diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 06:38:44 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 06:38:44 -0800 |
| commit | f0eeb7c2c17665cb4f655237109f279517759698 (patch) | |
| tree | da8627d4033a13364624bb0cb5d82d21b4565fc4 | |
| parent | eb2f33c4da016d3527da47dfdb04ee75005994cd (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67249-0.txt | 11454 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67249-0.zip | bin | 279124 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67249-h.zip | bin | 298322 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67249-h/67249-h.htm | 12897 |
7 files changed, 17 insertions, 24351 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..b29cca4 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #67249 (https://www.gutenberg.org/ebooks/67249) diff --git a/old/67249-0.txt b/old/67249-0.txt deleted file mode 100644 index 21160ba..0000000 --- a/old/67249-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11454 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Kritikai dolgozatok, 1854-1861, by -Pál Gyulai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Kritikai dolgozatok, 1854-1861 - -Author: Pál Gyulai - -Release Date: January 25, 2022 [eBook #67249] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KRITIKAI DOLGOZATOK, -1854-1861 *** - - -KRITIKAI DOLGOZATOK - -GYULAI PÁLTÓL - -A MAGYAR - -TUDOMÁNYOS AKADÉMIA - -KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA - -UJ FOLYAM, LXXVI. KÖTET. - -1908–1910. CYCLUS - -GYULAI PÁL - -KRITIKAI DOLGOZATOK - -AZ 1908-DIK ÉVI ILLETMÉNY NEGYEDIK KÖTETE - -GYULAI PÁL - -KRITIKAI DOLGOZATOK - -1854–1861 - -BUDAPEST - -KIADJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA - -1908 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -TARTALOM. - - Petőfi Sándor és a lyrai költészet (Uj Magyar Múzeum 1854) 1 - Szépirodalmi Szemle (Bpesti Hirlap 1855) 69 - Polemikus levelek (Pesti Napló 1857) 241 - Irónőink (Pesti Napló 1858) 272 - Adalék népköltészetünkhöz (Bpesti Szemle 1860) 308 - Néhány szó a kritikáról (Szépirodalmi Figyelő 1861) 346 - Megint a kritikáról (Szépirodalmi Figyelő 1861) 364 - - - - -PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. - -Az a fiatal költő, ki első felléptével egyszerre a közönség kegyencze -lőn, s hat rövid év alatt irodalmunkban eddig hallatlan hatást idézett -elő, nincs többé a magyar írók sorában. Minden adatot összevetve -biztosan állíthatni, hogy ő már az irodalom-történet személye, a magyar -irodalomtörténeté, mely tulajdonképen még nincs megirva. - -Másutt kevésbbé jeles költő is, mint a minő Petőfi volt, nagy figyelem -tárgya. A legapróbb részletekig terjedő életrajza készül meg s műveinek -széptani méltatása gyakran felmerül az irodalmi kérdések közt. S míg a -közönség előtt mint jellem és költő egyaránt illő világításban áll, -addig a történetiró nem csak kész adatokat talál róla, hanem -többé-kevésbbé kifejlett nézeteket is. - -Ime az ok, mi arra készt, hogy közzé tegyem töredékes jegyzeteimet, -melyeket Petőfi életéről, műveiről s lyrai költészetünkben még -folytonosan tartó hatásáról összeírtam. - -Hiányos kisérlet ez, oly mű, mely több okból sem kimerítő életrajz, sem -valóságos széptani elmélet nem akar lenni, s nem is lehet. Akár eszmék, -akár külalak tekintetében nincsenek nagy igényei, azonban a közönség úgy -hiszem érdekkel fogja olvasni egyik nagy költője regényes -élettörténetének legnevezetesb korszakát; a történetíró néhány oly adat -birtokába jut, melyek könnyen feledékenységbe mehetnek s talán -eszmecserére nyujtok alkalmat oly nézeteket pendítve meg, melyeket jelen -irodalmi körülményeink közt nem lehet eléggé vitatnunk. - -Néhány czikkben életrajzát fogom adni az 1847-ik év végeig. Olykor -részletekbe bocsátkozom, mindenütt kisérve jelleme és költészete -fejlődését, mennyire hiányos adataim engedik. Szólani fogok műveiről és -az irodalmi viszonyokról, melyek közt föllépett és hatott. Végül azon -kórjeleket érintem, melyek mint az általa alapított iskola torzításai -mutatkoznak lyrai költészetünkön. - -Sokan talán mondani fogják, hogy eszményi személyt alakítottam belőle; -mások, hogy igazságtalan szigorral itéltem róla. Vádak, melyeket csak a -legszárazabb biographus kerülhet el s melyek ellen tudni fogom magamat -védeni. Legyen szabad még annyit bevallanom, hogy semminemű rokon- vagy -ellenszenv nem vezetett s igyekeztem elfogulatlan szempontra emelkedni, -a mennyiben lehet, sőt kell, oly kort illetőleg, melyben még úgy szólva -benne élünk. - -De legyenek bár itéleteim, széptani nézeteim hibásak, adataimnak értéke -van, mert azokat gondos utánjárással szedtem össze, itélettel válogattam -meg s mindegyiket hiteles forrásig tudom visszavinni. - - -I. - -Petőfi Sándor Kiskőrösön 1823 január 1-én született. Atyja mészáros -volt, ki úgy látszik Magyarország felső vidékéről költözött az alföldi -síkra, s mindvégig megtartá _Petrovics_ családnevét. A jámbor férfiu, -noha többnemű szerencsétlenségek következtében nagyon elszegényült, -mindent megtőn, hogy fiának némi nevelést adhasson. Elébb az aszódi, -majd a szentlőrinczi evang. gymnasiumba küldötte; később Selmeczre az -ottani evangelikus lyceumba. - -A tüzes és makacs ifjoncz, lelkéből megutálta az iskolai életet. -Nyugtalan természete és függetlenségi vágya, mi egész életén átvonul, -korán a nagy világba sodorta. Selmeczről Pestre szökött. Tetszett neki a -fővárosi élet s űzte az első ifjuság könnyelmű kalandjait. Legboldogabb -estvéje volt, ha a szinházba beszökhetett. A szinészet iránt már -gyermeksége óta nagy hajlammal viseltetett. Már tanuló korában Selmeczen -is szinészkedett s épen az vonta maga után kiutasíttatását az iskolából. -Részint ez okból, részint mert nagy nyomorban élt s nem mert haza menni, -beszegődött a szinházhoz. - -A szinészek ruháit hordta fel esténként és előadás alatt székeket, -asztalokat rakott ki a szinpadra. Vidor utczagyerekéletet élt. Bolondja -volt a csinyeknek és tréfáknak. Néha rossz czimborák közé is keveredett, -a nélkül, hogy megromoljék. Épen mint Shakespeare, kiről életírói -hasonlót beszélnek. - -Mindketten korán tusára szállottak az élettel és önmagokkal s diadallal -emelkedtek ki belőle. Fenékig kiüríték a szenvedélyek poharát s mély -pillantást vethettek az emberi szívbe. Rakonczátlanságban tört ki bennök -a genius első mozzanata, lábbal tapodták a hétköznapi erkölcsök- és -kötelességeket, mert óriási tetterejük még nem találta meg körét és -sejtelmök nagy és új pálya körül borongott. - -Shakespeare a világ első drámaköltője lőn; Petőfi a legnagyobb magyar -lyrai költő. Ifjusági élményeik nélkül talán egyik sem válik azzá, mert -legnagyobb költői tanulmánynak mindig az élet marad, szenvedés, tévely -és csalódások árán. - -Szerencsés ki győzelmesen állva meg fölöttök, a költői lelkesedés -számára zsákmányolhatja ki. - -Petőfi még ekkor nagyon ifju volt, alig 14 éves. Csak küszöbén állott -élete viharos korszakának. Atyja, ki meghallá, hol barangol, Pestre jött -s erővel vitte haza, s mivel útközben többször vissza akart szökni, -szigoruan bánt vele. Anyja, szeretete egész szenvedélyességével ölelte -körül. Innen költeményeiben iránta a leggyöngédebb fiui szeretet, mit -valaha költő énekelt. Semmi negédlés (affectatio), költői szeszély, mibe -Petőfi néha belé esik. Igaz mély gyermeteg érzés. Minden gondolatnak -egy-egy jelenet felel meg, mi az életben megtörtént. - -Atyját rendesen humoros alakként tünteti föl, ki nem sokat ad arra, hogy -fia költő, haragszik reá csinyeiért s csak nagy későre békül ki vele. A -háttérben mindig ott áll anyja szelid arcza, kinek csak könnyei és -csókjai vannak számára. - -Mindvégig szerette szülőit s míg költeményeiben örökíti, kedvezőbb -körülményei közt ápolja és segélylyel fordul hozzájok. Atyjára később -büszke is lesz és egyik szép költeményét írja róla. Atyja és anyja -nemsokára egymásután haltak meg 1849-ben. Egy szép elégiában siratja meg -őket – kevéssel saját halála előtt. - -Petőfi keveset időzött az atyai háznál, atyja minden áron embert akart -belőle alkotni, lelkészt, ügyvédet, mérnököt, hivatalbelit. A fiunak -egyikhez sem volt kedve, tulajdonképen semmihez sem volt, de azt érezte, -hogy lesz belőle valami. Szülői Sopronmegyébe küldék egy rokonukhoz, -honnan az iskolai év kezdetével a soproni lyceumba volt belépendő. - -Sopronba érkezve egyenesen a laktanyának tartott s katonának csapott föl -(1839). Tudós katonának gúnyolták, mert verseket írt s néha olvasgatott. -A tanulók jól ismerték, sokszor bepillantott az iskolába. Ekkor kötött -futó ismeretséget, mely később barátsággá erősödött, Pákh Alberttel, ki -lyceumi tanuló volt. Ő beszéli róla, mint firkálta be az őrállomás -melletti faköpenyegeket versekkel, s midőn egy hideg éjjel az őrhelyen -kérdé tőle: «Mit csinál?» mily komoly pathosszal felelte: «Verset». - -Még selmeczi tanuló korában kezdett verset írni. Senki sem tagadta meg -tőle, hogy társai közt legjobb verset ír, csak tanítója. Egy alkalommal, -midőn versét felolvasta, tanítója kételkedett, mintha ő írta volna. -Dühbe jött, új feladatot kért s tanítója szemei előtt megirta. Oly -vonások a gyermek életéből, melyek a költő irodalmi pályáján -ismétlődnek. Midőn föllépett, csak egyetlen egy kritikus, ki maga igen -rossz verseket írt, nem hitte, hogy jó költő s ki volt a vélemények -irányában mindvégig makacsabb, szenvedélyesebb, mint Petőfi? - -A katonaságra csakhamar reá unt. Könnyelműség- és politikai rajongásból -lőn katona. Irtózott az iskolai élettől, családi körülményei is nyomták, -s azt hivé, hogy ezrede Tyrolban fog állomásozni, honnan könnyen -átszökhetik Svajczba. Az akkori ingerült politikai viszonyok mélyen -hatottak a korán érett gyermek kedélyére. Az iskolából, hol inkább csak -a régi classicusokat tanulta, a római és görög respublikák álmait hozta -az életbe. Már mint gyermek politikai ábrándokkal tépelődött s mint ifjú -légvárakat alkotva Svajczba vágyott. - -Csalódott reményében. Ezrede Horvátországba rendeltetett. Majdnem két -évig katonáskodott. Független és makacs szelleme kevésbbé türhette a -katonai fegyelmet, mint az iskolait. Ballépését megbánva gondolt -jövendőjére, sokat szenvedett s beteg lőn. Az ezred orvosa -elbocsáttatását eszközlé. Ekkor (1841) Pápára ment az ottani tanodában -tanulmányait folytatandó. Itt ismerkedett meg Jókaival s barátja lőn. Ez -erős baráti viszony, később, 1848-ban, Petőfi szenvedélyessége miatt, -felbomlott. Ő hű, áldozó barát volt, de barátjain uralkodni szeretett. -Heves véralkata és rögeszméi sokszor sodorták összeütközésekre. Nem -gyűlölte, kit megsértett, de sokkal büszkébb volt, mintsem megbánja, mi -talán szivének is fájt. - -Pápán egy darabig meglehetős szorgalommal tanult, de legtöbb idejét az -iskolai képzőtársulat vette igénybe. Ez tanuló ifjak egyesülete volt, -kik a magyar irodalomban akarták kiképezni magokat, dolgozatokat -olvastak föl s egymást birálták. Divat volt ez akkortájt, kivált a -protestáns tanodákban, s nem egy később híres író került ki soraikból. -Petőfi egy költeményeért két arany jutalmat nyert, de művei nem tettek -valami feltünő hatást. Sokáig küzdött a formával, s azon költők, kiket -mintául vett, nem voltak olyanok, hogy segéljék eredetisége fejlődését. -Még nem volt eléggé bátor, még nem sejté erejét. - -Nem is annyira a költészet-, mint a szinészeten csüngött szenvedélylyel. -Orlay-Petrics és Jókai voltak itt legjobb barátai. Mind a három barát -művészi pályára készült. Jókai festész akart lenni, Orlay költő, Petőfi -szinész. Az élet kicserélteté velök a pályákat: Orlay festő lőn, Jókai -költő, csak Petőfi nem akart lemondani választott pályájáról. Oda hagyta -az iskolát s tagja lett egy vidéki szintársulatnak. «Szinész barátjához» -írt költői levelében humoros kedélylyel írja le, mint avatták Thália -papjává. - -Kóborolt a hazában s legtöbbet Kecskeméten tanyázott. Iskolai élete vég, -és szinészi pályája elsőbb napjaiban írta azon költeményeit, melyekkel -először föllépett. 1842-ben az «Athenæum»-ban három költemény jelent meg -tőle. Némi figyelmet ébresztettek, de senki sem sejté, hogy hatalmas -szellem közeledik. E korszakban írt költeményeinek néhánya, melyeket -összes gyüjteményében nem vőn föl, a pápai ifjuság által kiadott -zsebkönyvben olvashatók. - -Rossz szinész volt s nagy nyomorban élt. 1843-ban Pestre jött, s néhány -költeményt vitt el Bajzához; s magát meg sem nevezve, úgy adta át, -mintha általa Petőfi küldötte volna, kit ő nem ismer. Mindenki azt -hitte, hogy a Petőfi név álnév s kiváncsiak voltak rá: ki rejtezik -alatta. Vörösmarty és Bajza jeles költőt jósoltak belőle. - -Ő mind erről mit sem tudva Pozsonyba ment szinészi pályáját folytatandó. -Neve ismertebb lesz, de nem mint szinészé, hanem költőé. Az 1843-iki -Athenæum, Regélő, Életképek, Szivárvány már számos költeményeket -közölnek tőle. - -Csodálatos! eleinte népdalait, melyekben már föllépése kezdetén -leggeniálisabb volt, csak Pönögei Kiss Pál álnév alatt merte közleni. -Akkortájt még nem igen becsülték a népies hangot, a naiv felfogást, -egyszerű, de erős compositiót. A rhetorika volt fő a költészetben. -Legtöbb költeményeink keveset különböztek a «Pesti Hirlap» -vezérczikkeitől. Költőink közül többen írtak ugyan népdalt, de érzett -rajtok a tudós szag, az úri leereszkedés, a mesterkéltség, vagy ha -jelesbjeink valamelyikének sikerült is, a magyar nép még nem találta meg -költőjét, ki egészen az övé legyen. A népnemzeti elem még nem jelent meg -teljes tisztaságában, erejében. A jelenségek oda mutattak, hogy -közeledik. - -Az újabb kritikus már egy-egy eltévedt szót hallatott ügyében. Erdélyi -elméletileg és gyakorlatilag határozottan melléje nyilatkozott s -megkezdé széptani kutatásait a népköltészet körül. A Kisfaludy-Társaság -jutalomkérdésül tűzte ki: mi a költészetben a népies? A magyar népszinmű -csirájában volt. Szinmű- és novellaköltők a magyar élet külsőségein -kapkodtak. A közönség kedélye is el volt készülve reá. A közszellem -1841-től fogva, bár lassan, de határozottan a demokrat eszmék felé -kezdett hajlani. Még a ruhadivaton is mutatkozott. Mikép a politikában -készült az átalakulás, úgy az irodalomban is. Egyik a másikra hatott és -készíté elő. Nem volt már messze a forduló-pont. A jelen meghasonlott a -multtal. Ím költője föllépett s álnév alatt közlött népdalai idéztek elő -legnagyobb hatást. - -Petőfinek a pozsonyi szintársulatnál sem ment jól dolga, noha ez -legnagyobb volt mindazok közt, hol eddig működött s Pozsonyban épen -országgyűlés lévén, meglehetős pártfogolásban részesült. Ő itt is -szegénységben élt s majd szinész, majd írnok volt, ki országgyűlési -tudósítások által kereste kenyerét, majd pedig az iskolák termeibe is -benézett. - -Egy szép alkonyban a Dunaparton őgyelgett, merengve, bámulva a czifra -népet s gondolkozva, hogy holnap mit eszik. Épen akkor érkezett meg a -gőzös Pestről. Országgyűlési tagok és jurátusok szállottak ki belőle, s -köztök Lisznyai Kálmán, kivel történetből még azon órában -megismerkedett. Lisznyai erszényét ajánlotta föl s egyszersmind -bevezette egy-két ott mulató nevezetesb magyar íróhoz, kik mindenkép -igyekeztek kiemelni nyomasztó körülményeiből. Egy kis összeget tettek -össze segedelmezésére s Nagy Ignácznál, ki a Kisfaludy-Társaság -megbizásából a «Külföldi Regénytárt» adta ki, munkát szereztek számára. - -Pozsonyt odahagyva Pestre jött, ismeretségét szaporítá s közelebbi -viszonyba lépett az irodalom akkori fiatalabb bajnokaival, mint Bérczy, -Degré, Kerényi, a két Vahot, Dobsa, Pálffy Alberttel. Majd Gödöllőre egy -ismerőséhez vonult s két regényt fordított le: «Robin Hood»-ot Jamestől -s a «Koros hölgyet» Bernardtól, igazabban «A negyvenéves hölgyet», mely -czimet azonban az akkori könyvvizsgálók nem tudni mi okból, nem -engedhettek meg. - -Szenvedélyét a szinészethez sem a nyomor, sem az annyira csekély siker -nem tudták kioltani. Osztozott sok jeles ember szeszélyében, kik más -pályához mutatnak kedvet, mint a minőt tehetségeik kijelöltek. Műveiből -egy kis pénzt szerezve össze, 1843 nyarán Debreczenbe utazott s ujra a -szinészethez akart szegődni. Fáncsy épen vendégszerepelt ott s pártfogás -alá vette. Vele lépett fel Shakespeare «Velenczei kalmár»-jában. A -leánykérő marokkói herczeget játszta, nagy mérséklettel szavalván el -hosszú monologját. Kevés szinészi tehetség volt benne, nem akarták -szerződtetni. A társulattól egy kis elégedetlen csapat külön vált, hozzá -szegődött s elindult negyed, ötödmagával Székelyhidra, Diószegre. Boldog -volt. Az első szerepeket játszhatta. - -Egy-két hónap mulva betegen, rongyosan érkezett vissza Debreczenbe és -beszállott Pákh Alberthez, ki akkor jogtanulmányait végezte e helyen. -Sopronban kötött ismeretségök itt fejlődött barátsággá. Petőfi a város -végén egy szegény öreg asszonynál ütötte föl tanyáját. Barátja állott -jót érte és segítette mivel lehetett. - -Sokáig betegeskedett és küzdött a nyomorral. Olvasott és írt; ekkor -tanulta meg alaposabban a franczia nyelvet. Mély meggyőződése volt -arról, hogy a magyar irodalomban szerepet fog játszani. Hideg szobájában -éhezve fázva dicsőségről álmodozott. - -S minő ellentéte a sorsnak! Petőfi 1843/44 telén a debreczeni -szinházban, kit a jegyszedő csak kegyelemből bocsát be s minden ember -koldusként néz le vagy észre sem vesz; s Petőfi 1847 őszén ugyanott, kit -az egész közönség éljennel fogad, mint Magyarország ünnepelt lyrikusát. - -Barátja sokszor mosolygott nagyszerű tervein, noha azok valósulását -kitelhetőleg segíté. Ő költeményeivel felelt s Frankenburg, az -«Életképek» szerkesztője levelével, ki első szólítá föl dolgozótársul, -műveit díjazni igérve. Ezután Pest lőn vágyai czélpontja. Egy jókora -kötet verset írt össze, mit ott eladhatni remélt. Egészsége is -helyreállott, csak pénze nem volt a hosszú útra. Barátja oly állapotba -helyezé, hogy elindulhatott. - -Mellénye alá gombolta költeményeit, egy nagy bottal kezében és szivében -jó remények, szép álmokkal gyalog indult a messze útnak. - -Későre érkezett Pestre. A Tisza áradozásai miatt a Hortobágyról Tokajnak -kellett kerülnie; innen Egernek vette útját, hol Tárkányi Béla s a nevét -már lelkesedéssel hangoztató növendékpapoktól igen vendégszeretően -fogadtatott. Itt írta híres egri bordalát. - -Benne minden íz egy költő volt. Iskolában, őrhelyen, szinpadon, úton, -útfélen, nyomorban, kényelemben költött. Ez volt gazdagsága -szegénységében. Reggel fájdalmait panaszolta, este már pajkos dal -lebegett ajkain. Viszontagságteljes élete kifogyhatatlanul újabb meg -újabb anyagot szolgáltatott költészetének. Aczél kedélye soha sem veszté -el ruganyosságát. Minden nyomás dalt pattantott elé. Mintha minden csak -azért történnék vele, hogy megénekelje. Mintha minden érzést csak azért -érezne át, hogy dalok forrása legyen. - -Ő valóban mindenből verset csinált. Gyakran puszta szeszélyét is -költészetnek vevé. Azonban leggyöngébb verseiben is érdekes, szellemes, -épen mint Heine. - - -II. - -Petőfit Pesten baráti karok fogadták. Vörösmarty indítványára az akkori -«Nemzeti Kör», melynek egyik czélja volt az irodalom fölsegélése is, -megvette költeményeinek kész füzetét s előlegezé a kiadási költségeket. - -Nemsokára, 1844 nyarán, szerkesztősegéd lőn a «Pesti Divatlap» mellett. -Szerkesztője Vahot Imre nagy örömmel fogadta a már hírre kapott fiatal -költőt. Segédsége annyiból állott, hogy verseket írt a lapba s javítnoka -volt. Egyébbel foglalkozni restellett. Egészen a költészetre adta magát, -de itt aztán roppant munkásságot fejtett ki. - -Ekkor kezdődik nagyobbszerű föllépése s kifogyhatlan termékenysége. -Minden héten két-három költeményt olvasott tőle a közönség. 1845-ben már -költeményeinek második füzetét is kiadhatta. Ezután a «Helység -kalapácsa», «János vitéz», «Cypruslombok Etelke sírján», «Szerelem -gyöngyei» két rövid év alatt egymásután jelentek meg. - -Egy reggel csak arra ébred föl, hogy Magyarország legnépszerűbb költője. -Dalait kunyhóban, palotában éneklik. Esténként dalai mellett alszik el, -a melyeket az utczákon énekelnek. Minden héten egy újabb üdvözletet vesz -költőtársaitól. Az ifjuság és nők kedvencze s körüle egy egész fiatal -irodalom képződik. - -Költészetén kívül sokat tesz népszerűségére egyénisége is. -Költeményeiben egész keblét, egész életét tárta föl. Kalandor élete -közszájon forgott. Mindenki tudott róla egy mulatságos adomát. Eszménye -volt a szilaj magyar ifjuságnak, mely tettszomjtól pezsgett s hazáját -nagy és hatalmasnak álmodta. Ő pengette mindezen húrokat, dalait -viszhangzá az ország. - -Mindez teljes mértékben felkölté önérzetét, becsszomját. Magyarország -legbüszkébb emberét azon sötét zugszobában kellett keresni, hol egy -borzas hajú, barnás halvány, ingerlékeny és különcz ifjú lakott, ki -verseket írt, korhelykedett, világmegvetést negédlett, s teli volt -becsszomj-, önbizalom- és merészséggel. - -A népből szakadt ki, sokat hányódott a társaság alsóbb rétegei közt. -Ösztöne-, hajlamai- s élményeinél fogva demokrata volt. Idejárult még -költői hóbortja, mely szerette a bizarrt, szertelen becsszomja, mely -untalan sarkalta, hogy feltünjék. Mindez sok tekintetben különczczé -tette. - -Nemcsak az irodalom-, hanem az élet- és társaságban is szerepet vágyott -volna játszani, azonban talán viszonyai és formái közt nem tudván eléggé -mozogni, megvetni látszék azt s különczségeivel akart hatni. Meglehet -eleinte öntudatlan, de később a negédlés nem hiányzott; aztán sokkal -inkább volt szabad költő s természeties kebel, mintsem élvet találjon a -legtöbb illedékes körök ürességeiben. - -Lelkesült és szeszélyes természete magányt vagy oly társaságot keresett, -hol nem korlátoztatik. Barátjai közt mulatott legtöbbet, kik majd mind -írók, művészek voltak. Csak egy pár irodalmi körbe, szin- és kávéházba -járt el. Régi magyar szabású öltönyt csináltatott magának, magyar -nadrágot viselt s térdig érő csizmát s kerek kalapot. Ujjal mutattak reá -az utczán. Az elménczek peleskei nótáriusnak gúnyolták. - -Csokonait utánozta, de Petőfi volt. Meglehetős gorombán bánt azokkal, -kik hozzá tolakodtak s épen dühbe jött, ha holmi pártfogói modorral -közeledtek feléje. A költők közül is gyűlölte Horatiust, mert verseket -írt Mæcenashoz s hasonló okból nem igen becsülte Goethét. Széptani -nézetei szoros összefüggésben voltak politikai és erkölcsi elveivel, s ő -magát igen sokszor nem annyira költőnek, mint a század, az eszmék -katonájának hívé, ki valaha nagy napok hőse lesz. - -Az aristokratiát és nemességet soha sem nézte jó szemmel s előjogaik -összeomlását senki sem óhajtá jobban a két hazában, mint ő. Épen oly -büszke volt nemtelen származására, mint lángesze czímére. A hűbéri -intézmények romjain egy új világról álmodozott, új elvek hatalmáról s ő, -saját életének legalkalmibb költője, a világ minden kincseért sem adta -volna lantját a hatalmasok zsoldjába. Ez volt fő büszkesége. Egyetlen -hatalmas embert sem énekelt meg, kitől pártfogást remélhetett volna, még -a népszerű szónokokat sem, csak barátait, eszméit és kedvesét. A népet -választá Mæcenásának s lantja csakugyan hatalommá kezdett emelkedni. - -Kik nem ismerték s némely verseiből itélték meg, azt hivék, hogy -korhely, részeges és pazar, kit szüntelen hitelezői kergetnek. Pedig -csak jó czimbora volt, kit a bor inkább csak lelkesít, mint részeggé -tesz. Volt ugyan néha idő, midőn kitörő kedve és bizarr szeszélyei nem -ismertek korlátokat s végletekre ragadták, de ezek csak kivételes -perczek voltak. - -Az 1844-iki tél volt az ő legvígabb korszaka, midőn majd minden estét -vidám czimborák közt töltött. De ez estélyek nem voltak orgiák. Néhány -fiatal író és művész gyűlt össze valamely vendéglőben vagy magánháznál, -hogy kifújják magokat, mulassanak s bor mellett tréfa és dal közt -virradjanak meg. E korszakban írta legtöbb bordalát. Később -visszavonultabb életet élt s mindig inkább csak a társaságért kereste a -mulatságot. - -Pénzével tudott gazdálkodni s a kölcsön visszafizetésében a pedánsságig -pontos volt. Egy pár könyvét adta el, hogy visszafizethessen néhány -forintot, ha a kölcsönadó épen nem sürgette is. Természetes: oly -önbecsérző és független jellem, mint ő volt, irtózott bárki irányában -függő alanti helyzetbe jutni. - -Gyermekies tréfái mellett alapjában igen komoly ember volt, sőt néha -komor és világfájdalmas, melyből egészséges természeténél fogva hamar -kigyógyult. Délelőttjeit rendesen szobájába zárkózva tölté s dolgozott. -Akár volt kedve, akár nem, irt: élni kellett költeményeiből. S azon -könnyű versek nem épen olyan fáradság nélkül pattantak ki fejéből, mint -a nyomán induló lángészcsapat hiszi. - -Igaz, ő nem faragta verseit, sohasem javított rajtok, de küzdött, vívott -benne az eszme s nem egyszer feküdt le szülési kinok közt s álmodta meg -reggelre költeményét. Különben gyorsan dolgozott. «János vitéz»-ét -harmincz nap alatt írta. Eleinte csak egy pár szakaszból álló népies -beszélyt akart belőle készíteni s lassan-lassan egy nagy népmese -kerekedett ki belőle. - -A «Cypruslombok Etelke sírján» néhány nap alatt készült el. E mű oly -fájdalom szüleménye volt, melyet úgyszólván önmagára erőltetett. Etelka -nem költött személy, Petőfi második kedvese vala. Első kedvese Zsuzsika -név alatt jő elő költeményeiben; egy falujabeli leány, ugyanaz, kire a -Kerényihez írt levelében czéloz, midőn a szülői háztól 1844-ben megvált. - -Etelkébe mondhatni akkor szeretett belé, midőn épen meghalt. Alig -találkozott vele párszor s nem szövődött köztök semmi komolyabb viszony. - -S minő regényes esemény adta elő magát a temetésnél, hogy még inkább -felköltse a bánatos szerető szenvedélyét. A leány, koporsójában oly -pirosan, életfrissen s egészségesen nézett ki, hogy a rokonok -kételkedtek halálán. Már megjelent a pap, a gyászkocsi s Petőfi is -barátjaival. A rokonok másnapra halaszták a temetést, remélvén, hogy a -kedves halott még életre ébred. Kétség és remény közt virrasztott át -Petőfi egy izgalmas éjt, hogy másnap csalódásra ébredjen. A halottat sem -a rokonok fájdalma, sem a költő elegiái nem adhatták többé vissza az -életnek. Nem vala tetszhalott, – eltemették. - -Lenau megvallotta magáról, hogy bármely fájdalmat elvisel, csak vers -kerüljön ki belőle: Petőfi kereste azt, hogy énekelhessen. S valóban a -képzelt fájdalom valósággá vált s ő annyira átengedte magát a búnak, -hogy barátai aggódni kezdtek. Napról-napra fogyott és sötét kedély vőn -erőt rajta. Kerülte az embereket, kijárt a váczi-út melletti temetőbe, -órákat bolyonga ott, néha az éjszakát is a sirok közt tölté. - -Egy barátja, ki épen nem szokta kimélni gyöngéit, egy napon, midőn épen -a temetőig kisérné, kérdé tőle: ugyan miért epeszted magad annyira, hisz -alig ismerted azt a leányt? Petőfi felbőszült és sokáig nem szólt -barátjához. Ő rendesen mily hamar megharagudott, épen oly hamar -kibékült, ha a sértés nem nagy dolgok körül forgott, s ezt mindig úgy -tevé, hogy maga sem tudta mikép teszi. - -Lassan-lassan kigyógyult fájdalmából s újból szerelmes lőn. A «Szerelem -gyöngyei»-t írta egy meglehetős magas állású hölgyhöz, kivel hasonlókép -nem volt mélyebb viszonya. Még nem szeretett igazán. Mindez túláradozása -volt egy szenvedélyes szívnek, kit az érzéki kéjek némikép blazirozottá -tettek, de mély érzéseit hűn megőrzé s forrongó természete egész hevével -keresi tárgyát. Megúnta sívár életmódját, szellemibb viszony után -vágyott, a dicsőség babérai mellé a szerelem rózsáit óhajtá, rideg -szobájába egy nőt. - -Benne épen annyi regényes és kalandor vágy volt, mint csendes családias -érzés. A mint komolyodott, kedélye mindinkább mélyült. Hány költeményét -idézhetni kedélye ily mozzanataira! Egy barátja beszéli, hogy egy -karácsony szombatján szokatlan csendes hangon szólítá meg: «Jer, -barátom, ma este hozzám – mondá – ma a családok ünnepe van, nekünk nincs -családunk, virraszszuk át ketten az éjt, ne legyünk egyedül»!… S midőn -később azon leányba lesz szerelmes, kit nőül vesz, minő hűség-, -kitartás- és szenvedélylyel vívja ki az ellenkező szülék hatalmából s -mint férj mennyi gyöngédség- és szerelemmel veszi körül! - -Különben általán véve nem igen udvarolt a nőknek. Nem eléggé ügyes s egy -kissé vadócz volt. Kevés ismeretséget, még kevesebb hódítást tőn. Nem -volt sem csinos, sem beszédes fiatal ember, kivel jól elmulatnak a nők. - -Termete inkább alacsony, mint magas, némi kihívó hegyke magatartással. -Válla vézna, termetéhez képest aránytalanul széles. Arczának nem annyira -a szabályos vonások, mint a szellem adott érdeket. Bajusza kicsiny volt, -s szükségből spanyol szakált viselt, mert csak álla körül vala sűrűbben -benőve. Keskeny homlokára torzonborz haja borult. Villongó szemei -többször voltak haragosak, mint mosolygók. Sápatag arczán lelkesült dacz -tükröződék, s mégis egész lényében valami gyermekies volt. - -Sohasem viselt nyakkendőt s midőn később különcz öltözetét levetette, -megtartá kerek kalapját, mente helyett atillát vagy ólomgombos dolmányt -viselt. Félkomolyan dicsekedett, hogy soha sem viselt frakkot. Sokat, mi -az illedék dolga volt, elvek kérdésének hitt. - -Innen modorában kevés vala, mit a nagy világtól vőn. Saját elvei szerint -külön alkotott magának egy mást, melyben épen annyi volt a negédlés, -mint igazi természetiesség. Később talán maga se tudta egyiket -megkülönböztetni a másiktól, s a mit eleinte csak úgy felvőn, majd -második természetévé vált. - -Annyi bizonyos, hogy a legtöbbször egészen más volt négy szem közt, mint -népes társaságban, s hol otthon találta magát, a legszeretetre méltóbb -ember a világon, még a nők körül is. - -Sokan vethették szemére, hogy goromba, kiméletlen, mert mindig kimondta, -mit érzett, de azt senki sem mondhatta, hogy cselszövényeken töri fejét, -szószegő vagy tettet. Kikelhettek szenvedélyessége ellen, de becsülniök -kellett nemes szivét. Nevethettek szögletességein, de mindenkit magával -ragadott, ha lelkesült. Epés gúnyai s bizarr szeszélyei nem egy embert -döbbentettek vissza, de szilárd jelleme, fiúi szeretete, baráti -áldozatkészsége tiszteletet parancsoltak. - -Kedélyén különös vegyületben olvadt össze mi gyöngéd és vad, magasztos -és nevetséges, s ez elhúzódik költeményein is. Midőn olvassuk, mindig -eszünkbe jut a költő. Egyénisége varázsként lebeg költeményein, pótolja -hiányait, emeli szépségeit. Meg vagyunk bűvölve, leteszszük a kritikai -szigort, többet elnézünk neki, mint bárkinek, s egészen átadjuk magunkat -az érzéseknek, melyeket a költő iránti részvét felköltött. - -Épen mint Byronnál, kinek élete nem kevésbbé vette igénybe a világ -részvétét, mint halála. S mint hasonlít egymáshoz sorsuk is! Mindketten -ifjan, hírök délpontján, eszméikért küzdve, szállottak sírba, halálukkal -engesztelve ki ellenségeiket s pecsételve meg azon költői kijelentést, -melynek dalnokai valának. - -Mély erkölcsi érzései némi cynismussal párosultak. Gyűlölte az -álszenteket, gúnyolta a kimázolt erényt, megénekelte az érzéki gyönyört, -a nélkül, hogy epikureus legyen, vagy megtagadja azon morált, mi nem -emberek csinálmánya, mit isten írt az emberi szívbe. Szerette lerántani -a tekintélyt, mit zsarnokságnak hitt, vágyott daczolni a -közvéleménynyel, mely annyiszor emeli fel az ámítót, nyeglét, s dobálja -sárral az érdemet. - -Sokkal inkább megvetette mindennemű viszonyban a szolgaiasságot, a -csinált nagyságokat, a nyilt és finom erőszakot, a nagy világ erényét, -hitványságait, mintsem túl ne becsülte volna azt a bátorságot és erőt, -melylyel ellenök küzd, s ne lett volna sokszor igazságtalan és tulzó. - -Kitünő tulajdonai mellett nagy gyöngéi voltak, de e gyöngékre lángesze s -nagy eszmék hintettek fényt, mert tőlök vették eredetöket, túlságai -valának. Féktelenségét menté erős szabadságszeretete, nemzetiségi -túlzásait az az elkorcsosulás, melyből a magyar társadalom akkortájt -kezdett lábadozni. Rakonczátlanságát a költészetben kárpótolta -genialitása, mely új tárgyak- és formákkal küzdött meg. Nyersesége csak -ellenhatás volt annak a finoman semmiskedő, mesterkélten üres és -szabályosan unalmas költészet irányában, melyet a napi sajtó -dicséretekkel tudott elhalmozni. Önhitt és merész kifakadásai illettek -azon nagyképű és érdemetlen bókokban még is gazdag szigor- és kaczérkodó -szerénykedéshez, mely némely irodalmi közlönyben annyira divatos -hangulat volt. A kritika elleni, többször éretlen, mint elmés, -feljajdulásai természetes következményei voltak kritikusai -igazságtalanságának, kik sohasem fogták fel igazán költészete szellemét. -S végre minden balgaságát élet- és költészetben varázszsal vonta be azon -eredeti magyar szellem, mely még egy magyar költőnél sem jelent meg oly -teljes erőben, s mint nap kiolthatlanúl szórta melegét, fényét. - -S e szellem a hazaszeretet leglángolóbb tüzében ragyogott. Ő szerette -hazáját, a múlt, jelen, s jövő dicsőségével, fájdalmával és reményével. -Hányszor énekli meg! Szerelmi és bordalaiban, s másnemű költeményeiben -öntudatlan reá tér. Mindjárt s észrevétlen megzendül bennök egy hang, az -az édes fájó, az a sírva vigadó, mint népdallamainkban, mely oly -ismerős, oly bájos, oly szent, mert a hazát jelenti. - -Mintha csak azért nyerte volna a költészet égi adományát, hogy -honszerelemről énekeljen. - - -III. - -Ilyen volt, ily fejlődésnek nézett eléje az alig 23 éves ifjú költő, ki -három rövid év alatt a közönség kegyencze lőn. Meg is akarta érdemelni, -folytonosan dolgozott. Folytonosan elmélkedésben volt. Anyagi állapota -is valamivel jobbra fordult. Illőbben kezdték díjazni, s egészen lantja -után élhetett, mi első példa volt a magyar irodalomban. - -Az 1845. év tavaszán oda hagyta segédszerkesztői állomását, s a -felföldre rándult. A _Vadászkürt_-ben nagy lakomával üllötték meg -barátai a búcsút. - -Ez alkalomra írta «Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz» czímű -költeményét, melyért némely barátja megneheztelt reá, mert azt fejezte -ki benne, hogy neki nincsenek barátai, csak pajtásai. Ez egyike volt -azon szeszélyeinek, melyeknek ugyan nem egy jó verset köszönt, de -magokban alig voltak egyebek, mint önámítás vagy negédlés s épen -annyiszor sértők, mint megmosolyogni valók. - -A felföldön víg napokat töltött. Híre már megelőzte, Eperjesen és -mindenütt jól fogadták. Kézsmárkon fáklyás zenével tisztelte meg az -ifjúság, Gömörmegye táblabírájának nevezte ki. - -Fölkereste Kerényit és Tompát, mulattak és verseltek együtt. Az «Erdei -lak» czímű költeménye verseny velök, kik hasonló szép költeményt írtak a -tárgyról. Mindkettőhöz már azelőtt írt költői levelet s mindkettő -barátja lőn. - -Kerényi mellett, midőn a kritika megtámadta, fel is szólalt, s mind -végig gyöngéd barátsággal viseltetett iránta. A személyes rokonszenven -kívül talán meghatotta e nemes lélek titkos szenvedése, mely már akkor -kezdett mutatkozni kedélyén s később erőt véve rajta, más fájdalmak -hozzájárultával Amerikába űzte – meghalni. - -Kerényi hamar meghasonlott magával s kezdett kételkedni tehetségében. -Sejté, hogy csak csinos verseket ír, de nem buzog benne az az erős, -kimeríthetlen forrás, mely önkénytelen feltör, s új pályát vív sziklák -és rengetegek közt. Látta, hogy mennyire hátra marad kortársai mögött, -mint kell vívnia a nyelvvel, mely nem anyai nyelve, és sokkal több -idegen elem van költészetében, mintsem sikert remélhessen a nagy tetszés -közt föllépett népies irány mellett. - -Petőfi részvéte jól esett neki, s nem bántotta, ha ez jó kedvében tótos -hanghordozással szavalta költeményeit, mikép ő szokta. - -Tompával csekély összezördülések közben mindvégig fentartá barátságát. -1847-ben újra meglátogatta, mint lelkészt s egy költeményt írt hozzá, -mely költeményei második kötetében volt napvilágot látandó. Maga vallja -meg a Kerényihez irt leveleiben, melyek uti jegyzeteket tartalmaznak, s -a «Hazánk»-ban jöttek ki 1847-ben, mily sokszor vitatkoztak együtt. -«Egymás verseit – úgymond – illő kimélettel bíráljuk. Ő azt mondja, hogy -ez s ez munkám nem ér semmit, hogy ez silányság, én azt feleltem, hogy -nem igaz, mert az remek, s ha én mondom neki, hogy ez s ez műve nem ér -semmit, ő feleli, hogy nem igaz, mert épen ez legjobb munkája. Általában -a fiatal irodalom tagjai tán tulságosan is szigorúak egymás iránt, s a -miserabilis csőcselék még is azt akarja elhitetni a közönséggel, hogy mi -egymást tömjénfüstbe fojtjuk.» - -E negédes vallomásban, minőket Petőfi szóval és nyomtatva akár hányat -tőn, van valami igaz. Őt még hibáiban is nem annyira barátai -bálványozták, mint a szerkesztők, kiknek lapjait kapósakká tette, s azon -sereg utánzó, kik vele takaróztak, meglopták műveit, untalan verset -írtak hozzá, s dicsőségénél sütkéreztek. - -Pállfy Albert, kire hallgatott, s ki elsőbb éveiben nagy befolyással -volt reá, sokszor szigorral mondá szemébe véleményét. A baráti kör, -melyben néha felolvasta költeményeit, épen annyira bámulta, mint gúnyt -űzött tulságaiból. A «Világ és én» czímű verseért, melyben az embereket -utálja s megveti, és szolgafogukat kirúgni igéri, sokat boszantották. - -Ő épen oly keveset hajtott barátaira, mint a tekintélyekre, s talán nem -ok nélkül, mert ha a költőt nem folytonosan fejlő tehetségének ösztöne -és kedélyén fogamzott meggyőződés vezeti, hanem önmagára erőltetett -széptani nézet, csak szellemén tesz erőszakot, mi mindig megboszúlja -magát. - -Ha Petőfi másokra hallgat s nem önmagára, talán ma kevesebb gyönge -költeményt olvasnánk tőle, de bizonyára kevesebb remeket is. Aztán az -úttörés mindig tévedéssel jár, s azt ellenségei sem tagadhatják, hogy -nagyban szélesíté a magyar költészet körét, és iskolát alapított. Neki -önmagából kellett kiforrnia, hogy visszadöbbentsen és elragadjon, s a -néha megsértett izlést száz diadallal engesztelje ki. - -Phantasiája mindig elég erős, elég magas volt a legmerészebb -szárnyalásra, de nemes kedélyére sokszor keserű élmények ülepedtek le, s -viharos indulatok s bizarr szeszélyek zaklatták. Az embergyűlölet és -világfájdalom, mi nála némi vad nyerseséggel párosult, nem volt meg -költészete alaphangjában. Innen-onnan ragadt reá, egészségtelen rész -volt, miből nemcsak hogy nem tudott valami kitünőt alkotni, de ritkán -tudta költőisítni is. Oda dobta mint keserű epét és könnyűlt általa. - -Az ily haragos dühöngő költeményei, noha mindenütt keze nyoma rajtok, -keveset érnek. Ezt talán később maga is érezte, de midőn azon érzések -uralma alatt állott, meg kellett hogy írja. A költészet neki nem csak -művészet volt, hanem életszükség is, maga az élet. Ha érzett valamit, -annak hangot kellett adnia – egyébre aztán keveset gondolt. Énekelni -volt rendeltetése s mindig követte ösztönét. Költeményeiből csaknem -megírhatni életrajzát. Alig egy mozzanat életében, minek emléket ne -állított volna. - -Ép esze s élénk műérzéke hamar felfogott mindent s többet hallgatott az -okos szóra, mint általában gondolják. Nem javított költeményein, bármint -hibáztatták, sőt annál makacsabban ragaszkodott hozzájok, s tüstént -kiadta, de később összes gyüjteményében még is mellőzte, mint a «Helység -kalapácsá»-t s más kisebb költeményeit. Mit róla a kritika, barátai s a -tekintélyek mondtak, nem vette látszólag számba, de ha valami olyan volt -bennök, minek igazságát érzé, az öntudatlan munkált lelkén, később nem -maradt következés nélkül, de mindez úgy történt, mintha ő maga jött -volna reá. - -Tekintélyül csak Vörösmartyt ismerte el. Fiui kegyelettel viseltetett -iránta. Sokszor vitte el hozzá költeményeit, s az összes kiadást is neki -ajánlotta. Mégis utoljára a legérzékenyebben sérté meg őt, mert, miként -fellengőn kifejezte magát: «Brutus szerette Cæsart, még is megölte.» Az -ok politikai türelmetlenségében rejlett. Vörösmarty 1848-ban mint követ -a katonaság ügyében a ministeri párttal szavazott, mely nem akarta -erőltetni a dolgot. Petőfi, kinek mindig és mindenütt az ellenzékhez -kellett tartoznia, egy különben szép versben ezt kérdé tőle: miért írta -«Szózat»-ját, ha ily hazafi? s minden strophát e refrainnel végzett: -«Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.» Im a költők -közt is azon küzdés, mi az államférfiakat elválasztá, s határzott -Magyarország sorsa fölött. - -Vörösmarty röviden, száraz prózában felelt s a két legnagyobb magyar -költő örökre elhidegült egymás iránt. Ez volt Vörösmarty utolsó szava a -viharos napokban. Lantja mélyen hallgatott, mert a fájdalom épen úgy -némít, mint szóltat, talán sejtelmek borongtak lelkén, tán Szózatjának -végsorai. Ellenben Petőfi elemében volt, mint a viharmadár. Dala -kihangzott az ágyúk dörgései közül. Neki ott kellett élni s elesnie. -Végzete azon korszak romjai alá temette, melynek költőjévé hívta elő. - -Petőfi rendesen könnyeden és vakmerőn itélt: «ez a mű fölséges, ez nem -ér semmit.» Kimondta véleményét s nem bajlódott az indokolással. Nem -mondhatni, hogy mindig tévedt. Ugyanezt tevé másnemű viszonyokat -illetőleg is, s itt a legtöbbször igazságtalan volt. - -Mindenben lyrikus vala, ki a szerint itélt meg mindent, a mint érzésein -visszatükröződött. A szenvedély és benyomások embere levén, ritkán -emelkedett objectiv szempontra, s a mint magán körben nyilatkozott, úgy -szólt az irodalomban is. - -Az őszinteség csaknem betegsége volt s minthogy önmagáról is mondott -véleményt, az elbizottság és önistenítés gyanujába jött. «Születésemkor -– mond egy helyt, mintegy e vád ellen mentvén magát – a sors az -őszinteséget bölcsőmbe tette pólyának s én elviszem magammal a koporsóba -szemfedőnek. A képmutatás könnyű mesterség, minden bitang ért hozzá, de -nyiltan, őszintén, a lélek mélyéből szólani csak a nemesebb szívek -mernek és tudnak. Talán a magam felőli itéletem helytelen, s ekkor -nevessenek ki, de azért ismét becsülést érdemlek, hogy a mit éreztem, -kimondtam szabadon, leplezetlenül.» - -S ő csakugyan volt nevetséges is, s ártott mind magának, mind másnak, -mert az őszinteség magában csak félérdem, ha nem párosul erős itélet, -elfogulatlanság s a viszonyok helyes felfogásával. Egyébiránt önmagára -nézve nem vallotta kárát, hogy önmaga iránt nagy véleménnyel volt. A -szertelen becsvágy nála is, mint mindig, ha alapja tehetség, tevékeny -erély kisérője és nagy siker szülőanyja. - -Ő elhitette magával, hogy híres emberré kell lennie, küzdött, tűrt, -szenvedett, s az lőn; fejébe vette, hogy új pályát tör, nem ijedt vissza -az akadályoktól, s megtevé; sejtelmei voltak jövendő napjairól, nem -dugta össze kezét s nem csalatkozott. A különbség csak az volt közte és -más költő közt, hogy ő nem tudott tetetni, s önérzete nagyobb volt -eszélyénél. Nagyon becsülte magát, mint illik, de csak akkor becsülte -magát túl, midőn több akart lenni lyrikusnál s végre több költőnél is. - -Dicsvágya is határtalan volt. Midőn egyszerre híres ember lőn, -megdöbbent, hogy hamar elismerték s talán csak a jelen az övé, nem -egyszersmind a jövendő is; ha kikeltek ellene, a jövendővel vígasztalta -magát. Háborgó lelkének jól esett ilyenkor ha beszélt róla a világ, s -örömmel hallgatta, midőn jól vélekedtek felőle. Elragadta a legkisebb -elismerés is, kivált ha önkénytelen s a nép részéről jött. - -Épen felföldi útjában egy kereskedő, kitől szivart vett, reá ismert a -nélkül, hogy ő megnevezte volna magát. «Hát ismer ön?» Kérdé. «Ki ne -ismerné önt» válaszolá emez; mi annyira hízelgett hiúságának, hogy «Uti -jegyzetei»-ben fölemlíté, megjegyezvén: bár feledjenek el, de mindig -büszke leszek arra, hogy volt idő, midőn azt mondták az emberek: ki ne -ismerne engem. S mennyire nem tudta feledni az öreg lelkészt, ki -örömkönnyek közt szorítá karjaiba. - -Ez utóbbi esemény 1848-ban történt. Petőfi nejével Erdődről Debreczenbe -utazott. A falukon mindenütt feltartóztatták, útlevelet kérvén tőle. Egy -faluban méregbe jőve kiáltá a jegyzőnek: «én Petőfi Sándor vagyok». -«Nincs szerencsém ismerni, útlevelet kérek» volt a válasz: Petőfire -nézve leggorombább mi csak a világon lehet. Odadobta útlevelét, -boszankodva, hogy annyit háborgatják, s hogy a nyomorult falu azt sem -tudja róla: drótos tót-e vagy házaló zsidó? Nem soká újabb falut értek, -melynek jegyzője nem lévén hon, a lelkész vizsgálta az útleveleket. Oda -vezették, szó nélkül nyújtá át útlevelét, itt már nem merve megnevezni -magát. Az öreg tiszteletes feltévén szemüvegét, olvasni kezdé az -útlevelet. «Petőfi Sándor – kiáltá elcsodálkozva – hazánk nagy poétája -itt az én házamban! Oh uram, bocsásd el a te szolgádat, mert ime az ő -szemei megláthatták.» Megölelte, marasztotta. Elmondá, hogy neki csak -egy szobája van, hanem a szomszédba költözik, maradjanak nála vacsorára, -éji szállásra. Petőfi alig szabadulhatott tőle, de már csendesebben -tűrte útközben a szünetlen feltartóztatást. - -Felföldi kirándulását «Uti jegyzetek» czim alatt írta le az -«Életképek»-ben. Némi utánzása volt Heine «Reisebildereinek», -természetesen mindenütt saját egyéniségében fölolvasztva. Messze marad -tőle, de érdekes csevegések, élczes próza és csinos kivitele egy pár -részletnek. A stil nem valami különös, de szertelen könnyű; sehol Heine -humora, mely a közéletet nem is sejtett oldalról fogja föl, de teli -hegyke daczczal, genialis szökellésekkel, mik leginkább önmagára s az -irodalomra vonatkoznak, átszőve tájképekkel, mikhez nem csak -költeményeiben értett. - -Ugyan ily modorban írt később a «Hazánk»-ban is 1847-iki úti élményeiről -«Levelek Kerényi Frigyeshez» czím alatt. - -Az «Uti jegyzetek»-ben megbotránkozott az irodalom, a közönség is -sokallotta. Rossz néven vették neki, hogy annyit emlegeti benne magát, -noha a nélkül érdektelen lett volna az egész; szokatlan merész -megjegyzéseit vastag önhittség és nyers betyárságnak kiáltották ki, igen -is komolyan vették s még komolyabban magyarázták, mi tulajdonképen elmés -ötlet, gúnyoros szeszély volt. - -Igaz, nem helyeselhetni mindenütt, de e könnyelmű tréfák találó -ellentétei valának az akkori pathetikus és phrasisos journalistikának. -Illett hozzá, épen mint Heine humora a philosophiai rendszerek, nehézkes -dissertatiók s holdvilágban úszó romantika irodalmához. Petőfinek pajkos -gyerkőczként mindig kedve telt a pedánsság parókáival tépelődni, csörgő -sipkát tenni fel reá, s nagyot kaczagni rajta, noha ritkán mélyebb -czélzással és jelentőséggel. - -Csak az mulatta jobban, ha a rossz poétákat összeszidhatá és sárral -dobálhatta az ephemér bálványokat. - -Még barátjaihoz írt magánlevelei is satirák voltak, a régibb költők -fontoskodó, gonddal kidolgozott s a jövőre számító leveleire. Rendesen -teletömte könnyelmű élczekkel, mindig beszőtt valami gonosz tréfát, s -amolyan nem nyomtatni való kifejezéseket, hogy – mikép önmaga mondá – -halála után ne juthasson valamely tudós irodalombuvár eszébe szétszórt -leveleit összegyűjtve közönség elé bocsátani. - -Hanem azért ő maga elég magánügyet vitt közönség elé, még szerelmi -viszonyait is nem ritkán, s eléggé gyermeteg őszintén. - -S különösen míg más költőnek a közelben tünnek fel hiuságai, a Petőfiéi -a távolban látszottak óriásoknak. Otthon házi körében sok szerénytelen -szerény megszégyenülhetett volna előtte. - - -IV. - -Apró tárczaczikkeken kivül írt még prózában más műveket is. 1845-ben -«Zöld Marczi» czímű színművet, melyet a drámabiráló választmány -visszautasított. Zöld Marczit, Becskerekit hősökké tevé, nagyobbakká, -mint Schiller Moor Károlyt. E szörnymű sohasem jelent meg nyomtatásban. -Ő maga tépte szét. Alig volt jobb drámaíró, mint szinész, de mindkettőt -erőltette. 1845-ben a pesti szinpadon újra föllépett a «Szökött -katoná»-ban mint színész s miután szép-csendesen megbukott, végre -kigyógyult szenvedélyéből. - -1847-ben még egy új «Tigris és Hiéna» czímű drámát adott ki, mely -hasonlókép nyom nélkül enyészett el. Visszautasított drámájáért sok -gúnyt kelle szenvednie. A lapok élczeskedtek, a «Honderű» valamelyik -költője gúnydalt is írt reá. A sértett ambitiók, mihelyt rést találtak, -mindjárt megboszulták magokat rajta. Természetesen ő sem maradt adós. Az -őt pártoló lapok is felszólaltak. Miatta örök perpatvar volt, azonban e -viták széptani tekintetben csekély becsűek. - -1846-ban egy más prózában írt költői művet dolgozott «Hóhér kötele» -czímű regényt, melyet báró Eötvös szerzett el, ki megigérte neki, hogy -legújabb műve jól eladását ajánlatával elő fogja segíteni Hartlebennél. -Meglehetős tiszteletdíjt kapott érte s ez volt belőle minden haszon. A -közönség hidegen fogadta, a kritika elitélte s ma már alig emlékeznek -reája. - -Petőfi később novellákat is írt az «Életképek»-be. Ezekben is csak egy -pár részlet figyelemre méltó: drámában, regényben, később az utczai -szószéken is lyrikus volt. Mindenüvé átvitte a dalt, hogy az kigúnyolja -mesterét, minden nemre alkalmazni akarta az ellenszegülő alakot, hogy -valami alaktalant állítson elé. - -Azonban dalai folytonos tetszésben részesültek, s koszorúkkal takarhatta -sebeit. E koszorúkat nem egyszer próbálták letépni ellenségei, mikép ő -kritikusait nevezte. Gyors és nagy népszerűsége bántá némely régibb -költő hiúságát, új irányát inkább vakmerészség, mint a genius erejének -nézte a széptan és kinövésein elszörnyűködött. Az ellenhatásnak -lehetetlen volt elmaradnia. Ostromolni kezdék a fiatal költőt, ki nem -várván ünnepélyes beigtatásra, önereje által lőn a magyar Parnass -zsarnoka. Az újabb és régibb iskola közt megkezdődött a harcz. - -Mindjárt föllépése elsőbb éveiben (1845) Császár Ferencz meglehetős -egyoldalúan és igazságtalanúl birálta meg az «Irodalmi Őr» hasábjain. -Azon mesterkélt, idegen és enervált költészet, melyet Császár képviselt, -a legélesebb ellentétben állott Petőfi eredeti, szabad és erőteljes -genialitásával. Ő föl nem foghatván Petőfit, épen azon oldalról támadta -meg, mely méltánylást érdemlett volna. A nyerseségben nem látta az erőt -s eredetiségét csak bizarrságnak nézte. Szemére veti a hanyag formát és -verselést, s nem vette észre az új formákat, bámulatos könnyűséget s a -legépebb magyar nyelvet, melyen valaha magyar költő énekelt. Nem -népdalait emelte ki, melyekben Petőfi mindvégig legnagyobb maradt, hanem -oly költeményeit, melyek kevésbbé kitünők s hordozzák magukon szellemét. -Egy pár ízetlenség és túlzás elfogulttá tette, s a szempont, melyből -fölfogta, hibás levén, szigorú ítélet helyett igazságtalant kellett -mondania. - -A Császár által megkezdett harczot a «Honderű» folytatta végleheletéig. -Az akkori szépirodalmi közlönyök a mostaniaknál csak igen kevéssel -képviseltek határozottabb széptani irányt. Politikai érzület, rokonszenv -dolgozótársaikhoz, s ellenszenv versenytársaik iránt adták meg -színezetöket. A «Honderű» aristokrát elvek és szokásoknak hódolván, -idegen iskolák felé hajlott, s valami vizenyős, erőtlen salonköltészet -közlönye lőn. Természetesen üldöznie kelle Petőfit. Elébb a «Pesti -Divatlap», később az «Életképek» szólaltak föl mellette. Vahot Imre a -«Pesti Divatlap» szerkesztője, míg Petőfi lapja mellett dolgozott, -mindig kiállott érte a síkra. A baj csak az volt, hogy a harcz eredménye -mindkét részről alig vala egyéb nagy szavaknál és személyeskedésnél. - -Midőn 1847-ben kiadta összes költeményeit, a «Szépirodalmi Szemle» -mondott felőle legalaposabb, noha túlszigorú s több tekintetben hiányos -ítéletet. Költeményei egy nyolczadát kázhoztatta, kikelt néhol kirívó -póriassága s világfájdalma ellen, megtámadta felületes bölcselkedési -kisérleteit, ostorozta beteges hiúságát, türelmetlenségét, szeszélyeit, -melyeket költészetébe is bele vegyít, de kiemelte népdalait, idylljeit, -genreképeit s mindazt, mi benne valóban kitünő. Azonban a «Szemle» -mindig szigorúbb volt a nagy tehetségek, mint a középszerűség irányában. -Aztán inkább akarván az irodalom areopágja, mint vezére lenni, némikép -isolálta magát a kortól. Merev műphilosoph helyett többször kellett -volna műtörténésznek lennie, hogy tanait módosíthassák a nemzeti élet -nyilatkozatai, melyek jól, rosszúl kezdék megtalálni művészi formájokat. -Költészetünkben, a lyrában, s illetőleg Petőfinél nyilatkozott -leghatalmasabban a kor, a nemzeti szellem. Neki æsthetikusra lett volna -szüksége, ki öntudatra emelvén azt, mi a közönségnél s talán benne is -csak öntudatlanúl élt, irodalomtörténeti hatását gyümölcsözővé tegye, ne -pedig szeszélyeivel vesződjék. A «Szemle» úgy hivé, hogy az elbízott -költőt fenyítni és fegyelmezni kell, mert erre van legtöbb szüksége. Igy -sem teljesen föl nem foghatván, sem eléggé nem becsűlhetvén, csak saját -magának ártott. Azon nemes harcz, melyet szerkesztője ugyanekkor a -dilettánsi felület, jurátusi hegykeség és nemzeti pöffeszkedés ellen -vívott, egy részben e miatt maradt nagyobb eredmény nélkül, mert az -egész fiatal irodalom Petőfivel ugyanazonosítá magát. - -A «Pesti Hirlap», mely már akkor elébb Szalay, később Csengery -szerkesztése alatt jelent meg, többször beleszólott a vitákba s Petőfi -mellett B. Eötvöstől egy hosszabb czikk jelent meg benne, mely a nélkül, -hogy részletekbe bocsátkoznék, általánosságban igen helyes szempontot -mutat ki, melyből Petőfi megitélendő. «Petőfi a szó legszigorúbb -értelmében magyar költő – mond többek közt – s ez az, mi valamint -magyarázatot szolgál a nagy hatásnak, melyet művei gyakoroltak, úgy -egyszersmind irodalmi érdemeinek legfőbbikét képezi.» Ez volt a -legigazabb szózat, mely ügyében felhangzott, menten azon hiú -bálványozástól, mit némely barátai elkövettek, s az ellenszenvtől, mely -kritikusain kisebb-nagyobb mértékben észrevehető volt. - -«Honderű» s még egy pár politikai lap mind nagyobb dühvel folytatták -támadásaikat. S minő eljárást követtek! Ellenébe állították Hiadort, egy -nem valami nagy tehetségű költőt, kinek beteg sentimentalismusát, -selyempuha kínait sem ironia, sem humor nem mérséklék, s egész -költészete ellentétben állott a győzelmesen felküzdött népies iránynyal. -A világ legnagyobb plagiatorának kiáltották ki, ráfogván, hogy még -Szelesteytől is lop. Petőfi a «Honderű»-re egy nyers pasquillt írt, mely -a «Pesti Divatlap»-ban jelent meg, de melyet «Összes Költeményei» közé -nem vőn fel. Császárra is írt egyet, de ez lapban nem jelent meg. Rajta -csendesebben töltötte bosszúját. Drága pénzen megvett egy példányt -költeményeiből, kitette asztalára s valahányszor hányt-vetett papirra -volt szüksége, szakított belőle. - -Általában ingerlékeny és túlérzékeny volt. A kedvezőtlen bírálatok -nagyobb dühbe hozták, mint Byront első fölléptekor az «Edinburgh -Review». Mindig megboszúlta magát: egy gyöngébb költeménye helyett -kilencz jobbat írt, vagy gúnydalokat szórt a kritikusok ellen. Utánzói, -kikkel most az egész magyar irodalom tele, ez utóbbi könnyebb boszút -választják s természetesen mindig reá hivatkoznak, midőn a kritika -bántani meri őket. Mikép költői stiljéből hamis modort húznak le, úgy -alkotnak gyöngéiből eszményt. - -1846 tavaszán egy új füzetke költeménynyel lepte meg a közönséget -«Felhők» czím alatt. Itt nem dalai ismert typusában jelenik meg. Ez -epigrammszerű verseken, melyeknek nagyrésze csak ötlet vagy ellentétes -hasonlat, sötét, izgatott kedély vonul át, s bizonyos bonczoló, -fejtegető szellem, mely éleselmű talányokban gyönyörködik, eredményeit -jelmondatok és gnomákban szereti letenni, s nem kard, de tőrnek élével -szándékszik behatni az élet és természet titkaiba. Többi műveihez mérve -nem bírnak nagy becscsel. Szentmártonon elvonúlt magányban írta, -életunalommal küzdve, Byront és Shelleyt olvasgatva. - -Ugyanekker idegen költőkből is fordított: Béranger, Shelley s Mooreból. -Mind a három kedvencz költője volt. Általában a német, franczia és angol -irodalomban nagy jártassága volt. Sokan még ma is azt tartják róla, hogy -egyedül a természet fia volt minden tanulmány nélkül. Igaz, ő nem bírt -úgynevezett tudományos műveltséggel, de megvala azon kiképzettsége, mely -lyrai költőt nagygyá tehet. Sokat hányódván az életben, küzdvén a -sorssal és önmagával, lelke gazdag volt benyomások és élményekben, nem -szorult arra, hogy költészete számára érzéseket gyártson s másoktól -szedje tárgyait. - -Már első ifjúságában ismerte a magyar és német irodalmat. Csokonait és -Vörösmartyt, kiket legjobban szeretett, könyv nélkül tudta. A régibb -magyar irodalmat is tanulmányozta, s gyönyörködött egy rég elfeledett -költő, Gvadányi műveiben, kinek nem annyira költészete, mint magyar -érzése s népies nyelve ragadta meg, mi a diák iskola korszakában a -költőnél annyira feltünő. - -Később legtöbbet francziául és angolul olvasott. Természetesen Bérangert -szerette mindenek felett. «Mindenki tisztelettel említse az ő nevét – -mondá egykor – ő a világ legelső költője.» Vágyott azon hatásra, mit -Béranger Francziaországban tőn. S mint emelkedett önérzete, midőn az -1847-diki erdélyi országgyűlés egyik ülésén, melyen ott utaztában maga -is jelen volt, egy követ a «Magyar nemes» czímű költeményéből pár sort -idézett, s a megyei szónokok és tudósítók néha költeményeivel szőtték át -beszédeiket és tudósításaikat. - -A német költők közül Heinét és Lenaut becsülte legtöbbre. Goethe iránt -mindvégig elfogúlt maradt s talán csak félig-meddig ismerte. «Feje -gyémánt, szíve kő, nincs benne szeretet, hazafi sem volt» mondá róla. - -Az angolok közt Shakespeare, Byron és Mooreon kívül Boz volt -legkedvesebb költője. «Boz az emberiség jóltevője – mond egy helyt – míg -megnevettet bolondságainkon, örömet és erényt tud felmutatni a -kunyhókban és a nyomor tanyáin.» - -Mindezek, kivált Béranger és Heine, nyomot is hagytak költészetén. -Azonban ő tanulmányait mindig fölemésztette s mint minden nagy költő, -bámulatosan dolgozott föl minden idegen elemet. Később költészete -vesztett ugyan valamit a naivságából frisseségéből, de nyert mélységben. -«Bolond Istók», mely «János Vitéz» után legjobb költeménye az elbeszélő -nemben, ha a compositiót illetőleg hagy is némi kivánni valót, de az az -emelkedett világnézet, mi rajta átvonúl, mutatja, hogy a költő nemcsak -mélyen érez, kimeríthetetlen képzelőtehetséggel bír, de mélyen is -gondolkozik. - -A költőkön kívül a történetírókat olvasta legtöbbet. De őt a történetben -inkább csak a regényes részletek ragadták meg és a képzelem által jutván -az eszmékhez, s alanyilag fogván föl mindent, nem igen tehetett mélyebb -tanulmányt s emelkedhetett tisztultabb szempontokra. Innen, midőn a -történetből veszi tárgyait, ritkán tárgyilagos. Kora eszméit viszi át a -régibe. A jellemrajz sem erős oldala. Eposztöredékei, drámája, még -balladáiban is észrevehető ez, regényeit és beszélyeit nem is említve. -Alakjai mindig ugyanazok: őmaga, lángoló szenvedélye, homályos vágyai, -naiv és bizarr szeszélyeivel. Erős képzelme gyakran hajlandó elhagyni a -valót, még a költőit is, hogy ködhomályba veszszen fényes visióktól -ragadtatva. Azonban az újkor történeteiből megtanúlta a század nagy -eszméit, melyek a népeket forrongásban tartják s fanatikusuk lőn. Később -egész lelkesülése, költészete e térre fordúlt. - - -V. - -Az 1846-ik év nyaráig csaknem kizárólag a «Pesti Divatlap» dolgozótársa -volt. Ekkor felbontá vele a viszonyt és csatlakozott azon kilencz -íróhoz, kik elhatározták, hogy nem fognak többé a divatlapokba dolgozni, -hanem egy új, általok alapítandó szépirodalmi közlönynek szentelendik -egész erejöket. - -Íme a névsor: Bérczy, Degré, Jókai, Kerényi, Obernyik, Lisznyai, Pákh -(Kaján Ábel), Pálfi, Petőfi, Tompa. Tizek tanácsának, decemvireknek -gúnyolták őket. Petőfi egyike vala azoknak, kik az egyesületet -létrehozták, s ő vala egyszersmind elnöke is. Két ok adott alkalmat -erre. A szerkesztők nem díjazták úgy műveiket, mint kellett volna, -holott lapjaiknak ők adtak legtöbb érdeket. Másfelől az ifjú irodalom -kezdé érezni, hogy már szárnyra kelhetne. Megúnta a szerkesztők -gyámságát. Öntudatára jutott küzdelmeinek s közlöny után vágyott, mely -egészen szellemének legyen nyilatkozata. - -Olyanforma szakadás látszott irodalmunkban beállani, mint -Francziaországban, midón a modern romanticismus kifejlett, vagy -Németországon az «Ifjú Németország» megalakulásakor, természetesen nem -oly határzott színezettel, kifejlett tanokkal s a nemzeti viszonyok -által módosítva. - -A modern romanticismus a forradalomból kikelt társadalom költészete -volt, s egyszersmind új vihar előjele. Az «Ifjú Németország» a német -romantika ellenhatásaként jelent meg forradalmi háttérrel. - -A mi viszonyaink mások voltak. A tizennyolczadik század nagy forradalma -kevés hatással volt reánk s nem érezhettük a restauratio korszakát. -Azonban József kora óta a nemzeti visszahatás eszméket hintett el, -melyek folytonos forrongásban tarták a kedélyeket s alakítólag hatottak -mindennemű viszonyainkra. Irodalmunk hű kinyomata volt a kornak s mind -növekvő erővel hatott reá. Egymást teremtették. - -A fölébredt nemzeti szellem két költőnél nyilatkozott leghatalmasabban: -Kisfaludy Sándor és Csokonainál. - -Kisfaludy Sándor a nemesség költője volt. Megénekelte régi várait, -lovagiasságát, előjogait, falusi örömeit s mindazt, mi jellemében szép -és nemes volt. Képviselé a költészetben a középnemesség, bár nem -szabadelvű, de nemzeti visszahatását József kora ellen. Midőn József a -történeti jogok helyett bölcsészeti elveket állított fel, az autonómiát -föláldozta a központosításért, a latin nyelvet a németért: a -visszahatás, mely nemzeti szellemet ébreszte, vallásos kegyelettel -karola fel mindent, mi a multra emlékeztetett. A nemesség visszakövetelt -minden jogot, még az igazságtalant is, mert azokat önkény döntötte meg, -gyanus volt előtte minden újítás, mert úgy hivé, hogy a nemzeti életet -veszélyezteti. Ez élénk forrongásnak hatni kellett a költészetre s a -költőnek, kit kora lelkesített, vissza kellett teremtenie a multat, -feltámasztania a régi erőteljes, testben lélekben magyar nemességet, -fölépítenie az omladozó várakat, fölragyogtatnia a hűbéri korszak egész -dicsőségét, hogy lelkesítse az elkorcsosult, de ébredő nemzedéket, hogy -elhitesse vele: jövőd a multban van, mert akkor valál magyar és -hatalmas. Kisfaludy Sándor ezt tevé «Regéiben». Drámáin s a «Himfy -szerelmei»-n is ugyanezen szellem ömlik el. Ő romantikus vala, de -tévednénk, ha benne akár a német romantika mysticismusát, akár -Chateaubriand vallásos és középkori szellemét keresnők. Költészetének -háttere nem a megingatott vallás és társadalom, sem az úgynevezett népek -szabadságháborúja, de a fölébredt nemzeti öntudat, mely a multból -esengve óhajtja vissza az elveszített nemzeti erkölcsöket. - -Csokonainál a népszellem nyilatkozott öntudatlanul s félénken bár, de -erélyes életjelt adva. Ő kifejlődésére nézve szerencsétlen korban -született, s hogy önmagával meghasonlásba jött s elkeserült szelleme -kicsapongásban keresett menedéket, nemcsak magánkörülményeiben -keresendő. Magyar népköltőnek születve, majd a görög s latin, majd a -német és olasz iskolák igájába kelle hajtania fejét, s a helyett, hogy a -néphez szóljon, a népszellemnek legyen szolgája, melynek szülötte volt, -az aristokraták mulatságait kelle megénekelnie. Ha geniusát követte, az -irodalmi köz izlésen látszék erőszakot tenni s mintegy titokban -vétkezett, midőn eszményének áldozott. «Dorottyá»-ból és népdalaiból, -melyek legjobb művei, sejtjük mivé kellett volna válnia s minő irány -képviselőjévé hivatott. - -A magyar középrend nagy része egészen latin műveltségű volt, vagy az -aristocratiával együtt a Goethe és Schiller irodalmától volt -elragadtatva. Mindkettő megtalálta költőit: az első Berzsenyi-, a -második Kölcseyben. E négy fő költői irány, bár széptani tekintetben -egymástól sokban különbözött, egyaránt a nemzeti érzés élesztését, a -dicső multat, a hanyatló jelent vette alapul, s összeborult Kazinczy -törekvéseiben, ki a nyelvújítás és irodalom által akarta regenerálni -nemzetét. - -Kisfaludy Károly és Vörösmartyban már erélyesebben nyilatkozott a -nemzeti érzés, homályos vágyai és távol reményeivel. Vörösmarty míg -egyik kezével a dicsőséges multat tárta fel, melyben a nemzet egy nagy -eszme körül, minő a honalapítás, csoportosulva századokra ható -cselekvőséggel lép fel, addig másik kezével a jövőre mutat s mint látnok -beszél róla. S mennyire összhangzott költészetével az országos küzdelem, -mely a sérelmi mezőről a reformok felé kezdett hajlani. De Vörösmarty -nemcsak e tekintetben képviselte korát. Ő alkotá meg a magyar költői -nyelvet, mikép a fejlődő közélet a szónokit. Nélküle a magyar költészet -nem emelkedhetett volna oda, hol most áll. Neki küzdenie kellett a -nyelvvel, összeforrasztania a régit és megujítottat s elöntenie rajta a -kor egész pathoszát. Innen költészetében a szónoki elem lőn túlnyomó s ő -kényszerüleg mintegy vetekedni látszik kora nagy szónokaival. A -nemzetiség, haza és hazafiság nagy költője volt ő, mikép az, mint tény, -a nemzet életben megjelent. Azonban a sajtóviszonyok tágultával új -eszmék dobattak a nemzet közé. Magyar alkotmányos színezettel democrát -eszmék tettek hódítást. Fölmerült a politikai nép eszméje, nem Verbőczi -populusa, még a honoratiorok sem. Az irodalomban érdek támadt a -népköltészeti hagyományok és ereklyék iránt. Divatba kezdének jőni a -népies szabású öltönyök és táncz. A költészet kezde hajlani az alsóbb -rétegek felé s új elemeket venni magába. - -Néhány nyugtalan és lelkesült költő jelent meg, kik új korszak után -vágytak. Míg többé-kevésbbé telvék a modern irodalmak eszméivel, addig -másfelől mintha a magyar népszellem életmelegén növekedtek volna fel. A -mult élet- és irodalomban úgy tünt fel előttök, mint elfelejtendő rossz -s a jövendő zálogául hitöket és merészségöket mutatták föl. -Törekvéseikben mindinkább kezdett felmerülni az irány: küzdeni a -fennálló intézmények ellen egy erős átalakulásnak indult költészet -fegyvereivel, mely tárgyait, alakját, nyelvét közvetlen a népéletből -meríti s visszahat reá. - -A folyóiratnak, mely ez irányt képviselje, «Pesti füzetek» czím alatt -kellett volna megjelennie, de a fiatal irodalom tagjai nem voltak -magokkal tisztában. Forrongó eszmék határozatlan vágyakban küzdöttek -bennök. Új irodalmi pártneven törték fejöket a nélkül, hogy tudták -volna, mit akarnak. Egyik magyar romantikus nevet ajánlott franczia -mintára. Gyüléseztek, megállapodás nélkül bomlottak szét, épen mint a -táblabirák, kik gúnyaik örökös czélpontjául szolgáltak. Folyóiratjokból -egyetlen szám sem jelent meg. - -Egyesülésök méhében hordá már felbomlásukat. Csak abban egyeztek meg, -hogy mindnyájan fiatal írók voltak, a kor izgalmaitól ösztönözve. -Tehetségeik közt épen oly nagy különbség volt, mint izlésök s öntudatos -vagy öntudatlan irányaikat illetőleg. Nem volt köztök senki, ki -összetartsa, fegyelmezze s zászlójokra írja a jelszót. Inkább a történet -és körülmények hozták őket össze, mint a közszellem. Inkább fellobbanó -lelkesülés vagy szeszély izgatta szellemöket, mint komoly áthatottság. A -tettszomjas ifjuságot akarták képviselni, mely megunta már a szónokok -hosszú beszédeit, a népet akarták képviselni, mely szerintök sehol sem -volt képviselve. Mindezt inkább sejték, mint tudták. Közülök csak egy -párból vált nevezetesebb irodalmi egyéniség és szövetkezésök nem magáért -érdekes irodalomtörténeti mozzanat, hanem mert azon szellem egyik -előjelensége volt, mely később szépirodalmunkban mindinkább uralkodó -lőn. Félév mulva megint mindnyájan irni kezdtek a régi lapokba, míg -később az új szerkesztés alá került «Életképek» köré gyülekeztek, mely -ez irodalmi mozgalom bélyegét kisebb-nagyobb mértékben mindvégig magán -hordá. - -A fiatal irodalomnak tulajdonképen Petőfi vala képviselője s általában a -lyra, mely új hangon új eszméket kezde pengetni. Petőfi költészete is ez -időtől fogva hajlott új stadium felé. Mint a bor, szerelem, természet s -a nép egyszerű örömeinek költője ezután ritkábban szólal már meg. -Látnoknak hiszi magát, szemében könny, homlokán sötét fény s az idő -méhében küzdő elemektől vesz lázas ihletést. - -Új becsvágy támad benne, mely sirjáig kiséri. Eddigi pályájáról azt -tartja, hogy az csak megelőzője volt ez újabbnak. Ő azért irt -népdalokat, azért énekelte meg a puszták fiait, a kunyhókat és szinezte -ki a népéletet költészete egész erejével, hogy a népelemet behozza s -uralkodóvá tegye a költészetben, mi aztán nem maradhat következmények -nélkül másnemű viszonyokra nézve sem. Most itt az idő eszmékkel lépni ki -s oly költővé válnia, kinek dalai a gyüléstermekben, szavazatoknál s a -követelővé vált kérvényekben találják meg refrainjöket. - -Ez időtájban barátjaihoz írt levelei, mind e gondolatkörre utalnak. -Mindinkább erőt vesz rajta a politikai lelkesülés és becsvágy. Kora -izgatottsága a legnagyobb fokon kezd benne tükröződni s képzelme a -közéletben megpendült eszmék legtávolabbi erőszakolt következményeivel -foglalkozik. S minő tárgyakat akar választani feldolgozás végett, -melyeket még sem dolgoz fel. A magyar történetben nem talál más hőst, -mint Dózsa Györgyöt s eposzt akar róla irni. A római történetből -Spartakust a rabszolgák vezérét szemeli ki megdicsőítés végett. Átkozza -a palotát s a kunyhót mint egy új hitvallás jelképét tünteti föl. S minő -önhitt megvetéssel tekint az akkori közélet országosan tisztelt -férfiaira. «Ők a nappolitika kurjongató hősei – mond egy helyt – ők nem -azon nagy szinészek, kik a világ szinpadán az ujjászületés óriási -drámáját eljátsszák, hanem csak a decoratorok és statisták, kik a -függönyöket aggatják s a szinpadra székeket és asztalokat hordanak». - -Ez álmok világából rövid időszakra kikapta a szerelem s most minden -héten új szerelmes verset olvasott tőle a közönség. 1846 őszén, miután -kiadás alá rendezte összes költeményeit, vidékre rándult. -Szatmármegyében viharos természete egész szenvedélyességével bele -szeretett egy ifju leányba, Szendrey Juliába, ki egy év mulva a szülék -makacs ellenzése daczára is neje lőn. 1847 szeptemberében a hosszas -küzdelmek közt véghezment esküvő után tüstént oda hagyta ipa házát. «Az -első éjet nőmmel – irja egy barátjához intézett levelében – Nagybányán -egy vendéglőben töltém, nem hiába vagyok a csárdák költője». Nősülése -körülményeit s viszonyait nejéhez most nem rajzolhatom. Annyi bizonyos, -hogy kedélye nagy változáson ment át. A szilaj ifjuból csendes, hű s a -pedánsságig gondos férj lett. Ritkán látogatta barátait, s nem -örvendett, ha ezek látogatták. Elvonulva élt. Nejét szenvedélyesen -szerette s talán féltette is, s úgy látszék, hogy a világon csak két -dolog érdekli: neje mosolya s politikai álmai. - -A mézesheteket Koltón, gr. Teleki Sándor jószágán töltötte el. Mit -keresett Petőfi egy gróf jószágán, az a Petőfi, ki független -szegénységére büszkébb volt, mint a legdölyfösebb aristokrata független -gazdagságára? Maecenására talált-e a költő, ki egyik költő barátját -megfeddé azért, mert b. Wesselényinek akarta ajánlani eposzát, -hazafi-tisztelete jeléül s azon körülménynél fogva, mivel az eposz a -báró egyik előde volt? Kik a kalandjairól s különcz jelleméről híres -fiatal grófot ismerték, tudták, hogy Petőfi őt épen oly pajtásának -nézheti, mint bármelyik tanulótársát. S ő valóban úgy szállott hozzá, -mint akármely ismerőséhez szállott volna, ki Szatmármegye közelében -lakik. A gróf csak annyiban volt pártfogója, mennyiben pajtásai. Koltón -nem is sokáig időzött. Kolozsváron keresztül, hol tiszteletére -fáklyászenét s lakomát rendeztek, visszaindult Pestre. Útjába ejté -Szalontát, hogy Arany Jánossal megismerkedhessék. E tájt házassága után -ez új baráti viszony a legnevezetesebb mozzanat életében. - -Arany Jánost 1847 elején a Kisfaludy-Társaság által megkoszorúzott -«Toldi» czímű pályaműve egyszerre a legelső magyar költők sorába emelte. -Kik művét kéziratban olvasták, el voltak ragadtatva. Nagyobb népköltő -mint Petőfi, mondák sokan s némi kárörömmel. Petőfit ingerelte e -mendemonda. Megszerezte magának «Toldi»-t, mielőtt nyomtatás alá került -volna s egy ültében elolvasá. Legelső dolga volt üdvözlő levelet irni -Aranyhoz s egy költeményt, mely másnap az «Életképek»-ben megjelent. -Aztán tudakolá: hány éves? s midőn hallotta, hogy harmincz felé jár, így -szólott: nem félek. - -Mindez igen jellemzi őt. Őszintén bevallotta tiszteletét az iránt, kit -versenytársának hitt s nem titkolta el, hogy bízik önmagában, ifjusága -erejében. Hiusága mások méltánylatával többször jelent meg ily -vegyületben. De e vegyület itt azon örömben olvadt föl, hogy íme a -legnagyobb tehetség, ki az újabb időben föllép, a népies költészethez -csatlakozik, azon irodalmi párthoz, melyet hite szerint ő teremtett. - -S ők valóban csak ennyiben jártak egy úton. Nem egy csillag vezette -őket. Arany epikus, a mesealkotás, plastika és jellemfestésben kitünő s -annyira objectiv, minő egy magyar költő sem. Petőfi lyrikus, a közvetlen -érzelmi állapotok költője, önmagáé és koráé és subjectivitása, noha a -legváltozatosabb, oly erős, mint szenvedélyei az életben. Midőn -odahagyja az idylli kört, a kedves pusztákat, kunyhóit, hol a való élet -és természet bájai lelkesítik, vagy vándorélete tarka benyomásairól -megszünik utánozhatlan humorával regélni, már homlokán a nyugtalan és -lázadt gondolat Kain-jegye, mint a Byronén, s önmagát emésztve űzi a -szerelem, szabadság ábrándjait, hogy fájdalom, harag és gúny martaléka -legyen. Ellenben Arany ott áll nyugodtan, menten a szív idealismusától, -egy középkori költő naivságával s egy újkori művész öntudatával emelve -föl az alkotó phantasia nagyszerű építményeit s népesítve meg eredeti -alakjaival, melyek nem csalfa eszmények, hanem egy kiforrott genius -szülöttei. - -Csak abban versenyezhettek: melyik nagyobb költő a maga nemében. Petőfi -így sem félthette koszorúit a nagy tömeg előtt, mely hajlama, vágyai, -mult és jelenénél fogva egyaránt hatalmában vala. Mert az ő költészete, -míg egyfelől a magyar népköltészet eszménye volt, mely századok óta csak -a lyrában nyilatkozik s csak dalai vannak, nem egyszersmind -epostöredékei, mondái: addig másfelől a kor hangulatát képviselte s ott -élt benne mindaz, mi a közélet törekvéseiben nagy és magasztos, -korlátolt és nevetséges volt. Vele népszerűségben a leglángeszűbb -eposz-, regény-, drámaíró sem mérkőzhetett volna. - -Petőfi alig sejté ezt, s mégis a versenytársául kikiáltott költőnek ő -lett legjobb barátja. Tartós barátság fűzte őket együvé, melyet semmi -sem zavart meg. Mily érdekes lehetett e két férfiu együtt. Ugyanazon -költői korszak, de más irányban képviselve, különböző természet s -ugyanazon hű baráti indulat, ugyanazon koszorus pálya s a -féltékenységnek alig valami színe. Mily engedékenyen hajolhatott meg e -nemes szívű, de ingerlékeny és viharos, e lángeszű, de szertelen -becsvágyó jellem Arany nyugodt kedélye előtt, ki gyöngéit kimélte, -hibáit nem bálványozta s őt mint költőt és embert teljesen felfogni -képes volt. Talán itt a kulcs, mely megnyitja a titkot, miért maradt -Aranynak mindvégig nagy tisztelője, tartós barátja, noha maga felett -senkit el nem tűrt s ingerlékeny hevében sok gyöngéd viszonyt -széttépett. - -A barátság és szerelem karjaiból szakította ki a bekövetkezett viharos -év. Áldozata lőn… - - -VI. - -Petőfit sokképen fogják föl s itélik meg. Mindenki elismeri költői -nagyságát, de nem ugyanazon okból. Neki is megvan az a -szerencsétlensége, mi sok nagy költővel közös: nem azon oldalról -becsülik legtöbben, hol valóban nagy s utánzói mindinkább emelik ki -gyöngéit, melyeket eddig az eredetiség s összes költészetének varázsa -takart. - -Az a jurátusi szilajság és nemes hév, az a hegyke dacz és -szeretetreméltóság, az a vidám gondatlanság s mély erkölcsi érzés, az a -lelkesült szabadságszeretet s erős fajbüszkeség, mi mindjárt fölléptével -költeményei egy részén feltünt, csakhamar az ifjuság kedvenczévé emelte. -S ő valóban eszménye volt az akkori ifjuságnak s az még a mainak is. -Minden megvolt benne, mi a magyar ifjuságot jellemzé, mikép az otthon, a -megyegyüléseken, a patvarián, a zajos tivornyák, utczai és kávéházi -életben megjelent. Költészete központjául saját egyéniségét kellett -vennie, hogy e szellemnek hangot adhasson. De az ő egyénisége sokkal -eredetibb volt, mint a legtöbb magyar ifjué. Ő katonáskodott, szinész -volt, járta az élet útait, ma mint úr, holnap mint koldus, kalandjai, -fájdalmai s örömei voltak, mikről sok embernek alig lehet fogalma. Mint -huszonkét éves ifjú egy harmincz éves férfiu élményeivel birt, a nélkül, -hogy kedélye elvesztette volna ruganyosságát. Mindez bizonyos keserűség -és jókedvvel ruházta föl, mi egyéniségéből folyt s humorban kereste -költői formáját. - -Természetesen jogosítva érezte magát egyéniségét oly mértékben vinni be -a költészetbe, mikép azt még magyar költő nem merészlé. Csak elbámultak, -midőn egy költő olyanokat vallott be magáról, melyeket igen sok ember -szégyelt volna. De azt senki sem tagadhatta, hogy midőn ő elbeszéli, -mikép hagyta oda az iskolát, mint barangolt mint közkatona és szinész, -mint fázott Debreczenben, mily jó estéket töltött barátaival bor -mellett, mint látogatta meg mészáros atyját, minő élményei voltak a -fővárosban és vidéken, le egész addig, hogy ruhája kopott és pénze -nincs, sokkal érdekesebb, költőibb, mint sok költő méltósága, finom -szemérme és magas eszméi. - -Költészetének e nyilatkozata nemcsak ujdonságával hatott, hanem -jellemzetessége, humora s azon szabad szellemnél fogva, mely épen úgy -harczot izen az életben a csupán üres illem s álszégyen nyomoruságainak, -mint visszahatáskép tünik fel széptanunk azon különös követelése -ellenében, mely a költőt ki akarja vetkőztetni egyéniségéből s -egyenruhakép valami köz jelleggel ellátni. Épen ezért szemére vetik -Petőfinek, hogy érzéseket, viszonyokat énekel meg, melyekhez művelt -embernek nem lehet köze. De ki határozza meg, mit értsen a költő a -mívelt ember fogalma alatt, midőn a lélek és szív betegségei is -míveltség gyanánt árultatnak. A költészet tárgya az emberi legegyénibb -árnyalataiban, mit többé-kevésbbé minden ember megért a műveltség -bármely fokán s épen úgy feltalálhat a nyomor tanyáin, mint a legelső -szalonban. - -Heinet utánozza: mondják másfelől s tőle tanulta el az untalan -kaczérkodást egyéniségével. De vajon Heine-e Petőfi? Igaz, egyetlen -költő sem foglalkoztatja egyéniségével oly sokat az olvasót, mint ők -ketten, azonban minő nagy különbség a két egyéniség közt. Heineban -minden szeretetreméltósága mellett van valami dæmoni, mi kellemetlen -hatást tesz a kedélyre: Petőfi egyéniségén derült humor ömlik el s -legfölebb csak nyerseségén botránkozhatnánk meg. Heine érzésekkel -kaczérkodik, melyeket többé nem érez, Petőfi mindig lelkéből veszi a -hangot. Heine költészete a blazirtság, csalódott idealismus s a -legkeserűbb irónia hatalmas költészete, Petőfiben a természet fia szól, -ki nyomora és csalódásai közepett is megőrizte hitét s remélni tud az -emberiség, szerelem és szabadságba. Heine a legköltőibb álmok s a -legridegebb próza közt hánykódva sárral dobál minden szentet, Petőfi -soha sem megy túl egy bizonyos határon s mindenüvé elárasztja a szeretet -melegét. Mindaz, mi Petőfiben Heinera emlékeztet, egy pár érzelmesen -kezdődő s tréfás végzetű dal. A többiben sem az érzület, gúny és élcz, -sem a fordulat s művészi alakítás nem a Heineé. - -Az egyéninek jogát a lyrában nem tagadhatni meg. A kérdés mindig csak a -körül foroghat: elég érdekes, elég költői-e az egyéniség? A Petőfié az -volt, s midőn nyilatkozott, a legköltőibb képek- és érzéseknek adott -életet. De látni lehetett, hogy túl megy a netovábbon. Önvallomásait -sokkal nagyobb tetszéssel fogadta a közönség, mintsem túlzásokra ne -ragadja őt. Negédelnie is kellett, hogy sokat beszélhessen magáról s -belé vegyítenie ingerlékeny hiusága kitöréseit. Annyira megszokta -mindazt, mi szívén fekszik, elmondani, mindazt, mi eléje bukkan, leírni, -hogy olyat is mondott el s írt le, mi tulajdonképen nem költészet. - -S mi történt? a közönség ez oldalról találta leggeniálisabbnak, s -utánzói ezt tanulták el tőle leghamarabb. Ma már minden kezdő -egyéniségét tolja az előtérbe, legyen az bár a legérdektelenebb. Könnyű -mesterségnek hiszi arról írni, mi mindennap megtörténik vele. Azt -képzeli, hogy a mit Petőfi költőivé tudott teremteni, ő is tudja, s mi -neki nem sikerült, most már sikerülni fog. Úgy látszik, mintha Petőfi -csak azért született volna, hogy a genialitást divatba hozza. Minden -különczség, minden hóbort annak kereszteltetik. Bővében vagyunk a -lángelméknek, s e lángelmék egymáshoz a csalódásig hasonlók. Mert Petőfi -szegénységét panaszolta, ma már minden költő nyomorban él; mert Petőfi -néha okkal, néha ok nélkül haragudott a világra, ma már nem költő, ki -nem átkozza a mennyet és a földet hitelezői és kritikusaival egyetemben; -mert Petőfi olykor nevetséges, néha pedig nyers volt, ma már minden -költő az akar lenni; mert Petőfi népköltő volt, hivatása és élményei, a -lángelme és szív jogainál fogva, ma már minden dandy pitykés dolmányt -szabat fejér mellényéhez, s népdalt énekel sonett helyett. Mindenik -ugyanazon szenvedélyeken és kalandokon megy át s mindenik ugyanegy -egyéniséget tár fel előttünk. - -Négy rövid év alatt a magyar lyra ez irányban nagy haladást tőn. A házi -költészet korszakát éljük. A költő önmagáról oly daguerre képet ad, hogy -csodálkozunk: mi szükség lerajzoltatnia magát s életrajzát iratni meg. -Elmondja, hol született, mikép nőtt fel, mily csinos fiú, hogy adós, -hogy beteg s több effélét. Egyaránt feltárja rongyos keblét és rongyos -kabátját, s jaj nekünk, ha kalandja van, ha mulat, ha pénze nincs. -Mindezt a legapróbb részletekig olvasnunk kell, még azt is: hol történt, -melyik napon? s ha megházasodik, untalan feleségével kínoz, hogy -óhajtanunk kell nőtlenségét, s ha mindezt valaki unalmasnak találja s -kételkedni kezd a lángelme istenségében, minő önvallomásokat s az -öndicsőítés minő polemikus verseit kell hallanunk! - -E hiú öntetszelgés, ez ízetlen kaczérkodás, és prózai felfogás majdnem -kiállhatlanná kezd válni, s mindinkább viszi be lyránkat a torzítottba. -Ez előtt az ideál tana levegőbe emelte költőinket, most az egyénié a -próza mocsarába fojtja. S mindez nem elég. Azon gyöngék és -esetlegességekből, mik nélkül Petőfi épen oly nagy költő lett volna, a -költők és közönség egy része valami különös eszményt alkot. Csak vad -kalandor ficzkókép tudják már képzelni az eredeti magyar költőt, ki -kívül esik a nemesebb társasélet körén, és csak bizarr vagy primitiv -dolgok iránt van érzéke. Vagy ha ennyire nem mennek, egyedül a Petőfi -utánzását tartják költészetnek, s minő ellenmondás! épen akkor, midőn az -egyéniség jogát kivánják tiszteltetni, s az eredetiségnek gyújtanak -tömjént. De ez mindig így volt. A lángelme hatása nagy s bizonyos ideig -csaknem kizáró. Még árnyoldalait is, melyek kora és életviszonyaiból -folytak, varázs övedzi, az epigónok pedig, kik soha egy költői stylt sem -tudtak tökélyesíteni, először is ezeket tanulják el, hogy túlságig -fejlesztve, mielőbb elhasználják. - -De Petőfinek nemcsak költészete lel követőkre. A maga idejében Byron -öltözetét, modorát sem utánozták többen. Nem volna nagy kár, ha Petőfi -életéből még azt is ki nem betűznék: a költőnek nincs szüksége -tanulmányra, s ez új tan nem találna igen buzgó hívőkre még irodalmi -közlönyeink közt is. Bizonyos szánalommal nézik le, ki tanulmányt -emleget s ha valamely fiatal költő ily hírbe jő, már többé nem lángelme, -nem tehetség, nem költő. Nagy bűnt követett el, melyért -halhatatlanságával kell lakolnia. Erre itélik a halhatatlanok, kik még -élni sem kezdtek. - -S mi az a tanulmány? Vajon értik-e, kik emlegetik, s Petőfire mernek -hivatkozni? Bizonyosan nem azon pár kézikönyv, melyet egynémely tanár -írt, bölcsen tanítván, mit maga sem tud vala; sem lapjaink kritikai -phraseologiája, mely az értelmet meg zavarni s az izlést kioltani -igyekszik. A költői tanulmány: az élet, önmaga a költő s a világirodalom -nagy szellemei. Nem volt nagy költő, ki e három iskolából ne került -volna ki s Petőfi is, mikép élete és művei bizonyítják, járta mind e -hármat. Az élet sokoldalú s élénk benyomásai nélkül nincs költészet; ha -a költő nem tanulmányozza saját benső élete és tehetsége fejlődését, nem -emelkedhetik, s a világ nagy költői nem azért írtak remekeket, bölcsei -pedig nem azért gondolkodtak a művészetről, hogy épen azok merjék -megvetni, kik a világnak új remekeket, a bölcseknek pedig új anyagot -óhajtanának nyújtani. Tudomány és művészetben egykép minden új csak a -régi alapján emelkedik. Egy bizonyos genialitás, egy bizonyos eredetiség -magában a legnagyobb szegénység. Nem gúny-e, hogy nálunk még ilyenekről -is vitatkozni kell? - -Vannak sokan, kik Petőfi költészetének bölcsészeti részére helyeznek -nagy súlyt. Azonban ez Petőfinek legkevésbbé erős oldala. Bölcsészeti -kisérletei még kifejletlen világszemléletre mutatnak. Általában Petőfi -nem tartozik azon költők közé, kiknek költészete erős bölcsészeti alapon -nyugszik, kik tisztában vannak magokkal, mennyiben ember tisztában lehet -s emelkedett világnézetek által fékezett képzelmükön zavartalan -tükröződik vissza az élet. De a magyar költők közt alig van egy, ki -ilyen legyen, s a csak tiszta lyra szűk kör is erre. Nálunk a -legnagyobb, a legépebb tehetségre is, még a legkedvezőbb körülmények -közt is egy lidércznyomásnak kell nehezülnie. Egy fájdalom fogja sírjáig -kisérni, mely zavarólag hat fejlődésére. Ez viszonyaink átka. De Petőfi -még ifjabb is vala, mintsem egy kiforrott kedély kincseit tárja elénk. -Nagyobb elbeszélő költeményeiben mindenütt érezni fogjuk ezt, igen, -tiszta lyrájában is. Ódái nem oly remekek, mint dalai. Komolysága nem -hasonlítható gyermetegségéhez, haragja költőibb mint nyugodtsága, -eszméiben nincs annyi mélység és fönség, mint képzeletében erő s -érzéseiben tűz. Midőn vizsgálja a mindenség végczélját, az örökkévalóság -titkát, a hír és dicsőség mibenlétét, az emberi szív örvényeit, s -visszapillant a multra, vagy a jelen izgalmai közé veti magát, s a -politikai s társadalmi viszonyok fájdalmától lelkesül, nem tesz reánk -oly élénk hatást, mint midőn szilaj lelke a pusztákra szabadul, az -alföldi róna végtelenjén ringatózik, hogy a legszebb tájképeket tükrözze -elénk, dalt mond a falu leányainak, benéz a kunyhókba, mereng a csárda -romjain, vigad bor mellett, czigányzenével, fölkeresi szüleit, -megemlékszik gyermekkori napjaira, utazik széles e hazában, melyen kívül -számára nem létezik semmi s erős fajszeretete egész szenvedélyével öleli -a magyar népet s mintha a népszellem geniusává válnék, ott zeng dalaiban -minden, mi a magyar nép kedélyében, életében költői. Itt ő nagy, ezért ő -a _magyar lyra_ legkitünőbb képviselője. Itt a kulcs, mely megfejti a -nagy hatást, mit hazájában s a külföldön tett. A magyar önkedélyét -hallja visszahangzani, a külföldi előtt egy új, ismeretlen világ nyílik -fel. - -Mellőzöm politikai és epikai költeményeit. Költészetének csak azon -oldaláról akarok szólani, melyben fő ereje van, s melynek hatása jelen -lyrai költészetünkre legnagyobb, mert egyszersmind ki akarom mutatni az -őt utánzók tévedéseit. - -Petőfi táj-, csendélet- és genreképei a magyar költészet örök remekei -lesznek. Bizonyosan vetekednek a világirodalom legjobbjaival. Ha -festészeink olvasnák a magyar költők műveit, nem hagynák -felhasználatlanul ez ugy szólva kész compositiókat. Petőfi fölfedezte a -pusztát. Eddig senki sem látott rajta semmit, az ő képzelődése -megnépesíté. Szabad szilaj lelke nem találhatott méltóbb tanyát, mint a -végtelen tért, s a Tisza méltán az ő legkedvenczebb folyója, mert e -hazában születik s hal meg, s tetőtől talpig magyar, épen mint ő. Petőfi -érti a festőiség titkát. Élénk érzéke van az iránt, mi fő, lényeges -vonás, mely az olvasó képzelődését és kedélyét egyszerre mozgásba hozza. -Érti miként kell odavetett, alig észrevehető vonásokkal, melyek magokban -csekélységnek látszanak jellemzetest állítni elő, mi örökre az olvasó -lelkébe tapad. Tudja vegyíteni az árnyat és színt, hogy csak azt -láttassa, mit akar, s oly világításban, minő hangulata s a merészen -kivitt képek az érzések és eszmék levegőjében mintegy megéledni -látszanak. Az eszme és érzés nála mindig magából a képből merül föl s -visszahat reá, sohasem önkényes, hazudott. Érezzük, hogy a tájt látva -csak azt lehet éreznünk, mit a költő. Alföldi képein ki nem érzi a -szabadság levegőjét, mi oly jól összhangzik a végtelen térrel? Van-e az -unalom és elhagyottságnak költőibb megtestesítése, mint a «Kutyakaparó» -czímű költeménye. A «Csárda romjai» mindenik sorában nem egy elegia -zeng-e? pedig a költő csak romokat ír le. S nem bámulatos Petőfi -genialitása, ki a legegyszerűbb tárgyakat a legragyogóbb költészetté -varázsolja. - -Genreképei és néprománczai mit sem engednek tájképeinek. Itt is oly -eredeti és geniális. Objectivitása épen oly erővel nyilatkozik. Itt is -mindig nyakon csípi a tárgyat, mint a magyar mondja: oly oldalról fogja -fel, a mint czéljára szükséges, s oly vonásokat és színeket használ, mik -eszméinek életet adhatnak. Humoros vagy satirai hangulata s az -epigrammai él, melyben némely ily költeménye kikerekedik, mind oly -eredeti, oly ép, oly művészi, hogy kérdenünk kell: az a költő írta-e -ezeket is, ki a tulsó lapon kedélybeteg, gyűlöli a világot, mert valami -kritikaster megbántotta, noha az egész nemzet tapsa kiséri; vagy -bölcsészeti ötletekben áradoz, s oly furcsákat mond, hogy nem tudja az -ember: tréfa-e mind ez vagy komoly szó? «Pál mester» egyike legszebb -költeményeinek. Mindenik strophája a legköltőibben s a legtermészetesebb -fokozattal fest kedélyállapotot. Pál mester elébb hegykén csapja félre -kalapját, kiokoskodja, hogy elcsapja feleségét s megteszi. Később nem -nyúl kalapjához, megbánja tettét s kiokoskodja, hogy most már gazdasága -elpusztul, úgy történik. Majd újra hegykén csapja félre kalapját s -kiokoskodja, hogy mire a bánat, úgy sincs már sokja, jobb ha túlad rajta -s megteszi. Végre keservesen húzza szemére kalapját s kiokoskodja, hogy -nincs semmije s bizonyosan fel fogja kötni magát s megteszi. Itt a kalap -a legművésziebben van felhasználva s abban, hogy az okoskodó Pál mester -mindent előre megmond, mi vele történik s mégis megteszi, a -leglélektanibb felfogás nyilatkozik. A «Megy a juhász szamáron» czímű -költeményében, a juhász fájdalma, ki nagyot üt botjával a szamár fejére, -mélyen és igazán van kifejezve. Valódi humor. Az «Alku» czíműben, midőn -a juhász legényt erszénynyel kínálják, szegénységét akarják megvenni s -ráadásul szeretőjét kérik s ő így felel reá: - - Ha ez a pénz volna csak foglaló, - S még száz ennyi lenne borravaló, - S id’adnák a világot rá’dásnak, - Még sem adnám szeretőmet másnak. - -oly lángolón és jellemzetesen festi a juhász szerelmét, mint csak oly -költő teheti, ki tárgyától egészen áthatva s mélyére merülve teremt. S -mit mondjak «Téli esték» czímű költeményéről, mely a családi boldogságot -egy esti mulatság keretében oly elragadóan rajzolja? - -Petőfi után a festő költemény, néprománcz és genrekép nagy divatba jött. -Régibb és újabb költők egész serege neki esett a pusztának. A délibáb -valóságos «purpureus pannus» lett. Majd minden költeményen ott lebeg. -Lapjaink telvék tájképekkel, mintha az állandó képtárlattal akarnának -vetekedni. Mindennap az utánzás és gondolatszegénység kínjaival -találkozunk. Nem annyira Petőfi-tanulmányt látunk, mint Petőfi-utánzást, -melyben mégis csak a szavak és tárgy emlékeztetnek Petőfire. De ha -lemondunk is arról, hogy eredeti felfogást és költői egyéniséget -keressünk, még meglehetős másolatra is alig találunk. A tájképek tele -vannak részletekkel, mik nem tartoznak a dologhoz: az iránt, mi -lényeges, nincs érzék, s az eszme és érzés alaphangulata sehol. Szellem -helyett külsőség bennök az uralkodó. Mintha a festő költészetben -valósággal a táj volna fő, s nem a költő lélekállapota; azon kép, mely -előtte kitárul, s nem az, mely lelkén tükröződik. A festő költészet csak -úgy költészet, ha kép- és tájban, fény- és ragyogásban egy-egy -gondolatot, érzést képvisel; a költő csak azon vonásokat szedheti össze, -melyek czéljára szükségesek. Tájképeikben minden le van írva, kifestve, -mégis rajtuk semmit sem látunk, semmit sem érzünk. Minden össze van -halmozva, a mi úgynevezett költői, mintha valami csak pusztán magában -költői lehetne, s minthogy mindenki a hatás új eszközét vágy fölfedezni, -a legbizarrabb képek kerestetnek ki. Kirí néha egy-egy szebb kép, -kihangzik egy-egy kedves versszak, de egészet adni, nem a divatos lyra -szokása. Festő költészetünket a prózai részletek s a terpedtség -művészetének lehetne nevezni. - -Hasonló bővében vagyunk a genreképek- és néprománczoknak. A balladák s a -nagyobb elbeszélő költemények helyét egészen ezek foglalták el. -Sarkantyús lovagok helyett most csikósok szerepelnek, s a sziklavárakból -a csárdákba költözött a szerelem, feláldozás, hősiség és erény egész -phantastikus világa. Jó, ha csak közönséges adomákat olvasunk, s nem oly -eseményeket a jó magyar nép életéből, melyek valóságos hetyke ráfogások -vagy torzképek. Valami különös vonás, mit a csikósok és betyárokon csak -a költő fedezett föl, pár bizarr ötlet, pár reminiscentia Petőfiből, -kész a néprománcz. A genreképek, népi jelenetek és szokások leírásaivá -váltak, s bennök épen azon apró részletezés és tespedtséggel -találkozunk, mint tájképeinkben. Úgy látszik, mintha a népköltőket nem -valami belső ösztön, rokonszenv vonná a néphez, hanem divat, negédlés. -Valami öntudatlan urias leereszkedés vonúl el rajtok. Mintha mulatni -akarnák magokat a nép együgyűségén, tetszenék szeszélyöknek a tréfás -szerep, s ezért igen természetesen könnyen hajlanak a póriasságra, mint -azon úrficskák, kik a nép közé elegyedve, túltesznek rajta a -legénykedésben. S épen itt azon pont, mi a valódi népköltőt -megkülönbözteti azoktól, kik csak játszanak a néppel. A népköltő egészen -népe világában él, érzéseit hordozza keblében, de egyszersmind annyival -nagyobb és nemesebb, mennyiben költő. S épen ez erős subjectiv érzés -adja meg a felfogás objectivitását, s őrzi meg a torzítástól. Előtte, -mondhatnám, szent a nép, mert képviselőjének tartja magát, s eszménye a -nép szeretete, érzületében gyökeredzvén, mi a szív dolga s mit elmélet -soha nem teremthet meg, hallathat ugyan erősebb hangokat, minőkhöz a -salonok nem szokvák, de sohasem bántóan nyerset; lehet gyermeteg, hogy a -túlfinom műveltség előtt nevetségesnek tetszhetik, de sohasem gyermekes; -ellökheti magától az illedéket, de sohasem a szív szemérmét; s midőn -saját eszményeit akarja a költészetben megtestesíteni, nem dúlhatja szét -ugyan azokat épen a költészet által. A népköltő szelleme, mint a -napsugár, mindenhova elhat, hogy mindent megaranyozzon, a nélkül, hogy -beszennyezze magát. - -Midőn Petőfi népdalaival föllépett, valódi esemény volt. Soha magyar -dalok oly hamar nem szállottak a nép ajkaira, mint az övéi. Mindenki -elismeré, hogy ő írja a legjobb népdalokat. S valóban, a népdal -Petőfinek igazi eleme. Míg egyfelől egészen hatalmában a nép érzülete, -gondolkozásmódja, nyelve, addig másfelől a magyar népdalok -szaggatottságát, mely a nyugotiakkal ellentétben, nem annyira az eszme, -mint a hangulatban keres egységet, az érzések átjátszását a természet -képeire, az erős festőiséget, a csillogó színek játékát, annyi -eredetiség- és művészettel olvasztá egy újdon és ragyogó költészetté, -hogy a meglepetés általános volt, dalai annyira magyarok, természetesek -és könnyedek voltak, hogy minden ember azt hivé: ilyet könnyű írni, ez -nem is művészet. De utánzói leginkább megmutatták, hogy Petőfi -öntudatosan vagy öntudatlanúl – egyre megy – mennyire művész. Mostani -népköltőink dalai élnek-e a nép ajkán? Megzendűlnek-e lelkünkön jó vagy -rossz kedvünkben, mint a hogy a jó népdal szokott? Nem fogjuk-e rájok -azt mondani: ilyet nagyon bajos írni, ez fejtörő művészet, ez kínos -költészet: a költőnek is abba kerűl, az olvasónak is. - -Népdalainak kétszeresen kelle hatniok oly időben, midőn a nép politikai -fontosságra kezdett emelkedni. A nagy hatás bátorrá tette a költőt s -népdalai szellemét önté el legtöbb költeményén. Majdnem egész költészete -népies színt váltott szellem-, tartalom és verselésben. Vádolni kezdék, -hogy elhagyogatja a formát, verselése szabálytalan, s a nép együgyű -széptani nézeteit törekszik irodalmi érvényre emelni. Nem szándékom -Petőfi gyönge költeményeit védeni, annál kevésbbé utánzói -rakonczátlanságát, de e vádat sohasem értettem egészen. Ha a forma alatt -nemcsak a technikát értjük, minthogy úgy is van, hanem a felfogás és -kivitel egységét, tehát a styl szabatosságát: Petőfi e tekintetben igen -erős. Dalai egyöntetűek, s nem látszanak rajta a habozás, toldozás, -veríték nyomai. Mintha gondolatai együtt születnének a formával, s azon -érzést, mi szívében lángol, csak így lehetne elmondani. Találunk-e -Petőfi népdalaiban csak egy sort is, mi fölösleges volna? Arra -használja-e tárgyait, hogy egy csoport érzést, képet, gondolatot fűzzön -reájok, mik nincsenek szoros viszonyban velök? Zavarja-e valami a -hangulat egységét? Gondatlansága nem hangzik-e jól össze naivságával, -darabossága szilajságával? Képei nem természetesen szövődnek-e érzéssé, -s nem találja-e meg mindig a szót, mire szüksége van? S a mi a legfőbb, -nem merűl-e legtöbbször, mint a valódi költők szoktak, egyetlen érzés, -egyetlen tény mélyére, hogy azt egészen s a legjellemzőbb alakban -érzékítse meg? Természetesen, midőn Petőfi dalait ítéljük meg, nem kell -felednünk, hogy ő magyar népköltő volt, s oly eredeti költő, kit -igazságosan csak önmagából lehet megitélni. A kérdésnek leginkább a -körül kell forognia: megtestesítette-e Petőfi költeményeiben azt, mit -akart s azon eszmény szerint, melynek költői szelleméből következtetve, -előtte kellett lebegnie? - -A külformát illetőleg sem értem e vád alaposságát. Petőfi a legnehezebb -formákkal is meg tudott küzdeni, s verselése néha oly könnyed, mintha -csak oda volna lehelve. E vád oka másutt rejlik. Ő népdalokat írván, -elvetette a szokásos jambus és trocheus lábakat, s bár énekelni nem -tudott, mégis sokszor bámulatosan eltalálta népdalaink zenemértékét. A -közönség és krítikusok egy része nem találván bennök azt, mit -megszokott, hajlandó volt felettök pálczát törni. Azonban a nép könnyen -énekelhette. Ez mutatja, hogy verselése nem puszta önkény és -gondatlanság szüleménye volt. S vajon Arany balladáira, Erdélyi újabb -dalaira, melyek szintén nem jambus vagy trocheus lábakon lejtenek, -mondhatjuk-e, hogy nincs bennök mérték, midőn könnyen kimutathatni a -népdalokból szabályosan lehúzott formákat, melyek mintegy énekszó után -vannak alakítva? Ha azon költők, kik a görög, latin, franczia és német -formákat nálunk meghonosíták, köszönetet érdemelnek, mert nyelvünk -hajlékonyságát új oldalról tüntették föl, s költői világukat általok -fejezték ki legjobban: vádolhatjuk-e azon költőt, ki eredeti magyar -formákkal küzdött meg többször s nagyobb változatosság-, könnyűséggel, -mint az eddigi magyar költők, s ezeket hitte gondolatjai legméltóbb -köntösének. - -Továbbá Petőfi érezte, hogy a magyar népdal néha oly rímeket is használ, -melyek nem tiszta rímek ugyan, de igen jól összehangzanak, s bizonyos -rendszerök van. Gyakrabban kezdett használni assonánczot, mint eddig -szokásban volt, de mindig szabályosan. Érezte, hogy azon tárgyakhoz, -melyeket megénekel, nem mindig illik a Vörösmarty méltóságos nyelve, -vagy azon túlfinom és enervált költői nyelv, mely a középszerűség -conventionális nyelvévé alakúlt. Népies szavakat, kifejezéseket, -összehuzásokat s nyelvfordulatokat kezde használni, de mindig elég -ízléssel. Épen úgy tett, mint Vörösmarty, ki nem használhatván eléggé -Kazinczy költői nyelvét, visszatért Zrínyihez, s a régibb -nyelvemlékekhez, s úgy teremtett magának egy újat. Petőfi nyelvünk még -eddig eléggé ki nem bányászott aknáihoz fordúlt, a nép nyelvéhez s -magának költészetéhez méltó nyelvet teremtett. Tágított valamit az -irodalmi nyelv merev rendszerén, s a költői nyelv egy új formáját -alkotta meg, mely épen annyi szépséggel bír, mint a Vörösmartyé, sőt az -irodalmi fejlődés szerint épen a Vörösmartyé után kellett következnie. -Megmutatta, miként lehet egyszerűen, gyermetegen, s mégis a -legköltőibben szólani, miként lehet magyarúl s jellemzetesen szólani oly -dolgokról is, melyekről eddig mesterkélten vagy idegenszerűleg -szólottak. Az ő nyelve nem egészen szabatos eddigi fogalmaink szerint, -de benne a nemzet geniusa szökel s mintegy visszahatásként nyilatkozik -az idegen szófűzés ellen. Ő a nép kifejezéseit, nyelvfordulatait valami -varázszsal tudta bevonni, hogy azok egyszerre költői becsűekké váltak. -Az a mi a nép ajkain jelentőség nélkül, ingatagon, ízléstelenűl -hangzott, nála jelentőséget, határozottságot nyert, s megszépült. Az nem -az ő hibája, ha követői tájszavakkal árasztják el költészetünket, ha az -irodalmi nyelvet tájszólássá akarják lealacsonyítani, s a helyett, hogy -fordulatok-, könnyűség- és változatosságban gazdagítanák, a -korlátlanságot, szeszélyt és ízléstelenséget emelik elvvé. - -Igaz, Petőfi néha túlmerész, de legalább tárgyaiban mindig némi indokot -találunk; igaz, van egy pár dala, melyekben szembetünő gondatlanságot -árul el, de azt megint csak utánzói terjesztik róla, hogy hanyag -verselő, mert az úgynevezett Petőfi-iskola hívei azok, kik Petőfi -újításaiban csak korlátlanságot látván, a jó rímekkel keveset gondolnak, -az assonánczot szabálytalanul használják s a legtöbbször sem az újabb, -sem a régibb formák szerint nem verselnek s küzdeni a külformával -általában pedánsságnak tartják, mely lenyügözi a szellemet, mintha -annak, kinek a vers nyüg, nem jobb volna prózát írni, ha ugyan nem -találkoznék itt is egy új nyüggel: a nyelv szabatosságával. Petőfi -dalaiban dallam, elragadó dallam van. Bennök nem Vörösmarty pathetikus -dallama zeng, mely méltóságot és erőt egyesít, sem az Aranyé, hol a -kellem a hangulat nyugodtságában, a forma szabatosságában s a rhythmus -plasticitásában rejlik; de halljuk a szenvedély leigéző hullámos -lüktetését, mintha a lábak- és sorokban az érzések hangzanának össze és -rímelnének. - -Nem Petőfi az első magyar költő, ki a népelemet költészetébe fölvette, -mert ez épen úgy kimutatható már Horváth Ádám- és Csokonainál, mint a -Kisfaludyaknál, Vörösmartynál és Erdélyinél; de annyi igaz, hogy nála -jelent meg először teljes erőben, alkotó szellemben s irodalomtörténeti -fontosságra emelkedve. Az a változás, melyen lyránk az utolsó évtizedben -átment, nagy részében az ő műve. Sok ok munkált ugyan együvé erre, -életben és irodalomban, minők: a fölébredt politikai öntudat, demokrat -eszmék, tágult sajtóviszonyok, a népszerűség csábító varázsa, mely az -országos szónokokról az írókra is elragadt, a kritikusok és népkutatók -munkássága, egyes költők kisérletei: de mégis Petőfi vala a költészetben -az összes hatásoknak eleinte mintegy központja. Azon irodalmi mozgalom, -költői iskola, mely «népies»-nek nevezi magát, nem azt czélozta, hogy -költészetünk visszatérjen a nemzet primitiv állapotára s egészen a -népköltészeti hagyományok eszmeköre s érzésvilágának képviselője legyen, -hanem hogy segédforrást vegyen s megújítsa magát a népszellem által, -mert csak így lehetett igaz hangja a kor hangulatának, a fejlődő nemzeti -szellemnek. A «_népies_» egy új phasisa vala a nemzeti költészet -fejlődésének, a nemzeti szellem új hódítmánya erősebb alapon, tágabb -láthatárral. Vágy szállotta meg a költőket nemcsak az irodalmi köröknek, -a míveltebbeknek, hanem az egész közönségnek írni. Érezni kezdék, hogy a -népköltészet némiekben szabályt is adhat a műköltészetnek. Hatni -akarván, ösztönszerűleg megtalálták a tárgyakat s az eszközt, melyek -iránt a közönség élénken érdeklődött. Mindez válhatlan kapcsolatban volt -egy csoport széptani és politikai nézettel, magába olvasztott valamit a -külföld modern irányaiból s a lyrából átment az eposba, színműbe és -regénybe. A népies, mint minden irodalmi pártszó, nem fejezi ki eléggé a -mozgalom jellemét s épen azért tévednek mind a kritikusok, mind a -költők, kik azt szó szerint veszik s nem érzik alatta a szellemet. - -A nép-elem sokképen hatott jótékonyan költészetünkre. Míg egyfelől a -nyelvet eredeti sajátságaihoz visszavezetni segíté, új formákkal -gazdagítá s nemcsak ösztönt ada a költészet oly fajai mívelésére, melyek -eddig nem míveltettek eléggé, de azokat eredeti alakban is teremté meg: -mint a népdalt, népszínművet, románczot, regét, eposzt, addig másfelől -közelebb hozta az irodalmat az élethez. A közönség növekedett, az -irodalom hatása élénkebb lőn. Már felderülni láttuk azon korszak -hajnalát, midőn a magyar szellem önállóbban, eredetibben teremt. A -költészet a nemzeti életbe kezdé beereszteni gyökerét, onnan szívni -táplálékát, levegőjén virágzani s érlelni meg gyümölcseit, nem egy -választott kör, hanem az egész nagyközönség számára. A költők azért -szállottak le a néphez, hogy magokhoz emeljék, hangján szólaljanak meg s -eszményeit örökítsék. Ez irodalmi változás ugyan még azon -tisztulatlanságában forrongott, de a szellem mindenütt mutatta erejét, -életrevalóságát. Kitünő s örökbecsű műveket említhetni, melyek e szellem -szülöttei s a külföld egyrészt azóta van nagyobb figyelemmel -költészetünk iránt. Talán máris némi önérzettel mondhatjuk el, hogy -költészetünk népnemzeti alapja jobban megerősödött, mintsem félthetnők -az idegen irodalmak káros befolyásától. Azonban a népelem hatása épen -úgy kifejlett jóra, mint rosszra s a közelebbi években ez utóbbi sokkal -erősebben nyilatkozott, mintsem ne tarthatnók kórjelnek. - -Költők állottak elő, ifjak és nem ifjak, kik nem arra törekedtek, hogy a -népelemet előbbre vigyék, fejleszszék, hanem hogy alább sülyeszszék. -Nekik nem volt elég a népköltészet: tájköltészetet alkottak. S mi az a -tájköltészet? Sem több, sem kevesebb, mint tájszólás, tájviselet, -tájszokás. A tájszavak általánosítása, a tájszokások leírása czélul -tüzetik elméletben és gyakorlatban. S még jó, ha a tájszavak igazi -tájszavak s a népszokások nem költöttek. Összehalmoztatik minden -úgynevezett kelmeszerű adalék, mik helyet foglalhatnak ugyan, mint -népismei, történeti és nyelvtani adalékok a népi kutatók -gyűjteményeiben, melyek nem egyedül költészeti elvek nyomán -szerkesztvék, de költészetben, melyet az irodalom állít elé, soha. Oly -költészet született meg, mely súlypontját a költészet fogalmán kívül -keresi. Külsőség, az anyag lépett a szellem helyére, mely képtelen új -genre-t alkotni s nem nyújthat semmit, mi akár a költőnek, akár a -kritikusnak szempontul szolgáljon. A népköltészet sem tájszólás, sem -népisme: valamivel több, mert költészet. Ha szemlét tartunk a világ -összes népköltészete fölött s összehasonlítjuk a mi most született -tájköltészetünkkel, látni fogjuk, minő tévedésben vannak az új tan -emberei. Mindaz, mire ők fősúlyt helyeznek, mellékszerepet sem játszik, -legfölebb néha színezetül szolgál, kivált a humorban, de sohasem czélul: -költői érdeket pedig épen nem föltételez. Az összes magyar -népdalgyűjteményben nincs annyi tájszó, mint mennyit műköltészetünk -tájköltői költeményeikben s mi több, lyrai költeményeikben -összehalmoznak. Elméletökhöz híven ebben keresik a népköltészet erős -oldalát. De az nem költészet, mely művészi alakítás helyett tájszavak és -szokások registrálásával akar hatni s a népdal nevét nem érdemelheti meg -azon költemény, melyet csak kommentárral lehet megértenünk, s ha -megértettük, lelkesülés fejében megtanulunk egy tájszót vagy tájszokást. -Az egész tájköltészet, mint ilyen, egyetlen hangot sem adott, mely új -dallamként vegyült volna a magyar népköltészet harmoniájába, s ha -alkalmazni fogjuk az új tant a költészet minden nemére, előállanak -palócz regények, barkó drámák, hiencz eposok. Írni fogunk hatféle -tájszóláson s lassan-lassan elérünk oda, hol költői nyelvünk az irodalom -keletkezte előtt állott. A tájköltészet nem egyéb, mint a népelem -sülyedése, költők szeszélye, kik nem birván eredetiséggel, eredetiséget -hajhásznak, hiú erőlködés az ízlés ellen mely megboszulja magát, -játékszer, nagy gyermekek játékszere. - -Előállottak költők s kritikusok, kik a népiest panaczéává emelték. A -lyrában feltünőbben nyilatkozott a fogalomzavar s az eszmék anarchiája. -Mintegy szabályul állíttatott föl, hogy mindannak, mi népies, -szükségeskép szépnek és egészségesnek kell lennie. Ez lőn a kenet, mely -minden költeményt széppé varázsolt, ez a fölhatalmazás, mely a költőnek -minden kihágásra jogot adott. Hajdan a latin iskola idejében a -klasszikus költeményhez elég volt pár mythologiai hasonlat, most a -magyar dalhoz elég pár kiteremtettézett kifejezés. Hitté lőn, hogy -mindaz, mi a nép száján forog, már költészetbe való, minden népdal -egy-egy remekmű s minden szeszély a népnemzeti genius szökelése: mintha -a népnél nem volna annyi ízléstelenség, mint a nem-népnél, mintha népdal -nem volna annyi rossz, mint nem-népdal s a kunyhónak nem volna meg a -maga hóbortja, mint a salonnak. A népdalok hiányait látjuk utánozni, a -Petőfi gyöngéit látjuk utánozni. Mindenki népköltő akar lenni, mintha -ezenkívül nem volna a magyar költőnek más pályája. Úgy rémlik, mintha -veszni indulna az érzék, a gond, csín és lelkiismeretesség a nyelv, a -forma körül, a lelkesülés oly tárgyak és eszmék iránt, melyekért a világ -minden költője lelkesült. Lyránk annyira magyar lett, hogy csak -sallangos, annyira természetes akart lenni, hogy vadászta azt, -mesterkélt lőn és szilaj gyermekessége nem egyéb, mint a nemzeti szellem -aléltsága. - -E rajz talán sötétnek, túlszigorúnak tetszhetik, de a napisajtó annyi -fényoldalát mutatta be az újabb lyrának, hogy nem fölösleges az -árnyoldal is, annyiszor szólott úgynevezett hazafiúi szempontból, hogy -szükséges legalább egyszer a széptanit is megpendíteni. Valóban az újabb -lyrában kevés vigasztaló van. Sem tartalomban, sem formában nem adott -kitünőt vagy újat. Több-kevesebb szerencsével írt műveket olvasunk, -melyekből ismert dallamok hangzanak felénk. Petőfit halljuk ezer -változatban. Öntudatlan vagy öntudatosan kibányászszák érzéseit, -eszméit, eltanulják szavait, hangját s oly költészet áll elő, mely nagy -igényt tart az eredetiséghez, de sem az irodalmat, sem a szivet új -kincscsel nem gazdagítja. Azonban a viszonyokban is van némi mentség. A -forradalom, melyet átéltünk, talán tehetségeket sodrott el, talán -tehetségeket akadályozott meg fejlődésökben. Egy rázkódtató viharos -korszak után, mely minden régibb viszonyt alapjában feldúlt, nem -egyhamar alakul meg új költői irány s lesz élénk a közfogékonyság. A -költő nem könnyen találhatja meg a közszellemben a nagy eszmét, érzést, -mely lelkesítse, vehet költői benyomásokat s lelheti meg kora üterét. -Hoz-e az idő lyránkra új lendületet vagy általában a lyra lesz-e az a -tér, hol a szellem alkotóbb erővel teremt? Kérdések, melyekre ki sem -felelhet. Történjék bármi, nincs okunk kétségbeesni. A magyar lyrában -nincs visszaesés, csak pangás s a visszahatás, mely a népelem kinövései -ellen fog nyilatkozni, meghozza költőit. E visszahatás jelensége még -magokban a par excellence népies költőkben is kezd mutatkozni, legalább -jelenségeket látunk, melyek ilyesmit sejtetnek. De a kritikának nem -szabad elnémulnia. Hallatnia kell szavát a jelenért és jövendőért -egyaránt. - -Részemről, míg egyfelől Petőfi életéről s költészetéről írva hálaadómat -hiszem lefizetni azon költő iránt, kinek költészete első ifjúságom -álmait körüllebegte, addig másfelől mintegy megkönnyülve érzem magamat, -hogy szót emeltem lyrai költészetünk bajairól akkor, midőn a -hivatottabbak hallgatnak. - - - - -SZÉPIRODALMI SZEMLE. - - -I. - -Évek előtt kritikánk politikai jellemű volt. A pártok küzdelme -átjátszott az irodalmi vitákba, a szépirodalmi lapok a politikaiak -fegyverhordozói voltak, s a költőt nem mindig széptani szempont itélte -el vagy dicsőíté. Ennek megvoltak jó és rossz oldalai: néha szenvedett -az izlés, mert szenvedélyesen megtámadták, és politikai okból; néha -nyert, mert szenvedélyesen védték, noha nem a széptan kedveért. De ez -ellenkező hatások küzdelmében eszmék merültek fel, melyek jótékonyan -hatottak a közönségre, s az élénk mozgalom erős lendületet adott a -költészetnek, ha a legtöbbször nem is helyes irányt. A kritika szolgálta -az izlést, a hogy szolgálhatta, de szolgálta. - -Vajon most, midőn lapjaink többé nem képviselnek politikai pártokat, mi -kritikánk jelleme? Emelkedett-e tisztultabb szempontokra, jobban -szolgálja-e az izlést, inkább termékenyíti-e az irodalmat, előbb viszi-e -közönségünket? - -E kérdésre engem mindig különös hangulat fog el; szeretnék panaszolni, s -elvégre is gúnyolódni van kedvem; vitatkozni akarok egész az -indulatosságig s utóljára is hallgatnom esik jól, mikor aztán a polemia -izgalmait a költészet álmaival óhajtom becserélni. E hangulat most is -hallgatni készt. Megvallom töprengek: vajon nem volna-e jobb kritikai -szemle helyett költeményt vagy beszélyt irnom? – Valóban miért is másnak -kellemetlent mondani, midőn hallgatni is lehet, miért a gúnyos polemia, -midőn a hizelgő panegyris könnyebb, miért tekintélyes és becsületes -hazafiak koszorúit tépdelni, midőn az ifjúhoz oly jól illik a -szerénység. - -«Nur die Lumpe sind bescheiden»! mondja Goethe. Legyen nekem is szabad -legalább egyszer követnem e nagy író elvét, melynek nálunk annyi kis író -hódol. Hadd oszoljanak szét a költői álmok, hadd merjek hát panaszolni, -gunyolódni, vitatkozni, s csak akkor némuljak el, ha azok, kiket az ügy -közelről érdekel, nem fognak a dologhoz szólani. - -Mi tehát most kritikánk jelleme? A jellemtelenség nézetek és indokokban -egyaránt. - -Meggondolva mondom ki e szót. Volt időm reá. Már régóta forgatom kisebb -és nagyobb lapjaink, folyó és elakadt iratainkat. Olvastam a sorokban és -sorok közt. Emlékem hű. Jól tudom, hányszor kellett bosszankodnom, -nevetnem, csodálkoznom. Óh a paradoxonok, adomák, botrányok krónikáját -ritkán feledi az ember. - -Emlékszem, hogy innen mindig Mammon hunyorgott reám, sehogysem tudva -elég jól takarózni a hazafiság köpenyével; onnan a pajtásság rikkantó -chorusa űzött odább; itt a boldog könnyelmüség vagy együgyüség -csevegésein szenderedtem el; ott a sértett vagy sértő hiuság -szenvedélyes feleseléseire ébredtem; emitt a parókás pedánsságot kelle -megbámulnom a mint önmagát bámulja, amott a csörgősipkás tudatlanságot, -a mint lelkiismeretlenségével kérkedik: e zajba untalan a «vicczek», -«revanche-ok» hahotája vegyült, mit csak az illetők érthettek, e tarka -jeleneteket szüntelen viadal váltotta föl, nem a bajnokoké, kiket ügy -lelkesít, de a gladiatoroké a tömeg mulatságára. Szóval kritikusaink -mindent megtettek, mi tőlük telt, s kiktől több telt volna, jónak látták -félrevonulni. A kritika az irodalmon kívül eső czélok küzdterévé fajult, -a polemia magánügyek személyeskedő vitájává és néha szennyes pasquillá. - -Ez túlzás, vagy a mi benne nem az, olyan, mi más irodalomra is illik, s -nálunk ezelőtt sem hiányzott! – mondhatja valamelyik optimista olvasóm, -ki engem már is a legfeketébb vérű pessimistának tart. Ez ellenvetés -utóbbi részében van valami igaz. Legalább nem rég egy külföldi kritikai -lapban ezt olvastam: «Jelenleg ki sem akar az újabb könyvekről valódi -birálatokat sem írni, sem olvasni. – A bírálatok nyomorú ismertetések és -okoskodó hirdetményekké aljasultak; a politikai és szépirodalmi lapok -tárczájában, mint laptöltők foglalnak helyet és stereotyp phrasisaikból -sem olvasó sem író nem okul.» Mintha e sorokat rólunk vagy inkább -vigasztalásunkra írták volna. Azonban az én pessimismusom -vigasztalhatlan. - -Nem az a baj, hogy sok lap űz játékot a kritikából, hanem az, hogy egy -sincs, mely ne ezt tenné; nem az a kórjel, hogy itt is ott is felületes -és pártos birálatok jelennek meg, hanem hogy seholsem mutatkozik komoly -akarat, tiszta szándék. A külföldi irodalmakkal a miénk e részben épen -nem hasonlítható. Ott azon lapok is, melyekben a kritika csak igen -másodrendű dolog, meg tudnak őrízni bizonyos álláspontot, s mindig -találkozik egy-két oly közlöny, melyek kiválóan kritikával foglalkoznak, -s a tudomány és jellem hatalmával tekintélyt alapítnak meg. Ez eddig -többé-kevésbbé nálunk sem hiányzott. Régebben a «Kritikai Lapok,» majd -az «Athenaeum» később a «Szépirodalmi Szemle» játszották e szerepet, a -nem kritikai lapok közül is egy-kettő által támogatva vagy épen -kiegészítve. Most talán elveiket kétségbe vonhatjuk, politikai -hátterüket érdemül vagy hibául róhatjuk föl, egy s mást becsmérelhetünk -bennük, de azt el kell ismernünk, hogy egészben véve elvet, rendszert, -iskolát képviseltek, jellemök volt, és ami a legtöbb, az irodalmi -fejlődés lépcsőiül szolgáltak. - -«Most is van ily lapunk, a «Pesti Napló» épen ilyen!» – kiálthatja ujra -valaki, s talán épen a nevezett lap szerkesztője, ki mindig nagy hévvel -szokott oly dolgokba szólani, melyekhez keveset ért, vagy a hol alkalma -nyílik ámíthatni. - -Ujra maradok véleményem mellett, annyival inkább, mert amidőn fennebb -kritikánkat jellemzém, a «P. N.» is előttem lebegett. Egyébiránt nem -akarok faggatózni, annál kevésbbé becsmérelni. Sem szenvedély, sem -önérdek, sem hiuság nem csábít, hogy igazságtalan legyek. A «P. N.» -méltánylatot is érdemel; megvannak érdemei, s itt nem a politikaiakat -értem, melyek az illető helyeken nálam nélkül is eléggé el vannak -ismerve, hanem az irodalmiakat. A «P. N.»-nak igen dicséretes oldala, -hogy a tudomány és irodalomnak állandó rovatot nyitott oly időben, midőn -kritikával egy lap sem foglalkodott rendszeresen, s az «Uj Magyar -Múzeum» is a bibliograph szerény szerepével elégedett meg. A «P. N.» -azért is teljes méltánylatot érdemel, hogy néha alapos és -részrehajlatlan birálatokat közöl. Legalább én ilyeneket is olvastam -benne, s talán ezután is fogok. Ezt nem azért mondom, mert én is írtam -bele pár czikket, míg a szerkesztőnek nem annyira lovagiatlansága, mint -széptani elvtelensége el nem riasztott, hanem mert igaz. - -De én egyes részletekre keveset tudok hajtani, akár mint ember, akár -mint műbiró. Engem valamely műben pár szép hely, sikerült rész meg nem -veszteget, ha az egész elhibázott, s a szellem összes hatása lehangol, -untat vagy épen visszadöbbent. Oh akkor misem volna könnyebb, mint nagy -költők, kitünő íróknak lennünk! Pár kedves verssort, néhány szép lapot -mindenki írhat. S ki nem mond néha napján igazat, jót, szépet, saját -vagy más gondolatjait? Becsülni sem igen tudok valakit azért, mert -egyszer másszor kötelessége szerint cselekedett, ha egy egész élet -változatos folyamában nem fejt ki erkölcsi erőt, jellemet. Oh akkor -úton-útfélen annyi szilárd jellemű emberrel szoríthatnánk kezet, mint a -hány gyönge vagy nyeglére találunk! S így vizsgálva a «P. N.» kritikai -eljárását, úgy találom, hogy egészben véve jellemtelen nézetei és -indokaiban egyaránt, s a szellem, mely végig vonul rajta, összes -hatásában irodalmunkra nézve épen nem jótékony. - -Miért? Mert kritikai eljárásában négy dologtól kell visszariadnia annak, -kinek az irodalom ügye szivén fekszik. S ezek: - -A széptani elvtelenség, mely a közönség izlési fogalmait összezavarja. - -A szenvedélyes pártosság, mely nem elvek melletti küzdelemből foly. - -Bizonyos eszmenélküli s oly hangu polemia, mi az irodalom megalázása. - -A nemzeti hiuság tömjénezése az izlés és tudomány rovására. - -Fejtegessük – természetesen mindenütt csak a szépirodalmat illetőleg. - -Minő széptani irányt, minő irodalmi vezérelvet követ a «P. N.»? Nem -tudnám megmondani. Annyi egymással ellenkező elv, irány merül föl benne, -hogy lehetetlen közőlük kiválasztani a valódit. Itt mindenki -megtalálhatja a magáéit. A szerkesztő bölcs ember, ki változtatni szokta -meggyőződéseit, a szerkesztő udvarias ember, ki eltűri az ellenkező -véleményeket. Ő annyi széptani elv, iskola, rendszer hőse, a hány csak -volt, van és nincs, de mindig ugyanaz, a bölcs és udvarias férfiú, kinek -lapját sikerült eljuttatni oda, mi az eszmék nihilismusa s az érzület -üressége. - -Egyik számban azt olvassuk, hogy a magyar költészet aranykora 1830 körül -bevégződött, s azóta csak epigónok vannak. E nem annyira merész, mint a -legnagyobb mértékben elfogult és korlátolt nézet irodalmunk ujabb -korszakát egészen megvetni látszik. E szerint az újabb korszak genialis -költői Arany és Petőfi nyomorult utánzók, költészetünk népnemzeties -átalakulása hanyatlás, a nyelvi és formai hódítmányok semmiségek, a -szónoki pathósz mellőzése a kedély jogaiért, s a törekvés typikai alakok -helyett egyéni jellemeket adni bohóságok, s a hamis idealismus romjain -emelkedő természeties, egyszerű és jellemzetes oltárai bálványképek. Azt -hihetné az ember, hogy a «P. N.» egészen a régi irodalom híve, s az -eposzban Vörösmartynál, a dalban Kisfaludy Károlynál, a regényben -Jósikánál egészen megállapodott. S erre sok hajlamot is tanusít. -Legalább régibb irodalmunk kitünő tehetségeiből majd mind lángészt -gyárt, s a régibb magyar kritika elkallott eszméit újítja föl. - -De ez csak látszat. Megvannak azért az ő phrasisai az újabb költészet -bajnokai és elvei számára is, sőt itt még sokkal merészebb, elfogultabb, -mulatságosabb. Míg egyik számának tárczájában Petőfit valamelyik együgyű -vidéki levelezője által megtámadni engedi, addig a másikban Petőfi egyik -legszerencsétlenebb epigónját, Lisznyait, oly czímekkel tiszteli meg, -melyekkel egy Béranger megelégedhetnék. Hétköznap pánczélos czikkekben -küzd a legeslegujabb költészet rakonczátlanságai ellen, de sátoros -ünnepeken nagy hűhóval a legeslegújabb költészet leggyöngébb verses -gyártmányait közli, oly jegyzetek kiséretében, mi valóságos széptani -barbarismus. - -A «P. N.» egykor megtámadta a «Szépirodalmi Lapok»-at, mert először mert -kikelni az úgynevezett tájköltészet ellen, melyet a napisajtó annyira -megbámult. E lapnak én is egyik szerkesztője lévén, ez alkalommal épen -nekem jutott a szerencse védenem elveit. S mi történt? Néhány hónap -mulva ugyancsak a «P. N.» kezdi fejtegetni a tájköltészet szörnyűségeit, -ugyanazon okokkal élve ellene, melyeket én használtam. Ez éles -következetlenségnek még több példáit idézhetem. A «P. N.» ellensége a -franczia romantika és modern költészetnek egyaránt, de azért nem átallja -egyik birálatában így kiáltani föl: «Mi nem rosszaljuk a franczia -modort, sőt jobbnak tartjuk az angolok gyakori egyhangusága s a németek -tudós általánosságánál.» Több ízben kissé nevetségesen lenézi Dumas-t, -de ez nem akadályozza, hogy Dumas magyar utánzóit érdemükön felül -méltányolja tárczájában, noha a külföld legjelesbb regényírói közül -választhat, egy Montepin-t vagy Féval-t rántson elő. - -A «P. N.» egy helytt az irányregény ellen nyilatkozik, mint a melyben -rendszerint a művészi czél alá van rendelve a politikai és társadalmi -eszméknek, s a költői alak a prózai tartalom martalékául esik. Azonban a -szerkesztői jegyzetek, hirdetmények a tárcza eredeti regényeit mindig -irányregénykép dicsérik föl, noha közülök eddig még egyetlen egy sem -volt az, mi egyébiránt érdemükből mit sem von le. Úgy látszik, mintha a -szerkesztő lapja széptani czikkeit vagy nem olvasná vagy nem értené, s -azon tévhitben élne, hogy az irányregény tulajdonkép nem is költői -genre, hanem valami olyat jelent, mint a kereskedőknél a «superfein» -kifejezés. - -Az említett czikkből azt kell következtetnünk, hogy a «P. N.» a -költészetet sem a politika, sem a moral, sem a bölcsészet szolgájává nem -akarja tenni, s mindennemű irányt csak annyiban becsül benne, mennyiben -a költői alkotással össze tud olvadni, s így a valódi költészet, a -tiszta művészi alak barátja. E tant más czikkeiben is vallja, sőt elég -bátor Gutzkownak egy a pietista regények ellen írt czikkét is -lefordítani, hol a többek közt ez áll: «Hogyan találkozhatnak emberek, -kiknek a cziczomás szenteskedő unalmasságban kedvük telik? De ez -összefügg jelenkorunk édeskés divatával. Mindenütt kenetteljes phrasis -uralkodik, mindenütt ellenszenv a vidor, ép természetiesség iránt. Ha -így haladunk, a költészet észrevétlen az erkölcsi értekezések modorába -fog sülyedni.» - -S ugyancsak a «P. N.» később ezzel ellenkezőleg oly elvet állít föl, -mely szerint nem csak a legelhibázottabb mű is védhető, de minden -pusztán erkölcsi leczkét, bölcsészeti értekezést, politikai röpiratot -költői műnek nevezhetni. Ugyanis Fáy legújabb regényének bírálatában ez -áll: «A szépet, mint egy franczia kritikus mondja, mindig abban kell -keresni, miben azt a művész kifejezni akará, s ezen szépet a «Jávor -orvos»-ban a világnézet nemessége képezi.» Tehát valamely művet a -világnézet nemessége, az eszme erkölcsi iránya már magában költőivé -teremt? Tehát költői alkotás, művészi alak helyett be kell elégednünk az -eszme, az erkölcsi mag rideg prózájával? S e tant épen annyiszor vallja -a «P. N.», mint a másikat, sőt valami émelygős erkölcsiességet annyira -negélyel, hogy a széptani szempontot mellőzve, még a szinésznőket is -erkölcsök szerint osztályozza, s elég lovagiatlanul magánviszonyaikat -rágalmazva feszegeti. Az erkölcs nagy dolog s bizonyára alig van nagy -költő mély erkölcsi érzés nélkül, csak hogy ez még magában senkit sem -tesz azzá, mi pedig a «P. N.» széptani erkölcs elvét illeti, aligha -Byronnal kiálthatunk föl, ki «Don Juan» czímű költeményét illetőleg ezt -írta egyik barátjának; «A moral, a moral! veti ön szememre. Életemben -először hallom oly ember ajkairól e szót, ki nem képmutató s azt nem más -czélokért használja föl.» - -Ez adatokon kívül, melyek feltünő különösségüknél fogva mélyen emlékembe -tapadtak, s így könnyű volt utánuk néznem, idézzek-e még több adatot a -«P. N.» széptani elvtelenségének bebizonyítására? Apróra böngészszem-e -az egész előttem fekvő másfél évi folyamot? Bonczoljam-e szinbirálatait, -ez achillesi sarkakat, hol az iskolás gyerek is könnyen halálos sebet -ejthet rajta? A széptani elvtelenség krónikája helyett talán érdekesebb -lesz azt vizsgálnom, hogy honnan ered mindez? Talán korlátoltságból, -talán ismeretek hiányából? Meglehet. A «P. N.» szerkesztője régebben -gazdászati tanulmányoknak élt, a «Magyar Gazdá»-t szerkesztette, s így -nem igen juthatott ideje a széptanban buvárkodhatni. Azonban a «Magyar -Gazda» emléke bennem még más gondolatot is költ, mi hidul szolgál -áttérnem további fejtegetéseimre. - -Ha a «P. N.» szerkesztője gazdasági lap mellett megtanulhatta a -politikai ármányokat, melyeket akkor még nem mert Széchenyi-fogásoknak -nevezni, miért ne tanulná most politikai lapot vezérelve az -irodalmiakat? s valóban a «P. N.» némely iró iránt rokonszenvet, más -iránt ellenszenvet tanusit, mi határozott széptani elvek hiányában csak -személyes indokok következménye lehet. Ez indokokat feszegetni sem időm, -sem kedvem, mert nem tartoznak a közönség elé. Megelégszem a tényekkel, -melyekből következtetést vonhatok, s az tény, hogy a «P. N.» néha -szigorú is tud lenni, míg a legtöbbször engedékeny. E pártosság a -szinbirálatokon húzódik át legfeltünőbben, egész a szenvedélyességig -emelkedve. - -Oh az a szinbirálati rovat mennyi szolgálatot tesz! Néha azt hihetné az -ember, hogy galambposta, mely egy ábrándos, szenvedélyes szív -elragadtatásainak édes terhét emeli szárnyain, majd hogy a régi római -piacz oszlopa, hova pasquilljait aggatja a gyűlölség. Itt bók és sóhaj -zendül meg, ott gúny és szitok kurjant, s a csattogó taps, éles fütty és -harczi tárogató sohasem némul el. És miért? Ha az ember nincs beavatva a -rejtélybe, nem értheti; annyira házi kedvtelés, magán mulatság az egész, -oly kevés köze van az irodalom, nemzeti szinészet és nyilvánosság -érdekeivel. Azonban annyit mindenki megérthet, hogy egyik különben -érdemes szinésznőnk (Komlóssy Ida k. a.) Bulyovszkinéval nem is -hasonlítható, Jókainét fölülmulja, sőt a világ legelső művésznőjévé -vált. Kár, hogy a hires franczia kritikus, Planche Gusztáv nem ért -magyarul; ha olvashatná e birálatokat, bizonyosan tüstént Pestre -rándulna, hogy K. I. k. a.-ban nyerhessen kárpótlást azon boszuságért, -melyet neki nemrég Rachel játéka okozott, kit ezért a «Revue des deux -mondes» közelebbi füzeteinek egyikében keményen meg is rótt. Aztán az is -világos, hogy egyik szinészünk (Tóth), ki valódi ritkán játszott, «nem -is játszhatik rosszul.» Csoda, hogy e fölfedezés után az egész művelt -világ műenthusiastái nem tódulnak hozzánk, bámulni e hallatlan -tüneményt, melyet otthon legnagyobb művészeiken sem tapasztalhatnak. Azt -is könnyen észrevehetni, hogy néha a színmű becsét az határozza el: -melyik szinésznő játszik benne főszerepet. Ezért kelle nemrég szegény -Schillernek szigorú világirodalmi mértéket szenvednie, míg Scribe és -Legouvé gyöngéi védelemre találtak. Ily különös ellenmondások-, -paradoxonok-, túlzásokra ragadja a «P. N.»-t a pártosság és szenvedély, -miből aztán rendesen haszontalan polemiák fejlenek ki. - -Ki nem hallotta a «P. N.» polemiáinak hirét? oly gyakoriak és -szenvedélyesek azok, hogy majdnem kiszorítják a keleti háboru -sürgönyeit, s velök mintegy versenyezni látszanak. De mutasson föl -valaki bennök egyetlen jóra való ügyet, eszmét, elvet, mely -megérdemelje, hogy a valódi iró tintába mártsa tollát s felizgassa -idegeit! A magyar irodalomban régebben is sok silány polemiát -olvashattunk, de ha tárgyuk nem is volt mindig közügyet vagy tudományt -érdeklő, legalább hátterül, vagy kiindulási pontul valami ilyes -szolgált, s a szenvedélyt némi elmésség- vagy eszmével fedezték. A «P. -N.» mindezeket túlszárnyalta s megmutatta, mikép lehet havakon át -szükségtelen eszmenélküli feleselésekkel untatni a közönséget s alázni -az irodalmat. Irodalmi vita alig volt köztük egy-kettő, a többi mind -szini cselszövények és hiu szenvedélyekből fejlett ki. Az irodalmiakat -csekély fontosságuknál fogva pár szóval el lehetett volna igazítani, a -sziniekre pedig kár volt okot adni, vagy mindenesetre úgy kellett volna -folytatni, hogy irodalmi érdeket ébreszszen és semmi esetre oly hangon, -mi nem az irodalomé. - -S minő eredményt szült mindez? Vajon a többi lapokban is mióta -otthonosabb, mint eddig, bizonyos üres faggatódzás? Mióta a «P. N.» -divatba hozta. Miért olvassuk itt is ott is gyakrabban a magánviszonyok -feszegetését, a gyöngédtelenség czélzásait? Mióta a «P. N.» a -szerkesztői szobák, szinfalak titkait s még a kávéházi társalgást is -közönség elé viszi. Mióta tapasztaljuk a vitázó hangot oly sértővé -fajulni, hogy az ügy többé irodalmi téren el nem igazítható? Mióta a «P. -N.» az erős kifejezések szótárát, a bunkós körmondatok mesterségét -tanulja. S a polemia, melynek tulajdonkép köz- és irodalmi ügyek komoly -vitájának kellene lennie, mióta válik mindinkább gyerekies vásottság és -eszme nélküli személyeskedés küzdterévé? Mióta a P. N. szenvedélyes -pártossága nem ismer korlátokat. S mindezt ugyanazon «P. N.» teszi, mely -ezelőtt másfél évvel a «Kritikáról» írt czikkében a régibb irodalom, egy -Révay, Kölcsey, Bajza polemiáinak haszontalanságát fejtegette; ugyanazon -«P. N.», mely mult vasárnapi számában is nem pirul alkalmasint egy -Pesten gyártott vidéki levelet közölni, hol az elfajult polemiák ügyében -emelkedik valami együgyüen kérkedő vád. S ezelőtt is hányszor lehetett -hallani e lap atyai és tanári intéseit a fiatal írókhoz, midőn maga a -legvásottabb csinyeket követte el. - -Valóban talán mindez csak mosolyra s nem komoly felindulásra volna -méltó, ha a közönség előtt nem alázná mindinkább az irodalmat oly -időben, midőn az ellenkezőt annyi szent érdek parancsolja és -követelőbben mint bármikor. - -Még egy utolsó állításom fejtegetésével vagyok adós, melyre nagy sulyt -helyezek azon eszméknél fogva, melyeket érint. - -Szabadjon hosszasabbnak lennem, mint talán kellene. Okom van türelmet -remélni oly közönségtől, melyet polemia ürügye alatt annyi magánügygyel -fárasztottak. Mindez nem az én magánügyem. Én a «P. N.» szerkesztőjének -mindig kedvencze voltam, költői és kritikai műveimet folytonosan -dicsértette, személyemet oly bókkal tisztelte meg, melyre önérzetem -pirult, de hálám soha sem viszonozta. Mindez közügy, mennyiben a kritika -egykép lényeges befolyással van az irodalomra s a közönség izlésére, s -felszólalnom csak egyetlen erős szenvedély készt: a nyegleség gyűlölete, -és épen az irodalmat érdeklőleg, melynek hogy becsületes munkása -lehessek, legfőbb czélom, egyetlen büszkeségem. - -A «P. N.» kritikai eljárásának elvtelenségét és pártosságát egy szent -eszme varázsával szokta fedezni: a nemzeti érzéssel, mely tulajdonkép -nem egyéb, mint a nemzeti hiuság tömjénzése a tudomány és izlés -rovására. Ez néha az elvtelenség indokául szolgál, a mint a pillanat -érdeke hozza magával, néha a pártosság palástjául, a mint a szükség -parancsolja, de mindig csalétekül. A «P. N.» szerkesztője nagy magyar, -túltesz mindnyájunkon, ápolni látszik a nemzeti érzést, hogy hiu -hegykeségbe játszsza, s míg czafrangjain babrál, a lényeget morzsolja -szét, öntudatosan vagy öntudatlanul, az eredmény egyre megy ki. Elég az, -hogy megvannak az ő fennhangzó phrasisai «fajunk» dicsőítésére, de -mintha nem volna komoly akarata vagy képessége művelni a nemzeti izlést -s az irodalom való érdekeinek szolgálni. Azt kell hinnünk, hogy a -szerkesztő a multak minden emlékét kitörölte elméjéből, minden ruháját -széttépte testén, csak kettőt tartott meg: a sujtást és nagy szót, -melyekre soha sem volt szükségünk. Széchenyi úgynevezett tanítványa épen -úgy nem követi most, mint nem követte hajdan e nagy férfiut, kinek -nevével annyira visszaél, és sehol sem kevésbbé, mint az irodalmi -ügyekben. - -Azonban nemzeti érzés megvesztegetése és szépirodalom, kritika, nagy -szavak kicsiny dologhoz! – mondhatják sokan. Úgy látszik, és nincs úgy. -Ki a nemzeti műveltség és művelt nemzetiség eszméjének fontosságát nem -fogja föl, s azon döntő befolyást, mit rájok az irodalom bármely ága s a -kritika gyakorolnak, nem érti, annak én itt, e tárcza szűk hasábjain, -hiába magyaráznám. Mindamellett talán fejtegetéseimből mindenki -meggyőződhetik, hogy nem épen üres szavakat mondottam. - -A «P. N.» egyik számában Toldy Ferencz, Horvát István emlékének -áldozván, igen gyöngéden kikelni bátorkodatt azon irány ellen, melyet -őstörténetünket illetőleg e nagy nevü, de a nemzeti lelkesülés -monomaniája útján annyi ábrándba tévedt történetnyomozónk oly divatossá -tett történetirodalmunk kárára. A szerkesztő, mellőzve minden tudományos -indokolást, jegyzetében Horvát Istvánt a magyar őstörténet Columbusának -nevezi, tanait nem hajlandó valódi értéköktől megfosztani, a s tőle -öröklött történetnyomozó irányt épen nem tartja kártékonynak. Miért? nem -mondja meg, de sejtetni engedi, mert alkalma van játékot űzni a nemzeti -érzéssel, mert kardot köthet ősdicsőségünkért, tudományos tévedéseket -védve, mert annyi korcs író közt magát, mint egyedüli magyart mutathatja -be, ki teljes lelkéből hiszi, hogy őseink háromezer év alatt a Nilus -forrásán kezdve a legészakibb Lapplandig, az Indus folyó és sinai -birodalomtól fogva Afrika és Európa legnyugatiabb partjáig uralkodtak, -ők az egyiptomi, a hellen, a római műveltség alapítói, a keresztyén -vallás legfőbb terjesztői, a pyramysek magyar építmények, Homér a jászok -közt énekelt, s Horvát Istvánnak több ily boldog ábrándjait. S lapját e -történeti iskola híveinek azóta is folyvást megnyitja. Mit neki a -tudomány érdeke, ha a nemzeti hiusággal kaczérkodhatik, midőn az oly -kevésbe, csak korlátoltságba kerül! - -Ezzel rokon irány vonul át a szépirodalmi művek birálatain is. Ha -ellenszenv nem nyitja pedáns feddőzésekre vagy szenvedélyes -kifakadásokra a «P. N.» ajkait, akkor rendesen harsány trombitába fú, -hogy minden semmiségre a magyar szellem dicsőségét hangoztassa. Minden -gyönge munka védelmére tud mondani valami mesterséges, valami nagy -kínnal kikeresett gondolatot. Az általa epigóninak nevezett korszakban -pazaran fedezi föl a shakespearei és goethei nőalakokat oly könyvekben, -melyek tulajdonkép a legközönségesebb irodalmi szinvonalra sem -emelkedtek, forrongó lelket, tanulmányt, mélybeható elméletet talál; -egyik irónőnkről oly dolgokat mond, melyeket Goethéről nem lehet -elmondani, t. i. hogy a társadalmi forrongások minden elméletén átmenve -a legmagasabb tárgyilagosságra emelkedett, s így tovább. Hátha még -valamely mű kiválón magyar tárgyu, legyen bár a leggyöngébb. Ekkor -elemében van, ekkor jobbra balra szórja azon tulipános phrasisokat, -melyek sokkal kártékonyabbak, mintsem pusztán csak unalmasak lehetnének, -mert nevetségessé teszik a nemzeti önérzetet, melyet csak tiszteltetni -szabad és kell. - -A P. N. «Jelesebb íróink csarnoka» czím alatt egy rovatot nyitott, mely -nagyrészt régibb íróink emlékét ujítja föl. Ez igen derék gondolat volt. -Közönségünk nem szokta követni külföld példáját, hol a régibb kitünő -irók számos és különféle kiadásban forognak közkézen. Nálunk csak az új -könyvnek van becse a meddig van, s az írók közül is nem sokan ismerik -elődeiket. Azonban mit találunk ez irodalmi mellképek legtöbbjében? -Jellemzés és a szellem nyomozása helyett üres általánosságokat, irodalmi -nézetek helyett czifra dicsbeszédet. Az embernek eszébe jut az egyszeri -történetíró, ki mindig így kezdette czikkeit: «sok nevezetes esemény van -a világon, de ez a legnevezetesebb, sok nagy férfiut ismerünk, de ez a -legnagyobb.» Mindez hagyján! de itt is elvonul a nemzeti hegykeség, -hiuság tömjénzése, mely valódi kegyelet helyett mosolyt idéz a dologértő -ajkaira, a nagyközönség izlési fogalmait pedig se nem világosítja, se -helyre nem igazítja. - -S miért teszi ezt a «P. N.»? talán széptanban, nyelvben s általán az -irodalomban azon par excellence nemzeti irány hive, mely az utánzás, az -idegen minták ellen nyilatkozik, s az eredeti kifejlődés mellett küzd, -melynek velem együtt sokan hódolnak? Nem; hisz a «P. N.»-nak nincsenek a -tudományt és költészetet illetőleg határozott elvei s -határozatlanságában egyszer epigóninak is nevezi azon egész korszakot, -melyben ez irány a legelhatározottabb körvonalokban emelkedett ki. – -Miért teszi hát? Mert nagy magyar, mert hazafi kötelességének tartja -hirdethetni, hogy minden magyar munka bámulatos, irodalmunk multja, -jelene tele van lángelmékkel s minden semmiségből a nemzeti dicsőség -diadalive készül; mert elve a hiu önteltséget s korlátolt felfogásokat -terjeszteni a nemzeti érzés örve alatt. Mit neki az irodalom valódi -érdeke? Mit tudja, vagy akarja tudni, hogy a kritika sem gáncshajhászat, -sem dicsbeszéd, hanem a szellem nyomozása, s czélja a kitünő műveket -felfoghatóbbakká, a tudományos eszméket közkeletüekké tenni s őrizni, -emelni a tudomány és művészet érdekeit! Miért venné figyelembe, hogy -akkor teszünk a nemzetiségnek legtöbb hasznot, ha nem a nemzeti -hiuságot, hanem az önérzetet ápoljuk az igaz tudomány és művészet -alapján, mert csak ez becsületre méltó és örök! Mit a «P. N.»-nak -mindez, midőn az ellenkező oly kevésbe, csak lelkiismeretlenségbe kerül, -s mit sem idéz elő egyebet, mint az irodalom és izlés kárát, s mégis oly -gazdagon behajtja kamatjait, az értetlenek tapsát, s egy szent eszme bő -palástját, melylyel annyi mindent eltakarhatni. - -A «P. N.» egykor úgy nyilatkozott, hogy kritikai eljárása ösztönző lesz. -Az mindig másodrendű kérdés, vajon a kritika méltányló vagy szigorú -legyen-e? a fődolog az, hogy elve legyen, pártatlannak mutatkozzék, -mértéket tartson és szolgálja a tudomány és művészet haladását és -követeléseit. Az előttem nagyon közönyös dolog, hogy ha valamely írónak -üres bókot mondanak, mert örülni tud neki, ha valakit gáncsolnak, mert -sérteni akarják s fel bir rajta indulni. Én azt sem bánom, ha -leggyengébb mű is talál vevőre, ennek is meglehet a maga haszna, a -nyomdászra, íróra s talán az olvasóra is. Általában itt belőlem sem -kenyéririgység, sem sértett hiuság nem szólhatnak. Én nem az irodalomból -élek, én nem adtam ki könyvet, se szerkesztő nem vagyok, hogy -előfizetőket hajhászszak. – Mindez rám nézve igen közönyös dolog, tőlem -mindenki boldogulhat, csak örülni tudok rajta. De az nem közönyös, midőn -tapasztalom, hogy a kritikusok az olvasóközönségnek, mely hála Isten! -mindinkább növekedik és épen társadalmunk csak magyarul értő rétegéből, -izlését rontják, fogalmait összezavarják; midőn a silány művek annyi -kiadást érnek, mennyit a jelesek alig; midőn a közönség mértéke ingadoz, -s a kitünő írót a középszerüvel egy rangba helyezi; midőn a valódi -tehetség és alaposság annyi méltánylatra talál, mint a tehetség hiánya -és felületesség, s a széptani és irodalmi fogalmaknak anarchiája áll be. - -S mindezt mi idézi elő? Az elvtelenség, pártosság s a nemzeti hiuság -tömjénzése, melynek kritikánk általában hódol, s melynek a «P. N.» -irodalmi nyomoruságainknál fogva leghatalmasabb képviselője, mint sok -előfizetővel és nagy hatással biró lap, s ez oly időben történik, midőn -irodalmunk jövőjéről sok szép reményt táplálhatunk, mert nem kell hinni, -hogy irodalmunk hanyatlik, mint sokan állítják. Az irodalom egyes ágai, -ha hanyatlottak is, mások emelkedtek s élénk munkásság éled mindenütt; -de hanyatlott a journalistika, a kritika, melynek méltóságát vissza kell -állítani, mihez csekély erőmmel én is járulni akarok. - -Mindezt miért mondottam én el, és épen e lapban? kérdhetik gyanusítóim, -kik föllépésemből már eddig is bizonyosan sok csodálatos dolgot -magyaráztak ki. Gyanusítóimnak nem felelek, de olvasóimnak igen. Mert -régóta szivemen fekszik nyilt és őszinte szót intézni a közönséghez -kritikánk ügyében, mert a «P. N.» különböző okoknál fogva irodalmi -ügyekben tekintélylyé nőtte ki magát, s én meggyőződéseimnek tartozom e -bitorlott tekintélyt ostromolni, még a sikertelenség és gyanusítás -esetében is; mert a többi lapokban, melyek szeretnek ingerkedni a «P. -N.»-val, de komoly vitába vele sohasem ereszkednek, nem remélhetve tért, -vagy tőlük visszautasítva, e lapok szerkesztője volt szives megengedni, -hogy nézeteimet elmondjam kritikánkról, és szépirodalmunk fölött szemlét -tartsak, melyet a jövő héten eposzainkat illetőleg meg is kezdek. - -Szabadjon végül kijelentenem, hogy semminemű polemiába nem fogok -bocsátkozni, ha nem széptani elv-, irodalmi eszméröl lesz szó, mert a -rágalmak vagy sértések elintézése nem a közönség elé való. - - -II. _Epikai költemények_. - -_Toldi estéje_. Költői beszély hat énekben. Irta Arany János. Pest, -1854. _Béla királyfi_. Költői beszély hat énekben. Irta Vajda János. -Pest, 1854. _A kiovi csata_. Hősköltemény tizenhat énekben. Irta -Debreczeni Márton, kiadta gr. Mikó Imre. Pest, 1854. _Utazás a más -világon_. Költői elbeszélés tiz énekben. Irta Balkányi Szabó Lajos. -Debreczen, 1854. - -Kritikusaink ezelőtt tiz-tizenkét évvel nem egyszer vitatkoztak arról: -vajon van-e korunknak fogékonysága az eposzra, vajon nem tékozolja-e -erejét a költő, ki eposzba fog? Nálunk régebben is divatos volt -iskolásan fogni fel a széptant, s a nem eléggé sikerült költői művek -védelmére hamis elméletet alapítni meg. Ama vitázó kritikusok is így -tettek: az eposzt alig merték máskép gondolni, mint azt valamely bölcs -tanár kiszabta s olyat is fogtak a korra, mi a költők hibája volt. - -A valódi eposzt, epopœiát is, mint nevük – monda, mondaköltemény – -mutatja, nem egyes költő írja, hanem a nép teremti, e minden idők -legnagyobb epikusa. Az eposz anyagát hagyományok alkotják a nép ifjú -napjaiból, midőn merész, kalandos tettek korszakát élte, s a mythosz és -történet összefolyt ködében csodás világításban emelkedtek ki előtte az -istenek és hősök alakjai. E hagyományok a nép szép álmait, megaranyozott -emlékeit foglalják magokban, egész történetét és vallását, minden -büszkeségét és bölcseségét. Mindig örömest emlékszik rájok, -önkénytelenül, toldja, átalakítja, kiegészíti, versekbe önti és folyvást -lelkesül általuk. E nemzedékről-nemzedékre szálló dalokon, a leendő -epopœia részein, sok év, egész korszakok dolgoznak, míg végre előáll egy -ember, ki a szétszórt részeket költői egésszé önti, avagy csak pusztán -összegyüjti, s a rhapsodiákból «Ilias» alakul, a runókból «Kalevala». Ez -a valódi eposz, ez a valódi epikus; de ily mű és költő csak oly korban -állhat elő, midőn a nép már polgárisodni kezd a nélkül, hogy még -elvesztette volna ifjúsági emlékeit s így az epikus mult kihalt volna -öntudatából. - -E korszak már rég, nagyon régen letünt majd mindenütt Európában; mi -magyarok a nélkül éltük át, hogy most csak egyetlen oly mondát is -tudnánk felmutatni, melyet némi eposz-töredéknek nevezhetnénk. Úgy -jártunk, mint sok más nép, melyeknél a hagyományok, mondák természetes -fejlődését költözködés, idegen műveltség és bonyolult politikai -viszonyok akadályozták meg. A keresztyén polgáriasodás egészen eltemette -hihetően számos és gazdag hagyományainkat, vagy legalább belőlük oly -keveset olvasztott át, hogy népregéink és dalainkban alig csillámlik meg -egy-egy méla visszaemlékezés. Epikus helyett száraz krónikairónk van, -Béla névtelen jegyzője, ki mondáinkat csak azért jegyzé föl, hogy -letörölhesse róluk a költői zománczot s kiszaggathassa azon kapcsokat, -melyek talán eposztöredékekké fűzték. - -A keresztyén korszak, a lovagkor sem igen termé meg számunkra a -románczok, balladák, legendák, romantikai epopöák költészetét. Valódi -dalnokok helyett csak históriai verselőkkel: egy Csáthi Demeterrel, -Ilosvai-, Tinódival kelle megelégednünk. Csaknem kétkedhetnénk a magyar -költői szellemében, ha nem tudnók, hogy annyi heterogén elem közé dobva, -mindkét korszakban oly körülmények között vívott önfentartásáért, melyek -epikai költészetének kifejlődésére nem igen hathattak jótékonyan, vagy -annak is, mi kifejlett, elenyésztét segítették elő. - -Ily nemzet epikusának sorsa mindig szomorú, annál szomorúabb, minél -valódibb költő. A hagyományok, mondakör, eposztöredékek hiányát nem -pótolja semmi, még a lángelme sem. Az epikusnak anyag kell, melyből -teremthessen, oly nép, melynek szent és megőrzött emlékeit újíthatja -meg, eposzi hitel, mely a századok ködéből, sírok mohaiból és kunyhók -meséiből táplálkozik. Ezek nélkül az eposz mindig mondva-csinált virág, -melynek se illata, se gyökere. A költőnek meg kell önmagával hasonlania, -s csak két út vezetheti megnyugvásra, ha ugyan teljesen megnyugodni bir. - -Az egyik út nehéz, ritkán vezet egész sikerre, de legalább mindig -legjobban megközelíti a czélt. Itt a költő ragaszkodik a még fennmaradt -kevés s a nép öntudatában homályosan élő hagyományok és mondákhoz, told, -alakít, de mindig csak a megadott alap szellemében s azon korhoz képest, -melyben szerencsétlensége élni. Meséjét mindig valamely elmosódott monda -prózai töredékeiből kerekíti ki, alakot egy régi ének dallamaiból teremt -s hangulatot, színt azon ősi szellemből merít, mely egészen soha sem -halhat ki a népnél, még akkor sem, ha erkölcsi ereje megtört és -aljasulni kezd. Így áll elő a naiv műeposz, mint a németek nevezik, a -népies, mint mi nevezzük, mely művészi úton pótolja, a hogy pótolhatja, -a századok mostohaságát s mindig a legnagyobb közönséghez, a néphez -szól. - -A másik út sokkal kényelmesebb, biztosabban vezet sikerre, de soha sem -közelítheti meg a czélt. Itt a költő nem sokat gondol a mondai alappal, -egészen eldobja, vagy nem annak szellemében alakít, megveti az egyszerű -és naiv felfogást, mythoszt, mondát octroyál, vagy azt más nép eposzából -veszi az alakkal és színezettel együtt, s néha megkapatva egy korából -fölmerült nagy eszmétől, a multat inkább csak a jelen segédére idézi -föl. Így áll elő, többé-kevésbé eltérve a népies műeposztól, a par -excellence műeposz egy szűkebb kör, néha csak a szorosan vett irodalom -és commentatorok számára. Ezt nálunk hőskölteménynek nevezik és méltán, -mert hősökről írt költemény, a legtöbbször mondai alap helyett -történetin emelkedve és mindig inkább csak történeti felfogással. - -Nálunk az újabb időkig a második úton haladtak a költők. Két nagy név -képviseli a magyar műeposzt: Zrinyi és Vörösmarty, magasan emelkedve ki -a többiek közül. Mindkettő nevezetes korszakban lépett föl s pályájokat, -noha másfél század választja el, az ellentét és hasonlat oly rokonakká -teszi. Zrinyit a török és belső viszály által szétdarabolt nemzet -aljasulása sülyeszté mély búba, míg Vörösmarty egy jobb korszak küszöbén -jelent meg s az öntudatra ébredt nemzet jövőjeért lelkesült. Mindkét -korszakot végzetes katasztrófa zárta be; Zrinyi korábban meghalt, -mintsem megérhette volna, Vörösmarty túlélte, hogy elnémuljon. - -Zrinyi Zrinyiászában nem mondát dolgozott fel, hanem egy alig -félszázados történeti tényt, hősül dédatyját, a szigeti Zrinyit -választá, s alapeszméül egy vallásos, hazafias, mondhatni politikai -gondolatot. – Ő úgy tűnteti föl a törökök sujtoló hatalmát, mint Isten -büntetését, melyet a nemzet bűnei által vont magára, s melyet csak -olyszerű vallásos és hazafias áldozat engesztelhet ki, minőt dicsőült -dédatyja és hősei vittek véghez. A magában alig eposzi tárgyat e -felfogás s azon eszközökkel, melyek compositiójának lényegét alkotják, -míg egyfelől csaknem eposzi magasságra emelte, addig itt is ugyanazt -dörgé nemzetéhez, mit szóval és irásban annyiszor másutt: «Fegyver és jó -vitézi resolutio, erkölcsi ujjászületés», mert csak ez mentheti meg az -országot a török igától. Vörösmarty történeti alap mellett mondait is -használt ugyan, de nem naiv felfogással. Aztán «Zalán futásá»-ban is -szintén ott lebeg egy politikai eszme, de a nélkül, hogy ez volna az -alapeszméje, mi egyébiránt csak előnyére van. Ő e hőskölteményét 1825. -körül írta, midőn a közérzület a sértett történeti jogok védelmére kelt. -Műve a hangulat lelkesülése volt, szerény szavazat a szónokok követelő -beszédei mellé, egy a jövő reményét a mult dicsőségébe játszó ábránd a -törvényczikkek száraz fejtegetéséhez. «Régi dicsőségünk hol késel az éji -homályban!» kiáltott fel, mert a mult dicsőségére akart mutatni, hogy a -nemzet hígyjen jövőjében, mert az ujjászületés nagy mozzanatainak csak -oly nagy tény lehetett méltó hasonmása, minő az Árpádé volt, midőn hont -alapított. - -Ekkép mindkét költemény összhangzott a kor hangulatával, benyomást tőn a -kedélyekre, s e melett a legnagyobb irodalomtörténeti fontosságra -emelkedett. Zrinyi volt az első magyar költő, ki alkotni tudott s -nyelvünk ezer bűbáját kifejteni kezdé. A régi magyar költészet -tulajdonkép csak ő egy maga. Vörösmarty is hasonló egyéniség. Rajta, -mint egyik oszlopán nyugszik újabb költészetünk, s midőn «Zalán -futásá»-nak hexameterei megzendültek, hol a régi és megújított nyelv oly -tündér vegyületben olvad össze, a magyar költői nyelv megalapítását -ünnepelte. S mégis mi az oka, hogy mindezek daczára mindkét hősköltemény -oly kevéssé lehetett népszerű, hogy ma alig olvassák s egyetlen töredék, -versszak nem mehetett át a nagyközönség, a nép vérébe, ajkaira. -Bizonyosan nem az, hogy a «Zrinyiász»-nak nagy szépségei mellett hiányai -is vannak, hogy «Zalán futásá»-ban az alkotás nem eléggé erős, hanem -mert mindkét költő többé-kevésbé eltért a valódi, a nemzeti eposztól. - -Zrinyi már tárgyánál fogva nem folyamodhatott mondához, de egyszersmind -kevéssé merült a nép ősköltői szellemébe. Tassóhoz fordult, s bár nem -utánozta szolgailag, de tőle vette az alakot, színt, s a keresztyén és -görög mythos azon vegyületét is, mely egyébiránt e korban más nemzetek -epikusainál is divatos volt. Vörösmarty a mondai alapot nem fogta fel -naivul, mythologiát képzelméből teremtett, kevéssé játszott a népszellem -húrjain, s népdallamok helyett görög hexametereket használt, melyek -ugyan nyelvünk szépségeit új oldalról tüntették föl, de reánk nézve -örökre idegenek maradtak. Az eposz hiányos felfogása, az idegen alak és -szín okozák tehát, hogy e hősköltemények nem olvadhattak a nép -öntudatába, bár tárgyuk szorosan nemzeti volt s a korra is hatást tőnek. - -Ime e pontnál dől el azon kérdés, mennyiben van és nincs korunknak -fogékonysága az eposzra s ez mennyiben függ a költőktől? - -Korunk csakugyan nem a valódi eposz kora. Azon műkritkusok, kik azt -állítják, hogy az újabb korban egészen a regény lépett az eposz helyébe, -igazat mondanak. - -Mi köze e kornak oly költőhöz, ki a mult dicsőségén mereng, midőn a jövő -dicsőségeért annyi ellenkező elv és párt támadta meg a hagyományt és -történeti jogot? Hogy gyönyörködjenek az emberek a naiv mondák -aranyfürtös emlékein, ha bennük a kétely nemcsak a babonát és -előitéleteket, hanem a hitet és erkölcsi meggyőződéseket is megingatta? -Ki fog merengeni a primitiv erkölcsök, egyszerű viszonyok és nagyszerű -egyéniségek rajzain, midőn a tevékeny bonczoló szellem és tehetetlen -alkotó erő lázas ingerültséggel vitatja az állam és társadalom nagy -kérdéseit, légvárra légvárat emel, s az egyéni szabadság romjain keresi -az emberiség üdvét? Hogy gyakorolhasson bűvös hatást az erős fajszeretet -mély kedélyessége, büszke álmadozása, mikor az óriási közlekedési -eszközök, szellemi és kereskedelmi érdekek gyöngítik a nemzeti -sajátságokat s az egyetemesség eszméit hintik szét? - -Ez eszmék és érzések hangulatának leginkább megfelel a regény. Már nem -tisztán költői alakja olyan, mely mindent és sok olyant is beölelni, -feldolgozni képes, mihez a hatás veszélyeztetése nélkül se eposz, se -dráma, se lyra nem nyulhat. Tárgyai és alakjánál fogva egyaránt -legalkalmasabb, hogy e gondolkozásában vizsgáló és kétkedő, érzéseiben -blasirozott kornak legtöbb tápot és izgalmat, legbiztosabb -kiengesztelést és megnyugvást s talán legerősebb lelkesülést is -nyujtson. Innen van, hogy az európai irodalomban a legtöbb nagy és -középszerű tehetség mind a regény köré gyülekszik, mint melynek -hatásával a költészetnek egyetlen más neme sem versenyezhet. Az angol, -franczia és német közönség mit olvas legmohóbban a költői művek közt? A -regényt és ismét csak a regényt. Miért? Mert a változott viszonyokhoz -képest valami olyant talál benne, mint a valódi eposzban talált a -hajdani nép: vallását, multját, jelenét, jövőjét, bölcseségét és -hóbortjait. - -Igaz ugyan, hogy az angol és német irodalomban a regény mellett is -fölmerült az eposz, de ez se tartalom, se alakban nem egészen vagy épen -nem a régi, a valódi eposz. Az úgynevezett romantikai eposzt a mult -században emelték műalakká az angolok s tulajdonkép nem egyéb, mint -elbeszélés versekben, költői beszély, a mint mi nevezzük. Közel áll a -regényhez, melytől inkább csak eszményibb, költőibb tartalma és -rhythmusos alakja különbözteti meg. Scott Walter és Byron teremték meg a -genre-t, mindketten egymástól lényegesen eltérve. Scott Walter a régi -eposz elemeihez fordult, a középkori mondák, balladákhoz és a -történethez. Mélyen behatva az angol nép ősköltői szellemébe, azon -költői és történeti, mondhatni gyermeki tárgyilagossággal írta epikai -költeményeit, mint regényeit. E műveknek nagy hatást kelle tenniök oly -országban, hol annyi érzék van a hagyomány, a régi iránt, s oly időben, -midőn a bölcsészeti század és franczia forradalom eredményei -visszahatást idéztek föl, s még a száraz földön is kegyelet fogta körül -a régi intézményeket. - -Byron más úton járt eposzaiban. Ő nem a naiv és nyugodt költő, egészen -az új kor gyermeke, ki szakított az állam és társadalom hagyományaival, -s a kétkedő szellem és erős szenvedélyek lyrájában olvasztá fel -eposzait, melyeknek nagy részét nem is hazája történetéből, hanem idegen -országokból, s leginkább keletről vette. S mit Byron eposzaiban tett, -nem azt tették-e az újabb kor regényírói közül sokan? Nincs-e rokonság -köztük? Ki Byron eposzait a valódi eposz szerint itélné meg, -igazságtalanságot követne el rajta, s meg kellene tagadnia azon hatást, -melyet az eposzok bárkire akarva nemakarva tesznek. Ő nagyon jól tudta -ezt, és érezte, hogy se lángelméjének természete, se élményei nem -ragadhatják a régi eposz útjára, mint maga megvallja egyik barátjához -írt levelében, mely az eposzi genre-t illetőleg igen figyelemre méltó -hely. «Az emberek mindig azt tanácsolják nekem – mond a többek közt – -hogy eposzt írjak. Ön azt mondja nekem, hogy nem fogok nagy költeményt -hátrahagyni, azaz nehezet, fontost, mert úgy hiszem, e kifejezések -egyértelműek. Ön azt mondja, hogy _Childe Harold_ egyenetlen, a két első -ének túlnyomó a két végsőhöz képest. Jól tudom; e költemény tartalom és -alak nélküli, egy festői útleirás. De ki olvassa most Miltont? -Véleményem költeményeim egyenetlenségét illetőleg az, hogy egyik se -jobb, se rosszabb, mint a másik. Mi az epopœákat illeti, nem olvashat-e -ön eleget Southeytől? Ott van «Johanna d’Arc», «Kahama átka», s Isten -tudja még hány átok, le egész az «Utolsó góthig», Eposzt kiván ön! Ime -«Don Juan». Én e költeményemet eposznak tartom; ez eposz korunk -szellemében oly jó, mint «Ilias» Homer korában. Szerelem, vallás és -politika képezik tartalmát, melyek most is annyi okot adnak viszályra, -mint hajdan. Oly emberek szükében, mint Paris és Menelaos, most sem -vagyunk, s a paráznaság bűnét szintén meg kell fizetni. Mindjárt az első -énekben talál ön egy Helenát. Hősömet tökéletes Achillá teremtem, -kétszer-háromszor fogok vele pisztolygolyóval gyertyát koppantatni, -hígye meg, morálom sem lesz rossz, maga dr. Johnson sem találhatna benne -hibát.» - -E gunyoros hang eléggé jellemzi, hogy fogta föl Byron az eposzt, hogy -teremté meg azon genre-t, melynek oly kevés rokonsága van a régi -eposzszal, s mely talán éppen azért tett oly nagy hatást Európának majd -minden irodalmára. A németek és oroszok mind Scott Walter, mind Byron -eposzait több-kevesebb szerencsével utánképzék; a németeknél különösen -Lenauban talált Byron méltó és eredeti képviselőjére, az oroszoknál -pedig Puskinban. Nálunk Kisfaludy Sándor Scott nyomán indult regéiben, -midőn a magyar lovagkort oly szerencsésen választott pillanatban s -annyira nemzeties hangon megújítá, s mire az akkori kritika oly nagy -zavarba jött. – Ő, bárha nem volt eléggé művész, sokkal jobban felfogta -korát, mint azok, kik «Iliast» vagy «Aeneist» utánozták, vagy Homert, -Ossiant némi mythos és nemzeti hagyományokban fölelevenítve, szellemök -annyi gazdag kincsét pazarlák el, noha nyelvünk kifejlődésére nagy -eredménynyel. - -A francziáknál a romantikai eposz se egyik, se másik faja nem nőhette ki -magát. Náluk egyedül a regény lőn uralkodó, majd a romantikai, majd a -modern iskola győzelmével. Csak Amerika, melynek néha kedve kerekedik -demokrata tréfából a régi világ slendriánjait magára aggatni, mutathat -föl dörgedelmes eposzokat: Columbiade-ot, melyben Jones, Smith, Thompson -tábornokok, s New-York, Boston városok oly érdekes epikus homályban -tünnek föl, Fredonide-ot, melyben még élő államférfiak szerepelnek, vagy -az Indián-harcból «Black Hawk»-ot, melynek egyik czélja megmutatni, hogy -csekély tőkepénzzel meglehetős üzletbe lehet kezdeni, s mily előnyt -nyujt az üzérkedésnek a helyek idején való és jó megválasztása. - -Mindez csak azt mutatja, hogy a valódi eposzt vagy egészen kiszorította -a regény, vagy a korhoz képest az oly változásokon ment át, melyek a -régi elméletet sokképp módosítják. S mindezt a lehető legrövidebben nem -azért fejtegetém, hogy epikusainknak azt mondhassam: hallgassatok el -jámborok, engedjetek helyet a regényíróknak; sőt ellenkezőleg azt akarom -bebizonyítani, hogy nálunk több fogékonyság van az eposzra, mint bárhol -másutt, de hogy e fogékonyságot igénybe lehessen venni, epikusainknak -nem lehet a régi úton járniok sem akkor, ha a valódi eposzt akarják -pótolni művészi úton, sem akkor, ha a romantikai eposz bármelyik nemében -kisértik meg erejöket. - -Vajjon miért volna nálunk több fogékonyság az eposzra, mint másutt -bárhol? Talán nem tudom magamat elég világosan kifejezni, de érzem, hogy -igazam van. És ez érzés, ha ugyan olvasóim nem fogják eléggé határozott -eszmének elfogadni, némi humoros és fájó élmények, de viszonyaink és -olvasó közönségünket illetőleg mindenesetre tényleges tapasztalatok -eredménye. - -Minket mindig élénken foglalkoztatott egy gondolat, még akkor is, midőn -a jövőért megvetettük a multat. Szerettük volna tudni: hol van a mi -őshazánk, hol a nép, mely rokon velünk, az egyedül rokontalannal. -Tudósainkat folyvást érdekelte e kérdés. Egyik történeti, másik -nyelvészeti úton akarta kideríteni. Utazók vállalkoztak, egyik keletre, -másik északra. Sőt őstörténetünk e kérdése némely történetírónkat a -tudomány nagy kárára valóságos epikusokká tette, kik árva fejünkre -akarták tűzni a világ minden dicsőségét, s történetünkbe csempészni az -«Ezer egy éj» meséit. A kunyhókban és pásztortüzeknél is föl-fölmerült e -kérdés, s egy-egy népdal vagy mondatöredékbe halt. Mindennek van oly -oldala is, melyen a humorista gunyorosan mulathatja magát, de egészben -véve mégis az epikusnak kedvez, mert oly érzés, oly gondolat, mely a -legtávolabb multon csüng s örömest hallgat a költőre, midőn a -történetíró oly mondákkal elégíti ki, melyekben költészet sincs. - -Aztán voltunk-e valaha annyira áthatva a korszellem, az új idők -tanaitól, hogy azokat régi eszméink, erkölcseink, hagyományaink közé ne -igyekeztünk volna beilleszteni? Ősi dicsőségünk nem volt-e mindig -vigasztalónk, lelkesítőnk, büszkeségünk? Mikor halt ki a kegyelet -belőlünk őseink iránt, s nincsenek-e előitéleteink, melyek néha drága -semmiségeken alapulnak? S most nem lep-e meg sokszor bennünket méla -elborongás emlékek miatt, melyek örökre elveszendők, s nem tünnek-e föl -lelkünkön a lehetetlenségek álmai, mivel egykor ez álmok léteztek? Oh -erről sokat lehetne beszélni, min talán mosolyoghat a rideg szív -józansága s a bonczoló ész kérlelhetetlensége, de az epikus érezni -fogja, hogy nem süket füleknek énekel, nem megszakadt húrokon játszik, s -talán szíveket könnyít meg. - -E mellett népünk s azon osztályok, honnan a legtöbb magyar olvasó telik -ki, olyanok-e, melyek az újkori polgáriasodás jótéteményeit és rosszait -oly nagy mértékben érzik, mint a külföld? Megvannak-e nálunk azon vágyak -és szükségek, melyek a regényírót másutt majdnem kizárólagosan emelik -népköltővé? Nekünk nincsenek éhező gyármunkásaink, kik mohó hévvel -olvassák az «Örök zsidó»-féle regényeket, sem annyira nagy városaink, -hogy belőlök a romlottság képeit egész gyönyörűséggel szedhesse a -regényíró. Vajon nálunk egy modern regény tehetne-e oly hatást, mint egy -sikerült népies költői beszély a közönség öntudatában élénken élő -történeti vagy mondai körből? Nincs-e falvainkban és pusztáinkon sok -tekintetben némi primitiv, némi régies élet, mi annyira könnyíti a naiv -epikus helyzetét? - -Ily körülmények között miért ne ébredne érdek, figyelem és lelkesülés az -epikus iránt, még akkor is, ha a századok mostohaságát, a valódi eposzt -akarja pótolni a népies műeposz útján a hun vagy Álmos-mondakörből, -melyek mondáink közt egyedül alkalmasak erre, s nagyon hiányos, -töredékes voltuk mellett is egy nagy költő nagy művévé válhatnak, -visszhangot lelve a nép öntudatában élő némi homályos emlékekben. Miért -ne lelkesülnénk romantikai költeményeken a keresztyén-magyar lovagkor -korszakából, hol nagy történeti multunk a szent László és Hunyadiakról -szóló mondák és történeti hagyományokban annyira egységes költői -képekben válik ki? Miért ne szőnének költőink epikai beszélyeket száraz -históriás énekeinkből, szegény, de feldolgozható mondáinkból, melyek -népünk kedvencz és maig is emlegetett hőseit és kóbor vitézeit -tárgyazzák? - -Mindez lelkünk egy-egy ábrándját, szívünk egy-egy búját, örömét, szent -emlékeit olvasztaná eszményibb világba s megfelelne irodalmunk azon -mozgalmának, mely régibb történetíróink magyar műveit, emlékiratait -hozta napfényre s egyes korszakok kidolgozásához annyi szeretet- és -készülettel fog. Vagy ha költőink némelyike nem bír elég érzékkel -mindehhez, s más eszmék és érzésekkel van megtelve, mint melyek az -epikus mult felé vonnák: miért ne írjon verses regényeket, szabad tért -engedve a tájfestések, idylli érzések vagy az erős szenvedélyek, akár az -ironia lyrai hangulatának? Hiszen prózában írt regényeink nagy része -ugyis a valódi élet, a tényleges viszonyok részletes rajzain törik meg, -mi alól a verses regény eszményibb tartalma és rhythmusos alakja -fölmenti a költőt. S miért ne tegyük ezt most inkább, mint valaha, midőn -lyránk úgyis vagy igen ellágyult, vagy igen elvadult a tájköltészet s a -prózai és szenvelgő felfogás mocsarában. Az epikai költészet -fölelevenedése bármely nemben csak újabb erőt öntene összes -költészetünkbe s nyelvünknek talán elfedett bájait leplezné le. - -Azonban hogy e fogékonyságot szolgálni, e szükséget pótolni lehessen, -epikusaink nem járhatnak azon az úton, melyet eddigi költőink és -kritikusaink kimértek. Nekünk többé semmi közünk a görög istenekkel. A -keresztyén hagyományok föld fölötti s alatti gépezetét sem használhatjuk -sem oly mértékben, sem oly költőileg, mint régebben Dante, Tasso és -Miltonnak lehetséges volt. A lovagvárak rémes, ördöngös mondáihoz sem -nyulhatunk. A bölcsészeti eszmék symbolikája nem a tiszta költészetbe -való. Magyar mythologiát fejünkből nem szabad teremtenünk, sem keletről -kölcsönöznünk. Mi keveset őshitregéinkből a tudomány kifejtett, belőle -csak annyit használhatunk, mennyi mondáink és hagyományainknál fogva, -bárha átváltozva is, a nép emlékéből nem halt ki, vagy a mit a költő úgy -használhat föl, hogy a tárgy és helyzet természete szerint fölhangolt -képzeletünkbe bejátszani képes. - -E szerint például az Attila-mondában azon rész, hol az éjjel -elkeseredetten küzdő két ellenséges tábor fölött az elesettek lelkei is -harczolnak, vagy a hunszékely mondában a «hadak útja» (tejút), midőn a -megvert hunnok a tejúton serget látnak segédül jőni, mind olyanok, -melyek csak a költőtől függenek, hogy mosoly helyett élénk hatást -idézzenek elő. Általában e pont körül mind őskori, mind keresztyén -hagyományainkat illetőleg minden a költő tapintata és művészetétől függ. -Itt részletes tanács helyett csak általánost adhat a kritikus, így -szólva: merülj a népbe, gondolj korodra s vizsgáld azon epikusok műveit, -kik az újabb időben is szerencsésen megküzdöttek e nagy akadálylyal; de -ne kövesd azon műbírákat, kik szivesen fogják talán ellátni művedet -commentarokkal s készek rávitatni a közönségre, hogy mindez igen szép, -noha eszméink-, érzéseink-, néha képzeletünkhöz is oly kevés köze. - -Ha a hitregék mikép és mennyiben használata megpróbálja az újkori -epikust, a mondai vagy történeti alap feldolgozásánál sem kevesebb -akadálylyal kell megküzdenie. - -Már a tárgy megválasztása nehéz. A naiv, a tulajdonkép epikai korban a -népmonda közvetlen juttatá a költőt mind a tárgy-, mind az alakhoz. Most -elmélkedésre és tapintatra van szükség. Bizonyosan mindig azon mondát -illeti az elsőség, mely a nép öntudatában legegyetemesebb, legélénkebb. -Emezt különös nemzeti, amazt általános emberi sajátságai ajánlják, mint -melyek által legtöbb költői hatást gerjeszthetni. Lehet olyan is, mely -azon hasonlat vagy ellentét által válik érdekessé, melylyel a jelenhez -áll. Még a történeti alap is megkíván bizonyos mondai és a fennebbiekkel -rokon jellemet: a nép előszeretetét, megalakult véleményét, adomáit, -közmondásait. - -A tárgy szerencsés megválasztásán átesve a költő a felfogásnak mennyi -faja és fokozata áll előtte, melyek a jelen korviszonyok közt a hatást -lényegesen föltételezik! Az idegen, a más népek eposzai szerinti -felfogásról nem is szólok. Legyen az bár némi nemzeti mázzal bevonva is, -hatásra nem számíthat. Itt csak saját nemzeti felfogásunk természetéről -lehet szó. Minél mondaibb a tárgy, a felfogás annál naivabb, azaz -népiesebb lehet. Történeti tárgynál a népiesnek mindinkább az emelkedett -nemzetibe kell olvadnia, de soha sem a történeti tárgyilagosságig, mint -a regény és drámában. Természetesen mindez nem illik a romantikai -eposznak Byron által kiképzett fajára, mely egészen más elvek alá esik. - -Hát még az alkotásnál mennyi akadályt gördít a költő elé a kor, melyet -meg nem tagadhatni! Mit mellőzzön a mondákból, mit ne, s minthogy -rendesen hiányosak és szegények, mikép toldja, egészítse, alakítsa? -Szóval, hogyan vethessen építményének erős alapot? Mindezek nehéz -kérdések, mert a mondáknak oly részei is lehetnek, melyek most már nem -érthető világnézeteket, föl nem fogható helyzeteket, visszataszító -különösségeket foglalnak magukban. Mikép fog a költő átküzdeni két -örvényt, melyekben könnyen elmerülhet: t. i. hogy mondai vagy történeti -tárgyilagossága ne legyen érthetetlen, avagy modern eljárása epikai -maradjon? Ha genialitása vagy művészete nem találja meg azon -közvetítést, mely a jelen világnézeteit, erkölcsi érzületét összekötheti -mondájával, vagy a fölvétel, kihagyás és átalakításnál nem tanusít elég -erkölcsi érzéket, műízlést, minket se nem érdekelhet, se meg nem -indíthat. - -S ennek az egész mű alapeszméjén, alkotásán, jellemrajzain át kell -vonulnia. Ez az a pont, mely által műve a változó korviszonyok közt -létezési jogot ví ki magának. Ezért kell az epikusnak inkább, mint -akármely más költőnek, mélyen behatolnia a népszellembe és történeti -tanulmányokba. Neki épen úgy kell ismernie a jelent, mint a multat, -honfitársai gyöngéit és erényeit. A nép rokonszenvei, szokásai és -kedvencz eszméiből kell merítenie és mindig eszményi világát tűntetnie -föl. A jellemrajzoknak azon egyes vonásokból kell megalakulniok, -melyeket a népélet egyes feltünőbb egyéniségei nyújtanak. A mult és -jelen népélet eme hosszában-széltében felfogásából áll elő aztán azon -bizonyos varázs, mely a multat a jelenbe s a jelent a multba játssza. - -Ha az epikai költemény minél többet olvaszt magába vagy vesz csak -pusztán át a nép dalai, adomái, tréfái, szójárásai, hasonlataiból, annál -nagyobb hatásra számolhat. És a költő tartozik művén a népszellem egész -erejét, minden gazdagságát elönteni, hogy mindenünnen régi, mégis új, -ismert és mégis ismeretlen jellem, helyzet, rajz, kép, dallam találjon -utat szívünkhöz. Neki a régi naiv dalnoknak és újkori művésznek kell -lennie egyszerre. Csak így lehet a jelen kor, viszonyaink közt epikus, -ha ugyan nem a Byron-féle genre-hoz van előszeretete. - -Ezért külalak tekintetében is mást követelünk tőle, mint a mit eddigi -epikusaink adtak. Mi se a görög hexametert, se a német -nibelungen-strofát, se az olasz ottavát s terzinát nem fogadhatjuk el. -Nekünk rhythmus kell, melyet gyermekségünkben megszoktunk, melyben -históriás énekeink vannak írva, mely mondatöredékeinkből hangzik ki: -szóval a mi vérünkbe ment át. A költőnek a népköltészet hagyományaiból -kell megteremteni a külalakot, de ez eljárásában, midőn naiv akar lenni, -nem lehet gyermekes; midőn a népies hangot akarja eltalálni, nem csaphat -a póriasba; midőn a régi nyelvből olvaszt át az újba, nem -különczködhetik és soha sem feledheti, hogy oly közönségnek ír, melynek -már fejlett irodalma van. Mint mindenütt, úgy itt is azon tapintat és -műérzékkel kell bírnia, melyet a jelenkorban irandó epikai költemény -annyira megkíván. - -Ime nagyjában azon elvek, melyeknek mellőzése miatt eddigi epikusaink -nem lehettek népszerűekké, s melyeket jelen epikusaink követni -tartoznak. Én mindezeket nem a légből vettem, hanem nagyrészt egy magyar -költő, _legnagyobb_ epikusunk, _Arany_ műveiből vontam le, kit «Toldi», -«Toldi estéje», «Murány ostroma» czímű epikai költeményei halhatatlanná -tőnek. És most kérdeni bátorkodom a «Pesti Napló» azon kritikusát, ki -Aranyt epigónnak nevezte: mennyiben utánzás, utósarjadás epikai -költészetünk ez egészen új s a régivel homlokegyenest ellenkező -fejlődése, s vajon bír-e nekem felmutatni összes költészetünkből oly -tökéletes alkotású, annyira remek művet, mint «Toldi» és «Toldi estéje»? - -Bizonyára e kérdés vitatása a «P. N.»-t legalább is tenné oly becsessé, -mint azon közelebbi czikkei, melyeknek egyikében a magyar opera -fölemelése végett a nemzeti szinház igazgatójának oly énekesnőt -(Kaiser-Ernstnő) ajánl, kit azelőtt igen sokszor becsmérelt; másikában -«Gritti» szerzőjét lélektani botlással vádolja, és vádja a legnagyobb -lélektani tévedés; s egy harmadikában bizonyos szabadkai kritikus a -széptani barbarismus újabb példányait mutatja be, mi alatt nem a -Komlóssy Ida k. a.-nak mondott bókokat értem – hisz ez épen udvariasság, -– hanem ama szörny széptani eszméket, mikben e bókok fel vannak -elegyítve. - -Ki az az _Arany?_ - -Ezt kérdé a minap tőlem egy úri ember, valamelyik lap végén «Toldi -estéje» hirdetményére pillantva. Kérdése nem lepett meg. Olvasó -közönségünknek van oly, bár nem nagy része is, mely csak annyiban ismeri -az írókat, mennyiben nevöket a lapokban megpillantja, s minél többször -van ebben része, annál többet tart rólok, a nélkül, hogy műveiket mindig -elolvasná. «Magam sem tudom, hogy ki az az Arany – feleltem egészen -komolyan – legjobb lesz, ha otthon mindketten megnézzük valamely -Conversations-Lexicon vagy irodalom-történetben.» Később ujra -találkoztam az én úri emberemmel. Ismétlé kérdését s panaszolt, hogy -hiába forgatta végig a legújabb magyar irodalom-történeti művet,[1] mert -benne az epikusok közt egy szó sincs Aranyról, mint lyrikusról pedig -csak ennyi áll: «Említendők még: _Szentjóbi, Pajer, Arany, Jallosics, -Ballay Valér, Nyulassi_.» - -Ha egy magyar irodalomtörténetíró ily keveset, külföld -Conversations-Lexicon íróinál kevesebbet tud Aranyról, miért ne lehetne -olvasóim közül valaki szintén ily helyzetben? Bocsánat, hogy egy kettő -kedvéért sokak türelmét kell fárasztanom, s a czopfos kritika -boszuságára költői szabadságot véve magamnak, oly kitéréseket teszek, -melyek mégis csakugyan a dologra tartoznak. - -Akaratlan első ifjusági emlékeim ujulnak meg. Emlékszem, még az iskola -falai közt én is így kérdeztem: ki az az Arany, midőn 1847-ben a -Kisfaludy-társaságtól jutalmat nyert «Toldi»-jával oly nagy hatást tőn -közönségre, írókra egyaránt s egy Vörösmarty, Petőfi nyújtottak neki -koszorut nem a sértett hiuság képmutatásával, de a nemes becsvágy -őszinte felindulását érezve, mi a nagy tehetségekkel mindig együtt jár. -Mennyi érdekkel hallgattam végig egyik ismerősömet, ki róla közelebbi -felvilágosításokat tudott adni. Szalonta jegyzőjét képzelődésem tüstént -oly egyéniséggé alkotta, minőt Eötvös a «Falu jegyzőjé»-ben ír le. S -mint örültem, midőn 1851 tavaszán végre alkalmam nyílt meglátogathatnom -és személyesen beszélhetnem vele. Ott találtam egy szerény szűk lakban, -nemesen tűrve a sors csapásait s folytonosan dolgozva terjedelmes -műveken, melyeknek némelyike maig sem látott napvilágot. S azóta -hányszor tűnik föl előttem e költő képe, pályája, jelleme, ki most is, -az irodalmi munkásságra épen nem kedvező körülményei közt is folytonosan -az irodalom való érdekeinek él, a tiszta művészet bajnoka, s elég ereje -van mind a pénzvágy, mind a hiuság kisértéseinek ellenállni, s egyedül a -nemes becsvágy és költői lelkesülés sugallatát követni, míg mi itt a -fővárosban adott igéreteink vagy szükségeink miatt néha könnyelműen -játszunk a költészettel, s nyomva a körülmények sulyától, üldözve a -szerkesztők és nyomdai szolgáktól, oda dobjuk elsietett műveinket, hogy -kedélyünket késő bánat keserűsége fogja el. - -Csaknem kisértetbe jövök a költőről beszélni, a helyett, hogy műve -bonczolatába bocsátkozzam. Azonban czikkeim már is hosszúra nyultak. -Aztán a «Pesti Napló» még azt mondhatná, hogy a kritikát szenvedélyek, -elfojtott lyrai versek és személyeskedésekben olvasztom fel. Midőn -elsőbb czikkeimben e lap kritikai eljárásának szellemét elvek és adatok -kiséretében megtámadtam, valami ilyest nyertem feleletül. A szerkesztő -egyik dolgozótársa azon vádat emelte ellenem, hogy a személyeskedések -cyclusát kezdem meg. Ez egyébiránt nem tartóztatna vissza, hogy -Aranynyal tovább is személyeskedjem. Én némi önérzettel mondom ki, hogy -nekem az irodalomban határozott rokon- és ellenszenveim vannak, melyeket -mindig ki fogok tüntetni, valahányszor idejét és szükségét látom, a -nélkül, hogy irótársaim erkölcsi s munkájok és irodalmi hatásukkal nem -rokon jellemét érinteni merjem. Ez elvek és rokonszenvek miatt soha sem -fogok pirulni, mert ügyet képviselnek, mert irodalmi meggyőződések és -elvekből folynak, melyekhez rendületlenül ragaszkodni tartozom, míg idő -folytán a tapasztalat, tudomány és elmélkedés ellenkezőről meg nem győz. -S minthogy nálunk úgy látszik szokásba kezd jőni, hogy ifjú írók és -költőcskék adjanak leczkét úgynevezett vén írók és tudósoknak, tudja meg -a «P. N.» mi az irodalmi személyeskedés szoros és tág értelemben. - -Személyeskedni annyit tesz, mint a személyt oly ügygyel kötni össze, -mihez az irodalomnak nincs köze, s mi által az ember könnyen a -magánérdekek és viszonyok vitáinak tömkelegébe jut; a kritikában -tekintélyt követelni s oly rokon- és ellenszenveknek engedni, melyek már -csak azért sem képviselhetnek irodalmi nézeteket, mert eredményük -rendesen következetlenség, elvtelenség, melyekről úgyis hamar lehull az -álarcz. Személyeskedni tágabb értelemben sem több, sem kevesebb, mint az -irodalmat inkább anyagi, mint szellemi oldalról venni, s irodalmi és -művészi ügyekben a meggondolatlan és elvtelen pártoskodás phrasisait -tolni fel közvéleményül, s mindezért a hazafi és nemzeti érzés adóját -követelni. Az író személyisége, legyen költő, tudós vagy journalista, -mennyiben az műveiben és irodalmi hatása, szóval közpályájában -nyilvánul, mindig úgy az egész közönség, mint egyes író birálata alá -esik. Ez oly régi jog, mint maga a világ s már Horatius megmondotta: -«hanc veniam damus petimusque vicissim.» E jogot használatba venni, akár -méltánylón, akár kárhoztatón oly kevéssé személyeskedés, mint a -legnagyobb mértékben az, midőn e joggal a tudomány, izlés és közügy -érdeke ellen visszaélünk, vagy mástól megtagadjuk, mert használata nincs -ínyünkre. S engem semmi egyéb nem indított, hogy e lapban e rovatot, míg -körülményeim engedik, fölvállaljam, mint hogy küzdhessek e -személyeskedés ellen, mely irodalmi és színügyeinket illetőleg -gyakrabban mutatkozik lapjainkban, mintsem ne akarna meggyökerezni. -Igaz, hogy én meggyőződéseimben épen úgy tévedhetek mint más, de épen az -bánt, hogy lapjainkban elvek, tehát meggyőződések szerinti eljárást nem -találok. - -Valóban oly értelemben, mint a hogy a «P. N.» vádol, még sokáig -szeretnék személyeskedni Aranynyal. Az ő személyisége előttem míg -egyfelől a valódi költőt képviseli, ki mindig meg tudta őrizni -méltóságát, a költői cultust, addig másfelől úgy tűnik föl nekem, mint -azon mozgalom egyik legnagyobb bajnoka, mely irodalmunkban ezelőtt 10–15 -évvel kifejlődve, annyi nagy és törpe szülője lett. Értem a népies -iskolát, melynek lényegét kritikusaink és költőink közül oly kevesen -fogják föl. Most egy éve az «Uj Magyar Muzeum»-ban Petőfi köteményeiről -szólva, volt szerencsém ez iskolánknak lyránkra tett hatását -fejtegetnem; most midőn epikai költészetünket illetőleg ugyanazt teszem -s «Toldi estéje» bonczolatába bocsátkozom, szabadjon mind az alkotást, -mind a jellemzést, mind a tartalmat és alakot illetőleg azon vonásokat -kiemelnem, melyek ez iskolát jellemzik. - -Az a népies, az a népies! Annyiszor hallom e szót, hogy a fejem is fáj -belé. Az ujdondászok még hagyján, de az ex professo kritikusok! -Irodalmunkban jelenleg két író képviseli folytonos munkássággal a -kritikát és széptant: Toldy Ferencz és Greguss Ágost, leginkább a «Pesti -Napló» és «Új magyar muzeum»-ban. Ők is emlegetik néha e szót, ők is -megfájdítják néha fejemet. Természetesen csak azon czikkeket értem, -melyek neveik alatt jelennek meg, mert a «P. N.» mindent összevissza -szokott beszélni, nem foghatok hát reájok olyat, miért csak magát a -lapot vonhatnám kérdőre. - -Én Toldy Ferencz iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem. Olynemű s -annyi munkássággal megfutott pályát, mint az övé, nem tudom, ki fog -valaha felmutathatni közülünk. Aztán a «Magyar nemzeti irodalom -története», melyen annyi fáradalom s buzgósággal dolgozik, -legnevezetesebb műveink egyike lesz. Azonban tiszteletem valaki iránt -nem terjedhet annyira, hogy egyszersmind elfogult nézetei és gyarló -ítéleteinek is hódoljak. Ilyeket pedig nem egyszer találhatni Toldynak -«Magyar költészet története» czímű munkájában. Épen ő vala az, ki azon -elfogult nyilatkozatot tette, hogy a magyar költészet aranykora 1830-ig -tart, s azóta csak epigónok vannak. Greguss tevékeny munkásságát is -méltánylom, annyival inkább, mivel nálunk alig foglalkozik valaki -széptannal és kritikával, de még inkább méltánylanám, ha a dolgok -mélyére hatna, s az írók és művek jellemző vonásait emelné ki; ha a -műbölcsész merev rendszerét néha elvetné, s megpróbálná a műtörténeti -eljárást is, ha nem bámulná annyira a multat s volna szigorubb a -tehetségtelenség s kevésbbé szigoru a valódi tehetségek, mint például a -Vahot «Képes naptárá»-ban Jókai és Kemény iránt. - -Ők mindketten annyira belémerültek a multba, hogy nem tudják magukat -feltalálni a jelenben, annyira rabjai bizonyos eszméknek, hogy -vizsgálódni sem akarnak tovább, pedig a fejlődő élet jelenségei ezt -igénylik. Azt hiszik, hogy kegyeletet sértenének, ha a régibb írókat -érdemük szerint ítélnék meg, s a ferde divatnak hódolnának, ha az újabb -irókban annyit mernének fölfedezni, mint a régiekben: például, ha -elismernék, hogy Petőfi csakugyan írt oly lyrai költeményeket, ha nem -jobbakat, mint Kisfaludy Károly, Arany epikai költeményei is csak -kiállják valahogy a versenyt a régiekkel, s Jósika regényein kívül is -vannak tehetséggel vagy művészettel írt regényeink, s talán a Faludiénál -mutathatunk föl szabatosabb prózát is. - -A népies iskola irányában is ez eljárást követik. Ha kinövései -mutatkoznak, keményen felszólalnak ellene, de kitünő sajátságait vagy -mellőzik vagy annyira óvatosak a méltánylásban, mintha szentségtörést -követnének el a nagy multon, a szent művészeten. Panaszkodnak a -gondatlan, a pongyola nyelv miatt, és sok igazuk van, de azt nem veszik -észre, hogy épen az újabb idő, a népies iskola két költője ír a -legköltőibb, a legmagyarabb nyelven. Összecsapják kezöket az -alaktalanságon, a művészet hiányán, és újra sok igazuk van, de azt -megint nem veszik észre, hogy az újabb idő, a népies iskola két -költőjénél a mi alaktalanságnak látszik, az legtöbbször nemzeti alak, s -egyik a lyrai, másik az epikai nemben legjobb műveinket teremték meg. Ők -a népies eszmét kívülről megnézegetik, mellettök elsuhannak, de nem -vesznek fáradságot bonczolatába bocsátkozni, sem azon társadalmi, -politikai és irodalmi mozgalmakkal kapcsolatba hozni, melyek közt -kifejlődött. Ekkor benne bizonyosan sok oly széptani elvre találnának, -miket részben régiebb és újabb költők, egy Homer, egy Boz, egy Goethe, -egy Béranger is képviselnek s észrevennék, hogy sok esetleges salakkal -jelent meg ugyan, de magot is rejt, mely különböző irányban folytonosan -fejlesztőleg fog hatni, s oly mozgalmat állított elő, mely különböző -színezettel minden irodalomban kifejlett, s nálunk már csak azért is be -kellett következnie, mert a régibb irodalom előkészíté. - -Minden irodalmi és költői iskola pártnevezete soha sem fejezi ki azon -eszméket, melyeknek képviselője. Ki tudná magokból a szókból -kimagyarázni, mi a classicismus, romantika, modern? Igy van ez a -népiessel is. Ha szó szerint veszszük, paradoxonokra jutunk, s mindent -látni fogunk benne, csak azt nem, a mit kellene. Midőn Petőfi életéről -írtam s költészetét jellemzém, rajzolni igyekeztem azon társadalmi, -politikai s irodalmi viszonyokat, melyek közt a népies fölmerült, s -kifejteni kisértém, mi a lyrában lényegét alkotja. Hizelgek magamnak, -hogy ez annyira bálványozott s annyira lenézett költő iránt én voltam a -legigazságosabb. Se parókát, se pörge kalapot nem tettem föl. Födetlen -fővel tiszteltem meg, s csak azon oldalról emeltem ki, mi benne valóban -nagy, kitünő és szeretetreméltó. Másfelől talán én írtam legtöbbet, s -minthogy ha valami szívemen fekszik, izgatott vagyok, -legszenvedélyesebben azok ellen, kik a népies eszmét gyermekes -művészietlenséggé alázzák. Ugyanott némi tájékozási pontokat igyekeztem -megalapítani a népies körül, melyeknek egy részét most pár sorban -ismételnem kell. - -Ezelőtt 10–15 évvel költészetünk tágasabb tért, szilárdabb alapot, új -segédforrást, nagyobb önállóságot keresett. Már a kornál fogva a -népköltészet hagyományaihoz kellett fordulnia, s a nemzeti és népéletbe -mélyebben merülnie. E mozgalom a lyrában adott legerősebb életjelt, -minthogy népköltészetünk csak a lyrában gazdag. Megujult lyránk a -koreszmékből s az európai lyrikusok irányaiból egynémit magába -olvasztva, a népdalokból merített segédforrást, s alak és tartalomban -úgy jelent meg, mint az eddiginél eredetibb és nemzetibb. Éles -ellentétet képezett a régi ellenében naivsága, egyszerűsége, -kedélyessége és humora által. Ezért inkább a tiszta dal és románczban, -festő költemények és genreképekben múlta fölül a régit, mint az ódai -szárnyalásban. De ott is, hol a naiv körből kilépett, önkénytelen oly -alakba ömlött, oly hangon szólalt meg, mi nemzeti sajátságainkkal, -vérünkkel rokonabb volt, mint az eddigi, hol egyébiránt mindennek már -számos nyomai mutatkoztak. Ugyanezzel többé-kevésbbé rokon mozgalom -mutatkozott a költészet többi fajaiban is. Megszülettek népszinműveink s -népies beszélyeink. A nyelvet illetőleg párt alakult, mely a népnyelv -alapján óhajtá megteremteni a művészi prózát s ellenzéket képezett -minden idegenszerűség ellenében. Ezért a népies eszme a mint nálunk -kifejlett nemcsak pusztán naivságot jelent, de közel rokonságban van a -költészet tisztán nemzeti fejlődésével s részint képviseli, részint -érinti azon eszméket, melyeket a széptan egyéni és jellemző nevek alatt -ismer. - -S vajon a népies az eposzban az-e, mit sokan gondolnak? Egy tizenkét -lábu versekben megírt történet kissé parasztos nyelven, közmondások és -adomákkal megfűszerezve, hogy a ponyván becsületet vallhasson vagy a -salonok asztalain bemutathassa a nép együgyüségét? Nem. _A népies eposz -sem több, sem kevesebb, mint a naiv, a nemzeti: tehát a valódi eposz -megközelítése, a mennyire az korunkban lehetséges_. Legalább így emelte -azt Arany nálunk műalakká, azon vezérelveket tartva szem előtt, melyeket -már fejtegettem. Ezért az ő népies eposzának jellemző tulajdonai: a -szoros mondai alap, a népies vagy naiv felfogás, s a multból oly -népnemzeti eszmények, hangulatok megtestesítése, melyek még élnek -lelkünkben nemzeti s annyira művészi alakban, hogy csaknem a dráma -szigorú törvényeivel vetekedik. - -Ez a mi «Toldi»-t és «Toldi estéjé»-t oly nagy irodalomtörténeti -fontosságra emeli, azért megbocsátható, ha a kritikus hosszasabban -foglalkozik velök, mint száz más művel, mert oly költővel van dolga, kit -nem annyira bírálnia kell, mint tanulmányoznia. - -Arany határozott epikus tehetség. Épen ezért hihetően sokáig küzdött -magával, temette el vágyait, midőn az eposz a nem épen kedvező korban -akként volt divatos, hogy ne lehessen népszerű. A nép dalain, meséin -csüggő naiv muzsája félt az irodalomban megszólalni s elrejtőzött. -Alkalmasint Petőfi lyrikus szerencséje bátorítá föl. A kor hangulatánál -fogva oly hőst kellett keresnie, kiben a feltörekvő magyar nép mintegy -önmagát látta. Toldit énekelte meg, a nép e kedvencz hősét, kiről -keveset tud a történet, de annál többet a hagyomány, s kinek viselt -dolgait Ilosvai Péter historiás énekbe foglalta. - -Már szoros ragaszkodása a mondai alaphoz megkülönbözteté régibb -epikusainktól, de még inkább azon mód, melylyel azt feldolgozta. Az -úgynevezett Toldi-mondakör nagyon szegény. Jól jegyzé meg róla Kemény -Zsigmond, hogy csak acrobatai próbatétek férczelete. Arany költői becsre -emelte, művészi egészszé alkotta, a nélkül, hogy letörölte volna mondai -jellemét. A mit kihagyott belőle, a mivel kiegészíté, mind mondai -szellemben történt és lépést tartott a művészet kivánalmaival. Nem tudja -az ember, hogy mindkét műben mi bámulatosabb, a naiv azaz népies -felfogás-e vagy a művészi alkotás, az ódon színezet-e vagy azon varázs, -mely újkori hangulatainkba oly természetesen bejátszik. - -Az első rész még talán könnyebb volt. Ez azon mondákat tartalmazza, -melyek Toldi bujdosásán kezdve a Duna szigetén vívott párbajáig -terjednek. Itt Toldi meghasonlása testvérével, bujdosása, kalandjai, -párbaja, fölemelkedése elég anyagot nyújtottak, hogy a csak úgy szólva -athléta néphőssé váljék, oly cselekvény képződjék körüle, melyet a -népköltészet egész kincsével meg lehessen aranyozni. S valóban Toldi -első része ilyen. Ama rendkívüli hatás, melyet előidézett, természetes -volt. Valahára az elbeszélő nemben eredeti magyar jellemet láttunk; -valahára csendéletünk s tájképeink rajzain andaloghatunk; valahára -költészetünk különben hatalmas szónoki pathosa, vagy elfinomított bár -néha költői ömledezése, a természetesség, egyszerűség és kedély -forrásánál enyhült. S vajon Toldi, a pórsuhancz, ki lerázza a viszonyok -jármát, fölfelé tör, népünk eszményi oldalait tünteti elő, nem hangzott -e össze azon kor vágyai és élményeivel, melyben az első rész megjelent? - -«Toldi estéjé»-ben már több akadálylyal kellett megküzdenie a költőnek. -Ilosvai nyomán csak négy monda állhatott rendelkezésére: egyik, midőn -Toldi egy hamis menyecskébe szerelmes, kérelmére a falra ugrik, de a fal -tulajdonkép festett oroszlánnal diszített ablak kárpit, melyen át az -utczára bukik; második, midőn botjával egy császárt s tizenegy királyt -fenyeget meg, hogy engedelmeskedjenek Nagy Lajosnak; a harmadik, midőn a -kegyvesztett Toldit a király Német-Ujhelyre hivatja, hol ez aztán legyőz -egy olaszt, ki párbajban elnyerte az ország czímerét; a negyedik, midőn -Toldi Kassáról Budára jő, hol a hegyke ifjak gunyain felboszankodva -hármat közülök megöl, ujra kegyet veszt s boritalnak adva magát, két év -mulva meghal. E mondák inkább balladákra alkalmasak, mint eposzi -cselekvényre. Arany leküzdé az akadályokat, s eposzt teremtett. A -második mondát elhagyva, melyet alkalmasint a második részben használ, a -legtermészetesebben olvasztá össze a más hármat s alapeszméül oly -gondolatot játszott be, melyet mintha csak százados hagyomány s a -népkedély legköltőibb megnyilatkozása szőhetett volna a mondához. - -Toldi kegyet veszt, mert nyers igazmondósága, ős nyers erkölcsei nem -illenek Lajos király udvarának csinos szokásaihoz, olaszos fényéhez; -mert nem nézheti nyugodtan, hogy a magyart kivetkőztetik ősjelleméből; -mert hanyatló a leventekorszak fia, a nyers erő, személyes vitézség -képviselője, kire nincs már többé szükség. Mindez a monda és kor -szelleméből foly, s mélyen gyökeredzik érzületünkben, mert legbüszkébb -emlékeink a leventekorból valók, s majd mindig meghasonlásban voltunk az -ujkori polgáriasodással, mert a viszonyok kényszerűségénél fogva -legdrágább kincseinket fenyegette, a helyett, hogy összhangzón beléjök -olvadt volna. De a száműzött, évődő Toldinak még egy nagy elégtételt -kell megérnie, hogy érezhesse utolszor multjának egész dicsőségét. Erre -alkalmat szolgáltat az olaszszal vívandó párbaj, midőn megmenti az -ország becsületét. De az ujra remélő, felvidult Toldinak még egyszer és -utolszor éreznie kell, hogy nincs többé reá szükség, s a legnagyobb -egyéniség is tulélve korát, ha nem nevetséges, legalább is szánandó. -Erre alkalmat szolgáltat az ifju gúnya, mely a hamis menyecskével -történt grotesk kalandján sarkallik. Vad nyersesége ujra kitör, a bánat, -boszuság véget vet életének s midőn koporsójával együtt a költemény is -bezárul, olynemű humoros elégiai hangulat fogja el kedélyünket, mely -rokon jelen élményeinkkel. - -Ime a legszebb alapeszme, melyen a művészi alkotmány felépűl. A jellemek -mély lélektani felfogása vetekedik a cselekvény egyöntetű -szabályosságával, az alakok, helyzetek, tájképek plasticitása a -hangulat, rhythmus, a nyelv bájaival. Mindenik ének előkészíti a -másikat, fokozatosan ömölnek egymásba, s mint bevégzett részek úgy -állanak az egész kerekdedségéhez, mint a drámában a felvonások. A -személyek közül mindenik megtalálja az egész építményéhez illő helyét s -a cselekvény növekedő emelkedéssel siet kifejlésre. E bevégzettség, az -alak e genialis virtuozitása Aranyt minden magyar költő fölé emeli. S -épen e szigoru drámai jellemzés, alak kölcsönöz eposzainak bizonyos -elevenséget, friss mozgékonyságot, a nélkül, hogy az epikai nyugalmat -megzavarná. Arany nem követte a hagyományos eposzok töredékességét vagy -áradozását. Tudta, hogy e korban vagy csak a lyrai hangulatok roppant -erejével lehet hatni, mint Byron, vagy a régi eposzalak legszigorúbb új -öntetűségével. Ez utóbbit követte. S valóban eposzai csak olcsó kiadásra -várnak, hogy az összes magyar nép kincseivé emelkedjenek. Vajha ehhez én -is járulhatnék valamivel, azon gyönyört, mit a költő nekem annyiszor -nyújtott, azzal fizethetném le, hogy azt hűn tudnám tolmácsolni! - -Az első ének szép őszi tájképen kezdődik, mely keretűl szolgál az -életúnt, anyja sírján térdelő Toldinak, s mintegy megteremti az egész -költemény humoros és elégíai levegőjét. Aranynál általában a tájképek, -leírások nagy szerepet játszanak, de ő azokat mindig úgy használja, hogy -hol személyeinek rámái, hol a cselekvény nélkülözhetetlen színhelyei, -vagy épen indokai, hol pedig az elbeszélés átmenetei, és mindig -felolvasztja a hangulatba vagy azt épen általok idézi elő. Mint a -frescofestész nagy vonásokkal, kevés színnel és árnyéklattal fest. Kezei -közt a tárgy megelevenedik, s a legjellemzőbb személyiséget, alakot -váltja. A magyar népköltészet azon sajátságát, mely a természet képeit -az érzésbe olvasztja s viszont, geniális eredetiséggel dolgozza föl. S a -képzelem e tündér játékát mindig hűn elősegíti a nyelv, rhythmus, mely -neki most festőecset vagy szoborvéső, majd zenehúr vagy énekhang. Itt is -a megvénült, az elbúsult Toldit az őszi tájkép, a pusztuló ősház mintegy -kiemelik, megfejtik s midőn a költő az ősházat úgy írja le, mintha -hallanók a mint az ajtósark ríva megcsikordul, egyszersmind Benczét -látjuk megjelenni a küszöbön, kivel ura ásót, kapát hozat. E valódi -magyar cseléd, kinek hasonmása udvarházaink és kunyhóinkban maig is -feltalálható, búsan bámul urára. A legszebb jelenetek egyike következik. -Bencze nem meri megkérdeni urától, hogy mit ás. Végre úgy talál módot -szóhoz jutni, hogy segít neki, hisz úgy sem ásott régóta sírt. Toldi -hallgat s nem mondja meg, hogy csakugyan sírt ás. A szolgát egyszerre -lepi meg a kiváncsiság és balsejtés. El kezd fennhangon gondolkozni, -naiv furfanggal próbálja urából kicsalni a titkot s egyszersmind egész -együgyüséggel úgy nyugtatja meg balsejtését, hogy azt még inkább -fölébreszti. El mondja, hogy a mit ásnak nem lehet sír, kit temetnének -belé? hisz rajtok kívül egy árva lélek sincs a háznál, Toldi anyja, -testvére és az ő atyja régen meghaltak. E fokozatosan megszakított -párbeszéd, mig néhány erős vonással jellemzi Benczét s az olvasó elé -tárja a cselekvény előtt történteket, addig másfelől a mélázó Toldit a -multba ringatja s oly természetesen jő ajkaira a kifakadás a király -ellen, s annyira jellemző, hogy épen szolgájának panaszol, kit ugyan -mélyen szeret, de iránta mindvégig némi urias lenézést tanusít. A mint -az elbúsult hős hagyakozik temetése iránt, a szolga sírni kezd s -kedélyökkel annyira összhangzón rájok borul az őszi éj, egy lovag jelen -meg, ki elmondja, hogy a budai harczjátékon egy olasz vitéz nyerte el az -ország czímerét, a régi bajnokok Toldit emlegették, s őt fölkeresésére -küldik. Az életunt Toldiban, a sir szélén ujra fölébred a régi hős, élni -akar, midőn halni óhajt s zajos lakoma után Budára indul. E művészi -expositióban le van téve az egész eposz folyama. Minden esemény csak -arra szolgál, hogy a katastrofot közelebb hozza, s a hőst rövid dicsőség -után régi bújával visszaállítsa azon sírba, melyet önmagának ásott s a -leütött ásóval odaállítsa Benczét bánat és emlékjelül. - -A második énekben Toldi Budára tart, testén őszi köd, lelkén a harag -föllege. A bú, harag és megvetés közt némi örömet, elégtételt érez, hogy -szükség van reá, de neki nem kell többé se a kegyelem, se a dicsőség. S -e nyugtalan évődő lélekállapot, melyet csak az örökre elsülyedt korszak -fölelevenülése gyógyíthatna meg s melyet a költő oly mély humorral fest, -a magyar jellem és Toldi egyéni vonásait tüntetve föl, mindenütt -benyúlik a cselekvénybe s indokul szolgál. Azonban Budán foly a -harczjáték. A győzelmes olasz vitéz gunyosan faggatja a népet. Ide egy -szép epizód van beszőve, mely arra szolgál, hogy Toldi megjelenését -emelje s kedélyünket most enyhítve, majd izgatva készítse elő a -következőkre. Két ikertestvér vív meg utolszor az olaszszal életre -halálra. Mindkettő ugyanegy leányba szerelmes, mindkettő fel akarja -magát áldozni a másikért, de a leány nem tud választani közülök. Keresik -a halált s csak dicsőségre találnak; egyik itt végre mindkettőt -feltalálja, míg a másik mély sebeiből életre, szerelemre virrad. E -mellett mily különbözőkép, mily lélektanilag és plastikain van festve -mindkettő párbaja! Bertalan dárdáját előre szegezve lovával a légben -mintegy úszva rohan az olasz dárdájába, elesik s a gazdátlan ló tétova -száguld. Loránd már csak vágtatva nyargal, karddal támad, de ez markába -szakad, az olasz visszarántott dárdacsapására lehanyatlik a kengyelből, -lova hurczolni kezdi, mígnem az olasz szánalomból a ló szügyébe hajítja -dárdáját. - -A harmadik énekben az olasz büszkén lépdel, a hirdető hiába szólítja -viadalra a bajnokokat, a király és nép haragja a legfőbb fokra hág. -Valami kimondhatlan varázszsal a költő oly hangulatba ejti kedélyünket, -hogy midőn e versszak megzendül: - - Ekkor a várkapus kürtjével jelt adott, - Patkók csattogása messziről hallatott, - A király megállott, az urak is szinte, - Nagyot várt a népség, mind arra tekinte - -a legnagyobb várakozás közepett már látni, hallani véljük Toldit. S -valóban Toldi jő Benczével. Öltözetüket néhány versszakban irja le a -költő. Ez megint nem puszta leirás. Mintegy a nép bámészkodását fejezi -ki, melynek hosszan kell néznie a barátnak öltözött Toldit, rozsdás -fegyvernökét s nevetnie rajtok, mint az elmult idők fiain. Azonban Toldi -e perczben nem lehet nevetséges. A költő Benczére fordítja a nép dévaj -tréfáját. E mellett az egész jelenet oly művészi és humoros, hogy -Shakespeare népjeleneteivel vetekedik, s némi enyhe nyugpontul szolgál a -rettenetes bajvívás előtt, melynek mintegy előjeleként Toldi egy -hátratekintéssel megfenyíti a Benczével ingerkedő népet. A nép elnyomja -kaczaját s vele együtt az olvasó is; s már kedélyünk el van készítve a -megrázó jelenetre. Az egész párviadal kezdettől végig mennyire -összhangzik Toldi jellemével s mily erős kézzel van kimetszve! Toldi -először is lovával karikára forog a fövényen, felhányja nagy öklelő -fáját, kifogja s mint könnyű pálczával játszik. Kitünik belőle a -legénykedő nép nyers fia a nélkül, hogy ártana a hősnek. Az udvar, a nép -bámulva kérdik: ki az? Némelyik Toldit emlegeti, nem merik erősíteni, de -a király elérzékenyülve mondja: bár ő volna, mily örömest megbocsátana -neki. E tájékozó nyugpont még inkább feszíti az érdeket. Ime Toldi -háromszor kerüli meg a korlátot, mintegy keresve az olaszt, kiben nem -csak a magyar vitézség megalázóját gyűlöli, de a csinos szokások -képviselőjét is, szidalmazva a gyáva nemzedéket, melynek védelmére a -sírból kell kiszállania, megifjulva dühében, haragjában, örömében. -Jellemző szóváltás után elkezdődik a párbaj. Toldi inkább roppant nyers -erejével győzi le az olaszt, kinek mesterséges fogásai kudarczot -vallanak. Mindenféle fegyvert megpróbálnak, előbb dárdát, aztán kardot. -Az olasz kardja eltörik, Toldi a magáéiból adat neki és saját kardja -ellen víva csaknem kétes a siker. Az olasz, csapásai elől, végre futni -kezd. Toldi buzogányát hajítja utána, melyet ez kikerül. Utoljára nagy -öklelő fáját feszíti az ujra rá rohanó olasz lovának, azzal buktatja fel -s nem hajtva a kegyelemszóra egyszersmind megöli, aztán a bámész nép -közt hirtelen eltün. - -A negyedik énekben Toldi már Rákos terén bolyong. A düh és győzelem nem -fojthatta el búját, sőt föléleszté. Évődő búskomorsága magánbeszédbe tör -ki. Mély kedélyét és nyers vadságát, hazafi fájdalmait és sértett -hiuságát egyszerre tárja fel a hanyatló dalia, a nyugtalan öreg -életunottságával. Tünődik: vajon sokalják-e vagy keveslik, mi vén -korától telt? Haragszik a népre, mely elől elfutott, hogy nem ismert -reá; szidalmazza a királyt, kitől soha sem fog kegyelmet kérni, kit most -is mélyen szeret; érzi, hogy már elfeledett hős s míg szégyeli -panaszait, könnye kicsordulását a nagy porra fogja. Azonban a nép -fölkeresésére indul, a király követséget küld utána. Toldi nem mer -örülni s midőn örülni kezd, eszébe jut, hogy az új idő piperőcz lovagjai -csufolódhatnak vele és szakállába dörmögi: óh én szakállam, hivatlan -vendégem! Im újra egy vonás jelleméből, mi a katastróf felé vezet. -Ezalatt Benczét elhalmozza a nép jó indulatával, de ez épen oly dévaj, -mint azelőtt, faggatózása s a boldog Bencze sem kevésbbé nevetséges, -mint előbb a boszus. Ez erős humorral festett jelenet, mintha sejtetné, -hogy a gúny előbb-utóbb a hőst is érni fogja s épen e fokozatos, -sejtelmes előkészítésben, a szolgának komikai felhasználásában, mely -Toldit mindig ellensúlyozva emeli, fejt ki Arany finom művészetet s azon -körülmény, hogy Toldival utoljára is nem a vele rokonabb nép űz gúnyt, -hanem az udvar, legszebben összhangzik a mű alapeszméjével. De míg ez -bekövetkeznék, Toldinak diadalmenetet kell tartania, s e diadalmenet -plastikai, s e mellett úgy szólva festői perspectivával kivitt -csoportozataival, hol a hanyatló dalia mosolygó alakja elegiai fenséggel -emelkedik ki, a legszebben végződik be a negyedik ének. - -Az ötödik énekben Toldi budai házába tér, hogy felöltözzék az udvari -ünnepélyre. Kedélyes beszélgetése régi fegyvereivel, tréfálkozása -szolgájával, öltözködésében ejtett délczeg szavai, mind mozzanatai -vidúló lelkének. S itt ujra mily lélektani vonást elevenít meg a költő. -Toldi barátaitól elválva már így szól: - - Hisz talán még rajtam is fog a pipere - Belőlem is válik palota embere; - -s most ujra azt mondja szolgájának: «Fénylenünk kell öreg!» Nem elégszik -meg, hogy mint hős legyőzte az olaszt, megszégyeníté az udvart, mint -palota embere is tündökölni akar. Hősisége elégtételt nyert, hiuságának -halálos sebet kell kapnia. A hőst, kit erő nem győzhetett le, az udvari -gúny megöli. A költő e kényes forduló pontot a legfinomabb humorral -oldja meg, a nélkül, hogy Toldi eltörpüljön. Ugyanis Toldi a királyi -palotába indul. Az előszobákban apródok, lovagok, az új idő, a -csinosabb, műveltebb korszak fiai, dévajkodnak, hárfáznak, dalolnak. -Egyik hősi balladát énekel a kún harczból, Szent László nemrég történt -csodás megjelenéséről, másik, egy pisze – a gúnydalok éneklőjét így -képzeli a nép – gúnyos verset dudol, mely Toldinak azon nevetséges -kalandját tartalmazza, midőn mint galant lovag oly nagy kudarczot -vallott. Toldi épen akkor lép be, mikor nevetnek rajta. Természetesen a -gunyoros kedvet belépése még növeli és faggatni kezdik. Toldi -legérzékenyebb oldalon sértve buzogányos menteujjával három apródot -lesujt, a királyhoz rohan, kit szidalmazni kezd, s ki elfogatására -parancsot ad ki. E fordulópontot a «Hölgyfutár» igen visszatetsző, -valószínűtlennek tartá, azt jegyezvén meg, hogy mikép merhetnek a pajkos -apródok az előszobákban énekelni, holott Nagy Lajos saloni illemet -honosított meg udvarában; hogy fogadhatják vastag élczczel a hőst, -holott már koruknál fogva nem lehetnek vetélytársai? Az első ellenvetés -oly gyönge, hogy szót sem érdemel, nemcsak a népies eposz, de a -történeti regény szempontjából is. A második mutatja, hogy a -«Hölgyfutár» kritikusa se a mű alapeszméjét nem fogta föl, se a -lélektani mozzanatokba nem hatolt be. Épen e fordulópont tünteti föl a -két kort, melynek egyikében Toldi ragyogott, másikában már nem -ragyoghat. Az apródok Toldi egész párbaját, személyes vitézségét nem -becsülhetik nagyra, már csak azért sem, mert megszégyeníté őket, de még -inkább azért, hogy a puskapor feltalálásával más fogalom kezd alakulni a -hősről. Aztán a pisze gúnyverse egészen elkészíti kedélyüket az -élczeskedésre s azon körülmény, hogy a vén Miklós pállott ruháiban -nyalkán kicsípve magát lép föl, még természetesebbé teszi az egész -jelenetet, mert Arany valódi költő, ki a természetességet a művészettel -olvasztja össze s a lélekállapotok mélységeiből merít. A «Hölgyfutár» -irodalmunk jelen termékei közt igen igen sokat találhatott volna, -melyeken illőbben gyakorolhatta volna kritikai szigorát, éleselműségét. -Nem volt szükség, hogy ezt egy genialis mű legsikerültebb részén tegye, -melyben csak a «Hajdanában danában» czímű gúnyvers fölér egy egész kötet -divatos lyrai költeménynyel. - -Az utolsó énekben, mielőtt Toldi halálát megérnők, még egyszer -mosolyognunk, nevetnünk kell az öreg szolgán, hogy legalább egyszer ő is -nevethet máson: a varga-kapuson, ki nem tudja étetni a lovakat. Szegény -Bencze utólszor nevet. Ura haragjában, bújában halálos betegen érkezik -haza. Minő szép és jellemző a hű szolga vigasza, ápolása, Toldi -hallgatagsága, ki Benczével nem közli baját, s később halálakor sem -búcsuzik el tőle, csak a király gondjaiba ajánlja. S most testőrök -fogják körül a házat s a hadnagy tudtul adja Toldinak, hogy fogoly. - - Készen áll a börtön, megyek abba önkényt, - Hol nem földi biró lát fejemre törvényt. - -Felel büszke elkeseredéssel Toldi. Azonban utolsó órájában enyhülnie -kell, megérnie, hogy a király elérzékenyülve lépjen ágyához, megsirassa. -Halálos álmából föleszmélve a királyt látja maga előtt, kit mindig -tisztelt, barátját, kit mindig szeretett, elbucsuzhatik tőle, szívére -kötheti a magyar népet, kiöntheti régi panaszait s megszoríthatja még -egyszer kezét. S minő megható kiengesztelés, finom tapintat, hogy midőn -a király mintegy mentve magát így szól: «hajt az idő nem vár, más ivadék -nő fel, mely nem testi erővel, hanem észszel győz», «nem rég egyszerű -port találtak föl s - - Toldi vagy nem Toldi… hull előtte sorban, - Az ész ereje győz abban a kis porban,» - -tehát önkénytelenül Toldi régi búját éleszti föl. Toldi már nem hallja s -még mindig a király kezét szorítva már előbb elhunyt. És temetése minő -elegiai plastikaisággal van leírva: a gyülekező nép, a lassan ballagó -gyászkocsi, a rendre kialvó fáklyák s a távol perspectivájában egyszerre -feltünő, hulló falevéllel behintett sír, s a mint - - Nem jelölte a sirt drága ércz vagy márvány: - Bencze volt az emlék lába fölött állván: - Egy ásót ütött le, arra támaszkodék, - S elborítá a sírt új havával az ég. - -Ime talán hosszan, mégis röviden az egész mű jegyzeteim kiséretében. S -mennyit mondhatni még a külalak, nyelv és rhythmus bájairól. Négy -költőnk van, kik a magyar költői nyelvet oly tökélyre emelték, melylyel -prózánk nem hasonlítható: Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany. Bizonyos -tekintetben Arany mindeniket fölülmulja. Ő tanult legkevesebbet -nyelvészeink tévedéseiből, ő merített legtöbbet az eredeti népnyelvből -és nálánál senki nem birja jobban nyelvünk plastikaiságát, zenéjét, -erejét a nélkül, hogy nagy művészete mesterkéltséget árulna el. Igaz ő -nem elegáns, de annál több, mert hű és igaz; nem ragyogó, mert erős; nem -keresi a naivságot, méltóságot, könnyedséget, mert megtalálja. A magyar -alexandrint, mely különböző a francziától s historiás énekeinknél fogva -hagyományos, ő épen oly művészi fokra emelte, mint Berzsenyi a görög -lyrai schemákat, Vörösmarty a hexametert és jambust, Petőfi -népdallamainkat. S valóban csodálkozom a «Pesti Napló» egyik kritikusán, -ki egyébiránt méltányolta «Toldi»-t, kétszer jobban, mint a «Hét vár» -czímű silány regényt, vagy Karacs Teréz gyönge beszélyeit, hogy ilyesmit -jegyezhetett meg róla: «A versek gördülete, a rímek Aranynál _fontosabb_ -szerepet játszanak, mint a legújabb nemzedék szükségesnek vagy épen -lehetőnek is tartja». Ez épen olyan, mintha azt mondaná valaki, hogy -Széchenyi valamivel jobb röpiratokat vagy vezérczikkeket írt Török -Jánosnál. A rhythmus s általában a külalak Aranynál fontosabb szerepet -játszik, mint minden magyar költőnél s a kritikusok bátran eljárhatnak -hozzá iskolába, kivált ha verstant írnak. - -S én «Toldi estéjé»-ről írt e szakadozott tanulmányomat a gyönyörtől -elfogódva, csak azzal tudom befejezni: vajha Arany szerénysége -sajátítana el valamit a középszerű tehetségek alkalmatlan és követelő -természetéből s eposzai mellett, összegyüjtött kisebb elbeszélő és lyrai -műveivel is mielőbb alkalmatlankodnék az irodalomban s követelné -gyönyöreink adóját. - -Talán igen is hosszadalmas, igen is unalmas vagyok. Nálunk széptani -fejtegetésekben könnyen unalmassá válik az ember, ha nem épen hajhászsza -a felületet és oly műről ír, melyhez ezeriben egyszer van szerencséje, s -e mellett még a kritikusokat is bírálja. Hibámat a lehető rövidséggel -kárpótlom. _Vajda_, _Debreczeni_ és _Szabó_ eposzairól, általában az -eposz s «Toldi estéjé»-ről kifejtett nézeteim után, kevés mondanivalóm -lehet. Egyébiránt e művek ketteje méltán igényli a figyelmet; egyik egy -ifjú tehetség első erősebb nyilatkozása, a másik egy igen tiszteletre -méltó emlék, oly férfiú emléke, kinek a tudományos téren kifejtett nagy -tehetsége csak jelleme szilárdságával vetekedik. - -Vajda nem mondát dolgozott föl, hanem oly történeti tényt, melyet -csaknem mondailag lehet kiszínezni. Hőse I. Béla király, midőn ez ifjú -korában mint száműzött Lengyelországba bujdosik, párbajban legyőzi a -fellázadt pomeran vezért, megmenti az országot s jutalmul nőül veszi -Richezát, Mieszkó lengyel király leányát. E tárgyat többször -feldolgozták már költőink balladának, s úgy felfogva mint a krónika -elbeszéli, alig is egyébre való. Vajda sem tudott belőle eposzi -cselekvényt szőni. Csak érdekes eseményeket nyújt, de alig valamit a -valódi cselekvényből s igen téved a «Nefelejcs» kritikusa, ki azt -mondja, hogy e mű cselekvénye, mint minden eposzé, egyszerű. A -cselekvény egyszerűsége, s a cselekvény hiánya nem egy. Talán az epikus -eldobhatja a szorosan vett cselekvényt, ha Byron-féle hajlamai vannak, -de ekkor költészetének súlypontja változván, egyebek, mindenekelőtt -pedig lyrai genialitásával kell kárpótlást nyújtania. Vajda tulajdonkép -naiv, azaz népies eposzt akart írni s művének mint ilyennek legnagyobb -hibája az alkotás, a cselekvény gyöngesége. - -Az első ének Béla bujdosásán kezdődik. A cselekvény ez első mozzanatán -kívűl még csak hármat tud felmutatni az egész eposz: először, midőn Béla -Berezinával találkozik, mi útja czélját megváltoztatja; másodszor, midőn -meglátja Richezát s iránta szerelemre gyúl; harmadszor, midőn legyőzi a -pomeran vezért. A többi esemény vagy csak történeti hátterül szolgál, -mint Szent-István és Endre eseményei, vagy nem foly be a hős sorsára s -általában a cselekvény fejlődésére, milyenek: találkozása Hadonárral, -Gunda megmentése, párbaja Berezinával. E három épen nem erős -mozzanatból, melyeknek ketteje esetleges, nem telhetik ki bármily kisded -eposz cselekvénye, s épen ezért jellemkifejlesztésről szó sem lehet. A -«Pesti Napló» azzal menti e hiányt, hogy a jellemek készen vannak -előállítva s nyilatkozásaik, összeütközéseik a sorssal egészben véve -művésziek. A készen előállított jellemnek kevés értelme van, jellem csak -cselekvényi fejlődésből merülhet ki, s nem egyéb, mint azon hatások -eredménye, mit a viszonyok kényszerűsége, a mások tettei keltenek föl az -egyénben, cselekvő vagy szenvedőleges színezettel, szövevényes vagy -egyszerű cselekvényt alkotva. E nélkül az alakok nem emelkedhetnek ki, -ködbe kell veszniök, s e köd nem lehet ossiani, mely a félhomályban is -sejtet. Példa rá épen ez eposz. Béla tulajdonkép maga a költő lyrai -hangulataival. Meg kell vallani, hogy e hangulatok költőiek, például -Béla elválása szülőföldjétől (I. ének), álmadozása (II. ének), ébredő -szerelme (III. ének), a párbaj előtti vigadozás (IV. ének). Azonban -mindez nem elég, sőt akadály arra, hogy a hős mint körvonalozott jellem, -határozott egyéniség emelkedjék ki. Aztán viseltethetünk-e iránta -érdekkel, midőn nem félthetjük, nem aggódhatunk érte és se szivünket, se -képzelődésünket nem lepheti meg? Vajon dicsekvő természete a magyar -büszkeség és önérzetből foly-e, s nem sujtásos üresség-e- inkább, mely -még jobb érzéseinket is sérti, midőn a helyzet és hangulat ellenére -azzal vigasztalja a cseh bajnokot, hogy szép és könnyű lesz halála, mert -magyar kéztől esik el? Vajon Richeza van-e annyira is rajzolva, mennyire -a lyrikus is rajzolja kedvesét, kihez dalait intézi? Mieszkó több-e, -mint egy pohos öreg? A pomerán vezér nem csak pusztán athleta, állatias -bajnok-e? Berezinára még legtöbb gondot fordított a költő, legalább két -költői mozzanatban igyekszik feltüntetni: egyik, midőn Béla ellen -haragra gyúl; másik, midőn a vele vívott párbaj után Gundáról és -Richezáról álmodik, s a kelő napsugárnál visszatér szivébe az életvágy -és régi szerelme. Azonban viszonya sem Gundához, sem Richezához nincs -úgy rajzolva, hogy érthessük jellemét s érdekkel lehessünk iránta. Mi -pedig Hadonárt, a vén szolgát illeti, ő csak ráadás, se a Béla alakja -emelésére, se komikai ellentételül nem szolgál, a cselekvényt sem -mozdítja elő, s legfölebb csak azért bocsáthatunk meg neki, hogy Béla e -szép sorokat intézheti hozzá: - - «Bátya – így beszéle Béla Hadonárhoz, - Ügetés közben – mit szólsz e tartományhoz? - Ugy hiszem vitéznek jók a pomeranok, - Mert vitéz nép szokta lakni a síkságot.» - -A cselekvény gyöngeségét a helyett, hogy kárpótolja, még inkább kiemeli -a felfogás határozatlansága s a hangulatok zavartsága. Vajda népies -eposzt akart írni, és Szent-Istvánt, ki iránt a magyar nép vallásos és -nemzeti kegyelettel viseltetik, kiről határozott véleménye van, -különczködő történetbölcsészkép, mondhatni csaknem cynismussal fogja -fel. Ez másnemű költeményben talán lehető, de népies eposzban nem, -minthogy ez mindent hagyományilag, hívőn igyekszik adni. E miatt -hiányzik e műből az ódon színezet is, mely a népies felfogással rokon, s -mely nem egyéb, mint azon emlékek, fogalmak összege, mely a multról a -nép öntudatában él, s melyet a történeti tanulmány bizonyos határok közt -élénkebb határozottsággal tartozik kiszínezni. A hangulatok is egymást -zavarva váltakoznak. A mű alapeszméjét a hit és szerelemért égő -lelkesedés képezi, s a költő mégis sok helyt belevegyíti a kételyt. -Kérdi: vajjon nem veszt-e az, ki a jelen örömeit a halhatatlanság -álmaival cseréli be? s midőn a IV. ének 6–11. a mult időkön lelkesül, -vajjon merengő elegiai hangulat-e az s nem izgatott blasirozottság? A -költő mindezt teheti vala, ha nem népies eposzt szándékszik írni; -azonban az ironicus hangulatokból át-átcsap a gyermetegbe, s itt néha -gyermekies vagy trivialis is lesz, például midőn Berezina cseh nevével, -s a gombaképű tótokkal elménczkedik, midőn azt jegyzi meg Mieszkó -hasáról: - - De nagy akadék is az a has valóban, - Szerelemben úgy mint harczias dolgokban. - -E mellett ugyanazon egy hangulatot mindjárt megzavar egy-egy prózai -gondolat vagy hamis kép; például, midőn Bélában fölébred a szerelem: - - Hosszú volt Bélának első pillantása, - Mert meg volt meredve két szeme pillája, - vagy - ......... az ölelkező lombok - Voltak altatódalt regélő dorombok stb. - -A külalakot, a verselést, a nyelvet illetőleg is ugyanezen különös -vegyület mutatkozik: erő és nyerseség, természetesség és keresettség, -emelkedés és dagály, ép magyarság és idegen szófűzés, szép rhythmus és -gondatlan darabosság. Általán véve az egész mű egy még meg nem alakult -költészet tisztulatlan de erős nyilatkozása, s van benne valami meglepő, -mi várakozást s igényeket gerjeszt. - -A «Kióvi csata» nem napjaink szüleménye, a multból nyúlik át hozzánk s -igen díszes helyet foglal el azon epikai mozgalom emlékei közt, melyet -Vörösmarty és Czuczor teremtettek. Debreczeni nagy műeposzát 1825–26 -körül írta. Barátja gr. Mikó Imre csak nem rég födezte föl az 1851-ben -meghalt költő irományai közt, illeszté össze, s adta ki díszkiadásban, a -jövedelmet az elhunyt családjának ajándékozva. Az eposzt gr. _Mikó_ -bevezetése előzi meg, mely egyszersmind az elhunyt költő életrajzát -tartalmazza. – Megható lapok: egy nagy tehetség, szilárd jellem -eseményei, melyeket nemes lélek, megindult baráti szív tolmácsol, színez -ki. – Én, ki ismertem Debreczenit, gr. Mikó szép rajzaiban mindenütt -csak hűséget és igazságot találok. E férfiú különös tünemény volt. Nagy -fáradalmak és küzdelmek közt a társadalom legalsó rétegeiből emelkedett -föl magas hivatalpolczra, mindig hű maradva önmagához s később a sors -csapásait nemes lélekkel tűrve. Előbb erdélyi bányásztanácsos volt, majd -1848-ban a m. pénzügyminiszteriumnál a bányászati osztály egyik főnöke, -kit a bányászat és gépészet körében tett nevezetes javításai és -találmányai hazánk határain túl is nevezetessé tőnek. Mint a nemes gróf -írja, néhány jeles természettani munkát hagyott hátra kéziratban. -Szabadjon remélni, hogy gr. Mikó, ki a hazai irodalom és művészet -oltárán oly nemes buzgalommal áldozik, ezek közrebocsátásával sem fog -késni, annyival inkább, mert bár Debreczeni jeles költő volt, de egész -életét inkább a tudományoknak szentelvén, e munkái talán mindazt -felülmulják, mit a költészet terén nyújthatott. - -Debreczeniről, míg élt, ki sem tudta, hogy költő. Nyomva a hivatal és -élet gondjaitól, munkás és zárkozott életet élt, s csak nyugperczeiben, -titkon, senki által nem sejtetve, keresett enyhet a költészet -forrásánál, a nélkül, hogy igényt tartana a dicsőséghez. Azon -korszakban, midőn a magyar erős nemzeti öntudatra ébredt, költőink a -mult dicsőségén lelkesültek, őt is hevíté e nemes láng és eposzt írt. -Költészetünknek egészen azon epikai irányához csatlakozott, melynek én -kifejtett nézeteimnél fogva nem lehetek dicsőítője, épen azért, a -helyett, hogy eposzának bonczolatába bocsátkozzam, csak általánosan -jellemzem, kimutatva azon helyet, mely régibb eposzaink közt megilleti. -Debreczeni már a költői munkásságra nyomasztón ható körülményeinél fogva -nem fejlődhetett oly kész tehetséggé, hogy a külalakot egészen hatalmába -keríthesse. Néhol igen is szabálytalan hexameterei nélkülözik azon -hatalmas rhythmust, mely a Vörösmarty és Czuczoréit annyira kitünteti. -Nyelve is hátra marad ezeké mellett, s mint írói nyelv nem mindig -emelkedik az akkori fejlődés színvonalára. De a mi a nyelv tisztán -költői részét illeti, olykor annyi őserő és természetes báj fejlik ki, -minő Horváth Endre néha iskolás és ódon színezetet keresetten vadászó -«Árpád»-jában ritkán. A felhevülés önkénytelen pillanatai ezek, -melyekből a folytonos gyakorlat és műgond sokat fejthetett volna ki. -Egyébiránt tudni kell, hogy e mű szétszórt töredékekből egészszé van -ugyan alkotva, de a végső javításon nem mehetett át, itt-ott egész sorok -hiányzanak, s a tizenötödik és utolsó ének végét csak prózában tervileg -lehetett közölni. - -Tárgya Kióv bevétele, midőn a hont kereső Árpád, a belső visszavonás s -az istenségek ármányai és védelméből folyó nagy küzdelmek között végre -legyőzi Oleget, az orosz fejedelmet, megnyeri Attila kardját, az -ősjóslatban megerősödik s az oroszoktól elpártolt kúnokkal csatlakozva -megindul Pannónia felé. Ez alapon oly építmény emelkedik, mely -töredékessége mellett is az alkotást illetőleg sokkal méltóbb -mellékdarabja «Zalán futásá»-nak, mint a hogy a külalak sejtetné, -természetesen ez is inkább egyes részletekben lévén kitünő, mint -egészben véve. Debreczeni is, mint Vörösmarty nem mondai úton indult, -azonban tárgya nem oly nagy történeti mozzanat, mint a Vörösmartyé. -Mindkettő használt fel némi mondát is, de az egyiknél sem olvadhatott be -az alapba. Debreczeninél az Attila-kard megtalálása, holott ennek -kellett volna a mű központját képeznie, egészen elmosódik, Árpádból ő -sem tud, mint Vörösmarty, valódi eposzi alakot teremteni, mi mondai, -vagy történeti részletek nélkül lehetetlen is. Mindkettő használt -csinált mythost, Debreczeni e mellett még bölcsészeti symbolikát is, -azonban a gépezet, különösen az északi mythos segélyével a «Kióvi -csatá»-ban inkább van beolvasztva a cselekvénybe mint «Zalán -futásá»-ban. Az ellenfél, a szlávok csoportozatára Vörösmarty kevesebb -gondot fordított, mint Debreczeni. Vörösmarty művében több az eredetiség -és romantikai elem. Debreczeni utánzásra hajlik s antikszerű. Mindkettő -kitünő egyes részleteket nyujt. Debreczeninél különösen nagy költői -erőre mutat azon jelenet, midőn Árpád elalél, a megijedt sereg holtnak -tartja, mert Ormuzd kiveszi testi hüvelyéből lelkét, magával ragadja a -szellemek országába s megmutatja neki Pannonia földét. A Vörösmarty -eposza különösen a nyelvet illetőleg irodalomtörténeti mozzanat volt, a -Debreczenié egy elkésett mű, mely körön kívül áll s irodalmunkban -jelenleg alig lehet más igénye, mint hogy a multban illő helyet -követeljen. Epikai költészetünk most már más, jobb irányban fejlődik, -míg másfelől a «Kióvi csata» nyelvi tekintetben épen nem pótolhatja -«Zalán futásá»-t, mely mögött messze marad. Mint mondám, -tiszteletreméltó emlék, egy elnyomott költői tehetség, egy kitünő egyén -síremléke, melyre kegyeletünk tűzi föl a koszorút. - -Még a Szabó Lajos eposzáról kell mondanom valamit. Ez különös egy mű. -Eleinte úgy indul, mintha víg eposz akarna lenni, aztán tudós -értekezéssé válik, s végre mint didaktikai költemény szívünkre köti, -hogy a földi üdv az egyezségben és tökéletes összhangzásban áll. Ezért -utazta be a költő az eget és poklot. Ugyanis a halál huszár képében -megjelen nála, lovára ülteti s föltárja előtte a menny és pokol minden -titkát. Van benne néhány jó, bár diákos ízű ötlet, de találékonyság, -alkotás épen semmi. A költő a helyett, hogy az olvasót képzeletének -komikai vagy fönséges alakjaival gyönyörködtesse, hol vers, hol prózában -oly nyelvészeti, történeti, ősmagyar mythosi fejtegetésekbe bocsátkozik, -mintha azon magyar történeti iskolából került volna ki, mely -őstörténetünket és mythologiánkat nyelvészeti játék által akarja -kideríteni. S én csak azért teszek itt e műről említést, hogy e -költészetünkbe is beszivárgó irány ellen szavazhassak. - - -III. - -_Tompa Mihály versei_. II. köt. Kiadta Friebeisz István. Második kiadás. -Pest, 1854. – _Száraz lombok_. Irta Mentovich Ferencz. Pest. 1854. – -_Szerelmi vadrózsák_ Tóth Kálmántól. II. füz. Pest, 1854. – _Tavaszi -lombok_. Irta Concha Károly. Szombathely, 1855. – _Balogh Zoltán -költeményei_. Pest, 1855. – Tóth Endre újabb költeményei. Pest, 1855. – -_Zalár költeményei_. Kiadja Vahot Imre. Pest, 1855. – _Gyöngyvirágok_. -Irta Spetykó Gáspár. Pest, 1854. – _Kakukdalok a nép számára_. Irta -Meáncsek István. Veszprém, 1854. - -Nem tudom: folytassam-e, a mit már megkezdtem, megírjam-e mindazon hat -czikksorozatot, melyekben rendre szépirodalmunk mindenik ága s végre -szinészetünk felett akarok szemlét tartani, bizonyos kritikai irányok -ellen folytonosan polemizálva? Midőn asztalhoz ülök s tollat fogok -kezembe, mindig valami nyomasztó érzet fog el. Épen mintha látogatóba -készülnék valakihez, kivel érdekes, nem halasztható, de reá nézve igen -kellemetlen ügyet kell elintéznem, s azon törném fejemet, mikép lehessek -őszinte és mégis gyöngéd, hű önmagamhoz és mégis kiméletes, e nehéz -mesterségen, melyet soha sem fogok megtanulni. - -Valóban nem születtem kritikusnak. Legalább kedélyem sehogy sem tudja -megszokni e szerep nyomoruságait. Ez alatt nem a gondolkodás -fáradtságát, a kétely tömkelegét, a tévedhetés aggályait értem. Én -örömest olvasom és tanulmányozom a költőket és műbölcsészeket. Ez reám -nézve mindig gyönyör forrása. Minél többet vizsgálódom, annál többet -élvezek, mert mind mélyebben nyilatkozik előttem a valódi költészet, e -második isteni kijelentés, mely kibékít bennünket az élet nagy -meghasonlásaival. Aztán magam is tevén némi kisérletet a költői pályán -és legközelebbről a kisérletnél valamivel többet szándékozván -közrebocsátani, szükségesnek tartom tanulmányozni saját művészetemet, -mert bármit beszéljenek az ihletés csodáiról, a költészetnek három nagy -iskolája nélkülözhetetlen: az élet, mely benyomásokat, tehát anyagot -nyújt; a munka és műgond, mely azt feldolgozva mindinkább hatalmába -keríti az alakot; a nagy példányokban nyilatkozó örök törvények, -melyeket még a lángelme sem hághat át, annyira nem, hogy épen -képviselőjök. E három iskola nélkül még azon szerény költői nevet sem -vívhatni ki, melyért talán igen drága ár volna egy élet, ha a költő csak -dicsőségért küzdene s egyszersmind nem belső ösztönét, szíve szükségét -elégítené ki, mi több, mint a koszorú és márványemlék, mert életöröm és -belső megnyugvás. - -Mindez hát nem unalmas, sőt kellemes foglalkozás reám nézve. Azonban -egészen más, ha az ember szobájában önmagának tanulmányoz, önmaga -számára birál, és még más, ha ugyanazt nyilvánosan másnak és más számára -teszi. A kimondott itélet többé nem övé, hanem a közönségé, ki előtt -mondja, az íróé, kiről mondja s a hatás ritkán kiszámítható. Író és -közönség egyaránt és könnyen sértve érezheti magát, mert a kritikus néha -nézeteiket kénytelen ostromolni, míg méltánylata – mert talán igen kevés -– épen annyi visszatetszést szülhet, mint – mert talán igenis sok – -hibáztatása. És ha a kritikus nem tekintély, kikerülheti-e a hegyke -ingerkedés vagy epés gáncsoskodás vádjait? Ha pályatársai felett itél, -nem fog-e az irigység gyanujába esni? S ha a pályatársak egyszersmind -barátai, jó ismerősei, nem játsza-e el egyik vagy másik jóindulatát, -mert kevesebbre becsülte, mint eszméit? Én nem vagyok tekintély és -pályatársaimról irok. Miért tegyem hát ki kétszeresen magam annyi -félreértésnek és gyanúnak? Nekem íróink közül sok jó barátom és -ismerősöm van, kiknek többet köszönök, mint egypár jó óra örömét; -szinésznőink közül is ismerek egy-kettőt, kikhez művészi tisztelet vonz. -Miért sértsem meg hát a barátság és ismeretség gyöngédségeit? Miért -apaszszam kellemes óráim számát? Miért idegenítsek el barátaim és -ismerőim közül csak egyet is? Fölösleges töprengés. Oh nem! Hisz alig -írtam néhány czikket, s már nemcsak azok neheztelését vontam magamra, a -kiket kerestem, hanem azokét is, kik, bár nincs okuk rá, az enyémet -keresik. - -Ime a nyomoruságok, melyeket nem tudok megszokni, s melyek most is oly -nyomasztóan nehezülnek kedélyemre. Mi az mégis, mi írni, e szemlét -folytatni készt? Bizonyos erős felindulás kritikánknak most téveszméin -vagy egyoldaluságán, majd elvtelenségén vagy személyes indokain, s azon -mindennapi tapasztalat, hogy azok, kiknek kezei közt közlöny van, -mindebben osztozkodnak vagy közönyösen eltűrik. E felindulás erőt vesz -nyomasztó érzeteimen s izgat, hogy mint ujoncz merjek föllépni oda, hol -nálamnál tapasztaltabbak nem akarnak helyet foglalni. Aztán elvégre is -megnyugtat némi önérzet, némi remény. Mindinkább meggyőződöm, hogy azon -visszahatás, melyet az uralkodó kritikai eljárás és irányok ellen akarok -fölkelteni, sokkal hasznosabb fáradság, mintsem meg ne érdemelje a -kellemetlenségek elhordozását, s hogy azon jóindulat, mit talán így -eljátszom, aligha méltó eszméim föláldozására. - -«Ön némi érzelgés és hősiességgel akarja takarni szerepét, melyet -valamely szinésznői vagy irodalmi cselszövény érdekében vállalt el; -megvásárolt tolla reszket kezei közt s hogy ki ne hulljon, még jobban -megnyomni készül» – mondani fogja valaki oly gyanusítás nyomán, mely -mindig csak saját indokait tudja képzelni másokban. Oh e vád a legkisebb -zavarba sem ejt, még akkor sem ejtene, ha más helyzetben volnék. Én azt -hiszem, hogy a szinésznők művészi érdekeit az compromittálja legjobban, -ki szükségtelen irodalmi lovagjokul tolja föl magát. A melyik szinésznő -nem tud elég érvényt vívni ki magának a színpadon, annak bizonyosan -kritikusai sem fognak a lapok hasábjain, sőt túlzásaik oly hatást -idéznek elő a közönségben, mi épen kedvenczük ellen üt ki, s néha -igazságtalanul. – Miért ártsak hát csupa rokonszenvből bármelyik érdemes -szinésznőnek? Ily ízetlen szerep elvállalására nem vagyok eléggé -ügyetlen. Kritikusnak a szinésznők érdeke ellen vagy mellett – a mint -veszszük – csak egy, a széptani kérdések esetében lehet ily ügyvédi -szerepe. Én e szerepet mindig elvállalom, mint elvállaltam egykor a -«Szépirodalmi lapok»-ban Jókainé mellett Bulyovszkyné ellenében, midőn a -«Pesti Napló» Chimene szerepét ez utóbbinak kivánta átadatni, ugyanazon -P. N., mely most ugyancsak Bulyovszkynéről egészen levette atyai -gondját. Mi az irodalmi cselszövényt illeti, ha ennek értelme az, hogy -bizonyos írói töredék irodalmi és széptani nézeteit akarja -érvényesíteni: úgy én lapban irodalmi cselszövényt űzök nyiltan és -függetlenül, mint űztem a «Szépirodalmi lapok», «Új magyar Muzeum» és -«Pesti Napló»-ban s űzni fogok mindenütt, hol számomra tért nyitnak. -Mit, mit nem tart rólam oly olvasó, ki csak úgy tudna meggyőződni -nézeteim helyessége felől, ha még más oda nem tartozó körülményekkel is -tisztába jöhetne, azzal keveset gondolok, azonban senkinek nem -tanácslom, hogy szobámba lépjen oly czikk megvásárlása végett, mely nem -folyhat meggyőződésemből. - -«Önt hát visszadöbbenté saját kételye, érzi, hogy azon szigorú eljárás, -mit elvül látszik kitűzni, jelen irodalmi viszonyaink közt épen oly -nehéz, mint kártékony, ingadozása födözésére ürügyet keres s akkor -negélyel elhatározottságot, midőn legtöprengőbb» – mondhatják ismét -azok, kik a kritikát nem hiszik egyébre valónak, mint hogy az írónak pár -kellemes órát, a könyveknek pedig keletet szerezzen s csak úgy tartják -hazafiasnak, ha korlátolt eszméket terjeszt. Oh nem, épen nem! Tisztában -vagyok magammal. Én azok közé tartozom, kik szivökben bizonyos irodalmi -ábrándot és lelkesülést táplálnak s úgynevezett szigorúságuk önmaguk és -mások irányában, nem egyéb, mint egyszerű kötelesség. S mi ez ábránd és -lelkesülés? Oly érzés, melyet se a hiúság, se a haszon incselkedései nem -elégítenek ki: vágy és törekvés az irodalom belterjű emelkedésén, -melylyel annyi szent érdek van kapcsolatban, öröm és keserűség, a mint -ez emelkedés lendületet nyer vagy gátba ütközik. S mi egyéb a kritika, -mint egyik tettleges módja ez érzelmek kifejezésének, mely magában ugyan -irodalmi emelkedést nem szül, de elősegíti. Vajon, midőn a tudomány és -ízlés érdekében feltárjuk a jelesebb művek szépségeit vagy bonczoljuk a -gyöngébbek hibáit, hathatunk-e kártékonyan az irodalomra? Vajon, ha -téveszmék és ferde irányok ellen küzdünk, nyomorult kicsinyes -szenvedélyeinket elégítjük-e ki? És ha követelni merjük, hogy szép -nyelvünk – ez egyetlen kincs, mi dicső őseinkről reánk maradt – méltó -eszmék méltó képviselője legyen, a nemzetiségnek vagyunk-e orgyilkosai? -Ki ne örülne azon lelkes mozgalomnak, melyet kifejt jelenleg irodalmunk, -ki ne méltányolná még a legszerényebb törekvést is, ha e nevet csakugyan -megérdemli? De ki fogja helyeselni a napisajtó eljárását, mely minden -kézmozgást munkának vesz, a mennyinek a milyen rovására tömjénez, s -inkább elv és mérték nélküli méltánylatot tűz zászlajára, mit hazafias -ösztönzésnek tart, mint elemző, fokozatos s az irodalom kivánalmaihoz -mért elismerést, mi szerinte hazafiatlan visszariasztás? A magyar -kritikus bizonyosan nem indulhat ki oly szempontokból, mint az angol, -franczia vagy német, de annyit bátran követelhet, hogy minden mű -irodalmi fejlődésünk színvonalán álljon vagy azt fölülmulja és tartozik -a tudomány és művészet magasabb követeléseit is fel-feltüntetni, kivált -a költői műveket illetőleg, melyekben irodalmunk legerősebb és -legtermékenyebb. Hogy miért nincs valódi kritikai folyóiratunk, oly baj, -melyen a tekintélyes írók és vagyonos hazafiak nem nagy áldozattal -segíthetnének, de hogy a napisajtó miért nem tesz e tekintetben annyit, -mennyit tehet, azt egy kis gond, mely átal az ízléstelenségig -lesülyedni, egy kis lelkiismeret, mely megveti a személyes indokokat, -megorvosolhatnák. S vajon ez eljárás gyöngítné-e a közönség részvétét -irodalmunk iránt? Kétlem, mert a mi közönségünk mindenekelőtt hazafias, -mely még akkor sem feledkezik meg e kötelességéről, midőn némely író -visszaél vele. Az eredmény csak az lenne, hogy a jeles művek nagyobb -keletnek örülnének, mint a kevésbbé jelesek, nem a puszta hiúság és -viszketeg nyerne táplálékot, hanem a becsvágy s némi határozott nézetek -fejlődnének ki, melyek csak termékenyítőleg hathatnak. Vajon a kritikai -szigor, kiméletlenség és hazafiatlanság oly értelemben, a mint nálunk -veszik, nem összezavart, kicserélt fogalmak-e? Régi tapasztalat, hogy az -erkölcsi fogalmak körül, melyeket nem lehet mathematikai pontossággal -kiszámítani, legkönnyebben tévedhetünk. A gondolatnak önkénytelen, csak -hajszálnyi félrebillenése is képes megcsalni szivünket és eszünket. -Hányszor nevezik el az emberek a jellemet makacs szenvedélyességnek, a -ravasz jellemtelenséget eszélynek, az érzelgést érzésnek, az elmésséget -észnek, az erkölcsi ürességet emelkedett tárgyilagosságnak. Miért? Mert -vannak találkozási pontjaik. A fentebb említett fogalmakkal sincs -máskép. Mi hát a kritikai szigor? Ha nem is képesség, legalább akarat -szolgálni az ízlést és tudományt. Mi a kritikai kiméletlenség? A -személyes indokok megvetése. Mi a kritikai hazafiatlanság? A nemzeti -műveltség szeretete. A választás nem oly nehéz, hogy az ember -töprengésében Herculest parodiázza. - -«Önt hát aggály szállotta meg, fél, hogy irodalmi garázdálkodása nem -marad büntetlenül, ama lapok, melyek ellen ármánykodik, ama tekintélyes -kritikusok, kiket megtámadott, az önérzet és tudomány, a logika és -elmésség polemiájával fogják tönkre verni, ép azért önfeláldozást, -tettetve sebeit tépve föl, mintegy villámhárítóul részvétet koldul a -közönségtől» – mondhatja valamelyik jámbor olvasó, kinek jóhiszeműségét -csak irigyelni tudom, oh bár félnem lehetne! Még javamra szolgálna, mert -inkább meggondolnám a mit mondok. De irodalmunkban úgy látszik mindent -össze-vissza beszélhetni. Ritkán akadnak epés, ingerlékeny írók, kik az -embert irodalmi hóbortjaiért megleczkézzék. A mi békés, önelégült -irodalmunk csak akkor szokott valódi harczias színt ölteni, ha -valamelyik művésznő szalagja lobog zászlóul, vagy az előfizetési idő -közeleg s más ily nagyszerű perczekben. A valóságos polemia rég kiment -divatból, a kritikusok sokkal kevésbbé hisznek elveikben, hogysem -védjék, a lapok pedig komoly vita helyett inkább szeretik az itt-ott -nyiltan vagy sejtetve elszórt élczeket vagy gyanusításokat. – Ime a -félelmes polemia, mely nem szól a dologhoz és mit sem bizonyít. De a mi -rendes polemiánk akkor sem félelmes, midőn a dologhoz látszik szólani s -bizonyítni akar. Nem mindig szorul arra, hogy állításait más czáfolja -meg, megszokta azt tenni önmaga. Néha azért támad meg valakit, mit -önmaga is állít vagy tesz, s midőn más ellen harczol, önmagát sebzi. Ha -valaki aztán e komikus helyzetre figyelmezteti, egész naivul s -egyszersmind elég lovagiatlanul más igen kényes térre játszsza a vitát. -S ez a dolog komoly oldala. Az ily polemia czélja elnémítani a szabad -irodalmi véleményt, terrorizálni a kritikát. Elmélete röviden ez: -legyünk oly indiscretek, hogy ki se merjen velünk vitázni; gyanusítsunk -szakadatlanul, mert ez inkább zavarba hozza az embereket, mint eszméik -czáfolata; a széptani vitának adjunk politikai színt, melynek ugyan -nincs értelme, de annál jobb, mert ki-ki rokon- és ellenszenvei szerint -értelmezheti. Azonban ilyesmi csak oly embert riaszthat vissza, kinek -szivében nincs segédforrás s oly következmények is megdöbbenteni -képesek, melyeket előre is láthatott volna. Én ily ember nem vagyok, -annyira nem, hogy bizonyos e nemű polemiát, melyet a «Pesti Napló» nem -rég engem illetőleg is folytatott, leálarczozni vala szándékom, ha a -véletlen meg nem gátol. E pillanatban hallom, hogy a «P. N.» szerkesztőt -váltott. Oly szerkesztővel, ki magát többé nem védheti, lehetetlen az -érdekes és lovagias polemia. De minthogy nekem a «P. N.» hajdani -szerkesztőjével csak annyiban volt bajom, mennyiben széptani -elvtelensége s kritikai eljárásával szemben ellenzéket akartam képezni, -szabadjon czikksorozataim folytán a másokéi mellett azon széptani -nézetekre is visszatérnem, melyeket e lap most egyik, majd másik -kritikusa némi irodalmi fontosságra emelt. E szerint a részletes és -ostromló polemiát feladva, az általánosabb és elvontabb fejtegetések -terére lépek. - -Nem a gyanusítás, nem a kétely, nem a félelem tartóztat hát, hanem -meg-megáradó kedélyem, mely önmaga előtt igazolja magát, s mely -önigazolást jónak láttam olvasóim számára is leírni. Némi lyrai hangulat -fogott el s épen rosszkor, midőn lyrikusainkról akarok írni s azon -nézeteket, melyeket «Petőfi S. és lyrai költészetünk» czímű -czikkemben[2] kifejtettem, részint alkalmazni, részint megtoldani -akarom. Nagy nyugodtságra volna szükségem, hogy kimerítőleg s keserű -utóíz nélkül tudjak fejtegetni, mert én legújabb lyránkat csaknem -tehetetlennek tartom s azt hiszem, hogy oka nem annyira a tehetségek -hiányában rejlik, mint azon uralkodó téveszmékben, mik szerint a -költészet alig lehet több, mint bizonyos conventionalis tartalom -conventionalis alakja: tehát művészet és ihletés helyett mesterség és -affectatio. - -Ne tartson engem senki finom ízlésével kérkedő különcznek, kit csak -lángelmék elégíthetnek ki. Kritikus és olvasó egyaránt tévedne, ha csak -lángelméknek tudna hódolni. A lángelme ritka tünemény, kit azzá -tanulmány nem teremt, csak termékenyít s kifejlődését a korviszonyok és -eszmék bizonyos küzdelme föltételezi, mely egyszersmind hősévé avatja. -Aztán a lángelme magára még nem alkot valamely irodalmat, rendesen nagy -és kitünő tehetségek előzik meg vagy kisérik, vagy épen vele jelennek -meg s ezek a világért sem oly mindennapiak, hogy irányukban a kritikus -fitymáló hangot merjen fölvenni. Sőt tovább megyek, s azt mondom, hogy -néha a csekélyebb tehetségek is figyelmet és méltánylatot érdemelnek. Én -részemről mindig tudok becsülni oly költőt, kit egy-két műve fenntart s -korát, ha nem is fényesen, de nem minden nyom nélkül szolgálta. Azonban -van két oly időpont, midőn a kritika nem lehet eléggé kérlelhetetlen és -jóakaratú: egyik, midőn geniális vagy kitünő költők egy s másban oly -irányt követnek, mely vagy a nemzeti állapotokra, vagy a társadalomra, -vagy magára a művészetre nézve veszélyes; másik, midőn egy nagy költő -letüntével interregnum áll be s azok, kik nyomán haladnak, a helyett, -hogy mesterök iskoláját saját egyéniségök szerint új meg új oldalról -tüntetnék föl, mind szűkebb modort húznak le belőle, mi minden költői -forma sorsa, ha a szellemet, az éltető eszmét veszteni kezdi. Lyrai -költészetünk ez utóbbi bajban sínylik. S mit tőn eddig irányában a -kritika! Eleinte ignorálta, mintha oly mozgalom, mely a közönségnél és -az irodalomban némi érvényt vívott ki, ignorálható volna, később uriasan -lenézte, a nélkül, hogy a szellem vagy egyes művek bonczolatába -bocsátkozzék, avagy nagy egyoldalúsága és folytonos következetlensége -által hitelét eljátszva azt is veszélyeztette, mi helyest mondott. Én -ellenkezőt akarok megkisérteni. Azonban minden félreértés kikerülése -végett megjegyzem, hogy nem minden újabb lyrikusról akarok szólani, -hanem csak azokról, kiknek gyűjteményeit czikkem fölé írtam; minthogy -pedig köztök kettő, Tompa és Mentovich, olyanok, kik egy régibb lyrai -mozgalomhoz tartoznak, előbb ezek műveit külön fejtegetem s csak aztán -szállok legújabb lyránkra, mely szerintem a Petőfi utáni időszak, tehát -körülbelül hat év, s melynek a kezem alatti művek többé-kevésbbé, de -egyaránt képviselői. - -_Tompa_ ezelőtt mintegy tizenöt évvel lépett föl, ama nevezetes -napokban, midőn úgyszólva a múlt és jövő választó korát kezdettük élni. -Nemzeti ügyeink forrongása és az irodalom sebes fejlődése egymással -versenyeztek. Érezni lehetett, hogy a költészet új elemeket fog magába -fölvenni s a politikai élettel sok tekintetben rokon átalakulás elé néz. -Ekkor Vörösmarty volt a magyar lyra fejedelme s mellette Garay, Erdélyi, -Vachott Sándor foglaltak díszes helyet. Mindhárman örökölték -Vörösmartytól a már győzelemre jutott tisztább formát és költőibb -nyelvet s azon nemzeti vágyak és törekvések eszméit, melyeket e -látnokköltő oly hatalmasan zengett. E mellett épen úgy meglátszott -rajtok a német lyra, a többek közt Uhland hatása, mint későbbi -lyrikusainkon a Heine és Bérangeré. Garay Uhland nyomán szerencsésen -kisérté meg a balladát; Vachott Sándor gyöngéd sentimentalismusa a -kedély jogaiért látszék küzdeni; Erdélyi sokban rokon volt társaival és -sokban elhajlott tőlük, kivált a mint demokrat eszméket pendítve meg a -népies felé fordult. Mindenik igyekezett valami újat hozni be lyránkba -és tért foglalt. Nagyrészt az «Aurora» és «Athenæum» tanítványai voltak, -e két nevezetes közlönyé, hol a fiatal tehetségek mintegy felavatást -nyertek. - -Az «Athenæum»-ban lépett föl Tompa is, nem soká Kerényi után, valamivel -előbb mint Petőfi. E három fiatal költő felől irodalom és közönség -csakhamar nagy reményeket kezde táplálni, melyek beteljesültek. Csak -Kerényi látszék társai mögött maradni, azonban midőn végkép elnémulni -készült, Arany lépett helyébe, hogy az új költői törekvéseknek újabb -lendületet, döntőbb súlyt adjon. Kerényi lyrája egészen a német lyra, -különösen az úgynevezett sváb költői iskola befolyása alatt állott, mi -részben már Garay és Erdélyinél is mutatkozott. Uhland, Kerner, -Eichendorf, Rückert, kikből legörömestebb fordított, lehettek példányai. -Csaknem mint ifjú tanulván meg nemzete nyelvét, sohasem kerítheté -annyira hatalmába, hogy bírja titkait és rythmusát. De pillanatra -gyermekien kedélyes, őszinte érzelmei feltünővé tették. Aztán mint -demokrata szólt belé a nemzeti mozgalmakba, mi tetszésben részesült. E -tekintetben közte és régibb lyrikusaink közt az volt a különbség, hogy a -hazafias eszmék, melyek eddig a magyar lyrában némi ódai szárnyalással -szólaltak meg, nála pár hasonlat vagy epigrammai él alakját vevék föl. - -Tompára kevés hatással volt a politikai élet küzdelme. Lyráján alig -zendült meg hang, mely a forrongó eszmékből merített volna. E helyett -bizonyos vallásos érzület vonult el rajta, mely ugyan nem volt elég mély -a fellengő szent énekek forrásává válni, de elég erős arra, hogy -mindvégig némi erkölcsi, mondhatni protestans szígort gyakoroljon rá. -Egyébiránt költészetének tartalma rokon volt a Garay, Erdélyi és -Vachottéval, csak verselése volt könnyebb, nyelve egyszerűbb és -erőteljesebb. Leginkább a természetből vett s nagyrészt jelvileg -használt képeivel vonta magára a figyelmet. Innen folyó hajlama az -allegoriák iránt már jókor feltünt, mi költészetének maig is fő -jellemvonása. Ezalatt Petőfi haladt a maga útján, nem hallgatva senkire, -bízva önerejében s önbizalmában türelmetlenül. Lyránkban valóságos -forradalmat idézett elő. Nagy hatását pályatársai sem kerülhették ki. -Tompánál e hatás következménye néhány népdal lőn, melyek közül a -«Télen-nyáron»… és «Béklyót tettem»… kezdetűek vetekednek a Petőfiéivel -s egyszerre elterjedtek kunyhókban és palotákban és bizonyos vidor -hangulat, melyre szertelen pathosba tévedt lyránknak oly nagy szüksége -volt. - -Míg Petőfit a régibb irodalmi pártok kritikája keményen leczkézte, a -közönség bálványozta, addig Tompa mindkettő méltánylatában részesült, -mert amaz irányában nem lehetett annyira ellenzéki, mint Petőfi, emez -pedig egyebek mellett valami olyast is talált benne, mit Petőfiben -szeretett. E kettős hatás alatt folytatta pályáját Tompa, mindinkább -kifejtve költészetének eredetibb sajátságait is. Legörömestebb az ő régi -barátjához, a természethez fordult, melynek képeiben tuda csak igazán -érezni és gondolkozni. Jogot tartott a virágok, fák, források, föllegek, -éj, hajnal, alkony, tavasz, ősz, tél tüneményeihez. Szüksége volt -reájok, hogy érzéseit tolmácsolják. Az «Őszi képek», «Éji violák» s több -ily költeményei nem egyebek, mint a természet képei és jeleneteinek -felolvadása a kedélyben. E nagy rokonszenve a természethez még félre is -vezetheti a felületes vizsgálót, mert könnyen azon gondolatra jöhet, -hogy pantheista költővel van dolga. Ellenkezőleg Tompa erős keresztény -spiritualista s a természetet sokszor ez érzés allegoriáira használja -föl, mint a «Temetői hangok»-ban, hol a megszólaló síremlékek a -kijelentett vallás szigoru morálját hirdetik. De voltak neki sötét -perczei is, midőn se a természet, se a vallás nem tudá kiengesztelni -meghasonlott kedélyét. Néhány keserű, fájdalmas hangot hallatott, a -nélkül, hogy kétségbeejtő legyen. Ilyenek a «Pusztán», «Árveresen», -«Szemere Miklóshoz» czímű szép költeményei. Fájdalma inkább boszús mint -sötét, inkább erős mint vigaszhatatlan. E fájdalom a gúnyba is átment. -Rövid ideig megvetette a virágokat, melyekről regéket igért egy hölgynek -s a csalán lőn kedvencze. «Csalánok» s más czím alatt néhány satyrikus -költeményt írt, azonban csak fulánkos tudott lenni, a nélkül, hogy elmés -legyen s gúnya nem emelkedett a humorig. - -Költeményei köztetszésben részesültek és méltán. Hírét azonban mégis nem -annyira dalai alapították meg, melyek csak 1847-ben jelentek meg -összegyűjtve, mint «Népregéi és mondái», melyeket 1846-ban bocsátott -közre. Ez természetes volt, Petőfi oly hatalommal uralkodott a lyrában, -mint előtte egyetlen magyar költő sem. Oly szünetlen s annyira -szokatlanul dalolt, mintha maga mellett mindenkit el akart volna -hallgattatni. E mellett a Népregék és mondák oly téren mozogtak, mely -iránt a néphagyományoknak épen akkor megkezdett kutatása fogékonyságot -ébresztett. – Másfelől e tért ki sem mívelte, kivéve Garayt, ki azonban -már ekkor, eltérve az egyszerű költői felfogástól, balladát és regét -egyaránt bizonyos rhetorikai krónikává tett. Aztán Tompa e műveiben -sokkép volt eredeti és új, mi azon érből fakadt ki, melyből dalai -folytak, itt sokkal szabadabb tért találva. Naiv felfogás helyett ugyan -nagyrészt allegoriai és bölcsészeti úton járt el és sokszor mellőzve a -néphagyományok szellemét, sokkal inkább adta tisztán képzelődése -szüleményeit, mint hogy a mesterkéltségbe belé ne essék; de gazdag -festőisége, elragadó költői hangulatai, kiapadhatlan találékonysága, -néhol bűbájossá vált nyelve mindent kárpotolni igyekeznek. A «Vándor -lápról», «Karcsai templom», «Márta könnye», «Az árva lányhaj», «Jávorfa» -kitünő művek. A népregék hiányos felfogásából csak később alkotott -elméletet, mi oly modorba vezette, hol természet- és erkölcstani -hajlamai egészen erőt vettek rajta. Ekkor aztán eltéveszté szemei elől, -hogy a valódi népmese és regében nem uralkodik se a természet törvénye, -se a szigorú erkölcsi rend. A költői báj épen a naiv felfogásban áll, -lényege az emberek és dolgok gyermekies elfogulatlansága, mely oly -kevéssé áll a világ erkölcsi rendjével összeköttetésben, hogy annak épen -eszményi ellentéte. Mihelyt aggódó, úgyszólva pragmatikai motivatiót -kisért meg a költő, erkölcsi tanulságra fekteti az alapot vagy a -természet törvényeit érzékíti meg: a képzelődés könnyű tündéri játéka -helyett józan allegoriát vagy kisérteties történeteket fog teremteni, -melynek csodái nem hizeleghetik be magukat lelkünkbe, mert erkölcsi -érzéseinkre akar hatni, mit csak az eszményített valóság tehet; mert a -természet törvényeit akarja kimagyarázni, mit akármely iskolai könyvből -sokkal könnyebben és jobban megtanulhatunk. - -Tompa regeköltészetének hiányai leginkább az 1852-ben kiadott «Beszélyek -és regék» czímű gyüjteményében és «Virágregéi»-ben (1853) tünnek föl. -Egyébiránt a «Beszélyek és regék» tartalma nem mind tündérrege, -egyszersmind számos balladát és költői beszélyt is nyujt. Tompa ez -utóbbi nemben már ezelőtt is szerencsés kisérletet tőn «Szuhay -Mátyás»-ával, melyet a Kisfaludy-Társaság 1847-ben Arany koszoruzott -«Toldi»-ja mellett kitüntetésben részesített. E mű, mely szűk adomai -alapjánál fogva nem akart az époszig emelkedni, élénk és kereken -kidolgozott. Különösen becsessé teszik az ügyes cselekvény, bíztos -jellemrajz s jól ecsetelt történeti háttér. Mindezzel a «Beszélyek és -regék»-ben ritkán találkozunk. - -Bágyadtság vonul el rajtuk s cselekvényük elterped. Néha a nyelv bájait -is nélkülözzük, de annál több bőbeszédet veszünk. Mintha a költő -bele-bele unna tárgyaiba s e legnagyobb csapás alatt, mi csak költőt -érhet, egészen elhagyná az ihlet. De a balladák közt van egy pár, kivált -«Az özvegy és fiai», melyekben Tompa megint régi és új erőben jelen meg. -E szép költeményben összeolvad az érzelem és képzelődés, mi az igazi -költészet, vetekedik az egyszerüség és sebes menet, mi az igazi ballada. - -Mint fennebb is érintém, Tompának erkölcstanári hajlamai vannak. A -«Beszélyek és regék»-ben, valamint némely újabb elbeszélő művein ez mind -kirivóbban kezde mutatkozni. Bőven vesszük az úgynevezett tanulságot, -erkölcsi magot, mit a «Pesti Napló» egyik kritikusa többre szokott -becsülni a művészi szépnél. – Ki merné hibáztatni az erkölcsi irányt? Ez -lelkészhez kétszeresen jól illik, de a lelkész egyszersmind költő s ez -változtat valamit a dolgon. Azonban nem akarok félreértetni. A mi -művészien szép, az mindig erkölcsös, a mennyiben nem erkölcstelen s a -költészet bizonyos nemeiben, minők a regény és dráma, a művészi gyönyör -egy része épen attól függ, mennyiben bírja a költő megrázni és -kiengesztelni erkölcsi érzéseinket. Aztán elvégre is minden költészet -forrása a szív s minden érzés a legszorosb kapcsolatban van az -erkölcscsel. Ki lehet költő a világ erkölcsi rendjének ismerete nélkül? -Ennek hiányában az elbeszélő nemben a legcsekélyebb compositiót sem -kisérthetni meg. Mi egyéb a tragikum, mint nagyszerű bukás szemben a -világ erkölcsi rendjével, melynek keztyüt dobott a tévedés, bűn vagy -szenvedély, s miért lakolnia kell? Az egyén szenvedése megrázza -szivünket s az örök rend győzelme kibékíti. Azonban miért ne kisértsen -meg a költő az egyetemi mellett, melyet a költészettől különben sem -lehet elválasztani, még különös erkölcsi irányt is, mint megkisért -társadalmit és politikait? Teheti, de ez iránynak szorosan össze kell -olvadnia a költői czéllal, beilleni a művészi formákba, mert a költészet -nem tudomány: valamivel több és kevesebb. - -E tanulságos elem a «Virágregék»-re is kiáradt. De csoda-e, ha e gyöngéd -légi termékek nem birhatnak meg oly terhet, mely a nehéz valódi életé. -Itt egyébiránt a kifogás nem annyira a műveket, mint magát a genre-t -illeti. Az ember szintúgy megsajnálja a költőt, hogy annyi erőt -vesztegetett e hálátlan genre-ra, mely inkább csak nevében és külsőkép -költői s mintegy önkénytelen azon különösnek látszó mégis természetes -óhajtást fejezi ki: miért nem festi Tompa a szenvedélyeket, melyek a -virágok kebleit dobogtatják, inkább az emberekben? Szegény virágok! Hisz -ők csak mosolyogni és könnyezni, sóhajtani és elhervadni tudnak. Miért -osztozzanak a mi fitogtatott erényeink s eltakart bűneinkben? Miért -nehezüljön reájok a természet törvényei helyett az erkölcsi világ -rendje: a mi vigasztalónk és nemesisünk? A virágrege a német irodalomból -szivárgott át hozzánk s aligha termékeny földre talál. A németeknél -mindig otthonos volt. A romantikai iskola mindjárt eleinte nagyban űzte. -Majd 1818-ban Schulze Ernő «Die bezauberte Rose» czímű műve nagy -csodálatot idézett elő s az édeskés utánzások egész seregét vonta maga -után. Később, midőn e költészet csaknem feledésbe sülyedt, Grandville -«Élő virágai» Németországon is elterjedtek s Andersen csinos regéi nagy -és kis gyermekeket egyaránt elbájoltak. A költők a virágok életírásához -fogtak, a rózsa kalandjait zengték s a liliom rejtélyeit leplezték föl. -De a birálók közül sokan kikeltek e mozgalom ellen. «A virágok» – írja a -többek közt Schmidt Julian «a romlatlan kedély előtt kertben és mezőn -mindig kedves jelenet, de ha odahagyják ágyaikat s Grandville modorában -balletjelmezbe öltöznek, a valódi élet zajába vegyülnek s igényt -tartanak ahhoz, hogy az emberekhez hasonló születésű lényekül tekintsük: -az ellen tiltakoznunk kell. A természet minden tárgya saját eljárást -kiván. A virágoknak is megvan az ő titkos költői életük; ha ezt a költő -kiérezve megérzékíti, hálásak leszünk hozzá, de ha parfumirozva, -phantastikus ruhában állítja ki azokat a piacra, letöri róluk a -természet és ártatlanság kellemét». Mindez, ha nem is egészben, de -részben illik Tompa «Virágregéi»-re is. Természetes, hogy Tompa költő -levén, mindenütt tud valami táplálékot nyujtani szivünk vagy -képzelődésünknek. Aztán itt-ott aesopusi mesefélét is ad, kilépve az e -regéiben túláradó sentimentalismusból. Megjegyzéseim általában a genre-t -illetik, mely iránt nem lehet rokonszenvem, s épen nem tartom kárnak, -hogy e téren utánzói gyérülni kezdenek. Ezelőtt évekkel sok virágregét -olvashattunk a lapokban, de az utánzók közül egyik sem birva Tompának se -a virágok körüli tapasztalatait, se festői ecsetjét, a betanult forma -tartalma csak üres kérődzéssé vált. - -A virágregéket lyrai költeményeinek II. kötete követte, melyről bővebben -akarok szólani. Ha ezelőtt évekkel «Népregéi és mondái» voltak becsesbek -dalainál, most ellenkezőleg áll a dolog. Versei magasan túlszárnyalják a -regéket. Tompa lyrája e második kötetben emelkedőben van az elsőhöz -képest. Nem találjuk ugyan föl benne azon utánozhatlan szép népdalokat, -melyek az elsőnek gyöngyei voltak, de minden egyéb, mi ott vonzott, -bájosabbá válik. A természet iránti érzéke még most is a régi, -képzelődése nem lankadt, de az érzés és szenvedély, mi amott ritkán -nyilatkozék, itt gyakoribb és hatalmasabb. Kedélye mélyült, élményei -napjaiból és napjaink élményeiből merít, mit én mindenek felett nagyra -becsülök, mert legújabb lyránknak ép az a baja, hogy magára erőltetett -hangulatokban lélekzik, s a viszonyok és közönsége szükségét se nem -érzi, se nem érti. - -Bizonyos férfias bánat vonul el e költeményeken, mely kiengesztelődni -akar és bir. A költőt nem bántják többé a szerelem valódi és képzelt -kínai, ritkán kel ki boszusan a világ ellen, járta az élet utait s némi -bölcsészi nyugalomra tett szert. Körötte romok és emlékek hevernek, -melyeken jól esik elmerengenie, jelenések veszik körül, melyek szivének -még eddig illetetlen hurjait pendítik meg. Kivándorló barátja után -mélyen borongó elegiát küld, lelke komor képeken andalog s a mint -pitvarában állván, tünődik, a mult idők emléke s a jövő sejtelme lepi -meg; hiába látogatják a jó falusi szomszédok, nem tud beszédes és -derültté válni, s midőn az éj reá nehezül, egy sötét vágyat érez; -gyülölni, nem élni, de egy-egy csillag fénye lelkeig világol, hogy -szeressen és reméljen. Meglátogatja a pusztákat, gyermeksége s -költészete vidékeit, de azok most egészen más színben tünnek föl előtte. -A költő vénült s a pusztákon nagy események rohantak végig. De a -költőnek boldogsága is van. Neje és gyermekei veszik körül. Ide s régi -barátjához, a természethez menekül, itt s a természetben nyugszik meg s -engesztelődik ki. A dal, a bor és jó barátok közt ujra fölmelegedik s -midőn a nagy meghasonlásokban, melyek körülveszik, kifáradt, a hűség -karjai boldog álmakba ringatják. - -Ime a költemények, melyeket pár rege s néhány gunyoros dal szakít meg. -Tompa szerencsésen eltalálta a hangot, mely most szíveinkre hat. Ez az, -mi lyrai gyüjteményét a többiek felett oly magasan kiemeli. De hogy a -költői alakításban mindenütt elég művész-e, olyan-e egészben véve, mint -talán lehetne, más kérdés. Vizsgáljuk fény- és árnyoldalaival, a mint a -kritikai méltánylat hozza magával. - -Tompa előszeretete a festmény, kép, allegoriához ez újabb költeményein -is átvonul. Költészetének ez most is ereje és gyöngesége. Régibb és -újabb költeményei közt e tekintetben az a különbség, hogy képeit, -allegoriáit inkább felolvasztja a kedélyben, s épen azért lyraibb. -Régebb a kép volt nála túlnyomó, most az érzés. Bizonyság erre az «Őszi -tájnak»… kezdetű költemény. Egy magyar költő sem irt annyit az őszről, -mint ő. A természet hervadása mindig mélyen hat kedélyére s különböző -hangulatokba ejti. Versei e második kötetében is három ily költemény -van, melyek közt legszebb az, melyet épen most említék. Mig az első -kötetben megjelent «Őszi képek» czimű inkább őszi kép, ez őszi dal. Az -enyészet bája, a hervadás és fény lelkén néha vágyba olvad, melyet e -következő szép sorokban tolmácsol: - - Néma a táj, arcza sápadt, - Rá derengő napfény árad; - Ah mi vonzó szép halál van - E mosolygó hervadásban. - - Édes terhed, édes álom! - Szinte érzem szempillámon; - Hogy lehajtsam szinte vonja - Fejem a fák hulló lombja. - - A fák lombja csendesen hull, - Nem küzdéstől fájdalomtul; - Itt a végharcz ismeretlen, - Lehet-e meghalni szebben? - -Azonban itt a költeménynek be kellett volna végződnie. A még végül hozzá -toldott versszak, mely azon óhajtást fejezi ki: miért nem ilyen az ember -élte, szükségfeletti, mert a megelőző versszakokban már be van foglalva. -Mindig mélyebb és költőibb hatást idézhetni elő, ha úgy hallgatunk el -valamit, hogy kiérezzék, mintha kimondva se nagyobb emelkedésre nem -hangolhatjuk a kedélyt, se jobban meg nem illethetjük. Az «Őszszel» -czimű költemény kevésbbé becses. Itt a költő egészen ellenkező óhajtást -fejez ki. Szeretné, ha az élet fáklyaként fényes piros lángban lobogna -el, nem lassan hervadva, mint a levél. Érez, de nincs eléggé áthatva s -inkább csak ötletet nyujt, mint költői eszmét. A «Jösz te kedves»… -kezdetű dalban is a haldokló természet képein mereng, azonban itt a -hulló levelek közt másodvirágot is lát s lelkében az emlék örömei -nyilnak, a természet mély álmában az öröklét melegét érzi, mint kedvese -keblén az örök szerelmet. Szép alapeszme; de mig a csendes elégiai -hangulatnak a rhythmus megfelel, pár átmenet némi zavart idéz elő. -Például e sorokra: - - Hamuszín köd ereszkedik a határra, - Fénynyel szegi be az őszi nap sugára, - S néma kopár tájak felett elhuzódván - Aranyozott szemfödél a - Hunyó élet koporsóján. - -képzelődésünk egészen az eléje festett képbe merül, és szivünk benne -akarna érezni, ha a költő engedné, ki így folytatja: - - Fáj e neked a táj képe ily halványan, - Nem gondolsz-e tenmagadra a virágban? - Mikor te is igy borulsz a hideg földre, - Ha megválunk majd egymástól… - Én a bús ág, te a zöldje. - -E versszak egészen elfordítja szemeinket tájképéről, hogy egy hervadó -virágot kerestessen föl az érzés közvetítőjéül, holott ezt épen a -hangulatot fölébresztett képnek kellene tennie. - -Számos tisztán allegoriai költeményt is veszünk. Az allegoria nem a -költészetbe, hanem a rhetorikába való s ott is igen másodrangu szerepet -játszik, mondják sokan. Ez nem kevesebb egyoldalúság, mint az, mely az -allegoriát többre becsüli a tisztán epikai vagy lyrai eszménél. Hiszen a -keleti költészetnek egyik kútforrása épen az allegoria s a nyugatiban is -nem egy kitünő művet mutathatni föl, mely többé-kevésbbé rá vihető -vissza. Hát miért nem zárjuk ki a költészetből a hasonlatot is, midőn ez -magában épen úgy nem költészet, mint az allegoria; úgy használva pedig, -hogy se a gondolatot nem emeli, se azzá nem válik, a legizetlenebb -valami? S mi egyéb az allegoria, mint megelevenedett vagy kiszélesült -hasonlat? A kérdés csak a körül foroghat: megbirja-e tartalmát az -allegoria, azaz összhangzik-e teljesen a gondolattal, melyet képvisel, -epikai alakban tud-e történetté válni, mint lyra beolvadt-e az érzésbe? -Tompa allegoriáiban mindezt érzi és nem érzi. Virágregéiben, melyek mind -allegoriai költemények, épen az a baj, hogy a tartalmat nem birja az -alak, mert a virágrege erkölcsi alapeszmével, tisztán allegoriai alakban -sokat veszt költőiségéből. Lyrai költeményei közt sikerült allegoriákat -találunk. Ilyenek: «A madár fiaihoz», «Madárfészek», «Ne nézzenek rám»… -«Két madár». A két első legkiválóbb. Az anyamadár elnémult fiait, kik a -vihar által feldult berekből elköltözni akarnak, új dalra és maradásra -kéri. Az érzés, mely az allegoriát végig áthatja, mind emelkedőben, az -utolsó versszakban teljes kifejlést ér. Csak e sorok: - - Hozzatok dalt emlékül a hajdan - Lomb-, virággal gazdag tájirul, - -sokkal rhetorikaibbak, mintsem összeillhetnének a madár gyermeteg -hangjával. A «Madárfészek», mely a családélet kedves allegoriája, még -sokkal kitünőbb. Általában hol Tompa a családéletből vesz lelkesülést, -mindig megható. Mintegy érezni látszik, mit egy franczia journalista nem -rég mondott, hogy vannak idők, midőn a családi életet az észnek kellene -fölfedeznie, ha a sziv már rég nem jött volna reá. Ez érzésből folynak -különböző szinezettel «Tavaszkor», «Pünkösd reggelén», «Fiam -születésekor» (I. II. III.) czimű költeményei is. Ez utóbbi a gyüjtemény -legkitünőbb verseinek egyike. Egyébiránt ide is belevegyül az allegoriai -elem. Az első majdnem tisztán az. A megáradt kedélyen kép tükröződik; -rózsa kisded bimbajával, a mint a lomb rájok borul, hogy védje a -vihartól. A másodikban a kedély újabb hullámot vet, a kép eltünik, -helyette viráglevélként gyöngéd gondolat libeg. A harmadikban már sötét -eszmék örvénye zúg, hogy a kedély mélyen lemerülve gyöngyökre találjon; -mert a költő bölcsőben ringó fia jövőjén mereng, tanácsokat intézvén -hozzá, melyeket így végez: - - A mesterkélt világ dolgait ne nézzed, - Hadd őrjöngjön, – csak te maradj a természet - Kebeléhez közel… - Légy egyszerű fia az édes anyának, - Szánts, vess, fákat növelj. - -A mint már egyszer érintém, Tompa allegoria és kép nélkül ritkán tud -gondolkozni és érezni. Ezt annyira megszokta, hogy képzelete még akkor -is munkálódik, midőn se gondolat, se érzés nem izgatja. Öröme telik a -csillogó játékban. A képzelet szakadatlanul ontja a hasonlatokat, -képeket és allegoriákat, melyek ragyognak, de nem tudnak melegíteni. A -költő hiába igyekszik érzést, gondolatot rejteni alájok. Érezzük, hogy -nem egyszerre születtek, s a vers, mely se epigrammá, se dallá nem tud -válni, csak kép marad és sokszor mesterkélt kép. Ilyenek kisebb-nagyobb -mértékben: «Oh hölgyem», «Emléksorok», «Tavaszi bimbók» stb. czimű -költeményei. Az is megesik rajta épen ez okon, bár ritkán, hogy egy jó -kép melléklete vagy ellentéteül egy más képet keres, s nem találván -erőlteti; például: - - Hir dicsőség fülmiléje csattog, - S elsímulnak lelkemen e hangok, - A mi rá hat, a mi elragadja, - A boldogság házi pitypalatyja. - -A boldogság házi pitypalatyja jó kép, de ki érzi a fülmile csattogásában -a hir és dicsvágyat? - -Tompának, ki annyira barátja a természetnek, hogy úgy szólva képeiben -él, természetesen irnia kellett festő költeményeket is. A «Tornáczomon», -«Alföldi képek», «Zivatar», «Falusi órák» mind ilyenek. A festő -költészet úgy értelmezve, mint azt Petőfi, Arany, Tompa kiművelték, -nálunk egészen valami új. Régibb festő költeményeink vagy puszta -leirások voltak, s így költői becs nélküliek, vagy annyira beleolvadtak -a lyrába, hogy annak különösebb jellemvonást nem kölcsönözhettek. Ez -utóbbit nem vádkép hozom föl, sőt ellenkezőleg, mert a lyrai költészet -tárgya egyedül az érzés lehet, s minden egyéb s így a természet is csak -annyiban, mennyiben benne vissza tud tükröződni. S valóban ujabb festő -költészetünkről kevés magasztalót lehetne mondani, ha az érzés és -gondolat köréből kiemelkednék, vagy midőn kiemelkedni látszik is ne -tudná magát úgy érvényesíteni, hogy több legyen, mint a rajz és szín -csillogó játéka. A festő költészet csak elnevezés s egyéb semmi. A festő -költemény is lyrai költemény, azzal a különbséggel, hogy festői eleménél -fogva némi külön jellemvonással is bir. A festő költészet elnevezés csak -akkor tévfogalom, ha a költőt festővé akarja tenni, mivé nem lehet, s -arra ösztönzi, hogy lemondjon a költészetről, mikor aztán a festés nem -eszközül fog szolgálni bizonyos költői czélra, hanem magává a czéllá -válik. - -Egyébiránt a mi ujabb festő költészetünk nem rokon se a Hugo Victoréval, -mely az európai irodalomban annyi utánzóra talált, se a Freiligrathéval, -kinek hirét épen festőisége alapítá meg. Hugo Victor leginkább keletre -vándorol, ha képzelme tündéries színjátékát akarja ragyogtatni, -Freiligrath költészete pedig orbis pictus, hol minden lehető anyag össze -van halmozva, mi a képzelődést csak ingerelheti. A mi festő költészetünk -mint a Tisza, melynek partjain mulat legörömestebb, hazánk határai közt -marad, s legnagyobb mestere mind a mai napig Petőfi, a puszták szilaj -gyermeke, ki költőink közt először talált rajtuk költőit. Már e -közvetlenség önkénytelenül érzések forrásához vezeti a költőt, minők a -szülőföld szerelme, nemzeti vágyak és gyermekkori emlékek, mig Hugo és -Freiligrathnál az ethnographiai tanulmányok által közvetített hangulat -inkább csak a felizgatott képzelődés szüleménye lehet, mint a -megilletett szívé. Hugo Victornak «Orientales» czimű művét, melyben -festőisége a legművészibb fokra hág, Planche Gusztáv igen jellemzőn a -gondolat és érzéstől megvált lyrának nevezi, mely nem ölel át egyebet, -mint a színek és hangok világát, s melyben az érzések és gondolatok csak -a második sorban állanak. Freiligrathról, ki Hugo mögött messze marad, -hasonló jellemzőt jegyez meg Schmidt Julian, így szólván: «Freiligrath a -szívben egy új húrt sem fedezett fel, melyen magával ragadó erővel tudna -játszani; e hiányból kimagyarázható aztán, hogy természeti képeik -nélkülözik azon közvetlenséget és belső összhangot, mi egyedül képes a -lelketlen tárgyat a költészet körébe vonni.» - -A mi festő költészetünk nem ilyen. Petőfi más uton járt, s itt fűzte -homlokára a legzöldebb koszorút. Az ő festő költeményei eszmékből kelnek -ki, s az érzések levegőjében élednek meg. Az «Alföld», «Csárda romjai» -nem egyebek, mint a szülőföld szeretetének ódái vagy elegiái, melyeken a -szabadság eszméje vonul át, mi annyira összhangzik pusztáink -végetlenével. A mesterkéltségnek mi nyomát sem fedezhetni föl bennük. -Kedélye, melyet a természet képeire vet, mint örömet, bánatot, reményt, -vágyat, vagy szeszélyt, ezek jellemével mindig összhangzik. Erős érzéke -van a jellemzeteshez s megáradó érzései a nélkül olvasztják magukba, -hogy valamit letörölnének róla. Kedélye mint víztükör ringatja a képeket -s képzelete napként szór reájok ezer szinben játszó sugarakat. Azért -fest, hogy bennük gondolatokat és érzéseket ébresszen. – Látunk, -hallunk, érzünk egyszerre, a szülőföld szeretetét érezzük és lelkünkön a -nemzeti emlékek és vágyak hurjai zendülnek. Petőfi festőkölteményeinek -eleme a természet iránti naiv fogékonyság s a szülőföld mély szeretete. -E két elembe mi hóbort, mi affectatio sem vegyült, mi nála egyébiránt -gyakori, s e szerint csak jótékonyan hathatott élet és irodalomra -egyaránt. Nyilatkozásuk sem üres idealismus, sem abstractio, de concret -valóság, az élet telje. Ő nem szónokol a szülőföld szeretete mellett, de -megtelt szivélye és lángoló képzelődése a Tisza és Duna mentében mindent -bájjal von be s pusztáinkon le egész a dőlt kéményű csárdáig valami -szépet, meglepőt, szeszélyest fedez föl, hogy mélázzunk, mosolyogjunk s -érezzük, mily szép, mily kedves a hazai föld, mily széppé, mily kedvessé -tette Isten és szeretetünk. De Petőfi akkor is költő marad, midőn -érzéseiből kiemelkedve fest. Ekkor képeibe annyi mozgó életet lehel, -hogy azok tökéletes genre-képekké válnak, melyek hátterét mindig valami -gondolat vagy érzés képezi, mint a «Téli esték»-ben a családiasság, a -«Kutyakaparó»-ban az elhagyottság blazirozottsága. E költemények valódi -remekek, költészetünk büszkeségei. Valóban Petőfi igazi genialitása -népdalai és románczai, festő- és genreképeiben mutatkozik; minden más -művében bár többé kevésbbé költő, messze marad mögöttük. S én -csodálkozom, hogy kritikusaink oly kevésre becsülték eddig festő -költeményeit, s a közönség közül sokan nem találnak benne annyi élvet, -mint némely üres pattogásaiban, vagy gyönge alkotásu költői -beszélyeiben. - -Arany festő költeményeinek jelleme a plasticitas. Ő nem szinez oly -ragyogón, mint Petőfi, ő kivágni, kimetszeni tud, oly mesterin, mint -költőink közül senki. Kezei közt minden kidomborul, teljes alakot vált, -egyéni arczot ölt. E tehetsége oly nagy, hogy azt, mit elénk állít, -mintha nem is képzelhetnők máskép s már valahol láttuk volna. Petőfi -bizonyos tekintetben hangulata által költi életre tájképeit, Aranynál -inkább a tájképekből merül fel a hangulat. Petőfi lyraibb, Arany -epikaibb. Innen megmagyarázható aztán, hogy Aranynak «Télen», «Az ó -torony» czímű költeményei, melyekben a lyrai elem a tulnyomó, nem oly -sikerültek, mint a «Családi kör», «Elhagyott lak» czíműek, melyek -tökéletes genreképek. Egyébiránt az ő legmesteribb tájképei eposzaiban -vannak, és soha sem puszta diszítmények, hanem vagy szükséges rámái -alakjainak vagy a cselekvény kimaradhatatlan szinhelyei s így motivumok. - -Tompa régibb festő költeményeinek jelleme az allegoria volt, mi az -ujabbakon is fel-feltűnik néha, de kedélye most sokkal teltebb, mintsem -ne korlátozza képzelmének e hajlamát. Ez ujabb festő költeményei annyira -felolvadnak a kedélyben, hogy néhol lyraibb mint Petőfi, és sohasem oly -nyugodt, mint Arany genreképeiben. De neki nincs annyi érzéke a -jellemzeteshez, mint Petőfinek, sem oly plasticitása, mint Aranynak, ő -általánosabb vonásokkal rajzol, s alapeszméit, érzéseit kevésbbé -művészien tudja belopni lelkünkbe. Néha már tárgyait úgy választja, hogy -az kizárja az egyénibb vonásokat, rhetorikai leirásokra ösztönzi, -melyeket aztán reflexiókkal sző át, minő a «Zivatar». Az ő festő -költeményeiből ritkán merül föl biztos vonásokkal rajzolt tájkép, -megáradó kedélye mindent elmos és önmagába sülyeszt, de e nyilatkozása -erős és megható, rendesen a falusi élet örömeinek alkonyfényében ég, -vagy terhes felhőként sötét árnyakat vet maga körül. A «Falusi órák», -«Alföldi képek», «Tornáczomon» kitűnő költemények, szépségükből csak egy -hamis kép s egy nem eléggé talált befejezés vonnak le valamit. Az elsőre -példa e versszak: - - Ködfátyolképe a multaknak kitárul, - S annyi régi rajzok visszatérnek rája; - Emlékezés nélkül mi volnál te oh szív? - Beszédes húrjától megfosztatott hárfa. - -hol ugyanegy gondolat két oly hasonlattal van kifejezve, melyek -egymással némi rokonok, s egyik a másiknak se folytatásául, se emelésére -nem szolgálhatva, csak zavarólag hathatnak. A nem eléggé talált -befejezés az «Alföldi képek» III-ában tünik föl. E négy szakból álló -cyclus egyébiránt e gyüjtemény gyöngye. A költő hosszas távollét után -meglátogatja a pusztákat, gyermek- és ifjuálmai vidékét, a régi ismert -képek közt otthonn érzi magát, de a viszontlátás örömei közé mély bánat -vegyül, elsötétül előtte a mosolygó táj, s buskomolysága minden tárgynak -más színt, jelentést kölcsönöz, a nap mintha vért hintene a láthatárra, -a megmerült csónak, a sás eltört kardja, a széthullott buzogány -fájdalmas hasonlatban szólnak hozzá s ekkor így sóhajt föl: - - Elhagynak a régi nyájas gondolatok, - Hánykodó lelkemben bús képet forgatok, - S mint a néma bálvány, - Melynek kebelében nincs élet, verő szív, - Mozdulatlan állok a puszták határán. - -Ez szép. A költő ott áll az előtérben s a hunyó naptól megvilágított -tájkép viszfénye haragos-szomorú kedélyébe olvad mind elhalóbban. Itt -vagy be kellene végződnie a költeménynek, vagy a sötétülő tájképpel e -sülyedő kedély oly fordulatának bekövetkeznie, mely kiemelkedőn vagy -mélyebben sülyedőn fejezze ki az alapérzést. Tompa ez utóbbit választá s -midőn így szól: - - És még igy merengek a bús gondolatban, - Mellettem a pásztor jó estét mond halkan, - Hisz a nap leszálla… - -mind jól megy, de e két végsor: - - Jó földimnek arczán bús felleg vonul át, - Bánat vagy fekete hajfürtjének árnya. - -sem elég festői, sem elég lyrai, holott épen e kettőnek egy pontba -olvadásának kellene képeznie a kikerekítést. Sokkal művésziebben van -befejezve a «Tornáczomon» czímű költemény. Ez kitünő egy mű. A költő -végig néz a Sajó völgyén, elméláz a folyamon, melyet annyiszor áraszta -ki vér és könny, megemlékszik a régi időkre, melyeknek nyomait rég -eltörlék az évek s felsóhajt: ha a szívből is így törlődnék ki a -fájdalom és csalódás! Azonban szép nyári nap mosolyog le az arató népre, -itt-ott dal hangzik föl s a költő kérdi: mi szólal meg e dalban, öröm-e -vagy fájdalom? A dal elcsöndesül, este lesz, a tájkép ködbe vesz, a -szomszédból átjő Péter vagy Pál úr beszélgetni, de a borongó kedély nem -talál tárgyat, melyen megpihenjen, míg - - Végtére elborul, nyommasztó nagy éj lesz, - A levert lélek egy sötét vágyat érez: - Gyülölni… nem élni… - De egy-egy csillag gyul a felhőkön távol, - Fellobbanó fénye lelkünkig világol: - Szeretni, remélni! - -Az első versszakban a tájkép méla rezgést kelt a kedélyben, mely tart a -negyedikig s az itt felhangzó dalra egészen borongásba megy át; a -hetedikben a leszálló estével mind mélyebben sülyed, míg végre az égben -elsötétül, de a fel-fellobbanó csillaggal a remény álomképei vonulnak át -rajta. Mennyire összhangzik, egymásba olvad itt kül- és belvilág, kép és -érzés, s a hangulat határozottságát mennyire nem zavarja semmi! - -Tompa elbeszélő költeményeiben is sok szép festésre találhatni. Itt -néhol sokkal több érzéket mutat a jellemzeteshez és nagyobb plasticitást -fejt ki, mint festő költeményeiben. Ilyen például a Diós-Győrről írt -népregéjében a következő versszak: - - És oszlop épül a homokból, - A forgó szél építgeti; - Karcsul… karcsul s mindig magasabb - Míg kivirít a teteji… - -Különben «Versei» e II. kötetében közlött elbeszélő költemények rokonok -régibb mondái és beszélyeivel. Közöttük a «Retel patakja»-t s a hét -gyermekes apáról írt népregét a naiv népies hang és felfogás tüntetik -ki, mely Tompa régibb ily műveiben ritkán volt tapasztalható. S ez -szerencsésen el van bennük találva, de alkotásuk gyönge. A «Néprege» -épen elhibázott mű. Itt egy szegény embernek hét magzatja van; az anya -nem győzvén őket kenyérrel és gonddal, így kiált föl: Te! csak -meghalnátok. Óhajtása beteljesedik. Két gyermek nem soká meghal, kiket a -többiek is követnek. A mint az apa sírt ás számukra, egy üst pénzre -talál. Már a hetedik gyermek is a sírban, de a szülők gazdagok. Az ember -azt gondolná, hogy az ellentétből fog szövődni tovább a mese. Nem. Itt -tökéletesen megszakad s más történet kezdődik, mely vele mi -összeköttetésben sincs. Egy gazdag ember, ki e hírt meghallá, bikabőrbe -öltözvén a szegény ablakára megy, s ezt kiáltja: «böm, böm, nyisd ki -gyorsan, én vagyok az ördög, add át pénzedet». A szegény félelmében -átadja pénzét. Azonban a gazdag is megjárja, a kérges bikabőr rásül -hátára s maig is négy lábon szarvval bujdosik a világon ezt bőgve: böm, -böm. Tompa hihetőleg a néptől vette át e mesét, de kettős cselekvényét -vagy össze kell vala olvasztania vagy csak egyikét dolgoznia föl. Így a -mint adta, a hibás alapért sehogysem érezhetjük magunkat kárpótolva oly -egyes szépségek által, melyeket ő e művében is nyújt, mint mindenütt. -Különösen szép benne azon hely, midőn az apa hazaviszi a talált pénzt és -a meghalt gyermekek ruháit rakosgató anyának így szól: - - ...... anyjok - Nézd csak beh tenger pénz! - Amaz oda tekint - Azután rá sem néz, - Holmit rakosgatván - Könyje pereg rája: - Ez a kendőcskéje! ez a csizmácskája! - -A «Harmincz éven túl», «Az én lakásom», «Búcsu», «Elmélkedés egy levél -fölött», «Pipacsok», «Farsangban», «Vig szüret», «Búcsu az ó évtől» mind -gunyoros költemények. E nemben Tompa most is a régi: haragszik és -fulánkot ereszt. Azonban tárgyait most inkább veszi az élet és -élményeiből, mint régebb. Legörömestebb a vidéki élet bohóságait -ostorozza: a mi jó compossessorainkat, kik szünetlen csak politizálnak -és a tudomány és művészet iránt érzéketlenek; a kegyes patronusokat, kik -a lelkészt egész keresztény szellemben alázatosságra és nélkülözésre -szoktatják; az olvasni szerető szomszédokat, kik a kölcsön kért könyvet -soha sem adják vissza; a dörmögő öreg urakat, kik korholják az élvező -fiatalságot, mert maguk már nem élvezhetnek; a hetyke vidéki -arszlánokat, kik bogárhátú kis házba vezetik a kastélyról álmodó begyes -kisasszonykát; az időjárást, mely mintha az emberek felfordultságát -követné, egészen megbomolni látszik. E mellett kikapják magukét a mi -genialis poetáink is, kik verselni sem tudnak, a mi nagy kritikusaink -is, kik csak magán rokon- és ellenszenveiknek hódolnak. Sőt egy helytt -inkább boszankodva, mint gunyosan így kiált föl: - - Van itt iró, költő, tudós, kritikus, - Regény-, dráma-, novellairó bőven; - Ismert, nem ismert, félreismert lángész, - Egymás hátán, mint csik a Fertőben; - S nem bámulsz minket oh boldog haza? - Dehogy nem bámul, sőt annál odább van: - Praenumerálni elfeledkezik - És nem veszen könyvet – bámulatában. - -E haragos boszankodás jellemzi e költemények majd mindenikét, melyek -közt «Az én lakásom» és «Farsangban» a legsikerültebbek. Tompa nem -gyülöl oly mélyen, hogy erős satyrikussá válhassék s talán kevésbbé -ismeri az emberek gyöngeségeit, mintsem eleveneikre találhasson. -Haragszik és kibeszéli magát. Mintegy önkénytelen könnyülni akar s -egyébre alig van gondja. Nem lelkesíti azon mély gyülölet, mely egykor -mély szeretet volt, s épen azért, hogy boszút állhasson, éhesen -kéjelegve keresi a nevetségest, gunyolni valót mindenütt, hol a bűn és -ostobaság megsértették erkölcsi érzületét. Ez az igazi satyra eleme, -mely aztán, ha bizonyos határokon túllép, szívtelenséggé válik s az erős -és biztos guny helyett csak daemoni kaczajt hallat. Tompa a humorig sem -emelkedik. A bosszankodás és harag erőt vesznek rajta. Elfogultabb, -mintsem az ellentéteiben felfogott világra a kedély könny és mosolyból -szőtt sugarait áraszthassa. Épen azért se elég könnyen, se elég mélyen -nem mozog. De haragos kedvtelésének természetessége szintúgy jól esik az -embernek, midőn rendszerint úgynevezett humoristikus verseinkben nincs -egyéb, mint erőltetett élcz, vagy oly izetlen tréfa, mely legtöbbször -magát a költőt teszi nevetségessé. - -Tompa igazi eleme sem a guny, sem a humor, hanem bizonyos búskomoly -hangulat, mely most ellágyulva, majd kitörve, itt reflexiókba, ott -érzésekbe sülyedve csendes resignatióban keres menedéket. Allegoriai és -festő költeményein is e hangulat vonul el. Ott, hol alapeszméi -reflexiókból merülnek föl, kevésbbé szerencsés, mint midőn önkénytelen -érzéseinek enged. A «Mit kérek», melyben az emberiség jövőjén töpreng, a -«Boldogság», hol a boldogság fölött kétkedik, a «Hűség», midőn az -ifjuság, ábránd és szerelem romjai közt a hűség karján békül ki az -élettel, mert nem érintik a kedély vagy szellem mélységeit, mögötte -maradnak a «Távolból», «Itthon vagyok», «Halmon állok», «Első szerelem», -«Szőlőhegyen», «Levél egy barátom után», «Vén harangozó», «Öreg szolga» -cziműeknek, melyekben a baráti vagy családias érzéssel megtelt sziv vagy -a sötét képeken borongó képzelet élénken és erőteljesen nyilatkozik. -Legjelesebb köztük az «Egy levél barátom után». Már tárgya olyan, hogy -utat kell találnia szivünkhöz. Egy szerencsétlen költő, a Kerényi -emlékét újítja föl, ki Amerikába vándorolt – meghalni. Tompa egyetlenegy -költeményében sincs annyira meghatva, mint itt. A hazaszeretet és baráti -részvét mélyen megillették. Egész lelkéből érzi azt, mit a magyarnál -talán egy nemzet sem érez mélyebben: «Szivet cseréljen az, a ki hazát -cserél». Aztán e költeményben Tompa egészen új oldalról mutatkozik: -néhány erős vonással a legjellemzőbben tud lélekállapotot festeni. Ilyen -például, midőn barátjának az anyjánál tett látogatásáról ir: - - Beszélgettünk… ő is szólott, de keveset, - Kiméltem fájdalmát s nem említém neved; - S mellette a bánat keserűn meghatott; - Hogy úgy kell tartanunk, mint a ki már halott. - -Ime Tompa költészete minden oldalról bemutatva. Láthatni, hogy azon -körben, melyben mozog, se eszmék, se érzésekben nem szükölködik. Mindig -elég mondanivalója van, azonban az, a hogy elmondja, kevesebb becsű, -mint az, a mit elmond. E megjegyzés leginkább a compositiót illeti. -Tompánál ritkán találhatni egyöntetű költeményt. Fejtegetéseimben -többször volt alkalmam kimutatni most a hangulat zavartságát, majd a -kikerekítés hiányait. Nála egyik gondolat vagy kép felkölti a másikat, a -nélkül, hogy mindig azon czélra szolgálna, a mit ki akar vinni. Néha -arról is megfeledkezik, hogy egyik kép a másik hatását szükségeskép -veszélyeztetni fogja. Képzelme vagy érzése észrevétlen kicsap, hogy -figyelmünk csökkenjen vagy fogékonyságunk lankadjon. Aztán nem mindig -tudja, mit kell elmondania s mit elhallgatnia. Olykor sorokat lehet -kimutatni, melyek kihagyása által költeménye nem szenvedne csorbát. Ő -nem jutott el még egészen oda, mihez nehéz, de termékenyítő tanulmány -vezet s melyre még azoknak is szükségük van, kik tehetségük -természeténél fogva a compositióban rendkivül erősek s inkább annak csak -csekélyebb árnyalataiban tévednek. S mi e tanulmány? Az alapeszmének -tökéletes megérlelése, hogy jól tudjuk a mit mondani akarunk; kifejtése -a kifejezések árnyalatai és szavak súlya iránti érzéknek, hogy igen jól -tudjuk elmondani a mit akarunk. Ez úgyszólva saját tehetségünk, -gondolataink tanulmányozásának eredménye aztán az lesz, hogy semmit sem -fogunk a véletlenre bízni, egy pillantattal be fogjuk látni a mű részeit -alkotó eszméket, s vagy nem irjuk meg azon költeményt, melyre nem elég -határozott hangulat vagy nem tisztán kibontakozott eszme izgat, vagy ha -megirjuk, mindent megtettünk, mi tehetségünkben állott. - -_Mentovich_ némi tekintetben rokon Tompával. Az allegoriák és természeti -képek iránt ő is hasonló előszeretetet tanusít, azonban oly hamar -kimeríti s annyiszor ismétli magát, hogy egy-két költeményét ismerve, -már ismerjük mindeniket. Ő is az «Athenæum»-ban lépett föl először Alpár -álnév alatt pár csinos, a természet képeivel játszó epigrammai menetű -dallal. Később majd mindenik divatlapba irt. 1847-ben Kolozsvártt egy -füzetkében harmincz dalt bocsátott közre, melyekben egy akkor igen -nevezetes politikai kérdést költői, mondhatni kedélyes oldaláról -igyekezett feltüntetni. Ez legjobb műve. A harmincz dal egy egészet -képez, melyben a megindult kedély, mintha önmagával beszélgetne, az -érzések és eszmék egy kis történetét, cselekvényét nyujtja meglehetős -szerencsével. E dalokat különösen a kedélyes oldal tüntette föl. Oly -időben, midőn a hazafias eszmék inkább csak pathosban nyilatkoztak, -meglepő volt egy csendes, mondhatni túlszelid kedély hazafias önmagába -sülyedése. Mentovich e jelen gyüjteményében egész a legújabb időig irt s -nagy részt megjelent költeményeit szedte össze. «Száraz lombok»-nak -nevezi, nem tudni mi okból. Annyi igaz, hogy e lombokon kevés a zöld -levél. Mentovich nagy fogékonyságot látszik mutatni a természet iránt, -de csak közönséges abstractiók s elhasznált hasonlatokban beszél róla. -Az örökös könny és harmat, sóhaj és szellő, bánat és fölleg stb. képei -kifárasztják az embert. Néha újat és szokatlant is akar mondani, de az -egyszersmind nem találó és szép. Például nem erőltetés-e ez: - - Hah! mi szép a sok szökő kut - Égbe szálló sugara… - Nem szökőkut-e a tiszta - Légbe röppenő pacsirta - Visszasiető dala. - -Ő nem hogy jellemzetesen kedélyébe olvasztva tudná visszatükrözni a -természetet, de még az általános költői hangulatig sem emelkedik. -Kedélye épen oly kis körben mozog, mint képzelme. Pár csinos szerelmi -dal, pár gondosan kivitt epigrammai gondolat, és ki van merítve egész -költészete. De meg kell vallani, hogy ilyszerű költeményeiben őszinte, -tiszta érzésre, sok csinra s némi bájra találunk. Legkevésbbé találja -föl magát, ha ódai vagy elegiai szárnyalást vesz. Költeményei ilyenkor -elterpedve erőtlenednek el. Elbeszélő költeményeiben a mese nem tud -megalakulni s egyszerűség helyett cziczomában keresi a hatást. Legjobban -sikerülnek allegoriái, melyek közt legjelesebb a «Tél». Itt szeszély, -festőiség, találékonyság igen szépen olvadnak együvé, majdnem a humorig -emelkedve. - -És ezzel hadd térjek át legújabb lyránkra. - -A lefolyt hat év alatt irodalmunkban igen zajos lyrai mozgalom -keletkezett. Néhány régibb és egészen új költő határozott vonásokkal -kijelölt csoportozattá alakult, mint par excellence a legújabb lyra -képviselője. S mi e legújabb lyra lényege, melyet költőik hol -költeményeik, hol előszavaikban tanná emeltek? Oly téveszmék összege, -mik szerint, mint czikkem elején is megjegyzém, a költészet alig lehet -több, mint bizonyos conventionalis tartalom conventionalis formája: -tehát művészet helyett mesterség, ihletés helyett affectatio. E legújabb -lyra az ujdondászok tapsai közt ünneplé felavatását, mint eredeti -sajátságaink, a melegség, természetesség és genialitas lyrája s úgy -mondják, hogy a közönség tetszésével is találkozik. - -Én az iránt, hogy ki tulajdonkép a közönség s véleménye mennyiben döntő, -soha sem tudtam tisztába jőni, meglehet azért, mert magamat is némi -közönségnek tartom és mert azt hiszem, a közönség mindig olyan, minővé -az írók alakítják. Azonban ne gondolja senki, hogy a közönség szerintem -valami profanum vulgus, kit figyelembe sem kell venni. Sőt nagyon is -figyelembe veendő. De miért alázza magát akár költő, akár kritikus -rabszolgájává, midőn, ha ereje van hozzá, vezetője is lehet? Arról is -meg vagyok győződve, hogy a valódi költő nem csak egy kirekesztő kör, -legyen az akár az alsóbb, akár a felsőbb, hanem egész nemzete számára ír -s műveit mindenki érteni fogja, a nélkül, hogy commentatorokra -szoruljon. Ezekre csak akkor van szükségünk, ha a régibb korok vagy -idegen nemzetek költészetét akarjuk élvezni, mert mesterségesen kell -bele élni magunkat oly eszmék és érzések világába, melyek a mieinktől -különböznek. Mindemellett két tényt senki sem tagadhat el: egyik, hogy -minél nagyobb valamely költő, annál több szív- és elmebeli műveltséggel -kell birnunk, ha egész totalitásában fel akarjuk fogni; másik, hogy -minden nagy költő tovább vitte nemzete műveltségét s épen azért -szellemének hagyománya csak lassan vált mindinkább szélesedő körben -közkincscsé. Ez okon az a sűrűn hivatkozás a közönségre, mi nálunk -annyira divat, előttem mindig gyanus, mert tudom, hogy némely mű -népszerüségét sokszor az izlés határain kívül eső okok eredményezik, -mert tapasztaltam, hogy nemcsak a politikában vannak fictiók, hanem az -irodalomban is. S én valóban szeretném beszedetni a közönség szavazatát -legújabb lyránk iránt, nem a vidéki levelezők, kik rendszerint az -ujdondászok visszhangjai, hanem valamely kóbor szellem által, kinek -módjában lehetne meglesni az egész olvasó közönséget. Alig hiszem, hogy -e kóbor szellem a meghatottság, lelkesülés, a szív és elme gyönyöreinek -oly számos szavazatával térne vissza, hogy igazolhatná ama nagyon is -gyakran, nagyon is büszkén hirdetett népszerűséget. Legalább azon két -szellem közül – egyik a lelkesülés most mosolygó, majd könnyező tündére, -másik a gúny most sivár, majd bohó dæmona, kik engem mindenütt kisérnek -– majd mindig ez utóbbi áll előttem, valahányszor újabb lyránk dalain -akarok andalogni. Most is mellém lopódzott, asztalomon tánczol, -hahotázva lapozgat könyveimben s annyi bohó ötlet, gúnyos eszme -viszketegét önti el kedélyemen, hogy alig szabadulhatok tőlük. - -De talán nekem sokkal több ellenszenvem van legújabb lyránk iránt, -mintsem igazságos lehessek hozzá, talán sokkal magasabb szempontokból -indulok ki, mintsem méltányolhassak oly műveket, melyek alantibb -színvonalon némi magasztalást is érdemelhetnek. Meglehet. Azonban attól -függ minden, hogy minek tartjuk a költészetet s rokon- vagy -ellenszenvünknek van-e széptani alapja? Ha a költészet nem köz és komoly -dolog, melyhez izlési és nemzeti érdekek kapcsolódnak, akkor a kritikus -a legostobább, legízetlenebb ember a világon, mint lenne azon széptevő, -házi barát, rokon, ki a bájos kisasszony csinos zongorajátékára vagy a -nagyreményű urficska sikerült stylistikai gyakorlataira nem tudna elég -bókot mondani. Ki oly udvariatlan, hogy egy szép leányt könnyekre -fakaszszon, midőn mosolyain édeleghet! Ki annyira kedélytelen, hogy -lehangoljon egy szerény fiut, midőn önérzetre kell ébresztenie? S miért -megzavarni a jó szülék örömét, kik meg vannak győződve, hogy gyermekük -rendkívüli tehetség? De növendék-leánykák, szerény iskolás ifjonczok-e a -mi lyrikusaink és salonfecsegés-e a kritikus kötelessége? Ha nem: miért -ne merjünk bonczolni, fejtegetni, birálni, a mint minden irodalomban -szokás? Miért nézzünk kezdőknek oly költőket, kik többé nem a lapokban -kisértik meg erejöket, hanem önálló füzetekben a költői egyéniség -igényeivel lépnek föl? Miért törjük fejünket édeskés phraseologián és -épen bátorítás kedveért, midőn önérzet helyett fennhéjázás uralkodik s -nem attól félhetni, hogy a töprengő műgond bénítja meg újabb -lyrikusainkat, hanem hogy a könnyelmüség teszi tönkre. Miért ne -alkalmazzunk valahára magasabb mértéket is, ha a rendes szerint maholnap -a törpe is óriás lesz? Legalább ezeriben egyszer miért ne ragyogtassuk -föl az eszmény, az isteni művészet, a magas törekvések világát is, midőn -lyrai költészetünk ege beborult s a becsszomj és lelkesülés lovagjai -helyett a hiuság rabjaivá, a kereskedelem gépeivé, a kaczérkodás vagy -affectatio arszlánaivá kezdünk válni s valami olyszerű hangulat jő -mindinkább divatba, miszerint az eszmei tartalom tudóskodás, a rhythmus -és nyelv ereje, szabatossága pedans mesterkéltség, a kedély mély és -emelkedettebb nyilatkozatai holdvilágias ábránd, de a mesterkélt érzés -természetesség, az együgyűség naivitás, az izgatottság szenvedély, az -érthetlen dagály mélység, a hóbort genialitás s a nemzeti czafrangok -prózája a magyar szellem költői eredetisége. - -Ime ellenszenvem okai, melyek szükségeskép polemiára vezetnek és most -nem kritikusaink, hanem költőink irányában. De vajjon megtarthatja-e e -kritikus nyugodtságát és tág látkörét, ha polemikussá válik? Annyira -nem, mint az irodalomtörténetíró, de erre nincs is szükség. Bizonyos -egyoldalúságot a polemikus kritikus el nem kerülhet, de ez épen érdemét -képezheti. Mindez igen természetes. A kritikus meggyőződik valamely -egészen modorrá vált költői iskola tarthatatlanságáról, valamely -uralkodóvá lett szellem veszélyeiről, ellenük indul, hogy azon eszmék -nyomán, melyeket megpendít, visszahatást ébreszszen föl a közönségben s -a fejlődő irodalom mozgalmaiban. Ebből önként foly, hogy a megtámadott -iskola és szellem termékeiben élesebben fogja látni az árnyoldalt, mint -más, vagy egyebet épen nem is lát s a fényoldal feltüntetésén már csak -azért sem fejthet ki nagy buzgalmat, mert kiindulási pontjai szerint s -az egészhez mérve az oly csekély, hogy alig érdemel szót. Ez a polemikus -kritikus egyoldalúsága, melyet én kikerülni se nem akarok, se nem tudok -s azon megjegyzéssel vallok be, hogy én nem a tehetséget akarom -elvitázni a valóban tehetséggel bíró újabb lyrikusoktól, mi gyülöletes -és meddő dolog, hanem iskoláik, szellemük, irányuk, tanaik és -fennhéjázásuk ellen szándékszom polemizálni, mi irodalmi szükség. - -Legújabb lyránk tökéletes felfogására szükség Petőfi költészetének főbb -jellemvonásait szem előtt tartani, mert legújabb lyrikusaink nagyrészt -az ő tanítványai vagy teremtményei. Az irodalom-történet bizonyítja, -hogy a költők mindig hatnak egymásra s annál inkább, minél rokonabb -szelleműek; de e természetes hatás és az utánzás közt nagy a különbség. -Petőfi hatása legújabb lyránkra egész az utánzásig, vagy a mi azzal -együtt jár, a torzításig terjedt. Újabb lyrikusaink úgy tettek, mint -Nagy-Sándor vezérei királyuk halálakor: felosztották a birodalmat, hogy -semmivé tegyék. Mindenik kikapta a maga részét és mindenik elpazarolta. -Legújabb lyránk nem egyéb, mint Petőfi költészetének ereje enerválva -vagy gyöngeségei a túlságig vive. Lyrai gyüjteményeinkben untalan Petőfi -egyénisége, eszméi, érzései, hangulatai, rhythmusa és kifejezéseinek -változatai, ismétlései vagy torzításaival találkozunk. Újabb kiadásai -ezek Petőfi verseinek a gyöngébbek kedvéért s néha a gyermekek számára. -Innen újabb lyrikusaink annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha testvérek -volnának. Valóban testvérek is, legalább tejtestvérek, kik ugyanegy -muzsa emlőjén szíttak táplálékot. A különbség köztük csak az, hogy egyik -vegyesebb s némi eredetibb szinezetben jelen meg, mint s másik s az -osztályban egyiknek egy, másiknak más rész jutott. - -De mik Petőfi költészetének főbb sajátságai, miken újabb lyrikusaink -megosztoztak? - -Először is Petőfi kifejezte kora érzületét, hangot adott az idők -törekvései, fájdalmai, vagy ha úgy tetszik, hóbortjainak is. Ez oly -sajátság, melylyel minden nagyobb költő bír s minden életrevaló lyrának -bírnia kell, a nélkül, hogy az úgynevezett alkalmiságnak vagy nagyon is -köznapi irányok és szenvedélyeknek szolgáljon. – Petőfi sajátságán nem -osztoztak lyrikusaink, de nem is osztozhattak, mert akkor lehetetlen -lett volna utánozniok. Mihelyt a költő nem saját és kora élményeiből -merít, hanem a másokét s talán egy lejárt korszak költőjéit erőlteti -magára, se nem értheti, se nem érezheti, mi alatta, fölötte, körüle -zsibong esengve hozzá, hogy tolmácsolja. Lyrikusaink, az eszmei -tartalmat illetőleg épen úgy megirhatnák költeményeiket ötven év mulva, -mint megírták most. Ők nem tudják, hogy minden időben bizonyos -kérdéseket intéz költőihez a közönség, bizonyos eszmény, hit -képviselését várja tőlük, vagy legalább is változott hangulatai szerint -velük akar érezni, ábrándozni és borongani. Az irodalomtörténete -mellettem szól, s hogy ez mindenkor lehetséges, mutatja, hogy többet ne -említsek, Tompa költészete, ki, a mint jellemzém, e tekintetben sok -szépet nyujtott. Azonban én ez oldalról tudnám menteni lyrikusainkat s -épen nem emelek vádat ellenük. - -Térjünk a vádakra. - -Petőfi ifjuságot lehelt a magyar lyrába s mintegy átalakítá; mert -nemzetiebbé tette, mélyebben merülvén a nemzeti szellembe, mint eddigi -költőink; mert az erő és természetesség szabadabb mozgásaival döntögetni -kezdé az önkény és gyöngeség mesterkélt szabályosságait. Ez ifjító, -átalakító erőt a népköltészetből kelle merítenie, hol minden nemzeti -költészet eleme rejlik, s honnan eddigi költőink is merítettek, de egyik -sem annyit, mint ő, kit ide hajlamai és élményei vezettek, mi mindennél -több, mert mindig bár sokszor öntudatlanul, legmélyebb költői felfogást -tesz lehetővé. Aztán az élet és irodalom is oda dolgozott, hogy a -népelem mind szélesbülő körben gyakorolja hatását. Erősödni akartunk, -hogy a nemzeti szellemet egész erejében kifejtvén, műveltségünket -nemzetiebbé tegyük. E mind határozottabban nyilatkozó mozgalmat -képviselte Petőfi a lyrában. Innen azon rendkívüli hatás, mit a -közönségre tőn s azon erős lendület, mit összes költészetünknek adott. -Ezért talán elfogultak is vagyunk irányában. Az eljövendő irodalmi -történetíró tárgyilagosabban itélhet róla, mint mi. Talán el fogja -mondani, hogy korábban meghalt, mintsem kiforrhatva a nemzeti szellemnek -megalakult s egészen művészi formákba kristályosodott költői -kijelentését hagyhatta volna hátra; hogy inkább hasonlított Mózeshez, ki -megnyitotta a szolgaság kapuját, mint Josuehoz, ki belépett az igéret -földére. Mindebben sok igaz lehet, de annyi most is bizonyos, hogy a -legújabb lyra, mely nyomán indult, nem az igéret földe felé halad, hanem -egy újabb szolgaság kapuján tart diadalmenetet. - -Legújabb lyrikusaink mindnyájan osztoztak a Petőfi által hatalmas -fejlődésnek indított népelem nyilatkozatain, hogy egy-egy új téveszmével -gazdagodjanak. Divat lőn népköltővé lenni belső ösztön, komolyan vett -élmények nélkül, erőszakosan neki hevülve. De ez még hagyján! Hitté -vált, hogy csak a népköltő költő és hogy tulajdonkép a népköltő nem -költő; hogy a magyar lyrának csak egyetlen eleme van, a naivitás és a -naivitás tulajdonkép együgyűség vagy hóbort; hogy a művészet csinálmány -és hogy tulajdonkép a csinálmány művészet. Nem tréfálok, de mit mondjak -egyebet úgynevezett tájköltőinkről? Ugyanis pár költő azon gondolatra -jött, hogy ha Petőfinek valóban eredeti népdalai oly nagy zajt ütöttek, -az ezeknél sokkal eredetiebbek még nagyobb zajt fognak ütni s ilyeneket -írni épen nem nehéz. Legyünk eredetiebbek, mint a nép, az összes magyar -nép. Vannak választott népfajok, zengedezzünk tájszólásaikon a magyar -nyelv dicsőségére. Ilyesmi lőn a jelszó. Az újabb és eredetibb -népköltészet egyik eleme tehát a tájszólás lőn, minek ellenében az -irodalomnak tiltakoznia kell. – Az irodalom a költőtől csak egyetlen -nyelvet fogadhat el, a tiszta nemzeti nyelvet. – Miért mennénk oda -vissza, hol nyelvünk az irodalom keletkezte előtt állott? Miért -használnók a tájszólást egyébre, mint a regény és drámában jellemzésre -vagy komikumra? Ki nem tud jó, mindenekelőtt szükséges tájszót, mely -eddig még ki nem fejezett árnyalakot tolmácsol, a maga helyén s mintegy -bejátszva használni, az soha se bajlódjék tájszavakkal. Oly tájszavakra, -melyeknél jobb és közkeletű szavaink vannak, épen nincs szükségünk. Ki -nagyon szerelmes szülőföldje tájszavaiba és nyelvi különösségeibe, -gyüjtse össze s küldje be a nagy szótár szerkesztőinek. Mindenesetre a -költészet sem nyelvtan, sem nyelvtani elmefuttatás. - -Ime tájköltőink a népi elemet nyelvi tekintetben csak külsőségeiben -tudják felfogni s nem bensőségében, hogy bájt, erőt, könnyedséget -merítsenek belőle a merevség, enervatio és idegenszerűség ellenében. De -a tartalmat illetőleg sem mennek tovább a külsőségnél. Czélul tűzik a -tájszokások s némi hitregei hagyományok leírását. Ez mind igen -becsülendő, kivált ha jól és híven van megírva valamely földirati -czikkben vagy utirajzban. De költőnek sem több, sem kevesebb, csak -kelmeszerű adalék, melyből csak feldolgozva lehet valami, mint Erdélyi -mondá, midőn a «Szépirodalmi lapok»-ban tájköltőink tanai ellen -föllépett. S minő különös! E versprózának még a prózai oldalát sem lehet -eléggé becsülnünk, mert a tájszokások és hitregei hagyományokat -nagyrészt ráfogások képezik. Legalább okunk van rá, hogy ezt higyjük. -Midőn egyik tájköltőnél ezt olvassuk: «a hajnalban verőfényes a bokor», -hihetjük-e, hogy az, ki a legmindennapibb természeti jelenést sem képes -visszaadni, hűn adja vissza vidéke szokásait? Ha egy másiknál ismét azt -olvassuk, hogy szent László az ég lovászmestere, ki lovagolni Mihály -arkangyaltól tanult, nem kell-e hinnünk, hogy a nép naivitása ily czifra -dolgokat ki nem gondolhat? Nem kell-e sajnálnunk az oly népi kutatókat, -kik aztán tájköltőink adatai után indulnak el, mint például Ipolyi -Arnoldot magyar mythologájában több helytt? Ilyenek aztán az érzések és -eszmék is, melyekből lyrai alapgondolatokat szőnek, nem a népéi, vagy -mindenesetre nem a nép eseményi világából valók. Sőt tájköltőink -vetekednek abban, hogy minél prózaibb oldalról fogják föl a népet. A -mesterkéltség még kirivóbbá teszi a prózai felfogást. A ragyogni akaró -képzelet egy-egy odavetett csilláma nem képes költői fényt árasztani -reá. Eszünkbe jutnak a XVIII. század idylljei, a selyemruhás Daphnék, -hajporos Menalcasok s a rózsaligetben s virágágyakon legelő nyájak. -Mindenesetre a juhászbundán parfumet érzünk s a pitykés dolmány alól -kilátjuk a fodrozott inget. - -E tájköltészet kezdeményezője nálunk Lisznyai Kálmán volt. Ezelőtt három -évvel megjelent «Palócz dalai»-t nagy magasztalással fogadta a kritika. -Én soha sem tudtam megfogni e rendkívüli magasztalást. Minél többször -olvasom e lyrai gyüjteményt, annál kevesebbet találok benne. Csak nagyon -blasirozott kedély találhat élvet a természetesség és naivitás e -mesterkélt, erőszakos, különcz és néha buja nyilatkozatain. A magyar -költemények német fordítóin nem csodálkozom, hogy a magyar szellem -eredetiségét fedezték föl bennük. Előttük, kik az európai irodalom -életunottságával eltelve keresve keresik nálunk a piquantot és vadat, -minél bizarrabb, érthetetlenebb valami, annál inkább bámulatos, magyar -és eredeti. - -Egyébiránt az még csodálatosabb, hogy miként lett Lisznyai népköltő, ha -nem volna annyira természetes. Ő Petőfi föllépte előtt a nagyon -eszményi, magas és pathetikus költészetnek volt híve s különösen -szerette a dagályt, a szónoki dictio bizarr érthetetlenségeit, a -cziczomát és képtelen képeket. A népköltészetben is ugyanaz maradt, mi -ott volt, csak tárgyait változtatta, mert a népies jött divatba s a mi -költőink nem szoktak makacson ragaszkodni eszményeikhez s daczolni, ha -kell a közönséggel s még a kritikával is, ha költészetük alapját támadja -meg, melyet változtatni soha sem függ a költő önkényétől, mert -élményeiből foly. Úgy van, Lisznyai csak tárgyait változtatta. Ott a -fenséget fogta föl bizarr oldalról, itt a naivitást. Párhuzamos példákat -idézhetnék, ha nem volnék hovatovább hosszadalmas. Ő, kinek költői -szellemében semmi igaz, egyszerű és természetes sincs, kénytelen -mindenütt túlozni s a képzelet rakonczátlanságainak csillámával fedezni -az eszme és érzés hiányát. Azonban annyi igaz, hogy jó és eredeti -ötletei is vannak, egyes jó sorokat ir, hogy a következőkkel elrontsa, -egyes jó versszakot, hogy az egész semmit se érjen. A «Palócz dalok»-ban -néhol le van téve az elem, miből kerekedhetnék ki valami s néhol -kerekedik is: három-négy dal. Ennyi az egész, de ezért kár volt annyi -téveszmét hinteni szét s oly költőietlen genre-t hozni divatba, melynek -tüstént számos utánzója akadt. - -Nyomába mindjárt Szelestey László lépett a «Kemenesi czimbalom» és «Falu -pacsirtája» czímű lyrai gyüjteményeivel, melyek a «Palócz dalok»-nál -jóval kevesebb becsűek. A «Palócz dalok»-ban legalább költői szikrák -vannak, itt csak tájszó, tájszokás és cziczoma. Egyébiránt Szelestey is -a Lisznyaiéhoz sok tekintetben hasonló pályát futott meg Petőfi előtt, ő -is más muzsa híve volt, a parfumirozott, befűzött, selypítő muzsáé, ki -gouvernante-októl tanulta meg érzéseit, gondolatait kifejezni édeskés, -czifra és stereotyp nyelven. E muzsának egy nap eszébe jutott odahagyni -a salont és juxból beállani falusi szolgálónak. De szokásairól itt sem -mondhatott le, kendőzte magát, kényesen lépett s megfeledkezett arról, -hogy nem a redoute-teremben tánczol, hanem a falu korcsmájában, nem a -boudoirban vár János úr ő nagyságára, hanem az utczaajtóban Jancsi -bojtárra. Ekkor aztán a szégyentvallás félelméből elkezdett affectálni, -hogy ő született parasztleány, kinek atyja valóságos betyár volt. Ám -üssük föl bármelyik lapon a Kemenesi czimbalmot és a Falu pacsirtáját, -mindenütt tapasztalni fogjuk a természetesség, naivitás és szilajság e -mesterkéltségét és meggyőződünk, hogy az eszmék zavartságát, az érzések -ürességét s a képtelen hasonlatokat a népies szín épen úgy nem tudja -fedezni, mint a nem-népies. A költészet egy és örök bárminő alakban. A -nép- és műköltészet nem ellenkező fogalmak, sőt a költészet fogalmában -mindkettő egyesül s épen azért a népdal a költészet fogalma alól ki nem -vonható, bármennyire erőltessék tájköltőink. - -Szelestey ez újabb népies lyrai gyüjteményeivel nagy hűhót ütött a -kritika; a többek közt ugyanazon kritikus, ki egykor Petőfinek épen -népdalait és románczait támadta meg igazságtalanul, nem győzte eléggé -magasztalni a népköltészet ez üres és ferde termékeit. Mi vala -természetesebb, mint hogy a vidéken kezdték hinni, hogy a népköltészet a -legkönnyebb dolog a világon, hol mindenki a siker biztos reményében -próbálhat szerencsét, mert mindenki ismerheti saját vidékét s tudhat -azon vidék tájszólásán írni. A Lisznyai és Szelestey modorában nem egy -költeményt olvashattunk már lapjainkban. Ki nem csak a lapokat olvassa, -hanem a szerkesztők tárczájába is bepillanthat, hol a ki nem adott -versek nyugszanak, tudja, hogy a fiatal nemzedék nagy része e téren -mozog, sőt némely régibb író is, azon elv szerint: «qui perdidit -numerum, incipiat iterum» mint tájköltő kezdi meg ujra a költői pályát. - -A kezem alatti gyüjteményekben sem hiányzanak a tájköltők. Ilyen -_Spetykó Gáspár_, ki régebb az «Athenæum» és «Honművész»-ben számos nem -népdalt írt; ilyen némikép _Meáncsek István_ is, ki egészen új név. - -Spetykó Gáspár – mint előszavában mondja – «azon nép életkertjéből -szedett virágokat, mely hazánk kellemes Mátra, különösen Gyöngyös -vidékét lakja». E virágokat magyarázat kiséretében kell szagolnunk. A -gyüjtemény végén magyarázó jegyzeteket nyujt a költő. Ez igen -természetes. Tájköltőinket magyarázat nélkül éppen úgy nem érthetjük, -mint nem érthetnők azon régibb költőinket, kik a hellen és latin -költészetet utánozták, ha nem tanultuk volna a hitrege és régiségtant. -Ime mily szépen összetalálkozik a paróka és pörge kalap, sőt még a -kritikának is egykép köszönnek: a paróka parasztnak nevezte volt a -kritikust, a pörge kalap pedans tudósnak vagy uriasbeteg izlésűnek -szidalmazza. S én valóban nem tudom megfogni, hogy némely népköltő miért -néz oly megvetéssel a hellen és latinoskodó költőre, midőn vele annyira -atyafias. A különbség csak az, hogy akkor az Olymp, Nectar, Venus, -Gratia stb. volt a költészet reczipéje, most pedig a Rózsám, Babám, -Csillagteremtette, Me-csoúkolt, Joúkor gyütt s több efféle. De egyik -reczipe éppen annyit ér, mint a másik. A lelkesülést nem árulják a -gyógyszertárban, s így nem csodálkozhatni, hogy ezt a Gyöngyvirágok -költője is nélkülözi. - -Spetykó Lisznyait vette példányul. Sokkal szemérmesebb ugyan, de úgy -hallgat el egy s mást, hogy – a mint maga mondja – könnyen ki lehessen -találni. E mellett megtaláljuk benne, bár bágyadtan, azon Lisznyai-féle -és úgynevezett kiválóan költői képzelet ragyogását is, melynek nálunk -annyi bámulója van: a bizarr és képtelen allegoriákat és hasonlatokat -értem. Ilyen például az, hogy a tavasz házasodik, a földet veszi nejül, -a vőlegény fénylő nap arczú, a menyasszony, t. i. a föld, csillagpártás -és szivárványruhás, a természet – ez ősz pap – összeesketi őket; -lakodalmi nép: a fák, bokrok, virágok; zenészek a madarak, s az új -házaspár égi örömatyja mennydörgésben tudatja tetszését. E sorok sem -különbek: - - Hej ma nékem nagy a hibám - Tele dohánynyal a pipám, - Elveszett a tűzszerszámom - Hogy gyujtom meg a dohányom? - - Tele pipa a kebelem, - Dohány benne a szerelem; - Szeretőm – ez a tűzszerszám – - Hűségtelen lett én hozzám. - -Másutt: - - Szénnek égette kend föl, - Szerelmem szép fáját, - Szívem – ez a szenes zsák, - Csak a sírban találja - Pihenő tanyáját. - -Egyébiránt a Gyöngyvirágok költője kölcsönzött valamit Lisznyai -úgynevezett házi költészetéből is, melynek remekeit régebb a -«Hölgyfutár»-ban, nem rég pedig a «Laczi konyhájá»-ban olvashattuk. Mi -az a házi költészet? Rokon a tájköltészettel. Az, midőn a költő házi -ügyeit, barátjait és nem barátjait, kalandjait, a vidék vagy köre -pletykáit a legprózaibb és legilletlenebb oldalról fogva, föl a közönség -elé viszi. Cserei-Berei-féle költészet, melyet a mi galambszelíd -kritikusaink nem mernek megostorozni, talán azért, mert nagy közönsége -van: minden ember rokonostul, kikről név szerint tesz említést, és a -botrány-kedvelők, kik szeretnek röhögni. Oh ez az abstract fogalom: -közönség, hány költő és kritikus fejét zavarja meg! S mégis vajon nem -természetes-e, hogy épen a közönség az, mely mind kevesebb kevesebb -tiszteletet tanusít a költők iránt? Nagyon természetes. Ki önmagát és -művészetét megalázza, ne csodálkozzék, ha példáját a közönség is követi. -Ki gyermekjátékot űz az irodalomból, tűrje el, ha gyermeknek nézik s -köszönje meg, hogy ily kegyes elnézésben részesül. Mindezt nem -Spetykóról mondom. Ő korlátozni igyekezett e hajlamát. Csak két házi -költeményt írt, a «Különcz»-öt és a «Firkantyu komá»-t – a mint -jegyzeteiben mondja – két élő gyöngyösi egyénről. Mindkettőben a prózai -felfogás vetekedik az érzület műveletlenségével. Unalom és undor fogják -el az embert. A házi költészet rendesen a gyönyör e két forrását nyitja -meg számunkra. De értsük meg egymást. Irjon mindenki élményeiből, fessen -élő alakokat: ezt teszi minden valódi költő, de soha se feledkezzék meg -arról, hogy a satirához gúny és közérdekű gúny kell, a humorhoz kedély, -a tréfához elmésség, s mindez sem pasquil, sem olynemű önvallomás, mely -még meghittjeink körében is izetlen. - -Spetykó egész lyrai venája sem több, sem kevesebb, mint némely udvarló -úgynevezett phraseologiai készsége. Ah kisasszony nézze a pillangót ama -rózsán, ha én az ön rózsaarczának pillangója lehetnék, mond némely -udvarló. Hej te tarjányi hamis kis lyány, honnan hoztad volt azt a -hátfát, mióta befűtöttem volt a búbost (kemencze) egészen tűz vagyok, -bizonyosan a szerelem erdejének tilosában vágtad és szivem – ez a búbos -– azért ég a szerelemtől. Dalainak nagy része mind ilyen. A többi prózai -leirása némely gyöngyösi tájszokásnak. Köztük néhány nem-népdalt is -veszünk a «Honművész» idejebeli versekből. Legyünk irántuk elnézők. De -vajon azt elnézhetjük-e, hogy éppen a tájköltők tesznek erőszakot -nyelvünkön, kiktől ha egyebet nem is, legalább magyaros nyelvet -várhatnánk. Álljon itt néhány sor mutatványul: - - Minthogy a paróka soh se _fésültetik_, - Mindamellett zsírral naponkint _kenetik_. - -Másutt: - - De _szivködöm_ nem űzik - Sem hölgyek, sem zene: - Ah erre kedvesemnek - _Itt-léte_ kellene sat. - -Meancsek «Kakukdalai» népdalok, melyek mellőzve a tájszólást, a -dunántúli népéletet akarják képviselni. Ötven dalt veszünk, melyek közt -egyetlenegy figyelemreméltó sincs. Egyébiránt az Meancsekben igen -becsülendő, hogy komolyan veszi a népköltészetet, egész lelkéből akarna -érezni és dalolni, de nincs mit érezzen és daloljon. Rossz népdalainkat -utánozza s még rosszabbakká teszi. Minő beszéd például ez: - - Szenvedőbbet nem ismerek magamnál, - Mert előttem az öröm is eltünik - Csak szivemnek bús nyögése nem szünik. - -A ki szenved, természetesen nem örül. Ilyenekkel tele van e gyüjtemény. -Aztán Meancsek azt hiszi, mert vannak igen egyszerű népdalok is, melyek -alig többek egy önkénytelen lelki mozzanat költői kifejezésénél, hogy -tartalom nélkül is lehet írni dalt. Ilyen tartalom nélküli dal például -ez: - - Tul a Tiszán, tul a partján - Lakik az én kedves rózsám: - Holtig igaz hozzám. - - Ha beköszön az alkonyat - Kis csónakán meglátogat - Velem szépen mulat. - - S ha egymástól elbucsuzunk - Csókra csókot osztogatunk. - Mi boldogok vagyunk. - -Természetesen Meancsek sem kerülhette ki tájköltőink éppen nem-népies és -értelem nélküli szószaporítását és czifraságait, minők: «elenyészett a -fergeteg vihara»; «a külföld kemény rideg göröngye lenne majd a hős -csatárnak nyughelye». Természetesen neki is bele kellett esni a népdalok -azon ferde felfogásába, miszerint a sebes vagy szakadozott átmenet, -össze nem függés. De miért ne tegye mindezt egy kezdő és igénytelen -népköltő, midőn veteran s az ujdondászat által ünnepelt népköltők -ugyanezt teszik. - -Ime mivé lőn a népi elem, melylyel Petőfi ifjúságot lehelt lyránkba: a -vénség gyermekeskedésévé. De vizsgáljuk Petőfi lyrájának más sajátságait -is, melyen újabb lyrikusaink megosztoztak. Bocsánat -hosszadalmasságomért: lehető rövid leszek. Ha e lapok szerkesztője oly -szives hozzám, mit nem tudok eléggé meghálálni, hogy eltűri kimondanom -mindazt, mi szépirodalmunk ügyében rég szivemen fekszik: miért ne -remélhetnék a közönségtől is egy kis türelmet. - -Volt a Petőfi lyrájában valami átkozódó harag, boszus meghasonlás, evődő -reflexió. E hangulat fejlődésének második stádiumaként tünt fel, midőn -kedélyének egységét egyidőre elveszté s mintegy örülni látszott, hogy -fölfedezte a fájdalom vigasztalhatatlan bölcsészetét. Egyik kritikusa -ezt világfájdalomnak nevezte, míg ő maga költeményeiben csak -világgyűlöletnek, melynek aztán ugyanitt búcsút is mondott. De Petőfi -költészetében tulajdonkép se világfájdalom, se világgyűlölet nincs. Ama -lázas költemények, melyekben az embereket megveti és utálja, ama sötét -epigrammok, melyekben könnyet és vért, angyalt és ördögöt egyszerre -veszünk, nem annyira a kétely és kétségbeesés, mint az önámítás és -szeszély szüleményei. De miért is esett volna ő kétségbe? Élményei és -szerencsétlenségei nem voltak olyanok, melyek a kedély ifjúságát örökre -elhervasztják; viszonyai nem sodorták oly tévedések és bűnökbe, hogy a -kétkedő ész és önvádló szív, a gúny és fájdalom hánykódásai közt -elvesztve hitét, erélyét, önkínzó és vigasztalhatatlan legyen, vagy a -tagadás souverain ironiájában keressen menedéket. Igaz: első ifjúsága -sanyarú volt, járta a nyomor iskoláját, de ez csak edzeni tudta, erélyt -öntött beléje, hogy mielőbb felküzdje magát. Igaz: szegény volt, néha -nyomasztó szükséget szenvedett, mint igen sok ember a világon; de -költészetének egyik bája éppen az, hogy megaranyozza a szegénységet. -Igaz: kritikusai igazságtalanul is bántak vele, de négy-öt évi rövid -pálya után az egész nemzet nyujtott neki koszorút s mindenki -szeretetével üldözte. Szerelmi viszonyaiban nem volt tragikum: az -ifjúság rendetlen évei, a szerelem álmodott kínjai után, hamar lőn hite -szerint a legboldogabb férj. - -Mindebben a világfájdalom és gyűlölet, az életundor és blazirozottság -kevés eleme rejlik. S vajon véralkatánál fogva hajlott-e a kétely és -búskomolyságra? Nem, sőt ellenkezőleg egész a vakmerőségig hívó és -erélyes volt; innen bosszús türelmetlensége s a lehetetlenséget vívó -önbizalmas lelkesültsége; míg másfelől mindvégig annyira naiv maradt, -még humora és cynismusában is, hogy néha gyermekes: innen egész -költészetén a fiatalság szeretetreméltósága. Tett-e bölcsészi -tanulmányokat, hogy az elme tévedései vesztegessék meg szívét? -Műveltsége egészen szépirodalmi volt. S vajon azon évek, melyekben élt, -lehettek-e a nemzeti kiábrándulás és elcsüggedés napjai, midőn a -legjózanabb is ábrándozott, a legkétkedőbb is hitt, s mindenki csak a -jövő dicsőségét látta? Honnan hát mégis átkozódó haragja, bosszús -meghasonlása, evődő reflexiói? Mert olvasta Byront, Shelleyt, Lenaut, -Heinet; mert ámította magát; mert legveszettebb kedvében is írt, mikor -jobb lett volna kisétálnia vagy kialunnia magát, a mit pedig megírt, -mindig kiadta: mivel mohón olvasták s neki költeményeiből kellett élnie. -Szellemének e nyilatkozása kevés becsű. Nagy részt kölcsönzés és -önámítás s éppen azért nem foly azon közvetlen bensőségből, mi őt -annyira jellemzi. Ilyenkor nála az eszme különcz ötlet, az érzés -szeszélyes roham és éppen nem a kétkedő elme elmélyedése, a -vigasztalhatatlan szív önkénytelensége. Hangulata majd mindig erőszakos, -s bár képzelete soha sem hagyja el, gyakran beléesik azon üres pathos és -dagályba, mi másnemű költeményeiben oly ritkán mutatkozik. Nyersesége -ugyan itt is némi egyéni, eredeti színben tünteti föl, de míg e -nyerseségnek másutt költői tartalma van, itt át-átcsap a tartalom -nélküli bizarrságba. - -Petőfi úgynevezett világfájdalmán mindnyájan osztoztak újabb -lyrikusaink. Azonban míg Petőfi költészetének e gyöngeségét bizonyos -jóhiszemű, hitető önámítással és rendkívüli tehetségének erejével -fedezte, utánzói nyiltan és nevetségesen affectálnak, s a bizarr ötletek -és dagály egész költészetét alkotják meg. E téren leginkább _Tóth Endre_ -és _Zalár_ tünnek ki. De mielőtt műveikről szólanék, hadd jegyezzek meg -egy s mást a lapjainkban annyiszor emlegetett világfájdalomról, nem -részletezve, – ez messze vezetne – hanem csak a legnagyobb -általánosságban. - -Kritikusaink régebben sokat írtak a sentimentalismus ellen s hevükben -üldözték a kedélyt és érzést is. Most a világfájdalmat ostromolják s -túlbuzgalmukban üldözni kezdik a fájdalmat és tragikumot is. Egyik -kritikusunk nem rég azon nevezetes fölfedezést tette, hogy a fájdalomnak -nincs helye a költészetben, mert nem szép, mert kellemetlen, s miután az -embernek annyi baja és bánatja van, miért búsuljon még a költőkkel is, -kiken tulajdonkép mulatni akar. Jól van, de akkor kár a művészetben -keresni a szépet, midőn az életben sokkal könnyebben megtalálhatni, -például a terített asztalnál, a telt poharak közt, egy szép hölgy -karjaiban. Mindez öröm és mulatság, de vajjon azért költészet-e? Magában -az öröm éppen úgy nem szép, mint a fájdalom, de mindkettő azzá válik, ha -a zenész, költő, festész, szobrász hangok, gondolatok, színek és alakok -által ki tudja fejezni. Ez a művészet, ez a gyönyör. Továbbá nem egy -kritikusunk követeli a költőtől az egészséget. Helyesen, de mit értenek -az egészség alatt? Olyasmit, mi a marha egészsége. Azt kivánják, hogy a -költő ne könnyezze meg kedvese halálát, hűtlenségét – ez beteges -érzelgés, hogy ne merjen fájdalmairól beszélni – ez férfiatlan -nyavalygás; hogy legyen érzéketlen az élet szomorú és megrázó benyomásai -iránt – ez sötét izgatottság. Miért? Mert a költészet feladata -megszépíteni az életet és derültségében mutatni föl. Így pusztán -frázisnak megjárja, valamely beteg kedélynek jó reczept is lehet, a -mellett a materialista és hypocrita is szivesen elfogadhatja; de a kinek -szíve helyén van, költői fogékonysággal bir, meg kell vetnie e -szatócs-széptant, mely az érzéketlenség józanságát és a képmutatás -erkölcstelenségét hirdeti. A szívnek megvan a maga joga, a szellemnek a -maga szüksége, miket semminemű rendszer el nem vitathat. Ha az élet -öröme nem a kéj szakadatlan lánczolata, a költészet derültsége sem az -élet egyoldalú felfogása. Azért hagyjatok békét az elegia és -tragikumnak, ha nincs reá fogékonyságtok, mert különben még azt is -kimagyarázhatnátok, hogy az ó- és új-világ nagy költői mindnyájan -nyavalygók, mert a ti fogalmaitok szerint nem derültek, s tanaitokat -éppen a magyar költőknek ne hirdessétek, kiknek az elegia és tragikum -soha sem vala nagy betegségük. - -Kritikusaink nagy része hallott valamit a világfájdalomról, s az elegia -és tragikummal zavarja össze. A világfájdalom egyik sem a kettő közül. -Az elegia a sebzett szív nyilatkozása, mely panaszban keres enyhet és -emelkedést; a tragikum az erkölcsi világrenddel küzdő egyén bukása, -tehát tévedéseink és szenvedélyeink rajza. Mi hát a világfájdalom? Rokon -azon érzéssel, mi Hamletet e felkiáltásra készti: «A világ kifordult -sarkából. Minő fájdalom, hogy helyreigazítására nekem kelle születnem!» -A világfájdalom a nagyon is magas s éppen azért mélyen megtört, -szenvedélyesen telhetlen s éppen azért korán blazirozott eszményiség -költészete, melynek az élet nem lehet öröm és összhang, hanem ellentét -és kielégíthetetlen szenvedély; mert végtelenbe veszett vágyai és -határozatlan eszményeinél fogva mindenütt csak azt látja, minek nem -kellene lennie, és elkeseredésében hirdetni kénytelen, hogy az ember -sorsa boldogtalanság, s annál nagyobb, minél mélyebb szívvel és magasabb -szellemmel bir. A világfájdalom egy elpazarlott vagy szerencsétlen élet -benyomásaiból táplálkozó kétely, mely felbonczolta érzéseink és -szenvedélyeinket, erkölcsi és társadalmi fogalmainkat, s kétségbeesett -eszményeink dőresége, erényeink nyomorultsága, tévedéseink és bűneink -végzetszerűsége fölött. A világfájdalom a pessimismus költészete, mely a -megsértett erkölcsi érzület búskomoly vagy humoros hangulatában mintegy -örömét leli az embert gyöngeségeiben mutatni fel, mely nem zavarja ugyan -össze az erőt a gyöngeséggel, az erényt a bűnnel, de egyiket a másik -nélkül nem tudja képzelni; nem kétkedik ugyan az eszmékben, de igen a -tényekben s az emberi dolgokban elvesztvén hitét, bölcs Salamonnal kiált -föl: minden hiúság a nap alatt! A világfájdalom a tagadás költészete, -mely se eszmék, se tényekben nem hisz, egyetlen tényleges eszméje és -érzése sincs és a szentet és szentségtelent, a nemest és nemtelent, a -fönségest és aljast összezavarván, a dæmoni gúny és ájtatos lelkesülés -közt hánykódva, érezni akar, mikor már nem érezhetni, sírni, midőn -kaczag és kaczagni, midőn sír, s elvégre is a cynismus frivol -ironiájában nyugszik ki. A világfájdalom a kétségbeesés költészete, a -blazirtság, embergyűlölet, életundor, tagadás, cynismus különböző -árnyalataiban. Alaphangja és véghatása mindig vigasztalhatlanság. Innen -a világfájdalmas költők bármily nagy tehetséggel birjanak, nem -ragyogtathatnak föl eszményt; hiszen nincs benne hitük; elméjök bármily -éles, kedélyük bármily mély, művészetük bármily elragadó legyen, nem -nyujthatnak az értelemnek általános és jótékony eszmét, a szívnek -kibékítő és tartós táplálékot, hiszen lelkesülésük kétségbeesés, -bölcseségük kétely. Ez okon azon költők, kik megtámadják ugyan -eszményeinket, de helyükbe mást akarnak állítani, nem világfájdalmasak. -Például a szoczialista költők csak a tagadást és hangot kölcsönzék -emezektől a társadalom ellenében s nem egyszersmind a kétségbeesést, sőt -ellenkezőleg egy megszülendő új világban igen is ábrándos, igen is -erélyes hitük van. A világfájdalom legkijelöltebb képviselői, bár -mindenik különböző árnyalattal s a költői erő különböző fokán: Byron, -Balzac, Thackeray és Heine. - -E rendkívüli költőkről, kik korukat éppen úgy kifejezték, mint hatottak -reá, nem szándékom mindazt ismételni, mit róluk az európai kritikusok -oly sokszor elmondottak. Néha az embernek éppen úgy kedve jő védeni őket -megtámadóik, mint ócsárolni magasztalóik ellenében. A világfájdalom -mellett sem akarok szót emelni. Meg vagyok győződve arról, mit a -legnagyobb költők és műbölcsészek hirdetnek, hogy a költészet nem -dissonantia, hanem összhang s forrásai az önmegalázódás, melynél fogva -az egyén nem tekintheti magát a világegyetem központjául s egyéni -fájdalmait, meghiúsult vágyait, reményeit nem állíthatja az általános -kényszerűség ellenébe; a hit, hogy a jó valóban létezik, s ha egyes -ember, egész nemzedék, egész korszak, egész polgáriasodás semmivé lesz -is, azért az emberiség hanyatlása, az erkölcsiség végromlása nem -következik be; a szeretet, mely bizalommal és reménynyel tekint a -világba és életörömet érez, ha megoszthatja magát, folytonosan másokért -s így önmagáért munkálva. Én csak azt akartam röviden érinteni: mi -tulajdonkép a világfájdalom; mihez még hozzáteszem, hogy e világfájdalom -a magyar költészetben nincs meg, lyrikusainkban legkevésbbé s legfölebb -csak egyetlenegy regényírónkban találhatni annak némi nyomaira. - -S vajon azok után, miket mondottam, miért ne merjem még azt is -bevallani, hogy én a világfájdalmas költőkre nem tudok oly megvetéssel -tekinteni s oly könnyedén pálczát törni fölöttük, mint a legtöbb -kritikus, sőt némelyik iránt rokonszenvet s bámulatot érzek. Mindenek -előtt a költészet nem lehet képmutatás, s a valódi költő csak annyiban -nyugtathatja meg olvasóit, mennyire maga van megnyugodva s e szerint nem -lehet-e azt követelni oly költőtől, ki szerencsétlen, kétségbeesett, -kinek lelkében nincs összhang, hogy költészete más legyen, mint szíve, -lelke, élményeinek összege. Szigorúan itélhettek róla – erre jogotok van -– de azt nem kivánhatjátok tőle, hogy képmutató legyen, s ha igazán és -mélyen érzett, ha a szív csak egyetlenegy örvényét, a szellem -egyetlenegy mélységét födözte föl, igen sokat találhattok benne olyat, -mi ha nem is összhang, de az összes világköltészet összhangjának egyik -kiegészítő részét teszi és mindenesetre ezerszer többet, mint az oly meg -nem hasonlott költőkben, kiknek nincs szívük, mi meghasonoljék s -összhangjok alapja vakhit, korlátoltság vagy felület. Aztán vannak -korszakok az emberiség és nemzetek életében egyaránt, melyek a költőnek -nem nyujthatnak eszményt és megnyugvást, csak fájdalmat és meghasonlást. -S ilyenkor egyetlenegy vezető csillag, egyetlenegy biztos támpont -nélkül, hogy emelkedjék kora fölé? Elitélhetitek s talán nem egészen ti, -hanem egy más kor kritikusai, de ha mindent meg fogtok tagadni is tőle, -egyet el kell ismernetek: hogy korának hű képviselője volt és nem hiába. - -Mindez, ha nem is szorosan vett széptani elv, de oly lélektani és -történeti szempont, melyeket a kritikusnak nem lehet mellőznie. S én, ki -mint kritikus először is költészetünk komolysága és őszintesége mellett -küzdök, mi nélkül nincs költészet s mit annyira lábbal tapodtatni látok, -hajlandó vagyok azt mondani lyrikusainknak: legyetek hát -világfájdalmasak, homlokotokon büszkeséggel, ajkatokon gúnynyal, -szívetekben boldogtalansággal, essetek kétségbe, ha nem tudtok -lelkesülni, gyűlöljetek, ha nem szerethettek, de igazán s egész -lelketekből, csak az istenért ne affektáljátok azt, mit nem éreztek, s -éppen a naiv Petőfi mesterkélt gyöngeségeit ne tegyétek nevetségesekké. -De mielőtt eltökélnétek magatok a világfájdalomra, tudjátok meg, hogy a -világfájdalomhoz kétely kell, s ez bizonyos bölcsészeti műveltség -eredménye, mit ti pedánsságnak neveztek; hogy a világfájdalomhoz oly -élmények kellenek, miken ti alig mehettetek át s miket nem is tanácsos -megpróbálni; hogy a világfájdalomhoz eszményies ábránd s mély kedély -kell, mi szerintetek nem magyaros és férfiatlan; és végre ne feledjétek, -hogy blazirtság és naivitás, világfájdalmas és népi költészet ellenkező -dolgok, e két szerepet nem lehet egyszerre játszani s ha mégis -komédiázni van kedvetek, könnyen úgy járhattok, mint Réthy járna, ha -Hamlet szerepében lépne föl. - -Még egyszer erősitem, hogy a magyar lyrában nincs világfájdalom; mindaz, -mit annak neveznek, nem egyéb, mint gyönge s még jól ki sem számított -affectatio vagy egész a monomaniáig ment önámítás, mikből aztán -természetesen semminemű költészet nem fakadhat. Ezt mindjárt maga az -alaphangulat elárulja. Lyrikusaink keresve keresik, dicsőítve dicsőítik -a fájdalmat. Tóth Endre ezelőtt két évvel kiadott «Zengő bokrá»-ban -többször elmondja, hogy minő kéj a fájdalom, mert különben hova lenne -dalaiból a láng nappala, szivéből a villám; némi öntetszéssel vallja be, -hogy szomjazik egy tengert s gyülöli az embert, s keblének vad sötét -éjét csak egy szikra ragyogja át: szive lángja, ez a vérben égő -világgyűlölet komor csillaga. Ugyane szellem vonul át újabb költeményein -is, kissé szelidülve. Mindenikből kiérzik a kín áhitata, a fájdalom -boldogsága, mi nélkül boldogtalan volna. Zalár hasonlókép oltárt emel a -fájdalomnak. A «Fájdalom lantjához» czímű költeményében, miután -megátkozza az örömet és boldogságot, így kiált a fájdalomhoz: - - Keveset sírtam még, még sírni akarok, - Hiénává leszek, hogyha te akarod. - Fölásom a földnek sírjait egyenkint, - S elrablom belőlük az eltemetett kínt. - Tán a világ kinját hordva boldog leszek. - Oh fájdalom lantja, ne hagyj el engemet! - -De e hajhászat mind hiába: a fájdalom nem akar megjelenni; a dicsőités -mit sem használ: a fájdalom nem akarja megdicsőítni imádóit. Miért is -vagy oh fájdalom oly kegyetlen és makacs? Miért hasonlítasz abban az -örömhöz, hogy a puszta akarat nem varázsolhat szivünkbe? Miért nem -boldogítod azon költőket, kik imádnak, s miért teszed boldogtalanokká -azokat, kik vágynának szabadulni tőled. Oh fájdalom, e kegyetlen -szeszélyed sebzőbb, mint magad. - -Valóban az elegikus költő épen úgy nem szokta keresni és dicsőíteni a -fájdalmat, mint a világfájdalmas. Az elegikus azért panaszol, hogy -enyhüljön s megnyugodjék; a világfájdalmas pedig oly örömest szabadulna -fájdalmaitól, de nem tud, mert kételye minden megnyugvást fölemészt és -kétségbe kell esnie. Épen ezért a fájdalom e boldogságát és dicsőítését -nem lehet komolyan venni. De ha mindjárt komolyan venné is az ember, nem -kellene-e mosolyogni azon gondolatokon, melyekkel lyrikusaink -úgynevezett világfájdalmukat és gyűlöletüket kifejezik. Ők tulajdonkép -nem tudják mi bajok, s egyetlen eszméjök sincs. Az eszményiség makacs -küzdelmét a valóval, a kétely és szenvedély örvényeit, a blazirozottság -kinait, a tagadás és gunyor keserűségét mind nem találhatni meg bennük. -Csak azt halljuk untalan, hogy fáj, fáj, nagyon fáj valami, s ez a -valami végre is egy nagy semmi. Tóth Endre «Oh ne kérd» czímű -költeményében igen jól jellemzi e lélekállapotot, midőn így szól: - - A ki még a búnak nevet adhat, - S szót talál az okra ajkain, - Ott a lélek még ki fog derülni - És örömre válhatik a kin. - - De ott, a hol az elnevezésre - Okot és szót nem találhatunk, - Mint a szin a fekete virágon - Örökösen az lesz bánatunk. - -Tehát az örökös bú az, mire nincs okunk s mit nem tudunk kimondani. De -hogyan van mégis, hogy Tóth Endre ugyanezen költeményében megmondja -örökös bánatja okát, így szólván: - - Fáj nekem az élet, még ha szép is, - Mert gyönyörét kínokkal ivám. - -Ha ez azt teszi – egyebet alig tehet – hogy örömeink mellett bánatunk is -van, épen nem világfájdalmas, épen nem kétségbeejtő eszme. Tóth Endre -«Zengő bokrá»-ban nyiltabban tartá föl világfájdalma okait, többször -emlegetvén, hogy a kritikusok üldözik, szennyes föllegek dörgenek -körüle, ellenségeinek fekete felhői s a gyáva kajánság és lelki -elvetemültség mindegyre sebeket ütnek szívén; hogy a gazdaság rosszul -jövedelmez s kutyájának, mely épen oly rossz húsban van, mint maga, még -kosztja sincsen; hogy dalolt, fázott, éhezett s fénybe öltözött lelkével -rongyosan kell meghalnia. Bizonyára nagy gyöngédtelenséget követnék el, -ha e szomorú és részvétet érdemlő tényeken kétkedni vagy belőlük gúnyt -űzni mernék, de azon szabadjon kétkednem, hogy mindez elegia vagy -világfájdalom, midőn a száraz tények halmazából egyetlen költői eszme -sem merül föl. Nem egyéb ez, mint azon házi költészet komoly oldalról, -melynek vígabb felét Lisznyai szokta legnagyobb virtuozitással -kizsákmányolni. Tóth Endre újabb költeményeiben mindezt mellőzi, csak -kritikusaira panaszol most is, például e sorokban: - - Most sincs váltig nyugodalmam, pihenésem, - Szennyes lelkek törnek reám minden résen, - Illet aljas üldözések mély fulánkja! - No de tán a kigyók szája - Azért van, hogy ezt csinálja. - -s bár a tünő ifjuságot, szétfoszlott reményeket, a kiábrándulást -többször emlegeti, fájdalmát lehetetlen megértenünk, mert hiányzik benne -a mélyebb jelentőség, a költői felfogás s valami oly határozatlan, ködbe -vesző árjongás, hogy elvégre is szánalmunk kifárad és boszankodnunk -kell. Innen van aztán, hogy Tóth Endre ilynemű költeményeiben – s a -legtöbb mind ilyen – egyetlenegy gondolatot sem tud kivinni, a -végszakokban már elfeledi, mit az elsőkben mondott, s nem tudva mi baja, -nem tudva mit mondjon, ide-oda kapkod, mint a vízbe haló, míg végre -elmerül. A költőt magába nyelte a fájdalom árja, s csak bokrétás kalapja -úszik a habokon. Tóth Endrének egész költészete csakugyan nem egyéb, -mint síró rhythmus, mely a szóvirágok bokrétáit ringatja. - -Zalár már sokkal határozottabb s úgy szólva bölcsészibb. De én jobban -szeretem Tóth Endre határozatlan árjongását. Zalár úgynevezett -világfájdalmas költeményei valóságos parodiák. Az «Ábrándos bölcsek» -czímű költeményében, miután a bölcseknek azt tanácsolja, hogy -agyvelőiket etessék ki a kutyákkal, kimondja, hogy az emberek nem -érdemlik a boldogságot, hogy nincs boldogság, mert - - A ragyogó nap, melyet úgy csodáltok, - A jótékonyság kútfeje talán? - Kinyitja a virágok kelyheit, de - El is hervadnak azok sugarán. - -De vajjon, ha a virágok nem hervadnának el, ha nem volna gyümölcsözés, -ha nem érnék meg a gabona: nem azért panaszkodnék-e Zalár, hogy az az -átkozott nap éhhalált küld az emberiségre? - - A csendes éjjel hoz nyugalmat és kéjt? - S álmak szárnyán repülsz a mennyekig? - Utánad száll egy könnyü tőr… s szivedből - Kimetszi az álom szép képeit. - -Ha ennek értelme az, hogy az álomból utoljára is föl kell ébrednünk, -akkor az a könnyű metsző szer igen érdemes szerszám, mert a sok és -hosszú álom csakugyan egészségtelen; ha pedig a költő az álmatlan éjekre -czéloz, akkor könnyű segíteni a dolgon: nem kell éjszakára sokat enni -vagy theát, kávét, bort inni. De nincsenek-e gondok, betegségek, melyek -elrabolják álmainkat. Vannak bizony, hanem ezért még Hamlet sem esett -kétségbe, sőt épen azért nem lőn öngyilkos, mert félt a mély álomtól, -mert nem tudta, hogy minő álmai lesznek, ha többé nem ébred föl. - - Sötét alacsony kunyhóban születtél, - De lelked a felhőknél magasabb? - Ha a paloták márványára léptél – - Majd elfelejted a fényben magad. - -Ez újra homályos. Ha a költő oly szegény embert vádol, ki munkája által -kényelemhez jutva, azt derekasan használja, nagy igazságtalanságot követ -el, mert a szorgalmat és törekvést hurrogatja le, mi annyi nemes érzés -és tett szülőanyja. Sőt többet mondok: ismerek oly költőt, ki verseiben -untalan azzal dicsekszik, hogy kunyhóban született, mi egyébiránt oly -kevéssé érdem, mint gyalázat, de azért a legújabb divat szerint öltözik -s minden este fodrozott hajjal és fénymázas czipőben udvarol – oh nem a -karzaton a nép leányainak – hanem valamelyik páholyban valóságos nemes -és gazdag hölgyeknek. Vajjon ezen ártatlan következetlenségért rossz -embernek tarthatni-e a különben igen becsületes ifjut? De vannak -emberek, kik pénzért vagy czímért eladják becsületüket. Vannak és voltak -mindig, noha aligha magas lelküek, mint a költő mondja, de az emberiség -nem ily hitvány emberekből áll s azért, mert ilyenek is vannak, még a -közerkölcsiség véghanyatlása nem következett be. - - Minél többet tud, annál több rosszat tesz - A fényes bűnök sötét embere, - Mindannyiból egy-egy Herostrat válik, - S miért ne? hisz így fennmarad neve. - -Ez csak annyit tesz, hogy vannak gazemberek is a világon, és hogy a -dicsvágy bűnökre vezeti az embert. De vajon a dicsvágy nem vezet-e -erényre s nagy tettekre is? Mi pedig a Herostratokat illeti, pár ily -bolond ember miatt még senki sem vesztette el hitét az emberiségben: - - Imádta Krisztusát – s meg is feszíté, - Miként az emberiség szemetét. - Aztán keresztjét oltárára tűzte, - Majd meg szétdulá temploma kövét. - -De nem győzött-e a keresztény vallás s világfájdalmas eszme helyett nem -vigasztaló, lelkesítő-e a vértanuság istenülése, az eszme győzedelme a -legerősebb világi hatalom ellenében? Végül Zalár azt kérdi: romlottság-e -ez avagy könnyelműség? Az olvasó felelet helyett méltán állhat elő azon -kérdéssel: nem éretlenség, nem gyermekeskedés-e ez? - -Ön sokkal józanabb, sokkal szárazabb, mintsem fogékonysága lehetne a -költészetre – mondhatja valaki. Nem védem magam, nem mondom, hogy épen -az elébb törtem lándzsát a fájdalom és tragikumért, hogy menteni -kisértem meg a világfájdalmat, hogy ellenszenvvel viseltetem azon -kritikusok iránt, kiket rögeszméjök egyoldaluakká tesz, de azt szabadjon -kérdenem: miért akarnak a költők őrültek lenni? E kérdés se gorombaság, -se sértés nem lehet. Én nem merném kimondani, ha maguk a költők nem -vallanák be magukról. Tóth Endre kéjelegve érez oly lélekállapotot, -melyet szelid őrültségnek nevez: - - Még is itt vagy, még is látlak, - Itt érezlek szivem körült… - Mint az árnyat, mint a vágyat - Test gyanánt a szelid őrült. - -Zalár alig várja a pillanatot, hogy megőrülhessen. Az «Egy frenologhoz» -czímzett költeményében mind az őrültség boldogságát festi, s a többek -közt így szól: - - Az őrült hajszálát is lengetik tán - Szelid fuvalmak, csendes lágy szelek… - Jőj nyájas szellő – így kiáltok akkor – - Az én fürtim borostyánlevelek… - Byron babérát is te csókolgattad, - De az nem volt ily szép zöld korona; - Nem egy nemzet, nem a világ tevé ezt - Fejemre – hanem az Isten maga. - -Honnan ez őrült költészet? Megmondom. Petőfi írt egy «Őrült» czímű -költeményt, mely nem egyéb, mint egy őrült ember lyrai monologja, s mint -ilyen igen jeles. Lyrikusaink annyira megszerették e költeményt, hogy a -tébolyt a legköltőibb érzésnek kezdék tartani. Képzeletük, kedélyük -öntudatlan oly lázas hangulatot váltott, minő sem a szenvedély vagy -fájdalom, sem az elragadtatás vagy kétségbeesés költői nyilatkozása. -Feledték, hogy a mi objectiv költeményben helyén van, subjective ízetlen -és nevetséges is lehet. Aztán írt Petőfi egy cyclus sötét epigrammot, -melyeket «Felhők» czím alatt adott ki, s melyeknek nagy része, néhány -valóban szép költeményt kivéve – pusztán csak dagályos ellentét vagy -bizarr ötlet. Lyrikusaink a képzelet merészségét bámulták bennük és -vakmerők lettek, majd mély bölcsészeti eszméknek hitték, s innen kezdék -meríteni világnézletüket. - -Tóth Endre «Zengő bokrá»-ban nem egy ily szellemű költemény van. Ő is -kérdi, mint Petőfi: mi a nap? azt is hozzá teszi: mi a hold? de míg -Petőfi csak gyermekesen felel a feltett kérdésre, Tóth Endre igen -nevetséges dolgokkal áll elő. A «Rajongás», «Egy ismeretlen nőhöz», «A -midőn aluszik a fergeteg» stb. mind e tébolyszerű költészet szüleményei. -E szellem nyomai újabb költeményeiben is megtalálhatók, noha nem oly -kirivóan. A «Sappho mellett», «Reménytelen», «Szerető átka», «Túlvilági -élet», «Borongós», «Lombok közt» többé-kevésbbé a gondolatnélküli kétely -és a szárnya szabadjára eresztett képzelet lázas vergődései. A helyett, -hogy az ember sötét ábrándokba sülyedjen, mosolyogni kényszerül, mint -például e sorokon: - - S tán a földnek indulása - Vivó szivek dobbanása. - -Sőt románczai és balladáiban is ez elem túlnyomó. Az «Őrült huszár» -czíműben egy őrült huszár a folyó hullámát paripának nézi, reá ugrik s a -vízbe vesz. «Bolond Miská»-ban egy utczai bolond azt hiszi, hogy a -csalogány éneke az ő dala. A «Beteljesült álom»-ban egy költő azt -álmodja, hogy kedvesét öleli és szíve örömében megreped, s midőn «az -álom ellebbenti szemeiről hímes fátylát» – tehát fölébred – csakugyan -«megtelt szíve ketté repedt.» - -Zalár sokkal tovább megy, mint Tóth Endre, ki, mikép már megjegyzém, ez -újabb költeményeiben mérsékli magát, s pár csinos versszak s a rhythmus -erejével némi hangulatot is képes ébreszteni. Zalár mintegy elemében -van, ha a tébolyszerű költészet szikráit ragyogtathatja. «Melyik szebb -fény», «Ha megfutván», «Szegény ember éjszakája», «Sokáig áll-e a -világ», «Nagy változáson ment át», «Apa és fiu», «Sápadt vőlegény és -halvány menyasszony» stb. – különösen ilyenek. Az elsőben azt kérdi, -melyik szebb fény, a hold vagy a villám? s kéri a villámot, hogy csapja -agyon. A másodikban a világ végével tépelődik, midőn a nap égő keble -kihamvad, a hold a földre száll melegedni, és összefagy, a -csillagmilliók lehullnak, az ég boltozatja beszakad, s az Isten mint -Marius dől az omladékokra. A harmadikban egy szegény ember kutyája -vonításából veszélyt sejt, tán tűz lesz valahol, de nem bánja, ha hamuvá -ég is minden a világon; miért ne gyuljon meg háza? hisz úgy is rongyos -teteje, oldala; miért átkozza magát s a hideget? hisz úgyis régóta -átokkal tüzelget s csak volna kovája, aczélja, taplója, tüstént -fölégetné kunyhóját: hadd vonítson hát a kutya, hadd legyen hát tűz -valahol, azonnal az égő ház mellé terem s fölmelegíti félig fagyott -testét. Így tovább. De mind ebben van-e valami, mi bárminő szempontból -figyelmet érdemeljen? Nem a legnagyobb képtelenség, üresség-e ez, mi -csak lehet? - -E képtelen, üres költészet természetes kifolyása a dagály. Mi az a -dagály? Az értelem, a képzelet, az érzés fölfuvalkodása, mely nagy -puffogás közt pattantja el a semmit, legtöbbször úgy jelen meg, mint oly -képek és hasonlatok halmaza, melyek nem tudnak gondolatokká válni, se a -gondolatok emelésére nem szolgálhatnak. Tóth Endre és Zalár tulajdonkép -a dagályban keresik a költészetet s nem mindig emelkednek oda, hogy -szabatosan legyenek dagályosak. Legyen szabad pár ily dagály -fölbonczolásával untatnom olvasóimat. Nem ok nélkül teszem. Nálunk a -dagály meglehetős tetszésben részesül. A színházban igen sokszor tapsot -nyer a haszontalan phrasis, míg a jellemnyilatkozás elkerüli a -figyelmet. Némely költemény hírét pár hasonlat alapítja meg, s igen sok -olvasó és költő paradoxonnak tartaná, ha azt erősítné valaki, hogy remek -költemények vannak a világon, melyekben egyetlen úgynevezett hasonlat -sincs. Igen sokan a művészi próza titkát is a virágos nyelvben hiszik -rejleni, mi a legkiállhatatlanabb valami. S mennyi utánzója akad nálunk -mindennemű dagálynak. Istenem! Hisz oly körmönfont stylista is, mint -Török János, nem egy journalistának szolgál példányul. Legalább mindenik -vidéki levelező eltanulja tőle a «fajunk» szót, mely által a «nemzet»-et -akarják kiküszöbölni szótárunkból. - -Tóth Endre «Nem itt születtem» czímű költeményében így szól: - - Mint a madár, a ki - Szárnyait megérzi, - Oda hagyja fészkét - Bármi kedves néki; - Eljöttem, eljöttem - Onnan én is régen - A tündér remények - Arany szekerében - Robogtam az égen. - -Hát a madár arany szekérben robog-e az égen? Ha a költő magát madárhoz -hasonlítá, nem kellett volna-e e hasonlatban felolvasztania azon -gondolatot is, miért hasonlatot használt? - -A «Gondolkozom rólad» czímű elején ez áll: - - Gondolkozom rólad, lelkem édes álma, - Sorsom költeménye, tiszta fényes lélek! - Emlékezetemnek arany fonalára - Ereszkedem, pedig szivem reszket… félek - Nem fényes ábrándok romja az én multam, - Melyeknek emléke a búban is édes… - Oh a míg ezeknek karjain aludtam - Nem sejtém még akkor, a jövő mi vészes. - -A költő emlékezetének arany fonalára ereszkedik – ám legyen! de hogyan -van az, hogy az arany fonalat, azaz multjának ábrándját nem tartja -fényesnek, midőn az arany elég fényes, s mégis a fényes ábránd karjain -aludt, noha multjában hiányzik a fényes ábránd? Az ember egészen -elkábul. Nem csoda, ha a költő is reszket és fél. - -A «Flóra» czímű költeményt így fejezi be: - - Minek nevezzelek? minek neveznélek? - Mért adnék uj nevet a madáréneknek? - Kik arczodat nézik, tiszta fényes lélek, - Mint illatról a virágra ismernek. - -Itt a madárének és virágillat nem mint külön fogalmak vannak -összeállítva, de mint ugyanazon fogalom részei. De ha külön fogalmaknak -vesszük is, az arcz nézése s a virág szagolása adnak-e összevágó képet, -s ha adnak, van-e alatta gondolat? - -Zalár «Reszketnek forró» czímű költeményében így szól: - - Ajkadnak piros sugarán - Mint hajnalcsillag a korányon - Elolvadt ajkam. - -A sáppadó, enyésző csillag lehet-e a kéj jelképe, s ha lehet, egyik -ajknak piros, másiknak halvány sugára nem a legnagyobb szegénység-e a -keresettségben? - -A «Sápadt vőlegény és halvány menyasszony» czíműben ez áll: - - Te mondád: mély tenger a szerelem, - És én e tengert, a kéj tengerét - Megiszom mind egy cseppig kebleden. - -Szenvedély kifejezése-e ez undorító zabálás? Meginni egy tengert, mint -az egyszeri ember, ki sziklákat evett. Mégis ha az történnék a költővel, -mi a tengeren szokott. De Zalár mindent túlvisz. Mint a rossz színész -untalan kiabál, hadarász. Nagyokat gondol és mond semmit. Szépeket akar -képzelni és szörnyű bizarrságokba téved. Kirabolja a mennyet, poklot és -földet, lehúzza az Istent az égből, de a virág és fény, angyalok és -ördögök közepett ott áll mint egy felczifrázott automat érzés és -gondolat nélkül. S mindez nemcsak ízlésünkre hat sértőleg. Én nem vagyok -pietista, megdöbbenés nélkül tudom végig olvasni Byront, de Zalár néha -zavarba hoz megdöbbentés nélkül és nevetésre ingerel s mégis mosolyra -sem birhat. Például e sorok igen kellemetlenül hatottak reám: - - Nem birtad őt követni oly magasba, - Hol ő magas lelkével röpkedett? - Nem az ég volt az, hol az isten trónol, - Tulszárnyalá ő a magas eget. - -Más helyt: - - A pedig hogy szerettelek egykor, - Mint mennyországot az angyalok, - Mint önmagát szereti az isten… - -Más helyt: - - Mosolyod, könnyed, minden pillantásod - Egy-egy imádság, mely az égbe szállott, - Nem látsz te most jól a földön, hisz minden - Erényt, szentséget rád lehelt az isten. - - Ha még nem volna a világ megváltva - S az isten fia születni most vágyna; - Te választatnál – te édes anyjának, - Úgy illenél a menny királynéjának. - -A rakonczátlan képzelet e lázas dagálya nem az erő és forrongás jele, -hanem épen az erőtlenségé. Midőn a költőnek nincs gondolatja, -compositiója, csak egyes képek lebeghetnek képzeletén s lelkesülése csak -a lázbeteg rohama lehet. S ez könnyen szokássá, második természetté -válhatik s akkor oda van az egész iránti érzék. Innen Tóth Endre és -Zalár költeményeiben alig találhatni compositiót, költeményeik -legtöbbjéből versszakokat lehet kihagyni csorbulás nélkül, míg némelyik -egész ívvel megtoldva sem lelhetné meg bevégzettségét. Sőt még a költői -alapul vett dagályt sem látjuk mindig kikerekítve. A virágból -mindjárt-mindjárt rózsaköd válik, a rózsaködből kárpit; a pillangó -fényes fátyol lesz, s a fátyolnak gyöngyöznie kell, hogy újra pillangó -lehessen; avagy a virágos lélek gyöngygyé alakul, míg a nagy habbá vált -patak a tenger fenekén gyümölcsre, virágra, egész paradicsomra bukkan. - -Mindemellett nem mondom, hogy mindkét gyűjteményben egyetlen élvezhető -költeményt sem találhatni. Tóth Endre pár csinos verset is írt. Nem -balladáit, festő költeményeit, népdalait értem, ezekről jobb hallgatni, -hanem a «Hova ámulsz», «Szülő házam», «Új év», «Nagyon részeg» -czíműeket. A két első a reminiscentia daczára is érdekkel bír; a -harmadik a gyűjtemény legjobb költeménye; a negyedikben a forma meglepő, -mire egyébiránt Tóth Endre másutt is gondot fordít. Zalárról ezt épen -nem mondhatni. Ő úgy versel, mintha prózát írna, s költői szelleme is -igen rokon e prózaisággal. Bár költeményeit háromszor olvastam el, -egyetlenegy sem maradt emlékeimben olyan, melyet méltánylólag tudnék -felmutatni, a negyedik átolvasásra pedig nem szánhatom el magam a «Pesti -Napló» figyelmeztetése után is. E lap kritikusa Zalár költeményeit -tartalmasaknak tartja, s azt hiszi róluk, hogy a közhangulat tolmácsai. -Ha a költői tartalom pár sikerült ellentétből áll, s a közhangulatot -visszatükrözni annyi, mint ezt akarni költői felfogás és alakítás -nélkül: akkor a «Pesti Napló» kritikusának igaza van. Még abban is igaza -lehet, mit ugyane czikkében mond, hogy én lyrai költészetünkről már -elmondott s még elmondandó nézeteimet az ő régibb czikkeiből -kölcsönöztem. Ám legyek plagiator, de szabadjon abban eredetiséget -keresnem, hogy a kölcsönzött eszméket következetesen alkalmazom és -Zalárt nem méltányolhatom úgy, mint a «Pesti Napló».[3] - -S minthogy engem igen sokan – nem tudom miért – oly kritikusnak -tartanak, ki az írók gyöngeségeinek örül, s csak árnyoldalaik -felmutatásában tanusít hajlamot és tehetséget, nem lesz fölösleges egy -kis önvallomást tennem. Én ez épen nem kellemes s nem minden fáradság -nélküli kritikai hadjáratra nem azért szántam el magamat, hogy hol -egyik, hol másik írónak kellemetlent mondjak s a közönséget botránynyal -mulattassam, hanem mert tanulmányozva újabb költészetünk és kritikánkat, -szükségesnek láttam néhány kérdést szőnyegre hozni. Nekem, ki a -szellemet nyomozom, nem lehet czélom mesterséggel kikeresnem azon -szempontokat, melyekből valamely írót dicsérni vagy gyalázni lehet, a -mint azt a rokon- vagy ellenszenv különböző indokai kivánják. Ott, hol a -költői szellem, a helyes irány lüktetését érzem, nem fogok aránylag -csekélységeken fönnakadni, de ott, hol mindebből semmi, miért bájoljanak -el az aránylag csekélységek? Ezt tegyék meg mások, minthogy meg is -teszik: mert kritikánknak ez főszempontja. Nekem nem egyes talán -élvezhető költeményeiből kell és szabad megitélnem a költőt, hanem egész -szelleméből. Azért ne nevezzen engem senki irodalmi hóhérnak, hanem -álljon elő, támadja meg bírálataimat, ne kiméljen – legyen hóhérom. - -Áttérek Tóth Kálmánra, ki lyrikusaink közt minden esetre -legfigyelemreméltóbb tehetség. - -Tóth Kálmán nem annyira osztozott Petőfi lyráján, mint inkább egész -pályáját magához ragadta. Hat évi folytonos és tevékeny munkásságából e -jellemvonás kirívóan merül föl. Műveiben épen úgy megtaláljuk Petőfi -népies szellemét, mint világfájdalmas és egyéni szeszélyeit. De mind ez -még nem minden. Önkénytelenül egy egész második Petőfit látunk magunk -előtt, ki erőnek erejével a magyar lyra megváltója akar lenni. Kritikai -szempontból az kevésbbé érdekes, hogy Tóth Kálmán irodalmi föllépése -külsőleg is sokban hasonlít a Petőfiéhez; hogy ő is néhány költeményt -írva büszkén és kihívóan dobta az irodalom szemei közé önbizalmát és -tehetségét; hogy barátjaival költői levelezésbe, kritikussal -verspolemiába bocsátkozott; hogy első füzetkéje után csakhamar -szétküldék a lapok arczképét, mint a melyet a közönség türelmetlenül -bírni óhajt; hogy maga körül egy egész fiatal irodalmat gyűjtött, -melynek imádottja és vezére legyen; hogy a «Hölgyfutár»-ral a «Pesti -Divatlap», Nagy Ignáczczal a Vahot Imre szerepét játszatta s több -efféle. Sokkal érdekesebb azon benső hasonlatosságnak tetsző valami, -melyet, ha nem is annyi sikerrel, mint ő, vele együtt sokan képviselnek, -s melyet én meg akarok támadni, mint lyránk s általában költészetünk -egyik betegségét. E valami alatt a genialitást, az erőszakolt -genialitást értem, mely tulajdonkép nem egyéb, mint a naturalistaság -mestersége. - -Tóth Kálmánnak megtetszett a Petőfi genialis szerepe, s a helyett, hogy -költő akarjon lenni, színész lett. Nem tehetsége kifejtésén fáradozott, -hanem e szerep betanulásán, mi aztán azon kínos állapotra juttatá, hogy -geniális legyen a lángész egyetlen szikrája nélkül. Mélyen emlékébe -véste Petőfinek az önkényes szabályok, az igazságtalan kritikusok elleni -kifakadásait, s azt hivén, hogy a genialitás a művészet megvetése, mint -hevenyész és naturalista akart ragyogni. Aztán szerencsétlensége volt -többször ok nélkül dicsértetni és ócsároltatni. A dicséret épen oly üres -és igazságtalan volt, mint az ócsárlás. Ez egy okkal több volt arra, -hogy tovább játszva szerepét csakugyan a magyar lyra megváltójának -higyje magát: hisz a megváltók sorsa dicsőítés és gyalázat; hogy a -lángész kijelentését érezze magában: hisz a lángészt egész nagyságában -soha sem fogja föl kora és sorsa, míg él, üldöztetés, méltatlanság. S -valóban Tóth Kálmán annyira meg van győződve lángeszéről, hogy barátjai -s a «Hölgyfutár» közönsége tapsaival nem elégedve meg, nem átall így -kiáltani föl: - - Most is élnek nagyok, kik megérdemlenék, - Hogy fejöket a hír koszorúi fedjék, - De az irigy ember – ha övé nem lehet – - Halottaknak adja a dicső hírt, nevet; - Arra szór koszorút, ki már érzéketlen, - Csak a ki érzené, csak annak ne legyen. - -E nem annyira keserű, mint naiv és többször ismételt panasz, mind az -erőszakolt genialitásból foly, melyből Tóth Kálmán mind a mai napig nem -tudott kibontakozni, noha már fejlődése átélte azon első stádiumot, -melyben a költőnek sokat megbocsáthatni. Az ifjú költőnek megvan az a -joga, hogy szabad neki hibázni. Az első kisérletek nemcsak hogy majd -soha sem hordják magukon a kiforrottság bélyegét, de magukban véve sem -mindig sikerülnek. Az ifjú költőben mindig inkább a jövőt, mint a jelent -kell becsülnie a kritikusnak, s inkább a szellemnek hódolnia, mint a -szellem szüleményeinek. E mellett első műveikben még a rendkívüli -tehetségek is valamely példány, kedvencz költőjök befolyása alatt -állanak. Miért volna csak Tóth Kálmán kivétel, ki nem rendkívüli -tehetség? De mégis meg kell vallani, hogy ő kivétel s talán épen ezért, -talán egyébért is. Ő úgy látszik igen nagy mértékben és igen sokáig akar -jogot tartani a hibázhatás szabadságához, mit genialitásnak hisz, míg -másfelől a másoktól vett hatást egész az utánzásig viszi, mire mint -eredetiségre büszke. «Kinizsi»-jén és «Költeményei»-n, melyek a szerelmi -vadrózsák első füzetét is magukban foglalják, Arany és Petőfinek nem -annyira befolyása, mint torzított utánzása látszik. A szerelmi vadrózsák -második füzetében ez utánzás ugyan kevésbbé észrevehető, de a genialitás -még mind tart, sőt úgy látszik, hogy tőle másokra is elragadt s legújabb -szépirodalmunk egész genialis csoporttá alakult, mely magán kezdi a -magyar irodalmat, büszkén lobogtatja zászlaját, melyre semmi sincs írva, -rontana, ha tudná hogy mit, építene, ha volna miből, s a genialitás hiú -álmai közt a tanúlmányt megveti, a művészetet lábbal tapodja. Ideje már -egyszer a genialítást bonczkés alá venni. S miért ne tegyem azt? Miért -ne legyek ha kell kiméletlen is? E túlkövetelés a legnagyobb szigorra ad -jogot, s ha Tóth Kálmánnak szabad az «Állatgyűlés» czímű satyrájában -szamárnak választatni a kritikust, miért ne legyen szabad egy -kritikusnak kétkedni a költő csalogányságában? Az irodalom és közönség -nevében, mely ellen az a vád, hogy koszorúit csak a halottakra szórja, -miért ne merjen egy nem annyira irigy mint boszankodó ember vizsgálódni -a felett: vajon valósággal nagy-e e költő, ki oly fennhéjázva követel -koszorút? Mindez szolgáljon mentségemül – nekem több okból azon -nevetséges helyzetem van, hogy mindig mentenem kell magam és engedelmet -kérnem, valahányszor szabad véleményt akarok mondani – ha Tóth Kálmánt -oly szigorúan bírálom meg, mint a mily nagyok követelései, ha nem épen -közönséges tehetségét nem hozva kétségbe, jövője fölött nem törve -pálczát, eddigi műveiről sokkal kevesebb méltánylattal szólok, mintsem -ne vonjak magamra Isten tudja minő vádakat. - -Kiindulásul «Ti nagyon tanultok» czímű költeményét veszem föl, mely épen -úgy jellemzi őt, mint alkalmas pontokat nyujt nekem mind általános -véleményem s illetőleg polemiám kifejtésére, mind a kezem alatti -legújabb gyüjteménye tüzetes bírálatára. E költeményt, mely összes -gyüjteményében jelent meg, versszakonkint fogom idézni. Ime az első -versszak: - - Ti nagyon tanultok… én nagyon szeretek, - Nem is tudok én mást, csak nagyon szeretni, - Fáradozásból áll a ti érdemetek, - Az enyim? énnekem nincs érdemem semmi. - Tinálatok az ész csinált fénye ragyog, - Nálam az Istentől teremtett szív lángja – - Én hozzátok képest oly tudatlan vagyok! - Szivemből foly az én dalaimnak árja. - -Kinek nem jut e soroknál eszébe Petőfinek a «Természet vadvirága» czímű -költeménye, melyet kritikusai és költőtársai ellen írt. Tóth Kálmánnak -nem egy ily költeménye van, épen mint Petőfinek. Természetesen, hisz -Tóth Kálmán Petőfi egész pályáját, egész egyéniségét magához ragadta. Én -Petőfinek ilynemű költeményeit soha sem becsültem nagyra, noha oly rossz -néven sem vettem, mint igen sokan. Ő ezek nélkül is épen oly költő lesz -vala, mint a milyennek maradt ezek mellett is. De megvallom, mióta -lyrikusaink e költeményekből merítik a genialitást, öndicsőítést és a -művészet megvetését, némi ellenszenvvel viseltetem irántuk. Azonban az -ellenszenv nem tehet igazságtalanná. Annak megvan a maga értelme, hogy -Petőfi ilyes költeményeket írt, ő genialis költő volt, ha nem is világra -szóló lángész, ha nem is egészen kifejlett és bevégzett költői -egyéniség, de minden esetre olyan, ki a magyar költészetben korszakot -alkotott. Művei közűl igen sokat fog eltemetni az idő, melyeket -napjainkban bámulnak, de nem kevés fog fennmaradni, melyek csak a magyar -nyelvvel enyészhetnek el, s azon szellem hatása, mely költészetünket -megifjítá és nemzetiebbé tette, nagy és maradandó horderejű. Ez volt -tulajdonkép az ő genialitása, mely nem a művészet ellen támadt föl, -hanem bizonyos rendszer ellen, melyet művészetnek neveztek. Kritikusai -ezt nem fogva föl, holmi kicsinyeskedő önkényeskedéssel kezdették -ostromolni. Ő jogosan mondhatta ellenükben, hogy önkényes iskolai -szabályoknak nem engedhet s menni fog a maga útján. Sőt többet mondok: -Petőfinek olykori nyersesége és túlzása is igazolható nem széptani, de -irodalomtörténeti szempontból. A visszahatásnak joga van túlzásba esni. -Ez mindig megbocsátható hiba s néha méltánylandó érdem. Petőfi az idegen -szellem és mesterkéltség ellen képezett visszahatást, vagy jobban mondva -nagyobb erő és sikerrel folytatta azt, mint bárki előtte, és végrehajtá. -Költeményei közt vannak kevés becsűek, de olyan kevés, mely nélkülözze -az őszinteség, az erős szenvedély utánozhatlan bájait vagy a nemzeti -szellem lüktetéseit. Neki a mesterkéltség és idegenszerűség elleni -gyűlöletében szabad volt nyersnek is lenni, s nem mindig a költői és -művésziben keresni a nemzetit s ezzel néha affectálni is. Tóth Kálmán -hasonló jogra, hasonló igazolásra teljességgel nem tarthat számot. -Költészetének egyetlen genialis oldala sincs. Ő nemcsak hogy semmit sem -képvisel a régi ellenében, nem csak hogy nem vezére valamely rombolva -teremtő költői mozgalomnak, nemcsak hogy lyránkba nem vont be semmi -újat, de Istentől teremtett szíve lángja fényénél a már vert ösvényen is -igen bukdácsolva halad s épen nem törekszik azon, hogy a Petőfi költői -iskoláját, melynek híve, új oldalról vagy tovább fejtse. - -Mindezt alább bővebben ki fogom fejteni. Most hadd bonczoljam föl más -oldalról ama kérkedő sorokat. Tegyük föl, hogy Tóth Kálmán bennük nem -genialitására czéloz, hanem csak azon költőkkel teszi magát ellentétbe, -kik nagy szorgalommal tanulják be a mások érzéseit s a mesterkéltség -fáradozásában hiszik rejleni a költészetet és tanulmányt, míg ő -élményeiből merít, szívéből szól s ha nem is oly nagy művész, de -legalább őszinte és igaz, s így inkább költő, mint ha e nélkül akarna -lenni művész s csak mesterkélő kontárrá válnék. E föltétel egyik ága -ellen nincs kifogásom, soha sem emeltem és soha sem fogok emelni szót a -csinált költészet mellett, mert tudom, hogy a valódi lelkesülés a -szívből foly s az életből táplálkozik. A magyar kritikusok között talán -én vagyok az, ki leginkább követeli a költőtől, hogy élményeiből írjon, -azaz abból, mit átérzett, átélt, magán és másokon tapasztalt vagy átható -tanulmány által közvetített. Hiszen mi egyéb a lelkesülés, mint erős -benyomás, mely az életből mint eszme vagy érzés merülvén föl, egész -lelkünket, egész szívünket betölti és magával ragadja. De a lelkesülés -még magában nem költészet. Ha az volna, akkor azon nagy költőknél, kik a -világot elbájolják, vannak sokkal nagyobb költők, kikről a világ semmit -sem tud. Azon hazafi, ki önkényt kardot ragadva küzd, fázik, éhezik és -hazáját éltetve rogy össze sebeiben, bizonyosan lángolóbban lelkesül, -mint bármely költő, ki a hazaszeretet legszebb dithyrambjait zengi. Azon -ifjú, ki egy hölgyért megküzd a viszonyokkal, elég önmegtagadással bír -érte tűrni, szenvedni, áldozni, kétségkívül mélyebben szeret, mint a -legbűbájosabb szerelmi dalok költője, ki ezer szívet dobogtat -szenvedélyben. Azon férfiú, kit minden reménye csalódásra vezetett, -kinek minden vágya csak fájdalmat szült s ki egy feldult élet romjai -közt megtörve tántorog sírjához, minden esetre boldogtalanabb, mint a -legkétségbeesettebb költő, ki legalább költészete által elégtételt venni -és enyhülni tud. De vajjon e lelkesült hazafi, e szerelmes ifjú, e -boldogtalan férfiú, csak azért, mert mélyen érzenek, tudnának-e jó -verset írni? Alkalmasint még az «Estike» ízlését sem elégíthetnék ki. -Miért? Mert arra, hogy az ember költői művet teremtsen, nem elég érezni, -lelkesülni, e mellett még bírni kell a phantasia teremtő erejével is. Mi -következik ebből? Az-e, hogy Tóth Kálmán hiába ír szívéből, ha nincs -költői tehetsége? Nem. Én csak lángeszét tagadtam s nem épen mindennapi -költői tehetségét elismertem. Az következik, hogy hiába ír szívéből, ha -tehetsége még nem fejlődött, erősödött oda, hogy érzéseit oly költői -művekké tudja feldolgozni, melyek kielégítsék az ízlés, a széptan -követeléseit és szabályait. - -Oh ízlés és széptan és szabály! Mi köze ennek a lángészszel, sőt még a -tehetséggel is? Csaknem szégyenlem magam, hogy leírtam ez utált -szavakat. Képzelem mily szánó, mily megvető mosolylyal fogja olvasni e -soraimat némely költő. Oh én szerencsétlen, ki az irodalmi közvélemény -árja ellenében úszom s a legtermészetesebb, de nálunk leginkább -összezavart fogalmakat akarom kitisztázni! Kedvem volna affectálni és -szerénységbe burkolózva a tekintély varázsával fedezni nem annyira -merészségem, mint együgyüségemet. S csakugyan tekintélyt idézek, -Macaulayt, a nagy történetírót, a nagy műbölcsészt, mert e fogalmak -körül senki sem írt igazabban és mélyebben. Ő Byron fölötti Essayjében a -többek közt ezt mondja: «Mintegy elismert dolognak látszik, hogy a -szabályosság és teremtő erő közt bizonyos meghasonlás, bizonyos ellentét -van. Szabadjon gyanítanunk, hogy e gondolat egészen bizonyos szóbeli -visszaélésen alapul s igen sok tévfogalom szülőanyja, melyek a tudományt -és kritikát megzavarják. Mit értünk szabályosság alatt a költészetben? -Ha a szabályosság alatt oly szabályok megtartását értjük, melyeknek -alapja az igazság s az emberi természet elvei: akkor a szabályosság csak -más neme a remekségnek. Ha a szabályosság alatt egészen önkényes -szabályok megtartását értjük: akkor a szabályosság nem egyéb, mint más -neve a korlátoltság és ferdeségnek. Oly íróról, ki a látható tárgyakat -hamisan írja le, ki a jellem igaz fejlődése ellen hibáz, ki a hegyekkel -éjjel álmos fejeiket rázatja, vagy a haldoklót phrasisokat fecsegve -búcsúztatja el a világtól, joggal s a szó helyes értelmében lehet -mondani, hogy szabálytalan. Művészetének első és legnagyobb szabályát -sértette meg. Utánzása egészen ellenkezésben áll azon dolgokkal, -melyeket utánoz. Azon négy költő, kik leginkább mentek minden ilynemű -szabálytalanságtól: Homer, Dante, Shakespeare és Milton. Ezért ők -bizonyos értelemben, és a leghelyesebb értelemben szabályos költők.» -Macaulay ezután az angol kritikusokból egy csoport hamis és nevetséges -szabályt idéz, melyek korszakonkint a művészet változhatatlan -törvényeiként szerepeltek. Nekem, ki a régibb és újabb magyar kritikát -meglehetősen ismerem, igen csekély fáradságomba kerülne olvasóimat -hasonló idézetekkel mulattatni. S mit bizonyítnék be vele? Macaulay -fönnebbi tételét, hogy bizonyos szabályosság, korlátoltság és ferdeség, -s bizonyos szabálytalanság, remekség és genialitás. De ha a kritikusokat -tévútra vezeti a hamis szabályosság, a költőket tökéletesen semmivé -teszi a hamis genialitás. A költők egy úton járnak eme kritikusokkal, -midőn a genialitást oly dolgokban helyezik, melyek se az igazság, se az -emberi természet elvein nem alapulnak, s így untalan sérteniök kell az -ízlés és művészet örök szabályait. S vannak-e örök szabályok? Vannak; s -a lángész vagy tehetség kisebb vagy nagyobb ereje épen abban -nyilatkozik, hogy ez örök szabályokat fölfedezi vagy a fölfedezetteket -több vagy kevesebb tisztaság, hűség és bájjal érzékíti meg. S itt újra -Macaulayt kell idéznem, ki, miután bebizonyítja, hogy azok a -legszabályosabb eszközök, melyek leginkább megközelítik, hasonló -kérdéseket tűz ki s felel meg rájok épen oly szépen, mint igazán: «S ne -volna-e a költészetnek czélja, ne volnának-e örök és változhatatlan -törvényei? Csak az önkényes meghatározás dolga-e a költészet, mint a -czímertudomány? A czímertudósok azt mondják, hogy bizonyos paizs és -jegy, bizonyos viszonyokat fejeznek ki, s az a czímertudomány ellen van -színt-színre, érczet-érczre illeszteni. Ha minden megváltozik, ha -Európában minden czímer új divatot vesz föl, ha meghatározzák, hogy az -aranyat csak ezüstre, az ezüstöt csak aranyra szabad illeszteni, hogy a -törvénytelen származást a ruta, az özvegységet öv fejezze ki: bizonyosan -ez új tudomány csak annyit fog érni, mint a régi. Portcullis és Rouge -Dragon (heroldok hivatalos nevei) bohózatjátéka, midőn más tartalma -nincs, mint a szeszélyé, mindazon törvényeknek alávetheti magát, -melyeket a szeszély rá erőszakol. Azonban nem így áll a dolog azon nagy -utánzó művészettel, melynek hatalmáról minden időszak, a legdurvább s a -legműveltebb egyaránt, tanuságot tesz. Mióta a legelső műremekek -előállottak, minden megváltozott, mi ezen a világon csak változásra -képes. A polgárisodás megjött, elveszett s újra föléledt. Vallások és -nyelvek, kormányformák és a magánélet és észjárás szokásai egymás után -romba dőltek. Minden elenyészett, kivéve a természet nagy vonalait, az -ember szívét és azon művészet csodáit, melynek föladata az ember szívét -és a természet vonalait visszatükrözni. Ama két nagyszerű költemény, -kilenczven nemzedék bámulatának tárgya, még mindig meg tudta őrízni -egész frissességét. Még mindig tiszteletre kényszerítik a szellemet, -noha annyi idő és nép irodalma által gazdagodtunk. Még mindig a -legnyomorúbb fordítmányban is lelkesítik a tanuló gyermeket: Miután -tízezer szeszélyes divatot átéltek, miután látták, hogy a kritika egyik -törvénykönyve mint korhad el a másik után, még mindig halhatatlanok az -igazság halhatatlanságával s ugyanazok egy angol tudós szobájában -olvastatva, mint a minők voltak, midőn először a jóniai fejedelem -vigalmain megzendültek.» - -Úgy van, a költészet forrása a természet és emberi szív. A költők -művészetük örök szabályait mindig innen merítették s fogják meríteni -ezután is. Az a legnagyobb lángész, ki e szabályokból legtöbbet s -legmélyebben merít, s az a legcsekélyebb tehetség, ki e szabályokat -legkevésbbé érti. S ide fejlődés, tanulmány vezet, mert nem kifejlődve -születünk a világra, csak tehetségekkel felruházva s e tehetségek is -annyira alá vannak vetve az esetlegességeknek, hogy csaknem általuk -föltételezvék. Azonban a fejlődés és tanulmány lehet öntudatos és -öntudatlan; azonban az ember, kivált a költő, nem mindig könyvekből -tanul; azonban egyik költő kifejlődésére kedvezőbbek a kor- és -magánviszonyok, mint a másikéra; azonban a lángész és kitünő tehetség -könnyebben és máskép tanulnak, s a tanultaknak jobban hasznát tudják -venni, mint a kik nem azok. Mit kell hát tanulnia a költőnek? A -természet és emberi szív örök szabályait s mindazt, mi ezzel -összeköttetésben van, mert e tanulmány képezi a költészet lényegét. De -ez, noha a legfőbb, még nem minden. A költészetnek formája is van, s ide -a széptan vezet, mely tulajdonkép nem egyéb, mint a formák tudománya. Ez -sem önkényes tudomány. A forma és technika szabályai a dolgok és a nyelv -benső természetén alapulnak, költők alkotják meg elébb tapogatódzva, -aztán biztosabban s a műbölcsész csak nyomukban járva fejti ki teljes -rendszerré. S vajon ezt nem kell tanulnia a költőnek, ha mindjárt -lángész is? Vajon a forma azon bevégzettségét, kerekségét, a rhythmus és -nyelv azon hatalmát és kellemét, miket a nagy költőkben annyira -bámulunk, nem a gyakorlat és küzdelem adják-e meg? Különös! A festész, -zenész, szobrász, építész hosszú éveket tölt művészete -tanulmányozásában, míg valami remeket vagy kitünőt állít elő. Csak a -költészet volna azon könnyű művészet, melyre elég némi hajlam, némi -tehetség, némi naturalistaság; a költészet, mely a természetet és emberi -szívet tükrözi vissza, s melynek eszköze a nyelv, az ember és hazafi -legdrágább kincse? Különös! Más művészetekben a remek és kitünő mű -előállítása időt, gondot, a szellem és test megerőltetését igényli. Csak -a költői mű volna-e az, melyet hevenyészni szabad, mint egy toastot? -Különös! Hirlapjaink s kritikáink szerint mindig bővében voltunk és -vagyunk a lángeszeknek. S még is honnan van az, hogy alig tudunk -felmutatni genialis műveket? Azért ne szidalmazza senki a valódi költői -tanulmányt, mert a művészetet szidalmazza és kontárságát védi. Azért ne -keresse senki a genialitást a művészet örök törvényei áthágásában, mert -a legbiztosabban fogja semmivé tenni tehetségét. Még egyszer erősítem, -hogy a művészet örök s a kritika önkényes szabályai között nagy a -különbség. S bizonyára, ha Tóth Kálmán kritikánk s a divatos ízlés -önkényes szabályaival szembe téve magát, a művészet igaz ösvényén vagy -ösvénye felé haladna, ha mindjárt néha el-eltévedve is, szó nélkül -hagyom ama kérkedő sorait s méltánylattal töltöm be e hasábokat; de -midőn épen az ellenkezőt teszi, sőt ezt genialitásnak tartja, hadd -folytassam tovább a polemiát, hadd bonczoljam tovább e genialítást. - -Tóth Kálmán fennebb említett költeményében így folytatja genialitása -bevallását: - - Fölemelkedtek a poros föld szinéről - És röpültök sokszor, a mi való, való! - Nagy mesterkedéstök aranyakkal ér föl, - Addig okoskodtok, míg kész a léghajó. - Én nekem az érzés elégeti testem - S lelkem teremti meg, mint egy phönix madárt, - Nem is veszem észre sokszor mivé lettem, - Hogy lángoló lelkem a csillagokba járt. - -Mindez az érzések emelkedettségére s a phantasia rendkívüli erejére -vonatkozik. De Tóth Kálmán mindennel inkább dicsekedhetnék, mint ezzel. -Az ódai és elegiai magas szárnyalást, a dithyrambi merész lelkesülést -épen nem találhatni meg költeményeiben, sőt mihelyt ilyenekbe fog, nem -csak a kidolgozásban gyönge, de az alapeszme és compositióban is. A -«Költő» czímű költemény, melyben egy apa le akarja beszélni fiát a -költői pályáról, igen alant járó valami. Az apa beszéde, melyben különös -oldalról van felfogva a költészet, csak humoros színezéssel válhatott -volna érdekessé; mit pedig a fiú felel reá, t. i. hogy törik-szakad -költő lesz, kissé prózai. Legalább előttem sokkal eszményibb alak a -költő, ha maga sem tudja mikép lesz azzá, mint ha előre feltett -szándékkal rugtat az Olympra. S valóban az élet is ez eszményítés -mellett szól. Majd mindenik nagy költő életadataiból azt olvassuk, hogy -a fej abstractiója helyett a szív ösztöne vezette a költői pályára s a -hivatásból nem csinált mintegy hivatalt. A «Fáy Antalnak» czímű a zene -melletti lelkesülés hatalmas ódájává akar válni, s nagy mesterséges -okoskodás után, mely teljességgel nem ér aranyat, lesz belőle, nem -léghajó, hanem egy úgynevezett melegen írt ujdonság, melynek némi -színészi taglejtés adja meg a költői emelkedést; például: - - Majdnem leroskadok a szenvedés alatt - És szivemhez kapok, azt gondolom: szakad. - -Alább: - - Majd nyugtalan leszek s nem tom mit csináljak, - Kalapom vegyem le avvagy kiabáljak?! - Összeteszem kezem, majd ismét széthányom, - Imádkozni is, meg tánczolni is vágyom. - -A «Patikárus Ferkónak» czímű még kevésbbé sikerült. Épen nem dithyramb. -Csak puszta vadságot fejez ki a vadság költészete nélkül, s ez utolsó -versszaka csaknem undorító: - - Húzd rá, Ferkó gyerek! húzd rá ezután is, - Hogy egész az Isten színe elé jusson! - És én megfizetek; hogyha másom nem lesz, - Tudod mit? átirom mennyországi jussom! - De ha a pokolba jutok majd így érted, - Fölkeress ám addig, míg el nem ég lábom – - Húzd el a nótámat, én meg majd a lángon - Mennyországi kedvvel a kaparóst járom. - -S mit mondjak ama fellengős ódákról («Csak már ezeket»… «Vannak -fájdalmaim»…), melyekben Tóth Kálmán költői dicsőségével s úgynevezett -költői érzéseivel tépelődik. A világon csak nálunk van divatban, hogy a -költő magáról mint költőről beszéljen, s untalan kicsinyes hiuságát -tárja föl; csak újabban és nálunk fedezték föl, hogy a költőnek nem -olyan érzései vannak, mint más embernek. De e költői érzések tulajdonkép -nem egyebek, mint caprice-ok, csinálmányok s legkevésbbé illenek oly -költő ajkaira, ki oly büszkén hivatkozik természetességére. S nem a -legtermészetellenibb valami-e a «Szenvedések» czímű elegia, melyben a -költő minden kigondolható, de csak látszatos szerencsétlenséget magára -aggat, elmondja, hogy a lelke fájdalmak közt fogamzott, anyja tejéből -fájdalmat szítt, könnyben fürösztötték, dajkája egy ifjúságában -elcsábított öreg leány volt, ki átkos dalokat énekelt, a legelső virág, -melyet szagolt sírvirág volt, a legelső madár melyet látott, halálmadár -volt, midőn járni tanult először is temetésre ment, mint ifjú nagy -városba menvén először is egy nagy házba lépett, s ez az őrültek háza -volt, s több efféle. E kiállhatlan affectatio emelkedett, mély érzés-e? -Ily költemények folyhatnak-e a szívből, s nem az igen is mesterkélt, s -igen is csinált hangulat bizarr szüleményei-e? - -Iveket kellene összeírnom, ha Tóth Kálmánnak ez önmaga által magas -szárnyalásuaknak állított ódáit és elegiáit mind részletesen -fölbonczolnám. Hát festő költeményeinek bonczolata, melyeknek -tulajdonkép e körbe kell vágniok, mily messze vezetne! Mégis ez -utóbbiakról csak azt kellene ismételnem, mit a Petőfi genialis -kezdeményezése nyomán keletkezett festő költeményeinkről már többször -elmondottam. Tóth Kálmán festő költeményei nem képeznek kivételt. -Tájképeit ő sem tudja felolvasztani az érzésben, neki sincs érzéke a -jellemzeteshez, a festőiség titka nála is a prózai részletek és -terpedtség művészete. Csak a «Magyar korcsmáros» czímű költeménye képez -ez alól némi kivételt, mint meglehetősen sikerült genrekép. Mindezt hát -mellőzöm s úgy hiszem elég lesz, ha csak azon két költeményéről szólok, -melyek az ódai és elegiai nemben a legjelesebbek. A «Sápadt asszony» és -«Haza vágyom» czíműeket értem. Mindkettőn némi reminiscentia érzik: az -elsőn Petőfi «Szőke asszony»-a, melyet ezelőtt két évvel a «Szépirodalmi -lapok» közöltek, a másodikon Béranger «Honvágy»-a, mely Petőfi és -Lévaitól magyar fordításban is megjelent. De szerintem az ilynemű -reminiscentia sem plagium, sem utánzás, csak mástól vett hatás, s -minthogy történetesen, ha nem is valami remek, de azért elég jó -compositio, s ha nem is valami elragadó, de azért valódi költői -emelkedés szülőanyja tudott lenni, épen nem rovom meg. Azonban a -genialitást itt sem hagyhatom szó nélkül. Tóth Kálmán genialitása e két -költeményben is mutatkozik, azaz itt is szembe teszi magát a művészet -örök s legelemibb törvényeivel. A «Sápadt asszony» második versszakában -ez áll: - - Férjed oly jó, szelid hozzád, - Ő egy szikla, te meg virág, - Te völgyben vagy, ő fölötted, - S a vihart nem engedi rád. - De elzárja a sugárt is, - El a szellőt, mely ott leng el – - S a nőszívnek nem nyugalom, - A nőszívnek szerelem kell. - -Tehát a férj szelid. Jól van, de akkor hogy hasonlíthat a sziklához, -melylyel minden ember, minden nemzet épen ellenkező fogalmat szokott -összekötni? Tóth Kálmánnak a virágért volt szüksége a sziklára, s -genialitásában mindenről megfeledkezve, arról is megfeledkezett, hogy -így is igen erőltetett, igen hamis képet fog összemesterkélni, mert a -szikla a völgy virágját se a vihartól nem óhatja meg, se a szellőt és -napsugárt nem rabolhatja el tőle, mikép azt a gyermek is tudja, s így a -szelid férj hiába lőn zord sziklává, annyiban mégis szelid maradt, -mennyiben el kell néznie, ha nejére udvarlók kacsintanak, ha neje -udvarlókkal cseveg, a nő pedig, ha csak a nyugalom epeszti, könnyen -segíthet a dolgon. Ilyesmi csekély dolog – mondják sokan. Igaz, ilyesmit -elkerülni még magában nem költészet, de nem kerülni el, még kevésbbé az. -Igaz, ez hiba, mondják sokan, de az érzést, a gondolatot kell nézni. -Érezni többé-kevésbbé minden ember tud, mi pedig a gondolatot illeti, -épen az a baj, hogy a költőnek gondolata nincs, vagy nem tudja költőileg -kifejezni. De hogy is tudná? Genialis költőnek megalázódás volna -gondolkozni, elmélyedni, aztán termékenysége is könnyen megbénulhatna. - -A «Haza vágyom…» czímű költemény kevésbbé genialis, s épen azért jobb. -Csak a harmadik versszakban mutatkozik egy kis genialitás, mit meg kell -rónom. A költő a fővárosból haza vágyik. Honvágyát szépen tolmácsolja. -Hol lelkesülést érzek, se csekélységeken nem akadok föl, se tul nem -csigázom követeléseimet, de az együgyüséget naivitás helyett nem -fogadhatom el, s akkor legkevésbbé, midőn affectatio vegyül bele, s az -affectatio költői szépség gyanánt akar szerepelni a lélekbeni hűség -ellenében. A harmadik versszakban ez áll: - - Meglátogatom a fényes csarnokokat, - Holott a művészek játsznak, énekelnek, - Nem tud elragadni… oh egészen más kell - Az én ábrándozó, gyermekes lelkemnek. - Rengő bölcső mellett tündér dajkamese, - Messzi furulyaszó csendes éjszakákon… - Mellé fájó nóta… sárga csikó, sárga… - Haza haza vágyom. - -Vajjon oly szív, mely a falusi élet bájai, az elhagyott szülőföld és -szerelmese után eseng, vágyakozhatik-e a dajkamesékre s a rengő bölcső -párnáira? Az ötödik sor egészen kiveszi e versszakot természetes -folyamából. Miért tette hát oda Tóth Kálmán? Mert a tündér dajkamese és -rengő bölcső költői szép szavak, mert szereti a purpureus pannusokat, -mert genialis. - -Ilyes hibát nem egy költeményében mutathatni föl, sőt némely költeménye -egészen csak egy ily nagy hiba. Sokszor, midőn leginkább akar naiv -lenni, a legegyügyüebb s ez együgyüség annyira mesterkélt, annyira -erőltetett. Példa rá a «Beköszöntött» czímű költeménye, mely egyébiránt -a jobbak közől való. A költő oda hagyja a várost, kimegy a szabadba, -hogy élvezze a féltavaszt, mely előtte legkedvesebb, mert olyan, mint a -kezdődő szerelem, mint a sejtés boldogsága. Eddig még csak valahogy -megjárja, de a mi ezután következik, nevetséges. A költő a földre borul, -óra hosszat vár, fel akar kelni, megint vár, s íme a rég várt -csalogánydal megzendül. Ekkor a csalogány után szalad, látni akarja, -kalapja leesik, sebaj, de a csalogányt mégsem éri be. A madár eltünt, -mint «láthatlan sóhaj», a költőnek egy édes bút hagyva hátra. Kifáradva -régi helyére ér, s ím ezalatt ott ibolya nyilott. A költőt szent érzés -fogja el, imádkozhatnék, mert az ibolya egyetlen kedvese kék szemét -juttatja eszébe. A ibolyák közt halovány vadvirágokat is lát, távolabb -pedig egész sor jáczintot. Behunyja szemét, hogy ne lássa… - - Hanem azért annál többet, szebbet látok, - Jáczintok közt rózsát, olyan élénk rózsát, - Hogy szinte azt vélem: még az elébb lány volt. - -Próbálja meg valaki e lélekállapotot beszélyben feldolgozni. Minő -jelenet fog kikerülni belőle? Egy a természettel kaczérkodó nő -affectálása, ki a naivot akarja játszani, miután a salonban megunta a -parfümöt, festéket s a hódítás mesterkélt fogásait. Mint egy férfiu -lélekállapota csak művész kezeiben válhatnék jó komikai vagy humoros -képpé, mert úgy pusztán oda vetve az olvasó könnyen erőszakos -torzításnak vélhetné, s mégis Tóth Kálmán természetességét hánytorgatja -és a művészetet ellenkezőnek hiszi a természetességgel. – A művészet egy -a természetesség és hűséggel, vagy más szóval tulajdonkép ez a művészet, -s a ki se a maga, se a más lélekállapotát nem tudja felfogni s költőileg -visszaadni, bár száz polemikus költeményben hirdesse genialitását, -egyetlen józaneszű olvasót sem gyönyörködtet vagy lelkesít. S vajjon -Tóth Kálmán ott, a hol szenvedélyt akar kifejezni, természetes és hű-e? -Szenvedélye a legtöbbször nem hasonló affectatio, természetlenség-e, s -vajjon ment-e azon dagálytól, mely költészetünkben annyira divatos, s -melyet Tóth Endre és Zalár költeményeiben annyira meg kelle támadnom? -Teljességgel nem, sőt nagy részt ő is ebben hiszi rejleni a költészetet. -Ő is az érzések túlzásában és ferdeségében keresi az erős szenvedélyt s -hajhászsza a czifrát és ragyogót, hogy semmit se mondjon. Minden -magyarázó kiséret nélkül kiírok pár ilyen helyet. Valóban már meguntam a -dagályos ürességeket bonczolgatni. Hadd szóljanak maguk maguk ellen. - - Egy pirosra festett koporsó lesz lelkem, - Hogy belőlről milyen, már azt meg se mondom, - Nevetek, kaczagok a világgal szemben, - Jó ízűn esik-e?… az csak az én gondom. - -Más helyt: - - Ha én csillag lennék - S lenéznék rózsámra, - Elhervasztaná őt - Szívemnek nagy lángja. - Ha pedig hab lennék, - Fölforrna a Duna, - Nem ihatnék abból, - Még rózsám se soha. - - Nagy az én szerelmem, - Majd meggyúlok tőle, - A jó Isten tudja, - Mi lesz még belőle! - Én nem tudom, hogy mi, - De úgy legjobb lenne: - Ha az én kis rózsám - Nagy tengerré lenne. - - Bele ugranám én - Akkor a Dunába, - Mikor legsebesebb, - Legnagyobb az árja, - Mit bánnám én aztán - Halva avagy élve, - Hogyha bele vinne - Galambom ölébe. - -Más helyt: - - Mit még sóhajimmal se szabad illetni, - Tiltott virága vagy elérhetlen fának, - De azért szerelmem egy s örök mint a nap, - És evvel örökös szivemben a bánat. - -Más helyt: - - Teli vagyok dallal, mint csillaggal az ég, - Teli vagyok dallal, mint sugárral a nap… - Háborog a lelkem, e fekete tenger, - Hogy ne nyugodjanak gyöngyei ott alant. - Fekete tenger az én bánatos lelkem, - Eget verő vihar égő szenvedélye – - Szórom e gyöngyöket egy liljom szigetre, - Halovány kis lánynak hideg kebelére. - -E dagály és affectatiótól még leginkább mentek, bár ezek sem mindenütt, -a «Mintha volnék», «Ne süsd le szép szemed», «Kun László», «Pillangóvá -lettem» czímű költemények, mint a melyek, ha nem is kitünő, de -méltányolható és tehetséget tanusító művek. Ime Tóth Kálmán emelkedett -érzései és magas szárnyalásának egész költészete, mely ama fennhéjázást -sehogy sem igazolja. Neki úgy látszik sejtelme sincs arról, hogy a miben -erős, a mennyiben erős, az sem az óda, sem az elégia, sem a dithyramb, -hanem a legegyszerűbb dal, mi egyébiránt éppen oly becses lehet, mint a -legmagasabb szárnyalású óda. Azonban itt is nemcsak hogy nem nyújt -genialist, de még kitünőt, derekat sem. «Fütyül a szél», «Nem gondolok», -«Hegedülnek», «Mátra hegye», «Csakugyan», «Ha dolmányom», «Ne süss», -«Vigasztalás» csinos dalok s éppen e csinos dalokért tartom én Tóth -Kálmánt legújabb lyrikusaink közt legfigyelemreméltóbb tehetségnek, mert -a többiek ilyeket sem tudnak írni. Egyébiránt a dalok mind a Petőfitől -vett hatás szüleményei. Petőfi alapeszméit, hangulatait találjuk meg -bennük különböző változatokban és sokszor az utánzásig, a torzított -utánzásig víve. E mellett Tóth Kálmán ilynemű költeményeiben mindegyre -ismétli magát, elrontja a mi jót is tudna csinálni. Genialitás itt is -hatalmasan nyilatkozik. Mindjárt-mindjárt beleesik a természetlenségbe, -hajhászsza a csinált hangulatot, a mesterkélt képeket, naivitása -át-átcsap az együgyűségbe. Például én nem tudom megfogni, mi szép lehet -az ily gondolatokban: virágot még síromra se hintsenek, nehogy az -emberek csodát lássanak, mert bús szívem poraitól feketére válik a fehér -liliom; hogy ne nézz reám oly szépen kis leány, mert fáradt lelkem mint -a napsugártól a tó habja könnyen felforrhatna; hogy szívemet törött üveg -darabja vágja, melyet gyémánterős szerelmemért a leánytól kaptam; hogy -kedvesem szép szemében a legszebb nefelejts van: - - S e nefelejtsben van még a nap is, - Mely ragyogtatva egy folyóra süt. - Az én lelkem e ragyogó folyó, - Mely máskor sötét mindenütt. - -Mennyit tudnék még ilyet előszámlálni. Eliszonyodom, ha azon -papirszeletre pillantok, hova e képtelenségeket följegyeztem s a -helyett, hogy gúnyolódjam, sentimentaliskodni van kedvem. Ez-e a magyar -szellem, az eredetiség, a kedély, a szenvedély, mikép azt lapjaink -legtöbbje hirdeti? Ily dalok bájolhatják el a magyar irodalmat és -közönséget? Nem csodálkoznám, ha egy Arany a legmélyebb megvetéssel -tekintene azon koszorúra, mit neki az irodalom és közönség nyújt. -Azonban szabadjon hinnem, hogy a magyar irodalom és közönség -közvéleményét nem egy pár írói cotteria közlönye képviseli. Most hadd -vizsgáljam Tóth Kálmán genialitását más oldalról. Vajjon phantasiája oly -rendkívüli-e, mint azt ama kérkedő költeményében maga hirdeti? Ha a -phantasia ereje alatt a gondolatok és érzések képeinek gazdagságát vagy -a plasticitást és ragyogó színezést értjük, mi a költészetnek egyik -legfőbb eleme: akkor Tóth Kálmán phantasiája igen szegény. Mindaz, mit -eddig idéztem műveiből, e szegénység mellett tanuskodik. Ime egy újabb -bizonyítvány: - - Mikor egy-egy zengő felhő - Az egeken általhalad, - Meghatva a szép zenétől - Láthatólag sápad a nap. - Nap vagy te is barna kis lány - Szépségeddel ezrek felett – - Hogy van mégis, hogy te a dalt, - Hogy a költőt nem szereted? - -Tóth Kálmán hallván, hogy a mennydörgést, égzengésnek is nevezik, -természetesnek találta azon természetlen gondolatot, hogy a nap a zengő -felhők szép zenéje által meghatva sáppadjon el s egész biztossággal -intézte a leányhoz e kérdést: hogyha oly szép, mint a nap, miért nem -sáppad el a költő dalára, miért nem szereti a költőt? Mindenütt a -költőnek kell szerepelni, csak a költő szerethet igazán, csak a költőt -kell szeretnie a leányoknak. De a leányok több joggal kérdhetnék a -költőktől: ugyan miért űzik ki önök a világból a szerelem költészetét, -általában miért ellenségei annyira a költészetnek? Ha a phantasia ereje -alatt valamely lyrai költemény kerek compositióját értjük, akkor Tóth -Kálmán phantasiája még szegényebb. Pár fennebb idézett egyszerű dalán -kívül alig van compositiója; egy sor, egy versszak elrontja az egészet s -a bevégzést ritkán találja el. Innen költeményei közt a rövidek mindig -jobbak, mint a hosszabbak. Phantasiájának nem adatott, hogy egyöntetű -költeményeket teremtsen s Isten ingyen kegyelméből geniális levén, nem -erőltetheti meg magát annyira, hogy költeményének alkotó részeit egy -pillantással beláthassa s ne bízza magát a jó szerencsére, mi rendesen -cserben hagyja. Ha a phantasia ereje alatt az epikai és drámai elemet -értjük, tehát a legszorosabb értelemben vett alkotó erőt: akkor Tóth -Kálmán phantasiája legszegényebb. Költői beszélyei, balladái, románczai -kevés becsűek. Csak a «Kis Geréb» és «Tinódi Sebestyén» érdemelnek -említést. Az első annyiban legjobb, mennyiben leginkább nélkülözi a -genialitást s epigrammai élben nyer bevégzettséget. De a hetyke -hősöcske, ki sokban hasonlít egy katonásdit játszó gyermekhez, nem igen -kedvező fényt vet a költő eszményeire. «Tinódi Sebestyén» csak a -phantasia csekély tárgyilagosságát tanusítja. Úgy látszik Tóth Kálmán -nem olvasta Tinódi Sebestyén munkáit, mert különben nem tüntette volna -föl úgy, mint egy újabbkori lyrikust. Tinódi Sebestyén tulajdonkép Tóth -Kálmán maga, mikép egyéniségét költeményeiben kifejezi. E ballada a -kornak semmi színezetét nem hordja magán s azon gondolat, melyben -kikerekedik, hogy tudniillik a természet pártul fogja az elhagyott -dalnokot s mintha fülemile volna, koporsója lesz a bokor, szemfedője a -fák lombja, csak egy igen elhasznált hasonlat gyönge ismétlése. -Néprománczai alul vannak minden bírálaton. «A ligvardi csárda mellett» -czímű például minő bizarr és nevetséges. Pej paripán egy betyár gyerek -vágtat a csárdához, «bort kér». A korcsmáros kijő s azt mondja: «Itt van -a bor, de miért kérte kend oly nagyon, úgy hiszem, alig lehet szomjas, -bizonyosan egész éjszaka ivott.» «Egy kortyot sem ittam, felel a -betyár.» Már pedig én azt gondoltam – mond a korcsmáros: - - «Hisz kelmed dolmánja, ünge - Piros borral van leöntve.» - «Más érte azt, nem bor érte, - Csalfa szeretőmnek vére.» - -És itt meg kell szakítanom Tóth Kálmán genialitása bonczolatát, be kell -fejeznem czikkemet, noha Tóth Kálmán «Költeményei» és «Kinizsijé»-ről -nézeteimet mind nem mondhatom el, noha a «Szerelmi vadrózsák» tüzetes -birálatát nem adhattam, noha a Balogh Zoltán és Concha költeményeiről -szólva nem vehettem alkalmat, hogy a magyar verselésről pár eszmét -érintsek, mint czikkem terve kivánta. Nem élhetek vissza e lap -szerkesztője szívességével, ki oly készséggel nyitá meg «Szemlém»-nek -Tárczáját s nem kivánhatom tőle, hogy még néhány folytatásra számított -czikkemet a jövő félévre is átvigye s velük érdekesebb czikkeket -kiszorítson. Azonban a netalán «Szemlém»-et megtámadni szándékozó lapok -s azon tisztelt olvasók kedveért, kiket e bírálatok érdekelnek, -szükségesnek tartom megjegyezni, hogy e lapban megjelent czikkeim -korábbi kritikai dolgozatimmal «Tanulmány és polemia» czím alatt sajtó -alatt vannak s belőlük az első füzet még a jövő hó folytán meg fog -jelenni. Ott Szemlém e III-dik szaka teljesen be lesz fejezve s ott -mindazt elmondom, mit most összehúzni vagy mellőzni valék kénytelen. - - - - -POLEMIKUS LEVELEK. (ERDÉLYI JÁNOS ÚRNAK.) - -Pest, 1857. február 18. - -Néhány megjegyzést akarok tenni azon becses czikkekre, melyeket ön «Egy -századnegyed a magyar szépirodalomban» és «Arany kisebb költeményei» -czímek alatt a lapokban közrebocsájtott. Tulajdonkép nem bírálni -szándékszom önt, hanem védeni magam. Ön e czikkeiben nem egyszer rójja -meg kritikai eljárásomat, mit lehetetlen szó nélkül hagynom. E -megrovásokra felelek hát, nem ugyan a maga idejében, de talán nem -egészen későn. Most is csak három pontra szorítkozom, mint olyanokra, -melyek különös figyelmet érdemelnek. Tehát polemia! Úgy van, polemia és -miért ne? Miért hallgassunk azon írókra, kik haszontalannak nevezik a -polemiát s magok eleget polemizálnak minden haszon nélkül? Miért -kiméljük amaz olvasókat, kik unják a polemiát, mert csak puszta -torzsalkodásnak tudják képzelni? A polemia, ha valóban polemia, igen -tisztességes és szükséges dolog – legalább ilyesmit tanít az irodalmak -története. Méltassuk figyelemre ez értelmezést, még akkor is, ha nem -fogadnók el. - - -I. - -Ön gúnyosan emlegeti némely kritikus társait, kik bírálataikkal felül -akarják haladni szépségben a költőt, prózáikkal a verset; hibáztatja az -oly eljárást, mely nincs eléggé indokolva, hogy bírálat legyen, mégis -követeli, hogy ne nézessék csupa műélv gyanánt; sajnálkozik a tartalom -elhanyagolásán a forma kedvéért, mely ön szerint kritikánkban -túlnyomóságra kezd emelkedni.[4] - -Mindez általánosságban, név említése nélkül van ugyan mondva, azonban -legyen szabad az egész czélzást magamra venni. Úgy hiszem, nem követek -el szerénytelenséget. E vád a legsúlyosb, mely kritikust érhet. A ki a -próza és költői nyelv közti külömbséget nem érti, minden egyebet írhat, -csak jó prózát nem, a ki bírálataiban nem itéleteket indokol, elveket -fejt ki, jellemezni törekszik, hanem csak ragyogni, elméskedni, -gyönyörködtetni akar, jó kritikus. Mégis e modor meglehetős sikernek -örvend. Heine és Börne, ha nem is épen ennek, de ehhez valami hasonlónak -köszönhették nagyrészt hatásukat. De Heine rendkívüli tehetség volt, -lyrainak gúnyolt prózája olyan, mely a Goetheével vetélkedik, s minden -frivolítása mellett néha több eszmét ébreszt, mint a széptan sok tudós -tanára. Börne a tömeg nemzeti és erkölcsi érzésére kívánt hatni, nem -annyira bírálatokat írt, mint bírálataiban nemzete tétlenségét és -pedánsságát ostorozta s ez neki tulajdonkép az erős oldala, míg a -kritikai aránylag sokkal gyöngébb. Mindkettő helyzete kivételes volt, -mely a kor viszonyaiban lel mentséget. Az nem az ő hibájok, ha a _Fiatal -Németország_ rendszeres tanná emelte azt, mi egy átmeneti korszak kínos -vergődése volt. Utánzóik természetesen mindent elrontottak. Divatba jött -a próza és költészet bizonyos bizarr vegyülete, s nem a tárgyról, hanem -a tárgy körül beszélni, a legkülönösebb nézőpontokból, ingerlő -rendetlenségben, a genialitás bélyege lőn. A legtöbb német tárczaíró -maig sem mulaszt el semmit, hogy lehető gyermekes legyen, midőn komoly, -s lehető unalmas, ha gyönyörködtetni akar. E tekintetben épen nem lehet -őket a francziákhoz hasonlítani, kik e modort kellemes fecsegéssé -alkották, melynek, ha nem akar több lenni, mint a mi, megvan a maga -becse. Azonban a komoly kritika, melynek tiszta tárgya alapos -feldolgozásában, elveket fejteni ki vagy alkalmazni, kénytelen elvetni e -modort, különben korcsszülötteket állít elő. Ily korcsszülöttek-e -bírálataim, nem vizsgálom. Bár szilárdan ragaszkodom elveimhez, de -formáimat még akkor sem volna kedvem védeni, ha valóban megérdemelnék. -Mit védeni akarok, mit védenem kell, az a formának, mint formának joga, -melyet ön, ha nem is tagadni, de annyiban megvetni látszik, a mennyiben, -midőn bizonyos rossz modort megró, a forma mellett egyetlen árva szót -sem emel, s így mellőzhetőnek tartja. Ön megrovása rokon azon vádakkal, -melyeket nálunk az újabb időben a tudomány népszerüsítése, a -dilettantismus phraseologiája ellen szoktak emelni, a legtöbbször nem ok -nélkül, de mindig elég félszegen. Ideje vizsgálni, mi igaz s mi nem e -vádakban. - -Minden szorosabb értelemben vett irodalmi mű alá van vetve a formának. -Ez a mi a könyvet a műtől, a tudóst az írótól megkülönbözteti, a nélkül, -hogy elválasztaná. A görög és latin irodalom kitünően hódolt az elvnek, -mi igen természetes volt, kivált a görögöknél, kik annyira összhangzón -fejlődtek s hol annyi minden elősegíté a formák cultusát. Nálok nemcsak -a művészetnek voltak muzsái, hanem a tudománynak is. Melpomene és Klio, -Erato és Urania egymás mellett foglaltak helyet. A történetíró és -bölcsész természetesnek találta épen úgy hatni a forma bájaival, mint a -tartalom erejével. A forma az, miben az újabb irodalmak oly kétségesen -vetekednek a régiekkel. Ezt még azon túlbuzgók sem tagadhatják, kik oly -örömest dobnák tűzbe az egész görög és latin irodalmat, mint politikai -és vallásos tévedéseink egyik kútforrását. A régi irodalmak e tökélye -sohasem veszti el varázsát, s a lélek mindig örömest száll vissza e -korba, hol eszmény és való oly testvériesen ölelkeztek s a kedély naiv -egysége annyi szép formát teremtett. A keresztyén korszak természetesen -összetörte e formákat. Oly vallás, mely a materialismus karjaiból -ragadta ki a már-már rothadó emberiséget, s első mozzanataiban annyira -spiritualis volt, egyelőre nem igen kedvezhetett sem a művészeteknek, -sem az irodalmi szép formáknak. Idő kellett, míg a keresztyén szellem új -hódítmányaival, mint művészet és irodalom, kristályosodhatott. E -küzdelmek napjaiban nem egyszer vándorolt a keresztyén író és művész a -régi műveltség kincseihez, leginkább formákat tanulmányozni, mi -termékenyítőn hatott, a nélkül, hogy a keresztyén szellem lényegének, -sőt formai eredetiségének is ártott volna. Michelangelo, Raphael, Dante, -Shakespeare, a keresztyén szellem ez óriás gyermekei, nem egyszer -táplálkoztak a pogány kor maradványain, melyek ellen most némi keresztes -háború indul. Azonban e művészet és tudomány ama testvériessége, mely -szerint a tudomány művészet volt, többé sem lehető, sem szükségesnek nem -mutatkozott. A múzsákat elűzték a rideg tudósok s azok csak a távol -kékjéből vetettek reájok egy-egy mosolyt vagy koszorút. - -A tudományok óriás kiterjedése lehetetlenné tette a formai kerekdedséget -s az erős kutató szellem sokkal büszkébb és korlátlanabb lőn, hogysem a -Gratiáknak is hódoljon, míg a munkafelosztás, melyen az újabb -tudományosság nagysága s talán egyoldalusága is alapszik, még nehezebbé -tett minden ilynemű kisérletet, nem is említve, hogy a rendszeres -iskolák s a gondolatok sebes közlésének eszközei sok oly jogos irodalmi -nemet alapítottak meg, melyek a forma ellen dolgoznak. - -Mindez tény és szükségesképi tény, melyeket sem tagadni, sem -megváltoztatni nem lehet. De ki fogja mégis egészen elvitázni a forma -jogát? Egyetlen pillantás az újabb irodalmakra képes erről meggyőzni a -gondolkozót. Az újabb irodalmakban sem volt nagy író, ki nem hódolt -volna a formának vagy ebbeli hiánya miatt nem vesztette volna el -befolyásának tetemes részét. Ugyanez áll az egyes irodalmakról. A -franczia és angol irodalom fensősége a német fölött leginkább a formán -alapszik. Nem én mondom ezt, hanem az összes európai közvélemény, mely -annyi előszeretettel csügg e két irodalmon. - -Magok a németek is bevallják. Egy híres német kritikus nem rég így -nyilatkozott a német történetírásról: «Történetírásunkban az ellentét az -angolok- és francziákkal szemben igen feltünő. Tanultság és -lelkiismeretes nyomozásban kétségtelenül előttök haladunk, de úgy -látszik, mintha előadási és alakító tehetségünket e mikroskopi -tanulmányok egészen fölemésztették volna. A francziák- és angoloknál -évről-évre egész csoportja jelen meg oly munkáknak, melyeket valódi -tudósok írnak, melyek mégis a valódi mű (Kunstwerk) dicsőségére -tarthatnak számot. Nálunk a kettő egészen elválasztva tűnik föl. Első -rangú tudósaink csak tudósoknak írnak s műkedvelőknek vagy -tanítványoknak engedik nyomozásaik feldolgozását a nagy közönség -számára. Vannak ugyan kivételek, de azok mindig és roppant hatást -idéznek elő; úgy látszik tudósainknál elvvé vált lehetőleg elzárni a -profanus tömeget a tudományoktól. Ez eljárás a nép tulajdonképi -műveltségére bizonyosan nem nagy nyereség.» Ez annyira találó -megjegyzés, többé-kevésbbé, áll az egész német irodalomról. - -Azonban bizonyos félreértéstől óvakodni kell. A tudomány irodalmi forma -nélkül is tudomány marad s ezt az irodalmi formáért feláldozni, nagy -tévedés. Ki feláldozza, rendesen nem tudós s formája sem nagy becsű, -mert a tudománynak irodalmi formában is tudománynak kell maradnia, sőt a -forma becse is sok tekintetben ettől függ. De mi az az irodalmi forma a -tudományban? E kérdésre kielégítő feleletet adni nehéz. Az általánosság -keveset mond, a részletezés pedig messze vezet s ilyesmit csak -szakemberek nyújthatnak. Annyi bizonyos, hogy szükség van éles -különböztetésre. Meg kell különböztetni az úgynevezett ethikai és reál -tudományokat. Ez utóbbiakban az irodalmi forma nagyrészt csak annyiban -érvényes, a mennyiben a tiszta, szabatos nyelvre s az előadásnak azon -úgyszólva művészetére vonatkozik, mely által az ismeret természetesen -fejlesztőn s vonzón tapad az olvasó lelkébe. Elég csak egy elsőrangú -tudóst, Aragot, említeni, hogy a forma jogát e tudományokban is -elismerjük. Majd mindig nagy tudósok azok, kiknek a tudomány irodalmi -formája sikerül. - -Ez természetes. Ki valamely tudományt egész kiterjedésében tud s talán -elébb is vitt, több eszközzel rendelkezik a formára nézve, mint más, s -ha nem resteli a fáradságot, rendelkezik is. Ha ezt sokan a tudomány -népszerűsítésének gúnyolják, igazat mondanak s gúnyjok csak elismerés. -Az irodalmi forma nem is egyéb, mint a tudomány népszerűsítése, mert -jobban és többnek tanít, mint a puszta irodalmi forma nélküli tudomány. -A tudós, ki ezt használja, sem a tudós világ, sem a közönség abstract -fogalmához nem alkalmazza magát, hanem csak a lélektan törvényei és -tárgya természetéhez. Nem igyekszik könnyűvé tenni a tudományt, mert az -mindig bajos, csak természetessé és vonzóvá, nem kerüli mélységeit, csak -biztos utakat keres oda és talál. Egészen más a tudománynak azon -szorosabb értelemben vett népszerűsítése, mely a tudományt a -tulajdonképi nép felfogásához és szükségeihez alkalmazta, mi az irodalmi -formának egy más és alsóbb neme. Itt is nem a nép abstract fogalma ad -irányt. A nép abstract fogalma épen oda viszi az írót, a hova a -politikust: ennél a szabadság, amannál a tudomány szolgálatát teszi -lehetetlenné. A valódi népíró a nép concrét fogalmát tartja szem előtt, -azaz olyanoknak ír, kik valóban olvasnak s így a műveltség némi -elemeivel bírnak, kiknél szükséggé vált bizonyos ismeretág s így valóban -tanulni akarnak. - -A tudomány e formája nem könnyű, mert a tudománynak sem egészét, sem -mélységeit nem bírja meg, s a mennyi és mikép kérdése a műveltségi -viszonyok s nemzeti sajátságoktól is függ, de fontos, mert a műveltséget -mind szélesebb körben terjeszti. E fontosság idézett elő minden -nemzetnél oly terjedelmes népirodalmat, e nehézség miatt van oly kevés -valódi népíró. E téren sok visszaélés történt és történik. Itt jelen meg -a legtöbb vásári munka. Sok népíró elkerülhetetlen szükségesnek tartja -csak felületesen tudni, a miről ír, holott a népírót a tudóstól csak a -forma választja el. - -Mások oly kiterjedésben akarják előadni a tudományt, melyet a forma nem -bír meg s így haszon nélkül küzdenek a lehetetlenséggel. Némelyek a -kívánatosság elvének hódolnak, mi majd annyi, mint semmi. A legtöbben -bizonyos bőbeszédűség és parasztos negélyben keresik a formát, mi -annyira szenvedhetetlen, épen azok előtt, kikre számítva van. Mindez -csak azt mutatja, hogy e forma nem könnyű és eltalálni nagy érdem, de -nem azt, hogy jogtalan. - -Azoknak, kik a tudomány népszerüsítésére gúnyolódnak, jó volna -szabatosan beszélniök. Nemrég egyik tudományos folyóiratunk elég -félszegen nyilatkozott az ügyben. A tudomány, ha nem tudomány, formában -vagy forma nélkül egykép haszontalan, a rossz forma megrovást érdemel, -de a tudománynak akár ama fensőbb, akár emez alsóbb formáját megtagadni, -annyi, mint a világ legjelesebb írói és tudósai ellen viselni háborút. - - -II. - -Az ethikai tudományokban már több a forma joga. A történetírás épen úgy -művészet ma is, mint volt a régieknél. Klio most is közel áll -Melpomenéhez. Valóban a történetíróban sok oly tulajdonságnak kell -meglennie, melyek a dráma- vagy regényköltő sajátjai. De költő-e a -történetíró? Bizonyára nem. Sokkal kevesebb és sokkal több. - -A költő szabadon, eszményi felfogással alakítja az élet eseményeit s így -a hatás több eszközével rendelkezik, a történetíró szorosan, a -legcsekélyebb részletig tényekhez van kötve, felfogása korlátoltabb, -hatása gyöngébb, de annyiban komolyabb, a mennyiben megtörtént -eseményeket beszél el és úgy a mint megtörténtek. Már Polyb kijelölte -azon különbségeket, melyek a költőt a történetírótól elválasztják. Jele, -hogy a régiek is helyesen fogták föl a történetírást és mégis -művészetkép gyakorolták, a kettő közt ellenmondást nem találva. Nincs -is. A történetírás művészete nem a történetnyomozás és kritika mellőzése -a képzelem kicsapongása- és a nyelv bájaiért. Ki rajzolni akar valamely -korszakot, ismerni és megbírálni tartozik minden kútforrást és adatot a -lehető teljességben. De ez még nem elég, noha sok. A történetnyomozás és -kritika becses dolog, nagy érdem, nélküle nincs történetírás, de azért -még magában nem az. Az összehalmozott és megbírált anyagot alakítani -kell, életet lehelni belé. Ez a történetírás, mi nagyrészt a forma -művészete, s itt a pont, hol szükség van a költő sajátságaira. A -történetírónak értenie kell az elbeszélés epikai folyamát és élénk -plastikáját, tudnia a jellemfestés és csoportosítás titkait; éreznie a -részek arányát s mindazt, mi háttérben maradhat, vagy kiemelkedhetik; -megkisérlenie minden eszközt, mi a compositio kikerekítésére vezet, úgy -birnia a nyelvet, hogy eltalálhassa a történetírás nyelvét, mely nem a -költészeté, de szintén oly ritka, talán ritkább, mint emez. Nehéz -művészet ez. Nem csoda, hogy oly ritkán sikerül s épen azért annyian -támadják meg. Azonban azért, mert némelyek regényírókká lesznek, midőn -történetet írnak, még egy irodalom sem mondott le a forma jogairól a -történetírásban. A könnyelmű történetíró forma nélkül sem lesz -lelkiismeretes, a ki pedig más formát erőszakol a történetre, mint a mi -illeti, formai érdemre sem tehet szert. Ezt kell megtámadni, nem a forma -jogát, a mint hogy teszi is nem egy kitünő kritikus, különösen a -francziáknál, hol a formának legtöbb kinövése mutatkozik. Némelyek -hajlandók azt is állítani, hogy a forma sokkép ellensége a -tárgyilagosságnak is. A forma emberei – így szólnak – könnyen -ragadhatnak eszményítésre, a szép erős érzéke megcsal bármily éles észt -s megveszteget bármily fegyelmezett képzelmet: egy-egy tény az élénk -színezés által egészen más jelentőséget nyer, mint a mi illeti; egy-egy -jellem, a mint plastikailag kiemelkedik, önkénytelenül megbillenti az -igazság mérlegét, s a compositio, a véghatás ereje kedveli a -csalálmokat. A képzelem kicsapongásait épen úgy nem lehet védeni, mint -az analysis tévedéseit. E két örvény minden írót fenyeget s nem egyet -sodor magával. De mindenekelőtt az a kérdés: mit értünk tárgyilagosság -alatt. Az a tárgyilagosság, mely tartózkodik megbélyegezni a bűnt és -dicsőítni az erényt, mert igazságtalanságot követhet el, mely a -csalálmok miatti félelmében nem igyekszik nézőpontokat találni, -melyekből megitéljen valamely korszakot, mely az eszményiesség túlságait -úgy igyekszik kerülni, hogy a kételyek tömkelegébe téved s az érzület -határozatlanságában keresi a történetírói pártatlanságot, bizonyára nem -tárgyilagosság és mindenesetre kártékony. A történetírónak elvégre is -határozott érzülettel kell birnia és mernie, itélőbirónak tolván fel -magát, megnyugtatni olvasóit. E nélkül a tárgyilagosság puszta tagadás -és ha ezt tűzi ki a történetírás czélul, nem tudom, hogyan érdemli meg -azon czímeket, melyekkel az újabb és régibb korban egykép megtisztelték. -A tárgyilagosságnak nem a forma ellensége, hanem valami egyéb. Az, hogy -sok történetíró a küzdő hatalmak udvaroncza, pártok nézőpontjából itél, -a történetírás szűz múzsáját néha kéjhölgygyé aljasítja vagy a legjobb -esetben akkor ír történetet, mikor még lehetetlen. Mégis az ily művek -sincsenek minden becs nélkül; mert tények vélemények- és szenvedélyeket -fejezvén ki, melyek a kor küzdelmeit vezérlik, s adatokúl szolgálnak az -eljövendő történetírónak, ki mindig csak akkor képes megjelenni, midőn -bizonyos kornak bevégzettsége mutatkozik s ez nem a szereplő egyéniségek -halálával kezdődik, hanem mikor az általuk képviselt eszmék küzdelme -határozott viszonyokat teremtett s mintegy elhasználta magát. - -Ilyesmit lehet válaszolni azoknak is, kik a bölcsészi és politikai -tudományok irodalmi formáit hasonló ellenvetésekkel ostromolják, noha a -forma joga itt jóval kevesebb, mint a történetírásban. Miért például -Voltaire és Rousseau tévedéseit csak félig-meddig is oly geniális -irodalmi formáikban keresni, midőn azok leginkább a korban rejlenek. E -tudományokra mindig hatnak a kor szenvedései és vágyai. Nem vonhatják ki -magokat alóluk, bármint akarják, önként szószólóikká válnak vagy -önkéntelenül uralmok alá vetik magokat. Még minden nagy bölcsész kora -vágyainak szolgált és szenvedéseit akarta meggyógyítani. E szenvedések -és vágyak pedig változnak az idők kényszerűsége és az emberiség -fejlődése szerint. Ezért a tudományok egész alapjokig folytonos -rendüléseknek vannak kitéve és fejlődésökben nem is egyebek, mint a kor -eszméinek összpontosított és erélyes kifejezései s így egyszersmind a -koréi tévedéseik is, melyeket igazában csak egy későbbi kor fedezhet -föl. Nincs miért hát e miatt feladni a forma jogát, sőt bizonyos -tekintetben lehetetlen is. Az eszmék rendezése és fejlesztése már -magában némi művészettel jár. Ezeknek oly feszültségben kell tartaniok -figyelmünket, oly folytonosságban haladniok, mint a drámában a -cselekvénynek, csakhogy itt a hős sorsa, amott pedig a vezéreszme -kifejlése hat reánk. Másfelől a tudományokban sok ismeret csak úgy lesz -valódi ismeretté, ha erős és határozott érzületté válik, mire nagy -mértékben foly be a kedély és képzelem. Az író nem mulaszthatja el -ezeket is igénybe venni, a meddig megengedi a tudomány méltósága, s erre -egyik leghathatósabb eszköz a forma. Csak egy irodalomtörténetet kell -kezünkbe vennünk avagy csak napjaink jelenségeire figyelnünk, hogy -mindezt igazolva találjuk. Az angol és franczia irodalom nem egy -bámulatos irodalmi formát mutat föl, sőt a német irodalom sincs ezek -híjával. A németek az újabb időben épen kezdik elvetni azon nyelvet, -melyre, mint a világon egyedül bölcsészire, annyira büszkék voltak s -melyet megtanulni majdnem oly nehéz volt, mint magát a tudományt. Mindez -természetesen áll a széptanra nézve is és még inkább a kritikára mely a -legközelebbi érintkezésben áll a közönséggel. Másfelől csalódik, ki azt -hiszi, hogy a kritikára elég az értelem analysise s nincs szükség az -érzés élénksége- és a képzelem erejére. Valamely műnek egészben -felfogását mindig az érzés és képzelem segítik elő. E nélkül az értelem -analysise épen oly hamis lesz, mint ha a kritikus a fegyelmezetlen érzés -és képzelem nyugtalanságának engedi át magát. E két elemből dolgozik a -_kritikus_, e két elemre hat, mit egyrészt a forma által eszközöl. A -_kritika_ irodalmi formái a kritika jelleme és czéljai szerint -különbözők. Két nagy osztályt lehet köztök megkülönböztetni, bármily -különböző irányúak és tehetségűek legyenek is egyenként. Ha az élcz -osztályozását fogadnók el, epések és epétlenek, unalmasak és -mulatságosak czímeivel kellene őket megtisztelnünk. E jellemzésben van -valami igaz is. Az utóbbiaknak nagy fogékonyságuk van, melyet -elfogulatlanságnak szoktak nevezni és sok jóakaratjok, mely legtöbbször, -mint kegyelet, részvét és hazafiság tűnik fel. Mindez nem gúnyor. Az ily -kritikusok között vannak igen tiszteletre méltó egyéniségek is, kik -mindig jótékonyan hatnak s bizonyos időben talán egyedül lehetségesek. -Ily idők a meddő, az eszmék- és küzdelmekben szegény évek, midőn a -kritika hivatása alig több, mint ébreszteni az irodalmi munkásságot és -megnyerni a közönség fogékonyságát. Nekik sok e czélnak megfelelő -sajátságuk van. Fogékonyságuk mindenütt talál valamit, a hol csak -valamennyire találhatni s mozgékonyságuk alkalmazza magát a -viszonyokhoz. Finom érzékök könnyen felfedezi a szempontokat, honnan -méltányolni lehet s szabad nem kitünő jelenséget is. Elég szellemdúsak -olvasóikban érdeket gerjeszteni mind bírálataik, mind a bírált művek -iránt. Bátorítják a fiatal tehetséget, a nélkül, hogy elszédítenék s -gyönyörködnek kisérleteiben, mert termékenyítőn akarnak reá hatni. Az -élteseket tisztelettel emlegetik, mibe nem vegyül hízelgés. – Nem -egyszer hivatkoznak a hazafiérzésre, de mindig tapintattal. Megengednek -magoknak sok tisztességes nyegleséget s megrójják a nem tisztességest. -Keresik a közönség kegyét, a nélkül, hogy alája vetnék magokat, ismerve -gyöngéit uraivá lesznek, mert vezetői akarnak lenni. Nem rendszeresek -ugyan, de tudnak mértéket tartani s megőrizni bizonyos álláspontot. Nem -indulnak ki határozott elvekből; de nem zavarnak össze mindent. Ritkán -mélyek, de a legtöbbször szellemdúsak és mindig elmések. Mozgékonyságuk -bámulatos, kedélyük rugékony, hamar felednek, mindig tudnak remélni: -szóval szeretetreméltó emberek s óhajtják, hogy ezt mindenki észrevegye. -Irodalmi világfiak, journalista kritikusok, kik rendesen a lapok -tárczáiban uralkodnak. Jótékony hatásuk mind e sajátságokból foly. -Mindennap találkozván velök a közönség, megszokja s vezetőiül választja. -Tetszik neki, hogy nem tudósokkal van baja, hanem olyanokkal, kik -mintegy az ő képviselői. E nemtudósok, kik mégis eleget tudnak, -elősegítik élvezetét, kellő szempontokat nyújtanak neki, eszmékkel -gazdagítják, felköltik és ébrentartják fogékonyságát. Irodalmi formáik -rendesen behízelgők, olvastatják magokat. Könnyed élénk nyelven írnak, -mely ritkán komoly szépségű, de kellemes és ingerlő. Leginkább azon -benyomások visszhangjai, melyeket valamely mű egésze idéz elő, s így -módjokban van hatni a kedély- és képzeletre. Bonczolgatással nem igen -bajlódnak, s így könnyen kikerekíthetik a formát. Nem terjedelmesek s -még kevésbbé kimerítők. Jól értik a mű tartalmának olynemű elbeszélését, -mely már magában némi bírálat. Szeretnek erős színeket használni. -Kedvelik az ellentétet, adomát, epigrammai élt s mindazt, mi csattanó -hatást idéz elő. Hangulatjokat a tárgy szerint változtatják. Most -szónokok, majd bölcsészek, ma képírók, holnap elménczek, de soha sem -heves támadók, szenvedélyes küzdők, mert többé-kevésbbé a művészet és -irodalom ecclectikusai, epicureusai, kik rendesen nem képviselnek -irányt, nem tartoznak iskolához. – Mindez előny könnyen válik -hátránynyá, sőt épen kártékony hatássá. Ritkán indulván ki határozott -elvekből, s az írót nagyrészt magából igyekezvén megitélni, itt -itéleteik ingadozók, ott nézőpontjaik félszegek. E bajt aztán sokszor -azzal kerülik el, hogy más bajba esnek. Tulajdonkép nem mondanak -itéletet s megelégesznek bizonyos szellemdús reflexiókkal, melyeket a -bírálandó mű idézett föl bennök, beszélvén e tárgy körül s nem e -tárgyról. Ha nem átallják bátran haladni elő azon az úton, hova gyakran -tévedniök kell, könnyen és öntudatlan emelik az élczet, az igazság, és a -pillanatnyi sikert a művészek örök törvényei fölé. Épen úgy meggyöngítik -az irodalom komolyságát, mint megvesztegetik a közönség izlését. Formáik -is hasonló veszélyeknek vannak kitéve. Könnyen összezavarják a prózát a -költői nyelvvel avagy beleesnek a puszta phraseologiába. Érezvén, hogy a -forma hatalom, nagy gondot fordítanak reá s egyszer csak azon veszik -észre magokat, hogy tudnának írni, de nincs mit. Ekkor némelyek csak -kellemes fecsegők igyekeznek lenni, s az a legjobb, a mit tehetnek. - -Az epés és unalmas kritikusok egészen más emberek. Nincs nagy és -sokoldalú fogékonyságuk, mit elfogultságnak szoktak nevezni. Jó -akaratjok is kevés, mi a legtöbbször, mint kegyelet hiánya, -hazafiatlanság és részvétlenség tűnik föl. Ez sem gunyor, az ily -kritikusok között is vannak tiszteletreméltó, sőt amazoknál -tiszteletreméltóbb egyének, kik mindig jótékonyan hatnak, sőt bizonyos -időben nélkülözhetetlenek. Ily idők a termékeny évek vagy a küzdelmek -napjai, midőn veszélyes irányokat kell megdönteni. Nekik sok e czélnak -megfelelő sajátságuk van. Előttök határozott eszmény lebeg s élesen -körvonalozott elvekből indulnak ki. Következetesek a kegyeletlenségig, -erélyesek az üldözésig, s kiméletlenebbek, mint magok hiszik. Nem igen -gyönyörködnek a kisérletekben, ki nem állhatják a középszerűséget, sőt a -nagy tehetségnek sem könnyen hódolnak. Eszményeiken csüggve és szilárdan -követve a kitűzött irányt, jogosítva hiszik magokat mindenre. Vissza -merik riasztani a kezdőt s megtámadni a koszorút. Nevetségessé teszik a -hazafiságot is hazafiságból, ha nézőpontjokba ütközik. Megengednek -magoknak némi tisztességes személyeskedést s nem veszik rossz néven, ha -velök hasonlókép bánnak. Nem keresik a közönség kegyét, de meg sem -vetik, néha élesen támadnak reá s kelletlenül is tekintélyeivé válnak. -Mindig rendszeresek, még akkor is, ha rendszerök tisztán történeti -alapon nyugszik. A legtöbbször alaposak, sokszor mélyek, de nem egyszer -fárasztók. Mozgékonyságok kevés, kedélyök nem épen derült, nem könnyen -felednek, nehezen remélnek: szóval nem igen szeretetre méltó emberek s -ezt magok annyira tudják, hogy épen törekednek reá. Irodalmi homme -pose-ok, doctrinaire kritikusok, kik rendesen a havi iratok vagy tüzetes -kritikai lapokban uralkodnak avagy épen önálló műveket írnak. Innen -jótékony hatásuk. Lelkiismeretes alaposságuk tiszteletet vív számukra -ellenségeik előtt is s fejtegetéseik még akkor is becsesek, ha a dolog -érdemére nézve nincs igazuk. Termékenyítőn hatnak az irodalomra. Néha -megdöntik a rossz irányt és előkészítik a jót. Koszorút vívnak az -érdemnek és megostromolják a csinált nagyságot. Őrzik a művészet és -irodalom méltóságát s megbélyegzik a nyegleséget. Olykor korszakot -alkotnak, mint például Lessing, ki a franczia klasszikai dráma elleni -táborozásával a német dráma kifejlődésének irányt adott. Az -irodalomtörténet írónak mindig főczélul szolgálnak, mert az irodalmi -korszakokat rendesen együtt képviselik a költőkkel. A közönség azon -része, melyet az irodalom és művészet mélyebben érdekel, örömest fordul -hozzájuk s tekinti őket legfelsőbb törvényszékűl. Formáik nem -behizelgők, csak vonzók. Leginkább tanulmányokat, essayeket, szemléket -írnak oly nyelven, mely komoly szépségű, megvet minden hivalkodó -díszítményt. Bonczolatokba ereszkedvén és terjedelmesen írván, formáik -nehezebbek és bajosabban kikerekíthetők, de ha sikerülnek a kritikai -forma példányai, melyek a terjedelmességet a kerekdedséggel, az értelem -mélységét a képzelem erejével egyesítik s épen úgy meggyőzik az olvasót, -mint elbájolják. Hangulatjok nem változatos. Igyekeznek megtartani a -kritikusi méltóságot, mely kerüli a lelkesedést s nem esik -egykedvűségbe. Egyébiránt alapjokban erős szenvedélyűek. Érzik és -tudják, hogy a szenvedélyes gondolkozó, kinek szívén fekszik az igazság, -egyszersmind a leglogikaibb gondolkozó is. E, mondhatni, belső -szenvedélyesség csak akkor mutatkozik külsőleg is, midőn vívni, -ostromolni kell. Ekkor lelkesülten szenvedélyesek és ritkán kerülik el a -gúnyos hangulatot. E sajátságukból folynak hibáik is. Határozottságok, -rendszerességök könnyen teszi őket egyoldalúakká, merevekké vagy vezeti -rögeszmék- és különczségekre. Kedvencz költőiket, kik rendszeröket -képviselik, hajlandók érdemökön felül becsülni, míg azok iránt, kik -elveikkel ellenkező úton haladnak, igazságtalanok. Annak alig látják meg -az árnyoldalait, itt mind csak azt látnak, sőt még a tehetséget is -kétségbe hozzák. Formáik nehézsége miatt gyakran válnak formátlanokká -vagy gyöngeségök érzetében oly formákba kövülnek, melyek -élvezhetetlenek. Polemiáik néha gyűlöletesek, s erős bonczoló tehetségök -könnyen vesz pusztán tagadólagos irányt. Hamar kétségbe ejti őket a -jelen, hol csak romlást és aljasulást látnak. Ekkor eltelve -keserűséggel, örömest fordulnak a multhoz, hol eszményeiket -feltalálhatják, vagy a jövő felé, melybe látnoki hitök van s írnak -irodalomtörténetet, mely többé-kevésbbé pártmunka, de az irodalmi -fejlődésben, mint nagy horderejű tény jelen meg és ez a legjobb, amit -tehetnek. - - -III. - -E két osztály érdemei és hibái, szóval szélsőségei közt többen alkotnak -átmenetet s együtt képviselik valamely korszak kritikai munkásságát. Az -idők szerint hol egyik, hol másik emelkedik túlnyomóságra is egymást -mérsékelve gyakorol nagyobb hatást az irodalmi fejlődésre. Létezési -joguk tényleges viszonyokból foly s formáik benső természetök -eredményei. Hibáikat és kinövéseiket lehet és kell ostromolni, nézeteik -és irányaik helyességét kétségbe szabad hozni, de mindezt a formának -tulajdonítani, nagy tévedés. A forma nem ok, hanem okozat, a forma -nagyrészt a czél és tartalomtól függ, sőt annyiban minden forma jó, a -mennyiben a czélt és tartalmat jól tudja szolgálni. E kritikusok után jő -és felettök áll az irodalomtörténetíró, ki teljes erőben mindig csak -valamely korszak bevégzettségénél jelenhet meg. Az ő látköre szélesebb s -így egészben foghatja föl a történteket, távol van a küzdelmektől s így -tárgyilagosabban itélhet. Tőle is olyasmit követelünk, mint a más nemű -történetírótól. E követelés természetesen a formára nézve is kiterjed. -Azonban az anyag, melyet az irodalomtörténetíró alakít, egészen más -természetű, mint az államok története. A gondolat és tett emberei között -nagy a különbség s a szellem fejleményeinek története nem beszélhető el -epikailag. A jellemzés is egészen másnemű s az események folyamának -nélkülöznie kell minden drámaiságot. Szóval a történetírás nehezebb, -újabb és ritkábban sikerül. De azért az irodalomtörténetírónak is -művésznek kell lennie a tárgya szerint, melytől függ itt is, mint -mindenütt, a forma sajátsága. Tudnia kell nagy vonásokkal és kiemelkedőn -festeni a korszakot nagy íróiban, természetesen csoportosítani körülök a -mozgalmakat, élénken rajzolni a társadalmi és politikai viszonyok -hatását az irodalomra és viszont s a mindenütt ottlebegő vezéreszme -nyomain kimutatni a szellem útját s mintegy láthatókká tenni a küzdelmek -eredményeit: szóval hű, élénk és jellemző rajzot nyújtani, oly nyelven, -mely az elbeszélés és fejtegetés, a történeti és bölcsészi előadás bájos -vegyülete. Rokon az irodalomtörténettel az egyes írók jellemrajza, hol -az arczképezésnek tág mező nyílik s az író, mint ember is kiemelkedik -magánviszonyaival együtt, mit az irodalomtörténetben akadályoz a részek -aránya. Az egyes írók műveiről írt tanulmányokban már kevesebb a -történeti és több a kritikai elem, de némelyek igen jól tudják e kettőt -egyesíteni, mi által teljesebb jellemrajzot s többoldalú felfogást -eszközölnek. E művek becsének mindig nélkülözhetetlen föltétele a forma. -Általában a forma teljessége tökély, hova törekedni kell és sohasem -külsőség, kézművi jártasság: szóval technika, hanem a szellemnek egy -része, mint a gondolatnak a nyelv, együtt születnek, egymástól függenek -s ha meghasonlanak, mindenik érzi, egymásért s egymás miatt beteg. - -Ime nagyjában a tudomány irodalmi formáinak védelme, melyeket ön -megvetni látszik. Miért nem írt világosabban, miért nem mondá, habár -csak odavetve, hogy a forma, nagy tévedései mellett is, nem minden becs -nélküli dolog, csak tudni kell hozzá? Akkor nem szólalok fel s akarva -sem lehetek ön iránt igazságtalan, midőn most akaratlanul is azzá -kellett lennem, védvén ön ellenében a formát, melynek ön teljességgel -nem ellensége. Úgy van. Míg ön elméletben tagadja a forma jogát, -gyakorlatban meglehetősen tiszteli. Czikkei formai tekintetben is gondot -árulnak el, többet, mint bármely magyar kritikuséi. Sőt többet mondok: -ön a formáért még oly áldozatokra is kész, melyek elmaradhatnának, -például, hogy nyelvét minél jellemzőbb és erőteljesebbé tegye, hajlandó -erőltetést és különczségeket követni el. Hogyan hihessem hát önt a forma -ellenségének? Bizonyára vesztegettem a szót, midőn az ó és új kor -irodalmára hivatkoztam, csak saját czikkeire kellett volna utasítanom -önt, hogy elismerje, a mit tagad. Minő ellenmondás. Engedjen meg nekem -elégtételűl egy mosolyt, vagy ha azt nem, egy kérést, mely csak ennyiből -áll: vegye ezután elméletben is pártfogása alá a forma jogát. Hiszen önt -jobban hevíti, mint bármelyikünket irodalmunk emelkedése. Ön hatott is -ez emelkedésre, mint költő és kritikus egyaránt. Említsem-e ernyedetlen -munkásságát és eredménydús küzdelmeit? Nemde mindig eszményei közé -tartozott a jó magyar próza? Mi egyéb ez, mint az irodalmi forma egyik -leglényegesebb része? S mi ritka ez nálunk, ritkább, mint a jó kötött -beszéd, pedig ez is eléggé ritka. Valóban prózánk nem emelkedik úgy, -hogy erőteljes folytatása lehetne a Kazinczy óta megindult mozgalmaknak. -Kazinczy, kit méltán nevezünk nyelvünk megváltójának, a viszonyok -kényszerűsége és a fejlődés rendje szerint oly magyar prózának lőn -alkotója, mely többé-kevésbé idegenszerű volt. Mégis iskolájának győznie -kellett s legyőzetése csapás lett volna. Prózánk, mely a XVI. és XVII-ik -században oly szép virágzásnak indult, a tizennyolczadikban, egészben -véve, annyira lehanyatlott, elaljasult, hogy csak forradalom segíthetett -rajta. Kazinczy volt e forradalom indítója és vezetője. Mikor nem tette -magát a forradalom teljes ellentétbe a multtal? Kazinczy prózánk -nehézkes erőtlenségét, szabatosság nélküli gazdagságát, zagyva -szegénységét, ízléstelen cziczomáit az idegen prózák bájaival -ostromolta. Bár régi szavakat is elevenített föl, jól ismerte a régi -irodalmat, Zrínyinek új elismerést szerzett, mégis sokkal inkább -gyűlölte a múltat, mint maga is hivé. Mint költő idegen formák mellett -küzdött, mint prózaíró, amennyire lehetséges volt, idegen prózák -szépségeit ültette át nyelvünkbe. Az ó irodalom képviselői keményen -támadtak reá. De mit képviseltek e támadók? Nagy részt a tudatlanságot, -tehetetlenséget, ízléshiányt és tespedést. Kazinczy és pártjánál volt a -tudomány, ízlés, műveltség, tetterő és még valami. E valami a korszellem -vala, a jelen gyalázatából táplálkozó szégyen, a jövő dicsőségében hívő -vágy, hogy megutálva aljasodásunkat, megifjuljunk az előretörekvés -küzdelmeiben. A Kazinczy pártjának győznie kellett, mert az -előretörekvés zászlóját lobogtatta, melyre elébb írta föl, mint -Széchenyi, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Azonban a teljes -győzelem újabb visszahatást idézett elő, mely nem képviselte ugyan a -tudományt és ízlést, de a tehetetlenséget és tespedést sem s mely azóta -mutatkozik legélénkebben, mióta költészetünk a népi elemmel ölelkezik. E -visszahatás gyűlöli az idegen bájt és visszaköveteli a magyar prózát, -maga sem tudja, mikép, de visszaköveteli és nagy zajjal. Prózánk általán -véve magyarabb és inkább akar magából fejlődni, mint azelőtt, de -aránylag pongyolább és művészietlenebb, mint a Kazinczy-iskola korában. -Engedünk az ösztönnek és nem tartunk a tévedésektől. Azt hisszük, hogyha -jól-rosszul használjuk a nép kifejezéseit, ha kelletlenül is alkalmazzuk -közmondásait, eredetiek vagyunk és magyar prózát írunk. Büszkék vagyunk -reá, ha kirívón tudjuk utánozni régi emlékíróink nyelvének nem annyira -szépségeit, mint együgyüséget és latinizmusát. Korlátlanul írunk, mert -érezzük, hogy nyelvtanaink helytelen dolgokat is tanítanak. Nem sokat -törődünk vele, ha idegen szó jő tollunk alá, mert haragszunk a sok rossz -új szóra. Fölszedünk mindent: jót, rosszat, mit úton-útfelen találunk, -mert a nép nyelvét akarjuk alapúl venni. Hajlandók vagyunk a -legköznapibb nyelven írni, mert gyűlöljük a mesterkélt magyarság -idétlenségeit. Nagy magyarságunk összezavarja a próza különböző nemeit s -néha arról is megfeledkeznénk, hogy a jó prózához gondolat is kellene. -Mégis e tősgyökerességünk untalan gunyolja magát. Fennen követeljük a -magyar szókötést s untalan kócsintunk. Jutalmakat tűzünk a nyelvhibákra -s az üldözött nyelvhibák történetesen nyelvünk szebb sajátságai. -Gúnyolódunk a rossz új szókkal s ha valakinek eszébe jut, a nemzeti -dicsőség nevében, rossz szókat faragni, széltiben használjuk. -Korlátlansági ösztönből és restségből, vagy mert sokat olvasunk és -beszélünk idegen nyelven olykor úgy erőltetjük a nyelvet, hogy -idegenszerűebbekké válnak, mint a Kazinczy-iskola legfélszegebb -tanítványai. Ki nem panaszkodik fordítóink és hirlapíróink nagy részére, -ki képes megérteni a törvények és rendeletek magyar párját. Ha a -Kazinczy-iskola hívei aggódva mutatnak a visszahatás e korlátlanságára, -egészen igazok van, de félig sincs igazok, ha úgynevezett klasszikai -prózánkat tűzik ki eszményűl. Prózáinknak azzal rokon irányban kell -fejlődnie, melyen költészetünk egy nagy lépést tőn az eredetiség és -dicsőség felé. Ez irány: az erős magyarság és műgond, a régi irodalom és -népnyelv tanulmányozása, kivált a szókötésre nézve, de ízlés és alkotó -erő az alkalmazásban. Az idetörekvés sokkal csekélyebb, hogysem -mozgalomnak lehetne nevezni. Elméleti nyelvészeink sokkal több -szorgalmat fejtenek ki, mint a gyakorlat emberei, a művészi prózaírók. -Alig pár író törekszik ez irány felé. Még messze vagyunk ez irány -diadalától s mi kedvezőtlenek viszonyaink e tekintetben, midőn, hogy -többet ne említsek, irodalmunk, mind inkább válik csak az alsóbb rétegek -irodalmává. - -Mindezt ön jobban tudja, mint én, s bizonyosan jobban fájlalja is, noha -megvetni látszik a formát, pedig sokkal jobban illenék önhöz a forma -védelme és küzdelem a jó magyar prózáért. De ön, mint egyik czikkében -mondja, nem szeret panaszkodni. Oh Istenem! Miért panaszkodott hát régen -annyit, miért panaszkodik hát most annyit a többek közt reám is? A -panasz a gyávaság, az elégületlenség, a nagyravágyás jele, egyik -szánalomra méltó, másik megvetendő indulat és mindenik betegség – fogják -talán mondani némely bátor szerkesztők és erkölcsös írók, kik az -egészséges közönség nevében beszélnek. Mind hiába! A kritikusnak -szenvednie kell a gyávaság és nagyravágyás e betegségeiben. Miért -tagadni azt, mit teszünk s a mit tennünk kell? Miért ne tűrjük el a -világfájdalmas, embergyűlölő és hazafiatlan czímeket, midőn azok, kik -reánk aggatják, azt sem tudják, mit beszélnek? Én részemről nagyon beteg -vagyok, nem csinálok belőle titkot, szeretek panaszkodni, -elégületlenkedni s tovább panaszlok önre. - - -VÁLASZ ERDÉLYI JÁNOSNAK. - -Pest, júl. 26. - -Furcsa helyzetben vagyok. Ön ráfogással vádol: nekem hasonló vádam -lehetne ön ellen, ha ilyesmit, oly könnyedén mernék kimondani; ön -értetlenséget hány szememre: nekem ugyanazt kell mondanom önnek; ön -nyugodtságomat nem foghatja meg: én ingerültségén csodálkozom. Ez -rendesen a perlőfelek komikai oldala. Úgy látszik, mi nem vagyunk -kivételek; s ha ön eljátszá szerepét, én miért vonakodnám ugyanazt -tenni. - -Nálunk nagyon divatos az oly írókat, kik némi formai törekvéssel írnak -tudományos czikket vagy könyvet, költőknek, rhetoroknak, dilettansoknak, -phraseologoknak gúnyolni; tüstént fölemlegetik a tudomány méltóságának -megaláztatását; óvást tesznek az imaginatio ellen és -szépirodalmiaskodásnak nevezik a stylista gondjait. Én legalább többször -olvastam ilyesmit lapjainkban, csak úgy odavetve, oldaldöféskép. Mindig -bosszankodtam, nem azért, mert bírálataimra is széltiben alkalmazták a -csillogó rhetor és pathetikus költő czímeit; hanem, hogy e jó urak miért -nem magyarázzák ki vagy egyszer magukat; miért nem mondják ki egyenesen: -e czikkben vagy könyvben nincs tudomány, a forma sem a tudományé, ezért -meg ezért; csak elméskedve miért látszanak tagadni a tudomány irodalmi -formáját és üldözni az imaginatiót és stylt, melyek a tudomány -előadásában is elvitázhatlan joggal birnak. Elhatároztam magamban, hogy -e kérdést felbizgatom. Vártam oly emberre, ki tekintély és megállja -helyét. - -Eljött ön gúnyolva némely kritikustársát, hogy bírálataikkal felül -akarják haladni szépségben a költőt és prózáikkal a verset. Magamra -vettem e vádat, mert társaim közt leginkább vehettem magamra és védtem, -nem magamat, hanem a formai törekvést, a tudomány, különösen a kritika -irodalmi formáit. Polemikus levelem keletkezésének ez a története. -Tudtam, hogy ön nem ellensége a kritikai formáknak, legalább -gyakorlatban nem, ezt czikkemben is kifejeztem s nem gúnykép, a hogyan -ön vevé; meg valék győződve, hogy bővebben kimagyarázza magát s tán egy -egész elmélettel fog előállni. Czélom sikerült; ön e vita folytán – mint -e lapok szerkesztője jelenti, – a formáról és prózáról egész elméletet -szándékszik közzé tenni, mi bizonyára nagy nyereség s miért könnyen -megbocsáthatni az én polemiai viszketegemet. - -De ön azt állítja, hogy nem a formára törekvő s törekvéseikben rossz -modorba tévedt kritikusokra czélzott, hanem azokra, kik mert írva van -valami, azonnal és indokolás nélkül dicsérik és ajánlják a közönségnek. -Vádol, hogy ráfogást használtam és csodálkozik értelmetlenségemen, mely -kezdőnél is számot tenne. E két vád kizárja egymást: vagy csak brutális -ráfogó vagyok, vagy csak korlátolt eszű értelmetlen. Külön sem -fogadhatom el e czímeket s először is azt kérdem öntől, mit fogna -mondani, ha Arany, kinek ön jambusait chorjambusoknak nézte, midőn e -lapokban verseit bírálta,[5] úgy szólana önhöz, mint ön hozzám: «Uram, -én megvizsgáltam magam, s a bűnt, melyet ön rám fog, nem találtam sem -fejemben, sem szívem redőiben; ön most az egyszer bitorul használta az -igazság jogát; ön bírálatában nyoma sincs az írói lelkiismeretnek; -kezemben a fegyver, hogy elbánjam önnel s megverjem az írói -kegyetlenségig könnyen mondott szavaiért.» Nemde azt felelné ön: «A tény -igaz lehet, én ugyan meg tudom különböztetni a jambust a chorjambustól, -magam is írtam mindkettőt, de ön igen ingerült, a ráfogás nagy vád s -csak a rosszakarat világos bizonyítványai esetében mondhatni ki; én -tévedhettem szórakozásból vagy rosszul fejezhettem ki magamat, de ön -igazságtalan, mert becsületességemet hozza kétségbe.» Ilyesmit felelek -én is önnek, sőt többet: azt is be akarom bizonyítani, hogy szórakozott -vagy értelmetlen sem vagyok, mert az ön máskép magyarázott szavai úgy is -érthetők, a hogyan én értettem s a legrosszabb esetben is van ott két -sor, melyeket sem én nem ferdítettem el, sem ön ki nem magyarázott s -melyek magokban is elég fogantyút nyujtottak volna nékem polemiám -megkezdésére. - -Vizsgáljuk e két sort. Ön így szól: «Magam részéről, mint kritikus, nem -törődöm vele, ha némely kritikus társaim bírálataikkal felül akarják -haladni a költőt, prózáikkal a verset.» Mi ez, ha nem oldaldöfés a -csillogó rhetor és pathetikus költő kritikusokra, ha nem óvás az -imaginatio és szépirodalmiaskodás ellen a kritikában, szóval: -megtámadása a formai törekvés elferdüléséből származott rossz modornak, -a próza és költészet e kábító vegyületének, melylyel Jules Janin, Heine -és Börne annyi és nem mindig jótékony sikert arattak, s melyet utánzóik -oly gyanússá tevének? S vajjon, ha egyszer magamra vettem e vádat, nem -volt-e jogom mondani: önnek igaza lehet, nem védem korcsszülötteimet, de -védem a formának, mint formának jogát, melyet ön, ha nem is tagadni, de -_annyiban_ megvetni látszik, a _mennyiben_, midőn bizonyos rossz modort -megró, a forma mellett egyetlen árva szót sem emel s így mellőzhetőnek -tartja; ön megrovása rokon azokkal a vádakkal, melyeket nálunk az újabb -időben a tudomány népszerűsítése, a dilettantismus phraseologiája ellen -szoktak emelni, a legtöbbször nem ok nélkül, de mindig elég félszegen; -ideje vizsgálni mi igaz e vádakban, s mi nem. Ezt nem most írom, ez -idézet levelemből, melyben ön szerint semmi nyoma az írói -lelkiismeretnek, de melynek e szavai is eléggé bizonyítják, minő -óvatosan magyaráztam ön sorait s mennyiben tartottam jogosnak önhöz -köthetni elmondandó nézeteimet. - -Menjünk tovább. Ön így folytatja: «Örülök rajta, ha elismerés szól Arany -iránt, minthogy érdemli: de félek, hogy a lelkesedésnek állok útjába, ha -mondom, miszerint már is találhatni oly eljárásra, mely nincs eléggé -indokolva, hogy bírálat legyen, mégis követeli, hogy ne nézessék csupa -műélv gyanánt. Jó ha valaki nagynak nézi az irodalmi czélt, ezt -megteszik alapos ismertető czikkei, de a művészeti czél nagyobb -mindennél, s nekem úgy súgja valami, hogy túlnyomó amaz elsőnek -szemmeltartása és kitűzése.» - -A fennebbi két sor után érthettem-e azt máskép, mint a hogy értettem? -Nem természetesen juthatott-e eszembe a tartalom elhanyagolása a formai -törekvés kedvéért? Nem hihettem-e jogosan, hogy ön e sorokban csak -kibővíti fennebbi állítását, hiszen azon megrótt rhetor és költő -kritikusok azok, kik rendesen csak az általános benyomást színezik ki, -egy-egy erős lelkesülési rohamnak vagy gúnyos szeszélynek engedik át -magokat, érdekes és szellemdús dolgokat írnak, de ritkán elemeznek, -ingerlő rendetlenségben beszélnek a tárgy körül, de nem a tárgyról s -czéljok inkább az, hogy egy szépen írt _irodalmi művel_ gyönyörködtessék -olvasóikat, minthogy elvek fejtegetésével vagy alkalmazásával szolgálják -a _művészeti czélt?_ Így fogtam fel az _indokolást_ és _műelvet_, az -_irodalmi_ és _művészeti czél_ szembetételét, logikailag szállva le a -megelőző sorokról. Ön az irodalmi czél alatt egyebet értett: a puszta -dicséretet, a nagy hühót, hogy a könyvnek kelete legyen. Az irodalmi -czélnak ily értelmezése minden esetre eredeti, nagyon tréfás, olyan, -mintha valakinek tolvaj szándékát emberbaráti czélnak nevezzük. Aztán -vegyük ide azt a körülményt, hogy ön Arany birálóiról szólt. Kik -birálták vagy, ön szerint, dicsérték leginkább Aranyt az újabb időben? -Épen nem azok, kik minden könyvet dicsérnek s legkevésbbé a divatlapok -kritikusai, hanem én, Greguss, Kemény, Bérczy, Salamon. - -Mi fecseghettünk ugyan elég haszontalanságot össze, de mindenikünk -meggyőződésből írta hosszú czikkeit s nem azért, hogy a könyvnek kelete -legyen. Mindez az én értelmezésem mellett szól, azonban ön legjobban -tudhatja, mit akart mondani s mit nem; hinnem kell magyarázatának, ha -mindjárt lehetetlen is lemondani azon jogomról, hogy bárki szavait úgy -értsem, a mint nekem a logika és körülmények magyarázzák. - -Mindemellett ön mintegy kétkedve magyarázata helyességén, nem elégszik -meg a ráfogás és értelmetlenség vádjaival s az elhamarkodást is szememre -veti. Ön szerint nekem elég négy-öt sor, a mennyit egy pillantással -átolvasok, a többire aztán semmi gondom. Felkiált: hogyan hihettem, hogy -ön a forma mellett egyetlen árva szót sem emelt s így mellőzhetőnek -hiszi, s utasít czikke számos oly helyére, hol a forma tiszteletét -mindennél jobban kiemeli, pártolja és szinte cultussá magasítja. Ez -igaz, e helyeket én mind olvastam. De minő formákról beszél ön? A -költészet formáiról. Minő formákról beszélek én? A tudomány, különösen a -kritika irodalmi formáiról. Ez nem mindegy, vagy legalább oly erős -árnyalat választja el a kettőt, hogy ön bámulhatja Goethe műveiben a -formát s regényírónak gúnyolhatja Macaulayt s épen a formáért, mint -számos német kritikus, elég igazságtalanul. Én nem azért kezdtem -polemiát, mert _ön_ a _költészetben sürgeti a formát_, hanem azért, hogy -a midőn megrójja a kritikai formák elferdülését, a _forma jogairól a -tudományban hallgat_. Most már mit tegyek? Ráfogást vitassak-e önre? -Mondjam-e: ön elferdíti tételeimet és vakmerőn mást mondat velem, mint a -mit mondottam? Bele essem-e ama pathosba, mely úgy látszik nem csak az -én sajátságom, hanem mindenkié, ha megharagszik? Oh nem és nincs miért. -Én csak egy kis értelmetlenségnek, az eszmeárnyalatok összezavarásának -nevezem az egészet s ezt nem gyöngédségből vagy tiszteletből teszem, -mitől ön annyira irtózik, hanem mert nincs jogom többre. - -Azt sincs jogom tagadni, a mivel oly igazán vádol, hogy miért nem -folytatom polémikus leveleimet. Nem védhetem magamat, mert saját -magánügyeimet kellene közönség elé hoznom. Annyiról biztosíthatom önt, -hogy hanyagságom oka, nem annyira lelkiismeretlenség, mint inkább -töprengés. Már erőt vettem rajta s közelebbről veendi ön még a hátra -levő két levelet. Igen jól tudom, hogy mi a teendőm: ama világos és -érthető vádakra fogok szorítkozni, melyek annyi széptani érdekkel -birnak. Remélem, itt nem nyilik alkalom ily kellemetlenségbe -bonyolíthatnom önt és magamat, s mi szintén nagy baj, untatnom a jámbor -olvasót. - - - - -ÍRÓNŐINK. - -_Flóra 50 költeménye_. Pest, Emich Gusztáv könyvnyomdája 1858. – -_Andersen meséi_. Fordította Szendrey Julia. Pest, 1858. Kiadja Lampel -Róbert. - - -I. - -Írónőink napról-napra szaporodnak. Most egyik, majd másik divatlap vezet -be kettőt-hármat nagy elragadtatás kiséretében, s már csaknem szokássá -vált irányokban az udvariasságnál több, bizonyos udvarlói hang. Ha ez a -rosszul felfogott nőtiszteletből folyna, még hagyján. A nőtisztelet -valami oly szép és erkölcsös dolog s annyi nemesnek és jónak kútfeje -mind a társadalmi, mind az irodalmi téren, hogy még túlságaiban is nagy -kiméletet érdemel, különösen nálunk, kik némi keleties és a -nőtiszteletnek nem épen kedvező házi szokásokat maig sem tudtunk egészen -levetkőzni. - -Azonban divatlapjaink egészen más indokból vannak elragadtatva; -legalább, ha a nőtisztelet oly nagyon szívükön fekünnék, nemcsak a -bókokban volnának pazarak, de jobban vigyáznának verseikre, -ujdonságaikra, novelláikra is, melyekben nem mindig tisztelik a nőket. -Ők nem annyira a nőket tisztelik, mint az írónőket magasztalják; örülni -látszanak, hogy a magyar nő is elég hőslelkü és szabadelmű -szembeszállani azon százados előitélettel, mely kizárta a nőt a férfiú -pályáiról; üdvözlik az írónőt, mint nemének díszét, mint a többi nőnél -fensőbb lényt, ki felülemelkedett körén s elég nagy szellemű, tű helyett -írótollat forgatni, többé nem a cselédekre zsémbelni, hanem az -államférfiakra, tudósokra és kritikusokra; gyönyörködnek a szellem ez új -fuvallatán, mely a lélek és szív eddig ismeretlen s a férfiak elől -elzárt kincseit fogja föllebbenteni; kiváncsian várják, hogy a női -kedély, melynek csak a családi kör számára kellene megnyílni, hogyan -profanálja érzéseit az egész világ előtt, minő vallomásokat tesz, minő -élményekről tanuskodik s fejti meg új oldalról a szerelem és házasélet -nagy kérdéseit; el vannak telve hazafias büszkeséggel, hogy mi sem -maradunk el a többi nemzetektől s nemzeti dicsőségünk fényébe egy új -sugár olvad. E hangulat általános, ha nincs is épen így rendszerbe -szedve, oly általános, hogy nem lenne csoda, ha sok, igen sok nőnél -divattá kezdene válni nem a zajtalan, de nyugtató, ügyes-bajos, de -boldogító házi körben keresni a dicsőséget, hanem az irodalom zajos, -nehéz és sivár pályáján. - -Mi, megvalljuk, nem osztozunk e nézetekben a nélkül, hogy az írónőség -jogosultságát, melyet elvben tagadni akarunk, kivételkép bizonyos körre -szorítva, s némi igazoló körülmények közt meg ne engednők. Nem durva -férfidölyf és előitélet mondatja ezt velünk, hanem épen mély nőtisztelet -s az előitéleteknél is veszélyesebb társadalmi sophismák gyűlölete, mert -mi egyéb az írónőség, mint be nem vallott, eltakart, félbeszerbe -alkalmazott nőemancipatio, e bohó és bűnös tan, mely senkit sem tenne -oly szerencsétlenné, mint épen a nőt, kinek sorsán javítani akar. - -A nő körét és pályáját nem férfiönkény vagy puszta conventio szabta meg, -hanem a természet rendje és a társadalom szüksége. A nő physikai és -szellemi alkatánál fogva épen oly képtelen a férfiú pályájára, mint a -férfi a nőére s Kisfaludy Sándor nem élczet, hanem igazságot mond, midőn -így szól: - - Van határa a két nemnek, - S nem toldása az érdemnek, - Hanem hiba, csorbaság, - Aki ezen átalhág. - -Nem kisebbíteni akarjuk a nő szellemi tulajdonait; azok viszonylag -bizonyosan egyranguak a férfiuéval, csakhogy egészen más nemüek, más -körben kifejthetők s egyedül ott jótékonyak. Azt sem tagadjuk, hogy -mindig voltak és lesznek egyes ritka és nagy tehetségü nők, kik némely -férfipályán is felülmulják a legtöbb férfiut. Amit állítani merünk, sem -több, sem kevesebb, mint az, hogy bármily nagy tehetséggel bírjon -valamely nő, sem az államügyekben, sem a költészetben, sem a tudományban -nem emelkedhetik egy rangra a hasonló tehetségű férfiúval. A nőnemen egy -Napoleon, egy Washington, egy Homer, egy Shakespeare, egy Bacon, egy -Kant, egy Phidias, egy Michelangelo teljes lehetetlenség, mert mindaz, -mi a férfiút valóban naggyá teszi, vagy egészen hiányzik a nőben, vagy -soha sem fejlődhetik ki benne teljesen. Ez annyira természetes jelenség -fejtegetése a legtermészetesebben fejti meg az egész kérdést. - -A női lélekben uralkodóbb az ösztön, az érzés, az értelem, szóval: a -fogékonyság, mint az akarat, az ész, a phantasia, szóval: az alkotó erő; -szenvedélyei talán hevesebbek, föláldozóbbak, de nem oly mélyek, -kitartók, vagy jobban mondva sivárak, hogy képesek legyenek erős -becsszomjat táplálni és nagy czélt vinni ki. A mit megérthetnek, -könnyebben megértik, mint a férfiak, hamar elsajátítják s ezer -változatban, szellemdúsan dolgozzák föl, de valami újat s mélyet találni -teljesen képtelenek s legfeljebb csak genialis paradoxonokig vagy -csillogó capriceokra tudnak fölemelkedni. Nők még sohasem törtek új -pályát sem irodalomban, sem művészetben, egyetlen nagy eszmével sem -vitték előbb a tudományt s nem is fogják soha. E gyöngeség és -tehetetlenség, melyet annál inkább éreznek, mennél nagyobb tehetségüek, -elfojtott dühvel tölti el őket, s önkénytelenül ragadja bizarr eszmékre, -tulságokra, hamis genialitásra. S ekkor is, bár akaratlanul, a férfiak -befolyása alatt állanak, például, Sand e századnak bizonyosan -leggeniálisabb asszonya, mégis művein, ujjal kimutatható, hogy -philosophiáját, társadalmi irányát, mely műveinek leggyöngébb oldalát -képezi, ez s amaz barátjától kölcsönözte, kiket kedveseinek tartott a -világ, alkalmasint hibásan, mert Sand aligha képes volt igazán szeretni -s a férfiakat legföljebb csak költői izgalmakra vagy irodalmi czélokra -használta föl. Ez alkotási tehetetlenség kevésbbé észrevehető oly -művészetekben, melyek nem annyira teremtők, mint visszateremtők lévén, -leginkább fogékonyságra vannak alapítva, sőt épen csak női sajátságok -által kivihetők, milyenek a szinészet, az előadó zene és ének. Ezért -lehetségesek a nagy énekesnők és szinésznők. Azonban itt is, mihelyt -szorosabb értelemben vett alkotásról van szó, a nők messze maradnak a -férfiaktól. Egy Beethoven a nőnemen épen oly lehetlenség, mint -Shakespeare. A nők képtelenek a fáradságos és szigorú abstractióra, a -mélyen ható analysisre, s helyzetükből folyó korlátolt látkörök miatt és -heves szenvedélyeiknél fogva mindig egyoldalúságra ragadtatnak, mi -lehetetlenné teszi nekik, hogy urai lehessenek a művészet és tudomány -anyagának. Ezért alkotásaikban inkább egyes részletek sikerülnek, mint -az egész; bizonyos körben bámulatos nagyságra emelkedhetnek, de körük -mindig korlátolt marad, finomságuk, ragyogásuk, érzéseik heve -elragadtatja a műértőt, de az erőteljességet, mélységöket, -szabatosságukat senki sem bámulhatja bennök jogosan. Nem birnak elég -nyugodtsággal a mély és közvetlen intuitióra, nincs elég erejök az -akarat és lelki tehetségek összpontosítására, pedig e nélkül semmi nagy -nem születik. Innen legsikerültebb műveikben is mindig észrevehető -bizonyos habozás, lágyság, egyformaság, töröttség, meghasonlás. – S e -meghasonlás követni fogja őket az életben is. Szegények kétszeresen ki -vannak téve azon számtalan veszélynek, melyek a tudós, írói és művészi -pályát körülörvénylik. A hiúság talán sehol sem fejlődik ki oly nagy -mértékben, mint e pályákon, mi leginkább a helyzet természetéből foly. -Az úgyszólva elkerülhetlen hiúságból kevésnek van ereje fölemelkedni ama -büszke önérzetig, mely beelégszik önmagával, ama fönséges türelemig, -melyet semmi sem tud kifárasztani, ama erényes becsszomjig, mely -összetörvén az önszeretet bálványát, az eszmét, az eredményt emelte -kultusszá, dicsőségévé. Csaknem kétségtelen igazság, hogy az írók, -tudósok és művészek közt aránylag legtöbb hiú embert találhatni. E -tekintetben a nagy szellemek közül is csak kevesen mentek sok szánandó -és nevetséges gyöngeségtől. S a nő, ki már természeténél, neveltetésénél -fogva sokkal hiúbb, mint a férfiú, mily könnyen válik hiúsága bábjává. -Hányan nem lesznek csak azért írónők, hogy hiúságuknak, melyet más téren -nem elégíthetnek ki, tápot nyujtsanak? Hány előtt nem válik az irodalom -önkénytelen, észrevétlenül szalonná, bálteremmé, a kaczérság színpadává, -hol untalan a kaczérság egy-egy nevetséges vagy szomorú jelenetét kell -eljátszaniok. S ez még csekélység. Vannak nagyobb veszélyek is s a -legtehetségesebb nőket épen ezek fenyegetik. Az abstractio számokra majd -mindig csak tévtanokat szül, az analysis szívök ellen fordul, s a küzdés -és dicsőségszomj képtelenné teszi őket boldogságra és boldogításra -egykép. Hiába csalják meg magokat, ők szerelemre, szeretetre, -ragaszkodásra vannak teremtve, hiába ölték ki magokból akarva, nem -akarva a nőiséget, az összezúzott érzelmek visszakérik jogaikat: egész a -sírig betölthetetlen ürt éreznek szíveikben, az eljátszott boldogság -képe szüntelen kisérni, üldözni fogja őket, a családélet boldogságáé, -melyet megvetnek és visszaóhajtanak, melyre képtelenekké tették magokat -s mely nélkül még sem élhetnek. Büszkeségök nem engedi, hogy mindezt -bevallják, de annál fájóbban, annál mélyebben érzik, minél -lelkiismeretesebbek. A férj, kit szeretni hittek, s kit még szeretni -akarnának, a gyermekek, kikért mindent áldozni vágynak, s kikért oly -keveset bírnak tenni, a családi kör, melynek áldásává lehetnének, s -melynek csak terhére kell válniok, utálattal tölti el őket önmagok -iránt, s gyűlölettel a társadalmi intézmények ellen. Talán küzdeni -fognak, talán összeszedik egész erejöket, hogy kivonják magokat ez -örvényből, de csak új örvények közt választhatnak: szakítani, vagy a -világgal, vagy családjokkal. Nincs menekülés, el kell veszniök. Életük -súlypontja kívül esett a női és családi élet körén, s az egyensúly többé -helyre nem állítható. Sem a férfiakhoz, sem a nőkhöz nem tartoznak, ott -a nők jogait követelik, itt a férfiakét; sem a közpályán, sem a családi -körben nem találják otthon magukat, az nekik igen tág, zajos és -veszélyes, ez igen szűk, csendes, prózai. A közönség személyeivé váltak, -kikhez mindenkinek joga van. E körülmény ingerli, vonja és bántja őket; -szeretnék föltárni egész kedélyöket költői lelkesülésből, dicsvágyból, s -fáj nekik, hogy mindenki tudni fogja titkaikat, élményeiket, vágyaikat, -a nagy tömeg, az egész világ, mely oly örömest rágalmaz, gúnyol, nevet, -mulatja magát. Balhelyzetök minden következményét el kell hordozniok s -örök meghasonlásban élniök önmagokkal és a világgal. És nincs erejök -hozzá. Sorsok mindig tragikum vagy komikum; szerencse, ha csak ez -utóbbi, avagy ha csak a boldogság romjain tévelyegnek s nem egyszersmind -a bűn ösvényén. - - -II. - -Még egyszer ismételjük, nem akarunk félre értetni. Nem a női szellemet -kisebbítjük, nem a női jellemet becsméreljük, hanem csak azon -veszélyeket soroljuk elő, melyeket a nő ha írónő lesz, nem kerülhet ki. -Nem a nőket támadtuk meg, hanem csak azon divatot, mely őket nőiségük -megtagadására csábítja. Tulajdonkép a nőiségnek hódolunk, a nőiséget -dicsőítjük. - -Ha a nő ösztöneit követi, melyet hagyomány fejt ki, jó példa erősít meg, -vallás szentel föl; ha érzéseire hajt, melyekhez nem mesterséges -reflexiók által jutott; ha értelmét a természetével, hivatásával, -jövőjével összhangzó téren míveli: saját körében élesebben lát, -biztosabban itél, inkább eltalálja az illőt, az eszélyest, az igazat, -mint a férfiú, sőt egész élete szebb, bevégzettebb, harmonikusabb lehet; -mert a férfiú erős küzdelmek és meghasonlások nélkül soha sem -emelkedhetik szilárd jellemmé, ritkán víhat kitünő állást, fejtheti ki -tehetségeit s épen azért bizonyos gyöngébb vagy erősb el-elhaló s -meg-megújuló dissonantia egész sírjáig kiséri. - -Az önkéntelenség e naivitása, mely legfeljebb csak fontolni tud, de nem -kétkedik és bonczol; az érzések e hő és őszinte kultusa, melyet szemérem -őriz és kötelességérzet korlátol; a józanság és ábránd e bűvös -vegyülete, mely egymást táplálja, igazítja s egymás nélkül eltéveszti -magát, az, mi a nőt szebbé, jobbá teszi a férfiúnál, angyallá, ki a -földre szállott, a fény és meleg egy-egy sugarát vetni mindenüvé. Ez az, -mi egyedül boldogíthatja, mert boldogításra képesíti, még akkor is, ha -maga szerencsétlen; ez az, mi fentartja az élet örvényei között, mert -tűrni, lemondani, mégis bízni és remélni tanítja; ez, a mi korlátlan -királynővé teszi, kinek a szeretet és hála adójával hódol mindenki, a -bölcsőben ringó gyermeken kezdve a sír szélén tántorgó aggastyánig; ez -az erény és lelkesülés azon varázsos ereje, melyet a gyermek egyedül -csak anyjától, az ifjú kedvesétől, a férfiú nejétől nyerhet; ez az ő -legfőbb bája, erősebb és tartósabb az arcz szépségénél, a szellem -ragyogásánál s épen a szilárd és emelkedett lelkű férfiakra nézve -legvonzóbb, mert nálok ez hiányozván, leginkább érzik szükségét. - -Azonban oda a fény, a varázs, a boldogság, a nyugalom, az angyalból -démon lesz önmagáé vagy másoké, ha túllép körén, ösztönei helyett -kételyeire hajt, érzéseit reflexiókba olvasztja föl s hiú ismereteket -hajhászva, kiszárítja szívét, megbetegíti phantasiáját. S az írónőnek -már pályájánál fogva e helyzetbe kell jőnie. Nyomozni, vizsgálni fog, -épen oly hévvel, mint egyoldalúan s a dolgok feloldhatatlan -ellenmondásait, az élet kényszerű ellentéteit soha sem fogja egészen -érteni. Bonczolnia, kétkednie kell, hogy elvekre emelkedhessék s csak -kedélyét képes feldúlni. Épen oly kevéssé juthat elvekre, mint -nihilizmusra. Természetében van az erős ragaszkodás, de a kétely -egyszersmind oly nyugtalanná teszi, mi férfiúnál alig tapasztalható. -Szertelen ragaszkodni, szertelen kétkedni fog és soha megnyugodni. -Eszméit, eszményeit végtelenül imádja, hamar elhasználja és széttöri és -ismét újakat teremt, hogy legyen mit imádjon és széttörjön. Lehetetlen -megállapodási pontot találnia. Bármily gondosan nevelték, bármily sok -ismeretet szerzett, a munka komolyságát, a gondolkodás szigorát sohasem -szokhatja meg. Többé-kevésbbé dilettans marad s annál inkább, minél -bölcsészibb téren mozog. A nő logikája egészen más, mint a férfiúé. Nem -az abstractio, csak látszólag az inductio; tulajdonkép az eszmetársítás -s fejtegetésének irányát nem annyira az okok határozzák meg, mint inkább -az érzés és phantasia. Bármennyire akarja megtagadni magát, mindig ezek -uralma alatt áll s mindig csak ezek által lehet hatni reá. Innen -aphoristikus gondolkodásmódja, szempontjainak változékonysága, -erőszakos, noha bájos szökellései, meglepő combinátiói, finom -észrevételei, kimeríthetlen elméssége, vonzó melancholiája, de -egyszersmind képtelensége a bölcsészetre, politikára s a nagy történeti -tények felfogására. Érzékeny és szenvedélyes szíve, melyet a feldúlt -ösztönök, a megvesztegetett érzések romjain nem korlátolhatnak elvek, -fáj, vágy és árjong; elébb-utóbb bizonyos lágy humanismus, határozatlan -és hamis jóindulat, világboldogító ábránd felé hajlik, mely okvetlen -erkölcstelenségre vezet legalább érzületben. Ez erkölcstelenség -természetesen nem a rossz követésében, mint inkább a jó és rossz közti -különbségek lassú és észrevétlen eltörlődésében nyilatkozik, kételye -erénynek kereszteli a bűnt, mert lehetnek érintkezési pontjaik, saját -vagy mások szenvedése föllázítja a világrend, az erkölcsi kényszerüség -ellen, mely nem szokta számba venni az egyesek szerencsétlenségeit. A -felszínből, egyoldaluságból vagy épen csak önmagából táplálkozó -phantasiája nem képes eszményíteni a valót, az életet, ha nem saját -eszményeit erőszakolja az életre. Sohasem emelkedhetik valódi -objectivitásra sem az életben, sem az irodalomban. Szűk köre mindig -homályban hágy előtte valamit, ismereteinek korlátoltsága nem nyujthat -neki elég közvetítést, idegessége, szeszélye, érzéseinek heve viszi, -ragadja, maga sem tudja merre. Vonja mindaz, mi homályos, rejtélyes s -melyben a legélesebb ellenmondások vannak egyesítve. Paradoxonok, -sophismák uralma alatt él s hisz bennök hívő természete egész erejével. -Szenvedéseiből teremti bölcseletét, általánosítni hajlandó a szív, az -élet és társadalom egyes betegségi mozzanatait s fél úton áll meg az -erkölcsi problemák fejtegetésében. - -Töpreng hivatásán, melyet nem szükség keresni, mert maga a természet -mutatta ki, felbonczolja a szerelmet és házasságot s nem veszi észre, -hogy szívét zúzta szét. Mélyen érzi, bár nem győződik meg róla, helyzete -tarthatatlanságát, ürességét s keserüségében átengedi magát a kósza -vágyaknak s hangulataitól vesz irányt. Magas emelkedettsége, hő -lelkesülése sokszor nem egyéb, mint finom önzés, mely nem ismer -kötelességet, föláldozást s csak emotiókat keres. Egymást kizáró -ellenmondásokban s hiú álmokban él. Mindig keres egy férfiút, az -_igazit_, kit soha sem találhat föl, s kit, ha föltalálna, tüstént -meggyűlölne. Nem bírja el a férfiú igáját, legyen az bár a legerősebb s -leggyöngédebb szerelem, s megutálja, ha rabszolgájává válik, mit -egyébiránt óhajt. A beteg idealismus elragadtatásai s az érzéki vágyak -hevületei közt hánykolódik a nélkül, hogy érzés dobogtatná szívét. Sérti -a férfiak brutalitása és gúnyolják hideg, megfagyott érzékei. Megszokja -jól kiismerni a férfiak gyöngeségeit, de elveszti érzékét az iránt, mi a -bennök leginkább becsülendő. Innen van, hogy a szerelmet és házasságot -balul fogja föl s a legtévelygőbb tanokat hirdeti. Innen, hogy műveiben -soha sem tud igazi férfiakat festeni. Ezer változatban ismétel két -alakot, oly férfiút, kit óhajt és keres, de a ki lehetetlen és olyat, -kit látni vél és gyűlöl, de a ki sohasem létezett. - -A franczia és német irodalom két legnevezetesebb írónője George Sand és -Hahn-Hahn Ida grófnő mindezt igazolják, az előbbi annyival inkább, mert -valóban geniális nő. Sandban minden megvan, mi írót nagygyá tehet, de az -az egy hibája, hogy nő, megtöri szárnyait. Mélyen nézett az emberi -szívbe, de a társadalmat, melyet annyiszor megtámad, soha sem érthette -meg eléggé; nemes lelkesülésben lángol minden nagyért és szépért, de -világnézleteinek összege nagyrészt geniális paradoxonok, csillogó -capriceok rendszere; kisebb dolgozataiban s egyes részletekben nagy -költőkkel vetekszik, de nagyobbszerű műveiben a compositio erejére nézve -csekélyebb tehetségű férfiak is felülmulják; jellemfestéseiben a -mélység, igazság és erő mellett annyi a felület, üresség és gyöngeség, -hogy alig lehetne megfognunk, ha nem tudnók, hogy nőnél ez máskép nem -lehet. S mégis ennyi érdem s valódi dicsőség, mely annyi mindent bír -igazolni és feledtetni, feledtette-e véle csak egy perczig is, hogy -boldogtalan és hogy oly pályára lépett, mely boldogtalanná teszi? Nem. -«Miért rajtam e feloldhatlan lánczok? – kiált föl egy helyt.[6] – Óh -istenem, mily édesek lesznek vala, ha egy az enyémet megértő szív -fogadja el. Óh nem! én nem költőnek születtem, szerelemre voltam -teremtve. Élni akartam az emberi életet, szívem volt, erőszakosan -kiszakították kebelemből s egyebet nem hagytak meg, mint fejemet, -zajjal, fájdalommal, iszonyú emlékekkel, gyászos képekkel s gyalázatos -jelenetekkel tele fejemet. S mert regényeket írván, hogy kenyeremet -kereshessem, melyet megtagadtak, megemlékeztem szerencsétlenségeimre, -mert meg mertem mondani, mily nyomorult lények élnek a házasságban, a -gyöngeségnél fogva, melyet parancsolnak a nőnek, a brutalitásnál fogva, -melyet megengednek a férfiúnak, a gyalázatoknál fogva, melyekre a -társadalom fátyolt vet, erkölcstelennek bélyegeztek s úgy bántak velem, -mint az emberiség ellenségével.» E vallomás, a mint Sand nemrég -megjelent emlékiratai tanusítják, a tényekben nem elég őszinte, de -érzésben bizonyára az. Az önvád, önmentség és öngúny mély fájdalma az, -mely a nőiséget siratja, e drága kincset, melyet, ha a nő elveszt, -mindenét elveszté. - -S mit mondjunk Hahn-Hahn Ida grófnőről, ki Sandnál csekélyebb tehetség? -E nő pályája leginkább mutatja, hova vezeti a nőt az analysis, a kétely. -Lázas hánykolódásai közt mindig talánya volt önmagának. A társaság -magasán született s ép oly kevéssé lehetett aristokrata, mint demokrata; -protestansból katholikussá lőn s alkalmasint oly kevéssé valódi -katholikus, mint volt valódi protestans, szerette volna Aspasia szerepét -játszani s épen oly képtelen volt reá, mint most az apáczáéra. Az írónő -pályáján átok fekszik, a természet és társadalom nemesise. Vagy azért -ír, mert boldogtalan s még boldogtalanabb akar lenni, vagy azért -boldogtalan, mert ír s végkép el akarja játszani boldogságát. Lehetnek -kivételek, de a kivételek keveset bizonyítanak, mert egyszersmind a -kivételes nők csekély írói tehetségét bizonyítják. - - -III. - -Nem volna-e hát az írónőségnek jogosultsága? Valóban a kritika tagadni -kénytelen; ámítaná a nőket, ha azt mondaná, hogy e pályára épen úgy -hivatvák, mint a férfiak, s a boldogtalanság pályáját ajánlaná nekik, ha -munkásságra hívná föl őket. Azonban határozott tiltakozásával még nem -zárja el magát műveik méltánylásától s ha egyszer elmondta őszinte -véleményét pályájokról, legfeljebb még csak azt ismételheti untalan, -hogy oly körre szorítkozzanak, mely természetökhöz, tehetségökhöz -legillőbb, hivatásukkal, kötelességeikkel leginkább megegyeztethető, -mert egészen megegyező soha sem lehet. S még itt is mennyi csalódásnak -és csalatásnak vannak kitéve, többnek mint a férfiak. Kevés módjuk van -tisztába jöhetni tehetségök iránt. A társas körökben jogos fensőséget -gyakorolnak a férfiakon s azt hiszik, hogy szellemdúsan csevegni s jól -írni ugyanegy dolog. A férfiak udvariasak hozzájok vagy épen udvarolnak -nekik s mintegy kötelezve vannak műveikről csak jól és szépen -nyilatkozni. Egy pár szép szem még a szigorú kritikust is megszelidíti; -nem állván a közönség előtt, megenged magának egy-két bókot, hogy később -midőn íróasztalához ül, gúnynyal boszulhassa meg gyöngeségét. De -hasztalan nyilatkoznék szigorúan s bírálna lelkiismeretesen, sokkal -lelkiismeretesebben, mint a közönség előtt: a nők, a mit félre akarnak -érteni, okvetlen félreértik, s oly könnyen tudják magukat sophismákkal -megnyugtatni. Ez a kritikus csak a remekműveket képes magasztalni, nőtől -nem lehet annyit várni, mint a férfiútól, nőtől ennyi is elég. -Nőiségökkel vigasztalják, mentik magokat s épen akkor, midőn nőiségökről -akarnak lemondani. Aztán azon körre nézve is könnyen tévedhetnek, melyet -legsikeresebben lehetne mívelniök. Az irodalomnak némely ága csak -látszólag esik körükbe; a határvonalok oly észrevétlen mosódnak el, hogy -tüstént ott találják magukat, hol a látszat sem szól mellettök. S a -nőnek, ha egyszer elveté a gyöngédség és szemérem félénkségét, mindig -több önbizalma és bátorsága van, mint a férfiunak, mert szenvedélyesebb -s kevésbbé ismeri a veszélyeket. - -Az eszes és mívelt anya bizonyosan több tapasztalatot tesz gyermekei, -általában a gyermekek körül, mint az atya s a legtöbb nevelő, mégis a -nevelésről a nő legkevésbbé képes valódi jó munkát írni. Ide abstractio, -philosophiai természet és míveltség szükséges, minővel a nő nem bír, s a -melyet meg nem szerezhet. Legfeljebb csak egyes éles és finom -észrevételt, nehány becses tapasztalatot várhatunk tőle, de mélybe vágó -elemzést, kidolgozott rendszert sohasem. Azonban helyzeténél, -hajlamainál, kedélyénél fogva igen alkalmas meséket, beszélykéket írni -gyermekek, kivált fiatal leányok számára s talán jobbakat, mint a -férfiak. Kár, hogy e tért annálinkább lenézi, mennél tehetségesebb és -szellemdúsabb. Külföldön még csak találkozik egy-egy, ki sikerrel míveli -az irodalom e fontos ágát, de nálunk épen nem, mert ezért senkit sem -magasztalnak a divatlapok, senkinek sem adják ki arczképét s több -efféle. A nőnek éles érzéke van a nevetséges iránt s elméssége -kifogyhatatlan. Ugy látszik, mintha hivatva volna a komikumra és -humorra, pedig erre a legképtelenebb. A komikum és humor sokkal -szélesebb látkört, több tapasztalatot, nagyobb emberismeretet, -szilárdabb meggyőződést és objectivitást kiván, mint a tragikum, szóval -oly elemeket, melyek a nőnél leginkább hiányzanak. A nő csak elmés s az -elmésség még mindig megrontotta a komikus írót és humoristát; legfeljebb -csak bizonyos szűk mulatságos genrera van hivatva, hol elméssége, -játszisága, finom ironiája igen helyén van. A nő eme tulajdonságából -foly azon kellemes és utánozhatlan csevegés, melyben őt a férfiu sem a -szalonban, sem az irodalomban utol nem érheti. A férfiak társalgásában -mindig van valami nehézkesség, mondhatni pedantság; itt is czélt, -logikai rendet követnek, könnyen hajlanak vitára, fejtegetésre s a ki -nem ilyen, rendesen üres fecsegő vagy épen ostoba. A nő könnyen szökel -egyik tárgyról a másikra; élénk értelme, szikrázó elméssége, áradó -kedélye minden tárgyból kiemel egy-egy oldalt a nélkül, hogy az egészet -föltárná vagy elemezné s tovább száll a lepke könnyüségével. Csak ő érti -a társalgás művészetét, a beszéd e könnyed és tárgy nélküli játékát, -mely sem szenvedélyt nem kelt, sem az eszet nem fárasztja, mégis -mindeniket foglalkoztatja s legkellemesebb benyomást hagy maga után. S e -tehetségét az irodalomban is nagy sikerrel érvényesítheti, sikerült úti -rajzokat, tárczai csevegéseket írhat s nagy szerencsével mívelheti az -irodalom azon könnyed nemeit, melyeket nem azért nevezünk könnyedeknek, -mintha megvetnők, hanem, mert nem szigorúan meghatározható irodalmi -nemek. Itt sokkal többre viheti, mint a férfiu, ha ugyan dicsvágya a -legtöbb esetben nem ragadja nem az ő számára font koszorúk után. - -A nő érzékenyebb, szenvedélyesebb, mint a férfiu s úgy látszik, mintha -kiválóan a lyrára volna hivatva. Ez is csalódás. A nőnek korlátolt -helyzeténél fogva csak egy pár gyöngédebb húr állhat rendelkezése alatt, -mi nem ad nagyobbszerű költészetet s érzéseinek örökös önmagába -sülyedése nem engedi sem a szabad szárnyalást, sem a hatalmas -emelkedést, sem a formai erő kifejlését. Az eposzra nem vonja hajlama, a -drámában tehetetlenségét maga is érzi, mert e költői forma szigorát ki -nem birhatja s a jellemzésben legkevesebb ereje van, a mi drámában egyik -fődolog, az erős és nagy vonások rajzához. A novellához és regényhez -vonzódik leginkább s méltán, mert itt van leginkább helyén, ha csak -tisztán egyéni viszonyokkal foglalkozik, ha csak tisztán a társaság és -családi kör eseményeit rajzolja, s békét hagyva minden analysisnek, -ösztöneit és érzéseit követi. Ez természetesen szűk kör s nem is a -modern regény köre, de egyetlen, hol nem pazarolja erejét s nem rontja -meg magát. – A társadalmi és történeti regény mindig eltéveszti, mint -eltévesztette Sandot s el fogja téveszteni a legerősebb tehetséget is. A -társadalmi nagy dissonantiákat, a történeti és politikai nagy tényeket -költőileg feldolgozni nem nőnek adatott. A költő csak azt adhatja, mit -legalább analog formákban átélt, átérzett, átgondolt és átküzdött. -Bármily sok legyen az, mit egy nő átélhet, e viszonyokkal alig -érintkezhetik vagy ha mégis igen, nagyon kevés ereje lehet az -átküzdéshez és nyugalma, philosophiai míveltsége az átgondoláshoz. Az -örvény kikerülhetetlen s annál inkább, mennél nagyobb tehetséggel bír. -Ezért méltánylandók az angol írónők, kik rendesen érzik körük -korlátoltságát, ritkán csapnak túl rajta s inkább kevésbbé termékenyek, -változatosak, mintsem tévedők. Ezért kiállhatlan a német írónők -legtöbbje, kik untalan nagy társadalmi kérdéseket, erkölcsi problemákat -tűznek ki magoknak s a politika, philosophia, theologia legfontosabb -kérdéseiről oly könnyelműen, noha elég unalmasan, fecsegnek, mintha a -tegnapi bálról volna szó. De ha a férfi oly könnyen félreismeri magát, -de ha jó költő is, annyiszor nem gondolja meg erejét, hogyan kivánhatni -meg egy nőtől s mi több írónőtől, hogy túl ne becsülje magát s ki ne -lépjen köréből. Csak oda térünk vissza, honnan kiindultunk, csak azt -kell ismételnünk, mit már annyiszor elmondánk: veszélyes az írónői -pálya, mindig veszélyes, még akkor is, ha a nő az irodalom oly ágát -míveli, mely hozzá legillőbb. - -Azonban mindez igen csekély mértékben illik a magyar írónőkre – -mondhatják s már mondják is divatlapjaink; nálunk az írónők nem oly -számosak, hogy komoly aggodalomra adhatnának okot s nem oly téren -mozognak, mely feljogosíthatná a kritikát ily hosszas és kemény -philippikákra. Irónőink csak dilettansok, kik ha egyéb dolguk nincs, -írnak egy-egy verset, novellát vagy épen regénykét, igény nélkül, -szórakozásból s egész pályájuk sem komolyabb, sem veszélyesebb, mint egy -kis zongorázás vagy rajzolási kisérlet. Valóban ebben sok igaz van. -Irótollat forgató nőinknek előbb még írónőkké kellene válniok, hogy -megérdemeljék a kritikát. Azt is megengedjük, hogy nem nagy igénynyel -lépnek föl s nem igen lehet őket félteni sem a sivár becsszomjtól, sem a -professionatus író erős küzdelmeitől és mély gondjaitól. Hanem akkor -lapjaink miért igyekeznek hát igényesekké, becsszomjasakká tenni őket -tömjénezéseikkel, miért nem tanácsolják nekik, hogy csak azon kört -gyönyörködtessék verseikkel és novelláikkal is, melynek zongorázni és -rajzolni szoktak? Az is egy kissé különös, hogy épen azok állanak elő a -dilettantizmus mentségével, kik annyi magasztalást halmoztak reájuk, -mennyit egy nem dilettans író is megsokal, ha némi önérzettel bír. -Egyébiránt írónőink egészen a divatlapok teremtményei. A szegény nők -látván, hogy oly olcsó a dicsőség, fölbátorodtak. Elolvasták a -divatlapok híres és koszorús költőit s észrevették, hogy ily híresek és -koszorúsak ők is tudnak lenni. Gondolták, hogy nőtől senki sem vár -annyit, mint férfiútól, s miután a divatlapok által teremtett -közvélemény a férfiút is fölmenti a kritika alól, mennyivel több -elnézésre, hazafiasságra számíthat a nő, kihez különben is minden -becsületes férfiu udvarias. Egész naivsággal léptek az irodalmi pályára. -Irtak novellákat, melyek csak annyi életismeretet árultak el, mint a -férfiak némely híres novellái; írtak verseket, melyekben épen oly kevés -eszme volt, mint a férfiakéban, s ha a formát elhanyagolták, az érzület -nemességében legalább túltettek rajtok; írtak regényeket, s a férfiak -kénytelenek voltak megdicsérni, mert az övékhez hasonlók valának; írtak -tárczaczikkeket, vidéki leveleket, rossz nyelven, tele bohósággal s a -férfiak örömmel igtatták a magukéi mellé. Oh a magyar nők nem hibásak s -mi védjük őket teljes erőnkből. Nem féltjük a kétely nyugtalanságaitól, -mert akkor eszmékkel kellene foglalkozniok s ezt a férfiak nagy része is -ritkán teszi; nem hiszszük, hogy a Sand vagy a Hahn-Hahn Ida sorsára -jussanak, mert ahhoz sem tehetségök, sem elég előkészületök; nem -aggódunk, hogy a dicsőségszomj és erős küzdés boldogtalanokká teszi -őket, mert nem ismerik a dicsőséget, s küzdeni sem akarnak. A magyar -írónők csak dilettánsok s az ezer szerencse. S mégis jónak láttuk -elmondani, a miket elmondánk. Hadd tudják meg, hogy ha dilettansokból -írónőkké válnak, mennyi veszélynek teszik ki magokat, s ha csak -dilettánsok is maradnak, még nem mentek e veszélyektől. E kérdést más -oldalról is megvilágítani épen idején volt. Nemcsak kritikai -meggyőződésből szóltunk, hanem szívünkből is. Minket mindig -melancholikus hangulat fog el, valahányszor írónőink műveit olvassuk. -Hogy is ne? Nálunk nem annyira nők írnak, mint inkább fiatal leányok. -Istenem! Miért görnyedtek íróasztalaitoknál, miért rontjátok szép -szemeiteket, halványítjátok piros arczaitokat, midőn szebbnél-szebb -versre lelkesíthetnétek a férfiakat, szebbekre, mint a minőket ti tudtok -írni? Elég ízléstek van, hogy tetszéstek megérdemelje a fáradságot, -miért hajhásszátok a férfiak tetszését, kik csak udvariasságból vagy -épen korlátoltságból tapsolnak nektek? Miért raboltok el annyi drága -perczet szüleitektől, férjeitektől, kedveseitektől, csak azért, hogy -nyomatva lássátok neveteket s egy pár bókot nyerjetek, melyeket máskép -jobban ki tudtok érdemelni? Miért teszitek még nehezebbé a magyar -kritikát? Szegény magyar kritika már el van keresztelve, hazafiatlannak, -aristocratának, oh iszonyú, még csak az a hijja, hogy nőgyülölő is -legyen s ti azzá teszitek! - - -IV. - -A régibb magyar irodalom alig mutat föl egy pár írónőt s az újabb időben -is csak ez utóbbi évtizedben jelentkeznek számosabban. Részint a külföld -példája, részint divatlapjaink bátorítása kezdi virágoztatni irodalmunk -ez ágát s az mindez ideig alig emelkedett feljebb oly dilettantizmusnál, -mely épen oly keveset árt, mint használ. Azonban épen azért vala -szükséges, még jókor, a maga idejében, a más irodalmakban élesen -kifejlett tévedésekkel, a külföldi és professionatus írónők példáival -világosítani föl a kérdést. Talán erősebb színeket használtunk, -kiméletlenebben szóltunk, mint szokás nálunk, hol a kritika jogáról, -modoráról, formáiról a legnaivabb fogalmak divatoznak, de bizonyára -annyi őszinte lelkiismeretességgel, mondhatnók fájdalommal, mennyit e -kérdés természete és komolysága kíván. Fejtegetésünkben nem a mi kezdő -és dilettans írónőink lebegtek szemeink előtt: ezért tiltakozunk e -czélzások gyanusítása ellen; nem azon veszélyeket fejtegettük, melyeket -írónőink már magokra _vontak_, hanem azokról, melyeknek ki _lehetnek_ -téve: ezért óhajtunk félre nem értetni, nem annyira a magunk, mint -inkább azon nők érdekében, kik írni szoktak. A mi írónőinkre még kevés -panasz lehet, de jó ha tudják pályájok veszélyeit, a mi írónőink -aránylag még kevesen vannak, de a divat kezd ragályos lenni. Ismerünk -fiatal leányokat, kik sírnak azon képzelt szerencsétlenség miatt, hogy -nem elég szellemesek, hogy írónők lehessenek, atyákat és anyákat, kik -leányaikat az írónői pályára buzdítják és növelik, férfiakat, kik előtt -az írónőség úgy tűnik föl, mint a legmagasabb női eszmény; a magyar -közvélemény vagy egészen az írónőség mellett van, vagy azt csak tréfás -oldalról fogja föl. Ily körülmények között némi visszahatást idézni elő, -némi éles polemiával támadni meg e divatot, sem botrányhajhászat, sem -don quixotteria. - -Polemiáinkat nem azért kötöttük a két fenn czímzett műhöz, mintha azok -megrovásokat érdemelnének. Ellenkezőleg e művek méltányolhatók, részint -mert oly téren mozognak, hol a nők legsikeresebben működhetnek, részint -mert a közelebbről megjelent s kritikát nem érdemlő női művek közt -leginkább figyelemre méltók. Azonban puszta méltánylatunk igazolása lett -volna az írónői pályának, melynek határozott ellenségei vagyunk. Az -által, hogy épen akkor támadjuk meg az írónőséget, midőn két -méltányolható női művet ismertetünk, leginkább hittük elkerülhetni az -elfogultság és előitélet vádját. Czikkünk sem értekezés, sem szorosan -vett bírálat, holmi essayhez hasonló dolgozat, midőn a kritikus egy pár -művet ismertetvén, alkalmat vesz elmondani gondolatait vagy a művek -tárgyáról, vagy arról, mi azzal közel vagy távoli kapcsolatban van. E -forma nálunk még nem elég divatos, de nem annyira új, hogy félreértésre -adhatna alkalmat. Nők műveit bírálni nálunk még eddig nem volt szokás, -de szokásba kell hoznunk, mint a hogy más irodalmakban van. A kritika -nem válhatik a gyöngédség vagy udvariasság kérdésévé. A nők művei épen -úgy a kritika körébe tartoznak, mint a férfiakéi s legfeljebb csak a -modorban lehet némi csekély eltérés. E tekintetben egy más polemiánkban -már nyilatkoztunk. A nő, ha közpályára lépett, lemondott minden nemét -illető előjogáról; a kritikus, a férfiú tartozik elfogadni a lemondást s -csak arra köteles, hogy irányában ne használja a kritika és gúny azon -legélesebb fegyvereit, melyeket férfiak irányában minden habozás nélkül -használhat. Nekünk a jelen esetben azon kellemes helyzetünk van, hogy e -szabados s még azért eléggé éles fegyvereket sem kell használnunk s -örömmel térünk át Flóra költeményei ismertetésére. - -Azon nők közt, kik ez utóbbi évtizedben lyrai költeményeket írnak, csak -Iduna és Flóra bírnak figyelemre méltó tehetséggel, ha nem is oly -jelentékenynyel, mint divatlapjaink hirdetik. Idunát már kora halála is -a részvét tárgyává tevé. Gyöngéd és csinos dalai, melyekben egy szerény -és szerető női szív kevés és szűkkörű, de megható és őszinte élményei s -egy a betegség szenvedései közt önmagát vigasztaló lélek mélabús, de -önmegadó ábrándjai nyilatkoznak, méltán nőink kedvencz olvasmánya. Flóra -is, bár más változatban, e nőies téren mozog. Gyöngy és gyémánt helyett -dalt és virágot óhajt. Egy eltépett zöld levelet sodor a szél lábaihoz s -kérdi: vajjon nem anyja írt rá üzenetet, vajjon a harmat nem -búcsúkönnye-e? Boldognak tartja magát, bár néha elborul, néma, -könnyezik; megvidul a természet képein s az emberek közt, kik hozzá oly -jók. Kinyitja ablakát, kéri a tavaszt, hogy jőjjön be hozzá, gyógyítsa -meg, ő nem mehet ki, beteg; ha felgyógyul, ő is majd visszalátogatja s -mindent meghálál neki. Fogja édes anyja kezét, forró homlokához érteti s -hiszi, hogy míg ez őrző angyal fedezi szárnyaival, meg fogja kimélni -minden baj és betegség. Virágait ápolja s mintha ezer virágszellemke -venné körül, csengés-zengést hall s dal, rege ringatja ábrándokba. -Tudakolja, van-e a virágban sejtelem a kétes jövő iránt s im, bár ő -örül, virága elhervad; a csillagot is megkérdi s im, bár ő búsul, a -csillagfény lemosolyog hozzá. Szép őszi virágot lát a hervadó mezőn, de -nem szakítja le, miért venné le a mosolygást egy haldokló arczáról. -Szereti a természetet, örömest látogatja s mindig van hozzá mondani -valója. Elbeszél fűvel, fával, virággal, madárral, most, mint játszó -gyermek, majd mint ábrándozó leányka. Kora tavaszszal, midőn a nap már -bimbót kezd fakasztani, kéri a kis madarat, hogy jőjjön vissza, szánja -meg a néma természetet s adja vissza neki lelkét, örömei hangját, a -dalt. Kérdi az erdőtől: vajjon van-e balzsamerő illatában s a fák titkos -zúgásában csendes síridalt vél hallani. Kéri a fénybogárkát, hogy álljon -meg, csak testvérének akarja oda adni, ki bizonyosan nem bántja s ismét -visszateszi a fűbe. Elábrándozik, vajjon a hegy szebb-e, midőn a föld -égbe vágy, vagy a róna, midőn az ég a földre. Elmegy az erdőbe, hol -nincs semmi zaj s csak egy sóhaj tesz tanuságot az életről, s a sóhajba -olvad egész lelke. Hallgatja a fülmilét, búsul kedvencz rózsája -hervadásán, nézi a hulló csillagot, a hervadó virágot, a futó habot s -örül, hogy, bár minden oly hamar elenyész, kebléből a dal nem apadhat -ki. Soha sem víg, de ritkán érez erősebb és mélyebb fájdalmat, mindig -méla, csendes ábrándozó, ki igyekszik vigasztalni magát és másokat. Néha -enyeleg, de finom gúnyora alig több a gyermek csodálkozó mosolyánál, ki -valamit nem tud felfogni. Megkérdi a könnyező vierlandi leányt, hogy -miért sír, talán nem érti érzéseit a világ, vagy talán mert jól áll neki -a könny – valóban jól áll, mint virághoz a harmat. Elmondja, hogy a -virág elhervad s tavaszszal újra kivirul, erre semmit sem mondanak az -emberek s a szívet mégis elitélik, ha feledvén újra szeret. Az ég tiszta -kék, virág nyílik, madár dalol s ő még sem tud gyönyörködni, vihart -óhajt s vádolja magát, hogy mindig a bírhatlant áhítja, ha valami -megvan, nem kell s kívánja, ha nincs. De ez enyelgő hangulat rövid ideig -tart s újra bújába sülyed. Megénekli a kis gyermeket, kit az istennek -nagyon szeretnie kellett, mert korán magához vette; bejárja kedvencz -helyeit, hol emlék minden fűszál, minden kő, s nem mer a jelenre -gondolni, mert fájna, hogy csak a multban élhet; leborul a fűbe, -elpanaszolja, mint anyja keblén, búját, örömét, vigaszt, részvétet talál -s midőn távozni készül s keble elszorul, a jövő tavaszszal vigasztalja -magát. - -Ime nagyjában Flóra költészete. Szűk és egyhangú, mint általában a nőké, -de gyöngéd és nemes s oly őszinte, minden affectatiótól ment, mint -ritkán a férfiaké, kivált nálunk, hol nagy divatban van oly dolgokról -írni, melyeknek a költő csak hírét hallja s oly érzésekről, melyeket -soha sem érzett. Teljes méltánylatunkat kell kifejeznünk, hogy a költőnő -jól választá körét és érzi, hol a költészet forrása. Átcsap ugyan ő is -néha oda, hol nem találhatja otthon magát s ekkor költeménye nem is -egyéb bombasztnál; de ezt mintegy önmaga is érzi s visszatér oda, hova -való érzései szólítják. Azonban az egészen más kérdés: vajjon e jól -választott kört jól tölti-e be s költői intentióinak elég alkotó erő -áll-e szolgálatában? Sajnáljuk, hogy e tekintetben fukarkodnunk kell -méltánylatunkkal. Itt a legtöbbször elmarad Idunától, nemcsak -verselésre, de költői erőre nézve is. Nem bírja eléggé ama benső formát, -melyben a magában költői gondolat és érzés valóban költeménynyé válik; -ritkán tudja azt mondani, a mit akar s úgy a mint akarná, haboz, keres, -küzd s gondolatai, képei elmosódnak vagy homályosakká válnak. Jobb -költeményeiben is vannak fölösleges versszakok, sorok, szavak. Inkább az -abstract, mint concret szavakhoz és kifejezésekhez vonzódik, pedig -tulajdonkép csak ez utóbbiak a költőiek. Érzéseit reflexiókká -változtatja, mi árt a dal önkénytelenségének s a próza felé hajlítja. -Például nem egy lelkesült felkiáltásban mondja el, hogy nem tudja vajjon -a rónát szeresse-e vagy a hegyet, hanem így szól: - - Sokáig gondolkodtam a felett; - Rónát szeressek-e vagy hegyet: - -s aztán megfejti miért. E hajlamából foly az is, hogy némely igen kedves -darabjait, mint például «Csitt, kicsiny virágszellemkék» okoskodó -magyarázattal végzi be s nem a rajznak oly finom fordulatával, mely nem -mond ki semmit, de mindent sejtet s az olvasóra hagy. Úgynevezett -közhelyeket is többet használ, mint tehetségétől várnók, de az -meglepetés reánk nézve, hogy a magyar költészet nagy betegségétől, a -rossz képek hajhászatától s az üres és nagy phrasisoktól annyira ment. -Természetesen ő sem tud egy fölvett képet mindig végig vinni, mint -például «Sirén a dal» czíműben, ő is mond olyasmit, melynek semmi -értelme nincs, de ez aránylag oly kevés, hogy szót sem érdemel. - -Általában Flóra tehetsége feljogosít bennünket arra, hogy többet várjunk -tőle, mint a mennyit adott; ő bizonyára többet is fog adni, ha érteni -fogja, hogy a költői gondolat és érzés még magában nem költemény, nem -mű. Ő már ösztönszerűleg érzi is ezt; legalább van két oly költeménye, -melyeket a magok nemében műveknek lehet mondani. Közöljük mind a kettőt, -leginkább azért, mert az eddigi ismertetők figyelemre sem méltatták, mi -pedig az egész füzet legjobb költeményeinek tartjuk. - -=Letarolt kert…= - - Letarolt kert, - Elhervadt virágok, - Hulló levél, - Őszi selyem szálak. - - Hallgató dal, - Hallgató madárdal, - Mely a tájon - Csak emlékben szárnyal. - - Csörgés zúgás - Hervadásnak hangja, - Őszi szellő, - Mely önmagát futja. - - S egy sóhajtás, - Mely még visszaadja, - Mi tavaszkor - Lelkünk elragadja. - -=Szép volt a kis gyermek…= - - Szép volt a kis gyermek - A terítő ágyon - Halványan s mosolygva - Feküdt a párnákon. - - Kicsi kezecskéje - Fonva volt imára, - Úgy látszott a test is - Felszáll már utána. - - És mintha borulna - Rá az ártatlanság, - Simult homlokára - Sok szép fehér virág. - - A gyertyák oly búsan - Állottak sorjában, - Emésztve önmagok - Fájdalom lángjában! - - -V. - -Csodálatos, hogy írónőink szaporodásával a gyermekek, ifjuság, kivált a -fiatal leányok számára írt olvasmányaink nem szaporodnak. Irónőink -egészen elhanyagolják e tért, nem akarnak holmi unalmas gouvernante vagy -pedáns anya hírébe jönni, félnek, hogy elvesztik azon rejtélyes -nimbuszt, mely őket annyira érdekesekké, költőiekké teszi s melyért oly -könnyen kiállhatni a prózai lelkek élczeit s az epés kritikusok -gorombaságait. A versen kívül csak beszélyt és regényt szeretnek írni; -festeni akarják az életet és szenvedélyt s leírják mindazt, mi nem épen -a legjobb regényekből emlékökben maradt. Ennyi tulajdonkép az ő egész -míveltségök és költői venájok. - -Egyik írónőnk, ki jeles színésznő, nagy hasznát veszi szerepeinek, innen -is onnan is kivág egy-egy jelenetet vagy phrasist s alkalmasint mélyen -sajnálkozik, hogy nem a hálás külföldi, hanem a hálátlan magyar -közönségnek ír; egy másik a hidegvette idealizmus zöldeskék színével -fest be mindent, mint ahogy a pesti bolti czímereken szokás festeni az -angyalokat; a harmadik úgy cseveg, okoskodik, hogy az ember feje -megfájdul s mégis odaírja: folytatása következik; a negyedik nem épen -épületes dolgokat feszeget, de azért művei nem veszélyesek, mert nem bír -hitetni, elragadni; az ötödiknek megvan az ő jóakaratja, csak az a kár, -hogy azt hiszi: beszélyt írni annyi, mint elbeszélni valamely érdekes -vagy érdektelen történetet s így tovább. - -Valóban, beszélyírónőink csekély tehetséggel bírnak, de ha nagyobb -tehetségüek volnának is, nem oly úton indulnak, hogy tőlük valami -derekasabbat lehetne várni. Nem belső ösztön, kényszerű nyugtalanság -fogat velök tollat, hanem szeszély, unalom, vagy hiuság, nem azért -írnak, mert szívükön fekszik valami mondani való, hanem mert divattá -vált írónősködni, nem élményeikből, tapasztalataikból, jól ismert, -értett, átgondolt viszonyokból merítenek, hanem holmi reminiscentiákból, -s így hiányzik bennök a kellő tisztelet a költészet iránt, mely nélkül -alig mehetni valamire. E mellett ugyanazon elveknek hódolnak, melyeket -nem annyira elméletileg, mint gyakorlatban úgynevezett fiatal irodalmunk -szokott hirdetni; ők is azt hiszik, hogy a költészet az értelem és ész -uralma alól kiszabadult phantasia és érzés játéka s a költőt nem -emelkedettsége s a szép cultusa emeli a tömeg fölé, hanem hóbortja és -affectatiója. E tekintetben nem oly vakmerőek ugyan, mint fiatal -irodalmunk némely férfiai, de azon genialitásban, hogy csekély irodalmi -műveltséggel bírnak, jóval túl tesznek rajtok. A nő gondos nevelés -mellett is aránylag csekélyebb irodalmi műveltségben részesülhet, mint a -férfi. Külföldön e hiányt némikép pótolja azon élénk egymásrahatás, mely -a társaságot és irodalmat összefűzi. A franczia salonok mindig nevezetes -befolyással voltak az irodalomra. Az írók olyasmit hoztak el onnan, mi -hasznukra vált s olyasmit hagytak ott, mi emelte a társaságot s nagyon -jótékonyan folyt be a nők míveltségére, kik rendesen sokkal többet -tanulnak társalgásból, mint könyvekből. Nálunk ez teljesen hiányzik. -Salonaink, melyek alatt nemcsak az aristocratia termeit értjük, csekély -összeköttetésben vannak az irodalommal. - -Ha az irodalom vagy tudomány komolyabban jő szóba, nők és férfiak -külön-külön csoportozatot alakítanak, mert unják vagy nem értik egymást. -Nőink nevelésében az irodalmi tanulmány, mely nélkül mivelt nő el nem -lehet, mert irodalmi míveltséggel bírni és írónőnek lenni nem egy dolog, -nem játszik jelentékeny szerepet. E tekintetben az aristocratia és a -középosztály női közt a legtöbb esetben csak annyi a különbség, hogy -amazok több idegen nyelvet beszélnek és kevesebbet tudnak magyarul. -Tudni vagy jobban mondva beszélni néhány idegen nyelvet, nőinknél az -irodalmi műveltség eszménye. Nőnevelő intézeteinkben is ezen fáradoznak -leginkább s bennök a növendék lányka annyi irodalmi míveltséget sem -szerezhet meg, mennyi csak a magyar irodalomból is könnyen -megszerezhető. Az irodalmi tanulmányok e mellőzése, az ízlés e -fejletlensége okozza aztán azt, hogy nőink mind a hazai, mind az idegen -irodalomnak gyöngébb termékeit kedvelik leginkább. Szépirodalmi -lapjaink, melyeknek épen nőink irodalmi míveltségét kellene -fejleszteniök, nemhogy betöltenék hivatásukat, de megközelíteni sem -akarják. - -A nem épen válogatott beszélyek és versek mellett semmit sem nyujtanak, -mi kellemes modorban és viszonyainkhoz alkalmazva terjesztené az -irodalmi míveltséget. Az eszme, az ismeret nekik tudós czopf vagy -szárazság. Bizonyára divatlaptól senki sem kiván sem szorosan vett -tudományos fejtegetést, sem részletes kritikát, de igenis annyi -ismeretet és ízlést, mennyi szükséges arra, hogy közönségének nagyjában -kellő irányt és tájékozást adhasson mindabban, mi körébe vág. Ez unalmas -a nőknek, mondhatják divatlapjaink; csak fáradságos a szerkesztőknek, -mondjuk mi. Divatlapjaink elhitették magokkal, hogy csak az üres -fecsegés, a curiosum, a saphiriaskodás az, mi a nőket mulattathatja. - -Valóban senki sem nézi le a nőket náloknál jobban. Hiába törnek lándzsát -az írónőség mellett, hiába magasztalják a nőnemet azért, mert férfiu -akar lenni s állítják még a mezei munkára is a férfiuval egyenlő -képességünek, hiába ferdítik el czikkeinket s fogják ránk, hogy mi a -nőket míveletleneknek óhajtjuk, ők azok, kik csak kávénénikéknek tudják -képzelni. - -Mindaz, mit az irodalomról és művészetről összebeszélnek, a -legmindennapibb társalgásnak sem elég műértő vagy kellemes. Rendesen -közhelyeket ismételnek, melyek egykép illenek mindenre vagy oly -fogalomzavart árulnak el, mely a dolgok abc-jével sincs tisztában. Ezt -tartják aztán könnyed szellemdússágnak, melylyel egyedül hathatni a -nőkre, eredeti magyar felfogásnak, melyet nem vesztegetett meg semminemü -idegen æsthetikai olvasmány. Ez utóbbi pontban teljesen igazok van. Nem -olvassák a világhírű műphilosophokat, irodalom-történetírókat; csak -nevökről ismerik vagy egypár magyar kritikus idézetéből, s csak azért -emlegetik néha, hogy plagiummal gyanusítsák a «Pesti Naplót» és -«Budapesti Szemlét». Nézzétek a nyegléket – mondják mindegyre – kik -megrabolják a mások műveit s idegen tollakkal páváskodnak, azonban soha -sincs kedvök állításaikat bebizonyítani, nem is tudnák, még akkor sem, -ha igazok volna, mert nem ismerik azon munkákat, melyekre hivatkoznak. -Nekik a tudományban az eredetiség annyi, mint nem ismerni az illető -tudományt s újra kigondolni mindazt, mit mások már rég és jól -kigondoltak. Fogalmuk sincs azon solidaritásról, mely a keresztény -polgárosodás államait és irodalmait összefűzi s melynek ismerete nélkül -specificus nemzeti szempontokra emelkedni teljes lehetetlen. A -kritikától mindennap új törvényt követelnek, mintha az æsthetika -törvényei mindennap változnának s nem volnának oly örök igazságok is, -melyeket a legnagyobb lángész sem törölhet el, mintha a kritikusnak más -tiszte volna, mint ez igazságokat, törvényeket fejtegetni, alkalmazni s -ha valamely műből ujat vonhat le, megvizsgálni s vagy elvetni vagy -küzdeni érte. - -Nekik minden külföldi szempont, mely rájok nézve nem kedvező; ők -csinálnak oly magyar æsthetikát, mely szerint annyi nálunk a jeles és -remekmű, mint eső után a gomba. Nekik minden túlszigor, igazságtalanság, -epe, mely nem bámul föltétlenül s a jeles írókban is nagy árnyoldalakat -mer fölfedezni; ők hisznek az abstract tökélyben s nem tudják, hogy a -legnagyobb írót is nem a tökélyek összege teszi nagygyá, hanem a -fogyatkozások kevesebbsége. Azonban tudnak ők nagyon szigorúak is lenni, -ha bántva érzik magokat s megharagusznak. Ekkor aztán Shakespeareről is -amolyan kimélő iróniával beszélnek s némely, egykor dicsőített hazai -tehetségek irányában mind inkább lohad határtalan lelkesülésök, melyre -azelőtt sem volt semmi szükség. - -Leginkább az akadémiát szeretik megtámadni, melyet holmi költőkeltő és -dicsőítő intézetnek óhajtanának s az úgynevezett tudósokat, kiket csak -tehetség nélküli embereknek képzelnek. Előttük csak a vers, beszély, -dráma- és regényköltő az író; a tudományos munkát compilatiónak tartják, -a kritikát és essay írást plagiumnak, a fordítást és átdolgozást lelki -szegénységnek, a szerkesztést puszta gépies foglalkozásnak. Ez utóbbit -illetőleg tapasztalásból beszélnek. Divatlapjaink szerkesztése csakugyan -ritkán több gépies foglalkozásnál. A szerkesztők keveset gondolnak -azzal, hogy eszmékben, elvekben, érzületben bizonyos következetességet, -rendszert, színezetet öntsenek el lapjaikon. Nem igen van véleményük, -összehalmoznak mindennemű véleményt s tulajdonképi hatásuk nem annyira a -közvélemény fejlesztése, mint megzavarása. Egy pár jó czikk, helyes -nézet, amúgy elvétve, még magokban nem adnak irányt. Ezt csak öntudatos -folytonosság és gondos következetesség eszközölhetik, mit szépirodalmi -lapjaink ismerethiány vagy hanyagság miatt egészen nélkülöznek. - -Ime a szellem, honnan nőink nagy része meríti irodalmi míveltségét, íme -az iskola, hol írónőink az irodalmi pályára készülnek. Ily körülmények -között nem igen várhatni tőlök, hogy a gyermekeknek és ifjuságnak valami -értékest nyujthassanak. E szakma, ha nem is kiván annyi -élettapasztalatot és költői erőt, mint a regény és beszély, de bizonyára -sokkal több irodalmi míveltséget, mint a mennyivel írónőink bírnak. -Azonban mi akadályozza őket, hogy a külföld e nemű jobb termékeit -lefordítsák vagy viszonyainkhoz alkalmazva átdolgozzák? Igy -használhatnának valamit, hiányt segítenének pótolni s idővel igen -tisztes állást víhatnának ki. - -A szülők a legjobb akarattal sem elégíthetik ki gyermekeik szükségét a -magyar irodalomból s a gyermekszobákat franczia és német könyvek özönlik -el. Egy ily jól lefordított vagy átdolgozott munka fölérné írónőink -összes munkásságát, mely csak rossz beszélyeink és regényeink számát -szaporítja. Ezért igen méltánylandó _Józsika Julia_ munkássága, ki -részint e téren mozog, részint divattudósításokat ír s apró czikkeket -dolgozgat át. A Nővilág tárczájában az ő czikkei érnek legtöbbet. Jól -érti a dolgot, a melyről ír s modora oly választékos és kellemes, hogy a -többi divatlap példányul vehetné. Az ő munkássága valóságos hiányt -pótol. Divatlapjaink rendesen kevés súlyt helyeznek arra, mi a nőknek -kiválóan érdekes és hasznos, ezért a Bazár, Iris czímü idegen lapok, -melyek e szükséget kielégítik, hovatovább nagyobb elterjedésnek kezdenek -örülni. Józsika Julia példáját követve, mily jól munkálkodhatnának -írónőink e téren is, ha nem volnának eltelve a Sand dicsőségével s -ismernék tehetségöket. - -Hasonló méltánylatot érdemel _Szendrey Julia_ is, ki Andersen meséit -ülteté át irodalmunkba. Alig tehetett volna jobb választást. E dán író, -ki épen oly kedvelt Németországban, mint saját nemzeténél, kitünő állást -foglal el az újabb irodalomban. Tulajdonkép nem gyermekek és növendék -ifjak számára ír, azaz tisztán költői s nem egyszersmind pædagogiai -szempontok után indul, nem szorítkozik bizonyos korra, de meséi -nagyrésze a legkellemesebb ifjusági és gyermekolvasmány s a fordítónő -füzetkéjében ilyesmit akart nyujtani. Andersen mindenki költője, ki -kedélyében meg tudott őrzeni annyi naivságot, hogy érdekkel viseltessék -az élet és természet apróságai iránt, sőt ha az érzékünk elveszett, -visszanyerjük s újra érdekel bennünket minden semmiség, beszélünk fűvel, -fával, álmodunk tündérekkel, mint gyermekkorunkban. S e phantastikus -világban mégis annyi a valódiság és élet. A költő érdekessé tud tenni -mindent, le az eltörött tűig, a szennyes gázlámpáig; mert éles szeme és -souverain humora mindenen oly jellemző tulajdonokat fedez föl, melyek -eddig elkerülték figyelmünket; mert szabad mozgást, egyéni életet lehel -a lelketlen dolgokba, mi benyomul képzelődésünkbe, foglalkoztatja, -elbájolja. Ez az, mi őt más meseíróktól különösen megkülönbözteti. Az -úgynevezett erkölcsi mesék írói a lelketlen dolgokat ha jellemzőn -beszéltetik is, leginkább csak jelvül vagy allegoriakép használják; -Andersen bemerül beléletökbe, megírja történetöket s életök egész -költészetét. - -Ő az asztalok, székek, füvek, fák, gyermekjátékok s házi eszközök -regényírója. Megismerteti örömeiket, szenvedéseiket, viszontagságaikat, -melyeket mindennap tapasztalhatnánk, ha az ő szemeivel és humorával -néznénk körül. Nem fog rájuk semmit, csak kedélye tükrén mutatja föl -őket, nem ad szájokba semmit, hanem csak beszélteti őket. Valóban, ha az -asztal, szék, hegedű, kandúr, télizöld, lapda, czinkatona beszélni -tudnának, nem beszélhetnének máskép. S mily finom komikum és humor, -mennyi életbölcseségi ötlet, játszi tréfa, szeszélyes és érzelmes ábránd -képezik alapeszméit e történetkéknek. Vonzódunk, mosolygunk s mint egy -könnyű, kellemes álom után megenyhülve érezzük magunkat. Csak ha mesét -mesére, kötetet kötetre olvasunk, érezünk bizonyos lankadást, sőt -unalmat, melynek oka nem annyira a költőben, mint genrejában keresendő. -A költő találékonysága kifogyhatatlan, de e kis világgal hamar betelik -lelkünk, melyet csak a nagy világ, a valódi élet és emberi szív -költészete bilincselhet le feloldhatlanul. Andersenről több joggal -mondhatni el, mint bárkiről azon régi megjegyzést: nagy író a maga -nemében, de neme kicsiny és szűk. - -A fordítónő, kivéve egy pár apróbb darabot, helyes választással állítá -ki füzetkéjét. A fordítás is igen sikerült. A hangulat majd mindenütt -szerencsésen van eltalálva s a magyaros színezet, mely az egészen -elömlik, ment minden affectatiótól és erőltetéstől. Óhajtjuk, hogy -karácsonyra újra egy füzetkével lepje meg a kis és nagy gyermekeket. -Kettős hiányt fog pótolni: egy nevezetes költőt ültet át irodalmunkba s -gazdagítja gyermekolvasmányainkat, melyekben oly szegények vagyunk. -Mindkettő oly szolgálat, mely kétszer föléri vers- és novellaírónőink -dicsőségét. Sőt nem árt, ha a fordítónő e nemben megkisért egy kis -eredeti munkásságot is. Legalább egy kis eredeti mesécskéje, (A kis -köpeny története. Vasárnapi Ujság.), melyben Andersent oly szerencsésen -utánozta, szép reményeket enged táplálnunk tehetsége felől. - - - - -ADALÉK NÉPKÖLTÉSZETÜNKHÖZ. - -Olvastatott az Erdélyi Muzeumegylet 1860. február 25-én tartott -tudományos ülésén. - -Mióta a Kisfaludy-társaság megszünt munkálkodni, a néphagyományok -gyűjtése is megszakadt. Lehet, sőt hallottuk, hogy egyesek fáradoznak, -de a közelebbi tíz év alatt egyetlen újabb gyűjteményt sem tud -felmutatni irodalmunk, mert az Erdélyi által néhány év előtt kiadott -«Közmondások könyve» és «Magyar népmesék» még a Kisfaludy-társaság -munkásságának eredményei, Gaalnak pedig szintén nemrég megjelent meséi -egy még régibb kor mozgalma. Valóban, uraim! Muzeum-egyletünk igen -érezhető szükségletnek tett eleget, midőn tagjait néphagyományaink -gyűjtésére szólítá föl s legalább részben folytatója akar lenni azon -nevezetes mozgalomnak, mely költészetünket megtermékenyítette, -nyelvészetünknek annyi becses adatot szolgáltatott s még őskérdésünkre -is vetett egy pár halvány sugarat. - -De vajon lesz-e fáradozásunknak óhajtott sikere, fogjuk-e gazdagítani a -magyar népszellem kincstárát, vagy csak szegénységünket leszünk -kénytelenek bevallani? Oly kérdés, melyre az irodalmi közvélemény nem -épen vigasztalóan felel. Majdnem általános azon meggyőződés, hogy az -erdélyi népköltészet csekély figyelemre méltó. E vélemény nincs minden -alap nélkül. Mindaz, mi eddig a magyar néphagyományok gyűjteményeibe -Erdélyből került, vagy épen nem új, vagy épen csekély becsű. Különösen a -székely népköltészetben csalódott az irodalom. Azt hitte, hogy egész új -világot fog felfedezni, ősibb eredetiséget, gazdagabb kedélyt, alkotóbb -képzelmet: s mindennek épen ellenkezőjét találta. Azon 30–40 székely -népdal között, melyeket Erdélyi közlött, alig van egy pár figyelmet -érdemlő s a legszebb is («Ha én rózsa volnék» Erdélyinél II. k. 322. -lap) csak már egy ismert dal gyöngébb variansa, szóval: mintha az -erdélyi vidékek népköltészete csak hulladékokból táplálkoznék s a mi -benne eredeti és vonzó, inkább nyelvi sajátság, népirati adat, mint -költői szép. Csak a legújabb időben kezd gyöngülni e vélemény, mióta -nehány becses adat fekszik a kritika előtt. A «Hadak uta» monda, melyet -Lugossy egy székely katona elbeszélése után jegyzett föl, nevezetes -adalékul járult hunmondakörünkhöz; Kriza gazdag gyűjteményeiből egy pár -mutatvány szokatlan figyelmet gerjesztett; a Nagy Lajos által közlött -«Barcsai» pedig egyik legjobb népballadánknak lőn elismerve. Ime egy kis -buzgalom, máris mily szép eredmény, íme nehány jel, melyek méltán -erősíthetik önbizalmunkat, hogy fáradozásunk nem lesz sikertelen. Én is -ez önbizalmat akarom erősíteni, nehány erdélyi, nagyrészt székely, még -eddig ismeretlen népköltemény bemutatásával, melyek szerintem az összes -magyar népköltészet legszebbjei közé tartoznak s minthogy épen ballada- -és románczneműek, népköltészetünk legterméketlenebb ágát fogják -gazdagítani. - -E költemények egyike így hangzik: - - Elindula Ajgó Márton - Hosszu útra, rengetegre; - Megtalálta Molnár Annát: - ‚Gyere velem Molnár Anna, - Hosszu utra, rengetegre‘. - „Nem mehetek Ajgó Márton, - Vagyon nekem csendes házam, - Csendes uram, jámbor uram, - Karon ülő kicsi fiam!“ - Hívta, nem jött, elrabolta. - - Elindultak most már ketten, - Hosszu utra, rengetegre; - Megtaláltak egy burús[7] fát, - Leülének árnyékába. - „Nézz egy kicsit a fejembe!“ - Hullni kezd az asszony könyje. - „Mért sírsz, mért sírsz Molnár Anna?“ - ‚Nem sírok én Ajgó Márton, - A mi hull, a fa harmatja‘. - „Nem hull most a fa harmatja, - Mert épen álló dél vagyon.“ - - Felindula Ajgó Márton - Ekkor a fa tetejébe; - Visszaejti a pallosát. - „Add fel, add fel pallosomat!“ - Felhajítja a pallosát, - Ketté vágja az derekát. - Felöltözik ruhájába - Térdig érő ángliába, - Elindula hazájába, - Megállott a kapujába. - - ‚Csöndes gazda, jámbor gazda - Adsz-e szállást az éjtszaka?‘ - „Nem adhatok vitéz uram, - Vagyon nekem síró fiam.“ - Addig kérte, míg megadta. - - „Csendes gazda, jámbor gazda - Van-e jó bor a faluba? - Hozz egy kupát vacsorára.“ - Míg az ura borért jára, - Kigombolta a dolmányát, - Megszoptatta síró fiát. - -(Marosszék.) - -Először is feltünő e ballada eredetisége, a mennyiben nincs rokonságban -az általam ismert hazai és külföldi népballadákkal. Egy párt kivéve, -legszebb alkotásu balladáink is többé-kevésbbé megtalálhatók más népek -költészetében. Például Szép Ilona, ki bepanaszolja a bíró fiát, mert -gunárát agyonütötte s az elitélt ifjúnak akasztófa helyett «két karja -szép karfáját» ajánlja föl, nagyon hasonlít azon szerb románczhoz, -melyben a leányok megfognak egy ifjat, ki virágos kertöket feldúlta s -elitélik most számüzésre, majd máglyára, végre akasztófára; az ifjú az -akasztófát választja, azaz szeretne függeni egy rossz fán, egyik leány -nyakán. A királyfi, ki kocsisi ruhába öltözik, hogy kiismerjen két -leányt, a gazdag bíróét és a szegény kosárkötőét, elvégre a kosárkötőét -veszi el s így a szegénység és jóság diadalt ül a gazdagság és -szívtelenség fölött, majd minden népköltészettel közös s népmeséknek, -balladáknak egyaránt kedvencz tárgya. A féltékeny és gyanakvó Barcsai, -ki visszatér fele útjáról, berúgja a zárva talált ajtót s nejét -szeretőjével együtt megöli, majdnem testvére a spanyol népköltészet Don -Albertosának, ki szintén visszatér a vadászatról s hasonló módon öli meg -nejét. A lováért és hatvan forintjáért vízbe vetett legény románcza, -kinek testét partra veti a Tisza s kit anyja, atyja és kedvese rendre -költögetnek, még a hangulatra nézve is rokonságban van az angol George -Campbellel, kinek lova gazda nélkül jő haza s kit anyja és kedvese oly -keservesen siratnak. Azon kedélyes párbeszéd, mely «Oláh Gerő» czímű -balladánkban s más dalainkban a ló és gazdája közt foly, a litván -népköltészetben is megtalálható. Az angol népköltészet szintén a -magyarhoz hasonlóan fogja fel kedvencz haramjáit, mint boszulóit a -képzelt és valódi társadalmi igazságtalanságoknak, kik a gazdagot -pusztítják, de a szegényt nem bántják, s Robin Hood, Armstrong nem -mások, mint Angyal Bandi és Sobri angol kiadásai, sőt midőn Armstrong -azt mondja a királynak, hogy ő jó lovon, szép asszonyon s egy pár derék -vadászkutyán kívül egész életében semmit sem kedvelt jobban, mint a -becsületet s bár Angolország gabnáját és ruháit dézsmálni szokta, de -skót asszonytól egyetlen legyet sem rabolt, olynemű philosophiát vall, -mint a mi pusztai szegény-legényeink, kik szerint, a mi földből nő és -földön tenyészik, uratlan, kik nem tartják bűnnek ahhoz nyulni, a mi nem -emberi csinálmány, ipari tárgy és szülőföldjöket sohasem pusztítják. -Mindezt nem balladáink kisebbségére mondom. Ha ez kisebbség, akkor a -legjelesebb görög drámaírók, a legnagyobb keresztyén képírók csak mint -nyomorú másolók állhatnak meg. Aeschylos, Sophokles, Euripides nagyrészt -oly hagyományokat dolgoztak föl, melyeket már Homér is használt, a -keresztyén képírók vetekedtek egymással ugyanegy tárgy földolgozásában -és mégis sohasem tértek el a szent könyvtől, semmit sem változtattak a -hagyományokon. A valódi eredetiség mind a nép-, mind a műköltészetben -nem annyira a tárgyban, az alapeszmében rejlik, mint a szellem föltaláló -s főkép alkotó erejében. Az emberi szenvedélyek és viszonyok nagyjában -majd mindenütt ugyanazok, ha még e mellett ugyanegy polgárisodás -kebelében fejlődtek ki, lehetetlen, hogy az egymástól legtávolabb élő -népek költészete is ne mutasson föl közös vonásokat, nemcsak tárgyban, -alapeszmében, hanem még inventióban is. Hátha még egyik nemzetet a -másikkal a rokonság, szomszédság vagy politikai viszonyok kapcsai fűzik -össze, hogy vándorolnak a mondák egyiktől a másikhoz, hogyan változnak, -módosulnak, termékenyítik egymást, észrevétlen és néha annyira -beolvadva, hogy a rokonságot alig lehet kimutatni. Azonban valamely nem -használt alapeszme vagy szokatlan inventio, ha egyszersmind költői is, -mindig nagy figyelmet érdemel. E balladára épen azért vagyok bátor önök -figyelmét felhívni, mert ilyesmit látok benne, ha nem is olyat, mely a -nyugateurópai legszebb balladákkal vetekedhetnék, de mindenesetre -becsest, az anyai szeretetnek egy valóban szokatlan és költői -vonását.[8] - -Az anyai szeretet sokkal nagyobb szerepet játszik a nép-, mint a -műköltészetben. A népmesékben az árva mindig szerencsétlen, rendesen sok -szenvedés után mintegy kárpótlásul lesz boldog, a mostoha anya mindig -gonosz, mintha lehetlen volna, hogy a nő azon gyermeket, kit nem szült, -nem szoptatott, képes legyen szeretni. A szerelmi dalokban is a fiú vagy -leány nem egyszer fordulnak anyjukhoz panaszolni s ha meghalt, sírjához -mennek ki, megszólítják, mintha élne. A szülők iránti tiszteletlenség -nagy bűn, az öregeket nagy tisztelet illeti, nem annyira azért, mert -tapasztaltabbak az ifjaknál, hanem mert atyjok és anyjok képmásai. A -közmondások számtalanszor lelkükre kötik a szülők és öregek iránti -tiszteletet. Horváth András «Átkában» e szép versszak: - - Messze földről az úristen hoz tereád népet, - Kinek nyelvét meg nem érted, nagy kegyetlen népet, - _Ki nem teszen tisztességet az vén embereknek_, - _Meg sem szánja veszedelmét a kis gyermekeknek_. - -Zrinyinél az erkölcsi romlottságnak azon találó festése, hogy «az öreg -embernek nincsen tiszteleti», Aranynál a Toldi felkiáltása a gyermekét -vesztett anyához: - - Özvegy édes anyám vagyon nekem otthon, - Tudom én sajnálni a jó özvegy asszonyt, - -mind oly vonások, melyek a népköltészettől vannak kölcsönözve. Igaz -ugyan, hogy a népköltészet e leggyöngédebb indulatot néha nyersen festi, -de legalább sohasem mesterkélve, affectálva. Oly anyát például, minőt -Tóth Kálmán fest Losonczynéban, kinek fia halálra itéltetésekor -legnagyobb gondja a fia halálfélelme miatti szégyen, ki csellel önt -bátorságot fiába, hogy egy büszke magyar nő és honleány fiát ne láthassa -gyáván meghalni a török, ki tulajdonkép sem anya, sem honleány, hanem -monomaniában szenvedő asszony, a népköltészet sem nem értene, sem nem -énekelne. Ez igen természetes. A népnél az anyai szeretet nemcsak -vallásos és erkölcsi kötelesség, hanem egyszersmind a legélesebben -kifejlett ösztön, a legerélyesebben nyilatkozó életszükség, melyet, mint -a művelteknél, nem gyöngíthetnek meg sem a nagyvilági élet -elfoglaltsága, sem a bölcselkedő ész sophismái, sem a beteges -eszményiség idétlenségei. Mindez önként foly a nép életviszonyaiból. A -kunyhók lakója maga szoptatja gyermekeit, magával viszi, ha dolgozik, ha -mulat, mert nincs kire bizza, egész életét nekiek kell szentelnie, az ő -élete egyszersmind gyermekeié, mert ha meghal, nincs ki őket többé -ápolja; neki nem baj, mint néha a művelteknél, ha sok gyermekkel áldja -meg az isten, mert mindenikben munkás kezet, cselédet nyer, öregsége -egyetlen gyámolait. Mindmegannyi anyagi ok, melyek az erkölcsi viszonyt, -ha nem is finomabbá, de annál erősebbé teszik, mindmegannyi realis alap, -melyre annál szilárdabban építhet a vallás és erkölcs eszményisége. A -képzelem és kedély minden kincsével díszíti is a népköltészet a szeretet -e legerősebb s legtisztább indulatját. Én legalább az anyai szeretetet a -műköltészetben seholsem láttam annyira megdicsőítve, mint egy dán -népballadában, midőn a sírban nyugvó anya éjjel hallván gyermekei -sírását, kiket mostohájok elhanyagolt, fölkel koporsójából, belép -hozzájuk, egyiknek ruháját csinosítja, a másikat megkeféli, a harmadikat -megfésüli, a negyediknek haját fonja be, az ötödiket ölbe veszi s -enyelgések között ringatja el, a hatodikat az atya után küldi s mikor ez -belép, fölgerjedve kiált föl: «Én hagytam nekik kenyeret, mégis éheznek, -hagytam jó ágyneműt, mégis a földön hálnak, hagytam gyertyát, mégis a -sötétben ülnek, ha ismét vissza kell jönnöm, akkor jaj neked»; ezalatt -megszólal a kakas, a halottnak vissza kell térni sírjába, de -valahányszor vonítnak az ebek, a férj és mostoha a gyermekek után -látnak, mert félnek a halott megjelenésétől. Lehet-e szebben -megérzékíteni az anyai szeretetet? Ime örök-éber gondja a sírban sem -nyughatik, fölkel koporsójából ápolni, óni, védeni elhagyott gyermekeit. - -A mi balladánk a képzelem nem ily nagyszerű alkotása, de benne is, mint -nap a harmatcseppben, egész fényével ég az érzés égi lángja. Az -elrablott Molnár Anna egy véletlen eset által megszabadulván rablójától, -férfiruhában siet haza férjéhez, gyermekéhez. Bekopogtat a kapun. Férje -kóbor vitéznek képzeli, nem örömest ad szállást, menti magát, hogy síró -fia van. A nő még inkább kéri s miután bebocsátást nyer, meghagyja -férjét csalódásában, mert hirtelen talán megijedne tőle vagy nem is -hinne neki, összeszólalkoznának; aztán borért küldi, hogy a míg oda jár, -megszoptathassa fiát, hogy a viszontlátás felindulása, a kérdezősködés -ne vonhassák el szegény gyermekétől, ki oly rég nem szopott s azóta -mindig sír. Az anyai szív örök törvénye zendűl e balladából hozzánk, -hogy a nőnek gyermeke mindennél elébbvaló, még férjénél is. Mi gyöngéd -alapeszme, mi egyszerű, mégis erős compositio! S mi szép azon jelenés -is, melyet a költemény nem mond el, hanem nagyon művészien az olvasó -képzelmére hagy: a belépő férj, ki ámulva ismer szoptató nejére, a férje -karjai közé boruló nő, a kielégített gyermek, ki többé nem sír s -mosolyogva néz reájok. E hű és gyöngéd nő jelleme egy pár vonásban erős -lélektani következetességgel van rajzolva. Midőn hívja Ajgó Márton, nem -mondja neki, hogy nem szereti, nem szidja össze, mi némi kaczér -színezetet adhatna vonakodásának, a legbájosabb naivitással s a -legmélyebb kedély áradásával menti magát: - - Nem mehetek Ajgó Márton - Vagyon nekem csendes házam, - Csendes uram, jámbor uram, - Karon ülő kicsi fiam. - -Oly mentség, melyről azt hiszi, hogy ellenállhatatlan. Fogalma sincs -arról, hogy férjétől és gyermekétől megválhassék a nő s lehessen oly -ember, ki ezt képes kívánni. Később a fa alatt szintén nem átkozódik, -nem tüz össze rablójával, az ő átka sóhaj, az ő haragja könny, azt is -eltitkolja, mert élete türelem. Az is jól van gondolva, hogy nem ő -gyilkolja meg Ajgó Mártont, hanem a véletlen. E véres tett mennyire -összerontotta volna jelleme gyöngédségét s a végkifejlés báját, mert -semmi sincs művészietlenebb, mint tragikai elemet használni tragikai -czél nélkül. Az átöltözködés is, vagy tulajdonkép a térdig érő angol -posztó-mente felöltése is a nő jellemét emeli s a végkifejlés indokául -szolgál. Molnár Anna férfiruhába öltözik, hogy ne essék újra valami -kóbor vitéz kezeibe, hogy minél hamarabb és biztosabban jusson -gyermekéhez, s midőn férje nem ismer reá, csak akkor ötlik eszébe ama -gyöngéd csel, mintegy az anyai szeretet önkénytelenségéből. Az átöltözés -és utazás sebességét mennyire kiemeli a nyelv és rhythmus sebessége, -épen mint a rablás szenvedélyes erőszakosságát a «Hívta, nem jött, -elrabolta» sor, mely keveset enged Cæsar «veni, vidi, vici» híres -mondatának. - -Legfeljebb a «Nézz egy kicsit a fejembe» sor ellen tehetne kifogást az -inkább külsőleg illedelmes, mint bensőleg kényes ízlés. Azonban, ki ezen -megbotránkozik, az Homért épen el fogja dobni s bajosan fog valaha -kifejlődni érzéke a népköltészet naivitásához. Mindenesetre jogosabban -botránkozhatunk meg némely ünnepelt regények finom sikamlósságain, -melyek az illemnél valamivel nagyobbat sértenek, tudniillik az erkölcsi -érzést. Aztán, ha a müncheni képtárban Murillo festményét, melyben egy -vén asszony egy utczagyerek fejében keres, nagy becsületben tartják, -bizvást megbocsáthatunk a mi balladánknak, midőn ez azon vonást nem ok -nélkül, hanem bizonyos bizalmas viszony jellemzésére használja, mely -előzménye vagy következménye egy bizalmasabbnak, melynek csak -gondolatára is összeborzad Molnár Anna és sírni kezd. Sokkal alaposabb -vád lehetne az, hogy Ajgó Mártonnak a fára mászása nincs indokolva. E -vád valóban igaz, pedig talán nem lett volna bajos megtalálni a -legegyszerűbb és legtermészetesebb indokot. Az ily fogyatkozás -egyébiránt néha a legszebb mondákat sem kiméli s minden népköltészettel -közös; mert a mondák sorsa sajátszerű, tulajdonkép a szájról-szájra adás -dolgozza föl, alkotja össze őket, egyik teljes egészszé domborodik ki, a -másik az alakulás bizonyos fokán marad, a harmadikból kikopik egy rész, -a negyedikhez oly toldások ragadnak, melyek egészen megzavarják. Azonban -balladánk e nem nagy fogyatkozását elég gazdagon kárpótolja a nyelv és -előadás ereje. Sehol egyetlen henye jelző s a kifejezések szabatossága, -festőisége egymással versenyeznek. A cselekvény töredékes sebességgel -halad előre s mindenütt összhangzik vele a nyelv. Oly egyöntetű az -egész, hogy egyetlen sor kitörlése megbénítná vagy a hangulatot, vagy az -indokolást, vagy magát a cselekményt. Nem mindennapi tökély, még híres -költeményeinkben sem találjuk meg mindig. Például Garay Kontjában e -versszak: - - Nem úgy király, kiált a hős, - S megrázza ősz fejét, - Vélnéd, egy erdő rengeti - Hatalmas üstökét. - -kimaradhatna a nélkül, hogy az egész bármiben csonkulást szenvedjen, sőt -az erdő hatalmas üstöke ízetlen hasonlatának kitörlésével még más -tekintetben is nyerne e költemény. - -Molnár Anna balladájához a széptani becsen kívül még más érdek is -csatlakozik. Úgy látszik, hogy egyike legrégibb népballadáinknak. Ezt -nemcsak azon körülmény sejteti, hogy az angol posztó-dolmányos Ajgó -Márton alkalmasint valami kóbor vitéz, szabad hajdú lehetett nemzeti -fejedelmeink vagy talán épen a királyok idejéből, hanem a ballada -külalakja is, mely csak néhol és esetleg rímes s kevésbbé oszlik -versszakokra, mint népkölteményeink bármelyike. Már Erdélyi János -megjegyezte a királyfi, Oláh Gerő, Szép Ilona czímű rímetlen -népkölteményeinkről, hogy alkalmasint a legrégiebbek közé tartoznak, de -ő ezt inkább tartalmukból következtette, mint külalakjukról. Arany János -tovább ment. Ő a magyar nemzeti versidomról írt értekezésében -népköltészetünk, közmondásaink és régibb irodalmunk alapján azon -elméletet állította fel, hogy költészetünk eredetileg csak a rhythmus -báját ismerte s minden afféle, mint rím és mérték, csak esetleges -lehetett s ha netalán megérzette is a magyar fül a sorok végeinek -történetes összhangzását, a fődolog a rhythmus, nem a rím lévén, ez -utóbbit könnyen nélkülözte. Szerinte e rhythmust főleg két tényező -alkotta, részint a gondolatok olynemű csoportulása, minőt a héber -költészetben is tapasztalhatni, részint az ütem egyik tagjának -hangsúlyos kiemelése, melyet néha alliteratio is élesített. E nézet -helyessége mellett bizonyít a mi balladánk is. Ebben nincs sem rím, sem -strofa-szerkezet, mégis oly kedvesen zeng fülünkbe, sokkal kedvesebben, -mint sok rímelt és mértékes költemény. Az ősmagyar rhythmus zöngelme -hangzik ki belőle, még pedig oly szabatosan, hogy csak egyetlen sort -találhatni az egészben, mely kissé bágyadtabb: - - mert _ép_en _ál_ | ló dél vagyon. - -A többiben nemcsak kellően van kiemelve minden ütem, hanem a hangsúly az -ütemnek nagyrészt első szótagjára esik; például: - - _El_indula | _Aj_gó Márton - _Ho_sszu útra, | _ren_getegre, - _Meg_találta | _Mol_nár Annát. - -Ez utóbbi sorban egyszersmind alliteratio is hangzik, valamint alább a -következő helyeken: - - _K_aron ülő _k_icsi fiam. - _M_ért sírsz, _m_ért sírsz _M_olnár Anna. - -Azonban ősrhythmusunkra nézve azon költemények, melyeket mindjárt fel -fogok olvasni, még e balladánál is erősebb bizonyítékok. Ezek nemcsak -hogy rímtelenek és erősen hangsúlyozottak, hanem egyszersmind még -tisztábban mutathatják a gondolatok bizonyos szabályos csoportulását, -mely most párhuzamos, majd ellentétes, itt összerakó, ott vegyes módokon -nyilatkozik s melyet kiválón a gondolat rhythmusának szoktak nevezni. - -E költemények itt következnek: - - „Boriska, Boriska szép lyányodért jöttünk, - Törökök kezébe szép lányodat add ki!“ - „Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra, - Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta“.[9] - „Három üveghintót, kilencz aranyzászlót. - Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere, - Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora, - Hogy ne adjon engem törökök kezébe.“ - - Kimegyen a kertbe, leborúl a gyepre, - Zokogva kiáltja: „Virágim, virágim, - Tőbül hervadjatok, földig száradjatok, - Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!“ - Bemegyen a házba, leborúl az ágyba, - Zokogva kiáltja: „Gunyáim, gunyáim[10] - Szegről lehulljatok, földön rothadjatok, - Hadd lássa mostohám, hogy engem gyászoltok!“ - -(Gyalu.) - -Tudtomra e néprománczon kívül még csak egy van, a Vitéz Oláh Gerő dala, -mely a török időből maradt reánk, mert Kádár István hosszú énekét alig -tarthatjuk tisztán népi eredetűnek, a Szilágyi és Hajmási históriája -pedig még kérdés alatt van, vajon fordítás-e vagy eredeti. Csodálatos, -hogy a török uralom, kétszázados véres küzdelmünk, mely annyira -közvetlen és súlyosan hatott népünkre s annyi szomorú, de költőileg -érdekes esemény szülőanyja volt, oly kevés nyomot hagyott -népköltészetünkben. Az arabok, e szintén mohamedán nép, mi más hatással -voltak a spanyol népköltészetre. Egészen megtermékenyítették; a legszebb -spanyol románczok ez időből valók. Vajon az arab és török műveltség -közötti különbségben rejlik-e ennek oka, vagy népköltészetünkben, -melynek kedvencz formája mindig inkább a lyra volt, mint az epikai nem, -vagy épen azt kell-e hinnünk, hogy azon másfél század alatt, mióta -hazánk felszabadult a török iga alól, ilynemű balladáink lassan-lassan -elvesztek? Bármi legyen az ok, e kis költeményt épen e körülmények -teszik becsessé. E mellett a kertbe rohanás, az ágyra borulás, mily jól -festi a hárembe hurczolt ártatlan leány fájdalmát. Még utoljára látni -kívánja a helyet, hol annyi szép órát töltött, hol virágokat ültetett, -talán bokrétának kedvese számára, hol ezután hervadni fog minden, mint -ő. Még utoljára leborul ágyára, a tiszta, szűzi ágyra, honnan most -örökre kiragadják; ott függenek ruhái, melyeket többé nem viselhet, de a -melyek porba hullva, rothadva is, isten és ember előtt vádolni fogják -mostoháját. Felkiáltásában: virágim hervadjatok, ruháim szegről -lehulljatok, az ártatlan kedély fájdalma, búcsúja, átka olvad össze. -Mily megindító rajz, s mily egyszerű eszközök! Nehány közönséges szó, -illő helyen alkalmazva, mily költőien fejezheti ki az érzést s mi kár, -hogy műköltészetünk ily esetekben rendesen szónoklathoz vagy reflexióhoz -folyamodik és rendesen a kritika tapsai közt. - -A harmadik költemény egy zsivány nejének panasza: - - «Eleget könyörgék apámnak, anyámnak, - Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra, - Nagy hideg havasra, nagy hegyi zsiványnak! - Most is oda vagyon keresztúton állni, - Egy-két árva pénzért lelkét elveszteni; - Meguntam már azt is jó reggel fölkelni, - Jó reggel fölkelni, folyóvízre menni, - Folyó vízre menni, véres ruhát mosni.» - - «Mért sírtál, mért sírtál gyönge szép menyecske?» - «Nem sírtam, nem sírtam, konyhán bíbelődtem, - Cserefának füstje húzta ki a könnyem.» - -(Udvarhelyszék.) - -Ebben is a női kedély rajzát vesszük. E három költemény valóban -becsületére válik szegény, lenézett népköltészetünknek. Mindenik a női -szív legszentebb érzéseivel foglalkozik és leggyöngédebb oldalról. Egyik -az anyai szeretetet dicsőíti, a másik a szűzi szemérmet rajzolja, a -harmadik a szerencsétlen feleség önmegtagadása iránt ébreszt részvétet. -E szép nőt kényszerítve adták férjhez, «nagy hideg havasra», mely a -székelységen, kivált nyáron, olynemű szerepet játszik, mint a -magyarországi alföldön a tanyai, a pusztai élet. E mellett mennyi oka -van gyűlölni férjét, ki zsivány és gyilkos. A havasi kunyhó magányában -égnek földnek panaszolja fájdalmát, de midőn a vándor közeleg, -elhallgat, midőn a vándor kérdi, miért sírt, a konyhafüsttel mentegeti -magát. Hű marad esküjéhez, nem lehet férje árulója, önmegtagadással -hordozza keresztjét s ha van valaki, ki férjét még visszatarthatja a -bűntől, egyedül ő az. Íme népünk világnézlete, mely a családi kapcsot -mindennél erősebbnek tartja, íme a vallás és erkölcs parancsolatja úgy -alkalmazva, mintha ellenkeznék a társadalmi fogalmakkal, holott csak -látszólag ellenkezik. Mivé válnék az oly társadalom, hol a nő férjét, a -fiú atyját, a testvér testvérét, erkölcsi botrány nélkül vádolhatná be? -A jó, a mi ily tettekből származnék, távolról sem érne fel azon rosszal, -mit előbb-utóbb okvetlen maga után vonna. Az erkölcsök elvadulására -vezetne, széttépné a családi kötelékeket, kioltana minden kegyeletet s -azon veszélyes elvet emelné a szív örök törvényévé, hogy a czél -megszenteli az eszközt. Brutus, ki képes volt gyermekére halálos -itéletet mondani, a kegyetlenségig erős lelket tanusított, római erényt -követett el, de bizonyára sem tisztán emberit, sem keresztyénit. Egy -Brutusokból álló társadalom nem sokáig tarthatná fenn magát. Aztán nem -elég-e az ily körülmények közé esett szerencsétlennek önkínja, egy -egészen feldúlt élet keresztje? Azt kívánjuk-e, hogy családja gyalázatát -saját gyalázatával is tetézze? Elitélhetjük-e mint valóságos bűntársat, -vagy orgazdát? Bizonyára nem. Itéletünket enyhítni fogja az emberiség -erkölcsi érdeke. A társadalom tartozik ugyan védeni magát s -könyörtelenűl végrehajtani mindent, mit jóllétére szükségesnek hisz, de -tagjaitól nem kívánhat az erény nevében bűnt. - -A negyedik költemény, úgy látszik, töredék, talán egy hosszabb ballada -töredéke: - - Anyám, édes anyám, mikor engem szültél, - Szültél volna követ, nem leánygyermeket; - Mikor fürösztöttél gyönge-meleg vízbe, - Fürösztöttél volna buzgó-forró vízbe; - Mikor bepóláltál gyönge gyolcs ruhába, - Póláltál volna be halotti ruhába; - Mikor lefektettél gyantáros[11] bölcsőbe, - Fektettél volna a sötét hideg földbe. - Sírjál anyám, sírjál, míg előtted vagyok, - Azután ne sirass, ha útnak indulok. - Megsiratnak engem az erdei vadak, - El is énekelnek az égi madarak! - -Az átok népünknél meglehetős nagy szerepet játszik, nemcsak meséiben, -hol a vezeklést és bűnhődést látszik jelképezni, hanem dalaiban, -balladáiban is, hol inkább a bosszú és fájdalom költői kifejezése, -természetesen azon hit alapján, hogy isten az _igazságos_ átkot meg -szokta hallgatni, mert már bölcs Salamon tanítja Példabeszédeiben (26 r. -2.): «Miképen a madár elmegyen és a fecske elröpül: azonképen az _ok -nélkül való_ átok nem száll az emberre.» Erdélyi gyüjteményében sokszor -fordul elő az átkozódás. A szerető nem egyszer átkozza meg hűtlen -kedvesét; a Fehér Anna borzasztó és költői átka a legszebben fejezi be -ez egyik legszebb balladánkat s mintegy a költői igazságszolgáltatást -helyettesíti. Népünk a közbeszédben is, ha valamit nagyon erősíteni -akar, mindjárt azt mondja: verjen meg engem az isten, ha nem úgy van, -száradjon el a kezem, ha ezt tettem. A haldokló szintén átok alatt teszi -véghagyakozását. Azonban e balladatöredékben előforduló átok kissé elüt -népköltészetünk szokott átkozódásától. A szerencsétlen leány nem -erősíteni akar valamit, nem hagyakozik átok alatt, nem mást átkoz meg, -hanem önmagát, születését. Nem emlékszem, hogy ilynemű átok eddigi -népköltészi gyüjteményeinkben előfordúlt volna. Úgy látszik, hogy ez a -legnagyobb kétségbeesés kifejezése némi leplezett vonatkozással bűnben -való születésünkre. A legsötétebb búskomorság vonúl végig az egész -töredéken. Az átkozódásban kifáradt leány mintegy enyhülni akar, anyja -könnyeiért esdeklik, mondván: sírjál anyám sírjál, míg előtted vagyok, -de csakhamar utána veti: azután ne sirass, ha útnak indulok, mintha -érdemetlen volna könnyeire, mintha nem érdemelne mást, mint a vadállatok -közt pusztulni el, temetetlen, meg nem siratva. Mi jól illik e sivár -képhez ama borzasztó átok, mint villám a sötét éjhez, melyet megvilágít -s melybe elvesz. - -Egyébiránt, hogy népköltészetünk ez átkozódó vonása mennyiben a -pogány-magyar, mennyiben a keresztyén hagyományok eredménye; továbbá, -hogy mennyiben van igaza Ipolyinak, ki Anonymus és a Székely krónika -azon soraiban, hol a vérszerződést megszegőkre kimondott átokról van -szó, mythosszerű értelmet talál: annak eldöntését nálamnál -avatottabbakra bízom. Annyit azonban meglehetősen bizonyosnak hiszek, -hogy az e töredékben előforduló önátkozódás ó-testamentomi eredetű. A -magyar birodalomnak alig van vallásosabb vidéke, mint Székelyföld. A -katholikus, kálvinista, unitárius, székely egyaránt buzgó, néha a -rajongásig. Világi dalok helyett olykor a mezőn is zsoltárokat -énekelnek. Ritkán káromkodnak, esküsznek, közmondásuk is azt tartja: -«két bizony fölér egy isten úgy segéljent.» Gyermekeiket majd mindig -bibliai névre kereszteltetik. Mózes, Áron, Dávid, Ezsaiás, Efraim, Éva, -Eszter, Sára gyakran előforduló nevek nálok. A kálvinisták és -unitáriusok beszédmódján bizonyos puritánszerűség vehető észre. A -szombatosok lappangó felekezete csaknem napjainkig fenn tudta magát -tartani közöttük. Ezek, a mint tudjuk, vasárnap helyett a szombatot -ünnepelték és sok más ó-testamentomi szokást ujítottak meg. Az -önátkozódás alkalmasint az ó-testamentomi írókból ment át a székely -népköltészetbe. Jób szintén megátkozza születését: (3 r. 3. v.) -Elveszszen az a nap, melyen én születtem, az északa is, melyen azt -mondották: férfigyermek fogantatott. (12. v.). Miért tartottak térdeken -és miért adtak csecset, hogy szophatnám, mert most a földben fekünném és -nyugalmam volna nekem. Hasonlókép Jeremiásnál (20. r. 14. v.): Átkozott -legyen a nap, melyen születtem volt; a nap, melyen az én anyám szült, ne -legyen áldott! stb. - -Az ötödik költeményt egy csonka énekgyüjteteményből írtam ki, melyet, -úgy látszik, a múlt század közepe táján írhatott össze valamely diák, s -melylyel visai lelkész Kovács Zsigmond úr volt szíves megajándékozni. -Alkalmasint a nép ajkáról kerűlt e gyüjteménybe, mert két végső sora -Kriza gyüjteményében is megtalálható egy, bár különböző tartalmú, -székely népdal végén: - - Kimenék én sík mezőbe sétálni, - Megunám én sík mezőbe sélálni, - Bemenék én kőkertembe nyugodni, - Nyugotomban el találék alunni. - Oda jöve fülemile kis madár; - Hoza nekem körme között czédulát, - Benne látám szerelemnek szándékját. - Megárada a folyóvíz – hajlandó. - Közte vagyon két szép porond – illendő. - Reá szálla két szép páva – hajlandó. - Egyik páva (N. N.) – illendő. - Másik páva (N. N.) – hajlandó. - Adjon isten egy kis esőt – illendő. - Mossa össze mind a kettőt – hajlandó. - -A ziláltság e költeményben csak látszólagos, az enyelgő álom szeszélyes -hangulatát akarja kifejezni, s megvan a maga értelme. A szerelmes s -talán házasulni akaró ifjú sétál a mezőben, aztán megnyugszik s -elszenderül. Álmában a fülemile czédulát hoz neki, melyben az van írva, -hogy a kiáradt vízben két porond szigetecske alakult, melyre két páva -szállott, egyik ő, a másik kedvese. A hajlandó és illendő szavak -hajlandóságukat s egymáshoz illőségöket jelentik, az eső pedig a -házasság istenáldását. - - A hatodik költemény egy rab ifjú panasza: - Nehol kerekedik egy fekete felleg, - Nehol száll, nehol száll egy fekete holló! - Szállj le holló, szállj le, se nem igen messze, - Se nem igen közel – két száz mértföldnyire, - Izenjek apámnak és édes anyámnak, - Jegybeli mátkámnak. - - Repülj udvarára, szállj az ablakára, - Ha kérdi hogy vagyok, mondjad, hogy rab vagyok, - Király udvarában térdig vasban vagyok. - Megunta két lábam már a követ nyomni, - Megunta két kezem már a lánczot húzni, - Megunta két fülem tenger mormogását. - Vad galamb zúgását. - - Megitatták velem a keserű pohárt, - Elém terítettek fekete gyászruhát; - Adta volna isten, ne láttalak volna, - Híredet, porodat ne hallottam volna! - Istenem, istenem, de megvertél engem, - Szerencsétlen társsal, holtig való gyászszal, - Holtig való gyászszal! - - Kit mindig szerettem, jaj be távol estem, - Kit mindig gyűlöltem, annak rabja lettem. - Szabad a madárnak ágról-ágra szállni, - Csak nekem nem szabad violámhoz járni, - Violámhoz járni. - -(Marosszék). - -A csángó dalok közt (Erdélyi I. kötet) egy pár oly töredéket találunk, -melyek e költeménynyel igen közel rokonságot sejtetnek. A 415. dal két -végső versszaka: - - Vidd el fecske, vidd el az én levelemet - Apámhoz anyámhoz sz ez én kedveszemhez. - Ülj fenyű fájára, szállj ez ablakára - Sz ez én édeszemnek tedd ez asztalára. - - Jól tudom megkérdik, hogy vagyok, mint vagyok, - Tudjad megmondani, tatár rabja vagyok, - Tatár rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok, - Kezemen, lábamon vasz zurgot zurgatok. - -továbbá a 433-ik dal: - - Vidd el madár, vidd el - Vidd el levelemet, - De nem igen messze, - Csak a tenger mellé. - - Apámnak, anyámnak, - Tedd ez ablakjára; - Ablakjáról vedd el - Tedd ez asztalára. - - Tudom mindjárt kérdik, - Hogy vagyok, mint vagyok, - Tudjad megmondani, - Tatár rabja vagyok, - Földig vaszban vagyok. - -Aztán e töredék: - - Mert én úgy meguntam - Karcsú derekamon rabszíjat viselni, - Kezemen, lábamon vaszakat zörgetni. - -Mind olyanok, hogy majdnem dalunk variansainak lehet nevezni. Mind a -csángó, mind a székely népdal alkalmasint egy tőnek virági, annyival -inkább, mert a székely folytonos közlekedésben van Moldva- és -Oláhországgal. Azonban a székely népdal költőibb és sokkal mélyebb -fájdalmat fejez ki. Itt a rab ifjú egyenesen a hollót szólítja meg, a -néphagyományok e baljóslatú madarát; erős színekkel festi szenvedéseit s -végül a szeretet és gyűlölség kínjában kiált fel. Valóságos művészi -versszak, melyet alig lehetne jobban megírni. Általában az egész -legszebb költeményeink közé tartozik s régiségére nézve legalább egy pár -százados. Mind tartalma, mind formája ezt látszik bizonyítani. Nem -valószínűtlen, hogy tatár és király rabsága csak később cserélték fel -egymást. Szokott jelenség a népköltészetben, hogy valamely dal a -körülmények szerint változik s régi gondolatok új tárgyakhoz -alkalmazkodnak.[12] - -Azonban ideje visszatérnünk oda, honnan kiindultunk. Vizsgáljuk már e -költeményekben a gondolatok azon szabályos csoportulását, melyet a -gondolat rhythmusának neveznek. Először is az _összerakó_ mód az, mely -bennök legtöbbször s legtöbb változatban fordul elő és ha nem csalódom, -talán összes népköltészetünkben is. A mint tudjuk, az összerakó mód az, -midőn a rokoneszmék sorozásában némi haladványt (progressio) vehetni -észre, vagy pedig ugyanazon gondolatot kiegészítő toldalékkal -ismételjük. E rhythmust érezte ki Erdélyi a «Meghalok Csurgóért» kezdetű -dalban, e rhythmusra mutatott Arany a Zrinyiász első énekének második -versszakában, e rhythmus hangzik felénk e költemények számos helyein. -Ilyen kivált gyűjteményem e dala: - - Verje meg az isten - Szeretőmnek _házát_, - Nem is épen _házát_ - A benne _lakóját_, - Azt sem _mindegyiket_, - Csupán az _egyiket_: - Az _ő édes apját_, - Mért húzta el tőlem - A kisebbik _fiát_. - Ha neki _fia_ volt, - Nekem _szeretőm_ volt, - Ha neki _kedves_ volt, - Nekem _kedvesebb_ volt. - -Ilyenek továbbá e következő helyek: - - Vagyon nekem _csendes házam_, - Csendes uram, _jámbor uram_, - Karon ülő _kicsi fiam_. - - Hogy ne adjon engem _nagy hideg havasra_, - Nagy hideg havasra, _nagy hegyi zsiványnak_. - - Meguntam már azt is _jó reggel felkelni_, - Jó reggel felkelni, _folyó vízre menni_, - Folyó vízre menni, _véres ruhát mosni_. - -Figyelemreméltó, hogy az ismétlés a sornak mindig első ütemét képezi, a -haladvány pedig másodikát. Maga a gondolat, az érzés oszlik egymásnak -megfelelő tagokra s a belső a külsővel csaknem azonítja magát. A -haladvány is inkább subjectiv, mint objectiv; a lélekállapotból, a -helyzetből foly. Molnár Annának első a házi békesség, azután férje -szerelme, legbecsesebb gyermeke. A zsivány neje megunta jó reggel -fölkelni, fázik a folyóvízre menni és borzad véres ruhát mosni. - -Néha a gondolat haladványa az időével egyesül s a haladvány utolsó foka -egyszersmind ismétlődik, mi aztán még élesebb rhythmust hangoztat. Példa -rá egy alább felolvasandó költeményből e következő hely: - - _Először_ megütik, _leesett a hídra_. - _Másodszor_ megütik, _elállott a szava_. - _Harmadszor_ megütik, _véres volt a foka_, - _A kis balta foka_. - -Az összerakó módnak még két sajátságos változatát kell fölemlítenem. -Egyik egy kis búcsúdalban jön elő, mely szintén gyűjteményemből való: - - _Szőlőszem_ a mennyi vagyon ősszel szüretkor, - S a mennyi szép _buzafőszál_ víg aratáskor, - Valamennyi _égi harmat_ nap feljöttekor: - Annyi áldás szálljon reád szivem mindenkor! - - Mennyi _csillag_ vagyon szivem égen éjtszaka, - És a mennyi _fövényt_ tart a tengernek partja, - Valamennyi _vízcsepp_ zajlik tenger habjába: - Annyi áldás szálljon reád, szivem kivánja! - -Itt a gondolatok csak annyiban rokonok, a mennyiben mindenik hasonlat -egy és ugyanazon gondolat kifejezésére vonatkozik. Azonban mindenik -hasonlat egy-egy haladványi fokot képez. A szőlőszemnél több a búzafő, a -búzafőnél a harmatcsepp, a csillagnál a fövényszem, a fövényszemnél a -vízcsepp. Az ismétlés itt nem a haladvány alkatrésze. Függetlenül áll és -a versszakok végén. A _mennyi_ és _valamennyi_ szavak is szintén -szabályosan sorakoznak egymás után. A gondolat rhythmusának ez -alkatrészei és a sormetszet teszik tulajdonkép hangzatossá e költeményt -s nem rossz rímei. - -A másik változat egy már felolvasott költeménynek e következő helye: - - _Kimenék_ én _sík mezőbe sétálni_, - _Megunám_ én _sík mezőben sétálni_, - _Bemenék_ én kőkertembe _nyugodni_, - _Nyugotomban el találék alunni_. - -Itt a haladvány az ismétlésnek egy egészen más nemével van kapcsolatban. -A két első sorban a haladványnak második foka nem az ismétlésből -emelkedik ki, sőt éppen utána van vetve, a két utolsó sorban a negyedik -fok már az ismétlésből alakul, úgy hogy e négy sor formailag egymással -szembe tett egészet képez. - -A gondolat rhythmusának _ellentétes_ módjára is van példánk, midőn -tudniillik a vers elő- és utórésze ellentétes gondolatot fejez ki, mint: - - Kit mindig _szerettem_, jaj be _távol estem_. - Kit mindig _gyűlöltem_, annak _rabja lettem_, - _Szabad_ a madárnak _ágról ágra szállni_, - Csak nekem _nem szabad violámhoz járni_. - -Ennek is megvannak a maga változatai. Egyik a szebbek közül az, ha a -vers második része egészen azt ismétli, a mi az elsőben van s csak -egyetlen szót változtat, mely aztán már magában ellentétet képez. Ilyen -gyűjteményem egyik románcztöredéke: - - «Csináltatsz-e rózsám _diófa_ koporsót?» - «Csináltatok rózsám _márványkő_ koporsót.» - «Betakarsz-e rózsám valami _rossz gyolcscsal?_» - «Betakarlak rózsám _anglia posztóval_.» - «Leszegzesz-e rózsám valami _rossz szeggel?_» - «Leszegezlek rózsám _aranyfejű szeggel_», - «Kikisérsz-e rózsám a _templomajtóig?_» - «Kikisérlek rózsám _örökös házadig_.» - -(Gyalu.) - -Ama szerencsétlen leány átkában az ellentét haladványnyal párosul: - - Mikor _fürösztöttél gyönge meleg_ vízbe, - Fürösztöttél volna _buzgó forró_ vízbe; - Mikor _bepóláltál gyönge gyolcs ruhába_, - Póláltál volna be _halotti ruhába_; - Mikor _lefektettél gyantáros bölcsőbe_, - Fektettél volna le _sötét hideg földbe_. - -Lássuk most már a _párhuzamos_ módot, mely a héber költészetet annyira -jellemzi. Itt a vers elő- és utórészét ugyanazon gondolatnak más szókkal -ismétlése alkotja. A török időbeli románcz kezdete ilyen: - - Boriska, Boriska _szép lyányodért jöttünk_, - Törökök kezébe _szép lyányodat add ki_. - -Sőt a többi részben is e rhythmus érezhető, néhol haladványnyal -vegyülve. Egy másik, mindjárt felolvasandó költeményben szintén -párhuzamos e hely: - - _Vérem_ a vérével _egy patakot mosson_, - _Testem_ a testével _egy sírba nyugodjon_. - -E mód a mi népköltészetünkben néhol bizonyos refrainszerűséggel párosul -s rendesen a versszakot végzi. Például: - - Istenem, istenem, de megvertél engem - _Szerencsétlen társsal, holtig való gyászszal_, - _Holtig való gyászszal_. - - Harmadszor megütik, _véres lett a foka_, - _A kis balta foka_. - - Mért levél, mért levél _másnak hites társa_, - _Szivemnek gyilkosa_. - -A végsor mindig ismétli a másiknak felét, néha változtatás nélkül, de -néha más szavakkal, bár ugyanazt. Vajon nem ez-e az eredeti magyar -refrain? - -Ime uraim! e népköltemények fontossága nemzeti rhythmusunk -legnevezetesebb kérdéseire nézve. E mellett nekem úgy tetszik, mintha -rajtok, ha nem is eddig egészen ismeretlen, de valami olynemű színezet -ömlenék el, mely népköltési gyűjteményeinkben szokatlan, ritka: bizonyos -naiv képzelem, mély kedélyesség, régies erély. S ne örvendjek-e, midőn -még azt is hozzátehetem, hogy egy pár oly költemény is van kezeim közt, -melyek a Tisza partjairól vándoroltak bérczeink közé s itt -szájról-szájra adva sokkal szebbekké váltak. - -Itt következnek: - - «Kerek udvar, kicsi ház, - Édes rózsám mit csinálsz?» - «Tyukot főzök, turbolyát, - Szeretőmnek vacsorát.» - - «Kerek udvar, kicsi ház, - Hej angyalom mit csinálsz?» - «Csinosítom magamat, - Várom a galambomat.» - - «Kerek udvar, kicsi ház, - Édes rózsám mit csinálsz?» - «Virágomat öntözöm, - Koszorúnak kötözöm.» - - «Ne főzz turbolyát, tyukot, - Ne csinosítsd magadot, - Virágidat ne öntözd, - Koszorúnak se kötözd. - - Iszonyú volt a csata, - Három legény jött haza; - Vőlegényed a mezőn, - Ott maradt a temetőn.» - - «Légy átkozott hírmadár, - A ki ily rossz hírt hozál, - Jó anyám hol koporsóm, - Add ide szemtakaróm!» - -(Marosszék.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - Este van, este van, hatot üt az óra, - Minden asszony, leány készül a fonóba; - Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába, - Először megütik, leesett a hídra, - Másodszor megütik, elállott a szava, - Harmadszor megütik, véres volt a foka, - A kis balta foka. - - «Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre - Egy-két szavaimat vedd be a füledbe: - Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa - Mért levél, mért levél másnak hites társa, - Szivemnek gyilkosa?» - - Zilahi Pistának nem kell a bokréta, - Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa. - «Vérem a vérével egy patakot mosson, - Testem a testével egy sírban nyugodjon, - Egy sírban nyugodjon!» - - A torjai rétet körülfogta a köd, - Pistára, Marcsára most húzzák a földöt, - Fötűl való fája ki vagyon rovázva, - Fekete pántlika van reá csukrozva, - Szépen rá csukrozva. - - A torjai templom körül van árkolva, - Két szál szép rozmarin van belé plántálva, - Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon, - Szeretőtök szíve meg ne háborodjon, - Meg ne háborodjon! - -(Háromszék.) - -Mindkettő megvan az Erdélyi gyűjteményében; az első ott négy sorból álló -dal: «Kicsiny falu, fehér ház» kezdettel (II. k. 289. d.), itt szép kis -románczczá kerekedett ki, alkalmasint az 1848–49-iki viharos időkben. A -másik ott is (II. k. 181. d.) románcz, de homályos, indokolatlan, báj -nélküli, itt csaknem művészi egész. Amaz Szücs Marcsa halála okát alig -sejteti; a haldoklóval száraz morált mondat el, meglehetős prózai módon. -Emebben a szerető felkiáltásai leleplezik az indokot; a morál igen -költőien a sírra ültetett rozmarinról szólal hozzánk, melyet folyvást -öntözni kell, mely folyvást emlékeztetni fogja a falu ifjúságát e -gyászesetre s inteni, hogy óvják szívöket a háborodástól. - -Még három költeményt olvasok föl, melyek ha talán széptani becsre nézve -nem is vetekedhetnek a már felolvasottakkal, de egy vagy más tekintetben -érdekesek. - - «Jó estét édesem, micsa[13] búd érkezett, - Talán a vacsorád nem igen jól esett? - Hoztam egy kulacs bort, igyál egy keveset.» - «Idd meg a borodat, idd meg azt te magad, - Hogyha nem sajnáltad szép leányságomat. - Hej pártám, hej pártám, drága szűz koronám, - Hej pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!» - «Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök neked», - «Éjjel nappal kössed, már leány nem leszek.» - «Szerettelek rózsám, a míg megcsaltalak, - De már a jó isten viselje gondodat.» - «Verjen meg az isten annyiszor egy héten, - A hány csillag vagyon este a kék égen.» - -(Kalotaszeg.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - «Tamás Rózsi mit gondoltál, - Mikor agyagért indultál?» - «Én egyebet nem gondoltam, - Szerencsétlen úton jártam, - Letörött a föld fölöttem, - Elnyelt engem, elnyelt engem. - - Jó Tamásné édes anyám, - Édes jó nevelő dajkám, - Felneveltél örömödre, - De nem értél semmit véle.» - - «Tamás Imre nyisd kapudat, - Halva hozzák a hugodat, - Vidd is ki az asztalodat, - Csinálj nyújtóztató padot.» - - «Édes lyányom szólj csak egyet!» - «Édes anyám nem szólhatok.» - «Édes hugom szólj csak egyet!» - «Édes bátyám nem szólhatok, - Három szilvafa közt vagyok, - Három papnak könyörgése - Sem hoz többé az életre.» - - Jókus Mihály földje végén - Buzog a vér, a föld színén, - Ha kérdik, hogy miféle vér, - Mondjátok, hogy ártatlan vér. - -(Kide.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - Utközben ül egy szép leány, - Pihenve a fa árnyékán. - Olyan szelid kökény szeme, - Rózsánál is több kelleme. - Hova hova te szép leány? - Oh én szegeny jobb sors után! - - Az úrfi mond: jer én hozzám, - Van énnékem selyem párnám, - Pihenj kertem hivességén, - Szellőtől is megóvlak én. - De a lyány csak hallgat, hallgat, - Az édes szó reá nem hat. - - A gróf így szól: «Jer én hozzám - Vagyon nekem nagy palotám, - Vannak benne tükrös szobák. - Számodra száz arany ruhák.» - De a lyány csak hallgat, hallgat, - A büszke szó reá nem hat. - - A herczeg mond: «Jer én hozzám, - Vagyon nekem ezer szolgám, - Főhajtva mind neked hódol, - S rubint széken kezet csókol.» - De a lyány csak hallgat, hallgat, - A méltóság reá nem hat. - - Mond a legény: «Édes rózsám, - Nincs aranyom, sem palotám, - De van szívem, mely tégedet - Minden sorsban híven szeret.» - Utközben nincs már a leány, - Hanem a szép legény karján. - -(Aranyosszék.) - -Az első költemény csinos románcz. Az elcsábított lány és hűtelen szerető -a népköltészet régi és mindennapi tárgya, azonban itt némi új formában -van adva. A párbeszéd éles ellentétben fejezi ki a lány fájdalmát és a -csábító közönyét. A csábító eleinte még egy kis részvétet érez, azonban -ez csak a lány fájdalmát idézi föl; minél inkább emelkedik itt a -fájdalom, annál inkább száll ott a részvét, végre aztán a teljes -közönyre kitörő átok felel. - -A második költeményre úgy látszik valami esemény adhatott alkalmat. Ha -jól emlékszem nem rég, Kalotaszegen is történt ilyszerű hegyomlás. A -közrészvét hamar dallá alakíthatta e szomorú esetet s a néphit könnyen -felruházhatta régi hagyományával. A sírból felbuzgó vér hagyománya -érdekes adat. Ipolyi (Magyar mythologia 364 lap) a világból kimúlt lélek -megjelenésére vagy visszaható erejére vonatkozó jelekről értekezvén, -népmeséinkből és történeti hagyományainkból számos oly helyet idéz, -melyek szerint az ártatlanul megölt ember kifecscsent vére letörülhetlen -és sebei még a sírban is vérzenek, de a csak véletlen, bár erőszakosan -kimúltakról nem tesz említést. E románcz szerint az ilyenekről is -ugyanazt tartja a néphit s így az ártatlanul kiomlott vér, úgy látszik, -szélesebb körű fogalom s épen úgy illik a meggyilkoltakra, mint az -erőszakosan meghaltakra. A halott megszólalása is figyelemre méltó. -Vajjon mythosi nyom van-e benne, vagy csak erős kifejezése az anya és -testvér fájdalmának, kik kedveseiket halva is beszélni vélik? -Mindenesetre költői becsű. A «Három szilvafa közt vagyok» sort nem -értem. Úgy hiszem, hogy sem a nyújtóztató pad, sem a koporsó fájával ki -nem magyarázható. - -A harmadik költemény aligha tisztán népi eredetű. Tárgya ugyan népies, -sőt az Erdélyi gyűjteményében (I. k. 85. d.) van is egy ehez hasonló, -midőn a gavallér tallérral kínálja a leányt, a mészáros gyűrűvel, a -csizmadia piros csizmával stb., de a leány mindeniket visszautasítja s -Barna Bandi neje lesz, ki galambcsókját ajánlja. Azonban a kidolgozásban -több része van a reflexiónak, mint a naiv önkénytességnek. Egyébiránt -nem hiszem, hogy az irodalomból ment volna át a néphez. Legalább nem -tudom, hogy híresebb vagy kevésbbé híres költőink valamelyike ily -tartalmú költeményt írt volna. Alkalmasint valamelyik iskolamester -dolgozta népének után, vagy írta irodalmi reminiscentiákból s így -szállott a nép ajkára. Különben nem lehetetlen a harmadik eset is: -keletkezhetett magából a népből is, de bizonyára az újabb időben és -irodalmi befolyások alatt. - -Azonban elég. Nem fárasztom tovább, uraim! önök türelmét töredékes s -inkább figyelemgerjesztő, mint szorosan szaktudományi jegyzeteimmel. -Nagyon meg volnék jutalmazva, ha képes lettem volna bármi kis részben -erősítni önbizalmunkat, ingert és részvétet gerjesztve, habár csak egy -hazámfiában is, néphagyományaink gyűjtése iránt. Fáradságunk bizonyára -nem lesz sikertelen. Ha az én kisded gyüjteményem, melyet leginkább -tanítványaim, közöttük Varga László buzgalmának köszönök, nehány hónap -alatt is ennyi szépet bir felmutatni; ha egy székely kocsistól és gyalui -szolgálótól itt a városon elfoglaltságaim közepett is egy ily becses -adalékot nyerhettem: mennyivel többet tehetnek azok, kik falun laknak s -az idő és körülmények nagyobb kedvezésével dicsekedhetnek. És miután -nekem jutott a szerencse néphagyományaink ügyében a Muzeum-egylet -kebelében először szót emelni, legyen szabad egyszersmind kérnem a -tisztelt választmányt, hogy a netalán beküldendő gyüjtemények -rendezésére s később kiadására méltóztassék az én munkásságomat, -segítségemet is igénybe venni, mire egész készséggel ajánlkozom. - - -_Jegyzet az «Adalék népköltészetünkhez» czímű értekezéshez_. - -Nem rég egy román ajkú névtelen hazámfia levélben arra figyelmeztetett, -hogy Molnár Anna balladája nem eredeti, a román népköltészetből van -kölcsönözve, egyszersmind utasított Marienescu nem rég kijött -népballadáira. Tüstént megszereztem e gyüjteményt, melynek czíme: Poesia -popurola ballade, culese si corese de At. Marianu Marienescu Pest’a -1859; s figyelemmel átolvastam a Tom’a (Tamás) czímű balladát, melyet -névtelen hazámfia a Molnár Anna eredetijének hisz. Azonban a -leggondosabb összehasonlítás után is nincs okom változtatni -értekezésemen. A román ballada tartalma a következő: Tom’a beszól az -ablakon Jón’ahoz (Johanna) s kéri, hogy menjen vele, mert otthon nem -csókolódhatnak a férj miatt. Jón’a vonakodik, nem mintha szeretné -férjét, hanem mert fél odahagyni kereszteletlen gyermekét. «Nagy vétket -követnék el – mond – s megverne a szent kereszt.» Tom’a biztatja, hogy -majd liturgiát olvastat érte s a pap megbocsátja bűnét. Aztán elbeszéli, -mily jó dolga lesz; zacskója tele pénzzel, négy lova van s ha elfogy -pénzök, kettőt eladnak, még is marad kettő melyeken lovagolhassanak. -Jón’a enged s elszökik szeretőjével. Vígan élnek, egy hét telik el; a -tizedik napon, midőn egy fa árnyában nyugosznak, Tom’a így szól: «Keress -egy kicsit a fejembe, talán alhatom, szegény legény voltam mindig, -sohasem keresett senki fejemben.» Tom’a elalszik. Jón’a sírni kezd; omló -könnyei fölébresztik Tom’át, ki haraggal kiáltja: «Látom, nem szeretsz, -mást ohajtasz.» Szeretlek Tom’a – felel a nő – nem ohajtok mást, azért -sírok, mert vádol a lelkiismeret, hogy elhagytam kereszteletlen -csecsemőmet. Tom’a megcsókolja, selyembe öltözteti, szekérre ülteti. -«Menj hát, hogy láthasd gyermekedet, békülj meg férjeddel, a mi minket -illet, hallgass, mondd neki, hogy négy lovat szereztél számára, holnap -én is utánad indulok és visszaveszem lovaimat.» Midőn a nő hazaérkezett, -férje az udvaron épen fát vágott a tűzre. Jó estét – mond Jón’a – -elsötétedtem, nem adnál-e szállást?» «Szivesen – felel a férj, ki a már -sötét alkonyban nem ismert reá, – de lásd, kereszteletlen gyermekem van, -nincs ki szoptassa s egész éjjel sír.» «Azért elalhatom, a gyermeksírás -engem nem zavar meg.» «Ha gondolod, hogy alunni fogsz, szivesen -befogadlak.» A nő bekötvén lovait a pajtába, a szobába lép. «Talán -meghalt e szegény gyermek anyja, hogy még nincs megkeresztelve és senki -sem szoptatja?» «Oh nem – felelt a férj – hanem elszökött szeretőjével.» -«Hátha visszajőne – folytatá a nő – mily halállal végeznéd ki, szalmán -égetnéd-e meg, vagy halálra vernéd?» «Sem szalmán nem égetném meg, sem -halálra nem verném, mert akkor volna ki gyermekemet szoptassa, hanem a -szeretőjét csakugyan hosszába fektetném.» «No ha úgy, im itt vagyok, -haza jöttem gyermekemhez – anya vagyok, te atya. Csak a vásárban jártam -s onnan szép négy lovat hoztam neked, jer nézd meg csak.» Kiindultak a -pajtába, hát ott már Tom’a kioldotta a lovakat s vitte. «Állj meg Tamás, -te rossz ember, ki megrontottál» – kiáltá a férj s úgy megszúrta -vasvillájával, hogy szörnyet halt. Ime a lehető legterjedelmesebb -kivonat. Most már vizsgáljuk, mennyiben rokon a mi balladánkkal. -Valamely költemény közel vagy távol rokonságát a hasonlattól egész a -másolatig a tárgy, alapeszme, inventio, alkotás és stylus viszonyai -határozzák meg. Vajjon ugyanaz-e a két ballada tárgya? Csak annyiban, a -mennyiben mindkettőben az anya játszik főszerepet. De minő különböző e -két anya! Molnár Anna szereti férjét, gyermekét s rablójának erőszakhoz -kell nyúlnia; Jón’a nem szereti férjét, képes elhagyni kereszteletlen -csecsemőjét s elszökik szeretőjével. Ha e két tárgy rokon, akkor -Shakespeare «János király» és «Lear király» czímű tragédiáinak tárgyai -is rokonok, mert mindkettő király s mindenik meghal a mű végén. A két -ballada alapeszméje is különböző. A Molnár Anna alapeszméje az, hogy az -anyának gyermeke mindennél előbbre való, még férjénél is. Molnár Anna -első gondja megszoptatni gyermekét; kiküldve férjét, föláldozza a -viszontlátás örömeit, csakhogy a síró gyermeket mielőbb keblére -ölelhesse. A román ballada a szent kereszt boszújára van alapítva s -mintegy azt hirdeti, hogy az isten parancsolatja előbbvaló minden földi -szenvedélynél s ki máskép cselekszik, isten büntetése éri; az isten -félelme az, mi visszatéríti Jón’át, az isten boszuló keze az, mely eléri -Tom’át, midőn szörnyet hal a férj vasvillája alatt. Az inventióra és -compositióra nézve sem födözhetni föl rokonságot. A Molnár Anna rablója -erőszakhoz folyamodik, a Jón’áé csábításhoz; Molnár Anna mindenekfölött -gyermekét szereti, Jón’ában csekély az anyai érzés és inkább csak a -szent kereszt félelme csatolja gyermekéhez; a mennyire különböző e két -jellemvonás, épen annyira elüt egymástól a végkifejlés is, melynek -indokaiul szolgálnak. Molnár Anna a fa alatt rablója erőszakától remeg -és gyermekét siratja, Jóna csak a kitombolt szenvedély mámora után -gondol gyermekére s leginkább bűnét síratja, mert fél a büntetéstől. A -mi balladánkban az isteni gondviselés, mint véletlenség szerepel, -Tóm’ában a boszúálló férj az isteni gondviselés eszköze, Molnár Annát a -férfiruha, Jón’át a sötétség miatt nem ismeri meg a férj: Molnár Anna, -mihelyt teheti, először is gyermekéhez fut; Jón’a még akkor sem gondol -gyermekére, midőn tudja, hogy férje nem fogja megbüntetni, hanem mintha -nem hinne szavainak, mintha még engesztelni akarná, a lovakhoz vezeti. A -stylus sem ugyanaz. Molnár Anna inkább ballada, Tom’a inkább költői -beszélyke, innen amazt a sebes menet, töredékesség jellemzik, emezt némi -lassuság és körülményesség, amaz rímes, emez rímtelen, ebben nyoma sincs -azon rövid és erélyes kifejezéseknek, melyek amazt annyira kitüntetik. -Szóval csak egyetlen pont van, melyből némi rokonságot lehetne -kimagyarázni s ez a fejbe-keresés, de ez a népnél, különösen Erdélyben, -annyira általános jelve a gyöngédségnek, hogy e tekintetben semmit sem -bizonyíthat, annál kevésbbé kölcsönzést. A kölcsönzést különben sem oly -könnyű bebizonyítani, mint névtelen hazámfia hiszi. Ha a két ballada -közt valóságos rokonság léteznék is, akkor is kérdés maradna: vajjon a -székely vette-e a romántól, vagy megfordítva. Egyébiránt névtelen -levelezőmnek abban sincs egészen igaza, hogy népi kutatóink mindeddig -legkevésbbé sem fordítottak figyelmet a velünk együtt élő népek -költészetére. Henszelman és Ipolyi legalább népmeséinket elég gondos -összehasonlító vizsgálat alá vették. Az erdélyi Muzeum-egylet is, a -mennyiben tehetségében áll, kivált a román népköltészetet illetőleg, meg -fogja tenni a magáét, annyival inkább, mert tagjai közt egy pár román -írót is számlál, kik bizonyosan nem fogják megtagadni támogatásukat. - - - - -NÉHÁNY SZÓ A KRITIKÁRÓL. - -A közelebbi tíz év alatt irodalmunkban semmit sem óhajtottak és -gyülöltek inkább, mint a kritikát. Irók és olvasók egyaránt megunták az -ujdonságírók banális és stereotyp phrasisait; amazok szerettek volna -itéletet hallani műveikről, emezek pedig némi tájékozást nyerni az -irodalom naponként élénkülő mozgalmában. Néha csakugyan beköszöntött -valami olyan, mit kritikának szoktak nevezni. Mily ellenszenv, mily -részvétlenség fogadta minden oldalról! Az írók nagy része gyűlölni -kezdte, a közönség pedig hidegen fordult el tőle. Hol rejlett e jelenség -oka? Az írókban-e, kik már egészen elszoktak a különben is soha meg nem -szokott kritikától, vagy a közönségben, mely a szorongatott nemzetiség -nevében, a túlbuzgó hazafiasság szempontjából oly kiméletet és elnézést -követelt, mi lehetetlenné teszi a kritikát, vagy épen a kritikusokban, -kik e kivételes helyzetben nem tudták feltalálni magokat s a legjobb -akarat mellett is tapintatlanságukkal mindent elrontottak? - -Mindezt nem vizsgálom. Ez időszakban magam is írván bírálatokat, mint -részrehajlatlan vizsgáló is, könnyen részrehajlónak tünhetném föl. Annyi -bizonyos, hogy mindennemű kritikai kisérlet többé-kevésbbé megbukott s -nemcsak a kritikusok lettek népszerűtlenek, hanem maga a kritika is. A -jövőben talán minden másképen lesz. Politikai állapotaink változása -alkalmasint ide is jótékonyan fog hatni. A közönségnek napról-napra -kevesebb oka lesz túlbuzgó hazafiasságával terrorizálni a vélemény -szabadságát, az élénkülő politikai élet küzdelme némi türelmességre -fogja tanítani az írókat, azon férfiak pedig, kik újabban a kritikához -kezdenek csatlakozni, sokkal jelesebb tehetségűek, népszerűebbek, -mintsem munkásságuk siker nélkül maradhatna. - -Mindamellett nem árt, nemcsak gyakorlatban, hanem elméletileg is -gyöngítni azt a sok előitéletet, balfelfogást, melyet nálunk a kritika -ellenében táplálnak. Nem czélom ez előitéletek mindenikét bírálat alá -venni, csak egy-kettőről szólok, mint olyanokról, melyek nevezetesebbek, -sokak meggyőződései, a melyek védelmére nemrég egy egész röpirat jelent -meg.[14] - -A kritikának gyöngédnek, udvariasnak, illedelmesnek kell lenni, mit sem -lehet inkább kárhoztatni, mint az illetlen éles modort, a sértő gúnyt, a -megbélyegzést, a bot és kancsuka bírálatát. Ezt halljuk minden nap, -úton-útfélen. A lapok programmjokba tűzik, az olvasók megtapsolják s -kritikai codexünknek mintegy legfontosabb törvényeűl van elfogadva. S -mégis van-e valaki, ki ha bírálni kezd, nem hágja át e törvényt? Aligha, -mert át nem hágása csaknem lehetetlenség. Mióta irodalom van, egyetlen -nevezetesebb kritikus sem kerülte el az illetlen élesség, a -személyeskedés vádját, nem is fogja soha, sőt azt tapasztaljuk, hogy a -kik legtöbbet beszélnek ellene, legtöbbször követik el. Honnan ez -ellenmondás, melyet mindennap tapasztalunk? Részint onnan, mert az -önérdek és szenvedély csaknem észrevétlen módosítják elveinket, részint, -mert bizonyos személyeskedés s illetlen élesség nélkül lehetetlen az -irodalmi és politikai vita, leginkább pedig onnan, mert a társadalmi -illem szabályait akarjuk kitűzni az irodalomban is. Az idézett röpirat -szerzője épen e téveszme mellett küzd, midőn a kritikustól gyöngédséget, -illemet, gentlemanhoz illő társalgást követel, szóval mindazt, a mivel a -társadalmi életben tartozunk egymásnak. Nem tagadjuk, hogy van irodalmi -gentleman, de tagadjuk, hogy egy volna a társadalmival. Törvényes -kereset alá nem tartozó magán tetteinkről csak istennek vagyunk és -lehetünk felelősek s kivéve szülőinket, nőnket, rokonainkat s egy pár jó -barátot, kiket magunk hatalmaztunk fel, senkinek sincs joga velünk -szemben bírálóul vetni fel magát. A magánviszony szentség, melyet senki -és semmi sem érinthet, legfeljebb csak a közvélemény, az a láthatatlan -földi hatalom, melyet senki s mégis mindenki gyakorol, melyről nem -tudjuk honnan jő, de a melyet mégis érzünk mint a hideget és meleget, -mely soha sem sérti becsérzetünket, mégis fájhat szívünknek, mely -sokszor igazságtalan s melyben mégis majd mindig van valami, mi -lelkiismeretünk visszhangja. Mindez az egyéni szabadság jogából foly s -részint mint becsület, részint mint illem a társadalmi élet kellemeinek -alapja. Annyira velünk született, annyira kifejlett érzés van bennünk, -hogy az állam segélye nélkül, sőt ellenére is képesek vagyunk -érvényesíteni. Hogyis ne? Minő élet volna az, ha mindenki jogosítva -érezné magát, úton-útfélen, társaskörben, szobánkban szemünkre hányni -bűneinket, hibáinkat, gyöngeségeinket, minő igazságtalanság volna, némi -haszontalan igazság kedvéért feldulni a magánviszonyok szentségét, minő -bűn az őszinteség erényét a korlátlan sértés jogává aljasítani, minő -zsarnokság a szabadság nevében tűrni és gyakorolni a -legszenvedhetetlenebb szolgaságot. Ime a társadalmi becsület és illem -fontossága! Talán az egész csak külső erkölcsösség, de forrása, véde, -zománcza a bensőnek, talán sokszor csak puszta formasággá fajul, de -mégis valami, legalább a be nem vallott erkölcstelenség adója az -erkölcsnek. - -Vajon ilynemű becsület és illem érvényes-e az irodalomban és -parlamentben is? Vajon a közélet embere annyira egy-e a magán emberrel, -hogy a mi ezt méltán sértheti, amazt is sértenie kell? Már maga azon -körülmény, hogy magán viszonyaink nem esnek tulajdonkép bírálat alá, -közéletünk pedig egészen mutatja, hogy a becsület és illem szabályainak -e téren nemcsak módosulniok kell, de sok részben változniok is. A -magánviszonyok egyedüli bírálói a költő és philosoph, de a mit ezek -írnak, az nem egyesek bírálata, hanem az egész társadalomé, az egész -emberiségé. Mihelyt a philosoph egyes élő magán személyt bonczol, -mihelyt a költő a puszta valóságot akarja adni, megnevezve és kimondva -mindent, becsületsértést követ el, s ha mindjárt igaza van is, pasquil -íróvá aljasul. De kinek jut eszébe parlamenti szónoktól, hirlapírótól, -kritikustól, szóval a közélet bírálóitól ilyesmit követelni? Hiszen -nekik lehetetlen nem sérteni, nem személyeskedni, mert egyes politikai, -közigazgatási és írói személyeket kell támadniok és védniök s -megnevezett határozott tényeket venniök kiindulási pontúl. Hiszen nekik -kötelességök használni a közügynek, mi ritkán jár kíméletlenség s nagy -kellemetlenségek nélkül. Itt többé nem lehet czélunk, minél kellemesebbé -tenni magunkat s másokat is hasonlóra kötelezni, mint a magánéletben. A -különböző czél különböző utat jelöl ki, s másnemű jogokkal ruház föl. A -mi a magánviszonyok közt becsület és illem, a közéletben hiba, bűn lehet -és viszont. Például, mondhatjuk-e valakinek társas körben, hogy eljárása -nem becsületes s nem mondhatjuk-e parlamentben, a mint mondá is nem rég -egy angol szónok a Derby minisztériumáról? Mondhatjuk-e valakinek -szobánkban, hogy erkölcstelen ember s nem nevezhetjük-e bírálatunkban -erkölcstelen írónak? Az egyéni szabadság tiszteletéből folyó becsület és -illem elnémítja meggyőződésünket, a közszabadságon és közjón alapuló -hazafiasság és vizsgáló szellem szólnunk kényszerít. S lehet-e -szólanunk, ha az illem nevében lepleznünk kell a tényt és kimélnünk a -személyt? Lehetünk-e gyöngédek, midőn épen a gúny fegyverét kell -használnunk? Társaloghatunk-e gentleman módon, midőn a kímélet és -udvariasság épen azt fogják veszélyeztetni, a minek diadalát óhajtjuk, -midőn a tények már magokban goromba vádak s az okoskodás és -következtetés oly sok esetben válik gyanusítássá? Angolország a -gentlemanek hazája, mégis sajtója a legkíméletlenebb. Az angol -társadalmi élet szigorúbb illemet követel és tart, mint a száraz föld -akármely országa, mégis közéleténél, divatozni kezdő fogalmaink szerint, -nincs valami durvább és illetlenebb. E fogalomzavar akarva vagy -akaratlanul a szabad vélemény jogát támadja meg. Gyöngédnek óhajtjátok a -kritikust és gyöngévé teszitek, illedelmesnek, félénkké válik és -gentlemanetekből szalonfecsegő lesz. Mihelyt a vélemény szabadabb és -jellemzőbb nyilatkozatait becsületsértő durvaságoknak bélyegzitek, vagy -száműztétek a kritikust az irodalomból, vagy megrontottátok egész -tehetségét. Az a lelkesülés, mely az eszmék küzdelmében kifejlett rokon- -és ellenszenv hullámzásából veszi táplálékát, elpárolog, kihül; az az -önérzet és becsszomj, mely nem ismerhet más korlátot, mint a milyen a -helyzet sajátságáé, eltörpül, kialszik; a vizsgálódás azon erélye, az -előadás azon szépsége, melyeket a hangulat szabadsága nyujt s a tárgy -természete parancsol, összeomlik, semmivé lesz. Bíráló helyett hizelgőt, -szónok helyett udvaronczot fogtok teremteni, ha ugyan oda tudnánk -aljasodni, hogy sophismáitokat megszentelje a közvélemény. - -Tehát a kritikának a közjó nevében korlátlansági joga van, fogják -mondani ijedten az olvasók, s még inkább íróink. Nem, csak hogy korlátja -nem a társadalmi becsület és illem. Ha a kritikus a közélet emberében a -magánszemélyt is megtámadja, túllépett körén. Ime a magánviszonyok -szentsége az egyik korlát, melyet nem léphetni át büntetlen. Kik a -magánviszonyokra nézve is bírálói jogot követelnek, épen oly téveszmét -akarnak érvényesíteni, mint azok, kik a becsület és illem szabályait -akarják átjátszani a közéletbe. Társadalmi életünk e két külön ágának -éles megkülönböztetésében és hű ellenőrzésében fekszik egész egyéni és -közszabadságunk. Nem tagadhatni, vannak szövevényes viszonyok, midőn a -közélet emberére nem emelhetünk vádat a nélkül, hogy magánviszonyait is -ne érintsük, midőn a jogot a jogtalanságtól hajszál választja el s -úgyszólva egymásba játszanak. E kényes körülmények rendkívüli tapintatot -igényelnek. Támadott és támadó részéről a «summum jus, summa injuria», -de bármily nagyok legyenek is az ily visszaélések, épen oly kevéssé -mondhatunk le egyéni, mint közszabadságunkról. Hasonló áll a kritika -azon második és utolsó korlátjára nézve is, melyet szintén el kell -ismernünk. Mi e második és utolsó korlát? Valóban bajos egy pár szóval -kifejteni. Kétségtelen, hogy a gúny és humor nemcsak a költő és szónok -kiváló fegyvere, hanem egyszersmind a kritikusé is. E fegyver rendesen -nem csinált, keresett, hanem gondolatunk és érzésünk mintegy önkénytelen -teremtménye. Nem a botránykeresés vásottsága, hanem a megsértett -erkölcsi érzés és józan ész visszahatása, haragja, boszúja, költészete. -Vannak dolgok, melyekről csak gúnynyal szólhatunk s a legtöbb megrovás, -polemia lehetetlen gúny nélkül. Hogy az emberek mindennél inkább -gyűlölik a nevetségessé válást könnyen megfoghatni, de az is -természetes, hogy a fegyvert épen a körülmény teszi oly becsessé. Nem a -gúny, hanem a sértő gúny ellen szólunk, mondják a mi illedelmes -embereink. De van-e gúny, a mely nem fáj s ennyiben nem sértő, s ha nem -ilyen, nem hizelgésbe oltott elmefuttatás-e, vagy enyelgéssé higított -tréfa? E megkülönböztetéssel nem sokra megyünk s midőn szépirodalmunk -oda kezd sülyedni, hogy a kritika jogaiért kell vívnunk, lehetetlen ez, -épen oly korlátolt, mint gyanus elv ellen a legerélyesebben nem -tiltakoznunk. Azonban ez nem azt teszi, mintha itt is nem ismernénk el a -korlátot. Van egy pont, melyen a kritikusnak nincs joga túllépni, hol a -közélet embere ellen intézett gúny is a nélkül, hogy magánviszonyt -érintene, magánsértéssé válik. E pont meghatározása igen nehéz, -különösen nálunk, hol nem rég még azon is nagy fontossággal vitatkoztak, -vajon szabad-e azt mondani a költőről, hogy a politikai éretlenek -tapsait hajhászsza. Annyi bizonyos, hogy valamint a költészetben nem -használhatunk némely kifejezést, bármily jellemző legyen, még az alsó -komikumban sem: úgy a kritikusnak sincs joga mindent nevén nevezni, még -azt is, mi nem volna egyéb undok cynismusnál. A szenvedély e pontot, hol -kijebb, hol beljebb teszi s hol az egyéni, hol a közszabadságra -hivatkozik. Itt is a «summum jus, summa injuria» s hacsak holmi -nevetséges és haszontalan casuistikát nem akarunk fölállítani, az -egészet a közerkölcsi érzésre kell biznunk, mely rendesen jogsértés -nélkül találja el az igazat. - -Azonban a kijelölt korlátok tisztelete még nem egészen egy az irodalmi -gentlemanséggel. A gentlemanség társaságban és irodalomban egyaránt -nemcsak bizonyos szabályok hű megtartásában, hanem egyszersmind jól -eltalált alkalmazásban rejlik. Lehet valaki becsületes és illedelmes -ember, mégis hathat reánk kellemetlenül, sőt bántón a nélkül, hogy -jogunk volna rossz néven venni. Nem bántott-e meg soha titeket a -nagylelkűség, a szívesség, az illem, sőt maga a barátság is? Nem -éreztétek-e, hogy a jogosságon, illemen és jó indulaton felül van még -valami, mit óhajtunk, bár nem követelhetünk, mit néha alig tudunk -kimagyarázni, de a mi mindig elbájol és leigéz. Bizonyos nemesség, -szeretetreméltóság, tapintat, költőiség, melynek épen oly nehéz fogalmát -adnunk, mint a szépnek. Ha úgy tetszik a modor, mely mindig eltalálja az -illőben a legillőbbet, a helyes közt a leghelyesebbet s éles ösztönével -a társadalmi bonyodalmak legfinomabb szövevényein is áthat. -Alkalmazzátok e tulajdont, a mennyiben alkalmazható, az irodalmi -viszonyokra s előttetek áll a gentleman kritikus. Mi a különbség közte s -a többi közt? Csekély és mégis sok. A gentleman kritikus nemcsak -igazságos itéletre törekszik, hanem igazságos modorra is; érzi, hogy -ugyanazon itélet különböző modorban elmondva nem ugyanaz; tudja, hogy a -méltánylat és megrovás, az elragadtatás és gúny nyilatkozatait nemcsak -az elvek logikája s a hangulat kényszerűsége vezérlik, hanem az -esetleges körülmények módosító ereje is; ítéletére nem engedi ugyan -befolyni a kegyelet érzelmeit, de igen a módra, mely szerint azt -kifejezi; élénken meg képes különböztetni, hol van helye a kíméletnek, -hol erény a kíméletlenség s mintegy megnemesíteni törekszik azt is, mit -széttép, semmivé tesz; nem kerüli, ha szükség, a támadó küzdelmet, a -szenvedélyes polemiát, de mindig megtart bizonyos mérsékletet, mely ott -sem örömest sért, hol kérlelhetetlen szigort kell alkalmazni, mely -képessé teszi igazságosan áthatolni a kényes körülmények tömkelegén is, -hol a jog jogtalanságba játszik, hol a következtetés és felfogás -szabadsága, szüksége, mit rendesen gyanusításnak és ferdítésnek -neveznek, könnyen vehet valóban ferdítési és gyanusítási irányt s hol -egy bizonyos ponton túl engednünk kell jogunkból, tűrnünk -ellenfelünktől, bár egyikkel sem tartozunk. - -E tulajdont a kedély nemes hajlamai föltételezik ugyan, de nagyrészt -mégis az irodalmi élet hagyományossága fejti ki, épen mint a társadalmi -gentlemant a jó társaság szokásai. Mily nagy befolyással van erre a -közönség, mondanunk sem kell s az egyik fő ok, a miért nálunk az -irodalmi gentlemanség oly kevéssé divatos, épen ott rejlik, hogy inkább -csak olvasóink száma szaporodik s nem egyszersmind azon közönségé, mely -erős közvéleményt képes gyakorolni. És mégis bármily csekély -véleménynyel legyünk a magyar kritika modora iránt, el kell ismernünk, -hogy az irodalmi gentlemanséget nem annyira a kritikusok sértik, mint -inkább a költők. Nem idézek példákat, mert hosszas és örömtelen -polemiába keverném e lapot, mely oly szives barátsággal hivott meg -dolgozó társai közé. Azt azonban nem lehet mellőznöm, hogy a szabad -vélemény erősebb, de jogos nyilatkozatait becsületsértésnek venni, az -írói sérelmet személyessé változtatni, nem épen a legritkább eset -nálunk. A becsületérzés bizonyos betegessége kezd terjedni íróink közt. -Sajnálnám, ha valaki félre értene. A becsület jogai és kötelességei -előttem is szentek. Bárkinél jobban örülök azon, ha a magyar író tudja -mivel tartozik társadalmi állásának s nem tűr szennyfoltot becsületén. -Nem a lovagiasság ellen beszélek, hanem ama lovagiatlanság ellen, mely a -lovagiasság álarczájában jelen meg. Nem emlékszem, hogy az angol és -franczia kritikusok kezökben fegyverrel vívták volna ki a kritika -szabadságát, de azt tudom, hogy ha nálunk valamelyik kritikus oly jogait -veszi igénybe, melyeket a legmíveltebb nemzetek irodalma is elismer, -könnyen koczkáztathatja vagy becsületét vagy életét. E szomorú dilemma -nem fog ugyan mindenkit visszaijeszteni, de általában véve bizonyára -terrorizálja a szabad véleményt s oly censurát állít föl, melyet -népszerűsége szükségeskép zsarnokivá tesz. - -A kritika pártossága ellen is sok vádat hallhatni. A kritika mindig -valamely párt kezébe kerül, egyszer az egyikbe, másszor a másikba, épen -azért soha sem lehet elfogulatlan és igazságos, mondják sokan, de senki -sem oly hangosan, mint Eszter szerzője, ki épen azért új alapra akarja -fektetni a kritikát, oly lapot indítványozva, mely mind az illetlen -modort, mind a pártosságot lehetetlenné tegye.[15] Lehetséges-e ez s mi -módon? Szerzőnk hiszi, bizik magában s egy egész tervvel áll elő. -Egyletet kell alakítanunk, mely alaptőkéje kamatjaival képes legyen -födözni egy havonként hat ívre terjedő kritikai lap költségeit. A többi -magától jő. Az egylet szerkesztőt választ, ki illemes ember, semminemű -irodalmi párthoz nem tartozik, s így megnyer közremunkálni minden magyar -kritikust. Minél inkább eltérnek egymástól a munkatársak nézetei, annál -jobb, mert a szerző épen a különböző nézeteket, rokon vagy -ellenszenveket akarja a közjóra kiaknázni. A lapnak nem lévén elve, -színezete, ki-ki azt ír bele, a mit tetszik, a szerkesztő csak arra -ügyel, hogy a czikkek illedelmesen legyenek írva s mindennemű -véleménynek, polemiának tér nyiljék. A tanodák ingyen fogják kapni, a -közönség pedig 2 forinton, hogy minél inkább terjedhessen. Ily lap még -egyetlen egy irodalomban sincs. A magyar kritikusok a világirodalomban -először fognak példát adni arra, hogy levetkezvén minden pártszenvedélyt -a közjóra egyesültek. Tehát a haszon mellett némi nemzeti dicsőségben is -részesülnénk. - -Ime a panacea kritikai állapotunk bajai ellen. Nem vizsgáljuk, -lehetséges lesz-e a szükséges alaptőkét összegyűjteni, örömest -elhisszük, hogy nem nagy bajba kerül, de mélyen meg vagyunk győződve egy -ily lapnak mind kivihetetlenségéről, mind haszontalanságáról. Van-e oly -kritikus, ki aláírja szerzőnk kritikai illemszabályait, melynek ama -választott szerkesztő lesz képviselője? S ha lesz, nem olyat tesz-e, -miáltal lemond vélemény-szabadságáról, sőt írói egyéniségéről is? Az az -illetlenség és epéskedés, melyet ti korlátozni akartok, nem valami -külsőség, hanem a benső egy része. Változtassátok meg, s a gondolat is -meg fog változni. A kritikusnak is, mint minden írónak, ha valóságos -irodalmi művet akar teremteni, szüksége van bizonyos felindulásra, -lelkesülésre, melyet tárgyától vesz, s tárgyára sugároztat vissza. Ti e -lelkesülést akarjátok tőle elvenni, hogy üres konventionális hangulatot -erőltessetek reá. S miért, hogy ne álarczozhassa le a nyegleséget, ne -bélyegezhesse meg az erkölcstelen irányt, ne tehesse nevetségessé a -tudatlanságot és gőgöt s mi egy római imperatorral szemben is szabad -volt, ne háborgathassa éles hangjával az ünnepelt írók diadalmenetét. -Miért akarjátok csak a kritikust korlátozni? A politikai hirlapírót, a -parlamenti szónokot, a történetírót sem kellene felednetek. Állítsatok -ide is felügyelőt, ki ne korlátozza ugyan a szabad véleményt, de -szigorúan ügyeljen fel illemszabályaitok megtartására, s meglássátok mi -fog kikerülni. A modor korlátja szükségeskép a vélemény korlátjává -válik. Tacitus epés rágalmazó lesz, az angol sajtó szemtelen -pasquill-gyár, Macaulay durva sértegető, s műveik máglyára kerülnek. -Ferdítés és gyanusítás, fogja mondani szerzőnk. Csak logikai -következtetés. Egyébiránt jól tudjuk, hogy szerzőnk nem kivánja elve ily -szigorú alkalmazását; a mellett azt sem bánja, ha más lapba akármit s -akárhogy írnak is a kritikusok, csak az ő tervezett lapjától vonuljanak -félre. De akkor hová lesz a lap fennhéjázó programmja, mely épen a -különböző nézeteket akarja a közjóra egyesíteni? Nem válik-e épen -pártközlönynyé? Ime szerzőnk, midőn az irodalmi pártokat szándékszik -feloszlatni, egy irodalmi párt, talán saját pártja szervezésén munkál. - -Azonban tegyük fel, a mi lehetetlen, hogy kritikusaink aláírják szerzőnk -illemszabályait. Meg lesz-e ezáltal minden nyerve? Még valami is alig. -Az erős ragaszkodás és munkakedv csak oly vállalat körül fejlődhetik ki, -hol ugyanazon elv lelkesíti a munkatársakat. A szerkesztésnek csak ott -van értelme, hol valamely tudományos vagy politikai irány átviteléről -van kérdés. A mi mindennek képviselője akar lenni, semmié sem lesz, a -hol senki sem felelős, ott mindenki közönyös. A mindennemű vélemény -képviselése föltételezi a korlátoltság és kézzel fogható balirányok -képviselését. A szerkesztő kénytelen lapjába majd minden czikket -felvenni, különben a pártosság jogos gyanujába esik, minden kritikust -egyenlően dijazni, mi egyre megy a verseny megfojtásával s a tehetség -lehangolásával. S ennyi rossz mi jó érdekében fog történni? Csak azért, -hogy a közönség valamely művet minden szempontból bemutatva, bírálva, -méltatva láthasson, még a korlátozottság szempontjából is. Lesz-e ez jó -hatással a közönségre? Fogja-e szélesbíteni látkörét s szilárd alapra -fektetni meggyőződéseit? Bajosan. Eszköze lesz az eszmék anarchiájának, -az érzület nihilismusának, melyekre közönségünk különben is hajlandó. -Annyi különböző irányt egyetlen lapnak lehetetlen lévén jól szolgálni, -egyet sem szolgálhat, s hozzá szoktatja a közönséget a határozatlanhoz. -Megfosztja az irodalmat, a forrongó küzdelmek azon jótékony -eredményétől, melyet csak a különböző irányok teljes és erélyes -képviselete nyujthat, tehát az összes journalistika. S vajon kivehető-e? -Teljességgel nem. Sok vélemény nem fog találni méltó képviselőre, nem is -említve, hogy némely véleményárnyalatot már maguk a lap illemszabályai -is kizárnak. Néhány kritikus, meglehet a jelesebb és komolyabb -tehetségek, meglehet a középszerűek és nyeglék, meglehet vegyesen a -párt-árnyalatok szerint, csakhamar túlsúlyra vergődnek, a szerkesztőt is -magukkal ragadják, a többi elkedvetlenkedve szétoszlik és újra -pártközlönyt fogunk nyerni. S miért ne? Miért gyűlölnők a párt eszméjét, -midőn mindenikünk, még azok is, kik tagadják, többé-kevésbbé valamely -párthoz tartozik, politikában, tudományban, irodalomban egyaránt. A -pártatlanság és pártosság balfogalmából származik minden baj. A -pártatlanság alatt nem lehet mást érteni, mint az igazság őszinte -keresését s az ez alapon emelkedő erős meggyőzését. Tehetünk-e róla, -hogy meggyőződésünk egy s más ügynek vagy személynek kedvezőtlen, hogy a -közönség helyeslésével vagy hibáztatásával találkozik, hogy végre az idő -tévedéssé deríti ki azt, mit igaznak hittünk s igazsággá, mit a -közvélemény tévedésünknek képzelt? Vizsgálódni, bonczolni tehetségünk -szerint, lelkiismeretesen, kimondani meggyőződésünket jóhiszemben, ennyi -mindaz, mit egy írótól, kritikustól követelhetni. Ennyi az ő -pártatlansága, sem több sem kevesebb. A pártatlanság divatos fogalma a -maga valódi értelmére visszavive nem egyéb, mint a meggyőződés hiánya: -tehát vagy a tehetetlenség érzete, vagy a scepticismus elve. S ha még -csak ez volna! Ennél több. Rendesen sürgetése oly meggyőződés -elfogadásának, melyet épen hibáztatunk. Oh ti pártatlan írók és -kritikusok, szeretnők már egyszer látni, hogyan írtok ti fogalmatok -szerint pártatlanul? Mutassatok példát, mutassátok meg a mi lehetetlen -és mi követni fogunk. - -Az elvek küzdelmét, az erős meggyőződést, a párthoz tartozást csak a -korlátozottság bélyegezheti pártossággá. A pártosság az igazság nem -őszinte keresése, midőn az elv vagy személy, szóval a párt érdekében, -ferdítés vagy mellőzés által meghamisítjuk a tényeket s a meggyőződést -képmutatással vegyítjük. Jól tudjuk, hogy a küzdelem heve nem egyszer -ragadja túl a pártokat s rendszerint egymást teszik többé-kevésbbé -erkölcstelenné, de az emberi dolgok e tökélytelenségét mindenütt -föltalálhatni, a nélkül, hogy azért okunk lenne lemondani róluk. A -pártosság is szenvedélyeink önzéséből és erőszakosságából foly, mint -majd minden hibánk és bűnünk, de a szenvedélyek mérséklete épen úgy nem -egy a szenvedélyek kiirtásával, mint különbözik a pártosság hibáztatása, -a pártok eltörlése vágyától. Ki a párt eszméje ellen vív don quixotei -harczot, az emberiség fejlődését akarja megakadályozni, ki a pártosság -fogalma alá mer sorozni minden mély és őszinte meggyőződést, az emberi -hitet gyalázza meg s a hitetlenséget dicsőíti. E mellett a -pártatlanságtól a pártosságig mennyi fokozat van, melyek szintén -megkülönböztetést igényelnek. Hány őszinte lelkesülést látunk, mely a -nélkül, hogy akarattal ferdítene, korlátozottságában mindenütt csak -szeretni vagy gyűlölni, bámulni vagy gyalázni tud s noha mégis hitetni -képes! Hány nagy tehetség jelleme bizonyos elfogultság, egyoldalúság, -melynek forrása sem korlátoltság, sem vak szenvedély, sem képmutatás, -hanem az elvek csökönyössége, túlszigora, a hangulat önelragadtatása s -némely esetleges körülmény, melyek hatásától oly nehezen menekülhetni! -Mit árt mindez? Az irodalom folytonos küzdelmek hánykodása, hol minden -hatásra a legszabadabb fejlődésben következik ellenhatás. A mi önkénynek -látszik, az az eszmék ereje, a mi igazságtalanságnak az az igazságérti, -küzdelem. A legellenkezőbb eszmék, a legeltérőbb vélemények egymást -egészítik ki, a legkülönbözőbb szellemű és erejű írók egymás -gyöngeségeit pótolják s a mi még fennmarad, mindig ki szokta egyenlíteni -az idő. Szerzőnk egyetlen lap által akarná véghezvitetni, a mi egy egész -irodalom és hosszú idők munkája. Nem egy-e ez Omár kalifa okoskodásával, -ki a monda szerint, a Korán kedvéért égettette meg az alexandriai -könyvtárt? Szerzőnk kétségbeesve kiált föl: a kritika az egész irodalmi -és művészi világban pártkérdéssé vált. De lehet-e, volt-e ez valaha -máskép? Az ellenkező sürgetése nem annyi-e, mint azt kivánni, hogy -minden ember egyformán gondolkozzék? Szerzőnket elkeserítik a pártok -kicsapongásai. De következik-e ebből, hogy elfojtsuk a pártokat vagy -legalább megbénítsuk? - -Mi nem védjük a kicsapongásokat. A pártosság valóban nem óhajtandó -dolog, de van ennél valami rosszabb is, s ez a pártok hiánya. Épen ez -szépirodalmunk baja. Szépirodalmi lapjaink, sőt a nagyobb lapok irodalmi -része is, egészen szerzőnk kivánata szerint vannak szerkesztve. Nem igen -képviselnek elvet, pártot s e tekintetben alig van valami szinezetük. -Szerkesztésük titka minél több népszerű írót gyüjteni össze, ha mindjárt -egymástól a legeltérőbb elvűek is, minél lármásabb programmot bocsátani -szét, minél változatosabban, de ritkán következetesen s az irodalom -szükségéhez képest tölteni be a rovatokat s néha úgy szolgálni a -közönséget s az írótársakat, mint a hogy a cseléd szolgálja urát. -Mindenütt csak különböző csoportozatokat, kotteriákat látunk, kiket -személyes rokonszenv vagy érdek fűz össze, de semminemű határozott -irodalmi elv és küzdelem. Ezelőtt hat évvel hosszasan kimutattam volt -egy nagy tekintélyű lap irodalmi elvtelenségét. Azóta nem sokat -változtak viszonyaink. A meggyőződés küzdelmét és elvek polemiáját sehol -sem látjuk szépirodalmunkban, vagy legfeljebb kivételkép, akkor is -inkább egyes író, mint valamely lap részéről. Mi más képet mutat -nyelvészetünk vagy – kivált az őstörténeti kérdéseket illetőleg – -történetirodalmunk! Mily élesen küzdenek itt a pártok s aránylag mennyi -haladást látunk csak tíz év óta is. Mi nagy a különbség e tekintetben -szépirodalmunk multja és jelene közt! Mennyi mozgalom fejlett ki -koronként Kazinczytól napjainkig. A szenvedély néha egész a pasquillig -elragadta a pártokat, de legalább hittek valamibe, küzdöttek valamiért s -nem eredmény nélkül. Most szépirodalmi lapjaink épen oly kevéssé -követnek, mint védnek valamely határozott irányt. Ha összevetjük -úgynevezett bírálataikat, sokszor a legellenkezőbb, egymást kizáró -széptani elvekre bukkanunk. Hát még ott, hol a költészet nagy erkölcsi -és társadalmi elvekkel ölelkezik, mennyi az ellenmondás. Ma épen oly jó -hiszemben materialisták, mint holnap ideálisták, most épen úgy védői a -társadalomnak, mint megtámadói máskor. Jól tudom, hogy a blazirt -elégületlenség, az epés túlszigor vádjait vonom magamra. De vajon -blazirt-e az, ki meggyőződést és pártokat sürget, vajon túlszigor-e az, -midőn csak némi eszmét, némi irányt követelünk, s megelégszünk, bárminő -legyen is. Valóban, követelésem szerény és önzéstelen, a legkevesebb, -mit írótól követelhetni. Ne mondjatok le rokon- és ellenszenveitekről, -csak emeljétek pártokká kotteriáitokat, ne szeressétek, ne kövessétek -kritikusaitokat, de tegyétek őket semmivé egész erőtökből. Hagyjatok föl -valahára léha és képmutató vádjaitokkal. Állítsatok véleményt -véleménynyel, küzdelmet küzdelemmel szembe! Bármelyik fél győz, csak -irodalmunk fog nyerni, melyhez elvégre is mindnyájan egyforma forrón -ragaszkodunk. - - - - -MEGINT A KRITIKÁRÓL. - -(Szász Károlynak.) - -E lapok hasábjain ön már két ízben szólalt föl ellenem. Első polemiája -Zalár költeményei ügyében történt, midőn engemet és Erdélyi Jánost Zalár -elfogult és igazságtalan kritikusainak nevezett.[16] Eljárása nem épen -szabályszerű volt, sőt csodálatosnak is mondhatnám, ha ugyan már rég meg -nem szoktam volna az ilyesmiken fenn nem akadni. - -Ön Zalár _Borura derű_ czímű _újabb_ költeményeit nagy részt becseseknek -találván, rossz néven veszi tőlem, hogy _régibb_ költeményeit nem -igyekeztem méltányolni. «Mert – úgymond ön – ha Zalár csakugyan oly -minden tehetségtől üres volna, mint Gyulai föltünteti: a _Borura derű_ -soha sem születhetett volna. Mert bár a vak is talál garast, de a kezünk -alatti füzetben nem csak egyes szép költeményekkel, minőket alább -kijelölendünk, hanem egy határozott és elvitázhatlan tehetséggel -találkozunk.» Örömest elismerem, hogy ez újabb költeményekben haladás -van, habár Zalárt most sem vagyok képes annyira méltányolni, mint ön. -Azonban tegyük fel, hogy újabb költeményei oly jók, mint ön hiszi, vagy -épen valóságos remekek. Mit tartozik mindez reám, ki Zalárnak csak -régibb költeményeit bíráltam s jövőjéről sem jót, sem rosszat nem -jósoltam. Balzac hosszas ideig csak rossz regényeket írt, melyeket sem a -közönség, sem a kritika nem méltányolt, midőn azonban később -Francziaország egyik legjelesebb regényírója lőn, senkinek sem jutott -eszébe kérdőre vonni a kritikusokat, hogy régibb rossz regényeit miért -nem méltányolták a leendő jók fejében. Ön, úgy látszik, a polemiának egy -egészen új nemét akarja divatba hozni, mi eredetinek ugyan elég eredeti, -épen mint Vida borkórságos embere, de valamint az határozottan rút, úgy -ez is határozottan értelmetlen. - -Menjünk tovább. Ön elismeri, hogy az általam megrótt nagy hibák -megvannak Zalár régibb költeményeiben, de egyszersmind azt állítja, hogy -csak némelyekben s a költő teljességgel nem esett e hibák martalékául. -«Mi volna tehát ez esetben – folytatja – az elfogulatlan kritika -kötelessége? Bizonyosan nem a feltétlen ócsárlás, hanem a tévut vagy -hibák kijelölése mellett a helyes irány kimutatása s a tehetség -méltatása.» Jól van, uram, de először is engedje megfordítanom e -kérdést. Mi volna tehát a védelem és támadás ez esetében a lovagias -polemia kötelessége? Bizonyosan nemcsak elfogultnak nevezni az -ellenfélt, hanem egyszersmind a vita alatti pontot egy pár eszmécskével -felvilágosítani. Ön mindezt nem teszi, sőt czéljára sem tartozónak -állítván, elégnek tartja bátran kimondani azt, hogyha Zalár olyan volna, -mint a minőnek feltüntettem, nem írhatta volna ez újabb költeményeit. A -bátorságban nincs hiány, de egy értelmetlen phrasis még nem fegyver. -Önnek kötelessége lett volna Zalár régibb költeményeinek fényoldalait -egy pár vonással rajzolni vagy legalább utalni ama nagy számú szép -költeményekre, hogy a vitának kiindulási pontja lehessen. Így nincs -miről vitatkoznunk: önnek semminemű æsthetikai fejtegetéssel nem -tartozom, s mindaz, mit e tárgyban még felelni akarok, nem egyéb, mint -helyreigazítása ön oly nemű idézeteinek, melyek szeliden szólva nem elég -szabatosak. - -Ön azt mondja, hogy én Zalártól mindent, de mindent megtagadok és semmi, -de épen semmi jó tulajdont nem fedezek fel benne. Ez nem épen így van. -Elismertem, hogy Zalár írt egy pár élvezhető költeményt is, hogy -ellentétei néhol sikerülnek, csak oly költeményt nem találtam -gyüjteményében, mely mélyebb hatást tett volna reám s melyet mint -kitünőt képes lettem volna méltányolni. Sőt tudván, hogy irodalmunkban -divat a legelhibázottabb művek vagy gyüjteményeknek is némi jó oldalát -érinteni, ha egyebet nem, legalább a csinos nyelvet és hazafias -buzgalmat, jónak láttam némi mentséggel állani elő. A többek közt így -szóltam:[17] «ott, hol a költői szellem, a helyes irány lüktetését -érzem, nem fogok aránylag csekélységeken fennakadni, de ott, hol mind -ebből semmi, miért bájoljanak el aránylag csekélységek. Ezt tegyék meg -mások, minthogy meg is teszik, mert kritikánknak ez főszempontja. Nekem -nem egyes, talán élvezhető költeményekből kell és szabad megitélnem a -költőt, hanem az egész szelleméből.» Most is azt hiszem, hogy a -kritikusnak épen oly kevéssé tiszte méltányolni az alapjokban elhibázott -művek egyes szépségeit, mint elitélni a valóban sikerült műveket egyes -hibákért; oly versgyüjtemény, melyben egyetlen kitünő költemény sincs, -néhány tűrhető fejében nem várhat érdemleges méltánylatot. A positiv -nagy hibákért nem nyujthatnak kárpótlást holmi negativ érdemek. A fény- -és árnyoldalok pontos kiemelése csak oly műveket illethet meg, hol nagy -hibák és nagy szépségek váltakoznak. Az aránylag csekélységek itt sem -jöhetnek szóba sem egyik sem másik részről. Az ön által annyira s oly -méltán tisztelt Macaulay Montgomerynek «Az isten mindenütt jelen -valósága» és «Sátán» czímű költeményeiben nem talált semmi méltányolni -valót, pedig az első tizenegy, a második két kiadást ért, s bizonyosan -mindkét műben több az élvezhető, mint Zalár régibb költeményeiben. Aztán -én a «Budapesti Hirlap» tárczájában közlött «Szépirodalmi szemlémben» -nem annyira egyes költőket bíráltam, mint a legújabb lyra szellemét -vettem bírálat alá. Ezért csak a legjellemzőbb vonásokat lehetett czélom -kiemelni, mi a jelen esetben fájdalom nagy részt egyre ment ki a -kórjelek feltüntetésével. Zalárt, mint a világ-fájdalmas affectatio, a -képzelet rakonczátlansága, a túlzás és dagály kiváló képviselőjét -mutattam be, mert költészetében ezeket találtam legjellemzőbb -vonásoknak. Jól tudom, hogy Zalár írt oly költeményeket is, melyeken -költészetének ez annyira jellemző vonásai kevésbbé, vagy épen nem tünnek -fel, de leszámítva egy pár tűrhető költeményt, ezekben is hiányzik vagy -a költői felfogás, vagy a költői kivitel, egy szóval a valódi alkotás. -Költészetének ez oldalát csak általában érintém s épen ide vonatkoznak e -szavaim is: «Zalár a formában is hanyag, úgy versel, mintha prózát írna -s költői szelleme is igen rokon e prózaisággal.» Ön egy kis -változtatással idézi e mondatomat s a _prózaiságot_ ír _e prózaiság_ -helyett, alkalmasint azért, hogy aztán alább mint következetlenséget -tüntethesse föl, «melylyel Gyulai mindazt, mit eddig mondott, lerontja, -mert ha a próza jelleme a józanság, hideg számítás s értelmesség, hogy -lehet prózainak jellemezni oly írót, ki szerinte őrült, túlzó, -rakonczátlan képzeletű». Ön szerint tehát a dagályt, affectatiót, a -túlzást semminemű, még æsthetikai szempontból sem lehet prózaiságnak -nevezni, ellenben az értelmetlenség, számítni nem tudás és badarság, -mint a költői szellem szükségesképi alkatrészei, szerepelhetnek. Nincs -szükségem reá, hogy magamat mentve e hitét eloszlassam. Idézett -soraimban nem ilyesmire czéloztam s csak azt akartam mondani, hogy Zalár -mind a kül, mind a belformában gyönge. E kifejezés _próza_ a külformát -jelenti, ez pedig: költői szelleme is rokon e _prózaisággal_ a -belformára vonatkozik, mit az _e_ szócska eléggé kiemel, vagy más -szóval: Zalár kivül-belül formátlan. Hogy ebben valami következetlenség -volna, teljességgel nem látom át, legfeljebb nem a legvilágosabb -kifejezéseket használtam, mit szívesen elismerek. - -«Gyulai, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen alaptalan, de mégis -túlzó és merész állítást (t. i. hogy az 1850–55. évi magyar lyra nem -egyéb, mint Petőfi utánzása) par force kivigyen, mindent megtagad -költőnktől» mondja ön többek közt. Tehát csak azért nem találtam Zalár -költeményeiben méltányolni valót, hogy túlzó állításomat par force -kivigyem, tehát rögeszméből indultam ki, vagy rögeszmét vettem föl -személyes ellenszenvem palástolására. Hihetősen önnek e gyanura igen -alapos okai lehetnek s bár ez okokat nem említi meg, teljességgel nem -szándékszom olyas váddal állani elő, mintha ön túlment volna a kritika -jogain. Meglehet – sőt úgy is van – önnek nincs igaza, de azért nem -követett el irodalmi illetlenséget s még kevésbbé becsületsértést azzal, -hogy szándékomat igyekezett kutatni s állításomat vagy korlátoltságból -vagy tisztátalan forrásból hiszi származottnak. Én mindig elismertem a -kritikus azon jogát, hogy a felfogás szabadságánál, sőt szükségénél -fogva a sorok közt is olvasson s valamely műnek ne csak bevallott, hanem -be nem vallott irányát is birálja, a mennyiben állításainak a deductio, -inductio vagy analogia útján némi alapot képes találni. Nekem hát -elvben, úgy szólva jogilag, nincs semmi sérelmem. De bezzeg van ám -önnek, ki «Még néhány szó a kritikáról» czimű ellenem írt czikkében -megtiltja a kritikusnak az író erkölcsi intentióit kutatni. Ime Szász -Károly gyakorlata mennyire ellentmond Szász Károly elméletének. Mindez -nem tartozik reám, lássa a kit illet, mindamellett lehetetlen az ön -által megtámadott czikkemből nem idéznem e sorokat: «Honnan az -ellenmondás, melyet mindennap tapasztalunk? Részint onnan, mert az -önérdek és szenvedély csaknem észrevétlen módosítják elveinket, részint, -mert bizonyos személyeskedés és illetlen élesség nélkül lehetetlen az -irodalmi és politikai vita, leginkább pedig onnan, mert a társadalmi -illem szabályait akarjuk kitűzni az irodalomban is.» - -A mi rögeszmémet illeti, szintén egy kis felvilágosítással tartozom, -mert ön állításomat némi módosító árnyéklatok kihagyásával közlötte. -Amaz ön szerint famosus (e kifejezést rendesen a berüchtigt értelmében -szokták venni) czikksorozatban nem czéloztam minden magyar lyricusra, -kik az 1850–55 közti időszakban írtak, csak bizonyos csoportozatra, csak -a par excellence legujabb lyrára. Megtetszik ez következő idézetekből: -«A lefolyt hat év alatt irodalmunkban igen zajos lyrai mozgalom -keletkezett. _Néhány régibb és egészen uj költő_ határozott vonásokkal -kijelölt csoportozattá alakult, _mint par excellence a legujabb lyra -képviselője_. S mi e legujabb lyra lényege, melyet költőink, hol -költeményeikben, hol élőszavaikban tanná emeltek? oly téveszmék összege, -melyek szerint, mint czikkem elején is megjegyzém, a költészet alig -lehet több, mint bizonyos conventionális tartalom conventionális -formája: tehát művészet helyett mesterség, ihletés helyett affectatió. E -legujabb lyra az ujdondászok tapsai közt ünneplé fölavatását, mint -eredeti sajátságaink, a melegség, természetesség és genialitás lyrája s -úgy mondják, hogy a közönség tetszésével találkozik.» Ismét alább: -«Legujabb lyránk tökéletes felfogására szükség Petőfi költészetének főbb -jellemvonásait szem előtt tartani, mert legujabb lyrikusaink _nagyrészt_ -az ő tanítványai vagy teremtvényei. Az irodalomtörténet bizonyítja, hogy -a költők mindig hatnak egymásra s annál inkább, minél rokonabb -szelleműek, de e természetes hatás és az utánozás közt nagy a különbség. -Petőfi hatása legujabb lyránkra egész az utánzásig, vagy mi azzal együtt -jár, a torzításig terjedt. Ujabb lyrikusaink úgy tettek, mint Nagy -Sándor vezérei királyuk halálakor: felosztották a birodalmat, hogy -semmivé tegyék. Mindenik kikapta a maga részét és mindenik elpazarolta. -Legújabb lyránk nem egyéb, mint Petőfi költészetének ereje enerválva, -vagy gyöngeségei tulságig vive. Lyrai gyüjteményeinkben untalan Petőfi -egyénisége, eszméi, érzései, hangulatai, rhythmusa, kifejezései -változataival, ismétléseivel, vagy torzításaival találkozunk. Ujabb -kiadásai ezek Petőfi verseinek a gyöngébbek kedvéért s néha a gyermekek -számára. Innen újabb lyrikusaink annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha -testvérek volnának. Valóban testvérek is, legalább tejtestvérek, kik -ugyanegy muzsa emlőjén szíttak táplálékot. A különbség köztök csak az, -hogy egyik vegyesebb s némi eredeti szinezetben jelen meg, mint a másik, -s az osztályban egyiknek egy, másiknak más rész jutott.»[18] - -Az aláhúzott szók eléggé megmagyarázzák, hogy az 1850–55 közti magyar -lyrát mennyiben neveztem Petőfiutánzásnak. Most már csak az a kérdés, -igaz-e állításom. Legalább bebizonyítani törekedtem, még pedig -meglehetős részletességgel mi ellenében ön csak a «túlzó és merész» -epithetonokat állítja döntő okokként. Tulajdonkép nem nekem kell -bizonyítani, hanem önnek. Nekem nincs más teendőm, mint fejtegetéseimre -hivatkozni, melyeket most még egy pár megjegyzéssel kell kisérnem. Amaz -állítás kimondására nem kellett sem éles elme, sem valami bátorság. Oly -szembeötlők voltak a jelenségek, hogy minden gondolkozó ember -észreveheté, s a szántszándékos túlzást is fölöslegessé tette a való. -Azóta hat év telt el. A régibb költők fejlődtek, újak állottak elő s -mégis állításom sok tekintetben ez utóbbi hat évre is illik. S mit -tapasztalunk? A kritika most is csak olynemű hurokat penget, a minőket -én ezelőtt hat évvel. E lapokban a Bulcsu költeményeiről írt jeles -birálat a többek közt egyenesen kimondja: «Így vagy amugy, de még -folyvást a Petőfi képére és hasonlatosságára teremtetünk.» Sőt vannak -oly birálók is, kik csak úgy tudnak valakit megdicsérni, ha azt -mondhatják róla, hogy Petőfi utánzó. Székely József azzal dicsérte meg -Tóth Kálmánt, hogy Petőfi «Szerelem gyöngyei»-ből néhány szem lehullott -s Tóth Kálmán megtalálta. Zilahy Károly, midőn Vajda eredetiségét akarja -kiemelni, így szól: «Mintha Petőfi a «Felhők»-ből vagy 1847-ki borongó -költői korszakából egy darabot elvesztett s azt Vajda megtalálta volna.» -Szintén ön is ehhez hasonlót mond Vidáról, csak más változatban, őt -Petőfi kisöcscsének nevezvén. Tehát mindazok, kik nem lelnek örömet a -Petőfiutánzásban, mindazok, kik azt érdemül tudják be, egyaránt -elismerik, hogy csakugyan létezett, vagy létezik Petőfiutánzás. Úgy -látszik, hogy e tekintetben nemcsak én vagyok túlzó, hanem kritikusaink -majd mindenike, úgy látszik, hogy az én rögeszmém oly kevéssé rögeszme, -hogy csaknem megszilárdult közvélemény. - -«Állítja a többek közt – mondja ön rólam – hogy egyenesen Petőfi -«Őrültje» adott okot és alkalmat bizonyos őrült költészet kifejlődésére, -melynek kiváló képviselője gyanánt Zalárt és Tóth Endrét nevezi.» Ezt -nem épen így mondottam. Az idézetek itt is legjobban felvilágosítanak -mindent. «Legyen szabad kérdenem: – mondám a többek közt – miért akarnak -a költők őrültek lenni? E kérdés se gorombaság, se sértés nem lehet. Én -nem merném kimondani, ha magok a költők nem vallanák be. Tóth Endre -kéjelegve érez oly lélekállapotot, melyet szelid őrültségnek nevez: - - Mégis itt vagy, mégis látlak - Itt érezlek szivem körült, - Mint az árnyat, mint a vágyat - Test gyanánt a szelid őrült. - -Zalár alig várja a pillanatot, hogy megőrülhessen. Az «Egy freneloghoz» -czimzett költeményében mind az őrültség boldogságát festi s a többek -közt így szól: - - Az őrült hajszálát is lengetik tán - Szelid fuvalmak, csendes lágy szelek, - Jőj nyájas szellő – így kiáltok akkor – - Az én fürtim borostyán levelek. - Byron babérát is te csókolgattad, - De az nem volt ily szép zöld korona; - Nem egy nemzet, nem a világ tevé ezt - Fejemre, hanem az isten maga. - -Honnan ez őrült költészet? Megmondom. Petőfi írt egy «Őrült» czímű -költeményt, mely nem egyéb, mint egy őrült ember lyrai monologja s mint -ilyen igen jeles. Lyrikusaink annyira megszerették e költeményt, hogy a -tébolyt a legköltőibb érzésnek kezdék tartani. Képzeletök, kedélyök -öntudatlan oly lázas hangulatot váltott, minő sem a szenvedély vagy -fájdalom, sem az elragadtatás vagy kétségbeesés költői nyilatkozása. -Feledték, hogy a mi objectiv költeményben helyén van, subjective izetlen -és nevetséges is lehet. Aztán írt Petőfi egy cyclus sötét epigrammot, -melyeket «Felhők» czím alatt adott volt ki, s melyeknek nagy része, -néhány valóban szép költeményt kivéve, pusztán csak dagályos ellentét -vagy bizarr ötlet. Lyrikusaink a képzelet merészségét bámulták bennök és -vakmerők lettek, majd bölcselmi mély eszméknek hitték s innen kezdék -merítni világnézetüket.[19] Láthatni e sorokból, hogy Petőfinek nem csak -az «Őrült»-jéről szólottam, valamint azt is, hogy mily értelemben -használtam az őrült költészet kifejezést. Általában Petőfi költészetének -azon oldalát vettem kiindulási pontul, melyet holmi átkozódó harag, -boszus meghasonlás és évődő reflexio jellemez. Kitetszik ez több de -kiváltkép e következő helyből: «Petőfi úgynevezett világfájdalmán (mert -én nem tartom annak) mindnyájan osztoztak újabb lyrikusaink. Azonban a -míg Petőfi költészetének e gyengeségét bizonyos jóhiszemű, hitető -önámítással és rendkívüli tehetségének erejével fedezte, utánzói nyiltan -és nevetségesen affectálnak s a bizarr ötletek és dagály egész -költészetét alkotják meg. E téren leginkább Tóth Endre és Zalár tünnek -ki.»[20] - -Mindez hagyján! A miről szólani akarok, sokkal nevezetesebb. Önt Zalár -iránti rokonszenve igen messze ragadta, egész a ráfogásokig. Oly vádak -ellen is igyekszik őt menteni, melyeket távolról sem mondottam. Ugyanis -ön néhány kenetes sort idézve Zalár újabb költeményeiből, egész -önelégültséggel így kiált föl: «Azt hiszszük, ezen idézetek is elég -világot vethetnek azon kérdésre, vajon igazán oly sötét, -vigasztalhatatlan s önkinzó-e Zalár költői hangulata, mint idézett -birálói hiszik felőle.» Ez azt teszi, mintha én Zalárt azért támadtam -volna meg, mert vigasztalhatatlan világfájdalmas költő. Mellőzve azon -eredeti logikát, mely szerint ön Zalár újabb költeményeire hivatkozik a -régiekről mondott itélet ellenében, elég lesz csak annyit jegyeznem meg, -hogy mindebből egyetlen szó sem igaz. A vigasztalhatatlan, a -világfájdalmas költészetet bizonyos pontig még védtem némely egyoldalú -kritikus ellenében. Ime vége czikkem azon részének, mely a -világfájdalomról szól: «S én, ki, mint kritikus, először is költészetünk -komolysága és őszintesége mellett küzdök, mi nélkül nincs költészet s -mit annyira lábbal tapodtatni látok, hajlandó vagyok azt mondani -lyrikusainknak: legyetek hát világfájdalmasak, homlokotokon -büszkeséggel, ajkatokon gúnynyal, szivetekben boldogtalansággal, essetek -kétségbe, ha nem tudtok lelkesülni, gyülöljetek, ha nem szerethettek, de -igazán s egész lelketekből, csak az istenért ne affectáljátok azt, mit -nem éreztek, s épen a naiv Petőfi mesterkélt gyöngeségeit ne tegyétek -nevetségesekké. De mielőtt eltökélnétek magatokat a világfájdalomra, -tudjátok meg, hogy a világfájdalomhoz kétely kell, s ez bizonyos -bölcsészeti műveltség eredménye, mit ti pedánsságnak neveztek; hogy a -világfájdalomhoz oly élemények kellenek, melyeken ti alig mehettetek át -s melyeket nem is tanácsos megpróbálni; hogy a világfájdalomhoz -eszményies ábránd s mély kedély kell, mi szerintetek nem magyaros és -férfiatlan; és végre ne feledjétek, hogy blazirtság és naivitás, -világfájdalmas és népi költészet ellenkező dolgok, e két szerepet nem -lehet egyszerre játszani, s ha mégis komédiázni van kedvetek, könnyen -úgy járhattok, mint Réthi járna, ha Hamlet szerepében lépne föl.»[21] - -Most már nincs egyéb hátra, mint áttérnem ön második polemiájára, mely e -lapok olvasói előtt szintén ismeretes. De mielőtt ezt tenném, nem -tehetem, hogy egy jó tanácsot ne adjak önnek, mintegy czikkem -tanulságakép. Legyen ön kiméletlen, gúnyos, sőt goromba, a mennyire jó -izlésű ember az irodalomban az lehet, csak az istenért ne használja ama -lovagiatlan fogásokat, melyek az érdemleges vitát lehetetlenné teszik. -Vegye figyelembe gr. Dessewffy Aurél e találó mondatát: «A vitatások -mezején azon főszabályon kívül, mely szerint a vitatkozóknak közös -basisból kell kiindulniok, alig van más fontosabb annál, hogy az -ellenfél állításaiban ne a mellékes árnyalatokat, hanem a fő dolgot -lássuk; ne azokra, hanem erre fordítsuk fő figyelmünket s végre hogy se -többet se kevesebbet annál, mit valóban mondott s mondani akart, vele ne -mondassunk.» - -Ön második polemiája[22] a «Néhány szó a kritikáról» czímű czikkemre -vonatkozik, melyet Eszter szerzője «Regény és regényitészet» röpirata -ellen intéztem. Nem Eszter szerzője pártjára akar ön állani – a mint -mondja – még kevésbbé védelmére, mi önt meg sem illetné, hanem csak -némely állitásaimat szándékszik birálat alá venni. Valakinek pártjára -nem állani s így védelmére sem, ez igen természetes, de hogy a kinek -pártjára nem állhatunk s ezt nyiltan kijelentjük, védelmét, még az -ellenkező esetben is, csak azért nem kisérelnünk meg, mert nevezetes író -lévén, talán szerénytelenség lenne feltolnunk magunkat, egy kissé furcsa -dolog. Ez obligát szerénység bizvást elmaradhatott volna, annyival -inkább, mert ön in ultima analysi csakugyan védi Eszter szerzője elveit -s majdnem egészen az ő álláspontján van. - -Eszter szerzője, hogy a kritika pártosságát lehetetlenné tegye, oly -kritikai lapot indítványoz, melynek elve az elvtelenség legyen, mely -körül épen azért minden magyar kritikus egyesülhet s a melyet szintén ez -okból hazafias részvényeken kell megalapítani s lehető olcsón adni. -Czikkemben igyekeztem kimutatni e tervnek épen úgy kivihetetlenségét, -mint haszontalanságát s egyszersmind védtem a pártok jogosultságát, mint -a politikai és irodalmi fejlődés legfőbb tényezőit. Megmagyaráztam a -közönséges értelemben vett pártatlanság és pártosság valódi fogalmát. -Tiltakoztam a pártok kicsapongásai ellen, de mindennél veszélyesebbnek -tartottam a pártok hiányát, mi szépirodalmunkban annyira uralkodik. -Hibáztattam Eszter szerzőjét, hogy egyetlen lap által akarja véghez -vitetni azt, mi egy egész irodalom és hosszas idők munkája. Állítottam, -hogy a szerkesztésnek csak ott van értelme, hol valamely tudományos vagy -politikai irány átviteléről van kérdés; a mi mindennek képviselője akar -lenni, semmié sem lesz, a hol senki sem felelős, ott mindenki közönyös. -Sürgettem a következetességet, az elvek harczát, épen azért szépirodalmi -lapjainktól elvet, meggyőződést követeltem, véleményt véleménynyel, -küzdelmet küzdelemmel szemben. - -Ezek czikkem ide vonatkozó részének főbb vonalai. Ön mindezt helyesli. -Természetesnek tartja a vélemény különbséget, barátja az elvek -tusájának, elismeri a pártok szükségességét s ez okon az irodalmi és -kritikai lapoktól határozott színt, elvet, meggyőződést követel. -Ennyiben hát nemcsak, hogy nem kel Eszter szerzője pártjára, sőt az én -álláspontomon van, mind a mellett nem érthet egyet velem, mert én -tévedek abban, mintha valamely lap nem lehetne bizonyos tekintetben -közönyös tér, hol az egymás ellen küzdő eszmék harczukat vívhassák s oly -szigorúan kellene bizonyos nézetekhez ragaszkodnia, bizonyos pártzászlót -fentartania, hogy határain belül ellenkezőt perczig se tűrhessen, ki se -hallgathasson. Ilyesmi ön szerint csak úgy volna kivihető, ha annyi lap -volna, a mennyi véleményárnyalat, tehát a mennyi ember, minthogy ez -lehetetlen, épen azért a szerkesztőnek a magáétól némileg eltérő -nézeteket is registrálni kell s árnyalatokban legalább a meggyőződése -ellen szóló véleményeknek is tért nyitni. Ön ez úgynevezett tévedésemet -a szükséges különböztetés hiányából származtatja, mert más az elv, és -ismét más gyakorlati alkalmazása, amott következetesnek, solidarisnak -kell lennünk, itt pedig sokféle eltérés lehet a nélkül, hogy azért -valakit a következetlenség vádja alá lehetne vonni. Igaz ugyan, hogy a -politikában ez utóbbi tekintetben is szorosabb pártfegyelmet kell -tartani, de irodalomban és æsthetikában azt kivánni valakitől, hogy -elveit és kritikai mértékét így vagy amugy alkalmazza valamely műre, -épen oly igazságtalan, mint nevetséges. Miután ön mindezt kifejtette, -hivatkozik a «Szépirodalmi Figyelőre», mely gyakorlatban az ön -állításait támogatja, a mennyiben kiadta az ön birálatát Vida verseiről, -holott a szerkesztő egészen más véleményben volt, a mennyiben kiadta az -én «Néhány szó a kritikáról» írt czikkemet, épen úgy, mint az önét, -pedig a kettő közt nagy a különbség, mégis azért szó sem lehet az -irodalmi jellemtelenségről. - -Tökéletesen igaz, hogy szükség különböztetnünk. Ön is jól teszi vala, ha -megkülönbözteti azt, a mit mondtam, attól, a mit nem mondtam. S mit -mondottam? Sem többet, sem kevesebbet, mint ostromoltam a közös erővel -támogatandó elvtelen lap elméletét és szembe állítottam vele oly lapot, -melynek elvei vannak, de hogy ezt mi módon kell szerkeszteni, mily -körülmények közt módosíthatja a szerkesztő némikép eljárását, mennyiben -nyithat tért az övétől eltérő nézeteknek a nélkül, hogy a lap éltető -elveit megsértse, minderről egy betűt sem írtam. Ennyiben nem -tévedhettem tehát, ha mindjárt akartam volna is, önnek csak azt lett -volna szabad mondania, hogy czikkem hiányos, mert egy kapcsolatos -kérdést homályban hagytam s ön mulasztásomat ki akarja pótolni, vagy -legfeljebb azt, hogy czikkemből ez meg ez folyhat, vagy hogy úgy -látszik, mintha ez meg amaz állítás felé hajlanék. A tévedés tehát az ön -részén van, még pedig kettősen: először mert határozottan olyat mondat -velem, a mit nem mondottam; másodszor mert elveket, határozott -szinezetet kiván ugyan a szerkesztőtől, de az alkalmazásban oly -gyakorlatot akar megalapítani, hogy mind ennek aztán alig lesz valami -értelme. Valóban ön igen kevéssé tér el Eszter szerzője véleményétől, a -különbség önök között csak annyi, hogy Eszter szerzője csak egy elvtelen -lapot óhajt, ön többeket. Eszter szerzője kötelességévé teszi a -szerkesztőnek, hogy bárminő szinezetű czikket fölvegyen, ön nem köti meg -a szerkesztő kezét, tetszésére hagyja választani a nézeteivel ellenkező -czikkek közt s csak általában kiván egy kis következetességet, szóval -majdnem oly ruganyos természetűnek óhajtja, a milyenek rendesen a mi -irodalmi lapjaink szerkesztői. - -Önnek igaza van, midőn azt mondja, hogy más az elv s más az alkalmazás, -de téved azt hivén, hogy az elvek alkalmazása nem szül épen oly nagy és -erős pártokat, mint magok az elvek. Mellőzöm a vallásfelekezeteket és -politikai pártokat. Mindenki tudja, hogy a protestánsok, bár néhány nagy -és lényeges elvben megegyeznek, mégis számos felekezetre oszolnak, -melyek sokszor éles küzdelemben állottak egymással. Ismeretes dolog, -hogy a reformer és radikál között nagy a különbség, pedig csak a reform -elvének alkalmazásában térnek el egymástól. Sőt többet mondok: jelenleg -összegyűlt országgyűlésünkön majd minden követ az 1848-i alkotmányt -pártolja, mégis a felirat és határozat kérdése, noha csak formakérdésnek -látszik, oly lényeges különbséget tesz köztök, mint akármely két nagy -párt között. De szorítkozzunk csak az irodalomra s itt is csak az -æsthetikára. Nem mondom, hogy vannak oly æsthetikai elvek, melyekben az -egymástól legeltérőbb kritikusok is megegyeznek; ön bizonyosan az elvek -gyakorlati alkalmazása alatt nem ilyesmit értett. Vegyünk fel -speciálisabb esetet, például az idealismus elvéből kiinduló kritikát. -Mily különbség a par excellence idealista kritikus s a csak olyan közt, -ki bizonyos idealismus nélkül nem tud ugyan képzelni semminemű -művészetet, de valami részben a realismust is fölveszi elméletébe, a -nélkül, hogy az által valóságos realista vagy épen materialista legyen. -Avagy vegyük föl a népnemzeti költészet elvét, melyről a lefolyt évtized -alatt annyi szó volt irodalmunkban. Egy dolog-e vajjon a népköltészetet -venni föl eszményül, egyedül a népnek írni, formában és tartalomban a -nép primitiv, bár erőteljes kezdeményezésénél maradni vagy a -népköltészetet csak alapul venni föl a valódi nemzeti költészet -kifejlesztése végett, formáit művésziekké emelni, tartalmát minden -irányban emelni, gazdagítani s e megujhodási folyamot, a mennyire lehet, -átvinni a költészet azon nemeire is, melyekről a népköltészet semmit sem -tud? Ha a költői nyelvre vagy műprózára tekintünk, melyet bírálni mindig -főkötelessége volt a kritikának, van-e közülünk valaki, ki a -nyelvújításnak ellensége legyen, mint voltak azon nyelvészek és költők, -kik Kazinczy ellen oly erélyesen tiltakozik? Bizonyosan senki sincs. -Mindnyájan elismerjük a nyelvújítást, nem csak mint politikai és -irodalmi fejlődésünk egyik lépcsőjét, hanem mint olyan elvet is, mely -folyvást él és fejleszt. Azonban egészen más helyeselni a Kazinczy -iskola nagy tévedéseit, örülni a sok rossz szónak, idegen szókötésnek, -melyekkel el van árasztva irodalmunk és ismét más csak a magyar -szóképzés és kötés szigorú korlátjai közt gazdagítni a nyelvet s -bizonyos tekintetben erélyes ellenzéket képezve Kazinczy ellen, küzdeni -a tiszta magyar stilus mellett. Sőt még itt is két különböző dolog az ép -magyar nyelvet úgy szólva nyersen vinni be az irodalomba vagy pedig -izléssel párosítva, művészivé emelve. Vessünk habár csak felületes -pillantást dramaturgiai viszonyainkra is. Melyik kritikus nem kíván a -magyar drámától hatást, nemzeti irányt, egyénítést? S mégis hányan -dicsérik mint hatást, a szinpadi, a cselekménynek csak pusztán bonyolult -vagy megriadt folyamát, hányan látják a nemzeti irányt megtestesülve a -magyar történelem dicsőséges mozzatainak dialogizálásában s az egyénítés -nevét mi sokszor bitorolja a photographia! Általában irodalmunkban a -kritika nagyon különbözőkép szokta értelmezni az æsthetikai műszavakat s -a pártok jelmondatait. De ha erre nem is helyezünk nagy fontosságot, -nagyon fontos azon körülmény, hogy a politikai és társadalmi élet -hullámzása mindig nagy hatással van a költészetre s a kritikusnak -határozott elveinek kell lenni ezekre nézve is, mi az irodalmi pártokat -még bonyolultabbakká teszi. A kritikus nem csak műformák felett itél, -hanem az erkölcs, társadalom és államélet legfontosabb elvei felett is, -a mennyiben mindez a költészet némely ágaival a legszorosabb -kapcsolatban van. Valamely mű alapeszméjének művészi kivitelében -megegyezhetnek a kritikusok, a nélkül, hogy magát az alapeszmét, a költő -világnézeteit mindenik helyeselje. S ennyi különböző párt – vagy ha úgy -tetszik pártárnyalat – ugyanegy szerkesztő fazekában főzzön? Jó étvágyat -ez ollapotridához! - -Ugyanez áll a kritikai mérték alkalmazására nézve is. Mérték és -alkalmazása többé vagy kevésbbé, de mindig elv a kritikai lapoknál. Csak -a franczia irodalmat hozom fel például. A politikai lapok tárczái -rendesen kritikai közlönyök is, de minő különbség az itt megjelenő -birálatok s a «Revue des deux Mondes»-ban közöltek közt, pedig elvben -nem mindig különböznek egymástól. A tárczák kritikusai, bár mértékök nem -ugyanaz, ritkán alkalmazzák a legmagasabb mértéket. A perczek benyomásai -alatt írván, megelégesznek a nap szükségei szerint szolgálni az ízlést s -inkább szellemdús kalauzok, mint szigorú birók. A Revue kritikusai már -nyugodtabb helyzetöknél fogva is mélyebben igyekeznek behatni a tárgyba, -magasabb szempontból indulnak ki s magasabb mértéket alkalmaznak. Ha -figyelemmel kisérjük az európai irodalom legnevezetesebb kritikai -közlönyeit, el kell ismernünk, hogy mérték és mérték közt elvi különbség -van, még akkor is, ha a tisztán æsthetikai elvek közt kevés különbséget -fedezhetünk fel. Valóban minden kritikai irányú lapnak határozott -mértékének kell lenni, melyhez ha nem is legapróbb részletekig, de -általában hű marad. Különben nem csak egyenetlenségek tárává lesz, hanem -oly következetlenségekévé is, melyek alapos gyanukra adnak alkalmat. Az -1855-ik «Budapesti Hirlap» tárczájában Tompára ismereteimhez képest -lehető magas mértéket igyekeztem alkalmazni s ugyanezt tettem a többi -lyrai költőkkel is, kiket vele együtt biráltam. Teszem már, ha reá más -mértéket alkalmazok, a többiekre szintén mást és máskép, nem jogosan -mondhatta volna mindenki, itt cselszövény, személyes ellenszenv lappang, -szóval a legszántszándékosabb igazságtalanság. A mi egyes kritikusra -áll, miért ne állana egy egész kritikai lapra, kivált ha a következmény, -jó vagy rosz oldalról, ugyanaz? Aztán nálunk e kérdés még fontosabb, -mint más irodalomban. Nálunk a kritikának nincs tekintélye. Nem azt a -tekintélyt értem, mely hitet parancsol, hanem a mely meghallgatást -követel s megvárja, hogy gondolkozzanak itéletei fölött. A mi -nemzetünkben megvan az a magában kitünő tulajdon, hogy lelkesült, -erélyes és tettre kész. Általában a kétely nem igen bántja, sőt -ösztönszerüleg őrizkedik tőle. Valóban Európa Hamletjétől, -Németországtól semmit sem tanult, s nem is kivánatos, hogy e tekintetben -tőle tanuljon. De azért még sem ártana neki egy kis kétely, egy kissé -nagyobb adaga a bonczoló szellemnek, nem azért, hogy lelkesülését -kioltsa, hanem hogy tisztábban lobogtathassa, nem hogy erélyét -megbénítsa, hanem hogy biztosabbá tegye. A mit a mi nemzetünk elhisz, az -el van hive, a mit megszeret, az megvan szeretve, legyen eszme, személy, -könyv vagy intézmény, s nem igen állhatja, ha bonczolni merészlik. A -mint Bulwer a németet a kritikusok nemzetének nevezte, szintoly joggal -nevezhetni a magyart a lelkesülők nemzetének. Igy a kérlelhetetlen -vizsgálódáshoz általában nem csak hogy nincs hajlamunk, mi tán még nem -volna baj, de meglehetős ellenszenvvel is viseltetünk iránta. Ez már -magában nagy nehézség arra nézve, hogy irodalmi kritikánk a fennebbi -értelemben vett tekintélyhez juthasson. Ide járul még, hogy -legolvasottabb irodalmi lapjaink hozzá szoktatták közönségünket az -általánosságokhoz, a határozatlanhoz, a phrasisok uralmához. Igen sok a -koszorusunk, igen sok a jelesünk s majd mindeniket ugyanazon mértékben -szeretjük, méltányoljuk, habár valódian, a legtöbbször, nem igen tudjuk -őket élvezni. S ha már most valamelyik kritikus ez vagy ama -koszorusunkat vagy jelesünket birálni kezdi, úgy a mint másutt épen csak -a koszorusokat és jeleseket szokás, nem úgy fogja-e feltüntetni őket ama -lap, melyben a birálat megjelen, mint nagyon kicsiny írókat azokhoz a -meglehetős érdemes, de sokkal kisebb írókhoz képest, kiket talán épen -ugyanazon számban szertelen dicsérettel halmozott el? Nem esik-e azon -jogos gyanuba, hogy nem tiszta forrásból közölte ama birálatot? Lehet-e -tekintélye a közönség előtt? Kivánhatja-e, hogy meghallgassák? Szigorú -legyen-e a kritika, vagy ne, az csak másodrangú kérdés, a fődolog, hogy -legyen elve, eszméje és mértéke. Nálunk a kritikai mérték -következetességének figyelembe vétele különösen jótékony eredményeket -szülne: először emelné a kritika tekintélyét, másodszor élesítené a -közönség szemmértékét, harmadszor segítené mind határozottabb -csoportozatokká alakulni a mi nagy részt majd minden vállalatba dolgozó -íróinkat. A legrosszabb kormány is jobb, mint az anarchia, a legrosszabb -kritika is jobb, ha elve van és mértéket tart, mint bármi más, mely -elvtelen és következetlen mértékű. - -A kritikai lapok szinezetét azonban nemcsak az elv, mérték és -következetes alkalmazásuk adják meg, hanem oly esetleges körülmények -szempontjai is, melyekre nézve egy jól szerkesztett lap szintén -határozott programmot állapít meg. Például a költészetnek némely nemei -el vannak hanyagolva; a lap érdeket kiván irántok gerjeszteni s az e -nemben megjelenő műveket bátorítóbban, engedékenyebben birálja. - -Az engedékenység és szigoruság között nem az a különbség, hogy a rosszat -jónak mondjuk, a jót pedig rossznak, hanem hogy a tökélynek magasabb -vagy kevésbbé magas szempontjából itélünk avagy inkább csak a valóban jó -oldalakat igyekszünk kitüntetni. Ily módot követhet a szerkesztő az oly -nemben megjelenő művek birálatában is, melyben nem igen mutathatunk fel -sikerült műveket, ellenben ott, hol már némi gazdagsággal -dicsekedhetünk, sokkal szigorúbban jár el. Lehetnek elvek, visszaélések, -melyeket leküzdeni legfontosabb kötelességének tarthatja, lehetnek ismét -elvek és jelenségek, melyek mellett kiválóan izgatni látja nagyon -szükségesnek. S a politikai körülmények is néha mily módosíthatólag -folyhatnak be az æsthetikai itéletekre, mi ismét nem azt teszi, hogy az -æsthetikai szempontokat alárendeljük a politikaiaknak, hanem hogy -bizonyos körülmények közt, a mennyire lehet, kibékítsük. De ki tudna -mindent előszámlálni egy czikkecske szűk korlátai közt? Ki valaha -szerkesztett vagy gondolkodott a szerkesztésről, érteni fog. S most már -a szerkesztő oly czikkeket adjon ki, melyek a programmot többé-kevésbbé -összedúlják? Ön nevetségesnek és igazságtalannak találja, ha a -szerkesztő azt kivánja valamelyik kritikusától, hogy elveit s kritikusi -mértékét így vagy amúgy alkalmazza ez vagy amaz műre: én azt találnám -nevetségesnek, ha a dolgozótárs kivánná a szerkesztőtől, hogy kiadjon -olyast, mit nem helyeselhet elv vagy forma, mérték vagy itélet -tekintetében. Jól tudom, hogy a szerkesztő nem olvashat el minden művet, -melyeket kritikusai birálnak. De ebből nem következik az, hogy semmi oly -nemű óvatossággal ne éljen, melyet lapjának iránya, következetessége -nemcsak megkiván, hanem épen parancsol. A szerkesztő először is -nagyjában ismeri az irodalom újabb termékeit, másodszor ismeri -dolgozótársainak erejét, gyöngeségét, fény- és árnyoldalait, tudja -kiben, hol, mennyire bizhatik s a szerint a birálandó könyveket s a -szerint vizsgálja át a birálatokat. Ha gyanura lel okot, maga is utána -néz mindig, de kivált oly esetekben, melyek a rendkivüliek közé -tartoznak. – Például, ha egy hires író legújabb művét valamelyik biráló, -mint általában nem sikerültet itéli el, vagy pedig egy egészen új író -művét nagyon sikerültnek s több efféle, a szerkesztő maga is megolvassa -az illető művét s belátása szerint vagy nem adja ki a birálatot, vagy ha -kiadja is, talál módot a netalán hibás itélet paralyzálására. Azt is -tudom, hogy ugyanazon elvű és mértékű írók némely csekélyebb -véleményárnyalatai még nem sértik meg a lap irányának egységét, azonban -mégis szükséges a szerkesztőnek gondosan megvizsgálni, vajon ez -árnyalatok csakugyan csekélyek-e, vagy ha azok is, nem lényegesek-e a -lap irányára nézve, s vajon nem oly gyakran ismétlődnek-e, hogy a lapnak -némi erős jellemvonást kölcsönözhetnek. Az sem ismeretlen előttem, hogy -vannak kritikusok, kik oszthatják valamely lap irányát, igen jeles -elméleti czikkeket írnak, de ritkán tudnak valamely műről helyes -itéletet mondani, vagy ha tudnak is, oly személyes vagy más nemű érdekek -vezérlik, melyek a lapot rossz hírbe hozhatják. Ezeket is registrálja -hát a szerkesztő, mert lapjának bizonyos tekintetben közönyös térnek -kell lenni? De ön azt mondhatja, hogy így annyi irodalmi közlöny kell, a -hány véleményárnyalat, tehát a mennyi ember. Ne féljen. A kritika nem -kecsegteti az embert sem annyi dicsőséggel, sem annyi anyagi haszonnal, -hogy sokan foglalkozzanak vele. Egyetlen irodalomban sincs annyi -kritikus, hogy be ne férjenek a meglevő irodalmi és politikai -közlönyökbe. Aztán ha némely dolgokban külön véleményünk van is, abból -még nem következik, hogy más dolgokban ki legyünk zárva ez vagy amaz -lapból. Ha pedig valaki így is, úgy is kizárva érzi magát, szerkeszszen -maga lapot, vagy írjon röpiratokat, vagy pedig hallgasson. Például én -egyszernél többször jártam úgy, hogy nem adták birálatomat oly helyt, -hová már azelőtt többször írtam, pedig csak árnyalatban, habár nem éppen -csekély árnyalatban, meg modorban tértem el a lapnak nem is annyira -elveitől, mint inkább jól rosszul elfogadott gyakorlatától. S mit -tettem? Kiadtam másutt, vagy eltettem asztalfiókomba, de soha sem jutott -eszembe a szerkesztőtől olyasmit követelni, mit ön, úgy látszik, -legalább félig-meddig jogosnak tart. - -Mindamellett egy szóval sem mondom, hogy a szerkesztő nem adhat ki oly -czikkeket is, melyek véleményével nem csak árnyalatokban, mértékben, -itéletben, hanem még a legfőbb elvekben is ellenkeznek. Mindezt teheti, -sőt tennie néha épen érdekében fekhetik, csak arról gondoskodjék, hogy -lapjának iránya, elve, szóval mindaz, minek képviselője kiván lenni, -sérelmet ne szenvedjen. Lehető-e? Hogy ne, legalább minden jóra való -szerkesztő teszi. Csodálom, hogy ez oly természetes valami mindeddig -elkerülhette az ön figyelmét. S ime elértem ahhoz a ponthoz, melyet -czikkemben mellőztem s melyet ön mégis megczáfolni igyekezett, noha csak -pótolnia kellett volna, de valóban nagyon rosszul pótolta. E pont -kifejtése nemcsak hogy nem ellenkezik kimondott elvemmel, hanem épen -belőle foly. - -Mind a politikai, mind az irodalmi lapok irányát rendesen néhány ember -szövetsége vagy valamely független szerkesztő kiváló egyénisége -alapítják meg. Szorítkozzunk csak az irodalmi lapokra. Néhány író -szövetkezik s egyeztetvén véleményeiket, programmot állítanak meg egész -a részletekig, nem a közönség, hanem a magok számára. Alkudoznak az -erősebb véleményárnyalatok elenyésztetése végett s mindenik enged, ha -nem is tényleg, legalább tagadólag. A szerkesztő, kit lapjok -vezérletével biznak meg, tulajdonkép nem a maga, hanem a szövetség -programmja szerint szerkeszt. Természetesen a szövetkezettekhez még más -dolgozótársak is járulnak, olyanok, kiknek tetszvén a lap iránya, -egyben-másban segítni kivánják. A független szerkesztő egyedül maga -alapítja meg lapjának programmját, de többé-kevésbbé mindig tekintettel -azon írókra, kikre számítani akar. A legfüggetlenebb szerkesztő sem -lehet oly független, mint egyes író, ki egészen csak a maga erején áll -és senki segítségére nincsen szüksége. Ezért lehet valaki jó kritikus, -de nagyon rossz szerkesztő, mert egészen isolálhatja magát, mit egyes -írónál néha érdemül tudhatni be, de szerkesztőben mindig nagy hiba. A -szerkesztőben mindig kell lenni valami hajlékonyságnak, épen mint a -politikai pártvezérben. Ezért a lapok és folyóiratok már helyzetöknél -fogva némely tekintetben ritkán hirdethetik a teljes igazságot, hanem -csak bizonyos meghatározott, a körülmények szerint szükséges -igazságokat. A legalkalmasabb eszközökkel kivánván küzdeni, pártot, -olvasókat akarván teremteni, némileg alkalmazkodniok kell s a teljesen -objektiv, úgy szólva történelmi szempontra, kivált tényeket és -személyeket illetőleg, ritkán emelkedhetnek, még akkor sem, midőn talán -lehető volna. Egy más korszaknak vagy a velök ellenkező szinezetű -lapoknak, folyóiratoknak kell azt kipótolni, mit ők a legjobb akarat -mellett sem tehetnek. Ez a dolgok feloldhatlan ellentétén alapul, mely -mind a szellemi életnek, mind a természetnek úgy szólva alapelve. Jól -van ez így, s ha a szerkesztő becsületesen szolgálja programmját, -mindent megtett, a mit tennie kellett. De vajon szolgálhatja-e azt -becsületesen, ha a másnemű véleményeknek is tért nyit? A tapasztalat -igennel felel. A szerkesztőhöz egy kitünő értekezés vagy birálat érkezik -be, melyet nagyrészt helyesel, kivéve egy pár lényeges pontot; kiadja -minden változtatás nélkül, de az illető pontokhoz egyszersmind -jegyzeteket tesz. Egy a lap elveivel ellenkező író, mert talán nincs -másutt tere, szintén küld be valamit, még pedig a maga szempontjából -igen jól írt munkát; a szerkesztő ezt is kiadja, még pedig azért, hogy -megczáfolhassa. Szóval a véleményeknek minden nagyobb és csekélyebb -árnyalataival így bánik el, ha lapjára nézve lényegeseknek látja. Sőt -némely dolgokat nyilt kérdéseknek hagyhat föl, mint olyanokat, melyekről -nincs határozott véleménye vagy még nem akar róluk határozottan -nyilatkozni s óhajtja megvitattatni lapjában. Közölhet valamely nagyon -nevezetes műről néhány egymással sok tekintetben ellenkező birálatokat -is s a maga véleményét legutoljára hagyhatja. Ezer módja van annak, hogy -az ellenkező vélemények közlése mellett meg lehet őrizni a lap irányának -egységét egész a részletekig, a módszerben is bizonyos elveket, bizonyos -rendszert követve. Természetesen, hogy egy így szerkesztett lap nem -lehet sine cura s a szerkesztés valamivel több lesz, mint a bejövő -kéziratokból téltul válogatva csak odaadni ezt azt a szedőnek. De úgy -hiszem, hogy az ily szerkesztést ön is épen oly kevéssé pártolja, mint -én. Azt is jól tudom, hogy a leggondosabban szerkesztett lapban is lehet -találni itt-ott nemcsak egyenetlenségeket, hanem következetlenségeket -is, mert a legkitünőbb emberek is csak emberek s a betegségtől kezdve -szórakozottságig egy csoport esetlegesség befolyása alatt állunk, s -kivált egy új lapnak, míg megalakul, kerékvágásába zökken, a legtöbbször -oly akadályokkal kell küzdenie, melyeket a legnagyobb tehetség is alig -győzhet le. De egészen más valamit elvben tagadnunk és ismét más, -tényben a körülmények nehézsége vagy gyöngeségünk miatt a legjobb akarat -mellett is, nem hajthatni végre, úgy a mint óhajtjuk; s ön az elvet -ostromolja annyiban, a mennyiben elvet, mértéket, alkalmazást igen tág -értelemben vesz, s nem akar semmit tudni a szerkesztő azon -kötelezettségéről, mely szerint a lap iránya érdekében az ellenkező -véleményeket csak bizonyos feltételek mellett közölheti. - -A mi a «Szépirodalmi Figyelő»-re hivatkozást illeti, épen nem mondhatom -szerencsésnek. E lapban, bár nem vizsgáltam tüzetesen, lehetnek s vannak -is a vita alatti kérdést illetőleg némi hiányok, például a mértékben és -itéletben nem ártana egy kissé több egység, de a szerkesztő meglehetős -nehéz körülményei daczára is valósítni igyekszik ama fennebb kijelölt -elveket, melyeket sem én, sem ő nem találtunk fel, hanem a világirodalom -gyakorlata fejtett ki. E lapban számos oly czikk jelent meg, melyeket a -szerkesztő ellenvéleményét kifejező figyelmeztetéssel vagy jegyzetekkel -kisért, mert érezte, hogy lapjának iránya felett kötelessége őrködni s -mert a czikkek hiányaiért ugyan az illető írók a felelősek, de az eszmék -és itéletek helyességéért nagy részt ő is. Az ön Vidáról írt birálatának -kiadása épen ön ellen szól. A szerkesztő kiadta ugyan, de egyszersmind -jónak látta nem csak jegyzetekkel kisérni, de egy részét tüzetesen -megczáfolni és pedig nem elvről vagy elvi árnyalatról volt szó, hanem -egyszerűen csak mértékről és itéletről. A mi az én czikkem s az ön -czikke kiadását illeti, ez sem szól ön mellett. Igaz ugyan, hogy a -szerkesztő két meglehetősen ellenkező czikket adott ki s egyiket sem -kisérte a kérdés lényegét illető jegyzettel, de hátha az egészet nyilt -kérdésnek tekinti s ezt ki is fogja jelenteni, hátha csak vitánk végén -akar nyilatkozni. Addig hát föl kell függesztenünk itéletünket. Ha pedig -egyik sem történnék, akkor e pontban legalább, egy perczig sem haboznék -irodalmi jellemtelenséggel vádolni e lapok tisztelt szerkesztőjét. Úgy -hiszem, nem lesz szükség reá, bár ön e vádat mindenkép ki akarja belőlem -csikarni. A szerkesztő már megkezdé a nyilatkozást e lapok 30-ik -számában[23] – habár egyelőre inkább csak sejtetve mint határozottan, de -mégis megkezdte – minek csak örvendeni tudok, mert lapjának -következetessége, tekintélye nagyon szivemen fekszik, noha nem vagyok -sem szövetkezett társa, sem oly nélkülözhetetlen írója, ki az irányt -illetőleg befolyást igényelhetnék magamnak. - -Hadd lássuk most már a kritika jogkörének, a kritika modorának kérdését, -a melyről elmondott nézeteimet ön még élénkebben hibáztatja s -fejtegetéseimet sok részben hibásan fogván föl, engem úgy mutat be, mint -az irodalmi bárdolatlanság szószólóját. Nevezetes kérdés ez s -félig-meddig kapcsolatban van a szabad sajtó ügyével, melyet nemcsak az -állam szokott lenyügözni, hanem a balitéletek is. - - - - -NÉVMUTATÓ. - - =A.= - Ábrándos bölcsek, 204. - Aeneis, 97. - Aeschylos, 313. - Athenæum, 72, 148, 173, 187. - Ajgó Márton, 310, 316–320. - A kis köpeny története, 307. - Albertos, Don, 312. - Alföld, 163. - Alföldi képek, 161, 166. - A ligvárdi csárda mellett, 239. - Állatgyűlés, 218. - Álmos mondakör, 100. - A madár fiaihoz, 159. - A magyar irodalom és tudományosság története, 106. - A midőn aluszik a fergeteg, 208. - Andersen, 154, 272, 305–307. - Angyal Bandi, 312. - Anonymus, 326. - Apa és fiú, 208. - Arany J., 44, 45, 60, 63, 74, 88, 105–129, 152, 161, 164, 165, 257, - 268, 314, 320, 331. - Arany kisebb költeményei, 241. - Aranyosszék, 339. - Armstrong, 312. - Árpád, 92, 134, 135. - Árvalányhaj, 151. - Árverésen, 150. - Aszód, 3. - Átok, 314. - Attila-monda, 102. - Aurora, 148. - Az én lakásom, 169, 170. - Az Isten mindenütt jelenvalósága, 367. - Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz, 21. - Az ó-torony, 165. - =B.= - Bacon, 274. - Bajza, 7, 81. - Balkányi Szabó Lajos, 88, 128, 136. - Ballay Valér, 107. - Balogh Zoltán, 137, 139. - Balzac, 197. - Barcsai, 309, 312. - Barna Bandi, 341. - Bazár, 305. - Becskereki, 29. - Beethoven, 276. - Béklyót tettem, 149. - Beköszöntött, 233. - Béla, I., 129, 131, 132. - Béla királyfi, 88. - Bencze, 119, 120, 122, 123, 126. - Béranger, 34, 35, 75, 112, 148, 230. - Bérczy, 9, 269. - Berezina, 129, 131, 132. - Bernardt, 9. - Bertalan, 121. - Berzsenyi, 39, 127. - Beszélyek és regék, 152, 153. - Beteljesült álmok, 208. - Black Hawk, 98. - Bolond Istók, 36. - Bolond Miska, 208. - Boldogság, 171. - Börne, 242, 268. - Borongós, 208. - Borúra derű, 364. - Boston, 98. - Boz, 35, 112. - Brutus, 324. - Búcsú, 169. - Búcsú az ó-évtől, 169. - Bulcsú, 372. - Bulwer, 384. - Bulyovszkyné, 79, 140. - Budapesti Hirlap, 366, 367, 371, 374, 383. - Budapesti Szemle, 302. - Byron, 19, 33, 34, 35, 45, 51, 77, 95, 96, 97, 103, 105, 118, 129, - 193, 197, 212, 222. - =C.= - Campbell, George, 312. - Chateaubriand, 38. - Childe Harold, 96. - Chimene, 140. - Columbiade, 98. - Concha Károly, 137, 239. - Conversations-Lexicon, 106, 107. - Csak már ezeket, 229. - Csakugyan, 236. - Családi kör, 165. - Csalánok, 150. - Csárda romjai, 54, 163. - Császár Ferencz, 30, 31, 33. - Csáthi Demeter, 90. - Csengery, 32. - Csitt kicsiny virágszellemkék, 297. - Csokonai, 13, 35, 38, 39. - Cypruslomb Etelke sírján, 12, 15. - Czuczor, 133, 134. - =D.= - Dante, 101, 223, 244. - Debrecen, 9, 10, 27, 47, 88, 330. - Debreczeni Márton, 88, 128, 133, 134, 135, 136. - Degré, 9, 37. - Derby, 350. - Dessewffy Aurél gr. 376. - Die bezauberte Rose, 154. - Diós-Győr, 168. - Diószeg, 10. - Dobsa, 9. - Dorottya, 39. - Dózsa György, 42. - Dumas, 76. - =E.= - Edingburgh Review, 33. - Eger, 11. - Egy frenologhoz, 206, 373. - Egy ismeretlen nőhöz, 205. - Egy századnegyed a magyar szépirodalomban, 241. - Eichendorf, 148. - Éji violák, 150. - Életképek, 7, 27, 30, 31, 41, 44. - Elhagyott lak, 165. - Elmélkedés egy levél fölött. 169. - Élő virágok, 154. - Első szerelem, 171. - Emléksorok, 161. - Endre, 129. - Eötvös, 33, 107. - Eperjes, 21. - Epikai költemények, 88, 137. - Erdei lak, 21. - Erdélyi János, 8, 60, 63, 147, 148, 149, 183, 241, 265, 308, 309, - 319, 325, 329, 330, 31, 337, 341, 364. - Erdélyi Múzeum-Egylet, 308, 342, 345. - Erdőd, 27. - Estike, 222. - Eszter szerzője, 3, 47, 356, 376, 377, 378, 379. - Euripides, 313. - Ezeregy éj, 99. - =F.= - Fájdalom lantjához, 201. - Faludi, 112. - Falu jegyzője, 107. - Falu pacsirtája, 185, 186. - Falusi órák, 161, 166. - Fáncsy, 9. - Farsangban, 169, 170. - Fáy, 77. - Fáy Antalnak, 228. - Fehér Anna, 325. - Felhők, 34, 207, 372. - Ferenczi Zsigmond Jakab, 106. - Féval, 76. - Fiam születésekor, 160. - Firkantyú koma, 189. - Flóra, 211. - Flóra, 294–299. - Flóra 50 költeménye, 272, 294–299. - Freiligrath, 162. 163. - Friebeisz István, 137. - Frankenburg, 10. - Fütyül a szél, 236. - =G.= - Gaal, 308. - Garay, 147, 148, 149, 151, 319. - Gödöllő, 9. - Goethe, 13. 35, 39, 70, 84, 112, 242, 270. - Gömör megye, 21. - Gondolkodom rólad, 210. - Grandville, 154. - Greguss Ágost, 110, 111, 269. - Gritti, 106. - Gunda, 129, 131. - Gutzkow, 76. P. - Gvadányi, 35. - Gyalu, 321, 334. - Gyöngyös, 187. - Gyöngyvirágok, 137, 188, 189. - =H.= - Hadakuta, 309. - Ha dolmányom, 236. - Hadonár, 129, 131. - Hahn-Hahn Ida grófnő, 282, 284, 290. - Hajdanában-danában, 126. - Halmon állok, 171. - Hamlet, 196, 200, 204, 376, 384. - Ha megfutván, 208. - Harmincz éven túl, 169. - Háromszék, 337. - Haza vágyom, 230, 232. - Hazánk, 22, 28. - Hegedülnek, 236. - Heine, 11, 27, 28, 35, 48, 49, 148, 193, 197, 242, 268. - Helena, 97. - Helység kalapácsa, 12, 24. - Henszlmann, 345. - Hét vár, 127. - Hiador, 33. - Himfy szerelmei, 38. - Hóhér kötele, 30. - Hölgyfutár, 125, 189, 215, 216. - Homér, 83, 96, 97, 112, 223, 274, 313, 318. - Honderű, 29, 31, 33. - Jókai, 6, 7, 37. - Honművész, 187, 190. - Honvágy, 230. - Horatius, 13, 109. - Hortobágy, 11. - Horváth Ádám, 63. - Horváth András, 314. - Horváth Endre, 134. - Horváth István, 83. - Horvátország, 6. - Hova ámulsz, 213. - Hugo Victor, 162, 163. - Hún mondakör, 100. - Hunyadi, 100. - Hűség, 171. - =I.= - Iduna, 294, 296. - Ifjú Németország, 37, 243. - Ilias, 89, 96, 97. - Ilosvai, 90, 95, 115, 116. - Ipolyi Arnold, 184, 340, 345. - Iris, 305. - Irodalmi őr, 31. - Szt. István, 129, 131. - Itthon vagyok, 171. - =J.= - James, 9. - János király, 344. - János vitéz, 12, 15, 36. - Jallosics, 107. - Jávorfa, 151. - Jávor orvos, 77. - Jelesebb írónőink csarnoka, 84. - Johanna d’ Arc, 96. - Johnson dr., 97. - Jókainé, 79, 140. - Jókus Mihály, 339. - Jón ’a (Johanna), 342–345. - Jones, 98. - Jössz te kedves, 158. - József, II., 28, 37. - Józsika, 75, 112. - Józsika Julia, 305. - Juan, don, 77, 96. - Janin Jules, 268. - - =K.= - - Kádár István, 322. - Kahama átka, 96. - Kain, 45. - Kaiser-Ernstné, 106. - Kaján Ábel, 37. - Kakukdalok a nép számára, 137, 190. - Kalevala, 89. - Kalotaszeg, 338, 340. - Kant, 274. - Karacs Teréz, 128. - Karcsai templom, 151. - Kassa, 117. - Kazinczy, 38, 261, 262, 263, 362, 391. - Kecskemét, 7. - Kemenesi czimbalom, 185, 186. - Kemény Zsigmond, 111, 115, 269. - Képes naptár, 111. - Kerényi, 9, 15, 21, 22, 37, 148, 172. - Kerner, 148. - Kézsmárk, 21. - Kide, 339. - Kinizsi, 217, 239. - Kisfaludy Károly, 39, 63, 75, 111. - Kisfaludy Sándor, 38, 63, 97, 274. - Kisfaludy-Társaság, 8, 9, 44, 107, 152, 308. - Kis Geréb, 238. - Kis Kőrös, 3. - Kióvi csata, 88, 133–136. - Kolozsvár, 44, 173. - Koltó, 43, 44. - Komlóssy Ida, 79, 106. - Kont, 319. - Kórán, 361. - Koros hölgy, 9. - Kovács Zsigmond, 327. - Kölcsey, 39, 81. - Költő, 228. - Költemények, 217, 239. - Közmondások, 308. - Kritika, 81. - Kritikai Lapok, 72. - Kriza, 309, 327. - Kutyakaparó, 54, 164. - Kun László, 235. - Külföldi Regénytár, 9. - Különcz, 189. - =L.= - Laczi konyhája, 189. - Lajos, Nagy, 116, 117, 125, 126, 309. - László, Szent, 100, 102, 183. - Lear király, 344. - Legouvé, 79. - Lenau, 16, 35, 97, 193. - Lessing, 257. - Letarolt kert, 298. - Lettres d’un Voyageur, 283. - Lévai, 230. - Levél egy barátom után, 171, 172. - Levelek Kerényi Frigyeshez, 28. - Lisznyai K. 37, 75, 184, 185, 186, 188, 189, 203. - Lombok közt, 208. - Loránd, 121. - Losonczyné, 314. - Lugossy, 309. - =M.= - Macaulay 222, 224, 270, 357, 367. - Madárfészek, 159, 160. - Magyar gazda, 78. - Magyar költészet története (Toldy), 111. - Magyar korcsmáros, 230. - Magyar mythologia, 340. - Magyar nemzeti irodalom története (Toldy), 111. - Magyar népmesék, 308. - Marianus-Marienescu, 342. - Marius, 209. - Marosszék, 311, 326, 329. - Márta könyve, 151. - Mátra hegye, 236. - Meáncsek István, 137, 187, 190, 191. - Meghalok Csurgóért, 331. - Megy a juhász szamáron, 55. - Még néhány szó a kritikáról, 369. - Melyik szebb fény, 208. - Menelaos, 97. - Mentovich Ferencz, 137, 147, 173, 174. - Michelangelo, 244, 274. - Mieszkó, 129, 130, 132. - Mikó Imre gr. 88, 133. - Milton, 96, 101, 223. - Mintha volnék, 235. - Mit kérek, 171. - Molnár Anna, 310, 316–321, 332, 342, 344, 345. - Montepin, 76. - Montgomery, 367. - Moor Károly, 29, 34, 35. - München, 318. - Murány ostroma, 105. - Murillo, 43. - =N.= - Nagybánya, 43. - Nagy Ignácz, 9, 215. - Nagyon részeg, 213. - Nagy változáson ment át, 208. - Napoleon, 274. - Nefelejcs, 129. - Negyvenéves hölgy, 9. - Német Újhely, 116. - Nem gondolok, 236. - Nem itt születtem, 210. - Nemzeti kör, 11. - Ne nézzenek rám, 159. - Néprege, 168. - Népregék és mondák, 151, 155. - Ne süss, 236. - Ne süsd le szép szemed, 235. - New-York, 98. - Nővilág, 305. - Nyilassi, 107. - =O.= - Obernyik, 37. - Oh hölgyem, 161. - Oh ne kérd, 202. - Oláh Gerő, 312, 319, 321. - Oleg, 135. - Öreg szolga, 171. - Orientales, 163. - Orlay-Petrics, 7. - Ormuzd, 135. - Örök zsidó, 100. - Őrült, 207, 372–374. - Őrült huszár, 208. - Ossian, 97. - Ősszel, 158. - Őszi képek, 150, 157. - Őszi tájnak… 157. - Özvegy és fiai, 152. - =P.= - Pajer, 107. - Pákh Albert, 5, 10, 37. - Pálffy Albert, 9, 23, 37. - Pál mester, 55. - Palócz dalok, 184, 185. - Pannónia, 135. - Pápa, 6, 7. - Patikárus Ferkónak, 228. - Példabeszédek, 325. - Pesti Divatlap, 12, 31, 33, 36, 215. - Pesti Füzetek, 41. - Pesti Hirlap, 8, 32. - Pesti Napló, 72–87, 105–110, 127, 130, 140, 141, 145, 153, 213, 214, - 242, 302. - Petőfi, 1–69, 74, 75, 107, 127, 110, 111, 113, 115, 145, 147–151, - 161–165, 179–185, 192, 194, 200, 207, 215–220, 230, 236, 368, - 370–374. - Petőfi és lyrai költészetünk, 1–69, 145. - Petőfi összes költeményei, 33, - Petrovics, 3. - Phidias, 274. - Pillangóvá lettem, 235. - Pipacsok, 169. - Planche Gusztáv, 79, 163. - Polemikus levelek, 241–271. - Polyb, 249. - Pönögei Kiss Pál, 8. - Porteullis, 224. - Pozsony, 7–9. - Pünkösd reggelén, 160. - Puskin, 97. - Pusztán, 150. - =R.= - Rachel, 79. - Rajongás, 207, 208. - Raphael, 244. - Regék, 38. - Regélő, 7. - Regény és regényitészet, 347, 356, 376. - Reisebilder, 27. - Reménytelen, 208. - Reszketnek forró, 211. - Retel patakja, 168. - Réthy, 200, 376. - Révay 81. - Revue des deux Mondes, 79, 382, 383. - Richeza, 129–131. - Robin Hood, 9, 312. - Rouge Dragon, 224. - Rousseau, 251. - Rückert, 148. - =S.= - Sajó, 167. - Salamon (bölcs), 197, 325. - Salamon Ferencz, 269. - Sándor, nagy, 179, 370. - Sand, George, 275, 282–284, 290, 305. - Sápadt asszony, 230, 231. - Sápadt vőlegény és halvány menyasszony, 208, 211. - «Sappho mellett», 208. - Sátán, 367. - Scribe, 79. - Schiller, 29, 39, 79. - Schmidt, Julián, 159, 163. - Schultze Ernő, 154. - Svajcz, 6. - Selmecz, 3, 5. - Shakespeare, 3, 4, 10, 35, 84, 122, 223, 244, 274, 276, 303, 344. - Shelley, 34, 193. - Siréna dal, 297. - Smith, 98. - Sobri, 312. - Sokáig áll-e a világ, 208. - Sophokles, 313. - Sopron, 5, 10. - Southey, 96. - Spartakus, 42. - Spetykó Gáspár, 137, 187–90. - =Sz.= - Szalay, 32. - Szalonta, 44, 107. - Száraz lombok, 137, 175. - Szász Károly, 364, 395. - Szatmár m., 43, 44. - Széchenyi, 78, 128, 262. - Szegény ember éjszakája, 208. - Székelyhid, 10. - Székely József, 372. - Székely krónika, 326. - Szelestey László, 185, 186. - Szemere Miklóshoz, 150. - Szendrey Julia, 43, 272, 305, 307. - Szentjóbi, 107. - Szentlőrincz, 3. - Szentmárton, 34. - Szenvedések, 229. - Szenvey József, 214. - Szép Ilona, 311, 319. - Szépirodalmi figyelő, 364, 376, 379, 391. - Szépirodalmi lapok, 75, 140, 141, 183, 230. - Szépirodalmi szemle, 32, 367. - Szép volt a gyermek, 298. - Szerelem gyöngyei, 12, 16, 372. - Szerelmi vadrózsák, 137. - Szerető átka, 208. - Szilágyi és Hajmási, 322. - Szinész barátomhoz, 7. - Szivárvány, 7. - Szőcs Marcsa, 336, 337. - Szőke asszony, 230. - Szökött katona, 29. - Szőlőhegyen, 171. - Szombathely, 137. - Szózat, 24, 25. - Szukay Mátyás, 152. - Szülőházam, 213. - =T.= - Tacitus, 357. - Tamás Imre, 338. - Tamásné, 338. - Tamás Rózsi, 338. - Tanulmány és polemia, 240. - Tárkányi Béla, 11. - Tasso, 93, 101. - Tavaszi lombok, 137. - Tavaszkor, 160. - Távolból, 171. - Tél, 175. - Télen, 165. - Télen-nyáron, 149. - Teleki Sándor gr., 43. - Téli esték, 56, 164. - Temetői hangok, 150. - Természet vadvirága, 219. - Thackeray, 197. - Thompson, 98. - Tigris és Hiéna, 29. - Ti nagyon tanultok, 218. - Tinódi, 90. - Tinódi Sebestyén, 238, 239. - Tokaj, 11. - Toldi, 44, 105, 107, 115–127, 152, 314. - Toldi estéje, 88, 105, 106, 107, 110, 115, 116, 128. - Toldy Ferencz, 83, 110, 111. - Toldi mondakör, 115. - Tom’a (Tamás), 342–345. - Tompa, 21, 22, 37, 137, 147–161, 165–173, 181, 383. - Tornáczomon, 161, 166, 167. - Török János, 128, 210, 211. - Tóth, 79. - Tóth Endre, 194, 200, 202–210, 213, 234, 372–374. - Tóth Endre újabb költeményei, 137. - Tóth Kálmán, 137, 215–220, 222, 227, 229–239, 314, 372. - Túlvilági élet, 208. - Tyrol, 6. - =U.= - Udvarhelyszék, 223. - Uhland, 148. - Uj-év, 213. - Uj Magyar Múzeum, 72, 110, 141, 145. - Utazás a másvilágon, 88. - Uti jegyzetek, 27, 28. - Utolsó góth, 96. - =V.= - Vachott Sándor, 9, 147–149. - Vadászkürt, 21. - Vahot Imre, 9, 12, 31, 111, 137, 215. - Vajda János, 88, 128–133, 372. - Vándor lápról, 151. - Vannak fájdalmaim, 229. - Varga László, 341. - Vasárnapi Ujság 307. - Velenczei kalmár, 10. - Vén harangozó, 171. - Venus, 187. - Verbőczy, 40. - Versek (Tompa). 168. - Veszprém, 137. - Vida, 365, 372, 378, 391. - Vigasztalás, 236. - Víg szüret, 169. - Világ és én, 23. - Virágregék, 152, 154, 155. - Voltaire, 251. - Vörösmarty, 7, 11, 24, 25, 35, 39, 40, 61, 62, 63, 91, 92, 93, 107, - 127, 133, 134, 135, 147. - =W.= - Washington, 274. - Wesselényi, 43. - =Z.= - Zalán futása, 92, 93, 135, 136. - Zalár, 194, 201–214, 234, 364–368, 372–375, 392. - Zalár költeményei, 137. - Zengő bokor, 200, 202, 207. - Zilahi Károly, 372. - Zivatar, 161, 165. - Zöld Marczi, 29. - Zrínyi, 61, 91, 92, 93, 262, 310, 314. - Zrinyiász, 93, 331. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Lásd: «A magyar irodalom és tudományosság története.» Irta -_Ferenczi Zsigmond Jakab_. Pest 1854. lap 146.] - -[Footnote 2: Lásd: «Uj Magyar Muzeum» 1854. I., II. füzet.] - -[Footnote 3: Minden félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy a -«Pesti Napló»-nak jelen czikkeim folytában való megemlítései, azon -lapnak nem a jelen legújabb, hanem a Török János és Szenvey József -szerkesztése alatti régibb folyamára vonatkoznak. - -Gy. P.] - -[Footnote 4: _Pesti Napló_ 1856, augusztus 31. Tárcza.] - -[Footnote 5: L. P. N. 1856. szept. 2. _Tárcza_.] - -[Footnote 6: Lettres d’un Voyageur. Paris, 1837.] - -[Footnote 7: Burús annyi mint terebély, boruló ágú fa, a _boru_ vagy -buru szótól. E szóban az _o_-t _u_-nak nemcsak a székely tájszólás ejti, -hanem a dunántuli is; még Zrínyi _u_-val írta. «Imitt félholtan vitéz -vitézre burul.» XV. ének, 74. vers; egyébként a _burok_ szó, melyet -minden tájszólás egykép ejt, a _bur_ gyök mellett látszik bizonyítani.] - -[Footnote 8: Lásd a jegyzetet az értekezés végén.] - -[Footnote 9: E helyett: látsz-e valamit alatta. Összehuzás és inversio -egyszersmind.] - -[Footnote 10: Ruháim.] - -[Footnote 11: Fénymázos, bizonyos gyantanemű festékmáza.] - -[Footnote 12: Erdélyi gyűjteményében (II. szám) a hat sorból álló 200-ik -dal szintén varians. Itt már a fecske és madár helyett holló áll s a -tatár rabságot török váltja fel. Debreczenből van beküldve s így könnyen -kerülhetett Erdélyből.] - -[Footnote 13: Micsoda.] - -[Footnote 14: Regény és regényitészet. Irta Eszter szerzője. Pest, -1858.] - -[Footnote 15: Regény és regényitészet. Irta Eszter szerzője. 145–176. -l.] - -[Footnote 16: Szépirodalmi Figyelő 9. és 10. szám.] - -[Footnote 17: Lásd Budapesti Hirlap 1855. 783. sz. Tárcza.] - -[Footnote 18: Budapesti Hirlap 1855. 721. sz. Tárcza.] - -[Footnote 19: Budapesti Hirlap. 1855. 752. és 753. sz. Tárcza.] - -[Footnote 20: Ugyanott 751. sz.] - -[Footnote 21: Ugyanott 751. sz.] - -[Footnote 22: Szépirodalmi Figyelő 21. és 22. szám.] - -[Footnote 23: E számban ön «Megint a kritikáról» czímű czikkem első -részére válaszolván, két pontra nézve ráfogással vádol. Hogy lehet ott -ráfogásról szó, hol az írónak mondatát szóról-szóra _idézzük_, felfogni -nem tudom. Ön csak az idézetek hibás felfogásáról vagy balmagyarázatáról -szólhatott volna. E lapok tisztelt szerkesztője a kérdéses pontok -egyikét annyira felvilágosította, hogy fölöslegessé vált az én -magyarázatom. A második pontra nézve a szerkesztő is épen úgy téved, -mint ön. Ugyanis a szerkesztő azt mondja, hogy a rögeszme iránti -felszólalást illetőleg önnek van ellenemben igaza, tehát itt csakugyan -ráfogást használtam. Már megjegyzém, hogy csak hibás felfogásról, -balmagyarázatról lehet szó. Vajon én magyaráztam-e balul az _idézett_ -mondatot indulatosságból, vagy a szerkesztő, minden higgadtsága mellett? -Ön czikkében ez áll: «Gyulai, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen -alaptalan, mégis túlzó és merész állítást «par force» kivigyen, mindent -megtagad költőnktől». Én ezt szóról-szóra _idézve_ így szóltam: «Tehát -csak azért nem találtam Zalár költeményeiben méltányolni valót, hogy -tulzó állításomat par force kivigyem, tehát rögeszméből indultam ki, -vagy rögeszmét vettem fel személyes ellenszenvem palástolására.» Ez egy -szétválasztó itélet, melylyel mindig élnünk kell, midőn a subjectum -részképzetei oly átmenők, hogy bajos a választás és az analysis. Sem -egyiket, sem másikat nem állítottam hát, hanem csak valamelyikét a kettő -közül, minthogy mindkettőt érthetni az idézett mondat alatt. Ezt mind -ön, mind a szerkesztő jónak látják elhallgatni. A szerkesztő továbbá azt -mondja, hogy az ön szavainak értelme _lehet_ tévedés, előitélet, nem -mindjárt rögeszme s épen nem a személyes ellenszenv palástolására. Az -előitélet és rögeszme csak oly, sőt csekélyebb fokozati különbségek, -mint tévedés és előitélet; midőn valakinek állítását rögeszmének -mondjuk, nem tébolyodottnak akarjuk nevezni, hanem csak rögzött -előitéletűnek. Hát a szétválasztó itélet másik része vajon benne van-e -ama mondatban? Benne, vagy legalább sejtjük, hogy benne _lehet_. Ha ez -lett volna mondva: Gy. egy túlzó és merész állítást kivinni törekedvén, -szükségeskép mindent meg kelle tagadnia költőnktől, akkor lenne az az -értelme, melyet a szerkesztő vitat; de minthogy így áll: Gyulai, _hogy -egy előre kimondott_ túlzó és merész állítást _par force kivigyen_, -mindent megtagad költőnktől: föl van téve némi öntudatosság, némi -szándékos erőltetés, mi kétséget támaszt a rögeszme vagy ha úgy tetszik, -előitélet őszintesége iránt s így a személyes ellenszenv palástolását is -magában foglalhatja. A dolog lényegére különben mindegy, akár előitélet, -akár rögeszme, akár ellenszenv, akár nem; fődolog az, hogy ön a sorok -közt rejlő szándékomat, be nem vallott intentióimat kutatta, mit ön -megtilt, én pedig megengedek. Csodálkozom, hogy a szerkesztő finom -nyelvérzéke és erős logikája mind ezt nem vette észre. Vagy talán nála -is közbeférkezett volna az indulat? Megeshetik, az indulat pedig -indulatnak marad akár barátságos, akár barátságtalan. Egyébiránt a -kritika- és polemiából nincs kizárva az indulat, legalább van egy, mely -mindig jogos, s ez az ügy és eszmék iránti lelkesülés.] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KRITIKAI DOLGOZATOK, -1854-1861 *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/67249-0.zip b/old/67249-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index b3f0a11..0000000 --- a/old/67249-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67249-h.zip b/old/67249-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 9b8e091..0000000 --- a/old/67249-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67249-h/67249-h.htm b/old/67249-h/67249-h.htm deleted file mode 100644 index 2c9ea9d..0000000 --- a/old/67249-h/67249-h.htm +++ /dev/null @@ -1,12897 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Kritikai dolgozatok -(1854–1861) by Pál Gyulai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h2 span.smaller { - font-size: 80%; - line-height: 300%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.summary { - text-align: center; - margin: auto; - font-size: 90%; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.i7 { - font-size: 0.9em; - text-indent: 0em; - text-align: right; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.label { - float: left; - text-align: right; - margin-left: -8em; - min-width: 7em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Kritikai dolgozatok, 1854-1861</span>, by Pál Gyulai</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Kritikai dolgozatok, 1854-1861</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Pál Gyulai</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: January 25, 2022 [eBook #67249]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>KRITIKAI DOLGOZATOK, 1854-1861</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150">KRITIKAI -DOLGOZATOK</span></p> -<p class="center"><span class="caption">GYULAI PÁLTÓL</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-large">A MAGYAR</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">TUDOMÁNYOS -AKADÉMIA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">KÖNYVKIADÓ -VÁLLALATA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">UJ FOLYAM, LXXVI. -KÖTET.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1908–1910. -CYCLUS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">GYULAI PÁL</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">KRITIKAI -DOLGOZATOK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">AZ 1908-DIK ÉVI ILLETMÉNY -NEGYEDIK KÖTETE</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">GYULAI PÁL</span></p> -<h1>KRITIKAI DOLGOZATOK</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">1854–1861</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption">KIADJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS -AKADÉMIA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1908</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Petőfi Sándor és a lyrai költészet (Uj Magyar Múzeum 1854) -<span class="ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> -<li>Szépirodalmi Szemle (Bpesti Hirlap 1855) <span class= -"ralign"><a href="#Page_69">69</a></span></li> -<li>Polemikus levelek (Pesti Napló 1857) <span class= -"ralign"><a href="#Page_241">241</a></span></li> -<li>Irónőink (Pesti Napló 1858) <span class="ralign"><a href= -"#Page_272">272</a></span></li> -<li>Adalék népköltészetünkhöz (Bpesti Szemle 1860) <span class= -"ralign"><a href="#Page_308">308</a></span></li> -<li>Néhány szó a kritikáról (Szépirodalmi Figyelő 1861) -<span class="ralign"><a href="#Page_346">346</a></span></li> -<li>Megint a kritikáról (Szépirodalmi Figyelő 1861) <span class= -"ralign"><a href="#Page_364">364</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK.</h2> -<p>Az a fiatal költő, ki első felléptével egyszerre a közönség -kegyencze lőn, s hat rövid év alatt irodalmunkban eddig hallatlan -hatást idézett elő, nincs többé a magyar írók sorában. Minden -adatot összevetve biztosan állíthatni, hogy ő már az -irodalom-történet személye, a magyar irodalomtörténeté, mely -tulajdonképen még nincs megirva.</p> -<p>Másutt kevésbbé jeles költő is, mint a minő Petőfi volt, nagy -figyelem tárgya. A legapróbb részletekig terjedő életrajza készül -meg s műveinek széptani méltatása gyakran felmerül az irodalmi -kérdések közt. S míg a közönség előtt mint jellem és költő egyaránt -illő világításban áll, addig a történetiró nem csak kész adatokat -talál róla, hanem többé-kevésbbé kifejlett nézeteket is.</p> -<p>Ime az ok, mi arra készt, hogy közzé tegyem töredékes -jegyzeteimet, melyeket Petőfi életéről, műveiről s lyrai -költészetünkben még folytonosan tartó hatásáról összeírtam.</p> -<p>Hiányos kisérlet ez, oly mű, mely több okból sem kimerítő -életrajz, sem valóságos széptani elmélet <span class= -"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> nem akar -lenni, s nem is lehet. Akár eszmék, akár külalak tekintetében -nincsenek nagy igényei, azonban a közönség úgy hiszem érdekkel -fogja olvasni egyik nagy költője regényes élettörténetének -legnevezetesb korszakát; a történetíró néhány oly adat birtokába -jut, melyek könnyen feledékenységbe mehetnek s talán eszmecserére -nyujtok alkalmat oly nézeteket pendítve meg, melyeket jelen -irodalmi körülményeink közt nem lehet eléggé vitatnunk.</p> -<p>Néhány czikkben életrajzát fogom adni az 1847-ik év végeig. -Olykor részletekbe bocsátkozom, mindenütt kisérve jelleme és -költészete fejlődését, mennyire hiányos adataim engedik. Szólani -fogok műveiről és az irodalmi viszonyokról, melyek közt föllépett -és hatott. Végül azon kórjeleket érintem, melyek mint az általa -alapított iskola torzításai mutatkoznak lyrai költészetünkön.</p> -<p>Sokan talán mondani fogják, hogy eszményi személyt alakítottam -belőle; mások, hogy igazságtalan szigorral itéltem róla. Vádak, -melyeket csak a legszárazabb biographus kerülhet el s melyek ellen -tudni fogom magamat védeni. Legyen szabad még annyit bevallanom, -hogy semminemű rokon- vagy ellenszenv nem vezetett s igyekeztem -elfogulatlan szempontra emelkedni, a mennyiben lehet, sőt kell, oly -kort illetőleg, melyben még úgy szólva benne élünk.</p> -<p>De legyenek bár itéleteim, széptani nézeteim hibásak, adataimnak -értéke van, mert azokat gondos utánjárással szedtem össze, -itélettel válogattam meg s mindegyiket hiteles forrásig tudom -visszavinni. <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>Petőfi Sándor Kiskőrösön 1823 január 1-én született. Atyja -mészáros volt, ki úgy látszik Magyarország felső vidékéről -költözött az alföldi síkra, s mindvégig megtartá <i>Petrovics</i> -családnevét. A jámbor férfiu, noha többnemű szerencsétlenségek -következtében nagyon elszegényült, mindent megtőn, hogy fiának némi -nevelést adhasson. Elébb az aszódi, majd a szentlőrinczi evang. -gymnasiumba küldötte; később Selmeczre az ottani evangelikus -lyceumba.</p> -<p>A tüzes és makacs ifjoncz, lelkéből megutálta az iskolai életet. -Nyugtalan természete és függetlenségi vágya, mi egész életén -átvonul, korán a nagy világba sodorta. Selmeczről Pestre szökött. -Tetszett neki a fővárosi élet s űzte az első ifjuság könnyelmű -kalandjait. Legboldogabb estvéje volt, ha a szinházba beszökhetett. -A szinészet iránt már gyermeksége óta nagy hajlammal viseltetett. -Már tanuló korában Selmeczen is szinészkedett s épen az vonta maga -után kiutasíttatását az iskolából. Részint ez okból, részint mert -nagy nyomorban élt s nem mert haza menni, beszegődött a -szinházhoz.</p> -<p>A szinészek ruháit hordta fel esténként és előadás alatt -székeket, asztalokat rakott ki a szinpadra. Vidor utczagyerekéletet -élt. Bolondja volt a csinyeknek és tréfáknak. Néha rossz czimborák -közé is keveredett, a nélkül, hogy megromoljék. Épen mint -Shakespeare, kiről életírói hasonlót beszélnek.</p> -<p>Mindketten korán tusára szállottak az élettel és önmagokkal s -diadallal emelkedtek ki belőle. Fenékig kiüríték a szenvedélyek -poharát s mély pillantást <span class="pagenum"><a name="Page_4" -id="Page_4">-4-</a></span> vethettek az emberi szívbe. -Rakonczátlanságban tört ki bennök a genius első mozzanata, lábbal -tapodták a hétköznapi erkölcsök- és kötelességeket, mert óriási -tetterejük még nem találta meg körét és sejtelmök nagy és új pálya -körül borongott.</p> -<p>Shakespeare a világ első drámaköltője lőn; Petőfi a legnagyobb -magyar lyrai költő. Ifjusági élményeik nélkül talán egyik sem válik -azzá, mert legnagyobb költői tanulmánynak mindig az élet marad, -szenvedés, tévely és csalódások árán.</p> -<p>Szerencsés ki győzelmesen állva meg fölöttök, a költői -lelkesedés számára zsákmányolhatja ki.</p> -<p>Petőfi még ekkor nagyon ifju volt, alig 14 éves. Csak küszöbén -állott élete viharos korszakának. Atyja, ki meghallá, hol barangol, -Pestre jött s erővel vitte haza, s mivel útközben többször vissza -akart szökni, szigoruan bánt vele. Anyja, szeretete egész -szenvedélyességével ölelte körül. Innen költeményeiben iránta a -leggyöngédebb fiui szeretet, mit valaha költő énekelt. Semmi -negédlés (affectatio), költői szeszély, mibe Petőfi néha belé esik. -Igaz mély gyermeteg érzés. Minden gondolatnak egy-egy jelenet felel -meg, mi az életben megtörtént.</p> -<p>Atyját rendesen humoros alakként tünteti föl, ki nem sokat ad -arra, hogy fia költő, haragszik reá csinyeiért s csak nagy későre -békül ki vele. A háttérben mindig ott áll anyja szelid arcza, kinek -csak könnyei és csókjai vannak számára.</p> -<p>Mindvégig szerette szülőit s míg költeményeiben örökíti, -kedvezőbb körülményei közt ápolja és segélylyel fordul hozzájok. -Atyjára később büszke is lesz és egyik szép költeményét írja róla. -Atyja és anyja nemsokára egymásután haltak meg 1849-ben. -<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> -Egy szép elégiában siratja meg őket – kevéssel saját halála -előtt.</p> -<p>Petőfi keveset időzött az atyai háznál, atyja minden áron embert -akart belőle alkotni, lelkészt, ügyvédet, mérnököt, hivatalbelit. A -fiunak egyikhez sem volt kedve, tulajdonképen semmihez sem volt, de -azt érezte, hogy lesz belőle valami. Szülői Sopronmegyébe küldék -egy rokonukhoz, honnan az iskolai év kezdetével a soproni lyceumba -volt belépendő.</p> -<p>Sopronba érkezve egyenesen a laktanyának tartott s katonának -csapott föl (1839). Tudós katonának gúnyolták, mert verseket írt s -néha olvasgatott. A tanulók jól ismerték, sokszor bepillantott az -iskolába. Ekkor kötött futó ismeretséget, mely később barátsággá -erősödött, Pákh Alberttel, ki lyceumi tanuló volt. Ő beszéli róla, -mint firkálta be az őrállomás melletti faköpenyegeket versekkel, s -midőn egy hideg éjjel az őrhelyen kérdé tőle: «Mit csinál?» mily -komoly pathosszal felelte: «Verset».</p> -<p>Még selmeczi tanuló korában kezdett verset írni. Senki sem -tagadta meg tőle, hogy társai közt legjobb verset ír, csak -tanítója. Egy alkalommal, midőn versét felolvasta, tanítója -kételkedett, mintha ő írta volna. Dühbe jött, új feladatot kért s -tanítója szemei előtt megirta. Oly vonások a gyermek életéből, -melyek a költő irodalmi pályáján ismétlődnek. Midőn föllépett, csak -egyetlen egy kritikus, ki maga igen rossz verseket írt, nem hitte, -hogy jó költő s ki volt a vélemények irányában mindvégig makacsabb, -szenvedélyesebb, mint Petőfi?</p> -<p>A katonaságra csakhamar reá unt. Könnyelműség- és politikai -rajongásból lőn katona. Irtózott az iskolai élettől, családi -körülményei is nyomták, s azt <span class="pagenum"><a name= -"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> hivé, hogy ezrede Tyrolban fog -állomásozni, honnan könnyen átszökhetik Svajczba. Az akkori -ingerült politikai viszonyok mélyen hatottak a korán érett gyermek -kedélyére. Az iskolából, hol inkább csak a régi classicusokat -tanulta, a római és görög respublikák álmait hozta az életbe. Már -mint gyermek politikai ábrándokkal tépelődött s mint ifjú -légvárakat alkotva Svajczba vágyott.</p> -<p>Csalódott reményében. Ezrede Horvátországba rendeltetett. -Majdnem két évig katonáskodott. Független és makacs szelleme -kevésbbé türhette a katonai fegyelmet, mint az iskolait. Ballépését -megbánva gondolt jövendőjére, sokat szenvedett s beteg lőn. Az -ezred orvosa elbocsáttatását eszközlé. Ekkor (1841) Pápára ment az -ottani tanodában tanulmányait folytatandó. Itt ismerkedett meg -Jókaival s barátja lőn. Ez erős baráti viszony, később, 1848-ban, -Petőfi szenvedélyessége miatt, felbomlott. Ő hű, áldozó barát volt, -de barátjain uralkodni szeretett. Heves véralkata és rögeszméi -sokszor sodorták összeütközésekre. Nem gyűlölte, kit megsértett, de -sokkal büszkébb volt, mintsem megbánja, mi talán szivének is -fájt.</p> -<p>Pápán egy darabig meglehetős szorgalommal tanult, de legtöbb -idejét az iskolai képzőtársulat vette igénybe. Ez tanuló ifjak -egyesülete volt, kik a magyar irodalomban akarták kiképezni -magokat, dolgozatokat olvastak föl s egymást birálták. Divat volt -ez akkortájt, kivált a protestáns tanodákban, s nem egy később -híres író került ki soraikból. Petőfi egy költeményeért két arany -jutalmat nyert, de művei nem tettek valami feltünő hatást. Sokáig -küzdött a formával, s azon költők, kiket mintául vett, nem -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -voltak olyanok, hogy segéljék eredetisége fejlődését. Még nem volt -eléggé bátor, még nem sejté erejét.</p> -<p>Nem is annyira a költészet-, mint a szinészeten csüngött -szenvedélylyel. Orlay-Petrics és Jókai voltak itt legjobb barátai. -Mind a három barát művészi pályára készült. Jókai festész akart -lenni, Orlay költő, Petőfi szinész. Az élet kicserélteté velök a -pályákat: Orlay festő lőn, Jókai költő, csak Petőfi nem akart -lemondani választott pályájáról. Oda hagyta az iskolát s tagja lett -egy vidéki szintársulatnak. «Szinész barátjához» írt költői -levelében humoros kedélylyel írja le, mint avatták Thália -papjává.</p> -<p>Kóborolt a hazában s legtöbbet Kecskeméten tanyázott. Iskolai -élete vég, és szinészi pályája elsőbb napjaiban írta azon -költeményeit, melyekkel először föllépett. 1842-ben az -«Athenæum»-ban három költemény jelent meg tőle. Némi figyelmet -ébresztettek, de senki sem sejté, hogy hatalmas szellem közeledik. -E korszakban írt költeményeinek néhánya, melyeket összes -gyüjteményében nem vőn föl, a pápai ifjuság által kiadott -zsebkönyvben olvashatók.</p> -<p>Rossz szinész volt s nagy nyomorban élt. 1843-ban Pestre jött, s -néhány költeményt vitt el Bajzához; s magát meg sem nevezve, úgy -adta át, mintha általa Petőfi küldötte volna, kit ő nem ismer. -Mindenki azt hitte, hogy a Petőfi név álnév s kiváncsiak voltak rá: -ki rejtezik alatta. Vörösmarty és Bajza jeles költőt jósoltak -belőle.</p> -<p>Ő mind erről mit sem tudva Pozsonyba ment szinészi pályáját -folytatandó. Neve ismertebb lesz, de nem mint szinészé, hanem -költőé. Az 1843-iki Athenæum, Regélő, Életképek, Szivárvány már -számos költeményeket közölnek tőle. <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<p>Csodálatos! eleinte népdalait, melyekben már föllépése kezdetén -leggeniálisabb volt, csak Pönögei Kiss Pál álnév alatt merte -közleni. Akkortájt még nem igen becsülték a népies hangot, a naiv -felfogást, egyszerű, de erős compositiót. A rhetorika volt fő a -költészetben. Legtöbb költeményeink keveset különböztek a «Pesti -Hirlap» vezérczikkeitől. Költőink közül többen írtak ugyan népdalt, -de érzett rajtok a tudós szag, az úri leereszkedés, a -mesterkéltség, vagy ha jelesbjeink valamelyikének sikerült is, a -magyar nép még nem találta meg költőjét, ki egészen az övé legyen. -A népnemzeti elem még nem jelent meg teljes tisztaságában, -erejében. A jelenségek oda mutattak, hogy közeledik.</p> -<p>Az újabb kritikus már egy-egy eltévedt szót hallatott ügyében. -Erdélyi elméletileg és gyakorlatilag határozottan melléje -nyilatkozott s megkezdé széptani kutatásait a népköltészet körül. A -Kisfaludy-Társaság jutalomkérdésül tűzte ki: mi a költészetben a -népies? A magyar népszinmű csirájában volt. Szinmű- és -novellaköltők a magyar élet külsőségein kapkodtak. A közönség -kedélye is el volt készülve reá. A közszellem 1841-től fogva, bár -lassan, de határozottan a demokrat eszmék felé kezdett hajlani. Még -a ruhadivaton is mutatkozott. Mikép a politikában készült az -átalakulás, úgy az irodalomban is. Egyik a másikra hatott és -készíté elő. Nem volt már messze a forduló-pont. A jelen -meghasonlott a multtal. Ím költője föllépett s álnév alatt közlött -népdalai idéztek elő legnagyobb hatást.</p> -<p>Petőfinek a pozsonyi szintársulatnál sem ment jól dolga, noha ez -legnagyobb volt mindazok közt, hol eddig működött s Pozsonyban épen -országgyűlés <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> lévén, meglehetős pártfogolásban részesült. -Ő itt is szegénységben élt s majd szinész, majd írnok volt, ki -országgyűlési tudósítások által kereste kenyerét, majd pedig az -iskolák termeibe is benézett.</p> -<p>Egy szép alkonyban a Dunaparton őgyelgett, merengve, bámulva a -czifra népet s gondolkozva, hogy holnap mit eszik. Épen akkor -érkezett meg a gőzös Pestről. Országgyűlési tagok és jurátusok -szállottak ki belőle, s köztök Lisznyai Kálmán, kivel történetből -még azon órában megismerkedett. Lisznyai erszényét ajánlotta föl s -egyszersmind bevezette egy-két ott mulató nevezetesb magyar íróhoz, -kik mindenkép igyekeztek kiemelni nyomasztó körülményeiből. Egy kis -összeget tettek össze segedelmezésére s Nagy Ignácznál, ki a -Kisfaludy-Társaság megbizásából a «Külföldi Regénytárt» adta ki, -munkát szereztek számára.</p> -<p>Pozsonyt odahagyva Pestre jött, ismeretségét szaporítá s -közelebbi viszonyba lépett az irodalom akkori fiatalabb -bajnokaival, mint Bérczy, Degré, Kerényi, a két Vahot, Dobsa, -Pálffy Alberttel. Majd Gödöllőre egy ismerőséhez vonult s két -regényt fordított le: «Robin Hood»-ot Jamestől s a «Koros hölgyet» -Bernardtól, igazabban «A negyvenéves hölgyet», mely czimet azonban -az akkori könyvvizsgálók nem tudni mi okból, nem engedhettek -meg.</p> -<p>Szenvedélyét a szinészethez sem a nyomor, sem az annyira csekély -siker nem tudták kioltani. Osztozott sok jeles ember szeszélyében, -kik más pályához mutatnak kedvet, mint a minőt tehetségeik -kijelöltek. Műveiből egy kis pénzt szerezve össze, 1843 nyarán -Debreczenbe utazott s ujra a szinészethez akart szegődni. Fáncsy -épen vendégszerepelt ott s pártfogás <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> alá vette. Vele lépett fel -Shakespeare «Velenczei kalmár»-jában. A leánykérő marokkói -herczeget játszta, nagy mérséklettel szavalván el hosszú -monologját. Kevés szinészi tehetség volt benne, nem akarták -szerződtetni. A társulattól egy kis elégedetlen csapat külön vált, -hozzá szegődött s elindult negyed, ötödmagával Székelyhidra, -Diószegre. Boldog volt. Az első szerepeket játszhatta.</p> -<p>Egy-két hónap mulva betegen, rongyosan érkezett vissza -Debreczenbe és beszállott Pákh Alberthez, ki akkor jogtanulmányait -végezte e helyen. Sopronban kötött ismeretségök itt fejlődött -barátsággá. Petőfi a város végén egy szegény öreg asszonynál ütötte -föl tanyáját. Barátja állott jót érte és segítette mivel -lehetett.</p> -<p>Sokáig betegeskedett és küzdött a nyomorral. Olvasott és írt; -ekkor tanulta meg alaposabban a franczia nyelvet. Mély meggyőződése -volt arról, hogy a magyar irodalomban szerepet fog játszani. Hideg -szobájában éhezve fázva dicsőségről álmodozott.</p> -<p>S minő ellentéte a sorsnak! Petőfi 1843/44 telén a debreczeni -szinházban, kit a jegyszedő csak kegyelemből bocsát be s minden -ember koldusként néz le vagy észre sem vesz; s Petőfi 1847 őszén -ugyanott, kit az egész közönség éljennel fogad, mint Magyarország -ünnepelt lyrikusát.</p> -<p>Barátja sokszor mosolygott nagyszerű tervein, noha azok -valósulását kitelhetőleg segíté. Ő költeményeivel felelt s -Frankenburg, az «Életképek» szerkesztője levelével, ki első szólítá -föl dolgozótársul, műveit díjazni igérve. Ezután Pest lőn vágyai -czélpontja. Egy jókora kötet verset írt össze, mit ott eladhatni -remélt. Egészsége is helyreállott, csak pénze nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> volt a -hosszú útra. Barátja oly állapotba helyezé, hogy elindulhatott.</p> -<p>Mellénye alá gombolta költeményeit, egy nagy bottal kezében és -szivében jó remények, szép álmokkal gyalog indult a messze -útnak.</p> -<p>Későre érkezett Pestre. A Tisza áradozásai miatt a Hortobágyról -Tokajnak kellett kerülnie; innen Egernek vette útját, hol Tárkányi -Béla s a nevét már lelkesedéssel hangoztató növendékpapoktól igen -vendégszeretően fogadtatott. Itt írta híres egri bordalát.</p> -<p>Benne minden íz egy költő volt. Iskolában, őrhelyen, szinpadon, -úton, útfélen, nyomorban, kényelemben költött. Ez volt gazdagsága -szegénységében. Reggel fájdalmait panaszolta, este már pajkos dal -lebegett ajkain. Viszontagságteljes élete kifogyhatatlanul újabb -meg újabb anyagot szolgáltatott költészetének. Aczél kedélye soha -sem veszté el ruganyosságát. Minden nyomás dalt pattantott elé. -Mintha minden csak azért történnék vele, hogy megénekelje. Mintha -minden érzést csak azért érezne át, hogy dalok forrása legyen.</p> -<p>Ő valóban mindenből verset csinált. Gyakran puszta szeszélyét is -költészetnek vevé. Azonban leggyöngébb verseiben is érdekes, -szellemes, épen mint Heine.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Petőfit Pesten baráti karok fogadták. Vörösmarty indítványára az -akkori «Nemzeti Kör», melynek egyik czélja volt az irodalom -fölsegélése is, megvette költeményeinek kész füzetét s előlegezé a -kiadási költségeket. <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Nemsokára, 1844 nyarán, szerkesztősegéd lőn a «Pesti Divatlap» -mellett. Szerkesztője Vahot Imre nagy örömmel fogadta a már hírre -kapott fiatal költőt. Segédsége annyiból állott, hogy verseket írt -a lapba s javítnoka volt. Egyébbel foglalkozni restellett. Egészen -a költészetre adta magát, de itt aztán roppant munkásságot fejtett -ki.</p> -<p>Ekkor kezdődik nagyobbszerű föllépése s kifogyhatlan -termékenysége. Minden héten két-három költeményt olvasott tőle a -közönség. 1845-ben már költeményeinek második füzetét is kiadhatta. -Ezután a «Helység kalapácsa», «János vitéz», «Cypruslombok Etelke -sírján», «Szerelem gyöngyei» két rövid év alatt egymásután jelentek -meg.</p> -<p>Egy reggel csak arra ébred föl, hogy Magyarország legnépszerűbb -költője. Dalait kunyhóban, palotában éneklik. Esténként dalai -mellett alszik el, a melyeket az utczákon énekelnek. Minden héten -egy újabb üdvözletet vesz költőtársaitól. Az ifjuság és nők -kedvencze s körüle egy egész fiatal irodalom képződik.</p> -<p>Költészetén kívül sokat tesz népszerűségére egyénisége is. -Költeményeiben egész keblét, egész életét tárta föl. Kalandor élete -közszájon forgott. Mindenki tudott róla egy mulatságos adomát. -Eszménye volt a szilaj magyar ifjuságnak, mely tettszomjtól -pezsgett s hazáját nagy és hatalmasnak álmodta. Ő pengette mindezen -húrokat, dalait viszhangzá az ország.</p> -<p>Mindez teljes mértékben felkölté önérzetét, becsszomját. -Magyarország legbüszkébb emberét azon sötét zugszobában kellett -keresni, hol egy borzas hajú, barnás halvány, ingerlékeny és -különcz ifjú lakott, ki verseket írt, korhelykedett, világmegvetést -<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> negédlett, s teli volt becsszomj-, -önbizalom- és merészséggel.</p> -<p>A népből szakadt ki, sokat hányódott a társaság alsóbb rétegei -közt. Ösztöne-, hajlamai- s élményeinél fogva demokrata volt. -Idejárult még költői hóbortja, mely szerette a bizarrt, szertelen -becsszomja, mely untalan sarkalta, hogy feltünjék. Mindez sok -tekintetben különczczé tette.</p> -<p>Nemcsak az irodalom-, hanem az élet- és társaságban is szerepet -vágyott volna játszani, azonban talán viszonyai és formái közt nem -tudván eléggé mozogni, megvetni látszék azt s különczségeivel akart -hatni. Meglehet eleinte öntudatlan, de később a negédlés nem -hiányzott; aztán sokkal inkább volt szabad költő s természeties -kebel, mintsem élvet találjon a legtöbb illedékes körök -ürességeiben.</p> -<p>Lelkesült és szeszélyes természete magányt vagy oly társaságot -keresett, hol nem korlátoztatik. Barátjai közt mulatott legtöbbet, -kik majd mind írók, művészek voltak. Csak egy pár irodalmi körbe, -szin- és kávéházba járt el. Régi magyar szabású öltönyt -csináltatott magának, magyar nadrágot viselt s térdig érő csizmát s -kerek kalapot. Ujjal mutattak reá az utczán. Az elménczek peleskei -nótáriusnak gúnyolták.</p> -<p>Csokonait utánozta, de Petőfi volt. Meglehetős gorombán bánt -azokkal, kik hozzá tolakodtak s épen dühbe jött, ha holmi pártfogói -modorral közeledtek feléje. A költők közül is gyűlölte Horatiust, -mert verseket írt Mæcenashoz s hasonló okból nem igen becsülte -Goethét. Széptani nézetei szoros összefüggésben voltak politikai és -erkölcsi elveivel, s ő magát igen sokszor nem annyira költőnek, -mint a század, <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> az eszmék katonájának hívé, ki valaha -nagy napok hőse lesz.</p> -<p>Az aristokratiát és nemességet soha sem nézte jó szemmel s -előjogaik összeomlását senki sem óhajtá jobban a két hazában, mint -ő. Épen oly büszke volt nemtelen származására, mint lángesze -czímére. A hűbéri intézmények romjain egy új világról álmodozott, -új elvek hatalmáról s ő, saját életének legalkalmibb költője, a -világ minden kincseért sem adta volna lantját a hatalmasok -zsoldjába. Ez volt fő büszkesége. Egyetlen hatalmas embert sem -énekelt meg, kitől pártfogást remélhetett volna, még a népszerű -szónokokat sem, csak barátait, eszméit és kedvesét. A népet -választá Mæcenásának s lantja csakugyan hatalommá kezdett -emelkedni.</p> -<p>Kik nem ismerték s némely verseiből itélték meg, azt hivék, hogy -korhely, részeges és pazar, kit szüntelen hitelezői kergetnek. -Pedig csak jó czimbora volt, kit a bor inkább csak lelkesít, mint -részeggé tesz. Volt ugyan néha idő, midőn kitörő kedve és bizarr -szeszélyei nem ismertek korlátokat s végletekre ragadták, de ezek -csak kivételes perczek voltak.</p> -<p>Az 1844-iki tél volt az ő legvígabb korszaka, midőn majd minden -estét vidám czimborák közt töltött. De ez estélyek nem voltak -orgiák. Néhány fiatal író és művész gyűlt össze valamely -vendéglőben vagy magánháznál, hogy kifújják magokat, mulassanak s -bor mellett tréfa és dal közt virradjanak meg. E korszakban írta -legtöbb bordalát. Később visszavonultabb életet élt s mindig inkább -csak a társaságért kereste a mulatságot.</p> -<p>Pénzével tudott gazdálkodni s a kölcsön visszafizetésében a -pedánsságig pontos volt. Egy pár könyvét <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> adta el, -hogy visszafizethessen néhány forintot, ha a kölcsönadó épen nem -sürgette is. Természetes: oly önbecsérző és független jellem, mint -ő volt, irtózott bárki irányában függő alanti helyzetbe jutni.</p> -<p>Gyermekies tréfái mellett alapjában igen komoly ember volt, sőt -néha komor és világfájdalmas, melyből egészséges természeténél -fogva hamar kigyógyult. Délelőttjeit rendesen szobájába zárkózva -tölté s dolgozott. Akár volt kedve, akár nem, irt: élni kellett -költeményeiből. S azon könnyű versek nem épen olyan fáradság nélkül -pattantak ki fejéből, mint a nyomán induló lángészcsapat hiszi.</p> -<p>Igaz, ő nem faragta verseit, sohasem javított rajtok, de -küzdött, vívott benne az eszme s nem egyszer feküdt le szülési -kinok közt s álmodta meg reggelre költeményét. Különben gyorsan -dolgozott. «János vitéz»-ét harmincz nap alatt írta. Eleinte csak -egy pár szakaszból álló népies beszélyt akart belőle készíteni s -lassan-lassan egy nagy népmese kerekedett ki belőle.</p> -<p>A «Cypruslombok Etelke sírján» néhány nap alatt készült el. E mű -oly fájdalom szüleménye volt, melyet úgyszólván önmagára -erőltetett. Etelka nem költött személy, Petőfi második kedvese -vala. Első kedvese Zsuzsika név alatt jő elő költeményeiben; egy -falujabeli leány, ugyanaz, kire a Kerényihez írt levelében czéloz, -midőn a szülői háztól 1844-ben megvált.</p> -<p>Etelkébe mondhatni akkor szeretett belé, midőn épen meghalt. -Alig találkozott vele párszor s nem szövődött köztök semmi -komolyabb viszony.</p> -<p>S minő regényes esemény adta elő magát a temetésnél, hogy még -inkább felköltse a bánatos szerető <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> szenvedélyét. A leány, -koporsójában oly pirosan, életfrissen s egészségesen nézett ki, -hogy a rokonok kételkedtek halálán. Már megjelent a pap, a -gyászkocsi s Petőfi is barátjaival. A rokonok másnapra halaszták a -temetést, remélvén, hogy a kedves halott még életre ébred. Kétség -és remény közt virrasztott át Petőfi egy izgalmas éjt, hogy másnap -csalódásra ébredjen. A halottat sem a rokonok fájdalma, sem a költő -elegiái nem adhatták többé vissza az életnek. Nem vala tetszhalott, -– eltemették.</p> -<p>Lenau megvallotta magáról, hogy bármely fájdalmat elvisel, csak -vers kerüljön ki belőle: Petőfi kereste azt, hogy énekelhessen. S -valóban a képzelt fájdalom valósággá vált s ő annyira átengedte -magát a búnak, hogy barátai aggódni kezdtek. Napról-napra fogyott -és sötét kedély vőn erőt rajta. Kerülte az embereket, kijárt a -váczi-út melletti temetőbe, órákat bolyonga ott, néha az éjszakát -is a sirok közt tölté.</p> -<p>Egy barátja, ki épen nem szokta kimélni gyöngéit, egy napon, -midőn épen a temetőig kisérné, kérdé tőle: ugyan miért epeszted -magad annyira, hisz alig ismerted azt a leányt? Petőfi felbőszült -és sokáig nem szólt barátjához. Ő rendesen mily hamar -megharagudott, épen oly hamar kibékült, ha a sértés nem nagy dolgok -körül forgott, s ezt mindig úgy tevé, hogy maga sem tudta mikép -teszi.</p> -<p>Lassan-lassan kigyógyult fájdalmából s újból szerelmes lőn. A -«Szerelem gyöngyei»-t írta egy meglehetős magas állású hölgyhöz, -kivel hasonlókép nem volt mélyebb viszonya. Még nem szeretett -igazán. Mindez túláradozása volt egy szenvedélyes szívnek, kit az -érzéki kéjek némikép blazirozottá tettek, de mély érzéseit hűn -megőrzé s forrongó természete <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> egész hevével keresi -tárgyát. Megúnta sívár életmódját, szellemibb viszony után vágyott, -a dicsőség babérai mellé a szerelem rózsáit óhajtá, rideg szobájába -egy nőt.</p> -<p>Benne épen annyi regényes és kalandor vágy volt, mint csendes -családias érzés. A mint komolyodott, kedélye mindinkább mélyült. -Hány költeményét idézhetni kedélye ily mozzanataira! Egy barátja -beszéli, hogy egy karácsony szombatján szokatlan csendes hangon -szólítá meg: «Jer, barátom, ma este hozzám – mondá – ma a családok -ünnepe van, nekünk nincs családunk, virraszszuk át ketten az éjt, -ne legyünk egyedül»!… S midőn később azon leányba lesz szerelmes, -kit nőül vesz, minő hűség-, kitartás- és szenvedélylyel vívja ki az -ellenkező szülék hatalmából s mint férj mennyi gyöngédség- és -szerelemmel veszi körül!</p> -<p>Különben általán véve nem igen udvarolt a nőknek. Nem eléggé -ügyes s egy kissé vadócz volt. Kevés ismeretséget, még kevesebb -hódítást tőn. Nem volt sem csinos, sem beszédes fiatal ember, kivel -jól elmulatnak a nők.</p> -<p>Termete inkább alacsony, mint magas, némi kihívó hegyke -magatartással. Válla vézna, termetéhez képest aránytalanul széles. -Arczának nem annyira a szabályos vonások, mint a szellem adott -érdeket. Bajusza kicsiny volt, s szükségből spanyol szakált viselt, -mert csak álla körül vala sűrűbben benőve. Keskeny homlokára -torzonborz haja borult. Villongó szemei többször voltak haragosak, -mint mosolygók. Sápatag arczán lelkesült dacz tükröződék, s mégis -egész lényében valami gyermekies volt.</p> -<p>Sohasem viselt nyakkendőt s midőn később különcz <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> öltözetét -levetette, megtartá kerek kalapját, mente helyett atillát vagy -ólomgombos dolmányt viselt. Félkomolyan dicsekedett, hogy soha sem -viselt frakkot. Sokat, mi az illedék dolga volt, elvek kérdésének -hitt.</p> -<p>Innen modorában kevés vala, mit a nagy világtól vőn. Saját elvei -szerint külön alkotott magának egy mást, melyben épen annyi volt a -negédlés, mint igazi természetiesség. Később talán maga se tudta -egyiket megkülönböztetni a másiktól, s a mit eleinte csak úgy -felvőn, majd második természetévé vált.</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy a legtöbbször egészen más volt négy szem -közt, mint népes társaságban, s hol otthon találta magát, a -legszeretetre méltóbb ember a világon, még a nők körül is.</p> -<p>Sokan vethették szemére, hogy goromba, kiméletlen, mert mindig -kimondta, mit érzett, de azt senki sem mondhatta, hogy -cselszövényeken töri fejét, szószegő vagy tettet. Kikelhettek -szenvedélyessége ellen, de becsülniök kellett nemes szivét. -Nevethettek szögletességein, de mindenkit magával ragadott, ha -lelkesült. Epés gúnyai s bizarr szeszélyei nem egy embert -döbbentettek vissza, de szilárd jelleme, fiúi szeretete, baráti -áldozatkészsége tiszteletet parancsoltak.</p> -<p>Kedélyén különös vegyületben olvadt össze mi gyöngéd és vad, -magasztos és nevetséges, s ez elhúzódik költeményein is. Midőn -olvassuk, mindig eszünkbe jut a költő. Egyénisége varázsként lebeg -költeményein, pótolja hiányait, emeli szépségeit. Meg vagyunk -bűvölve, leteszszük a kritikai szigort, többet elnézünk neki, mint -bárkinek, s egészen átadjuk <span class="pagenum"><a name="Page_19" -id="Page_19">-19-</a></span> magunkat az érzéseknek, melyeket a -költő iránti részvét felköltött.</p> -<p>Épen mint Byronnál, kinek élete nem kevésbbé vette igénybe a -világ részvétét, mint halála. S mint hasonlít egymáshoz sorsuk is! -Mindketten ifjan, hírök délpontján, eszméikért küzdve, szállottak -sírba, halálukkal engesztelve ki ellenségeiket s pecsételve meg -azon költői kijelentést, melynek dalnokai valának.</p> -<p>Mély erkölcsi érzései némi cynismussal párosultak. Gyűlölte az -álszenteket, gúnyolta a kimázolt erényt, megénekelte az érzéki -gyönyört, a nélkül, hogy epikureus legyen, vagy megtagadja azon -morált, mi nem emberek csinálmánya, mit isten írt az emberi szívbe. -Szerette lerántani a tekintélyt, mit zsarnokságnak hitt, vágyott -daczolni a közvéleménynyel, mely annyiszor emeli fel az ámítót, -nyeglét, s dobálja sárral az érdemet.</p> -<p>Sokkal inkább megvetette mindennemű viszonyban a szolgaiasságot, -a csinált nagyságokat, a nyilt és finom erőszakot, a nagy világ -erényét, hitványságait, mintsem túl ne becsülte volna azt a -bátorságot és erőt, melylyel ellenök küzd, s ne lett volna sokszor -igazságtalan és tulzó.</p> -<p>Kitünő tulajdonai mellett nagy gyöngéi voltak, de e gyöngékre -lángesze s nagy eszmék hintettek fényt, mert tőlök vették -eredetöket, túlságai valának. Féktelenségét menté erős -szabadságszeretete, nemzetiségi túlzásait az az elkorcsosulás, -melyből a magyar társadalom akkortájt kezdett lábadozni. -Rakonczátlanságát a költészetben kárpótolta genialitása, mely új -tárgyak- és formákkal küzdött meg. Nyersesége csak ellenhatás volt -annak a finoman semmiskedő, mesterkélten <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> üres és -szabályosan unalmas költészet irányában, melyet a napi sajtó -dicséretekkel tudott elhalmozni. Önhitt és merész kifakadásai -illettek azon nagyképű és érdemetlen bókokban még is gazdag szigor- -és kaczérkodó szerénykedéshez, mely némely irodalmi közlönyben -annyira divatos hangulat volt. A kritika elleni, többször éretlen, -mint elmés, feljajdulásai természetes következményei voltak -kritikusai igazságtalanságának, kik sohasem fogták fel igazán -költészete szellemét. S végre minden balgaságát élet- és -költészetben varázszsal vonta be azon eredeti magyar szellem, mely -még egy magyar költőnél sem jelent meg oly teljes erőben, s mint -nap kiolthatlanúl szórta melegét, fényét.</p> -<p>S e szellem a hazaszeretet leglángolóbb tüzében ragyogott. Ő -szerette hazáját, a múlt, jelen, s jövő dicsőségével, fájdalmával -és reményével. Hányszor énekli meg! Szerelmi és bordalaiban, s -másnemű költeményeiben öntudatlan reá tér. Mindjárt s észrevétlen -megzendül bennök egy hang, az az édes fájó, az a sírva vigadó, mint -népdallamainkban, mely oly ismerős, oly bájos, oly szent, mert a -hazát jelenti.</p> -<p>Mintha csak azért nyerte volna a költészet égi adományát, hogy -honszerelemről énekeljen.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Ilyen volt, ily fejlődésnek nézett eléje az alig 23 éves ifjú -költő, ki három rövid év alatt a közönség kegyencze lőn. Meg is -akarta érdemelni, folytonosan dolgozott. Folytonosan elmélkedésben -volt. Anyagi állapota is valamivel jobbra fordult. Illőbben -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> kezdték díjazni, s egészen lantja után -élhetett, mi első példa volt a magyar irodalomban.</p> -<p>Az 1845. év tavaszán oda hagyta segédszerkesztői állomását, s a -felföldre rándult. A <i>Vadászkürt</i>-ben nagy lakomával üllötték -meg barátai a búcsút.</p> -<p>Ez alkalomra írta «Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz» czímű -költeményét, melyért némely barátja megneheztelt reá, mert azt -fejezte ki benne, hogy neki nincsenek barátai, csak pajtásai. Ez -egyike volt azon szeszélyeinek, melyeknek ugyan nem egy jó verset -köszönt, de magokban alig voltak egyebek, mint önámítás vagy -negédlés s épen annyiszor sértők, mint megmosolyogni valók.</p> -<p>A felföldön víg napokat töltött. Híre már megelőzte, Eperjesen -és mindenütt jól fogadták. Kézsmárkon fáklyás zenével tisztelte meg -az ifjúság, Gömörmegye táblabírájának nevezte ki.</p> -<p>Fölkereste Kerényit és Tompát, mulattak és verseltek együtt. Az -«Erdei lak» czímű költeménye verseny velök, kik hasonló szép -költeményt írtak a tárgyról. Mindkettőhöz már azelőtt írt költői -levelet s mindkettő barátja lőn.</p> -<p>Kerényi mellett, midőn a kritika megtámadta, fel is szólalt, s -mind végig gyöngéd barátsággal viseltetett iránta. A személyes -rokonszenven kívül talán meghatotta e nemes lélek titkos -szenvedése, mely már akkor kezdett mutatkozni kedélyén s később -erőt véve rajta, más fájdalmak hozzájárultával Amerikába űzte – -meghalni.</p> -<p>Kerényi hamar meghasonlott magával s kezdett kételkedni -tehetségében. Sejté, hogy csak csinos verseket ír, de nem buzog -benne az az erős, kimeríthetlen forrás, mely önkénytelen feltör, s -új pályát <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> vív sziklák és rengetegek közt. Látta, -hogy mennyire hátra marad kortársai mögött, mint kell vívnia a -nyelvvel, mely nem anyai nyelve, és sokkal több idegen elem van -költészetében, mintsem sikert remélhessen a nagy tetszés közt -föllépett népies irány mellett.</p> -<p>Petőfi részvéte jól esett neki, s nem bántotta, ha ez jó -kedvében tótos hanghordozással szavalta költeményeit, mikép ő -szokta.</p> -<p>Tompával csekély összezördülések közben mindvégig fentartá -barátságát. 1847-ben újra meglátogatta, mint lelkészt s egy -költeményt írt hozzá, mely költeményei második kötetében volt -napvilágot látandó. Maga vallja meg a Kerényihez irt leveleiben, -melyek uti jegyzeteket tartalmaznak, s a «Hazánk»-ban jöttek ki -1847-ben, mily sokszor vitatkoztak együtt. «Egymás verseit – -úgymond – illő kimélettel bíráljuk. Ő azt mondja, hogy ez s ez -munkám nem ér semmit, hogy ez silányság, én azt feleltem, hogy nem -igaz, mert az remek, s ha én mondom neki, hogy ez s ez műve nem ér -semmit, ő feleli, hogy nem igaz, mert épen ez legjobb munkája. -Általában a fiatal irodalom tagjai tán tulságosan is szigorúak -egymás iránt, s a miserabilis csőcselék még is azt akarja elhitetni -a közönséggel, hogy mi egymást tömjénfüstbe fojtjuk.»</p> -<p>E negédes vallomásban, minőket Petőfi szóval és nyomtatva akár -hányat tőn, van valami igaz. Őt még hibáiban is nem annyira barátai -bálványozták, mint a szerkesztők, kiknek lapjait kapósakká tette, s -azon sereg utánzó, kik vele takaróztak, meglopták műveit, untalan -verset írtak hozzá, s dicsőségénél sütkéreztek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p> -<p>Pállfy Albert, kire hallgatott, s ki elsőbb éveiben nagy -befolyással volt reá, sokszor szigorral mondá szemébe véleményét. A -baráti kör, melyben néha felolvasta költeményeit, épen annyira -bámulta, mint gúnyt űzött tulságaiból. A «Világ és én» czímű -verseért, melyben az embereket utálja s megveti, és szolgafogukat -kirúgni igéri, sokat boszantották.</p> -<p>Ő épen oly keveset hajtott barátaira, mint a tekintélyekre, s -talán nem ok nélkül, mert ha a költőt nem folytonosan fejlő -tehetségének ösztöne és kedélyén fogamzott meggyőződés vezeti, -hanem önmagára erőltetett széptani nézet, csak szellemén tesz -erőszakot, mi mindig megboszúlja magát.</p> -<p>Ha Petőfi másokra hallgat s nem önmagára, talán ma kevesebb -gyönge költeményt olvasnánk tőle, de bizonyára kevesebb remeket is. -Aztán az úttörés mindig tévedéssel jár, s azt ellenségei sem -tagadhatják, hogy nagyban szélesíté a magyar költészet körét, és -iskolát alapított. Neki önmagából kellett kiforrnia, hogy -visszadöbbentsen és elragadjon, s a néha megsértett izlést száz -diadallal engesztelje ki.</p> -<p>Phantasiája mindig elég erős, elég magas volt a legmerészebb -szárnyalásra, de nemes kedélyére sokszor keserű élmények ülepedtek -le, s viharos indulatok s bizarr szeszélyek zaklatták. Az -embergyűlölet és világfájdalom, mi nála némi vad nyerseséggel -párosult, nem volt meg költészete alaphangjában. Innen-onnan ragadt -reá, egészségtelen rész volt, miből nemcsak hogy nem tudott valami -kitünőt alkotni, de ritkán tudta költőisítni is. Oda dobta mint -keserű epét és könnyűlt általa.</p> -<p>Az ily haragos dühöngő költeményei, noha mindenütt keze nyoma -rajtok, keveset érnek. Ezt talán <span class="pagenum"><a name= -"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> később maga is érezte, de -midőn azon érzések uralma alatt állott, meg kellett hogy írja. A -költészet neki nem csak művészet volt, hanem életszükség is, maga -az élet. Ha érzett valamit, annak hangot kellett adnia – egyébre -aztán keveset gondolt. Énekelni volt rendeltetése s mindig követte -ösztönét. Költeményeiből csaknem megírhatni életrajzát. Alig egy -mozzanat életében, minek emléket ne állított volna.</p> -<p>Ép esze s élénk műérzéke hamar felfogott mindent s többet -hallgatott az okos szóra, mint általában gondolják. Nem javított -költeményein, bármint hibáztatták, sőt annál makacsabban -ragaszkodott hozzájok, s tüstént kiadta, de később összes -gyüjteményében még is mellőzte, mint a «Helység kalapácsá»-t s más -kisebb költeményeit. Mit róla a kritika, barátai s a tekintélyek -mondtak, nem vette látszólag számba, de ha valami olyan volt -bennök, minek igazságát érzé, az öntudatlan munkált lelkén, később -nem maradt következés nélkül, de mindez úgy történt, mintha ő maga -jött volna reá.</p> -<p>Tekintélyül csak Vörösmartyt ismerte el. Fiui kegyelettel -viseltetett iránta. Sokszor vitte el hozzá költeményeit, s az -összes kiadást is neki ajánlotta. Mégis utoljára a legérzékenyebben -sérté meg őt, mert, miként fellengőn kifejezte magát: «Brutus -szerette Cæsart, még is megölte.» Az ok politikai -türelmetlenségében rejlett. Vörösmarty 1848-ban mint követ a -katonaság ügyében a ministeri párttal szavazott, mely nem akarta -erőltetni a dolgot. Petőfi, kinek mindig és mindenütt az -ellenzékhez kellett tartoznia, egy különben szép versben ezt kérdé -tőle: miért írta «Szózat»-ját, ha ily hazafi? s minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> strophát e -refrainnel végzett: «Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a -babért.» Im a költők közt is azon küzdés, mi az államférfiakat -elválasztá, s határzott Magyarország sorsa fölött.</p> -<p>Vörösmarty röviden, száraz prózában felelt s a két legnagyobb -magyar költő örökre elhidegült egymás iránt. Ez volt Vörösmarty -utolsó szava a viharos napokban. Lantja mélyen hallgatott, mert a -fájdalom épen úgy némít, mint szóltat, talán sejtelmek borongtak -lelkén, tán Szózatjának végsorai. Ellenben Petőfi elemében volt, -mint a viharmadár. Dala kihangzott az ágyúk dörgései közül. Neki -ott kellett élni s elesnie. Végzete azon korszak romjai alá -temette, melynek költőjévé hívta elő.</p> -<p>Petőfi rendesen könnyeden és vakmerőn itélt: «ez a mű fölséges, -ez nem ér semmit.» Kimondta véleményét s nem bajlódott az -indokolással. Nem mondhatni, hogy mindig tévedt. Ugyanezt tevé -másnemű viszonyokat illetőleg is, s itt a legtöbbször igazságtalan -volt.</p> -<p>Mindenben lyrikus vala, ki a szerint itélt meg mindent, a mint -érzésein visszatükröződött. A szenvedély és benyomások embere -levén, ritkán emelkedett objectiv szempontra, s a mint magán körben -nyilatkozott, úgy szólt az irodalomban is.</p> -<p>Az őszinteség csaknem betegsége volt s minthogy önmagáról is -mondott véleményt, az elbizottság és önistenítés gyanujába jött. -«Születésemkor – mond egy helyt, mintegy e vád ellen mentvén magát -– a sors az őszinteséget bölcsőmbe tette pólyának s én elviszem -magammal a koporsóba szemfedőnek. A képmutatás könnyű mesterség, -minden bitang ért hozzá, de nyiltan, őszintén, a lélek mélyéből -szólani <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> csak a nemesebb szívek mernek és tudnak. -Talán a magam felőli itéletem helytelen, s ekkor nevessenek ki, de -azért ismét becsülést érdemlek, hogy a mit éreztem, kimondtam -szabadon, leplezetlenül.»</p> -<p>S ő csakugyan volt nevetséges is, s ártott mind magának, mind -másnak, mert az őszinteség magában csak félérdem, ha nem párosul -erős itélet, elfogulatlanság s a viszonyok helyes felfogásával. -Egyébiránt önmagára nézve nem vallotta kárát, hogy önmaga iránt -nagy véleménnyel volt. A szertelen becsvágy nála is, mint mindig, -ha alapja tehetség, tevékeny erély kisérője és nagy siker -szülőanyja.</p> -<p>Ő elhitette magával, hogy híres emberré kell lennie, küzdött, -tűrt, szenvedett, s az lőn; fejébe vette, hogy új pályát tör, nem -ijedt vissza az akadályoktól, s megtevé; sejtelmei voltak jövendő -napjairól, nem dugta össze kezét s nem csalatkozott. A különbség -csak az volt közte és más költő közt, hogy ő nem tudott tetetni, s -önérzete nagyobb volt eszélyénél. Nagyon becsülte magát, mint -illik, de csak akkor becsülte magát túl, midőn több akart lenni -lyrikusnál s végre több költőnél is.</p> -<p>Dicsvágya is határtalan volt. Midőn egyszerre híres ember lőn, -megdöbbent, hogy hamar elismerték s talán csak a jelen az övé, nem -egyszersmind a jövendő is; ha kikeltek ellene, a jövendővel -vígasztalta magát. Háborgó lelkének jól esett ilyenkor ha beszélt -róla a világ, s örömmel hallgatta, midőn jól vélekedtek felőle. -Elragadta a legkisebb elismerés is, kivált ha önkénytelen s a nép -részéről jött.</p> -<p>Épen felföldi útjában egy kereskedő, kitől szivart vett, reá -ismert a nélkül, hogy ő megnevezte volna magát. «Hát ismer ön?» -Kérdé. «Ki ne ismerné önt» <span class="pagenum"><a name="Page_27" -id="Page_27">-27-</a></span> válaszolá emez; mi annyira hízelgett -hiúságának, hogy «Uti jegyzetei»-ben fölemlíté, megjegyezvén: bár -feledjenek el, de mindig büszke leszek arra, hogy volt idő, midőn -azt mondták az emberek: ki ne ismerne engem. S mennyire nem tudta -feledni az öreg lelkészt, ki örömkönnyek közt szorítá karjaiba.</p> -<p>Ez utóbbi esemény 1848-ban történt. Petőfi nejével Erdődről -Debreczenbe utazott. A falukon mindenütt feltartóztatták, útlevelet -kérvén tőle. Egy faluban méregbe jőve kiáltá a jegyzőnek: «én -Petőfi Sándor vagyok». «Nincs szerencsém ismerni, útlevelet kérek» -volt a válasz: Petőfire nézve leggorombább mi csak a világon lehet. -Odadobta útlevelét, boszankodva, hogy annyit háborgatják, s hogy a -nyomorult falu azt sem tudja róla: drótos tót-e vagy házaló zsidó? -Nem soká újabb falut értek, melynek jegyzője nem lévén hon, a -lelkész vizsgálta az útleveleket. Oda vezették, szó nélkül nyújtá -át útlevelét, itt már nem merve megnevezni magát. Az öreg -tiszteletes feltévén szemüvegét, olvasni kezdé az útlevelet. -«Petőfi Sándor – kiáltá elcsodálkozva – hazánk nagy poétája itt az -én házamban! Oh uram, bocsásd el a te szolgádat, mert ime az ő -szemei megláthatták.» Megölelte, marasztotta. Elmondá, hogy neki -csak egy szobája van, hanem a szomszédba költözik, maradjanak nála -vacsorára, éji szállásra. Petőfi alig szabadulhatott tőle, de már -csendesebben tűrte útközben a szünetlen feltartóztatást.</p> -<p>Felföldi kirándulását «Uti jegyzetek» czim alatt írta le az -«Életképek»-ben. Némi utánzása volt Heine «Reisebildereinek», -természetesen mindenütt <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> saját egyéniségében fölolvasztva. Messze -marad tőle, de érdekes csevegések, élczes próza és csinos kivitele -egy pár részletnek. A stil nem valami különös, de szertelen könnyű; -sehol Heine humora, mely a közéletet nem is sejtett oldalról fogja -föl, de teli hegyke daczczal, genialis szökellésekkel, mik -leginkább önmagára s az irodalomra vonatkoznak, átszőve -tájképekkel, mikhez nem csak költeményeiben értett.</p> -<p>Ugyan ily modorban írt később a «Hazánk»-ban is 1847-iki úti -élményeiről «Levelek Kerényi Frigyeshez» czím alatt.</p> -<p>Az «Uti jegyzetek»-ben megbotránkozott az irodalom, a közönség -is sokallotta. Rossz néven vették neki, hogy annyit emlegeti benne -magát, noha a nélkül érdektelen lett volna az egész; szokatlan -merész megjegyzéseit vastag önhittség és nyers betyárságnak -kiáltották ki, igen is komolyan vették s még komolyabban -magyarázták, mi tulajdonképen elmés ötlet, gúnyoros szeszély -volt.</p> -<p>Igaz, nem helyeselhetni mindenütt, de e könnyelmű tréfák találó -ellentétei valának az akkori pathetikus és phrasisos -journalistikának. Illett hozzá, épen mint Heine humora a -philosophiai rendszerek, nehézkes dissertatiók s holdvilágban úszó -romantika irodalmához. Petőfinek pajkos gyerkőczként mindig kedve -telt a pedánsság parókáival tépelődni, csörgő sipkát tenni fel reá, -s nagyot kaczagni rajta, noha ritkán mélyebb czélzással és -jelentőséggel.</p> -<p>Csak az mulatta jobban, ha a rossz poétákat összeszidhatá és -sárral dobálhatta az ephemér bálványokat.</p> -<p>Még barátjaihoz írt magánlevelei is satirák voltak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> a régibb -költők fontoskodó, gonddal kidolgozott s a jövőre számító -leveleire. Rendesen teletömte könnyelmű élczekkel, mindig beszőtt -valami gonosz tréfát, s amolyan nem nyomtatni való kifejezéseket, -hogy – mikép önmaga mondá – halála után ne juthasson valamely tudós -irodalombuvár eszébe szétszórt leveleit összegyűjtve közönség elé -bocsátani.</p> -<p>Hanem azért ő maga elég magánügyet vitt közönség elé, még -szerelmi viszonyait is nem ritkán, s eléggé gyermeteg őszintén.</p> -<p>S különösen míg más költőnek a közelben tünnek fel hiuságai, a -Petőfiéi a távolban látszottak óriásoknak. Otthon házi körében sok -szerénytelen szerény megszégyenülhetett volna előtte.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Apró tárczaczikkeken kivül írt még prózában más műveket is. -1845-ben «Zöld Marczi» czímű színművet, melyet a drámabiráló -választmány visszautasított. Zöld Marczit, Becskerekit hősökké -tevé, nagyobbakká, mint Schiller Moor Károlyt. E szörnymű sohasem -jelent meg nyomtatásban. Ő maga tépte szét. Alig volt jobb -drámaíró, mint szinész, de mindkettőt erőltette. 1845-ben a pesti -szinpadon újra föllépett a «Szökött katoná»-ban mint színész s -miután szép-csendesen megbukott, végre kigyógyult -szenvedélyéből.</p> -<p>1847-ben még egy új «Tigris és Hiéna» czímű drámát adott ki, -mely hasonlókép nyom nélkül enyészett el. Visszautasított -drámájáért sok gúnyt kelle szenvednie. A lapok élczeskedtek, a -«Honderű» valamelyik költője gúnydalt is írt reá. A sértett -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> ambitiók, mihelyt rést találtak, mindjárt -megboszulták magokat rajta. Természetesen ő sem maradt adós. Az őt -pártoló lapok is felszólaltak. Miatta örök perpatvar volt, azonban -e viták széptani tekintetben csekély becsűek.</p> -<p>1846-ban egy más prózában írt költői művet dolgozott «Hóhér -kötele» czímű regényt, melyet báró Eötvös szerzett el, ki megigérte -neki, hogy legújabb műve jól eladását ajánlatával elő fogja -segíteni Hartlebennél. Meglehetős tiszteletdíjt kapott érte s ez -volt belőle minden haszon. A közönség hidegen fogadta, a kritika -elitélte s ma már alig emlékeznek reája.</p> -<p>Petőfi később novellákat is írt az «Életképek»-be. Ezekben is -csak egy pár részlet figyelemre méltó: drámában, regényben, később -az utczai szószéken is lyrikus volt. Mindenüvé átvitte a dalt, hogy -az kigúnyolja mesterét, minden nemre alkalmazni akarta az -ellenszegülő alakot, hogy valami alaktalant állítson elé.</p> -<p>Azonban dalai folytonos tetszésben részesültek, s koszorúkkal -takarhatta sebeit. E koszorúkat nem egyszer próbálták letépni -ellenségei, mikép ő kritikusait nevezte. Gyors és nagy népszerűsége -bántá némely régibb költő hiúságát, új irányát inkább vakmerészség, -mint a genius erejének nézte a széptan és kinövésein -elszörnyűködött. Az ellenhatásnak lehetetlen volt elmaradnia. -Ostromolni kezdék a fiatal költőt, ki nem várván ünnepélyes -beigtatásra, önereje által lőn a magyar Parnass zsarnoka. Az újabb -és régibb iskola közt megkezdődött a harcz.</p> -<p>Mindjárt föllépése elsőbb éveiben (1845) Császár Ferencz -meglehetős egyoldalúan és igazságtalanúl <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> birálta -meg az «Irodalmi Őr» hasábjain. Azon mesterkélt, idegen és enervált -költészet, melyet Császár képviselt, a legélesebb ellentétben -állott Petőfi eredeti, szabad és erőteljes genialitásával. Ő föl -nem foghatván Petőfit, épen azon oldalról támadta meg, mely -méltánylást érdemlett volna. A nyerseségben nem látta az erőt s -eredetiségét csak bizarrságnak nézte. Szemére veti a hanyag formát -és verselést, s nem vette észre az új formákat, bámulatos -könnyűséget s a legépebb magyar nyelvet, melyen valaha magyar költő -énekelt. Nem népdalait emelte ki, melyekben Petőfi mindvégig -legnagyobb maradt, hanem oly költeményeit, melyek kevésbbé kitünők -s hordozzák magukon szellemét. Egy pár ízetlenség és túlzás -elfogulttá tette, s a szempont, melyből fölfogta, hibás levén, -szigorú ítélet helyett igazságtalant kellett mondania.</p> -<p>A Császár által megkezdett harczot a «Honderű» folytatta -végleheletéig. Az akkori szépirodalmi közlönyök a mostaniaknál csak -igen kevéssel képviseltek határozottabb széptani irányt. Politikai -érzület, rokonszenv dolgozótársaikhoz, s ellenszenv versenytársaik -iránt adták meg színezetöket. A «Honderű» aristokrát elvek és -szokásoknak hódolván, idegen iskolák felé hajlott, s valami -vizenyős, erőtlen salonköltészet közlönye lőn. Természetesen -üldöznie kelle Petőfit. Elébb a «Pesti Divatlap», később az -«Életképek» szólaltak föl mellette. Vahot Imre a «Pesti Divatlap» -szerkesztője, míg Petőfi lapja mellett dolgozott, mindig kiállott -érte a síkra. A baj csak az volt, hogy a harcz eredménye mindkét -részről alig vala egyéb nagy szavaknál és személyeskedésnél.</p> -<p>Midőn 1847-ben kiadta összes költeményeit, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> -«Szépirodalmi Szemle» mondott felőle legalaposabb, noha túlszigorú -s több tekintetben hiányos ítéletet. Költeményei egy nyolczadát -kázhoztatta, kikelt néhol kirívó póriassága s világfájdalma ellen, -megtámadta felületes bölcselkedési kisérleteit, ostorozta beteges -hiúságát, türelmetlenségét, szeszélyeit, melyeket költészetébe is -bele vegyít, de kiemelte népdalait, idylljeit, genreképeit s -mindazt, mi benne valóban kitünő. Azonban a «Szemle» mindig -szigorúbb volt a nagy tehetségek, mint a középszerűség irányában. -Aztán inkább akarván az irodalom areopágja, mint vezére lenni, -némikép isolálta magát a kortól. Merev műphilosoph helyett többször -kellett volna műtörténésznek lennie, hogy tanait módosíthassák a -nemzeti élet nyilatkozatai, melyek jól, rosszúl kezdék megtalálni -művészi formájokat. Költészetünkben, a lyrában, s illetőleg -Petőfinél nyilatkozott leghatalmasabban a kor, a nemzeti szellem. -Neki æsthetikusra lett volna szüksége, ki öntudatra emelvén azt, mi -a közönségnél s talán benne is csak öntudatlanúl élt, -irodalomtörténeti hatását gyümölcsözővé tegye, ne pedig -szeszélyeivel vesződjék. A «Szemle» úgy hivé, hogy az elbízott -költőt fenyítni és fegyelmezni kell, mert erre van legtöbb -szüksége. Igy sem teljesen föl nem foghatván, sem eléggé nem -becsűlhetvén, csak saját magának ártott. Azon nemes harcz, melyet -szerkesztője ugyanekkor a dilettánsi felület, jurátusi hegykeség és -nemzeti pöffeszkedés ellen vívott, egy részben e miatt maradt -nagyobb eredmény nélkül, mert az egész fiatal irodalom Petőfivel -ugyanazonosítá magát.</p> -<p>A «Pesti Hirlap», mely már akkor elébb Szalay, később Csengery -szerkesztése alatt jelent meg, többször <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> -beleszólott a vitákba s Petőfi mellett B. Eötvöstől egy hosszabb -czikk jelent meg benne, mely a nélkül, hogy részletekbe -bocsátkoznék, általánosságban igen helyes szempontot mutat ki, -melyből Petőfi megitélendő. «Petőfi a szó legszigorúbb értelmében -magyar költő – mond többek közt – s ez az, mi valamint magyarázatot -szolgál a nagy hatásnak, melyet művei gyakoroltak, úgy egyszersmind -irodalmi érdemeinek legfőbbikét képezi.» Ez volt a legigazabb -szózat, mely ügyében felhangzott, menten azon hiú bálványozástól, -mit némely barátai elkövettek, s az ellenszenvtől, mely kritikusain -kisebb-nagyobb mértékben észrevehető volt.</p> -<p>«Honderű» s még egy pár politikai lap mind nagyobb dühvel -folytatták támadásaikat. S minő eljárást követtek! Ellenébe -állították Hiadort, egy nem valami nagy tehetségű költőt, kinek -beteg sentimentalismusát, selyempuha kínait sem ironia, sem humor -nem mérséklék, s egész költészete ellentétben állott a győzelmesen -felküzdött népies iránynyal. A világ legnagyobb plagiatorának -kiáltották ki, ráfogván, hogy még Szelesteytől is lop. Petőfi a -«Honderű»-re egy nyers pasquillt írt, mely a «Pesti Divatlap»-ban -jelent meg, de melyet «Összes Költeményei» közé nem vőn fel. -Császárra is írt egyet, de ez lapban nem jelent meg. Rajta -csendesebben töltötte bosszúját. Drága pénzen megvett egy példányt -költeményeiből, kitette asztalára s valahányszor hányt-vetett -papirra volt szüksége, szakított belőle.</p> -<p>Általában ingerlékeny és túlérzékeny volt. A kedvezőtlen -bírálatok nagyobb dühbe hozták, mint Byront első fölléptekor az -«Edinburgh Review». Mindig megboszúlta magát: egy gyöngébb -költeménye <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> helyett kilencz jobbat írt, vagy -gúnydalokat szórt a kritikusok ellen. Utánzói, kikkel most az egész -magyar irodalom tele, ez utóbbi könnyebb boszút választják s -természetesen mindig reá hivatkoznak, midőn a kritika bántani meri -őket. Mikép költői stiljéből hamis modort húznak le, úgy alkotnak -gyöngéiből eszményt.</p> -<p>1846 tavaszán egy új füzetke költeménynyel lepte meg a -közönséget «Felhők» czím alatt. Itt nem dalai ismert typusában -jelenik meg. Ez epigrammszerű verseken, melyeknek nagyrésze csak -ötlet vagy ellentétes hasonlat, sötét, izgatott kedély vonul át, s -bizonyos bonczoló, fejtegető szellem, mely éleselmű talányokban -gyönyörködik, eredményeit jelmondatok és gnomákban szereti letenni, -s nem kard, de tőrnek élével szándékszik behatni az élet és -természet titkaiba. Többi műveihez mérve nem bírnak nagy becscsel. -Szentmártonon elvonúlt magányban írta, életunalommal küzdve, Byront -és Shelleyt olvasgatva.</p> -<p>Ugyanekker idegen költőkből is fordított: Béranger, Shelley s -Mooreból. Mind a három kedvencz költője volt. Általában a német, -franczia és angol irodalomban nagy jártassága volt. Sokan még ma is -azt tartják róla, hogy egyedül a természet fia volt minden -tanulmány nélkül. Igaz, ő nem bírt úgynevezett tudományos -műveltséggel, de megvala azon kiképzettsége, mely lyrai költőt -nagygyá tehet. Sokat hányódván az életben, küzdvén a sorssal és -önmagával, lelke gazdag volt benyomások és élményekben, nem szorult -arra, hogy költészete számára érzéseket gyártson s másoktól szedje -tárgyait.</p> -<p>Már első ifjúságában ismerte a magyar és német <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> irodalmat. -Csokonait és Vörösmartyt, kiket legjobban szeretett, könyv nélkül -tudta. A régibb magyar irodalmat is tanulmányozta, s gyönyörködött -egy rég elfeledett költő, Gvadányi műveiben, kinek nem annyira -költészete, mint magyar érzése s népies nyelve ragadta meg, mi a -diák iskola korszakában a költőnél annyira feltünő.</p> -<p>Később legtöbbet francziául és angolul olvasott. Természetesen -Bérangert szerette mindenek felett. «Mindenki tisztelettel említse -az ő nevét – mondá egykor – ő a világ legelső költője.» Vágyott -azon hatásra, mit Béranger Francziaországban tőn. S mint emelkedett -önérzete, midőn az 1847-diki erdélyi országgyűlés egyik ülésén, -melyen ott utaztában maga is jelen volt, egy követ a «Magyar nemes» -czímű költeményéből pár sort idézett, s a megyei szónokok és -tudósítók néha költeményeivel szőtték át beszédeiket és -tudósításaikat.</p> -<p>A német költők közül Heinét és Lenaut becsülte legtöbbre. Goethe -iránt mindvégig elfogúlt maradt s talán csak félig-meddig ismerte. -«Feje gyémánt, szíve kő, nincs benne szeretet, hazafi sem volt» -mondá róla.</p> -<p>Az angolok közt Shakespeare, Byron és Mooreon kívül Boz volt -legkedvesebb költője. «Boz az emberiség jóltevője – mond egy helyt -– míg megnevettet bolondságainkon, örömet és erényt tud felmutatni -a kunyhókban és a nyomor tanyáin.»</p> -<p>Mindezek, kivált Béranger és Heine, nyomot is hagytak -költészetén. Azonban ő tanulmányait mindig fölemésztette s mint -minden nagy költő, bámulatosan dolgozott föl minden idegen elemet. -Később költészete vesztett ugyan valamit a naivságából <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> -frisseségéből, de nyert mélységben. «Bolond Istók», mely «János -Vitéz» után legjobb költeménye az elbeszélő nemben, ha a -compositiót illetőleg hagy is némi kivánni valót, de az az -emelkedett világnézet, mi rajta átvonúl, mutatja, hogy a költő -nemcsak mélyen érez, kimeríthetetlen képzelőtehetséggel bír, de -mélyen is gondolkozik.</p> -<p>A költőkön kívül a történetírókat olvasta legtöbbet. De őt a -történetben inkább csak a regényes részletek ragadták meg és a -képzelem által jutván az eszmékhez, s alanyilag fogván föl mindent, -nem igen tehetett mélyebb tanulmányt s emelkedhetett tisztultabb -szempontokra. Innen, midőn a történetből veszi tárgyait, ritkán -tárgyilagos. Kora eszméit viszi át a régibe. A jellemrajz sem erős -oldala. Eposztöredékei, drámája, még balladáiban is észrevehető ez, -regényeit és beszélyeit nem is említve. Alakjai mindig ugyanazok: -őmaga, lángoló szenvedélye, homályos vágyai, naiv és bizarr -szeszélyeivel. Erős képzelme gyakran hajlandó elhagyni a valót, még -a költőit is, hogy ködhomályba veszszen fényes visióktól -ragadtatva. Azonban az újkor történeteiből megtanúlta a század nagy -eszméit, melyek a népeket forrongásban tartják s fanatikusuk lőn. -Később egész lelkesülése, költészete e térre fordúlt.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Az 1846-ik év nyaráig csaknem kizárólag a «Pesti Divatlap» -dolgozótársa volt. Ekkor felbontá vele a viszonyt és csatlakozott -azon kilencz íróhoz, kik elhatározták, hogy nem fognak többé a -divatlapokba <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> dolgozni, hanem egy új, általok -alapítandó szépirodalmi közlönynek szentelendik egész erejöket.</p> -<p>Íme a névsor: Bérczy, Degré, Jókai, Kerényi, Obernyik, Lisznyai, -Pákh (Kaján Ábel), Pálfi, Petőfi, Tompa. Tizek tanácsának, -decemvireknek gúnyolták őket. Petőfi egyike vala azoknak, kik az -egyesületet létrehozták, s ő vala egyszersmind elnöke is. Két ok -adott alkalmat erre. A szerkesztők nem díjazták úgy műveiket, mint -kellett volna, holott lapjaiknak ők adtak legtöbb érdeket. Másfelől -az ifjú irodalom kezdé érezni, hogy már szárnyra kelhetne. Megúnta -a szerkesztők gyámságát. Öntudatára jutott küzdelmeinek s közlöny -után vágyott, mely egészen szellemének legyen nyilatkozata.</p> -<p>Olyanforma szakadás látszott irodalmunkban beállani, mint -Francziaországban, midón a modern romanticismus kifejlett, vagy -Németországon az «Ifjú Németország» megalakulásakor, természetesen -nem oly határzott színezettel, kifejlett tanokkal s a nemzeti -viszonyok által módosítva.</p> -<p>A modern romanticismus a forradalomból kikelt társadalom -költészete volt, s egyszersmind új vihar előjele. Az «Ifjú -Németország» a német romantika ellenhatásaként jelent meg -forradalmi háttérrel.</p> -<p>A mi viszonyaink mások voltak. A tizennyolczadik század nagy -forradalma kevés hatással volt reánk s nem érezhettük a restauratio -korszakát. Azonban József kora óta a nemzeti visszahatás eszméket -hintett el, melyek folytonos forrongásban tarták a kedélyeket s -alakítólag hatottak mindennemű viszonyainkra. Irodalmunk hű -kinyomata volt a kornak s mind növekvő erővel hatott reá. Egymást -teremtették.</p> -<p>A fölébredt nemzeti szellem két költőnél nyilatkozott -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> leghatalmasabban: Kisfaludy Sándor és -Csokonainál.</p> -<p>Kisfaludy Sándor a nemesség költője volt. Megénekelte régi -várait, lovagiasságát, előjogait, falusi örömeit s mindazt, mi -jellemében szép és nemes volt. Képviselé a költészetben a -középnemesség, bár nem szabadelvű, de nemzeti visszahatását József -kora ellen. Midőn József a történeti jogok helyett bölcsészeti -elveket állított fel, az autonómiát föláldozta a központosításért, -a latin nyelvet a németért: a visszahatás, mely nemzeti szellemet -ébreszte, vallásos kegyelettel karola fel mindent, mi a multra -emlékeztetett. A nemesség visszakövetelt minden jogot, még az -igazságtalant is, mert azokat önkény döntötte meg, gyanus volt -előtte minden újítás, mert úgy hivé, hogy a nemzeti életet -veszélyezteti. Ez élénk forrongásnak hatni kellett a költészetre s -a költőnek, kit kora lelkesített, vissza kellett teremtenie a -multat, feltámasztania a régi erőteljes, testben lélekben magyar -nemességet, fölépítenie az omladozó várakat, fölragyogtatnia a -hűbéri korszak egész dicsőségét, hogy lelkesítse az elkorcsosult, -de ébredő nemzedéket, hogy elhitesse vele: jövőd a multban van, -mert akkor valál magyar és hatalmas. Kisfaludy Sándor ezt tevé -«Regéiben». Drámáin s a «Himfy szerelmei»-n is ugyanezen szellem -ömlik el. Ő romantikus vala, de tévednénk, ha benne akár a német -romantika mysticismusát, akár Chateaubriand vallásos és középkori -szellemét keresnők. Költészetének háttere nem a megingatott vallás -és társadalom, sem az úgynevezett népek szabadságháborúja, de a -fölébredt nemzeti öntudat, mely a multból esengve óhajtja vissza az -elveszített nemzeti erkölcsöket. <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Csokonainál a népszellem nyilatkozott öntudatlanul s félénken -bár, de erélyes életjelt adva. Ő kifejlődésére nézve szerencsétlen -korban született, s hogy önmagával meghasonlásba jött s elkeserült -szelleme kicsapongásban keresett menedéket, nemcsak -magánkörülményeiben keresendő. Magyar népköltőnek születve, majd a -görög s latin, majd a német és olasz iskolák igájába kelle hajtania -fejét, s a helyett, hogy a néphez szóljon, a népszellemnek legyen -szolgája, melynek szülötte volt, az aristokraták mulatságait kelle -megénekelnie. Ha geniusát követte, az irodalmi köz izlésen látszék -erőszakot tenni s mintegy titokban vétkezett, midőn eszményének -áldozott. «Dorottyá»-ból és népdalaiból, melyek legjobb művei, -sejtjük mivé kellett volna válnia s minő irány képviselőjévé -hivatott.</p> -<p>A magyar középrend nagy része egészen latin műveltségű volt, -vagy az aristocratiával együtt a Goethe és Schiller irodalmától -volt elragadtatva. Mindkettő megtalálta költőit: az első -Berzsenyi-, a második Kölcseyben. E négy fő költői irány, bár -széptani tekintetben egymástól sokban különbözött, egyaránt a -nemzeti érzés élesztését, a dicső multat, a hanyatló jelent vette -alapul, s összeborult Kazinczy törekvéseiben, ki a nyelvújítás és -irodalom által akarta regenerálni nemzetét.</p> -<p>Kisfaludy Károly és Vörösmartyban már erélyesebben nyilatkozott -a nemzeti érzés, homályos vágyai és távol reményeivel. Vörösmarty -míg egyik kezével a dicsőséges multat tárta fel, melyben a nemzet -egy nagy eszme körül, minő a honalapítás, csoportosulva századokra -ható cselekvőséggel lép fel, addig másik kezével a jövőre mutat s -mint látnok beszél róla. <span class="pagenum"><a name="Page_40" -id="Page_40">-40-</a></span> S mennyire összhangzott költészetével -az országos küzdelem, mely a sérelmi mezőről a reformok felé -kezdett hajlani. De Vörösmarty nemcsak e tekintetben képviselte -korát. Ő alkotá meg a magyar költői nyelvet, mikép a fejlődő -közélet a szónokit. Nélküle a magyar költészet nem emelkedhetett -volna oda, hol most áll. Neki küzdenie kellett a nyelvvel, -összeforrasztania a régit és megujítottat s elöntenie rajta a kor -egész pathoszát. Innen költészetében a szónoki elem lőn túlnyomó s -ő kényszerüleg mintegy vetekedni látszik kora nagy szónokaival. A -nemzetiség, haza és hazafiság nagy költője volt ő, mikép az, mint -tény, a nemzet életben megjelent. Azonban a sajtóviszonyok -tágultával új eszmék dobattak a nemzet közé. Magyar alkotmányos -színezettel democrát eszmék tettek hódítást. Fölmerült a politikai -nép eszméje, nem Verbőczi populusa, még a honoratiorok sem. Az -irodalomban érdek támadt a népköltészeti hagyományok és ereklyék -iránt. Divatba kezdének jőni a népies szabású öltönyök és táncz. A -költészet kezde hajlani az alsóbb rétegek felé s új elemeket venni -magába.</p> -<p>Néhány nyugtalan és lelkesült költő jelent meg, kik új korszak -után vágytak. Míg többé-kevésbbé telvék a modern irodalmak -eszméivel, addig másfelől mintha a magyar népszellem életmelegén -növekedtek volna fel. A mult élet- és irodalomban úgy tünt fel -előttök, mint elfelejtendő rossz s a jövendő zálogául hitöket és -merészségöket mutatták föl. Törekvéseikben mindinkább kezdett -felmerülni az irány: küzdeni a fennálló intézmények ellen egy erős -átalakulásnak indult költészet fegyvereivel, mely tárgyait, -alakját, nyelvét közvetlen a népéletből meríti s visszahat reá. -<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>A folyóiratnak, mely ez irányt képviselje, «Pesti füzetek» czím -alatt kellett volna megjelennie, de a fiatal irodalom tagjai nem -voltak magokkal tisztában. Forrongó eszmék határozatlan vágyakban -küzdöttek bennök. Új irodalmi pártneven törték fejöket a nélkül, -hogy tudták volna, mit akarnak. Egyik magyar romantikus nevet -ajánlott franczia mintára. Gyüléseztek, megállapodás nélkül -bomlottak szét, épen mint a táblabirák, kik gúnyaik örökös -czélpontjául szolgáltak. Folyóiratjokból egyetlen szám sem jelent -meg.</p> -<p>Egyesülésök méhében hordá már felbomlásukat. Csak abban egyeztek -meg, hogy mindnyájan fiatal írók voltak, a kor izgalmaitól -ösztönözve. Tehetségeik közt épen oly nagy különbség volt, mint -izlésök s öntudatos vagy öntudatlan irányaikat illetőleg. Nem volt -köztök senki, ki összetartsa, fegyelmezze s zászlójokra írja a -jelszót. Inkább a történet és körülmények hozták őket össze, mint a -közszellem. Inkább fellobbanó lelkesülés vagy szeszély izgatta -szellemöket, mint komoly áthatottság. A tettszomjas ifjuságot -akarták képviselni, mely megunta már a szónokok hosszú beszédeit, a -népet akarták képviselni, mely szerintök sehol sem volt képviselve. -Mindezt inkább sejték, mint tudták. Közülök csak egy párból vált -nevezetesebb irodalmi egyéniség és szövetkezésök nem magáért -érdekes irodalomtörténeti mozzanat, hanem mert azon szellem egyik -előjelensége volt, mely később szépirodalmunkban mindinkább -uralkodó lőn. Félév mulva megint mindnyájan irni kezdtek a régi -lapokba, míg később az új szerkesztés alá került «Életképek» köré -gyülekeztek, mely ez irodalmi mozgalom bélyegét kisebb-nagyobb -mértékben mindvégig magán hordá. <span class="pagenum"><a name= -"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> -<p>A fiatal irodalomnak tulajdonképen Petőfi vala képviselője s -általában a lyra, mely új hangon új eszméket kezde pengetni. Petőfi -költészete is ez időtől fogva hajlott új stadium felé. Mint a bor, -szerelem, természet s a nép egyszerű örömeinek költője ezután -ritkábban szólal már meg. Látnoknak hiszi magát, szemében könny, -homlokán sötét fény s az idő méhében küzdő elemektől vesz lázas -ihletést.</p> -<p>Új becsvágy támad benne, mely sirjáig kiséri. Eddigi pályájáról -azt tartja, hogy az csak megelőzője volt ez újabbnak. Ő azért irt -népdalokat, azért énekelte meg a puszták fiait, a kunyhókat és -szinezte ki a népéletet költészete egész erejével, hogy a népelemet -behozza s uralkodóvá tegye a költészetben, mi aztán nem maradhat -következmények nélkül másnemű viszonyokra nézve sem. Most itt az -idő eszmékkel lépni ki s oly költővé válnia, kinek dalai a -gyüléstermekben, szavazatoknál s a követelővé vált kérvényekben -találják meg refrainjöket.</p> -<p>Ez időtájban barátjaihoz írt levelei, mind e gondolatkörre -utalnak. Mindinkább erőt vesz rajta a politikai lelkesülés és -becsvágy. Kora izgatottsága a legnagyobb fokon kezd benne -tükröződni s képzelme a közéletben megpendült eszmék legtávolabbi -erőszakolt következményeivel foglalkozik. S minő tárgyakat akar -választani feldolgozás végett, melyeket még sem dolgoz fel. A -magyar történetben nem talál más hőst, mint Dózsa Györgyöt s eposzt -akar róla irni. A római történetből Spartakust a rabszolgák vezérét -szemeli ki megdicsőítés végett. Átkozza a palotát s a kunyhót mint -egy új hitvallás jelképét tünteti föl. S minő önhitt megvetéssel -tekint az akkori közélet országosan tisztelt férfiaira. «Ők a -nappolitika <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> kurjongató hősei – mond egy helyt – ők -nem azon nagy szinészek, kik a világ szinpadán az ujjászületés -óriási drámáját eljátsszák, hanem csak a decoratorok és statisták, -kik a függönyöket aggatják s a szinpadra székeket és asztalokat -hordanak».</p> -<p>Ez álmok világából rövid időszakra kikapta a szerelem s most -minden héten új szerelmes verset olvasott tőle a közönség. 1846 -őszén, miután kiadás alá rendezte összes költeményeit, vidékre -rándult. Szatmármegyében viharos természete egész -szenvedélyességével bele szeretett egy ifju leányba, Szendrey -Juliába, ki egy év mulva a szülék makacs ellenzése daczára is neje -lőn. 1847 szeptemberében a hosszas küzdelmek közt véghezment esküvő -után tüstént oda hagyta ipa házát. «Az első éjet nőmmel – irja egy -barátjához intézett levelében – Nagybányán egy vendéglőben töltém, -nem hiába vagyok a csárdák költője». Nősülése körülményeit s -viszonyait nejéhez most nem rajzolhatom. Annyi bizonyos, hogy -kedélye nagy változáson ment át. A szilaj ifjuból csendes, hű s a -pedánsságig gondos férj lett. Ritkán látogatta barátait, s nem -örvendett, ha ezek látogatták. Elvonulva élt. Nejét szenvedélyesen -szerette s talán féltette is, s úgy látszék, hogy a világon csak -két dolog érdekli: neje mosolya s politikai álmai.</p> -<p>A mézesheteket Koltón, gr. Teleki Sándor jószágán töltötte el. -Mit keresett Petőfi egy gróf jószágán, az a Petőfi, ki független -szegénységére büszkébb volt, mint a legdölyfösebb aristokrata -független gazdagságára? Maecenására talált-e a költő, ki egyik -költő barátját megfeddé azért, mert b. Wesselényinek akarta -ajánlani eposzát, hazafi-tisztelete jeléül s <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> azon -körülménynél fogva, mivel az eposz a báró egyik előde volt? Kik a -kalandjairól s különcz jelleméről híres fiatal grófot ismerték, -tudták, hogy Petőfi őt épen oly pajtásának nézheti, mint bármelyik -tanulótársát. S ő valóban úgy szállott hozzá, mint akármely -ismerőséhez szállott volna, ki Szatmármegye közelében lakik. A gróf -csak annyiban volt pártfogója, mennyiben pajtásai. Koltón nem is -sokáig időzött. Kolozsváron keresztül, hol tiszteletére -fáklyászenét s lakomát rendeztek, visszaindult Pestre. Útjába ejté -Szalontát, hogy Arany Jánossal megismerkedhessék. E tájt házassága -után ez új baráti viszony a legnevezetesebb mozzanat életében.</p> -<p>Arany Jánost 1847 elején a Kisfaludy-Társaság által -megkoszorúzott «Toldi» czímű pályaműve egyszerre a legelső magyar -költők sorába emelte. Kik művét kéziratban olvasták, el voltak -ragadtatva. Nagyobb népköltő mint Petőfi, mondák sokan s némi -kárörömmel. Petőfit ingerelte e mendemonda. Megszerezte magának -«Toldi»-t, mielőtt nyomtatás alá került volna s egy ültében -elolvasá. Legelső dolga volt üdvözlő levelet irni Aranyhoz s egy -költeményt, mely másnap az «Életképek»-ben megjelent. Aztán -tudakolá: hány éves? s midőn hallotta, hogy harmincz felé jár, így -szólott: nem félek.</p> -<p>Mindez igen jellemzi őt. Őszintén bevallotta tiszteletét az -iránt, kit versenytársának hitt s nem titkolta el, hogy bízik -önmagában, ifjusága erejében. Hiusága mások méltánylatával többször -jelent meg ily vegyületben. De e vegyület itt azon örömben olvadt -föl, hogy íme a legnagyobb tehetség, ki az újabb időben föllép, a -népies költészethez csatlakozik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> azon irodalmi párthoz, -melyet hite szerint ő teremtett.</p> -<p>S ők valóban csak ennyiben jártak egy úton. Nem egy csillag -vezette őket. Arany epikus, a mesealkotás, plastika és -jellemfestésben kitünő s annyira objectiv, minő egy magyar költő -sem. Petőfi lyrikus, a közvetlen érzelmi állapotok költője, önmagáé -és koráé és subjectivitása, noha a legváltozatosabb, oly erős, mint -szenvedélyei az életben. Midőn odahagyja az idylli kört, a kedves -pusztákat, kunyhóit, hol a való élet és természet bájai lelkesítik, -vagy vándorélete tarka benyomásairól megszünik utánozhatlan -humorával regélni, már homlokán a nyugtalan és lázadt gondolat -Kain-jegye, mint a Byronén, s önmagát emésztve űzi a szerelem, -szabadság ábrándjait, hogy fájdalom, harag és gúny martaléka -legyen. Ellenben Arany ott áll nyugodtan, menten a szív -idealismusától, egy középkori költő naivságával s egy újkori művész -öntudatával emelve föl az alkotó phantasia nagyszerű építményeit s -népesítve meg eredeti alakjaival, melyek nem csalfa eszmények, -hanem egy kiforrott genius szülöttei.</p> -<p>Csak abban versenyezhettek: melyik nagyobb költő a maga nemében. -Petőfi így sem félthette koszorúit a nagy tömeg előtt, mely -hajlama, vágyai, mult és jelenénél fogva egyaránt hatalmában vala. -Mert az ő költészete, míg egyfelől a magyar népköltészet eszménye -volt, mely századok óta csak a lyrában nyilatkozik s csak dalai -vannak, nem egyszersmind epostöredékei, mondái: addig másfelől a -kor hangulatát képviselte s ott élt benne mindaz, mi a közélet -törekvéseiben nagy és magasztos, korlátolt és nevetséges volt. Vele -népszerűségben a leglángeszűbb <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> eposz-, regény-, drámaíró -sem mérkőzhetett volna.</p> -<p>Petőfi alig sejté ezt, s mégis a versenytársául kikiáltott -költőnek ő lett legjobb barátja. Tartós barátság fűzte őket együvé, -melyet semmi sem zavart meg. Mily érdekes lehetett e két férfiu -együtt. Ugyanazon költői korszak, de más irányban képviselve, -különböző természet s ugyanazon hű baráti indulat, ugyanazon -koszorus pálya s a féltékenységnek alig valami színe. Mily -engedékenyen hajolhatott meg e nemes szívű, de ingerlékeny és -viharos, e lángeszű, de szertelen becsvágyó jellem Arany nyugodt -kedélye előtt, ki gyöngéit kimélte, hibáit nem bálványozta s őt -mint költőt és embert teljesen felfogni képes volt. Talán itt a -kulcs, mely megnyitja a titkot, miért maradt Aranynak mindvégig -nagy tisztelője, tartós barátja, noha maga felett senkit el nem -tűrt s ingerlékeny hevében sok gyöngéd viszonyt széttépett.</p> -<p>A barátság és szerelem karjaiból szakította ki a bekövetkezett -viharos év. Áldozata lőn…</p> -<h3>VI.</h3> -<p>Petőfit sokképen fogják föl s itélik meg. Mindenki elismeri -költői nagyságát, de nem ugyanazon okból. Neki is megvan az a -szerencsétlensége, mi sok nagy költővel közös: nem azon oldalról -becsülik legtöbben, hol valóban nagy s utánzói mindinkább emelik ki -gyöngéit, melyeket eddig az eredetiség s összes költészetének -varázsa takart.</p> -<p>Az a jurátusi szilajság és nemes hév, az a hegyke dacz és -szeretetreméltóság, az a vidám gondatlanság <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> s mély -erkölcsi érzés, az a lelkesült szabadságszeretet s erős -fajbüszkeség, mi mindjárt fölléptével költeményei egy részén -feltünt, csakhamar az ifjuság kedvenczévé emelte. S ő valóban -eszménye volt az akkori ifjuságnak s az még a mainak is. Minden -megvolt benne, mi a magyar ifjuságot jellemzé, mikép az otthon, a -megyegyüléseken, a patvarián, a zajos tivornyák, utczai és kávéházi -életben megjelent. Költészete központjául saját egyéniségét kellett -vennie, hogy e szellemnek hangot adhasson. De az ő egyénisége -sokkal eredetibb volt, mint a legtöbb magyar ifjué. Ő -katonáskodott, szinész volt, járta az élet útait, ma mint úr, -holnap mint koldus, kalandjai, fájdalmai s örömei voltak, mikről -sok embernek alig lehet fogalma. Mint huszonkét éves ifjú egy -harmincz éves férfiu élményeivel birt, a nélkül, hogy kedélye -elvesztette volna ruganyosságát. Mindez bizonyos keserűség és -jókedvvel ruházta föl, mi egyéniségéből folyt s humorban kereste -költői formáját.</p> -<p>Természetesen jogosítva érezte magát egyéniségét oly mértékben -vinni be a költészetbe, mikép azt még magyar költő nem merészlé. -Csak elbámultak, midőn egy költő olyanokat vallott be magáról, -melyeket igen sok ember szégyelt volna. De azt senki sem -tagadhatta, hogy midőn ő elbeszéli, mikép hagyta oda az iskolát, -mint barangolt mint közkatona és szinész, mint fázott Debreczenben, -mily jó estéket töltött barátaival bor mellett, mint látogatta meg -mészáros atyját, minő élményei voltak a fővárosban és vidéken, le -egész addig, hogy ruhája kopott és pénze nincs, sokkal érdekesebb, -költőibb, mint sok költő méltósága, finom szemérme és magas -eszméi.</p> -<p>Költészetének e nyilatkozata nemcsak ujdonságával <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> hatott, -hanem jellemzetessége, humora s azon szabad szellemnél fogva, mely -épen úgy harczot izen az életben a csupán üres illem s álszégyen -nyomoruságainak, mint visszahatáskép tünik fel széptanunk azon -különös követelése ellenében, mely a költőt ki akarja vetkőztetni -egyéniségéből s egyenruhakép valami köz jelleggel ellátni. Épen -ezért szemére vetik Petőfinek, hogy érzéseket, viszonyokat énekel -meg, melyekhez művelt embernek nem lehet köze. De ki határozza meg, -mit értsen a költő a mívelt ember fogalma alatt, midőn a lélek és -szív betegségei is míveltség gyanánt árultatnak. A költészet tárgya -az emberi legegyénibb árnyalataiban, mit többé-kevésbbé minden -ember megért a műveltség bármely fokán s épen úgy feltalálhat a -nyomor tanyáin, mint a legelső szalonban.</p> -<p>Heinet utánozza: mondják másfelől s tőle tanulta el az untalan -kaczérkodást egyéniségével. De vajon Heine-e Petőfi? Igaz, egyetlen -költő sem foglalkoztatja egyéniségével oly sokat az olvasót, mint -ők ketten, azonban minő nagy különbség a két egyéniség közt. -Heineban minden szeretetreméltósága mellett van valami dæmoni, mi -kellemetlen hatást tesz a kedélyre: Petőfi egyéniségén derült humor -ömlik el s legfölebb csak nyerseségén botránkozhatnánk meg. Heine -érzésekkel kaczérkodik, melyeket többé nem érez, Petőfi mindig -lelkéből veszi a hangot. Heine költészete a blazirtság, csalódott -idealismus s a legkeserűbb irónia hatalmas költészete, Petőfiben a -természet fia szól, ki nyomora és csalódásai közepett is megőrizte -hitét s remélni tud az emberiség, szerelem és szabadságba. Heine a -legköltőibb álmok s a legridegebb próza közt hánykódva sárral dobál -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> minden szentet, Petőfi soha sem megy túl -egy bizonyos határon s mindenüvé elárasztja a szeretet melegét. -Mindaz, mi Petőfiben Heinera emlékeztet, egy pár érzelmesen kezdődő -s tréfás végzetű dal. A többiben sem az érzület, gúny és élcz, sem -a fordulat s művészi alakítás nem a Heineé.</p> -<p>Az egyéninek jogát a lyrában nem tagadhatni meg. A kérdés mindig -csak a körül foroghat: elég érdekes, elég költői-e az egyéniség? A -Petőfié az volt, s midőn nyilatkozott, a legköltőibb képek- és -érzéseknek adott életet. De látni lehetett, hogy túl megy a -netovábbon. Önvallomásait sokkal nagyobb tetszéssel fogadta a -közönség, mintsem túlzásokra ne ragadja őt. Negédelnie is kellett, -hogy sokat beszélhessen magáról s belé vegyítenie ingerlékeny -hiusága kitöréseit. Annyira megszokta mindazt, mi szívén fekszik, -elmondani, mindazt, mi eléje bukkan, leírni, hogy olyat is mondott -el s írt le, mi tulajdonképen nem költészet.</p> -<p>S mi történt? a közönség ez oldalról találta leggeniálisabbnak, -s utánzói ezt tanulták el tőle leghamarabb. Ma már minden kezdő -egyéniségét tolja az előtérbe, legyen az bár a legérdektelenebb. -Könnyű mesterségnek hiszi arról írni, mi mindennap megtörténik -vele. Azt képzeli, hogy a mit Petőfi költőivé tudott teremteni, ő -is tudja, s mi neki nem sikerült, most már sikerülni fog. Úgy -látszik, mintha Petőfi csak azért született volna, hogy a -genialitást divatba hozza. Minden különczség, minden hóbort annak -kereszteltetik. Bővében vagyunk a lángelméknek, s e lángelmék -egymáshoz a csalódásig hasonlók. Mert Petőfi szegénységét -panaszolta, ma már minden költő nyomorban él; mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> Petőfi -néha okkal, néha ok nélkül haragudott a világra, ma már nem költő, -ki nem átkozza a mennyet és a földet hitelezői és kritikusaival -egyetemben; mert Petőfi olykor nevetséges, néha pedig nyers volt, -ma már minden költő az akar lenni; mert Petőfi népköltő volt, -hivatása és élményei, a lángelme és szív jogainál fogva, ma már -minden dandy pitykés dolmányt szabat fejér mellényéhez, s népdalt -énekel sonett helyett. Mindenik ugyanazon szenvedélyeken és -kalandokon megy át s mindenik ugyanegy egyéniséget tár fel -előttünk.</p> -<p>Négy rövid év alatt a magyar lyra ez irányban nagy haladást tőn. -A házi költészet korszakát éljük. A költő önmagáról oly daguerre -képet ad, hogy csodálkozunk: mi szükség lerajzoltatnia magát s -életrajzát iratni meg. Elmondja, hol született, mikép nőtt fel, -mily csinos fiú, hogy adós, hogy beteg s több effélét. Egyaránt -feltárja rongyos keblét és rongyos kabátját, s jaj nekünk, ha -kalandja van, ha mulat, ha pénze nincs. Mindezt a legapróbb -részletekig olvasnunk kell, még azt is: hol történt, melyik napon? -s ha megházasodik, untalan feleségével kínoz, hogy óhajtanunk kell -nőtlenségét, s ha mindezt valaki unalmasnak találja s kételkedni -kezd a lángelme istenségében, minő önvallomásokat s az öndicsőítés -minő polemikus verseit kell hallanunk!</p> -<p>E hiú öntetszelgés, ez ízetlen kaczérkodás, és prózai felfogás -majdnem kiállhatlanná kezd válni, s mindinkább viszi be lyránkat a -torzítottba. Ez előtt az ideál tana levegőbe emelte költőinket, -most az egyénié a próza mocsarába fojtja. S mindez nem elég. Azon -gyöngék és esetlegességekből, mik nélkül Petőfi épen oly nagy költő -lett volna, a költők és <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> közönség egy része valami különös -eszményt alkot. Csak vad kalandor ficzkókép tudják már képzelni az -eredeti magyar költőt, ki kívül esik a nemesebb társasélet körén, -és csak bizarr vagy primitiv dolgok iránt van érzéke. Vagy ha -ennyire nem mennek, egyedül a Petőfi utánzását tartják -költészetnek, s minő ellenmondás! épen akkor, midőn az egyéniség -jogát kivánják tiszteltetni, s az eredetiségnek gyújtanak tömjént. -De ez mindig így volt. A lángelme hatása nagy s bizonyos ideig -csaknem kizáró. Még árnyoldalait is, melyek kora és -életviszonyaiból folytak, varázs övedzi, az epigónok pedig, kik -soha egy költői stylt sem tudtak tökélyesíteni, először is ezeket -tanulják el, hogy túlságig fejlesztve, mielőbb elhasználják.</p> -<p>De Petőfinek nemcsak költészete lel követőkre. A maga idejében -Byron öltözetét, modorát sem utánozták többen. Nem volna nagy kár, -ha Petőfi életéből még azt is ki nem betűznék: a költőnek nincs -szüksége tanulmányra, s ez új tan nem találna igen buzgó hívőkre -még irodalmi közlönyeink közt is. Bizonyos szánalommal nézik le, ki -tanulmányt emleget s ha valamely fiatal költő ily hírbe jő, már -többé nem lángelme, nem tehetség, nem költő. Nagy bűnt követett el, -melyért halhatatlanságával kell lakolnia. Erre itélik a -halhatatlanok, kik még élni sem kezdtek.</p> -<p>S mi az a tanulmány? Vajon értik-e, kik emlegetik, s Petőfire -mernek hivatkozni? Bizonyosan nem azon pár kézikönyv, melyet -egynémely tanár írt, bölcsen tanítván, mit maga sem tud vala; sem -lapjaink kritikai phraseologiája, mely az értelmet meg zavarni s az -izlést kioltani igyekszik. A költői tanulmány: <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> az élet, -önmaga a költő s a világirodalom nagy szellemei. Nem volt nagy -költő, ki e három iskolából ne került volna ki s Petőfi is, mikép -élete és művei bizonyítják, járta mind e hármat. Az élet sokoldalú -s élénk benyomásai nélkül nincs költészet; ha a költő nem -tanulmányozza saját benső élete és tehetsége fejlődését, nem -emelkedhetik, s a világ nagy költői nem azért írtak remekeket, -bölcsei pedig nem azért gondolkodtak a művészetről, hogy épen azok -merjék megvetni, kik a világnak új remekeket, a bölcseknek pedig új -anyagot óhajtanának nyújtani. Tudomány és művészetben egykép minden -új csak a régi alapján emelkedik. Egy bizonyos genialitás, egy -bizonyos eredetiség magában a legnagyobb szegénység. Nem gúny-e, -hogy nálunk még ilyenekről is vitatkozni kell?</p> -<p>Vannak sokan, kik Petőfi költészetének bölcsészeti részére -helyeznek nagy súlyt. Azonban ez Petőfinek legkevésbbé erős oldala. -Bölcsészeti kisérletei még kifejletlen világszemléletre mutatnak. -Általában Petőfi nem tartozik azon költők közé, kiknek költészete -erős bölcsészeti alapon nyugszik, kik tisztában vannak magokkal, -mennyiben ember tisztában lehet s emelkedett világnézetek által -fékezett képzelmükön zavartalan tükröződik vissza az élet. De a -magyar költők közt alig van egy, ki ilyen legyen, s a csak tiszta -lyra szűk kör is erre. Nálunk a legnagyobb, a legépebb tehetségre -is, még a legkedvezőbb körülmények közt is egy lidércznyomásnak -kell nehezülnie. Egy fájdalom fogja sírjáig kisérni, mely zavarólag -hat fejlődésére. Ez viszonyaink átka. De Petőfi még ifjabb is vala, -mintsem egy kiforrott kedély kincseit tárja elénk. Nagyobb -elbeszélő <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> költeményeiben mindenütt érezni fogjuk -ezt, igen, tiszta lyrájában is. Ódái nem oly remekek, mint dalai. -Komolysága nem hasonlítható gyermetegségéhez, haragja költőibb mint -nyugodtsága, eszméiben nincs annyi mélység és fönség, mint -képzeletében erő s érzéseiben tűz. Midőn vizsgálja a mindenség -végczélját, az örökkévalóság titkát, a hír és dicsőség mibenlétét, -az emberi szív örvényeit, s visszapillant a multra, vagy a jelen -izgalmai közé veti magát, s a politikai s társadalmi viszonyok -fájdalmától lelkesül, nem tesz reánk oly élénk hatást, mint midőn -szilaj lelke a pusztákra szabadul, az alföldi róna végtelenjén -ringatózik, hogy a legszebb tájképeket tükrözze elénk, dalt mond a -falu leányainak, benéz a kunyhókba, mereng a csárda romjain, vigad -bor mellett, czigányzenével, fölkeresi szüleit, megemlékszik -gyermekkori napjaira, utazik széles e hazában, melyen kívül számára -nem létezik semmi s erős fajszeretete egész szenvedélyével öleli a -magyar népet s mintha a népszellem geniusává válnék, ott zeng -dalaiban minden, mi a magyar nép kedélyében, életében költői. Itt ő -nagy, ezért ő a <i>magyar lyra</i> legkitünőbb képviselője. Itt a -kulcs, mely megfejti a nagy hatást, mit hazájában s a külföldön -tett. A magyar önkedélyét hallja visszahangzani, a külföldi előtt -egy új, ismeretlen világ nyílik fel.</p> -<p>Mellőzöm politikai és epikai költeményeit. Költészetének csak -azon oldaláról akarok szólani, melyben fő ereje van, s melynek -hatása jelen lyrai költészetünkre legnagyobb, mert egyszersmind ki -akarom mutatni az őt utánzók tévedéseit.</p> -<p>Petőfi táj-, csendélet- és genreképei a magyar költészet -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> örök remekei lesznek. Bizonyosan -vetekednek a világirodalom legjobbjaival. Ha festészeink olvasnák a -magyar költők műveit, nem hagynák felhasználatlanul ez ugy szólva -kész compositiókat. Petőfi fölfedezte a pusztát. Eddig senki sem -látott rajta semmit, az ő képzelődése megnépesíté. Szabad szilaj -lelke nem találhatott méltóbb tanyát, mint a végtelen tért, s a -Tisza méltán az ő legkedvenczebb folyója, mert e hazában születik s -hal meg, s tetőtől talpig magyar, épen mint ő. Petőfi érti a -festőiség titkát. Élénk érzéke van az iránt, mi fő, lényeges vonás, -mely az olvasó képzelődését és kedélyét egyszerre mozgásba hozza. -Érti miként kell odavetett, alig észrevehető vonásokkal, melyek -magokban csekélységnek látszanak jellemzetest állítni elő, mi -örökre az olvasó lelkébe tapad. Tudja vegyíteni az árnyat és színt, -hogy csak azt láttassa, mit akar, s oly világításban, minő -hangulata s a merészen kivitt képek az érzések és eszmék -levegőjében mintegy megéledni látszanak. Az eszme és érzés nála -mindig magából a képből merül föl s visszahat reá, sohasem -önkényes, hazudott. Érezzük, hogy a tájt látva csak azt lehet -éreznünk, mit a költő. Alföldi képein ki nem érzi a szabadság -levegőjét, mi oly jól összhangzik a végtelen térrel? Van-e az -unalom és elhagyottságnak költőibb megtestesítése, mint a -«Kutyakaparó» czímű költeménye. A «Csárda romjai» mindenik sorában -nem egy elegia zeng-e? pedig a költő csak romokat ír le. S nem -bámulatos Petőfi genialitása, ki a legegyszerűbb tárgyakat a -legragyogóbb költészetté varázsolja.</p> -<p>Genreképei és néprománczai mit sem engednek tájképeinek. Itt is -oly eredeti és geniális. Objectivitása <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> épen oly -erővel nyilatkozik. Itt is mindig nyakon csípi a tárgyat, mint a -magyar mondja: oly oldalról fogja fel, a mint czéljára szükséges, s -oly vonásokat és színeket használ, mik eszméinek életet adhatnak. -Humoros vagy satirai hangulata s az epigrammai él, melyben némely -ily költeménye kikerekedik, mind oly eredeti, oly ép, oly művészi, -hogy kérdenünk kell: az a költő írta-e ezeket is, ki a tulsó lapon -kedélybeteg, gyűlöli a világot, mert valami kritikaster -megbántotta, noha az egész nemzet tapsa kiséri; vagy bölcsészeti -ötletekben áradoz, s oly furcsákat mond, hogy nem tudja az ember: -tréfa-e mind ez vagy komoly szó? «Pál mester» egyike legszebb -költeményeinek. Mindenik strophája a legköltőibben s a -legtermészetesebb fokozattal fest kedélyállapotot. Pál mester elébb -hegykén csapja félre kalapját, kiokoskodja, hogy elcsapja feleségét -s megteszi. Később nem nyúl kalapjához, megbánja tettét s -kiokoskodja, hogy most már gazdasága elpusztul, úgy történik. Majd -újra hegykén csapja félre kalapját s kiokoskodja, hogy mire a -bánat, úgy sincs már sokja, jobb ha túlad rajta s megteszi. Végre -keservesen húzza szemére kalapját s kiokoskodja, hogy nincs semmije -s bizonyosan fel fogja kötni magát s megteszi. Itt a kalap a -legművésziebben van felhasználva s abban, hogy az okoskodó Pál -mester mindent előre megmond, mi vele történik s mégis megteszi, a -leglélektanibb felfogás nyilatkozik. A «Megy a juhász szamáron» -czímű költeményében, a juhász fájdalma, ki nagyot üt botjával a -szamár fejére, mélyen és igazán van kifejezve. Valódi humor. Az -«Alku» czíműben, midőn a juhász legényt erszénynyel kínálják, -szegénységét <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> akarják megvenni s ráadásul szeretőjét -kérik s ő így felel reá:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha ez a pénz volna csak -foglaló,<br /></span> <span class="i0">S még száz ennyi lenne -borravaló,<br /></span> <span class="i0">S id’adnák a világot -rá’dásnak,<br /></span> <span class="i0">Még sem adnám szeretőmet -másnak.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">oly lángolón és jellemzetesen festi a juhász -szerelmét, mint csak oly költő teheti, ki tárgyától egészen áthatva -s mélyére merülve teremt. S mit mondjak «Téli esték» czímű -költeményéről, mely a családi boldogságot egy esti mulatság -keretében oly elragadóan rajzolja?</p> -<p>Petőfi után a festő költemény, néprománcz és genrekép nagy -divatba jött. Régibb és újabb költők egész serege neki esett a -pusztának. A délibáb valóságos «purpureus pannus» lett. Majd minden -költeményen ott lebeg. Lapjaink telvék tájképekkel, mintha az -állandó képtárlattal akarnának vetekedni. Mindennap az utánzás és -gondolatszegénység kínjaival találkozunk. Nem annyira -Petőfi-tanulmányt látunk, mint Petőfi-utánzást, melyben mégis csak -a szavak és tárgy emlékeztetnek Petőfire. De ha lemondunk is arról, -hogy eredeti felfogást és költői egyéniséget keressünk, még -meglehetős másolatra is alig találunk. A tájképek tele vannak -részletekkel, mik nem tartoznak a dologhoz: az iránt, mi lényeges, -nincs érzék, s az eszme és érzés alaphangulata sehol. Szellem -helyett külsőség bennök az uralkodó. Mintha a festő költészetben -valósággal a táj volna fő, s nem a költő lélekállapota; azon kép, -mely előtte kitárul, s nem az, mely lelkén tükröződik. A festő -költészet csak úgy költészet, ha kép- és tájban, fény- és -ragyogásban <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> egy-egy gondolatot, érzést képvisel; a -költő csak azon vonásokat szedheti össze, melyek czéljára -szükségesek. Tájképeikben minden le van írva, kifestve, mégis -rajtuk semmit sem látunk, semmit sem érzünk. Minden össze van -halmozva, a mi úgynevezett költői, mintha valami csak pusztán -magában költői lehetne, s minthogy mindenki a hatás új eszközét -vágy fölfedezni, a legbizarrabb képek kerestetnek ki. Kirí néha -egy-egy szebb kép, kihangzik egy-egy kedves versszak, de egészet -adni, nem a divatos lyra szokása. Festő költészetünket a prózai -részletek s a terpedtség művészetének lehetne nevezni.</p> -<p>Hasonló bővében vagyunk a genreképek- és néprománczoknak. A -balladák s a nagyobb elbeszélő költemények helyét egészen ezek -foglalták el. Sarkantyús lovagok helyett most csikósok szerepelnek, -s a sziklavárakból a csárdákba költözött a szerelem, feláldozás, -hősiség és erény egész phantastikus világa. Jó, ha csak közönséges -adomákat olvasunk, s nem oly eseményeket a jó magyar nép életéből, -melyek valóságos hetyke ráfogások vagy torzképek. Valami különös -vonás, mit a csikósok és betyárokon csak a költő fedezett föl, pár -bizarr ötlet, pár reminiscentia Petőfiből, kész a néprománcz. A -genreképek, népi jelenetek és szokások leírásaivá váltak, s bennök -épen azon apró részletezés és tespedtséggel találkozunk, mint -tájképeinkben. Úgy látszik, mintha a népköltőket nem valami belső -ösztön, rokonszenv vonná a néphez, hanem divat, negédlés. Valami -öntudatlan urias leereszkedés vonúl el rajtok. Mintha mulatni -akarnák magokat a nép együgyűségén, tetszenék szeszélyöknek a -tréfás szerep, s ezért igen <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span> természetesen könnyen hajlanak a -póriasságra, mint azon úrficskák, kik a nép közé elegyedve, -túltesznek rajta a legénykedésben. S épen itt azon pont, mi a -valódi népköltőt megkülönbözteti azoktól, kik csak játszanak a -néppel. A népköltő egészen népe világában él, érzéseit hordozza -keblében, de egyszersmind annyival nagyobb és nemesebb, mennyiben -költő. S épen ez erős subjectiv érzés adja meg a felfogás -objectivitását, s őrzi meg a torzítástól. Előtte, mondhatnám, szent -a nép, mert képviselőjének tartja magát, s eszménye a nép -szeretete, érzületében gyökeredzvén, mi a szív dolga s mit elmélet -soha nem teremthet meg, hallathat ugyan erősebb hangokat, minőkhöz -a salonok nem szokvák, de sohasem bántóan nyerset; lehet gyermeteg, -hogy a túlfinom műveltség előtt nevetségesnek tetszhetik, de -sohasem gyermekes; ellökheti magától az illedéket, de sohasem a -szív szemérmét; s midőn saját eszményeit akarja a költészetben -megtestesíteni, nem dúlhatja szét ugyan azokat épen a költészet -által. A népköltő szelleme, mint a napsugár, mindenhova elhat, hogy -mindent megaranyozzon, a nélkül, hogy beszennyezze magát.</p> -<p>Midőn Petőfi népdalaival föllépett, valódi esemény volt. Soha -magyar dalok oly hamar nem szállottak a nép ajkaira, mint az övéi. -Mindenki elismeré, hogy ő írja a legjobb népdalokat. S valóban, a -népdal Petőfinek igazi eleme. Míg egyfelől egészen hatalmában a nép -érzülete, gondolkozásmódja, nyelve, addig másfelől a magyar -népdalok szaggatottságát, mely a nyugotiakkal ellentétben, nem -annyira az eszme, mint a hangulatban keres egységet, az érzések -átjátszását a természet képeire, az erős festőiséget, <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> a csillogó -színek játékát, annyi eredetiség- és művészettel olvasztá egy újdon -és ragyogó költészetté, hogy a meglepetés általános volt, dalai -annyira magyarok, természetesek és könnyedek voltak, hogy minden -ember azt hivé: ilyet könnyű írni, ez nem is művészet. De utánzói -leginkább megmutatták, hogy Petőfi öntudatosan vagy öntudatlanúl – -egyre megy – mennyire művész. Mostani népköltőink dalai élnek-e a -nép ajkán? Megzendűlnek-e lelkünkön jó vagy rossz kedvünkben, mint -a hogy a jó népdal szokott? Nem fogjuk-e rájok azt mondani: ilyet -nagyon bajos írni, ez fejtörő művészet, ez kínos költészet: a -költőnek is abba kerűl, az olvasónak is.</p> -<p>Népdalainak kétszeresen kelle hatniok oly időben, midőn a nép -politikai fontosságra kezdett emelkedni. A nagy hatás bátorrá tette -a költőt s népdalai szellemét önté el legtöbb költeményén. Majdnem -egész költészete népies színt váltott szellem-, tartalom és -verselésben. Vádolni kezdék, hogy elhagyogatja a formát, verselése -szabálytalan, s a nép együgyű széptani nézeteit törekszik irodalmi -érvényre emelni. Nem szándékom Petőfi gyönge költeményeit védeni, -annál kevésbbé utánzói rakonczátlanságát, de e vádat sohasem -értettem egészen. Ha a forma alatt nemcsak a technikát értjük, -minthogy úgy is van, hanem a felfogás és kivitel egységét, tehát a -styl szabatosságát: Petőfi e tekintetben igen erős. Dalai -egyöntetűek, s nem látszanak rajta a habozás, toldozás, veríték -nyomai. Mintha gondolatai együtt születnének a formával, s azon -érzést, mi szívében lángol, csak így lehetne elmondani. Találunk-e -Petőfi népdalaiban csak egy sort is, mi fölösleges volna? -<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> Arra használja-e tárgyait, hogy egy -csoport érzést, képet, gondolatot fűzzön reájok, mik nincsenek -szoros viszonyban velök? Zavarja-e valami a hangulat egységét? -Gondatlansága nem hangzik-e jól össze naivságával, darabossága -szilajságával? Képei nem természetesen szövődnek-e érzéssé, s nem -találja-e meg mindig a szót, mire szüksége van? S a mi a legfőbb, -nem merűl-e legtöbbször, mint a valódi költők szoktak, egyetlen -érzés, egyetlen tény mélyére, hogy azt egészen s a legjellemzőbb -alakban érzékítse meg? Természetesen, midőn Petőfi dalait ítéljük -meg, nem kell felednünk, hogy ő magyar népköltő volt, s oly eredeti -költő, kit igazságosan csak önmagából lehet megitélni. A kérdésnek -leginkább a körül kell forognia: megtestesítette-e Petőfi -költeményeiben azt, mit akart s azon eszmény szerint, melynek -költői szelleméből következtetve, előtte kellett lebegnie?</p> -<p>A külformát illetőleg sem értem e vád alaposságát. Petőfi a -legnehezebb formákkal is meg tudott küzdeni, s verselése néha oly -könnyed, mintha csak oda volna lehelve. E vád oka másutt rejlik. Ő -népdalokat írván, elvetette a szokásos jambus és trocheus lábakat, -s bár énekelni nem tudott, mégis sokszor bámulatosan eltalálta -népdalaink zenemértékét. A közönség és krítikusok egy része nem -találván bennök azt, mit megszokott, hajlandó volt felettök pálczát -törni. Azonban a nép könnyen énekelhette. Ez mutatja, hogy -verselése nem puszta önkény és gondatlanság szüleménye volt. S -vajon Arany balladáira, Erdélyi újabb dalaira, melyek szintén nem -jambus vagy trocheus lábakon lejtenek, mondhatjuk-e, hogy nincs -bennök mérték, midőn könnyen kimutathatni <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> a -népdalokból szabályosan lehúzott formákat, melyek mintegy énekszó -után vannak alakítva? Ha azon költők, kik a görög, latin, franczia -és német formákat nálunk meghonosíták, köszönetet érdemelnek, mert -nyelvünk hajlékonyságát új oldalról tüntették föl, s költői -világukat általok fejezték ki legjobban: vádolhatjuk-e azon költőt, -ki eredeti magyar formákkal küzdött meg többször s nagyobb -változatosság-, könnyűséggel, mint az eddigi magyar költők, s -ezeket hitte gondolatjai legméltóbb köntösének.</p> -<p>Továbbá Petőfi érezte, hogy a magyar népdal néha oly rímeket is -használ, melyek nem tiszta rímek ugyan, de igen jól összehangzanak, -s bizonyos rendszerök van. Gyakrabban kezdett használni -assonánczot, mint eddig szokásban volt, de mindig szabályosan. -Érezte, hogy azon tárgyakhoz, melyeket megénekel, nem mindig illik -a Vörösmarty méltóságos nyelve, vagy azon túlfinom és enervált -költői nyelv, mely a középszerűség conventionális nyelvévé alakúlt. -Népies szavakat, kifejezéseket, összehuzásokat s nyelvfordulatokat -kezde használni, de mindig elég ízléssel. Épen úgy tett, mint -Vörösmarty, ki nem használhatván eléggé Kazinczy költői nyelvét, -visszatért Zrínyihez, s a régibb nyelvemlékekhez, s úgy teremtett -magának egy újat. Petőfi nyelvünk még eddig eléggé ki nem -bányászott aknáihoz fordúlt, a nép nyelvéhez s magának -költészetéhez méltó nyelvet teremtett. Tágított valamit az irodalmi -nyelv merev rendszerén, s a költői nyelv egy új formáját alkotta -meg, mely épen annyi szépséggel bír, mint a Vörösmartyé, sőt az -irodalmi fejlődés szerint épen a Vörösmartyé után kellett -következnie. Megmutatta, miként <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> lehet egyszerűen, -gyermetegen, s mégis a legköltőibben szólani, miként lehet magyarúl -s jellemzetesen szólani oly dolgokról is, melyekről eddig -mesterkélten vagy idegenszerűleg szólottak. Az ő nyelve nem egészen -szabatos eddigi fogalmaink szerint, de benne a nemzet geniusa -szökel s mintegy visszahatásként nyilatkozik az idegen szófűzés -ellen. Ő a nép kifejezéseit, nyelvfordulatait valami varázszsal -tudta bevonni, hogy azok egyszerre költői becsűekké váltak. Az a mi -a nép ajkain jelentőség nélkül, ingatagon, ízléstelenűl hangzott, -nála jelentőséget, határozottságot nyert, s megszépült. Az nem az ő -hibája, ha követői tájszavakkal árasztják el költészetünket, ha az -irodalmi nyelvet tájszólássá akarják lealacsonyítani, s a helyett, -hogy fordulatok-, könnyűség- és változatosságban gazdagítanák, a -korlátlanságot, szeszélyt és ízléstelenséget emelik elvvé.</p> -<p>Igaz, Petőfi néha túlmerész, de legalább tárgyaiban mindig némi -indokot találunk; igaz, van egy pár dala, melyekben szembetünő -gondatlanságot árul el, de azt megint csak utánzói terjesztik róla, -hogy hanyag verselő, mert az úgynevezett Petőfi-iskola hívei azok, -kik Petőfi újításaiban csak korlátlanságot látván, a jó rímekkel -keveset gondolnak, az assonánczot szabálytalanul használják s a -legtöbbször sem az újabb, sem a régibb formák szerint nem verselnek -s küzdeni a külformával általában pedánsságnak tartják, mely -lenyügözi a szellemet, mintha annak, kinek a vers nyüg, nem jobb -volna prózát írni, ha ugyan nem találkoznék itt is egy új nyüggel: -a nyelv szabatosságával. Petőfi dalaiban dallam, elragadó dallam -van. Bennök nem Vörösmarty pathetikus dallama zeng, mely méltóságot -és erőt egyesít, <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> sem az Aranyé, hol a kellem a hangulat -nyugodtságában, a forma szabatosságában s a rhythmus -plasticitásában rejlik; de halljuk a szenvedély leigéző hullámos -lüktetését, mintha a lábak- és sorokban az érzések hangzanának -össze és rímelnének.</p> -<p>Nem Petőfi az első magyar költő, ki a népelemet költészetébe -fölvette, mert ez épen úgy kimutatható már Horváth Ádám- és -Csokonainál, mint a Kisfaludyaknál, Vörösmartynál és Erdélyinél; de -annyi igaz, hogy nála jelent meg először teljes erőben, alkotó -szellemben s irodalomtörténeti fontosságra emelkedve. Az a -változás, melyen lyránk az utolsó évtizedben átment, nagy részében -az ő műve. Sok ok munkált ugyan együvé erre, életben és -irodalomban, minők: a fölébredt politikai öntudat, demokrat eszmék, -tágult sajtóviszonyok, a népszerűség csábító varázsa, mely az -országos szónokokról az írókra is elragadt, a kritikusok és -népkutatók munkássága, egyes költők kisérletei: de mégis Petőfi -vala a költészetben az összes hatásoknak eleinte mintegy központja. -Azon irodalmi mozgalom, költői iskola, mely «népies»-nek nevezi -magát, nem azt czélozta, hogy költészetünk visszatérjen a nemzet -primitiv állapotára s egészen a népköltészeti hagyományok eszmeköre -s érzésvilágának képviselője legyen, hanem hogy segédforrást vegyen -s megújítsa magát a népszellem által, mert csak így lehetett igaz -hangja a kor hangulatának, a fejlődő nemzeti szellemnek. A -«<i>népies</i>» egy új phasisa vala a nemzeti költészet -fejlődésének, a nemzeti szellem új hódítmánya erősebb alapon, -tágabb láthatárral. Vágy szállotta meg a költőket nemcsak az -irodalmi köröknek, a míveltebbeknek, hanem az egész közönségnek -írni. Érezni kezdék, hogy a népköltészet <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> némiekben -szabályt is adhat a műköltészetnek. Hatni akarván, ösztönszerűleg -megtalálták a tárgyakat s az eszközt, melyek iránt a közönség -élénken érdeklődött. Mindez válhatlan kapcsolatban volt egy csoport -széptani és politikai nézettel, magába olvasztott valamit a külföld -modern irányaiból s a lyrából átment az eposba, színműbe és -regénybe. A népies, mint minden irodalmi pártszó, nem fejezi ki -eléggé a mozgalom jellemét s épen azért tévednek mind a kritikusok, -mind a költők, kik azt szó szerint veszik s nem érzik alatta a -szellemet.</p> -<p>A nép-elem sokképen hatott jótékonyan költészetünkre. Míg -egyfelől a nyelvet eredeti sajátságaihoz visszavezetni segíté, új -formákkal gazdagítá s nemcsak ösztönt ada a költészet oly fajai -mívelésére, melyek eddig nem míveltettek eléggé, de azokat eredeti -alakban is teremté meg: mint a népdalt, népszínművet, románczot, -regét, eposzt, addig másfelől közelebb hozta az irodalmat az -élethez. A közönség növekedett, az irodalom hatása élénkebb lőn. -Már felderülni láttuk azon korszak hajnalát, midőn a magyar szellem -önállóbban, eredetibben teremt. A költészet a nemzeti életbe kezdé -beereszteni gyökerét, onnan szívni táplálékát, levegőjén virágzani -s érlelni meg gyümölcseit, nem egy választott kör, hanem az egész -nagyközönség számára. A költők azért szállottak le a néphez, hogy -magokhoz emeljék, hangján szólaljanak meg s eszményeit örökítsék. -Ez irodalmi változás ugyan még azon tisztulatlanságában forrongott, -de a szellem mindenütt mutatta erejét, életrevalóságát. Kitünő s -örökbecsű műveket említhetni, melyek e szellem szülöttei s a -külföld egyrészt azóta van nagyobb figyelemmel költészetünk -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> iránt. Talán máris némi önérzettel -mondhatjuk el, hogy költészetünk népnemzeti alapja jobban -megerősödött, mintsem félthetnők az idegen irodalmak káros -befolyásától. Azonban a népelem hatása épen úgy kifejlett jóra, -mint rosszra s a közelebbi években ez utóbbi sokkal erősebben -nyilatkozott, mintsem ne tarthatnók kórjelnek.</p> -<p>Költők állottak elő, ifjak és nem ifjak, kik nem arra -törekedtek, hogy a népelemet előbbre vigyék, fejleszszék, hanem -hogy alább sülyeszszék. Nekik nem volt elég a népköltészet: -tájköltészetet alkottak. S mi az a tájköltészet? Sem több, sem -kevesebb, mint tájszólás, tájviselet, tájszokás. A tájszavak -általánosítása, a tájszokások leírása czélul tüzetik elméletben és -gyakorlatban. S még jó, ha a tájszavak igazi tájszavak s a -népszokások nem költöttek. Összehalmoztatik minden úgynevezett -kelmeszerű adalék, mik helyet foglalhatnak ugyan, mint népismei, -történeti és nyelvtani adalékok a népi kutatók gyűjteményeiben, -melyek nem egyedül költészeti elvek nyomán szerkesztvék, de -költészetben, melyet az irodalom állít elé, soha. Oly költészet -született meg, mely súlypontját a költészet fogalmán kívül keresi. -Külsőség, az anyag lépett a szellem helyére, mely képtelen új -genre-t alkotni s nem nyújthat semmit, mi akár a költőnek, akár a -kritikusnak szempontul szolgáljon. A népköltészet sem tájszólás, -sem népisme: valamivel több, mert költészet. Ha szemlét tartunk a -világ összes népköltészete fölött s összehasonlítjuk a mi most -született tájköltészetünkkel, látni fogjuk, minő tévedésben vannak -az új tan emberei. Mindaz, mire ők fősúlyt helyeznek, -mellékszerepet sem játszik, legfölebb néha színezetül szolgál, -kivált a <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> humorban, de sohasem czélul: költői -érdeket pedig épen nem föltételez. Az összes magyar -népdalgyűjteményben nincs annyi tájszó, mint mennyit műköltészetünk -tájköltői költeményeikben s mi több, lyrai költeményeikben -összehalmoznak. Elméletökhöz híven ebben keresik a népköltészet -erős oldalát. De az nem költészet, mely művészi alakítás helyett -tájszavak és szokások registrálásával akar hatni s a népdal nevét -nem érdemelheti meg azon költemény, melyet csak kommentárral lehet -megértenünk, s ha megértettük, lelkesülés fejében megtanulunk egy -tájszót vagy tájszokást. Az egész tájköltészet, mint ilyen, -egyetlen hangot sem adott, mely új dallamként vegyült volna a -magyar népköltészet harmoniájába, s ha alkalmazni fogjuk az új tant -a költészet minden nemére, előállanak palócz regények, barkó -drámák, hiencz eposok. Írni fogunk hatféle tájszóláson s -lassan-lassan elérünk oda, hol költői nyelvünk az irodalom -keletkezte előtt állott. A tájköltészet nem egyéb, mint a népelem -sülyedése, költők szeszélye, kik nem birván eredetiséggel, -eredetiséget hajhásznak, hiú erőlködés az ízlés ellen mely -megboszulja magát, játékszer, nagy gyermekek játékszere.</p> -<p>Előállottak költők s kritikusok, kik a népiest panaczéává -emelték. A lyrában feltünőbben nyilatkozott a fogalomzavar s az -eszmék anarchiája. Mintegy szabályul állíttatott föl, hogy -mindannak, mi népies, szükségeskép szépnek és egészségesnek kell -lennie. Ez lőn a kenet, mely minden költeményt széppé varázsolt, ez -a fölhatalmazás, mely a költőnek minden kihágásra jogot adott. -Hajdan a latin iskola idejében a klasszikus költeményhez elég volt -pár <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> mythologiai hasonlat, most a magyar -dalhoz elég pár kiteremtettézett kifejezés. Hitté lőn, hogy mindaz, -mi a nép száján forog, már költészetbe való, minden népdal egy-egy -remekmű s minden szeszély a népnemzeti genius szökelése: mintha a -népnél nem volna annyi ízléstelenség, mint a nem-népnél, mintha -népdal nem volna annyi rossz, mint nem-népdal s a kunyhónak nem -volna meg a maga hóbortja, mint a salonnak. A népdalok hiányait -látjuk utánozni, a Petőfi gyöngéit látjuk utánozni. Mindenki -népköltő akar lenni, mintha ezenkívül nem volna a magyar költőnek -más pályája. Úgy rémlik, mintha veszni indulna az érzék, a gond, -csín és lelkiismeretesség a nyelv, a forma körül, a lelkesülés oly -tárgyak és eszmék iránt, melyekért a világ minden költője -lelkesült. Lyránk annyira magyar lett, hogy csak sallangos, annyira -természetes akart lenni, hogy vadászta azt, mesterkélt lőn és -szilaj gyermekessége nem egyéb, mint a nemzeti szellem -aléltsága.</p> -<p>E rajz talán sötétnek, túlszigorúnak tetszhetik, de a napisajtó -annyi fényoldalát mutatta be az újabb lyrának, hogy nem fölösleges -az árnyoldal is, annyiszor szólott úgynevezett hazafiúi -szempontból, hogy szükséges legalább egyszer a széptanit is -megpendíteni. Valóban az újabb lyrában kevés vigasztaló van. Sem -tartalomban, sem formában nem adott kitünőt vagy újat. -Több-kevesebb szerencsével írt műveket olvasunk, melyekből ismert -dallamok hangzanak felénk. Petőfit halljuk ezer változatban. -Öntudatlan vagy öntudatosan kibányászszák érzéseit, eszméit, -eltanulják szavait, hangját s oly költészet áll elő, mely nagy -igényt tart az eredetiséghez, de sem az irodalmat, sem a szivet új -kincscsel nem gazdagítja. <span class="pagenum"><a name="Page_68" -id="Page_68">-68-</a></span> Azonban a viszonyokban is van némi -mentség. A forradalom, melyet átéltünk, talán tehetségeket sodrott -el, talán tehetségeket akadályozott meg fejlődésökben. Egy -rázkódtató viharos korszak után, mely minden régibb viszonyt -alapjában feldúlt, nem egyhamar alakul meg új költői irány s lesz -élénk a közfogékonyság. A költő nem könnyen találhatja meg a -közszellemben a nagy eszmét, érzést, mely lelkesítse, vehet költői -benyomásokat s lelheti meg kora üterét. Hoz-e az idő lyránkra új -lendületet vagy általában a lyra lesz-e az a tér, hol a szellem -alkotóbb erővel teremt? Kérdések, melyekre ki sem felelhet. -Történjék bármi, nincs okunk kétségbeesni. A magyar lyrában nincs -visszaesés, csak pangás s a visszahatás, mely a népelem kinövései -ellen fog nyilatkozni, meghozza költőit. E visszahatás jelensége -még magokban a par excellence népies költőkben is kezd mutatkozni, -legalább jelenségeket látunk, melyek ilyesmit sejtetnek. De a -kritikának nem szabad elnémulnia. Hallatnia kell szavát a jelenért -és jövendőért egyaránt.</p> -<p>Részemről, míg egyfelől Petőfi életéről s költészetéről írva -hálaadómat hiszem lefizetni azon költő iránt, kinek költészete első -ifjúságom álmait körüllebegte, addig másfelől mintegy megkönnyülve -érzem magamat, hogy szót emeltem lyrai költészetünk bajairól akkor, -midőn a hivatottabbak hallgatnak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<h2>SZÉPIRODALMI SZEMLE.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Évek előtt kritikánk politikai jellemű volt. A pártok küzdelme -átjátszott az irodalmi vitákba, a szépirodalmi lapok a politikaiak -fegyverhordozói voltak, s a költőt nem mindig széptani szempont -itélte el vagy dicsőíté. Ennek megvoltak jó és rossz oldalai: néha -szenvedett az izlés, mert szenvedélyesen megtámadták, és politikai -okból; néha nyert, mert szenvedélyesen védték, noha nem a széptan -kedveért. De ez ellenkező hatások küzdelmében eszmék merültek fel, -melyek jótékonyan hatottak a közönségre, s az élénk mozgalom erős -lendületet adott a költészetnek, ha a legtöbbször nem is helyes -irányt. A kritika szolgálta az izlést, a hogy szolgálhatta, de -szolgálta.</p> -<p>Vajon most, midőn lapjaink többé nem képviselnek politikai -pártokat, mi kritikánk jelleme? Emelkedett-e tisztultabb -szempontokra, jobban szolgálja-e az izlést, inkább termékenyíti-e -az irodalmat, előbb viszi-e közönségünket?</p> -<p>E kérdésre engem mindig különös hangulat fog el; szeretnék -panaszolni, s elvégre is gúnyolódni van kedvem; vitatkozni akarok -egész az indulatosságig <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> s utóljára is hallgatnom esik jól, mikor -aztán a polemia izgalmait a költészet álmaival óhajtom becserélni. -E hangulat most is hallgatni készt. Megvallom töprengek: vajon nem -volna-e jobb kritikai szemle helyett költeményt vagy beszélyt -irnom? – Valóban miért is másnak kellemetlent mondani, midőn -hallgatni is lehet, miért a gúnyos polemia, midőn a hizelgő -panegyris könnyebb, miért tekintélyes és becsületes hazafiak -koszorúit tépdelni, midőn az ifjúhoz oly jól illik a -szerénység.</p> -<p>«Nur die Lumpe sind bescheiden»! mondja Goethe. Legyen nekem is -szabad legalább egyszer követnem e nagy író elvét, melynek nálunk -annyi kis író hódol. Hadd oszoljanak szét a költői álmok, hadd -merjek hát panaszolni, gunyolódni, vitatkozni, s csak akkor -némuljak el, ha azok, kiket az ügy közelről érdekel, nem fognak a -dologhoz szólani.</p> -<p>Mi tehát most kritikánk jelleme? A jellemtelenség nézetek és -indokokban egyaránt.</p> -<p>Meggondolva mondom ki e szót. Volt időm reá. Már régóta forgatom -kisebb és nagyobb lapjaink, folyó és elakadt iratainkat. Olvastam a -sorokban és sorok közt. Emlékem hű. Jól tudom, hányszor kellett -bosszankodnom, nevetnem, csodálkoznom. Óh a paradoxonok, adomák, -botrányok krónikáját ritkán feledi az ember.</p> -<p>Emlékszem, hogy innen mindig Mammon hunyorgott reám, sehogysem -tudva elég jól takarózni a hazafiság köpenyével; onnan a pajtásság -rikkantó chorusa űzött odább; itt a boldog könnyelmüség vagy -együgyüség csevegésein szenderedtem el; ott a sértett vagy sértő -hiuság szenvedélyes feleseléseire ébredtem; emitt a parókás -pedánsságot kelle megbámulnom <span class="pagenum"><a name= -"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> a mint önmagát bámulja, -amott a csörgősipkás tudatlanságot, a mint lelkiismeretlenségével -kérkedik: e zajba untalan a «vicczek», «revanche-ok» hahotája -vegyült, mit csak az illetők érthettek, e tarka jeleneteket -szüntelen viadal váltotta föl, nem a bajnokoké, kiket ügy lelkesít, -de a gladiatoroké a tömeg mulatságára. Szóval kritikusaink mindent -megtettek, mi tőlük telt, s kiktől több telt volna, jónak látták -félrevonulni. A kritika az irodalmon kívül eső czélok küzdterévé -fajult, a polemia magánügyek személyeskedő vitájává és néha -szennyes pasquillá.</p> -<p>Ez túlzás, vagy a mi benne nem az, olyan, mi más irodalomra is -illik, s nálunk ezelőtt sem hiányzott! – mondhatja valamelyik -optimista olvasóm, ki engem már is a legfeketébb vérű pessimistának -tart. Ez ellenvetés utóbbi részében van valami igaz. Legalább nem -rég egy külföldi kritikai lapban ezt olvastam: «Jelenleg ki sem -akar az újabb könyvekről valódi birálatokat sem írni, sem olvasni. -– A bírálatok nyomorú ismertetések és okoskodó hirdetményekké -aljasultak; a politikai és szépirodalmi lapok tárczájában, mint -laptöltők foglalnak helyet és stereotyp phrasisaikból sem olvasó -sem író nem okul.» Mintha e sorokat rólunk vagy inkább -vigasztalásunkra írták volna. Azonban az én pessimismusom -vigasztalhatlan.</p> -<p>Nem az a baj, hogy sok lap űz játékot a kritikából, hanem az, -hogy egy sincs, mely ne ezt tenné; nem az a kórjel, hogy itt is ott -is felületes és pártos birálatok jelennek meg, hanem hogy seholsem -mutatkozik komoly akarat, tiszta szándék. A külföldi irodalmakkal a -miénk e részben épen nem hasonlítható. Ott azon lapok is, melyekben -a kritika <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> csak igen másodrendű dolog, meg tudnak -őrízni bizonyos álláspontot, s mindig találkozik egy-két oly -közlöny, melyek kiválóan kritikával foglalkoznak, s a tudomány és -jellem hatalmával tekintélyt alapítnak meg. Ez eddig többé-kevésbbé -nálunk sem hiányzott. Régebben a «Kritikai Lapok,» majd az -«Athenaeum» később a «Szépirodalmi Szemle» játszották e szerepet, a -nem kritikai lapok közül is egy-kettő által támogatva vagy épen -kiegészítve. Most talán elveiket kétségbe vonhatjuk, politikai -hátterüket érdemül vagy hibául róhatjuk föl, egy s mást -becsmérelhetünk bennük, de azt el kell ismernünk, hogy egészben -véve elvet, rendszert, iskolát képviseltek, jellemök volt, és ami a -legtöbb, az irodalmi fejlődés lépcsőiül szolgáltak.</p> -<p>«Most is van ily lapunk, a «Pesti Napló» épen ilyen!» – -kiálthatja ujra valaki, s talán épen a nevezett lap szerkesztője, -ki mindig nagy hévvel szokott oly dolgokba szólani, melyekhez -keveset ért, vagy a hol alkalma nyílik ámíthatni.</p> -<p>Ujra maradok véleményem mellett, annyival inkább, mert amidőn -fennebb kritikánkat jellemzém, a «P. N.» is előttem lebegett. -Egyébiránt nem akarok faggatózni, annál kevésbbé becsmérelni. Sem -szenvedély, sem önérdek, sem hiuság nem csábít, hogy igazságtalan -legyek. A «P. N.» méltánylatot is érdemel; megvannak érdemei, s itt -nem a politikaiakat értem, melyek az illető helyeken nálam nélkül -is eléggé el vannak ismerve, hanem az irodalmiakat. A «P. N.»-nak -igen dicséretes oldala, hogy a tudomány és irodalomnak állandó -rovatot nyitott oly időben, midőn kritikával egy lap sem -foglalkodott rendszeresen, s az «Uj Magyar Múzeum» is a -<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> bibliograph szerény szerepével elégedett -meg. A «P. N.» azért is teljes méltánylatot érdemel, hogy néha -alapos és részrehajlatlan birálatokat közöl. Legalább én ilyeneket -is olvastam benne, s talán ezután is fogok. Ezt nem azért mondom, -mert én is írtam bele pár czikket, míg a szerkesztőnek nem annyira -lovagiatlansága, mint széptani elvtelensége el nem riasztott, hanem -mert igaz.</p> -<p>De én egyes részletekre keveset tudok hajtani, akár mint ember, -akár mint műbiró. Engem valamely műben pár szép hely, sikerült rész -meg nem veszteget, ha az egész elhibázott, s a szellem összes -hatása lehangol, untat vagy épen visszadöbbent. Oh akkor misem -volna könnyebb, mint nagy költők, kitünő íróknak lennünk! Pár -kedves verssort, néhány szép lapot mindenki írhat. S ki nem mond -néha napján igazat, jót, szépet, saját vagy más gondolatjait? -Becsülni sem igen tudok valakit azért, mert egyszer másszor -kötelessége szerint cselekedett, ha egy egész élet változatos -folyamában nem fejt ki erkölcsi erőt, jellemet. Oh akkor -úton-útfélen annyi szilárd jellemű emberrel szoríthatnánk kezet, -mint a hány gyönge vagy nyeglére találunk! S így vizsgálva a «P. -N.» kritikai eljárását, úgy találom, hogy egészben véve jellemtelen -nézetei és indokaiban egyaránt, s a szellem, mely végig vonul -rajta, összes hatásában irodalmunkra nézve épen nem jótékony.</p> -<p>Miért? Mert kritikai eljárásában négy dologtól kell -visszariadnia annak, kinek az irodalom ügye szivén fekszik. S -ezek:</p> -<p>A széptani elvtelenség, mely a közönség izlési fogalmait -összezavarja. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>A szenvedélyes pártosság, mely nem elvek melletti küzdelemből -foly.</p> -<p>Bizonyos eszmenélküli s oly hangu polemia, mi az irodalom -megalázása.</p> -<p>A nemzeti hiuság tömjénezése az izlés és tudomány rovására.</p> -<p>Fejtegessük – természetesen mindenütt csak a szépirodalmat -illetőleg.</p> -<p>Minő széptani irányt, minő irodalmi vezérelvet követ a «P. N.»? -Nem tudnám megmondani. Annyi egymással ellenkező elv, irány merül -föl benne, hogy lehetetlen közőlük kiválasztani a valódit. Itt -mindenki megtalálhatja a magáéit. A szerkesztő bölcs ember, ki -változtatni szokta meggyőződéseit, a szerkesztő udvarias ember, ki -eltűri az ellenkező véleményeket. Ő annyi széptani elv, iskola, -rendszer hőse, a hány csak volt, van és nincs, de mindig ugyanaz, a -bölcs és udvarias férfiú, kinek lapját sikerült eljuttatni oda, mi -az eszmék nihilismusa s az érzület üressége.</p> -<p>Egyik számban azt olvassuk, hogy a magyar költészet aranykora -1830 körül bevégződött, s azóta csak epigónok vannak. E nem annyira -merész, mint a legnagyobb mértékben elfogult és korlátolt nézet -irodalmunk ujabb korszakát egészen megvetni látszik. E szerint az -újabb korszak genialis költői Arany és Petőfi nyomorult utánzók, -költészetünk népnemzeties átalakulása hanyatlás, a nyelvi és formai -hódítmányok semmiségek, a szónoki pathósz mellőzése a kedély -jogaiért, s a törekvés typikai alakok helyett egyéni jellemeket -adni bohóságok, s a hamis idealismus romjain emelkedő természeties, -egyszerű és jellemzetes oltárai bálványképek. Azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> hihetné az -ember, hogy a «P. N.» egészen a régi irodalom híve, s az eposzban -Vörösmartynál, a dalban Kisfaludy Károlynál, a regényben Jósikánál -egészen megállapodott. S erre sok hajlamot is tanusít. Legalább -régibb irodalmunk kitünő tehetségeiből majd mind lángészt gyárt, s -a régibb magyar kritika elkallott eszméit újítja föl.</p> -<p>De ez csak látszat. Megvannak azért az ő phrasisai az újabb -költészet bajnokai és elvei számára is, sőt itt még sokkal -merészebb, elfogultabb, mulatságosabb. Míg egyik számának -tárczájában Petőfit valamelyik együgyű vidéki levelezője által -megtámadni engedi, addig a másikban Petőfi egyik -legszerencsétlenebb epigónját, Lisznyait, oly czímekkel tiszteli -meg, melyekkel egy Béranger megelégedhetnék. Hétköznap pánczélos -czikkekben küzd a legeslegujabb költészet rakonczátlanságai ellen, -de sátoros ünnepeken nagy hűhóval a legeslegújabb költészet -leggyöngébb verses gyártmányait közli, oly jegyzetek kiséretében, -mi valóságos széptani barbarismus.</p> -<p>A «P. N.» egykor megtámadta a «Szépirodalmi Lapok»-at, mert -először mert kikelni az úgynevezett tájköltészet ellen, melyet a -napisajtó annyira megbámult. E lapnak én is egyik szerkesztője -lévén, ez alkalommal épen nekem jutott a szerencse védenem elveit. -S mi történt? Néhány hónap mulva ugyancsak a «P. N.» kezdi -fejtegetni a tájköltészet szörnyűségeit, ugyanazon okokkal élve -ellene, melyeket én használtam. Ez éles következetlenségnek még -több példáit idézhetem. A «P. N.» ellensége a franczia romantika és -modern költészetnek egyaránt, de azért nem átallja egyik -birálatában így kiáltani <span class="pagenum"><a name="Page_76" -id="Page_76">-76-</a></span> föl: «Mi nem rosszaljuk a franczia -modort, sőt jobbnak tartjuk az angolok gyakori egyhangusága s a -németek tudós általánosságánál.» Több ízben kissé nevetségesen -lenézi Dumas-t, de ez nem akadályozza, hogy Dumas magyar utánzóit -érdemükön felül méltányolja tárczájában, noha a külföld legjelesbb -regényírói közül választhat, egy Montepin-t vagy Féval-t rántson -elő.</p> -<p>A «P. N.» egy helytt az irányregény ellen nyilatkozik, mint a -melyben rendszerint a művészi czél alá van rendelve a politikai és -társadalmi eszméknek, s a költői alak a prózai tartalom martalékául -esik. Azonban a szerkesztői jegyzetek, hirdetmények a tárcza -eredeti regényeit mindig irányregénykép dicsérik föl, noha közülök -eddig még egyetlen egy sem volt az, mi egyébiránt érdemükből mit -sem von le. Úgy látszik, mintha a szerkesztő lapja széptani -czikkeit vagy nem olvasná vagy nem értené, s azon tévhitben élne, -hogy az irányregény tulajdonkép nem is költői genre, hanem valami -olyat jelent, mint a kereskedőknél a «superfein» kifejezés.</p> -<p>Az említett czikkből azt kell következtetnünk, hogy a «P. N.» a -költészetet sem a politika, sem a moral, sem a bölcsészet -szolgájává nem akarja tenni, s mindennemű irányt csak annyiban -becsül benne, mennyiben a költői alkotással össze tud olvadni, s -így a valódi költészet, a tiszta művészi alak barátja. E tant más -czikkeiben is vallja, sőt elég bátor Gutzkownak egy a pietista -regények ellen írt czikkét is lefordítani, hol a többek közt ez -áll: «Hogyan találkozhatnak emberek, kiknek a cziczomás szenteskedő -unalmasságban kedvük telik? De ez összefügg jelenkorunk édeskés -divatával. Mindenütt kenetteljes <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> phrasis uralkodik, mindenütt -ellenszenv a vidor, ép természetiesség iránt. Ha így haladunk, a -költészet észrevétlen az erkölcsi értekezések modorába fog -sülyedni.»</p> -<p>S ugyancsak a «P. N.» később ezzel ellenkezőleg oly elvet állít -föl, mely szerint nem csak a legelhibázottabb mű is védhető, de -minden pusztán erkölcsi leczkét, bölcsészeti értekezést, politikai -röpiratot költői műnek nevezhetni. Ugyanis Fáy legújabb regényének -bírálatában ez áll: «A szépet, mint egy franczia kritikus mondja, -mindig abban kell keresni, miben azt a művész kifejezni akará, s -ezen szépet a «Jávor orvos»-ban a világnézet nemessége képezi.» -Tehát valamely művet a világnézet nemessége, az eszme erkölcsi -iránya már magában költőivé teremt? Tehát költői alkotás, művészi -alak helyett be kell elégednünk az eszme, az erkölcsi mag rideg -prózájával? S e tant épen annyiszor vallja a «P. N.», mint a -másikat, sőt valami émelygős erkölcsiességet annyira negélyel, hogy -a széptani szempontot mellőzve, még a szinésznőket is erkölcsök -szerint osztályozza, s elég lovagiatlanul magánviszonyaikat -rágalmazva feszegeti. Az erkölcs nagy dolog s bizonyára alig van -nagy költő mély erkölcsi érzés nélkül, csak hogy ez még magában -senkit sem tesz azzá, mi pedig a «P. N.» széptani erkölcs elvét -illeti, aligha Byronnal kiálthatunk föl, ki «Don Juan» czímű -költeményét illetőleg ezt írta egyik barátjának; «A moral, a moral! -veti ön szememre. Életemben először hallom oly ember ajkairól e -szót, ki nem képmutató s azt nem más czélokért használja föl.»</p> -<p>Ez adatokon kívül, melyek feltünő különösségüknél <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> fogva -mélyen emlékembe tapadtak, s így könnyű volt utánuk néznem, -idézzek-e még több adatot a «P. N.» széptani elvtelenségének -bebizonyítására? Apróra böngészszem-e az egész előttem fekvő másfél -évi folyamot? Bonczoljam-e szinbirálatait, ez achillesi sarkakat, -hol az iskolás gyerek is könnyen halálos sebet ejthet rajta? A -széptani elvtelenség krónikája helyett talán érdekesebb lesz azt -vizsgálnom, hogy honnan ered mindez? Talán korlátoltságból, talán -ismeretek hiányából? Meglehet. A «P. N.» szerkesztője régebben -gazdászati tanulmányoknak élt, a «Magyar Gazdá»-t szerkesztette, s -így nem igen juthatott ideje a széptanban buvárkodhatni. Azonban a -«Magyar Gazda» emléke bennem még más gondolatot is költ, mi hidul -szolgál áttérnem további fejtegetéseimre.</p> -<p>Ha a «P. N.» szerkesztője gazdasági lap mellett megtanulhatta a -politikai ármányokat, melyeket akkor még nem mert -Széchenyi-fogásoknak nevezni, miért ne tanulná most politikai lapot -vezérelve az irodalmiakat? s valóban a «P. N.» némely iró iránt -rokonszenvet, más iránt ellenszenvet tanusit, mi határozott -széptani elvek hiányában csak személyes indokok következménye -lehet. Ez indokokat feszegetni sem időm, sem kedvem, mert nem -tartoznak a közönség elé. Megelégszem a tényekkel, melyekből -következtetést vonhatok, s az tény, hogy a «P. N.» néha szigorú is -tud lenni, míg a legtöbbször engedékeny. E pártosság a -szinbirálatokon húzódik át legfeltünőbben, egész a -szenvedélyességig emelkedve.</p> -<p>Oh az a szinbirálati rovat mennyi szolgálatot tesz! Néha azt -hihetné az ember, hogy galambposta, mely egy ábrándos, szenvedélyes -szív elragadtatásainak <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> édes terhét emeli szárnyain, majd hogy a -régi római piacz oszlopa, hova pasquilljait aggatja a gyűlölség. -Itt bók és sóhaj zendül meg, ott gúny és szitok kurjant, s a -csattogó taps, éles fütty és harczi tárogató sohasem némul el. És -miért? Ha az ember nincs beavatva a rejtélybe, nem értheti; annyira -házi kedvtelés, magán mulatság az egész, oly kevés köze van az -irodalom, nemzeti szinészet és nyilvánosság érdekeivel. Azonban -annyit mindenki megérthet, hogy egyik különben érdemes szinésznőnk -(Komlóssy Ida k. a.) Bulyovszkinéval nem is hasonlítható, Jókainét -fölülmulja, sőt a világ legelső művésznőjévé vált. Kár, hogy a -hires franczia kritikus, Planche Gusztáv nem ért magyarul; ha -olvashatná e birálatokat, bizonyosan tüstént Pestre rándulna, hogy -K. I. k. a.-ban nyerhessen kárpótlást azon boszuságért, melyet neki -nemrég Rachel játéka okozott, kit ezért a «Revue des deux mondes» -közelebbi füzeteinek egyikében keményen meg is rótt. Aztán az is -világos, hogy egyik szinészünk (Tóth), ki valódi ritkán játszott, -«nem is játszhatik rosszul.» Csoda, hogy e fölfedezés után az egész -művelt világ műenthusiastái nem tódulnak hozzánk, bámulni e -hallatlan tüneményt, melyet otthon legnagyobb művészeiken sem -tapasztalhatnak. Azt is könnyen észrevehetni, hogy néha a színmű -becsét az határozza el: melyik szinésznő játszik benne főszerepet. -Ezért kelle nemrég szegény Schillernek szigorú világirodalmi -mértéket szenvednie, míg Scribe és Legouvé gyöngéi védelemre -találtak. Ily különös ellenmondások-, paradoxonok-, túlzásokra -ragadja a «P. N.»-t a pártosság és szenvedély, miből aztán rendesen -haszontalan polemiák fejlenek ki. <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>Ki nem hallotta a «P. N.» polemiáinak hirét? oly gyakoriak és -szenvedélyesek azok, hogy majdnem kiszorítják a keleti háboru -sürgönyeit, s velök mintegy versenyezni látszanak. De mutasson föl -valaki bennök egyetlen jóra való ügyet, eszmét, elvet, mely -megérdemelje, hogy a valódi iró tintába mártsa tollát s felizgassa -idegeit! A magyar irodalomban régebben is sok silány polemiát -olvashattunk, de ha tárgyuk nem is volt mindig közügyet vagy -tudományt érdeklő, legalább hátterül, vagy kiindulási pontul valami -ilyes szolgált, s a szenvedélyt némi elmésség- vagy eszmével -fedezték. A «P. N.» mindezeket túlszárnyalta s megmutatta, mikép -lehet havakon át szükségtelen eszmenélküli feleselésekkel untatni a -közönséget s alázni az irodalmat. Irodalmi vita alig volt köztük -egy-kettő, a többi mind szini cselszövények és hiu szenvedélyekből -fejlett ki. Az irodalmiakat csekély fontosságuknál fogva pár szóval -el lehetett volna igazítani, a sziniekre pedig kár volt okot adni, -vagy mindenesetre úgy kellett volna folytatni, hogy irodalmi -érdeket ébreszszen és semmi esetre oly hangon, mi nem az -irodalomé.</p> -<p>S minő eredményt szült mindez? Vajon a többi lapokban is mióta -otthonosabb, mint eddig, bizonyos üres faggatódzás? Mióta a «P. N.» -divatba hozta. Miért olvassuk itt is ott is gyakrabban a -magánviszonyok feszegetését, a gyöngédtelenség czélzásait? Mióta a -«P. N.» a szerkesztői szobák, szinfalak titkait s még a kávéházi -társalgást is közönség elé viszi. Mióta tapasztaljuk a vitázó -hangot oly sértővé fajulni, hogy az ügy többé irodalmi téren el nem -igazítható? Mióta a «P. N.» az erős kifejezések szótárát, a bunkós -körmondatok mesterségét tanulja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> S a polemia, melynek -tulajdonkép köz- és irodalmi ügyek komoly vitájának kellene lennie, -mióta válik mindinkább gyerekies vásottság és eszme nélküli -személyeskedés küzdterévé? Mióta a P. N. szenvedélyes pártossága -nem ismer korlátokat. S mindezt ugyanazon «P. N.» teszi, mely -ezelőtt másfél évvel a «Kritikáról» írt czikkében a régibb -irodalom, egy Révay, Kölcsey, Bajza polemiáinak haszontalanságát -fejtegette; ugyanazon «P. N.», mely mult vasárnapi számában is nem -pirul alkalmasint egy Pesten gyártott vidéki levelet közölni, hol -az elfajult polemiák ügyében emelkedik valami együgyüen kérkedő -vád. S ezelőtt is hányszor lehetett hallani e lap atyai és tanári -intéseit a fiatal írókhoz, midőn maga a legvásottabb csinyeket -követte el.</p> -<p>Valóban talán mindez csak mosolyra s nem komoly felindulásra -volna méltó, ha a közönség előtt nem alázná mindinkább az irodalmat -oly időben, midőn az ellenkezőt annyi szent érdek parancsolja és -követelőbben mint bármikor.</p> -<p>Még egy utolsó állításom fejtegetésével vagyok adós, melyre nagy -sulyt helyezek azon eszméknél fogva, melyeket érint.</p> -<p>Szabadjon hosszasabbnak lennem, mint talán kellene. Okom van -türelmet remélni oly közönségtől, melyet polemia ürügye alatt annyi -magánügygyel fárasztottak. Mindez nem az én magánügyem. Én a «P. -N.» szerkesztőjének mindig kedvencze voltam, költői és kritikai -műveimet folytonosan dicsértette, személyemet oly bókkal tisztelte -meg, melyre önérzetem pirult, de hálám soha sem viszonozta. Mindez -közügy, mennyiben a kritika egykép lényeges befolyással van az -irodalomra s a közönség <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> izlésére, s felszólalnom csak egyetlen -erős szenvedély készt: a nyegleség gyűlölete, és épen az irodalmat -érdeklőleg, melynek hogy becsületes munkása lehessek, legfőbb -czélom, egyetlen büszkeségem.</p> -<p>A «P. N.» kritikai eljárásának elvtelenségét és pártosságát egy -szent eszme varázsával szokta fedezni: a nemzeti érzéssel, mely -tulajdonkép nem egyéb, mint a nemzeti hiuság tömjénzése a tudomány -és izlés rovására. Ez néha az elvtelenség indokául szolgál, a mint -a pillanat érdeke hozza magával, néha a pártosság palástjául, a -mint a szükség parancsolja, de mindig csalétekül. A «P. N.» -szerkesztője nagy magyar, túltesz mindnyájunkon, ápolni látszik a -nemzeti érzést, hogy hiu hegykeségbe játszsza, s míg czafrangjain -babrál, a lényeget morzsolja szét, öntudatosan vagy öntudatlanul, -az eredmény egyre megy ki. Elég az, hogy megvannak az ő fennhangzó -phrasisai «fajunk» dicsőítésére, de mintha nem volna komoly akarata -vagy képessége művelni a nemzeti izlést s az irodalom való -érdekeinek szolgálni. Azt kell hinnünk, hogy a szerkesztő a multak -minden emlékét kitörölte elméjéből, minden ruháját széttépte -testén, csak kettőt tartott meg: a sujtást és nagy szót, melyekre -soha sem volt szükségünk. Széchenyi úgynevezett tanítványa épen úgy -nem követi most, mint nem követte hajdan e nagy férfiut, kinek -nevével annyira visszaél, és sehol sem kevésbbé, mint az irodalmi -ügyekben.</p> -<p>Azonban nemzeti érzés megvesztegetése és szépirodalom, kritika, -nagy szavak kicsiny dologhoz! – mondhatják sokan. Úgy látszik, és -nincs úgy. Ki a nemzeti műveltség és művelt nemzetiség eszméjének -fontosságát nem fogja föl, s azon döntő befolyást, <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> mit rájok -az irodalom bármely ága s a kritika gyakorolnak, nem érti, annak én -itt, e tárcza szűk hasábjain, hiába magyaráznám. Mindamellett talán -fejtegetéseimből mindenki meggyőződhetik, hogy nem épen üres -szavakat mondottam.</p> -<p>A «P. N.» egyik számában Toldy Ferencz, Horvát István emlékének -áldozván, igen gyöngéden kikelni bátorkodatt azon irány ellen, -melyet őstörténetünket illetőleg e nagy nevü, de a nemzeti -lelkesülés monomaniája útján annyi ábrándba tévedt -történetnyomozónk oly divatossá tett történetirodalmunk kárára. A -szerkesztő, mellőzve minden tudományos indokolást, jegyzetében -Horvát Istvánt a magyar őstörténet Columbusának nevezi, tanait nem -hajlandó valódi értéköktől megfosztani, a s tőle öröklött -történetnyomozó irányt épen nem tartja kártékonynak. Miért? nem -mondja meg, de sejtetni engedi, mert alkalma van játékot űzni a -nemzeti érzéssel, mert kardot köthet ősdicsőségünkért, tudományos -tévedéseket védve, mert annyi korcs író közt magát, mint egyedüli -magyart mutathatja be, ki teljes lelkéből hiszi, hogy őseink -háromezer év alatt a Nilus forrásán kezdve a legészakibb -Lapplandig, az Indus folyó és sinai birodalomtól fogva Afrika és -Európa legnyugatiabb partjáig uralkodtak, ők az egyiptomi, a -hellen, a római műveltség alapítói, a keresztyén vallás legfőbb -terjesztői, a pyramysek magyar építmények, Homér a jászok közt -énekelt, s Horvát Istvánnak több ily boldog ábrándjait. S lapját e -történeti iskola híveinek azóta is folyvást megnyitja. Mit neki a -tudomány érdeke, ha a nemzeti hiusággal kaczérkodhatik, midőn az -oly kevésbe, csak korlátoltságba kerül! <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Ezzel rokon irány vonul át a szépirodalmi művek birálatain is. -Ha ellenszenv nem nyitja pedáns feddőzésekre vagy szenvedélyes -kifakadásokra a «P. N.» ajkait, akkor rendesen harsány trombitába -fú, hogy minden semmiségre a magyar szellem dicsőségét hangoztassa. -Minden gyönge munka védelmére tud mondani valami mesterséges, -valami nagy kínnal kikeresett gondolatot. Az általa epigóninak -nevezett korszakban pazaran fedezi föl a shakespearei és goethei -nőalakokat oly könyvekben, melyek tulajdonkép a legközönségesebb -irodalmi szinvonalra sem emelkedtek, forrongó lelket, tanulmányt, -mélybeható elméletet talál; egyik irónőnkről oly dolgokat mond, -melyeket Goethéről nem lehet elmondani, t. i. hogy a társadalmi -forrongások minden elméletén átmenve a legmagasabb tárgyilagosságra -emelkedett, s így tovább. Hátha még valamely mű kiválón magyar -tárgyu, legyen bár a leggyöngébb. Ekkor elemében van, ekkor jobbra -balra szórja azon tulipános phrasisokat, melyek sokkal -kártékonyabbak, mintsem pusztán csak unalmasak lehetnének, mert -nevetségessé teszik a nemzeti önérzetet, melyet csak tiszteltetni -szabad és kell.</p> -<p>A P. N. «Jelesebb íróink csarnoka» czím alatt egy rovatot -nyitott, mely nagyrészt régibb íróink emlékét ujítja föl. Ez igen -derék gondolat volt. Közönségünk nem szokta követni külföld -példáját, hol a régibb kitünő irók számos és különféle kiadásban -forognak közkézen. Nálunk csak az új könyvnek van becse a meddig -van, s az írók közül is nem sokan ismerik elődeiket. Azonban mit -találunk ez irodalmi mellképek legtöbbjében? Jellemzés és a szellem -nyomozása helyett üres általánosságokat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> irodalmi -nézetek helyett czifra dicsbeszédet. Az embernek eszébe jut az -egyszeri történetíró, ki mindig így kezdette czikkeit: «sok -nevezetes esemény van a világon, de ez a legnevezetesebb, sok nagy -férfiut ismerünk, de ez a legnagyobb.» Mindez hagyján! de itt is -elvonul a nemzeti hegykeség, hiuság tömjénzése, mely valódi -kegyelet helyett mosolyt idéz a dologértő ajkaira, a nagyközönség -izlési fogalmait pedig se nem világosítja, se helyre nem -igazítja.</p> -<p>S miért teszi ezt a «P. N.»? talán széptanban, nyelvben s -általán az irodalomban azon par excellence nemzeti irány hive, mely -az utánzás, az idegen minták ellen nyilatkozik, s az eredeti -kifejlődés mellett küzd, melynek velem együtt sokan hódolnak? Nem; -hisz a «P. N.»-nak nincsenek a tudományt és költészetet illetőleg -határozott elvei s határozatlanságában egyszer epigóninak is nevezi -azon egész korszakot, melyben ez irány a legelhatározottabb -körvonalokban emelkedett ki. – Miért teszi hát? Mert nagy magyar, -mert hazafi kötelességének tartja hirdethetni, hogy minden magyar -munka bámulatos, irodalmunk multja, jelene tele van lángelmékkel s -minden semmiségből a nemzeti dicsőség diadalive készül; mert elve a -hiu önteltséget s korlátolt felfogásokat terjeszteni a nemzeti -érzés örve alatt. Mit neki az irodalom valódi érdeke? Mit tudja, -vagy akarja tudni, hogy a kritika sem gáncshajhászat, sem -dicsbeszéd, hanem a szellem nyomozása, s czélja a kitünő műveket -felfoghatóbbakká, a tudományos eszméket közkeletüekké tenni s -őrizni, emelni a tudomány és művészet érdekeit! Miért venné -figyelembe, hogy akkor teszünk a nemzetiségnek legtöbb hasznot, ha -nem a nemzeti hiuságot, hanem az önérzetet <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> ápoljuk az -igaz tudomány és művészet alapján, mert csak ez becsületre méltó és -örök! Mit a «P. N.»-nak mindez, midőn az ellenkező oly kevésbe, -csak lelkiismeretlenségbe kerül, s mit sem idéz elő egyebet, mint -az irodalom és izlés kárát, s mégis oly gazdagon behajtja -kamatjait, az értetlenek tapsát, s egy szent eszme bő palástját, -melylyel annyi mindent eltakarhatni.</p> -<p>A «P. N.» egykor úgy nyilatkozott, hogy kritikai eljárása -ösztönző lesz. Az mindig másodrendű kérdés, vajon a kritika -méltányló vagy szigorú legyen-e? a fődolog az, hogy elve legyen, -pártatlannak mutatkozzék, mértéket tartson és szolgálja a tudomány -és művészet haladását és követeléseit. Az előttem nagyon közönyös -dolog, hogy ha valamely írónak üres bókot mondanak, mert örülni tud -neki, ha valakit gáncsolnak, mert sérteni akarják s fel bir rajta -indulni. Én azt sem bánom, ha leggyengébb mű is talál vevőre, ennek -is meglehet a maga haszna, a nyomdászra, íróra s talán az olvasóra -is. Általában itt belőlem sem kenyéririgység, sem sértett hiuság -nem szólhatnak. Én nem az irodalomból élek, én nem adtam ki -könyvet, se szerkesztő nem vagyok, hogy előfizetőket hajhászszak. – -Mindez rám nézve igen közönyös dolog, tőlem mindenki boldogulhat, -csak örülni tudok rajta. De az nem közönyös, midőn tapasztalom, -hogy a kritikusok az olvasóközönségnek, mely hála Isten! mindinkább -növekedik és épen társadalmunk csak magyarul értő rétegéből, -izlését rontják, fogalmait összezavarják; midőn a silány művek -annyi kiadást érnek, mennyit a jelesek alig; midőn a közönség -mértéke ingadoz, s a kitünő írót a középszerüvel egy rangba -helyezi; <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> midőn a valódi tehetség és alaposság -annyi méltánylatra talál, mint a tehetség hiánya és felületesség, s -a széptani és irodalmi fogalmaknak anarchiája áll be.</p> -<p>S mindezt mi idézi elő? Az elvtelenség, pártosság s a nemzeti -hiuság tömjénzése, melynek kritikánk általában hódol, s melynek a -«P. N.» irodalmi nyomoruságainknál fogva leghatalmasabb -képviselője, mint sok előfizetővel és nagy hatással biró lap, s ez -oly időben történik, midőn irodalmunk jövőjéről sok szép reményt -táplálhatunk, mert nem kell hinni, hogy irodalmunk hanyatlik, mint -sokan állítják. Az irodalom egyes ágai, ha hanyatlottak is, mások -emelkedtek s élénk munkásság éled mindenütt; de hanyatlott a -journalistika, a kritika, melynek méltóságát vissza kell állítani, -mihez csekély erőmmel én is járulni akarok.</p> -<p>Mindezt miért mondottam én el, és épen e lapban? kérdhetik -gyanusítóim, kik föllépésemből már eddig is bizonyosan sok -csodálatos dolgot magyaráztak ki. Gyanusítóimnak nem felelek, de -olvasóimnak igen. Mert régóta szivemen fekszik nyilt és őszinte -szót intézni a közönséghez kritikánk ügyében, mert a «P. N.» -különböző okoknál fogva irodalmi ügyekben tekintélylyé nőtte ki -magát, s én meggyőződéseimnek tartozom e bitorlott tekintélyt -ostromolni, még a sikertelenség és gyanusítás esetében is; mert a -többi lapokban, melyek szeretnek ingerkedni a «P. N.»-val, de -komoly vitába vele sohasem ereszkednek, nem remélhetve tért, vagy -tőlük visszautasítva, e lapok szerkesztője volt szives megengedni, -hogy nézeteimet elmondjam kritikánkról, és szépirodalmunk fölött -szemlét tartsak, <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> melyet a jövő héten eposzainkat illetőleg -meg is kezdek.</p> -<p>Szabadjon végül kijelentenem, hogy semminemű polemiába nem fogok -bocsátkozni, ha nem széptani elv-, irodalmi eszméröl lesz szó, mert -a rágalmak vagy sértések elintézése nem a közönség elé való.</p> -<h3>II.<br /> -<i>Epikai költemények</i>.</h3> -<p class="summary"><i>Toldi estéje</i>. Költői beszély hat énekben. -Irta Arany János. Pest, 1854. <i>Béla királyfi</i>. Költői beszély -hat énekben. Irta Vajda János. Pest, 1854. <i>A kiovi csata</i>. -Hősköltemény tizenhat énekben. Irta Debreczeni Márton, kiadta gr. -Mikó Imre. Pest, 1854. <i>Utazás a más világon</i>. Költői -elbeszélés tiz énekben. Irta Balkányi Szabó Lajos. Debreczen, -1854.</p> -<p>Kritikusaink ezelőtt tiz-tizenkét évvel nem egyszer vitatkoztak -arról: vajon van-e korunknak fogékonysága az eposzra, vajon nem -tékozolja-e erejét a költő, ki eposzba fog? Nálunk régebben is -divatos volt iskolásan fogni fel a széptant, s a nem eléggé -sikerült költői művek védelmére hamis elméletet alapítni meg. Ama -vitázó kritikusok is így tettek: az eposzt alig merték máskép -gondolni, mint azt valamely bölcs tanár kiszabta s olyat is fogtak -a korra, mi a költők hibája volt.</p> -<p>A valódi eposzt, epopœiát is, mint nevük – monda, mondaköltemény -– mutatja, nem egyes költő írja, hanem a nép teremti, e minden idők -legnagyobb epikusa. Az eposz anyagát hagyományok alkotják a nép -ifjú napjaiból, midőn merész, kalandos tettek korszakát élte, s a -mythosz és történet összefolyt ködében csodás világításban -emelkedtek ki előtte az <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> istenek és hősök alakjai. E hagyományok a -nép szép álmait, megaranyozott emlékeit foglalják magokban, egész -történetét és vallását, minden büszkeségét és bölcseségét. Mindig -örömest emlékszik rájok, önkénytelenül, toldja, átalakítja, -kiegészíti, versekbe önti és folyvást lelkesül általuk. E -nemzedékről-nemzedékre szálló dalokon, a leendő epopœia részein, -sok év, egész korszakok dolgoznak, míg végre előáll egy ember, ki a -szétszórt részeket költői egésszé önti, avagy csak pusztán -összegyüjti, s a rhapsodiákból «Ilias» alakul, a runókból -«Kalevala». Ez a valódi eposz, ez a valódi epikus; de ily mű és -költő csak oly korban állhat elő, midőn a nép már polgárisodni kezd -a nélkül, hogy még elvesztette volna ifjúsági emlékeit s így az -epikus mult kihalt volna öntudatából.</p> -<p>E korszak már rég, nagyon régen letünt majd mindenütt Európában; -mi magyarok a nélkül éltük át, hogy most csak egyetlen oly mondát -is tudnánk felmutatni, melyet némi eposz-töredéknek nevezhetnénk. -Úgy jártunk, mint sok más nép, melyeknél a hagyományok, mondák -természetes fejlődését költözködés, idegen műveltség és bonyolult -politikai viszonyok akadályozták meg. A keresztyén polgáriasodás -egészen eltemette hihetően számos és gazdag hagyományainkat, vagy -legalább belőlük oly keveset olvasztott át, hogy népregéink és -dalainkban alig csillámlik meg egy-egy méla visszaemlékezés. Epikus -helyett száraz krónikairónk van, Béla névtelen jegyzője, ki -mondáinkat csak azért jegyzé föl, hogy letörölhesse róluk a költői -zománczot s kiszaggathassa azon kapcsokat, melyek talán -eposztöredékekké fűzték.</p> -<p>A keresztyén korszak, a lovagkor sem igen termé meg számunkra a -románczok, balladák, legendák, <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> romantikai epopöák -költészetét. Valódi dalnokok helyett csak históriai verselőkkel: -egy Csáthi Demeterrel, Ilosvai-, Tinódival kelle megelégednünk. -Csaknem kétkedhetnénk a magyar költői szellemében, ha nem tudnók, -hogy annyi heterogén elem közé dobva, mindkét korszakban oly -körülmények között vívott önfentartásáért, melyek epikai -költészetének kifejlődésére nem igen hathattak jótékonyan, vagy -annak is, mi kifejlett, elenyésztét segítették elő.</p> -<p>Ily nemzet epikusának sorsa mindig szomorú, annál szomorúabb, -minél valódibb költő. A hagyományok, mondakör, eposztöredékek -hiányát nem pótolja semmi, még a lángelme sem. Az epikusnak anyag -kell, melyből teremthessen, oly nép, melynek szent és megőrzött -emlékeit újíthatja meg, eposzi hitel, mely a századok ködéből, -sírok mohaiból és kunyhók meséiből táplálkozik. Ezek nélkül az -eposz mindig mondva-csinált virág, melynek se illata, se gyökere. A -költőnek meg kell önmagával hasonlania, s csak két út vezetheti -megnyugvásra, ha ugyan teljesen megnyugodni bir.</p> -<p>Az egyik út nehéz, ritkán vezet egész sikerre, de legalább -mindig legjobban megközelíti a czélt. Itt a költő ragaszkodik a még -fennmaradt kevés s a nép öntudatában homályosan élő hagyományok és -mondákhoz, told, alakít, de mindig csak a megadott alap szellemében -s azon korhoz képest, melyben szerencsétlensége élni. Meséjét -mindig valamely elmosódott monda prózai töredékeiből kerekíti ki, -alakot egy régi ének dallamaiból teremt s hangulatot, színt azon -ősi szellemből merít, mely egészen soha sem halhat ki a népnél, még -akkor sem, ha erkölcsi ereje megtört és aljasulni kezd. Így áll elő -a naiv <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> műeposz, mint a németek nevezik, a -népies, mint mi nevezzük, mely művészi úton pótolja, a hogy -pótolhatja, a századok mostohaságát s mindig a legnagyobb -közönséghez, a néphez szól.</p> -<p>A másik út sokkal kényelmesebb, biztosabban vezet sikerre, de -soha sem közelítheti meg a czélt. Itt a költő nem sokat gondol a -mondai alappal, egészen eldobja, vagy nem annak szellemében alakít, -megveti az egyszerű és naiv felfogást, mythoszt, mondát octroyál, -vagy azt más nép eposzából veszi az alakkal és színezettel együtt, -s néha megkapatva egy korából fölmerült nagy eszmétől, a multat -inkább csak a jelen segédére idézi föl. Így áll elő, többé-kevésbé -eltérve a népies műeposztól, a par excellence műeposz egy szűkebb -kör, néha csak a szorosan vett irodalom és commentatorok számára. -Ezt nálunk hőskölteménynek nevezik és méltán, mert hősökről írt -költemény, a legtöbbször mondai alap helyett történetin emelkedve -és mindig inkább csak történeti felfogással.</p> -<p>Nálunk az újabb időkig a második úton haladtak a költők. Két -nagy név képviseli a magyar műeposzt: Zrinyi és Vörösmarty, magasan -emelkedve ki a többiek közül. Mindkettő nevezetes korszakban lépett -föl s pályájokat, noha másfél század választja el, az ellentét és -hasonlat oly rokonakká teszi. Zrinyit a török és belső viszály -által szétdarabolt nemzet aljasulása sülyeszté mély búba, míg -Vörösmarty egy jobb korszak küszöbén jelent meg s az öntudatra -ébredt nemzet jövőjeért lelkesült. Mindkét korszakot végzetes -katasztrófa zárta be; Zrinyi korábban meghalt, mintsem megérhette -volna, Vörösmarty túlélte, hogy elnémuljon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>Zrinyi Zrinyiászában nem mondát dolgozott fel, hanem egy alig -félszázados történeti tényt, hősül dédatyját, a szigeti Zrinyit -választá, s alapeszméül egy vallásos, hazafias, mondhatni politikai -gondolatot. – Ő úgy tűnteti föl a törökök sujtoló hatalmát, mint -Isten büntetését, melyet a nemzet bűnei által vont magára, s melyet -csak olyszerű vallásos és hazafias áldozat engesztelhet ki, minőt -dicsőült dédatyja és hősei vittek véghez. A magában alig eposzi -tárgyat e felfogás s azon eszközökkel, melyek compositiójának -lényegét alkotják, míg egyfelől csaknem eposzi magasságra emelte, -addig itt is ugyanazt dörgé nemzetéhez, mit szóval és irásban -annyiszor másutt: «Fegyver és jó vitézi resolutio, erkölcsi -ujjászületés», mert csak ez mentheti meg az országot a török -igától. Vörösmarty történeti alap mellett mondait is használt -ugyan, de nem naiv felfogással. Aztán «Zalán futásá»-ban is szintén -ott lebeg egy politikai eszme, de a nélkül, hogy ez volna az -alapeszméje, mi egyébiránt csak előnyére van. Ő e hőskölteményét -1825. körül írta, midőn a közérzület a sértett történeti jogok -védelmére kelt. Műve a hangulat lelkesülése volt, szerény szavazat -a szónokok követelő beszédei mellé, egy a jövő reményét a mult -dicsőségébe játszó ábránd a törvényczikkek száraz fejtegetéséhez. -«Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban!» kiáltott fel, mert a -mult dicsőségére akart mutatni, hogy a nemzet hígyjen jövőjében, -mert az ujjászületés nagy mozzanatainak csak oly nagy tény lehetett -méltó hasonmása, minő az Árpádé volt, midőn hont alapított.</p> -<p>Ekkép mindkét költemény összhangzott a kor hangulatával, -benyomást tőn a kedélyekre, s e melett <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> a -legnagyobb irodalomtörténeti fontosságra emelkedett. Zrinyi volt az -első magyar költő, ki alkotni tudott s nyelvünk ezer bűbáját -kifejteni kezdé. A régi magyar költészet tulajdonkép csak ő egy -maga. Vörösmarty is hasonló egyéniség. Rajta, mint egyik oszlopán -nyugszik újabb költészetünk, s midőn «Zalán futásá»-nak hexameterei -megzendültek, hol a régi és megújított nyelv oly tündér vegyületben -olvad össze, a magyar költői nyelv megalapítását ünnepelte. S mégis -mi az oka, hogy mindezek daczára mindkét hősköltemény oly kevéssé -lehetett népszerű, hogy ma alig olvassák s egyetlen töredék, -versszak nem mehetett át a nagyközönség, a nép vérébe, ajkaira. -Bizonyosan nem az, hogy a «Zrinyiász»-nak nagy szépségei mellett -hiányai is vannak, hogy «Zalán futásá»-ban az alkotás nem eléggé -erős, hanem mert mindkét költő többé-kevésbé eltért a valódi, a -nemzeti eposztól.</p> -<p>Zrinyi már tárgyánál fogva nem folyamodhatott mondához, de -egyszersmind kevéssé merült a nép ősköltői szellemébe. Tassóhoz -fordult, s bár nem utánozta szolgailag, de tőle vette az alakot, -színt, s a keresztyén és görög mythos azon vegyületét is, mely -egyébiránt e korban más nemzetek epikusainál is divatos volt. -Vörösmarty a mondai alapot nem fogta fel naivul, mythologiát -képzelméből teremtett, kevéssé játszott a népszellem húrjain, s -népdallamok helyett görög hexametereket használt, melyek ugyan -nyelvünk szépségeit új oldalról tüntették föl, de reánk nézve -örökre idegenek maradtak. Az eposz hiányos felfogása, az idegen -alak és szín okozák tehát, hogy e hősköltemények nem olvadhattak a -nép öntudatába, bár tárgyuk szorosan nemzeti volt s a korra is -hatást tőnek. <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>Ime e pontnál dől el azon kérdés, mennyiben van és nincs -korunknak fogékonysága az eposzra s ez mennyiben függ a -költőktől?</p> -<p>Korunk csakugyan nem a valódi eposz kora. Azon műkritkusok, kik -azt állítják, hogy az újabb korban egészen a regény lépett az eposz -helyébe, igazat mondanak.</p> -<p>Mi köze e kornak oly költőhöz, ki a mult dicsőségén mereng, -midőn a jövő dicsőségeért annyi ellenkező elv és párt támadta meg a -hagyományt és történeti jogot? Hogy gyönyörködjenek az emberek a -naiv mondák aranyfürtös emlékein, ha bennük a kétely nemcsak a -babonát és előitéleteket, hanem a hitet és erkölcsi meggyőződéseket -is megingatta? Ki fog merengeni a primitiv erkölcsök, egyszerű -viszonyok és nagyszerű egyéniségek rajzain, midőn a tevékeny -bonczoló szellem és tehetetlen alkotó erő lázas ingerültséggel -vitatja az állam és társadalom nagy kérdéseit, légvárra légvárat -emel, s az egyéni szabadság romjain keresi az emberiség üdvét? Hogy -gyakorolhasson bűvös hatást az erős fajszeretet mély kedélyessége, -büszke álmadozása, mikor az óriási közlekedési eszközök, szellemi -és kereskedelmi érdekek gyöngítik a nemzeti sajátságokat s az -egyetemesség eszméit hintik szét?</p> -<p>Ez eszmék és érzések hangulatának leginkább megfelel a regény. -Már nem tisztán költői alakja olyan, mely mindent és sok olyant is -beölelni, feldolgozni képes, mihez a hatás veszélyeztetése nélkül -se eposz, se dráma, se lyra nem nyulhat. Tárgyai és alakjánál fogva -egyaránt legalkalmasabb, hogy e gondolkozásában vizsgáló és -kétkedő, érzéseiben blasirozott kornak legtöbb tápot és izgalmat, -legbiztosabb kiengesztelést és megnyugvást s talán legerősebb -lelkesülést <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> is nyujtson. Innen van, hogy az európai -irodalomban a legtöbb nagy és középszerű tehetség mind a regény -köré gyülekszik, mint melynek hatásával a költészetnek egyetlen más -neme sem versenyezhet. Az angol, franczia és német közönség mit -olvas legmohóbban a költői művek közt? A regényt és ismét csak a -regényt. Miért? Mert a változott viszonyokhoz képest valami olyant -talál benne, mint a valódi eposzban talált a hajdani nép: vallását, -multját, jelenét, jövőjét, bölcseségét és hóbortjait.</p> -<p>Igaz ugyan, hogy az angol és német irodalomban a regény mellett -is fölmerült az eposz, de ez se tartalom, se alakban nem egészen -vagy épen nem a régi, a valódi eposz. Az úgynevezett romantikai -eposzt a mult században emelték műalakká az angolok s tulajdonkép -nem egyéb, mint elbeszélés versekben, költői beszély, a mint mi -nevezzük. Közel áll a regényhez, melytől inkább csak eszményibb, -költőibb tartalma és rhythmusos alakja különbözteti meg. Scott -Walter és Byron teremték meg a genre-t, mindketten egymástól -lényegesen eltérve. Scott Walter a régi eposz elemeihez fordult, a -középkori mondák, balladákhoz és a történethez. Mélyen behatva az -angol nép ősköltői szellemébe, azon költői és történeti, mondhatni -gyermeki tárgyilagossággal írta epikai költeményeit, mint -regényeit. E műveknek nagy hatást kelle tenniök oly országban, hol -annyi érzék van a hagyomány, a régi iránt, s oly időben, midőn a -bölcsészeti század és franczia forradalom eredményei visszahatást -idéztek föl, s még a száraz földön is kegyelet fogta körül a régi -intézményeket.</p> -<p>Byron más úton járt eposzaiban. Ő nem a naiv és nyugodt költő, -egészen az új kor gyermeke, ki <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> szakított az állam és -társadalom hagyományaival, s a kétkedő szellem és erős szenvedélyek -lyrájában olvasztá fel eposzait, melyeknek nagy részét nem is -hazája történetéből, hanem idegen országokból, s leginkább keletről -vette. S mit Byron eposzaiban tett, nem azt tették-e az újabb kor -regényírói közül sokan? Nincs-e rokonság köztük? Ki Byron eposzait -a valódi eposz szerint itélné meg, igazságtalanságot követne el -rajta, s meg kellene tagadnia azon hatást, melyet az eposzok -bárkire akarva nemakarva tesznek. Ő nagyon jól tudta ezt, és -érezte, hogy se lángelméjének természete, se élményei nem -ragadhatják a régi eposz útjára, mint maga megvallja egyik -barátjához írt levelében, mely az eposzi genre-t illetőleg igen -figyelemre méltó hely. «Az emberek mindig azt tanácsolják nekem – -mond a többek közt – hogy eposzt írjak. Ön azt mondja nekem, hogy -nem fogok nagy költeményt hátrahagyni, azaz nehezet, fontost, mert -úgy hiszem, e kifejezések egyértelműek. Ön azt mondja, hogy -<i>Childe Harold</i> egyenetlen, a két első ének túlnyomó a két -végsőhöz képest. Jól tudom; e költemény tartalom és alak nélküli, -egy festői útleirás. De ki olvassa most Miltont? Véleményem -költeményeim egyenetlenségét illetőleg az, hogy egyik se jobb, se -rosszabb, mint a másik. Mi az epopœákat illeti, nem olvashat-e ön -eleget Southeytől? Ott van «Johanna d’Arc», «Kahama átka», s Isten -tudja még hány átok, le egész az «Utolsó góthig», Eposzt kiván ön! -Ime «Don Juan». Én e költeményemet eposznak tartom; ez eposz korunk -szellemében oly jó, mint «Ilias» Homer korában. Szerelem, vallás és -politika képezik tartalmát, melyek most is annyi okot adnak -viszályra, <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> mint hajdan. Oly emberek szükében, mint -Paris és Menelaos, most sem vagyunk, s a paráznaság bűnét szintén -meg kell fizetni. Mindjárt az első énekben talál ön egy Helenát. -Hősömet tökéletes Achillá teremtem, kétszer-háromszor fogok vele -pisztolygolyóval gyertyát koppantatni, hígye meg, morálom sem lesz -rossz, maga dr. Johnson sem találhatna benne hibát.»</p> -<p>E gunyoros hang eléggé jellemzi, hogy fogta föl Byron az eposzt, -hogy teremté meg azon genre-t, melynek oly kevés rokonsága van a -régi eposzszal, s mely talán éppen azért tett oly nagy hatást -Európának majd minden irodalmára. A németek és oroszok mind Scott -Walter, mind Byron eposzait több-kevesebb szerencsével utánképzék; -a németeknél különösen Lenauban talált Byron méltó és eredeti -képviselőjére, az oroszoknál pedig Puskinban. Nálunk Kisfaludy -Sándor Scott nyomán indult regéiben, midőn a magyar lovagkort oly -szerencsésen választott pillanatban s annyira nemzeties hangon -megújítá, s mire az akkori kritika oly nagy zavarba jött. – Ő, -bárha nem volt eléggé művész, sokkal jobban felfogta korát, mint -azok, kik «Iliast» vagy «Aeneist» utánozták, vagy Homert, Ossiant -némi mythos és nemzeti hagyományokban fölelevenítve, szellemök -annyi gazdag kincsét pazarlák el, noha nyelvünk kifejlődésére nagy -eredménynyel.</p> -<p>A francziáknál a romantikai eposz se egyik, se másik faja nem -nőhette ki magát. Náluk egyedül a regény lőn uralkodó, majd a -romantikai, majd a modern iskola győzelmével. Csak Amerika, melynek -néha kedve kerekedik demokrata tréfából a régi világ slendriánjait -magára aggatni, mutathat föl dörgedelmes <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> eposzokat: -Columbiade-ot, melyben Jones, Smith, Thompson tábornokok, s -New-York, Boston városok oly érdekes epikus homályban tünnek föl, -Fredonide-ot, melyben még élő államférfiak szerepelnek, vagy az -Indián-harcból «Black Hawk»-ot, melynek egyik czélja megmutatni, -hogy csekély tőkepénzzel meglehetős üzletbe lehet kezdeni, s mily -előnyt nyujt az üzérkedésnek a helyek idején való és jó -megválasztása.</p> -<p>Mindez csak azt mutatja, hogy a valódi eposzt vagy egészen -kiszorította a regény, vagy a korhoz képest az oly változásokon -ment át, melyek a régi elméletet sokképp módosítják. S mindezt a -lehető legrövidebben nem azért fejtegetém, hogy epikusainknak azt -mondhassam: hallgassatok el jámborok, engedjetek helyet a -regényíróknak; sőt ellenkezőleg azt akarom bebizonyítani, hogy -nálunk több fogékonyság van az eposzra, mint bárhol másutt, de hogy -e fogékonyságot igénybe lehessen venni, epikusainknak nem lehet a -régi úton járniok sem akkor, ha a valódi eposzt akarják pótolni -művészi úton, sem akkor, ha a romantikai eposz bármelyik nemében -kisértik meg erejöket.</p> -<p>Vajjon miért volna nálunk több fogékonyság az eposzra, mint -másutt bárhol? Talán nem tudom magamat elég világosan kifejezni, de -érzem, hogy igazam van. És ez érzés, ha ugyan olvasóim nem fogják -eléggé határozott eszmének elfogadni, némi humoros és fájó -élmények, de viszonyaink és olvasó közönségünket illetőleg -mindenesetre tényleges tapasztalatok eredménye.</p> -<p>Minket mindig élénken foglalkoztatott egy gondolat, még akkor -is, midőn a jövőért megvetettük a <span class="pagenum"><a name= -"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> multat. Szerettük volna -tudni: hol van a mi őshazánk, hol a nép, mely rokon velünk, az -egyedül rokontalannal. Tudósainkat folyvást érdekelte e kérdés. -Egyik történeti, másik nyelvészeti úton akarta kideríteni. Utazók -vállalkoztak, egyik keletre, másik északra. Sőt őstörténetünk e -kérdése némely történetírónkat a tudomány nagy kárára valóságos -epikusokká tette, kik árva fejünkre akarták tűzni a világ minden -dicsőségét, s történetünkbe csempészni az «Ezer egy éj» meséit. A -kunyhókban és pásztortüzeknél is föl-fölmerült e kérdés, s egy-egy -népdal vagy mondatöredékbe halt. Mindennek van oly oldala is, -melyen a humorista gunyorosan mulathatja magát, de egészben véve -mégis az epikusnak kedvez, mert oly érzés, oly gondolat, mely a -legtávolabb multon csüng s örömest hallgat a költőre, midőn a -történetíró oly mondákkal elégíti ki, melyekben költészet -sincs.</p> -<p>Aztán voltunk-e valaha annyira áthatva a korszellem, az új idők -tanaitól, hogy azokat régi eszméink, erkölcseink, hagyományaink -közé ne igyekeztünk volna beilleszteni? Ősi dicsőségünk nem volt-e -mindig vigasztalónk, lelkesítőnk, büszkeségünk? Mikor halt ki a -kegyelet belőlünk őseink iránt, s nincsenek-e előitéleteink, melyek -néha drága semmiségeken alapulnak? S most nem lep-e meg sokszor -bennünket méla elborongás emlékek miatt, melyek örökre elveszendők, -s nem tünnek-e föl lelkünkön a lehetetlenségek álmai, mivel egykor -ez álmok léteztek? Oh erről sokat lehetne beszélni, min talán -mosolyoghat a rideg szív józansága s a bonczoló ész -kérlelhetetlensége, de az epikus érezni fogja, hogy nem süket -füleknek énekel, nem megszakadt húrokon játszik, s talán szíveket -könnyít meg. <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p>E mellett népünk s azon osztályok, honnan a legtöbb magyar -olvasó telik ki, olyanok-e, melyek az újkori polgáriasodás -jótéteményeit és rosszait oly nagy mértékben érzik, mint a külföld? -Megvannak-e nálunk azon vágyak és szükségek, melyek a regényírót -másutt majdnem kizárólagosan emelik népköltővé? Nekünk nincsenek -éhező gyármunkásaink, kik mohó hévvel olvassák az «Örök zsidó»-féle -regényeket, sem annyira nagy városaink, hogy belőlök a romlottság -képeit egész gyönyörűséggel szedhesse a regényíró. Vajon nálunk egy -modern regény tehetne-e oly hatást, mint egy sikerült népies költői -beszély a közönség öntudatában élénken élő történeti vagy mondai -körből? Nincs-e falvainkban és pusztáinkon sok tekintetben némi -primitiv, némi régies élet, mi annyira könnyíti a naiv epikus -helyzetét?</p> -<p>Ily körülmények között miért ne ébredne érdek, figyelem és -lelkesülés az epikus iránt, még akkor is, ha a századok -mostohaságát, a valódi eposzt akarja pótolni a népies műeposz útján -a hun vagy Álmos-mondakörből, melyek mondáink közt egyedül -alkalmasak erre, s nagyon hiányos, töredékes voltuk mellett is egy -nagy költő nagy művévé válhatnak, visszhangot lelve a nép -öntudatában élő némi homályos emlékekben. Miért ne lelkesülnénk -romantikai költeményeken a keresztyén-magyar lovagkor korszakából, -hol nagy történeti multunk a szent László és Hunyadiakról szóló -mondák és történeti hagyományokban annyira egységes költői képekben -válik ki? Miért ne szőnének költőink epikai beszélyeket száraz -históriás énekeinkből, szegény, de feldolgozható mondáinkból, -melyek népünk kedvencz és maig is emlegetett hőseit és kóbor -vitézeit tárgyazzák? <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>Mindez lelkünk egy-egy ábrándját, szívünk egy-egy búját, örömét, -szent emlékeit olvasztaná eszményibb világba s megfelelne -irodalmunk azon mozgalmának, mely régibb történetíróink magyar -műveit, emlékiratait hozta napfényre s egyes korszakok -kidolgozásához annyi szeretet- és készülettel fog. Vagy ha költőink -némelyike nem bír elég érzékkel mindehhez, s más eszmék és -érzésekkel van megtelve, mint melyek az epikus mult felé vonnák: -miért ne írjon verses regényeket, szabad tért engedve a -tájfestések, idylli érzések vagy az erős szenvedélyek, akár az -ironia lyrai hangulatának? Hiszen prózában írt regényeink nagy -része ugyis a valódi élet, a tényleges viszonyok részletes rajzain -törik meg, mi alól a verses regény eszményibb tartalma és -rhythmusos alakja fölmenti a költőt. S miért ne tegyük ezt most -inkább, mint valaha, midőn lyránk úgyis vagy igen ellágyult, vagy -igen elvadult a tájköltészet s a prózai és szenvelgő felfogás -mocsarában. Az epikai költészet fölelevenedése bármely nemben csak -újabb erőt öntene összes költészetünkbe s nyelvünknek talán -elfedett bájait leplezné le.</p> -<p>Azonban hogy e fogékonyságot szolgálni, e szükséget pótolni -lehessen, epikusaink nem járhatnak azon az úton, melyet eddigi -költőink és kritikusaink kimértek. Nekünk többé semmi közünk a -görög istenekkel. A keresztyén hagyományok föld fölötti s alatti -gépezetét sem használhatjuk sem oly mértékben, sem oly költőileg, -mint régebben Dante, Tasso és Miltonnak lehetséges volt. A -lovagvárak rémes, ördöngös mondáihoz sem nyulhatunk. A bölcsészeti -eszmék symbolikája nem a tiszta költészetbe való. Magyar -mythologiát fejünkből nem szabad <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> teremtenünk, sem keletről -kölcsönöznünk. Mi keveset őshitregéinkből a tudomány kifejtett, -belőle csak annyit használhatunk, mennyi mondáink és -hagyományainknál fogva, bárha átváltozva is, a nép emlékéből nem -halt ki, vagy a mit a költő úgy használhat föl, hogy a tárgy és -helyzet természete szerint fölhangolt képzeletünkbe bejátszani -képes.</p> -<p>E szerint például az Attila-mondában azon rész, hol az éjjel -elkeseredetten küzdő két ellenséges tábor fölött az elesettek -lelkei is harczolnak, vagy a hunszékely mondában a «hadak útja» -(tejút), midőn a megvert hunnok a tejúton serget látnak segédül -jőni, mind olyanok, melyek csak a költőtől függenek, hogy mosoly -helyett élénk hatást idézzenek elő. Általában e pont körül mind -őskori, mind keresztyén hagyományainkat illetőleg minden a költő -tapintata és művészetétől függ. Itt részletes tanács helyett csak -általánost adhat a kritikus, így szólva: merülj a népbe, gondolj -korodra s vizsgáld azon epikusok műveit, kik az újabb időben is -szerencsésen megküzdöttek e nagy akadálylyal; de ne kövesd azon -műbírákat, kik szivesen fogják talán ellátni művedet commentarokkal -s készek rávitatni a közönségre, hogy mindez igen szép, noha -eszméink-, érzéseink-, néha képzeletünkhöz is oly kevés köze.</p> -<p>Ha a hitregék mikép és mennyiben használata megpróbálja az -újkori epikust, a mondai vagy történeti alap feldolgozásánál sem -kevesebb akadálylyal kell megküzdenie.</p> -<p>Már a tárgy megválasztása nehéz. A naiv, a tulajdonkép epikai -korban a népmonda közvetlen juttatá a költőt mind a tárgy-, mind az -alakhoz. Most elmélkedésre és tapintatra van szükség. Bizonyosan -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> mindig azon mondát illeti az elsőség, -mely a nép öntudatában legegyetemesebb, legélénkebb. Emezt különös -nemzeti, amazt általános emberi sajátságai ajánlják, mint melyek -által legtöbb költői hatást gerjeszthetni. Lehet olyan is, mely -azon hasonlat vagy ellentét által válik érdekessé, melylyel a -jelenhez áll. Még a történeti alap is megkíván bizonyos mondai és a -fennebbiekkel rokon jellemet: a nép előszeretetét, megalakult -véleményét, adomáit, közmondásait.</p> -<p>A tárgy szerencsés megválasztásán átesve a költő a felfogásnak -mennyi faja és fokozata áll előtte, melyek a jelen korviszonyok -közt a hatást lényegesen föltételezik! Az idegen, a más népek -eposzai szerinti felfogásról nem is szólok. Legyen az bár némi -nemzeti mázzal bevonva is, hatásra nem számíthat. Itt csak saját -nemzeti felfogásunk természetéről lehet szó. Minél mondaibb a -tárgy, a felfogás annál naivabb, azaz népiesebb lehet. Történeti -tárgynál a népiesnek mindinkább az emelkedett nemzetibe kell -olvadnia, de soha sem a történeti tárgyilagosságig, mint a regény -és drámában. Természetesen mindez nem illik a romantikai eposznak -Byron által kiképzett fajára, mely egészen más elvek alá esik.</p> -<p>Hát még az alkotásnál mennyi akadályt gördít a költő elé a kor, -melyet meg nem tagadhatni! Mit mellőzzön a mondákból, mit ne, s -minthogy rendesen hiányosak és szegények, mikép toldja, egészítse, -alakítsa? Szóval, hogyan vethessen építményének erős alapot? -Mindezek nehéz kérdések, mert a mondáknak oly részei is lehetnek, -melyek most már nem érthető világnézeteket, föl nem fogható -helyzeteket, visszataszító különösségeket foglalnak magukban. -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> Mikép fog a költő átküzdeni két -örvényt, melyekben könnyen elmerülhet: t. i. hogy mondai vagy -történeti tárgyilagossága ne legyen érthetetlen, avagy modern -eljárása epikai maradjon? Ha genialitása vagy művészete nem találja -meg azon közvetítést, mely a jelen világnézeteit, erkölcsi -érzületét összekötheti mondájával, vagy a fölvétel, kihagyás és -átalakításnál nem tanusít elég erkölcsi érzéket, műízlést, minket -se nem érdekelhet, se meg nem indíthat.</p> -<p>S ennek az egész mű alapeszméjén, alkotásán, jellemrajzain át -kell vonulnia. Ez az a pont, mely által műve a változó korviszonyok -közt létezési jogot ví ki magának. Ezért kell az epikusnak inkább, -mint akármely más költőnek, mélyen behatolnia a népszellembe és -történeti tanulmányokba. Neki épen úgy kell ismernie a jelent, mint -a multat, honfitársai gyöngéit és erényeit. A nép rokonszenvei, -szokásai és kedvencz eszméiből kell merítenie és mindig eszményi -világát tűntetnie föl. A jellemrajzoknak azon egyes vonásokból kell -megalakulniok, melyeket a népélet egyes feltünőbb egyéniségei -nyújtanak. A mult és jelen népélet eme hosszában-széltében -felfogásából áll elő aztán azon bizonyos varázs, mely a multat a -jelenbe s a jelent a multba játssza.</p> -<p>Ha az epikai költemény minél többet olvaszt magába vagy vesz -csak pusztán át a nép dalai, adomái, tréfái, szójárásai, -hasonlataiból, annál nagyobb hatásra számolhat. És a költő tartozik -művén a népszellem egész erejét, minden gazdagságát elönteni, hogy -mindenünnen régi, mégis új, ismert és mégis ismeretlen jellem, -helyzet, rajz, kép, dallam találjon utat szívünkhöz. Neki a régi -naiv dalnoknak és újkori művésznek kell lennie egyszerre. Csak így -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> lehet a jelen kor, viszonyaink közt -epikus, ha ugyan nem a Byron-féle genre-hoz van előszeretete.</p> -<p>Ezért külalak tekintetében is mást követelünk tőle, mint a mit -eddigi epikusaink adtak. Mi se a görög hexametert, se a német -nibelungen-strofát, se az olasz ottavát s terzinát nem fogadhatjuk -el. Nekünk rhythmus kell, melyet gyermekségünkben megszoktunk, -melyben históriás énekeink vannak írva, mely mondatöredékeinkből -hangzik ki: szóval a mi vérünkbe ment át. A költőnek a népköltészet -hagyományaiból kell megteremteni a külalakot, de ez eljárásában, -midőn naiv akar lenni, nem lehet gyermekes; midőn a népies hangot -akarja eltalálni, nem csaphat a póriasba; midőn a régi nyelvből -olvaszt át az újba, nem különczködhetik és soha sem feledheti, hogy -oly közönségnek ír, melynek már fejlett irodalma van. Mint -mindenütt, úgy itt is azon tapintat és műérzékkel kell bírnia, -melyet a jelenkorban irandó epikai költemény annyira megkíván.</p> -<p>Ime nagyjában azon elvek, melyeknek mellőzése miatt eddigi -epikusaink nem lehettek népszerűekké, s melyeket jelen epikusaink -követni tartoznak. Én mindezeket nem a légből vettem, hanem -nagyrészt egy magyar költő, <i>legnagyobb</i> epikusunk, -<i>Arany</i> műveiből vontam le, kit «Toldi», «Toldi estéje», -«Murány ostroma» czímű epikai költeményei halhatatlanná tőnek. És -most kérdeni bátorkodom a «Pesti Napló» azon kritikusát, ki Aranyt -epigónnak nevezte: mennyiben utánzás, utósarjadás epikai -költészetünk ez egészen új s a régivel homlokegyenest ellenkező -fejlődése, s vajon bír-e nekem felmutatni összes költészetünkből -oly tökéletes alkotású, annyira remek művet, mint «Toldi» és «Toldi -estéje»? <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<p>Bizonyára e kérdés vitatása a «P. N.»-t legalább is tenné oly -becsessé, mint azon közelebbi czikkei, melyeknek egyikében a magyar -opera fölemelése végett a nemzeti szinház igazgatójának oly -énekesnőt (Kaiser-Ernstnő) ajánl, kit azelőtt igen sokszor -becsmérelt; másikában «Gritti» szerzőjét lélektani botlással -vádolja, és vádja a legnagyobb lélektani tévedés; s egy -harmadikában bizonyos szabadkai kritikus a széptani barbarismus -újabb példányait mutatja be, mi alatt nem a Komlóssy Ida k. a.-nak -mondott bókokat értem – hisz ez épen udvariasság, – hanem ama -szörny széptani eszméket, mikben e bókok fel vannak elegyítve.</p> -<p>Ki az az <i>Arany?</i></p> -<p>Ezt kérdé a minap tőlem egy úri ember, valamelyik lap végén -«Toldi estéje» hirdetményére pillantva. Kérdése nem lepett meg. -Olvasó közönségünknek van oly, bár nem nagy része is, mely csak -annyiban ismeri az írókat, mennyiben nevöket a lapokban -megpillantja, s minél többször van ebben része, annál többet tart -rólok, a nélkül, hogy műveiket mindig elolvasná. «Magam sem tudom, -hogy ki az az Arany – feleltem egészen komolyan – legjobb lesz, ha -otthon mindketten megnézzük valamely Conversations-Lexicon vagy -irodalom-történetben.» Később ujra találkoztam az én úri -emberemmel. Ismétlé kérdését s panaszolt, hogy hiába forgatta végig -a legújabb magyar irodalom-történeti művet,<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> mert -benne az epikusok közt egy szó sincs Aranyról, mint lyrikusról -pedig csak ennyi áll: «Említendők <span class="pagenum"><a name= -"Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> még: <i>Szentjóbi, Pajer, -Arany, Jallosics, Ballay Valér, Nyulassi</i>.»</p> -<p>Ha egy magyar irodalomtörténetíró ily keveset, külföld -Conversations-Lexicon íróinál kevesebbet tud Aranyról, miért ne -lehetne olvasóim közül valaki szintén ily helyzetben? Bocsánat, -hogy egy kettő kedvéért sokak türelmét kell fárasztanom, s a -czopfos kritika boszuságára költői szabadságot véve magamnak, oly -kitéréseket teszek, melyek mégis csakugyan a dologra tartoznak.</p> -<p>Akaratlan első ifjusági emlékeim ujulnak meg. Emlékszem, még az -iskola falai közt én is így kérdeztem: ki az az Arany, midőn -1847-ben a Kisfaludy-társaságtól jutalmat nyert «Toldi»-jával oly -nagy hatást tőn közönségre, írókra egyaránt s egy Vörösmarty, -Petőfi nyújtottak neki koszorut nem a sértett hiuság -képmutatásával, de a nemes becsvágy őszinte felindulását érezve, mi -a nagy tehetségekkel mindig együtt jár. Mennyi érdekkel hallgattam -végig egyik ismerősömet, ki róla közelebbi felvilágosításokat -tudott adni. Szalonta jegyzőjét képzelődésem tüstént oly -egyéniséggé alkotta, minőt Eötvös a «Falu jegyzőjé»-ben ír le. S -mint örültem, midőn 1851 tavaszán végre alkalmam nyílt -meglátogathatnom és személyesen beszélhetnem vele. Ott találtam egy -szerény szűk lakban, nemesen tűrve a sors csapásait s folytonosan -dolgozva terjedelmes műveken, melyeknek némelyike maig sem látott -napvilágot. S azóta hányszor tűnik föl előttem e költő képe, -pályája, jelleme, ki most is, az irodalmi munkásságra épen nem -kedvező körülményei közt is folytonosan az irodalom való érdekeinek -él, a tiszta művészet bajnoka, s elég ereje van mind a pénzvágy, -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> mind a hiuság kisértéseinek ellenállni, -s egyedül a nemes becsvágy és költői lelkesülés sugallatát követni, -míg mi itt a fővárosban adott igéreteink vagy szükségeink miatt -néha könnyelműen játszunk a költészettel, s nyomva a körülmények -sulyától, üldözve a szerkesztők és nyomdai szolgáktól, oda dobjuk -elsietett műveinket, hogy kedélyünket késő bánat keserűsége fogja -el.</p> -<p>Csaknem kisértetbe jövök a költőről beszélni, a helyett, hogy -műve bonczolatába bocsátkozzam. Azonban czikkeim már is hosszúra -nyultak. Aztán a «Pesti Napló» még azt mondhatná, hogy a kritikát -szenvedélyek, elfojtott lyrai versek és személyeskedésekben -olvasztom fel. Midőn elsőbb czikkeimben e lap kritikai eljárásának -szellemét elvek és adatok kiséretében megtámadtam, valami ilyest -nyertem feleletül. A szerkesztő egyik dolgozótársa azon vádat -emelte ellenem, hogy a személyeskedések cyclusát kezdem meg. Ez -egyébiránt nem tartóztatna vissza, hogy Aranynyal tovább is -személyeskedjem. Én némi önérzettel mondom ki, hogy nekem az -irodalomban határozott rokon- és ellenszenveim vannak, melyeket -mindig ki fogok tüntetni, valahányszor idejét és szükségét látom, a -nélkül, hogy irótársaim erkölcsi s munkájok és irodalmi hatásukkal -nem rokon jellemét érinteni merjem. Ez elvek és rokonszenvek miatt -soha sem fogok pirulni, mert ügyet képviselnek, mert irodalmi -meggyőződések és elvekből folynak, melyekhez rendületlenül -ragaszkodni tartozom, míg idő folytán a tapasztalat, tudomány és -elmélkedés ellenkezőről meg nem győz. S minthogy nálunk úgy látszik -szokásba kezd jőni, hogy ifjú írók és költőcskék adjanak leczkét -úgynevezett vén írók és tudósoknak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> tudja meg a «P. N.» mi az -irodalmi személyeskedés szoros és tág értelemben.</p> -<p>Személyeskedni annyit tesz, mint a személyt oly ügygyel kötni -össze, mihez az irodalomnak nincs köze, s mi által az ember könnyen -a magánérdekek és viszonyok vitáinak tömkelegébe jut; a kritikában -tekintélyt követelni s oly rokon- és ellenszenveknek engedni, -melyek már csak azért sem képviselhetnek irodalmi nézeteket, mert -eredményük rendesen következetlenség, elvtelenség, melyekről úgyis -hamar lehull az álarcz. Személyeskedni tágabb értelemben sem több, -sem kevesebb, mint az irodalmat inkább anyagi, mint szellemi -oldalról venni, s irodalmi és művészi ügyekben a meggondolatlan és -elvtelen pártoskodás phrasisait tolni fel közvéleményül, s -mindezért a hazafi és nemzeti érzés adóját követelni. Az író -személyisége, legyen költő, tudós vagy journalista, mennyiben az -műveiben és irodalmi hatása, szóval közpályájában nyilvánul, mindig -úgy az egész közönség, mint egyes író birálata alá esik. Ez oly -régi jog, mint maga a világ s már Horatius megmondotta: «hanc -veniam damus petimusque vicissim.» E jogot használatba venni, akár -méltánylón, akár kárhoztatón oly kevéssé személyeskedés, mint a -legnagyobb mértékben az, midőn e joggal a tudomány, izlés és közügy -érdeke ellen visszaélünk, vagy mástól megtagadjuk, mert használata -nincs ínyünkre. S engem semmi egyéb nem indított, hogy e lapban e -rovatot, míg körülményeim engedik, fölvállaljam, mint hogy -küzdhessek e személyeskedés ellen, mely irodalmi és színügyeinket -illetőleg gyakrabban mutatkozik lapjainkban, mintsem ne akarna -meggyökerezni. Igaz, hogy én meggyőződéseimben épen úgy -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> tévedhetek mint más, de épen az bánt, -hogy lapjainkban elvek, tehát meggyőződések szerinti eljárást nem -találok.</p> -<p>Valóban oly értelemben, mint a hogy a «P. N.» vádol, még sokáig -szeretnék személyeskedni Aranynyal. Az ő személyisége előttem míg -egyfelől a valódi költőt képviseli, ki mindig meg tudta őrizni -méltóságát, a költői cultust, addig másfelől úgy tűnik föl nekem, -mint azon mozgalom egyik legnagyobb bajnoka, mely irodalmunkban -ezelőtt 10–15 évvel kifejlődve, annyi nagy és törpe szülője lett. -Értem a népies iskolát, melynek lényegét kritikusaink és költőink -közül oly kevesen fogják föl. Most egy éve az «Uj Magyar -Muzeum»-ban Petőfi köteményeiről szólva, volt szerencsém ez -iskolánknak lyránkra tett hatását fejtegetnem; most midőn epikai -költészetünket illetőleg ugyanazt teszem s «Toldi estéje» -bonczolatába bocsátkozom, szabadjon mind az alkotást, mind a -jellemzést, mind a tartalmat és alakot illetőleg azon vonásokat -kiemelnem, melyek ez iskolát jellemzik.</p> -<p>Az a népies, az a népies! Annyiszor hallom e szót, hogy a fejem -is fáj belé. Az ujdondászok még hagyján, de az ex professo -kritikusok! Irodalmunkban jelenleg két író képviseli folytonos -munkássággal a kritikát és széptant: Toldy Ferencz és Greguss -Ágost, leginkább a «Pesti Napló» és «Új magyar muzeum»-ban. Ők is -emlegetik néha e szót, ők is megfájdítják néha fejemet. -Természetesen csak azon czikkeket értem, melyek neveik alatt -jelennek meg, mert a «P. N.» mindent összevissza szokott beszélni, -nem foghatok hát reájok olyat, miért csak magát a lapot vonhatnám -kérdőre.</p> -<p>Én Toldy Ferencz iránt a legnagyobb tisztelettel <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> -viseltetem. Olynemű s annyi munkássággal megfutott pályát, mint az -övé, nem tudom, ki fog valaha felmutathatni közülünk. Aztán a -«Magyar nemzeti irodalom története», melyen annyi fáradalom s -buzgósággal dolgozik, legnevezetesebb műveink egyike lesz. Azonban -tiszteletem valaki iránt nem terjedhet annyira, hogy egyszersmind -elfogult nézetei és gyarló ítéleteinek is hódoljak. Ilyeket pedig -nem egyszer találhatni Toldynak «Magyar költészet története» czímű -munkájában. Épen ő vala az, ki azon elfogult nyilatkozatot tette, -hogy a magyar költészet aranykora 1830-ig tart, s azóta csak -epigónok vannak. Greguss tevékeny munkásságát is méltánylom, -annyival inkább, mivel nálunk alig foglalkozik valaki széptannal és -kritikával, de még inkább méltánylanám, ha a dolgok mélyére hatna, -s az írók és művek jellemző vonásait emelné ki; ha a műbölcsész -merev rendszerét néha elvetné, s megpróbálná a műtörténeti eljárást -is, ha nem bámulná annyira a multat s volna szigorubb a -tehetségtelenség s kevésbbé szigoru a valódi tehetségek, mint -például a Vahot «Képes naptárá»-ban Jókai és Kemény iránt.</p> -<p>Ők mindketten annyira belémerültek a multba, hogy nem tudják -magukat feltalálni a jelenben, annyira rabjai bizonyos eszméknek, -hogy vizsgálódni sem akarnak tovább, pedig a fejlődő élet -jelenségei ezt igénylik. Azt hiszik, hogy kegyeletet sértenének, ha -a régibb írókat érdemük szerint ítélnék meg, s a ferde divatnak -hódolnának, ha az újabb irókban annyit mernének fölfedezni, mint a -régiekben: például, ha elismernék, hogy Petőfi csakugyan írt oly -lyrai költeményeket, ha nem jobbakat, mint Kisfaludy Károly, Arany -epikai költeményei is csak kiállják <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> valahogy a versenyt a -régiekkel, s Jósika regényein kívül is vannak tehetséggel vagy -művészettel írt regényeink, s talán a Faludiénál mutathatunk föl -szabatosabb prózát is.</p> -<p>A népies iskola irányában is ez eljárást követik. Ha kinövései -mutatkoznak, keményen felszólalnak ellene, de kitünő sajátságait -vagy mellőzik vagy annyira óvatosak a méltánylásban, mintha -szentségtörést követnének el a nagy multon, a szent művészeten. -Panaszkodnak a gondatlan, a pongyola nyelv miatt, és sok igazuk -van, de azt nem veszik észre, hogy épen az újabb idő, a népies -iskola két költője ír a legköltőibb, a legmagyarabb nyelven. -Összecsapják kezöket az alaktalanságon, a művészet hiányán, és újra -sok igazuk van, de azt megint nem veszik észre, hogy az újabb idő, -a népies iskola két költőjénél a mi alaktalanságnak látszik, az -legtöbbször nemzeti alak, s egyik a lyrai, másik az epikai nemben -legjobb műveinket teremték meg. Ők a népies eszmét kívülről -megnézegetik, mellettök elsuhannak, de nem vesznek fáradságot -bonczolatába bocsátkozni, sem azon társadalmi, politikai és -irodalmi mozgalmakkal kapcsolatba hozni, melyek közt kifejlődött. -Ekkor benne bizonyosan sok oly széptani elvre találnának, miket -részben régiebb és újabb költők, egy Homer, egy Boz, egy Goethe, -egy Béranger is képviselnek s észrevennék, hogy sok esetleges -salakkal jelent meg ugyan, de magot is rejt, mely különböző -irányban folytonosan fejlesztőleg fog hatni, s oly mozgalmat -állított elő, mely különböző színezettel minden irodalomban -kifejlett, s nálunk már csak azért is be kellett következnie, mert -a régibb irodalom előkészíté. <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>Minden irodalmi és költői iskola pártnevezete soha sem fejezi ki -azon eszméket, melyeknek képviselője. Ki tudná magokból a szókból -kimagyarázni, mi a classicismus, romantika, modern? Igy van ez a -népiessel is. Ha szó szerint veszszük, paradoxonokra jutunk, s -mindent látni fogunk benne, csak azt nem, a mit kellene. Midőn -Petőfi életéről írtam s költészetét jellemzém, rajzolni igyekeztem -azon társadalmi, politikai s irodalmi viszonyokat, melyek közt a -népies fölmerült, s kifejteni kisértém, mi a lyrában lényegét -alkotja. Hizelgek magamnak, hogy ez annyira bálványozott s annyira -lenézett költő iránt én voltam a legigazságosabb. Se parókát, se -pörge kalapot nem tettem föl. Födetlen fővel tiszteltem meg, s csak -azon oldalról emeltem ki, mi benne valóban nagy, kitünő és -szeretetreméltó. Másfelől talán én írtam legtöbbet, s minthogy ha -valami szívemen fekszik, izgatott vagyok, legszenvedélyesebben azok -ellen, kik a népies eszmét gyermekes művészietlenséggé alázzák. -Ugyanott némi tájékozási pontokat igyekeztem megalapítani a népies -körül, melyeknek egy részét most pár sorban ismételnem kell.</p> -<p>Ezelőtt 10–15 évvel költészetünk tágasabb tért, szilárdabb -alapot, új segédforrást, nagyobb önállóságot keresett. Már a kornál -fogva a népköltészet hagyományaihoz kellett fordulnia, s a nemzeti -és népéletbe mélyebben merülnie. E mozgalom a lyrában adott -legerősebb életjelt, minthogy népköltészetünk csak a lyrában -gazdag. Megujult lyránk a koreszmékből s az európai lyrikusok -irányaiból egynémit magába olvasztva, a népdalokból merített -segédforrást, s alak és tartalomban úgy jelent meg, mint az -eddiginél eredetibb és nemzetibb. Éles ellentétet képezett -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> a régi ellenében naivsága, -egyszerűsége, kedélyessége és humora által. Ezért inkább a tiszta -dal és románczban, festő költemények és genreképekben múlta fölül a -régit, mint az ódai szárnyalásban. De ott is, hol a naiv körből -kilépett, önkénytelen oly alakba ömlött, oly hangon szólalt meg, mi -nemzeti sajátságainkkal, vérünkkel rokonabb volt, mint az eddigi, -hol egyébiránt mindennek már számos nyomai mutatkoztak. Ugyanezzel -többé-kevésbbé rokon mozgalom mutatkozott a költészet többi -fajaiban is. Megszülettek népszinműveink s népies beszélyeink. A -nyelvet illetőleg párt alakult, mely a népnyelv alapján óhajtá -megteremteni a művészi prózát s ellenzéket képezett minden -idegenszerűség ellenében. Ezért a népies eszme a mint nálunk -kifejlett nemcsak pusztán naivságot jelent, de közel rokonságban -van a költészet tisztán nemzeti fejlődésével s részint képviseli, -részint érinti azon eszméket, melyeket a széptan egyéni és jellemző -nevek alatt ismer.</p> -<p>S vajon a népies az eposzban az-e, mit sokan gondolnak? Egy -tizenkét lábu versekben megírt történet kissé parasztos nyelven, -közmondások és adomákkal megfűszerezve, hogy a ponyván becsületet -vallhasson vagy a salonok asztalain bemutathassa a nép -együgyüségét? Nem. <i>A népies eposz sem több, sem kevesebb, mint a -naiv, a nemzeti: tehát a valódi eposz megközelítése, a mennyire az -korunkban lehetséges</i>. Legalább így emelte azt Arany nálunk -műalakká, azon vezérelveket tartva szem előtt, melyeket már -fejtegettem. Ezért az ő népies eposzának jellemző tulajdonai: a -szoros mondai alap, a népies vagy naiv felfogás, s a multból -<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> oly népnemzeti eszmények, hangulatok -megtestesítése, melyek még élnek lelkünkben nemzeti s annyira -művészi alakban, hogy csaknem a dráma szigorú törvényeivel -vetekedik.</p> -<p>Ez a mi «Toldi»-t és «Toldi estéjé»-t oly nagy irodalomtörténeti -fontosságra emeli, azért megbocsátható, ha a kritikus hosszasabban -foglalkozik velök, mint száz más művel, mert oly költővel van -dolga, kit nem annyira bírálnia kell, mint tanulmányoznia.</p> -<p>Arany határozott epikus tehetség. Épen ezért hihetően sokáig -küzdött magával, temette el vágyait, midőn az eposz a nem épen -kedvező korban akként volt divatos, hogy ne lehessen népszerű. A -nép dalain, meséin csüggő naiv muzsája félt az irodalomban -megszólalni s elrejtőzött. Alkalmasint Petőfi lyrikus szerencséje -bátorítá föl. A kor hangulatánál fogva oly hőst kellett keresnie, -kiben a feltörekvő magyar nép mintegy önmagát látta. Toldit -énekelte meg, a nép e kedvencz hősét, kiről keveset tud a történet, -de annál többet a hagyomány, s kinek viselt dolgait Ilosvai Péter -historiás énekbe foglalta.</p> -<p>Már szoros ragaszkodása a mondai alaphoz megkülönbözteté régibb -epikusainktól, de még inkább azon mód, melylyel azt feldolgozta. Az -úgynevezett Toldi-mondakör nagyon szegény. Jól jegyzé meg róla -Kemény Zsigmond, hogy csak acrobatai próbatétek férczelete. Arany -költői becsre emelte, művészi egészszé alkotta, a nélkül, hogy -letörölte volna mondai jellemét. A mit kihagyott belőle, a mivel -kiegészíté, mind mondai szellemben történt és lépést tartott a -művészet kivánalmaival. Nem tudja az ember, hogy mindkét műben mi -bámulatosabb, a naiv azaz népies felfogás-e vagy a művészi alkotás, -<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> az ódon színezet-e vagy azon varázs, -mely újkori hangulatainkba oly természetesen bejátszik.</p> -<p>Az első rész még talán könnyebb volt. Ez azon mondákat -tartalmazza, melyek Toldi bujdosásán kezdve a Duna szigetén vívott -párbajáig terjednek. Itt Toldi meghasonlása testvérével, bujdosása, -kalandjai, párbaja, fölemelkedése elég anyagot nyújtottak, hogy a -csak úgy szólva athléta néphőssé váljék, oly cselekvény képződjék -körüle, melyet a népköltészet egész kincsével meg lehessen -aranyozni. S valóban Toldi első része ilyen. Ama rendkívüli hatás, -melyet előidézett, természetes volt. Valahára az elbeszélő nemben -eredeti magyar jellemet láttunk; valahára csendéletünk s tájképeink -rajzain andaloghatunk; valahára költészetünk különben hatalmas -szónoki pathosa, vagy elfinomított bár néha költői ömledezése, a -természetesség, egyszerűség és kedély forrásánál enyhült. S vajon -Toldi, a pórsuhancz, ki lerázza a viszonyok jármát, fölfelé tör, -népünk eszményi oldalait tünteti elő, nem hangzott e össze azon kor -vágyai és élményeivel, melyben az első rész megjelent?</p> -<p>«Toldi estéjé»-ben már több akadálylyal kellett megküzdenie a -költőnek. Ilosvai nyomán csak négy monda állhatott rendelkezésére: -egyik, midőn Toldi egy hamis menyecskébe szerelmes, kérelmére a -falra ugrik, de a fal tulajdonkép festett oroszlánnal diszített -ablak kárpit, melyen át az utczára bukik; második, midőn botjával -egy császárt s tizenegy királyt fenyeget meg, hogy -engedelmeskedjenek Nagy Lajosnak; a harmadik, midőn a kegyvesztett -Toldit a király Német-Ujhelyre hivatja, hol ez aztán legyőz egy -olaszt, ki párbajban elnyerte az ország czímerét; <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> a -negyedik, midőn Toldi Kassáról Budára jő, hol a hegyke ifjak -gunyain felboszankodva hármat közülök megöl, ujra kegyet veszt s -boritalnak adva magát, két év mulva meghal. E mondák inkább -balladákra alkalmasak, mint eposzi cselekvényre. Arany leküzdé az -akadályokat, s eposzt teremtett. A második mondát elhagyva, melyet -alkalmasint a második részben használ, a legtermészetesebben -olvasztá össze a más hármat s alapeszméül oly gondolatot játszott -be, melyet mintha csak százados hagyomány s a népkedély legköltőibb -megnyilatkozása szőhetett volna a mondához.</p> -<p>Toldi kegyet veszt, mert nyers igazmondósága, ős nyers erkölcsei -nem illenek Lajos király udvarának csinos szokásaihoz, olaszos -fényéhez; mert nem nézheti nyugodtan, hogy a magyart kivetkőztetik -ősjelleméből; mert hanyatló a leventekorszak fia, a nyers erő, -személyes vitézség képviselője, kire nincs már többé szükség. -Mindez a monda és kor szelleméből foly, s mélyen gyökeredzik -érzületünkben, mert legbüszkébb emlékeink a leventekorból valók, s -majd mindig meghasonlásban voltunk az ujkori polgáriasodással, mert -a viszonyok kényszerűségénél fogva legdrágább kincseinket -fenyegette, a helyett, hogy összhangzón beléjök olvadt volna. De a -száműzött, évődő Toldinak még egy nagy elégtételt kell megérnie, -hogy érezhesse utolszor multjának egész dicsőségét. Erre alkalmat -szolgáltat az olaszszal vívandó párbaj, midőn megmenti az ország -becsületét. De az ujra remélő, felvidult Toldinak még egyszer és -utolszor éreznie kell, hogy nincs többé reá szükség, s a legnagyobb -egyéniség is tulélve korát, ha nem nevetséges, legalább is -szánandó. Erre alkalmat <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> szolgáltat az ifju gúnya, mely a -hamis menyecskével történt grotesk kalandján sarkallik. Vad -nyersesége ujra kitör, a bánat, boszuság véget vet életének s midőn -koporsójával együtt a költemény is bezárul, olynemű humoros elégiai -hangulat fogja el kedélyünket, mely rokon jelen élményeinkkel.</p> -<p>Ime a legszebb alapeszme, melyen a művészi alkotmány felépűl. A -jellemek mély lélektani felfogása vetekedik a cselekvény egyöntetű -szabályosságával, az alakok, helyzetek, tájképek plasticitása a -hangulat, rhythmus, a nyelv bájaival. Mindenik ének előkészíti a -másikat, fokozatosan ömölnek egymásba, s mint bevégzett részek úgy -állanak az egész kerekdedségéhez, mint a drámában a felvonások. A -személyek közül mindenik megtalálja az egész építményéhez illő -helyét s a cselekvény növekedő emelkedéssel siet kifejlésre. E -bevégzettség, az alak e genialis virtuozitása Aranyt minden magyar -költő fölé emeli. S épen e szigoru drámai jellemzés, alak kölcsönöz -eposzainak bizonyos elevenséget, friss mozgékonyságot, a nélkül, -hogy az epikai nyugalmat megzavarná. Arany nem követte a -hagyományos eposzok töredékességét vagy áradozását. Tudta, hogy e -korban vagy csak a lyrai hangulatok roppant erejével lehet hatni, -mint Byron, vagy a régi eposzalak legszigorúbb új öntetűségével. Ez -utóbbit követte. S valóban eposzai csak olcsó kiadásra várnak, hogy -az összes magyar nép kincseivé emelkedjenek. Vajha ehhez én is -járulhatnék valamivel, azon gyönyört, mit a költő nekem annyiszor -nyújtott, azzal fizethetném le, hogy azt hűn tudnám -tolmácsolni!</p> -<p>Az első ének szép őszi tájképen kezdődik, mely keretűl szolgál -az életúnt, anyja sírján térdelő Toldinak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> s -mintegy megteremti az egész költemény humoros és elégíai levegőjét. -Aranynál általában a tájképek, leírások nagy szerepet játszanak, de -ő azokat mindig úgy használja, hogy hol személyeinek rámái, hol a -cselekvény nélkülözhetetlen színhelyei, vagy épen indokai, hol -pedig az elbeszélés átmenetei, és mindig felolvasztja a hangulatba -vagy azt épen általok idézi elő. Mint a frescofestész nagy -vonásokkal, kevés színnel és árnyéklattal fest. Kezei közt a tárgy -megelevenedik, s a legjellemzőbb személyiséget, alakot váltja. A -magyar népköltészet azon sajátságát, mely a természet képeit az -érzésbe olvasztja s viszont, geniális eredetiséggel dolgozza föl. S -a képzelem e tündér játékát mindig hűn elősegíti a nyelv, rhythmus, -mely neki most festőecset vagy szoborvéső, majd zenehúr vagy -énekhang. Itt is a megvénült, az elbúsult Toldit az őszi tájkép, a -pusztuló ősház mintegy kiemelik, megfejtik s midőn a költő az -ősházat úgy írja le, mintha hallanók a mint az ajtósark ríva -megcsikordul, egyszersmind Benczét látjuk megjelenni a küszöbön, -kivel ura ásót, kapát hozat. E valódi magyar cseléd, kinek -hasonmása udvarházaink és kunyhóinkban maig is feltalálható, búsan -bámul urára. A legszebb jelenetek egyike következik. Bencze nem -meri megkérdeni urától, hogy mit ás. Végre úgy talál módot szóhoz -jutni, hogy segít neki, hisz úgy sem ásott régóta sírt. Toldi -hallgat s nem mondja meg, hogy csakugyan sírt ás. A szolgát -egyszerre lepi meg a kiváncsiság és balsejtés. El kezd fennhangon -gondolkozni, naiv furfanggal próbálja urából kicsalni a titkot s -egyszersmind egész együgyüséggel úgy nyugtatja meg balsejtését, -hogy azt még inkább fölébreszti. <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> El mondja, hogy a mit -ásnak nem lehet sír, kit temetnének belé? hisz rajtok kívül egy -árva lélek sincs a háznál, Toldi anyja, testvére és az ő atyja -régen meghaltak. E fokozatosan megszakított párbeszéd, mig néhány -erős vonással jellemzi Benczét s az olvasó elé tárja a cselekvény -előtt történteket, addig másfelől a mélázó Toldit a multba ringatja -s oly természetesen jő ajkaira a kifakadás a király ellen, s -annyira jellemző, hogy épen szolgájának panaszol, kit ugyan mélyen -szeret, de iránta mindvégig némi urias lenézést tanusít. A mint az -elbúsult hős hagyakozik temetése iránt, a szolga sírni kezd s -kedélyökkel annyira összhangzón rájok borul az őszi éj, egy lovag -jelen meg, ki elmondja, hogy a budai harczjátékon egy olasz vitéz -nyerte el az ország czímerét, a régi bajnokok Toldit emlegették, s -őt fölkeresésére küldik. Az életunt Toldiban, a sir szélén ujra -fölébred a régi hős, élni akar, midőn halni óhajt s zajos lakoma -után Budára indul. E művészi expositióban le van téve az egész -eposz folyama. Minden esemény csak arra szolgál, hogy a katastrofot -közelebb hozza, s a hőst rövid dicsőség után régi bújával -visszaállítsa azon sírba, melyet önmagának ásott s a leütött ásóval -odaállítsa Benczét bánat és emlékjelül.</p> -<p>A második énekben Toldi Budára tart, testén őszi köd, lelkén a -harag föllege. A bú, harag és megvetés közt némi örömet, elégtételt -érez, hogy szükség van reá, de neki nem kell többé se a kegyelem, -se a dicsőség. S e nyugtalan évődő lélekállapot, melyet csak az -örökre elsülyedt korszak fölelevenülése gyógyíthatna meg s melyet a -költő oly mély humorral fest, a magyar jellem és Toldi egyéni -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> vonásait tüntetve föl, mindenütt -benyúlik a cselekvénybe s indokul szolgál. Azonban Budán foly a -harczjáték. A győzelmes olasz vitéz gunyosan faggatja a népet. Ide -egy szép epizód van beszőve, mely arra szolgál, hogy Toldi -megjelenését emelje s kedélyünket most enyhítve, majd izgatva -készítse elő a következőkre. Két ikertestvér vív meg utolszor az -olaszszal életre halálra. Mindkettő ugyanegy leányba szerelmes, -mindkettő fel akarja magát áldozni a másikért, de a leány nem tud -választani közülök. Keresik a halált s csak dicsőségre találnak; -egyik itt végre mindkettőt feltalálja, míg a másik mély sebeiből -életre, szerelemre virrad. E mellett mily különbözőkép, mily -lélektanilag és plastikain van festve mindkettő párbaja! Bertalan -dárdáját előre szegezve lovával a légben mintegy úszva rohan az -olasz dárdájába, elesik s a gazdátlan ló tétova száguld. Loránd már -csak vágtatva nyargal, karddal támad, de ez markába szakad, az -olasz visszarántott dárdacsapására lehanyatlik a kengyelből, lova -hurczolni kezdi, mígnem az olasz szánalomból a ló szügyébe hajítja -dárdáját.</p> -<p>A harmadik énekben az olasz büszkén lépdel, a hirdető hiába -szólítja viadalra a bajnokokat, a király és nép haragja a legfőbb -fokra hág. Valami kimondhatlan varázszsal a költő oly hangulatba -ejti kedélyünket, hogy midőn e versszak megzendül:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ekkor a várkapus kürtjével -jelt adott,<br /></span> <span class="i0">Patkók csattogása -messziről hallatott,<br /></span> <span class="i0">A király -megállott, az urak is szinte,<br /></span> <span class="i0">Nagyot -várt a népség, mind arra tekinte<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">a legnagyobb várakozás közepett már látni, hallani -véljük Toldit. S valóban Toldi jő Benczével. Öltözetüket -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> néhány versszakban irja le a költő. Ez -megint nem puszta leirás. Mintegy a nép bámészkodását fejezi ki, -melynek hosszan kell néznie a barátnak öltözött Toldit, rozsdás -fegyvernökét s nevetnie rajtok, mint az elmult idők fiain. Azonban -Toldi e perczben nem lehet nevetséges. A költő Benczére fordítja a -nép dévaj tréfáját. E mellett az egész jelenet oly művészi és -humoros, hogy Shakespeare népjeleneteivel vetekedik, s némi enyhe -nyugpontul szolgál a rettenetes bajvívás előtt, melynek mintegy -előjeleként Toldi egy hátratekintéssel megfenyíti a Benczével -ingerkedő népet. A nép elnyomja kaczaját s vele együtt az olvasó -is; s már kedélyünk el van készítve a megrázó jelenetre. Az egész -párviadal kezdettől végig mennyire összhangzik Toldi jellemével s -mily erős kézzel van kimetszve! Toldi először is lovával karikára -forog a fövényen, felhányja nagy öklelő fáját, kifogja s mint -könnyű pálczával játszik. Kitünik belőle a legénykedő nép nyers fia -a nélkül, hogy ártana a hősnek. Az udvar, a nép bámulva kérdik: ki -az? Némelyik Toldit emlegeti, nem merik erősíteni, de a király -elérzékenyülve mondja: bár ő volna, mily örömest megbocsátana neki. -E tájékozó nyugpont még inkább feszíti az érdeket. Ime Toldi -háromszor kerüli meg a korlátot, mintegy keresve az olaszt, kiben -nem csak a magyar vitézség megalázóját gyűlöli, de a csinos -szokások képviselőjét is, szidalmazva a gyáva nemzedéket, melynek -védelmére a sírból kell kiszállania, megifjulva dühében, -haragjában, örömében. Jellemző szóváltás után elkezdődik a párbaj. -Toldi inkább roppant nyers erejével győzi le az olaszt, kinek -mesterséges fogásai kudarczot vallanak. Mindenféle fegyvert -megpróbálnak, <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> előbb dárdát, aztán kardot. Az olasz -kardja eltörik, Toldi a magáéiból adat neki és saját kardja ellen -víva csaknem kétes a siker. Az olasz, csapásai elől, végre futni -kezd. Toldi buzogányát hajítja utána, melyet ez kikerül. Utoljára -nagy öklelő fáját feszíti az ujra rá rohanó olasz lovának, azzal -buktatja fel s nem hajtva a kegyelemszóra egyszersmind megöli, -aztán a bámész nép közt hirtelen eltün.</p> -<p>A negyedik énekben Toldi már Rákos terén bolyong. A düh és -győzelem nem fojthatta el búját, sőt föléleszté. Évődő búskomorsága -magánbeszédbe tör ki. Mély kedélyét és nyers vadságát, hazafi -fájdalmait és sértett hiuságát egyszerre tárja fel a hanyatló -dalia, a nyugtalan öreg életunottságával. Tünődik: vajon sokalják-e -vagy keveslik, mi vén korától telt? Haragszik a népre, mely elől -elfutott, hogy nem ismert reá; szidalmazza a királyt, kitől soha -sem fog kegyelmet kérni, kit most is mélyen szeret; érzi, hogy már -elfeledett hős s míg szégyeli panaszait, könnye kicsordulását a -nagy porra fogja. Azonban a nép fölkeresésére indul, a király -követséget küld utána. Toldi nem mer örülni s midőn örülni kezd, -eszébe jut, hogy az új idő piperőcz lovagjai csufolódhatnak vele és -szakállába dörmögi: óh én szakállam, hivatlan vendégem! Im újra egy -vonás jelleméből, mi a katastróf felé vezet. Ezalatt Benczét -elhalmozza a nép jó indulatával, de ez épen oly dévaj, mint -azelőtt, faggatózása s a boldog Bencze sem kevésbbé nevetséges, -mint előbb a boszus. Ez erős humorral festett jelenet, mintha -sejtetné, hogy a gúny előbb-utóbb a hőst is érni fogja s épen e -fokozatos, sejtelmes előkészítésben, a szolgának komikai -felhasználásában, mely Toldit mindig ellensúlyozva <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> emeli, -fejt ki Arany finom művészetet s azon körülmény, hogy Toldival -utoljára is nem a vele rokonabb nép űz gúnyt, hanem az udvar, -legszebben összhangzik a mű alapeszméjével. De míg ez -bekövetkeznék, Toldinak diadalmenetet kell tartania, s e -diadalmenet plastikai, s e mellett úgy szólva festői perspectivával -kivitt csoportozataival, hol a hanyatló dalia mosolygó alakja -elegiai fenséggel emelkedik ki, a legszebben végződik be a negyedik -ének.</p> -<p>Az ötödik énekben Toldi budai házába tér, hogy felöltözzék az -udvari ünnepélyre. Kedélyes beszélgetése régi fegyvereivel, -tréfálkozása szolgájával, öltözködésében ejtett délczeg szavai, -mind mozzanatai vidúló lelkének. S itt ujra mily lélektani vonást -elevenít meg a költő. Toldi barátaitól elválva már így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hisz talán még rajtam is fog a -pipere<br /></span> <span class="i0">Belőlem is válik palota -embere;<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">s most ujra azt mondja szolgájának: «Fénylenünk kell -öreg!» Nem elégszik meg, hogy mint hős legyőzte az olaszt, -megszégyeníté az udvart, mint palota embere is tündökölni akar. -Hősisége elégtételt nyert, hiuságának halálos sebet kell kapnia. A -hőst, kit erő nem győzhetett le, az udvari gúny megöli. A költő e -kényes forduló pontot a legfinomabb humorral oldja meg, a nélkül, -hogy Toldi eltörpüljön. Ugyanis Toldi a királyi palotába indul. Az -előszobákban apródok, lovagok, az új idő, a csinosabb, műveltebb -korszak fiai, dévajkodnak, hárfáznak, dalolnak. Egyik hősi balladát -énekel a kún harczból, Szent László nemrég történt csodás -megjelenéséről, másik, egy pisze – a gúnydalok éneklőjét így -képzeli a nép – gúnyos verset dudol, mely Toldinak azon -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> nevetséges kalandját tartalmazza, midőn -mint galant lovag oly nagy kudarczot vallott. Toldi épen akkor lép -be, mikor nevetnek rajta. Természetesen a gunyoros kedvet belépése -még növeli és faggatni kezdik. Toldi legérzékenyebb oldalon sértve -buzogányos menteujjával három apródot lesujt, a királyhoz rohan, -kit szidalmazni kezd, s ki elfogatására parancsot ad ki. E -fordulópontot a «Hölgyfutár» igen visszatetsző, valószínűtlennek -tartá, azt jegyezvén meg, hogy mikép merhetnek a pajkos apródok az -előszobákban énekelni, holott Nagy Lajos saloni illemet honosított -meg udvarában; hogy fogadhatják vastag élczczel a hőst, holott már -koruknál fogva nem lehetnek vetélytársai? Az első ellenvetés oly -gyönge, hogy szót sem érdemel, nemcsak a népies eposz, de a -történeti regény szempontjából is. A második mutatja, hogy a -«Hölgyfutár» kritikusa se a mű alapeszméjét nem fogta föl, se a -lélektani mozzanatokba nem hatolt be. Épen e fordulópont tünteti -föl a két kort, melynek egyikében Toldi ragyogott, másikában már -nem ragyoghat. Az apródok Toldi egész párbaját, személyes -vitézségét nem becsülhetik nagyra, már csak azért sem, mert -megszégyeníté őket, de még inkább azért, hogy a puskapor -feltalálásával más fogalom kezd alakulni a hősről. Aztán a pisze -gúnyverse egészen elkészíti kedélyüket az élczeskedésre s azon -körülmény, hogy a vén Miklós pállott ruháiban nyalkán kicsípve -magát lép föl, még természetesebbé teszi az egész jelenetet, mert -Arany valódi költő, ki a természetességet a művészettel olvasztja -össze s a lélekállapotok mélységeiből merít. A «Hölgyfutár» -irodalmunk jelen termékei közt igen igen sokat találhatott volna, -melyeken illőbben gyakorolhatta volna <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> -kritikai szigorát, éleselműségét. Nem volt szükség, hogy ezt egy -genialis mű legsikerültebb részén tegye, melyben csak a «Hajdanában -danában» czímű gúnyvers fölér egy egész kötet divatos lyrai -költeménynyel.</p> -<p>Az utolsó énekben, mielőtt Toldi halálát megérnők, még egyszer -mosolyognunk, nevetnünk kell az öreg szolgán, hogy legalább egyszer -ő is nevethet máson: a varga-kapuson, ki nem tudja étetni a -lovakat. Szegény Bencze utólszor nevet. Ura haragjában, bújában -halálos betegen érkezik haza. Minő szép és jellemző a hű szolga -vigasza, ápolása, Toldi hallgatagsága, ki Benczével nem közli -baját, s később halálakor sem búcsuzik el tőle, csak a király -gondjaiba ajánlja. S most testőrök fogják körül a házat s a hadnagy -tudtul adja Toldinak, hogy fogoly.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Készen áll a börtön, megyek -abba önkényt,<br /></span> <span class="i0">Hol nem földi biró lát -fejemre törvényt.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Felel büszke elkeseredéssel Toldi. Azonban utolsó -órájában enyhülnie kell, megérnie, hogy a király elérzékenyülve -lépjen ágyához, megsirassa. Halálos álmából föleszmélve a királyt -látja maga előtt, kit mindig tisztelt, barátját, kit mindig -szeretett, elbucsuzhatik tőle, szívére kötheti a magyar népet, -kiöntheti régi panaszait s megszoríthatja még egyszer kezét. S minő -megható kiengesztelés, finom tapintat, hogy midőn a király mintegy -mentve magát így szól: «hajt az idő nem vár, más ivadék nő fel, -mely nem testi erővel, hanem észszel győz», «nem rég egyszerű port -találtak föl s</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Toldi vagy nem Toldi… hull -előtte sorban,<br /></span> <span class="i0">Az ész ereje győz -abban a kis porban,»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p class="i0">tehát önkénytelenül Toldi régi búját éleszti föl. -Toldi már nem hallja s még mindig a király kezét szorítva már előbb -elhunyt. És temetése minő elegiai plastikaisággal van leírva: a -gyülekező nép, a lassan ballagó gyászkocsi, a rendre kialvó fáklyák -s a távol perspectivájában egyszerre feltünő, hulló falevéllel -behintett sír, s a mint</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem jelölte a sirt drága ércz -vagy márvány:<br /></span> <span class="i0">Bencze volt az emlék -lába fölött állván:<br /></span> <span class="i0">Egy ásót ütött -le, arra támaszkodék,<br /></span> <span class="i0">S elborítá a -sírt új havával az ég.<br /></span></div> -</div> -<p>Ime talán hosszan, mégis röviden az egész mű jegyzeteim -kiséretében. S mennyit mondhatni még a külalak, nyelv és rhythmus -bájairól. Négy költőnk van, kik a magyar költői nyelvet oly -tökélyre emelték, melylyel prózánk nem hasonlítható: Berzsenyi, -Vörösmarty, Petőfi, Arany. Bizonyos tekintetben Arany mindeniket -fölülmulja. Ő tanult legkevesebbet nyelvészeink tévedéseiből, ő -merített legtöbbet az eredeti népnyelvből és nálánál senki nem -birja jobban nyelvünk plastikaiságát, zenéjét, erejét a nélkül, -hogy nagy művészete mesterkéltséget árulna el. Igaz ő nem elegáns, -de annál több, mert hű és igaz; nem ragyogó, mert erős; nem keresi -a naivságot, méltóságot, könnyedséget, mert megtalálja. A magyar -alexandrint, mely különböző a francziától s historiás énekeinknél -fogva hagyományos, ő épen oly művészi fokra emelte, mint Berzsenyi -a görög lyrai schemákat, Vörösmarty a hexametert és jambust, Petőfi -népdallamainkat. S valóban csodálkozom a «Pesti Napló» egyik -kritikusán, ki egyébiránt méltányolta «Toldi»-t, kétszer jobban, -mint a «Hét vár» czímű <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> silány regényt, vagy Karacs Teréz -gyönge beszélyeit, hogy ilyesmit jegyezhetett meg róla: «A versek -gördülete, a rímek Aranynál <i>fontosabb</i> szerepet játszanak, -mint a legújabb nemzedék szükségesnek vagy épen lehetőnek is -tartja». Ez épen olyan, mintha azt mondaná valaki, hogy Széchenyi -valamivel jobb röpiratokat vagy vezérczikkeket írt Török Jánosnál. -A rhythmus s általában a külalak Aranynál fontosabb szerepet -játszik, mint minden magyar költőnél s a kritikusok bátran -eljárhatnak hozzá iskolába, kivált ha verstant írnak.</p> -<p>S én «Toldi estéjé»-ről írt e szakadozott tanulmányomat a -gyönyörtől elfogódva, csak azzal tudom befejezni: vajha Arany -szerénysége sajátítana el valamit a középszerű tehetségek -alkalmatlan és követelő természetéből s eposzai mellett, -összegyüjtött kisebb elbeszélő és lyrai műveivel is mielőbb -alkalmatlankodnék az irodalomban s követelné gyönyöreink -adóját.</p> -<p>Talán igen is hosszadalmas, igen is unalmas vagyok. Nálunk -széptani fejtegetésekben könnyen unalmassá válik az ember, ha nem -épen hajhászsza a felületet és oly műről ír, melyhez ezeriben -egyszer van szerencséje, s e mellett még a kritikusokat is bírálja. -Hibámat a lehető rövidséggel kárpótlom. <i>Vajda</i>, -<i>Debreczeni</i> és <i>Szabó</i> eposzairól, általában az eposz s -«Toldi estéjé»-ről kifejtett nézeteim után, kevés mondanivalóm -lehet. Egyébiránt e művek ketteje méltán igényli a figyelmet; egyik -egy ifjú tehetség első erősebb nyilatkozása, a másik egy igen -tiszteletre méltó emlék, oly férfiú emléke, kinek a tudományos -téren kifejtett nagy tehetsége csak jelleme szilárdságával -vetekedik. <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Vajda nem mondát dolgozott föl, hanem oly történeti tényt, -melyet csaknem mondailag lehet kiszínezni. Hőse I. Béla király, -midőn ez ifjú korában mint száműzött Lengyelországba bujdosik, -párbajban legyőzi a fellázadt pomeran vezért, megmenti az országot -s jutalmul nőül veszi Richezát, Mieszkó lengyel király leányát. E -tárgyat többször feldolgozták már költőink balladának, s úgy -felfogva mint a krónika elbeszéli, alig is egyébre való. Vajda sem -tudott belőle eposzi cselekvényt szőni. Csak érdekes eseményeket -nyújt, de alig valamit a valódi cselekvényből s igen téved a -«Nefelejcs» kritikusa, ki azt mondja, hogy e mű cselekvénye, mint -minden eposzé, egyszerű. A cselekvény egyszerűsége, s a cselekvény -hiánya nem egy. Talán az epikus eldobhatja a szorosan vett -cselekvényt, ha Byron-féle hajlamai vannak, de ekkor költészetének -súlypontja változván, egyebek, mindenekelőtt pedig lyrai -genialitásával kell kárpótlást nyújtania. Vajda tulajdonkép naiv, -azaz népies eposzt akart írni s művének mint ilyennek legnagyobb -hibája az alkotás, a cselekvény gyöngesége.</p> -<p>Az első ének Béla bujdosásán kezdődik. A cselekvény ez első -mozzanatán kívűl még csak hármat tud felmutatni az egész eposz: -először, midőn Béla Berezinával találkozik, mi útja czélját -megváltoztatja; másodszor, midőn meglátja Richezát s iránta -szerelemre gyúl; harmadszor, midőn legyőzi a pomeran vezért. A -többi esemény vagy csak történeti hátterül szolgál, mint -Szent-István és Endre eseményei, vagy nem foly be a hős sorsára s -általában a cselekvény fejlődésére, milyenek: találkozása -Hadonárral, Gunda megmentése, párbaja Berezinával. E három -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> épen nem erős mozzanatból, melyeknek -ketteje esetleges, nem telhetik ki bármily kisded eposz -cselekvénye, s épen ezért jellemkifejlesztésről szó sem lehet. A -«Pesti Napló» azzal menti e hiányt, hogy a jellemek készen vannak -előállítva s nyilatkozásaik, összeütközéseik a sorssal egészben -véve művésziek. A készen előállított jellemnek kevés értelme van, -jellem csak cselekvényi fejlődésből merülhet ki, s nem egyéb, mint -azon hatások eredménye, mit a viszonyok kényszerűsége, a mások -tettei keltenek föl az egyénben, cselekvő vagy szenvedőleges -színezettel, szövevényes vagy egyszerű cselekvényt alkotva. E -nélkül az alakok nem emelkedhetnek ki, ködbe kell veszniök, s e köd -nem lehet ossiani, mely a félhomályban is sejtet. Példa rá épen ez -eposz. Béla tulajdonkép maga a költő lyrai hangulataival. Meg kell -vallani, hogy e hangulatok költőiek, például Béla elválása -szülőföldjétől (I. ének), álmadozása (II. ének), ébredő szerelme -(III. ének), a párbaj előtti vigadozás (IV. ének). Azonban mindez -nem elég, sőt akadály arra, hogy a hős mint körvonalozott jellem, -határozott egyéniség emelkedjék ki. Aztán viseltethetünk-e iránta -érdekkel, midőn nem félthetjük, nem aggódhatunk érte és se -szivünket, se képzelődésünket nem lepheti meg? Vajon dicsekvő -természete a magyar büszkeség és önérzetből foly-e, s nem sujtásos -üresség-e- inkább, mely még jobb érzéseinket is sérti, midőn a -helyzet és hangulat ellenére azzal vigasztalja a cseh bajnokot, -hogy szép és könnyű lesz halála, mert magyar kéztől esik el? Vajon -Richeza van-e annyira is rajzolva, mennyire a lyrikus is rajzolja -kedvesét, kihez dalait intézi? Mieszkó több-e, mint egy pohos öreg? -A pomerán <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> vezér nem csak pusztán athleta, -állatias bajnok-e? Berezinára még legtöbb gondot fordított a költő, -legalább két költői mozzanatban igyekszik feltüntetni: egyik, midőn -Béla ellen haragra gyúl; másik, midőn a vele vívott párbaj után -Gundáról és Richezáról álmodik, s a kelő napsugárnál visszatér -szivébe az életvágy és régi szerelme. Azonban viszonya sem -Gundához, sem Richezához nincs úgy rajzolva, hogy érthessük -jellemét s érdekkel lehessünk iránta. Mi pedig Hadonárt, a vén -szolgát illeti, ő csak ráadás, se a Béla alakja emelésére, se -komikai ellentételül nem szolgál, a cselekvényt sem mozdítja elő, s -legfölebb csak azért bocsáthatunk meg neki, hogy Béla e szép -sorokat intézheti hozzá:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Bátya – így beszéle Béla -Hadonárhoz,<br /></span> <span class="i0">Ügetés közben – mit -szólsz e tartományhoz?<br /></span> <span class="i0">Ugy hiszem -vitéznek jók a pomeranok,<br /></span> <span class="i0">Mert vitéz -nép szokta lakni a síkságot.»<br /></span></div> -</div> -<p>A cselekvény gyöngeségét a helyett, hogy kárpótolja, még inkább -kiemeli a felfogás határozatlansága s a hangulatok zavartsága. -Vajda népies eposzt akart írni, és Szent-Istvánt, ki iránt a magyar -nép vallásos és nemzeti kegyelettel viseltetik, kiről határozott -véleménye van, különczködő történetbölcsészkép, mondhatni csaknem -cynismussal fogja fel. Ez másnemű költeményben talán lehető, de -népies eposzban nem, minthogy ez mindent hagyományilag, hívőn -igyekszik adni. E miatt hiányzik e műből az ódon színezet is, mely -a népies felfogással rokon, s mely nem egyéb, mint azon emlékek, -fogalmak összege, mely a multról a nép öntudatában él, s melyet a -történeti tanulmány bizonyos határok közt <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> -élénkebb határozottsággal tartozik kiszínezni. A hangulatok is -egymást zavarva váltakoznak. A mű alapeszméjét a hit és szerelemért -égő lelkesedés képezi, s a költő mégis sok helyt belevegyíti a -kételyt. Kérdi: vajjon nem veszt-e az, ki a jelen örömeit a -halhatatlanság álmaival cseréli be? s midőn a IV. ének 6–11. a mult -időkön lelkesül, vajjon merengő elegiai hangulat-e az s nem -izgatott blasirozottság? A költő mindezt teheti vala, ha nem népies -eposzt szándékszik írni; azonban az ironicus hangulatokból -át-átcsap a gyermetegbe, s itt néha gyermekies vagy trivialis is -lesz, például midőn Berezina cseh nevével, s a gombaképű tótokkal -elménczkedik, midőn azt jegyzi meg Mieszkó hasáról:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">De nagy akadék is az a has -valóban,<br /></span> <span class="i0">Szerelemben úgy mint -harczias dolgokban.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">E mellett ugyanazon egy hangulatot mindjárt megzavar -egy-egy prózai gondolat vagy hamis kép; például, midőn Bélában -fölébred a szerelem:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hosszú volt Bélának első -pillantása,<br /></span> <span class="i0">Mert meg volt meredve két -szeme pillája,<br /></span> <span class="label">vagy</span> -<span class="i0">......... az ölelkező lombok<br /></span> -<span class="i0">Voltak altatódalt regélő dorombok -stb.<br /></span></div> -</div> -<p>A külalakot, a verselést, a nyelvet illetőleg is ugyanezen -különös vegyület mutatkozik: erő és nyerseség, természetesség és -keresettség, emelkedés és dagály, ép magyarság és idegen szófűzés, -szép rhythmus és gondatlan darabosság. Általán véve az egész mű egy -még meg nem alakult költészet tisztulatlan de erős nyilatkozása, s -van benne valami meglepő, mi várakozást s igényeket gerjeszt. -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>A «Kióvi csata» nem napjaink szüleménye, a multból nyúlik át -hozzánk s igen díszes helyet foglal el azon epikai mozgalom emlékei -közt, melyet Vörösmarty és Czuczor teremtettek. Debreczeni nagy -műeposzát 1825–26 körül írta. Barátja gr. Mikó Imre csak nem rég -födezte föl az 1851-ben meghalt költő irományai közt, illeszté -össze, s adta ki díszkiadásban, a jövedelmet az elhunyt családjának -ajándékozva. Az eposzt gr. <i>Mikó</i> bevezetése előzi meg, mely -egyszersmind az elhunyt költő életrajzát tartalmazza. – Megható -lapok: egy nagy tehetség, szilárd jellem eseményei, melyeket nemes -lélek, megindult baráti szív tolmácsol, színez ki. – Én, ki -ismertem Debreczenit, gr. Mikó szép rajzaiban mindenütt csak -hűséget és igazságot találok. E férfiú különös tünemény volt. Nagy -fáradalmak és küzdelmek közt a társadalom legalsó rétegeiből -emelkedett föl magas hivatalpolczra, mindig hű maradva önmagához s -később a sors csapásait nemes lélekkel tűrve. Előbb erdélyi -bányásztanácsos volt, majd 1848-ban a m. pénzügyminiszteriumnál a -bányászati osztály egyik főnöke, kit a bányászat és gépészet -körében tett nevezetes javításai és találmányai hazánk határain túl -is nevezetessé tőnek. Mint a nemes gróf írja, néhány jeles -természettani munkát hagyott hátra kéziratban. Szabadjon remélni, -hogy gr. Mikó, ki a hazai irodalom és művészet oltárán oly nemes -buzgalommal áldozik, ezek közrebocsátásával sem fog késni, annyival -inkább, mert bár Debreczeni jeles költő volt, de egész életét -inkább a tudományoknak szentelvén, e munkái talán mindazt -felülmulják, mit a költészet terén nyújthatott.</p> -<p>Debreczeniről, míg élt, ki sem tudta, hogy költő. <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> Nyomva -a hivatal és élet gondjaitól, munkás és zárkozott életet élt, s -csak nyugperczeiben, titkon, senki által nem sejtetve, keresett -enyhet a költészet forrásánál, a nélkül, hogy igényt tartana a -dicsőséghez. Azon korszakban, midőn a magyar erős nemzeti öntudatra -ébredt, költőink a mult dicsőségén lelkesültek, őt is hevíté e -nemes láng és eposzt írt. Költészetünknek egészen azon epikai -irányához csatlakozott, melynek én kifejtett nézeteimnél fogva nem -lehetek dicsőítője, épen azért, a helyett, hogy eposzának -bonczolatába bocsátkozzam, csak általánosan jellemzem, kimutatva -azon helyet, mely régibb eposzaink közt megilleti. Debreczeni már a -költői munkásságra nyomasztón ható körülményeinél fogva nem -fejlődhetett oly kész tehetséggé, hogy a külalakot egészen -hatalmába keríthesse. Néhol igen is szabálytalan hexameterei -nélkülözik azon hatalmas rhythmust, mely a Vörösmarty és Czuczoréit -annyira kitünteti. Nyelve is hátra marad ezeké mellett, s mint írói -nyelv nem mindig emelkedik az akkori fejlődés színvonalára. De a mi -a nyelv tisztán költői részét illeti, olykor annyi őserő és -természetes báj fejlik ki, minő Horváth Endre néha iskolás és ódon -színezetet keresetten vadászó «Árpád»-jában ritkán. A felhevülés -önkénytelen pillanatai ezek, melyekből a folytonos gyakorlat és -műgond sokat fejthetett volna ki. Egyébiránt tudni kell, hogy e mű -szétszórt töredékekből egészszé van ugyan alkotva, de a végső -javításon nem mehetett át, itt-ott egész sorok hiányzanak, s a -tizenötödik és utolsó ének végét csak prózában tervileg lehetett -közölni.</p> -<p>Tárgya Kióv bevétele, midőn a hont kereső Árpád, a belső -visszavonás s az istenségek ármányai <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> és védelméből folyó nagy -küzdelmek között végre legyőzi Oleget, az orosz fejedelmet, -megnyeri Attila kardját, az ősjóslatban megerősödik s az oroszoktól -elpártolt kúnokkal csatlakozva megindul Pannónia felé. Ez alapon -oly építmény emelkedik, mely töredékessége mellett is az alkotást -illetőleg sokkal méltóbb mellékdarabja «Zalán futásá»-nak, mint a -hogy a külalak sejtetné, természetesen ez is inkább egyes -részletekben lévén kitünő, mint egészben véve. Debreczeni is, mint -Vörösmarty nem mondai úton indult, azonban tárgya nem oly nagy -történeti mozzanat, mint a Vörösmartyé. Mindkettő használt fel némi -mondát is, de az egyiknél sem olvadhatott be az alapba. -Debreczeninél az Attila-kard megtalálása, holott ennek kellett -volna a mű központját képeznie, egészen elmosódik, Árpádból ő sem -tud, mint Vörösmarty, valódi eposzi alakot teremteni, mi mondai, -vagy történeti részletek nélkül lehetetlen is. Mindkettő használt -csinált mythost, Debreczeni e mellett még bölcsészeti symbolikát -is, azonban a gépezet, különösen az északi mythos segélyével a -«Kióvi csatá»-ban inkább van beolvasztva a cselekvénybe mint «Zalán -futásá»-ban. Az ellenfél, a szlávok csoportozatára Vörösmarty -kevesebb gondot fordított, mint Debreczeni. Vörösmarty művében több -az eredetiség és romantikai elem. Debreczeni utánzásra hajlik s -antikszerű. Mindkettő kitünő egyes részleteket nyujt. Debreczeninél -különösen nagy költői erőre mutat azon jelenet, midőn Árpád elalél, -a megijedt sereg holtnak tartja, mert Ormuzd kiveszi testi -hüvelyéből lelkét, magával ragadja a szellemek országába s -megmutatja neki Pannonia földét. A Vörösmarty eposza különösen a -nyelvet <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> illetőleg irodalomtörténeti mozzanat -volt, a Debreczenié egy elkésett mű, mely körön kívül áll s -irodalmunkban jelenleg alig lehet más igénye, mint hogy a multban -illő helyet követeljen. Epikai költészetünk most már más, jobb -irányban fejlődik, míg másfelől a «Kióvi csata» nyelvi tekintetben -épen nem pótolhatja «Zalán futásá»-t, mely mögött messze marad. -Mint mondám, tiszteletreméltó emlék, egy elnyomott költői tehetség, -egy kitünő egyén síremléke, melyre kegyeletünk tűzi föl a -koszorút.</p> -<p>Még a Szabó Lajos eposzáról kell mondanom valamit. Ez különös -egy mű. Eleinte úgy indul, mintha víg eposz akarna lenni, aztán -tudós értekezéssé válik, s végre mint didaktikai költemény -szívünkre köti, hogy a földi üdv az egyezségben és tökéletes -összhangzásban áll. Ezért utazta be a költő az eget és poklot. -Ugyanis a halál huszár képében megjelen nála, lovára ülteti s -föltárja előtte a menny és pokol minden titkát. Van benne néhány -jó, bár diákos ízű ötlet, de találékonyság, alkotás épen semmi. A -költő a helyett, hogy az olvasót képzeletének komikai vagy fönséges -alakjaival gyönyörködtesse, hol vers, hol prózában oly nyelvészeti, -történeti, ősmagyar mythosi fejtegetésekbe bocsátkozik, mintha azon -magyar történeti iskolából került volna ki, mely őstörténetünket és -mythologiánkat nyelvészeti játék által akarja kideríteni. S én csak -azért teszek itt e műről említést, hogy e költészetünkbe is -beszivárgó irány ellen szavazhassak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p class="summary"><i>Tompa Mihály versei</i>. II. köt. Kiadta -Friebeisz István. Második kiadás. Pest, 1854. – <i>Száraz -lombok</i>. Irta Mentovich Ferencz. Pest. 1854. – <i>Szerelmi -vadrózsák</i> Tóth Kálmántól. II. füz. Pest, 1854. – <i>Tavaszi -lombok</i>. Irta Concha Károly. Szombathely, 1855. – <i>Balogh -Zoltán költeményei</i>. Pest, 1855. – Tóth Endre újabb költeményei. -Pest, 1855. – <i>Zalár költeményei</i>. Kiadja Vahot Imre. Pest, -1855. – <i>Gyöngyvirágok</i>. Irta Spetykó Gáspár. Pest, 1854. – -<i>Kakukdalok a nép számára</i>. Irta Meáncsek István. Veszprém, -1854.</p> -<p>Nem tudom: folytassam-e, a mit már megkezdtem, megírjam-e -mindazon hat czikksorozatot, melyekben rendre szépirodalmunk -mindenik ága s végre szinészetünk felett akarok szemlét tartani, -bizonyos kritikai irányok ellen folytonosan polemizálva? Midőn -asztalhoz ülök s tollat fogok kezembe, mindig valami nyomasztó -érzet fog el. Épen mintha látogatóba készülnék valakihez, kivel -érdekes, nem halasztható, de reá nézve igen kellemetlen ügyet kell -elintéznem, s azon törném fejemet, mikép lehessek őszinte és mégis -gyöngéd, hű önmagamhoz és mégis kiméletes, e nehéz mesterségen, -melyet soha sem fogok megtanulni.</p> -<p>Valóban nem születtem kritikusnak. Legalább kedélyem sehogy sem -tudja megszokni e szerep nyomoruságait. Ez alatt nem a gondolkodás -fáradtságát, a kétely tömkelegét, a tévedhetés aggályait értem. Én -örömest olvasom és tanulmányozom a költőket és műbölcsészeket. Ez -reám nézve mindig gyönyör forrása. Minél többet vizsgálódom, annál -többet élvezek, <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> mert mind mélyebben nyilatkozik előttem -a valódi költészet, e második isteni kijelentés, mely kibékít -bennünket az élet nagy meghasonlásaival. Aztán magam is tevén némi -kisérletet a költői pályán és legközelebbről a kisérletnél -valamivel többet szándékozván közrebocsátani, szükségesnek tartom -tanulmányozni saját művészetemet, mert bármit beszéljenek az -ihletés csodáiról, a költészetnek három nagy iskolája -nélkülözhetetlen: az élet, mely benyomásokat, tehát anyagot nyújt; -a munka és műgond, mely azt feldolgozva mindinkább hatalmába keríti -az alakot; a nagy példányokban nyilatkozó örök törvények, melyeket -még a lángelme sem hághat át, annyira nem, hogy épen képviselőjök. -E három iskola nélkül még azon szerény költői nevet sem vívhatni -ki, melyért talán igen drága ár volna egy élet, ha a költő csak -dicsőségért küzdene s egyszersmind nem belső ösztönét, szíve -szükségét elégítené ki, mi több, mint a koszorú és márványemlék, -mert életöröm és belső megnyugvás.</p> -<p>Mindez hát nem unalmas, sőt kellemes foglalkozás reám nézve. -Azonban egészen más, ha az ember szobájában önmagának tanulmányoz, -önmaga számára birál, és még más, ha ugyanazt nyilvánosan másnak és -más számára teszi. A kimondott itélet többé nem övé, hanem a -közönségé, ki előtt mondja, az íróé, kiről mondja s a hatás ritkán -kiszámítható. Író és közönség egyaránt és könnyen sértve érezheti -magát, mert a kritikus néha nézeteiket kénytelen ostromolni, míg -méltánylata – mert talán igen kevés – épen annyi visszatetszést -szülhet, mint – mert talán igenis sok – hibáztatása. És ha a -kritikus nem tekintély, kikerülheti-e a hegyke ingerkedés -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> vagy epés gáncsoskodás vádjait? Ha -pályatársai felett itél, nem fog-e az irigység gyanujába esni? S ha -a pályatársak egyszersmind barátai, jó ismerősei, nem játsza-e el -egyik vagy másik jóindulatát, mert kevesebbre becsülte, mint -eszméit? Én nem vagyok tekintély és pályatársaimról irok. Miért -tegyem hát ki kétszeresen magam annyi félreértésnek és gyanúnak? -Nekem íróink közül sok jó barátom és ismerősöm van, kiknek többet -köszönök, mint egypár jó óra örömét; szinésznőink közül is ismerek -egy-kettőt, kikhez művészi tisztelet vonz. Miért sértsem meg hát a -barátság és ismeretség gyöngédségeit? Miért apaszszam kellemes -óráim számát? Miért idegenítsek el barátaim és ismerőim közül csak -egyet is? Fölösleges töprengés. Oh nem! Hisz alig írtam néhány -czikket, s már nemcsak azok neheztelését vontam magamra, a kiket -kerestem, hanem azokét is, kik, bár nincs okuk rá, az enyémet -keresik.</p> -<p>Ime a nyomoruságok, melyeket nem tudok megszokni, s melyek most -is oly nyomasztóan nehezülnek kedélyemre. Mi az mégis, mi írni, e -szemlét folytatni készt? Bizonyos erős felindulás kritikánknak most -téveszméin vagy egyoldaluságán, majd elvtelenségén vagy személyes -indokain, s azon mindennapi tapasztalat, hogy azok, kiknek kezei -közt közlöny van, mindebben osztozkodnak vagy közönyösen eltűrik. E -felindulás erőt vesz nyomasztó érzeteimen s izgat, hogy mint ujoncz -merjek föllépni oda, hol nálamnál tapasztaltabbak nem akarnak -helyet foglalni. Aztán elvégre is megnyugtat némi önérzet, némi -remény. Mindinkább meggyőződöm, hogy azon visszahatás, melyet az -uralkodó kritikai eljárás és irányok ellen <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> akarok -fölkelteni, sokkal hasznosabb fáradság, mintsem meg ne érdemelje a -kellemetlenségek elhordozását, s hogy azon jóindulat, mit talán így -eljátszom, aligha méltó eszméim föláldozására.</p> -<p>«Ön némi érzelgés és hősiességgel akarja takarni szerepét, -melyet valamely szinésznői vagy irodalmi cselszövény érdekében -vállalt el; megvásárolt tolla reszket kezei közt s hogy ki ne -hulljon, még jobban megnyomni készül» – mondani fogja valaki oly -gyanusítás nyomán, mely mindig csak saját indokait tudja képzelni -másokban. Oh e vád a legkisebb zavarba sem ejt, még akkor sem -ejtene, ha más helyzetben volnék. Én azt hiszem, hogy a szinésznők -művészi érdekeit az compromittálja legjobban, ki szükségtelen -irodalmi lovagjokul tolja föl magát. A melyik szinésznő nem tud -elég érvényt vívni ki magának a színpadon, annak bizonyosan -kritikusai sem fognak a lapok hasábjain, sőt túlzásaik oly hatást -idéznek elő a közönségben, mi épen kedvenczük ellen üt ki, s néha -igazságtalanul. – Miért ártsak hát csupa rokonszenvből bármelyik -érdemes szinésznőnek? Ily ízetlen szerep elvállalására nem vagyok -eléggé ügyetlen. Kritikusnak a szinésznők érdeke ellen vagy mellett -– a mint veszszük – csak egy, a széptani kérdések esetében lehet -ily ügyvédi szerepe. Én e szerepet mindig elvállalom, mint -elvállaltam egykor a «Szépirodalmi lapok»-ban Jókainé mellett -Bulyovszkyné ellenében, midőn a «Pesti Napló» Chimene szerepét ez -utóbbinak kivánta átadatni, ugyanazon P. N., mely most ugyancsak -Bulyovszkynéről egészen levette atyai gondját. Mi az irodalmi -cselszövényt illeti, ha ennek értelme az, hogy bizonyos írói -töredék irodalmi és széptani nézeteit akarja <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> -érvényesíteni: úgy én lapban irodalmi cselszövényt űzök nyiltan és -függetlenül, mint űztem a «Szépirodalmi lapok», «Új magyar Muzeum» -és «Pesti Napló»-ban s űzni fogok mindenütt, hol számomra tért -nyitnak. Mit, mit nem tart rólam oly olvasó, ki csak úgy tudna -meggyőződni nézeteim helyessége felől, ha még más oda nem tartozó -körülményekkel is tisztába jöhetne, azzal keveset gondolok, azonban -senkinek nem tanácslom, hogy szobámba lépjen oly czikk megvásárlása -végett, mely nem folyhat meggyőződésemből.</p> -<p>«Önt hát visszadöbbenté saját kételye, érzi, hogy azon szigorú -eljárás, mit elvül látszik kitűzni, jelen irodalmi viszonyaink közt -épen oly nehéz, mint kártékony, ingadozása födözésére ürügyet keres -s akkor negélyel elhatározottságot, midőn legtöprengőbb» – -mondhatják ismét azok, kik a kritikát nem hiszik egyébre valónak, -mint hogy az írónak pár kellemes órát, a könyveknek pedig keletet -szerezzen s csak úgy tartják hazafiasnak, ha korlátolt eszméket -terjeszt. Oh nem, épen nem! Tisztában vagyok magammal. Én azok közé -tartozom, kik szivökben bizonyos irodalmi ábrándot és lelkesülést -táplálnak s úgynevezett szigorúságuk önmaguk és mások irányában, -nem egyéb, mint egyszerű kötelesség. S mi ez ábránd és lelkesülés? -Oly érzés, melyet se a hiúság, se a haszon incselkedései nem -elégítenek ki: vágy és törekvés az irodalom belterjű emelkedésén, -melylyel annyi szent érdek van kapcsolatban, öröm és keserűség, a -mint ez emelkedés lendületet nyer vagy gátba ütközik. S mi egyéb a -kritika, mint egyik tettleges módja ez érzelmek kifejezésének, mely -magában ugyan irodalmi emelkedést nem szül, de elősegíti. -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> Vajon, midőn a tudomány és ízlés -érdekében feltárjuk a jelesebb művek szépségeit vagy bonczoljuk a -gyöngébbek hibáit, hathatunk-e kártékonyan az irodalomra? Vajon, ha -téveszmék és ferde irányok ellen küzdünk, nyomorult kicsinyes -szenvedélyeinket elégítjük-e ki? És ha követelni merjük, hogy szép -nyelvünk – ez egyetlen kincs, mi dicső őseinkről reánk maradt – -méltó eszmék méltó képviselője legyen, a nemzetiségnek vagyunk-e -orgyilkosai? Ki ne örülne azon lelkes mozgalomnak, melyet kifejt -jelenleg irodalmunk, ki ne méltányolná még a legszerényebb -törekvést is, ha e nevet csakugyan megérdemli? De ki fogja -helyeselni a napisajtó eljárását, mely minden kézmozgást munkának -vesz, a mennyinek a milyen rovására tömjénez, s inkább elv és -mérték nélküli méltánylatot tűz zászlajára, mit hazafias -ösztönzésnek tart, mint elemző, fokozatos s az irodalom -kivánalmaihoz mért elismerést, mi szerinte hazafiatlan -visszariasztás? A magyar kritikus bizonyosan nem indulhat ki oly -szempontokból, mint az angol, franczia vagy német, de annyit bátran -követelhet, hogy minden mű irodalmi fejlődésünk színvonalán álljon -vagy azt fölülmulja és tartozik a tudomány és művészet magasabb -követeléseit is fel-feltüntetni, kivált a költői műveket illetőleg, -melyekben irodalmunk legerősebb és legtermékenyebb. Hogy miért -nincs valódi kritikai folyóiratunk, oly baj, melyen a tekintélyes -írók és vagyonos hazafiak nem nagy áldozattal segíthetnének, de -hogy a napisajtó miért nem tesz e tekintetben annyit, mennyit -tehet, azt egy kis gond, mely átal az ízléstelenségig lesülyedni, -egy kis lelkiismeret, mely megveti a személyes indokokat, -megorvosolhatnák. <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> S vajon ez eljárás gyöngítné-e a -közönség részvétét irodalmunk iránt? Kétlem, mert a mi közönségünk -mindenekelőtt hazafias, mely még akkor sem feledkezik meg e -kötelességéről, midőn némely író visszaél vele. Az eredmény csak az -lenne, hogy a jeles művek nagyobb keletnek örülnének, mint a -kevésbbé jelesek, nem a puszta hiúság és viszketeg nyerne -táplálékot, hanem a becsvágy s némi határozott nézetek fejlődnének -ki, melyek csak termékenyítőleg hathatnak. Vajon a kritikai szigor, -kiméletlenség és hazafiatlanság oly értelemben, a mint nálunk -veszik, nem összezavart, kicserélt fogalmak-e? Régi tapasztalat, -hogy az erkölcsi fogalmak körül, melyeket nem lehet mathematikai -pontossággal kiszámítani, legkönnyebben tévedhetünk. A gondolatnak -önkénytelen, csak hajszálnyi félrebillenése is képes megcsalni -szivünket és eszünket. Hányszor nevezik el az emberek a jellemet -makacs szenvedélyességnek, a ravasz jellemtelenséget eszélynek, az -érzelgést érzésnek, az elmésséget észnek, az erkölcsi ürességet -emelkedett tárgyilagosságnak. Miért? Mert vannak találkozási -pontjaik. A fentebb említett fogalmakkal sincs máskép. Mi hát a -kritikai szigor? Ha nem is képesség, legalább akarat szolgálni az -ízlést és tudományt. Mi a kritikai kiméletlenség? A személyes -indokok megvetése. Mi a kritikai hazafiatlanság? A nemzeti -műveltség szeretete. A választás nem oly nehéz, hogy az ember -töprengésében Herculest parodiázza.</p> -<p>«Önt hát aggály szállotta meg, fél, hogy irodalmi garázdálkodása -nem marad büntetlenül, ama lapok, melyek ellen ármánykodik, ama -tekintélyes kritikusok, kiket megtámadott, az önérzet és tudomány, -a logika <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> és elmésség polemiájával fogják tönkre -verni, ép azért önfeláldozást, tettetve sebeit tépve föl, mintegy -villámhárítóul részvétet koldul a közönségtől» – mondhatja -valamelyik jámbor olvasó, kinek jóhiszeműségét csak irigyelni -tudom, oh bár félnem lehetne! Még javamra szolgálna, mert inkább -meggondolnám a mit mondok. De irodalmunkban úgy látszik mindent -össze-vissza beszélhetni. Ritkán akadnak epés, ingerlékeny írók, -kik az embert irodalmi hóbortjaiért megleczkézzék. A mi békés, -önelégült irodalmunk csak akkor szokott valódi harczias színt -ölteni, ha valamelyik művésznő szalagja lobog zászlóul, vagy az -előfizetési idő közeleg s más ily nagyszerű perczekben. A valóságos -polemia rég kiment divatból, a kritikusok sokkal kevésbbé hisznek -elveikben, hogysem védjék, a lapok pedig komoly vita helyett inkább -szeretik az itt-ott nyiltan vagy sejtetve elszórt élczeket vagy -gyanusításokat. – Ime a félelmes polemia, mely nem szól a dologhoz -és mit sem bizonyít. De a mi rendes polemiánk akkor sem félelmes, -midőn a dologhoz látszik szólani s bizonyítni akar. Nem mindig -szorul arra, hogy állításait más czáfolja meg, megszokta azt tenni -önmaga. Néha azért támad meg valakit, mit önmaga is állít vagy -tesz, s midőn más ellen harczol, önmagát sebzi. Ha valaki aztán e -komikus helyzetre figyelmezteti, egész naivul s egyszersmind elég -lovagiatlanul más igen kényes térre játszsza a vitát. S ez a dolog -komoly oldala. Az ily polemia czélja elnémítani a szabad irodalmi -véleményt, terrorizálni a kritikát. Elmélete röviden ez: legyünk -oly indiscretek, hogy ki se merjen velünk vitázni; gyanusítsunk -szakadatlanul, mert ez inkább zavarba hozza az embereket, mint -eszméik czáfolata; <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> a széptani vitának adjunk politikai -színt, melynek ugyan nincs értelme, de annál jobb, mert ki-ki -rokon- és ellenszenvei szerint értelmezheti. Azonban ilyesmi csak -oly embert riaszthat vissza, kinek szivében nincs segédforrás s oly -következmények is megdöbbenteni képesek, melyeket előre is -láthatott volna. Én ily ember nem vagyok, annyira nem, hogy -bizonyos e nemű polemiát, melyet a «Pesti Napló» nem rég engem -illetőleg is folytatott, leálarczozni vala szándékom, ha a véletlen -meg nem gátol. E pillanatban hallom, hogy a «P. N.» szerkesztőt -váltott. Oly szerkesztővel, ki magát többé nem védheti, lehetetlen -az érdekes és lovagias polemia. De minthogy nekem a «P. N.» hajdani -szerkesztőjével csak annyiban volt bajom, mennyiben széptani -elvtelensége s kritikai eljárásával szemben ellenzéket akartam -képezni, szabadjon czikksorozataim folytán a másokéi mellett azon -széptani nézetekre is visszatérnem, melyeket e lap most egyik, majd -másik kritikusa némi irodalmi fontosságra emelt. E szerint a -részletes és ostromló polemiát feladva, az általánosabb és -elvontabb fejtegetések terére lépek.</p> -<p>Nem a gyanusítás, nem a kétely, nem a félelem tartóztat hát, -hanem meg-megáradó kedélyem, mely önmaga előtt igazolja magát, s -mely önigazolást jónak láttam olvasóim számára is leírni. Némi -lyrai hangulat fogott el s épen rosszkor, midőn lyrikusainkról -akarok írni s azon nézeteket, melyeket «Petőfi S. és lyrai -költészetünk» czímű czikkemben<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> -kifejtettem, részint alkalmazni, részint megtoldani akarom. Nagy -nyugodtságra volna szükségem, hogy kimerítőleg <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> s -keserű utóíz nélkül tudjak fejtegetni, mert én legújabb lyránkat -csaknem tehetetlennek tartom s azt hiszem, hogy oka nem annyira a -tehetségek hiányában rejlik, mint azon uralkodó téveszmékben, mik -szerint a költészet alig lehet több, mint bizonyos conventionalis -tartalom conventionalis alakja: tehát művészet és ihletés helyett -mesterség és affectatio.</p> -<p>Ne tartson engem senki finom ízlésével kérkedő különcznek, kit -csak lángelmék elégíthetnek ki. Kritikus és olvasó egyaránt -tévedne, ha csak lángelméknek tudna hódolni. A lángelme ritka -tünemény, kit azzá tanulmány nem teremt, csak termékenyít s -kifejlődését a korviszonyok és eszmék bizonyos küzdelme -föltételezi, mely egyszersmind hősévé avatja. Aztán a lángelme -magára még nem alkot valamely irodalmat, rendesen nagy és kitünő -tehetségek előzik meg vagy kisérik, vagy épen vele jelennek meg s -ezek a világért sem oly mindennapiak, hogy irányukban a kritikus -fitymáló hangot merjen fölvenni. Sőt tovább megyek, s azt mondom, -hogy néha a csekélyebb tehetségek is figyelmet és méltánylatot -érdemelnek. Én részemről mindig tudok becsülni oly költőt, kit -egy-két műve fenntart s korát, ha nem is fényesen, de nem minden -nyom nélkül szolgálta. Azonban van két oly időpont, midőn a kritika -nem lehet eléggé kérlelhetetlen és jóakaratú: egyik, midőn geniális -vagy kitünő költők egy s másban oly irányt követnek, mely vagy a -nemzeti állapotokra, vagy a társadalomra, vagy magára a művészetre -nézve veszélyes; másik, midőn egy nagy költő letüntével interregnum -áll be s azok, kik nyomán haladnak, a helyett, hogy mesterök -iskoláját saját egyéniségök <span class="pagenum"><a name= -"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> szerint új meg új -oldalról tüntetnék föl, mind szűkebb modort húznak le belőle, mi -minden költői forma sorsa, ha a szellemet, az éltető eszmét -veszteni kezdi. Lyrai költészetünk ez utóbbi bajban sínylik. S mit -tőn eddig irányában a kritika! Eleinte ignorálta, mintha oly -mozgalom, mely a közönségnél és az irodalomban némi érvényt vívott -ki, ignorálható volna, később uriasan lenézte, a nélkül, hogy a -szellem vagy egyes művek bonczolatába bocsátkozzék, avagy nagy -egyoldalúsága és folytonos következetlensége által hitelét -eljátszva azt is veszélyeztette, mi helyest mondott. Én ellenkezőt -akarok megkisérteni. Azonban minden félreértés kikerülése végett -megjegyzem, hogy nem minden újabb lyrikusról akarok szólani, hanem -csak azokról, kiknek gyűjteményeit czikkem fölé írtam; minthogy -pedig köztök kettő, Tompa és Mentovich, olyanok, kik egy régibb -lyrai mozgalomhoz tartoznak, előbb ezek műveit külön fejtegetem s -csak aztán szállok legújabb lyránkra, mely szerintem a Petőfi utáni -időszak, tehát körülbelül hat év, s melynek a kezem alatti művek -többé-kevésbbé, de egyaránt képviselői.</p> -<p><i>Tompa</i> ezelőtt mintegy tizenöt évvel lépett föl, ama -nevezetes napokban, midőn úgyszólva a múlt és jövő választó korát -kezdettük élni. Nemzeti ügyeink forrongása és az irodalom sebes -fejlődése egymással versenyeztek. Érezni lehetett, hogy a költészet -új elemeket fog magába fölvenni s a politikai élettel sok -tekintetben rokon átalakulás elé néz. Ekkor Vörösmarty volt a -magyar lyra fejedelme s mellette Garay, Erdélyi, Vachott Sándor -foglaltak díszes helyet. Mindhárman örökölték Vörösmartytól a már -győzelemre jutott tisztább formát és költőibb <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> nyelvet -s azon nemzeti vágyak és törekvések eszméit, melyeket e látnokköltő -oly hatalmasan zengett. E mellett épen úgy meglátszott rajtok a -német lyra, a többek közt Uhland hatása, mint későbbi lyrikusainkon -a Heine és Bérangeré. Garay Uhland nyomán szerencsésen kisérté meg -a balladát; Vachott Sándor gyöngéd sentimentalismusa a kedély -jogaiért látszék küzdeni; Erdélyi sokban rokon volt társaival és -sokban elhajlott tőlük, kivált a mint demokrat eszméket pendítve -meg a népies felé fordult. Mindenik igyekezett valami újat hozni be -lyránkba és tért foglalt. Nagyrészt az «Aurora» és «Athenæum» -tanítványai voltak, e két nevezetes közlönyé, hol a fiatal -tehetségek mintegy felavatást nyertek.</p> -<p>Az «Athenæum»-ban lépett föl Tompa is, nem soká Kerényi után, -valamivel előbb mint Petőfi. E három fiatal költő felől irodalom és -közönség csakhamar nagy reményeket kezde táplálni, melyek -beteljesültek. Csak Kerényi látszék társai mögött maradni, azonban -midőn végkép elnémulni készült, Arany lépett helyébe, hogy az új -költői törekvéseknek újabb lendületet, döntőbb súlyt adjon. Kerényi -lyrája egészen a német lyra, különösen az úgynevezett sváb költői -iskola befolyása alatt állott, mi részben már Garay és Erdélyinél -is mutatkozott. Uhland, Kerner, Eichendorf, Rückert, kikből -legörömestebb fordított, lehettek példányai. Csaknem mint ifjú -tanulván meg nemzete nyelvét, sohasem kerítheté annyira hatalmába, -hogy bírja titkait és rythmusát. De pillanatra gyermekien kedélyes, -őszinte érzelmei feltünővé tették. Aztán mint demokrata szólt belé -a nemzeti mozgalmakba, mi tetszésben részesült. E tekintetben közte -és régibb lyrikusaink közt <span class="pagenum"><a name="Page_149" -id="Page_149">-149-</a></span> az volt a különbség, hogy a hazafias -eszmék, melyek eddig a magyar lyrában némi ódai szárnyalással -szólaltak meg, nála pár hasonlat vagy epigrammai él alakját vevék -föl.</p> -<p>Tompára kevés hatással volt a politikai élet küzdelme. Lyráján -alig zendült meg hang, mely a forrongó eszmékből merített volna. E -helyett bizonyos vallásos érzület vonult el rajta, mely ugyan nem -volt elég mély a fellengő szent énekek forrásává válni, de elég -erős arra, hogy mindvégig némi erkölcsi, mondhatni protestans -szígort gyakoroljon rá. Egyébiránt költészetének tartalma rokon -volt a Garay, Erdélyi és Vachottéval, csak verselése volt könnyebb, -nyelve egyszerűbb és erőteljesebb. Leginkább a természetből vett s -nagyrészt jelvileg használt képeivel vonta magára a figyelmet. -Innen folyó hajlama az allegoriák iránt már jókor feltünt, mi -költészetének maig is fő jellemvonása. Ezalatt Petőfi haladt a maga -útján, nem hallgatva senkire, bízva önerejében s önbizalmában -türelmetlenül. Lyránkban valóságos forradalmat idézett elő. Nagy -hatását pályatársai sem kerülhették ki. Tompánál e hatás -következménye néhány népdal lőn, melyek közül a «Télen-nyáron»… és -«Béklyót tettem»… kezdetűek vetekednek a Petőfiéivel s egyszerre -elterjedtek kunyhókban és palotákban és bizonyos vidor hangulat, -melyre szertelen pathosba tévedt lyránknak oly nagy szüksége -volt.</p> -<p>Míg Petőfit a régibb irodalmi pártok kritikája keményen -leczkézte, a közönség bálványozta, addig Tompa mindkettő -méltánylatában részesült, mert amaz irányában nem lehetett annyira -ellenzéki, mint Petőfi, emez pedig egyebek mellett valami olyast is -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> talált benne, mit Petőfiben szeretett. -E kettős hatás alatt folytatta pályáját Tompa, mindinkább kifejtve -költészetének eredetibb sajátságait is. Legörömestebb az ő régi -barátjához, a természethez fordult, melynek képeiben tuda csak -igazán érezni és gondolkozni. Jogot tartott a virágok, fák, -források, föllegek, éj, hajnal, alkony, tavasz, ősz, tél -tüneményeihez. Szüksége volt reájok, hogy érzéseit tolmácsolják. Az -«Őszi képek», «Éji violák» s több ily költeményei nem egyebek, mint -a természet képei és jeleneteinek felolvadása a kedélyben. E nagy -rokonszenve a természethez még félre is vezetheti a felületes -vizsgálót, mert könnyen azon gondolatra jöhet, hogy pantheista -költővel van dolga. Ellenkezőleg Tompa erős keresztény -spiritualista s a természetet sokszor ez érzés allegoriáira -használja föl, mint a «Temetői hangok»-ban, hol a megszólaló -síremlékek a kijelentett vallás szigoru morálját hirdetik. De -voltak neki sötét perczei is, midőn se a természet, se a vallás nem -tudá kiengesztelni meghasonlott kedélyét. Néhány keserű, fájdalmas -hangot hallatott, a nélkül, hogy kétségbeejtő legyen. Ilyenek a -«Pusztán», «Árveresen», «Szemere Miklóshoz» czímű szép költeményei. -Fájdalma inkább boszús mint sötét, inkább erős mint vigaszhatatlan. -E fájdalom a gúnyba is átment. Rövid ideig megvetette a virágokat, -melyekről regéket igért egy hölgynek s a csalán lőn kedvencze. -«Csalánok» s más czím alatt néhány satyrikus költeményt írt, -azonban csak fulánkos tudott lenni, a nélkül, hogy elmés legyen s -gúnya nem emelkedett a humorig.</p> -<p>Költeményei köztetszésben részesültek és méltán. Hírét azonban -mégis nem annyira dalai alapították meg, melyek csak 1847-ben -jelentek meg összegyűjtve, <span class="pagenum"><a name="Page_151" -id="Page_151">-151-</a></span> mint «Népregéi és mondái», melyeket -1846-ban bocsátott közre. Ez természetes volt, Petőfi oly -hatalommal uralkodott a lyrában, mint előtte egyetlen magyar költő -sem. Oly szünetlen s annyira szokatlanul dalolt, mintha maga -mellett mindenkit el akart volna hallgattatni. E mellett a Népregék -és mondák oly téren mozogtak, mely iránt a néphagyományoknak épen -akkor megkezdett kutatása fogékonyságot ébresztett. – Másfelől e -tért ki sem mívelte, kivéve Garayt, ki azonban már ekkor, eltérve -az egyszerű költői felfogástól, balladát és regét egyaránt bizonyos -rhetorikai krónikává tett. Aztán Tompa e műveiben sokkép volt -eredeti és új, mi azon érből fakadt ki, melyből dalai folytak, itt -sokkal szabadabb tért találva. Naiv felfogás helyett ugyan -nagyrészt allegoriai és bölcsészeti úton járt el és sokszor -mellőzve a néphagyományok szellemét, sokkal inkább adta tisztán -képzelődése szüleményeit, mint hogy a mesterkéltségbe belé ne -essék; de gazdag festőisége, elragadó költői hangulatai, -kiapadhatlan találékonysága, néhol bűbájossá vált nyelve mindent -kárpotolni igyekeznek. A «Vándor lápról», «Karcsai templom», «Márta -könnye», «Az árva lányhaj», «Jávorfa» kitünő művek. A népregék -hiányos felfogásából csak később alkotott elméletet, mi oly modorba -vezette, hol természet- és erkölcstani hajlamai egészen erőt vettek -rajta. Ekkor aztán eltéveszté szemei elől, hogy a valódi népmese és -regében nem uralkodik se a természet törvénye, se a szigorú -erkölcsi rend. A költői báj épen a naiv felfogásban áll, lényege az -emberek és dolgok gyermekies elfogulatlansága, mely oly kevéssé áll -a világ erkölcsi rendjével összeköttetésben, hogy annak épen -eszményi ellentéte. Mihelyt aggódó, úgyszólva pragmatikai -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> motivatiót kisért meg a költő, erkölcsi -tanulságra fekteti az alapot vagy a természet törvényeit érzékíti -meg: a képzelődés könnyű tündéri játéka helyett józan allegoriát -vagy kisérteties történeteket fog teremteni, melynek csodái nem -hizeleghetik be magukat lelkünkbe, mert erkölcsi érzéseinkre akar -hatni, mit csak az eszményített valóság tehet; mert a természet -törvényeit akarja kimagyarázni, mit akármely iskolai könyvből -sokkal könnyebben és jobban megtanulhatunk.</p> -<p>Tompa regeköltészetének hiányai leginkább az 1852-ben kiadott -«Beszélyek és regék» czímű gyüjteményében és «Virágregéi»-ben -(1853) tünnek föl. Egyébiránt a «Beszélyek és regék» tartalma nem -mind tündérrege, egyszersmind számos balladát és költői beszélyt is -nyujt. Tompa ez utóbbi nemben már ezelőtt is szerencsés kisérletet -tőn «Szuhay Mátyás»-ával, melyet a Kisfaludy-Társaság 1847-ben -Arany koszoruzott «Toldi»-ja mellett kitüntetésben részesített. E -mű, mely szűk adomai alapjánál fogva nem akart az époszig -emelkedni, élénk és kereken kidolgozott. Különösen becsessé teszik -az ügyes cselekvény, bíztos jellemrajz s jól ecsetelt történeti -háttér. Mindezzel a «Beszélyek és regék»-ben ritkán -találkozunk.</p> -<p>Bágyadtság vonul el rajtuk s cselekvényük elterped. Néha a nyelv -bájait is nélkülözzük, de annál több bőbeszédet veszünk. Mintha a -költő bele-bele unna tárgyaiba s e legnagyobb csapás alatt, mi csak -költőt érhet, egészen elhagyná az ihlet. De a balladák közt van egy -pár, kivált «Az özvegy és fiai», melyekben Tompa megint régi és új -erőben jelen meg. E szép költeményben összeolvad az érzelem és -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> képzelődés, mi az igazi költészet, -vetekedik az egyszerüség és sebes menet, mi az igazi ballada.</p> -<p>Mint fennebb is érintém, Tompának erkölcstanári hajlamai vannak. -A «Beszélyek és regék»-ben, valamint némely újabb elbeszélő művein -ez mind kirivóbban kezde mutatkozni. Bőven vesszük az úgynevezett -tanulságot, erkölcsi magot, mit a «Pesti Napló» egyik kritikusa -többre szokott becsülni a művészi szépnél. – Ki merné hibáztatni az -erkölcsi irányt? Ez lelkészhez kétszeresen jól illik, de a lelkész -egyszersmind költő s ez változtat valamit a dolgon. Azonban nem -akarok félreértetni. A mi művészien szép, az mindig erkölcsös, a -mennyiben nem erkölcstelen s a költészet bizonyos nemeiben, minők a -regény és dráma, a művészi gyönyör egy része épen attól függ, -mennyiben bírja a költő megrázni és kiengesztelni erkölcsi -érzéseinket. Aztán elvégre is minden költészet forrása a szív s -minden érzés a legszorosb kapcsolatban van az erkölcscsel. Ki lehet -költő a világ erkölcsi rendjének ismerete nélkül? Ennek hiányában -az elbeszélő nemben a legcsekélyebb compositiót sem kisérthetni -meg. Mi egyéb a tragikum, mint nagyszerű bukás szemben a világ -erkölcsi rendjével, melynek keztyüt dobott a tévedés, bűn vagy -szenvedély, s miért lakolnia kell? Az egyén szenvedése megrázza -szivünket s az örök rend győzelme kibékíti. Azonban miért ne -kisértsen meg a költő az egyetemi mellett, melyet a költészettől -különben sem lehet elválasztani, még különös erkölcsi irányt is, -mint megkisért társadalmit és politikait? Teheti, de ez iránynak -szorosan össze kell olvadnia a költői czéllal, beilleni a művészi -formákba, mert a költészet nem tudomány: valamivel több és -kevesebb. <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>E tanulságos elem a «Virágregék»-re is kiáradt. De csoda-e, ha e -gyöngéd légi termékek nem birhatnak meg oly terhet, mely a nehéz -valódi életé. Itt egyébiránt a kifogás nem annyira a műveket, mint -magát a genre-t illeti. Az ember szintúgy megsajnálja a költőt, -hogy annyi erőt vesztegetett e hálátlan genre-ra, mely inkább csak -nevében és külsőkép költői s mintegy önkénytelen azon különösnek -látszó mégis természetes óhajtást fejezi ki: miért nem festi Tompa -a szenvedélyeket, melyek a virágok kebleit dobogtatják, inkább az -emberekben? Szegény virágok! Hisz ők csak mosolyogni és könnyezni, -sóhajtani és elhervadni tudnak. Miért osztozzanak a mi fitogtatott -erényeink s eltakart bűneinkben? Miért nehezüljön reájok a -természet törvényei helyett az erkölcsi világ rendje: a mi -vigasztalónk és nemesisünk? A virágrege a német irodalomból -szivárgott át hozzánk s aligha termékeny földre talál. A németeknél -mindig otthonos volt. A romantikai iskola mindjárt eleinte nagyban -űzte. Majd 1818-ban Schulze Ernő «Die bezauberte Rose» czímű műve -nagy csodálatot idézett elő s az édeskés utánzások egész seregét -vonta maga után. Később, midőn e költészet csaknem feledésbe -sülyedt, Grandville «Élő virágai» Németországon is elterjedtek s -Andersen csinos regéi nagy és kis gyermekeket egyaránt elbájoltak. -A költők a virágok életírásához fogtak, a rózsa kalandjait zengték -s a liliom rejtélyeit leplezték föl. De a birálók közül sokan -kikeltek e mozgalom ellen. «A virágok» – írja a többek közt Schmidt -Julian «a romlatlan kedély előtt kertben és mezőn mindig kedves -jelenet, de ha odahagyják ágyaikat s Grandville modorában -balletjelmezbe öltöznek, a valódi élet zajába vegyülnek -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> s igényt tartanak ahhoz, hogy az -emberekhez hasonló születésű lényekül tekintsük: az ellen -tiltakoznunk kell. A természet minden tárgya saját eljárást kiván. -A virágoknak is megvan az ő titkos költői életük; ha ezt a költő -kiérezve megérzékíti, hálásak leszünk hozzá, de ha parfumirozva, -phantastikus ruhában állítja ki azokat a piacra, letöri róluk a -természet és ártatlanság kellemét». Mindez, ha nem is egészben, de -részben illik Tompa «Virágregéi»-re is. Természetes, hogy Tompa -költő levén, mindenütt tud valami táplálékot nyujtani szivünk vagy -képzelődésünknek. Aztán itt-ott aesopusi mesefélét is ad, kilépve -az e regéiben túláradó sentimentalismusból. Megjegyzéseim általában -a genre-t illetik, mely iránt nem lehet rokonszenvem, s épen nem -tartom kárnak, hogy e téren utánzói gyérülni kezdenek. Ezelőtt -évekkel sok virágregét olvashattunk a lapokban, de az utánzók közül -egyik sem birva Tompának se a virágok körüli tapasztalatait, se -festői ecsetjét, a betanult forma tartalma csak üres kérődzéssé -vált.</p> -<p>A virágregéket lyrai költeményeinek II. kötete követte, melyről -bővebben akarok szólani. Ha ezelőtt évekkel «Népregéi és mondái» -voltak becsesbek dalainál, most ellenkezőleg áll a dolog. Versei -magasan túlszárnyalják a regéket. Tompa lyrája e második kötetben -emelkedőben van az elsőhöz képest. Nem találjuk ugyan föl benne -azon utánozhatlan szép népdalokat, melyek az elsőnek gyöngyei -voltak, de minden egyéb, mi ott vonzott, bájosabbá válik. A -természet iránti érzéke még most is a régi, képzelődése nem -lankadt, de az érzés és szenvedély, mi amott ritkán nyilatkozék, -itt gyakoribb és hatalmasabb. <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> Kedélye mélyült, élményei -napjaiból és napjaink élményeiből merít, mit én mindenek felett -nagyra becsülök, mert legújabb lyránknak ép az a baja, hogy magára -erőltetett hangulatokban lélekzik, s a viszonyok és közönsége -szükségét se nem érzi, se nem érti.</p> -<p>Bizonyos férfias bánat vonul el e költeményeken, mely -kiengesztelődni akar és bir. A költőt nem bántják többé a szerelem -valódi és képzelt kínai, ritkán kel ki boszusan a világ ellen, -járta az élet utait s némi bölcsészi nyugalomra tett szert. Körötte -romok és emlékek hevernek, melyeken jól esik elmerengenie, -jelenések veszik körül, melyek szivének még eddig illetetlen -hurjait pendítik meg. Kivándorló barátja után mélyen borongó -elegiát küld, lelke komor képeken andalog s a mint pitvarában -állván, tünődik, a mult idők emléke s a jövő sejtelme lepi meg; -hiába látogatják a jó falusi szomszédok, nem tud beszédes és -derültté válni, s midőn az éj reá nehezül, egy sötét vágyat érez; -gyülölni, nem élni, de egy-egy csillag fénye lelkeig világol, hogy -szeressen és reméljen. Meglátogatja a pusztákat, gyermeksége s -költészete vidékeit, de azok most egészen más színben tünnek föl -előtte. A költő vénült s a pusztákon nagy események rohantak végig. -De a költőnek boldogsága is van. Neje és gyermekei veszik körül. -Ide s régi barátjához, a természethez menekül, itt s a természetben -nyugszik meg s engesztelődik ki. A dal, a bor és jó barátok közt -ujra fölmelegedik s midőn a nagy meghasonlásokban, melyek -körülveszik, kifáradt, a hűség karjai boldog álmakba ringatják.</p> -<p>Ime a költemények, melyeket pár rege s néhány gunyoros dal -szakít meg. Tompa szerencsésen eltalálta a hangot, mely most -szíveinkre hat. Ez az, <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> mi lyrai gyüjteményét a többiek felett -oly magasan kiemeli. De hogy a költői alakításban mindenütt elég -művész-e, olyan-e egészben véve, mint talán lehetne, más kérdés. -Vizsgáljuk fény- és árnyoldalaival, a mint a kritikai méltánylat -hozza magával.</p> -<p>Tompa előszeretete a festmény, kép, allegoriához ez újabb -költeményein is átvonul. Költészetének ez most is ereje és -gyöngesége. Régibb és újabb költeményei közt e tekintetben az a -különbség, hogy képeit, allegoriáit inkább felolvasztja a -kedélyben, s épen azért lyraibb. Régebb a kép volt nála túlnyomó, -most az érzés. Bizonyság erre az «Őszi tájnak»… kezdetű költemény. -Egy magyar költő sem irt annyit az őszről, mint ő. A természet -hervadása mindig mélyen hat kedélyére s különböző hangulatokba -ejti. Versei e második kötetében is három ily költemény van, melyek -közt legszebb az, melyet épen most említék. Mig az első kötetben -megjelent «Őszi képek» czimű inkább őszi kép, ez őszi dal. Az -enyészet bája, a hervadás és fény lelkén néha vágyba olvad, melyet -e következő szép sorokban tolmácsol:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Néma a táj, arcza -sápadt,<br /></span> <span class="i0">Rá derengő napfény -árad;<br /></span> <span class="i0">Ah mi vonzó szép halál -van<br /></span> <span class="i0">E mosolygó -hervadásban.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Édes terhed, édes -álom!<br /></span> <span class="i0">Szinte érzem -szempillámon;<br /></span> <span class="i0">Hogy lehajtsam szinte -vonja<br /></span> <span class="i0">Fejem a fák hulló -lombja.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A fák lombja csendesen -hull,<br /></span> <span class="i0">Nem küzdéstől -fájdalomtul;<br /></span> <span class="i0">Itt a végharcz -ismeretlen,<br /></span> <span class="i0">Lehet-e meghalni -szebben?<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<p class="i0">Azonban itt a költeménynek be kellett volna -végződnie. A még végül hozzá toldott versszak, mely azon óhajtást -fejezi ki: miért nem ilyen az ember élte, szükségfeletti, mert a -megelőző versszakokban már be van foglalva. Mindig mélyebb és -költőibb hatást idézhetni elő, ha úgy hallgatunk el valamit, hogy -kiérezzék, mintha kimondva se nagyobb emelkedésre nem hangolhatjuk -a kedélyt, se jobban meg nem illethetjük. Az «Őszszel» czimű -költemény kevésbbé becses. Itt a költő egészen ellenkező óhajtást -fejez ki. Szeretné, ha az élet fáklyaként fényes piros lángban -lobogna el, nem lassan hervadva, mint a levél. Érez, de nincs -eléggé áthatva s inkább csak ötletet nyujt, mint költői eszmét. A -«Jösz te kedves»… kezdetű dalban is a haldokló természet képein -mereng, azonban itt a hulló levelek közt másodvirágot is lát s -lelkében az emlék örömei nyilnak, a természet mély álmában az -öröklét melegét érzi, mint kedvese keblén az örök szerelmet. Szép -alapeszme; de mig a csendes elégiai hangulatnak a rhythmus -megfelel, pár átmenet némi zavart idéz elő. Például e sorokra:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hamuszín köd ereszkedik a -határra,<br /></span> <span class="i0">Fénynyel szegi be az őszi -nap sugára,<br /></span> <span class="i0">S néma kopár tájak felett -elhuzódván<br /></span> <span class="i0">Aranyozott szemfödél -a<br /></span> <span class="i0">Hunyó élet -koporsóján.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">képzelődésünk egészen az eléje festett képbe merül, -és szivünk benne akarna érezni, ha a költő engedné, ki így -folytatja:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Fáj e neked a táj képe ily -halványan,<br /></span> <span class="i0">Nem gondolsz-e tenmagadra -a virágban?<br /></span> <span class="i0">Mikor te is igy borulsz a -hideg földre,<br /></span> <span class="i0">Ha megválunk majd -egymástól…<br /></span> <span class="i0">Én a bús ág, te a -zöldje.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<p class="i0">E versszak egészen elfordítja szemeinket tájképéről, -hogy egy hervadó virágot kerestessen föl az érzés közvetítőjéül, -holott ezt épen a hangulatot fölébresztett képnek kellene -tennie.</p> -<p>Számos tisztán allegoriai költeményt is veszünk. Az allegoria -nem a költészetbe, hanem a rhetorikába való s ott is igen -másodrangu szerepet játszik, mondják sokan. Ez nem kevesebb -egyoldalúság, mint az, mely az allegoriát többre becsüli a tisztán -epikai vagy lyrai eszménél. Hiszen a keleti költészetnek egyik -kútforrása épen az allegoria s a nyugatiban is nem egy kitünő művet -mutathatni föl, mely többé-kevésbbé rá vihető vissza. Hát miért nem -zárjuk ki a költészetből a hasonlatot is, midőn ez magában épen úgy -nem költészet, mint az allegoria; úgy használva pedig, hogy se a -gondolatot nem emeli, se azzá nem válik, a legizetlenebb valami? S -mi egyéb az allegoria, mint megelevenedett vagy kiszélesült -hasonlat? A kérdés csak a körül foroghat: megbirja-e tartalmát az -allegoria, azaz összhangzik-e teljesen a gondolattal, melyet -képvisel, epikai alakban tud-e történetté válni, mint lyra -beolvadt-e az érzésbe? Tompa allegoriáiban mindezt érzi és nem -érzi. Virágregéiben, melyek mind allegoriai költemények, épen az a -baj, hogy a tartalmat nem birja az alak, mert a virágrege erkölcsi -alapeszmével, tisztán allegoriai alakban sokat veszt költőiségéből. -Lyrai költeményei közt sikerült allegoriákat találunk. Ilyenek: «A -madár fiaihoz», «Madárfészek», «Ne nézzenek rám»… «Két madár». A -két első legkiválóbb. Az anyamadár elnémult fiait, kik a vihar -által feldult berekből elköltözni akarnak, új dalra és maradásra -kéri. Az érzés, mely az allegoriát végig áthatja, mind emelkedőben, -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> az utolsó versszakban teljes kifejlést -ér. Csak e sorok:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hozzatok dalt emlékül a -hajdan<br /></span> <span class="i0">Lomb-, virággal gazdag -tájirul,<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">sokkal rhetorikaibbak, mintsem összeillhetnének a -madár gyermeteg hangjával. A «Madárfészek», mely a családélet -kedves allegoriája, még sokkal kitünőbb. Általában hol Tompa a -családéletből vesz lelkesülést, mindig megható. Mintegy érezni -látszik, mit egy franczia journalista nem rég mondott, hogy vannak -idők, midőn a családi életet az észnek kellene fölfedeznie, ha a -sziv már rég nem jött volna reá. Ez érzésből folynak különböző -szinezettel «Tavaszkor», «Pünkösd reggelén», «Fiam születésekor» -(I. II. III.) czimű költeményei is. Ez utóbbi a gyüjtemény -legkitünőbb verseinek egyike. Egyébiránt ide is belevegyül az -allegoriai elem. Az első majdnem tisztán az. A megáradt kedélyen -kép tükröződik; rózsa kisded bimbajával, a mint a lomb rájok borul, -hogy védje a vihartól. A másodikban a kedély újabb hullámot vet, a -kép eltünik, helyette viráglevélként gyöngéd gondolat libeg. A -harmadikban már sötét eszmék örvénye zúg, hogy a kedély mélyen -lemerülve gyöngyökre találjon; mert a költő bölcsőben ringó fia -jövőjén mereng, tanácsokat intézvén hozzá, melyeket így végez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A mesterkélt világ dolgait ne -nézzed,<br /></span> <span class="i0">Hadd őrjöngjön, – csak te -maradj a természet<br /></span> <span class="i0">Kebeléhez -közel…<br /></span> <span class="i0">Légy egyszerű fia az édes -anyának,<br /></span> <span class="i0">Szánts, vess, fákat -növelj.<br /></span></div> -</div> -<p>A mint már egyszer érintém, Tompa allegoria és kép nélkül ritkán -tud gondolkozni és érezni. Ezt <span class="pagenum"><a name= -"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> annyira megszokta, hogy -képzelete még akkor is munkálódik, midőn se gondolat, se érzés nem -izgatja. Öröme telik a csillogó játékban. A képzelet szakadatlanul -ontja a hasonlatokat, képeket és allegoriákat, melyek ragyognak, de -nem tudnak melegíteni. A költő hiába igyekszik érzést, gondolatot -rejteni alájok. Érezzük, hogy nem egyszerre születtek, s a vers, -mely se epigrammá, se dallá nem tud válni, csak kép marad és -sokszor mesterkélt kép. Ilyenek kisebb-nagyobb mértékben: «Oh -hölgyem», «Emléksorok», «Tavaszi bimbók» stb. czimű költeményei. Az -is megesik rajta épen ez okon, bár ritkán, hogy egy jó kép -melléklete vagy ellentéteül egy más képet keres, s nem találván -erőlteti; például:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hir dicsőség fülmiléje -csattog,<br /></span> <span class="i0">S elsímulnak lelkemen e -hangok,<br /></span> <span class="i0">A mi rá hat, a mi -elragadja,<br /></span> <span class="i0">A boldogság házi -pitypalatyja.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">A boldogság házi pitypalatyja jó kép, de ki érzi a -fülmile csattogásában a hir és dicsvágyat?</p> -<p>Tompának, ki annyira barátja a természetnek, hogy úgy szólva -képeiben él, természetesen irnia kellett festő költeményeket is. A -«Tornáczomon», «Alföldi képek», «Zivatar», «Falusi órák» mind -ilyenek. A festő költészet úgy értelmezve, mint azt Petőfi, Arany, -Tompa kiművelték, nálunk egészen valami új. Régibb festő -költeményeink vagy puszta leirások voltak, s így költői becs -nélküliek, vagy annyira beleolvadtak a lyrába, hogy annak -különösebb jellemvonást nem kölcsönözhettek. Ez utóbbit nem vádkép -hozom föl, sőt ellenkezőleg, mert a lyrai költészet tárgya egyedül -az érzés lehet, s minden <span class="pagenum"><a name="Page_162" -id="Page_162">-162-</a></span> egyéb s így a természet is csak -annyiban, mennyiben benne vissza tud tükröződni. S valóban ujabb -festő költészetünkről kevés magasztalót lehetne mondani, ha az -érzés és gondolat köréből kiemelkednék, vagy midőn kiemelkedni -látszik is ne tudná magát úgy érvényesíteni, hogy több legyen, mint -a rajz és szín csillogó játéka. A festő költészet csak elnevezés s -egyéb semmi. A festő költemény is lyrai költemény, azzal a -különbséggel, hogy festői eleménél fogva némi külön jellemvonással -is bir. A festő költészet elnevezés csak akkor tévfogalom, ha a -költőt festővé akarja tenni, mivé nem lehet, s arra ösztönzi, hogy -lemondjon a költészetről, mikor aztán a festés nem eszközül fog -szolgálni bizonyos költői czélra, hanem magává a czéllá válik.</p> -<p>Egyébiránt a mi ujabb festő költészetünk nem rokon se a Hugo -Victoréval, mely az európai irodalomban annyi utánzóra talált, se a -Freiligrathéval, kinek hirét épen festőisége alapítá meg. Hugo -Victor leginkább keletre vándorol, ha képzelme tündéries -színjátékát akarja ragyogtatni, Freiligrath költészete pedig orbis -pictus, hol minden lehető anyag össze van halmozva, mi a -képzelődést csak ingerelheti. A mi festő költészetünk mint a Tisza, -melynek partjain mulat legörömestebb, hazánk határai közt marad, s -legnagyobb mestere mind a mai napig Petőfi, a puszták szilaj -gyermeke, ki költőink közt először talált rajtuk költőit. Már e -közvetlenség önkénytelenül érzések forrásához vezeti a költőt, -minők a szülőföld szerelme, nemzeti vágyak és gyermekkori emlékek, -mig Hugo és Freiligrathnál az ethnographiai tanulmányok által -közvetített hangulat inkább csak a felizgatott képzelődés -szüleménye lehet, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_163" -id="Page_163">-163-</a></span> megilletett szívé. Hugo Victornak -«Orientales» czimű művét, melyben festőisége a legművészibb fokra -hág, Planche Gusztáv igen jellemzőn a gondolat és érzéstől megvált -lyrának nevezi, mely nem ölel át egyebet, mint a színek és hangok -világát, s melyben az érzések és gondolatok csak a második sorban -állanak. Freiligrathról, ki Hugo mögött messze marad, hasonló -jellemzőt jegyez meg Schmidt Julian, így szólván: «Freiligrath a -szívben egy új húrt sem fedezett fel, melyen magával ragadó erővel -tudna játszani; e hiányból kimagyarázható aztán, hogy természeti -képeik nélkülözik azon közvetlenséget és belső összhangot, mi -egyedül képes a lelketlen tárgyat a költészet körébe vonni.»</p> -<p>A mi festő költészetünk nem ilyen. Petőfi más uton járt, s itt -fűzte homlokára a legzöldebb koszorút. Az ő festő költeményei -eszmékből kelnek ki, s az érzések levegőjében élednek meg. Az -«Alföld», «Csárda romjai» nem egyebek, mint a szülőföld -szeretetének ódái vagy elegiái, melyeken a szabadság eszméje vonul -át, mi annyira összhangzik pusztáink végetlenével. A -mesterkéltségnek mi nyomát sem fedezhetni föl bennük. Kedélye, -melyet a természet képeire vet, mint örömet, bánatot, reményt, -vágyat, vagy szeszélyt, ezek jellemével mindig összhangzik. Erős -érzéke van a jellemzeteshez s megáradó érzései a nélkül olvasztják -magukba, hogy valamit letörölnének róla. Kedélye mint víztükör -ringatja a képeket s képzelete napként szór reájok ezer szinben -játszó sugarakat. Azért fest, hogy bennük gondolatokat és érzéseket -ébresszen. – Látunk, hallunk, érzünk egyszerre, a szülőföld -szeretetét érezzük és lelkünkön a nemzeti emlékek és vágyak hurjai -zendülnek. <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> Petőfi festőkölteményeinek eleme a -természet iránti naiv fogékonyság s a szülőföld mély szeretete. E -két elembe mi hóbort, mi affectatio sem vegyült, mi nála egyébiránt -gyakori, s e szerint csak jótékonyan hathatott élet és irodalomra -egyaránt. Nyilatkozásuk sem üres idealismus, sem abstractio, de -concret valóság, az élet telje. Ő nem szónokol a szülőföld -szeretete mellett, de megtelt szivélye és lángoló képzelődése a -Tisza és Duna mentében mindent bájjal von be s pusztáinkon le egész -a dőlt kéményű csárdáig valami szépet, meglepőt, szeszélyest fedez -föl, hogy mélázzunk, mosolyogjunk s érezzük, mily szép, mily kedves -a hazai föld, mily széppé, mily kedvessé tette Isten és -szeretetünk. De Petőfi akkor is költő marad, midőn érzéseiből -kiemelkedve fest. Ekkor képeibe annyi mozgó életet lehel, hogy azok -tökéletes genre-képekké válnak, melyek hátterét mindig valami -gondolat vagy érzés képezi, mint a «Téli esték»-ben a családiasság, -a «Kutyakaparó»-ban az elhagyottság blazirozottsága. E költemények -valódi remekek, költészetünk büszkeségei. Valóban Petőfi igazi -genialitása népdalai és románczai, festő- és genreképeiben -mutatkozik; minden más művében bár többé kevésbbé költő, messze -marad mögöttük. S én csodálkozom, hogy kritikusaink oly kevésre -becsülték eddig festő költeményeit, s a közönség közül sokan nem -találnak benne annyi élvet, mint némely üres pattogásaiban, vagy -gyönge alkotásu költői beszélyeiben.</p> -<p>Arany festő költeményeinek jelleme a plasticitas. Ő nem szinez -oly ragyogón, mint Petőfi, ő kivágni, kimetszeni tud, oly mesterin, -mint költőink közül senki. Kezei közt minden kidomborul, teljes -alakot <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> vált, egyéni arczot ölt. E tehetsége -oly nagy, hogy azt, mit elénk állít, mintha nem is képzelhetnők -máskép s már valahol láttuk volna. Petőfi bizonyos tekintetben -hangulata által költi életre tájképeit, Aranynál inkább a -tájképekből merül fel a hangulat. Petőfi lyraibb, Arany epikaibb. -Innen megmagyarázható aztán, hogy Aranynak «Télen», «Az ó torony» -czímű költeményei, melyekben a lyrai elem a tulnyomó, nem oly -sikerültek, mint a «Családi kör», «Elhagyott lak» czíműek, melyek -tökéletes genreképek. Egyébiránt az ő legmesteribb tájképei -eposzaiban vannak, és soha sem puszta diszítmények, hanem vagy -szükséges rámái alakjainak vagy a cselekvény kimaradhatatlan -szinhelyei s így motivumok.</p> -<p>Tompa régibb festő költeményeinek jelleme az allegoria volt, mi -az ujabbakon is fel-feltűnik néha, de kedélye most sokkal teltebb, -mintsem ne korlátozza képzelmének e hajlamát. Ez ujabb festő -költeményei annyira felolvadnak a kedélyben, hogy néhol lyraibb -mint Petőfi, és sohasem oly nyugodt, mint Arany genreképeiben. De -neki nincs annyi érzéke a jellemzeteshez, mint Petőfinek, sem oly -plasticitása, mint Aranynak, ő általánosabb vonásokkal rajzol, s -alapeszméit, érzéseit kevésbbé művészien tudja belopni lelkünkbe. -Néha már tárgyait úgy választja, hogy az kizárja az egyénibb -vonásokat, rhetorikai leirásokra ösztönzi, melyeket aztán -reflexiókkal sző át, minő a «Zivatar». Az ő festő költeményeiből -ritkán merül föl biztos vonásokkal rajzolt tájkép, megáradó kedélye -mindent elmos és önmagába sülyeszt, de e nyilatkozása erős és -megható, rendesen a falusi élet örömeinek alkonyfényében ég, -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> vagy terhes felhőként sötét árnyakat -vet maga körül. A «Falusi órák», «Alföldi képek», «Tornáczomon» -kitűnő költemények, szépségükből csak egy hamis kép s egy nem -eléggé talált befejezés vonnak le valamit. Az elsőre példa e -versszak:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ködfátyolképe a multaknak -kitárul,<br /></span> <span class="i0">S annyi régi rajzok -visszatérnek rája;<br /></span> <span class="i0">Emlékezés nélkül -mi volnál te oh szív?<br /></span> <span class="i0">Beszédes -húrjától megfosztatott hárfa.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">hol ugyanegy gondolat két oly hasonlattal van -kifejezve, melyek egymással némi rokonok, s egyik a másiknak se -folytatásául, se emelésére nem szolgálhatva, csak zavarólag -hathatnak. A nem eléggé talált befejezés az «Alföldi képek» -III-ában tünik föl. E négy szakból álló cyclus egyébiránt e -gyüjtemény gyöngye. A költő hosszas távollét után meglátogatja a -pusztákat, gyermek- és ifjuálmai vidékét, a régi ismert képek közt -otthonn érzi magát, de a viszontlátás örömei közé mély bánat -vegyül, elsötétül előtte a mosolygó táj, s buskomolysága minden -tárgynak más színt, jelentést kölcsönöz, a nap mintha vért hintene -a láthatárra, a megmerült csónak, a sás eltört kardja, a -széthullott buzogány fájdalmas hasonlatban szólnak hozzá s ekkor -így sóhajt föl:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Elhagynak a régi nyájas -gondolatok,<br /></span> <span class="i0">Hánykodó lelkemben bús -képet forgatok,<br /></span> <span class="i0">S mint a néma -bálvány,<br /></span> <span class="i0">Melynek kebelében nincs -élet, verő szív,<br /></span> <span class="i0">Mozdulatlan állok a -puszták határán.<br /></span></div> -</div> -<p>Ez szép. A költő ott áll az előtérben s a hunyó naptól -megvilágított tájkép viszfénye haragos-szomorú kedélyébe olvad mind -elhalóbban. Itt vagy be <span class="pagenum"><a name="Page_167" -id="Page_167">-167-</a></span> kellene végződnie a költeménynek, -vagy a sötétülő tájképpel e sülyedő kedély oly fordulatának -bekövetkeznie, mely kiemelkedőn vagy mélyebben sülyedőn fejezze ki -az alapérzést. Tompa ez utóbbit választá s midőn így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">És még igy merengek a bús -gondolatban,<br /></span> <span class="i0">Mellettem a pásztor jó -estét mond halkan,<br /></span> <span class="i0">Hisz a nap -leszálla…<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">mind jól megy, de e két végsor:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Jó földimnek arczán bús felleg -vonul át,<br /></span> <span class="i0">Bánat vagy fekete -hajfürtjének árnya.<br /></span></div> -</div> -<p>sem elég festői, sem elég lyrai, holott épen e kettőnek egy -pontba olvadásának kellene képeznie a kikerekítést. Sokkal -művésziebben van befejezve a «Tornáczomon» czímű költemény. Ez -kitünő egy mű. A költő végig néz a Sajó völgyén, elméláz a -folyamon, melyet annyiszor áraszta ki vér és könny, megemlékszik a -régi időkre, melyeknek nyomait rég eltörlék az évek s felsóhajt: ha -a szívből is így törlődnék ki a fájdalom és csalódás! Azonban szép -nyári nap mosolyog le az arató népre, itt-ott dal hangzik föl s a -költő kérdi: mi szólal meg e dalban, öröm-e vagy fájdalom? A dal -elcsöndesül, este lesz, a tájkép ködbe vesz, a szomszédból átjő -Péter vagy Pál úr beszélgetni, de a borongó kedély nem talál -tárgyat, melyen megpihenjen, míg</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Végtére elborul, nyommasztó -nagy éj lesz,<br /></span> <span class="i0">A levert lélek egy -sötét vágyat érez:<br /></span> <span class="i0">Gyülölni… nem -élni…<br /></span> <span class="i0">De egy-egy csillag gyul a -felhőkön távol,<br /></span> <span class="i0">Fellobbanó fénye -lelkünkig világol:<br /></span> <span class="i0">Szeretni, -remélni!<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p class="i0">Az első versszakban a tájkép méla rezgést kelt a -kedélyben, mely tart a negyedikig s az itt felhangzó dalra egészen -borongásba megy át; a hetedikben a leszálló estével mind mélyebben -sülyed, míg végre az égben elsötétül, de a fel-fellobbanó -csillaggal a remény álomképei vonulnak át rajta. Mennyire -összhangzik, egymásba olvad itt kül- és belvilág, kép és érzés, s a -hangulat határozottságát mennyire nem zavarja semmi!</p> -<p>Tompa elbeszélő költeményeiben is sok szép festésre találhatni. -Itt néhol sokkal több érzéket mutat a jellemzeteshez és nagyobb -plasticitást fejt ki, mint festő költeményeiben. Ilyen például a -Diós-Győrről írt népregéjében a következő versszak:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">És oszlop épül a -homokból,<br /></span> <span class="i0">A forgó szél -építgeti;<br /></span> <span class="i0">Karcsul… karcsul s mindig -magasabb<br /></span> <span class="i0">Míg kivirít a -teteji…<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Különben «Versei» e II. kötetében közlött elbeszélő -költemények rokonok régibb mondái és beszélyeivel. Közöttük a -«Retel patakja»-t s a hét gyermekes apáról írt népregét a naiv -népies hang és felfogás tüntetik ki, mely Tompa régibb ily műveiben -ritkán volt tapasztalható. S ez szerencsésen el van bennük találva, -de alkotásuk gyönge. A «Néprege» épen elhibázott mű. Itt egy -szegény embernek hét magzatja van; az anya nem győzvén őket -kenyérrel és gonddal, így kiált föl: Te! csak meghalnátok. Óhajtása -beteljesedik. Két gyermek nem soká meghal, kiket a többiek is -követnek. A mint az apa sírt ás számukra, egy üst pénzre talál. Már -a hetedik gyermek is a sírban, de a szülők gazdagok. Az ember azt -<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> gondolná, hogy az ellentétből fog -szövődni tovább a mese. Nem. Itt tökéletesen megszakad s más -történet kezdődik, mely vele mi összeköttetésben sincs. Egy gazdag -ember, ki e hírt meghallá, bikabőrbe öltözvén a szegény ablakára -megy, s ezt kiáltja: «böm, böm, nyisd ki gyorsan, én vagyok az -ördög, add át pénzedet». A szegény félelmében átadja pénzét. -Azonban a gazdag is megjárja, a kérges bikabőr rásül hátára s maig -is négy lábon szarvval bujdosik a világon ezt bőgve: böm, böm. -Tompa hihetőleg a néptől vette át e mesét, de kettős cselekvényét -vagy össze kell vala olvasztania vagy csak egyikét dolgoznia föl. -Így a mint adta, a hibás alapért sehogysem érezhetjük magunkat -kárpótolva oly egyes szépségek által, melyeket ő e művében is -nyújt, mint mindenütt. Különösen szép benne azon hely, midőn az apa -hazaviszi a talált pénzt és a meghalt gyermekek ruháit rakosgató -anyának így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">...... anyjok<br /></span> -<span class="i0">Nézd csak beh tenger pénz!<br /></span> -<span class="i0">Amaz oda tekint<br /></span> <span class= -"i0">Azután rá sem néz,<br /></span> <span class="i0">Holmit -rakosgatván<br /></span> <span class="i0">Könyje pereg -rája:<br /></span> <span class="i0">Ez a kendőcskéje! ez a -csizmácskája!<br /></span></div> -</div> -<p>A «Harmincz éven túl», «Az én lakásom», «Búcsu», «Elmélkedés egy -levél fölött», «Pipacsok», «Farsangban», «Vig szüret», «Búcsu az ó -évtől» mind gunyoros költemények. E nemben Tompa most is a régi: -haragszik és fulánkot ereszt. Azonban tárgyait most inkább veszi az -élet és élményeiből, mint régebb. Legörömestebb a vidéki élet -bohóságait ostorozza: <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> a mi jó compossessorainkat, kik -szünetlen csak politizálnak és a tudomány és művészet iránt -érzéketlenek; a kegyes patronusokat, kik a lelkészt egész -keresztény szellemben alázatosságra és nélkülözésre szoktatják; az -olvasni szerető szomszédokat, kik a kölcsön kért könyvet soha sem -adják vissza; a dörmögő öreg urakat, kik korholják az élvező -fiatalságot, mert maguk már nem élvezhetnek; a hetyke vidéki -arszlánokat, kik bogárhátú kis házba vezetik a kastélyról álmodó -begyes kisasszonykát; az időjárást, mely mintha az emberek -felfordultságát követné, egészen megbomolni látszik. E mellett -kikapják magukét a mi genialis poetáink is, kik verselni sem -tudnak, a mi nagy kritikusaink is, kik csak magán rokon- és -ellenszenveiknek hódolnak. Sőt egy helytt inkább boszankodva, mint -gunyosan így kiált föl:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Van itt iró, költő, tudós, -kritikus,<br /></span> <span class="i0">Regény-, dráma-, novellairó -bőven;<br /></span> <span class="i0">Ismert, nem ismert, -félreismert lángész,<br /></span> <span class="i0">Egymás hátán, -mint csik a Fertőben;<br /></span> <span class="i0">S nem bámulsz -minket oh boldog haza?<br /></span> <span class="i0">Dehogy nem -bámul, sőt annál odább van:<br /></span> <span class= -"i0">Praenumerálni elfeledkezik<br /></span> <span class="i0">És -nem veszen könyvet – bámulatában.<br /></span></div> -</div> -<p>E haragos boszankodás jellemzi e költemények majd mindenikét, -melyek közt «Az én lakásom» és «Farsangban» a legsikerültebbek. -Tompa nem gyülöl oly mélyen, hogy erős satyrikussá válhassék s -talán kevésbbé ismeri az emberek gyöngeségeit, mintsem eleveneikre -találhasson. Haragszik és kibeszéli magát. Mintegy önkénytelen -könnyülni akar s egyébre alig van gondja. Nem lelkesíti azon mély -gyülölet, mely <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> egykor mély szeretet volt, s épen -azért, hogy boszút állhasson, éhesen kéjelegve keresi a -nevetségest, gunyolni valót mindenütt, hol a bűn és ostobaság -megsértették erkölcsi érzületét. Ez az igazi satyra eleme, mely -aztán, ha bizonyos határokon túllép, szívtelenséggé válik s az erős -és biztos guny helyett csak daemoni kaczajt hallat. Tompa a humorig -sem emelkedik. A bosszankodás és harag erőt vesznek rajta. -Elfogultabb, mintsem az ellentéteiben felfogott világra a kedély -könny és mosolyból szőtt sugarait áraszthassa. Épen azért se elég -könnyen, se elég mélyen nem mozog. De haragos kedvtelésének -természetessége szintúgy jól esik az embernek, midőn rendszerint -úgynevezett humoristikus verseinkben nincs egyéb, mint erőltetett -élcz, vagy oly izetlen tréfa, mely legtöbbször magát a költőt teszi -nevetségessé.</p> -<p>Tompa igazi eleme sem a guny, sem a humor, hanem bizonyos -búskomoly hangulat, mely most ellágyulva, majd kitörve, itt -reflexiókba, ott érzésekbe sülyedve csendes resignatióban keres -menedéket. Allegoriai és festő költeményein is e hangulat vonul el. -Ott, hol alapeszméi reflexiókból merülnek föl, kevésbbé szerencsés, -mint midőn önkénytelen érzéseinek enged. A «Mit kérek», melyben az -emberiség jövőjén töpreng, a «Boldogság», hol a boldogság fölött -kétkedik, a «Hűség», midőn az ifjuság, ábránd és szerelem romjai -közt a hűség karján békül ki az élettel, mert nem érintik a kedély -vagy szellem mélységeit, mögötte maradnak a «Távolból», «Itthon -vagyok», «Halmon állok», «Első szerelem», «Szőlőhegyen», «Levél egy -barátom után», «Vén harangozó», «Öreg szolga» cziműeknek, melyekben -a baráti <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> vagy családias érzéssel megtelt sziv -vagy a sötét képeken borongó képzelet élénken és erőteljesen -nyilatkozik. Legjelesebb köztük az «Egy levél barátom után». Már -tárgya olyan, hogy utat kell találnia szivünkhöz. Egy szerencsétlen -költő, a Kerényi emlékét újítja föl, ki Amerikába vándorolt – -meghalni. Tompa egyetlenegy költeményében sincs annyira meghatva, -mint itt. A hazaszeretet és baráti részvét mélyen megillették. -Egész lelkéből érzi azt, mit a magyarnál talán egy nemzet sem érez -mélyebben: «Szivet cseréljen az, a ki hazát cserél». Aztán e -költeményben Tompa egészen új oldalról mutatkozik: néhány erős -vonással a legjellemzőbben tud lélekállapotot festeni. Ilyen -például, midőn barátjának az anyjánál tett látogatásáról ir:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Beszélgettünk… ő is szólott, -de keveset,<br /></span> <span class="i0">Kiméltem fájdalmát s nem -említém neved;<br /></span> <span class="i0">S mellette a bánat -keserűn meghatott;<br /></span> <span class="i0">Hogy úgy kell -tartanunk, mint a ki már halott.<br /></span></div> -</div> -<p>Ime Tompa költészete minden oldalról bemutatva. Láthatni, hogy -azon körben, melyben mozog, se eszmék, se érzésekben nem -szükölködik. Mindig elég mondanivalója van, azonban az, a hogy -elmondja, kevesebb becsű, mint az, a mit elmond. E megjegyzés -leginkább a compositiót illeti. Tompánál ritkán találhatni -egyöntetű költeményt. Fejtegetéseimben többször volt alkalmam -kimutatni most a hangulat zavartságát, majd a kikerekítés hiányait. -Nála egyik gondolat vagy kép felkölti a másikat, a nélkül, hogy -mindig azon czélra szolgálna, a mit ki akar vinni. Néha arról is -megfeledkezik, hogy egyik kép a másik hatását szükségeskép -veszélyeztetni fogja. Képzelme <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> vagy érzése észrevétlen -kicsap, hogy figyelmünk csökkenjen vagy fogékonyságunk lankadjon. -Aztán nem mindig tudja, mit kell elmondania s mit elhallgatnia. -Olykor sorokat lehet kimutatni, melyek kihagyása által költeménye -nem szenvedne csorbát. Ő nem jutott el még egészen oda, mihez -nehéz, de termékenyítő tanulmány vezet s melyre még azoknak is -szükségük van, kik tehetségük természeténél fogva a compositióban -rendkivül erősek s inkább annak csak csekélyebb árnyalataiban -tévednek. S mi e tanulmány? Az alapeszmének tökéletes megérlelése, -hogy jól tudjuk a mit mondani akarunk; kifejtése a kifejezések -árnyalatai és szavak súlya iránti érzéknek, hogy igen jól tudjuk -elmondani a mit akarunk. Ez úgyszólva saját tehetségünk, -gondolataink tanulmányozásának eredménye aztán az lesz, hogy semmit -sem fogunk a véletlenre bízni, egy pillantattal be fogjuk látni a -mű részeit alkotó eszméket, s vagy nem irjuk meg azon költeményt, -melyre nem elég határozott hangulat vagy nem tisztán kibontakozott -eszme izgat, vagy ha megirjuk, mindent megtettünk, mi -tehetségünkben állott.</p> -<p><i>Mentovich</i> némi tekintetben rokon Tompával. Az allegoriák -és természeti képek iránt ő is hasonló előszeretetet tanusít, -azonban oly hamar kimeríti s annyiszor ismétli magát, hogy egy-két -költeményét ismerve, már ismerjük mindeniket. Ő is az -«Athenæum»-ban lépett föl először Alpár álnév alatt pár csinos, a -természet képeivel játszó epigrammai menetű dallal. Később majd -mindenik divatlapba irt. 1847-ben Kolozsvártt egy füzetkében -harmincz dalt bocsátott közre, melyekben egy akkor igen nevezetes -politikai kérdést költői, mondhatni kedélyes oldaláról <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> -igyekezett feltüntetni. Ez legjobb műve. A harmincz dal egy egészet -képez, melyben a megindult kedély, mintha önmagával beszélgetne, az -érzések és eszmék egy kis történetét, cselekvényét nyujtja -meglehetős szerencsével. E dalokat különösen a kedélyes oldal -tüntette föl. Oly időben, midőn a hazafias eszmék inkább csak -pathosban nyilatkoztak, meglepő volt egy csendes, mondhatni -túlszelid kedély hazafias önmagába sülyedése. Mentovich e jelen -gyüjteményében egész a legújabb időig irt s nagy részt megjelent -költeményeit szedte össze. «Száraz lombok»-nak nevezi, nem tudni mi -okból. Annyi igaz, hogy e lombokon kevés a zöld levél. Mentovich -nagy fogékonyságot látszik mutatni a természet iránt, de csak -közönséges abstractiók s elhasznált hasonlatokban beszél róla. Az -örökös könny és harmat, sóhaj és szellő, bánat és fölleg stb. képei -kifárasztják az embert. Néha újat és szokatlant is akar mondani, de -az egyszersmind nem találó és szép. Például nem erőltetés-e ez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hah! mi szép a sok szökő -kut<br /></span> <span class="i0">Égbe szálló sugara…<br /></span> -<span class="i0">Nem szökőkut-e a tiszta<br /></span> <span class= -"i0">Légbe röppenő pacsirta<br /></span> <span class= -"i0">Visszasiető dala.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ő nem hogy jellemzetesen kedélyébe olvasztva tudná -visszatükrözni a természetet, de még az általános költői hangulatig -sem emelkedik. Kedélye épen oly kis körben mozog, mint képzelme. -Pár csinos szerelmi dal, pár gondosan kivitt epigrammai gondolat, -és ki van merítve egész költészete. De meg kell vallani, hogy -ilyszerű költeményeiben őszinte, tiszta érzésre, sok csinra s némi -bájra találunk. Legkevésbbé találja <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> föl magát, ha ódai vagy -elegiai szárnyalást vesz. Költeményei ilyenkor elterpedve -erőtlenednek el. Elbeszélő költeményeiben a mese nem tud -megalakulni s egyszerűség helyett cziczomában keresi a hatást. -Legjobban sikerülnek allegoriái, melyek közt legjelesebb a «Tél». -Itt szeszély, festőiség, találékonyság igen szépen olvadnak együvé, -majdnem a humorig emelkedve.</p> -<p>És ezzel hadd térjek át legújabb lyránkra.</p> -<p>A lefolyt hat év alatt irodalmunkban igen zajos lyrai mozgalom -keletkezett. Néhány régibb és egészen új költő határozott -vonásokkal kijelölt csoportozattá alakult, mint par excellence a -legújabb lyra képviselője. S mi e legújabb lyra lényege, melyet -költőik hol költeményeik, hol előszavaikban tanná emeltek? Oly -téveszmék összege, mik szerint, mint czikkem elején is megjegyzém, -a költészet alig lehet több, mint bizonyos conventionalis tartalom -conventionalis formája: tehát művészet helyett mesterség, ihletés -helyett affectatio. E legújabb lyra az ujdondászok tapsai közt -ünneplé felavatását, mint eredeti sajátságaink, a melegség, -természetesség és genialitas lyrája s úgy mondják, hogy a közönség -tetszésével is találkozik.</p> -<p>Én az iránt, hogy ki tulajdonkép a közönség s véleménye -mennyiben döntő, soha sem tudtam tisztába jőni, meglehet azért, -mert magamat is némi közönségnek tartom és mert azt hiszem, a -közönség mindig olyan, minővé az írók alakítják. Azonban ne -gondolja senki, hogy a közönség szerintem valami profanum vulgus, -kit figyelembe sem kell venni. Sőt nagyon is figyelembe veendő. De -miért alázza magát akár költő, akár kritikus rabszolgájává, midőn, -ha ereje <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> van hozzá, vezetője is lehet? Arról is -meg vagyok győződve, hogy a valódi költő nem csak egy kirekesztő -kör, legyen az akár az alsóbb, akár a felsőbb, hanem egész nemzete -számára ír s műveit mindenki érteni fogja, a nélkül, hogy -commentatorokra szoruljon. Ezekre csak akkor van szükségünk, ha a -régibb korok vagy idegen nemzetek költészetét akarjuk élvezni, mert -mesterségesen kell bele élni magunkat oly eszmék és érzések -világába, melyek a mieinktől különböznek. Mindemellett két tényt -senki sem tagadhat el: egyik, hogy minél nagyobb valamely költő, -annál több szív- és elmebeli műveltséggel kell birnunk, ha egész -totalitásában fel akarjuk fogni; másik, hogy minden nagy költő -tovább vitte nemzete műveltségét s épen azért szellemének -hagyománya csak lassan vált mindinkább szélesedő körben -közkincscsé. Ez okon az a sűrűn hivatkozás a közönségre, mi nálunk -annyira divat, előttem mindig gyanus, mert tudom, hogy némely mű -népszerüségét sokszor az izlés határain kívül eső okok -eredményezik, mert tapasztaltam, hogy nemcsak a politikában vannak -fictiók, hanem az irodalomban is. S én valóban szeretném beszedetni -a közönség szavazatát legújabb lyránk iránt, nem a vidéki -levelezők, kik rendszerint az ujdondászok visszhangjai, hanem -valamely kóbor szellem által, kinek módjában lehetne meglesni az -egész olvasó közönséget. Alig hiszem, hogy e kóbor szellem a -meghatottság, lelkesülés, a szív és elme gyönyöreinek oly számos -szavazatával térne vissza, hogy igazolhatná ama nagyon is gyakran, -nagyon is büszkén hirdetett népszerűséget. Legalább azon két -szellem közül – egyik a lelkesülés most mosolygó, majd könnyező -tündére, másik a gúny <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> most sivár, majd bohó dæmona, kik engem -mindenütt kisérnek – majd mindig ez utóbbi áll előttem, -valahányszor újabb lyránk dalain akarok andalogni. Most is mellém -lopódzott, asztalomon tánczol, hahotázva lapozgat könyveimben s -annyi bohó ötlet, gúnyos eszme viszketegét önti el kedélyemen, hogy -alig szabadulhatok tőlük.</p> -<p>De talán nekem sokkal több ellenszenvem van legújabb lyránk -iránt, mintsem igazságos lehessek hozzá, talán sokkal magasabb -szempontokból indulok ki, mintsem méltányolhassak oly műveket, -melyek alantibb színvonalon némi magasztalást is érdemelhetnek. -Meglehet. Azonban attól függ minden, hogy minek tartjuk a -költészetet s rokon- vagy ellenszenvünknek van-e széptani alapja? -Ha a költészet nem köz és komoly dolog, melyhez izlési és nemzeti -érdekek kapcsolódnak, akkor a kritikus a legostobább, legízetlenebb -ember a világon, mint lenne azon széptevő, házi barát, rokon, ki a -bájos kisasszony csinos zongorajátékára vagy a nagyreményű urficska -sikerült stylistikai gyakorlataira nem tudna elég bókot mondani. Ki -oly udvariatlan, hogy egy szép leányt könnyekre fakaszszon, midőn -mosolyain édeleghet! Ki annyira kedélytelen, hogy lehangoljon egy -szerény fiut, midőn önérzetre kell ébresztenie? S miért megzavarni -a jó szülék örömét, kik meg vannak győződve, hogy gyermekük -rendkívüli tehetség? De növendék-leánykák, szerény iskolás -ifjonczok-e a mi lyrikusaink és salonfecsegés-e a kritikus -kötelessége? Ha nem: miért ne merjünk bonczolni, fejtegetni, -birálni, a mint minden irodalomban szokás? Miért nézzünk kezdőknek -oly költőket, kik többé nem a lapokban kisértik meg erejöket, hanem -önálló füzetekben <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> a költői egyéniség igényeivel lépnek -föl? Miért törjük fejünket édeskés phraseologián és épen bátorítás -kedveért, midőn önérzet helyett fennhéjázás uralkodik s nem attól -félhetni, hogy a töprengő műgond bénítja meg újabb lyrikusainkat, -hanem hogy a könnyelmüség teszi tönkre. Miért ne alkalmazzunk -valahára magasabb mértéket is, ha a rendes szerint maholnap a törpe -is óriás lesz? Legalább ezeriben egyszer miért ne ragyogtassuk föl -az eszmény, az isteni művészet, a magas törekvések világát is, -midőn lyrai költészetünk ege beborult s a becsszomj és lelkesülés -lovagjai helyett a hiuság rabjaivá, a kereskedelem gépeivé, a -kaczérkodás vagy affectatio arszlánaivá kezdünk válni s valami -olyszerű hangulat jő mindinkább divatba, miszerint az eszmei -tartalom tudóskodás, a rhythmus és nyelv ereje, szabatossága pedans -mesterkéltség, a kedély mély és emelkedettebb nyilatkozatai -holdvilágias ábránd, de a mesterkélt érzés természetesség, az -együgyűség naivitás, az izgatottság szenvedély, az érthetlen dagály -mélység, a hóbort genialitás s a nemzeti czafrangok prózája a -magyar szellem költői eredetisége.</p> -<p>Ime ellenszenvem okai, melyek szükségeskép polemiára vezetnek és -most nem kritikusaink, hanem költőink irányában. De vajjon -megtarthatja-e e kritikus nyugodtságát és tág látkörét, ha -polemikussá válik? Annyira nem, mint az irodalomtörténetíró, de -erre nincs is szükség. Bizonyos egyoldalúságot a polemikus kritikus -el nem kerülhet, de ez épen érdemét képezheti. Mindez igen -természetes. A kritikus meggyőződik valamely egészen modorrá vált -költői iskola tarthatatlanságáról, valamely uralkodóvá lett szellem -veszélyeiről, ellenük indul, hogy azon eszmék nyomán, <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -melyeket megpendít, visszahatást ébreszszen föl a közönségben s a -fejlődő irodalom mozgalmaiban. Ebből önként foly, hogy a -megtámadott iskola és szellem termékeiben élesebben fogja látni az -árnyoldalt, mint más, vagy egyebet épen nem is lát s a fényoldal -feltüntetésén már csak azért sem fejthet ki nagy buzgalmat, mert -kiindulási pontjai szerint s az egészhez mérve az oly csekély, hogy -alig érdemel szót. Ez a polemikus kritikus egyoldalúsága, melyet én -kikerülni se nem akarok, se nem tudok s azon megjegyzéssel vallok -be, hogy én nem a tehetséget akarom elvitázni a valóban tehetséggel -bíró újabb lyrikusoktól, mi gyülöletes és meddő dolog, hanem -iskoláik, szellemük, irányuk, tanaik és fennhéjázásuk ellen -szándékszom polemizálni, mi irodalmi szükség.</p> -<p>Legújabb lyránk tökéletes felfogására szükség Petőfi -költészetének főbb jellemvonásait szem előtt tartani, mert legújabb -lyrikusaink nagyrészt az ő tanítványai vagy teremtményei. Az -irodalom-történet bizonyítja, hogy a költők mindig hatnak egymásra -s annál inkább, minél rokonabb szelleműek; de e természetes hatás -és az utánzás közt nagy a különbség. Petőfi hatása legújabb -lyránkra egész az utánzásig, vagy a mi azzal együtt jár, a -torzításig terjedt. Újabb lyrikusaink úgy tettek, mint Nagy-Sándor -vezérei királyuk halálakor: felosztották a birodalmat, hogy semmivé -tegyék. Mindenik kikapta a maga részét és mindenik elpazarolta. -Legújabb lyránk nem egyéb, mint Petőfi költészetének ereje -enerválva vagy gyöngeségei a túlságig vive. Lyrai gyüjteményeinkben -untalan Petőfi egyénisége, eszméi, érzései, hangulatai, rhythmusa -és kifejezéseinek változatai, ismétlései vagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> -torzításaival találkozunk. Újabb kiadásai ezek Petőfi verseinek a -gyöngébbek kedvéért s néha a gyermekek számára. Innen újabb -lyrikusaink annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha testvérek -volnának. Valóban testvérek is, legalább tejtestvérek, kik ugyanegy -muzsa emlőjén szíttak táplálékot. A különbség köztük csak az, hogy -egyik vegyesebb s némi eredetibb szinezetben jelen meg, mint s -másik s az osztályban egyiknek egy, másiknak más rész jutott.</p> -<p>De mik Petőfi költészetének főbb sajátságai, miken újabb -lyrikusaink megosztoztak?</p> -<p>Először is Petőfi kifejezte kora érzületét, hangot adott az idők -törekvései, fájdalmai, vagy ha úgy tetszik, hóbortjainak is. Ez oly -sajátság, melylyel minden nagyobb költő bír s minden életrevaló -lyrának bírnia kell, a nélkül, hogy az úgynevezett alkalmiságnak -vagy nagyon is köznapi irányok és szenvedélyeknek szolgáljon. – -Petőfi sajátságán nem osztoztak lyrikusaink, de nem is -osztozhattak, mert akkor lehetetlen lett volna utánozniok. Mihelyt -a költő nem saját és kora élményeiből merít, hanem a másokét s -talán egy lejárt korszak költőjéit erőlteti magára, se nem értheti, -se nem érezheti, mi alatta, fölötte, körüle zsibong esengve hozzá, -hogy tolmácsolja. Lyrikusaink, az eszmei tartalmat illetőleg épen -úgy megirhatnák költeményeiket ötven év mulva, mint megírták most. -Ők nem tudják, hogy minden időben bizonyos kérdéseket intéz -költőihez a közönség, bizonyos eszmény, hit képviselését várja -tőlük, vagy legalább is változott hangulatai szerint velük akar -érezni, ábrándozni és borongani. Az irodalomtörténete mellettem -szól, s hogy ez mindenkor lehetséges, <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> -mutatja, hogy többet ne említsek, Tompa költészete, ki, a mint -jellemzém, e tekintetben sok szépet nyujtott. Azonban én ez -oldalról tudnám menteni lyrikusainkat s épen nem emelek vádat -ellenük.</p> -<p>Térjünk a vádakra.</p> -<p>Petőfi ifjuságot lehelt a magyar lyrába s mintegy átalakítá; -mert nemzetiebbé tette, mélyebben merülvén a nemzeti szellembe, -mint eddigi költőink; mert az erő és természetesség szabadabb -mozgásaival döntögetni kezdé az önkény és gyöngeség mesterkélt -szabályosságait. Ez ifjító, átalakító erőt a népköltészetből kelle -merítenie, hol minden nemzeti költészet eleme rejlik, s honnan -eddigi költőink is merítettek, de egyik sem annyit, mint ő, kit ide -hajlamai és élményei vezettek, mi mindennél több, mert mindig bár -sokszor öntudatlanul, legmélyebb költői felfogást tesz lehetővé. -Aztán az élet és irodalom is oda dolgozott, hogy a népelem mind -szélesbülő körben gyakorolja hatását. Erősödni akartunk, hogy a -nemzeti szellemet egész erejében kifejtvén, műveltségünket -nemzetiebbé tegyük. E mind határozottabban nyilatkozó mozgalmat -képviselte Petőfi a lyrában. Innen azon rendkívüli hatás, mit a -közönségre tőn s azon erős lendület, mit összes költészetünknek -adott. Ezért talán elfogultak is vagyunk irányában. Az eljövendő -irodalmi történetíró tárgyilagosabban itélhet róla, mint mi. Talán -el fogja mondani, hogy korábban meghalt, mintsem kiforrhatva a -nemzeti szellemnek megalakult s egészen művészi formákba -kristályosodott költői kijelentését hagyhatta volna hátra; hogy -inkább hasonlított Mózeshez, ki megnyitotta a szolgaság kapuját, -mint Josuehoz, ki belépett az igéret földére. Mindebben sok igaz -lehet, <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> de annyi most is bizonyos, hogy a -legújabb lyra, mely nyomán indult, nem az igéret földe felé halad, -hanem egy újabb szolgaság kapuján tart diadalmenetet.</p> -<p>Legújabb lyrikusaink mindnyájan osztoztak a Petőfi által -hatalmas fejlődésnek indított népelem nyilatkozatain, hogy egy-egy -új téveszmével gazdagodjanak. Divat lőn népköltővé lenni belső -ösztön, komolyan vett élmények nélkül, erőszakosan neki hevülve. De -ez még hagyján! Hitté vált, hogy csak a népköltő költő és hogy -tulajdonkép a népköltő nem költő; hogy a magyar lyrának csak -egyetlen eleme van, a naivitás és a naivitás tulajdonkép együgyűség -vagy hóbort; hogy a művészet csinálmány és hogy tulajdonkép a -csinálmány művészet. Nem tréfálok, de mit mondjak egyebet -úgynevezett tájköltőinkről? Ugyanis pár költő azon gondolatra jött, -hogy ha Petőfinek valóban eredeti népdalai oly nagy zajt ütöttek, -az ezeknél sokkal eredetiebbek még nagyobb zajt fognak ütni s -ilyeneket írni épen nem nehéz. Legyünk eredetiebbek, mint a nép, az -összes magyar nép. Vannak választott népfajok, zengedezzünk -tájszólásaikon a magyar nyelv dicsőségére. Ilyesmi lőn a jelszó. Az -újabb és eredetibb népköltészet egyik eleme tehát a tájszólás lőn, -minek ellenében az irodalomnak tiltakoznia kell. – Az irodalom a -költőtől csak egyetlen nyelvet fogadhat el, a tiszta nemzeti -nyelvet. – Miért mennénk oda vissza, hol nyelvünk az irodalom -keletkezte előtt állott? Miért használnók a tájszólást egyébre, -mint a regény és drámában jellemzésre vagy komikumra? Ki nem tud -jó, mindenekelőtt szükséges tájszót, mely eddig még ki nem fejezett -árnyalakot tolmácsol, a maga <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> helyén s mintegy -bejátszva használni, az soha se bajlódjék tájszavakkal. Oly -tájszavakra, melyeknél jobb és közkeletű szavaink vannak, épen -nincs szükségünk. Ki nagyon szerelmes szülőföldje tájszavaiba és -nyelvi különösségeibe, gyüjtse össze s küldje be a nagy szótár -szerkesztőinek. Mindenesetre a költészet sem nyelvtan, sem -nyelvtani elmefuttatás.</p> -<p>Ime tájköltőink a népi elemet nyelvi tekintetben csak -külsőségeiben tudják felfogni s nem bensőségében, hogy bájt, erőt, -könnyedséget merítsenek belőle a merevség, enervatio és -idegenszerűség ellenében. De a tartalmat illetőleg sem mennek -tovább a külsőségnél. Czélul tűzik a tájszokások s némi hitregei -hagyományok leírását. Ez mind igen becsülendő, kivált ha jól és -híven van megírva valamely földirati czikkben vagy utirajzban. De -költőnek sem több, sem kevesebb, csak kelmeszerű adalék, melyből -csak feldolgozva lehet valami, mint Erdélyi mondá, midőn a -«Szépirodalmi lapok»-ban tájköltőink tanai ellen föllépett. S minő -különös! E versprózának még a prózai oldalát sem lehet eléggé -becsülnünk, mert a tájszokások és hitregei hagyományokat nagyrészt -ráfogások képezik. Legalább okunk van rá, hogy ezt higyjük. Midőn -egyik tájköltőnél ezt olvassuk: «a hajnalban verőfényes a bokor», -hihetjük-e, hogy az, ki a legmindennapibb természeti jelenést sem -képes visszaadni, hűn adja vissza vidéke szokásait? Ha egy másiknál -ismét azt olvassuk, hogy szent László az ég lovászmestere, ki -lovagolni Mihály arkangyaltól tanult, nem kell-e hinnünk, hogy a -nép naivitása ily czifra dolgokat ki nem gondolhat? Nem kell-e -sajnálnunk az oly népi kutatókat, kik aztán tájköltőink adatai után -indulnak el, mint például <span class="pagenum"><a name="Page_184" -id="Page_184">-184-</a></span> Ipolyi Arnoldot magyar -mythologájában több helytt? Ilyenek aztán az érzések és eszmék is, -melyekből lyrai alapgondolatokat szőnek, nem a népéi, vagy -mindenesetre nem a nép eseményi világából valók. Sőt tájköltőink -vetekednek abban, hogy minél prózaibb oldalról fogják föl a népet. -A mesterkéltség még kirivóbbá teszi a prózai felfogást. A ragyogni -akaró képzelet egy-egy odavetett csilláma nem képes költői fényt -árasztani reá. Eszünkbe jutnak a XVIII. század idylljei, a -selyemruhás Daphnék, hajporos Menalcasok s a rózsaligetben s -virágágyakon legelő nyájak. Mindenesetre a juhászbundán parfumet -érzünk s a pitykés dolmány alól kilátjuk a fodrozott inget.</p> -<p>E tájköltészet kezdeményezője nálunk Lisznyai Kálmán volt. -Ezelőtt három évvel megjelent «Palócz dalai»-t nagy magasztalással -fogadta a kritika. Én soha sem tudtam megfogni e rendkívüli -magasztalást. Minél többször olvasom e lyrai gyüjteményt, annál -kevesebbet találok benne. Csak nagyon blasirozott kedély találhat -élvet a természetesség és naivitás e mesterkélt, erőszakos, különcz -és néha buja nyilatkozatain. A magyar költemények német fordítóin -nem csodálkozom, hogy a magyar szellem eredetiségét fedezték föl -bennük. Előttük, kik az európai irodalom életunottságával eltelve -keresve keresik nálunk a piquantot és vadat, minél bizarrabb, -érthetetlenebb valami, annál inkább bámulatos, magyar és -eredeti.</p> -<p>Egyébiránt az még csodálatosabb, hogy miként lett Lisznyai -népköltő, ha nem volna annyira természetes. Ő Petőfi föllépte előtt -a nagyon eszményi, magas és pathetikus költészetnek volt híve s -különösen szerette a dagályt, a szónoki dictio bizarr -érthetetlenségeit, <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> a cziczomát és képtelen képeket. A -népköltészetben is ugyanaz maradt, mi ott volt, csak tárgyait -változtatta, mert a népies jött divatba s a mi költőink nem szoktak -makacson ragaszkodni eszményeikhez s daczolni, ha kell a -közönséggel s még a kritikával is, ha költészetük alapját támadja -meg, melyet változtatni soha sem függ a költő önkényétől, mert -élményeiből foly. Úgy van, Lisznyai csak tárgyait változtatta. Ott -a fenséget fogta föl bizarr oldalról, itt a naivitást. Párhuzamos -példákat idézhetnék, ha nem volnék hovatovább hosszadalmas. Ő, -kinek költői szellemében semmi igaz, egyszerű és természetes sincs, -kénytelen mindenütt túlozni s a képzelet rakonczátlanságainak -csillámával fedezni az eszme és érzés hiányát. Azonban annyi igaz, -hogy jó és eredeti ötletei is vannak, egyes jó sorokat ir, hogy a -következőkkel elrontsa, egyes jó versszakot, hogy az egész semmit -se érjen. A «Palócz dalok»-ban néhol le van téve az elem, miből -kerekedhetnék ki valami s néhol kerekedik is: három-négy dal. Ennyi -az egész, de ezért kár volt annyi téveszmét hinteni szét s oly -költőietlen genre-t hozni divatba, melynek tüstént számos utánzója -akadt.</p> -<p>Nyomába mindjárt Szelestey László lépett a «Kemenesi czimbalom» -és «Falu pacsirtája» czímű lyrai gyüjteményeivel, melyek a «Palócz -dalok»-nál jóval kevesebb becsűek. A «Palócz dalok»-ban legalább -költői szikrák vannak, itt csak tájszó, tájszokás és cziczoma. -Egyébiránt Szelestey is a Lisznyaiéhoz sok tekintetben hasonló -pályát futott meg Petőfi előtt, ő is más muzsa híve volt, a -parfumirozott, befűzött, selypítő muzsáé, ki gouvernante-októl -tanulta meg érzéseit, gondolatait kifejezni édeskés, <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> czifra -és stereotyp nyelven. E muzsának egy nap eszébe jutott odahagyni a -salont és juxból beállani falusi szolgálónak. De szokásairól itt -sem mondhatott le, kendőzte magát, kényesen lépett s megfeledkezett -arról, hogy nem a redoute-teremben tánczol, hanem a falu -korcsmájában, nem a boudoirban vár János úr ő nagyságára, hanem az -utczaajtóban Jancsi bojtárra. Ekkor aztán a szégyentvallás -félelméből elkezdett affectálni, hogy ő született parasztleány, -kinek atyja valóságos betyár volt. Ám üssük föl bármelyik lapon a -Kemenesi czimbalmot és a Falu pacsirtáját, mindenütt tapasztalni -fogjuk a természetesség, naivitás és szilajság e mesterkéltségét és -meggyőződünk, hogy az eszmék zavartságát, az érzések ürességét s a -képtelen hasonlatokat a népies szín épen úgy nem tudja fedezni, -mint a nem-népies. A költészet egy és örök bárminő alakban. A nép- -és műköltészet nem ellenkező fogalmak, sőt a költészet fogalmában -mindkettő egyesül s épen azért a népdal a költészet fogalma alól ki -nem vonható, bármennyire erőltessék tájköltőink.</p> -<p>Szelestey ez újabb népies lyrai gyüjteményeivel nagy hűhót ütött -a kritika; a többek közt ugyanazon kritikus, ki egykor Petőfinek -épen népdalait és románczait támadta meg igazságtalanul, nem győzte -eléggé magasztalni a népköltészet ez üres és ferde termékeit. Mi -vala természetesebb, mint hogy a vidéken kezdték hinni, hogy a -népköltészet a legkönnyebb dolog a világon, hol mindenki a siker -biztos reményében próbálhat szerencsét, mert mindenki ismerheti -saját vidékét s tudhat azon vidék tájszólásán írni. A Lisznyai és -Szelestey modorában nem egy költeményt olvashattunk már -lapjainkban. Ki nem <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> csak a lapokat olvassa, hanem a -szerkesztők tárczájába is bepillanthat, hol a ki nem adott versek -nyugszanak, tudja, hogy a fiatal nemzedék nagy része e téren mozog, -sőt némely régibb író is, azon elv szerint: «qui perdidit numerum, -incipiat iterum» mint tájköltő kezdi meg ujra a költői pályát.</p> -<p>A kezem alatti gyüjteményekben sem hiányzanak a tájköltők. Ilyen -<i>Spetykó Gáspár</i>, ki régebb az «Athenæum» és «Honművész»-ben -számos nem népdalt írt; ilyen némikép <i>Meáncsek István</i> is, ki -egészen új név.</p> -<p>Spetykó Gáspár – mint előszavában mondja – «azon nép -életkertjéből szedett virágokat, mely hazánk kellemes Mátra, -különösen Gyöngyös vidékét lakja». E virágokat magyarázat -kiséretében kell szagolnunk. A gyüjtemény végén magyarázó -jegyzeteket nyujt a költő. Ez igen természetes. Tájköltőinket -magyarázat nélkül éppen úgy nem érthetjük, mint nem érthetnők azon -régibb költőinket, kik a hellen és latin költészetet utánozták, ha -nem tanultuk volna a hitrege és régiségtant. Ime mily szépen -összetalálkozik a paróka és pörge kalap, sőt még a kritikának is -egykép köszönnek: a paróka parasztnak nevezte volt a kritikust, a -pörge kalap pedans tudósnak vagy uriasbeteg izlésűnek szidalmazza. -S én valóban nem tudom megfogni, hogy némely népköltő miért néz oly -megvetéssel a hellen és latinoskodó költőre, midőn vele annyira -atyafias. A különbség csak az, hogy akkor az Olymp, Nectar, Venus, -Gratia stb. volt a költészet reczipéje, most pedig a Rózsám, Babám, -Csillagteremtette, Me-csoúkolt, Joúkor gyütt s több efféle. De -egyik reczipe éppen annyit ér, mint a másik. A lelkesülést nem -árulják a gyógyszertárban, s így <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> nem csodálkozhatni, hogy -ezt a Gyöngyvirágok költője is nélkülözi.</p> -<p>Spetykó Lisznyait vette példányul. Sokkal szemérmesebb ugyan, de -úgy hallgat el egy s mást, hogy – a mint maga mondja – könnyen ki -lehessen találni. E mellett megtaláljuk benne, bár bágyadtan, azon -Lisznyai-féle és úgynevezett kiválóan költői képzelet ragyogását -is, melynek nálunk annyi bámulója van: a bizarr és képtelen -allegoriákat és hasonlatokat értem. Ilyen például az, hogy a tavasz -házasodik, a földet veszi nejül, a vőlegény fénylő nap arczú, a -menyasszony, t. i. a föld, csillagpártás és szivárványruhás, a -természet – ez ősz pap – összeesketi őket; lakodalmi nép: a fák, -bokrok, virágok; zenészek a madarak, s az új házaspár égi örömatyja -mennydörgésben tudatja tetszését. E sorok sem különbek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hej ma nékem nagy a -hibám<br /></span> <span class="i0">Tele dohánynyal a -pipám,<br /></span> <span class="i0">Elveszett a -tűzszerszámom<br /></span> <span class="i0">Hogy gyujtom meg a -dohányom?<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Tele pipa a -kebelem,<br /></span> <span class="i0">Dohány benne a -szerelem;<br /></span> <span class="i0">Szeretőm – ez a tűzszerszám -–<br /></span> <span class="i0">Hűségtelen lett én -hozzám.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Másutt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Szénnek égette kend -föl,<br /></span> <span class="i0">Szerelmem szép -fáját,<br /></span> <span class="i0">Szívem – ez a szenes -zsák,<br /></span> <span class="i0">Csak a sírban -találja<br /></span> <span class="i0">Pihenő -tanyáját.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Egyébiránt a Gyöngyvirágok költője kölcsönzött valamit Lisznyai -úgynevezett házi költészetéből is, melynek remekeit régebb a -«Hölgyfutár»-ban, nem rég pedig a «Laczi konyhájá»-ban olvashattuk. -Mi az a házi költészet? Rokon a tájköltészettel. Az, midőn a költő -házi ügyeit, barátjait és nem barátjait, kalandjait, a vidék vagy -köre pletykáit a legprózaibb és legilletlenebb oldalról fogva, föl -a közönség elé viszi. Cserei-Berei-féle költészet, melyet a mi -galambszelíd kritikusaink nem mernek megostorozni, talán azért, -mert nagy közönsége van: minden ember rokonostul, kikről név -szerint tesz említést, és a botrány-kedvelők, kik szeretnek -röhögni. Oh ez az abstract fogalom: közönség, hány költő és -kritikus fejét zavarja meg! S mégis vajon nem természetes-e, hogy -épen a közönség az, mely mind kevesebb kevesebb tiszteletet tanusít -a költők iránt? Nagyon természetes. Ki önmagát és művészetét -megalázza, ne csodálkozzék, ha példáját a közönség is követi. Ki -gyermekjátékot űz az irodalomból, tűrje el, ha gyermeknek nézik s -köszönje meg, hogy ily kegyes elnézésben részesül. Mindezt nem -Spetykóról mondom. Ő korlátozni igyekezett e hajlamát. Csak két -házi költeményt írt, a «Különcz»-öt és a «Firkantyu komá»-t – a -mint jegyzeteiben mondja – két élő gyöngyösi egyénről. Mindkettőben -a prózai felfogás vetekedik az érzület műveletlenségével. Unalom és -undor fogják el az embert. A házi költészet rendesen a gyönyör e -két forrását nyitja meg számunkra. De értsük meg egymást. Irjon -mindenki élményeiből, fessen élő alakokat: ezt teszi minden valódi -költő, de soha se feledkezzék meg arról, hogy a satirához gúny és -közérdekű gúny kell, a humorhoz kedély, a tréfához <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> -elmésség, s mindez sem pasquil, sem olynemű önvallomás, mely még -meghittjeink körében is izetlen.</p> -<p>Spetykó egész lyrai venája sem több, sem kevesebb, mint némely -udvarló úgynevezett phraseologiai készsége. Ah kisasszony nézze a -pillangót ama rózsán, ha én az ön rózsaarczának pillangója -lehetnék, mond némely udvarló. Hej te tarjányi hamis kis lyány, -honnan hoztad volt azt a hátfát, mióta befűtöttem volt a búbost -(kemencze) egészen tűz vagyok, bizonyosan a szerelem erdejének -tilosában vágtad és szivem – ez a búbos – azért ég a szerelemtől. -Dalainak nagy része mind ilyen. A többi prózai leirása némely -gyöngyösi tájszokásnak. Köztük néhány nem-népdalt is veszünk a -«Honművész» idejebeli versekből. Legyünk irántuk elnézők. De vajon -azt elnézhetjük-e, hogy éppen a tájköltők tesznek erőszakot -nyelvünkön, kiktől ha egyebet nem is, legalább magyaros nyelvet -várhatnánk. Álljon itt néhány sor mutatványul:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Minthogy a paróka soh se -<i>fésültetik</i>,<br /></span> <span class="i0">Mindamellett -zsírral naponkint <i>kenetik</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Másutt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">De <i>szivködöm</i> nem -űzik<br /></span> <span class="i0">Sem hölgyek, sem -zene:<br /></span> <span class="i0">Ah erre -kedvesemnek<br /></span> <span class="i0"><i>Itt-léte</i> kellene -sat.<br /></span></div> -</div> -<p>Meancsek «Kakukdalai» népdalok, melyek mellőzve a tájszólást, a -dunántúli népéletet akarják képviselni. Ötven dalt veszünk, melyek -közt egyetlenegy figyelemreméltó sincs. Egyébiránt az Meancsekben -igen becsülendő, hogy komolyan veszi a népköltészetet, egész -lelkéből akarna érezni és dalolni, <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> de nincs mit érezzen és -daloljon. Rossz népdalainkat utánozza s még rosszabbakká teszi. -Minő beszéd például ez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Szenvedőbbet nem ismerek -magamnál,<br /></span> <span class="i0">Mert előttem az öröm is -eltünik<br /></span> <span class="i0">Csak szivemnek bús nyögése -nem szünik.<br /></span></div> -</div> -<p>A ki szenved, természetesen nem örül. Ilyenekkel tele van e -gyüjtemény. Aztán Meancsek azt hiszi, mert vannak igen egyszerű -népdalok is, melyek alig többek egy önkénytelen lelki mozzanat -költői kifejezésénél, hogy tartalom nélkül is lehet írni dalt. -Ilyen tartalom nélküli dal például ez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Tul a Tiszán, tul a -partján<br /></span> <span class="i0">Lakik az én kedves -rózsám:<br /></span> <span class="i0">Holtig igaz -hozzám.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha beköszön az -alkonyat<br /></span> <span class="i0">Kis csónakán -meglátogat<br /></span> <span class="i0">Velem szépen -mulat.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S ha egymástól -elbucsuzunk<br /></span> <span class="i0">Csókra csókot -osztogatunk.<br /></span> <span class="i0">Mi boldogok -vagyunk.<br /></span></div> -</div> -<p>Természetesen Meancsek sem kerülhette ki tájköltőink éppen -nem-népies és értelem nélküli szószaporítását és czifraságait, -minők: «elenyészett a fergeteg vihara»; «a külföld kemény rideg -göröngye lenne majd a hős csatárnak nyughelye». Természetesen neki -is bele kellett esni a népdalok azon ferde felfogásába, miszerint a -sebes vagy szakadozott átmenet, össze nem függés. De miért ne tegye -mindezt egy kezdő és igénytelen népköltő, midőn veteran -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> s az ujdondászat által ünnepelt -népköltők ugyanezt teszik.</p> -<p>Ime mivé lőn a népi elem, melylyel Petőfi ifjúságot lehelt -lyránkba: a vénség gyermekeskedésévé. De vizsgáljuk Petőfi -lyrájának más sajátságait is, melyen újabb lyrikusaink -megosztoztak. Bocsánat hosszadalmasságomért: lehető rövid leszek. -Ha e lapok szerkesztője oly szives hozzám, mit nem tudok eléggé -meghálálni, hogy eltűri kimondanom mindazt, mi szépirodalmunk -ügyében rég szivemen fekszik: miért ne remélhetnék a közönségtől is -egy kis türelmet.</p> -<p>Volt a Petőfi lyrájában valami átkozódó harag, boszus -meghasonlás, evődő reflexió. E hangulat fejlődésének második -stádiumaként tünt fel, midőn kedélyének egységét egyidőre elveszté -s mintegy örülni látszott, hogy fölfedezte a fájdalom -vigasztalhatatlan bölcsészetét. Egyik kritikusa ezt -világfájdalomnak nevezte, míg ő maga költeményeiben csak -világgyűlöletnek, melynek aztán ugyanitt búcsút is mondott. De -Petőfi költészetében tulajdonkép se világfájdalom, se világgyűlölet -nincs. Ama lázas költemények, melyekben az embereket megveti és -utálja, ama sötét epigrammok, melyekben könnyet és vért, angyalt és -ördögöt egyszerre veszünk, nem annyira a kétely és kétségbeesés, -mint az önámítás és szeszély szüleményei. De miért is esett volna ő -kétségbe? Élményei és szerencsétlenségei nem voltak olyanok, melyek -a kedély ifjúságát örökre elhervasztják; viszonyai nem sodorták oly -tévedések és bűnökbe, hogy a kétkedő ész és önvádló szív, a gúny és -fájdalom hánykódásai közt elvesztve hitét, erélyét, önkínzó és -vigasztalhatatlan legyen, vagy a tagadás souverain ironiájában -keressen menedéket. Igaz: első ifjúsága sanyarú volt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> járta a -nyomor iskoláját, de ez csak edzeni tudta, erélyt öntött beléje, -hogy mielőbb felküzdje magát. Igaz: szegény volt, néha nyomasztó -szükséget szenvedett, mint igen sok ember a világon; de -költészetének egyik bája éppen az, hogy megaranyozza a -szegénységet. Igaz: kritikusai igazságtalanul is bántak vele, de -négy-öt évi rövid pálya után az egész nemzet nyujtott neki koszorút -s mindenki szeretetével üldözte. Szerelmi viszonyaiban nem volt -tragikum: az ifjúság rendetlen évei, a szerelem álmodott kínjai -után, hamar lőn hite szerint a legboldogabb férj.</p> -<p>Mindebben a világfájdalom és gyűlölet, az életundor és -blazirozottság kevés eleme rejlik. S vajon véralkatánál fogva -hajlott-e a kétely és búskomolyságra? Nem, sőt ellenkezőleg egész a -vakmerőségig hívó és erélyes volt; innen bosszús türelmetlensége s -a lehetetlenséget vívó önbizalmas lelkesültsége; míg másfelől -mindvégig annyira naiv maradt, még humora és cynismusában is, hogy -néha gyermekes: innen egész költészetén a fiatalság -szeretetreméltósága. Tett-e bölcsészi tanulmányokat, hogy az elme -tévedései vesztegessék meg szívét? Műveltsége egészen szépirodalmi -volt. S vajon azon évek, melyekben élt, lehettek-e a nemzeti -kiábrándulás és elcsüggedés napjai, midőn a legjózanabb is -ábrándozott, a legkétkedőbb is hitt, s mindenki csak a jövő -dicsőségét látta? Honnan hát mégis átkozódó haragja, bosszús -meghasonlása, evődő reflexiói? Mert olvasta Byront, Shelleyt, -Lenaut, Heinet; mert ámította magát; mert legveszettebb kedvében is -írt, mikor jobb lett volna kisétálnia vagy kialunnia magát, a mit -pedig megírt, mindig kiadta: mivel mohón olvasták s neki -költeményeiből kellett élnie. Szellemének e nyilatkozása -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> kevés becsű. Nagy részt kölcsönzés és -önámítás s éppen azért nem foly azon közvetlen bensőségből, mi őt -annyira jellemzi. Ilyenkor nála az eszme különcz ötlet, az érzés -szeszélyes roham és éppen nem a kétkedő elme elmélyedése, a -vigasztalhatatlan szív önkénytelensége. Hangulata majd mindig -erőszakos, s bár képzelete soha sem hagyja el, gyakran beléesik -azon üres pathos és dagályba, mi másnemű költeményeiben oly ritkán -mutatkozik. Nyersesége ugyan itt is némi egyéni, eredeti színben -tünteti föl, de míg e nyerseségnek másutt költői tartalma van, itt -át-átcsap a tartalom nélküli bizarrságba.</p> -<p>Petőfi úgynevezett világfájdalmán mindnyájan osztoztak újabb -lyrikusaink. Azonban míg Petőfi költészetének e gyöngeségét -bizonyos jóhiszemű, hitető önámítással és rendkívüli tehetségének -erejével fedezte, utánzói nyiltan és nevetségesen affectálnak, s a -bizarr ötletek és dagály egész költészetét alkotják meg. E téren -leginkább <i>Tóth Endre</i> és <i>Zalár</i> tünnek ki. De mielőtt -műveikről szólanék, hadd jegyezzek meg egy s mást a lapjainkban -annyiszor emlegetett világfájdalomról, nem részletezve, – ez messze -vezetne – hanem csak a legnagyobb általánosságban.</p> -<p>Kritikusaink régebben sokat írtak a sentimentalismus ellen s -hevükben üldözték a kedélyt és érzést is. Most a világfájdalmat -ostromolják s túlbuzgalmukban üldözni kezdik a fájdalmat és -tragikumot is. Egyik kritikusunk nem rég azon nevezetes fölfedezést -tette, hogy a fájdalomnak nincs helye a költészetben, mert nem -szép, mert kellemetlen, s miután az embernek annyi baja és bánatja -van, miért búsuljon még a költőkkel is, kiken tulajdonkép mulatni -akar. Jól <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> van, de akkor kár a művészetben keresni -a szépet, midőn az életben sokkal könnyebben megtalálhatni, például -a terített asztalnál, a telt poharak közt, egy szép hölgy -karjaiban. Mindez öröm és mulatság, de vajjon azért költészet-e? -Magában az öröm éppen úgy nem szép, mint a fájdalom, de mindkettő -azzá válik, ha a zenész, költő, festész, szobrász hangok, -gondolatok, színek és alakok által ki tudja fejezni. Ez a művészet, -ez a gyönyör. Továbbá nem egy kritikusunk követeli a költőtől az -egészséget. Helyesen, de mit értenek az egészség alatt? Olyasmit, -mi a marha egészsége. Azt kivánják, hogy a költő ne könnyezze meg -kedvese halálát, hűtlenségét – ez beteges érzelgés, hogy ne merjen -fájdalmairól beszélni – ez férfiatlan nyavalygás; hogy legyen -érzéketlen az élet szomorú és megrázó benyomásai iránt – ez sötét -izgatottság. Miért? Mert a költészet feladata megszépíteni az -életet és derültségében mutatni föl. Így pusztán frázisnak -megjárja, valamely beteg kedélynek jó reczept is lehet, a mellett a -materialista és hypocrita is szivesen elfogadhatja; de a kinek -szíve helyén van, költői fogékonysággal bir, meg kell vetnie e -szatócs-széptant, mely az érzéketlenség józanságát és a képmutatás -erkölcstelenségét hirdeti. A szívnek megvan a maga joga, a -szellemnek a maga szüksége, miket semminemű rendszer el nem -vitathat. Ha az élet öröme nem a kéj szakadatlan lánczolata, a -költészet derültsége sem az élet egyoldalú felfogása. Azért -hagyjatok békét az elegia és tragikumnak, ha nincs reá -fogékonyságtok, mert különben még azt is kimagyarázhatnátok, hogy -az ó- és új-világ nagy költői mindnyájan nyavalygók, mert a ti -fogalmaitok szerint nem derültek, s tanaitokat éppen a magyar -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> költőknek ne hirdessétek, kiknek az -elegia és tragikum soha sem vala nagy betegségük.</p> -<p>Kritikusaink nagy része hallott valamit a világfájdalomról, s az -elegia és tragikummal zavarja össze. A világfájdalom egyik sem a -kettő közül. Az elegia a sebzett szív nyilatkozása, mely panaszban -keres enyhet és emelkedést; a tragikum az erkölcsi világrenddel -küzdő egyén bukása, tehát tévedéseink és szenvedélyeink rajza. Mi -hát a világfájdalom? Rokon azon érzéssel, mi Hamletet e -felkiáltásra készti: «A világ kifordult sarkából. Minő fájdalom, -hogy helyreigazítására nekem kelle születnem!» A világfájdalom a -nagyon is magas s éppen azért mélyen megtört, szenvedélyesen -telhetlen s éppen azért korán blazirozott eszményiség költészete, -melynek az élet nem lehet öröm és összhang, hanem ellentét és -kielégíthetetlen szenvedély; mert végtelenbe veszett vágyai és -határozatlan eszményeinél fogva mindenütt csak azt látja, minek nem -kellene lennie, és elkeseredésében hirdetni kénytelen, hogy az -ember sorsa boldogtalanság, s annál nagyobb, minél mélyebb szívvel -és magasabb szellemmel bir. A világfájdalom egy elpazarlott vagy -szerencsétlen élet benyomásaiból táplálkozó kétely, mely -felbonczolta érzéseink és szenvedélyeinket, erkölcsi és társadalmi -fogalmainkat, s kétségbeesett eszményeink dőresége, erényeink -nyomorultsága, tévedéseink és bűneink végzetszerűsége fölött. A -világfájdalom a pessimismus költészete, mely a megsértett erkölcsi -érzület búskomoly vagy humoros hangulatában mintegy örömét leli az -embert gyöngeségeiben mutatni fel, mely nem zavarja ugyan össze az -erőt a gyöngeséggel, az erényt a bűnnel, de egyiket a másik nélkül -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> nem tudja képzelni; nem kétkedik ugyan -az eszmékben, de igen a tényekben s az emberi dolgokban elvesztvén -hitét, bölcs Salamonnal kiált föl: minden hiúság a nap alatt! A -világfájdalom a tagadás költészete, mely se eszmék, se tényekben -nem hisz, egyetlen tényleges eszméje és érzése sincs és a szentet -és szentségtelent, a nemest és nemtelent, a fönségest és aljast -összezavarván, a dæmoni gúny és ájtatos lelkesülés közt hánykódva, -érezni akar, mikor már nem érezhetni, sírni, midőn kaczag és -kaczagni, midőn sír, s elvégre is a cynismus frivol ironiájában -nyugszik ki. A világfájdalom a kétségbeesés költészete, a -blazirtság, embergyűlölet, életundor, tagadás, cynismus különböző -árnyalataiban. Alaphangja és véghatása mindig vigasztalhatlanság. -Innen a világfájdalmas költők bármily nagy tehetséggel birjanak, -nem ragyogtathatnak föl eszményt; hiszen nincs benne hitük; elméjök -bármily éles, kedélyük bármily mély, művészetük bármily elragadó -legyen, nem nyujthatnak az értelemnek általános és jótékony eszmét, -a szívnek kibékítő és tartós táplálékot, hiszen lelkesülésük -kétségbeesés, bölcseségük kétely. Ez okon azon költők, kik -megtámadják ugyan eszményeinket, de helyükbe mást akarnak állítani, -nem világfájdalmasak. Például a szoczialista költők csak a tagadást -és hangot kölcsönzék emezektől a társadalom ellenében s nem -egyszersmind a kétségbeesést, sőt ellenkezőleg egy megszülendő új -világban igen is ábrándos, igen is erélyes hitük van. A -világfájdalom legkijelöltebb képviselői, bár mindenik különböző -árnyalattal s a költői erő különböző fokán: Byron, Balzac, -Thackeray és Heine.</p> -<p>E rendkívüli költőkről, kik korukat éppen úgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> -kifejezték, mint hatottak reá, nem szándékom mindazt ismételni, mit -róluk az európai kritikusok oly sokszor elmondottak. Néha az -embernek éppen úgy kedve jő védeni őket megtámadóik, mint ócsárolni -magasztalóik ellenében. A világfájdalom mellett sem akarok szót -emelni. Meg vagyok győződve arról, mit a legnagyobb költők és -műbölcsészek hirdetnek, hogy a költészet nem dissonantia, hanem -összhang s forrásai az önmegalázódás, melynél fogva az egyén nem -tekintheti magát a világegyetem központjául s egyéni fájdalmait, -meghiúsult vágyait, reményeit nem állíthatja az általános -kényszerűség ellenébe; a hit, hogy a jó valóban létezik, s ha egyes -ember, egész nemzedék, egész korszak, egész polgáriasodás semmivé -lesz is, azért az emberiség hanyatlása, az erkölcsiség végromlása -nem következik be; a szeretet, mely bizalommal és reménynyel tekint -a világba és életörömet érez, ha megoszthatja magát, folytonosan -másokért s így önmagáért munkálva. Én csak azt akartam röviden -érinteni: mi tulajdonkép a világfájdalom; mihez még hozzáteszem, -hogy e világfájdalom a magyar költészetben nincs meg, -lyrikusainkban legkevésbbé s legfölebb csak egyetlenegy -regényírónkban találhatni annak némi nyomaira.</p> -<p>S vajon azok után, miket mondottam, miért ne merjem még azt is -bevallani, hogy én a világfájdalmas költőkre nem tudok oly -megvetéssel tekinteni s oly könnyedén pálczát törni fölöttük, mint -a legtöbb kritikus, sőt némelyik iránt rokonszenvet s bámulatot -érzek. Mindenek előtt a költészet nem lehet képmutatás, s a valódi -költő csak annyiban nyugtathatja meg olvasóit, mennyire maga van -megnyugodva s e szerint nem lehet-e azt követelni oly költőtől, -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> ki szerencsétlen, kétségbeesett, kinek -lelkében nincs összhang, hogy költészete más legyen, mint szíve, -lelke, élményeinek összege. Szigorúan itélhettek róla – erre -jogotok van – de azt nem kivánhatjátok tőle, hogy képmutató legyen, -s ha igazán és mélyen érzett, ha a szív csak egyetlenegy örvényét, -a szellem egyetlenegy mélységét födözte föl, igen sokat találhattok -benne olyat, mi ha nem is összhang, de az összes világköltészet -összhangjának egyik kiegészítő részét teszi és mindenesetre -ezerszer többet, mint az oly meg nem hasonlott költőkben, kiknek -nincs szívük, mi meghasonoljék s összhangjok alapja vakhit, -korlátoltság vagy felület. Aztán vannak korszakok az emberiség és -nemzetek életében egyaránt, melyek a költőnek nem nyujthatnak -eszményt és megnyugvást, csak fájdalmat és meghasonlást. S ilyenkor -egyetlenegy vezető csillag, egyetlenegy biztos támpont nélkül, hogy -emelkedjék kora fölé? Elitélhetitek s talán nem egészen ti, hanem -egy más kor kritikusai, de ha mindent meg fogtok tagadni is tőle, -egyet el kell ismernetek: hogy korának hű képviselője volt és nem -hiába.</p> -<p>Mindez, ha nem is szorosan vett széptani elv, de oly lélektani -és történeti szempont, melyeket a kritikusnak nem lehet mellőznie. -S én, ki mint kritikus először is költészetünk komolysága és -őszintesége mellett küzdök, mi nélkül nincs költészet s mit annyira -lábbal tapodtatni látok, hajlandó vagyok azt mondani -lyrikusainknak: legyetek hát világfájdalmasak, homlokotokon -büszkeséggel, ajkatokon gúnynyal, szívetekben boldogtalansággal, -essetek kétségbe, ha nem tudtok lelkesülni, gyűlöljetek, ha nem -szerethettek, de igazán s egész lelketekből, csak az istenért -<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> ne affektáljátok azt, mit nem éreztek, -s éppen a naiv Petőfi mesterkélt gyöngeségeit ne tegyétek -nevetségesekké. De mielőtt eltökélnétek magatok a világfájdalomra, -tudjátok meg, hogy a világfájdalomhoz kétely kell, s ez bizonyos -bölcsészeti műveltség eredménye, mit ti pedánsságnak neveztek; hogy -a világfájdalomhoz oly élmények kellenek, miken ti alig mehettetek -át s miket nem is tanácsos megpróbálni; hogy a világfájdalomhoz -eszményies ábránd s mély kedély kell, mi szerintetek nem magyaros -és férfiatlan; és végre ne feledjétek, hogy blazirtság és naivitás, -világfájdalmas és népi költészet ellenkező dolgok, e két szerepet -nem lehet egyszerre játszani s ha mégis komédiázni van kedvetek, -könnyen úgy járhattok, mint Réthy járna, ha Hamlet szerepében lépne -föl.</p> -<p>Még egyszer erősitem, hogy a magyar lyrában nincs világfájdalom; -mindaz, mit annak neveznek, nem egyéb, mint gyönge s még jól ki sem -számított affectatio vagy egész a monomaniáig ment önámítás, mikből -aztán természetesen semminemű költészet nem fakadhat. Ezt mindjárt -maga az alaphangulat elárulja. Lyrikusaink keresve keresik, -dicsőítve dicsőítik a fájdalmat. Tóth Endre ezelőtt két évvel -kiadott «Zengő bokrá»-ban többször elmondja, hogy minő kéj a -fájdalom, mert különben hova lenne dalaiból a láng nappala, -szivéből a villám; némi öntetszéssel vallja be, hogy szomjazik egy -tengert s gyülöli az embert, s keblének vad sötét éjét csak egy -szikra ragyogja át: szive lángja, ez a vérben égő világgyűlölet -komor csillaga. Ugyane szellem vonul át újabb költeményein is, -kissé szelidülve. Mindenikből kiérzik a kín áhitata, a fájdalom -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> boldogsága, mi nélkül boldogtalan -volna. Zalár hasonlókép oltárt emel a fájdalomnak. A «Fájdalom -lantjához» czímű költeményében, miután megátkozza az örömet és -boldogságot, így kiált a fájdalomhoz:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Keveset sírtam még, még sírni -akarok,<br /></span> <span class="i0">Hiénává leszek, hogyha te -akarod.<br /></span> <span class="i0">Fölásom a földnek sírjait -egyenkint,<br /></span> <span class="i0">S elrablom belőlük az -eltemetett kínt.<br /></span> <span class="i0">Tán a világ kinját -hordva boldog leszek.<br /></span> <span class="i0">Oh fájdalom -lantja, ne hagyj el engemet!<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">De e hajhászat mind hiába: a fájdalom nem akar -megjelenni; a dicsőités mit sem használ: a fájdalom nem akarja -megdicsőítni imádóit. Miért is vagy oh fájdalom oly kegyetlen és -makacs? Miért hasonlítasz abban az örömhöz, hogy a puszta akarat -nem varázsolhat szivünkbe? Miért nem boldogítod azon költőket, kik -imádnak, s miért teszed boldogtalanokká azokat, kik vágynának -szabadulni tőled. Oh fájdalom, e kegyetlen szeszélyed sebzőbb, mint -magad.</p> -<p>Valóban az elegikus költő épen úgy nem szokta keresni és -dicsőíteni a fájdalmat, mint a világfájdalmas. Az elegikus azért -panaszol, hogy enyhüljön s megnyugodjék; a világfájdalmas pedig oly -örömest szabadulna fájdalmaitól, de nem tud, mert kételye minden -megnyugvást fölemészt és kétségbe kell esnie. Épen ezért a fájdalom -e boldogságát és dicsőítését nem lehet komolyan venni. De ha -mindjárt komolyan venné is az ember, nem kellene-e mosolyogni azon -gondolatokon, melyekkel lyrikusaink úgynevezett világfájdalmukat és -gyűlöletüket kifejezik. Ők tulajdonkép nem tudják mi bajok, s -egyetlen eszméjök sincs. Az eszményiség makacs küzdelmét -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> a valóval, a kétely és szenvedély -örvényeit, a blazirozottság kinait, a tagadás és gunyor keserűségét -mind nem találhatni meg bennük. Csak azt halljuk untalan, hogy fáj, -fáj, nagyon fáj valami, s ez a valami végre is egy nagy semmi. Tóth -Endre «Oh ne kérd» czímű költeményében igen jól jellemzi e -lélekállapotot, midőn így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A ki még a búnak nevet -adhat,<br /></span> <span class="i0">S szót talál az okra -ajkain,<br /></span> <span class="i0">Ott a lélek még ki fog -derülni<br /></span> <span class="i0">És örömre válhatik a -kin.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">De ott, a hol az -elnevezésre<br /></span> <span class="i0">Okot és szót nem -találhatunk,<br /></span> <span class="i0">Mint a szin a fekete -virágon<br /></span> <span class="i0">Örökösen az lesz -bánatunk.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Tehát az örökös bú az, mire nincs okunk s mit nem -tudunk kimondani. De hogyan van mégis, hogy Tóth Endre ugyanezen -költeményében megmondja örökös bánatja okát, így szólván:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Fáj nekem az élet, még ha szép -is,<br /></span> <span class="i0">Mert gyönyörét kínokkal -ivám.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ha ez azt teszi – egyebet alig tehet – hogy örömeink -mellett bánatunk is van, épen nem világfájdalmas, épen nem -kétségbeejtő eszme. Tóth Endre «Zengő bokrá»-ban nyiltabban tartá -föl világfájdalma okait, többször emlegetvén, hogy a kritikusok -üldözik, szennyes föllegek dörgenek körüle, ellenségeinek fekete -felhői s a gyáva kajánság és lelki elvetemültség mindegyre sebeket -ütnek szívén; hogy a gazdaság rosszul jövedelmez s kutyájának, mely -épen oly rossz húsban van, mint maga, még kosztja sincsen; -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> hogy dalolt, fázott, éhezett s fénybe -öltözött lelkével rongyosan kell meghalnia. Bizonyára nagy -gyöngédtelenséget követnék el, ha e szomorú és részvétet érdemlő -tényeken kétkedni vagy belőlük gúnyt űzni mernék, de azon szabadjon -kétkednem, hogy mindez elegia vagy világfájdalom, midőn a száraz -tények halmazából egyetlen költői eszme sem merül föl. Nem egyéb -ez, mint azon házi költészet komoly oldalról, melynek vígabb felét -Lisznyai szokta legnagyobb virtuozitással kizsákmányolni. Tóth -Endre újabb költeményeiben mindezt mellőzi, csak kritikusaira -panaszol most is, például e sorokban:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Most sincs váltig nyugodalmam, -pihenésem,<br /></span> <span class="i0">Szennyes lelkek törnek -reám minden résen,<br /></span> <span class="i0">Illet aljas -üldözések mély fulánkja!<br /></span> <span class="i0">No de tán a -kigyók szája<br /></span> <span class="i0">Azért van, hogy ezt -csinálja.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">s bár a tünő ifjuságot, szétfoszlott reményeket, a -kiábrándulást többször emlegeti, fájdalmát lehetetlen megértenünk, -mert hiányzik benne a mélyebb jelentőség, a költői felfogás s -valami oly határozatlan, ködbe vesző árjongás, hogy elvégre is -szánalmunk kifárad és boszankodnunk kell. Innen van aztán, hogy -Tóth Endre ilynemű költeményeiben – s a legtöbb mind ilyen – -egyetlenegy gondolatot sem tud kivinni, a végszakokban már -elfeledi, mit az elsőkben mondott, s nem tudva mi baja, nem tudva -mit mondjon, ide-oda kapkod, mint a vízbe haló, míg végre elmerül. -A költőt magába nyelte a fájdalom árja, s csak bokrétás kalapja -úszik a habokon. Tóth Endrének egész költészete csakugyan nem -egyéb, mint síró rhythmus, mely a szóvirágok bokrétáit ringatja. -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Zalár már sokkal határozottabb s úgy szólva bölcsészibb. De én -jobban szeretem Tóth Endre határozatlan árjongását. Zalár -úgynevezett világfájdalmas költeményei valóságos parodiák. Az -«Ábrándos bölcsek» czímű költeményében, miután a bölcseknek azt -tanácsolja, hogy agyvelőiket etessék ki a kutyákkal, kimondja, hogy -az emberek nem érdemlik a boldogságot, hogy nincs boldogság, -mert</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A ragyogó nap, melyet úgy -csodáltok,<br /></span> <span class="i0">A jótékonyság kútfeje -talán?<br /></span> <span class="i0">Kinyitja a virágok kelyheit, -de<br /></span> <span class="i0">El is hervadnak azok -sugarán.<br /></span></div> -</div> -<p>De vajjon, ha a virágok nem hervadnának el, ha nem volna -gyümölcsözés, ha nem érnék meg a gabona: nem azért panaszkodnék-e -Zalár, hogy az az átkozott nap éhhalált küld az emberiségre?</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A csendes éjjel hoz nyugalmat -és kéjt?<br /></span> <span class="i0">S álmak szárnyán repülsz a -mennyekig?<br /></span> <span class="i0">Utánad száll egy könnyü -tőr… s szivedből<br /></span> <span class="i0">Kimetszi az álom -szép képeit.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ha ennek értelme az, hogy az álomból utoljára is föl -kell ébrednünk, akkor az a könnyű metsző szer igen érdemes -szerszám, mert a sok és hosszú álom csakugyan egészségtelen; ha -pedig a költő az álmatlan éjekre czéloz, akkor könnyű segíteni a -dolgon: nem kell éjszakára sokat enni vagy theát, kávét, bort inni. -De nincsenek-e gondok, betegségek, melyek elrabolják álmainkat. -Vannak bizony, hanem ezért még Hamlet sem esett kétségbe, sőt épen -azért nem lőn öngyilkos, mert félt a mély álomtól, mert nem tudta, -hogy minő álmai lesznek, ha többé nem ébred föl. <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Sötét alacsony kunyhóban -születtél,<br /></span> <span class="i0">De lelked a felhőknél -magasabb?<br /></span> <span class="i0">Ha a paloták márványára -léptél –<br /></span> <span class="i0">Majd elfelejted a fényben -magad.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ez újra homályos. Ha a költő oly szegény embert -vádol, ki munkája által kényelemhez jutva, azt derekasan használja, -nagy igazságtalanságot követ el, mert a szorgalmat és törekvést -hurrogatja le, mi annyi nemes érzés és tett szülőanyja. Sőt többet -mondok: ismerek oly költőt, ki verseiben untalan azzal dicsekszik, -hogy kunyhóban született, mi egyébiránt oly kevéssé érdem, mint -gyalázat, de azért a legújabb divat szerint öltözik s minden este -fodrozott hajjal és fénymázas czipőben udvarol – oh nem a karzaton -a nép leányainak – hanem valamelyik páholyban valóságos nemes és -gazdag hölgyeknek. Vajjon ezen ártatlan következetlenségért rossz -embernek tarthatni-e a különben igen becsületes ifjut? De vannak -emberek, kik pénzért vagy czímért eladják becsületüket. Vannak és -voltak mindig, noha aligha magas lelküek, mint a költő mondja, de -az emberiség nem ily hitvány emberekből áll s azért, mert ilyenek -is vannak, még a közerkölcsiség véghanyatlása nem következett -be.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Minél többet tud, annál több -rosszat tesz<br /></span> <span class="i0">A fényes bűnök sötét -embere,<br /></span> <span class="i0">Mindannyiból egy-egy -Herostrat válik,<br /></span> <span class="i0">S miért ne? hisz így -fennmarad neve.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ez csak annyit tesz, hogy vannak gazemberek is a -világon, és hogy a dicsvágy bűnökre vezeti az embert. De vajon a -dicsvágy nem vezet-e erényre s nagy tettekre is? Mi pedig a -Herostratokat illeti, <span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> pár ily bolond ember miatt még senki -sem vesztette el hitét az emberiségben:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Imádta Krisztusát – s meg is -feszíté,<br /></span> <span class="i0">Miként az emberiség -szemetét.<br /></span> <span class="i0">Aztán keresztjét oltárára -tűzte,<br /></span> <span class="i0">Majd meg szétdulá temploma -kövét.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">De nem győzött-e a keresztény vallás s világfájdalmas -eszme helyett nem vigasztaló, lelkesítő-e a vértanuság istenülése, -az eszme győzedelme a legerősebb világi hatalom ellenében? Végül -Zalár azt kérdi: romlottság-e ez avagy könnyelműség? Az olvasó -felelet helyett méltán állhat elő azon kérdéssel: nem éretlenség, -nem gyermekeskedés-e ez?</p> -<p>Ön sokkal józanabb, sokkal szárazabb, mintsem fogékonysága -lehetne a költészetre – mondhatja valaki. Nem védem magam, nem -mondom, hogy épen az elébb törtem lándzsát a fájdalom és -tragikumért, hogy menteni kisértem meg a világfájdalmat, hogy -ellenszenvvel viseltetem azon kritikusok iránt, kiket rögeszméjök -egyoldaluakká tesz, de azt szabadjon kérdenem: miért akarnak a -költők őrültek lenni? E kérdés se gorombaság, se sértés nem lehet. -Én nem merném kimondani, ha maguk a költők nem vallanák be -magukról. Tóth Endre kéjelegve érez oly lélekállapotot, melyet -szelid őrültségnek nevez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Még is itt vagy, még is -látlak,<br /></span> <span class="i0">Itt érezlek szivem -körült…<br /></span> <span class="i0">Mint az árnyat, mint a -vágyat<br /></span> <span class="i0">Test gyanánt a szelid -őrült.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Zalár alig várja a pillanatot, hogy megőrülhessen. Az -«Egy frenologhoz» czímzett költeményében mind <span class= -"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> az -őrültség boldogságát festi, s a többek közt így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Az őrült hajszálát is lengetik -tán<br /></span> <span class="i0">Szelid fuvalmak, csendes lágy -szelek…<br /></span> <span class="i0">Jőj nyájas szellő – így -kiáltok akkor –<br /></span> <span class="i0">Az én fürtim -borostyánlevelek…<br /></span> <span class="i0">Byron babérát is te -csókolgattad,<br /></span> <span class="i0">De az nem volt ily szép -zöld korona;<br /></span> <span class="i0">Nem egy nemzet, nem a -világ tevé ezt<br /></span> <span class="i0">Fejemre – hanem az -Isten maga.<br /></span></div> -</div> -<p>Honnan ez őrült költészet? Megmondom. Petőfi írt egy «Őrült» -czímű költeményt, mely nem egyéb, mint egy őrült ember lyrai -monologja, s mint ilyen igen jeles. Lyrikusaink annyira -megszerették e költeményt, hogy a tébolyt a legköltőibb érzésnek -kezdék tartani. Képzeletük, kedélyük öntudatlan oly lázas -hangulatot váltott, minő sem a szenvedély vagy fájdalom, sem az -elragadtatás vagy kétségbeesés költői nyilatkozása. Feledték, hogy -a mi objectiv költeményben helyén van, subjective ízetlen és -nevetséges is lehet. Aztán írt Petőfi egy cyclus sötét epigrammot, -melyeket «Felhők» czím alatt adott ki, s melyeknek nagy része, -néhány valóban szép költeményt kivéve – pusztán csak dagályos -ellentét vagy bizarr ötlet. Lyrikusaink a képzelet merészségét -bámulták bennük és vakmerők lettek, majd mély bölcsészeti eszméknek -hitték, s innen kezdék meríteni világnézletüket.</p> -<p>Tóth Endre «Zengő bokrá»-ban nem egy ily szellemű költemény van. -Ő is kérdi, mint Petőfi: mi a nap? azt is hozzá teszi: mi a hold? -de míg Petőfi csak gyermekesen felel a feltett kérdésre, Tóth Endre -igen nevetséges dolgokkal áll elő. A «Rajongás», <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> «Egy -ismeretlen nőhöz», «A midőn aluszik a fergeteg» stb. mind e -tébolyszerű költészet szüleményei. E szellem nyomai újabb -költeményeiben is megtalálhatók, noha nem oly kirivóan. A «Sappho -mellett», «Reménytelen», «Szerető átka», «Túlvilági élet», -«Borongós», «Lombok közt» többé-kevésbbé a gondolatnélküli kétely -és a szárnya szabadjára eresztett képzelet lázas vergődései. A -helyett, hogy az ember sötét ábrándokba sülyedjen, mosolyogni -kényszerül, mint például e sorokon:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">S tán a földnek -indulása<br /></span> <span class="i0">Vivó szivek -dobbanása.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Sőt románczai és balladáiban is ez elem túlnyomó. Az -«Őrült huszár» czíműben egy őrült huszár a folyó hullámát paripának -nézi, reá ugrik s a vízbe vesz. «Bolond Miská»-ban egy utczai -bolond azt hiszi, hogy a csalogány éneke az ő dala. A «Beteljesült -álom»-ban egy költő azt álmodja, hogy kedvesét öleli és szíve -örömében megreped, s midőn «az álom ellebbenti szemeiről hímes -fátylát» – tehát fölébred – csakugyan «megtelt szíve ketté -repedt.»</p> -<p>Zalár sokkal tovább megy, mint Tóth Endre, ki, mikép már -megjegyzém, ez újabb költeményeiben mérsékli magát, s pár csinos -versszak s a rhythmus erejével némi hangulatot is képes ébreszteni. -Zalár mintegy elemében van, ha a tébolyszerű költészet szikráit -ragyogtathatja. «Melyik szebb fény», «Ha megfutván», «Szegény ember -éjszakája», «Sokáig áll-e a világ», «Nagy változáson ment át», «Apa -és fiu», «Sápadt vőlegény és halvány menyasszony» stb. – különösen -ilyenek. Az elsőben azt kérdi, <span class="pagenum"><a name= -"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> melyik szebb fény, a hold -vagy a villám? s kéri a villámot, hogy csapja agyon. A másodikban a -világ végével tépelődik, midőn a nap égő keble kihamvad, a hold a -földre száll melegedni, és összefagy, a csillagmilliók lehullnak, -az ég boltozatja beszakad, s az Isten mint Marius dől az -omladékokra. A harmadikban egy szegény ember kutyája vonításából -veszélyt sejt, tán tűz lesz valahol, de nem bánja, ha hamuvá ég is -minden a világon; miért ne gyuljon meg háza? hisz úgy is rongyos -teteje, oldala; miért átkozza magát s a hideget? hisz úgyis régóta -átokkal tüzelget s csak volna kovája, aczélja, taplója, tüstént -fölégetné kunyhóját: hadd vonítson hát a kutya, hadd legyen hát tűz -valahol, azonnal az égő ház mellé terem s fölmelegíti félig fagyott -testét. Így tovább. De mind ebben van-e valami, mi bárminő -szempontból figyelmet érdemeljen? Nem a legnagyobb képtelenség, -üresség-e ez, mi csak lehet?</p> -<p>E képtelen, üres költészet természetes kifolyása a dagály. Mi az -a dagály? Az értelem, a képzelet, az érzés fölfuvalkodása, mely -nagy puffogás közt pattantja el a semmit, legtöbbször úgy jelen -meg, mint oly képek és hasonlatok halmaza, melyek nem tudnak -gondolatokká válni, se a gondolatok emelésére nem szolgálhatnak. -Tóth Endre és Zalár tulajdonkép a dagályban keresik a költészetet s -nem mindig emelkednek oda, hogy szabatosan legyenek dagályosak. -Legyen szabad pár ily dagály fölbonczolásával untatnom olvasóimat. -Nem ok nélkül teszem. Nálunk a dagály meglehetős tetszésben -részesül. A színházban igen sokszor tapsot nyer a haszontalan -phrasis, míg a jellemnyilatkozás elkerüli a figyelmet. Némely -költemény hírét pár hasonlat alapítja meg, s igen <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> sok -olvasó és költő paradoxonnak tartaná, ha azt erősítné valaki, hogy -remek költemények vannak a világon, melyekben egyetlen úgynevezett -hasonlat sincs. Igen sokan a művészi próza titkát is a virágos -nyelvben hiszik rejleni, mi a legkiállhatatlanabb valami. S mennyi -utánzója akad nálunk mindennemű dagálynak. Istenem! Hisz oly -körmönfont stylista is, mint Török János, nem egy journalistának -szolgál példányul. Legalább mindenik vidéki levelező eltanulja tőle -a «fajunk» szót, mely által a «nemzet»-et akarják kiküszöbölni -szótárunkból.</p> -<p>Tóth Endre «Nem itt születtem» czímű költeményében így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mint a madár, a -ki<br /></span> <span class="i0">Szárnyait megérzi,<br /></span> -<span class="i0">Oda hagyja fészkét<br /></span> <span class= -"i0">Bármi kedves néki;<br /></span> <span class="i0">Eljöttem, -eljöttem<br /></span> <span class="i0">Onnan én is -régen<br /></span> <span class="i0">A tündér remények<br /></span> -<span class="i0">Arany szekerében<br /></span> <span class= -"i0">Robogtam az égen.<br /></span></div> -</div> -<p>Hát a madár arany szekérben robog-e az égen? Ha a költő magát -madárhoz hasonlítá, nem kellett volna-e e hasonlatban -felolvasztania azon gondolatot is, miért hasonlatot használt?</p> -<p>A «Gondolkozom rólad» czímű elején ez áll:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Gondolkozom rólad, lelkem édes -álma,<br /></span> <span class="i0">Sorsom költeménye, tiszta -fényes lélek!<br /></span> <span class="i0">Emlékezetemnek arany -fonalára<br /></span> <span class="i0">Ereszkedem, pedig szivem -reszket… félek<br /></span> <span class="i0">Nem fényes ábrándok -romja az én multam,<br /></span> <span class="i0">Melyeknek emléke -a búban is édes…<br /></span> <span class="i0">Oh a míg ezeknek -karjain aludtam<br /></span> <span class="i0">Nem sejtém még akkor, -a jövő mi vészes.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<p>A költő emlékezetének arany fonalára ereszkedik – ám legyen! de -hogyan van az, hogy az arany fonalat, azaz multjának ábrándját nem -tartja fényesnek, midőn az arany elég fényes, s mégis a fényes -ábránd karjain aludt, noha multjában hiányzik a fényes ábránd? Az -ember egészen elkábul. Nem csoda, ha a költő is reszket és fél.</p> -<p>A «Flóra» czímű költeményt így fejezi be:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Minek nevezzelek? minek -neveznélek?<br /></span> <span class="i0">Mért adnék uj nevet a -madáréneknek?<br /></span> <span class="i0">Kik arczodat nézik, -tiszta fényes lélek,<br /></span> <span class="i0">Mint illatról a -virágra ismernek.<br /></span></div> -</div> -<p>Itt a madárének és virágillat nem mint külön fogalmak vannak -összeállítva, de mint ugyanazon fogalom részei. De ha külön -fogalmaknak vesszük is, az arcz nézése s a virág szagolása adnak-e -összevágó képet, s ha adnak, van-e alatta gondolat?</p> -<p>Zalár «Reszketnek forró» czímű költeményében így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ajkadnak piros -sugarán<br /></span> <span class="i0">Mint hajnalcsillag a -korányon<br /></span> <span class="i0">Elolvadt -ajkam.<br /></span></div> -</div> -<p>A sáppadó, enyésző csillag lehet-e a kéj jelképe, s ha lehet, -egyik ajknak piros, másiknak halvány sugára nem a legnagyobb -szegénység-e a keresettségben?</p> -<p>A «Sápadt vőlegény és halvány menyasszony» czíműben ez áll:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Te mondád: mély tenger a -szerelem,<br /></span> <span class="i0">És én e tengert, a kéj -tengerét<br /></span> <span class="i0">Megiszom mind egy cseppig -kebleden.<br /></span></div> -</div> -<p>Szenvedély kifejezése-e ez undorító zabálás? Meginni egy -tengert, mint az egyszeri ember, ki <span class="pagenum"><a name= -"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> sziklákat evett. Mégis ha -az történnék a költővel, mi a tengeren szokott. De Zalár mindent -túlvisz. Mint a rossz színész untalan kiabál, hadarász. Nagyokat -gondol és mond semmit. Szépeket akar képzelni és szörnyű -bizarrságokba téved. Kirabolja a mennyet, poklot és földet, lehúzza -az Istent az égből, de a virág és fény, angyalok és ördögök -közepett ott áll mint egy felczifrázott automat érzés és gondolat -nélkül. S mindez nemcsak ízlésünkre hat sértőleg. Én nem vagyok -pietista, megdöbbenés nélkül tudom végig olvasni Byront, de Zalár -néha zavarba hoz megdöbbentés nélkül és nevetésre ingerel s mégis -mosolyra sem birhat. Például e sorok igen kellemetlenül hatottak -reám:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem birtad őt követni oly -magasba,<br /></span> <span class="i0">Hol ő magas lelkével -röpkedett?<br /></span> <span class="i0">Nem az ég volt az, hol az -isten trónol,<br /></span> <span class="i0">Tulszárnyalá ő a magas -eget.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Más helyt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A pedig hogy szerettelek -egykor,<br /></span> <span class="i0">Mint mennyországot az -angyalok,<br /></span> <span class="i0">Mint önmagát szereti az -isten…<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Más helyt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mosolyod, könnyed, minden -pillantásod<br /></span> <span class="i0">Egy-egy imádság, mely az -égbe szállott,<br /></span> <span class="i0">Nem látsz te most jól -a földön, hisz minden<br /></span> <span class="i0">Erényt, -szentséget rád lehelt az isten.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha még nem volna a világ -megváltva<br /></span> <span class="i0">S az isten fia születni -most vágyna;<br /></span> <span class="i0">Te választatnál – te -édes anyjának,<br /></span> <span class="i0">Úgy illenél a menny -királynéjának.<br /></span></div> -</div> -<p>A rakonczátlan képzelet e lázas dagálya nem az erő és forrongás -jele, hanem épen az erőtlenségé. <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> Midőn a költőnek nincs -gondolatja, compositiója, csak egyes képek lebeghetnek képzeletén s -lelkesülése csak a lázbeteg rohama lehet. S ez könnyen szokássá, -második természetté válhatik s akkor oda van az egész iránti érzék. -Innen Tóth Endre és Zalár költeményeiben alig találhatni -compositiót, költeményeik legtöbbjéből versszakokat lehet kihagyni -csorbulás nélkül, míg némelyik egész ívvel megtoldva sem lelhetné -meg bevégzettségét. Sőt még a költői alapul vett dagályt sem látjuk -mindig kikerekítve. A virágból mindjárt-mindjárt rózsaköd válik, a -rózsaködből kárpit; a pillangó fényes fátyol lesz, s a fátyolnak -gyöngyöznie kell, hogy újra pillangó lehessen; avagy a virágos -lélek gyöngygyé alakul, míg a nagy habbá vált patak a tenger -fenekén gyümölcsre, virágra, egész paradicsomra bukkan.</p> -<p>Mindemellett nem mondom, hogy mindkét gyűjteményben egyetlen -élvezhető költeményt sem találhatni. Tóth Endre pár csinos verset -is írt. Nem balladáit, festő költeményeit, népdalait értem, ezekről -jobb hallgatni, hanem a «Hova ámulsz», «Szülő házam», «Új év», -«Nagyon részeg» czíműeket. A két első a reminiscentia daczára is -érdekkel bír; a harmadik a gyűjtemény legjobb költeménye; a -negyedikben a forma meglepő, mire egyébiránt Tóth Endre másutt is -gondot fordít. Zalárról ezt épen nem mondhatni. Ő úgy versel, -mintha prózát írna, s költői szelleme is igen rokon e prózaisággal. -Bár költeményeit háromszor olvastam el, egyetlenegy sem maradt -emlékeimben olyan, melyet méltánylólag tudnék felmutatni, a -negyedik átolvasásra pedig nem szánhatom el magam a «Pesti Napló» -figyelmeztetése után is. E lap kritikusa Zalár költeményeit -tartalmasaknak <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span> tartja, s azt hiszi róluk, hogy a -közhangulat tolmácsai. Ha a költői tartalom pár sikerült -ellentétből áll, s a közhangulatot visszatükrözni annyi, mint ezt -akarni költői felfogás és alakítás nélkül: akkor a «Pesti Napló» -kritikusának igaza van. Még abban is igaza lehet, mit ugyane -czikkében mond, hogy én lyrai költészetünkről már elmondott s még -elmondandó nézeteimet az ő régibb czikkeiből kölcsönöztem. Ám -legyek plagiator, de szabadjon abban eredetiséget keresnem, hogy a -kölcsönzött eszméket következetesen alkalmazom és Zalárt nem -méltányolhatom úgy, mint a «Pesti Napló».<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></p> -<p>S minthogy engem igen sokan – nem tudom miért – oly kritikusnak -tartanak, ki az írók gyöngeségeinek örül, s csak árnyoldalaik -felmutatásában tanusít hajlamot és tehetséget, nem lesz fölösleges -egy kis önvallomást tennem. Én ez épen nem kellemes s nem minden -fáradság nélküli kritikai hadjáratra nem azért szántam el magamat, -hogy hol egyik, hol másik írónak kellemetlent mondjak s a -közönséget botránynyal mulattassam, hanem mert tanulmányozva újabb -költészetünk és kritikánkat, szükségesnek láttam néhány kérdést -szőnyegre hozni. Nekem, ki a szellemet nyomozom, nem lehet czélom -mesterséggel kikeresnem azon szempontokat, melyekből valamely írót -dicsérni vagy gyalázni lehet, a mint azt a rokon- vagy ellenszenv -különböző indokai kivánják. Ott, hol a költői szellem, a helyes -irány <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> lüktetését érzem, nem fogok aránylag -csekélységeken fönnakadni, de ott, hol mindebből semmi, miért -bájoljanak el az aránylag csekélységek? Ezt tegyék meg mások, -minthogy meg is teszik: mert kritikánknak ez főszempontja. Nekem -nem egyes talán élvezhető költeményeiből kell és szabad megitélnem -a költőt, hanem egész szelleméből. Azért ne nevezzen engem senki -irodalmi hóhérnak, hanem álljon elő, támadja meg bírálataimat, ne -kiméljen – legyen hóhérom.</p> -<p>Áttérek Tóth Kálmánra, ki lyrikusaink közt minden esetre -legfigyelemreméltóbb tehetség.</p> -<p>Tóth Kálmán nem annyira osztozott Petőfi lyráján, mint inkább -egész pályáját magához ragadta. Hat évi folytonos és tevékeny -munkásságából e jellemvonás kirívóan merül föl. Műveiben épen úgy -megtaláljuk Petőfi népies szellemét, mint világfájdalmas és egyéni -szeszélyeit. De mind ez még nem minden. Önkénytelenül egy egész -második Petőfit látunk magunk előtt, ki erőnek erejével a magyar -lyra megváltója akar lenni. Kritikai szempontból az kevésbbé -érdekes, hogy Tóth Kálmán irodalmi föllépése külsőleg is sokban -hasonlít a Petőfiéhez; hogy ő is néhány költeményt írva büszkén és -kihívóan dobta az irodalom szemei közé önbizalmát és tehetségét; -hogy barátjaival költői levelezésbe, kritikussal verspolemiába -bocsátkozott; hogy első füzetkéje után csakhamar szétküldék a lapok -arczképét, mint a melyet a közönség türelmetlenül bírni óhajt; hogy -maga körül egy egész fiatal irodalmat gyűjtött, melynek imádottja -és vezére legyen; hogy a «Hölgyfutár»-ral a «Pesti Divatlap», Nagy -Ignáczczal a Vahot Imre szerepét játszatta s több efféle. -<span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> Sokkal érdekesebb azon benső -hasonlatosságnak tetsző valami, melyet, ha nem is annyi sikerrel, -mint ő, vele együtt sokan képviselnek, s melyet én meg akarok -támadni, mint lyránk s általában költészetünk egyik betegségét. E -valami alatt a genialitást, az erőszakolt genialitást értem, mely -tulajdonkép nem egyéb, mint a naturalistaság mestersége.</p> -<p>Tóth Kálmánnak megtetszett a Petőfi genialis szerepe, s a -helyett, hogy költő akarjon lenni, színész lett. Nem tehetsége -kifejtésén fáradozott, hanem e szerep betanulásán, mi aztán azon -kínos állapotra juttatá, hogy geniális legyen a lángész egyetlen -szikrája nélkül. Mélyen emlékébe véste Petőfinek az önkényes -szabályok, az igazságtalan kritikusok elleni kifakadásait, s azt -hivén, hogy a genialitás a művészet megvetése, mint hevenyész és -naturalista akart ragyogni. Aztán szerencsétlensége volt többször -ok nélkül dicsértetni és ócsároltatni. A dicséret épen oly üres és -igazságtalan volt, mint az ócsárlás. Ez egy okkal több volt arra, -hogy tovább játszva szerepét csakugyan a magyar lyra megváltójának -higyje magát: hisz a megváltók sorsa dicsőítés és gyalázat; hogy a -lángész kijelentését érezze magában: hisz a lángészt egész -nagyságában soha sem fogja föl kora és sorsa, míg él, üldöztetés, -méltatlanság. S valóban Tóth Kálmán annyira meg van győződve -lángeszéről, hogy barátjai s a «Hölgyfutár» közönsége tapsaival nem -elégedve meg, nem átall így kiáltani föl:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Most is élnek nagyok, kik -megérdemlenék,<br /></span> <span class="i0">Hogy fejöket a hír -koszorúi fedjék,<br /></span> <span class="i0">De az irigy ember – -ha övé nem lehet –<br /></span> <span class="i0">Halottaknak adja a -dicső hírt, nevet;<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> <span class="i0">Arra -szór koszorút, ki már érzéketlen,<br /></span> <span class= -"i0">Csak a ki érzené, csak annak ne legyen.<br /></span></div> -</div> -<p>E nem annyira keserű, mint naiv és többször ismételt panasz, -mind az erőszakolt genialitásból foly, melyből Tóth Kálmán mind a -mai napig nem tudott kibontakozni, noha már fejlődése átélte azon -első stádiumot, melyben a költőnek sokat megbocsáthatni. Az ifjú -költőnek megvan az a joga, hogy szabad neki hibázni. Az első -kisérletek nemcsak hogy majd soha sem hordják magukon a -kiforrottság bélyegét, de magukban véve sem mindig sikerülnek. Az -ifjú költőben mindig inkább a jövőt, mint a jelent kell becsülnie a -kritikusnak, s inkább a szellemnek hódolnia, mint a szellem -szüleményeinek. E mellett első műveikben még a rendkívüli -tehetségek is valamely példány, kedvencz költőjök befolyása alatt -állanak. Miért volna csak Tóth Kálmán kivétel, ki nem rendkívüli -tehetség? De mégis meg kell vallani, hogy ő kivétel s talán épen -ezért, talán egyébért is. Ő úgy látszik igen nagy mértékben és igen -sokáig akar jogot tartani a hibázhatás szabadságához, mit -genialitásnak hisz, míg másfelől a másoktól vett hatást egész az -utánzásig viszi, mire mint eredetiségre büszke. «Kinizsi»-jén és -«Költeményei»-n, melyek a szerelmi vadrózsák első füzetét is -magukban foglalják, Arany és Petőfinek nem annyira befolyása, mint -torzított utánzása látszik. A szerelmi vadrózsák második füzetében -ez utánzás ugyan kevésbbé észrevehető, de a genialitás még mind -tart, sőt úgy látszik, hogy tőle másokra is elragadt s legújabb -szépirodalmunk egész genialis csoporttá alakult, mely magán kezdi a -magyar irodalmat, büszkén lobogtatja zászlaját, melyre semmi -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> sincs írva, rontana, ha tudná hogy mit, -építene, ha volna miből, s a genialitás hiú álmai közt a tanúlmányt -megveti, a művészetet lábbal tapodja. Ideje már egyszer a -genialítást bonczkés alá venni. S miért ne tegyem azt? Miért ne -legyek ha kell kiméletlen is? E túlkövetelés a legnagyobb szigorra -ad jogot, s ha Tóth Kálmánnak szabad az «Állatgyűlés» czímű -satyrájában szamárnak választatni a kritikust, miért ne legyen -szabad egy kritikusnak kétkedni a költő csalogányságában? Az -irodalom és közönség nevében, mely ellen az a vád, hogy koszorúit -csak a halottakra szórja, miért ne merjen egy nem annyira irigy -mint boszankodó ember vizsgálódni a felett: vajon valósággal nagy-e -e költő, ki oly fennhéjázva követel koszorút? Mindez szolgáljon -mentségemül – nekem több okból azon nevetséges helyzetem van, hogy -mindig mentenem kell magam és engedelmet kérnem, valahányszor -szabad véleményt akarok mondani – ha Tóth Kálmánt oly szigorúan -bírálom meg, mint a mily nagyok követelései, ha nem épen közönséges -tehetségét nem hozva kétségbe, jövője fölött nem törve pálczát, -eddigi műveiről sokkal kevesebb méltánylattal szólok, mintsem ne -vonjak magamra Isten tudja minő vádakat.</p> -<p>Kiindulásul «Ti nagyon tanultok» czímű költeményét veszem föl, -mely épen úgy jellemzi őt, mint alkalmas pontokat nyujt nekem mind -általános véleményem s illetőleg polemiám kifejtésére, mind a kezem -alatti legújabb gyüjteménye tüzetes bírálatára. E költeményt, mely -összes gyüjteményében jelent meg, versszakonkint fogom idézni. Ime -az első versszak: <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ti nagyon tanultok… én nagyon -szeretek,<br /></span> <span class="i0">Nem is tudok én mást, csak -nagyon szeretni,<br /></span> <span class="i0">Fáradozásból áll a -ti érdemetek,<br /></span> <span class="i0">Az enyim? énnekem nincs -érdemem semmi.<br /></span> <span class="i0">Tinálatok az ész -csinált fénye ragyog,<br /></span> <span class="i0">Nálam az -Istentől teremtett szív lángja –<br /></span> <span class="i0">Én -hozzátok képest oly tudatlan vagyok!<br /></span> <span class= -"i0">Szivemből foly az én dalaimnak árja.<br /></span></div> -</div> -<p>Kinek nem jut e soroknál eszébe Petőfinek a «Természet -vadvirága» czímű költeménye, melyet kritikusai és költőtársai ellen -írt. Tóth Kálmánnak nem egy ily költeménye van, épen mint -Petőfinek. Természetesen, hisz Tóth Kálmán Petőfi egész pályáját, -egész egyéniségét magához ragadta. Én Petőfinek ilynemű -költeményeit soha sem becsültem nagyra, noha oly rossz néven sem -vettem, mint igen sokan. Ő ezek nélkül is épen oly költő lesz vala, -mint a milyennek maradt ezek mellett is. De megvallom, mióta -lyrikusaink e költeményekből merítik a genialitást, öndicsőítést és -a művészet megvetését, némi ellenszenvvel viseltetem irántuk. -Azonban az ellenszenv nem tehet igazságtalanná. Annak megvan a maga -értelme, hogy Petőfi ilyes költeményeket írt, ő genialis költő -volt, ha nem is világra szóló lángész, ha nem is egészen kifejlett -és bevégzett költői egyéniség, de minden esetre olyan, ki a magyar -költészetben korszakot alkotott. Művei közűl igen sokat fog -eltemetni az idő, melyeket napjainkban bámulnak, de nem kevés fog -fennmaradni, melyek csak a magyar nyelvvel enyészhetnek el, s azon -szellem hatása, mely költészetünket megifjítá és nemzetiebbé tette, -nagy és maradandó horderejű. Ez volt tulajdonkép az ő genialitása, -mely nem a művészet ellen támadt föl, hanem bizonyos rendszer -ellen, melyet művészetnek <span class="pagenum"><a name="Page_220" -id="Page_220">-220-</a></span> neveztek. Kritikusai ezt nem fogva -föl, holmi kicsinyeskedő önkényeskedéssel kezdették ostromolni. Ő -jogosan mondhatta ellenükben, hogy önkényes iskolai szabályoknak -nem engedhet s menni fog a maga útján. Sőt többet mondok: Petőfinek -olykori nyersesége és túlzása is igazolható nem széptani, de -irodalomtörténeti szempontból. A visszahatásnak joga van túlzásba -esni. Ez mindig megbocsátható hiba s néha méltánylandó érdem. -Petőfi az idegen szellem és mesterkéltség ellen képezett -visszahatást, vagy jobban mondva nagyobb erő és sikerrel folytatta -azt, mint bárki előtte, és végrehajtá. Költeményei közt vannak -kevés becsűek, de olyan kevés, mely nélkülözze az őszinteség, az -erős szenvedély utánozhatlan bájait vagy a nemzeti szellem -lüktetéseit. Neki a mesterkéltség és idegenszerűség elleni -gyűlöletében szabad volt nyersnek is lenni, s nem mindig a költői -és művésziben keresni a nemzetit s ezzel néha affectálni is. Tóth -Kálmán hasonló jogra, hasonló igazolásra teljességgel nem tarthat -számot. Költészetének egyetlen genialis oldala sincs. Ő nemcsak -hogy semmit sem képvisel a régi ellenében, nem csak hogy nem vezére -valamely rombolva teremtő költői mozgalomnak, nemcsak hogy lyránkba -nem vont be semmi újat, de Istentől teremtett szíve lángja fényénél -a már vert ösvényen is igen bukdácsolva halad s épen nem törekszik -azon, hogy a Petőfi költői iskoláját, melynek híve, új oldalról -vagy tovább fejtse.</p> -<p>Mindezt alább bővebben ki fogom fejteni. Most hadd bonczoljam -föl más oldalról ama kérkedő sorokat. Tegyük föl, hogy Tóth Kálmán -bennük nem genialitására czéloz, hanem csak azon költőkkel teszi -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> magát ellentétbe, kik nagy szorgalommal -tanulják be a mások érzéseit s a mesterkéltség fáradozásában hiszik -rejleni a költészetet és tanulmányt, míg ő élményeiből merít, -szívéből szól s ha nem is oly nagy művész, de legalább őszinte és -igaz, s így inkább költő, mint ha e nélkül akarna lenni művész s -csak mesterkélő kontárrá válnék. E föltétel egyik ága ellen nincs -kifogásom, soha sem emeltem és soha sem fogok emelni szót a csinált -költészet mellett, mert tudom, hogy a valódi lelkesülés a szívből -foly s az életből táplálkozik. A magyar kritikusok között talán én -vagyok az, ki leginkább követeli a költőtől, hogy élményeiből -írjon, azaz abból, mit átérzett, átélt, magán és másokon tapasztalt -vagy átható tanulmány által közvetített. Hiszen mi egyéb a -lelkesülés, mint erős benyomás, mely az életből mint eszme vagy -érzés merülvén föl, egész lelkünket, egész szívünket betölti és -magával ragadja. De a lelkesülés még magában nem költészet. Ha az -volna, akkor azon nagy költőknél, kik a világot elbájolják, vannak -sokkal nagyobb költők, kikről a világ semmit sem tud. Azon hazafi, -ki önkényt kardot ragadva küzd, fázik, éhezik és hazáját éltetve -rogy össze sebeiben, bizonyosan lángolóbban lelkesül, mint bármely -költő, ki a hazaszeretet legszebb dithyrambjait zengi. Azon ifjú, -ki egy hölgyért megküzd a viszonyokkal, elég önmegtagadással bír -érte tűrni, szenvedni, áldozni, kétségkívül mélyebben szeret, mint -a legbűbájosabb szerelmi dalok költője, ki ezer szívet dobogtat -szenvedélyben. Azon férfiú, kit minden reménye csalódásra vezetett, -kinek minden vágya csak fájdalmat szült s ki egy feldult élet -romjai közt megtörve tántorog sírjához, minden esetre -boldogtalanabb, <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> mint a legkétségbeesettebb költő, ki -legalább költészete által elégtételt venni és enyhülni tud. De -vajjon e lelkesült hazafi, e szerelmes ifjú, e boldogtalan férfiú, -csak azért, mert mélyen érzenek, tudnának-e jó verset írni? -Alkalmasint még az «Estike» ízlését sem elégíthetnék ki. Miért? -Mert arra, hogy az ember költői művet teremtsen, nem elég érezni, -lelkesülni, e mellett még bírni kell a phantasia teremtő erejével -is. Mi következik ebből? Az-e, hogy Tóth Kálmán hiába ír szívéből, -ha nincs költői tehetsége? Nem. Én csak lángeszét tagadtam s nem -épen mindennapi költői tehetségét elismertem. Az következik, hogy -hiába ír szívéből, ha tehetsége még nem fejlődött, erősödött oda, -hogy érzéseit oly költői művekké tudja feldolgozni, melyek -kielégítsék az ízlés, a széptan követeléseit és szabályait.</p> -<p>Oh ízlés és széptan és szabály! Mi köze ennek a lángészszel, sőt -még a tehetséggel is? Csaknem szégyenlem magam, hogy leírtam ez -utált szavakat. Képzelem mily szánó, mily megvető mosolylyal fogja -olvasni e soraimat némely költő. Oh én szerencsétlen, ki az -irodalmi közvélemény árja ellenében úszom s a legtermészetesebb, de -nálunk leginkább összezavart fogalmakat akarom kitisztázni! Kedvem -volna affectálni és szerénységbe burkolózva a tekintély varázsával -fedezni nem annyira merészségem, mint együgyüségemet. S csakugyan -tekintélyt idézek, Macaulayt, a nagy történetírót, a nagy -műbölcsészt, mert e fogalmak körül senki sem írt igazabban és -mélyebben. Ő Byron fölötti Essayjében a többek közt ezt mondja: -«Mintegy elismert dolognak látszik, hogy a szabályosság és teremtő -erő közt bizonyos <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> meghasonlás, bizonyos ellentét van. -Szabadjon gyanítanunk, hogy e gondolat egészen bizonyos szóbeli -visszaélésen alapul s igen sok tévfogalom szülőanyja, melyek a -tudományt és kritikát megzavarják. Mit értünk szabályosság alatt a -költészetben? Ha a szabályosság alatt oly szabályok megtartását -értjük, melyeknek alapja az igazság s az emberi természet elvei: -akkor a szabályosság csak más neme a remekségnek. Ha a szabályosság -alatt egészen önkényes szabályok megtartását értjük: akkor a -szabályosság nem egyéb, mint más neve a korlátoltság és -ferdeségnek. Oly íróról, ki a látható tárgyakat hamisan írja le, ki -a jellem igaz fejlődése ellen hibáz, ki a hegyekkel éjjel álmos -fejeiket rázatja, vagy a haldoklót phrasisokat fecsegve búcsúztatja -el a világtól, joggal s a szó helyes értelmében lehet mondani, hogy -szabálytalan. Művészetének első és legnagyobb szabályát sértette -meg. Utánzása egészen ellenkezésben áll azon dolgokkal, melyeket -utánoz. Azon négy költő, kik leginkább mentek minden ilynemű -szabálytalanságtól: Homer, Dante, Shakespeare és Milton. Ezért ők -bizonyos értelemben, és a leghelyesebb értelemben szabályos -költők.» Macaulay ezután az angol kritikusokból egy csoport hamis -és nevetséges szabályt idéz, melyek korszakonkint a művészet -változhatatlan törvényeiként szerepeltek. Nekem, ki a régibb és -újabb magyar kritikát meglehetősen ismerem, igen csekély -fáradságomba kerülne olvasóimat hasonló idézetekkel mulattatni. S -mit bizonyítnék be vele? Macaulay fönnebbi tételét, hogy bizonyos -szabályosság, korlátoltság és ferdeség, s bizonyos szabálytalanság, -remekség és genialitás. De ha a kritikusokat tévútra vezeti a hamis -szabályosság, a <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> költőket tökéletesen semmivé teszi a -hamis genialitás. A költők egy úton járnak eme kritikusokkal, midőn -a genialitást oly dolgokban helyezik, melyek se az igazság, se az -emberi természet elvein nem alapulnak, s így untalan sérteniök kell -az ízlés és művészet örök szabályait. S vannak-e örök szabályok? -Vannak; s a lángész vagy tehetség kisebb vagy nagyobb ereje épen -abban nyilatkozik, hogy ez örök szabályokat fölfedezi vagy a -fölfedezetteket több vagy kevesebb tisztaság, hűség és bájjal -érzékíti meg. S itt újra Macaulayt kell idéznem, ki, miután -bebizonyítja, hogy azok a legszabályosabb eszközök, melyek -leginkább megközelítik, hasonló kérdéseket tűz ki s felel meg rájok -épen oly szépen, mint igazán: «S ne volna-e a költészetnek czélja, -ne volnának-e örök és változhatatlan törvényei? Csak az önkényes -meghatározás dolga-e a költészet, mint a czímertudomány? A -czímertudósok azt mondják, hogy bizonyos paizs és jegy, bizonyos -viszonyokat fejeznek ki, s az a czímertudomány ellen van -színt-színre, érczet-érczre illeszteni. Ha minden megváltozik, ha -Európában minden czímer új divatot vesz föl, ha meghatározzák, hogy -az aranyat csak ezüstre, az ezüstöt csak aranyra szabad illeszteni, -hogy a törvénytelen származást a ruta, az özvegységet öv fejezze -ki: bizonyosan ez új tudomány csak annyit fog érni, mint a régi. -Portcullis és Rouge Dragon (heroldok hivatalos nevei) -bohózatjátéka, midőn más tartalma nincs, mint a szeszélyé, mindazon -törvényeknek alávetheti magát, melyeket a szeszély rá erőszakol. -Azonban nem így áll a dolog azon nagy utánzó művészettel, melynek -hatalmáról minden időszak, a legdurvább s a legműveltebb egyaránt, -<span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span> tanuságot tesz. Mióta a legelső -műremekek előállottak, minden megváltozott, mi ezen a világon csak -változásra képes. A polgárisodás megjött, elveszett s újra -föléledt. Vallások és nyelvek, kormányformák és a magánélet és -észjárás szokásai egymás után romba dőltek. Minden elenyészett, -kivéve a természet nagy vonalait, az ember szívét és azon művészet -csodáit, melynek föladata az ember szívét és a természet vonalait -visszatükrözni. Ama két nagyszerű költemény, kilenczven nemzedék -bámulatának tárgya, még mindig meg tudta őrízni egész frissességét. -Még mindig tiszteletre kényszerítik a szellemet, noha annyi idő és -nép irodalma által gazdagodtunk. Még mindig a legnyomorúbb -fordítmányban is lelkesítik a tanuló gyermeket: Miután tízezer -szeszélyes divatot átéltek, miután látták, hogy a kritika egyik -törvénykönyve mint korhad el a másik után, még mindig halhatatlanok -az igazság halhatatlanságával s ugyanazok egy angol tudós -szobájában olvastatva, mint a minők voltak, midőn először a jóniai -fejedelem vigalmain megzendültek.»</p> -<p>Úgy van, a költészet forrása a természet és emberi szív. A -költők művészetük örök szabályait mindig innen merítették s fogják -meríteni ezután is. Az a legnagyobb lángész, ki e szabályokból -legtöbbet s legmélyebben merít, s az a legcsekélyebb tehetség, ki e -szabályokat legkevésbbé érti. S ide fejlődés, tanulmány vezet, mert -nem kifejlődve születünk a világra, csak tehetségekkel felruházva s -e tehetségek is annyira alá vannak vetve az esetlegességeknek, hogy -csaknem általuk föltételezvék. Azonban a fejlődés és tanulmány -lehet öntudatos és öntudatlan; azonban az ember, kivált a költő, -nem mindig könyvekből <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span> tanul; azonban egyik költő -kifejlődésére kedvezőbbek a kor- és magánviszonyok, mint a -másikéra; azonban a lángész és kitünő tehetség könnyebben és máskép -tanulnak, s a tanultaknak jobban hasznát tudják venni, mint a kik -nem azok. Mit kell hát tanulnia a költőnek? A természet és emberi -szív örök szabályait s mindazt, mi ezzel összeköttetésben van, mert -e tanulmány képezi a költészet lényegét. De ez, noha a legfőbb, még -nem minden. A költészetnek formája is van, s ide a széptan vezet, -mely tulajdonkép nem egyéb, mint a formák tudománya. Ez sem -önkényes tudomány. A forma és technika szabályai a dolgok és a -nyelv benső természetén alapulnak, költők alkotják meg elébb -tapogatódzva, aztán biztosabban s a műbölcsész csak nyomukban járva -fejti ki teljes rendszerré. S vajon ezt nem kell tanulnia a -költőnek, ha mindjárt lángész is? Vajon a forma azon -bevégzettségét, kerekségét, a rhythmus és nyelv azon hatalmát és -kellemét, miket a nagy költőkben annyira bámulunk, nem a gyakorlat -és küzdelem adják-e meg? Különös! A festész, zenész, szobrász, -építész hosszú éveket tölt művészete tanulmányozásában, míg valami -remeket vagy kitünőt állít elő. Csak a költészet volna azon könnyű -művészet, melyre elég némi hajlam, némi tehetség, némi -naturalistaság; a költészet, mely a természetet és emberi szívet -tükrözi vissza, s melynek eszköze a nyelv, az ember és hazafi -legdrágább kincse? Különös! Más művészetekben a remek és kitünő mű -előállítása időt, gondot, a szellem és test megerőltetését igényli. -Csak a költői mű volna-e az, melyet hevenyészni szabad, mint egy -toastot? Különös! Hirlapjaink s kritikáink szerint mindig bővében -<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> voltunk és vagyunk a lángeszeknek. S -még is honnan van az, hogy alig tudunk felmutatni genialis műveket? -Azért ne szidalmazza senki a valódi költői tanulmányt, mert a -művészetet szidalmazza és kontárságát védi. Azért ne keresse senki -a genialitást a művészet örök törvényei áthágásában, mert a -legbiztosabban fogja semmivé tenni tehetségét. Még egyszer -erősítem, hogy a művészet örök s a kritika önkényes szabályai -között nagy a különbség. S bizonyára, ha Tóth Kálmán kritikánk s a -divatos ízlés önkényes szabályaival szembe téve magát, a művészet -igaz ösvényén vagy ösvénye felé haladna, ha mindjárt néha -el-eltévedve is, szó nélkül hagyom ama kérkedő sorait s -méltánylattal töltöm be e hasábokat; de midőn épen az ellenkezőt -teszi, sőt ezt genialitásnak tartja, hadd folytassam tovább a -polemiát, hadd bonczoljam tovább e genialítást.</p> -<p>Tóth Kálmán fennebb említett költeményében így folytatja -genialitása bevallását:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Fölemelkedtek a poros föld -szinéről<br /></span> <span class="i0">És röpültök sokszor, a mi -való, való!<br /></span> <span class="i0">Nagy mesterkedéstök -aranyakkal ér föl,<br /></span> <span class="i0">Addig okoskodtok, -míg kész a léghajó.<br /></span> <span class="i0">Én nekem az érzés -elégeti testem<br /></span> <span class="i0">S lelkem teremti meg, -mint egy phönix madárt,<br /></span> <span class="i0">Nem is veszem -észre sokszor mivé lettem,<br /></span> <span class="i0">Hogy -lángoló lelkem a csillagokba járt.<br /></span></div> -</div> -<p>Mindez az érzések emelkedettségére s a phantasia rendkívüli -erejére vonatkozik. De Tóth Kálmán mindennel inkább dicsekedhetnék, -mint ezzel. Az ódai és elegiai magas szárnyalást, a dithyrambi -merész lelkesülést épen nem találhatni meg költeményeiben, sőt -mihelyt ilyenekbe fog, nem csak a kidolgozásban <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> gyönge, -de az alapeszme és compositióban is. A «Költő» czímű költemény, -melyben egy apa le akarja beszélni fiát a költői pályáról, igen -alant járó valami. Az apa beszéde, melyben különös oldalról van -felfogva a költészet, csak humoros színezéssel válhatott volna -érdekessé; mit pedig a fiú felel reá, t. i. hogy törik-szakad költő -lesz, kissé prózai. Legalább előttem sokkal eszményibb alak a -költő, ha maga sem tudja mikép lesz azzá, mint ha előre feltett -szándékkal rugtat az Olympra. S valóban az élet is ez eszményítés -mellett szól. Majd mindenik nagy költő életadataiból azt olvassuk, -hogy a fej abstractiója helyett a szív ösztöne vezette a költői -pályára s a hivatásból nem csinált mintegy hivatalt. A «Fáy -Antalnak» czímű a zene melletti lelkesülés hatalmas ódájává akar -válni, s nagy mesterséges okoskodás után, mely teljességgel nem ér -aranyat, lesz belőle, nem léghajó, hanem egy úgynevezett melegen -írt ujdonság, melynek némi színészi taglejtés adja meg a költői -emelkedést; például:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Majdnem leroskadok a szenvedés -alatt<br /></span> <span class="i0">És szivemhez kapok, azt -gondolom: szakad.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Alább:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Majd nyugtalan leszek s nem -tom mit csináljak,<br /></span> <span class="i0">Kalapom vegyem le -avvagy kiabáljak?!<br /></span> <span class="i0">Összeteszem kezem, -majd ismét széthányom,<br /></span> <span class="i0">Imádkozni is, -meg tánczolni is vágyom.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">A «Patikárus Ferkónak» czímű még kevésbbé sikerült. -Épen nem dithyramb. Csak puszta vadságot fejez ki a vadság -költészete nélkül, s ez utolsó versszaka csaknem undorító: -<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Húzd rá, Ferkó gyerek! húzd rá -ezután is,<br /></span> <span class="i0">Hogy egész az Isten színe -elé jusson!<br /></span> <span class="i0">És én megfizetek; hogyha -másom nem lesz,<br /></span> <span class="i0">Tudod mit? átirom -mennyországi jussom!<br /></span> <span class="i0">De ha a pokolba -jutok majd így érted,<br /></span> <span class="i0">Fölkeress ám -addig, míg el nem ég lábom –<br /></span> <span class="i0">Húzd el -a nótámat, én meg majd a lángon<br /></span> <span class= -"i0">Mennyországi kedvvel a kaparóst járom.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">S mit mondjak ama fellengős ódákról («Csak már -ezeket»… «Vannak fájdalmaim»…), melyekben Tóth Kálmán költői -dicsőségével s úgynevezett költői érzéseivel tépelődik. A világon -csak nálunk van divatban, hogy a költő magáról mint költőről -beszéljen, s untalan kicsinyes hiuságát tárja föl; csak újabban és -nálunk fedezték föl, hogy a költőnek nem olyan érzései vannak, mint -más embernek. De e költői érzések tulajdonkép nem egyebek, mint -caprice-ok, csinálmányok s legkevésbbé illenek oly költő ajkaira, -ki oly büszkén hivatkozik természetességére. S nem a -legtermészetellenibb valami-e a «Szenvedések» czímű elegia, melyben -a költő minden kigondolható, de csak látszatos szerencsétlenséget -magára aggat, elmondja, hogy a lelke fájdalmak közt fogamzott, -anyja tejéből fájdalmat szítt, könnyben fürösztötték, dajkája egy -ifjúságában elcsábított öreg leány volt, ki átkos dalokat énekelt, -a legelső virág, melyet szagolt sírvirág volt, a legelső madár -melyet látott, halálmadár volt, midőn járni tanult először is -temetésre ment, mint ifjú nagy városba menvén először is egy nagy -házba lépett, s ez az őrültek háza volt, s több efféle. E -kiállhatlan affectatio emelkedett, mély érzés-e? Ily költemények -folyhatnak-e a szívből, s nem az <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> igen is mesterkélt, s -igen is csinált hangulat bizarr szüleményei-e?</p> -<p>Iveket kellene összeírnom, ha Tóth Kálmánnak ez önmaga által -magas szárnyalásuaknak állított ódáit és elegiáit mind részletesen -fölbonczolnám. Hát festő költeményeinek bonczolata, melyeknek -tulajdonkép e körbe kell vágniok, mily messze vezetne! Mégis ez -utóbbiakról csak azt kellene ismételnem, mit a Petőfi genialis -kezdeményezése nyomán keletkezett festő költeményeinkről már -többször elmondottam. Tóth Kálmán festő költeményei nem képeznek -kivételt. Tájképeit ő sem tudja felolvasztani az érzésben, neki -sincs érzéke a jellemzeteshez, a festőiség titka nála is a prózai -részletek és terpedtség művészete. Csak a «Magyar korcsmáros» czímű -költeménye képez ez alól némi kivételt, mint meglehetősen sikerült -genrekép. Mindezt hát mellőzöm s úgy hiszem elég lesz, ha csak azon -két költeményéről szólok, melyek az ódai és elegiai nemben a -legjelesebbek. A «Sápadt asszony» és «Haza vágyom» czíműeket értem. -Mindkettőn némi reminiscentia érzik: az elsőn Petőfi «Szőke -asszony»-a, melyet ezelőtt két évvel a «Szépirodalmi lapok» -közöltek, a másodikon Béranger «Honvágy»-a, mely Petőfi és Lévaitól -magyar fordításban is megjelent. De szerintem az ilynemű -reminiscentia sem plagium, sem utánzás, csak mástól vett hatás, s -minthogy történetesen, ha nem is valami remek, de azért elég jó -compositio, s ha nem is valami elragadó, de azért valódi költői -emelkedés szülőanyja tudott lenni, épen nem rovom meg. Azonban a -genialitást itt sem hagyhatom szó nélkül. Tóth Kálmán genialitása e -két költeményben is mutatkozik, azaz itt is szembe <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> teszi -magát a művészet örök s legelemibb törvényeivel. A «Sápadt asszony» -második versszakában ez áll:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Férjed oly jó, szelid -hozzád,<br /></span> <span class="i0">Ő egy szikla, te meg -virág,<br /></span> <span class="i0">Te völgyben vagy, ő -fölötted,<br /></span> <span class="i0">S a vihart nem engedi -rád.<br /></span> <span class="i0">De elzárja a sugárt -is,<br /></span> <span class="i0">El a szellőt, mely ott leng el -–<br /></span> <span class="i0">S a nőszívnek nem -nyugalom,<br /></span> <span class="i0">A nőszívnek szerelem -kell.<br /></span></div> -</div> -<p>Tehát a férj szelid. Jól van, de akkor hogy hasonlíthat a -sziklához, melylyel minden ember, minden nemzet épen ellenkező -fogalmat szokott összekötni? Tóth Kálmánnak a virágért volt -szüksége a sziklára, s genialitásában mindenről megfeledkezve, -arról is megfeledkezett, hogy így is igen erőltetett, igen hamis -képet fog összemesterkélni, mert a szikla a völgy virágját se a -vihartól nem óhatja meg, se a szellőt és napsugárt nem rabolhatja -el tőle, mikép azt a gyermek is tudja, s így a szelid férj hiába -lőn zord sziklává, annyiban mégis szelid maradt, mennyiben el kell -néznie, ha nejére udvarlók kacsintanak, ha neje udvarlókkal cseveg, -a nő pedig, ha csak a nyugalom epeszti, könnyen segíthet a dolgon. -Ilyesmi csekély dolog – mondják sokan. Igaz, ilyesmit elkerülni még -magában nem költészet, de nem kerülni el, még kevésbbé az. Igaz, ez -hiba, mondják sokan, de az érzést, a gondolatot kell nézni. Érezni -többé-kevésbbé minden ember tud, mi pedig a gondolatot illeti, épen -az a baj, hogy a költőnek gondolata nincs, vagy nem tudja költőileg -kifejezni. De hogy is tudná? Genialis költőnek megalázódás volna -gondolkozni, <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> elmélyedni, aztán termékenysége is -könnyen megbénulhatna.</p> -<p>A «Haza vágyom…» czímű költemény kevésbbé genialis, s épen azért -jobb. Csak a harmadik versszakban mutatkozik egy kis genialitás, -mit meg kell rónom. A költő a fővárosból haza vágyik. Honvágyát -szépen tolmácsolja. Hol lelkesülést érzek, se csekélységeken nem -akadok föl, se tul nem csigázom követeléseimet, de az együgyüséget -naivitás helyett nem fogadhatom el, s akkor legkevésbbé, midőn -affectatio vegyül bele, s az affectatio költői szépség gyanánt akar -szerepelni a lélekbeni hűség ellenében. A harmadik versszakban ez -áll:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Meglátogatom a fényes -csarnokokat,<br /></span> <span class="i0">Holott a művészek -játsznak, énekelnek,<br /></span> <span class="i0">Nem tud -elragadni… oh egészen más kell<br /></span> <span class="i0">Az én -ábrándozó, gyermekes lelkemnek.<br /></span> <span class="i0">Rengő -bölcső mellett tündér dajkamese,<br /></span> <span class= -"i0">Messzi furulyaszó csendes éjszakákon…<br /></span> -<span class="i0">Mellé fájó nóta… sárga csikó, sárga…<br /></span> -<span class="i0">Haza haza vágyom.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Vajjon oly szív, mely a falusi élet bájai, az -elhagyott szülőföld és szerelmese után eseng, vágyakozhatik-e a -dajkamesékre s a rengő bölcső párnáira? Az ötödik sor egészen -kiveszi e versszakot természetes folyamából. Miért tette hát oda -Tóth Kálmán? Mert a tündér dajkamese és rengő bölcső költői szép -szavak, mert szereti a purpureus pannusokat, mert genialis.</p> -<p>Ilyes hibát nem egy költeményében mutathatni föl, sőt némely -költeménye egészen csak egy ily nagy hiba. Sokszor, midőn leginkább -akar naiv lenni, a legegyügyüebb s ez együgyüség annyira -mesterkélt, <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> annyira erőltetett. Példa rá a -«Beköszöntött» czímű költeménye, mely egyébiránt a jobbak közől -való. A költő oda hagyja a várost, kimegy a szabadba, hogy élvezze -a féltavaszt, mely előtte legkedvesebb, mert olyan, mint a kezdődő -szerelem, mint a sejtés boldogsága. Eddig még csak valahogy -megjárja, de a mi ezután következik, nevetséges. A költő a földre -borul, óra hosszat vár, fel akar kelni, megint vár, s íme a rég -várt csalogánydal megzendül. Ekkor a csalogány után szalad, látni -akarja, kalapja leesik, sebaj, de a csalogányt mégsem éri be. A -madár eltünt, mint «láthatlan sóhaj», a költőnek egy édes bút -hagyva hátra. Kifáradva régi helyére ér, s ím ezalatt ott ibolya -nyilott. A költőt szent érzés fogja el, imádkozhatnék, mert az -ibolya egyetlen kedvese kék szemét juttatja eszébe. A ibolyák közt -halovány vadvirágokat is lát, távolabb pedig egész sor jáczintot. -Behunyja szemét, hogy ne lássa…</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hanem azért annál többet, -szebbet látok,<br /></span> <span class="i0">Jáczintok közt rózsát, -olyan élénk rózsát,<br /></span> <span class="i0">Hogy szinte azt -vélem: még az elébb lány volt.<br /></span></div> -</div> -<p>Próbálja meg valaki e lélekállapotot beszélyben feldolgozni. -Minő jelenet fog kikerülni belőle? Egy a természettel kaczérkodó nő -affectálása, ki a naivot akarja játszani, miután a salonban megunta -a parfümöt, festéket s a hódítás mesterkélt fogásait. Mint egy -férfiu lélekállapota csak művész kezeiben válhatnék jó komikai vagy -humoros képpé, mert úgy pusztán oda vetve az olvasó könnyen -erőszakos torzításnak vélhetné, s mégis Tóth Kálmán -természetességét hánytorgatja és a művészetet ellenkezőnek hiszi a -természetességgel. – A művészet egy a természetesség <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> és -hűséggel, vagy más szóval tulajdonkép ez a művészet, s a ki se a -maga, se a más lélekállapotát nem tudja felfogni s költőileg -visszaadni, bár száz polemikus költeményben hirdesse genialitását, -egyetlen józaneszű olvasót sem gyönyörködtet vagy lelkesít. S -vajjon Tóth Kálmán ott, a hol szenvedélyt akar kifejezni, -természetes és hű-e? Szenvedélye a legtöbbször nem hasonló -affectatio, természetlenség-e, s vajjon ment-e azon dagálytól, mely -költészetünkben annyira divatos, s melyet Tóth Endre és Zalár -költeményeiben annyira meg kelle támadnom? Teljességgel nem, sőt -nagy részt ő is ebben hiszi rejleni a költészetet. Ő is az érzések -túlzásában és ferdeségében keresi az erős szenvedélyt s hajhászsza -a czifrát és ragyogót, hogy semmit se mondjon. Minden magyarázó -kiséret nélkül kiírok pár ilyen helyet. Valóban már meguntam a -dagályos ürességeket bonczolgatni. Hadd szóljanak maguk maguk -ellen.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Egy pirosra festett koporsó -lesz lelkem,<br /></span> <span class="i0">Hogy belőlről milyen, -már azt meg se mondom,<br /></span> <span class="i0">Nevetek, -kaczagok a világgal szemben,<br /></span> <span class="i0">Jó ízűn -esik-e?… az csak az én gondom.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Más helyt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha én csillag -lennék<br /></span> <span class="i0">S lenéznék -rózsámra,<br /></span> <span class="i0">Elhervasztaná -őt<br /></span> <span class="i0">Szívemnek nagy -lángja.<br /></span> <span class="i0">Ha pedig hab -lennék,<br /></span> <span class="i0">Fölforrna a -Duna,<br /></span> <span class="i0">Nem ihatnék abból,<br /></span> -<span class="i0">Még rózsám se soha.<br /></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Nagy az én -szerelmem,<br /></span> <span class="i0">Majd meggyúlok -tőle,<br /></span> <span class="i0">A jó Isten tudja,<br /></span> -<span class="i0">Mi lesz még belőle!<br /></span> <span class= -"i0">Én nem tudom, hogy mi,<br /></span> <span class="i0">De úgy -legjobb lenne:<br /></span> <span class="i0">Ha az én kis -rózsám<br /></span> <span class="i0">Nagy tengerré -lenne.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Bele ugranám én<br /></span> -<span class="i0">Akkor a Dunába,<br /></span> <span class= -"i0">Mikor legsebesebb,<br /></span> <span class="i0">Legnagyobb az -árja,<br /></span> <span class="i0">Mit bánnám én -aztán<br /></span> <span class="i0">Halva avagy élve,<br /></span> -<span class="i0">Hogyha bele vinne<br /></span> <span class= -"i0">Galambom ölébe.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Más helyt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mit még sóhajimmal se szabad -illetni,<br /></span> <span class="i0">Tiltott virága vagy -elérhetlen fának,<br /></span> <span class="i0">De azért szerelmem -egy s örök mint a nap,<br /></span> <span class="i0">És evvel -örökös szivemben a bánat.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Más helyt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Teli vagyok dallal, mint -csillaggal az ég,<br /></span> <span class="i0">Teli vagyok dallal, -mint sugárral a nap…<br /></span> <span class="i0">Háborog a -lelkem, e fekete tenger,<br /></span> <span class="i0">Hogy ne -nyugodjanak gyöngyei ott alant.<br /></span> <span class= -"i0">Fekete tenger az én bánatos lelkem,<br /></span> <span class= -"i0">Eget verő vihar égő szenvedélye –<br /></span> <span class= -"i0">Szórom e gyöngyöket egy liljom szigetre,<br /></span> -<span class="i0">Halovány kis lánynak hideg -kebelére.<br /></span></div> -</div> -<p>E dagály és affectatiótól még leginkább mentek, bár ezek sem -mindenütt, a «Mintha volnék», «Ne süsd le szép szemed», «Kun -László», «Pillangóvá lettem» czímű költemények, mint a melyek, ha -nem is kitünő, de méltányolható és tehetséget tanusító <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> művek. -Ime Tóth Kálmán emelkedett érzései és magas szárnyalásának egész -költészete, mely ama fennhéjázást sehogy sem igazolja. Neki úgy -látszik sejtelme sincs arról, hogy a miben erős, a mennyiben erős, -az sem az óda, sem az elégia, sem a dithyramb, hanem a -legegyszerűbb dal, mi egyébiránt éppen oly becses lehet, mint a -legmagasabb szárnyalású óda. Azonban itt is nemcsak hogy nem nyújt -genialist, de még kitünőt, derekat sem. «Fütyül a szél», «Nem -gondolok», «Hegedülnek», «Mátra hegye», «Csakugyan», «Ha -dolmányom», «Ne süss», «Vigasztalás» csinos dalok s éppen e csinos -dalokért tartom én Tóth Kálmánt legújabb lyrikusaink közt -legfigyelemreméltóbb tehetségnek, mert a többiek ilyeket sem tudnak -írni. Egyébiránt a dalok mind a Petőfitől vett hatás szüleményei. -Petőfi alapeszméit, hangulatait találjuk meg bennük különböző -változatokban és sokszor az utánzásig, a torzított utánzásig víve. -E mellett Tóth Kálmán ilynemű költeményeiben mindegyre ismétli -magát, elrontja a mi jót is tudna csinálni. Genialitás itt is -hatalmasan nyilatkozik. Mindjárt-mindjárt beleesik a -természetlenségbe, hajhászsza a csinált hangulatot, a mesterkélt -képeket, naivitása át-átcsap az együgyűségbe. Például én nem tudom -megfogni, mi szép lehet az ily gondolatokban: virágot még síromra -se hintsenek, nehogy az emberek csodát lássanak, mert bús szívem -poraitól feketére válik a fehér liliom; hogy ne nézz reám oly -szépen kis leány, mert fáradt lelkem mint a napsugártól a tó habja -könnyen felforrhatna; hogy szívemet törött üveg darabja vágja, -melyet gyémánterős szerelmemért a leánytól kaptam; hogy kedvesem -szép szemében a legszebb nefelejts van: <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">S e nefelejtsben van még a nap -is,<br /></span> <span class="i0">Mely ragyogtatva egy folyóra -süt.<br /></span> <span class="i0">Az én lelkem e ragyogó -folyó,<br /></span> <span class="i0">Mely máskor sötét -mindenütt.<br /></span></div> -</div> -<p>Mennyit tudnék még ilyet előszámlálni. Eliszonyodom, ha azon -papirszeletre pillantok, hova e képtelenségeket följegyeztem s a -helyett, hogy gúnyolódjam, sentimentaliskodni van kedvem. Ez-e a -magyar szellem, az eredetiség, a kedély, a szenvedély, mikép azt -lapjaink legtöbbje hirdeti? Ily dalok bájolhatják el a magyar -irodalmat és közönséget? Nem csodálkoznám, ha egy Arany a -legmélyebb megvetéssel tekintene azon koszorúra, mit neki az -irodalom és közönség nyújt. Azonban szabadjon hinnem, hogy a magyar -irodalom és közönség közvéleményét nem egy pár írói cotteria -közlönye képviseli. Most hadd vizsgáljam Tóth Kálmán genialitását -más oldalról. Vajjon phantasiája oly rendkívüli-e, mint azt ama -kérkedő költeményében maga hirdeti? Ha a phantasia ereje alatt a -gondolatok és érzések képeinek gazdagságát vagy a plasticitást és -ragyogó színezést értjük, mi a költészetnek egyik legfőbb eleme: -akkor Tóth Kálmán phantasiája igen szegény. Mindaz, mit eddig -idéztem műveiből, e szegénység mellett tanuskodik. Ime egy újabb -bizonyítvány:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mikor egy-egy zengő -felhő<br /></span> <span class="i0">Az egeken -általhalad,<br /></span> <span class="i0">Meghatva a szép -zenétől<br /></span> <span class="i0">Láthatólag sápad a -nap.<br /></span> <span class="i0">Nap vagy te is barna kis -lány<br /></span> <span class="i0">Szépségeddel ezrek felett -–<br /></span> <span class="i0">Hogy van mégis, hogy te a -dalt,<br /></span> <span class="i0">Hogy a költőt nem -szereted?<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<p>Tóth Kálmán hallván, hogy a mennydörgést, égzengésnek is -nevezik, természetesnek találta azon természetlen gondolatot, hogy -a nap a zengő felhők szép zenéje által meghatva sáppadjon el s -egész biztossággal intézte a leányhoz e kérdést: hogyha oly szép, -mint a nap, miért nem sáppad el a költő dalára, miért nem szereti a -költőt? Mindenütt a költőnek kell szerepelni, csak a költő -szerethet igazán, csak a költőt kell szeretnie a leányoknak. De a -leányok több joggal kérdhetnék a költőktől: ugyan miért űzik ki -önök a világból a szerelem költészetét, általában miért ellenségei -annyira a költészetnek? Ha a phantasia ereje alatt valamely lyrai -költemény kerek compositióját értjük, akkor Tóth Kálmán phantasiája -még szegényebb. Pár fennebb idézett egyszerű dalán kívül alig van -compositiója; egy sor, egy versszak elrontja az egészet s a -bevégzést ritkán találja el. Innen költeményei közt a rövidek -mindig jobbak, mint a hosszabbak. Phantasiájának nem adatott, hogy -egyöntetű költeményeket teremtsen s Isten ingyen kegyelméből -geniális levén, nem erőltetheti meg magát annyira, hogy -költeményének alkotó részeit egy pillantással beláthassa s ne bízza -magát a jó szerencsére, mi rendesen cserben hagyja. Ha a phantasia -ereje alatt az epikai és drámai elemet értjük, tehát a legszorosabb -értelemben vett alkotó erőt: akkor Tóth Kálmán phantasiája -legszegényebb. Költői beszélyei, balladái, románczai kevés becsűek. -Csak a «Kis Geréb» és «Tinódi Sebestyén» érdemelnek említést. Az -első annyiban legjobb, mennyiben leginkább nélkülözi a genialitást -s epigrammai élben nyer bevégzettséget. De a hetyke hősöcske, ki -sokban hasonlít egy katonásdit játszó gyermekhez, <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> nem -igen kedvező fényt vet a költő eszményeire. «Tinódi Sebestyén» csak -a phantasia csekély tárgyilagosságát tanusítja. Úgy látszik Tóth -Kálmán nem olvasta Tinódi Sebestyén munkáit, mert különben nem -tüntette volna föl úgy, mint egy újabbkori lyrikust. Tinódi -Sebestyén tulajdonkép Tóth Kálmán maga, mikép egyéniségét -költeményeiben kifejezi. E ballada a kornak semmi színezetét nem -hordja magán s azon gondolat, melyben kikerekedik, hogy tudniillik -a természet pártul fogja az elhagyott dalnokot s mintha fülemile -volna, koporsója lesz a bokor, szemfedője a fák lombja, csak egy -igen elhasznált hasonlat gyönge ismétlése. Néprománczai alul vannak -minden bírálaton. «A ligvardi csárda mellett» czímű például minő -bizarr és nevetséges. Pej paripán egy betyár gyerek vágtat a -csárdához, «bort kér». A korcsmáros kijő s azt mondja: «Itt van a -bor, de miért kérte kend oly nagyon, úgy hiszem, alig lehet -szomjas, bizonyosan egész éjszaka ivott.» «Egy kortyot sem ittam, -felel a betyár.» Már pedig én azt gondoltam – mond a -korcsmáros:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Hisz kelmed dolmánja, -ünge<br /></span> <span class="i0">Piros borral van -leöntve.»<br /></span> <span class="i0">«Más érte azt, nem bor -érte,<br /></span> <span class="i0">Csalfa szeretőmnek -vére.»<br /></span></div> -</div> -<p>És itt meg kell szakítanom Tóth Kálmán genialitása bonczolatát, -be kell fejeznem czikkemet, noha Tóth Kálmán «Költeményei» és -«Kinizsijé»-ről nézeteimet mind nem mondhatom el, noha a «Szerelmi -vadrózsák» tüzetes birálatát nem adhattam, noha a Balogh Zoltán és -Concha költeményeiről szólva nem vehettem alkalmat, hogy a magyar -verselésről pár <span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> eszmét érintsek, mint czikkem terve -kivánta. Nem élhetek vissza e lap szerkesztője szívességével, ki -oly készséggel nyitá meg «Szemlém»-nek Tárczáját s nem kivánhatom -tőle, hogy még néhány folytatásra számított czikkemet a jövő -félévre is átvigye s velük érdekesebb czikkeket kiszorítson. -Azonban a netalán «Szemlém»-et megtámadni szándékozó lapok s azon -tisztelt olvasók kedveért, kiket e bírálatok érdekelnek, -szükségesnek tartom megjegyezni, hogy e lapban megjelent czikkeim -korábbi kritikai dolgozatimmal «Tanulmány és polemia» czím alatt -sajtó alatt vannak s belőlük az első füzet még a jövő hó folytán -meg fog jelenni. Ott Szemlém e III-dik szaka teljesen be lesz -fejezve s ott mindazt elmondom, mit most összehúzni vagy mellőzni -valék kénytelen.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span></p> -<h2>POLEMIKUS LEVELEK.<br /> -<span class="smaller">(ERDÉLYI JÁNOS ÚRNAK.)</span></h2> -<p class="right">Pest, 1857. február 18.</p> -<p>Néhány megjegyzést akarok tenni azon becses czikkekre, melyeket -ön «Egy századnegyed a magyar szépirodalomban» és «Arany kisebb -költeményei» czímek alatt a lapokban közrebocsájtott. Tulajdonkép -nem bírálni szándékszom önt, hanem védeni magam. Ön e czikkeiben -nem egyszer rójja meg kritikai eljárásomat, mit lehetetlen szó -nélkül hagynom. E megrovásokra felelek hát, nem ugyan a maga -idejében, de talán nem egészen későn. Most is csak három pontra -szorítkozom, mint olyanokra, melyek különös figyelmet érdemelnek. -Tehát polemia! Úgy van, polemia és miért ne? Miért hallgassunk azon -írókra, kik haszontalannak nevezik a polemiát s magok eleget -polemizálnak minden haszon nélkül? Miért kiméljük amaz olvasókat, -kik unják a polemiát, mert csak puszta torzsalkodásnak tudják -képzelni? A polemia, ha valóban polemia, igen tisztességes és -szükséges dolog – legalább ilyesmit tanít az irodalmak története. -Méltassuk figyelemre ez értelmezést, még akkor is, ha nem fogadnók -el. <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>Ön gúnyosan emlegeti némely kritikus társait, kik bírálataikkal -felül akarják haladni szépségben a költőt, prózáikkal a verset; -hibáztatja az oly eljárást, mely nincs eléggé indokolva, hogy -bírálat legyen, mégis követeli, hogy ne nézessék csupa műélv -gyanánt; sajnálkozik a tartalom elhanyagolásán a forma kedvéért, -mely ön szerint kritikánkban túlnyomóságra kezd emelkedni.<a name= -"FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class= -"fnanchor">4)</a></p> -<p>Mindez általánosságban, név említése nélkül van ugyan mondva, -azonban legyen szabad az egész czélzást magamra venni. Úgy hiszem, -nem követek el szerénytelenséget. E vád a legsúlyosb, mely -kritikust érhet. A ki a próza és költői nyelv közti külömbséget nem -érti, minden egyebet írhat, csak jó prózát nem, a ki bírálataiban -nem itéleteket indokol, elveket fejt ki, jellemezni törekszik, -hanem csak ragyogni, elméskedni, gyönyörködtetni akar, jó kritikus. -Mégis e modor meglehetős sikernek örvend. Heine és Börne, ha nem is -épen ennek, de ehhez valami hasonlónak köszönhették nagyrészt -hatásukat. De Heine rendkívüli tehetség volt, lyrainak gúnyolt -prózája olyan, mely a Goetheével vetélkedik, s minden frivolítása -mellett néha több eszmét ébreszt, mint a széptan sok tudós tanára. -Börne a tömeg nemzeti és erkölcsi érzésére kívánt hatni, nem -annyira bírálatokat írt, mint bírálataiban nemzete tétlenségét és -pedánsságát ostorozta s ez neki tulajdonkép az erős oldala, míg a -kritikai aránylag sokkal gyöngébb. Mindkettő helyzete kivételes -volt, <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span> mely a kor viszonyaiban lel mentséget. -Az nem az ő hibájok, ha a <i>Fiatal Németország</i> rendszeres -tanná emelte azt, mi egy átmeneti korszak kínos vergődése volt. -Utánzóik természetesen mindent elrontottak. Divatba jött a próza és -költészet bizonyos bizarr vegyülete, s nem a tárgyról, hanem a -tárgy körül beszélni, a legkülönösebb nézőpontokból, ingerlő -rendetlenségben, a genialitás bélyege lőn. A legtöbb német -tárczaíró maig sem mulaszt el semmit, hogy lehető gyermekes legyen, -midőn komoly, s lehető unalmas, ha gyönyörködtetni akar. E -tekintetben épen nem lehet őket a francziákhoz hasonlítani, kik e -modort kellemes fecsegéssé alkották, melynek, ha nem akar több -lenni, mint a mi, megvan a maga becse. Azonban a komoly kritika, -melynek tiszta tárgya alapos feldolgozásában, elveket fejteni ki -vagy alkalmazni, kénytelen elvetni e modort, különben -korcsszülötteket állít elő. Ily korcsszülöttek-e bírálataim, nem -vizsgálom. Bár szilárdan ragaszkodom elveimhez, de formáimat még -akkor sem volna kedvem védeni, ha valóban megérdemelnék. Mit védeni -akarok, mit védenem kell, az a formának, mint formának joga, melyet -ön, ha nem is tagadni, de annyiban megvetni látszik, a mennyiben, -midőn bizonyos rossz modort megró, a forma mellett egyetlen árva -szót sem emel, s így mellőzhetőnek tartja. Ön megrovása rokon azon -vádakkal, melyeket nálunk az újabb időben a tudomány -népszerüsítése, a dilettantismus phraseologiája ellen szoktak -emelni, a legtöbbször nem ok nélkül, de mindig elég félszegen. -Ideje vizsgálni, mi igaz s mi nem e vádakban.</p> -<p>Minden szorosabb értelemben vett irodalmi mű alá <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> van -vetve a formának. Ez a mi a könyvet a műtől, a tudóst az írótól -megkülönbözteti, a nélkül, hogy elválasztaná. A görög és latin -irodalom kitünően hódolt az elvnek, mi igen természetes volt, -kivált a görögöknél, kik annyira összhangzón fejlődtek s hol annyi -minden elősegíté a formák cultusát. Nálok nemcsak a művészetnek -voltak muzsái, hanem a tudománynak is. Melpomene és Klio, Erato és -Urania egymás mellett foglaltak helyet. A történetíró és bölcsész -természetesnek találta épen úgy hatni a forma bájaival, mint a -tartalom erejével. A forma az, miben az újabb irodalmak oly -kétségesen vetekednek a régiekkel. Ezt még azon túlbuzgók sem -tagadhatják, kik oly örömest dobnák tűzbe az egész görög és latin -irodalmat, mint politikai és vallásos tévedéseink egyik -kútforrását. A régi irodalmak e tökélye sohasem veszti el varázsát, -s a lélek mindig örömest száll vissza e korba, hol eszmény és való -oly testvériesen ölelkeztek s a kedély naiv egysége annyi szép -formát teremtett. A keresztyén korszak természetesen összetörte e -formákat. Oly vallás, mely a materialismus karjaiból ragadta ki a -már-már rothadó emberiséget, s első mozzanataiban annyira -spiritualis volt, egyelőre nem igen kedvezhetett sem a -művészeteknek, sem az irodalmi szép formáknak. Idő kellett, míg a -keresztyén szellem új hódítmányaival, mint művészet és irodalom, -kristályosodhatott. E küzdelmek napjaiban nem egyszer vándorolt a -keresztyén író és művész a régi műveltség kincseihez, leginkább -formákat tanulmányozni, mi termékenyítőn hatott, a nélkül, hogy a -keresztyén szellem lényegének, sőt formai eredetiségének is ártott -volna. Michelangelo, Raphael, Dante, Shakespeare, a keresztyén -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span> szellem ez óriás gyermekei, nem egyszer -táplálkoztak a pogány kor maradványain, melyek ellen most némi -keresztes háború indul. Azonban e művészet és tudomány ama -testvériessége, mely szerint a tudomány művészet volt, többé sem -lehető, sem szükségesnek nem mutatkozott. A múzsákat elűzték a -rideg tudósok s azok csak a távol kékjéből vetettek reájok egy-egy -mosolyt vagy koszorút.</p> -<p>A tudományok óriás kiterjedése lehetetlenné tette a formai -kerekdedséget s az erős kutató szellem sokkal büszkébb és -korlátlanabb lőn, hogysem a Gratiáknak is hódoljon, míg a -munkafelosztás, melyen az újabb tudományosság nagysága s talán -egyoldalusága is alapszik, még nehezebbé tett minden ilynemű -kisérletet, nem is említve, hogy a rendszeres iskolák s a -gondolatok sebes közlésének eszközei sok oly jogos irodalmi nemet -alapítottak meg, melyek a forma ellen dolgoznak.</p> -<p>Mindez tény és szükségesképi tény, melyeket sem tagadni, sem -megváltoztatni nem lehet. De ki fogja mégis egészen elvitázni a -forma jogát? Egyetlen pillantás az újabb irodalmakra képes erről -meggyőzni a gondolkozót. Az újabb irodalmakban sem volt nagy író, -ki nem hódolt volna a formának vagy ebbeli hiánya miatt nem -vesztette volna el befolyásának tetemes részét. Ugyanez áll az -egyes irodalmakról. A franczia és angol irodalom fensősége a német -fölött leginkább a formán alapszik. Nem én mondom ezt, hanem az -összes európai közvélemény, mely annyi előszeretettel csügg e két -irodalmon.</p> -<p>Magok a németek is bevallják. Egy híres német kritikus nem rég -így nyilatkozott a német történetírásról: «Történetírásunkban az -ellentét az angolok- és <span class="pagenum"><a name="Page_246" -id="Page_246">-246-</a></span> francziákkal szemben igen feltünő. -Tanultság és lelkiismeretes nyomozásban kétségtelenül előttök -haladunk, de úgy látszik, mintha előadási és alakító tehetségünket -e mikroskopi tanulmányok egészen fölemésztették volna. A francziák- -és angoloknál évről-évre egész csoportja jelen meg oly munkáknak, -melyeket valódi tudósok írnak, melyek mégis a valódi mű (Kunstwerk) -dicsőségére tarthatnak számot. Nálunk a kettő egészen elválasztva -tűnik föl. Első rangú tudósaink csak tudósoknak írnak s -műkedvelőknek vagy tanítványoknak engedik nyomozásaik feldolgozását -a nagy közönség számára. Vannak ugyan kivételek, de azok mindig és -roppant hatást idéznek elő; úgy látszik tudósainknál elvvé vált -lehetőleg elzárni a profanus tömeget a tudományoktól. Ez eljárás a -nép tulajdonképi műveltségére bizonyosan nem nagy nyereség.» Ez -annyira találó megjegyzés, többé-kevésbbé, áll az egész német -irodalomról.</p> -<p>Azonban bizonyos félreértéstől óvakodni kell. A tudomány -irodalmi forma nélkül is tudomány marad s ezt az irodalmi formáért -feláldozni, nagy tévedés. Ki feláldozza, rendesen nem tudós s -formája sem nagy becsű, mert a tudománynak irodalmi formában is -tudománynak kell maradnia, sőt a forma becse is sok tekintetben -ettől függ. De mi az az irodalmi forma a tudományban? E kérdésre -kielégítő feleletet adni nehéz. Az általánosság keveset mond, a -részletezés pedig messze vezet s ilyesmit csak szakemberek -nyújthatnak. Annyi bizonyos, hogy szükség van éles különböztetésre. -Meg kell különböztetni az úgynevezett ethikai és reál tudományokat. -Ez utóbbiakban az irodalmi forma nagyrészt <span class= -"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> csak -annyiban érvényes, a mennyiben a tiszta, szabatos nyelvre s az -előadásnak azon úgyszólva művészetére vonatkozik, mely által az -ismeret természetesen fejlesztőn s vonzón tapad az olvasó lelkébe. -Elég csak egy elsőrangú tudóst, Aragot, említeni, hogy a forma -jogát e tudományokban is elismerjük. Majd mindig nagy tudósok azok, -kiknek a tudomány irodalmi formája sikerül.</p> -<p>Ez természetes. Ki valamely tudományt egész kiterjedésében tud s -talán elébb is vitt, több eszközzel rendelkezik a formára nézve, -mint más, s ha nem resteli a fáradságot, rendelkezik is. Ha ezt -sokan a tudomány népszerűsítésének gúnyolják, igazat mondanak s -gúnyjok csak elismerés. Az irodalmi forma nem is egyéb, mint a -tudomány népszerűsítése, mert jobban és többnek tanít, mint a -puszta irodalmi forma nélküli tudomány. A tudós, ki ezt használja, -sem a tudós világ, sem a közönség abstract fogalmához nem -alkalmazza magát, hanem csak a lélektan törvényei és tárgya -természetéhez. Nem igyekszik könnyűvé tenni a tudományt, mert az -mindig bajos, csak természetessé és vonzóvá, nem kerüli mélységeit, -csak biztos utakat keres oda és talál. Egészen más a tudománynak -azon szorosabb értelemben vett népszerűsítése, mely a tudományt a -tulajdonképi nép felfogásához és szükségeihez alkalmazta, mi az -irodalmi formának egy más és alsóbb neme. Itt is nem a nép abstract -fogalma ad irányt. A nép abstract fogalma épen oda viszi az írót, a -hova a politikust: ennél a szabadság, amannál a tudomány -szolgálatát teszi lehetetlenné. A valódi népíró a nép concrét -fogalmát tartja szem előtt, azaz olyanoknak ír, kik valóban -olvasnak s <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> így a műveltség némi elemeivel bírnak, -kiknél szükséggé vált bizonyos ismeretág s így valóban tanulni -akarnak.</p> -<p>A tudomány e formája nem könnyű, mert a tudománynak sem egészét, -sem mélységeit nem bírja meg, s a mennyi és mikép kérdése a -műveltségi viszonyok s nemzeti sajátságoktól is függ, de fontos, -mert a műveltséget mind szélesebb körben terjeszti. E fontosság -idézett elő minden nemzetnél oly terjedelmes népirodalmat, e -nehézség miatt van oly kevés valódi népíró. E téren sok visszaélés -történt és történik. Itt jelen meg a legtöbb vásári munka. Sok -népíró elkerülhetetlen szükségesnek tartja csak felületesen tudni, -a miről ír, holott a népírót a tudóstól csak a forma választja -el.</p> -<p>Mások oly kiterjedésben akarják előadni a tudományt, melyet a -forma nem bír meg s így haszon nélkül küzdenek a lehetetlenséggel. -Némelyek a kívánatosság elvének hódolnak, mi majd annyi, mint -semmi. A legtöbben bizonyos bőbeszédűség és parasztos negélyben -keresik a formát, mi annyira szenvedhetetlen, épen azok előtt, -kikre számítva van. Mindez csak azt mutatja, hogy e forma nem -könnyű és eltalálni nagy érdem, de nem azt, hogy jogtalan.</p> -<p>Azoknak, kik a tudomány népszerüsítésére gúnyolódnak, jó volna -szabatosan beszélniök. Nemrég egyik tudományos folyóiratunk elég -félszegen nyilatkozott az ügyben. A tudomány, ha nem tudomány, -formában vagy forma nélkül egykép haszontalan, a rossz forma -megrovást érdemel, de a tudománynak akár ama fensőbb, akár emez -alsóbb formáját megtagadni, annyi, mint a világ legjelesebb írói és -tudósai ellen viselni háborút. <span class="pagenum"><a name= -"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Az ethikai tudományokban már több a forma joga. A történetírás -épen úgy művészet ma is, mint volt a régieknél. Klio most is közel -áll Melpomenéhez. Valóban a történetíróban sok oly tulajdonságnak -kell meglennie, melyek a dráma- vagy regényköltő sajátjai. De -költő-e a történetíró? Bizonyára nem. Sokkal kevesebb és sokkal -több.</p> -<p>A költő szabadon, eszményi felfogással alakítja az élet -eseményeit s így a hatás több eszközével rendelkezik, a történetíró -szorosan, a legcsekélyebb részletig tényekhez van kötve, felfogása -korlátoltabb, hatása gyöngébb, de annyiban komolyabb, a mennyiben -megtörtént eseményeket beszél el és úgy a mint megtörténtek. Már -Polyb kijelölte azon különbségeket, melyek a költőt a -történetírótól elválasztják. Jele, hogy a régiek is helyesen fogták -föl a történetírást és mégis művészetkép gyakorolták, a kettő közt -ellenmondást nem találva. Nincs is. A történetírás művészete nem a -történetnyomozás és kritika mellőzése a képzelem kicsapongása- és a -nyelv bájaiért. Ki rajzolni akar valamely korszakot, ismerni és -megbírálni tartozik minden kútforrást és adatot a lehető -teljességben. De ez még nem elég, noha sok. A történetnyomozás és -kritika becses dolog, nagy érdem, nélküle nincs történetírás, de -azért még magában nem az. Az összehalmozott és megbírált anyagot -alakítani kell, életet lehelni belé. Ez a történetírás, mi -nagyrészt a forma művészete, s itt a pont, hol szükség van a költő -sajátságaira. A történetírónak értenie kell az elbeszélés epikai -folyamát és élénk plastikáját, tudnia a jellemfestés és -csoportosítás <span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span> titkait; éreznie a részek arányát s -mindazt, mi háttérben maradhat, vagy kiemelkedhetik; megkisérlenie -minden eszközt, mi a compositio kikerekítésére vezet, úgy birnia a -nyelvet, hogy eltalálhassa a történetírás nyelvét, mely nem a -költészeté, de szintén oly ritka, talán ritkább, mint emez. Nehéz -művészet ez. Nem csoda, hogy oly ritkán sikerül s épen azért -annyian támadják meg. Azonban azért, mert némelyek regényírókká -lesznek, midőn történetet írnak, még egy irodalom sem mondott le a -forma jogairól a történetírásban. A könnyelmű történetíró forma -nélkül sem lesz lelkiismeretes, a ki pedig más formát erőszakol a -történetre, mint a mi illeti, formai érdemre sem tehet szert. Ezt -kell megtámadni, nem a forma jogát, a mint hogy teszi is nem egy -kitünő kritikus, különösen a francziáknál, hol a formának legtöbb -kinövése mutatkozik. Némelyek hajlandók azt is állítani, hogy a -forma sokkép ellensége a tárgyilagosságnak is. A forma emberei – -így szólnak – könnyen ragadhatnak eszményítésre, a szép erős érzéke -megcsal bármily éles észt s megveszteget bármily fegyelmezett -képzelmet: egy-egy tény az élénk színezés által egészen más -jelentőséget nyer, mint a mi illeti; egy-egy jellem, a mint -plastikailag kiemelkedik, önkénytelenül megbillenti az igazság -mérlegét, s a compositio, a véghatás ereje kedveli a csalálmokat. A -képzelem kicsapongásait épen úgy nem lehet védeni, mint az analysis -tévedéseit. E két örvény minden írót fenyeget s nem egyet sodor -magával. De mindenekelőtt az a kérdés: mit értünk tárgyilagosság -alatt. Az a tárgyilagosság, mely tartózkodik megbélyegezni a bűnt -és dicsőítni az erényt, mert igazságtalanságot követhet el, mely a -csalálmok <span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> miatti félelmében nem igyekszik -nézőpontokat találni, melyekből megitéljen valamely korszakot, mely -az eszményiesség túlságait úgy igyekszik kerülni, hogy a kételyek -tömkelegébe téved s az érzület határozatlanságában keresi a -történetírói pártatlanságot, bizonyára nem tárgyilagosság és -mindenesetre kártékony. A történetírónak elvégre is határozott -érzülettel kell birnia és mernie, itélőbirónak tolván fel magát, -megnyugtatni olvasóit. E nélkül a tárgyilagosság puszta tagadás és -ha ezt tűzi ki a történetírás czélul, nem tudom, hogyan érdemli meg -azon czímeket, melyekkel az újabb és régibb korban egykép -megtisztelték. A tárgyilagosságnak nem a forma ellensége, hanem -valami egyéb. Az, hogy sok történetíró a küzdő hatalmak udvaroncza, -pártok nézőpontjából itél, a történetírás szűz múzsáját néha -kéjhölgygyé aljasítja vagy a legjobb esetben akkor ír történetet, -mikor még lehetetlen. Mégis az ily művek sincsenek minden becs -nélkül; mert tények vélemények- és szenvedélyeket fejezvén ki, -melyek a kor küzdelmeit vezérlik, s adatokúl szolgálnak az -eljövendő történetírónak, ki mindig csak akkor képes megjelenni, -midőn bizonyos kornak bevégzettsége mutatkozik s ez nem a szereplő -egyéniségek halálával kezdődik, hanem mikor az általuk képviselt -eszmék küzdelme határozott viszonyokat teremtett s mintegy -elhasználta magát.</p> -<p>Ilyesmit lehet válaszolni azoknak is, kik a bölcsészi és -politikai tudományok irodalmi formáit hasonló ellenvetésekkel -ostromolják, noha a forma joga itt jóval kevesebb, mint a -történetírásban. Miért például Voltaire és Rousseau tévedéseit csak -félig-meddig is oly geniális irodalmi formáikban keresni, -<span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> midőn azok leginkább a korban rejlenek. -E tudományokra mindig hatnak a kor szenvedései és vágyai. Nem -vonhatják ki magokat alóluk, bármint akarják, önként szószólóikká -válnak vagy önkéntelenül uralmok alá vetik magokat. Még minden nagy -bölcsész kora vágyainak szolgált és szenvedéseit akarta -meggyógyítani. E szenvedések és vágyak pedig változnak az idők -kényszerűsége és az emberiség fejlődése szerint. Ezért a tudományok -egész alapjokig folytonos rendüléseknek vannak kitéve és -fejlődésökben nem is egyebek, mint a kor eszméinek összpontosított -és erélyes kifejezései s így egyszersmind a koréi tévedéseik is, -melyeket igazában csak egy későbbi kor fedezhet föl. Nincs miért -hát e miatt feladni a forma jogát, sőt bizonyos tekintetben -lehetetlen is. Az eszmék rendezése és fejlesztése már magában némi -művészettel jár. Ezeknek oly feszültségben kell tartaniok -figyelmünket, oly folytonosságban haladniok, mint a drámában a -cselekvénynek, csakhogy itt a hős sorsa, amott pedig a vezéreszme -kifejlése hat reánk. Másfelől a tudományokban sok ismeret csak úgy -lesz valódi ismeretté, ha erős és határozott érzületté válik, mire -nagy mértékben foly be a kedély és képzelem. Az író nem -mulaszthatja el ezeket is igénybe venni, a meddig megengedi a -tudomány méltósága, s erre egyik leghathatósabb eszköz a forma. -Csak egy irodalomtörténetet kell kezünkbe vennünk avagy csak -napjaink jelenségeire figyelnünk, hogy mindezt igazolva találjuk. -Az angol és franczia irodalom nem egy bámulatos irodalmi formát -mutat föl, sőt a német irodalom sincs ezek híjával. A németek az -újabb időben épen kezdik elvetni azon nyelvet, melyre, mint a -világon egyedül <span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> bölcsészire, annyira büszkék voltak s -melyet megtanulni majdnem oly nehéz volt, mint magát a tudományt. -Mindez természetesen áll a széptanra nézve is és még inkább a -kritikára mely a legközelebbi érintkezésben áll a közönséggel. -Másfelől csalódik, ki azt hiszi, hogy a kritikára elég az értelem -analysise s nincs szükség az érzés élénksége- és a képzelem -erejére. Valamely műnek egészben felfogását mindig az érzés és -képzelem segítik elő. E nélkül az értelem analysise épen oly hamis -lesz, mint ha a kritikus a fegyelmezetlen érzés és képzelem -nyugtalanságának engedi át magát. E két elemből dolgozik a -<i>kritikus</i>, e két elemre hat, mit egyrészt a forma által -eszközöl. A <i>kritika</i> irodalmi formái a kritika jelleme és -czéljai szerint különbözők. Két nagy osztályt lehet köztök -megkülönböztetni, bármily különböző irányúak és tehetségűek -legyenek is egyenként. Ha az élcz osztályozását fogadnók el, epések -és epétlenek, unalmasak és mulatságosak czímeivel kellene őket -megtisztelnünk. E jellemzésben van valami igaz is. Az utóbbiaknak -nagy fogékonyságuk van, melyet elfogulatlanságnak szoktak nevezni -és sok jóakaratjok, mely legtöbbször, mint kegyelet, részvét és -hazafiság tűnik fel. Mindez nem gúnyor. Az ily kritikusok között -vannak igen tiszteletre méltó egyéniségek is, kik mindig jótékonyan -hatnak s bizonyos időben talán egyedül lehetségesek. Ily idők a -meddő, az eszmék- és küzdelmekben szegény évek, midőn a kritika -hivatása alig több, mint ébreszteni az irodalmi munkásságot és -megnyerni a közönség fogékonyságát. Nekik sok e czélnak megfelelő -sajátságuk van. Fogékonyságuk mindenütt talál valamit, a hol csak -valamennyire találhatni s mozgékonyságuk <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> -alkalmazza magát a viszonyokhoz. Finom érzékök könnyen felfedezi a -szempontokat, honnan méltányolni lehet s szabad nem kitünő -jelenséget is. Elég szellemdúsak olvasóikban érdeket gerjeszteni -mind bírálataik, mind a bírált művek iránt. Bátorítják a fiatal -tehetséget, a nélkül, hogy elszédítenék s gyönyörködnek -kisérleteiben, mert termékenyítőn akarnak reá hatni. Az élteseket -tisztelettel emlegetik, mibe nem vegyül hízelgés. – Nem egyszer -hivatkoznak a hazafiérzésre, de mindig tapintattal. Megengednek -magoknak sok tisztességes nyegleséget s megrójják a nem -tisztességest. Keresik a közönség kegyét, a nélkül, hogy alája -vetnék magokat, ismerve gyöngéit uraivá lesznek, mert vezetői -akarnak lenni. Nem rendszeresek ugyan, de tudnak mértéket tartani s -megőrizni bizonyos álláspontot. Nem indulnak ki határozott -elvekből; de nem zavarnak össze mindent. Ritkán mélyek, de a -legtöbbször szellemdúsak és mindig elmések. Mozgékonyságuk -bámulatos, kedélyük rugékony, hamar felednek, mindig tudnak -remélni: szóval szeretetreméltó emberek s óhajtják, hogy ezt -mindenki észrevegye. Irodalmi világfiak, journalista kritikusok, -kik rendesen a lapok tárczáiban uralkodnak. Jótékony hatásuk mind e -sajátságokból foly. Mindennap találkozván velök a közönség, -megszokja s vezetőiül választja. Tetszik neki, hogy nem tudósokkal -van baja, hanem olyanokkal, kik mintegy az ő képviselői. E -nemtudósok, kik mégis eleget tudnak, elősegítik élvezetét, kellő -szempontokat nyújtanak neki, eszmékkel gazdagítják, felköltik és -ébrentartják fogékonyságát. Irodalmi formáik rendesen behízelgők, -olvastatják magokat. Könnyed élénk nyelven írnak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> mely -ritkán komoly szépségű, de kellemes és ingerlő. Leginkább azon -benyomások visszhangjai, melyeket valamely mű egésze idéz elő, s -így módjokban van hatni a kedély- és képzeletre. Bonczolgatással -nem igen bajlódnak, s így könnyen kikerekíthetik a formát. Nem -terjedelmesek s még kevésbbé kimerítők. Jól értik a mű tartalmának -olynemű elbeszélését, mely már magában némi bírálat. Szeretnek erős -színeket használni. Kedvelik az ellentétet, adomát, epigrammai élt -s mindazt, mi csattanó hatást idéz elő. Hangulatjokat a tárgy -szerint változtatják. Most szónokok, majd bölcsészek, ma képírók, -holnap elménczek, de soha sem heves támadók, szenvedélyes küzdők, -mert többé-kevésbbé a művészet és irodalom ecclectikusai, -epicureusai, kik rendesen nem képviselnek irányt, nem tartoznak -iskolához. – Mindez előny könnyen válik hátránynyá, sőt épen -kártékony hatássá. Ritkán indulván ki határozott elvekből, s az -írót nagyrészt magából igyekezvén megitélni, itt itéleteik -ingadozók, ott nézőpontjaik félszegek. E bajt aztán sokszor azzal -kerülik el, hogy más bajba esnek. Tulajdonkép nem mondanak itéletet -s megelégesznek bizonyos szellemdús reflexiókkal, melyeket a -bírálandó mű idézett föl bennök, beszélvén e tárgy körül s nem e -tárgyról. Ha nem átallják bátran haladni elő azon az úton, hova -gyakran tévedniök kell, könnyen és öntudatlan emelik az élczet, az -igazság, és a pillanatnyi sikert a művészek örök törvényei fölé. -Épen úgy meggyöngítik az irodalom komolyságát, mint megvesztegetik -a közönség izlését. Formáik is hasonló veszélyeknek vannak kitéve. -Könnyen összezavarják a prózát a költői nyelvvel avagy beleesnek a -puszta phraseologiába. Érezvén, <span class="pagenum"><a name= -"Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> hogy a forma hatalom, -nagy gondot fordítanak reá s egyszer csak azon veszik észre -magokat, hogy tudnának írni, de nincs mit. Ekkor némelyek csak -kellemes fecsegők igyekeznek lenni, s az a legjobb, a mit -tehetnek.</p> -<p>Az epés és unalmas kritikusok egészen más emberek. Nincs nagy és -sokoldalú fogékonyságuk, mit elfogultságnak szoktak nevezni. Jó -akaratjok is kevés, mi a legtöbbször, mint kegyelet hiánya, -hazafiatlanság és részvétlenség tűnik föl. Ez sem gunyor, az ily -kritikusok között is vannak tiszteletreméltó, sőt amazoknál -tiszteletreméltóbb egyének, kik mindig jótékonyan hatnak, sőt -bizonyos időben nélkülözhetetlenek. Ily idők a termékeny évek vagy -a küzdelmek napjai, midőn veszélyes irányokat kell megdönteni. -Nekik sok e czélnak megfelelő sajátságuk van. Előttök határozott -eszmény lebeg s élesen körvonalozott elvekből indulnak ki. -Következetesek a kegyeletlenségig, erélyesek az üldözésig, s -kiméletlenebbek, mint magok hiszik. Nem igen gyönyörködnek a -kisérletekben, ki nem állhatják a középszerűséget, sőt a nagy -tehetségnek sem könnyen hódolnak. Eszményeiken csüggve és szilárdan -követve a kitűzött irányt, jogosítva hiszik magokat mindenre. -Vissza merik riasztani a kezdőt s megtámadni a koszorút. -Nevetségessé teszik a hazafiságot is hazafiságból, ha nézőpontjokba -ütközik. Megengednek magoknak némi tisztességes személyeskedést s -nem veszik rossz néven, ha velök hasonlókép bánnak. Nem keresik a -közönség kegyét, de meg sem vetik, néha élesen támadnak reá s -kelletlenül is tekintélyeivé válnak. Mindig rendszeresek, még akkor -is, ha rendszerök tisztán történeti alapon nyugszik. A legtöbbször -alaposak, <span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> sokszor mélyek, de nem egyszer -fárasztók. Mozgékonyságok kevés, kedélyök nem épen derült, nem -könnyen felednek, nehezen remélnek: szóval nem igen szeretetre -méltó emberek s ezt magok annyira tudják, hogy épen törekednek reá. -Irodalmi homme pose-ok, doctrinaire kritikusok, kik rendesen a havi -iratok vagy tüzetes kritikai lapokban uralkodnak avagy épen önálló -műveket írnak. Innen jótékony hatásuk. Lelkiismeretes alaposságuk -tiszteletet vív számukra ellenségeik előtt is s fejtegetéseik még -akkor is becsesek, ha a dolog érdemére nézve nincs igazuk. -Termékenyítőn hatnak az irodalomra. Néha megdöntik a rossz irányt -és előkészítik a jót. Koszorút vívnak az érdemnek és megostromolják -a csinált nagyságot. Őrzik a művészet és irodalom méltóságát s -megbélyegzik a nyegleséget. Olykor korszakot alkotnak, mint például -Lessing, ki a franczia klasszikai dráma elleni táborozásával a -német dráma kifejlődésének irányt adott. Az irodalomtörténet írónak -mindig főczélul szolgálnak, mert az irodalmi korszakokat rendesen -együtt képviselik a költőkkel. A közönség azon része, melyet az -irodalom és művészet mélyebben érdekel, örömest fordul hozzájuk s -tekinti őket legfelsőbb törvényszékűl. Formáik nem behizelgők, csak -vonzók. Leginkább tanulmányokat, essayeket, szemléket írnak oly -nyelven, mely komoly szépségű, megvet minden hivalkodó díszítményt. -Bonczolatokba ereszkedvén és terjedelmesen írván, formáik -nehezebbek és bajosabban kikerekíthetők, de ha sikerülnek a -kritikai forma példányai, melyek a terjedelmességet a -kerekdedséggel, az értelem mélységét a képzelem erejével egyesítik -s épen úgy meggyőzik az olvasót, <span class="pagenum"><a name= -"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> mint elbájolják. -Hangulatjok nem változatos. Igyekeznek megtartani a kritikusi -méltóságot, mely kerüli a lelkesedést s nem esik egykedvűségbe. -Egyébiránt alapjokban erős szenvedélyűek. Érzik és tudják, hogy a -szenvedélyes gondolkozó, kinek szívén fekszik az igazság, -egyszersmind a leglogikaibb gondolkozó is. E, mondhatni, belső -szenvedélyesség csak akkor mutatkozik külsőleg is, midőn vívni, -ostromolni kell. Ekkor lelkesülten szenvedélyesek és ritkán kerülik -el a gúnyos hangulatot. E sajátságukból folynak hibáik is. -Határozottságok, rendszerességök könnyen teszi őket egyoldalúakká, -merevekké vagy vezeti rögeszmék- és különczségekre. Kedvencz -költőiket, kik rendszeröket képviselik, hajlandók érdemökön felül -becsülni, míg azok iránt, kik elveikkel ellenkező úton haladnak, -igazságtalanok. Annak alig látják meg az árnyoldalait, itt mind -csak azt látnak, sőt még a tehetséget is kétségbe hozzák. Formáik -nehézsége miatt gyakran válnak formátlanokká vagy gyöngeségök -érzetében oly formákba kövülnek, melyek élvezhetetlenek. Polemiáik -néha gyűlöletesek, s erős bonczoló tehetségök könnyen vesz pusztán -tagadólagos irányt. Hamar kétségbe ejti őket a jelen, hol csak -romlást és aljasulást látnak. Ekkor eltelve keserűséggel, örömest -fordulnak a multhoz, hol eszményeiket feltalálhatják, vagy a jövő -felé, melybe látnoki hitök van s írnak irodalomtörténetet, mely -többé-kevésbbé pártmunka, de az irodalmi fejlődésben, mint nagy -horderejű tény jelen meg és ez a legjobb, amit tehetnek. -<span class="pagenum"><a name="Page_259" id= -"Page_259">-259-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>E két osztály érdemei és hibái, szóval szélsőségei közt többen -alkotnak átmenetet s együtt képviselik valamely korszak kritikai -munkásságát. Az idők szerint hol egyik, hol másik emelkedik -túlnyomóságra is egymást mérsékelve gyakorol nagyobb hatást az -irodalmi fejlődésre. Létezési joguk tényleges viszonyokból foly s -formáik benső természetök eredményei. Hibáikat és kinövéseiket -lehet és kell ostromolni, nézeteik és irányaik helyességét kétségbe -szabad hozni, de mindezt a formának tulajdonítani, nagy tévedés. A -forma nem ok, hanem okozat, a forma nagyrészt a czél és tartalomtól -függ, sőt annyiban minden forma jó, a mennyiben a czélt és -tartalmat jól tudja szolgálni. E kritikusok után jő és felettök áll -az irodalomtörténetíró, ki teljes erőben mindig csak valamely -korszak bevégzettségénél jelenhet meg. Az ő látköre szélesebb s így -egészben foghatja föl a történteket, távol van a küzdelmektől s így -tárgyilagosabban itélhet. Tőle is olyasmit követelünk, mint a más -nemű történetírótól. E követelés természetesen a formára nézve is -kiterjed. Azonban az anyag, melyet az irodalomtörténetíró alakít, -egészen más természetű, mint az államok története. A gondolat és -tett emberei között nagy a különbség s a szellem fejleményeinek -története nem beszélhető el epikailag. A jellemzés is egészen -másnemű s az események folyamának nélkülöznie kell minden -drámaiságot. Szóval a történetírás nehezebb, újabb és ritkábban -sikerül. De azért az irodalomtörténetírónak is művésznek kell -lennie a tárgya szerint, melytől függ itt is, mint mindenütt, -<span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span> a forma sajátsága. Tudnia kell nagy -vonásokkal és kiemelkedőn festeni a korszakot nagy íróiban, -természetesen csoportosítani körülök a mozgalmakat, élénken -rajzolni a társadalmi és politikai viszonyok hatását az irodalomra -és viszont s a mindenütt ottlebegő vezéreszme nyomain kimutatni a -szellem útját s mintegy láthatókká tenni a küzdelmek eredményeit: -szóval hű, élénk és jellemző rajzot nyújtani, oly nyelven, mely az -elbeszélés és fejtegetés, a történeti és bölcsészi előadás bájos -vegyülete. Rokon az irodalomtörténettel az egyes írók jellemrajza, -hol az arczképezésnek tág mező nyílik s az író, mint ember is -kiemelkedik magánviszonyaival együtt, mit az irodalomtörténetben -akadályoz a részek aránya. Az egyes írók műveiről írt -tanulmányokban már kevesebb a történeti és több a kritikai elem, de -némelyek igen jól tudják e kettőt egyesíteni, mi által teljesebb -jellemrajzot s többoldalú felfogást eszközölnek. E művek becsének -mindig nélkülözhetetlen föltétele a forma. Általában a forma -teljessége tökély, hova törekedni kell és sohasem külsőség, kézművi -jártasság: szóval technika, hanem a szellemnek egy része, mint a -gondolatnak a nyelv, együtt születnek, egymástól függenek s ha -meghasonlanak, mindenik érzi, egymásért s egymás miatt beteg.</p> -<p>Ime nagyjában a tudomány irodalmi formáinak védelme, melyeket ön -megvetni látszik. Miért nem írt világosabban, miért nem mondá, -habár csak odavetve, hogy a forma, nagy tévedései mellett is, nem -minden becs nélküli dolog, csak tudni kell hozzá? Akkor nem -szólalok fel s akarva sem lehetek ön iránt igazságtalan, midőn most -akaratlanul is azzá kellett lennem, védvén ön ellenében a formát, -<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span> melynek ön teljességgel nem ellensége. -Úgy van. Míg ön elméletben tagadja a forma jogát, gyakorlatban -meglehetősen tiszteli. Czikkei formai tekintetben is gondot árulnak -el, többet, mint bármely magyar kritikuséi. Sőt többet mondok: ön a -formáért még oly áldozatokra is kész, melyek elmaradhatnának, -például, hogy nyelvét minél jellemzőbb és erőteljesebbé tegye, -hajlandó erőltetést és különczségeket követni el. Hogyan hihessem -hát önt a forma ellenségének? Bizonyára vesztegettem a szót, midőn -az ó és új kor irodalmára hivatkoztam, csak saját czikkeire kellett -volna utasítanom önt, hogy elismerje, a mit tagad. Minő -ellenmondás. Engedjen meg nekem elégtételűl egy mosolyt, vagy ha -azt nem, egy kérést, mely csak ennyiből áll: vegye ezután -elméletben is pártfogása alá a forma jogát. Hiszen önt jobban -hevíti, mint bármelyikünket irodalmunk emelkedése. Ön hatott is ez -emelkedésre, mint költő és kritikus egyaránt. Említsem-e -ernyedetlen munkásságát és eredménydús küzdelmeit? Nemde mindig -eszményei közé tartozott a jó magyar próza? Mi egyéb ez, mint az -irodalmi forma egyik leglényegesebb része? S mi ritka ez nálunk, -ritkább, mint a jó kötött beszéd, pedig ez is eléggé ritka. Valóban -prózánk nem emelkedik úgy, hogy erőteljes folytatása lehetne a -Kazinczy óta megindult mozgalmaknak. Kazinczy, kit méltán nevezünk -nyelvünk megváltójának, a viszonyok kényszerűsége és a fejlődés -rendje szerint oly magyar prózának lőn alkotója, mely többé-kevésbé -idegenszerű volt. Mégis iskolájának győznie kellett s legyőzetése -csapás lett volna. Prózánk, mely a XVI. és XVII-ik században oly -szép virágzásnak indult, a tizennyolczadikban, egészben -<span class="pagenum"><a name="Page_262" id= -"Page_262">-262-</a></span> véve, annyira lehanyatlott, elaljasult, -hogy csak forradalom segíthetett rajta. Kazinczy volt e forradalom -indítója és vezetője. Mikor nem tette magát a forradalom teljes -ellentétbe a multtal? Kazinczy prózánk nehézkes erőtlenségét, -szabatosság nélküli gazdagságát, zagyva szegénységét, ízléstelen -cziczomáit az idegen prózák bájaival ostromolta. Bár régi szavakat -is elevenített föl, jól ismerte a régi irodalmat, Zrínyinek új -elismerést szerzett, mégis sokkal inkább gyűlölte a múltat, mint -maga is hivé. Mint költő idegen formák mellett küzdött, mint -prózaíró, amennyire lehetséges volt, idegen prózák szépségeit -ültette át nyelvünkbe. Az ó irodalom képviselői keményen támadtak -reá. De mit képviseltek e támadók? Nagy részt a tudatlanságot, -tehetetlenséget, ízléshiányt és tespedést. Kazinczy és pártjánál -volt a tudomány, ízlés, műveltség, tetterő és még valami. E valami -a korszellem vala, a jelen gyalázatából táplálkozó szégyen, a jövő -dicsőségében hívő vágy, hogy megutálva aljasodásunkat, megifjuljunk -az előretörekvés küzdelmeiben. A Kazinczy pártjának győznie -kellett, mert az előretörekvés zászlóját lobogtatta, melyre elébb -írta föl, mint Széchenyi, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. -Azonban a teljes győzelem újabb visszahatást idézett elő, mely nem -képviselte ugyan a tudományt és ízlést, de a tehetetlenséget és -tespedést sem s mely azóta mutatkozik legélénkebben, mióta -költészetünk a népi elemmel ölelkezik. E visszahatás gyűlöli az -idegen bájt és visszaköveteli a magyar prózát, maga sem tudja, -mikép, de visszaköveteli és nagy zajjal. Prózánk általán véve -magyarabb és inkább akar magából fejlődni, mint azelőtt, de -aránylag pongyolább és <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> művészietlenebb, mint a Kazinczy-iskola -korában. Engedünk az ösztönnek és nem tartunk a tévedésektől. Azt -hisszük, hogyha jól-rosszul használjuk a nép kifejezéseit, ha -kelletlenül is alkalmazzuk közmondásait, eredetiek vagyunk és -magyar prózát írunk. Büszkék vagyunk reá, ha kirívón tudjuk -utánozni régi emlékíróink nyelvének nem annyira szépségeit, mint -együgyüséget és latinizmusát. Korlátlanul írunk, mert érezzük, hogy -nyelvtanaink helytelen dolgokat is tanítanak. Nem sokat törődünk -vele, ha idegen szó jő tollunk alá, mert haragszunk a sok rossz új -szóra. Fölszedünk mindent: jót, rosszat, mit úton-útfelen találunk, -mert a nép nyelvét akarjuk alapúl venni. Hajlandók vagyunk a -legköznapibb nyelven írni, mert gyűlöljük a mesterkélt magyarság -idétlenségeit. Nagy magyarságunk összezavarja a próza különböző -nemeit s néha arról is megfeledkeznénk, hogy a jó prózához gondolat -is kellene. Mégis e tősgyökerességünk untalan gunyolja magát. -Fennen követeljük a magyar szókötést s untalan kócsintunk. -Jutalmakat tűzünk a nyelvhibákra s az üldözött nyelvhibák -történetesen nyelvünk szebb sajátságai. Gúnyolódunk a rossz új -szókkal s ha valakinek eszébe jut, a nemzeti dicsőség nevében, -rossz szókat faragni, széltiben használjuk. Korlátlansági ösztönből -és restségből, vagy mert sokat olvasunk és beszélünk idegen nyelven -olykor úgy erőltetjük a nyelvet, hogy idegenszerűebbekké válnak, -mint a Kazinczy-iskola legfélszegebb tanítványai. Ki nem -panaszkodik fordítóink és hirlapíróink nagy részére, ki képes -megérteni a törvények és rendeletek magyar párját. Ha a -Kazinczy-iskola hívei aggódva mutatnak a visszahatás e -korlátlanságára, <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span> egészen igazok van, de félig sincs -igazok, ha úgynevezett klasszikai prózánkat tűzik ki eszményűl. -Prózáinknak azzal rokon irányban kell fejlődnie, melyen -költészetünk egy nagy lépést tőn az eredetiség és dicsőség felé. Ez -irány: az erős magyarság és műgond, a régi irodalom és népnyelv -tanulmányozása, kivált a szókötésre nézve, de ízlés és alkotó erő -az alkalmazásban. Az idetörekvés sokkal csekélyebb, hogysem -mozgalomnak lehetne nevezni. Elméleti nyelvészeink sokkal több -szorgalmat fejtenek ki, mint a gyakorlat emberei, a művészi -prózaírók. Alig pár író törekszik ez irány felé. Még messze vagyunk -ez irány diadalától s mi kedvezőtlenek viszonyaink e tekintetben, -midőn, hogy többet ne említsek, irodalmunk, mind inkább válik csak -az alsóbb rétegek irodalmává.</p> -<p>Mindezt ön jobban tudja, mint én, s bizonyosan jobban fájlalja -is, noha megvetni látszik a formát, pedig sokkal jobban illenék -önhöz a forma védelme és küzdelem a jó magyar prózáért. De ön, mint -egyik czikkében mondja, nem szeret panaszkodni. Oh Istenem! Miért -panaszkodott hát régen annyit, miért panaszkodik hát most annyit a -többek közt reám is? A panasz a gyávaság, az elégületlenség, a -nagyravágyás jele, egyik szánalomra méltó, másik megvetendő indulat -és mindenik betegség – fogják talán mondani némely bátor -szerkesztők és erkölcsös írók, kik az egészséges közönség nevében -beszélnek. Mind hiába! A kritikusnak szenvednie kell a gyávaság és -nagyravágyás e betegségeiben. Miért tagadni azt, mit teszünk s a -mit tennünk kell? Miért ne tűrjük el a világfájdalmas, embergyűlölő -és hazafiatlan czímeket, midőn azok, kik reánk aggatják, -<span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span> azt sem tudják, mit beszélnek? Én -részemről nagyon beteg vagyok, nem csinálok belőle titkot, szeretek -panaszkodni, elégületlenkedni s tovább panaszlok önre.</p> -<h3>VÁLASZ ERDÉLYI JÁNOSNAK.</h3> -<p class="right">Pest, júl. 26.</p> -<p>Furcsa helyzetben vagyok. Ön ráfogással vádol: nekem hasonló -vádam lehetne ön ellen, ha ilyesmit, oly könnyedén mernék -kimondani; ön értetlenséget hány szememre: nekem ugyanazt kell -mondanom önnek; ön nyugodtságomat nem foghatja meg: én -ingerültségén csodálkozom. Ez rendesen a perlőfelek komikai oldala. -Úgy látszik, mi nem vagyunk kivételek; s ha ön eljátszá szerepét, -én miért vonakodnám ugyanazt tenni.</p> -<p>Nálunk nagyon divatos az oly írókat, kik némi formai törekvéssel -írnak tudományos czikket vagy könyvet, költőknek, rhetoroknak, -dilettansoknak, phraseologoknak gúnyolni; tüstént fölemlegetik a -tudomány méltóságának megaláztatását; óvást tesznek az imaginatio -ellen és szépirodalmiaskodásnak nevezik a stylista gondjait. Én -legalább többször olvastam ilyesmit lapjainkban, csak úgy odavetve, -oldaldöféskép. Mindig bosszankodtam, nem azért, mert bírálataimra -is széltiben alkalmazták a csillogó rhetor és pathetikus költő -czímeit; hanem, hogy e jó urak miért nem magyarázzák ki vagy -egyszer magukat; miért nem mondják ki egyenesen: e czikkben vagy -könyvben nincs tudomány, a forma sem a tudományé, ezért meg ezért; -csak elméskedve miért látszanak tagadni a tudomány irodalmi -formáját <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> és üldözni az imaginatiót és stylt, -melyek a tudomány előadásában is elvitázhatlan joggal birnak. -Elhatároztam magamban, hogy e kérdést felbizgatom. Vártam oly -emberre, ki tekintély és megállja helyét.</p> -<p>Eljött ön gúnyolva némely kritikustársát, hogy bírálataikkal -felül akarják haladni szépségben a költőt és prózáikkal a verset. -Magamra vettem e vádat, mert társaim közt leginkább vehettem -magamra és védtem, nem magamat, hanem a formai törekvést, a -tudomány, különösen a kritika irodalmi formáit. Polemikus levelem -keletkezésének ez a története. Tudtam, hogy ön nem ellensége a -kritikai formáknak, legalább gyakorlatban nem, ezt czikkemben is -kifejeztem s nem gúnykép, a hogyan ön vevé; meg valék győződve, -hogy bővebben kimagyarázza magát s tán egy egész elmélettel fog -előállni. Czélom sikerült; ön e vita folytán – mint e lapok -szerkesztője jelenti, – a formáról és prózáról egész elméletet -szándékszik közzé tenni, mi bizonyára nagy nyereség s miért könnyen -megbocsáthatni az én polemiai viszketegemet.</p> -<p>De ön azt állítja, hogy nem a formára törekvő s törekvéseikben -rossz modorba tévedt kritikusokra czélzott, hanem azokra, kik mert -írva van valami, azonnal és indokolás nélkül dicsérik és ajánlják a -közönségnek. Vádol, hogy ráfogást használtam és csodálkozik -értelmetlenségemen, mely kezdőnél is számot tenne. E két vád -kizárja egymást: vagy csak brutális ráfogó vagyok, vagy csak -korlátolt eszű értelmetlen. Külön sem fogadhatom el e czímeket s -először is azt kérdem öntől, mit fogna mondani, ha Arany, kinek ön -jambusait chorjambusoknak <span class="pagenum"><a name="Page_267" -id="Page_267">-267-</a></span> nézte, midőn e lapokban verseit -bírálta,<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href= -"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a> úgy szólana önhöz, mint ön -hozzám: «Uram, én megvizsgáltam magam, s a bűnt, melyet ön rám fog, -nem találtam sem fejemben, sem szívem redőiben; ön most az egyszer -bitorul használta az igazság jogát; ön bírálatában nyoma sincs az -írói lelkiismeretnek; kezemben a fegyver, hogy elbánjam önnel s -megverjem az írói kegyetlenségig könnyen mondott szavaiért.» Nemde -azt felelné ön: «A tény igaz lehet, én ugyan meg tudom -különböztetni a jambust a chorjambustól, magam is írtam mindkettőt, -de ön igen ingerült, a ráfogás nagy vád s csak a rosszakarat -világos bizonyítványai esetében mondhatni ki; én tévedhettem -szórakozásból vagy rosszul fejezhettem ki magamat, de ön -igazságtalan, mert becsületességemet hozza kétségbe.» Ilyesmit -felelek én is önnek, sőt többet: azt is be akarom bizonyítani, hogy -szórakozott vagy értelmetlen sem vagyok, mert az ön máskép -magyarázott szavai úgy is érthetők, a hogyan én értettem s a -legrosszabb esetben is van ott két sor, melyeket sem én nem -ferdítettem el, sem ön ki nem magyarázott s melyek magokban is elég -fogantyút nyujtottak volna nékem polemiám megkezdésére.</p> -<p>Vizsgáljuk e két sort. Ön így szól: «Magam részéről, mint -kritikus, nem törődöm vele, ha némely kritikus társaim -bírálataikkal felül akarják haladni a költőt, prózáikkal a verset.» -Mi ez, ha nem oldaldöfés a csillogó rhetor és pathetikus költő -kritikusokra, ha nem óvás az imaginatio és szépirodalmiaskodás -ellen a kritikában, szóval: megtámadása a formai <span class= -"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> -törekvés elferdüléséből származott rossz modornak, a próza és -költészet e kábító vegyületének, melylyel Jules Janin, Heine és -Börne annyi és nem mindig jótékony sikert arattak, s melyet -utánzóik oly gyanússá tevének? S vajjon, ha egyszer magamra vettem -e vádat, nem volt-e jogom mondani: önnek igaza lehet, nem védem -korcsszülötteimet, de védem a formának, mint formának jogát, melyet -ön, ha nem is tagadni, de <i>annyiban</i> megvetni látszik, a -<i>mennyiben</i>, midőn bizonyos rossz modort megró, a forma -mellett egyetlen árva szót sem emel s így mellőzhetőnek tartja; ön -megrovása rokon azokkal a vádakkal, melyeket nálunk az újabb időben -a tudomány népszerűsítése, a dilettantismus phraseologiája ellen -szoktak emelni, a legtöbbször nem ok nélkül, de mindig elég -félszegen; ideje vizsgálni mi igaz e vádakban, s mi nem. Ezt nem -most írom, ez idézet levelemből, melyben ön szerint semmi nyoma az -írói lelkiismeretnek, de melynek e szavai is eléggé bizonyítják, -minő óvatosan magyaráztam ön sorait s mennyiben tartottam jogosnak -önhöz köthetni elmondandó nézeteimet.</p> -<p>Menjünk tovább. Ön így folytatja: «Örülök rajta, ha elismerés -szól Arany iránt, minthogy érdemli: de félek, hogy a lelkesedésnek -állok útjába, ha mondom, miszerint már is találhatni oly eljárásra, -mely nincs eléggé indokolva, hogy bírálat legyen, mégis követeli, -hogy ne nézessék csupa műélv gyanánt. Jó ha valaki nagynak nézi az -irodalmi czélt, ezt megteszik alapos ismertető czikkei, de a -művészeti czél nagyobb mindennél, s nekem úgy súgja valami, hogy -túlnyomó amaz elsőnek szemmeltartása és kitűzése.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span></p> -<p>A fennebbi két sor után érthettem-e azt máskép, mint a hogy -értettem? Nem természetesen juthatott-e eszembe a tartalom -elhanyagolása a formai törekvés kedvéért? Nem hihettem-e jogosan, -hogy ön e sorokban csak kibővíti fennebbi állítását, hiszen azon -megrótt rhetor és költő kritikusok azok, kik rendesen csak az -általános benyomást színezik ki, egy-egy erős lelkesülési rohamnak -vagy gúnyos szeszélynek engedik át magokat, érdekes és szellemdús -dolgokat írnak, de ritkán elemeznek, ingerlő rendetlenségben -beszélnek a tárgy körül, de nem a tárgyról s czéljok inkább az, -hogy egy szépen írt <i>irodalmi művel</i> gyönyörködtessék -olvasóikat, minthogy elvek fejtegetésével vagy alkalmazásával -szolgálják a <i>művészeti czélt?</i> Így fogtam fel az -<i>indokolást</i> és <i>műelvet</i>, az <i>irodalmi</i> és -<i>művészeti czél</i> szembetételét, logikailag szállva le a -megelőző sorokról. Ön az irodalmi czél alatt egyebet értett: a -puszta dicséretet, a nagy hühót, hogy a könyvnek kelete legyen. Az -irodalmi czélnak ily értelmezése minden esetre eredeti, nagyon -tréfás, olyan, mintha valakinek tolvaj szándékát emberbaráti -czélnak nevezzük. Aztán vegyük ide azt a körülményt, hogy ön Arany -birálóiról szólt. Kik birálták vagy, ön szerint, dicsérték -leginkább Aranyt az újabb időben? Épen nem azok, kik minden könyvet -dicsérnek s legkevésbbé a divatlapok kritikusai, hanem én, Greguss, -Kemény, Bérczy, Salamon.</p> -<p>Mi fecseghettünk ugyan elég haszontalanságot össze, de -mindenikünk meggyőződésből írta hosszú czikkeit s nem azért, hogy a -könyvnek kelete legyen. Mindez az én értelmezésem mellett szól, -azonban ön legjobban tudhatja, mit akart mondani s <span class= -"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> mit -nem; hinnem kell magyarázatának, ha mindjárt lehetetlen is -lemondani azon jogomról, hogy bárki szavait úgy értsem, a mint -nekem a logika és körülmények magyarázzák.</p> -<p>Mindemellett ön mintegy kétkedve magyarázata helyességén, nem -elégszik meg a ráfogás és értelmetlenség vádjaival s az -elhamarkodást is szememre veti. Ön szerint nekem elég négy-öt sor, -a mennyit egy pillantással átolvasok, a többire aztán semmi gondom. -Felkiált: hogyan hihettem, hogy ön a forma mellett egyetlen árva -szót sem emelt s így mellőzhetőnek hiszi, s utasít czikke számos -oly helyére, hol a forma tiszteletét mindennél jobban kiemeli, -pártolja és szinte cultussá magasítja. Ez igaz, e helyeket én mind -olvastam. De minő formákról beszél ön? A költészet formáiról. Minő -formákról beszélek én? A tudomány, különösen a kritika irodalmi -formáiról. Ez nem mindegy, vagy legalább oly erős árnyalat -választja el a kettőt, hogy ön bámulhatja Goethe műveiben a formát -s regényírónak gúnyolhatja Macaulayt s épen a formáért, mint számos -német kritikus, elég igazságtalanul. Én nem azért kezdtem polemiát, -mert <i>ön</i> a <i>költészetben sürgeti a formát</i>, hanem azért, -hogy a midőn megrójja a kritikai formák elferdülését, a <i>forma -jogairól a tudományban hallgat</i>. Most már mit tegyek? Ráfogást -vitassak-e önre? Mondjam-e: ön elferdíti tételeimet és vakmerőn -mást mondat velem, mint a mit mondottam? Bele essem-e ama pathosba, -mely úgy látszik nem csak az én sajátságom, hanem mindenkié, ha -megharagszik? Oh nem és nincs miért. Én csak egy kis -értelmetlenségnek, az eszmeárnyalatok összezavarásának nevezem az -egészet s ezt nem gyöngédségből <span class="pagenum"><a name= -"Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> vagy tiszteletből teszem, -mitől ön annyira irtózik, hanem mert nincs jogom többre.</p> -<p>Azt sincs jogom tagadni, a mivel oly igazán vádol, hogy miért -nem folytatom polémikus leveleimet. Nem védhetem magamat, mert -saját magánügyeimet kellene közönség elé hoznom. Annyiról -biztosíthatom önt, hogy hanyagságom oka, nem annyira -lelkiismeretlenség, mint inkább töprengés. Már erőt vettem rajta s -közelebbről veendi ön még a hátra levő két levelet. Igen jól tudom, -hogy mi a teendőm: ama világos és érthető vádakra fogok -szorítkozni, melyek annyi széptani érdekkel birnak. Remélem, itt -nem nyilik alkalom ily kellemetlenségbe bonyolíthatnom önt és -magamat, s mi szintén nagy baj, untatnom a jámbor olvasót.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span></p> -<h2>ÍRÓNŐINK.</h2> -<p class="summary"><i>Flóra 50 költeménye</i>. Pest, Emich Gusztáv -könyvnyomdája 1858. – <i>Andersen meséi</i>. Fordította Szendrey -Julia. Pest, 1858. Kiadja Lampel Róbert.</p> -<h3>I.</h3> -<p>Írónőink napról-napra szaporodnak. Most egyik, majd másik -divatlap vezet be kettőt-hármat nagy elragadtatás kiséretében, s -már csaknem szokássá vált irányokban az udvariasságnál több, -bizonyos udvarlói hang. Ha ez a rosszul felfogott nőtiszteletből -folyna, még hagyján. A nőtisztelet valami oly szép és erkölcsös -dolog s annyi nemesnek és jónak kútfeje mind a társadalmi, mind az -irodalmi téren, hogy még túlságaiban is nagy kiméletet érdemel, -különösen nálunk, kik némi keleties és a nőtiszteletnek nem épen -kedvező házi szokásokat maig sem tudtunk egészen levetkőzni.</p> -<p>Azonban divatlapjaink egészen más indokból vannak elragadtatva; -legalább, ha a nőtisztelet oly nagyon szívükön fekünnék, nemcsak a -bókokban volnának pazarak, de jobban vigyáznának verseikre, -ujdonságaikra, novelláikra is, melyekben nem mindig tisztelik a -nőket. Ők nem annyira a nőket tisztelik, mint az írónőket -magasztalják; örülni látszanak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> hogy a magyar nő is elég -hőslelkü és szabadelmű szembeszállani azon százados előitélettel, -mely kizárta a nőt a férfiú pályáiról; üdvözlik az írónőt, mint -nemének díszét, mint a többi nőnél fensőbb lényt, ki -felülemelkedett körén s elég nagy szellemű, tű helyett írótollat -forgatni, többé nem a cselédekre zsémbelni, hanem az -államférfiakra, tudósokra és kritikusokra; gyönyörködnek a szellem -ez új fuvallatán, mely a lélek és szív eddig ismeretlen s a férfiak -elől elzárt kincseit fogja föllebbenteni; kiváncsian várják, hogy a -női kedély, melynek csak a családi kör számára kellene megnyílni, -hogyan profanálja érzéseit az egész világ előtt, minő vallomásokat -tesz, minő élményekről tanuskodik s fejti meg új oldalról a -szerelem és házasélet nagy kérdéseit; el vannak telve hazafias -büszkeséggel, hogy mi sem maradunk el a többi nemzetektől s nemzeti -dicsőségünk fényébe egy új sugár olvad. E hangulat általános, ha -nincs is épen így rendszerbe szedve, oly általános, hogy nem lenne -csoda, ha sok, igen sok nőnél divattá kezdene válni nem a zajtalan, -de nyugtató, ügyes-bajos, de boldogító házi körben keresni a -dicsőséget, hanem az irodalom zajos, nehéz és sivár pályáján.</p> -<p>Mi, megvalljuk, nem osztozunk e nézetekben a nélkül, hogy az -írónőség jogosultságát, melyet elvben tagadni akarunk, kivételkép -bizonyos körre szorítva, s némi igazoló körülmények közt meg ne -engednők. Nem durva férfidölyf és előitélet mondatja ezt velünk, -hanem épen mély nőtisztelet s az előitéleteknél is veszélyesebb -társadalmi sophismák gyűlölete, mert mi egyéb az írónőség, mint be -nem vallott, eltakart, félbeszerbe alkalmazott nőemancipatio, e -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span> bohó és bűnös tan, mely senkit sem -tenne oly szerencsétlenné, mint épen a nőt, kinek sorsán javítani -akar.</p> -<p>A nő körét és pályáját nem férfiönkény vagy puszta conventio -szabta meg, hanem a természet rendje és a társadalom szüksége. A nő -physikai és szellemi alkatánál fogva épen oly képtelen a férfiú -pályájára, mint a férfi a nőére s Kisfaludy Sándor nem élczet, -hanem igazságot mond, midőn így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Van határa a két -nemnek,<br /></span> <span class="i0">S nem toldása az -érdemnek,<br /></span> <span class="i0">Hanem hiba, -csorbaság,<br /></span> <span class="i0">Aki ezen -átalhág.<br /></span></div> -</div> -<p>Nem kisebbíteni akarjuk a nő szellemi tulajdonait; azok -viszonylag bizonyosan egyranguak a férfiuéval, csakhogy egészen más -nemüek, más körben kifejthetők s egyedül ott jótékonyak. Azt sem -tagadjuk, hogy mindig voltak és lesznek egyes ritka és nagy -tehetségü nők, kik némely férfipályán is felülmulják a legtöbb -férfiut. Amit állítani merünk, sem több, sem kevesebb, mint az, -hogy bármily nagy tehetséggel bírjon valamely nő, sem az -államügyekben, sem a költészetben, sem a tudományban nem -emelkedhetik egy rangra a hasonló tehetségű férfiúval. A nőnemen -egy Napoleon, egy Washington, egy Homer, egy Shakespeare, egy -Bacon, egy Kant, egy Phidias, egy Michelangelo teljes -lehetetlenség, mert mindaz, mi a férfiút valóban naggyá teszi, vagy -egészen hiányzik a nőben, vagy soha sem fejlődhetik ki benne -teljesen. Ez annyira természetes jelenség fejtegetése a -legtermészetesebben fejti meg az egész kérdést. <span class= -"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span></p> -<p>A női lélekben uralkodóbb az ösztön, az érzés, az értelem, -szóval: a fogékonyság, mint az akarat, az ész, a phantasia, szóval: -az alkotó erő; szenvedélyei talán hevesebbek, föláldozóbbak, de nem -oly mélyek, kitartók, vagy jobban mondva sivárak, hogy képesek -legyenek erős becsszomjat táplálni és nagy czélt vinni ki. A mit -megérthetnek, könnyebben megértik, mint a férfiak, hamar -elsajátítják s ezer változatban, szellemdúsan dolgozzák föl, de -valami újat s mélyet találni teljesen képtelenek s legfeljebb csak -genialis paradoxonokig vagy csillogó capriceokra tudnak -fölemelkedni. Nők még sohasem törtek új pályát sem irodalomban, sem -művészetben, egyetlen nagy eszmével sem vitték előbb a tudományt s -nem is fogják soha. E gyöngeség és tehetetlenség, melyet annál -inkább éreznek, mennél nagyobb tehetségüek, elfojtott dühvel tölti -el őket, s önkénytelenül ragadja bizarr eszmékre, tulságokra, hamis -genialitásra. S ekkor is, bár akaratlanul, a férfiak befolyása -alatt állanak, például, Sand e századnak bizonyosan leggeniálisabb -asszonya, mégis művein, ujjal kimutatható, hogy philosophiáját, -társadalmi irányát, mely műveinek leggyöngébb oldalát képezi, ez s -amaz barátjától kölcsönözte, kiket kedveseinek tartott a világ, -alkalmasint hibásan, mert Sand aligha képes volt igazán szeretni s -a férfiakat legföljebb csak költői izgalmakra vagy irodalmi -czélokra használta föl. Ez alkotási tehetetlenség kevésbbé -észrevehető oly művészetekben, melyek nem annyira teremtők, mint -visszateremtők lévén, leginkább fogékonyságra vannak alapítva, sőt -épen csak női sajátságok által kivihetők, milyenek a szinészet, az -előadó zene és ének. Ezért lehetségesek a nagy énekesnők és -szinésznők. <span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span> Azonban itt is, mihelyt szorosabb -értelemben vett alkotásról van szó, a nők messze maradnak a -férfiaktól. Egy Beethoven a nőnemen épen oly lehetlenség, mint -Shakespeare. A nők képtelenek a fáradságos és szigorú abstractióra, -a mélyen ható analysisre, s helyzetükből folyó korlátolt látkörök -miatt és heves szenvedélyeiknél fogva mindig egyoldalúságra -ragadtatnak, mi lehetetlenné teszi nekik, hogy urai lehessenek a -művészet és tudomány anyagának. Ezért alkotásaikban inkább egyes -részletek sikerülnek, mint az egész; bizonyos körben bámulatos -nagyságra emelkedhetnek, de körük mindig korlátolt marad, -finomságuk, ragyogásuk, érzéseik heve elragadtatja a műértőt, de az -erőteljességet, mélységöket, szabatosságukat senki sem bámulhatja -bennök jogosan. Nem birnak elég nyugodtsággal a mély és közvetlen -intuitióra, nincs elég erejök az akarat és lelki tehetségek -összpontosítására, pedig e nélkül semmi nagy nem születik. Innen -legsikerültebb műveikben is mindig észrevehető bizonyos habozás, -lágyság, egyformaság, töröttség, meghasonlás. – S e meghasonlás -követni fogja őket az életben is. Szegények kétszeresen ki vannak -téve azon számtalan veszélynek, melyek a tudós, írói és művészi -pályát körülörvénylik. A hiúság talán sehol sem fejlődik ki oly -nagy mértékben, mint e pályákon, mi leginkább a helyzet -természetéből foly. Az úgyszólva elkerülhetlen hiúságból kevésnek -van ereje fölemelkedni ama büszke önérzetig, mely beelégszik -önmagával, ama fönséges türelemig, melyet semmi sem tud -kifárasztani, ama erényes becsszomjig, mely összetörvén az -önszeretet bálványát, az eszmét, az eredményt emelte kultusszá, -dicsőségévé. Csaknem kétségtelen <span class="pagenum"><a name= -"Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> igazság, hogy az írók, -tudósok és művészek közt aránylag legtöbb hiú embert találhatni. E -tekintetben a nagy szellemek közül is csak kevesen mentek sok -szánandó és nevetséges gyöngeségtől. S a nő, ki már természeténél, -neveltetésénél fogva sokkal hiúbb, mint a férfiú, mily könnyen -válik hiúsága bábjává. Hányan nem lesznek csak azért írónők, hogy -hiúságuknak, melyet más téren nem elégíthetnek ki, tápot -nyujtsanak? Hány előtt nem válik az irodalom önkénytelen, -észrevétlenül szalonná, bálteremmé, a kaczérság színpadává, hol -untalan a kaczérság egy-egy nevetséges vagy szomorú jelenetét kell -eljátszaniok. S ez még csekélység. Vannak nagyobb veszélyek is s a -legtehetségesebb nőket épen ezek fenyegetik. Az abstractio számokra -majd mindig csak tévtanokat szül, az analysis szívök ellen fordul, -s a küzdés és dicsőségszomj képtelenné teszi őket boldogságra és -boldogításra egykép. Hiába csalják meg magokat, ők szerelemre, -szeretetre, ragaszkodásra vannak teremtve, hiába ölték ki magokból -akarva, nem akarva a nőiséget, az összezúzott érzelmek visszakérik -jogaikat: egész a sírig betölthetetlen ürt éreznek szíveikben, az -eljátszott boldogság képe szüntelen kisérni, üldözni fogja őket, a -családélet boldogságáé, melyet megvetnek és visszaóhajtanak, melyre -képtelenekké tették magokat s mely nélkül még sem élhetnek. -Büszkeségök nem engedi, hogy mindezt bevallják, de annál fájóbban, -annál mélyebben érzik, minél lelkiismeretesebbek. A férj, kit -szeretni hittek, s kit még szeretni akarnának, a gyermekek, kikért -mindent áldozni vágynak, s kikért oly keveset bírnak tenni, a -családi kör, melynek áldásává lehetnének, s melynek csak terhére -kell válniok, <span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span> utálattal tölti el őket önmagok iránt, -s gyűlölettel a társadalmi intézmények ellen. Talán küzdeni fognak, -talán összeszedik egész erejöket, hogy kivonják magokat ez -örvényből, de csak új örvények közt választhatnak: szakítani, vagy -a világgal, vagy családjokkal. Nincs menekülés, el kell veszniök. -Életük súlypontja kívül esett a női és családi élet körén, s az -egyensúly többé helyre nem állítható. Sem a férfiakhoz, sem a -nőkhöz nem tartoznak, ott a nők jogait követelik, itt a férfiakét; -sem a közpályán, sem a családi körben nem találják otthon magukat, -az nekik igen tág, zajos és veszélyes, ez igen szűk, csendes, -prózai. A közönség személyeivé váltak, kikhez mindenkinek joga van. -E körülmény ingerli, vonja és bántja őket; szeretnék föltárni egész -kedélyöket költői lelkesülésből, dicsvágyból, s fáj nekik, hogy -mindenki tudni fogja titkaikat, élményeiket, vágyaikat, a nagy -tömeg, az egész világ, mely oly örömest rágalmaz, gúnyol, nevet, -mulatja magát. Balhelyzetök minden következményét el kell -hordozniok s örök meghasonlásban élniök önmagokkal és a világgal. -És nincs erejök hozzá. Sorsok mindig tragikum vagy komikum; -szerencse, ha csak ez utóbbi, avagy ha csak a boldogság romjain -tévelyegnek s nem egyszersmind a bűn ösvényén.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Még egyszer ismételjük, nem akarunk félre értetni. Nem a női -szellemet kisebbítjük, nem a női jellemet becsméreljük, hanem csak -azon veszélyeket soroljuk elő, melyeket a nő ha írónő lesz, nem -kerülhet ki. Nem a nőket támadtuk meg, hanem csak azon <span class= -"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> -divatot, mely őket nőiségük megtagadására csábítja. Tulajdonkép a -nőiségnek hódolunk, a nőiséget dicsőítjük.</p> -<p>Ha a nő ösztöneit követi, melyet hagyomány fejt ki, jó példa -erősít meg, vallás szentel föl; ha érzéseire hajt, melyekhez nem -mesterséges reflexiók által jutott; ha értelmét a természetével, -hivatásával, jövőjével összhangzó téren míveli: saját körében -élesebben lát, biztosabban itél, inkább eltalálja az illőt, az -eszélyest, az igazat, mint a férfiú, sőt egész élete szebb, -bevégzettebb, harmonikusabb lehet; mert a férfiú erős küzdelmek és -meghasonlások nélkül soha sem emelkedhetik szilárd jellemmé, ritkán -víhat kitünő állást, fejtheti ki tehetségeit s épen azért bizonyos -gyöngébb vagy erősb el-elhaló s meg-megújuló dissonantia egész -sírjáig kiséri.</p> -<p>Az önkéntelenség e naivitása, mely legfeljebb csak fontolni tud, -de nem kétkedik és bonczol; az érzések e hő és őszinte kultusa, -melyet szemérem őriz és kötelességérzet korlátol; a józanság és -ábránd e bűvös vegyülete, mely egymást táplálja, igazítja s egymás -nélkül eltéveszti magát, az, mi a nőt szebbé, jobbá teszi a -férfiúnál, angyallá, ki a földre szállott, a fény és meleg egy-egy -sugarát vetni mindenüvé. Ez az, mi egyedül boldogíthatja, mert -boldogításra képesíti, még akkor is, ha maga szerencsétlen; ez az, -mi fentartja az élet örvényei között, mert tűrni, lemondani, mégis -bízni és remélni tanítja; ez, a mi korlátlan királynővé teszi, -kinek a szeretet és hála adójával hódol mindenki, a bölcsőben ringó -gyermeken kezdve a sír szélén tántorgó aggastyánig; ez az erény és -lelkesülés azon varázsos ereje, melyet a gyermek egyedül csak -anyjától, az ifjú kedvesétől, <span class="pagenum"><a name= -"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> a férfiú nejétől nyerhet; -ez az ő legfőbb bája, erősebb és tartósabb az arcz szépségénél, a -szellem ragyogásánál s épen a szilárd és emelkedett lelkű férfiakra -nézve legvonzóbb, mert nálok ez hiányozván, leginkább érzik -szükségét.</p> -<p>Azonban oda a fény, a varázs, a boldogság, a nyugalom, az -angyalból démon lesz önmagáé vagy másoké, ha túllép körén, ösztönei -helyett kételyeire hajt, érzéseit reflexiókba olvasztja föl s hiú -ismereteket hajhászva, kiszárítja szívét, megbetegíti phantasiáját. -S az írónőnek már pályájánál fogva e helyzetbe kell jőnie. -Nyomozni, vizsgálni fog, épen oly hévvel, mint egyoldalúan s a -dolgok feloldhatatlan ellenmondásait, az élet kényszerű ellentéteit -soha sem fogja egészen érteni. Bonczolnia, kétkednie kell, hogy -elvekre emelkedhessék s csak kedélyét képes feldúlni. Épen oly -kevéssé juthat elvekre, mint nihilizmusra. Természetében van az -erős ragaszkodás, de a kétely egyszersmind oly nyugtalanná teszi, -mi férfiúnál alig tapasztalható. Szertelen ragaszkodni, szertelen -kétkedni fog és soha megnyugodni. Eszméit, eszményeit végtelenül -imádja, hamar elhasználja és széttöri és ismét újakat teremt, hogy -legyen mit imádjon és széttörjön. Lehetetlen megállapodási pontot -találnia. Bármily gondosan nevelték, bármily sok ismeretet -szerzett, a munka komolyságát, a gondolkodás szigorát sohasem -szokhatja meg. Többé-kevésbbé dilettans marad s annál inkább, minél -bölcsészibb téren mozog. A nő logikája egészen más, mint a férfiúé. -Nem az abstractio, csak látszólag az inductio; tulajdonkép az -eszmetársítás s fejtegetésének irányát nem annyira az okok -határozzák meg, mint inkább az érzés és phantasia. Bármennyire -<span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span> akarja megtagadni magát, mindig ezek -uralma alatt áll s mindig csak ezek által lehet hatni reá. Innen -aphoristikus gondolkodásmódja, szempontjainak változékonysága, -erőszakos, noha bájos szökellései, meglepő combinátiói, finom -észrevételei, kimeríthetlen elméssége, vonzó melancholiája, de -egyszersmind képtelensége a bölcsészetre, politikára s a nagy -történeti tények felfogására. Érzékeny és szenvedélyes szíve, -melyet a feldúlt ösztönök, a megvesztegetett érzések romjain nem -korlátolhatnak elvek, fáj, vágy és árjong; elébb-utóbb bizonyos -lágy humanismus, határozatlan és hamis jóindulat, világboldogító -ábránd felé hajlik, mely okvetlen erkölcstelenségre vezet legalább -érzületben. Ez erkölcstelenség természetesen nem a rossz -követésében, mint inkább a jó és rossz közti különbségek lassú és -észrevétlen eltörlődésében nyilatkozik, kételye erénynek kereszteli -a bűnt, mert lehetnek érintkezési pontjaik, saját vagy mások -szenvedése föllázítja a világrend, az erkölcsi kényszerüség ellen, -mely nem szokta számba venni az egyesek szerencsétlenségeit. A -felszínből, egyoldaluságból vagy épen csak önmagából táplálkozó -phantasiája nem képes eszményíteni a valót, az életet, ha nem saját -eszményeit erőszakolja az életre. Sohasem emelkedhetik valódi -objectivitásra sem az életben, sem az irodalomban. Szűk köre mindig -homályban hágy előtte valamit, ismereteinek korlátoltsága nem -nyujthat neki elég közvetítést, idegessége, szeszélye, érzéseinek -heve viszi, ragadja, maga sem tudja merre. Vonja mindaz, mi -homályos, rejtélyes s melyben a legélesebb ellenmondások vannak -egyesítve. Paradoxonok, sophismák uralma alatt él s hisz bennök -hívő természete egész erejével. Szenvedéseiből teremti bölcseletét, -<span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span> általánosítni hajlandó a szív, az élet -és társadalom egyes betegségi mozzanatait s fél úton áll meg az -erkölcsi problemák fejtegetésében.</p> -<p>Töpreng hivatásán, melyet nem szükség keresni, mert maga a -természet mutatta ki, felbonczolja a szerelmet és házasságot s nem -veszi észre, hogy szívét zúzta szét. Mélyen érzi, bár nem győződik -meg róla, helyzete tarthatatlanságát, ürességét s keserüségében -átengedi magát a kósza vágyaknak s hangulataitól vesz irányt. Magas -emelkedettsége, hő lelkesülése sokszor nem egyéb, mint finom önzés, -mely nem ismer kötelességet, föláldozást s csak emotiókat keres. -Egymást kizáró ellenmondásokban s hiú álmokban él. Mindig keres egy -férfiút, az <i>igazit</i>, kit soha sem találhat föl, s kit, ha -föltalálna, tüstént meggyűlölne. Nem bírja el a férfiú igáját, -legyen az bár a legerősebb s leggyöngédebb szerelem, s megutálja, -ha rabszolgájává válik, mit egyébiránt óhajt. A beteg idealismus -elragadtatásai s az érzéki vágyak hevületei közt hánykolódik a -nélkül, hogy érzés dobogtatná szívét. Sérti a férfiak brutalitása -és gúnyolják hideg, megfagyott érzékei. Megszokja jól kiismerni a -férfiak gyöngeségeit, de elveszti érzékét az iránt, mi a bennök -leginkább becsülendő. Innen van, hogy a szerelmet és házasságot -balul fogja föl s a legtévelygőbb tanokat hirdeti. Innen, hogy -műveiben soha sem tud igazi férfiakat festeni. Ezer változatban -ismétel két alakot, oly férfiút, kit óhajt és keres, de a ki -lehetetlen és olyat, kit látni vél és gyűlöl, de a ki sohasem -létezett.</p> -<p>A franczia és német irodalom két legnevezetesebb írónője George -Sand és Hahn-Hahn Ida grófnő mindezt igazolják, az előbbi annyival -inkább, mert valóban <span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span> geniális nő. Sandban minden megvan, mi -írót nagygyá tehet, de az az egy hibája, hogy nő, megtöri -szárnyait. Mélyen nézett az emberi szívbe, de a társadalmat, melyet -annyiszor megtámad, soha sem érthette meg eléggé; nemes -lelkesülésben lángol minden nagyért és szépért, de világnézleteinek -összege nagyrészt geniális paradoxonok, csillogó capriceok -rendszere; kisebb dolgozataiban s egyes részletekben nagy költőkkel -vetekszik, de nagyobbszerű műveiben a compositio erejére nézve -csekélyebb tehetségű férfiak is felülmulják; jellemfestéseiben a -mélység, igazság és erő mellett annyi a felület, üresség és -gyöngeség, hogy alig lehetne megfognunk, ha nem tudnók, hogy nőnél -ez máskép nem lehet. S mégis ennyi érdem s valódi dicsőség, mely -annyi mindent bír igazolni és feledtetni, feledtette-e véle csak -egy perczig is, hogy boldogtalan és hogy oly pályára lépett, mely -boldogtalanná teszi? Nem. «Miért rajtam e feloldhatlan lánczok? – -kiált föl egy helyt.<a name="FNanchor_6" id= -"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a> – Óh -istenem, mily édesek lesznek vala, ha egy az enyémet megértő szív -fogadja el. Óh nem! én nem költőnek születtem, szerelemre voltam -teremtve. Élni akartam az emberi életet, szívem volt, erőszakosan -kiszakították kebelemből s egyebet nem hagytak meg, mint fejemet, -zajjal, fájdalommal, iszonyú emlékekkel, gyászos képekkel s -gyalázatos jelenetekkel tele fejemet. S mert regényeket írván, hogy -kenyeremet kereshessem, melyet megtagadtak, megemlékeztem -szerencsétlenségeimre, mert meg mertem mondani, mily nyomorult -lények élnek a házasságban, a gyöngeségnél fogva, melyet -parancsolnak a nőnek, a brutalitásnál <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> fogva, -melyet megengednek a férfiúnak, a gyalázatoknál fogva, melyekre a -társadalom fátyolt vet, erkölcstelennek bélyegeztek s úgy bántak -velem, mint az emberiség ellenségével.» E vallomás, a mint Sand -nemrég megjelent emlékiratai tanusítják, a tényekben nem elég -őszinte, de érzésben bizonyára az. Az önvád, önmentség és öngúny -mély fájdalma az, mely a nőiséget siratja, e drága kincset, melyet, -ha a nő elveszt, mindenét elveszté.</p> -<p>S mit mondjunk Hahn-Hahn Ida grófnőről, ki Sandnál csekélyebb -tehetség? E nő pályája leginkább mutatja, hova vezeti a nőt az -analysis, a kétely. Lázas hánykolódásai közt mindig talánya volt -önmagának. A társaság magasán született s ép oly kevéssé lehetett -aristokrata, mint demokrata; protestansból katholikussá lőn s -alkalmasint oly kevéssé valódi katholikus, mint volt valódi -protestans, szerette volna Aspasia szerepét játszani s épen oly -képtelen volt reá, mint most az apáczáéra. Az írónő pályáján átok -fekszik, a természet és társadalom nemesise. Vagy azért ír, mert -boldogtalan s még boldogtalanabb akar lenni, vagy azért -boldogtalan, mert ír s végkép el akarja játszani boldogságát. -Lehetnek kivételek, de a kivételek keveset bizonyítanak, mert -egyszersmind a kivételes nők csekély írói tehetségét -bizonyítják.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Nem volna-e hát az írónőségnek jogosultsága? Valóban a kritika -tagadni kénytelen; ámítaná a nőket, ha azt mondaná, hogy e pályára -épen úgy hivatvák, mint a férfiak, s a boldogtalanság pályáját -<span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span> ajánlaná nekik, ha munkásságra hívná -föl őket. Azonban határozott tiltakozásával még nem zárja el magát -műveik méltánylásától s ha egyszer elmondta őszinte véleményét -pályájokról, legfeljebb még csak azt ismételheti untalan, hogy oly -körre szorítkozzanak, mely természetökhöz, tehetségökhöz legillőbb, -hivatásukkal, kötelességeikkel leginkább megegyeztethető, mert -egészen megegyező soha sem lehet. S még itt is mennyi csalódásnak -és csalatásnak vannak kitéve, többnek mint a férfiak. Kevés módjuk -van tisztába jöhetni tehetségök iránt. A társas körökben jogos -fensőséget gyakorolnak a férfiakon s azt hiszik, hogy szellemdúsan -csevegni s jól írni ugyanegy dolog. A férfiak udvariasak hozzájok -vagy épen udvarolnak nekik s mintegy kötelezve vannak műveikről -csak jól és szépen nyilatkozni. Egy pár szép szem még a szigorú -kritikust is megszelidíti; nem állván a közönség előtt, megenged -magának egy-két bókot, hogy később midőn íróasztalához ül, gúnynyal -boszulhassa meg gyöngeségét. De hasztalan nyilatkoznék szigorúan s -bírálna lelkiismeretesen, sokkal lelkiismeretesebben, mint a -közönség előtt: a nők, a mit félre akarnak érteni, okvetlen -félreértik, s oly könnyen tudják magukat sophismákkal megnyugtatni. -Ez a kritikus csak a remekműveket képes magasztalni, nőtől nem -lehet annyit várni, mint a férfiútól, nőtől ennyi is elég. -Nőiségökkel vigasztalják, mentik magokat s épen akkor, midőn -nőiségökről akarnak lemondani. Aztán azon körre nézve is könnyen -tévedhetnek, melyet legsikeresebben lehetne mívelniök. Az -irodalomnak némely ága csak látszólag esik körükbe; a határvonalok -oly észrevétlen mosódnak el, hogy tüstént ott találják magukat, hol -<span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span> a látszat sem szól mellettök. S a -nőnek, ha egyszer elveté a gyöngédség és szemérem félénkségét, -mindig több önbizalma és bátorsága van, mint a férfiunak, mert -szenvedélyesebb s kevésbbé ismeri a veszélyeket.</p> -<p>Az eszes és mívelt anya bizonyosan több tapasztalatot tesz -gyermekei, általában a gyermekek körül, mint az atya s a legtöbb -nevelő, mégis a nevelésről a nő legkevésbbé képes valódi jó munkát -írni. Ide abstractio, philosophiai természet és míveltség -szükséges, minővel a nő nem bír, s a melyet meg nem szerezhet. -Legfeljebb csak egyes éles és finom észrevételt, nehány becses -tapasztalatot várhatunk tőle, de mélybe vágó elemzést, kidolgozott -rendszert sohasem. Azonban helyzeténél, hajlamainál, kedélyénél -fogva igen alkalmas meséket, beszélykéket írni gyermekek, kivált -fiatal leányok számára s talán jobbakat, mint a férfiak. Kár, hogy -e tért annálinkább lenézi, mennél tehetségesebb és szellemdúsabb. -Külföldön még csak találkozik egy-egy, ki sikerrel míveli az -irodalom e fontos ágát, de nálunk épen nem, mert ezért senkit sem -magasztalnak a divatlapok, senkinek sem adják ki arczképét s több -efféle. A nőnek éles érzéke van a nevetséges iránt s elméssége -kifogyhatatlan. Ugy látszik, mintha hivatva volna a komikumra és -humorra, pedig erre a legképtelenebb. A komikum és humor sokkal -szélesebb látkört, több tapasztalatot, nagyobb emberismeretet, -szilárdabb meggyőződést és objectivitást kiván, mint a tragikum, -szóval oly elemeket, melyek a nőnél leginkább hiányzanak. A nő csak -elmés s az elmésség még mindig megrontotta a komikus írót és -humoristát; legfeljebb csak bizonyos szűk mulatságos <span class= -"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> genrera -van hivatva, hol elméssége, játszisága, finom ironiája igen helyén -van. A nő eme tulajdonságából foly azon kellemes és utánozhatlan -csevegés, melyben őt a férfiu sem a szalonban, sem az irodalomban -utol nem érheti. A férfiak társalgásában mindig van valami -nehézkesség, mondhatni pedantság; itt is czélt, logikai rendet -követnek, könnyen hajlanak vitára, fejtegetésre s a ki nem ilyen, -rendesen üres fecsegő vagy épen ostoba. A nő könnyen szökel egyik -tárgyról a másikra; élénk értelme, szikrázó elméssége, áradó -kedélye minden tárgyból kiemel egy-egy oldalt a nélkül, hogy az -egészet föltárná vagy elemezné s tovább száll a lepke -könnyüségével. Csak ő érti a társalgás művészetét, a beszéd e -könnyed és tárgy nélküli játékát, mely sem szenvedélyt nem kelt, -sem az eszet nem fárasztja, mégis mindeniket foglalkoztatja s -legkellemesebb benyomást hagy maga után. S e tehetségét az -irodalomban is nagy sikerrel érvényesítheti, sikerült úti rajzokat, -tárczai csevegéseket írhat s nagy szerencsével mívelheti az -irodalom azon könnyed nemeit, melyeket nem azért nevezünk -könnyedeknek, mintha megvetnők, hanem, mert nem szigorúan -meghatározható irodalmi nemek. Itt sokkal többre viheti, mint a -férfiu, ha ugyan dicsvágya a legtöbb esetben nem ragadja nem az ő -számára font koszorúk után.</p> -<p>A nő érzékenyebb, szenvedélyesebb, mint a férfiu s úgy látszik, -mintha kiválóan a lyrára volna hivatva. Ez is csalódás. A nőnek -korlátolt helyzeténél fogva csak egy pár gyöngédebb húr állhat -rendelkezése alatt, mi nem ad nagyobbszerű költészetet s érzéseinek -örökös önmagába sülyedése nem engedi sem a szabad szárnyalást, sem -a hatalmas emelkedést, <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> sem a formai erő kifejlését. Az eposzra -nem vonja hajlama, a drámában tehetetlenségét maga is érzi, mert e -költői forma szigorát ki nem birhatja s a jellemzésben legkevesebb -ereje van, a mi drámában egyik fődolog, az erős és nagy vonások -rajzához. A novellához és regényhez vonzódik leginkább s méltán, -mert itt van leginkább helyén, ha csak tisztán egyéni viszonyokkal -foglalkozik, ha csak tisztán a társaság és családi kör eseményeit -rajzolja, s békét hagyva minden analysisnek, ösztöneit és érzéseit -követi. Ez természetesen szűk kör s nem is a modern regény köre, de -egyetlen, hol nem pazarolja erejét s nem rontja meg magát. – A -társadalmi és történeti regény mindig eltéveszti, mint -eltévesztette Sandot s el fogja téveszteni a legerősebb tehetséget -is. A társadalmi nagy dissonantiákat, a történeti és politikai nagy -tényeket költőileg feldolgozni nem nőnek adatott. A költő csak azt -adhatja, mit legalább analog formákban átélt, átérzett, átgondolt -és átküzdött. Bármily sok legyen az, mit egy nő átélhet, e -viszonyokkal alig érintkezhetik vagy ha mégis igen, nagyon kevés -ereje lehet az átküzdéshez és nyugalma, philosophiai míveltsége az -átgondoláshoz. Az örvény kikerülhetetlen s annál inkább, mennél -nagyobb tehetséggel bír. Ezért méltánylandók az angol írónők, kik -rendesen érzik körük korlátoltságát, ritkán csapnak túl rajta s -inkább kevésbbé termékenyek, változatosak, mintsem tévedők. Ezért -kiállhatlan a német írónők legtöbbje, kik untalan nagy társadalmi -kérdéseket, erkölcsi problemákat tűznek ki magoknak s a politika, -philosophia, theologia legfontosabb kérdéseiről oly könnyelműen, -noha elég unalmasan, fecsegnek, mintha a tegnapi bálról volna szó. -De ha <span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span> a férfi oly könnyen félreismeri magát, -de ha jó költő is, annyiszor nem gondolja meg erejét, hogyan -kivánhatni meg egy nőtől s mi több írónőtől, hogy túl ne becsülje -magát s ki ne lépjen köréből. Csak oda térünk vissza, honnan -kiindultunk, csak azt kell ismételnünk, mit már annyiszor -elmondánk: veszélyes az írónői pálya, mindig veszélyes, még akkor -is, ha a nő az irodalom oly ágát míveli, mely hozzá legillőbb.</p> -<p>Azonban mindez igen csekély mértékben illik a magyar írónőkre – -mondhatják s már mondják is divatlapjaink; nálunk az írónők nem oly -számosak, hogy komoly aggodalomra adhatnának okot s nem oly téren -mozognak, mely feljogosíthatná a kritikát ily hosszas és kemény -philippikákra. Irónőink csak dilettansok, kik ha egyéb dolguk -nincs, írnak egy-egy verset, novellát vagy épen regénykét, igény -nélkül, szórakozásból s egész pályájuk sem komolyabb, sem -veszélyesebb, mint egy kis zongorázás vagy rajzolási kisérlet. -Valóban ebben sok igaz van. Irótollat forgató nőinknek előbb még -írónőkké kellene válniok, hogy megérdemeljék a kritikát. Azt is -megengedjük, hogy nem nagy igénynyel lépnek föl s nem igen lehet -őket félteni sem a sivár becsszomjtól, sem a professionatus író -erős küzdelmeitől és mély gondjaitól. Hanem akkor lapjaink miért -igyekeznek hát igényesekké, becsszomjasakká tenni őket -tömjénezéseikkel, miért nem tanácsolják nekik, hogy csak azon kört -gyönyörködtessék verseikkel és novelláikkal is, melynek zongorázni -és rajzolni szoktak? Az is egy kissé különös, hogy épen azok -állanak elő a dilettantizmus mentségével, kik annyi magasztalást -halmoztak reájuk, mennyit egy nem dilettans író is <span class= -"pagenum"><a name="Page_290" id="Page_290">-290-</a></span> -megsokal, ha némi önérzettel bír. Egyébiránt írónőink egészen a -divatlapok teremtményei. A szegény nők látván, hogy oly olcsó a -dicsőség, fölbátorodtak. Elolvasták a divatlapok híres és koszorús -költőit s észrevették, hogy ily híresek és koszorúsak ők is tudnak -lenni. Gondolták, hogy nőtől senki sem vár annyit, mint férfiútól, -s miután a divatlapok által teremtett közvélemény a férfiút is -fölmenti a kritika alól, mennyivel több elnézésre, hazafiasságra -számíthat a nő, kihez különben is minden becsületes férfiu -udvarias. Egész naivsággal léptek az irodalmi pályára. Irtak -novellákat, melyek csak annyi életismeretet árultak el, mint a -férfiak némely híres novellái; írtak verseket, melyekben épen oly -kevés eszme volt, mint a férfiakéban, s ha a formát elhanyagolták, -az érzület nemességében legalább túltettek rajtok; írtak -regényeket, s a férfiak kénytelenek voltak megdicsérni, mert az -övékhez hasonlók valának; írtak tárczaczikkeket, vidéki leveleket, -rossz nyelven, tele bohósággal s a férfiak örömmel igtatták a -magukéi mellé. Oh a magyar nők nem hibásak s mi védjük őket teljes -erőnkből. Nem féltjük a kétely nyugtalanságaitól, mert akkor -eszmékkel kellene foglalkozniok s ezt a férfiak nagy része is -ritkán teszi; nem hiszszük, hogy a Sand vagy a Hahn-Hahn Ida -sorsára jussanak, mert ahhoz sem tehetségök, sem elég -előkészületök; nem aggódunk, hogy a dicsőségszomj és erős küzdés -boldogtalanokká teszi őket, mert nem ismerik a dicsőséget, s -küzdeni sem akarnak. A magyar írónők csak dilettánsok s az ezer -szerencse. S mégis jónak láttuk elmondani, a miket elmondánk. Hadd -tudják meg, hogy ha dilettansokból írónőkké válnak, mennyi -<span class="pagenum"><a name="Page_291" id= -"Page_291">-291-</a></span> veszélynek teszik ki magokat, s ha csak -dilettánsok is maradnak, még nem mentek e veszélyektől. E kérdést -más oldalról is megvilágítani épen idején volt. Nemcsak kritikai -meggyőződésből szóltunk, hanem szívünkből is. Minket mindig -melancholikus hangulat fog el, valahányszor írónőink műveit -olvassuk. Hogy is ne? Nálunk nem annyira nők írnak, mint inkább -fiatal leányok. Istenem! Miért görnyedtek íróasztalaitoknál, miért -rontjátok szép szemeiteket, halványítjátok piros arczaitokat, midőn -szebbnél-szebb versre lelkesíthetnétek a férfiakat, szebbekre, mint -a minőket ti tudtok írni? Elég ízléstek van, hogy tetszéstek -megérdemelje a fáradságot, miért hajhásszátok a férfiak tetszését, -kik csak udvariasságból vagy épen korlátoltságból tapsolnak nektek? -Miért raboltok el annyi drága perczet szüleitektől, férjeitektől, -kedveseitektől, csak azért, hogy nyomatva lássátok neveteket s egy -pár bókot nyerjetek, melyeket máskép jobban ki tudtok érdemelni? -Miért teszitek még nehezebbé a magyar kritikát? Szegény magyar -kritika már el van keresztelve, hazafiatlannak, aristocratának, oh -iszonyú, még csak az a hijja, hogy nőgyülölő is legyen s ti azzá -teszitek!</p> -<h3>IV.</h3> -<p>A régibb magyar irodalom alig mutat föl egy pár írónőt s az -újabb időben is csak ez utóbbi évtizedben jelentkeznek számosabban. -Részint a külföld példája, részint divatlapjaink bátorítása kezdi -virágoztatni irodalmunk ez ágát s az mindez ideig alig emelkedett -feljebb oly dilettantizmusnál, mely épen oly keveset árt, mint -használ. Azonban épen <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span> azért vala szükséges, még jókor, a maga -idejében, a más irodalmakban élesen kifejlett tévedésekkel, a -külföldi és professionatus írónők példáival világosítani föl a -kérdést. Talán erősebb színeket használtunk, kiméletlenebben -szóltunk, mint szokás nálunk, hol a kritika jogáról, modoráról, -formáiról a legnaivabb fogalmak divatoznak, de bizonyára annyi -őszinte lelkiismeretességgel, mondhatnók fájdalommal, mennyit e -kérdés természete és komolysága kíván. Fejtegetésünkben nem a mi -kezdő és dilettans írónőink lebegtek szemeink előtt: ezért -tiltakozunk e czélzások gyanusítása ellen; nem azon veszélyeket -fejtegettük, melyeket írónőink már magokra <i>vontak</i>, hanem -azokról, melyeknek ki <i>lehetnek</i> téve: ezért óhajtunk félre -nem értetni, nem annyira a magunk, mint inkább azon nők érdekében, -kik írni szoktak. A mi írónőinkre még kevés panasz lehet, de jó ha -tudják pályájok veszélyeit, a mi írónőink aránylag még kevesen -vannak, de a divat kezd ragályos lenni. Ismerünk fiatal leányokat, -kik sírnak azon képzelt szerencsétlenség miatt, hogy nem elég -szellemesek, hogy írónők lehessenek, atyákat és anyákat, kik -leányaikat az írónői pályára buzdítják és növelik, férfiakat, kik -előtt az írónőség úgy tűnik föl, mint a legmagasabb női eszmény; a -magyar közvélemény vagy egészen az írónőség mellett van, vagy azt -csak tréfás oldalról fogja föl. Ily körülmények között némi -visszahatást idézni elő, némi éles polemiával támadni meg e -divatot, sem botrányhajhászat, sem don quixotteria.</p> -<p>Polemiáinkat nem azért kötöttük a két fenn czímzett műhöz, -mintha azok megrovásokat érdemelnének. Ellenkezőleg e művek -méltányolhatók, részint <span class="pagenum"><a name="Page_293" -id="Page_293">-293-</a></span> mert oly téren mozognak, hol a nők -legsikeresebben működhetnek, részint mert a közelebbről megjelent s -kritikát nem érdemlő női művek közt leginkább figyelemre méltók. -Azonban puszta méltánylatunk igazolása lett volna az írónői -pályának, melynek határozott ellenségei vagyunk. Az által, hogy -épen akkor támadjuk meg az írónőséget, midőn két méltányolható női -művet ismertetünk, leginkább hittük elkerülhetni az elfogultság és -előitélet vádját. Czikkünk sem értekezés, sem szorosan vett -bírálat, holmi essayhez hasonló dolgozat, midőn a kritikus egy pár -művet ismertetvén, alkalmat vesz elmondani gondolatait vagy a művek -tárgyáról, vagy arról, mi azzal közel vagy távoli kapcsolatban van. -E forma nálunk még nem elég divatos, de nem annyira új, hogy -félreértésre adhatna alkalmat. Nők műveit bírálni nálunk még eddig -nem volt szokás, de szokásba kell hoznunk, mint a hogy más -irodalmakban van. A kritika nem válhatik a gyöngédség vagy -udvariasság kérdésévé. A nők művei épen úgy a kritika körébe -tartoznak, mint a férfiakéi s legfeljebb csak a modorban lehet némi -csekély eltérés. E tekintetben egy más polemiánkban már -nyilatkoztunk. A nő, ha közpályára lépett, lemondott minden nemét -illető előjogáról; a kritikus, a férfiú tartozik elfogadni a -lemondást s csak arra köteles, hogy irányában ne használja a -kritika és gúny azon legélesebb fegyvereit, melyeket férfiak -irányában minden habozás nélkül használhat. Nekünk a jelen esetben -azon kellemes helyzetünk van, hogy e szabados s még azért eléggé -éles fegyvereket sem kell használnunk s örömmel térünk át Flóra -költeményei ismertetésére. <span class="pagenum"><a name="Page_294" -id="Page_294">-294-</a></span></p> -<p>Azon nők közt, kik ez utóbbi évtizedben lyrai költeményeket -írnak, csak Iduna és Flóra bírnak figyelemre méltó tehetséggel, ha -nem is oly jelentékenynyel, mint divatlapjaink hirdetik. Idunát már -kora halála is a részvét tárgyává tevé. Gyöngéd és csinos dalai, -melyekben egy szerény és szerető női szív kevés és szűkkörű, de -megható és őszinte élményei s egy a betegség szenvedései közt -önmagát vigasztaló lélek mélabús, de önmegadó ábrándjai -nyilatkoznak, méltán nőink kedvencz olvasmánya. Flóra is, bár más -változatban, e nőies téren mozog. Gyöngy és gyémánt helyett dalt és -virágot óhajt. Egy eltépett zöld levelet sodor a szél lábaihoz s -kérdi: vajjon nem anyja írt rá üzenetet, vajjon a harmat nem -búcsúkönnye-e? Boldognak tartja magát, bár néha elborul, néma, -könnyezik; megvidul a természet képein s az emberek közt, kik hozzá -oly jók. Kinyitja ablakát, kéri a tavaszt, hogy jőjjön be hozzá, -gyógyítsa meg, ő nem mehet ki, beteg; ha felgyógyul, ő is majd -visszalátogatja s mindent meghálál neki. Fogja édes anyja kezét, -forró homlokához érteti s hiszi, hogy míg ez őrző angyal fedezi -szárnyaival, meg fogja kimélni minden baj és betegség. Virágait -ápolja s mintha ezer virágszellemke venné körül, csengés-zengést -hall s dal, rege ringatja ábrándokba. Tudakolja, van-e a virágban -sejtelem a kétes jövő iránt s im, bár ő örül, virága elhervad; a -csillagot is megkérdi s im, bár ő búsul, a csillagfény lemosolyog -hozzá. Szép őszi virágot lát a hervadó mezőn, de nem szakítja le, -miért venné le a mosolygást egy haldokló arczáról. Szereti a -természetet, örömest látogatja s mindig van hozzá mondani valója. -Elbeszél fűvel, fával, virággal, <span class="pagenum"><a name= -"Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> madárral, most, mint -játszó gyermek, majd mint ábrándozó leányka. Kora tavaszszal, midőn -a nap már bimbót kezd fakasztani, kéri a kis madarat, hogy jőjjön -vissza, szánja meg a néma természetet s adja vissza neki lelkét, -örömei hangját, a dalt. Kérdi az erdőtől: vajjon van-e balzsamerő -illatában s a fák titkos zúgásában csendes síridalt vél hallani. -Kéri a fénybogárkát, hogy álljon meg, csak testvérének akarja oda -adni, ki bizonyosan nem bántja s ismét visszateszi a fűbe. -Elábrándozik, vajjon a hegy szebb-e, midőn a föld égbe vágy, vagy a -róna, midőn az ég a földre. Elmegy az erdőbe, hol nincs semmi zaj s -csak egy sóhaj tesz tanuságot az életről, s a sóhajba olvad egész -lelke. Hallgatja a fülmilét, búsul kedvencz rózsája hervadásán, -nézi a hulló csillagot, a hervadó virágot, a futó habot s örül, -hogy, bár minden oly hamar elenyész, kebléből a dal nem apadhat ki. -Soha sem víg, de ritkán érez erősebb és mélyebb fájdalmat, mindig -méla, csendes ábrándozó, ki igyekszik vigasztalni magát és másokat. -Néha enyeleg, de finom gúnyora alig több a gyermek csodálkozó -mosolyánál, ki valamit nem tud felfogni. Megkérdi a könnyező -vierlandi leányt, hogy miért sír, talán nem érti érzéseit a világ, -vagy talán mert jól áll neki a könny – valóban jól áll, mint -virághoz a harmat. Elmondja, hogy a virág elhervad s tavaszszal -újra kivirul, erre semmit sem mondanak az emberek s a szívet mégis -elitélik, ha feledvén újra szeret. Az ég tiszta kék, virág nyílik, -madár dalol s ő még sem tud gyönyörködni, vihart óhajt s vádolja -magát, hogy mindig a bírhatlant áhítja, ha valami megvan, nem kell -s kívánja, ha nincs. De ez enyelgő hangulat <span class= -"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span> rövid -ideig tart s újra bújába sülyed. Megénekli a kis gyermeket, kit az -istennek nagyon szeretnie kellett, mert korán magához vette; -bejárja kedvencz helyeit, hol emlék minden fűszál, minden kő, s nem -mer a jelenre gondolni, mert fájna, hogy csak a multban élhet; -leborul a fűbe, elpanaszolja, mint anyja keblén, búját, örömét, -vigaszt, részvétet talál s midőn távozni készül s keble elszorul, a -jövő tavaszszal vigasztalja magát.</p> -<p>Ime nagyjában Flóra költészete. Szűk és egyhangú, mint általában -a nőké, de gyöngéd és nemes s oly őszinte, minden affectatiótól -ment, mint ritkán a férfiaké, kivált nálunk, hol nagy divatban van -oly dolgokról írni, melyeknek a költő csak hírét hallja s oly -érzésekről, melyeket soha sem érzett. Teljes méltánylatunkat kell -kifejeznünk, hogy a költőnő jól választá körét és érzi, hol a -költészet forrása. Átcsap ugyan ő is néha oda, hol nem találhatja -otthon magát s ekkor költeménye nem is egyéb bombasztnál; de ezt -mintegy önmaga is érzi s visszatér oda, hova való érzései -szólítják. Azonban az egészen más kérdés: vajjon e jól választott -kört jól tölti-e be s költői intentióinak elég alkotó erő áll-e -szolgálatában? Sajnáljuk, hogy e tekintetben fukarkodnunk kell -méltánylatunkkal. Itt a legtöbbször elmarad Idunától, nemcsak -verselésre, de költői erőre nézve is. Nem bírja eléggé ama benső -formát, melyben a magában költői gondolat és érzés valóban -költeménynyé válik; ritkán tudja azt mondani, a mit akar s úgy a -mint akarná, haboz, keres, küzd s gondolatai, képei elmosódnak vagy -homályosakká válnak. Jobb költeményeiben is vannak fölösleges -versszakok, sorok, szavak. Inkább az <span class="pagenum"><a name= -"Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> abstract, mint concret -szavakhoz és kifejezésekhez vonzódik, pedig tulajdonkép csak ez -utóbbiak a költőiek. Érzéseit reflexiókká változtatja, mi árt a dal -önkénytelenségének s a próza felé hajlítja. Például nem egy -lelkesült felkiáltásban mondja el, hogy nem tudja vajjon a rónát -szeresse-e vagy a hegyet, hanem így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Sokáig gondolkodtam a -felett;<br /></span> <span class="i0">Rónát szeressek-e vagy -hegyet:<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">s aztán megfejti miért. E hajlamából foly az is, hogy -némely igen kedves darabjait, mint például «Csitt, kicsiny -virágszellemkék» okoskodó magyarázattal végzi be s nem a rajznak -oly finom fordulatával, mely nem mond ki semmit, de mindent sejtet -s az olvasóra hagy. Úgynevezett közhelyeket is többet használ, mint -tehetségétől várnók, de az meglepetés reánk nézve, hogy a magyar -költészet nagy betegségétől, a rossz képek hajhászatától s az üres -és nagy phrasisoktól annyira ment. Természetesen ő sem tud egy -fölvett képet mindig végig vinni, mint például «Sirén a dal» -czíműben, ő is mond olyasmit, melynek semmi értelme nincs, de ez -aránylag oly kevés, hogy szót sem érdemel.</p> -<p>Általában Flóra tehetsége feljogosít bennünket arra, hogy többet -várjunk tőle, mint a mennyit adott; ő bizonyára többet is fog adni, -ha érteni fogja, hogy a költői gondolat és érzés még magában nem -költemény, nem mű. Ő már ösztönszerűleg érzi is ezt; legalább van -két oly költeménye, melyeket a magok nemében műveknek lehet -mondani. Közöljük mind a kettőt, leginkább azért, mert az -<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span> eddigi ismertetők figyelemre sem -méltatták, mi pedig az egész füzet legjobb költeményeinek -tartjuk.</p> -<p class="center"><b>Letarolt kert…</b></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Letarolt kert,<br /></span> -<span class="i0">Elhervadt virágok,<br /></span> <span class= -"i0">Hulló levél,<br /></span> <span class="i0">Őszi selyem -szálak.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Hallgató dal,<br /></span> -<span class="i0">Hallgató madárdal,<br /></span> <span class= -"i0">Mely a tájon<br /></span> <span class="i0">Csak emlékben -szárnyal.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Csörgés zúgás<br /></span> -<span class="i0">Hervadásnak hangja,<br /></span> <span class= -"i0">Őszi szellő,<br /></span> <span class="i0">Mely önmagát -futja.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S egy sóhajtás,<br /></span> -<span class="i0">Mely még visszaadja,<br /></span> <span class= -"i0">Mi tavaszkor<br /></span> <span class="i0">Lelkünk -elragadja.<br /></span></div> -</div> -<p class="center"><b>Szép volt a kis gyermek…</b></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Szép volt a kis -gyermek<br /></span> <span class="i0">A terítő ágyon<br /></span> -<span class="i0">Halványan s mosolygva<br /></span> <span class= -"i0">Feküdt a párnákon.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Kicsi kezecskéje<br /></span> -<span class="i0">Fonva volt imára,<br /></span> <span class= -"i0">Úgy látszott a test is<br /></span> <span class="i0">Felszáll -már utána.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">És mintha borulna<br /></span> -<span class="i0">Rá az ártatlanság,<br /></span> <span class= -"i0">Simult homlokára<br /></span> <span class="i0">Sok szép fehér -virág.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_299" id= -"Page_299">-299-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A gyertyák oly -búsan<br /></span> <span class="i0">Állottak sorjában,<br /></span> -<span class="i0">Emésztve önmagok<br /></span> <span class= -"i0">Fájdalom lángjában!<br /></span></div> -</div> -<h3>V.</h3> -<p>Csodálatos, hogy írónőink szaporodásával a gyermekek, ifjuság, -kivált a fiatal leányok számára írt olvasmányaink nem szaporodnak. -Irónőink egészen elhanyagolják e tért, nem akarnak holmi unalmas -gouvernante vagy pedáns anya hírébe jönni, félnek, hogy elvesztik -azon rejtélyes nimbuszt, mely őket annyira érdekesekké, költőiekké -teszi s melyért oly könnyen kiállhatni a prózai lelkek élczeit s az -epés kritikusok gorombaságait. A versen kívül csak beszélyt és -regényt szeretnek írni; festeni akarják az életet és szenvedélyt s -leírják mindazt, mi nem épen a legjobb regényekből emlékökben -maradt. Ennyi tulajdonkép az ő egész míveltségök és költői -venájok.</p> -<p>Egyik írónőnk, ki jeles színésznő, nagy hasznát veszi -szerepeinek, innen is onnan is kivág egy-egy jelenetet vagy -phrasist s alkalmasint mélyen sajnálkozik, hogy nem a hálás -külföldi, hanem a hálátlan magyar közönségnek ír; egy másik a -hidegvette idealizmus zöldeskék színével fest be mindent, mint -ahogy a pesti bolti czímereken szokás festeni az angyalokat; a -harmadik úgy cseveg, okoskodik, hogy az ember feje megfájdul s -mégis odaírja: folytatása következik; a negyedik nem épen épületes -dolgokat feszeget, de azért művei nem veszélyesek, mert nem bír -hitetni, elragadni; az ötödiknek megvan az ő jóakaratja, csak az a -kár, hogy azt hiszi: beszélyt <span class="pagenum"><a name= -"Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> írni annyi, mint -elbeszélni valamely érdekes vagy érdektelen történetet s így -tovább.</p> -<p>Valóban, beszélyírónőink csekély tehetséggel bírnak, de ha -nagyobb tehetségüek volnának is, nem oly úton indulnak, hogy tőlük -valami derekasabbat lehetne várni. Nem belső ösztön, kényszerű -nyugtalanság fogat velök tollat, hanem szeszély, unalom, vagy -hiuság, nem azért írnak, mert szívükön fekszik valami mondani való, -hanem mert divattá vált írónősködni, nem élményeikből, -tapasztalataikból, jól ismert, értett, átgondolt viszonyokból -merítenek, hanem holmi reminiscentiákból, s így hiányzik bennök a -kellő tisztelet a költészet iránt, mely nélkül alig mehetni -valamire. E mellett ugyanazon elveknek hódolnak, melyeket nem -annyira elméletileg, mint gyakorlatban úgynevezett fiatal -irodalmunk szokott hirdetni; ők is azt hiszik, hogy a költészet az -értelem és ész uralma alól kiszabadult phantasia és érzés játéka s -a költőt nem emelkedettsége s a szép cultusa emeli a tömeg fölé, -hanem hóbortja és affectatiója. E tekintetben nem oly vakmerőek -ugyan, mint fiatal irodalmunk némely férfiai, de azon -genialitásban, hogy csekély irodalmi műveltséggel bírnak, jóval túl -tesznek rajtok. A nő gondos nevelés mellett is aránylag csekélyebb -irodalmi műveltségben részesülhet, mint a férfi. Külföldön e hiányt -némikép pótolja azon élénk egymásrahatás, mely a társaságot és -irodalmat összefűzi. A franczia salonok mindig nevezetes -befolyással voltak az irodalomra. Az írók olyasmit hoztak el onnan, -mi hasznukra vált s olyasmit hagytak ott, mi emelte a társaságot s -nagyon jótékonyan folyt be a nők míveltségére, kik rendesen sokkal -többet tanulnak társalgásból, <span class="pagenum"><a name= -"Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> mint könyvekből. Nálunk -ez teljesen hiányzik. Salonaink, melyek alatt nemcsak az -aristocratia termeit értjük, csekély összeköttetésben vannak az -irodalommal.</p> -<p>Ha az irodalom vagy tudomány komolyabban jő szóba, nők és -férfiak külön-külön csoportozatot alakítanak, mert unják vagy nem -értik egymást. Nőink nevelésében az irodalmi tanulmány, mely nélkül -mivelt nő el nem lehet, mert irodalmi míveltséggel bírni és -írónőnek lenni nem egy dolog, nem játszik jelentékeny szerepet. E -tekintetben az aristocratia és a középosztály női közt a legtöbb -esetben csak annyi a különbség, hogy amazok több idegen nyelvet -beszélnek és kevesebbet tudnak magyarul. Tudni vagy jobban mondva -beszélni néhány idegen nyelvet, nőinknél az irodalmi műveltség -eszménye. Nőnevelő intézeteinkben is ezen fáradoznak leginkább s -bennök a növendék lányka annyi irodalmi míveltséget sem szerezhet -meg, mennyi csak a magyar irodalomból is könnyen megszerezhető. Az -irodalmi tanulmányok e mellőzése, az ízlés e fejletlensége okozza -aztán azt, hogy nőink mind a hazai, mind az idegen irodalomnak -gyöngébb termékeit kedvelik leginkább. Szépirodalmi lapjaink, -melyeknek épen nőink irodalmi míveltségét kellene fejleszteniök, -nemhogy betöltenék hivatásukat, de megközelíteni sem akarják.</p> -<p>A nem épen válogatott beszélyek és versek mellett semmit sem -nyujtanak, mi kellemes modorban és viszonyainkhoz alkalmazva -terjesztené az irodalmi míveltséget. Az eszme, az ismeret nekik -tudós czopf vagy szárazság. Bizonyára divatlaptól senki sem kiván -sem szorosan vett tudományos fejtegetést, <span class= -"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> sem -részletes kritikát, de igenis annyi ismeretet és ízlést, mennyi -szükséges arra, hogy közönségének nagyjában kellő irányt és -tájékozást adhasson mindabban, mi körébe vág. Ez unalmas a nőknek, -mondhatják divatlapjaink; csak fáradságos a szerkesztőknek, mondjuk -mi. Divatlapjaink elhitették magokkal, hogy csak az üres fecsegés, -a curiosum, a saphiriaskodás az, mi a nőket mulattathatja.</p> -<p>Valóban senki sem nézi le a nőket náloknál jobban. Hiába törnek -lándzsát az írónőség mellett, hiába magasztalják a nőnemet azért, -mert férfiu akar lenni s állítják még a mezei munkára is a -férfiuval egyenlő képességünek, hiába ferdítik el czikkeinket s -fogják ránk, hogy mi a nőket míveletleneknek óhajtjuk, ők azok, kik -csak kávénénikéknek tudják képzelni.</p> -<p>Mindaz, mit az irodalomról és művészetről összebeszélnek, a -legmindennapibb társalgásnak sem elég műértő vagy kellemes. -Rendesen közhelyeket ismételnek, melyek egykép illenek mindenre -vagy oly fogalomzavart árulnak el, mely a dolgok abc-jével sincs -tisztában. Ezt tartják aztán könnyed szellemdússágnak, melylyel -egyedül hathatni a nőkre, eredeti magyar felfogásnak, melyet nem -vesztegetett meg semminemü idegen æsthetikai olvasmány. Ez utóbbi -pontban teljesen igazok van. Nem olvassák a világhírű -műphilosophokat, irodalom-történetírókat; csak nevökről ismerik -vagy egypár magyar kritikus idézetéből, s csak azért emlegetik -néha, hogy plagiummal gyanusítsák a «Pesti Naplót» és «Budapesti -Szemlét». Nézzétek a nyegléket – mondják mindegyre – kik -megrabolják a mások műveit s idegen tollakkal páváskodnak, azonban -soha sincs kedvök <span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span> állításaikat bebizonyítani, nem is -tudnák, még akkor sem, ha igazok volna, mert nem ismerik azon -munkákat, melyekre hivatkoznak. Nekik a tudományban az eredetiség -annyi, mint nem ismerni az illető tudományt s újra kigondolni -mindazt, mit mások már rég és jól kigondoltak. Fogalmuk sincs azon -solidaritásról, mely a keresztény polgárosodás államait és -irodalmait összefűzi s melynek ismerete nélkül specificus nemzeti -szempontokra emelkedni teljes lehetetlen. A kritikától mindennap új -törvényt követelnek, mintha az æsthetika törvényei mindennap -változnának s nem volnának oly örök igazságok is, melyeket a -legnagyobb lángész sem törölhet el, mintha a kritikusnak más tiszte -volna, mint ez igazságokat, törvényeket fejtegetni, alkalmazni s ha -valamely műből ujat vonhat le, megvizsgálni s vagy elvetni vagy -küzdeni érte.</p> -<p>Nekik minden külföldi szempont, mely rájok nézve nem kedvező; ők -csinálnak oly magyar æsthetikát, mely szerint annyi nálunk a jeles -és remekmű, mint eső után a gomba. Nekik minden túlszigor, -igazságtalanság, epe, mely nem bámul föltétlenül s a jeles írókban -is nagy árnyoldalakat mer fölfedezni; ők hisznek az abstract -tökélyben s nem tudják, hogy a legnagyobb írót is nem a tökélyek -összege teszi nagygyá, hanem a fogyatkozások kevesebbsége. Azonban -tudnak ők nagyon szigorúak is lenni, ha bántva érzik magokat s -megharagusznak. Ekkor aztán Shakespeareről is amolyan kimélő -iróniával beszélnek s némely, egykor dicsőített hazai tehetségek -irányában mind inkább lohad határtalan lelkesülésök, melyre azelőtt -sem volt semmi szükség. <span class="pagenum"><a name="Page_304" -id="Page_304">-304-</a></span></p> -<p>Leginkább az akadémiát szeretik megtámadni, melyet holmi -költőkeltő és dicsőítő intézetnek óhajtanának s az úgynevezett -tudósokat, kiket csak tehetség nélküli embereknek képzelnek. -Előttük csak a vers, beszély, dráma- és regényköltő az író; a -tudományos munkát compilatiónak tartják, a kritikát és essay írást -plagiumnak, a fordítást és átdolgozást lelki szegénységnek, a -szerkesztést puszta gépies foglalkozásnak. Ez utóbbit illetőleg -tapasztalásból beszélnek. Divatlapjaink szerkesztése csakugyan -ritkán több gépies foglalkozásnál. A szerkesztők keveset gondolnak -azzal, hogy eszmékben, elvekben, érzületben bizonyos -következetességet, rendszert, színezetet öntsenek el lapjaikon. Nem -igen van véleményük, összehalmoznak mindennemű véleményt s -tulajdonképi hatásuk nem annyira a közvélemény fejlesztése, mint -megzavarása. Egy pár jó czikk, helyes nézet, amúgy elvétve, még -magokban nem adnak irányt. Ezt csak öntudatos folytonosság és -gondos következetesség eszközölhetik, mit szépirodalmi lapjaink -ismerethiány vagy hanyagság miatt egészen nélkülöznek.</p> -<p>Ime a szellem, honnan nőink nagy része meríti irodalmi -míveltségét, íme az iskola, hol írónőink az irodalmi pályára -készülnek. Ily körülmények között nem igen várhatni tőlök, hogy a -gyermekeknek és ifjuságnak valami értékest nyujthassanak. E szakma, -ha nem is kiván annyi élettapasztalatot és költői erőt, mint a -regény és beszély, de bizonyára sokkal több irodalmi míveltséget, -mint a mennyivel írónőink bírnak. Azonban mi akadályozza őket, hogy -a külföld e nemű jobb termékeit lefordítsák vagy viszonyainkhoz -alkalmazva átdolgozzák? Igy használhatnának <span class= -"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> -valamit, hiányt segítenének pótolni s idővel igen tisztes állást -víhatnának ki.</p> -<p>A szülők a legjobb akarattal sem elégíthetik ki gyermekeik -szükségét a magyar irodalomból s a gyermekszobákat franczia és -német könyvek özönlik el. Egy ily jól lefordított vagy átdolgozott -munka fölérné írónőink összes munkásságát, mely csak rossz -beszélyeink és regényeink számát szaporítja. Ezért igen -méltánylandó <i>Józsika Julia</i> munkássága, ki részint e téren -mozog, részint divattudósításokat ír s apró czikkeket dolgozgat át. -A Nővilág tárczájában az ő czikkei érnek legtöbbet. Jól érti a -dolgot, a melyről ír s modora oly választékos és kellemes, hogy a -többi divatlap példányul vehetné. Az ő munkássága valóságos hiányt -pótol. Divatlapjaink rendesen kevés súlyt helyeznek arra, mi a -nőknek kiválóan érdekes és hasznos, ezért a Bazár, Iris czímü -idegen lapok, melyek e szükséget kielégítik, hovatovább nagyobb -elterjedésnek kezdenek örülni. Józsika Julia példáját követve, mily -jól munkálkodhatnának írónőink e téren is, ha nem volnának eltelve -a Sand dicsőségével s ismernék tehetségöket.</p> -<p>Hasonló méltánylatot érdemel <i>Szendrey Julia</i> is, ki -Andersen meséit ülteté át irodalmunkba. Alig tehetett volna jobb -választást. E dán író, ki épen oly kedvelt Németországban, mint -saját nemzeténél, kitünő állást foglal el az újabb irodalomban. -Tulajdonkép nem gyermekek és növendék ifjak számára ír, azaz -tisztán költői s nem egyszersmind pædagogiai szempontok után indul, -nem szorítkozik bizonyos korra, de meséi nagyrésze a legkellemesebb -ifjusági és gyermekolvasmány s a fordítónő füzetkéjében ilyesmit -<span class="pagenum"><a name="Page_306" id= -"Page_306">-306-</a></span> akart nyujtani. Andersen mindenki -költője, ki kedélyében meg tudott őrzeni annyi naivságot, hogy -érdekkel viseltessék az élet és természet apróságai iránt, sőt ha -az érzékünk elveszett, visszanyerjük s újra érdekel bennünket -minden semmiség, beszélünk fűvel, fával, álmodunk tündérekkel, mint -gyermekkorunkban. S e phantastikus világban mégis annyi a valódiság -és élet. A költő érdekessé tud tenni mindent, le az eltörött tűig, -a szennyes gázlámpáig; mert éles szeme és souverain humora mindenen -oly jellemző tulajdonokat fedez föl, melyek eddig elkerülték -figyelmünket; mert szabad mozgást, egyéni életet lehel a lelketlen -dolgokba, mi benyomul képzelődésünkbe, foglalkoztatja, elbájolja. -Ez az, mi őt más meseíróktól különösen megkülönbözteti. Az -úgynevezett erkölcsi mesék írói a lelketlen dolgokat ha jellemzőn -beszéltetik is, leginkább csak jelvül vagy allegoriakép használják; -Andersen bemerül beléletökbe, megírja történetöket s életök egész -költészetét.</p> -<p>Ő az asztalok, székek, füvek, fák, gyermekjátékok s házi -eszközök regényírója. Megismerteti örömeiket, szenvedéseiket, -viszontagságaikat, melyeket mindennap tapasztalhatnánk, ha az ő -szemeivel és humorával néznénk körül. Nem fog rájuk semmit, csak -kedélye tükrén mutatja föl őket, nem ad szájokba semmit, hanem csak -beszélteti őket. Valóban, ha az asztal, szék, hegedű, kandúr, -télizöld, lapda, czinkatona beszélni tudnának, nem beszélhetnének -máskép. S mily finom komikum és humor, mennyi életbölcseségi ötlet, -játszi tréfa, szeszélyes és érzelmes ábránd képezik alapeszméit e -történetkéknek. Vonzódunk, mosolygunk s mint egy könnyű, kellemes -<span class="pagenum"><a name="Page_307" id= -"Page_307">-307-</a></span> álom után megenyhülve érezzük magunkat. -Csak ha mesét mesére, kötetet kötetre olvasunk, érezünk bizonyos -lankadást, sőt unalmat, melynek oka nem annyira a költőben, mint -genrejában keresendő. A költő találékonysága kifogyhatatlan, de e -kis világgal hamar betelik lelkünk, melyet csak a nagy világ, a -valódi élet és emberi szív költészete bilincselhet le -feloldhatlanul. Andersenről több joggal mondhatni el, mint bárkiről -azon régi megjegyzést: nagy író a maga nemében, de neme kicsiny és -szűk.</p> -<p>A fordítónő, kivéve egy pár apróbb darabot, helyes választással -állítá ki füzetkéjét. A fordítás is igen sikerült. A hangulat majd -mindenütt szerencsésen van eltalálva s a magyaros színezet, mely az -egészen elömlik, ment minden affectatiótól és erőltetéstől. -Óhajtjuk, hogy karácsonyra újra egy füzetkével lepje meg a kis és -nagy gyermekeket. Kettős hiányt fog pótolni: egy nevezetes költőt -ültet át irodalmunkba s gazdagítja gyermekolvasmányainkat, -melyekben oly szegények vagyunk. Mindkettő oly szolgálat, mely -kétszer föléri vers- és novellaírónőink dicsőségét. Sőt nem árt, ha -a fordítónő e nemben megkisért egy kis eredeti munkásságot is. -Legalább egy kis eredeti mesécskéje, (A kis köpeny története. -Vasárnapi Ujság.), melyben Andersent oly szerencsésen utánozta, -szép reményeket enged táplálnunk tehetsége felől.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_308" id= -"Page_308">-308-</a></span></p> -<h2>ADALÉK NÉPKÖLTÉSZETÜNKHÖZ.</h2> -<p class="summary">Olvastatott az Erdélyi Muzeumegylet 1860. -február 25-én tartott tudományos ülésén.</p> -<p>Mióta a Kisfaludy-társaság megszünt munkálkodni, a -néphagyományok gyűjtése is megszakadt. Lehet, sőt hallottuk, hogy -egyesek fáradoznak, de a közelebbi tíz év alatt egyetlen újabb -gyűjteményt sem tud felmutatni irodalmunk, mert az Erdélyi által -néhány év előtt kiadott «Közmondások könyve» és «Magyar népmesék» -még a Kisfaludy-társaság munkásságának eredményei, Gaalnak pedig -szintén nemrég megjelent meséi egy még régibb kor mozgalma. -Valóban, uraim! Muzeum-egyletünk igen érezhető szükségletnek tett -eleget, midőn tagjait néphagyományaink gyűjtésére szólítá föl s -legalább részben folytatója akar lenni azon nevezetes mozgalomnak, -mely költészetünket megtermékenyítette, nyelvészetünknek annyi -becses adatot szolgáltatott s még őskérdésünkre is vetett egy pár -halvány sugarat.</p> -<p>De vajon lesz-e fáradozásunknak óhajtott sikere, fogjuk-e -gazdagítani a magyar népszellem kincstárát, vagy csak -szegénységünket leszünk kénytelenek bevallani? Oly kérdés, melyre -az irodalmi közvélemény <span class="pagenum"><a name="Page_309" -id="Page_309">-309-</a></span> nem épen vigasztalóan felel. Majdnem -általános azon meggyőződés, hogy az erdélyi népköltészet csekély -figyelemre méltó. E vélemény nincs minden alap nélkül. Mindaz, mi -eddig a magyar néphagyományok gyűjteményeibe Erdélyből került, vagy -épen nem új, vagy épen csekély becsű. Különösen a székely -népköltészetben csalódott az irodalom. Azt hitte, hogy egész új -világot fog felfedezni, ősibb eredetiséget, gazdagabb kedélyt, -alkotóbb képzelmet: s mindennek épen ellenkezőjét találta. Azon -30–40 székely népdal között, melyeket Erdélyi közlött, alig van egy -pár figyelmet érdemlő s a legszebb is («Ha én rózsa volnék» -Erdélyinél II. k. 322. lap) csak már egy ismert dal gyöngébb -variansa, szóval: mintha az erdélyi vidékek népköltészete csak -hulladékokból táplálkoznék s a mi benne eredeti és vonzó, inkább -nyelvi sajátság, népirati adat, mint költői szép. Csak a legújabb -időben kezd gyöngülni e vélemény, mióta nehány becses adat fekszik -a kritika előtt. A «Hadak uta» monda, melyet Lugossy egy székely -katona elbeszélése után jegyzett föl, nevezetes adalékul járult -hunmondakörünkhöz; Kriza gazdag gyűjteményeiből egy pár mutatvány -szokatlan figyelmet gerjesztett; a Nagy Lajos által közlött -«Barcsai» pedig egyik legjobb népballadánknak lőn elismerve. Ime -egy kis buzgalom, máris mily szép eredmény, íme nehány jel, melyek -méltán erősíthetik önbizalmunkat, hogy fáradozásunk nem lesz -sikertelen. Én is ez önbizalmat akarom erősíteni, nehány erdélyi, -nagyrészt székely, még eddig ismeretlen népköltemény bemutatásával, -melyek szerintem az összes magyar népköltészet legszebbjei közé -tartoznak s minthogy épen ballada- és románczneműek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> -népköltészetünk legterméketlenebb ágát fogják gazdagítani.</p> -<p>E költemények egyike így hangzik:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Elindula Ajgó -Márton<br /></span> <span class="i0">Hosszu útra, -rengetegre;<br /></span> <span class="i0">Megtalálta Molnár -Annát:<br /></span> <span class="i0">‚Gyere velem Molnár -Anna,<br /></span> <span class="i0">Hosszu utra, -rengetegre‘.<br /></span> <span class="i0">„Nem mehetek Ajgó -Márton,<br /></span> <span class="i0">Vagyon nekem csendes -házam,<br /></span> <span class="i0">Csendes uram, jámbor -uram,<br /></span> <span class="i0">Karon ülő kicsi -fiam!“<br /></span> <span class="i0">Hívta, nem jött, -elrabolta.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Elindultak most már -ketten,<br /></span> <span class="i0">Hosszu utra, -rengetegre;<br /></span> <span class="i0">Megtaláltak egy -burús<a name="FNanchor_7" id="FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" -class="fnanchor">7)</a> fát,<br /></span> <span class="i0">Leülének -árnyékába.<br /></span> <span class="i0">„Nézz egy kicsit a -fejembe!“<br /></span> <span class="i0">Hullni kezd az asszony -könyje.<br /></span> <span class="i0">„Mért sírsz, mért sírsz -Molnár Anna?“<br /></span> <span class="i0">‚Nem sírok én Ajgó -Márton,<br /></span> <span class="i0">A mi hull, a fa -harmatja‘.<br /></span> <span class="i0">„Nem hull most a fa -harmatja,<br /></span> <span class="i0">Mert épen álló dél -vagyon.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Felindula Ajgó -Márton<br /></span> <span class="i0">Ekkor a fa -tetejébe;<br /></span> <span class="i0">Visszaejti a -pallosát.<br /></span> <span class="i0">„Add fel, add fel -pallosomat!“<br /></span> <span class="i0">Felhajítja a -pallosát,<br /></span> <span class="i0">Ketté vágja az -derekát.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span> <span class="i0">Felöltözik -ruhájába<br /></span> <span class="i0">Térdig érő -ángliába,<br /></span> <span class="i0">Elindula -hazájába,<br /></span> <span class="i0">Megállott a -kapujába.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">‚Csöndes gazda, jámbor -gazda<br /></span> <span class="i0">Adsz-e szállást az -éjtszaka?‘<br /></span> <span class="i0">„Nem adhatok vitéz -uram,<br /></span> <span class="i0">Vagyon nekem síró -fiam.“<br /></span> <span class="i0">Addig kérte, míg -megadta.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">„Csendes gazda, jámbor -gazda<br /></span> <span class="i0">Van-e jó bor a -faluba?<br /></span> <span class="i0">Hozz egy kupát -vacsorára.“<br /></span> <span class="i0">Míg az ura borért -jára,<br /></span> <span class="i0">Kigombolta a -dolmányát,<br /></span> <span class="i0">Megszoptatta síró -fiát.<br /></span></div> -<p class="i7">(Marosszék.)</p> -</div> -<p>Először is feltünő e ballada eredetisége, a mennyiben nincs -rokonságban az általam ismert hazai és külföldi népballadákkal. Egy -párt kivéve, legszebb alkotásu balladáink is többé-kevésbbé -megtalálhatók más népek költészetében. Például Szép Ilona, ki -bepanaszolja a bíró fiát, mert gunárát agyonütötte s az elitélt -ifjúnak akasztófa helyett «két karja szép karfáját» ajánlja föl, -nagyon hasonlít azon szerb románczhoz, melyben a leányok megfognak -egy ifjat, ki virágos kertöket feldúlta s elitélik most számüzésre, -majd máglyára, végre akasztófára; az ifjú az akasztófát választja, -azaz szeretne függeni egy rossz fán, egyik leány nyakán. A -királyfi, ki kocsisi ruhába öltözik, hogy kiismerjen két leányt, a -gazdag bíróét és a szegény kosárkötőét, elvégre a kosárkötőét veszi -el s így a szegénység és jóság diadalt ül a gazdagság és -szívtelenség fölött, majd <span class="pagenum"><a name="Page_312" -id="Page_312">-312-</a></span> minden népköltészettel közös s -népmeséknek, balladáknak egyaránt kedvencz tárgya. A féltékeny és -gyanakvó Barcsai, ki visszatér fele útjáról, berúgja a zárva talált -ajtót s nejét szeretőjével együtt megöli, majdnem testvére a -spanyol népköltészet Don Albertosának, ki szintén visszatér a -vadászatról s hasonló módon öli meg nejét. A lováért és hatvan -forintjáért vízbe vetett legény románcza, kinek testét partra veti -a Tisza s kit anyja, atyja és kedvese rendre költögetnek, még a -hangulatra nézve is rokonságban van az angol George Campbellel, -kinek lova gazda nélkül jő haza s kit anyja és kedvese oly -keservesen siratnak. Azon kedélyes párbeszéd, mely «Oláh Gerő» -czímű balladánkban s más dalainkban a ló és gazdája közt foly, a -litván népköltészetben is megtalálható. Az angol népköltészet -szintén a magyarhoz hasonlóan fogja fel kedvencz haramjáit, mint -boszulóit a képzelt és valódi társadalmi igazságtalanságoknak, kik -a gazdagot pusztítják, de a szegényt nem bántják, s Robin Hood, -Armstrong nem mások, mint Angyal Bandi és Sobri angol kiadásai, sőt -midőn Armstrong azt mondja a királynak, hogy ő jó lovon, szép -asszonyon s egy pár derék vadászkutyán kívül egész életében semmit -sem kedvelt jobban, mint a becsületet s bár Angolország gabnáját és -ruháit dézsmálni szokta, de skót asszonytól egyetlen legyet sem -rabolt, olynemű philosophiát vall, mint a mi pusztai -szegény-legényeink, kik szerint, a mi földből nő és földön -tenyészik, uratlan, kik nem tartják bűnnek ahhoz nyulni, a mi nem -emberi csinálmány, ipari tárgy és szülőföldjöket sohasem -pusztítják. Mindezt nem balladáink kisebbségére mondom. Ha ez -kisebbség, akkor a <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span> legjelesebb görög drámaírók, a -legnagyobb keresztyén képírók csak mint nyomorú másolók állhatnak -meg. Aeschylos, Sophokles, Euripides nagyrészt oly hagyományokat -dolgoztak föl, melyeket már Homér is használt, a keresztyén képírók -vetekedtek egymással ugyanegy tárgy földolgozásában és mégis -sohasem tértek el a szent könyvtől, semmit sem változtattak a -hagyományokon. A valódi eredetiség mind a nép-, mind a -műköltészetben nem annyira a tárgyban, az alapeszmében rejlik, mint -a szellem föltaláló s főkép alkotó erejében. Az emberi szenvedélyek -és viszonyok nagyjában majd mindenütt ugyanazok, ha még e mellett -ugyanegy polgárisodás kebelében fejlődtek ki, lehetetlen, hogy az -egymástól legtávolabb élő népek költészete is ne mutasson föl közös -vonásokat, nemcsak tárgyban, alapeszmében, hanem még inventióban -is. Hátha még egyik nemzetet a másikkal a rokonság, szomszédság -vagy politikai viszonyok kapcsai fűzik össze, hogy vándorolnak a -mondák egyiktől a másikhoz, hogyan változnak, módosulnak, -termékenyítik egymást, észrevétlen és néha annyira beolvadva, hogy -a rokonságot alig lehet kimutatni. Azonban valamely nem használt -alapeszme vagy szokatlan inventio, ha egyszersmind költői is, -mindig nagy figyelmet érdemel. E balladára épen azért vagyok bátor -önök figyelmét felhívni, mert ilyesmit látok benne, ha nem is -olyat, mely a nyugateurópai legszebb balladákkal vetekedhetnék, de -mindenesetre becsest, az anyai szeretetnek egy valóban szokatlan és -költői vonását.<a name="FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href= -"#Footnote_8" class="fnanchor">8)</a></p> -<p>Az anyai szeretet sokkal nagyobb szerepet játszik <span class= -"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> a nép-, -mint a műköltészetben. A népmesékben az árva mindig szerencsétlen, -rendesen sok szenvedés után mintegy kárpótlásul lesz boldog, a -mostoha anya mindig gonosz, mintha lehetlen volna, hogy a nő azon -gyermeket, kit nem szült, nem szoptatott, képes legyen szeretni. A -szerelmi dalokban is a fiú vagy leány nem egyszer fordulnak -anyjukhoz panaszolni s ha meghalt, sírjához mennek ki, -megszólítják, mintha élne. A szülők iránti tiszteletlenség nagy -bűn, az öregeket nagy tisztelet illeti, nem annyira azért, mert -tapasztaltabbak az ifjaknál, hanem mert atyjok és anyjok képmásai. -A közmondások számtalanszor lelkükre kötik a szülők és öregek -iránti tiszteletet. Horváth András «Átkában» e szép versszak:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Messze földről az úristen hoz -tereád népet,<br /></span> <span class="i0">Kinek nyelvét meg nem -érted, nagy kegyetlen népet,<br /></span> <span class="i0"><i>Ki -nem teszen tisztességet az vén embereknek</i>,<br /></span> -<span class="i0"><i>Meg sem szánja veszedelmét a kis -gyermekeknek</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Zrinyinél az erkölcsi romlottságnak azon találó -festése, hogy «az öreg embernek nincsen tiszteleti», Aranynál a -Toldi felkiáltása a gyermekét vesztett anyához:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Özvegy édes anyám vagyon nekem -otthon,<br /></span> <span class="i0">Tudom én sajnálni a jó özvegy -asszonyt,<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">mind oly vonások, melyek a népköltészettől vannak -kölcsönözve. Igaz ugyan, hogy a népköltészet e leggyöngédebb -indulatot néha nyersen festi, de legalább sohasem mesterkélve, -affectálva. Oly anyát például, minőt Tóth Kálmán fest -Losonczynéban, kinek fia halálra itéltetésekor legnagyobb gondja a -<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= -"Page_315">-315-</a></span> fia halálfélelme miatti szégyen, ki -csellel önt bátorságot fiába, hogy egy büszke magyar nő és honleány -fiát ne láthassa gyáván meghalni a török, ki tulajdonkép sem anya, -sem honleány, hanem monomaniában szenvedő asszony, a népköltészet -sem nem értene, sem nem énekelne. Ez igen természetes. A népnél az -anyai szeretet nemcsak vallásos és erkölcsi kötelesség, hanem -egyszersmind a legélesebben kifejlett ösztön, a legerélyesebben -nyilatkozó életszükség, melyet, mint a művelteknél, nem -gyöngíthetnek meg sem a nagyvilági élet elfoglaltsága, sem a -bölcselkedő ész sophismái, sem a beteges eszményiség idétlenségei. -Mindez önként foly a nép életviszonyaiból. A kunyhók lakója maga -szoptatja gyermekeit, magával viszi, ha dolgozik, ha mulat, mert -nincs kire bizza, egész életét nekiek kell szentelnie, az ő élete -egyszersmind gyermekeié, mert ha meghal, nincs ki őket többé -ápolja; neki nem baj, mint néha a művelteknél, ha sok gyermekkel -áldja meg az isten, mert mindenikben munkás kezet, cselédet nyer, -öregsége egyetlen gyámolait. Mindmegannyi anyagi ok, melyek az -erkölcsi viszonyt, ha nem is finomabbá, de annál erősebbé teszik, -mindmegannyi realis alap, melyre annál szilárdabban építhet a -vallás és erkölcs eszményisége. A képzelem és kedély minden -kincsével díszíti is a népköltészet a szeretet e legerősebb s -legtisztább indulatját. Én legalább az anyai szeretetet a -műköltészetben seholsem láttam annyira megdicsőítve, mint egy dán -népballadában, midőn a sírban nyugvó anya éjjel hallván gyermekei -sírását, kiket mostohájok elhanyagolt, fölkel koporsójából, belép -hozzájuk, egyiknek ruháját csinosítja, a másikat megkeféli, a -<span class="pagenum"><a name="Page_316" id= -"Page_316">-316-</a></span> harmadikat megfésüli, a negyediknek -haját fonja be, az ötödiket ölbe veszi s enyelgések között ringatja -el, a hatodikat az atya után küldi s mikor ez belép, fölgerjedve -kiált föl: «Én hagytam nekik kenyeret, mégis éheznek, hagytam jó -ágyneműt, mégis a földön hálnak, hagytam gyertyát, mégis a sötétben -ülnek, ha ismét vissza kell jönnöm, akkor jaj neked»; ezalatt -megszólal a kakas, a halottnak vissza kell térni sírjába, de -valahányszor vonítnak az ebek, a férj és mostoha a gyermekek után -látnak, mert félnek a halott megjelenésétől. Lehet-e szebben -megérzékíteni az anyai szeretetet? Ime örök-éber gondja a sírban -sem nyughatik, fölkel koporsójából ápolni, óni, védeni elhagyott -gyermekeit.</p> -<p>A mi balladánk a képzelem nem ily nagyszerű alkotása, de benne -is, mint nap a harmatcseppben, egész fényével ég az érzés égi -lángja. Az elrablott Molnár Anna egy véletlen eset által -megszabadulván rablójától, férfiruhában siet haza férjéhez, -gyermekéhez. Bekopogtat a kapun. Férje kóbor vitéznek képzeli, nem -örömest ad szállást, menti magát, hogy síró fia van. A nő még -inkább kéri s miután bebocsátást nyer, meghagyja férjét -csalódásában, mert hirtelen talán megijedne tőle vagy nem is hinne -neki, összeszólalkoznának; aztán borért küldi, hogy a míg oda jár, -megszoptathassa fiát, hogy a viszontlátás felindulása, a -kérdezősködés ne vonhassák el szegény gyermekétől, ki oly rég nem -szopott s azóta mindig sír. Az anyai szív örök törvénye zendűl e -balladából hozzánk, hogy a nőnek gyermeke mindennél elébbvaló, még -férjénél is. Mi gyöngéd alapeszme, mi egyszerű, mégis erős -compositio! S mi <span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span> szép azon jelenés is, melyet a -költemény nem mond el, hanem nagyon művészien az olvasó képzelmére -hagy: a belépő férj, ki ámulva ismer szoptató nejére, a férje -karjai közé boruló nő, a kielégített gyermek, ki többé nem sír s -mosolyogva néz reájok. E hű és gyöngéd nő jelleme egy pár vonásban -erős lélektani következetességgel van rajzolva. Midőn hívja Ajgó -Márton, nem mondja neki, hogy nem szereti, nem szidja össze, mi -némi kaczér színezetet adhatna vonakodásának, a legbájosabb -naivitással s a legmélyebb kedély áradásával menti magát:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem mehetek Ajgó -Márton<br /></span> <span class="i0">Vagyon nekem csendes -házam,<br /></span> <span class="i0">Csendes uram, jámbor -uram,<br /></span> <span class="i0">Karon ülő kicsi -fiam.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Oly mentség, melyről azt hiszi, hogy -ellenállhatatlan. Fogalma sincs arról, hogy férjétől és gyermekétől -megválhassék a nő s lehessen oly ember, ki ezt képes kívánni. -Később a fa alatt szintén nem átkozódik, nem tüz össze rablójával, -az ő átka sóhaj, az ő haragja könny, azt is eltitkolja, mert élete -türelem. Az is jól van gondolva, hogy nem ő gyilkolja meg Ajgó -Mártont, hanem a véletlen. E véres tett mennyire összerontotta -volna jelleme gyöngédségét s a végkifejlés báját, mert semmi sincs -művészietlenebb, mint tragikai elemet használni tragikai czél -nélkül. Az átöltözködés is, vagy tulajdonkép a térdig érő angol -posztó-mente felöltése is a nő jellemét emeli s a végkifejlés -indokául szolgál. Molnár Anna férfiruhába öltözik, hogy ne essék -újra valami kóbor vitéz kezeibe, hogy minél hamarabb és biztosabban -jusson gyermekéhez, s midőn férje nem ismer reá, <span class= -"pagenum"><a name="Page_318" id="Page_318">-318-</a></span> csak -akkor ötlik eszébe ama gyöngéd csel, mintegy az anyai szeretet -önkénytelenségéből. Az átöltözés és utazás sebességét mennyire -kiemeli a nyelv és rhythmus sebessége, épen mint a rablás -szenvedélyes erőszakosságát a «Hívta, nem jött, elrabolta» sor, -mely keveset enged Cæsar «veni, vidi, vici» híres mondatának.</p> -<p>Legfeljebb a «Nézz egy kicsit a fejembe» sor ellen tehetne -kifogást az inkább külsőleg illedelmes, mint bensőleg kényes ízlés. -Azonban, ki ezen megbotránkozik, az Homért épen el fogja dobni s -bajosan fog valaha kifejlődni érzéke a népköltészet naivitásához. -Mindenesetre jogosabban botránkozhatunk meg némely ünnepelt -regények finom sikamlósságain, melyek az illemnél valamivel -nagyobbat sértenek, tudniillik az erkölcsi érzést. Aztán, ha a -müncheni képtárban Murillo festményét, melyben egy vén asszony egy -utczagyerek fejében keres, nagy becsületben tartják, bizvást -megbocsáthatunk a mi balladánknak, midőn ez azon vonást nem ok -nélkül, hanem bizonyos bizalmas viszony jellemzésére használja, -mely előzménye vagy következménye egy bizalmasabbnak, melynek csak -gondolatára is összeborzad Molnár Anna és sírni kezd. Sokkal -alaposabb vád lehetne az, hogy Ajgó Mártonnak a fára mászása nincs -indokolva. E vád valóban igaz, pedig talán nem lett volna bajos -megtalálni a legegyszerűbb és legtermészetesebb indokot. Az ily -fogyatkozás egyébiránt néha a legszebb mondákat sem kiméli s minden -népköltészettel közös; mert a mondák sorsa sajátszerű, tulajdonkép -a szájról-szájra adás dolgozza föl, alkotja össze őket, egyik -teljes egészszé domborodik ki, a másik az alakulás bizonyos fokán -marad, <span class="pagenum"><a name="Page_319" id= -"Page_319">-319-</a></span> a harmadikból kikopik egy rész, a -negyedikhez oly toldások ragadnak, melyek egészen megzavarják. -Azonban balladánk e nem nagy fogyatkozását elég gazdagon kárpótolja -a nyelv és előadás ereje. Sehol egyetlen henye jelző s a -kifejezések szabatossága, festőisége egymással versenyeznek. A -cselekvény töredékes sebességgel halad előre s mindenütt -összhangzik vele a nyelv. Oly egyöntetű az egész, hogy egyetlen sor -kitörlése megbénítná vagy a hangulatot, vagy az indokolást, vagy -magát a cselekményt. Nem mindennapi tökély, még híres -költeményeinkben sem találjuk meg mindig. Például Garay Kontjában e -versszak:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem úgy király, kiált a -hős,<br /></span> <span class="i0">S megrázza ősz -fejét,<br /></span> <span class="i0">Vélnéd, egy erdő -rengeti<br /></span> <span class="i0">Hatalmas -üstökét.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">kimaradhatna a nélkül, hogy az egész bármiben -csonkulást szenvedjen, sőt az erdő hatalmas üstöke ízetlen -hasonlatának kitörlésével még más tekintetben is nyerne e -költemény.</p> -<p>Molnár Anna balladájához a széptani becsen kívül még más érdek -is csatlakozik. Úgy látszik, hogy egyike legrégibb -népballadáinknak. Ezt nemcsak azon körülmény sejteti, hogy az angol -posztó-dolmányos Ajgó Márton alkalmasint valami kóbor vitéz, szabad -hajdú lehetett nemzeti fejedelmeink vagy talán épen a királyok -idejéből, hanem a ballada külalakja is, mely csak néhol és esetleg -rímes s kevésbbé oszlik versszakokra, mint népkölteményeink -bármelyike. Már Erdélyi János megjegyezte a királyfi, Oláh Gerő, -Szép Ilona czímű rímetlen népkölteményeinkről, <span class= -"pagenum"><a name="Page_320" id="Page_320">-320-</a></span> hogy -alkalmasint a legrégiebbek közé tartoznak, de ő ezt inkább -tartalmukból következtette, mint külalakjukról. Arany János tovább -ment. Ő a magyar nemzeti versidomról írt értekezésében -népköltészetünk, közmondásaink és régibb irodalmunk alapján azon -elméletet állította fel, hogy költészetünk eredetileg csak a -rhythmus báját ismerte s minden afféle, mint rím és mérték, csak -esetleges lehetett s ha netalán megérzette is a magyar fül a sorok -végeinek történetes összhangzását, a fődolog a rhythmus, nem a rím -lévén, ez utóbbit könnyen nélkülözte. Szerinte e rhythmust főleg -két tényező alkotta, részint a gondolatok olynemű csoportulása, -minőt a héber költészetben is tapasztalhatni, részint az ütem egyik -tagjának hangsúlyos kiemelése, melyet néha alliteratio is -élesített. E nézet helyessége mellett bizonyít a mi balladánk is. -Ebben nincs sem rím, sem strofa-szerkezet, mégis oly kedvesen zeng -fülünkbe, sokkal kedvesebben, mint sok rímelt és mértékes -költemény. Az ősmagyar rhythmus zöngelme hangzik ki belőle, még -pedig oly szabatosan, hogy csak egyetlen sort találhatni az -egészben, mely kissé bágyadtabb:</p> -<table> -<tr> -<td>mert <i>ép</i>en <i>ál</i></td> -<td>ló dél vagyon.</td> -</tr> -</table> -<p class="i0">A többiben nemcsak kellően van kiemelve minden ütem, -hanem a hangsúly az ütemnek nagyrészt első szótagjára esik; -például:</p> -<table> -<tr> -<td><i>El</i>indula</td> -<td><i>Aj</i>gó Márton</td> -</tr> -<tr> -<td><i>Ho</i>sszu útra,</td> -<td><i>ren</i>getegre,</td> -</tr> -<tr> -<td><i>Meg</i>találta</td> -<td><i>Mol</i>nár Annát.</td> -</tr> -</table> -<p>Ez utóbbi sorban egyszersmind alliteratio is hangzik, valamint -alább a következő helyeken: <span class="pagenum"><a name= -"Page_321" id="Page_321">-321-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>K</i>aron ülő <i>k</i>icsi -fiam.<br /></span> <span class="i0"><i>M</i>ért sírsz, <i>m</i>ért -sírsz <i>M</i>olnár Anna.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Azonban ősrhythmusunkra nézve azon költemények, -melyeket mindjárt fel fogok olvasni, még e balladánál is erősebb -bizonyítékok. Ezek nemcsak hogy rímtelenek és erősen -hangsúlyozottak, hanem egyszersmind még tisztábban mutathatják a -gondolatok bizonyos szabályos csoportulását, mely most párhuzamos, -majd ellentétes, itt összerakó, ott vegyes módokon nyilatkozik s -melyet kiválón a gondolat rhythmusának szoktak nevezni.</p> -<p>E költemények itt következnek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">„Boriska, Boriska szép -lyányodért jöttünk,<br /></span> <span class="i0">Törökök kezébe -szép lányodat add ki!“<br /></span> <span class="i0">„Állj fel -lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra,<br /></span> <span class= -"i0">Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta“.<a name="FNanchor_9" -id="FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class= -"fnanchor">9)</a><br /></span> <span class="i0">„Három üveghintót, -kilencz aranyzászlót.<br /></span> <span class="i0">Hát nem volt-e -kendnek egy darab kenyere,<br /></span> <span class="i0">Egy darab -kenyere, egy pohárnyi bora,<br /></span> <span class="i0">Hogy ne -adjon engem törökök kezébe.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Kimegyen a kertbe, leborúl a -gyepre,<br /></span> <span class="i0">Zokogva kiáltja: „Virágim, -virágim,<br /></span> <span class="i0">Tőbül hervadjatok, földig -száradjatok,<br /></span> <span class="i0">Hadd lássa meg minden, -hogy engem gyászoltok!“<br /></span> <span class="i0">Bemegyen a -házba, leborúl az ágyba,<br /></span> <span class="i0">Zokogva -kiáltja: „Gunyáim, gunyáim<a name="FNanchor_10" id= -"FNanchor_10"></a><a href="#Footnote_10" class= -"fnanchor">10)</a><br /></span> <span class="i0">Szegről -lehulljatok, földön rothadjatok,<br /></span> <span class="i0">Hadd -lássa mostohám, hogy engem gyászoltok!“<br /></span></div> -<p class="i7">(Gyalu.)</p> -</div> -<p>Tudtomra e néprománczon kívül még csak egy van, a Vitéz Oláh -Gerő dala, mely a török időből <span class="pagenum"><a name= -"Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> maradt reánk, mert Kádár -István hosszú énekét alig tarthatjuk tisztán népi eredetűnek, a -Szilágyi és Hajmási históriája pedig még kérdés alatt van, vajon -fordítás-e vagy eredeti. Csodálatos, hogy a török uralom, -kétszázados véres küzdelmünk, mely annyira közvetlen és súlyosan -hatott népünkre s annyi szomorú, de költőileg érdekes esemény -szülőanyja volt, oly kevés nyomot hagyott népköltészetünkben. Az -arabok, e szintén mohamedán nép, mi más hatással voltak a spanyol -népköltészetre. Egészen megtermékenyítették; a legszebb spanyol -románczok ez időből valók. Vajon az arab és török műveltség közötti -különbségben rejlik-e ennek oka, vagy népköltészetünkben, melynek -kedvencz formája mindig inkább a lyra volt, mint az epikai nem, -vagy épen azt kell-e hinnünk, hogy azon másfél század alatt, mióta -hazánk felszabadult a török iga alól, ilynemű balladáink -lassan-lassan elvesztek? Bármi legyen az ok, e kis költeményt épen -e körülmények teszik becsessé. E mellett a kertbe rohanás, az ágyra -borulás, mily jól festi a hárembe hurczolt ártatlan leány -fájdalmát. Még utoljára látni kívánja a helyet, hol annyi szép órát -töltött, hol virágokat ültetett, talán bokrétának kedvese számára, -hol ezután hervadni fog minden, mint ő. Még utoljára leborul -ágyára, a tiszta, szűzi ágyra, honnan most örökre kiragadják; ott -függenek ruhái, melyeket többé nem viselhet, de a melyek porba -hullva, rothadva is, isten és ember előtt vádolni fogják -mostoháját. Felkiáltásában: virágim hervadjatok, ruháim szegről -lehulljatok, az ártatlan kedély fájdalma, búcsúja, átka olvad -össze. Mily megindító rajz, s mily egyszerű eszközök! Nehány -közönséges szó, illő helyen alkalmazva, mily <span class= -"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> -költőien fejezheti ki az érzést s mi kár, hogy műköltészetünk ily -esetekben rendesen szónoklathoz vagy reflexióhoz folyamodik és -rendesen a kritika tapsai közt.</p> -<p>A harmadik költemény egy zsivány nejének panasza:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Eleget könyörgék apámnak, -anyámnak,<br /></span> <span class="i0">Hogy ne adjon engem nagy -hideg havasra,<br /></span> <span class="i0">Nagy hideg havasra, -nagy hegyi zsiványnak!<br /></span> <span class="i0">Most is oda -vagyon keresztúton állni,<br /></span> <span class="i0">Egy-két -árva pénzért lelkét elveszteni;<br /></span> <span class= -"i0">Meguntam már azt is jó reggel fölkelni,<br /></span> -<span class="i0">Jó reggel fölkelni, folyóvízre menni,<br /></span> -<span class="i0">Folyó vízre menni, véres ruhát -mosni.»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Mért sírtál, mért sírtál -gyönge szép menyecske?»<br /></span> <span class="i0">«Nem sírtam, -nem sírtam, konyhán bíbelődtem,<br /></span> <span class= -"i0">Cserefának füstje húzta ki a könnyem.»<br /></span></div> -<p class="i7">(Udvarhelyszék.)</p> -</div> -<p>Ebben is a női kedély rajzát vesszük. E három költemény valóban -becsületére válik szegény, lenézett népköltészetünknek. Mindenik a -női szív legszentebb érzéseivel foglalkozik és leggyöngédebb -oldalról. Egyik az anyai szeretetet dicsőíti, a másik a szűzi -szemérmet rajzolja, a harmadik a szerencsétlen feleség -önmegtagadása iránt ébreszt részvétet. E szép nőt kényszerítve -adták férjhez, «nagy hideg havasra», mely a székelységen, kivált -nyáron, olynemű szerepet játszik, mint a magyarországi alföldön a -tanyai, a pusztai élet. E mellett mennyi oka van gyűlölni férjét, -ki zsivány és gyilkos. A havasi kunyhó magányában égnek földnek -panaszolja fájdalmát, de midőn a vándor közeleg, elhallgat, midőn a -vándor kérdi, miért sírt, a konyhafüsttel <span class= -"pagenum"><a name="Page_324" id="Page_324">-324-</a></span> -mentegeti magát. Hű marad esküjéhez, nem lehet férje árulója, -önmegtagadással hordozza keresztjét s ha van valaki, ki férjét még -visszatarthatja a bűntől, egyedül ő az. Íme népünk világnézlete, -mely a családi kapcsot mindennél erősebbnek tartja, íme a vallás és -erkölcs parancsolatja úgy alkalmazva, mintha ellenkeznék a -társadalmi fogalmakkal, holott csak látszólag ellenkezik. Mivé -válnék az oly társadalom, hol a nő férjét, a fiú atyját, a testvér -testvérét, erkölcsi botrány nélkül vádolhatná be? A jó, a mi ily -tettekből származnék, távolról sem érne fel azon rosszal, mit -előbb-utóbb okvetlen maga után vonna. Az erkölcsök elvadulására -vezetne, széttépné a családi kötelékeket, kioltana minden -kegyeletet s azon veszélyes elvet emelné a szív örök törvényévé, -hogy a czél megszenteli az eszközt. Brutus, ki képes volt -gyermekére halálos itéletet mondani, a kegyetlenségig erős lelket -tanusított, római erényt követett el, de bizonyára sem tisztán -emberit, sem keresztyénit. Egy Brutusokból álló társadalom nem -sokáig tarthatná fenn magát. Aztán nem elég-e az ily körülmények -közé esett szerencsétlennek önkínja, egy egészen feldúlt élet -keresztje? Azt kívánjuk-e, hogy családja gyalázatát saját -gyalázatával is tetézze? Elitélhetjük-e mint valóságos bűntársat, -vagy orgazdát? Bizonyára nem. Itéletünket enyhítni fogja az -emberiség erkölcsi érdeke. A társadalom tartozik ugyan védeni magát -s könyörtelenűl végrehajtani mindent, mit jóllétére szükségesnek -hisz, de tagjaitól nem kívánhat az erény nevében bűnt.</p> -<p>A negyedik költemény, úgy látszik, töredék, talán egy hosszabb -ballada töredéke: <span class="pagenum"><a name="Page_325" id= -"Page_325">-325-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Anyám, édes anyám, mikor engem -szültél,<br /></span> <span class="i0">Szültél volna követ, nem -leánygyermeket;<br /></span> <span class="i0">Mikor fürösztöttél -gyönge-meleg vízbe,<br /></span> <span class="i0">Fürösztöttél -volna buzgó-forró vízbe;<br /></span> <span class="i0">Mikor -bepóláltál gyönge gyolcs ruhába,<br /></span> <span class= -"i0">Póláltál volna be halotti ruhába;<br /></span> <span class= -"i0">Mikor lefektettél gyantáros<a name="FNanchor_11" id= -"FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class="fnanchor">11)</a> -bölcsőbe,<br /></span> <span class="i0">Fektettél volna a sötét -hideg földbe.<br /></span> <span class="i0">Sírjál anyám, sírjál, -míg előtted vagyok,<br /></span> <span class="i0">Azután ne sirass, -ha útnak indulok.<br /></span> <span class="i0">Megsiratnak engem -az erdei vadak,<br /></span> <span class="i0">El is énekelnek az -égi madarak!<br /></span></div> -</div> -<p>Az átok népünknél meglehetős nagy szerepet játszik, nemcsak -meséiben, hol a vezeklést és bűnhődést látszik jelképezni, hanem -dalaiban, balladáiban is, hol inkább a bosszú és fájdalom költői -kifejezése, természetesen azon hit alapján, hogy isten az -<i>igazságos</i> átkot meg szokta hallgatni, mert már bölcs Salamon -tanítja Példabeszédeiben (26 r. 2.): «Miképen a madár elmegyen és a -fecske elröpül: azonképen az <i>ok nélkül való</i> átok nem száll -az emberre.» Erdélyi gyüjteményében sokszor fordul elő az -átkozódás. A szerető nem egyszer átkozza meg hűtlen kedvesét; a -Fehér Anna borzasztó és költői átka a legszebben fejezi be ez egyik -legszebb balladánkat s mintegy a költői igazságszolgáltatást -helyettesíti. Népünk a közbeszédben is, ha valamit nagyon erősíteni -akar, mindjárt azt mondja: verjen meg engem az isten, ha nem úgy -van, száradjon el a kezem, ha ezt tettem. A haldokló szintén átok -alatt teszi véghagyakozását. Azonban e balladatöredékben előforduló -átok kissé elüt népköltészetünk szokott átkozódásától. A -szerencsétlen leány nem erősíteni <span class="pagenum"><a name= -"Page_326" id="Page_326">-326-</a></span> akar valamit, nem -hagyakozik átok alatt, nem mást átkoz meg, hanem önmagát, -születését. Nem emlékszem, hogy ilynemű átok eddigi népköltészi -gyüjteményeinkben előfordúlt volna. Úgy látszik, hogy ez a -legnagyobb kétségbeesés kifejezése némi leplezett vonatkozással -bűnben való születésünkre. A legsötétebb búskomorság vonúl végig az -egész töredéken. Az átkozódásban kifáradt leány mintegy enyhülni -akar, anyja könnyeiért esdeklik, mondván: sírjál anyám sírjál, míg -előtted vagyok, de csakhamar utána veti: azután ne sirass, ha útnak -indulok, mintha érdemetlen volna könnyeire, mintha nem érdemelne -mást, mint a vadállatok közt pusztulni el, temetetlen, meg nem -siratva. Mi jól illik e sivár képhez ama borzasztó átok, mint -villám a sötét éjhez, melyet megvilágít s melybe elvesz.</p> -<p>Egyébiránt, hogy népköltészetünk ez átkozódó vonása mennyiben a -pogány-magyar, mennyiben a keresztyén hagyományok eredménye; -továbbá, hogy mennyiben van igaza Ipolyinak, ki Anonymus és a -Székely krónika azon soraiban, hol a vérszerződést megszegőkre -kimondott átokról van szó, mythosszerű értelmet talál: annak -eldöntését nálamnál avatottabbakra bízom. Annyit azonban -meglehetősen bizonyosnak hiszek, hogy az e töredékben előforduló -önátkozódás ó-testamentomi eredetű. A magyar birodalomnak alig van -vallásosabb vidéke, mint Székelyföld. A katholikus, kálvinista, -unitárius, székely egyaránt buzgó, néha a rajongásig. Világi dalok -helyett olykor a mezőn is zsoltárokat énekelnek. Ritkán -káromkodnak, esküsznek, közmondásuk is azt tartja: «két bizony -fölér egy isten úgy segéljent.» Gyermekeiket majd mindig bibliai -névre kereszteltetik. <span class="pagenum"><a name="Page_327" id= -"Page_327">-327-</a></span> Mózes, Áron, Dávid, Ezsaiás, Efraim, -Éva, Eszter, Sára gyakran előforduló nevek nálok. A kálvinisták és -unitáriusok beszédmódján bizonyos puritánszerűség vehető észre. A -szombatosok lappangó felekezete csaknem napjainkig fenn tudta magát -tartani közöttük. Ezek, a mint tudjuk, vasárnap helyett a szombatot -ünnepelték és sok más ó-testamentomi szokást ujítottak meg. Az -önátkozódás alkalmasint az ó-testamentomi írókból ment át a székely -népköltészetbe. Jób szintén megátkozza születését: (3 r. 3. v.) -Elveszszen az a nap, melyen én születtem, az északa is, melyen azt -mondották: férfigyermek fogantatott. (12. v.). Miért tartottak -térdeken és miért adtak csecset, hogy szophatnám, mert most a -földben fekünném és nyugalmam volna nekem. Hasonlókép Jeremiásnál -(20. r. 14. v.): Átkozott legyen a nap, melyen születtem volt; a -nap, melyen az én anyám szült, ne legyen áldott! stb.</p> -<p>Az ötödik költeményt egy csonka énekgyüjteteményből írtam ki, -melyet, úgy látszik, a múlt század közepe táján írhatott össze -valamely diák, s melylyel visai lelkész Kovács Zsigmond úr volt -szíves megajándékozni. Alkalmasint a nép ajkáról kerűlt e -gyüjteménybe, mert két végső sora Kriza gyüjteményében is -megtalálható egy, bár különböző tartalmú, székely népdal végén:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Kimenék én sík mezőbe -sétálni,<br /></span> <span class="i0">Megunám én sík mezőbe -sélálni,<br /></span> <span class="i0">Bemenék én kőkertembe -nyugodni,<br /></span> <span class="i0">Nyugotomban el találék -alunni.<br /></span> <span class="i0">Oda jöve fülemile kis -madár;<br /></span> <span class="i0">Hoza nekem körme között -czédulát,<br /></span> <span class="i0">Benne látám szerelemnek -szándékját.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_328" -id="Page_328">-328-</a></span> <span class="i0">Megárada a folyóvíz -– hajlandó.<br /></span> <span class="i0">Közte vagyon két szép -porond – illendő.<br /></span> <span class="i0">Reá szálla két szép -páva – hajlandó.<br /></span> <span class="i0">Egyik páva (N. N.) – -illendő.<br /></span> <span class="i0">Másik páva (N. N.) – -hajlandó.<br /></span> <span class="i0">Adjon isten egy kis esőt – -illendő.<br /></span> <span class="i0">Mossa össze mind a kettőt – -hajlandó.<br /></span></div> -</div> -<p>A ziláltság e költeményben csak látszólagos, az enyelgő álom -szeszélyes hangulatát akarja kifejezni, s megvan a maga értelme. A -szerelmes s talán házasulni akaró ifjú sétál a mezőben, aztán -megnyugszik s elszenderül. Álmában a fülemile czédulát hoz neki, -melyben az van írva, hogy a kiáradt vízben két porond szigetecske -alakult, melyre két páva szállott, egyik ő, a másik kedvese. A -hajlandó és illendő szavak hajlandóságukat s egymáshoz illőségöket -jelentik, az eső pedig a házasság istenáldását.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A hatodik költemény egy rab -ifjú panasza:<br /></span> <span class="i0">Nehol kerekedik egy -fekete felleg,<br /></span> <span class="i0">Nehol száll, nehol -száll egy fekete holló!<br /></span> <span class="i0">Szállj le -holló, szállj le, se nem igen messze,<br /></span> <span class= -"i0">Se nem igen közel – két száz mértföldnyire,<br /></span> -<span class="i0">Izenjek apámnak és édes anyámnak,<br /></span> -<span class="i0">Jegybeli mátkámnak.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Repülj udvarára, szállj az -ablakára,<br /></span> <span class="i0">Ha kérdi hogy vagyok, -mondjad, hogy rab vagyok,<br /></span> <span class="i0">Király -udvarában térdig vasban vagyok.<br /></span> <span class= -"i0">Megunta két lábam már a követ nyomni,<br /></span> -<span class="i0">Megunta két kezem már a lánczot -húzni,<br /></span> <span class="i0">Megunta két fülem tenger -mormogását.<br /></span> <span class="i0">Vad galamb -zúgását.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Megitatták velem a keserű -pohárt,<br /></span> <span class="i0">Elém terítettek fekete -gyászruhát;<br /></span> <span class="i0">Adta volna isten, ne -láttalak volna,<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> <span class="i0">Híredet, -porodat ne hallottam volna!<br /></span> <span class="i0">Istenem, -istenem, de megvertél engem,<br /></span> <span class= -"i0">Szerencsétlen társsal, holtig való gyászszal,<br /></span> -<span class="i0">Holtig való gyászszal!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Kit mindig szerettem, jaj be -távol estem,<br /></span> <span class="i0">Kit mindig gyűlöltem, -annak rabja lettem.<br /></span> <span class="i0">Szabad a madárnak -ágról-ágra szállni,<br /></span> <span class="i0">Csak nekem nem -szabad violámhoz járni,<br /></span> <span class="i0">Violámhoz -járni.<br /></span></div> -<p class="i7">(Marosszék).</p> -</div> -<p>A csángó dalok közt (Erdélyi I. kötet) egy pár oly töredéket -találunk, melyek e költeménynyel igen közel rokonságot sejtetnek. A -415. dal két végső versszaka:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vidd el fecske, vidd el az én -levelemet<br /></span> <span class="i0">Apámhoz anyámhoz sz ez én -kedveszemhez.<br /></span> <span class="i0">Ülj fenyű fájára, -szállj ez ablakára<br /></span> <span class="i0">Sz ez én -édeszemnek tedd ez asztalára.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Jól tudom megkérdik, hogy -vagyok, mint vagyok,<br /></span> <span class="i0">Tudjad -megmondani, tatár rabja vagyok,<br /></span> <span class="i0">Tatár -rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok,<br /></span> <span class= -"i0">Kezemen, lábamon vasz zurgot zurgatok.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">továbbá a 433-ik dal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vidd el madár, vidd -el<br /></span> <span class="i0">Vidd el levelemet,<br /></span> -<span class="i0">De nem igen messze,<br /></span> <span class= -"i0">Csak a tenger mellé.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Apámnak, -anyámnak,<br /></span> <span class="i0">Tedd ez -ablakjára;<br /></span> <span class="i0">Ablakjáról vedd -el<br /></span> <span class="i0">Tedd ez asztalára.<br /></span> -<span class="pagenum"><a name="Page_330" id= -"Page_330">-330-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Tudom mindjárt -kérdik,<br /></span> <span class="i0">Hogy vagyok, mint -vagyok,<br /></span> <span class="i0">Tudjad -megmondani,<br /></span> <span class="i0">Tatár rabja -vagyok,<br /></span> <span class="i0">Földig vaszban -vagyok.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Aztán e töredék:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mert én úgy -meguntam<br /></span> <span class="i0">Karcsú derekamon rabszíjat -viselni,<br /></span> <span class="i0">Kezemen, lábamon vaszakat -zörgetni.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Mind olyanok, hogy majdnem dalunk variansainak lehet -nevezni. Mind a csángó, mind a székely népdal alkalmasint egy tőnek -virági, annyival inkább, mert a székely folytonos közlekedésben van -Moldva- és Oláhországgal. Azonban a székely népdal költőibb és -sokkal mélyebb fájdalmat fejez ki. Itt a rab ifjú egyenesen a -hollót szólítja meg, a néphagyományok e baljóslatú madarát; erős -színekkel festi szenvedéseit s végül a szeretet és gyűlölség -kínjában kiált fel. Valóságos művészi versszak, melyet alig lehetne -jobban megírni. Általában az egész legszebb költeményeink közé -tartozik s régiségére nézve legalább egy pár százados. Mind -tartalma, mind formája ezt látszik bizonyítani. Nem valószínűtlen, -hogy tatár és király rabsága csak később cserélték fel egymást. -Szokott jelenség a népköltészetben, hogy valamely dal a körülmények -szerint változik s régi gondolatok új tárgyakhoz -alkalmazkodnak.<a name="FNanchor_12" id="FNanchor_12"></a><a href= -"#Footnote_12" class="fnanchor">12)</a></p> -<p>Azonban ideje visszatérnünk oda, honnan kiindultunk. -<span class="pagenum"><a name="Page_331" id= -"Page_331">-331-</a></span> Vizsgáljuk már e költeményekben a -gondolatok azon szabályos csoportulását, melyet a gondolat -rhythmusának neveznek. Először is az <i>összerakó</i> mód az, mely -bennök legtöbbször s legtöbb változatban fordul elő és ha nem -csalódom, talán összes népköltészetünkben is. A mint tudjuk, az -összerakó mód az, midőn a rokoneszmék sorozásában némi haladványt -(progressio) vehetni észre, vagy pedig ugyanazon gondolatot -kiegészítő toldalékkal ismételjük. E rhythmust érezte ki Erdélyi a -«Meghalok Csurgóért» kezdetű dalban, e rhythmusra mutatott Arany a -Zrinyiász első énekének második versszakában, e rhythmus hangzik -felénk e költemények számos helyein. Ilyen kivált gyűjteményem e -dala:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Verje meg az -isten<br /></span> <span class="i0">Szeretőmnek -<i>házát</i>,<br /></span> <span class="i0">Nem is épen -<i>házát</i><br /></span> <span class="i0">A benne -<i>lakóját</i>,<br /></span> <span class="i0">Azt sem -<i>mindegyiket</i>,<br /></span> <span class="i0">Csupán az -<i>egyiket</i>:<br /></span> <span class="i0">Az <i>ő édes -apját</i>,<br /></span> <span class="i0">Mért húzta el -tőlem<br /></span> <span class="i0">A kisebbik -<i>fiát</i>.<br /></span> <span class="i0">Ha neki <i>fia</i> -volt,<br /></span> <span class="i0">Nekem <i>szeretőm</i> -volt,<br /></span> <span class="i0">Ha neki <i>kedves</i> -volt,<br /></span> <span class="i0">Nekem <i>kedvesebb</i> -volt.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ilyenek továbbá e következő helyek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vagyon nekem <i>csendes -házam</i>,<br /></span> <span class="i0">Csendes uram, <i>jámbor -uram</i>,<br /></span> <span class="i0">Karon ülő <i>kicsi -fiam</i>.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hogy ne adjon engem <i>nagy -hideg havasra</i>,<br /></span> <span class="i0">Nagy hideg -havasra, <i>nagy hegyi zsiványnak</i>.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_332" id= -"Page_332">-332-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Meguntam már azt is <i>jó -reggel felkelni</i>,<br /></span> <span class="i0">Jó reggel -felkelni, <i>folyó vízre menni</i>,<br /></span> <span class= -"i0">Folyó vízre menni, <i>véres ruhát -mosni</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Figyelemreméltó, hogy az ismétlés a sornak mindig -első ütemét képezi, a haladvány pedig másodikát. Maga a gondolat, -az érzés oszlik egymásnak megfelelő tagokra s a belső a külsővel -csaknem azonítja magát. A haladvány is inkább subjectiv, mint -objectiv; a lélekállapotból, a helyzetből foly. Molnár Annának első -a házi békesség, azután férje szerelme, legbecsesebb gyermeke. A -zsivány neje megunta jó reggel fölkelni, fázik a folyóvízre menni -és borzad véres ruhát mosni.</p> -<p>Néha a gondolat haladványa az időével egyesül s a haladvány -utolsó foka egyszersmind ismétlődik, mi aztán még élesebb rhythmust -hangoztat. Példa rá egy alább felolvasandó költeményből e következő -hely:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Először</i> megütik, -<i>leesett a hídra</i>.<br /></span> <span class= -"i0"><i>Másodszor</i> megütik, <i>elállott a -szava</i>.<br /></span> <span class="i0"><i>Harmadszor</i> megütik, -<i>véres volt a foka</i>,<br /></span> <span class="i0"><i>A kis -balta foka</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Az összerakó módnak még két sajátságos változatát -kell fölemlítenem. Egyik egy kis búcsúdalban jön elő, mely szintén -gyűjteményemből való:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Szőlőszem</i> a mennyi -vagyon ősszel szüretkor,<br /></span> <span class="i0">S a mennyi -szép <i>buzafőszál</i> víg aratáskor,<br /></span> <span class= -"i0">Valamennyi <i>égi harmat</i> nap feljöttekor:<br /></span> -<span class="i0">Annyi áldás szálljon reád szivem -mindenkor!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Mennyi <i>csillag</i> vagyon -szivem égen éjtszaka,<br /></span> <span class="i0">És a mennyi -<i>fövényt</i> tart a tengernek partja,<br /></span> <span class= -"i0">Valamennyi <i>vízcsepp</i> zajlik tenger habjába:<br /></span> -<span class="i0">Annyi áldás szálljon reád, szivem -kivánja!<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_333" id= -"Page_333">-333-</a></span></p> -<p class="i0">Itt a gondolatok csak annyiban rokonok, a mennyiben -mindenik hasonlat egy és ugyanazon gondolat kifejezésére -vonatkozik. Azonban mindenik hasonlat egy-egy haladványi fokot -képez. A szőlőszemnél több a búzafő, a búzafőnél a harmatcsepp, a -csillagnál a fövényszem, a fövényszemnél a vízcsepp. Az ismétlés -itt nem a haladvány alkatrésze. Függetlenül áll és a versszakok -végén. A <i>mennyi</i> és <i>valamennyi</i> szavak is szintén -szabályosan sorakoznak egymás után. A gondolat rhythmusának ez -alkatrészei és a sormetszet teszik tulajdonkép hangzatossá e -költeményt s nem rossz rímei.</p> -<p>A másik változat egy már felolvasott költeménynek e következő -helye:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Kimenék</i> én <i>sík -mezőbe sétálni</i>,<br /></span> <span class="i0"><i>Megunám</i> én -<i>sík mezőben sétálni</i>,<br /></span> <span class= -"i0"><i>Bemenék</i> én kőkertembe <i>nyugodni</i>,<br /></span> -<span class="i0"><i>Nyugotomban el találék -alunni</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Itt a haladvány az ismétlésnek egy egészen más -nemével van kapcsolatban. A két első sorban a haladványnak második -foka nem az ismétlésből emelkedik ki, sőt éppen utána van vetve, a -két utolsó sorban a negyedik fok már az ismétlésből alakul, úgy -hogy e négy sor formailag egymással szembe tett egészet képez.</p> -<p>A gondolat rhythmusának <i>ellentétes</i> módjára is van -példánk, midőn tudniillik a vers elő- és utórésze ellentétes -gondolatot fejez ki, mint:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Kit mindig <i>szerettem</i>, -jaj be <i>távol estem</i>.<br /></span> <span class="i0">Kit mindig -<i>gyűlöltem</i>, annak <i>rabja lettem</i>,<br /></span> -<span class="i0"><i>Szabad</i> a madárnak <i>ágról ágra -szállni</i>,<br /></span> <span class="i0">Csak nekem <i>nem szabad -violámhoz járni</i>.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_334" id= -"Page_334">-334-</a></span></p> -<p>Ennek is megvannak a maga változatai. Egyik a szebbek közül az, -ha a vers második része egészen azt ismétli, a mi az elsőben van s -csak egyetlen szót változtat, mely aztán már magában ellentétet -képez. Ilyen gyűjteményem egyik románcztöredéke:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Csináltatsz-e rózsám -<i>diófa</i> koporsót?»<br /></span> <span class="i0">«Csináltatok -rózsám <i>márványkő</i> koporsót.»<br /></span> <span class= -"i0">«Betakarsz-e rózsám valami <i>rossz -gyolcscsal?</i>»<br /></span> <span class="i0">«Betakarlak rózsám -<i>anglia posztóval</i>.»<br /></span> <span class= -"i0">«Leszegzesz-e rózsám valami <i>rossz -szeggel?</i>»<br /></span> <span class="i0">«Leszegezlek rózsám -<i>aranyfejű szeggel</i>»,<br /></span> <span class= -"i0">«Kikisérsz-e rózsám a <i>templomajtóig?</i>»<br /></span> -<span class="i0">«Kikisérlek rózsám <i>örökös -házadig</i>.»<br /></span></div> -<p class="i7">(Gyalu.)</p> -</div> -<p class="i0">Ama szerencsétlen leány átkában az ellentét -haladványnyal párosul:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mikor <i>fürösztöttél gyönge -meleg</i> vízbe,<br /></span> <span class="i0">Fürösztöttél volna -<i>buzgó forró</i> vízbe;<br /></span> <span class="i0">Mikor -<i>bepóláltál gyönge gyolcs ruhába</i>,<br /></span> <span class= -"i0">Póláltál volna be <i>halotti ruhába</i>;<br /></span> -<span class="i0">Mikor <i>lefektettél gyantáros -bölcsőbe</i>,<br /></span> <span class="i0">Fektettél volna le -<i>sötét hideg földbe</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Lássuk most már a <i>párhuzamos</i> módot, mely a -héber költészetet annyira jellemzi. Itt a vers elő- és utórészét -ugyanazon gondolatnak más szókkal ismétlése alkotja. A török -időbeli románcz kezdete ilyen:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Boriska, Boriska <i>szép -lyányodért jöttünk</i>,<br /></span> <span class="i0">Törökök -kezébe <i>szép lyányodat add ki</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Sőt a többi részben is e rhythmus érezhető, néhol -haladványnyal vegyülve. Egy másik, mindjárt felolvasandó -költeményben szintén párhuzamos e hely: <span class= -"pagenum"><a name="Page_335" id="Page_335">-335-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Vérem</i> a vérével <i>egy -patakot mosson</i>,<br /></span> <span class="i0"><i>Testem</i> a -testével <i>egy sírba nyugodjon</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">E mód a mi népköltészetünkben néhol bizonyos -refrainszerűséggel párosul s rendesen a versszakot végzi. -Például:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Istenem, istenem, de megvertél -engem<br /></span> <span class="i0"><i>Szerencsétlen társsal, -holtig való gyászszal</i>,<br /></span> <span class="i0"><i>Holtig -való gyászszal</i>.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Harmadszor megütik, <i>véres -lett a foka</i>,<br /></span> <span class="i0"><i>A kis balta -foka</i>.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Mért levél, mért levél -<i>másnak hites társa</i>,<br /></span> <span class= -"i0"><i>Szivemnek gyilkosa</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">A végsor mindig ismétli a másiknak felét, néha -változtatás nélkül, de néha más szavakkal, bár ugyanazt. Vajon nem -ez-e az eredeti magyar refrain?</p> -<p>Ime uraim! e népköltemények fontossága nemzeti rhythmusunk -legnevezetesebb kérdéseire nézve. E mellett nekem úgy tetszik, -mintha rajtok, ha nem is eddig egészen ismeretlen, de valami -olynemű színezet ömlenék el, mely népköltési gyűjteményeinkben -szokatlan, ritka: bizonyos naiv képzelem, mély kedélyesség, régies -erély. S ne örvendjek-e, midőn még azt is hozzátehetem, hogy egy -pár oly költemény is van kezeim közt, melyek a Tisza partjairól -vándoroltak bérczeink közé s itt szájról-szájra adva sokkal -szebbekké váltak.</p> -<p>Itt következnek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Kerek udvar, kicsi -ház,<br /></span> <span class="i0">Édes rózsám mit -csinálsz?»<br /></span> <span class="i0">«Tyukot főzök, -turbolyát,<br /></span> <span class="i0">Szeretőmnek -vacsorát.»<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_336" -id="Page_336">-336-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Kerek udvar, kicsi -ház,<br /></span> <span class="i0">Hej angyalom mit -csinálsz?»<br /></span> <span class="i0">«Csinosítom -magamat,<br /></span> <span class="i0">Várom a -galambomat.»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Kerek udvar, kicsi -ház,<br /></span> <span class="i0">Édes rózsám mit -csinálsz?»<br /></span> <span class="i0">«Virágomat -öntözöm,<br /></span> <span class="i0">Koszorúnak -kötözöm.»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ne főzz turbolyát, -tyukot,<br /></span> <span class="i0">Ne csinosítsd -magadot,<br /></span> <span class="i0">Virágidat ne -öntözd,<br /></span> <span class="i0">Koszorúnak se -kötözd.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Iszonyú volt a -csata,<br /></span> <span class="i0">Három legény jött -haza;<br /></span> <span class="i0">Vőlegényed a -mezőn,<br /></span> <span class="i0">Ott maradt a -temetőn.»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Légy átkozott -hírmadár,<br /></span> <span class="i0">A ki ily rossz hírt -hozál,<br /></span> <span class="i0">Jó anyám hol -koporsóm,<br /></span> <span class="i0">Add ide -szemtakaróm!»<br /></span></div> -<p class="i7">(Marosszék.)</p> -</div> -<hr class="tb" /> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Este van, este van, hatot üt -az óra,<br /></span> <span class="i0">Minden asszony, leány készül -a fonóba;<br /></span> <span class="i0">Szegény Szőcs Marcsa is -elindul magába,<br /></span> <span class="i0">Először megütik, -leesett a hídra,<br /></span> <span class="i0">Másodszor megütik, -elállott a szava,<br /></span> <span class="i0">Harmadszor megütik, -véres volt a foka,<br /></span> <span class="i0">A kis balta -foka.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Kérlek rózsám, kérlek, kérlek -az egekre<br /></span> <span class="i0">Egy-két szavaimat vedd be a -füledbe:<br /></span> <span class="i0">Szerelmes szivemnek -gyémántos Marisa<br /></span> <span class="i0">Mért levél, mért -levél másnak hites társa,<br /></span> <span class="i0">Szivemnek -gyilkosa?»<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_337" -id="Page_337">-337-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Zilahi Pistának nem kell a -bokréta,<br /></span> <span class="i0">Szegény Szőcs Marcsának ő -volt a gyilkosa.<br /></span> <span class="i0">«Vérem a vérével egy -patakot mosson,<br /></span> <span class="i0">Testem a testével egy -sírban nyugodjon,<br /></span> <span class="i0">Egy sírban -nyugodjon!»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A torjai rétet körülfogta a -köd,<br /></span> <span class="i0">Pistára, Marcsára most húzzák a -földöt,<br /></span> <span class="i0">Fötűl való fája ki vagyon -rovázva,<br /></span> <span class="i0">Fekete pántlika van reá -csukrozva,<br /></span> <span class="i0">Szépen rá -csukrozva.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A torjai templom körül van -árkolva,<br /></span> <span class="i0">Két szál szép rozmarin van -belé plántálva,<br /></span> <span class="i0">Öntözzétek lyányok, -hogy el ne hervadjon,<br /></span> <span class="i0">Szeretőtök -szíve meg ne háborodjon,<br /></span> <span class="i0">Meg ne -háborodjon!<br /></span></div> -<p class="i7">(Háromszék.)</p> -</div> -<p class="i0">Mindkettő megvan az Erdélyi gyűjteményében; az első -ott négy sorból álló dal: «Kicsiny falu, fehér ház» kezdettel (II. -k. 289. d.), itt szép kis románczczá kerekedett ki, alkalmasint az -1848–49-iki viharos időkben. A másik ott is (II. k. 181. d.) -románcz, de homályos, indokolatlan, báj nélküli, itt csaknem -művészi egész. Amaz Szücs Marcsa halála okát alig sejteti; a -haldoklóval száraz morált mondat el, meglehetős prózai módon. -Emebben a szerető felkiáltásai leleplezik az indokot; a morál igen -költőien a sírra ültetett rozmarinról szólal hozzánk, melyet -folyvást öntözni kell, mely folyvást emlékeztetni fogja a falu -ifjúságát e gyászesetre s inteni, hogy óvják szívöket a -háborodástól.</p> -<p>Még három költeményt olvasok föl, melyek ha talán széptani -becsre nézve nem is vetekedhetnek a már felolvasottakkal, de egy -vagy más tekintetben érdekesek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_338" id="Page_338">-338-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Jó estét édesem, -micsa<a name="FNanchor_13" id="FNanchor_13"></a><a href= -"#Footnote_13" class="fnanchor">13)</a> búd érkezett,<br /></span> -<span class="i0">Talán a vacsorád nem igen jól esett?<br /></span> -<span class="i0">Hoztam egy kulacs bort, igyál egy -keveset.»<br /></span> <span class="i0">«Idd meg a borodat, idd meg -azt te magad,<br /></span> <span class="i0">Hogyha nem sajnáltad -szép leányságomat.<br /></span> <span class="i0">Hej pártám, hej -pártám, drága szűz koronám,<br /></span> <span class="i0">Hej -pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!»<br /></span> -<span class="i0">«Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök -neked»,<br /></span> <span class="i0">«Éjjel nappal kössed, már -leány nem leszek.»<br /></span> <span class="i0">«Szerettelek -rózsám, a míg megcsaltalak,<br /></span> <span class="i0">De már a -jó isten viselje gondodat.»<br /></span> <span class="i0">«Verjen -meg az isten annyiszor egy héten,<br /></span> <span class="i0">A -hány csillag vagyon este a kék égen.»<br /></span></div> -<p class="i7">(Kalotaszeg.)</p> -</div> -<hr class="tb" /> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Tamás Rózsi mit -gondoltál,<br /></span> <span class="i0">Mikor agyagért -indultál?»<br /></span> <span class="i0">«Én egyebet nem -gondoltam,<br /></span> <span class="i0">Szerencsétlen úton -jártam,<br /></span> <span class="i0">Letörött a föld -fölöttem,<br /></span> <span class="i0">Elnyelt engem, elnyelt -engem.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Jó Tamásné édes -anyám,<br /></span> <span class="i0">Édes jó nevelő -dajkám,<br /></span> <span class="i0">Felneveltél -örömödre,<br /></span> <span class="i0">De nem értél semmit -véle.»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Tamás Imre nyisd -kapudat,<br /></span> <span class="i0">Halva hozzák a -hugodat,<br /></span> <span class="i0">Vidd is ki az -asztalodat,<br /></span> <span class="i0">Csinálj nyújtóztató -padot.»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">«Édes lyányom szólj csak -egyet!»<br /></span> <span class="i0">«Édes anyám nem -szólhatok.»<br /></span> <span class="i0">«Édes hugom szólj csak -egyet!»<br /></span> <span class="i0">«Édes bátyám nem -szólhatok,<br /></span> <span class="i0">Három szilvafa közt -vagyok,<br /></span> <span class="i0">Három papnak -könyörgése<br /></span> <span class="i0">Sem hoz többé az -életre.»<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_339" id= -"Page_339">-339-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Jókus Mihály földje -végén<br /></span> <span class="i0">Buzog a vér, a föld -színén,<br /></span> <span class="i0">Ha kérdik, hogy miféle -vér,<br /></span> <span class="i0">Mondjátok, hogy ártatlan -vér.<br /></span> -<p class="i7">(Kide.)</p> -</div> -</div> -<hr class="tb" /> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Utközben ül egy szép -leány,<br /></span> <span class="i0">Pihenve a fa -árnyékán.<br /></span> <span class="i0">Olyan szelid kökény -szeme,<br /></span> <span class="i0">Rózsánál is több -kelleme.<br /></span> <span class="i0">Hova hova te szép -leány?<br /></span> <span class="i0">Oh én szegeny jobb sors -után!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Az úrfi mond: jer én -hozzám,<br /></span> <span class="i0">Van énnékem selyem -párnám,<br /></span> <span class="i0">Pihenj kertem -hivességén,<br /></span> <span class="i0">Szellőtől is megóvlak -én.<br /></span> <span class="i0">De a lyány csak hallgat, -hallgat,<br /></span> <span class="i0">Az édes szó reá nem -hat.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A gróf így szól: «Jer én -hozzám<br /></span> <span class="i0">Vagyon nekem nagy -palotám,<br /></span> <span class="i0">Vannak benne tükrös -szobák.<br /></span> <span class="i0">Számodra száz arany -ruhák.»<br /></span> <span class="i0">De a lyány csak hallgat, -hallgat,<br /></span> <span class="i0">A büszke szó reá nem -hat.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A herczeg mond: «Jer én -hozzám,<br /></span> <span class="i0">Vagyon nekem ezer -szolgám,<br /></span> <span class="i0">Főhajtva mind neked -hódol,<br /></span> <span class="i0">S rubint széken kezet -csókol.»<br /></span> <span class="i0">De a lyány csak hallgat, -hallgat,<br /></span> <span class="i0">A méltóság reá nem -hat.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Mond a legény: «Édes -rózsám,<br /></span> <span class="i0">Nincs aranyom, sem -palotám,<br /></span> <span class="i0">De van szívem, mely -tégedet<br /></span> <span class="i0">Minden sorsban híven -szeret.»<br /></span> <span class="i0">Utközben nincs már a -leány,<br /></span> <span class="i0">Hanem a szép legény -karján.<br /></span></div> -<p class="i7">(Aranyosszék.)</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_340" id= -"Page_340">-340-</a></span></p> -<p>Az első költemény csinos románcz. Az elcsábított lány és hűtelen -szerető a népköltészet régi és mindennapi tárgya, azonban itt némi -új formában van adva. A párbeszéd éles ellentétben fejezi ki a lány -fájdalmát és a csábító közönyét. A csábító eleinte még egy kis -részvétet érez, azonban ez csak a lány fájdalmát idézi föl; minél -inkább emelkedik itt a fájdalom, annál inkább száll ott a részvét, -végre aztán a teljes közönyre kitörő átok felel.</p> -<p>A második költeményre úgy látszik valami esemény adhatott -alkalmat. Ha jól emlékszem nem rég, Kalotaszegen is történt -ilyszerű hegyomlás. A közrészvét hamar dallá alakíthatta e szomorú -esetet s a néphit könnyen felruházhatta régi hagyományával. A -sírból felbuzgó vér hagyománya érdekes adat. Ipolyi (Magyar -mythologia 364 lap) a világból kimúlt lélek megjelenésére vagy -visszaható erejére vonatkozó jelekről értekezvén, népmeséinkből és -történeti hagyományainkból számos oly helyet idéz, melyek szerint -az ártatlanul megölt ember kifecscsent vére letörülhetlen és sebei -még a sírban is vérzenek, de a csak véletlen, bár erőszakosan -kimúltakról nem tesz említést. E románcz szerint az ilyenekről is -ugyanazt tartja a néphit s így az ártatlanul kiomlott vér, úgy -látszik, szélesebb körű fogalom s épen úgy illik a meggyilkoltakra, -mint az erőszakosan meghaltakra. A halott megszólalása is -figyelemre méltó. Vajjon mythosi nyom van-e benne, vagy csak erős -kifejezése az anya és testvér fájdalmának, kik kedveseiket halva is -beszélni vélik? Mindenesetre költői becsű. A «Három szilvafa közt -vagyok» sort nem értem. Úgy hiszem, <span class="pagenum"><a name= -"Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> hogy sem a nyújtóztató -pad, sem a koporsó fájával ki nem magyarázható.</p> -<p>A harmadik költemény aligha tisztán népi eredetű. Tárgya ugyan -népies, sőt az Erdélyi gyűjteményében (I. k. 85. d.) van is egy -ehez hasonló, midőn a gavallér tallérral kínálja a leányt, a -mészáros gyűrűvel, a csizmadia piros csizmával stb., de a leány -mindeniket visszautasítja s Barna Bandi neje lesz, ki galambcsókját -ajánlja. Azonban a kidolgozásban több része van a reflexiónak, mint -a naiv önkénytességnek. Egyébiránt nem hiszem, hogy az irodalomból -ment volna át a néphez. Legalább nem tudom, hogy híresebb vagy -kevésbbé híres költőink valamelyike ily tartalmú költeményt írt -volna. Alkalmasint valamelyik iskolamester dolgozta népének után, -vagy írta irodalmi reminiscentiákból s így szállott a nép ajkára. -Különben nem lehetetlen a harmadik eset is: keletkezhetett magából -a népből is, de bizonyára az újabb időben és irodalmi befolyások -alatt.</p> -<p>Azonban elég. Nem fárasztom tovább, uraim! önök türelmét -töredékes s inkább figyelemgerjesztő, mint szorosan szaktudományi -jegyzeteimmel. Nagyon meg volnék jutalmazva, ha képes lettem volna -bármi kis részben erősítni önbizalmunkat, ingert és részvétet -gerjesztve, habár csak egy hazámfiában is, néphagyományaink -gyűjtése iránt. Fáradságunk bizonyára nem lesz sikertelen. Ha az én -kisded gyüjteményem, melyet leginkább tanítványaim, közöttük Varga -László buzgalmának köszönök, nehány hónap alatt is ennyi szépet bir -felmutatni; ha egy székely kocsistól és gyalui szolgálótól itt a -városon elfoglaltságaim közepett is egy ily becses adalékot -nyerhettem: <span class="pagenum"><a name="Page_342" id= -"Page_342">-342-</a></span> mennyivel többet tehetnek azok, kik -falun laknak s az idő és körülmények nagyobb kedvezésével -dicsekedhetnek. És miután nekem jutott a szerencse néphagyományaink -ügyében a Muzeum-egylet kebelében először szót emelni, legyen -szabad egyszersmind kérnem a tisztelt választmányt, hogy a netalán -beküldendő gyüjtemények rendezésére s később kiadására méltóztassék -az én munkásságomat, segítségemet is igénybe venni, mire egész -készséggel ajánlkozom.</p> -<h3><i>Jegyzet az «Adalék népköltészetünkhez» czímű -értekezéshez</i>.</h3> -<p>Nem rég egy román ajkú névtelen hazámfia levélben arra -figyelmeztetett, hogy Molnár Anna balladája nem eredeti, a román -népköltészetből van kölcsönözve, egyszersmind utasított Marienescu -nem rég kijött népballadáira. Tüstént megszereztem e gyüjteményt, -melynek czíme: Poesia popurola ballade, culese si corese de At. -Marianu Marienescu Pest’a 1859; s figyelemmel átolvastam a Tom’a -(Tamás) czímű balladát, melyet névtelen hazámfia a Molnár Anna -eredetijének hisz. Azonban a leggondosabb összehasonlítás után is -nincs okom változtatni értekezésemen. A román ballada tartalma a -következő: Tom’a beszól az ablakon Jón’ahoz (Johanna) s kéri, hogy -menjen vele, mert otthon nem csókolódhatnak a férj miatt. Jón’a -vonakodik, nem mintha szeretné férjét, hanem mert fél odahagyni -kereszteletlen gyermekét. «Nagy vétket követnék el – mond – s -megverne a szent kereszt.» Tom’a biztatja, hogy majd liturgiát -olvastat érte s a pap megbocsátja bűnét. Aztán elbeszéli, mily jó -dolga lesz; zacskója tele pénzzel, négy lova van s ha elfogy -pénzök, kettőt eladnak, még is marad kettő melyeken -lovagolhassanak. Jón’a enged s elszökik szeretőjével. <span class= -"pagenum"><a name="Page_343" id="Page_343">-343-</a></span> Vígan -élnek, egy hét telik el; a tizedik napon, midőn egy fa árnyában -nyugosznak, Tom’a így szól: «Keress egy kicsit a fejembe, talán -alhatom, szegény legény voltam mindig, sohasem keresett senki -fejemben.» Tom’a elalszik. Jón’a sírni kezd; omló könnyei -fölébresztik Tom’át, ki haraggal kiáltja: «Látom, nem szeretsz, -mást ohajtasz.» Szeretlek Tom’a – felel a nő – nem ohajtok mást, -azért sírok, mert vádol a lelkiismeret, hogy elhagytam -kereszteletlen csecsemőmet. Tom’a megcsókolja, selyembe öltözteti, -szekérre ülteti. «Menj hát, hogy láthasd gyermekedet, békülj meg -férjeddel, a mi minket illet, hallgass, mondd neki, hogy négy lovat -szereztél számára, holnap én is utánad indulok és visszaveszem -lovaimat.» Midőn a nő hazaérkezett, férje az udvaron épen fát -vágott a tűzre. Jó estét – mond Jón’a – elsötétedtem, nem adnál-e -szállást?» «Szivesen – felel a férj, ki a már sötét alkonyban nem -ismert reá, – de lásd, kereszteletlen gyermekem van, nincs ki -szoptassa s egész éjjel sír.» «Azért elalhatom, a gyermeksírás -engem nem zavar meg.» «Ha gondolod, hogy alunni fogsz, szivesen -befogadlak.» A nő bekötvén lovait a pajtába, a szobába lép. «Talán -meghalt e szegény gyermek anyja, hogy még nincs megkeresztelve és -senki sem szoptatja?» «Oh nem – felelt a férj – hanem elszökött -szeretőjével.» «Hátha visszajőne – folytatá a nő – mily halállal -végeznéd ki, szalmán égetnéd-e meg, vagy halálra vernéd?» «Sem -szalmán nem égetném meg, sem halálra nem verném, mert akkor volna -ki gyermekemet szoptassa, hanem a szeretőjét csakugyan hosszába -fektetném.» «No ha úgy, im itt vagyok, haza jöttem gyermekemhez – -anya vagyok, te atya. Csak a vásárban jártam s onnan szép négy -lovat hoztam neked, jer nézd meg csak.» Kiindultak a pajtába, hát -ott már Tom’a kioldotta a lovakat s vitte. «Állj meg Tamás, te -rossz ember, ki megrontottál» – kiáltá a férj s úgy megszúrta -vasvillájával, hogy szörnyet <span class="pagenum"><a name= -"Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> halt. Ime a lehető -legterjedelmesebb kivonat. Most már vizsgáljuk, mennyiben rokon a -mi balladánkkal. Valamely költemény közel vagy távol rokonságát a -hasonlattól egész a másolatig a tárgy, alapeszme, inventio, alkotás -és stylus viszonyai határozzák meg. Vajjon ugyanaz-e a két ballada -tárgya? Csak annyiban, a mennyiben mindkettőben az anya játszik -főszerepet. De minő különböző e két anya! Molnár Anna szereti -férjét, gyermekét s rablójának erőszakhoz kell nyúlnia; Jón’a nem -szereti férjét, képes elhagyni kereszteletlen csecsemőjét s -elszökik szeretőjével. Ha e két tárgy rokon, akkor Shakespeare -«János király» és «Lear király» czímű tragédiáinak tárgyai is -rokonok, mert mindkettő király s mindenik meghal a mű végén. A két -ballada alapeszméje is különböző. A Molnár Anna alapeszméje az, -hogy az anyának gyermeke mindennél előbbre való, még férjénél is. -Molnár Anna első gondja megszoptatni gyermekét; kiküldve férjét, -föláldozza a viszontlátás örömeit, csakhogy a síró gyermeket -mielőbb keblére ölelhesse. A román ballada a szent kereszt -boszújára van alapítva s mintegy azt hirdeti, hogy az isten -parancsolatja előbbvaló minden földi szenvedélynél s ki máskép -cselekszik, isten büntetése éri; az isten félelme az, mi -visszatéríti Jón’át, az isten boszuló keze az, mely eléri Tom’át, -midőn szörnyet hal a férj vasvillája alatt. Az inventióra és -compositióra nézve sem födözhetni föl rokonságot. A Molnár Anna -rablója erőszakhoz folyamodik, a Jón’áé csábításhoz; Molnár Anna -mindenekfölött gyermekét szereti, Jón’ában csekély az anyai érzés -és inkább csak a szent kereszt félelme csatolja gyermekéhez; a -mennyire különböző e két jellemvonás, épen annyira elüt egymástól a -végkifejlés is, melynek indokaiul szolgálnak. Molnár Anna a fa -alatt rablója erőszakától remeg és gyermekét siratja, Jóna csak a -kitombolt szenvedély mámora után gondol gyermekére s leginkább -bűnét síratja, mert fél a büntetéstől. A mi balladánkban az isteni -gondviselés, <span class="pagenum"><a name="Page_345" id= -"Page_345">-345-</a></span> mint véletlenség szerepel, Tóm’ában a -boszúálló férj az isteni gondviselés eszköze, Molnár Annát a -férfiruha, Jón’át a sötétség miatt nem ismeri meg a férj: Molnár -Anna, mihelyt teheti, először is gyermekéhez fut; Jón’a még akkor -sem gondol gyermekére, midőn tudja, hogy férje nem fogja -megbüntetni, hanem mintha nem hinne szavainak, mintha még -engesztelni akarná, a lovakhoz vezeti. A stylus sem ugyanaz. Molnár -Anna inkább ballada, Tom’a inkább költői beszélyke, innen amazt a -sebes menet, töredékesség jellemzik, emezt némi lassuság és -körülményesség, amaz rímes, emez rímtelen, ebben nyoma sincs azon -rövid és erélyes kifejezéseknek, melyek amazt annyira kitüntetik. -Szóval csak egyetlen pont van, melyből némi rokonságot lehetne -kimagyarázni s ez a fejbe-keresés, de ez a népnél, különösen -Erdélyben, annyira általános jelve a gyöngédségnek, hogy e -tekintetben semmit sem bizonyíthat, annál kevésbbé kölcsönzést. A -kölcsönzést különben sem oly könnyű bebizonyítani, mint névtelen -hazámfia hiszi. Ha a két ballada közt valóságos rokonság léteznék -is, akkor is kérdés maradna: vajjon a székely vette-e a romántól, -vagy megfordítva. Egyébiránt névtelen levelezőmnek abban sincs -egészen igaza, hogy népi kutatóink mindeddig legkevésbbé sem -fordítottak figyelmet a velünk együtt élő népek költészetére. -Henszelman és Ipolyi legalább népmeséinket elég gondos -összehasonlító vizsgálat alá vették. Az erdélyi Muzeum-egylet is, a -mennyiben tehetségében áll, kivált a román népköltészetet -illetőleg, meg fogja tenni a magáét, annyival inkább, mert tagjai -közt egy pár román írót is számlál, kik bizonyosan nem fogják -megtagadni támogatásukat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_346" id= -"Page_346">-346-</a></span></p> -<h2>NÉHÁNY SZÓ A KRITIKÁRÓL.</h2> -<p>A közelebbi tíz év alatt irodalmunkban semmit sem óhajtottak és -gyülöltek inkább, mint a kritikát. Irók és olvasók egyaránt -megunták az ujdonságírók banális és stereotyp phrasisait; amazok -szerettek volna itéletet hallani műveikről, emezek pedig némi -tájékozást nyerni az irodalom naponként élénkülő mozgalmában. Néha -csakugyan beköszöntött valami olyan, mit kritikának szoktak -nevezni. Mily ellenszenv, mily részvétlenség fogadta minden -oldalról! Az írók nagy része gyűlölni kezdte, a közönség pedig -hidegen fordult el tőle. Hol rejlett e jelenség oka? Az írókban-e, -kik már egészen elszoktak a különben is soha meg nem szokott -kritikától, vagy a közönségben, mely a szorongatott nemzetiség -nevében, a túlbuzgó hazafiasság szempontjából oly kiméletet és -elnézést követelt, mi lehetetlenné teszi a kritikát, vagy épen a -kritikusokban, kik e kivételes helyzetben nem tudták feltalálni -magokat s a legjobb akarat mellett is tapintatlanságukkal mindent -elrontottak?</p> -<p>Mindezt nem vizsgálom. Ez időszakban magam is írván bírálatokat, -mint részrehajlatlan vizsgáló is, könnyen részrehajlónak tünhetném -föl. Annyi bizonyos, hogy mindennemű kritikai kisérlet -többé-kevésbbé megbukott s nemcsak a kritikusok lettek -népszerűtlenek, <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= -"Page_347">-347-</a></span> hanem maga a kritika is. A jövőben -talán minden másképen lesz. Politikai állapotaink változása -alkalmasint ide is jótékonyan fog hatni. A közönségnek napról-napra -kevesebb oka lesz túlbuzgó hazafiasságával terrorizálni a vélemény -szabadságát, az élénkülő politikai élet küzdelme némi türelmességre -fogja tanítani az írókat, azon férfiak pedig, kik újabban a -kritikához kezdenek csatlakozni, sokkal jelesebb tehetségűek, -népszerűebbek, mintsem munkásságuk siker nélkül maradhatna.</p> -<p>Mindamellett nem árt, nemcsak gyakorlatban, hanem elméletileg is -gyöngítni azt a sok előitéletet, balfelfogást, melyet nálunk a -kritika ellenében táplálnak. Nem czélom ez előitéletek mindenikét -bírálat alá venni, csak egy-kettőről szólok, mint olyanokról, -melyek nevezetesebbek, sokak meggyőződései, a melyek védelmére -nemrég egy egész röpirat jelent meg.<a name="FNanchor_14" id= -"FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class= -"fnanchor">14)</a></p> -<p>A kritikának gyöngédnek, udvariasnak, illedelmesnek kell lenni, -mit sem lehet inkább kárhoztatni, mint az illetlen éles modort, a -sértő gúnyt, a megbélyegzést, a bot és kancsuka bírálatát. Ezt -halljuk minden nap, úton-útfélen. A lapok programmjokba tűzik, az -olvasók megtapsolják s kritikai codexünknek mintegy legfontosabb -törvényeűl van elfogadva. S mégis van-e valaki, ki ha bírálni kezd, -nem hágja át e törvényt? Aligha, mert át nem hágása csaknem -lehetetlenség. Mióta irodalom van, egyetlen nevezetesebb kritikus -sem kerülte el az illetlen élesség, a személyeskedés vádját, nem is -fogja soha, sőt azt tapasztaljuk, hogy a kik legtöbbet beszélnek -ellene, legtöbbször követik el. Honnan ez ellenmondás, melyet -mindennap <span class="pagenum"><a name="Page_348" id= -"Page_348">-348-</a></span> tapasztalunk? Részint onnan, mert az -önérdek és szenvedély csaknem észrevétlen módosítják elveinket, -részint, mert bizonyos személyeskedés s illetlen élesség nélkül -lehetetlen az irodalmi és politikai vita, leginkább pedig onnan, -mert a társadalmi illem szabályait akarjuk kitűzni az irodalomban -is. Az idézett röpirat szerzője épen e téveszme mellett küzd, midőn -a kritikustól gyöngédséget, illemet, gentlemanhoz illő társalgást -követel, szóval mindazt, a mivel a társadalmi életben tartozunk -egymásnak. Nem tagadjuk, hogy van irodalmi gentleman, de tagadjuk, -hogy egy volna a társadalmival. Törvényes kereset alá nem tartozó -magán tetteinkről csak istennek vagyunk és lehetünk felelősek s -kivéve szülőinket, nőnket, rokonainkat s egy pár jó barátot, kiket -magunk hatalmaztunk fel, senkinek sincs joga velünk szemben -bírálóul vetni fel magát. A magánviszony szentség, melyet senki és -semmi sem érinthet, legfeljebb csak a közvélemény, az a láthatatlan -földi hatalom, melyet senki s mégis mindenki gyakorol, melyről nem -tudjuk honnan jő, de a melyet mégis érzünk mint a hideget és -meleget, mely soha sem sérti becsérzetünket, mégis fájhat -szívünknek, mely sokszor igazságtalan s melyben mégis majd mindig -van valami, mi lelkiismeretünk visszhangja. Mindez az egyéni -szabadság jogából foly s részint mint becsület, részint mint illem -a társadalmi élet kellemeinek alapja. Annyira velünk született, -annyira kifejlett érzés van bennünk, hogy az állam segélye nélkül, -sőt ellenére is képesek vagyunk érvényesíteni. Hogyis ne? Minő élet -volna az, ha mindenki jogosítva érezné magát, úton-útfélen, -társaskörben, szobánkban szemünkre hányni bűneinket, hibáinkat, -gyöngeségeinket, <span class="pagenum"><a name="Page_349" id= -"Page_349">-349-</a></span> minő igazságtalanság volna, némi -haszontalan igazság kedvéért feldulni a magánviszonyok szentségét, -minő bűn az őszinteség erényét a korlátlan sértés jogává -aljasítani, minő zsarnokság a szabadság nevében tűrni és gyakorolni -a legszenvedhetetlenebb szolgaságot. Ime a társadalmi becsület és -illem fontossága! Talán az egész csak külső erkölcsösség, de -forrása, véde, zománcza a bensőnek, talán sokszor csak puszta -formasággá fajul, de mégis valami, legalább a be nem vallott -erkölcstelenség adója az erkölcsnek.</p> -<p>Vajon ilynemű becsület és illem érvényes-e az irodalomban és -parlamentben is? Vajon a közélet embere annyira egy-e a magán -emberrel, hogy a mi ezt méltán sértheti, amazt is sértenie kell? -Már maga azon körülmény, hogy magán viszonyaink nem esnek -tulajdonkép bírálat alá, közéletünk pedig egészen mutatja, hogy a -becsület és illem szabályainak e téren nemcsak módosulniok kell, de -sok részben változniok is. A magánviszonyok egyedüli bírálói a -költő és philosoph, de a mit ezek írnak, az nem egyesek bírálata, -hanem az egész társadalomé, az egész emberiségé. Mihelyt a -philosoph egyes élő magán személyt bonczol, mihelyt a költő a -puszta valóságot akarja adni, megnevezve és kimondva mindent, -becsületsértést követ el, s ha mindjárt igaza van is, pasquil íróvá -aljasul. De kinek jut eszébe parlamenti szónoktól, hirlapírótól, -kritikustól, szóval a közélet bírálóitól ilyesmit követelni? Hiszen -nekik lehetetlen nem sérteni, nem személyeskedni, mert egyes -politikai, közigazgatási és írói személyeket kell támadniok és -védniök s megnevezett határozott tényeket venniök kiindulási -pontúl. Hiszen nekik kötelességök használni <span class= -"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span> a -közügynek, mi ritkán jár kíméletlenség s nagy kellemetlenségek -nélkül. Itt többé nem lehet czélunk, minél kellemesebbé tenni -magunkat s másokat is hasonlóra kötelezni, mint a magánéletben. A -különböző czél különböző utat jelöl ki, s másnemű jogokkal ruház -föl. A mi a magánviszonyok közt becsület és illem, a közéletben -hiba, bűn lehet és viszont. Például, mondhatjuk-e valakinek társas -körben, hogy eljárása nem becsületes s nem mondhatjuk-e -parlamentben, a mint mondá is nem rég egy angol szónok a Derby -minisztériumáról? Mondhatjuk-e valakinek szobánkban, hogy -erkölcstelen ember s nem nevezhetjük-e bírálatunkban erkölcstelen -írónak? Az egyéni szabadság tiszteletéből folyó becsület és illem -elnémítja meggyőződésünket, a közszabadságon és közjón alapuló -hazafiasság és vizsgáló szellem szólnunk kényszerít. S lehet-e -szólanunk, ha az illem nevében lepleznünk kell a tényt és kimélnünk -a személyt? Lehetünk-e gyöngédek, midőn épen a gúny fegyverét kell -használnunk? Társaloghatunk-e gentleman módon, midőn a kímélet és -udvariasság épen azt fogják veszélyeztetni, a minek diadalát -óhajtjuk, midőn a tények már magokban goromba vádak s az okoskodás -és következtetés oly sok esetben válik gyanusítássá? Angolország a -gentlemanek hazája, mégis sajtója a legkíméletlenebb. Az angol -társadalmi élet szigorúbb illemet követel és tart, mint a száraz -föld akármely országa, mégis közéleténél, divatozni kezdő -fogalmaink szerint, nincs valami durvább és illetlenebb. E -fogalomzavar akarva vagy akaratlanul a szabad vélemény jogát -támadja meg. Gyöngédnek óhajtjátok a kritikust és gyöngévé -teszitek, illedelmesnek, félénkké válik és gentlemanetekből -szalonfecsegő <span class="pagenum"><a name="Page_351" id= -"Page_351">-351-</a></span> lesz. Mihelyt a vélemény szabadabb és -jellemzőbb nyilatkozatait becsületsértő durvaságoknak bélyegzitek, -vagy száműztétek a kritikust az irodalomból, vagy megrontottátok -egész tehetségét. Az a lelkesülés, mely az eszmék küzdelmében -kifejlett rokon- és ellenszenv hullámzásából veszi táplálékát, -elpárolog, kihül; az az önérzet és becsszomj, mely nem ismerhet más -korlátot, mint a milyen a helyzet sajátságáé, eltörpül, kialszik; a -vizsgálódás azon erélye, az előadás azon szépsége, melyeket a -hangulat szabadsága nyujt s a tárgy természete parancsol, -összeomlik, semmivé lesz. Bíráló helyett hizelgőt, szónok helyett -udvaronczot fogtok teremteni, ha ugyan oda tudnánk aljasodni, hogy -sophismáitokat megszentelje a közvélemény.</p> -<p>Tehát a kritikának a közjó nevében korlátlansági joga van, -fogják mondani ijedten az olvasók, s még inkább íróink. Nem, csak -hogy korlátja nem a társadalmi becsület és illem. Ha a kritikus a -közélet emberében a magánszemélyt is megtámadja, túllépett körén. -Ime a magánviszonyok szentsége az egyik korlát, melyet nem léphetni -át büntetlen. Kik a magánviszonyokra nézve is bírálói jogot -követelnek, épen oly téveszmét akarnak érvényesíteni, mint azok, -kik a becsület és illem szabályait akarják átjátszani a közéletbe. -Társadalmi életünk e két külön ágának éles megkülönböztetésében és -hű ellenőrzésében fekszik egész egyéni és közszabadságunk. Nem -tagadhatni, vannak szövevényes viszonyok, midőn a közélet emberére -nem emelhetünk vádat a nélkül, hogy magánviszonyait is ne érintsük, -midőn a jogot a jogtalanságtól hajszál választja el s úgyszólva -egymásba játszanak. E kényes körülmények rendkívüli tapintatot -<span class="pagenum"><a name="Page_352" id= -"Page_352">-352-</a></span> igényelnek. Támadott és támadó részéről -a «summum jus, summa injuria», de bármily nagyok legyenek is az ily -visszaélések, épen oly kevéssé mondhatunk le egyéni, mint -közszabadságunkról. Hasonló áll a kritika azon második és utolsó -korlátjára nézve is, melyet szintén el kell ismernünk. Mi e második -és utolsó korlát? Valóban bajos egy pár szóval kifejteni. -Kétségtelen, hogy a gúny és humor nemcsak a költő és szónok kiváló -fegyvere, hanem egyszersmind a kritikusé is. E fegyver rendesen nem -csinált, keresett, hanem gondolatunk és érzésünk mintegy -önkénytelen teremtménye. Nem a botránykeresés vásottsága, hanem a -megsértett erkölcsi érzés és józan ész visszahatása, haragja, -boszúja, költészete. Vannak dolgok, melyekről csak gúnynyal -szólhatunk s a legtöbb megrovás, polemia lehetetlen gúny nélkül. -Hogy az emberek mindennél inkább gyűlölik a nevetségessé válást -könnyen megfoghatni, de az is természetes, hogy a fegyvert épen a -körülmény teszi oly becsessé. Nem a gúny, hanem a sértő gúny ellen -szólunk, mondják a mi illedelmes embereink. De van-e gúny, a mely -nem fáj s ennyiben nem sértő, s ha nem ilyen, nem hizelgésbe oltott -elmefuttatás-e, vagy enyelgéssé higított tréfa? E -megkülönböztetéssel nem sokra megyünk s midőn szépirodalmunk oda -kezd sülyedni, hogy a kritika jogaiért kell vívnunk, lehetetlen ez, -épen oly korlátolt, mint gyanus elv ellen a legerélyesebben nem -tiltakoznunk. Azonban ez nem azt teszi, mintha itt is nem ismernénk -el a korlátot. Van egy pont, melyen a kritikusnak nincs joga -túllépni, hol a közélet embere ellen intézett gúny is a nélkül, -hogy magánviszonyt érintene, magánsértéssé válik. E pont -meghatározása igen nehéz, <span class="pagenum"><a name="Page_353" -id="Page_353">-353-</a></span> különösen nálunk, hol nem rég még -azon is nagy fontossággal vitatkoztak, vajon szabad-e azt mondani a -költőről, hogy a politikai éretlenek tapsait hajhászsza. Annyi -bizonyos, hogy valamint a költészetben nem használhatunk némely -kifejezést, bármily jellemző legyen, még az alsó komikumban sem: -úgy a kritikusnak sincs joga mindent nevén nevezni, még azt is, mi -nem volna egyéb undok cynismusnál. A szenvedély e pontot, hol -kijebb, hol beljebb teszi s hol az egyéni, hol a közszabadságra -hivatkozik. Itt is a «summum jus, summa injuria» s hacsak holmi -nevetséges és haszontalan casuistikát nem akarunk fölállítani, az -egészet a közerkölcsi érzésre kell biznunk, mely rendesen jogsértés -nélkül találja el az igazat.</p> -<p>Azonban a kijelölt korlátok tisztelete még nem egészen egy az -irodalmi gentlemanséggel. A gentlemanség társaságban és irodalomban -egyaránt nemcsak bizonyos szabályok hű megtartásában, hanem -egyszersmind jól eltalált alkalmazásban rejlik. Lehet valaki -becsületes és illedelmes ember, mégis hathat reánk kellemetlenül, -sőt bántón a nélkül, hogy jogunk volna rossz néven venni. Nem -bántott-e meg soha titeket a nagylelkűség, a szívesség, az illem, -sőt maga a barátság is? Nem éreztétek-e, hogy a jogosságon, illemen -és jó indulaton felül van még valami, mit óhajtunk, bár nem -követelhetünk, mit néha alig tudunk kimagyarázni, de a mi mindig -elbájol és leigéz. Bizonyos nemesség, szeretetreméltóság, tapintat, -költőiség, melynek épen oly nehéz fogalmát adnunk, mint a szépnek. -Ha úgy tetszik a modor, mely mindig eltalálja az illőben a -legillőbbet, a helyes közt a leghelyesebbet s éles ösztönével a -társadalmi bonyodalmak <span class="pagenum"><a name="Page_354" id= -"Page_354">-354-</a></span> legfinomabb szövevényein is áthat. -Alkalmazzátok e tulajdont, a mennyiben alkalmazható, az irodalmi -viszonyokra s előttetek áll a gentleman kritikus. Mi a különbség -közte s a többi közt? Csekély és mégis sok. A gentleman kritikus -nemcsak igazságos itéletre törekszik, hanem igazságos modorra is; -érzi, hogy ugyanazon itélet különböző modorban elmondva nem -ugyanaz; tudja, hogy a méltánylat és megrovás, az elragadtatás és -gúny nyilatkozatait nemcsak az elvek logikája s a hangulat -kényszerűsége vezérlik, hanem az esetleges körülmények módosító -ereje is; ítéletére nem engedi ugyan befolyni a kegyelet érzelmeit, -de igen a módra, mely szerint azt kifejezi; élénken meg képes -különböztetni, hol van helye a kíméletnek, hol erény a -kíméletlenség s mintegy megnemesíteni törekszik azt is, mit -széttép, semmivé tesz; nem kerüli, ha szükség, a támadó küzdelmet, -a szenvedélyes polemiát, de mindig megtart bizonyos mérsékletet, -mely ott sem örömest sért, hol kérlelhetetlen szigort kell -alkalmazni, mely képessé teszi igazságosan áthatolni a kényes -körülmények tömkelegén is, hol a jog jogtalanságba játszik, hol a -következtetés és felfogás szabadsága, szüksége, mit rendesen -gyanusításnak és ferdítésnek neveznek, könnyen vehet valóban -ferdítési és gyanusítási irányt s hol egy bizonyos ponton túl -engednünk kell jogunkból, tűrnünk ellenfelünktől, bár egyikkel sem -tartozunk.</p> -<p>E tulajdont a kedély nemes hajlamai föltételezik ugyan, de -nagyrészt mégis az irodalmi élet hagyományossága fejti ki, épen -mint a társadalmi gentlemant a jó társaság szokásai. Mily nagy -befolyással van erre a közönség, mondanunk sem kell s az egyik fő -ok, a miért nálunk az irodalmi gentlemanség oly <span class= -"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> kevéssé -divatos, épen ott rejlik, hogy inkább csak olvasóink száma -szaporodik s nem egyszersmind azon közönségé, mely erős -közvéleményt képes gyakorolni. És mégis bármily csekély -véleménynyel legyünk a magyar kritika modora iránt, el kell -ismernünk, hogy az irodalmi gentlemanséget nem annyira a kritikusok -sértik, mint inkább a költők. Nem idézek példákat, mert hosszas és -örömtelen polemiába keverném e lapot, mely oly szives barátsággal -hivott meg dolgozó társai közé. Azt azonban nem lehet mellőznöm, -hogy a szabad vélemény erősebb, de jogos nyilatkozatait -becsületsértésnek venni, az írói sérelmet személyessé változtatni, -nem épen a legritkább eset nálunk. A becsületérzés bizonyos -betegessége kezd terjedni íróink közt. Sajnálnám, ha valaki félre -értene. A becsület jogai és kötelességei előttem is szentek. -Bárkinél jobban örülök azon, ha a magyar író tudja mivel tartozik -társadalmi állásának s nem tűr szennyfoltot becsületén. Nem a -lovagiasság ellen beszélek, hanem ama lovagiatlanság ellen, mely a -lovagiasság álarczájában jelen meg. Nem emlékszem, hogy az angol és -franczia kritikusok kezökben fegyverrel vívták volna ki a kritika -szabadságát, de azt tudom, hogy ha nálunk valamelyik kritikus oly -jogait veszi igénybe, melyeket a legmíveltebb nemzetek irodalma is -elismer, könnyen koczkáztathatja vagy becsületét vagy életét. E -szomorú dilemma nem fog ugyan mindenkit visszaijeszteni, de -általában véve bizonyára terrorizálja a szabad véleményt s oly -censurát állít föl, melyet népszerűsége szükségeskép zsarnokivá -tesz.</p> -<p>A kritika pártossága ellen is sok vádat hallhatni. A kritika -mindig valamely párt kezébe kerül, egyszer az egyikbe, másszor a -másikba, épen azért soha sem <span class="pagenum"><a name= -"Page_356" id="Page_356">-356-</a></span> lehet elfogulatlan és -igazságos, mondják sokan, de senki sem oly hangosan, mint Eszter -szerzője, ki épen azért új alapra akarja fektetni a kritikát, oly -lapot indítványozva, mely mind az illetlen modort, mind a -pártosságot lehetetlenné tegye.<a name="FNanchor_15" id= -"FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a> -Lehetséges-e ez s mi módon? Szerzőnk hiszi, bizik magában s egy -egész tervvel áll elő. Egyletet kell alakítanunk, mely alaptőkéje -kamatjaival képes legyen födözni egy havonként hat ívre terjedő -kritikai lap költségeit. A többi magától jő. Az egylet szerkesztőt -választ, ki illemes ember, semminemű irodalmi párthoz nem tartozik, -s így megnyer közremunkálni minden magyar kritikust. Minél inkább -eltérnek egymástól a munkatársak nézetei, annál jobb, mert a szerző -épen a különböző nézeteket, rokon vagy ellenszenveket akarja a -közjóra kiaknázni. A lapnak nem lévén elve, színezete, ki-ki azt ír -bele, a mit tetszik, a szerkesztő csak arra ügyel, hogy a czikkek -illedelmesen legyenek írva s mindennemű véleménynek, polemiának tér -nyiljék. A tanodák ingyen fogják kapni, a közönség pedig 2 -forinton, hogy minél inkább terjedhessen. Ily lap még egyetlen egy -irodalomban sincs. A magyar kritikusok a világirodalomban először -fognak példát adni arra, hogy levetkezvén minden pártszenvedélyt a -közjóra egyesültek. Tehát a haszon mellett némi nemzeti dicsőségben -is részesülnénk.</p> -<p>Ime a panacea kritikai állapotunk bajai ellen. Nem vizsgáljuk, -lehetséges lesz-e a szükséges alaptőkét összegyűjteni, örömest -elhisszük, hogy nem nagy bajba kerül, de mélyen meg vagyunk -győződve egy ily lapnak mind kivihetetlenségéről, mind -haszontalanságáról. <span class="pagenum"><a name="Page_357" id= -"Page_357">-357-</a></span> Van-e oly kritikus, ki aláírja szerzőnk -kritikai illemszabályait, melynek ama választott szerkesztő lesz -képviselője? S ha lesz, nem olyat tesz-e, miáltal lemond -vélemény-szabadságáról, sőt írói egyéniségéről is? Az az -illetlenség és epéskedés, melyet ti korlátozni akartok, nem valami -külsőség, hanem a benső egy része. Változtassátok meg, s a gondolat -is meg fog változni. A kritikusnak is, mint minden írónak, ha -valóságos irodalmi művet akar teremteni, szüksége van bizonyos -felindulásra, lelkesülésre, melyet tárgyától vesz, s tárgyára -sugároztat vissza. Ti e lelkesülést akarjátok tőle elvenni, hogy -üres konventionális hangulatot erőltessetek reá. S miért, hogy ne -álarczozhassa le a nyegleséget, ne bélyegezhesse meg az -erkölcstelen irányt, ne tehesse nevetségessé a tudatlanságot és -gőgöt s mi egy római imperatorral szemben is szabad volt, ne -háborgathassa éles hangjával az ünnepelt írók diadalmenetét. Miért -akarjátok csak a kritikust korlátozni? A politikai hirlapírót, a -parlamenti szónokot, a történetírót sem kellene felednetek. -Állítsatok ide is felügyelőt, ki ne korlátozza ugyan a szabad -véleményt, de szigorúan ügyeljen fel illemszabályaitok -megtartására, s meglássátok mi fog kikerülni. A modor korlátja -szükségeskép a vélemény korlátjává válik. Tacitus epés rágalmazó -lesz, az angol sajtó szemtelen pasquill-gyár, Macaulay durva -sértegető, s műveik máglyára kerülnek. Ferdítés és gyanusítás, -fogja mondani szerzőnk. Csak logikai következtetés. Egyébiránt jól -tudjuk, hogy szerzőnk nem kivánja elve ily szigorú alkalmazását; a -mellett azt sem bánja, ha más lapba akármit s akárhogy írnak is a -kritikusok, csak az ő tervezett lapjától vonuljanak félre. De akkor -hová <span class="pagenum"><a name="Page_358" id= -"Page_358">-358-</a></span> lesz a lap fennhéjázó programmja, mely -épen a különböző nézeteket akarja a közjóra egyesíteni? Nem válik-e -épen pártközlönynyé? Ime szerzőnk, midőn az irodalmi pártokat -szándékszik feloszlatni, egy irodalmi párt, talán saját pártja -szervezésén munkál.</p> -<p>Azonban tegyük fel, a mi lehetetlen, hogy kritikusaink aláírják -szerzőnk illemszabályait. Meg lesz-e ezáltal minden nyerve? Még -valami is alig. Az erős ragaszkodás és munkakedv csak oly vállalat -körül fejlődhetik ki, hol ugyanazon elv lelkesíti a munkatársakat. -A szerkesztésnek csak ott van értelme, hol valamely tudományos vagy -politikai irány átviteléről van kérdés. A mi mindennek képviselője -akar lenni, semmié sem lesz, a hol senki sem felelős, ott mindenki -közönyös. A mindennemű vélemény képviselése föltételezi a -korlátoltság és kézzel fogható balirányok képviselését. A -szerkesztő kénytelen lapjába majd minden czikket felvenni, különben -a pártosság jogos gyanujába esik, minden kritikust egyenlően -dijazni, mi egyre megy a verseny megfojtásával s a tehetség -lehangolásával. S ennyi rossz mi jó érdekében fog történni? Csak -azért, hogy a közönség valamely művet minden szempontból bemutatva, -bírálva, méltatva láthasson, még a korlátozottság szempontjából is. -Lesz-e ez jó hatással a közönségre? Fogja-e szélesbíteni látkörét s -szilárd alapra fektetni meggyőződéseit? Bajosan. Eszköze lesz az -eszmék anarchiájának, az érzület nihilismusának, melyekre -közönségünk különben is hajlandó. Annyi különböző irányt egyetlen -lapnak lehetetlen lévén jól szolgálni, egyet sem szolgálhat, s -hozzá szoktatja a közönséget a határozatlanhoz. Megfosztja az -irodalmat, a forrongó küzdelmek azon jótékony eredményétől, melyet -csak a <span class="pagenum"><a name="Page_359" id= -"Page_359">-359-</a></span> különböző irányok teljes és erélyes -képviselete nyujthat, tehát az összes journalistika. S vajon -kivehető-e? Teljességgel nem. Sok vélemény nem fog találni méltó -képviselőre, nem is említve, hogy némely véleményárnyalatot már -maguk a lap illemszabályai is kizárnak. Néhány kritikus, meglehet a -jelesebb és komolyabb tehetségek, meglehet a középszerűek és -nyeglék, meglehet vegyesen a párt-árnyalatok szerint, csakhamar -túlsúlyra vergődnek, a szerkesztőt is magukkal ragadják, a többi -elkedvetlenkedve szétoszlik és újra pártközlönyt fogunk nyerni. S -miért ne? Miért gyűlölnők a párt eszméjét, midőn mindenikünk, még -azok is, kik tagadják, többé-kevésbbé valamely párthoz tartozik, -politikában, tudományban, irodalomban egyaránt. A pártatlanság és -pártosság balfogalmából származik minden baj. A pártatlanság alatt -nem lehet mást érteni, mint az igazság őszinte keresését s az ez -alapon emelkedő erős meggyőzését. Tehetünk-e róla, hogy -meggyőződésünk egy s más ügynek vagy személynek kedvezőtlen, hogy a -közönség helyeslésével vagy hibáztatásával találkozik, hogy végre -az idő tévedéssé deríti ki azt, mit igaznak hittünk s igazsággá, -mit a közvélemény tévedésünknek képzelt? Vizsgálódni, bonczolni -tehetségünk szerint, lelkiismeretesen, kimondani meggyőződésünket -jóhiszemben, ennyi mindaz, mit egy írótól, kritikustól -követelhetni. Ennyi az ő pártatlansága, sem több sem kevesebb. A -pártatlanság divatos fogalma a maga valódi értelmére visszavive nem -egyéb, mint a meggyőződés hiánya: tehát vagy a tehetetlenség -érzete, vagy a scepticismus elve. S ha még csak ez volna! Ennél -több. Rendesen sürgetése oly meggyőződés elfogadásának, melyet épen -hibáztatunk. Oh ti pártatlan <span class="pagenum"><a name= -"Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> írók és kritikusok, -szeretnők már egyszer látni, hogyan írtok ti fogalmatok szerint -pártatlanul? Mutassatok példát, mutassátok meg a mi lehetetlen és -mi követni fogunk.</p> -<p>Az elvek küzdelmét, az erős meggyőződést, a párthoz tartozást -csak a korlátozottság bélyegezheti pártossággá. A pártosság az -igazság nem őszinte keresése, midőn az elv vagy személy, szóval a -párt érdekében, ferdítés vagy mellőzés által meghamisítjuk a -tényeket s a meggyőződést képmutatással vegyítjük. Jól tudjuk, hogy -a küzdelem heve nem egyszer ragadja túl a pártokat s rendszerint -egymást teszik többé-kevésbbé erkölcstelenné, de az emberi dolgok e -tökélytelenségét mindenütt föltalálhatni, a nélkül, hogy azért -okunk lenne lemondani róluk. A pártosság is szenvedélyeink -önzéséből és erőszakosságából foly, mint majd minden hibánk és -bűnünk, de a szenvedélyek mérséklete épen úgy nem egy a -szenvedélyek kiirtásával, mint különbözik a pártosság hibáztatása, -a pártok eltörlése vágyától. Ki a párt eszméje ellen vív don -quixotei harczot, az emberiség fejlődését akarja megakadályozni, ki -a pártosság fogalma alá mer sorozni minden mély és őszinte -meggyőződést, az emberi hitet gyalázza meg s a hitetlenséget -dicsőíti. E mellett a pártatlanságtól a pártosságig mennyi fokozat -van, melyek szintén megkülönböztetést igényelnek. Hány őszinte -lelkesülést látunk, mely a nélkül, hogy akarattal ferdítene, -korlátozottságában mindenütt csak szeretni vagy gyűlölni, bámulni -vagy gyalázni tud s noha mégis hitetni képes! Hány nagy tehetség -jelleme bizonyos elfogultság, egyoldalúság, melynek forrása sem -korlátoltság, sem vak szenvedély, sem képmutatás, hanem az elvek -csökönyössége, túlszigora, <span class="pagenum"><a name="Page_361" -id="Page_361">-361-</a></span> a hangulat önelragadtatása s némely -esetleges körülmény, melyek hatásától oly nehezen menekülhetni! Mit -árt mindez? Az irodalom folytonos küzdelmek hánykodása, hol minden -hatásra a legszabadabb fejlődésben következik ellenhatás. A mi -önkénynek látszik, az az eszmék ereje, a mi igazságtalanságnak az -az igazságérti, küzdelem. A legellenkezőbb eszmék, a legeltérőbb -vélemények egymást egészítik ki, a legkülönbözőbb szellemű és erejű -írók egymás gyöngeségeit pótolják s a mi még fennmarad, mindig ki -szokta egyenlíteni az idő. Szerzőnk egyetlen lap által akarná -véghezvitetni, a mi egy egész irodalom és hosszú idők munkája. Nem -egy-e ez Omár kalifa okoskodásával, ki a monda szerint, a Korán -kedvéért égettette meg az alexandriai könyvtárt? Szerzőnk -kétségbeesve kiált föl: a kritika az egész irodalmi és művészi -világban pártkérdéssé vált. De lehet-e, volt-e ez valaha máskép? Az -ellenkező sürgetése nem annyi-e, mint azt kivánni, hogy minden -ember egyformán gondolkozzék? Szerzőnket elkeserítik a pártok -kicsapongásai. De következik-e ebből, hogy elfojtsuk a pártokat -vagy legalább megbénítsuk?</p> -<p>Mi nem védjük a kicsapongásokat. A pártosság valóban nem -óhajtandó dolog, de van ennél valami rosszabb is, s ez a pártok -hiánya. Épen ez szépirodalmunk baja. Szépirodalmi lapjaink, sőt a -nagyobb lapok irodalmi része is, egészen szerzőnk kivánata szerint -vannak szerkesztve. Nem igen képviselnek elvet, pártot s e -tekintetben alig van valami szinezetük. Szerkesztésük titka minél -több népszerű írót gyüjteni össze, ha mindjárt egymástól a -legeltérőbb elvűek is, minél lármásabb programmot bocsátani szét, -minél változatosabban, de ritkán következetesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_362" id="Page_362">-362-</a></span> s az -irodalom szükségéhez képest tölteni be a rovatokat s néha úgy -szolgálni a közönséget s az írótársakat, mint a hogy a cseléd -szolgálja urát. Mindenütt csak különböző csoportozatokat, -kotteriákat látunk, kiket személyes rokonszenv vagy érdek fűz -össze, de semminemű határozott irodalmi elv és küzdelem. Ezelőtt -hat évvel hosszasan kimutattam volt egy nagy tekintélyű lap -irodalmi elvtelenségét. Azóta nem sokat változtak viszonyaink. A -meggyőződés küzdelmét és elvek polemiáját sehol sem látjuk -szépirodalmunkban, vagy legfeljebb kivételkép, akkor is inkább -egyes író, mint valamely lap részéről. Mi más képet mutat -nyelvészetünk vagy – kivált az őstörténeti kérdéseket illetőleg – -történetirodalmunk! Mily élesen küzdenek itt a pártok s aránylag -mennyi haladást látunk csak tíz év óta is. Mi nagy a különbség e -tekintetben szépirodalmunk multja és jelene közt! Mennyi mozgalom -fejlett ki koronként Kazinczytól napjainkig. A szenvedély néha -egész a pasquillig elragadta a pártokat, de legalább hittek -valamibe, küzdöttek valamiért s nem eredmény nélkül. Most -szépirodalmi lapjaink épen oly kevéssé követnek, mint védnek -valamely határozott irányt. Ha összevetjük úgynevezett -bírálataikat, sokszor a legellenkezőbb, egymást kizáró széptani -elvekre bukkanunk. Hát még ott, hol a költészet nagy erkölcsi és -társadalmi elvekkel ölelkezik, mennyi az ellenmondás. Ma épen oly -jó hiszemben materialisták, mint holnap ideálisták, most épen úgy -védői a társadalomnak, mint megtámadói máskor. Jól tudom, hogy a -blazirt elégületlenség, az epés túlszigor vádjait vonom magamra. De -vajon blazirt-e az, ki meggyőződést és pártokat sürget, vajon -túlszigor-e az, <span class="pagenum"><a name="Page_363" id= -"Page_363">-363-</a></span> midőn csak némi eszmét, némi irányt -követelünk, s megelégszünk, bárminő legyen is. Valóban, követelésem -szerény és önzéstelen, a legkevesebb, mit írótól követelhetni. Ne -mondjatok le rokon- és ellenszenveitekről, csak emeljétek pártokká -kotteriáitokat, ne szeressétek, ne kövessétek kritikusaitokat, de -tegyétek őket semmivé egész erőtökből. Hagyjatok föl valahára léha -és képmutató vádjaitokkal. Állítsatok véleményt véleménynyel, -küzdelmet küzdelemmel szembe! Bármelyik fél győz, csak irodalmunk -fog nyerni, melyhez elvégre is mindnyájan egyforma forrón -ragaszkodunk.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_364" id= -"Page_364">-364-</a></span></p> -<h2>MEGINT A KRITIKÁRÓL.</h2> -<p class="center">(<span class="smcap">Szász Károlynak</span>.)</p> -<p>E lapok hasábjain ön már két ízben szólalt föl ellenem. Első -polemiája Zalár költeményei ügyében történt, midőn engemet és -Erdélyi Jánost Zalár elfogult és igazságtalan kritikusainak -nevezett.<a name="FNanchor_16" id="FNanchor_16"></a><a href= -"#Footnote_16" class="fnanchor">16)</a> Eljárása nem épen -szabályszerű volt, sőt csodálatosnak is mondhatnám, ha ugyan már -rég meg nem szoktam volna az ilyesmiken fenn nem akadni.</p> -<p>Ön Zalár <i>Borura derű</i> czímű <i>újabb</i> költeményeit nagy -részt becseseknek találván, rossz néven veszi tőlem, hogy -<i>régibb</i> költeményeit nem igyekeztem méltányolni. «Mert – -úgymond ön – ha Zalár csakugyan oly minden tehetségtől üres volna, -mint Gyulai föltünteti: a <i>Borura derű</i> soha sem születhetett -volna. Mert bár a vak is talál garast, de a kezünk alatti füzetben -nem csak egyes szép költeményekkel, minőket alább kijelölendünk, -hanem egy határozott és elvitázhatlan tehetséggel találkozunk.» -Örömest elismerem, hogy ez újabb költeményekben haladás van, habár -Zalárt most sem vagyok képes annyira méltányolni, mint ön. Azonban -tegyük fel, hogy újabb költeményei oly jók, mint ön hiszi, vagy -<span class="pagenum"><a name="Page_365" id= -"Page_365">-365-</a></span> épen valóságos remekek. Mit tartozik -mindez reám, ki Zalárnak csak régibb költeményeit bíráltam s -jövőjéről sem jót, sem rosszat nem jósoltam. Balzac hosszas ideig -csak rossz regényeket írt, melyeket sem a közönség, sem a kritika -nem méltányolt, midőn azonban később Francziaország egyik -legjelesebb regényírója lőn, senkinek sem jutott eszébe kérdőre -vonni a kritikusokat, hogy régibb rossz regényeit miért nem -méltányolták a leendő jók fejében. Ön, úgy látszik, a polemiának -egy egészen új nemét akarja divatba hozni, mi eredetinek ugyan elég -eredeti, épen mint Vida borkórságos embere, de valamint az -határozottan rút, úgy ez is határozottan értelmetlen.</p> -<p>Menjünk tovább. Ön elismeri, hogy az általam megrótt nagy hibák -megvannak Zalár régibb költeményeiben, de egyszersmind azt állítja, -hogy csak némelyekben s a költő teljességgel nem esett e hibák -martalékául. «Mi volna tehát ez esetben – folytatja – az -elfogulatlan kritika kötelessége? Bizonyosan nem a feltétlen -ócsárlás, hanem a tévut vagy hibák kijelölése mellett a helyes -irány kimutatása s a tehetség méltatása.» Jól van, uram, de először -is engedje megfordítanom e kérdést. Mi volna tehát a védelem és -támadás ez esetében a lovagias polemia kötelessége? Bizonyosan -nemcsak elfogultnak nevezni az ellenfélt, hanem egyszersmind a vita -alatti pontot egy pár eszmécskével felvilágosítani. Ön mindezt nem -teszi, sőt czéljára sem tartozónak állítván, elégnek tartja bátran -kimondani azt, hogyha Zalár olyan volna, mint a minőnek -feltüntettem, nem írhatta volna ez újabb költeményeit. A -bátorságban nincs hiány, de egy értelmetlen phrasis még nem -<span class="pagenum"><a name="Page_366" id= -"Page_366">-366-</a></span> fegyver. Önnek kötelessége lett volna -Zalár régibb költeményeinek fényoldalait egy pár vonással rajzolni -vagy legalább utalni ama nagy számú szép költeményekre, hogy a -vitának kiindulási pontja lehessen. Így nincs miről vitatkoznunk: -önnek semminemű æsthetikai fejtegetéssel nem tartozom, s mindaz, -mit e tárgyban még felelni akarok, nem egyéb, mint helyreigazítása -ön oly nemű idézeteinek, melyek szeliden szólva nem elég -szabatosak.</p> -<p>Ön azt mondja, hogy én Zalártól mindent, de mindent megtagadok -és semmi, de épen semmi jó tulajdont nem fedezek fel benne. Ez nem -épen így van. Elismertem, hogy Zalár írt egy pár élvezhető -költeményt is, hogy ellentétei néhol sikerülnek, csak oly -költeményt nem találtam gyüjteményében, mely mélyebb hatást tett -volna reám s melyet mint kitünőt képes lettem volna méltányolni. -Sőt tudván, hogy irodalmunkban divat a legelhibázottabb művek vagy -gyüjteményeknek is némi jó oldalát érinteni, ha egyebet nem, -legalább a csinos nyelvet és hazafias buzgalmat, jónak láttam némi -mentséggel állani elő. A többek közt így szóltam:<a name= -"FNanchor_17" id="FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class= -"fnanchor">17)</a> «ott, hol a költői szellem, a helyes irány -lüktetését érzem, nem fogok aránylag csekélységeken fennakadni, de -ott, hol mind ebből semmi, miért bájoljanak el aránylag -csekélységek. Ezt tegyék meg mások, minthogy meg is teszik, mert -kritikánknak ez főszempontja. Nekem nem egyes, talán élvezhető -költeményekből kell és szabad megitélnem a költőt, hanem az egész -szelleméből.» Most is azt hiszem, hogy a kritikusnak épen oly -kevéssé tiszte méltányolni az alapjokban <span class= -"pagenum"><a name="Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> -elhibázott művek egyes szépségeit, mint elitélni a valóban sikerült -műveket egyes hibákért; oly versgyüjtemény, melyben egyetlen kitünő -költemény sincs, néhány tűrhető fejében nem várhat érdemleges -méltánylatot. A positiv nagy hibákért nem nyujthatnak kárpótlást -holmi negativ érdemek. A fény- és árnyoldalok pontos kiemelése csak -oly műveket illethet meg, hol nagy hibák és nagy szépségek -váltakoznak. Az aránylag csekélységek itt sem jöhetnek szóba sem -egyik sem másik részről. Az ön által annyira s oly méltán tisztelt -Macaulay Montgomerynek «Az isten mindenütt jelen valósága» és -«Sátán» czímű költeményeiben nem talált semmi méltányolni valót, -pedig az első tizenegy, a második két kiadást ért, s bizonyosan -mindkét műben több az élvezhető, mint Zalár régibb költeményeiben. -Aztán én a «Budapesti Hirlap» tárczájában közlött «Szépirodalmi -szemlémben» nem annyira egyes költőket bíráltam, mint a legújabb -lyra szellemét vettem bírálat alá. Ezért csak a legjellemzőbb -vonásokat lehetett czélom kiemelni, mi a jelen esetben fájdalom -nagy részt egyre ment ki a kórjelek feltüntetésével. Zalárt, mint a -világ-fájdalmas affectatio, a képzelet rakonczátlansága, a túlzás -és dagály kiváló képviselőjét mutattam be, mert költészetében -ezeket találtam legjellemzőbb vonásoknak. Jól tudom, hogy Zalár írt -oly költeményeket is, melyeken költészetének ez annyira jellemző -vonásai kevésbbé, vagy épen nem tünnek fel, de leszámítva egy pár -tűrhető költeményt, ezekben is hiányzik vagy a költői felfogás, -vagy a költői kivitel, egy szóval a valódi alkotás. Költészetének -ez oldalát csak általában érintém s épen ide vonatkoznak e szavaim -is: «Zalár a <span class="pagenum"><a name="Page_368" id= -"Page_368">-368-</a></span> formában is hanyag, úgy versel, mintha -prózát írna s költői szelleme is igen rokon e prózaisággal.» Ön egy -kis változtatással idézi e mondatomat s a <i>prózaiságot</i> ír -<i>e prózaiság</i> helyett, alkalmasint azért, hogy aztán alább -mint következetlenséget tüntethesse föl, «melylyel Gyulai mindazt, -mit eddig mondott, lerontja, mert ha a próza jelleme a józanság, -hideg számítás s értelmesség, hogy lehet prózainak jellemezni oly -írót, ki szerinte őrült, túlzó, rakonczátlan képzeletű». Ön szerint -tehát a dagályt, affectatiót, a túlzást semminemű, még æsthetikai -szempontból sem lehet prózaiságnak nevezni, ellenben az -értelmetlenség, számítni nem tudás és badarság, mint a költői -szellem szükségesképi alkatrészei, szerepelhetnek. Nincs szükségem -reá, hogy magamat mentve e hitét eloszlassam. Idézett soraimban nem -ilyesmire czéloztam s csak azt akartam mondani, hogy Zalár mind a -kül, mind a belformában gyönge. E kifejezés <i>próza</i> a -külformát jelenti, ez pedig: költői szelleme is rokon e -<i>prózaisággal</i> a belformára vonatkozik, mit az <i>e</i> -szócska eléggé kiemel, vagy más szóval: Zalár kivül-belül -formátlan. Hogy ebben valami következetlenség volna, teljességgel -nem látom át, legfeljebb nem a legvilágosabb kifejezéseket -használtam, mit szívesen elismerek.</p> -<p>«Gyulai, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen alaptalan, -de mégis túlzó és merész állítást (t. i. hogy az 1850–55. évi -magyar lyra nem egyéb, mint Petőfi utánzása) par force kivigyen, -mindent megtagad költőnktől» mondja ön többek közt. Tehát csak -azért nem találtam Zalár költeményeiben méltányolni valót, hogy -túlzó állításomat par force kivigyem, tehát rögeszméből indultam -ki, vagy rögeszmét <span class="pagenum"><a name="Page_369" id= -"Page_369">-369-</a></span> vettem föl személyes ellenszenvem -palástolására. Hihetősen önnek e gyanura igen alapos okai lehetnek -s bár ez okokat nem említi meg, teljességgel nem szándékszom olyas -váddal állani elő, mintha ön túlment volna a kritika jogain. -Meglehet – sőt úgy is van – önnek nincs igaza, de azért nem -követett el irodalmi illetlenséget s még kevésbbé becsületsértést -azzal, hogy szándékomat igyekezett kutatni s állításomat vagy -korlátoltságból vagy tisztátalan forrásból hiszi származottnak. Én -mindig elismertem a kritikus azon jogát, hogy a felfogás -szabadságánál, sőt szükségénél fogva a sorok közt is olvasson s -valamely műnek ne csak bevallott, hanem be nem vallott irányát is -birálja, a mennyiben állításainak a deductio, inductio vagy -analogia útján némi alapot képes találni. Nekem hát elvben, úgy -szólva jogilag, nincs semmi sérelmem. De bezzeg van ám önnek, ki -«Még néhány szó a kritikáról» czimű ellenem írt czikkében megtiltja -a kritikusnak az író erkölcsi intentióit kutatni. Ime Szász Károly -gyakorlata mennyire ellentmond Szász Károly elméletének. Mindez nem -tartozik reám, lássa a kit illet, mindamellett lehetetlen az ön -által megtámadott czikkemből nem idéznem e sorokat: «Honnan az -ellenmondás, melyet mindennap tapasztalunk? Részint onnan, mert az -önérdek és szenvedély csaknem észrevétlen módosítják elveinket, -részint, mert bizonyos személyeskedés és illetlen élesség nélkül -lehetetlen az irodalmi és politikai vita, leginkább pedig onnan, -mert a társadalmi illem szabályait akarjuk kitűzni az irodalomban -is.»</p> -<p>A mi rögeszmémet illeti, szintén egy kis felvilágosítással -tartozom, mert ön állításomat némi módosító <span class= -"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span> -árnyéklatok kihagyásával közlötte. Amaz ön szerint famosus (e -kifejezést rendesen a berüchtigt értelmében szokták venni) -czikksorozatban nem czéloztam minden magyar lyricusra, kik az -1850–55 közti időszakban írtak, csak bizonyos csoportozatra, csak a -par excellence legujabb lyrára. Megtetszik ez következő -idézetekből: «A lefolyt hat év alatt irodalmunkban igen zajos lyrai -mozgalom keletkezett. <i>Néhány régibb és egészen uj költő</i> -határozott vonásokkal kijelölt csoportozattá alakult, <i>mint par -excellence a legujabb lyra képviselője</i>. S mi e legujabb lyra -lényege, melyet költőink, hol költeményeikben, hol élőszavaikban -tanná emeltek? oly téveszmék összege, melyek szerint, mint czikkem -elején is megjegyzém, a költészet alig lehet több, mint bizonyos -conventionális tartalom conventionális formája: tehát művészet -helyett mesterség, ihletés helyett affectatió. E legujabb lyra az -ujdondászok tapsai közt ünneplé fölavatását, mint eredeti -sajátságaink, a melegség, természetesség és genialitás lyrája s úgy -mondják, hogy a közönség tetszésével találkozik.» Ismét alább: -«Legujabb lyránk tökéletes felfogására szükség Petőfi költészetének -főbb jellemvonásait szem előtt tartani, mert legujabb lyrikusaink -<i>nagyrészt</i> az ő tanítványai vagy teremtvényei. Az -irodalomtörténet bizonyítja, hogy a költők mindig hatnak egymásra s -annál inkább, minél rokonabb szelleműek, de e természetes hatás és -az utánozás közt nagy a különbség. Petőfi hatása legujabb lyránkra -egész az utánzásig, vagy mi azzal együtt jár, a torzításig terjedt. -Ujabb lyrikusaink úgy tettek, mint Nagy Sándor vezérei királyuk -halálakor: felosztották a birodalmat, hogy semmivé tegyék. Mindenik -kikapta <span class="pagenum"><a name="Page_371" id= -"Page_371">-371-</a></span> a maga részét és mindenik elpazarolta. -Legújabb lyránk nem egyéb, mint Petőfi költészetének ereje -enerválva, vagy gyöngeségei tulságig vive. Lyrai gyüjteményeinkben -untalan Petőfi egyénisége, eszméi, érzései, hangulatai, rhythmusa, -kifejezései változataival, ismétléseivel, vagy torzításaival -találkozunk. Ujabb kiadásai ezek Petőfi verseinek a gyöngébbek -kedvéért s néha a gyermekek számára. Innen újabb lyrikusaink -annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha testvérek volnának. Valóban -testvérek is, legalább tejtestvérek, kik ugyanegy muzsa emlőjén -szíttak táplálékot. A különbség köztök csak az, hogy egyik -vegyesebb s némi eredeti szinezetben jelen meg, mint a másik, s az -osztályban egyiknek egy, másiknak más rész jutott.»<a name= -"FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href="#Footnote_18" class= -"fnanchor">18)</a></p> -<p>Az aláhúzott szók eléggé megmagyarázzák, hogy az 1850–55 közti -magyar lyrát mennyiben neveztem Petőfiutánzásnak. Most már csak az -a kérdés, igaz-e állításom. Legalább bebizonyítani törekedtem, még -pedig meglehetős részletességgel mi ellenében ön csak a «túlzó és -merész» epithetonokat állítja döntő okokként. Tulajdonkép nem nekem -kell bizonyítani, hanem önnek. Nekem nincs más teendőm, mint -fejtegetéseimre hivatkozni, melyeket most még egy pár megjegyzéssel -kell kisérnem. Amaz állítás kimondására nem kellett sem éles elme, -sem valami bátorság. Oly szembeötlők voltak a jelenségek, hogy -minden gondolkozó ember észreveheté, s a szántszándékos túlzást is -fölöslegessé tette a való. Azóta hat év telt el. A régibb költők -fejlődtek, újak állottak elő s mégis állításom sok tekintetben ez -utóbbi <span class="pagenum"><a name="Page_372" id= -"Page_372">-372-</a></span> hat évre is illik. S mit tapasztalunk? -A kritika most is csak olynemű hurokat penget, a minőket én ezelőtt -hat évvel. E lapokban a Bulcsu költeményeiről írt jeles birálat a -többek közt egyenesen kimondja: «Így vagy amugy, de még folyvást a -Petőfi képére és hasonlatosságára teremtetünk.» Sőt vannak oly -birálók is, kik csak úgy tudnak valakit megdicsérni, ha azt -mondhatják róla, hogy Petőfi utánzó. Székely József azzal dicsérte -meg Tóth Kálmánt, hogy Petőfi «Szerelem gyöngyei»-ből néhány szem -lehullott s Tóth Kálmán megtalálta. Zilahy Károly, midőn Vajda -eredetiségét akarja kiemelni, így szól: «Mintha Petőfi a -«Felhők»-ből vagy 1847-ki borongó költői korszakából egy darabot -elvesztett s azt Vajda megtalálta volna.» Szintén ön is ehhez -hasonlót mond Vidáról, csak más változatban, őt Petőfi kisöcscsének -nevezvén. Tehát mindazok, kik nem lelnek örömet a Petőfiutánzásban, -mindazok, kik azt érdemül tudják be, egyaránt elismerik, hogy -csakugyan létezett, vagy létezik Petőfiutánzás. Úgy látszik, hogy e -tekintetben nemcsak én vagyok túlzó, hanem kritikusaink majd -mindenike, úgy látszik, hogy az én rögeszmém oly kevéssé rögeszme, -hogy csaknem megszilárdult közvélemény.</p> -<p>«Állítja a többek közt – mondja ön rólam – hogy egyenesen Petőfi -«Őrültje» adott okot és alkalmat bizonyos őrült költészet -kifejlődésére, melynek kiváló képviselője gyanánt Zalárt és Tóth -Endrét nevezi.» Ezt nem épen így mondottam. Az idézetek itt is -legjobban felvilágosítanak mindent. «Legyen szabad kérdenem: – -mondám a többek közt – miért akarnak a költők őrültek lenni? E -kérdés se gorombaság, se sértés nem lehet. Én nem merném -<span class="pagenum"><a name="Page_373" id= -"Page_373">-373-</a></span> kimondani, ha magok a költők nem -vallanák be. Tóth Endre kéjelegve érez oly lélekállapotot, melyet -szelid őrültségnek nevez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mégis itt vagy, mégis -látlak<br /></span> <span class="i0">Itt érezlek szivem -körült,<br /></span> <span class="i0">Mint az árnyat, mint a -vágyat<br /></span> <span class="i0">Test gyanánt a szelid -őrült.<br /></span></div> -</div> -<p>Zalár alig várja a pillanatot, hogy megőrülhessen. Az «Egy -freneloghoz» czimzett költeményében mind az őrültség boldogságát -festi s a többek közt így szól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Az őrült hajszálát is lengetik -tán<br /></span> <span class="i0">Szelid fuvalmak, csendes lágy -szelek,<br /></span> <span class="i0">Jőj nyájas szellő – így -kiáltok akkor –<br /></span> <span class="i0">Az én fürtim -borostyán levelek.<br /></span> <span class="i0">Byron babérát is -te csókolgattad,<br /></span> <span class="i0">De az nem volt ily -szép zöld korona;<br /></span> <span class="i0">Nem egy nemzet, nem -a világ tevé ezt<br /></span> <span class="i0">Fejemre, hanem az -isten maga.<br /></span></div> -</div> -<p>Honnan ez őrült költészet? Megmondom. Petőfi írt egy «Őrült» -czímű költeményt, mely nem egyéb, mint egy őrült ember lyrai -monologja s mint ilyen igen jeles. Lyrikusaink annyira megszerették -e költeményt, hogy a tébolyt a legköltőibb érzésnek kezdék tartani. -Képzeletök, kedélyök öntudatlan oly lázas hangulatot váltott, minő -sem a szenvedély vagy fájdalom, sem az elragadtatás vagy -kétségbeesés költői nyilatkozása. Feledték, hogy a mi objectiv -költeményben helyén van, subjective izetlen és nevetséges is lehet. -Aztán írt Petőfi egy cyclus sötét epigrammot, melyeket «Felhők» -czím alatt adott <span class="pagenum"><a name="Page_374" id= -"Page_374">-374-</a></span> volt ki, s melyeknek nagy része, néhány -valóban szép költeményt kivéve, pusztán csak dagályos ellentét vagy -bizarr ötlet. Lyrikusaink a képzelet merészségét bámulták bennök és -vakmerők lettek, majd bölcselmi mély eszméknek hitték s innen -kezdék merítni világnézetüket.<a name="FNanchor_19" id= -"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a> -Láthatni e sorokból, hogy Petőfinek nem csak az «Őrült»-jéről -szólottam, valamint azt is, hogy mily értelemben használtam az -őrült költészet kifejezést. Általában Petőfi költészetének azon -oldalát vettem kiindulási pontul, melyet holmi átkozódó harag, -boszus meghasonlás és évődő reflexio jellemez. Kitetszik ez több de -kiváltkép e következő helyből: «Petőfi úgynevezett világfájdalmán -(mert én nem tartom annak) mindnyájan osztoztak újabb lyrikusaink. -Azonban a míg Petőfi költészetének e gyengeségét bizonyos -jóhiszemű, hitető önámítással és rendkívüli tehetségének erejével -fedezte, utánzói nyiltan és nevetségesen affectálnak s a bizarr -ötletek és dagály egész költészetét alkotják meg. E téren leginkább -Tóth Endre és Zalár tünnek ki.»<a name="FNanchor_20" id= -"FNanchor_20"></a><a href="#Footnote_20" class= -"fnanchor">20)</a></p> -<p>Mindez hagyján! A miről szólani akarok, sokkal nevezetesebb. Önt -Zalár iránti rokonszenve igen messze ragadta, egész a ráfogásokig. -Oly vádak ellen is igyekszik őt menteni, melyeket távolról sem -mondottam. Ugyanis ön néhány kenetes sort idézve Zalár újabb -költeményeiből, egész önelégültséggel így kiált föl: «Azt hiszszük, -ezen idézetek is elég világot vethetnek azon kérdésre, vajon igazán -oly sötét, vigasztalhatatlan s önkinzó-e Zalár költői hangulata, -<span class="pagenum"><a name="Page_375" id= -"Page_375">-375-</a></span> mint idézett birálói hiszik felőle.» Ez -azt teszi, mintha én Zalárt azért támadtam volna meg, mert -vigasztalhatatlan világfájdalmas költő. Mellőzve azon eredeti -logikát, mely szerint ön Zalár újabb költeményeire hivatkozik a -régiekről mondott itélet ellenében, elég lesz csak annyit jegyeznem -meg, hogy mindebből egyetlen szó sem igaz. A vigasztalhatatlan, a -világfájdalmas költészetet bizonyos pontig még védtem némely -egyoldalú kritikus ellenében. Ime vége czikkem azon részének, mely -a világfájdalomról szól: «S én, ki, mint kritikus, először is -költészetünk komolysága és őszintesége mellett küzdök, mi nélkül -nincs költészet s mit annyira lábbal tapodtatni látok, hajlandó -vagyok azt mondani lyrikusainknak: legyetek hát világfájdalmasak, -homlokotokon büszkeséggel, ajkatokon gúnynyal, szivetekben -boldogtalansággal, essetek kétségbe, ha nem tudtok lelkesülni, -gyülöljetek, ha nem szerethettek, de igazán s egész lelketekből, -csak az istenért ne affectáljátok azt, mit nem éreztek, s épen a -naiv Petőfi mesterkélt gyöngeségeit ne tegyétek nevetségesekké. De -mielőtt eltökélnétek magatokat a világfájdalomra, tudjátok meg, -hogy a világfájdalomhoz kétely kell, s ez bizonyos bölcsészeti -műveltség eredménye, mit ti pedánsságnak neveztek; hogy a -világfájdalomhoz oly élemények kellenek, melyeken ti alig -mehettetek át s melyeket nem is tanácsos megpróbálni; hogy a -világfájdalomhoz eszményies ábránd s mély kedély kell, mi -szerintetek nem magyaros és férfiatlan; és végre ne feledjétek, -hogy blazirtság és naivitás, világfájdalmas és népi költészet -ellenkező dolgok, e két szerepet nem lehet egyszerre játszani, s ha -mégis komédiázni van kedvetek, könnyen úgy járhattok, <span class= -"pagenum"><a name="Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> mint -Réthi járna, ha Hamlet szerepében lépne föl.»<a name="FNanchor_21" -id="FNanchor_21"></a><a href="#Footnote_21" class= -"fnanchor">21)</a></p> -<p>Most már nincs egyéb hátra, mint áttérnem ön második -polemiájára, mely e lapok olvasói előtt szintén ismeretes. De -mielőtt ezt tenném, nem tehetem, hogy egy jó tanácsot ne adjak -önnek, mintegy czikkem tanulságakép. Legyen ön kiméletlen, gúnyos, -sőt goromba, a mennyire jó izlésű ember az irodalomban az lehet, -csak az istenért ne használja ama lovagiatlan fogásokat, melyek az -érdemleges vitát lehetetlenné teszik. Vegye figyelembe gr. -Dessewffy Aurél e találó mondatát: «A vitatások mezején azon -főszabályon kívül, mely szerint a vitatkozóknak közös basisból kell -kiindulniok, alig van más fontosabb annál, hogy az ellenfél -állításaiban ne a mellékes árnyalatokat, hanem a fő dolgot lássuk; -ne azokra, hanem erre fordítsuk fő figyelmünket s végre hogy se -többet se kevesebbet annál, mit valóban mondott s mondani akart, -vele ne mondassunk.»</p> -<p>Ön második polemiája<a name="FNanchor_22" id= -"FNanchor_22"></a><a href="#Footnote_22" class="fnanchor">22)</a> a -«Néhány szó a kritikáról» czímű czikkemre vonatkozik, melyet Eszter -szerzője «Regény és regényitészet» röpirata ellen intéztem. Nem -Eszter szerzője pártjára akar ön állani – a mint mondja – még -kevésbbé védelmére, mi önt meg sem illetné, hanem csak némely -állitásaimat szándékszik birálat alá venni. Valakinek pártjára nem -állani s így védelmére sem, ez igen természetes, de hogy a kinek -pártjára nem állhatunk s ezt nyiltan kijelentjük, védelmét, még az -ellenkező esetben is, csak azért nem kisérelnünk meg, mert -nevezetes <span class="pagenum"><a name="Page_377" id= -"Page_377">-377-</a></span> író lévén, talán szerénytelenség lenne -feltolnunk magunkat, egy kissé furcsa dolog. Ez obligát szerénység -bizvást elmaradhatott volna, annyival inkább, mert ön in ultima -analysi csakugyan védi Eszter szerzője elveit s majdnem egészen az -ő álláspontján van.</p> -<p>Eszter szerzője, hogy a kritika pártosságát lehetetlenné tegye, -oly kritikai lapot indítványoz, melynek elve az elvtelenség legyen, -mely körül épen azért minden magyar kritikus egyesülhet s a melyet -szintén ez okból hazafias részvényeken kell megalapítani s lehető -olcsón adni. Czikkemben igyekeztem kimutatni e tervnek épen úgy -kivihetetlenségét, mint haszontalanságát s egyszersmind védtem a -pártok jogosultságát, mint a politikai és irodalmi fejlődés legfőbb -tényezőit. Megmagyaráztam a közönséges értelemben vett pártatlanság -és pártosság valódi fogalmát. Tiltakoztam a pártok kicsapongásai -ellen, de mindennél veszélyesebbnek tartottam a pártok hiányát, mi -szépirodalmunkban annyira uralkodik. Hibáztattam Eszter szerzőjét, -hogy egyetlen lap által akarja véghez vitetni azt, mi egy egész -irodalom és hosszas idők munkája. Állítottam, hogy a szerkesztésnek -csak ott van értelme, hol valamely tudományos vagy politikai irány -átviteléről van kérdés; a mi mindennek képviselője akar lenni, -semmié sem lesz, a hol senki sem felelős, ott mindenki közönyös. -Sürgettem a következetességet, az elvek harczát, épen azért -szépirodalmi lapjainktól elvet, meggyőződést követeltem, véleményt -véleménynyel, küzdelmet küzdelemmel szemben.</p> -<p>Ezek czikkem ide vonatkozó részének főbb vonalai. Ön mindezt -helyesli. Természetesnek tartja a vélemény <span class= -"pagenum"><a name="Page_378" id="Page_378">-378-</a></span> -különbséget, barátja az elvek tusájának, elismeri a pártok -szükségességét s ez okon az irodalmi és kritikai lapoktól -határozott színt, elvet, meggyőződést követel. Ennyiben hát -nemcsak, hogy nem kel Eszter szerzője pártjára, sőt az én -álláspontomon van, mind a mellett nem érthet egyet velem, mert én -tévedek abban, mintha valamely lap nem lehetne bizonyos tekintetben -közönyös tér, hol az egymás ellen küzdő eszmék harczukat vívhassák -s oly szigorúan kellene bizonyos nézetekhez ragaszkodnia, bizonyos -pártzászlót fentartania, hogy határain belül ellenkezőt perczig se -tűrhessen, ki se hallgathasson. Ilyesmi ön szerint csak úgy volna -kivihető, ha annyi lap volna, a mennyi véleményárnyalat, tehát a -mennyi ember, minthogy ez lehetetlen, épen azért a szerkesztőnek a -magáétól némileg eltérő nézeteket is registrálni kell s -árnyalatokban legalább a meggyőződése ellen szóló véleményeknek is -tért nyitni. Ön ez úgynevezett tévedésemet a szükséges -különböztetés hiányából származtatja, mert más az elv, és ismét más -gyakorlati alkalmazása, amott következetesnek, solidarisnak kell -lennünk, itt pedig sokféle eltérés lehet a nélkül, hogy azért -valakit a következetlenség vádja alá lehetne vonni. Igaz ugyan, -hogy a politikában ez utóbbi tekintetben is szorosabb pártfegyelmet -kell tartani, de irodalomban és æsthetikában azt kivánni valakitől, -hogy elveit és kritikai mértékét így vagy amugy alkalmazza valamely -műre, épen oly igazságtalan, mint nevetséges. Miután ön mindezt -kifejtette, hivatkozik a «Szépirodalmi Figyelőre», mely -gyakorlatban az ön állításait támogatja, a mennyiben kiadta az ön -birálatát Vida verseiről, holott a szerkesztő egészen <span class= -"pagenum"><a name="Page_379" id="Page_379">-379-</a></span> más -véleményben volt, a mennyiben kiadta az én «Néhány szó a -kritikáról» írt czikkemet, épen úgy, mint az önét, pedig a kettő -közt nagy a különbség, mégis azért szó sem lehet az irodalmi -jellemtelenségről.</p> -<p>Tökéletesen igaz, hogy szükség különböztetnünk. Ön is jól teszi -vala, ha megkülönbözteti azt, a mit mondtam, attól, a mit nem -mondtam. S mit mondottam? Sem többet, sem kevesebbet, mint -ostromoltam a közös erővel támogatandó elvtelen lap elméletét és -szembe állítottam vele oly lapot, melynek elvei vannak, de hogy ezt -mi módon kell szerkeszteni, mily körülmények közt módosíthatja a -szerkesztő némikép eljárását, mennyiben nyithat tért az övétől -eltérő nézeteknek a nélkül, hogy a lap éltető elveit megsértse, -minderről egy betűt sem írtam. Ennyiben nem tévedhettem tehát, ha -mindjárt akartam volna is, önnek csak azt lett volna szabad -mondania, hogy czikkem hiányos, mert egy kapcsolatos kérdést -homályban hagytam s ön mulasztásomat ki akarja pótolni, vagy -legfeljebb azt, hogy czikkemből ez meg ez folyhat, vagy hogy úgy -látszik, mintha ez meg amaz állítás felé hajlanék. A tévedés tehát -az ön részén van, még pedig kettősen: először mert határozottan -olyat mondat velem, a mit nem mondottam; másodszor mert elveket, -határozott szinezetet kiván ugyan a szerkesztőtől, de az -alkalmazásban oly gyakorlatot akar megalapítani, hogy mind ennek -aztán alig lesz valami értelme. Valóban ön igen kevéssé tér el -Eszter szerzője véleményétől, a különbség önök között csak annyi, -hogy Eszter szerzője csak egy elvtelen lapot óhajt, ön többeket. -Eszter szerzője kötelességévé teszi a szerkesztőnek, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_380" id= -"Page_380">-380-</a></span> bárminő szinezetű czikket fölvegyen, ön -nem köti meg a szerkesztő kezét, tetszésére hagyja választani a -nézeteivel ellenkező czikkek közt s csak általában kiván egy kis -következetességet, szóval majdnem oly ruganyos természetűnek -óhajtja, a milyenek rendesen a mi irodalmi lapjaink -szerkesztői.</p> -<p>Önnek igaza van, midőn azt mondja, hogy más az elv s más az -alkalmazás, de téved azt hivén, hogy az elvek alkalmazása nem szül -épen oly nagy és erős pártokat, mint magok az elvek. Mellőzöm a -vallásfelekezeteket és politikai pártokat. Mindenki tudja, hogy a -protestánsok, bár néhány nagy és lényeges elvben megegyeznek, mégis -számos felekezetre oszolnak, melyek sokszor éles küzdelemben -állottak egymással. Ismeretes dolog, hogy a reformer és radikál -között nagy a különbség, pedig csak a reform elvének alkalmazásában -térnek el egymástól. Sőt többet mondok: jelenleg összegyűlt -országgyűlésünkön majd minden követ az 1848-i alkotmányt pártolja, -mégis a felirat és határozat kérdése, noha csak formakérdésnek -látszik, oly lényeges különbséget tesz köztök, mint akármely két -nagy párt között. De szorítkozzunk csak az irodalomra s itt is csak -az æsthetikára. Nem mondom, hogy vannak oly æsthetikai elvek, -melyekben az egymástól legeltérőbb kritikusok is megegyeznek; ön -bizonyosan az elvek gyakorlati alkalmazása alatt nem ilyesmit -értett. Vegyünk fel speciálisabb esetet, például az idealismus -elvéből kiinduló kritikát. Mily különbség a par excellence -idealista kritikus s a csak olyan közt, ki bizonyos idealismus -nélkül nem tud ugyan képzelni semminemű művészetet, de valami -részben a realismust is fölveszi elméletébe, a nélkül, hogy az -által valóságos <span class="pagenum"><a name="Page_381" id= -"Page_381">-381-</a></span> realista vagy épen materialista legyen. -Avagy vegyük föl a népnemzeti költészet elvét, melyről a lefolyt -évtized alatt annyi szó volt irodalmunkban. Egy dolog-e vajjon a -népköltészetet venni föl eszményül, egyedül a népnek írni, formában -és tartalomban a nép primitiv, bár erőteljes kezdeményezésénél -maradni vagy a népköltészetet csak alapul venni föl a valódi -nemzeti költészet kifejlesztése végett, formáit művésziekké emelni, -tartalmát minden irányban emelni, gazdagítani s e megujhodási -folyamot, a mennyire lehet, átvinni a költészet azon nemeire is, -melyekről a népköltészet semmit sem tud? Ha a költői nyelvre vagy -műprózára tekintünk, melyet bírálni mindig főkötelessége volt a -kritikának, van-e közülünk valaki, ki a nyelvújításnak ellensége -legyen, mint voltak azon nyelvészek és költők, kik Kazinczy ellen -oly erélyesen tiltakozik? Bizonyosan senki sincs. Mindnyájan -elismerjük a nyelvújítást, nem csak mint politikai és irodalmi -fejlődésünk egyik lépcsőjét, hanem mint olyan elvet is, mely -folyvást él és fejleszt. Azonban egészen más helyeselni a Kazinczy -iskola nagy tévedéseit, örülni a sok rossz szónak, idegen -szókötésnek, melyekkel el van árasztva irodalmunk és ismét más csak -a magyar szóképzés és kötés szigorú korlátjai közt gazdagítni a -nyelvet s bizonyos tekintetben erélyes ellenzéket képezve Kazinczy -ellen, küzdeni a tiszta magyar stilus mellett. Sőt még itt is két -különböző dolog az ép magyar nyelvet úgy szólva nyersen vinni be az -irodalomba vagy pedig izléssel párosítva, művészivé emelve. Vessünk -habár csak felületes pillantást dramaturgiai viszonyainkra is. -Melyik kritikus nem kíván a magyar drámától hatást, nemzeti irányt, -egyénítést? S mégis hányan <span class="pagenum"><a name="Page_382" -id="Page_382">-382-</a></span> dicsérik mint hatást, a szinpadi, a -cselekménynek csak pusztán bonyolult vagy megriadt folyamát, hányan -látják a nemzeti irányt megtestesülve a magyar történelem -dicsőséges mozzatainak dialogizálásában s az egyénítés nevét mi -sokszor bitorolja a photographia! Általában irodalmunkban a kritika -nagyon különbözőkép szokta értelmezni az æsthetikai műszavakat s a -pártok jelmondatait. De ha erre nem is helyezünk nagy fontosságot, -nagyon fontos azon körülmény, hogy a politikai és társadalmi élet -hullámzása mindig nagy hatással van a költészetre s a kritikusnak -határozott elveinek kell lenni ezekre nézve is, mi az irodalmi -pártokat még bonyolultabbakká teszi. A kritikus nem csak műformák -felett itél, hanem az erkölcs, társadalom és államélet legfontosabb -elvei felett is, a mennyiben mindez a költészet némely ágaival a -legszorosabb kapcsolatban van. Valamely mű alapeszméjének művészi -kivitelében megegyezhetnek a kritikusok, a nélkül, hogy magát az -alapeszmét, a költő világnézeteit mindenik helyeselje. S ennyi -különböző párt – vagy ha úgy tetszik pártárnyalat – ugyanegy -szerkesztő fazekában főzzön? Jó étvágyat ez ollapotridához!</p> -<p>Ugyanez áll a kritikai mérték alkalmazására nézve is. Mérték és -alkalmazása többé vagy kevésbbé, de mindig elv a kritikai lapoknál. -Csak a franczia irodalmat hozom fel például. A politikai lapok -tárczái rendesen kritikai közlönyök is, de minő különbség az itt -megjelenő birálatok s a «Revue des deux Mondes»-ban közöltek közt, -pedig elvben nem mindig különböznek egymástól. A tárczák -kritikusai, bár mértékök nem ugyanaz, ritkán alkalmazzák a -legmagasabb mértéket. A perczek benyomásai alatt írván, -megelégesznek <span class="pagenum"><a name="Page_383" id= -"Page_383">-383-</a></span> a nap szükségei szerint szolgálni az -ízlést s inkább szellemdús kalauzok, mint szigorú birók. A Revue -kritikusai már nyugodtabb helyzetöknél fogva is mélyebben -igyekeznek behatni a tárgyba, magasabb szempontból indulnak ki s -magasabb mértéket alkalmaznak. Ha figyelemmel kisérjük az európai -irodalom legnevezetesebb kritikai közlönyeit, el kell ismernünk, -hogy mérték és mérték közt elvi különbség van, még akkor is, ha a -tisztán æsthetikai elvek közt kevés különbséget fedezhetünk fel. -Valóban minden kritikai irányú lapnak határozott mértékének kell -lenni, melyhez ha nem is legapróbb részletekig, de általában hű -marad. Különben nem csak egyenetlenségek tárává lesz, hanem oly -következetlenségekévé is, melyek alapos gyanukra adnak alkalmat. Az -1855-ik «Budapesti Hirlap» tárczájában Tompára ismereteimhez képest -lehető magas mértéket igyekeztem alkalmazni s ugyanezt tettem a -többi lyrai költőkkel is, kiket vele együtt biráltam. Teszem már, -ha reá más mértéket alkalmazok, a többiekre szintén mást és máskép, -nem jogosan mondhatta volna mindenki, itt cselszövény, személyes -ellenszenv lappang, szóval a legszántszándékosabb igazságtalanság. -A mi egyes kritikusra áll, miért ne állana egy egész kritikai -lapra, kivált ha a következmény, jó vagy rosz oldalról, ugyanaz? -Aztán nálunk e kérdés még fontosabb, mint más irodalomban. Nálunk a -kritikának nincs tekintélye. Nem azt a tekintélyt értem, mely hitet -parancsol, hanem a mely meghallgatást követel s megvárja, hogy -gondolkozzanak itéletei fölött. A mi nemzetünkben megvan az a -magában kitünő tulajdon, hogy lelkesült, erélyes és tettre kész. -Általában a kétely nem igen bántja, sőt ösztönszerüleg őrizkedik -<span class="pagenum"><a name="Page_384" id= -"Page_384">-384-</a></span> tőle. Valóban Európa Hamletjétől, -Németországtól semmit sem tanult, s nem is kivánatos, hogy e -tekintetben tőle tanuljon. De azért még sem ártana neki egy kis -kétely, egy kissé nagyobb adaga a bonczoló szellemnek, nem azért, -hogy lelkesülését kioltsa, hanem hogy tisztábban lobogtathassa, nem -hogy erélyét megbénítsa, hanem hogy biztosabbá tegye. A mit a mi -nemzetünk elhisz, az el van hive, a mit megszeret, az megvan -szeretve, legyen eszme, személy, könyv vagy intézmény, s nem igen -állhatja, ha bonczolni merészlik. A mint Bulwer a németet a -kritikusok nemzetének nevezte, szintoly joggal nevezhetni a magyart -a lelkesülők nemzetének. Igy a kérlelhetetlen vizsgálódáshoz -általában nem csak hogy nincs hajlamunk, mi tán még nem volna baj, -de meglehetős ellenszenvvel is viseltetünk iránta. Ez már magában -nagy nehézség arra nézve, hogy irodalmi kritikánk a fennebbi -értelemben vett tekintélyhez juthasson. Ide járul még, hogy -legolvasottabb irodalmi lapjaink hozzá szoktatták közönségünket az -általánosságokhoz, a határozatlanhoz, a phrasisok uralmához. Igen -sok a koszorusunk, igen sok a jelesünk s majd mindeniket ugyanazon -mértékben szeretjük, méltányoljuk, habár valódian, a legtöbbször, -nem igen tudjuk őket élvezni. S ha már most valamelyik kritikus ez -vagy ama koszorusunkat vagy jelesünket birálni kezdi, úgy a mint -másutt épen csak a koszorusokat és jeleseket szokás, nem úgy -fogja-e feltüntetni őket ama lap, melyben a birálat megjelen, mint -nagyon kicsiny írókat azokhoz a meglehetős érdemes, de sokkal -kisebb írókhoz képest, kiket talán épen ugyanazon számban szertelen -dicsérettel halmozott el? Nem esik-e azon jogos gyanuba, hogy nem -tiszta forrásból <span class="pagenum"><a name="Page_385" id= -"Page_385">-385-</a></span> közölte ama birálatot? Lehet-e -tekintélye a közönség előtt? Kivánhatja-e, hogy meghallgassák? -Szigorú legyen-e a kritika, vagy ne, az csak másodrangú kérdés, a -fődolog, hogy legyen elve, eszméje és mértéke. Nálunk a kritikai -mérték következetességének figyelembe vétele különösen jótékony -eredményeket szülne: először emelné a kritika tekintélyét, -másodszor élesítené a közönség szemmértékét, harmadszor segítené -mind határozottabb csoportozatokká alakulni a mi nagy részt majd -minden vállalatba dolgozó íróinkat. A legrosszabb kormány is jobb, -mint az anarchia, a legrosszabb kritika is jobb, ha elve van és -mértéket tart, mint bármi más, mely elvtelen és következetlen -mértékű.</p> -<p>A kritikai lapok szinezetét azonban nemcsak az elv, mérték és -következetes alkalmazásuk adják meg, hanem oly esetleges -körülmények szempontjai is, melyekre nézve egy jól szerkesztett lap -szintén határozott programmot állapít meg. Például a költészetnek -némely nemei el vannak hanyagolva; a lap érdeket kiván irántok -gerjeszteni s az e nemben megjelenő műveket bátorítóbban, -engedékenyebben birálja.</p> -<p>Az engedékenység és szigoruság között nem az a különbség, hogy a -rosszat jónak mondjuk, a jót pedig rossznak, hanem hogy a tökélynek -magasabb vagy kevésbbé magas szempontjából itélünk avagy inkább -csak a valóban jó oldalakat igyekszünk kitüntetni. Ily módot -követhet a szerkesztő az oly nemben megjelenő művek birálatában is, -melyben nem igen mutathatunk fel sikerült műveket, ellenben ott, -hol már némi gazdagsággal dicsekedhetünk, sokkal szigorúbban jár -el. Lehetnek elvek, visszaélések, melyeket leküzdeni legfontosabb -kötelességének tarthatja, <span class="pagenum"><a name="Page_386" -id="Page_386">-386-</a></span> lehetnek ismét elvek és jelenségek, -melyek mellett kiválóan izgatni látja nagyon szükségesnek. S a -politikai körülmények is néha mily módosíthatólag folyhatnak be az -æsthetikai itéletekre, mi ismét nem azt teszi, hogy az æsthetikai -szempontokat alárendeljük a politikaiaknak, hanem hogy bizonyos -körülmények közt, a mennyire lehet, kibékítsük. De ki tudna mindent -előszámlálni egy czikkecske szűk korlátai közt? Ki valaha -szerkesztett vagy gondolkodott a szerkesztésről, érteni fog. S most -már a szerkesztő oly czikkeket adjon ki, melyek a programmot -többé-kevésbbé összedúlják? Ön nevetségesnek és igazságtalannak -találja, ha a szerkesztő azt kivánja valamelyik kritikusától, hogy -elveit s kritikusi mértékét így vagy amúgy alkalmazza ez vagy amaz -műre: én azt találnám nevetségesnek, ha a dolgozótárs kivánná a -szerkesztőtől, hogy kiadjon olyast, mit nem helyeselhet elv vagy -forma, mérték vagy itélet tekintetében. Jól tudom, hogy a -szerkesztő nem olvashat el minden művet, melyeket kritikusai -birálnak. De ebből nem következik az, hogy semmi oly nemű -óvatossággal ne éljen, melyet lapjának iránya, következetessége -nemcsak megkiván, hanem épen parancsol. A szerkesztő először is -nagyjában ismeri az irodalom újabb termékeit, másodszor ismeri -dolgozótársainak erejét, gyöngeségét, fény- és árnyoldalait, tudja -kiben, hol, mennyire bizhatik s a szerint a birálandó könyveket s a -szerint vizsgálja át a birálatokat. Ha gyanura lel okot, maga is -utána néz mindig, de kivált oly esetekben, melyek a rendkivüliek -közé tartoznak. – Például, ha egy hires író legújabb művét -valamelyik biráló, mint általában nem sikerültet itéli el, vagy -pedig egy egészen új író művét <span class="pagenum"><a name= -"Page_387" id="Page_387">-387-</a></span> nagyon sikerültnek s több -efféle, a szerkesztő maga is megolvassa az illető művét s belátása -szerint vagy nem adja ki a birálatot, vagy ha kiadja is, talál -módot a netalán hibás itélet paralyzálására. Azt is tudom, hogy -ugyanazon elvű és mértékű írók némely csekélyebb véleményárnyalatai -még nem sértik meg a lap irányának egységét, azonban mégis -szükséges a szerkesztőnek gondosan megvizsgálni, vajon ez -árnyalatok csakugyan csekélyek-e, vagy ha azok is, nem lényegesek-e -a lap irányára nézve, s vajon nem oly gyakran ismétlődnek-e, hogy a -lapnak némi erős jellemvonást kölcsönözhetnek. Az sem ismeretlen -előttem, hogy vannak kritikusok, kik oszthatják valamely lap -irányát, igen jeles elméleti czikkeket írnak, de ritkán tudnak -valamely műről helyes itéletet mondani, vagy ha tudnak is, oly -személyes vagy más nemű érdekek vezérlik, melyek a lapot rossz -hírbe hozhatják. Ezeket is registrálja hát a szerkesztő, mert -lapjának bizonyos tekintetben közönyös térnek kell lenni? De ön azt -mondhatja, hogy így annyi irodalmi közlöny kell, a hány -véleményárnyalat, tehát a mennyi ember. Ne féljen. A kritika nem -kecsegteti az embert sem annyi dicsőséggel, sem annyi anyagi -haszonnal, hogy sokan foglalkozzanak vele. Egyetlen irodalomban -sincs annyi kritikus, hogy be ne férjenek a meglevő irodalmi és -politikai közlönyökbe. Aztán ha némely dolgokban külön véleményünk -van is, abból még nem következik, hogy más dolgokban ki legyünk -zárva ez vagy amaz lapból. Ha pedig valaki így is, úgy is kizárva -érzi magát, szerkeszszen maga lapot, vagy írjon röpiratokat, vagy -pedig hallgasson. Például én egyszernél többször jártam úgy, hogy -nem adták birálatomat oly helyt, hová már azelőtt többször -<span class="pagenum"><a name="Page_388" id= -"Page_388">-388-</a></span> írtam, pedig csak árnyalatban, habár -nem éppen csekély árnyalatban, meg modorban tértem el a lapnak nem -is annyira elveitől, mint inkább jól rosszul elfogadott -gyakorlatától. S mit tettem? Kiadtam másutt, vagy eltettem -asztalfiókomba, de soha sem jutott eszembe a szerkesztőtől olyasmit -követelni, mit ön, úgy látszik, legalább félig-meddig jogosnak -tart.</p> -<p>Mindamellett egy szóval sem mondom, hogy a szerkesztő nem adhat -ki oly czikkeket is, melyek véleményével nem csak árnyalatokban, -mértékben, itéletben, hanem még a legfőbb elvekben is ellenkeznek. -Mindezt teheti, sőt tennie néha épen érdekében fekhetik, csak arról -gondoskodjék, hogy lapjának iránya, elve, szóval mindaz, minek -képviselője kiván lenni, sérelmet ne szenvedjen. Lehető-e? Hogy ne, -legalább minden jóra való szerkesztő teszi. Csodálom, hogy ez oly -természetes valami mindeddig elkerülhette az ön figyelmét. S ime -elértem ahhoz a ponthoz, melyet czikkemben mellőztem s melyet ön -mégis megczáfolni igyekezett, noha csak pótolnia kellett volna, de -valóban nagyon rosszul pótolta. E pont kifejtése nemcsak hogy nem -ellenkezik kimondott elvemmel, hanem épen belőle foly.</p> -<p>Mind a politikai, mind az irodalmi lapok irányát rendesen néhány -ember szövetsége vagy valamely független szerkesztő kiváló -egyénisége alapítják meg. Szorítkozzunk csak az irodalmi lapokra. -Néhány író szövetkezik s egyeztetvén véleményeiket, programmot -állítanak meg egész a részletekig, nem a közönség, hanem a magok -számára. Alkudoznak az erősebb véleményárnyalatok elenyésztetése -végett s mindenik enged, ha nem is tényleg, legalább tagadólag. A -szerkesztő, <span class="pagenum"><a name="Page_389" id= -"Page_389">-389-</a></span> kit lapjok vezérletével biznak meg, -tulajdonkép nem a maga, hanem a szövetség programmja szerint -szerkeszt. Természetesen a szövetkezettekhez még más dolgozótársak -is járulnak, olyanok, kiknek tetszvén a lap iránya, egyben-másban -segítni kivánják. A független szerkesztő egyedül maga alapítja meg -lapjának programmját, de többé-kevésbbé mindig tekintettel azon -írókra, kikre számítani akar. A legfüggetlenebb szerkesztő sem -lehet oly független, mint egyes író, ki egészen csak a maga erején -áll és senki segítségére nincsen szüksége. Ezért lehet valaki jó -kritikus, de nagyon rossz szerkesztő, mert egészen isolálhatja -magát, mit egyes írónál néha érdemül tudhatni be, de szerkesztőben -mindig nagy hiba. A szerkesztőben mindig kell lenni valami -hajlékonyságnak, épen mint a politikai pártvezérben. Ezért a lapok -és folyóiratok már helyzetöknél fogva némely tekintetben ritkán -hirdethetik a teljes igazságot, hanem csak bizonyos meghatározott, -a körülmények szerint szükséges igazságokat. A legalkalmasabb -eszközökkel kivánván küzdeni, pártot, olvasókat akarván teremteni, -némileg alkalmazkodniok kell s a teljesen objektiv, úgy szólva -történelmi szempontra, kivált tényeket és személyeket illetőleg, -ritkán emelkedhetnek, még akkor sem, midőn talán lehető volna. Egy -más korszaknak vagy a velök ellenkező szinezetű lapoknak, -folyóiratoknak kell azt kipótolni, mit ők a legjobb akarat mellett -sem tehetnek. Ez a dolgok feloldhatlan ellentétén alapul, mely mind -a szellemi életnek, mind a természetnek úgy szólva alapelve. Jól -van ez így, s ha a szerkesztő becsületesen szolgálja programmját, -mindent megtett, a mit tennie kellett. De vajon szolgálhatja-e azt -becsületesen, ha <span class="pagenum"><a name="Page_390" id= -"Page_390">-390-</a></span> a másnemű véleményeknek is tért nyit? A -tapasztalat igennel felel. A szerkesztőhöz egy kitünő értekezés -vagy birálat érkezik be, melyet nagyrészt helyesel, kivéve egy pár -lényeges pontot; kiadja minden változtatás nélkül, de az illető -pontokhoz egyszersmind jegyzeteket tesz. Egy a lap elveivel -ellenkező író, mert talán nincs másutt tere, szintén küld be -valamit, még pedig a maga szempontjából igen jól írt munkát; a -szerkesztő ezt is kiadja, még pedig azért, hogy megczáfolhassa. -Szóval a véleményeknek minden nagyobb és csekélyebb árnyalataival -így bánik el, ha lapjára nézve lényegeseknek látja. Sőt némely -dolgokat nyilt kérdéseknek hagyhat föl, mint olyanokat, melyekről -nincs határozott véleménye vagy még nem akar róluk határozottan -nyilatkozni s óhajtja megvitattatni lapjában. Közölhet valamely -nagyon nevezetes műről néhány egymással sok tekintetben ellenkező -birálatokat is s a maga véleményét legutoljára hagyhatja. Ezer -módja van annak, hogy az ellenkező vélemények közlése mellett meg -lehet őrizni a lap irányának egységét egész a részletekig, a -módszerben is bizonyos elveket, bizonyos rendszert követve. -Természetesen, hogy egy így szerkesztett lap nem lehet sine cura s -a szerkesztés valamivel több lesz, mint a bejövő kéziratokból -téltul válogatva csak odaadni ezt azt a szedőnek. De úgy hiszem, -hogy az ily szerkesztést ön is épen oly kevéssé pártolja, mint én. -Azt is jól tudom, hogy a leggondosabban szerkesztett lapban is -lehet találni itt-ott nemcsak egyenetlenségeket, hanem -következetlenségeket is, mert a legkitünőbb emberek is csak emberek -s a betegségtől kezdve szórakozottságig egy csoport esetlegesség -befolyása alatt állunk, s kivált egy új lapnak, míg <span class= -"pagenum"><a name="Page_391" id="Page_391">-391-</a></span> -megalakul, kerékvágásába zökken, a legtöbbször oly akadályokkal -kell küzdenie, melyeket a legnagyobb tehetség is alig győzhet le. -De egészen más valamit elvben tagadnunk és ismét más, tényben a -körülmények nehézsége vagy gyöngeségünk miatt a legjobb akarat -mellett is, nem hajthatni végre, úgy a mint óhajtjuk; s ön az elvet -ostromolja annyiban, a mennyiben elvet, mértéket, alkalmazást igen -tág értelemben vesz, s nem akar semmit tudni a szerkesztő azon -kötelezettségéről, mely szerint a lap iránya érdekében az ellenkező -véleményeket csak bizonyos feltételek mellett közölheti.</p> -<p>A mi a «Szépirodalmi Figyelő»-re hivatkozást illeti, épen nem -mondhatom szerencsésnek. E lapban, bár nem vizsgáltam tüzetesen, -lehetnek s vannak is a vita alatti kérdést illetőleg némi hiányok, -például a mértékben és itéletben nem ártana egy kissé több egység, -de a szerkesztő meglehetős nehéz körülményei daczára is valósítni -igyekszik ama fennebb kijelölt elveket, melyeket sem én, sem ő nem -találtunk fel, hanem a világirodalom gyakorlata fejtett ki. E -lapban számos oly czikk jelent meg, melyeket a szerkesztő -ellenvéleményét kifejező figyelmeztetéssel vagy jegyzetekkel -kisért, mert érezte, hogy lapjának iránya felett kötelessége -őrködni s mert a czikkek hiányaiért ugyan az illető írók a -felelősek, de az eszmék és itéletek helyességéért nagy részt ő is. -Az ön Vidáról írt birálatának kiadása épen ön ellen szól. A -szerkesztő kiadta ugyan, de egyszersmind jónak látta nem csak -jegyzetekkel kisérni, de egy részét tüzetesen megczáfolni és pedig -nem elvről vagy elvi árnyalatról volt szó, hanem egyszerűen csak -mértékről és itéletről. A mi az én czikkem s az ön czikke kiadását -illeti, ez sem <span class="pagenum"><a name="Page_392" id= -"Page_392">-392-</a></span> szól ön mellett. Igaz ugyan, hogy a -szerkesztő két meglehetősen ellenkező czikket adott ki s egyiket -sem kisérte a kérdés lényegét illető jegyzettel, de hátha az -egészet nyilt kérdésnek tekinti s ezt ki is fogja jelenteni, hátha -csak vitánk végén akar nyilatkozni. Addig hát föl kell -függesztenünk itéletünket. Ha pedig egyik sem történnék, akkor e -pontban legalább, egy perczig sem haboznék irodalmi -jellemtelenséggel vádolni e lapok tisztelt szerkesztőjét. Úgy -hiszem, nem lesz szükség reá, bár ön e vádat mindenkép ki akarja -belőlem csikarni. A szerkesztő már megkezdé a nyilatkozást e lapok -30-ik számában<a name="FNanchor_23" id="FNanchor_23"></a><a href= -"#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a> – <span class= -"pagenum"><a name="Page_393" id="Page_393">-393-</a></span> habár -egyelőre inkább csak sejtetve mint határozottan, de mégis megkezdte -– minek csak örvendeni tudok, mert lapjának következetessége, -tekintélye nagyon szivemen fekszik, noha nem vagyok sem -szövetkezett társa, sem oly nélkülözhetetlen írója, ki az irányt -illetőleg befolyást igényelhetnék magamnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_394" id="Page_394">-394-</a></span></p> -<p>Hadd lássuk most már a kritika jogkörének, a kritika modorának -kérdését, a melyről elmondott nézeteimet ön még élénkebben -hibáztatja s fejtegetéseimet sok részben hibásan fogván föl, engem -úgy mutat be, mint az irodalmi bárdolatlanság szószólóját. -Nevezetes kérdés ez s félig-meddig kapcsolatban van a szabad sajtó -ügyével, melyet nemcsak az állam szokott lenyügözni, hanem a -balitéletek is.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_395" id= -"Page_395">-395-</a></span></p> -<h2>NÉVMUTATÓ.</h2> -<ul class="TOC"> -<li><b>A.</b></li> -<li>Ábrándos bölcsek, <a href="#Page_204">204</a>.</li> -<li>Aeneis, <a href="#Page_97">97</a>.</li> -<li>Aeschylos, <a href="#Page_313">313</a>.</li> -<li>Athenæum, <a href="#Page_72">72</a>, <a href= -"#Page_148">148</a>, <a href="#Page_173">173</a>, <a href= -"#Page_187">187</a>.</li> -<li>Ajgó Márton, <a href="#Page_310">310</a>, <a href= -"#Page_316">316</a>–<a href="#Page_320">320</a>.</li> -<li>A kis köpeny története, <a href="#Page_307">307</a>.</li> -<li>Albertos, Don, <a href="#Page_312">312</a>.</li> -<li>Alföld, <a href="#Page_163">163</a>.</li> -<li>Alföldi képek, <a href="#Page_161">161</a>, <a href= -"#Page_166">166</a>.</li> -<li>A ligvárdi csárda mellett, <a href="#Page_239">239</a>.</li> -<li>Állatgyűlés, <a href="#Page_218">218</a>.</li> -<li>Álmos mondakör, <a href="#Page_100">100</a>.</li> -<li>A madár fiaihoz, <a href="#Page_159">159</a>.</li> -<li>A magyar irodalom és tudományosság története, <a href= -"#Page_106">106</a>.</li> -<li>A midőn aluszik a fergeteg, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Andersen, <a href="#Page_154">154</a>, <a href= -"#Page_272">272</a>, <a href="#Page_305">305</a>–<a href= -"#Page_307">307</a>.</li> -<li>Angyal Bandi, <a href="#Page_312">312</a>.</li> -<li>Anonymus, <a href="#Page_326">326</a>.</li> -<li>Apa és fiú, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Arany J., <a href="#Page_44">44</a>, <a href="#Page_45">45</a>, -<a href="#Page_60">60</a>, <a href="#Page_63">63</a>, <a href= -"#Page_74">74</a>, <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_105">105</a>–<a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_152">152</a>, <a href="#Page_161">161</a>, <a href= -"#Page_164">164</a>, <a href="#Page_165">165</a>, <a href= -"#Page_257">257</a>, <a href="#Page_268">268</a>, <a href= -"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_320">320</a>, <a href= -"#Page_331">331</a>.</li> -<li>Arany kisebb költeményei, <a href="#Page_241">241</a>.</li> -<li>Aranyosszék, <a href="#Page_339">339</a>.</li> -<li>Armstrong, <a href="#Page_312">312</a>.</li> -<li>Árpád, <a href="#Page_92">92</a>, <a href="#Page_134">134</a>, -<a href="#Page_135">135</a>.</li> -<li>Árvalányhaj, <a href="#Page_151">151</a>.</li> -<li>Árverésen, <a href="#Page_150">150</a>.</li> -<li>Aszód, <a href="#Page_3">3</a>.</li> -<li>Átok, <a href="#Page_314">314</a>.</li> -<li>Attila-monda, <a href="#Page_102">102</a>.</li> -<li>Aurora, <a href="#Page_148">148</a>.</li> -<li>Az én lakásom, <a href="#Page_169">169</a>, <a href= -"#Page_170">170</a>.</li> -<li>Az Isten mindenütt jelenvalósága, <a href= -"#Page_367">367</a>.</li> -<li>Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz, <a href= -"#Page_21">21</a>.</li> -<li>Az ó-torony, <a href="#Page_165">165</a>.</li> -<li><b>B.</b></li> -<li>Bacon, <a href="#Page_274">274</a>.</li> -<li>Bajza, <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_81">81</a>.</li> -<li>Balkányi Szabó Lajos, <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_128">128</a>, <a href="#Page_136">136</a>.</li> -<li>Ballay Valér, <a href="#Page_107">107</a>.</li> -<li>Balogh Zoltán, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_139">139</a>.</li> -<li>Balzac, <a href="#Page_197">197</a>.</li> -<li>Barcsai, <a href="#Page_309">309</a>, <a href= -"#Page_312">312</a>.</li> -<li>Barna Bandi, <a href="#Page_341">341</a>.</li> -<li>Bazár, <a href="#Page_305">305</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_396" id= -"Page_396">-396-</a></span></li> -<li>Becskereki, <a href="#Page_29">29</a>.</li> -<li>Beethoven, <a href="#Page_276">276</a>.</li> -<li>Béklyót tettem, <a href="#Page_149">149</a>.</li> -<li>Beköszöntött, <a href="#Page_233">233</a>.</li> -<li>Béla, I., <a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_131">131</a>, <a href="#Page_132">132</a>.</li> -<li>Béla királyfi, <a href="#Page_88">88</a>.</li> -<li>Bencze, <a href="#Page_119">119</a>, <a href= -"#Page_120">120</a>, <a href="#Page_122">122</a>, <a href= -"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_126">126</a>.</li> -<li>Béranger, <a href="#Page_34">34</a>, <a href="#Page_35">35</a>, -<a href="#Page_75">75</a>, <a href="#Page_112">112</a>, <a href= -"#Page_148">148</a>, <a href="#Page_230">230</a>.</li> -<li>Bérczy, <a href="#Page_9">9</a>, <a href= -"#Page_269">269</a>.</li> -<li>Berezina, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_131">131</a>, <a href="#Page_132">132</a>.</li> -<li>Bernardt, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Bertalan, <a href="#Page_121">121</a>.</li> -<li>Berzsenyi, <a href="#Page_39">39</a>, <a href= -"#Page_127">127</a>.</li> -<li>Beszélyek és regék, <a href="#Page_152">152</a>, <a href= -"#Page_153">153</a>.</li> -<li>Beteljesült álmok, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Black Hawk, <a href="#Page_98">98</a>.</li> -<li>Bolond Istók, <a href="#Page_36">36</a>.</li> -<li>Bolond Miska, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Boldogság, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li>Börne, <a href="#Page_242">242</a>, <a href= -"#Page_268">268</a>.</li> -<li>Borongós, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Borúra derű, <a href="#Page_364">364</a>.</li> -<li>Boston, <a href="#Page_98">98</a>.</li> -<li>Boz, <a href="#Page_35">35</a>, <a href= -"#Page_112">112</a>.</li> -<li>Brutus, <a href="#Page_324">324</a>.</li> -<li>Búcsú, <a href="#Page_169">169</a>.</li> -<li>Búcsú az ó-évtől, <a href="#Page_169">169</a>.</li> -<li>Bulcsú, <a href="#Page_372">372</a>.</li> -<li>Bulwer, <a href="#Page_384">384</a>.</li> -<li>Bulyovszkyné, <a href="#Page_79">79</a>, <a href= -"#Page_140">140</a>.</li> -<li>Budapesti Hirlap, <a href="#Page_366">366</a>, <a href= -"#Page_367">367</a>, <a href="#Page_371">371</a>, <a href= -"#Page_374">374</a>, <a href="#Page_383">383</a>.</li> -<li>Budapesti Szemle, <a href="#Page_302">302</a>.</li> -<li>Byron, <a href="#Page_19">19</a>, <a href="#Page_33">33</a>, -<a href="#Page_34">34</a>, <a href="#Page_35">35</a>, <a href= -"#Page_45">45</a>, <a href="#Page_51">51</a>, <a href= -"#Page_77">77</a>, <a href="#Page_95">95</a>, <a href= -"#Page_96">96</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= -"#Page_103">103</a>, <a href="#Page_105">105</a>, <a href= -"#Page_118">118</a>, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_193">193</a>, <a href="#Page_197">197</a>, <a href= -"#Page_212">212</a>, <a href="#Page_222">222</a>.</li> -<li><b>C.</b></li> -<li>Campbell, George, <a href="#Page_312">312</a>.</li> -<li>Chateaubriand, <a href="#Page_38">38</a>.</li> -<li>Childe Harold, <a href="#Page_96">96</a>.</li> -<li>Chimene, <a href="#Page_140">140</a>.</li> -<li>Columbiade, <a href="#Page_98">98</a>.</li> -<li>Concha Károly, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_239">239</a>.</li> -<li>Conversations-Lexicon, <a href="#Page_106">106</a>, <a href= -"#Page_107">107</a>.</li> -<li>Csak már ezeket, <a href="#Page_229">229</a>.</li> -<li>Csakugyan, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li>Családi kör, <a href="#Page_165">165</a>.</li> -<li>Csalánok, <a href="#Page_150">150</a>.</li> -<li>Csárda romjai, <a href="#Page_54">54</a>, <a href= -"#Page_163">163</a>.</li> -<li>Császár Ferencz, <a href="#Page_30">30</a>, <a href= -"#Page_31">31</a>, <a href="#Page_33">33</a>.</li> -<li>Csáthi Demeter, <a href="#Page_90">90</a>.</li> -<li>Csengery, <a href="#Page_32">32</a>.</li> -<li>Csitt kicsiny virágszellemkék, <a href= -"#Page_297">297</a>.</li> -<li>Csokonai, <a href="#Page_13">13</a>, <a href="#Page_35">35</a>, -<a href="#Page_38">38</a>, <a href="#Page_39">39</a>.</li> -<li>Cypruslomb Etelke sírján, <a href="#Page_12">12</a>, <a href= -"#Page_15">15</a>.</li> -<li>Czuczor, <a href="#Page_133">133</a>, <a href= -"#Page_134">134</a>.</li> -<li><b>D.</b></li> -<li>Dante, <a href="#Page_101">101</a>, <a href= -"#Page_223">223</a>, <a href="#Page_244">244</a>.</li> -<li>Debrecen, <a href="#Page_9">9</a>, <a href="#Page_10">10</a>, -<a href="#Page_27">27</a>, <a href="#Page_47">47</a>, <a href= -"#Page_88">88</a>, <a href="#Page_330">330</a>.</li> -<li>Debreczeni Márton, <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_128">128</a>, <a href="#Page_133">133</a>, <a href= -"#Page_134">134</a>, <a href="#Page_135">135</a>, <a href= -"#Page_136">136</a>.</li> -<li>Degré, <a href="#Page_9">9</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li> -<li>Derby, <a href="#Page_350">350</a>.</li> -<li>Dessewffy Aurél gr. <a href="#Page_376">376</a>.</li> -<li>Die bezauberte Rose, <a href="#Page_154">154</a>.</li> -<li>Diós-Győr, <a href="#Page_168">168</a>.</li> -<li>Diószeg, <a href="#Page_10">10</a>.</li> -<li>Dobsa, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Dorottya, <a href="#Page_39">39</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_397" id= -"Page_397">-397-</a></span></li> -<li>Dózsa György, <a href="#Page_42">42</a>.</li> -<li>Dumas, <a href="#Page_76">76</a>.</li> -<li><b>E.</b></li> -<li>Edingburgh Review, <a href="#Page_33">33</a>.</li> -<li>Eger, <a href="#Page_11">11</a>.</li> -<li>Egy frenologhoz, <a href="#Page_206">206</a>, <a href= -"#Page_373">373</a>.</li> -<li>Egy ismeretlen nőhöz, <a href="#Page_205">205</a>.</li> -<li>Egy századnegyed a magyar szépirodalomban, <a href= -"#Page_241">241</a>.</li> -<li>Eichendorf, <a href="#Page_148">148</a>.</li> -<li>Éji violák, <a href="#Page_150">150</a>.</li> -<li>Életképek, <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_27">27</a>, -<a href="#Page_30">30</a>, <a href="#Page_31">31</a>, <a href= -"#Page_41">41</a>, <a href="#Page_44">44</a>.</li> -<li>Elhagyott lak, <a href="#Page_165">165</a>.</li> -<li>Elmélkedés egy levél fölött. <a href="#Page_169">169</a>.</li> -<li>Élő virágok, <a href="#Page_154">154</a>.</li> -<li>Első szerelem, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li>Emléksorok, <a href="#Page_161">161</a>.</li> -<li>Endre, <a href="#Page_129">129</a>.</li> -<li>Eötvös, <a href="#Page_33">33</a>, <a href= -"#Page_107">107</a>.</li> -<li>Eperjes, <a href="#Page_21">21</a>.</li> -<li>Epikai költemények, <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_137">137</a>.</li> -<li>Erdei lak, <a href="#Page_21">21</a>.</li> -<li>Erdélyi János, <a href="#Page_8">8</a>, <a href= -"#Page_60">60</a>, <a href="#Page_63">63</a>, <a href= -"#Page_147">147</a>, <a href="#Page_148">148</a>, <a href= -"#Page_149">149</a>, <a href="#Page_183">183</a>, <a href= -"#Page_241">241</a>, <a href="#Page_265">265</a>, <a href= -"#Page_308">308</a>, <a href="#Page_309">309</a>, <a href= -"#Page_319">319</a>, <a href="#Page_325">325</a>, <a href= -"#Page_329">329</a>, <a href="#Page_330">330</a>, <a href= -"#Page_31">31</a>, <a href="#Page_337">337</a>, <a href= -"#Page_341">341</a>, <a href="#Page_364">364</a>.</li> -<li>Erdélyi Múzeum-Egylet, <a href="#Page_308">308</a>, <a href= -"#Page_342">342</a>, <a href="#Page_345">345</a>.</li> -<li>Erdőd, <a href="#Page_27">27</a>.</li> -<li>Estike, <a href="#Page_222">222</a>.</li> -<li>Eszter szerzője, <a href="#Page_3">3</a>, <a href= -"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_356">356</a>, <a href= -"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_377">377</a>, <a href= -"#Page_378">378</a>, <a href="#Page_379">379</a>.</li> -<li>Euripides, <a href="#Page_313">313</a>.</li> -<li>Ezeregy éj, <a href="#Page_99">99</a>.</li> -<li><b>F.</b></li> -<li>Fájdalom lantjához, <a href="#Page_201">201</a>.</li> -<li>Faludi, <a href="#Page_112">112</a>.</li> -<li>Falu jegyzője, <a href="#Page_107">107</a>.</li> -<li>Falu pacsirtája, <a href="#Page_185">185</a>, <a href= -"#Page_186">186</a>.</li> -<li>Falusi órák, <a href="#Page_161">161</a>, <a href= -"#Page_166">166</a>.</li> -<li>Fáncsy, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Farsangban, <a href="#Page_169">169</a>, <a href= -"#Page_170">170</a>.</li> -<li>Fáy, <a href="#Page_77">77</a>.</li> -<li>Fáy Antalnak, <a href="#Page_228">228</a>.</li> -<li>Fehér Anna, <a href="#Page_325">325</a>.</li> -<li>Felhők, <a href="#Page_34">34</a>, <a href="#Page_207">207</a>, -<a href="#Page_372">372</a>.</li> -<li>Ferenczi Zsigmond Jakab, <a href="#Page_106">106</a>.</li> -<li>Féval, <a href="#Page_76">76</a>.</li> -<li>Fiam születésekor, <a href="#Page_160">160</a>.</li> -<li>Firkantyú koma, <a href="#Page_189">189</a>.</li> -<li>Flóra, <a href="#Page_211">211</a>.</li> -<li>Flóra, <a href="#Page_294">294</a>–<a href= -"#Page_299">299</a>.</li> -<li>Flóra <a href="#Page_50">50</a> költeménye, <a href= -"#Page_272">272</a>, <a href="#Page_294">294</a>–<a href= -"#Page_299">299</a>.</li> -<li>Freiligrath, <a href="#Page_162">162</a>. <a href= -"#Page_163">163</a>.</li> -<li>Friebeisz István, <a href="#Page_137">137</a>.</li> -<li>Frankenburg, <a href="#Page_10">10</a>.</li> -<li>Fütyül a szél, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li><b>G.</b></li> -<li>Gaal, <a href="#Page_308">308</a>.</li> -<li>Garay, <a href="#Page_147">147</a>, <a href= -"#Page_148">148</a>, <a href="#Page_149">149</a>, <a href= -"#Page_151">151</a>, <a href="#Page_319">319</a>.</li> -<li>Gödöllő, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Goethe, <a href="#Page_13">13</a>. <a href="#Page_35">35</a>, -<a href="#Page_39">39</a>, <a href="#Page_70">70</a>, <a href= -"#Page_84">84</a>, <a href="#Page_112">112</a>, <a href= -"#Page_242">242</a>, <a href="#Page_270">270</a>.</li> -<li>Gömör megye, <a href="#Page_21">21</a>.</li> -<li>Gondolkodom rólad, <a href="#Page_210">210</a>.</li> -<li>Grandville, <a href="#Page_154">154</a>.</li> -<li>Greguss Ágost, <a href="#Page_110">110</a>, <a href= -"#Page_111">111</a>, <a href="#Page_269">269</a>.</li> -<li>Gritti, <a href="#Page_106">106</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_398" id= -"Page_398">-398-</a></span></li> -<li>Gunda, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_131">131</a>.</li> -<li>Gutzkow, <a href="#Page_76">76</a>. P.</li> -<li>Gvadányi, <a href="#Page_35">35</a>.</li> -<li>Gyalu, <a href="#Page_321">321</a>, <a href= -"#Page_334">334</a>.</li> -<li>Gyöngyös, <a href="#Page_187">187</a>.</li> -<li>Gyöngyvirágok, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_188">188</a>, <a href="#Page_189">189</a>.</li> -<li><b>H.</b></li> -<li>Hadakuta, <a href="#Page_309">309</a>.</li> -<li>Ha dolmányom, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li>Hadonár, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_131">131</a>.</li> -<li>Hahn-Hahn Ida grófnő, <a href="#Page_282">282</a>, <a href= -"#Page_284">284</a>, <a href="#Page_290">290</a>.</li> -<li>Hajdanában-danában, <a href="#Page_126">126</a>.</li> -<li>Halmon állok, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li>Hamlet, <a href="#Page_196">196</a>, <a href= -"#Page_200">200</a>, <a href="#Page_204">204</a>, <a href= -"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_384">384</a>.</li> -<li>Ha megfutván, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Harmincz éven túl, <a href="#Page_169">169</a>.</li> -<li>Háromszék, <a href="#Page_337">337</a>.</li> -<li>Haza vágyom, <a href="#Page_230">230</a>, <a href= -"#Page_232">232</a>.</li> -<li>Hazánk, <a href="#Page_22">22</a>, <a href= -"#Page_28">28</a>.</li> -<li>Hegedülnek, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li>Heine, <a href="#Page_11">11</a>, <a href="#Page_27">27</a>, -<a href="#Page_28">28</a>, <a href="#Page_35">35</a>, <a href= -"#Page_48">48</a>, <a href="#Page_49">49</a>, <a href= -"#Page_148">148</a>, <a href="#Page_193">193</a>, <a href= -"#Page_197">197</a>, <a href="#Page_242">242</a>, <a href= -"#Page_268">268</a>.</li> -<li>Helena, <a href="#Page_97">97</a>.</li> -<li>Helység kalapácsa, <a href="#Page_12">12</a>, <a href= -"#Page_24">24</a>.</li> -<li>Henszlmann, <a href="#Page_345">345</a>.</li> -<li>Hét vár, <a href="#Page_127">127</a>.</li> -<li>Hiador, <a href="#Page_33">33</a>.</li> -<li>Himfy szerelmei, <a href="#Page_38">38</a>.</li> -<li>Hóhér kötele, <a href="#Page_30">30</a>.</li> -<li>Hölgyfutár, <a href="#Page_125">125</a>, <a href= -"#Page_189">189</a>, <a href="#Page_215">215</a>, <a href= -"#Page_216">216</a>.</li> -<li>Homér, <a href="#Page_83">83</a>, <a href="#Page_96">96</a>, -<a href="#Page_97">97</a>, <a href="#Page_112">112</a>, <a href= -"#Page_223">223</a>, <a href="#Page_274">274</a>, <a href= -"#Page_313">313</a>, <a href="#Page_318">318</a>.</li> -<li>Honderű, <a href="#Page_29">29</a>, <a href="#Page_31">31</a>, -<a href="#Page_33">33</a>.</li> -<li>Jókai, <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_7">7</a>, -<a href="#Page_37">37</a>.</li> -<li>Honművész, <a href="#Page_187">187</a>, <a href= -"#Page_190">190</a>.</li> -<li>Honvágy, <a href="#Page_230">230</a>.</li> -<li>Horatius, <a href="#Page_13">13</a>, <a href= -"#Page_109">109</a>.</li> -<li>Hortobágy, <a href="#Page_11">11</a>.</li> -<li>Horváth Ádám, <a href="#Page_63">63</a>.</li> -<li>Horváth András, <a href="#Page_314">314</a>.</li> -<li>Horváth Endre, <a href="#Page_134">134</a>.</li> -<li>Horváth István, <a href="#Page_83">83</a>.</li> -<li>Horvátország, <a href="#Page_6">6</a>.</li> -<li>Hova ámulsz, <a href="#Page_213">213</a>.</li> -<li>Hugo Victor, <a href="#Page_162">162</a>, <a href= -"#Page_163">163</a>.</li> -<li>Hún mondakör, <a href="#Page_100">100</a>.</li> -<li>Hunyadi, <a href="#Page_100">100</a>.</li> -<li>Hűség, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li><b>I.</b></li> -<li>Iduna, <a href="#Page_294">294</a>, <a href= -"#Page_296">296</a>.</li> -<li>Ifjú Németország, <a href="#Page_37">37</a>, <a href= -"#Page_243">243</a>.</li> -<li>Ilias, <a href="#Page_89">89</a>, <a href="#Page_96">96</a>, -<a href="#Page_97">97</a>.</li> -<li>Ilosvai, <a href="#Page_90">90</a>, <a href="#Page_95">95</a>, -<a href="#Page_115">115</a>, <a href="#Page_116">116</a>.</li> -<li>Ipolyi Arnold, <a href="#Page_184">184</a>, <a href= -"#Page_340">340</a>, <a href="#Page_345">345</a>.</li> -<li>Iris, <a href="#Page_305">305</a>.</li> -<li>Irodalmi őr, <a href="#Page_31">31</a>.</li> -<li>Szt. István, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_131">131</a>.</li> -<li>Itthon vagyok, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li><b>J.</b></li> -<li>James, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>János király, <a href="#Page_344">344</a>.</li> -<li>János vitéz, <a href="#Page_12">12</a>, <a href= -"#Page_15">15</a>, <a href="#Page_36">36</a>.</li> -<li>Jallosics, <a href="#Page_107">107</a>.</li> -<li>Jávorfa, <a href="#Page_151">151</a>.</li> -<li>Jávor orvos, <a href="#Page_77">77</a>.</li> -<li>Jelesebb írónőink csarnoka, <a href="#Page_84">84</a>.</li> -<li>Johanna d’ Arc, <a href="#Page_96">96</a>.</li> -<li>Johnson dr., <a href="#Page_97">97</a>.</li> -<li>Jókainé, <a href="#Page_79">79</a>, <a href= -"#Page_140">140</a>.</li> -<li>Jókus Mihály, <a href="#Page_339">339</a>.</li> -<li>Jón ’a (Johanna), <a href="#Page_342">342</a>–<a href= -"#Page_345">345</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_399" id= -"Page_399">-399-</a></span></li> -<li>Jones, <a href="#Page_98">98</a>.</li> -<li>Jössz te kedves, <a href="#Page_158">158</a>.</li> -<li>József, II., <a href="#Page_28">28</a>, <a href= -"#Page_37">37</a>.</li> -<li>Józsika, <a href="#Page_75">75</a>, <a href= -"#Page_112">112</a>.</li> -<li>Józsika Julia, <a href="#Page_305">305</a>.</li> -<li>Juan, don, <a href="#Page_77">77</a>, <a href= -"#Page_96">96</a>.</li> -<li>Janin Jules, <a href="#Page_268">268</a>.</li> -</ul> -<ul class="TOC"> -<li><b>K.</b></li> -</ul> -<ul class="TOC"> -<li>Kádár István, <a href="#Page_322">322</a>.</li> -<li>Kahama átka, <a href="#Page_96">96</a>.</li> -<li>Kain, <a href="#Page_45">45</a>.</li> -<li>Kaiser-Ernstné, <a href="#Page_106">106</a>.</li> -<li>Kaján Ábel, <a href="#Page_37">37</a>.</li> -<li>Kakukdalok a nép számára, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_190">190</a>.</li> -<li>Kalevala, <a href="#Page_89">89</a>.</li> -<li>Kalotaszeg, <a href="#Page_338">338</a>, <a href= -"#Page_340">340</a>.</li> -<li>Kant, <a href="#Page_274">274</a>.</li> -<li>Karacs Teréz, <a href="#Page_128">128</a>.</li> -<li>Karcsai templom, <a href="#Page_151">151</a>.</li> -<li>Kassa, <a href="#Page_117">117</a>.</li> -<li>Kazinczy, <a href="#Page_38">38</a>, <a href= -"#Page_261">261</a>, <a href="#Page_262">262</a>, <a href= -"#Page_263">263</a>, <a href="#Page_362">362</a>, <a href= -"#Page_391">391</a>.</li> -<li>Kecskemét, <a href="#Page_7">7</a>.</li> -<li>Kemenesi czimbalom, <a href="#Page_185">185</a>, <a href= -"#Page_186">186</a>.</li> -<li>Kemény Zsigmond, <a href="#Page_111">111</a>, <a href= -"#Page_115">115</a>, <a href="#Page_269">269</a>.</li> -<li>Képes naptár, <a href="#Page_111">111</a>.</li> -<li>Kerényi, <a href="#Page_9">9</a>, <a href="#Page_15">15</a>, -<a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_22">22</a>, <a href= -"#Page_37">37</a>, <a href="#Page_148">148</a>, <a href= -"#Page_172">172</a>.</li> -<li>Kerner, <a href="#Page_148">148</a>.</li> -<li>Kézsmárk, <a href="#Page_21">21</a>.</li> -<li>Kide, <a href="#Page_339">339</a>.</li> -<li>Kinizsi, <a href="#Page_217">217</a>, <a href= -"#Page_239">239</a>.</li> -<li>Kisfaludy Károly, <a href="#Page_39">39</a>, <a href= -"#Page_63">63</a>, <a href="#Page_75">75</a>, <a href= -"#Page_111">111</a>.</li> -<li>Kisfaludy Sándor, <a href="#Page_38">38</a>, <a href= -"#Page_63">63</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href= -"#Page_274">274</a>.</li> -<li>Kisfaludy-Társaság, <a href="#Page_8">8</a>, <a href= -"#Page_9">9</a>, <a href="#Page_44">44</a>, <a href= -"#Page_107">107</a>, <a href="#Page_152">152</a>, <a href= -"#Page_308">308</a>.</li> -<li>Kis Geréb, <a href="#Page_238">238</a>.</li> -<li>Kis Kőrös, <a href="#Page_3">3</a>.</li> -<li>Kióvi csata, <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_133">133</a>–<a href="#Page_136">136</a>.</li> -<li>Kolozsvár, <a href="#Page_44">44</a>, <a href= -"#Page_173">173</a>.</li> -<li>Koltó, <a href="#Page_43">43</a>, <a href= -"#Page_44">44</a>.</li> -<li>Komlóssy Ida, <a href="#Page_79">79</a>, <a href= -"#Page_106">106</a>.</li> -<li>Kont, <a href="#Page_319">319</a>.</li> -<li>Kórán, <a href="#Page_361">361</a>.</li> -<li>Koros hölgy, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Kovács Zsigmond, <a href="#Page_327">327</a>.</li> -<li>Kölcsey, <a href="#Page_39">39</a>, <a href= -"#Page_81">81</a>.</li> -<li>Költő, <a href="#Page_228">228</a>.</li> -<li>Költemények, <a href="#Page_217">217</a>, <a href= -"#Page_239">239</a>.</li> -<li>Közmondások, <a href="#Page_308">308</a>.</li> -<li>Kritika, <a href="#Page_81">81</a>.</li> -<li>Kritikai Lapok, <a href="#Page_72">72</a>.</li> -<li>Kriza, <a href="#Page_309">309</a>, <a href= -"#Page_327">327</a>.</li> -<li>Kutyakaparó, <a href="#Page_54">54</a>, <a href= -"#Page_164">164</a>.</li> -<li>Kun László, <a href="#Page_235">235</a>.</li> -<li>Külföldi Regénytár, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Különcz, <a href="#Page_189">189</a>.</li> -<li><b>L.</b></li> -<li>Laczi konyhája, <a href="#Page_189">189</a>.</li> -<li>Lajos, Nagy, <a href="#Page_116">116</a>, <a href= -"#Page_117">117</a>, <a href="#Page_125">125</a>, <a href= -"#Page_126">126</a>, <a href="#Page_309">309</a>.</li> -<li>László, Szent, <a href="#Page_100">100</a>, <a href= -"#Page_102">102</a>, <a href="#Page_183">183</a>.</li> -<li>Lear király, <a href="#Page_344">344</a>.</li> -<li>Legouvé, <a href="#Page_79">79</a>.</li> -<li>Lenau, <a href="#Page_16">16</a>, <a href="#Page_35">35</a>, -<a href="#Page_97">97</a>, <a href="#Page_193">193</a>.</li> -<li>Lessing, <a href="#Page_257">257</a>.</li> -<li>Letarolt kert, <a href="#Page_298">298</a>.</li> -<li>Lettres d’un Voyageur, <a href="#Page_283">283</a>.</li> -<li>Lévai, <a href="#Page_230">230</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_400" id= -"Page_400">-400-</a></span></li> -<li>Levél egy barátom után, <a href="#Page_171">171</a>, <a href= -"#Page_172">172</a>.</li> -<li>Levelek Kerényi Frigyeshez, <a href="#Page_28">28</a>.</li> -<li>Lisznyai K. <a href="#Page_37">37</a>, <a href= -"#Page_75">75</a>, <a href="#Page_184">184</a>, <a href= -"#Page_185">185</a>, <a href="#Page_186">186</a>, <a href= -"#Page_188">188</a>, <a href="#Page_189">189</a>, <a href= -"#Page_203">203</a>.</li> -<li>Lombok közt, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Loránd, <a href="#Page_121">121</a>.</li> -<li>Losonczyné, <a href="#Page_314">314</a>.</li> -<li>Lugossy, <a href="#Page_309">309</a>.</li> -<li><b>M.</b></li> -<li>Macaulay <a href="#Page_222">222</a>, <a href= -"#Page_224">224</a>, <a href="#Page_270">270</a>, <a href= -"#Page_357">357</a>, <a href="#Page_367">367</a>.</li> -<li>Madárfészek, <a href="#Page_159">159</a>, <a href= -"#Page_160">160</a>.</li> -<li>Magyar gazda, <a href="#Page_78">78</a>.</li> -<li>Magyar költészet története (Toldy), <a href= -"#Page_111">111</a>.</li> -<li>Magyar korcsmáros, <a href="#Page_230">230</a>.</li> -<li>Magyar mythologia, <a href="#Page_340">340</a>.</li> -<li>Magyar nemzeti irodalom története (Toldy), <a href= -"#Page_111">111</a>.</li> -<li>Magyar népmesék, <a href="#Page_308">308</a>.</li> -<li>Marianus-Marienescu, <a href="#Page_342">342</a>.</li> -<li>Marius, <a href="#Page_209">209</a>.</li> -<li>Marosszék, <a href="#Page_311">311</a>, <a href= -"#Page_326">326</a>, <a href="#Page_329">329</a>.</li> -<li>Márta könyve, <a href="#Page_151">151</a>.</li> -<li>Mátra hegye, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li>Meáncsek István, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_187">187</a>, <a href="#Page_190">190</a>, <a href= -"#Page_191">191</a>.</li> -<li>Meghalok Csurgóért, <a href="#Page_331">331</a>.</li> -<li>Megy a juhász szamáron, <a href="#Page_55">55</a>.</li> -<li>Még néhány szó a kritikáról, <a href="#Page_369">369</a>.</li> -<li>Melyik szebb fény, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Menelaos, <a href="#Page_97">97</a>.</li> -<li>Mentovich Ferencz, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_147">147</a>, <a href="#Page_173">173</a>, <a href= -"#Page_174">174</a>.</li> -<li>Michelangelo, <a href="#Page_244">244</a>, <a href= -"#Page_274">274</a>.</li> -<li>Mieszkó, <a href="#Page_129">129</a>, <a href= -"#Page_130">130</a>, <a href="#Page_132">132</a>.</li> -<li>Mikó Imre gr. <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_133">133</a>.</li> -<li>Milton, <a href="#Page_96">96</a>, <a href="#Page_101">101</a>, -<a href="#Page_223">223</a>.</li> -<li>Mintha volnék, <a href="#Page_235">235</a>.</li> -<li>Mit kérek, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li>Molnár Anna, <a href="#Page_310">310</a>, <a href= -"#Page_316">316</a>–<a href="#Page_321">321</a>, <a href= -"#Page_332">332</a>, <a href="#Page_342">342</a>, <a href= -"#Page_344">344</a>, <a href="#Page_345">345</a>.</li> -<li>Montepin, <a href="#Page_76">76</a>.</li> -<li>Montgomery, <a href="#Page_367">367</a>.</li> -<li>Moor Károly, <a href="#Page_29">29</a>, <a href= -"#Page_34">34</a>, <a href="#Page_35">35</a>.</li> -<li>München, <a href="#Page_318">318</a>.</li> -<li>Murány ostroma, <a href="#Page_105">105</a>.</li> -<li>Murillo, <a href="#Page_43">43</a>.</li> -<li><b>N.</b></li> -<li>Nagybánya, <a href="#Page_43">43</a>.</li> -<li>Nagy Ignácz, <a href="#Page_9">9</a>, <a href= -"#Page_215">215</a>.</li> -<li>Nagyon részeg, <a href="#Page_213">213</a>.</li> -<li>Nagy változáson ment át, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Napoleon, <a href="#Page_274">274</a>.</li> -<li>Nefelejcs, <a href="#Page_129">129</a>.</li> -<li>Negyvenéves hölgy, <a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Német Újhely, <a href="#Page_116">116</a>.</li> -<li>Nem gondolok, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li>Nem itt születtem, <a href="#Page_210">210</a>.</li> -<li>Nemzeti kör, <a href="#Page_11">11</a>.</li> -<li>Ne nézzenek rám, <a href="#Page_159">159</a>.</li> -<li>Néprege, <a href="#Page_168">168</a>.</li> -<li>Népregék és mondák, <a href="#Page_151">151</a>, <a href= -"#Page_155">155</a>.</li> -<li>Ne süss, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li>Ne süsd le szép szemed, <a href="#Page_235">235</a>.</li> -<li>New-York, <a href="#Page_98">98</a>.</li> -<li>Nővilág, <a href="#Page_305">305</a>.</li> -<li>Nyilassi, <a href="#Page_107">107</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_401" id= -"Page_401">-401-</a></span></li> -<li><b>O.</b></li> -<li>Obernyik, <a href="#Page_37">37</a>.</li> -<li>Oh hölgyem, <a href="#Page_161">161</a>.</li> -<li>Oh ne kérd, <a href="#Page_202">202</a>.</li> -<li>Oláh Gerő, <a href="#Page_312">312</a>, <a href= -"#Page_319">319</a>, <a href="#Page_321">321</a>.</li> -<li>Oleg, <a href="#Page_135">135</a>.</li> -<li>Öreg szolga, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li>Orientales, <a href="#Page_163">163</a>.</li> -<li>Orlay-Petrics, <a href="#Page_7">7</a>.</li> -<li>Ormuzd, <a href="#Page_135">135</a>.</li> -<li>Örök zsidó, <a href="#Page_100">100</a>.</li> -<li>Őrült, <a href="#Page_207">207</a>, <a href= -"#Page_372">372</a>–<a href="#Page_374">374</a>.</li> -<li>Őrült huszár, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Ossian, <a href="#Page_97">97</a>.</li> -<li>Ősszel, <a href="#Page_158">158</a>.</li> -<li>Őszi képek, <a href="#Page_150">150</a>, <a href= -"#Page_157">157</a>.</li> -<li>Őszi tájnak… <a href="#Page_157">157</a>.</li> -<li>Özvegy és fiai, <a href="#Page_152">152</a>.</li> -<li><b>P.</b></li> -<li>Pajer, <a href="#Page_107">107</a>.</li> -<li>Pákh Albert, <a href="#Page_5">5</a>, <a href= -"#Page_10">10</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li> -<li>Pálffy Albert, <a href="#Page_9">9</a>, <a href= -"#Page_23">23</a>, <a href="#Page_37">37</a>.</li> -<li>Pál mester, <a href="#Page_55">55</a>.</li> -<li>Palócz dalok, <a href="#Page_184">184</a>, <a href= -"#Page_185">185</a>.</li> -<li>Pannónia, <a href="#Page_135">135</a>.</li> -<li>Pápa, <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_7">7</a>.</li> -<li>Patikárus Ferkónak, <a href="#Page_228">228</a>.</li> -<li>Példabeszédek, <a href="#Page_325">325</a>.</li> -<li>Pesti Divatlap, <a href="#Page_12">12</a>, <a href= -"#Page_31">31</a>, <a href="#Page_33">33</a>, <a href= -"#Page_36">36</a>, <a href="#Page_215">215</a>.</li> -<li>Pesti Füzetek, <a href="#Page_41">41</a>.</li> -<li>Pesti Hirlap, <a href="#Page_8">8</a>, <a href= -"#Page_32">32</a>.</li> -<li>Pesti Napló, <a href="#Page_72">72</a>–<a href= -"#Page_87">87</a>, <a href="#Page_105">105</a>–<a href= -"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_127">127</a>, <a href= -"#Page_130">130</a>, <a href="#Page_140">140</a>, <a href= -"#Page_141">141</a>, <a href="#Page_145">145</a>, <a href= -"#Page_153">153</a>, <a href="#Page_213">213</a>, <a href= -"#Page_214">214</a>, <a href="#Page_242">242</a>, <a href= -"#Page_302">302</a>.</li> -<li>Petőfi, <a href="#Page_1">1</a>–<a href="#Page_69">69</a>, -<a href="#Page_74">74</a>, <a href="#Page_75">75</a>, <a href= -"#Page_107">107</a>, <a href="#Page_127">127</a>, <a href= -"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href= -"#Page_113">113</a>, <a href="#Page_115">115</a>, <a href= -"#Page_145">145</a>, <a href="#Page_147">147</a>–<a href= -"#Page_151">151</a>, <a href="#Page_161">161</a>–<a href= -"#Page_165">165</a>, <a href="#Page_179">179</a>–<a href= -"#Page_185">185</a>, <a href="#Page_192">192</a>, <a href= -"#Page_194">194</a>, <a href="#Page_200">200</a>, <a href= -"#Page_207">207</a>, <a href="#Page_215">215</a>–<a href= -"#Page_220">220</a>, <a href="#Page_230">230</a>, <a href= -"#Page_236">236</a>, <a href="#Page_368">368</a>, <a href= -"#Page_370">370</a>–<a href="#Page_374">374</a>.</li> -<li>Petőfi és lyrai költészetünk, <a href="#Page_1">1</a>–<a href= -"#Page_69">69</a>, <a href="#Page_145">145</a>.</li> -<li>Petőfi összes költeményei, <a href="#Page_33">33</a>,</li> -<li>Petrovics, <a href="#Page_3">3</a>.</li> -<li>Phidias, <a href="#Page_274">274</a>.</li> -<li>Pillangóvá lettem, <a href="#Page_235">235</a>.</li> -<li>Pipacsok, <a href="#Page_169">169</a>.</li> -<li>Planche Gusztáv, <a href="#Page_79">79</a>, <a href= -"#Page_163">163</a>.</li> -<li>Polemikus levelek, <a href="#Page_241">241</a>–<a href= -"#Page_271">271</a>.</li> -<li>Polyb, <a href="#Page_249">249</a>.</li> -<li>Pönögei Kiss Pál, <a href="#Page_8">8</a>.</li> -<li>Porteullis, <a href="#Page_224">224</a>.</li> -<li>Pozsony, <a href="#Page_7">7</a>–<a href="#Page_9">9</a>.</li> -<li>Pünkösd reggelén, <a href="#Page_160">160</a>.</li> -<li>Puskin, <a href="#Page_97">97</a>.</li> -<li>Pusztán, <a href="#Page_150">150</a>.</li> -<li><b>R.</b></li> -<li>Rachel, <a href="#Page_79">79</a>.</li> -<li>Rajongás, <a href="#Page_207">207</a>, <a href= -"#Page_208">208</a>.</li> -<li>Raphael, <a href="#Page_244">244</a>.</li> -<li>Regék, <a href="#Page_38">38</a>.</li> -<li>Regélő, <a href="#Page_7">7</a>.</li> -<li>Regény és regényitészet, <a href="#Page_347">347</a>, <a href= -"#Page_356">356</a>, <a href="#Page_376">376</a>.</li> -<li>Reisebilder, <a href="#Page_27">27</a>.</li> -<li>Reménytelen, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Reszketnek forró, <a href="#Page_211">211</a>.</li> -<li>Retel patakja, <a href="#Page_168">168</a>.</li> -<li>Réthy, <a href="#Page_200">200</a>, <a href= -"#Page_376">376</a>.</li> -<li>Révay <a href="#Page_81">81</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_402" id= -"Page_402">-402-</a></span></li> -<li>Revue des deux Mondes, <a href="#Page_79">79</a>, <a href= -"#Page_382">382</a>, <a href="#Page_383">383</a>.</li> -<li>Richeza, <a href="#Page_129">129</a>–<a href= -"#Page_131">131</a>.</li> -<li>Robin Hood, <a href="#Page_9">9</a>, <a href= -"#Page_312">312</a>.</li> -<li>Rouge Dragon, <a href="#Page_224">224</a>.</li> -<li>Rousseau, <a href="#Page_251">251</a>.</li> -<li>Rückert, <a href="#Page_148">148</a>.</li> -<li><b>S.</b></li> -<li>Sajó, <a href="#Page_167">167</a>.</li> -<li>Salamon (bölcs), <a href="#Page_197">197</a>, <a href= -"#Page_325">325</a>.</li> -<li>Salamon Ferencz, <a href="#Page_269">269</a>.</li> -<li>Sándor, nagy, <a href="#Page_179">179</a>, <a href= -"#Page_370">370</a>.</li> -<li>Sand, George, <a href="#Page_275">275</a>, <a href= -"#Page_282">282</a>–<a href="#Page_284">284</a>, <a href= -"#Page_290">290</a>, <a href="#Page_305">305</a>.</li> -<li>Sápadt asszony, <a href="#Page_230">230</a>, <a href= -"#Page_231">231</a>.</li> -<li>Sápadt vőlegény és halvány menyasszony, <a href= -"#Page_208">208</a>, <a href="#Page_211">211</a>.</li> -<li>«Sappho mellett», <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Sátán, <a href="#Page_367">367</a>.</li> -<li>Scribe, <a href="#Page_79">79</a>.</li> -<li>Schiller, <a href="#Page_29">29</a>, <a href="#Page_39">39</a>, -<a href="#Page_79">79</a>.</li> -<li>Schmidt, Julián, <a href="#Page_159">159</a>, <a href= -"#Page_163">163</a>.</li> -<li>Schultze Ernő, <a href="#Page_154">154</a>.</li> -<li>Svajcz, <a href="#Page_6">6</a>.</li> -<li>Selmecz, <a href="#Page_3">3</a>, <a href="#Page_5">5</a>.</li> -<li>Shakespeare, <a href="#Page_3">3</a>, <a href="#Page_4">4</a>, -<a href="#Page_10">10</a>, <a href="#Page_35">35</a>, <a href= -"#Page_84">84</a>, <a href="#Page_122">122</a>, <a href= -"#Page_223">223</a>, <a href="#Page_244">244</a>, <a href= -"#Page_274">274</a>, <a href="#Page_276">276</a>, <a href= -"#Page_303">303</a>, <a href="#Page_344">344</a>.</li> -<li>Shelley, <a href="#Page_34">34</a>, <a href= -"#Page_193">193</a>.</li> -<li>Siréna dal, <a href="#Page_297">297</a>.</li> -<li>Smith, <a href="#Page_98">98</a>.</li> -<li>Sobri, <a href="#Page_312">312</a>.</li> -<li>Sokáig áll-e a világ, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Sophokles, <a href="#Page_313">313</a>.</li> -<li>Sopron, <a href="#Page_5">5</a>, <a href= -"#Page_10">10</a>.</li> -<li>Southey, <a href="#Page_96">96</a>.</li> -<li>Spartakus, <a href="#Page_42">42</a>.</li> -<li>Spetykó Gáspár, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_187">187</a>–<a href="#Page_90">90</a>.</li> -<li><b>Sz.</b></li> -<li>Szalay, <a href="#Page_32">32</a>.</li> -<li>Szalonta, <a href="#Page_44">44</a>, <a href= -"#Page_107">107</a>.</li> -<li>Száraz lombok, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_175">175</a>.</li> -<li>Szász Károly, <a href="#Page_364">364</a>, <a href= -"#Page_395">395</a>.</li> -<li>Szatmár m., <a href="#Page_43">43</a>, <a href= -"#Page_44">44</a>.</li> -<li>Széchenyi, <a href="#Page_78">78</a>, <a href= -"#Page_128">128</a>, <a href="#Page_262">262</a>.</li> -<li>Szegény ember éjszakája, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Székelyhid, <a href="#Page_10">10</a>.</li> -<li>Székely József, <a href="#Page_372">372</a>.</li> -<li>Székely krónika, <a href="#Page_326">326</a>.</li> -<li>Szelestey László, <a href="#Page_185">185</a>, <a href= -"#Page_186">186</a>.</li> -<li>Szemere Miklóshoz, <a href="#Page_150">150</a>.</li> -<li>Szendrey Julia, <a href="#Page_43">43</a>, <a href= -"#Page_272">272</a>, <a href="#Page_305">305</a>, <a href= -"#Page_307">307</a>.</li> -<li>Szentjóbi, <a href="#Page_107">107</a>.</li> -<li>Szentlőrincz, <a href="#Page_3">3</a>.</li> -<li>Szentmárton, <a href="#Page_34">34</a>.</li> -<li>Szenvedések, <a href="#Page_229">229</a>.</li> -<li>Szenvey József, <a href="#Page_214">214</a>.</li> -<li>Szép Ilona, <a href="#Page_311">311</a>, <a href= -"#Page_319">319</a>.</li> -<li>Szépirodalmi figyelő, <a href="#Page_364">364</a>, <a href= -"#Page_376">376</a>, <a href="#Page_379">379</a>, <a href= -"#Page_391">391</a>.</li> -<li>Szépirodalmi lapok, <a href="#Page_75">75</a>, <a href= -"#Page_140">140</a>, <a href="#Page_141">141</a>, <a href= -"#Page_183">183</a>, <a href="#Page_230">230</a>.</li> -<li>Szépirodalmi szemle, <a href="#Page_32">32</a>, <a href= -"#Page_367">367</a>.</li> -<li>Szép volt a gyermek, <a href="#Page_298">298</a>.</li> -<li>Szerelem gyöngyei, <a href="#Page_12">12</a>, <a href= -"#Page_16">16</a>, <a href="#Page_372">372</a>.</li> -<li>Szerelmi vadrózsák, <a href="#Page_137">137</a>.</li> -<li>Szerető átka, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Szilágyi és Hajmási, <a href="#Page_322">322</a>.</li> -<li>Szinész barátomhoz, <a href="#Page_7">7</a>.</li> -<li>Szivárvány, <a href="#Page_7">7</a>.</li> -<li>Szőcs Marcsa, <a href="#Page_336">336</a>, <a href= -"#Page_337">337</a>.</li> -<li>Szőke asszony, <a href="#Page_230">230</a>.</li> -<li>Szökött katona, <a href="#Page_29">29</a>.</li> -<li>Szőlőhegyen, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_403" id= -"Page_403">-403-</a></span></li> -<li>Szombathely, <a href="#Page_137">137</a>.</li> -<li>Szózat, <a href="#Page_24">24</a>, <a href= -"#Page_25">25</a>.</li> -<li>Szukay Mátyás, <a href="#Page_152">152</a>.</li> -<li>Szülőházam, <a href="#Page_213">213</a>.</li> -<li><b>T.</b></li> -<li>Tacitus, <a href="#Page_357">357</a>.</li> -<li>Tamás Imre, <a href="#Page_338">338</a>.</li> -<li>Tamásné, <a href="#Page_338">338</a>.</li> -<li>Tamás Rózsi, <a href="#Page_338">338</a>.</li> -<li>Tanulmány és polemia, <a href="#Page_240">240</a>.</li> -<li>Tárkányi Béla, <a href="#Page_11">11</a>.</li> -<li>Tasso, <a href="#Page_93">93</a>, <a href= -"#Page_101">101</a>.</li> -<li>Tavaszi lombok, <a href="#Page_137">137</a>.</li> -<li>Tavaszkor, <a href="#Page_160">160</a>.</li> -<li>Távolból, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li>Tél, <a href="#Page_175">175</a>.</li> -<li>Télen, <a href="#Page_165">165</a>.</li> -<li>Télen-nyáron, <a href="#Page_149">149</a>.</li> -<li>Teleki Sándor gr., <a href="#Page_43">43</a>.</li> -<li>Téli esték, <a href="#Page_56">56</a>, <a href= -"#Page_164">164</a>.</li> -<li>Temetői hangok, <a href="#Page_150">150</a>.</li> -<li>Természet vadvirága, <a href="#Page_219">219</a>.</li> -<li>Thackeray, <a href="#Page_197">197</a>.</li> -<li>Thompson, <a href="#Page_98">98</a>.</li> -<li>Tigris és Hiéna, <a href="#Page_29">29</a>.</li> -<li>Ti nagyon tanultok, <a href="#Page_218">218</a>.</li> -<li>Tinódi, <a href="#Page_90">90</a>.</li> -<li>Tinódi Sebestyén, <a href="#Page_238">238</a>, <a href= -"#Page_239">239</a>.</li> -<li>Tokaj, <a href="#Page_11">11</a>.</li> -<li>Toldi, <a href="#Page_44">44</a>, <a href="#Page_105">105</a>, -<a href="#Page_107">107</a>, <a href="#Page_115">115</a>–<a href= -"#Page_127">127</a>, <a href="#Page_152">152</a>, <a href= -"#Page_314">314</a>.</li> -<li>Toldi estéje, <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_105">105</a>, <a href="#Page_106">106</a>, <a href= -"#Page_107">107</a>, <a href="#Page_110">110</a>, <a href= -"#Page_115">115</a>, <a href="#Page_116">116</a>, <a href= -"#Page_128">128</a>.</li> -<li>Toldy Ferencz, <a href="#Page_83">83</a>, <a href= -"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_111">111</a>.</li> -<li>Toldi mondakör, <a href="#Page_115">115</a>.</li> -<li>Tom’a (Tamás), <a href="#Page_342">342</a>–<a href= -"#Page_345">345</a>.</li> -<li>Tompa, <a href="#Page_21">21</a>, <a href="#Page_22">22</a>, -<a href="#Page_37">37</a>, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_147">147</a>–<a href="#Page_161">161</a>, <a href= -"#Page_165">165</a>–<a href="#Page_173">173</a>, <a href= -"#Page_181">181</a>, <a href="#Page_383">383</a>.</li> -<li>Tornáczomon, <a href="#Page_161">161</a>, <a href= -"#Page_166">166</a>, <a href="#Page_167">167</a>.</li> -<li>Török János, <a href="#Page_128">128</a>, <a href= -"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_211">211</a>.</li> -<li>Tóth, <a href="#Page_79">79</a>.</li> -<li>Tóth Endre, <a href="#Page_194">194</a>, <a href= -"#Page_200">200</a>, <a href="#Page_202">202</a>–<a href= -"#Page_210">210</a>, <a href="#Page_213">213</a>, <a href= -"#Page_234">234</a>, <a href="#Page_372">372</a>–<a href= -"#Page_374">374</a>.</li> -<li>Tóth Endre újabb költeményei, <a href="#Page_137">137</a>.</li> -<li>Tóth Kálmán, <a href="#Page_137">137</a>, <a href= -"#Page_215">215</a>–<a href="#Page_220">220</a>, <a href= -"#Page_222">222</a>, <a href="#Page_227">227</a>, <a href= -"#Page_229">229</a>–<a href="#Page_239">239</a>, <a href= -"#Page_314">314</a>, <a href="#Page_372">372</a>.</li> -<li>Túlvilági élet, <a href="#Page_208">208</a>.</li> -<li>Tyrol, <a href="#Page_6">6</a>.</li> -<li><b>U.</b></li> -<li>Udvarhelyszék, <a href="#Page_223">223</a>.</li> -<li>Uhland, <a href="#Page_148">148</a>.</li> -<li>Uj-év, <a href="#Page_213">213</a>.</li> -<li>Uj Magyar Múzeum, <a href="#Page_72">72</a>, <a href= -"#Page_110">110</a>, <a href="#Page_141">141</a>, <a href= -"#Page_145">145</a>.</li> -<li>Utazás a másvilágon, <a href="#Page_88">88</a>.</li> -<li>Uti jegyzetek, <a href="#Page_27">27</a>, <a href= -"#Page_28">28</a>.</li> -<li>Utolsó góth, <a href="#Page_96">96</a>.</li> -<li><b>V.</b></li> -<li>Vachott Sándor, <a href="#Page_9">9</a>, <a href= -"#Page_147">147</a>–<a href="#Page_149">149</a>.</li> -<li>Vadászkürt, <a href="#Page_21">21</a>.</li> -<li>Vahot Imre, <a href="#Page_9">9</a>, <a href="#Page_12">12</a>, -<a href="#Page_31">31</a>, <a href="#Page_111">111</a>, <a href= -"#Page_137">137</a>, <a href="#Page_215">215</a>.</li> -<li>Vajda János, <a href="#Page_88">88</a>, <a href= -"#Page_128">128</a>–<a href="#Page_133">133</a>, <a href= -"#Page_372">372</a>.</li> -<li>Vándor lápról, <a href="#Page_151">151</a>.</li> -<li>Vannak fájdalmaim, <a href="#Page_229">229</a>.</li> -<li>Varga László, <a href="#Page_341">341</a>.</li> -<li>Vasárnapi Ujság <a href="#Page_307">307</a>.</li> -<li>Velenczei kalmár, <a href="#Page_10">10</a>.</li> -<li>Vén harangozó, <a href="#Page_171">171</a>.</li> -<li>Venus, <a href="#Page_187">187</a>.</li> -<li>Verbőczy, <a href="#Page_40">40</a>.</li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_404" id= -"Page_404">-404-</a></span></li> -<li>Versek (Tompa). <a href="#Page_168">168</a>.</li> -<li>Veszprém, <a href="#Page_137">137</a>.</li> -<li>Vida, <a href="#Page_365">365</a>, <a href="#Page_372">372</a>, -<a href="#Page_378">378</a>, <a href="#Page_391">391</a>.</li> -<li>Vigasztalás, <a href="#Page_236">236</a>.</li> -<li>Víg szüret, <a href="#Page_169">169</a>.</li> -<li>Világ és én, <a href="#Page_23">23</a>.</li> -<li>Virágregék, <a href="#Page_152">152</a>, <a href= -"#Page_154">154</a>, <a href="#Page_155">155</a>.</li> -<li>Voltaire, <a href="#Page_251">251</a>.</li> -<li>Vörösmarty, <a href="#Page_7">7</a>, <a href="#Page_11">11</a>, -<a href="#Page_24">24</a>, <a href="#Page_25">25</a>, <a href= -"#Page_35">35</a>, <a href="#Page_39">39</a>, <a href= -"#Page_40">40</a>, <a href="#Page_61">61</a>, <a href= -"#Page_62">62</a>, <a href="#Page_63">63</a>, <a href= -"#Page_91">91</a>, <a href="#Page_92">92</a>, <a href= -"#Page_93">93</a>, <a href="#Page_107">107</a>, <a href= -"#Page_127">127</a>, <a href="#Page_133">133</a>, <a href= -"#Page_134">134</a>, <a href="#Page_135">135</a>, <a href= -"#Page_147">147</a>.</li> -<li><b>W.</b></li> -<li>Washington, <a href="#Page_274">274</a>.</li> -<li>Wesselényi, <a href="#Page_43">43</a>.</li> -<li><b>Z.</b></li> -<li>Zalán futása, <a href="#Page_92">92</a>, <a href= -"#Page_93">93</a>, <a href="#Page_135">135</a>, <a href= -"#Page_136">136</a>.</li> -<li>Zalár, <a href="#Page_194">194</a>, <a href= -"#Page_201">201</a>–<a href="#Page_214">214</a>, <a href= -"#Page_234">234</a>, <a href="#Page_364">364</a>–<a href= -"#Page_368">368</a>, <a href="#Page_372">372</a>–<a href= -"#Page_375">375</a>, <a href="#Page_392">392</a>.</li> -<li>Zalár költeményei, <a href="#Page_137">137</a>.</li> -<li>Zengő bokor, <a href="#Page_200">200</a>, <a href= -"#Page_202">202</a>, <a href="#Page_207">207</a>.</li> -<li>Zilahi Károly, <a href="#Page_372">372</a>.</li> -<li>Zivatar, <a href="#Page_161">161</a>, <a href= -"#Page_165">165</a>.</li> -<li>Zöld Marczi, <a href="#Page_29">29</a>.</li> -<li>Zrínyi, <a href="#Page_61">61</a>, <a href="#Page_91">91</a>, -<a href="#Page_92">92</a>, <a href="#Page_93">93</a>, <a href= -"#Page_262">262</a>, <a href="#Page_310">310</a>, <a href= -"#Page_314">314</a>.</li> -<li>Zrinyiász, <a href="#Page_93">93</a>, <a href= -"#Page_331">331</a>.</li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Lásd: «A magyar -irodalom és tudományosság története.» Irta <i>Ferenczi Zsigmond -Jakab</i>. Pest 1854. lap 146.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Lásd: «Uj Magyar -Muzeum» 1854. I., II. füzet.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Minden félreértés -elkerülése végett megjegyzem, hogy a «Pesti Napló»-nak jelen -czikkeim folytában való megemlítései, azon lapnak nem a jelen -legújabb, hanem a Török János és Szenvey József szerkesztése alatti -régibb folyamára vonatkoznak.</p> -<p class="right">Gy. P.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> <i>Pesti Napló</i> -1856, augusztus 31. Tárcza.</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> L. P. N. 1856. -szept. 2. <i>Tárcza</i>.</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Lettres d’un -Voyageur. Paris, 1837.</p> -<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= -"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Burús annyi mint -terebély, boruló ágú fa, a <i>boru</i> vagy buru szótól. E szóban -az <i>o</i>-t <i>u</i>-nak nemcsak a székely tájszólás ejti, hanem -a dunántuli is; még Zrínyi <i>u</i>-val írta. «Imitt félholtan -vitéz vitézre burul.» XV. ének, 74. vers; egyébként a <i>burok</i> -szó, melyet minden tájszólás egykép ejt, a <i>bur</i> gyök mellett -látszik bizonyítani.</p> -<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= -"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Lásd a jegyzetet az -értekezés végén.</p> -<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= -"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> E helyett: látsz-e -valamit alatta. Összehuzás és inversio egyszersmind.</p> -<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= -"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> Ruháim.</p> -<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href= -"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Fénymázos, -bizonyos gyantanemű festékmáza.</p> -<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href= -"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Erdélyi -gyűjteményében (II. szám) a hat sorból álló 200-ik dal szintén -varians. Itt már a fecske és madár helyett holló áll s a tatár -rabságot török váltja fel. Debreczenből van beküldve s így könnyen -kerülhetett Erdélyből.</p> -<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href= -"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> Micsoda.</p> -<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href= -"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Regény és -regényitészet. Irta Eszter szerzője. Pest, 1858.</p> -<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href= -"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Regény és -regényitészet. Irta Eszter szerzője. 145–176. l.</p> -<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href= -"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Szépirodalmi -Figyelő 9. és 10. szám.</p> -<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href= -"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Lásd Budapesti -Hirlap 1855. 783. sz. Tárcza.</p> -<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href= -"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Budapesti Hirlap -1855. 721. sz. Tárcza.</p> -<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href= -"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> Budapesti Hirlap. -1855. 752. és 753. sz. Tárcza.</p> -<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href= -"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> Ugyanott 751. -sz.</p> -<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href= -"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Ugyanott 751. -sz.</p> -<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href= -"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Szépirodalmi -Figyelő 21. és 22. szám.</p> -<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href= -"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> E számban ön -«Megint a kritikáról» czímű czikkem első részére válaszolván, két -pontra nézve ráfogással vádol. Hogy lehet ott ráfogásról szó, hol -az írónak mondatát szóról-szóra <i>idézzük</i>, felfogni nem tudom. -Ön csak az idézetek hibás felfogásáról vagy balmagyarázatáról -szólhatott volna. E lapok tisztelt szerkesztője a kérdéses pontok -egyikét annyira felvilágosította, hogy fölöslegessé vált az én -magyarázatom. A második pontra nézve a szerkesztő is épen úgy -téved, mint ön. Ugyanis a szerkesztő azt mondja, hogy a rögeszme -iránti felszólalást illetőleg önnek van ellenemben igaza, tehát itt -csakugyan ráfogást használtam. Már megjegyzém, hogy csak hibás -felfogásról, balmagyarázatról lehet szó. Vajon én magyaráztam-e -balul az <i>idézett</i> mondatot indulatosságból, vagy a -szerkesztő, minden higgadtsága mellett? Ön czikkében ez áll: -«Gyulai, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen alaptalan, -mégis túlzó és merész állítást «par force» kivigyen, mindent -megtagad költőnktől». Én ezt szóról-szóra <i>idézve</i> így -szóltam: «Tehát csak azért nem találtam Zalár költeményeiben -méltányolni valót, hogy tulzó állításomat par force kivigyem, tehát -rögeszméből indultam ki, vagy rögeszmét vettem fel személyes -ellenszenvem palástolására.» Ez egy szétválasztó itélet, melylyel -mindig élnünk kell, midőn a subjectum részképzetei oly átmenők, -hogy bajos a választás és az analysis. Sem egyiket, sem másikat nem -állítottam hát, hanem csak valamelyikét a kettő közül, minthogy -mindkettőt érthetni az idézett mondat alatt. Ezt mind ön, mind a -szerkesztő jónak látják elhallgatni. A szerkesztő továbbá azt -mondja, hogy az ön szavainak értelme <i>lehet</i> tévedés, -előitélet, nem mindjárt rögeszme s épen nem a személyes ellenszenv -palástolására. Az előitélet és rögeszme csak oly, sőt csekélyebb -fokozati különbségek, mint tévedés és előitélet; midőn valakinek -állítását rögeszmének mondjuk, nem tébolyodottnak akarjuk nevezni, -hanem csak rögzött előitéletűnek. Hát a szétválasztó itélet másik -része vajon benne van-e ama mondatban? Benne, vagy legalább -sejtjük, hogy benne <i>lehet</i>. Ha ez lett volna mondva: Gy. egy -túlzó és merész állítást kivinni törekedvén, szükségeskép mindent -meg kelle tagadnia költőnktől, akkor lenne az az értelme, melyet a -szerkesztő vitat; de minthogy így áll: Gyulai, <i>hogy egy előre -kimondott</i> túlzó és merész állítást <i>par force kivigyen</i>, -mindent megtagad költőnktől: föl van téve némi öntudatosság, némi -szándékos erőltetés, mi kétséget támaszt a rögeszme vagy ha úgy -tetszik, előitélet őszintesége iránt s így a személyes ellenszenv -palástolását is magában foglalhatja. A dolog lényegére különben -mindegy, akár előitélet, akár rögeszme, akár ellenszenv, akár nem; -fődolog az, hogy ön a sorok közt rejlő szándékomat, be nem vallott -intentióimat kutatta, mit ön megtilt, én pedig megengedek. -Csodálkozom, hogy a szerkesztő finom nyelvérzéke és erős logikája -mind ezt nem vette észre. Vagy talán nála is közbeférkezett volna -az indulat? Megeshetik, az indulat pedig indulatnak marad akár -barátságos, akár barátságtalan. Egyébiránt a kritika- és polemiából -nincs kizárva az indulat, legalább van egy, mely mindig jogos, s ez -az ügy és eszmék iránti lelkesülés.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>KRITIKAI DOLGOZATOK, 1854-1861</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |