diff options
Diffstat (limited to 'old/67249-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67249-0.txt | 11454 |
1 files changed, 0 insertions, 11454 deletions
diff --git a/old/67249-0.txt b/old/67249-0.txt deleted file mode 100644 index 21160ba..0000000 --- a/old/67249-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11454 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Kritikai dolgozatok, 1854-1861, by -Pál Gyulai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Kritikai dolgozatok, 1854-1861 - -Author: Pál Gyulai - -Release Date: January 25, 2022 [eBook #67249] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KRITIKAI DOLGOZATOK, -1854-1861 *** - - -KRITIKAI DOLGOZATOK - -GYULAI PÁLTÓL - -A MAGYAR - -TUDOMÁNYOS AKADÉMIA - -KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA - -UJ FOLYAM, LXXVI. KÖTET. - -1908–1910. CYCLUS - -GYULAI PÁL - -KRITIKAI DOLGOZATOK - -AZ 1908-DIK ÉVI ILLETMÉNY NEGYEDIK KÖTETE - -GYULAI PÁL - -KRITIKAI DOLGOZATOK - -1854–1861 - -BUDAPEST - -KIADJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA - -1908 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -TARTALOM. - - Petőfi Sándor és a lyrai költészet (Uj Magyar Múzeum 1854) 1 - Szépirodalmi Szemle (Bpesti Hirlap 1855) 69 - Polemikus levelek (Pesti Napló 1857) 241 - Irónőink (Pesti Napló 1858) 272 - Adalék népköltészetünkhöz (Bpesti Szemle 1860) 308 - Néhány szó a kritikáról (Szépirodalmi Figyelő 1861) 346 - Megint a kritikáról (Szépirodalmi Figyelő 1861) 364 - - - - -PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. - -Az a fiatal költő, ki első felléptével egyszerre a közönség kegyencze -lőn, s hat rövid év alatt irodalmunkban eddig hallatlan hatást idézett -elő, nincs többé a magyar írók sorában. Minden adatot összevetve -biztosan állíthatni, hogy ő már az irodalom-történet személye, a magyar -irodalomtörténeté, mely tulajdonképen még nincs megirva. - -Másutt kevésbbé jeles költő is, mint a minő Petőfi volt, nagy figyelem -tárgya. A legapróbb részletekig terjedő életrajza készül meg s műveinek -széptani méltatása gyakran felmerül az irodalmi kérdések közt. S míg a -közönség előtt mint jellem és költő egyaránt illő világításban áll, -addig a történetiró nem csak kész adatokat talál róla, hanem -többé-kevésbbé kifejlett nézeteket is. - -Ime az ok, mi arra készt, hogy közzé tegyem töredékes jegyzeteimet, -melyeket Petőfi életéről, műveiről s lyrai költészetünkben még -folytonosan tartó hatásáról összeírtam. - -Hiányos kisérlet ez, oly mű, mely több okból sem kimerítő életrajz, sem -valóságos széptani elmélet nem akar lenni, s nem is lehet. Akár eszmék, -akár külalak tekintetében nincsenek nagy igényei, azonban a közönség úgy -hiszem érdekkel fogja olvasni egyik nagy költője regényes -élettörténetének legnevezetesb korszakát; a történetíró néhány oly adat -birtokába jut, melyek könnyen feledékenységbe mehetnek s talán -eszmecserére nyujtok alkalmat oly nézeteket pendítve meg, melyeket jelen -irodalmi körülményeink közt nem lehet eléggé vitatnunk. - -Néhány czikkben életrajzát fogom adni az 1847-ik év végeig. Olykor -részletekbe bocsátkozom, mindenütt kisérve jelleme és költészete -fejlődését, mennyire hiányos adataim engedik. Szólani fogok műveiről és -az irodalmi viszonyokról, melyek közt föllépett és hatott. Végül azon -kórjeleket érintem, melyek mint az általa alapított iskola torzításai -mutatkoznak lyrai költészetünkön. - -Sokan talán mondani fogják, hogy eszményi személyt alakítottam belőle; -mások, hogy igazságtalan szigorral itéltem róla. Vádak, melyeket csak a -legszárazabb biographus kerülhet el s melyek ellen tudni fogom magamat -védeni. Legyen szabad még annyit bevallanom, hogy semminemű rokon- vagy -ellenszenv nem vezetett s igyekeztem elfogulatlan szempontra emelkedni, -a mennyiben lehet, sőt kell, oly kort illetőleg, melyben még úgy szólva -benne élünk. - -De legyenek bár itéleteim, széptani nézeteim hibásak, adataimnak értéke -van, mert azokat gondos utánjárással szedtem össze, itélettel válogattam -meg s mindegyiket hiteles forrásig tudom visszavinni. - - -I. - -Petőfi Sándor Kiskőrösön 1823 január 1-én született. Atyja mészáros -volt, ki úgy látszik Magyarország felső vidékéről költözött az alföldi -síkra, s mindvégig megtartá _Petrovics_ családnevét. A jámbor férfiu, -noha többnemű szerencsétlenségek következtében nagyon elszegényült, -mindent megtőn, hogy fiának némi nevelést adhasson. Elébb az aszódi, -majd a szentlőrinczi evang. gymnasiumba küldötte; később Selmeczre az -ottani evangelikus lyceumba. - -A tüzes és makacs ifjoncz, lelkéből megutálta az iskolai életet. -Nyugtalan természete és függetlenségi vágya, mi egész életén átvonul, -korán a nagy világba sodorta. Selmeczről Pestre szökött. Tetszett neki a -fővárosi élet s űzte az első ifjuság könnyelmű kalandjait. Legboldogabb -estvéje volt, ha a szinházba beszökhetett. A szinészet iránt már -gyermeksége óta nagy hajlammal viseltetett. Már tanuló korában Selmeczen -is szinészkedett s épen az vonta maga után kiutasíttatását az iskolából. -Részint ez okból, részint mert nagy nyomorban élt s nem mert haza menni, -beszegődött a szinházhoz. - -A szinészek ruháit hordta fel esténként és előadás alatt székeket, -asztalokat rakott ki a szinpadra. Vidor utczagyerekéletet élt. Bolondja -volt a csinyeknek és tréfáknak. Néha rossz czimborák közé is keveredett, -a nélkül, hogy megromoljék. Épen mint Shakespeare, kiről életírói -hasonlót beszélnek. - -Mindketten korán tusára szállottak az élettel és önmagokkal s diadallal -emelkedtek ki belőle. Fenékig kiüríték a szenvedélyek poharát s mély -pillantást vethettek az emberi szívbe. Rakonczátlanságban tört ki bennök -a genius első mozzanata, lábbal tapodták a hétköznapi erkölcsök- és -kötelességeket, mert óriási tetterejük még nem találta meg körét és -sejtelmök nagy és új pálya körül borongott. - -Shakespeare a világ első drámaköltője lőn; Petőfi a legnagyobb magyar -lyrai költő. Ifjusági élményeik nélkül talán egyik sem válik azzá, mert -legnagyobb költői tanulmánynak mindig az élet marad, szenvedés, tévely -és csalódások árán. - -Szerencsés ki győzelmesen állva meg fölöttök, a költői lelkesedés -számára zsákmányolhatja ki. - -Petőfi még ekkor nagyon ifju volt, alig 14 éves. Csak küszöbén állott -élete viharos korszakának. Atyja, ki meghallá, hol barangol, Pestre jött -s erővel vitte haza, s mivel útközben többször vissza akart szökni, -szigoruan bánt vele. Anyja, szeretete egész szenvedélyességével ölelte -körül. Innen költeményeiben iránta a leggyöngédebb fiui szeretet, mit -valaha költő énekelt. Semmi negédlés (affectatio), költői szeszély, mibe -Petőfi néha belé esik. Igaz mély gyermeteg érzés. Minden gondolatnak -egy-egy jelenet felel meg, mi az életben megtörtént. - -Atyját rendesen humoros alakként tünteti föl, ki nem sokat ad arra, hogy -fia költő, haragszik reá csinyeiért s csak nagy későre békül ki vele. A -háttérben mindig ott áll anyja szelid arcza, kinek csak könnyei és -csókjai vannak számára. - -Mindvégig szerette szülőit s míg költeményeiben örökíti, kedvezőbb -körülményei közt ápolja és segélylyel fordul hozzájok. Atyjára később -büszke is lesz és egyik szép költeményét írja róla. Atyja és anyja -nemsokára egymásután haltak meg 1849-ben. Egy szép elégiában siratja meg -őket – kevéssel saját halála előtt. - -Petőfi keveset időzött az atyai háznál, atyja minden áron embert akart -belőle alkotni, lelkészt, ügyvédet, mérnököt, hivatalbelit. A fiunak -egyikhez sem volt kedve, tulajdonképen semmihez sem volt, de azt érezte, -hogy lesz belőle valami. Szülői Sopronmegyébe küldék egy rokonukhoz, -honnan az iskolai év kezdetével a soproni lyceumba volt belépendő. - -Sopronba érkezve egyenesen a laktanyának tartott s katonának csapott föl -(1839). Tudós katonának gúnyolták, mert verseket írt s néha olvasgatott. -A tanulók jól ismerték, sokszor bepillantott az iskolába. Ekkor kötött -futó ismeretséget, mely később barátsággá erősödött, Pákh Alberttel, ki -lyceumi tanuló volt. Ő beszéli róla, mint firkálta be az őrállomás -melletti faköpenyegeket versekkel, s midőn egy hideg éjjel az őrhelyen -kérdé tőle: «Mit csinál?» mily komoly pathosszal felelte: «Verset». - -Még selmeczi tanuló korában kezdett verset írni. Senki sem tagadta meg -tőle, hogy társai közt legjobb verset ír, csak tanítója. Egy alkalommal, -midőn versét felolvasta, tanítója kételkedett, mintha ő írta volna. -Dühbe jött, új feladatot kért s tanítója szemei előtt megirta. Oly -vonások a gyermek életéből, melyek a költő irodalmi pályáján -ismétlődnek. Midőn föllépett, csak egyetlen egy kritikus, ki maga igen -rossz verseket írt, nem hitte, hogy jó költő s ki volt a vélemények -irányában mindvégig makacsabb, szenvedélyesebb, mint Petőfi? - -A katonaságra csakhamar reá unt. Könnyelműség- és politikai rajongásból -lőn katona. Irtózott az iskolai élettől, családi körülményei is nyomták, -s azt hivé, hogy ezrede Tyrolban fog állomásozni, honnan könnyen -átszökhetik Svajczba. Az akkori ingerült politikai viszonyok mélyen -hatottak a korán érett gyermek kedélyére. Az iskolából, hol inkább csak -a régi classicusokat tanulta, a római és görög respublikák álmait hozta -az életbe. Már mint gyermek politikai ábrándokkal tépelődött s mint ifjú -légvárakat alkotva Svajczba vágyott. - -Csalódott reményében. Ezrede Horvátországba rendeltetett. Majdnem két -évig katonáskodott. Független és makacs szelleme kevésbbé türhette a -katonai fegyelmet, mint az iskolait. Ballépését megbánva gondolt -jövendőjére, sokat szenvedett s beteg lőn. Az ezred orvosa -elbocsáttatását eszközlé. Ekkor (1841) Pápára ment az ottani tanodában -tanulmányait folytatandó. Itt ismerkedett meg Jókaival s barátja lőn. Ez -erős baráti viszony, később, 1848-ban, Petőfi szenvedélyessége miatt, -felbomlott. Ő hű, áldozó barát volt, de barátjain uralkodni szeretett. -Heves véralkata és rögeszméi sokszor sodorták összeütközésekre. Nem -gyűlölte, kit megsértett, de sokkal büszkébb volt, mintsem megbánja, mi -talán szivének is fájt. - -Pápán egy darabig meglehetős szorgalommal tanult, de legtöbb idejét az -iskolai képzőtársulat vette igénybe. Ez tanuló ifjak egyesülete volt, -kik a magyar irodalomban akarták kiképezni magokat, dolgozatokat -olvastak föl s egymást birálták. Divat volt ez akkortájt, kivált a -protestáns tanodákban, s nem egy később híres író került ki soraikból. -Petőfi egy költeményeért két arany jutalmat nyert, de művei nem tettek -valami feltünő hatást. Sokáig küzdött a formával, s azon költők, kiket -mintául vett, nem voltak olyanok, hogy segéljék eredetisége fejlődését. -Még nem volt eléggé bátor, még nem sejté erejét. - -Nem is annyira a költészet-, mint a szinészeten csüngött szenvedélylyel. -Orlay-Petrics és Jókai voltak itt legjobb barátai. Mind a három barát -művészi pályára készült. Jókai festész akart lenni, Orlay költő, Petőfi -szinész. Az élet kicserélteté velök a pályákat: Orlay festő lőn, Jókai -költő, csak Petőfi nem akart lemondani választott pályájáról. Oda hagyta -az iskolát s tagja lett egy vidéki szintársulatnak. «Szinész barátjához» -írt költői levelében humoros kedélylyel írja le, mint avatták Thália -papjává. - -Kóborolt a hazában s legtöbbet Kecskeméten tanyázott. Iskolai élete vég, -és szinészi pályája elsőbb napjaiban írta azon költeményeit, melyekkel -először föllépett. 1842-ben az «Athenæum»-ban három költemény jelent meg -tőle. Némi figyelmet ébresztettek, de senki sem sejté, hogy hatalmas -szellem közeledik. E korszakban írt költeményeinek néhánya, melyeket -összes gyüjteményében nem vőn föl, a pápai ifjuság által kiadott -zsebkönyvben olvashatók. - -Rossz szinész volt s nagy nyomorban élt. 1843-ban Pestre jött, s néhány -költeményt vitt el Bajzához; s magát meg sem nevezve, úgy adta át, -mintha általa Petőfi küldötte volna, kit ő nem ismer. Mindenki azt -hitte, hogy a Petőfi név álnév s kiváncsiak voltak rá: ki rejtezik -alatta. Vörösmarty és Bajza jeles költőt jósoltak belőle. - -Ő mind erről mit sem tudva Pozsonyba ment szinészi pályáját folytatandó. -Neve ismertebb lesz, de nem mint szinészé, hanem költőé. Az 1843-iki -Athenæum, Regélő, Életképek, Szivárvány már számos költeményeket -közölnek tőle. - -Csodálatos! eleinte népdalait, melyekben már föllépése kezdetén -leggeniálisabb volt, csak Pönögei Kiss Pál álnév alatt merte közleni. -Akkortájt még nem igen becsülték a népies hangot, a naiv felfogást, -egyszerű, de erős compositiót. A rhetorika volt fő a költészetben. -Legtöbb költeményeink keveset különböztek a «Pesti Hirlap» -vezérczikkeitől. Költőink közül többen írtak ugyan népdalt, de érzett -rajtok a tudós szag, az úri leereszkedés, a mesterkéltség, vagy ha -jelesbjeink valamelyikének sikerült is, a magyar nép még nem találta meg -költőjét, ki egészen az övé legyen. A népnemzeti elem még nem jelent meg -teljes tisztaságában, erejében. A jelenségek oda mutattak, hogy -közeledik. - -Az újabb kritikus már egy-egy eltévedt szót hallatott ügyében. Erdélyi -elméletileg és gyakorlatilag határozottan melléje nyilatkozott s -megkezdé széptani kutatásait a népköltészet körül. A Kisfaludy-Társaság -jutalomkérdésül tűzte ki: mi a költészetben a népies? A magyar népszinmű -csirájában volt. Szinmű- és novellaköltők a magyar élet külsőségein -kapkodtak. A közönség kedélye is el volt készülve reá. A közszellem -1841-től fogva, bár lassan, de határozottan a demokrat eszmék felé -kezdett hajlani. Még a ruhadivaton is mutatkozott. Mikép a politikában -készült az átalakulás, úgy az irodalomban is. Egyik a másikra hatott és -készíté elő. Nem volt már messze a forduló-pont. A jelen meghasonlott a -multtal. Ím költője föllépett s álnév alatt közlött népdalai idéztek elő -legnagyobb hatást. - -Petőfinek a pozsonyi szintársulatnál sem ment jól dolga, noha ez -legnagyobb volt mindazok közt, hol eddig működött s Pozsonyban épen -országgyűlés lévén, meglehetős pártfogolásban részesült. Ő itt is -szegénységben élt s majd szinész, majd írnok volt, ki országgyűlési -tudósítások által kereste kenyerét, majd pedig az iskolák termeibe is -benézett. - -Egy szép alkonyban a Dunaparton őgyelgett, merengve, bámulva a czifra -népet s gondolkozva, hogy holnap mit eszik. Épen akkor érkezett meg a -gőzös Pestről. Országgyűlési tagok és jurátusok szállottak ki belőle, s -köztök Lisznyai Kálmán, kivel történetből még azon órában -megismerkedett. Lisznyai erszényét ajánlotta föl s egyszersmind -bevezette egy-két ott mulató nevezetesb magyar íróhoz, kik mindenkép -igyekeztek kiemelni nyomasztó körülményeiből. Egy kis összeget tettek -össze segedelmezésére s Nagy Ignácznál, ki a Kisfaludy-Társaság -megbizásából a «Külföldi Regénytárt» adta ki, munkát szereztek számára. - -Pozsonyt odahagyva Pestre jött, ismeretségét szaporítá s közelebbi -viszonyba lépett az irodalom akkori fiatalabb bajnokaival, mint Bérczy, -Degré, Kerényi, a két Vahot, Dobsa, Pálffy Alberttel. Majd Gödöllőre egy -ismerőséhez vonult s két regényt fordított le: «Robin Hood»-ot Jamestől -s a «Koros hölgyet» Bernardtól, igazabban «A negyvenéves hölgyet», mely -czimet azonban az akkori könyvvizsgálók nem tudni mi okból, nem -engedhettek meg. - -Szenvedélyét a szinészethez sem a nyomor, sem az annyira csekély siker -nem tudták kioltani. Osztozott sok jeles ember szeszélyében, kik más -pályához mutatnak kedvet, mint a minőt tehetségeik kijelöltek. Műveiből -egy kis pénzt szerezve össze, 1843 nyarán Debreczenbe utazott s ujra a -szinészethez akart szegődni. Fáncsy épen vendégszerepelt ott s pártfogás -alá vette. Vele lépett fel Shakespeare «Velenczei kalmár»-jában. A -leánykérő marokkói herczeget játszta, nagy mérséklettel szavalván el -hosszú monologját. Kevés szinészi tehetség volt benne, nem akarták -szerződtetni. A társulattól egy kis elégedetlen csapat külön vált, hozzá -szegődött s elindult negyed, ötödmagával Székelyhidra, Diószegre. Boldog -volt. Az első szerepeket játszhatta. - -Egy-két hónap mulva betegen, rongyosan érkezett vissza Debreczenbe és -beszállott Pákh Alberthez, ki akkor jogtanulmányait végezte e helyen. -Sopronban kötött ismeretségök itt fejlődött barátsággá. Petőfi a város -végén egy szegény öreg asszonynál ütötte föl tanyáját. Barátja állott -jót érte és segítette mivel lehetett. - -Sokáig betegeskedett és küzdött a nyomorral. Olvasott és írt; ekkor -tanulta meg alaposabban a franczia nyelvet. Mély meggyőződése volt -arról, hogy a magyar irodalomban szerepet fog játszani. Hideg szobájában -éhezve fázva dicsőségről álmodozott. - -S minő ellentéte a sorsnak! Petőfi 1843/44 telén a debreczeni -szinházban, kit a jegyszedő csak kegyelemből bocsát be s minden ember -koldusként néz le vagy észre sem vesz; s Petőfi 1847 őszén ugyanott, kit -az egész közönség éljennel fogad, mint Magyarország ünnepelt lyrikusát. - -Barátja sokszor mosolygott nagyszerű tervein, noha azok valósulását -kitelhetőleg segíté. Ő költeményeivel felelt s Frankenburg, az -«Életképek» szerkesztője levelével, ki első szólítá föl dolgozótársul, -műveit díjazni igérve. Ezután Pest lőn vágyai czélpontja. Egy jókora -kötet verset írt össze, mit ott eladhatni remélt. Egészsége is -helyreállott, csak pénze nem volt a hosszú útra. Barátja oly állapotba -helyezé, hogy elindulhatott. - -Mellénye alá gombolta költeményeit, egy nagy bottal kezében és szivében -jó remények, szép álmokkal gyalog indult a messze útnak. - -Későre érkezett Pestre. A Tisza áradozásai miatt a Hortobágyról Tokajnak -kellett kerülnie; innen Egernek vette útját, hol Tárkányi Béla s a nevét -már lelkesedéssel hangoztató növendékpapoktól igen vendégszeretően -fogadtatott. Itt írta híres egri bordalát. - -Benne minden íz egy költő volt. Iskolában, őrhelyen, szinpadon, úton, -útfélen, nyomorban, kényelemben költött. Ez volt gazdagsága -szegénységében. Reggel fájdalmait panaszolta, este már pajkos dal -lebegett ajkain. Viszontagságteljes élete kifogyhatatlanul újabb meg -újabb anyagot szolgáltatott költészetének. Aczél kedélye soha sem veszté -el ruganyosságát. Minden nyomás dalt pattantott elé. Mintha minden csak -azért történnék vele, hogy megénekelje. Mintha minden érzést csak azért -érezne át, hogy dalok forrása legyen. - -Ő valóban mindenből verset csinált. Gyakran puszta szeszélyét is -költészetnek vevé. Azonban leggyöngébb verseiben is érdekes, szellemes, -épen mint Heine. - - -II. - -Petőfit Pesten baráti karok fogadták. Vörösmarty indítványára az akkori -«Nemzeti Kör», melynek egyik czélja volt az irodalom fölsegélése is, -megvette költeményeinek kész füzetét s előlegezé a kiadási költségeket. - -Nemsokára, 1844 nyarán, szerkesztősegéd lőn a «Pesti Divatlap» mellett. -Szerkesztője Vahot Imre nagy örömmel fogadta a már hírre kapott fiatal -költőt. Segédsége annyiból állott, hogy verseket írt a lapba s javítnoka -volt. Egyébbel foglalkozni restellett. Egészen a költészetre adta magát, -de itt aztán roppant munkásságot fejtett ki. - -Ekkor kezdődik nagyobbszerű föllépése s kifogyhatlan termékenysége. -Minden héten két-három költeményt olvasott tőle a közönség. 1845-ben már -költeményeinek második füzetét is kiadhatta. Ezután a «Helység -kalapácsa», «János vitéz», «Cypruslombok Etelke sírján», «Szerelem -gyöngyei» két rövid év alatt egymásután jelentek meg. - -Egy reggel csak arra ébred föl, hogy Magyarország legnépszerűbb költője. -Dalait kunyhóban, palotában éneklik. Esténként dalai mellett alszik el, -a melyeket az utczákon énekelnek. Minden héten egy újabb üdvözletet vesz -költőtársaitól. Az ifjuság és nők kedvencze s körüle egy egész fiatal -irodalom képződik. - -Költészetén kívül sokat tesz népszerűségére egyénisége is. -Költeményeiben egész keblét, egész életét tárta föl. Kalandor élete -közszájon forgott. Mindenki tudott róla egy mulatságos adomát. Eszménye -volt a szilaj magyar ifjuságnak, mely tettszomjtól pezsgett s hazáját -nagy és hatalmasnak álmodta. Ő pengette mindezen húrokat, dalait -viszhangzá az ország. - -Mindez teljes mértékben felkölté önérzetét, becsszomját. Magyarország -legbüszkébb emberét azon sötét zugszobában kellett keresni, hol egy -borzas hajú, barnás halvány, ingerlékeny és különcz ifjú lakott, ki -verseket írt, korhelykedett, világmegvetést negédlett, s teli volt -becsszomj-, önbizalom- és merészséggel. - -A népből szakadt ki, sokat hányódott a társaság alsóbb rétegei közt. -Ösztöne-, hajlamai- s élményeinél fogva demokrata volt. Idejárult még -költői hóbortja, mely szerette a bizarrt, szertelen becsszomja, mely -untalan sarkalta, hogy feltünjék. Mindez sok tekintetben különczczé -tette. - -Nemcsak az irodalom-, hanem az élet- és társaságban is szerepet vágyott -volna játszani, azonban talán viszonyai és formái közt nem tudván eléggé -mozogni, megvetni látszék azt s különczségeivel akart hatni. Meglehet -eleinte öntudatlan, de később a negédlés nem hiányzott; aztán sokkal -inkább volt szabad költő s természeties kebel, mintsem élvet találjon a -legtöbb illedékes körök ürességeiben. - -Lelkesült és szeszélyes természete magányt vagy oly társaságot keresett, -hol nem korlátoztatik. Barátjai közt mulatott legtöbbet, kik majd mind -írók, művészek voltak. Csak egy pár irodalmi körbe, szin- és kávéházba -járt el. Régi magyar szabású öltönyt csináltatott magának, magyar -nadrágot viselt s térdig érő csizmát s kerek kalapot. Ujjal mutattak reá -az utczán. Az elménczek peleskei nótáriusnak gúnyolták. - -Csokonait utánozta, de Petőfi volt. Meglehetős gorombán bánt azokkal, -kik hozzá tolakodtak s épen dühbe jött, ha holmi pártfogói modorral -közeledtek feléje. A költők közül is gyűlölte Horatiust, mert verseket -írt Mæcenashoz s hasonló okból nem igen becsülte Goethét. Széptani -nézetei szoros összefüggésben voltak politikai és erkölcsi elveivel, s ő -magát igen sokszor nem annyira költőnek, mint a század, az eszmék -katonájának hívé, ki valaha nagy napok hőse lesz. - -Az aristokratiát és nemességet soha sem nézte jó szemmel s előjogaik -összeomlását senki sem óhajtá jobban a két hazában, mint ő. Épen oly -büszke volt nemtelen származására, mint lángesze czímére. A hűbéri -intézmények romjain egy új világról álmodozott, új elvek hatalmáról s ő, -saját életének legalkalmibb költője, a világ minden kincseért sem adta -volna lantját a hatalmasok zsoldjába. Ez volt fő büszkesége. Egyetlen -hatalmas embert sem énekelt meg, kitől pártfogást remélhetett volna, még -a népszerű szónokokat sem, csak barátait, eszméit és kedvesét. A népet -választá Mæcenásának s lantja csakugyan hatalommá kezdett emelkedni. - -Kik nem ismerték s némely verseiből itélték meg, azt hivék, hogy -korhely, részeges és pazar, kit szüntelen hitelezői kergetnek. Pedig -csak jó czimbora volt, kit a bor inkább csak lelkesít, mint részeggé -tesz. Volt ugyan néha idő, midőn kitörő kedve és bizarr szeszélyei nem -ismertek korlátokat s végletekre ragadták, de ezek csak kivételes -perczek voltak. - -Az 1844-iki tél volt az ő legvígabb korszaka, midőn majd minden estét -vidám czimborák közt töltött. De ez estélyek nem voltak orgiák. Néhány -fiatal író és művész gyűlt össze valamely vendéglőben vagy magánháznál, -hogy kifújják magokat, mulassanak s bor mellett tréfa és dal közt -virradjanak meg. E korszakban írta legtöbb bordalát. Később -visszavonultabb életet élt s mindig inkább csak a társaságért kereste a -mulatságot. - -Pénzével tudott gazdálkodni s a kölcsön visszafizetésében a pedánsságig -pontos volt. Egy pár könyvét adta el, hogy visszafizethessen néhány -forintot, ha a kölcsönadó épen nem sürgette is. Természetes: oly -önbecsérző és független jellem, mint ő volt, irtózott bárki irányában -függő alanti helyzetbe jutni. - -Gyermekies tréfái mellett alapjában igen komoly ember volt, sőt néha -komor és világfájdalmas, melyből egészséges természeténél fogva hamar -kigyógyult. Délelőttjeit rendesen szobájába zárkózva tölté s dolgozott. -Akár volt kedve, akár nem, irt: élni kellett költeményeiből. S azon -könnyű versek nem épen olyan fáradság nélkül pattantak ki fejéből, mint -a nyomán induló lángészcsapat hiszi. - -Igaz, ő nem faragta verseit, sohasem javított rajtok, de küzdött, vívott -benne az eszme s nem egyszer feküdt le szülési kinok közt s álmodta meg -reggelre költeményét. Különben gyorsan dolgozott. «János vitéz»-ét -harmincz nap alatt írta. Eleinte csak egy pár szakaszból álló népies -beszélyt akart belőle készíteni s lassan-lassan egy nagy népmese -kerekedett ki belőle. - -A «Cypruslombok Etelke sírján» néhány nap alatt készült el. E mű oly -fájdalom szüleménye volt, melyet úgyszólván önmagára erőltetett. Etelka -nem költött személy, Petőfi második kedvese vala. Első kedvese Zsuzsika -név alatt jő elő költeményeiben; egy falujabeli leány, ugyanaz, kire a -Kerényihez írt levelében czéloz, midőn a szülői háztól 1844-ben megvált. - -Etelkébe mondhatni akkor szeretett belé, midőn épen meghalt. Alig -találkozott vele párszor s nem szövődött köztök semmi komolyabb viszony. - -S minő regényes esemény adta elő magát a temetésnél, hogy még inkább -felköltse a bánatos szerető szenvedélyét. A leány, koporsójában oly -pirosan, életfrissen s egészségesen nézett ki, hogy a rokonok -kételkedtek halálán. Már megjelent a pap, a gyászkocsi s Petőfi is -barátjaival. A rokonok másnapra halaszták a temetést, remélvén, hogy a -kedves halott még életre ébred. Kétség és remény közt virrasztott át -Petőfi egy izgalmas éjt, hogy másnap csalódásra ébredjen. A halottat sem -a rokonok fájdalma, sem a költő elegiái nem adhatták többé vissza az -életnek. Nem vala tetszhalott, – eltemették. - -Lenau megvallotta magáról, hogy bármely fájdalmat elvisel, csak vers -kerüljön ki belőle: Petőfi kereste azt, hogy énekelhessen. S valóban a -képzelt fájdalom valósággá vált s ő annyira átengedte magát a búnak, -hogy barátai aggódni kezdtek. Napról-napra fogyott és sötét kedély vőn -erőt rajta. Kerülte az embereket, kijárt a váczi-út melletti temetőbe, -órákat bolyonga ott, néha az éjszakát is a sirok közt tölté. - -Egy barátja, ki épen nem szokta kimélni gyöngéit, egy napon, midőn épen -a temetőig kisérné, kérdé tőle: ugyan miért epeszted magad annyira, hisz -alig ismerted azt a leányt? Petőfi felbőszült és sokáig nem szólt -barátjához. Ő rendesen mily hamar megharagudott, épen oly hamar -kibékült, ha a sértés nem nagy dolgok körül forgott, s ezt mindig úgy -tevé, hogy maga sem tudta mikép teszi. - -Lassan-lassan kigyógyult fájdalmából s újból szerelmes lőn. A «Szerelem -gyöngyei»-t írta egy meglehetős magas állású hölgyhöz, kivel hasonlókép -nem volt mélyebb viszonya. Még nem szeretett igazán. Mindez túláradozása -volt egy szenvedélyes szívnek, kit az érzéki kéjek némikép blazirozottá -tettek, de mély érzéseit hűn megőrzé s forrongó természete egész hevével -keresi tárgyát. Megúnta sívár életmódját, szellemibb viszony után -vágyott, a dicsőség babérai mellé a szerelem rózsáit óhajtá, rideg -szobájába egy nőt. - -Benne épen annyi regényes és kalandor vágy volt, mint csendes családias -érzés. A mint komolyodott, kedélye mindinkább mélyült. Hány költeményét -idézhetni kedélye ily mozzanataira! Egy barátja beszéli, hogy egy -karácsony szombatján szokatlan csendes hangon szólítá meg: «Jer, -barátom, ma este hozzám – mondá – ma a családok ünnepe van, nekünk nincs -családunk, virraszszuk át ketten az éjt, ne legyünk egyedül»!… S midőn -később azon leányba lesz szerelmes, kit nőül vesz, minő hűség-, -kitartás- és szenvedélylyel vívja ki az ellenkező szülék hatalmából s -mint férj mennyi gyöngédség- és szerelemmel veszi körül! - -Különben általán véve nem igen udvarolt a nőknek. Nem eléggé ügyes s egy -kissé vadócz volt. Kevés ismeretséget, még kevesebb hódítást tőn. Nem -volt sem csinos, sem beszédes fiatal ember, kivel jól elmulatnak a nők. - -Termete inkább alacsony, mint magas, némi kihívó hegyke magatartással. -Válla vézna, termetéhez képest aránytalanul széles. Arczának nem annyira -a szabályos vonások, mint a szellem adott érdeket. Bajusza kicsiny volt, -s szükségből spanyol szakált viselt, mert csak álla körül vala sűrűbben -benőve. Keskeny homlokára torzonborz haja borult. Villongó szemei -többször voltak haragosak, mint mosolygók. Sápatag arczán lelkesült dacz -tükröződék, s mégis egész lényében valami gyermekies volt. - -Sohasem viselt nyakkendőt s midőn később különcz öltözetét levetette, -megtartá kerek kalapját, mente helyett atillát vagy ólomgombos dolmányt -viselt. Félkomolyan dicsekedett, hogy soha sem viselt frakkot. Sokat, mi -az illedék dolga volt, elvek kérdésének hitt. - -Innen modorában kevés vala, mit a nagy világtól vőn. Saját elvei szerint -külön alkotott magának egy mást, melyben épen annyi volt a negédlés, -mint igazi természetiesség. Később talán maga se tudta egyiket -megkülönböztetni a másiktól, s a mit eleinte csak úgy felvőn, majd -második természetévé vált. - -Annyi bizonyos, hogy a legtöbbször egészen más volt négy szem közt, mint -népes társaságban, s hol otthon találta magát, a legszeretetre méltóbb -ember a világon, még a nők körül is. - -Sokan vethették szemére, hogy goromba, kiméletlen, mert mindig kimondta, -mit érzett, de azt senki sem mondhatta, hogy cselszövényeken töri fejét, -szószegő vagy tettet. Kikelhettek szenvedélyessége ellen, de becsülniök -kellett nemes szivét. Nevethettek szögletességein, de mindenkit magával -ragadott, ha lelkesült. Epés gúnyai s bizarr szeszélyei nem egy embert -döbbentettek vissza, de szilárd jelleme, fiúi szeretete, baráti -áldozatkészsége tiszteletet parancsoltak. - -Kedélyén különös vegyületben olvadt össze mi gyöngéd és vad, magasztos -és nevetséges, s ez elhúzódik költeményein is. Midőn olvassuk, mindig -eszünkbe jut a költő. Egyénisége varázsként lebeg költeményein, pótolja -hiányait, emeli szépségeit. Meg vagyunk bűvölve, leteszszük a kritikai -szigort, többet elnézünk neki, mint bárkinek, s egészen átadjuk magunkat -az érzéseknek, melyeket a költő iránti részvét felköltött. - -Épen mint Byronnál, kinek élete nem kevésbbé vette igénybe a világ -részvétét, mint halála. S mint hasonlít egymáshoz sorsuk is! Mindketten -ifjan, hírök délpontján, eszméikért küzdve, szállottak sírba, halálukkal -engesztelve ki ellenségeiket s pecsételve meg azon költői kijelentést, -melynek dalnokai valának. - -Mély erkölcsi érzései némi cynismussal párosultak. Gyűlölte az -álszenteket, gúnyolta a kimázolt erényt, megénekelte az érzéki gyönyört, -a nélkül, hogy epikureus legyen, vagy megtagadja azon morált, mi nem -emberek csinálmánya, mit isten írt az emberi szívbe. Szerette lerántani -a tekintélyt, mit zsarnokságnak hitt, vágyott daczolni a -közvéleménynyel, mely annyiszor emeli fel az ámítót, nyeglét, s dobálja -sárral az érdemet. - -Sokkal inkább megvetette mindennemű viszonyban a szolgaiasságot, a -csinált nagyságokat, a nyilt és finom erőszakot, a nagy világ erényét, -hitványságait, mintsem túl ne becsülte volna azt a bátorságot és erőt, -melylyel ellenök küzd, s ne lett volna sokszor igazságtalan és tulzó. - -Kitünő tulajdonai mellett nagy gyöngéi voltak, de e gyöngékre lángesze s -nagy eszmék hintettek fényt, mert tőlök vették eredetöket, túlságai -valának. Féktelenségét menté erős szabadságszeretete, nemzetiségi -túlzásait az az elkorcsosulás, melyből a magyar társadalom akkortájt -kezdett lábadozni. Rakonczátlanságát a költészetben kárpótolta -genialitása, mely új tárgyak- és formákkal küzdött meg. Nyersesége csak -ellenhatás volt annak a finoman semmiskedő, mesterkélten üres és -szabályosan unalmas költészet irányában, melyet a napi sajtó -dicséretekkel tudott elhalmozni. Önhitt és merész kifakadásai illettek -azon nagyképű és érdemetlen bókokban még is gazdag szigor- és kaczérkodó -szerénykedéshez, mely némely irodalmi közlönyben annyira divatos -hangulat volt. A kritika elleni, többször éretlen, mint elmés, -feljajdulásai természetes következményei voltak kritikusai -igazságtalanságának, kik sohasem fogták fel igazán költészete szellemét. -S végre minden balgaságát élet- és költészetben varázszsal vonta be azon -eredeti magyar szellem, mely még egy magyar költőnél sem jelent meg oly -teljes erőben, s mint nap kiolthatlanúl szórta melegét, fényét. - -S e szellem a hazaszeretet leglángolóbb tüzében ragyogott. Ő szerette -hazáját, a múlt, jelen, s jövő dicsőségével, fájdalmával és reményével. -Hányszor énekli meg! Szerelmi és bordalaiban, s másnemű költeményeiben -öntudatlan reá tér. Mindjárt s észrevétlen megzendül bennök egy hang, az -az édes fájó, az a sírva vigadó, mint népdallamainkban, mely oly -ismerős, oly bájos, oly szent, mert a hazát jelenti. - -Mintha csak azért nyerte volna a költészet égi adományát, hogy -honszerelemről énekeljen. - - -III. - -Ilyen volt, ily fejlődésnek nézett eléje az alig 23 éves ifjú költő, ki -három rövid év alatt a közönség kegyencze lőn. Meg is akarta érdemelni, -folytonosan dolgozott. Folytonosan elmélkedésben volt. Anyagi állapota -is valamivel jobbra fordult. Illőbben kezdték díjazni, s egészen lantja -után élhetett, mi első példa volt a magyar irodalomban. - -Az 1845. év tavaszán oda hagyta segédszerkesztői állomását, s a -felföldre rándult. A _Vadászkürt_-ben nagy lakomával üllötték meg -barátai a búcsút. - -Ez alkalomra írta «Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz» czímű -költeményét, melyért némely barátja megneheztelt reá, mert azt fejezte -ki benne, hogy neki nincsenek barátai, csak pajtásai. Ez egyike volt -azon szeszélyeinek, melyeknek ugyan nem egy jó verset köszönt, de -magokban alig voltak egyebek, mint önámítás vagy negédlés s épen -annyiszor sértők, mint megmosolyogni valók. - -A felföldön víg napokat töltött. Híre már megelőzte, Eperjesen és -mindenütt jól fogadták. Kézsmárkon fáklyás zenével tisztelte meg az -ifjúság, Gömörmegye táblabírájának nevezte ki. - -Fölkereste Kerényit és Tompát, mulattak és verseltek együtt. Az «Erdei -lak» czímű költeménye verseny velök, kik hasonló szép költeményt írtak a -tárgyról. Mindkettőhöz már azelőtt írt költői levelet s mindkettő -barátja lőn. - -Kerényi mellett, midőn a kritika megtámadta, fel is szólalt, s mind -végig gyöngéd barátsággal viseltetett iránta. A személyes rokonszenven -kívül talán meghatotta e nemes lélek titkos szenvedése, mely már akkor -kezdett mutatkozni kedélyén s később erőt véve rajta, más fájdalmak -hozzájárultával Amerikába űzte – meghalni. - -Kerényi hamar meghasonlott magával s kezdett kételkedni tehetségében. -Sejté, hogy csak csinos verseket ír, de nem buzog benne az az erős, -kimeríthetlen forrás, mely önkénytelen feltör, s új pályát vív sziklák -és rengetegek közt. Látta, hogy mennyire hátra marad kortársai mögött, -mint kell vívnia a nyelvvel, mely nem anyai nyelve, és sokkal több -idegen elem van költészetében, mintsem sikert remélhessen a nagy tetszés -közt föllépett népies irány mellett. - -Petőfi részvéte jól esett neki, s nem bántotta, ha ez jó kedvében tótos -hanghordozással szavalta költeményeit, mikép ő szokta. - -Tompával csekély összezördülések közben mindvégig fentartá barátságát. -1847-ben újra meglátogatta, mint lelkészt s egy költeményt írt hozzá, -mely költeményei második kötetében volt napvilágot látandó. Maga vallja -meg a Kerényihez irt leveleiben, melyek uti jegyzeteket tartalmaznak, s -a «Hazánk»-ban jöttek ki 1847-ben, mily sokszor vitatkoztak együtt. -«Egymás verseit – úgymond – illő kimélettel bíráljuk. Ő azt mondja, hogy -ez s ez munkám nem ér semmit, hogy ez silányság, én azt feleltem, hogy -nem igaz, mert az remek, s ha én mondom neki, hogy ez s ez műve nem ér -semmit, ő feleli, hogy nem igaz, mert épen ez legjobb munkája. Általában -a fiatal irodalom tagjai tán tulságosan is szigorúak egymás iránt, s a -miserabilis csőcselék még is azt akarja elhitetni a közönséggel, hogy mi -egymást tömjénfüstbe fojtjuk.» - -E negédes vallomásban, minőket Petőfi szóval és nyomtatva akár hányat -tőn, van valami igaz. Őt még hibáiban is nem annyira barátai -bálványozták, mint a szerkesztők, kiknek lapjait kapósakká tette, s azon -sereg utánzó, kik vele takaróztak, meglopták műveit, untalan verset -írtak hozzá, s dicsőségénél sütkéreztek. - -Pállfy Albert, kire hallgatott, s ki elsőbb éveiben nagy befolyással -volt reá, sokszor szigorral mondá szemébe véleményét. A baráti kör, -melyben néha felolvasta költeményeit, épen annyira bámulta, mint gúnyt -űzött tulságaiból. A «Világ és én» czímű verseért, melyben az embereket -utálja s megveti, és szolgafogukat kirúgni igéri, sokat boszantották. - -Ő épen oly keveset hajtott barátaira, mint a tekintélyekre, s talán nem -ok nélkül, mert ha a költőt nem folytonosan fejlő tehetségének ösztöne -és kedélyén fogamzott meggyőződés vezeti, hanem önmagára erőltetett -széptani nézet, csak szellemén tesz erőszakot, mi mindig megboszúlja -magát. - -Ha Petőfi másokra hallgat s nem önmagára, talán ma kevesebb gyönge -költeményt olvasnánk tőle, de bizonyára kevesebb remeket is. Aztán az -úttörés mindig tévedéssel jár, s azt ellenségei sem tagadhatják, hogy -nagyban szélesíté a magyar költészet körét, és iskolát alapított. Neki -önmagából kellett kiforrnia, hogy visszadöbbentsen és elragadjon, s a -néha megsértett izlést száz diadallal engesztelje ki. - -Phantasiája mindig elég erős, elég magas volt a legmerészebb -szárnyalásra, de nemes kedélyére sokszor keserű élmények ülepedtek le, s -viharos indulatok s bizarr szeszélyek zaklatták. Az embergyűlölet és -világfájdalom, mi nála némi vad nyerseséggel párosult, nem volt meg -költészete alaphangjában. Innen-onnan ragadt reá, egészségtelen rész -volt, miből nemcsak hogy nem tudott valami kitünőt alkotni, de ritkán -tudta költőisítni is. Oda dobta mint keserű epét és könnyűlt általa. - -Az ily haragos dühöngő költeményei, noha mindenütt keze nyoma rajtok, -keveset érnek. Ezt talán később maga is érezte, de midőn azon érzések -uralma alatt állott, meg kellett hogy írja. A költészet neki nem csak -művészet volt, hanem életszükség is, maga az élet. Ha érzett valamit, -annak hangot kellett adnia – egyébre aztán keveset gondolt. Énekelni -volt rendeltetése s mindig követte ösztönét. Költeményeiből csaknem -megírhatni életrajzát. Alig egy mozzanat életében, minek emléket ne -állított volna. - -Ép esze s élénk műérzéke hamar felfogott mindent s többet hallgatott az -okos szóra, mint általában gondolják. Nem javított költeményein, bármint -hibáztatták, sőt annál makacsabban ragaszkodott hozzájok, s tüstént -kiadta, de később összes gyüjteményében még is mellőzte, mint a «Helység -kalapácsá»-t s más kisebb költeményeit. Mit róla a kritika, barátai s a -tekintélyek mondtak, nem vette látszólag számba, de ha valami olyan volt -bennök, minek igazságát érzé, az öntudatlan munkált lelkén, később nem -maradt következés nélkül, de mindez úgy történt, mintha ő maga jött -volna reá. - -Tekintélyül csak Vörösmartyt ismerte el. Fiui kegyelettel viseltetett -iránta. Sokszor vitte el hozzá költeményeit, s az összes kiadást is neki -ajánlotta. Mégis utoljára a legérzékenyebben sérté meg őt, mert, miként -fellengőn kifejezte magát: «Brutus szerette Cæsart, még is megölte.» Az -ok politikai türelmetlenségében rejlett. Vörösmarty 1848-ban mint követ -a katonaság ügyében a ministeri párttal szavazott, mely nem akarta -erőltetni a dolgot. Petőfi, kinek mindig és mindenütt az ellenzékhez -kellett tartoznia, egy különben szép versben ezt kérdé tőle: miért írta -«Szózat»-ját, ha ily hazafi? s minden strophát e refrainnel végzett: -«Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért.» Im a költők -közt is azon küzdés, mi az államférfiakat elválasztá, s határzott -Magyarország sorsa fölött. - -Vörösmarty röviden, száraz prózában felelt s a két legnagyobb magyar -költő örökre elhidegült egymás iránt. Ez volt Vörösmarty utolsó szava a -viharos napokban. Lantja mélyen hallgatott, mert a fájdalom épen úgy -némít, mint szóltat, talán sejtelmek borongtak lelkén, tán Szózatjának -végsorai. Ellenben Petőfi elemében volt, mint a viharmadár. Dala -kihangzott az ágyúk dörgései közül. Neki ott kellett élni s elesnie. -Végzete azon korszak romjai alá temette, melynek költőjévé hívta elő. - -Petőfi rendesen könnyeden és vakmerőn itélt: «ez a mű fölséges, ez nem -ér semmit.» Kimondta véleményét s nem bajlódott az indokolással. Nem -mondhatni, hogy mindig tévedt. Ugyanezt tevé másnemű viszonyokat -illetőleg is, s itt a legtöbbször igazságtalan volt. - -Mindenben lyrikus vala, ki a szerint itélt meg mindent, a mint érzésein -visszatükröződött. A szenvedély és benyomások embere levén, ritkán -emelkedett objectiv szempontra, s a mint magán körben nyilatkozott, úgy -szólt az irodalomban is. - -Az őszinteség csaknem betegsége volt s minthogy önmagáról is mondott -véleményt, az elbizottság és önistenítés gyanujába jött. «Születésemkor -– mond egy helyt, mintegy e vád ellen mentvén magát – a sors az -őszinteséget bölcsőmbe tette pólyának s én elviszem magammal a koporsóba -szemfedőnek. A képmutatás könnyű mesterség, minden bitang ért hozzá, de -nyiltan, őszintén, a lélek mélyéből szólani csak a nemesebb szívek -mernek és tudnak. Talán a magam felőli itéletem helytelen, s ekkor -nevessenek ki, de azért ismét becsülést érdemlek, hogy a mit éreztem, -kimondtam szabadon, leplezetlenül.» - -S ő csakugyan volt nevetséges is, s ártott mind magának, mind másnak, -mert az őszinteség magában csak félérdem, ha nem párosul erős itélet, -elfogulatlanság s a viszonyok helyes felfogásával. Egyébiránt önmagára -nézve nem vallotta kárát, hogy önmaga iránt nagy véleménnyel volt. A -szertelen becsvágy nála is, mint mindig, ha alapja tehetség, tevékeny -erély kisérője és nagy siker szülőanyja. - -Ő elhitette magával, hogy híres emberré kell lennie, küzdött, tűrt, -szenvedett, s az lőn; fejébe vette, hogy új pályát tör, nem ijedt vissza -az akadályoktól, s megtevé; sejtelmei voltak jövendő napjairól, nem -dugta össze kezét s nem csalatkozott. A különbség csak az volt közte és -más költő közt, hogy ő nem tudott tetetni, s önérzete nagyobb volt -eszélyénél. Nagyon becsülte magát, mint illik, de csak akkor becsülte -magát túl, midőn több akart lenni lyrikusnál s végre több költőnél is. - -Dicsvágya is határtalan volt. Midőn egyszerre híres ember lőn, -megdöbbent, hogy hamar elismerték s talán csak a jelen az övé, nem -egyszersmind a jövendő is; ha kikeltek ellene, a jövendővel vígasztalta -magát. Háborgó lelkének jól esett ilyenkor ha beszélt róla a világ, s -örömmel hallgatta, midőn jól vélekedtek felőle. Elragadta a legkisebb -elismerés is, kivált ha önkénytelen s a nép részéről jött. - -Épen felföldi útjában egy kereskedő, kitől szivart vett, reá ismert a -nélkül, hogy ő megnevezte volna magát. «Hát ismer ön?» Kérdé. «Ki ne -ismerné önt» válaszolá emez; mi annyira hízelgett hiúságának, hogy «Uti -jegyzetei»-ben fölemlíté, megjegyezvén: bár feledjenek el, de mindig -büszke leszek arra, hogy volt idő, midőn azt mondták az emberek: ki ne -ismerne engem. S mennyire nem tudta feledni az öreg lelkészt, ki -örömkönnyek közt szorítá karjaiba. - -Ez utóbbi esemény 1848-ban történt. Petőfi nejével Erdődről Debreczenbe -utazott. A falukon mindenütt feltartóztatták, útlevelet kérvén tőle. Egy -faluban méregbe jőve kiáltá a jegyzőnek: «én Petőfi Sándor vagyok». -«Nincs szerencsém ismerni, útlevelet kérek» volt a válasz: Petőfire -nézve leggorombább mi csak a világon lehet. Odadobta útlevelét, -boszankodva, hogy annyit háborgatják, s hogy a nyomorult falu azt sem -tudja róla: drótos tót-e vagy házaló zsidó? Nem soká újabb falut értek, -melynek jegyzője nem lévén hon, a lelkész vizsgálta az útleveleket. Oda -vezették, szó nélkül nyújtá át útlevelét, itt már nem merve megnevezni -magát. Az öreg tiszteletes feltévén szemüvegét, olvasni kezdé az -útlevelet. «Petőfi Sándor – kiáltá elcsodálkozva – hazánk nagy poétája -itt az én házamban! Oh uram, bocsásd el a te szolgádat, mert ime az ő -szemei megláthatták.» Megölelte, marasztotta. Elmondá, hogy neki csak -egy szobája van, hanem a szomszédba költözik, maradjanak nála vacsorára, -éji szállásra. Petőfi alig szabadulhatott tőle, de már csendesebben -tűrte útközben a szünetlen feltartóztatást. - -Felföldi kirándulását «Uti jegyzetek» czim alatt írta le az -«Életképek»-ben. Némi utánzása volt Heine «Reisebildereinek», -természetesen mindenütt saját egyéniségében fölolvasztva. Messze marad -tőle, de érdekes csevegések, élczes próza és csinos kivitele egy pár -részletnek. A stil nem valami különös, de szertelen könnyű; sehol Heine -humora, mely a közéletet nem is sejtett oldalról fogja föl, de teli -hegyke daczczal, genialis szökellésekkel, mik leginkább önmagára s az -irodalomra vonatkoznak, átszőve tájképekkel, mikhez nem csak -költeményeiben értett. - -Ugyan ily modorban írt később a «Hazánk»-ban is 1847-iki úti élményeiről -«Levelek Kerényi Frigyeshez» czím alatt. - -Az «Uti jegyzetek»-ben megbotránkozott az irodalom, a közönség is -sokallotta. Rossz néven vették neki, hogy annyit emlegeti benne magát, -noha a nélkül érdektelen lett volna az egész; szokatlan merész -megjegyzéseit vastag önhittség és nyers betyárságnak kiáltották ki, igen -is komolyan vették s még komolyabban magyarázták, mi tulajdonképen elmés -ötlet, gúnyoros szeszély volt. - -Igaz, nem helyeselhetni mindenütt, de e könnyelmű tréfák találó -ellentétei valának az akkori pathetikus és phrasisos journalistikának. -Illett hozzá, épen mint Heine humora a philosophiai rendszerek, nehézkes -dissertatiók s holdvilágban úszó romantika irodalmához. Petőfinek pajkos -gyerkőczként mindig kedve telt a pedánsság parókáival tépelődni, csörgő -sipkát tenni fel reá, s nagyot kaczagni rajta, noha ritkán mélyebb -czélzással és jelentőséggel. - -Csak az mulatta jobban, ha a rossz poétákat összeszidhatá és sárral -dobálhatta az ephemér bálványokat. - -Még barátjaihoz írt magánlevelei is satirák voltak, a régibb költők -fontoskodó, gonddal kidolgozott s a jövőre számító leveleire. Rendesen -teletömte könnyelmű élczekkel, mindig beszőtt valami gonosz tréfát, s -amolyan nem nyomtatni való kifejezéseket, hogy – mikép önmaga mondá – -halála után ne juthasson valamely tudós irodalombuvár eszébe szétszórt -leveleit összegyűjtve közönség elé bocsátani. - -Hanem azért ő maga elég magánügyet vitt közönség elé, még szerelmi -viszonyait is nem ritkán, s eléggé gyermeteg őszintén. - -S különösen míg más költőnek a közelben tünnek fel hiuságai, a Petőfiéi -a távolban látszottak óriásoknak. Otthon házi körében sok szerénytelen -szerény megszégyenülhetett volna előtte. - - -IV. - -Apró tárczaczikkeken kivül írt még prózában más műveket is. 1845-ben -«Zöld Marczi» czímű színművet, melyet a drámabiráló választmány -visszautasított. Zöld Marczit, Becskerekit hősökké tevé, nagyobbakká, -mint Schiller Moor Károlyt. E szörnymű sohasem jelent meg nyomtatásban. -Ő maga tépte szét. Alig volt jobb drámaíró, mint szinész, de mindkettőt -erőltette. 1845-ben a pesti szinpadon újra föllépett a «Szökött -katoná»-ban mint színész s miután szép-csendesen megbukott, végre -kigyógyult szenvedélyéből. - -1847-ben még egy új «Tigris és Hiéna» czímű drámát adott ki, mely -hasonlókép nyom nélkül enyészett el. Visszautasított drámájáért sok -gúnyt kelle szenvednie. A lapok élczeskedtek, a «Honderű» valamelyik -költője gúnydalt is írt reá. A sértett ambitiók, mihelyt rést találtak, -mindjárt megboszulták magokat rajta. Természetesen ő sem maradt adós. Az -őt pártoló lapok is felszólaltak. Miatta örök perpatvar volt, azonban e -viták széptani tekintetben csekély becsűek. - -1846-ban egy más prózában írt költői művet dolgozott «Hóhér kötele» -czímű regényt, melyet báró Eötvös szerzett el, ki megigérte neki, hogy -legújabb műve jól eladását ajánlatával elő fogja segíteni Hartlebennél. -Meglehetős tiszteletdíjt kapott érte s ez volt belőle minden haszon. A -közönség hidegen fogadta, a kritika elitélte s ma már alig emlékeznek -reája. - -Petőfi később novellákat is írt az «Életképek»-be. Ezekben is csak egy -pár részlet figyelemre méltó: drámában, regényben, később az utczai -szószéken is lyrikus volt. Mindenüvé átvitte a dalt, hogy az kigúnyolja -mesterét, minden nemre alkalmazni akarta az ellenszegülő alakot, hogy -valami alaktalant állítson elé. - -Azonban dalai folytonos tetszésben részesültek, s koszorúkkal takarhatta -sebeit. E koszorúkat nem egyszer próbálták letépni ellenségei, mikép ő -kritikusait nevezte. Gyors és nagy népszerűsége bántá némely régibb -költő hiúságát, új irányát inkább vakmerészség, mint a genius erejének -nézte a széptan és kinövésein elszörnyűködött. Az ellenhatásnak -lehetetlen volt elmaradnia. Ostromolni kezdék a fiatal költőt, ki nem -várván ünnepélyes beigtatásra, önereje által lőn a magyar Parnass -zsarnoka. Az újabb és régibb iskola közt megkezdődött a harcz. - -Mindjárt föllépése elsőbb éveiben (1845) Császár Ferencz meglehetős -egyoldalúan és igazságtalanúl birálta meg az «Irodalmi Őr» hasábjain. -Azon mesterkélt, idegen és enervált költészet, melyet Császár képviselt, -a legélesebb ellentétben állott Petőfi eredeti, szabad és erőteljes -genialitásával. Ő föl nem foghatván Petőfit, épen azon oldalról támadta -meg, mely méltánylást érdemlett volna. A nyerseségben nem látta az erőt -s eredetiségét csak bizarrságnak nézte. Szemére veti a hanyag formát és -verselést, s nem vette észre az új formákat, bámulatos könnyűséget s a -legépebb magyar nyelvet, melyen valaha magyar költő énekelt. Nem -népdalait emelte ki, melyekben Petőfi mindvégig legnagyobb maradt, hanem -oly költeményeit, melyek kevésbbé kitünők s hordozzák magukon szellemét. -Egy pár ízetlenség és túlzás elfogulttá tette, s a szempont, melyből -fölfogta, hibás levén, szigorú ítélet helyett igazságtalant kellett -mondania. - -A Császár által megkezdett harczot a «Honderű» folytatta végleheletéig. -Az akkori szépirodalmi közlönyök a mostaniaknál csak igen kevéssel -képviseltek határozottabb széptani irányt. Politikai érzület, rokonszenv -dolgozótársaikhoz, s ellenszenv versenytársaik iránt adták meg -színezetöket. A «Honderű» aristokrát elvek és szokásoknak hódolván, -idegen iskolák felé hajlott, s valami vizenyős, erőtlen salonköltészet -közlönye lőn. Természetesen üldöznie kelle Petőfit. Elébb a «Pesti -Divatlap», később az «Életképek» szólaltak föl mellette. Vahot Imre a -«Pesti Divatlap» szerkesztője, míg Petőfi lapja mellett dolgozott, -mindig kiállott érte a síkra. A baj csak az volt, hogy a harcz eredménye -mindkét részről alig vala egyéb nagy szavaknál és személyeskedésnél. - -Midőn 1847-ben kiadta összes költeményeit, a «Szépirodalmi Szemle» -mondott felőle legalaposabb, noha túlszigorú s több tekintetben hiányos -ítéletet. Költeményei egy nyolczadát kázhoztatta, kikelt néhol kirívó -póriassága s világfájdalma ellen, megtámadta felületes bölcselkedési -kisérleteit, ostorozta beteges hiúságát, türelmetlenségét, szeszélyeit, -melyeket költészetébe is bele vegyít, de kiemelte népdalait, idylljeit, -genreképeit s mindazt, mi benne valóban kitünő. Azonban a «Szemle» -mindig szigorúbb volt a nagy tehetségek, mint a középszerűség irányában. -Aztán inkább akarván az irodalom areopágja, mint vezére lenni, némikép -isolálta magát a kortól. Merev műphilosoph helyett többször kellett -volna műtörténésznek lennie, hogy tanait módosíthassák a nemzeti élet -nyilatkozatai, melyek jól, rosszúl kezdék megtalálni művészi formájokat. -Költészetünkben, a lyrában, s illetőleg Petőfinél nyilatkozott -leghatalmasabban a kor, a nemzeti szellem. Neki æsthetikusra lett volna -szüksége, ki öntudatra emelvén azt, mi a közönségnél s talán benne is -csak öntudatlanúl élt, irodalomtörténeti hatását gyümölcsözővé tegye, ne -pedig szeszélyeivel vesződjék. A «Szemle» úgy hivé, hogy az elbízott -költőt fenyítni és fegyelmezni kell, mert erre van legtöbb szüksége. Igy -sem teljesen föl nem foghatván, sem eléggé nem becsűlhetvén, csak saját -magának ártott. Azon nemes harcz, melyet szerkesztője ugyanekkor a -dilettánsi felület, jurátusi hegykeség és nemzeti pöffeszkedés ellen -vívott, egy részben e miatt maradt nagyobb eredmény nélkül, mert az -egész fiatal irodalom Petőfivel ugyanazonosítá magát. - -A «Pesti Hirlap», mely már akkor elébb Szalay, később Csengery -szerkesztése alatt jelent meg, többször beleszólott a vitákba s Petőfi -mellett B. Eötvöstől egy hosszabb czikk jelent meg benne, mely a nélkül, -hogy részletekbe bocsátkoznék, általánosságban igen helyes szempontot -mutat ki, melyből Petőfi megitélendő. «Petőfi a szó legszigorúbb -értelmében magyar költő – mond többek közt – s ez az, mi valamint -magyarázatot szolgál a nagy hatásnak, melyet művei gyakoroltak, úgy -egyszersmind irodalmi érdemeinek legfőbbikét képezi.» Ez volt a -legigazabb szózat, mely ügyében felhangzott, menten azon hiú -bálványozástól, mit némely barátai elkövettek, s az ellenszenvtől, mely -kritikusain kisebb-nagyobb mértékben észrevehető volt. - -«Honderű» s még egy pár politikai lap mind nagyobb dühvel folytatták -támadásaikat. S minő eljárást követtek! Ellenébe állították Hiadort, egy -nem valami nagy tehetségű költőt, kinek beteg sentimentalismusát, -selyempuha kínait sem ironia, sem humor nem mérséklék, s egész -költészete ellentétben állott a győzelmesen felküzdött népies iránynyal. -A világ legnagyobb plagiatorának kiáltották ki, ráfogván, hogy még -Szelesteytől is lop. Petőfi a «Honderű»-re egy nyers pasquillt írt, mely -a «Pesti Divatlap»-ban jelent meg, de melyet «Összes Költeményei» közé -nem vőn fel. Császárra is írt egyet, de ez lapban nem jelent meg. Rajta -csendesebben töltötte bosszúját. Drága pénzen megvett egy példányt -költeményeiből, kitette asztalára s valahányszor hányt-vetett papirra -volt szüksége, szakított belőle. - -Általában ingerlékeny és túlérzékeny volt. A kedvezőtlen bírálatok -nagyobb dühbe hozták, mint Byront első fölléptekor az «Edinburgh -Review». Mindig megboszúlta magát: egy gyöngébb költeménye helyett -kilencz jobbat írt, vagy gúnydalokat szórt a kritikusok ellen. Utánzói, -kikkel most az egész magyar irodalom tele, ez utóbbi könnyebb boszút -választják s természetesen mindig reá hivatkoznak, midőn a kritika -bántani meri őket. Mikép költői stiljéből hamis modort húznak le, úgy -alkotnak gyöngéiből eszményt. - -1846 tavaszán egy új füzetke költeménynyel lepte meg a közönséget -«Felhők» czím alatt. Itt nem dalai ismert typusában jelenik meg. Ez -epigrammszerű verseken, melyeknek nagyrésze csak ötlet vagy ellentétes -hasonlat, sötét, izgatott kedély vonul át, s bizonyos bonczoló, -fejtegető szellem, mely éleselmű talányokban gyönyörködik, eredményeit -jelmondatok és gnomákban szereti letenni, s nem kard, de tőrnek élével -szándékszik behatni az élet és természet titkaiba. Többi műveihez mérve -nem bírnak nagy becscsel. Szentmártonon elvonúlt magányban írta, -életunalommal küzdve, Byront és Shelleyt olvasgatva. - -Ugyanekker idegen költőkből is fordított: Béranger, Shelley s Mooreból. -Mind a három kedvencz költője volt. Általában a német, franczia és angol -irodalomban nagy jártassága volt. Sokan még ma is azt tartják róla, hogy -egyedül a természet fia volt minden tanulmány nélkül. Igaz, ő nem bírt -úgynevezett tudományos műveltséggel, de megvala azon kiképzettsége, mely -lyrai költőt nagygyá tehet. Sokat hányódván az életben, küzdvén a -sorssal és önmagával, lelke gazdag volt benyomások és élményekben, nem -szorult arra, hogy költészete számára érzéseket gyártson s másoktól -szedje tárgyait. - -Már első ifjúságában ismerte a magyar és német irodalmat. Csokonait és -Vörösmartyt, kiket legjobban szeretett, könyv nélkül tudta. A régibb -magyar irodalmat is tanulmányozta, s gyönyörködött egy rég elfeledett -költő, Gvadányi műveiben, kinek nem annyira költészete, mint magyar -érzése s népies nyelve ragadta meg, mi a diák iskola korszakában a -költőnél annyira feltünő. - -Később legtöbbet francziául és angolul olvasott. Természetesen Bérangert -szerette mindenek felett. «Mindenki tisztelettel említse az ő nevét – -mondá egykor – ő a világ legelső költője.» Vágyott azon hatásra, mit -Béranger Francziaországban tőn. S mint emelkedett önérzete, midőn az -1847-diki erdélyi országgyűlés egyik ülésén, melyen ott utaztában maga -is jelen volt, egy követ a «Magyar nemes» czímű költeményéből pár sort -idézett, s a megyei szónokok és tudósítók néha költeményeivel szőtték át -beszédeiket és tudósításaikat. - -A német költők közül Heinét és Lenaut becsülte legtöbbre. Goethe iránt -mindvégig elfogúlt maradt s talán csak félig-meddig ismerte. «Feje -gyémánt, szíve kő, nincs benne szeretet, hazafi sem volt» mondá róla. - -Az angolok közt Shakespeare, Byron és Mooreon kívül Boz volt -legkedvesebb költője. «Boz az emberiség jóltevője – mond egy helyt – míg -megnevettet bolondságainkon, örömet és erényt tud felmutatni a -kunyhókban és a nyomor tanyáin.» - -Mindezek, kivált Béranger és Heine, nyomot is hagytak költészetén. -Azonban ő tanulmányait mindig fölemésztette s mint minden nagy költő, -bámulatosan dolgozott föl minden idegen elemet. Később költészete -vesztett ugyan valamit a naivságából frisseségéből, de nyert mélységben. -«Bolond Istók», mely «János Vitéz» után legjobb költeménye az elbeszélő -nemben, ha a compositiót illetőleg hagy is némi kivánni valót, de az az -emelkedett világnézet, mi rajta átvonúl, mutatja, hogy a költő nemcsak -mélyen érez, kimeríthetetlen képzelőtehetséggel bír, de mélyen is -gondolkozik. - -A költőkön kívül a történetírókat olvasta legtöbbet. De őt a történetben -inkább csak a regényes részletek ragadták meg és a képzelem által jutván -az eszmékhez, s alanyilag fogván föl mindent, nem igen tehetett mélyebb -tanulmányt s emelkedhetett tisztultabb szempontokra. Innen, midőn a -történetből veszi tárgyait, ritkán tárgyilagos. Kora eszméit viszi át a -régibe. A jellemrajz sem erős oldala. Eposztöredékei, drámája, még -balladáiban is észrevehető ez, regényeit és beszélyeit nem is említve. -Alakjai mindig ugyanazok: őmaga, lángoló szenvedélye, homályos vágyai, -naiv és bizarr szeszélyeivel. Erős képzelme gyakran hajlandó elhagyni a -valót, még a költőit is, hogy ködhomályba veszszen fényes visióktól -ragadtatva. Azonban az újkor történeteiből megtanúlta a század nagy -eszméit, melyek a népeket forrongásban tartják s fanatikusuk lőn. Később -egész lelkesülése, költészete e térre fordúlt. - - -V. - -Az 1846-ik év nyaráig csaknem kizárólag a «Pesti Divatlap» dolgozótársa -volt. Ekkor felbontá vele a viszonyt és csatlakozott azon kilencz -íróhoz, kik elhatározták, hogy nem fognak többé a divatlapokba dolgozni, -hanem egy új, általok alapítandó szépirodalmi közlönynek szentelendik -egész erejöket. - -Íme a névsor: Bérczy, Degré, Jókai, Kerényi, Obernyik, Lisznyai, Pákh -(Kaján Ábel), Pálfi, Petőfi, Tompa. Tizek tanácsának, decemvireknek -gúnyolták őket. Petőfi egyike vala azoknak, kik az egyesületet -létrehozták, s ő vala egyszersmind elnöke is. Két ok adott alkalmat -erre. A szerkesztők nem díjazták úgy műveiket, mint kellett volna, -holott lapjaiknak ők adtak legtöbb érdeket. Másfelől az ifjú irodalom -kezdé érezni, hogy már szárnyra kelhetne. Megúnta a szerkesztők -gyámságát. Öntudatára jutott küzdelmeinek s közlöny után vágyott, mely -egészen szellemének legyen nyilatkozata. - -Olyanforma szakadás látszott irodalmunkban beállani, mint -Francziaországban, midón a modern romanticismus kifejlett, vagy -Németországon az «Ifjú Németország» megalakulásakor, természetesen nem -oly határzott színezettel, kifejlett tanokkal s a nemzeti viszonyok -által módosítva. - -A modern romanticismus a forradalomból kikelt társadalom költészete -volt, s egyszersmind új vihar előjele. Az «Ifjú Németország» a német -romantika ellenhatásaként jelent meg forradalmi háttérrel. - -A mi viszonyaink mások voltak. A tizennyolczadik század nagy forradalma -kevés hatással volt reánk s nem érezhettük a restauratio korszakát. -Azonban József kora óta a nemzeti visszahatás eszméket hintett el, -melyek folytonos forrongásban tarták a kedélyeket s alakítólag hatottak -mindennemű viszonyainkra. Irodalmunk hű kinyomata volt a kornak s mind -növekvő erővel hatott reá. Egymást teremtették. - -A fölébredt nemzeti szellem két költőnél nyilatkozott leghatalmasabban: -Kisfaludy Sándor és Csokonainál. - -Kisfaludy Sándor a nemesség költője volt. Megénekelte régi várait, -lovagiasságát, előjogait, falusi örömeit s mindazt, mi jellemében szép -és nemes volt. Képviselé a költészetben a középnemesség, bár nem -szabadelvű, de nemzeti visszahatását József kora ellen. Midőn József a -történeti jogok helyett bölcsészeti elveket állított fel, az autonómiát -föláldozta a központosításért, a latin nyelvet a németért: a -visszahatás, mely nemzeti szellemet ébreszte, vallásos kegyelettel -karola fel mindent, mi a multra emlékeztetett. A nemesség visszakövetelt -minden jogot, még az igazságtalant is, mert azokat önkény döntötte meg, -gyanus volt előtte minden újítás, mert úgy hivé, hogy a nemzeti életet -veszélyezteti. Ez élénk forrongásnak hatni kellett a költészetre s a -költőnek, kit kora lelkesített, vissza kellett teremtenie a multat, -feltámasztania a régi erőteljes, testben lélekben magyar nemességet, -fölépítenie az omladozó várakat, fölragyogtatnia a hűbéri korszak egész -dicsőségét, hogy lelkesítse az elkorcsosult, de ébredő nemzedéket, hogy -elhitesse vele: jövőd a multban van, mert akkor valál magyar és -hatalmas. Kisfaludy Sándor ezt tevé «Regéiben». Drámáin s a «Himfy -szerelmei»-n is ugyanezen szellem ömlik el. Ő romantikus vala, de -tévednénk, ha benne akár a német romantika mysticismusát, akár -Chateaubriand vallásos és középkori szellemét keresnők. Költészetének -háttere nem a megingatott vallás és társadalom, sem az úgynevezett népek -szabadságháborúja, de a fölébredt nemzeti öntudat, mely a multból -esengve óhajtja vissza az elveszített nemzeti erkölcsöket. - -Csokonainál a népszellem nyilatkozott öntudatlanul s félénken bár, de -erélyes életjelt adva. Ő kifejlődésére nézve szerencsétlen korban -született, s hogy önmagával meghasonlásba jött s elkeserült szelleme -kicsapongásban keresett menedéket, nemcsak magánkörülményeiben -keresendő. Magyar népköltőnek születve, majd a görög s latin, majd a -német és olasz iskolák igájába kelle hajtania fejét, s a helyett, hogy a -néphez szóljon, a népszellemnek legyen szolgája, melynek szülötte volt, -az aristokraták mulatságait kelle megénekelnie. Ha geniusát követte, az -irodalmi köz izlésen látszék erőszakot tenni s mintegy titokban -vétkezett, midőn eszményének áldozott. «Dorottyá»-ból és népdalaiból, -melyek legjobb művei, sejtjük mivé kellett volna válnia s minő irány -képviselőjévé hivatott. - -A magyar középrend nagy része egészen latin műveltségű volt, vagy az -aristocratiával együtt a Goethe és Schiller irodalmától volt -elragadtatva. Mindkettő megtalálta költőit: az első Berzsenyi-, a -második Kölcseyben. E négy fő költői irány, bár széptani tekintetben -egymástól sokban különbözött, egyaránt a nemzeti érzés élesztését, a -dicső multat, a hanyatló jelent vette alapul, s összeborult Kazinczy -törekvéseiben, ki a nyelvújítás és irodalom által akarta regenerálni -nemzetét. - -Kisfaludy Károly és Vörösmartyban már erélyesebben nyilatkozott a -nemzeti érzés, homályos vágyai és távol reményeivel. Vörösmarty míg -egyik kezével a dicsőséges multat tárta fel, melyben a nemzet egy nagy -eszme körül, minő a honalapítás, csoportosulva századokra ható -cselekvőséggel lép fel, addig másik kezével a jövőre mutat s mint látnok -beszél róla. S mennyire összhangzott költészetével az országos küzdelem, -mely a sérelmi mezőről a reformok felé kezdett hajlani. De Vörösmarty -nemcsak e tekintetben képviselte korát. Ő alkotá meg a magyar költői -nyelvet, mikép a fejlődő közélet a szónokit. Nélküle a magyar költészet -nem emelkedhetett volna oda, hol most áll. Neki küzdenie kellett a -nyelvvel, összeforrasztania a régit és megujítottat s elöntenie rajta a -kor egész pathoszát. Innen költészetében a szónoki elem lőn túlnyomó s ő -kényszerüleg mintegy vetekedni látszik kora nagy szónokaival. A -nemzetiség, haza és hazafiság nagy költője volt ő, mikép az, mint tény, -a nemzet életben megjelent. Azonban a sajtóviszonyok tágultával új -eszmék dobattak a nemzet közé. Magyar alkotmányos színezettel democrát -eszmék tettek hódítást. Fölmerült a politikai nép eszméje, nem Verbőczi -populusa, még a honoratiorok sem. Az irodalomban érdek támadt a -népköltészeti hagyományok és ereklyék iránt. Divatba kezdének jőni a -népies szabású öltönyök és táncz. A költészet kezde hajlani az alsóbb -rétegek felé s új elemeket venni magába. - -Néhány nyugtalan és lelkesült költő jelent meg, kik új korszak után -vágytak. Míg többé-kevésbbé telvék a modern irodalmak eszméivel, addig -másfelől mintha a magyar népszellem életmelegén növekedtek volna fel. A -mult élet- és irodalomban úgy tünt fel előttök, mint elfelejtendő rossz -s a jövendő zálogául hitöket és merészségöket mutatták föl. -Törekvéseikben mindinkább kezdett felmerülni az irány: küzdeni a -fennálló intézmények ellen egy erős átalakulásnak indult költészet -fegyvereivel, mely tárgyait, alakját, nyelvét közvetlen a népéletből -meríti s visszahat reá. - -A folyóiratnak, mely ez irányt képviselje, «Pesti füzetek» czím alatt -kellett volna megjelennie, de a fiatal irodalom tagjai nem voltak -magokkal tisztában. Forrongó eszmék határozatlan vágyakban küzdöttek -bennök. Új irodalmi pártneven törték fejöket a nélkül, hogy tudták -volna, mit akarnak. Egyik magyar romantikus nevet ajánlott franczia -mintára. Gyüléseztek, megállapodás nélkül bomlottak szét, épen mint a -táblabirák, kik gúnyaik örökös czélpontjául szolgáltak. Folyóiratjokból -egyetlen szám sem jelent meg. - -Egyesülésök méhében hordá már felbomlásukat. Csak abban egyeztek meg, -hogy mindnyájan fiatal írók voltak, a kor izgalmaitól ösztönözve. -Tehetségeik közt épen oly nagy különbség volt, mint izlésök s öntudatos -vagy öntudatlan irányaikat illetőleg. Nem volt köztök senki, ki -összetartsa, fegyelmezze s zászlójokra írja a jelszót. Inkább a történet -és körülmények hozták őket össze, mint a közszellem. Inkább fellobbanó -lelkesülés vagy szeszély izgatta szellemöket, mint komoly áthatottság. A -tettszomjas ifjuságot akarták képviselni, mely megunta már a szónokok -hosszú beszédeit, a népet akarták képviselni, mely szerintök sehol sem -volt képviselve. Mindezt inkább sejték, mint tudták. Közülök csak egy -párból vált nevezetesebb irodalmi egyéniség és szövetkezésök nem magáért -érdekes irodalomtörténeti mozzanat, hanem mert azon szellem egyik -előjelensége volt, mely később szépirodalmunkban mindinkább uralkodó -lőn. Félév mulva megint mindnyájan irni kezdtek a régi lapokba, míg -később az új szerkesztés alá került «Életképek» köré gyülekeztek, mely -ez irodalmi mozgalom bélyegét kisebb-nagyobb mértékben mindvégig magán -hordá. - -A fiatal irodalomnak tulajdonképen Petőfi vala képviselője s általában a -lyra, mely új hangon új eszméket kezde pengetni. Petőfi költészete is ez -időtől fogva hajlott új stadium felé. Mint a bor, szerelem, természet s -a nép egyszerű örömeinek költője ezután ritkábban szólal már meg. -Látnoknak hiszi magát, szemében könny, homlokán sötét fény s az idő -méhében küzdő elemektől vesz lázas ihletést. - -Új becsvágy támad benne, mely sirjáig kiséri. Eddigi pályájáról azt -tartja, hogy az csak megelőzője volt ez újabbnak. Ő azért irt -népdalokat, azért énekelte meg a puszták fiait, a kunyhókat és szinezte -ki a népéletet költészete egész erejével, hogy a népelemet behozza s -uralkodóvá tegye a költészetben, mi aztán nem maradhat következmények -nélkül másnemű viszonyokra nézve sem. Most itt az idő eszmékkel lépni ki -s oly költővé válnia, kinek dalai a gyüléstermekben, szavazatoknál s a -követelővé vált kérvényekben találják meg refrainjöket. - -Ez időtájban barátjaihoz írt levelei, mind e gondolatkörre utalnak. -Mindinkább erőt vesz rajta a politikai lelkesülés és becsvágy. Kora -izgatottsága a legnagyobb fokon kezd benne tükröződni s képzelme a -közéletben megpendült eszmék legtávolabbi erőszakolt következményeivel -foglalkozik. S minő tárgyakat akar választani feldolgozás végett, -melyeket még sem dolgoz fel. A magyar történetben nem talál más hőst, -mint Dózsa Györgyöt s eposzt akar róla irni. A római történetből -Spartakust a rabszolgák vezérét szemeli ki megdicsőítés végett. Átkozza -a palotát s a kunyhót mint egy új hitvallás jelképét tünteti föl. S minő -önhitt megvetéssel tekint az akkori közélet országosan tisztelt -férfiaira. «Ők a nappolitika kurjongató hősei – mond egy helyt – ők nem -azon nagy szinészek, kik a világ szinpadán az ujjászületés óriási -drámáját eljátsszák, hanem csak a decoratorok és statisták, kik a -függönyöket aggatják s a szinpadra székeket és asztalokat hordanak». - -Ez álmok világából rövid időszakra kikapta a szerelem s most minden -héten új szerelmes verset olvasott tőle a közönség. 1846 őszén, miután -kiadás alá rendezte összes költeményeit, vidékre rándult. -Szatmármegyében viharos természete egész szenvedélyességével bele -szeretett egy ifju leányba, Szendrey Juliába, ki egy év mulva a szülék -makacs ellenzése daczára is neje lőn. 1847 szeptemberében a hosszas -küzdelmek közt véghezment esküvő után tüstént oda hagyta ipa házát. «Az -első éjet nőmmel – irja egy barátjához intézett levelében – Nagybányán -egy vendéglőben töltém, nem hiába vagyok a csárdák költője». Nősülése -körülményeit s viszonyait nejéhez most nem rajzolhatom. Annyi bizonyos, -hogy kedélye nagy változáson ment át. A szilaj ifjuból csendes, hű s a -pedánsságig gondos férj lett. Ritkán látogatta barátait, s nem -örvendett, ha ezek látogatták. Elvonulva élt. Nejét szenvedélyesen -szerette s talán féltette is, s úgy látszék, hogy a világon csak két -dolog érdekli: neje mosolya s politikai álmai. - -A mézesheteket Koltón, gr. Teleki Sándor jószágán töltötte el. Mit -keresett Petőfi egy gróf jószágán, az a Petőfi, ki független -szegénységére büszkébb volt, mint a legdölyfösebb aristokrata független -gazdagságára? Maecenására talált-e a költő, ki egyik költő barátját -megfeddé azért, mert b. Wesselényinek akarta ajánlani eposzát, -hazafi-tisztelete jeléül s azon körülménynél fogva, mivel az eposz a -báró egyik előde volt? Kik a kalandjairól s különcz jelleméről híres -fiatal grófot ismerték, tudták, hogy Petőfi őt épen oly pajtásának -nézheti, mint bármelyik tanulótársát. S ő valóban úgy szállott hozzá, -mint akármely ismerőséhez szállott volna, ki Szatmármegye közelében -lakik. A gróf csak annyiban volt pártfogója, mennyiben pajtásai. Koltón -nem is sokáig időzött. Kolozsváron keresztül, hol tiszteletére -fáklyászenét s lakomát rendeztek, visszaindult Pestre. Útjába ejté -Szalontát, hogy Arany Jánossal megismerkedhessék. E tájt házassága után -ez új baráti viszony a legnevezetesebb mozzanat életében. - -Arany Jánost 1847 elején a Kisfaludy-Társaság által megkoszorúzott -«Toldi» czímű pályaműve egyszerre a legelső magyar költők sorába emelte. -Kik művét kéziratban olvasták, el voltak ragadtatva. Nagyobb népköltő -mint Petőfi, mondák sokan s némi kárörömmel. Petőfit ingerelte e -mendemonda. Megszerezte magának «Toldi»-t, mielőtt nyomtatás alá került -volna s egy ültében elolvasá. Legelső dolga volt üdvözlő levelet irni -Aranyhoz s egy költeményt, mely másnap az «Életképek»-ben megjelent. -Aztán tudakolá: hány éves? s midőn hallotta, hogy harmincz felé jár, így -szólott: nem félek. - -Mindez igen jellemzi őt. Őszintén bevallotta tiszteletét az iránt, kit -versenytársának hitt s nem titkolta el, hogy bízik önmagában, ifjusága -erejében. Hiusága mások méltánylatával többször jelent meg ily -vegyületben. De e vegyület itt azon örömben olvadt föl, hogy íme a -legnagyobb tehetség, ki az újabb időben föllép, a népies költészethez -csatlakozik, azon irodalmi párthoz, melyet hite szerint ő teremtett. - -S ők valóban csak ennyiben jártak egy úton. Nem egy csillag vezette -őket. Arany epikus, a mesealkotás, plastika és jellemfestésben kitünő s -annyira objectiv, minő egy magyar költő sem. Petőfi lyrikus, a közvetlen -érzelmi állapotok költője, önmagáé és koráé és subjectivitása, noha a -legváltozatosabb, oly erős, mint szenvedélyei az életben. Midőn -odahagyja az idylli kört, a kedves pusztákat, kunyhóit, hol a való élet -és természet bájai lelkesítik, vagy vándorélete tarka benyomásairól -megszünik utánozhatlan humorával regélni, már homlokán a nyugtalan és -lázadt gondolat Kain-jegye, mint a Byronén, s önmagát emésztve űzi a -szerelem, szabadság ábrándjait, hogy fájdalom, harag és gúny martaléka -legyen. Ellenben Arany ott áll nyugodtan, menten a szív idealismusától, -egy középkori költő naivságával s egy újkori művész öntudatával emelve -föl az alkotó phantasia nagyszerű építményeit s népesítve meg eredeti -alakjaival, melyek nem csalfa eszmények, hanem egy kiforrott genius -szülöttei. - -Csak abban versenyezhettek: melyik nagyobb költő a maga nemében. Petőfi -így sem félthette koszorúit a nagy tömeg előtt, mely hajlama, vágyai, -mult és jelenénél fogva egyaránt hatalmában vala. Mert az ő költészete, -míg egyfelől a magyar népköltészet eszménye volt, mely századok óta csak -a lyrában nyilatkozik s csak dalai vannak, nem egyszersmind -epostöredékei, mondái: addig másfelől a kor hangulatát képviselte s ott -élt benne mindaz, mi a közélet törekvéseiben nagy és magasztos, -korlátolt és nevetséges volt. Vele népszerűségben a leglángeszűbb -eposz-, regény-, drámaíró sem mérkőzhetett volna. - -Petőfi alig sejté ezt, s mégis a versenytársául kikiáltott költőnek ő -lett legjobb barátja. Tartós barátság fűzte őket együvé, melyet semmi -sem zavart meg. Mily érdekes lehetett e két férfiu együtt. Ugyanazon -költői korszak, de más irányban képviselve, különböző természet s -ugyanazon hű baráti indulat, ugyanazon koszorus pálya s a -féltékenységnek alig valami színe. Mily engedékenyen hajolhatott meg e -nemes szívű, de ingerlékeny és viharos, e lángeszű, de szertelen -becsvágyó jellem Arany nyugodt kedélye előtt, ki gyöngéit kimélte, -hibáit nem bálványozta s őt mint költőt és embert teljesen felfogni -képes volt. Talán itt a kulcs, mely megnyitja a titkot, miért maradt -Aranynak mindvégig nagy tisztelője, tartós barátja, noha maga felett -senkit el nem tűrt s ingerlékeny hevében sok gyöngéd viszonyt -széttépett. - -A barátság és szerelem karjaiból szakította ki a bekövetkezett viharos -év. Áldozata lőn… - - -VI. - -Petőfit sokképen fogják föl s itélik meg. Mindenki elismeri költői -nagyságát, de nem ugyanazon okból. Neki is megvan az a -szerencsétlensége, mi sok nagy költővel közös: nem azon oldalról -becsülik legtöbben, hol valóban nagy s utánzói mindinkább emelik ki -gyöngéit, melyeket eddig az eredetiség s összes költészetének varázsa -takart. - -Az a jurátusi szilajság és nemes hév, az a hegyke dacz és -szeretetreméltóság, az a vidám gondatlanság s mély erkölcsi érzés, az a -lelkesült szabadságszeretet s erős fajbüszkeség, mi mindjárt fölléptével -költeményei egy részén feltünt, csakhamar az ifjuság kedvenczévé emelte. -S ő valóban eszménye volt az akkori ifjuságnak s az még a mainak is. -Minden megvolt benne, mi a magyar ifjuságot jellemzé, mikép az otthon, a -megyegyüléseken, a patvarián, a zajos tivornyák, utczai és kávéházi -életben megjelent. Költészete központjául saját egyéniségét kellett -vennie, hogy e szellemnek hangot adhasson. De az ő egyénisége sokkal -eredetibb volt, mint a legtöbb magyar ifjué. Ő katonáskodott, szinész -volt, járta az élet útait, ma mint úr, holnap mint koldus, kalandjai, -fájdalmai s örömei voltak, mikről sok embernek alig lehet fogalma. Mint -huszonkét éves ifjú egy harmincz éves férfiu élményeivel birt, a nélkül, -hogy kedélye elvesztette volna ruganyosságát. Mindez bizonyos keserűség -és jókedvvel ruházta föl, mi egyéniségéből folyt s humorban kereste -költői formáját. - -Természetesen jogosítva érezte magát egyéniségét oly mértékben vinni be -a költészetbe, mikép azt még magyar költő nem merészlé. Csak elbámultak, -midőn egy költő olyanokat vallott be magáról, melyeket igen sok ember -szégyelt volna. De azt senki sem tagadhatta, hogy midőn ő elbeszéli, -mikép hagyta oda az iskolát, mint barangolt mint közkatona és szinész, -mint fázott Debreczenben, mily jó estéket töltött barátaival bor -mellett, mint látogatta meg mészáros atyját, minő élményei voltak a -fővárosban és vidéken, le egész addig, hogy ruhája kopott és pénze -nincs, sokkal érdekesebb, költőibb, mint sok költő méltósága, finom -szemérme és magas eszméi. - -Költészetének e nyilatkozata nemcsak ujdonságával hatott, hanem -jellemzetessége, humora s azon szabad szellemnél fogva, mely épen úgy -harczot izen az életben a csupán üres illem s álszégyen nyomoruságainak, -mint visszahatáskép tünik fel széptanunk azon különös követelése -ellenében, mely a költőt ki akarja vetkőztetni egyéniségéből s -egyenruhakép valami köz jelleggel ellátni. Épen ezért szemére vetik -Petőfinek, hogy érzéseket, viszonyokat énekel meg, melyekhez művelt -embernek nem lehet köze. De ki határozza meg, mit értsen a költő a -mívelt ember fogalma alatt, midőn a lélek és szív betegségei is -míveltség gyanánt árultatnak. A költészet tárgya az emberi legegyénibb -árnyalataiban, mit többé-kevésbbé minden ember megért a műveltség -bármely fokán s épen úgy feltalálhat a nyomor tanyáin, mint a legelső -szalonban. - -Heinet utánozza: mondják másfelől s tőle tanulta el az untalan -kaczérkodást egyéniségével. De vajon Heine-e Petőfi? Igaz, egyetlen -költő sem foglalkoztatja egyéniségével oly sokat az olvasót, mint ők -ketten, azonban minő nagy különbség a két egyéniség közt. Heineban -minden szeretetreméltósága mellett van valami dæmoni, mi kellemetlen -hatást tesz a kedélyre: Petőfi egyéniségén derült humor ömlik el s -legfölebb csak nyerseségén botránkozhatnánk meg. Heine érzésekkel -kaczérkodik, melyeket többé nem érez, Petőfi mindig lelkéből veszi a -hangot. Heine költészete a blazirtság, csalódott idealismus s a -legkeserűbb irónia hatalmas költészete, Petőfiben a természet fia szól, -ki nyomora és csalódásai közepett is megőrizte hitét s remélni tud az -emberiség, szerelem és szabadságba. Heine a legköltőibb álmok s a -legridegebb próza közt hánykódva sárral dobál minden szentet, Petőfi -soha sem megy túl egy bizonyos határon s mindenüvé elárasztja a szeretet -melegét. Mindaz, mi Petőfiben Heinera emlékeztet, egy pár érzelmesen -kezdődő s tréfás végzetű dal. A többiben sem az érzület, gúny és élcz, -sem a fordulat s művészi alakítás nem a Heineé. - -Az egyéninek jogát a lyrában nem tagadhatni meg. A kérdés mindig csak a -körül foroghat: elég érdekes, elég költői-e az egyéniség? A Petőfié az -volt, s midőn nyilatkozott, a legköltőibb képek- és érzéseknek adott -életet. De látni lehetett, hogy túl megy a netovábbon. Önvallomásait -sokkal nagyobb tetszéssel fogadta a közönség, mintsem túlzásokra ne -ragadja őt. Negédelnie is kellett, hogy sokat beszélhessen magáról s -belé vegyítenie ingerlékeny hiusága kitöréseit. Annyira megszokta -mindazt, mi szívén fekszik, elmondani, mindazt, mi eléje bukkan, leírni, -hogy olyat is mondott el s írt le, mi tulajdonképen nem költészet. - -S mi történt? a közönség ez oldalról találta leggeniálisabbnak, s -utánzói ezt tanulták el tőle leghamarabb. Ma már minden kezdő -egyéniségét tolja az előtérbe, legyen az bár a legérdektelenebb. Könnyű -mesterségnek hiszi arról írni, mi mindennap megtörténik vele. Azt -képzeli, hogy a mit Petőfi költőivé tudott teremteni, ő is tudja, s mi -neki nem sikerült, most már sikerülni fog. Úgy látszik, mintha Petőfi -csak azért született volna, hogy a genialitást divatba hozza. Minden -különczség, minden hóbort annak kereszteltetik. Bővében vagyunk a -lángelméknek, s e lángelmék egymáshoz a csalódásig hasonlók. Mert Petőfi -szegénységét panaszolta, ma már minden költő nyomorban él; mert Petőfi -néha okkal, néha ok nélkül haragudott a világra, ma már nem költő, ki -nem átkozza a mennyet és a földet hitelezői és kritikusaival egyetemben; -mert Petőfi olykor nevetséges, néha pedig nyers volt, ma már minden -költő az akar lenni; mert Petőfi népköltő volt, hivatása és élményei, a -lángelme és szív jogainál fogva, ma már minden dandy pitykés dolmányt -szabat fejér mellényéhez, s népdalt énekel sonett helyett. Mindenik -ugyanazon szenvedélyeken és kalandokon megy át s mindenik ugyanegy -egyéniséget tár fel előttünk. - -Négy rövid év alatt a magyar lyra ez irányban nagy haladást tőn. A házi -költészet korszakát éljük. A költő önmagáról oly daguerre képet ad, hogy -csodálkozunk: mi szükség lerajzoltatnia magát s életrajzát iratni meg. -Elmondja, hol született, mikép nőtt fel, mily csinos fiú, hogy adós, -hogy beteg s több effélét. Egyaránt feltárja rongyos keblét és rongyos -kabátját, s jaj nekünk, ha kalandja van, ha mulat, ha pénze nincs. -Mindezt a legapróbb részletekig olvasnunk kell, még azt is: hol történt, -melyik napon? s ha megházasodik, untalan feleségével kínoz, hogy -óhajtanunk kell nőtlenségét, s ha mindezt valaki unalmasnak találja s -kételkedni kezd a lángelme istenségében, minő önvallomásokat s az -öndicsőítés minő polemikus verseit kell hallanunk! - -E hiú öntetszelgés, ez ízetlen kaczérkodás, és prózai felfogás majdnem -kiállhatlanná kezd válni, s mindinkább viszi be lyránkat a torzítottba. -Ez előtt az ideál tana levegőbe emelte költőinket, most az egyénié a -próza mocsarába fojtja. S mindez nem elég. Azon gyöngék és -esetlegességekből, mik nélkül Petőfi épen oly nagy költő lett volna, a -költők és közönség egy része valami különös eszményt alkot. Csak vad -kalandor ficzkókép tudják már képzelni az eredeti magyar költőt, ki -kívül esik a nemesebb társasélet körén, és csak bizarr vagy primitiv -dolgok iránt van érzéke. Vagy ha ennyire nem mennek, egyedül a Petőfi -utánzását tartják költészetnek, s minő ellenmondás! épen akkor, midőn az -egyéniség jogát kivánják tiszteltetni, s az eredetiségnek gyújtanak -tömjént. De ez mindig így volt. A lángelme hatása nagy s bizonyos ideig -csaknem kizáró. Még árnyoldalait is, melyek kora és életviszonyaiból -folytak, varázs övedzi, az epigónok pedig, kik soha egy költői stylt sem -tudtak tökélyesíteni, először is ezeket tanulják el, hogy túlságig -fejlesztve, mielőbb elhasználják. - -De Petőfinek nemcsak költészete lel követőkre. A maga idejében Byron -öltözetét, modorát sem utánozták többen. Nem volna nagy kár, ha Petőfi -életéből még azt is ki nem betűznék: a költőnek nincs szüksége -tanulmányra, s ez új tan nem találna igen buzgó hívőkre még irodalmi -közlönyeink közt is. Bizonyos szánalommal nézik le, ki tanulmányt -emleget s ha valamely fiatal költő ily hírbe jő, már többé nem lángelme, -nem tehetség, nem költő. Nagy bűnt követett el, melyért -halhatatlanságával kell lakolnia. Erre itélik a halhatatlanok, kik még -élni sem kezdtek. - -S mi az a tanulmány? Vajon értik-e, kik emlegetik, s Petőfire mernek -hivatkozni? Bizonyosan nem azon pár kézikönyv, melyet egynémely tanár -írt, bölcsen tanítván, mit maga sem tud vala; sem lapjaink kritikai -phraseologiája, mely az értelmet meg zavarni s az izlést kioltani -igyekszik. A költői tanulmány: az élet, önmaga a költő s a világirodalom -nagy szellemei. Nem volt nagy költő, ki e három iskolából ne került -volna ki s Petőfi is, mikép élete és művei bizonyítják, járta mind e -hármat. Az élet sokoldalú s élénk benyomásai nélkül nincs költészet; ha -a költő nem tanulmányozza saját benső élete és tehetsége fejlődését, nem -emelkedhetik, s a világ nagy költői nem azért írtak remekeket, bölcsei -pedig nem azért gondolkodtak a művészetről, hogy épen azok merjék -megvetni, kik a világnak új remekeket, a bölcseknek pedig új anyagot -óhajtanának nyújtani. Tudomány és művészetben egykép minden új csak a -régi alapján emelkedik. Egy bizonyos genialitás, egy bizonyos eredetiség -magában a legnagyobb szegénység. Nem gúny-e, hogy nálunk még ilyenekről -is vitatkozni kell? - -Vannak sokan, kik Petőfi költészetének bölcsészeti részére helyeznek -nagy súlyt. Azonban ez Petőfinek legkevésbbé erős oldala. Bölcsészeti -kisérletei még kifejletlen világszemléletre mutatnak. Általában Petőfi -nem tartozik azon költők közé, kiknek költészete erős bölcsészeti alapon -nyugszik, kik tisztában vannak magokkal, mennyiben ember tisztában lehet -s emelkedett világnézetek által fékezett képzelmükön zavartalan -tükröződik vissza az élet. De a magyar költők közt alig van egy, ki -ilyen legyen, s a csak tiszta lyra szűk kör is erre. Nálunk a -legnagyobb, a legépebb tehetségre is, még a legkedvezőbb körülmények -közt is egy lidércznyomásnak kell nehezülnie. Egy fájdalom fogja sírjáig -kisérni, mely zavarólag hat fejlődésére. Ez viszonyaink átka. De Petőfi -még ifjabb is vala, mintsem egy kiforrott kedély kincseit tárja elénk. -Nagyobb elbeszélő költeményeiben mindenütt érezni fogjuk ezt, igen, -tiszta lyrájában is. Ódái nem oly remekek, mint dalai. Komolysága nem -hasonlítható gyermetegségéhez, haragja költőibb mint nyugodtsága, -eszméiben nincs annyi mélység és fönség, mint képzeletében erő s -érzéseiben tűz. Midőn vizsgálja a mindenség végczélját, az örökkévalóság -titkát, a hír és dicsőség mibenlétét, az emberi szív örvényeit, s -visszapillant a multra, vagy a jelen izgalmai közé veti magát, s a -politikai s társadalmi viszonyok fájdalmától lelkesül, nem tesz reánk -oly élénk hatást, mint midőn szilaj lelke a pusztákra szabadul, az -alföldi róna végtelenjén ringatózik, hogy a legszebb tájképeket tükrözze -elénk, dalt mond a falu leányainak, benéz a kunyhókba, mereng a csárda -romjain, vigad bor mellett, czigányzenével, fölkeresi szüleit, -megemlékszik gyermekkori napjaira, utazik széles e hazában, melyen kívül -számára nem létezik semmi s erős fajszeretete egész szenvedélyével öleli -a magyar népet s mintha a népszellem geniusává válnék, ott zeng dalaiban -minden, mi a magyar nép kedélyében, életében költői. Itt ő nagy, ezért ő -a _magyar lyra_ legkitünőbb képviselője. Itt a kulcs, mely megfejti a -nagy hatást, mit hazájában s a külföldön tett. A magyar önkedélyét -hallja visszahangzani, a külföldi előtt egy új, ismeretlen világ nyílik -fel. - -Mellőzöm politikai és epikai költeményeit. Költészetének csak azon -oldaláról akarok szólani, melyben fő ereje van, s melynek hatása jelen -lyrai költészetünkre legnagyobb, mert egyszersmind ki akarom mutatni az -őt utánzók tévedéseit. - -Petőfi táj-, csendélet- és genreképei a magyar költészet örök remekei -lesznek. Bizonyosan vetekednek a világirodalom legjobbjaival. Ha -festészeink olvasnák a magyar költők műveit, nem hagynák -felhasználatlanul ez ugy szólva kész compositiókat. Petőfi fölfedezte a -pusztát. Eddig senki sem látott rajta semmit, az ő képzelődése -megnépesíté. Szabad szilaj lelke nem találhatott méltóbb tanyát, mint a -végtelen tért, s a Tisza méltán az ő legkedvenczebb folyója, mert e -hazában születik s hal meg, s tetőtől talpig magyar, épen mint ő. Petőfi -érti a festőiség titkát. Élénk érzéke van az iránt, mi fő, lényeges -vonás, mely az olvasó képzelődését és kedélyét egyszerre mozgásba hozza. -Érti miként kell odavetett, alig észrevehető vonásokkal, melyek magokban -csekélységnek látszanak jellemzetest állítni elő, mi örökre az olvasó -lelkébe tapad. Tudja vegyíteni az árnyat és színt, hogy csak azt -láttassa, mit akar, s oly világításban, minő hangulata s a merészen -kivitt képek az érzések és eszmék levegőjében mintegy megéledni -látszanak. Az eszme és érzés nála mindig magából a képből merül föl s -visszahat reá, sohasem önkényes, hazudott. Érezzük, hogy a tájt látva -csak azt lehet éreznünk, mit a költő. Alföldi képein ki nem érzi a -szabadság levegőjét, mi oly jól összhangzik a végtelen térrel? Van-e az -unalom és elhagyottságnak költőibb megtestesítése, mint a «Kutyakaparó» -czímű költeménye. A «Csárda romjai» mindenik sorában nem egy elegia -zeng-e? pedig a költő csak romokat ír le. S nem bámulatos Petőfi -genialitása, ki a legegyszerűbb tárgyakat a legragyogóbb költészetté -varázsolja. - -Genreképei és néprománczai mit sem engednek tájképeinek. Itt is oly -eredeti és geniális. Objectivitása épen oly erővel nyilatkozik. Itt is -mindig nyakon csípi a tárgyat, mint a magyar mondja: oly oldalról fogja -fel, a mint czéljára szükséges, s oly vonásokat és színeket használ, mik -eszméinek életet adhatnak. Humoros vagy satirai hangulata s az -epigrammai él, melyben némely ily költeménye kikerekedik, mind oly -eredeti, oly ép, oly művészi, hogy kérdenünk kell: az a költő írta-e -ezeket is, ki a tulsó lapon kedélybeteg, gyűlöli a világot, mert valami -kritikaster megbántotta, noha az egész nemzet tapsa kiséri; vagy -bölcsészeti ötletekben áradoz, s oly furcsákat mond, hogy nem tudja az -ember: tréfa-e mind ez vagy komoly szó? «Pál mester» egyike legszebb -költeményeinek. Mindenik strophája a legköltőibben s a legtermészetesebb -fokozattal fest kedélyállapotot. Pál mester elébb hegykén csapja félre -kalapját, kiokoskodja, hogy elcsapja feleségét s megteszi. Később nem -nyúl kalapjához, megbánja tettét s kiokoskodja, hogy most már gazdasága -elpusztul, úgy történik. Majd újra hegykén csapja félre kalapját s -kiokoskodja, hogy mire a bánat, úgy sincs már sokja, jobb ha túlad rajta -s megteszi. Végre keservesen húzza szemére kalapját s kiokoskodja, hogy -nincs semmije s bizonyosan fel fogja kötni magát s megteszi. Itt a kalap -a legművésziebben van felhasználva s abban, hogy az okoskodó Pál mester -mindent előre megmond, mi vele történik s mégis megteszi, a -leglélektanibb felfogás nyilatkozik. A «Megy a juhász szamáron» czímű -költeményében, a juhász fájdalma, ki nagyot üt botjával a szamár fejére, -mélyen és igazán van kifejezve. Valódi humor. Az «Alku» czíműben, midőn -a juhász legényt erszénynyel kínálják, szegénységét akarják megvenni s -ráadásul szeretőjét kérik s ő így felel reá: - - Ha ez a pénz volna csak foglaló, - S még száz ennyi lenne borravaló, - S id’adnák a világot rá’dásnak, - Még sem adnám szeretőmet másnak. - -oly lángolón és jellemzetesen festi a juhász szerelmét, mint csak oly -költő teheti, ki tárgyától egészen áthatva s mélyére merülve teremt. S -mit mondjak «Téli esték» czímű költeményéről, mely a családi boldogságot -egy esti mulatság keretében oly elragadóan rajzolja? - -Petőfi után a festő költemény, néprománcz és genrekép nagy divatba jött. -Régibb és újabb költők egész serege neki esett a pusztának. A délibáb -valóságos «purpureus pannus» lett. Majd minden költeményen ott lebeg. -Lapjaink telvék tájképekkel, mintha az állandó képtárlattal akarnának -vetekedni. Mindennap az utánzás és gondolatszegénység kínjaival -találkozunk. Nem annyira Petőfi-tanulmányt látunk, mint Petőfi-utánzást, -melyben mégis csak a szavak és tárgy emlékeztetnek Petőfire. De ha -lemondunk is arról, hogy eredeti felfogást és költői egyéniséget -keressünk, még meglehetős másolatra is alig találunk. A tájképek tele -vannak részletekkel, mik nem tartoznak a dologhoz: az iránt, mi -lényeges, nincs érzék, s az eszme és érzés alaphangulata sehol. Szellem -helyett külsőség bennök az uralkodó. Mintha a festő költészetben -valósággal a táj volna fő, s nem a költő lélekállapota; azon kép, mely -előtte kitárul, s nem az, mely lelkén tükröződik. A festő költészet csak -úgy költészet, ha kép- és tájban, fény- és ragyogásban egy-egy -gondolatot, érzést képvisel; a költő csak azon vonásokat szedheti össze, -melyek czéljára szükségesek. Tájképeikben minden le van írva, kifestve, -mégis rajtuk semmit sem látunk, semmit sem érzünk. Minden össze van -halmozva, a mi úgynevezett költői, mintha valami csak pusztán magában -költői lehetne, s minthogy mindenki a hatás új eszközét vágy fölfedezni, -a legbizarrabb képek kerestetnek ki. Kirí néha egy-egy szebb kép, -kihangzik egy-egy kedves versszak, de egészet adni, nem a divatos lyra -szokása. Festő költészetünket a prózai részletek s a terpedtség -művészetének lehetne nevezni. - -Hasonló bővében vagyunk a genreképek- és néprománczoknak. A balladák s a -nagyobb elbeszélő költemények helyét egészen ezek foglalták el. -Sarkantyús lovagok helyett most csikósok szerepelnek, s a sziklavárakból -a csárdákba költözött a szerelem, feláldozás, hősiség és erény egész -phantastikus világa. Jó, ha csak közönséges adomákat olvasunk, s nem oly -eseményeket a jó magyar nép életéből, melyek valóságos hetyke ráfogások -vagy torzképek. Valami különös vonás, mit a csikósok és betyárokon csak -a költő fedezett föl, pár bizarr ötlet, pár reminiscentia Petőfiből, -kész a néprománcz. A genreképek, népi jelenetek és szokások leírásaivá -váltak, s bennök épen azon apró részletezés és tespedtséggel -találkozunk, mint tájképeinkben. Úgy látszik, mintha a népköltőket nem -valami belső ösztön, rokonszenv vonná a néphez, hanem divat, negédlés. -Valami öntudatlan urias leereszkedés vonúl el rajtok. Mintha mulatni -akarnák magokat a nép együgyűségén, tetszenék szeszélyöknek a tréfás -szerep, s ezért igen természetesen könnyen hajlanak a póriasságra, mint -azon úrficskák, kik a nép közé elegyedve, túltesznek rajta a -legénykedésben. S épen itt azon pont, mi a valódi népköltőt -megkülönbözteti azoktól, kik csak játszanak a néppel. A népköltő egészen -népe világában él, érzéseit hordozza keblében, de egyszersmind annyival -nagyobb és nemesebb, mennyiben költő. S épen ez erős subjectiv érzés -adja meg a felfogás objectivitását, s őrzi meg a torzítástól. Előtte, -mondhatnám, szent a nép, mert képviselőjének tartja magát, s eszménye a -nép szeretete, érzületében gyökeredzvén, mi a szív dolga s mit elmélet -soha nem teremthet meg, hallathat ugyan erősebb hangokat, minőkhöz a -salonok nem szokvák, de sohasem bántóan nyerset; lehet gyermeteg, hogy a -túlfinom műveltség előtt nevetségesnek tetszhetik, de sohasem gyermekes; -ellökheti magától az illedéket, de sohasem a szív szemérmét; s midőn -saját eszményeit akarja a költészetben megtestesíteni, nem dúlhatja szét -ugyan azokat épen a költészet által. A népköltő szelleme, mint a -napsugár, mindenhova elhat, hogy mindent megaranyozzon, a nélkül, hogy -beszennyezze magát. - -Midőn Petőfi népdalaival föllépett, valódi esemény volt. Soha magyar -dalok oly hamar nem szállottak a nép ajkaira, mint az övéi. Mindenki -elismeré, hogy ő írja a legjobb népdalokat. S valóban, a népdal -Petőfinek igazi eleme. Míg egyfelől egészen hatalmában a nép érzülete, -gondolkozásmódja, nyelve, addig másfelől a magyar népdalok -szaggatottságát, mely a nyugotiakkal ellentétben, nem annyira az eszme, -mint a hangulatban keres egységet, az érzések átjátszását a természet -képeire, az erős festőiséget, a csillogó színek játékát, annyi -eredetiség- és művészettel olvasztá egy újdon és ragyogó költészetté, -hogy a meglepetés általános volt, dalai annyira magyarok, természetesek -és könnyedek voltak, hogy minden ember azt hivé: ilyet könnyű írni, ez -nem is művészet. De utánzói leginkább megmutatták, hogy Petőfi -öntudatosan vagy öntudatlanúl – egyre megy – mennyire művész. Mostani -népköltőink dalai élnek-e a nép ajkán? Megzendűlnek-e lelkünkön jó vagy -rossz kedvünkben, mint a hogy a jó népdal szokott? Nem fogjuk-e rájok -azt mondani: ilyet nagyon bajos írni, ez fejtörő művészet, ez kínos -költészet: a költőnek is abba kerűl, az olvasónak is. - -Népdalainak kétszeresen kelle hatniok oly időben, midőn a nép politikai -fontosságra kezdett emelkedni. A nagy hatás bátorrá tette a költőt s -népdalai szellemét önté el legtöbb költeményén. Majdnem egész költészete -népies színt váltott szellem-, tartalom és verselésben. Vádolni kezdék, -hogy elhagyogatja a formát, verselése szabálytalan, s a nép együgyű -széptani nézeteit törekszik irodalmi érvényre emelni. Nem szándékom -Petőfi gyönge költeményeit védeni, annál kevésbbé utánzói -rakonczátlanságát, de e vádat sohasem értettem egészen. Ha a forma alatt -nemcsak a technikát értjük, minthogy úgy is van, hanem a felfogás és -kivitel egységét, tehát a styl szabatosságát: Petőfi e tekintetben igen -erős. Dalai egyöntetűek, s nem látszanak rajta a habozás, toldozás, -veríték nyomai. Mintha gondolatai együtt születnének a formával, s azon -érzést, mi szívében lángol, csak így lehetne elmondani. Találunk-e -Petőfi népdalaiban csak egy sort is, mi fölösleges volna? Arra -használja-e tárgyait, hogy egy csoport érzést, képet, gondolatot fűzzön -reájok, mik nincsenek szoros viszonyban velök? Zavarja-e valami a -hangulat egységét? Gondatlansága nem hangzik-e jól össze naivságával, -darabossága szilajságával? Képei nem természetesen szövődnek-e érzéssé, -s nem találja-e meg mindig a szót, mire szüksége van? S a mi a legfőbb, -nem merűl-e legtöbbször, mint a valódi költők szoktak, egyetlen érzés, -egyetlen tény mélyére, hogy azt egészen s a legjellemzőbb alakban -érzékítse meg? Természetesen, midőn Petőfi dalait ítéljük meg, nem kell -felednünk, hogy ő magyar népköltő volt, s oly eredeti költő, kit -igazságosan csak önmagából lehet megitélni. A kérdésnek leginkább a -körül kell forognia: megtestesítette-e Petőfi költeményeiben azt, mit -akart s azon eszmény szerint, melynek költői szelleméből következtetve, -előtte kellett lebegnie? - -A külformát illetőleg sem értem e vád alaposságát. Petőfi a legnehezebb -formákkal is meg tudott küzdeni, s verselése néha oly könnyed, mintha -csak oda volna lehelve. E vád oka másutt rejlik. Ő népdalokat írván, -elvetette a szokásos jambus és trocheus lábakat, s bár énekelni nem -tudott, mégis sokszor bámulatosan eltalálta népdalaink zenemértékét. A -közönség és krítikusok egy része nem találván bennök azt, mit -megszokott, hajlandó volt felettök pálczát törni. Azonban a nép könnyen -énekelhette. Ez mutatja, hogy verselése nem puszta önkény és -gondatlanság szüleménye volt. S vajon Arany balladáira, Erdélyi újabb -dalaira, melyek szintén nem jambus vagy trocheus lábakon lejtenek, -mondhatjuk-e, hogy nincs bennök mérték, midőn könnyen kimutathatni a -népdalokból szabályosan lehúzott formákat, melyek mintegy énekszó után -vannak alakítva? Ha azon költők, kik a görög, latin, franczia és német -formákat nálunk meghonosíták, köszönetet érdemelnek, mert nyelvünk -hajlékonyságát új oldalról tüntették föl, s költői világukat általok -fejezték ki legjobban: vádolhatjuk-e azon költőt, ki eredeti magyar -formákkal küzdött meg többször s nagyobb változatosság-, könnyűséggel, -mint az eddigi magyar költők, s ezeket hitte gondolatjai legméltóbb -köntösének. - -Továbbá Petőfi érezte, hogy a magyar népdal néha oly rímeket is használ, -melyek nem tiszta rímek ugyan, de igen jól összehangzanak, s bizonyos -rendszerök van. Gyakrabban kezdett használni assonánczot, mint eddig -szokásban volt, de mindig szabályosan. Érezte, hogy azon tárgyakhoz, -melyeket megénekel, nem mindig illik a Vörösmarty méltóságos nyelve, -vagy azon túlfinom és enervált költői nyelv, mely a középszerűség -conventionális nyelvévé alakúlt. Népies szavakat, kifejezéseket, -összehuzásokat s nyelvfordulatokat kezde használni, de mindig elég -ízléssel. Épen úgy tett, mint Vörösmarty, ki nem használhatván eléggé -Kazinczy költői nyelvét, visszatért Zrínyihez, s a régibb -nyelvemlékekhez, s úgy teremtett magának egy újat. Petőfi nyelvünk még -eddig eléggé ki nem bányászott aknáihoz fordúlt, a nép nyelvéhez s -magának költészetéhez méltó nyelvet teremtett. Tágított valamit az -irodalmi nyelv merev rendszerén, s a költői nyelv egy új formáját -alkotta meg, mely épen annyi szépséggel bír, mint a Vörösmartyé, sőt az -irodalmi fejlődés szerint épen a Vörösmartyé után kellett következnie. -Megmutatta, miként lehet egyszerűen, gyermetegen, s mégis a -legköltőibben szólani, miként lehet magyarúl s jellemzetesen szólani oly -dolgokról is, melyekről eddig mesterkélten vagy idegenszerűleg -szólottak. Az ő nyelve nem egészen szabatos eddigi fogalmaink szerint, -de benne a nemzet geniusa szökel s mintegy visszahatásként nyilatkozik -az idegen szófűzés ellen. Ő a nép kifejezéseit, nyelvfordulatait valami -varázszsal tudta bevonni, hogy azok egyszerre költői becsűekké váltak. -Az a mi a nép ajkain jelentőség nélkül, ingatagon, ízléstelenűl -hangzott, nála jelentőséget, határozottságot nyert, s megszépült. Az nem -az ő hibája, ha követői tájszavakkal árasztják el költészetünket, ha az -irodalmi nyelvet tájszólássá akarják lealacsonyítani, s a helyett, hogy -fordulatok-, könnyűség- és változatosságban gazdagítanák, a -korlátlanságot, szeszélyt és ízléstelenséget emelik elvvé. - -Igaz, Petőfi néha túlmerész, de legalább tárgyaiban mindig némi indokot -találunk; igaz, van egy pár dala, melyekben szembetünő gondatlanságot -árul el, de azt megint csak utánzói terjesztik róla, hogy hanyag -verselő, mert az úgynevezett Petőfi-iskola hívei azok, kik Petőfi -újításaiban csak korlátlanságot látván, a jó rímekkel keveset gondolnak, -az assonánczot szabálytalanul használják s a legtöbbször sem az újabb, -sem a régibb formák szerint nem verselnek s küzdeni a külformával -általában pedánsságnak tartják, mely lenyügözi a szellemet, mintha -annak, kinek a vers nyüg, nem jobb volna prózát írni, ha ugyan nem -találkoznék itt is egy új nyüggel: a nyelv szabatosságával. Petőfi -dalaiban dallam, elragadó dallam van. Bennök nem Vörösmarty pathetikus -dallama zeng, mely méltóságot és erőt egyesít, sem az Aranyé, hol a -kellem a hangulat nyugodtságában, a forma szabatosságában s a rhythmus -plasticitásában rejlik; de halljuk a szenvedély leigéző hullámos -lüktetését, mintha a lábak- és sorokban az érzések hangzanának össze és -rímelnének. - -Nem Petőfi az első magyar költő, ki a népelemet költészetébe fölvette, -mert ez épen úgy kimutatható már Horváth Ádám- és Csokonainál, mint a -Kisfaludyaknál, Vörösmartynál és Erdélyinél; de annyi igaz, hogy nála -jelent meg először teljes erőben, alkotó szellemben s irodalomtörténeti -fontosságra emelkedve. Az a változás, melyen lyránk az utolsó évtizedben -átment, nagy részében az ő műve. Sok ok munkált ugyan együvé erre, -életben és irodalomban, minők: a fölébredt politikai öntudat, demokrat -eszmék, tágult sajtóviszonyok, a népszerűség csábító varázsa, mely az -országos szónokokról az írókra is elragadt, a kritikusok és népkutatók -munkássága, egyes költők kisérletei: de mégis Petőfi vala a költészetben -az összes hatásoknak eleinte mintegy központja. Azon irodalmi mozgalom, -költői iskola, mely «népies»-nek nevezi magát, nem azt czélozta, hogy -költészetünk visszatérjen a nemzet primitiv állapotára s egészen a -népköltészeti hagyományok eszmeköre s érzésvilágának képviselője legyen, -hanem hogy segédforrást vegyen s megújítsa magát a népszellem által, -mert csak így lehetett igaz hangja a kor hangulatának, a fejlődő nemzeti -szellemnek. A «_népies_» egy új phasisa vala a nemzeti költészet -fejlődésének, a nemzeti szellem új hódítmánya erősebb alapon, tágabb -láthatárral. Vágy szállotta meg a költőket nemcsak az irodalmi köröknek, -a míveltebbeknek, hanem az egész közönségnek írni. Érezni kezdék, hogy a -népköltészet némiekben szabályt is adhat a műköltészetnek. Hatni -akarván, ösztönszerűleg megtalálták a tárgyakat s az eszközt, melyek -iránt a közönség élénken érdeklődött. Mindez válhatlan kapcsolatban volt -egy csoport széptani és politikai nézettel, magába olvasztott valamit a -külföld modern irányaiból s a lyrából átment az eposba, színműbe és -regénybe. A népies, mint minden irodalmi pártszó, nem fejezi ki eléggé a -mozgalom jellemét s épen azért tévednek mind a kritikusok, mind a -költők, kik azt szó szerint veszik s nem érzik alatta a szellemet. - -A nép-elem sokképen hatott jótékonyan költészetünkre. Míg egyfelől a -nyelvet eredeti sajátságaihoz visszavezetni segíté, új formákkal -gazdagítá s nemcsak ösztönt ada a költészet oly fajai mívelésére, melyek -eddig nem míveltettek eléggé, de azokat eredeti alakban is teremté meg: -mint a népdalt, népszínművet, románczot, regét, eposzt, addig másfelől -közelebb hozta az irodalmat az élethez. A közönség növekedett, az -irodalom hatása élénkebb lőn. Már felderülni láttuk azon korszak -hajnalát, midőn a magyar szellem önállóbban, eredetibben teremt. A -költészet a nemzeti életbe kezdé beereszteni gyökerét, onnan szívni -táplálékát, levegőjén virágzani s érlelni meg gyümölcseit, nem egy -választott kör, hanem az egész nagyközönség számára. A költők azért -szállottak le a néphez, hogy magokhoz emeljék, hangján szólaljanak meg s -eszményeit örökítsék. Ez irodalmi változás ugyan még azon -tisztulatlanságában forrongott, de a szellem mindenütt mutatta erejét, -életrevalóságát. Kitünő s örökbecsű műveket említhetni, melyek e szellem -szülöttei s a külföld egyrészt azóta van nagyobb figyelemmel -költészetünk iránt. Talán máris némi önérzettel mondhatjuk el, hogy -költészetünk népnemzeti alapja jobban megerősödött, mintsem félthetnők -az idegen irodalmak káros befolyásától. Azonban a népelem hatása épen -úgy kifejlett jóra, mint rosszra s a közelebbi években ez utóbbi sokkal -erősebben nyilatkozott, mintsem ne tarthatnók kórjelnek. - -Költők állottak elő, ifjak és nem ifjak, kik nem arra törekedtek, hogy a -népelemet előbbre vigyék, fejleszszék, hanem hogy alább sülyeszszék. -Nekik nem volt elég a népköltészet: tájköltészetet alkottak. S mi az a -tájköltészet? Sem több, sem kevesebb, mint tájszólás, tájviselet, -tájszokás. A tájszavak általánosítása, a tájszokások leírása czélul -tüzetik elméletben és gyakorlatban. S még jó, ha a tájszavak igazi -tájszavak s a népszokások nem költöttek. Összehalmoztatik minden -úgynevezett kelmeszerű adalék, mik helyet foglalhatnak ugyan, mint -népismei, történeti és nyelvtani adalékok a népi kutatók -gyűjteményeiben, melyek nem egyedül költészeti elvek nyomán -szerkesztvék, de költészetben, melyet az irodalom állít elé, soha. Oly -költészet született meg, mely súlypontját a költészet fogalmán kívül -keresi. Külsőség, az anyag lépett a szellem helyére, mely képtelen új -genre-t alkotni s nem nyújthat semmit, mi akár a költőnek, akár a -kritikusnak szempontul szolgáljon. A népköltészet sem tájszólás, sem -népisme: valamivel több, mert költészet. Ha szemlét tartunk a világ -összes népköltészete fölött s összehasonlítjuk a mi most született -tájköltészetünkkel, látni fogjuk, minő tévedésben vannak az új tan -emberei. Mindaz, mire ők fősúlyt helyeznek, mellékszerepet sem játszik, -legfölebb néha színezetül szolgál, kivált a humorban, de sohasem czélul: -költői érdeket pedig épen nem föltételez. Az összes magyar -népdalgyűjteményben nincs annyi tájszó, mint mennyit műköltészetünk -tájköltői költeményeikben s mi több, lyrai költeményeikben -összehalmoznak. Elméletökhöz híven ebben keresik a népköltészet erős -oldalát. De az nem költészet, mely művészi alakítás helyett tájszavak és -szokások registrálásával akar hatni s a népdal nevét nem érdemelheti meg -azon költemény, melyet csak kommentárral lehet megértenünk, s ha -megértettük, lelkesülés fejében megtanulunk egy tájszót vagy tájszokást. -Az egész tájköltészet, mint ilyen, egyetlen hangot sem adott, mely új -dallamként vegyült volna a magyar népköltészet harmoniájába, s ha -alkalmazni fogjuk az új tant a költészet minden nemére, előállanak -palócz regények, barkó drámák, hiencz eposok. Írni fogunk hatféle -tájszóláson s lassan-lassan elérünk oda, hol költői nyelvünk az irodalom -keletkezte előtt állott. A tájköltészet nem egyéb, mint a népelem -sülyedése, költők szeszélye, kik nem birván eredetiséggel, eredetiséget -hajhásznak, hiú erőlködés az ízlés ellen mely megboszulja magát, -játékszer, nagy gyermekek játékszere. - -Előállottak költők s kritikusok, kik a népiest panaczéává emelték. A -lyrában feltünőbben nyilatkozott a fogalomzavar s az eszmék anarchiája. -Mintegy szabályul állíttatott föl, hogy mindannak, mi népies, -szükségeskép szépnek és egészségesnek kell lennie. Ez lőn a kenet, mely -minden költeményt széppé varázsolt, ez a fölhatalmazás, mely a költőnek -minden kihágásra jogot adott. Hajdan a latin iskola idejében a -klasszikus költeményhez elég volt pár mythologiai hasonlat, most a -magyar dalhoz elég pár kiteremtettézett kifejezés. Hitté lőn, hogy -mindaz, mi a nép száján forog, már költészetbe való, minden népdal -egy-egy remekmű s minden szeszély a népnemzeti genius szökelése: mintha -a népnél nem volna annyi ízléstelenség, mint a nem-népnél, mintha népdal -nem volna annyi rossz, mint nem-népdal s a kunyhónak nem volna meg a -maga hóbortja, mint a salonnak. A népdalok hiányait látjuk utánozni, a -Petőfi gyöngéit látjuk utánozni. Mindenki népköltő akar lenni, mintha -ezenkívül nem volna a magyar költőnek más pályája. Úgy rémlik, mintha -veszni indulna az érzék, a gond, csín és lelkiismeretesség a nyelv, a -forma körül, a lelkesülés oly tárgyak és eszmék iránt, melyekért a világ -minden költője lelkesült. Lyránk annyira magyar lett, hogy csak -sallangos, annyira természetes akart lenni, hogy vadászta azt, -mesterkélt lőn és szilaj gyermekessége nem egyéb, mint a nemzeti szellem -aléltsága. - -E rajz talán sötétnek, túlszigorúnak tetszhetik, de a napisajtó annyi -fényoldalát mutatta be az újabb lyrának, hogy nem fölösleges az -árnyoldal is, annyiszor szólott úgynevezett hazafiúi szempontból, hogy -szükséges legalább egyszer a széptanit is megpendíteni. Valóban az újabb -lyrában kevés vigasztaló van. Sem tartalomban, sem formában nem adott -kitünőt vagy újat. Több-kevesebb szerencsével írt műveket olvasunk, -melyekből ismert dallamok hangzanak felénk. Petőfit halljuk ezer -változatban. Öntudatlan vagy öntudatosan kibányászszák érzéseit, -eszméit, eltanulják szavait, hangját s oly költészet áll elő, mely nagy -igényt tart az eredetiséghez, de sem az irodalmat, sem a szivet új -kincscsel nem gazdagítja. Azonban a viszonyokban is van némi mentség. A -forradalom, melyet átéltünk, talán tehetségeket sodrott el, talán -tehetségeket akadályozott meg fejlődésökben. Egy rázkódtató viharos -korszak után, mely minden régibb viszonyt alapjában feldúlt, nem -egyhamar alakul meg új költői irány s lesz élénk a közfogékonyság. A -költő nem könnyen találhatja meg a közszellemben a nagy eszmét, érzést, -mely lelkesítse, vehet költői benyomásokat s lelheti meg kora üterét. -Hoz-e az idő lyránkra új lendületet vagy általában a lyra lesz-e az a -tér, hol a szellem alkotóbb erővel teremt? Kérdések, melyekre ki sem -felelhet. Történjék bármi, nincs okunk kétségbeesni. A magyar lyrában -nincs visszaesés, csak pangás s a visszahatás, mely a népelem kinövései -ellen fog nyilatkozni, meghozza költőit. E visszahatás jelensége még -magokban a par excellence népies költőkben is kezd mutatkozni, legalább -jelenségeket látunk, melyek ilyesmit sejtetnek. De a kritikának nem -szabad elnémulnia. Hallatnia kell szavát a jelenért és jövendőért -egyaránt. - -Részemről, míg egyfelől Petőfi életéről s költészetéről írva hálaadómat -hiszem lefizetni azon költő iránt, kinek költészete első ifjúságom -álmait körüllebegte, addig másfelől mintegy megkönnyülve érzem magamat, -hogy szót emeltem lyrai költészetünk bajairól akkor, midőn a -hivatottabbak hallgatnak. - - - - -SZÉPIRODALMI SZEMLE. - - -I. - -Évek előtt kritikánk politikai jellemű volt. A pártok küzdelme -átjátszott az irodalmi vitákba, a szépirodalmi lapok a politikaiak -fegyverhordozói voltak, s a költőt nem mindig széptani szempont itélte -el vagy dicsőíté. Ennek megvoltak jó és rossz oldalai: néha szenvedett -az izlés, mert szenvedélyesen megtámadták, és politikai okból; néha -nyert, mert szenvedélyesen védték, noha nem a széptan kedveért. De ez -ellenkező hatások küzdelmében eszmék merültek fel, melyek jótékonyan -hatottak a közönségre, s az élénk mozgalom erős lendületet adott a -költészetnek, ha a legtöbbször nem is helyes irányt. A kritika szolgálta -az izlést, a hogy szolgálhatta, de szolgálta. - -Vajon most, midőn lapjaink többé nem képviselnek politikai pártokat, mi -kritikánk jelleme? Emelkedett-e tisztultabb szempontokra, jobban -szolgálja-e az izlést, inkább termékenyíti-e az irodalmat, előbb viszi-e -közönségünket? - -E kérdésre engem mindig különös hangulat fog el; szeretnék panaszolni, s -elvégre is gúnyolódni van kedvem; vitatkozni akarok egész az -indulatosságig s utóljára is hallgatnom esik jól, mikor aztán a polemia -izgalmait a költészet álmaival óhajtom becserélni. E hangulat most is -hallgatni készt. Megvallom töprengek: vajon nem volna-e jobb kritikai -szemle helyett költeményt vagy beszélyt irnom? – Valóban miért is másnak -kellemetlent mondani, midőn hallgatni is lehet, miért a gúnyos polemia, -midőn a hizelgő panegyris könnyebb, miért tekintélyes és becsületes -hazafiak koszorúit tépdelni, midőn az ifjúhoz oly jól illik a -szerénység. - -«Nur die Lumpe sind bescheiden»! mondja Goethe. Legyen nekem is szabad -legalább egyszer követnem e nagy író elvét, melynek nálunk annyi kis író -hódol. Hadd oszoljanak szét a költői álmok, hadd merjek hát panaszolni, -gunyolódni, vitatkozni, s csak akkor némuljak el, ha azok, kiket az ügy -közelről érdekel, nem fognak a dologhoz szólani. - -Mi tehát most kritikánk jelleme? A jellemtelenség nézetek és indokokban -egyaránt. - -Meggondolva mondom ki e szót. Volt időm reá. Már régóta forgatom kisebb -és nagyobb lapjaink, folyó és elakadt iratainkat. Olvastam a sorokban és -sorok közt. Emlékem hű. Jól tudom, hányszor kellett bosszankodnom, -nevetnem, csodálkoznom. Óh a paradoxonok, adomák, botrányok krónikáját -ritkán feledi az ember. - -Emlékszem, hogy innen mindig Mammon hunyorgott reám, sehogysem tudva -elég jól takarózni a hazafiság köpenyével; onnan a pajtásság rikkantó -chorusa űzött odább; itt a boldog könnyelmüség vagy együgyüség -csevegésein szenderedtem el; ott a sértett vagy sértő hiuság -szenvedélyes feleseléseire ébredtem; emitt a parókás pedánsságot kelle -megbámulnom a mint önmagát bámulja, amott a csörgősipkás tudatlanságot, -a mint lelkiismeretlenségével kérkedik: e zajba untalan a «vicczek», -«revanche-ok» hahotája vegyült, mit csak az illetők érthettek, e tarka -jeleneteket szüntelen viadal váltotta föl, nem a bajnokoké, kiket ügy -lelkesít, de a gladiatoroké a tömeg mulatságára. Szóval kritikusaink -mindent megtettek, mi tőlük telt, s kiktől több telt volna, jónak látták -félrevonulni. A kritika az irodalmon kívül eső czélok küzdterévé fajult, -a polemia magánügyek személyeskedő vitájává és néha szennyes pasquillá. - -Ez túlzás, vagy a mi benne nem az, olyan, mi más irodalomra is illik, s -nálunk ezelőtt sem hiányzott! – mondhatja valamelyik optimista olvasóm, -ki engem már is a legfeketébb vérű pessimistának tart. Ez ellenvetés -utóbbi részében van valami igaz. Legalább nem rég egy külföldi kritikai -lapban ezt olvastam: «Jelenleg ki sem akar az újabb könyvekről valódi -birálatokat sem írni, sem olvasni. – A bírálatok nyomorú ismertetések és -okoskodó hirdetményekké aljasultak; a politikai és szépirodalmi lapok -tárczájában, mint laptöltők foglalnak helyet és stereotyp phrasisaikból -sem olvasó sem író nem okul.» Mintha e sorokat rólunk vagy inkább -vigasztalásunkra írták volna. Azonban az én pessimismusom -vigasztalhatlan. - -Nem az a baj, hogy sok lap űz játékot a kritikából, hanem az, hogy egy -sincs, mely ne ezt tenné; nem az a kórjel, hogy itt is ott is felületes -és pártos birálatok jelennek meg, hanem hogy seholsem mutatkozik komoly -akarat, tiszta szándék. A külföldi irodalmakkal a miénk e részben épen -nem hasonlítható. Ott azon lapok is, melyekben a kritika csak igen -másodrendű dolog, meg tudnak őrízni bizonyos álláspontot, s mindig -találkozik egy-két oly közlöny, melyek kiválóan kritikával foglalkoznak, -s a tudomány és jellem hatalmával tekintélyt alapítnak meg. Ez eddig -többé-kevésbbé nálunk sem hiányzott. Régebben a «Kritikai Lapok,» majd -az «Athenaeum» később a «Szépirodalmi Szemle» játszották e szerepet, a -nem kritikai lapok közül is egy-kettő által támogatva vagy épen -kiegészítve. Most talán elveiket kétségbe vonhatjuk, politikai -hátterüket érdemül vagy hibául róhatjuk föl, egy s mást becsmérelhetünk -bennük, de azt el kell ismernünk, hogy egészben véve elvet, rendszert, -iskolát képviseltek, jellemök volt, és ami a legtöbb, az irodalmi -fejlődés lépcsőiül szolgáltak. - -«Most is van ily lapunk, a «Pesti Napló» épen ilyen!» – kiálthatja ujra -valaki, s talán épen a nevezett lap szerkesztője, ki mindig nagy hévvel -szokott oly dolgokba szólani, melyekhez keveset ért, vagy a hol alkalma -nyílik ámíthatni. - -Ujra maradok véleményem mellett, annyival inkább, mert amidőn fennebb -kritikánkat jellemzém, a «P. N.» is előttem lebegett. Egyébiránt nem -akarok faggatózni, annál kevésbbé becsmérelni. Sem szenvedély, sem -önérdek, sem hiuság nem csábít, hogy igazságtalan legyek. A «P. N.» -méltánylatot is érdemel; megvannak érdemei, s itt nem a politikaiakat -értem, melyek az illető helyeken nálam nélkül is eléggé el vannak -ismerve, hanem az irodalmiakat. A «P. N.»-nak igen dicséretes oldala, -hogy a tudomány és irodalomnak állandó rovatot nyitott oly időben, midőn -kritikával egy lap sem foglalkodott rendszeresen, s az «Uj Magyar -Múzeum» is a bibliograph szerény szerepével elégedett meg. A «P. N.» -azért is teljes méltánylatot érdemel, hogy néha alapos és -részrehajlatlan birálatokat közöl. Legalább én ilyeneket is olvastam -benne, s talán ezután is fogok. Ezt nem azért mondom, mert én is írtam -bele pár czikket, míg a szerkesztőnek nem annyira lovagiatlansága, mint -széptani elvtelensége el nem riasztott, hanem mert igaz. - -De én egyes részletekre keveset tudok hajtani, akár mint ember, akár -mint műbiró. Engem valamely műben pár szép hely, sikerült rész meg nem -veszteget, ha az egész elhibázott, s a szellem összes hatása lehangol, -untat vagy épen visszadöbbent. Oh akkor misem volna könnyebb, mint nagy -költők, kitünő íróknak lennünk! Pár kedves verssort, néhány szép lapot -mindenki írhat. S ki nem mond néha napján igazat, jót, szépet, saját -vagy más gondolatjait? Becsülni sem igen tudok valakit azért, mert -egyszer másszor kötelessége szerint cselekedett, ha egy egész élet -változatos folyamában nem fejt ki erkölcsi erőt, jellemet. Oh akkor -úton-útfélen annyi szilárd jellemű emberrel szoríthatnánk kezet, mint a -hány gyönge vagy nyeglére találunk! S így vizsgálva a «P. N.» kritikai -eljárását, úgy találom, hogy egészben véve jellemtelen nézetei és -indokaiban egyaránt, s a szellem, mely végig vonul rajta, összes -hatásában irodalmunkra nézve épen nem jótékony. - -Miért? Mert kritikai eljárásában négy dologtól kell visszariadnia annak, -kinek az irodalom ügye szivén fekszik. S ezek: - -A széptani elvtelenség, mely a közönség izlési fogalmait összezavarja. - -A szenvedélyes pártosság, mely nem elvek melletti küzdelemből foly. - -Bizonyos eszmenélküli s oly hangu polemia, mi az irodalom megalázása. - -A nemzeti hiuság tömjénezése az izlés és tudomány rovására. - -Fejtegessük – természetesen mindenütt csak a szépirodalmat illetőleg. - -Minő széptani irányt, minő irodalmi vezérelvet követ a «P. N.»? Nem -tudnám megmondani. Annyi egymással ellenkező elv, irány merül föl benne, -hogy lehetetlen közőlük kiválasztani a valódit. Itt mindenki -megtalálhatja a magáéit. A szerkesztő bölcs ember, ki változtatni szokta -meggyőződéseit, a szerkesztő udvarias ember, ki eltűri az ellenkező -véleményeket. Ő annyi széptani elv, iskola, rendszer hőse, a hány csak -volt, van és nincs, de mindig ugyanaz, a bölcs és udvarias férfiú, kinek -lapját sikerült eljuttatni oda, mi az eszmék nihilismusa s az érzület -üressége. - -Egyik számban azt olvassuk, hogy a magyar költészet aranykora 1830 körül -bevégződött, s azóta csak epigónok vannak. E nem annyira merész, mint a -legnagyobb mértékben elfogult és korlátolt nézet irodalmunk ujabb -korszakát egészen megvetni látszik. E szerint az újabb korszak genialis -költői Arany és Petőfi nyomorult utánzók, költészetünk népnemzeties -átalakulása hanyatlás, a nyelvi és formai hódítmányok semmiségek, a -szónoki pathósz mellőzése a kedély jogaiért, s a törekvés typikai alakok -helyett egyéni jellemeket adni bohóságok, s a hamis idealismus romjain -emelkedő természeties, egyszerű és jellemzetes oltárai bálványképek. Azt -hihetné az ember, hogy a «P. N.» egészen a régi irodalom híve, s az -eposzban Vörösmartynál, a dalban Kisfaludy Károlynál, a regényben -Jósikánál egészen megállapodott. S erre sok hajlamot is tanusít. -Legalább régibb irodalmunk kitünő tehetségeiből majd mind lángészt -gyárt, s a régibb magyar kritika elkallott eszméit újítja föl. - -De ez csak látszat. Megvannak azért az ő phrasisai az újabb költészet -bajnokai és elvei számára is, sőt itt még sokkal merészebb, elfogultabb, -mulatságosabb. Míg egyik számának tárczájában Petőfit valamelyik együgyű -vidéki levelezője által megtámadni engedi, addig a másikban Petőfi egyik -legszerencsétlenebb epigónját, Lisznyait, oly czímekkel tiszteli meg, -melyekkel egy Béranger megelégedhetnék. Hétköznap pánczélos czikkekben -küzd a legeslegujabb költészet rakonczátlanságai ellen, de sátoros -ünnepeken nagy hűhóval a legeslegújabb költészet leggyöngébb verses -gyártmányait közli, oly jegyzetek kiséretében, mi valóságos széptani -barbarismus. - -A «P. N.» egykor megtámadta a «Szépirodalmi Lapok»-at, mert először mert -kikelni az úgynevezett tájköltészet ellen, melyet a napisajtó annyira -megbámult. E lapnak én is egyik szerkesztője lévén, ez alkalommal épen -nekem jutott a szerencse védenem elveit. S mi történt? Néhány hónap -mulva ugyancsak a «P. N.» kezdi fejtegetni a tájköltészet szörnyűségeit, -ugyanazon okokkal élve ellene, melyeket én használtam. Ez éles -következetlenségnek még több példáit idézhetem. A «P. N.» ellensége a -franczia romantika és modern költészetnek egyaránt, de azért nem átallja -egyik birálatában így kiáltani föl: «Mi nem rosszaljuk a franczia -modort, sőt jobbnak tartjuk az angolok gyakori egyhangusága s a németek -tudós általánosságánál.» Több ízben kissé nevetségesen lenézi Dumas-t, -de ez nem akadályozza, hogy Dumas magyar utánzóit érdemükön felül -méltányolja tárczájában, noha a külföld legjelesbb regényírói közül -választhat, egy Montepin-t vagy Féval-t rántson elő. - -A «P. N.» egy helytt az irányregény ellen nyilatkozik, mint a melyben -rendszerint a művészi czél alá van rendelve a politikai és társadalmi -eszméknek, s a költői alak a prózai tartalom martalékául esik. Azonban a -szerkesztői jegyzetek, hirdetmények a tárcza eredeti regényeit mindig -irányregénykép dicsérik föl, noha közülök eddig még egyetlen egy sem -volt az, mi egyébiránt érdemükből mit sem von le. Úgy látszik, mintha a -szerkesztő lapja széptani czikkeit vagy nem olvasná vagy nem értené, s -azon tévhitben élne, hogy az irányregény tulajdonkép nem is költői -genre, hanem valami olyat jelent, mint a kereskedőknél a «superfein» -kifejezés. - -Az említett czikkből azt kell következtetnünk, hogy a «P. N.» a -költészetet sem a politika, sem a moral, sem a bölcsészet szolgájává nem -akarja tenni, s mindennemű irányt csak annyiban becsül benne, mennyiben -a költői alkotással össze tud olvadni, s így a valódi költészet, a -tiszta művészi alak barátja. E tant más czikkeiben is vallja, sőt elég -bátor Gutzkownak egy a pietista regények ellen írt czikkét is -lefordítani, hol a többek közt ez áll: «Hogyan találkozhatnak emberek, -kiknek a cziczomás szenteskedő unalmasságban kedvük telik? De ez -összefügg jelenkorunk édeskés divatával. Mindenütt kenetteljes phrasis -uralkodik, mindenütt ellenszenv a vidor, ép természetiesség iránt. Ha -így haladunk, a költészet észrevétlen az erkölcsi értekezések modorába -fog sülyedni.» - -S ugyancsak a «P. N.» később ezzel ellenkezőleg oly elvet állít föl, -mely szerint nem csak a legelhibázottabb mű is védhető, de minden -pusztán erkölcsi leczkét, bölcsészeti értekezést, politikai röpiratot -költői műnek nevezhetni. Ugyanis Fáy legújabb regényének bírálatában ez -áll: «A szépet, mint egy franczia kritikus mondja, mindig abban kell -keresni, miben azt a művész kifejezni akará, s ezen szépet a «Jávor -orvos»-ban a világnézet nemessége képezi.» Tehát valamely művet a -világnézet nemessége, az eszme erkölcsi iránya már magában költőivé -teremt? Tehát költői alkotás, művészi alak helyett be kell elégednünk az -eszme, az erkölcsi mag rideg prózájával? S e tant épen annyiszor vallja -a «P. N.», mint a másikat, sőt valami émelygős erkölcsiességet annyira -negélyel, hogy a széptani szempontot mellőzve, még a szinésznőket is -erkölcsök szerint osztályozza, s elég lovagiatlanul magánviszonyaikat -rágalmazva feszegeti. Az erkölcs nagy dolog s bizonyára alig van nagy -költő mély erkölcsi érzés nélkül, csak hogy ez még magában senkit sem -tesz azzá, mi pedig a «P. N.» széptani erkölcs elvét illeti, aligha -Byronnal kiálthatunk föl, ki «Don Juan» czímű költeményét illetőleg ezt -írta egyik barátjának; «A moral, a moral! veti ön szememre. Életemben -először hallom oly ember ajkairól e szót, ki nem képmutató s azt nem más -czélokért használja föl.» - -Ez adatokon kívül, melyek feltünő különösségüknél fogva mélyen emlékembe -tapadtak, s így könnyű volt utánuk néznem, idézzek-e még több adatot a -«P. N.» széptani elvtelenségének bebizonyítására? Apróra böngészszem-e -az egész előttem fekvő másfél évi folyamot? Bonczoljam-e szinbirálatait, -ez achillesi sarkakat, hol az iskolás gyerek is könnyen halálos sebet -ejthet rajta? A széptani elvtelenség krónikája helyett talán érdekesebb -lesz azt vizsgálnom, hogy honnan ered mindez? Talán korlátoltságból, -talán ismeretek hiányából? Meglehet. A «P. N.» szerkesztője régebben -gazdászati tanulmányoknak élt, a «Magyar Gazdá»-t szerkesztette, s így -nem igen juthatott ideje a széptanban buvárkodhatni. Azonban a «Magyar -Gazda» emléke bennem még más gondolatot is költ, mi hidul szolgál -áttérnem további fejtegetéseimre. - -Ha a «P. N.» szerkesztője gazdasági lap mellett megtanulhatta a -politikai ármányokat, melyeket akkor még nem mert Széchenyi-fogásoknak -nevezni, miért ne tanulná most politikai lapot vezérelve az -irodalmiakat? s valóban a «P. N.» némely iró iránt rokonszenvet, más -iránt ellenszenvet tanusit, mi határozott széptani elvek hiányában csak -személyes indokok következménye lehet. Ez indokokat feszegetni sem időm, -sem kedvem, mert nem tartoznak a közönség elé. Megelégszem a tényekkel, -melyekből következtetést vonhatok, s az tény, hogy a «P. N.» néha -szigorú is tud lenni, míg a legtöbbször engedékeny. E pártosság a -szinbirálatokon húzódik át legfeltünőbben, egész a szenvedélyességig -emelkedve. - -Oh az a szinbirálati rovat mennyi szolgálatot tesz! Néha azt hihetné az -ember, hogy galambposta, mely egy ábrándos, szenvedélyes szív -elragadtatásainak édes terhét emeli szárnyain, majd hogy a régi római -piacz oszlopa, hova pasquilljait aggatja a gyűlölség. Itt bók és sóhaj -zendül meg, ott gúny és szitok kurjant, s a csattogó taps, éles fütty és -harczi tárogató sohasem némul el. És miért? Ha az ember nincs beavatva a -rejtélybe, nem értheti; annyira házi kedvtelés, magán mulatság az egész, -oly kevés köze van az irodalom, nemzeti szinészet és nyilvánosság -érdekeivel. Azonban annyit mindenki megérthet, hogy egyik különben -érdemes szinésznőnk (Komlóssy Ida k. a.) Bulyovszkinéval nem is -hasonlítható, Jókainét fölülmulja, sőt a világ legelső művésznőjévé -vált. Kár, hogy a hires franczia kritikus, Planche Gusztáv nem ért -magyarul; ha olvashatná e birálatokat, bizonyosan tüstént Pestre -rándulna, hogy K. I. k. a.-ban nyerhessen kárpótlást azon boszuságért, -melyet neki nemrég Rachel játéka okozott, kit ezért a «Revue des deux -mondes» közelebbi füzeteinek egyikében keményen meg is rótt. Aztán az is -világos, hogy egyik szinészünk (Tóth), ki valódi ritkán játszott, «nem -is játszhatik rosszul.» Csoda, hogy e fölfedezés után az egész művelt -világ műenthusiastái nem tódulnak hozzánk, bámulni e hallatlan -tüneményt, melyet otthon legnagyobb művészeiken sem tapasztalhatnak. Azt -is könnyen észrevehetni, hogy néha a színmű becsét az határozza el: -melyik szinésznő játszik benne főszerepet. Ezért kelle nemrég szegény -Schillernek szigorú világirodalmi mértéket szenvednie, míg Scribe és -Legouvé gyöngéi védelemre találtak. Ily különös ellenmondások-, -paradoxonok-, túlzásokra ragadja a «P. N.»-t a pártosság és szenvedély, -miből aztán rendesen haszontalan polemiák fejlenek ki. - -Ki nem hallotta a «P. N.» polemiáinak hirét? oly gyakoriak és -szenvedélyesek azok, hogy majdnem kiszorítják a keleti háboru -sürgönyeit, s velök mintegy versenyezni látszanak. De mutasson föl -valaki bennök egyetlen jóra való ügyet, eszmét, elvet, mely -megérdemelje, hogy a valódi iró tintába mártsa tollát s felizgassa -idegeit! A magyar irodalomban régebben is sok silány polemiát -olvashattunk, de ha tárgyuk nem is volt mindig közügyet vagy tudományt -érdeklő, legalább hátterül, vagy kiindulási pontul valami ilyes -szolgált, s a szenvedélyt némi elmésség- vagy eszmével fedezték. A «P. -N.» mindezeket túlszárnyalta s megmutatta, mikép lehet havakon át -szükségtelen eszmenélküli feleselésekkel untatni a közönséget s alázni -az irodalmat. Irodalmi vita alig volt köztük egy-kettő, a többi mind -szini cselszövények és hiu szenvedélyekből fejlett ki. Az irodalmiakat -csekély fontosságuknál fogva pár szóval el lehetett volna igazítani, a -sziniekre pedig kár volt okot adni, vagy mindenesetre úgy kellett volna -folytatni, hogy irodalmi érdeket ébreszszen és semmi esetre oly hangon, -mi nem az irodalomé. - -S minő eredményt szült mindez? Vajon a többi lapokban is mióta -otthonosabb, mint eddig, bizonyos üres faggatódzás? Mióta a «P. N.» -divatba hozta. Miért olvassuk itt is ott is gyakrabban a magánviszonyok -feszegetését, a gyöngédtelenség czélzásait? Mióta a «P. N.» a -szerkesztői szobák, szinfalak titkait s még a kávéházi társalgást is -közönség elé viszi. Mióta tapasztaljuk a vitázó hangot oly sértővé -fajulni, hogy az ügy többé irodalmi téren el nem igazítható? Mióta a «P. -N.» az erős kifejezések szótárát, a bunkós körmondatok mesterségét -tanulja. S a polemia, melynek tulajdonkép köz- és irodalmi ügyek komoly -vitájának kellene lennie, mióta válik mindinkább gyerekies vásottság és -eszme nélküli személyeskedés küzdterévé? Mióta a P. N. szenvedélyes -pártossága nem ismer korlátokat. S mindezt ugyanazon «P. N.» teszi, mely -ezelőtt másfél évvel a «Kritikáról» írt czikkében a régibb irodalom, egy -Révay, Kölcsey, Bajza polemiáinak haszontalanságát fejtegette; ugyanazon -«P. N.», mely mult vasárnapi számában is nem pirul alkalmasint egy -Pesten gyártott vidéki levelet közölni, hol az elfajult polemiák ügyében -emelkedik valami együgyüen kérkedő vád. S ezelőtt is hányszor lehetett -hallani e lap atyai és tanári intéseit a fiatal írókhoz, midőn maga a -legvásottabb csinyeket követte el. - -Valóban talán mindez csak mosolyra s nem komoly felindulásra volna -méltó, ha a közönség előtt nem alázná mindinkább az irodalmat oly -időben, midőn az ellenkezőt annyi szent érdek parancsolja és -követelőbben mint bármikor. - -Még egy utolsó állításom fejtegetésével vagyok adós, melyre nagy sulyt -helyezek azon eszméknél fogva, melyeket érint. - -Szabadjon hosszasabbnak lennem, mint talán kellene. Okom van türelmet -remélni oly közönségtől, melyet polemia ürügye alatt annyi magánügygyel -fárasztottak. Mindez nem az én magánügyem. Én a «P. N.» szerkesztőjének -mindig kedvencze voltam, költői és kritikai műveimet folytonosan -dicsértette, személyemet oly bókkal tisztelte meg, melyre önérzetem -pirult, de hálám soha sem viszonozta. Mindez közügy, mennyiben a kritika -egykép lényeges befolyással van az irodalomra s a közönség izlésére, s -felszólalnom csak egyetlen erős szenvedély készt: a nyegleség gyűlölete, -és épen az irodalmat érdeklőleg, melynek hogy becsületes munkása -lehessek, legfőbb czélom, egyetlen büszkeségem. - -A «P. N.» kritikai eljárásának elvtelenségét és pártosságát egy szent -eszme varázsával szokta fedezni: a nemzeti érzéssel, mely tulajdonkép -nem egyéb, mint a nemzeti hiuság tömjénzése a tudomány és izlés -rovására. Ez néha az elvtelenség indokául szolgál, a mint a pillanat -érdeke hozza magával, néha a pártosság palástjául, a mint a szükség -parancsolja, de mindig csalétekül. A «P. N.» szerkesztője nagy magyar, -túltesz mindnyájunkon, ápolni látszik a nemzeti érzést, hogy hiu -hegykeségbe játszsza, s míg czafrangjain babrál, a lényeget morzsolja -szét, öntudatosan vagy öntudatlanul, az eredmény egyre megy ki. Elég az, -hogy megvannak az ő fennhangzó phrasisai «fajunk» dicsőítésére, de -mintha nem volna komoly akarata vagy képessége művelni a nemzeti izlést -s az irodalom való érdekeinek szolgálni. Azt kell hinnünk, hogy a -szerkesztő a multak minden emlékét kitörölte elméjéből, minden ruháját -széttépte testén, csak kettőt tartott meg: a sujtást és nagy szót, -melyekre soha sem volt szükségünk. Széchenyi úgynevezett tanítványa épen -úgy nem követi most, mint nem követte hajdan e nagy férfiut, kinek -nevével annyira visszaél, és sehol sem kevésbbé, mint az irodalmi -ügyekben. - -Azonban nemzeti érzés megvesztegetése és szépirodalom, kritika, nagy -szavak kicsiny dologhoz! – mondhatják sokan. Úgy látszik, és nincs úgy. -Ki a nemzeti műveltség és művelt nemzetiség eszméjének fontosságát nem -fogja föl, s azon döntő befolyást, mit rájok az irodalom bármely ága s a -kritika gyakorolnak, nem érti, annak én itt, e tárcza szűk hasábjain, -hiába magyaráznám. Mindamellett talán fejtegetéseimből mindenki -meggyőződhetik, hogy nem épen üres szavakat mondottam. - -A «P. N.» egyik számában Toldy Ferencz, Horvát István emlékének -áldozván, igen gyöngéden kikelni bátorkodatt azon irány ellen, melyet -őstörténetünket illetőleg e nagy nevü, de a nemzeti lelkesülés -monomaniája útján annyi ábrándba tévedt történetnyomozónk oly divatossá -tett történetirodalmunk kárára. A szerkesztő, mellőzve minden tudományos -indokolást, jegyzetében Horvát Istvánt a magyar őstörténet Columbusának -nevezi, tanait nem hajlandó valódi értéköktől megfosztani, a s tőle -öröklött történetnyomozó irányt épen nem tartja kártékonynak. Miért? nem -mondja meg, de sejtetni engedi, mert alkalma van játékot űzni a nemzeti -érzéssel, mert kardot köthet ősdicsőségünkért, tudományos tévedéseket -védve, mert annyi korcs író közt magát, mint egyedüli magyart mutathatja -be, ki teljes lelkéből hiszi, hogy őseink háromezer év alatt a Nilus -forrásán kezdve a legészakibb Lapplandig, az Indus folyó és sinai -birodalomtól fogva Afrika és Európa legnyugatiabb partjáig uralkodtak, -ők az egyiptomi, a hellen, a római műveltség alapítói, a keresztyén -vallás legfőbb terjesztői, a pyramysek magyar építmények, Homér a jászok -közt énekelt, s Horvát Istvánnak több ily boldog ábrándjait. S lapját e -történeti iskola híveinek azóta is folyvást megnyitja. Mit neki a -tudomány érdeke, ha a nemzeti hiusággal kaczérkodhatik, midőn az oly -kevésbe, csak korlátoltságba kerül! - -Ezzel rokon irány vonul át a szépirodalmi művek birálatain is. Ha -ellenszenv nem nyitja pedáns feddőzésekre vagy szenvedélyes -kifakadásokra a «P. N.» ajkait, akkor rendesen harsány trombitába fú, -hogy minden semmiségre a magyar szellem dicsőségét hangoztassa. Minden -gyönge munka védelmére tud mondani valami mesterséges, valami nagy -kínnal kikeresett gondolatot. Az általa epigóninak nevezett korszakban -pazaran fedezi föl a shakespearei és goethei nőalakokat oly könyvekben, -melyek tulajdonkép a legközönségesebb irodalmi szinvonalra sem -emelkedtek, forrongó lelket, tanulmányt, mélybeható elméletet talál; -egyik irónőnkről oly dolgokat mond, melyeket Goethéről nem lehet -elmondani, t. i. hogy a társadalmi forrongások minden elméletén átmenve -a legmagasabb tárgyilagosságra emelkedett, s így tovább. Hátha még -valamely mű kiválón magyar tárgyu, legyen bár a leggyöngébb. Ekkor -elemében van, ekkor jobbra balra szórja azon tulipános phrasisokat, -melyek sokkal kártékonyabbak, mintsem pusztán csak unalmasak lehetnének, -mert nevetségessé teszik a nemzeti önérzetet, melyet csak tiszteltetni -szabad és kell. - -A P. N. «Jelesebb íróink csarnoka» czím alatt egy rovatot nyitott, mely -nagyrészt régibb íróink emlékét ujítja föl. Ez igen derék gondolat volt. -Közönségünk nem szokta követni külföld példáját, hol a régibb kitünő -irók számos és különféle kiadásban forognak közkézen. Nálunk csak az új -könyvnek van becse a meddig van, s az írók közül is nem sokan ismerik -elődeiket. Azonban mit találunk ez irodalmi mellképek legtöbbjében? -Jellemzés és a szellem nyomozása helyett üres általánosságokat, irodalmi -nézetek helyett czifra dicsbeszédet. Az embernek eszébe jut az egyszeri -történetíró, ki mindig így kezdette czikkeit: «sok nevezetes esemény van -a világon, de ez a legnevezetesebb, sok nagy férfiut ismerünk, de ez a -legnagyobb.» Mindez hagyján! de itt is elvonul a nemzeti hegykeség, -hiuság tömjénzése, mely valódi kegyelet helyett mosolyt idéz a dologértő -ajkaira, a nagyközönség izlési fogalmait pedig se nem világosítja, se -helyre nem igazítja. - -S miért teszi ezt a «P. N.»? talán széptanban, nyelvben s általán az -irodalomban azon par excellence nemzeti irány hive, mely az utánzás, az -idegen minták ellen nyilatkozik, s az eredeti kifejlődés mellett küzd, -melynek velem együtt sokan hódolnak? Nem; hisz a «P. N.»-nak nincsenek a -tudományt és költészetet illetőleg határozott elvei s -határozatlanságában egyszer epigóninak is nevezi azon egész korszakot, -melyben ez irány a legelhatározottabb körvonalokban emelkedett ki. – -Miért teszi hát? Mert nagy magyar, mert hazafi kötelességének tartja -hirdethetni, hogy minden magyar munka bámulatos, irodalmunk multja, -jelene tele van lángelmékkel s minden semmiségből a nemzeti dicsőség -diadalive készül; mert elve a hiu önteltséget s korlátolt felfogásokat -terjeszteni a nemzeti érzés örve alatt. Mit neki az irodalom valódi -érdeke? Mit tudja, vagy akarja tudni, hogy a kritika sem gáncshajhászat, -sem dicsbeszéd, hanem a szellem nyomozása, s czélja a kitünő műveket -felfoghatóbbakká, a tudományos eszméket közkeletüekké tenni s őrizni, -emelni a tudomány és művészet érdekeit! Miért venné figyelembe, hogy -akkor teszünk a nemzetiségnek legtöbb hasznot, ha nem a nemzeti -hiuságot, hanem az önérzetet ápoljuk az igaz tudomány és művészet -alapján, mert csak ez becsületre méltó és örök! Mit a «P. N.»-nak -mindez, midőn az ellenkező oly kevésbe, csak lelkiismeretlenségbe kerül, -s mit sem idéz elő egyebet, mint az irodalom és izlés kárát, s mégis oly -gazdagon behajtja kamatjait, az értetlenek tapsát, s egy szent eszme bő -palástját, melylyel annyi mindent eltakarhatni. - -A «P. N.» egykor úgy nyilatkozott, hogy kritikai eljárása ösztönző lesz. -Az mindig másodrendű kérdés, vajon a kritika méltányló vagy szigorú -legyen-e? a fődolog az, hogy elve legyen, pártatlannak mutatkozzék, -mértéket tartson és szolgálja a tudomány és művészet haladását és -követeléseit. Az előttem nagyon közönyös dolog, hogy ha valamely írónak -üres bókot mondanak, mert örülni tud neki, ha valakit gáncsolnak, mert -sérteni akarják s fel bir rajta indulni. Én azt sem bánom, ha -leggyengébb mű is talál vevőre, ennek is meglehet a maga haszna, a -nyomdászra, íróra s talán az olvasóra is. Általában itt belőlem sem -kenyéririgység, sem sértett hiuság nem szólhatnak. Én nem az irodalomból -élek, én nem adtam ki könyvet, se szerkesztő nem vagyok, hogy -előfizetőket hajhászszak. – Mindez rám nézve igen közönyös dolog, tőlem -mindenki boldogulhat, csak örülni tudok rajta. De az nem közönyös, midőn -tapasztalom, hogy a kritikusok az olvasóközönségnek, mely hála Isten! -mindinkább növekedik és épen társadalmunk csak magyarul értő rétegéből, -izlését rontják, fogalmait összezavarják; midőn a silány művek annyi -kiadást érnek, mennyit a jelesek alig; midőn a közönség mértéke ingadoz, -s a kitünő írót a középszerüvel egy rangba helyezi; midőn a valódi -tehetség és alaposság annyi méltánylatra talál, mint a tehetség hiánya -és felületesség, s a széptani és irodalmi fogalmaknak anarchiája áll be. - -S mindezt mi idézi elő? Az elvtelenség, pártosság s a nemzeti hiuság -tömjénzése, melynek kritikánk általában hódol, s melynek a «P. N.» -irodalmi nyomoruságainknál fogva leghatalmasabb képviselője, mint sok -előfizetővel és nagy hatással biró lap, s ez oly időben történik, midőn -irodalmunk jövőjéről sok szép reményt táplálhatunk, mert nem kell hinni, -hogy irodalmunk hanyatlik, mint sokan állítják. Az irodalom egyes ágai, -ha hanyatlottak is, mások emelkedtek s élénk munkásság éled mindenütt; -de hanyatlott a journalistika, a kritika, melynek méltóságát vissza kell -állítani, mihez csekély erőmmel én is járulni akarok. - -Mindezt miért mondottam én el, és épen e lapban? kérdhetik gyanusítóim, -kik föllépésemből már eddig is bizonyosan sok csodálatos dolgot -magyaráztak ki. Gyanusítóimnak nem felelek, de olvasóimnak igen. Mert -régóta szivemen fekszik nyilt és őszinte szót intézni a közönséghez -kritikánk ügyében, mert a «P. N.» különböző okoknál fogva irodalmi -ügyekben tekintélylyé nőtte ki magát, s én meggyőződéseimnek tartozom e -bitorlott tekintélyt ostromolni, még a sikertelenség és gyanusítás -esetében is; mert a többi lapokban, melyek szeretnek ingerkedni a «P. -N.»-val, de komoly vitába vele sohasem ereszkednek, nem remélhetve tért, -vagy tőlük visszautasítva, e lapok szerkesztője volt szives megengedni, -hogy nézeteimet elmondjam kritikánkról, és szépirodalmunk fölött szemlét -tartsak, melyet a jövő héten eposzainkat illetőleg meg is kezdek. - -Szabadjon végül kijelentenem, hogy semminemű polemiába nem fogok -bocsátkozni, ha nem széptani elv-, irodalmi eszméröl lesz szó, mert a -rágalmak vagy sértések elintézése nem a közönség elé való. - - -II. _Epikai költemények_. - -_Toldi estéje_. Költői beszély hat énekben. Irta Arany János. Pest, -1854. _Béla királyfi_. Költői beszély hat énekben. Irta Vajda János. -Pest, 1854. _A kiovi csata_. Hősköltemény tizenhat énekben. Irta -Debreczeni Márton, kiadta gr. Mikó Imre. Pest, 1854. _Utazás a más -világon_. Költői elbeszélés tiz énekben. Irta Balkányi Szabó Lajos. -Debreczen, 1854. - -Kritikusaink ezelőtt tiz-tizenkét évvel nem egyszer vitatkoztak arról: -vajon van-e korunknak fogékonysága az eposzra, vajon nem tékozolja-e -erejét a költő, ki eposzba fog? Nálunk régebben is divatos volt -iskolásan fogni fel a széptant, s a nem eléggé sikerült költői művek -védelmére hamis elméletet alapítni meg. Ama vitázó kritikusok is így -tettek: az eposzt alig merték máskép gondolni, mint azt valamely bölcs -tanár kiszabta s olyat is fogtak a korra, mi a költők hibája volt. - -A valódi eposzt, epopœiát is, mint nevük – monda, mondaköltemény – -mutatja, nem egyes költő írja, hanem a nép teremti, e minden idők -legnagyobb epikusa. Az eposz anyagát hagyományok alkotják a nép ifjú -napjaiból, midőn merész, kalandos tettek korszakát élte, s a mythosz és -történet összefolyt ködében csodás világításban emelkedtek ki előtte az -istenek és hősök alakjai. E hagyományok a nép szép álmait, megaranyozott -emlékeit foglalják magokban, egész történetét és vallását, minden -büszkeségét és bölcseségét. Mindig örömest emlékszik rájok, -önkénytelenül, toldja, átalakítja, kiegészíti, versekbe önti és folyvást -lelkesül általuk. E nemzedékről-nemzedékre szálló dalokon, a leendő -epopœia részein, sok év, egész korszakok dolgoznak, míg végre előáll egy -ember, ki a szétszórt részeket költői egésszé önti, avagy csak pusztán -összegyüjti, s a rhapsodiákból «Ilias» alakul, a runókból «Kalevala». Ez -a valódi eposz, ez a valódi epikus; de ily mű és költő csak oly korban -állhat elő, midőn a nép már polgárisodni kezd a nélkül, hogy még -elvesztette volna ifjúsági emlékeit s így az epikus mult kihalt volna -öntudatából. - -E korszak már rég, nagyon régen letünt majd mindenütt Európában; mi -magyarok a nélkül éltük át, hogy most csak egyetlen oly mondát is -tudnánk felmutatni, melyet némi eposz-töredéknek nevezhetnénk. Úgy -jártunk, mint sok más nép, melyeknél a hagyományok, mondák természetes -fejlődését költözködés, idegen műveltség és bonyolult politikai -viszonyok akadályozták meg. A keresztyén polgáriasodás egészen eltemette -hihetően számos és gazdag hagyományainkat, vagy legalább belőlük oly -keveset olvasztott át, hogy népregéink és dalainkban alig csillámlik meg -egy-egy méla visszaemlékezés. Epikus helyett száraz krónikairónk van, -Béla névtelen jegyzője, ki mondáinkat csak azért jegyzé föl, hogy -letörölhesse róluk a költői zománczot s kiszaggathassa azon kapcsokat, -melyek talán eposztöredékekké fűzték. - -A keresztyén korszak, a lovagkor sem igen termé meg számunkra a -románczok, balladák, legendák, romantikai epopöák költészetét. Valódi -dalnokok helyett csak históriai verselőkkel: egy Csáthi Demeterrel, -Ilosvai-, Tinódival kelle megelégednünk. Csaknem kétkedhetnénk a magyar -költői szellemében, ha nem tudnók, hogy annyi heterogén elem közé dobva, -mindkét korszakban oly körülmények között vívott önfentartásáért, melyek -epikai költészetének kifejlődésére nem igen hathattak jótékonyan, vagy -annak is, mi kifejlett, elenyésztét segítették elő. - -Ily nemzet epikusának sorsa mindig szomorú, annál szomorúabb, minél -valódibb költő. A hagyományok, mondakör, eposztöredékek hiányát nem -pótolja semmi, még a lángelme sem. Az epikusnak anyag kell, melyből -teremthessen, oly nép, melynek szent és megőrzött emlékeit újíthatja -meg, eposzi hitel, mely a századok ködéből, sírok mohaiból és kunyhók -meséiből táplálkozik. Ezek nélkül az eposz mindig mondva-csinált virág, -melynek se illata, se gyökere. A költőnek meg kell önmagával hasonlania, -s csak két út vezetheti megnyugvásra, ha ugyan teljesen megnyugodni bir. - -Az egyik út nehéz, ritkán vezet egész sikerre, de legalább mindig -legjobban megközelíti a czélt. Itt a költő ragaszkodik a még fennmaradt -kevés s a nép öntudatában homályosan élő hagyományok és mondákhoz, told, -alakít, de mindig csak a megadott alap szellemében s azon korhoz képest, -melyben szerencsétlensége élni. Meséjét mindig valamely elmosódott monda -prózai töredékeiből kerekíti ki, alakot egy régi ének dallamaiból teremt -s hangulatot, színt azon ősi szellemből merít, mely egészen soha sem -halhat ki a népnél, még akkor sem, ha erkölcsi ereje megtört és -aljasulni kezd. Így áll elő a naiv műeposz, mint a németek nevezik, a -népies, mint mi nevezzük, mely művészi úton pótolja, a hogy pótolhatja, -a századok mostohaságát s mindig a legnagyobb közönséghez, a néphez -szól. - -A másik út sokkal kényelmesebb, biztosabban vezet sikerre, de soha sem -közelítheti meg a czélt. Itt a költő nem sokat gondol a mondai alappal, -egészen eldobja, vagy nem annak szellemében alakít, megveti az egyszerű -és naiv felfogást, mythoszt, mondát octroyál, vagy azt más nép eposzából -veszi az alakkal és színezettel együtt, s néha megkapatva egy korából -fölmerült nagy eszmétől, a multat inkább csak a jelen segédére idézi -föl. Így áll elő, többé-kevésbé eltérve a népies műeposztól, a par -excellence műeposz egy szűkebb kör, néha csak a szorosan vett irodalom -és commentatorok számára. Ezt nálunk hőskölteménynek nevezik és méltán, -mert hősökről írt költemény, a legtöbbször mondai alap helyett -történetin emelkedve és mindig inkább csak történeti felfogással. - -Nálunk az újabb időkig a második úton haladtak a költők. Két nagy név -képviseli a magyar műeposzt: Zrinyi és Vörösmarty, magasan emelkedve ki -a többiek közül. Mindkettő nevezetes korszakban lépett föl s pályájokat, -noha másfél század választja el, az ellentét és hasonlat oly rokonakká -teszi. Zrinyit a török és belső viszály által szétdarabolt nemzet -aljasulása sülyeszté mély búba, míg Vörösmarty egy jobb korszak küszöbén -jelent meg s az öntudatra ébredt nemzet jövőjeért lelkesült. Mindkét -korszakot végzetes katasztrófa zárta be; Zrinyi korábban meghalt, -mintsem megérhette volna, Vörösmarty túlélte, hogy elnémuljon. - -Zrinyi Zrinyiászában nem mondát dolgozott fel, hanem egy alig -félszázados történeti tényt, hősül dédatyját, a szigeti Zrinyit -választá, s alapeszméül egy vallásos, hazafias, mondhatni politikai -gondolatot. – Ő úgy tűnteti föl a törökök sujtoló hatalmát, mint Isten -büntetését, melyet a nemzet bűnei által vont magára, s melyet csak -olyszerű vallásos és hazafias áldozat engesztelhet ki, minőt dicsőült -dédatyja és hősei vittek véghez. A magában alig eposzi tárgyat e -felfogás s azon eszközökkel, melyek compositiójának lényegét alkotják, -míg egyfelől csaknem eposzi magasságra emelte, addig itt is ugyanazt -dörgé nemzetéhez, mit szóval és irásban annyiszor másutt: «Fegyver és jó -vitézi resolutio, erkölcsi ujjászületés», mert csak ez mentheti meg az -országot a török igától. Vörösmarty történeti alap mellett mondait is -használt ugyan, de nem naiv felfogással. Aztán «Zalán futásá»-ban is -szintén ott lebeg egy politikai eszme, de a nélkül, hogy ez volna az -alapeszméje, mi egyébiránt csak előnyére van. Ő e hőskölteményét 1825. -körül írta, midőn a közérzület a sértett történeti jogok védelmére kelt. -Műve a hangulat lelkesülése volt, szerény szavazat a szónokok követelő -beszédei mellé, egy a jövő reményét a mult dicsőségébe játszó ábránd a -törvényczikkek száraz fejtegetéséhez. «Régi dicsőségünk hol késel az éji -homályban!» kiáltott fel, mert a mult dicsőségére akart mutatni, hogy a -nemzet hígyjen jövőjében, mert az ujjászületés nagy mozzanatainak csak -oly nagy tény lehetett méltó hasonmása, minő az Árpádé volt, midőn hont -alapított. - -Ekkép mindkét költemény összhangzott a kor hangulatával, benyomást tőn a -kedélyekre, s e melett a legnagyobb irodalomtörténeti fontosságra -emelkedett. Zrinyi volt az első magyar költő, ki alkotni tudott s -nyelvünk ezer bűbáját kifejteni kezdé. A régi magyar költészet -tulajdonkép csak ő egy maga. Vörösmarty is hasonló egyéniség. Rajta, -mint egyik oszlopán nyugszik újabb költészetünk, s midőn «Zalán -futásá»-nak hexameterei megzendültek, hol a régi és megújított nyelv oly -tündér vegyületben olvad össze, a magyar költői nyelv megalapítását -ünnepelte. S mégis mi az oka, hogy mindezek daczára mindkét hősköltemény -oly kevéssé lehetett népszerű, hogy ma alig olvassák s egyetlen töredék, -versszak nem mehetett át a nagyközönség, a nép vérébe, ajkaira. -Bizonyosan nem az, hogy a «Zrinyiász»-nak nagy szépségei mellett hiányai -is vannak, hogy «Zalán futásá»-ban az alkotás nem eléggé erős, hanem -mert mindkét költő többé-kevésbé eltért a valódi, a nemzeti eposztól. - -Zrinyi már tárgyánál fogva nem folyamodhatott mondához, de egyszersmind -kevéssé merült a nép ősköltői szellemébe. Tassóhoz fordult, s bár nem -utánozta szolgailag, de tőle vette az alakot, színt, s a keresztyén és -görög mythos azon vegyületét is, mely egyébiránt e korban más nemzetek -epikusainál is divatos volt. Vörösmarty a mondai alapot nem fogta fel -naivul, mythologiát képzelméből teremtett, kevéssé játszott a népszellem -húrjain, s népdallamok helyett görög hexametereket használt, melyek -ugyan nyelvünk szépségeit új oldalról tüntették föl, de reánk nézve -örökre idegenek maradtak. Az eposz hiányos felfogása, az idegen alak és -szín okozák tehát, hogy e hősköltemények nem olvadhattak a nép -öntudatába, bár tárgyuk szorosan nemzeti volt s a korra is hatást tőnek. - -Ime e pontnál dől el azon kérdés, mennyiben van és nincs korunknak -fogékonysága az eposzra s ez mennyiben függ a költőktől? - -Korunk csakugyan nem a valódi eposz kora. Azon műkritkusok, kik azt -állítják, hogy az újabb korban egészen a regény lépett az eposz helyébe, -igazat mondanak. - -Mi köze e kornak oly költőhöz, ki a mult dicsőségén mereng, midőn a jövő -dicsőségeért annyi ellenkező elv és párt támadta meg a hagyományt és -történeti jogot? Hogy gyönyörködjenek az emberek a naiv mondák -aranyfürtös emlékein, ha bennük a kétely nemcsak a babonát és -előitéleteket, hanem a hitet és erkölcsi meggyőződéseket is megingatta? -Ki fog merengeni a primitiv erkölcsök, egyszerű viszonyok és nagyszerű -egyéniségek rajzain, midőn a tevékeny bonczoló szellem és tehetetlen -alkotó erő lázas ingerültséggel vitatja az állam és társadalom nagy -kérdéseit, légvárra légvárat emel, s az egyéni szabadság romjain keresi -az emberiség üdvét? Hogy gyakorolhasson bűvös hatást az erős fajszeretet -mély kedélyessége, büszke álmadozása, mikor az óriási közlekedési -eszközök, szellemi és kereskedelmi érdekek gyöngítik a nemzeti -sajátságokat s az egyetemesség eszméit hintik szét? - -Ez eszmék és érzések hangulatának leginkább megfelel a regény. Már nem -tisztán költői alakja olyan, mely mindent és sok olyant is beölelni, -feldolgozni képes, mihez a hatás veszélyeztetése nélkül se eposz, se -dráma, se lyra nem nyulhat. Tárgyai és alakjánál fogva egyaránt -legalkalmasabb, hogy e gondolkozásában vizsgáló és kétkedő, érzéseiben -blasirozott kornak legtöbb tápot és izgalmat, legbiztosabb -kiengesztelést és megnyugvást s talán legerősebb lelkesülést is -nyujtson. Innen van, hogy az európai irodalomban a legtöbb nagy és -középszerű tehetség mind a regény köré gyülekszik, mint melynek -hatásával a költészetnek egyetlen más neme sem versenyezhet. Az angol, -franczia és német közönség mit olvas legmohóbban a költői művek közt? A -regényt és ismét csak a regényt. Miért? Mert a változott viszonyokhoz -képest valami olyant talál benne, mint a valódi eposzban talált a -hajdani nép: vallását, multját, jelenét, jövőjét, bölcseségét és -hóbortjait. - -Igaz ugyan, hogy az angol és német irodalomban a regény mellett is -fölmerült az eposz, de ez se tartalom, se alakban nem egészen vagy épen -nem a régi, a valódi eposz. Az úgynevezett romantikai eposzt a mult -században emelték műalakká az angolok s tulajdonkép nem egyéb, mint -elbeszélés versekben, költői beszély, a mint mi nevezzük. Közel áll a -regényhez, melytől inkább csak eszményibb, költőibb tartalma és -rhythmusos alakja különbözteti meg. Scott Walter és Byron teremték meg a -genre-t, mindketten egymástól lényegesen eltérve. Scott Walter a régi -eposz elemeihez fordult, a középkori mondák, balladákhoz és a -történethez. Mélyen behatva az angol nép ősköltői szellemébe, azon -költői és történeti, mondhatni gyermeki tárgyilagossággal írta epikai -költeményeit, mint regényeit. E műveknek nagy hatást kelle tenniök oly -országban, hol annyi érzék van a hagyomány, a régi iránt, s oly időben, -midőn a bölcsészeti század és franczia forradalom eredményei -visszahatást idéztek föl, s még a száraz földön is kegyelet fogta körül -a régi intézményeket. - -Byron más úton járt eposzaiban. Ő nem a naiv és nyugodt költő, egészen -az új kor gyermeke, ki szakított az állam és társadalom hagyományaival, -s a kétkedő szellem és erős szenvedélyek lyrájában olvasztá fel -eposzait, melyeknek nagy részét nem is hazája történetéből, hanem idegen -országokból, s leginkább keletről vette. S mit Byron eposzaiban tett, -nem azt tették-e az újabb kor regényírói közül sokan? Nincs-e rokonság -köztük? Ki Byron eposzait a valódi eposz szerint itélné meg, -igazságtalanságot követne el rajta, s meg kellene tagadnia azon hatást, -melyet az eposzok bárkire akarva nemakarva tesznek. Ő nagyon jól tudta -ezt, és érezte, hogy se lángelméjének természete, se élményei nem -ragadhatják a régi eposz útjára, mint maga megvallja egyik barátjához -írt levelében, mely az eposzi genre-t illetőleg igen figyelemre méltó -hely. «Az emberek mindig azt tanácsolják nekem – mond a többek közt – -hogy eposzt írjak. Ön azt mondja nekem, hogy nem fogok nagy költeményt -hátrahagyni, azaz nehezet, fontost, mert úgy hiszem, e kifejezések -egyértelműek. Ön azt mondja, hogy _Childe Harold_ egyenetlen, a két első -ének túlnyomó a két végsőhöz képest. Jól tudom; e költemény tartalom és -alak nélküli, egy festői útleirás. De ki olvassa most Miltont? -Véleményem költeményeim egyenetlenségét illetőleg az, hogy egyik se -jobb, se rosszabb, mint a másik. Mi az epopœákat illeti, nem olvashat-e -ön eleget Southeytől? Ott van «Johanna d’Arc», «Kahama átka», s Isten -tudja még hány átok, le egész az «Utolsó góthig», Eposzt kiván ön! Ime -«Don Juan». Én e költeményemet eposznak tartom; ez eposz korunk -szellemében oly jó, mint «Ilias» Homer korában. Szerelem, vallás és -politika képezik tartalmát, melyek most is annyi okot adnak viszályra, -mint hajdan. Oly emberek szükében, mint Paris és Menelaos, most sem -vagyunk, s a paráznaság bűnét szintén meg kell fizetni. Mindjárt az első -énekben talál ön egy Helenát. Hősömet tökéletes Achillá teremtem, -kétszer-háromszor fogok vele pisztolygolyóval gyertyát koppantatni, -hígye meg, morálom sem lesz rossz, maga dr. Johnson sem találhatna benne -hibát.» - -E gunyoros hang eléggé jellemzi, hogy fogta föl Byron az eposzt, hogy -teremté meg azon genre-t, melynek oly kevés rokonsága van a régi -eposzszal, s mely talán éppen azért tett oly nagy hatást Európának majd -minden irodalmára. A németek és oroszok mind Scott Walter, mind Byron -eposzait több-kevesebb szerencsével utánképzék; a németeknél különösen -Lenauban talált Byron méltó és eredeti képviselőjére, az oroszoknál -pedig Puskinban. Nálunk Kisfaludy Sándor Scott nyomán indult regéiben, -midőn a magyar lovagkort oly szerencsésen választott pillanatban s -annyira nemzeties hangon megújítá, s mire az akkori kritika oly nagy -zavarba jött. – Ő, bárha nem volt eléggé művész, sokkal jobban felfogta -korát, mint azok, kik «Iliast» vagy «Aeneist» utánozták, vagy Homert, -Ossiant némi mythos és nemzeti hagyományokban fölelevenítve, szellemök -annyi gazdag kincsét pazarlák el, noha nyelvünk kifejlődésére nagy -eredménynyel. - -A francziáknál a romantikai eposz se egyik, se másik faja nem nőhette ki -magát. Náluk egyedül a regény lőn uralkodó, majd a romantikai, majd a -modern iskola győzelmével. Csak Amerika, melynek néha kedve kerekedik -demokrata tréfából a régi világ slendriánjait magára aggatni, mutathat -föl dörgedelmes eposzokat: Columbiade-ot, melyben Jones, Smith, Thompson -tábornokok, s New-York, Boston városok oly érdekes epikus homályban -tünnek föl, Fredonide-ot, melyben még élő államférfiak szerepelnek, vagy -az Indián-harcból «Black Hawk»-ot, melynek egyik czélja megmutatni, hogy -csekély tőkepénzzel meglehetős üzletbe lehet kezdeni, s mily előnyt -nyujt az üzérkedésnek a helyek idején való és jó megválasztása. - -Mindez csak azt mutatja, hogy a valódi eposzt vagy egészen kiszorította -a regény, vagy a korhoz képest az oly változásokon ment át, melyek a -régi elméletet sokképp módosítják. S mindezt a lehető legrövidebben nem -azért fejtegetém, hogy epikusainknak azt mondhassam: hallgassatok el -jámborok, engedjetek helyet a regényíróknak; sőt ellenkezőleg azt akarom -bebizonyítani, hogy nálunk több fogékonyság van az eposzra, mint bárhol -másutt, de hogy e fogékonyságot igénybe lehessen venni, epikusainknak -nem lehet a régi úton járniok sem akkor, ha a valódi eposzt akarják -pótolni művészi úton, sem akkor, ha a romantikai eposz bármelyik nemében -kisértik meg erejöket. - -Vajjon miért volna nálunk több fogékonyság az eposzra, mint másutt -bárhol? Talán nem tudom magamat elég világosan kifejezni, de érzem, hogy -igazam van. És ez érzés, ha ugyan olvasóim nem fogják eléggé határozott -eszmének elfogadni, némi humoros és fájó élmények, de viszonyaink és -olvasó közönségünket illetőleg mindenesetre tényleges tapasztalatok -eredménye. - -Minket mindig élénken foglalkoztatott egy gondolat, még akkor is, midőn -a jövőért megvetettük a multat. Szerettük volna tudni: hol van a mi -őshazánk, hol a nép, mely rokon velünk, az egyedül rokontalannal. -Tudósainkat folyvást érdekelte e kérdés. Egyik történeti, másik -nyelvészeti úton akarta kideríteni. Utazók vállalkoztak, egyik keletre, -másik északra. Sőt őstörténetünk e kérdése némely történetírónkat a -tudomány nagy kárára valóságos epikusokká tette, kik árva fejünkre -akarták tűzni a világ minden dicsőségét, s történetünkbe csempészni az -«Ezer egy éj» meséit. A kunyhókban és pásztortüzeknél is föl-fölmerült e -kérdés, s egy-egy népdal vagy mondatöredékbe halt. Mindennek van oly -oldala is, melyen a humorista gunyorosan mulathatja magát, de egészben -véve mégis az epikusnak kedvez, mert oly érzés, oly gondolat, mely a -legtávolabb multon csüng s örömest hallgat a költőre, midőn a -történetíró oly mondákkal elégíti ki, melyekben költészet sincs. - -Aztán voltunk-e valaha annyira áthatva a korszellem, az új idők -tanaitól, hogy azokat régi eszméink, erkölcseink, hagyományaink közé ne -igyekeztünk volna beilleszteni? Ősi dicsőségünk nem volt-e mindig -vigasztalónk, lelkesítőnk, büszkeségünk? Mikor halt ki a kegyelet -belőlünk őseink iránt, s nincsenek-e előitéleteink, melyek néha drága -semmiségeken alapulnak? S most nem lep-e meg sokszor bennünket méla -elborongás emlékek miatt, melyek örökre elveszendők, s nem tünnek-e föl -lelkünkön a lehetetlenségek álmai, mivel egykor ez álmok léteztek? Oh -erről sokat lehetne beszélni, min talán mosolyoghat a rideg szív -józansága s a bonczoló ész kérlelhetetlensége, de az epikus érezni -fogja, hogy nem süket füleknek énekel, nem megszakadt húrokon játszik, s -talán szíveket könnyít meg. - -E mellett népünk s azon osztályok, honnan a legtöbb magyar olvasó telik -ki, olyanok-e, melyek az újkori polgáriasodás jótéteményeit és rosszait -oly nagy mértékben érzik, mint a külföld? Megvannak-e nálunk azon vágyak -és szükségek, melyek a regényírót másutt majdnem kizárólagosan emelik -népköltővé? Nekünk nincsenek éhező gyármunkásaink, kik mohó hévvel -olvassák az «Örök zsidó»-féle regényeket, sem annyira nagy városaink, -hogy belőlök a romlottság képeit egész gyönyörűséggel szedhesse a -regényíró. Vajon nálunk egy modern regény tehetne-e oly hatást, mint egy -sikerült népies költői beszély a közönség öntudatában élénken élő -történeti vagy mondai körből? Nincs-e falvainkban és pusztáinkon sok -tekintetben némi primitiv, némi régies élet, mi annyira könnyíti a naiv -epikus helyzetét? - -Ily körülmények között miért ne ébredne érdek, figyelem és lelkesülés az -epikus iránt, még akkor is, ha a századok mostohaságát, a valódi eposzt -akarja pótolni a népies műeposz útján a hun vagy Álmos-mondakörből, -melyek mondáink közt egyedül alkalmasak erre, s nagyon hiányos, -töredékes voltuk mellett is egy nagy költő nagy művévé válhatnak, -visszhangot lelve a nép öntudatában élő némi homályos emlékekben. Miért -ne lelkesülnénk romantikai költeményeken a keresztyén-magyar lovagkor -korszakából, hol nagy történeti multunk a szent László és Hunyadiakról -szóló mondák és történeti hagyományokban annyira egységes költői -képekben válik ki? Miért ne szőnének költőink epikai beszélyeket száraz -históriás énekeinkből, szegény, de feldolgozható mondáinkból, melyek -népünk kedvencz és maig is emlegetett hőseit és kóbor vitézeit -tárgyazzák? - -Mindez lelkünk egy-egy ábrándját, szívünk egy-egy búját, örömét, szent -emlékeit olvasztaná eszményibb világba s megfelelne irodalmunk azon -mozgalmának, mely régibb történetíróink magyar műveit, emlékiratait -hozta napfényre s egyes korszakok kidolgozásához annyi szeretet- és -készülettel fog. Vagy ha költőink némelyike nem bír elég érzékkel -mindehhez, s más eszmék és érzésekkel van megtelve, mint melyek az -epikus mult felé vonnák: miért ne írjon verses regényeket, szabad tért -engedve a tájfestések, idylli érzések vagy az erős szenvedélyek, akár az -ironia lyrai hangulatának? Hiszen prózában írt regényeink nagy része -ugyis a valódi élet, a tényleges viszonyok részletes rajzain törik meg, -mi alól a verses regény eszményibb tartalma és rhythmusos alakja -fölmenti a költőt. S miért ne tegyük ezt most inkább, mint valaha, midőn -lyránk úgyis vagy igen ellágyult, vagy igen elvadult a tájköltészet s a -prózai és szenvelgő felfogás mocsarában. Az epikai költészet -fölelevenedése bármely nemben csak újabb erőt öntene összes -költészetünkbe s nyelvünknek talán elfedett bájait leplezné le. - -Azonban hogy e fogékonyságot szolgálni, e szükséget pótolni lehessen, -epikusaink nem járhatnak azon az úton, melyet eddigi költőink és -kritikusaink kimértek. Nekünk többé semmi közünk a görög istenekkel. A -keresztyén hagyományok föld fölötti s alatti gépezetét sem használhatjuk -sem oly mértékben, sem oly költőileg, mint régebben Dante, Tasso és -Miltonnak lehetséges volt. A lovagvárak rémes, ördöngös mondáihoz sem -nyulhatunk. A bölcsészeti eszmék symbolikája nem a tiszta költészetbe -való. Magyar mythologiát fejünkből nem szabad teremtenünk, sem keletről -kölcsönöznünk. Mi keveset őshitregéinkből a tudomány kifejtett, belőle -csak annyit használhatunk, mennyi mondáink és hagyományainknál fogva, -bárha átváltozva is, a nép emlékéből nem halt ki, vagy a mit a költő úgy -használhat föl, hogy a tárgy és helyzet természete szerint fölhangolt -képzeletünkbe bejátszani képes. - -E szerint például az Attila-mondában azon rész, hol az éjjel -elkeseredetten küzdő két ellenséges tábor fölött az elesettek lelkei is -harczolnak, vagy a hunszékely mondában a «hadak útja» (tejút), midőn a -megvert hunnok a tejúton serget látnak segédül jőni, mind olyanok, -melyek csak a költőtől függenek, hogy mosoly helyett élénk hatást -idézzenek elő. Általában e pont körül mind őskori, mind keresztyén -hagyományainkat illetőleg minden a költő tapintata és művészetétől függ. -Itt részletes tanács helyett csak általánost adhat a kritikus, így -szólva: merülj a népbe, gondolj korodra s vizsgáld azon epikusok műveit, -kik az újabb időben is szerencsésen megküzdöttek e nagy akadálylyal; de -ne kövesd azon műbírákat, kik szivesen fogják talán ellátni művedet -commentarokkal s készek rávitatni a közönségre, hogy mindez igen szép, -noha eszméink-, érzéseink-, néha képzeletünkhöz is oly kevés köze. - -Ha a hitregék mikép és mennyiben használata megpróbálja az újkori -epikust, a mondai vagy történeti alap feldolgozásánál sem kevesebb -akadálylyal kell megküzdenie. - -Már a tárgy megválasztása nehéz. A naiv, a tulajdonkép epikai korban a -népmonda közvetlen juttatá a költőt mind a tárgy-, mind az alakhoz. Most -elmélkedésre és tapintatra van szükség. Bizonyosan mindig azon mondát -illeti az elsőség, mely a nép öntudatában legegyetemesebb, legélénkebb. -Emezt különös nemzeti, amazt általános emberi sajátságai ajánlják, mint -melyek által legtöbb költői hatást gerjeszthetni. Lehet olyan is, mely -azon hasonlat vagy ellentét által válik érdekessé, melylyel a jelenhez -áll. Még a történeti alap is megkíván bizonyos mondai és a fennebbiekkel -rokon jellemet: a nép előszeretetét, megalakult véleményét, adomáit, -közmondásait. - -A tárgy szerencsés megválasztásán átesve a költő a felfogásnak mennyi -faja és fokozata áll előtte, melyek a jelen korviszonyok közt a hatást -lényegesen föltételezik! Az idegen, a más népek eposzai szerinti -felfogásról nem is szólok. Legyen az bár némi nemzeti mázzal bevonva is, -hatásra nem számíthat. Itt csak saját nemzeti felfogásunk természetéről -lehet szó. Minél mondaibb a tárgy, a felfogás annál naivabb, azaz -népiesebb lehet. Történeti tárgynál a népiesnek mindinkább az emelkedett -nemzetibe kell olvadnia, de soha sem a történeti tárgyilagosságig, mint -a regény és drámában. Természetesen mindez nem illik a romantikai -eposznak Byron által kiképzett fajára, mely egészen más elvek alá esik. - -Hát még az alkotásnál mennyi akadályt gördít a költő elé a kor, melyet -meg nem tagadhatni! Mit mellőzzön a mondákból, mit ne, s minthogy -rendesen hiányosak és szegények, mikép toldja, egészítse, alakítsa? -Szóval, hogyan vethessen építményének erős alapot? Mindezek nehéz -kérdések, mert a mondáknak oly részei is lehetnek, melyek most már nem -érthető világnézeteket, föl nem fogható helyzeteket, visszataszító -különösségeket foglalnak magukban. Mikép fog a költő átküzdeni két -örvényt, melyekben könnyen elmerülhet: t. i. hogy mondai vagy történeti -tárgyilagossága ne legyen érthetetlen, avagy modern eljárása epikai -maradjon? Ha genialitása vagy művészete nem találja meg azon -közvetítést, mely a jelen világnézeteit, erkölcsi érzületét összekötheti -mondájával, vagy a fölvétel, kihagyás és átalakításnál nem tanusít elég -erkölcsi érzéket, műízlést, minket se nem érdekelhet, se meg nem -indíthat. - -S ennek az egész mű alapeszméjén, alkotásán, jellemrajzain át kell -vonulnia. Ez az a pont, mely által műve a változó korviszonyok közt -létezési jogot ví ki magának. Ezért kell az epikusnak inkább, mint -akármely más költőnek, mélyen behatolnia a népszellembe és történeti -tanulmányokba. Neki épen úgy kell ismernie a jelent, mint a multat, -honfitársai gyöngéit és erényeit. A nép rokonszenvei, szokásai és -kedvencz eszméiből kell merítenie és mindig eszményi világát tűntetnie -föl. A jellemrajzoknak azon egyes vonásokból kell megalakulniok, -melyeket a népélet egyes feltünőbb egyéniségei nyújtanak. A mult és -jelen népélet eme hosszában-széltében felfogásából áll elő aztán azon -bizonyos varázs, mely a multat a jelenbe s a jelent a multba játssza. - -Ha az epikai költemény minél többet olvaszt magába vagy vesz csak -pusztán át a nép dalai, adomái, tréfái, szójárásai, hasonlataiból, annál -nagyobb hatásra számolhat. És a költő tartozik művén a népszellem egész -erejét, minden gazdagságát elönteni, hogy mindenünnen régi, mégis új, -ismert és mégis ismeretlen jellem, helyzet, rajz, kép, dallam találjon -utat szívünkhöz. Neki a régi naiv dalnoknak és újkori művésznek kell -lennie egyszerre. Csak így lehet a jelen kor, viszonyaink közt epikus, -ha ugyan nem a Byron-féle genre-hoz van előszeretete. - -Ezért külalak tekintetében is mást követelünk tőle, mint a mit eddigi -epikusaink adtak. Mi se a görög hexametert, se a német -nibelungen-strofát, se az olasz ottavát s terzinát nem fogadhatjuk el. -Nekünk rhythmus kell, melyet gyermekségünkben megszoktunk, melyben -históriás énekeink vannak írva, mely mondatöredékeinkből hangzik ki: -szóval a mi vérünkbe ment át. A költőnek a népköltészet hagyományaiból -kell megteremteni a külalakot, de ez eljárásában, midőn naiv akar lenni, -nem lehet gyermekes; midőn a népies hangot akarja eltalálni, nem csaphat -a póriasba; midőn a régi nyelvből olvaszt át az újba, nem -különczködhetik és soha sem feledheti, hogy oly közönségnek ír, melynek -már fejlett irodalma van. Mint mindenütt, úgy itt is azon tapintat és -műérzékkel kell bírnia, melyet a jelenkorban irandó epikai költemény -annyira megkíván. - -Ime nagyjában azon elvek, melyeknek mellőzése miatt eddigi epikusaink -nem lehettek népszerűekké, s melyeket jelen epikusaink követni -tartoznak. Én mindezeket nem a légből vettem, hanem nagyrészt egy magyar -költő, _legnagyobb_ epikusunk, _Arany_ műveiből vontam le, kit «Toldi», -«Toldi estéje», «Murány ostroma» czímű epikai költeményei halhatatlanná -tőnek. És most kérdeni bátorkodom a «Pesti Napló» azon kritikusát, ki -Aranyt epigónnak nevezte: mennyiben utánzás, utósarjadás epikai -költészetünk ez egészen új s a régivel homlokegyenest ellenkező -fejlődése, s vajon bír-e nekem felmutatni összes költészetünkből oly -tökéletes alkotású, annyira remek művet, mint «Toldi» és «Toldi estéje»? - -Bizonyára e kérdés vitatása a «P. N.»-t legalább is tenné oly becsessé, -mint azon közelebbi czikkei, melyeknek egyikében a magyar opera -fölemelése végett a nemzeti szinház igazgatójának oly énekesnőt -(Kaiser-Ernstnő) ajánl, kit azelőtt igen sokszor becsmérelt; másikában -«Gritti» szerzőjét lélektani botlással vádolja, és vádja a legnagyobb -lélektani tévedés; s egy harmadikában bizonyos szabadkai kritikus a -széptani barbarismus újabb példányait mutatja be, mi alatt nem a -Komlóssy Ida k. a.-nak mondott bókokat értem – hisz ez épen udvariasság, -– hanem ama szörny széptani eszméket, mikben e bókok fel vannak -elegyítve. - -Ki az az _Arany?_ - -Ezt kérdé a minap tőlem egy úri ember, valamelyik lap végén «Toldi -estéje» hirdetményére pillantva. Kérdése nem lepett meg. Olvasó -közönségünknek van oly, bár nem nagy része is, mely csak annyiban ismeri -az írókat, mennyiben nevöket a lapokban megpillantja, s minél többször -van ebben része, annál többet tart rólok, a nélkül, hogy műveiket mindig -elolvasná. «Magam sem tudom, hogy ki az az Arany – feleltem egészen -komolyan – legjobb lesz, ha otthon mindketten megnézzük valamely -Conversations-Lexicon vagy irodalom-történetben.» Később ujra -találkoztam az én úri emberemmel. Ismétlé kérdését s panaszolt, hogy -hiába forgatta végig a legújabb magyar irodalom-történeti művet,[1] mert -benne az epikusok közt egy szó sincs Aranyról, mint lyrikusról pedig -csak ennyi áll: «Említendők még: _Szentjóbi, Pajer, Arany, Jallosics, -Ballay Valér, Nyulassi_.» - -Ha egy magyar irodalomtörténetíró ily keveset, külföld -Conversations-Lexicon íróinál kevesebbet tud Aranyról, miért ne lehetne -olvasóim közül valaki szintén ily helyzetben? Bocsánat, hogy egy kettő -kedvéért sokak türelmét kell fárasztanom, s a czopfos kritika -boszuságára költői szabadságot véve magamnak, oly kitéréseket teszek, -melyek mégis csakugyan a dologra tartoznak. - -Akaratlan első ifjusági emlékeim ujulnak meg. Emlékszem, még az iskola -falai közt én is így kérdeztem: ki az az Arany, midőn 1847-ben a -Kisfaludy-társaságtól jutalmat nyert «Toldi»-jával oly nagy hatást tőn -közönségre, írókra egyaránt s egy Vörösmarty, Petőfi nyújtottak neki -koszorut nem a sértett hiuság képmutatásával, de a nemes becsvágy -őszinte felindulását érezve, mi a nagy tehetségekkel mindig együtt jár. -Mennyi érdekkel hallgattam végig egyik ismerősömet, ki róla közelebbi -felvilágosításokat tudott adni. Szalonta jegyzőjét képzelődésem tüstént -oly egyéniséggé alkotta, minőt Eötvös a «Falu jegyzőjé»-ben ír le. S -mint örültem, midőn 1851 tavaszán végre alkalmam nyílt meglátogathatnom -és személyesen beszélhetnem vele. Ott találtam egy szerény szűk lakban, -nemesen tűrve a sors csapásait s folytonosan dolgozva terjedelmes -műveken, melyeknek némelyike maig sem látott napvilágot. S azóta -hányszor tűnik föl előttem e költő képe, pályája, jelleme, ki most is, -az irodalmi munkásságra épen nem kedvező körülményei közt is folytonosan -az irodalom való érdekeinek él, a tiszta művészet bajnoka, s elég ereje -van mind a pénzvágy, mind a hiuság kisértéseinek ellenállni, s egyedül a -nemes becsvágy és költői lelkesülés sugallatát követni, míg mi itt a -fővárosban adott igéreteink vagy szükségeink miatt néha könnyelműen -játszunk a költészettel, s nyomva a körülmények sulyától, üldözve a -szerkesztők és nyomdai szolgáktól, oda dobjuk elsietett műveinket, hogy -kedélyünket késő bánat keserűsége fogja el. - -Csaknem kisértetbe jövök a költőről beszélni, a helyett, hogy műve -bonczolatába bocsátkozzam. Azonban czikkeim már is hosszúra nyultak. -Aztán a «Pesti Napló» még azt mondhatná, hogy a kritikát szenvedélyek, -elfojtott lyrai versek és személyeskedésekben olvasztom fel. Midőn -elsőbb czikkeimben e lap kritikai eljárásának szellemét elvek és adatok -kiséretében megtámadtam, valami ilyest nyertem feleletül. A szerkesztő -egyik dolgozótársa azon vádat emelte ellenem, hogy a személyeskedések -cyclusát kezdem meg. Ez egyébiránt nem tartóztatna vissza, hogy -Aranynyal tovább is személyeskedjem. Én némi önérzettel mondom ki, hogy -nekem az irodalomban határozott rokon- és ellenszenveim vannak, melyeket -mindig ki fogok tüntetni, valahányszor idejét és szükségét látom, a -nélkül, hogy irótársaim erkölcsi s munkájok és irodalmi hatásukkal nem -rokon jellemét érinteni merjem. Ez elvek és rokonszenvek miatt soha sem -fogok pirulni, mert ügyet képviselnek, mert irodalmi meggyőződések és -elvekből folynak, melyekhez rendületlenül ragaszkodni tartozom, míg idő -folytán a tapasztalat, tudomány és elmélkedés ellenkezőről meg nem győz. -S minthogy nálunk úgy látszik szokásba kezd jőni, hogy ifjú írók és -költőcskék adjanak leczkét úgynevezett vén írók és tudósoknak, tudja meg -a «P. N.» mi az irodalmi személyeskedés szoros és tág értelemben. - -Személyeskedni annyit tesz, mint a személyt oly ügygyel kötni össze, -mihez az irodalomnak nincs köze, s mi által az ember könnyen a -magánérdekek és viszonyok vitáinak tömkelegébe jut; a kritikában -tekintélyt követelni s oly rokon- és ellenszenveknek engedni, melyek már -csak azért sem képviselhetnek irodalmi nézeteket, mert eredményük -rendesen következetlenség, elvtelenség, melyekről úgyis hamar lehull az -álarcz. Személyeskedni tágabb értelemben sem több, sem kevesebb, mint az -irodalmat inkább anyagi, mint szellemi oldalról venni, s irodalmi és -művészi ügyekben a meggondolatlan és elvtelen pártoskodás phrasisait -tolni fel közvéleményül, s mindezért a hazafi és nemzeti érzés adóját -követelni. Az író személyisége, legyen költő, tudós vagy journalista, -mennyiben az műveiben és irodalmi hatása, szóval közpályájában -nyilvánul, mindig úgy az egész közönség, mint egyes író birálata alá -esik. Ez oly régi jog, mint maga a világ s már Horatius megmondotta: -«hanc veniam damus petimusque vicissim.» E jogot használatba venni, akár -méltánylón, akár kárhoztatón oly kevéssé személyeskedés, mint a -legnagyobb mértékben az, midőn e joggal a tudomány, izlés és közügy -érdeke ellen visszaélünk, vagy mástól megtagadjuk, mert használata nincs -ínyünkre. S engem semmi egyéb nem indított, hogy e lapban e rovatot, míg -körülményeim engedik, fölvállaljam, mint hogy küzdhessek e -személyeskedés ellen, mely irodalmi és színügyeinket illetőleg -gyakrabban mutatkozik lapjainkban, mintsem ne akarna meggyökerezni. -Igaz, hogy én meggyőződéseimben épen úgy tévedhetek mint más, de épen az -bánt, hogy lapjainkban elvek, tehát meggyőződések szerinti eljárást nem -találok. - -Valóban oly értelemben, mint a hogy a «P. N.» vádol, még sokáig -szeretnék személyeskedni Aranynyal. Az ő személyisége előttem míg -egyfelől a valódi költőt képviseli, ki mindig meg tudta őrizni -méltóságát, a költői cultust, addig másfelől úgy tűnik föl nekem, mint -azon mozgalom egyik legnagyobb bajnoka, mely irodalmunkban ezelőtt 10–15 -évvel kifejlődve, annyi nagy és törpe szülője lett. Értem a népies -iskolát, melynek lényegét kritikusaink és költőink közül oly kevesen -fogják föl. Most egy éve az «Uj Magyar Muzeum»-ban Petőfi köteményeiről -szólva, volt szerencsém ez iskolánknak lyránkra tett hatását -fejtegetnem; most midőn epikai költészetünket illetőleg ugyanazt teszem -s «Toldi estéje» bonczolatába bocsátkozom, szabadjon mind az alkotást, -mind a jellemzést, mind a tartalmat és alakot illetőleg azon vonásokat -kiemelnem, melyek ez iskolát jellemzik. - -Az a népies, az a népies! Annyiszor hallom e szót, hogy a fejem is fáj -belé. Az ujdondászok még hagyján, de az ex professo kritikusok! -Irodalmunkban jelenleg két író képviseli folytonos munkássággal a -kritikát és széptant: Toldy Ferencz és Greguss Ágost, leginkább a «Pesti -Napló» és «Új magyar muzeum»-ban. Ők is emlegetik néha e szót, ők is -megfájdítják néha fejemet. Természetesen csak azon czikkeket értem, -melyek neveik alatt jelennek meg, mert a «P. N.» mindent összevissza -szokott beszélni, nem foghatok hát reájok olyat, miért csak magát a -lapot vonhatnám kérdőre. - -Én Toldy Ferencz iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem. Olynemű s -annyi munkássággal megfutott pályát, mint az övé, nem tudom, ki fog -valaha felmutathatni közülünk. Aztán a «Magyar nemzeti irodalom -története», melyen annyi fáradalom s buzgósággal dolgozik, -legnevezetesebb műveink egyike lesz. Azonban tiszteletem valaki iránt -nem terjedhet annyira, hogy egyszersmind elfogult nézetei és gyarló -ítéleteinek is hódoljak. Ilyeket pedig nem egyszer találhatni Toldynak -«Magyar költészet története» czímű munkájában. Épen ő vala az, ki azon -elfogult nyilatkozatot tette, hogy a magyar költészet aranykora 1830-ig -tart, s azóta csak epigónok vannak. Greguss tevékeny munkásságát is -méltánylom, annyival inkább, mivel nálunk alig foglalkozik valaki -széptannal és kritikával, de még inkább méltánylanám, ha a dolgok -mélyére hatna, s az írók és művek jellemző vonásait emelné ki; ha a -műbölcsész merev rendszerét néha elvetné, s megpróbálná a műtörténeti -eljárást is, ha nem bámulná annyira a multat s volna szigorubb a -tehetségtelenség s kevésbbé szigoru a valódi tehetségek, mint például a -Vahot «Képes naptárá»-ban Jókai és Kemény iránt. - -Ők mindketten annyira belémerültek a multba, hogy nem tudják magukat -feltalálni a jelenben, annyira rabjai bizonyos eszméknek, hogy -vizsgálódni sem akarnak tovább, pedig a fejlődő élet jelenségei ezt -igénylik. Azt hiszik, hogy kegyeletet sértenének, ha a régibb írókat -érdemük szerint ítélnék meg, s a ferde divatnak hódolnának, ha az újabb -irókban annyit mernének fölfedezni, mint a régiekben: például, ha -elismernék, hogy Petőfi csakugyan írt oly lyrai költeményeket, ha nem -jobbakat, mint Kisfaludy Károly, Arany epikai költeményei is csak -kiállják valahogy a versenyt a régiekkel, s Jósika regényein kívül is -vannak tehetséggel vagy művészettel írt regényeink, s talán a Faludiénál -mutathatunk föl szabatosabb prózát is. - -A népies iskola irányában is ez eljárást követik. Ha kinövései -mutatkoznak, keményen felszólalnak ellene, de kitünő sajátságait vagy -mellőzik vagy annyira óvatosak a méltánylásban, mintha szentségtörést -követnének el a nagy multon, a szent művészeten. Panaszkodnak a -gondatlan, a pongyola nyelv miatt, és sok igazuk van, de azt nem veszik -észre, hogy épen az újabb idő, a népies iskola két költője ír a -legköltőibb, a legmagyarabb nyelven. Összecsapják kezöket az -alaktalanságon, a művészet hiányán, és újra sok igazuk van, de azt -megint nem veszik észre, hogy az újabb idő, a népies iskola két -költőjénél a mi alaktalanságnak látszik, az legtöbbször nemzeti alak, s -egyik a lyrai, másik az epikai nemben legjobb műveinket teremték meg. Ők -a népies eszmét kívülről megnézegetik, mellettök elsuhannak, de nem -vesznek fáradságot bonczolatába bocsátkozni, sem azon társadalmi, -politikai és irodalmi mozgalmakkal kapcsolatba hozni, melyek közt -kifejlődött. Ekkor benne bizonyosan sok oly széptani elvre találnának, -miket részben régiebb és újabb költők, egy Homer, egy Boz, egy Goethe, -egy Béranger is képviselnek s észrevennék, hogy sok esetleges salakkal -jelent meg ugyan, de magot is rejt, mely különböző irányban folytonosan -fejlesztőleg fog hatni, s oly mozgalmat állított elő, mely különböző -színezettel minden irodalomban kifejlett, s nálunk már csak azért is be -kellett következnie, mert a régibb irodalom előkészíté. - -Minden irodalmi és költői iskola pártnevezete soha sem fejezi ki azon -eszméket, melyeknek képviselője. Ki tudná magokból a szókból -kimagyarázni, mi a classicismus, romantika, modern? Igy van ez a -népiessel is. Ha szó szerint veszszük, paradoxonokra jutunk, s mindent -látni fogunk benne, csak azt nem, a mit kellene. Midőn Petőfi életéről -írtam s költészetét jellemzém, rajzolni igyekeztem azon társadalmi, -politikai s irodalmi viszonyokat, melyek közt a népies fölmerült, s -kifejteni kisértém, mi a lyrában lényegét alkotja. Hizelgek magamnak, -hogy ez annyira bálványozott s annyira lenézett költő iránt én voltam a -legigazságosabb. Se parókát, se pörge kalapot nem tettem föl. Födetlen -fővel tiszteltem meg, s csak azon oldalról emeltem ki, mi benne valóban -nagy, kitünő és szeretetreméltó. Másfelől talán én írtam legtöbbet, s -minthogy ha valami szívemen fekszik, izgatott vagyok, -legszenvedélyesebben azok ellen, kik a népies eszmét gyermekes -művészietlenséggé alázzák. Ugyanott némi tájékozási pontokat igyekeztem -megalapítani a népies körül, melyeknek egy részét most pár sorban -ismételnem kell. - -Ezelőtt 10–15 évvel költészetünk tágasabb tért, szilárdabb alapot, új -segédforrást, nagyobb önállóságot keresett. Már a kornál fogva a -népköltészet hagyományaihoz kellett fordulnia, s a nemzeti és népéletbe -mélyebben merülnie. E mozgalom a lyrában adott legerősebb életjelt, -minthogy népköltészetünk csak a lyrában gazdag. Megujult lyránk a -koreszmékből s az európai lyrikusok irányaiból egynémit magába -olvasztva, a népdalokból merített segédforrást, s alak és tartalomban -úgy jelent meg, mint az eddiginél eredetibb és nemzetibb. Éles -ellentétet képezett a régi ellenében naivsága, egyszerűsége, -kedélyessége és humora által. Ezért inkább a tiszta dal és románczban, -festő költemények és genreképekben múlta fölül a régit, mint az ódai -szárnyalásban. De ott is, hol a naiv körből kilépett, önkénytelen oly -alakba ömlött, oly hangon szólalt meg, mi nemzeti sajátságainkkal, -vérünkkel rokonabb volt, mint az eddigi, hol egyébiránt mindennek már -számos nyomai mutatkoztak. Ugyanezzel többé-kevésbbé rokon mozgalom -mutatkozott a költészet többi fajaiban is. Megszülettek népszinműveink s -népies beszélyeink. A nyelvet illetőleg párt alakult, mely a népnyelv -alapján óhajtá megteremteni a művészi prózát s ellenzéket képezett -minden idegenszerűség ellenében. Ezért a népies eszme a mint nálunk -kifejlett nemcsak pusztán naivságot jelent, de közel rokonságban van a -költészet tisztán nemzeti fejlődésével s részint képviseli, részint -érinti azon eszméket, melyeket a széptan egyéni és jellemző nevek alatt -ismer. - -S vajon a népies az eposzban az-e, mit sokan gondolnak? Egy tizenkét -lábu versekben megírt történet kissé parasztos nyelven, közmondások és -adomákkal megfűszerezve, hogy a ponyván becsületet vallhasson vagy a -salonok asztalain bemutathassa a nép együgyüségét? Nem. _A népies eposz -sem több, sem kevesebb, mint a naiv, a nemzeti: tehát a valódi eposz -megközelítése, a mennyire az korunkban lehetséges_. Legalább így emelte -azt Arany nálunk műalakká, azon vezérelveket tartva szem előtt, melyeket -már fejtegettem. Ezért az ő népies eposzának jellemző tulajdonai: a -szoros mondai alap, a népies vagy naiv felfogás, s a multból oly -népnemzeti eszmények, hangulatok megtestesítése, melyek még élnek -lelkünkben nemzeti s annyira művészi alakban, hogy csaknem a dráma -szigorú törvényeivel vetekedik. - -Ez a mi «Toldi»-t és «Toldi estéjé»-t oly nagy irodalomtörténeti -fontosságra emeli, azért megbocsátható, ha a kritikus hosszasabban -foglalkozik velök, mint száz más művel, mert oly költővel van dolga, kit -nem annyira bírálnia kell, mint tanulmányoznia. - -Arany határozott epikus tehetség. Épen ezért hihetően sokáig küzdött -magával, temette el vágyait, midőn az eposz a nem épen kedvező korban -akként volt divatos, hogy ne lehessen népszerű. A nép dalain, meséin -csüggő naiv muzsája félt az irodalomban megszólalni s elrejtőzött. -Alkalmasint Petőfi lyrikus szerencséje bátorítá föl. A kor hangulatánál -fogva oly hőst kellett keresnie, kiben a feltörekvő magyar nép mintegy -önmagát látta. Toldit énekelte meg, a nép e kedvencz hősét, kiről -keveset tud a történet, de annál többet a hagyomány, s kinek viselt -dolgait Ilosvai Péter historiás énekbe foglalta. - -Már szoros ragaszkodása a mondai alaphoz megkülönbözteté régibb -epikusainktól, de még inkább azon mód, melylyel azt feldolgozta. Az -úgynevezett Toldi-mondakör nagyon szegény. Jól jegyzé meg róla Kemény -Zsigmond, hogy csak acrobatai próbatétek férczelete. Arany költői becsre -emelte, művészi egészszé alkotta, a nélkül, hogy letörölte volna mondai -jellemét. A mit kihagyott belőle, a mivel kiegészíté, mind mondai -szellemben történt és lépést tartott a művészet kivánalmaival. Nem tudja -az ember, hogy mindkét műben mi bámulatosabb, a naiv azaz népies -felfogás-e vagy a művészi alkotás, az ódon színezet-e vagy azon varázs, -mely újkori hangulatainkba oly természetesen bejátszik. - -Az első rész még talán könnyebb volt. Ez azon mondákat tartalmazza, -melyek Toldi bujdosásán kezdve a Duna szigetén vívott párbajáig -terjednek. Itt Toldi meghasonlása testvérével, bujdosása, kalandjai, -párbaja, fölemelkedése elég anyagot nyújtottak, hogy a csak úgy szólva -athléta néphőssé váljék, oly cselekvény képződjék körüle, melyet a -népköltészet egész kincsével meg lehessen aranyozni. S valóban Toldi -első része ilyen. Ama rendkívüli hatás, melyet előidézett, természetes -volt. Valahára az elbeszélő nemben eredeti magyar jellemet láttunk; -valahára csendéletünk s tájképeink rajzain andaloghatunk; valahára -költészetünk különben hatalmas szónoki pathosa, vagy elfinomított bár -néha költői ömledezése, a természetesség, egyszerűség és kedély -forrásánál enyhült. S vajon Toldi, a pórsuhancz, ki lerázza a viszonyok -jármát, fölfelé tör, népünk eszményi oldalait tünteti elő, nem hangzott -e össze azon kor vágyai és élményeivel, melyben az első rész megjelent? - -«Toldi estéjé»-ben már több akadálylyal kellett megküzdenie a költőnek. -Ilosvai nyomán csak négy monda állhatott rendelkezésére: egyik, midőn -Toldi egy hamis menyecskébe szerelmes, kérelmére a falra ugrik, de a fal -tulajdonkép festett oroszlánnal diszített ablak kárpit, melyen át az -utczára bukik; második, midőn botjával egy császárt s tizenegy királyt -fenyeget meg, hogy engedelmeskedjenek Nagy Lajosnak; a harmadik, midőn a -kegyvesztett Toldit a király Német-Ujhelyre hivatja, hol ez aztán legyőz -egy olaszt, ki párbajban elnyerte az ország czímerét; a negyedik, midőn -Toldi Kassáról Budára jő, hol a hegyke ifjak gunyain felboszankodva -hármat közülök megöl, ujra kegyet veszt s boritalnak adva magát, két év -mulva meghal. E mondák inkább balladákra alkalmasak, mint eposzi -cselekvényre. Arany leküzdé az akadályokat, s eposzt teremtett. A -második mondát elhagyva, melyet alkalmasint a második részben használ, a -legtermészetesebben olvasztá össze a más hármat s alapeszméül oly -gondolatot játszott be, melyet mintha csak százados hagyomány s a -népkedély legköltőibb megnyilatkozása szőhetett volna a mondához. - -Toldi kegyet veszt, mert nyers igazmondósága, ős nyers erkölcsei nem -illenek Lajos király udvarának csinos szokásaihoz, olaszos fényéhez; -mert nem nézheti nyugodtan, hogy a magyart kivetkőztetik ősjelleméből; -mert hanyatló a leventekorszak fia, a nyers erő, személyes vitézség -képviselője, kire nincs már többé szükség. Mindez a monda és kor -szelleméből foly, s mélyen gyökeredzik érzületünkben, mert legbüszkébb -emlékeink a leventekorból valók, s majd mindig meghasonlásban voltunk az -ujkori polgáriasodással, mert a viszonyok kényszerűségénél fogva -legdrágább kincseinket fenyegette, a helyett, hogy összhangzón beléjök -olvadt volna. De a száműzött, évődő Toldinak még egy nagy elégtételt -kell megérnie, hogy érezhesse utolszor multjának egész dicsőségét. Erre -alkalmat szolgáltat az olaszszal vívandó párbaj, midőn megmenti az -ország becsületét. De az ujra remélő, felvidult Toldinak még egyszer és -utolszor éreznie kell, hogy nincs többé reá szükség, s a legnagyobb -egyéniség is tulélve korát, ha nem nevetséges, legalább is szánandó. -Erre alkalmat szolgáltat az ifju gúnya, mely a hamis menyecskével -történt grotesk kalandján sarkallik. Vad nyersesége ujra kitör, a bánat, -boszuság véget vet életének s midőn koporsójával együtt a költemény is -bezárul, olynemű humoros elégiai hangulat fogja el kedélyünket, mely -rokon jelen élményeinkkel. - -Ime a legszebb alapeszme, melyen a művészi alkotmány felépűl. A jellemek -mély lélektani felfogása vetekedik a cselekvény egyöntetű -szabályosságával, az alakok, helyzetek, tájképek plasticitása a -hangulat, rhythmus, a nyelv bájaival. Mindenik ének előkészíti a -másikat, fokozatosan ömölnek egymásba, s mint bevégzett részek úgy -állanak az egész kerekdedségéhez, mint a drámában a felvonások. A -személyek közül mindenik megtalálja az egész építményéhez illő helyét s -a cselekvény növekedő emelkedéssel siet kifejlésre. E bevégzettség, az -alak e genialis virtuozitása Aranyt minden magyar költő fölé emeli. S -épen e szigoru drámai jellemzés, alak kölcsönöz eposzainak bizonyos -elevenséget, friss mozgékonyságot, a nélkül, hogy az epikai nyugalmat -megzavarná. Arany nem követte a hagyományos eposzok töredékességét vagy -áradozását. Tudta, hogy e korban vagy csak a lyrai hangulatok roppant -erejével lehet hatni, mint Byron, vagy a régi eposzalak legszigorúbb új -öntetűségével. Ez utóbbit követte. S valóban eposzai csak olcsó kiadásra -várnak, hogy az összes magyar nép kincseivé emelkedjenek. Vajha ehhez én -is járulhatnék valamivel, azon gyönyört, mit a költő nekem annyiszor -nyújtott, azzal fizethetném le, hogy azt hűn tudnám tolmácsolni! - -Az első ének szép őszi tájképen kezdődik, mely keretűl szolgál az -életúnt, anyja sírján térdelő Toldinak, s mintegy megteremti az egész -költemény humoros és elégíai levegőjét. Aranynál általában a tájképek, -leírások nagy szerepet játszanak, de ő azokat mindig úgy használja, hogy -hol személyeinek rámái, hol a cselekvény nélkülözhetetlen színhelyei, -vagy épen indokai, hol pedig az elbeszélés átmenetei, és mindig -felolvasztja a hangulatba vagy azt épen általok idézi elő. Mint a -frescofestész nagy vonásokkal, kevés színnel és árnyéklattal fest. Kezei -közt a tárgy megelevenedik, s a legjellemzőbb személyiséget, alakot -váltja. A magyar népköltészet azon sajátságát, mely a természet képeit -az érzésbe olvasztja s viszont, geniális eredetiséggel dolgozza föl. S a -képzelem e tündér játékát mindig hűn elősegíti a nyelv, rhythmus, mely -neki most festőecset vagy szoborvéső, majd zenehúr vagy énekhang. Itt is -a megvénült, az elbúsult Toldit az őszi tájkép, a pusztuló ősház mintegy -kiemelik, megfejtik s midőn a költő az ősházat úgy írja le, mintha -hallanók a mint az ajtósark ríva megcsikordul, egyszersmind Benczét -látjuk megjelenni a küszöbön, kivel ura ásót, kapát hozat. E valódi -magyar cseléd, kinek hasonmása udvarházaink és kunyhóinkban maig is -feltalálható, búsan bámul urára. A legszebb jelenetek egyike következik. -Bencze nem meri megkérdeni urától, hogy mit ás. Végre úgy talál módot -szóhoz jutni, hogy segít neki, hisz úgy sem ásott régóta sírt. Toldi -hallgat s nem mondja meg, hogy csakugyan sírt ás. A szolgát egyszerre -lepi meg a kiváncsiság és balsejtés. El kezd fennhangon gondolkozni, -naiv furfanggal próbálja urából kicsalni a titkot s egyszersmind egész -együgyüséggel úgy nyugtatja meg balsejtését, hogy azt még inkább -fölébreszti. El mondja, hogy a mit ásnak nem lehet sír, kit temetnének -belé? hisz rajtok kívül egy árva lélek sincs a háznál, Toldi anyja, -testvére és az ő atyja régen meghaltak. E fokozatosan megszakított -párbeszéd, mig néhány erős vonással jellemzi Benczét s az olvasó elé -tárja a cselekvény előtt történteket, addig másfelől a mélázó Toldit a -multba ringatja s oly természetesen jő ajkaira a kifakadás a király -ellen, s annyira jellemző, hogy épen szolgájának panaszol, kit ugyan -mélyen szeret, de iránta mindvégig némi urias lenézést tanusít. A mint -az elbúsult hős hagyakozik temetése iránt, a szolga sírni kezd s -kedélyökkel annyira összhangzón rájok borul az őszi éj, egy lovag jelen -meg, ki elmondja, hogy a budai harczjátékon egy olasz vitéz nyerte el az -ország czímerét, a régi bajnokok Toldit emlegették, s őt fölkeresésére -küldik. Az életunt Toldiban, a sir szélén ujra fölébred a régi hős, élni -akar, midőn halni óhajt s zajos lakoma után Budára indul. E művészi -expositióban le van téve az egész eposz folyama. Minden esemény csak -arra szolgál, hogy a katastrofot közelebb hozza, s a hőst rövid dicsőség -után régi bújával visszaállítsa azon sírba, melyet önmagának ásott s a -leütött ásóval odaállítsa Benczét bánat és emlékjelül. - -A második énekben Toldi Budára tart, testén őszi köd, lelkén a harag -föllege. A bú, harag és megvetés közt némi örömet, elégtételt érez, hogy -szükség van reá, de neki nem kell többé se a kegyelem, se a dicsőség. S -e nyugtalan évődő lélekállapot, melyet csak az örökre elsülyedt korszak -fölelevenülése gyógyíthatna meg s melyet a költő oly mély humorral fest, -a magyar jellem és Toldi egyéni vonásait tüntetve föl, mindenütt -benyúlik a cselekvénybe s indokul szolgál. Azonban Budán foly a -harczjáték. A győzelmes olasz vitéz gunyosan faggatja a népet. Ide egy -szép epizód van beszőve, mely arra szolgál, hogy Toldi megjelenését -emelje s kedélyünket most enyhítve, majd izgatva készítse elő a -következőkre. Két ikertestvér vív meg utolszor az olaszszal életre -halálra. Mindkettő ugyanegy leányba szerelmes, mindkettő fel akarja -magát áldozni a másikért, de a leány nem tud választani közülök. Keresik -a halált s csak dicsőségre találnak; egyik itt végre mindkettőt -feltalálja, míg a másik mély sebeiből életre, szerelemre virrad. E -mellett mily különbözőkép, mily lélektanilag és plastikain van festve -mindkettő párbaja! Bertalan dárdáját előre szegezve lovával a légben -mintegy úszva rohan az olasz dárdájába, elesik s a gazdátlan ló tétova -száguld. Loránd már csak vágtatva nyargal, karddal támad, de ez markába -szakad, az olasz visszarántott dárdacsapására lehanyatlik a kengyelből, -lova hurczolni kezdi, mígnem az olasz szánalomból a ló szügyébe hajítja -dárdáját. - -A harmadik énekben az olasz büszkén lépdel, a hirdető hiába szólítja -viadalra a bajnokokat, a király és nép haragja a legfőbb fokra hág. -Valami kimondhatlan varázszsal a költő oly hangulatba ejti kedélyünket, -hogy midőn e versszak megzendül: - - Ekkor a várkapus kürtjével jelt adott, - Patkók csattogása messziről hallatott, - A király megállott, az urak is szinte, - Nagyot várt a népség, mind arra tekinte - -a legnagyobb várakozás közepett már látni, hallani véljük Toldit. S -valóban Toldi jő Benczével. Öltözetüket néhány versszakban irja le a -költő. Ez megint nem puszta leirás. Mintegy a nép bámészkodását fejezi -ki, melynek hosszan kell néznie a barátnak öltözött Toldit, rozsdás -fegyvernökét s nevetnie rajtok, mint az elmult idők fiain. Azonban Toldi -e perczben nem lehet nevetséges. A költő Benczére fordítja a nép dévaj -tréfáját. E mellett az egész jelenet oly művészi és humoros, hogy -Shakespeare népjeleneteivel vetekedik, s némi enyhe nyugpontul szolgál a -rettenetes bajvívás előtt, melynek mintegy előjeleként Toldi egy -hátratekintéssel megfenyíti a Benczével ingerkedő népet. A nép elnyomja -kaczaját s vele együtt az olvasó is; s már kedélyünk el van készítve a -megrázó jelenetre. Az egész párviadal kezdettől végig mennyire -összhangzik Toldi jellemével s mily erős kézzel van kimetszve! Toldi -először is lovával karikára forog a fövényen, felhányja nagy öklelő -fáját, kifogja s mint könnyű pálczával játszik. Kitünik belőle a -legénykedő nép nyers fia a nélkül, hogy ártana a hősnek. Az udvar, a nép -bámulva kérdik: ki az? Némelyik Toldit emlegeti, nem merik erősíteni, de -a király elérzékenyülve mondja: bár ő volna, mily örömest megbocsátana -neki. E tájékozó nyugpont még inkább feszíti az érdeket. Ime Toldi -háromszor kerüli meg a korlátot, mintegy keresve az olaszt, kiben nem -csak a magyar vitézség megalázóját gyűlöli, de a csinos szokások -képviselőjét is, szidalmazva a gyáva nemzedéket, melynek védelmére a -sírból kell kiszállania, megifjulva dühében, haragjában, örömében. -Jellemző szóváltás után elkezdődik a párbaj. Toldi inkább roppant nyers -erejével győzi le az olaszt, kinek mesterséges fogásai kudarczot -vallanak. Mindenféle fegyvert megpróbálnak, előbb dárdát, aztán kardot. -Az olasz kardja eltörik, Toldi a magáéiból adat neki és saját kardja -ellen víva csaknem kétes a siker. Az olasz, csapásai elől, végre futni -kezd. Toldi buzogányát hajítja utána, melyet ez kikerül. Utoljára nagy -öklelő fáját feszíti az ujra rá rohanó olasz lovának, azzal buktatja fel -s nem hajtva a kegyelemszóra egyszersmind megöli, aztán a bámész nép -közt hirtelen eltün. - -A negyedik énekben Toldi már Rákos terén bolyong. A düh és győzelem nem -fojthatta el búját, sőt föléleszté. Évődő búskomorsága magánbeszédbe tör -ki. Mély kedélyét és nyers vadságát, hazafi fájdalmait és sértett -hiuságát egyszerre tárja fel a hanyatló dalia, a nyugtalan öreg -életunottságával. Tünődik: vajon sokalják-e vagy keveslik, mi vén -korától telt? Haragszik a népre, mely elől elfutott, hogy nem ismert -reá; szidalmazza a királyt, kitől soha sem fog kegyelmet kérni, kit most -is mélyen szeret; érzi, hogy már elfeledett hős s míg szégyeli -panaszait, könnye kicsordulását a nagy porra fogja. Azonban a nép -fölkeresésére indul, a király követséget küld utána. Toldi nem mer -örülni s midőn örülni kezd, eszébe jut, hogy az új idő piperőcz lovagjai -csufolódhatnak vele és szakállába dörmögi: óh én szakállam, hivatlan -vendégem! Im újra egy vonás jelleméből, mi a katastróf felé vezet. -Ezalatt Benczét elhalmozza a nép jó indulatával, de ez épen oly dévaj, -mint azelőtt, faggatózása s a boldog Bencze sem kevésbbé nevetséges, -mint előbb a boszus. Ez erős humorral festett jelenet, mintha sejtetné, -hogy a gúny előbb-utóbb a hőst is érni fogja s épen e fokozatos, -sejtelmes előkészítésben, a szolgának komikai felhasználásában, mely -Toldit mindig ellensúlyozva emeli, fejt ki Arany finom művészetet s azon -körülmény, hogy Toldival utoljára is nem a vele rokonabb nép űz gúnyt, -hanem az udvar, legszebben összhangzik a mű alapeszméjével. De míg ez -bekövetkeznék, Toldinak diadalmenetet kell tartania, s e diadalmenet -plastikai, s e mellett úgy szólva festői perspectivával kivitt -csoportozataival, hol a hanyatló dalia mosolygó alakja elegiai fenséggel -emelkedik ki, a legszebben végződik be a negyedik ének. - -Az ötödik énekben Toldi budai házába tér, hogy felöltözzék az udvari -ünnepélyre. Kedélyes beszélgetése régi fegyvereivel, tréfálkozása -szolgájával, öltözködésében ejtett délczeg szavai, mind mozzanatai -vidúló lelkének. S itt ujra mily lélektani vonást elevenít meg a költő. -Toldi barátaitól elválva már így szól: - - Hisz talán még rajtam is fog a pipere - Belőlem is válik palota embere; - -s most ujra azt mondja szolgájának: «Fénylenünk kell öreg!» Nem elégszik -meg, hogy mint hős legyőzte az olaszt, megszégyeníté az udvart, mint -palota embere is tündökölni akar. Hősisége elégtételt nyert, hiuságának -halálos sebet kell kapnia. A hőst, kit erő nem győzhetett le, az udvari -gúny megöli. A költő e kényes forduló pontot a legfinomabb humorral -oldja meg, a nélkül, hogy Toldi eltörpüljön. Ugyanis Toldi a királyi -palotába indul. Az előszobákban apródok, lovagok, az új idő, a -csinosabb, műveltebb korszak fiai, dévajkodnak, hárfáznak, dalolnak. -Egyik hősi balladát énekel a kún harczból, Szent László nemrég történt -csodás megjelenéséről, másik, egy pisze – a gúnydalok éneklőjét így -képzeli a nép – gúnyos verset dudol, mely Toldinak azon nevetséges -kalandját tartalmazza, midőn mint galant lovag oly nagy kudarczot -vallott. Toldi épen akkor lép be, mikor nevetnek rajta. Természetesen a -gunyoros kedvet belépése még növeli és faggatni kezdik. Toldi -legérzékenyebb oldalon sértve buzogányos menteujjával három apródot -lesujt, a királyhoz rohan, kit szidalmazni kezd, s ki elfogatására -parancsot ad ki. E fordulópontot a «Hölgyfutár» igen visszatetsző, -valószínűtlennek tartá, azt jegyezvén meg, hogy mikép merhetnek a pajkos -apródok az előszobákban énekelni, holott Nagy Lajos saloni illemet -honosított meg udvarában; hogy fogadhatják vastag élczczel a hőst, -holott már koruknál fogva nem lehetnek vetélytársai? Az első ellenvetés -oly gyönge, hogy szót sem érdemel, nemcsak a népies eposz, de a -történeti regény szempontjából is. A második mutatja, hogy a -«Hölgyfutár» kritikusa se a mű alapeszméjét nem fogta föl, se a -lélektani mozzanatokba nem hatolt be. Épen e fordulópont tünteti föl a -két kort, melynek egyikében Toldi ragyogott, másikában már nem -ragyoghat. Az apródok Toldi egész párbaját, személyes vitézségét nem -becsülhetik nagyra, már csak azért sem, mert megszégyeníté őket, de még -inkább azért, hogy a puskapor feltalálásával más fogalom kezd alakulni a -hősről. Aztán a pisze gúnyverse egészen elkészíti kedélyüket az -élczeskedésre s azon körülmény, hogy a vén Miklós pállott ruháiban -nyalkán kicsípve magát lép föl, még természetesebbé teszi az egész -jelenetet, mert Arany valódi költő, ki a természetességet a művészettel -olvasztja össze s a lélekállapotok mélységeiből merít. A «Hölgyfutár» -irodalmunk jelen termékei közt igen igen sokat találhatott volna, -melyeken illőbben gyakorolhatta volna kritikai szigorát, éleselműségét. -Nem volt szükség, hogy ezt egy genialis mű legsikerültebb részén tegye, -melyben csak a «Hajdanában danában» czímű gúnyvers fölér egy egész kötet -divatos lyrai költeménynyel. - -Az utolsó énekben, mielőtt Toldi halálát megérnők, még egyszer -mosolyognunk, nevetnünk kell az öreg szolgán, hogy legalább egyszer ő is -nevethet máson: a varga-kapuson, ki nem tudja étetni a lovakat. Szegény -Bencze utólszor nevet. Ura haragjában, bújában halálos betegen érkezik -haza. Minő szép és jellemző a hű szolga vigasza, ápolása, Toldi -hallgatagsága, ki Benczével nem közli baját, s később halálakor sem -búcsuzik el tőle, csak a király gondjaiba ajánlja. S most testőrök -fogják körül a házat s a hadnagy tudtul adja Toldinak, hogy fogoly. - - Készen áll a börtön, megyek abba önkényt, - Hol nem földi biró lát fejemre törvényt. - -Felel büszke elkeseredéssel Toldi. Azonban utolsó órájában enyhülnie -kell, megérnie, hogy a király elérzékenyülve lépjen ágyához, megsirassa. -Halálos álmából föleszmélve a királyt látja maga előtt, kit mindig -tisztelt, barátját, kit mindig szeretett, elbucsuzhatik tőle, szívére -kötheti a magyar népet, kiöntheti régi panaszait s megszoríthatja még -egyszer kezét. S minő megható kiengesztelés, finom tapintat, hogy midőn -a király mintegy mentve magát így szól: «hajt az idő nem vár, más ivadék -nő fel, mely nem testi erővel, hanem észszel győz», «nem rég egyszerű -port találtak föl s - - Toldi vagy nem Toldi… hull előtte sorban, - Az ész ereje győz abban a kis porban,» - -tehát önkénytelenül Toldi régi búját éleszti föl. Toldi már nem hallja s -még mindig a király kezét szorítva már előbb elhunyt. És temetése minő -elegiai plastikaisággal van leírva: a gyülekező nép, a lassan ballagó -gyászkocsi, a rendre kialvó fáklyák s a távol perspectivájában egyszerre -feltünő, hulló falevéllel behintett sír, s a mint - - Nem jelölte a sirt drága ércz vagy márvány: - Bencze volt az emlék lába fölött állván: - Egy ásót ütött le, arra támaszkodék, - S elborítá a sírt új havával az ég. - -Ime talán hosszan, mégis röviden az egész mű jegyzeteim kiséretében. S -mennyit mondhatni még a külalak, nyelv és rhythmus bájairól. Négy -költőnk van, kik a magyar költői nyelvet oly tökélyre emelték, melylyel -prózánk nem hasonlítható: Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany. Bizonyos -tekintetben Arany mindeniket fölülmulja. Ő tanult legkevesebbet -nyelvészeink tévedéseiből, ő merített legtöbbet az eredeti népnyelvből -és nálánál senki nem birja jobban nyelvünk plastikaiságát, zenéjét, -erejét a nélkül, hogy nagy művészete mesterkéltséget árulna el. Igaz ő -nem elegáns, de annál több, mert hű és igaz; nem ragyogó, mert erős; nem -keresi a naivságot, méltóságot, könnyedséget, mert megtalálja. A magyar -alexandrint, mely különböző a francziától s historiás énekeinknél fogva -hagyományos, ő épen oly művészi fokra emelte, mint Berzsenyi a görög -lyrai schemákat, Vörösmarty a hexametert és jambust, Petőfi -népdallamainkat. S valóban csodálkozom a «Pesti Napló» egyik kritikusán, -ki egyébiránt méltányolta «Toldi»-t, kétszer jobban, mint a «Hét vár» -czímű silány regényt, vagy Karacs Teréz gyönge beszélyeit, hogy ilyesmit -jegyezhetett meg róla: «A versek gördülete, a rímek Aranynál _fontosabb_ -szerepet játszanak, mint a legújabb nemzedék szükségesnek vagy épen -lehetőnek is tartja». Ez épen olyan, mintha azt mondaná valaki, hogy -Széchenyi valamivel jobb röpiratokat vagy vezérczikkeket írt Török -Jánosnál. A rhythmus s általában a külalak Aranynál fontosabb szerepet -játszik, mint minden magyar költőnél s a kritikusok bátran eljárhatnak -hozzá iskolába, kivált ha verstant írnak. - -S én «Toldi estéjé»-ről írt e szakadozott tanulmányomat a gyönyörtől -elfogódva, csak azzal tudom befejezni: vajha Arany szerénysége -sajátítana el valamit a középszerű tehetségek alkalmatlan és követelő -természetéből s eposzai mellett, összegyüjtött kisebb elbeszélő és lyrai -műveivel is mielőbb alkalmatlankodnék az irodalomban s követelné -gyönyöreink adóját. - -Talán igen is hosszadalmas, igen is unalmas vagyok. Nálunk széptani -fejtegetésekben könnyen unalmassá válik az ember, ha nem épen hajhászsza -a felületet és oly műről ír, melyhez ezeriben egyszer van szerencséje, s -e mellett még a kritikusokat is bírálja. Hibámat a lehető rövidséggel -kárpótlom. _Vajda_, _Debreczeni_ és _Szabó_ eposzairól, általában az -eposz s «Toldi estéjé»-ről kifejtett nézeteim után, kevés mondanivalóm -lehet. Egyébiránt e művek ketteje méltán igényli a figyelmet; egyik egy -ifjú tehetség első erősebb nyilatkozása, a másik egy igen tiszteletre -méltó emlék, oly férfiú emléke, kinek a tudományos téren kifejtett nagy -tehetsége csak jelleme szilárdságával vetekedik. - -Vajda nem mondát dolgozott föl, hanem oly történeti tényt, melyet -csaknem mondailag lehet kiszínezni. Hőse I. Béla király, midőn ez ifjú -korában mint száműzött Lengyelországba bujdosik, párbajban legyőzi a -fellázadt pomeran vezért, megmenti az országot s jutalmul nőül veszi -Richezát, Mieszkó lengyel király leányát. E tárgyat többször -feldolgozták már költőink balladának, s úgy felfogva mint a krónika -elbeszéli, alig is egyébre való. Vajda sem tudott belőle eposzi -cselekvényt szőni. Csak érdekes eseményeket nyújt, de alig valamit a -valódi cselekvényből s igen téved a «Nefelejcs» kritikusa, ki azt -mondja, hogy e mű cselekvénye, mint minden eposzé, egyszerű. A -cselekvény egyszerűsége, s a cselekvény hiánya nem egy. Talán az epikus -eldobhatja a szorosan vett cselekvényt, ha Byron-féle hajlamai vannak, -de ekkor költészetének súlypontja változván, egyebek, mindenekelőtt -pedig lyrai genialitásával kell kárpótlást nyújtania. Vajda tulajdonkép -naiv, azaz népies eposzt akart írni s művének mint ilyennek legnagyobb -hibája az alkotás, a cselekvény gyöngesége. - -Az első ének Béla bujdosásán kezdődik. A cselekvény ez első mozzanatán -kívűl még csak hármat tud felmutatni az egész eposz: először, midőn Béla -Berezinával találkozik, mi útja czélját megváltoztatja; másodszor, midőn -meglátja Richezát s iránta szerelemre gyúl; harmadszor, midőn legyőzi a -pomeran vezért. A többi esemény vagy csak történeti hátterül szolgál, -mint Szent-István és Endre eseményei, vagy nem foly be a hős sorsára s -általában a cselekvény fejlődésére, milyenek: találkozása Hadonárral, -Gunda megmentése, párbaja Berezinával. E három épen nem erős -mozzanatból, melyeknek ketteje esetleges, nem telhetik ki bármily kisded -eposz cselekvénye, s épen ezért jellemkifejlesztésről szó sem lehet. A -«Pesti Napló» azzal menti e hiányt, hogy a jellemek készen vannak -előállítva s nyilatkozásaik, összeütközéseik a sorssal egészben véve -művésziek. A készen előállított jellemnek kevés értelme van, jellem csak -cselekvényi fejlődésből merülhet ki, s nem egyéb, mint azon hatások -eredménye, mit a viszonyok kényszerűsége, a mások tettei keltenek föl az -egyénben, cselekvő vagy szenvedőleges színezettel, szövevényes vagy -egyszerű cselekvényt alkotva. E nélkül az alakok nem emelkedhetnek ki, -ködbe kell veszniök, s e köd nem lehet ossiani, mely a félhomályban is -sejtet. Példa rá épen ez eposz. Béla tulajdonkép maga a költő lyrai -hangulataival. Meg kell vallani, hogy e hangulatok költőiek, például -Béla elválása szülőföldjétől (I. ének), álmadozása (II. ének), ébredő -szerelme (III. ének), a párbaj előtti vigadozás (IV. ének). Azonban -mindez nem elég, sőt akadály arra, hogy a hős mint körvonalozott jellem, -határozott egyéniség emelkedjék ki. Aztán viseltethetünk-e iránta -érdekkel, midőn nem félthetjük, nem aggódhatunk érte és se szivünket, se -képzelődésünket nem lepheti meg? Vajon dicsekvő természete a magyar -büszkeség és önérzetből foly-e, s nem sujtásos üresség-e- inkább, mely -még jobb érzéseinket is sérti, midőn a helyzet és hangulat ellenére -azzal vigasztalja a cseh bajnokot, hogy szép és könnyű lesz halála, mert -magyar kéztől esik el? Vajon Richeza van-e annyira is rajzolva, mennyire -a lyrikus is rajzolja kedvesét, kihez dalait intézi? Mieszkó több-e, -mint egy pohos öreg? A pomerán vezér nem csak pusztán athleta, állatias -bajnok-e? Berezinára még legtöbb gondot fordított a költő, legalább két -költői mozzanatban igyekszik feltüntetni: egyik, midőn Béla ellen -haragra gyúl; másik, midőn a vele vívott párbaj után Gundáról és -Richezáról álmodik, s a kelő napsugárnál visszatér szivébe az életvágy -és régi szerelme. Azonban viszonya sem Gundához, sem Richezához nincs -úgy rajzolva, hogy érthessük jellemét s érdekkel lehessünk iránta. Mi -pedig Hadonárt, a vén szolgát illeti, ő csak ráadás, se a Béla alakja -emelésére, se komikai ellentételül nem szolgál, a cselekvényt sem -mozdítja elő, s legfölebb csak azért bocsáthatunk meg neki, hogy Béla e -szép sorokat intézheti hozzá: - - «Bátya – így beszéle Béla Hadonárhoz, - Ügetés közben – mit szólsz e tartományhoz? - Ugy hiszem vitéznek jók a pomeranok, - Mert vitéz nép szokta lakni a síkságot.» - -A cselekvény gyöngeségét a helyett, hogy kárpótolja, még inkább kiemeli -a felfogás határozatlansága s a hangulatok zavartsága. Vajda népies -eposzt akart írni, és Szent-Istvánt, ki iránt a magyar nép vallásos és -nemzeti kegyelettel viseltetik, kiről határozott véleménye van, -különczködő történetbölcsészkép, mondhatni csaknem cynismussal fogja -fel. Ez másnemű költeményben talán lehető, de népies eposzban nem, -minthogy ez mindent hagyományilag, hívőn igyekszik adni. E miatt -hiányzik e műből az ódon színezet is, mely a népies felfogással rokon, s -mely nem egyéb, mint azon emlékek, fogalmak összege, mely a multról a -nép öntudatában él, s melyet a történeti tanulmány bizonyos határok közt -élénkebb határozottsággal tartozik kiszínezni. A hangulatok is egymást -zavarva váltakoznak. A mű alapeszméjét a hit és szerelemért égő -lelkesedés képezi, s a költő mégis sok helyt belevegyíti a kételyt. -Kérdi: vajjon nem veszt-e az, ki a jelen örömeit a halhatatlanság -álmaival cseréli be? s midőn a IV. ének 6–11. a mult időkön lelkesül, -vajjon merengő elegiai hangulat-e az s nem izgatott blasirozottság? A -költő mindezt teheti vala, ha nem népies eposzt szándékszik írni; -azonban az ironicus hangulatokból át-átcsap a gyermetegbe, s itt néha -gyermekies vagy trivialis is lesz, például midőn Berezina cseh nevével, -s a gombaképű tótokkal elménczkedik, midőn azt jegyzi meg Mieszkó -hasáról: - - De nagy akadék is az a has valóban, - Szerelemben úgy mint harczias dolgokban. - -E mellett ugyanazon egy hangulatot mindjárt megzavar egy-egy prózai -gondolat vagy hamis kép; például, midőn Bélában fölébred a szerelem: - - Hosszú volt Bélának első pillantása, - Mert meg volt meredve két szeme pillája, - vagy - ......... az ölelkező lombok - Voltak altatódalt regélő dorombok stb. - -A külalakot, a verselést, a nyelvet illetőleg is ugyanezen különös -vegyület mutatkozik: erő és nyerseség, természetesség és keresettség, -emelkedés és dagály, ép magyarság és idegen szófűzés, szép rhythmus és -gondatlan darabosság. Általán véve az egész mű egy még meg nem alakult -költészet tisztulatlan de erős nyilatkozása, s van benne valami meglepő, -mi várakozást s igényeket gerjeszt. - -A «Kióvi csata» nem napjaink szüleménye, a multból nyúlik át hozzánk s -igen díszes helyet foglal el azon epikai mozgalom emlékei közt, melyet -Vörösmarty és Czuczor teremtettek. Debreczeni nagy műeposzát 1825–26 -körül írta. Barátja gr. Mikó Imre csak nem rég födezte föl az 1851-ben -meghalt költő irományai közt, illeszté össze, s adta ki díszkiadásban, a -jövedelmet az elhunyt családjának ajándékozva. Az eposzt gr. _Mikó_ -bevezetése előzi meg, mely egyszersmind az elhunyt költő életrajzát -tartalmazza. – Megható lapok: egy nagy tehetség, szilárd jellem -eseményei, melyeket nemes lélek, megindult baráti szív tolmácsol, színez -ki. – Én, ki ismertem Debreczenit, gr. Mikó szép rajzaiban mindenütt -csak hűséget és igazságot találok. E férfiú különös tünemény volt. Nagy -fáradalmak és küzdelmek közt a társadalom legalsó rétegeiből emelkedett -föl magas hivatalpolczra, mindig hű maradva önmagához s később a sors -csapásait nemes lélekkel tűrve. Előbb erdélyi bányásztanácsos volt, majd -1848-ban a m. pénzügyminiszteriumnál a bányászati osztály egyik főnöke, -kit a bányászat és gépészet körében tett nevezetes javításai és -találmányai hazánk határain túl is nevezetessé tőnek. Mint a nemes gróf -írja, néhány jeles természettani munkát hagyott hátra kéziratban. -Szabadjon remélni, hogy gr. Mikó, ki a hazai irodalom és művészet -oltárán oly nemes buzgalommal áldozik, ezek közrebocsátásával sem fog -késni, annyival inkább, mert bár Debreczeni jeles költő volt, de egész -életét inkább a tudományoknak szentelvén, e munkái talán mindazt -felülmulják, mit a költészet terén nyújthatott. - -Debreczeniről, míg élt, ki sem tudta, hogy költő. Nyomva a hivatal és -élet gondjaitól, munkás és zárkozott életet élt, s csak nyugperczeiben, -titkon, senki által nem sejtetve, keresett enyhet a költészet -forrásánál, a nélkül, hogy igényt tartana a dicsőséghez. Azon -korszakban, midőn a magyar erős nemzeti öntudatra ébredt, költőink a -mult dicsőségén lelkesültek, őt is hevíté e nemes láng és eposzt írt. -Költészetünknek egészen azon epikai irányához csatlakozott, melynek én -kifejtett nézeteimnél fogva nem lehetek dicsőítője, épen azért, a -helyett, hogy eposzának bonczolatába bocsátkozzam, csak általánosan -jellemzem, kimutatva azon helyet, mely régibb eposzaink közt megilleti. -Debreczeni már a költői munkásságra nyomasztón ható körülményeinél fogva -nem fejlődhetett oly kész tehetséggé, hogy a külalakot egészen hatalmába -keríthesse. Néhol igen is szabálytalan hexameterei nélkülözik azon -hatalmas rhythmust, mely a Vörösmarty és Czuczoréit annyira kitünteti. -Nyelve is hátra marad ezeké mellett, s mint írói nyelv nem mindig -emelkedik az akkori fejlődés színvonalára. De a mi a nyelv tisztán -költői részét illeti, olykor annyi őserő és természetes báj fejlik ki, -minő Horváth Endre néha iskolás és ódon színezetet keresetten vadászó -«Árpád»-jában ritkán. A felhevülés önkénytelen pillanatai ezek, -melyekből a folytonos gyakorlat és műgond sokat fejthetett volna ki. -Egyébiránt tudni kell, hogy e mű szétszórt töredékekből egészszé van -ugyan alkotva, de a végső javításon nem mehetett át, itt-ott egész sorok -hiányzanak, s a tizenötödik és utolsó ének végét csak prózában tervileg -lehetett közölni. - -Tárgya Kióv bevétele, midőn a hont kereső Árpád, a belső visszavonás s -az istenségek ármányai és védelméből folyó nagy küzdelmek között végre -legyőzi Oleget, az orosz fejedelmet, megnyeri Attila kardját, az -ősjóslatban megerősödik s az oroszoktól elpártolt kúnokkal csatlakozva -megindul Pannónia felé. Ez alapon oly építmény emelkedik, mely -töredékessége mellett is az alkotást illetőleg sokkal méltóbb -mellékdarabja «Zalán futásá»-nak, mint a hogy a külalak sejtetné, -természetesen ez is inkább egyes részletekben lévén kitünő, mint -egészben véve. Debreczeni is, mint Vörösmarty nem mondai úton indult, -azonban tárgya nem oly nagy történeti mozzanat, mint a Vörösmartyé. -Mindkettő használt fel némi mondát is, de az egyiknél sem olvadhatott be -az alapba. Debreczeninél az Attila-kard megtalálása, holott ennek -kellett volna a mű központját képeznie, egészen elmosódik, Árpádból ő -sem tud, mint Vörösmarty, valódi eposzi alakot teremteni, mi mondai, -vagy történeti részletek nélkül lehetetlen is. Mindkettő használt -csinált mythost, Debreczeni e mellett még bölcsészeti symbolikát is, -azonban a gépezet, különösen az északi mythos segélyével a «Kióvi -csatá»-ban inkább van beolvasztva a cselekvénybe mint «Zalán -futásá»-ban. Az ellenfél, a szlávok csoportozatára Vörösmarty kevesebb -gondot fordított, mint Debreczeni. Vörösmarty művében több az eredetiség -és romantikai elem. Debreczeni utánzásra hajlik s antikszerű. Mindkettő -kitünő egyes részleteket nyujt. Debreczeninél különösen nagy költői -erőre mutat azon jelenet, midőn Árpád elalél, a megijedt sereg holtnak -tartja, mert Ormuzd kiveszi testi hüvelyéből lelkét, magával ragadja a -szellemek országába s megmutatja neki Pannonia földét. A Vörösmarty -eposza különösen a nyelvet illetőleg irodalomtörténeti mozzanat volt, a -Debreczenié egy elkésett mű, mely körön kívül áll s irodalmunkban -jelenleg alig lehet más igénye, mint hogy a multban illő helyet -követeljen. Epikai költészetünk most már más, jobb irányban fejlődik, -míg másfelől a «Kióvi csata» nyelvi tekintetben épen nem pótolhatja -«Zalán futásá»-t, mely mögött messze marad. Mint mondám, -tiszteletreméltó emlék, egy elnyomott költői tehetség, egy kitünő egyén -síremléke, melyre kegyeletünk tűzi föl a koszorút. - -Még a Szabó Lajos eposzáról kell mondanom valamit. Ez különös egy mű. -Eleinte úgy indul, mintha víg eposz akarna lenni, aztán tudós -értekezéssé válik, s végre mint didaktikai költemény szívünkre köti, -hogy a földi üdv az egyezségben és tökéletes összhangzásban áll. Ezért -utazta be a költő az eget és poklot. Ugyanis a halál huszár képében -megjelen nála, lovára ülteti s föltárja előtte a menny és pokol minden -titkát. Van benne néhány jó, bár diákos ízű ötlet, de találékonyság, -alkotás épen semmi. A költő a helyett, hogy az olvasót képzeletének -komikai vagy fönséges alakjaival gyönyörködtesse, hol vers, hol prózában -oly nyelvészeti, történeti, ősmagyar mythosi fejtegetésekbe bocsátkozik, -mintha azon magyar történeti iskolából került volna ki, mely -őstörténetünket és mythologiánkat nyelvészeti játék által akarja -kideríteni. S én csak azért teszek itt e műről említést, hogy e -költészetünkbe is beszivárgó irány ellen szavazhassak. - - -III. - -_Tompa Mihály versei_. II. köt. Kiadta Friebeisz István. Második kiadás. -Pest, 1854. – _Száraz lombok_. Irta Mentovich Ferencz. Pest. 1854. – -_Szerelmi vadrózsák_ Tóth Kálmántól. II. füz. Pest, 1854. – _Tavaszi -lombok_. Irta Concha Károly. Szombathely, 1855. – _Balogh Zoltán -költeményei_. Pest, 1855. – Tóth Endre újabb költeményei. Pest, 1855. – -_Zalár költeményei_. Kiadja Vahot Imre. Pest, 1855. – _Gyöngyvirágok_. -Irta Spetykó Gáspár. Pest, 1854. – _Kakukdalok a nép számára_. Irta -Meáncsek István. Veszprém, 1854. - -Nem tudom: folytassam-e, a mit már megkezdtem, megírjam-e mindazon hat -czikksorozatot, melyekben rendre szépirodalmunk mindenik ága s végre -szinészetünk felett akarok szemlét tartani, bizonyos kritikai irányok -ellen folytonosan polemizálva? Midőn asztalhoz ülök s tollat fogok -kezembe, mindig valami nyomasztó érzet fog el. Épen mintha látogatóba -készülnék valakihez, kivel érdekes, nem halasztható, de reá nézve igen -kellemetlen ügyet kell elintéznem, s azon törném fejemet, mikép lehessek -őszinte és mégis gyöngéd, hű önmagamhoz és mégis kiméletes, e nehéz -mesterségen, melyet soha sem fogok megtanulni. - -Valóban nem születtem kritikusnak. Legalább kedélyem sehogy sem tudja -megszokni e szerep nyomoruságait. Ez alatt nem a gondolkodás -fáradtságát, a kétely tömkelegét, a tévedhetés aggályait értem. Én -örömest olvasom és tanulmányozom a költőket és műbölcsészeket. Ez reám -nézve mindig gyönyör forrása. Minél többet vizsgálódom, annál többet -élvezek, mert mind mélyebben nyilatkozik előttem a valódi költészet, e -második isteni kijelentés, mely kibékít bennünket az élet nagy -meghasonlásaival. Aztán magam is tevén némi kisérletet a költői pályán -és legközelebbről a kisérletnél valamivel többet szándékozván -közrebocsátani, szükségesnek tartom tanulmányozni saját művészetemet, -mert bármit beszéljenek az ihletés csodáiról, a költészetnek három nagy -iskolája nélkülözhetetlen: az élet, mely benyomásokat, tehát anyagot -nyújt; a munka és műgond, mely azt feldolgozva mindinkább hatalmába -keríti az alakot; a nagy példányokban nyilatkozó örök törvények, -melyeket még a lángelme sem hághat át, annyira nem, hogy épen -képviselőjök. E három iskola nélkül még azon szerény költői nevet sem -vívhatni ki, melyért talán igen drága ár volna egy élet, ha a költő csak -dicsőségért küzdene s egyszersmind nem belső ösztönét, szíve szükségét -elégítené ki, mi több, mint a koszorú és márványemlék, mert életöröm és -belső megnyugvás. - -Mindez hát nem unalmas, sőt kellemes foglalkozás reám nézve. Azonban -egészen más, ha az ember szobájában önmagának tanulmányoz, önmaga -számára birál, és még más, ha ugyanazt nyilvánosan másnak és más számára -teszi. A kimondott itélet többé nem övé, hanem a közönségé, ki előtt -mondja, az íróé, kiről mondja s a hatás ritkán kiszámítható. Író és -közönség egyaránt és könnyen sértve érezheti magát, mert a kritikus néha -nézeteiket kénytelen ostromolni, míg méltánylata – mert talán igen kevés -– épen annyi visszatetszést szülhet, mint – mert talán igenis sok – -hibáztatása. És ha a kritikus nem tekintély, kikerülheti-e a hegyke -ingerkedés vagy epés gáncsoskodás vádjait? Ha pályatársai felett itél, -nem fog-e az irigység gyanujába esni? S ha a pályatársak egyszersmind -barátai, jó ismerősei, nem játsza-e el egyik vagy másik jóindulatát, -mert kevesebbre becsülte, mint eszméit? Én nem vagyok tekintély és -pályatársaimról irok. Miért tegyem hát ki kétszeresen magam annyi -félreértésnek és gyanúnak? Nekem íróink közül sok jó barátom és -ismerősöm van, kiknek többet köszönök, mint egypár jó óra örömét; -szinésznőink közül is ismerek egy-kettőt, kikhez művészi tisztelet vonz. -Miért sértsem meg hát a barátság és ismeretség gyöngédségeit? Miért -apaszszam kellemes óráim számát? Miért idegenítsek el barátaim és -ismerőim közül csak egyet is? Fölösleges töprengés. Oh nem! Hisz alig -írtam néhány czikket, s már nemcsak azok neheztelését vontam magamra, a -kiket kerestem, hanem azokét is, kik, bár nincs okuk rá, az enyémet -keresik. - -Ime a nyomoruságok, melyeket nem tudok megszokni, s melyek most is oly -nyomasztóan nehezülnek kedélyemre. Mi az mégis, mi írni, e szemlét -folytatni készt? Bizonyos erős felindulás kritikánknak most téveszméin -vagy egyoldaluságán, majd elvtelenségén vagy személyes indokain, s azon -mindennapi tapasztalat, hogy azok, kiknek kezei közt közlöny van, -mindebben osztozkodnak vagy közönyösen eltűrik. E felindulás erőt vesz -nyomasztó érzeteimen s izgat, hogy mint ujoncz merjek föllépni oda, hol -nálamnál tapasztaltabbak nem akarnak helyet foglalni. Aztán elvégre is -megnyugtat némi önérzet, némi remény. Mindinkább meggyőződöm, hogy azon -visszahatás, melyet az uralkodó kritikai eljárás és irányok ellen akarok -fölkelteni, sokkal hasznosabb fáradság, mintsem meg ne érdemelje a -kellemetlenségek elhordozását, s hogy azon jóindulat, mit talán így -eljátszom, aligha méltó eszméim föláldozására. - -«Ön némi érzelgés és hősiességgel akarja takarni szerepét, melyet -valamely szinésznői vagy irodalmi cselszövény érdekében vállalt el; -megvásárolt tolla reszket kezei közt s hogy ki ne hulljon, még jobban -megnyomni készül» – mondani fogja valaki oly gyanusítás nyomán, mely -mindig csak saját indokait tudja képzelni másokban. Oh e vád a legkisebb -zavarba sem ejt, még akkor sem ejtene, ha más helyzetben volnék. Én azt -hiszem, hogy a szinésznők művészi érdekeit az compromittálja legjobban, -ki szükségtelen irodalmi lovagjokul tolja föl magát. A melyik szinésznő -nem tud elég érvényt vívni ki magának a színpadon, annak bizonyosan -kritikusai sem fognak a lapok hasábjain, sőt túlzásaik oly hatást -idéznek elő a közönségben, mi épen kedvenczük ellen üt ki, s néha -igazságtalanul. – Miért ártsak hát csupa rokonszenvből bármelyik érdemes -szinésznőnek? Ily ízetlen szerep elvállalására nem vagyok eléggé -ügyetlen. Kritikusnak a szinésznők érdeke ellen vagy mellett – a mint -veszszük – csak egy, a széptani kérdések esetében lehet ily ügyvédi -szerepe. Én e szerepet mindig elvállalom, mint elvállaltam egykor a -«Szépirodalmi lapok»-ban Jókainé mellett Bulyovszkyné ellenében, midőn a -«Pesti Napló» Chimene szerepét ez utóbbinak kivánta átadatni, ugyanazon -P. N., mely most ugyancsak Bulyovszkynéről egészen levette atyai -gondját. Mi az irodalmi cselszövényt illeti, ha ennek értelme az, hogy -bizonyos írói töredék irodalmi és széptani nézeteit akarja -érvényesíteni: úgy én lapban irodalmi cselszövényt űzök nyiltan és -függetlenül, mint űztem a «Szépirodalmi lapok», «Új magyar Muzeum» és -«Pesti Napló»-ban s űzni fogok mindenütt, hol számomra tért nyitnak. -Mit, mit nem tart rólam oly olvasó, ki csak úgy tudna meggyőződni -nézeteim helyessége felől, ha még más oda nem tartozó körülményekkel is -tisztába jöhetne, azzal keveset gondolok, azonban senkinek nem -tanácslom, hogy szobámba lépjen oly czikk megvásárlása végett, mely nem -folyhat meggyőződésemből. - -«Önt hát visszadöbbenté saját kételye, érzi, hogy azon szigorú eljárás, -mit elvül látszik kitűzni, jelen irodalmi viszonyaink közt épen oly -nehéz, mint kártékony, ingadozása födözésére ürügyet keres s akkor -negélyel elhatározottságot, midőn legtöprengőbb» – mondhatják ismét -azok, kik a kritikát nem hiszik egyébre valónak, mint hogy az írónak pár -kellemes órát, a könyveknek pedig keletet szerezzen s csak úgy tartják -hazafiasnak, ha korlátolt eszméket terjeszt. Oh nem, épen nem! Tisztában -vagyok magammal. Én azok közé tartozom, kik szivökben bizonyos irodalmi -ábrándot és lelkesülést táplálnak s úgynevezett szigorúságuk önmaguk és -mások irányában, nem egyéb, mint egyszerű kötelesség. S mi ez ábránd és -lelkesülés? Oly érzés, melyet se a hiúság, se a haszon incselkedései nem -elégítenek ki: vágy és törekvés az irodalom belterjű emelkedésén, -melylyel annyi szent érdek van kapcsolatban, öröm és keserűség, a mint -ez emelkedés lendületet nyer vagy gátba ütközik. S mi egyéb a kritika, -mint egyik tettleges módja ez érzelmek kifejezésének, mely magában ugyan -irodalmi emelkedést nem szül, de elősegíti. Vajon, midőn a tudomány és -ízlés érdekében feltárjuk a jelesebb művek szépségeit vagy bonczoljuk a -gyöngébbek hibáit, hathatunk-e kártékonyan az irodalomra? Vajon, ha -téveszmék és ferde irányok ellen küzdünk, nyomorult kicsinyes -szenvedélyeinket elégítjük-e ki? És ha követelni merjük, hogy szép -nyelvünk – ez egyetlen kincs, mi dicső őseinkről reánk maradt – méltó -eszmék méltó képviselője legyen, a nemzetiségnek vagyunk-e orgyilkosai? -Ki ne örülne azon lelkes mozgalomnak, melyet kifejt jelenleg irodalmunk, -ki ne méltányolná még a legszerényebb törekvést is, ha e nevet csakugyan -megérdemli? De ki fogja helyeselni a napisajtó eljárását, mely minden -kézmozgást munkának vesz, a mennyinek a milyen rovására tömjénez, s -inkább elv és mérték nélküli méltánylatot tűz zászlajára, mit hazafias -ösztönzésnek tart, mint elemző, fokozatos s az irodalom kivánalmaihoz -mért elismerést, mi szerinte hazafiatlan visszariasztás? A magyar -kritikus bizonyosan nem indulhat ki oly szempontokból, mint az angol, -franczia vagy német, de annyit bátran követelhet, hogy minden mű -irodalmi fejlődésünk színvonalán álljon vagy azt fölülmulja és tartozik -a tudomány és művészet magasabb követeléseit is fel-feltüntetni, kivált -a költői műveket illetőleg, melyekben irodalmunk legerősebb és -legtermékenyebb. Hogy miért nincs valódi kritikai folyóiratunk, oly baj, -melyen a tekintélyes írók és vagyonos hazafiak nem nagy áldozattal -segíthetnének, de hogy a napisajtó miért nem tesz e tekintetben annyit, -mennyit tehet, azt egy kis gond, mely átal az ízléstelenségig -lesülyedni, egy kis lelkiismeret, mely megveti a személyes indokokat, -megorvosolhatnák. S vajon ez eljárás gyöngítné-e a közönség részvétét -irodalmunk iránt? Kétlem, mert a mi közönségünk mindenekelőtt hazafias, -mely még akkor sem feledkezik meg e kötelességéről, midőn némely író -visszaél vele. Az eredmény csak az lenne, hogy a jeles művek nagyobb -keletnek örülnének, mint a kevésbbé jelesek, nem a puszta hiúság és -viszketeg nyerne táplálékot, hanem a becsvágy s némi határozott nézetek -fejlődnének ki, melyek csak termékenyítőleg hathatnak. Vajon a kritikai -szigor, kiméletlenség és hazafiatlanság oly értelemben, a mint nálunk -veszik, nem összezavart, kicserélt fogalmak-e? Régi tapasztalat, hogy az -erkölcsi fogalmak körül, melyeket nem lehet mathematikai pontossággal -kiszámítani, legkönnyebben tévedhetünk. A gondolatnak önkénytelen, csak -hajszálnyi félrebillenése is képes megcsalni szivünket és eszünket. -Hányszor nevezik el az emberek a jellemet makacs szenvedélyességnek, a -ravasz jellemtelenséget eszélynek, az érzelgést érzésnek, az elmésséget -észnek, az erkölcsi ürességet emelkedett tárgyilagosságnak. Miért? Mert -vannak találkozási pontjaik. A fentebb említett fogalmakkal sincs -máskép. Mi hát a kritikai szigor? Ha nem is képesség, legalább akarat -szolgálni az ízlést és tudományt. Mi a kritikai kiméletlenség? A -személyes indokok megvetése. Mi a kritikai hazafiatlanság? A nemzeti -műveltség szeretete. A választás nem oly nehéz, hogy az ember -töprengésében Herculest parodiázza. - -«Önt hát aggály szállotta meg, fél, hogy irodalmi garázdálkodása nem -marad büntetlenül, ama lapok, melyek ellen ármánykodik, ama tekintélyes -kritikusok, kiket megtámadott, az önérzet és tudomány, a logika és -elmésség polemiájával fogják tönkre verni, ép azért önfeláldozást, -tettetve sebeit tépve föl, mintegy villámhárítóul részvétet koldul a -közönségtől» – mondhatja valamelyik jámbor olvasó, kinek jóhiszeműségét -csak irigyelni tudom, oh bár félnem lehetne! Még javamra szolgálna, mert -inkább meggondolnám a mit mondok. De irodalmunkban úgy látszik mindent -össze-vissza beszélhetni. Ritkán akadnak epés, ingerlékeny írók, kik az -embert irodalmi hóbortjaiért megleczkézzék. A mi békés, önelégült -irodalmunk csak akkor szokott valódi harczias színt ölteni, ha -valamelyik művésznő szalagja lobog zászlóul, vagy az előfizetési idő -közeleg s más ily nagyszerű perczekben. A valóságos polemia rég kiment -divatból, a kritikusok sokkal kevésbbé hisznek elveikben, hogysem -védjék, a lapok pedig komoly vita helyett inkább szeretik az itt-ott -nyiltan vagy sejtetve elszórt élczeket vagy gyanusításokat. – Ime a -félelmes polemia, mely nem szól a dologhoz és mit sem bizonyít. De a mi -rendes polemiánk akkor sem félelmes, midőn a dologhoz látszik szólani s -bizonyítni akar. Nem mindig szorul arra, hogy állításait más czáfolja -meg, megszokta azt tenni önmaga. Néha azért támad meg valakit, mit -önmaga is állít vagy tesz, s midőn más ellen harczol, önmagát sebzi. Ha -valaki aztán e komikus helyzetre figyelmezteti, egész naivul s -egyszersmind elég lovagiatlanul más igen kényes térre játszsza a vitát. -S ez a dolog komoly oldala. Az ily polemia czélja elnémítani a szabad -irodalmi véleményt, terrorizálni a kritikát. Elmélete röviden ez: -legyünk oly indiscretek, hogy ki se merjen velünk vitázni; gyanusítsunk -szakadatlanul, mert ez inkább zavarba hozza az embereket, mint eszméik -czáfolata; a széptani vitának adjunk politikai színt, melynek ugyan -nincs értelme, de annál jobb, mert ki-ki rokon- és ellenszenvei szerint -értelmezheti. Azonban ilyesmi csak oly embert riaszthat vissza, kinek -szivében nincs segédforrás s oly következmények is megdöbbenteni -képesek, melyeket előre is láthatott volna. Én ily ember nem vagyok, -annyira nem, hogy bizonyos e nemű polemiát, melyet a «Pesti Napló» nem -rég engem illetőleg is folytatott, leálarczozni vala szándékom, ha a -véletlen meg nem gátol. E pillanatban hallom, hogy a «P. N.» szerkesztőt -váltott. Oly szerkesztővel, ki magát többé nem védheti, lehetetlen az -érdekes és lovagias polemia. De minthogy nekem a «P. N.» hajdani -szerkesztőjével csak annyiban volt bajom, mennyiben széptani -elvtelensége s kritikai eljárásával szemben ellenzéket akartam képezni, -szabadjon czikksorozataim folytán a másokéi mellett azon széptani -nézetekre is visszatérnem, melyeket e lap most egyik, majd másik -kritikusa némi irodalmi fontosságra emelt. E szerint a részletes és -ostromló polemiát feladva, az általánosabb és elvontabb fejtegetések -terére lépek. - -Nem a gyanusítás, nem a kétely, nem a félelem tartóztat hát, hanem -meg-megáradó kedélyem, mely önmaga előtt igazolja magát, s mely -önigazolást jónak láttam olvasóim számára is leírni. Némi lyrai hangulat -fogott el s épen rosszkor, midőn lyrikusainkról akarok írni s azon -nézeteket, melyeket «Petőfi S. és lyrai költészetünk» czímű -czikkemben[2] kifejtettem, részint alkalmazni, részint megtoldani -akarom. Nagy nyugodtságra volna szükségem, hogy kimerítőleg s keserű -utóíz nélkül tudjak fejtegetni, mert én legújabb lyránkat csaknem -tehetetlennek tartom s azt hiszem, hogy oka nem annyira a tehetségek -hiányában rejlik, mint azon uralkodó téveszmékben, mik szerint a -költészet alig lehet több, mint bizonyos conventionalis tartalom -conventionalis alakja: tehát művészet és ihletés helyett mesterség és -affectatio. - -Ne tartson engem senki finom ízlésével kérkedő különcznek, kit csak -lángelmék elégíthetnek ki. Kritikus és olvasó egyaránt tévedne, ha csak -lángelméknek tudna hódolni. A lángelme ritka tünemény, kit azzá -tanulmány nem teremt, csak termékenyít s kifejlődését a korviszonyok és -eszmék bizonyos küzdelme föltételezi, mely egyszersmind hősévé avatja. -Aztán a lángelme magára még nem alkot valamely irodalmat, rendesen nagy -és kitünő tehetségek előzik meg vagy kisérik, vagy épen vele jelennek -meg s ezek a világért sem oly mindennapiak, hogy irányukban a kritikus -fitymáló hangot merjen fölvenni. Sőt tovább megyek, s azt mondom, hogy -néha a csekélyebb tehetségek is figyelmet és méltánylatot érdemelnek. Én -részemről mindig tudok becsülni oly költőt, kit egy-két műve fenntart s -korát, ha nem is fényesen, de nem minden nyom nélkül szolgálta. Azonban -van két oly időpont, midőn a kritika nem lehet eléggé kérlelhetetlen és -jóakaratú: egyik, midőn geniális vagy kitünő költők egy s másban oly -irányt követnek, mely vagy a nemzeti állapotokra, vagy a társadalomra, -vagy magára a művészetre nézve veszélyes; másik, midőn egy nagy költő -letüntével interregnum áll be s azok, kik nyomán haladnak, a helyett, -hogy mesterök iskoláját saját egyéniségök szerint új meg új oldalról -tüntetnék föl, mind szűkebb modort húznak le belőle, mi minden költői -forma sorsa, ha a szellemet, az éltető eszmét veszteni kezdi. Lyrai -költészetünk ez utóbbi bajban sínylik. S mit tőn eddig irányában a -kritika! Eleinte ignorálta, mintha oly mozgalom, mely a közönségnél és -az irodalomban némi érvényt vívott ki, ignorálható volna, később uriasan -lenézte, a nélkül, hogy a szellem vagy egyes művek bonczolatába -bocsátkozzék, avagy nagy egyoldalúsága és folytonos következetlensége -által hitelét eljátszva azt is veszélyeztette, mi helyest mondott. Én -ellenkezőt akarok megkisérteni. Azonban minden félreértés kikerülése -végett megjegyzem, hogy nem minden újabb lyrikusról akarok szólani, -hanem csak azokról, kiknek gyűjteményeit czikkem fölé írtam; minthogy -pedig köztök kettő, Tompa és Mentovich, olyanok, kik egy régibb lyrai -mozgalomhoz tartoznak, előbb ezek műveit külön fejtegetem s csak aztán -szállok legújabb lyránkra, mely szerintem a Petőfi utáni időszak, tehát -körülbelül hat év, s melynek a kezem alatti művek többé-kevésbbé, de -egyaránt képviselői. - -_Tompa_ ezelőtt mintegy tizenöt évvel lépett föl, ama nevezetes -napokban, midőn úgyszólva a múlt és jövő választó korát kezdettük élni. -Nemzeti ügyeink forrongása és az irodalom sebes fejlődése egymással -versenyeztek. Érezni lehetett, hogy a költészet új elemeket fog magába -fölvenni s a politikai élettel sok tekintetben rokon átalakulás elé néz. -Ekkor Vörösmarty volt a magyar lyra fejedelme s mellette Garay, Erdélyi, -Vachott Sándor foglaltak díszes helyet. Mindhárman örökölték -Vörösmartytól a már győzelemre jutott tisztább formát és költőibb -nyelvet s azon nemzeti vágyak és törekvések eszméit, melyeket e -látnokköltő oly hatalmasan zengett. E mellett épen úgy meglátszott -rajtok a német lyra, a többek közt Uhland hatása, mint későbbi -lyrikusainkon a Heine és Bérangeré. Garay Uhland nyomán szerencsésen -kisérté meg a balladát; Vachott Sándor gyöngéd sentimentalismusa a -kedély jogaiért látszék küzdeni; Erdélyi sokban rokon volt társaival és -sokban elhajlott tőlük, kivált a mint demokrat eszméket pendítve meg a -népies felé fordult. Mindenik igyekezett valami újat hozni be lyránkba -és tért foglalt. Nagyrészt az «Aurora» és «Athenæum» tanítványai voltak, -e két nevezetes közlönyé, hol a fiatal tehetségek mintegy felavatást -nyertek. - -Az «Athenæum»-ban lépett föl Tompa is, nem soká Kerényi után, valamivel -előbb mint Petőfi. E három fiatal költő felől irodalom és közönség -csakhamar nagy reményeket kezde táplálni, melyek beteljesültek. Csak -Kerényi látszék társai mögött maradni, azonban midőn végkép elnémulni -készült, Arany lépett helyébe, hogy az új költői törekvéseknek újabb -lendületet, döntőbb súlyt adjon. Kerényi lyrája egészen a német lyra, -különösen az úgynevezett sváb költői iskola befolyása alatt állott, mi -részben már Garay és Erdélyinél is mutatkozott. Uhland, Kerner, -Eichendorf, Rückert, kikből legörömestebb fordított, lehettek példányai. -Csaknem mint ifjú tanulván meg nemzete nyelvét, sohasem kerítheté -annyira hatalmába, hogy bírja titkait és rythmusát. De pillanatra -gyermekien kedélyes, őszinte érzelmei feltünővé tették. Aztán mint -demokrata szólt belé a nemzeti mozgalmakba, mi tetszésben részesült. E -tekintetben közte és régibb lyrikusaink közt az volt a különbség, hogy a -hazafias eszmék, melyek eddig a magyar lyrában némi ódai szárnyalással -szólaltak meg, nála pár hasonlat vagy epigrammai él alakját vevék föl. - -Tompára kevés hatással volt a politikai élet küzdelme. Lyráján alig -zendült meg hang, mely a forrongó eszmékből merített volna. E helyett -bizonyos vallásos érzület vonult el rajta, mely ugyan nem volt elég mély -a fellengő szent énekek forrásává válni, de elég erős arra, hogy -mindvégig némi erkölcsi, mondhatni protestans szígort gyakoroljon rá. -Egyébiránt költészetének tartalma rokon volt a Garay, Erdélyi és -Vachottéval, csak verselése volt könnyebb, nyelve egyszerűbb és -erőteljesebb. Leginkább a természetből vett s nagyrészt jelvileg -használt képeivel vonta magára a figyelmet. Innen folyó hajlama az -allegoriák iránt már jókor feltünt, mi költészetének maig is fő -jellemvonása. Ezalatt Petőfi haladt a maga útján, nem hallgatva senkire, -bízva önerejében s önbizalmában türelmetlenül. Lyránkban valóságos -forradalmat idézett elő. Nagy hatását pályatársai sem kerülhették ki. -Tompánál e hatás következménye néhány népdal lőn, melyek közül a -«Télen-nyáron»… és «Béklyót tettem»… kezdetűek vetekednek a Petőfiéivel -s egyszerre elterjedtek kunyhókban és palotákban és bizonyos vidor -hangulat, melyre szertelen pathosba tévedt lyránknak oly nagy szüksége -volt. - -Míg Petőfit a régibb irodalmi pártok kritikája keményen leczkézte, a -közönség bálványozta, addig Tompa mindkettő méltánylatában részesült, -mert amaz irányában nem lehetett annyira ellenzéki, mint Petőfi, emez -pedig egyebek mellett valami olyast is talált benne, mit Petőfiben -szeretett. E kettős hatás alatt folytatta pályáját Tompa, mindinkább -kifejtve költészetének eredetibb sajátságait is. Legörömestebb az ő régi -barátjához, a természethez fordult, melynek képeiben tuda csak igazán -érezni és gondolkozni. Jogot tartott a virágok, fák, források, föllegek, -éj, hajnal, alkony, tavasz, ősz, tél tüneményeihez. Szüksége volt -reájok, hogy érzéseit tolmácsolják. Az «Őszi képek», «Éji violák» s több -ily költeményei nem egyebek, mint a természet képei és jeleneteinek -felolvadása a kedélyben. E nagy rokonszenve a természethez még félre is -vezetheti a felületes vizsgálót, mert könnyen azon gondolatra jöhet, -hogy pantheista költővel van dolga. Ellenkezőleg Tompa erős keresztény -spiritualista s a természetet sokszor ez érzés allegoriáira használja -föl, mint a «Temetői hangok»-ban, hol a megszólaló síremlékek a -kijelentett vallás szigoru morálját hirdetik. De voltak neki sötét -perczei is, midőn se a természet, se a vallás nem tudá kiengesztelni -meghasonlott kedélyét. Néhány keserű, fájdalmas hangot hallatott, a -nélkül, hogy kétségbeejtő legyen. Ilyenek a «Pusztán», «Árveresen», -«Szemere Miklóshoz» czímű szép költeményei. Fájdalma inkább boszús mint -sötét, inkább erős mint vigaszhatatlan. E fájdalom a gúnyba is átment. -Rövid ideig megvetette a virágokat, melyekről regéket igért egy hölgynek -s a csalán lőn kedvencze. «Csalánok» s más czím alatt néhány satyrikus -költeményt írt, azonban csak fulánkos tudott lenni, a nélkül, hogy elmés -legyen s gúnya nem emelkedett a humorig. - -Költeményei köztetszésben részesültek és méltán. Hírét azonban mégis nem -annyira dalai alapították meg, melyek csak 1847-ben jelentek meg -összegyűjtve, mint «Népregéi és mondái», melyeket 1846-ban bocsátott -közre. Ez természetes volt, Petőfi oly hatalommal uralkodott a lyrában, -mint előtte egyetlen magyar költő sem. Oly szünetlen s annyira -szokatlanul dalolt, mintha maga mellett mindenkit el akart volna -hallgattatni. E mellett a Népregék és mondák oly téren mozogtak, mely -iránt a néphagyományoknak épen akkor megkezdett kutatása fogékonyságot -ébresztett. – Másfelől e tért ki sem mívelte, kivéve Garayt, ki azonban -már ekkor, eltérve az egyszerű költői felfogástól, balladát és regét -egyaránt bizonyos rhetorikai krónikává tett. Aztán Tompa e műveiben -sokkép volt eredeti és új, mi azon érből fakadt ki, melyből dalai -folytak, itt sokkal szabadabb tért találva. Naiv felfogás helyett ugyan -nagyrészt allegoriai és bölcsészeti úton járt el és sokszor mellőzve a -néphagyományok szellemét, sokkal inkább adta tisztán képzelődése -szüleményeit, mint hogy a mesterkéltségbe belé ne essék; de gazdag -festőisége, elragadó költői hangulatai, kiapadhatlan találékonysága, -néhol bűbájossá vált nyelve mindent kárpotolni igyekeznek. A «Vándor -lápról», «Karcsai templom», «Márta könnye», «Az árva lányhaj», «Jávorfa» -kitünő művek. A népregék hiányos felfogásából csak később alkotott -elméletet, mi oly modorba vezette, hol természet- és erkölcstani -hajlamai egészen erőt vettek rajta. Ekkor aztán eltéveszté szemei elől, -hogy a valódi népmese és regében nem uralkodik se a természet törvénye, -se a szigorú erkölcsi rend. A költői báj épen a naiv felfogásban áll, -lényege az emberek és dolgok gyermekies elfogulatlansága, mely oly -kevéssé áll a világ erkölcsi rendjével összeköttetésben, hogy annak épen -eszményi ellentéte. Mihelyt aggódó, úgyszólva pragmatikai motivatiót -kisért meg a költő, erkölcsi tanulságra fekteti az alapot vagy a -természet törvényeit érzékíti meg: a képzelődés könnyű tündéri játéka -helyett józan allegoriát vagy kisérteties történeteket fog teremteni, -melynek csodái nem hizeleghetik be magukat lelkünkbe, mert erkölcsi -érzéseinkre akar hatni, mit csak az eszményített valóság tehet; mert a -természet törvényeit akarja kimagyarázni, mit akármely iskolai könyvből -sokkal könnyebben és jobban megtanulhatunk. - -Tompa regeköltészetének hiányai leginkább az 1852-ben kiadott «Beszélyek -és regék» czímű gyüjteményében és «Virágregéi»-ben (1853) tünnek föl. -Egyébiránt a «Beszélyek és regék» tartalma nem mind tündérrege, -egyszersmind számos balladát és költői beszélyt is nyujt. Tompa ez -utóbbi nemben már ezelőtt is szerencsés kisérletet tőn «Szuhay -Mátyás»-ával, melyet a Kisfaludy-Társaság 1847-ben Arany koszoruzott -«Toldi»-ja mellett kitüntetésben részesített. E mű, mely szűk adomai -alapjánál fogva nem akart az époszig emelkedni, élénk és kereken -kidolgozott. Különösen becsessé teszik az ügyes cselekvény, bíztos -jellemrajz s jól ecsetelt történeti háttér. Mindezzel a «Beszélyek és -regék»-ben ritkán találkozunk. - -Bágyadtság vonul el rajtuk s cselekvényük elterped. Néha a nyelv bájait -is nélkülözzük, de annál több bőbeszédet veszünk. Mintha a költő -bele-bele unna tárgyaiba s e legnagyobb csapás alatt, mi csak költőt -érhet, egészen elhagyná az ihlet. De a balladák közt van egy pár, kivált -«Az özvegy és fiai», melyekben Tompa megint régi és új erőben jelen meg. -E szép költeményben összeolvad az érzelem és képzelődés, mi az igazi -költészet, vetekedik az egyszerüség és sebes menet, mi az igazi ballada. - -Mint fennebb is érintém, Tompának erkölcstanári hajlamai vannak. A -«Beszélyek és regék»-ben, valamint némely újabb elbeszélő művein ez mind -kirivóbban kezde mutatkozni. Bőven vesszük az úgynevezett tanulságot, -erkölcsi magot, mit a «Pesti Napló» egyik kritikusa többre szokott -becsülni a művészi szépnél. – Ki merné hibáztatni az erkölcsi irányt? Ez -lelkészhez kétszeresen jól illik, de a lelkész egyszersmind költő s ez -változtat valamit a dolgon. Azonban nem akarok félreértetni. A mi -művészien szép, az mindig erkölcsös, a mennyiben nem erkölcstelen s a -költészet bizonyos nemeiben, minők a regény és dráma, a művészi gyönyör -egy része épen attól függ, mennyiben bírja a költő megrázni és -kiengesztelni erkölcsi érzéseinket. Aztán elvégre is minden költészet -forrása a szív s minden érzés a legszorosb kapcsolatban van az -erkölcscsel. Ki lehet költő a világ erkölcsi rendjének ismerete nélkül? -Ennek hiányában az elbeszélő nemben a legcsekélyebb compositiót sem -kisérthetni meg. Mi egyéb a tragikum, mint nagyszerű bukás szemben a -világ erkölcsi rendjével, melynek keztyüt dobott a tévedés, bűn vagy -szenvedély, s miért lakolnia kell? Az egyén szenvedése megrázza -szivünket s az örök rend győzelme kibékíti. Azonban miért ne kisértsen -meg a költő az egyetemi mellett, melyet a költészettől különben sem -lehet elválasztani, még különös erkölcsi irányt is, mint megkisért -társadalmit és politikait? Teheti, de ez iránynak szorosan össze kell -olvadnia a költői czéllal, beilleni a művészi formákba, mert a költészet -nem tudomány: valamivel több és kevesebb. - -E tanulságos elem a «Virágregék»-re is kiáradt. De csoda-e, ha e gyöngéd -légi termékek nem birhatnak meg oly terhet, mely a nehéz valódi életé. -Itt egyébiránt a kifogás nem annyira a műveket, mint magát a genre-t -illeti. Az ember szintúgy megsajnálja a költőt, hogy annyi erőt -vesztegetett e hálátlan genre-ra, mely inkább csak nevében és külsőkép -költői s mintegy önkénytelen azon különösnek látszó mégis természetes -óhajtást fejezi ki: miért nem festi Tompa a szenvedélyeket, melyek a -virágok kebleit dobogtatják, inkább az emberekben? Szegény virágok! Hisz -ők csak mosolyogni és könnyezni, sóhajtani és elhervadni tudnak. Miért -osztozzanak a mi fitogtatott erényeink s eltakart bűneinkben? Miért -nehezüljön reájok a természet törvényei helyett az erkölcsi világ -rendje: a mi vigasztalónk és nemesisünk? A virágrege a német irodalomból -szivárgott át hozzánk s aligha termékeny földre talál. A németeknél -mindig otthonos volt. A romantikai iskola mindjárt eleinte nagyban űzte. -Majd 1818-ban Schulze Ernő «Die bezauberte Rose» czímű műve nagy -csodálatot idézett elő s az édeskés utánzások egész seregét vonta maga -után. Később, midőn e költészet csaknem feledésbe sülyedt, Grandville -«Élő virágai» Németországon is elterjedtek s Andersen csinos regéi nagy -és kis gyermekeket egyaránt elbájoltak. A költők a virágok életírásához -fogtak, a rózsa kalandjait zengték s a liliom rejtélyeit leplezték föl. -De a birálók közül sokan kikeltek e mozgalom ellen. «A virágok» – írja a -többek közt Schmidt Julian «a romlatlan kedély előtt kertben és mezőn -mindig kedves jelenet, de ha odahagyják ágyaikat s Grandville modorában -balletjelmezbe öltöznek, a valódi élet zajába vegyülnek s igényt -tartanak ahhoz, hogy az emberekhez hasonló születésű lényekül tekintsük: -az ellen tiltakoznunk kell. A természet minden tárgya saját eljárást -kiván. A virágoknak is megvan az ő titkos költői életük; ha ezt a költő -kiérezve megérzékíti, hálásak leszünk hozzá, de ha parfumirozva, -phantastikus ruhában állítja ki azokat a piacra, letöri róluk a -természet és ártatlanság kellemét». Mindez, ha nem is egészben, de -részben illik Tompa «Virágregéi»-re is. Természetes, hogy Tompa költő -levén, mindenütt tud valami táplálékot nyujtani szivünk vagy -képzelődésünknek. Aztán itt-ott aesopusi mesefélét is ad, kilépve az e -regéiben túláradó sentimentalismusból. Megjegyzéseim általában a genre-t -illetik, mely iránt nem lehet rokonszenvem, s épen nem tartom kárnak, -hogy e téren utánzói gyérülni kezdenek. Ezelőtt évekkel sok virágregét -olvashattunk a lapokban, de az utánzók közül egyik sem birva Tompának se -a virágok körüli tapasztalatait, se festői ecsetjét, a betanult forma -tartalma csak üres kérődzéssé vált. - -A virágregéket lyrai költeményeinek II. kötete követte, melyről bővebben -akarok szólani. Ha ezelőtt évekkel «Népregéi és mondái» voltak becsesbek -dalainál, most ellenkezőleg áll a dolog. Versei magasan túlszárnyalják a -regéket. Tompa lyrája e második kötetben emelkedőben van az elsőhöz -képest. Nem találjuk ugyan föl benne azon utánozhatlan szép népdalokat, -melyek az elsőnek gyöngyei voltak, de minden egyéb, mi ott vonzott, -bájosabbá válik. A természet iránti érzéke még most is a régi, -képzelődése nem lankadt, de az érzés és szenvedély, mi amott ritkán -nyilatkozék, itt gyakoribb és hatalmasabb. Kedélye mélyült, élményei -napjaiból és napjaink élményeiből merít, mit én mindenek felett nagyra -becsülök, mert legújabb lyránknak ép az a baja, hogy magára erőltetett -hangulatokban lélekzik, s a viszonyok és közönsége szükségét se nem -érzi, se nem érti. - -Bizonyos férfias bánat vonul el e költeményeken, mely kiengesztelődni -akar és bir. A költőt nem bántják többé a szerelem valódi és képzelt -kínai, ritkán kel ki boszusan a világ ellen, járta az élet utait s némi -bölcsészi nyugalomra tett szert. Körötte romok és emlékek hevernek, -melyeken jól esik elmerengenie, jelenések veszik körül, melyek szivének -még eddig illetetlen hurjait pendítik meg. Kivándorló barátja után -mélyen borongó elegiát küld, lelke komor képeken andalog s a mint -pitvarában állván, tünődik, a mult idők emléke s a jövő sejtelme lepi -meg; hiába látogatják a jó falusi szomszédok, nem tud beszédes és -derültté válni, s midőn az éj reá nehezül, egy sötét vágyat érez; -gyülölni, nem élni, de egy-egy csillag fénye lelkeig világol, hogy -szeressen és reméljen. Meglátogatja a pusztákat, gyermeksége s -költészete vidékeit, de azok most egészen más színben tünnek föl előtte. -A költő vénült s a pusztákon nagy események rohantak végig. De a -költőnek boldogsága is van. Neje és gyermekei veszik körül. Ide s régi -barátjához, a természethez menekül, itt s a természetben nyugszik meg s -engesztelődik ki. A dal, a bor és jó barátok közt ujra fölmelegedik s -midőn a nagy meghasonlásokban, melyek körülveszik, kifáradt, a hűség -karjai boldog álmakba ringatják. - -Ime a költemények, melyeket pár rege s néhány gunyoros dal szakít meg. -Tompa szerencsésen eltalálta a hangot, mely most szíveinkre hat. Ez az, -mi lyrai gyüjteményét a többiek felett oly magasan kiemeli. De hogy a -költői alakításban mindenütt elég művész-e, olyan-e egészben véve, mint -talán lehetne, más kérdés. Vizsgáljuk fény- és árnyoldalaival, a mint a -kritikai méltánylat hozza magával. - -Tompa előszeretete a festmény, kép, allegoriához ez újabb költeményein -is átvonul. Költészetének ez most is ereje és gyöngesége. Régibb és -újabb költeményei közt e tekintetben az a különbség, hogy képeit, -allegoriáit inkább felolvasztja a kedélyben, s épen azért lyraibb. -Régebb a kép volt nála túlnyomó, most az érzés. Bizonyság erre az «Őszi -tájnak»… kezdetű költemény. Egy magyar költő sem irt annyit az őszről, -mint ő. A természet hervadása mindig mélyen hat kedélyére s különböző -hangulatokba ejti. Versei e második kötetében is három ily költemény -van, melyek közt legszebb az, melyet épen most említék. Mig az első -kötetben megjelent «Őszi képek» czimű inkább őszi kép, ez őszi dal. Az -enyészet bája, a hervadás és fény lelkén néha vágyba olvad, melyet e -következő szép sorokban tolmácsol: - - Néma a táj, arcza sápadt, - Rá derengő napfény árad; - Ah mi vonzó szép halál van - E mosolygó hervadásban. - - Édes terhed, édes álom! - Szinte érzem szempillámon; - Hogy lehajtsam szinte vonja - Fejem a fák hulló lombja. - - A fák lombja csendesen hull, - Nem küzdéstől fájdalomtul; - Itt a végharcz ismeretlen, - Lehet-e meghalni szebben? - -Azonban itt a költeménynek be kellett volna végződnie. A még végül hozzá -toldott versszak, mely azon óhajtást fejezi ki: miért nem ilyen az ember -élte, szükségfeletti, mert a megelőző versszakokban már be van foglalva. -Mindig mélyebb és költőibb hatást idézhetni elő, ha úgy hallgatunk el -valamit, hogy kiérezzék, mintha kimondva se nagyobb emelkedésre nem -hangolhatjuk a kedélyt, se jobban meg nem illethetjük. Az «Őszszel» -czimű költemény kevésbbé becses. Itt a költő egészen ellenkező óhajtást -fejez ki. Szeretné, ha az élet fáklyaként fényes piros lángban lobogna -el, nem lassan hervadva, mint a levél. Érez, de nincs eléggé áthatva s -inkább csak ötletet nyujt, mint költői eszmét. A «Jösz te kedves»… -kezdetű dalban is a haldokló természet képein mereng, azonban itt a -hulló levelek közt másodvirágot is lát s lelkében az emlék örömei -nyilnak, a természet mély álmában az öröklét melegét érzi, mint kedvese -keblén az örök szerelmet. Szép alapeszme; de mig a csendes elégiai -hangulatnak a rhythmus megfelel, pár átmenet némi zavart idéz elő. -Például e sorokra: - - Hamuszín köd ereszkedik a határra, - Fénynyel szegi be az őszi nap sugára, - S néma kopár tájak felett elhuzódván - Aranyozott szemfödél a - Hunyó élet koporsóján. - -képzelődésünk egészen az eléje festett képbe merül, és szivünk benne -akarna érezni, ha a költő engedné, ki így folytatja: - - Fáj e neked a táj képe ily halványan, - Nem gondolsz-e tenmagadra a virágban? - Mikor te is igy borulsz a hideg földre, - Ha megválunk majd egymástól… - Én a bús ág, te a zöldje. - -E versszak egészen elfordítja szemeinket tájképéről, hogy egy hervadó -virágot kerestessen föl az érzés közvetítőjéül, holott ezt épen a -hangulatot fölébresztett képnek kellene tennie. - -Számos tisztán allegoriai költeményt is veszünk. Az allegoria nem a -költészetbe, hanem a rhetorikába való s ott is igen másodrangu szerepet -játszik, mondják sokan. Ez nem kevesebb egyoldalúság, mint az, mely az -allegoriát többre becsüli a tisztán epikai vagy lyrai eszménél. Hiszen a -keleti költészetnek egyik kútforrása épen az allegoria s a nyugatiban is -nem egy kitünő művet mutathatni föl, mely többé-kevésbbé rá vihető -vissza. Hát miért nem zárjuk ki a költészetből a hasonlatot is, midőn ez -magában épen úgy nem költészet, mint az allegoria; úgy használva pedig, -hogy se a gondolatot nem emeli, se azzá nem válik, a legizetlenebb -valami? S mi egyéb az allegoria, mint megelevenedett vagy kiszélesült -hasonlat? A kérdés csak a körül foroghat: megbirja-e tartalmát az -allegoria, azaz összhangzik-e teljesen a gondolattal, melyet képvisel, -epikai alakban tud-e történetté válni, mint lyra beolvadt-e az érzésbe? -Tompa allegoriáiban mindezt érzi és nem érzi. Virágregéiben, melyek mind -allegoriai költemények, épen az a baj, hogy a tartalmat nem birja az -alak, mert a virágrege erkölcsi alapeszmével, tisztán allegoriai alakban -sokat veszt költőiségéből. Lyrai költeményei közt sikerült allegoriákat -találunk. Ilyenek: «A madár fiaihoz», «Madárfészek», «Ne nézzenek rám»… -«Két madár». A két első legkiválóbb. Az anyamadár elnémult fiait, kik a -vihar által feldult berekből elköltözni akarnak, új dalra és maradásra -kéri. Az érzés, mely az allegoriát végig áthatja, mind emelkedőben, az -utolsó versszakban teljes kifejlést ér. Csak e sorok: - - Hozzatok dalt emlékül a hajdan - Lomb-, virággal gazdag tájirul, - -sokkal rhetorikaibbak, mintsem összeillhetnének a madár gyermeteg -hangjával. A «Madárfészek», mely a családélet kedves allegoriája, még -sokkal kitünőbb. Általában hol Tompa a családéletből vesz lelkesülést, -mindig megható. Mintegy érezni látszik, mit egy franczia journalista nem -rég mondott, hogy vannak idők, midőn a családi életet az észnek kellene -fölfedeznie, ha a sziv már rég nem jött volna reá. Ez érzésből folynak -különböző szinezettel «Tavaszkor», «Pünkösd reggelén», «Fiam -születésekor» (I. II. III.) czimű költeményei is. Ez utóbbi a gyüjtemény -legkitünőbb verseinek egyike. Egyébiránt ide is belevegyül az allegoriai -elem. Az első majdnem tisztán az. A megáradt kedélyen kép tükröződik; -rózsa kisded bimbajával, a mint a lomb rájok borul, hogy védje a -vihartól. A másodikban a kedély újabb hullámot vet, a kép eltünik, -helyette viráglevélként gyöngéd gondolat libeg. A harmadikban már sötét -eszmék örvénye zúg, hogy a kedély mélyen lemerülve gyöngyökre találjon; -mert a költő bölcsőben ringó fia jövőjén mereng, tanácsokat intézvén -hozzá, melyeket így végez: - - A mesterkélt világ dolgait ne nézzed, - Hadd őrjöngjön, – csak te maradj a természet - Kebeléhez közel… - Légy egyszerű fia az édes anyának, - Szánts, vess, fákat növelj. - -A mint már egyszer érintém, Tompa allegoria és kép nélkül ritkán tud -gondolkozni és érezni. Ezt annyira megszokta, hogy képzelete még akkor -is munkálódik, midőn se gondolat, se érzés nem izgatja. Öröme telik a -csillogó játékban. A képzelet szakadatlanul ontja a hasonlatokat, -képeket és allegoriákat, melyek ragyognak, de nem tudnak melegíteni. A -költő hiába igyekszik érzést, gondolatot rejteni alájok. Érezzük, hogy -nem egyszerre születtek, s a vers, mely se epigrammá, se dallá nem tud -válni, csak kép marad és sokszor mesterkélt kép. Ilyenek kisebb-nagyobb -mértékben: «Oh hölgyem», «Emléksorok», «Tavaszi bimbók» stb. czimű -költeményei. Az is megesik rajta épen ez okon, bár ritkán, hogy egy jó -kép melléklete vagy ellentéteül egy más képet keres, s nem találván -erőlteti; például: - - Hir dicsőség fülmiléje csattog, - S elsímulnak lelkemen e hangok, - A mi rá hat, a mi elragadja, - A boldogság házi pitypalatyja. - -A boldogság házi pitypalatyja jó kép, de ki érzi a fülmile csattogásában -a hir és dicsvágyat? - -Tompának, ki annyira barátja a természetnek, hogy úgy szólva képeiben -él, természetesen irnia kellett festő költeményeket is. A «Tornáczomon», -«Alföldi képek», «Zivatar», «Falusi órák» mind ilyenek. A festő -költészet úgy értelmezve, mint azt Petőfi, Arany, Tompa kiművelték, -nálunk egészen valami új. Régibb festő költeményeink vagy puszta -leirások voltak, s így költői becs nélküliek, vagy annyira beleolvadtak -a lyrába, hogy annak különösebb jellemvonást nem kölcsönözhettek. Ez -utóbbit nem vádkép hozom föl, sőt ellenkezőleg, mert a lyrai költészet -tárgya egyedül az érzés lehet, s minden egyéb s így a természet is csak -annyiban, mennyiben benne vissza tud tükröződni. S valóban ujabb festő -költészetünkről kevés magasztalót lehetne mondani, ha az érzés és -gondolat köréből kiemelkednék, vagy midőn kiemelkedni látszik is ne -tudná magát úgy érvényesíteni, hogy több legyen, mint a rajz és szín -csillogó játéka. A festő költészet csak elnevezés s egyéb semmi. A festő -költemény is lyrai költemény, azzal a különbséggel, hogy festői eleménél -fogva némi külön jellemvonással is bir. A festő költészet elnevezés csak -akkor tévfogalom, ha a költőt festővé akarja tenni, mivé nem lehet, s -arra ösztönzi, hogy lemondjon a költészetről, mikor aztán a festés nem -eszközül fog szolgálni bizonyos költői czélra, hanem magává a czéllá -válik. - -Egyébiránt a mi ujabb festő költészetünk nem rokon se a Hugo Victoréval, -mely az európai irodalomban annyi utánzóra talált, se a Freiligrathéval, -kinek hirét épen festőisége alapítá meg. Hugo Victor leginkább keletre -vándorol, ha képzelme tündéries színjátékát akarja ragyogtatni, -Freiligrath költészete pedig orbis pictus, hol minden lehető anyag össze -van halmozva, mi a képzelődést csak ingerelheti. A mi festő költészetünk -mint a Tisza, melynek partjain mulat legörömestebb, hazánk határai közt -marad, s legnagyobb mestere mind a mai napig Petőfi, a puszták szilaj -gyermeke, ki költőink közt először talált rajtuk költőit. Már e -közvetlenség önkénytelenül érzések forrásához vezeti a költőt, minők a -szülőföld szerelme, nemzeti vágyak és gyermekkori emlékek, mig Hugo és -Freiligrathnál az ethnographiai tanulmányok által közvetített hangulat -inkább csak a felizgatott képzelődés szüleménye lehet, mint a -megilletett szívé. Hugo Victornak «Orientales» czimű művét, melyben -festőisége a legművészibb fokra hág, Planche Gusztáv igen jellemzőn a -gondolat és érzéstől megvált lyrának nevezi, mely nem ölel át egyebet, -mint a színek és hangok világát, s melyben az érzések és gondolatok csak -a második sorban állanak. Freiligrathról, ki Hugo mögött messze marad, -hasonló jellemzőt jegyez meg Schmidt Julian, így szólván: «Freiligrath a -szívben egy új húrt sem fedezett fel, melyen magával ragadó erővel tudna -játszani; e hiányból kimagyarázható aztán, hogy természeti képeik -nélkülözik azon közvetlenséget és belső összhangot, mi egyedül képes a -lelketlen tárgyat a költészet körébe vonni.» - -A mi festő költészetünk nem ilyen. Petőfi más uton járt, s itt fűzte -homlokára a legzöldebb koszorút. Az ő festő költeményei eszmékből kelnek -ki, s az érzések levegőjében élednek meg. Az «Alföld», «Csárda romjai» -nem egyebek, mint a szülőföld szeretetének ódái vagy elegiái, melyeken a -szabadság eszméje vonul át, mi annyira összhangzik pusztáink -végetlenével. A mesterkéltségnek mi nyomát sem fedezhetni föl bennük. -Kedélye, melyet a természet képeire vet, mint örömet, bánatot, reményt, -vágyat, vagy szeszélyt, ezek jellemével mindig összhangzik. Erős érzéke -van a jellemzeteshez s megáradó érzései a nélkül olvasztják magukba, -hogy valamit letörölnének róla. Kedélye mint víztükör ringatja a képeket -s képzelete napként szór reájok ezer szinben játszó sugarakat. Azért -fest, hogy bennük gondolatokat és érzéseket ébresszen. – Látunk, -hallunk, érzünk egyszerre, a szülőföld szeretetét érezzük és lelkünkön a -nemzeti emlékek és vágyak hurjai zendülnek. Petőfi festőkölteményeinek -eleme a természet iránti naiv fogékonyság s a szülőföld mély szeretete. -E két elembe mi hóbort, mi affectatio sem vegyült, mi nála egyébiránt -gyakori, s e szerint csak jótékonyan hathatott élet és irodalomra -egyaránt. Nyilatkozásuk sem üres idealismus, sem abstractio, de concret -valóság, az élet telje. Ő nem szónokol a szülőföld szeretete mellett, de -megtelt szivélye és lángoló képzelődése a Tisza és Duna mentében mindent -bájjal von be s pusztáinkon le egész a dőlt kéményű csárdáig valami -szépet, meglepőt, szeszélyest fedez föl, hogy mélázzunk, mosolyogjunk s -érezzük, mily szép, mily kedves a hazai föld, mily széppé, mily kedvessé -tette Isten és szeretetünk. De Petőfi akkor is költő marad, midőn -érzéseiből kiemelkedve fest. Ekkor képeibe annyi mozgó életet lehel, -hogy azok tökéletes genre-képekké válnak, melyek hátterét mindig valami -gondolat vagy érzés képezi, mint a «Téli esték»-ben a családiasság, a -«Kutyakaparó»-ban az elhagyottság blazirozottsága. E költemények valódi -remekek, költészetünk büszkeségei. Valóban Petőfi igazi genialitása -népdalai és románczai, festő- és genreképeiben mutatkozik; minden más -művében bár többé kevésbbé költő, messze marad mögöttük. S én -csodálkozom, hogy kritikusaink oly kevésre becsülték eddig festő -költeményeit, s a közönség közül sokan nem találnak benne annyi élvet, -mint némely üres pattogásaiban, vagy gyönge alkotásu költői -beszélyeiben. - -Arany festő költeményeinek jelleme a plasticitas. Ő nem szinez oly -ragyogón, mint Petőfi, ő kivágni, kimetszeni tud, oly mesterin, mint -költőink közül senki. Kezei közt minden kidomborul, teljes alakot vált, -egyéni arczot ölt. E tehetsége oly nagy, hogy azt, mit elénk állít, -mintha nem is képzelhetnők máskép s már valahol láttuk volna. Petőfi -bizonyos tekintetben hangulata által költi életre tájképeit, Aranynál -inkább a tájképekből merül fel a hangulat. Petőfi lyraibb, Arany -epikaibb. Innen megmagyarázható aztán, hogy Aranynak «Télen», «Az ó -torony» czímű költeményei, melyekben a lyrai elem a tulnyomó, nem oly -sikerültek, mint a «Családi kör», «Elhagyott lak» czíműek, melyek -tökéletes genreképek. Egyébiránt az ő legmesteribb tájképei eposzaiban -vannak, és soha sem puszta diszítmények, hanem vagy szükséges rámái -alakjainak vagy a cselekvény kimaradhatatlan szinhelyei s így motivumok. - -Tompa régibb festő költeményeinek jelleme az allegoria volt, mi az -ujabbakon is fel-feltűnik néha, de kedélye most sokkal teltebb, mintsem -ne korlátozza képzelmének e hajlamát. Ez ujabb festő költeményei annyira -felolvadnak a kedélyben, hogy néhol lyraibb mint Petőfi, és sohasem oly -nyugodt, mint Arany genreképeiben. De neki nincs annyi érzéke a -jellemzeteshez, mint Petőfinek, sem oly plasticitása, mint Aranynak, ő -általánosabb vonásokkal rajzol, s alapeszméit, érzéseit kevésbbé -művészien tudja belopni lelkünkbe. Néha már tárgyait úgy választja, hogy -az kizárja az egyénibb vonásokat, rhetorikai leirásokra ösztönzi, -melyeket aztán reflexiókkal sző át, minő a «Zivatar». Az ő festő -költeményeiből ritkán merül föl biztos vonásokkal rajzolt tájkép, -megáradó kedélye mindent elmos és önmagába sülyeszt, de e nyilatkozása -erős és megható, rendesen a falusi élet örömeinek alkonyfényében ég, -vagy terhes felhőként sötét árnyakat vet maga körül. A «Falusi órák», -«Alföldi képek», «Tornáczomon» kitűnő költemények, szépségükből csak egy -hamis kép s egy nem eléggé talált befejezés vonnak le valamit. Az elsőre -példa e versszak: - - Ködfátyolképe a multaknak kitárul, - S annyi régi rajzok visszatérnek rája; - Emlékezés nélkül mi volnál te oh szív? - Beszédes húrjától megfosztatott hárfa. - -hol ugyanegy gondolat két oly hasonlattal van kifejezve, melyek -egymással némi rokonok, s egyik a másiknak se folytatásául, se emelésére -nem szolgálhatva, csak zavarólag hathatnak. A nem eléggé talált -befejezés az «Alföldi képek» III-ában tünik föl. E négy szakból álló -cyclus egyébiránt e gyüjtemény gyöngye. A költő hosszas távollét után -meglátogatja a pusztákat, gyermek- és ifjuálmai vidékét, a régi ismert -képek közt otthonn érzi magát, de a viszontlátás örömei közé mély bánat -vegyül, elsötétül előtte a mosolygó táj, s buskomolysága minden tárgynak -más színt, jelentést kölcsönöz, a nap mintha vért hintene a láthatárra, -a megmerült csónak, a sás eltört kardja, a széthullott buzogány -fájdalmas hasonlatban szólnak hozzá s ekkor így sóhajt föl: - - Elhagynak a régi nyájas gondolatok, - Hánykodó lelkemben bús képet forgatok, - S mint a néma bálvány, - Melynek kebelében nincs élet, verő szív, - Mozdulatlan állok a puszták határán. - -Ez szép. A költő ott áll az előtérben s a hunyó naptól megvilágított -tájkép viszfénye haragos-szomorú kedélyébe olvad mind elhalóbban. Itt -vagy be kellene végződnie a költeménynek, vagy a sötétülő tájképpel e -sülyedő kedély oly fordulatának bekövetkeznie, mely kiemelkedőn vagy -mélyebben sülyedőn fejezze ki az alapérzést. Tompa ez utóbbit választá s -midőn így szól: - - És még igy merengek a bús gondolatban, - Mellettem a pásztor jó estét mond halkan, - Hisz a nap leszálla… - -mind jól megy, de e két végsor: - - Jó földimnek arczán bús felleg vonul át, - Bánat vagy fekete hajfürtjének árnya. - -sem elég festői, sem elég lyrai, holott épen e kettőnek egy pontba -olvadásának kellene képeznie a kikerekítést. Sokkal művésziebben van -befejezve a «Tornáczomon» czímű költemény. Ez kitünő egy mű. A költő -végig néz a Sajó völgyén, elméláz a folyamon, melyet annyiszor áraszta -ki vér és könny, megemlékszik a régi időkre, melyeknek nyomait rég -eltörlék az évek s felsóhajt: ha a szívből is így törlődnék ki a -fájdalom és csalódás! Azonban szép nyári nap mosolyog le az arató népre, -itt-ott dal hangzik föl s a költő kérdi: mi szólal meg e dalban, öröm-e -vagy fájdalom? A dal elcsöndesül, este lesz, a tájkép ködbe vesz, a -szomszédból átjő Péter vagy Pál úr beszélgetni, de a borongó kedély nem -talál tárgyat, melyen megpihenjen, míg - - Végtére elborul, nyommasztó nagy éj lesz, - A levert lélek egy sötét vágyat érez: - Gyülölni… nem élni… - De egy-egy csillag gyul a felhőkön távol, - Fellobbanó fénye lelkünkig világol: - Szeretni, remélni! - -Az első versszakban a tájkép méla rezgést kelt a kedélyben, mely tart a -negyedikig s az itt felhangzó dalra egészen borongásba megy át; a -hetedikben a leszálló estével mind mélyebben sülyed, míg végre az égben -elsötétül, de a fel-fellobbanó csillaggal a remény álomképei vonulnak át -rajta. Mennyire összhangzik, egymásba olvad itt kül- és belvilág, kép és -érzés, s a hangulat határozottságát mennyire nem zavarja semmi! - -Tompa elbeszélő költeményeiben is sok szép festésre találhatni. Itt -néhol sokkal több érzéket mutat a jellemzeteshez és nagyobb plasticitást -fejt ki, mint festő költeményeiben. Ilyen például a Diós-Győrről írt -népregéjében a következő versszak: - - És oszlop épül a homokból, - A forgó szél építgeti; - Karcsul… karcsul s mindig magasabb - Míg kivirít a teteji… - -Különben «Versei» e II. kötetében közlött elbeszélő költemények rokonok -régibb mondái és beszélyeivel. Közöttük a «Retel patakja»-t s a hét -gyermekes apáról írt népregét a naiv népies hang és felfogás tüntetik -ki, mely Tompa régibb ily műveiben ritkán volt tapasztalható. S ez -szerencsésen el van bennük találva, de alkotásuk gyönge. A «Néprege» -épen elhibázott mű. Itt egy szegény embernek hét magzatja van; az anya -nem győzvén őket kenyérrel és gonddal, így kiált föl: Te! csak -meghalnátok. Óhajtása beteljesedik. Két gyermek nem soká meghal, kiket a -többiek is követnek. A mint az apa sírt ás számukra, egy üst pénzre -talál. Már a hetedik gyermek is a sírban, de a szülők gazdagok. Az ember -azt gondolná, hogy az ellentétből fog szövődni tovább a mese. Nem. Itt -tökéletesen megszakad s más történet kezdődik, mely vele mi -összeköttetésben sincs. Egy gazdag ember, ki e hírt meghallá, bikabőrbe -öltözvén a szegény ablakára megy, s ezt kiáltja: «böm, böm, nyisd ki -gyorsan, én vagyok az ördög, add át pénzedet». A szegény félelmében -átadja pénzét. Azonban a gazdag is megjárja, a kérges bikabőr rásül -hátára s maig is négy lábon szarvval bujdosik a világon ezt bőgve: böm, -böm. Tompa hihetőleg a néptől vette át e mesét, de kettős cselekvényét -vagy össze kell vala olvasztania vagy csak egyikét dolgoznia föl. Így a -mint adta, a hibás alapért sehogysem érezhetjük magunkat kárpótolva oly -egyes szépségek által, melyeket ő e művében is nyújt, mint mindenütt. -Különösen szép benne azon hely, midőn az apa hazaviszi a talált pénzt és -a meghalt gyermekek ruháit rakosgató anyának így szól: - - ...... anyjok - Nézd csak beh tenger pénz! - Amaz oda tekint - Azután rá sem néz, - Holmit rakosgatván - Könyje pereg rája: - Ez a kendőcskéje! ez a csizmácskája! - -A «Harmincz éven túl», «Az én lakásom», «Búcsu», «Elmélkedés egy levél -fölött», «Pipacsok», «Farsangban», «Vig szüret», «Búcsu az ó évtől» mind -gunyoros költemények. E nemben Tompa most is a régi: haragszik és -fulánkot ereszt. Azonban tárgyait most inkább veszi az élet és -élményeiből, mint régebb. Legörömestebb a vidéki élet bohóságait -ostorozza: a mi jó compossessorainkat, kik szünetlen csak politizálnak -és a tudomány és művészet iránt érzéketlenek; a kegyes patronusokat, kik -a lelkészt egész keresztény szellemben alázatosságra és nélkülözésre -szoktatják; az olvasni szerető szomszédokat, kik a kölcsön kért könyvet -soha sem adják vissza; a dörmögő öreg urakat, kik korholják az élvező -fiatalságot, mert maguk már nem élvezhetnek; a hetyke vidéki -arszlánokat, kik bogárhátú kis házba vezetik a kastélyról álmodó begyes -kisasszonykát; az időjárást, mely mintha az emberek felfordultságát -követné, egészen megbomolni látszik. E mellett kikapják magukét a mi -genialis poetáink is, kik verselni sem tudnak, a mi nagy kritikusaink -is, kik csak magán rokon- és ellenszenveiknek hódolnak. Sőt egy helytt -inkább boszankodva, mint gunyosan így kiált föl: - - Van itt iró, költő, tudós, kritikus, - Regény-, dráma-, novellairó bőven; - Ismert, nem ismert, félreismert lángész, - Egymás hátán, mint csik a Fertőben; - S nem bámulsz minket oh boldog haza? - Dehogy nem bámul, sőt annál odább van: - Praenumerálni elfeledkezik - És nem veszen könyvet – bámulatában. - -E haragos boszankodás jellemzi e költemények majd mindenikét, melyek -közt «Az én lakásom» és «Farsangban» a legsikerültebbek. Tompa nem -gyülöl oly mélyen, hogy erős satyrikussá válhassék s talán kevésbbé -ismeri az emberek gyöngeségeit, mintsem eleveneikre találhasson. -Haragszik és kibeszéli magát. Mintegy önkénytelen könnyülni akar s -egyébre alig van gondja. Nem lelkesíti azon mély gyülölet, mely egykor -mély szeretet volt, s épen azért, hogy boszút állhasson, éhesen -kéjelegve keresi a nevetségest, gunyolni valót mindenütt, hol a bűn és -ostobaság megsértették erkölcsi érzületét. Ez az igazi satyra eleme, -mely aztán, ha bizonyos határokon túllép, szívtelenséggé válik s az erős -és biztos guny helyett csak daemoni kaczajt hallat. Tompa a humorig sem -emelkedik. A bosszankodás és harag erőt vesznek rajta. Elfogultabb, -mintsem az ellentéteiben felfogott világra a kedély könny és mosolyból -szőtt sugarait áraszthassa. Épen azért se elég könnyen, se elég mélyen -nem mozog. De haragos kedvtelésének természetessége szintúgy jól esik az -embernek, midőn rendszerint úgynevezett humoristikus verseinkben nincs -egyéb, mint erőltetett élcz, vagy oly izetlen tréfa, mely legtöbbször -magát a költőt teszi nevetségessé. - -Tompa igazi eleme sem a guny, sem a humor, hanem bizonyos búskomoly -hangulat, mely most ellágyulva, majd kitörve, itt reflexiókba, ott -érzésekbe sülyedve csendes resignatióban keres menedéket. Allegoriai és -festő költeményein is e hangulat vonul el. Ott, hol alapeszméi -reflexiókból merülnek föl, kevésbbé szerencsés, mint midőn önkénytelen -érzéseinek enged. A «Mit kérek», melyben az emberiség jövőjén töpreng, a -«Boldogság», hol a boldogság fölött kétkedik, a «Hűség», midőn az -ifjuság, ábránd és szerelem romjai közt a hűség karján békül ki az -élettel, mert nem érintik a kedély vagy szellem mélységeit, mögötte -maradnak a «Távolból», «Itthon vagyok», «Halmon állok», «Első szerelem», -«Szőlőhegyen», «Levél egy barátom után», «Vén harangozó», «Öreg szolga» -cziműeknek, melyekben a baráti vagy családias érzéssel megtelt sziv vagy -a sötét képeken borongó képzelet élénken és erőteljesen nyilatkozik. -Legjelesebb köztük az «Egy levél barátom után». Már tárgya olyan, hogy -utat kell találnia szivünkhöz. Egy szerencsétlen költő, a Kerényi -emlékét újítja föl, ki Amerikába vándorolt – meghalni. Tompa egyetlenegy -költeményében sincs annyira meghatva, mint itt. A hazaszeretet és baráti -részvét mélyen megillették. Egész lelkéből érzi azt, mit a magyarnál -talán egy nemzet sem érez mélyebben: «Szivet cseréljen az, a ki hazát -cserél». Aztán e költeményben Tompa egészen új oldalról mutatkozik: -néhány erős vonással a legjellemzőbben tud lélekállapotot festeni. Ilyen -például, midőn barátjának az anyjánál tett látogatásáról ir: - - Beszélgettünk… ő is szólott, de keveset, - Kiméltem fájdalmát s nem említém neved; - S mellette a bánat keserűn meghatott; - Hogy úgy kell tartanunk, mint a ki már halott. - -Ime Tompa költészete minden oldalról bemutatva. Láthatni, hogy azon -körben, melyben mozog, se eszmék, se érzésekben nem szükölködik. Mindig -elég mondanivalója van, azonban az, a hogy elmondja, kevesebb becsű, -mint az, a mit elmond. E megjegyzés leginkább a compositiót illeti. -Tompánál ritkán találhatni egyöntetű költeményt. Fejtegetéseimben -többször volt alkalmam kimutatni most a hangulat zavartságát, majd a -kikerekítés hiányait. Nála egyik gondolat vagy kép felkölti a másikat, a -nélkül, hogy mindig azon czélra szolgálna, a mit ki akar vinni. Néha -arról is megfeledkezik, hogy egyik kép a másik hatását szükségeskép -veszélyeztetni fogja. Képzelme vagy érzése észrevétlen kicsap, hogy -figyelmünk csökkenjen vagy fogékonyságunk lankadjon. Aztán nem mindig -tudja, mit kell elmondania s mit elhallgatnia. Olykor sorokat lehet -kimutatni, melyek kihagyása által költeménye nem szenvedne csorbát. Ő -nem jutott el még egészen oda, mihez nehéz, de termékenyítő tanulmány -vezet s melyre még azoknak is szükségük van, kik tehetségük -természeténél fogva a compositióban rendkivül erősek s inkább annak csak -csekélyebb árnyalataiban tévednek. S mi e tanulmány? Az alapeszmének -tökéletes megérlelése, hogy jól tudjuk a mit mondani akarunk; kifejtése -a kifejezések árnyalatai és szavak súlya iránti érzéknek, hogy igen jól -tudjuk elmondani a mit akarunk. Ez úgyszólva saját tehetségünk, -gondolataink tanulmányozásának eredménye aztán az lesz, hogy semmit sem -fogunk a véletlenre bízni, egy pillantattal be fogjuk látni a mű részeit -alkotó eszméket, s vagy nem irjuk meg azon költeményt, melyre nem elég -határozott hangulat vagy nem tisztán kibontakozott eszme izgat, vagy ha -megirjuk, mindent megtettünk, mi tehetségünkben állott. - -_Mentovich_ némi tekintetben rokon Tompával. Az allegoriák és természeti -képek iránt ő is hasonló előszeretetet tanusít, azonban oly hamar -kimeríti s annyiszor ismétli magát, hogy egy-két költeményét ismerve, -már ismerjük mindeniket. Ő is az «Athenæum»-ban lépett föl először Alpár -álnév alatt pár csinos, a természet képeivel játszó epigrammai menetű -dallal. Később majd mindenik divatlapba irt. 1847-ben Kolozsvártt egy -füzetkében harmincz dalt bocsátott közre, melyekben egy akkor igen -nevezetes politikai kérdést költői, mondhatni kedélyes oldaláról -igyekezett feltüntetni. Ez legjobb műve. A harmincz dal egy egészet -képez, melyben a megindult kedély, mintha önmagával beszélgetne, az -érzések és eszmék egy kis történetét, cselekvényét nyujtja meglehetős -szerencsével. E dalokat különösen a kedélyes oldal tüntette föl. Oly -időben, midőn a hazafias eszmék inkább csak pathosban nyilatkoztak, -meglepő volt egy csendes, mondhatni túlszelid kedély hazafias önmagába -sülyedése. Mentovich e jelen gyüjteményében egész a legújabb időig irt s -nagy részt megjelent költeményeit szedte össze. «Száraz lombok»-nak -nevezi, nem tudni mi okból. Annyi igaz, hogy e lombokon kevés a zöld -levél. Mentovich nagy fogékonyságot látszik mutatni a természet iránt, -de csak közönséges abstractiók s elhasznált hasonlatokban beszél róla. -Az örökös könny és harmat, sóhaj és szellő, bánat és fölleg stb. képei -kifárasztják az embert. Néha újat és szokatlant is akar mondani, de az -egyszersmind nem találó és szép. Például nem erőltetés-e ez: - - Hah! mi szép a sok szökő kut - Égbe szálló sugara… - Nem szökőkut-e a tiszta - Légbe röppenő pacsirta - Visszasiető dala. - -Ő nem hogy jellemzetesen kedélyébe olvasztva tudná visszatükrözni a -természetet, de még az általános költői hangulatig sem emelkedik. -Kedélye épen oly kis körben mozog, mint képzelme. Pár csinos szerelmi -dal, pár gondosan kivitt epigrammai gondolat, és ki van merítve egész -költészete. De meg kell vallani, hogy ilyszerű költeményeiben őszinte, -tiszta érzésre, sok csinra s némi bájra találunk. Legkevésbbé találja -föl magát, ha ódai vagy elegiai szárnyalást vesz. Költeményei ilyenkor -elterpedve erőtlenednek el. Elbeszélő költeményeiben a mese nem tud -megalakulni s egyszerűség helyett cziczomában keresi a hatást. Legjobban -sikerülnek allegoriái, melyek közt legjelesebb a «Tél». Itt szeszély, -festőiség, találékonyság igen szépen olvadnak együvé, majdnem a humorig -emelkedve. - -És ezzel hadd térjek át legújabb lyránkra. - -A lefolyt hat év alatt irodalmunkban igen zajos lyrai mozgalom -keletkezett. Néhány régibb és egészen új költő határozott vonásokkal -kijelölt csoportozattá alakult, mint par excellence a legújabb lyra -képviselője. S mi e legújabb lyra lényege, melyet költőik hol -költeményeik, hol előszavaikban tanná emeltek? Oly téveszmék összege, -mik szerint, mint czikkem elején is megjegyzém, a költészet alig lehet -több, mint bizonyos conventionalis tartalom conventionalis formája: -tehát művészet helyett mesterség, ihletés helyett affectatio. E legújabb -lyra az ujdondászok tapsai közt ünneplé felavatását, mint eredeti -sajátságaink, a melegség, természetesség és genialitas lyrája s úgy -mondják, hogy a közönség tetszésével is találkozik. - -Én az iránt, hogy ki tulajdonkép a közönség s véleménye mennyiben döntő, -soha sem tudtam tisztába jőni, meglehet azért, mert magamat is némi -közönségnek tartom és mert azt hiszem, a közönség mindig olyan, minővé -az írók alakítják. Azonban ne gondolja senki, hogy a közönség szerintem -valami profanum vulgus, kit figyelembe sem kell venni. Sőt nagyon is -figyelembe veendő. De miért alázza magát akár költő, akár kritikus -rabszolgájává, midőn, ha ereje van hozzá, vezetője is lehet? Arról is -meg vagyok győződve, hogy a valódi költő nem csak egy kirekesztő kör, -legyen az akár az alsóbb, akár a felsőbb, hanem egész nemzete számára ír -s műveit mindenki érteni fogja, a nélkül, hogy commentatorokra -szoruljon. Ezekre csak akkor van szükségünk, ha a régibb korok vagy -idegen nemzetek költészetét akarjuk élvezni, mert mesterségesen kell -bele élni magunkat oly eszmék és érzések világába, melyek a mieinktől -különböznek. Mindemellett két tényt senki sem tagadhat el: egyik, hogy -minél nagyobb valamely költő, annál több szív- és elmebeli műveltséggel -kell birnunk, ha egész totalitásában fel akarjuk fogni; másik, hogy -minden nagy költő tovább vitte nemzete műveltségét s épen azért -szellemének hagyománya csak lassan vált mindinkább szélesedő körben -közkincscsé. Ez okon az a sűrűn hivatkozás a közönségre, mi nálunk -annyira divat, előttem mindig gyanus, mert tudom, hogy némely mű -népszerüségét sokszor az izlés határain kívül eső okok eredményezik, -mert tapasztaltam, hogy nemcsak a politikában vannak fictiók, hanem az -irodalomban is. S én valóban szeretném beszedetni a közönség szavazatát -legújabb lyránk iránt, nem a vidéki levelezők, kik rendszerint az -ujdondászok visszhangjai, hanem valamely kóbor szellem által, kinek -módjában lehetne meglesni az egész olvasó közönséget. Alig hiszem, hogy -e kóbor szellem a meghatottság, lelkesülés, a szív és elme gyönyöreinek -oly számos szavazatával térne vissza, hogy igazolhatná ama nagyon is -gyakran, nagyon is büszkén hirdetett népszerűséget. Legalább azon két -szellem közül – egyik a lelkesülés most mosolygó, majd könnyező tündére, -másik a gúny most sivár, majd bohó dæmona, kik engem mindenütt kisérnek -– majd mindig ez utóbbi áll előttem, valahányszor újabb lyránk dalain -akarok andalogni. Most is mellém lopódzott, asztalomon tánczol, -hahotázva lapozgat könyveimben s annyi bohó ötlet, gúnyos eszme -viszketegét önti el kedélyemen, hogy alig szabadulhatok tőlük. - -De talán nekem sokkal több ellenszenvem van legújabb lyránk iránt, -mintsem igazságos lehessek hozzá, talán sokkal magasabb szempontokból -indulok ki, mintsem méltányolhassak oly műveket, melyek alantibb -színvonalon némi magasztalást is érdemelhetnek. Meglehet. Azonban attól -függ minden, hogy minek tartjuk a költészetet s rokon- vagy -ellenszenvünknek van-e széptani alapja? Ha a költészet nem köz és komoly -dolog, melyhez izlési és nemzeti érdekek kapcsolódnak, akkor a kritikus -a legostobább, legízetlenebb ember a világon, mint lenne azon széptevő, -házi barát, rokon, ki a bájos kisasszony csinos zongorajátékára vagy a -nagyreményű urficska sikerült stylistikai gyakorlataira nem tudna elég -bókot mondani. Ki oly udvariatlan, hogy egy szép leányt könnyekre -fakaszszon, midőn mosolyain édeleghet! Ki annyira kedélytelen, hogy -lehangoljon egy szerény fiut, midőn önérzetre kell ébresztenie? S miért -megzavarni a jó szülék örömét, kik meg vannak győződve, hogy gyermekük -rendkívüli tehetség? De növendék-leánykák, szerény iskolás ifjonczok-e a -mi lyrikusaink és salonfecsegés-e a kritikus kötelessége? Ha nem: miért -ne merjünk bonczolni, fejtegetni, birálni, a mint minden irodalomban -szokás? Miért nézzünk kezdőknek oly költőket, kik többé nem a lapokban -kisértik meg erejöket, hanem önálló füzetekben a költői egyéniség -igényeivel lépnek föl? Miért törjük fejünket édeskés phraseologián és -épen bátorítás kedveért, midőn önérzet helyett fennhéjázás uralkodik s -nem attól félhetni, hogy a töprengő műgond bénítja meg újabb -lyrikusainkat, hanem hogy a könnyelmüség teszi tönkre. Miért ne -alkalmazzunk valahára magasabb mértéket is, ha a rendes szerint maholnap -a törpe is óriás lesz? Legalább ezeriben egyszer miért ne ragyogtassuk -föl az eszmény, az isteni művészet, a magas törekvések világát is, midőn -lyrai költészetünk ege beborult s a becsszomj és lelkesülés lovagjai -helyett a hiuság rabjaivá, a kereskedelem gépeivé, a kaczérkodás vagy -affectatio arszlánaivá kezdünk válni s valami olyszerű hangulat jő -mindinkább divatba, miszerint az eszmei tartalom tudóskodás, a rhythmus -és nyelv ereje, szabatossága pedans mesterkéltség, a kedély mély és -emelkedettebb nyilatkozatai holdvilágias ábránd, de a mesterkélt érzés -természetesség, az együgyűség naivitás, az izgatottság szenvedély, az -érthetlen dagály mélység, a hóbort genialitás s a nemzeti czafrangok -prózája a magyar szellem költői eredetisége. - -Ime ellenszenvem okai, melyek szükségeskép polemiára vezetnek és most -nem kritikusaink, hanem költőink irányában. De vajjon megtarthatja-e e -kritikus nyugodtságát és tág látkörét, ha polemikussá válik? Annyira -nem, mint az irodalomtörténetíró, de erre nincs is szükség. Bizonyos -egyoldalúságot a polemikus kritikus el nem kerülhet, de ez épen érdemét -képezheti. Mindez igen természetes. A kritikus meggyőződik valamely -egészen modorrá vált költői iskola tarthatatlanságáról, valamely -uralkodóvá lett szellem veszélyeiről, ellenük indul, hogy azon eszmék -nyomán, melyeket megpendít, visszahatást ébreszszen föl a közönségben s -a fejlődő irodalom mozgalmaiban. Ebből önként foly, hogy a megtámadott -iskola és szellem termékeiben élesebben fogja látni az árnyoldalt, mint -más, vagy egyebet épen nem is lát s a fényoldal feltüntetésén már csak -azért sem fejthet ki nagy buzgalmat, mert kiindulási pontjai szerint s -az egészhez mérve az oly csekély, hogy alig érdemel szót. Ez a polemikus -kritikus egyoldalúsága, melyet én kikerülni se nem akarok, se nem tudok -s azon megjegyzéssel vallok be, hogy én nem a tehetséget akarom -elvitázni a valóban tehetséggel bíró újabb lyrikusoktól, mi gyülöletes -és meddő dolog, hanem iskoláik, szellemük, irányuk, tanaik és -fennhéjázásuk ellen szándékszom polemizálni, mi irodalmi szükség. - -Legújabb lyránk tökéletes felfogására szükség Petőfi költészetének főbb -jellemvonásait szem előtt tartani, mert legújabb lyrikusaink nagyrészt -az ő tanítványai vagy teremtményei. Az irodalom-történet bizonyítja, -hogy a költők mindig hatnak egymásra s annál inkább, minél rokonabb -szelleműek; de e természetes hatás és az utánzás közt nagy a különbség. -Petőfi hatása legújabb lyránkra egész az utánzásig, vagy a mi azzal -együtt jár, a torzításig terjedt. Újabb lyrikusaink úgy tettek, mint -Nagy-Sándor vezérei királyuk halálakor: felosztották a birodalmat, hogy -semmivé tegyék. Mindenik kikapta a maga részét és mindenik elpazarolta. -Legújabb lyránk nem egyéb, mint Petőfi költészetének ereje enerválva -vagy gyöngeségei a túlságig vive. Lyrai gyüjteményeinkben untalan Petőfi -egyénisége, eszméi, érzései, hangulatai, rhythmusa és kifejezéseinek -változatai, ismétlései vagy torzításaival találkozunk. Újabb kiadásai -ezek Petőfi verseinek a gyöngébbek kedvéért s néha a gyermekek számára. -Innen újabb lyrikusaink annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha testvérek -volnának. Valóban testvérek is, legalább tejtestvérek, kik ugyanegy -muzsa emlőjén szíttak táplálékot. A különbség köztük csak az, hogy egyik -vegyesebb s némi eredetibb szinezetben jelen meg, mint s másik s az -osztályban egyiknek egy, másiknak más rész jutott. - -De mik Petőfi költészetének főbb sajátságai, miken újabb lyrikusaink -megosztoztak? - -Először is Petőfi kifejezte kora érzületét, hangot adott az idők -törekvései, fájdalmai, vagy ha úgy tetszik, hóbortjainak is. Ez oly -sajátság, melylyel minden nagyobb költő bír s minden életrevaló lyrának -bírnia kell, a nélkül, hogy az úgynevezett alkalmiságnak vagy nagyon is -köznapi irányok és szenvedélyeknek szolgáljon. – Petőfi sajátságán nem -osztoztak lyrikusaink, de nem is osztozhattak, mert akkor lehetetlen -lett volna utánozniok. Mihelyt a költő nem saját és kora élményeiből -merít, hanem a másokét s talán egy lejárt korszak költőjéit erőlteti -magára, se nem értheti, se nem érezheti, mi alatta, fölötte, körüle -zsibong esengve hozzá, hogy tolmácsolja. Lyrikusaink, az eszmei -tartalmat illetőleg épen úgy megirhatnák költeményeiket ötven év mulva, -mint megírták most. Ők nem tudják, hogy minden időben bizonyos -kérdéseket intéz költőihez a közönség, bizonyos eszmény, hit -képviselését várja tőlük, vagy legalább is változott hangulatai szerint -velük akar érezni, ábrándozni és borongani. Az irodalomtörténete -mellettem szól, s hogy ez mindenkor lehetséges, mutatja, hogy többet ne -említsek, Tompa költészete, ki, a mint jellemzém, e tekintetben sok -szépet nyujtott. Azonban én ez oldalról tudnám menteni lyrikusainkat s -épen nem emelek vádat ellenük. - -Térjünk a vádakra. - -Petőfi ifjuságot lehelt a magyar lyrába s mintegy átalakítá; mert -nemzetiebbé tette, mélyebben merülvén a nemzeti szellembe, mint eddigi -költőink; mert az erő és természetesség szabadabb mozgásaival döntögetni -kezdé az önkény és gyöngeség mesterkélt szabályosságait. Ez ifjító, -átalakító erőt a népköltészetből kelle merítenie, hol minden nemzeti -költészet eleme rejlik, s honnan eddigi költőink is merítettek, de egyik -sem annyit, mint ő, kit ide hajlamai és élményei vezettek, mi mindennél -több, mert mindig bár sokszor öntudatlanul, legmélyebb költői felfogást -tesz lehetővé. Aztán az élet és irodalom is oda dolgozott, hogy a -népelem mind szélesbülő körben gyakorolja hatását. Erősödni akartunk, -hogy a nemzeti szellemet egész erejében kifejtvén, műveltségünket -nemzetiebbé tegyük. E mind határozottabban nyilatkozó mozgalmat -képviselte Petőfi a lyrában. Innen azon rendkívüli hatás, mit a -közönségre tőn s azon erős lendület, mit összes költészetünknek adott. -Ezért talán elfogultak is vagyunk irányában. Az eljövendő irodalmi -történetíró tárgyilagosabban itélhet róla, mint mi. Talán el fogja -mondani, hogy korábban meghalt, mintsem kiforrhatva a nemzeti szellemnek -megalakult s egészen művészi formákba kristályosodott költői -kijelentését hagyhatta volna hátra; hogy inkább hasonlított Mózeshez, ki -megnyitotta a szolgaság kapuját, mint Josuehoz, ki belépett az igéret -földére. Mindebben sok igaz lehet, de annyi most is bizonyos, hogy a -legújabb lyra, mely nyomán indult, nem az igéret földe felé halad, hanem -egy újabb szolgaság kapuján tart diadalmenetet. - -Legújabb lyrikusaink mindnyájan osztoztak a Petőfi által hatalmas -fejlődésnek indított népelem nyilatkozatain, hogy egy-egy új téveszmével -gazdagodjanak. Divat lőn népköltővé lenni belső ösztön, komolyan vett -élmények nélkül, erőszakosan neki hevülve. De ez még hagyján! Hitté -vált, hogy csak a népköltő költő és hogy tulajdonkép a népköltő nem -költő; hogy a magyar lyrának csak egyetlen eleme van, a naivitás és a -naivitás tulajdonkép együgyűség vagy hóbort; hogy a művészet csinálmány -és hogy tulajdonkép a csinálmány művészet. Nem tréfálok, de mit mondjak -egyebet úgynevezett tájköltőinkről? Ugyanis pár költő azon gondolatra -jött, hogy ha Petőfinek valóban eredeti népdalai oly nagy zajt ütöttek, -az ezeknél sokkal eredetiebbek még nagyobb zajt fognak ütni s ilyeneket -írni épen nem nehéz. Legyünk eredetiebbek, mint a nép, az összes magyar -nép. Vannak választott népfajok, zengedezzünk tájszólásaikon a magyar -nyelv dicsőségére. Ilyesmi lőn a jelszó. Az újabb és eredetibb -népköltészet egyik eleme tehát a tájszólás lőn, minek ellenében az -irodalomnak tiltakoznia kell. – Az irodalom a költőtől csak egyetlen -nyelvet fogadhat el, a tiszta nemzeti nyelvet. – Miért mennénk oda -vissza, hol nyelvünk az irodalom keletkezte előtt állott? Miért -használnók a tájszólást egyébre, mint a regény és drámában jellemzésre -vagy komikumra? Ki nem tud jó, mindenekelőtt szükséges tájszót, mely -eddig még ki nem fejezett árnyalakot tolmácsol, a maga helyén s mintegy -bejátszva használni, az soha se bajlódjék tájszavakkal. Oly tájszavakra, -melyeknél jobb és közkeletű szavaink vannak, épen nincs szükségünk. Ki -nagyon szerelmes szülőföldje tájszavaiba és nyelvi különösségeibe, -gyüjtse össze s küldje be a nagy szótár szerkesztőinek. Mindenesetre a -költészet sem nyelvtan, sem nyelvtani elmefuttatás. - -Ime tájköltőink a népi elemet nyelvi tekintetben csak külsőségeiben -tudják felfogni s nem bensőségében, hogy bájt, erőt, könnyedséget -merítsenek belőle a merevség, enervatio és idegenszerűség ellenében. De -a tartalmat illetőleg sem mennek tovább a külsőségnél. Czélul tűzik a -tájszokások s némi hitregei hagyományok leírását. Ez mind igen -becsülendő, kivált ha jól és híven van megírva valamely földirati -czikkben vagy utirajzban. De költőnek sem több, sem kevesebb, csak -kelmeszerű adalék, melyből csak feldolgozva lehet valami, mint Erdélyi -mondá, midőn a «Szépirodalmi lapok»-ban tájköltőink tanai ellen -föllépett. S minő különös! E versprózának még a prózai oldalát sem lehet -eléggé becsülnünk, mert a tájszokások és hitregei hagyományokat -nagyrészt ráfogások képezik. Legalább okunk van rá, hogy ezt higyjük. -Midőn egyik tájköltőnél ezt olvassuk: «a hajnalban verőfényes a bokor», -hihetjük-e, hogy az, ki a legmindennapibb természeti jelenést sem képes -visszaadni, hűn adja vissza vidéke szokásait? Ha egy másiknál ismét azt -olvassuk, hogy szent László az ég lovászmestere, ki lovagolni Mihály -arkangyaltól tanult, nem kell-e hinnünk, hogy a nép naivitása ily czifra -dolgokat ki nem gondolhat? Nem kell-e sajnálnunk az oly népi kutatókat, -kik aztán tájköltőink adatai után indulnak el, mint például Ipolyi -Arnoldot magyar mythologájában több helytt? Ilyenek aztán az érzések és -eszmék is, melyekből lyrai alapgondolatokat szőnek, nem a népéi, vagy -mindenesetre nem a nép eseményi világából valók. Sőt tájköltőink -vetekednek abban, hogy minél prózaibb oldalról fogják föl a népet. A -mesterkéltség még kirivóbbá teszi a prózai felfogást. A ragyogni akaró -képzelet egy-egy odavetett csilláma nem képes költői fényt árasztani -reá. Eszünkbe jutnak a XVIII. század idylljei, a selyemruhás Daphnék, -hajporos Menalcasok s a rózsaligetben s virágágyakon legelő nyájak. -Mindenesetre a juhászbundán parfumet érzünk s a pitykés dolmány alól -kilátjuk a fodrozott inget. - -E tájköltészet kezdeményezője nálunk Lisznyai Kálmán volt. Ezelőtt három -évvel megjelent «Palócz dalai»-t nagy magasztalással fogadta a kritika. -Én soha sem tudtam megfogni e rendkívüli magasztalást. Minél többször -olvasom e lyrai gyüjteményt, annál kevesebbet találok benne. Csak nagyon -blasirozott kedély találhat élvet a természetesség és naivitás e -mesterkélt, erőszakos, különcz és néha buja nyilatkozatain. A magyar -költemények német fordítóin nem csodálkozom, hogy a magyar szellem -eredetiségét fedezték föl bennük. Előttük, kik az európai irodalom -életunottságával eltelve keresve keresik nálunk a piquantot és vadat, -minél bizarrabb, érthetetlenebb valami, annál inkább bámulatos, magyar -és eredeti. - -Egyébiránt az még csodálatosabb, hogy miként lett Lisznyai népköltő, ha -nem volna annyira természetes. Ő Petőfi föllépte előtt a nagyon -eszményi, magas és pathetikus költészetnek volt híve s különösen -szerette a dagályt, a szónoki dictio bizarr érthetetlenségeit, a -cziczomát és képtelen képeket. A népköltészetben is ugyanaz maradt, mi -ott volt, csak tárgyait változtatta, mert a népies jött divatba s a mi -költőink nem szoktak makacson ragaszkodni eszményeikhez s daczolni, ha -kell a közönséggel s még a kritikával is, ha költészetük alapját támadja -meg, melyet változtatni soha sem függ a költő önkényétől, mert -élményeiből foly. Úgy van, Lisznyai csak tárgyait változtatta. Ott a -fenséget fogta föl bizarr oldalról, itt a naivitást. Párhuzamos példákat -idézhetnék, ha nem volnék hovatovább hosszadalmas. Ő, kinek költői -szellemében semmi igaz, egyszerű és természetes sincs, kénytelen -mindenütt túlozni s a képzelet rakonczátlanságainak csillámával fedezni -az eszme és érzés hiányát. Azonban annyi igaz, hogy jó és eredeti -ötletei is vannak, egyes jó sorokat ir, hogy a következőkkel elrontsa, -egyes jó versszakot, hogy az egész semmit se érjen. A «Palócz dalok»-ban -néhol le van téve az elem, miből kerekedhetnék ki valami s néhol -kerekedik is: három-négy dal. Ennyi az egész, de ezért kár volt annyi -téveszmét hinteni szét s oly költőietlen genre-t hozni divatba, melynek -tüstént számos utánzója akadt. - -Nyomába mindjárt Szelestey László lépett a «Kemenesi czimbalom» és «Falu -pacsirtája» czímű lyrai gyüjteményeivel, melyek a «Palócz dalok»-nál -jóval kevesebb becsűek. A «Palócz dalok»-ban legalább költői szikrák -vannak, itt csak tájszó, tájszokás és cziczoma. Egyébiránt Szelestey is -a Lisznyaiéhoz sok tekintetben hasonló pályát futott meg Petőfi előtt, ő -is más muzsa híve volt, a parfumirozott, befűzött, selypítő muzsáé, ki -gouvernante-októl tanulta meg érzéseit, gondolatait kifejezni édeskés, -czifra és stereotyp nyelven. E muzsának egy nap eszébe jutott odahagyni -a salont és juxból beállani falusi szolgálónak. De szokásairól itt sem -mondhatott le, kendőzte magát, kényesen lépett s megfeledkezett arról, -hogy nem a redoute-teremben tánczol, hanem a falu korcsmájában, nem a -boudoirban vár János úr ő nagyságára, hanem az utczaajtóban Jancsi -bojtárra. Ekkor aztán a szégyentvallás félelméből elkezdett affectálni, -hogy ő született parasztleány, kinek atyja valóságos betyár volt. Ám -üssük föl bármelyik lapon a Kemenesi czimbalmot és a Falu pacsirtáját, -mindenütt tapasztalni fogjuk a természetesség, naivitás és szilajság e -mesterkéltségét és meggyőződünk, hogy az eszmék zavartságát, az érzések -ürességét s a képtelen hasonlatokat a népies szín épen úgy nem tudja -fedezni, mint a nem-népies. A költészet egy és örök bárminő alakban. A -nép- és műköltészet nem ellenkező fogalmak, sőt a költészet fogalmában -mindkettő egyesül s épen azért a népdal a költészet fogalma alól ki nem -vonható, bármennyire erőltessék tájköltőink. - -Szelestey ez újabb népies lyrai gyüjteményeivel nagy hűhót ütött a -kritika; a többek közt ugyanazon kritikus, ki egykor Petőfinek épen -népdalait és románczait támadta meg igazságtalanul, nem győzte eléggé -magasztalni a népköltészet ez üres és ferde termékeit. Mi vala -természetesebb, mint hogy a vidéken kezdték hinni, hogy a népköltészet a -legkönnyebb dolog a világon, hol mindenki a siker biztos reményében -próbálhat szerencsét, mert mindenki ismerheti saját vidékét s tudhat -azon vidék tájszólásán írni. A Lisznyai és Szelestey modorában nem egy -költeményt olvashattunk már lapjainkban. Ki nem csak a lapokat olvassa, -hanem a szerkesztők tárczájába is bepillanthat, hol a ki nem adott -versek nyugszanak, tudja, hogy a fiatal nemzedék nagy része e téren -mozog, sőt némely régibb író is, azon elv szerint: «qui perdidit -numerum, incipiat iterum» mint tájköltő kezdi meg ujra a költői pályát. - -A kezem alatti gyüjteményekben sem hiányzanak a tájköltők. Ilyen -_Spetykó Gáspár_, ki régebb az «Athenæum» és «Honművész»-ben számos nem -népdalt írt; ilyen némikép _Meáncsek István_ is, ki egészen új név. - -Spetykó Gáspár – mint előszavában mondja – «azon nép életkertjéből -szedett virágokat, mely hazánk kellemes Mátra, különösen Gyöngyös -vidékét lakja». E virágokat magyarázat kiséretében kell szagolnunk. A -gyüjtemény végén magyarázó jegyzeteket nyujt a költő. Ez igen -természetes. Tájköltőinket magyarázat nélkül éppen úgy nem érthetjük, -mint nem érthetnők azon régibb költőinket, kik a hellen és latin -költészetet utánozták, ha nem tanultuk volna a hitrege és régiségtant. -Ime mily szépen összetalálkozik a paróka és pörge kalap, sőt még a -kritikának is egykép köszönnek: a paróka parasztnak nevezte volt a -kritikust, a pörge kalap pedans tudósnak vagy uriasbeteg izlésűnek -szidalmazza. S én valóban nem tudom megfogni, hogy némely népköltő miért -néz oly megvetéssel a hellen és latinoskodó költőre, midőn vele annyira -atyafias. A különbség csak az, hogy akkor az Olymp, Nectar, Venus, -Gratia stb. volt a költészet reczipéje, most pedig a Rózsám, Babám, -Csillagteremtette, Me-csoúkolt, Joúkor gyütt s több efféle. De egyik -reczipe éppen annyit ér, mint a másik. A lelkesülést nem árulják a -gyógyszertárban, s így nem csodálkozhatni, hogy ezt a Gyöngyvirágok -költője is nélkülözi. - -Spetykó Lisznyait vette példányul. Sokkal szemérmesebb ugyan, de úgy -hallgat el egy s mást, hogy – a mint maga mondja – könnyen ki lehessen -találni. E mellett megtaláljuk benne, bár bágyadtan, azon Lisznyai-féle -és úgynevezett kiválóan költői képzelet ragyogását is, melynek nálunk -annyi bámulója van: a bizarr és képtelen allegoriákat és hasonlatokat -értem. Ilyen például az, hogy a tavasz házasodik, a földet veszi nejül, -a vőlegény fénylő nap arczú, a menyasszony, t. i. a föld, csillagpártás -és szivárványruhás, a természet – ez ősz pap – összeesketi őket; -lakodalmi nép: a fák, bokrok, virágok; zenészek a madarak, s az új -házaspár égi örömatyja mennydörgésben tudatja tetszését. E sorok sem -különbek: - - Hej ma nékem nagy a hibám - Tele dohánynyal a pipám, - Elveszett a tűzszerszámom - Hogy gyujtom meg a dohányom? - - Tele pipa a kebelem, - Dohány benne a szerelem; - Szeretőm – ez a tűzszerszám – - Hűségtelen lett én hozzám. - -Másutt: - - Szénnek égette kend föl, - Szerelmem szép fáját, - Szívem – ez a szenes zsák, - Csak a sírban találja - Pihenő tanyáját. - -Egyébiránt a Gyöngyvirágok költője kölcsönzött valamit Lisznyai -úgynevezett házi költészetéből is, melynek remekeit régebb a -«Hölgyfutár»-ban, nem rég pedig a «Laczi konyhájá»-ban olvashattuk. Mi -az a házi költészet? Rokon a tájköltészettel. Az, midőn a költő házi -ügyeit, barátjait és nem barátjait, kalandjait, a vidék vagy köre -pletykáit a legprózaibb és legilletlenebb oldalról fogva, föl a közönség -elé viszi. Cserei-Berei-féle költészet, melyet a mi galambszelíd -kritikusaink nem mernek megostorozni, talán azért, mert nagy közönsége -van: minden ember rokonostul, kikről név szerint tesz említést, és a -botrány-kedvelők, kik szeretnek röhögni. Oh ez az abstract fogalom: -közönség, hány költő és kritikus fejét zavarja meg! S mégis vajon nem -természetes-e, hogy épen a közönség az, mely mind kevesebb kevesebb -tiszteletet tanusít a költők iránt? Nagyon természetes. Ki önmagát és -művészetét megalázza, ne csodálkozzék, ha példáját a közönség is követi. -Ki gyermekjátékot űz az irodalomból, tűrje el, ha gyermeknek nézik s -köszönje meg, hogy ily kegyes elnézésben részesül. Mindezt nem -Spetykóról mondom. Ő korlátozni igyekezett e hajlamát. Csak két házi -költeményt írt, a «Különcz»-öt és a «Firkantyu komá»-t – a mint -jegyzeteiben mondja – két élő gyöngyösi egyénről. Mindkettőben a prózai -felfogás vetekedik az érzület műveletlenségével. Unalom és undor fogják -el az embert. A házi költészet rendesen a gyönyör e két forrását nyitja -meg számunkra. De értsük meg egymást. Irjon mindenki élményeiből, fessen -élő alakokat: ezt teszi minden valódi költő, de soha se feledkezzék meg -arról, hogy a satirához gúny és közérdekű gúny kell, a humorhoz kedély, -a tréfához elmésség, s mindez sem pasquil, sem olynemű önvallomás, mely -még meghittjeink körében is izetlen. - -Spetykó egész lyrai venája sem több, sem kevesebb, mint némely udvarló -úgynevezett phraseologiai készsége. Ah kisasszony nézze a pillangót ama -rózsán, ha én az ön rózsaarczának pillangója lehetnék, mond némely -udvarló. Hej te tarjányi hamis kis lyány, honnan hoztad volt azt a -hátfát, mióta befűtöttem volt a búbost (kemencze) egészen tűz vagyok, -bizonyosan a szerelem erdejének tilosában vágtad és szivem – ez a búbos -– azért ég a szerelemtől. Dalainak nagy része mind ilyen. A többi prózai -leirása némely gyöngyösi tájszokásnak. Köztük néhány nem-népdalt is -veszünk a «Honművész» idejebeli versekből. Legyünk irántuk elnézők. De -vajon azt elnézhetjük-e, hogy éppen a tájköltők tesznek erőszakot -nyelvünkön, kiktől ha egyebet nem is, legalább magyaros nyelvet -várhatnánk. Álljon itt néhány sor mutatványul: - - Minthogy a paróka soh se _fésültetik_, - Mindamellett zsírral naponkint _kenetik_. - -Másutt: - - De _szivködöm_ nem űzik - Sem hölgyek, sem zene: - Ah erre kedvesemnek - _Itt-léte_ kellene sat. - -Meancsek «Kakukdalai» népdalok, melyek mellőzve a tájszólást, a -dunántúli népéletet akarják képviselni. Ötven dalt veszünk, melyek közt -egyetlenegy figyelemreméltó sincs. Egyébiránt az Meancsekben igen -becsülendő, hogy komolyan veszi a népköltészetet, egész lelkéből akarna -érezni és dalolni, de nincs mit érezzen és daloljon. Rossz népdalainkat -utánozza s még rosszabbakká teszi. Minő beszéd például ez: - - Szenvedőbbet nem ismerek magamnál, - Mert előttem az öröm is eltünik - Csak szivemnek bús nyögése nem szünik. - -A ki szenved, természetesen nem örül. Ilyenekkel tele van e gyüjtemény. -Aztán Meancsek azt hiszi, mert vannak igen egyszerű népdalok is, melyek -alig többek egy önkénytelen lelki mozzanat költői kifejezésénél, hogy -tartalom nélkül is lehet írni dalt. Ilyen tartalom nélküli dal például -ez: - - Tul a Tiszán, tul a partján - Lakik az én kedves rózsám: - Holtig igaz hozzám. - - Ha beköszön az alkonyat - Kis csónakán meglátogat - Velem szépen mulat. - - S ha egymástól elbucsuzunk - Csókra csókot osztogatunk. - Mi boldogok vagyunk. - -Természetesen Meancsek sem kerülhette ki tájköltőink éppen nem-népies és -értelem nélküli szószaporítását és czifraságait, minők: «elenyészett a -fergeteg vihara»; «a külföld kemény rideg göröngye lenne majd a hős -csatárnak nyughelye». Természetesen neki is bele kellett esni a népdalok -azon ferde felfogásába, miszerint a sebes vagy szakadozott átmenet, -össze nem függés. De miért ne tegye mindezt egy kezdő és igénytelen -népköltő, midőn veteran s az ujdondászat által ünnepelt népköltők -ugyanezt teszik. - -Ime mivé lőn a népi elem, melylyel Petőfi ifjúságot lehelt lyránkba: a -vénség gyermekeskedésévé. De vizsgáljuk Petőfi lyrájának más sajátságait -is, melyen újabb lyrikusaink megosztoztak. Bocsánat -hosszadalmasságomért: lehető rövid leszek. Ha e lapok szerkesztője oly -szives hozzám, mit nem tudok eléggé meghálálni, hogy eltűri kimondanom -mindazt, mi szépirodalmunk ügyében rég szivemen fekszik: miért ne -remélhetnék a közönségtől is egy kis türelmet. - -Volt a Petőfi lyrájában valami átkozódó harag, boszus meghasonlás, evődő -reflexió. E hangulat fejlődésének második stádiumaként tünt fel, midőn -kedélyének egységét egyidőre elveszté s mintegy örülni látszott, hogy -fölfedezte a fájdalom vigasztalhatatlan bölcsészetét. Egyik kritikusa -ezt világfájdalomnak nevezte, míg ő maga költeményeiben csak -világgyűlöletnek, melynek aztán ugyanitt búcsút is mondott. De Petőfi -költészetében tulajdonkép se világfájdalom, se világgyűlölet nincs. Ama -lázas költemények, melyekben az embereket megveti és utálja, ama sötét -epigrammok, melyekben könnyet és vért, angyalt és ördögöt egyszerre -veszünk, nem annyira a kétely és kétségbeesés, mint az önámítás és -szeszély szüleményei. De miért is esett volna ő kétségbe? Élményei és -szerencsétlenségei nem voltak olyanok, melyek a kedély ifjúságát örökre -elhervasztják; viszonyai nem sodorták oly tévedések és bűnökbe, hogy a -kétkedő ész és önvádló szív, a gúny és fájdalom hánykódásai közt -elvesztve hitét, erélyét, önkínzó és vigasztalhatatlan legyen, vagy a -tagadás souverain ironiájában keressen menedéket. Igaz: első ifjúsága -sanyarú volt, járta a nyomor iskoláját, de ez csak edzeni tudta, erélyt -öntött beléje, hogy mielőbb felküzdje magát. Igaz: szegény volt, néha -nyomasztó szükséget szenvedett, mint igen sok ember a világon; de -költészetének egyik bája éppen az, hogy megaranyozza a szegénységet. -Igaz: kritikusai igazságtalanul is bántak vele, de négy-öt évi rövid -pálya után az egész nemzet nyujtott neki koszorút s mindenki -szeretetével üldözte. Szerelmi viszonyaiban nem volt tragikum: az -ifjúság rendetlen évei, a szerelem álmodott kínjai után, hamar lőn hite -szerint a legboldogabb férj. - -Mindebben a világfájdalom és gyűlölet, az életundor és blazirozottság -kevés eleme rejlik. S vajon véralkatánál fogva hajlott-e a kétely és -búskomolyságra? Nem, sőt ellenkezőleg egész a vakmerőségig hívó és -erélyes volt; innen bosszús türelmetlensége s a lehetetlenséget vívó -önbizalmas lelkesültsége; míg másfelől mindvégig annyira naiv maradt, -még humora és cynismusában is, hogy néha gyermekes: innen egész -költészetén a fiatalság szeretetreméltósága. Tett-e bölcsészi -tanulmányokat, hogy az elme tévedései vesztegessék meg szívét? -Műveltsége egészen szépirodalmi volt. S vajon azon évek, melyekben élt, -lehettek-e a nemzeti kiábrándulás és elcsüggedés napjai, midőn a -legjózanabb is ábrándozott, a legkétkedőbb is hitt, s mindenki csak a -jövő dicsőségét látta? Honnan hát mégis átkozódó haragja, bosszús -meghasonlása, evődő reflexiói? Mert olvasta Byront, Shelleyt, Lenaut, -Heinet; mert ámította magát; mert legveszettebb kedvében is írt, mikor -jobb lett volna kisétálnia vagy kialunnia magát, a mit pedig megírt, -mindig kiadta: mivel mohón olvasták s neki költeményeiből kellett élnie. -Szellemének e nyilatkozása kevés becsű. Nagy részt kölcsönzés és -önámítás s éppen azért nem foly azon közvetlen bensőségből, mi őt -annyira jellemzi. Ilyenkor nála az eszme különcz ötlet, az érzés -szeszélyes roham és éppen nem a kétkedő elme elmélyedése, a -vigasztalhatatlan szív önkénytelensége. Hangulata majd mindig erőszakos, -s bár képzelete soha sem hagyja el, gyakran beléesik azon üres pathos és -dagályba, mi másnemű költeményeiben oly ritkán mutatkozik. Nyersesége -ugyan itt is némi egyéni, eredeti színben tünteti föl, de míg e -nyerseségnek másutt költői tartalma van, itt át-átcsap a tartalom -nélküli bizarrságba. - -Petőfi úgynevezett világfájdalmán mindnyájan osztoztak újabb -lyrikusaink. Azonban míg Petőfi költészetének e gyöngeségét bizonyos -jóhiszemű, hitető önámítással és rendkívüli tehetségének erejével -fedezte, utánzói nyiltan és nevetségesen affectálnak, s a bizarr ötletek -és dagály egész költészetét alkotják meg. E téren leginkább _Tóth Endre_ -és _Zalár_ tünnek ki. De mielőtt műveikről szólanék, hadd jegyezzek meg -egy s mást a lapjainkban annyiszor emlegetett világfájdalomról, nem -részletezve, – ez messze vezetne – hanem csak a legnagyobb -általánosságban. - -Kritikusaink régebben sokat írtak a sentimentalismus ellen s hevükben -üldözték a kedélyt és érzést is. Most a világfájdalmat ostromolják s -túlbuzgalmukban üldözni kezdik a fájdalmat és tragikumot is. Egyik -kritikusunk nem rég azon nevezetes fölfedezést tette, hogy a fájdalomnak -nincs helye a költészetben, mert nem szép, mert kellemetlen, s miután az -embernek annyi baja és bánatja van, miért búsuljon még a költőkkel is, -kiken tulajdonkép mulatni akar. Jól van, de akkor kár a művészetben -keresni a szépet, midőn az életben sokkal könnyebben megtalálhatni, -például a terített asztalnál, a telt poharak közt, egy szép hölgy -karjaiban. Mindez öröm és mulatság, de vajjon azért költészet-e? Magában -az öröm éppen úgy nem szép, mint a fájdalom, de mindkettő azzá válik, ha -a zenész, költő, festész, szobrász hangok, gondolatok, színek és alakok -által ki tudja fejezni. Ez a művészet, ez a gyönyör. Továbbá nem egy -kritikusunk követeli a költőtől az egészséget. Helyesen, de mit értenek -az egészség alatt? Olyasmit, mi a marha egészsége. Azt kivánják, hogy a -költő ne könnyezze meg kedvese halálát, hűtlenségét – ez beteges -érzelgés, hogy ne merjen fájdalmairól beszélni – ez férfiatlan -nyavalygás; hogy legyen érzéketlen az élet szomorú és megrázó benyomásai -iránt – ez sötét izgatottság. Miért? Mert a költészet feladata -megszépíteni az életet és derültségében mutatni föl. Így pusztán -frázisnak megjárja, valamely beteg kedélynek jó reczept is lehet, a -mellett a materialista és hypocrita is szivesen elfogadhatja; de a kinek -szíve helyén van, költői fogékonysággal bir, meg kell vetnie e -szatócs-széptant, mely az érzéketlenség józanságát és a képmutatás -erkölcstelenségét hirdeti. A szívnek megvan a maga joga, a szellemnek a -maga szüksége, miket semminemű rendszer el nem vitathat. Ha az élet -öröme nem a kéj szakadatlan lánczolata, a költészet derültsége sem az -élet egyoldalú felfogása. Azért hagyjatok békét az elegia és -tragikumnak, ha nincs reá fogékonyságtok, mert különben még azt is -kimagyarázhatnátok, hogy az ó- és új-világ nagy költői mindnyájan -nyavalygók, mert a ti fogalmaitok szerint nem derültek, s tanaitokat -éppen a magyar költőknek ne hirdessétek, kiknek az elegia és tragikum -soha sem vala nagy betegségük. - -Kritikusaink nagy része hallott valamit a világfájdalomról, s az elegia -és tragikummal zavarja össze. A világfájdalom egyik sem a kettő közül. -Az elegia a sebzett szív nyilatkozása, mely panaszban keres enyhet és -emelkedést; a tragikum az erkölcsi világrenddel küzdő egyén bukása, -tehát tévedéseink és szenvedélyeink rajza. Mi hát a világfájdalom? Rokon -azon érzéssel, mi Hamletet e felkiáltásra készti: «A világ kifordult -sarkából. Minő fájdalom, hogy helyreigazítására nekem kelle születnem!» -A világfájdalom a nagyon is magas s éppen azért mélyen megtört, -szenvedélyesen telhetlen s éppen azért korán blazirozott eszményiség -költészete, melynek az élet nem lehet öröm és összhang, hanem ellentét -és kielégíthetetlen szenvedély; mert végtelenbe veszett vágyai és -határozatlan eszményeinél fogva mindenütt csak azt látja, minek nem -kellene lennie, és elkeseredésében hirdetni kénytelen, hogy az ember -sorsa boldogtalanság, s annál nagyobb, minél mélyebb szívvel és magasabb -szellemmel bir. A világfájdalom egy elpazarlott vagy szerencsétlen élet -benyomásaiból táplálkozó kétely, mely felbonczolta érzéseink és -szenvedélyeinket, erkölcsi és társadalmi fogalmainkat, s kétségbeesett -eszményeink dőresége, erényeink nyomorultsága, tévedéseink és bűneink -végzetszerűsége fölött. A világfájdalom a pessimismus költészete, mely a -megsértett erkölcsi érzület búskomoly vagy humoros hangulatában mintegy -örömét leli az embert gyöngeségeiben mutatni fel, mely nem zavarja ugyan -össze az erőt a gyöngeséggel, az erényt a bűnnel, de egyiket a másik -nélkül nem tudja képzelni; nem kétkedik ugyan az eszmékben, de igen a -tényekben s az emberi dolgokban elvesztvén hitét, bölcs Salamonnal kiált -föl: minden hiúság a nap alatt! A világfájdalom a tagadás költészete, -mely se eszmék, se tényekben nem hisz, egyetlen tényleges eszméje és -érzése sincs és a szentet és szentségtelent, a nemest és nemtelent, a -fönségest és aljast összezavarván, a dæmoni gúny és ájtatos lelkesülés -közt hánykódva, érezni akar, mikor már nem érezhetni, sírni, midőn -kaczag és kaczagni, midőn sír, s elvégre is a cynismus frivol -ironiájában nyugszik ki. A világfájdalom a kétségbeesés költészete, a -blazirtság, embergyűlölet, életundor, tagadás, cynismus különböző -árnyalataiban. Alaphangja és véghatása mindig vigasztalhatlanság. Innen -a világfájdalmas költők bármily nagy tehetséggel birjanak, nem -ragyogtathatnak föl eszményt; hiszen nincs benne hitük; elméjök bármily -éles, kedélyük bármily mély, művészetük bármily elragadó legyen, nem -nyujthatnak az értelemnek általános és jótékony eszmét, a szívnek -kibékítő és tartós táplálékot, hiszen lelkesülésük kétségbeesés, -bölcseségük kétely. Ez okon azon költők, kik megtámadják ugyan -eszményeinket, de helyükbe mást akarnak állítani, nem világfájdalmasak. -Például a szoczialista költők csak a tagadást és hangot kölcsönzék -emezektől a társadalom ellenében s nem egyszersmind a kétségbeesést, sőt -ellenkezőleg egy megszülendő új világban igen is ábrándos, igen is -erélyes hitük van. A világfájdalom legkijelöltebb képviselői, bár -mindenik különböző árnyalattal s a költői erő különböző fokán: Byron, -Balzac, Thackeray és Heine. - -E rendkívüli költőkről, kik korukat éppen úgy kifejezték, mint hatottak -reá, nem szándékom mindazt ismételni, mit róluk az európai kritikusok -oly sokszor elmondottak. Néha az embernek éppen úgy kedve jő védeni őket -megtámadóik, mint ócsárolni magasztalóik ellenében. A világfájdalom -mellett sem akarok szót emelni. Meg vagyok győződve arról, mit a -legnagyobb költők és műbölcsészek hirdetnek, hogy a költészet nem -dissonantia, hanem összhang s forrásai az önmegalázódás, melynél fogva -az egyén nem tekintheti magát a világegyetem központjául s egyéni -fájdalmait, meghiúsult vágyait, reményeit nem állíthatja az általános -kényszerűség ellenébe; a hit, hogy a jó valóban létezik, s ha egyes -ember, egész nemzedék, egész korszak, egész polgáriasodás semmivé lesz -is, azért az emberiség hanyatlása, az erkölcsiség végromlása nem -következik be; a szeretet, mely bizalommal és reménynyel tekint a -világba és életörömet érez, ha megoszthatja magát, folytonosan másokért -s így önmagáért munkálva. Én csak azt akartam röviden érinteni: mi -tulajdonkép a világfájdalom; mihez még hozzáteszem, hogy e világfájdalom -a magyar költészetben nincs meg, lyrikusainkban legkevésbbé s legfölebb -csak egyetlenegy regényírónkban találhatni annak némi nyomaira. - -S vajon azok után, miket mondottam, miért ne merjem még azt is -bevallani, hogy én a világfájdalmas költőkre nem tudok oly megvetéssel -tekinteni s oly könnyedén pálczát törni fölöttük, mint a legtöbb -kritikus, sőt némelyik iránt rokonszenvet s bámulatot érzek. Mindenek -előtt a költészet nem lehet képmutatás, s a valódi költő csak annyiban -nyugtathatja meg olvasóit, mennyire maga van megnyugodva s e szerint nem -lehet-e azt követelni oly költőtől, ki szerencsétlen, kétségbeesett, -kinek lelkében nincs összhang, hogy költészete más legyen, mint szíve, -lelke, élményeinek összege. Szigorúan itélhettek róla – erre jogotok van -– de azt nem kivánhatjátok tőle, hogy képmutató legyen, s ha igazán és -mélyen érzett, ha a szív csak egyetlenegy örvényét, a szellem -egyetlenegy mélységét födözte föl, igen sokat találhattok benne olyat, -mi ha nem is összhang, de az összes világköltészet összhangjának egyik -kiegészítő részét teszi és mindenesetre ezerszer többet, mint az oly meg -nem hasonlott költőkben, kiknek nincs szívük, mi meghasonoljék s -összhangjok alapja vakhit, korlátoltság vagy felület. Aztán vannak -korszakok az emberiség és nemzetek életében egyaránt, melyek a költőnek -nem nyujthatnak eszményt és megnyugvást, csak fájdalmat és meghasonlást. -S ilyenkor egyetlenegy vezető csillag, egyetlenegy biztos támpont -nélkül, hogy emelkedjék kora fölé? Elitélhetitek s talán nem egészen ti, -hanem egy más kor kritikusai, de ha mindent meg fogtok tagadni is tőle, -egyet el kell ismernetek: hogy korának hű képviselője volt és nem hiába. - -Mindez, ha nem is szorosan vett széptani elv, de oly lélektani és -történeti szempont, melyeket a kritikusnak nem lehet mellőznie. S én, ki -mint kritikus először is költészetünk komolysága és őszintesége mellett -küzdök, mi nélkül nincs költészet s mit annyira lábbal tapodtatni látok, -hajlandó vagyok azt mondani lyrikusainknak: legyetek hát -világfájdalmasak, homlokotokon büszkeséggel, ajkatokon gúnynyal, -szívetekben boldogtalansággal, essetek kétségbe, ha nem tudtok -lelkesülni, gyűlöljetek, ha nem szerethettek, de igazán s egész -lelketekből, csak az istenért ne affektáljátok azt, mit nem éreztek, s -éppen a naiv Petőfi mesterkélt gyöngeségeit ne tegyétek nevetségesekké. -De mielőtt eltökélnétek magatok a világfájdalomra, tudjátok meg, hogy a -világfájdalomhoz kétely kell, s ez bizonyos bölcsészeti műveltség -eredménye, mit ti pedánsságnak neveztek; hogy a világfájdalomhoz oly -élmények kellenek, miken ti alig mehettetek át s miket nem is tanácsos -megpróbálni; hogy a világfájdalomhoz eszményies ábránd s mély kedély -kell, mi szerintetek nem magyaros és férfiatlan; és végre ne feledjétek, -hogy blazirtság és naivitás, világfájdalmas és népi költészet ellenkező -dolgok, e két szerepet nem lehet egyszerre játszani s ha mégis -komédiázni van kedvetek, könnyen úgy járhattok, mint Réthy járna, ha -Hamlet szerepében lépne föl. - -Még egyszer erősitem, hogy a magyar lyrában nincs világfájdalom; mindaz, -mit annak neveznek, nem egyéb, mint gyönge s még jól ki sem számított -affectatio vagy egész a monomaniáig ment önámítás, mikből aztán -természetesen semminemű költészet nem fakadhat. Ezt mindjárt maga az -alaphangulat elárulja. Lyrikusaink keresve keresik, dicsőítve dicsőítik -a fájdalmat. Tóth Endre ezelőtt két évvel kiadott «Zengő bokrá»-ban -többször elmondja, hogy minő kéj a fájdalom, mert különben hova lenne -dalaiból a láng nappala, szivéből a villám; némi öntetszéssel vallja be, -hogy szomjazik egy tengert s gyülöli az embert, s keblének vad sötét -éjét csak egy szikra ragyogja át: szive lángja, ez a vérben égő -világgyűlölet komor csillaga. Ugyane szellem vonul át újabb költeményein -is, kissé szelidülve. Mindenikből kiérzik a kín áhitata, a fájdalom -boldogsága, mi nélkül boldogtalan volna. Zalár hasonlókép oltárt emel a -fájdalomnak. A «Fájdalom lantjához» czímű költeményében, miután -megátkozza az örömet és boldogságot, így kiált a fájdalomhoz: - - Keveset sírtam még, még sírni akarok, - Hiénává leszek, hogyha te akarod. - Fölásom a földnek sírjait egyenkint, - S elrablom belőlük az eltemetett kínt. - Tán a világ kinját hordva boldog leszek. - Oh fájdalom lantja, ne hagyj el engemet! - -De e hajhászat mind hiába: a fájdalom nem akar megjelenni; a dicsőités -mit sem használ: a fájdalom nem akarja megdicsőítni imádóit. Miért is -vagy oh fájdalom oly kegyetlen és makacs? Miért hasonlítasz abban az -örömhöz, hogy a puszta akarat nem varázsolhat szivünkbe? Miért nem -boldogítod azon költőket, kik imádnak, s miért teszed boldogtalanokká -azokat, kik vágynának szabadulni tőled. Oh fájdalom, e kegyetlen -szeszélyed sebzőbb, mint magad. - -Valóban az elegikus költő épen úgy nem szokta keresni és dicsőíteni a -fájdalmat, mint a világfájdalmas. Az elegikus azért panaszol, hogy -enyhüljön s megnyugodjék; a világfájdalmas pedig oly örömest szabadulna -fájdalmaitól, de nem tud, mert kételye minden megnyugvást fölemészt és -kétségbe kell esnie. Épen ezért a fájdalom e boldogságát és dicsőítését -nem lehet komolyan venni. De ha mindjárt komolyan venné is az ember, nem -kellene-e mosolyogni azon gondolatokon, melyekkel lyrikusaink -úgynevezett világfájdalmukat és gyűlöletüket kifejezik. Ők tulajdonkép -nem tudják mi bajok, s egyetlen eszméjök sincs. Az eszményiség makacs -küzdelmét a valóval, a kétely és szenvedély örvényeit, a blazirozottság -kinait, a tagadás és gunyor keserűségét mind nem találhatni meg bennük. -Csak azt halljuk untalan, hogy fáj, fáj, nagyon fáj valami, s ez a -valami végre is egy nagy semmi. Tóth Endre «Oh ne kérd» czímű -költeményében igen jól jellemzi e lélekállapotot, midőn így szól: - - A ki még a búnak nevet adhat, - S szót talál az okra ajkain, - Ott a lélek még ki fog derülni - És örömre válhatik a kin. - - De ott, a hol az elnevezésre - Okot és szót nem találhatunk, - Mint a szin a fekete virágon - Örökösen az lesz bánatunk. - -Tehát az örökös bú az, mire nincs okunk s mit nem tudunk kimondani. De -hogyan van mégis, hogy Tóth Endre ugyanezen költeményében megmondja -örökös bánatja okát, így szólván: - - Fáj nekem az élet, még ha szép is, - Mert gyönyörét kínokkal ivám. - -Ha ez azt teszi – egyebet alig tehet – hogy örömeink mellett bánatunk is -van, épen nem világfájdalmas, épen nem kétségbeejtő eszme. Tóth Endre -«Zengő bokrá»-ban nyiltabban tartá föl világfájdalma okait, többször -emlegetvén, hogy a kritikusok üldözik, szennyes föllegek dörgenek -körüle, ellenségeinek fekete felhői s a gyáva kajánság és lelki -elvetemültség mindegyre sebeket ütnek szívén; hogy a gazdaság rosszul -jövedelmez s kutyájának, mely épen oly rossz húsban van, mint maga, még -kosztja sincsen; hogy dalolt, fázott, éhezett s fénybe öltözött lelkével -rongyosan kell meghalnia. Bizonyára nagy gyöngédtelenséget követnék el, -ha e szomorú és részvétet érdemlő tényeken kétkedni vagy belőlük gúnyt -űzni mernék, de azon szabadjon kétkednem, hogy mindez elegia vagy -világfájdalom, midőn a száraz tények halmazából egyetlen költői eszme -sem merül föl. Nem egyéb ez, mint azon házi költészet komoly oldalról, -melynek vígabb felét Lisznyai szokta legnagyobb virtuozitással -kizsákmányolni. Tóth Endre újabb költeményeiben mindezt mellőzi, csak -kritikusaira panaszol most is, például e sorokban: - - Most sincs váltig nyugodalmam, pihenésem, - Szennyes lelkek törnek reám minden résen, - Illet aljas üldözések mély fulánkja! - No de tán a kigyók szája - Azért van, hogy ezt csinálja. - -s bár a tünő ifjuságot, szétfoszlott reményeket, a kiábrándulást -többször emlegeti, fájdalmát lehetetlen megértenünk, mert hiányzik benne -a mélyebb jelentőség, a költői felfogás s valami oly határozatlan, ködbe -vesző árjongás, hogy elvégre is szánalmunk kifárad és boszankodnunk -kell. Innen van aztán, hogy Tóth Endre ilynemű költeményeiben – s a -legtöbb mind ilyen – egyetlenegy gondolatot sem tud kivinni, a -végszakokban már elfeledi, mit az elsőkben mondott, s nem tudva mi baja, -nem tudva mit mondjon, ide-oda kapkod, mint a vízbe haló, míg végre -elmerül. A költőt magába nyelte a fájdalom árja, s csak bokrétás kalapja -úszik a habokon. Tóth Endrének egész költészete csakugyan nem egyéb, -mint síró rhythmus, mely a szóvirágok bokrétáit ringatja. - -Zalár már sokkal határozottabb s úgy szólva bölcsészibb. De én jobban -szeretem Tóth Endre határozatlan árjongását. Zalár úgynevezett -világfájdalmas költeményei valóságos parodiák. Az «Ábrándos bölcsek» -czímű költeményében, miután a bölcseknek azt tanácsolja, hogy -agyvelőiket etessék ki a kutyákkal, kimondja, hogy az emberek nem -érdemlik a boldogságot, hogy nincs boldogság, mert - - A ragyogó nap, melyet úgy csodáltok, - A jótékonyság kútfeje talán? - Kinyitja a virágok kelyheit, de - El is hervadnak azok sugarán. - -De vajjon, ha a virágok nem hervadnának el, ha nem volna gyümölcsözés, -ha nem érnék meg a gabona: nem azért panaszkodnék-e Zalár, hogy az az -átkozott nap éhhalált küld az emberiségre? - - A csendes éjjel hoz nyugalmat és kéjt? - S álmak szárnyán repülsz a mennyekig? - Utánad száll egy könnyü tőr… s szivedből - Kimetszi az álom szép képeit. - -Ha ennek értelme az, hogy az álomból utoljára is föl kell ébrednünk, -akkor az a könnyű metsző szer igen érdemes szerszám, mert a sok és -hosszú álom csakugyan egészségtelen; ha pedig a költő az álmatlan éjekre -czéloz, akkor könnyű segíteni a dolgon: nem kell éjszakára sokat enni -vagy theát, kávét, bort inni. De nincsenek-e gondok, betegségek, melyek -elrabolják álmainkat. Vannak bizony, hanem ezért még Hamlet sem esett -kétségbe, sőt épen azért nem lőn öngyilkos, mert félt a mély álomtól, -mert nem tudta, hogy minő álmai lesznek, ha többé nem ébred föl. - - Sötét alacsony kunyhóban születtél, - De lelked a felhőknél magasabb? - Ha a paloták márványára léptél – - Majd elfelejted a fényben magad. - -Ez újra homályos. Ha a költő oly szegény embert vádol, ki munkája által -kényelemhez jutva, azt derekasan használja, nagy igazságtalanságot követ -el, mert a szorgalmat és törekvést hurrogatja le, mi annyi nemes érzés -és tett szülőanyja. Sőt többet mondok: ismerek oly költőt, ki verseiben -untalan azzal dicsekszik, hogy kunyhóban született, mi egyébiránt oly -kevéssé érdem, mint gyalázat, de azért a legújabb divat szerint öltözik -s minden este fodrozott hajjal és fénymázas czipőben udvarol – oh nem a -karzaton a nép leányainak – hanem valamelyik páholyban valóságos nemes -és gazdag hölgyeknek. Vajjon ezen ártatlan következetlenségért rossz -embernek tarthatni-e a különben igen becsületes ifjut? De vannak -emberek, kik pénzért vagy czímért eladják becsületüket. Vannak és voltak -mindig, noha aligha magas lelküek, mint a költő mondja, de az emberiség -nem ily hitvány emberekből áll s azért, mert ilyenek is vannak, még a -közerkölcsiség véghanyatlása nem következett be. - - Minél többet tud, annál több rosszat tesz - A fényes bűnök sötét embere, - Mindannyiból egy-egy Herostrat válik, - S miért ne? hisz így fennmarad neve. - -Ez csak annyit tesz, hogy vannak gazemberek is a világon, és hogy a -dicsvágy bűnökre vezeti az embert. De vajon a dicsvágy nem vezet-e -erényre s nagy tettekre is? Mi pedig a Herostratokat illeti, pár ily -bolond ember miatt még senki sem vesztette el hitét az emberiségben: - - Imádta Krisztusát – s meg is feszíté, - Miként az emberiség szemetét. - Aztán keresztjét oltárára tűzte, - Majd meg szétdulá temploma kövét. - -De nem győzött-e a keresztény vallás s világfájdalmas eszme helyett nem -vigasztaló, lelkesítő-e a vértanuság istenülése, az eszme győzedelme a -legerősebb világi hatalom ellenében? Végül Zalár azt kérdi: romlottság-e -ez avagy könnyelműség? Az olvasó felelet helyett méltán állhat elő azon -kérdéssel: nem éretlenség, nem gyermekeskedés-e ez? - -Ön sokkal józanabb, sokkal szárazabb, mintsem fogékonysága lehetne a -költészetre – mondhatja valaki. Nem védem magam, nem mondom, hogy épen -az elébb törtem lándzsát a fájdalom és tragikumért, hogy menteni -kisértem meg a világfájdalmat, hogy ellenszenvvel viseltetem azon -kritikusok iránt, kiket rögeszméjök egyoldaluakká tesz, de azt szabadjon -kérdenem: miért akarnak a költők őrültek lenni? E kérdés se gorombaság, -se sértés nem lehet. Én nem merném kimondani, ha maguk a költők nem -vallanák be magukról. Tóth Endre kéjelegve érez oly lélekállapotot, -melyet szelid őrültségnek nevez: - - Még is itt vagy, még is látlak, - Itt érezlek szivem körült… - Mint az árnyat, mint a vágyat - Test gyanánt a szelid őrült. - -Zalár alig várja a pillanatot, hogy megőrülhessen. Az «Egy frenologhoz» -czímzett költeményében mind az őrültség boldogságát festi, s a többek -közt így szól: - - Az őrült hajszálát is lengetik tán - Szelid fuvalmak, csendes lágy szelek… - Jőj nyájas szellő – így kiáltok akkor – - Az én fürtim borostyánlevelek… - Byron babérát is te csókolgattad, - De az nem volt ily szép zöld korona; - Nem egy nemzet, nem a világ tevé ezt - Fejemre – hanem az Isten maga. - -Honnan ez őrült költészet? Megmondom. Petőfi írt egy «Őrült» czímű -költeményt, mely nem egyéb, mint egy őrült ember lyrai monologja, s mint -ilyen igen jeles. Lyrikusaink annyira megszerették e költeményt, hogy a -tébolyt a legköltőibb érzésnek kezdék tartani. Képzeletük, kedélyük -öntudatlan oly lázas hangulatot váltott, minő sem a szenvedély vagy -fájdalom, sem az elragadtatás vagy kétségbeesés költői nyilatkozása. -Feledték, hogy a mi objectiv költeményben helyén van, subjective ízetlen -és nevetséges is lehet. Aztán írt Petőfi egy cyclus sötét epigrammot, -melyeket «Felhők» czím alatt adott ki, s melyeknek nagy része, néhány -valóban szép költeményt kivéve – pusztán csak dagályos ellentét vagy -bizarr ötlet. Lyrikusaink a képzelet merészségét bámulták bennük és -vakmerők lettek, majd mély bölcsészeti eszméknek hitték, s innen kezdék -meríteni világnézletüket. - -Tóth Endre «Zengő bokrá»-ban nem egy ily szellemű költemény van. Ő is -kérdi, mint Petőfi: mi a nap? azt is hozzá teszi: mi a hold? de míg -Petőfi csak gyermekesen felel a feltett kérdésre, Tóth Endre igen -nevetséges dolgokkal áll elő. A «Rajongás», «Egy ismeretlen nőhöz», «A -midőn aluszik a fergeteg» stb. mind e tébolyszerű költészet szüleményei. -E szellem nyomai újabb költeményeiben is megtalálhatók, noha nem oly -kirivóan. A «Sappho mellett», «Reménytelen», «Szerető átka», «Túlvilági -élet», «Borongós», «Lombok közt» többé-kevésbbé a gondolatnélküli kétely -és a szárnya szabadjára eresztett képzelet lázas vergődései. A helyett, -hogy az ember sötét ábrándokba sülyedjen, mosolyogni kényszerül, mint -például e sorokon: - - S tán a földnek indulása - Vivó szivek dobbanása. - -Sőt románczai és balladáiban is ez elem túlnyomó. Az «Őrült huszár» -czíműben egy őrült huszár a folyó hullámát paripának nézi, reá ugrik s a -vízbe vesz. «Bolond Miská»-ban egy utczai bolond azt hiszi, hogy a -csalogány éneke az ő dala. A «Beteljesült álom»-ban egy költő azt -álmodja, hogy kedvesét öleli és szíve örömében megreped, s midőn «az -álom ellebbenti szemeiről hímes fátylát» – tehát fölébred – csakugyan -«megtelt szíve ketté repedt.» - -Zalár sokkal tovább megy, mint Tóth Endre, ki, mikép már megjegyzém, ez -újabb költeményeiben mérsékli magát, s pár csinos versszak s a rhythmus -erejével némi hangulatot is képes ébreszteni. Zalár mintegy elemében -van, ha a tébolyszerű költészet szikráit ragyogtathatja. «Melyik szebb -fény», «Ha megfutván», «Szegény ember éjszakája», «Sokáig áll-e a -világ», «Nagy változáson ment át», «Apa és fiu», «Sápadt vőlegény és -halvány menyasszony» stb. – különösen ilyenek. Az elsőben azt kérdi, -melyik szebb fény, a hold vagy a villám? s kéri a villámot, hogy csapja -agyon. A másodikban a világ végével tépelődik, midőn a nap égő keble -kihamvad, a hold a földre száll melegedni, és összefagy, a -csillagmilliók lehullnak, az ég boltozatja beszakad, s az Isten mint -Marius dől az omladékokra. A harmadikban egy szegény ember kutyája -vonításából veszélyt sejt, tán tűz lesz valahol, de nem bánja, ha hamuvá -ég is minden a világon; miért ne gyuljon meg háza? hisz úgy is rongyos -teteje, oldala; miért átkozza magát s a hideget? hisz úgyis régóta -átokkal tüzelget s csak volna kovája, aczélja, taplója, tüstént -fölégetné kunyhóját: hadd vonítson hát a kutya, hadd legyen hát tűz -valahol, azonnal az égő ház mellé terem s fölmelegíti félig fagyott -testét. Így tovább. De mind ebben van-e valami, mi bárminő szempontból -figyelmet érdemeljen? Nem a legnagyobb képtelenség, üresség-e ez, mi -csak lehet? - -E képtelen, üres költészet természetes kifolyása a dagály. Mi az a -dagály? Az értelem, a képzelet, az érzés fölfuvalkodása, mely nagy -puffogás közt pattantja el a semmit, legtöbbször úgy jelen meg, mint oly -képek és hasonlatok halmaza, melyek nem tudnak gondolatokká válni, se a -gondolatok emelésére nem szolgálhatnak. Tóth Endre és Zalár tulajdonkép -a dagályban keresik a költészetet s nem mindig emelkednek oda, hogy -szabatosan legyenek dagályosak. Legyen szabad pár ily dagály -fölbonczolásával untatnom olvasóimat. Nem ok nélkül teszem. Nálunk a -dagály meglehetős tetszésben részesül. A színházban igen sokszor tapsot -nyer a haszontalan phrasis, míg a jellemnyilatkozás elkerüli a -figyelmet. Némely költemény hírét pár hasonlat alapítja meg, s igen sok -olvasó és költő paradoxonnak tartaná, ha azt erősítné valaki, hogy remek -költemények vannak a világon, melyekben egyetlen úgynevezett hasonlat -sincs. Igen sokan a művészi próza titkát is a virágos nyelvben hiszik -rejleni, mi a legkiállhatatlanabb valami. S mennyi utánzója akad nálunk -mindennemű dagálynak. Istenem! Hisz oly körmönfont stylista is, mint -Török János, nem egy journalistának szolgál példányul. Legalább mindenik -vidéki levelező eltanulja tőle a «fajunk» szót, mely által a «nemzet»-et -akarják kiküszöbölni szótárunkból. - -Tóth Endre «Nem itt születtem» czímű költeményében így szól: - - Mint a madár, a ki - Szárnyait megérzi, - Oda hagyja fészkét - Bármi kedves néki; - Eljöttem, eljöttem - Onnan én is régen - A tündér remények - Arany szekerében - Robogtam az égen. - -Hát a madár arany szekérben robog-e az égen? Ha a költő magát madárhoz -hasonlítá, nem kellett volna-e e hasonlatban felolvasztania azon -gondolatot is, miért hasonlatot használt? - -A «Gondolkozom rólad» czímű elején ez áll: - - Gondolkozom rólad, lelkem édes álma, - Sorsom költeménye, tiszta fényes lélek! - Emlékezetemnek arany fonalára - Ereszkedem, pedig szivem reszket… félek - Nem fényes ábrándok romja az én multam, - Melyeknek emléke a búban is édes… - Oh a míg ezeknek karjain aludtam - Nem sejtém még akkor, a jövő mi vészes. - -A költő emlékezetének arany fonalára ereszkedik – ám legyen! de hogyan -van az, hogy az arany fonalat, azaz multjának ábrándját nem tartja -fényesnek, midőn az arany elég fényes, s mégis a fényes ábránd karjain -aludt, noha multjában hiányzik a fényes ábránd? Az ember egészen -elkábul. Nem csoda, ha a költő is reszket és fél. - -A «Flóra» czímű költeményt így fejezi be: - - Minek nevezzelek? minek neveznélek? - Mért adnék uj nevet a madáréneknek? - Kik arczodat nézik, tiszta fényes lélek, - Mint illatról a virágra ismernek. - -Itt a madárének és virágillat nem mint külön fogalmak vannak -összeállítva, de mint ugyanazon fogalom részei. De ha külön fogalmaknak -vesszük is, az arcz nézése s a virág szagolása adnak-e összevágó képet, -s ha adnak, van-e alatta gondolat? - -Zalár «Reszketnek forró» czímű költeményében így szól: - - Ajkadnak piros sugarán - Mint hajnalcsillag a korányon - Elolvadt ajkam. - -A sáppadó, enyésző csillag lehet-e a kéj jelképe, s ha lehet, egyik -ajknak piros, másiknak halvány sugára nem a legnagyobb szegénység-e a -keresettségben? - -A «Sápadt vőlegény és halvány menyasszony» czíműben ez áll: - - Te mondád: mély tenger a szerelem, - És én e tengert, a kéj tengerét - Megiszom mind egy cseppig kebleden. - -Szenvedély kifejezése-e ez undorító zabálás? Meginni egy tengert, mint -az egyszeri ember, ki sziklákat evett. Mégis ha az történnék a költővel, -mi a tengeren szokott. De Zalár mindent túlvisz. Mint a rossz színész -untalan kiabál, hadarász. Nagyokat gondol és mond semmit. Szépeket akar -képzelni és szörnyű bizarrságokba téved. Kirabolja a mennyet, poklot és -földet, lehúzza az Istent az égből, de a virág és fény, angyalok és -ördögök közepett ott áll mint egy felczifrázott automat érzés és -gondolat nélkül. S mindez nemcsak ízlésünkre hat sértőleg. Én nem vagyok -pietista, megdöbbenés nélkül tudom végig olvasni Byront, de Zalár néha -zavarba hoz megdöbbentés nélkül és nevetésre ingerel s mégis mosolyra -sem birhat. Például e sorok igen kellemetlenül hatottak reám: - - Nem birtad őt követni oly magasba, - Hol ő magas lelkével röpkedett? - Nem az ég volt az, hol az isten trónol, - Tulszárnyalá ő a magas eget. - -Más helyt: - - A pedig hogy szerettelek egykor, - Mint mennyországot az angyalok, - Mint önmagát szereti az isten… - -Más helyt: - - Mosolyod, könnyed, minden pillantásod - Egy-egy imádság, mely az égbe szállott, - Nem látsz te most jól a földön, hisz minden - Erényt, szentséget rád lehelt az isten. - - Ha még nem volna a világ megváltva - S az isten fia születni most vágyna; - Te választatnál – te édes anyjának, - Úgy illenél a menny királynéjának. - -A rakonczátlan képzelet e lázas dagálya nem az erő és forrongás jele, -hanem épen az erőtlenségé. Midőn a költőnek nincs gondolatja, -compositiója, csak egyes képek lebeghetnek képzeletén s lelkesülése csak -a lázbeteg rohama lehet. S ez könnyen szokássá, második természetté -válhatik s akkor oda van az egész iránti érzék. Innen Tóth Endre és -Zalár költeményeiben alig találhatni compositiót, költeményeik -legtöbbjéből versszakokat lehet kihagyni csorbulás nélkül, míg némelyik -egész ívvel megtoldva sem lelhetné meg bevégzettségét. Sőt még a költői -alapul vett dagályt sem látjuk mindig kikerekítve. A virágból -mindjárt-mindjárt rózsaköd válik, a rózsaködből kárpit; a pillangó -fényes fátyol lesz, s a fátyolnak gyöngyöznie kell, hogy újra pillangó -lehessen; avagy a virágos lélek gyöngygyé alakul, míg a nagy habbá vált -patak a tenger fenekén gyümölcsre, virágra, egész paradicsomra bukkan. - -Mindemellett nem mondom, hogy mindkét gyűjteményben egyetlen élvezhető -költeményt sem találhatni. Tóth Endre pár csinos verset is írt. Nem -balladáit, festő költeményeit, népdalait értem, ezekről jobb hallgatni, -hanem a «Hova ámulsz», «Szülő házam», «Új év», «Nagyon részeg» -czíműeket. A két első a reminiscentia daczára is érdekkel bír; a -harmadik a gyűjtemény legjobb költeménye; a negyedikben a forma meglepő, -mire egyébiránt Tóth Endre másutt is gondot fordít. Zalárról ezt épen -nem mondhatni. Ő úgy versel, mintha prózát írna, s költői szelleme is -igen rokon e prózaisággal. Bár költeményeit háromszor olvastam el, -egyetlenegy sem maradt emlékeimben olyan, melyet méltánylólag tudnék -felmutatni, a negyedik átolvasásra pedig nem szánhatom el magam a «Pesti -Napló» figyelmeztetése után is. E lap kritikusa Zalár költeményeit -tartalmasaknak tartja, s azt hiszi róluk, hogy a közhangulat tolmácsai. -Ha a költői tartalom pár sikerült ellentétből áll, s a közhangulatot -visszatükrözni annyi, mint ezt akarni költői felfogás és alakítás -nélkül: akkor a «Pesti Napló» kritikusának igaza van. Még abban is igaza -lehet, mit ugyane czikkében mond, hogy én lyrai költészetünkről már -elmondott s még elmondandó nézeteimet az ő régibb czikkeiből -kölcsönöztem. Ám legyek plagiator, de szabadjon abban eredetiséget -keresnem, hogy a kölcsönzött eszméket következetesen alkalmazom és -Zalárt nem méltányolhatom úgy, mint a «Pesti Napló».[3] - -S minthogy engem igen sokan – nem tudom miért – oly kritikusnak -tartanak, ki az írók gyöngeségeinek örül, s csak árnyoldalaik -felmutatásában tanusít hajlamot és tehetséget, nem lesz fölösleges egy -kis önvallomást tennem. Én ez épen nem kellemes s nem minden fáradság -nélküli kritikai hadjáratra nem azért szántam el magamat, hogy hol -egyik, hol másik írónak kellemetlent mondjak s a közönséget botránynyal -mulattassam, hanem mert tanulmányozva újabb költészetünk és kritikánkat, -szükségesnek láttam néhány kérdést szőnyegre hozni. Nekem, ki a -szellemet nyomozom, nem lehet czélom mesterséggel kikeresnem azon -szempontokat, melyekből valamely írót dicsérni vagy gyalázni lehet, a -mint azt a rokon- vagy ellenszenv különböző indokai kivánják. Ott, hol a -költői szellem, a helyes irány lüktetését érzem, nem fogok aránylag -csekélységeken fönnakadni, de ott, hol mindebből semmi, miért bájoljanak -el az aránylag csekélységek? Ezt tegyék meg mások, minthogy meg is -teszik: mert kritikánknak ez főszempontja. Nekem nem egyes talán -élvezhető költeményeiből kell és szabad megitélnem a költőt, hanem egész -szelleméből. Azért ne nevezzen engem senki irodalmi hóhérnak, hanem -álljon elő, támadja meg bírálataimat, ne kiméljen – legyen hóhérom. - -Áttérek Tóth Kálmánra, ki lyrikusaink közt minden esetre -legfigyelemreméltóbb tehetség. - -Tóth Kálmán nem annyira osztozott Petőfi lyráján, mint inkább egész -pályáját magához ragadta. Hat évi folytonos és tevékeny munkásságából e -jellemvonás kirívóan merül föl. Műveiben épen úgy megtaláljuk Petőfi -népies szellemét, mint világfájdalmas és egyéni szeszélyeit. De mind ez -még nem minden. Önkénytelenül egy egész második Petőfit látunk magunk -előtt, ki erőnek erejével a magyar lyra megváltója akar lenni. Kritikai -szempontból az kevésbbé érdekes, hogy Tóth Kálmán irodalmi föllépése -külsőleg is sokban hasonlít a Petőfiéhez; hogy ő is néhány költeményt -írva büszkén és kihívóan dobta az irodalom szemei közé önbizalmát és -tehetségét; hogy barátjaival költői levelezésbe, kritikussal -verspolemiába bocsátkozott; hogy első füzetkéje után csakhamar -szétküldék a lapok arczképét, mint a melyet a közönség türelmetlenül -bírni óhajt; hogy maga körül egy egész fiatal irodalmat gyűjtött, -melynek imádottja és vezére legyen; hogy a «Hölgyfutár»-ral a «Pesti -Divatlap», Nagy Ignáczczal a Vahot Imre szerepét játszatta s több -efféle. Sokkal érdekesebb azon benső hasonlatosságnak tetsző valami, -melyet, ha nem is annyi sikerrel, mint ő, vele együtt sokan képviselnek, -s melyet én meg akarok támadni, mint lyránk s általában költészetünk -egyik betegségét. E valami alatt a genialitást, az erőszakolt -genialitást értem, mely tulajdonkép nem egyéb, mint a naturalistaság -mestersége. - -Tóth Kálmánnak megtetszett a Petőfi genialis szerepe, s a helyett, hogy -költő akarjon lenni, színész lett. Nem tehetsége kifejtésén fáradozott, -hanem e szerep betanulásán, mi aztán azon kínos állapotra juttatá, hogy -geniális legyen a lángész egyetlen szikrája nélkül. Mélyen emlékébe -véste Petőfinek az önkényes szabályok, az igazságtalan kritikusok elleni -kifakadásait, s azt hivén, hogy a genialitás a művészet megvetése, mint -hevenyész és naturalista akart ragyogni. Aztán szerencsétlensége volt -többször ok nélkül dicsértetni és ócsároltatni. A dicséret épen oly üres -és igazságtalan volt, mint az ócsárlás. Ez egy okkal több volt arra, -hogy tovább játszva szerepét csakugyan a magyar lyra megváltójának -higyje magát: hisz a megváltók sorsa dicsőítés és gyalázat; hogy a -lángész kijelentését érezze magában: hisz a lángészt egész nagyságában -soha sem fogja föl kora és sorsa, míg él, üldöztetés, méltatlanság. S -valóban Tóth Kálmán annyira meg van győződve lángeszéről, hogy barátjai -s a «Hölgyfutár» közönsége tapsaival nem elégedve meg, nem átall így -kiáltani föl: - - Most is élnek nagyok, kik megérdemlenék, - Hogy fejöket a hír koszorúi fedjék, - De az irigy ember – ha övé nem lehet – - Halottaknak adja a dicső hírt, nevet; - Arra szór koszorút, ki már érzéketlen, - Csak a ki érzené, csak annak ne legyen. - -E nem annyira keserű, mint naiv és többször ismételt panasz, mind az -erőszakolt genialitásból foly, melyből Tóth Kálmán mind a mai napig nem -tudott kibontakozni, noha már fejlődése átélte azon első stádiumot, -melyben a költőnek sokat megbocsáthatni. Az ifjú költőnek megvan az a -joga, hogy szabad neki hibázni. Az első kisérletek nemcsak hogy majd -soha sem hordják magukon a kiforrottság bélyegét, de magukban véve sem -mindig sikerülnek. Az ifjú költőben mindig inkább a jövőt, mint a jelent -kell becsülnie a kritikusnak, s inkább a szellemnek hódolnia, mint a -szellem szüleményeinek. E mellett első műveikben még a rendkívüli -tehetségek is valamely példány, kedvencz költőjök befolyása alatt -állanak. Miért volna csak Tóth Kálmán kivétel, ki nem rendkívüli -tehetség? De mégis meg kell vallani, hogy ő kivétel s talán épen ezért, -talán egyébért is. Ő úgy látszik igen nagy mértékben és igen sokáig akar -jogot tartani a hibázhatás szabadságához, mit genialitásnak hisz, míg -másfelől a másoktól vett hatást egész az utánzásig viszi, mire mint -eredetiségre büszke. «Kinizsi»-jén és «Költeményei»-n, melyek a szerelmi -vadrózsák első füzetét is magukban foglalják, Arany és Petőfinek nem -annyira befolyása, mint torzított utánzása látszik. A szerelmi vadrózsák -második füzetében ez utánzás ugyan kevésbbé észrevehető, de a genialitás -még mind tart, sőt úgy látszik, hogy tőle másokra is elragadt s legújabb -szépirodalmunk egész genialis csoporttá alakult, mely magán kezdi a -magyar irodalmat, büszkén lobogtatja zászlaját, melyre semmi sincs írva, -rontana, ha tudná hogy mit, építene, ha volna miből, s a genialitás hiú -álmai közt a tanúlmányt megveti, a művészetet lábbal tapodja. Ideje már -egyszer a genialítást bonczkés alá venni. S miért ne tegyem azt? Miért -ne legyek ha kell kiméletlen is? E túlkövetelés a legnagyobb szigorra ad -jogot, s ha Tóth Kálmánnak szabad az «Állatgyűlés» czímű satyrájában -szamárnak választatni a kritikust, miért ne legyen szabad egy -kritikusnak kétkedni a költő csalogányságában? Az irodalom és közönség -nevében, mely ellen az a vád, hogy koszorúit csak a halottakra szórja, -miért ne merjen egy nem annyira irigy mint boszankodó ember vizsgálódni -a felett: vajon valósággal nagy-e e költő, ki oly fennhéjázva követel -koszorút? Mindez szolgáljon mentségemül – nekem több okból azon -nevetséges helyzetem van, hogy mindig mentenem kell magam és engedelmet -kérnem, valahányszor szabad véleményt akarok mondani – ha Tóth Kálmánt -oly szigorúan bírálom meg, mint a mily nagyok követelései, ha nem épen -közönséges tehetségét nem hozva kétségbe, jövője fölött nem törve -pálczát, eddigi műveiről sokkal kevesebb méltánylattal szólok, mintsem -ne vonjak magamra Isten tudja minő vádakat. - -Kiindulásul «Ti nagyon tanultok» czímű költeményét veszem föl, mely épen -úgy jellemzi őt, mint alkalmas pontokat nyujt nekem mind általános -véleményem s illetőleg polemiám kifejtésére, mind a kezem alatti -legújabb gyüjteménye tüzetes bírálatára. E költeményt, mely összes -gyüjteményében jelent meg, versszakonkint fogom idézni. Ime az első -versszak: - - Ti nagyon tanultok… én nagyon szeretek, - Nem is tudok én mást, csak nagyon szeretni, - Fáradozásból áll a ti érdemetek, - Az enyim? énnekem nincs érdemem semmi. - Tinálatok az ész csinált fénye ragyog, - Nálam az Istentől teremtett szív lángja – - Én hozzátok képest oly tudatlan vagyok! - Szivemből foly az én dalaimnak árja. - -Kinek nem jut e soroknál eszébe Petőfinek a «Természet vadvirága» czímű -költeménye, melyet kritikusai és költőtársai ellen írt. Tóth Kálmánnak -nem egy ily költeménye van, épen mint Petőfinek. Természetesen, hisz -Tóth Kálmán Petőfi egész pályáját, egész egyéniségét magához ragadta. Én -Petőfinek ilynemű költeményeit soha sem becsültem nagyra, noha oly rossz -néven sem vettem, mint igen sokan. Ő ezek nélkül is épen oly költő lesz -vala, mint a milyennek maradt ezek mellett is. De megvallom, mióta -lyrikusaink e költeményekből merítik a genialitást, öndicsőítést és a -művészet megvetését, némi ellenszenvvel viseltetem irántuk. Azonban az -ellenszenv nem tehet igazságtalanná. Annak megvan a maga értelme, hogy -Petőfi ilyes költeményeket írt, ő genialis költő volt, ha nem is világra -szóló lángész, ha nem is egészen kifejlett és bevégzett költői -egyéniség, de minden esetre olyan, ki a magyar költészetben korszakot -alkotott. Művei közűl igen sokat fog eltemetni az idő, melyeket -napjainkban bámulnak, de nem kevés fog fennmaradni, melyek csak a magyar -nyelvvel enyészhetnek el, s azon szellem hatása, mely költészetünket -megifjítá és nemzetiebbé tette, nagy és maradandó horderejű. Ez volt -tulajdonkép az ő genialitása, mely nem a művészet ellen támadt föl, -hanem bizonyos rendszer ellen, melyet művészetnek neveztek. Kritikusai -ezt nem fogva föl, holmi kicsinyeskedő önkényeskedéssel kezdették -ostromolni. Ő jogosan mondhatta ellenükben, hogy önkényes iskolai -szabályoknak nem engedhet s menni fog a maga útján. Sőt többet mondok: -Petőfinek olykori nyersesége és túlzása is igazolható nem széptani, de -irodalomtörténeti szempontból. A visszahatásnak joga van túlzásba esni. -Ez mindig megbocsátható hiba s néha méltánylandó érdem. Petőfi az idegen -szellem és mesterkéltség ellen képezett visszahatást, vagy jobban mondva -nagyobb erő és sikerrel folytatta azt, mint bárki előtte, és végrehajtá. -Költeményei közt vannak kevés becsűek, de olyan kevés, mely nélkülözze -az őszinteség, az erős szenvedély utánozhatlan bájait vagy a nemzeti -szellem lüktetéseit. Neki a mesterkéltség és idegenszerűség elleni -gyűlöletében szabad volt nyersnek is lenni, s nem mindig a költői és -művésziben keresni a nemzetit s ezzel néha affectálni is. Tóth Kálmán -hasonló jogra, hasonló igazolásra teljességgel nem tarthat számot. -Költészetének egyetlen genialis oldala sincs. Ő nemcsak hogy semmit sem -képvisel a régi ellenében, nem csak hogy nem vezére valamely rombolva -teremtő költői mozgalomnak, nemcsak hogy lyránkba nem vont be semmi -újat, de Istentől teremtett szíve lángja fényénél a már vert ösvényen is -igen bukdácsolva halad s épen nem törekszik azon, hogy a Petőfi költői -iskoláját, melynek híve, új oldalról vagy tovább fejtse. - -Mindezt alább bővebben ki fogom fejteni. Most hadd bonczoljam föl más -oldalról ama kérkedő sorokat. Tegyük föl, hogy Tóth Kálmán bennük nem -genialitására czéloz, hanem csak azon költőkkel teszi magát ellentétbe, -kik nagy szorgalommal tanulják be a mások érzéseit s a mesterkéltség -fáradozásában hiszik rejleni a költészetet és tanulmányt, míg ő -élményeiből merít, szívéből szól s ha nem is oly nagy művész, de -legalább őszinte és igaz, s így inkább költő, mint ha e nélkül akarna -lenni művész s csak mesterkélő kontárrá válnék. E föltétel egyik ága -ellen nincs kifogásom, soha sem emeltem és soha sem fogok emelni szót a -csinált költészet mellett, mert tudom, hogy a valódi lelkesülés a -szívből foly s az életből táplálkozik. A magyar kritikusok között talán -én vagyok az, ki leginkább követeli a költőtől, hogy élményeiből írjon, -azaz abból, mit átérzett, átélt, magán és másokon tapasztalt vagy átható -tanulmány által közvetített. Hiszen mi egyéb a lelkesülés, mint erős -benyomás, mely az életből mint eszme vagy érzés merülvén föl, egész -lelkünket, egész szívünket betölti és magával ragadja. De a lelkesülés -még magában nem költészet. Ha az volna, akkor azon nagy költőknél, kik a -világot elbájolják, vannak sokkal nagyobb költők, kikről a világ semmit -sem tud. Azon hazafi, ki önkényt kardot ragadva küzd, fázik, éhezik és -hazáját éltetve rogy össze sebeiben, bizonyosan lángolóbban lelkesül, -mint bármely költő, ki a hazaszeretet legszebb dithyrambjait zengi. Azon -ifjú, ki egy hölgyért megküzd a viszonyokkal, elég önmegtagadással bír -érte tűrni, szenvedni, áldozni, kétségkívül mélyebben szeret, mint a -legbűbájosabb szerelmi dalok költője, ki ezer szívet dobogtat -szenvedélyben. Azon férfiú, kit minden reménye csalódásra vezetett, -kinek minden vágya csak fájdalmat szült s ki egy feldult élet romjai -közt megtörve tántorog sírjához, minden esetre boldogtalanabb, mint a -legkétségbeesettebb költő, ki legalább költészete által elégtételt venni -és enyhülni tud. De vajjon e lelkesült hazafi, e szerelmes ifjú, e -boldogtalan férfiú, csak azért, mert mélyen érzenek, tudnának-e jó -verset írni? Alkalmasint még az «Estike» ízlését sem elégíthetnék ki. -Miért? Mert arra, hogy az ember költői művet teremtsen, nem elég érezni, -lelkesülni, e mellett még bírni kell a phantasia teremtő erejével is. Mi -következik ebből? Az-e, hogy Tóth Kálmán hiába ír szívéből, ha nincs -költői tehetsége? Nem. Én csak lángeszét tagadtam s nem épen mindennapi -költői tehetségét elismertem. Az következik, hogy hiába ír szívéből, ha -tehetsége még nem fejlődött, erősödött oda, hogy érzéseit oly költői -művekké tudja feldolgozni, melyek kielégítsék az ízlés, a széptan -követeléseit és szabályait. - -Oh ízlés és széptan és szabály! Mi köze ennek a lángészszel, sőt még a -tehetséggel is? Csaknem szégyenlem magam, hogy leírtam ez utált -szavakat. Képzelem mily szánó, mily megvető mosolylyal fogja olvasni e -soraimat némely költő. Oh én szerencsétlen, ki az irodalmi közvélemény -árja ellenében úszom s a legtermészetesebb, de nálunk leginkább -összezavart fogalmakat akarom kitisztázni! Kedvem volna affectálni és -szerénységbe burkolózva a tekintély varázsával fedezni nem annyira -merészségem, mint együgyüségemet. S csakugyan tekintélyt idézek, -Macaulayt, a nagy történetírót, a nagy műbölcsészt, mert e fogalmak -körül senki sem írt igazabban és mélyebben. Ő Byron fölötti Essayjében a -többek közt ezt mondja: «Mintegy elismert dolognak látszik, hogy a -szabályosság és teremtő erő közt bizonyos meghasonlás, bizonyos ellentét -van. Szabadjon gyanítanunk, hogy e gondolat egészen bizonyos szóbeli -visszaélésen alapul s igen sok tévfogalom szülőanyja, melyek a tudományt -és kritikát megzavarják. Mit értünk szabályosság alatt a költészetben? -Ha a szabályosság alatt oly szabályok megtartását értjük, melyeknek -alapja az igazság s az emberi természet elvei: akkor a szabályosság csak -más neme a remekségnek. Ha a szabályosság alatt egészen önkényes -szabályok megtartását értjük: akkor a szabályosság nem egyéb, mint más -neve a korlátoltság és ferdeségnek. Oly íróról, ki a látható tárgyakat -hamisan írja le, ki a jellem igaz fejlődése ellen hibáz, ki a hegyekkel -éjjel álmos fejeiket rázatja, vagy a haldoklót phrasisokat fecsegve -búcsúztatja el a világtól, joggal s a szó helyes értelmében lehet -mondani, hogy szabálytalan. Művészetének első és legnagyobb szabályát -sértette meg. Utánzása egészen ellenkezésben áll azon dolgokkal, -melyeket utánoz. Azon négy költő, kik leginkább mentek minden ilynemű -szabálytalanságtól: Homer, Dante, Shakespeare és Milton. Ezért ők -bizonyos értelemben, és a leghelyesebb értelemben szabályos költők.» -Macaulay ezután az angol kritikusokból egy csoport hamis és nevetséges -szabályt idéz, melyek korszakonkint a művészet változhatatlan -törvényeiként szerepeltek. Nekem, ki a régibb és újabb magyar kritikát -meglehetősen ismerem, igen csekély fáradságomba kerülne olvasóimat -hasonló idézetekkel mulattatni. S mit bizonyítnék be vele? Macaulay -fönnebbi tételét, hogy bizonyos szabályosság, korlátoltság és ferdeség, -s bizonyos szabálytalanság, remekség és genialitás. De ha a kritikusokat -tévútra vezeti a hamis szabályosság, a költőket tökéletesen semmivé -teszi a hamis genialitás. A költők egy úton járnak eme kritikusokkal, -midőn a genialitást oly dolgokban helyezik, melyek se az igazság, se az -emberi természet elvein nem alapulnak, s így untalan sérteniök kell az -ízlés és művészet örök szabályait. S vannak-e örök szabályok? Vannak; s -a lángész vagy tehetség kisebb vagy nagyobb ereje épen abban -nyilatkozik, hogy ez örök szabályokat fölfedezi vagy a fölfedezetteket -több vagy kevesebb tisztaság, hűség és bájjal érzékíti meg. S itt újra -Macaulayt kell idéznem, ki, miután bebizonyítja, hogy azok a -legszabályosabb eszközök, melyek leginkább megközelítik, hasonló -kérdéseket tűz ki s felel meg rájok épen oly szépen, mint igazán: «S ne -volna-e a költészetnek czélja, ne volnának-e örök és változhatatlan -törvényei? Csak az önkényes meghatározás dolga-e a költészet, mint a -czímertudomány? A czímertudósok azt mondják, hogy bizonyos paizs és -jegy, bizonyos viszonyokat fejeznek ki, s az a czímertudomány ellen van -színt-színre, érczet-érczre illeszteni. Ha minden megváltozik, ha -Európában minden czímer új divatot vesz föl, ha meghatározzák, hogy az -aranyat csak ezüstre, az ezüstöt csak aranyra szabad illeszteni, hogy a -törvénytelen származást a ruta, az özvegységet öv fejezze ki: bizonyosan -ez új tudomány csak annyit fog érni, mint a régi. Portcullis és Rouge -Dragon (heroldok hivatalos nevei) bohózatjátéka, midőn más tartalma -nincs, mint a szeszélyé, mindazon törvényeknek alávetheti magát, -melyeket a szeszély rá erőszakol. Azonban nem így áll a dolog azon nagy -utánzó művészettel, melynek hatalmáról minden időszak, a legdurvább s a -legműveltebb egyaránt, tanuságot tesz. Mióta a legelső műremekek -előállottak, minden megváltozott, mi ezen a világon csak változásra -képes. A polgárisodás megjött, elveszett s újra föléledt. Vallások és -nyelvek, kormányformák és a magánélet és észjárás szokásai egymás után -romba dőltek. Minden elenyészett, kivéve a természet nagy vonalait, az -ember szívét és azon művészet csodáit, melynek föladata az ember szívét -és a természet vonalait visszatükrözni. Ama két nagyszerű költemény, -kilenczven nemzedék bámulatának tárgya, még mindig meg tudta őrízni -egész frissességét. Még mindig tiszteletre kényszerítik a szellemet, -noha annyi idő és nép irodalma által gazdagodtunk. Még mindig a -legnyomorúbb fordítmányban is lelkesítik a tanuló gyermeket: Miután -tízezer szeszélyes divatot átéltek, miután látták, hogy a kritika egyik -törvénykönyve mint korhad el a másik után, még mindig halhatatlanok az -igazság halhatatlanságával s ugyanazok egy angol tudós szobájában -olvastatva, mint a minők voltak, midőn először a jóniai fejedelem -vigalmain megzendültek.» - -Úgy van, a költészet forrása a természet és emberi szív. A költők -művészetük örök szabályait mindig innen merítették s fogják meríteni -ezután is. Az a legnagyobb lángész, ki e szabályokból legtöbbet s -legmélyebben merít, s az a legcsekélyebb tehetség, ki e szabályokat -legkevésbbé érti. S ide fejlődés, tanulmány vezet, mert nem kifejlődve -születünk a világra, csak tehetségekkel felruházva s e tehetségek is -annyira alá vannak vetve az esetlegességeknek, hogy csaknem általuk -föltételezvék. Azonban a fejlődés és tanulmány lehet öntudatos és -öntudatlan; azonban az ember, kivált a költő, nem mindig könyvekből -tanul; azonban egyik költő kifejlődésére kedvezőbbek a kor- és -magánviszonyok, mint a másikéra; azonban a lángész és kitünő tehetség -könnyebben és máskép tanulnak, s a tanultaknak jobban hasznát tudják -venni, mint a kik nem azok. Mit kell hát tanulnia a költőnek? A -természet és emberi szív örök szabályait s mindazt, mi ezzel -összeköttetésben van, mert e tanulmány képezi a költészet lényegét. De -ez, noha a legfőbb, még nem minden. A költészetnek formája is van, s ide -a széptan vezet, mely tulajdonkép nem egyéb, mint a formák tudománya. Ez -sem önkényes tudomány. A forma és technika szabályai a dolgok és a nyelv -benső természetén alapulnak, költők alkotják meg elébb tapogatódzva, -aztán biztosabban s a műbölcsész csak nyomukban járva fejti ki teljes -rendszerré. S vajon ezt nem kell tanulnia a költőnek, ha mindjárt -lángész is? Vajon a forma azon bevégzettségét, kerekségét, a rhythmus és -nyelv azon hatalmát és kellemét, miket a nagy költőkben annyira -bámulunk, nem a gyakorlat és küzdelem adják-e meg? Különös! A festész, -zenész, szobrász, építész hosszú éveket tölt művészete -tanulmányozásában, míg valami remeket vagy kitünőt állít elő. Csak a -költészet volna azon könnyű művészet, melyre elég némi hajlam, némi -tehetség, némi naturalistaság; a költészet, mely a természetet és emberi -szívet tükrözi vissza, s melynek eszköze a nyelv, az ember és hazafi -legdrágább kincse? Különös! Más művészetekben a remek és kitünő mű -előállítása időt, gondot, a szellem és test megerőltetését igényli. Csak -a költői mű volna-e az, melyet hevenyészni szabad, mint egy toastot? -Különös! Hirlapjaink s kritikáink szerint mindig bővében voltunk és -vagyunk a lángeszeknek. S még is honnan van az, hogy alig tudunk -felmutatni genialis műveket? Azért ne szidalmazza senki a valódi költői -tanulmányt, mert a művészetet szidalmazza és kontárságát védi. Azért ne -keresse senki a genialitást a művészet örök törvényei áthágásában, mert -a legbiztosabban fogja semmivé tenni tehetségét. Még egyszer erősítem, -hogy a művészet örök s a kritika önkényes szabályai között nagy a -különbség. S bizonyára, ha Tóth Kálmán kritikánk s a divatos ízlés -önkényes szabályaival szembe téve magát, a művészet igaz ösvényén vagy -ösvénye felé haladna, ha mindjárt néha el-eltévedve is, szó nélkül -hagyom ama kérkedő sorait s méltánylattal töltöm be e hasábokat; de -midőn épen az ellenkezőt teszi, sőt ezt genialitásnak tartja, hadd -folytassam tovább a polemiát, hadd bonczoljam tovább e genialítást. - -Tóth Kálmán fennebb említett költeményében így folytatja genialitása -bevallását: - - Fölemelkedtek a poros föld szinéről - És röpültök sokszor, a mi való, való! - Nagy mesterkedéstök aranyakkal ér föl, - Addig okoskodtok, míg kész a léghajó. - Én nekem az érzés elégeti testem - S lelkem teremti meg, mint egy phönix madárt, - Nem is veszem észre sokszor mivé lettem, - Hogy lángoló lelkem a csillagokba járt. - -Mindez az érzések emelkedettségére s a phantasia rendkívüli erejére -vonatkozik. De Tóth Kálmán mindennel inkább dicsekedhetnék, mint ezzel. -Az ódai és elegiai magas szárnyalást, a dithyrambi merész lelkesülést -épen nem találhatni meg költeményeiben, sőt mihelyt ilyenekbe fog, nem -csak a kidolgozásban gyönge, de az alapeszme és compositióban is. A -«Költő» czímű költemény, melyben egy apa le akarja beszélni fiát a -költői pályáról, igen alant járó valami. Az apa beszéde, melyben különös -oldalról van felfogva a költészet, csak humoros színezéssel válhatott -volna érdekessé; mit pedig a fiú felel reá, t. i. hogy törik-szakad -költő lesz, kissé prózai. Legalább előttem sokkal eszményibb alak a -költő, ha maga sem tudja mikép lesz azzá, mint ha előre feltett -szándékkal rugtat az Olympra. S valóban az élet is ez eszményítés -mellett szól. Majd mindenik nagy költő életadataiból azt olvassuk, hogy -a fej abstractiója helyett a szív ösztöne vezette a költői pályára s a -hivatásból nem csinált mintegy hivatalt. A «Fáy Antalnak» czímű a zene -melletti lelkesülés hatalmas ódájává akar válni, s nagy mesterséges -okoskodás után, mely teljességgel nem ér aranyat, lesz belőle, nem -léghajó, hanem egy úgynevezett melegen írt ujdonság, melynek némi -színészi taglejtés adja meg a költői emelkedést; például: - - Majdnem leroskadok a szenvedés alatt - És szivemhez kapok, azt gondolom: szakad. - -Alább: - - Majd nyugtalan leszek s nem tom mit csináljak, - Kalapom vegyem le avvagy kiabáljak?! - Összeteszem kezem, majd ismét széthányom, - Imádkozni is, meg tánczolni is vágyom. - -A «Patikárus Ferkónak» czímű még kevésbbé sikerült. Épen nem dithyramb. -Csak puszta vadságot fejez ki a vadság költészete nélkül, s ez utolsó -versszaka csaknem undorító: - - Húzd rá, Ferkó gyerek! húzd rá ezután is, - Hogy egész az Isten színe elé jusson! - És én megfizetek; hogyha másom nem lesz, - Tudod mit? átirom mennyországi jussom! - De ha a pokolba jutok majd így érted, - Fölkeress ám addig, míg el nem ég lábom – - Húzd el a nótámat, én meg majd a lángon - Mennyországi kedvvel a kaparóst járom. - -S mit mondjak ama fellengős ódákról («Csak már ezeket»… «Vannak -fájdalmaim»…), melyekben Tóth Kálmán költői dicsőségével s úgynevezett -költői érzéseivel tépelődik. A világon csak nálunk van divatban, hogy a -költő magáról mint költőről beszéljen, s untalan kicsinyes hiuságát -tárja föl; csak újabban és nálunk fedezték föl, hogy a költőnek nem -olyan érzései vannak, mint más embernek. De e költői érzések tulajdonkép -nem egyebek, mint caprice-ok, csinálmányok s legkevésbbé illenek oly -költő ajkaira, ki oly büszkén hivatkozik természetességére. S nem a -legtermészetellenibb valami-e a «Szenvedések» czímű elegia, melyben a -költő minden kigondolható, de csak látszatos szerencsétlenséget magára -aggat, elmondja, hogy a lelke fájdalmak közt fogamzott, anyja tejéből -fájdalmat szítt, könnyben fürösztötték, dajkája egy ifjúságában -elcsábított öreg leány volt, ki átkos dalokat énekelt, a legelső virág, -melyet szagolt sírvirág volt, a legelső madár melyet látott, halálmadár -volt, midőn járni tanult először is temetésre ment, mint ifjú nagy -városba menvén először is egy nagy házba lépett, s ez az őrültek háza -volt, s több efféle. E kiállhatlan affectatio emelkedett, mély érzés-e? -Ily költemények folyhatnak-e a szívből, s nem az igen is mesterkélt, s -igen is csinált hangulat bizarr szüleményei-e? - -Iveket kellene összeírnom, ha Tóth Kálmánnak ez önmaga által magas -szárnyalásuaknak állított ódáit és elegiáit mind részletesen -fölbonczolnám. Hát festő költeményeinek bonczolata, melyeknek -tulajdonkép e körbe kell vágniok, mily messze vezetne! Mégis ez -utóbbiakról csak azt kellene ismételnem, mit a Petőfi genialis -kezdeményezése nyomán keletkezett festő költeményeinkről már többször -elmondottam. Tóth Kálmán festő költeményei nem képeznek kivételt. -Tájképeit ő sem tudja felolvasztani az érzésben, neki sincs érzéke a -jellemzeteshez, a festőiség titka nála is a prózai részletek és -terpedtség művészete. Csak a «Magyar korcsmáros» czímű költeménye képez -ez alól némi kivételt, mint meglehetősen sikerült genrekép. Mindezt hát -mellőzöm s úgy hiszem elég lesz, ha csak azon két költeményéről szólok, -melyek az ódai és elegiai nemben a legjelesebbek. A «Sápadt asszony» és -«Haza vágyom» czíműeket értem. Mindkettőn némi reminiscentia érzik: az -elsőn Petőfi «Szőke asszony»-a, melyet ezelőtt két évvel a «Szépirodalmi -lapok» közöltek, a másodikon Béranger «Honvágy»-a, mely Petőfi és -Lévaitól magyar fordításban is megjelent. De szerintem az ilynemű -reminiscentia sem plagium, sem utánzás, csak mástól vett hatás, s -minthogy történetesen, ha nem is valami remek, de azért elég jó -compositio, s ha nem is valami elragadó, de azért valódi költői -emelkedés szülőanyja tudott lenni, épen nem rovom meg. Azonban a -genialitást itt sem hagyhatom szó nélkül. Tóth Kálmán genialitása e két -költeményben is mutatkozik, azaz itt is szembe teszi magát a művészet -örök s legelemibb törvényeivel. A «Sápadt asszony» második versszakában -ez áll: - - Férjed oly jó, szelid hozzád, - Ő egy szikla, te meg virág, - Te völgyben vagy, ő fölötted, - S a vihart nem engedi rád. - De elzárja a sugárt is, - El a szellőt, mely ott leng el – - S a nőszívnek nem nyugalom, - A nőszívnek szerelem kell. - -Tehát a férj szelid. Jól van, de akkor hogy hasonlíthat a sziklához, -melylyel minden ember, minden nemzet épen ellenkező fogalmat szokott -összekötni? Tóth Kálmánnak a virágért volt szüksége a sziklára, s -genialitásában mindenről megfeledkezve, arról is megfeledkezett, hogy -így is igen erőltetett, igen hamis képet fog összemesterkélni, mert a -szikla a völgy virágját se a vihartól nem óhatja meg, se a szellőt és -napsugárt nem rabolhatja el tőle, mikép azt a gyermek is tudja, s így a -szelid férj hiába lőn zord sziklává, annyiban mégis szelid maradt, -mennyiben el kell néznie, ha nejére udvarlók kacsintanak, ha neje -udvarlókkal cseveg, a nő pedig, ha csak a nyugalom epeszti, könnyen -segíthet a dolgon. Ilyesmi csekély dolog – mondják sokan. Igaz, ilyesmit -elkerülni még magában nem költészet, de nem kerülni el, még kevésbbé az. -Igaz, ez hiba, mondják sokan, de az érzést, a gondolatot kell nézni. -Érezni többé-kevésbbé minden ember tud, mi pedig a gondolatot illeti, -épen az a baj, hogy a költőnek gondolata nincs, vagy nem tudja költőileg -kifejezni. De hogy is tudná? Genialis költőnek megalázódás volna -gondolkozni, elmélyedni, aztán termékenysége is könnyen megbénulhatna. - -A «Haza vágyom…» czímű költemény kevésbbé genialis, s épen azért jobb. -Csak a harmadik versszakban mutatkozik egy kis genialitás, mit meg kell -rónom. A költő a fővárosból haza vágyik. Honvágyát szépen tolmácsolja. -Hol lelkesülést érzek, se csekélységeken nem akadok föl, se tul nem -csigázom követeléseimet, de az együgyüséget naivitás helyett nem -fogadhatom el, s akkor legkevésbbé, midőn affectatio vegyül bele, s az -affectatio költői szépség gyanánt akar szerepelni a lélekbeni hűség -ellenében. A harmadik versszakban ez áll: - - Meglátogatom a fényes csarnokokat, - Holott a művészek játsznak, énekelnek, - Nem tud elragadni… oh egészen más kell - Az én ábrándozó, gyermekes lelkemnek. - Rengő bölcső mellett tündér dajkamese, - Messzi furulyaszó csendes éjszakákon… - Mellé fájó nóta… sárga csikó, sárga… - Haza haza vágyom. - -Vajjon oly szív, mely a falusi élet bájai, az elhagyott szülőföld és -szerelmese után eseng, vágyakozhatik-e a dajkamesékre s a rengő bölcső -párnáira? Az ötödik sor egészen kiveszi e versszakot természetes -folyamából. Miért tette hát oda Tóth Kálmán? Mert a tündér dajkamese és -rengő bölcső költői szép szavak, mert szereti a purpureus pannusokat, -mert genialis. - -Ilyes hibát nem egy költeményében mutathatni föl, sőt némely költeménye -egészen csak egy ily nagy hiba. Sokszor, midőn leginkább akar naiv -lenni, a legegyügyüebb s ez együgyüség annyira mesterkélt, annyira -erőltetett. Példa rá a «Beköszöntött» czímű költeménye, mely egyébiránt -a jobbak közől való. A költő oda hagyja a várost, kimegy a szabadba, -hogy élvezze a féltavaszt, mely előtte legkedvesebb, mert olyan, mint a -kezdődő szerelem, mint a sejtés boldogsága. Eddig még csak valahogy -megjárja, de a mi ezután következik, nevetséges. A költő a földre borul, -óra hosszat vár, fel akar kelni, megint vár, s íme a rég várt -csalogánydal megzendül. Ekkor a csalogány után szalad, látni akarja, -kalapja leesik, sebaj, de a csalogányt mégsem éri be. A madár eltünt, -mint «láthatlan sóhaj», a költőnek egy édes bút hagyva hátra. Kifáradva -régi helyére ér, s ím ezalatt ott ibolya nyilott. A költőt szent érzés -fogja el, imádkozhatnék, mert az ibolya egyetlen kedvese kék szemét -juttatja eszébe. A ibolyák közt halovány vadvirágokat is lát, távolabb -pedig egész sor jáczintot. Behunyja szemét, hogy ne lássa… - - Hanem azért annál többet, szebbet látok, - Jáczintok közt rózsát, olyan élénk rózsát, - Hogy szinte azt vélem: még az elébb lány volt. - -Próbálja meg valaki e lélekállapotot beszélyben feldolgozni. Minő -jelenet fog kikerülni belőle? Egy a természettel kaczérkodó nő -affectálása, ki a naivot akarja játszani, miután a salonban megunta a -parfümöt, festéket s a hódítás mesterkélt fogásait. Mint egy férfiu -lélekállapota csak művész kezeiben válhatnék jó komikai vagy humoros -képpé, mert úgy pusztán oda vetve az olvasó könnyen erőszakos -torzításnak vélhetné, s mégis Tóth Kálmán természetességét hánytorgatja -és a művészetet ellenkezőnek hiszi a természetességgel. – A művészet egy -a természetesség és hűséggel, vagy más szóval tulajdonkép ez a művészet, -s a ki se a maga, se a más lélekállapotát nem tudja felfogni s költőileg -visszaadni, bár száz polemikus költeményben hirdesse genialitását, -egyetlen józaneszű olvasót sem gyönyörködtet vagy lelkesít. S vajjon -Tóth Kálmán ott, a hol szenvedélyt akar kifejezni, természetes és hű-e? -Szenvedélye a legtöbbször nem hasonló affectatio, természetlenség-e, s -vajjon ment-e azon dagálytól, mely költészetünkben annyira divatos, s -melyet Tóth Endre és Zalár költeményeiben annyira meg kelle támadnom? -Teljességgel nem, sőt nagy részt ő is ebben hiszi rejleni a költészetet. -Ő is az érzések túlzásában és ferdeségében keresi az erős szenvedélyt s -hajhászsza a czifrát és ragyogót, hogy semmit se mondjon. Minden -magyarázó kiséret nélkül kiírok pár ilyen helyet. Valóban már meguntam a -dagályos ürességeket bonczolgatni. Hadd szóljanak maguk maguk ellen. - - Egy pirosra festett koporsó lesz lelkem, - Hogy belőlről milyen, már azt meg se mondom, - Nevetek, kaczagok a világgal szemben, - Jó ízűn esik-e?… az csak az én gondom. - -Más helyt: - - Ha én csillag lennék - S lenéznék rózsámra, - Elhervasztaná őt - Szívemnek nagy lángja. - Ha pedig hab lennék, - Fölforrna a Duna, - Nem ihatnék abból, - Még rózsám se soha. - - Nagy az én szerelmem, - Majd meggyúlok tőle, - A jó Isten tudja, - Mi lesz még belőle! - Én nem tudom, hogy mi, - De úgy legjobb lenne: - Ha az én kis rózsám - Nagy tengerré lenne. - - Bele ugranám én - Akkor a Dunába, - Mikor legsebesebb, - Legnagyobb az árja, - Mit bánnám én aztán - Halva avagy élve, - Hogyha bele vinne - Galambom ölébe. - -Más helyt: - - Mit még sóhajimmal se szabad illetni, - Tiltott virága vagy elérhetlen fának, - De azért szerelmem egy s örök mint a nap, - És evvel örökös szivemben a bánat. - -Más helyt: - - Teli vagyok dallal, mint csillaggal az ég, - Teli vagyok dallal, mint sugárral a nap… - Háborog a lelkem, e fekete tenger, - Hogy ne nyugodjanak gyöngyei ott alant. - Fekete tenger az én bánatos lelkem, - Eget verő vihar égő szenvedélye – - Szórom e gyöngyöket egy liljom szigetre, - Halovány kis lánynak hideg kebelére. - -E dagály és affectatiótól még leginkább mentek, bár ezek sem mindenütt, -a «Mintha volnék», «Ne süsd le szép szemed», «Kun László», «Pillangóvá -lettem» czímű költemények, mint a melyek, ha nem is kitünő, de -méltányolható és tehetséget tanusító művek. Ime Tóth Kálmán emelkedett -érzései és magas szárnyalásának egész költészete, mely ama fennhéjázást -sehogy sem igazolja. Neki úgy látszik sejtelme sincs arról, hogy a miben -erős, a mennyiben erős, az sem az óda, sem az elégia, sem a dithyramb, -hanem a legegyszerűbb dal, mi egyébiránt éppen oly becses lehet, mint a -legmagasabb szárnyalású óda. Azonban itt is nemcsak hogy nem nyújt -genialist, de még kitünőt, derekat sem. «Fütyül a szél», «Nem gondolok», -«Hegedülnek», «Mátra hegye», «Csakugyan», «Ha dolmányom», «Ne süss», -«Vigasztalás» csinos dalok s éppen e csinos dalokért tartom én Tóth -Kálmánt legújabb lyrikusaink közt legfigyelemreméltóbb tehetségnek, mert -a többiek ilyeket sem tudnak írni. Egyébiránt a dalok mind a Petőfitől -vett hatás szüleményei. Petőfi alapeszméit, hangulatait találjuk meg -bennük különböző változatokban és sokszor az utánzásig, a torzított -utánzásig víve. E mellett Tóth Kálmán ilynemű költeményeiben mindegyre -ismétli magát, elrontja a mi jót is tudna csinálni. Genialitás itt is -hatalmasan nyilatkozik. Mindjárt-mindjárt beleesik a természetlenségbe, -hajhászsza a csinált hangulatot, a mesterkélt képeket, naivitása -át-átcsap az együgyűségbe. Például én nem tudom megfogni, mi szép lehet -az ily gondolatokban: virágot még síromra se hintsenek, nehogy az -emberek csodát lássanak, mert bús szívem poraitól feketére válik a fehér -liliom; hogy ne nézz reám oly szépen kis leány, mert fáradt lelkem mint -a napsugártól a tó habja könnyen felforrhatna; hogy szívemet törött üveg -darabja vágja, melyet gyémánterős szerelmemért a leánytól kaptam; hogy -kedvesem szép szemében a legszebb nefelejts van: - - S e nefelejtsben van még a nap is, - Mely ragyogtatva egy folyóra süt. - Az én lelkem e ragyogó folyó, - Mely máskor sötét mindenütt. - -Mennyit tudnék még ilyet előszámlálni. Eliszonyodom, ha azon -papirszeletre pillantok, hova e képtelenségeket följegyeztem s a -helyett, hogy gúnyolódjam, sentimentaliskodni van kedvem. Ez-e a magyar -szellem, az eredetiség, a kedély, a szenvedély, mikép azt lapjaink -legtöbbje hirdeti? Ily dalok bájolhatják el a magyar irodalmat és -közönséget? Nem csodálkoznám, ha egy Arany a legmélyebb megvetéssel -tekintene azon koszorúra, mit neki az irodalom és közönség nyújt. -Azonban szabadjon hinnem, hogy a magyar irodalom és közönség -közvéleményét nem egy pár írói cotteria közlönye képviseli. Most hadd -vizsgáljam Tóth Kálmán genialitását más oldalról. Vajjon phantasiája oly -rendkívüli-e, mint azt ama kérkedő költeményében maga hirdeti? Ha a -phantasia ereje alatt a gondolatok és érzések képeinek gazdagságát vagy -a plasticitást és ragyogó színezést értjük, mi a költészetnek egyik -legfőbb eleme: akkor Tóth Kálmán phantasiája igen szegény. Mindaz, mit -eddig idéztem műveiből, e szegénység mellett tanuskodik. Ime egy újabb -bizonyítvány: - - Mikor egy-egy zengő felhő - Az egeken általhalad, - Meghatva a szép zenétől - Láthatólag sápad a nap. - Nap vagy te is barna kis lány - Szépségeddel ezrek felett – - Hogy van mégis, hogy te a dalt, - Hogy a költőt nem szereted? - -Tóth Kálmán hallván, hogy a mennydörgést, égzengésnek is nevezik, -természetesnek találta azon természetlen gondolatot, hogy a nap a zengő -felhők szép zenéje által meghatva sáppadjon el s egész biztossággal -intézte a leányhoz e kérdést: hogyha oly szép, mint a nap, miért nem -sáppad el a költő dalára, miért nem szereti a költőt? Mindenütt a -költőnek kell szerepelni, csak a költő szerethet igazán, csak a költőt -kell szeretnie a leányoknak. De a leányok több joggal kérdhetnék a -költőktől: ugyan miért űzik ki önök a világból a szerelem költészetét, -általában miért ellenségei annyira a költészetnek? Ha a phantasia ereje -alatt valamely lyrai költemény kerek compositióját értjük, akkor Tóth -Kálmán phantasiája még szegényebb. Pár fennebb idézett egyszerű dalán -kívül alig van compositiója; egy sor, egy versszak elrontja az egészet s -a bevégzést ritkán találja el. Innen költeményei közt a rövidek mindig -jobbak, mint a hosszabbak. Phantasiájának nem adatott, hogy egyöntetű -költeményeket teremtsen s Isten ingyen kegyelméből geniális levén, nem -erőltetheti meg magát annyira, hogy költeményének alkotó részeit egy -pillantással beláthassa s ne bízza magát a jó szerencsére, mi rendesen -cserben hagyja. Ha a phantasia ereje alatt az epikai és drámai elemet -értjük, tehát a legszorosabb értelemben vett alkotó erőt: akkor Tóth -Kálmán phantasiája legszegényebb. Költői beszélyei, balladái, románczai -kevés becsűek. Csak a «Kis Geréb» és «Tinódi Sebestyén» érdemelnek -említést. Az első annyiban legjobb, mennyiben leginkább nélkülözi a -genialitást s epigrammai élben nyer bevégzettséget. De a hetyke -hősöcske, ki sokban hasonlít egy katonásdit játszó gyermekhez, nem igen -kedvező fényt vet a költő eszményeire. «Tinódi Sebestyén» csak a -phantasia csekély tárgyilagosságát tanusítja. Úgy látszik Tóth Kálmán -nem olvasta Tinódi Sebestyén munkáit, mert különben nem tüntette volna -föl úgy, mint egy újabbkori lyrikust. Tinódi Sebestyén tulajdonkép Tóth -Kálmán maga, mikép egyéniségét költeményeiben kifejezi. E ballada a -kornak semmi színezetét nem hordja magán s azon gondolat, melyben -kikerekedik, hogy tudniillik a természet pártul fogja az elhagyott -dalnokot s mintha fülemile volna, koporsója lesz a bokor, szemfedője a -fák lombja, csak egy igen elhasznált hasonlat gyönge ismétlése. -Néprománczai alul vannak minden bírálaton. «A ligvardi csárda mellett» -czímű például minő bizarr és nevetséges. Pej paripán egy betyár gyerek -vágtat a csárdához, «bort kér». A korcsmáros kijő s azt mondja: «Itt van -a bor, de miért kérte kend oly nagyon, úgy hiszem, alig lehet szomjas, -bizonyosan egész éjszaka ivott.» «Egy kortyot sem ittam, felel a -betyár.» Már pedig én azt gondoltam – mond a korcsmáros: - - «Hisz kelmed dolmánja, ünge - Piros borral van leöntve.» - «Más érte azt, nem bor érte, - Csalfa szeretőmnek vére.» - -És itt meg kell szakítanom Tóth Kálmán genialitása bonczolatát, be kell -fejeznem czikkemet, noha Tóth Kálmán «Költeményei» és «Kinizsijé»-ről -nézeteimet mind nem mondhatom el, noha a «Szerelmi vadrózsák» tüzetes -birálatát nem adhattam, noha a Balogh Zoltán és Concha költeményeiről -szólva nem vehettem alkalmat, hogy a magyar verselésről pár eszmét -érintsek, mint czikkem terve kivánta. Nem élhetek vissza e lap -szerkesztője szívességével, ki oly készséggel nyitá meg «Szemlém»-nek -Tárczáját s nem kivánhatom tőle, hogy még néhány folytatásra számított -czikkemet a jövő félévre is átvigye s velük érdekesebb czikkeket -kiszorítson. Azonban a netalán «Szemlém»-et megtámadni szándékozó lapok -s azon tisztelt olvasók kedveért, kiket e bírálatok érdekelnek, -szükségesnek tartom megjegyezni, hogy e lapban megjelent czikkeim -korábbi kritikai dolgozatimmal «Tanulmány és polemia» czím alatt sajtó -alatt vannak s belőlük az első füzet még a jövő hó folytán meg fog -jelenni. Ott Szemlém e III-dik szaka teljesen be lesz fejezve s ott -mindazt elmondom, mit most összehúzni vagy mellőzni valék kénytelen. - - - - -POLEMIKUS LEVELEK. (ERDÉLYI JÁNOS ÚRNAK.) - -Pest, 1857. február 18. - -Néhány megjegyzést akarok tenni azon becses czikkekre, melyeket ön «Egy -századnegyed a magyar szépirodalomban» és «Arany kisebb költeményei» -czímek alatt a lapokban közrebocsájtott. Tulajdonkép nem bírálni -szándékszom önt, hanem védeni magam. Ön e czikkeiben nem egyszer rójja -meg kritikai eljárásomat, mit lehetetlen szó nélkül hagynom. E -megrovásokra felelek hát, nem ugyan a maga idejében, de talán nem -egészen későn. Most is csak három pontra szorítkozom, mint olyanokra, -melyek különös figyelmet érdemelnek. Tehát polemia! Úgy van, polemia és -miért ne? Miért hallgassunk azon írókra, kik haszontalannak nevezik a -polemiát s magok eleget polemizálnak minden haszon nélkül? Miért -kiméljük amaz olvasókat, kik unják a polemiát, mert csak puszta -torzsalkodásnak tudják képzelni? A polemia, ha valóban polemia, igen -tisztességes és szükséges dolog – legalább ilyesmit tanít az irodalmak -története. Méltassuk figyelemre ez értelmezést, még akkor is, ha nem -fogadnók el. - - -I. - -Ön gúnyosan emlegeti némely kritikus társait, kik bírálataikkal felül -akarják haladni szépségben a költőt, prózáikkal a verset; hibáztatja az -oly eljárást, mely nincs eléggé indokolva, hogy bírálat legyen, mégis -követeli, hogy ne nézessék csupa műélv gyanánt; sajnálkozik a tartalom -elhanyagolásán a forma kedvéért, mely ön szerint kritikánkban -túlnyomóságra kezd emelkedni.[4] - -Mindez általánosságban, név említése nélkül van ugyan mondva, azonban -legyen szabad az egész czélzást magamra venni. Úgy hiszem, nem követek -el szerénytelenséget. E vád a legsúlyosb, mely kritikust érhet. A ki a -próza és költői nyelv közti külömbséget nem érti, minden egyebet írhat, -csak jó prózát nem, a ki bírálataiban nem itéleteket indokol, elveket -fejt ki, jellemezni törekszik, hanem csak ragyogni, elméskedni, -gyönyörködtetni akar, jó kritikus. Mégis e modor meglehetős sikernek -örvend. Heine és Börne, ha nem is épen ennek, de ehhez valami hasonlónak -köszönhették nagyrészt hatásukat. De Heine rendkívüli tehetség volt, -lyrainak gúnyolt prózája olyan, mely a Goetheével vetélkedik, s minden -frivolítása mellett néha több eszmét ébreszt, mint a széptan sok tudós -tanára. Börne a tömeg nemzeti és erkölcsi érzésére kívánt hatni, nem -annyira bírálatokat írt, mint bírálataiban nemzete tétlenségét és -pedánsságát ostorozta s ez neki tulajdonkép az erős oldala, míg a -kritikai aránylag sokkal gyöngébb. Mindkettő helyzete kivételes volt, -mely a kor viszonyaiban lel mentséget. Az nem az ő hibájok, ha a _Fiatal -Németország_ rendszeres tanná emelte azt, mi egy átmeneti korszak kínos -vergődése volt. Utánzóik természetesen mindent elrontottak. Divatba jött -a próza és költészet bizonyos bizarr vegyülete, s nem a tárgyról, hanem -a tárgy körül beszélni, a legkülönösebb nézőpontokból, ingerlő -rendetlenségben, a genialitás bélyege lőn. A legtöbb német tárczaíró -maig sem mulaszt el semmit, hogy lehető gyermekes legyen, midőn komoly, -s lehető unalmas, ha gyönyörködtetni akar. E tekintetben épen nem lehet -őket a francziákhoz hasonlítani, kik e modort kellemes fecsegéssé -alkották, melynek, ha nem akar több lenni, mint a mi, megvan a maga -becse. Azonban a komoly kritika, melynek tiszta tárgya alapos -feldolgozásában, elveket fejteni ki vagy alkalmazni, kénytelen elvetni e -modort, különben korcsszülötteket állít elő. Ily korcsszülöttek-e -bírálataim, nem vizsgálom. Bár szilárdan ragaszkodom elveimhez, de -formáimat még akkor sem volna kedvem védeni, ha valóban megérdemelnék. -Mit védeni akarok, mit védenem kell, az a formának, mint formának joga, -melyet ön, ha nem is tagadni, de annyiban megvetni látszik, a mennyiben, -midőn bizonyos rossz modort megró, a forma mellett egyetlen árva szót -sem emel, s így mellőzhetőnek tartja. Ön megrovása rokon azon vádakkal, -melyeket nálunk az újabb időben a tudomány népszerüsítése, a -dilettantismus phraseologiája ellen szoktak emelni, a legtöbbször nem ok -nélkül, de mindig elég félszegen. Ideje vizsgálni, mi igaz s mi nem e -vádakban. - -Minden szorosabb értelemben vett irodalmi mű alá van vetve a formának. -Ez a mi a könyvet a műtől, a tudóst az írótól megkülönbözteti, a nélkül, -hogy elválasztaná. A görög és latin irodalom kitünően hódolt az elvnek, -mi igen természetes volt, kivált a görögöknél, kik annyira összhangzón -fejlődtek s hol annyi minden elősegíté a formák cultusát. Nálok nemcsak -a művészetnek voltak muzsái, hanem a tudománynak is. Melpomene és Klio, -Erato és Urania egymás mellett foglaltak helyet. A történetíró és -bölcsész természetesnek találta épen úgy hatni a forma bájaival, mint a -tartalom erejével. A forma az, miben az újabb irodalmak oly kétségesen -vetekednek a régiekkel. Ezt még azon túlbuzgók sem tagadhatják, kik oly -örömest dobnák tűzbe az egész görög és latin irodalmat, mint politikai -és vallásos tévedéseink egyik kútforrását. A régi irodalmak e tökélye -sohasem veszti el varázsát, s a lélek mindig örömest száll vissza e -korba, hol eszmény és való oly testvériesen ölelkeztek s a kedély naiv -egysége annyi szép formát teremtett. A keresztyén korszak természetesen -összetörte e formákat. Oly vallás, mely a materialismus karjaiból -ragadta ki a már-már rothadó emberiséget, s első mozzanataiban annyira -spiritualis volt, egyelőre nem igen kedvezhetett sem a művészeteknek, -sem az irodalmi szép formáknak. Idő kellett, míg a keresztyén szellem új -hódítmányaival, mint művészet és irodalom, kristályosodhatott. E -küzdelmek napjaiban nem egyszer vándorolt a keresztyén író és művész a -régi műveltség kincseihez, leginkább formákat tanulmányozni, mi -termékenyítőn hatott, a nélkül, hogy a keresztyén szellem lényegének, -sőt formai eredetiségének is ártott volna. Michelangelo, Raphael, Dante, -Shakespeare, a keresztyén szellem ez óriás gyermekei, nem egyszer -táplálkoztak a pogány kor maradványain, melyek ellen most némi keresztes -háború indul. Azonban e művészet és tudomány ama testvériessége, mely -szerint a tudomány művészet volt, többé sem lehető, sem szükségesnek nem -mutatkozott. A múzsákat elűzték a rideg tudósok s azok csak a távol -kékjéből vetettek reájok egy-egy mosolyt vagy koszorút. - -A tudományok óriás kiterjedése lehetetlenné tette a formai kerekdedséget -s az erős kutató szellem sokkal büszkébb és korlátlanabb lőn, hogysem a -Gratiáknak is hódoljon, míg a munkafelosztás, melyen az újabb -tudományosság nagysága s talán egyoldalusága is alapszik, még nehezebbé -tett minden ilynemű kisérletet, nem is említve, hogy a rendszeres -iskolák s a gondolatok sebes közlésének eszközei sok oly jogos irodalmi -nemet alapítottak meg, melyek a forma ellen dolgoznak. - -Mindez tény és szükségesképi tény, melyeket sem tagadni, sem -megváltoztatni nem lehet. De ki fogja mégis egészen elvitázni a forma -jogát? Egyetlen pillantás az újabb irodalmakra képes erről meggyőzni a -gondolkozót. Az újabb irodalmakban sem volt nagy író, ki nem hódolt -volna a formának vagy ebbeli hiánya miatt nem vesztette volna el -befolyásának tetemes részét. Ugyanez áll az egyes irodalmakról. A -franczia és angol irodalom fensősége a német fölött leginkább a formán -alapszik. Nem én mondom ezt, hanem az összes európai közvélemény, mely -annyi előszeretettel csügg e két irodalmon. - -Magok a németek is bevallják. Egy híres német kritikus nem rég így -nyilatkozott a német történetírásról: «Történetírásunkban az ellentét az -angolok- és francziákkal szemben igen feltünő. Tanultság és -lelkiismeretes nyomozásban kétségtelenül előttök haladunk, de úgy -látszik, mintha előadási és alakító tehetségünket e mikroskopi -tanulmányok egészen fölemésztették volna. A francziák- és angoloknál -évről-évre egész csoportja jelen meg oly munkáknak, melyeket valódi -tudósok írnak, melyek mégis a valódi mű (Kunstwerk) dicsőségére -tarthatnak számot. Nálunk a kettő egészen elválasztva tűnik föl. Első -rangú tudósaink csak tudósoknak írnak s műkedvelőknek vagy -tanítványoknak engedik nyomozásaik feldolgozását a nagy közönség -számára. Vannak ugyan kivételek, de azok mindig és roppant hatást -idéznek elő; úgy látszik tudósainknál elvvé vált lehetőleg elzárni a -profanus tömeget a tudományoktól. Ez eljárás a nép tulajdonképi -műveltségére bizonyosan nem nagy nyereség.» Ez annyira találó -megjegyzés, többé-kevésbbé, áll az egész német irodalomról. - -Azonban bizonyos félreértéstől óvakodni kell. A tudomány irodalmi forma -nélkül is tudomány marad s ezt az irodalmi formáért feláldozni, nagy -tévedés. Ki feláldozza, rendesen nem tudós s formája sem nagy becsű, -mert a tudománynak irodalmi formában is tudománynak kell maradnia, sőt a -forma becse is sok tekintetben ettől függ. De mi az az irodalmi forma a -tudományban? E kérdésre kielégítő feleletet adni nehéz. Az általánosság -keveset mond, a részletezés pedig messze vezet s ilyesmit csak -szakemberek nyújthatnak. Annyi bizonyos, hogy szükség van éles -különböztetésre. Meg kell különböztetni az úgynevezett ethikai és reál -tudományokat. Ez utóbbiakban az irodalmi forma nagyrészt csak annyiban -érvényes, a mennyiben a tiszta, szabatos nyelvre s az előadásnak azon -úgyszólva művészetére vonatkozik, mely által az ismeret természetesen -fejlesztőn s vonzón tapad az olvasó lelkébe. Elég csak egy elsőrangú -tudóst, Aragot, említeni, hogy a forma jogát e tudományokban is -elismerjük. Majd mindig nagy tudósok azok, kiknek a tudomány irodalmi -formája sikerül. - -Ez természetes. Ki valamely tudományt egész kiterjedésében tud s talán -elébb is vitt, több eszközzel rendelkezik a formára nézve, mint más, s -ha nem resteli a fáradságot, rendelkezik is. Ha ezt sokan a tudomány -népszerűsítésének gúnyolják, igazat mondanak s gúnyjok csak elismerés. -Az irodalmi forma nem is egyéb, mint a tudomány népszerűsítése, mert -jobban és többnek tanít, mint a puszta irodalmi forma nélküli tudomány. -A tudós, ki ezt használja, sem a tudós világ, sem a közönség abstract -fogalmához nem alkalmazza magát, hanem csak a lélektan törvényei és -tárgya természetéhez. Nem igyekszik könnyűvé tenni a tudományt, mert az -mindig bajos, csak természetessé és vonzóvá, nem kerüli mélységeit, csak -biztos utakat keres oda és talál. Egészen más a tudománynak azon -szorosabb értelemben vett népszerűsítése, mely a tudományt a -tulajdonképi nép felfogásához és szükségeihez alkalmazta, mi az irodalmi -formának egy más és alsóbb neme. Itt is nem a nép abstract fogalma ad -irányt. A nép abstract fogalma épen oda viszi az írót, a hova a -politikust: ennél a szabadság, amannál a tudomány szolgálatát teszi -lehetetlenné. A valódi népíró a nép concrét fogalmát tartja szem előtt, -azaz olyanoknak ír, kik valóban olvasnak s így a műveltség némi -elemeivel bírnak, kiknél szükséggé vált bizonyos ismeretág s így valóban -tanulni akarnak. - -A tudomány e formája nem könnyű, mert a tudománynak sem egészét, sem -mélységeit nem bírja meg, s a mennyi és mikép kérdése a műveltségi -viszonyok s nemzeti sajátságoktól is függ, de fontos, mert a műveltséget -mind szélesebb körben terjeszti. E fontosság idézett elő minden -nemzetnél oly terjedelmes népirodalmat, e nehézség miatt van oly kevés -valódi népíró. E téren sok visszaélés történt és történik. Itt jelen meg -a legtöbb vásári munka. Sok népíró elkerülhetetlen szükségesnek tartja -csak felületesen tudni, a miről ír, holott a népírót a tudóstól csak a -forma választja el. - -Mások oly kiterjedésben akarják előadni a tudományt, melyet a forma nem -bír meg s így haszon nélkül küzdenek a lehetetlenséggel. Némelyek a -kívánatosság elvének hódolnak, mi majd annyi, mint semmi. A legtöbben -bizonyos bőbeszédűség és parasztos negélyben keresik a formát, mi -annyira szenvedhetetlen, épen azok előtt, kikre számítva van. Mindez -csak azt mutatja, hogy e forma nem könnyű és eltalálni nagy érdem, de -nem azt, hogy jogtalan. - -Azoknak, kik a tudomány népszerüsítésére gúnyolódnak, jó volna -szabatosan beszélniök. Nemrég egyik tudományos folyóiratunk elég -félszegen nyilatkozott az ügyben. A tudomány, ha nem tudomány, formában -vagy forma nélkül egykép haszontalan, a rossz forma megrovást érdemel, -de a tudománynak akár ama fensőbb, akár emez alsóbb formáját megtagadni, -annyi, mint a világ legjelesebb írói és tudósai ellen viselni háborút. - - -II. - -Az ethikai tudományokban már több a forma joga. A történetírás épen úgy -művészet ma is, mint volt a régieknél. Klio most is közel áll -Melpomenéhez. Valóban a történetíróban sok oly tulajdonságnak kell -meglennie, melyek a dráma- vagy regényköltő sajátjai. De költő-e a -történetíró? Bizonyára nem. Sokkal kevesebb és sokkal több. - -A költő szabadon, eszményi felfogással alakítja az élet eseményeit s így -a hatás több eszközével rendelkezik, a történetíró szorosan, a -legcsekélyebb részletig tényekhez van kötve, felfogása korlátoltabb, -hatása gyöngébb, de annyiban komolyabb, a mennyiben megtörtént -eseményeket beszél el és úgy a mint megtörténtek. Már Polyb kijelölte -azon különbségeket, melyek a költőt a történetírótól elválasztják. Jele, -hogy a régiek is helyesen fogták föl a történetírást és mégis -művészetkép gyakorolták, a kettő közt ellenmondást nem találva. Nincs -is. A történetírás művészete nem a történetnyomozás és kritika mellőzése -a képzelem kicsapongása- és a nyelv bájaiért. Ki rajzolni akar valamely -korszakot, ismerni és megbírálni tartozik minden kútforrást és adatot a -lehető teljességben. De ez még nem elég, noha sok. A történetnyomozás és -kritika becses dolog, nagy érdem, nélküle nincs történetírás, de azért -még magában nem az. Az összehalmozott és megbírált anyagot alakítani -kell, életet lehelni belé. Ez a történetírás, mi nagyrészt a forma -művészete, s itt a pont, hol szükség van a költő sajátságaira. A -történetírónak értenie kell az elbeszélés epikai folyamát és élénk -plastikáját, tudnia a jellemfestés és csoportosítás titkait; éreznie a -részek arányát s mindazt, mi háttérben maradhat, vagy kiemelkedhetik; -megkisérlenie minden eszközt, mi a compositio kikerekítésére vezet, úgy -birnia a nyelvet, hogy eltalálhassa a történetírás nyelvét, mely nem a -költészeté, de szintén oly ritka, talán ritkább, mint emez. Nehéz -művészet ez. Nem csoda, hogy oly ritkán sikerül s épen azért annyian -támadják meg. Azonban azért, mert némelyek regényírókká lesznek, midőn -történetet írnak, még egy irodalom sem mondott le a forma jogairól a -történetírásban. A könnyelmű történetíró forma nélkül sem lesz -lelkiismeretes, a ki pedig más formát erőszakol a történetre, mint a mi -illeti, formai érdemre sem tehet szert. Ezt kell megtámadni, nem a forma -jogát, a mint hogy teszi is nem egy kitünő kritikus, különösen a -francziáknál, hol a formának legtöbb kinövése mutatkozik. Némelyek -hajlandók azt is állítani, hogy a forma sokkép ellensége a -tárgyilagosságnak is. A forma emberei – így szólnak – könnyen -ragadhatnak eszményítésre, a szép erős érzéke megcsal bármily éles észt -s megveszteget bármily fegyelmezett képzelmet: egy-egy tény az élénk -színezés által egészen más jelentőséget nyer, mint a mi illeti; egy-egy -jellem, a mint plastikailag kiemelkedik, önkénytelenül megbillenti az -igazság mérlegét, s a compositio, a véghatás ereje kedveli a -csalálmokat. A képzelem kicsapongásait épen úgy nem lehet védeni, mint -az analysis tévedéseit. E két örvény minden írót fenyeget s nem egyet -sodor magával. De mindenekelőtt az a kérdés: mit értünk tárgyilagosság -alatt. Az a tárgyilagosság, mely tartózkodik megbélyegezni a bűnt és -dicsőítni az erényt, mert igazságtalanságot követhet el, mely a -csalálmok miatti félelmében nem igyekszik nézőpontokat találni, -melyekből megitéljen valamely korszakot, mely az eszményiesség túlságait -úgy igyekszik kerülni, hogy a kételyek tömkelegébe téved s az érzület -határozatlanságában keresi a történetírói pártatlanságot, bizonyára nem -tárgyilagosság és mindenesetre kártékony. A történetírónak elvégre is -határozott érzülettel kell birnia és mernie, itélőbirónak tolván fel -magát, megnyugtatni olvasóit. E nélkül a tárgyilagosság puszta tagadás -és ha ezt tűzi ki a történetírás czélul, nem tudom, hogyan érdemli meg -azon czímeket, melyekkel az újabb és régibb korban egykép megtisztelték. -A tárgyilagosságnak nem a forma ellensége, hanem valami egyéb. Az, hogy -sok történetíró a küzdő hatalmak udvaroncza, pártok nézőpontjából itél, -a történetírás szűz múzsáját néha kéjhölgygyé aljasítja vagy a legjobb -esetben akkor ír történetet, mikor még lehetetlen. Mégis az ily művek -sincsenek minden becs nélkül; mert tények vélemények- és szenvedélyeket -fejezvén ki, melyek a kor küzdelmeit vezérlik, s adatokúl szolgálnak az -eljövendő történetírónak, ki mindig csak akkor képes megjelenni, midőn -bizonyos kornak bevégzettsége mutatkozik s ez nem a szereplő egyéniségek -halálával kezdődik, hanem mikor az általuk képviselt eszmék küzdelme -határozott viszonyokat teremtett s mintegy elhasználta magát. - -Ilyesmit lehet válaszolni azoknak is, kik a bölcsészi és politikai -tudományok irodalmi formáit hasonló ellenvetésekkel ostromolják, noha a -forma joga itt jóval kevesebb, mint a történetírásban. Miért például -Voltaire és Rousseau tévedéseit csak félig-meddig is oly geniális -irodalmi formáikban keresni, midőn azok leginkább a korban rejlenek. E -tudományokra mindig hatnak a kor szenvedései és vágyai. Nem vonhatják ki -magokat alóluk, bármint akarják, önként szószólóikká válnak vagy -önkéntelenül uralmok alá vetik magokat. Még minden nagy bölcsész kora -vágyainak szolgált és szenvedéseit akarta meggyógyítani. E szenvedések -és vágyak pedig változnak az idők kényszerűsége és az emberiség -fejlődése szerint. Ezért a tudományok egész alapjokig folytonos -rendüléseknek vannak kitéve és fejlődésökben nem is egyebek, mint a kor -eszméinek összpontosított és erélyes kifejezései s így egyszersmind a -koréi tévedéseik is, melyeket igazában csak egy későbbi kor fedezhet -föl. Nincs miért hát e miatt feladni a forma jogát, sőt bizonyos -tekintetben lehetetlen is. Az eszmék rendezése és fejlesztése már -magában némi művészettel jár. Ezeknek oly feszültségben kell tartaniok -figyelmünket, oly folytonosságban haladniok, mint a drámában a -cselekvénynek, csakhogy itt a hős sorsa, amott pedig a vezéreszme -kifejlése hat reánk. Másfelől a tudományokban sok ismeret csak úgy lesz -valódi ismeretté, ha erős és határozott érzületté válik, mire nagy -mértékben foly be a kedély és képzelem. Az író nem mulaszthatja el -ezeket is igénybe venni, a meddig megengedi a tudomány méltósága, s erre -egyik leghathatósabb eszköz a forma. Csak egy irodalomtörténetet kell -kezünkbe vennünk avagy csak napjaink jelenségeire figyelnünk, hogy -mindezt igazolva találjuk. Az angol és franczia irodalom nem egy -bámulatos irodalmi formát mutat föl, sőt a német irodalom sincs ezek -híjával. A németek az újabb időben épen kezdik elvetni azon nyelvet, -melyre, mint a világon egyedül bölcsészire, annyira büszkék voltak s -melyet megtanulni majdnem oly nehéz volt, mint magát a tudományt. Mindez -természetesen áll a széptanra nézve is és még inkább a kritikára mely a -legközelebbi érintkezésben áll a közönséggel. Másfelől csalódik, ki azt -hiszi, hogy a kritikára elég az értelem analysise s nincs szükség az -érzés élénksége- és a képzelem erejére. Valamely műnek egészben -felfogását mindig az érzés és képzelem segítik elő. E nélkül az értelem -analysise épen oly hamis lesz, mint ha a kritikus a fegyelmezetlen érzés -és képzelem nyugtalanságának engedi át magát. E két elemből dolgozik a -_kritikus_, e két elemre hat, mit egyrészt a forma által eszközöl. A -_kritika_ irodalmi formái a kritika jelleme és czéljai szerint -különbözők. Két nagy osztályt lehet köztök megkülönböztetni, bármily -különböző irányúak és tehetségűek legyenek is egyenként. Ha az élcz -osztályozását fogadnók el, epések és epétlenek, unalmasak és -mulatságosak czímeivel kellene őket megtisztelnünk. E jellemzésben van -valami igaz is. Az utóbbiaknak nagy fogékonyságuk van, melyet -elfogulatlanságnak szoktak nevezni és sok jóakaratjok, mely legtöbbször, -mint kegyelet, részvét és hazafiság tűnik fel. Mindez nem gúnyor. Az ily -kritikusok között vannak igen tiszteletre méltó egyéniségek is, kik -mindig jótékonyan hatnak s bizonyos időben talán egyedül lehetségesek. -Ily idők a meddő, az eszmék- és küzdelmekben szegény évek, midőn a -kritika hivatása alig több, mint ébreszteni az irodalmi munkásságot és -megnyerni a közönség fogékonyságát. Nekik sok e czélnak megfelelő -sajátságuk van. Fogékonyságuk mindenütt talál valamit, a hol csak -valamennyire találhatni s mozgékonyságuk alkalmazza magát a -viszonyokhoz. Finom érzékök könnyen felfedezi a szempontokat, honnan -méltányolni lehet s szabad nem kitünő jelenséget is. Elég szellemdúsak -olvasóikban érdeket gerjeszteni mind bírálataik, mind a bírált művek -iránt. Bátorítják a fiatal tehetséget, a nélkül, hogy elszédítenék s -gyönyörködnek kisérleteiben, mert termékenyítőn akarnak reá hatni. Az -élteseket tisztelettel emlegetik, mibe nem vegyül hízelgés. – Nem -egyszer hivatkoznak a hazafiérzésre, de mindig tapintattal. Megengednek -magoknak sok tisztességes nyegleséget s megrójják a nem tisztességest. -Keresik a közönség kegyét, a nélkül, hogy alája vetnék magokat, ismerve -gyöngéit uraivá lesznek, mert vezetői akarnak lenni. Nem rendszeresek -ugyan, de tudnak mértéket tartani s megőrizni bizonyos álláspontot. Nem -indulnak ki határozott elvekből; de nem zavarnak össze mindent. Ritkán -mélyek, de a legtöbbször szellemdúsak és mindig elmések. Mozgékonyságuk -bámulatos, kedélyük rugékony, hamar felednek, mindig tudnak remélni: -szóval szeretetreméltó emberek s óhajtják, hogy ezt mindenki észrevegye. -Irodalmi világfiak, journalista kritikusok, kik rendesen a lapok -tárczáiban uralkodnak. Jótékony hatásuk mind e sajátságokból foly. -Mindennap találkozván velök a közönség, megszokja s vezetőiül választja. -Tetszik neki, hogy nem tudósokkal van baja, hanem olyanokkal, kik -mintegy az ő képviselői. E nemtudósok, kik mégis eleget tudnak, -elősegítik élvezetét, kellő szempontokat nyújtanak neki, eszmékkel -gazdagítják, felköltik és ébrentartják fogékonyságát. Irodalmi formáik -rendesen behízelgők, olvastatják magokat. Könnyed élénk nyelven írnak, -mely ritkán komoly szépségű, de kellemes és ingerlő. Leginkább azon -benyomások visszhangjai, melyeket valamely mű egésze idéz elő, s így -módjokban van hatni a kedély- és képzeletre. Bonczolgatással nem igen -bajlódnak, s így könnyen kikerekíthetik a formát. Nem terjedelmesek s -még kevésbbé kimerítők. Jól értik a mű tartalmának olynemű elbeszélését, -mely már magában némi bírálat. Szeretnek erős színeket használni. -Kedvelik az ellentétet, adomát, epigrammai élt s mindazt, mi csattanó -hatást idéz elő. Hangulatjokat a tárgy szerint változtatják. Most -szónokok, majd bölcsészek, ma képírók, holnap elménczek, de soha sem -heves támadók, szenvedélyes küzdők, mert többé-kevésbbé a művészet és -irodalom ecclectikusai, epicureusai, kik rendesen nem képviselnek -irányt, nem tartoznak iskolához. – Mindez előny könnyen válik -hátránynyá, sőt épen kártékony hatássá. Ritkán indulván ki határozott -elvekből, s az írót nagyrészt magából igyekezvén megitélni, itt -itéleteik ingadozók, ott nézőpontjaik félszegek. E bajt aztán sokszor -azzal kerülik el, hogy más bajba esnek. Tulajdonkép nem mondanak -itéletet s megelégesznek bizonyos szellemdús reflexiókkal, melyeket a -bírálandó mű idézett föl bennök, beszélvén e tárgy körül s nem e -tárgyról. Ha nem átallják bátran haladni elő azon az úton, hova gyakran -tévedniök kell, könnyen és öntudatlan emelik az élczet, az igazság, és a -pillanatnyi sikert a művészek örök törvényei fölé. Épen úgy meggyöngítik -az irodalom komolyságát, mint megvesztegetik a közönség izlését. Formáik -is hasonló veszélyeknek vannak kitéve. Könnyen összezavarják a prózát a -költői nyelvvel avagy beleesnek a puszta phraseologiába. Érezvén, hogy a -forma hatalom, nagy gondot fordítanak reá s egyszer csak azon veszik -észre magokat, hogy tudnának írni, de nincs mit. Ekkor némelyek csak -kellemes fecsegők igyekeznek lenni, s az a legjobb, a mit tehetnek. - -Az epés és unalmas kritikusok egészen más emberek. Nincs nagy és -sokoldalú fogékonyságuk, mit elfogultságnak szoktak nevezni. Jó -akaratjok is kevés, mi a legtöbbször, mint kegyelet hiánya, -hazafiatlanság és részvétlenség tűnik föl. Ez sem gunyor, az ily -kritikusok között is vannak tiszteletreméltó, sőt amazoknál -tiszteletreméltóbb egyének, kik mindig jótékonyan hatnak, sőt bizonyos -időben nélkülözhetetlenek. Ily idők a termékeny évek vagy a küzdelmek -napjai, midőn veszélyes irányokat kell megdönteni. Nekik sok e czélnak -megfelelő sajátságuk van. Előttök határozott eszmény lebeg s élesen -körvonalozott elvekből indulnak ki. Következetesek a kegyeletlenségig, -erélyesek az üldözésig, s kiméletlenebbek, mint magok hiszik. Nem igen -gyönyörködnek a kisérletekben, ki nem állhatják a középszerűséget, sőt a -nagy tehetségnek sem könnyen hódolnak. Eszményeiken csüggve és szilárdan -követve a kitűzött irányt, jogosítva hiszik magokat mindenre. Vissza -merik riasztani a kezdőt s megtámadni a koszorút. Nevetségessé teszik a -hazafiságot is hazafiságból, ha nézőpontjokba ütközik. Megengednek -magoknak némi tisztességes személyeskedést s nem veszik rossz néven, ha -velök hasonlókép bánnak. Nem keresik a közönség kegyét, de meg sem -vetik, néha élesen támadnak reá s kelletlenül is tekintélyeivé válnak. -Mindig rendszeresek, még akkor is, ha rendszerök tisztán történeti -alapon nyugszik. A legtöbbször alaposak, sokszor mélyek, de nem egyszer -fárasztók. Mozgékonyságok kevés, kedélyök nem épen derült, nem könnyen -felednek, nehezen remélnek: szóval nem igen szeretetre méltó emberek s -ezt magok annyira tudják, hogy épen törekednek reá. Irodalmi homme -pose-ok, doctrinaire kritikusok, kik rendesen a havi iratok vagy tüzetes -kritikai lapokban uralkodnak avagy épen önálló műveket írnak. Innen -jótékony hatásuk. Lelkiismeretes alaposságuk tiszteletet vív számukra -ellenségeik előtt is s fejtegetéseik még akkor is becsesek, ha a dolog -érdemére nézve nincs igazuk. Termékenyítőn hatnak az irodalomra. Néha -megdöntik a rossz irányt és előkészítik a jót. Koszorút vívnak az -érdemnek és megostromolják a csinált nagyságot. Őrzik a művészet és -irodalom méltóságát s megbélyegzik a nyegleséget. Olykor korszakot -alkotnak, mint például Lessing, ki a franczia klasszikai dráma elleni -táborozásával a német dráma kifejlődésének irányt adott. Az -irodalomtörténet írónak mindig főczélul szolgálnak, mert az irodalmi -korszakokat rendesen együtt képviselik a költőkkel. A közönség azon -része, melyet az irodalom és művészet mélyebben érdekel, örömest fordul -hozzájuk s tekinti őket legfelsőbb törvényszékűl. Formáik nem -behizelgők, csak vonzók. Leginkább tanulmányokat, essayeket, szemléket -írnak oly nyelven, mely komoly szépségű, megvet minden hivalkodó -díszítményt. Bonczolatokba ereszkedvén és terjedelmesen írván, formáik -nehezebbek és bajosabban kikerekíthetők, de ha sikerülnek a kritikai -forma példányai, melyek a terjedelmességet a kerekdedséggel, az értelem -mélységét a képzelem erejével egyesítik s épen úgy meggyőzik az olvasót, -mint elbájolják. Hangulatjok nem változatos. Igyekeznek megtartani a -kritikusi méltóságot, mely kerüli a lelkesedést s nem esik -egykedvűségbe. Egyébiránt alapjokban erős szenvedélyűek. Érzik és -tudják, hogy a szenvedélyes gondolkozó, kinek szívén fekszik az igazság, -egyszersmind a leglogikaibb gondolkozó is. E, mondhatni, belső -szenvedélyesség csak akkor mutatkozik külsőleg is, midőn vívni, -ostromolni kell. Ekkor lelkesülten szenvedélyesek és ritkán kerülik el a -gúnyos hangulatot. E sajátságukból folynak hibáik is. Határozottságok, -rendszerességök könnyen teszi őket egyoldalúakká, merevekké vagy vezeti -rögeszmék- és különczségekre. Kedvencz költőiket, kik rendszeröket -képviselik, hajlandók érdemökön felül becsülni, míg azok iránt, kik -elveikkel ellenkező úton haladnak, igazságtalanok. Annak alig látják meg -az árnyoldalait, itt mind csak azt látnak, sőt még a tehetséget is -kétségbe hozzák. Formáik nehézsége miatt gyakran válnak formátlanokká -vagy gyöngeségök érzetében oly formákba kövülnek, melyek -élvezhetetlenek. Polemiáik néha gyűlöletesek, s erős bonczoló tehetségök -könnyen vesz pusztán tagadólagos irányt. Hamar kétségbe ejti őket a -jelen, hol csak romlást és aljasulást látnak. Ekkor eltelve -keserűséggel, örömest fordulnak a multhoz, hol eszményeiket -feltalálhatják, vagy a jövő felé, melybe látnoki hitök van s írnak -irodalomtörténetet, mely többé-kevésbbé pártmunka, de az irodalmi -fejlődésben, mint nagy horderejű tény jelen meg és ez a legjobb, amit -tehetnek. - - -III. - -E két osztály érdemei és hibái, szóval szélsőségei közt többen alkotnak -átmenetet s együtt képviselik valamely korszak kritikai munkásságát. Az -idők szerint hol egyik, hol másik emelkedik túlnyomóságra is egymást -mérsékelve gyakorol nagyobb hatást az irodalmi fejlődésre. Létezési -joguk tényleges viszonyokból foly s formáik benső természetök -eredményei. Hibáikat és kinövéseiket lehet és kell ostromolni, nézeteik -és irányaik helyességét kétségbe szabad hozni, de mindezt a formának -tulajdonítani, nagy tévedés. A forma nem ok, hanem okozat, a forma -nagyrészt a czél és tartalomtól függ, sőt annyiban minden forma jó, a -mennyiben a czélt és tartalmat jól tudja szolgálni. E kritikusok után jő -és felettök áll az irodalomtörténetíró, ki teljes erőben mindig csak -valamely korszak bevégzettségénél jelenhet meg. Az ő látköre szélesebb s -így egészben foghatja föl a történteket, távol van a küzdelmektől s így -tárgyilagosabban itélhet. Tőle is olyasmit követelünk, mint a más nemű -történetírótól. E követelés természetesen a formára nézve is kiterjed. -Azonban az anyag, melyet az irodalomtörténetíró alakít, egészen más -természetű, mint az államok története. A gondolat és tett emberei között -nagy a különbség s a szellem fejleményeinek története nem beszélhető el -epikailag. A jellemzés is egészen másnemű s az események folyamának -nélkülöznie kell minden drámaiságot. Szóval a történetírás nehezebb, -újabb és ritkábban sikerül. De azért az irodalomtörténetírónak is -művésznek kell lennie a tárgya szerint, melytől függ itt is, mint -mindenütt, a forma sajátsága. Tudnia kell nagy vonásokkal és kiemelkedőn -festeni a korszakot nagy íróiban, természetesen csoportosítani körülök a -mozgalmakat, élénken rajzolni a társadalmi és politikai viszonyok -hatását az irodalomra és viszont s a mindenütt ottlebegő vezéreszme -nyomain kimutatni a szellem útját s mintegy láthatókká tenni a küzdelmek -eredményeit: szóval hű, élénk és jellemző rajzot nyújtani, oly nyelven, -mely az elbeszélés és fejtegetés, a történeti és bölcsészi előadás bájos -vegyülete. Rokon az irodalomtörténettel az egyes írók jellemrajza, hol -az arczképezésnek tág mező nyílik s az író, mint ember is kiemelkedik -magánviszonyaival együtt, mit az irodalomtörténetben akadályoz a részek -aránya. Az egyes írók műveiről írt tanulmányokban már kevesebb a -történeti és több a kritikai elem, de némelyek igen jól tudják e kettőt -egyesíteni, mi által teljesebb jellemrajzot s többoldalú felfogást -eszközölnek. E művek becsének mindig nélkülözhetetlen föltétele a forma. -Általában a forma teljessége tökély, hova törekedni kell és sohasem -külsőség, kézművi jártasság: szóval technika, hanem a szellemnek egy -része, mint a gondolatnak a nyelv, együtt születnek, egymástól függenek -s ha meghasonlanak, mindenik érzi, egymásért s egymás miatt beteg. - -Ime nagyjában a tudomány irodalmi formáinak védelme, melyeket ön -megvetni látszik. Miért nem írt világosabban, miért nem mondá, habár -csak odavetve, hogy a forma, nagy tévedései mellett is, nem minden becs -nélküli dolog, csak tudni kell hozzá? Akkor nem szólalok fel s akarva -sem lehetek ön iránt igazságtalan, midőn most akaratlanul is azzá -kellett lennem, védvén ön ellenében a formát, melynek ön teljességgel -nem ellensége. Úgy van. Míg ön elméletben tagadja a forma jogát, -gyakorlatban meglehetősen tiszteli. Czikkei formai tekintetben is gondot -árulnak el, többet, mint bármely magyar kritikuséi. Sőt többet mondok: -ön a formáért még oly áldozatokra is kész, melyek elmaradhatnának, -például, hogy nyelvét minél jellemzőbb és erőteljesebbé tegye, hajlandó -erőltetést és különczségeket követni el. Hogyan hihessem hát önt a forma -ellenségének? Bizonyára vesztegettem a szót, midőn az ó és új kor -irodalmára hivatkoztam, csak saját czikkeire kellett volna utasítanom -önt, hogy elismerje, a mit tagad. Minő ellenmondás. Engedjen meg nekem -elégtételűl egy mosolyt, vagy ha azt nem, egy kérést, mely csak ennyiből -áll: vegye ezután elméletben is pártfogása alá a forma jogát. Hiszen önt -jobban hevíti, mint bármelyikünket irodalmunk emelkedése. Ön hatott is -ez emelkedésre, mint költő és kritikus egyaránt. Említsem-e ernyedetlen -munkásságát és eredménydús küzdelmeit? Nemde mindig eszményei közé -tartozott a jó magyar próza? Mi egyéb ez, mint az irodalmi forma egyik -leglényegesebb része? S mi ritka ez nálunk, ritkább, mint a jó kötött -beszéd, pedig ez is eléggé ritka. Valóban prózánk nem emelkedik úgy, -hogy erőteljes folytatása lehetne a Kazinczy óta megindult mozgalmaknak. -Kazinczy, kit méltán nevezünk nyelvünk megváltójának, a viszonyok -kényszerűsége és a fejlődés rendje szerint oly magyar prózának lőn -alkotója, mely többé-kevésbé idegenszerű volt. Mégis iskolájának győznie -kellett s legyőzetése csapás lett volna. Prózánk, mely a XVI. és XVII-ik -században oly szép virágzásnak indult, a tizennyolczadikban, egészben -véve, annyira lehanyatlott, elaljasult, hogy csak forradalom segíthetett -rajta. Kazinczy volt e forradalom indítója és vezetője. Mikor nem tette -magát a forradalom teljes ellentétbe a multtal? Kazinczy prózánk -nehézkes erőtlenségét, szabatosság nélküli gazdagságát, zagyva -szegénységét, ízléstelen cziczomáit az idegen prózák bájaival -ostromolta. Bár régi szavakat is elevenített föl, jól ismerte a régi -irodalmat, Zrínyinek új elismerést szerzett, mégis sokkal inkább -gyűlölte a múltat, mint maga is hivé. Mint költő idegen formák mellett -küzdött, mint prózaíró, amennyire lehetséges volt, idegen prózák -szépségeit ültette át nyelvünkbe. Az ó irodalom képviselői keményen -támadtak reá. De mit képviseltek e támadók? Nagy részt a tudatlanságot, -tehetetlenséget, ízléshiányt és tespedést. Kazinczy és pártjánál volt a -tudomány, ízlés, műveltség, tetterő és még valami. E valami a korszellem -vala, a jelen gyalázatából táplálkozó szégyen, a jövő dicsőségében hívő -vágy, hogy megutálva aljasodásunkat, megifjuljunk az előretörekvés -küzdelmeiben. A Kazinczy pártjának győznie kellett, mert az -előretörekvés zászlóját lobogtatta, melyre elébb írta föl, mint -Széchenyi, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Azonban a teljes -győzelem újabb visszahatást idézett elő, mely nem képviselte ugyan a -tudományt és ízlést, de a tehetetlenséget és tespedést sem s mely azóta -mutatkozik legélénkebben, mióta költészetünk a népi elemmel ölelkezik. E -visszahatás gyűlöli az idegen bájt és visszaköveteli a magyar prózát, -maga sem tudja, mikép, de visszaköveteli és nagy zajjal. Prózánk általán -véve magyarabb és inkább akar magából fejlődni, mint azelőtt, de -aránylag pongyolább és művészietlenebb, mint a Kazinczy-iskola korában. -Engedünk az ösztönnek és nem tartunk a tévedésektől. Azt hisszük, hogyha -jól-rosszul használjuk a nép kifejezéseit, ha kelletlenül is alkalmazzuk -közmondásait, eredetiek vagyunk és magyar prózát írunk. Büszkék vagyunk -reá, ha kirívón tudjuk utánozni régi emlékíróink nyelvének nem annyira -szépségeit, mint együgyüséget és latinizmusát. Korlátlanul írunk, mert -érezzük, hogy nyelvtanaink helytelen dolgokat is tanítanak. Nem sokat -törődünk vele, ha idegen szó jő tollunk alá, mert haragszunk a sok rossz -új szóra. Fölszedünk mindent: jót, rosszat, mit úton-útfelen találunk, -mert a nép nyelvét akarjuk alapúl venni. Hajlandók vagyunk a -legköznapibb nyelven írni, mert gyűlöljük a mesterkélt magyarság -idétlenségeit. Nagy magyarságunk összezavarja a próza különböző nemeit s -néha arról is megfeledkeznénk, hogy a jó prózához gondolat is kellene. -Mégis e tősgyökerességünk untalan gunyolja magát. Fennen követeljük a -magyar szókötést s untalan kócsintunk. Jutalmakat tűzünk a nyelvhibákra -s az üldözött nyelvhibák történetesen nyelvünk szebb sajátságai. -Gúnyolódunk a rossz új szókkal s ha valakinek eszébe jut, a nemzeti -dicsőség nevében, rossz szókat faragni, széltiben használjuk. -Korlátlansági ösztönből és restségből, vagy mert sokat olvasunk és -beszélünk idegen nyelven olykor úgy erőltetjük a nyelvet, hogy -idegenszerűebbekké válnak, mint a Kazinczy-iskola legfélszegebb -tanítványai. Ki nem panaszkodik fordítóink és hirlapíróink nagy részére, -ki képes megérteni a törvények és rendeletek magyar párját. Ha a -Kazinczy-iskola hívei aggódva mutatnak a visszahatás e korlátlanságára, -egészen igazok van, de félig sincs igazok, ha úgynevezett klasszikai -prózánkat tűzik ki eszményűl. Prózáinknak azzal rokon irányban kell -fejlődnie, melyen költészetünk egy nagy lépést tőn az eredetiség és -dicsőség felé. Ez irány: az erős magyarság és műgond, a régi irodalom és -népnyelv tanulmányozása, kivált a szókötésre nézve, de ízlés és alkotó -erő az alkalmazásban. Az idetörekvés sokkal csekélyebb, hogysem -mozgalomnak lehetne nevezni. Elméleti nyelvészeink sokkal több -szorgalmat fejtenek ki, mint a gyakorlat emberei, a művészi prózaírók. -Alig pár író törekszik ez irány felé. Még messze vagyunk ez irány -diadalától s mi kedvezőtlenek viszonyaink e tekintetben, midőn, hogy -többet ne említsek, irodalmunk, mind inkább válik csak az alsóbb rétegek -irodalmává. - -Mindezt ön jobban tudja, mint én, s bizonyosan jobban fájlalja is, noha -megvetni látszik a formát, pedig sokkal jobban illenék önhöz a forma -védelme és küzdelem a jó magyar prózáért. De ön, mint egyik czikkében -mondja, nem szeret panaszkodni. Oh Istenem! Miért panaszkodott hát régen -annyit, miért panaszkodik hát most annyit a többek közt reám is? A -panasz a gyávaság, az elégületlenség, a nagyravágyás jele, egyik -szánalomra méltó, másik megvetendő indulat és mindenik betegség – fogják -talán mondani némely bátor szerkesztők és erkölcsös írók, kik az -egészséges közönség nevében beszélnek. Mind hiába! A kritikusnak -szenvednie kell a gyávaság és nagyravágyás e betegségeiben. Miért -tagadni azt, mit teszünk s a mit tennünk kell? Miért ne tűrjük el a -világfájdalmas, embergyűlölő és hazafiatlan czímeket, midőn azok, kik -reánk aggatják, azt sem tudják, mit beszélnek? Én részemről nagyon beteg -vagyok, nem csinálok belőle titkot, szeretek panaszkodni, -elégületlenkedni s tovább panaszlok önre. - - -VÁLASZ ERDÉLYI JÁNOSNAK. - -Pest, júl. 26. - -Furcsa helyzetben vagyok. Ön ráfogással vádol: nekem hasonló vádam -lehetne ön ellen, ha ilyesmit, oly könnyedén mernék kimondani; ön -értetlenséget hány szememre: nekem ugyanazt kell mondanom önnek; ön -nyugodtságomat nem foghatja meg: én ingerültségén csodálkozom. Ez -rendesen a perlőfelek komikai oldala. Úgy látszik, mi nem vagyunk -kivételek; s ha ön eljátszá szerepét, én miért vonakodnám ugyanazt -tenni. - -Nálunk nagyon divatos az oly írókat, kik némi formai törekvéssel írnak -tudományos czikket vagy könyvet, költőknek, rhetoroknak, dilettansoknak, -phraseologoknak gúnyolni; tüstént fölemlegetik a tudomány méltóságának -megaláztatását; óvást tesznek az imaginatio ellen és -szépirodalmiaskodásnak nevezik a stylista gondjait. Én legalább többször -olvastam ilyesmit lapjainkban, csak úgy odavetve, oldaldöféskép. Mindig -bosszankodtam, nem azért, mert bírálataimra is széltiben alkalmazták a -csillogó rhetor és pathetikus költő czímeit; hanem, hogy e jó urak miért -nem magyarázzák ki vagy egyszer magukat; miért nem mondják ki egyenesen: -e czikkben vagy könyvben nincs tudomány, a forma sem a tudományé, ezért -meg ezért; csak elméskedve miért látszanak tagadni a tudomány irodalmi -formáját és üldözni az imaginatiót és stylt, melyek a tudomány -előadásában is elvitázhatlan joggal birnak. Elhatároztam magamban, hogy -e kérdést felbizgatom. Vártam oly emberre, ki tekintély és megállja -helyét. - -Eljött ön gúnyolva némely kritikustársát, hogy bírálataikkal felül -akarják haladni szépségben a költőt és prózáikkal a verset. Magamra -vettem e vádat, mert társaim közt leginkább vehettem magamra és védtem, -nem magamat, hanem a formai törekvést, a tudomány, különösen a kritika -irodalmi formáit. Polemikus levelem keletkezésének ez a története. -Tudtam, hogy ön nem ellensége a kritikai formáknak, legalább -gyakorlatban nem, ezt czikkemben is kifejeztem s nem gúnykép, a hogyan -ön vevé; meg valék győződve, hogy bővebben kimagyarázza magát s tán egy -egész elmélettel fog előállni. Czélom sikerült; ön e vita folytán – mint -e lapok szerkesztője jelenti, – a formáról és prózáról egész elméletet -szándékszik közzé tenni, mi bizonyára nagy nyereség s miért könnyen -megbocsáthatni az én polemiai viszketegemet. - -De ön azt állítja, hogy nem a formára törekvő s törekvéseikben rossz -modorba tévedt kritikusokra czélzott, hanem azokra, kik mert írva van -valami, azonnal és indokolás nélkül dicsérik és ajánlják a közönségnek. -Vádol, hogy ráfogást használtam és csodálkozik értelmetlenségemen, mely -kezdőnél is számot tenne. E két vád kizárja egymást: vagy csak brutális -ráfogó vagyok, vagy csak korlátolt eszű értelmetlen. Külön sem -fogadhatom el e czímeket s először is azt kérdem öntől, mit fogna -mondani, ha Arany, kinek ön jambusait chorjambusoknak nézte, midőn e -lapokban verseit bírálta,[5] úgy szólana önhöz, mint ön hozzám: «Uram, -én megvizsgáltam magam, s a bűnt, melyet ön rám fog, nem találtam sem -fejemben, sem szívem redőiben; ön most az egyszer bitorul használta az -igazság jogát; ön bírálatában nyoma sincs az írói lelkiismeretnek; -kezemben a fegyver, hogy elbánjam önnel s megverjem az írói -kegyetlenségig könnyen mondott szavaiért.» Nemde azt felelné ön: «A tény -igaz lehet, én ugyan meg tudom különböztetni a jambust a chorjambustól, -magam is írtam mindkettőt, de ön igen ingerült, a ráfogás nagy vád s -csak a rosszakarat világos bizonyítványai esetében mondhatni ki; én -tévedhettem szórakozásból vagy rosszul fejezhettem ki magamat, de ön -igazságtalan, mert becsületességemet hozza kétségbe.» Ilyesmit felelek -én is önnek, sőt többet: azt is be akarom bizonyítani, hogy szórakozott -vagy értelmetlen sem vagyok, mert az ön máskép magyarázott szavai úgy is -érthetők, a hogyan én értettem s a legrosszabb esetben is van ott két -sor, melyeket sem én nem ferdítettem el, sem ön ki nem magyarázott s -melyek magokban is elég fogantyút nyujtottak volna nékem polemiám -megkezdésére. - -Vizsgáljuk e két sort. Ön így szól: «Magam részéről, mint kritikus, nem -törődöm vele, ha némely kritikus társaim bírálataikkal felül akarják -haladni a költőt, prózáikkal a verset.» Mi ez, ha nem oldaldöfés a -csillogó rhetor és pathetikus költő kritikusokra, ha nem óvás az -imaginatio és szépirodalmiaskodás ellen a kritikában, szóval: -megtámadása a formai törekvés elferdüléséből származott rossz modornak, -a próza és költészet e kábító vegyületének, melylyel Jules Janin, Heine -és Börne annyi és nem mindig jótékony sikert arattak, s melyet utánzóik -oly gyanússá tevének? S vajjon, ha egyszer magamra vettem e vádat, nem -volt-e jogom mondani: önnek igaza lehet, nem védem korcsszülötteimet, de -védem a formának, mint formának jogát, melyet ön, ha nem is tagadni, de -_annyiban_ megvetni látszik, a _mennyiben_, midőn bizonyos rossz modort -megró, a forma mellett egyetlen árva szót sem emel s így mellőzhetőnek -tartja; ön megrovása rokon azokkal a vádakkal, melyeket nálunk az újabb -időben a tudomány népszerűsítése, a dilettantismus phraseologiája ellen -szoktak emelni, a legtöbbször nem ok nélkül, de mindig elég félszegen; -ideje vizsgálni mi igaz e vádakban, s mi nem. Ezt nem most írom, ez -idézet levelemből, melyben ön szerint semmi nyoma az írói -lelkiismeretnek, de melynek e szavai is eléggé bizonyítják, minő -óvatosan magyaráztam ön sorait s mennyiben tartottam jogosnak önhöz -köthetni elmondandó nézeteimet. - -Menjünk tovább. Ön így folytatja: «Örülök rajta, ha elismerés szól Arany -iránt, minthogy érdemli: de félek, hogy a lelkesedésnek állok útjába, ha -mondom, miszerint már is találhatni oly eljárásra, mely nincs eléggé -indokolva, hogy bírálat legyen, mégis követeli, hogy ne nézessék csupa -műélv gyanánt. Jó ha valaki nagynak nézi az irodalmi czélt, ezt -megteszik alapos ismertető czikkei, de a művészeti czél nagyobb -mindennél, s nekem úgy súgja valami, hogy túlnyomó amaz elsőnek -szemmeltartása és kitűzése.» - -A fennebbi két sor után érthettem-e azt máskép, mint a hogy értettem? -Nem természetesen juthatott-e eszembe a tartalom elhanyagolása a formai -törekvés kedvéért? Nem hihettem-e jogosan, hogy ön e sorokban csak -kibővíti fennebbi állítását, hiszen azon megrótt rhetor és költő -kritikusok azok, kik rendesen csak az általános benyomást színezik ki, -egy-egy erős lelkesülési rohamnak vagy gúnyos szeszélynek engedik át -magokat, érdekes és szellemdús dolgokat írnak, de ritkán elemeznek, -ingerlő rendetlenségben beszélnek a tárgy körül, de nem a tárgyról s -czéljok inkább az, hogy egy szépen írt _irodalmi művel_ gyönyörködtessék -olvasóikat, minthogy elvek fejtegetésével vagy alkalmazásával szolgálják -a _művészeti czélt?_ Így fogtam fel az _indokolást_ és _műelvet_, az -_irodalmi_ és _művészeti czél_ szembetételét, logikailag szállva le a -megelőző sorokról. Ön az irodalmi czél alatt egyebet értett: a puszta -dicséretet, a nagy hühót, hogy a könyvnek kelete legyen. Az irodalmi -czélnak ily értelmezése minden esetre eredeti, nagyon tréfás, olyan, -mintha valakinek tolvaj szándékát emberbaráti czélnak nevezzük. Aztán -vegyük ide azt a körülményt, hogy ön Arany birálóiról szólt. Kik -birálták vagy, ön szerint, dicsérték leginkább Aranyt az újabb időben? -Épen nem azok, kik minden könyvet dicsérnek s legkevésbbé a divatlapok -kritikusai, hanem én, Greguss, Kemény, Bérczy, Salamon. - -Mi fecseghettünk ugyan elég haszontalanságot össze, de mindenikünk -meggyőződésből írta hosszú czikkeit s nem azért, hogy a könyvnek kelete -legyen. Mindez az én értelmezésem mellett szól, azonban ön legjobban -tudhatja, mit akart mondani s mit nem; hinnem kell magyarázatának, ha -mindjárt lehetetlen is lemondani azon jogomról, hogy bárki szavait úgy -értsem, a mint nekem a logika és körülmények magyarázzák. - -Mindemellett ön mintegy kétkedve magyarázata helyességén, nem elégszik -meg a ráfogás és értelmetlenség vádjaival s az elhamarkodást is szememre -veti. Ön szerint nekem elég négy-öt sor, a mennyit egy pillantással -átolvasok, a többire aztán semmi gondom. Felkiált: hogyan hihettem, hogy -ön a forma mellett egyetlen árva szót sem emelt s így mellőzhetőnek -hiszi, s utasít czikke számos oly helyére, hol a forma tiszteletét -mindennél jobban kiemeli, pártolja és szinte cultussá magasítja. Ez -igaz, e helyeket én mind olvastam. De minő formákról beszél ön? A -költészet formáiról. Minő formákról beszélek én? A tudomány, különösen a -kritika irodalmi formáiról. Ez nem mindegy, vagy legalább oly erős -árnyalat választja el a kettőt, hogy ön bámulhatja Goethe műveiben a -formát s regényírónak gúnyolhatja Macaulayt s épen a formáért, mint -számos német kritikus, elég igazságtalanul. Én nem azért kezdtem -polemiát, mert _ön_ a _költészetben sürgeti a formát_, hanem azért, hogy -a midőn megrójja a kritikai formák elferdülését, a _forma jogairól a -tudományban hallgat_. Most már mit tegyek? Ráfogást vitassak-e önre? -Mondjam-e: ön elferdíti tételeimet és vakmerőn mást mondat velem, mint a -mit mondottam? Bele essem-e ama pathosba, mely úgy látszik nem csak az -én sajátságom, hanem mindenkié, ha megharagszik? Oh nem és nincs miért. -Én csak egy kis értelmetlenségnek, az eszmeárnyalatok összezavarásának -nevezem az egészet s ezt nem gyöngédségből vagy tiszteletből teszem, -mitől ön annyira irtózik, hanem mert nincs jogom többre. - -Azt sincs jogom tagadni, a mivel oly igazán vádol, hogy miért nem -folytatom polémikus leveleimet. Nem védhetem magamat, mert saját -magánügyeimet kellene közönség elé hoznom. Annyiról biztosíthatom önt, -hogy hanyagságom oka, nem annyira lelkiismeretlenség, mint inkább -töprengés. Már erőt vettem rajta s közelebbről veendi ön még a hátra -levő két levelet. Igen jól tudom, hogy mi a teendőm: ama világos és -érthető vádakra fogok szorítkozni, melyek annyi széptani érdekkel -birnak. Remélem, itt nem nyilik alkalom ily kellemetlenségbe -bonyolíthatnom önt és magamat, s mi szintén nagy baj, untatnom a jámbor -olvasót. - - - - -ÍRÓNŐINK. - -_Flóra 50 költeménye_. Pest, Emich Gusztáv könyvnyomdája 1858. – -_Andersen meséi_. Fordította Szendrey Julia. Pest, 1858. Kiadja Lampel -Róbert. - - -I. - -Írónőink napról-napra szaporodnak. Most egyik, majd másik divatlap vezet -be kettőt-hármat nagy elragadtatás kiséretében, s már csaknem szokássá -vált irányokban az udvariasságnál több, bizonyos udvarlói hang. Ha ez a -rosszul felfogott nőtiszteletből folyna, még hagyján. A nőtisztelet -valami oly szép és erkölcsös dolog s annyi nemesnek és jónak kútfeje -mind a társadalmi, mind az irodalmi téren, hogy még túlságaiban is nagy -kiméletet érdemel, különösen nálunk, kik némi keleties és a -nőtiszteletnek nem épen kedvező házi szokásokat maig sem tudtunk egészen -levetkőzni. - -Azonban divatlapjaink egészen más indokból vannak elragadtatva; -legalább, ha a nőtisztelet oly nagyon szívükön fekünnék, nemcsak a -bókokban volnának pazarak, de jobban vigyáznának verseikre, -ujdonságaikra, novelláikra is, melyekben nem mindig tisztelik a nőket. -Ők nem annyira a nőket tisztelik, mint az írónőket magasztalják; örülni -látszanak, hogy a magyar nő is elég hőslelkü és szabadelmű -szembeszállani azon százados előitélettel, mely kizárta a nőt a férfiú -pályáiról; üdvözlik az írónőt, mint nemének díszét, mint a többi nőnél -fensőbb lényt, ki felülemelkedett körén s elég nagy szellemű, tű helyett -írótollat forgatni, többé nem a cselédekre zsémbelni, hanem az -államférfiakra, tudósokra és kritikusokra; gyönyörködnek a szellem ez új -fuvallatán, mely a lélek és szív eddig ismeretlen s a férfiak elől -elzárt kincseit fogja föllebbenteni; kiváncsian várják, hogy a női -kedély, melynek csak a családi kör számára kellene megnyílni, hogyan -profanálja érzéseit az egész világ előtt, minő vallomásokat tesz, minő -élményekről tanuskodik s fejti meg új oldalról a szerelem és házasélet -nagy kérdéseit; el vannak telve hazafias büszkeséggel, hogy mi sem -maradunk el a többi nemzetektől s nemzeti dicsőségünk fényébe egy új -sugár olvad. E hangulat általános, ha nincs is épen így rendszerbe -szedve, oly általános, hogy nem lenne csoda, ha sok, igen sok nőnél -divattá kezdene válni nem a zajtalan, de nyugtató, ügyes-bajos, de -boldogító házi körben keresni a dicsőséget, hanem az irodalom zajos, -nehéz és sivár pályáján. - -Mi, megvalljuk, nem osztozunk e nézetekben a nélkül, hogy az írónőség -jogosultságát, melyet elvben tagadni akarunk, kivételkép bizonyos körre -szorítva, s némi igazoló körülmények közt meg ne engednők. Nem durva -férfidölyf és előitélet mondatja ezt velünk, hanem épen mély nőtisztelet -s az előitéleteknél is veszélyesebb társadalmi sophismák gyűlölete, mert -mi egyéb az írónőség, mint be nem vallott, eltakart, félbeszerbe -alkalmazott nőemancipatio, e bohó és bűnös tan, mely senkit sem tenne -oly szerencsétlenné, mint épen a nőt, kinek sorsán javítani akar. - -A nő körét és pályáját nem férfiönkény vagy puszta conventio szabta meg, -hanem a természet rendje és a társadalom szüksége. A nő physikai és -szellemi alkatánál fogva épen oly képtelen a férfiú pályájára, mint a -férfi a nőére s Kisfaludy Sándor nem élczet, hanem igazságot mond, midőn -így szól: - - Van határa a két nemnek, - S nem toldása az érdemnek, - Hanem hiba, csorbaság, - Aki ezen átalhág. - -Nem kisebbíteni akarjuk a nő szellemi tulajdonait; azok viszonylag -bizonyosan egyranguak a férfiuéval, csakhogy egészen más nemüek, más -körben kifejthetők s egyedül ott jótékonyak. Azt sem tagadjuk, hogy -mindig voltak és lesznek egyes ritka és nagy tehetségü nők, kik némely -férfipályán is felülmulják a legtöbb férfiut. Amit állítani merünk, sem -több, sem kevesebb, mint az, hogy bármily nagy tehetséggel bírjon -valamely nő, sem az államügyekben, sem a költészetben, sem a tudományban -nem emelkedhetik egy rangra a hasonló tehetségű férfiúval. A nőnemen egy -Napoleon, egy Washington, egy Homer, egy Shakespeare, egy Bacon, egy -Kant, egy Phidias, egy Michelangelo teljes lehetetlenség, mert mindaz, -mi a férfiút valóban naggyá teszi, vagy egészen hiányzik a nőben, vagy -soha sem fejlődhetik ki benne teljesen. Ez annyira természetes jelenség -fejtegetése a legtermészetesebben fejti meg az egész kérdést. - -A női lélekben uralkodóbb az ösztön, az érzés, az értelem, szóval: a -fogékonyság, mint az akarat, az ész, a phantasia, szóval: az alkotó erő; -szenvedélyei talán hevesebbek, föláldozóbbak, de nem oly mélyek, -kitartók, vagy jobban mondva sivárak, hogy képesek legyenek erős -becsszomjat táplálni és nagy czélt vinni ki. A mit megérthetnek, -könnyebben megértik, mint a férfiak, hamar elsajátítják s ezer -változatban, szellemdúsan dolgozzák föl, de valami újat s mélyet találni -teljesen képtelenek s legfeljebb csak genialis paradoxonokig vagy -csillogó capriceokra tudnak fölemelkedni. Nők még sohasem törtek új -pályát sem irodalomban, sem művészetben, egyetlen nagy eszmével sem -vitték előbb a tudományt s nem is fogják soha. E gyöngeség és -tehetetlenség, melyet annál inkább éreznek, mennél nagyobb tehetségüek, -elfojtott dühvel tölti el őket, s önkénytelenül ragadja bizarr eszmékre, -tulságokra, hamis genialitásra. S ekkor is, bár akaratlanul, a férfiak -befolyása alatt állanak, például, Sand e századnak bizonyosan -leggeniálisabb asszonya, mégis művein, ujjal kimutatható, hogy -philosophiáját, társadalmi irányát, mely műveinek leggyöngébb oldalát -képezi, ez s amaz barátjától kölcsönözte, kiket kedveseinek tartott a -világ, alkalmasint hibásan, mert Sand aligha képes volt igazán szeretni -s a férfiakat legföljebb csak költői izgalmakra vagy irodalmi czélokra -használta föl. Ez alkotási tehetetlenség kevésbbé észrevehető oly -művészetekben, melyek nem annyira teremtők, mint visszateremtők lévén, -leginkább fogékonyságra vannak alapítva, sőt épen csak női sajátságok -által kivihetők, milyenek a szinészet, az előadó zene és ének. Ezért -lehetségesek a nagy énekesnők és szinésznők. Azonban itt is, mihelyt -szorosabb értelemben vett alkotásról van szó, a nők messze maradnak a -férfiaktól. Egy Beethoven a nőnemen épen oly lehetlenség, mint -Shakespeare. A nők képtelenek a fáradságos és szigorú abstractióra, a -mélyen ható analysisre, s helyzetükből folyó korlátolt látkörök miatt és -heves szenvedélyeiknél fogva mindig egyoldalúságra ragadtatnak, mi -lehetetlenné teszi nekik, hogy urai lehessenek a művészet és tudomány -anyagának. Ezért alkotásaikban inkább egyes részletek sikerülnek, mint -az egész; bizonyos körben bámulatos nagyságra emelkedhetnek, de körük -mindig korlátolt marad, finomságuk, ragyogásuk, érzéseik heve -elragadtatja a műértőt, de az erőteljességet, mélységöket, -szabatosságukat senki sem bámulhatja bennök jogosan. Nem birnak elég -nyugodtsággal a mély és közvetlen intuitióra, nincs elég erejök az -akarat és lelki tehetségek összpontosítására, pedig e nélkül semmi nagy -nem születik. Innen legsikerültebb műveikben is mindig észrevehető -bizonyos habozás, lágyság, egyformaság, töröttség, meghasonlás. – S e -meghasonlás követni fogja őket az életben is. Szegények kétszeresen ki -vannak téve azon számtalan veszélynek, melyek a tudós, írói és művészi -pályát körülörvénylik. A hiúság talán sehol sem fejlődik ki oly nagy -mértékben, mint e pályákon, mi leginkább a helyzet természetéből foly. -Az úgyszólva elkerülhetlen hiúságból kevésnek van ereje fölemelkedni ama -büszke önérzetig, mely beelégszik önmagával, ama fönséges türelemig, -melyet semmi sem tud kifárasztani, ama erényes becsszomjig, mely -összetörvén az önszeretet bálványát, az eszmét, az eredményt emelte -kultusszá, dicsőségévé. Csaknem kétségtelen igazság, hogy az írók, -tudósok és művészek közt aránylag legtöbb hiú embert találhatni. E -tekintetben a nagy szellemek közül is csak kevesen mentek sok szánandó -és nevetséges gyöngeségtől. S a nő, ki már természeténél, neveltetésénél -fogva sokkal hiúbb, mint a férfiú, mily könnyen válik hiúsága bábjává. -Hányan nem lesznek csak azért írónők, hogy hiúságuknak, melyet más téren -nem elégíthetnek ki, tápot nyujtsanak? Hány előtt nem válik az irodalom -önkénytelen, észrevétlenül szalonná, bálteremmé, a kaczérság színpadává, -hol untalan a kaczérság egy-egy nevetséges vagy szomorú jelenetét kell -eljátszaniok. S ez még csekélység. Vannak nagyobb veszélyek is s a -legtehetségesebb nőket épen ezek fenyegetik. Az abstractio számokra majd -mindig csak tévtanokat szül, az analysis szívök ellen fordul, s a küzdés -és dicsőségszomj képtelenné teszi őket boldogságra és boldogításra -egykép. Hiába csalják meg magokat, ők szerelemre, szeretetre, -ragaszkodásra vannak teremtve, hiába ölték ki magokból akarva, nem -akarva a nőiséget, az összezúzott érzelmek visszakérik jogaikat: egész a -sírig betölthetetlen ürt éreznek szíveikben, az eljátszott boldogság -képe szüntelen kisérni, üldözni fogja őket, a családélet boldogságáé, -melyet megvetnek és visszaóhajtanak, melyre képtelenekké tették magokat -s mely nélkül még sem élhetnek. Büszkeségök nem engedi, hogy mindezt -bevallják, de annál fájóbban, annál mélyebben érzik, minél -lelkiismeretesebbek. A férj, kit szeretni hittek, s kit még szeretni -akarnának, a gyermekek, kikért mindent áldozni vágynak, s kikért oly -keveset bírnak tenni, a családi kör, melynek áldásává lehetnének, s -melynek csak terhére kell válniok, utálattal tölti el őket önmagok -iránt, s gyűlölettel a társadalmi intézmények ellen. Talán küzdeni -fognak, talán összeszedik egész erejöket, hogy kivonják magokat ez -örvényből, de csak új örvények közt választhatnak: szakítani, vagy a -világgal, vagy családjokkal. Nincs menekülés, el kell veszniök. Életük -súlypontja kívül esett a női és családi élet körén, s az egyensúly többé -helyre nem állítható. Sem a férfiakhoz, sem a nőkhöz nem tartoznak, ott -a nők jogait követelik, itt a férfiakét; sem a közpályán, sem a családi -körben nem találják otthon magukat, az nekik igen tág, zajos és -veszélyes, ez igen szűk, csendes, prózai. A közönség személyeivé váltak, -kikhez mindenkinek joga van. E körülmény ingerli, vonja és bántja őket; -szeretnék föltárni egész kedélyöket költői lelkesülésből, dicsvágyból, s -fáj nekik, hogy mindenki tudni fogja titkaikat, élményeiket, vágyaikat, -a nagy tömeg, az egész világ, mely oly örömest rágalmaz, gúnyol, nevet, -mulatja magát. Balhelyzetök minden következményét el kell hordozniok s -örök meghasonlásban élniök önmagokkal és a világgal. És nincs erejök -hozzá. Sorsok mindig tragikum vagy komikum; szerencse, ha csak ez -utóbbi, avagy ha csak a boldogság romjain tévelyegnek s nem egyszersmind -a bűn ösvényén. - - -II. - -Még egyszer ismételjük, nem akarunk félre értetni. Nem a női szellemet -kisebbítjük, nem a női jellemet becsméreljük, hanem csak azon -veszélyeket soroljuk elő, melyeket a nő ha írónő lesz, nem kerülhet ki. -Nem a nőket támadtuk meg, hanem csak azon divatot, mely őket nőiségük -megtagadására csábítja. Tulajdonkép a nőiségnek hódolunk, a nőiséget -dicsőítjük. - -Ha a nő ösztöneit követi, melyet hagyomány fejt ki, jó példa erősít meg, -vallás szentel föl; ha érzéseire hajt, melyekhez nem mesterséges -reflexiók által jutott; ha értelmét a természetével, hivatásával, -jövőjével összhangzó téren míveli: saját körében élesebben lát, -biztosabban itél, inkább eltalálja az illőt, az eszélyest, az igazat, -mint a férfiú, sőt egész élete szebb, bevégzettebb, harmonikusabb lehet; -mert a férfiú erős küzdelmek és meghasonlások nélkül soha sem -emelkedhetik szilárd jellemmé, ritkán víhat kitünő állást, fejtheti ki -tehetségeit s épen azért bizonyos gyöngébb vagy erősb el-elhaló s -meg-megújuló dissonantia egész sírjáig kiséri. - -Az önkéntelenség e naivitása, mely legfeljebb csak fontolni tud, de nem -kétkedik és bonczol; az érzések e hő és őszinte kultusa, melyet szemérem -őriz és kötelességérzet korlátol; a józanság és ábránd e bűvös -vegyülete, mely egymást táplálja, igazítja s egymás nélkül eltéveszti -magát, az, mi a nőt szebbé, jobbá teszi a férfiúnál, angyallá, ki a -földre szállott, a fény és meleg egy-egy sugarát vetni mindenüvé. Ez az, -mi egyedül boldogíthatja, mert boldogításra képesíti, még akkor is, ha -maga szerencsétlen; ez az, mi fentartja az élet örvényei között, mert -tűrni, lemondani, mégis bízni és remélni tanítja; ez, a mi korlátlan -királynővé teszi, kinek a szeretet és hála adójával hódol mindenki, a -bölcsőben ringó gyermeken kezdve a sír szélén tántorgó aggastyánig; ez -az erény és lelkesülés azon varázsos ereje, melyet a gyermek egyedül -csak anyjától, az ifjú kedvesétől, a férfiú nejétől nyerhet; ez az ő -legfőbb bája, erősebb és tartósabb az arcz szépségénél, a szellem -ragyogásánál s épen a szilárd és emelkedett lelkű férfiakra nézve -legvonzóbb, mert nálok ez hiányozván, leginkább érzik szükségét. - -Azonban oda a fény, a varázs, a boldogság, a nyugalom, az angyalból -démon lesz önmagáé vagy másoké, ha túllép körén, ösztönei helyett -kételyeire hajt, érzéseit reflexiókba olvasztja föl s hiú ismereteket -hajhászva, kiszárítja szívét, megbetegíti phantasiáját. S az írónőnek -már pályájánál fogva e helyzetbe kell jőnie. Nyomozni, vizsgálni fog, -épen oly hévvel, mint egyoldalúan s a dolgok feloldhatatlan -ellenmondásait, az élet kényszerű ellentéteit soha sem fogja egészen -érteni. Bonczolnia, kétkednie kell, hogy elvekre emelkedhessék s csak -kedélyét képes feldúlni. Épen oly kevéssé juthat elvekre, mint -nihilizmusra. Természetében van az erős ragaszkodás, de a kétely -egyszersmind oly nyugtalanná teszi, mi férfiúnál alig tapasztalható. -Szertelen ragaszkodni, szertelen kétkedni fog és soha megnyugodni. -Eszméit, eszményeit végtelenül imádja, hamar elhasználja és széttöri és -ismét újakat teremt, hogy legyen mit imádjon és széttörjön. Lehetetlen -megállapodási pontot találnia. Bármily gondosan nevelték, bármily sok -ismeretet szerzett, a munka komolyságát, a gondolkodás szigorát sohasem -szokhatja meg. Többé-kevésbbé dilettans marad s annál inkább, minél -bölcsészibb téren mozog. A nő logikája egészen más, mint a férfiúé. Nem -az abstractio, csak látszólag az inductio; tulajdonkép az eszmetársítás -s fejtegetésének irányát nem annyira az okok határozzák meg, mint inkább -az érzés és phantasia. Bármennyire akarja megtagadni magát, mindig ezek -uralma alatt áll s mindig csak ezek által lehet hatni reá. Innen -aphoristikus gondolkodásmódja, szempontjainak változékonysága, -erőszakos, noha bájos szökellései, meglepő combinátiói, finom -észrevételei, kimeríthetlen elméssége, vonzó melancholiája, de -egyszersmind képtelensége a bölcsészetre, politikára s a nagy történeti -tények felfogására. Érzékeny és szenvedélyes szíve, melyet a feldúlt -ösztönök, a megvesztegetett érzések romjain nem korlátolhatnak elvek, -fáj, vágy és árjong; elébb-utóbb bizonyos lágy humanismus, határozatlan -és hamis jóindulat, világboldogító ábránd felé hajlik, mely okvetlen -erkölcstelenségre vezet legalább érzületben. Ez erkölcstelenség -természetesen nem a rossz követésében, mint inkább a jó és rossz közti -különbségek lassú és észrevétlen eltörlődésében nyilatkozik, kételye -erénynek kereszteli a bűnt, mert lehetnek érintkezési pontjaik, saját -vagy mások szenvedése föllázítja a világrend, az erkölcsi kényszerüség -ellen, mely nem szokta számba venni az egyesek szerencsétlenségeit. A -felszínből, egyoldaluságból vagy épen csak önmagából táplálkozó -phantasiája nem képes eszményíteni a valót, az életet, ha nem saját -eszményeit erőszakolja az életre. Sohasem emelkedhetik valódi -objectivitásra sem az életben, sem az irodalomban. Szűk köre mindig -homályban hágy előtte valamit, ismereteinek korlátoltsága nem nyujthat -neki elég közvetítést, idegessége, szeszélye, érzéseinek heve viszi, -ragadja, maga sem tudja merre. Vonja mindaz, mi homályos, rejtélyes s -melyben a legélesebb ellenmondások vannak egyesítve. Paradoxonok, -sophismák uralma alatt él s hisz bennök hívő természete egész erejével. -Szenvedéseiből teremti bölcseletét, általánosítni hajlandó a szív, az -élet és társadalom egyes betegségi mozzanatait s fél úton áll meg az -erkölcsi problemák fejtegetésében. - -Töpreng hivatásán, melyet nem szükség keresni, mert maga a természet -mutatta ki, felbonczolja a szerelmet és házasságot s nem veszi észre, -hogy szívét zúzta szét. Mélyen érzi, bár nem győződik meg róla, helyzete -tarthatatlanságát, ürességét s keserüségében átengedi magát a kósza -vágyaknak s hangulataitól vesz irányt. Magas emelkedettsége, hő -lelkesülése sokszor nem egyéb, mint finom önzés, mely nem ismer -kötelességet, föláldozást s csak emotiókat keres. Egymást kizáró -ellenmondásokban s hiú álmokban él. Mindig keres egy férfiút, az -_igazit_, kit soha sem találhat föl, s kit, ha föltalálna, tüstént -meggyűlölne. Nem bírja el a férfiú igáját, legyen az bár a legerősebb s -leggyöngédebb szerelem, s megutálja, ha rabszolgájává válik, mit -egyébiránt óhajt. A beteg idealismus elragadtatásai s az érzéki vágyak -hevületei közt hánykolódik a nélkül, hogy érzés dobogtatná szívét. Sérti -a férfiak brutalitása és gúnyolják hideg, megfagyott érzékei. Megszokja -jól kiismerni a férfiak gyöngeségeit, de elveszti érzékét az iránt, mi a -bennök leginkább becsülendő. Innen van, hogy a szerelmet és házasságot -balul fogja föl s a legtévelygőbb tanokat hirdeti. Innen, hogy műveiben -soha sem tud igazi férfiakat festeni. Ezer változatban ismétel két -alakot, oly férfiút, kit óhajt és keres, de a ki lehetetlen és olyat, -kit látni vél és gyűlöl, de a ki sohasem létezett. - -A franczia és német irodalom két legnevezetesebb írónője George Sand és -Hahn-Hahn Ida grófnő mindezt igazolják, az előbbi annyival inkább, mert -valóban geniális nő. Sandban minden megvan, mi írót nagygyá tehet, de az -az egy hibája, hogy nő, megtöri szárnyait. Mélyen nézett az emberi -szívbe, de a társadalmat, melyet annyiszor megtámad, soha sem érthette -meg eléggé; nemes lelkesülésben lángol minden nagyért és szépért, de -világnézleteinek összege nagyrészt geniális paradoxonok, csillogó -capriceok rendszere; kisebb dolgozataiban s egyes részletekben nagy -költőkkel vetekszik, de nagyobbszerű műveiben a compositio erejére nézve -csekélyebb tehetségű férfiak is felülmulják; jellemfestéseiben a -mélység, igazság és erő mellett annyi a felület, üresség és gyöngeség, -hogy alig lehetne megfognunk, ha nem tudnók, hogy nőnél ez máskép nem -lehet. S mégis ennyi érdem s valódi dicsőség, mely annyi mindent bír -igazolni és feledtetni, feledtette-e véle csak egy perczig is, hogy -boldogtalan és hogy oly pályára lépett, mely boldogtalanná teszi? Nem. -«Miért rajtam e feloldhatlan lánczok? – kiált föl egy helyt.[6] – Óh -istenem, mily édesek lesznek vala, ha egy az enyémet megértő szív -fogadja el. Óh nem! én nem költőnek születtem, szerelemre voltam -teremtve. Élni akartam az emberi életet, szívem volt, erőszakosan -kiszakították kebelemből s egyebet nem hagytak meg, mint fejemet, -zajjal, fájdalommal, iszonyú emlékekkel, gyászos képekkel s gyalázatos -jelenetekkel tele fejemet. S mert regényeket írván, hogy kenyeremet -kereshessem, melyet megtagadtak, megemlékeztem szerencsétlenségeimre, -mert meg mertem mondani, mily nyomorult lények élnek a házasságban, a -gyöngeségnél fogva, melyet parancsolnak a nőnek, a brutalitásnál fogva, -melyet megengednek a férfiúnak, a gyalázatoknál fogva, melyekre a -társadalom fátyolt vet, erkölcstelennek bélyegeztek s úgy bántak velem, -mint az emberiség ellenségével.» E vallomás, a mint Sand nemrég -megjelent emlékiratai tanusítják, a tényekben nem elég őszinte, de -érzésben bizonyára az. Az önvád, önmentség és öngúny mély fájdalma az, -mely a nőiséget siratja, e drága kincset, melyet, ha a nő elveszt, -mindenét elveszté. - -S mit mondjunk Hahn-Hahn Ida grófnőről, ki Sandnál csekélyebb tehetség? -E nő pályája leginkább mutatja, hova vezeti a nőt az analysis, a kétely. -Lázas hánykolódásai közt mindig talánya volt önmagának. A társaság -magasán született s ép oly kevéssé lehetett aristokrata, mint demokrata; -protestansból katholikussá lőn s alkalmasint oly kevéssé valódi -katholikus, mint volt valódi protestans, szerette volna Aspasia szerepét -játszani s épen oly képtelen volt reá, mint most az apáczáéra. Az írónő -pályáján átok fekszik, a természet és társadalom nemesise. Vagy azért -ír, mert boldogtalan s még boldogtalanabb akar lenni, vagy azért -boldogtalan, mert ír s végkép el akarja játszani boldogságát. Lehetnek -kivételek, de a kivételek keveset bizonyítanak, mert egyszersmind a -kivételes nők csekély írói tehetségét bizonyítják. - - -III. - -Nem volna-e hát az írónőségnek jogosultsága? Valóban a kritika tagadni -kénytelen; ámítaná a nőket, ha azt mondaná, hogy e pályára épen úgy -hivatvák, mint a férfiak, s a boldogtalanság pályáját ajánlaná nekik, ha -munkásságra hívná föl őket. Azonban határozott tiltakozásával még nem -zárja el magát műveik méltánylásától s ha egyszer elmondta őszinte -véleményét pályájokról, legfeljebb még csak azt ismételheti untalan, -hogy oly körre szorítkozzanak, mely természetökhöz, tehetségökhöz -legillőbb, hivatásukkal, kötelességeikkel leginkább megegyeztethető, -mert egészen megegyező soha sem lehet. S még itt is mennyi csalódásnak -és csalatásnak vannak kitéve, többnek mint a férfiak. Kevés módjuk van -tisztába jöhetni tehetségök iránt. A társas körökben jogos fensőséget -gyakorolnak a férfiakon s azt hiszik, hogy szellemdúsan csevegni s jól -írni ugyanegy dolog. A férfiak udvariasak hozzájok vagy épen udvarolnak -nekik s mintegy kötelezve vannak műveikről csak jól és szépen -nyilatkozni. Egy pár szép szem még a szigorú kritikust is megszelidíti; -nem állván a közönség előtt, megenged magának egy-két bókot, hogy később -midőn íróasztalához ül, gúnynyal boszulhassa meg gyöngeségét. De -hasztalan nyilatkoznék szigorúan s bírálna lelkiismeretesen, sokkal -lelkiismeretesebben, mint a közönség előtt: a nők, a mit félre akarnak -érteni, okvetlen félreértik, s oly könnyen tudják magukat sophismákkal -megnyugtatni. Ez a kritikus csak a remekműveket képes magasztalni, nőtől -nem lehet annyit várni, mint a férfiútól, nőtől ennyi is elég. -Nőiségökkel vigasztalják, mentik magokat s épen akkor, midőn nőiségökről -akarnak lemondani. Aztán azon körre nézve is könnyen tévedhetnek, melyet -legsikeresebben lehetne mívelniök. Az irodalomnak némely ága csak -látszólag esik körükbe; a határvonalok oly észrevétlen mosódnak el, hogy -tüstént ott találják magukat, hol a látszat sem szól mellettök. S a -nőnek, ha egyszer elveté a gyöngédség és szemérem félénkségét, mindig -több önbizalma és bátorsága van, mint a férfiunak, mert szenvedélyesebb -s kevésbbé ismeri a veszélyeket. - -Az eszes és mívelt anya bizonyosan több tapasztalatot tesz gyermekei, -általában a gyermekek körül, mint az atya s a legtöbb nevelő, mégis a -nevelésről a nő legkevésbbé képes valódi jó munkát írni. Ide abstractio, -philosophiai természet és míveltség szükséges, minővel a nő nem bír, s a -melyet meg nem szerezhet. Legfeljebb csak egyes éles és finom -észrevételt, nehány becses tapasztalatot várhatunk tőle, de mélybe vágó -elemzést, kidolgozott rendszert sohasem. Azonban helyzeténél, -hajlamainál, kedélyénél fogva igen alkalmas meséket, beszélykéket írni -gyermekek, kivált fiatal leányok számára s talán jobbakat, mint a -férfiak. Kár, hogy e tért annálinkább lenézi, mennél tehetségesebb és -szellemdúsabb. Külföldön még csak találkozik egy-egy, ki sikerrel míveli -az irodalom e fontos ágát, de nálunk épen nem, mert ezért senkit sem -magasztalnak a divatlapok, senkinek sem adják ki arczképét s több -efféle. A nőnek éles érzéke van a nevetséges iránt s elméssége -kifogyhatatlan. Ugy látszik, mintha hivatva volna a komikumra és -humorra, pedig erre a legképtelenebb. A komikum és humor sokkal -szélesebb látkört, több tapasztalatot, nagyobb emberismeretet, -szilárdabb meggyőződést és objectivitást kiván, mint a tragikum, szóval -oly elemeket, melyek a nőnél leginkább hiányzanak. A nő csak elmés s az -elmésség még mindig megrontotta a komikus írót és humoristát; legfeljebb -csak bizonyos szűk mulatságos genrera van hivatva, hol elméssége, -játszisága, finom ironiája igen helyén van. A nő eme tulajdonságából -foly azon kellemes és utánozhatlan csevegés, melyben őt a férfiu sem a -szalonban, sem az irodalomban utol nem érheti. A férfiak társalgásában -mindig van valami nehézkesség, mondhatni pedantság; itt is czélt, -logikai rendet követnek, könnyen hajlanak vitára, fejtegetésre s a ki -nem ilyen, rendesen üres fecsegő vagy épen ostoba. A nő könnyen szökel -egyik tárgyról a másikra; élénk értelme, szikrázó elméssége, áradó -kedélye minden tárgyból kiemel egy-egy oldalt a nélkül, hogy az egészet -föltárná vagy elemezné s tovább száll a lepke könnyüségével. Csak ő érti -a társalgás művészetét, a beszéd e könnyed és tárgy nélküli játékát, -mely sem szenvedélyt nem kelt, sem az eszet nem fárasztja, mégis -mindeniket foglalkoztatja s legkellemesebb benyomást hagy maga után. S e -tehetségét az irodalomban is nagy sikerrel érvényesítheti, sikerült úti -rajzokat, tárczai csevegéseket írhat s nagy szerencsével mívelheti az -irodalom azon könnyed nemeit, melyeket nem azért nevezünk könnyedeknek, -mintha megvetnők, hanem, mert nem szigorúan meghatározható irodalmi -nemek. Itt sokkal többre viheti, mint a férfiu, ha ugyan dicsvágya a -legtöbb esetben nem ragadja nem az ő számára font koszorúk után. - -A nő érzékenyebb, szenvedélyesebb, mint a férfiu s úgy látszik, mintha -kiválóan a lyrára volna hivatva. Ez is csalódás. A nőnek korlátolt -helyzeténél fogva csak egy pár gyöngédebb húr állhat rendelkezése alatt, -mi nem ad nagyobbszerű költészetet s érzéseinek örökös önmagába -sülyedése nem engedi sem a szabad szárnyalást, sem a hatalmas -emelkedést, sem a formai erő kifejlését. Az eposzra nem vonja hajlama, a -drámában tehetetlenségét maga is érzi, mert e költői forma szigorát ki -nem birhatja s a jellemzésben legkevesebb ereje van, a mi drámában egyik -fődolog, az erős és nagy vonások rajzához. A novellához és regényhez -vonzódik leginkább s méltán, mert itt van leginkább helyén, ha csak -tisztán egyéni viszonyokkal foglalkozik, ha csak tisztán a társaság és -családi kör eseményeit rajzolja, s békét hagyva minden analysisnek, -ösztöneit és érzéseit követi. Ez természetesen szűk kör s nem is a -modern regény köre, de egyetlen, hol nem pazarolja erejét s nem rontja -meg magát. – A társadalmi és történeti regény mindig eltéveszti, mint -eltévesztette Sandot s el fogja téveszteni a legerősebb tehetséget is. A -társadalmi nagy dissonantiákat, a történeti és politikai nagy tényeket -költőileg feldolgozni nem nőnek adatott. A költő csak azt adhatja, mit -legalább analog formákban átélt, átérzett, átgondolt és átküzdött. -Bármily sok legyen az, mit egy nő átélhet, e viszonyokkal alig -érintkezhetik vagy ha mégis igen, nagyon kevés ereje lehet az -átküzdéshez és nyugalma, philosophiai míveltsége az átgondoláshoz. Az -örvény kikerülhetetlen s annál inkább, mennél nagyobb tehetséggel bír. -Ezért méltánylandók az angol írónők, kik rendesen érzik körük -korlátoltságát, ritkán csapnak túl rajta s inkább kevésbbé termékenyek, -változatosak, mintsem tévedők. Ezért kiállhatlan a német írónők -legtöbbje, kik untalan nagy társadalmi kérdéseket, erkölcsi problemákat -tűznek ki magoknak s a politika, philosophia, theologia legfontosabb -kérdéseiről oly könnyelműen, noha elég unalmasan, fecsegnek, mintha a -tegnapi bálról volna szó. De ha a férfi oly könnyen félreismeri magát, -de ha jó költő is, annyiszor nem gondolja meg erejét, hogyan kivánhatni -meg egy nőtől s mi több írónőtől, hogy túl ne becsülje magát s ki ne -lépjen köréből. Csak oda térünk vissza, honnan kiindultunk, csak azt -kell ismételnünk, mit már annyiszor elmondánk: veszélyes az írónői -pálya, mindig veszélyes, még akkor is, ha a nő az irodalom oly ágát -míveli, mely hozzá legillőbb. - -Azonban mindez igen csekély mértékben illik a magyar írónőkre – -mondhatják s már mondják is divatlapjaink; nálunk az írónők nem oly -számosak, hogy komoly aggodalomra adhatnának okot s nem oly téren -mozognak, mely feljogosíthatná a kritikát ily hosszas és kemény -philippikákra. Irónőink csak dilettansok, kik ha egyéb dolguk nincs, -írnak egy-egy verset, novellát vagy épen regénykét, igény nélkül, -szórakozásból s egész pályájuk sem komolyabb, sem veszélyesebb, mint egy -kis zongorázás vagy rajzolási kisérlet. Valóban ebben sok igaz van. -Irótollat forgató nőinknek előbb még írónőkké kellene válniok, hogy -megérdemeljék a kritikát. Azt is megengedjük, hogy nem nagy igénynyel -lépnek föl s nem igen lehet őket félteni sem a sivár becsszomjtól, sem a -professionatus író erős küzdelmeitől és mély gondjaitól. Hanem akkor -lapjaink miért igyekeznek hát igényesekké, becsszomjasakká tenni őket -tömjénezéseikkel, miért nem tanácsolják nekik, hogy csak azon kört -gyönyörködtessék verseikkel és novelláikkal is, melynek zongorázni és -rajzolni szoktak? Az is egy kissé különös, hogy épen azok állanak elő a -dilettantizmus mentségével, kik annyi magasztalást halmoztak reájuk, -mennyit egy nem dilettans író is megsokal, ha némi önérzettel bír. -Egyébiránt írónőink egészen a divatlapok teremtményei. A szegény nők -látván, hogy oly olcsó a dicsőség, fölbátorodtak. Elolvasták a -divatlapok híres és koszorús költőit s észrevették, hogy ily híresek és -koszorúsak ők is tudnak lenni. Gondolták, hogy nőtől senki sem vár -annyit, mint férfiútól, s miután a divatlapok által teremtett -közvélemény a férfiút is fölmenti a kritika alól, mennyivel több -elnézésre, hazafiasságra számíthat a nő, kihez különben is minden -becsületes férfiu udvarias. Egész naivsággal léptek az irodalmi pályára. -Irtak novellákat, melyek csak annyi életismeretet árultak el, mint a -férfiak némely híres novellái; írtak verseket, melyekben épen oly kevés -eszme volt, mint a férfiakéban, s ha a formát elhanyagolták, az érzület -nemességében legalább túltettek rajtok; írtak regényeket, s a férfiak -kénytelenek voltak megdicsérni, mert az övékhez hasonlók valának; írtak -tárczaczikkeket, vidéki leveleket, rossz nyelven, tele bohósággal s a -férfiak örömmel igtatták a magukéi mellé. Oh a magyar nők nem hibásak s -mi védjük őket teljes erőnkből. Nem féltjük a kétely nyugtalanságaitól, -mert akkor eszmékkel kellene foglalkozniok s ezt a férfiak nagy része is -ritkán teszi; nem hiszszük, hogy a Sand vagy a Hahn-Hahn Ida sorsára -jussanak, mert ahhoz sem tehetségök, sem elég előkészületök; nem -aggódunk, hogy a dicsőségszomj és erős küzdés boldogtalanokká teszi -őket, mert nem ismerik a dicsőséget, s küzdeni sem akarnak. A magyar -írónők csak dilettánsok s az ezer szerencse. S mégis jónak láttuk -elmondani, a miket elmondánk. Hadd tudják meg, hogy ha dilettansokból -írónőkké válnak, mennyi veszélynek teszik ki magokat, s ha csak -dilettánsok is maradnak, még nem mentek e veszélyektől. E kérdést más -oldalról is megvilágítani épen idején volt. Nemcsak kritikai -meggyőződésből szóltunk, hanem szívünkből is. Minket mindig -melancholikus hangulat fog el, valahányszor írónőink műveit olvassuk. -Hogy is ne? Nálunk nem annyira nők írnak, mint inkább fiatal leányok. -Istenem! Miért görnyedtek íróasztalaitoknál, miért rontjátok szép -szemeiteket, halványítjátok piros arczaitokat, midőn szebbnél-szebb -versre lelkesíthetnétek a férfiakat, szebbekre, mint a minőket ti tudtok -írni? Elég ízléstek van, hogy tetszéstek megérdemelje a fáradságot, -miért hajhásszátok a férfiak tetszését, kik csak udvariasságból vagy -épen korlátoltságból tapsolnak nektek? Miért raboltok el annyi drága -perczet szüleitektől, férjeitektől, kedveseitektől, csak azért, hogy -nyomatva lássátok neveteket s egy pár bókot nyerjetek, melyeket máskép -jobban ki tudtok érdemelni? Miért teszitek még nehezebbé a magyar -kritikát? Szegény magyar kritika már el van keresztelve, hazafiatlannak, -aristocratának, oh iszonyú, még csak az a hijja, hogy nőgyülölő is -legyen s ti azzá teszitek! - - -IV. - -A régibb magyar irodalom alig mutat föl egy pár írónőt s az újabb időben -is csak ez utóbbi évtizedben jelentkeznek számosabban. Részint a külföld -példája, részint divatlapjaink bátorítása kezdi virágoztatni irodalmunk -ez ágát s az mindez ideig alig emelkedett feljebb oly dilettantizmusnál, -mely épen oly keveset árt, mint használ. Azonban épen azért vala -szükséges, még jókor, a maga idejében, a más irodalmakban élesen -kifejlett tévedésekkel, a külföldi és professionatus írónők példáival -világosítani föl a kérdést. Talán erősebb színeket használtunk, -kiméletlenebben szóltunk, mint szokás nálunk, hol a kritika jogáról, -modoráról, formáiról a legnaivabb fogalmak divatoznak, de bizonyára -annyi őszinte lelkiismeretességgel, mondhatnók fájdalommal, mennyit e -kérdés természete és komolysága kíván. Fejtegetésünkben nem a mi kezdő -és dilettans írónőink lebegtek szemeink előtt: ezért tiltakozunk e -czélzások gyanusítása ellen; nem azon veszélyeket fejtegettük, melyeket -írónőink már magokra _vontak_, hanem azokról, melyeknek ki _lehetnek_ -téve: ezért óhajtunk félre nem értetni, nem annyira a magunk, mint -inkább azon nők érdekében, kik írni szoktak. A mi írónőinkre még kevés -panasz lehet, de jó ha tudják pályájok veszélyeit, a mi írónőink -aránylag még kevesen vannak, de a divat kezd ragályos lenni. Ismerünk -fiatal leányokat, kik sírnak azon képzelt szerencsétlenség miatt, hogy -nem elég szellemesek, hogy írónők lehessenek, atyákat és anyákat, kik -leányaikat az írónői pályára buzdítják és növelik, férfiakat, kik előtt -az írónőség úgy tűnik föl, mint a legmagasabb női eszmény; a magyar -közvélemény vagy egészen az írónőség mellett van, vagy azt csak tréfás -oldalról fogja föl. Ily körülmények között némi visszahatást idézni elő, -némi éles polemiával támadni meg e divatot, sem botrányhajhászat, sem -don quixotteria. - -Polemiáinkat nem azért kötöttük a két fenn czímzett műhöz, mintha azok -megrovásokat érdemelnének. Ellenkezőleg e művek méltányolhatók, részint -mert oly téren mozognak, hol a nők legsikeresebben működhetnek, részint -mert a közelebbről megjelent s kritikát nem érdemlő női művek közt -leginkább figyelemre méltók. Azonban puszta méltánylatunk igazolása lett -volna az írónői pályának, melynek határozott ellenségei vagyunk. Az -által, hogy épen akkor támadjuk meg az írónőséget, midőn két -méltányolható női művet ismertetünk, leginkább hittük elkerülhetni az -elfogultság és előitélet vádját. Czikkünk sem értekezés, sem szorosan -vett bírálat, holmi essayhez hasonló dolgozat, midőn a kritikus egy pár -művet ismertetvén, alkalmat vesz elmondani gondolatait vagy a művek -tárgyáról, vagy arról, mi azzal közel vagy távoli kapcsolatban van. E -forma nálunk még nem elég divatos, de nem annyira új, hogy félreértésre -adhatna alkalmat. Nők műveit bírálni nálunk még eddig nem volt szokás, -de szokásba kell hoznunk, mint a hogy más irodalmakban van. A kritika -nem válhatik a gyöngédség vagy udvariasság kérdésévé. A nők művei épen -úgy a kritika körébe tartoznak, mint a férfiakéi s legfeljebb csak a -modorban lehet némi csekély eltérés. E tekintetben egy más polemiánkban -már nyilatkoztunk. A nő, ha közpályára lépett, lemondott minden nemét -illető előjogáról; a kritikus, a férfiú tartozik elfogadni a lemondást s -csak arra köteles, hogy irányában ne használja a kritika és gúny azon -legélesebb fegyvereit, melyeket férfiak irányában minden habozás nélkül -használhat. Nekünk a jelen esetben azon kellemes helyzetünk van, hogy e -szabados s még azért eléggé éles fegyvereket sem kell használnunk s -örömmel térünk át Flóra költeményei ismertetésére. - -Azon nők közt, kik ez utóbbi évtizedben lyrai költeményeket írnak, csak -Iduna és Flóra bírnak figyelemre méltó tehetséggel, ha nem is oly -jelentékenynyel, mint divatlapjaink hirdetik. Idunát már kora halála is -a részvét tárgyává tevé. Gyöngéd és csinos dalai, melyekben egy szerény -és szerető női szív kevés és szűkkörű, de megható és őszinte élményei s -egy a betegség szenvedései közt önmagát vigasztaló lélek mélabús, de -önmegadó ábrándjai nyilatkoznak, méltán nőink kedvencz olvasmánya. Flóra -is, bár más változatban, e nőies téren mozog. Gyöngy és gyémánt helyett -dalt és virágot óhajt. Egy eltépett zöld levelet sodor a szél lábaihoz s -kérdi: vajjon nem anyja írt rá üzenetet, vajjon a harmat nem -búcsúkönnye-e? Boldognak tartja magát, bár néha elborul, néma, -könnyezik; megvidul a természet képein s az emberek közt, kik hozzá oly -jók. Kinyitja ablakát, kéri a tavaszt, hogy jőjjön be hozzá, gyógyítsa -meg, ő nem mehet ki, beteg; ha felgyógyul, ő is majd visszalátogatja s -mindent meghálál neki. Fogja édes anyja kezét, forró homlokához érteti s -hiszi, hogy míg ez őrző angyal fedezi szárnyaival, meg fogja kimélni -minden baj és betegség. Virágait ápolja s mintha ezer virágszellemke -venné körül, csengés-zengést hall s dal, rege ringatja ábrándokba. -Tudakolja, van-e a virágban sejtelem a kétes jövő iránt s im, bár ő -örül, virága elhervad; a csillagot is megkérdi s im, bár ő búsul, a -csillagfény lemosolyog hozzá. Szép őszi virágot lát a hervadó mezőn, de -nem szakítja le, miért venné le a mosolygást egy haldokló arczáról. -Szereti a természetet, örömest látogatja s mindig van hozzá mondani -valója. Elbeszél fűvel, fával, virággal, madárral, most, mint játszó -gyermek, majd mint ábrándozó leányka. Kora tavaszszal, midőn a nap már -bimbót kezd fakasztani, kéri a kis madarat, hogy jőjjön vissza, szánja -meg a néma természetet s adja vissza neki lelkét, örömei hangját, a -dalt. Kérdi az erdőtől: vajjon van-e balzsamerő illatában s a fák titkos -zúgásában csendes síridalt vél hallani. Kéri a fénybogárkát, hogy álljon -meg, csak testvérének akarja oda adni, ki bizonyosan nem bántja s ismét -visszateszi a fűbe. Elábrándozik, vajjon a hegy szebb-e, midőn a föld -égbe vágy, vagy a róna, midőn az ég a földre. Elmegy az erdőbe, hol -nincs semmi zaj s csak egy sóhaj tesz tanuságot az életről, s a sóhajba -olvad egész lelke. Hallgatja a fülmilét, búsul kedvencz rózsája -hervadásán, nézi a hulló csillagot, a hervadó virágot, a futó habot s -örül, hogy, bár minden oly hamar elenyész, kebléből a dal nem apadhat -ki. Soha sem víg, de ritkán érez erősebb és mélyebb fájdalmat, mindig -méla, csendes ábrándozó, ki igyekszik vigasztalni magát és másokat. Néha -enyeleg, de finom gúnyora alig több a gyermek csodálkozó mosolyánál, ki -valamit nem tud felfogni. Megkérdi a könnyező vierlandi leányt, hogy -miért sír, talán nem érti érzéseit a világ, vagy talán mert jól áll neki -a könny – valóban jól áll, mint virághoz a harmat. Elmondja, hogy a -virág elhervad s tavaszszal újra kivirul, erre semmit sem mondanak az -emberek s a szívet mégis elitélik, ha feledvén újra szeret. Az ég tiszta -kék, virág nyílik, madár dalol s ő még sem tud gyönyörködni, vihart -óhajt s vádolja magát, hogy mindig a bírhatlant áhítja, ha valami -megvan, nem kell s kívánja, ha nincs. De ez enyelgő hangulat rövid ideig -tart s újra bújába sülyed. Megénekli a kis gyermeket, kit az istennek -nagyon szeretnie kellett, mert korán magához vette; bejárja kedvencz -helyeit, hol emlék minden fűszál, minden kő, s nem mer a jelenre -gondolni, mert fájna, hogy csak a multban élhet; leborul a fűbe, -elpanaszolja, mint anyja keblén, búját, örömét, vigaszt, részvétet talál -s midőn távozni készül s keble elszorul, a jövő tavaszszal vigasztalja -magát. - -Ime nagyjában Flóra költészete. Szűk és egyhangú, mint általában a nőké, -de gyöngéd és nemes s oly őszinte, minden affectatiótól ment, mint -ritkán a férfiaké, kivált nálunk, hol nagy divatban van oly dolgokról -írni, melyeknek a költő csak hírét hallja s oly érzésekről, melyeket -soha sem érzett. Teljes méltánylatunkat kell kifejeznünk, hogy a költőnő -jól választá körét és érzi, hol a költészet forrása. Átcsap ugyan ő is -néha oda, hol nem találhatja otthon magát s ekkor költeménye nem is -egyéb bombasztnál; de ezt mintegy önmaga is érzi s visszatér oda, hova -való érzései szólítják. Azonban az egészen más kérdés: vajjon e jól -választott kört jól tölti-e be s költői intentióinak elég alkotó erő -áll-e szolgálatában? Sajnáljuk, hogy e tekintetben fukarkodnunk kell -méltánylatunkkal. Itt a legtöbbször elmarad Idunától, nemcsak -verselésre, de költői erőre nézve is. Nem bírja eléggé ama benső formát, -melyben a magában költői gondolat és érzés valóban költeménynyé válik; -ritkán tudja azt mondani, a mit akar s úgy a mint akarná, haboz, keres, -küzd s gondolatai, képei elmosódnak vagy homályosakká válnak. Jobb -költeményeiben is vannak fölösleges versszakok, sorok, szavak. Inkább az -abstract, mint concret szavakhoz és kifejezésekhez vonzódik, pedig -tulajdonkép csak ez utóbbiak a költőiek. Érzéseit reflexiókká -változtatja, mi árt a dal önkénytelenségének s a próza felé hajlítja. -Például nem egy lelkesült felkiáltásban mondja el, hogy nem tudja vajjon -a rónát szeresse-e vagy a hegyet, hanem így szól: - - Sokáig gondolkodtam a felett; - Rónát szeressek-e vagy hegyet: - -s aztán megfejti miért. E hajlamából foly az is, hogy némely igen kedves -darabjait, mint például «Csitt, kicsiny virágszellemkék» okoskodó -magyarázattal végzi be s nem a rajznak oly finom fordulatával, mely nem -mond ki semmit, de mindent sejtet s az olvasóra hagy. Úgynevezett -közhelyeket is többet használ, mint tehetségétől várnók, de az -meglepetés reánk nézve, hogy a magyar költészet nagy betegségétől, a -rossz képek hajhászatától s az üres és nagy phrasisoktól annyira ment. -Természetesen ő sem tud egy fölvett képet mindig végig vinni, mint -például «Sirén a dal» czíműben, ő is mond olyasmit, melynek semmi -értelme nincs, de ez aránylag oly kevés, hogy szót sem érdemel. - -Általában Flóra tehetsége feljogosít bennünket arra, hogy többet várjunk -tőle, mint a mennyit adott; ő bizonyára többet is fog adni, ha érteni -fogja, hogy a költői gondolat és érzés még magában nem költemény, nem -mű. Ő már ösztönszerűleg érzi is ezt; legalább van két oly költeménye, -melyeket a magok nemében műveknek lehet mondani. Közöljük mind a kettőt, -leginkább azért, mert az eddigi ismertetők figyelemre sem méltatták, mi -pedig az egész füzet legjobb költeményeinek tartjuk. - -=Letarolt kert…= - - Letarolt kert, - Elhervadt virágok, - Hulló levél, - Őszi selyem szálak. - - Hallgató dal, - Hallgató madárdal, - Mely a tájon - Csak emlékben szárnyal. - - Csörgés zúgás - Hervadásnak hangja, - Őszi szellő, - Mely önmagát futja. - - S egy sóhajtás, - Mely még visszaadja, - Mi tavaszkor - Lelkünk elragadja. - -=Szép volt a kis gyermek…= - - Szép volt a kis gyermek - A terítő ágyon - Halványan s mosolygva - Feküdt a párnákon. - - Kicsi kezecskéje - Fonva volt imára, - Úgy látszott a test is - Felszáll már utána. - - És mintha borulna - Rá az ártatlanság, - Simult homlokára - Sok szép fehér virág. - - A gyertyák oly búsan - Állottak sorjában, - Emésztve önmagok - Fájdalom lángjában! - - -V. - -Csodálatos, hogy írónőink szaporodásával a gyermekek, ifjuság, kivált a -fiatal leányok számára írt olvasmányaink nem szaporodnak. Irónőink -egészen elhanyagolják e tért, nem akarnak holmi unalmas gouvernante vagy -pedáns anya hírébe jönni, félnek, hogy elvesztik azon rejtélyes -nimbuszt, mely őket annyira érdekesekké, költőiekké teszi s melyért oly -könnyen kiállhatni a prózai lelkek élczeit s az epés kritikusok -gorombaságait. A versen kívül csak beszélyt és regényt szeretnek írni; -festeni akarják az életet és szenvedélyt s leírják mindazt, mi nem épen -a legjobb regényekből emlékökben maradt. Ennyi tulajdonkép az ő egész -míveltségök és költői venájok. - -Egyik írónőnk, ki jeles színésznő, nagy hasznát veszi szerepeinek, innen -is onnan is kivág egy-egy jelenetet vagy phrasist s alkalmasint mélyen -sajnálkozik, hogy nem a hálás külföldi, hanem a hálátlan magyar -közönségnek ír; egy másik a hidegvette idealizmus zöldeskék színével -fest be mindent, mint ahogy a pesti bolti czímereken szokás festeni az -angyalokat; a harmadik úgy cseveg, okoskodik, hogy az ember feje -megfájdul s mégis odaírja: folytatása következik; a negyedik nem épen -épületes dolgokat feszeget, de azért művei nem veszélyesek, mert nem bír -hitetni, elragadni; az ötödiknek megvan az ő jóakaratja, csak az a kár, -hogy azt hiszi: beszélyt írni annyi, mint elbeszélni valamely érdekes -vagy érdektelen történetet s így tovább. - -Valóban, beszélyírónőink csekély tehetséggel bírnak, de ha nagyobb -tehetségüek volnának is, nem oly úton indulnak, hogy tőlük valami -derekasabbat lehetne várni. Nem belső ösztön, kényszerű nyugtalanság -fogat velök tollat, hanem szeszély, unalom, vagy hiuság, nem azért -írnak, mert szívükön fekszik valami mondani való, hanem mert divattá -vált írónősködni, nem élményeikből, tapasztalataikból, jól ismert, -értett, átgondolt viszonyokból merítenek, hanem holmi reminiscentiákból, -s így hiányzik bennök a kellő tisztelet a költészet iránt, mely nélkül -alig mehetni valamire. E mellett ugyanazon elveknek hódolnak, melyeket -nem annyira elméletileg, mint gyakorlatban úgynevezett fiatal irodalmunk -szokott hirdetni; ők is azt hiszik, hogy a költészet az értelem és ész -uralma alól kiszabadult phantasia és érzés játéka s a költőt nem -emelkedettsége s a szép cultusa emeli a tömeg fölé, hanem hóbortja és -affectatiója. E tekintetben nem oly vakmerőek ugyan, mint fiatal -irodalmunk némely férfiai, de azon genialitásban, hogy csekély irodalmi -műveltséggel bírnak, jóval túl tesznek rajtok. A nő gondos nevelés -mellett is aránylag csekélyebb irodalmi műveltségben részesülhet, mint a -férfi. Külföldön e hiányt némikép pótolja azon élénk egymásrahatás, mely -a társaságot és irodalmat összefűzi. A franczia salonok mindig nevezetes -befolyással voltak az irodalomra. Az írók olyasmit hoztak el onnan, mi -hasznukra vált s olyasmit hagytak ott, mi emelte a társaságot s nagyon -jótékonyan folyt be a nők míveltségére, kik rendesen sokkal többet -tanulnak társalgásból, mint könyvekből. Nálunk ez teljesen hiányzik. -Salonaink, melyek alatt nemcsak az aristocratia termeit értjük, csekély -összeköttetésben vannak az irodalommal. - -Ha az irodalom vagy tudomány komolyabban jő szóba, nők és férfiak -külön-külön csoportozatot alakítanak, mert unják vagy nem értik egymást. -Nőink nevelésében az irodalmi tanulmány, mely nélkül mivelt nő el nem -lehet, mert irodalmi míveltséggel bírni és írónőnek lenni nem egy dolog, -nem játszik jelentékeny szerepet. E tekintetben az aristocratia és a -középosztály női közt a legtöbb esetben csak annyi a különbség, hogy -amazok több idegen nyelvet beszélnek és kevesebbet tudnak magyarul. -Tudni vagy jobban mondva beszélni néhány idegen nyelvet, nőinknél az -irodalmi műveltség eszménye. Nőnevelő intézeteinkben is ezen fáradoznak -leginkább s bennök a növendék lányka annyi irodalmi míveltséget sem -szerezhet meg, mennyi csak a magyar irodalomból is könnyen -megszerezhető. Az irodalmi tanulmányok e mellőzése, az ízlés e -fejletlensége okozza aztán azt, hogy nőink mind a hazai, mind az idegen -irodalomnak gyöngébb termékeit kedvelik leginkább. Szépirodalmi -lapjaink, melyeknek épen nőink irodalmi míveltségét kellene -fejleszteniök, nemhogy betöltenék hivatásukat, de megközelíteni sem -akarják. - -A nem épen válogatott beszélyek és versek mellett semmit sem nyujtanak, -mi kellemes modorban és viszonyainkhoz alkalmazva terjesztené az -irodalmi míveltséget. Az eszme, az ismeret nekik tudós czopf vagy -szárazság. Bizonyára divatlaptól senki sem kiván sem szorosan vett -tudományos fejtegetést, sem részletes kritikát, de igenis annyi -ismeretet és ízlést, mennyi szükséges arra, hogy közönségének nagyjában -kellő irányt és tájékozást adhasson mindabban, mi körébe vág. Ez unalmas -a nőknek, mondhatják divatlapjaink; csak fáradságos a szerkesztőknek, -mondjuk mi. Divatlapjaink elhitették magokkal, hogy csak az üres -fecsegés, a curiosum, a saphiriaskodás az, mi a nőket mulattathatja. - -Valóban senki sem nézi le a nőket náloknál jobban. Hiába törnek lándzsát -az írónőség mellett, hiába magasztalják a nőnemet azért, mert férfiu -akar lenni s állítják még a mezei munkára is a férfiuval egyenlő -képességünek, hiába ferdítik el czikkeinket s fogják ránk, hogy mi a -nőket míveletleneknek óhajtjuk, ők azok, kik csak kávénénikéknek tudják -képzelni. - -Mindaz, mit az irodalomról és művészetről összebeszélnek, a -legmindennapibb társalgásnak sem elég műértő vagy kellemes. Rendesen -közhelyeket ismételnek, melyek egykép illenek mindenre vagy oly -fogalomzavart árulnak el, mely a dolgok abc-jével sincs tisztában. Ezt -tartják aztán könnyed szellemdússágnak, melylyel egyedül hathatni a -nőkre, eredeti magyar felfogásnak, melyet nem vesztegetett meg semminemü -idegen æsthetikai olvasmány. Ez utóbbi pontban teljesen igazok van. Nem -olvassák a világhírű műphilosophokat, irodalom-történetírókat; csak -nevökről ismerik vagy egypár magyar kritikus idézetéből, s csak azért -emlegetik néha, hogy plagiummal gyanusítsák a «Pesti Naplót» és -«Budapesti Szemlét». Nézzétek a nyegléket – mondják mindegyre – kik -megrabolják a mások műveit s idegen tollakkal páváskodnak, azonban soha -sincs kedvök állításaikat bebizonyítani, nem is tudnák, még akkor sem, -ha igazok volna, mert nem ismerik azon munkákat, melyekre hivatkoznak. -Nekik a tudományban az eredetiség annyi, mint nem ismerni az illető -tudományt s újra kigondolni mindazt, mit mások már rég és jól -kigondoltak. Fogalmuk sincs azon solidaritásról, mely a keresztény -polgárosodás államait és irodalmait összefűzi s melynek ismerete nélkül -specificus nemzeti szempontokra emelkedni teljes lehetetlen. A -kritikától mindennap új törvényt követelnek, mintha az æsthetika -törvényei mindennap változnának s nem volnának oly örök igazságok is, -melyeket a legnagyobb lángész sem törölhet el, mintha a kritikusnak más -tiszte volna, mint ez igazságokat, törvényeket fejtegetni, alkalmazni s -ha valamely műből ujat vonhat le, megvizsgálni s vagy elvetni vagy -küzdeni érte. - -Nekik minden külföldi szempont, mely rájok nézve nem kedvező; ők -csinálnak oly magyar æsthetikát, mely szerint annyi nálunk a jeles és -remekmű, mint eső után a gomba. Nekik minden túlszigor, igazságtalanság, -epe, mely nem bámul föltétlenül s a jeles írókban is nagy árnyoldalakat -mer fölfedezni; ők hisznek az abstract tökélyben s nem tudják, hogy a -legnagyobb írót is nem a tökélyek összege teszi nagygyá, hanem a -fogyatkozások kevesebbsége. Azonban tudnak ők nagyon szigorúak is lenni, -ha bántva érzik magokat s megharagusznak. Ekkor aztán Shakespeareről is -amolyan kimélő iróniával beszélnek s némely, egykor dicsőített hazai -tehetségek irányában mind inkább lohad határtalan lelkesülésök, melyre -azelőtt sem volt semmi szükség. - -Leginkább az akadémiát szeretik megtámadni, melyet holmi költőkeltő és -dicsőítő intézetnek óhajtanának s az úgynevezett tudósokat, kiket csak -tehetség nélküli embereknek képzelnek. Előttük csak a vers, beszély, -dráma- és regényköltő az író; a tudományos munkát compilatiónak tartják, -a kritikát és essay írást plagiumnak, a fordítást és átdolgozást lelki -szegénységnek, a szerkesztést puszta gépies foglalkozásnak. Ez utóbbit -illetőleg tapasztalásból beszélnek. Divatlapjaink szerkesztése csakugyan -ritkán több gépies foglalkozásnál. A szerkesztők keveset gondolnak -azzal, hogy eszmékben, elvekben, érzületben bizonyos következetességet, -rendszert, színezetet öntsenek el lapjaikon. Nem igen van véleményük, -összehalmoznak mindennemű véleményt s tulajdonképi hatásuk nem annyira a -közvélemény fejlesztése, mint megzavarása. Egy pár jó czikk, helyes -nézet, amúgy elvétve, még magokban nem adnak irányt. Ezt csak öntudatos -folytonosság és gondos következetesség eszközölhetik, mit szépirodalmi -lapjaink ismerethiány vagy hanyagság miatt egészen nélkülöznek. - -Ime a szellem, honnan nőink nagy része meríti irodalmi míveltségét, íme -az iskola, hol írónőink az irodalmi pályára készülnek. Ily körülmények -között nem igen várhatni tőlök, hogy a gyermekeknek és ifjuságnak valami -értékest nyujthassanak. E szakma, ha nem is kiván annyi -élettapasztalatot és költői erőt, mint a regény és beszély, de bizonyára -sokkal több irodalmi míveltséget, mint a mennyivel írónőink bírnak. -Azonban mi akadályozza őket, hogy a külföld e nemű jobb termékeit -lefordítsák vagy viszonyainkhoz alkalmazva átdolgozzák? Igy -használhatnának valamit, hiányt segítenének pótolni s idővel igen -tisztes állást víhatnának ki. - -A szülők a legjobb akarattal sem elégíthetik ki gyermekeik szükségét a -magyar irodalomból s a gyermekszobákat franczia és német könyvek özönlik -el. Egy ily jól lefordított vagy átdolgozott munka fölérné írónőink -összes munkásságát, mely csak rossz beszélyeink és regényeink számát -szaporítja. Ezért igen méltánylandó _Józsika Julia_ munkássága, ki -részint e téren mozog, részint divattudósításokat ír s apró czikkeket -dolgozgat át. A Nővilág tárczájában az ő czikkei érnek legtöbbet. Jól -érti a dolgot, a melyről ír s modora oly választékos és kellemes, hogy a -többi divatlap példányul vehetné. Az ő munkássága valóságos hiányt -pótol. Divatlapjaink rendesen kevés súlyt helyeznek arra, mi a nőknek -kiválóan érdekes és hasznos, ezért a Bazár, Iris czímü idegen lapok, -melyek e szükséget kielégítik, hovatovább nagyobb elterjedésnek kezdenek -örülni. Józsika Julia példáját követve, mily jól munkálkodhatnának -írónőink e téren is, ha nem volnának eltelve a Sand dicsőségével s -ismernék tehetségöket. - -Hasonló méltánylatot érdemel _Szendrey Julia_ is, ki Andersen meséit -ülteté át irodalmunkba. Alig tehetett volna jobb választást. E dán író, -ki épen oly kedvelt Németországban, mint saját nemzeténél, kitünő állást -foglal el az újabb irodalomban. Tulajdonkép nem gyermekek és növendék -ifjak számára ír, azaz tisztán költői s nem egyszersmind pædagogiai -szempontok után indul, nem szorítkozik bizonyos korra, de meséi -nagyrésze a legkellemesebb ifjusági és gyermekolvasmány s a fordítónő -füzetkéjében ilyesmit akart nyujtani. Andersen mindenki költője, ki -kedélyében meg tudott őrzeni annyi naivságot, hogy érdekkel viseltessék -az élet és természet apróságai iránt, sőt ha az érzékünk elveszett, -visszanyerjük s újra érdekel bennünket minden semmiség, beszélünk fűvel, -fával, álmodunk tündérekkel, mint gyermekkorunkban. S e phantastikus -világban mégis annyi a valódiság és élet. A költő érdekessé tud tenni -mindent, le az eltörött tűig, a szennyes gázlámpáig; mert éles szeme és -souverain humora mindenen oly jellemző tulajdonokat fedez föl, melyek -eddig elkerülték figyelmünket; mert szabad mozgást, egyéni életet lehel -a lelketlen dolgokba, mi benyomul képzelődésünkbe, foglalkoztatja, -elbájolja. Ez az, mi őt más meseíróktól különösen megkülönbözteti. Az -úgynevezett erkölcsi mesék írói a lelketlen dolgokat ha jellemzőn -beszéltetik is, leginkább csak jelvül vagy allegoriakép használják; -Andersen bemerül beléletökbe, megírja történetöket s életök egész -költészetét. - -Ő az asztalok, székek, füvek, fák, gyermekjátékok s házi eszközök -regényírója. Megismerteti örömeiket, szenvedéseiket, viszontagságaikat, -melyeket mindennap tapasztalhatnánk, ha az ő szemeivel és humorával -néznénk körül. Nem fog rájuk semmit, csak kedélye tükrén mutatja föl -őket, nem ad szájokba semmit, hanem csak beszélteti őket. Valóban, ha az -asztal, szék, hegedű, kandúr, télizöld, lapda, czinkatona beszélni -tudnának, nem beszélhetnének máskép. S mily finom komikum és humor, -mennyi életbölcseségi ötlet, játszi tréfa, szeszélyes és érzelmes ábránd -képezik alapeszméit e történetkéknek. Vonzódunk, mosolygunk s mint egy -könnyű, kellemes álom után megenyhülve érezzük magunkat. Csak ha mesét -mesére, kötetet kötetre olvasunk, érezünk bizonyos lankadást, sőt -unalmat, melynek oka nem annyira a költőben, mint genrejában keresendő. -A költő találékonysága kifogyhatatlan, de e kis világgal hamar betelik -lelkünk, melyet csak a nagy világ, a valódi élet és emberi szív -költészete bilincselhet le feloldhatlanul. Andersenről több joggal -mondhatni el, mint bárkiről azon régi megjegyzést: nagy író a maga -nemében, de neme kicsiny és szűk. - -A fordítónő, kivéve egy pár apróbb darabot, helyes választással állítá -ki füzetkéjét. A fordítás is igen sikerült. A hangulat majd mindenütt -szerencsésen van eltalálva s a magyaros színezet, mely az egészen -elömlik, ment minden affectatiótól és erőltetéstől. Óhajtjuk, hogy -karácsonyra újra egy füzetkével lepje meg a kis és nagy gyermekeket. -Kettős hiányt fog pótolni: egy nevezetes költőt ültet át irodalmunkba s -gazdagítja gyermekolvasmányainkat, melyekben oly szegények vagyunk. -Mindkettő oly szolgálat, mely kétszer föléri vers- és novellaírónőink -dicsőségét. Sőt nem árt, ha a fordítónő e nemben megkisért egy kis -eredeti munkásságot is. Legalább egy kis eredeti mesécskéje, (A kis -köpeny története. Vasárnapi Ujság.), melyben Andersent oly szerencsésen -utánozta, szép reményeket enged táplálnunk tehetsége felől. - - - - -ADALÉK NÉPKÖLTÉSZETÜNKHÖZ. - -Olvastatott az Erdélyi Muzeumegylet 1860. február 25-én tartott -tudományos ülésén. - -Mióta a Kisfaludy-társaság megszünt munkálkodni, a néphagyományok -gyűjtése is megszakadt. Lehet, sőt hallottuk, hogy egyesek fáradoznak, -de a közelebbi tíz év alatt egyetlen újabb gyűjteményt sem tud -felmutatni irodalmunk, mert az Erdélyi által néhány év előtt kiadott -«Közmondások könyve» és «Magyar népmesék» még a Kisfaludy-társaság -munkásságának eredményei, Gaalnak pedig szintén nemrég megjelent meséi -egy még régibb kor mozgalma. Valóban, uraim! Muzeum-egyletünk igen -érezhető szükségletnek tett eleget, midőn tagjait néphagyományaink -gyűjtésére szólítá föl s legalább részben folytatója akar lenni azon -nevezetes mozgalomnak, mely költészetünket megtermékenyítette, -nyelvészetünknek annyi becses adatot szolgáltatott s még őskérdésünkre -is vetett egy pár halvány sugarat. - -De vajon lesz-e fáradozásunknak óhajtott sikere, fogjuk-e gazdagítani a -magyar népszellem kincstárát, vagy csak szegénységünket leszünk -kénytelenek bevallani? Oly kérdés, melyre az irodalmi közvélemény nem -épen vigasztalóan felel. Majdnem általános azon meggyőződés, hogy az -erdélyi népköltészet csekély figyelemre méltó. E vélemény nincs minden -alap nélkül. Mindaz, mi eddig a magyar néphagyományok gyűjteményeibe -Erdélyből került, vagy épen nem új, vagy épen csekély becsű. Különösen a -székely népköltészetben csalódott az irodalom. Azt hitte, hogy egész új -világot fog felfedezni, ősibb eredetiséget, gazdagabb kedélyt, alkotóbb -képzelmet: s mindennek épen ellenkezőjét találta. Azon 30–40 székely -népdal között, melyeket Erdélyi közlött, alig van egy pár figyelmet -érdemlő s a legszebb is («Ha én rózsa volnék» Erdélyinél II. k. 322. -lap) csak már egy ismert dal gyöngébb variansa, szóval: mintha az -erdélyi vidékek népköltészete csak hulladékokból táplálkoznék s a mi -benne eredeti és vonzó, inkább nyelvi sajátság, népirati adat, mint -költői szép. Csak a legújabb időben kezd gyöngülni e vélemény, mióta -nehány becses adat fekszik a kritika előtt. A «Hadak uta» monda, melyet -Lugossy egy székely katona elbeszélése után jegyzett föl, nevezetes -adalékul járult hunmondakörünkhöz; Kriza gazdag gyűjteményeiből egy pár -mutatvány szokatlan figyelmet gerjesztett; a Nagy Lajos által közlött -«Barcsai» pedig egyik legjobb népballadánknak lőn elismerve. Ime egy kis -buzgalom, máris mily szép eredmény, íme nehány jel, melyek méltán -erősíthetik önbizalmunkat, hogy fáradozásunk nem lesz sikertelen. Én is -ez önbizalmat akarom erősíteni, nehány erdélyi, nagyrészt székely, még -eddig ismeretlen népköltemény bemutatásával, melyek szerintem az összes -magyar népköltészet legszebbjei közé tartoznak s minthogy épen ballada- -és románczneműek, népköltészetünk legterméketlenebb ágát fogják -gazdagítani. - -E költemények egyike így hangzik: - - Elindula Ajgó Márton - Hosszu útra, rengetegre; - Megtalálta Molnár Annát: - ‚Gyere velem Molnár Anna, - Hosszu utra, rengetegre‘. - „Nem mehetek Ajgó Márton, - Vagyon nekem csendes házam, - Csendes uram, jámbor uram, - Karon ülő kicsi fiam!“ - Hívta, nem jött, elrabolta. - - Elindultak most már ketten, - Hosszu utra, rengetegre; - Megtaláltak egy burús[7] fát, - Leülének árnyékába. - „Nézz egy kicsit a fejembe!“ - Hullni kezd az asszony könyje. - „Mért sírsz, mért sírsz Molnár Anna?“ - ‚Nem sírok én Ajgó Márton, - A mi hull, a fa harmatja‘. - „Nem hull most a fa harmatja, - Mert épen álló dél vagyon.“ - - Felindula Ajgó Márton - Ekkor a fa tetejébe; - Visszaejti a pallosát. - „Add fel, add fel pallosomat!“ - Felhajítja a pallosát, - Ketté vágja az derekát. - Felöltözik ruhájába - Térdig érő ángliába, - Elindula hazájába, - Megállott a kapujába. - - ‚Csöndes gazda, jámbor gazda - Adsz-e szállást az éjtszaka?‘ - „Nem adhatok vitéz uram, - Vagyon nekem síró fiam.“ - Addig kérte, míg megadta. - - „Csendes gazda, jámbor gazda - Van-e jó bor a faluba? - Hozz egy kupát vacsorára.“ - Míg az ura borért jára, - Kigombolta a dolmányát, - Megszoptatta síró fiát. - -(Marosszék.) - -Először is feltünő e ballada eredetisége, a mennyiben nincs rokonságban -az általam ismert hazai és külföldi népballadákkal. Egy párt kivéve, -legszebb alkotásu balladáink is többé-kevésbbé megtalálhatók más népek -költészetében. Például Szép Ilona, ki bepanaszolja a bíró fiát, mert -gunárát agyonütötte s az elitélt ifjúnak akasztófa helyett «két karja -szép karfáját» ajánlja föl, nagyon hasonlít azon szerb románczhoz, -melyben a leányok megfognak egy ifjat, ki virágos kertöket feldúlta s -elitélik most számüzésre, majd máglyára, végre akasztófára; az ifjú az -akasztófát választja, azaz szeretne függeni egy rossz fán, egyik leány -nyakán. A királyfi, ki kocsisi ruhába öltözik, hogy kiismerjen két -leányt, a gazdag bíróét és a szegény kosárkötőét, elvégre a kosárkötőét -veszi el s így a szegénység és jóság diadalt ül a gazdagság és -szívtelenség fölött, majd minden népköltészettel közös s népmeséknek, -balladáknak egyaránt kedvencz tárgya. A féltékeny és gyanakvó Barcsai, -ki visszatér fele útjáról, berúgja a zárva talált ajtót s nejét -szeretőjével együtt megöli, majdnem testvére a spanyol népköltészet Don -Albertosának, ki szintén visszatér a vadászatról s hasonló módon öli meg -nejét. A lováért és hatvan forintjáért vízbe vetett legény románcza, -kinek testét partra veti a Tisza s kit anyja, atyja és kedvese rendre -költögetnek, még a hangulatra nézve is rokonságban van az angol George -Campbellel, kinek lova gazda nélkül jő haza s kit anyja és kedvese oly -keservesen siratnak. Azon kedélyes párbeszéd, mely «Oláh Gerő» czímű -balladánkban s más dalainkban a ló és gazdája közt foly, a litván -népköltészetben is megtalálható. Az angol népköltészet szintén a -magyarhoz hasonlóan fogja fel kedvencz haramjáit, mint boszulóit a -képzelt és valódi társadalmi igazságtalanságoknak, kik a gazdagot -pusztítják, de a szegényt nem bántják, s Robin Hood, Armstrong nem -mások, mint Angyal Bandi és Sobri angol kiadásai, sőt midőn Armstrong -azt mondja a királynak, hogy ő jó lovon, szép asszonyon s egy pár derék -vadászkutyán kívül egész életében semmit sem kedvelt jobban, mint a -becsületet s bár Angolország gabnáját és ruháit dézsmálni szokta, de -skót asszonytól egyetlen legyet sem rabolt, olynemű philosophiát vall, -mint a mi pusztai szegény-legényeink, kik szerint, a mi földből nő és -földön tenyészik, uratlan, kik nem tartják bűnnek ahhoz nyulni, a mi nem -emberi csinálmány, ipari tárgy és szülőföldjöket sohasem pusztítják. -Mindezt nem balladáink kisebbségére mondom. Ha ez kisebbség, akkor a -legjelesebb görög drámaírók, a legnagyobb keresztyén képírók csak mint -nyomorú másolók állhatnak meg. Aeschylos, Sophokles, Euripides nagyrészt -oly hagyományokat dolgoztak föl, melyeket már Homér is használt, a -keresztyén képírók vetekedtek egymással ugyanegy tárgy földolgozásában -és mégis sohasem tértek el a szent könyvtől, semmit sem változtattak a -hagyományokon. A valódi eredetiség mind a nép-, mind a műköltészetben -nem annyira a tárgyban, az alapeszmében rejlik, mint a szellem föltaláló -s főkép alkotó erejében. Az emberi szenvedélyek és viszonyok nagyjában -majd mindenütt ugyanazok, ha még e mellett ugyanegy polgárisodás -kebelében fejlődtek ki, lehetetlen, hogy az egymástól legtávolabb élő -népek költészete is ne mutasson föl közös vonásokat, nemcsak tárgyban, -alapeszmében, hanem még inventióban is. Hátha még egyik nemzetet a -másikkal a rokonság, szomszédság vagy politikai viszonyok kapcsai fűzik -össze, hogy vándorolnak a mondák egyiktől a másikhoz, hogyan változnak, -módosulnak, termékenyítik egymást, észrevétlen és néha annyira -beolvadva, hogy a rokonságot alig lehet kimutatni. Azonban valamely nem -használt alapeszme vagy szokatlan inventio, ha egyszersmind költői is, -mindig nagy figyelmet érdemel. E balladára épen azért vagyok bátor önök -figyelmét felhívni, mert ilyesmit látok benne, ha nem is olyat, mely a -nyugateurópai legszebb balladákkal vetekedhetnék, de mindenesetre -becsest, az anyai szeretetnek egy valóban szokatlan és költői -vonását.[8] - -Az anyai szeretet sokkal nagyobb szerepet játszik a nép-, mint a -műköltészetben. A népmesékben az árva mindig szerencsétlen, rendesen sok -szenvedés után mintegy kárpótlásul lesz boldog, a mostoha anya mindig -gonosz, mintha lehetlen volna, hogy a nő azon gyermeket, kit nem szült, -nem szoptatott, képes legyen szeretni. A szerelmi dalokban is a fiú vagy -leány nem egyszer fordulnak anyjukhoz panaszolni s ha meghalt, sírjához -mennek ki, megszólítják, mintha élne. A szülők iránti tiszteletlenség -nagy bűn, az öregeket nagy tisztelet illeti, nem annyira azért, mert -tapasztaltabbak az ifjaknál, hanem mert atyjok és anyjok képmásai. A -közmondások számtalanszor lelkükre kötik a szülők és öregek iránti -tiszteletet. Horváth András «Átkában» e szép versszak: - - Messze földről az úristen hoz tereád népet, - Kinek nyelvét meg nem érted, nagy kegyetlen népet, - _Ki nem teszen tisztességet az vén embereknek_, - _Meg sem szánja veszedelmét a kis gyermekeknek_. - -Zrinyinél az erkölcsi romlottságnak azon találó festése, hogy «az öreg -embernek nincsen tiszteleti», Aranynál a Toldi felkiáltása a gyermekét -vesztett anyához: - - Özvegy édes anyám vagyon nekem otthon, - Tudom én sajnálni a jó özvegy asszonyt, - -mind oly vonások, melyek a népköltészettől vannak kölcsönözve. Igaz -ugyan, hogy a népköltészet e leggyöngédebb indulatot néha nyersen festi, -de legalább sohasem mesterkélve, affectálva. Oly anyát például, minőt -Tóth Kálmán fest Losonczynéban, kinek fia halálra itéltetésekor -legnagyobb gondja a fia halálfélelme miatti szégyen, ki csellel önt -bátorságot fiába, hogy egy büszke magyar nő és honleány fiát ne láthassa -gyáván meghalni a török, ki tulajdonkép sem anya, sem honleány, hanem -monomaniában szenvedő asszony, a népköltészet sem nem értene, sem nem -énekelne. Ez igen természetes. A népnél az anyai szeretet nemcsak -vallásos és erkölcsi kötelesség, hanem egyszersmind a legélesebben -kifejlett ösztön, a legerélyesebben nyilatkozó életszükség, melyet, mint -a művelteknél, nem gyöngíthetnek meg sem a nagyvilági élet -elfoglaltsága, sem a bölcselkedő ész sophismái, sem a beteges -eszményiség idétlenségei. Mindez önként foly a nép életviszonyaiból. A -kunyhók lakója maga szoptatja gyermekeit, magával viszi, ha dolgozik, ha -mulat, mert nincs kire bizza, egész életét nekiek kell szentelnie, az ő -élete egyszersmind gyermekeié, mert ha meghal, nincs ki őket többé -ápolja; neki nem baj, mint néha a művelteknél, ha sok gyermekkel áldja -meg az isten, mert mindenikben munkás kezet, cselédet nyer, öregsége -egyetlen gyámolait. Mindmegannyi anyagi ok, melyek az erkölcsi viszonyt, -ha nem is finomabbá, de annál erősebbé teszik, mindmegannyi realis alap, -melyre annál szilárdabban építhet a vallás és erkölcs eszményisége. A -képzelem és kedély minden kincsével díszíti is a népköltészet a szeretet -e legerősebb s legtisztább indulatját. Én legalább az anyai szeretetet a -műköltészetben seholsem láttam annyira megdicsőítve, mint egy dán -népballadában, midőn a sírban nyugvó anya éjjel hallván gyermekei -sírását, kiket mostohájok elhanyagolt, fölkel koporsójából, belép -hozzájuk, egyiknek ruháját csinosítja, a másikat megkeféli, a harmadikat -megfésüli, a negyediknek haját fonja be, az ötödiket ölbe veszi s -enyelgések között ringatja el, a hatodikat az atya után küldi s mikor ez -belép, fölgerjedve kiált föl: «Én hagytam nekik kenyeret, mégis éheznek, -hagytam jó ágyneműt, mégis a földön hálnak, hagytam gyertyát, mégis a -sötétben ülnek, ha ismét vissza kell jönnöm, akkor jaj neked»; ezalatt -megszólal a kakas, a halottnak vissza kell térni sírjába, de -valahányszor vonítnak az ebek, a férj és mostoha a gyermekek után -látnak, mert félnek a halott megjelenésétől. Lehet-e szebben -megérzékíteni az anyai szeretetet? Ime örök-éber gondja a sírban sem -nyughatik, fölkel koporsójából ápolni, óni, védeni elhagyott gyermekeit. - -A mi balladánk a képzelem nem ily nagyszerű alkotása, de benne is, mint -nap a harmatcseppben, egész fényével ég az érzés égi lángja. Az -elrablott Molnár Anna egy véletlen eset által megszabadulván rablójától, -férfiruhában siet haza férjéhez, gyermekéhez. Bekopogtat a kapun. Férje -kóbor vitéznek képzeli, nem örömest ad szállást, menti magát, hogy síró -fia van. A nő még inkább kéri s miután bebocsátást nyer, meghagyja -férjét csalódásában, mert hirtelen talán megijedne tőle vagy nem is -hinne neki, összeszólalkoznának; aztán borért küldi, hogy a míg oda jár, -megszoptathassa fiát, hogy a viszontlátás felindulása, a kérdezősködés -ne vonhassák el szegény gyermekétől, ki oly rég nem szopott s azóta -mindig sír. Az anyai szív örök törvénye zendűl e balladából hozzánk, -hogy a nőnek gyermeke mindennél elébbvaló, még férjénél is. Mi gyöngéd -alapeszme, mi egyszerű, mégis erős compositio! S mi szép azon jelenés -is, melyet a költemény nem mond el, hanem nagyon művészien az olvasó -képzelmére hagy: a belépő férj, ki ámulva ismer szoptató nejére, a férje -karjai közé boruló nő, a kielégített gyermek, ki többé nem sír s -mosolyogva néz reájok. E hű és gyöngéd nő jelleme egy pár vonásban erős -lélektani következetességgel van rajzolva. Midőn hívja Ajgó Márton, nem -mondja neki, hogy nem szereti, nem szidja össze, mi némi kaczér -színezetet adhatna vonakodásának, a legbájosabb naivitással s a -legmélyebb kedély áradásával menti magát: - - Nem mehetek Ajgó Márton - Vagyon nekem csendes házam, - Csendes uram, jámbor uram, - Karon ülő kicsi fiam. - -Oly mentség, melyről azt hiszi, hogy ellenállhatatlan. Fogalma sincs -arról, hogy férjétől és gyermekétől megválhassék a nő s lehessen oly -ember, ki ezt képes kívánni. Később a fa alatt szintén nem átkozódik, -nem tüz össze rablójával, az ő átka sóhaj, az ő haragja könny, azt is -eltitkolja, mert élete türelem. Az is jól van gondolva, hogy nem ő -gyilkolja meg Ajgó Mártont, hanem a véletlen. E véres tett mennyire -összerontotta volna jelleme gyöngédségét s a végkifejlés báját, mert -semmi sincs művészietlenebb, mint tragikai elemet használni tragikai -czél nélkül. Az átöltözködés is, vagy tulajdonkép a térdig érő angol -posztó-mente felöltése is a nő jellemét emeli s a végkifejlés indokául -szolgál. Molnár Anna férfiruhába öltözik, hogy ne essék újra valami -kóbor vitéz kezeibe, hogy minél hamarabb és biztosabban jusson -gyermekéhez, s midőn férje nem ismer reá, csak akkor ötlik eszébe ama -gyöngéd csel, mintegy az anyai szeretet önkénytelenségéből. Az átöltözés -és utazás sebességét mennyire kiemeli a nyelv és rhythmus sebessége, -épen mint a rablás szenvedélyes erőszakosságát a «Hívta, nem jött, -elrabolta» sor, mely keveset enged Cæsar «veni, vidi, vici» híres -mondatának. - -Legfeljebb a «Nézz egy kicsit a fejembe» sor ellen tehetne kifogást az -inkább külsőleg illedelmes, mint bensőleg kényes ízlés. Azonban, ki ezen -megbotránkozik, az Homért épen el fogja dobni s bajosan fog valaha -kifejlődni érzéke a népköltészet naivitásához. Mindenesetre jogosabban -botránkozhatunk meg némely ünnepelt regények finom sikamlósságain, -melyek az illemnél valamivel nagyobbat sértenek, tudniillik az erkölcsi -érzést. Aztán, ha a müncheni képtárban Murillo festményét, melyben egy -vén asszony egy utczagyerek fejében keres, nagy becsületben tartják, -bizvást megbocsáthatunk a mi balladánknak, midőn ez azon vonást nem ok -nélkül, hanem bizonyos bizalmas viszony jellemzésére használja, mely -előzménye vagy következménye egy bizalmasabbnak, melynek csak -gondolatára is összeborzad Molnár Anna és sírni kezd. Sokkal alaposabb -vád lehetne az, hogy Ajgó Mártonnak a fára mászása nincs indokolva. E -vád valóban igaz, pedig talán nem lett volna bajos megtalálni a -legegyszerűbb és legtermészetesebb indokot. Az ily fogyatkozás -egyébiránt néha a legszebb mondákat sem kiméli s minden népköltészettel -közös; mert a mondák sorsa sajátszerű, tulajdonkép a szájról-szájra adás -dolgozza föl, alkotja össze őket, egyik teljes egészszé domborodik ki, a -másik az alakulás bizonyos fokán marad, a harmadikból kikopik egy rész, -a negyedikhez oly toldások ragadnak, melyek egészen megzavarják. Azonban -balladánk e nem nagy fogyatkozását elég gazdagon kárpótolja a nyelv és -előadás ereje. Sehol egyetlen henye jelző s a kifejezések szabatossága, -festőisége egymással versenyeznek. A cselekvény töredékes sebességgel -halad előre s mindenütt összhangzik vele a nyelv. Oly egyöntetű az -egész, hogy egyetlen sor kitörlése megbénítná vagy a hangulatot, vagy az -indokolást, vagy magát a cselekményt. Nem mindennapi tökély, még híres -költeményeinkben sem találjuk meg mindig. Például Garay Kontjában e -versszak: - - Nem úgy király, kiált a hős, - S megrázza ősz fejét, - Vélnéd, egy erdő rengeti - Hatalmas üstökét. - -kimaradhatna a nélkül, hogy az egész bármiben csonkulást szenvedjen, sőt -az erdő hatalmas üstöke ízetlen hasonlatának kitörlésével még más -tekintetben is nyerne e költemény. - -Molnár Anna balladájához a széptani becsen kívül még más érdek is -csatlakozik. Úgy látszik, hogy egyike legrégibb népballadáinknak. Ezt -nemcsak azon körülmény sejteti, hogy az angol posztó-dolmányos Ajgó -Márton alkalmasint valami kóbor vitéz, szabad hajdú lehetett nemzeti -fejedelmeink vagy talán épen a királyok idejéből, hanem a ballada -külalakja is, mely csak néhol és esetleg rímes s kevésbbé oszlik -versszakokra, mint népkölteményeink bármelyike. Már Erdélyi János -megjegyezte a királyfi, Oláh Gerő, Szép Ilona czímű rímetlen -népkölteményeinkről, hogy alkalmasint a legrégiebbek közé tartoznak, de -ő ezt inkább tartalmukból következtette, mint külalakjukról. Arany János -tovább ment. Ő a magyar nemzeti versidomról írt értekezésében -népköltészetünk, közmondásaink és régibb irodalmunk alapján azon -elméletet állította fel, hogy költészetünk eredetileg csak a rhythmus -báját ismerte s minden afféle, mint rím és mérték, csak esetleges -lehetett s ha netalán megérzette is a magyar fül a sorok végeinek -történetes összhangzását, a fődolog a rhythmus, nem a rím lévén, ez -utóbbit könnyen nélkülözte. Szerinte e rhythmust főleg két tényező -alkotta, részint a gondolatok olynemű csoportulása, minőt a héber -költészetben is tapasztalhatni, részint az ütem egyik tagjának -hangsúlyos kiemelése, melyet néha alliteratio is élesített. E nézet -helyessége mellett bizonyít a mi balladánk is. Ebben nincs sem rím, sem -strofa-szerkezet, mégis oly kedvesen zeng fülünkbe, sokkal kedvesebben, -mint sok rímelt és mértékes költemény. Az ősmagyar rhythmus zöngelme -hangzik ki belőle, még pedig oly szabatosan, hogy csak egyetlen sort -találhatni az egészben, mely kissé bágyadtabb: - - mert _ép_en _ál_ | ló dél vagyon. - -A többiben nemcsak kellően van kiemelve minden ütem, hanem a hangsúly az -ütemnek nagyrészt első szótagjára esik; például: - - _El_indula | _Aj_gó Márton - _Ho_sszu útra, | _ren_getegre, - _Meg_találta | _Mol_nár Annát. - -Ez utóbbi sorban egyszersmind alliteratio is hangzik, valamint alább a -következő helyeken: - - _K_aron ülő _k_icsi fiam. - _M_ért sírsz, _m_ért sírsz _M_olnár Anna. - -Azonban ősrhythmusunkra nézve azon költemények, melyeket mindjárt fel -fogok olvasni, még e balladánál is erősebb bizonyítékok. Ezek nemcsak -hogy rímtelenek és erősen hangsúlyozottak, hanem egyszersmind még -tisztábban mutathatják a gondolatok bizonyos szabályos csoportulását, -mely most párhuzamos, majd ellentétes, itt összerakó, ott vegyes módokon -nyilatkozik s melyet kiválón a gondolat rhythmusának szoktak nevezni. - -E költemények itt következnek: - - „Boriska, Boriska szép lyányodért jöttünk, - Törökök kezébe szép lányodat add ki!“ - „Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra, - Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta“.[9] - „Három üveghintót, kilencz aranyzászlót. - Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere, - Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora, - Hogy ne adjon engem törökök kezébe.“ - - Kimegyen a kertbe, leborúl a gyepre, - Zokogva kiáltja: „Virágim, virágim, - Tőbül hervadjatok, földig száradjatok, - Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!“ - Bemegyen a házba, leborúl az ágyba, - Zokogva kiáltja: „Gunyáim, gunyáim[10] - Szegről lehulljatok, földön rothadjatok, - Hadd lássa mostohám, hogy engem gyászoltok!“ - -(Gyalu.) - -Tudtomra e néprománczon kívül még csak egy van, a Vitéz Oláh Gerő dala, -mely a török időből maradt reánk, mert Kádár István hosszú énekét alig -tarthatjuk tisztán népi eredetűnek, a Szilágyi és Hajmási históriája -pedig még kérdés alatt van, vajon fordítás-e vagy eredeti. Csodálatos, -hogy a török uralom, kétszázados véres küzdelmünk, mely annyira -közvetlen és súlyosan hatott népünkre s annyi szomorú, de költőileg -érdekes esemény szülőanyja volt, oly kevés nyomot hagyott -népköltészetünkben. Az arabok, e szintén mohamedán nép, mi más hatással -voltak a spanyol népköltészetre. Egészen megtermékenyítették; a legszebb -spanyol románczok ez időből valók. Vajon az arab és török műveltség -közötti különbségben rejlik-e ennek oka, vagy népköltészetünkben, -melynek kedvencz formája mindig inkább a lyra volt, mint az epikai nem, -vagy épen azt kell-e hinnünk, hogy azon másfél század alatt, mióta -hazánk felszabadult a török iga alól, ilynemű balladáink lassan-lassan -elvesztek? Bármi legyen az ok, e kis költeményt épen e körülmények -teszik becsessé. E mellett a kertbe rohanás, az ágyra borulás, mily jól -festi a hárembe hurczolt ártatlan leány fájdalmát. Még utoljára látni -kívánja a helyet, hol annyi szép órát töltött, hol virágokat ültetett, -talán bokrétának kedvese számára, hol ezután hervadni fog minden, mint -ő. Még utoljára leborul ágyára, a tiszta, szűzi ágyra, honnan most -örökre kiragadják; ott függenek ruhái, melyeket többé nem viselhet, de a -melyek porba hullva, rothadva is, isten és ember előtt vádolni fogják -mostoháját. Felkiáltásában: virágim hervadjatok, ruháim szegről -lehulljatok, az ártatlan kedély fájdalma, búcsúja, átka olvad össze. -Mily megindító rajz, s mily egyszerű eszközök! Nehány közönséges szó, -illő helyen alkalmazva, mily költőien fejezheti ki az érzést s mi kár, -hogy műköltészetünk ily esetekben rendesen szónoklathoz vagy reflexióhoz -folyamodik és rendesen a kritika tapsai közt. - -A harmadik költemény egy zsivány nejének panasza: - - «Eleget könyörgék apámnak, anyámnak, - Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra, - Nagy hideg havasra, nagy hegyi zsiványnak! - Most is oda vagyon keresztúton állni, - Egy-két árva pénzért lelkét elveszteni; - Meguntam már azt is jó reggel fölkelni, - Jó reggel fölkelni, folyóvízre menni, - Folyó vízre menni, véres ruhát mosni.» - - «Mért sírtál, mért sírtál gyönge szép menyecske?» - «Nem sírtam, nem sírtam, konyhán bíbelődtem, - Cserefának füstje húzta ki a könnyem.» - -(Udvarhelyszék.) - -Ebben is a női kedély rajzát vesszük. E három költemény valóban -becsületére válik szegény, lenézett népköltészetünknek. Mindenik a női -szív legszentebb érzéseivel foglalkozik és leggyöngédebb oldalról. Egyik -az anyai szeretetet dicsőíti, a másik a szűzi szemérmet rajzolja, a -harmadik a szerencsétlen feleség önmegtagadása iránt ébreszt részvétet. -E szép nőt kényszerítve adták férjhez, «nagy hideg havasra», mely a -székelységen, kivált nyáron, olynemű szerepet játszik, mint a -magyarországi alföldön a tanyai, a pusztai élet. E mellett mennyi oka -van gyűlölni férjét, ki zsivány és gyilkos. A havasi kunyhó magányában -égnek földnek panaszolja fájdalmát, de midőn a vándor közeleg, -elhallgat, midőn a vándor kérdi, miért sírt, a konyhafüsttel mentegeti -magát. Hű marad esküjéhez, nem lehet férje árulója, önmegtagadással -hordozza keresztjét s ha van valaki, ki férjét még visszatarthatja a -bűntől, egyedül ő az. Íme népünk világnézlete, mely a családi kapcsot -mindennél erősebbnek tartja, íme a vallás és erkölcs parancsolatja úgy -alkalmazva, mintha ellenkeznék a társadalmi fogalmakkal, holott csak -látszólag ellenkezik. Mivé válnék az oly társadalom, hol a nő férjét, a -fiú atyját, a testvér testvérét, erkölcsi botrány nélkül vádolhatná be? -A jó, a mi ily tettekből származnék, távolról sem érne fel azon rosszal, -mit előbb-utóbb okvetlen maga után vonna. Az erkölcsök elvadulására -vezetne, széttépné a családi kötelékeket, kioltana minden kegyeletet s -azon veszélyes elvet emelné a szív örök törvényévé, hogy a czél -megszenteli az eszközt. Brutus, ki képes volt gyermekére halálos -itéletet mondani, a kegyetlenségig erős lelket tanusított, római erényt -követett el, de bizonyára sem tisztán emberit, sem keresztyénit. Egy -Brutusokból álló társadalom nem sokáig tarthatná fenn magát. Aztán nem -elég-e az ily körülmények közé esett szerencsétlennek önkínja, egy -egészen feldúlt élet keresztje? Azt kívánjuk-e, hogy családja gyalázatát -saját gyalázatával is tetézze? Elitélhetjük-e mint valóságos bűntársat, -vagy orgazdát? Bizonyára nem. Itéletünket enyhítni fogja az emberiség -erkölcsi érdeke. A társadalom tartozik ugyan védeni magát s -könyörtelenűl végrehajtani mindent, mit jóllétére szükségesnek hisz, de -tagjaitól nem kívánhat az erény nevében bűnt. - -A negyedik költemény, úgy látszik, töredék, talán egy hosszabb ballada -töredéke: - - Anyám, édes anyám, mikor engem szültél, - Szültél volna követ, nem leánygyermeket; - Mikor fürösztöttél gyönge-meleg vízbe, - Fürösztöttél volna buzgó-forró vízbe; - Mikor bepóláltál gyönge gyolcs ruhába, - Póláltál volna be halotti ruhába; - Mikor lefektettél gyantáros[11] bölcsőbe, - Fektettél volna a sötét hideg földbe. - Sírjál anyám, sírjál, míg előtted vagyok, - Azután ne sirass, ha útnak indulok. - Megsiratnak engem az erdei vadak, - El is énekelnek az égi madarak! - -Az átok népünknél meglehetős nagy szerepet játszik, nemcsak meséiben, -hol a vezeklést és bűnhődést látszik jelképezni, hanem dalaiban, -balladáiban is, hol inkább a bosszú és fájdalom költői kifejezése, -természetesen azon hit alapján, hogy isten az _igazságos_ átkot meg -szokta hallgatni, mert már bölcs Salamon tanítja Példabeszédeiben (26 r. -2.): «Miképen a madár elmegyen és a fecske elröpül: azonképen az _ok -nélkül való_ átok nem száll az emberre.» Erdélyi gyüjteményében sokszor -fordul elő az átkozódás. A szerető nem egyszer átkozza meg hűtlen -kedvesét; a Fehér Anna borzasztó és költői átka a legszebben fejezi be -ez egyik legszebb balladánkat s mintegy a költői igazságszolgáltatást -helyettesíti. Népünk a közbeszédben is, ha valamit nagyon erősíteni -akar, mindjárt azt mondja: verjen meg engem az isten, ha nem úgy van, -száradjon el a kezem, ha ezt tettem. A haldokló szintén átok alatt teszi -véghagyakozását. Azonban e balladatöredékben előforduló átok kissé elüt -népköltészetünk szokott átkozódásától. A szerencsétlen leány nem -erősíteni akar valamit, nem hagyakozik átok alatt, nem mást átkoz meg, -hanem önmagát, születését. Nem emlékszem, hogy ilynemű átok eddigi -népköltészi gyüjteményeinkben előfordúlt volna. Úgy látszik, hogy ez a -legnagyobb kétségbeesés kifejezése némi leplezett vonatkozással bűnben -való születésünkre. A legsötétebb búskomorság vonúl végig az egész -töredéken. Az átkozódásban kifáradt leány mintegy enyhülni akar, anyja -könnyeiért esdeklik, mondván: sírjál anyám sírjál, míg előtted vagyok, -de csakhamar utána veti: azután ne sirass, ha útnak indulok, mintha -érdemetlen volna könnyeire, mintha nem érdemelne mást, mint a vadállatok -közt pusztulni el, temetetlen, meg nem siratva. Mi jól illik e sivár -képhez ama borzasztó átok, mint villám a sötét éjhez, melyet megvilágít -s melybe elvesz. - -Egyébiránt, hogy népköltészetünk ez átkozódó vonása mennyiben a -pogány-magyar, mennyiben a keresztyén hagyományok eredménye; továbbá, -hogy mennyiben van igaza Ipolyinak, ki Anonymus és a Székely krónika -azon soraiban, hol a vérszerződést megszegőkre kimondott átokról van -szó, mythosszerű értelmet talál: annak eldöntését nálamnál -avatottabbakra bízom. Annyit azonban meglehetősen bizonyosnak hiszek, -hogy az e töredékben előforduló önátkozódás ó-testamentomi eredetű. A -magyar birodalomnak alig van vallásosabb vidéke, mint Székelyföld. A -katholikus, kálvinista, unitárius, székely egyaránt buzgó, néha a -rajongásig. Világi dalok helyett olykor a mezőn is zsoltárokat -énekelnek. Ritkán káromkodnak, esküsznek, közmondásuk is azt tartja: -«két bizony fölér egy isten úgy segéljent.» Gyermekeiket majd mindig -bibliai névre kereszteltetik. Mózes, Áron, Dávid, Ezsaiás, Efraim, Éva, -Eszter, Sára gyakran előforduló nevek nálok. A kálvinisták és -unitáriusok beszédmódján bizonyos puritánszerűség vehető észre. A -szombatosok lappangó felekezete csaknem napjainkig fenn tudta magát -tartani közöttük. Ezek, a mint tudjuk, vasárnap helyett a szombatot -ünnepelték és sok más ó-testamentomi szokást ujítottak meg. Az -önátkozódás alkalmasint az ó-testamentomi írókból ment át a székely -népköltészetbe. Jób szintén megátkozza születését: (3 r. 3. v.) -Elveszszen az a nap, melyen én születtem, az északa is, melyen azt -mondották: férfigyermek fogantatott. (12. v.). Miért tartottak térdeken -és miért adtak csecset, hogy szophatnám, mert most a földben fekünném és -nyugalmam volna nekem. Hasonlókép Jeremiásnál (20. r. 14. v.): Átkozott -legyen a nap, melyen születtem volt; a nap, melyen az én anyám szült, ne -legyen áldott! stb. - -Az ötödik költeményt egy csonka énekgyüjteteményből írtam ki, melyet, -úgy látszik, a múlt század közepe táján írhatott össze valamely diák, s -melylyel visai lelkész Kovács Zsigmond úr volt szíves megajándékozni. -Alkalmasint a nép ajkáról kerűlt e gyüjteménybe, mert két végső sora -Kriza gyüjteményében is megtalálható egy, bár különböző tartalmú, -székely népdal végén: - - Kimenék én sík mezőbe sétálni, - Megunám én sík mezőbe sélálni, - Bemenék én kőkertembe nyugodni, - Nyugotomban el találék alunni. - Oda jöve fülemile kis madár; - Hoza nekem körme között czédulát, - Benne látám szerelemnek szándékját. - Megárada a folyóvíz – hajlandó. - Közte vagyon két szép porond – illendő. - Reá szálla két szép páva – hajlandó. - Egyik páva (N. N.) – illendő. - Másik páva (N. N.) – hajlandó. - Adjon isten egy kis esőt – illendő. - Mossa össze mind a kettőt – hajlandó. - -A ziláltság e költeményben csak látszólagos, az enyelgő álom szeszélyes -hangulatát akarja kifejezni, s megvan a maga értelme. A szerelmes s -talán házasulni akaró ifjú sétál a mezőben, aztán megnyugszik s -elszenderül. Álmában a fülemile czédulát hoz neki, melyben az van írva, -hogy a kiáradt vízben két porond szigetecske alakult, melyre két páva -szállott, egyik ő, a másik kedvese. A hajlandó és illendő szavak -hajlandóságukat s egymáshoz illőségöket jelentik, az eső pedig a -házasság istenáldását. - - A hatodik költemény egy rab ifjú panasza: - Nehol kerekedik egy fekete felleg, - Nehol száll, nehol száll egy fekete holló! - Szállj le holló, szállj le, se nem igen messze, - Se nem igen közel – két száz mértföldnyire, - Izenjek apámnak és édes anyámnak, - Jegybeli mátkámnak. - - Repülj udvarára, szállj az ablakára, - Ha kérdi hogy vagyok, mondjad, hogy rab vagyok, - Király udvarában térdig vasban vagyok. - Megunta két lábam már a követ nyomni, - Megunta két kezem már a lánczot húzni, - Megunta két fülem tenger mormogását. - Vad galamb zúgását. - - Megitatták velem a keserű pohárt, - Elém terítettek fekete gyászruhát; - Adta volna isten, ne láttalak volna, - Híredet, porodat ne hallottam volna! - Istenem, istenem, de megvertél engem, - Szerencsétlen társsal, holtig való gyászszal, - Holtig való gyászszal! - - Kit mindig szerettem, jaj be távol estem, - Kit mindig gyűlöltem, annak rabja lettem. - Szabad a madárnak ágról-ágra szállni, - Csak nekem nem szabad violámhoz járni, - Violámhoz járni. - -(Marosszék). - -A csángó dalok közt (Erdélyi I. kötet) egy pár oly töredéket találunk, -melyek e költeménynyel igen közel rokonságot sejtetnek. A 415. dal két -végső versszaka: - - Vidd el fecske, vidd el az én levelemet - Apámhoz anyámhoz sz ez én kedveszemhez. - Ülj fenyű fájára, szállj ez ablakára - Sz ez én édeszemnek tedd ez asztalára. - - Jól tudom megkérdik, hogy vagyok, mint vagyok, - Tudjad megmondani, tatár rabja vagyok, - Tatár rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok, - Kezemen, lábamon vasz zurgot zurgatok. - -továbbá a 433-ik dal: - - Vidd el madár, vidd el - Vidd el levelemet, - De nem igen messze, - Csak a tenger mellé. - - Apámnak, anyámnak, - Tedd ez ablakjára; - Ablakjáról vedd el - Tedd ez asztalára. - - Tudom mindjárt kérdik, - Hogy vagyok, mint vagyok, - Tudjad megmondani, - Tatár rabja vagyok, - Földig vaszban vagyok. - -Aztán e töredék: - - Mert én úgy meguntam - Karcsú derekamon rabszíjat viselni, - Kezemen, lábamon vaszakat zörgetni. - -Mind olyanok, hogy majdnem dalunk variansainak lehet nevezni. Mind a -csángó, mind a székely népdal alkalmasint egy tőnek virági, annyival -inkább, mert a székely folytonos közlekedésben van Moldva- és -Oláhországgal. Azonban a székely népdal költőibb és sokkal mélyebb -fájdalmat fejez ki. Itt a rab ifjú egyenesen a hollót szólítja meg, a -néphagyományok e baljóslatú madarát; erős színekkel festi szenvedéseit s -végül a szeretet és gyűlölség kínjában kiált fel. Valóságos művészi -versszak, melyet alig lehetne jobban megírni. Általában az egész -legszebb költeményeink közé tartozik s régiségére nézve legalább egy pár -százados. Mind tartalma, mind formája ezt látszik bizonyítani. Nem -valószínűtlen, hogy tatár és király rabsága csak később cserélték fel -egymást. Szokott jelenség a népköltészetben, hogy valamely dal a -körülmények szerint változik s régi gondolatok új tárgyakhoz -alkalmazkodnak.[12] - -Azonban ideje visszatérnünk oda, honnan kiindultunk. Vizsgáljuk már e -költeményekben a gondolatok azon szabályos csoportulását, melyet a -gondolat rhythmusának neveznek. Először is az _összerakó_ mód az, mely -bennök legtöbbször s legtöbb változatban fordul elő és ha nem csalódom, -talán összes népköltészetünkben is. A mint tudjuk, az összerakó mód az, -midőn a rokoneszmék sorozásában némi haladványt (progressio) vehetni -észre, vagy pedig ugyanazon gondolatot kiegészítő toldalékkal -ismételjük. E rhythmust érezte ki Erdélyi a «Meghalok Csurgóért» kezdetű -dalban, e rhythmusra mutatott Arany a Zrinyiász első énekének második -versszakában, e rhythmus hangzik felénk e költemények számos helyein. -Ilyen kivált gyűjteményem e dala: - - Verje meg az isten - Szeretőmnek _házát_, - Nem is épen _házát_ - A benne _lakóját_, - Azt sem _mindegyiket_, - Csupán az _egyiket_: - Az _ő édes apját_, - Mért húzta el tőlem - A kisebbik _fiát_. - Ha neki _fia_ volt, - Nekem _szeretőm_ volt, - Ha neki _kedves_ volt, - Nekem _kedvesebb_ volt. - -Ilyenek továbbá e következő helyek: - - Vagyon nekem _csendes házam_, - Csendes uram, _jámbor uram_, - Karon ülő _kicsi fiam_. - - Hogy ne adjon engem _nagy hideg havasra_, - Nagy hideg havasra, _nagy hegyi zsiványnak_. - - Meguntam már azt is _jó reggel felkelni_, - Jó reggel felkelni, _folyó vízre menni_, - Folyó vízre menni, _véres ruhát mosni_. - -Figyelemreméltó, hogy az ismétlés a sornak mindig első ütemét képezi, a -haladvány pedig másodikát. Maga a gondolat, az érzés oszlik egymásnak -megfelelő tagokra s a belső a külsővel csaknem azonítja magát. A -haladvány is inkább subjectiv, mint objectiv; a lélekállapotból, a -helyzetből foly. Molnár Annának első a házi békesség, azután férje -szerelme, legbecsesebb gyermeke. A zsivány neje megunta jó reggel -fölkelni, fázik a folyóvízre menni és borzad véres ruhát mosni. - -Néha a gondolat haladványa az időével egyesül s a haladvány utolsó foka -egyszersmind ismétlődik, mi aztán még élesebb rhythmust hangoztat. Példa -rá egy alább felolvasandó költeményből e következő hely: - - _Először_ megütik, _leesett a hídra_. - _Másodszor_ megütik, _elállott a szava_. - _Harmadszor_ megütik, _véres volt a foka_, - _A kis balta foka_. - -Az összerakó módnak még két sajátságos változatát kell fölemlítenem. -Egyik egy kis búcsúdalban jön elő, mely szintén gyűjteményemből való: - - _Szőlőszem_ a mennyi vagyon ősszel szüretkor, - S a mennyi szép _buzafőszál_ víg aratáskor, - Valamennyi _égi harmat_ nap feljöttekor: - Annyi áldás szálljon reád szivem mindenkor! - - Mennyi _csillag_ vagyon szivem égen éjtszaka, - És a mennyi _fövényt_ tart a tengernek partja, - Valamennyi _vízcsepp_ zajlik tenger habjába: - Annyi áldás szálljon reád, szivem kivánja! - -Itt a gondolatok csak annyiban rokonok, a mennyiben mindenik hasonlat -egy és ugyanazon gondolat kifejezésére vonatkozik. Azonban mindenik -hasonlat egy-egy haladványi fokot képez. A szőlőszemnél több a búzafő, a -búzafőnél a harmatcsepp, a csillagnál a fövényszem, a fövényszemnél a -vízcsepp. Az ismétlés itt nem a haladvány alkatrésze. Függetlenül áll és -a versszakok végén. A _mennyi_ és _valamennyi_ szavak is szintén -szabályosan sorakoznak egymás után. A gondolat rhythmusának ez -alkatrészei és a sormetszet teszik tulajdonkép hangzatossá e költeményt -s nem rossz rímei. - -A másik változat egy már felolvasott költeménynek e következő helye: - - _Kimenék_ én _sík mezőbe sétálni_, - _Megunám_ én _sík mezőben sétálni_, - _Bemenék_ én kőkertembe _nyugodni_, - _Nyugotomban el találék alunni_. - -Itt a haladvány az ismétlésnek egy egészen más nemével van kapcsolatban. -A két első sorban a haladványnak második foka nem az ismétlésből -emelkedik ki, sőt éppen utána van vetve, a két utolsó sorban a negyedik -fok már az ismétlésből alakul, úgy hogy e négy sor formailag egymással -szembe tett egészet képez. - -A gondolat rhythmusának _ellentétes_ módjára is van példánk, midőn -tudniillik a vers elő- és utórésze ellentétes gondolatot fejez ki, mint: - - Kit mindig _szerettem_, jaj be _távol estem_. - Kit mindig _gyűlöltem_, annak _rabja lettem_, - _Szabad_ a madárnak _ágról ágra szállni_, - Csak nekem _nem szabad violámhoz járni_. - -Ennek is megvannak a maga változatai. Egyik a szebbek közül az, ha a -vers második része egészen azt ismétli, a mi az elsőben van s csak -egyetlen szót változtat, mely aztán már magában ellentétet képez. Ilyen -gyűjteményem egyik románcztöredéke: - - «Csináltatsz-e rózsám _diófa_ koporsót?» - «Csináltatok rózsám _márványkő_ koporsót.» - «Betakarsz-e rózsám valami _rossz gyolcscsal?_» - «Betakarlak rózsám _anglia posztóval_.» - «Leszegzesz-e rózsám valami _rossz szeggel?_» - «Leszegezlek rózsám _aranyfejű szeggel_», - «Kikisérsz-e rózsám a _templomajtóig?_» - «Kikisérlek rózsám _örökös házadig_.» - -(Gyalu.) - -Ama szerencsétlen leány átkában az ellentét haladványnyal párosul: - - Mikor _fürösztöttél gyönge meleg_ vízbe, - Fürösztöttél volna _buzgó forró_ vízbe; - Mikor _bepóláltál gyönge gyolcs ruhába_, - Póláltál volna be _halotti ruhába_; - Mikor _lefektettél gyantáros bölcsőbe_, - Fektettél volna le _sötét hideg földbe_. - -Lássuk most már a _párhuzamos_ módot, mely a héber költészetet annyira -jellemzi. Itt a vers elő- és utórészét ugyanazon gondolatnak más szókkal -ismétlése alkotja. A török időbeli románcz kezdete ilyen: - - Boriska, Boriska _szép lyányodért jöttünk_, - Törökök kezébe _szép lyányodat add ki_. - -Sőt a többi részben is e rhythmus érezhető, néhol haladványnyal -vegyülve. Egy másik, mindjárt felolvasandó költeményben szintén -párhuzamos e hely: - - _Vérem_ a vérével _egy patakot mosson_, - _Testem_ a testével _egy sírba nyugodjon_. - -E mód a mi népköltészetünkben néhol bizonyos refrainszerűséggel párosul -s rendesen a versszakot végzi. Például: - - Istenem, istenem, de megvertél engem - _Szerencsétlen társsal, holtig való gyászszal_, - _Holtig való gyászszal_. - - Harmadszor megütik, _véres lett a foka_, - _A kis balta foka_. - - Mért levél, mért levél _másnak hites társa_, - _Szivemnek gyilkosa_. - -A végsor mindig ismétli a másiknak felét, néha változtatás nélkül, de -néha más szavakkal, bár ugyanazt. Vajon nem ez-e az eredeti magyar -refrain? - -Ime uraim! e népköltemények fontossága nemzeti rhythmusunk -legnevezetesebb kérdéseire nézve. E mellett nekem úgy tetszik, mintha -rajtok, ha nem is eddig egészen ismeretlen, de valami olynemű színezet -ömlenék el, mely népköltési gyűjteményeinkben szokatlan, ritka: bizonyos -naiv képzelem, mély kedélyesség, régies erély. S ne örvendjek-e, midőn -még azt is hozzátehetem, hogy egy pár oly költemény is van kezeim közt, -melyek a Tisza partjairól vándoroltak bérczeink közé s itt -szájról-szájra adva sokkal szebbekké váltak. - -Itt következnek: - - «Kerek udvar, kicsi ház, - Édes rózsám mit csinálsz?» - «Tyukot főzök, turbolyát, - Szeretőmnek vacsorát.» - - «Kerek udvar, kicsi ház, - Hej angyalom mit csinálsz?» - «Csinosítom magamat, - Várom a galambomat.» - - «Kerek udvar, kicsi ház, - Édes rózsám mit csinálsz?» - «Virágomat öntözöm, - Koszorúnak kötözöm.» - - «Ne főzz turbolyát, tyukot, - Ne csinosítsd magadot, - Virágidat ne öntözd, - Koszorúnak se kötözd. - - Iszonyú volt a csata, - Három legény jött haza; - Vőlegényed a mezőn, - Ott maradt a temetőn.» - - «Légy átkozott hírmadár, - A ki ily rossz hírt hozál, - Jó anyám hol koporsóm, - Add ide szemtakaróm!» - -(Marosszék.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - Este van, este van, hatot üt az óra, - Minden asszony, leány készül a fonóba; - Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába, - Először megütik, leesett a hídra, - Másodszor megütik, elállott a szava, - Harmadszor megütik, véres volt a foka, - A kis balta foka. - - «Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre - Egy-két szavaimat vedd be a füledbe: - Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa - Mért levél, mért levél másnak hites társa, - Szivemnek gyilkosa?» - - Zilahi Pistának nem kell a bokréta, - Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa. - «Vérem a vérével egy patakot mosson, - Testem a testével egy sírban nyugodjon, - Egy sírban nyugodjon!» - - A torjai rétet körülfogta a köd, - Pistára, Marcsára most húzzák a földöt, - Fötűl való fája ki vagyon rovázva, - Fekete pántlika van reá csukrozva, - Szépen rá csukrozva. - - A torjai templom körül van árkolva, - Két szál szép rozmarin van belé plántálva, - Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon, - Szeretőtök szíve meg ne háborodjon, - Meg ne háborodjon! - -(Háromszék.) - -Mindkettő megvan az Erdélyi gyűjteményében; az első ott négy sorból álló -dal: «Kicsiny falu, fehér ház» kezdettel (II. k. 289. d.), itt szép kis -románczczá kerekedett ki, alkalmasint az 1848–49-iki viharos időkben. A -másik ott is (II. k. 181. d.) románcz, de homályos, indokolatlan, báj -nélküli, itt csaknem művészi egész. Amaz Szücs Marcsa halála okát alig -sejteti; a haldoklóval száraz morált mondat el, meglehetős prózai módon. -Emebben a szerető felkiáltásai leleplezik az indokot; a morál igen -költőien a sírra ültetett rozmarinról szólal hozzánk, melyet folyvást -öntözni kell, mely folyvást emlékeztetni fogja a falu ifjúságát e -gyászesetre s inteni, hogy óvják szívöket a háborodástól. - -Még három költeményt olvasok föl, melyek ha talán széptani becsre nézve -nem is vetekedhetnek a már felolvasottakkal, de egy vagy más tekintetben -érdekesek. - - «Jó estét édesem, micsa[13] búd érkezett, - Talán a vacsorád nem igen jól esett? - Hoztam egy kulacs bort, igyál egy keveset.» - «Idd meg a borodat, idd meg azt te magad, - Hogyha nem sajnáltad szép leányságomat. - Hej pártám, hej pártám, drága szűz koronám, - Hej pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!» - «Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök neked», - «Éjjel nappal kössed, már leány nem leszek.» - «Szerettelek rózsám, a míg megcsaltalak, - De már a jó isten viselje gondodat.» - «Verjen meg az isten annyiszor egy héten, - A hány csillag vagyon este a kék égen.» - -(Kalotaszeg.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - «Tamás Rózsi mit gondoltál, - Mikor agyagért indultál?» - «Én egyebet nem gondoltam, - Szerencsétlen úton jártam, - Letörött a föld fölöttem, - Elnyelt engem, elnyelt engem. - - Jó Tamásné édes anyám, - Édes jó nevelő dajkám, - Felneveltél örömödre, - De nem értél semmit véle.» - - «Tamás Imre nyisd kapudat, - Halva hozzák a hugodat, - Vidd is ki az asztalodat, - Csinálj nyújtóztató padot.» - - «Édes lyányom szólj csak egyet!» - «Édes anyám nem szólhatok.» - «Édes hugom szólj csak egyet!» - «Édes bátyám nem szólhatok, - Három szilvafa közt vagyok, - Három papnak könyörgése - Sem hoz többé az életre.» - - Jókus Mihály földje végén - Buzog a vér, a föld színén, - Ha kérdik, hogy miféle vér, - Mondjátok, hogy ártatlan vér. - -(Kide.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - Utközben ül egy szép leány, - Pihenve a fa árnyékán. - Olyan szelid kökény szeme, - Rózsánál is több kelleme. - Hova hova te szép leány? - Oh én szegeny jobb sors után! - - Az úrfi mond: jer én hozzám, - Van énnékem selyem párnám, - Pihenj kertem hivességén, - Szellőtől is megóvlak én. - De a lyány csak hallgat, hallgat, - Az édes szó reá nem hat. - - A gróf így szól: «Jer én hozzám - Vagyon nekem nagy palotám, - Vannak benne tükrös szobák. - Számodra száz arany ruhák.» - De a lyány csak hallgat, hallgat, - A büszke szó reá nem hat. - - A herczeg mond: «Jer én hozzám, - Vagyon nekem ezer szolgám, - Főhajtva mind neked hódol, - S rubint széken kezet csókol.» - De a lyány csak hallgat, hallgat, - A méltóság reá nem hat. - - Mond a legény: «Édes rózsám, - Nincs aranyom, sem palotám, - De van szívem, mely tégedet - Minden sorsban híven szeret.» - Utközben nincs már a leány, - Hanem a szép legény karján. - -(Aranyosszék.) - -Az első költemény csinos románcz. Az elcsábított lány és hűtelen szerető -a népköltészet régi és mindennapi tárgya, azonban itt némi új formában -van adva. A párbeszéd éles ellentétben fejezi ki a lány fájdalmát és a -csábító közönyét. A csábító eleinte még egy kis részvétet érez, azonban -ez csak a lány fájdalmát idézi föl; minél inkább emelkedik itt a -fájdalom, annál inkább száll ott a részvét, végre aztán a teljes -közönyre kitörő átok felel. - -A második költeményre úgy látszik valami esemény adhatott alkalmat. Ha -jól emlékszem nem rég, Kalotaszegen is történt ilyszerű hegyomlás. A -közrészvét hamar dallá alakíthatta e szomorú esetet s a néphit könnyen -felruházhatta régi hagyományával. A sírból felbuzgó vér hagyománya -érdekes adat. Ipolyi (Magyar mythologia 364 lap) a világból kimúlt lélek -megjelenésére vagy visszaható erejére vonatkozó jelekről értekezvén, -népmeséinkből és történeti hagyományainkból számos oly helyet idéz, -melyek szerint az ártatlanul megölt ember kifecscsent vére letörülhetlen -és sebei még a sírban is vérzenek, de a csak véletlen, bár erőszakosan -kimúltakról nem tesz említést. E románcz szerint az ilyenekről is -ugyanazt tartja a néphit s így az ártatlanul kiomlott vér, úgy látszik, -szélesebb körű fogalom s épen úgy illik a meggyilkoltakra, mint az -erőszakosan meghaltakra. A halott megszólalása is figyelemre méltó. -Vajjon mythosi nyom van-e benne, vagy csak erős kifejezése az anya és -testvér fájdalmának, kik kedveseiket halva is beszélni vélik? -Mindenesetre költői becsű. A «Három szilvafa közt vagyok» sort nem -értem. Úgy hiszem, hogy sem a nyújtóztató pad, sem a koporsó fájával ki -nem magyarázható. - -A harmadik költemény aligha tisztán népi eredetű. Tárgya ugyan népies, -sőt az Erdélyi gyűjteményében (I. k. 85. d.) van is egy ehez hasonló, -midőn a gavallér tallérral kínálja a leányt, a mészáros gyűrűvel, a -csizmadia piros csizmával stb., de a leány mindeniket visszautasítja s -Barna Bandi neje lesz, ki galambcsókját ajánlja. Azonban a kidolgozásban -több része van a reflexiónak, mint a naiv önkénytességnek. Egyébiránt -nem hiszem, hogy az irodalomból ment volna át a néphez. Legalább nem -tudom, hogy híresebb vagy kevésbbé híres költőink valamelyike ily -tartalmú költeményt írt volna. Alkalmasint valamelyik iskolamester -dolgozta népének után, vagy írta irodalmi reminiscentiákból s így -szállott a nép ajkára. Különben nem lehetetlen a harmadik eset is: -keletkezhetett magából a népből is, de bizonyára az újabb időben és -irodalmi befolyások alatt. - -Azonban elég. Nem fárasztom tovább, uraim! önök türelmét töredékes s -inkább figyelemgerjesztő, mint szorosan szaktudományi jegyzeteimmel. -Nagyon meg volnék jutalmazva, ha képes lettem volna bármi kis részben -erősítni önbizalmunkat, ingert és részvétet gerjesztve, habár csak egy -hazámfiában is, néphagyományaink gyűjtése iránt. Fáradságunk bizonyára -nem lesz sikertelen. Ha az én kisded gyüjteményem, melyet leginkább -tanítványaim, közöttük Varga László buzgalmának köszönök, nehány hónap -alatt is ennyi szépet bir felmutatni; ha egy székely kocsistól és gyalui -szolgálótól itt a városon elfoglaltságaim közepett is egy ily becses -adalékot nyerhettem: mennyivel többet tehetnek azok, kik falun laknak s -az idő és körülmények nagyobb kedvezésével dicsekedhetnek. És miután -nekem jutott a szerencse néphagyományaink ügyében a Muzeum-egylet -kebelében először szót emelni, legyen szabad egyszersmind kérnem a -tisztelt választmányt, hogy a netalán beküldendő gyüjtemények -rendezésére s később kiadására méltóztassék az én munkásságomat, -segítségemet is igénybe venni, mire egész készséggel ajánlkozom. - - -_Jegyzet az «Adalék népköltészetünkhez» czímű értekezéshez_. - -Nem rég egy román ajkú névtelen hazámfia levélben arra figyelmeztetett, -hogy Molnár Anna balladája nem eredeti, a román népköltészetből van -kölcsönözve, egyszersmind utasított Marienescu nem rég kijött -népballadáira. Tüstént megszereztem e gyüjteményt, melynek czíme: Poesia -popurola ballade, culese si corese de At. Marianu Marienescu Pest’a -1859; s figyelemmel átolvastam a Tom’a (Tamás) czímű balladát, melyet -névtelen hazámfia a Molnár Anna eredetijének hisz. Azonban a -leggondosabb összehasonlítás után is nincs okom változtatni -értekezésemen. A román ballada tartalma a következő: Tom’a beszól az -ablakon Jón’ahoz (Johanna) s kéri, hogy menjen vele, mert otthon nem -csókolódhatnak a férj miatt. Jón’a vonakodik, nem mintha szeretné -férjét, hanem mert fél odahagyni kereszteletlen gyermekét. «Nagy vétket -követnék el – mond – s megverne a szent kereszt.» Tom’a biztatja, hogy -majd liturgiát olvastat érte s a pap megbocsátja bűnét. Aztán elbeszéli, -mily jó dolga lesz; zacskója tele pénzzel, négy lova van s ha elfogy -pénzök, kettőt eladnak, még is marad kettő melyeken lovagolhassanak. -Jón’a enged s elszökik szeretőjével. Vígan élnek, egy hét telik el; a -tizedik napon, midőn egy fa árnyában nyugosznak, Tom’a így szól: «Keress -egy kicsit a fejembe, talán alhatom, szegény legény voltam mindig, -sohasem keresett senki fejemben.» Tom’a elalszik. Jón’a sírni kezd; omló -könnyei fölébresztik Tom’át, ki haraggal kiáltja: «Látom, nem szeretsz, -mást ohajtasz.» Szeretlek Tom’a – felel a nő – nem ohajtok mást, azért -sírok, mert vádol a lelkiismeret, hogy elhagytam kereszteletlen -csecsemőmet. Tom’a megcsókolja, selyembe öltözteti, szekérre ülteti. -«Menj hát, hogy láthasd gyermekedet, békülj meg férjeddel, a mi minket -illet, hallgass, mondd neki, hogy négy lovat szereztél számára, holnap -én is utánad indulok és visszaveszem lovaimat.» Midőn a nő hazaérkezett, -férje az udvaron épen fát vágott a tűzre. Jó estét – mond Jón’a – -elsötétedtem, nem adnál-e szállást?» «Szivesen – felel a férj, ki a már -sötét alkonyban nem ismert reá, – de lásd, kereszteletlen gyermekem van, -nincs ki szoptassa s egész éjjel sír.» «Azért elalhatom, a gyermeksírás -engem nem zavar meg.» «Ha gondolod, hogy alunni fogsz, szivesen -befogadlak.» A nő bekötvén lovait a pajtába, a szobába lép. «Talán -meghalt e szegény gyermek anyja, hogy még nincs megkeresztelve és senki -sem szoptatja?» «Oh nem – felelt a férj – hanem elszökött szeretőjével.» -«Hátha visszajőne – folytatá a nő – mily halállal végeznéd ki, szalmán -égetnéd-e meg, vagy halálra vernéd?» «Sem szalmán nem égetném meg, sem -halálra nem verném, mert akkor volna ki gyermekemet szoptassa, hanem a -szeretőjét csakugyan hosszába fektetném.» «No ha úgy, im itt vagyok, -haza jöttem gyermekemhez – anya vagyok, te atya. Csak a vásárban jártam -s onnan szép négy lovat hoztam neked, jer nézd meg csak.» Kiindultak a -pajtába, hát ott már Tom’a kioldotta a lovakat s vitte. «Állj meg Tamás, -te rossz ember, ki megrontottál» – kiáltá a férj s úgy megszúrta -vasvillájával, hogy szörnyet halt. Ime a lehető legterjedelmesebb -kivonat. Most már vizsgáljuk, mennyiben rokon a mi balladánkkal. -Valamely költemény közel vagy távol rokonságát a hasonlattól egész a -másolatig a tárgy, alapeszme, inventio, alkotás és stylus viszonyai -határozzák meg. Vajjon ugyanaz-e a két ballada tárgya? Csak annyiban, a -mennyiben mindkettőben az anya játszik főszerepet. De minő különböző e -két anya! Molnár Anna szereti férjét, gyermekét s rablójának erőszakhoz -kell nyúlnia; Jón’a nem szereti férjét, képes elhagyni kereszteletlen -csecsemőjét s elszökik szeretőjével. Ha e két tárgy rokon, akkor -Shakespeare «János király» és «Lear király» czímű tragédiáinak tárgyai -is rokonok, mert mindkettő király s mindenik meghal a mű végén. A két -ballada alapeszméje is különböző. A Molnár Anna alapeszméje az, hogy az -anyának gyermeke mindennél előbbre való, még férjénél is. Molnár Anna -első gondja megszoptatni gyermekét; kiküldve férjét, föláldozza a -viszontlátás örömeit, csakhogy a síró gyermeket mielőbb keblére -ölelhesse. A román ballada a szent kereszt boszújára van alapítva s -mintegy azt hirdeti, hogy az isten parancsolatja előbbvaló minden földi -szenvedélynél s ki máskép cselekszik, isten büntetése éri; az isten -félelme az, mi visszatéríti Jón’át, az isten boszuló keze az, mely eléri -Tom’át, midőn szörnyet hal a férj vasvillája alatt. Az inventióra és -compositióra nézve sem födözhetni föl rokonságot. A Molnár Anna rablója -erőszakhoz folyamodik, a Jón’áé csábításhoz; Molnár Anna mindenekfölött -gyermekét szereti, Jón’ában csekély az anyai érzés és inkább csak a -szent kereszt félelme csatolja gyermekéhez; a mennyire különböző e két -jellemvonás, épen annyira elüt egymástól a végkifejlés is, melynek -indokaiul szolgálnak. Molnár Anna a fa alatt rablója erőszakától remeg -és gyermekét siratja, Jóna csak a kitombolt szenvedély mámora után -gondol gyermekére s leginkább bűnét síratja, mert fél a büntetéstől. A -mi balladánkban az isteni gondviselés, mint véletlenség szerepel, -Tóm’ában a boszúálló férj az isteni gondviselés eszköze, Molnár Annát a -férfiruha, Jón’át a sötétség miatt nem ismeri meg a férj: Molnár Anna, -mihelyt teheti, először is gyermekéhez fut; Jón’a még akkor sem gondol -gyermekére, midőn tudja, hogy férje nem fogja megbüntetni, hanem mintha -nem hinne szavainak, mintha még engesztelni akarná, a lovakhoz vezeti. A -stylus sem ugyanaz. Molnár Anna inkább ballada, Tom’a inkább költői -beszélyke, innen amazt a sebes menet, töredékesség jellemzik, emezt némi -lassuság és körülményesség, amaz rímes, emez rímtelen, ebben nyoma sincs -azon rövid és erélyes kifejezéseknek, melyek amazt annyira kitüntetik. -Szóval csak egyetlen pont van, melyből némi rokonságot lehetne -kimagyarázni s ez a fejbe-keresés, de ez a népnél, különösen Erdélyben, -annyira általános jelve a gyöngédségnek, hogy e tekintetben semmit sem -bizonyíthat, annál kevésbbé kölcsönzést. A kölcsönzést különben sem oly -könnyű bebizonyítani, mint névtelen hazámfia hiszi. Ha a két ballada -közt valóságos rokonság léteznék is, akkor is kérdés maradna: vajjon a -székely vette-e a romántól, vagy megfordítva. Egyébiránt névtelen -levelezőmnek abban sincs egészen igaza, hogy népi kutatóink mindeddig -legkevésbbé sem fordítottak figyelmet a velünk együtt élő népek -költészetére. Henszelman és Ipolyi legalább népmeséinket elég gondos -összehasonlító vizsgálat alá vették. Az erdélyi Muzeum-egylet is, a -mennyiben tehetségében áll, kivált a román népköltészetet illetőleg, meg -fogja tenni a magáét, annyival inkább, mert tagjai közt egy pár román -írót is számlál, kik bizonyosan nem fogják megtagadni támogatásukat. - - - - -NÉHÁNY SZÓ A KRITIKÁRÓL. - -A közelebbi tíz év alatt irodalmunkban semmit sem óhajtottak és -gyülöltek inkább, mint a kritikát. Irók és olvasók egyaránt megunták az -ujdonságírók banális és stereotyp phrasisait; amazok szerettek volna -itéletet hallani műveikről, emezek pedig némi tájékozást nyerni az -irodalom naponként élénkülő mozgalmában. Néha csakugyan beköszöntött -valami olyan, mit kritikának szoktak nevezni. Mily ellenszenv, mily -részvétlenség fogadta minden oldalról! Az írók nagy része gyűlölni -kezdte, a közönség pedig hidegen fordult el tőle. Hol rejlett e jelenség -oka? Az írókban-e, kik már egészen elszoktak a különben is soha meg nem -szokott kritikától, vagy a közönségben, mely a szorongatott nemzetiség -nevében, a túlbuzgó hazafiasság szempontjából oly kiméletet és elnézést -követelt, mi lehetetlenné teszi a kritikát, vagy épen a kritikusokban, -kik e kivételes helyzetben nem tudták feltalálni magokat s a legjobb -akarat mellett is tapintatlanságukkal mindent elrontottak? - -Mindezt nem vizsgálom. Ez időszakban magam is írván bírálatokat, mint -részrehajlatlan vizsgáló is, könnyen részrehajlónak tünhetném föl. Annyi -bizonyos, hogy mindennemű kritikai kisérlet többé-kevésbbé megbukott s -nemcsak a kritikusok lettek népszerűtlenek, hanem maga a kritika is. A -jövőben talán minden másképen lesz. Politikai állapotaink változása -alkalmasint ide is jótékonyan fog hatni. A közönségnek napról-napra -kevesebb oka lesz túlbuzgó hazafiasságával terrorizálni a vélemény -szabadságát, az élénkülő politikai élet küzdelme némi türelmességre -fogja tanítani az írókat, azon férfiak pedig, kik újabban a kritikához -kezdenek csatlakozni, sokkal jelesebb tehetségűek, népszerűebbek, -mintsem munkásságuk siker nélkül maradhatna. - -Mindamellett nem árt, nemcsak gyakorlatban, hanem elméletileg is -gyöngítni azt a sok előitéletet, balfelfogást, melyet nálunk a kritika -ellenében táplálnak. Nem czélom ez előitéletek mindenikét bírálat alá -venni, csak egy-kettőről szólok, mint olyanokról, melyek nevezetesebbek, -sokak meggyőződései, a melyek védelmére nemrég egy egész röpirat jelent -meg.[14] - -A kritikának gyöngédnek, udvariasnak, illedelmesnek kell lenni, mit sem -lehet inkább kárhoztatni, mint az illetlen éles modort, a sértő gúnyt, a -megbélyegzést, a bot és kancsuka bírálatát. Ezt halljuk minden nap, -úton-útfélen. A lapok programmjokba tűzik, az olvasók megtapsolják s -kritikai codexünknek mintegy legfontosabb törvényeűl van elfogadva. S -mégis van-e valaki, ki ha bírálni kezd, nem hágja át e törvényt? Aligha, -mert át nem hágása csaknem lehetetlenség. Mióta irodalom van, egyetlen -nevezetesebb kritikus sem kerülte el az illetlen élesség, a -személyeskedés vádját, nem is fogja soha, sőt azt tapasztaljuk, hogy a -kik legtöbbet beszélnek ellene, legtöbbször követik el. Honnan ez -ellenmondás, melyet mindennap tapasztalunk? Részint onnan, mert az -önérdek és szenvedély csaknem észrevétlen módosítják elveinket, részint, -mert bizonyos személyeskedés s illetlen élesség nélkül lehetetlen az -irodalmi és politikai vita, leginkább pedig onnan, mert a társadalmi -illem szabályait akarjuk kitűzni az irodalomban is. Az idézett röpirat -szerzője épen e téveszme mellett küzd, midőn a kritikustól gyöngédséget, -illemet, gentlemanhoz illő társalgást követel, szóval mindazt, a mivel a -társadalmi életben tartozunk egymásnak. Nem tagadjuk, hogy van irodalmi -gentleman, de tagadjuk, hogy egy volna a társadalmival. Törvényes -kereset alá nem tartozó magán tetteinkről csak istennek vagyunk és -lehetünk felelősek s kivéve szülőinket, nőnket, rokonainkat s egy pár jó -barátot, kiket magunk hatalmaztunk fel, senkinek sincs joga velünk -szemben bírálóul vetni fel magát. A magánviszony szentség, melyet senki -és semmi sem érinthet, legfeljebb csak a közvélemény, az a láthatatlan -földi hatalom, melyet senki s mégis mindenki gyakorol, melyről nem -tudjuk honnan jő, de a melyet mégis érzünk mint a hideget és meleget, -mely soha sem sérti becsérzetünket, mégis fájhat szívünknek, mely -sokszor igazságtalan s melyben mégis majd mindig van valami, mi -lelkiismeretünk visszhangja. Mindez az egyéni szabadság jogából foly s -részint mint becsület, részint mint illem a társadalmi élet kellemeinek -alapja. Annyira velünk született, annyira kifejlett érzés van bennünk, -hogy az állam segélye nélkül, sőt ellenére is képesek vagyunk -érvényesíteni. Hogyis ne? Minő élet volna az, ha mindenki jogosítva -érezné magát, úton-útfélen, társaskörben, szobánkban szemünkre hányni -bűneinket, hibáinkat, gyöngeségeinket, minő igazságtalanság volna, némi -haszontalan igazság kedvéért feldulni a magánviszonyok szentségét, minő -bűn az őszinteség erényét a korlátlan sértés jogává aljasítani, minő -zsarnokság a szabadság nevében tűrni és gyakorolni a -legszenvedhetetlenebb szolgaságot. Ime a társadalmi becsület és illem -fontossága! Talán az egész csak külső erkölcsösség, de forrása, véde, -zománcza a bensőnek, talán sokszor csak puszta formasággá fajul, de -mégis valami, legalább a be nem vallott erkölcstelenség adója az -erkölcsnek. - -Vajon ilynemű becsület és illem érvényes-e az irodalomban és -parlamentben is? Vajon a közélet embere annyira egy-e a magán emberrel, -hogy a mi ezt méltán sértheti, amazt is sértenie kell? Már maga azon -körülmény, hogy magán viszonyaink nem esnek tulajdonkép bírálat alá, -közéletünk pedig egészen mutatja, hogy a becsület és illem szabályainak -e téren nemcsak módosulniok kell, de sok részben változniok is. A -magánviszonyok egyedüli bírálói a költő és philosoph, de a mit ezek -írnak, az nem egyesek bírálata, hanem az egész társadalomé, az egész -emberiségé. Mihelyt a philosoph egyes élő magán személyt bonczol, -mihelyt a költő a puszta valóságot akarja adni, megnevezve és kimondva -mindent, becsületsértést követ el, s ha mindjárt igaza van is, pasquil -íróvá aljasul. De kinek jut eszébe parlamenti szónoktól, hirlapírótól, -kritikustól, szóval a közélet bírálóitól ilyesmit követelni? Hiszen -nekik lehetetlen nem sérteni, nem személyeskedni, mert egyes politikai, -közigazgatási és írói személyeket kell támadniok és védniök s -megnevezett határozott tényeket venniök kiindulási pontúl. Hiszen nekik -kötelességök használni a közügynek, mi ritkán jár kíméletlenség s nagy -kellemetlenségek nélkül. Itt többé nem lehet czélunk, minél kellemesebbé -tenni magunkat s másokat is hasonlóra kötelezni, mint a magánéletben. A -különböző czél különböző utat jelöl ki, s másnemű jogokkal ruház föl. A -mi a magánviszonyok közt becsület és illem, a közéletben hiba, bűn lehet -és viszont. Például, mondhatjuk-e valakinek társas körben, hogy eljárása -nem becsületes s nem mondhatjuk-e parlamentben, a mint mondá is nem rég -egy angol szónok a Derby minisztériumáról? Mondhatjuk-e valakinek -szobánkban, hogy erkölcstelen ember s nem nevezhetjük-e bírálatunkban -erkölcstelen írónak? Az egyéni szabadság tiszteletéből folyó becsület és -illem elnémítja meggyőződésünket, a közszabadságon és közjón alapuló -hazafiasság és vizsgáló szellem szólnunk kényszerít. S lehet-e -szólanunk, ha az illem nevében lepleznünk kell a tényt és kimélnünk a -személyt? Lehetünk-e gyöngédek, midőn épen a gúny fegyverét kell -használnunk? Társaloghatunk-e gentleman módon, midőn a kímélet és -udvariasság épen azt fogják veszélyeztetni, a minek diadalát óhajtjuk, -midőn a tények már magokban goromba vádak s az okoskodás és -következtetés oly sok esetben válik gyanusítássá? Angolország a -gentlemanek hazája, mégis sajtója a legkíméletlenebb. Az angol -társadalmi élet szigorúbb illemet követel és tart, mint a száraz föld -akármely országa, mégis közéleténél, divatozni kezdő fogalmaink szerint, -nincs valami durvább és illetlenebb. E fogalomzavar akarva vagy -akaratlanul a szabad vélemény jogát támadja meg. Gyöngédnek óhajtjátok a -kritikust és gyöngévé teszitek, illedelmesnek, félénkké válik és -gentlemanetekből szalonfecsegő lesz. Mihelyt a vélemény szabadabb és -jellemzőbb nyilatkozatait becsületsértő durvaságoknak bélyegzitek, vagy -száműztétek a kritikust az irodalomból, vagy megrontottátok egész -tehetségét. Az a lelkesülés, mely az eszmék küzdelmében kifejlett rokon- -és ellenszenv hullámzásából veszi táplálékát, elpárolog, kihül; az az -önérzet és becsszomj, mely nem ismerhet más korlátot, mint a milyen a -helyzet sajátságáé, eltörpül, kialszik; a vizsgálódás azon erélye, az -előadás azon szépsége, melyeket a hangulat szabadsága nyujt s a tárgy -természete parancsol, összeomlik, semmivé lesz. Bíráló helyett hizelgőt, -szónok helyett udvaronczot fogtok teremteni, ha ugyan oda tudnánk -aljasodni, hogy sophismáitokat megszentelje a közvélemény. - -Tehát a kritikának a közjó nevében korlátlansági joga van, fogják -mondani ijedten az olvasók, s még inkább íróink. Nem, csak hogy korlátja -nem a társadalmi becsület és illem. Ha a kritikus a közélet emberében a -magánszemélyt is megtámadja, túllépett körén. Ime a magánviszonyok -szentsége az egyik korlát, melyet nem léphetni át büntetlen. Kik a -magánviszonyokra nézve is bírálói jogot követelnek, épen oly téveszmét -akarnak érvényesíteni, mint azok, kik a becsület és illem szabályait -akarják átjátszani a közéletbe. Társadalmi életünk e két külön ágának -éles megkülönböztetésében és hű ellenőrzésében fekszik egész egyéni és -közszabadságunk. Nem tagadhatni, vannak szövevényes viszonyok, midőn a -közélet emberére nem emelhetünk vádat a nélkül, hogy magánviszonyait is -ne érintsük, midőn a jogot a jogtalanságtól hajszál választja el s -úgyszólva egymásba játszanak. E kényes körülmények rendkívüli tapintatot -igényelnek. Támadott és támadó részéről a «summum jus, summa injuria», -de bármily nagyok legyenek is az ily visszaélések, épen oly kevéssé -mondhatunk le egyéni, mint közszabadságunkról. Hasonló áll a kritika -azon második és utolsó korlátjára nézve is, melyet szintén el kell -ismernünk. Mi e második és utolsó korlát? Valóban bajos egy pár szóval -kifejteni. Kétségtelen, hogy a gúny és humor nemcsak a költő és szónok -kiváló fegyvere, hanem egyszersmind a kritikusé is. E fegyver rendesen -nem csinált, keresett, hanem gondolatunk és érzésünk mintegy önkénytelen -teremtménye. Nem a botránykeresés vásottsága, hanem a megsértett -erkölcsi érzés és józan ész visszahatása, haragja, boszúja, költészete. -Vannak dolgok, melyekről csak gúnynyal szólhatunk s a legtöbb megrovás, -polemia lehetetlen gúny nélkül. Hogy az emberek mindennél inkább -gyűlölik a nevetségessé válást könnyen megfoghatni, de az is -természetes, hogy a fegyvert épen a körülmény teszi oly becsessé. Nem a -gúny, hanem a sértő gúny ellen szólunk, mondják a mi illedelmes -embereink. De van-e gúny, a mely nem fáj s ennyiben nem sértő, s ha nem -ilyen, nem hizelgésbe oltott elmefuttatás-e, vagy enyelgéssé higított -tréfa? E megkülönböztetéssel nem sokra megyünk s midőn szépirodalmunk -oda kezd sülyedni, hogy a kritika jogaiért kell vívnunk, lehetetlen ez, -épen oly korlátolt, mint gyanus elv ellen a legerélyesebben nem -tiltakoznunk. Azonban ez nem azt teszi, mintha itt is nem ismernénk el a -korlátot. Van egy pont, melyen a kritikusnak nincs joga túllépni, hol a -közélet embere ellen intézett gúny is a nélkül, hogy magánviszonyt -érintene, magánsértéssé válik. E pont meghatározása igen nehéz, -különösen nálunk, hol nem rég még azon is nagy fontossággal vitatkoztak, -vajon szabad-e azt mondani a költőről, hogy a politikai éretlenek -tapsait hajhászsza. Annyi bizonyos, hogy valamint a költészetben nem -használhatunk némely kifejezést, bármily jellemző legyen, még az alsó -komikumban sem: úgy a kritikusnak sincs joga mindent nevén nevezni, még -azt is, mi nem volna egyéb undok cynismusnál. A szenvedély e pontot, hol -kijebb, hol beljebb teszi s hol az egyéni, hol a közszabadságra -hivatkozik. Itt is a «summum jus, summa injuria» s hacsak holmi -nevetséges és haszontalan casuistikát nem akarunk fölállítani, az -egészet a közerkölcsi érzésre kell biznunk, mely rendesen jogsértés -nélkül találja el az igazat. - -Azonban a kijelölt korlátok tisztelete még nem egészen egy az irodalmi -gentlemanséggel. A gentlemanség társaságban és irodalomban egyaránt -nemcsak bizonyos szabályok hű megtartásában, hanem egyszersmind jól -eltalált alkalmazásban rejlik. Lehet valaki becsületes és illedelmes -ember, mégis hathat reánk kellemetlenül, sőt bántón a nélkül, hogy -jogunk volna rossz néven venni. Nem bántott-e meg soha titeket a -nagylelkűség, a szívesség, az illem, sőt maga a barátság is? Nem -éreztétek-e, hogy a jogosságon, illemen és jó indulaton felül van még -valami, mit óhajtunk, bár nem követelhetünk, mit néha alig tudunk -kimagyarázni, de a mi mindig elbájol és leigéz. Bizonyos nemesség, -szeretetreméltóság, tapintat, költőiség, melynek épen oly nehéz fogalmát -adnunk, mint a szépnek. Ha úgy tetszik a modor, mely mindig eltalálja az -illőben a legillőbbet, a helyes közt a leghelyesebbet s éles ösztönével -a társadalmi bonyodalmak legfinomabb szövevényein is áthat. -Alkalmazzátok e tulajdont, a mennyiben alkalmazható, az irodalmi -viszonyokra s előttetek áll a gentleman kritikus. Mi a különbség közte s -a többi közt? Csekély és mégis sok. A gentleman kritikus nemcsak -igazságos itéletre törekszik, hanem igazságos modorra is; érzi, hogy -ugyanazon itélet különböző modorban elmondva nem ugyanaz; tudja, hogy a -méltánylat és megrovás, az elragadtatás és gúny nyilatkozatait nemcsak -az elvek logikája s a hangulat kényszerűsége vezérlik, hanem az -esetleges körülmények módosító ereje is; ítéletére nem engedi ugyan -befolyni a kegyelet érzelmeit, de igen a módra, mely szerint azt -kifejezi; élénken meg képes különböztetni, hol van helye a kíméletnek, -hol erény a kíméletlenség s mintegy megnemesíteni törekszik azt is, mit -széttép, semmivé tesz; nem kerüli, ha szükség, a támadó küzdelmet, a -szenvedélyes polemiát, de mindig megtart bizonyos mérsékletet, mely ott -sem örömest sért, hol kérlelhetetlen szigort kell alkalmazni, mely -képessé teszi igazságosan áthatolni a kényes körülmények tömkelegén is, -hol a jog jogtalanságba játszik, hol a következtetés és felfogás -szabadsága, szüksége, mit rendesen gyanusításnak és ferdítésnek -neveznek, könnyen vehet valóban ferdítési és gyanusítási irányt s hol -egy bizonyos ponton túl engednünk kell jogunkból, tűrnünk -ellenfelünktől, bár egyikkel sem tartozunk. - -E tulajdont a kedély nemes hajlamai föltételezik ugyan, de nagyrészt -mégis az irodalmi élet hagyományossága fejti ki, épen mint a társadalmi -gentlemant a jó társaság szokásai. Mily nagy befolyással van erre a -közönség, mondanunk sem kell s az egyik fő ok, a miért nálunk az -irodalmi gentlemanség oly kevéssé divatos, épen ott rejlik, hogy inkább -csak olvasóink száma szaporodik s nem egyszersmind azon közönségé, mely -erős közvéleményt képes gyakorolni. És mégis bármily csekély -véleménynyel legyünk a magyar kritika modora iránt, el kell ismernünk, -hogy az irodalmi gentlemanséget nem annyira a kritikusok sértik, mint -inkább a költők. Nem idézek példákat, mert hosszas és örömtelen -polemiába keverném e lapot, mely oly szives barátsággal hivott meg -dolgozó társai közé. Azt azonban nem lehet mellőznöm, hogy a szabad -vélemény erősebb, de jogos nyilatkozatait becsületsértésnek venni, az -írói sérelmet személyessé változtatni, nem épen a legritkább eset -nálunk. A becsületérzés bizonyos betegessége kezd terjedni íróink közt. -Sajnálnám, ha valaki félre értene. A becsület jogai és kötelességei -előttem is szentek. Bárkinél jobban örülök azon, ha a magyar író tudja -mivel tartozik társadalmi állásának s nem tűr szennyfoltot becsületén. -Nem a lovagiasság ellen beszélek, hanem ama lovagiatlanság ellen, mely a -lovagiasság álarczájában jelen meg. Nem emlékszem, hogy az angol és -franczia kritikusok kezökben fegyverrel vívták volna ki a kritika -szabadságát, de azt tudom, hogy ha nálunk valamelyik kritikus oly jogait -veszi igénybe, melyeket a legmíveltebb nemzetek irodalma is elismer, -könnyen koczkáztathatja vagy becsületét vagy életét. E szomorú dilemma -nem fog ugyan mindenkit visszaijeszteni, de általában véve bizonyára -terrorizálja a szabad véleményt s oly censurát állít föl, melyet -népszerűsége szükségeskép zsarnokivá tesz. - -A kritika pártossága ellen is sok vádat hallhatni. A kritika mindig -valamely párt kezébe kerül, egyszer az egyikbe, másszor a másikba, épen -azért soha sem lehet elfogulatlan és igazságos, mondják sokan, de senki -sem oly hangosan, mint Eszter szerzője, ki épen azért új alapra akarja -fektetni a kritikát, oly lapot indítványozva, mely mind az illetlen -modort, mind a pártosságot lehetetlenné tegye.[15] Lehetséges-e ez s mi -módon? Szerzőnk hiszi, bizik magában s egy egész tervvel áll elő. -Egyletet kell alakítanunk, mely alaptőkéje kamatjaival képes legyen -födözni egy havonként hat ívre terjedő kritikai lap költségeit. A többi -magától jő. Az egylet szerkesztőt választ, ki illemes ember, semminemű -irodalmi párthoz nem tartozik, s így megnyer közremunkálni minden magyar -kritikust. Minél inkább eltérnek egymástól a munkatársak nézetei, annál -jobb, mert a szerző épen a különböző nézeteket, rokon vagy -ellenszenveket akarja a közjóra kiaknázni. A lapnak nem lévén elve, -színezete, ki-ki azt ír bele, a mit tetszik, a szerkesztő csak arra -ügyel, hogy a czikkek illedelmesen legyenek írva s mindennemű -véleménynek, polemiának tér nyiljék. A tanodák ingyen fogják kapni, a -közönség pedig 2 forinton, hogy minél inkább terjedhessen. Ily lap még -egyetlen egy irodalomban sincs. A magyar kritikusok a világirodalomban -először fognak példát adni arra, hogy levetkezvén minden pártszenvedélyt -a közjóra egyesültek. Tehát a haszon mellett némi nemzeti dicsőségben is -részesülnénk. - -Ime a panacea kritikai állapotunk bajai ellen. Nem vizsgáljuk, -lehetséges lesz-e a szükséges alaptőkét összegyűjteni, örömest -elhisszük, hogy nem nagy bajba kerül, de mélyen meg vagyunk győződve egy -ily lapnak mind kivihetetlenségéről, mind haszontalanságáról. Van-e oly -kritikus, ki aláírja szerzőnk kritikai illemszabályait, melynek ama -választott szerkesztő lesz képviselője? S ha lesz, nem olyat tesz-e, -miáltal lemond vélemény-szabadságáról, sőt írói egyéniségéről is? Az az -illetlenség és epéskedés, melyet ti korlátozni akartok, nem valami -külsőség, hanem a benső egy része. Változtassátok meg, s a gondolat is -meg fog változni. A kritikusnak is, mint minden írónak, ha valóságos -irodalmi művet akar teremteni, szüksége van bizonyos felindulásra, -lelkesülésre, melyet tárgyától vesz, s tárgyára sugároztat vissza. Ti e -lelkesülést akarjátok tőle elvenni, hogy üres konventionális hangulatot -erőltessetek reá. S miért, hogy ne álarczozhassa le a nyegleséget, ne -bélyegezhesse meg az erkölcstelen irányt, ne tehesse nevetségessé a -tudatlanságot és gőgöt s mi egy római imperatorral szemben is szabad -volt, ne háborgathassa éles hangjával az ünnepelt írók diadalmenetét. -Miért akarjátok csak a kritikust korlátozni? A politikai hirlapírót, a -parlamenti szónokot, a történetírót sem kellene felednetek. Állítsatok -ide is felügyelőt, ki ne korlátozza ugyan a szabad véleményt, de -szigorúan ügyeljen fel illemszabályaitok megtartására, s meglássátok mi -fog kikerülni. A modor korlátja szükségeskép a vélemény korlátjává -válik. Tacitus epés rágalmazó lesz, az angol sajtó szemtelen -pasquill-gyár, Macaulay durva sértegető, s műveik máglyára kerülnek. -Ferdítés és gyanusítás, fogja mondani szerzőnk. Csak logikai -következtetés. Egyébiránt jól tudjuk, hogy szerzőnk nem kivánja elve ily -szigorú alkalmazását; a mellett azt sem bánja, ha más lapba akármit s -akárhogy írnak is a kritikusok, csak az ő tervezett lapjától vonuljanak -félre. De akkor hová lesz a lap fennhéjázó programmja, mely épen a -különböző nézeteket akarja a közjóra egyesíteni? Nem válik-e épen -pártközlönynyé? Ime szerzőnk, midőn az irodalmi pártokat szándékszik -feloszlatni, egy irodalmi párt, talán saját pártja szervezésén munkál. - -Azonban tegyük fel, a mi lehetetlen, hogy kritikusaink aláírják szerzőnk -illemszabályait. Meg lesz-e ezáltal minden nyerve? Még valami is alig. -Az erős ragaszkodás és munkakedv csak oly vállalat körül fejlődhetik ki, -hol ugyanazon elv lelkesíti a munkatársakat. A szerkesztésnek csak ott -van értelme, hol valamely tudományos vagy politikai irány átviteléről -van kérdés. A mi mindennek képviselője akar lenni, semmié sem lesz, a -hol senki sem felelős, ott mindenki közönyös. A mindennemű vélemény -képviselése föltételezi a korlátoltság és kézzel fogható balirányok -képviselését. A szerkesztő kénytelen lapjába majd minden czikket -felvenni, különben a pártosság jogos gyanujába esik, minden kritikust -egyenlően dijazni, mi egyre megy a verseny megfojtásával s a tehetség -lehangolásával. S ennyi rossz mi jó érdekében fog történni? Csak azért, -hogy a közönség valamely művet minden szempontból bemutatva, bírálva, -méltatva láthasson, még a korlátozottság szempontjából is. Lesz-e ez jó -hatással a közönségre? Fogja-e szélesbíteni látkörét s szilárd alapra -fektetni meggyőződéseit? Bajosan. Eszköze lesz az eszmék anarchiájának, -az érzület nihilismusának, melyekre közönségünk különben is hajlandó. -Annyi különböző irányt egyetlen lapnak lehetetlen lévén jól szolgálni, -egyet sem szolgálhat, s hozzá szoktatja a közönséget a határozatlanhoz. -Megfosztja az irodalmat, a forrongó küzdelmek azon jótékony -eredményétől, melyet csak a különböző irányok teljes és erélyes -képviselete nyujthat, tehát az összes journalistika. S vajon kivehető-e? -Teljességgel nem. Sok vélemény nem fog találni méltó képviselőre, nem is -említve, hogy némely véleményárnyalatot már maguk a lap illemszabályai -is kizárnak. Néhány kritikus, meglehet a jelesebb és komolyabb -tehetségek, meglehet a középszerűek és nyeglék, meglehet vegyesen a -párt-árnyalatok szerint, csakhamar túlsúlyra vergődnek, a szerkesztőt is -magukkal ragadják, a többi elkedvetlenkedve szétoszlik és újra -pártközlönyt fogunk nyerni. S miért ne? Miért gyűlölnők a párt eszméjét, -midőn mindenikünk, még azok is, kik tagadják, többé-kevésbbé valamely -párthoz tartozik, politikában, tudományban, irodalomban egyaránt. A -pártatlanság és pártosság balfogalmából származik minden baj. A -pártatlanság alatt nem lehet mást érteni, mint az igazság őszinte -keresését s az ez alapon emelkedő erős meggyőzését. Tehetünk-e róla, -hogy meggyőződésünk egy s más ügynek vagy személynek kedvezőtlen, hogy a -közönség helyeslésével vagy hibáztatásával találkozik, hogy végre az idő -tévedéssé deríti ki azt, mit igaznak hittünk s igazsággá, mit a -közvélemény tévedésünknek képzelt? Vizsgálódni, bonczolni tehetségünk -szerint, lelkiismeretesen, kimondani meggyőződésünket jóhiszemben, ennyi -mindaz, mit egy írótól, kritikustól követelhetni. Ennyi az ő -pártatlansága, sem több sem kevesebb. A pártatlanság divatos fogalma a -maga valódi értelmére visszavive nem egyéb, mint a meggyőződés hiánya: -tehát vagy a tehetetlenség érzete, vagy a scepticismus elve. S ha még -csak ez volna! Ennél több. Rendesen sürgetése oly meggyőződés -elfogadásának, melyet épen hibáztatunk. Oh ti pártatlan írók és -kritikusok, szeretnők már egyszer látni, hogyan írtok ti fogalmatok -szerint pártatlanul? Mutassatok példát, mutassátok meg a mi lehetetlen -és mi követni fogunk. - -Az elvek küzdelmét, az erős meggyőződést, a párthoz tartozást csak a -korlátozottság bélyegezheti pártossággá. A pártosság az igazság nem -őszinte keresése, midőn az elv vagy személy, szóval a párt érdekében, -ferdítés vagy mellőzés által meghamisítjuk a tényeket s a meggyőződést -képmutatással vegyítjük. Jól tudjuk, hogy a küzdelem heve nem egyszer -ragadja túl a pártokat s rendszerint egymást teszik többé-kevésbbé -erkölcstelenné, de az emberi dolgok e tökélytelenségét mindenütt -föltalálhatni, a nélkül, hogy azért okunk lenne lemondani róluk. A -pártosság is szenvedélyeink önzéséből és erőszakosságából foly, mint -majd minden hibánk és bűnünk, de a szenvedélyek mérséklete épen úgy nem -egy a szenvedélyek kiirtásával, mint különbözik a pártosság hibáztatása, -a pártok eltörlése vágyától. Ki a párt eszméje ellen vív don quixotei -harczot, az emberiség fejlődését akarja megakadályozni, ki a pártosság -fogalma alá mer sorozni minden mély és őszinte meggyőződést, az emberi -hitet gyalázza meg s a hitetlenséget dicsőíti. E mellett a -pártatlanságtól a pártosságig mennyi fokozat van, melyek szintén -megkülönböztetést igényelnek. Hány őszinte lelkesülést látunk, mely a -nélkül, hogy akarattal ferdítene, korlátozottságában mindenütt csak -szeretni vagy gyűlölni, bámulni vagy gyalázni tud s noha mégis hitetni -képes! Hány nagy tehetség jelleme bizonyos elfogultság, egyoldalúság, -melynek forrása sem korlátoltság, sem vak szenvedély, sem képmutatás, -hanem az elvek csökönyössége, túlszigora, a hangulat önelragadtatása s -némely esetleges körülmény, melyek hatásától oly nehezen menekülhetni! -Mit árt mindez? Az irodalom folytonos küzdelmek hánykodása, hol minden -hatásra a legszabadabb fejlődésben következik ellenhatás. A mi önkénynek -látszik, az az eszmék ereje, a mi igazságtalanságnak az az igazságérti, -küzdelem. A legellenkezőbb eszmék, a legeltérőbb vélemények egymást -egészítik ki, a legkülönbözőbb szellemű és erejű írók egymás -gyöngeségeit pótolják s a mi még fennmarad, mindig ki szokta egyenlíteni -az idő. Szerzőnk egyetlen lap által akarná véghezvitetni, a mi egy egész -irodalom és hosszú idők munkája. Nem egy-e ez Omár kalifa okoskodásával, -ki a monda szerint, a Korán kedvéért égettette meg az alexandriai -könyvtárt? Szerzőnk kétségbeesve kiált föl: a kritika az egész irodalmi -és művészi világban pártkérdéssé vált. De lehet-e, volt-e ez valaha -máskép? Az ellenkező sürgetése nem annyi-e, mint azt kivánni, hogy -minden ember egyformán gondolkozzék? Szerzőnket elkeserítik a pártok -kicsapongásai. De következik-e ebből, hogy elfojtsuk a pártokat vagy -legalább megbénítsuk? - -Mi nem védjük a kicsapongásokat. A pártosság valóban nem óhajtandó -dolog, de van ennél valami rosszabb is, s ez a pártok hiánya. Épen ez -szépirodalmunk baja. Szépirodalmi lapjaink, sőt a nagyobb lapok irodalmi -része is, egészen szerzőnk kivánata szerint vannak szerkesztve. Nem igen -képviselnek elvet, pártot s e tekintetben alig van valami szinezetük. -Szerkesztésük titka minél több népszerű írót gyüjteni össze, ha mindjárt -egymástól a legeltérőbb elvűek is, minél lármásabb programmot bocsátani -szét, minél változatosabban, de ritkán következetesen s az irodalom -szükségéhez képest tölteni be a rovatokat s néha úgy szolgálni a -közönséget s az írótársakat, mint a hogy a cseléd szolgálja urát. -Mindenütt csak különböző csoportozatokat, kotteriákat látunk, kiket -személyes rokonszenv vagy érdek fűz össze, de semminemű határozott -irodalmi elv és küzdelem. Ezelőtt hat évvel hosszasan kimutattam volt -egy nagy tekintélyű lap irodalmi elvtelenségét. Azóta nem sokat -változtak viszonyaink. A meggyőződés küzdelmét és elvek polemiáját sehol -sem látjuk szépirodalmunkban, vagy legfeljebb kivételkép, akkor is -inkább egyes író, mint valamely lap részéről. Mi más képet mutat -nyelvészetünk vagy – kivált az őstörténeti kérdéseket illetőleg – -történetirodalmunk! Mily élesen küzdenek itt a pártok s aránylag mennyi -haladást látunk csak tíz év óta is. Mi nagy a különbség e tekintetben -szépirodalmunk multja és jelene közt! Mennyi mozgalom fejlett ki -koronként Kazinczytól napjainkig. A szenvedély néha egész a pasquillig -elragadta a pártokat, de legalább hittek valamibe, küzdöttek valamiért s -nem eredmény nélkül. Most szépirodalmi lapjaink épen oly kevéssé -követnek, mint védnek valamely határozott irányt. Ha összevetjük -úgynevezett bírálataikat, sokszor a legellenkezőbb, egymást kizáró -széptani elvekre bukkanunk. Hát még ott, hol a költészet nagy erkölcsi -és társadalmi elvekkel ölelkezik, mennyi az ellenmondás. Ma épen oly jó -hiszemben materialisták, mint holnap ideálisták, most épen úgy védői a -társadalomnak, mint megtámadói máskor. Jól tudom, hogy a blazirt -elégületlenség, az epés túlszigor vádjait vonom magamra. De vajon -blazirt-e az, ki meggyőződést és pártokat sürget, vajon túlszigor-e az, -midőn csak némi eszmét, némi irányt követelünk, s megelégszünk, bárminő -legyen is. Valóban, követelésem szerény és önzéstelen, a legkevesebb, -mit írótól követelhetni. Ne mondjatok le rokon- és ellenszenveitekről, -csak emeljétek pártokká kotteriáitokat, ne szeressétek, ne kövessétek -kritikusaitokat, de tegyétek őket semmivé egész erőtökből. Hagyjatok föl -valahára léha és képmutató vádjaitokkal. Állítsatok véleményt -véleménynyel, küzdelmet küzdelemmel szembe! Bármelyik fél győz, csak -irodalmunk fog nyerni, melyhez elvégre is mindnyájan egyforma forrón -ragaszkodunk. - - - - -MEGINT A KRITIKÁRÓL. - -(Szász Károlynak.) - -E lapok hasábjain ön már két ízben szólalt föl ellenem. Első polemiája -Zalár költeményei ügyében történt, midőn engemet és Erdélyi Jánost Zalár -elfogult és igazságtalan kritikusainak nevezett.[16] Eljárása nem épen -szabályszerű volt, sőt csodálatosnak is mondhatnám, ha ugyan már rég meg -nem szoktam volna az ilyesmiken fenn nem akadni. - -Ön Zalár _Borura derű_ czímű _újabb_ költeményeit nagy részt becseseknek -találván, rossz néven veszi tőlem, hogy _régibb_ költeményeit nem -igyekeztem méltányolni. «Mert – úgymond ön – ha Zalár csakugyan oly -minden tehetségtől üres volna, mint Gyulai föltünteti: a _Borura derű_ -soha sem születhetett volna. Mert bár a vak is talál garast, de a kezünk -alatti füzetben nem csak egyes szép költeményekkel, minőket alább -kijelölendünk, hanem egy határozott és elvitázhatlan tehetséggel -találkozunk.» Örömest elismerem, hogy ez újabb költeményekben haladás -van, habár Zalárt most sem vagyok képes annyira méltányolni, mint ön. -Azonban tegyük fel, hogy újabb költeményei oly jók, mint ön hiszi, vagy -épen valóságos remekek. Mit tartozik mindez reám, ki Zalárnak csak -régibb költeményeit bíráltam s jövőjéről sem jót, sem rosszat nem -jósoltam. Balzac hosszas ideig csak rossz regényeket írt, melyeket sem a -közönség, sem a kritika nem méltányolt, midőn azonban később -Francziaország egyik legjelesebb regényírója lőn, senkinek sem jutott -eszébe kérdőre vonni a kritikusokat, hogy régibb rossz regényeit miért -nem méltányolták a leendő jók fejében. Ön, úgy látszik, a polemiának egy -egészen új nemét akarja divatba hozni, mi eredetinek ugyan elég eredeti, -épen mint Vida borkórságos embere, de valamint az határozottan rút, úgy -ez is határozottan értelmetlen. - -Menjünk tovább. Ön elismeri, hogy az általam megrótt nagy hibák -megvannak Zalár régibb költeményeiben, de egyszersmind azt állítja, hogy -csak némelyekben s a költő teljességgel nem esett e hibák martalékául. -«Mi volna tehát ez esetben – folytatja – az elfogulatlan kritika -kötelessége? Bizonyosan nem a feltétlen ócsárlás, hanem a tévut vagy -hibák kijelölése mellett a helyes irány kimutatása s a tehetség -méltatása.» Jól van, uram, de először is engedje megfordítanom e -kérdést. Mi volna tehát a védelem és támadás ez esetében a lovagias -polemia kötelessége? Bizonyosan nemcsak elfogultnak nevezni az -ellenfélt, hanem egyszersmind a vita alatti pontot egy pár eszmécskével -felvilágosítani. Ön mindezt nem teszi, sőt czéljára sem tartozónak -állítván, elégnek tartja bátran kimondani azt, hogyha Zalár olyan volna, -mint a minőnek feltüntettem, nem írhatta volna ez újabb költeményeit. A -bátorságban nincs hiány, de egy értelmetlen phrasis még nem fegyver. -Önnek kötelessége lett volna Zalár régibb költeményeinek fényoldalait -egy pár vonással rajzolni vagy legalább utalni ama nagy számú szép -költeményekre, hogy a vitának kiindulási pontja lehessen. Így nincs -miről vitatkoznunk: önnek semminemű æsthetikai fejtegetéssel nem -tartozom, s mindaz, mit e tárgyban még felelni akarok, nem egyéb, mint -helyreigazítása ön oly nemű idézeteinek, melyek szeliden szólva nem elég -szabatosak. - -Ön azt mondja, hogy én Zalártól mindent, de mindent megtagadok és semmi, -de épen semmi jó tulajdont nem fedezek fel benne. Ez nem épen így van. -Elismertem, hogy Zalár írt egy pár élvezhető költeményt is, hogy -ellentétei néhol sikerülnek, csak oly költeményt nem találtam -gyüjteményében, mely mélyebb hatást tett volna reám s melyet mint -kitünőt képes lettem volna méltányolni. Sőt tudván, hogy irodalmunkban -divat a legelhibázottabb művek vagy gyüjteményeknek is némi jó oldalát -érinteni, ha egyebet nem, legalább a csinos nyelvet és hazafias -buzgalmat, jónak láttam némi mentséggel állani elő. A többek közt így -szóltam:[17] «ott, hol a költői szellem, a helyes irány lüktetését -érzem, nem fogok aránylag csekélységeken fennakadni, de ott, hol mind -ebből semmi, miért bájoljanak el aránylag csekélységek. Ezt tegyék meg -mások, minthogy meg is teszik, mert kritikánknak ez főszempontja. Nekem -nem egyes, talán élvezhető költeményekből kell és szabad megitélnem a -költőt, hanem az egész szelleméből.» Most is azt hiszem, hogy a -kritikusnak épen oly kevéssé tiszte méltányolni az alapjokban elhibázott -művek egyes szépségeit, mint elitélni a valóban sikerült műveket egyes -hibákért; oly versgyüjtemény, melyben egyetlen kitünő költemény sincs, -néhány tűrhető fejében nem várhat érdemleges méltánylatot. A positiv -nagy hibákért nem nyujthatnak kárpótlást holmi negativ érdemek. A fény- -és árnyoldalok pontos kiemelése csak oly műveket illethet meg, hol nagy -hibák és nagy szépségek váltakoznak. Az aránylag csekélységek itt sem -jöhetnek szóba sem egyik sem másik részről. Az ön által annyira s oly -méltán tisztelt Macaulay Montgomerynek «Az isten mindenütt jelen -valósága» és «Sátán» czímű költeményeiben nem talált semmi méltányolni -valót, pedig az első tizenegy, a második két kiadást ért, s bizonyosan -mindkét műben több az élvezhető, mint Zalár régibb költeményeiben. Aztán -én a «Budapesti Hirlap» tárczájában közlött «Szépirodalmi szemlémben» -nem annyira egyes költőket bíráltam, mint a legújabb lyra szellemét -vettem bírálat alá. Ezért csak a legjellemzőbb vonásokat lehetett czélom -kiemelni, mi a jelen esetben fájdalom nagy részt egyre ment ki a -kórjelek feltüntetésével. Zalárt, mint a világ-fájdalmas affectatio, a -képzelet rakonczátlansága, a túlzás és dagály kiváló képviselőjét -mutattam be, mert költészetében ezeket találtam legjellemzőbb -vonásoknak. Jól tudom, hogy Zalár írt oly költeményeket is, melyeken -költészetének ez annyira jellemző vonásai kevésbbé, vagy épen nem tünnek -fel, de leszámítva egy pár tűrhető költeményt, ezekben is hiányzik vagy -a költői felfogás, vagy a költői kivitel, egy szóval a valódi alkotás. -Költészetének ez oldalát csak általában érintém s épen ide vonatkoznak e -szavaim is: «Zalár a formában is hanyag, úgy versel, mintha prózát írna -s költői szelleme is igen rokon e prózaisággal.» Ön egy kis -változtatással idézi e mondatomat s a _prózaiságot_ ír _e prózaiság_ -helyett, alkalmasint azért, hogy aztán alább mint következetlenséget -tüntethesse föl, «melylyel Gyulai mindazt, mit eddig mondott, lerontja, -mert ha a próza jelleme a józanság, hideg számítás s értelmesség, hogy -lehet prózainak jellemezni oly írót, ki szerinte őrült, túlzó, -rakonczátlan képzeletű». Ön szerint tehát a dagályt, affectatiót, a -túlzást semminemű, még æsthetikai szempontból sem lehet prózaiságnak -nevezni, ellenben az értelmetlenség, számítni nem tudás és badarság, -mint a költői szellem szükségesképi alkatrészei, szerepelhetnek. Nincs -szükségem reá, hogy magamat mentve e hitét eloszlassam. Idézett -soraimban nem ilyesmire czéloztam s csak azt akartam mondani, hogy Zalár -mind a kül, mind a belformában gyönge. E kifejezés _próza_ a külformát -jelenti, ez pedig: költői szelleme is rokon e _prózaisággal_ a -belformára vonatkozik, mit az _e_ szócska eléggé kiemel, vagy más -szóval: Zalár kivül-belül formátlan. Hogy ebben valami következetlenség -volna, teljességgel nem látom át, legfeljebb nem a legvilágosabb -kifejezéseket használtam, mit szívesen elismerek. - -«Gyulai, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen alaptalan, de mégis -túlzó és merész állítást (t. i. hogy az 1850–55. évi magyar lyra nem -egyéb, mint Petőfi utánzása) par force kivigyen, mindent megtagad -költőnktől» mondja ön többek közt. Tehát csak azért nem találtam Zalár -költeményeiben méltányolni valót, hogy túlzó állításomat par force -kivigyem, tehát rögeszméből indultam ki, vagy rögeszmét vettem föl -személyes ellenszenvem palástolására. Hihetősen önnek e gyanura igen -alapos okai lehetnek s bár ez okokat nem említi meg, teljességgel nem -szándékszom olyas váddal állani elő, mintha ön túlment volna a kritika -jogain. Meglehet – sőt úgy is van – önnek nincs igaza, de azért nem -követett el irodalmi illetlenséget s még kevésbbé becsületsértést azzal, -hogy szándékomat igyekezett kutatni s állításomat vagy korlátoltságból -vagy tisztátalan forrásból hiszi származottnak. Én mindig elismertem a -kritikus azon jogát, hogy a felfogás szabadságánál, sőt szükségénél -fogva a sorok közt is olvasson s valamely műnek ne csak bevallott, hanem -be nem vallott irányát is birálja, a mennyiben állításainak a deductio, -inductio vagy analogia útján némi alapot képes találni. Nekem hát -elvben, úgy szólva jogilag, nincs semmi sérelmem. De bezzeg van ám -önnek, ki «Még néhány szó a kritikáról» czimű ellenem írt czikkében -megtiltja a kritikusnak az író erkölcsi intentióit kutatni. Ime Szász -Károly gyakorlata mennyire ellentmond Szász Károly elméletének. Mindez -nem tartozik reám, lássa a kit illet, mindamellett lehetetlen az ön -által megtámadott czikkemből nem idéznem e sorokat: «Honnan az -ellenmondás, melyet mindennap tapasztalunk? Részint onnan, mert az -önérdek és szenvedély csaknem észrevétlen módosítják elveinket, részint, -mert bizonyos személyeskedés és illetlen élesség nélkül lehetetlen az -irodalmi és politikai vita, leginkább pedig onnan, mert a társadalmi -illem szabályait akarjuk kitűzni az irodalomban is.» - -A mi rögeszmémet illeti, szintén egy kis felvilágosítással tartozom, -mert ön állításomat némi módosító árnyéklatok kihagyásával közlötte. -Amaz ön szerint famosus (e kifejezést rendesen a berüchtigt értelmében -szokták venni) czikksorozatban nem czéloztam minden magyar lyricusra, -kik az 1850–55 közti időszakban írtak, csak bizonyos csoportozatra, csak -a par excellence legujabb lyrára. Megtetszik ez következő idézetekből: -«A lefolyt hat év alatt irodalmunkban igen zajos lyrai mozgalom -keletkezett. _Néhány régibb és egészen uj költő_ határozott vonásokkal -kijelölt csoportozattá alakult, _mint par excellence a legujabb lyra -képviselője_. S mi e legujabb lyra lényege, melyet költőink, hol -költeményeikben, hol élőszavaikban tanná emeltek? oly téveszmék összege, -melyek szerint, mint czikkem elején is megjegyzém, a költészet alig -lehet több, mint bizonyos conventionális tartalom conventionális -formája: tehát művészet helyett mesterség, ihletés helyett affectatió. E -legujabb lyra az ujdondászok tapsai közt ünneplé fölavatását, mint -eredeti sajátságaink, a melegség, természetesség és genialitás lyrája s -úgy mondják, hogy a közönség tetszésével találkozik.» Ismét alább: -«Legujabb lyránk tökéletes felfogására szükség Petőfi költészetének főbb -jellemvonásait szem előtt tartani, mert legujabb lyrikusaink _nagyrészt_ -az ő tanítványai vagy teremtvényei. Az irodalomtörténet bizonyítja, hogy -a költők mindig hatnak egymásra s annál inkább, minél rokonabb -szelleműek, de e természetes hatás és az utánozás közt nagy a különbség. -Petőfi hatása legujabb lyránkra egész az utánzásig, vagy mi azzal együtt -jár, a torzításig terjedt. Ujabb lyrikusaink úgy tettek, mint Nagy -Sándor vezérei királyuk halálakor: felosztották a birodalmat, hogy -semmivé tegyék. Mindenik kikapta a maga részét és mindenik elpazarolta. -Legújabb lyránk nem egyéb, mint Petőfi költészetének ereje enerválva, -vagy gyöngeségei tulságig vive. Lyrai gyüjteményeinkben untalan Petőfi -egyénisége, eszméi, érzései, hangulatai, rhythmusa, kifejezései -változataival, ismétléseivel, vagy torzításaival találkozunk. Ujabb -kiadásai ezek Petőfi verseinek a gyöngébbek kedvéért s néha a gyermekek -számára. Innen újabb lyrikusaink annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha -testvérek volnának. Valóban testvérek is, legalább tejtestvérek, kik -ugyanegy muzsa emlőjén szíttak táplálékot. A különbség köztök csak az, -hogy egyik vegyesebb s némi eredeti szinezetben jelen meg, mint a másik, -s az osztályban egyiknek egy, másiknak más rész jutott.»[18] - -Az aláhúzott szók eléggé megmagyarázzák, hogy az 1850–55 közti magyar -lyrát mennyiben neveztem Petőfiutánzásnak. Most már csak az a kérdés, -igaz-e állításom. Legalább bebizonyítani törekedtem, még pedig -meglehetős részletességgel mi ellenében ön csak a «túlzó és merész» -epithetonokat állítja döntő okokként. Tulajdonkép nem nekem kell -bizonyítani, hanem önnek. Nekem nincs más teendőm, mint fejtegetéseimre -hivatkozni, melyeket most még egy pár megjegyzéssel kell kisérnem. Amaz -állítás kimondására nem kellett sem éles elme, sem valami bátorság. Oly -szembeötlők voltak a jelenségek, hogy minden gondolkozó ember -észreveheté, s a szántszándékos túlzást is fölöslegessé tette a való. -Azóta hat év telt el. A régibb költők fejlődtek, újak állottak elő s -mégis állításom sok tekintetben ez utóbbi hat évre is illik. S mit -tapasztalunk? A kritika most is csak olynemű hurokat penget, a minőket -én ezelőtt hat évvel. E lapokban a Bulcsu költeményeiről írt jeles -birálat a többek közt egyenesen kimondja: «Így vagy amugy, de még -folyvást a Petőfi képére és hasonlatosságára teremtetünk.» Sőt vannak -oly birálók is, kik csak úgy tudnak valakit megdicsérni, ha azt -mondhatják róla, hogy Petőfi utánzó. Székely József azzal dicsérte meg -Tóth Kálmánt, hogy Petőfi «Szerelem gyöngyei»-ből néhány szem lehullott -s Tóth Kálmán megtalálta. Zilahy Károly, midőn Vajda eredetiségét akarja -kiemelni, így szól: «Mintha Petőfi a «Felhők»-ből vagy 1847-ki borongó -költői korszakából egy darabot elvesztett s azt Vajda megtalálta volna.» -Szintén ön is ehhez hasonlót mond Vidáról, csak más változatban, őt -Petőfi kisöcscsének nevezvén. Tehát mindazok, kik nem lelnek örömet a -Petőfiutánzásban, mindazok, kik azt érdemül tudják be, egyaránt -elismerik, hogy csakugyan létezett, vagy létezik Petőfiutánzás. Úgy -látszik, hogy e tekintetben nemcsak én vagyok túlzó, hanem kritikusaink -majd mindenike, úgy látszik, hogy az én rögeszmém oly kevéssé rögeszme, -hogy csaknem megszilárdult közvélemény. - -«Állítja a többek közt – mondja ön rólam – hogy egyenesen Petőfi -«Őrültje» adott okot és alkalmat bizonyos őrült költészet kifejlődésére, -melynek kiváló képviselője gyanánt Zalárt és Tóth Endrét nevezi.» Ezt -nem épen így mondottam. Az idézetek itt is legjobban felvilágosítanak -mindent. «Legyen szabad kérdenem: – mondám a többek közt – miért akarnak -a költők őrültek lenni? E kérdés se gorombaság, se sértés nem lehet. Én -nem merném kimondani, ha magok a költők nem vallanák be. Tóth Endre -kéjelegve érez oly lélekállapotot, melyet szelid őrültségnek nevez: - - Mégis itt vagy, mégis látlak - Itt érezlek szivem körült, - Mint az árnyat, mint a vágyat - Test gyanánt a szelid őrült. - -Zalár alig várja a pillanatot, hogy megőrülhessen. Az «Egy freneloghoz» -czimzett költeményében mind az őrültség boldogságát festi s a többek -közt így szól: - - Az őrült hajszálát is lengetik tán - Szelid fuvalmak, csendes lágy szelek, - Jőj nyájas szellő – így kiáltok akkor – - Az én fürtim borostyán levelek. - Byron babérát is te csókolgattad, - De az nem volt ily szép zöld korona; - Nem egy nemzet, nem a világ tevé ezt - Fejemre, hanem az isten maga. - -Honnan ez őrült költészet? Megmondom. Petőfi írt egy «Őrült» czímű -költeményt, mely nem egyéb, mint egy őrült ember lyrai monologja s mint -ilyen igen jeles. Lyrikusaink annyira megszerették e költeményt, hogy a -tébolyt a legköltőibb érzésnek kezdék tartani. Képzeletök, kedélyök -öntudatlan oly lázas hangulatot váltott, minő sem a szenvedély vagy -fájdalom, sem az elragadtatás vagy kétségbeesés költői nyilatkozása. -Feledték, hogy a mi objectiv költeményben helyén van, subjective izetlen -és nevetséges is lehet. Aztán írt Petőfi egy cyclus sötét epigrammot, -melyeket «Felhők» czím alatt adott volt ki, s melyeknek nagy része, -néhány valóban szép költeményt kivéve, pusztán csak dagályos ellentét -vagy bizarr ötlet. Lyrikusaink a képzelet merészségét bámulták bennök és -vakmerők lettek, majd bölcselmi mély eszméknek hitték s innen kezdék -merítni világnézetüket.[19] Láthatni e sorokból, hogy Petőfinek nem csak -az «Őrült»-jéről szólottam, valamint azt is, hogy mily értelemben -használtam az őrült költészet kifejezést. Általában Petőfi költészetének -azon oldalát vettem kiindulási pontul, melyet holmi átkozódó harag, -boszus meghasonlás és évődő reflexio jellemez. Kitetszik ez több de -kiváltkép e következő helyből: «Petőfi úgynevezett világfájdalmán (mert -én nem tartom annak) mindnyájan osztoztak újabb lyrikusaink. Azonban a -míg Petőfi költészetének e gyengeségét bizonyos jóhiszemű, hitető -önámítással és rendkívüli tehetségének erejével fedezte, utánzói nyiltan -és nevetségesen affectálnak s a bizarr ötletek és dagály egész -költészetét alkotják meg. E téren leginkább Tóth Endre és Zalár tünnek -ki.»[20] - -Mindez hagyján! A miről szólani akarok, sokkal nevezetesebb. Önt Zalár -iránti rokonszenve igen messze ragadta, egész a ráfogásokig. Oly vádak -ellen is igyekszik őt menteni, melyeket távolról sem mondottam. Ugyanis -ön néhány kenetes sort idézve Zalár újabb költeményeiből, egész -önelégültséggel így kiált föl: «Azt hiszszük, ezen idézetek is elég -világot vethetnek azon kérdésre, vajon igazán oly sötét, -vigasztalhatatlan s önkinzó-e Zalár költői hangulata, mint idézett -birálói hiszik felőle.» Ez azt teszi, mintha én Zalárt azért támadtam -volna meg, mert vigasztalhatatlan világfájdalmas költő. Mellőzve azon -eredeti logikát, mely szerint ön Zalár újabb költeményeire hivatkozik a -régiekről mondott itélet ellenében, elég lesz csak annyit jegyeznem meg, -hogy mindebből egyetlen szó sem igaz. A vigasztalhatatlan, a -világfájdalmas költészetet bizonyos pontig még védtem némely egyoldalú -kritikus ellenében. Ime vége czikkem azon részének, mely a -világfájdalomról szól: «S én, ki, mint kritikus, először is költészetünk -komolysága és őszintesége mellett küzdök, mi nélkül nincs költészet s -mit annyira lábbal tapodtatni látok, hajlandó vagyok azt mondani -lyrikusainknak: legyetek hát világfájdalmasak, homlokotokon -büszkeséggel, ajkatokon gúnynyal, szivetekben boldogtalansággal, essetek -kétségbe, ha nem tudtok lelkesülni, gyülöljetek, ha nem szerethettek, de -igazán s egész lelketekből, csak az istenért ne affectáljátok azt, mit -nem éreztek, s épen a naiv Petőfi mesterkélt gyöngeségeit ne tegyétek -nevetségesekké. De mielőtt eltökélnétek magatokat a világfájdalomra, -tudjátok meg, hogy a világfájdalomhoz kétely kell, s ez bizonyos -bölcsészeti műveltség eredménye, mit ti pedánsságnak neveztek; hogy a -világfájdalomhoz oly élemények kellenek, melyeken ti alig mehettetek át -s melyeket nem is tanácsos megpróbálni; hogy a világfájdalomhoz -eszményies ábránd s mély kedély kell, mi szerintetek nem magyaros és -férfiatlan; és végre ne feledjétek, hogy blazirtság és naivitás, -világfájdalmas és népi költészet ellenkező dolgok, e két szerepet nem -lehet egyszerre játszani, s ha mégis komédiázni van kedvetek, könnyen -úgy járhattok, mint Réthi járna, ha Hamlet szerepében lépne föl.»[21] - -Most már nincs egyéb hátra, mint áttérnem ön második polemiájára, mely e -lapok olvasói előtt szintén ismeretes. De mielőtt ezt tenném, nem -tehetem, hogy egy jó tanácsot ne adjak önnek, mintegy czikkem -tanulságakép. Legyen ön kiméletlen, gúnyos, sőt goromba, a mennyire jó -izlésű ember az irodalomban az lehet, csak az istenért ne használja ama -lovagiatlan fogásokat, melyek az érdemleges vitát lehetetlenné teszik. -Vegye figyelembe gr. Dessewffy Aurél e találó mondatát: «A vitatások -mezején azon főszabályon kívül, mely szerint a vitatkozóknak közös -basisból kell kiindulniok, alig van más fontosabb annál, hogy az -ellenfél állításaiban ne a mellékes árnyalatokat, hanem a fő dolgot -lássuk; ne azokra, hanem erre fordítsuk fő figyelmünket s végre hogy se -többet se kevesebbet annál, mit valóban mondott s mondani akart, vele ne -mondassunk.» - -Ön második polemiája[22] a «Néhány szó a kritikáról» czímű czikkemre -vonatkozik, melyet Eszter szerzője «Regény és regényitészet» röpirata -ellen intéztem. Nem Eszter szerzője pártjára akar ön állani – a mint -mondja – még kevésbbé védelmére, mi önt meg sem illetné, hanem csak -némely állitásaimat szándékszik birálat alá venni. Valakinek pártjára -nem állani s így védelmére sem, ez igen természetes, de hogy a kinek -pártjára nem állhatunk s ezt nyiltan kijelentjük, védelmét, még az -ellenkező esetben is, csak azért nem kisérelnünk meg, mert nevezetes író -lévén, talán szerénytelenség lenne feltolnunk magunkat, egy kissé furcsa -dolog. Ez obligát szerénység bizvást elmaradhatott volna, annyival -inkább, mert ön in ultima analysi csakugyan védi Eszter szerzője elveit -s majdnem egészen az ő álláspontján van. - -Eszter szerzője, hogy a kritika pártosságát lehetetlenné tegye, oly -kritikai lapot indítványoz, melynek elve az elvtelenség legyen, mely -körül épen azért minden magyar kritikus egyesülhet s a melyet szintén ez -okból hazafias részvényeken kell megalapítani s lehető olcsón adni. -Czikkemben igyekeztem kimutatni e tervnek épen úgy kivihetetlenségét, -mint haszontalanságát s egyszersmind védtem a pártok jogosultságát, mint -a politikai és irodalmi fejlődés legfőbb tényezőit. Megmagyaráztam a -közönséges értelemben vett pártatlanság és pártosság valódi fogalmát. -Tiltakoztam a pártok kicsapongásai ellen, de mindennél veszélyesebbnek -tartottam a pártok hiányát, mi szépirodalmunkban annyira uralkodik. -Hibáztattam Eszter szerzőjét, hogy egyetlen lap által akarja véghez -vitetni azt, mi egy egész irodalom és hosszas idők munkája. Állítottam, -hogy a szerkesztésnek csak ott van értelme, hol valamely tudományos vagy -politikai irány átviteléről van kérdés; a mi mindennek képviselője akar -lenni, semmié sem lesz, a hol senki sem felelős, ott mindenki közönyös. -Sürgettem a következetességet, az elvek harczát, épen azért szépirodalmi -lapjainktól elvet, meggyőződést követeltem, véleményt véleménynyel, -küzdelmet küzdelemmel szemben. - -Ezek czikkem ide vonatkozó részének főbb vonalai. Ön mindezt helyesli. -Természetesnek tartja a vélemény különbséget, barátja az elvek -tusájának, elismeri a pártok szükségességét s ez okon az irodalmi és -kritikai lapoktól határozott színt, elvet, meggyőződést követel. -Ennyiben hát nemcsak, hogy nem kel Eszter szerzője pártjára, sőt az én -álláspontomon van, mind a mellett nem érthet egyet velem, mert én -tévedek abban, mintha valamely lap nem lehetne bizonyos tekintetben -közönyös tér, hol az egymás ellen küzdő eszmék harczukat vívhassák s oly -szigorúan kellene bizonyos nézetekhez ragaszkodnia, bizonyos pártzászlót -fentartania, hogy határain belül ellenkezőt perczig se tűrhessen, ki se -hallgathasson. Ilyesmi ön szerint csak úgy volna kivihető, ha annyi lap -volna, a mennyi véleményárnyalat, tehát a mennyi ember, minthogy ez -lehetetlen, épen azért a szerkesztőnek a magáétól némileg eltérő -nézeteket is registrálni kell s árnyalatokban legalább a meggyőződése -ellen szóló véleményeknek is tért nyitni. Ön ez úgynevezett tévedésemet -a szükséges különböztetés hiányából származtatja, mert más az elv, és -ismét más gyakorlati alkalmazása, amott következetesnek, solidarisnak -kell lennünk, itt pedig sokféle eltérés lehet a nélkül, hogy azért -valakit a következetlenség vádja alá lehetne vonni. Igaz ugyan, hogy a -politikában ez utóbbi tekintetben is szorosabb pártfegyelmet kell -tartani, de irodalomban és æsthetikában azt kivánni valakitől, hogy -elveit és kritikai mértékét így vagy amugy alkalmazza valamely műre, -épen oly igazságtalan, mint nevetséges. Miután ön mindezt kifejtette, -hivatkozik a «Szépirodalmi Figyelőre», mely gyakorlatban az ön -állításait támogatja, a mennyiben kiadta az ön birálatát Vida verseiről, -holott a szerkesztő egészen más véleményben volt, a mennyiben kiadta az -én «Néhány szó a kritikáról» írt czikkemet, épen úgy, mint az önét, -pedig a kettő közt nagy a különbség, mégis azért szó sem lehet az -irodalmi jellemtelenségről. - -Tökéletesen igaz, hogy szükség különböztetnünk. Ön is jól teszi vala, ha -megkülönbözteti azt, a mit mondtam, attól, a mit nem mondtam. S mit -mondottam? Sem többet, sem kevesebbet, mint ostromoltam a közös erővel -támogatandó elvtelen lap elméletét és szembe állítottam vele oly lapot, -melynek elvei vannak, de hogy ezt mi módon kell szerkeszteni, mily -körülmények közt módosíthatja a szerkesztő némikép eljárását, mennyiben -nyithat tért az övétől eltérő nézeteknek a nélkül, hogy a lap éltető -elveit megsértse, minderről egy betűt sem írtam. Ennyiben nem -tévedhettem tehát, ha mindjárt akartam volna is, önnek csak azt lett -volna szabad mondania, hogy czikkem hiányos, mert egy kapcsolatos -kérdést homályban hagytam s ön mulasztásomat ki akarja pótolni, vagy -legfeljebb azt, hogy czikkemből ez meg ez folyhat, vagy hogy úgy -látszik, mintha ez meg amaz állítás felé hajlanék. A tévedés tehát az ön -részén van, még pedig kettősen: először mert határozottan olyat mondat -velem, a mit nem mondottam; másodszor mert elveket, határozott -szinezetet kiván ugyan a szerkesztőtől, de az alkalmazásban oly -gyakorlatot akar megalapítani, hogy mind ennek aztán alig lesz valami -értelme. Valóban ön igen kevéssé tér el Eszter szerzője véleményétől, a -különbség önök között csak annyi, hogy Eszter szerzője csak egy elvtelen -lapot óhajt, ön többeket. Eszter szerzője kötelességévé teszi a -szerkesztőnek, hogy bárminő szinezetű czikket fölvegyen, ön nem köti meg -a szerkesztő kezét, tetszésére hagyja választani a nézeteivel ellenkező -czikkek közt s csak általában kiván egy kis következetességet, szóval -majdnem oly ruganyos természetűnek óhajtja, a milyenek rendesen a mi -irodalmi lapjaink szerkesztői. - -Önnek igaza van, midőn azt mondja, hogy más az elv s más az alkalmazás, -de téved azt hivén, hogy az elvek alkalmazása nem szül épen oly nagy és -erős pártokat, mint magok az elvek. Mellőzöm a vallásfelekezeteket és -politikai pártokat. Mindenki tudja, hogy a protestánsok, bár néhány nagy -és lényeges elvben megegyeznek, mégis számos felekezetre oszolnak, -melyek sokszor éles küzdelemben állottak egymással. Ismeretes dolog, -hogy a reformer és radikál között nagy a különbség, pedig csak a reform -elvének alkalmazásában térnek el egymástól. Sőt többet mondok: jelenleg -összegyűlt országgyűlésünkön majd minden követ az 1848-i alkotmányt -pártolja, mégis a felirat és határozat kérdése, noha csak formakérdésnek -látszik, oly lényeges különbséget tesz köztök, mint akármely két nagy -párt között. De szorítkozzunk csak az irodalomra s itt is csak az -æsthetikára. Nem mondom, hogy vannak oly æsthetikai elvek, melyekben az -egymástól legeltérőbb kritikusok is megegyeznek; ön bizonyosan az elvek -gyakorlati alkalmazása alatt nem ilyesmit értett. Vegyünk fel -speciálisabb esetet, például az idealismus elvéből kiinduló kritikát. -Mily különbség a par excellence idealista kritikus s a csak olyan közt, -ki bizonyos idealismus nélkül nem tud ugyan képzelni semminemű -művészetet, de valami részben a realismust is fölveszi elméletébe, a -nélkül, hogy az által valóságos realista vagy épen materialista legyen. -Avagy vegyük föl a népnemzeti költészet elvét, melyről a lefolyt évtized -alatt annyi szó volt irodalmunkban. Egy dolog-e vajjon a népköltészetet -venni föl eszményül, egyedül a népnek írni, formában és tartalomban a -nép primitiv, bár erőteljes kezdeményezésénél maradni vagy a -népköltészetet csak alapul venni föl a valódi nemzeti költészet -kifejlesztése végett, formáit művésziekké emelni, tartalmát minden -irányban emelni, gazdagítani s e megujhodási folyamot, a mennyire lehet, -átvinni a költészet azon nemeire is, melyekről a népköltészet semmit sem -tud? Ha a költői nyelvre vagy műprózára tekintünk, melyet bírálni mindig -főkötelessége volt a kritikának, van-e közülünk valaki, ki a -nyelvújításnak ellensége legyen, mint voltak azon nyelvészek és költők, -kik Kazinczy ellen oly erélyesen tiltakozik? Bizonyosan senki sincs. -Mindnyájan elismerjük a nyelvújítást, nem csak mint politikai és -irodalmi fejlődésünk egyik lépcsőjét, hanem mint olyan elvet is, mely -folyvást él és fejleszt. Azonban egészen más helyeselni a Kazinczy -iskola nagy tévedéseit, örülni a sok rossz szónak, idegen szókötésnek, -melyekkel el van árasztva irodalmunk és ismét más csak a magyar -szóképzés és kötés szigorú korlátjai közt gazdagítni a nyelvet s -bizonyos tekintetben erélyes ellenzéket képezve Kazinczy ellen, küzdeni -a tiszta magyar stilus mellett. Sőt még itt is két különböző dolog az ép -magyar nyelvet úgy szólva nyersen vinni be az irodalomba vagy pedig -izléssel párosítva, művészivé emelve. Vessünk habár csak felületes -pillantást dramaturgiai viszonyainkra is. Melyik kritikus nem kíván a -magyar drámától hatást, nemzeti irányt, egyénítést? S mégis hányan -dicsérik mint hatást, a szinpadi, a cselekménynek csak pusztán bonyolult -vagy megriadt folyamát, hányan látják a nemzeti irányt megtestesülve a -magyar történelem dicsőséges mozzatainak dialogizálásában s az egyénítés -nevét mi sokszor bitorolja a photographia! Általában irodalmunkban a -kritika nagyon különbözőkép szokta értelmezni az æsthetikai műszavakat s -a pártok jelmondatait. De ha erre nem is helyezünk nagy fontosságot, -nagyon fontos azon körülmény, hogy a politikai és társadalmi élet -hullámzása mindig nagy hatással van a költészetre s a kritikusnak -határozott elveinek kell lenni ezekre nézve is, mi az irodalmi pártokat -még bonyolultabbakká teszi. A kritikus nem csak műformák felett itél, -hanem az erkölcs, társadalom és államélet legfontosabb elvei felett is, -a mennyiben mindez a költészet némely ágaival a legszorosabb -kapcsolatban van. Valamely mű alapeszméjének művészi kivitelében -megegyezhetnek a kritikusok, a nélkül, hogy magát az alapeszmét, a költő -világnézeteit mindenik helyeselje. S ennyi különböző párt – vagy ha úgy -tetszik pártárnyalat – ugyanegy szerkesztő fazekában főzzön? Jó étvágyat -ez ollapotridához! - -Ugyanez áll a kritikai mérték alkalmazására nézve is. Mérték és -alkalmazása többé vagy kevésbbé, de mindig elv a kritikai lapoknál. Csak -a franczia irodalmat hozom fel például. A politikai lapok tárczái -rendesen kritikai közlönyök is, de minő különbség az itt megjelenő -birálatok s a «Revue des deux Mondes»-ban közöltek közt, pedig elvben -nem mindig különböznek egymástól. A tárczák kritikusai, bár mértékök nem -ugyanaz, ritkán alkalmazzák a legmagasabb mértéket. A perczek benyomásai -alatt írván, megelégesznek a nap szükségei szerint szolgálni az ízlést s -inkább szellemdús kalauzok, mint szigorú birók. A Revue kritikusai már -nyugodtabb helyzetöknél fogva is mélyebben igyekeznek behatni a tárgyba, -magasabb szempontból indulnak ki s magasabb mértéket alkalmaznak. Ha -figyelemmel kisérjük az európai irodalom legnevezetesebb kritikai -közlönyeit, el kell ismernünk, hogy mérték és mérték közt elvi különbség -van, még akkor is, ha a tisztán æsthetikai elvek közt kevés különbséget -fedezhetünk fel. Valóban minden kritikai irányú lapnak határozott -mértékének kell lenni, melyhez ha nem is legapróbb részletekig, de -általában hű marad. Különben nem csak egyenetlenségek tárává lesz, hanem -oly következetlenségekévé is, melyek alapos gyanukra adnak alkalmat. Az -1855-ik «Budapesti Hirlap» tárczájában Tompára ismereteimhez képest -lehető magas mértéket igyekeztem alkalmazni s ugyanezt tettem a többi -lyrai költőkkel is, kiket vele együtt biráltam. Teszem már, ha reá más -mértéket alkalmazok, a többiekre szintén mást és máskép, nem jogosan -mondhatta volna mindenki, itt cselszövény, személyes ellenszenv lappang, -szóval a legszántszándékosabb igazságtalanság. A mi egyes kritikusra -áll, miért ne állana egy egész kritikai lapra, kivált ha a következmény, -jó vagy rosz oldalról, ugyanaz? Aztán nálunk e kérdés még fontosabb, -mint más irodalomban. Nálunk a kritikának nincs tekintélye. Nem azt a -tekintélyt értem, mely hitet parancsol, hanem a mely meghallgatást -követel s megvárja, hogy gondolkozzanak itéletei fölött. A mi -nemzetünkben megvan az a magában kitünő tulajdon, hogy lelkesült, -erélyes és tettre kész. Általában a kétely nem igen bántja, sőt -ösztönszerüleg őrizkedik tőle. Valóban Európa Hamletjétől, -Németországtól semmit sem tanult, s nem is kivánatos, hogy e tekintetben -tőle tanuljon. De azért még sem ártana neki egy kis kétely, egy kissé -nagyobb adaga a bonczoló szellemnek, nem azért, hogy lelkesülését -kioltsa, hanem hogy tisztábban lobogtathassa, nem hogy erélyét -megbénítsa, hanem hogy biztosabbá tegye. A mit a mi nemzetünk elhisz, az -el van hive, a mit megszeret, az megvan szeretve, legyen eszme, személy, -könyv vagy intézmény, s nem igen állhatja, ha bonczolni merészlik. A -mint Bulwer a németet a kritikusok nemzetének nevezte, szintoly joggal -nevezhetni a magyart a lelkesülők nemzetének. Igy a kérlelhetetlen -vizsgálódáshoz általában nem csak hogy nincs hajlamunk, mi tán még nem -volna baj, de meglehetős ellenszenvvel is viseltetünk iránta. Ez már -magában nagy nehézség arra nézve, hogy irodalmi kritikánk a fennebbi -értelemben vett tekintélyhez juthasson. Ide járul még, hogy -legolvasottabb irodalmi lapjaink hozzá szoktatták közönségünket az -általánosságokhoz, a határozatlanhoz, a phrasisok uralmához. Igen sok a -koszorusunk, igen sok a jelesünk s majd mindeniket ugyanazon mértékben -szeretjük, méltányoljuk, habár valódian, a legtöbbször, nem igen tudjuk -őket élvezni. S ha már most valamelyik kritikus ez vagy ama -koszorusunkat vagy jelesünket birálni kezdi, úgy a mint másutt épen csak -a koszorusokat és jeleseket szokás, nem úgy fogja-e feltüntetni őket ama -lap, melyben a birálat megjelen, mint nagyon kicsiny írókat azokhoz a -meglehetős érdemes, de sokkal kisebb írókhoz képest, kiket talán épen -ugyanazon számban szertelen dicsérettel halmozott el? Nem esik-e azon -jogos gyanuba, hogy nem tiszta forrásból közölte ama birálatot? Lehet-e -tekintélye a közönség előtt? Kivánhatja-e, hogy meghallgassák? Szigorú -legyen-e a kritika, vagy ne, az csak másodrangú kérdés, a fődolog, hogy -legyen elve, eszméje és mértéke. Nálunk a kritikai mérték -következetességének figyelembe vétele különösen jótékony eredményeket -szülne: először emelné a kritika tekintélyét, másodszor élesítené a -közönség szemmértékét, harmadszor segítené mind határozottabb -csoportozatokká alakulni a mi nagy részt majd minden vállalatba dolgozó -íróinkat. A legrosszabb kormány is jobb, mint az anarchia, a legrosszabb -kritika is jobb, ha elve van és mértéket tart, mint bármi más, mely -elvtelen és következetlen mértékű. - -A kritikai lapok szinezetét azonban nemcsak az elv, mérték és -következetes alkalmazásuk adják meg, hanem oly esetleges körülmények -szempontjai is, melyekre nézve egy jól szerkesztett lap szintén -határozott programmot állapít meg. Például a költészetnek némely nemei -el vannak hanyagolva; a lap érdeket kiván irántok gerjeszteni s az e -nemben megjelenő műveket bátorítóbban, engedékenyebben birálja. - -Az engedékenység és szigoruság között nem az a különbség, hogy a rosszat -jónak mondjuk, a jót pedig rossznak, hanem hogy a tökélynek magasabb -vagy kevésbbé magas szempontjából itélünk avagy inkább csak a valóban jó -oldalakat igyekszünk kitüntetni. Ily módot követhet a szerkesztő az oly -nemben megjelenő művek birálatában is, melyben nem igen mutathatunk fel -sikerült műveket, ellenben ott, hol már némi gazdagsággal -dicsekedhetünk, sokkal szigorúbban jár el. Lehetnek elvek, visszaélések, -melyeket leküzdeni legfontosabb kötelességének tarthatja, lehetnek ismét -elvek és jelenségek, melyek mellett kiválóan izgatni látja nagyon -szükségesnek. S a politikai körülmények is néha mily módosíthatólag -folyhatnak be az æsthetikai itéletekre, mi ismét nem azt teszi, hogy az -æsthetikai szempontokat alárendeljük a politikaiaknak, hanem hogy -bizonyos körülmények közt, a mennyire lehet, kibékítsük. De ki tudna -mindent előszámlálni egy czikkecske szűk korlátai közt? Ki valaha -szerkesztett vagy gondolkodott a szerkesztésről, érteni fog. S most már -a szerkesztő oly czikkeket adjon ki, melyek a programmot többé-kevésbbé -összedúlják? Ön nevetségesnek és igazságtalannak találja, ha a -szerkesztő azt kivánja valamelyik kritikusától, hogy elveit s kritikusi -mértékét így vagy amúgy alkalmazza ez vagy amaz műre: én azt találnám -nevetségesnek, ha a dolgozótárs kivánná a szerkesztőtől, hogy kiadjon -olyast, mit nem helyeselhet elv vagy forma, mérték vagy itélet -tekintetében. Jól tudom, hogy a szerkesztő nem olvashat el minden művet, -melyeket kritikusai birálnak. De ebből nem következik az, hogy semmi oly -nemű óvatossággal ne éljen, melyet lapjának iránya, következetessége -nemcsak megkiván, hanem épen parancsol. A szerkesztő először is -nagyjában ismeri az irodalom újabb termékeit, másodszor ismeri -dolgozótársainak erejét, gyöngeségét, fény- és árnyoldalait, tudja -kiben, hol, mennyire bizhatik s a szerint a birálandó könyveket s a -szerint vizsgálja át a birálatokat. Ha gyanura lel okot, maga is utána -néz mindig, de kivált oly esetekben, melyek a rendkivüliek közé -tartoznak. – Például, ha egy hires író legújabb művét valamelyik biráló, -mint általában nem sikerültet itéli el, vagy pedig egy egészen új író -művét nagyon sikerültnek s több efféle, a szerkesztő maga is megolvassa -az illető művét s belátása szerint vagy nem adja ki a birálatot, vagy ha -kiadja is, talál módot a netalán hibás itélet paralyzálására. Azt is -tudom, hogy ugyanazon elvű és mértékű írók némely csekélyebb -véleményárnyalatai még nem sértik meg a lap irányának egységét, azonban -mégis szükséges a szerkesztőnek gondosan megvizsgálni, vajon ez -árnyalatok csakugyan csekélyek-e, vagy ha azok is, nem lényegesek-e a -lap irányára nézve, s vajon nem oly gyakran ismétlődnek-e, hogy a lapnak -némi erős jellemvonást kölcsönözhetnek. Az sem ismeretlen előttem, hogy -vannak kritikusok, kik oszthatják valamely lap irányát, igen jeles -elméleti czikkeket írnak, de ritkán tudnak valamely műről helyes -itéletet mondani, vagy ha tudnak is, oly személyes vagy más nemű érdekek -vezérlik, melyek a lapot rossz hírbe hozhatják. Ezeket is registrálja -hát a szerkesztő, mert lapjának bizonyos tekintetben közönyös térnek -kell lenni? De ön azt mondhatja, hogy így annyi irodalmi közlöny kell, a -hány véleményárnyalat, tehát a mennyi ember. Ne féljen. A kritika nem -kecsegteti az embert sem annyi dicsőséggel, sem annyi anyagi haszonnal, -hogy sokan foglalkozzanak vele. Egyetlen irodalomban sincs annyi -kritikus, hogy be ne férjenek a meglevő irodalmi és politikai -közlönyökbe. Aztán ha némely dolgokban külön véleményünk van is, abból -még nem következik, hogy más dolgokban ki legyünk zárva ez vagy amaz -lapból. Ha pedig valaki így is, úgy is kizárva érzi magát, szerkeszszen -maga lapot, vagy írjon röpiratokat, vagy pedig hallgasson. Például én -egyszernél többször jártam úgy, hogy nem adták birálatomat oly helyt, -hová már azelőtt többször írtam, pedig csak árnyalatban, habár nem éppen -csekély árnyalatban, meg modorban tértem el a lapnak nem is annyira -elveitől, mint inkább jól rosszul elfogadott gyakorlatától. S mit -tettem? Kiadtam másutt, vagy eltettem asztalfiókomba, de soha sem jutott -eszembe a szerkesztőtől olyasmit követelni, mit ön, úgy látszik, -legalább félig-meddig jogosnak tart. - -Mindamellett egy szóval sem mondom, hogy a szerkesztő nem adhat ki oly -czikkeket is, melyek véleményével nem csak árnyalatokban, mértékben, -itéletben, hanem még a legfőbb elvekben is ellenkeznek. Mindezt teheti, -sőt tennie néha épen érdekében fekhetik, csak arról gondoskodjék, hogy -lapjának iránya, elve, szóval mindaz, minek képviselője kiván lenni, -sérelmet ne szenvedjen. Lehető-e? Hogy ne, legalább minden jóra való -szerkesztő teszi. Csodálom, hogy ez oly természetes valami mindeddig -elkerülhette az ön figyelmét. S ime elértem ahhoz a ponthoz, melyet -czikkemben mellőztem s melyet ön mégis megczáfolni igyekezett, noha csak -pótolnia kellett volna, de valóban nagyon rosszul pótolta. E pont -kifejtése nemcsak hogy nem ellenkezik kimondott elvemmel, hanem épen -belőle foly. - -Mind a politikai, mind az irodalmi lapok irányát rendesen néhány ember -szövetsége vagy valamely független szerkesztő kiváló egyénisége -alapítják meg. Szorítkozzunk csak az irodalmi lapokra. Néhány író -szövetkezik s egyeztetvén véleményeiket, programmot állítanak meg egész -a részletekig, nem a közönség, hanem a magok számára. Alkudoznak az -erősebb véleményárnyalatok elenyésztetése végett s mindenik enged, ha -nem is tényleg, legalább tagadólag. A szerkesztő, kit lapjok -vezérletével biznak meg, tulajdonkép nem a maga, hanem a szövetség -programmja szerint szerkeszt. Természetesen a szövetkezettekhez még más -dolgozótársak is járulnak, olyanok, kiknek tetszvén a lap iránya, -egyben-másban segítni kivánják. A független szerkesztő egyedül maga -alapítja meg lapjának programmját, de többé-kevésbbé mindig tekintettel -azon írókra, kikre számítani akar. A legfüggetlenebb szerkesztő sem -lehet oly független, mint egyes író, ki egészen csak a maga erején áll -és senki segítségére nincsen szüksége. Ezért lehet valaki jó kritikus, -de nagyon rossz szerkesztő, mert egészen isolálhatja magát, mit egyes -írónál néha érdemül tudhatni be, de szerkesztőben mindig nagy hiba. A -szerkesztőben mindig kell lenni valami hajlékonyságnak, épen mint a -politikai pártvezérben. Ezért a lapok és folyóiratok már helyzetöknél -fogva némely tekintetben ritkán hirdethetik a teljes igazságot, hanem -csak bizonyos meghatározott, a körülmények szerint szükséges -igazságokat. A legalkalmasabb eszközökkel kivánván küzdeni, pártot, -olvasókat akarván teremteni, némileg alkalmazkodniok kell s a teljesen -objektiv, úgy szólva történelmi szempontra, kivált tényeket és -személyeket illetőleg, ritkán emelkedhetnek, még akkor sem, midőn talán -lehető volna. Egy más korszaknak vagy a velök ellenkező szinezetű -lapoknak, folyóiratoknak kell azt kipótolni, mit ők a legjobb akarat -mellett sem tehetnek. Ez a dolgok feloldhatlan ellentétén alapul, mely -mind a szellemi életnek, mind a természetnek úgy szólva alapelve. Jól -van ez így, s ha a szerkesztő becsületesen szolgálja programmját, -mindent megtett, a mit tennie kellett. De vajon szolgálhatja-e azt -becsületesen, ha a másnemű véleményeknek is tért nyit? A tapasztalat -igennel felel. A szerkesztőhöz egy kitünő értekezés vagy birálat érkezik -be, melyet nagyrészt helyesel, kivéve egy pár lényeges pontot; kiadja -minden változtatás nélkül, de az illető pontokhoz egyszersmind -jegyzeteket tesz. Egy a lap elveivel ellenkező író, mert talán nincs -másutt tere, szintén küld be valamit, még pedig a maga szempontjából -igen jól írt munkát; a szerkesztő ezt is kiadja, még pedig azért, hogy -megczáfolhassa. Szóval a véleményeknek minden nagyobb és csekélyebb -árnyalataival így bánik el, ha lapjára nézve lényegeseknek látja. Sőt -némely dolgokat nyilt kérdéseknek hagyhat föl, mint olyanokat, melyekről -nincs határozott véleménye vagy még nem akar róluk határozottan -nyilatkozni s óhajtja megvitattatni lapjában. Közölhet valamely nagyon -nevezetes műről néhány egymással sok tekintetben ellenkező birálatokat -is s a maga véleményét legutoljára hagyhatja. Ezer módja van annak, hogy -az ellenkező vélemények közlése mellett meg lehet őrizni a lap irányának -egységét egész a részletekig, a módszerben is bizonyos elveket, bizonyos -rendszert követve. Természetesen, hogy egy így szerkesztett lap nem -lehet sine cura s a szerkesztés valamivel több lesz, mint a bejövő -kéziratokból téltul válogatva csak odaadni ezt azt a szedőnek. De úgy -hiszem, hogy az ily szerkesztést ön is épen oly kevéssé pártolja, mint -én. Azt is jól tudom, hogy a leggondosabban szerkesztett lapban is lehet -találni itt-ott nemcsak egyenetlenségeket, hanem következetlenségeket -is, mert a legkitünőbb emberek is csak emberek s a betegségtől kezdve -szórakozottságig egy csoport esetlegesség befolyása alatt állunk, s -kivált egy új lapnak, míg megalakul, kerékvágásába zökken, a legtöbbször -oly akadályokkal kell küzdenie, melyeket a legnagyobb tehetség is alig -győzhet le. De egészen más valamit elvben tagadnunk és ismét más, -tényben a körülmények nehézsége vagy gyöngeségünk miatt a legjobb akarat -mellett is, nem hajthatni végre, úgy a mint óhajtjuk; s ön az elvet -ostromolja annyiban, a mennyiben elvet, mértéket, alkalmazást igen tág -értelemben vesz, s nem akar semmit tudni a szerkesztő azon -kötelezettségéről, mely szerint a lap iránya érdekében az ellenkező -véleményeket csak bizonyos feltételek mellett közölheti. - -A mi a «Szépirodalmi Figyelő»-re hivatkozást illeti, épen nem mondhatom -szerencsésnek. E lapban, bár nem vizsgáltam tüzetesen, lehetnek s vannak -is a vita alatti kérdést illetőleg némi hiányok, például a mértékben és -itéletben nem ártana egy kissé több egység, de a szerkesztő meglehetős -nehéz körülményei daczára is valósítni igyekszik ama fennebb kijelölt -elveket, melyeket sem én, sem ő nem találtunk fel, hanem a világirodalom -gyakorlata fejtett ki. E lapban számos oly czikk jelent meg, melyeket a -szerkesztő ellenvéleményét kifejező figyelmeztetéssel vagy jegyzetekkel -kisért, mert érezte, hogy lapjának iránya felett kötelessége őrködni s -mert a czikkek hiányaiért ugyan az illető írók a felelősek, de az eszmék -és itéletek helyességéért nagy részt ő is. Az ön Vidáról írt birálatának -kiadása épen ön ellen szól. A szerkesztő kiadta ugyan, de egyszersmind -jónak látta nem csak jegyzetekkel kisérni, de egy részét tüzetesen -megczáfolni és pedig nem elvről vagy elvi árnyalatról volt szó, hanem -egyszerűen csak mértékről és itéletről. A mi az én czikkem s az ön -czikke kiadását illeti, ez sem szól ön mellett. Igaz ugyan, hogy a -szerkesztő két meglehetősen ellenkező czikket adott ki s egyiket sem -kisérte a kérdés lényegét illető jegyzettel, de hátha az egészet nyilt -kérdésnek tekinti s ezt ki is fogja jelenteni, hátha csak vitánk végén -akar nyilatkozni. Addig hát föl kell függesztenünk itéletünket. Ha pedig -egyik sem történnék, akkor e pontban legalább, egy perczig sem haboznék -irodalmi jellemtelenséggel vádolni e lapok tisztelt szerkesztőjét. Úgy -hiszem, nem lesz szükség reá, bár ön e vádat mindenkép ki akarja belőlem -csikarni. A szerkesztő már megkezdé a nyilatkozást e lapok 30-ik -számában[23] – habár egyelőre inkább csak sejtetve mint határozottan, de -mégis megkezdte – minek csak örvendeni tudok, mert lapjának -következetessége, tekintélye nagyon szivemen fekszik, noha nem vagyok -sem szövetkezett társa, sem oly nélkülözhetetlen írója, ki az irányt -illetőleg befolyást igényelhetnék magamnak. - -Hadd lássuk most már a kritika jogkörének, a kritika modorának kérdését, -a melyről elmondott nézeteimet ön még élénkebben hibáztatja s -fejtegetéseimet sok részben hibásan fogván föl, engem úgy mutat be, mint -az irodalmi bárdolatlanság szószólóját. Nevezetes kérdés ez s -félig-meddig kapcsolatban van a szabad sajtó ügyével, melyet nemcsak az -állam szokott lenyügözni, hanem a balitéletek is. - - - - -NÉVMUTATÓ. - - =A.= - Ábrándos bölcsek, 204. - Aeneis, 97. - Aeschylos, 313. - Athenæum, 72, 148, 173, 187. - Ajgó Márton, 310, 316–320. - A kis köpeny története, 307. - Albertos, Don, 312. - Alföld, 163. - Alföldi képek, 161, 166. - A ligvárdi csárda mellett, 239. - Állatgyűlés, 218. - Álmos mondakör, 100. - A madár fiaihoz, 159. - A magyar irodalom és tudományosság története, 106. - A midőn aluszik a fergeteg, 208. - Andersen, 154, 272, 305–307. - Angyal Bandi, 312. - Anonymus, 326. - Apa és fiú, 208. - Arany J., 44, 45, 60, 63, 74, 88, 105–129, 152, 161, 164, 165, 257, - 268, 314, 320, 331. - Arany kisebb költeményei, 241. - Aranyosszék, 339. - Armstrong, 312. - Árpád, 92, 134, 135. - Árvalányhaj, 151. - Árverésen, 150. - Aszód, 3. - Átok, 314. - Attila-monda, 102. - Aurora, 148. - Az én lakásom, 169, 170. - Az Isten mindenütt jelenvalósága, 367. - Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz, 21. - Az ó-torony, 165. - =B.= - Bacon, 274. - Bajza, 7, 81. - Balkányi Szabó Lajos, 88, 128, 136. - Ballay Valér, 107. - Balogh Zoltán, 137, 139. - Balzac, 197. - Barcsai, 309, 312. - Barna Bandi, 341. - Bazár, 305. - Becskereki, 29. - Beethoven, 276. - Béklyót tettem, 149. - Beköszöntött, 233. - Béla, I., 129, 131, 132. - Béla királyfi, 88. - Bencze, 119, 120, 122, 123, 126. - Béranger, 34, 35, 75, 112, 148, 230. - Bérczy, 9, 269. - Berezina, 129, 131, 132. - Bernardt, 9. - Bertalan, 121. - Berzsenyi, 39, 127. - Beszélyek és regék, 152, 153. - Beteljesült álmok, 208. - Black Hawk, 98. - Bolond Istók, 36. - Bolond Miska, 208. - Boldogság, 171. - Börne, 242, 268. - Borongós, 208. - Borúra derű, 364. - Boston, 98. - Boz, 35, 112. - Brutus, 324. - Búcsú, 169. - Búcsú az ó-évtől, 169. - Bulcsú, 372. - Bulwer, 384. - Bulyovszkyné, 79, 140. - Budapesti Hirlap, 366, 367, 371, 374, 383. - Budapesti Szemle, 302. - Byron, 19, 33, 34, 35, 45, 51, 77, 95, 96, 97, 103, 105, 118, 129, - 193, 197, 212, 222. - =C.= - Campbell, George, 312. - Chateaubriand, 38. - Childe Harold, 96. - Chimene, 140. - Columbiade, 98. - Concha Károly, 137, 239. - Conversations-Lexicon, 106, 107. - Csak már ezeket, 229. - Csakugyan, 236. - Családi kör, 165. - Csalánok, 150. - Csárda romjai, 54, 163. - Császár Ferencz, 30, 31, 33. - Csáthi Demeter, 90. - Csengery, 32. - Csitt kicsiny virágszellemkék, 297. - Csokonai, 13, 35, 38, 39. - Cypruslomb Etelke sírján, 12, 15. - Czuczor, 133, 134. - =D.= - Dante, 101, 223, 244. - Debrecen, 9, 10, 27, 47, 88, 330. - Debreczeni Márton, 88, 128, 133, 134, 135, 136. - Degré, 9, 37. - Derby, 350. - Dessewffy Aurél gr. 376. - Die bezauberte Rose, 154. - Diós-Győr, 168. - Diószeg, 10. - Dobsa, 9. - Dorottya, 39. - Dózsa György, 42. - Dumas, 76. - =E.= - Edingburgh Review, 33. - Eger, 11. - Egy frenologhoz, 206, 373. - Egy ismeretlen nőhöz, 205. - Egy századnegyed a magyar szépirodalomban, 241. - Eichendorf, 148. - Éji violák, 150. - Életképek, 7, 27, 30, 31, 41, 44. - Elhagyott lak, 165. - Elmélkedés egy levél fölött. 169. - Élő virágok, 154. - Első szerelem, 171. - Emléksorok, 161. - Endre, 129. - Eötvös, 33, 107. - Eperjes, 21. - Epikai költemények, 88, 137. - Erdei lak, 21. - Erdélyi János, 8, 60, 63, 147, 148, 149, 183, 241, 265, 308, 309, - 319, 325, 329, 330, 31, 337, 341, 364. - Erdélyi Múzeum-Egylet, 308, 342, 345. - Erdőd, 27. - Estike, 222. - Eszter szerzője, 3, 47, 356, 376, 377, 378, 379. - Euripides, 313. - Ezeregy éj, 99. - =F.= - Fájdalom lantjához, 201. - Faludi, 112. - Falu jegyzője, 107. - Falu pacsirtája, 185, 186. - Falusi órák, 161, 166. - Fáncsy, 9. - Farsangban, 169, 170. - Fáy, 77. - Fáy Antalnak, 228. - Fehér Anna, 325. - Felhők, 34, 207, 372. - Ferenczi Zsigmond Jakab, 106. - Féval, 76. - Fiam születésekor, 160. - Firkantyú koma, 189. - Flóra, 211. - Flóra, 294–299. - Flóra 50 költeménye, 272, 294–299. - Freiligrath, 162. 163. - Friebeisz István, 137. - Frankenburg, 10. - Fütyül a szél, 236. - =G.= - Gaal, 308. - Garay, 147, 148, 149, 151, 319. - Gödöllő, 9. - Goethe, 13. 35, 39, 70, 84, 112, 242, 270. - Gömör megye, 21. - Gondolkodom rólad, 210. - Grandville, 154. - Greguss Ágost, 110, 111, 269. - Gritti, 106. - Gunda, 129, 131. - Gutzkow, 76. P. - Gvadányi, 35. - Gyalu, 321, 334. - Gyöngyös, 187. - Gyöngyvirágok, 137, 188, 189. - =H.= - Hadakuta, 309. - Ha dolmányom, 236. - Hadonár, 129, 131. - Hahn-Hahn Ida grófnő, 282, 284, 290. - Hajdanában-danában, 126. - Halmon állok, 171. - Hamlet, 196, 200, 204, 376, 384. - Ha megfutván, 208. - Harmincz éven túl, 169. - Háromszék, 337. - Haza vágyom, 230, 232. - Hazánk, 22, 28. - Hegedülnek, 236. - Heine, 11, 27, 28, 35, 48, 49, 148, 193, 197, 242, 268. - Helena, 97. - Helység kalapácsa, 12, 24. - Henszlmann, 345. - Hét vár, 127. - Hiador, 33. - Himfy szerelmei, 38. - Hóhér kötele, 30. - Hölgyfutár, 125, 189, 215, 216. - Homér, 83, 96, 97, 112, 223, 274, 313, 318. - Honderű, 29, 31, 33. - Jókai, 6, 7, 37. - Honművész, 187, 190. - Honvágy, 230. - Horatius, 13, 109. - Hortobágy, 11. - Horváth Ádám, 63. - Horváth András, 314. - Horváth Endre, 134. - Horváth István, 83. - Horvátország, 6. - Hova ámulsz, 213. - Hugo Victor, 162, 163. - Hún mondakör, 100. - Hunyadi, 100. - Hűség, 171. - =I.= - Iduna, 294, 296. - Ifjú Németország, 37, 243. - Ilias, 89, 96, 97. - Ilosvai, 90, 95, 115, 116. - Ipolyi Arnold, 184, 340, 345. - Iris, 305. - Irodalmi őr, 31. - Szt. István, 129, 131. - Itthon vagyok, 171. - =J.= - James, 9. - János király, 344. - János vitéz, 12, 15, 36. - Jallosics, 107. - Jávorfa, 151. - Jávor orvos, 77. - Jelesebb írónőink csarnoka, 84. - Johanna d’ Arc, 96. - Johnson dr., 97. - Jókainé, 79, 140. - Jókus Mihály, 339. - Jón ’a (Johanna), 342–345. - Jones, 98. - Jössz te kedves, 158. - József, II., 28, 37. - Józsika, 75, 112. - Józsika Julia, 305. - Juan, don, 77, 96. - Janin Jules, 268. - - =K.= - - Kádár István, 322. - Kahama átka, 96. - Kain, 45. - Kaiser-Ernstné, 106. - Kaján Ábel, 37. - Kakukdalok a nép számára, 137, 190. - Kalevala, 89. - Kalotaszeg, 338, 340. - Kant, 274. - Karacs Teréz, 128. - Karcsai templom, 151. - Kassa, 117. - Kazinczy, 38, 261, 262, 263, 362, 391. - Kecskemét, 7. - Kemenesi czimbalom, 185, 186. - Kemény Zsigmond, 111, 115, 269. - Képes naptár, 111. - Kerényi, 9, 15, 21, 22, 37, 148, 172. - Kerner, 148. - Kézsmárk, 21. - Kide, 339. - Kinizsi, 217, 239. - Kisfaludy Károly, 39, 63, 75, 111. - Kisfaludy Sándor, 38, 63, 97, 274. - Kisfaludy-Társaság, 8, 9, 44, 107, 152, 308. - Kis Geréb, 238. - Kis Kőrös, 3. - Kióvi csata, 88, 133–136. - Kolozsvár, 44, 173. - Koltó, 43, 44. - Komlóssy Ida, 79, 106. - Kont, 319. - Kórán, 361. - Koros hölgy, 9. - Kovács Zsigmond, 327. - Kölcsey, 39, 81. - Költő, 228. - Költemények, 217, 239. - Közmondások, 308. - Kritika, 81. - Kritikai Lapok, 72. - Kriza, 309, 327. - Kutyakaparó, 54, 164. - Kun László, 235. - Külföldi Regénytár, 9. - Különcz, 189. - =L.= - Laczi konyhája, 189. - Lajos, Nagy, 116, 117, 125, 126, 309. - László, Szent, 100, 102, 183. - Lear király, 344. - Legouvé, 79. - Lenau, 16, 35, 97, 193. - Lessing, 257. - Letarolt kert, 298. - Lettres d’un Voyageur, 283. - Lévai, 230. - Levél egy barátom után, 171, 172. - Levelek Kerényi Frigyeshez, 28. - Lisznyai K. 37, 75, 184, 185, 186, 188, 189, 203. - Lombok közt, 208. - Loránd, 121. - Losonczyné, 314. - Lugossy, 309. - =M.= - Macaulay 222, 224, 270, 357, 367. - Madárfészek, 159, 160. - Magyar gazda, 78. - Magyar költészet története (Toldy), 111. - Magyar korcsmáros, 230. - Magyar mythologia, 340. - Magyar nemzeti irodalom története (Toldy), 111. - Magyar népmesék, 308. - Marianus-Marienescu, 342. - Marius, 209. - Marosszék, 311, 326, 329. - Márta könyve, 151. - Mátra hegye, 236. - Meáncsek István, 137, 187, 190, 191. - Meghalok Csurgóért, 331. - Megy a juhász szamáron, 55. - Még néhány szó a kritikáról, 369. - Melyik szebb fény, 208. - Menelaos, 97. - Mentovich Ferencz, 137, 147, 173, 174. - Michelangelo, 244, 274. - Mieszkó, 129, 130, 132. - Mikó Imre gr. 88, 133. - Milton, 96, 101, 223. - Mintha volnék, 235. - Mit kérek, 171. - Molnár Anna, 310, 316–321, 332, 342, 344, 345. - Montepin, 76. - Montgomery, 367. - Moor Károly, 29, 34, 35. - München, 318. - Murány ostroma, 105. - Murillo, 43. - =N.= - Nagybánya, 43. - Nagy Ignácz, 9, 215. - Nagyon részeg, 213. - Nagy változáson ment át, 208. - Napoleon, 274. - Nefelejcs, 129. - Negyvenéves hölgy, 9. - Német Újhely, 116. - Nem gondolok, 236. - Nem itt születtem, 210. - Nemzeti kör, 11. - Ne nézzenek rám, 159. - Néprege, 168. - Népregék és mondák, 151, 155. - Ne süss, 236. - Ne süsd le szép szemed, 235. - New-York, 98. - Nővilág, 305. - Nyilassi, 107. - =O.= - Obernyik, 37. - Oh hölgyem, 161. - Oh ne kérd, 202. - Oláh Gerő, 312, 319, 321. - Oleg, 135. - Öreg szolga, 171. - Orientales, 163. - Orlay-Petrics, 7. - Ormuzd, 135. - Örök zsidó, 100. - Őrült, 207, 372–374. - Őrült huszár, 208. - Ossian, 97. - Ősszel, 158. - Őszi képek, 150, 157. - Őszi tájnak… 157. - Özvegy és fiai, 152. - =P.= - Pajer, 107. - Pákh Albert, 5, 10, 37. - Pálffy Albert, 9, 23, 37. - Pál mester, 55. - Palócz dalok, 184, 185. - Pannónia, 135. - Pápa, 6, 7. - Patikárus Ferkónak, 228. - Példabeszédek, 325. - Pesti Divatlap, 12, 31, 33, 36, 215. - Pesti Füzetek, 41. - Pesti Hirlap, 8, 32. - Pesti Napló, 72–87, 105–110, 127, 130, 140, 141, 145, 153, 213, 214, - 242, 302. - Petőfi, 1–69, 74, 75, 107, 127, 110, 111, 113, 115, 145, 147–151, - 161–165, 179–185, 192, 194, 200, 207, 215–220, 230, 236, 368, - 370–374. - Petőfi és lyrai költészetünk, 1–69, 145. - Petőfi összes költeményei, 33, - Petrovics, 3. - Phidias, 274. - Pillangóvá lettem, 235. - Pipacsok, 169. - Planche Gusztáv, 79, 163. - Polemikus levelek, 241–271. - Polyb, 249. - Pönögei Kiss Pál, 8. - Porteullis, 224. - Pozsony, 7–9. - Pünkösd reggelén, 160. - Puskin, 97. - Pusztán, 150. - =R.= - Rachel, 79. - Rajongás, 207, 208. - Raphael, 244. - Regék, 38. - Regélő, 7. - Regény és regényitészet, 347, 356, 376. - Reisebilder, 27. - Reménytelen, 208. - Reszketnek forró, 211. - Retel patakja, 168. - Réthy, 200, 376. - Révay 81. - Revue des deux Mondes, 79, 382, 383. - Richeza, 129–131. - Robin Hood, 9, 312. - Rouge Dragon, 224. - Rousseau, 251. - Rückert, 148. - =S.= - Sajó, 167. - Salamon (bölcs), 197, 325. - Salamon Ferencz, 269. - Sándor, nagy, 179, 370. - Sand, George, 275, 282–284, 290, 305. - Sápadt asszony, 230, 231. - Sápadt vőlegény és halvány menyasszony, 208, 211. - «Sappho mellett», 208. - Sátán, 367. - Scribe, 79. - Schiller, 29, 39, 79. - Schmidt, Julián, 159, 163. - Schultze Ernő, 154. - Svajcz, 6. - Selmecz, 3, 5. - Shakespeare, 3, 4, 10, 35, 84, 122, 223, 244, 274, 276, 303, 344. - Shelley, 34, 193. - Siréna dal, 297. - Smith, 98. - Sobri, 312. - Sokáig áll-e a világ, 208. - Sophokles, 313. - Sopron, 5, 10. - Southey, 96. - Spartakus, 42. - Spetykó Gáspár, 137, 187–90. - =Sz.= - Szalay, 32. - Szalonta, 44, 107. - Száraz lombok, 137, 175. - Szász Károly, 364, 395. - Szatmár m., 43, 44. - Széchenyi, 78, 128, 262. - Szegény ember éjszakája, 208. - Székelyhid, 10. - Székely József, 372. - Székely krónika, 326. - Szelestey László, 185, 186. - Szemere Miklóshoz, 150. - Szendrey Julia, 43, 272, 305, 307. - Szentjóbi, 107. - Szentlőrincz, 3. - Szentmárton, 34. - Szenvedések, 229. - Szenvey József, 214. - Szép Ilona, 311, 319. - Szépirodalmi figyelő, 364, 376, 379, 391. - Szépirodalmi lapok, 75, 140, 141, 183, 230. - Szépirodalmi szemle, 32, 367. - Szép volt a gyermek, 298. - Szerelem gyöngyei, 12, 16, 372. - Szerelmi vadrózsák, 137. - Szerető átka, 208. - Szilágyi és Hajmási, 322. - Szinész barátomhoz, 7. - Szivárvány, 7. - Szőcs Marcsa, 336, 337. - Szőke asszony, 230. - Szökött katona, 29. - Szőlőhegyen, 171. - Szombathely, 137. - Szózat, 24, 25. - Szukay Mátyás, 152. - Szülőházam, 213. - =T.= - Tacitus, 357. - Tamás Imre, 338. - Tamásné, 338. - Tamás Rózsi, 338. - Tanulmány és polemia, 240. - Tárkányi Béla, 11. - Tasso, 93, 101. - Tavaszi lombok, 137. - Tavaszkor, 160. - Távolból, 171. - Tél, 175. - Télen, 165. - Télen-nyáron, 149. - Teleki Sándor gr., 43. - Téli esték, 56, 164. - Temetői hangok, 150. - Természet vadvirága, 219. - Thackeray, 197. - Thompson, 98. - Tigris és Hiéna, 29. - Ti nagyon tanultok, 218. - Tinódi, 90. - Tinódi Sebestyén, 238, 239. - Tokaj, 11. - Toldi, 44, 105, 107, 115–127, 152, 314. - Toldi estéje, 88, 105, 106, 107, 110, 115, 116, 128. - Toldy Ferencz, 83, 110, 111. - Toldi mondakör, 115. - Tom’a (Tamás), 342–345. - Tompa, 21, 22, 37, 137, 147–161, 165–173, 181, 383. - Tornáczomon, 161, 166, 167. - Török János, 128, 210, 211. - Tóth, 79. - Tóth Endre, 194, 200, 202–210, 213, 234, 372–374. - Tóth Endre újabb költeményei, 137. - Tóth Kálmán, 137, 215–220, 222, 227, 229–239, 314, 372. - Túlvilági élet, 208. - Tyrol, 6. - =U.= - Udvarhelyszék, 223. - Uhland, 148. - Uj-év, 213. - Uj Magyar Múzeum, 72, 110, 141, 145. - Utazás a másvilágon, 88. - Uti jegyzetek, 27, 28. - Utolsó góth, 96. - =V.= - Vachott Sándor, 9, 147–149. - Vadászkürt, 21. - Vahot Imre, 9, 12, 31, 111, 137, 215. - Vajda János, 88, 128–133, 372. - Vándor lápról, 151. - Vannak fájdalmaim, 229. - Varga László, 341. - Vasárnapi Ujság 307. - Velenczei kalmár, 10. - Vén harangozó, 171. - Venus, 187. - Verbőczy, 40. - Versek (Tompa). 168. - Veszprém, 137. - Vida, 365, 372, 378, 391. - Vigasztalás, 236. - Víg szüret, 169. - Világ és én, 23. - Virágregék, 152, 154, 155. - Voltaire, 251. - Vörösmarty, 7, 11, 24, 25, 35, 39, 40, 61, 62, 63, 91, 92, 93, 107, - 127, 133, 134, 135, 147. - =W.= - Washington, 274. - Wesselényi, 43. - =Z.= - Zalán futása, 92, 93, 135, 136. - Zalár, 194, 201–214, 234, 364–368, 372–375, 392. - Zalár költeményei, 137. - Zengő bokor, 200, 202, 207. - Zilahi Károly, 372. - Zivatar, 161, 165. - Zöld Marczi, 29. - Zrínyi, 61, 91, 92, 93, 262, 310, 314. - Zrinyiász, 93, 331. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Lásd: «A magyar irodalom és tudományosság története.» Irta -_Ferenczi Zsigmond Jakab_. Pest 1854. lap 146.] - -[Footnote 2: Lásd: «Uj Magyar Muzeum» 1854. I., II. füzet.] - -[Footnote 3: Minden félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy a -«Pesti Napló»-nak jelen czikkeim folytában való megemlítései, azon -lapnak nem a jelen legújabb, hanem a Török János és Szenvey József -szerkesztése alatti régibb folyamára vonatkoznak. - -Gy. P.] - -[Footnote 4: _Pesti Napló_ 1856, augusztus 31. Tárcza.] - -[Footnote 5: L. P. N. 1856. szept. 2. _Tárcza_.] - -[Footnote 6: Lettres d’un Voyageur. Paris, 1837.] - -[Footnote 7: Burús annyi mint terebély, boruló ágú fa, a _boru_ vagy -buru szótól. E szóban az _o_-t _u_-nak nemcsak a székely tájszólás ejti, -hanem a dunántuli is; még Zrínyi _u_-val írta. «Imitt félholtan vitéz -vitézre burul.» XV. ének, 74. vers; egyébként a _burok_ szó, melyet -minden tájszólás egykép ejt, a _bur_ gyök mellett látszik bizonyítani.] - -[Footnote 8: Lásd a jegyzetet az értekezés végén.] - -[Footnote 9: E helyett: látsz-e valamit alatta. Összehuzás és inversio -egyszersmind.] - -[Footnote 10: Ruháim.] - -[Footnote 11: Fénymázos, bizonyos gyantanemű festékmáza.] - -[Footnote 12: Erdélyi gyűjteményében (II. szám) a hat sorból álló 200-ik -dal szintén varians. Itt már a fecske és madár helyett holló áll s a -tatár rabságot török váltja fel. Debreczenből van beküldve s így könnyen -kerülhetett Erdélyből.] - -[Footnote 13: Micsoda.] - -[Footnote 14: Regény és regényitészet. Irta Eszter szerzője. Pest, -1858.] - -[Footnote 15: Regény és regényitészet. Irta Eszter szerzője. 145–176. -l.] - -[Footnote 16: Szépirodalmi Figyelő 9. és 10. szám.] - -[Footnote 17: Lásd Budapesti Hirlap 1855. 783. sz. Tárcza.] - -[Footnote 18: Budapesti Hirlap 1855. 721. sz. Tárcza.] - -[Footnote 19: Budapesti Hirlap. 1855. 752. és 753. sz. Tárcza.] - -[Footnote 20: Ugyanott 751. sz.] - -[Footnote 21: Ugyanott 751. sz.] - -[Footnote 22: Szépirodalmi Figyelő 21. és 22. szám.] - -[Footnote 23: E számban ön «Megint a kritikáról» czímű czikkem első -részére válaszolván, két pontra nézve ráfogással vádol. Hogy lehet ott -ráfogásról szó, hol az írónak mondatát szóról-szóra _idézzük_, felfogni -nem tudom. Ön csak az idézetek hibás felfogásáról vagy balmagyarázatáról -szólhatott volna. E lapok tisztelt szerkesztője a kérdéses pontok -egyikét annyira felvilágosította, hogy fölöslegessé vált az én -magyarázatom. A második pontra nézve a szerkesztő is épen úgy téved, -mint ön. Ugyanis a szerkesztő azt mondja, hogy a rögeszme iránti -felszólalást illetőleg önnek van ellenemben igaza, tehát itt csakugyan -ráfogást használtam. Már megjegyzém, hogy csak hibás felfogásról, -balmagyarázatról lehet szó. Vajon én magyaráztam-e balul az _idézett_ -mondatot indulatosságból, vagy a szerkesztő, minden higgadtsága mellett? -Ön czikkében ez áll: «Gyulai, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen -alaptalan, mégis túlzó és merész állítást «par force» kivigyen, mindent -megtagad költőnktől». Én ezt szóról-szóra _idézve_ így szóltam: «Tehát -csak azért nem találtam Zalár költeményeiben méltányolni valót, hogy -tulzó állításomat par force kivigyem, tehát rögeszméből indultam ki, -vagy rögeszmét vettem fel személyes ellenszenvem palástolására.» Ez egy -szétválasztó itélet, melylyel mindig élnünk kell, midőn a subjectum -részképzetei oly átmenők, hogy bajos a választás és az analysis. Sem -egyiket, sem másikat nem állítottam hát, hanem csak valamelyikét a kettő -közül, minthogy mindkettőt érthetni az idézett mondat alatt. Ezt mind -ön, mind a szerkesztő jónak látják elhallgatni. A szerkesztő továbbá azt -mondja, hogy az ön szavainak értelme _lehet_ tévedés, előitélet, nem -mindjárt rögeszme s épen nem a személyes ellenszenv palástolására. Az -előitélet és rögeszme csak oly, sőt csekélyebb fokozati különbségek, -mint tévedés és előitélet; midőn valakinek állítását rögeszmének -mondjuk, nem tébolyodottnak akarjuk nevezni, hanem csak rögzött -előitéletűnek. Hát a szétválasztó itélet másik része vajon benne van-e -ama mondatban? Benne, vagy legalább sejtjük, hogy benne _lehet_. Ha ez -lett volna mondva: Gy. egy túlzó és merész állítást kivinni törekedvén, -szükségeskép mindent meg kelle tagadnia költőnktől, akkor lenne az az -értelme, melyet a szerkesztő vitat; de minthogy így áll: Gyulai, _hogy -egy előre kimondott_ túlzó és merész állítást _par force kivigyen_, -mindent megtagad költőnktől: föl van téve némi öntudatosság, némi -szándékos erőltetés, mi kétséget támaszt a rögeszme vagy ha úgy tetszik, -előitélet őszintesége iránt s így a személyes ellenszenv palástolását is -magában foglalhatja. A dolog lényegére különben mindegy, akár előitélet, -akár rögeszme, akár ellenszenv, akár nem; fődolog az, hogy ön a sorok -közt rejlő szándékomat, be nem vallott intentióimat kutatta, mit ön -megtilt, én pedig megengedek. Csodálkozom, hogy a szerkesztő finom -nyelvérzéke és erős logikája mind ezt nem vette észre. Vagy talán nála -is közbeférkezett volna az indulat? Megeshetik, az indulat pedig -indulatnak marad akár barátságos, akár barátságtalan. Egyébiránt a -kritika- és polemiából nincs kizárva az indulat, legalább van egy, mely -mindig jogos, s ez az ügy és eszmék iránti lelkesülés.] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KRITIKAI DOLGOZATOK, -1854-1861 *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |