. – Nem szabadna ugyan, de ebben az -esetben… Én tudom, hogy Halsteadban vannak igen jó vérebek… azonnal -elküldök értük… Hát még? - -– Ne felejtse el, hogy az, amit eszik, mindaddig látható a gyomrában, -amig csak meg nem emészti. Tehát evés után el kell rejtőznie pár órára… -Ezért folyton keresni, hajszolni kell őt. Minden bokorban, félreeső -zugban hajszolni kell… És félre kell tenni, el kell zárni minden -fegyvert, vagy bármi olyant, amit fegyvernek használhatna… Mindent, -mindent, hogy semmi egyebe ne legyen a puszta öklén kivül… Az is sok, -mert félelmetes nagy ereje van. - -– Jól van, – felelte Adye. – Erre is ügyelek… Hát még? - -– És aztán, – szólt Kemp, de habozva elhallgatott. - -– Nos aztán? – kérdezte Adye. - -– Aztán, – folytatta Kemp halkabban, – üvegcserepeket kell keresztben -szórni az utakon… Ez irtózatos kegyetlenség, jól tudom; de gondolja meg, -hogy kivel van dolgunk! - -Adye elsápadt és hevesen szivta be a levegőt a fogai közt. - -– Ez embertelen dolog, – szólt rekedten, a fejét csóválva. – De -mindegy!… Ha kell, hát kell!… Gondoskodom róla, hogy beszórják az utakat -üvegcserepekkel… - -– Az az ember kegyetlen gyilkos, – ismételte Kemp. – Én bizonyos vagyok -benne, hogy mihelyt tulesett e mostani szökése izgalmain, rögtön hozzá -fog látni, hogy a Rémuralmat megteremtse… Oly bizonyos vagyok benne, -mint a hogy most önnel beszélgetek. Egyetlen reményünk a szabadulásra -csak az lehet, hogy megelőzzük őt… Ez a Kain elszakadt az emberiségtől; -tulajdon fejére szálljon a vére! - - - - -XXIV. FEJEZET. Mr Wicksteed meggyilkoltatása. - -A láthatatlan ember szinte őrjöngött dühében, mikor Kemp házából -kirohant. Egy kis fiut, aki a kert-ajtóhoz közel játszott, fölkapott a -földről s eldobta vagy tiz lépésnyire, ugy, hogy a szegény gyereknek -eltört a csipeje. Ez után pár órára eltünt szem elől. - -Senki se tudta, hová lett, mit müvelt. Csak gyanitják a később -történtekből, hogy vadul vágtatva szaladt a forró juniusi napon -egyenesen keresztül a réten, a hintondeani kis erdőbe, amelynek hüvös -árnyában megpihent kissé és valószinüleg boszu-terveket kovácsolt. Ezt -onnan gyanitják, mert délután két óra tájban szörnyü tragikus eset -történt ezen a helyen. - -Bizonyos, hogy lelke mélyéig fölháborodhatott Kemp árulásán, akiben -annyira megbizott, hogy mindent elmondott neki, sőt szövetségesévé is -akarta tenni. De egyelőre, legalább délutáni két óráig, ugy eltünt, -mintha sohasem is élt volna. - -Ez az elfecsérelt, tétlenül eltöltött idő azonban végzetes lett rá -nézve. Mert Burdockban lázasan készülődtek ellene és Kempnek -proklamációja élet-halálra szóló küzdelemre hivta föl a környék összes -lakosságát. Most már mindenki tudta, hogy a láthatatlan ember nem puszta -legenda és mese, hanem félelmetes ellenség, akit el kell fogni, vagy ha -nem lehet, üldözni kell, meg kell sebesiteni, sőt meg is ölni mint -vérengző fenevadat. - -És a hajtóvadászatra készülő lakosság hihetetlen gyorsasággal -szervezkedett. Például két óráig délután a láthatatlan ember még -megszökhetett volna, ha fölkapaszkodik valamelyik vonatra, de két óra -után ez már lehetetlen volt, mert minden személyszállitó vasut ajtai -légmentesen be voltak zárva, a teherforgalmat pedig csaknem teljesen -fölfüggesztették a Southampton-Winchesteri és a Brightonhorshami -vonalon. És körülbelül husz mértföldnyi körben Port-Burdock körül, -puskával, revolverrel, doronggal fölfegyverzett emberek cserkésztek -mindenfelé, hármasával-négyesével s majd minden csapatban voltak kutyák -is. - -Az országutakon lovas rendőrök vágtattak végig, megállva minden ház, -korcsma és major előtt, figyelmeztetni a lakókat, hogy jól zárják be a -házukat s ha kimennek, vigyenek fegyvert magukkal. Három órakor bezárták -az iskolákat s a gyerekek futva szaladtak haza. - -Kemp proklamációját, amelyet ő csak megirt, de voltaképen Adye irt alá -és bocsátott ki, délutáni öt órára már minden utcasarkon -kifüggesztették. Ebben röviden minden megvolt, ami szükséges lehetett a -sikeres küzdelemre: hogy nem szabad pihenni hagyni a láthatatlan embert, -hogy vigyázni kell minden enni valóra, gondosan el kell zárni minden -fegyvert, stb. - -S a hatóság oly gyorsan intézkedett, a lakosság oly föltétlenül hitt a -láthatatlan ember veszedelmes voltában, hogy még az éjszaka előtt több -száz négyszög-mértföldnyi terület valósággal ostromállapotban volt… És, -hogy a lakosság még nagyobb erélylyel segitsen a hatóságoknak a -veszedelmes ellenség megsemmisitésében, egy szörnyü hir kelt szárnyra: a -mr Wicksteed meggyilkolásának rejtélyes hire. - -Ha a rémes eset mellék-körülményeiből következtetni lehet, a láthatatlan -ember, mint fönt is irták, a hintondeani kis erdőbe vonult pihenni, de -kora délután már ismét előjött onnan; hogy mily szándékkal, azt persze -nem tudhatjuk. De, hogy semmi jót nem forralhatott, bizonysága az a -vasdorong, amit nem tudni, hol szerzett s amelylyel mr Wicksteedet -agyonverte. - -A gyilkosság részleteiről természetesen semmi bizonyosat nem tudhatunk. -Csak azt tudjuk, hogy az országut mentén, az árokparton történt, alig -kétszáz lépésnyire lord Burdock kastélyának parkjától. Minden jel arra -mutat, hogy a gyilkos és áldozata hevesen küzködtek; a fü körös-körül le -volt taposva, mr Wicksteednek egész teste tele volt sebekkel és -ütésekkel, ketté tört sétabotja csonka darabját görcsösen szorongatta -még holtában is s a koponyáját valósággal péppé verte szét a gyilkos. - -Ez a kegyetlenség már az őrültséggel volt határos, legkivált, ha -megfontoljuk, hogy mr Wicksteed, ez az ötvennégy-ötvenhat éves ember, -lord Burdock inasa, igen csöndes, békeszerető és szelid természetü volt, -aki ugyan össze nem veszett volna senkivel, aminthogy soha még csak -szóváltásba se keveredett senkivel a környéken… Ugy látszik, hogy a -kegyetlen gyilkos utját állta a békés embernek, aki haza igyekezett -ebédelni, megtámadta, leütötte a vasdoronggal s aztán őrült dühében -szétverte a fejét. - -De két körülmény ellene mond ennek az utóbbi föltevésnek. Az első az, -hogy a hely, ahol az áldozatot találták, kivül esett mr Wicksteed -utjának az irányán s körülbelül háromszáz lépésnyire volt attól az -ösvénytől, amerre járni szokott. A második körülményt egy kis iskolás -leánytól tudjuk, aki, midőn az iskolába ment, látta, hogy mr Wicksteed -különös módon „_baktatott_“ a mezőn keresztül az árok felé. Ugy tett, -mintha kergetne valamit, mert a botjával egyre csapdosott a földre s -mind untalan előre kapott, mintha meg akarna valamit fogni… - -Ez a kis lány látta őt legutoljára élve; holttestére két óra tájban -akadtak rá az emberek. - -E két körülményből azt gyanithatjuk, hogy Griffin nem gyilkos szándékból -hordozta magával azt a vasdorongot. Lehet, hogy mr Wicksteed épen arra -jött s meglátta a vasdorongot, amely megmagyarázhatatlan módon járt, -libegett a levegőben… Mit sem tudván a láthatatlan emberről, önkénytelen -kiváncsiságból utána szaladt a járó vasdorongnak s a kis leány ezt -láthatta… Már most, ha meggondoljuk, mily hirtelen természetü volt a -láthatatlan ember s különben is mily elkeseredett lehetett a Kemp -árulása miatt, könnyen érthető, hogy első dühében vakon rohant rá az -éltesebb emberre, akit ott menten kegyetlenül leütött és megölt. - -Ám ez csak föltevés, bizonyos ellenben az hogy a hullát megtalálták az -árokban s tiz-tizenöt lépésnyire tőle megtalálták a véres vasdorongot -is, a bokrok közt. A fegyvernek ez az elhajitása azt mutatná, hogy -Griffin, elkövetvén a szörnyü gyilkosságot, eliszonyodott és borzadva -dobta el véres fegyverét. Bizonyos, hogy fölötte önző és hirtelen ember -volt, de lehet hogy áldozatának – első áldozatának – láttára fölfakadt -az ő sivár lelkében is a megdöbbenés, a lelkifurdalás fájó érzése, mely -megutáltatta vele a kegyetlen vérontást. - -Ugy látszik, hogy mr Wicksteed meggyilkolása után el is akart menni a -környékről. Legalább beszélik, hogy napszállat táján többen hallották -Fern-Bottom közelében, amint valaki – akit nem lehetetett látni – -hangosan beszélgetve, néha nyögve, szinte zokogva sietett tova az -országuton, egyenesen völgynek le a magas rozs-vetés között… De lehet, -hogy ez is csak mende-monda. - -Ellenben bizonyos, hogy a láthatatlan embernek csakhamar volt alkalma -tapasztalnia, hogy Kemp komolyan vette az üldözést és hogy ez a vidék -kezd szük lenni neki. Bármerre ment mindenütt zárt ajtókra talált s -uton-utfélen olvashatta Kemp kegyetlen proklamációját… Alkonyat felé -pedig erdő-mező megnépesült fegyveres emberekkel s minden felől -kutyaugatástól visszhangzott a vidék. - -Ez a hajtóvadászat végtelenül elkeseritette és leverhette a láthatatlan -embert. Bizonyos, hogy azon a napon nem mert csinálni semmit és gondosan -kerülte üldözőit, ha látta is őket valahol… Ám az éjszaka tanácsot -hozott… Alighanem eleséghez jutott valami uton-módon és jól alhatott is, -mert másnap ismét a régi lett… erélyes, dühös, szivtelen és önző, szóval -félelmetes ellenség, aki lázasan készülődött utolsó nagy csatájára a -világ ellen! - - - - -XXV. FEJEZET. Kemp házának ostroma. - -Kemp doktor különös levelet kapott; gyürött, piszkos papirosra ceruzával -irt levelet, melyet növekvő rémülettel olvasott. - -„Ön fölötte ügyes és erélyes volt, – igy szólt a levél, – de hogy mi -hasznot remélt ebből, azt igazán nem tudom. Ön ellenem esküdött. Egy -álló napig hajszolt, üldözött, még az éjszakai nyugalmamtól is meg akart -fosztani. De hiába erőlködött, volt mit ennem, sőt aludtam is és a játék -voltaképen csak most kezdődik… A játék; értem a haláltáncot… Ez a -levelem proklamálja a Rémuralom első napját. _Port-Burdock nem az angol -királynő városa többé:_ megmondhatja ezt ezredesének s a többieknek is; -_Port-Burdock az én birtokom, a Rémuralom székvárosa_. Ez a nap az uj -korszak első esztendejének a napja, evvel kezdődik a _Láthatatlan Ember -Rémuralma_. Kezdem pedig avval, hogy példaadás okáért halálra itélem -egyik lázadó alattvalómat, egy Kemp nevü árulót. A Halál ma délután -indul érte. Bezárkózhatik, elrejtőzhetik, körülvétetheti magát -katonákkal, rendőrökkel; a Halál, a láthatatlan Halál mégis elviszi. -Csak hadd óvja magát minél jobban, annál megdöbbentőbb lesz a játék és a -lecke a többi alattvalóimra nézve… Ezt a levelet a postás fogja elvinni -s ez a levél a Halál hirnöke… A játék tehát kezdődik, a halálra itélt -Kempnek ma van az utolsó napja!“ - -Mikor Kemp másodszor is elolvasta a levelet, halálsápadtan dadogta: - -– Ez már nem tréfa… Ráismerek a hangjára és érzem, hogy komolyan beszél… - -Megforgatta a levelet s látta, hogy azon a felén, ahol a cim volt, a -hindondeani postahivatal bélyege van rajta, mellette pedig ez a prózai -részlet: – „_2 d. to pay_“… Vagyis, mivel a föladó nem tett rá bélyeget, -még neki kellett érte 2 pencet fizetni. - -Épen villás-reggelizett, mikor a levelet kapta; de rögtön elment a kedve -az evéstől. Lassan fölkelt és fölment dolgozószobájába. Aztán csöngetett -a házmesternek, meghagyta neki, hogy járja körül a házat, vizsgáljon meg -minden ajtót és ablakot és minden ajtót, ablaktáblát zárjon be. Ő maga -mindjárt bezárta dolgozószobájában az ablakok belső fatábláit. Aztán -elővette kis revolverét, gondosan megtöltötte és bele tette a kabátja -zsebébe. Majd több levelet irt: egyet Adye ezredesnek s ezt rögtön oda -is adta inasának, hogy vigye el. - -– Bátran mehet, – mondta az inasnak, – nincsen semmi veszedelem. - -S magában hozzá tette: - -– Legalább téged nem fenyeget. - -Mikor az inas elment, Kemp még tünődött pár percig, aztán ismét lement -az ebédlőbe és lassan, gondolkodva evett. Majd hirtelen nagyot ütött -öklével az asztalra és fölkiáltott: - -– Megcsipjük a gazembert!… Én leszek a csalétek s ha ide jön, jaj neki! - -Megint fölment dolgozószobájába és gondosan bezárt maga után minden -ajtót. - -– Veszedelmes játék, – mondogatta magában, – nagyon veszedelmes!… De -minden körülmény engem segit, mr Griffin, ámbár ön láthatatlan!… Majd -meglátjuk!… Griffin… _contra mundum_… A láthatatlan ember… az egész -világ ellen!… Gyönyörü játék, az bizonyos, csakhogy meg is kell ám -nyerni! - -Kinézett az ablakon a napsütötte, verőfényes dombra. - -– Minden nap ennie kell s eledelt csak élet-veszélylyel szerezhet… -Valóban, nem irigylem a sorsát!… Vajon csakugyan aludt-e a mujt -éjszaka?… Lehet, hogy aludt valahol a mezőn, vagy valami fa tetején… Bár -jégeső lenne, vagy jó hideg idő, tartós nyári zivatar… - -Hirtelen összerezzent és szorongva mondta: - -– Lehet, hogy kivülről leselkedik rám… - -Egész közel ment az ablakhoz és kinyitotta a belső fatáblát… E -pillanatban nagyot koppant valami a falon, mindjárt az ablak mellett s -Kemp ijedten hökkent vissza. - -– Bolondság! – mondta mintegy önmagát biztatva. – Ideges vagyok… - -De azért elmult jó öt perc, mielőtt ismét oda mert menni az ablakhoz… -Megint kitekintett s nem látva semmit, megnyugodva mondta: - -– Bizonyosan valami veréb röpült neki a falnak. - -Egyszerre csak hevesen csöngettek az utcai ajtón és Kemp sietve -leszaladt a lépcsőn. Levette a vasrudat, megforditotta a kulcsot és -óvatosan kinyitotta a kaput… Adye volt, az ezredes, aki hirtelen -besurrant, mire Kemp rögtön becsapta a kaput. - -– Megtámadták az inasát, Kemp, – szólt Adye, köszöntés helyett. - -– Micsoda? – hökkent vissza Kemp. - -– Ugy van. A láthatatlan ember. Elvette az ön levelét az inastól és most -itt csatangol. Zárja be az ajtót. - -Kemp hirtelen ráforditotta a kulcsot, előre tolta a vasrudakat és -hüledezve bámult Adye, aki szemmel láthatóan elégedett volt, hogy a -kapun belül lehet. Nagyot lélekzett és gyorsan folytatta: - -– Megrohanta az uton… Földhöz verte… Elvette tőle a levelet…! Az inas -ott van a rendőrségen… Félig ájult, félig őrült az ijedtségtől… A -láthatatlan ember pedig itt van!… Mit irt hát abban a levélben? - -Kemp keservesen följajdult: - -– Mily őrült voltam!… Pedig tudhattam volna!… Hisz Hintondeátől idáig -csak egy óra-járás! Hát már itt van? - -– De mi történt hát? – kérdezte Adye türelmetlenül. - -– Jöjjön, jöjjön! – mondta Kemp és fölvezette az ezredest -dolgozószobájába. - -Ott aztán kezébe adta a láthatatlan ember levelét: - -– Olvassa ezt! - -Adye elolvasta és halkan fütyürészni kezdett. - -– S ön?… mit irt nekem? – kérdezte aztán. - -– Kieszeltem, hogy hogyan kerithetnők csapdába… Ezt irtam meg és az -inasomra biztam… Mily őrült voltam!… Ah, mily őrült voltam. - -Adye elkáromkodta magát, majd biztatni igyekezett Kempet. - -– Ez a levél csupa frázis, mondta. – Esküdni mernék, hogy már el is -tisztult a környékről és csak rá akart önre ijeszteni. - -– Szó sincs róla! – kesergett Kemp. – Amit igér, meg is tartja. - -E pillanatban csörömpölve tört be az ablak a földszinten… Kemp -összerezzent, Adye pedig meglátta Kemp zsebében a revolver csövét. - -– Ez az ebédlő ablaka volt, – szólt Kemp halkan. - -A következő percben egymásután két másik ablak csörömpölt, ugyancsak az -ebédlőben, majd a dolgozószobára került a sor, melynek három ablaka -egymás után tört darabokra, ugy, hogy az üvegcserepek mindenfelé -szétszóródtak s egy kő majd eltalálta Kemp fejét. - -– Mi ez? – hökkent meg Adye. - -– Ez a kezdet! – felelte Kemp. - -– Nem lehet kivülről fölmászni idáig? - -– Nem. A fal sima, mint a tükör. - -– Vasrácsok nincsenek? - -– Ide fönt nincsenek, de a földszinten minden ablakon vannak… Ah, a -gazember… - -A kis villa tulsó felén is egymás után csörömpöltek a bezuzott ablakok. - -– Már folytatja! – mondta Kemp elkeseredve. – Ugy látszik, nem akar -kegyelmezni egyetlen ablaknak sem!… Őrült, bolond!… Minden ablak -fatábláját bezárattam s az összetört üveg mind kifelé hull le a földre s -a bolond még elvágja benne a lábát. - -– Hát itt miért nem csukta be a fatáblákat? – kérdezte Adye. - -– Itt is becsuktam, de az előbb, hogy kinéztem, ki kellett nyitnom. - -Megint egy ablak csörömpölt és Kemp meg Adye tanácstalanul néztek össze. - -– Megvan! – kiáltott föl Adye hirtelen. – Adjon egy botot, vagy valami -fegyvert… Visszamegyek a rendőrségre és elhozom a vérebeket… Azok majd -elbánnak vele! - -– Megint egy ablak tört darabokra. - -– Nincs revolvere? – kérdezte Adye. - -Kemp a zsebébe nyult, de aztán habozva mondta: - -– Volna egy… de azt… nem adhatom oda. - -– Majd visszahozom! – mondta Adye. – Hisz itt ugy se érheti önt -veszély!… Az egész ház be van zárva. - -Kemp, elszégyelvén magát pillanatnyi kishitüségeért, átadta a revolvert -Adyenek. - -– Most pedig ereszszen ki, – mondta Adye. - -Lement a lépcsőkön s mialatt a kapu mögött csöndesen álltak, hallották, -hogy a láthatatlan ember egymás után veri be az ablakokat az épület -hátsó részén… Most itt volt hát a kedvező alkalom!… Kemp gyorsan és -nesztelenül hátra tolta a vas-rudakat, megforditotta a kulcsot. Az arca -nagyon sápadt volt. - -– Gyorsan lépjen ki! – sugta halkan az ezredesnek. - -A kapu félig kinyilt, Adye hirtelen kiugrott a szük résen, Kemp pedig -rögtön becsapta és bezárta a kaput. - -Az ezredes pár pillanatig habozva állt meg a legfelső lépcsőn… -Biztosabban érezte magát, hogy a háta födve volt… De aztán megemberelte -magát, lement a lépcsőkön, egyenesen keresztül vágott a kerten, neki az -ajtónak… Ekkor ugy tetszett neki, hogy valami szellő suhan végig a -gyöpös uton; valaki járt a közelében! - -– Álljon meg! – rivallt rá a láthatatlan ember. - -Adye megállt, mintha lábai a földbe gyökereztek volna és görcsösen -markolta meg zsebében a revolver agyát. - -– Nos, mi az? – kérdezte mogorván. - -Az arca halálsáppadt volt, minden idege a megpattanásig feszült. - -– Legyen szives és menjen vissza a házba! – folytatta a hang, ép oly -parancsolóan, mint az imént. - -– Sajnálom, de nem arra van az utam, – felelte Adye kissé rekedten s -megnedvesitette ajkait a nyelvével. - -A hangot balra, elülről hallotta s hirtelen átvillant az agyán, hogy -hátha rálőne találomra?… - -– Hová megy? – kérdezte a hang ismét. - -Adye hirtelen arra fordult s a napsugár fényesen csillant meg -revolverén, melyet egyre szorongatott. - -– Hogy hová megyek, – felelte vontatva – az az én dolgom… - -Még jóformán ki se mondta e szavakat, mikor hátulról elkapta valaki a -nyakát, a térdével nagyot lökött rajta, ugy hogy Adye előre bukott. -Villámgyorsan fölugrott, megfordult, kirántotta revolverét és lőtt… A -következő percben irtózatos ökölcsapást kapott az arcába s a revolvert -kicsavarták a kezéből… De ő is megragadta a láthatatlan ember egyik -lábát, ez azonban nagyot rugott rajta és Adye hanyatt esett a füvön. - -– Átkozott cudar! – hörögte dühösen. - -A láthatatlan ember gunyosan fölkacagott. - -– Megölhetném önt, – mondta, – ha nem sajnálnék egy golyót elpazarolni. - -És Adye látta a revolvert a levegőben hat lábnyira tőle s a fegyver -csöve egyenesen a mellének állt. - -– Nos, mit akar? – kérdezte Adye a füben ülve. - -– Keljen föl! – parancsolta a hang. - -Adye talpra állt. - -– Vigyázzon! – figyelmeztette őt a hang szigoruan, – nem türök semmiféle -ostobaságot! Ne feledje, hogy én látom önt, de ön nem láthat engem s -ügyelek minden mozdulatára. Vissza kell mennie a házba. - -– Ugy sem eresztenek be! – felelte Adye. - -– Azt igazán sajnálnám, – mondta a láthatatlan ember, – mert ennek ön -inná meg a levét, pedig önnel semmi bajom. - -Adye ismét megnedvesitette ajkait a nyelvével. Ránézett a revolver -fénylő csövére, majd másfelé tévedt a szeme és látta a távolban kéklő -tengert, a zöldelő rétet, a sárgán hullámzó kalászokat, a domb alján -nyüzsgő várost… és érezte, hogy édes az élet!… Mindez egy másodpercig se -tartott s akkor tekintete ismét ráesett a fénylő fegyverre. - -– Hát mit tegyek? – kérdezte halkan. - -– Hogy mit tegyen?… Hisz már megmondtam!… Vissza kell mennie a házba… -Nem akarom, hogy nyakamra hozza a rendőreit! - -– Jól van, megkisértem. De, ha beeresztenek, megigéri, hogy nem tör be -velem együtt a házba? - -– Én semmit se igérek, – felelte a hang nyersen. – Különben is mondtam -már, önnel nincs semmi bajom. - -Kemp rögtön fölszaladt a lépcsőkön, mihelyt Adyet kieresztette a házból. -Óvatosan odalopózott az ablakhoz s az üvegtörmelékek mögül leskelődve -lenézett a kertbe… De, mire fölért, a revolver már a láthatatlan -embernél volt s Kemp nem hallhatta a lövést, mert a folyosónak igen -vastag falai voltak. - -– Nini! – szólt megdöbbenve, – Adye beszélget valakivel… - -Nem látva senkit, megrémülve hökkent vissza: - -– A láthatatlan ember!… De hát miért nem lő rá Adye? - -Ismét kinézett az ablakon s ekkor látta megvillanni a revolver csövét… A -fegyver a levegőben libegett! - -– Elvette Adyetől! – hörögte Kemp eliszonyodva. - -Adye épen ezt ismételte: - -– Igérje meg, hogy nem tör be velem együtt a házba… Ne kényszeritsen a -végletekre… Ha már elvette a fegyveremet… - -– Ne feleseljen! – rivallt rá a hang. – Én nem igérek semmit!… Azt -mondtam, hogy menjen vissza a házba! - -Ugy látszott, hogy Adye hirtelen elszánja magát e szavakra. Megfordult, -egyenesen a háznak tartott, a kezeit hátra tette és lassan ment az uton… -Kemp álmélkodva nézte… A revolver hol eltünt, hol fölcsillant ismét s a -megrémült Kemp iszonyodva látta, hogy a levegőben libegve lépésről -lépésre követi Adyet!… - -Aztán az események nagyon gyorsan követték egymást. Adye nagyot ugrott -hátra, hirtelen hozzá kapott a revolverhez, de nem tudta megfogni… éles, -rövid dörrenés csattant el, az ezredes föltárta két karját s aztán egész -hosszában arcra vágódott s a levegőben kis, kékes füstfelhő gomolygott… -Kemp szinte nem is hallotta a dörrenést, csak látta, hogy Adye még -föltápászkodik a félkarjára, még egyet vonaglik s aztán mozdulatlanul -nyulik el a füvön. - -Kemp kővé meredve nézte egy darabig a mozdulatlan Adyet. Rekkenő hőség -és csöndes idő volt, semmi sem látszott élni köröskörül, a temetői -csöndben egy levél se rezdült, csak két pillangó kergetőzött a kertben… -Adye ott hevert a kertajtó közelében… Valamennyi dombon fekvő villa -ablakai be voltak zárva, csak az egyik, zöldre festett, nyári lakás -verandáján ült valaki fehér ruhában s ugy látszott, hogy alszik… - -Kemp szétnézett, nem látja-e valahol a revolvert, de a kis fegyver -eltünt… Szeme ismét rátévedt Adyere… Ah, a játék jól kezdődött! - -Most hevesen csöngettek, dörömböltek a kerti kapun, de a cselédség, Kemp -utasitásainak megfelelően, a fülét se mozgatta az éktelen lármára… Aztán -mély csönd következett… Kemp hallgatózott egy darabig, majd óvatosan -kinézegetett a dolgozószoba három ablakán, de mit se látott… Fölvette a -piszkavasat és lassan lement a lépcsőkön, egyre hallgatózva… Végigjárta -az egész házat és valamennyi földszinti ablakot ujra megvizsgált, hogy -jól be vannak-e zárva s elég erős-e a vasrostély… Minden szilárd és -csöndes volt. - -Erre ismét fölment az emeletre, a dolgozószobába és kitekintett. Adye -még mindig mozdulatlanul hevert ott, ahol elbukott… Lent a dombra vezető -uton két rendőr jött sietve a villa felé. - -A halálos csöndet nem törte meg semmiféle nesz… Kempnek ugy tetszett, -hogy a két rendőr csiga-lomhasággal közeledik… S mialatt őket nézte, -azon tünődött, hogy hová lehetett halálos üldözője… - -A feleletet csaknem rögtön megkapta rá. A földszinten nagy zuhogás -hallatszott s az egész ház visszhangzott a nehéz csapásoktól s az -összetöredező fa recsegésétől… Kemp ijedten rezzent össze, habozva -hallgatózott pár pillanatig s aztán óvatosan lefelé indult a lépcsőn… A -zuhogás egyre tartott s most már tisztán hallotta a vas éles csengését -is… - -Megforditotta a kulcsot a konyha-ajtóban és benézett… Majd összerogyott -ijedtében… Az ablak-ráma még ép volt ugyan, de már ingott eresztékeiben, -a vasrács pedig félelmetesen rendült meg minden ujabb ütésre… Kivülről -pedig egy fejsze suhogva, nagy erővel sujtott le ujra meg ujra a -megrongált ablakra, hogy a vakolat, a téglák csak ugy hulltak a -konyhában… Egyszerre aztán eltünt a fejsze, a rombolás munkája -szünetelt… - -Kemp látta, hogy a revolver kint fekszik az ablak alatt a gyepen, de -most hirtelen fölugrik… Kemp ijedten ugrott ki a konyhából s alig hogy -becsapta az ajtót, eldördült a fegyver, a golyó süvöltve furta át a -konyha-ajtót s a folyosó falán eltompulva a földre hullott… Kint a -kertben Griffin ujjongva kacagott s a következő pillanatban ismét -visszhangzott a ház szilaj fejsze-csapásaitól. - -Kemp lélektelenül állt a folyosón és gondolkozni igyekezett. A -láthatatlan ember minden percben betörhetett a konyhába. Ha szétverte az -ablakot, ezt az ajtót egy csapásra bedöntheti és akkor… - -Most ismét csöngettek a kerti ajtón… Ezek bizonyára rendőrök lesznek… -Kemp gyorsan oda szaladt, kiszólt az ajtón, hogy ki az s mikor -megbizonyosodott, hogy csakugyan a rendőrök, kinyitotta nekik. A két -ember egyugrással bent termett s aztán megint bezárták az ajtót. - -– A láthatatlan ember! – szólt Kemp rekedten. – Van revolvere is… még -két golyó van benne… Adyet agyonlőtte… Vagy legalább sulyosan -megsebesitette… Nem látták a gyöpön?… Ott fekszik! - -– Kicsoda? – kérdezte az egyik rendőr. - -– Adye! – felelte Kemp. - -– Mi nem a főajtón jöttünk, – mondta a másik rendőr. - -– Micsoda zuhogás ez? – kérdezte most az első rendőr. - -– A láthatatlan ember! – felelte Kemp. – Most veri be a konyha ablakát… -Mindjárt itt lesz… Egy fejszét talált valahol. - -Hirtelen az egész ház megrendült; a láthatatlan ember már a konyhában -volt s a folyosón nyiló ajtót döngette… A szobaleány sikoltva ugrott ki -a mellékszobából és egyenesen az ebédlőbe menekült. Kemp gyorsan, -szakgatottan beszélt és igyekezett fölvilágositani a két rendőrt a -helyzetről… A konyhaajtó recsegve-ropogva engedni kezdett… - -– Erre, erre! – kiáltott föl Kemp az élet-ösztön lázas hevével és -betolta a két rendőrt az ebédlőbe. - -– Itt a piszkavas!… - -Azt amit magával hozott oda adta az egyik rendőrnek, a másiknak pedig -kezébe nyomta az ebédlő kandallójának piszkavasát… Ő maga pedig beugrott -az ebédlőbe, előre tolva a két rendőrt a küszöbre. - -Épen idején… A konyha ajtaja nagy robajjal kicsapódott… - -– Vupp! – kiáltott föl az egyik rendőr s a piszkavassal a fejszére -ütött… - -A revolver eldördült, de a Kempnek szánt golyó elkésve érkezett s egy -becses olajfestményt likasztott át… A másik rendőr rácsapott -piszkavasával a kis fegyverre, mely nagyot koppanva esett le a földre: -ugy, mint mikor a darazsat, vagy méhet leütik a földre. - -A szobalány, mikor a lövést meghallotta őrülten fölsikoltott és -egyenesen az ebédlő ablakának rohant, mintha arra akarna menekülni… Ez -az ablak oldalt volt, oly helyen, hogy csak az ajtóból lehetett oda -látni, de a folyosóról nem… - -Kint a folyosón ott állt a láthatatlan ember, a fejszét lábához -eresztve, ugy látszott, hogy neki támaszkodik a konyha ajtófélfájának… A -két rendőr jól hallotta, hogy fáradtan liheg. - -– Menjenek innen önök ketten! – szólt a láthatatlan ember. Nekem csak -avval a Kemppel van dolgom. - -– Nekünk pedig önnel! – felelt a rendőr. - -S hirtelen előre lépve, odasuhintott a piszkavassal, amerről a hangot -hallotta. A láthatatlan ember valószinüleg visszaugrott, mert a -piszkavas a puszta levegőt érte s a két rendőr, akit a hirtelen mozdulat -előre rántott, neki esett az esernyőtartónak… - -Ekkor fölemelkedett a fejsze, suhogva szelte át a levegőt, lecsapott a -megtántorodó rendőrre, akinek sisakja hitvány papirosként horpadozott -össze s a szegény ember kettőt is fordulva eszméletlenül roskadt le a -földre. - -De a másik rendőr, a fejsze mögé suhintva a piszkavassal, valami lágy -testet ért, mely nagyot koppant… A láthatatlan ember fájdalmasan -fölkiáltott s elejtette a fejszéjét… A rendőr ismét feléje sujtott, de -csak a levegőt érte… Aztán megállt s előre tartva a piszkavasat, -figyelt, hallgatózott a legcsekélyebb neszre is… - -Hallotta, hogy az ebédlő ablaka kinyilik s kivül a kertben gyorsan fut -valaki… Most a társa is föleszmélt kábultságából és felült a földön; -arcából csurgott a vér… - -– Hol van? – kérdezte bágyadtan. - -– Nem tudom, – felelte a másik. – Én eltaláltam és megsebesitettem. Itt -kell állnia valahol a folyosón, ha csak el nem surrant a hátad mögött, -pajtás… Dr Kemp!… Hej, uram!… Dr Kemp!… - -Semmi felelet. - -– Dr Kemp! – kiabált a rendőr. - -A másik rendőr nagynehezen föltápászkodott a földről és bágyadtan neki -dőlt a falnak. E percben hallani lehetett, hogy valaki mezitláb fut -lefelé a konyha lépcsőin… - -– Itt van! – kiáltott az első rendőr. - -És hirtelen utána hajitotta a piszkavasat. De a fegyver csak egy kis -gázcsillárt zuzott darabokra. - -A rendőr utána akart eredni a láthatatlan embernek, de aztán meggondolta -a dolgot… Fontosabb volt, hogy Kemp doktort megoltalmazza s ezért bement -az ebédlőbe. - -– Dr Kemp! – kezdte harmadszor is, de aztán hirtelen elhallgatott; még a -szája is tátva maradt bámultában. - -– Ez a dr Kemp igazi hős! – szólt pajtásához, aki lassan utána jött. - -– Az ám!… anyámasszony katonája! – felelte a második rendőr, -zsebkendőjével törülgetve a vért, mely lassan csurgott végig az arcán. - -A rendőrnek igaza volt; az ebédlő ablaka tárvanyitva volt és sem a -szobalánynak, sem doktor Kempnek nyoma se volt a szobában! - - - - -XXVI. FEJEZET. A hajtóvadászat. - -Mr Heclas, aki legközelebbi szomszédja volt Kemp doktornak, édesdeden -aludt zöldre festett villájának verandáján, mikor Kemp házának ostroma -megkezdődött. Mr Heclas amaz „elenyésző kisebbséggel“ tartott, amely -nevetséges ostobaságnak jelentette ki a láthatatlan ember meséjét. A -felesége ellenben teljesen elhitte az egész dolgot s végkép oda volt, -mikor látta, hogy a férje ép oly nyugodtan sétálgat a kertben most is, -mint az előtt s egy csöppet sem törődik avval, hogy a szomszédok mind -légmentesen bezárkóznak. - -Mr Heclas évek hosszu során át megszokta már, hogy délutánonkint szundit -egyet villája verandáján: s ugy tett ezen a nevezetes napon is. Átaludta -a Kemp-féle villa ostromának első jeleneteit, értjük az ablakok -bezuzását, de mikor fölébredt, ugy rémlett neki, hogy valami nincs -rendben a környéken… Oda tekintett Kemp házára; megdörzsölte a szemeit -és megint oda tekintett… Aztán fölállt és hallgatózott… Egyre mondogatta -magában, hogy álmodik; de azért folyton csak a házat nézte, amely olyan -volt, mintha legalább is két hete ott hagyták volna, miután teljesen -kirabolták és kifosztották: – egyetlen egy ép ablaka se volt! - -Mr Heclas elővette az óráját, megnézte s aztán fejcsóválva dörmögte: - -– Meg mernék rá esküdni, hogy fél órával ezelőtt minden ablaka ép volt! - -Mialatt a házat s a körülötte heverő üvegcserepeket nézte, olyasvalami -történt, aminek láttára meghült benne a vér. Kemp ebédlőjének ablaka -hirtelen kitárult s a szobaleány őrült sietséggel kapaszkodott föl az -ablakra… Mögötte pedig dr Kemp állt, aki tőle telhetőleg tolta, emelte, -segitette a leányt kifelé. - -A szobaleány kiugrott s mindjárt eltünt a a bokrok közt. Most Kemp -doktor kapaszkodott föl az ablak párkányára, aztán ő is kiugrott s mi -alatt mr Heclas álmélkodva kiáltott föl, lopva, bujkálva osont tova a -bokrok közt, mintha félne, hogy meglátják… Igy ért a keritéshez; egy -ugrással átvetette magát rajta s aztán őrülten vágtatva nyargalt -egyenesen mr Heclas villája felé. - -– Irgalmas Isten! – kiáltott föl mr Heclas és egyszerre világosság -támadt az agyában. – A láthatatlan ember!… Hát mégse mese?… - -Gondolni és cselekedni egy volt mr Heclasnál; a következő percben -berohant a szobába csöngetett, kiabált, parancsokat osztogatott s ugy -bömbölt, mintha a föld kifordult volna a sarkaiból: - -– Be kell zárni az ajtókat… Be kell zárni az ablakokat!… Be kell zárni -mindent!… Jön a láthatatlan ember!… - -A házban egyszeriben nagy lárma, fölfordulás támadt! mindenki tett-vett, -kiabált, menekült… Mr Heclas visszafutott a verandára, hogy bezárja a -nagy, szárnyas üveg-ajtót s épen, mikor hozzáfogott, megpillantotta Kemp -doktort, aki akkor mászott át a keritésen s beugorva a kertbe, szilajon -vágtatott a ház felé a spárga-veteményeken keresztül. - -– Ide nem jöhet be! – orditott rá mr Heclas tele tüdőből. – Sajnálom, -hogy kergeti önt… de ide nem jöhet be! - -Kemp arca eltorzult a rémülettől; de mire a házhoz ért, már minden ajtó, -ablak be volt zárva. Kétszer is körülszaladta a villát, megpróbálva -minden ajtót, ablakot s mikor látta, hogy hiába, egyenesen a kertajtónak -tartott, kiugrott rajta és fokozott sebességgel indult neki a városnak, -a domboldalon lefelé. - -Ugyane e pillanatban mr Heclas iszonyodva látta, hogy a -spárga-veteményeket ismét letapodja valaki… ah, a lábát s őt magát se -lehetett látni!… s e szörnyüségtől ugy megrémült mr Heclas, hogy ijedten -beugrott a verandáról és többé mit sem látott, csak azt hallotta, hogy -ugyanaz a kertajtó, amelyen az imént Kemp menekült, ismét kinyilt és -nagy zajjal becsapódott… - -Kijutván a kertből Kemp ugyanazt az utat választotta, amelyen két nappal -előbb mr Marvel menekült. Ámbár Kemp már régóta elszokott az eféle -sportoktól, a bőréről lévén szó, ugy futott, mint a parancsolat, bár az -arca halálsápadt volt, homlokáról pedig csurgott a veriték. - -Józanságát és lélekjelenlétét azonban még ebben az őrült hajszában sem -vesztette el, mindig kereste a legrögösebb, kövesebb utat s ahol -messziről meglátta az uton keresztben elhintett üveg-cserepeket, mindig -arra fordult, mit sem törődve üldözőjével, hogy jön-e utána mezitelen -lábaival, vagy pedig kerülőt csinál. - -Kemp doktor most tapasztalta először életében, hogy mily roppant hosszu -is az ut az ő villájától a városig s keservesen tapasztalta azt is, hogy -jobbra-balra oly kihalt és elhagyatott az országut, mint a temető… -minden ház be volt zárva s a szomoru az volt ebben, hogy épen az ő, Kemp -parancsára zárták be!… Persze, hagyhattak volna nyitva egy-egy -egérlikat, az ily eshetőségekre számitva!… - -Most már előtte állt a város és elfödte a tengert, melyet eddig jól -látott a dombról lefelé futtában. Lent, az utcákon sürgött-forgott a -nép, a lóvasuti állomásra, ép most érkezett egy kocsi a domb aljában… -Azon tul volt a rendőrkapitányság… - -– Ha!… mi az?… Nem léptek zaja ez a háta mögött?… - -Rajta!… Hajrá!… - -Lent az utcán néhány ember szájtátva állt meg és rábámult Kemp doktorra, -aki lélekszakadva közeledett. Már-már fulladozott, de nem hagyta magát… -A lóvonat alig pár lépésnyire volt tőle s a kis csapszék, ahová mr -Marvel menekült, ijedten csapta be az ajtót, mikor meglátta a rohanó -embert… Kemp doktornak az jutott eszébe, hogy fölugrik a lóvonatra s -becsapja maga után az ajtót, de aztán mégis azt határozta, hogy tovább -fut a rendőrségig… - -A következő pillanatban elrohant a csapszék előtt s most már emberek -közé jutott… A lóvasut kocsisa és a kalauz abba hagyták a lovak -kifogását s ugy bámultak a vadul rohanó Kempre, hogy a pipa is kieset a -szájukból… Amodább egész csomó matróz fordult meg s kiváncsian -kiabálták, hogy mi az?… Mi történt?… - -Kemp meglassitotta futását, mert már kifogyott a lélekzete, de ekkor -mindjárt hallotta üldözője lépteit s megint szilaj ugrással rugaszkodott -neki a futásnak. - -– A láthatatlan ember! – kiabált torkaszakadtából a matrózoknak. - -És, valami ihlet folytán, átugrott az árkon ugy, hogy a matrózok -csoportja közéje és üldözője közé került. Aztán, lemondván arról a -gondolatról, hogy a rendőrségre menekül, befordult egy kis -mellék-utcába, elrohant, be a pékhez, aztán neki vágott egy fasornak, -mely ismét a főutcára vezetett, ahonnan jött. - -Két-három kis gyerek játszott a porban ottan, de láttára ijedten -sikoltva rebbent szét, az anyák pedig rémülten kiabáltak, hivták -gyerekeiket… Kemp pedig ismét kibukkant a főutra, vagy háromszáz -lépésnyire a lóvasut állomásától s mindjárt látta, hogy egész csomó -ember szalad, kiabál és rohan utána… - -Kemp hátra nézett. Alig tizenöt lépésnyire mögötte jött egy bivaly-erejü -haditengerész katona, aki káromkodva csapdosott jobbra-balra a kardjával -s mindjárt nyomában rohant a lóvasuti kalauz, mellére szoritva csontos -ökleit. Amodább pedig tizen-tizenöten is futottak e kettő után… Előtte -meg szintén megelevenedett az utca; öt, hat, tiz, husz ember rohant vele -szemben s jól látta, hogy majd mindegyiknek van valami fegyvere. - -– Meg kell fogni!… Elébe!… Rajta! – kiabáltak össze-vissza. - -Kemp gyorsan megértette, hogy a helyzet változott. Megállt és lihegve, -hörögve kiáltott föl: - -– Ide emberek!… Itt van a sarkamban!… Fogjatok körül két oldalról!… - -E pillanatban a láthatatlan ember ugy fültövön csapta, hogy elbukott. De -Kemp nem hagyta magát, fölugrott, szembe fordult ellenfelével s nagyot -ütött öklével az üres levegőn… Ekkor az arcába kapott egy rettenetes -ökölcsapást, szédülve rogyott le… megérezte, hogy valaki a mellére -térdel, megragadja a torkát, de az egyik kéz szoritása már gyöngébb -volt, mint a másiké… Végső erejével ő is megkapta gyilkos támadójának a -kezeit… hallotta, amint fájdalmasan fölsikoltott… aztán a tengerész -katona kardja suhintva szelte át a levegőt Kemp feje fölött s tompa -zuhanással akadt meg valamiben… - -Kemp érezte, hogy valami meleg csordul az arcán s a láthatatlan ember -hirtelen elereszti a torkát… Végső erőfeszitéssel lerázta melléről -támadóját, megragadta a vállát… ez kicsuszott a kezéből… majd elkapta a -könyökét, egész közel a földön… - -– Megfogtam! – kiáltott föl rekedten. – Segitség!… tartsátok erősen!… -Itt fekszik a földön!… Fogjátok meg a lábát!… - -Valamennyien rárohantak a láthatatlan ellenfélre, s ha valaki, mit se -tudva, hogy mi történik, meglátja e szilajon küzködő, kavargó -ember-gomolyagot, bizonyára azt hiszi, hogy szenvedélyes labdarugók -küzdenek a goalért… És Kemp kiáltása után nem hallatszott egyéb, mint -lábdobogás, dulakodás, döngő ökölcsapások és ziháló lihegés… - -Aztán a láthatatlan ember, még egy óriási erőfeszitéssel talpra állt… De -Kemp ugy belecsimpeszkedett, mint a jó vizsla a szarvasba s az övén -kivül egész tucat kéz fogta, markolta, rángatta a láthatatlan embert. A -lóvasuti kalauz megragadta hátul a nyakát és ismét lerántotta a földre. - -Lent tovább folyt a vad dulakodás, melyből csak a tompa, sulyos ütések -zaja és a fogak csikorgatása hallatszott ki. Aztán a láthatatlan ember -vadul fölorditott: - -– Irgalom!… Elég!… - -De a fájdalmas kiáltás csakhamar hörgő nyögésben halt el. - -– Vissza, őrültek! – szólt most Kemp rekedten, lihegve; – halálos sebet -kapott… Vissza, ha mondom. - -Az összegabalyodott tömeg lassan szétvált és némi helyet csinált -Kempnek, aki letérdelt a földre s amint látszott, vagy tizenöt -hüvelyknyire a földről, ráhajtá a fülét valamire és hallgatózott… Egyik -kezében pedig mintha láthatatlan kart fogott volna. - -– El ne ereszsze! – kiabált a markos tengerész-katona, megsuhogtatva -véres kardját a levegőben. – Mondom, hogy rászed bennünket! Csak tetteti -magát!… - -– Nem tetteti magát, – felelte dr Kemp; – s különben is fogom. - -Kemp arca biborvörös volt s halántékain lüktettek a kiduzzadt erek, -zihálva, szinte dadogva beszélt, mert ajka egészen földagadt a -láthatatlan ember öklétől… Eleresztette a kezében tartott kart és -tapogatózni látszott a föld fölött… - -– Az ajka csupa tajték, – szólt aztán. – Isten legyen neki irgalmas! - -Hirtelen fölkelt, majd átment a másik oldalra és ismét letérdelt a -földre… közben egyre érkeztek uj kiváncsiak; a csapszék ajtaja most már -tárva-nyitva volt s a többi házakból is tódult a nép… De szólni alig -szólt valaki… Kemp végigtapogatta a láthatatlan testet s igy szólt: - -– Már nem lélegzik… S nem hallom a szive dobogását sem… Irtózatos sebet -kapott az oldalán! - -Egy vén asszony, aki a hórihorgas tengerész-katona hóna alatt dugta -körösztül a fejét, hirtelen fölkiáltott: - -– Oda nézzetek!… - -Mindnyájan oda néztek, ahová a vén asszony ráncos ujja mutatott – s -mindnyájan látták egy átlátszó kéz bizonytalan körvonalait, amely mintha -üvegből lett volna, ugy, hogy minden ér, csont és ideg jól meglátszott -rajta… És ez a kéz egyre sötétebb, tömörebb lett, amint nézték… - -– Halló! – kiáltott föl egy rendőr, – itt meg már a lába is látszik. - -És igy, lassankint, a kezén és lábán kezdve, a combjain és karjain -fölfelé, folytatódott a testnek ez a fokozatos elsötétedése, melyben -egymás után lettek láthatóvá előbb az erek, az idegek és csontok, majd a -hus s végre a betört mell és a vállak, meg az arc eltorzult vonásai… - -És, amint Kemp fölállt, mindnyájan látták az egész hosszában -kinyujtózkodott „láthatatlan embert“ a földön; vagy harminc esztendős -fiatalember lehetett, egész teste össze-vissza törve, a haja és -szemöldöke hófehér, de nem a kor miatt, hanem mert albino volt; a szemei -pedig vörösek voltak, mint a gránát. A kezét ökölbe szoritotta, arca -csupa fájdalom és gyötrelmes keserüség volt. - -– Takarják el az arcát! – kiáltott föl valaki. – Az Isten szerelmére, -takarják el az arcát! - -Hamarosan leteritették egész testét egy lepedővel és bevitték a -csapszékbe. És ott feküdt a boldogtalan, kiváncsiaktól, részvétlen, sőt -kárörvendő emberektől körülvéve, holtan összetörve, senkitől nem -siratva, nem méltányolva; ott feküdt Griffin, a legelső láthatatlan -ember… a világ legtehetségesebb fizikusa és vegyésze… - -* * * - -Igy végződött a láthatatlan ember csodás, hihetetlen kisérlete. Aki -többet akar tudni felőle, menjen el abba a kis kurta-korcsmába, amely a -Port-stowei országut mentén van és kérdezősködjék a csaplárostól. A -korcsmát a ciméről lehet megismerni: egy üres dolmány, fölötte kalap, -alatta egy pár csizma: „_A Láthatatlan Ember_“, ahogy a történetünket is -elneveztük. A csapláros pedig maga mr Marvel… Az olyan vendégnek, aki -jól tud inni, mr Marvel bőbeszédüen elmond mindent a láthatatlan -emberről; sőt még azt is, hogyan akarták a prókátorok kitudni őt abból a -kis vagyonkájából, ami nála volt, mikor Burdockba menekült a láthatatlan -ember elől. - -– Mikor látták, hogy nem tudják bebizonyitani, kié is az a pénz, – igy -beszéli mr Marvel, – rám fogták, hogy kincset találtam, a pénz tehát az -államé… De hát evvel se mentek semmire!… Aztán jött egy _gentleman_, -akiről azt beszélték, hogy tintanyaló… Ez minden este adott egy guineát, -hogy beszéljek el neki mindent szegről-végre s amit mondtam, mind -pontosan fölirta, utóbb pedig le is nyomtatta az egészet… - -Aki pedig azt akarja, hogy mr Marvel elhallgasson, csak azt kérdezze -tőle: hogy hová lett az a három könyv, amelyet a láthatatlan ember irt?… - -Mr Marvel elismeri, hogy látta ezt a három könyvet, de nem tudja, hová -lett. Sokan azt mondják, hogy ő dugta el; de hát nem igaz… - -– Maga a láthatatlan ember vette el tőlem a könyveket, mielőtt -megszöktem tőle Port-Stoweban… Csak mr Kemp hiresztelte el, hogy én -rejtettem el a könyveket. - -Ezt mondván, mindjárt talál magának dolgot és faképnél hagyja a kiváncsi -kérdezősködőt… - -Egyébként agglegény, igen komoly, tekintélyes ember, mély filozófus; -nagy hire van a faluban és a környéken… tanácsért járnak hozzá a -parasztok, ha ügyes-bajos dolguk akad. - -Vasárnap reggel, minden vasárnap reggel és esténkint, tiz óra után, -mikor a csapszék zárva van, mr Marvel behuzódik kis „szalónjába“, tölt -magának egy pohár „legfinomabb“ gint, gondosan megnéz ajtót, ablakot, -hogy bevan-e zárva s nem lesnek-e rá kivülről… s ha látja, hogy nincs -veszedelem, óvatosan kinyitja kulcscsal bezárt szekrényét, kivesz három, -barna bőrbe kötött vastag könyvet s ünnepélyesen leteszi őket az asztal -közepére… A könyvek táblája kissé zöldes, penészes, mert valamikor egy -nedves árok fenekén pihentek s egynehány lapjukról az irást is lemosta a -szennyes viz… Mr Marvel pipára gyujt, kinyitja a könyveket egymás után -és gondolkozva figyelmesen lapozgat bennük… - -– Uram-Istenem! – sóhajt, nagyot fujva pipájából, – micsoda eszes ember -is volt az a mr Griffin!… - -Majd hátra dől karosszékében s mig élvezettel hörpölgeti a „legfinomabb“ -gint, el-elmélázik: - -– Tele van titkokkal… csodás titkokkal!… - -– És én szolgáltam neki… Irgalmas Isten!… - -Nagyot szippant és egyre fujja a bodor füstöt: - -– Hanem azért mégse csinálnám utána, amit tett… Nem én, – soha!… - -Megint iszik, megtömi pipáját és ismét rágyujt. És ujra átéli, -visszaálmodja azt a csodás hetet, amit a láthatatlan ember szolgálatában -töltött… És elmosolyodik, ha mr Kempre gondol, aki éveken át kutatta, -vadászta ezt a három könyvet, amely nyitva fekszik előtte… tele csodás, -hajmeresztő titkokkal. - -– Ezt pedig nem kapja meg!… - -És nem is kapja meg, se Kemp, se más, egész addig, mig az egykori -csavargó meg nem hal. Mert ő jól tudja, hogy rajta kivül senki se méltó -e könyvek birtokára; de meg attól is fél, hogyha másnak a kezébe -kerülnek, megismétlődhetnék a rémes két hét, amikor a láthatatlan ember -rabszolgává tette őt… - -– _Vége_ – - - - - -TARTALOM. - - I. fejezet. A furcsa idegen érkezése 3 - II. „ Mr Teddy Henfrey első benyomása 10 - III. „ Az ezer-egy palack 16 - IV. „ Mr Cuss vallatóra fogja az idegent 23 - V. „ A tiszteletes urat meglopják 32 - VI. „ A megbolondult butorok 36 - VII. „ Az idegent leleplezik 41 - VIII. „ Mr Thomas Marvel kalandja 53 - IX. „ Mr Marvel ellátogat Ipingbe 61 - X. „ A „Postakocsihoz“ cimzett fogadóban 64 - XI. „ A láthatatlan ember felbőszül 70 - XII. „ Mr Marvel megkisérti a lázongást 76 - XIII. „ Kaland Port-Stoweban 79 - XIV. „ A burdocki fölfordulás 87 - XV. „ Dr Kemp látogatója 95 - XVI. „ A láthatatlan ember alszik 105 - XVII. „ A láthatatlan ember theoriája 112 - XVIII. „ A portland-utcai házban 120 - XIX. „ Az Oxford-utcában 132 - XX. „ A nagy áruházban 138 - XXI. „ A Drury Lane-en 145 - XXII. „ A meghiusult terv 157 - XXIII. „ Hajtóvadászat a láthatatlan emberre 163 - XXIV. „ Mr Wicksteed meggyilkoltatása 167 - XXV. „ Kemp házának ostroma 171 - XXVI. „ A hajtóvadászat 184 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -6 |idegem feje |idegen feje - -6 |fetelt: |felelt: - -16 |raádásul |ráadásul - -22 |hagyott tajta |hagyott rajta - -27 |„bektözött fejü“ |„bekötözött fejü“ - -27 |érdekette |érdekelte - -35 |bezártak az ajtaját |bezárták az ajtaját - -37 |pincegrádorból |pincegádorból - -38 |Hall lelé |Hall felé - -40 |tárgyala |tárgyalta - -44 |Cak azt |Csak azt - -48 |Mi az örögöt |Mi az ördögöt - -58 |meg érted |megérted - -72 |mentem összerogyott |menten összerogyott - -73 |hirtelén lökéssel |hirtelen lökéssel - -74 |vagy kiabálás |nagy kiabálás - -76 |FFJEZET |FEJEZET - -79 |ostobságot |ostobaságot - -79 |Masnap |Másnap - -80 |könyvebkől |könyvekből - -85 |lászott |látszott - -98 |végére jarok |végére járok - -99 |öklei… ütközik |ökle… ütközik - -106 |közbe, kéram |közbe, kérem - -106 |megcsalt, részedett |megcsalt, rászedett - -106 |valmire |valamire - -120 |hirteten |hirtelen - -127 |posta hivatalba |postahivatalba - -127 |kinyi tottam |kinyitottam - -137 |erő ködtem |erőlködtem - -164 |Onnek |Önnek - -174 |elégedett vott |elégedett volt - -192 |emberrről |emberről] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÁTHATATLAN EMBER *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |