diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 01:11:00 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 01:11:00 -0800 |
| commit | a023de230af8e741a1a997ea90ec47881e2ffde2 (patch) | |
| tree | fd49c7821bb86bed6d0e0ca1e06a7809b0dd2f8e | |
| parent | 1596a5637359680a6112615d6ec55254cfdb17d3 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67773-0.txt | 11347 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67773-0.zip | bin | 216834 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h.zip | bin | 3377104 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/67773-h.htm | 10171 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/ch1.png | bin | 42433 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/ch2.png | bin | 56300 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/ch3.png | bin | 40170 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/ch4.png | bin | 33354 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/cover.jpg | bin | 181077 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i001.jpg | bin | 32398 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i001hq.jpg | bin | 90847 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i002.jpg | bin | 48143 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i002hq.jpg | bin | 157895 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i003.jpg | bin | 52187 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i003hq.jpg | bin | 153475 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i004.jpg | bin | 43928 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i004hq.jpg | bin | 131576 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i005.jpg | bin | 38036 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i005hq.jpg | bin | 122187 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i006.jpg | bin | 48085 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i006hq.jpg | bin | 139446 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i007.jpg | bin | 48587 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i007hq.jpg | bin | 144821 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i008.jpg | bin | 61773 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i008hq.jpg | bin | 179146 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i009.jpg | bin | 48984 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i009hq.jpg | bin | 143249 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i010.jpg | bin | 48598 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i010hq.jpg | bin | 146277 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i011.jpg | bin | 41536 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i011hq.jpg | bin | 123614 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i012.jpg | bin | 34693 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i012hq.jpg | bin | 109255 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i013.jpg | bin | 50913 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i013hq.jpg | bin | 150071 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i014.jpg | bin | 54325 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i014hq.jpg | bin | 157582 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i015.jpg | bin | 48526 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67773-h/images/i015hq.jpg | bin | 142597 -> 0 bytes |
42 files changed, 17 insertions, 21518 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..20f1977 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #67773 (https://www.gutenberg.org/ebooks/67773) diff --git a/old/67773-0.txt b/old/67773-0.txt deleted file mode 100644 index f68c95d..0000000 --- a/old/67773-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11347 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Elnémult harangok, by Viktor Rákosi - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Elnémult harangok - Regény - -Author: Viktor Rákosi - -Illustrator: Béla Grünwald - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: April 4, 2022 [eBook #67773] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELNÉMULT HARANGOK *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -58. KÖTET - -ELNÉMULT HARANGOK - -Irta - -RÁKOSI VIKTOR - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -[Illustration] - -ELNÉMULT HARANGOK - -REGÉNY - -IRTA - -RÁKOSI VIKTOR - -GRÜNWALD BÉLA RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -_Révai Testvérek tulajdona._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -RÁKOSI VIKTOR. - -1860–. - -Rajz egy életről, a mely még a delet se érte el! Mintha egy jelenetes -képet akarnék bemutatni, a melynek a fele el van takarva és azt -kérdeném: jól van-e megpingálva? - -Hát tudhatom én még most, mekkora iró lesz Rákosi Viktorból? - -Más a lirikus poeta, az már harmincz éves korában bevégezte; a mit -tudott, kiadta, poétai alakja kész, csak a magánélete további részét -borítja homály, még rajta lévén a Párkák guzsalyán; de az elbeszélő iró -csak az ötvenedik évvel éri el ereje teljességét, vagy még később. A -cseresznye és a rózsa tavaszszal terem, de a maradandóbb gyümölcsöket, -az almát, körtét és a szőlőt az ősz hozza. - -Rákosi Viktor azonban még csak negyvenöt éves (1860-ban született Ukk -zalamegyei faluban), főművét még eddig bizonyosan nem irta meg; de ha -egyszer megirja, élvezet lesz elolvasni. Hirneves bátyja Rákosi Jenő -korán behozta hirlapirónak. Már 18 éves korában szántja fürge tollával a -«kutyanyelveket» a _Pesti Hirlap_-nál. Ir reportot, ujdonságot s egyéb -apróságokat, bele dobván zsöngéit a névtelenség irdatlan mélységeibe. - -Majd a _Budapesti Hirlap_ alapításánál vesz részt társaival, s itt, a -_Sipulusz_ álnévvel, napról-napra népszerűbb tárczairó. Elevenségtől -pezsgő, játszi ötletekkel, bohókás elmésségekkel gazdagon tarkított -előadási módja, leleménye, fordulatossága megnyeri rohammal az olvasó -közönséget, úgy hogy a 80-as évek közepén Sipulusz már országos hírű -iró, kit a burleszk humor mesteréhez, az amerikai Mark Twainhoz -hasonlítanak (pedig talán jobb is nálánál). - -Siker a talentum termékenyítő harmata. Sipulusz hosszabb lélekzetü, -komolyabb irányu művek irásához kap kedvet, kitörnek belőle, mint az -izlandi források a napfénytől, termékeny tollával, felváltva két ember -hírnevét táplálván, a kik közül az egyik segíti a másikat és viszont. -Nem ritka jelenség nálunk. Tallérossy Zebulon leveleit sokan csak azért -olvasták, mert Jókai irja, viszont Jókai egyéb műveit sokan olvasták -azért, mert egyszersmind a Tallérossy Zebulon irója is ő. Az, aki a -jövőnek akar irni, álljon jó barátságban a jelennel. De különben is a -magyar közönségnek nem elég egy bögrében főzni. Az egyik része csak a -napi sajtóban veszi be a szépirodalmat; ha már föltette okuláréját, hát -elolvassa a tárczát is. Egy másik része csak az élczlapot futja át. Egy -harmadik rész (a leglustább) csak hallgatva, kényelmes zsölléjében a -szinházban élvezi a megkomponált történeteket. - -Rákosi Viktor egyikét se kicsinyli ez eszközöknek; irja vidám -Sipulusz-tárczáit a napi lapban, jóizű ötleteit elcsattantja az általa -alapított _Kakas Márton_ élczlapban, vagy elrakja bohózataiba, melyeket -többnyire mások társaságában ir a szinpadok számára, s a mint úgy -pezsgőzteti szellemileg a jelen, sőt jobban mondva csak a pillanat -közönségét három helyen is, ráér a jövőnek is dolgozni. 1888 óta majd -minden évben megjelenik egy-egy érdekes regénye, vagy -novella-gyűjteménye. A _Bujtogatók_ után _Egy falusi Hamlet_ -következett. Majd jönnek szakadatlan sorban a _Korhadt fakeresztek_, az -_Elnémult harangok_ stb. - -Sokat dolgozik; játszva, könnyen termel, mint a hogy az eperfa könnyen -hozza a maga leveleit és bogyóit, csakhogy a leveleiből selyemszövet -lesz, a bogyóiból pedig nyalánkság. Vonzón, szinesen tud elbeszélni, -eredeti nyomokon jár, ez pedig nem kis dolog, sehol se unalmas és épen -nem nagyképű. - -A mi azonban életrajzát illeti – arról talán korai beszélni. Különben a -mozgalmas, gazdag irói életrajzoknak, melyeket a censorok, mæcenások, -Károly-kaszárnyák, Kufsteinok és egyéb viszontagságok élénken -tarkítottak, hajdanta, úgy látszik, hála Istennek, már végök van. - -A mostani irókkal már alig történik egyéb, csak az, hogy irnak. Rákosi -Viktor most is ott ül és ir annál a szerkesztőségi asztalnál, a melyhez -szerkesztője egy negyedszázad előtt ültette. Ott nőtt meg hírneves -irónak, s a papirra vetett betűbarázdákon át jutott el a Házba, melynek -egyik elmés közbeszólója. - -_Mikszáth Kálmán_. - - - - - - -ELNÉMULT HARANGOK - -_Első kiadása megjelent 1903-ban._ - - - - -ELSŐ RÉSZ. AZ UTRECHTI DIÁKOK. - - -I. - -A kölni _Studentenheim_ ősrégi olcsó diákfogadó ó-német éttermében két -magyar fiú fogyasztotta a fekete árpalevet egy őszi estén. A magasabbik -és feketébbik Simándy Pál volt; az alacsonyabbik, egy kékszemű, -egérszürke hajú, tömzsi, joviális képű legény, Puskás Gábor. Mind a -kettő erdélyi református teológus, Simándy hunyadmegyei, Puskás -háromszéki. S miután Nagy-Enyed gazdag emlőin fölnevelkedtek, most -stipendiummal Utrechtbe mentek, teológiai tanulmányaikat tökéletesíteni. -Simándy, magas kidudorodott homlokával, nagy kemény nézésű, sötét -szempilláktól beárnyékolt fekete szemeivel, vastag nyakával és széles -mellével ezt a gondolatot ébresztette a szemlélőben: _Még az a fal se -szeretnék lenni, a melynek ez a bika a fejével nekitámad_. Puskás, a -kinek folyton járt a szája, olyan benyomást tett mellette, mint a komor -bikát körülcsaholó kis szürke kutya. - -Puskás a németeket szidta. Már Pozsonyban németül kinálták neki a -mákospatkót, azóta más szót nem hallott. Utána jött Bécs egy millió -némettel, majd Linz, Passau, Nürnberg, Frankfurt és végre Köln. Ez -irtóztató, ezt nem lehet kiállani. Góbé-büszkesége föllázadt a gondolat -ellen, hogy egy városban több német lakjék, mint a mennyi székely a -világon van. S ez a sok német még csak nem is tudja, hogy székely -egyáltalán van a világon, pedig a legműveltebb nácziónak tartja magát. -Ha az Uristen még egyszer teremtené az emberiséget, bizonyára magyart -teremtene legtöbbet. Micsoda ital ez az édeses, barna lé! Odaadná Köln -egész évi sörtermését egy kupicza fenyővízért. (De régen nem is ittunk!) -Aztán, hogy el vannak telve mindennel, a mi az övék. Itt a -_Studentenheim_ban a fogadós levett kalappal vezette őket a táblához, -mely hirdette, hogy egykor Goethe és Schiller itt méltóztattak -reggelizni. Reszkető lábbal vezette őket a 27-ik számú szobába, melynek -falát Hans Sachs sajátkezűleg szénnel írt verse ékesíti. Johann, a -háziszolga, megsúgta, hogy a nagy Napoleon is meghált itt Muratval és -Ney tábornokkal, mikor az oroszországi hadjáratra ment, de persze erről -nincs tábla… A magukét áhítatos kultuszszal veszik körül, mindenkire -ráerőltetik, a más dolgairól meg tudomást se vesznek. - -Simándy valami szomorú mosolylyal hallgatta társa fecsegését. A -bosszúsan zsörtölődő székelyben látta a kis, gyönge magyart, a kire -kínos, fojtó súlylyal nehezedik a körülöttük levő nemzet nagysága. -Puskás, az önérzetes, őseire, magyarságára, nemzetének világtörténeti -szerepére büszke magyar, érzi, hogyan zsugorodnak össze képzelődései, -álmai, mikor egy ilyen hatalmas, világbiró nemzet közé keveredik; látja -azt napi munkájában, csodálni kénytelen alkotásaiban. És Simándy látta, -hogy a szapora beszédű székely lelke hogy vonaglik, miközben az abroszt -fölhajtva, késével diák-szokás szerint az asztalt nyeste, faragta, -döfödte. Simándy látta ezt és szomorúan mosolygott. Ő valamivel -magasabbra emelkedett és messzebbre látott. Hamar árvaságra jutván, a -nagy-szebeni árvaházba került és onnan a szász gimnáziumba járatták. -Ezen a kis germán szigeten, mely közelebb van Berlinhez, mint -Budapesthez, korán megtanulta, hogy a kis nemzetek sorsa minő keserű; -megérezte, hogy a szőke teutonkoponyák mennyivel különbnek tartják -magukat a fekete turáni fajnál. S az ellenséges szemek kereszttüzében -nőtt nagyra. Neki tízszer annyit kellett tanulnia, mint a szász fiúknak, -hogy azokkal egy kalkulushoz juthasson. És tanult. S nyilvános -mérkőzéskor mindig lefőzte a halavány szász diákokat. Magyar létére a -legelsők közt volt, irigyekkel körülvéve. És ez volt az ő egyetlen -öröme, mást a sors nem adott a szegény, elhagyott árva fiúnak. Ifjú -szíve úgy érezte, hogy ő a seregtől messze, messze, előörsön álló -katona, a kit elfeledtek; de ő neki nem szabad csüggednie, meghátrálnia. -S boldog volt, mert úgy érezte, hogy kitünőségével ezen a védtelen -ponton a magyarság ügyét juttatja diadalra. - -– Hadd el, Gábor, – szólt Simándy, mialatt Puskás jót húzott a -szidalmazott sörből, – hisz’ te is csak olyan vagy, mint ezek a németek. -Te is épp oly büszke vagy Damjanicsra, Bem apóra, Gábor Áronra, Gál -Sándorra, mint ők a maguk hőseire és vértanuira. Te is azt hiszed, hogy -Magyarország, vagy pláne Háromszék a világ közepe, s annál különb föld -nincs a kerek földtekén. - -– Egy kis különbséggel, – felelt büszkén Puskás, – hogy nekem igazam -van. - -– Persze, hogy igazad van. Minden nemzetnek igaza van. Hitvány, -csapnivaló náczió volnánk, ha nem azt tartanók, hogy a világ első -nemzete vagyunk. Azért ne haragudjál a németekre… - -– De mikor olyan szemtelenül sokan vannak. Levegőt se hagynak az -embernek. Megfulladok ebben az országban. - -– Nyisd ki az ablakot! – felelt egyszerűen Simándy. - -Az ablakok a széles Bismarck-Strassera nyiltak. Kint irtóztató tumultus -uralkodott. Az ifjú császár, II. Vilmos, a városban tartózkodott két nap -óta, hogy az 1870–71-iki katonák emlékünnepében résztvegyen. Mondott egy -pár dikcziót, melytől talán még lent, messze, a gravelottei síkságon -eltemetett pomerániai gránátosok is megmozdulnak sírjukban, és ma este -volt elutazandó. Harsogó zeneszóval vonultak föl az ezredek s -megalkották a sorfalat. A katonák mögött százezernyi nép, nemzeti -kokárdákkal, Vilmos arczképével a kalapjukon, szakadatlan ordítással -tódult ide-oda. Száz-száz emberből álló csoportok külön-külön a _Wacht -am Rhein_t énekelték, s ez növelte a pokoli hangzavart. Néha éles -katonai kommandók hangzottak s tompa dübörgéssel ezer puska agya dobbant -a kövezethez. Az üvöltő és hullámzó fekete tengert csillogva határolták -az aranyos csúcsú sisakok s a katonák mozdulatlan érczfala. - -A fiúk az ablakhoz léptek. - -– Hogy utazunk ma el, ilyen zürzavarban? – kérdé Puskás, a ki -elbámészkodott az utczai látványosságra. - -Simándy nem felelt. Ő is az utczát nézte. Micsoda lelkes, forrongó -tömeg, – s hogy megfagy, mikor a katonakabátba kerül. Ekkor már nincs -benne se szeretet, se gyűlölet, csak engedelmesség. Nem gondolkozik, -csak cselekszik. Szemei egy pontra vannak szegezve: ez a császár. S -mikor a császár kinyújtja karját s megmutat nekik egy országot, egy -nemzetet – akkor megindul az érczzuhatag és öl. S az emberi nemmel hiába -viaskodó halál elégedett vigyorgással tárja ki fekete birodalmának -széles kapuját, széles kapujának mind a két szárnyát. Oh, császár, ne -mozdítsd meg a karodat! - -Simándy nagyot sóhajtott, aztán ott hagyták az ablakot és a portáshoz -mentek. Tudakozódtak, hogy elutazhatnak-e ők ma ebben a nagy -fölfordulásban? - -– Hogyne, kérem. A hollandi vonat tíz óra öt perczkor megy. Az omnibusz -pont féltízkor indul. - -[Illustration: A fiúk az ablakhoz léptek.] - -Csöngetett hármat. Johann megjelent. - -– Johann, az urak podgyászát hozd le a féltízórai omnibuszhoz. - -Johann lojális alattvaló volt és szerette a borravalót. E két -tulajdonsága egymást támogatta benne, mikor a fiúknak pakkolás közben a -császárról beszélt. Mikor ő szolgált beim _Kürassierregiment Graf -Gessler No. 8._, a császár egyszer hirtelen betoppan éppen -_Hauptrapportra_. A császár odaállt az ezredes mellé s hallgatta az -ügyeket. Egy egyéves önkéntes arra kért engedelmet az ezredestől, hogy a -hadnagyával megverekedhessen, mert a hadnagy őt pofonütötte. - -– Gondolja meg, ezredes úr, hogy egykor én is viselni fogom a német -hadsereg portepéját s e szégyent le kell mosnom. - -A császár haragra lobbant s kiadta a parancsot, hogy a hadnagynak -párbajt kell vívnia a legsúlyosabb föltételek mellett. S az önkéntes -agyonlőtte. - -Itt Johannban a borravaló szeretete fölülkerekedett s egy vidám -katonatörténetbe fogott, melyben a császár nem szerepelt. Ugy -okoskodott: fő a történet; hogyha az urak jól mulatnak, jobban fizetnek, -– tehát essék áldozatul ő felsége. És elmondta, hogy az ezredes -szakácsnéjának a kedvese, egy kürasszirkáplár, szivarral kiégette a -zászlót, a melyet az ezredesék távollétében otthon kiváncsian -nézegettek. A legközelebbi katonai ünnepen aztán az ezredes kibontván a -zászlót és észrevevén a lyukat: erről hatalmas beszédet mondott a front -előtt, az ezred dicsőséges küzdelmeinek tanujeléül idézvén azt. - -A bőbeszédű legény egész az omnibusz tetejéig folytatta meséit, s csak -akkor fejezte be az előadást, mikor a fejenként ötven fillér borravalót -a markában érezte. A studensektől nem igen lehetett többhöz szokva, mert -alázatosan megköszönte, szerencsés utat kivánt s egy hatalmas _Éljen a -császár!_ kiáltással leugrott a kocsiról. A katonák sorfala egy perczre -kettényilt, a kocsi begördült a pusztán tartott utczaközépre és sebesen -hajtott az állomás felé. Maguk ültek a nagy kék-fehér bárka tetején. Az -út felén lehettek, mikor a Rathhausplatzon fölállított ágyúk -megdördültek, jelezve, hogy most indul el a császár a vasutra. Minden -ablak egyszerre megvilágosodott, oszlopokon bengáli tüzek gyultak, -villamos ívlámpák ragyogtak föl minden lépésre, a dobok megperdültek, a -trombiták megharsantak, éles kiáltások hangzottak, s tompa csattogással -kapták a katonák tisztelgésre puskájukat. A levegőt egy alaktalan -örömordítás töltötte be… egyszerre minden zajt elnyeltek a katonabandák… -minden sarkon a Hohenzollern-himnuszt fujták a rézhangszerek. Most az -egész úgy hangzott, mint ezer rekedt óriás üvöltése. Ezer megvakított -Polifém dühöngése. - -Az omnibusz egy kis téren félreállt a közeledő császár elől. Dübörögve -közeledett a kék testőrök egy százada. A patkók szikrát vertek a -kövezetből. A nemes paripák úgy tartották a fejüket, mint a királyi -hattyú. Azután négy fekete lótól vont kocsin jött Ő, mellette ült a -felesége… A lovak fujtak és tánczoltak, az ezüst szerszám csillogott, -csattogott rajtuk. A császár hófehér ruhában, mellén ezüst vért, rávert -fekete sassal. Fején ezüst sisak, mely fölött kiterjesztett szárnynyal -egy arany sas lebegett… Olyan volt, mint a skandináv mitológiából -ideszállt ó-germán Isten… Miközben folyton szalutált a népnek, nyilt és -bátor tekintete katonáinak mozdulatlan sorfalán szaladt végig… A -császárné szerény mosolylyal szakadatlanul hajlongott, mintha csak azt -mondaná: _Köszönöm, köszönöm, én is nagyon szeretem Wilhelmet_. - -Azután jöttek a gyerekek. Egy, kettő, három, négy fiú… A trónörökös Nagy -Fridrik-korabeli testőrruhában, azzal a furcsa alakú püspöksüveggel… és -még másik három kis legényke, tengerészruhában, a nevelőikkel. A -trónörökös nagyon komoly volt, bizonyosan szorította fejét a sisak… a -kis tengerészek tapsoltak és sipkáikat lengették. Ezek még boldog -gyermekek… Aztán mint a villám nyargalt el a piros testőrök egy százada, -s a látomány véget ért. - -Puskás kimerülten esett vissza a padra. A derék fiú torkaszakadtából -éljenzett és a kalapját lobogtatta. Simándy kábult, vak és süket volt. A -fény vakká, a lárma süketté, a kettő együtt kábulttá tette. Mintha egy -álomképet látott volna… Százezrek lelkének öntudatlan kitörése volt ez, -himnusza a német egységnek, önérzetnek, szaporaságnak. - -Az elröpült császári menet után a tömeg, mintha a tündérséget el akarná -kapni és még egy kicsit visszatartóztatni, önkéntelen rohamot intézett, -mely egy perczre megingatta még a katonai sorfalat is… Egy sikoltozó -asszonyt az omnibuszhoz szorítottak… Gyermekét kétségbeesett jajgatással -emelte a levegőbe, nehogy összenyomják. Puskás egyet gondolt, lehajolt a -gyerekért az omnibuszról és fölkapta… Sőt ketten megragadták az asszonyt -is, s nehogy az áradat elsodorja gyermekétől, minden habozás nélkül -fölrántották az imperiálra. Az omnibusz, lovasrendőrök segítségével, -utat tört a tömegben. A pályaudvarhoz közel a csinos munkásasszony -távozni készült, s meleg hangon szólt a fiúkhoz: - -– Igazán, nem tudom, hogy háláljam meg a szivességet. - -– Én tudom, – felelt mosolyogva Puskás, – csókoljon meg. - -– Szivesen, – felelt kedélyesen az asszony, s jóizűt czuppantott Gábor -arczán, a ki, az asszony teljes boldogságára, a babán is csókolt egyet. - -– Ugyan, Gábor, – feddé Simándy, – egy ismeretlen asszonynyal -csókolózni? - -– Ismeretlen asszonynyal? hát kivel mással? Ismerőssel? Nem emlékszem, -hogy a baróti majálison az esperes lányát csókoltad volna… Pedig már -vagy hat éve ismered. Jegyezd meg, hogy minden csinos nőt meg kell -csókolni, a ki meg hagyja magát csókolni… - -A pályaudvarról mindenkit visszaszorítottak, de a ki azt mondta, hogy -elutazik, azt a rendőr a pénztárhoz kisérte, hogy jegyet válthasson. -Ifjaink találtak hordárt is a bagázsiához. Megkérdezték, hogy vonatuk -nem fog-e az indulással késlekedni? - -– Miért? – kérdé viszont a szálas porosz. - -– A császár miatt. Talán előbb ő felsége elutazik. - -– Oh dehogy! Be van az osztva szépen, s ő felsége vár, a míg rá nem -kerül a sor. - -S mikor nekik jelt adtak és ők az óriási méretű üvegtetejű udvar -perronján a hollandi vonat felé siettek, vörös szőnyegen ott állt még a -császár, családja és tanácsurak körében s élénk gesztusok közt -beszélgetett. Utascsoportok siettek arra; kormos, bluzos vasuti munkások -sürögtek-forogtak, vonatok robogtak ki és be, éles füttyentésekkel… S a -hollandi vonat lassú robogással elindult és pár pillanat mulva ott -zakatolt a hatalmas vashídon, a Rajna fölött, melyen ezer meg ezer -kivilágított csónak úszott. - -– Ez aztán ember! – kiáltott Puskás. – Ezt nevezem császárnak! Az összes -nemzeti törekvések élén áll, németebb a németnél, sovinista. Nagy nemzet -ez, Pali, óriási nemzet… - -– Nagy nemzet, óriási nemzet, de tudod miért? Mert a hollandi vonat tíz -óra öt perczkor elindult… - -Puskás bámulva nézett rá. - -– Igen… és mert az általános őrületben nemcsak a hollandi vonat, hanem -Johann is a helyén volt, az omnibusz is helyén volt… mert a császár -miatt se tesznek kivételeket, hanem őt is beosztják, s minden történik -úgy, mint máskor… Ez a rend… Nálunk, barátom, egy főispán látogatása -fölforgat minden rendet egy kis vidéki városban… Nálunk egy miniszter -nagyobb úr, mint itt a császár… Azért aztán a nemzet maga kisebb úr, -mint a német nemzet… Nézd a dómot! - -A kivilágított dóm mint egy tüzes fölkiáltójel ragyogott az éjszakában. -A tetejéről pedig egy villamos reflektor nagy, fényes mozgó sugárkévéje -kutatta a sötétség titkát… - - -II. - -A két legény hamarabb fölkelt, mint a nap, oly kiváncsi volt -Hollandusországra, mely a párás őszi reggelből csak lassan bontakozott -ki. S mikor kibontakozott is, alig mutatott valamit. Lapos vidék, buja -fűvel, legelésző tehenekkel. Egy-egy nyájas tanya, szénaboglyákkal. Ha -kutágas helyett nem árboczok meredtek volna égnek a tanya végén, azt -hihették volna, hogy az alföldi tanyák közt járnak. De minduntalan egy -magas töltések közt lomhán kanyargó csatorna fölött robogtak el, melyen -lovaktól vontatott furcsa alakú bárkák haladtak tova s ez kiverte őket -illuziójukból. A mint a köd lassan fölszállt, a szeptemberi nap bágyadt, -sárga pompájából városokat, falvakat láttak a messzeségben kibontakozni. -S egyre jobban dobogott a szívük, a mint közeledtek Utrecht felé. - -– Értesz valamit a nyelvükből? – kérdé aggódva egy állomáson Puskás, -miközben Simándy egy kofával almára próbált alkudni. - -– Az az érdekes, hogy minden szavuk ismerősen cseng a fülembe s mégsem -értem. - -– Ha Bótai ki nem jő elénk az állomásra, nem tudom, hogy igazodunk el. - -– Hogyne jönne. Hisz még Kölnből is táviratoztam neki, hogy mikor -érkezünk. - -– Leveleztél te sokat a nyáron Bótaival? - -– Sűrűn. Hisz tudod, hogy négy évig együtt jártunk Szebenben, s a régi -barátságunk nem bomlott föl. Pedig ő Patakra ment teológiára, én pedig -Enyedre. De a vakáczióra mindig hozzájuk mentem Erdővidékre. - -– Igen, ösmerem a parókiát. Nyomoruságos kis fészek. Az apja már nagyon -öreg, s úgy tudom, három vén lány van a nyakán. - -– Csak kettő öregebb, mint Bótai Barna… a harmadik nem nénje, hanem -huga, Anikó, most lehet tizenhét éves. - -– Szép lány? - -Simándy kidugta fejét az ablakon. - -– Szép, – felelte vissza alig hallhatólag. - -– Miért nem ment haza Bótai egy évi utrechti tanulás után? Hisz, ha -megválasztanák bárminő kis eklézsiába, könnyíthetne az apja terhén. - -– Ennek is megvan a maga oka. A mult télen súlyos beteg lett s a -stipendium kuratóriuma rendkívüli segélyt adott neki, hogy két hónapra -meleg vidékre, Olaszországba menjen. Ezt azzal hálálta meg, hogy a tanév -végén három tárgyból hollandus nyelven, – értsd meg jól, vasfejű -kálvinista, – hollandus nyelven kollokvált, a mivel megszerezte a jogot -arra, hogy még egy évig ott maradhasson, sőt arra is, hogy a másik két -stipendistát ő jelölje ki… így jutottam hozzá én… - -– És én is. - -– Téged aztán, a hozzám intézett kérdésre, én jelöltelek ki. - -– Köszönöm, – szólt Gábor nevetve; – azonban a nélkül, hogy prófétának -merném magamat mondani, azt jósolom, hogy én soha se fogok senkit a -stipendiumra kijelölni. Fogadjunk, Pali, hogy nem fogok én soha -hollandusul megtanulni. - -– Pedig látod, az nagyon egyszerű. Vedd elő a német szót, tekerd ki a -nyakát és lesz belőle hollandus szó. - -– Tudod, jól ismersz, én szivesen kitekerem a német szó nyakát… de -készletem belőle oly csekély, nem akarom azt is elfogyasztani. - -– Kár, mert a dolog gyorsan megy. Látod, én reggel óta megtanultam, hogy -a jegy: _Karte=kort;_ az alma: _Apfel=appel;_ a biztosítás: -_Versicherung=verzekering;_ fa: _Baum=boom;_ dohányozni: -_rauchen=rooken_. - -– Zsení vagy, Pali, zsení! – kiáltott Puskás őszinte elragadtatással, – -s honnan tudod te mindezt? Megálmodtad? - -– Megtanultam a konduktortól, a kofától, az állomási falragaszokról, s a -kocsiban lévő fölirásokról. Csak nyisd ki mindig a szemedet s ereszsz be -mindent a füleden. Ez a tanulás titka. - -– Könnyű azt mondani, de ha én egyszer a fülemet kinyitom, a helyett -hogy bejönne, kimegy rajta minden. - -– Akkor ki ne nyisd, öreg! – kaczagott Simándy, – hanem hát megmaradnak -még a szemeid. Mi van a szemeiddel? Azt hallottam, hogy jó szemek. -Udvarhelyt beszélték, hogy a Hargitáról megláttad velük a -Fekete-tengert. - -Ez gyönge oldala a székelynek, a ki azt tartja, hogy a Hargita a világ -legmagasabb csúcsa. A Mont-Blanc legföljebb kisöcscse lehet. A -Dhavalagiri, a Mount Everest – az más: ezeket elismerték a Hargitával -egyenrangúnak a székely diákok, mert hátha a Himalája rejtett völgyeiben -mégis laknak ősmagyarok… Ezeket pedig Isten ments, hogy megfoszszák… - -Puskás elvörösödött ez inzultusra, de türtőztette magát. - -– Tudod, komám, én nem láttam a Hargitáról a tengert, de nem is ettem -meg berbécstokány helyett a bocskortalpat. - -(Ezt a hunyadmegyei atyafiak tették meg a követválasztáson. Nem lett -tőle semmi bajuk. Csak irtózatosan szomjaztak rá s a jelölt, a mit -megtakarított a húson, ráfizette a pálinkára. Ez az úgynevezett költői -igazságszolgáltatás.) - -– Berbécstokány! – sóhajtott elmerengve Simándy, – úgy hangzik a -fülembe, mintha a szülőfalum harangját hallanám kongani. Mikor eszünk mi -megint berbécstokányt, Gábor? - -Gábor elérzékenyedett, nagyokat nyelt és így szólt: - -– Emlékszel Kőmivesné tokányára, a Kishíd-utczában? Mikor délután -kitette az ablakra a czédulát, hogy estére friss tokány lesz, nyolcz óra -után odaszöktünk a kollégiumból, a falon keresztül. - -– És csak reggel négy órakor szöktünk vissza. - -– A jó Kőmivesné a kis porczió tokányt belemérte a kivájt czipóba, ahhoz -nem kellett se tányér, se villa… A nebulók ültek sorba a gyepen, s -faltak. A kút meg egyre nyikorgott, mert a ki befejezte a vacsorát, -odament és egy vödör vizet húzott magának… - -– Az ám… Minden diák friss vödörrel húzott magának; mindegyik átallotta -volna, hogy a más fáradságából jusson egy ital vízhez. Két kortyot -ivott, a többit visszaöntötte a kútba. Vagy talán azt akarta mindegyik, -hogy fáradjon a többi is. - -– Hát Illés Pistára emlékszel-e, Pali? - -– Illés Pistára? - -– Arra. Veled fogadott a vacsorája árába, hogy _birkát eszik a -birkából_. Te nem akartad hinni, fogadtál vele, ő erre a Kőmivesné nagy -vaskondérja elé lépett s a birkabőrsüvegébe birkatokányt méretett… és -kikanalazta egy szálig… Hej, de jól mulattunk az este!… Az asztalon -jártad a csürdüngölőt… A kisbotost meg leeresztettük a kútba, mert -fölharagított bennünket… Télvíz idején! - -… Kipirult arczczal, sugárzó szemekkel folyt a beszélgetés… Egyszerre -csak kicsapódott az ajtó s a nyurga, szőke konduktor besivít: - -– Utrecht! - -– Utrecht? – horkant föl Puskás, s olyan arczczal nézett szét, mintha -azt kérdezné: ugyan minek ébresztettek föl, olyan szépet álmodtam. - - -III. - -Az _Izgatott Czápa_ kedves korcsmája volt mindazon utrechtieknek, a kik -barátai nemzetük speczifikus eledeleinek. Az _Izgatott Czápa_ még a -napoleoni megszállás idejéből maradt fönn, s mint könnyen elképzelhető, -festői czímét is a nagy császár vídám és erős fantáziájú katonáitól -kapta. A hollandusoknak tetszett az élénk czím, s a czápa különben is -családi szörny lévén e gyarmatos nemzetnél, megtartották. Ide vezette -Bótai első este barátait, hogy, úgymond, egy csapásra megismerkedjenek a -hollandi konyha titkaival. Pakkjaikat letették Bótainál, megfürödtek, -aztán elcsodálkozva járkáltak estig a legrégibb batáviai város különös -utczáin, ködfogta, esőverte házai közt, lomha vizű csatornái mentén. - -A viszontlátás öröme őszinte és meleg volt. Simándy és Bótai egykor mint -diákpajtások elválhatatlanok voltak, s már Szebenben _ikrek_-nek -csúfolták őket. Hosszú öleléssel és csókkal üdvözölték egymást. Puskás -is találkozott már sokszor Bótaival, s a most fölújított ösmeretség, -itt, távol az otthontól, egyszerre bizalmas jellegű lett. - -Kifáradva ültek le este az _Izgatott Czápa_ egy kis szögletasztalánál, -az úgynevezett fehér teremben. Ezt a termet ugyanis fehér majolikával -borították be vagy tíz év előtt, aztán a diákok elkezdtek benne pipálni, -a mitől megsárgult; aztán a diákok folytatták benne a pipálást, a mitől -megfeketedett. De az eredeti neve megmaradt. Különben ragyogó fekete -volt, mert hollandi szokás szerint hetenkint egyszer az egész falat -plafondostúl szappannal végigmosták. - -Simándy egész nap figyelte barátját, Bótait, s mikor a korcsmában az -első kőkorsóval a habzó sört eléjük tették, tisztában volt vele, hogy -valami baja van. Mintha felhő lebegett volna fölötte, melynek árnyéka -ott borongott arczán, tekintetében. Néha a melle hirtelen emelkedett, -nagyokat lélegzett, mintha több oxigéniumot keresne a levegőben, -kapkodva utána. Csontos arczáról eltűnt az a barna, székely pír, mely -oly széppé teszi odalent a Rika-hegy két oldalán a férfiakat. - -– Beteg vagy? – szólt Simándy Bótaihoz s rátette karjára a kezét. - -– A szinemről gondolod, úgy-e? Hja, édes fiam, ez a hollandi szín, hogy -ne mondjam, tónus. Majd eltűnik a te szittya feketeséged is, ha egy -telet megkóstolsz ebből a klimából… Tavaszszal csodálatos, télen -utálatos… köd, nedvesség, hidegség… Majd megfakultok ti is, lekopik -rólatok a hazai máz… - -– De te beteg voltál, hisz írtad. - -– Semmi. Már vége van. A tavaszszal vért hánytam… - -– Vért hánytál? S erről mi otthon semmit se tudtunk! - -– Minek? Csak nem fogom gyönge öreg apámat, meg a szegény testvéreimet -ijesztgetni. Minek is lett volna… hisz már vége van. A kuratórium pénzt -adott és én San-Remóba mentem. Oh, fiaim, micsoda ország az! Micsoda -melegség, micsoda fény… oh, be jól éreztem magamat! Most is álmomban ott -sétálok a tengerparton, az olajfák alatt s számlálom a fehér vitorlákat -a sugárözönben csillogó tengeren. - -– Egyedül? – esett bele Puskás diákmódra, csufondáros arczczal. - -[Illustration: Bótai Barna.] - -Bótai elsápadt. Szinte látni lehetett, mint fut ki a vér arczából. - -– Hogy érted ezt? – kérdé szintelen hangon. - -– Ugy, hogy nem álmodol-e oda a vitorlaszámláláshoz valami nagyszemű -talján madonnát? - -E perczben a figyelem egy nagy tengeri halra irányult, melyet eléjük -tettek. - -– Hagyjuk a madonnákat, – szólt halkan Bótai, miközben a halat vágta, – -örüljünk, hogy olyan országban vagyunk, a hol a Rafael madonnái nem -kisértenek. - -Simándy ránézett. - -– Ne feledd el, Barnabás, hogy Rubensnek is vannak madonnái, – szólt, s -aztán a halhoz látott. Nem vette észre, hogy barátja arczát újra -elborította a halálos sápadtság. - -Míg a hallal vesződtek, csend volt. Még Enyeden beléjük verték, hogy: - - _Mikor halat eszik kend,_ - _A száját befogja kend._ - -A mi ugyan fölösleges intelem volt, mert az enyedi diák olyan ritkán -jutott halhoz, mint ehető fecskefészekhez. No, de legalább megtanulta a -maximát egész életére, s az ember sohse tudja, hogy az enyedi diák -milyen körülmények közé kerül. A diákokat azonban mindez nem vígasztalta -meg. Nem egyszer lehetett hallani a szűken mért porcziók láttára a -sóhajtást: Szeretném már egyszer megpróbálni, hogyan fullad belé az -ember a halszálkába. - -A hal után valami édes tésztát hoztak, újra megeredhetett a szó -visszafojtott árja. - -– Beszélj valamit Skócziáról! – szólt Simándy, – szerencsés ficzkó vagy, -hogy ilyen családra tettél szert. Te, nagyon gazdag ember lehet a te -gazdád, hogy Skócziába jár nyaralni. - -– Skócziában nyaraltál a gazdáddal? – kérdé Puskás. - -– Ott. A fiát tanítottam latinra és németre, – felelt halkan Bótai. - -Aztán türelmetlenül zörgött az üres korsóval az asztalon. - -– Eh, hazai dolgokról beszéljetek! Egy év óta csak egy magyar embert -láttam, az is czigányprímás volt. - -– Jót tett Skóczia? – folytatta makacsul Simándy. - -– Jót, – felelt Bótai, hosszan barátja szemei közé nézve, – ott a -fenyvesek közt álltam teljesen helyre. Csak még a gyomrom rossz. Nem -tudok az itteni ételekkel kibékülni. Aztán meg olyan lappangó lázam van -és néha éjjel úgy izzadok, hogy csupa víz lesz a lepedőm… - -Puskás egy darab kenyeret szelt le és paprikát keresett hozzá. - -– Tégy rá sajtot és kérj sót hozzá. - -– Sajtot? - -– Azt. Az itt a legelső fűszer. Látod, itt áll az asztalon, megreszelve. -Azt tesznek a levesbe, azt hintenek a húsra, azt eheted marokszám, de -sót, borsot, fogpiszkálót, mustárt, eczetet, olajat, a mi nálunk ott áll -minden kocsmaasztalon, külön kell kérned. - -– Hát paprikát? - -– Azt is kapsz a patikába, ha találsz orvost, a ki szükségesnek találja, -hogy megmérgezd magadat és reczepten rendeli. - -– No már látom, nem fogunk mi jóizűen enni karácsonyig, – szólt komoly -bánattal Puskás, – de akkor meghívom az urakat osdolai disznótorra. -Akkora pakkot küldetek magam után, mint egy kóberos szekér. - -Bótai szeretetteljes mosolylyal nézett a székely fiúra s szólt: - -– Legjobb volna, ha már most elindíttatnál egy háromszéki borvizes -székelyt, a szekere tele disznóaprólékkal. Karácsonyra tán éppen -ideérne. - -– Jegyezd meg komám, – szólt büszkén Puskás (ha haragudott, mindig -komámnak nevezte az illetőt), – borvízfuvarral csak a csíki székely -szokott foglalkozni. - -– Nekem mondod? Hisz erdővidéki vagyok. - -– A szélin vagytok Háromszéknek. Nem az igazi fajta. - -– Persze, Attila kardját Osdolán hajította le az Úr… s nagy királyunk, -az isten ostora, ott találta meg… - -– Csend! – kiáltott Simándy. – Semmi villongás a hun ivadékok közt. Itt -a káposzta. - -– Káposzta? – kiáltott ujjongva Puskás. - -Belenézett a tálba. - -– Hisz ez törött czukor! - -– Kapard csak le a tetejét. Egy újjnyira alatta megtalálod a káposztát. - -– A czukor alatt? Szent Isten! Megbolondult a szakácsné! - -– Ugyan mi van abba, Gábor, – szólt Simándy, – hát nem emlékszel rá, -hogy Enyeden a Dájbukát boltos tubákkal eszi a sárga dinnyét, a -káposztába pedig mazsolát és mandulát főzet? - -– Dájbukát? – kiáltott föl Gábor s a fejére ütött, – remélem, vége van a -vacsorának. - -– Vége. - -– No hát, akkor fogadjatok tőlem egy kassai négyest a Dájbukát -boltjából. Ez az én meglepetésem a vacsorához. - -– Nyomorult, – rikoltott Simándy, – hányszor kértem tőled magyar szivart -útközben s mindig azt mondtad, hogy már elfogyott. - -– Nincs is több, csak ez a három s ezt az első hollandi vacsorára -tartottam fönn, – mentegetődzött Puskás Gábor. - -Rágyujtottak. S a kékes füstgomolyokat úgy tekintették, mintha hazai -levegő szálldosna körülöttük. Bótai lassan, nagy felhőket fújt ki s -merően nézett beléjük. Mintha a hótakart székely bérczek alakulnának ki -előtte a füstrongyokból. Ki tudja, meglátja-e még valaha e büszke -csúcsokat. - -Nem birta sokáig a szivart. Köhögni kezdett. - -– Az orvos tulajdonképp megtiltotta, – szólt, ziháló mellére tevé kezét, -– de ennek nem tudtam ellentállni. - -Még egy füstkarikát fújt aztán félretette. - -– Sört, sört! – kiáltott a legényre. - -A sötét, pálinkaerejű hollandi sör Puskáson már éreztette hatását. -Nagyokat bólintott és laposakat pislantott. Bótai ellenkezőleg -fölélénkült, arcza kipirult, szeme ragyogott. Hevesen gesztikulált és -Skócziáról beszélt… a feneketlen tengerszemről, melyekben jó tündérek és -rossz szellemek laknak… a félelmesen nagy fenyőkről, melyek halálukban -megdicsőülnek, mint árbocz szolgálván Anglia világbíró hajóhadán… a -remek rétekről, hol az izmos hegyi skót dudaszó mellett legelteti -nyáját… - -Simándy Puskásra mutatott, a ki karjára hajtva fejét, egészséges -szuszogással aludni kezdett. - -– Fölrázzam? – kérdé. - -– Ne, ne bántsd, – felelt Bótai, – ez most a Küküllő partján jár és -virágot szed bokrétába. - -– Oh, dehogy, – nevetett Simándy, – Osdolán ül és tejfölös bablevest -eszik, disznókörmivel. - -– Akkor pláne hagyd; legalább megreparálja a gyomrát a hollandus lakoma -után. - -A két fiatalember bekönyökölt az asztalba és sokáig némán nézett egymás -szeme közé. Bótai Barnabás szólalt meg először, lassan, szaggatottan: - -– Azt mondtad, hogy Rubensnek is vannak madonnái. Vannak. Micsoda -madonnák azok, barátom. Azok az igaziak. Láttam olasz madonnákat is, -hisz minden városnak van odalent egy-egy madonnája. De nem hatottak rám. -Akárhány Fornarinának is elmehetne… De a hollandi madonnák! Oh, barátom, -az anyává lett szűz, a ki a szűzesség minden báját megtartotta. Az égi -szelídség, jóság, mely rajtuk honol… különös szinű a hajuk, különös -szinű az arczuk… Bájos minden mozdulatuk… Oly tisztességesek és mégis -ezer vágyat keltenek a zajló szívben… Látszik rajtuk, hogy ha egyszer a -kezüket valakinek odaadták, azt boldoggá fogják tenni s egész életét -bearanyozzák lényük varázsával. - -Simándy feszült figyelemmel hallgatta. - -– Te a hollandi nőkről beszélsz általában? Vagy – s ezzel közelebb -hajolt hozzá s hangját lesülyesztette, – talán _egy_ nőről? - -Bótai Barna Simándy karjába markolt. Simándy érezte, hogy remeg a keze. - -– Én Rubens nőalakjairól beszéltem. Talán nem voltam elég világos? Csak -attól óvjon az Isten (s élénken csillogó szemeit Simándyra szegezte), -hogy egy ilyen női alak megelevenedve eléd cseppenjen. Akkor véged van… -A hogy végem van nekem… Ah, Skóczia sötét erdői és dörgő zuhatagai, de -boldog és boldogtalan voltam köztetek… de sok édes mérget és keserű -mézet ettem ott… a nélkül, hogy ő sejtette volna… - -– Ő? Kiről beszélsz? - -– Ő róla, a ki miatt elfelejtettem hazámat, apámat, egész családomat, s -a helyett, hogy haza mentem volna a nyáron, velük mentem Skótországba. - -– Tehát a gazdádnak a lánya? - -– Az. - -– S azt mondta, hogy nem szeret? - -– Soh’se beszéltem vele ilyesmiről. - -– Hát akkor miért vagy annyira boldogtalan? Nem látom be az okát… - -– Egy dúsgazdag hollandi patriczius lánya s egy szegény székely -kálvinista teológus? Ég és föld. - -– Dúsgazdag? Hisz akkor nem tartana téged kvártélyon. - -– Nem ösmered, fiam, a viszonyokat. Ez Hollandiában rendes szokás. Volt -két üres szobája, hát kiadta. A hollandus semmit se hagy kiaknázatlanul, -ha milliói vannak is. - -Megtörölte izzadt homlokát, a mámor mintha elrepült volna a fejéből. Már -nyugodtan beszélt. - -– Mindent tudsz. Nem akartam még szólni, de oly régen vágytam már rá, -hogy kibeszélhessem magamat… Senkim se volt… S most, az első alkalommal -kitört belőlem. - -A sok beszédtől köhögés fogta el. - -– Talán mennénk haza. - -– Megállj csak, – szólt Simándy, – mikor kaptál hazulról levelet? - -Bótai a zsebéhez kapott. - -– Hála Isten, itt van nálam. Te, Pali, nem is tudod, hogy micsoda -meglepetés vár rád. - -– Micsoda? - -– Nesze! - -Egy arczképet dobott eléje. - -– Ez jó talizmán lesz a hollandi madonnák ellen. - -– Anikó arczképe, – rebegte Simándy s két keze közé fogva, hosszasan -elnézte. - -– Csókold meg bátran, megengedem, – szólt Bótai nevetve. - -Simándy megcsókolta és zsebre tette. - -– Hát aztán, mondd csak, szép-e az én édes kis hugom? Mert ez a kóbor -brassai fotografus nem igen remekelhetett. De hűtlen is lettem hozzájuk, -én Istenem! Mekkorát nőhetett az a lány egy esztendő alatt… Mibe -maradtatok? - -Simándy maga elé nézett s így felelt: - -– Juliusban volt… Szép, meleg idő… A kerten mentünk végig… Fehér ruhában -volt, kék szalagokkal… Én Istenem, de szép volt… Nem adom oda se a -hollandi, se az olasz madonnákért a mi székely madonnáinkat… Lementünk a -Békény-patakig, a Bethlen Gábor diófája alá… A hol nyarat-szaka annyit -pajkoskodtunk… Egész úton gyűjtöttem a svungot, ott aztán nekiugrattam… -Megfogtam a kezét. - -– Anikó, én elutazom. - -– Tudom. - -– Külországba megyek. - -– Tudom. - -– Nem felejt el? - -– Nem. - -– Megvár-e? - -– Meg. - -– Soká tart ám. - -– Nem baj. - -Ekkor következett volna a voltaképpeni vallomás egy csók alakjában, de ő -elszaladt. - -– Tudom, – szólt Bótai, – Anikó megírta nekem az egészet, s én rátok is -adtam atyai áldásomat, megírván az öregemnek, hogy a ti lakadalmatok -lesz életem legboldogabb napja. A két néném okoskodott, hogy így, meg -úgy, Anikónak nagyobb szerencséje is akadhat, de én elnémítottam őket… -Egy pap lányára nézve az a legnagyobb szerencse, ha pap veszi el. Azt az -Isten küldte és biztosan boldog lesz vele… Boldog is lesz, úgy-e, öreg? -– és Simándy karjára nyugtatta sovány kezét. - -– Az lesz; esküszöm neked. - -Puskás fölébredt. Bambán, álmosan nézett körül. - -– Azt álmodtam, hogy fúj a Nemere és mi hárman a Hargitán kelünk át, -gyalog. - -– Rosszabb ez annál! Hallod? - -A szél rázta odakint az ólomkeretes ódon ablakokat. - -– Ez az Északi-tengerről jön, s a jeges óczeán fagyos lehelletét hozza -ide, – folytatta komoran Bótai, – czudar, rossz szél, megöli az embert, -átjárja a csontod velejét, visszafújja tüdődbe a lélegzetet. - -Figyeltek. - -– Halljátok, hogy jajgat? Mert itt talán a csúcsos, hegyes, szögletes -házak jobban sebzik, tépik a testét… De legalább elűzi gonosz testvérét, -a ködöt, mely fojtogatja a torkot. - -Kocsiba ültek. Bótai előbb elvitte őket egy kis fogadóba meghálni, aztán -maga is hazament. Miközben Pál és Gábor dideregve vetkőztek le a -fűtetlen szobában, az utóbbi megszólalt: - -– Te, ha ez a szél eltépné a töltéseket, úgy-e víz alá kerülne az egész -Hollandia? - -– Bizony víz alá. De ez nem történhetik meg. - -– Miért? - -– Mert itt nem lopnak el semmit a gátépítéseknél, hanem becsületesen -arra fordítottak minden pénzt. Azért hát: fordulj be és aludj! - -Puskás szerette volna megkérdezni, hogy hol loptak el a gátépítéseknél -minden pénzt. De aztán eszébe jutott, hogy bizonyosan – Romániában. – S -ebben megnyugodva, szépen elaludt. - - -IV. - -Bótai Barna a Nobelstraaton lakott s ugyanott fogadtak barátaink is -lakást, még pedig nem együtt, hanem külön-külön. Simándy havi tizenhat -forintért Lamersnél, a gazdag péknél kapott két szobát, s Puskás is -kénytelen volt két szobát venni, mert itt egy szoba nem kiadó. A -hollandus nem tud olyan szegény ördögöt elképzelni, a ki egy szobával -megelégedjék, azonfölül nem tartja a jó izléssel és az egészséggel -összeférőnek, hogy valaki ugyanott legyen nappal, a hol hált. Azért -inkább az egy szobát is deszkafallal kétfelé osztja s mint kétszobás -lakást hirdeti. Egyik a hálószoba, másik a nappali. A fiúk, kik Enyeden -hatod- és nyolczadmagukkal háltak egy szobában, meglehetős nagy úrnak -érezték magukat így egyedül, bár három lépéssel egész birodalmukat -végigmérték. A szobában filigrán fekete bútorok voltak, a tapétás -falakon régi hollandi mesterek rézkarczai és városok fotográfiái -függtek. Volt tükör is és fehér csipkefüggöny az ablakokon. Mindegyik -kosztot is fogadott a gazdájánál, mert Bótai arról biztosította őket, -hogy a korcsmai élet drágába fog kerülni. Simándynak volt egy szép -erkélye, tele virágokkal, Puskás ablakai hátrafelé, egy grachtra -nyíltak, a honnan fölhallatszott a víz locsogása. Puskásnak mindjárt -első nap összeütközése volt Hollandiával. Reggel hatkor ugyanis bejött -hozzá egy nagy csontos, vén asszony, mint utólag kiderült, a szobalány, -szó nélkül rányitotta az ablakot, fölszedte a padlóról a szőnyeget, s -előkészületeket tett a súrolásra. Puskás azonban szépen fülön csípte s -kitette a folyosóra a vizes dézsájával együtt. Aztán bezárta az ajtót s -aludt délig. Délben megjelent nála a gazdája, egy elemi iskolai tanító s -miután hosszabb beszédet intézett Gáborhoz hollandus nyelven, átadta -neki nyomtatásban a házi rendet, melyhez vagy alkalmazkodik vagy pusztul -innen. Ezzel intett a trabális szobalánynak, a ki jött és dühösen, egész -szenvedélylyel súrolni kezdett. Aztán behozta neki a reggeli -járandóságot, egy csésze teát, egy bögre tejjel és vajas -kenyérszeletekkel, utána a déli járandóságot: egy csésze tejes kávét s -figyelmeztette, hogy délután öt órakor lesz az ebéd, este kilenczkor -pedig megint kap egy csésze teát, tejjel. A góbé a lánynak az evésre -vonatkozó fölvilágosításait azonnal ösztönszerűleg kitalálta, bár egy -szót sem értett a beszédjéből. - -Harmadnap újra együtt ültek az _Izgatott Czápá_-nál. - -– Fiúk, – szólt Bótai, – holnap viszlek benneteket a stipendium első -részletét fölvenni. Fejenkint száz hollandi forintokat fogtok kapni, -főtisztelendő doktor Valeton úrtól. - -– Ki az? - -– Az a stipendium kuratóriumának mostani elnöke, különben pedig a zsidó -exegezis tanára. - -Puskás nevetett. - -– Mégis különös, hogy én összejárhatom egész Magyarországot s nem -találok embert, a ki nekem száz forintot adjon, ez az ismeretlen -hollandus pedig, a ki sohse látott, száz aranyforintokat számláljon le a -markomba. - -– Nem ingyen teszi. Ő, mint a kuratórium elnöke, ezer forintot kap -évenkint ezért a hivatalért. - -– Rengeteg pénzből állhat ez az alapítvány. - -– Majd elmondom neked töviről-hegyire az egészet. Legalább tudd, miből -pénzelsz. Különös dolog az, fiúk, hogy mi, református papok, a kik -otthon oly szegények és elhagyottak vagyunk, idegen országokból oly -nemes és önzetlen támogatásban részesülünk. Értem a skótországi és -hollandi alapítványokat. Mi érdekük ezeknek, hogy mi pusztulunk-e vagy -virágzunk abban a messzeeső keleti országban?… Tudjátok meg, hogy a mi -patrónusunk egy Bernhard nevű pfalzi ember, a ki a mult század közepén -szintén utrechti teológus volt. A papi pálya azonban nem vonzotta, -beállt kereskedőnek és nyakába vette a világot. Hosszabb ideig -tartózkodott Magyarországon, ott meggazdagodott s magyar lányt vett el -feleségül… Gyermeke nem lévén, egész vagyonát jótékony alapítványokba -fektette… Többek közt az utrechti egyetemen is tett alapítványt, -eredetileg csupán pfalzi és magyar teológusok számára… Megható dolog az, -fiúk, hogy a felesége iránt való gyöngédségből a magyarokról se -feledkezett meg. - -– Hány magyarra szól az alapítvány? - -– Legkevesebb háromra, mert mint az alapító-levél mondja: egy megunná -magát, kettő közül az egyik beteg lehet, tehát legyenek minimum hárman. -Volt idő, mikor magyarok többen voltak itt, mint pfalziak. Abból az -időből ered, hogy a teológián ma is a következő elnevezések vannak: 1. -_Gens batavorum_, ezek a tulajdonképpeni hollandusok, az anyaország -fiai; 2. _gens afrorum_, a gyarmatlakó hollandusok fiai; 3. _gens -hungarorum_, a kik alatt az összes külföldieket értették; így a -_stipendium Bernardinumon_ ma a németek vannak túlsúlyban, de azért ők -is a gens hungaricához számíttatnak. - -– S miért vannak most a németek túlsúlyban? - -– 1820-ban, fejedelmi szóra, Németországban megtörtént az egyházi unió, -a mi az igazi kálvinista egyházat az egész birodalomban megsemmisítette. -Azóta egész Németország teológusainak, nemcsak a pfalziaknak, van joguk -a stipendium Bernardinumra pályázni. S mi leszorultunk háromra. Most hát -tudtok mindent. Ezt különben Valeton úr holnap mind el fogja mondani -nektek, de jobb, ha előre tudjátok, mert egy szót se fogtok az ő -hollandus beszédéből érteni… - -Bótai köhögött. Simándy élesen nézett rá. Barátja arcza néha úgy -eltorzult, mintha egy láthatatlan kéz marokra fogva összeszoritotta -volna a tüdejét. Simándy mélyet sóhajtott, aztán kinézett az ablakon a -ködös levegőbe. Nem tudta volna megmondani, hogy miért, de rossz -sejtelmek zsibongtak lelkében. Ha egy pillanatra behunyta szemét, -azonnal Bótait látta valami sárga ködben távolodni, halványodni, -elveszni, eltűnni. - -– Ez a nyomorult köhögés kínoz mindig, – suttogta Barna. - -– Miért nem mégy orvoshoz? - -– Voltam. Valami port rendelt, de bizony nem sokat használt. - -– Talán sokat dolgozol? - -– Tavaly sokat tanultam. Most csak a gazdám fiával van sok vesződségem. -Nehézfejű, akaratos kölyök. - -Simándy gondolkozott egy kicsit. - -– Te Barna, add át nekem azt a ficzkót. Németre meg latinra én is tudom -tanítani… - -Bótai arczára mintha sötét pir szökött volna. - -– Nem lehet, nekem szükségem van arra a havi húsz forintra. - -Halkabban hozzátette: - -– Tudod, az apámnak küldöm. Én ingyen el akartam vállalni a fiút, de a -hollandus ezen annyira elbámult, mintha hirtelen megbolondultam volna. -Erre azt mondtam neki, hogy fizessen annyit, a mennyit akar. Azóta húsz -forintot fizet havonkint. - -Simándy gyöngéden megsímogatta Bótai kezét. - -– Nem értettél meg, édes fiam. Én csak addig akarlak helyettesíteni, a -míg kipihened magadat. Mondjuk, egy hónapig, vagy hat hétig. Ezért csak -nem reflektálok fizetésre? Mi nem vagyunk hollandusok, öreg. Mi -szívességeket is tehetünk egymással… Ugyan ne nézz rám olyan sötéten… -Látszik, hogy régen nem voltál otthon, elködösödött benned a magyar -fölfogás. Meg se érted, hogy az én ajánlatom milyen természetes… - -– Nincs abba semmi, – szólt Puskás. - -Simándy odahajolt Bótai füléhez s halkan mondá: - -– Én nekem jogom van így beszélni. Én több vagyok, mint barátod, gondolj -a jövőre… - -Szomorú mosoly futott végig Bótai arczán. - -– A jövőre? – dörmögött maga elé. – Sokszor gondoltam rá, de nem látom -ettől az istentelen ködtől… eddig nem rajzolódtak elém soha a jövő -képei… de most, most, hogy ti itt vagytok, látom a tiszta kis parókiát -az Olt zúgó vize mellett, a gyümölcsös kertet, Anikót sürögni házi -szőttes ruhájában, téged hosszú pipával a szádban, a mint fiadnak, az -elbámészkodó kis Barnabásnak, az én kis öcsémnek a tornáczon -füstkarikákat fújsz… Mert azt kikötöm, hogy az elsőnek Barnabás legyen a -neve… - -Simándy boldog mosolylyal hallgatta Barna beszédét. - -– Meglesz öreg, meglesz minden, de azt a hollandi fattyut nekem engeded -át. - -Gábor csak most értette meg a dolgot, s pokoli döngetést vitt véghez az -asztalon. - -– Erre iszunk, fiúk. Hát annyira vagy, Pali? Anikó egészségére, -gyerekek. No, Barna, a sógorodnak csak szót fogadsz? Jó kézbe kerül a -gazdádnak, Baljon úrnak a gyereke. Attól ne félj. - -És jó hangulatban ittak az otthonvalók egészségére. És Bótai -elhallgatott, nem szólt egy szót se arról, hogy mikor a maga jövőjére -gondol, ráborul a nehéz hollandi köd és lelke hiába vergődik, vak marad -és nem lát semmit… És Simándy elhallgatott és nem árulta el, hogy ha -lehúnyja a szemét, az a félelmes, sárga köd ráborul barátjára és egyre -jobban elmossa a körvonalait. Hallgattak. És Puskás maga beszélt, -nevetett, tréfált, ivott. Megbecsülhetetlen fiú volt. A maga örökös jó -kedvével kedvesen és hasznosan kitöltötte a kinos szüneteket, mikor -társainak lelkén nehéz gondolatok bús árnyékként suhantak végig. - - -V. - -Fölvették zsinóros, hosszú fekete kabátjukat, hozzá magyar kucsmát -tettek a fejükre és elindúltak mindhárman a Rijks-Universiteit palotája -felé, hogy a két újonnan jött studens dr. P. I. I. Valeton úrnak -bemutassa magát és átvegye a járandóság első részletét. - -Valeton úr hivatalos szobájában várta őket. Magas, erőteljes, borotvált -képű, hosszú hajú ember volt, a ki pápaszeme mögül élesen belenézett az -előtte állónak szemébe. Barátainkat Bótai mutatta be, mindegyikkel kezet -fogott, azután íróasztalára támaszkodva, vagy öt perczig beszélt nekik -hollandusul. Bótai a szemével intett társainak: ez az, a mit én már -tegnap elmondtam nektek. Végre elhallgatott és várni látszott. Ekkor -előlépett Simándy Pál s németül így szólt: - -– Főtisztelendő professzor úr! Mi, egy távol hazának gyermekei, a -református vallás hithű fiai, leendő papjai és apostolai, eljöttünk, -hogy tudományban gyarapodva, hitünkben megerősödve egykor otthon az -Urnak jeles szolgái lehessünk. Eljöttünk mint a szarvas a hives patakra, -hogy szomjúságunkat a protestantizmus tiszta forrásainál eloltsuk… - -Valeton türelmetlen mozdulatot tett. - -– Ne folytassa, humanissime; önök egyszerűen tanulni jöttek ide, ne -használjon tehát abstrakt frázisokat. És pedig itt nemcsak a teológiai -tudományokban szerezhetnek jártasságot, hanem megismerhetik a bigottság -nélkül való szigorú erkölcsösséget is. Mitőlünk itt az egyetemen -elméleti oktatást nyer, de ajánlom, hogy pillantson bele a hollandi -életbe, a hol a gyakorlati eredményekkel megismerkedhetik. Hová való? - -Simándy megfelelt a professzor összes kérdéseire, s aztán a -nagytudományú úr Puskáshoz fordult valami német kérdéssel. - -– Nescio germanice, – felelt emelt fővel a góbé.[1] - -– At scisne latine? – folytatta a professzor. - -– Scio. - -– Ubi est domicilum vestrum? - -– In Transsilvania. - -– Quae terra est illa? Estne comitatus hungaricus? - -– Transsilvania pars integralis est regni Hungariae, quae constat ex -pluribus comitatibus. - -– Ergo es hungarus? - -– Ita, sed ex gente nobili siculorum. - -A professzor bámulva tolta föl pápaszemét a homlokára. - -– Si es siculus, patria tua debet esse Sicilia. - -– Quod deus avertat! – kiáltott Gábor, kin már a kimerülés jelei s kövér -verejtékcseppek kezdtek mutatkozni. Azért Bótai segítségére sietett s -Gábort kihúzta a bajból és Szicziliából. - -– Ördög bujjék beléd a szikulus büszkeségeddel, – feddé őt távozásuk -után Simándy, – elégedjél meg azzal, hogy a professzor annyit tud, hogy -Magyarország és magyarok vannak a világon. Mit akarod őt megtanítani -arra, hogy miféle árnyalatokból állunk otthon? Mi köze neki ahhoz, hogy -a magyarok egy része a farkast toportyánféregnek, a kukoriczát pedig -törökbúzának mondja? - -Puskás daczosan visszafelelt: - -– Jó, jó, nekem beszélhetsz, tudod, hogy nem engedek a negyvennyolczból. -Azért mégis imponáltam neki a latin beszédemmel. - -– Szegény Cicero, hogy foroghatott a sírjában. - -– No, komám, akkor Goethével versenyt foroghattak, – vágott oda Puskás, -Simándy német tudományára czélozva. - -– Csitt, szittyák, orvtámadás fenyeget! – kiáltott Bótai. - -A kapunál egy studens lépett feléjük, a fején parányi sipkával. - -– Kolléga Potáj, megérkeztek a barátai? - -– Meg. Itt is vannak. Simándy, Puskás. - -A diák nagyokat rándított az eléje nyújtott kezeken. - -– Örvendek, nevem Bienert. Ma este várjuk az urakat a _Kneipe_-ben, egy -kis ismerkedésre. - -– Ott leszünk. - -A diák újra elhelyezett három szabályos kézrándítást és eltávozott. - -– Ki ez? – kérdé Simándy. - -– Ez a _Stipendium Bernardinum_ magyar és német ösztöndíjasai által -alakított közös egyesületnek az elnöke. Mikor az új stipendisták -megérkeznek, mindig összegyűl az egyesület egy kis barátságos murira. - -– Kinek a költségén? – kérdé Puskás nem minden aggodalom nélkül. - -Bótai mosolygott. - -– Van ott egy kis _Sauffond_, melyet magyarul söralapítványnak lehetne -nevezni, de bizony nektek is meg kell ereszteni egy pár piczulát. - -– Megeresztjük fiam – felelt nagylelkűen Puskás, – csak azt sajnálom, -hogy németek isszák meg. - -– Hadd el, ezek a mi legjobb pajtásaink itt, mert épp olyan szegény -ördögök, mint mi. Hollandus diákkal nehezebb ám megismerkedni, barátom! -Van olyan, hogy háromezer forint zsebpénzt kap hazulról. Van olyan, hogy -már feleséges ember s most jár az egyetemre. Azokkal mi nem tarthatunk -lépést. - -Puskás, mióta hollandi sárgacsikók csörögtek a zsebében, bátrabban -nézett szét és emeltebben hordta a fejét. Elmentek sétálni a Maliebaan -százados hársfái alá. A lombok már nagyon ritkultak, s a sárga -faleveleket öreg emberek szedték kosárba. Egyszerre csak Simándy érezte, -hogy Bótai erősen belemarkol a karjába. Követte barátja tekintetét. Egy -leányalak közeledett feléjük, egyszerű szürke ruhában. Bótai arra -nézett. A mint a leány közelebb jött hozzájuk, Bótai keze remegni -kezdett, szivének minden lüktetése mintha megütötte volna Simándy -karját. A leány egy öreg asszonynyal jött és nem nézett se jobbra, se -balra. A fiuk mind a hárman nagyot köszöntek, az öreg asszony -végigmustrálta őket s visszabólintott, de a leány nem nézett föl. - -– Ki volt ez? – kérdé Puskás. - -– A gazdám leánya. - -– Nem nagyon kiváncsi ránk, föl se pillantott. Csinos? - -– Az. - -– No, már hozzád nyájasabb lehetne, a ki nemcsak lakó, de nevelő is vagy -a háznál. - -– Ez itt nem szokás. S ha azt hiszed, hogy te Utrechtben nagyon sok -nyájas mosolyt fogsz kapni a leányoktól, érzékenyen csalódol. Ne igen -csókolódzzál itt az omnibusz tetején, mert könnyen kicsaphatnak az -egyetemről. - -Ezt Simándy mondta, a ki látta, hogy Bótai kínos zavarban van. - -– No, már én hozzá szegődöm, ha neked vagyok és hazakisérem a kicsikét. -Ez a legegyszerűbb gavalléria. - -– Igen, Sepsi-Szent-Györgyön, de nem Hollandiában. Itt a leány csak a -vőlegényével sétálhat az utczán. - -Ezt már Bótai mondta, a ki ezalatt összeszedte magát. Szó nélkül -haladtak odább s Puskás ismételten kisérletet tett, hogy valamely -úrileány tekintetét önmagára vonja, de sikertelenül. A min két barátja -sokat mulatott. - -Simándynak az volt a benyomása, hogy ez valami könyörtelen, hideg -hollandi szent. S lopva egy tekintetet vetett Bótaira, a ki földre -szegzett tekintettel ment mellette, mintha a leány lábanyomát kereste -volna a halálravált, elhervadt levelek közt. S nem tudott róla számot -adni, hogy miért, de lassan valami tompa fájdalom siklott be a szivébe, -a mint arra az érzéktelenül tova haladó ifjú leányra gondolt s ezt a -sápadt fiút nézte… - - -VI. - -A Bernhard-féle stipendium idegen élvezőinek külön egyesületük volt, -mely _Verein deutsch-ungarischer Studenten_ nevet viselt. Ennek -hivatalos helyisége az _Oude grachton_ (ó-csatorna) feküdt, a -Münzer-féle sörház fölött az első emeleten. Itt várták a német kollégák -a magyarokat egy kis ismerkedési _Festcommersre_. Mikor az alsó kocsmai -csaposlegény, Szepl, a becsületes bajor, a ki idefönt az előkelőség -szempontjából Baptiszt névre hallgatott, jelentette, hogy jönnek az -ujak, egy diák a rossz zongorához ugrott s a Rákóczi-indulót kezdte -verni. A diákok sorfalat álltak, égő gyertyával a kezükben s dörgő -hurrát ordítottak a magyarok fülébe. Azután libasorban körüljárták őket -s hatalmas kézszorításokkal, parolákkal ösmerkedtek. - -Simándyt és Puskást az elnök két oldalára ültették s egy huzamos -szalamander dörzsölés után harsányan kommandirozott exszel megkezdődött -a sörivás. Miután a poharat fölfordítva az asztalra tették, mutatni, -hogy csöpp se maradt benne, az elnök elkiáltotta: - -– Baptiszt! A csizmát! - -Egy nagy üvegcsizmát vagy tiz liter sörrel megtöltve eléjük tettek. - -– Ezt te fizeted, pajtás – sugta Bienert Simándy fülébe, – de én kezdem -meg. - -Azzal intett a két legfiatalabb studensnek, a kik a csizmát az elnök -előtt magasra emelték. Ő meg kezdé: - -– Elválaszt minket a nyelv, a nemzetiség, a távolság. De összehozott a -közös vallás. Honoljon köztünk és virágozzék mindig a baráti szeretet. -Magyar barátaink – hurrá! - -– Hurrá! - -– Önts! - -Erre a két fuchs a csizmát az elnök úr szájához emelte és beleöntötte a -sört, míg ez kezének intésével azt nem kommandirozta: halt! - -Akkor Simándy fogta a különös kupát. - -– Idegenül léptünk e földre, idegenül és szomoruan. Mindent mögöttünk -hagytunk, a mi nekünk drága s ma van első eset, hogy szívünk egy kicsit -megmelegszik, fölvidul, mert itt otthon érezzük magunkat, mert érezzük, -hogy itt jóbarátok közt vagyunk. Német testvéreink – hurrá! - -Iszonyú tombolás keletkezett e bensőséggel elmondott kis beszédre. -Mindenki Simándyhoz rohant, ölelgette, csókolgatta. Csak Puskás ült ott, -mint egy elbúsult tuzok. - -– Hej, hiába, – mondá Bótainak, – Pali csak mindig kivágja a rezet. -Ördöngös ficzkó. De mit csinálok én, ha rám kerül a sor? - -– Már rajtad is van. - -Baptiszt csakugyan Gábor elé tette a csizmát. A székely elszántan -fölragadta és hatalmasan belekiáltotta a zajgó csoportba: - -– Extra linguam hungaricam non est lingua. Hős vértől pirosult gyásztér -sóhajtva köszöntlek, nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács. Holló -szárnyaival lebegett a zordon enyészet s pusztító erejét ránk viharozta -dühe. Hurrá! - -Ezzel vagy két litert leeresztett a torkán a nélkül, hogy nyelt volna. A -studensek lelkesedésének ez újabb táplálékot adott s nagyokat ütöttek -Puskás hátára. Bienert ünnepélyes komolysággal szót kért: - -– Sok szónoklatot hallottam már életemben, – mondá, – de még így inni -sohse láttam. Hozzák elő Gambrinus koszorúját. - -Az egyik szekrényből elővettek egy cserfakoszorút, ezüstből utánozva, s -az elnök beszéd kiséretében Puskás fejére tette. Aztán egy gyöngéd -nyaklevest adott Gábornak és szóla: - -– Ezennel a Szent Gambrinus-rend lovagjává avattalak. Ösmered -kötelességedet? - -– Nem. - -– Mi sem. De tisztában vagy-e jogaiddal? - -– Nem. - -– Az már baj. Elsőrendű, elvitázhatatlan szent jogod sört fizetni, ha -valamely lovagtársad megszomjazik. - -Erre az elnök szörnyülködő képet vágott. - -– Mi dolog az, lovag úr? A csizma már tíz másodpercz óta üresen áll. -Baptiszt, segítsd elő ezt az urat legszentebb jogainak gyakorlásában. - -Szepl, mint a legtöbb bajor, nagyon hátul állt, mikor a jó Isten az észt -osztogatta, de mint igazi bajort, egy dolog inspirálta: a sör. Mikor -ezzel foglalkozott, csapolta, hozta, öntötte, kóstolta, szagolta: -egészen át volt szellemülve, friss, fürge, majdnem szellemes lett. -Gyönyörűség volt nézni ezt a nagy, tohonya legényt, a mint lázas -lelkesültséggel sürgölődött és szolgálta a sörfogyasztás szent ügyét. -Mikor Bienert szörnyűködött, akkor már futott a kancsóval s a mikor az -utolsó szót kimondta, a kancsó sör már ott habzott az asztal közepén. - -Puskás még mindig állt és várakozó arczczal nézett Bienertre. Ez -megszólalt: - -– Azt várod, pajtás, hogy jogaid fölsorolását folytassam? - -– Azt. - -– Akkor ülj le. Még több jogot is kivánsz? Ej, ej, ez már csakugyan nem -járja. Több sört kivánhatunk tőled, de több jogot nem kivánhatsz tőlünk. - -Ekkor fölállt egy hosszú, szőke fiú, a pipája csutorájával kétfelé -törülte a bajuszát és szólt: - -– Indítványozom, hogy a lovagot, tekintettel a sörivás terén mutatkozó -fényes tehetségeire, válaszszuk meg tiszteletbeli németnek. - -Puskás nem értette egészen, hogy mit czéloz az indítvány. Mire -megértette, már meg is volt választva. Simándy és Bótai az oldalukat -fogták nevettükben. Puskás kézzel-lábbal kapálódzott, de hiába. A diákok -bursch-nótákat harsogtak s az általános zajban elveszett minden egyéni -akarat. - -– Hadd el öreg, nem olyan szégyen az. Legalább megmutattuk, hogy a -sörivásban is különbek vagyunk, mint ők. Pedig ők erre születtek, -predesztinálva vannak rá. - -Csak akkor lett újra csönd, mikor a harmadik csizma sört Bótai az -asztalra tétette s körüljártatva mélyen ülő szemeit, szóla: - -– Én annak az egészségére iszom, a kit legjobban szerettek. Isten áldja -meg az édesanyátokat. - -A sörös-kancsók pokolian dübörögtek az asztalon, a csizma kézről-kézre -járt s a diákok sorba Bótaihoz léptek és megcsókolták, Bienert a vállára -ütött: - -– Te könnyezel, pajtás! - -Bótai halkan felelt: - -– Az én édesanyám régen el van temetve. - -Ezzel leült, s bekönyökölt az asztalba. Nem zavarták. Csak Simándy -nyújtotta eléje a poharát s ezt suttogta oda neki: - -– És én azért iszom, a kit te a legjobban szeretsz. - -– Áldja meg az Isten, – felelt Bótai föllángoló tekintettel s fenékig -ürítette a poharát. - -Ettől kezdve nem ivott többet egész este. - - -VII. - -Reggel volt, napsugaras őszi reggel. Talán Hollandia fölött utolsó szép -napja az esztendőnek. Mintha a nap még egyszer meg akarta volna magát -teljes pompájában mutatni, fényét, melegségét szétárasztani e szürke -országon, hogy aztán annál inkább sírjanak és kivánkozzanak utána a -hosszú őszi és téli hónapokon keresztül. Mint a hatalmas úr, a ki -legragyogóbb mezébe burkolódzik, mikor halálát érzi közeledni. Baljon -Friderika kinyitotta fehérfüggönyös ablakát s kinézett kis kertjébe. A -finom selymes fű még zöld volt, de a rózsafák már szalmába voltak -csavarva. A virágok is eltüntek, bevitték őket az üveges folyosóra. -Friderika kitette a kanáriját az ablakba, azután a szájából megetette -czukorral; majd megtisztította a kaliczkáját és friss homokot szórt be; -vályujába tiszta vizet öntött. S édesen csicseregtek egymásnak, a kis -madár és a kis leány. Talán meg is értették egymást. - -Egyszer csak egy fiatal gyerek fut a kertbe s az ablak előtt megáll: - -– Jó reggelt, Derry, hogy aludtál? Csókolj meg. - -– Mászszál föl az ablakra, de le ne verd a madaramat. - -– Nem, Derry, mert ha a fal piszkos lesz, megver a papa. - -– Megelégszel a hajammal? - -– Meg. - -– Nesze. Ugyis fésülködni akarok. - -Ezzel kihúzott egy fésüt a hajából s szőke fürtei tömött csigákban -omlottak alá. A fiú lent csókolgatta. - -– Oh, Derry, ha nekem ilyen hajam volna… - -– Mit csinálnál vele? - -– Levágnám, eladnám a fodrásznak s czukrot vennék rajta… - -– Ugyan, a multkor is a fogad fájt a sárga czukortól. - -– Nem a sárga czukortól, édesem, hanem a hústól, tiltakozott hevesen a -fiú. - -– Én elhiszem, Artur, de a mama nem hiszi el, – kaczagott a leány. - -– Boldog kanári! – sóhajtotta a fiú, – ez mindennap kap czukrot, foga -meg nincs, a mi fájjon. - -– De szép idő van ma! – sóhajtott a lány s lehúnyta a szemét. - -A nap egész sugárözönnel folyta körül bájos alakját: mintha az őszi nap -a tavasz tündérét üdvözölte volna. A puha, szőke haj aranysárgának -látszott a fényben. A leány hosszú szempillái alatt szinte árnyék -támadt. Keble pihegett, egész teste remegett, a mint a jótékony -melegséget magába szívta. - -– De szép vagy, Derry, – sóhajtott a fiú, őszinte csodálattal nézve föl -nénjére, – de kár, hogy nem tudsz latinul. - -– Miért? - -– Hogy segíthetnél nekem a latin föladatok elkészítésében. - -– Hát nem elégszel meg, hogy a németben segítek? - -– Nagyon köszönöm, de már ki is kaptam miattad. - -– Hogyan? - -– Az új tanító észrevette, hogy valamit lediktáltál s azt mondta, hogy -magam gondolkozzam és dolgozzam, különben sohse tanulok meg semmit -alaposan. Azt is mondta, hogy a papa nem azért járatja őt a házhoz, mert -rajta segíteni akar, hanem azért, hogy én tanuljak. - -– Ebben igaza van, kedves öcsémuram. - -– Oh, Derry, rossz idők járnak rám. Ez az új tanító nagyon szigorú. Azt -is mondta, hogy a gazdagság magában véve semmi, ha nem jár vele a -műveltség. Sőt a gazdag embernek még többet kell tudnia, mert az -vagyonánál fogva nagyobb szerepet fog játszani a világban s így sokkal -többen tudják meg róla, ha tudatlan marad. - -– Ebben is igaza van, édes Artur. - -– Tudom, hogy igaza van s ép az a kellemetlen, hogy ezt mindig olyan -szépen meg tudja mondani, hogy elszégyellem magamat. Megmondta nyiltan, -hogy itt fog hagyni, ha nem tanulok komolyan… Nem akarja, hogy a papa -hiába költse rám a pénzét… Bótainak mindig túljártam az eszén s azt -tettem, a mit én akartam… ő olyan jó ember, kedves ember volt… de ezen -nem tudok kifogni… nem is merek hozzáfogni. Ha rám néz, minden -bátorságom az inamba száll. Mondtam neki, hogy miért nem mesél -hazájáról, mint Bótai úr. Azt mondta, hogy leczkeórák alatt tanulni és -nem mesélni kell, hanem ha elmegyek vele néha sétálni, szivesen mesél… - -A kapu csengetyűje megszólalt. - -– Itt van Szimandi úr, – szólt búsan a nebuló. - -– Hogy hivják? - -– Szi-man-di. Ugy-e furcsa? - -– Nagyon furcsa neve van. - -– Isten veled, Derry! – s a fiú elszaladt. - -Ezalatt Friderika már befonta a haját, s feltűzte a fejére. Aztán az -ajtó felé tett egy pár lépést: meglesi az új nevelőt. De hirtelen -megállt s elvörösödött. Az kellene még csak! Hogy is juthatott ilyesmi -az eszébe? E helyett tante Fannihoz, anyjának náluk lakó nénjéhez -futott, jó reggelt kivánni s egy kicsit segíteni neki, aztán a mamához, -megkérdezni, hogy micsoda munkát szánt neki ma délelőttre. Fanni -tantinak volt egy tekenősbékája és egy macskája, a mamának egy üvegtál -aranyhala. Derry a tekenősbékának adott egy levél salátát, a cziczának -egy darab tejbe mártott kiflit; a mama megbízta, hogy hozzon friss vizet -a halaknak. Egyebet sohse kivántak tőle, de ezt minden reggel s ő mindig -szaladt, mert tudta, hogy már várják: az asszonyok is, meg az állatok -is. Fanni tanti egy öreg karszékben ült s mint rendesen, ma is ezzel -fogadta Derryt: - -– De szép vagy te ma, Derrykém! Ez a kék szalag oly jól áll neked… - -(Ugyanezt elmondta már a sárga, zöld, vörös, barna, lila és fehér -szalagokra is.) - -– A néni oly jó… - -– Mit gondolsz, Derry? – s az állatokra mutatott. - -– Én azt hiszem, édes nénikém, hogy a macska erősebb. - -– Én is azt hiszem. De tudod-e miért? - -– Nem nénikém. - -– Mert a macska meg tudja enni a tekenősbékát, de a tekenősbéka nem -tudja megenni a macskát. - -Erre Derry jóizüt nevetett, újra összecsókolta a nénit és eltünt. A jó -néni már évek óta törte azon a fejét, hogy melyik állat erősebb, ezt a -kérdést minden reggel tárgyalták s a fentebbi módon el is intézték – -hogy másnap elülről kezdjék. - -Az ebédnél rendkívüli esemény történt: Artur nem jelent meg. Baljon papa -kemény ábrázattal ült ott és szakállát simogatta, a mama szemein mintha -a sirás nyomai mutatkoztak volna. Derry és a tanti csodálkozva néztek -össze. Mikor Baljon papa egész határozottsággal kezébe vette a leveses -kanalat s Artur helye még mindig üresen maradt, megszólalt a néni: - -– Hol van Artur? - -– A szobájában. - -– Miért? - -– Büntetésből nem kap ma ebédet. - -A néni összecsapta a kezeit és éles hangon így szólt: - -– Hát ez valami új nevelési rendszer megint? - -Baljon papa fölpattant: - -– Ne avatkozzál bele, úgyis ti kényeztettétek el azt a fiút annyira, -hogy már nem lehet vele bírni. - -– Aztán mit csinált a lelkem, hogy ilyen szigoruan bántok vele? - -– Nem csinálta meg a házi feladatát s gorombán feleselt a nevelővel. A -nevelő erre behivatott és megkérdezte, hogy akarok-e embert faragni a -fiamból? Persze, hogy akarok. «Akkor tessék megengedni, hogy szigorúan -bánjak vele, mai magaviseletéért pedig elégtételül a fiu megbüntetését -kivánom. Különben nem maradok tovább. Ha nincs tekintélyem, nincs -eredménye a tanításomnak.» - -– Nagyon büszke ember lehet ez az új nevelő. Én rögtön elküldtem volna -erre a kihívó beszédre. - -– Én pedig helyeseltem a mondókáját. Artur holnap reggelig -szobaáristomban ül, s egész nap nem kap egy falatot se enni. - -– A másik tanítóval sohse volt semmi bajunk. - -– Az derék, jó fiú volt, de Artur túl járt az eszén. Ez majd megtanítja -őt keztyűbe dudálni. Nagyon örülök neki, hogy az úrfi végre emberére -akadt. És most elég legyen a beszédből. - -A mama nagyot sóhajtott, a tanti durczás képet vágott. Derry is -szomoruan ült helyén, s az ebéd így igen bús hangulatban folyt le. - -Csak a sajtnál mondta a tanti: - -– No, Willem, szeretnék én a te nevelőnek öltözködött spanyol -herczegeddel a gyermeknevelésről beszélgetni. - -– Azt megteheted, Fanni, mert holnap este itt lesz a teán a barátaival -együtt. - -Derry odahajolt a nénihez, megcsókolta a kezét és a fülébe súgta: - -– Én pedig leszek spanyol herczegnő és holnap rá se nézek arra a -kegyetlen emberre, a ki szegény Arturkánkat így kínozza. - -A néni megsimogatta az odahajló szőke fejecskét, s szuró tekintetet -vetett Willem papára, a kinek ez hegyes tőrként járta át puha apai -szivét. Elismerte, hogy ennek az energikus tanítónak igaza van, de egy -belső hang azt súgta szivében, hogy a familiának is igaza van. Nem mert -senkire se tekinteni, nehogy ellágyuljon, s jóformán búcsú nélkül -sietett el hazulról, hajózási irodájába. Ott, a világot behálózó nagy -vállalat könyvei, levelei és táviratai közé temetkezve, az üzletember -legyürte benne az apát. - -De mikor nyolczat ütött az óra s a nagy raktárépületben végigkongott a -zárlatot jelentő harang: a Baljon-czég feje újra apának érezte magát. S -miközben dörögve csapkodták be és csikorogva zárták le a hatalmas -vaskapukat, ő már sietett le a nagy lépcsőn és szokása ellenére kocsiba -ült, hogy hamarább otthon legyen. A mama arczán még mindig bánat honolt, -a homlokát gépiesen tartotta Baljon úr elé csókra. Fanni tanti hidegen -bicczentett a gazdának, de Derry átölelte a papa nyakát, s hizelegve -simogatta a szakállát. A papa megcsókolta Derryt, aztán csengetett. - -– Hivja be Arthurt! – szólt a belépő szobalánynak. - -– Körülnézett, várta a hálás pillantásokat; de csak Derry mosolygott rá -elismerőleg, az asszonyok mogorvák maradtak. Baljon papa megdöbbent. Ugy -látszik, már eddig is sokalják a fiúra szabott büntetést, s a továbbiak -elengedését nem hajlandók kegynek tekinteni. - -A szobalány visszatért. - -– Az úrfi nem jön le. - -– Miért? – szólt Baljon papa elképedve. - -Az asszonyok zavartan néztek egymásra. - -– Azt nem mondta. - -– Derry, hozd le te! - -Friderika kiváncsian futott föl az öcscséhez s beszólt az ajtón: - -– Mi jut eszedbe, fiú? Hát nem érted, hogy a papa elengedi a büntetést? - -– Értem, de nem fogadom el. - -– Ne makacskodjál! - -– De makacskodom. Ha rám mérték a büntetést, kiállom. Nem akarom, hogy a -tanító úr holnap lenézzen és anyámasszony katonájának tartson. - -Aztán egy darabig hallgatott, mintha azon gondolkoznék, hogy mondjon-e -még valamit, vagy ne mondjon, végre megszólalt: - -– Tudod, édes Derry, de ezt ne mondd meg senkinek, a tanító úrnak igaza -van. Ő, tudom, nem engedné el a büntetést, ha egyszer kimondta. - -– Jó, én felküldöm a papát, – szólt Derry és leszaladt. - -Odalent a hír általános rémületet okozott. Még nagyobb megdöbbenés -támadt, mikor a mama hideg húst és teát vitt az Arturnak, s a fiú azt is -visszautasította, mert – ugymond – az itélet koplalásra is szól, s ő -hajlandó végigszenvedni. A mama sírva fakadt, a néni kezeit tördelte, s -azon nézetének adott kifejezést, hogy az éhség reggelre megöli a gyenge -gyereket. Minden felelősséget Willem vállaira hárítva, köszönés nélkül -visszavonult szobájába. Baljon papa izgatottan járkált föl s alá, de -fölmenni nem mert, mert félt, hogy apai tekintélyét koczkára teszi. -Derry kezet csókolt és fehér szobájába vonult. A két öreg maga maradt. - -– Ostobaság. Már hogy éhen haljon? A nénédnek is több esze lehetne. Szó -sincs róla. Az ember egy hónapig is elél étel nélkül. - -Megállt a felesége előtt. - -– Aztán, meg édesem, adhatunk neki… - -– De mikor visszautasította… tőlem… az anyjától… - -– Nem úgy kell adni… titokban… ne vegye észre, hogy beadtuk… mintha -tegnapról maradt volna ott. - -A mama fölnézett. - -– Mit csinál a gyerek? - -– A nappalijában olvas. - -– Akkor megtehetjük. - -A mama tányérra tette a hideg húst, Baljon papa fogta a tányért és így -elindúltak az expediczióra. Artur még olvasott. Hálószobájának ablaka a -folyosóra nyilt, az ágy és az éjjeli szekrény egészen az ablak mellett -állt. Remegtek. Baljon papa még a czipőjét is lehúzta. A csak betett, de -nem becsukott ablakot halkan benyomták… s a hús ott állt az éjjeli -szekrényen. Az ablakot behuzták és megkönnyebbült sóhajjal néztek -egymásra. Artur megmozdult, a két öreg megrezzent és sietve koczogott le -az emeletről. Másnap Baljon papa Simándyval együtt ment be a fiához. -Útközben elmondta az esetet a nevelőnek, – persze a húscsempészés -elhagyásával. - -– Bravo, ifjú ember; tudja meg, hogy a maga magaviselete nem makacsság, -hanem büszkeség. És jegyezze meg, hogy a ki ifjú-korában nem tud -engedelmeskedni, az férfi-korában nem tud parancsolni. - -Ezzel Simándy kezet fogott Arturral, a kinek arcza az örömtől ragyogott. -Pali folytatta: - -– Most már egész élvezettel folytatom a maga tanítását. - -… És Baljon papa arcza is sugárzott volna az örömtől, ha… ha nem -röstelte volna azt, hogy húst csempészett be a fiának s ha nem rontotta -volna örömét az, hogy… hogy a fiú az utolsó morzsáig meg is ette a húst. - - -VIII. - -Baljonék tea-estélye elég unalmas volt. A mama és Derry szorgalmasan -kinálgatták a teát, melyhez papiros vékonyságu vajaskenyér-szeleteket -adtak, de a beszélgetés a nyelvi nehézségek következtében csak lassan -indult meg. Végre megalakultak a csoportok. Bótai Baljon papával -sakkozott; Puskás összeült beszélgetni egy borotvált képű, hófehér hajú, -angyalszelid arczkifejezésű bácsival, a kit kakaogyárosnak nézett, s a -kinek főelőnye az volt, hogy épp oly keveset tudott németül, mint Gábor, -a mi Gábort a német nyelv terén a legfantasztikusabb önkénykedésre -bátorította; Simándyt pedig lefoglalta Fanni tanti, s tolmácsnak maga -mellé ültetve Derryt, megkezdte az inkvizicziót. - -Derry azt hitte, hogy a fiatalember teljesen meg fog törni a néni -lesujtó szavai alatt, s össze fogja zúzni és elhajigálni szigorú -nevelési elveit. A néninek főargumentuma azt volt, s ezt előkelő -hidegséggel adta elő, hogy Artur egyetlen fiú, gazdag fiú, tehát -nevelődhetik, a hogy akar, nem abból fog élni, a mit tanul. Pál ellenben -kijelentette, hogy ez a szempont rá nézve teljesen mellékes, ő az utolsó -mosóné fiát épp oly lelkiismeretesen és szigorúan tanítaná, mintha -Hollandia királyának a fia volna, s ha ő a család szempontját a magáévá -tenné, ez tőle erkölcstelen és nem becsületes dolog volna. A néni nem -igen értette meg ezeket a magasabb szempontokat, de látta, hogy a fiú -nem tágít, s azzal akarta letromfolni, hogy odavágta: Magával bizonyosan -rosszul bántak gyerekkorában, ettől megkeményedett a szive, s most -magának is örömet szerez, ha másoknak fájdalmat okozhat. - -Pál szomorú mosolylyal nézett az öreg asszonyra: - -– Igaza van, asszonyom, az élet nagyon rosszul bánt velem. Alig voltam -négy éves, mikor elvesztettem a szüleimet. A szemem még emlékszik egy -jóságos arczú asszonyra, a kinek az ölében ülve és a vállára hajolva -gyakran édesdeden elszunnyadtam, de már a fülemből teljesen kiveszett -emléke a hangnak, mely egykor oly édesdeden csengte a fülembe: fiam. -Idegenek neveltek föl; nem voltak rosszak hozzám, de idegenek voltak. A -szülei gond nem vett körül soha, rám nem vigyázott, velem nem törődött -senki… - -Derry figyelmesen hallgatta, s halkan fordította. - -– Azért lett embergyülölő, – felelt a néni. - -– Oh, dehogy, asszonyom. Miért lettem volna? Idegen embereknek -köszönhetem, hogy fölnevelkedtem. Csak szeretetet nem tapasztaltam, de -éhen veszni nem hagytak. S én ezért hálás vagyok az embereknek. - -– Maga papnak készül, úgy-e? - -– Annak. - -– Artur mondta, hogy maga is odavaló, a hová Bótai… Gondolom, -Törökországot mondott. - -Derry nevetett. - -– Dehogy, tanti, Magyarországot. - -– De ott van valahol Törökország mellett. - -– Ott van, asszonyom; őseink századokon keresztül háboruskodtak is a -törökkel és védelmezték a nyugati kereszténységet… - -A tantit ez nem igen látszott érdekelni, mert közbevágott: - -– Milyen a hazája? Hideg, meleg? Hegy, síkság? Tenger mellett van? - -– Az én hazámban van minden, a mi a szemnek kedves. Vannak égbe nyuló -bérczei, tetejükön örök hóval, vannak csendes, paradicsomi szépségű -völgyei, titokzatos tengerszemekkel, rengeteg erdői, bennük rég elmult -regényes lovagkor elomló várromjai. Vannak száz meg száz mérföldre -terjedő sík pusztaságai, hatalmas folyamai, kristálytiszta patakjai. -Földje megtermi a világ legjobb búzáját, borát, s aranyat, ezüstöt és -sót ásnak ki mélyéből… Oh, de szép ország ez asszonyom, ha csak egyszer -látta volna, soha el nem felejtené… - -(Derry abbahagyta a fordítást és mohón figyelt Palira, a ki égő -szemekkel nézett a lányra és hévvel beszélt hozzá. A néni, úgy látszik, -elfáradt, mert mintha bóbiskolt volna. Pali folytatta:) - -– S a nép, mely benne lakik, épp oly árva, mint én. Se testvére, se -apja, se anyja, se rokona nincs Európában. A nyelve elüt minden más -nyelvtől, a dalai, a zenéje egészen mások, mint a többi nemzetéi. -Szomorú, mert sokat szenvedett, s vad, szilaj, mert sokat harczolt. -Vérével és könnyeivel áztatta a földet, melyet hazájának nevez, azért -oly drága és kedves az neki… Nekem pedig, a kinek senkije sincs a -világon, százszorosan drága ez a nagy árva: az én kis nemzetem, az én -édes, szeretett szülőföldem. - -Csend volt a szobában, mindenki odafigyelt, e villogó szemü, fekete -fiúra, a ki mintha szerelmet vallott volna a nagy, a szent ideálnak, a -hazának… A hangja forró volt és szinte remegett az indulattól… A lány -előre hajolt, s a lélekzetét is visszafojtotta. Kék szemeire mintha -nedves pára ereszkedett volna. Oly különös visszhang támadt szivében, a -mint e fekete turáni faj szenvedélyének kitörését hallgatta. Az -ismeretlen, szép ország szines leírása gyönyörködtette, az idegen vér -forró hullámai mintha őt is csapkodták volna, a mindennapi környezettől -elütő tipus nyugtalanította és fölkeltette érdeklődését. S szíve -sajgott, mikor érezte, hogy ez az anyátlan árvának vallomása egyetlen -kincséhez, a közös édesanyához, a hazához. Oh, nem hallott ő soha semmi -effélét a boldog, szőke, nyugodt és gazdag hollandusok közt. Mintha -valami tündér kinyitott volna előtte egy ablakot, s azon ő egy -pillantást vetett volna az életbe. Hirtelen fölállt. Érezte, hogy a -szivét valami összeszorítja. Ártatlan lelkének harmóniája meg volt -zavarva. A papa mellé ült és segített neki sakkozni, a miből persze az -lett, hogy Bótai nagyon hamar mattot kapott. Simándy beszélt még egy -kicsit a nénihez, a ki, bár szundikált, néha-néha megszólalt: _Jól van, -Derry, ez érdekes, uram, de azért Artur mégis ugy fog tenni, a hogy mi -akarjuk_. Mikor aztán Derry teasüteménynyel kinálta, akkor végképp -fölébredt, s miután egy ideig figyelmesen vizsgálta Pali arczát, -kirukkolt a nagy kérdéssel. - -[Illustration: Estély Baljonéknál.] - -– Mondja csak, uram, melyik erősebb állat? A teknősbéka vagy a macska? - -Pali nem kevéssé bámult el, mikor Barna, a ki időközben a tolmács -szerepét átvette, ezt a kérdést neki lefordította. - -– Hogy tudjam én azt? Nem láttam még ezt a két állatot birkozni. - -A néni jóizűen mosolygott. - -– Gondolkozzék, szigorú úr, talán rájön. - -– Azt megmondhatom, hogy melyik ügyesebb. - -– No, melyik? - -– A macska. Mert az föl tud mászni a fára, a teknősbéka pedig nem. - -– Ne feledje, hogy a teknősbéka meg tud úszni a vizben, a macska meg -nem. - -– Ez is igaz. - -– Talán azt is tudná, tudós úrfi, hogy melyik hasznosabb állat? – -folytatta a néni évődve. - -– Hogyne! A macska. - -– Hehehe! S ugyan miért? - -– Mert a macskát meg lehet enni, a teknősbékát pedig nem. - -A néni a végső határig fölrántotta a szempilláit s rettentő gyanakvással -nézett Simándyra. Miféle barbár ország fia lehet ez, a ki nem tudja, -hogy a teknősbékából a legfinomabb leves készül, ellenben a macskát -megeszi? - -– Evett már maga macskát? – kérdé szorongva. - -– Ha ettem, tudtomon kivül ettem, asszonyom, mert tudja meg, hogy azt -nem igazi alakjában, hanem nyúl gyanánt szokták föladni Európában a -vendéglősök. - -A néni arczán szörnyű fölháborodás mutatkozott. Becsületes hollandi -lelke föllázadt e csalás hallatára. - -– Őszintén szólva – folytatta Simándy, a kit a néni szörnyülködése -rendkivül mulattatott, – ha elém tennének egy macskát és egy -teknősbékát, hogy válaszszak, melyiket eszem meg, én inkább a macskát -választanám. Ez egy gusztusos, tiszta állat, a teknősbéka pedig egy -kellemetlen, hideg szörnyeteg. - -– Az én macskámból ugyan nem fog enni, urficskám, – szólt a néni heves -gesztusokkal, – és Arturt meg ne tanítsa a macskahúsevésre. Van nekünk, -mit ennünk! No, nézze meg az ember! - -– Jó lesz hátrálni, – súgta Bótai Simándy fülébe, s azzal lassan -átnyergeltek Puskáshoz, a ki hevesen vitatkozott a kakao-gyárossal. A -magyarok és a hollandusok harczi vitézségét hasonlították össze, s ezen -veszekedtek, de az ütközetben tulajdonképp csak a német nyelv -szenvedett. Simándy, míg a küzdő feleket csillapította, félszemmel -Bótait leste. Bótai alig szólt Friderikához, de szeme folyton rajta -volt. Látszott, hogy egész lelkével körülröpködi a lányt. Ha Friderika -megszólította, félszeg és zavart volt, kereste a szavakat, mosolyogni -próbált; a lány egyszerüen és nyiltan a szeme közé nézett, ő pedig -olyankor lesütötte a tekintetét. Simándy fájdalmas nyilalást érzett a -szivében. Szegény Barna, az érzelmeknek oczeánja viharzik lelkében és -hallgatnia kell. Ott áll előtte az imádott lányka, s látszik rajta, hogy -nem is sejti, hogy ő minden üdvössége ennek a beteg fiunak… - -Derry azt mondta, hogy a feje fáj és elment. A fiúk is elbúcsúztak, -Bótai elkisérte őket. Puskás már a kapu előtt kitört. - -– Példátlan szemtelenség, hogy ez a tulipánültető csokoládégyáros milyen -felsőbbséggel beszélt a katonai dolgokról, s mily keveset tud a mi hadi -tetteinkről! - -– Csokoládégyáros? – feleli Barna. – Abban, fiam, nagyot tévedsz. Ez -Hollandia egyik leghiresebb tábornoka, a ki a gyarmatokon két lázadást -vérbe fojtott. - -Puskásnak leesett az álla a csodálkozástól. - -– Ez a kis, gömbölyű bácsi, ez a szelid képü nyárspolgár tábornok? - -– Az hát, még pedig több háborút látott tábornok. - -– Hát akkor mit teszi bolonddá az embert? Hisz akkor ugratott engem. - -– Tévedsz, fiam, csak egyszerüen nem henczegett babéraival, nem adta a -katonát. Te persze, mint magyar ember, azt hiszed, hogy csak az a -katona, a ki mindig feszes, kényelmetlen egyenruhában peczkesen jár, -kardot csörget és sarkantyút penget, lenézi a czivileket, s -megkardlapozza a kávéházban azt, a ki görbén néz rá. - -– Hát csak kell valami extra katonavirtusnak lenni. - -– Ez a hibás fölfogás. Láttál most egy tipikus nyárspolgárt, úgy-e? Nos, -ez az ember kétszer megmentette az elszakadástól Hollandia gyarmatait, s -naponkint megfürödhetett a benszülöttek vérében. S annyi rátartiság -sincsen benne, mint egy kézdivásárhelyi csizmadiában, a ki egy dobásra -kilencz babát leütött a kuglinál. - -– Furcsa nép; lehet, hogy ez nagy erény benne, de nekem nem tetszik. -Szintelen. - -A kapujáig kisérték Gábort s aztán tovább sétáltak. - -– De irigyeltelek ma este – mondá Bótai sóhajtva Simándynak. - -– Ugyan miért? - -– Olyan beszédes, otthonos, kellemes voltál; én meg buta, szótalan, -sötét. De hát nem tudok erőt venni magamon. Mikor hozzájuk megyek, vagy -mikor tőlük eljövök, ezer apró, vidám, érdekes dolog jut az eszembe, s -mikor ott állok a lány előtt, megdermed a nyelvem, eláll a lélekzetem, -szédül a fejem… Nem tudom, mi lesz belőlem… Apám, testvéreim elmosódnak -előttem… hivatásom érzete meggyöngült bennem… kétségbeesés fog el a -gondolatra, hogy egyszer haza kell mennem, s őt itt hagynom. Ő tölti be -agyvelőm minden atomját, óráim minden perczét, éjjeleimet nappalaimat. S -mig családomról, szülőföldemről meg tudok feledkezni napokig, hetekig, ő -folyton az eszemben van… Idegenül, sőt borzongva gondolok apám -portájára, de édes álmodozás fog el, mikor itt befordulok az utczánkba, -s meglátom a házat, melyben Friderika lakik. Mi lesz velem, mi lesz -velem? - -Bótai szinte jajgatva beszélt, és Simándyn hideg borzongás futott végig. -Mit csinál ez az erős szenvedély ezzel a gyönge testtel? Gyöngéden -barátja vállára tette kezét, a hogy hajdan dalolva járkáltak Enyed -utczáin. - -– Gyere haza, Barna, hideg van. - -S visszakisérte a Baljon-ház kapujáig. - -– Mi ez? – suttogott Bótai – Friderika ablaka világos. Még nem alszik? -Csak nem beteg? - -– Mondta, hogy a feje fáj. Talán nem tud elaludni? - -– Ne, ne csöngess még! – esdekelt Bótai. Azzal kibaktatott az utcza -közepére s a Derry ablakából kiszüremlő világosságba állva, égő -tekintetét az ablakra szegezte. Ilyen szemekkel nézhette a puszta -szigetre vetett Robinzon a messze tengeren elhaladó hajó vitorláit, -melyekkel minden reménye tovatünt. - -Fönt pedig a kis Derry patyolatágya érintetlen volt… Az álom szelid -tündérei messze elkerülték ez este az ő szobáját… Más, ösmeretlen -tündérek lopóztak be s gyötörték a lányt. Nem ösmerte őket, csak -hessegette magától s végre sírva fakadt. Azután elővette a -konfirmácziókor kapott elefántcsontkötésü imádságos könyvét, s hangosan -imádkozott. Erre égi nyugalom vonult a szivébe, lefeküdt és elaludt… -álmában édesen mosolygott… Vajjon mit álmodhatott? - -Simándy pedig nehéz lélekkel ballagott haza. Kétségbeesve gondolt Bótai -sorsára. Hatalmas homloka kemény ránczokba torlódott, de hiába -gondolkozott, nem talált segítséget. Fölnézett az égre: mindnyájunk -sorsa Isten kezében van. Oh, légy kegyes hozzánk, te Bölcs, te Jó, te -Mérhetetlen, ki megszabtad útját ott fönt a csillagoknak és itt lent az -embereknek! - -Tiszta novemberi éj volt. A végtelen magasságból hideg tűzzel szikráztak -alá a csillagok. Elhat-e odáig a féreg szisszenése? - -Simándy a kapuja elé ért, még egyszer föltekintett a mennyre. De -homlokáról eltüntek a barázdák, s szemei mintha visszasugározták volna a -csillagok fényét. - -– Oh, én fényes csillagom, szép kis Anikóm, jó éjszakát. - - -IX. - -A förtelmes hollandi ősz egész hideg szomorúságával beköszöntött. A -temérdek csatorna, a folyamok, a tavak, a tengeröblök és a tengerek -párája ült mindig lomhán az egész országon. A levegő nyálkás, nyirkos -volt, még ha nem esett is az eső. Reggel és este sürű köd gomolygott -Utrecht utczáin. Majd végevárhatatlan záporok szakadtak le a felhőkből, -s patakzottak le a grachtok piszkos vizébe. Barátainkon végtelen -levertség vett erőt. Napokon át nem látták a napot s -egyiküknél-másikuknál összeülve hallgatták a háztetőről ömlő víz tompa -zuhogását a vascsövekben. Órákig gubbaszkodtak szótlanul s nem mertek -arról beszélni, a mire mind gondoltak: a székelyföldi remek havas -világra, a dicső fenyveserdőkre, a tiszta éles levegőre. Bótai köhögött, -nem járt ki, azért rendesen nála üldögéltek. Simándy szorgalmasan -tanította a Baljon-fiúcskát, a kivel nem volt már semmi baj. Ugy viselte -magát, mint a kezes bárány. A theológiára ő és Gábor különben -szorgalmasan jártak, különösen a hollandi nyelv-leczkékre. Simándy -szépen haladt is, de Gábor csak nevetett az öreg tanáron, a ki komolyan -hitte, hogy a vastagnyakú szittyát meg fogja tanítani a hollandus -nyelvre. A bús napok legkellemesebb pillanatai azok voltak, mikor a -posta levelet hozott Magyarországból. Bótainak rendesen legidősebb -nénje, Rózsa írt, egy keserű, elégedetlen vénlány, a ki örökösen -panaszkodott. Apa folyton betegeskedik, alig lát már, s a gondnok azt -mondta, hogy újesztendőre káplánt kell melléje kérni. Káplánt, ide, ebbe -a nyomorúságba! Még egy fogyasztó szájjal több. A Barna havi húsz -forintja nélkül koldulni mehetnének! - -Ez volt a rendes nóta, Bótai csak még jobban elkomorodott rajta, de -azért mégis jól esett neki, mikor a nénje levelét a kezében tartotta. -Nagy ritkán Anikó is írt egy félénk, gyerekes levelet. Mit írhatna a -falusi kis lány a nyomorult, unalmas községből tudós bátyjának a messze -Európába? Oh, Simándy meg tudta volna mondani, hogy mit írjon… de így -meg kellett elégednie annyival: _Simándyt sokszor üdvözlöm_. S a szegény -fiú úgy érezte, mintha a levélből a tavasznak egy édes fuvalma csapott -volna feléje. - -Minden héten egyszer teára mentek Baljonékhoz. A teaestélyek már nem -voltak olyan unalmasak. Simándy hollandusul kotyogott a két öreg -asszonnyal, a kik halálra nevették magukat rajta, Bótai, mint rendesen, -sakkozott Baljon papával, Puskás pedig magyar nótákat énekelt Derrynek, -sőt a Szent Anna tavánál önkezüleg vágott és faragott furulyáját is -megfujta néha. A kis Derry igen vidám volt ilyenkor, s mint egy pillangó -röpködött ide-oda. Egy este nagyon meglepte a fiúkat azzal, hogy mint -náluk, a Székelyföldön szokás, simára fésülve jelent meg, s hosszan -leeresztett kék czopfjába kék szalag volt fonva. Puskásnak tünt föl -először, s azonnal gratulált a leánynak. - -– Kitől hallotta, kisasszony, hogy minálunk így viselik a hajukat? – -kérdé Simándy. - -Derry durczásan megállt előtte. - -– Hát már elfelejtette? – kérdé s hangjában egy kis gyöngéd szemrehányás -rezgett. - -– Bótaitól? - -– Dehogy, magától. A multkor beszélt róla, mikor itt voltak. - -– Pompás viselet, ha valakinek ilyen remek haja van. De magának a -rózsaszín jobban állana. - -A következő tea-estélyen Derry csupa rózsaszín szalaggal jelent meg. Ah, -de nem vette észre az, a kinek szánva volt… s a fehér lány-szoba az este -megint sokáig látta sírni a kis Derryt. - -November közepe táján Bótai ágyba dőlt. Verőfény, napmeleg, jó levegő -kellett volna neki, hogy meghosszabbítsa sorvadó életét, s egy időre -megállítsa a tüdeje romlását. Erős lelki rázkódás döntötte őt le -lábáról: Derryt megkérte egy előkelő, gazdag fiatalember, s a szegény -fiu előtt ezzel egyszerre föltárult életének sötét reménytelensége. Nem -mintha azzal kecsegtette volna magát, hogy talán egykor neki fogja -nyújtani a kezét… De jól esett neki, hogy a leány senkié, másé se, ha -már nem lehet az övé. Derry elutasította a fiatalembert, de Bótai -szivében akkor már meg volt forgatva a tőr, s nem tudott újra erőre -kapni. Simándy és Puskás szétzúzott lélekkel mentek oda mindennap, s -vídámságot tettetve beszélgettek Barna ágya körül. E közben lassan -előkészítették Barnát egy híres specziálista látogatására. A professzor -eljött s tüzetesen megvizsgálta a beteget. Egy mély pillantást vetett -Simándyra – aztán kijelentette, hogy a beteg kellő ápolással egészen -meggyógyulhat, ő csak a szív működésével nincs megelégedve. De mivel a -szobája hideg s éjjel a beteg egyedül van, elrendelte, hogy vigyék az -egyetemi kórházba. Ott a folytonos felügyelet, a kitünő ápolás csakhamar -visszaadja az erejét. Az a szerencséje, – fejezte be az orvos, s -mosolyogva nézett a sápadt fiura, – hogy fiatalember, s a jó vér, a -friss test segíteni fog magától is a bajon. - -Az orvos elment. Simándy iszonyú, hangos jókedvre derült, hogy sírva ne -fakadjon. Puskás, szegény, mindent komolyan vett, az orvos szavait is, -Pali jókedvét is, s majdnem csürdüngölőt járt örömében. Aztán elővett -egy pakli kártyát s hárman krajczáros preferánczot játszottak. Barnának -is megjött egy kicsit a kedve, – csak akkor gördült ki két nagy -könnycsepp a szeméből, mikor a kocsi előállt, s megszokott, kedves kis -szobáit ott kellett hagyni. Baljon papa meg Artur feljöttek elbúcsúzni, -s Barnának végtelen jól esett, mikor az öreg hollandus így szólt hozzá: - -– Édes Botáj úr, a szobáját fönntartjuk, csak hagyjon mindent úgy, a -hogy van. Ha valamijére szüksége lesz, csak irjon. - -Simándy nem állhatta meg, hogy kezet ne szorítson a becsületes öreggel, -a ki tudtán kívül oly boldoggá tette barátját. Aztán vitték a beteget, a -ki sóvár szemekkel tekintett körül, búcsúzott a faltól, a szögletektől, -a folyosótól, az udvartól, a lépcsőtől, melyek mind-mind néma tanui -voltak sóhajtásainak. De a kit ezek a sóhajtások illettek, az nem -sejtett semmit és nem mutatta magát. S miközben a puszta kórházi szobát -lakója elfoglalta, Simándy fölment a professzorhoz. - -Sokáig kellett várnia az előszobában, míg hozzáférhetett. Halálra vált, -ólomszürke arczú emberek közt kellett töltenie majd egy órát. Ezek a -szegénysorsú betegek voltak, a kiknek a professzor ingyen rendelt. -Körülötte hangzott a roncsolt tüdők hörgése, zihálása, köhögése, s a -fénytelen szemek mohón kutattak köröskörül, hogy maguknál rosszabb -állapotban lévő páczienst találjanak. S Pali érezte, hogy a nyomorultak -irígykedve néznek széles vállaira, domború mellére, s szinte félelem -fogta el, mert mintha ellenségek közt lett volna. - -A professzor azonnal megismerte. - -– Már vártam, mert önnek meg kell mondanom az igazat, a mit a beteg -előtt el kellett titkolnom. Az ön barátja menthetetlen. Alig van már -tüdeje neki… - -Pali atléta-termete megroskadt, mintha valami nagy terhet tettek volna -rá. Tudta, hogy nagy baj van, de ily gyors katasztrófára nem számított. - -– Professzor úr, mi idegenek vagyunk, magyarok… köztünk, utrechti magyar -diákok közt, a kik több mint egy évszázadja ide járunk tanulni, van egy -fogadás, hogy a ki itt meghal, annak a mellére társai egy marék hazai -földet hozatnak s azzal temetik el… Bocsásson meg, ön ért engem… - -A tudós ember megenyhült arczczal nézett Palira. - -– Hozassa meg azt a földet, de rögtön… - -– Oly kevés ideje van? – rebegte Simándy. - -– Minden órán megfulladhat… de elélhet két-három hétig. - -Simándy belekapaszkodott egy nehéz ébenfa-asztalba. Az ő teste nem -remegett, de az asztal megérezte rettentő indulatát s a rajta lévő -üvegcsövek, poharak, lombikok zörögni kezdtek. - -Talán nem is köszönt a professzornak? Később nem emlékezett rá. -Tántorogva ment ki, az utczán pedig futni kezdett. A hideg eső, mely -végigpaskolta az arczát, magához térítette. A halál ólálkodik -körülöttük! - -Talán már a kórház kapuján zörög. Talán már a homályos folyosón siklik -végig. Talán már Bótai ágya szélén ül. - -Ujra futni kezdett az egyetemi kórház felé. Sötét volt már, mikor oda -ért. A lépcsőn hosszú, fekete kasban hoztak le egy halottat… Az est -leple alatt szokták őket a halottas kamrába vinni. Pali mint egy őrült, -odaugrott, s félrerántotta a leplet. Csalódott. Egy fehér szakállu öreg -ember feküdt benne, viaszsárga arczczal. Szegény, de sokat -szenvedhetett, hisz hosszú életet élt. - -Fölment Bótaihoz. A beteg tejet ivott, s folyton a szíve működését -figyelte. - -– Irtál az apádnak? – kérdé Pali közömbös hangon. - -– Nem, nem is akarom neki megírni, hogy beteg vagyok… tavaszszal is hogy -kétségbe voltak esve. - -Másnap Pali megdöbbenve látta viszont barátját. Mintha tíz évvel öregebb -lett volna. - -– Miért hoztatok el abból a kedves házból? – szólt rekedt, békétlen -hangon. – Itt nem tudok aludni, ha alszom, nyugtalanító álmaim vannak. -Mintha nagy hegyek feküdnének a mellemen. Fulladozom… Ott meggyógyultam -volna. - -Harmadnap lázasan, veszekedő hangon így szólt Palihoz: - -– Hiába beszéltek, én érzem, hogy meg fogok halni. Mit sápadsz el? Máris -látod rajtam a facies hippocraticát? Csak arra kérlek, hogy (s itt a -hangja suttogóvá vált) a kuratórium előtt titkoljátok el, a míg lehet, s -a deczemberi stipendiumot küldjétek egészen az apámnak. - -Itt zavartan megállt, s a fejét tapogatta. - -– Megállj… óh, most jut eszembe… az apám előtt legfőképp el kell -titkolnotok a halálomat… meghasadna a szíve szegény öregnek, s ha -meghalna, akkor a testvéreim az utczára volnának dobva… Megállj… Nincs -semmi gondolatod? Szólj, megnémultál? Azt kell írni, hogy valami -egyetemi pályadíjat nyertem, különben föltünik otthon, hogy én az egész -stipendiumot haza küldöm. Megértettél? Egyetemi stipendiumot mondtam… - -Vad kétségbeesés fogta el Pali szivét. Sokáig összeszorította, véresre -harapdálta az ajkát s végre megszólalt: - -– Édes öregem, ne izgasd magadat, azzal csak a gyógyulásodat -hátráltatod. Én nem azért jöttem, hogy te beszélj nekem, hanem hogy én -beszéljek neked. Valakiről, a ki mindennap tudakozódik utánad… - -A boszús arcz kezdett kisimulni. - -– Ne mondd, hogy ki, ne mondd… - -– Én nem mondom. Minek mondanám, mikor úgyis tudod? - -A fakó arczon örömpir jelent meg. - -– Azt mondod: mindennap? – suttogá. - -– Mindennap. Sőt azt is kérdi, hogy lehetne-e neked egy kis virágot vagy -gyömölcsöt beküldeni… - -– Hát miért nem küldött? Miért nem küldött? – kiáltott siránkozva a -beteg. - -– Tudod, hogy a kórházba nem szabad semmit beküldeni. - -– De ez kegyetlenség! - -– Majd beszélek az igazgatóval. Jó? - -– Beszélj, az Isten áldjon meg, beszélj. De hamar. Még ma. Most, rögtön. -Eredj! Hát mégis itt vagy? - -– Tüstént megyek, csak viseld magad okosan és légy nyugodt. - -– Nincs már semmi bajom, csak szaladj! - -Arcza piros volt és szemei égtek. Simándy vígan intett neki és mikor az -ajtót maga után betette, már a könnyei folytak. Az ajtón keresztül -hallotta, hogy Bótai fütyül. Befogta a fülét és futott-futott, mert -érezte, hogy meghasad a szíve. - - -X. - -Hazudott, hazudott neki; de hát nem volt-e kötelessége? - -Nem ugyanazt tette-e, a mit a tudós orvos, a ki látta benne a halált és -mégis megcsillogtatta előtte az élet reményét? Csak azért, hogy ne vegye -észre, hogyan közeledik feléje nesztelen léptekkel a halál. - -Szégyelte magát, egész lelke fájt bele, de aztán a tudat, hogy ezzel -megaranyozza barátjának utolsó napjait, lassankint lecsillapította belső -háborgását. Érezte, hogy jót cselekedett. - -De hát a lány? Az az aranyszőke kis lány? Szabad volt-e őt belevonni -ebbe a kegyetlen játékba? Szűzi lelkét, vidám, napsugaras gyermeki -életét szabad-e összeköttetésbe hozni e halálos ágyon vívódó ifjú -emésztő szenvedélyével? Szabad-e megsejtetni vele, hogy az élet nem -csupán madárdal, lánykaczagás, virágillat és napsugár? - -Súlyos léptekkel haladt tova Simándy az utczán. Ugy érezte, mintha -Derryt megbántotta volna. Mit csináljon? Hogy ápolja tovább a haldokló -édes illuzióit és hogyan árulja el a lánynak? - -Puskás otthon ült, s a kályha tüzénél melegedett. Éppen befejezte a -levelet, melyben Pali utasítására egyik nagy-enyedi barátjától egy kis -ládika földet kért a kollégium kertjének földjéből. Okul azt irta oda: -meg akarjuk próbálni, tenyészik-e a magyar földben a hollandi tulipán. -Ekkor nyitott be hozzá Simándy, a ki szó nélkül odaült melléje a tűzhöz. -Mind a ketten fáztak. Sokáig egy szót se váltottak, végre Simándy halkan -elkezdett beszélni kórházi látogatásáról. Legföljebb három hétig él. -Nekik azonban halálát nem szabad az otthoniak előtt elárulni. Az öreg, -gyönge Bótait rögtön megölné fiának, büszkeségének, szemefényének -halála. S a lányok ki lennének dobva az utczára. Az öreg Bótainé már -meghalt, a gyerekeknek pedig nem dukál a kegyév az eklézsiától. Hogyan -ámítsák el az öreget? Folytatni kell fia rendes heti leveleit… - -– Ez az, ezt magamra vállalom, – felelt Puskás, – mind a ketten az öreg -Szabótól tanultuk Enyeden a szépírást, s tudod, hogy Szabó bácsi -tanítványai majdnem mind teljesen egyformán írtak. Előveszem szegény -Barna írásait, s másolni fogom… pontról-pontra, betűről-betűre… Százszor -leírom, lerajzolom a betűit, de megtanulom híven utánozni… nyugodt -lehetsz. - -A szobaleány behozta a délutáni teát. Gábor zavartan nézett körül. -Valamit készített ő ehhez, de nem jutott eszébe, hogy mit… Végre a -homlokára ütött. Krumplit rakott a parázs közé sülni. Előpiszkálta. -Korommá volt már égve. - -Simándy komoran nézett a tűzbe. Besötétedett már, de nem gyújtottak -lámpát. A kandalló föl-föllobbanó tüze egy pillanatra élénk vörös fényt -vetett szét, aztán újra félhomály borult a szobára. Ilyen fölvillanáskor -két óriási árnyék jelent meg mögöttük a falon… mint a sötét gond, mely a -lovas mögött ül… Odakint megszólaltak a grachtokon közeledő hajók tompa -hangú bús kürtjei. Simándy fölállt. Tisztán állt előtte a dolog. -Baljonhoz kell mennie, bocsánatot és segítséget kérni. - -Baljon úr a raktárban volt, hol a most érkezett jávai kávés-zsákokat -helyezték el. Egy szolgálatkész fiatal úr a labirintuson át odavezette. -Egyszerre egy elektromosan világított óriási teremben találta magát, hol -száz meg száz munkás sürgölődött, transzmissziós szíjjak csattogtak, s -fölhuzó gépek dübörögtek. Baljon, a ki egy magas dobogón ült, meglepetve -látta fiatal barátját belépni ide. - -Egy intésére széket toltak oda Simándynak, s az öreg odahajolt hozzá: - -– Valami baj van? - -– Az. Nem háborgatom? - -– Óh, dehogy, semmi dolgom sincs, csak az kell, hogy a munkások itt -lássanak. Ön megijeszt a sápadt, komor arczával. Bótai? - -Simándy szomorúan bicczentett. - -– Nagyon rosszul van? - -– Végét járja. - -– Segítségre van szükségük? - -– Arra. - -– Kérem, számíthatnak rám. - -Simándy habozva nézett az öreg úr jóságos és megindult arczára. Azután -lassú, töredezett hangon elmondta Bótai szerelmét, reménytelen szerelmét -Friderika iránt. Végül bevallotta, hogyan használta föl ő ezt az -érzelmet, hogy a boldogtalannak végső napjait megédesítse. - -– Bocsásson meg, uram, – fejezte be szavait, – az ön lánya valóságos -angyali szerepre, arra van hivatva, hogy e szegény fiunak megszerezze -itt lent az üdvösséget. Az emberszeretet nevében kérem, tegye meg azt, a -mivel én barátomat kecsegtettem… - -A nagy, erős legénynek melle hullámzott, s ujjai görcsösen egymásba -fonódtak, mikor könyörgésre emelte kezét. - -Baljon egypárszor végigsétált a dobogón, hogy izgatottságát -lecsillapítsa és meghatottságát elpalástolja. Majd megállt Simándy -előtt. - -– Rendben van. - -Többet nem szólt, figyelmét újra a munkásokra fordította. De a következő -napokon Simándynak sokszor eszébe jutott az otthon szokásos léha -fogadkozás, igérgetés, a miből mind nem lesz semmi. A becsületes -hollandus azt mondta csupán: rendben van, s ezt magára nézve olyan -kötelezőnek tartotta, mintha szent esküvéssel megfogadta volna. Minden -reggel megérkezett a két szál rózsa a kórházba, s a puszta szobát, hol -az elmulás rémei lassan haladtak előre kérlelhetetlen munkájukban, -Tündérországgá változtatta át. Egyszer őszi baraczk jött, melybe a Derry -név volt tűvel beleszurkálva. S a beteg odaszurkálta mellé a Barna -nevet. És nevetett és kaczagott hozzá és föl akart kelni és ugrálni a -szobában. Eltette a két baraczkot a vánkosa mögé. Elő-elővette és -olvasta a két nevet, mintha valami édes titkot akart volna belőle -kiolvasni. De egy hét mulva, mikor reggel elővette, megdöbbent… A -baraczkok romlani kezdtek. Először elrothadt a Barna, azután a Derry. S -a szegény fiu mereven nézte, hogyan nyeli el lassan a pusztulás ezt a -két nevet és sirdogált rajta. - -Simándy és Puskás fölváltva órákat töltöttek a kórházban. Simándy -azonkívül mindennap megjelent a háznál Arturt tanítani. De sohse ment be -a családhoz. Nem is látott senkit. Egyszer találkozott Derryvel az -üvegfolyosón, s ekkor nem állhatta meg, hogy vele szembe fordulva, azt -ne mondja neki: - -– Óh, kisasszony, áldja meg az Isten a jóságáért. - -Ezzel tova akart sietni. De Derry megszólalt: - -– Gondolja, hogy meg fog áldani? - -S ránézett csodálatos, mély szemeivel. - -– Meg, kisasszony. Imádkozni fogok érte. Lássa, nekem nincs kiért -imádkoznom, a maga boldogságáért fogok imádkozni. - -– Az én boldogságomért? – szólt lassan, gondolkozva Derry. S ez már nem -a rövidruhás kis leány hangja, hanem a nő megszólalása volt, a ki -figyel, hogy erre a szóra: _boldogság_, támad-e visszhang odabent a -szívben? - -A leány hirtelen összerezzent. Simándy körülnézett és megjegyezte, hogy -egy ablak nyitva van, azon jött be a hideg. A leány jóváhagyta, azután -így szólt: - -– Én lestem itt magát, mert valami mondani valóm van. Holnapután -deczember hatodika, Szent Miklós napja van. Tudja, hogy ez Hollandia -ünnepe? Mi nem karácsonykor, hanem Sanct Nicolaaskor szoktuk egymást -ajándékokkal meglepni. Nézze, milyen helyes kis pénztárczát csináltam -Bótainak. Gondolja, hogy örömet fog neki szerezni? - -– Boldoggá fogja tenni. - -– Majd hatodikán reggel kiküldöm a kórházba. - -Simándy meghatottan nézett a kedves gyermekre, s nem tudott mit mondani. -Mélyen meghajtotta magát, s eltávozott. - -Deczember hatodikán hideg, tiszta reggel volt. Zászlók lobogtak a -házakon, zenekarok járták be az utczákat, ünneplőbe öltözött tömeg -zajongott mindenfelé. Így ünnepelte a város Miklós püspök emlékét, a ki -az inkviziczió ellen védelmezte a hollandus népet… S az örömzaj közepett -egy virágos kalapú kórházi szolga kopogtatott be Simándyhoz. Jőjjön, -mert a harminczötös szám haldoklik. - -Lélekszakadva futott Puskásért, s aztán a vídámságtól csapongó népen -keresztültörve magukat, rohantak a kórházba. - -Későn érkeztek. Már a pap is elkésett, a ki az Urvacsorát hozta. Ott -állt az ágy fejénél. Csöndesen imádkozott a láthatatlan Istenhez, az -ismeretlen halottért. A két jóbarát odaállt melléje, s imádkozott. A -szájuk meg se mozdult, de a könyörgő lelkük hatalmas szárnyalással -követte a meghaltnak lelkét az Isten trónja elé. S szemük ráesett a -halottnak sárga arczára, melyen békesség honolt. A nyugtalan, -szenvedélyes, szerelmes lélek elhagyta, s elköltözött új, örök hazájába, -melyet a képzelet hiába kutat, de a hit megtalál. És az arcz most -nyugodt, a hitvány test véges és romlatag szerveivel elégedetten -visszatér a porba, a honnan vétetett. - -Az ajtó nyilt és hozták Derry ajándékát és vele friss virágokat… És a jó -barátok a halott kezébe tették az erszényt, s telehintették őt piros és -fehér rózsával… - -Odakint ujongott a nép, álarczos csoportok vídám tréfáitól harsogott az -utcza, zúgtak a harangok és a rajnai régi bástyán dörögtek az ágyuk… Az -öröm tombolásába hirtelen, élesen belecsendült a kórház lélekharangja… -Bent, a puszta szobában az ágyra borulva, két fiu keservesen sirt. - - -XI. - -Viszik Bótai Barnát, nem is hozzák vissza. Egyszerű, pompa nélkül való, -zajtalan, igazi puritán hollandi temetés volt. A kórháznál, hol Valeton -úr, a kuratórium elnöke is megjelent pár perczre, a pap imádkozott, -aztán a fekete kocsi elindult. Utána a két magyar, az öreg Baljonnal, -egy pár német és hollandi studens. És a sötét koporsón a kis Derry friss -rózsakoszorúja, s a koporsóban az ifjú, a ki oly keveset élt és oly -sokat szenvedett, és mellére terítve és feje alá téve a fekete hazai -föld az enyedi kollégium virágos kertjéből… Az utczán szomorúan lógtak a -Mikulásnapi diszítések ázott rongyai… Beértek a temetőbe, a -márványsiremlékekkel ékes, szép utrechti temetőbe, de a pompától messze -elkanyarodtak, hátra a szegények városrésze felé, hol már kidőlt -fakeresztek és eltaposott sirhalmok is láthatók voltak. Ide tették le -szegény Abódi Nagy József közelébe, a ki 1876-ban halt meg Utrechtben s -a kuratórium sirkövet állíttatott neki. Itt Simándy imádkozott fölötte -utóljára, s aztán dübörögve zúdultak rá az idegen hantok. Édes jó -pajtás, Isten veled! - -Komor napok következtek barátainkra. Könyveikbe temetkezve töltötték -idejüket, az egyetemen, a kuratórium könyvtárában, vagy otthon. Estefelé -összejöttek, együtt teázgattak és órákig pipáltak szótlanul. Puskás is -mintha teljesen megnémult volna. Szelid lelke harmóniáját megzavarta ez -a csapás, s a fiu egészen elvesztette jó kedvét. Ha néha valami vídámabb -dolog jutott eszébe: elég volt egy pillantás Simándy szomorú arczára, -hogy eltemesse magába, a mit mondani készült. - -Legkeservesebb óráik azok voltak, mikor Bótai nevében a hazug leveleket -írták. Puskás mesterien megtanulta utánozni Barna írását. És minden -héten ment haza a levél a messze Székelyföldre, az öreg kálvinista -paphoz… és rendesen jöttek vissza a válaszok Rózsától, e keserű -vénlánytól, kinek szája mindig tele volt panaszszal s a sors ellen való -kifakadásokkal. Elégedetlen volt öcscse hosszas elmaradásával, ha -hazajött volna, régen megválasztották volna papnak vagy tanárnak, s a -családon segítve volna. - -Deczember 18-án osztották ki a stipendium második részletét, s ekkor -Simándy megkérte Valeton urat, hogy adják ki a Bótai száz forintját is -még ez egyszer, hadd segítsenek vele apján, a nyomorúságban élő öreg -papon. Valeton úr engedett a kivánságnak, s a fiuk ezuttal a szokottnál -jobb kedvvel ültek le megírni a dicsekedő levelet, melyben Barna -elmondja, hogy pályadíjat nyert egy hollandi nyelven írt értekezésével, -a tanári kar nagyon megdicsérte, s szép jövőt jósolt neki. Itt küldi a -pénzt, mert neki nincs rá szüksége… - -Itt megbicsaklott Simándy Pál hangja és Gábor tolla: _nincs rá -szüksége_. Lehajtották a fejüket. Bizony nincs rá szükséged, jó fiú, de -ezt odalent, a messze parokián nem sejtik, s mekkora öröm lesz, mikor a -postás bekopogtat a pénzes levéllel. A tiszteletes úr fogja a görcsös -botját, fejébe nyomja a báránybőr süveget, s a keményre tiport havas -úton átballag a jegyző úrhoz, hogy egy kicsit eldicsekedjék. Az ő fia! A -Barna! Püspök lesz abból, vagy professzor Kolozsvárott. Jobban ír az -hollandusul, mint mi magyarul. Ha ezt az édesanyja megérhette volna. -«No, karácsony után beviszem a lányokat Sepsi-Szent-Györgyre, tudja -szomszéd, jó háznál mindenféle apróságra van szükség… Ugyan szomszéd, -nem tudná megmondani, melyik lapra fizessek elő?» Az öreg egészen -meggyógyul, fölfrissűl, s karácsonyra még tán új prédikáczióval is -meglepi a híveit… S a mint a félig behúnyt szemmel álmodozó fiuk előtt -ezek a képek elvonultak, egyszerre megdöbbenve kapták föl a fejüket és -egymásra néztek. Most is egyet gondoltak. A képek sorozatát az utrechti -temető friss sirhalma fejezte be. A sir, hol az öreg pap reményeit és -büszkeségét már kikezdték a férgek. - -Simándy egy hétig feléje se nézett Baljonék házának. Levelet írt az -öregnek, s kimentette elmaradását. Azután újra járni kezdett, s buzgón -tanította Arturt, a ki igen komoly volt már, s mindenképp igyekezett -Pali becsülését megnyerni. Lassan-lassan Pál visszazökkent a rendes -kerékvágásba. Hollandiába való megérkezésének első napjától kezdve -sokszor fölmerült benne a sötét gondolat, hogy Barna valami pusztító -betegség csiráját hordozza magában; de nem hitte, hogy a vég ily gyorsan -bekövetkezzék. A katasztrófa megrázta, de aztán megnyugodott a -megváltoztathatatlanban. Csak a levélírás torturája tépte föl mindig egy -napra a hegedő sebeket. - -Egy izben Derry valami könyvért benyitott Artur szobájába, a leczke -alatt. Pali tiszteletteljesen fölemelkedett, meghajtotta magát, s néhány -szóval újra megköszönte neki, a mit barátjáért tett. Azzal, mielőtt a -lány felelhetett volna, hátat fordított neki, leült s tovább magyarázott -Arturnak. Derry állt egy pár perczig, az ajkai mozogtak, de nem mondtak -semmit, aztán hirtelen elfutott, s a keresett könyvet ott felejtette. -Majdnem mindennap találkoztak az üveges folyosón, mikor Pali jött vagy -ment. Ilyenkor a fiu alázatosan köszönt s szó nélkül tovább ment. Derry -pedig dühösen összeszorította ökleit, s buksi szőke fejét ütögette: -mindig meg akarta szólítani Palit és sohse merte. Csak akkor jött meg a -bátorsága, mikor Pali már eltünt. - -Ez a nagykoponyájú hun ivadék nem is sejtette, hogy a kis hollandi -madonna, fehér lányszobájában, micsoda regényeket szövöget róla. A -tündérregék királyfiai és daliái, a nemzeti történet hősei Pali -alakjában jelentek meg előtte. Ő rá gondolt nappali életében, s ő róla -sóhajtozott, mikor szűzi álmainak birodalmában kalandozott. De az árva -fiu, a kit az élet szerénységre és visszahuzódásra tanított, s ki a női -szív nagy titkainak megfejtésével sohse foglalkozott, nem vett észre -semmit, vak és süket volt, s Derryben a dúsgazdag, előkelő lányt, -magában pedig az alacsony származású, koldus házitanítót látta. Így ez a -szép csillag hiába keringett körülötte, ő még a szemét sem emelte rá. -Vagy talán megóvta őt újabb érzelmek ellen a talizmán, az a fakó vidéki -fénykép, a kartonruhás kis lánynyal. Az a barnahajú paplány az -erdővidéki alacsony parokiában, a mestergerendás, egyszerűen butorozott -szobában, melynek ólomkeretes ablakai egy vén diófára nyiltak. Ez az ő -szerelme, életének első nagy érzelme, mely örökre fészket rakott hű, -meleg, becsületes szivében. Az első lány, a kit szeretett, s az első -lény, a ki őt szerette… A ki őt szerette! Ah, mily édes, mily jóleső -gondolat ez neki, a ki apjára már nem is emlékszik, anyjának drága -alakja pedig egyre jobban elmosódik a lassan hátravonuló, ködbe vesző -multban… - -Artur egy ebéd alkalmával érdekes dolgokat beszélt a családnak. -Elmondta, a mit a tanító úrtól hallott, hogy milyen családias ünnep -magyar földön a karácsony. Hogyan várják a gyermekek a kis Jézus -ajándékait, hogyan lepik meg a felnőttek is egymást ajándékokkal, hogyan -járnak a betlehemes pásztorok énekszóval házról-házra, hirdetve Jézus -születését, hogyan gyűlnek össze az égő viaszgyertyácskáktól ragyogó -karácsonyfa körül mind… S milyen szerencsétlen ilyenkor az az ember, a -kinek nincs családja. Százszorosan elhagyott és sajnálatraméltó. Baljon -papa el is határozta rögtön, hogy a két magyart meghívja karácsony -estére. - -Mikor a meghivást megkapták, Pál és Gábor haditanácsot tartottak. Nem -azon tanakodtak, hogy elfogadják-e, hanem egy ötletük volt. Gábor -ugyanis már megkapta a levelet hazulról, mely jelentette, hogy az -osdolai _himmi-hummi, egyetmás, öreg szeredás_ útban van. Ezek a -rejtélyes szavak különösen a hollandi koszton alaposan kiéhezett Gábort -izgatták föl s fantáziája úgy fölcsigázódott, mintha Osdoláról nagy -tehervonatok indultak volna útnak, tele disznóaprólékkal. Most már azon -tanácskoztak, hogy a magyar konyha útban lévő gyöngyeit bemutassák-e a -Baljon-családnak is? Nem lesz-e tolakodás, ha ők e gazdag népet egy kis -traktamentumra hívják? S ha hívják, milyen alakban tegyék? - -– Ezt rád bízom, Pali, ezt süsd ki, elég eszed van hozzá. Ezt a traktát -te rendezed. Én más traktát rendezek: a német studenseket hívom meg. -Hadd lássák, hogy milyen nyomorultan élnek, hadd ismerjék el, hogy a -magyar konyhának nincs párja a világon. Össze fogjuk zúzni őket. - -Nagy léptekkel járt föl s alá. Majd megállt Pali előtt. - -– Ez az első tervem. A második az, hogy a hollandus studensekből -összeállítunk egy válogatott kompániát és őket is leterítjük a magyar -konyhával. - -Akkor a fejére ütött: - -– Nem látom be, hogy miért ne hívnók meg a stipendium kuratóriumát? - -Simándy mosolygott s halkan szóla: - -– Európát, Ázsiát, Afrikát… - -Puskás lehült egy kicsit. - -– Majd összeállítom, bízd rám, be akarom nekik bizonyítani, hogy ők csak -moslékot esznek… - -Pali nagy füstfellegeket fújt, aztán félretette a heidelbergi -porczellánpipát s szó nélkül eltávozott. Baljonhoz ment. Megköszönte a -karácsony estére szóló meghivást s aztán elmondta, hogy ősi szokás -szerint az idegenben lakó magyar studensek karácsonykor honi eledeleket -kapnak. Minthogy ezek olyan különös dolgok, a minőkről külföldi embernek -sejtelme sincs, engedje meg Baljon úr és kedves családja, hogy nekik is -bemutassák. Már csak etnografiai szempontból is érdekes megtudni, hogy -milyen a konyhája egy idegen népnek. Szóval, ők karácsony estére itt a -háznál egy kis magyar vacsorát akarnak főzni. Ő – Pali – rövid előadást -fog tartani s a konyha egyes specieseit (már a szerint, hogy mit -küldenek hazulról) be fogja mutatni. - -Baljon örömmel és érdeklődéssel fogadta az előterjesztést. Aztán egy -kicsit a szemébe mosolygott a fiatal embernek s szólt: - -– Legjobb volna azonban, ha maguk ketten ennék meg a küldött holmit. -Hisz oly régen meg voltak fosztva tőle. - -– Az igaz, de tessék elhinni, a magyar embernek jobban esik az étel, ha -valakivel megoszthatja. - -Mikor Simándy visszament Puskáshoz, a fiút már nagy extázisban találta. -Megérkezett a pakk s ő két asztalon kiteregette és a szemével evett -belőlük. - -– Jó, hogy jösz, Pali. Meg akartalak várni a szalonnázással. Képzeld, -egy oldal friss, ropogós süldőszalonnát küldtek. - -Pali nem kérette magát. Bicskára kaptak s hazai szokás szerint a -mutatóujj és hüvelykujj közé csípve a szalonnát, a megmaradt három ujjal -a tenyérbe szorítva a kenyeret, elkezdtek falatozni. Egy szavuk sem -esett ezalatt. Szinte beleizzadtak a jó érzésbe s Gábor bevallotta, hogy -három hónap óta ez az első jóizű evése. - -– Ez még a német studens-pajtásainknak is fog izleni, – szólt Pali. - -– A német studenseknek? – kiáltott Gábor, – csak nem gondolod, hogy ezt -közprédává teszem? Majd elfölöstökömözünk mi ezen pár hétig szép -csendesen. - -Pál nem szólt rá semmit. - -– No, mi van még? Nézzük meg a kincsünket. - -– Látod ezt a vasfazekat? Ebben töltött káposzta van, füstölt hússal és -kolbászszal. - -– Töltött káposzta? No, ezen hollandus kollégáink nagyot fognak bámulni. - -Gábor kajánul nevetett. - -– Azt hiszed? Addig éljünk, a míg ez hollandus kollégáink torkán -lecsúszik. Csak nem ettünk bolondgombát? - -– Azt hittem, meghivod őket. - -– Meghivom, meghivom, erről nem lehet beszélni… de ez nem annyit jelent, -hogy éppen a legjavát, a töltött káposztát odaadjuk nekik. Csak gondold -meg: mikor jutunk mi megint töltött káposztához? - -– No, mi van még? - -– Van vagy két rőf kolbász. - -– Azt hiszem, ezt az idevaló studensek is ösmerik. - -– Gondolod?… Hát akkor pláne nem hívhatom meg őket. - -Pali újra mosolygott. - -– Tovább. - -– Véres- és májas-hurka. - -– No, ezt be nem veszi európai gyomor. - -– Akkor, Isten neki, ne is kináljuk meg vele. Aztán van egy sonka… ez -nemzetközi étel, ezzel nem rukkolhatunk ki… Marad a pogácsa… - -Pali széleset mosolygott. - -– Úgy érted, hogy rendezzünk kollégáinknak pogácsa-lakomát? Ezzel, fiam, -nem nagyon tipornók el az európai konyhákat. - -– Szakasztott ez az én nézetem is. - -– Tehát egyelőre nem hívjuk ki párviadalra Hollandia ételeit? - -Gábor megértette a gúnyt. - -– Csalódtam a küldeményben, – mondá tettetett szomorúsággal, – sokkal -többet vártam. - -S miközben ezt mondta, tekintete szeretettel simogatta az osdolai -küldeményt. - -– Hisz ha többet küldtek volna! – folytatta búsan, de így még Valeton -urat se lephetjük meg… Örülök, ha Baljonéknak össze tudunk állítani egy -kis szájboszantót. - -Az ajtó kinyílt. Megdöbbenve néztek oda. Előtte való nap rendezték -ugyanis Barna ruháit, könyveit, irásait s a két nagy fekete ládát, a -mibe pakkolták, most hozták Gáborhoz, a kinek elég helye volt a -megőrzésükre. Egyszerre elkomorodtak. Szegény Barna, róla meg is -feledkeztek. Összerakták az aprólékot s többet egy szót se szóltak. -Gábor lámpást gyújtott s mohón kezdték olvasni a sepsi-szent-györgyi és -kézdivásárhelyi zsíros lapokat, melyekbe a küldemény pakkolva volt. S -halkan figyelmeztették egymást szűkebb hazájuk apró kis eseményeire… - - -XII. - -Milyen rosszul esik a szemnek és a léleknek a fekete karácsony. A -karácsony költészetéhez a hó épp úgy hozzátartozik, mint a májuséhoz a -nyíló virág. Barátaink valósággal szenvedtek, mikor a karácsony csak -olyan köddel, sárral, esővel járt, mint az ősz és a tél többi napjai. -Karácsony első napján este hatig otthon maradtak s akkor összepakkolva a -hazai elemózsia egy kis részét, áthurczolkodtak Baljonékhoz, hogy a nagy -érdeklődéssel, sőt izgatottsággal várt magyar vacsorát megfőzzék. - -A mint megérkeztek, egyenesen a konyhába vonultak s Jantye, az öreg -szakácsné nem kevéssé bámult el, mikor az exotikus holmival az asztalra -kirakodtak. Látván azonban, hogy az urfiak egész komolyan főzni -készülnek, sietve két hófehér kötényt kötött eléjük, figyelmeztetvén -őket, hogy ha foltot találnak rajta ejteni, ő meghal bánatában. A fiúk -egy kis vasfazékban töltött káposztát tettek föl melegíteni, azután -kolbászt és kétféle hurkát sütöttek tepsiben. Gábor átszellemült -arczczal szívta a párát s hallgatta a sistergést. Artur meg Derry az -ablakfüggöny mögött lesték a rejtélyes előkészületeket. Hét órakor -jelentette a szobalány, hogy meg van terítve, a fiúk ledobták -kötényüket, lekefélkedtek egy kicsit s egy tálczára raktak mindent. A -szobalány előttük vitte, ők meg diadalmasan vonultak utána. A főzésben -egy kicsit kipirultak, a mi igen jól állt nekik s udvarias köszönéssel -helyet foglaltak, miközben a szobalány a tálczát az asztal közepére -helyezte. - -A Baljon-család tétovázva nézett egymásra. - -Végre a papa biztatólag tekintett a feleségére, a ki nagy zavarban volt, -mert mint máskor, úgy most is őt illette az elsőség. - -A jó asszony nagy óvatossággal vett egy kis töltött káposztát. A néni, -mint határozottabb karakter, a káposzta mellé kolbászt is vett. Baljon -papa a hurka iránt érdeklődött. Derry és Artur össze-vissza mindenből -vettek valamit. Akkor újra összenézett a család. Majd feszülten fiúkra -figyelt. Pali, de különösen Gábor, megfeleltek a beléjük helyezett -várakozásnak. Jókora porcziót mertek maguk elé s azt pár percz alatt el -is fogyasztották. - -Erre nekibátorodott a család s szintén falatozni kezdett. Azalatt pedig -Pali megmagyarázta az ételek minéműségét, biztatván a hölgyeket, hogy a -kolbászt mustárral egyék. Ették is, de puszta udvariasságból s Gábor meg -lehetett elégedve, mert az oroszlánrész mindenből neki jutott. Baljonné -már egy negyedóra mulva hevesen csöngetett teáért, Baljon úr pedig -kijelentette, hogy az ilyesminek az élvezésére születni kell. Pál intett -a szobalánynak, hogy vigyen el mindent, a mi a családban látható -megkönnyebbülést idézett elő. Gábor diadalmasan mosolygott: a magyar -eledelek elől való meghátrálásban a hollandus nemzet vereségét látta. A -család utána nagyon mohón látott a teához és a sonkás zsemlyéhez, hogy -megrendült egyensulyát némileg helyreállítsa. - -Vacsora után Simándy tört hollandi nyelven s részben németül hazája -karácsonyi népszokásait mesélte el. - -Nem feledkezett meg a babonákról sem. Elmondta, hogy a lányok mikép -főznek gombóczot, hogy jövendőbelijük nevét megtudják… - -S ekkor a kis Derry, a ki oly áhítattal hallgatta Palit, mintha a -templomban prédikált volna, elhagyta a szobát s a konyhába futott. A -bóbiskoló Jantyét fölrázta, vizet, lisztet kért s három kis gombóczot -készített, mindegyikbe belegyúrva egy-egy papir-szeletkét; az egyiken -volt első kérőjének a neve, a másodikon Pálé, a harmadikon semmi. - -A forró víz az üres papirszeletet vetette föl legelőször. Derry dühösen -a földhöz vágta és miután égő homlokát egy ideig a folyosó hideg ablakán -hűtötte, visszament a szalonba. - -Ti tán azt hiszitek halandók, hogy az életben a tragédia olyan súlyos -léptekkel közeledik felénk, mint Don Juanhoz a kőszobor-vendég. Óh, az -élet oly egyszerű, oly mindennapi dolgok gyűjteménye… Boldog ember, a ki -csak ezeket látja… Ez a töltöttkáposzta vacsora olyan prózai, -közönséges, nevetséges dolog s a jó emberek, a kik körülötte ülnek, nem -is sejtik, hogy micsoda felsőbb hatalmak játszanak velük. - -Ime, Derry visszatér és körülnéz. Szemében különös elhatározottság -látszik. Odaül Simándy mellé. - -– Maga nem főzött gombóczot sohase? - -– Nem, kisasszony, azt nálunk csak a lányok teszik. - -– Hát ha lány volna, főzne? - -– Ha mostani helyzetemben volnék: nem. - -– Hogy érti ezt? - -– Ugy, Derry kisasszony, hogy vőlegény vagyok. - -Nem figyelt oda senki. Gábor Baljon papával hollandusul beszélt, a min -az asszonyok és Artur pompásan mulattak. - -Derry elfordult. Egy pillanatra fehér lett, mint a fal: minden vére -szivébe futott, és majdnem szétvetette. Azután a földuzzadt szív újra -visszakergette a vért s a lány biborvörös lett. Szőke hajában egy kis -fehér virág úgy remegett, úgy remegett, mintha valami nagy veszedelmet -érezne. - -– Önnek menyasszonya van? – kérdé édes hangon. - -– Igen, kisasszony. Egy szegény falusi papnak a lánya, édes kis -teremtés, a ki hűséges szerelemmel vár engem, messze-messze, az apja -nádfödeles házikójában. - -És mikor ezt mondta, az arcza ragyogott a boldogságtól. - -– Szereti? – kérdé a kis Derry halkan. - -– Nagyon szeretem, – rebegte Simándy, a kit rendkívül meghatott, hogy az -előkelő kisasszony így érdeklődik az ő kis Anikója iránt. - -És mikor ezt mondta: _szeretem_, már ki is vette tárczájából az -arczképet. Derry ránézett, de csak egy fekete foltot látott, szeme előtt -összefutott minden. - -– Miért nem mondta hamarább? – suttogá elhaló sóhajtással. - -– Parancsol, kisasszony? - -E pillanatban Gábor kétségbeesve kiáltott föl: - -– Segíts, Pali! - -– No, mi baj? – szólt mosolyogva Simándy, fölkelt és odament. - -… Egy eltaposott életet hagyott maga mögött… - -Éjfél. Kis Derry nyitott ablakában áll s hallgatja a Mária-téri érseki -templom hatalmas harangjának szavát, mely éjféli misére hívja az -embereket. Teste reszket, de nem a nedves levegőtől, mely beözönlik az -ablakon. Kétségbeesve néz maga elé: mi lesz, én Istenem, mi lesz? De -csak a sötétséget, az alaktalan ködöt látja maga előtt gomolyogni. Az -ércznyelv üti a harangot s messze hirdeti: megszületett a Megváltó. De -az ő lüktető vére keményebben üti szivét és hirdeti neki: megszületett a -Szenvedés. - -A ház kapuja zördül, Pál és Gábor most távoznak. Lépteik konganak az -üres utczán végig, egyre halkabban, egyre távolabb… örökre. Soha, soha -többé nem fogja látni őt. Harangozzatok, meghalt egy kis leány, a ki még -nem is élt… - -– Derrym, édes Derrym! a papa szólt be az ajtón, majd berohant, mikor a -lányát a földön fekve látta. – Petrus, Jantye, Mary, fussatok orvosért, -hamar! - -[Illustration: Derry.] - -Föltették a lányt az ágyra s a jó öregek melléje ültek. S Baljon papa -reszkető hangon megszólalt: - -– Minek is engedted őt azokból a mérges eledelekből enni! - -S a két öreg csendesen sirdogált és szidta a töltöttkáposztát. - - -XIII. - -Ne mondjátok nekem, hogy a kanári madárnak nincs esze. Lám, a kis Derry -kanárija legelőször érezte meg urnője búját és vele búsult. Verőfényes -déli hazájából elrabolták s aranyos kalitkában örökös rabságra tették; -de ő ezt nem érezte, azt hitte, hogy a fényes, sárga drótig tart az ő -hazája és boldog volt. Vigan ugrált, illegette magát és csattogott, -csicsergett, ha Derry szólt hozzá. S kis szivecskéje dagadt az örömtől, -mikor Derry szájából czukrot csipkedett, vagy a puha szőke hajba dugva -csőrét, lágyan gőgicsélt. De ime, elmaradtak a szép idők. Nem látta egy -darabig a beteg Derryt, elmaradt a sárgarépa-lakoma, el a -czukor-csemege, el a hangyatojás, nagy későre kapott egy kis friss vizet -és kendermagot. S mikor Derry újra megjelent a szobában, feléje se -nézett. Fáradtan ment az ablakig és kitekintett a sáros kertbe, leült és -sokáig nem mozdult meg. Belenézett a tükörbe, szomorúan megcsóválta, -aztán lehajtotta a fejét és könnyei végiggördültek sápadt arczán. A kis -kanári izgatottan ugrált, éleseket kiabált… Derry nem hallotta, arra se -fordította fejét, eltávozott… És a kis kanári fölült a legfelső -pálczikára, fejét a két szárnya közé dugta és búsult. Búsult két napig, -búsult három napig, kis szíve nem birta tovább: meghasadt. - -Jantye az élettelen jószágot bevitte Derrynek. - -– Utolsó barátom, – suttogott a lányka és megcsókolta. Könnyei már nem -voltak számára. - -– Mi baja lehetett neki, kisasszonykám? - -A leány ránézett mélységes kék szemeivel és halkan felelt: - -– Óh, Jantye, ki tudná azt megmondani, hogy mi baja lehet egy kis -madárnak? - -Mi baja lehet egy kis madárnak… Mi baja lehet egy kis lánynak… Ki tudná -azt megmondani? Senki, senki; még csak nem is sejtette senki, hogy mi -baja lehet ennek az édes, lágy szivű, puha kis babának. Az öreg -háziorvos könnyű tifuszt mondott s büszke volt rá, hogy ilyen gyorsan -kigyógyította. S a család is boldog volt, mert azt hitték, hogy a krízis -elmúlt. Ki sejtette volna, hogy e tiszta, ártatlan gyermekszívbe, melyet -egy gazdag, előkelő család hagyományai is körülbástyáztak, belevehesse -magát egy emésztő, vad szenvedély? Ki álmodhatott volna erről ebben a -környezetben, melyre a falakról szigorú arczukkal mindennap -letekintettek a matrónák, a nagymama, a dédanya, a szépanya, a kik mind -rendesen férjhezmentek patriczius-családok jól nevelt fiaihoz s -gyermekeik nevelésének szentelték életüket? Semmi nyoma sehol, bár -századokra nézzenek is vissza, rendellenes, viharos, szenvedélyes -szerelemnek, csak az okos házasságnak. Óh, ez nem Romeo és Julia, ez -Filemon és Baucisz hazája. - -És Simándy Pál szürke köznapiságban élte napjait, tanult és tanított, -diktálta Bótai nevében a rövid leveleket, küldte haza a Bótai-családnak -a húsz forintokat és elmerengett egy színehagyott rossz arczképen és -szőtte messze jövő ábrándjait… holott közel hozzá egy boldogtalan ifjú -szív vergődött, egy fiatal virágzó élet hervadt… és minderről ő nem -sejtett semmit. Derry eljajgatta a falaknak, elimádkozta a könyörülő -Istennek bánatát, de szólani nem szólt senkinek se. Édes mama, édes -papa, a gyengék, a jók, az öregek, ne tudják meg soha, hogy az ő -életéből örökre elköltözött a verőfény. - -Lassankint rájött, hogy útjában van önmagának. Mihelyt álmából fölébredt -s öntudata visszatért, rosszul kezdte magát érezni. Nem érdekelte semmi, -nem esett jól semmi, különösnek találta, hogy külömböző szinű és formájú -ruhái vannak, mikor az oly mindegy. Unta a házat, nem örvendett a -napnak, ha egyszer-egyszer kisütött s az őt átkaroló szülei szeretet -melegét nem érezte. Mohón várta az estét, a sötétséget, a csendet, az -álmot. Mikor ágyába feküdt és lehunyta szemét, érzékei elzsibbadtak. Még -nem aludt, de már álmodott. Ilyenkor egyszerre megszabadult minden -terhétől, könnyedén és boldogan járt, de ismeretlen tájakon és idegen -emberek közt; semmi, semmi se volt itt régi életéből… óh, mily jó itt… - -Aztán fölriadt. Felült ágyában. Az utczáról léptek halk kopogása -hallatszott. Megállt kapujok előtt. Aztán föl s alá sétált a ház előtt. -Őt várja! Őt várja! Ki lehet az? Az ő egyetlen barátja? Igen. Azaz, -tudja már, hogy ki. Érte jött, hogy elvigye ismeretlen tájak és idegen -emberek közé, hol örökre boldog lesz. - -Ez a halál. - -S a mint ez a gondolat végigvillant forró fejében, édes nyugalom fogta -el egész valóját. - -Igen, van egy barátja, a ki várja őt: ez a halál. - -És újra végigvetette magát ágyán és a halál szelid testvére, az álom, -elvezette őt megint magával e földről… és a mint bolyongott, egy nagy -fekete kapu rajzolódott előtte az égre, s a fekete kapu felé sietett -ezer meg ezer ember, asszony, gyerek… és őt is rettentő vágy fogta el, -hogy e fekete kapu küszöbét átlépje… Érezte, hogy ott lakik az ő -egyetlen jó barátja: a halál. - -… S mikor reggel a világosság beszürődött ablakán, odacsuszott, bezárta -a táblát, leeresztette a függönyt. Aztán visszafeküdt az ágyba: ne még, -ne még, ne hívjatok vissza a földi életbe. Olyan jó a halálról álmodni. -Én Istenem, de jó volna meghalni. - -Meghalni, feledni. - -Elcsöndesedett a Baljon-család. Nehéz, nyomasztó lett otthon a levegő. -Mintha valami balsejtelem borongott volna fölöttük. Derry este korán -szobájába vonult, s magukra hagyta az öregeket, a kik értelmetlenül -néztek egymásra s lelkiismereti furdalásokat éreztek. Micsoda -mulasztást, micsoda hibát követtek el, hogy a kis lányuk egyszerre így -megváltozott? A míg jókedvű, engedelmes, szelíd, kedves, szerető gyerek -volt, gyakorolták fölötte a rendes szülei tekintélyt, de mióta -megváltozott s oly különös magaviseletet tanúsított, kisiklott a -kezükből. Érezték, hogy nincs hatalmukban, nem segíthetnek rajta, még -csak bele sem hatolhatnak a titokba, hogy hát tulajdonkép mi baja. És a -néni elkezdte emlegetni azt a franczia nőt, azt a hugenotta menekültet, -a kinek a pasztell-képe Baljon úr szobájába volt száműzve s nem -foglalhatott helyet a szalon tisztavérű matrónái közt. Ez a nyugtalan -frank vér, ez a párisi lány, mintha kisértet volna, csinál itt -kavarodást. A család krónikái említik, hogy milyen szép volt, milyen -kedves volt s hogyan bomlott érte, hogyan vette feleségül Baljon Edvárd, -a ki meg is halt bánatában, mert azt hitte, hogy a felesége mást szeret. - -Ez a vér jelentkezik újra Derryben, talán ismeretlen vágyakat, alaktalan -gondolatokat támaszt benne s ezért szűk, unalmas keretnek találja -családját. Nem vették észre, hogy hasonlít Derry ahhoz az asszonyhoz? -Hátha az asszony tulajdonságait is örökölte? - -És Baljon úr hátán végigfutott a hideg. Mert eszébe jutott, a mit a -családi papirok sárgult lapjai mesélnek, hogy annak az üldözött, a -család által lenézett franczia nőnek bizony aranyszive lehetett, mert -mikor az ura meghalt, amsterdami vásárosok szekerén megszökött hazulról -s beleugrott a Zuiderseebe. Nem tudta túlélni az urát. - -Az öreg úr fölugrott s izgatottan sétált. Aztán kimondta a határozatot: - -– Elviszem utazni Derryt. Szórakozás kell neki. - - -XIV. - -Egy régi kelta legenda meséli, hogy egyszer a hajnal istennője -megkoszorúzta a Napistent s a koszorú legszebb virága lehullott az égből -a földre. Ebből a mennyből alászállt virágból támadt a Zuidersee közepén -a Zandvorth-sziget. Ezért a Zandvorth-sziget valóságos paradicsom; ott -örök a tavasz, mindig zöldek a fák, sohse hervadnak el a virágok. A -levegő meleg, még az északi szél se tudja lehűteni. A világ azonban -forgott tovább, az emberiség haladt előre, a régi istenek meghaltak s a -legendák elpusztultak. Ma már minden gyerek tudja, mert a tudomány -megtanította rá, hogy a Zandvorth-sziget körül, köröskörül, bő -melegforrások fakadnak a tóból s ezeknek gőze teszi mindig meleggé a kis -darab földet. - -Még a kontinensen dermedten aludt minden s a kis szigeten már egész -pompájában állt a tavasz, kinyílt virágaival. S a virágos fák alatt -kicsi kertekben dolgoztak az asszonyok, játszottak a gyerekek, a -tengerparton pedig fehérszakállu öreg emberek pipálgattak… Ifjú ember és -férfi nem volt sehol látható. Ezek a szárazföldön mint munkások, vagy -fönt az Északi-tengeren és még messzebb mint halászok keresték a -kenyerüket. - -Miután az amszterdami és hágai rokonlátogatás nem szórakoztatta Derryt, -egy híres orvostudós javaslatára a zandvorthi szigetre hozta kis leányát -az öreg Baljon. Egy fehérhaju öreg asszonynál, Roynennénél, a kinek -férje és két fia volt a tengeren és egy leánya otthon, kibérelt egy -fából épült szép kerti házat, mely arra volt szánva, hogy urak lakjanak -benne s ott a gazdagon virító orgonabokrok és rózsák közt letelepedtek. - -Derry láthatólag könnyebben érezte magát itt. Lassankint a papával az -egész szigetet bejárták, beszélgettek az asszonyokkal, a gyerekekkel, -virágot kötöttek bokrétába… aztán a leány kiült valami magas tengerparti -sziklára, a bokrétákat a tengerbe szórta s órákig elnézte, a mint az -áramlat a virágokat lassan sodorta befelé s elvitte messze, messze, ki -tudja hová… - -Derry nem lett beszédesebb, de arcza mintha nyugodtabb kifejezést öltött -volna. Mikor a szél halkan zúgott a fák között, mikor a tenger lassan -morajlott, a parti sziklákat csapdosva, mikor megindult a bogarak -tavaszi zümmögése s a madarak édes csicsergése, arcza gyakran feszült -figyelmet árult el. Mintha e rejtélyes, érthetetlen hangokból valami -üzenetet lesett volna a maga számára. Vagy talán megérezte, hogy ezek a -szerelem hangjai? A tenger szerelmet vall a földnek… a szél a fának, a -virágnak, miközben megrázván szirmait, tovahordja a termékenyítő port… -Szerelemről zúg a bogár… arról csicsereg, énekel a madár… S ez -visszhangzott az ő szegény szivében is. - -Elsétáltak mindennap a kikötőhöz is, az amszterdami kis gőzös érkezését -várva. Az hozta és vitte naponkint egyszer a postát s mindig volt egy -csomó öreg ember és asszony s várta a hireket szeretteitől, a kik -Uj-Fundland messze vidékein vagy fönt a skót, dán, norvég partokon -halásztak, ezer veszedelem közt. Micsoda öröm volt az, mikor valahová -egy-egy levél érkezett. Csapatosan követték a boldog és büszke asszonyt, -mert tudták, hogy ha egyszer valamelyik nehézkezü halász rászánja magát -a levélirásra, az egyúttal az összes zandvorthiakról beszámol. - -Egy este egészen váratlanul, az amszterdami gőzösön megérkezett az -idősebbik Roynen-fiú. Már hetek óta távol voltak, az Északi tengeren -halásztak s a halat Hamburgba hordták; úgy volt, hogy még hetekig el -fognak maradni. Azért a kikötőnél elbámultak, mikor magas alakját a -partra kiugrani látták. Az üdvözlő kiáltásokra, a köszöntésekre nem -felelt, lehorgasztott fővel, lassu léptekkel hazament. - -Mindenki tudta, hogy a Roynen-családban baj történt. S az asszonyok -csoportba verődve, a ház felé indultak. Bizonyos távolságra megálltak s -vártak. - -Nemsokára aztán megtudták, hogy mi baj van. A hamburgi kikötőben egy -lezuhanó árbocz leterítette a kisebbik fiut s most súlyosan betegen -hozzák haza a bárkán. Az idősebbik fiú előresietett, hogy édesanyját -előkészítse. - -A tengerésznek és halászembernek anyja erősszívű asszony. Mindennap -imádkozik férjéért, fiaiért s bizik az erős Istenben, ki a vihartól -korbácsolt tengeren ép úgy őrködik az emberek fölött, mint a biztos, -mozdulatlan szárazföldön. - -A Roynen fiú megcsókolta anyját és hugát s előadta a dolgot. És akkor az -asszonyok onnan kivülről látták, hogy Roynenné meggyújt két gyertyát, -előveszi fekete nagy imádságos könyvét és imádkozik. - -Nem sírt. - -Összekulcsolt kézzel térdel mellette egyik oldalt a fiú, a másik oldalt -a leány. - -Ezeknek a szeme is könytelen. Jól látják az asszonyok, a kik közelebb -huzódnak a házhoz s összetett kézzel szintén áhitatba merülnek. - -De a homályban, az egyik virágzó fa alatt, zokogás hallatszik. Rozáli -sir, a szép kis Rozáli, a kisebbik Roynen fiú titkos menyasszonya. S a -fa, mintha vele sirna, csöndesen hullatja rá virágait a lanyha esti -szellőben. - -Oh, ő nem tud parancsolni ifjú szivének. - -Roynenné befejezi az imádságot, megcsókolja könyvét, megcsókolják a -gyerekek is. Aztán bejönnek az öreg asszonyok és biztatják, hogy hátha -már azóta jobban is van a fiú. - -Bemegy az öreg Baljon is és vigasztalja. Bemegy Derry is, átkarolja és -megcsókolja az öregasszonyt. Aztán apja nyakába esik, hosszan-hosszan -átölelve tartja és ritkás, szürke haját csókolgatja. Oh, érzi, mélyen -érzi, hogy vígasztalni kell azokat, a kiknek halottjuk van. - -Baljonék aludni térnek a kerti házba. És Friderika hallja távolról a -tenger egyforma hullámcsapásait… és úgy hangzik ez a zaj a fülébe, -mintha valami közeledő hajó evezőcsapása volna… - -Igen, érzi, tudja: a halál közeledik a sziget felé. Fekete hajón ül és -hozza az ifjú Roynent. - -Sokáig elgondolkozva üldögélt szobájában. Egy pár bogár beröpült az -ablakon, bele egyenesen a gyertyalángba. Elégve, nagyot koppanva, -élettelenül hullott a földre. Kint a fákon álmukban csicseregtek a -madarak. Valahol a messzeségből tompán búgott ide egy gőzhajó kürtje… De -Derry az éjszaka különböző hangjain keresztül is hallotta az evezők -egyforma csapását. - -Másnap késő délután az egész zandvorthi nép a kikötőben volt és várta a -Roynenék bárkáját. Köd nem volt, de ólomszínű felhők borították az eget, -mely észak felé piszkos kékes-sárga volt. A tenger háta folyton -borzongott, tarajos, tajtékos volt s néha egy-egy hullám, mintha -üldözték volna, nagyot szökelve csapott föl a partra. Minden arra -mutatott, hogy vihar készül. Egy kis csúcson állt a biró és -messzelátóval kémlelte a tengert. Egyszerre látták, hogy összecsukja a -csövet s lejön a nép közé. - -Roynenné ránézett. Az öreg ember vállára tette kezét s szóla: - -– Roynenné s ti gyerekek, menjetek haza, huzzátok föl a fekete -ruhátokat. - -Megállt. - -– Jön a bárka, – folytatta halkan, – s az árboczán fekete zászló leng. - -Az öregasszony elfordult s fia nyakába borult. Nem tört ki belőle semmi -hang, de testének rángatózása mutatta, hogy zokog. - -És a szegény nyomorultak lassan hazafelé baktattak, hogy illendően -gyászba öltözködhessenek. - -És a hullámok hátán nemsokára megjelent a bárka a fekete zászlóval és -Friderika kitágult szemekkel, remegő testével egy fához támaszkodva -nézett rá. A parton álló öregek levették kalapjukat, az asszonyok -összekulcsolt kézzel csendesen imádkoztak. - -Már azt is lehetett látni, hogy a bárkán egy fekete koporsó van… Már azt -is látták, hogy az ősz Roynen a koporsó mögött térdel s valami könyvet -olvas. Bizonyosan a bibliát. - -A falu kápolnájának kis harangja megcsendült. - -A bárka kikötött és a férfiak vállukra vették a koporsót és vitték a -Roynen-ház felé. És az asszonyok és leányok és gyermekek utána mentek és -a part, a kikötő üres lett… csak Friderika állt ott és nézte a -feketezászlós hajót. - -A halál hajóját. Ezen jött és most vár, várja azt, a kin a sor van, hogy -a nagy fekete kapun áthaladjon. - -Virágos ravatalon fekszik az ifjú Roynen; a gyertyák sárga fénye -mellett, villogó hajósszekerczével őrt áll mellette két agg halász, a -falubeli asszonyok pedig fölváltva, hangosan imádkoznak. - -Baljon nem engedte oda leányát, sietve elvonult vele a kerti házba, -lefektette, megcsókolta, gondosan betakarta és maga is lefeküdt. - -A leány felült az ágyban és figyelt. Az eső kezdett zuhogni odakint, a -szél rázta a fákat, a ház pattogott és recsegett. - -[Illustration: – Jön a bárka…] - -Derry kinyitotta az ablakot és figyelt. Az elemek harczának zaján -keresztül éles kiáltásokat hallott. Talán a tenger fölött csapongó -viharmadarak kiáltásait? Talán az erdő záporvert szárnyasainak -jajgatásait? Ki tudja, hogy a vihar szavából, a háborgó tenger mélyéből, -a fölkorbácsolt erdő sötétségéből miféle szellemek szólnak az emberhez? - -A leány remegő kézzel öltözködni kezdett. A hajó, a hajó, ott áll üresen -a parton és utasára vár. Talán a sötét hajós kiált hozzá az éjszakából, -hogy siessen. Fehér ruhába öltözködik, mintha esküvőre menne. Hajába -virágot fon, keblére bokrétát tűz. Aztán lassan fölkúszik az alacsony -ablakra s ott habozva megáll. Az éjjeli lámpás bús világánál még egy -pillantást vet a szobára, majd visszajön. Levelet vesz elő a zsebből, -megcsókolja, s beleteszi az asztalon levő imádságos könyvbe. Azután, -mintha hirtelen világos pillanata támadna, leborul apja szobájának -küszöbére és csókolgatja. A következő perczben kimászik az ablakon s a -kert hátsó kapuján át a kikötő felé fut. Az eső elállt, a felhők -szakadoznak. Megbotlik a kövekben elesik a fagyökerekben, fölugrik, -szalad tovább. - -Ott áll a hajónál. A fekete zászló lebben az árboczon, mintha üdvözletet -intene. A Baljon-ház féltve őrzött drága virága belegázol a vízbe s a -csónakba kúszik. A hullámok nagyot rándítanak a bárkán, de a kötél -mindig visszarántja. Mintha a föld nem akarná ereszteni. El veled, -fájdalmak, szenvedések hitvány tanyája… Derry előveszi kis kését s -kétségbeesetten vagdalja a kötelet. Aztán fölragad egy szekerczét s -azzal vagdalja… Végre! A tenger fölkapja a bárkát, a kötél szakad… s a -hajó egy nagy lökéssel bent van a tengerben, a homályban, a ködben… Kis -Derryt viszi a halál hajója. A tenger dörgése s az éji madarak -sikoltásai kisérik. - - -XV. - -Simándy korán reggel fölkelt, lámpást gyújtott és tanuláshoz látott. Az -volt az ambicziója, hogy hollandus nyelven kollokváljon s hetek óta -keményen készült rá. A magyar és német stipendisták közt erős versengés -folyt minden téren. A sörivásban föltétlenül és mindig a németek -győztek. Most következett a hollandi nyelven való kollokválás. Ez volt a -döntő ütközet. A németek közül öten készültek rá, magyar részen csak -Simándy; Puskás Gábor, bármily élénken óhajtotta is a nemzet diadalát, -ez elől a harcz elől félrevonult, mert az ő hollandus tudománya csak -arra volt elég, hogy a szomszédos öreg trafikos kisasszonynak vidám -perczeket szerezzen. A ki az idegenek közt legjobban kollokvált, az -kapott a kuratóriumtól egy elismerő diplomát s azonkívül ő mondhatta -nagypénteken, Dom-Kerkben, Utrecht első templomában, a prédikácziót. -Követte ezt husvétvasárnap diszebéd Valeton úrnál, a győztes -tiszteletére. Mindez nagy kitüntetés volt és Simándy dagadni érezte a -keblét, ha a diadal elkövetkezendő napjaira gondolt. - -Fázott egy kicsit, azért fölállt és begyújtott a kandallóba. Aztán az -ablakhoz ment és a folyékony, piszkos, opálszínű reggelt nézte. -Elkomorodott. Rémítő elhagyottnak érezte magát, fáradt is volt a sok -tanulástól, meg a hideg is borzongatta. - -Csengetett és a teáját kérte. Az öreg cseléd egy levelet is hozott be -vele. Rendőr hozta, – úgymond. – Rendőr? Pali kiváncsian bontotta föl. -Maga a rendőrfőnök kérte őt benne, hogy látogassa meg. - -Kilencz óra tájban Pali fölment. Az előszobában a jelentéssel érkezett -tisztek egész csapatja várakozott, de mikor megmondta, hogy kicsoda, -azonnal bevezették a rendőrfőhöz, a ki erőteljes, magas, de nyájasképű -öreg ember volt. Helylyel kinálta Simándyt. - -– Ön Simándy Pál? - -– Igen. - -– Stipendiummal itt tanuló magyar teológus? - -– Igen. - -– Tudomása van önnek arról, hogy Baljon Friderika kisasszony meghalt? - -– Meghalt? – s a fiú fölugrott székéről. - -– Meg. Három nap előtt. Nem is sejtette? - -– Nem is álmodtam róla, uram. - -– Pedig önnek is van köze a dologhoz, mert a kisasszony semmit se -hagyott hátra, csupán egy levelet önhöz. - -– Hozzám? - -– Önhöz. Figyeljen ide… - -– Meghalt!… – suttogta Pali s lerogyott a székre. - -– Baljon úr és leánya a zandvorthi szigeten voltak… Három nap előtt, -éjjel, a kisasszony otthagyta apját s mint a kutatások kiderítették, egy -csónakban kiment a viharos Zuiderseere… - -– Meghalt!… mormogott magában Pali. - -– Az apa kétségbeesett kutatásokat indított. A csónakot meg is találták, -a partra vetve, a kisasszony, úgy látszik, a vízbe ugrott s holttestét a -hajnali erős áramlat a Zuiderseeből az Északi-tengerbe sodorta… Baljon -úr nagy jutalmat tűzött ki annak, a ki a holttestet megtalálja… Ő maga -az éjjel haza jött s egyenesen hozzám sietett a hátrahagyott levéllel, -megkérve, mint régi barátját, hogy e levél s ön útján tudjam meg a -valót… Ő nem akar önnel találkozni. - -– Nem akar? – hebegte Pali gépiesen. - -– Nagyon meg van törve. Haja és szakálla hófehér lett három nap alatt… -Íme a levél… - -Az az, ez Derry írása. Erős betűkkel van a boritékra írva: _Paul -Szimandy_. - -Pali kezében remegett a levél a karjai erőtlenül hanyatlottak le. Nem -merte föltépni. Vajjon micsoda titkot rejteget számára? Vére hevesen -lüktetett, homlokán verejtékcsöppök jelentek meg. - -Végre feltörte és olvasta, a mint következik: - -_Keletről jöttél, mint a nap, fényt és melegséget árasztottál reám._ - -_Nem vetted észre, óh, miért nem vetted észre a kis virágot, mely utadon -nyilt._ - -_Oh, miért jöttél ködös hazámba, hol oly boldog voltam… miért léptél -atyám házába, hol engem úgy szerettek…_ - -_S ha már jöttél, miért nem vittél magaddal erős karjaid közt, dobogó -sziveden napkeletre…_ - -_Ah, oly örömest mentem volna veled… itt hagytam volna a házat, melyben -bölcsőm ringott, itt hagytam volna jó atyámat, elhagytam volna -édesanyámat és behúnyt szemmel követtelek volna. S a szemem nem ejtett -volna könnyet, a búcsuzáskor száraz maradt volna, mert a te látásod -foglalta volna el egészen._ - -_De te nem szóltál s most mindennek vége._ - -_Korán elhúnyt napom, Isten veled! Én most eltávozom magam; kis Derryt -nem látjátok többet. A fekete hajó vár a zúgó tengeren, az éjszakából -láthatatlan alakok kiáltanak felém, szólítanak, hívnak. Isten veled. -Gondolj rám, ha virágot szakítsz, gondolj rám, ha a mennybolton -tündökölni látod a csillagokat… Gondolj rám, ha boldog lészsz… s ha -boldogtalan lészsz, jusson eszedbe, hogy kis Derry vár rád valahol, egy -ismeretlen fehér országban… fehér ruhában… a fején virág… kis Derry, a -te menyasszonyod._ - -A fiú halálsápadt lett, vonásai szinte megmeredtek. Sokáig mozdulatlanul -ült a helyén… azután elfordúlt egy sötét zúg felé s megtörölte két -szemét… Kínos sóhajtás tört ki kebléből. Az ég felé emelve rázta -összekulcsolt kezét, de szó nem jött ki ajkán… Mit tehet róla ő, szegény -nyomorúlt, hogy a vak sors ily kegyetlen játékra választotta ki. - -A rendőrfő jó darabig nem háborgatta. Végre odament hozzá, átkarolta a -nyakát és gyöngéden szólt: - -– Nos, édes fiam, nyilatkozzék. - -Pali odaadta neki a levelet. Az öreg úr figyelmesen olvasta. - -– Szegény kis gyerek, – mormogta, – s önnek sejtelme se volt róla? - -Pali tompán felelt: - -– Az én érzelmeim, uram, mást illetnek… nekem menyasszonyom van otthon… -pap vagyok és férfi, adott szavam kétszeresen köt… - -– S ő ezt nyilván tudta? - -– Valószinüleg megtudta. De ha szabad volnék is, hogy mertem volna én, -földhöz ragadt szegény ember, jött-ment idegen, szememet Baljon -Friderikára fölemelni? – Suttogva tette hozzá: - -– Istenem, Istenem, milyen szerencsétlenség. Mondja, uram, az égre -kérem, mondja meg, mit tegyek? - -– Semmit, itt nem lehet tenni semmit… De ne járjon Baljonékhoz, nehogy -arra a szerencsétlen gyermekre emlékeztesse őket. - -Pali izgatottan járkált föl s alá. - -– Ne kérhessek bocsánatot attól a jó öreg embertől, azoktól a lágyszívű -asszonyságoktól? Oh, én uram, én Istenem, miféle sötét hatalmak űzik itt -velünk játékukat!… - -A rendőrfő visszaadta neki a levelet. - -– Uram, édes jó uram, mondja meg Baljon úrnak… mondja meg Baljonnénak… -de mit mondjon meg? Mit mondjon meg?… Jobb lesz ne szóljon semmit… - -Meghajtotta magát és kitámolygott a szobából… A feje szédült, egy -párszor a falnak kellett támaszkodnia, mert úgy érezte, hogy elesik… -Bántotta az utczai lárma s a mellette hullámzó mindennapi élet, közömbös -és ismeretlen embertömegével… Futott haza, hogy egyedül legyen, de -megrettent, mikor homályos szobájába lépett s a csendesség körülfogta… -Oly élénken, oly rokonszenvvel, oly fájdalommal gondolt a szőke kis -Derryre, hogy folyton maga előtt látta… S a csendesség halk susogással -beszélt hozzá: _Te vagy az oka halálának, te ölted meg, téged vádol a -tenger fenekéről s ha nem volna köztetek az Oczeán ezer láb mély tömege, -jajkiáltása, vádja szétszaggatná a füledet, megtépné a lelkedet…_ - -Ah, rettentő mikor a csendesség beszélni kezd. - -A szegény fiú mint egy kínpadra vont bűnös vonaglott. - -Ekkor toppant be Gábor. - -– Pali, tudod mi a hír? - -Csak ekkor vette észre barátja arczának elváltozását. - -– Mi bajod, fiam? Beteg vagy? - -Pali megfogta a kezét és átölelte a nyakát. Végre egy jó barátot lát! -Csillapulni kezdett. Nyugalma lassan visszatért. - -– Ülj le, Gábor, jó hogy jöttél, nagyon rossz perczeim voltak. - -– Tudod, mi a hir? - -– Tudom. - -– Baljon Derry… - -– Igen, az. - -– A tengerbe veszett. A szivaros kisasszony mondta, hogy az ujságban -van. Ne menjünk Baljonékhoz kondoleálni? - -Pali ijedten nézett rá. - -– Nem! - -– Borzasztó, hogy ilyen véletlen szerencsétlenségek történhetnek… -Képzelem ennek a boldogtalan családnak a zilált lelki állapotát… Egész -életük föl van dúlva. - -Pali feje keblére hanyatlott. - -– Legalább egy koszorút szentelhetnék emlékének. - -Pali fölemelte a fejét. - -– Igen, azt fogjuk tenni. - -– De hová? - -– Az idegenben meghaltak síremlékére. - -– Igazad van. - -S a két fiú összeszedte a legszebb virágokat, koszorúba fonta s ezzel -elzarándokolt az utrechti temetőnek egy platánuszok által bekerített -szomorú terére… Ezen áll egy obeliszk-formájú síremlék, azoknak -szentelve, a kik messze hazájuktól, idegenben haltak meg s kiknek -csontjai tán a tengerfenék korállsziklái közt, a borneói őserdőkben, -vagy valamely gyarmati város helyőrségi temetőjében nyugszanak. Nézzétek -az emlék talpazatán a temérdek koszorút: e kis nép szerteszét küldi -fiait a nagyvilágba s majdnem minden család sirat valakit, a kiről azt -sem tudja, hogy hol van eltemetve. Nézzétek a fekete -asszony-csoportokat, melyek napról-napra körülállják az obeliszket s -könnypatakkal áldoznak szeretteik emlékének… A két magyar fiú is ide -tette le virágait, a kis hollandi leány édes emlékére gondolva… S mikor -őszinte, nyílt, becsületes tekintetüket elhomályosította a kitörő könny, -kis Derry tán megérezte ezt lent a víz rettentő birodalmának moherdői -alatt… vagy fent, a csillagok tiszta világában… a mérhetetlenségben… a -mindenségben… az Istenség ölén. - - -XVI. - -Puskás Gábor, a ki úgy nézett föl Simándy Pálra, mint egy félistenre, -virágvasárnap után való kedden összes hollandus barátaikat abba a -tanterembe gyűjtötte, melyben a kollokválás volt. Meg volt győződve -róla, hogy Pali fényesen fog vizsgázni s azt akarta, hogy a magyar -szellemi felsőbbség minél nagyobb közönség előtt derüljön ki. S mikor -Pali tényleg lefőzte német kollégáit s Valeton úr neki a diplomát pár -meleg szó kiséretében átnyújtotta, a hollandus gyerekek rivalgásába -Gábor oly mennydörgő szittya éljeneket vegyített, mintha legalább is fél -Erdély tüdejét akarná kellőkép képviselni. A professzorok sorba kezet -fogtak vele, a hollandusok ölelgették, a németek savanyú képpel -üdvözölték. Gábor pedig úgy megszorongatta egy párszor, hogy még a -bordái is ropogtak bele. Azonnal megkapta a fölszólítást a nagypénteki -prédikálásra s a meghívást Valeton úr husvétvasárnapi ebédjére. Gábor -karon ragadta, kihurczolta a tömegből s kivitte a folyosóra. - -– Gyere öreg, – mondá neki, – dicsőséged csak akkor teljes, ha az -egészet megírjuk Anikónak. - -Pál sápadt, fáradt arczán az öröm derűje futott végig. Gyöngéden -megszorította figyelmes barátja kezét s felelt: - -– Igazad van. Kívüled csak egy lény van még, a ki ennek szívből örül s -ez Anikó. - -Együtt siettek haza. Utközben Gábor megállt egy bolt előtt s áldomás -szempontjából egy üveg magyar bort vett, abból a Hollandiában nagyon -elterjedt fajtából, mely ezt a föliratot viseli: Nullum vinum, nisi -hungaricum. - -Otthon levél várta őket, levél Bótai Rózától, a rendesen levelező -legöregebbik pap-leánytól, Bótai Barnához. S míg Gábor a bort bontotta -és poharakat szedett elő, Pali a levelet olvasta… Egyszerre csak a fiú -nagyot hördült, mintha egy hatalmas ütést kapott volna, összeesett. - -– Pali, Pali fiam, mi bajod? – kiáltott Gábor és odaugorva, nagy kínnal -a dívánra emelte. - -Kiszaladt. A cselédet orvosért küldte, aztán berohant, föltépte Pali -ingét, vízzel locsolta a fejét, maszszirozta a mellét, levegőt fújt a -szájába… Simándy behúnyt szemmel feküdt ott s elkezdett kínosan -nyöszörögni, mintha valami rosszat álmodnék… Kezével elhárító -mozdulatokat tett, mintha rossz szellemek közelednének feléje… Azután -elkezdett egész testében reszketni, végre hirtelen felült és tágra -nyitott szemmel nézett körül. - -– Pali, édes Palim, mi bajod? – esengett Gábor. - -Pali a levélre mutatott és rekedten megszólalt: - -– Vége mindennek. A halott értem jött a tenger fenekéről és magával -visz. - -– Csillapodjál, fiam. - -– Olvasd! - -A levél így szólt: - -_«Kedves öcsém_ - -_Mivel te olyan rövid, száraz leveleket irogatsz nekünk, én nem -tartottam szükségesnek, téged mindenről azonnal értesíteni. Azt talán -írtam, hogy Anikó Sepsi-Szent-Györgyön volt egy barátnéjánál egy -hónapig, hát_ _levelet kapok, hogy menjek le, mert nagy újság van. -Anikót nagy szerencse érte: egy ügyvéd, a kinek földje meg szőllője is -van, megkérte kezét. Tudom, Barna, te azt mondod: Simándy. De mikor lesz -az? Két év múlva, hat év múlva? Mikor kap parókiát? És olyan parókiát, -hogy megházasodhassék rá? Apánk egészen vak, csak a karszékben ül és -pipáz, a templomba vezetnünk kell. A káplán a nyakunkon. Cselédet nem -tarthatunk, mi főzünk, mi söprünk, mi mosunk, de a káplán czipőjét nem -fogjuk puczolni, tudod! Torkig vagyok ezzel a nyomorúsággal, a foltos -ruhákkal, a koplalással, stóla semmi, a romániai pénzből a nép nekünk -semmit sem juttat. Szerelem? Az a regényekben van, nem falusi -szalmafödeles házak alatt. Az ügyvéd engem is a házához vesz, apánkat is -kisegíti a nyomorúságból. Anikó az ostoba, egy darabig sírt, de a fejébe -vertem, hogy ezzel tartozik a családjának. Csak nem akar ő is vén leány -maradni, mint mi? Mert Simándyra ugyan várhat itéletnapig, tudja Isten, -ki után szaladgál a külső országokban. Lám, Barna, te se jösz haza, -pedig tudod, hogy életünk sora milyen nehéz és férfi kell itthon… Anikó -végre azt mondta, hogy te mondd meg, mit csináljon, neked szót fogad… -Most már, Barna, te tőled függ szerencsénk. Édes apánk is remegve várja -véleményedet. Vigyázz jól, mit mondasz… tekintsd koldusmódra tengődő -családodat. Ez az Anikó is itt hervad már a várakozásban meg a -nélkülözésben. Ha visszautasítod a kérőt, én nem tudom, mit csinálok -magammal. Okos fiú vagy, Simándyt előkészítheted, nem szeretheti az se -olyan nagyon Anikót…»_ - -… Igy folyt a kegyetlen vénlány levele tovább, hol panaszkodva, hol -fenyegetőzve, hol rimánkodva, s Gábor szemei előtt végre összefolytak a -betük. A szív hangja nem volt benne, csak az önzés vad kitörése. Ő maga -sohse szeretett senkit, s ha szeretett: a balsors elfagyasztotta -reményeit, csalódott, pártában maradt. Azért aztán nem is ismerte el a -szerelem jogát. Ugráljon örömében az a kolduslány, hogy ilyen szerencsét -csinál. Az egész családját fölsegítheti vele. - -Gábor eltakarta a szemét, becsületes jó szívét összeszorította a -fájdalom. Pali fölé hajolt, hátrasimította a haját és megcsókolta a -homlokát. - -Az orvos belépett. Lázt konstatált, Simándyt ágyba fektette. Gábor -odaült az ágyához, s nem mozdult el többet onnan. - -És a beteg megszólalt. Forró keze rátapadt Gábor karjára, odahajolt -hozzá és miközben szemei csodálatosan fénylettek, mintha egy idegen -lélek nézett volna ki rajtuk, a fülébe suttogott különös, -összefüggéstelen dolgokat… arról a szőke lányról, a ki feljött a tenger -fenekéről és elválasztotta őt a barna lánytól. - -Gábor megdermedt kezekkel facsarta a jégre rakott borogatást és -betakarta vele Pali lázas homlokát… Aztán csöndesen imádkozott… S -hűséges szemeiből nagy könnycseppek peregtek alá. - -Nagycsütörtökön éjjel a beteg megcsillapodott. Láza csökkent s pár órát -nyugodtan aludt. Reggel felé hirtelen felült az ágyban, s alig hallható -hangon kérdezte: - -– Micsoda nap van ma? - -– Nagypéntek reggel. - -– Fogj tollat, végy elő papirost, tintát, írjad. Vigyázz, Bótai Barna -kezével írj! - -Gábor szó nélkül engedelmeskedett. Pali két kezébe temette arczát, s -lassu hangon diktálta: - -_Kedves Róza!_ - -_Igazad van. Semmi kifogásom sincs az ellen, ha Anikó férjhez megy…_ - -Gábor fölnézett. - -– Pali, nem ezt kellene… - -A beteg türelmetlen mozdulatot tett. - -– Hallgass! Az az Isten ujja, nem lehet másképp… Nem tehetek mást… a -végzet rám nehezedik… Golgotámat járom… Ird tovább! - -És Gábor írta: - -_Simándyt magamra vállalom, nem lesz semmi baj. Isten veletek!_ - -_Szerető öcséd Barna._ - -– Megvan? - -– Meg. - -– Csöngess. Hamar borítékba, czímezd meg és ajánlva küldd el a postára! - -– Édes fiam, gondold meg… - -A beteg hevesen kiugrott az ágyból. Ugy megtántorodott, hogy az asztalba -kellett kapaszkodnia. - -– Palim, édes Palim, az ég szerelmére, feküdjél vissza… - -– Engedelmeskedel? - -– Engedelmeskedem. - -A beteg visszadőlt ágyába, a levél elment. Sokáig csend volt a szobában. -A távolban a Domkerk órája tompán verte a nyolczat. - -– Gábor! Parancsolsz? - -– Add elő az ünnepi ruhámat, a kucsmával és a palásttal… - -– Megyek prédikálni az Ur Jézusról, a ki megváltott minket a -szenvedésektől… - - -XVII. - -A hatalmas, dupla oszlopsoros templom embermagasságig feketébe volt -vonva. Fekete szőnyegek borították a földet, a padokat, s gyászfátyollal -takarták be a szines üvegű ablakokat is, nehogy egypár vidám napsugár -zavarólag tolakodjék a komor nagypénteki pompába. - -A gyász szinébe öltözött embertömegek, ég felé emelt arczczal, az orgona -tompa búgása mellett, zsoltárokat énekeltek. És a hívők egyesült -fohászának ereje meglebegtette fönt az ablakokon a gyászfátyolokat, s a -boltozatról, a kupoláról dörgéssé erősödve verődött vissza az énekhang. -A levegő minden atómja rezgett, remegett, s lassankint az atmoszféra -szinte izzóvá lett. - -Hirtelen mély csend támadt. Hosszú sorban bevonult a teológusok serege, -fölállt az Urasztala körül, s aztán hatalmas kardalban egy régi, -fájdalmas zsolozsmát zengett el, abból az időből, mikor őseik Alba -herczeg katonái elől mocsarak közé menekülve, titokban imádták az -Istent. - -Simándy és Puskás a sekrestyében vártak. - -– Pali, te sápadt vagy, lázad van és remegsz, – mondá aggódva Puskás. - -– Isten színe elé készülök. - -Gábor megdöbbenve nézett rá. Simándy jóformán magánkívül volt. Behunyt -szemmel, előrehajolva figyelt az énekre. - -Egy öreg pap intett, Simándy fölment a szószékre, összetette a kezét s -lenézett a tömegre. - -Kétezer arcz volt feléje fordulva. Barázdás arczú öregek, rózsásképű -fiatalok, az egyik mély áhitattal, a másik közönséges kiváncsisággal. -Forró lehelletük feléje csapott, tekintetük egyenesen a szemére -irányult, s mintha valamennyien unszolták volna: Beszélj, beszélj, s -vezess minket az imádság szárnyán Urunk, Istenünk elé. - -A kapukat becsukták, mély csend lett odalent és Istennek gyönge -szolgája, kitárva karjait, megtört hangon szóla: - -_Végigtekintek a hivők fekete tömegén és csupa idegen arcz néz rám. Egy -ismerős vonást nem látok sehol, nem ismerem életeteket, -szenvedéseiteket, örömeiteket, vágyaitokat. Nem tudom, hogy micsoda -bűnötöket imádkozzátok le, nem tudom, hogy micsoda óhajotok -beteljesüléseért könyörögtök… De óh, keresztény társaim, bizony mondom -nektek, jól tettétek, hogy Jézus Krisztus kínszenvedéseinek és -keresztrefeszítésének napján lelketek fájdalmát én rám, gyarló -ismeretlenre bíztátok, hogy az Úr zsámolya elé kalauzoljam._ - -_Mert én a bánat testvére vagyok, fejemen töviskorona, szivemben dárda._ - -_Én tőlem a föld megtagadta melegét, a nap világosságát._ - -_Az én tavaszom téllé vált, az én szivem jéggé dermedt._ - -_Az én virágaim elhervadtak, az én ételeim méreggé váltak._ - -_Engem a földhöz immár nem fűz semmi, érzéketlenül állok itt, mint az -országúton az útmutató, de mint ez, mutatom az ösvényt az örök élet -kútfeje, minden bünök bocsánata: az Isten felé._ - -_Jertek, ti anyák, kik egyetlen gyermeketek ravatala fölött minden -könnyeteket elsírtátok. Én megvigasztallak és veletek imádkozom._ - -[Illustration: Simándy Pál.] - -_Jertek, ti tört szivek!_ - -_Jertek, ti szétzúzott remények!_ - -_Jertek, ti sírbafult illuziók!_ - -_Boruljunk le Isten egyszülött fia előtt, imádjuk őt, ki megtanított -bennünket békén tűrni szenvedéseinket._ - -A tömeg ámulva tekintett föl az ifjúra, a kinek hangja majd élesen, majd -búsan, zokogva, szívszaggatóan zúgott végig a sötét boltívek alatt. S a -szegények, a szenvedők, a nyomorultak kipirult arczczal, lázas szemmel -meredtek rá, mert mintha az ő panaszaik találtak volna jajszavakat az -ifjú ajakán. - -Az ifjú fehér lett, mint a fal, aztán halkan így szólt: - -_Óh, ha a földi bánat örömmé válnék: de boldog lenne egyszerre a világ!_ - -Itt megingott, s csak ennyit tudott mondani: _Amen!_ - -Azzal összeroskadt. Szemei lezárultak s hatalmas teste nagy zuhanással -bukott le a lépcsőn. - -A lent állók rémülten hátráltak. A szószéken hirtelen megjelent Valeton -s elkezdé: - -– Mi atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jőjjön -el a te országod, legyen meg a te akaratod… - -– A tömeg vele imádkozott. Ekkor Puskás törte át magát ököllel a -presbitereken, letérdelt, fölszaggatta Simándy nyakán a ruhát. - -– Még él! Segítsetek a sekrestyébe vinni. Orvost, orvost! - -A sekrestyében már két orvos várt. - -– Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, most és mindörökké, -amen! – zúgott be az imádság vége a templomból. - -– Talán túléli a krizist! – mondták az orvosok. - -S Gábor összetett kézzel, ég felé meredt tekintettel utána mormogá: - -– Tied az ország, a hatalom, a dicsőség… - - -XVIII. - -Megélt. De végkép lesoványodott, s magas termete meggörbült. - -A csodaszép, friss hollandi tavasz, mely ennek az országnak legremekebb -évszaka, teljes pompájában állt már, mikor Pál Gábor karján újra -megjelent az utrechti sétatereken. Hallgatagon járkáltak, élvezve a -madarak dalát. Simándy egyáltalán nagyon szótalan lett. Mikorra a -kórházból kikerült, Gábor szép, napos, háromszobás közös lakást vett -föl, s odavonult be ő is, meg a lábadozó is. Volt egy kis kertjük, tele -illatozó orgonával, s a kert egyik oldala egy csöndes grachtra nyilt, -melyben halkan locsogott folyton a víz. - -Itt ült mindig Simándy, s a távolban úszó bárányfelhőket nézegette. A -multról nem beszélt soha, mintha teljesen elfelejtette volna. Mikor -betegsége után legelőször magához tért, úgy nézett körül, mint az olyan -ember, a ki sokáig volt víz alatt, s el van bódulva. Ez a bódultsága, -apatiája sokáig tartott, s az öntudat lassan tért vissza beléje. - -Összes tanárai meglátogatták, s a kuratórium nagyobb összeget szavazott -meg egészsége helyreállítására. A konyhára Gábor felügyelt, jó, erősítő -borokról is ő gondoskodott s úgy ápolta, gondozta Palit, mintha az -édesanyja lett volna. - - -XIX. - -Még Pali a kórházban feküdt, mikor megjött Bótai Róza levele Anikó -esküvőjéről, mely az egész családot boldoggá tette. Az önző vénlány -áradozott az örömtől és újra meg újra köszönte Barnának, hogy nem -gördített eléje akadályokat, _a fiatalok éretlen szerelmeskedése miatt_. - -Gábor dühösen rongyokra szaggatta és a szemétbe dobta a levelet, melyről -persze Pali előtt mélyen hallgatott. - -Egyszer a beteg így szólt Gáborhoz: - -– Te, küldöd a pénzt rendesen Bótaiéknak? - -– Küldöm. - -– S írod a leveleket is? - -– Irom. - -– Köszönöm. - -Arczán nem látszott semmi fölindulás. Csak mintha a hangja egy kicsit -remegett volna. - -Egyszer újra megszólította Gábort: - -– Különös, arra a halottra jobb szívvel gondolok, mint az élőre. - -– És miért mondtál te le az élőről? - -– Meg kellett lenni. Derry akarta így. Mi történik azzal a nyomorult -családdal, ha az a leány még rám várt volna három-négy évig? S ha -elveszem, mi lesz? Egy halott állt volna köztünk… Lehet, hogy boldogok -lettünk volna, de nem hiszem, nem hiszem… - -Arcza kipirult, nyitott szájjal, sebesen lélekzett. - -– Az én életemnek vége, a balsors fűződött hozzám, mint a rabhoz a -bilincs. Az előtt álmomban szép, lombos székely erdőink közt jártam, -zúgásukon elandalodott a lelkem… most mindig a tengeren járok, leszállok -a mélybe, egyre mélyebbre, sötétebbre, s nézek, tapogatok, kutatok, -mintha valamit elvesztettem volna… a fülemben pedig örökké a nagy vizek -mormogását hallom… - -Megtörölte a homlokát. Sokáig hallgatott, végre megszólalt: - -– Vajjon férjhez ment-e már? - -– Nem tudom… talán… azt hiszem igen. - -Pali feje lassan keblére sülyedt. - -– Azt hiszem, nem is szeretett. Gyerek volt még, szivében nem -szánthatott mély barázdát a szerelem. Rövid idő is betemette. Ez a -fátum. A ki engem szeret, elpusztul bele, a kit én szeretek, nem lehet -enyém. - -Halkan beszélt, bús megadással, lemondással. - -– Különben úgy se tart soká. - -Gábor nyugtalanul nézett rá. - -– Mit akarsz ezzel mondani? - -– Semmit. Csak azt, hogy meg fogok halni nemsokára. Miért éljek? Mi vár -reám? Micsoda föladat érdekelheti, galvanizálhatja ezt az összetört -lelket? Semmi. Félreállok az útból, kilépek az előretörő tömegből és -lefekszem az árokba meghalni… Fontos ez? Hisz már csak ennek a rongy -testnek a haláláról, a gépezet megállításáról van szó… dicsőbb részem -már halott… - -Mintha önmagának beszélt volna, rá se nézett Gáborra. A szegény fiú -félreállt, s csak nagy nehezen tudta visszafojtani a zokogást. Oh, jól -ösmerte már szegény Derry történetét, a szerepet, melyet barátja a -boldogtalan kis leány életében játszott. És erős esküt tett, hogy -ezentúl egy pillanatra se hagyja magára beteg barátját. - -Pünkösd közeledtével az orvosok egy Hamburg mellett levő tengerparti -szanatóriumot jelöltek ki, mint a mely a beteget végkép meg fogja -gyógyítani. Simándy szó nélkül beleegyezett, mikor eléje terjesztették a -dolgot s Gábor azonnal hozzáfogott az előkészületekhez. - -Az elutazás előtt való nap egy óra leforgása alatt Bótai nevére két -távirat érkezett. Az egyik jelentette, hogy az öreg nagyon rosszul van, -Barna jőjjön haza. A másik jelentete, hogy már késő, az öreg meghalt. - -És ekkor Gábor leült és egy hosszú levélben megírta Barna halálát, az ő -kegyes csalásukat, pénzküldésüket, Simándy önfeláldozását, betegségét, -mostani állapotát s intette a vénlányt, hogy imádkozzanak ezért a -fiúért, _a ki olyan hős, a ki olyan szent és olyan boldogtalan!_ - -Másnap Amsterdamból gőzhajón elutaztak Hamburgba. - -Simándy a vizen nyugtalan lett. A hajó orrán állt s szeme a messzeségbe -mélyedt. Majd a tenger szinét fürkészte köröskörül. Szeme fölvillant, ha -valami fekete pontot pillantott meg a távolban; de tüze kialudt, ha -kiderült, hogy az hajó. - -A nap elpihent a vérvörös hullámok közt. Feljött a hold és bűvös világa -elömlött a ringó végtelenségen. Gábor igyekezett az ebédlőbe csalni -barátját. De nem sikerült. Simándy leült s mereven maga elé nézett. És -suttogva kezdé: - -– Hagyj békén, légy csöndesen. Most az ő birodalmában vagyunk. És ő -tudja ezt. Itt lebeg a víz szinén, vagy a holdsugárban… fehér ruhában, a -fehér ország királynéja… - -Elhallgatott, lehunyta szemét s álmodozott, Gábor meg virrasztott -mellette. - -A hajó befordult az Elba torkolatánál, s még sötét éjjel volt, mikor -Hamburg alatt, a nagy óczeánjáró gőzhajók közt horgonyt vetett. - -A szomszédban egy háromemeletes hajó pöfögött, vastag füstfelhők -szikraözönnel vegyest tódultak ki kettős kéményéből. Erősen fűtötték, -útra készült. Simándy fejét a hajó korlátjára hajtotta s teljesen -mozdulatlanul volt. - -Derengeni kezdett a szürkület. A hajóóriás belefújt sivító kürtjébe. -Simándy fölriadt álmából s körülnézett az idegen világban. - -– Hol vagyunk? - -– A hamburgi kikötőben. - -Keleten világosodott az ég. Kábító zörgéssel vonták föl a készülődő hajó -– a _Germania_ – két óriási horgonyát. Az árboczokon matrózok jelentek -meg s a kötelet bontogatták. A kikötő ébredni kezdett, vonatok robogtak -be s indultak el, kis gőzösök hasították a vizet, emberrajok jelentek -meg a parton. - -Rózsaszinű volt már az ég a keleti szemhatáron. - -Még egyet búgott a _Germania_ kürtje, s lassan elindult. Kivándorlókat -vitt, a harmadik födélzet, leghátul, tele volt alakokkal, kik kalapot, -kendőt lobogtattak az elhagyott szárazföld felé. - -És ekkor egyszerre, ott az Amerika felé induló hajón száz meg száz -torokból fölhangzott a zsoltár: - - _Te benned bíztunk eleitől fogva,_ - _Uram, téged tartottunk hajlékunknak,_ - _Mikor még semmi hegyek sem voltanak,_ - _Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva,_ - _Te voltál és te vagy, erős Isten,_ - _És te megmaradsz minden időben._ - -Egészen parasztosan, kezdetlegesen énekelték, hosszan elnyújtva, mint -odahaza. Az öreg emberek rekedt rikácsolása kihangzott az alaptónusból: -mintha megtört, kétségbeesett szivek sikoltottak volna segítségért az -Istenhez. Már a népet is látták, a _Germania_ egészen közel haladt el -mellettük… Levett kalappal álltak ott… Jóképű magyar alakok voltak, sok -öreg ember volt köztük szürkülő hajjal, ránczos arczczal… Egy kemény -munkában eltöltött élet keserű csalódásaival mehettek új életet, új -hazát keresni. Egy csomó asszony, ifjú, gyerek állt ott az öregek körül -s áhitatos arczát valamennyi a mennyek felé tartva, buzgón énekelt… S az -óriási hajó zakatolásán, a kikötői élet dübörgésén keresztül repült a -hajnalpiros ég felé a tehetetlenek, a nyomorultak könyörgése. - -Simándy fakó arczczal, tágra nyitott szemmel meredt rájuk. - -– A kilenczvenedik zsoltár, – rebegte Gábor. - -Egyszerre Simándy keble elkezdett hullámzani, arcza vonaglott, -eltorzult, s két szeméből kicsordult a könny forró patakja. Aztán -összekulcsolta, majd kitárta karjait, s a zokogástól elfulladt hangon -suttogta: - -– Hitem, hazám kiált hozzám, nem hallod? Veszendő népem, pusztuló hazám… -óh! értelek, köszönöm Istenem az égi hangot! - -Kelet felől teljes királyi pompájával emelkedett föl a nap, s ragyogása -elárasztotta a kikötő száz meg száz hajóját és nyüzsgő életét. Simándy -dagadó kebellel szívta magába a fényt. - -– Oda nézz fiú! Világosság és melegség árad ránk keletről: ott a mi -hazánk! Ujra élek. Van már czélom, van már föladatom: haza megyünk. - - - - -MÁSODIK RÉSZ. A HAVASOK KÖZT. - -Kincses Kolozsvár fölött a nyári hajnal derengett, de kincstelen lakói -még mély álomban szenderegtek. A nagy piacz régi erdélyi házai, -melyekben sok ősi dalia utódja szendergett, egymásután bontakoztak ki a -homályból. Az egész téren csak két élő lény mozgott, a két rendőr, kik a -Nagy Gábor fogadója előtt sétáltak, honnan a nyitott ablakon át -muzsikaszó hangzott ki. - -A két rendőr megállt és hallgatta a zenét. - -– Mióta áll itt poszton, komám? – kérdé az egyik. - -– Tizenegy óra óta. - -– Hallott-e vaj egy magyar nótát azóta ezektől? - -– Nem én, komám, egyet se. - -– Én is ide ügyeltem a tulsó oldalról, de egy fiát se hallottam. Csupa -oláhosat meg németeset játszottak. - -Csóválták egy darabig a fejüket. - -– Nem volna jó beszólni hozzájuk? - -– Minek? - -– Hogy hát hagyják már abba, mert virrad. - -– Nincs nekünk ahhoz, komám, semmi közünk. Az a mi parancsunk, hogy -vigyázzunk az oláhokra, hogy semmi bajuk se legyen a mi népünk részéről. - -– Igaz, szent igaz. De nekem mégis nagy örömem vóna, úgy tíz hóstáti -magyart közéjük ereszteni, lőcscsel… - -– Én se bánnám, de ne feledjük, komám, hogy mi rendőrök vagyunk, nem -pedig polgárok. - -… Nagy Gábor fogadójában a császárhoz intézett memorandum miatt pörbe -fogott románok mulattak. Folyt a pezsgő meg a konyak, gurult a bukaresti -arany, félművelt, durva külsejű papok ölelkeztek bukaresti monoklis -ügyvédekkel, kieresztett ingű, bőrtüszős falusi bírákkal, tanítókkal s -kisvárosi tyúkprókátorokkal. A mámor ült valamennyinek az arczán, s néha -egymást kézen fogva, a hegyi móczok vad tánczát járták el. Egy kifestett -arczú, sovány lány, valamelyik prókátornak a lánya, járt legelül vadság -dolgában. Rikoltozott, öklével döngette az asztalt, s kibontott hajjal -ugrándozott, míg a többiek szilaj kiáltásokkal kísérték. - -Lent, a terjedelmes, nyitott kocsiszin alatt, sok embert nem engedett -aludni ez a lárma. Az oda beállított szekereken hált ugyanis egy csomó -mezőségi és havasi református lelkész, a kik a papszentelésre jöttek be. -Többeket az ev. ref. kollégiumba szállásoltak, a ki bírta, vendéglőbe -szállt, de nagyrészüknek bizony minden szállása a kurátor kocsija volt, -melyen több napi járóföldeket megtéve, bejöttek Kolozsvárra, hogy a -papszentelést el ne mulaszszák. - -Hajnal felé egy fiatal dászkál egy hófehér hajú, pirosképű, öreg -református papot tuszkolt be az ajtón. - -– Uraim! – kiáltott stentori hangon, – van szerencsém a szomszédomat, a -sárréti magyar papot bemutatni. Aszonta, nem tud aludni a lármánktól, -hát beinvitáltam egy pohár pezsgőre… Aszonta, sohse ivott pezsgőt… Annál -inkább kóstolja meg, mondám én… Ugy elalszik tőle, hogy ágyúval -lövöldözhetnek a füle mellett, még sem ébred föl… - -Az öreg pap alázatosan mosolygott. - -– Remélem, nem veszik tolakodásnak nagyságtok… - -A társaság röhögött és a dászkál egy erős sörös poharat, szinültig -töltve pezsgővel, a markába nyomott. Az öreg figyelmesen nézte a -gyöngyöző italt, azután óvatosan megkóstolta és végül egy hajtásra -kiürítette. - -Nagyot csettentett a nyelvével s szeme fölragyogott. A dászkál intett -társainak s a következő perczben újra teletöltötték az öregnek a -poharát. - -– Oh, kérem, az urak nagyon kegyesek… Valóban, felséges egy ital… -Egészségükre… - -És újra föl akarta hajtani. E perczben valaki fellökte az ajtót, s -megjelent Simándy Pál hatalmas alakja. Csak soványabb és sápadtabb volt, -s arczára komor ránczokat vont az élet. Ő is a kocsiszínben aludt, s az -oláhok mulatsága mint egy rossz álom gyötörte. A kurátortól hallotta, -hogy az öreg sárréti pap hova ment, s utána sietett. - -– Gábor bácsi, mit csinál? – szólt rá az öregre. - -Az öreg összerezzent, mint egy torkoskodáson kapott gyerek. - -– Hát, fiam, egy kis pezsgővel kináltak meg az urak, – hebegte. - -– Jőjjön, nem magyar embernek való hely ez. Nem látja, hogy csúfot üznek -a maga szerénységéből? - -És karon ragadta. De a dászkál eléjük állt. - -– Mi jogon viszi el a papunkat, ha egyszer itt jobban érzi magát, mint a -kocsiszínben? - -A társaság vihogott. Simándy keble meg dagadt az indulattól. Halkan -szólt: - -– Nagyon duzzadhatsz a bukaresti pénztől, hogy ilyen szemtelen vagy, -dászkál. Jőjjön, Gábor bácsi! - -Az öreg egy fájó sóhajjal tette le a tele poharat, s lehajtott fejjel -ment ki az ajtón. Simándy végignézett a kompánián, s követte az öreget, -keményen bevágva maga után az ajtót. - -Az oláhok tele torokkal a _Desteptate romane_t kezdték fújni, s ablakot, -táblát berakattak, mert már egészen világos volt odakint. A legnagyobb -ordítozás közepette nyilt az ajtó, s a híres oroszlánvadászó gróf zömök, -erős alakja jelent meg, fején tollas kalappal, kezében lovagló -korbácscsal, melynek csontnyelével megkopogtatta az asztalt. - -A czigány egyszerre abbahagyta a zenét, az oláhok közt, a kik mind -ismerték a grófot, halotti csend lett. - -A gróf intett, a primás odament. - -– Hallottam, hogy egész éjjel egy magyar nótát se huztál. - -– Nem parancsoltak, méltóságos úr. - -– Komisz malaczbanda vagy, jegyezd meg, hogy Erdélyben többet úrnak nem -fogsz muzsikálni. - -A czigány fehér lett, mint a fal. A gróf az oláhokhoz fordult. - -– Mozogjatok és pedig gyorsan, kifelé! Csak nem gondoljátok, hogy -veletek fogok tovább mulatni? Pista, – szólt az egyik vadászához, – -nyisd ki nekik az ajtót, a ki nem siet, azt lökd ki. Vendéglős, magyar -pezsgőt! János (ez volt a másik inas) szaladj a Salamon bandájáért! -Czigányok, nyissatok ablakot, aztán kotródjatok! - -Az oláhok és a czigányok szó nélkül elsompolyogtak. A gróf Salamon -bandáját a folyosóra állította, a hová a románok szobái nyiltak, s -reggelig huzatta nekik a Rákóczi-indulót. - - -II. - -– Simándy Pál kitünő bizonyítványokkal tért haza Utrechtből, a hol -mindenki sajnálta távozását, úgy a tanárai, mint a kollégái. De ő nem -tudott megmaradni, s nem engedett semmiféle marasztalásnak. Nagy temető -volt rá nézve Hollandia, itt vesztette el legjobb barátját, s itt érte -őt két pusztító vihar, mely szívvilágát kietlenné tette, -megdermesztette. Érezte, hogy a bús emlékek folyton előtte lebegő -képeinek révén lassan-lassan a melankólia, a csüggedés lopódzik lelkébe, -s akkor össze fog roskadni. Pedig nagy föladatokat látott maga előtt -lebegni s Isten rendelésének tekintette, hogy elszakadt minden kedves -kapocs, mely őt a földhöz fűzte, a röghöz kötötte s immár kizárólagosan -a két nagy ideálnak szentelheti magát: a hitnek és a hazának. - -Kolozsvárott tisztelgett a református püspöknél, a ki megnézte -bizonyítványait és szóla: - -– Nem idevaló vagy te, fiam, neked Budapesten vagy egy más magyarországi -egyházkerületben volna a helyed. Hova tegyünk? Mit csináljunk az ilyen -tehetséggel és tudománynyal? Mi koldusok, elhagyottak, szenvedők -vagyunk. - -– Minél nehezebb küzdelem vár rám, méltóságos úr, annál örömestebb -szentelem magam neki. Leszek a koldusok papja, az elhagyottak támasza, a -szenvedők vigasztalója. - -A püspök figyelmesen ránézett. - -– Jól beszélsz, fiam, de nem ismered a züllést odakint. Ha majd az élet -beléd vágja tigriskarmait, másként fogsz gondolkodni és tetterőd -megtörik. - -Az ifju mélyet sóhajtott. - -– Az élet már szétmarczangolt engem, én rám már nem várhat szenvedés. - -– Ne beszélj így, fiatal vagy, bár homlokodon egypár ráncz s arczodon -néhány keserű vonás mutatja, hogy gondolkoztál és szenvedtél már… - -Az inas belépett, jelenteni, hogy a magyar-garabói presbitérium -küldöttei visszajöttek a válaszért. - -– Ez is egy fejetlen egyház. Templomukat a híres Bod Péter építette, s -nem kapnak bele papot. - -– Miért? - -– Mert senki se megy oda nyomorogni. Szét fognak zülleni, s a templomot -becsukhatjuk, a régi, híres kálvinista templomot… - -Simándy hirtelen elhatározással szólt: - -– Elmegyek én. - -A püspök szánakozva ránézett. - -– De ott be kell állnod parasztnak. - -– Be fogok állni parasztnak. - -– Magad fogsz aratni és kaszálni. - -– Magam fogok aratni és kaszálni. - -A püspök türelmetlen mozdulatot tett. - -– Hadd el, itt fogsz maradni Kolozsvárott, egyelőre káplánnak és -hitoktatónak. - -– Óh atyám, engedd meg, hogy elbujdossam a hegyek közé, s védjek egy -veszendő várat. - -Hangjában annyi fájdalom rezgett, hogy a püspököt is megindította. - -– A hogy akarod, édes fiam. Kár érted, de talán igazad van… A veszélyes -pontokra kell a legkiválóbb katonákat küldeni… Jőjjenek be a -magyar-garabóiak! - -Beléptek hárman, a kurátor és két presbiter. Tiszta külsejü, értelmes -arczú magyar volt mind a három. A püspök Simándyra mutatott. - -– Itt a papjuk. Nagy tudományú, kitünően iskolázott ifjú ember, -örülhetnek, hogy megkaphatják. - -A kurátor zavartan köhintett. - -– A tiszteletes úr talán nem tudja, hogy miféle eklézsiába kerül? - -– Tudom, hogy nagyon szegény az eklézsia, – felelt Pál, – de ez nem ok -arra, hogy meghátráljak. Én nem olyan helyet keresek, a hol nincs semmi -baj, hanem olyant, a hol küzdeni, dolgozni, fáradni kell. - -Most már a fejét vakarta a kurátor. - -– Isten éltesse, tiszteletes úr, és tartsa meg a jó szándékában, de -nekem mégis meg kell mondani a dolgot, instálom, úgy, a hogy van. A -kepe, a pap része nálunk nem a huszadik, hanem minden harminczadik -kalangya a gabonából. Lukma nincs, mert borunk nem terem. Stóla nincs, -mert az oláh pap a mi hiveinket ingyen kiszolgálja, így hát a mi papunk -is kénytelen vele. Készpénzfizetés semmi, aztán vannak földek, de nincs -hozzá ingyen-napszám… Vagyunk pedig össze-vissza százhusz lélek… Aztán -bizony az iskolát is a tiszteletes úrnak kellene elvégezni. - -– Rendben van. Mikor foglalhatom el a helyemet? – szólt Simándy. - -A kurátor bámulva nézett hol rá, hol a püspökre. - -– Hát eljönne a tiszteletes úr? Mi csak azért jöttünk, hogy legalább -valami földhöz ragadt kostát kapjunk, ha már a papjaink elszöknek… Nem -is hittük, hogy ilyen szerencsésen járjunk… No, lesz öröm -Magyar-Garabón… Rövidesen megválasztjuk mi, tiszteletes úr. - -– Addig pedig itt maradsz, fiam, mellettem, – szólt a püspök. - -A kurátor pedig addig somfordált, a míg el nem kapta Pali kezét és meg -nem csókolta. Pali rászólt, hogy ő ezt csak az asszonyoknak és -gyerekeknek engedi meg, mire a kurátor visszafelelt: - -– Instálom, tiszteletes úr, nem úgy van az. A ki pap, az pap. Az oláh -papnak még a ruháját is csókolják nálunk. Nem akarjuk, hogy a nép őt -nagyobb embernek tartsa, mint a tiszteletes urat. - -És Palinak meg kellett engednie, hogy a presbiterek is szépen kezet -csókoljanak neki. - -Aztán sietve elmentek, hogy az örömhírt hazavigyék és a papválasztást -megtartsák. Így lett Simándy Pál pap Magyar-Garabón, a görgényi havasok -közt. - - -III. - -Simándy Pál tudta, hogy mit cselekszik, mikor a magyar-garabóiak -meghívását habozás nélkül elfogadta. Erdélyi fiú volt. Hunyad -vármegyében született s ott töltötte gyerekéveit, a mi annyit tesz, hogy -a régi dicsőség képei, emlékei már legzsengébb korában bevésődtek -lelkébe. Ő, a késő ivadék, már romok közt jött a világra. A szétzüllött -magyarság romjai közt. Látott régi magyar templomokat oláh kézen, vagy -becsukva, körülötte ölmagas dudvával. Látott üresen álló nemesi -udvarházakat, melyeknek tégláiból az oláh parasztok építettek kunyhót -maguknak. Hegytetőkön sokszor elborongott középkori várak romjai közt, -hol egykoron a magyar vitézek álltak őrt a falon, vigyázva a -messzeterülő völgyeket… Százával, ezrével látott magyar tipusú, magyar -nevű parasztokat, kik elvesztették őseik nyelvét, őseik vallását, s -lelke kínosan vonaglott, mikor látta, hogy e tömegek immár idegen eszme, -idegen nemzet szolgálatába hajtották erejüket, s magyar öntudatuknak -utolsó szikrája is kihamvadt bennük. - -S a mint nőtt-nőtt, lelkébe nőtt egy bús kép, a szomorú, a beteg, a -szenvedő Erdélyről. S ez a kép megelevenedett, s feléje kiáltott azon a -hajnalon, a hamburgi kikötőben, a bujdosó magyarok ajkairól. Széttört -lelkébe új erő, új élet, új czél költözött, s most boldog megelégedés -töltötte el, mikor egy olyan szörnyű szegény helyre, haldokló nép közé -jutott. Ugy érezte magát, mint az afrikai vadonba induló missionárius… -apostolnak érezte magát, a ki a pogány Róma légiói és czivilizácziója -ellen indul, mezitláb, fegyvertelen kézzel… s lelke fölmagasztosult e -gondolatra. - -A papság sorrendje az, hogy mikor valaki elvégezte a teológiát, leteszi -a lelkészi vizsgát, aztán elmegy káplánkodni, s közben, ha megürül egy -hely, pályázik és várja a jó eklézsiát. Simándynak tehát nem kellett -soká várni; de az is bizonyos, hogy mindenki összecsapta a kezét, mikor -meghallotta, hogy odamegy. Puskás Gábor pedig a legélénkebb -szemrehányásokkal illette. Simándy szomorú mosolylyal hallgatta s végre -igy felelt: - -– A beszédedből azt látom, hogy te igen kiváló férfinak és kitünő papnak -tartasz engem. - -– A legkitünőbbnek a mi generácziónkból. - -– Nos, tudod, hogy a súlyos betegséghez a legelső egyetemi orvos-tanárt -hívják. Vedd úgy, hogy én nagyon súlyos beteghez megyek. - -… Ugy beszélte meg a hivekkel, hogy papszentelésre Benedek Péter kurátor -uram bejön szekéren, s ő mindjárt kimegy vele Magyar-Garabóra. És a mint -a szekér beállt a Nagy Gábor fogadójának kocsiszíne alá, Simándy azonnal -odaköltözködött, a többi szegény pap közé, a kik az ünnepélyre bejöttek. - -Fényes, napsugaras reggel volt, az ódon város utczái közé a Szamos -völgyéből s a havasokról csak úgy dőlt be a kábító virágillat. Az utcza -tele volt néppel, félvad, hosszú hajú, bocskoros alakokkal, kik tanítóik -és papjaik vezetése alatt sorakoztak Nagy Gábor vendéglőjétől a régi -erdélyi országgyűlések puszta, rideg külsejű házáig, melyben a -törvényszék a memorandumpört tárgyalta. Szép, szálas csendőrlegények -sétálgattak a tömegben, puskájuk végén villogott a szurony. E külföldi -pénzen ide behurczolt jámbor és tudatlan nép, melynek sejtelme se volt -arról, hogy ő mit keres itt, levett süveggel, alázatosan tért ki a -félelmes megjelenésű csendőrök elől. - -Egyszerre csak megkondultak az öreg református templom harangjai, s a -püspök lakásából a papok fekete tömege vonult át az egyházba. Elül az -óriási termetű püspök, magyar kucsmában, selyempalástja körülölelte -egész testét. Azután az esperesek, majd a fölszentelendő papok s végül a -kolozsvári teológusok. A templom nyitott kapuján kihangzott az orgona -búgása s a hivek zsoltáréneke. Egy perczre elhalt az utcza lármája, -miközben a lassan uszó fekete tutaj eltünt a kapu torkában. Két nagy -dördüléssel bevágódtak a kapu szárnyai, a világ zaja, a szenvedély, a -gyűlölet, a bosszú, az árulás kint rekedt… Az ifjú papok ott álltak, -Istenük előtt. - -A teológusok kara elénekelt egy szomorú dalt… aztán a szószéken -megjelent a püspök és imádkozott. Simándy ott állt az első sorban és égő -tekintetét ráfüggesztette. Mint a kiszáradt föld a májusi esőt, úgy -szomjazta a főpap ajkáról az igét. És a püspök dörgő hangja betöltötte a -legtávolabbi zugokat is, de nem töltötte be a legközelebbi sziveket se… -Szép, papos imádság volt, melyet el lehet imádkozni az utrechti dómban -is… és Pali érezte, hogy itt hiányzik valami… - -– Szetreászka! Szetreászka! dördült meg odakint bömbölve ezer meg ezer -ajkról. - -A komédiások odakint most vonultak biráik elé… A püspök odabent -imádkozott tovább… És Pali maga előtt látta a durva tömeget… a -gyűlölettől villogó szemeket, melyeknek vad sortüze közt az imént -elvonultak… s lángoló tekintetét az imádkozó főpapra emelve, bensejében -könyörgött: nyisd ki, óh, főpap-atyám, szemedet és lásd meg ezt a dühös -tengert, mely szigetünket ostromolja… Halld meg bősz ordítását… erről -beszélj nekünk, gyönge csónakosoknak, kik kiszállandók vagyunk az -óczeánra… - -Csönd lett odakint, a szertartás folyt idebent. A püspök után a -szószékre lépett az öreg falusi pap, a ki egész életét a hegyek közt, -küzdelemben töltötte… Az életnek késő őszét taposta már s így -tapasztalatainak érett gyümölcsét nyújthatta a pályájuk kezdetén álló -ifjaknak. - -És beszélt az ifjú papokhoz, szolgatársaihoz az Urban. - -És elmondta, hogy a jó papnak föladata tanítani, nemcsak a templomban, a -szószéken, hanem kint az életben példájával is. Sűrűn czitálta Pál -apostol leveleit. Hivatkozott az Idvezítőre, a ki nemcsak hirdette, -hanem gyakorolta is a szeretetet és az alázatosságot. Nemcsak hirdette -az Atya akaratát, hanem életével be is töltötte azt. - -… A templom ablakai szinte megzörrentek a kint kavargó oláh parasztok -ordításától. Egy vörös czingulusos hirhedt protopópa haladt végig -köztük, áldást osztogatva… - -Az öreg pap pedig száraz hangon figyelmeztette a papokat, hogy a -tanításhoz tudomány és buzgóság is szükséges, mert a ki másokat tanítani -akar, annak a tudást nem lehet nélkülöznie. Az iskola csak a tudás -alapköveit tette le. Tanulják különösen a bibliát, mely nem emberektől, -de Istentől vagyon, nem elmuló, de örökkévaló. - -… Az utczán trombitaszó harsant meg. Egy szakasz huszár vonult végig, -kivont karddal. A lovak patkói dübörögtek a kövezeten… Simándy kábultan, -fáradtan nézett körül. Ugy érezte, hogy mindjárt a kötélhez rohan s -félreveri a harangot… aztán megrázza két vállát az öreg papnak és a -fülébe kiáltja: «Ébredj, atyám és ébredjetek ti mind, óh, keresztyén -társaim! Nem halljátok vakmerő ellenségeink tombolását? Nagy veszedelem -fenyeget bennünket, ha nem lesz meg bennünk az első apostolok és -vértanúk lelke, akkor végünk van! Hajónk összetöredezik és elsülyed. -Nélkülözések meg ne törjenek, fáradtságot ne ismerjünk, éjt és napot -olvaszszunk össze, hogy szétszórt híveinket összegyüjthessük s a magunk -lelkének lángját beléjük leheljük. Világosítsd meg, óh, hatalmas Isten, -az általunk követendő utat, mert sötétben botorkálunk s veszendőbe megy -az evangyéliomi vallás!» - -Végigsimította forró homlokát, s körülnézett. Szája és nyelve száraz -volt, mintha csakugyan szónokolt volna… de nem, ő nem szólt semmit, a -szószékről még mindig az öreg pap monoton hangja recsegett. Most már -teljesen elvont okoskodásokba merült és Simándy csüggedten hajtotta le -fejét… - -Az ifjú papok elhelyezkedtek az Urasztala körül. Az esperesek mindegyike -egy-egy ifju pap fejére tette a kezét s a püspök olvasta az áldást… - -Az öreg harang újra megkondult, a kapuk kitárultak s a fekete menet -vonult vissza a püspök házába. És találkoztak egy másik menettel: -fülsiketítő kiáltások közt tértek vissza a vádlottak vendéglőjükbe. S a -vendéglő előtt összeállva, a bukaresti fotográfus lefényképezte a -mártirokat. Az egyik oláh pap kérésére még a csendőrök is sziveskedtek -mögéjök állni, föltüzött szuronynyal. Így nagyobb lesz a hatás -Bukarestben s jobban fizet a liga. - - -IV. - -Ott volt tehát Magyar-Garabón, a havasok közt, Bod Péter, a híres tudós -református pap eklézsiájában. Mikor a kurátor kocsiján a hegytetőre -érkezett, s az öreg ostorával lemutatott a völgybe, hogy nézze: az ott -Garabó, Pál levette kalapját, s az éghez fohászkodott. Nem azért -fohászkodott, hogy a Mindenható adjon neki türelmet, erőt és kitartást, -mert hisz érezte, hogy ezek a tulajdonságok meglesznek benne, hanem -hálát adott azért, hogy az élet zugó zaját, ezer örvényeit maga mögött -hagyhatta. S ime, megérkezett hátralevő éveinek, remeteségének helyére. -A magas hegyeket hatalmas tölgyerdő borította, a tisztavizű erek csöndes -zúgással csurogtak le mindenfelől a völgybe, hogy ott patakká erősödve -szakadjanak le a messze sikságok folyóiba. - -Az erdő fái bólintgatva zúgtak, a mezők virágai hajladoztak, a nagy -kukoriczások is remegve száraz zörgést hallattak: az egész völgy mintha -a hegytetőről alászálló, feketeruhás, sápadt ifjú megérkezését tárgyalta -volna suttogva, összedugott fejjel. S az ifjú szinte összerezzent, mikor -a sűrűből hirtelen éles, gúnyos nevetés csendült meg: a vad gerle nyers -kaczagása. Egy perczre mintha elsötétedett volna előtte a völgy, egy kis -szivszorongást is érzett. De hamar vége volt. - -S a patak mellett huzódott a falu, végig az egész völgyön. Szalmafödeles -viskókból állt az egész, alacsony, földhöz lapult viskókból, melyek -mintha azért huzódtak volna így össze, csakhogy a hatalmasok valahogy -észre ne vegyék létezésüket és ne foglalkozzanak velük. A házak körül -kukoriczaföldek voltak; a hol egy kis szabad tér volt, ott kukoriczát -lehetett látni: ez itt a népnek legfőbb kincse, a mindennapi kenyere; s -mesébe való nagy dolognak tartják azt a legendát, hogy vannak olyan -dúsgazdag emberek is, a kik a kukoriczát csak a disznaikkal etetik meg. -Ott tehát a disznó van olyan úr, mint errefelé az ember. - -A patak egyik partján, magas dombon, állt a kétszáz éves református -templom, tornya tetején a csillagos buzogánynyal. Csakhogy mikor -küszöbét a külföldi akadémiákon tanult Bod Péter taposta, még akkor e -völgyben magyarul dicsérték az Istent, s az ide látszó várhegyről lefelé -kanyargó úton Bethlen Kata zöldruhás csatlósai és apródjai száguldoztak. -A templom kőfallal volt kerítve, udvara ölmagas fű, gyom, dudva, az -ajtót a rozsdás kulcscsal alig lehetett kinyitni. Bent az ablakok csupa -pókháló, egy-két tábla ki is volt törve, az Urasztalán ujjmagas por, a -toronyban bagolycsalád. A tető lyukain, de sokszor becsoroghatott az -eső, látszott a helye a vakolatukat hullató falakon, a kőkoczkákkal -kirakott földön. A padokat is a szú kezdte már rágni. Vigasztalan -szomorú kép volt, s az öreg parasztok, a kik papjukkal az első utat oda -megtették, lehajtott fejjel állták körül Pált. - -– Ne csüggedjetek, keresztyén társaim, a templom elpusztul, romlik, de -él a hit és új fénybe borítja e kopott, komor falakat. Ha az Isten -megsegít, majd lassankint a templomunkat is kijavítjuk. - -Benedek, az öreg kurátor, a fejét csóválta szomorúan. - -– Szépen beszél, tiszteletes uram, de majd megunja a kínlódást, ha -látja, hogy a magunk erejére vagyunk hagyva, s a magunk ereje milyen -gyönge… Voltak itt már nagyon kemény papok… de papolni is, tanítani is, -meg parasztmunkát is végezni: ezt nem birta egy se. - -– Majd én elbirom. - -– Éppen félesztendeje, hogy az utolsó papunk elhagyott… Azóta zárva van -a templom, csak az én házamnál volt vasárnap egy kis imádkozás, -bibliaolvasás, zsoltáréneklés… ezekkel az öreg emberekkel… Mert úgy -tessék venni, hogy ezekből, meg egypár asszonyból áll az eklézsia… Ezek -a maguk gazdái, van valamicskéjük, a többi zsellérember, napszámos, -pásztor. Oláh módra él, hun itthon van, hun nincs itthon, a hegyek közt -csatangol, fát vág… azokra mi nem számíthatunk. - -– Majd összeszedjük újra. Csak hirdessétek ki mindenfelé, hogy a garabói -pap megjött, a templom kapui kitárultak s várják a hiveket a -könyörgésre. - -Egy nagyon öreg ember lépett elő a csoportból. - -– Instálom alássan, tiszteletes úr, estefelé jár, meghúzhatom a -harangot? Ez majd elviszi a hirét a völgyben, hogy megjött a papunk. - -– Kend a harangozó? - -– Én vagyok, instálom. Két harangunk van: egyik hívja az eleveneket, -másik kiséri a halottakat. De bizony alig-alig akad dolgom. A mi hiveink -is odaát járnak harangoztatásért, mert itt ritkán van pap. - -– Hova odaát? - -– Az oláh paphoz. - -Kimentek a templom elé. És egyszer csak fejük felett megkondult a -harang, bim-bam-bim-bam. És a hivek áhítattal levették süvegüket és Pali -észrevette, hogy egypáran, ó-hitű ritus szerint, keresztet vetnek -magukra. A falu utczája megnépesedett. Asszonyok jöttek ki a kapu elé, -sokan megindultak a templomdombra. - -A harangozás véget ért s ekkor Pali a tömeghez fordult: - -– Miért vetettetek keresztet magatokra? - -– Instálom, keresztények vagyunk mink is, – szólt egy asszony, – s ezt -külsőleg is kell vallani. Így tanítja a pópa. - -Egy másik asszony hozzátette: - -– Ugyis azt mondják rólunk az oláhok, instálom, hogy pogányok vagyunk, -mert még a templomunkon sincs kereszt. - -Pali lehorgasztotta a fejét. Az egyszerű emberek, a kik körülállották, -nem sejtették, hogy micsoda vihar dul keblében. Ugy érezte magát, mint a -hadvezér, a ki észreveszi, hogy az ellenség már egypár fontos pozicziót -elfoglalt. Közben odajárultak eléje mind és kezet csókoltak neki. És ő -nem szólt ellene semmit, mert látta, hogy örömet okoz vele a népnek. - -Lementek mind a parókiára. És útközben Benedek kurátor uram lassú hangon -beszélgetett hozzá: - -– Bocsásson meg, tiszteletes úr, ha szólok, de én is végeztem két -iskolát Enyeden, tudok valamit. Én mondom, hogy a papságot kétszer kell -megtanulni. Először a teológián, aztán elülről kell kezdeni a parókián. -Nem úgy van ám itt, a hogy a könyvekből tanulják, meg a hogy a püspök úr -gondolja. Az oláh csókolhatja a papja kezét, ruháját, a feszületet, a -szent képeit, a temploma oltárját, meg a temploma földjét is. S minden -ilyen csók után könnyebben érzi magát, mert azt hiszi, hogy Istennek -tetsző cselekedetet mívelt. A népünk ezt látja, megszokja… aztán kezdi -irigyelni, mert azt hiszi, hogy az oláh könnyebben jut Istenéhez, több -módja van bűneinek bocsánatára… - -Az öreg ember elhallgatott. - -– Mit akar ezzel mondani, kurátor uram? - -Az öreg zavartan köhintett. - -– Én nem akarok semmit se mondani, de úgy olvastam, hogy Kinában a -hittérítők kinaiasan viselkednek, ruházkodnak, fésülködnek… Azt hiszem… - -Ujra elhallgatott. Pál megértette. A tapasztalt öreg azt akarta -kifejezni, hogy a magyar papnak is idomulnia kell itt a helyi -szokásokhoz, különben nem állja ki a versenyt az oláhokkal. - -Pali föltekintett az égre. Az ég tiszta volt és fényes, mert a hegyek -mögül a nap sugarai még odaverődtek. Aztán letekintett a völgybe, hol -már a házak a földdel, a mezők az erdővel összeolvadni kezdtek az -esthomályban. Megragadta az öreg ember kezét. - -– Benedek uram, nézzen föl, a fényes Mindenségbe. A mi hitünk, menten -minden földi salaktól, odaemeli a lelket, az egy igaz Istenhez. -Meghalhatok, belepusztulhatok, de én csak az ő imádását hirdetem, -tisztán, egyszerűen, az evangyéliomi hit tanai szerint, a hogy őseinktől -örökül kaptuk. Nézzen oda le, a földi sötétségbe: innen akarom fölemelni -népemet a világosságba. Isten engem úgy segéljen! - -– Amen! – felelt rá a kurátor, a ki csodálattal szegezte szemét az ifjú -papra. - -A parókiához érkeztek. Ódon, vastagfalu, hulladozó, cseréppel födött ház -volt ez, széles tornáczczal. Előtte egy kis tisztás, azon két diófa -állt. Tulajdonképp udvara nem is volt, mert a házat teljesen kukoriczás -vette körül. A ház háta mögött mély vízmosás tátongott, melynek partját -ölmagas dudva borította. Kietlen, elhagyott hely volt ez, mély -szomorúság ömlött el rajta, s Pál maga is megdöbbent, mikor legelőször -szemtől-szembe állt leendő otthonával. - -Az asszonyok ekkor már mind elmaradtak onnan. Pál megkérdezte az okát. A -kurátor zavartan köhintett. - -– Nem mernek idejönni a Salamonar miatt. - -– Salamonar? Mi az? - -– Instálom, errefelé úgy hivják a garabonczás diákot. - -– De hát mi köze annak az én házamhoz? - -– Azt tartják a faluban, hogy éjjel rendesen itt hál a Salamonar. Nyegru -Lázár hushagyó kedden, éjjel tizenkét órakor hallotta, mikor a bagoly -hétszer huhogott a parókia kéményén. Ez a huhogás izenet volt a -prikulicsoknak… - -– Mi az a prikulics? - -– Instálom, a prikulics gonosz szellem, a mely vagy emberi, vagy állati -alakban él a földön és pusztít bennünket. - -– És kigyelmed hiszi ezeket a meséket? - -– Én nem hiszem, de… de ne tessék elárulni a feleségemnek. - -– Hát az asszony hiszi? - -– Az asszonyok mind hiszik. - -És az öreg kurátor hangjában mély szomorúság rezgett. Simándy szédülni -érezte fejét. Mintha feneketlen mélység tárult volna föl szemei előtt. -Már egészen este volt. Az ég már csak nyugat felé volt világos. Simándy -sóvár, fájdalmas tekintetet vetett oda: mintha ott tünt volna el a hit. -Aztán tekintete visszahullott a földre, s rémülten meredt bele az -alaktalan sötétségbe: ez meg a babona. - -A férfiak is lassankint eloszladoztak, csak még a kurátor volt hátra, a -ki vacsorára és hálásra hivta a papot, mert a parókiát csak tegnap -meszelték és rosszul esnék benne az alvás. De Pali nem fogadta el, -nehogy akadjon valaki, a ki azt mondja, hogy tán a garaboncziás diáktól -fél. - -Miután kurátoréknál elfogyasztotta tejből és fekete kenyérből álló -egyszerű vacsoráját, fölment a házába és gyertyát gyujtott. Első -éjszakáját volt itt töltendő. Az egész ház két alacsony szobából állott, -középen volt a konyha, nyitott nagy tűzhelylyel, fölötte a kémény füstös -torka tátongott. A külső szoba butorzata volt: ágy, faliszekrény, -asztal, falócza, két szék, padlója keményre taposott agyag, padmalya -mestergerendás. Ágyát már megvetette napközben a kurátorné; két nagy -ládája még kipakolatlanul állott. Az egyikben ruhaneműi, a másikban -könyvei, képei, emléktárgyai állottak. Fölnyitotta az utóbbinak a -födelét, s elkezdett kirakodni. Ott volt utrechti tanárainak arczképe, -hollandi és angol aczélmetszetek régi mesterek képeiről, albumok, tele -külföldi városok képeivel, az utrechti teológiai fakultás fotografiája… -És egyszerre csak keze lehanyatlott… egy perczig mozdulatlanul nézett -maga elé… ott feküdt előtte Bótai Anikó fakó arczképe, melyet hajdan -Utrechtben kapott Bótai Barnabástól. - -Hajdan! Úgy van, hajdan. De régen is volt az már, édes Istenem, mintha -századok homályán kellene fáradt tekintetének áttörnie, hogy addig az -időig érjen, a mikor az utrechti kocsmában hallgatták hárman az éjszaki -szél üvöltését… És akkor ez a leány közelebb volt hozzá, mint most, -mikor egy ország levegőjét szívják… Vajjon mit csinál? Boldog-e? -Gondol-e még rá?… S a leány emléke elemi erővel rohanta meg, arcza, -hajának szine, hangja, utolsó ruhája, melyet búcsuzáskor viselt, -minden-minden egyszerre eszébe jutott e pillanatban, mikor új otthonának -rendezéséhez fogott. Ha ő itt volna, ha ő most itt volna! Bizonyosan a -konyhában sürögne s a vacsorára sülő krumplit piszkálná… be-beszaladna, -s a tűztől kipirult arczát eléje tartva, meginstálná az édes urát, hogy -rakja már el a sok bolond könyvet az asztalról, hadd terítsen. - -… Eh, ostoba! Hát ide hozhatnád azt a leányt? Két szájat erre a -kolduskenyérre? - -… Ide? Hisz nem is jött volna ám akkor ide ő se. Maga a püspök -megmondta, hogy rá fényes jövő vár, csak türelem. - -Remegő kézzel megsimította homlokát, s bevágta a láda tetejét. Ime, első -este gondolatban már dezertált innen. Szégyen, szégyen rád, te hitvány, -gyönge lélek… álmodni jöttél te erre a helyre? - -A gyertya lángja meglobbant, az ablak megzörrent, a nyitott kéményben -irgalmatlan sivítással dudálni kezdett a szél. Pali kiment a ház elé; -távoli villámlások hasították az eget és tompa dördülések jelentették, -hogy vihar közeledik. Pali gondosan bezárta ablakait, ajtaját, -imádkozott és lefeküdt. Csak azt hallotta még, hogy az oláh templomban -félreverik a harangokat: a vihar elé harangoztak; aztán elaludt. - -És nem hiába mondják az álmot a halál szelíd testvérének: ez a szelíd -testvér elvezette őt ahhoz a leányhoz, a ki a zord testvér karjai közt -pihent. Mint mikor egy öreg ember ifjukorát álmodja vissza, oly kellemes -érzéssel álmodta meg Pál hollandi életének képeit. Csupa szép és kedves -jelenet vonult el az álmodó előtt, valamennyiben ott állt Derry hosszú -aranyhajával, s hamvas, gömbölyű, gyermeteg arczának édes mosolyával. -Előtte állott az egész hollandi család, barátságos meleg otthonában, -nyájas, vidám arczczal… Változik a kép. Ők Puskással mennek Baljonékhoz -ebédre, s boldogan sietnek czéljuk felé. Végig a régi grachton, aztán a -fapiaczon, majd a Katalin-téren… és még nincsenek ott. Kis sikátorokon -rohannak át, mert hisz már nagy késésben vannak… száz meg száz apró -utczán, zugon haladnak keresztül és megint a fapiaczon vannak… Itt -tájékozzák magukat s újra elindulnak. Egyszerre hosszú tehervonat robog -el előttük, meg kell állniok… aztán majd belerohannak egy csatorna -vizébe, megint vissza kell fordulniok. Fáradtan lihegnek. Beesteledik. -Az utczák ködbe borulnak, elnéptelenednek, a házak egyre összébb -szorulnak… a falhoz lapulva nagy kínnal kúsznak át a keskeny közökön. -Pál megáll, körülnéz, kiált, tapogat, Puskás nincs sehol. Rémülten -belekapaszkodik az esőcsatornába s felkúszik a háztetőre. Keze vérzik, -ruhája elrongyosodik: fent van. A köd elmaradt. A háztetők ragyogó -holdfényben úsznak. Az ott a dóm, az ott az érseki templom… most már -tudja az utat. S háztetőről háztetőre ugrálva, egyszerre csak a Baljonék -házán van. Üres. Az ablakok összetörve, kifordulva sarkukból. Széltől -űzött fehér ködfoszlányok gomolyognak végig a szobákon. A kémények mellé -huzódva gazdátlan macskák sikoltoznak. A cserepek és a vakolat éles -zörejjel hullanak le a földre… - -A meggyötört ifjú fölébredt. Homloka, teste csupa víz. Gyertyát gyujt és -hallgatózik. Kint tombol a vihar, szakad a zápor, s a vízzel megtelt -szakadékban a ház mögött mennydörögve rohan alá az áradat… Istenem, ez a -fehér ország királynéjának látogatása… A tengerből szállt föl a fehér -párával a felhőbe… a szél idehajtotta a felhővel… s most itt ostromolja, -veri, könnyeivel öntözi a házat, mely megremeg a szenvedélytől, az -indulattól… Ez az, ez az, Derry, a ki eljött utána… - -Kiugrik az ágyból, neki veti a hátát a falnak, s az ajtóra szegezi -tekintetét. Mintha azt várná, hogy egyszerre csak fölpattan, s belép -rajta a hollandi kis lány… Az oláh és a magyar asszonyok pedig fölültek -ágyukban és keresztet vetettek magukra. Ime, a magyar pap kiüzte -hajlékából a garabonczást, s az most a prikulicsokat összeszedve, -kitölti mérgét a falun. És sokan szentelt vízzel hintették meg a -küszöbüket, hogy ott megtörjön a gonoszok ereje. - -S a szegény fiú ott állt és nem tudott segíteni magán. Csak mikor -elcsöndesedett a zivatar s derengeni kezdett a hajnal, akkor tért meg az -ő nyugalma is. Fölment templomába, s két erős karját ég felé emelve, az -imádság szárnyán gyönge szívét is oda igyekezett emelni. - -Szegény tudós, bölcs ember, mit érsz a nagy eszeddel, a sok -tudományoddal… ott vagy, a hol a tudatlan paraszt a babonájával… neked -is megvannak gonosz szellemeid… multad rossz emlékei, melyek följárnak -hozzád, mint a pásztorhoz a prikulics, a dráku, a Salamonar, a villi… -csakhogy ő együgyű hókuszpókuszai mögé elsánczolja magát és nyugodt, de -te, mint a gályarab a tüzes bélyegző nyomát, egész életedben hordod a -lelkedbe égetett sebeket… Óh, jaj neked, jaj az intelligens embernek! - - -V. - -A parókia tájáról a kurátor lesarlóztatta a füvet, gyomot, a diófa alá -egy nagy czölöpöt ütött, rá asztalt és melléje padot csinált. Simándy -ezalatt a második szobát a templomból áthordott padokkal berendezte -iskolának, s egy hét mulva már a maga kenyerén élt. A konyhájába -bevonult Sára néni, az eklézsia egyik régi harangozójának özvegye, a ki -eddig úgy kézen-közön, a jószívű emberek portáján szépen eléldegélt. Ő -lett a gazdasszony, főzött, takarított, s közbe-közbe imádkozott. És -alig gomolygott ki harmadszor füst a parókia kéményén, ime megjelentek a -fecskék, s bár már másutt raktak fészket, ide jöttek a széles, száraz, -tornáczeresz alá, melyre még tavalyról emlékeztek, hogy a legpompásabb, -legbiztosabb hely az egész faluban. Egy reggelen mind a tíz régi -fecskefészket tele találta Simándy vidáman csicsergő, kedves lakókkal, s -ettől kezdve háza elvesztette sivár, embertelen jellegét. S a falu lakói -általában kedvező jelnek vették, hogy a nagy tiszteletben álló madárkák -siettek elfoglalni ősi helyüket s áhitattal tekintettek a komoly, ifjú -papra, a ki kiverte a garaboncziást s vissza tudta hivni a fecskéket. - -Egy vasárnapon a templomban hosszú fehérszakállu, ránczosképű öreg -embert vett észre, a ki a prédikáczióját nagy figyelemmel hallgatta. A -külföldi protestánsok vallásosságáról, hatalmáról és erejéről beszélt. -Áttért aztán az erdélyi fejedelmek korára és elmondta a hazai -protestánsok küzdelmeit, szenvedéseit s mai állapotát. Hévvel, -meggyőződéssel beszélt s hatalmas hangja betöltötte a puszta templomot. -Elmondta, hogyan rázta őt föl közönbösségéből, mint egy égi szózat, -Hamburgban a kivándorlók zsoltáréneke. S ő haza sietett, ide a félreeső -völgybe, hogy a kevés számú hiveket összeszedje és megtartsa a -nemzetnek. Szép és dicső dolog egy világbiró nagy nemzetet szolgálni, de -mennyivel magasztosabb, lekesítőbb föladat egy kis nemzetet szolgálni, -arczáról a munka verejtékét letörülni, sebeit bekötözni, s lelkét Isten -felé vezérelni. _Vegyétek úgy, keresztény társaim, hogy mi itt egy régi -magyar várnak utolsó ép bástyáját védelmezzük. Tartsunk össze, szeressük -egymást, vigyázzunk, őrködjünk, hogy az ellenség erőt ne vegyen -rajtunk._ - -Istentisztelet után az öreg emberekkel összeállt a templom kapuja előtt, -a falu dolgait megbeszélni, s minden egyes hivéről adatokat szerezni. - -– Vette észre, tiszteletes úr? – szólt a kurátor, – itt volt a -funtinelli remete. - -– Ki az? - -– Egy öreg birtokos úr, itt fent a havasok közt. Ritkán szokott -megjelenni. Úgy látszik, az új pap hirére jött le, mert református -ember. Emberkerülő, nem áll szóba senkivel, sok jót tesz, de a -köszönetet nem szivesen fogadja. Azt beszélik, a forradalomban híres -vitéz ember volt. - -Mikor Pál haza ment, a funtinelli remete a diófa alatt a padon várta. A -másik diófához két mokány hegyi ló volt kötve. - -– Üdvözöllek, öcsém, én Zalathnay Gábor vagyok. - -Pali is bemutatta magát. - -– A templomban voltam, meghallgattam a papolásodat. Nem vagy közibénk -való, nagyon tanult és okos vagy te Garabóra. Meg fogsz te innen szökni, -fiam. - -Pali szembe állt vele és ránézett. - -– Olyannak ismert meg a beszédemből? - -– Nem. A szíved helyén van és éreztem lelked forróságát. De éppen ezért -el fogsz itt senyvedni, mert neked nem ilyen környezet való. Szivósságod -elkopik, megtörik, lelked kipusztul, sivatag lesz, lesülyedsz, köznapi -fráter lész és akkor majd kereket oldasz. - -– Nem úgy, atyám, én készakarva választottam ezt a helyet. Az én -lelkemet összetörte a szenvedés, mielőtt idejöttem, s itt fog -megujhodni, megaczélozódni, összekalapálódni a küzdelemben. - -Az öreg ránézett. - -– Szenvedés? Gyermek, ne hivd ki magad ellen az eget. Mit tudsz te a -szenvedésről? Mit tud a patak pisztrángja a vizek mélységeiről? Mit tud -a veréb az ég végtelenségéről? Mit tudsz te az élet örvényeiről? Nézz -rám, ki pelyhes állal láttam karóra tűzve apám fejét, láttam -megbecstelenítve anyámat, nőmet s valamennyit megölve, két édes, kis -gagyogó fiammal együtt… - -Pali megdöbbenve nézett rá, Zalathnay lehajtotta a fejét. - -– Csudálkozol, hogy e szörnyű emlékekre se fakad könny a szememben… -Negyven éve annak… Elsirtam már minden könnyemet… De előbb vérben -fürödtem, a lázadók vérében… azután Funtinellibe vonultam, ott kriptába -tettem halottaimat és sirtam, sirtam, míg könnyeim patakja el nem apadt. -És lecsillapultam. És jó ember lettem. És az Isten megáldott, mert az éj -csendjében, mikor az álom tündére szememre ereszkedik, visszalopja -szívembe a régi boldogságot… Álmomban minden éjjel két kis buksi fiammal -játszom, a medvebőrön hempergünk, orromat, fülemet ránczigálják… Csak -néha álmodom azt, hogy megdöbbenek: mert ime nekem olyan hosszú, hófehér -szakállam van, a fiaim meg mindig olyan kicsinyek maradnak… Istenem, -mekkorák volnának már! Már unokákat ringatnék a térdemen… - -Zalathnay fölkelt, föl és alá járt. Végre megállt Pál előtt. - -– Nem ezért jöttem. De az az érzés vett rajtam erőt, hogy neked el kell -mondanom mindent. Egy öreg szolgám nagy beteg, azt hiszem haldoklik… -rábirtam, hogy vegyen Urvacsorát. Hozol neki? - -– Kötelességem. - -– Ebédelj meg, aztán az én két lovamon megyünk. Én majd a tarisznyából -eszem. - -Alig harangozták a delet, a remete és a pap lóra ültek és nekivágtak a -havasoknak. - - -VI. - -Az éjjeli vihar után remek friss volt a levegő az erdőben. A lovak vidám -poroszkálással haladtak hegyre föl, völgybe le, áttörtettek -vízmosásokon, melyekben még zuhogott a víz, s a két utitárs sokáig nem -szólt egy szót sem egymáshoz. - -Egy hegytetőn megálltak, lenyergeltek, Zalathnay füvet szedett marokra -és megcsutakolta az izzadt lovakat. Mindezt szó nélkül. Szembe velük, a -másik hegycsúcsról valami oláh pásztor botjára támaszkodva nézett le a -völgybe. Zalathnay rámutatott. - -– Nézz oda, fiam. Az ott az oláh nép története. Századokon át így néztek -le biztos magasból a völgybe, hol azalatt a mi őseinket az ellenség -öldöste. S mikor a mi udvarházainkból kipusztultak a lakók, akkor ők -leszálltak a hegyekről, beültek a gazdátlan birtokokba, s azt mondták, -hogy övék az ország. - -Ettől kezdve Zalathnay beszédesebb lett. - -– Én nem vétettem soha senkinek. Mindenkivel jól bántam. Miért bántottak -engem? Miért irtották ki a családomat? Olyan emberek, a kik csak jóban -részesültek tőlem. Engem is csak egy magyar kocsisom önfeláldozó hűsége -mentett meg, az utolsó pillanatban. Bár ne mentett volna meg! Nem -tapadna annyi vér a kezemhez. Mert rettentő boszút álltam. Mint -boszuálló angyal dultam az oláhok közt… S az Isten azt mérte rám -büntetésül, hogy hosszúéletű legyek, hogy minél későbben láthassam -enyéimet ott fent… Megálljunk! Itt pihenni fogunk. - -Nemsokára egy tisztásra értek, melyen patak csörtetett végig. Ott újra -lenyergelték a lovakat és legelni bocsátották, aztán lehevertek és -vajaskenyeret, gyümölcsöt falatozva, friss havasi forrásvizet ittak rá. -Még két pipa is előkerült Zalathnay iszákjából, füstölni kezdtek s -hanyatt fekve, a kék eget nézték. Zalathnay lassan a földre eresztette a -pipáját és elaludt. Jó sokáig aludt. Arcza kisimult és teljesen -elvesztette komor kifejezését. Simándy meghatva nézte. Hirtelen, átmenet -nélkül fölébredt és felült. - -– Sokáig aludtam? - -– Elég sokáig. - -– Miért nem keltettél föl? - -– Nem mertem. Arczán édes derű mutatkozott, s nekem az jutott eszembe, -hogy bizonyosan a kis fiaival játszik. - -Zalathnay elfordította fejét s fölkelt. - -– Gyere utánam. - -A tisztás egy sarkára vezette, s a bokrokat félrehajtotta. Egy sirdomb -látszott kereszttel. - -– Itt van eltemetve egy fiatal bécsi diák, a halálfejes légióból. - -Körüljárta a sirt, a mely tele volt vadvirággal. - -– Különös idők, érthetetlen idők voltak azok. Egy idegen harczol -érettünk, a saját honfitársaink pedig föllázadnak ellenünk. Ez a lelkes -stájer vagy tiroli gyerek elesik a magyar szabadságért, az oláh pedig, a -ki velünk egy tálból eszik, dühödten, vérszomjasan ellene tör. Hej, sok -ilyen beszédes sirdomb van itt, szép Erdélyországban, de az élők nem -értik meg a halottak szavát… Gyerünk! - -Tovább lovagoltak, s most Simándy beszélt, elmondván születését, -neveltetését és iskoláztatását. A mint belemélyedt, hangja egyre -szakgatottabb lett s végre egészen eltompult. Zalathnay ránézett. - -– Elég volt, fiam, ne folytasd. Emlékeiddel, látom, fájdalmaid -visszatérnek. Még fiatal vagy, vigasztalódni fogsz és boldog leszel. - -Rekedten felelt Simándy: - -– Boldog leszek, remélem, de nem földi értelemben. Én a földtől, a -sártól, a rögtől elszakítottam magam, atyám, s csak isteni és nemzeti -hivatásomnak fogok élni… Jaj volna nekem, ha nem tudnék elszakadni a -földtől!… - -Sokáig hallgatagon haladtak odább. Egyszerre csak egy fensíkra értek, -zab-, kukoricza- és krumpliföldek közé. Funtinellben voltak. Beértek a -faluba, a mely rongyos viskókból állott, temploma nem volt. Csakhamar -szemükbe tünt a kastély, Zalathnay háza. Egy oldalon mély vízmosás, a -többi oldalon magas kőfal vette körül. Olyan volt, mint egy kis vár. Az -egyik végén kápolna volt, ennek a kriptájában aludták örök álmukat a -Zalathnayak háromszáz esztendő óta: ezek a hős és ingatag, cselszövő és -szenvedélyes, vallásos és tivornyázó, nagyeszű és félbolond, vad, -marcona, de utólérhetetlenül kedves erdélyi urak, kik a Kelet és Nyugat -ott lefolyt nagy harczában oly csodálatosan fönn tudták tartani magukat, -megőrizve annyira érdekes individualitásukat. Simándy különös -meghatottsággal nézett az oszlopos magas tornáczra, szinte várta, hogy -csatlósok, apródok futnak elő, megfogni a lovak kantárszárát. Aztán -tekintete Zalathnayra esett, fáradt alakjára, ránczos arczára, ősz -szakállára: ime a legvitézebb nemzetség utolsó sarja, a kinek összes -vágya csak az, hogy odategyék a kriptába, ősei mellé… S akkor a ház -pusztulásnak indul… köveit széthordják… s bele költözik a bagoly, meg a -denevér. - -Az istállóból egy oláh kocsis futott elő a lovakért. - -– A papnak a lovait is bekötöttem, nagyságos úr. - -Zalathnay meglepetve nézett rá. - -– Miféle papét? - -– Az oláh papét, instálom. - -– Hát az mit keres itt? - -– Nem tudom, instálom, csak jött és fölment a beteghez. - -– Ki engedte meg? – ordította Zalathnay elvörösödve. - -– Instálom, Borka asszony tudja, – szólt a kocsis remegve és elvezette a -lovakat. - -Zalathnay fölsietett a lépcsőn, Gábor utána. A tornáczon egy félig -parasztosan öltözködött öreg asszony jött eléje. - -– Borka, ki rendelte ide az oláh papot? - -– Maga a haldokló, instálom. Az ördög kínozza szegényt és szeretné, ha -kiüznék belőle. A haldokló kivánságát nem szabad megtagadni, nagyságos -úr. - -– Hol az a pap? - -– Most ölti fel a misemondó ruháját. - -Zalathnay be akart rohanni, ekkor Pál megfogta a vállát. - -– Vezessen a beteghez. Ne foglalkozzunk mással. - -A ház tulsó oldalán volt a cselédek traktusa, odamentek és beléptek a -beteghez, a ki nagyon öreg ember volt. - -– György szolgám, ismersz? – kérdé Zalathnay. - -A cseléd intett, hogy ismeri. - -– Nézd elhoztam a papunkat, hogy föladja neked az Urvacsorát. - -A cseléd Pálra nézett. - -– Szenvedek, – nyöszörgé. - -– Megfognak enyhülni kínjaid, figyelj Isten szolgájára. - -Borka vánkost tett a beteg feje alá és félig felültette. A nyitott ajtón -lassankint több-több cseléd szivárgott be. A folyosón is parasztok -voltak, a kik letérdeltek, keresztet vetettek magukra és mormogva -imádkoztak. - -Simándy magával hozott pakkjából elővette palástját, az ütött-kopott -kelyhet, bort töltött bele, s egy tálczán kenyeret szelt. A palástot -magára vette, kezét összekulcsolta és fohászkodott: - -_– Kegyelmes Isten! Téged óhajt és vár a nyomorúság terhe alatt elalélt -lélek! Jőjj, óh, jőjj, irgalom Istene, erősítsd és vigasztald a te -szegény, beteg szolgádat, Amen._ - -Itt a bibliát a kezébe vette, égre emelt tekintetét a betegre -sülyesztette, s így szólt: - -_– Keresztény társam! Ohajtottam, hogy mostani nyomorúságod közepett az -Úr szent vacsorájában részesülj és ezáltal lelki vigaszt találj az -Istennél. Ime, eljöttem hozzád, mint az én Uramnak, a Jézusnak szolgája, -a te óhajtásodra. Kivánom, hogy legyen az Úr szent vacsorájában való -részesülésed hitednek erősítésére és a lelkednek megnyugtatására._ - -_Jézus érettünk, bűnös emberekért halt meg a keresztfán és mikor az ő -halálát emlegetjük, ugyanakkor saját bűnös voltunkról is meg kell -emlékeznünk. Emlékezzél meg te is a Jézus kínos haláláról, de emlékezzél -meg egyszersmind arról is, hogy te is bűnös ember vagy és neked is -szükséged van az Isten bűnbocsátó kegyelmére. Jer azért, emeld föl -szivedet az Istenhez és imádkozzál._ - -_Könyörülő Isten! a te szent fiad én érettem is szenvedett és meghalt a -keresztfán. Bocsásd meg, a mit életemben ellened és törvényeid ellen -vétettem, hogy ha betegágyamból a koporsóba kellene is szállanom, lelkem -hozzád mehessen, a Krisztus érdeme által megtisztítva, ártatlanul._ - -A beteg merőn nézett a papra, lassan összetette kezeit és utána mormogta -az imádságot. Az imádság után a pap kihirdette a bűnbocsánatot és így -fejezte be: - -_– Az irgalmas Isten készítsen el szent lelke által és tegyen szent fia -asztalának méltó vendégévé, Amen!_ - -Akkor a kehelylyel és a kenyérrel odalépett a beteghez, s e két szín -alatt kiszolgáltatta neki az Urvacsorát. A beteg ezalatt nyugtalanul -futkosó tekintettel az ura szemét kereste. De Zalathnay nem nézett rá. -Térdre roskadt és ő is fölvette az Urvacsorát. Eszébe jutott, hogy mikor -volt az ő házában utóljára magyar pap: a mikor a kisebbik fiát -keresztelték. És két nagy könnycsepp gördült végig az arczán. - -A pap halkan suttogta, miközben az Urvacsorát osztotta: - -_– Részesüljetek a Jézus megtöretett testének és kiontott vérének -jegyeiben, mint a bűnbocsánat és üdvösség igéretének pecséteiben._ - -Azután emelt hangon így folytatta: - -_– Íme, szenvedő testvérem, megadta az Isten szíved kívánságát, hogy -részesülhettél a szent vacsorában. Oh, szolgáljon ez hited erősítésére -és lelked megnyugtatására, hogy béketűréssel hordozd a rád mért -szenvedést és nyugodt lélekkel várjad Isten akaratának rajtad való -beteljesedését akár az életre, akár a halálra. Most pedig jer, emeld föl -ismét szívedet az Istenhez és imádkozzál:_ - -_– Jó Istenem, édes atyám! te vagy nekem egyedüli örökségem, te benned -nyugszik meg az én lelkem. Légy áldott, hogy a nyomorúságban is velem -vagy, vígasztalsz, bátorítasz és az örökkévalóságba menetelre -előkészítesz. Kész vagyok, uram, hozzád menni, mihelyt akarod és -Idvezítőmmel én is azt mondom, «legyen meg a te akaratod», de míg e -földön éltetsz, adj erőt a szenvedés elhordozására, hogy ne zúgolódjam -ellened. Mikor pedig elhozod utolsó órámat, atyám! vedd magadhoz -lelkemet és dicsőíts meg engem te magadnál. Amen._ - -Itt a pap kis szünetet tartott, aztán kezdé: - -_Mi atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, legyen -meg a te akaratod…_ - -Itt a beteg szeme fölragyogott, keresztet vetett magára s oláhul -elmondta hangosan a Miatyánkot. - -Simándy megvárta, míg szaggatott hangján végigdöczögött az imádságon, -akkor kiterjesztette föléje kezeit és elmondta az áldást: - -_A jó Isten hallgassa meg kérésedet, nyugtassa meg a te lelkedet s adjon -testednek megkönnyebbülést a lélek nyugalma által. Amen!_ - -A szertartás véget ért. A fiatal pap hátra lépett. - -– No György, öreg szolgám, – szólt Zalathnay, – megnyugodtál? - -Az öreg kétségbeesett tekintetet vetett urára. Kis ideig habozott, aztán -halkan így szólt: - -– Én jó gazdám, bocsáss meg öreg szolgádnak… de hallom, a halál kopogtat -az ajtón… ne engedd elveszni hív szolgádat… - -– Mit akarsz? - -– A tiszteletes úr elvégezte a dolgomat a Dumnezeuval… - -Itt megakadt. Majd rekedten folytatta: - -– De engem a drak fojtogat… érzem, hogy bennem van… nem enged általmenni -az idvesség kapuján… leránt a kárhozatba. - -Ordított és kimeresztette szemeit. - -– Hozzátok a papot, a kiért küldtem. Ki volt érte Garabón? Pénzt is -küldtem vele. Az oláh papot! Hát olyan rosszul bántam veletek? Azt -akarjátok, hogy pokolra menjek? Hol a kereszt? A gyertya? A füstölő? -Hatalmat vesz rajtam az ördög… Segítsetek! - -Hangja zokogásba fulladt… a félelemtől hangosan vaczogott a foga. -Simándy halálsápadtan nézett a boldogtalanra. Minden kiáltása úgy hatott -rá, mint egy baltacsapás a fejére. Már ebben kipusztult a hit és rabjává -tette a babona. A saját papja csak olyan ember neki, mint ő maga, -legföljebb tudósabb… és föléje magasodik a másik, a ki azt hirdeti, hogy -az Isten minden hatalmat az ő kezébe adott… a ki uralkodik az ördögön, a -rossz lelkeken… a ki nélkül nem üdvözülhetsz, ellenben pokolra juthatsz, -ha ő akarja. A ki áraszthat rád fehér napokat és elboríthat fekete -napokkal, a hogy a kedve tartja. S a mint a beteg ott sikoltozott és -fetrengett, a fiatal pap előtt feneketlen mélység és mérhetetlen -távolság nyilt meg. Előtte állott az ellenség: Bizáncz! A pompa és a -külsőségek diadala a lényeg fölött, a babona diadala a hit fölött… Mint -a kénköves füst, a földre lapulva kúszik szét közöttünk a bizánczi hit, -ez az Ázsia miszticzizmusával, Egyiptom bűvészetével összekevert -kereszténység, mely a szlávok pogánykori hitvilágát is megőrizte… ez a -hit, mely bilincsekben tartja a szabad akaratot s az Isten tiszteletét -az ördögtől és a gonosz lelkektől való félelemmel tartja fönn. Ez az -ördög diadala az Isten fölött! Ezzel a hatalommal mersz szembeszállni, -óh gyönge ifjú, puszta falú kopott templomoddal, egyszerű imádságaiddal, -bibliáddal? A Keletnek üzensz te háborút?… Daczosan rántott egyet a -vállán… Eszébe jutott, hogy egykor Botond bárdjával bevágta Bizáncz -kapuját… és ökle összeszorúlt, mintha ütni akarna… Aztán nekidűlt a -falnak, mert a feje szédült a mélységes és sötét dolgoktól, melyek fején -átvillantak… - -Kint megszólalt a csengetyű. A cselédek, a parasztok letérdeltek… Két -ministráns gyerek lépett be, füstölővel, gyertyával… Zalathnay az -ajtóhoz ugrott, fölegyenesedett, s az a gyilkos düh jelent meg az -arczán, melylyel egykor harczba indult, családját megboszulni. És ekkor -Simándy szelíden lefogta karjait és félrehúzta. - -És jött a garabói oláh pap, kettős kereszttel a kezében és a beteg -ágyához közeledett. S a beteg lecsendesedett és rajongással szegezte -tekintetét a papra. És a pap elővette nagy könyvét és megszólítván az -ördögöt, kiűzéséhez fogott ezen igékkel: - -_– Megátkozlak téged, a gonoszság és a gyalázat kútforrását, az -ellenkezés és galádság kezdőjét és létrehozóját! Megátkozlak téged az -égi fényből kitagadott és kevélységed miatt a mélység sötétébe -taszítottat. Megátkozlak téged és minden akaratodnak engedő erőt. -Megátkozlak téged, tisztátalan lélek, az Istennel, Adonaival, Eloival, a -mindenható Istennel! Menj ki és távozz Gyorgyéból, Isten szolgájából. -Megátkozlak téged az Istennel, ki szavával teremtett mindent, ki alkotta -a látott és nem látott természetet, ki teremté az embert az ő képére, ki -előbb ezeket angyali őrködésével megvédte, ki a magasból vízzel -fullasztá meg_ _a bűnt, s az ég alatti mélységeket kitárá és a -tisztátalanságot cselekvő óriásokat megrontá és ama becstelenek tornyát -szétrombolá – és tűzzel és kénnel égeté meg Sodoma és Gomora lakóinak -földjét, minek tanújaként füstölög az olthatatlan füst; ki vesszővel -elválasztá a tengert és a népet száraz lábbal vezeté át s Fáraó -zsarnokot és Isten ellen küzdő hadseregét habok közé temette örökre… -Megátkozlak azzal, ki a szelet megdorgálá és lecsendesíté a tenger -viharát, ki elűzé az ördög seregét._ - -_Félj, fuss, hordd el magad, távozzál, tisztátalan és förtelmes ördög, a -ki a mélységből való csalárd vagy és alak nélküli, látható -szemérmetlenségre, látható álnokságra; bárhol légy, avagy menj: akár te -vagy maga a Belzebub, akár a megrázó, akár kigyó képében, akár vadállat -alakjában, akár mint a pára, akár mint a látható füst, akár mint férfi, -akár mint nő, akár mint állat, akár mint madár, akár mint éjszakán -beszélő, akár siket, akár néma, akár rögtön megrémítő, akár összetörő, -akár leselkedő, akár nehéz álomban, akár betegségben, akár -tehetetlenségben, akár kaczagásra gerjesztő, akár könnyeket okozó, akár -bujálkodó, akár kéjes könnyekre fakasztó, akár büdös, akár kivánságos, -akár gyönyört adó, akár mérgező, akár szerelemben megőrült, akár -csillagokból jósló, akár házi kuruzsló, akár szemérmetlen, akár -veszekedő, akár állhatatlan és a hold szerint változó, akár valamely -időben visszatérő, akár reggeli, akár déli, akár éjféli, akár késői vagy -hajnalhasadti, akár önként lepted meg, akár valakitől küldve vagy, akár -váratlanul érkeztél, akár tengerből, akár patakból, földből, kútból, -omladékból, sírból, tóból, nádasból, iszapból, völgyből, erdőből, -fákból, madarakból, akár dörgésből, akár bányatetőből, vízfürdőből, -pogány temetőből, akár a honnan tudjuk, akár a honnan nem tudjuk, akár -ismert, akár ismeretlen, akár nem látott helyről: távozzál és költözzél, -szégyeld meg magad az Isten keze által alkotott és diszített képtől._ - -_Félj a megtestesült Isten hasonlatosságától és ne rejtsd el magad -Gyorgyéba, Isten szolgájába, mint vasbot, tűzkatlan, pokol és fogak -csikorgatása, – lázadásod büntetése_ _vár… Félj! Fuss! Hallgass! Ne térj -vissza, se el ne rejtőzzél más tisztátalan lélekkel, hanem térj nedv -nélküli puszta, műveletlen földbe, melyen ember nem lakik, csak az Isten -látogatja, a ki megöli mindazokat, a kik megsértik és leselkednek az ő -képmása után; ki a sötétség lánczaival bilincselve adott át a pokolnak -téged, a gonoszságok föltalálóját és elkövetőjét – ördög! Mert nagy az -Istentől való félelem és nagy az Atya, Fiu és Szentlélek dicsősége, most -és mindörökké. Amen._ - -És a beteg elaludt és arcza mosolygott. Simándy megtörölte izzadt -homlokát, kézen fogta Zalathnayt és kivonszolta. - -– Itt a csatát elvesztettem, – mondá halkan és szomorúan. - -– Én meg ezt a világcsaló papot becsukatom, – dörmögött Zalathnay. - -Simándy fejét csóválta. - -– Az áfuriszálást már Bethlen Gábor fejedelmünk eltiltotta, – folytatta -Zalathnay, – s be is csuktak e miatt egy csomó papot. - -– De ha a nép lelkének ez kell. Ha ez megnyugtatja, boldoggá teszi, -van-e jogom útját állni? A beteg ember, a haldokló ágyánál megszűnik a -vallási kérdés. S ha a beteg egy útszéli czigányasszonyt hítt volna, -hogy ráolvasson: annak se állhattam volna az útját nyugodt lélekkel. - -Zalathnay szobájába értek. Az öreg lehevert egy medvebőrrel letakart -divánra, Simándy pedig az ablakhoz állt. Hosszú szünet támadt, mind a -kettejükben borzongott még az elmult századokból maradt, imént hallott -sötét átok. - -Végre megszólalt Zalathnay: - -– Hallod fiam, eredj te vissza nagy Magyarországba, azok közé a boldog -magyarok közé, a kik odaát azt hiszik, hogy ebben az országban nincs -semmi baj. A kik nem hallják a düledező végvárak le-leomló falának -robaját. Mit keressz te itt? Mit akarsz te itt? Fáj a szívem, hogy itt -látlak. Mit keres a pálma a jégsivatagon? - -Simándy összefont karokkal megállt a vén ember fölött. - -– Mikor Pompejit kiásták, a város kapuja mellett találtak egy kővé vált -római katonát. Egy közönséges, rosszul fizetett közkatonát. Odaállította -a tisztje, hogy őrizze a kapút. A föld megrendült, a Vezuv elkezdett -mennydörögni. Lángoszlopok törtek elő kráteréből, a lakosság menekült. A -katona ott maradt őrhelyén. Fekete füst terjedt el a földön, forró hamú -esett az égből, a gyilkos forróságú láva sisteregve ömlött alá a -hegyről. A katona ott maradt őrhelyén. A láva elborított minden utczát -és emelkedett. A nép egymást gázolva, sikoltozva menekült a katona -mellett el, ki a városból. A katona a kapu falának támaszkodott, -keményebben megmarkolta a kardját s nem mozdult onnan. Ott halt meg, a -parancs, a kötelesség oda szegezte; egyedül ő nem vesztette el a fejét -az általános rémületben… Az a római katona én vagyok. - -Zalathnay felkönyökölt s néma csodálattal nézte, hallgatta a -fiatalembert… Az est árnyai lassankint ráborultak a tájra. Az erdőből -halk zúgás hallatszott, mintha az aludni térő fák gyöngéden búcsúznának -egymástól. Néha valami láthatatlan éjjeli madár éles vijjongása ütődött -idáig. Az öreg Zalathnay feje fáradtan lehanyatlott és elaludt… Kis idő -mulva megcsendült a kápolna lélekharangja, Simándy fogta a bibliáját és -távozott. Éjjel ébredt föl az aggastyán és szolgáinak csöngetett. Az -udvaros, a ki ajtaja előtt összekuporodva aludt, bejött égő gyertyával. - -– Mit csinál György? - -– Meghalt, uram, az örök világosság fényeskedjék neki. - -– Hol a magyar pap? - -– Imádkozva virraszt a halott mellett, az asszonyokkal. - -– Hát az oláh pap? - -– A birónál kártyázik. - - -VII. - -Itt a havasok közt télen egyforma fehér minden, tavaszszal és nyáron -egyforma zöld minden. Az igazi színpompás, tarka világ csak őszszel -kezdődik. - -A természet itt akkor öltözködik föl legszebben, mikor meghalni indul. - -A rengeteg erdő nagyon lassan hullatja leveleit. A levelek szivósan, -sokáig ragaszkodnak az ághoz, az élethez. Először elkezdenek sárgulni, -négy-ötféle sárga színt öltenek föl; azután egy részük átmegy a piros -színbe, a pirosnak tízféle árnyalatába. S a pusztuló őserdőkben ilyenkor -a legélénkebb, a vérvörös szín az uralkodó. Mellette vannak még zöld, -sárga és fekete foltok. Azt hiszed, tündérkertben jársz, pedig itt nem -tündérek űzik pajzán játékukat, hanem a halál járkál nehéz léptekkel. - -Ez időtájt kelt útra Simándy a kurátorral, egy jól megrakott szekéren -Baltavár felé, mely a hozzájuk legközelebb eső kis város volt. A kurátor -a kukoriczáját vitte eladni, Simándy pedig fölhasználta az alkalmat, -hogy egy kicsit emberek közé menjen, s egy láda könyvet, melyet a püspök -küldött neki, a városban átvegyen. Gyermekes öröm fogta el, mikor egy -csomó, szép sorban álló kőházat megpillantott, s egész élvezettel -sörözött a vasúti állomáson, nézve, hogy robognak be prüszkölve a -vonatok. Azután elment a vásárra, s a vidékbeli néppel beszélgetett, -majd pedig beült a czukrászdának nevezett kávéházba s kéjjel szürcsölte -a rossz feketekávét, melyet egy kisasszony eléje tett, s megelégedéssel -hallgatta egy környékbeli gazdasági gyakornoknak ugyanezen -kisasszonynyal folytatott együgyű és érdektelen fecsegését. Szinte -röstelte, mikor rajtakapta magát azon, hogy jóleső érzés tölti el. Hát -már annyira elközönségesedett volna, annyira elunta volna magát, hogy -ilyen semmiségeken is szórakozik? Szidta magát, mint gyönge karaktert s -egyszerre üresnek találta az egész kis várost és ostobának a kávéházi -környezetet. - -Éppen fizetni készült, mikor két nő lépett a kávéházba. Anya és leánya. -Fekete volt mind a kettő. Az anya nem öreg, de koravén, mint a román nők -általában. A lány ugyanabból a fajtából volt, mely hamar érik, de hamar -el is hervad. Most kezdett még csak érni. Hollósötét haja francziásan -volt föltűzve, nagy, fekete szemei kaczér kiváncsisággal jártak körül, s -ha beszélt, éles, hófehér fogai csak úgy villogtak. Elegáns úti ruhája -csak úgy feszült rajta. Simándynak – nem tehetett róla, – örömet okozott -a nézése. Mikor a leányt nézte, talán nem is rá gondolt, hanem azokra a -rég elmúlt időkre, mikor még ő is hallgatta az úri ruhák suhogását… - -A hölgyek fagylaltot rendeltek, s mikor nem kaptak, ezen francziául -fejezték ki megbotránkozásukat. Utána jegeskávéval tettek kisérletet. -Mikor ez se sikerült, hideg kávét rendeltek habbal s egy csomó süteményt -hozzá, de mindent rossznak és állottnak találtak. A mama franczia és -német szavakkal kevert román nyelven a nagyszebeni és tusnádi kosztot -dicsérte, a leány azt emlegette, hogy Bukarestben minden olyan finom, -mint Párisban, s nekik a leánynevelő kolostorban olyan franczia szakács -főzött, a ki azelőtt a királyi udvarnál szolgált. Azután egy három nap -előtt lezajlott nagyszebeni bálról merültek szapora beszélgetésbe, de -ezt már románul, s a lány különös elragadtatással beszélt a -katonatisztekről, mint figyelmes gavallérokról és fess -keringő-tánczosokról. Simándy azt is megtudta, hogy a szebeni ezredet -nemrég hozták haza Bécsből, s ez nagyban fokozta a tisztikar nimbusát. - -A két nőt a beszélgetésből egy-egy parasztembernek a belépése -zökkentette ki. Ezek egy-egy kupicza pálinkát fölhajtani jöttek. -Ilyenkor a lány mindig elfintorította az arczát és zsebkendőjét az orra -alá tartotta. - -– Jaj, mama, ha meggondolom, hogy mi vár rám otthon, kétségbe vagyok -esve. Ez a parasztszag, a mely megcsap, keservesen emlékeztet jövő -életemre. - -– Ne légy hálátlan, Florica! Két télen nevelkedtél Bukarestben, -kimulattad magadat elégszer Szebenben és Tusnádon. Ideje, hogy haza -gyere. Hát nekünk ne legyen benned semmi örömünk? - -A leány nagyot sóhajtott. - -– Azt látom, hogy a papának szép összeköttetései, nagy protekcziói -vannak s azt mégse tudja kivinni, hogy abból az utálatos fészekből jobb -helyre, valami városba tegyék át. - -– Hadd el, több jövedelmünk van itt, mint akárhol másutt… - -– Csak legalább a zongorám hamar megjönne. - -A mama nemsokára csengetett és román aranynyal fizetett. A fölszolgáló -kisasszony odahozta Simándyhoz, megkérdezni, hogy jó pénz-e? A lány -ekkor emelte tekintetét Pálra, s Pál úgy érezte, hogy ebben a -tekintetben lenézés van. A gazdag oláh lány rögtön tisztában lehetett -vele, hogy ez egy szegény kálvinista pap s a szerint rendezte be -tekintetét. Pál elpirult, fizetett és otthagyta a kávéházat. - -Odakint azonban elröstelkedett. Miért nézte volna le őt a leány? Van-e -joga hozzá? Van-e oka rá? Honnan veszi ő ezt az ostoba gondolatot? -Iszonyúan haragudott magára, hogy ilyen együgyűnek kellett magát -találnia. Szinte kedve lett volna visszamenni és megmondani nekik: nem -olyan egyszerű, Kolozsváron soha túl nem járt falusi pappal van ám -dolguk. Ezért az utolsó gondolatért aztán még jobban haragudott magára. -Hát miért volna abban restelni való, ha valaki nem járt túl Kolozsváron? - -Mikor este hazament a _Brassó városához_ czímzett fogadóba, Benedek -kurátor uram, a ki szerencsésen eladta a kukoriczáját, azzal fogadta: - -– No, tiszteletes uram, szerencsével jártam, mert még fuvarom is akadt -hazafelé. - -– Kicsoda? - -– Az oláh papnénak és a lányának a podgyásza. - -– A garabói oláh papné, meg a lánya? - -– A’bizony. Most jöttek haza Rumániából. - -– Egy lilába öltözködött időses asszony és egy szürkeruhás fiatal lány? - -– Az. Ösmeri őket? - -– Nem. Csak a kávéházban láttam. És elfogadta a fuvart? - -– Nem egészen. Ugy félig. Mert azt mondtam nekik, hogy a papommal vagyok -itt, s ő neki is lesz még beleszólása. - -Palika homloka ránczba húzódott. - -– Hát csak fogadja el, kurátor uram. - -– Ugy-e, azért megférünk mi ketten a szekeren? - -– Nem. A könyves ládámat tegye föl. Én majd haza megyek gyalog. - -– Gyalog? Azt csak nem engedhetem, tiszteletes úr. - -– Én pedig nem mehetek az oláh pap podgyászos szekerén. Megértette? - -– Meg. Igenis. De nagyon. - -Azzal égő pipájának lecsukta a kupakját, az egész készséget zsebretette -s fölment a korcsma ebédlőjébe. A garabói papné és leánya ott -vacsoráltak. A kurátor egész illedelemmel odalépett: - -– Instálom, tisztelendő asszony, nem vihetem Garabóra a podgyászt. - -– Miért? - -– Hát úgy határoztuk a tiszteletes úrral, hogy magunknak is van egy kis -czók-mókunk, a két lovam nem igen bir el többet, mint ezt, meg -kettőnket. - -– Ezt a papja nélkül is tudhatta volna. - -– Tudtam én azt, instálom, de nem voltam benne bizonyos. De most, hogy a -tiszteletes úrral beszéltem, egészen tisztába vagyok vele. - -– Hát most, késő este, hogyan kerítünk szekeret a pakkunknak? Magunknak -is csak nagynehezen kaptam fiakkert. - -– Majd én megpróbálok szerezni egyet, – ajánlkozott Benedek uram, – -hiszen szekeret könnyebb kapni, instálom, mint hintót az asszonyságok -számára. - -– Próbálja meg, barátom, kap majd borravalót. - -Benedek uram csavart egyet a bajuszán. - -– Nem ismer engem a tisztelendő asszony? Én vagyok a kurátor. A jó szó -az irányadó nálam, nem a borravaló. Majd visszajövök. Jó egészséget -kivánok. - -– Milyen büszke nép! – szólt a lány, újra beparfümirozva zsebkendőjét. - -– Ugyancsak kellemetlen dolga lenne az apádnak, ha ennyi esze volna a -parasztjainak. - -Egy pár percz mulva újra beállított Benedek uram. - -– Rendben van a dolog. - -– Van fuvaros? - -– Nincs, de lesz. Ha nem hozok reggelig, magam viszem Garabóra a -tisztelendő asszony podgyászát. - -– No, úgy-e, hogy elbirják a lovai? - -– El, mert ebben az esetben a tiszteletes úr gyalog megy haza. - -– Ej ha, de udvarias ember. Pedig apád azt írta róla, hogy egy vad, -visszavonult remete, a ki gyűlöli a világot. - -Benedek uram az első mondatra felelvén, így szólt: - -– Nem úgy van, könyörgöm, mert a tiszteletes úr semmi áron nem akarja, -hogy én a fuvartól elessem. Én pedig nem akarom, hogy ő gyalog menjen -haza. Ebbe’ hát össze vagyunk még egy kicsit külömbözve. - -Florica fehér fogait egy körtébe merítve, szólt: - -– De hát híjjuk meg azt a szegény fiút a mi kocsinkra, a bakon pompás -helye lesz. Kend pedig vigye a podgyászunkat. - -Benedek uram kettőt köhintett. - -– Bajos, instálom. Nagyon bajos. Mert a mi papunk aligha ül föl az oláh -papné bakjára, ha már a bagázsiás kocsija se kell neki. - -(Benedek uram addig diplomatizált, míg végre kikottyantotta az egész -tényálladékot.) - -– Ugy? – szólt dühösen a papné, – hát akkor pusztuljon innen, szemtelen -paraszt. - -Benedek uramnak egyet villant a szeme, de nem szólt. Csak föltette a -sipkáját, kivette alvó pipáját, a nadrágján végigrántott gyujtóval -rágyujtott, négy-öt füstfelhőt fújt, ezzel szélnek eresztette a mérgét. -Aztán, miután magaviseletével bebizonyítottnak vélte, hogy nem -imponálnak neki, csöndes hangon megszólalt: - -– Jó, jó, tisztelendő asszony; de azért kocsi lesz, mert megigértem. - -Ezzel köszönés nélkül eltávozott. - - -VIII. - -Simándy a korcsmaszín alatt hált, Benedek uram kocsijában. Hajnalban a -gazda fölkeltette, s jelentette neki, hogy indulnak. A papné -podgyászának szerzett egy becsületes fuvarost, természetesen magyar -embert, mert különösen a papné goromba szavai után érezte, hogy a pap -pénzét azért is magyarnak kell juttatnia. - -Félhomály volt még, mikor a csengős lovakkal kihajtottak az állásból s -az alig ébredező kis városon áthaladva, nekivágtak a távoli havasoknak. -Virradat felé egyre hidegebb lett, s Benedek uram ugyancsak takargatta a -papját ködmennel, lópokróczczal, hogy meg ne vegye az őszi hajnal fogas -hidege… Mikor a városból az egyenes, köves útra kiértek, szépen -elbóbiskoltak mind a négyen: a két ember és a két ló. Így ballagtak a -szentpáli csárdáig. Ott kezdődött a járhatatlanabb, kanyargós, sáros -hegyi út. Innentől kezdve Benedek uramnak, meg a két lónak ébren kellett -lennie, a pap szundikálhatott tovább. Benedek uram tehát leszállt, -székely abrakot adott a lovainak, a mi abból állt, hogy sörényüknek a -homlokukba lógó czafatjain jókorákat rántott, megrázta a négy lőcsöt, -megnézte a kerékszöget, s jelentette a papjának, hogy minden rendben -van, Isten nevében fölhághatunk a havasokra. - -Pali pedig fölnézett a sötétségbe burkolt hegyóriásokra, melyeknek -hallgatag tömege mögött kelőben volt a nap és aztán visszanézett az -elhagyott síkra, melynek lebegő, könnyű páráit a pirkadás első sugarai -már megaranyozták. Előtte fagy és homály, mögötte melegség és fény. Egy -kis borzongás futott végig rajta. Szörnyű elhagyottnak érezte magát, a -szívén át-átnyilalt valami névtelen fájdalom. Mi várja őt ott, a hová -megy? Még csak egy hű kutya se fut eléje nyájas ugrással. És ekkor -eszébe jutott: hátha visszafordulna? Mit érne vele? Ott sincs neki -senkije. Idegen embertömegek. Közömbös sokaság. Hajtson, kurátor uram! -Gyerünk haza. S nekivágtak a hegy egyik messziről tátongó szakadékának -és elnyelte őket a homály… - -Ugyanakkor a baltavári fogadó egyetlen tisztességes vendégszobájában -Todorescu Florica, gömbölyű két karját anyja nyaka köré fonva, -könyörgött neki, hogy hagyja még egy kicsit aludni. De az anyja nem -hagyta békén, mert a fuvaros már egy félórája türelmetlenkedett a -tornáczon, hogy a pakkokat fölrakhassa. A szép Floricának -kénytelen-kelletlen föl kellett kelnie, mert a ládák és kofferek a -szobájukban voltak. Egy vörös pongyolát vett föl, s miközben anyja a -haját kezdte fésülni, bejött a fuvaros a háziszolgával. - -– Megálljon csak, – szólt Todorescuné, – kicsoda maga? - -– Én, instálom, Gál András, helybeli polgár vagyok. - -– Magát Benedek uram, a kurátor fogadta föl? - -– Igenis, instálom. - -– Hát ő hol van? - -– Ő még kora virradatkor elindult haza a garabói magyar pappal. - -– Ki áll jót azért, hogy nekünk semmi holmink el nem vész? - -– Én magam, könyörgöm. Házam is van, földecském is van, keresheti rajtam -a tisztelendő asszony nyugodtan, ha elveszítek valamit. - -– Nyolcz darab. - -– Majd megszámlálom, instálom. - -Gál András gazda óvatosan átvett mindent, mindenről megkérdezte, hogy mi -van benne, mert ha netán valamelyikben üveg volna, jobban kellenék rá -vigyázni. Azután ajánlta magát és elment. - -A hölgyek alája gyujtottak a szamovárnak és teát főztek. Florica lassan -felöltözött, kis prémes bundát vett magára s kiment a tornáczra. -Végiglátott a kelő naptól bearanyozott kis városon, s kitágult tüdővel -szivta magába a friss levegőt. Aztán leszaladt a kertbe s az őszi -virágokból szép bokrétát kötött. A czipője egészen átnedvesedett, úgy, -hogy tiszta harisnyát kellett húznia. A lány dideregni kezdett, de két -csésze forró tea helyreállította. Csak kissé sápadt volt az arcza. Anyja -melléje állt és gyöngéden simogatta. - -Todorescuék nagyon szerették a lányukat, s a világ minden kincsét -ráköltötték volna. Todorescu, a garabói pap, nem volt szegény ember. A -szétszórt havasi községben nagyon sokan laktak, s az oláh pap ezerféle -módon meg tudta adóztatni a népét, mely különben is valóságos -rajongással viseltetik a pópája iránt. A pap a népnek nemcsak a hitét, -hanem a babonáját is szolgálja, s ha a hit gyengén fizet, annál dúsabban -kamatozik a babona. Az oláh a beteg marhája ügyében is a papjához -fordul. Az oláh a jószága ellopását nem a csendőrségnél, hanem a pópánál -jelenti be, a ki a vasárnapi szent beszédbe szőve, átokkal sújtja a -tolvajt, ha ennyi meg ennyi idő alatt nem jelentkezik. Az oláh maga, a -papja tudtán kívül, nem is mer az Istenhez fordulni és pláne a paphoz -fut segítségért, ha az ördöggel és a rossz szellemekkel van bajban. -Mindez fokozza a pópa jövedelmét. Ezenkívül Todorescunak nagy -összeköttetései voltak a nagyszebeni metropolitánál, honnan, mint -rebesgették, tetemes segítséget kapott. Sőt a nemzeti komitében is -voltak barátai, s így sikerült neki ahhoz jutni, hogy Florica ingyen -alapítványi helyen nevelkedjék Bukarestben és Nagy-Szebenben. Todorescu -azonban megelégelte már lánya távollétét, s haza rendelte, mert attól -félt, hogy hirtelen férjhez is megy, mielőtt az ő apai szíve kellőképp -kigyönyörködte volna magát benne. - -Így tartott hazafelé tizenhatéves korában Florica. S mivel egy nappal -hamarább érkeztek, mint irták, Todorescu nem jöhetett eléjük, sőt még -csak kocsit se küldhetett Baltavárra. - -A rozoga baltavári fiakkerben hátradőlve, a szép lány nem foglalkozott a -mával, a jelenvaló környezettel, hanem az elmult napok, hetek, hónapok -emlékeinek élt. Eszébe jutott a bukaresti kolostori vizsga, hol a -kitünőbb tanulók, köztük ő is, a jelenlevő román királyné saját kezéből -Carmen Sylva műveit kapták meg. Lelkében zsongott emléke a vizsgai -kirándulásnak Costanzába, a Fekete-tenger mellé, hol a tirgovesti -kadétiskola növendékei bált rendeztek a bakfisek tiszteletére. Eszébe -jutott, mikor már a mamával hazafelé jött, mulatozásuk Sinaiában, majd -nyaralásuk Tusnádon, előkelő bojár társaságban, s őszi tartózkodásuk -nagyszebeni rokonaiknál, hol különben Florica szintén több évig járt -iskolába. S halkan dudolva, lábával és kezével jókedvűen verte a remek -Strausz-féle keringők taktusát, mely a szebeni tisztikar mulatságáról -maradt meg fülében. Mindez sokkal inkább elfoglalta, semhogy eszébe -jutott volna körülnézni és észrevenni, hogy kocsijuk kidöczögött a -verőfényes lapályról, s immár a nagy hegyek sötét árnyékot vetnek -útjára. - -Gál András uram pakkos szekerét elérték, el is hagyták s ekkor történt -meg rajtuk, valami átkozott girbe-görbe köves úton, hogy a kocsi egyik -kereke összetörött és ők megrekedtek. - -A fiakkeres oláhul jajgatott és magyarul káromkodott. E mellett a -fületövét vakarta, de segíteni nem tudott. Kifogta a lovait, béklyóba -kötve kicsapta legelni, ő maga meg pipára gyujtott s az árok szélére -ült, mondván, hogy majd megsegít a jó Isten. - -A jó Isten csakugyan küldött is segítséget, Gál András uram képében, a -ki egy óra mulva utólérte őket, mikor a papné már kezeit tördelte, hogy -mi lesz velük ebben a vad rengetegben. - -A fuvaros apróra megnézte a hibát. - -– Ezt összeeszkábálni nem lehet, ehhez kovács kell. Ne tessék busulni, -tisztelendő asszony, azért van feje az embernek, hogy gondolkozzék vele. - -S elhallgatott egy darabig. Mutatta, hogy ő úgy tesz, a hogy beszél: -gondolkozik a fejével. - -– Én a podgyászt itt le nem rakhatom, hogy a dámákat tovább vigyem, mert -nincs a ki vigyázzon rá. Hanem, frátye, – szólt a fiakkereshez, a ki -áldott nyugalommal hevert a fűben, – aló mars, ülj föl a lovadra, eredj -a garabói tiszteletes úr után és mondd el neki, meg Benedek uramnak a -dolgot, majd ők tudnak segítséget. Frissen járj! - -A fiakkeres csakugyan fölkapott a lovára és elporoszkált. Gál András -pedig elővette a szalonnáját és kenyerét s jóizűen falatozni kezdett. A -papék nyugalma is megjött, letelepedtek a fűre és süteményt ettek. Gál -uram előkeresett a holmijából egy korsót, s nagy illemtudással üde, -kristálytiszta vizet hozott nekik. - -Florica kellemes meglepetéssel nézett az egyszerű emberre. - -– Ihatik kisasszony bátran. Én még nem ittam belőle, – szólt Gál uram, -félreértve a lány mozdulatát. - -A papné úgy vélte, hogy illik vele konverzácziót kezdeni. - -– De vajjon a garabói magyar pap küld-e nekünk segítséget? - -Gál András furcsán nézett rá. - -– Hogy küld-e? Már mér’ ne küldene? - -– Azt mondják, embergyűlölő. - -– Nem lehet az, tisztelendő asszony, akkor a hivei nem szeretnék. - -– Hát szeretik? - -– Apjuk, papjuk, tanítójuk, barátjuk egyszerre. Nagyon elpálinkásodott -ember lehet, a ki nem szereti. - -Florica ásított. Gál uram odébb ment. - -– Miféle fráter lehet tulajdonképp ez a pap? – kérdé a lány. - -– Valami kétségbeesett éhenkórász, földhözragadt közönséges félparaszt -alak lehet, s nagyon meglepne, ha igaz volna, a mit ez a paraszt beszél -róla, – szólt a papné, – mert Garabóra ugyan nem jön másfajta, csak -olyan elzüllött, mindenünnen kikopott vén káplán. A régiek mind ilyenek -voltak. Csak akkor jutottak egy-egy jó falathoz, ha mi megkönyörültünk -rajtuk. Alig van egypár hivőjük, az is mihozzánk jár templomba. Én nem -is tudom, hogy apád miért nem intézkedik, hogy a nagy kőtemplomukat -adják át nekünk… Háromezren fölül vagyunk s fatemplomunk van csak. - -– Társaság van? - -– No, szép társaság. Örülök, ha nincs. Ha néha egy-két pap eljön a -szomszédból s ott tanyázik, kártyázik, iszik két-három napig… Isten -ments meg tőle. Csak azért nem szólok ellene, mert az apádnak ez az -egyetlen szórakozása… kivált mikor te se voltál itthon. - -– De a faluban sincs senki? - -– Senki. Éppen senki. - -A lány elgondolkozva nézett maga elé. Most először tolakodott be egy -kissé a multak kedves emlékeibe a jelen vigasztalan képe. Egyet -sóhajtott és búsan szólt: - -– Mivel fogom én itthon tölteni a telet? - -Az anyja megcsókolta. - -– Hát nem öröm az neked, hogy végre a szüleiddel vagy? Abban a házban, -melyben születtél? - -A lány visszacsókolta az anyját. - -– Igaza van, mama. De azért mégis úgy beszél, mintha az én leányiskolai -olvasókönyvemből lesné ki… Aztán meg ne vegye rossz néven, hogy egy -kicsit sajnálom a vidám társaságot. - -– Majd megszokol itthon. Csak apádnak el ne áruld a kedvetlenségedet. - -– Oh, Isten ments, kimélni fogom a papa érzékenységét. - -A fiakkeres a szelistyei csárdánál utólérte Simándy szekerét és előadta -a bajt. Benedek gazda kedvetlen képet vágott a dologhoz, hogy végre is -neki kell hazavinni a papékat, s haditanácsot tartott Simándyval. Aztán -a kocsin lévő terüt lerakták a korcsmában, a szekérre szalmából jó ülést -csináltak, pokróczczal leterítették s Benedek így visszament értük. -Simándy a korcsmánál volt fölülendő a szekérre. - -Lent, a baleset szinhelyén a két magyar először is egy fiatal fát -szántalp gyanánt a törött kerék helyébe kötözött, hogy a fiakker azzal -visszamehessen Baltavárra, aztán besegítették a hölgyeket a kocsiba, s -megindultak. - -– Hát a papját hová tette, kurátor uram? – kérdé nyájas, leereszkedő -hangon Todorescuné. - -(«Kurátor uram!» – mormogá Benedek – «nagyon szép, az este még -_szemtelen paraszt_. Szép tőle, legalább azt mögböcsüli, a ki a bajából -kisegíti.») - -– Hát bizony a tiszteletes úr ott vár ránk a szelistyei csárdában, – -folytatta hangosan. - -– Képzelem, dühös volt. - -– Mér’ lett volna dühös? Magyar ember szivesen segít azon, a ki bajba’ -van; hát még, ha hozzá pap is. - -A papné nem beszélgetett tovább. - -Dél felé járt, mire a szelistyei csárdához fölkaptattak. A papné is, a -lánya is rosszul voltak már a döczögéstől, melyet a fédertelen kocsin -elszenvedtek, s annak az óhajuknak adtak kifejezést, hogy itt pihenni és -ebédelni szeretnének. - -– Lehet, – felelt kurtán Benedek uram, s a korcsma elé hajtva, -lesegítette a hölgyeket és aztán lovainak kifogásához látott. Azokra is -ráfér egy kis pihenés. - -A csárda szomorú, düledezett, ferde épület volt, mintha úgy vágták volna -oda a hegyoldalhoz. Nem volt hozzá se udvar, se istálló, se szin, se ól. -A küszöbön egy életúntnak látszó kutya üldögélt, mely álmosan, -érdeklődés nélkül nézett az ujonnan jöttekre. Minek is érdeklődjék? -Jöhet ide, a ki akar, nincs itt mit lopni, tehát nincs mit őrizni, s egy -becsületes kutya, a legjobb akarat mellett is, dologtalanul kénytelen -napjait lemorzsolni. A kutya mögött csakhamar egy oláh asszony jelent -meg, a csárdásné, a ki fölismervén a papnét, kisietett, s kezet csókolt -mindkettőjüknek. - -A hölgyek bevonultak az egyetlen szobába, melynek ablakai zárva voltak, -ellenben egy büdös, füstölgő olajos mécs égett egy szentkép alatt, s egy -kicsit könnyítettek a miderükön. - -– Tudna nekünk valamit enni adni? – kérdé a papné. - -– Kezét csókolom, csak négy tojás van a házamnál, s azt már megrendelte -ebédre a garabói magyar pap. - -– Hát hol van az a pap? - -– Fölment a hegyre. - -– Hát híjja le, talán megosztja velünk az ebédjét. - -– Hallom, jön is már. - -És az asszony kisietett a szobából. Florica az ablakhoz ment és kilesett -rajta. - -Simándy hosszú messzelátóval a hóna alatt, s kezében egy nagy bokréta -erdei virággal, akkor érkezett a ház elé. Kissé ki volt melegedve, s ez -a pir merész és okos arczát széppé és érdekessé tette. Kigombolt ingéből -csak úgy dagadt ki fehér, erős bikanyaka. Levette a kalapját, s régen -nem nyirt szöghaja mint egy sátor hullott homlokára. - -A mint a csárdásné kérését megértette, rögtön szólt: - -– Mondja meg a tisztelendő asszonynak, hogy a tojás egészen az övék… De -nekem adjon egy kancsó vizet, hogy a virágomat bele állítsam. - -Mikor a virágjáról gondoskodott, Benedek urammal kiment az útra -beszélgetni. - -Florica visszafordult az ablaktól. - -– Mama, milyen szépen beszél ez a fiatalember románul. Bukarestben sem -hallottam szebbet. - -– Ne mondd! - -– Nem is lehet olyan paraszt, mint te gondolod, mert mikor látta, hogy -már itt vagyunk, első mozdulata volt kibontott ingét begombolni és a -nyakkendőjét felkötni. - -– Lehet, hogy forgott már úri társaságban. - -– És ha láttad volna, milyen gyönyörű, izléses bokrétát kötött… S a mint -ideérkezett, azonnal vízbe állította. Gyöngéd lelkű fiu lehet. - -Az asszony megterítette az asztalt s behozta a rántottát; Todorescuné a -kézitáskájukból egy kis bort, hideg húst, maradéksüteményt, kenyeret -vett elő. Florica megszólalt: - -– Mama, hiszen mi túlon-túl el vagyunk látva. Ettől a fiatalembertől -elvettük a kocsiját, elvettük az ebédjét. Meghihatnánk legalább. - -– Megjegyzem, hogy én nagyon éhes vagyok. - -– De én nem. Jut neki is bőven. - -– No hát hívd meg, ha kedved tartja. - -Az asszony ment és jött a követséggel. - -– A tisztelendő úr köszöni a meghivást, de ő már hozzáfogott az -ebédjéhez. - -Florica megint az ablakhoz ment, megnézni azt az ebédet. - -Egészen jó lehetett. Benedek uram leterített egy pokróczot, s közepébe -tette a tarisznyáját. Aztán a tiszteletes úrral melléje telepedtek. Az -iszákból előkerült egy jókora darab szalonna, fekete kenyér és zöld -paprika. A szalonnát megpaprikázták, a paprikát megsózták, s jóizűen -fölbicskázták. - -Florica azonban az orrát fintorította, mikor elmondta az anyjának, a mit -látott. - -– Hadd el, annak az fejedelmi étel. A magyar, még ha gróf is, akkor is -legkedvesebb eledele a szalonna. Parasztnak született ez mind, az -bizonyos. - -Ebéd után Florica és az anyja heverésztek egy kicsit s a pihenésből -Benedek uram kopogtatása zavarta ki őket. Jelenteni jött, hogy be van -fogva. A papnénak Simándy okozott egy kis gondot. Remélte, hogy lesz -annyi szerénység benne, hogy megvárja Gál András pakkos kocsiját, s azon -megy haza. De erről a reményéről csakhamar lemondott, hisz bizonyára -örül a szegény feje, ha Todorescuékkal megösmerkedhetik és hozzájuk -dörgölőzhetik, hisz ez az egyetlen jó ház itt messze környéken. -Utasította is a leányát, hogy legyen leereszkedő hozzá, ha kocsijukra -ül. Ne igen beszélgessen azonban vele, mert hátha ezt biztatásnak venné -arra, hogy járjon a házhoz, s ezt Todorescu aligha szeretné, mert ki nem -állhatja ezeket a dölyfös és hideg kálvinistákat. - -Florica egy szürke selyem feredsét vett elő kézitáskájukból s -turbánszerűleg a fejére csavarta… Pali nem állhatta meg, hogy bámuló -pillantással ne adózzon neki, mikor a rozoga korcsma ajtajának keretében -megjelent. Meghajtotta magát. - -– Simándy Pál, garabói református lelkész vagyok. - -A hölgyek üdvözlőleg bicczentettek. - -– Megengedik, hogy én is kocsijukon foglaljak helyet, Benedek uram -mellett. - -– Tessék! – felelt a papné és sokat jelentőleg nézett a leányára: úgy-e -mondtam, hogy dörgölőzni fog. - -A hölgyek felültek, Simándy a ládáját Benedek uram segítségével föltette -a saroglyába, a gazda ujra székelyabrakban részesítette a lovait, s -azzal a pap és kurátor fölültek az első ülésre – a pap is, Florica nagy -csalódására háttal feléjük, pedig a leány eltökélte, hogy ezzel a furcsa -koponyáju pogánynyal fogja az út hátralévő részének unalmát agyonütni. -Ő, a Bukarestben előkelően nevelkedett alapítványi kisasszony, nagy -mulatságot igért magának ez Isten háta mögött felnőtt medvebocscsal való -beszélgetésből. - -Simándy a legnagyobb nyugalommal elővette hollandi kis fapipáját s -rágyujtott. Közbe a kurátorral beszélgetett. A lovak csak lépést -haladhattak a rossz úton. - -– Unalmas fajankó, – súgta az anyjának Florica, – bosszant, hogy itt a -háta közepét bámuljam. - -– Ugyan kérlek, nézz keresztül rajta, mintha ott se ülne. - -Pali megérezte, hogy róla beszélnek. - -– Talán a füst zsenirozza önöket? Arra csapódik. - -– Óh nem, – felelt a leány, – csak pipáljon tovább. - -– Kényelmesen ülnek? Talán lecsúszott az ülésről a pokrócz? - -– Nem, nincs semmi baj. - -Pali aztán tovább magyarázta a kurátornak, hogy mi a különbség az -erdélyi ősz és a magyarországi ősz közt, hogy ez meg az a fa mióta -tenyészik Erdélyben, hogy ez az erdő kinek a tulajdona, mikor lehet -kivágni és hogyan lehet újra ültetni… - -Egyszerre csak Florica megszólította: - -– Mondja csak, uram, hol tanult ön románul? - -– Hunyadmegyei fiu vagyok s gyerekkorom óta beszélem a nyelvet. - -– S szeret románul beszélni? - -– Beszélek, ha muszáj. - -– Tehát nem szeret? - -– Erre sohase gondoltam. A mikor csak lehet, magyarul beszélek, a mikor -nem lehet, beszélem azt a nyelvet, a melyet az adott esetben kell -beszélnem, – ha tudom. - -– Úgy-e, mi önt föltartóztattuk útjában? - -– Nem, kisasszony. A szelistyei csárdában úgyis meg akartam állni, hogy -a hegytetőn levő várromokat megtekintsem. - -– Miféle várromok azok? - -– A Kendyek ősi fészke. Vagy háromszáz év előtt huszonkét napig védték -kétszázan magyarok háromezer török ellen. S a védők mind egy lábig -elestek. - -– Sok ilyen várrom van Erdélyben? - -– Nagyon sok, kisasszony, s mindegyikhez véres és szomorú történet -fűződik. - -– S maga ismeri mindezeket a történeteket? - -Pali egészen hátrafordult. - -– Hogyne ismerném, kisasszony, hisz hazám története ez. - -Florica hallgatott egy darabig, aztán újra kezdte: - -– Szereti a virágot? - -– Nagyon szeretem, s kora tavasztól késő őszig nincs olyan nap, hogy egy -bokrétával ne szedjek a mezőn. Ez az egyetlen kincsem, ezt bőven ontja -elém a teremtő. S ha leülök egy virágos rét közepén, s szívom a föld -illatát, szinte hallom a föld lélekzését is és lelkem mint a lepke -csapong ide-oda a napfényben. Ez az én legnagyobb élvezetem… -boldogságom… - -– Nem fájdult még meg a nyaka? – szakította félbe Florica. - -– A folytonos hátratekintgetésbe? - -– Abba. Ugyan forduljon meg egészen és üljön szembe velem. - -Simándy megtette. S a két bokréta, melyet mindegyik a kezében tartott, -egészen egymás mellé került. És ekkor Simándy elkezdte a lánynak -magyarázni a különbséget a mezei virág és a kerti virág közt. Mennyivel -vadabb, bódítóbb, erősebb a mezei virág illata, mint a kerti virágé. A -kerti virág már csak olyan, mint a mesterséges parfüm. Megmagyarázta a -virágok jelentőségét, az úgynevezett virágnyelvet, elmondta híres -emberek és asszonyok kedvencz virágait… Tompa virágregéi közül néhányat… - -Florica elnevette magát. - -– Jaj, de jó lett volna maga a botanika tanárának! Ha eszembe jut, hogy -gyűlöltem ezt a tantárgyat! Igazam is volt, oly szárazon adták elő, hogy -hallatlan… Higyje el, hogy a rózsát máig se tudom a tulipántól -megkülönböztetni… - -– Hol járt iskolába? - -– Szebenben és Bukarestben. - -– Bukarestben? – s a fiu hangja egyszerre elvesztette melegségét. - -Ránézett. Oly szép volt a lány. Föl volt villanyozva s nagy fekete -szemei ragyogtak. És ő érezte, hogy egyszerre távolodik tőle… ez is -Keletről hoz műveltséget, oda megy meríteni, mint öntudatlan eszköz -elvakult emberek kezében… a kik ássák a medret, egyre mélyebben, egy -hazában lakó két faj közt… - -– Bocsásson meg, kisasszony, úgy érzem, a lábára léptem. Szűk ez a hely -kettőnknek. - -És ezzel visszafordult a kurátor mellé. Florica többet egy szót se -szólt. - -Otthon voltak. A falu végén Pali leemelte czók-mókját és ládáját s két -arra menő oláhval haza indította. Azután udvariasan és tiszteletteljesen -köszönt, de kezet nem fogtak. A kocsi tovább haladt. Ekkor vette csak -észre Pali, hogy a bokrétájukat kicserélték. Rákiáltott Benedekre, a -kocsi megállt, Pali utána sietett. - -– Bocsánat, kisasszony, tévedésből elvittem a bokrétáját. - -– Nem baj. Hagyott itt helyette szebbet. - -– Hát ezt nekem adja? - -– Magának. - -– Köszönöm. - -Némán megemelte a kalapját s a gyalogösvényen elsietett. Kis idő mulva -megállt s a bokrétát arczához közelítette. Különös! Mintha ma a kerti -virágok illata kábítóbb volna… - - -IX. - -Sára néni, Simándy öreg szakácsnéja, egy kötényre való sárga virággal -jött haza. A pap a ház előtt sétálva tanulta a vasárnapi prédikácziót. -Sára néni leült a padra s elkezdett a virágból két koszorút fonni: egy -kereket és egy keresztformájút. Simándy megkérdezte, mit csinál? - -Az öreg asszony zavarba jött, egy kicsit köhögött, azután bevallotta, -hogy a jövendőjét akarja ezen az úton megtudni. - -– Hogyan? - -– Földobom a háztetőre. Ha leesik, baj ér a jövő évben, tán meg is -halok. Ha pedig fönn marad, jó esztendőm lesz. - -– Hallja, Sára néni, én nem engedem meg, hogy maga ilyen babonaságot -csináljon. Ha a pap cselédje is csinálja, mit szóljanak a többiek? - -– Semmit, tiszteletes uram. Mindenki ezt cselekszi ma a faluban, akár -magyar hiten van, akár oláh. - -Simándy megszokta már erős lélekkel szeme közé nézni ezeknek a -dolgoknak. Mit vesződjék ezzel az öreg asszonynyal, a kiben már -megrögzött minden rossz szokás. Lehajtotta fejét és sokáig szótlanul -nézte az öreg asszony babrálását. - -– Kinek készíti a másikat? - -– Az a keresztalakú, az férfinak dukál. - -– Csak nem a kis unokájának szánta? - -– Dehogy, nincs az még legénysorban. Nem arra való. - -– Hát kinek? - -Sára néni egy darabig zavartan ümmögött, de végre egyenesen kibökte: - -– De biz én megvallom igazán, hogy a tiszteletes úr számára csináltam. - -– No de ezzel már csakugyan eltakarodjék a házamnak még a tájékáról is. -Nézze meg az ember. - -Sára néni búsan sóhajtott s elvonult a kukoriczásba a virágaival, valami -fa alá. - -Szép őszi estén fölsétált a templomhoz, hogy az alkonyban gyönyörködjék. -Az oláh pap háza felől rengeteg patália lármája hangzott oda. Egyszerre -látja, hogy a kurátor nagy sebbel-lobbal feléje tart, s már messziről -kiabál: - -– Tiszteletes úr, tiszteletes úr! - -– Mi baj, Benedek uram? - -– Ölik az oláh papot. - -– Kik? - -– A favágók, a kik fát hoztak neki. Tessék hamar kijönni. - -Pali futólépésben megindult az oláh pap háza felé. Az udvarban négy -félmeztelen, fejszés vad alak lármázott és fenyegetőzött. Egy ötödik az -istálló ajtaját feszegette. Todorescu cselédjei szétfutottak. A mint -Pali az udvarra lépett, a paplak tornáczán megjelent Florica, kisírt -szemekkel. - -Pali nem vette észre, egyenesen a móczok közé lépett. Azonnal -megismerte, hogy kettő közülök magyar. - -– No Kovács, no Gáspár, mit csinálnak kigyelmetek ilyen éktelen lármát? - -A két ember meglepetve fordult hátra, egyszerre levette mindenik a -báránybőrsüvegét s kezet csókolt Simándynak. - -– Instálom, ez a pap meg akar rövidíteni igaz jussunkban. - -Az istállónál levő alak nyers hangon, oláhul megszólalt: - -– Ne járjon a szátok, hanem törjük be az ajtót és üssük fejbe a pópát. - -Simándy odalépett, megragadta a mócz fejszéjét, egyet csavarintott -rajta, s a fejsze az ő kezében maradt; de a mócz a földön feküdt. - -– Frátye, nem ajánlom, hogy még egyszer kinyisd a szádat. - -Todorescu hangja kisivított az istállóból: - -– Csak a puskámat a házban ne hagytam volna, majd befognád a szádat -örökre, te gazember! - -Dühös kiáltással felelt a földön fekvő oláh, de egyúttal félénk -pillantást vetett a Simándy kezében villogó baltára. - -Simándy nyugodtan megszólalt: - -– Kovács, Gáspár, menjenek mindnyájan a kurátor úr házához, majd nyélbe -ütöm a dolgukat. Nem fognak igaz jussukban kárt szenvedni. - -Florica a tornáczon elsikoltotta magát: Pál oda fordult. - -– A mama elájult. - -– Dörzsöljék meg a homlokát eczettel, s azt is szagoltassanak vele. - -Florica eltünt. A parasztok, a kik már lerakták a fát, dörmögve -elvonultak apró lovaikkal, Todorescu pedig zilált ábrázattal bújt elő az -istállóból. Nagyon ráijesztettek. Szidta a tolvaj, gyilkos, gazember -móczokat, de csakhamar kiderült, hogy csakugyan meg akarta rövidíteni -őket, számítván a pénznemekben való járatlanságukra. Nagy kelletlenül -kifizette a különbözetet a kurátornak, a ki elment, s aztán elkezdte -összekiabálni a cselédeit. - -E perczben Florica újra megjelent a tornáczon, s kikönyökölve, Palira -nézett. - -– Jó estét, kisasszony! A tiszteletes asszony magához tért? - -– Igen. - -– Akkor jó éjt kivánok, csak legyenek nyugodtak, majd ügyelek, hogy a -móczok még ma este elhagyják a falut. - -– Tiszteletes úr… - -– Parancsol? - -– A mama kéri, hogy maradjon itt vacsorára. - -– Jaj, nem lehet, ma sült krumplit eszem vajjal, s a sült krumplit, ha -egyszer meg van sütve, nem lehet holnapra eltenni… - -– Hátha nincs megsütve? - -– Dehogy nincs, Sára néni ilyenkor már rendesen tálalni szokott… - -A leány előrehajolt, hogy a kezdődő sötétségben a fiatalember arczát -lássa. - -– Nem únja magát egyedül? - -– Sok dolgom van, nem érek rá unatkozni. - -– A jó társaság nem hiányzik önnek? - -Pál egy darab ideig hallgatott. Jól esett neki a lány lágy, dallamos -hangját hallani. - -– Nem, kisasszony. Az én múltam után jobb nekem így elhagyottan, a -vadonban élni, s tisztán az Isten szolgálatának szentelni életemet. - -– Talán sokat szenvedett? - -S ezt oly édes hangon kérdezte, hogy a fiatalember szive hirtelen -földobogott: sohse beszélt ő erről senkinek, se férfinak, se lánynak, s -most szinte elemi erővel rohanta meg a vágy, hogy panaszkodjék, sirjon. -Elmondjon mindent, a mi történt és a hogyan történt. - -Ránézett a lányra. - -– Kisasszony, maga oly fiatal, szép és boldog… csak zavarná lelki -világát, ha az én bús életemet megismerné. - -– Bocsásson meg, hogy kérdeztem, persze egészen más, ha a testvére -volnék, vagy a… - -Itt összerezzent. - -– Jó éjt! – szólt hirtelen és beszaladt. - -Simándy egy pillanatig utána bámult, rosszul esett neki, hogy a leány -eltünt. Szemére húzta a kalapját s hazament. - -Háza előtt, az asztalon feküdt a keresztalakú sárga virág… Körülnézett. -Sára néni a konyhában volt. Simándy hirtelen, lopva, fölragadta a -bokrétát s a háztetőre dobta. Tompa zuhanással esett vissza a földre. -Nehéz lélekzet tört ki a fiú melléből. Gyönge volt, hibázott, a babona -egy perczre leütötte a lábáról, s ime, bűnhődött érte… - - -X. - -A dalos madarak elrepültek. A falu fölött varjak károgtak. Az erdő -lombjai, a mint a havasokról beléjük fújt egypárszor a metsző szél, -egyszerre lehullottak. Az égen tanyát vertek a sötét felhők, s egyszer -északról délre, máskor keletről nyugatra rohantak kifogyhatatlan -tömegükkel. Simándy tanított, prédikált imádkozott, olvasott és a -tarlott erdőben sétálgatott. Nem volt hozzá való ember a községben és -így mindig önmagával társalgott. Ez pedig veszedelmes társaság. Sokszor -azt a kérdést vetette föl: nem hibázta-e el egész életét? Nem tehetne-e -más helyen fontosabb szolgálatot, mint itt? Nem fecséreli-e el itt egész -életét, életének minden munkáját, holott a pusztulást nem tartóztathatja -föl? Tán más helyen nagyobb sikerrel latba vethetné erejét a -közszolgálatában? Aztán a kétkedés fogta el. Erejét? Hát van-e még neki -ereje? Meg tudná-e állani a helyét az emberi társaságban, az élet -harczában, az összeütköződésekben, a hol egymást gátolják és ököllel -csinálnak maguknak utat? Erre se tudott felelni. Fatalisztikus érzés -vett rajta erőt. A mi róla a sors könyvében meg van írva, az be fog -teljesedni rajta. Hisz eddigi életét is a végzet igazgatta, s taszította -őt ismeretlen utakon végig, a nélkül, hogy ő beleavatkozhatott, vagy -bármit is elháríthatott volna. Fond össze a karodat, fiú, húnyd be még a -szemedet is és várj. Ez az elhatározás vergődött túlsulyra benne. -Lassankint megszokta a mindennapi környezetét. Nagy türelemmel hallgatta -a parasztok elbeszéléseit a faluban történt érdektelen eseményekről, -résztvett a közügyeket tárgyaló megbeszéléseikben. - -Vasárnaponkint egyik-másik jobbmódú gazdánál ebédelt, megtanította őket -régi szép asztali áldásokra, estefelé pedig az iskola termébe -gyülekeztek a felnőttek, s pipaszó mellett elbeszélgettek az ország -dolgairól, nagy Magyarországról, Budapestről, külső országokról, idegen -népekről. S áhitattal hallgatták papjuk szavait… csak a babonáikkal nem -boldogult… mikor a sötét erdők mélyén lebegő árnyékalakok, az éjszakában -elhangzó titokzatos suttogások és panaszos jajszavak kerültek szóba, -akkor meghajoltak a büszke derekak, a félelem sápadtsága ült az -arczokra, s összébb bujtak az emberek… S elkezdték meséiket az -emberalakú sziklákról, a vízi manókról, a hegyi szellemekről, az erdők -tündérleányairól, a gonosz lelkekről… és olyankor siettek haza… szinte -érezni lehetett lelkük didergését… És a pap maga maradt a pipafüstös, -rosszul világított iskolában… mint egy hadvezér, kinek megszökött a -hadserege. S lassankint őt is valami buta, érthetetlen félelem fogta el. -Kisietett a háza elé, hogy forró homlokát lehűtse egy kicsit… Én -Istenem, a népnek igaza van! Ime az erdő zúg, borzong, reszket, mintha -száz meg száz sebesült madár csapkodna benne szárnyaival… A vízmosás ott -tátong mellette, mint egy óriás sárkány szája… benne a folydogáló -csermely is mintha beszélne, a mint a kavicsokat görgeti. Köröskörül él -minden… a kis csemetét valami erő sudárba hajtja… a puszta földből -kibújik a zöld vetés… valami kis barna magból gyönyörű virág lesz… A -csillagok mozdulatlanul sziporkáznak fent a végtelenségben… Ki szegezte -őket oda? Ki szökkenti magasba a facsemetét? Ki lehel életet a puszta -mezőre? Ki parancsolja a liliomnak, hogy fehér legyen, a rózsának pedig, -hogy sárga, vagy piros? - -Az Isten, az Isten, az Isten! - -Mondom és hiszem én, a ki pap vagyok, és leborulok előtted, óh Atyám… - -De a nép a körülötte működő erőket nem foglalja össze, hanem szétszedi -és megszemélyesíti. Rossz és jó szellemekkel népesíti be a tájat, a -melyen lakik… ezt a vad, szaggatott, darabos, girbe-görbe tájat, melynek -mély völgyei és vízmosásai a pokol felé irányítják figyelmét. És -mindenben, a mi körülötte történik, a jó és rossz szellemek működését -látja. És a jó szellemek segítségül hivására, a rossz szellemek -haragjának elhárítására évszázadok óta meggyökeresedett szokásai vannak… - -Ki lehet-e azt irtani a lelkéből? Nem tépjük-e ki a lelkét is, a hitét -is vele? Nem jobb-e meghagyni a népnek az ő mitológiáját, mely -szellemalakokkal népesíti be az eget és a földet, s mindnyája fölött -uralkodik a láthatatlan, az örökkévaló, a mindenható nagy Isten? - -Belekiáltja a nagy kérdést az éjszakába, de feleletet nem kap rá se az -égtől, se a földtől; s összetört lélekkel vonul vissza magányos -hajlékába, imádkozni. - -Mikor már ebbe is belefáradt, gondolatai, imádsága visszaestek a földre, -s lassan, de ellenállhatatlan erővel kúsztak egy és ugyanazon pont… az -oláh pap háza felé. S megjelent előtte a tornáczon az a szép, fekete -lány, a kinek oly dallamos volt a hangja, s oly édesen nézett rá -mélytüzű szemeivel. Úgy vágyott rá, hogy láthassa, hogy beszélgethessen -vele… Aztán megkeményítette, lecsitította a szivét és azon gondolkozott, -nyugodtan, önvizsgálódásba merülve, hogy szerelmes-e ő Floricába? -Ezerszer ismételte, hogy nem, nem… Szivére ütött, a lábával toppantott, -de a kép, a tornáczról lemosolygó lány, nem ijedt meg, ott lebegett ujra -meg újra előtte. Azt a szokást kezdte fölvenni, hogy vacsora után -rágyujtott kurtaszárú hollandi fapipájára és elment sétálni… És rendesen -a papék felé… Az enyhe őszi estén a papék ablakai nyitva voltak, s -Florica zongorázása messze elhallatszott a csöndes völgyben… Todorescu -háza fölött a dombon egy vén, óriási diófa volt, e mellé állt rendesen -Pali, s a sötétséggel egygyé olvadva, mohón szívta be a keringők és bús -rómán nóták harmóniáját… néha Florica maga is énekelt hozzá, üde -gyermekhangon… Pali egészen belekábult, de végigsimította forró -homlokát, hidegen konstatálta magáról, hogy ő a czivilizácziót, a -társaságot, a zenét, a hasonlókkal való érintkezést szomjazza… Igy -megnyugtatva magát, szegény fiú nyugodtabban átadhatta magát az -ábrándozásnak. - -[Illustration: Florica otthon.] - -Százszor, ezerszer megfordult fejében a gondolat, hogy látogatást tesz -Todorescuéknál… de minél gyakrabban foglalkozott a lánynyal, annál -kevésbbé merte ezt a látogatást megtenni. Félt. Ezerszer ismételte -magában, hogy ő az életet, az élet vidámabb részét lezárta… Most a -remeteséget, az apostolkodást éli, a lemondás, a vezeklés útját járja. -Többet az ő világába a föld be nem tolakodik profán érzelmekkel. Mint a -körüle némán álló havasok, úgy tornyosulnak előtte föladatai: ezek nem -tűrnek meg semmiféle más gondolatot. - -És mig így megállapította, megkörvonalazta életét, ő, a pap, -elfelejtette, hogy: ember fia, porból lettél és porrá léssz, el nem -szakíthatod magadat a földtől… - -Az esti kirándulásoknak is vége lett. - -Fagyni kezdett, leesett a hó, nyájasabb lett a vidék. Az az utálatos, -ragadós, fekete sár eltünt s a szem vidámabban, könnyebben siklott végig -a mezőkön. - -Florica únta magát az atyai házban. Az apjának nem mert szólani, mert az -öreg lobbanékony, kiméletlen szavu ember volt, de édesanyjának sokszor -tett keserű szemrehányást, hogy miért nevelték városban úrilánynak, -mikor ide hozzák az Isten háta mögé elhervadni. Pedig járattak neki egy -csomó bukaresti és németországi képeslapot, minden hónapban egyszer -Szebenbe küldtek s egy tuczat könyvet hozattak a kölcsönkönyvtárból, -kapott szép zongorát és mindenféle kottát – de a leány békétlenkedett, -mert nem volt társasága. - -– Az a bamba magyar pap legalább felénk nézhetne néha – fakadt ki -egyszer az anyjának – ugyan rosszúl ismerték, ha azt hitték, hogy -dörgölőzni fog hozzánk. - -– Hallgass, mert az apád megver, ha ilyeneket mondasz. - -– Pedig én mondok! Az az egyetlen fiatalember a községben s az se jár -ide. - -– Ugyan mit nyernél azzal a feszes kálvinista bugrissal? - -– Lássa mama, maga igazságtalan. Egészen jól elbeszélgettünk útközben, -meg mikor itt járt. - -– Jó, jó, de nem hivhatjuk meg, ha nem tesz első vizitet nálunk. Uj pap -és fia lehetne apádnak. De persze nem tudja, mi az illendőség. - -Floricát csakugyan idegessé tette, hogy Simándy nem óhajtja az -ismeretséget folytatni. Hetek múltak el a legutolsó találkozás óta, de a -lány újra szinét se látta a magyar papnak. Ez bosszantotta a hiúságát. -Ugy látszik, ártatlan kaczérkodása nyomtalanul lepörgött a -fiatalemberről. Gondolkozott, hogy nem sértette-e meg? Talán ő, vagy a -mama nagyon is leereszkedőleg bántak vele? Eszébe idézett minden szót, a -mit beszélgettek, de nem bukkant rá semmire, a mi Simándy érzékenységét -sérthette. Talán azért haragszik, hogy ő olyan rosszul beszél magyarul? -Hiába töprengett, nem tudott rájönni. De mély fájdalommal rendezgette, -szellőztette sokféle szép ruháját, melyek mind kárba vesztek. Soh’se -vette föl, mert nem érdemes, nem volt, kinek tessen. S a mint egyszer a -nagy ruhás szekrényben babrált, két elszáradt bokréta került a kezébe. -Az egyik a costanzai parkból, a másik a Simándyé. Sokáig nézegette, -aztán a costanzait a kályhába dobta. A Simándyé ide-oda forgott a -kezében, de végre azt visszahajította a szekrénybe és ruhákat tett rá. -Miért? Arról maga se tudott számot adni. - -Valamelyik kora téli napon Sára néni, a tiszteletes úr földi -gondviselője, jelent meg a görög-keleti parókián, tudakozódni, hogy az -unokája, a ki pakulár-bojtár volt Todorescunál, mikor jön le a birkákkal -a havasi esztenáról. A pópa nem volt otthon, hát Sára néni leült a -konyhán egy kicsit diskurálni. A cselédek tréfáltak az öreg asszonynyal -s ajánlottak neki módokat, hogyan boszorkányozza meg a szép, fiatal -gazdáját, ha azt akarja, hogy beleszeressen. Ekkor Florica lépett a -konyhába s a vihogó lányok elhallgattak, de Sára néni jónak látta -megjegyezni: - -– Ha én ilyen szép, derék ifjú lányka volnék, mint a kisasszonyka, akkor -is csak imádsággal mernék hozzá közeledni… - -– Kihez? – kérdé Florica. - -– Az én áldott jó gazdámhoz. - -– Ki a maga gazdája? - -– A magyar pap, instálom. - -– Maga vezeti a háztartását? – szólt a lány és melléje telepedett a -padra. - -– Igenis, instálom, én. - -– Milyen ember a maguk papja? - -– Nem szólhatok hozzá, instálom, nem érem én őt fel észszel. De azt -tudom, hogy jó, mint a falat kenyér. A multkor az Ávrámék kutyája is, a -leggonoszabb állat a faluban, oda simult a lábához és a farkát csóválta. -Még az állat is megérzi, hogy jó emberrel van dolga… A minap gyalog -fölment a havasokra s három napig a favágók közt maradt; egy gyereket -megkeresztelt, a nagyokat megtanította az evangyéliomi hitre és -meghagyta nekik, hogy karácsonyra lejőjjenek Úrvacsorát venni. - -– De hát mit csinál egész istenadta nap? - -– Tanítja a gyerekeket. Aztán jár a templomba, imádkozni. Olvas odahaza, -meg játszik a kis orgonáján. Az Úrasztala alatt a gödörben régi irásokat -talált, most egyre azt bújja. Azt mondja, megírja abból az eklézsia régi -történetét. - -Todorescuné jött ki, hát a lány elhallgatott a kérdezősködésekkel. Sőt -intett Sára néninek, hogy hallgasson, s a tűzhelyhez lépve, nagy -buzgalommal kevergetett valami fazékban. Arról persze nem tehetett, hogy -a fazékban véletlenül nem volt egyéb forró víznél. - -Sára néni illedelmesen kezet csókolt a papnénak, s tudakozódott, hogy -mikor jönnek le a pásztorok, s velük Gyorgye Sabo, a ki alatt Szabó -György értendő, a kis pakulár. - -– Nem maga a magyar pap cselédje? – szólt a papné. - -– De igenis, instálom, én vagyok. - -– Én bizony azt hittem, hogy a maga gazdája meghalt, vagy tán elszökött -innen. Van egy hónapja, hogy hirét se hallottam. - -– Tetszik ösmerni? - -– Persze. Együtt jöttünk haza még az őszön. Egy kocsin. Aztán egyszer -megmentett bennünket a favágóktól. De nehogy szóljon neki. Ha neki a -remeteség jobban tetszik, éljen a kedve szerint… - -– Sok dolga van, instálom, az én gazdámnak, nem ér az rá mulatni. Nem -talál itt magához való embert, hát hová is járjon? - -A papné mérgesen nézett az öreg asszonyra, a ki megérezte e tekintet -szúrását, megint alázatosan kezet csókolt és elkullogott. - -Ijesztő, sötétszürke felhők tanyáztak napok óta az égen, jeléül annak, -hogy hóvihar közelg. A varjúk ezrével tódultak a faluba, mintha ők is -féltek volna attól, a mi odakint készül. Egy este, vacsoratájban, Sári -néni ijedt ábrázattal állít be Simándyhoz és jelenti, hogy megjöttek a -havasi pakulárok, de a Gyorgye fiút elveszítették. Belezuhant valami -ködös mélységbe, s társai, miután egy darabig kiabáltak utána, ott -hagyták, mert a köd egyre sürübb lett, s estére a birkákat födél alá -kellett hozni. Simándy rögtön ment Todorescuhoz. A pap kint volt az -akolnál, s mivel öt birkája hiányzott, csunya veszekedés után különböző -levonásokkal büntette a pakulárokat. A félvad, sovány alakok megtörve, -szomorúan álltak az istállólámpa pislogó fényében. Most következett -volna jutalma az egész évi fáradozásuknak, s érezték, hogy az a -csekélység is, a mit vártak, hogy siklik ki kezükből. Már a hízót -lekanyarította a pap a salláriumból, lecsipkedett a -kukoriczakommenczióból is. A pálinkát pedig szóba se merték hozni. Ez -olyan áldomásféle volt, melyet az este szoktak elinni, víg dudaszó -mellett. Mikor a pap rekedten, dohogva a háza felé indult, Pali -ráköszöntötte a jó estét. Todorescu mogorván fogadta, s kérdezte, hogy -mi tetszik? - -– Pár szóm volna önnel. - -– Tessék feljönni a lakásomra, egészen át vagyok már fázva. - -Szótlanul haladtak egymás mellett, a pap beszólt a konyhába: - -– Asszony, add be az irodába a szilvóriumot, két pohárral. - -A pap irodája barátságosan, jól volt bebutorozva. Néhány szőnyeg is volt -benne. A falon a király, a szebeni metropolita s Carmen Sylva arczképe -lógott. Pali letette a bundáját, s a kinált székre ült. Még mielőtt -szólhatott volna, nyilt az ajtó s Florica lépett be, tálczán hozva a -szilvóriumot. A lány meglepetten nézett Palira, a ki kimért -udvariassággal köszönt. A mint letette a tálczát, futott ki. Nyilván egy -kicsit kóczos volt a haja, egy kicsit pongyola a ruhája. - -– Hagyja, tisztelendő úr – szólt Pali, mikor a pap tölteni készült, – -nincs időm iddogálni. Nagyon komoly dolog hozott ide. Mi lesz a Szabó -fiúval, a ki a mélységbe zuhant? - -A pap vállat vont. - -– Vagy meghalt, s ez valószinű, vagy még él s akkor reggelre megfagy. - -– S ezt ön, a ki gazdája, csak ilyen könnyedén odaveti? - -A pap ingerülten fölcsattant: - -– Talán a kezeimet tördeljem? Csak egyéb bajom ne volna ennél. - -Pali hidegen szólt: - -– Én e fiu életéért önt teszem felelőssé. Ha ön a pakulárokat lámpákkal -és kötelekkel tüstént visszaküldte volna, megmenthették volna a fiút. - -A pap idegesen felelt: - -– Legyen szives más hangot használni velem szemben, az én házamban. A -pakulárok nappal se mertek utána ereszkedni, hát hogy mernének éjjel? - -– Ez az utolsó szava? - -– Az utolsó. - -– Nem hajlandó segédkezet nyujtani, hogy a fiut megmentsük? - -– Kárbaveszett fáradság. Sőt veszedelmes vállalkozás. - -– Hát akkor megmentem magam. - -S Pali fölállt. A pap is. - -– Mit akar tenni? - -– Összeszedem a faluban a bátor embereket, s utána megyek. - -– Még az éjjel? - -– Tüstént. - -– Florica jelent meg, egy nagy égő lámpással, a haja már teljesen -rendben volt és sötét ruhájára egy kaczér kis fehér kötényt tett föl. A -lámpást letette és a gyertyát elfujta. - -– Papa, – szólt a lány – a mama kérdi, hogy a tiszteletes úr talán -nálunk vacsorál? - -– Köszönöm, kisasszony, sürgős dolgom van. - -És fölvette a kabátját. Todorescu komor, bosszús arczczal nézett maga -elé. A fiatal pap udvariasan köszönt, bocsánatot kért, hogy a háziakat -háborgatta és elsietett. Todorescuval nem fogtak kezet. Az oláh pap -valami köszönésfélét morgott, de artikulált hang nem jött ki a száján. -Alig csukódott be mögötte az ajtó, Todorescuból kitört a düh, s olyat -ütött öklével az asztalra, hogy a lámpás külső üvege megrepedt. - -– Honnan került ide ez a félbolond? Mi köze annak a rongyos -pásztorfiúnak az életéhez? Mit törődik vele, hogy él-e vagy meghalt? Nem -értem, nem értem. - -Ekkor lépett be Todorescuné. - -– Képzeld, ez a féleszű fráter azt kivánta, hogy én most tüstént -kerekedjem föl és éjnek évadján rohanjak Szabó Gyorgye után, a ki -bizonyosan összetörve és halva fekszik valamelyik feneketlen mélységben. - -– Miért nem megy ő maga? – csattant föl Todorescuné, – Hisz még -erőteljes fiatalember. - -A pap összehuzta szemöldökeit. - -– Hiszen megy. Azonnal elindul egypár emberrel, ha ugyan fog magának -bolondokat… de ha nem fog, akkor képes maga is elmenni. Hát ez a -föladata egy papnak? Hisz ez hallatlan. - -Nagyon halkan megszólalt Florica hangja: - -– Papa, veszedelmes ez a vállalkozás? - -– Veszedelmes-e? Olyan veszedelmes, hogy ha meg nem fagynak, akkor a -mélységbe zuhannak; de ha ezt kikerülik, bizonyosan megeszik őket a -farkasok. - -Florica szó nélkül kifordult a szobából. A konyha zugában keservesen -sírt egy bejáró mosogatólány. - -– Mi bajod, Rózi? - -– Hagyja kisasszonykám, nem lehet vele okosan beszélni, – szólt a -szakácsné. A magyar pappal elment a szeretője, Petru, a pakulár, a ki -csak ma jött meg a havasokról… - -– Te ezen sirsz? Derék, bátor fiu a Petru, hogy elmegy segíteni a kis -Gyorgyét megmenteni. - -– De én érzem, hogy Petrut nem fogom többet látni. El fog pusztulni a -többivel, – bőgött a lány, – a hogy megálmodtam, úgy lesz. Összetépik a -gonosz lelkek, s megiszszák a vérét, hogy ne fázzanak. - -– Arra is mondtam már segítséget! Gyujts a Szent Bazil képe alatt -gyertyát és imádkozzál el hét Miatyánkot és hét Üdvözlégyet… - -Florica fölkapta a szakácsné nagy kendőjét és kiállt a tornáczra. Fagyos -szél fujt, mely a száraz, kemény erdőben olyan különös zajt csinált, -mintha egy brigád masirozó csontváz csontjai zörögnének. Erősen kezdett -havazni. Néha dörgő roppanás hallatszott a messzeségből: lavina zuhant -alá a völgybe. - -Egy pakulárbojtár settenkedett elő valahonnan a konyha felé. - -– Te, fiu, elmentek a Gyorgyeért? - -– El. - -– Kik? - -– A magyar pap, Petru, meg Papp Mózes, a medveölő. - -– Gyalog mentek? - -– Nem a, szánon, fegyverrel, lámpással, kötéllel… - -Egy hang kiáltott ki belülről: - -– Florica, hun vagy? Vacsorálni gyere! - -A leány még egy hosszú pillantást vetett az alaktalan téli éjszakába, -aztán borzongva befutott. Apja az egész vacsora alatt Simándyt -tárgyalta, válogatott gorombaságok kiséretében. Néha az erősbülő szél -megrázta az ablakokat. Ilyenkor a pap elhallgatott, mintha az a sejtelem -villant volna át a lelkén: hátha ez a fiú most utolsó útját járja? És -suttogva tette hozzá: _Az őrült, az őrült!_ - -A havasi faluban mindenki elpihent, a házak egymásután behunyták sárga -szemüket. De az emberek aligha. Mindenki remegve hallgatta a -Jégkirálynak, s az Éj királynéjának vad mulatozását, a hóvihart. És -Florica ágya fölött égett a gyertya Szent Bazil aranyos képe előtt… a -leány merőn nézett rá… keze össze volt téve… és imádsága túlszárnyalta a -hóvihart, fölhatolt még a csillagokon is túl, az örök Isten zsámolya -elé… - - -XI. - -Simándy legelőször is Papp Mózes házához ment. Papp Mózes olyan -elparasztosodott kurtanemes volt. Az apja, a nagyapja valami nagyobb -uraságnál vadász, ő maga is ebbe a mesterségbe született. Egész életét, -a mint az iskolából kikerült, kint az erdőn töltötte, s most ide vonult, -hogy földjén eléldegéljen s a szabad rengetegben elvadászgasson. Pofáján -egy medvekarmolás mély barázdája vonult végig, testében mindig lakott -egypár sörét, vadorzókkal vívott csaták emlékéül. Ölmagas, bozontos -szakállu férfiu volt, templomba bizony nem igen járogatott, inkább néha -a papjához egy kis beszélgetésre. Mikor Simándy előadta neki, hogy miről -van szó, fölállt a meleg kemenczesutból, s csak annyit mondott nagy -flegmával: _Meg lehet próbálni._ Simándy elsietett, hogy a pakulárok -közül keressen egy vezetőt és lelkére kötötte Mózes gazdának, hogy -gyorsan elkészüljön. Egy fertályóra múlva vissza is tért Petruval, a -kinek pénzt és pálinkát igért, csakhogy velük jöjjön. Papp Mózes akkorra -már befogta a lovait, két apró macskát egy kis szánkóba. Aztán végig -nézett a papján, s a vizsgálat eredménye az lett, hogy tetőtől-talpig -felöltöztette, meleg posztócsizmába és hosszú báránybőrbekecsbe. A szán -hátuljába hosszú kötelet, lapátokat, lámpásokat, elemózsiával jól -megtömött tarisznyát és egy kétliteres pálinkás-butykost tett, -megmondván Petrunak, hogy ne próbálja a holmit megdézsmálni, különben -ledobja valami szakadékba. A dohányzacskóját repedésig megtömte, s -azonkívül felszólította a papot, sőt Petrunak is megengedte, hogy -gyujtson pipára. «Csak úgy, mintha rendes dologban járnánk. Az nyugtatja -meg az embert.» Még egy kupicza pálinkát is fölhajtottak, aztán Petru -kapott egy szekerczét, Simándy egy puskát, Papp Mózes is fogta a rendes -medveölő fegyverét és elhelyezkedtek a szánon. - -A lovak lassan kifordultak az útra és neki vágtak a havasoknak. Simándy -szeme-szája egyszerre tele lett hóval és nem látott. A mint a -Csiszár-dombra, honnan még egy pillantást vethettek a falura, fölértek, -a szélvész egyszerre egész hófelhőt dobott rájuk, s a lovak megálltak. - -– Czudar idő, rosszabb, mint gondoltam, – mormogta Mózes. - -– Jézus segélj! – felelt hangosan a pap. - -Petru megmozdult, mintha ki akarna ugrani. A medveölő mellbe taszította -a puskájával. - -– Érzed Petru? Úgy vigyázz, szolgám, hogy keresztűllőlek, ha szökni -akarsz. - -– Isten legyen nekünk irgalmas, – felelt vissza az oláh, keresztet -vetett magára és hangosan imádkozott. - -Mózes gazda leszállt, körülnézte a lovakat, hámot, istrángot -megtapogatott, aztán visszaült és elindította állatait. A gyeplőt is -eleresztette, vagyis oda kötözte a szánhoz. - -– Isten kegyelmére és a lovak ösztönére bízzuk magunkat, – magyarázta a -papnak. - -A lovak lassan baktattak előre. Óvatosan haladtak, mintha megválogatták -volna, hogy hova lépnek, de nem álltak meg egy pillanatra se. Néha egész -hótömeget fujt rájuk a szél, s úgy tetszett, mintha elakadnának, de -Mózes egy szavára a derék párák nekifeküdtek az istrángnak, s a kis szán -szépen tovasiklott. A lovakon lógó vékonyhangú kakasharangok élesen -csilingeltek. Ha a szél nem hordta volna a havat, egészen jól láthatták -volna, mert a hó fehérsége világossá tette az éjszakát. - -[Illustration: A lovak lassan baktattak előre.] - -Papp Mózes még beszélgetni is ráért. - -– Mondja csak, tiszteletes úr, mije kigyelmednek az a Gyorgye-gyerek, -hogy így szivén viseli a sorsát? - -– Embertársam, Papp uram. - -A magyar sokáig hallgatott. Forgatta magában a feleletet. A fejéből a -szivébe küldte, meg vissza. - -– Ki törődik egy ilyen tudatlan, apró féreggel? – folytatta – hát nem -mindegy, hogy ma fagy-e meg, vagy holnap eszik meg a farkasok? Ki veszi -észre, hogy az a kis, piszkos pakulár-bojtár, a kit a juhászok ide-oda -rugdalnak, nincs többé a világon? Vajjon sír-e utána valaki, ha nem -hallja többé szólni a furulyáját? - -És Simándy vissza: - -– Lehet, hogy úgy van, Papp uram. Lehet, hogy a Bodonyék szép, fehér -kutyáját többen sajnálnák a faluban, de én azzal nem törődöm. Ő is az -Isten teremtése, belé is olyan lelket lehelt az Ur, mint a hatalmas -királyokba. Van neki gondolkodó feje és érző szive. Micsoda -lelkiismerettel ülnénk mi most a meleg sutban, tudva azt, hogy -embertársunk kint az éjszakában halállal küzd és segítségért sikoltoz? - -– Hátha úgy végezte az Ur, hogy így haljon meg? – szólt Mózes. - -– Hátha úgy végezte, hogy mi védjük meg? - -És a kálvinista vissza: - -– Hátha úgy végezte, hogy mi is ott veszszünk? - -Simándy megdöbbenve elhallgatott. Van-e joga neki ezt a két embert -magával vinni ebbe a veszedelembe? Mit tudja ő ezek primitiv életének a -titkát; ismeri-e kisded érzelemkörüket? Talán ennek a marczona -medveölőnek kedves kis unokái járnak az eszében, a kiknek -medvekalandjait mesélni szokta? Talán annak a hosszúhajú oláhnak, ott a -kasban, egy fehérviganós fekete lány jelenik meg a szeme előtt, a kivel -kis, hegyoldalon álló sárkunyhóban boldog, hosszú családi életet -álmodott magának? Csak ő az itt, a ki nyomtalanul suhanhat át a -megsemmisülésbe, széles e világon sehol nincs egy arcz, melyen az ő -emlékezetének szentelt könny fog végiggördülni. Micsoda vad önzés tőle, -a kit az élet nem érdekel, két embert magával ragadni… - -– Papp uram, ha tetszik, visszafordulhat, én egyedül is tovább megyek. - -A medveölő egyet horkant, mintha valami sértőt mondtak volna neki. - -– Nem úgy van az, tiszteletes úr. Nincs az a veszedelem, a mi elől én -meghátrálnék. Mert tudom, hogy életem az Ur kezében van, s nem -történhetik más, mint a mi elvégeztetett. De hát tudni akartam valamit -és most már tudom… A tiszteletes úr nemcsak szavaival pap, hanem -tetteivel is. Volt itt nálunk már sok szépen imádkozó, szépen prédikáló -pap, de mind megszökött, mikor a zabkenyérre került a sor… Így aztán -szétzüllöttünk, elfogdosott bennünket a pópa, a ki százféle babonával -hálózza be lelkünket… Apostolok, próféták kellenének a mi hitünknek, -uram… mert ha a pap gyönge legény, megdől az eklézsia, minden ő rajta -fordulván meg… De hát a tiszteletes úr más fából van faragva… jó fából… -neki megy a halálos veszedelemnek embertársáért… Tiszteletes úr, most -már ismerem, ha kell, tudom, nyomorog, küzd, meghal a hitéért, a -hazájáért… A jó Isten áldja meg! - -Ott motoszkált Simándy bekecse körül, végre elérte czélját: elkapta -kezét és megcsókolta. - -Simándy csak engedte. Mélyenjáró gondolatok szántottak végig háborgó -lelkén: ez az egyszerű ember nagy dolgokat leplezett le előtte. Hát úgy -volna? Mint református papnak oly csekély külső eszközök állnak -rendelkezésére, hogy hívei kedélyvilágára hasson, hogy csakis nagy -tettekkel, példákkal lehet őket vallásukhoz bilincselni? Így volna ez? -Minden a pap egyéni értékén fordulna meg? De hisz akkor jaj neked, -szegény fiú, mert az élet buta, köznapi, egyforma szürkeségében mikor -nyilik alkalom a tettekre? A tömegeket magukkal ragadó példákra? Az -önfeláldozásra? - -– Hahó! – kiáltott Papp Mózes és a lovak megálltak. - -A medveölő leugrott a szánról és a lovak elé állt. - -Az út egyik felén mélység volt, a másik felén meredek hegy, gyér -fenyőerdővel. Valamelyik szálfát a vihar kitörte és az most szánkázott -lefelé irtóztató zúgással. Petru jajgatott, a lovak fujtak és remegtek. -Simándy kimeresztette a szemét és előre nézett. A lovakat és gazdájukat -belepte a hó: mint fehér márványszobrok álltak előtte az éjszakában. A -zúgás egyre közelebb jött, erősödött, valóságos dörgés lett belőle. -Mintha az egész hegyoldal megmozdult volna: pattogott, sivított, -recsegett minden. S egyszerre a félelmes lavina, mint egy élő -szörnyeteg, villámsebesen átnyargalt az úton s tovább robogott a -mélységbe, a pokolba. - -Valami negyven lépésnyire mögöttük vágott el. De a nagy légáramlat egy -tömeg fölkavart havat vágott rájuk. - -– Hahó, tiszteletes úr! - -– Itt vagyok, Papp uram! - -– Mögöttünk vágott le a görgeteg. - -– Hála Istennek. Mehetünk tovább? - -– Előbb egy kicsit ki kell ásni magunkat. Hej, Petru, ne vaczogj! Hozd -ide a lapátokat! - -Petrut ez a fölszólítás meglehetős örömmel töltötte el, mert -följogosította őt rá nézve fölöttébb kedvező kombinácziókra. Ha Papp -gazda a lapátokat kéri, akkor Papp gazdát az ördög nem vihette el. Ha ő -ezt a fölszólítást egészen jól hallja: az ördög őt se vihette el. Így -egyelőre nincs semmi baj. Fölemelkedett vaczkából, lerázta a havat -magáról és ment lapátolni. - -– Láttad a drákut, gazda, a mint elszánkázott mellettünk? – kérdé halkan -Mózest. Mert az oláh tudja, hogy a magyar még akkor se bujik el és -hunyja be a szemét, mikor a dráku megjelenik előtte. - -– Nem dráku volt az, szolgám, hanem az Istennyila. A magyarok Istene -belelőtt a pokolba. - -– Biztosan tudod? - -– Láttam. Ülj föl, indulunk. - -Pár percz múlva baktattak tovább az úton. Petru folyton beszélgetett; -így bátorságosabbnak érezte az állapotot. Simándy szótlanul hallgatta -őket; a magyart, a ki az üvöltő vésznek közepette is megőrizte -hidegvérét és humorát, és a román fiút, a kit a félelem fecsegővé tett. - -Rövid idő mulva az Ördög szájához érkeztek, s Petru egészen pontosan -megjelölte a helyet, a hol Gyorgye a mélységbe zuhant. Papp Mózes -mindjárt mondta, hogy itt a mélység elég meneteles, s lehet, hogy a fiú -épen ért le s odalent se törte össze magát, ha nagy hóba esett s nem -valami szikladarabnak ütődött. A vihar itt kevésbbé dühöngött, mert a -hegyek összébb szorultak és az erdő is sűrűbb lett. Csak a fejük fölött -hallották tombolását a csúcsokon, de maguk keveset éreztek belőle. Papp -Mózes azonnal cselekvéshez látott. Az útnak a mélység mellett futó -szélén egy villámsujtotta fatörzs állott, erre ráhurkolta a leghosszabb -kötelét, melyre minden két arasznyira egy gomb volt kötve. A kötél másik -végét ledobta a mélységbe. Aztán a lovakat is fához kötözte s tele -abrakos tarisznyát akasztott a fejükre. Petrunak megengedte, hogy húzzon -egyet a kulacsból s aztán meghagyta neki, hogy álljon a lovak mellé és -vigyázzon rájuk. Aztán a papnak szólt: - -– Tiszteletes úr, én puskával, lámpással lemegyek, a kötélbe -kapaszkodva. Aztán, ha belefujok a sípomba, jőjjön utánam szintén -puskával és lámpával. - -– Tán előbb én… - -– Hagyja! Én úgy ismerem odalent a talajt, mint a tenyeremet. Vakon is -el tudnék itt igazodni. Isten nevében! - -Simándy kezet szorított a marczona vén vadászszal s az a kötél mentén -leereszkedett a mélységbe. Nem telt bele öt percz, éles sivítás tört föl -alulról. Simándy utána ereszkedett. Néha lógott a kötélen, olyan meredek -volt a hegyoldal, de különben szépen lépésben haladhatott. Egyszer csak -elfogyott a kötél. - -– Hahó, Papp úr! - -– Itt vagyok. Végire jutott a kötélnek? - -– Végire. - -– Csak előre. Lent van már. - -Simándy a hang után ment s egy kis csetlés-botlás után ott állt Papp -Mózes mellett. Meggyujtották a lámpásokat. - -– Ide nem sok havat teregetett a vihar. A fiút tehát el nem takarhatta. -Lehet, hogy semmi baja se történt, s elindult itt a mélységben, -valamerre utat keresni hazafelé. Akkor biztos, hogy eltemette a hó. De -talán itt fekszik valahol, meghuzta magát szélmentes helyen s várja a -virradatot. Hahó Szabó, hahó Gyorgye! - -Nem jött rá felelet. Ekkor elindultak, az egyik jobbra, a másik balra, s -minden fát, bokrot, szikladarabot megnéztek. Simándy utasítása az volt, -hogy csak addig menjen, a míg Papp Mózes lámpáját látja, messzebbre ne. - -– Hahó! – kiáltott a medvevadász vagy negyven lépésről. - -– Hahó! - -– Nem hallotta? - -– Mit? - -– Kutyaugatást. - -– Nem! – kiáltott Pál és Papp Mózeshez sietett. - -Figyeltek. Most tisztán, bár gyöngén, ismétlődött a kutyaugatás. A két -ember arra sietett. Egy mély patakmeder felé közeledtek: onnan egyre -erősebben hallatszott az ugatás. Leugrottak a mederbe: ott, a kinyúló -part alatt, széltől védett, hótól mentes helyen feküdt egy fiatal -gyerek: a Szabó Gyorgye. Mellette egy kis, kóczos, lompos, nyeszledt -kutya, mely a fiú képét nyalogatta és közbe-közbe ugatott. Mikor a két -férfit meglátta, farkcsóválva eléjük ugrott és öröme jeléül vihánczolni -kezdett. - -– Lám, a társai ott hagyták, s ez a dög utána ugrott, – szólt Papp -Mózes. - -Azzal a fiú mellé térdelt, föltépte a mellét. - -– Még él, de egészen meg van dermedve. Gyorsan vetkőztessük le. - -Egy pillanat alatt meztelenre vetkeztették, s hóval tetőtől-talpig -keményen megdörzsölték. A fiú tagjai melegedni kezdtek. Aztán száraz -ruhával sebtiben újra megdörgölték és megint felöltöztették. Most Papp -Mózes bicskával fölfeszítette összeszorított száját s jó öt korty -pálinkát mért bele. A fiú nagyokat nyelt és kinyitotta a szemét. - -– Jézus, légy velem! – mormogá, azzal pillái újra lecsukódtak. - -A vén medveölő szó nélkül levetette hatalmas bekecsét, bepólyálta a fiút -s fölállt. - -– Ezzel egyelőre megvagyunk. Nem fog meghalni. - -– Talán tüzet kéne rakni? - -– Nem, most elég melege van. Most a vére újra megpezsdült s bejárja -minden porczikáját… No, gyere ide, te kis kóczos! - -Ez a fölhivás a kutyának szólt, mely hihetetlen örömmel nézte a segítők -működését. Hol az egyikhez, hol a másikhoz futott, míg térdeltek, s -nyájasan döfödte őket az orrával. Majd elkezdett vidáman ugatni, majd -ismét körös-körül szaladgálta őket, mint egy bolond s nagyokat -hempergett a fagyos földön. A fölhivásra heves farkcsóválások közt -azonnal Papp Mózesnél termett. - -A vén vadásznak csak úgy sugárzott a szeme a szeretettől, mikor a -görhes, kiéhezett állaton végignézett. Micsoda utolsó alakja a -világrendnek a havasi juhászok kis bojtárja! S ezután még hol következik -a bojtár kis kutyája! S ebbe a hulladékokból táplálkozó, rugásokkal -traktált nyomorult féregbe mekkora szeretetet, hűséget, önfeláldozást -oltott a teremtő! Ezt jártatta az eszében Simándy, mikor Papp Mózes -végig-végig simogatta a kutyát, s megveregette a koponyáját. - -– Pálinkát nem adhatok neked, hanem megállj, van más. - -Elővett egy darab szalonnát, kenyeret, fölvagdalta, s a kutya elé rakta. -A szegény állat mohón fölfalta s utána még jobb kedve támadt. - -– No, most vigyük föl a Gyorgyét a kocsira. Menjen előre, tiszteletes -úr, a lámpásokkal. - -Ölbe vette a fiút és úgy vitte a pap után. Megkeresték a kötél végét. - -– Hát most, tiszteletes úr, kapaszkodjék föl a kötélen, aztán majd én -rákötöm Gyorgyét és sipolok. Akkor feküdjenek neki Petruval odafönt és -húzzák. De ki ne ereszszék a kezükből. No, előre! - -Pali fiatalos erővel neki vágott a mélység meredekének, s nemsokára fönt -volt. - -– Élsz még, Petru? - -– Élek. Megvan-e Gyorgye? - -– Meg, fiam. Semmi baja nincs. - -– Dicsértessék az Ur neve. De ha én a lovak közé nem állok, már régen -megfagytam volna. - -– Gyere csak ki onnan. Állj ide! - -Megmagyarázta neki, hogy miről van szó. Pali és Petru elhelyezkedtek a -mélység szélén. Egyszerre csak éles sípszó hangzott a ködös homályból. - -– Isten nevében, ne sajnáld, Petru, és húzd, ha megszakadsz is bele. - -A két fiatal ember elkezdte húzni a kötelet. Lassan jött a teher, hol -könnyebbnek érezték, hol nehezebbnek. Néha megakadt s olyankor pihentek. -Mikor a síp megszólalt, újra kezdték a munkát. Így ment ez valami husz -perczig, a mi nekik egész végtelenségnek tetszett. Végre megszólalt az -öreg vadásznak a hangja a sötétben: - -– Itt vagyok, tiszteletes uram. Még két percz és fönt vagyunk. No még -egy kis erőlködés. Ne sajnáld, Petru. - -A két ifjú újra nekifeküdt, s a medveölő ott termett az úton, jóformán -emelve maga után Gyorgyét. - -– Hozta Isten, Papp uram, – szólt Pali, a verejtékét törülgetve. - -– Nehéz volt? - -– Egy kicsit. - -– Nem várhattuk meg, míg egészen magához tér, mert az idő kezd irtóztató -hidegre fordulni s mind itt fagytunk volna. - -– Haza viszszük? - -– Bajos. A görgeteg elzárta az utat visszafelé. Tudok én ide közel egy -jó medvebarlangot, oda vonulunk, míg a vihar el nem múlik. - -Jól betakargatva, a szánra tették Gyorgyét, a ki lélekzett, de -eszméletlen volt, melléje dugták, jól be a szalma közé, a kis kutyát, -aztán jót húztak mind a hárman a pálinkás butykosból, s elindultak. - -– Hová megyünk? – kérdé némi nyugtalansággal Petru. - -– Nem messze, fiam, egy jó meleg medvebarlangba. - -– De hátha a medve otthon van? - -– Elférünk azért ott mi is. A medve jó állat. - -– Jó állat az ördögnek, de nem nekünk, – dörmögte Petru. - -– Hopp! – kiáltott Papp Mózes és leugorva a szánról, a lovak elé ment, -megfogta a kötőfék végét s valami fensíkfélére, oldalt vezette őket, – -itt vagyunk. - -Meggyújtotta az egyik lámpást s fogta a puskáját. - -– Petru, vedd a fejszédet és gyere velem. - -– Hová? - -– Megnézni, hogy üres-e a medvebarlang? - -– Uram, neked ép olyan két jó szemet adott a teremtő. Száz medvét ép úgy -meglátsz velük, mint egyet… Minek neked még az én két szemem is? - -– Majd én megyek, – szólt Pali. - -– Petru, gyáva ficzkó, kösd a lovakat egy fához. Tiszteletes úr, tegye -le ide a földre a lámpását. - -Azután a medveölő megnézte a fegyvereket, s a Paliét is golyóra -töltötte. Valami harmincz lépést fölfelé mentek a hegyoldalban s egy -csomó bokor közt, majdnem embermagasságnyi nyílás előtt megálltak. - -– Tiszteletes úr, tegye le ide a földre a lámpáját. Ha lövést nem hall, -de medvét lát kirohanni, hagyja futni, ne lőjjön rá. Mert jegyezze meg, -s halld meg te is Petru, ő jobban fél tőlünk, mint mi tőle… Ha lövést -hall bent, be ne jöjjön, de akkor résen legyen, mert én vele harczba -keveredtem, s megsebezve hajtom kifelé és akkor ő fog önre rohanni. Csak -arra vigyázzon, hogy ha én futok ki elől, véletlenül belém ne lőjjön. - -Az öreg vadász meglazította hüvelyében a vadászkését, fölhuzta a -puskáját és a végére akasztva az égő lámpást, belépett. - -Egy szempillantás alatt kívül termett. - -– A medve itt van, de alszik. No, Petru, föl mered-e költeni? - -– Lődd agyon álmában, uram. Hisz így pompásan megszabadulunk tőle. - -A vén vadász indignálódva felelt: - -– Jegyezd meg, hogy a magyar ember senkit se öl meg álmában, még az -állatot se. Majd mindjárt fölébred őkelme. - -Egy darab szalonnát vett hamar elő, a lámpa lángjánál megpirította, s -behajította a barlangba. - -– Erre a szagra tüstént magához tér. Szaladj Petru a lovakhoz, hogy -világgá ne menjenek. Tiszteletes úr, a két első lába közé czélozzon, -mind a két töltést oda. Ha véletlenül nem volna neki elég és önnek -futna, ne kimélje a puska boldogabb végit. - -Dörmögés hallatszott a barlangban. - -– Vigyázat, jön már! - -A következő pillanatban egy nagy barna medve bujt ki a nyíláson. Négy -lövés dördült egyszerre, s a maczkó vért okádva a fehér hóra, hirtelen -leült, miközben irtóztatóan ordított. Papp Mózes villámsebesen töltött, -s egy ötödik lövéssel szétloccsantotta a vadállat koponyáját. A medve -lefeküdt, egyet rúgott s vége volt. Ekkorra már ott termett Petru is és -bocskoros lábával elégedetten gázolta a bozontos vadat. - -E pillanatban ágyúdörgés-szerű roppanás hallatszott. - -– Siessünk elhelyezkedni és tüzet rakni, – szólt a medveölő, – már a fák -is repedeznek a hidegtől. - -A maczkót félrehuzták a barlang szájától. Aztán Gyorgyét átszállították, -utána bevezették a lovakat, mialatt Petru sebtiben fát vágott. Majd a -szánon levő összes holmit a barlangban helyezték el, s mikor ezzel is -készen voltak, a barlang szájánál hatalmas tüzet raktak. Ekkorra magához -tért Gyorgye is s bámulva tekintett szét a lámpások kétes világánál. -Rövid idő alatt Petrunak kissé nagyító és dicsekvő előadásából megtudta, -hogyan került a halál völgyéből ebbe a kellemes barlangba. De még -mielőtt eszébe jutott volna hálálkodni, Papp Mózes a kezébe nyomott egy -darab szalonnát, egy jókora karéj kenyeret, s a fiu mohón enni kezdett, -szinte a szemei is kidülledtek bele. Petru is megkapta a maga részét, -Simándy is, Papp Mózes is jóizűet falatozott, aztán szalmából, -pokróczokból türhető ágyat vetettek, egy pár nagy tuskót vetettek a -tűzre, s a medveölőt kivéve, mind lefeküdtek s elaludtak. Odakint -sivított a szél, s rongyokra szaggatott hólepedőket hurczolt ide-oda az -erdőben; lavinák robogtak le a mélybe, s a megpattant fenyőfák roppantak -koronkint óriásit. - -Papp Mózes a tűz mellé ült, virrasztott, az ember sohse tudhatja, mikor -jöhet rá az éjszakából veszedelem. Néha lehunyta a félszemét, ő azt -állította, hogy ilyenkor a félteste alszik. Egyszerre csak előrehajolt -és hallgatódzott, mint mikor valaki élesen figyel. Aztán fölugrott s -puskáját ösztönszerűleg kezébe kapta. Gyermekkora óta ismerte a téli -erdő, a nyári erdő, a csöndes erdő s a vihartól vert erdő minden -hangját. Most is tehát valami szokatlan zaj ütődhetett a fülébe. -Megrázta Simándyt s a két juhászt. Egyszerre talpon voltak mind. - -– Mit hall, tiszteletes úr? - -– Semmit. - -– Hát ti? - -– Mintha kutyaugatást hallanék, – szólt Petru. - -– Vagy tán farkas? – vélekedett Szabó. - -– Valami búgás is keveredik bele, – szólt Papp Mózes, – ez vadászkürt. - -Erre hatalmas öblű medveölő puskáját kétszer elsütötte. - -– Mit csinál? - -– Figyelmeztetem az eltévedt vadászokat. - -Csakhamar puskadurranások jöttek feleletül. Papp Mózes újra lőtt. A -kutyaugatás nemsokára egészen közelükből hangzott, s pár pillanat mulva -dühös vakkantásokkal pár finom vadászkutya rohant a tűz világos körébe, -neki egyenesen az elejtett medvének, melyet elkezdtek marczangolni. -Utánuk a hóförgetegből három elegáns vadászruhába öltözködött alak -bontakozott ki, majd erdészek és cselédek csengős lovakat vezettek elő, -melyek a szánokba voltak fogva. - -– Baranghy gróf, – mormogott Papp Mózes és levette a süvegét. - -Csakugyan Baranghy László gróf volt, az erdélyi fejedelmek nagyhírű -sarjadéka, az ismert oroszlán- és tigrisvadász, ez az érdekes és férfias -alak, a ki őseitől öröklött kalandszomját India és Afrika rengetegeiben -szokta lecsillapítani. Simándy jól ismerte őt híréből, s kiváncsian -nézett rá. Mindig erősen meg szokta figyelni azokat, a kiknek a sors -kiváltságos helyzetet, nagy vagyont, nagy nevet biztosított. S magában -mindegyik elé vagyonának és nevének megfelelő nagy kötelességeket -tűzött. És sokat gondolkozott ezeken az örökké teljesítetlenül maradó -nagy kötelességeken olyankor, mikor látta, hogy adóba hogyan hajtják el -a szegény embernek utolsó tehenét… Ezt bezzeg romlása árán is -kényszerítik kötelessége teljesítésére… - -– Hahó, kik vagytok? – kiáltott a gróf. - -– Magyar-garabói vadászok, méltóságos úr, a kik a vihar elől a medve -barlangjába menekültünk, – felelt levett süveggel, alázatosan Papp -Mózes. - -– A mint látom, hatalmas maczkót zavartatok ki a barlangjából… Verjétek -el róla a kutyákat… - -A gróf odament az elejtett fenevadhoz, s lábával végigtapogatta. A két -másik úr is jól körülnézte a pompás állatot… Aztán mind a tűz köré -állottak, s gémberedett tagjaikat melengették… Az erdészek a lovak körül -maradtak. A gróf figyelmesen nézte Pappot. - -– Hallod-e, öreg, nem Papp Mózes vagy te, a medveölő? - -– De az vagyok, instálom. Én is tanítottam a méltóságos urat vadászni. - -– Nem mehetnénk még az éjjel födél alá, Garabóra? A vendégeim czudarul -el vannak fáradva. - -– Nem tanácsolom, méltóságos uram. A hógörgeteg elzárta az utunkat, s -mindnyájan ott találnánk veszni ebben a rengeteg hidegben. Hanem tessék -a barlangot elfoglalni, ott nem ér a szél. - -A gróf német nyelven vendégeihez fordult. - -– Nos uraim, én megigértem, hogy olyan telet mutatok önöknek, a minőt -sohse láttak. Hát nem tartottam meg igéretemet? - -– Köszönöm, gróf, – felelt az idősebbik, egy erőteljes, kissé köpczösödő -alak, – ilyet nem láttam se a tibeti határon, se Kanadában. - -És megszólalt a fiatalabbik, egy nyulánk, szőke ember: - -– Nem bántam meg, hogy lejöttem Bécsből. Ez a hóvihar vetekszik az orosz -sivatag huránájával. Egyszer, emlékszem, az Ural hegységben láttam -effélét. Gratulálok, gróf úr. - -– Nézzék ezt a vén embert, – szólt a gróf, Mózes gazdára mutatva. – -ennek már a nagyapja is a családomat szolgálta. Ő volt az én első -tanítóm a vadászatban. Több medvét elejtett, mint a mennyit mi hárman -láttunk. Most különben azt jelenti, hogy nem mehetünk tovább, mert -bentveszhetünk a hóban. - -– Hát mit csinálunk? - -– Itt hálunk a medve barlangjában. - -– Bravó! – kiáltott a köpczös, – lesz mit mesélni az udvari bálon. - -– Csinálj ott bent helyet, Mózes! - -Ezalatt már Gyorgye, Petru s az erdészek két hatalmas tüzet csináltak, s -a gróf lovait azok közé állították. Papp Mózes is kivezette a maga -lovait, s a többi közé állította. A cselédek a szánokról leszedtek -mindent, pokróczot, elemózsiát, vánkosokat, s a barlangba vitték. Nagy -benzinlámpát is gyújtottak, s az üregben elhelyezték. Az urak rögtön be -is vonultak. Ekkor lépett csak elő Simándy, s bemutatta magát. A grófnak -magyarul, a másik két urnak németül. - -– Nini, hát maga az én papom? – szólt szives hangon a gróf, – én csak -egy garabói papot ismerek, a vén Todorescut, a ki követválasztáskor le -szokta hozni a móczait, rám szavazni. Nagy gézengúz az öreg, érti a -dolgát. - -A két idegen a grófnak két bécsi barátja volt: az idősebbik lord -Harrington, az angol nagykövetség első tanácsosa, a másik Vensolov -ezredes, az orosz nagykövetség katonai attaséja. Harringtonnal annak -idején Indiában ismerkedett meg, Vensolov ezredessel pedig a bécsi -udvari élet hozta össze. A fényes császárváros puha, meleg, főúri -kényelméhez szokott urak szinte gyerekes örömmel élvezték a rendkívüli -helyzetet: a barlang előtt a tűz lobogó fényénél eléjük táruló -fantasztikus látványt, a véres medvével, a kavargó hóviharral, a lovak -mellett szoborszerűen mozdulatlanul álló vadászokkal, szolgákkal és -parasztokkal, azután élvezték a jól világított, pokróczokkal -kipárnázott, eléggé meleg barlangot, melynek közepén csakhamar égett a -spiritusz a szamovár alatt, miközben egy belső inas nagy ezüsttálczán -hideg borjút, szárnyast, czipót tett eléjük, s egyszerre vagy öt üveg -vörös borból húzta ki a dugót. - -Simándy a barlang szája előtt levő tűz felé húzódott. - -– Tartson velünk, tiszteletes úr, – szólt a gróf. - -– Köszönöm, méltóságos uram, már beszalonnáztam. - -– No csak vegye elő a bicskáját és lásson hozzá. Van itt mit enni. - -Simándy nem kérette magát, hanem a tálcza mellé telepedett, a hol az -angol és az orosz farkas-étvágygyal működtek. Az étel és a bor mesés -gyorsasággal eltüntek, azután az inas mindenkinek töltött egy csésze -párolgó teát, a gróf mindenkinek egy vastag szivart dugott a szájába, s -végigfeküdtek a pokróczokon. - -– No, kedves grófom, ön valóságos ezermester, hogy itt a vadon közepén -így el tudja az embert látni, – szólt Harrington. - -– Ez csak revanche a pendsabi szép napokért. És még mennyivel maradok -adósa a negyedik bengáli lovasezred tisztikarának! Ne is beszéljünk -róla, mylord. Sohse felejtem el, hogy minő felejthetetlen napokat -köszönhetek önnek és indiai bajtársainak. - -– Hja, India; az a mi páratlan vadászterületünk, ott még élhetünk jól, -tetszésünk, egyéni gusztusunk szerint, romantikusan, verekedve, -vadászgatva. Ha az átkozott afgán kutya át nem lövi a lábamat, ma is ott -vagyok, s nem térek át a diplomácziai szolgálatra. De most is mindig -visszasóvárgok a szabad élet után. Unom a czivilizácziót, Angliát pláne! -A családom különben is szét van szórva az egész világon; az egyik farmer -Ausztráliában s van neki vagy negyvenezer marhája. A másik a kanadai -kőszénbányáit turja s a saját hajóin hordja szét a szenét, a harmadik -Belső-Afrikában, valahol Uganda vidékén kormányzó vagy király. Az öcsém -van legközelebb, az Maltán hadnagy. Angliában senki se él közülünk. - -– Bocsásson meg, mylord, – szólt az orosz, – de én csak két igazi urat -ismerek a világon: a magyar urat és az orosz urat. Önök már, hogy is -mondjam csak, elnyárspolgárosodtak egy kicsit. Önök mindennel -foglalkoznak már, de a magyar és az orosz úr csak a földjét műveli és -szereti, és pedig rajongásig. Azt az egyet tekinti arisztokratikus -foglalkozásnak. Ha egy orosz nemes elveszti ősei földjét, elzüllik, más -mesterségre nem tud átmenni… - -Az orosz megállt egy pillanatra, hogy szippantson a szivarjából. Simándy -megszólalt: - -– Megengedik az urak, hogy én is beleszóljak? - -– Csak tessék! – felelt az angol. - -– Az onnan van, mert bár az orosz birodalom óriási, az ifjúságot szűk -látkörben nevelik föl. A mindenható dinasztia nem a nemzet elé tűz nagy -czélokat, hanem önmaga elé, a maga dicsőségére, a nemzetet meg se -kérdik, a nemzetnek örökké hallgatnia kell… Angliában ellenben arra -szoktatják az ifjúságot, hogy az egész világ a te nemzetedé; ha otthon -nem férsz el, eredj a tengerre, az összes vizeken megtalálod a -szineidet, s ha holnap La Platában görbén néznek rád, holnapután már ott -van az angol hadihajó a város felé fordított ágyútorkokkal. Ha tengeren -se férsz el, eredj a gyarmatokra: minden világrészben megtalálod a -hazádat, mindenütt angol maradhatsz, s bárhol, bárminő munkát végezel, -Anglia vagyonát és hatalmát szolgálod vele. A magyar meg az orosz úr -csak a hazájában, a maga földjén van igazán otthon, a hol nem parancsol -neki senki: hát ott marad és megőrzi patriarkális tulajdonságait, a -melyeket az ezredes úr úri tulajdonságoknak nevezett… - -Harrington a hevesen gesztikuláló fiatalemberre nézett: - -– Ön talán ortodox keleti pap és Moszkvában tanult? - -– Nem, mylord, én protestáns pap vagyok és Hollandiában tanultam. - -– De csak vadászni jött ide szintén és valami nagyobb városban lakik? - -– Nem, mylord, én itt lakom ezen a hegyen túl egy faluban és papja -vagyok egy száz főből álló eklézsiának. - -– Magyar pap? - -– Az vagyok, mylord. - -– Valami igaza van a tiszteletes úrnak, – szólt az orosz ásítva, – de -mivel szivarom végig égett s én álmos vagyok, nem veszek részt többé a -beszélgetésben. Jó éjszakát, urak. - -Lord Harrington látható érdeklődéssel nézte a fiatalembert, de az -álmosság és fáradtság őt is elnyomta s azért jó éjszakát kivánva, -szintén végignyult a földön. - -Baranghy gróf friss szivarra gyújtott, s a barlang előtt égő tűz mellé -ült. Az, a mit Simándytól hallott, nagyon gondolkozóvá tette. - -– Hallja, ifjú barátom, – szólt lassú hangon, – én itt a vad -rengetegben, az üvöltő viharban, a megölt medve barlangjából vaktában -kizavarok két parasztbundás alakot, a kik közül az egyik megszólal, s -lord Harringtonnak, Vensolov ezredesnek és Baranghy grófnak perorál -olyan értelmesen, a minőt ezek az urak a maguk körében is ritkán szoktak -hallani. Ez nem természetes dolog… Hogy került maga arra a rongyos -Garabóra? - -– Méltóságos uram, annak hosszú története van, mely méltóságodat nem -érdekli. Különben is a magam szántából jöttem oda… - -– Nincs valami kivánsága? Nem akar a sorsán változtatni? Szivesen -fölajánlom a segítségemet. - -– Csak azt kérem, hogy ha az eklézsiának szüksége lesz valamire, akkor -fogadjon szivesen méltóságod. - -– Meglesz, meglesz… Hát maga úgy véli, hogy a mi nemzetünknek nincsenek -nagy czéljai, nagy föladatai?… - -Simándy lehorgasztotta a fejét. Majd rekedten így szólt: - -– Mi? Hiszen mi még itthon is a létért küzdünk… és veszítjük a csatát… -koldusok vagyunk és senkise támogat… a katonáink fogynak… a fegyverek -egyre hullanak a kezünkből… S ezt a nemzet nagy tömege nem látja, nem -tudja, nem hallja… - -A gróf tágra nyitott szemmel meredt a tűzbe. Nemes, éles, bátor arczán -mély szomorúság ült. Simándy ránézett, s valami vakmerő gondolat fogta -el. Megragadta a gróf kezét s szólt: - -– Fejedelem, én uram, ne menj te idegen világokba fenevadakra vadászni… -maradj ebben az elhagyott országban… Látod, nekem ez a haza nem adott -semmit, se előkelő rangot, se kitüntetéseket, se vagyont, s itt állok, -itt dolgozom a helyemen, elpusztulok, de el nem megyek róla. - -A gróf ránézett Simándyra, a ki a kezét fogta: - -– Valamit mondani akar? - -A szegény fiu azt hitte, hogy beszél, de csak a gondolatok viharzottak -végig lelkén, szája nem nyilt szólásra. Eleresztette a gróf kezét. - -– Bocsásson meg, méltóságos uram, csak arra akartam kérni, hogy -szeresse, ne hagyja el ezt a mi szegény Erdélyünket, pusztuló -egyházunkat… ilyen nagy nevet mi nem nélkülözhetünk ádáz harczunkban. - -A gróf belehajította a szivarját a tűzbe. - -– Hát mit tegyek? Mit tegyek? Sohse szoktunk mi ilyesmiről beszélgetni… -Mit kellene tenni? Ki tudna erre feleletet adni? A fórumon annyi jelszót -ordítanak; egyszer az egyik van divatban, másszor a másik; s mindegyik -csak arra való, hogy az emberek egyéni hiúságát, karriérjét szolgálja… - -Hangja egyre emelkedett és hevesebb lett. - -– Az országgal tulajdonképp nem törődik senki. - -Hirtelen fölugrott. - -– Nagyon hideg van idekint. Ez a komisz szél szinte a bőröm alá fúj. Jó -éjszakát. - -Besietett a barlangba. Papp Mózes újra megrakatta jól a tüzeket, Simándy -ott, a hol ült, végignyult a meleg földön s elaludt. Mózes gazda egy -vánkost csúsztatott a feje alá, s a fiut betakarta egy pár vastag -pokróczczal. Aztán ő is odafeküdt melléje. Szabó és Petru is -lassan-lassan odasompolyogtak. Csak a gróf vadászai és cselédjei álltak -a lovak közt mozdulatlanul, mint az őrtálló katonák. - -Talán már hajnal felé lehetett, mikor a vihar hirtelen megállt. Papp -Mózes azonnal fölébredt, s gyöngéden megérintette Simándy karját. - -– Mi baj? - -– Tiszteletes úr, a vihar pihen. - -– Elállt? - -– Nem, csak pihen. Ez itt a viharnak rendes szokása, hogy egy-két órát -megáll, s aztán újult erővel kezdi. Jó volna, ha a méltóságos urakat -fölkeltené. A szünet alatt bevergődhetünk Garabóra. - -Pali rögtön a barlangba sietett, s fölkeltette a grófot, ez pedig a -vendégeket. Mindnyájan helyeselték az indulást, a gróf pár rövid szót -kiáltott legényei felé, a szánok egyszeribe föl voltak pakkolva, s a -lovak befogva. Indulás előtt a gróf mindenkinek egy pohár konyakot -adott: a cselédeknek is, a parasztoknak is. A lámpásokat is -meggyújtották, s elől Papp Mózes két jóravaló, kis macskalovával -nekivágtak az útnak. Pali szó nélkül Mózes gazda mellé ült a bakra, s az -egyik lámpást tartotta. A medve alá fatalpat csináltak s a leghátulsó -szán mögé kötözték. Lassan, koczogva, de mégis előre haladtak. - - -XII. - -A nagy vihart követő reggel a faluban irtóztató kutyaugatás támadt. Az -ebek megérezték a szagát a medvének, mely a szán mögé volt kötve. A -kutyák föltünő nyugtalanságára mindenki a kapuja elé sietett, s látták a -havasi úton aláereszkedni a karavánt, s egyszerre megismerték a gróf -szürkeruhás, violaszin zsinóros vadászait, a mint a czifra szánokat, -csengős lovakat lesegítették a meredeken. Ekkor Papp Mózes szánja már -illedelmesen hátul kullogott. S a mint lent voltak, Pali illedelmesen -köszönt az uraknak, s a szánnal jobbra fordultak, Papp Mózes háza felé. -A gróf valamit kiáltott utánuk, de a prémes gallér elfogta a hangot. A -mint a gróféktól eltávolodtak, Petru nagyot kurjantott, s hangosan -kiáltotta a népnek, hogy ime itt a Gyorgye, megmentettük, s még egy nagy -medvét is öltünk. Az asszonyok mind oda siettek, s kezet csókoltak -Simándynak. Egész karavánnal érkeztek Mózes gazda házához, a hová már -Sára néni is megjött egy csomó öregasszonynyal. Sára néni előbb -kötényébe törölgette a szemét, aztán erőt vett rajta az indulat, elsirta -magát, megölelte, megcsókolta az unokáját, végül pedig úgy vágta pofon, -hogy leesett a süvege. Ekkor esett a papjának s a hol érte, csókolgatta -a ruháját. Pali itt visszaöltözködött fekete ruhájába, és Sára nénivel -és Gyorgyeval hazament, otthagyván Petrut, a ki egész nap nagyszámú -közönségnek örvendett, mely mind a hőstettek elbeszélését kivánta -hallani. A nép fölváltva ácsorgott Mózes gazda és Todorescuék háza -előtt, hová az előkelő uraságok szálltak. Pali hazament, megivott egy -csésze forró kávét, aztán ágyba feküdt, s elaludt, mint a bunda. - -A gróf vendégeit egyenesen Todorescuékhoz vitte, a kikről tudta, hogy -nagy, kényelmes, kőből épített úriházuk van. Képzelhető a pap-család -meglepetése, mikor Baranghy gróf az angol lorddal és az orosz attaséval -betoppant. A hölgyek azonnal elfutottak, toalettet csinálni, Todorescu -pedig, a ki a grófot már régóta személyesen ismerte, zavartan kinálgatta -őket helylyel. - -– Kedves tisztelendő úr, – szólt a gróf szokott szives modorában, miután -a bemutatásokat elvégezte, – legyen rá elkészülve, hogy mindaddig itt -maradunk, a míg ez a hóvihar, mely tegnap a hegyek közt meglepett, -teljesen el nem mulik. - -– Nagyon szerencsés, boldog vagyok, méltóságos úr… - -– Maga is azt hiszi, hogy a vihar minden perczben újra kitörhet? - -– Biztosra veszem. Rendesen három napig szokott tartani, közbe csekély -szünetekkel. Vakmerőség volna most tovább indulni… - -– Hát akkor egyelőre kérünk egy szobát, vizet mosdani, s Pista inasomat. - -– Minden meglesz. - -S Todorescu elsietett. Az urak tíz percz alatt átöltözködtek, s -Todorescu hivására megjelentek az ebédlőben, hol a hölgyek már vártak -rájuk, s frissen főtt kávéval szolgáltak. - -Todorescuné még meglehetősen elfogult volt, de Florica már eléggé -összeszedte magát. Nagyon csinos volt divatos, egyszerű drapruhájában, -fehér kötényével, s a koromfekete gazdag hajából elővillogó -aranyhajtűkkel. Az urak egészen meglepetve néztek rá és sorba -odajárultak eléje, bemutatkozni. S ő a Bukarestben jól megtanult -pukedlizést kifogástalan előkelőséggel érvényesítette. Lord Harrington -sodort egyet a bajuszán, Vensolov ezredes pedig a haját s nyakkendőjét -igazította. - -– Bocsásson meg, tisztelendő asszony, hogy így ajtóstul a szobába -rohantunk, – szólt a gróf, – de nem is sejtettük, hogy egy felnőtt leány -van a háznál. Mióta? - -– Az őszszel jött haza a nevelőből. Florica, a leányom. - -– Óh, én ismerem a gróf urat, gyermekkorom óta. Emlékszem, hogy kétszer -járt a házunknál. - -– Igen, követválasztások alkalmával, – nevetett a gróf, – maga azalatt -megnőtt, én pedig megvénültem. - -– Arra is emlékszem, hogy a gróf úr egyszer fölemelt a levegőbe, -megcsókolt és azt az igéretet tette, hogy ha férjhez megyek, násznagyom -lesz… - -– No, a mi a csókot illeti, azt szivesen megismételném… - -– Nem lehet, gróf úr, mert ha megengedném, az nagy gorombaság volna -részemről… - -– Hogyhogy? - -– Akkor azt hihetné, hogy csakugyan öreg embernek tekintem. - -A gróf nevetve nézett rá. - -– Hallja maga, kis kisasszony, tudja, hogy ez pompás felelet? Ilyen nem -minden havasi faluban terem… - -És lefordította az uraknak németre. - -– Kedves gróf, – szólt a lord, – ön csupa ilyen meglepetéseket tartogat -nekünk. Ki volt az a csinos, nagy feketeszemű fiatalember, a ki az éjjel -olyan okos dolgokat beszélt nekünk a medve barlangjában? - -– Hisz megmondta. Az itteni protestáns pap. - -– Hja, igaz. Nagyon álmos voltam, elfelejtettem. Tudja-e, hogy szeretnék -annak a ficzkónak a szeme közé nézni, s egy kicsit beszélgetni vele? - -– Jó, majd elhívjuk… úgyis itt maradunk bezárva tán két napig is. - -Florica biborvörös arczczal az ablak felé fordult. Az a pár szó, melyet -Simándyról hallott, maga se tudta miért, de önkénytelen büszkeséggel -töltötte el. Az uraságok betoppanása nagyon megzavarta őt, mert se -Simándy, se Gyorgye után nem tudakozódhatott, pedig rettentő -türelmetlenül várta hazaérkezésüket, s egész éjjel nyugtalanul, -szaggatottan aludt. Annyit félfüllel, sebtiben elkapott, hogy itthon -vannak, de égve vágyott a részletekre, s ehhez nem juthatott. - -A jóízű reggeli után az urak szivarra gyújtottak, s a lord hátradőlve -szólt: - -– Most jön ki csak belőlem a hideg, s érzem, hogy bágyadt és fáradt -vagyok. - -– Mondja csak, tisztelendő asszony, – szólt a gróf, – ágyaink meg vannak -már vetve? - -– Szolgálatjára, méltóságos úr. - -– Megengedik, hogy lefeküdjünk. Tegnap egész nap szánkáztunk, s bizony -éjjel is nagyon keveset aludtunk. Nem veszik rossz néven, ha lepihenünk… - -– Óh, kérem, – felelt Todorescu alázatosan. - -– Pista! – szólt a gróf az ajtóban feszesen álló huszárjához, – összes -élelmiszereinket és italainkat a konyhába hordod és a tisztelendő -asszony rendelkezésére bocsátod. Tessék mindent fölhasználni, s én még -csak azt az egyet kérem, hogy két óra előtt ne legyen az ebéd. - -– A mint parancsolni méltóztatik. - -– Előre, uraim, – szólt a gróf, – ebédig aludni fogunk. - -Az angol és az orosz, kiknek már majdnem leragadt a szeme, szivesen -engedtek a fölhivásnak. A gróf még kiszólt a szobából: - -– Igaz, kérem, ismerik a helybeli református papot? - -– Ismerjük. - -– Tegyék meg a kedvemért és hivják meg őt is ebédre. - -– Parancsára, méltóságos úr. - -Az urak eltüntek, s mikor fejüket lehajtották, az újra kezdődő vihar -első rohamai már végigzúgtak a völgyön. Florica sugárzó arczczal állt a -tükör elé: itt lesz Simándy is, mit csináljon, hogy még szebb legyen? -Végre ott fog ülni, mellette, vagy szembe vele, ránézhet, a mikor akar, -vele egy levegőt szív, hallja folyton a hangját. S a kis Florica szive -oly hevesen összeszorult, hogy egyszerre az arczába hajtott minden vért. -Aztán elnevette magát, tapsolt, s a konyhába futott. Ma ő is fog főzni -valamit. - -– Csak félre, félre az útból, – szólt Todorescuné, a ki átvette a -dirigálást, – mindenkinek helyén legyen az esze, mert nagyuraknak főzünk -ma ebédet. - -Pista megkezdte a szánból a hideg sült szárnyasok, a libamájpástétom, az -egész sonkák, hideg nyelv s más efféle ételek fölhordását. Azután jött -kosárban fehér és vörös bor s pezsgő. - -– Biz ehhez nem is kell már más, mint jó húsleves és friss kenyér, – -vélekedett az inas. - -– Todorescuné gondolkozott. - -– Talán egy kis nyulat is csinálok még, jó bő, tejfölös mártásban. - -– Én meg egy kis habgaluskát készítek, – vélekedett Florica. - -– A’ bizony jó lesz, – hagyta helyben Pista. - -A konyhában megkezdődött a munka, Florica pedig a szobájába lebegett, -mert nem volt tisztában vele, hogy melyik ruháját vegye föl. Sorba -nézegette valamennyi gunyáját, próbálgatta, de egyikkel se volt teljesen -megelégedve. Az anyját nem merte megkérdezni, mert rámordult volna, hogy -_ugyan kinek a kedvéért akarsz te szép lenni?_ A haját, azt a szép -fekete, fényes haját is lebontotta és sokáig próbálgatta, míg végre egy -megfelelő frizurát talált. Divatosan fésülködni jól megtanították a -bukaresti nevelőintézetben. Eszébe jutott, hogy bomlottak érte a szebeni -katonatisztek és a tusnádi fürdővendégek, s törte a fejét, hogy -visszaemlékezzék, hogyan viselte magát, mit fecsegett az udvarlóival, -hogy úgy elbájolta őket. Aztán elnevette magát: hisz ő az egyetlen lány -a faluban, azt is mondják, hogy nem nagyon csunya, ugyan mit erőlködik, -mikor nem kell vetélytársnőitől tartania. Fölvett egy fehér kötényt és -kifutott a konyhába, hol már nagy sürgés-forgás, készülődés volt. Pista -a padkán ült és czigarettázva melegedett. - -– Pista, – szólt halkan Florica, – tudja maga, hol lakik a faluban a -magyar pap? - -– Nem én. - -– A református templom alatt mindjárt van egy régi kőház: abban lakik. -Menjen el oda és mondja meg neki, hogy két órára legyen itt ebéden. A -papa is kéri, meg a méltóságos úr is üzeni. - -Pista fölrántotta bekecsét, kilépett a tornáczra s az orkánban megindult -a buzogányos templom irányában. Simándy az alatt már fölkelt, s miután a -gyerekek a viharban nem jöttek iskolába, olvasgatott. Mikor Pista átadta -az üzenetet, így szólt: - -– Ki küldte mégis magát ide? A pap-e, vagy a gróf úr? - -– Nekem ugyan a papkisasszony szóla. - -– A kisasszony? - -– Az a’. De azt mondta, hogy az apja óhajtja, meg a méltóságos gróf úr. - -Jó, jó, Pali, azért ne légy olyan izgatott. Háromszor-négyszer -végigmérte a szobáját, aztán ő is tükre elé ült és gondosan -megborotválkozott. És ez alatt az arczát nézte, vizsgálta, a mit sohase -szokott tenni. Bizony falusi papnak elég fehér volt a bőre, szemei alatt -keskeny kék karika húzódott, szempillái meghosszabbodtak, s a szeme tán -még feketébb volt, mint régen. Elmenjen az ebédre? Egy délután -belemerüljön az úri társaságba, aztán szomjazzék tovább? Ez csak -békétlenséget, nyugtalanságot, sőt tán elégedetlenséget keltene -lelkében… Ujra a szeme közé nézett… Nem vagy őszinte, fiú. Te Florica -miatt habozol. Mit neked az angol diplomata, az orosz katona… te attól a -dallamos hangú kis fekete lánytól félsz, a kinek fecsegése olyan édes -bizsergésbe hozza a szivedet… S ha úgy volna? Örökké tarlott mezőkön -kell neked járnod? Nem szabad egy pillanatra se elhagynod életed -pusztaságát? Hisz te kemény legény vagy, mint a vas… hideg vagy, mint a -jég… nem vétesz se Isten, se ember ellen, ha egy kis boldogságot -megengedsz magadnak. Elmegyek. Nem tudja meg soha senki, hogy egy pár -boldog órát raboltam magamnak. Elmegyek. - -Jó fél óráig vesződött azzal, hogy fekete haját simára lefésülje, a mi -nem igen sikerült; aztán ünnepi feketébe öltözködött, a bajuszát -kipödörte egy kicsit, bundáját a nyaka közé kerítette, s nekivágott az -orkánnak. Mint egy szerelmes, légyottra siető diák, úgy sietett, nem -gondolkozva, nem nézve se jobbra, se balra, csak gázolva a havat -türelmetlenül. - - -XIII. - -Mikor Simándy Todorescuék házához ért, az urak már fölkeltek, s az -ebédlőben czigarettáztak. Florica is megállapodott már a toalettjében. -Sötét szoknyát vett föl, rózsaszínű blúzzal, s a konyhai tűztől -kipirulva éppen terített. Simándy szerény alázattal lépett be, s mélyen -meghajolt az úri társaság előtt. Florica sugárzó arczczal nézett rá, -mikor a fiú eléje lépett s megszorította a kezét. Az angol követségi -tanácsos mindjárt elfogta Palit. - -– Mondja csak, tiszteletes úr, maguk medvét vadászni jártak kint az -éjjel? - -– Nem, mylord, egy kis pásztorgyereket kerestünk, a ki a mélységbe -zuhant. - -– S magukat is ott érte a vihar? – szólt a gróf. - -– Nem, méltóságos úr, mi már a vihar alatt mentünk ki a havasok közé. - -– Hogyan? Maga egy rongyos kis pakulár-kölyökért koczkára tette az -életét? - -– Nem tettem koczkára, méltóságos úr, mert íme élek. - -– De ott veszhetett volna. - -– Az ilyesmi nekem csak utólag szokott eszembe jutni. Aztán megvallom, -puszta önzésből tettem. - -– Hogyhogy? - -– Mint református papnak semmi külső eszközöm nincs arra, hogy a népre -hassak. Tehát példámmal kell hatnom. Az adott esetben csak azt tettem, a -mit helyemben minden becsületes ember megtett volna, de az egyszerű nép -ezt nagyba veszi s ezzel a papi tekintélyem emelkedik. - -– Bravó, fiatalember, – szólt az angol, – ön csakugyan igen hidegen, -szárazon és okosan meg tudja magyarázni, hogy miért cselekedett így. -Azért azonban bizonyos, hogy ön hőstettet követett el. - -– Ne feledje el, mylord, hogy nekem ebben az úgynevezett hőstettben -segítőtársaim voltak. Egyszerű parasztemberek, kik életösztönüket -intelligencziájuk hiányánál fogva nehezebben tudják legyőzni, mint én. S -így a nagyobb érdem az övék. - -– Kik voltak azok? – kérdé a gróf. - -– Papp Mózes s egy oláh pásztor. - -– No, ezeket megjutalmazom. Ne feledjen el, tiszteletes úr, száz -forintot kérni tőlem a számukra. - -– Köszönöm, méltóságos uram, adhatok belőle a megmentettnek is? - -– Oszsza szét belátása szerint. Ön pedig fogadja tőlem emlékül ezt a -gyűrűt, melyet a zanzibári szultántól kaptam. - -S ezzel lehúzott ujjáról egy zafirköves aranygyűrűt, mely két egymásba -fonódott kigyót ábrázolt és Simándynak adta. - -– Köszönöm, gróf úr, legkedvesebb emlékeim közé fog tartozni. - -S ujjára húzta. - -Az orosz katonai attasé ez alatt Floricával enyelgett, a ki e miatt -nagyon boszús volt, mert ekkép a Simándy és a két úr közt lefolyt -beszélgetés egy részét elszalasztotta. - -– Hohó, kedves kisasszony, – szólt a gróf, – maga kevésnek terített. - -– Én meg a mama nem ebédelünk az asztalnál. - -– Már miért nem? - -– A mama tálal, én pedig fölszolgálok. - -– Tálalás, az helyes. De a fölszolgálást, engedjen meg, Pista sokkal -jobban elvégzi. Maga velünk fog ebédelni, még pedig az asztalfőn. Ugy -sincs virág az asztal közepén, hát legalább maga legyen az asztaldísz. - -– Megkérdem a mamát. - -Simándyra nézett, mert érezte, hogy a fiú folyton rászegzi a szemét. -Azután kisietett. Az orosz megszólalt: - -– Bájos egy gyermek, s oly kedvesen elbeszélget az emberrel, hogy igazán -gyönyörűségem telik benne. Ugy-e ön pravoszláv? – fordult Todorescuhoz. - -– Igenis, ó-hitű vagyok, – felelt Todorescu. - -Florica bejött, s jelentette, hogy a mama megengedte, hogy az urakkal -ebédeljen. A lány közel férkőzött Simándyhoz, s odasúgta neki: - -– Látja azt az ibolyavirágos tányért? Az az enyém. Olyanból csak én -szoktam enni. Most az a maga helye, üljön oda. - -Simándy meghajtotta magát. Nyilt az ajtó s Pista megjelent egy tál -gőzölgő levessel. Florica kiosztotta, az inas széthordta, a vendégek -leültek. A gróf megszólalt: - -– Miután pap házánál vagyunk s két papunk is van, ugyan Simándy, mondjon -egy asztali áldást, lehetőleg németül, hogy a külföldi urak is -megértsék. - -Simándy fölállt, összekulcsolta a kezét, mind hasonlót tettek és németül -így imádkozott: - -_Uram, mindeneknek Ura, engedd meg, hogy hálatelt szivünket hozzád -emeljük, a mikor áldásodban részesülendők vagyunk. De mikor köszönetet -mondunk, hogy ebben a viharban, ebben a hidegben meleg fészekről -gondoskodtál számunkra, kérünk, hogy ne feledkezzél meg szerencsétlenebb -embertársainkról, kik talán odakint remegnek és nem találnak hajlékot; -kik talán éheznek és nincs, mi kínjokat csillapítaná. Irgalmasságnak -Istene, hallgasd meg könyörgésünket. Amen!_ - -Az urak állva maradtak, Todorescu, az orosz és Florica keresztet -vetettek magukra, s a pópa román imádságot mondott. - -Ebéd alatt élénk társalgás folyt, melyben csak Todorescu vett kevés -részt, mert magyarul is, németül is keveset tudott. Ellenben az angol, a -gróf, Simándy és az orosz élénk beszélgetést folytattak utazásaikról, -idegen népekről, vadászataikról s különösen érdekelte az urakat az, a -mit Simándy beszélt Erdély történetéről, a reformáczióról és a román nép -babonáiról. Florica nem játszott jelentékeny szerepet az ebédnél, mert -nagyon izgatott volt, s minduntalan kiszaladt a konyhára. Kint teljes -erővel dühöngött a hóvihar, s mindnyájan kéjes érzettel adták át magukat -a meleg szoba és a jó ebéd élvezetének. - -Ebéd után a gróf az attaséval nekiült écartézni, Simándy pedig egy -vadászszal elhozatta hazulról a sakkját, s lord Harringtonnal, a ki -szenvedélyes játékos volt, összeültek játszani. Alig játszottak -háromnegyed órát, az angol megszólalt: - -– Ifju barátom, ha magának volna alkalma játszani, idővel mesterré -nőhetné ki magát. Zseniális ötletei vannak. - -– Köszönöm, mylord, csak az a baj, hogy ötleteimet nem tudom összefüggő -csatatervvé fűzni. Mikor teológus voltam, Utrechtben sokat sakkoztam -elsőrendű hollandi sakkistákkal, de érzem, hogy nagyon elmaradtam. - -Todorescu, a ki eddig csöndesen kibiczelt, most megszólalt: - -– Ha csak az kell, kolléga úr, én szivesen fölajánlom magamat. Én is -mint teológus kitünő sakkista voltam hajdanában. - -– Elfogadom, nagy örömmel elfogadom, kolléga úr. - -Közbe Pista pezsgőt bontott, s folyton kínálta az urakat. Legbuzgóbban -Todorescu hajtogatta a poharat, s jó hangulatában Simándyval szemben -érzelmei teljesen megváltoztak. Eddig gyűlölte, de imponált neki. Most, -látván, hogy e finom urak milyen jól bánnak vele, holott őt, mint -házigazdát, pusztán köteles udvariasságban részesítik, látván, hogy mily -élénk részt tud venni a művelt urak társalgásában: gyűlölete olvadt. -Eddig azt hitte, hogy ez tulajdonkép egy bátor, nagylelkű, de -paraszt-kosta, a ki minden jóravaló eklézsiából kikopott, s ezért került -erre a kétségbeesett helyre; de most látta, hogy ez egy világlátott, -sokat tanult, jó modorú úr, a ki egy mozdulatával, egy hangjával nem rí -ki a nagyúri társaságból, melynek körében e pillanatban mozog és -vitatkozik. És egy nagy kérdés merült föl lelkében. Hogyan vetődött ez -az eszes ember a havasok legrongyosabb eklézsiájába? A ki tehetségénél -fogva a legelső eklézsiákat megérdemelné. Bizonyára boldogtalan s -önkéntes száműzetésben él itt. Ez a gondolat a vén papot engesztelékeny -hangulatba ringatta, s több ízben fölragadta a pezsgős poharat, hogy -ifjú kollégájával kocczintson, a mi Floricának, a ki titokban folyton -figyelemmel kisérte őket, nagy örömet okozott. - -Ez alatt Todorescuné is toalettet változtatott, s bejött a szobába. Az -urak mind gratuláltak neki a kitünő ebédhez és ittak az egészségére. -Minthogy már sötétedni kezdett, lámpát gyújtottak, az attasé pedig leült -a zongorához, s orosz dalokat kezdett játszani. Ez alatt Florica és -Simándy egymás mellé kerültek. - -– Izlett az ebéd? – kérdé a lány, s kaczérul nézett az ifjúra. - -– Kitünő volt. - -– Miért nem evett a habgaluskából? - -– Édességet sohse eszem. - -– De ezt én csináltam ám. - -– Óh, hátha megigézett volna… - -– Hogyan? - -– Sára nénitől, az én vén gazdasszonyomtól hallottam, hogy a lány a -magafőzte étellel mindig meg tudja igézni a fiatalembert, ha az alatt, -míg eszik, a lány ránéz és három különös imádságot mormol. - -– De kár, hogy nem tudtam előbb! – mondá Florica naiv őszinteséggel. - -– Miért akarna engem megbabonázni? Mit érne velem, hideg, száraz, -szomorú emberrel? - -Florica meghalkította a hangját. - -– Valami nagy bánata van, úgy-e? Miért nem mondja el valakinek? - -Simándy homlokán egy mély barázda jelent meg, szempillái leereszkedtek -és elfödték nagy fekete szemeit; arcza olyan lett, mint mikor napsütötte -rónán hirtelen valami felhő árnyéka repül át. - -– Nincs nekem senkim, kisasszony. - -– Kisasszony, szabad kérnem, – hallatszott az attasé hangja. - -A zongorához szólította Flóricát, hogy román dalokat játszszék. Simándy -pedig egy sarokba ült, s nézte a leányt. És Florica oly szépen, oly -érzéssel játszott, hogy Todorescuné könnyezett, s mind gratuláltak. -Simándy pedig ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ezt a leányt erős -karjaival átölelje, s össze-vissza csókolja. - -– Tiszteletes úr, hát maga tud-e zongorázni? – szólt a gróf. - -Pali fölrezzent álmodozásából. - -– Szolgálatjára, méltóságos uram. Az orgonálás révén ezt is megtanultam. - -– Ugyan verjen el nekik egypár jó magyar nótát. Ettől a sok vontatott, -szomorú nótától már a könnyeim is kicsordulnak. - -Pali engedett a fölszólításnak, s eljátszott egypár ropogós, vérpezsdítő -friss nótát azok közül, melyeket azok a boldog magyarok szoktak -énekelni, eljárni ott künt, messze a kalásztermő nagy síkságon, melyre -sohasem esik rá a nagy hegyek árnyéka, melyet sehol sem szakítanak meg -sötét szakadékok. - -Florica a zongorára könyökölt. - -– Ugy-e, erre mind meg fog tanítani? – suttogá. - -Simándy igent intett. - -– Sohse játszottam, nem is hallottam ezeket a nótákat. Nekem azt -mondták, hogy a magyarok nótáit a czigányok csinálják. Talán maguknak -szomorú nótáik nincsenek is? - -Simándy hirtelen megállt. - -– Akar szomorút hallani? – kérdé halkan. - -– Szeretnék. - -A fiú végigcsúsztatta ujjait a billentyűkön, s a zongora hangja -egyszerre meghalkult. S aztán egymásután születtek meg keze alatt azok a -régi bús nóták, azokból a régi bús időkből, mikor a magyart a közélet -teréről visszaszorították családi tűzhelye mellé, s hazája sorsát idegen -bakók intézték. Azután azokból a még régibb időkből, mikor a bujdosó -kuruczok nyomát hóval födte be a szél. A gróf arcza egyszerre komor -lett, s mereven nézett maga elé, majd hirtelen, mintha nehéz gondokat -akarna magától elűzni, fölugrott, s majdnem nyersen szólt: - -– Eh, tiszteletes úr, ne feledje: _lesz még szőlő lágy kenyérrel_. Most -pedig inkább mulassunk. Ezredes, üljön a zongorához, halljuk a legújabb -bécsi keringőket. - -Az orosz nem kérette magát, s csakhamar Strausz egy andalító keringője -hangzott fel. A gróf félrerakatta a butorokat, s lord Harrington, a ki -már nagyon verte a taktust, egy öreges valczerbe fogott Floricával. A -lány féloldalt fordította a fejét, s égő tekintetet vetett Palira. Félig -nyitott szájából elővillogtak fehér fogai, s mintha azt suttogta volna: -Jer, jer, édes; hát te nem akarod, hogy kebledre símuljak? - -– No, tiszteletes úr, – bíztatta a gróf, – előre! Az enyedi diákok -mindig híres tánczosok voltak. - -Simándy nem látott, nem hallott többet. A lányhoz rohant, s a következő -perczben Florica remegve hajolt széles mellére s tova lebegtek a keringő -hullámain. Óh, veszedelmes és áldott hullámok ti, Ámor isten leghűbb -szolgái, hány ifjú szivet elbódítottatok már… Simándy arczát jóformán -beletemette a lány hajába s szívta annak illatát. - -Egyszerre megállt. Két keze lehullt. Az orosz is abbahagyta a zenét. A -vihar megszűnt odakint s mély, ünnepélyes harangszó hangzott. - -– Az én harangom, – mormogá. - -A kipirult lány fölnézett rá, s megdöbbent hirtelen ránczossá vált -arczán. - -– Bocsánat, kisasszony… méltóságos úr… ez az én harangom, a Bod Péter -öreg harangja. Holnap vasárnap lesz, szombaton mindig meghúzatjuk. - -Megtörölte verejtékes homlokát. - -– Óh, hogy elfelejtettem… Bocsánat, méltóságos urak… prédikáczióra kell -készülnöm… - -Ezzel kirohant, mintha kergetnék. A Strausz-keringő újra fölhangzott -odabent. Simándy csak futott, futott, mintha menekülne. Sötét volt már. -Egy-egy házból a tűz fénye piros csíkot vetett ki a hóra, mintha ott -valami megölt ember vére folyna. A haldokló zivatar utolsó gyönge -lehelleteivel meg-megrázta még a fákat, s ilyenkor panaszos zörgés -futott végig rajtuk. Simándy belefutott egy hóval megtelt árokba, -fölbukott, pár ölet csúszott, s arczával szántotta a havat. Mikor -fölugrott, a zenét már nem hallotta, csak a harangkongás hangzott -fölötte, megtöltvén hangjával a völgyet. Nagyot lélekzett, a zene, a -pezsgő, az asszonyi szépség okozta mámor kiszállt a fejéből. A -harangnyelv mintha minden ütésével az ő szívét verte volna keményebbre. -Mire odaért rideg hajlékához: egészen rendben volt. A harang -elhallgatott, a pap belépett a házába. - -– Kezét csókolom! – szólt Sára néni, – ugyancsak jól mulattak az oláh -papnál. Szent Isten, mitől véres az arcza, tiszteletes uram? - -Simándy odanyult. Meleg vér serkedezett végig az arczán. Nem is vette -észre. - -– Elestem, s arczczal a földön csúsztam. Adjon vizet. - -Sára néni szaladt, s közbe elmesélte, hogy a Gyorgye egészen jól érzi -magát, s a nyáron egy olyan szép botot fog faragni a tiszteletes úrnak, -hogy még a méltóságos gróf úr is megirigyli. - -Mindenki aludt már a faluban. De a magyar pap nem. Nem mert lefeküdni. A -mint a lámpást elfújta, s a szemét behunyta, zongoraszót hallott, s -Todorescuéknál volt. A feje forró volt, s Pali azt bizonyítgatta -magában, hogy láza van a sebtől. De meggyújtotta a lámpát és -felöltözött. Az asztalra könyökölt s maga elé bámult. Szereti-e ő -Floricát vagy nem? Szereti-e őt Florica vagy nem? Hűtlenné lesz-e -valakihez, ha Floriczát szereti? S ha igen: egy halott lányhoz lesz-e -hűtelen, vagy fogadalmához, kötelességéhez, hitéhez, hazájához? E -rettentő gondolatra homlokán kidagadtak az erek… érezte, hogy feje -megrepedni készül. Nem jön-e el újra a vizek fehér királynéja, a kis -Derry, korallsírjából, hogy közéjük álljon?… Rettentő eszme! - -Fölugrott és kiment a konyhába. A nyitott padkán égett még a tűz. - -– Gyorgye, rakd meg jól. Sára néni, tud-e maga mesélni? - -– Hogyne tudnék, lelkem tiszteletes uram? - -– Fáj az arczom, nem tudok tőle aludni. Nézze, ide ülök a padka sarkába, -meséljen mindent, a mi csak eszébe jut. - -S miközben a tűz magasra csapkodott, Pali leült s hallgatta a motyogó -öreg asszonyt. Szembe vele Gyorgye ült, lábánál a kis kóczos -juhászkutya… s Pali lassan-lassan megnyugodott, mert nem volt egyedül. -Feje oldalt fordult, szeme fáradtan lecsukódott, elaludt. Az öregasszony -pedig zötyögős nyelvével Tündérországban barangolt és -sárkányviaskodásokat regélt. De az álom végre rá is leszállt, s a -fehérre meszelt rideg konyhában, a hamvadó tűz hunyó világánál aludtak -sorba: a pap, az öregasszony, a bojtár és a kutya. - - -XIV. - -A nagyurak másnap kora reggel csengős szánjaikon elutaztak -szolgaszemélyzetükkel, s talán soha az életben egy gondolattal se -fordultak többé a kis hegyi falu felé. A gróf jól ismerte Todorescut, s -távozásakor egy ötvenest adott neki négyszemközt. A pópa egy darabig -vonakodott, de végre mégis elfogadta. Simándy, mikor a kis kakasharangot -csöngeni hallotta, kiállt háza elé a partra. A gróf odaintette, kezet -fogott vele, s lediktálta neki a jószágigazgatója czímét, a kihez -forduljon, ha az eklézsiának bármire szüksége lenne. Lord Harrington és -Vensolov ezredes szintén nyájasan, kézszorítással búcsúztak el tőle, s ő -úgy nézett a tovarepülő szánok után, mintha a czivilizáczió vonulna ki -azokon a faluból. Egyedül maradt. - -És a mint az úri társaságot elnyelte az erdő, lassan visszafordult a -félig hó alá temetett falu felé. A házak kéményéből egyenesen szállt -fölfelé a füst. Az oláh templomban kegyetlenül harangoztak, s nehéz -czammogással, idomtalan czondrába pólyált oláh parasztok bandukoltak -itt-ott a házak közt, a misére. Oly hideg, oly alacsony, olyan -közönséges volt körülötte minden. Elszorult a szíve, s hideg futott át -rajta. Ujra elfogta az a gondolat, mely Derry halála s Anikó hűtlensége -után uralkodott rajta: ő már befejezte életét, nem érdemes tovább -tengődnie. - -S nehéz gondolatokba merülve sétált ki az erdőbe, a mezőre, hol nyáron -annyi szép virágot szedett. S egy-egy csúcson, melyről szabadabb kilátás -nyilt, elővette messzelátóját, s lenézett a faluba. A messzelátó -önkénytelenül is a papék háza felé fordult, s ő dobogó szívvel leste, -hogy nem pillantja-e meg a kedves gyermeket, kinek társaságában tegnap -oly édes órákat töltött. - -Estefelé Floricának egy levele érkezett, mely őt egészen szárazon -vacsorára hívta, úgynevezett _tyúkverőre_, mely a maradék -elfogyasztásából áll. Egészen belesápadt a levélbe, s azt vetette oda a -cselédnek: - -– Nem megyek. - -De mikor a cseléd eltávozott, utána futott, s azt mondta neki: - -– Nézd az arczomat. Be van kötve. Elestem és most az arczom csupa seb. -Igy nem mehetek vacsorára. - -De a kis Florica nem tágított. Nemsokára jött vissza a cseléd, hogy akár -fáj az arcza, akár nem, csak jőjjön azonnal vacsorára. - -És a hatalmas legény megpuhult, kellemes érzelmek melegét érezte -szívében, s mint a párját kereső hiúz, futott végig a falun, az oláh pap -házához. Valami mámor fogta el, mely megzsibbasztotta érzékeit. Nem -gondolkozott, csak Floricát nézte, s vacsora közben, a zongora mellett -száz meg száz semmitmondó ostobaságot fecsegtek össze-vissza s egymás -szemébe nézve gyerekes örömmel nevetgéltek. - -Óh, mily jól érezte magát e pillanatban Simándy, elfeledkezett -mindenről, a multról, a jelenről, a jövőről, s az a sejtelem derengett a -szívében, hogy ezek az édes ostobaságok ennek a rövid földi életnek -nagyon is lényeges alkatrészei. Egyszer már fészket vert szívében a -szerelem, de hajh, a sors kiverte onnan. A félszeg, székely falusi -Madonnával sohse űzhették az első, ifjú, bimbozó szerelem bohó játékait. -Mikor ez az érzelem leghevesebben forrt szívében: csak egy fakó -arczképet őrzött tőle s erre vesztegette tekintetének minden tüzét. -Derry szerelmét csak akkor tudta meg, mikor a Fehérország királynéját a -sós hullámok már a végtelen Óczeán felé ringatták. Az első, életében az -első lány volt Florica, a kit már karjai közt tartott, a ki vidám -kaczajjal rálegyintett kezére, a kinek formás, telt, nyulánk teste -sóvárogva hajolt feléje s szép arcza szelid boldogságtól sugárzott, -mikor Pali tréfáit hallgatta. Szomorú gyermekkorára nehéz, küzdelmekkel -telt ifjúság következett és nem ért rá, még csak futólag se, az -asszonyokkal foglalkozni. S férfias ösztönei jóformán csak most ébredtek -föl benne teljes erejükben. - -Todorescu a vállára ütött. A pópa egy kissé pityókos állapotban volt. -Egész nap itta a pezsgőt, melyet a gróf otthagyott. Arcza vörös volt, s -nagyokat fujt. - -– No, papocskám, nem sakkozunk? - -Florica közbeszólt: - -– Ugyan hagyja, papa. Simándy úr most nekem fog zongorázni. - -– Elhallgass, te kis boszorkány, eleget mulattatok már. - -– De papa! - -– Csitt! Hol a sakktáblám? - -Florica boszusan a zongorához ült, a két pap pedig sakkozni kezdett. -Mikor Todorescura nézve a harmadik parti is veszendőnek indult, -lesöpörte a figurákat. - -– Eh, ostoba mulatság. Pezsgőt hozzatok! - -Simándy föl akart kelni. - -– Maradj öcsém, velem még sohse beszélgettél. Igyál! - -Simándy fölhajtott egy pohár pezsgőt. A pópa dünnyögött: - -– Én tudom, hogy nem vagy közönséges legény. Minek jöttél hát ide, az -Isten háta mögé? Nem pap vagy te itt, hanem spion… arra vigyázol, hogy -én itt mit csinálok… Ne üss le, öcsém… részeg vagyok… igyál… holnap már -nem fogom tudni, mit beszéltem… Én mondom neked, bolond vagy, ha itt -ülsz… Itt már nincs mit tenned. Itt én parancsolok. A butaságnak nagyobb -ereje van, mint az okosságnak. A mi népünk elmaradt, tudatlan, -hiszékeny, babonás. Rólam azt hiszi, hogy úgy az Isten, mint az ördög -mindig rendelkezésemre áll… Fél tőlem, tisztel és fizet, mert azt hiszi, -hogy a fél zsebemből egész tömeg rossz lelket bocsáthatok rá. Ez az én -erőm, ez az ő ereje, melylyel rátok fekszik, kik az Egy Élő Istent -imádjátok és semmi mást… Egy Élő Isten… én is imádom… de az én népemnek -az kevés… A nép szegény, alázatos, félénk, meg van rémülve, ha a -főszolgabirót látja… no, igyál ebből a felséges italból… hát még -mennyire fél, mikor Istenéhez akar fordulni! Nem is teszi. Előbb hozzám -jön, én elűzöm a rossz szellemeket s a jó embert tovább vezetem… nem az -Istenéhez, arra ő nem is gondol… csak a védőszentjéhez… a védőszentje -aztán elkalauzolja az Isten trónja elé… - -Simándy halálsápadtan hallgatta a mámoros pópa különös beszédét. - -– Hallgass, ember, szavad úgy hangzik az én fülembe, mint az -istenkáromlás. - -– Ne vedd rossz néven, de sok pezsgőt ittam. Nem tudom mit beszélek, de -lehet, hogy igaz, a mit mondok. Oláh ember el nem hagyja a hitét, mert -ezer babonaszál fűzi hozzá, s ezerféle átokkal sujthatjuk, ha el akar -szakadni. Ne is küzdj ellenünk. Hiábavaló. Aztán az oláh mind szegény, a -ki itt gazdag, az magyar és úr és szász. Erdélyben a szegény ember -nyelve az oláh, s ez teszi őt rokonszenvessé a szegénysorsu magyar -előtt… - -Florica arcza jelent meg Simándy előtt. A lány egy nagy vizes poharat -szinültig megtöltött pezsgővel s szólt: - -– Igya meg az én egészségemre! - -És Simándy, ki remegő ajakkal készült felelni a papnak, megragadta a -poharat és fenékig ürítette. - -Florica újra tele töltötte a poharat s egy kortyot ivott belőle. Aztán -lángoló tekintetet vetett Palira. - -– Ezt is igya meg, – suttogá. - -S Pali jól ismerte a babonát: hogy ezzel a lány szerelmét iszsza meg. -Remegő kézzel nyult a pohár után s rekedten szólt: - -– És ha méreg volna benne, azt hiszi nem innám meg? - -Ezt is fölhajtotta, belenézett az üres pohárba s szólt: - -– Akkor talán még szivesebben meginnám. - -A pópa az asztalra könyökölve, mámorosan nézett rá. - -– Ide hallgass, magyar! Én azt mondom neked… - -Pali olyat ütött az asztalra, hogy a poharak tánczoltak. - -– Elég! Tudod-e, hogy székelylyel beszélsz? Másfél ezer éve vagyunk itt… -Mi Attila népe vagyunk… Másfél ezer év előtt is világhódítók voltunk… ti -meg most is libapásztorok vagytok… - -A pópa megfogta Simándy karját. - -– Jó, de most mi következünk. Ti elvégeztétek, elvonultok… - -E pillanatban a konyhában megszólalt a dudásbanda. A pakulárok jöttek -oda tisztelegni a gazdájuknak és köszönetet mondani Simándynak. A ház -udvarában nagy tüzet raktak, s a nép körüljárta az Ardeleanát. A mint -Todorescu a dudaszót meghallotta, kirugta maga alól a széket, s kezét, -lábát hajigálva, dühösen tánczolni kezdett. A mócz vér felpezsdült -benne. Rekedten kiabált és süvegét a levegőbe hajigálta. Majd egy -ugrással az asztalnál termett s lesöpörte a pezsgőt. - -– Pálinkát hozzatok ide! Nem kell ez a komisz úri ital! - -Üvegből itta a pálinkát, s aztán odatette Simándy elé. A fiúban már -össze volt kuszálva minden érzés, minden gondolat… csak Floricát nézte, -a ki tapssal és lábdobogással nézte apja vad mozdulatait… Valami ördög -rohanta meg iszonyú erővel, ránczigálta, s a fülébe ordította: igyál, -feledj, kezdj új életet, bolond! - -Inni, feledni, új életet kezdeni! De jó is volna egy olyan orvosság, -vagy kés, a mely az agyból kivágja azokat a sajgó, fájó sejteket. A -fehér ital ott csillogott előtte. Talán ez az? A nyomorult nép egyetlen -orvossága, vigasza, barátja. Az ópiuma, a morfiuma. Tágra nyilt -szemekkel nézte, aztán kinyujtotta a kezét, fölragadta és fölhajtotta… -mintha láng csapott volna végig egész testén, láng, mely pusztít benne. -Aztán hőség futott keresztül rajta, majd egyszerre egészen könnyűnek -érezte magát, s vigan fölkelt. A dudaszó hirtelen megszünt. A muzsikusok -kétfelé váltak, s ott állt Petru, a pakulár, tányérral a kezében. - -– Domnu magyar pópa, a pakulárok ma levágták legszebb birkájukat, hogy -hazaérkezésüket ünneppel megüljék. A vacsorán nem feledkeztünk meg -rólad, ki Gyorgye társunkat megmentetted, s elhoztuk neked a birka forró -szívét, mert a ki azt megeszi, boldog lészen, mert szelid, jó asszonyt -ád neki a jó Isten párul. Fogadd tőlünk szivesen. - -Odalépett Simándyhoz, a ki ökölre szorított kézzel várta, s energiájának -utolsó morzsájával a ficzkót tányérostól ki akarta lódítani. Ekkor -Florica termett Petru mellett, kivette a legény kezéből a tányért, s a -kis czicza dorombolásához hasonló meleg hangon így szólt: - -– No, egye meg. A szelid, jó asszony nagy kincs. - -S Pali megtört. Megette az oláh lánytól kinált birkaszívet. A duda újra -megszólalt, a fiú daczosan hátraszegte a nyakát, elkapta Floricát, s -szilajon járni kezdte vele a hunyadmegyei hórát. Todorescu a feleségével -ugrált, a ház előtt a havon a parasztok üvöltöttek, tánczoltak s a tüzet -ugrálták keresztül. Florica haja elszabadulva hullott alá, s Pali -végigsimította remegő kezével. Majd hirtelen megállt. - -[Illustration: Magyar-Garabó.] - -– Florica, bocsásson, rosszul vagyok. Valami összeszorítja a szívemet. - -– Üljön le egy kicsit a mellékszobában, ott friss a levegő, az ablakok -nyitva voltak. - -Pali betántorgott a sötét szobába. Tapogatva megkereste a divánt s úgy -zuhant végig rajta, mint egy darab fa. - -Florica nagy bundát kapott magára és a tornáczra futott, a nép -mulatozását nézni. Kis idő mulva bejött, s égő gyertyával, lábujjhegyen -bement Simándyhoz. Simándy hanyatt feküdt, aludt; arcza halálsápadt -volt, homloka, szeme kegyetlen ránczokba huzódott, a mi valami végtelen -bánatos kifejezést adott neki. Zihálva lélekzett, s néha mélyet -sóhajtott. Florica összekulcsolt kézzel sokáig bámult rá, aztán lehajolt -s hirtelen megcsókolta. És ime, mintha rossz álmai elfutottak volna: a -ránczok elsimultak, a szomorúság eltünt, lélekzete is rendes lett. -Nyugodtan aludt. - -… Odakint a részeg nép a részeg pópa vezetése alatt elénekelte az -_Ébredj román_ kezdetü lázító dalt; a dudások pedig elindultak a falun -végig, s a Hóra és Kloska lázadása idejéből fönmaradt, magyar-irtást -hirdető csatadalokat fujták. - - -XV. - -Simándy hajnal felé ébredt föl, nehéz fejjel, bután. Eltartott egy darab -ideig, a mig rájött arra, hogy hol van. A ház és a falu csöndes volt -már, tapogatódzva ért ki a tornáczra s elsompolygott a pópa házától, -mint egy leforrázott kutya. - -Egy hétig nem bujt ki a házából. Szégyelt a napvilágra jönni. Homályos -sejtelme volt arról, hogy valami olyast cselekedett, a mi korábbi -életétől merőben különbözik. Azután a szivét akarta kipróbálni. Néha úgy -érezte, hogy Floricát nem szereti; nos, akkor egy hónapra elmegy a -városba, emberek közé. De mikor ez a föltevés megérlelődött benne, -olyankor végtelen fájdalom fogta el a szívét. Ime, most Florica szorítja -össze kicsi markával. Tehát mégis az ő kezében van. De hát mi következik -abból, ha szereted? Nem vagy-e te erős férfi, a ki a szenvedések -iskolájában nőttél nagyra? Nem vagy-e te pap, vértanu, próféta? Mi közöd -neked a földi salakhoz? Nem állsz-e te a hegycsúcson s alattad mélyen -kavarognak az emberi szenvedélyek, bűnök, indulatok piszkos felhői, -ködei? Óh, én édes Istenem, de mikor ez a hegycsúcs oly kopár, oly -hideg, levegője oly metsző… s ő úgy vágyik a ködtől eltakart völgybe, a -rongyos faluba, a szalmafödeles házba, a nyájas tűzhely mellé… Hogy -megdobbant a szíve, mikor megjelent a Todorescuék cselédje, a Petru -szeretője, s hívta a pópáékhoz. Milyen nehezére esett neki azt üzenni, -hogy beteg s a házból se megy ki. - -Ez a hét a szenvedések hete volt. Az erős, de hanyatló lélek végső -tusája a gyönge testtel. Se tanítás, se imádkozás, se olvasás, se séta -nem használt; valami vasmarok mindig egy bizonyos irányba csavarta -gondolatait. A végzet ismét hatalmába kerítette, s végrehajtotta rajta -azt, a mi odafönt meg volt irva róla a csillagokban. - -Szombaton estefelé beállít hozzá Benedek kurátor úr fia, ünneplőben, egy -szintúgy felöltözködött leánynyal, s emlékeztetvén a tiszteletes urat -arra, hogy holnap lesz az esküvőjük, egyúttal beinvitálták, hogy ebédre -tisztelje meg a kurátorék házát, vacsorára pedig sziveskedjék Tar -Gerzsonékhoz, a lány szüleinek házához elfáradni. - -A kurátor fiának esküvője nagy esemény volt, a fél falu kirukkolt rá és -Simándy, mikor vasárnap az istentisztelet után félórával a templomban -várta a násznépet, megdöbbenve látta, hogy még Floricza is az ifjú pár -után jön elsőnek, az édesanyjával. Tar Sára, a menyasszony, ugyanis -huzamosabb ideig kedvencz szobalánya volt Todorescunénak, s a papék még -egy tuczat selyemzsebkendőt is adtak a lánynak. Florica derekára szép -fehér prémes bunda simult, arczát a hideg pirosra csipte, akaratos, apró -hajfürtei homlokába lógtak; de fekete szemeiből annyi szemrehányás -nézett, szeretet sugárzott Simándy felé, hogy ez szédülést érzett s a -nyitott imádságos könyv lapjai összegyűrődtek, beszakadtak ujjainak -görcsös vonaglása alatt. - -Pali magára vonta papi palástját, összekulcsolta kezeit, s az Úrasztala -emelvényén állva, elnézett a sokaság fölött, azután kezdé: - -_Mindenható Isten, tekints alá kegyelmesen a Te szolgádra, a ki ime eléd -járul, hogy áldásodat lekönyörögje egy ifjú párra, mely az Általad -alkotott Természet örök_ _törvényei szerint Házadban megjelent, hogy e -földi életre szeretetben egyesüljön s abban éljen, míglen ki nem nyilik -számukra az üdvösség kapuja, s el nem hivattatnak, hogy őseik -szellemével egyesülnének…_ - -Itt tekintete lassan leereszkedett, s fáradtan megpihent Florica arczán. -A lány áhítattal nézett a papra. Simándy mereven rászegezte tekintetét s -kérdé: - -– Te lány, ki előttem állsz, szereted-e ezt a legényt? - -Florica arczán pir futott végig, ajkai mintha megmozdultak volna. - -– Szeretem, – felelt Tar Sára. - -– És te, legény, szereted-e ezt a leányzót? - -És ekkor Simándy egész testén remegés szaladt át, ajkai megnyiltak és -halkan rebegték: _szeretem_. És Florica, a ki tágragyúlt tekintettel -nézett rá, megértette, lassan lehunyta a szemeit, mintha magához akarna -térni a gyönyörűségtől. - -– Szeretem! – felelt a vőlegény kemény hangon. - -A szertartás folyt tovább és senki se tudta, nem is sejtette, hogy e -pillanatban Simándy Pál és Todorescu Florica is szerelmet esküdtek -egymásnak. És Florica szempilláinak kárpitja újra felgördült és -tekintete mint egy ijedt madár kezdett ide-oda röpködni a templomban. -Kereste, hogy mihez fűzze esküjét… a román lány lelkének hiányzott a -kereszt, az oltár, az égő gyertya, a szent kép… a szobor… tekintete -lesiklott a puszta falakról s szorongás fogta el szívét. - -Simándy pedig befejezvén a szertartást, szóla: - -_Keresztyén társaim!_ - -_Odakint fehér halotti lepedő alatt megdermedve nyugszik a föld s -hazakergeti a mezőről a munkásembert. Ne panaszkodjunk, nem kell irtózni -a téltől, ellenkezőleg áldanunk és szeretnünk kell azt. Nemcsak a -tavasznak és nyárnak, hanem a szomorú télnek is megvannak a maga örömei. -De mi most ne az örömeiről, hanem a tanulságairól beszéljünk. A tél -közelebb hozza az embereket. Mennyi_ _család jöhet össze csupán a tél -kevésbbé szorgos napjaiban, – a tavasz, nyár és ősz munkái elfoglalják -őket egészen és sokszor elszakasztják egymástól az egy és ugyanazon -családhoz tartozókat is! És a tél visszaadja őket önmaguknak és -egymásnak s egyesíti ismétlen őket. És mennyiőnk elég szórakozást talál -a még viruló természetben, virágaiban, csodáiban, nap mint nap, úgy, -hogy alig jut pár óránk a társas élvezetekre; de midőn a természet -bezárja előttünk szépségét, mintegy e parancsolattal búcsuzik tőlünk: -menjetek, keressétek most már az örömet ott, a hol egyedül találjátok, a -családok és jóbarátok társaságában! Innét van, hogy télen ma is sokkal -élénkebb a társaságos élet és sokkal több a mulatság, mint például -nyáron; és ez így volt minden népnél, minden időben és így is marad. Óh, -bölcs édesanya a téli természet: mikor visszavonul önmagába, arra tanít, -hogy forduljunk mi is mimagunkhoz, ember az emberhez, s ha ő immár nem -adhat nekünk virágot, illatot, enyhe napsugárt, élvezzük a társaság -örömének édességét, virágait._[2] - -_… Mi itt a világtól elszakadva, a magas hegyek között, jóformán -hozzáférhetetlen helyen élünk, rászorulva egymás szeretetére, -támogatására… hát szeressük egymást, mert akkor a mi életünkben még -zordon tél közepén is a nyár illatos virágai fakadnak… Keresztyén -társam, ki kézen tartod ama keresztyén hajadont, a kinek most hűséget -esküdtél, tudd meg, hogy az Isten megáldott, mert ifjui szíved -idejekorán megtalálta a szerető szívet, ki a tied mellett fog dobogni, a -tiedével fájni, ha bánatod van, örülni, ha örömed van… Óh, százszor -szerencsétlenek azok, a kiket az Úr kegyelme ettől megfosztott… azoknak -élete az örök hóval, jéggel födött hegycsúcsokhoz hasonlatos, melyek -mellett a nap fényes, forró sugárkévéi is hatástalanul siklanak el, míg -lejebb, a barátságos völgyekben uj életet fakasztanak… Hozzád -fohászkodunk óh Atyánk, világítsd meg véghetetlen irgalmad sugaraival e_ -_boldogtalanok életének sötét éjszakáját… Add meg nekik, hogy részük -legyen a mindenható szeretetben, melyet Jézusunk hirdetett… Mert oly -sokan vagyunk, kik szeretet nélkül elsorvadunk… kiknek oldalát -lándzsával megszúrják… kiknek üdítő víz helyett eczet jut italul… kik -hordozzuk a töviskoronát…_ - -Simándy hangja mint egy kétségbeesett jajgatás hangzott végig a templom -boltozatai alatt. A nép megdöbbenve hallgatta, talán nem értette, de a -fájdalmat megérezte belőle. Florica remegve kapaszkodott anyja karjába, -s szeméből egy könnycsepp gördült végig arczán. Simándy megtört hangon -folytatta: - -_A próféta írja, hogy vőn Jóáb három nyilat kezébe és Absálómnak szivébe -lövé. Egy szívnek három nyil! Mily kegyetlenség! Hiszen egy nyil elég az -oroszlán szívének is! A puszták királyát is halálra sebezheti!… És az én -szegény szívemet már két nyil járta át… Ments meg, óh Uram, a harmadik -nyiltól… Imádkozzunk!_ - -A szertartás, a beszéd, az imádság véget ért. Simándy padjába ült és -tenyerébe támasztotta a fejét. A nép lassan távozott… Florica a -templomajtóból visszanézett, de Simándy arcza eltakarva maradt. - -És a pap egyedül maradt templomában és Istenével társalgott. A nyulánk, -szép fekete lány pedig fájó szívvel futott egyenesen a maga templomába, -az oltár elé térdelt, keresztet vetett, imádkozott, sirt, könyörgött, a -mellét verte… s kérte a jó Istent, tegye boldoggá azt a szenvedőt, a -kinek fájdalmas hangja még fülében rezgett, s ne feledkezzék meg itt -térdeplő kis cselédjéről se, a ki mindig jó volt, nem vétett soha -senkinek… s a kinek vergődő, puha, édes szíve annyira tele van -szerelemmel, hogy ha könynyé válnék benne, egész életében patakzanék -szelíd fekete szemeiből… - - -XVI. - -A kurátor megleste, mikor a papja hazament a lakására, aztán jelt adott -és a lakodalmi menet bevonult az oláh templomba, hol Todorescu is -megáldotta az új házaspárt, s mindegyiknek adott egy amulettet, mely a -rossz szellemek ellen volt megvédendő őket. Ez már így szokás a havasok -közt; de a kurátor érezte, hogy a papjuk ezt tőlük nagyon zokon venné, -azért lehetőleg Simándy tudtán kívül csinálta. - -Simándy otthon egy kicsit kicsinosította magát; a templomban nagy vihar -zúgott keresztül a szívén, de most már megnyugodott, megkönnyebbültnek, -sőt boldognak érezte magát. Az lebegett előtte, hogy egész nap Florica -társaságában lehet, a nélkül, hogy egyuttal Todorescuék kellemetlen -házánál kellene lennie. S úgy lehet együtt Floricával, mintha csak -ketten volnának, mert az egyszerű, naiv nép nem fogja őket gyanakodó -szemmel nézni, s megjegyzésekkel kisérni. - -Az asztalfőn, egy sarokban ültek ők ketten. A szoba lassankint megtelt -füsttel, ételgőzzel s a mint egyre több és több pálinkát fogyasztottak, -a jókedv is hangosabb és hangosabb lett. Simándy egy jódarabig -hallgatott, aztán hirtelen Florica kezére tette a kezét. - -– Bizony, édes Florica, gyenge, bűnös ember vagyok én. Vajha az Isten -megbocsátaná, a mit ma a templomban ellene vétettem. - -Florica ránézett és halkan suttogta: - -– Mit? - -– Nem is láttam az előttem álló jegyespárt, csak magára néztem és -magamra gondoltam. - -– Ép’ úgy, mint én. - -– Magának esküdtem. - -– És én magának. - -– S talán ezzel még azt a bűnt is elkövettem, hogy lelkemhez lánczoltam -a maga lelkét… - -– Hát ezt bűnnek tekinti? - -– Annak, mert az én lelkem össze van törve, beteg; s az én életem a -hullámokon hánykolódó rossz ladik, mely elsülyedésre van szánva. - -A lány megsimogatta Pali kezét. - -– Ne beszéljen így. Tudom, hogy eddig szomorú élete volt, s én annál -jobban szeretem magát; de most majd következnek a fehér napok. - -– Fehér napok? Óh, Florica, ha tudná, hogy mennyi fekete nap van az én -elmult ifjúságomban. Én értem tengerbe ölte magát egy szép, szőke -hollandi angyal, a kinek szerelméről sejtelmem se volt; s engem -elhagyott első szerelmem, szép tavaszom legelső rügyeit leforrázta a -dér. Bús emlékek romjai és halottak sápadt arcza közt kigyózik multam -ösvénye. S ha az öregedés az átélt szenvedések szerint történnék, én -mint fehérhajú aggastyán, viaszsárga arczczal és görbedt vállal állanék -itt… Azért szeretem úgy magát, mert maga mellett úgy érzem magamat, mint -a vándor, a ki a hideg, havas, sötét, végtelen pusztaságon lobogó -pásztortűzre talál. S boldog vagyok, mert puha kezének szorítását érzem. -S szeretném, ha mi itt összefonódva fává változnánk, s századokon át -állnánk egymás mellett… és suttogva, összehajló lombjaink közt boldog -kis madarak fészket raknának és szerelemről csicseregnének. - -Így ömlött a szenvedélyes, szerelmes szavak patakja az ifjú ajkáról… de -nem egyszerre… lassan, halkan, sokáig, s a lány lelke mohón szívta be, s -koronkint megremegett az örömtől. - -– Pali, édes Pali, – suttogott, – szeretlek, nagyon szeretlek. - -– Vigyázz, Florica! Egy egész világ áll köztünk; te tán nem érted, de -tudd meg, hogy mi egymáséi nem lehetünk, ha csak az előitéleteknek egész -gonosz világát szét nem romboljuk. - -Florica mind a két kezével megragadta Simándy kezét. - -– Ha kiáltó szavadat hallanám az éjszakában, futva mennék utánnad, nem -törődve azzal, hogy kőbe botlom, tüskebokorba futok, mélységbe zuhanok… - -– Édes! - -A füstből Todorescu vérfutotta arcza merült föl. A vén pap a vadállat -ösztönével mintha megérezte volna, hogy kölyke veszedelemben forog, s -megjelent. - -– Papocskám, a lányomat mulattatod? - -És a lányra rászólt: - -– Florica, gyere, valamit akarok mondani. - -A lány engedelmesen szállt ki. A pap karonragadta s elvonszolta. - -– Miért nem tánczolsz? – mordult rá odakint a tornáczon. – Mit bujsz -össze azzal a pogány tatárral? Mit suttogtok folyton? Mézes-mázos -szájával tán szerelemről beszél? (Itt eltorzult a pópa arcza.) Ha ezt -tudnám, azonnal megfojtanálak. Román lány vagy – érted? Urilány vagy – -érted? Művelt lány vagy – érted? Rád uri kényelem vár, városi élet, -gazdag férj. Ne busulj, majd eljön, én gondoskodom róla – te oly okos -kis lány, jó kis lány vagy, Florica, ne keserítsd öreg apádat. -Megfojtalak, ha másképp lesz. Érted? És most eredj tánczolni! - -A lány elfordult. Apja visszarántotta. - -– Addig szóba se állj vele, míg oláh nem lesz. Majd ha mellettünk -térdel, velünk imádkozik, bőjtöl és vezekel, akkor adhatsz neki nyájas -szót. Eredj! - -Florica panaszos hangon megszólalt: - -– Apám, hazamegyek. - -– Mi bajod? - -– Megfájdult a fejem a nagy füstben. - -Apja megragadta a lány két vállát, s merőn az arczába nézett. - -– Csakugyan nagyon sápadt vagy. Mit beszélt neked az a ficzkó? - -– Semmi rosszat, apám. - -A pópa megfogott egy cselédet. - -– Te, küldd ki a feleségemet. - -Todorescuné kijött s gondjaiba véve a leányt, hazakisérte. Todorescu -nehéz léptekkel visszament a lakodalmas házba, szembe ült a magyar -pappal s az asztalra könyökölt. Sokáig farkasszemet néztek egymással. -Simándy szó nélkül meredt a pópa kivörösödött ábrázatára, gondolatai -egészen másfelé kalandoztak. Végre a pópa megszólalt: - -– A tavaszszal a leány Szebenbe megy rokonaihoz. Örökké csak nem ülhet -itthon? Férjhez kell adni, arra való… A nyáron meg Borszékre megy az -anyjával… tán még bojár is elveszi… szép is, okos is, művelt is… meg egy -kis pénze is van. - -Simándy nem felelt rá. - -– Hát te nem házasodol meg, öcsém? Asszony kéne már neked is a házhoz. -Ez nem élet. - -Simándy hallgatott. - -– Nem felelsz? Min gondolkozol? - -Simándy mélységes szomorúság rezgésével hangjában végre megszólalt: - -– Hadd abba, pópa, nem értesz te meg engem, én sem értelek meg téged. -Minek fáraszszuk magunkat üres zörgéssel? - -Simándy azon gondolkozott, hogy ez az előtte álló ember mily távol, mily -idegenül áll ahhoz az emésztő szenvedélyhez, mely az ő szivét eltölti. -Pedig atyja a leánynak s ő nem tud képzelni olyan esetet, hogy ez -embernek a nyakába boruljon s megvallja, hogy a leányát szereti. Sőt -mikor az apa különös, nyugtalanító, czélzásokkal telt beszédét hallotta, -vad gyűlölet szállt föl lelke mélyéről s úgy nézett a pópára, mintha az -volna a mesebeli sárkány, melynek körmei közül kincsét ki kell ragadnia. - -A pópa fölugrott s otthagyta. Simándy is fölállt s a mint az asztalt -hátrább tolta, szeme valami csillogó tárgyat pillantott meg a földön. -Fölemelte: azonnal ráismert, Florica amuletje volt, az ismert kazáni -Szent Szűz, a gyermek Jézussal karján. Zsebébe rejtette. - -Beállt az est, csöndes lett a falu és sötét, csak a lakodalmas házból -tört ki néha a vigasság zaja s a világosság. Florica barátságos -leányszobája csak egy síró és imádkozó gyermeket látott. Egyszerre -megzördült a kis kertre nyiló ablaka. A leány remegve ment oda s félig -kinyitotta. - -Egy mély hang megszólalt a sötétben: - -– Florica, édes Florica, úgy rémlik, elfelejtettem neked megmondani, -hogy szeretlek. - -– Csak mondd, csak mondd, édes. - -– Csókolj meg, Florica! - -S a vasrács közt megcsókolták egymást, oly erősen, oly hevesen, hogy a -szegletes rud véres sávot vont mindegyiknek homlokára. - -– Kis leány, imádkoztál-e ma este a kazáni Szűz Máriához? - -– Oh, Atyám, irgalmazz, elvesztettem az amuletemet. - -– Nem vesztetted el, Florica, mert a sors úgy akarta, hogy általam -megkerüljön. Fogd! Imádkozzál mindenhez, a miben hiszel, hogy elnyerd a -boldogságot. Hisz én már a fényes csillagokat is ostromolom -könyörgéseimmel. Rózsás álmokat, édes, drága szivem! - -S a kis leány egyszerre boldog, vidám lett, tapsolt, ugrált s imádkozván -a Szűz Máriához, szépen elaludt. A pap pedig késő éjszakáig botorkált a -faluban ide-oda, zúgó fejjel, nehéz szívvel, megbomlott lelkiismerettel, -összetört világgal, melyben csak egy ép, egész érzelem volt: szerelme. - - -XVII. - -Különös az, mikor a tavasz hósírjából bontakozik. Az első zaj az, mikor -az ereszről megindul az olvadó hó egyhangú csöpögése. Azután a hó -fehérségét a mezőn nagy fekete foltok kezdik megszakítani. Majd a -patakok veszítik el jégkérgüket s vidám csörtetéssel futnak végig -medrükben. Rá következik a télen át hallgatag verebek csiripelése s a -házi szárnyasok barátságos kukorékolása, kotkodácsolása, mintha -tudakozódnának szomszédról-szomszédra, hogyan töltötték társaik a telet. -A bogarak zümmögése is megindul a meleg konyhában. Most már kezd -szinesedni is a föld. A nagy fekete foltokból egész zöld táblák lesznek. -Az erdőben megjelenik az ibolya és a gyöngyvirág s már madarak is -karicsolnak itt-ott. - -Simándy fásultan húzta az élet igáját. Minden héten elment egy párszor -Todorescuékhoz, de csak rövid látogatásra, csakhogy épen Floricát -láthassa; s ezek a látogatások lassankint beleszorították a köznapi, -egyszerű, nyárspolgári gondolkozás, életmód szűk kereteibe. -Kötelességeit, mint pap és tanító, rendesen teljesítette, de azontúl -csak a leánynyal és közös jövőjükkel foglalkozott. Majd Todorescuék -lassan megbarátkoznak vele s elfogadják vőnek. - -Egy református papot hivat és Floricával megesküszik a saját -templomában; azután Todorescu rájuk adja az áldást, a maga templomában. -Mi volna ebben rossz? Miért nem volna szabad ezt neki megtennie? Mit -áldoz föl, ha ezt megteszi? Néha elboruló lelkén villámként czikázott át -egy pár rémes gondolat: hát ennek a földnek, a testnek szenvedélyeitől, -melyektől örökre mentnek hitte magát, csakugyan nem tudott -megszabadulni? Vajjon ő még mindig az a pompéji praetoriánus, a ki nem -mozdul az őrhelyről, mikor az egész világ összeomlik? De hát letépheti-e -magáról a húst, lelkének ezt az utálatos börtönét, mely ide köti, -lehúzza őt a többi féreg közé, kik ember néven itt mászkálnak, míg rövid -létük végső határa el nem érkezik? A sas fölszáll a nap felé, a bogár -kimászik a verőfényre, a medve jóizűen hempereg a moszatban, a mohos -pázsiton, a madár a fészekben csicsereg a párjával… Csak épen ő legyen -örök bánatra verőfénytelen, sötét napokra kárhoztatva? Csak azért, mert -az Alkotó keze, mikor sárból kigyúrta, nemesebb, gyöngédebb lelket, e -lélekkel meleg érzéseket, hivatásáról és emberi méltóságáról -emelkedettebb fölfogást lehelt bele? Nem, nem, ezzel nem veszíthette el -jogát a boldog életre, az ő számára is van fény, melegség, nyugalom, -boldogság… szerelem. - -Ezeken a gondolatokon keresztül alakult ki Simándyban egy új -életfelfogás, e fölfogás alapján aztán félretett mindent s teljesen -Floricának élt. A kis kertre nyiló ablak látta éjszakánkint, mikor nem -volt holdvilág, szenvedélyes csókjaikat és nagy esküvéseiket. Mikor -pedig mások jelenlétében találkoztak, ezer együgyü semmiségről -beszélgettek, a mi rájuk nézve mindmegannyi édes, rejtett czélzást -tartalmazott. - -Valamelyik kora tavaszi reggelen, mikor még itt-ott hófoltok fehérlettek -s a dalos madár torka még nem nyilt meg, Simándy fölkelt, hogy a -Máslás-oldalt elborító bokrok kezdődő rügyezésében gyönyörködjék. Halk -zsongás, zümmögés hallatszott, a miből kitetszett, hogy már a bogarak is -kezdik bontogatni szárnyukat. Simándy rendes szokása szerint fölhágott a -Balintye-dombra, honnan épen Todorescuék tornáczára látott. Itt szokott -lenni Florica, a ki fehér zsebkendőjével egyet-kettőt úgy suttyomban -mindig intett a fiúnak. Most még nem volt ott. Pali hátát egy fának -vetve, merőn nézett le a pópáék házára. Alulról mintha hidegség csapott -volna rá; most ment ki a föld fagya, nyilván azt érezte. Lassankint -észrevette, hogy a ház szokatlanul elhagyott. Ajtók, ablakok csukva -maradnak, nem járt ki a tornáczra senki, még cseléd se. Az udvaron néha -végigment egy-egy leány, de más nem mutatkozott. Balsejtelem fogta Pali -szivét. Itt valami történt. Egy darabig dermedten állt, aztán nagy -léptekkel megindúlt lefelé, egyenesen Todorescuék kerítésének. Itt már -oly türelmetlen volt, hogy egyszerűen átvetette magát s futva haladt át -a kerten. Valahonnan az ólak közül egy kóczos leány bújt elő. - -– Te, nincs idehaza senki? - -– Nincs, instálom. - -– Hová lettek? - -– Még hajnalban elutaztak kocsin, a tisztelendő úr, a tisztelendő -asszony, meg a kisasszony. - -– Hová? - -– Nem tudom. De parasztszekér vitte utánuk a nagy pakkot. - -Simándy elfehéredett arczczal nézett a néma házra. Tántorgó léptekkel -ment a kis kertbe. Florica odanyiló ablaka vastáblákkal volt bezárva. -Így találta már az éjjel is, azért nem is mert kopogtatni. A vasrúd -lakatja mellé egy kis bokréta ibolya volt tüzve, egészen friss ibolya. -Ezt csak Florica tehette oda. Simándy két kézzel kapott utána és a -tárczájába rejtette. Aztán lassú léptekkel, agyában mázsás -gondolatokkal, hazafelé indúlt. Semmi kétség, Floricát elrabolták tőle. -A vén pópa mindenre rájött s elhatározta, hogy egy elhatározó lépéssel -véget vet az egésznek. Pali izmai irtóztató erővel huzódtak össze: -rettentő, halálos ütést tudott volna adni mindenkinek, a kinek része van -a rablásban. Fogai csikorogtak s arczán a düh és a fájdalom fölváltva -kergették végig egymást. Levágta magát az ágyra s gondolkozott. Aztán -fölugrott, útra öltözködött, nagy görcsös botot vett a kezébe s kiment a -ház elé. Összevont szemöldökei alul vad tekintetet vetett a völgyre, -minden oly unott, oly üres, oly közönséges volt előtte e pillanatban. -Házát kietlennek, templomát zordnak találta. Aztán nyersen hátat -fordított az egésznek s nekivágott a hegyi útnak. Baltavár felé. Egy -félóra múlva, puha talajon, friss keréknyomot talált. Ez a papék -kocsija. A szelistyei csárdánál megállott. A régi kocsmárosné pogácsával -és pálinkával kínálta. Gépiesen lemorzsolt egy pogácsát s ivott rá. - -– Szintén a városba megy, tisztelendő úr? - -– Oda. - -– Ma hajnalban ment erre a papunk, az egész családjával. - -Pali föleszmélt. Az igaz, hisz ez az asszony látta őket. Beszélni -lehetne vele. - -– Ne mondja. Hova mentek? - -– Baltavárra. Valami nagy mulatság lesz ott. A kocsistól hallottam, a ki -külön szekéren vitte a sok gyönyörű báli ruhát. - -Pali megkönnyebbült. Hát csak mulatni viszik Floricát, nem rabolják el -végkép tőle. Hát vigyázni fog arra a leányra, csak megtalálja. És jaj -annak, a ki útjába mer állni? - -– Beszélt a kisasszonynyal? - -– Igenis, instálom. - -– Mit? - -– Azt kérdezte tőlem, emlékszem-e még arra, mikor ők itt a garabói -magyar pappal találkoztak? - -– Azt kérdezte? - -– Azt. A kisasszony szegény bizony nagyon betegnek látszott. Mintha csak -temetésre ment volna. - -– Igazán? – s Pali szive, az az önző, szerelmes szív, szinte ugrált -örömében, – hát még mit beszéltek? - -– Többet nem, mert az édesanyja odajött s előtte, úgy látszik, nem akart -beszélgetni. - -Pali tovább haladt az erdőben, megkönnyebült szívvel. De most már súlyos -eltökélés vonúlt föl szivében: azt a leányt kiragadja onnan, magával -hurczolja s ha nincs máshová: a vadonba, mint a tigris a zsákmányt. - -Késő délután ért be Baltavárra és egy városvégi korcsmában meghuzódott, -s ott nagy vörös plakátokról rögtön megtudta, hogy miről van szó. A -román szinpártoló egyesület tartotta évi közgyűlését s erre Szebenből, -Brassóból, Balázsfalváról összegyülekezett egy csomó pap, tanár, tanító, -ügyvéd. Lesz itt ünnepi istentisztelet, szinielőadás, hangverseny, bál. -Az _Apaffy-fogadó_ előtt nagy tömeg vidéki parasztság ácsorgott, őket is -bevezényelték a dászkálok. - -A mint besötétedett, Simándy is beosont a városba s egy sötét pontról a -fogadó kivilágított kapuját figyelte. Egyszerre csak megdobbant a szive. -Todorescut és a feleségét látta kijönni: tehát Florica itt van és -egyedül van fönt. A mint Todorescuék eltüntek a homályban, két ugrással -a kapu alatt termett s fölszaladt az elsőemeleti folyosóra. - -– Todorescuék melyik szobában laknak? – kérdé a szobalánytól. - -– Kilencz. - -Kopogtatott. - -– Ki az? - -Ez Florica hangja volt. - -– Én vagyok. - -– Pali, édes Pali, az Isten áldjon meg, hát eljöttél? - -– Nyisd ki az ajtót, Florica. - -– Nem, édes szivem, nem lehet, magam vagyok. - -– Florica, még ma nem mondhattam meg, hogy szeretlek. Hogy érzed magad? - -– Rosszul, mert nem látlak és nem csókolhatlak. Ne félj, csak rád -gondolok, mindig örökké… Eredj, mert apám Szebenbe visz, ha megtudja, -hogy utánunk jöttél. S akkor én meghalok. - -– Édes Florica, itt leszek közel és vigyázok rád. Nyisd ki legalább az -ablakodat, hadd lássalak. Az ég áldjon meg! - -Léptek hallatszottak. Pali egy sötét fülkébe vonta magát, aztán leosont -a fogadó előtt levő sáros térre. Néhány percz mulva kinyilt az első -emeleten egy ablak, fehérruhás női alak jelent meg s két rózsát -ledobott. Pali diadalmasan rárohant, fölemelte, megcsókolta s a -tárczájába tette. A leány odafönt egy pillanatra kihajolt, aztán eltünt -s az ablak becsukódott. - -Így szedte föl ez a szegény bolond fiú a sárból Florica virágait. S egy -sötét sarokba állva, órákon keresztül dideregve nézte az ablakot, mely -mögött oly forró szívvel gondolt rá Florica, a havasi pap szépséges szép -virágszála. Így alakította át a mindenható szerelem ezt a férfit -ábrándozó diákká. - -Később, mikor a románok már gyűlni kezdtek a szinielőadásra, bement az -Apaffy-fogadó sarkán lévő kocsmába, mely kávéház is volt egyúttal. Itt -egy asztalhoz vonult és sört ivott. Az egyik sarokban egy pár magyar -sörözött vacsora előtt, tanítók, hivatalnokok, járásbiró, kereskedő s -arról beszéltek, hogy a mai oláh mulatságra még Bukarestből is jöttek -vendégek. Az egyik tanító, a ki ismerte Simándyt, megszólította, hogy ne -búsuljon egymagában, hanem üljön oda közéjük. Simándy odament és sorba -bemutatkozott. Az egyik úr különösen meglepetve nézett rá: - -– Ön Simándy Pál? - -– Az. - -– Az a Simándy Pál, a ki Hollandiában tanult Bótai Barnával? - -– Az. - -– Örvendek. Én, uram, Szentpáli Tamás vagyok, helybeli járásbiró. - -– Szentpáli Tamás, Bótai Anikó férje? – kiáltott meglepetve Pali. - -– Az. - -Pali élesen végignézte ezt a férfit, a kit most látott először életében -s a ki olyan végzetes szerepet játszott életében. De tekintetében nem -volt se harag, se gyűlölet: puszta emberi kiváncsiság. - -– De hisz ön ügyvéd volt? - -– Átléptem a birói pályára. - -– Hogy van a kedves neje? – s maga is elbámúlt, hogy ezt olyan -közömbösen tudja kérdezni. Ez a szó _Anikó_ többé nem hozta rezgésbe -szivét. - -– Köszönöm, jól. Ugyan jőjjön el ma hozzánk vacsorára. Az asszonynak -nagy örömet fog szerezni. - -Simándy egy darabig habozott, azután halkan azt felelte: - -– Nem bánom. - -A járásbiró haza is üzente mindjárt, hogy kedves vendéget visz -vacsorára, de nem árulta el, hogy kit. - -Nyolcz órakor eloszlott a társaság. Szentpáli is vitte haza a vendéget. -A mint közeledtek a házhoz, Pali szivében kezdtek elevenedni a régi -emlékek: találkozásai Anikóval, látogatásai Bótaiék eklézsiájában, a -parókia, a patak, a Bethlen Gábor nagy fája, hollandi életük, Anikó fakó -arczképe. Egy párszor nehéz sóhaj tört föl a kebléből, de semmi különös -izgatottságot nem érzett. - -Szentpáli előre sietett. Már a tornáczról bekiáltott: - -– El se képzeled, asszony, kit hozok. - -– Nem én, – felelt vissza egy kedélyes hang. - -Szentpáli előretolta Simándyt. - -– Szent Isten. Jól látok-e? Hisz ez Simándy. - -– Az vagyok. - -– Hozta Isten. - -– Kezét csókolom. - -És megcsókolta a kezét. Így látták egymást viszont, hosszú idők múlva, -Simándy és az a leány, a ki egykor megölte a szegény kis Derryt. -Szentpáliné kissé elhizott asszony volt, csak a szemei voltak a régi -Anikó szemei. Nem lévén rajta füző, meglehetősen formátlanul terjedt -szét. Egész lénye arra mutatott, hogy a búsulásra, szerencsétlenségre -nincs semmi tehetsége. Szemeiből rokonszenv sugárzott Simándy felé, de -világos, hogy váratlan megjelenése semmi különös indulatot nem keltett -puha lelkében. Szerette Simándyt, de a sors máshoz adta társul s -lassankint egészen lezárta, elfelejtette a mult aktáit. Lám, Simándy -lelke szikla volt, melybe erős kézzel volt bevésve Anikó és utána Derry -emléke. És a sors ezt is le tudta faragni onnan és ujat vésni bele. Hát -még az ilyen labdaruganyosságú asszonylélekről hogy lepattanhattak az -impressziók, még ha azok az első szerelem impressziói is. Simándy nézte -és eszébe jutott: vajjon ő boldog lett volna-e ezzel az asszonynyal? -Lehet. Hisz a férjtől függ, hogy milyen irányban fejlődjék az asszony. - -– Rózsa, hozz egy kis szilvóriumot. Tamás piszkáld föl a kályhát. Én -kinézek a konyhára. - -És elszaladt, Simándy ott állt maga a szoba közepén s azon gondolkozott, -hogy minek is jött ő ide. - -Rózsa, Anikó vén-leány nénje bejött a pálinkával és Simándy szivét -egyszerre keserűség fogta el. Eszébe jutott a vén leány Utrechtbe írt -kegyetlen levelének minden sora. És eszébe jutott az ő keserves -nagypéntekje. Miért is jött ide, hogy életének kálváriáját újra -végigjárja. - -– Jó estét kivánok. - -– Jó estét. - -– Tessék egy kis papramorgót inni. - -– Köszönöm. - -– Én a gyereket megyek huzogatni, különben fölébred és bömböl. - -Ezzel rosszkedvűen a másik szobába ment. - -– Rózsa mindig ilyen harapós, – szólt halkan Szentpáli, – ne vegye tőle -rossz néven. - -– Oh, dehogy! – felelt Simándy s eszébe jutott, hogy ezekért hozta az -áldozatot és dobta oda Anikót. - -Ekkor bejött az asszony. - -– Látta már a kis fiamat? - -– Nem. - -Fölfogta az égő lámpást és bevezette Simándyt. Kis kocsijában édesdeden -szuszogva aludt egy kövér kis kölyök s Anikó ragyogó arczczal nézegette. - -– Rózsa, szívem, kérlek, légy szives tálalni, kész a vacsora. - -– Hát a Treszka mire való? - -– Tudod, milyen ügyetlen és ostoba. - -Simándy elfordult és visszament a szomszéd szobába. Unta az alakokat, a -jeleneteket és Floricára gondolt. Nagyon megbánta, hogy idejött. Az -emlékeket, a melyek s a az alakokat, a kik ma eléje kerültek, régen -eltemette már. Mire való neki a temetőben járkálni? A szép virágos -kertben látta utoljára az édes Anikót, karcsún, kedvesen, fehér -köténynyel, szelid remegéssel egész testében s most itt áll előtte a -folytatása: egy kövér, közönséges asszony, a ki hol a nénjével, hol a -cselédjével veszekszik s a csontot jóizüen szopogatja. - -… Közönséges, kövér… de boldog, – ezt súgta egy hang Simándy szivében. - -A vacsora meglehetősen egyhanguan folyt le, Szentpáli beszélt csak -sokat, helyi érdekű és járásbirósági eseményeket. Rózsa mogorván -hallgatott, az asszony ki-kinézett, vagy a konyhába, vagy a gyermekhez s -aztán a piacz drágaságáról, a cselédek gyarlóságáról s arról kezdett -panaszkodni, hogy ezen a télen mennyi fát elfütöttek. Majd ismét azt -emlegette, hogy itt Baltaváron soha sincs semmi mulatság, az a pár -szegény magyar hivatalnok se tart össze valami csunya pletyka folytán, -mely háborúságba vitte egymás ellen a magyarságot. A szászok egészen -külön vonulnak, az oláhok is, a magyarok is; ők maguk csak egy házhoz -járnak: Eránosz örmény kereskedőhöz, a kinek a felesége erdővidéki s -Anikónak leánykori ismerőse. Az oláhok bezzeg minden esztendőben -találnak valami alkalmat összecsődülni s akkor egész esztendőre -kimulatják magukat. - -Simándy hallgatagon nézte a beszédes asszonyt s igyekezett a régi -Anikóból fölfedezni egy vonást, vagy egy hangot. De nem sikerült. Hanem -abból, a mit az asszony pusztán a mulatságok elmaradása s a társasélet -hiánya szempontjából fölpanaszolt, egy sötét képet rajzolt meg magának: -az erdélyi társadalom züllöttségét. A nép ismeretlen milliói fölött áll -az intelligenczia, mely háromfelé húz és nincs egy közös eszme, mely -őket eltöltené. Szász, román, magyar, ez a háromféle irány, valamennyi -külön törekvést, külön eszmekört, egy egészen külön világot képvisel. -Csak az állam vaspántjai tartják őket össze. S valamennyi közül a -legmostohább ez a szegény magyar, az egyetlen, a ki csakis ezt a hazát -vallja magáénak, az egyetlen, a kinek lelke az ország határánál -szárnyaszegetten lehull, mert tovább nincs mit keresnie, míg a szász, a -román lélektáplálékért vígan repül tovább – az egyik Berlin, a másik -Bukarest felé. A magyar ezeréves küzdelemben kifáradva, vérevesztetten -áll itt s napról-napra jobban koldusodva védi az _egy haza_ göröngyeit. -Az asszony egyszer csak észrevette Simándy arczának komorságát s erre -elhallgatott. - -– Én untatom magát, ugy-e, ezekkel az együgyü kisvárosi dolgokkal? - -Simándy nem felelt. Mit is feleljen? Egész másfelé jártak az ő -gondolatai. Kicsinységének érzete fogta el. Eszébe jutottak a nagy -álmok, melyek egykor hevítették s végiggondolta a mai napot, melyen -elköznapiasodott első ideálja mellett halad el oly közönbösen, mint egy -úszó jéghegy, ellenben a másik után szalad az éjszakában, hidegben, mint -egy kis kutya. - -Valóban az volna ő? Fölállt, megsimította homlokát és távozni készült. S -ekkor észrevette, hogy Anikó az urát oldalba döfi s valamire -figyelmezteti. A férj csakugyan meg is szólalt: - -– Igaz, tiszteletes úr, mi még köszönettel is tartozunk önnek. - -– Miért? - -– A mit szegény boldogult apósommal tett Bótai Barna halála után. Hogy -nem árulta el a halálát, sőt pénzt is küldött a magáéból… - -– Vagy úgy? Kérem hagyja… - -A kalapja már a kezében volt, kezet szorított mindnyájukkal s elment. A -férj lámpával kisérte a kapuig, ott még egyszer elbúcsuztak és Simándy -kisietett az utczára… Hideg volt, összehúzta a kabátját. Vagy talán a -lelke fázott? Lehet. Oly különös, oly nevetséges volt elgondolni, hogy ő -mit tett Bótaiékért… s hozzágondolni ezt a mostani jelenetet, a mikor a -baltavári királyi járásbiró ezt neki sok idő mulva olyanformán köszöni -meg, mintha egy hordó ajándék-borról volna szó. Oly különös, oly -nevetséges volt, hogy a könnyei kicsordultak fájdalmában. - -Csakhamar megpillantotta az Apaffy-fogadó kivilágított ablakait s vére -egyszerre fölforrt. Talán már azt a másikat is elvették tőle… A kiért -idefutott, mint a bolond… a kihez lopva fölkúszott, mint a tolvaj… a -kinek sáros virágait fölszedte a földről… a kinek száraz ibolyáját itt -rejtegeti a zsebében. Ott állott a téren s összeszorított ököllel nézett -a házra… Föl szerette volna gyújtani… Vagy berohanni és a leányt a -hajánál fogva kihurczolni onnan. - -Ujra fölment. Megfogott egy pinczért s adott neki egy forintot, hogy -szerezzen neki olyan helyet, a honnan a bált nézheti. A pinczér -fölvezette a nagy terembe szolgáló erkélyre, melyen a czigányok -játszottak. - -[Illustration: Ott állott a téren…] - -Alatta javában állt a bál. Épen keringőt tánczoltak. Azonnal fölfedezte -Floricát, fehér ruhában, piros diszítésekkel, hajában is fehér virággal. -Egy elegáns, frakkos úrral tánczolt. Szorosan átölelve tartották egymást -s egyszer, kétszer… négyszer ötször körülkeringőzték a termet. Azután -jött egy másik, egy harmadik, egy negyedik s Florica, a kinek arcza -kipirult s telt keble viharosan hullámzott, ragyogó arczczal ment, ment -és fáradhatatlan volt. Azután visszajött az elegáns frakkos úr s -karonfogva sétálgattak. És Florica nevetett, fehér fogai folyton -villogtak… Azután újra karjára fűzte őt az úr s tánczolva belerohantak a -tömegbe; összeütköztek a testek, az arczok egészen közel hajoltak -egymáshoz s forró leheletüket egymás szeme közé fújták… Bódító illat -töltötte meg a termet… Florica tánczosa vállára hajtva fejét, -kibontakozva a tömegből, röpült tovább. - -S a sáros ruhájú, kuszált ábrázatú fiatalember onnan a czigányok -karzatáról sápadtan és merev szemekkel bámult le rá és mindig csak rá. -És lassankint egy iszonyú érzés lopódzott szivébe: ez a lány nem az övé, -nem is lehet az övé soha. Ez a lány más, mint odafönt a nagy hegyek -alatt, az ő csöndes völgyükben. Itt az arcza más, azon az édes arczon -most a kéjes érzelmek egész tömege ül. Ez a föld lánya, a ki fényre, -pompára, zajos társaságra született, ime, hogy vonaglik királynői teste -a férfi karjai közt… hogy mutatja újra meg újra fehér fogait, mintha -bele akarna harapni a hímbe, a ki vezeti… Ez nem Anikó, a ki megtörik és -eldurvul… de jó feleség és jó anya… ez gazdaságra, nagyvilági életre -született… ime, a mint lejön a havasokról és beleveti magát az élet -vidám zajába, egész pompájában kifejlődik, mint egy virág, a mely csak -most találta meg igazi földjét, igazi éghajlatát. Erről mersz te -álmodozni, száz léleknek nyomorult papja? Két hold kukoriczaföldnek -tulajdonosa? - -Meghorkant benne egypárszor a nehezen járó lélekzet és végre fölkelt -(mintha egy világot emelne vállain!) kiosont, lefutott az utczára. Vége, -vége, Floricát is elvesztette, átok, nehéz átok nyugszik rajta, az -életében kinálkozó minden híves patak méreggé válik, mikor ő szomjas -ajkát feléje közelíti. Hideg kezét forró homlokára szorította, s egy -helyben állva, az égre bámult; de az ég csillagtalan volt és sötét -felhők borították. - -[Illustration: Florica a román bálban.] - -A sarokkocsmából, hol este söröztek, irtóztató lárma, verekedés zaja -hallatszott ki. Kinyilt az ajtó, s egy embert dobtak ki rajta, a ki -panaszos nyöszörgéssel fekve maradt a földön. Simándy odament. - -– Megütötte magát? - -– Az úr magyar? Áldja meg az Isten, vigyen haza. - -– Mi baja? - -– Magyar nótát akartam huzatni, aztán az oláhok véresre vertek és -kidobtak. - -– Keljen föl. - -– Nem tudok, össze vagyok törve. - -Simándy fölemelte, az ember csupa vér volt s keservesen nyögött. -Simándynak nyakába akasztotta a fél kezét s lassan, biczegve elindult. - -A tér sarkán megálltak, Simándy visszanézett. A fogadóból a vad -Hóra-táncz hangjait kisérő rivalgás idáig hallatszott. S ott járta -Florica, tán mint egy furia, azt a tánczot, melyet a régi gonosz időkben -Nagy-Enyed lángjai mellett, magyar asszonyok holttestei fölött is jártak -a fékevesztett vadállatok. S ő lehajtott fejjel, szivében ezer hegyes -tőrrel, vitte az éjben a véres, jajgató magyart… lelkében pedig -hurczolta a vérző hazát, a vérző hitet. - - -XVIII. - -Hazavitte a sebesültet, s még azon a hideg éjszakán, a vak sötétségben, -maga is elindult hazafelé. Annak az ismeretlen embernek, a kit a sárból -fölszedett, s a kinek az arczát se látta, fájó nyöszörgése, szaggatott -panaszkodása, a tehetetlen düh félig visszafojtott kitöréseivel keverve: -folyton a fülében hangzottak s lelkét marczangolták. A mint gépiesen -botorkált tova a sötét úton, már messze haladva a várostól, még mindig -érezte magán az összetört ember súlyát, kezének görcsös kapaszkodását, s -hallotta nehéz sóhajait. Ő meg haladt előre a sötétben, a göröngyökön, a -víztócsákon, a gödrökön keresztül, – haza, a halálba, a pokolba, ki -tudja hová? - -A pirkadó hajnal legalább a homály rémeit elűzte mellőle, s egy kissé -megnyugodott. A nap kibontakozott a felhők közül s aranysugarai -fénynyel, melegséggel töltötték meg a tájat. Simándy megállt, -körülnézett, s nagyot szítt a fényből, a melegségből. S a mint vére egy -kicsit megpezsdült, újra Florica jutott eszébe. Előtte állt, a mint -tánczolt, nevetett, fecsegett, kaczérkodott, jobbra-balra hajladozva. -Nem, ezt a leányt nem neki teremtette az Isten, ez nem lehet osztályosa -az ő fekete kenyerének, lakója az ő puszta házának, követője az ő -pompátlan vallásának. Ennek a lánynak hófehér nyakán gyémántnak kell -villognia. Kis lábai puha szőnyegbe kell hogy süppedjenek. Kis kezein -drágaköves gyürűk kell hogy csillogjanak – különben boldogtalan lesz. S -hol vegye ő a gyémántot, aranyat? - -Végignézett magán. Csupa sár, sár végig… És a bal válla és a bal karja -csupa vér, vér… annak a szegény bolond, ismeretlen magyarnak a vére, a -ki Magyarországon magyar nótát akart huzatni. S ennek a vérnek rajta -száradt, fekete foltja a lelkét is égeti, ott bent, hol egykor a nagy -elhatározások keltek… - -Vér! - -Milyen különös gondolatokat sugal a vér. A vér, mely ruháján száradt, -annak a vérnek, mely ereiben lüktet. - -Pap vagy, hiszed a túlvilági életet, öld meg magadat, ez a világ nem a -számodra teremtetett, talán a boldogság ott túl vár rád. - -Tedd le egy gödörbe e szánalmas testet, a buta agyat, mely mindig -dolgozni, a gyönge szivet, mely mindig szeretni, a könyörtelen gyomrot, -mely mindig enni akar. - -S az ő beteg vére visszafelelte: Nem! Öld meg a lányt, s lelkeitek -összeölelkezve fognak beröpülni az örök élet kapuján. - -Már bent járt a havasok közt. Valami kis hegyi faluban halottra -kondítottak. E hangra magához tért. Köröskörül az őserdő oly néma volt, -mintha az is áhítattal hallgatná a harang által hirdetett -gyászjelentést. Vékony lélekharang volt: kis gyermeket siratott. Boldog -halandó! Kétszer boldog! Gyermek volt, tehát keveset szenvedett; -meghalt, tehát pihenhet. - -Bandukolt tovább. - -Igen meghalni. Fölébredni ebből a kínos álomból, elég volt már. Ha van -még benne erő tettre: csak ez van hátra. - -Fölemelte fejét. A tavasz fakadozott körülötte a márcziusi levegőben, -minden a megujhodásról, az életről beszélt, csak ő hurczolta magában a -halál sötét gondolatát. - - -XIX. - -Három napig tartott a baltavári román mulatság, s ez idő alatt a -városnak olyan képe volt, mintha Oláhország kellő közepén feküdt volna. -Floricának pompás dolga volt. Szépségével is uralkodott, tánczával is -hódított, modorával is elszédítette a fiatalságot. Megvolt benne az a -bizonyos francziás műveltség, melyet Bukarestben el lehet sajátítani, de -Párisban nem. Párisból viszik ugyan oda, de a franczia kultura a keleti -orthodox talajon egészen más virágokat terem, mint otthon. Jó és kedves -lány is volt Florica, de egy kicsit elkényeztették. S bár finom -iskolákban járt, szive mélyén ott szunnyadtak a szenvedélyek, mócz -parasztőseinek nyers szenvedélyei, párosulva a havasi lakók heves -képzeletével, babonáival és zabolátlanságával. Simándy már az első -pillanatban megkapta érdeklődését, szemük az első találkozáskor -összevillant s Florica így szólt magában: _ez tehát az ellenséges faj_. -Soha életében magyar emberrel nem beszélt, iskoláiban, környezetében -csak rosszat hallott róluk. A kálvinistáról pedig éppen azt hirdették -neki, hogy az egy engesztelhetetlen, kemény, durva, pogány faj, mely -Erdélyben lábbal tapossa a szegény románt. Mindez fokozta érdeklődését -Simándy iránt, a kiről tudta, hogy pap, tehát benne még fokozottabb -mértékben meg kell hogy legyenek fajtájának említett tulajdonságai. S -első találkozásukkor mindjárt ebből a fiúból költői lélek s bizonyos -krisztusi szelidség sugárzott feléje, mikor a virágokról regélt s hazája -véres és szomorú történetéről, az elomló romokról, az elhullott népről -beszélt. S figyelmesen megvizsgálva vonásait, fölfedezte arczán a -nemességet, a férfias szépséget, s az a benyomása támadt, hogy oly ember -áll előtte, a ki sokat szenvedett. S ha visszagondolt bukaresti, -szebeni, tusnádi életére, az ugrifüles bojárfiúkra, a csélcsap, vidám, -felületes katonatisztekre: eszébe jutott, hogy soha egy férfin se -nyugodtak szemei olyan különös érzéssel, mint Simándyn. S a zajos és -tarka életből a magányba jutva, unalmában is mindig visszatért arra a -fiatalemberre, a ki vele egy faluban lakott, s első benyomásai nemcsak -megmaradtak, hanem állandó gyökeret is vertek benne. Egyszer titokban -megnézte Simándy templomát s elámult, mikor a puszta falakat, a szuette -padokat látta. Micsoda hatalmas, bátor, önmagában bízó ember lehet, a ki -innen, e kietlen, zordon egyszerűségből egyenesen a Mindenható Istenhez -mer fordulni, semmi segítséget az övén kivül el nem ismerve és semmi más -segítségért az övén kivül nem könyörögve… Azután valahányszor -találkozott Simándyval, mindig fokozódott az érdeklődése… Mikor apját a -favágóktól megmentette, s ott állt előtte nyugodtan, bátran, azt a hitet -keltve másokban, hogy ebben az emberben meg kell lenni az oroszlán -erejének. Mikor Gyorgye érdekében házuknál megjelent, akkor már a -szerelem kezdte benne bontogatni virágait, s mikor hideg, komédia nélkül -való egyszerűséggel nekivágott a hóviharnak, hogy megmentsen egy -emberéletet, mely a birkáénál kevesebbet ér: akkor már a szerető szív -rettegése fogta el, s azon a zivataros, álmatlan éjszakán, imádság és -sirás közt teljesen rabjává lett a feketeszemű, sápadtképű ifjúnak, a ki -talán azóta már valami mélység fenekén összezúzott tagokkal aluszsza a -halál örök álmát. - -Így kezdődött, fejlődött és nőtt hatalmassá ez a szerelem, melyet a lány -szive legbelső rejtekébe zárt, úgy hogy szüleinek legalább eleinte -sejtelmük se volt róla… Később se tudtak meg semmit, de Todorescu -ösztöne megsúgta, az egészet a lány unatkozásának tulajdonította, s -azért örült neki, mikor alkalom kinálkozott arra, hogy a baltavári nagy -mulatságokra vigye, a hová jóformán szökve mentek el. - -Itt Florica egész életkedvvel vetette bele magát a zajos társaságba. A -szerelem nála úgy nyilvánult, hogy fölébresztette érzékeit, s új -vágyakat támasztott benne. Abban a perczben szünt meg kislány lenni, -mikor szive rabul esett. S mikor a zene kábító hangja mellett egy sereg -úrral keringőzött, félig behúnyt szempillái előtt az a komoly, szép, -férfias arcz jelent meg, mely csak az imént állt vele szemben, esdve, -vallva, forró szavakat suttogva egy bezárt ajtón keresztül. S a lány -ittasan gondolt erre a hatalmas, bátor, nemes pogányra, a ki vele -szemben oly szelid, jó és édes. A virágillat, a zene, a leheletek -párája, az emberi testek gőze, mind-mind hozzájárult érzékeinek -elzsibbadásához, s mikor reggeltájban pihenésre tértek, csillogó -tekintettel nézett körül, nézett ki az ablakon a térre, hogy hátha -megpillantaná őt, a kinek ölelésére, csókjára csak most vágyott igazán, -testének minden csöpp vérével. - -De ő nem volt ott, s nem is jött elő s a lány érzékei tovább tobzódtak a -mulatságban. Todorescut úgy nevezték a románlakta vidéken: _a havasok -püspöke_, a mivel vagyonosságát akarták jelezni. S a kit Florica bája, -műveltsége nem vonzott, azt odacsalta a vagyona; képzelhető tehát, hogy -mennyire körülrajongták őt, a bálkirálynét. Kézről-kézre adták s csak a -harmadik napon, dél felé indulhattak haza. Todorescu meg a felesége -álmosan bóbiskoltak a hintóban, Florica pedig nyitott szemmel -álmodozott. Vajjon hova lett Pali? Hiszen azt igérte, hogy itt marad és -őrködni fog fölötte. Megharagudott rá? De hisz ő nem vétett ellene -semmit! Eh, majd megtalálja otthon, azt nem kivánhatja tőle, hogy három -napig ott ácsorogjon az ablaka alatt… A szelistyei csárdánál, mint -rendesen, megpihentek. S Florica azonnal az erdőbe ment, hogy ibolyát -szedjen. Dalolva szökkent bokorról-bokorra, s Todorescu azt dörmögte oda -az anyjuknak, hogy _lásd milyen jó volt bevinni. Itthon már egészen -megsavanyodott, s még az a féleszű magyar pap is elcsavarta volna a -fejét_. - -Florica pedig, a mint ide-oda röpködött, minden szál ibolyánál arra a -_féleszű magyar papra_ gondolt, s lelke egészen nyugodt volt. Olyan -diadalokat aratott e napokban e férfiak fölött, hogy a felől a garabói -magyar pap felől is egészen nyugodt lehetett. - -Sötétedéskor érkeztek haza a magányos faluba, Florica kihajolt a -kocsiból s jól láthatta még a református paplakot és templomot, de -Simándynak sehol nyoma. Teljes erejéből kiáltani szeretett volna, hogy: -_Gyere elő, édes, itt vagyok ujra!_ De nem lehetett, s szivébe nyomasztó -érzés vonult. - -A mint az udvarukba érkeztek, az első, a kit megpillantott, Gyorgye -volt. Petruval fát vágott. - -– Te Gyorgye, – kérdé halkan, – itthon van a magyar pap? - -– Nincs, instálom, elment Funtinelbe, a remetével. - -– Mikor? - -– Még tegnap. - -Florica lassan, gondolkodva haladt föl a házba. Két keze csüggetegen -ereszkedett le. A mint a konyhába érkezett, a hatalmas ibolyacsokrot egy -heves mozdulattal a padkán égő nyitott tüzbe dobta. Panaszosan pattogva -hamvadtak el az üde, kis virágok, s hullaszagot terjesztettek. A leány -pedig bement egy sötét szobába, s ajkát véresre harapta. Azt az ajkát, a -melyet ma csókra nyujtott volna Simándynak. - - -XX. - -Simándy hazatért, s tavaszi, meleg pompájában látta meg a völgyet, hova -ő egykor elrejtette magát, hogy teljesen azoknak a nagy föladatoknak -szentelhesse életét, melyeket maga elé tűzött. S ebben a völgyben minden -fa, minden ház, minden virágszál elkezdett neki Floricáról beszélni. S -ha a lányra gondolt úgy tünt föl előtte, hogy az is tenger alatt nyugvó -kincse már ő neki, melyet ő soha föl nem hozhat erre a fényes -napvilágra. Jó volna, ha már ő is belefeküdnék a koporsóba, a többi -halottak: a szétfoszlott ideálok, az elpusztult kötelességérzet mellé. A -haldokló ember érzésével bámult maga körül, mint a ki már tudja, hogy a -következő tavaszon a szép, fehér virágok az ő sirján fognak fakadni, s -az ég kék végtelensége helyett talán egy más végtelenség fog szemei -előtt kitárulni. - -Lassú léptekkel ment a házába, melynek eresze alatt az első fecskék -építették már fészküket. És Sára asszony, látván sápadt arczát, kuszált -vonásait, az álmatlanságtól megduzzadt szemeit, nem is mert hozzá -szólni, csak a kezét csókolta meg alázatosan, s a sáros ruháját kezdte -kefélni. Simándy engedte átöltöztetni magát, gépiesen megitta a kávéját, -s csak akkor bátorkodott Sára asszony jelenteni, hogy itt van Zalathnay -Gábor, a funtinelli remete s tegnap óta várja a tiszteletes urat. - -– Hol van? - -[Illustration: Simándy hazatért…] - -– Papp Mózesnél. - -– Hivja el. - -Nemsokára megjelent Zalathnay Gábor. Tárt karokkal, szives köszöntéssel -lépett be, de hirtelen megállt. - -– Mi bajod, fiam? Nagyot változtál, mióta nem láttalak. Beteg vagy? - -– Az vagyok. - -– Mi bajod? - -– Fáj az élet. - -– Mi történt itt veled? - -– Semmi különös, csak rájöttem arra, hogy fölösleges vagyok ezen a -világon. - -Az öreg ember mély fájdalommal nézett rá. - -– Mondtam én egyszer, hogy a te lelkedet megöli itt ez a buta magány. -Vezérnek születtél te, nem annak, hogy a közkatonák közt is a legutolsó -légy. - -Simándy nem felelt, csak megfogta Zalathnay kezét, s melegen megrázta. - -– Hozzám jött, látogatóba? - -– Igen. Ha nincs terhedre, gyere Funtinelbe. Husvét közeledik, -szeretném, ha Urvacsorát osztanál a cselédeimnek. - -Igaz, hisz ő pap. S vannak még nálánál is nyomorultabbak, a kik hozzá -folyamodnak vigasztalásért. Szerencse, hogy nem a maga vad keserűségéből -kérnek, hanem az Isten véghetetlen irgalmát könyörgik le általa az -égből. Helyes! Az ő könyörgései úgyis visszahullanak az égből; talán a -mások könyörgésével sikerül oda jutnia. - -– Mikor indulunk? - -– A mikor tetszik. De te fáradtnak látszol, fiam. Nem akarnál előbb egy -kicsit pihenni? - -– Pihenni? - -A fiú üres, fájó hangon mondta ezt, s különösen tekintett Zalathnayra. - -– Bizony jó volna pihenni, de nem most… majd később… akkor sokat fogok -pihenni… - -Zalathnay odalépett hozzá, atyailag megsímogatta a fejét, s tenyerét -homlokán nyugtatta. Simándynak ez jól esett, behunyta szemeit, vagyis -fáradt szempillái maguktól lecsukódtak, s elmult tíz percz, az öreg -ember még mindig ott állt, s az ifjú papnak zúgó fejét fogta. Ettől -kezdve Zalathnay, látván Simándy akaratlanságát, atyailag, testvérileg -vezette, s a fiú követte őt és engedelmeskedett neki, mint a gyermek. - -Délfelé lóháton elindultak a hegyek közé. - -Zalathnay titokban megfigyelte Simándyt s megérezte, hogy ebben az -emberben sötét elhatározások vannak. Beszéddel nem igen zavarta. Eltelt -egy óra, hogy egy szót se szóltak egymáshoz. Csak a lovak patkóinak -kopogása s a falevelek zúgása hallatszott. A mint távolodtak Garabóról, -Simándy még komorabb lett, s a gyötrelmek tíz évvel megvénítették az -arczát. Jóformán azt se tudta, hogy lovon ül, azt se vette észre, hogy -ettek meg ittak útközben, egyszerre csak azt látta, hogy megérkeztek -Funtinelbe. - -Másnap délelőtt kiosztotta az Urvacsorát. De ő maga, papi palástjában, -már korán reggel a Zalathnayak kápolnájában volt, s megpróbálta -összetört lelkét Istenhez emelni. Félénken, alázatosan kezdte, mintha -attól félne, hogy megszólal egy égi hang és hűtlenséggel fogja vádolni. -Mentegette magát, hogy ő is gyarló embernek született, s nem tud -fölülemelkedni a föld légkörén. Kérte az urat, hogy fogadja kegyelmesen -a szolgáját, mikor szegény, hivő, bizodalommal eltelt egyszerű embereket -vezet eléje. - -Megnyugodott és megerősödött lelkében. Mikor aztán ott álltak előtte a -durva hegyi lakók, naptól lesült arczukkal, s látta szemükben égni a hit -lángját: egyszerre megtermékenyült a szive, s megtalálta a szavakat, -melyekkel ezeket a szegény, tudatlan embereket legegyenesebben a -Mindenható trónjához kalauzolhatja. - -S mikor a nép elvonult a kápolnából, olyan boldogság szállta meg a -szívét, a minőt régen nem érzett. Ez látszott az arczán is és Zalathnay -is észrevette. - -– Jobban vagy, fiam? - -– Jobban, atyám, s most vágyom csak pihenni. - -Zalathnay bevezette a szobájába, levetkeztette, mint egy gyermeket, Pali -pedig belefeküdt az ágyba, elaludt, két napig aludt, álmodozott, feküdt, -s zaklatott idegei egy kissé lecsillapodtak. - -Az öreg remete pedig többnyire ott ült ágya mellett, hallgatta olykor -ki-kitörő sóhajait, látta arcza kínos vonaglását, s elhatározta, hogy a -míg csak lehet, a szegény szenvedőt ott tartja magánál. - -Negyednap egy teljesen sárga arczú hegyi mócz jelentkezett a kastélyban. -Zalathnayval kivánt beszélni. - -– Uram, azt hallottuk egy cselédedtől, hogy itt van a garabói magyar -pap. - -– Itt van. - -– Az a pap, a ki télen, a hóviharban, elment megmenteni egy nyomorult -pakulárfiút? - -– Az. Hát ti is tudjátok? - -– Mindenki beszéli ezt a vidéken, uram. Csak az az egy barátja van itt a -szegény embernek. - -– Mit akartok vele? - -– El akarjuk hívni Clujba. Nagyon betegek vagyunk mi, uram, mind. - -– Mi bajotok? - -– Ez a sárga nyavalya öl bennünket, a ki engem is pusztít. - -Simándy lépett be. - -– Itt a pap! – szólt Zalathnay az oláhnak. - -Az oláh előadta még egyszer a kérését. - -– Testvér, de én magyar pap vagyok ám, nem ismerem a ti szentjeiteket, -manóitokat, boszorkányaitokat, nem tudok én se ördögöt kiűzni, se -rátokolvasni. - -Az oláh ránézett. - -– De ismered a mi Istenünket, mert Isten csak egy van és tudsz hozzá -imádkozni. Pópánk nincs a faluban, a szomszéd pópa pedig azt üzente, -hogy elég fa van az erdőben, akaszszuk föl magunkat. Kis gyerekei vannak -és azért nem mer közénk, nyavalyások közé jönni. - -– Jól van, elmegyek, – felelt Simándy. - -Zalathnay pedig így szólt a távozni készülő öreghez: - -– Eredj a konyhára és várj ott. Kérj a szakácsnétól húst. - -Az öreg alázatosan felelt: - -– Ne adj nekem húst, uram, nem veszi azt be az én gyomrom. Hat év óta -nem ettem húst. Inkább adass egy falat kenyeret, meg pálinkát. - -– Jó, kérj magadnak. - -Az oláh elment. Zalathnay Simándyra nézett. - -– Tudod mi ez? - -– Nem. - -– Pellagrás. Az éhség betege. Ez az ember, az a falu, sohse lakott jól -életében. Ha éhes volt, csak kukoriczamálét evett. Azt is keveset. Ettől -kapta meg ezt a betegséget. Először megrothad elevenen, aztán megőrül. - -– Oda fogunk menni, atyám. - -És azt gondolta magában, hogy az Isten talán a föld legnyomorultabb -embereit akarja megmutatni neki, a kiknek láttára éreznie kell, hogy az -ő panasza csak istenkáromlás… És ezek az emberek önkénytelenül is hozzá -jöttek lelki segítségért… a sors vezette őket ide… mintha tudnák, hogy -kivülök ő a föld legnyomorultabb teremtése. S a két férfi maga előtt -bocsátva a gyöngeségtől tántorgó kis sárga oláhot, fölment a vad -rengetegbe, s elérkezett a nyomorúság tanyájára. - -A mint a falu közepébe, a haranglábhoz érkeztek, hol egy csapat asszony, -férfi, gyerek várta őket, Simándy megdöbbenve tekintett körül. - -Talán a pokolbavivő úton jár, s most ért az első állomására? - -Egykedvűen néznek az urakra. Csak egy felnőtt férfi süvegelte meg őket, -mert öntudatának és erélyének utolsó szikrája ezt még megsúgta neki. S a -mint fölemeli kezét, látszik kezének pergamenszerű, sárga bőre. Homlokán -repedések vonulnak végig. Ugyanilyen a többi is. Valamennyi rongyokban, -sárgán, fekélyekkel borítva, csoszogó, fáradt léptekkel jár és unottan -néz körül. - -Odalép a biró. Az egyetlen egészséges ember a faluban. Alázatosan -köszön, s megkérdi, hoztak-e az urak egy kis ennivalót? - -– Majd előbb körülnézek, hogy mitek van! – felelt Zalathnay. - -A bíró lehajtotta a fejét. - -– Nincs nekünk, uram, semmink. Nincs a faluban egyetlen disznó, egyetlen -marha, egyetlen birka, de még szárnyas sincs. Nem hallod, mily csendes a -falunk? Minket, uram, még a kutyáink is elhagytak. Talán attól féltek, -hogy megeszszük őket. Az egész községben két font buzakenyér van; nálam. -Meg egy liter pálinka; az is nálam. Hús azonban nincs. Ha az elfogyott, -itt hagyom a községet. Innen az urak többet se munkást, se katonát nem -kapnak. Ez az úr a garabói magyar pap? - -– Én vagyok. - -– Tessék eljönni egy haldoklóhoz. A szegény megbolondult már az éhségtől -s ott fetreng a szobája földjén. - -Elindultak, s az éhség nyomorultjai követték őket mint kisértetek, -tétova léptekkel. És Simándy lelkében fájó gondolatok kavarogtak. -Mindennek van czélja a világon. De mi czélja lehet annak, hogy ezek az -emberek a világra születtek? Az a sárga, hámlóbőrű asszony ott mögöttük -a tízhónapos gyerekét szoptatja, a helyett, hogy a sziklához vágná. Az -irtóztató betegség, mely testén és lelkén rágódik, nem tudta belőle -kiirtani az anyai szeretetet s mikor a kis csenevész féreg gyönge -szájával rajta csámcsog, talán még az a remény is él az asszonyban, hogy -majd ennek egykor jobb sorsa lesz. Talán majd később, ha az a gyermek -nagyobb lesz, a jó Isten meghallgatja könyörgésüket s megadja nekik a -mindennapi kenyerüket. S a szegény asszony, kinek fáradt, bomladozó -agyában nem fér el két összefüggő gondolat, nem sejti, hogy a tehetetlen -poronty a szenvedést, az őrültséget szívja be magába tejével. - -Az őrültet lefogták. Röhögve nézett maga körül. Megmagyarázták neki, -hogy ez a pap. Ugy látszik, megértette, mert keresztet vetett magára. -Simándy fejére tette a kezét, s oláhul imádkozott. A pellagrások az -udvarban csoportosultak és a férfiak levett kalappal, az asszonyok -térdenállva hallgatták. - -_… Keresztény társaim, vigasztalódjatok, mert a ki itt beteg, annál -egészségesebb lesz ott tul a másvilágon, a mi Urunk Jézus oldalán. A ki -itt szenved, annak ott örök boldogsága leszen, a kinek itt a teste -sebekkel terhelt, annak bőre ott fehér, tiszta lesz mint a hó…_ - -Zúgó fejjel, száraz nyelvvel, rekedt hangon beszélt-beszélt… de érezte, -hogy ez mind hiábavaló ekkora nyomorusággal szemben. És rajta is -csüggetegség vett erőt… Nem, nem, nem az Istenhez kell fordulni… Az -Istenhez mindig kell fordulni, tehát most is… de itt a földi hatalmak -mulasztását kell pótolni. Itt azokat kell elővenni, a kiknek kezébe a -névtelen milliók sorsa le van téve. - -De hát hol vannak azok? kik azok? Azt ő nem tudja. Azt a nép se tudja… -Kifordult a tömeghez, s ekkor szive megtört, hangja szelid, -szeretetteljes lett, s vigasztalta őket, közéjük ment, arczukat -simogatta, gyermeküket beczézgette, s e közben könnyei folytak le -arczán. - -Odakint lódobogás hallatszott. Egy sárgazsinóros megyei hajdú állt meg -prüszkölő lován a ház előtt, s a jól táplálkozó szolgák elbizott hangján -bekiáltott: - -– Hé, oláhok, ez itt Cluj? - -Mindenki megrezzent a durva hangra. Zalatnay kilépett a kapu elé, s -odaszólt: - -– Ne ordíts, ficzkó, mert majd lepöndörítelek arról a lóról. - -A hajdú levette a süvegét s alázatosan szólt: - -– Instálom, nem láttam, hogy urak is vannak itt. Ez itt Cluj, a hol a -sárgaság van? - -– Ez. Mi kell? - -– A biróval szeretnék beszélni. - -– Itt vagyok. - -– Tudatom kenddel, hogy a megyei komissió, az orvos úr, az aljegyző úr, -meg a méltóságos főispán úr titkára nemsokára itt lesznek vizsgálatot -tartani, meg egy kocsi elemózsiát kiosztani. Hát rendbe szedje kend a -népét. Isten áldja meg! Jó egészséget kivánok! - -(Az utóbbi már Zalathnaynak szólt.) - -A biró fejcsóválva hallgatta a jelentést. Megint urak. Ennek nem jó vége -lesz. Sietve terelte ki a népet az udvarból, s még botjával is nógatta -őket, hogy kiki minél hamarabb a házába juthasson. A szegény hülyék azt -a csöpp energiát összeszedve, mely még bennük maradt, ijedt czammogással -baktattak haza. - -Zalathnay és Simándy kiálltak a haranglábhoz, várni a komissiót, mely -nemsokára megérkezett. Maga a tiszti főorvos jött ki, mert mint mondá, a -kormánytól erős parancs érkezett le, s a megye megszeppent. Az aljegyző -egy jóképű, csinos uri gyerek volt, a ki családi tradicióból szolgált a -megyénél, a főispáni titkár pedig – Puskás Gábor volt. - -Pali meglepetve nézett a divatos lovagló-ruhába öltözködött -fiatalemberre, s majdnem egyszerre kiáltották el: - -– Pali! - -– Gábor! - -Megölelték, megcsókolták egymást. - -– Hát te mit keressz itt, a hol még a madár se jár? – kérdé Puskás. - -– De te, de te? Hát te nem vagy pap? - -– Óh, dehogy, főispáni titkár vagyok. Régen ott hagytam már a papi -pályát… Rájöttem, hogy nem nekem való. Arra, pajtás, születni kell… -Elismerem, hogy te arra születtél, mindig is bámultalak, csodáltam -tehetségedet, s meg vagyok róla győződve, hogy rád ezen a téren nagy -jövő vár… - -Pali némán hallgatta a fiú fecsegését, s a finom lovagló-csizmáit -bámulta. - -– De csak nem ebben a rongyos fészekben vagy pap? - -– Nem. Egy másik, de épp ily rongyos fészekben. - -Puskás ránézett. - -– Hogy megváltoztál! Már ősz hajszálaid is vannak. Csak nem voltál -beteg? - -– Dehogy, semmi bajom sincs. - -– Nekem is jó dolgom van. A megyei birtokoscsaládok nagyrészt rokonaim. -Pár évi szolgálat után vagy fölküldenek képviselőnek, vagy a főispán -bedug a miniszteriumba. Hidd el, csak Budapesten lehet érvényesülni… No, -igazán örvendek, hogy találkoztunk… Sokszor gondoltam rád és a hollandi -napokra. - -Ezalatt a komissió elfoglalta a biró házát és legelőször is az ebédhez -látott. A főorvos sonkát, pogácsát, kemény tojást, pár üveg bort, friss -kenyeret pakkolt ki, s Zalathnayt és Simándyt is meghivta. - -Simándy megjegyezte: - -– Talán előbb az élelmiszereket kéne a nép közt kiosztani. - -– A szekér legföljebb egy óra mulva érkezik meg. Nehéz a járás ezeken a -rossz hegyi utakon. - -Az urak ebédhez láttak, Simándy pedig kiment a ház elé. A sárga arczuak -a kerítés mögül lestek ki az utczára, a biró háza felé. Bárgyú arczukon -gyerekes félelem ült, Simándy nem állhatta meg, végigsétált a községen, -s biztatta őket, hogy mindjárt jön egy szekér kenyér s azt kiosztják -közöttük. De e hir hallatára se ült öröm ezekre a torz arczokra. Ezeken -az arczokon az öröm már egyáltalán nem tudott helyet találni, elfoglalt -ott minden vonást a zord kétségbeesés vagy az egykedvű lemondás. De -annyit elért, hogy egypár alak, a ki nagyon förtelmes volt s attól -félve, hogy még az urak majd megbüntetik, elbújt, az ő biztató szavaira -előmászott valami kuczkóból, s szintén a kerítés mellé állt. - -Mire Simándy visszament a bíró házához, a megyei urak már kártyáztak, -mivel a kocsi még mindig késett, Zalathnay pedig végighevert egy lóczán -és maga elé bámult. Simándy odaült hozzá, s mélabúsan nézte Puskást, az -egykori buzgó, derék magyart, a kedves, jó fiút és jó barátot, a kin -szintén erőt vett a magyar betegség, mely ebből áll: _a dolognak a -legkönnyebb végét fogni_. A mint egy kis kecsegtető kilátása nyilt -másfelé, azonnal megugrott a papi pályától. - -Csikorogva gördült egy nagy négylovas társzekér a ház elé, s bejött a -hajdú, jelenteni, hogy megjött a málé. - -Zalathnay fölugrott. - -– Micsoda? Önök kukoriczát hoztak a népnek? - -– Persze, – felelt a főorvos, a kártyát keverve. - -– De hisz ez a betegség nemcsak a koplalásnak, hanem a kukoriczával való -táplálkozásnak is az eredménye. - -– Tudom. - -– S ön megengedi, hogy az a méreg a nép közt kiosztassék? - -– Mit csináljak? A kormány egy vaggon kukoriczát küldött a megye -nyakára, direkt a pellagrások számára, s ön tudni fogja, hogy a -kormánynak ex offo több esze van, mint a vármegyének. Ezen alapszik az -állami rend. Ez a tekintély elve. Én csak nem remonstrálhatok ellene? -Még fegyelmit akasztanak a nyakamba. - -Végigjátszottak egy pártit, aztán folytatta: - -– Uram, higyje el, a kukoricza is jobb táplálék, mint a semmi táplálék. -A nélkül éhen halnak, így meg valahogy nyomorúságosan eltengődnek. - -– Nohát nem fogják azt a kukoriczát szétosztani. - -A főorvos vállat vont és tovább játszott, Zalathnay pedig félrehuzta -Simándyt és tanácskoztak. Ugy tíz percz mulva Zalathnay újra a főorvos -elé állt. - -– Nohát, doktor úr, van egy propoziczióm. Én kicserélem ezt a kukoriczát -annyi buza- és rozslisztre, eleven baromfira és tengeri nyúlra, a -mennyit ér, sőt még több értékűt adok érte… - -– Elfogadom egy föltétellel. - -– Mi az? - -– Hogy erről a vármegye sohse tudjon meg semmit (s ezt nektek is mondom, -fiúk), mert akkor odalent az lesz a hire, hogy én a népnek szánt -kukoriczát eladtam önnek, s megint csak fegyelmibe jutok. - -– Legyen nyugodt, az én révemen nem fog kiszivárogni semmi. - -– Igaz. Mit akar ön a tengeri nyulakkal? - -– Tengeri nyulam annyi van otthon, mint a rostalika, a legszaporább -állat a világon. Ebből idetelepítek vagy százat, s ez is ellátja -pecsenyével a népet. Mert ezeknek egy kis hústáplálék is kellene ám. - -– Nem rossz idea. Majd javaslatot teszek ez iránt a megyének. - -– Ne tegye, doktor úr! - -– Miért? - -– Mert akkor hivatalosan nem az az intézkedés fog történni, hogy minden -község elláttassék tengeri nyulakkal, hanem kikutatják, hol van tengeri -nyúl s ezt külön adó alá vetik. - -– Ez is igaz, – felelt egykedvűen a doktor, – hát csak indítsa el a -málés szekeret Funtinelbe. - -Itt közbeszólt Simándy: - -– Ne, uraim, a sorrend rossz. A nép már sóvárgó szemekkel nézi ezt a -szekeret, mert reményli, hogy az hozza a segítséget, az élelmet, a -jóllakást, s ha tovagördülni látná, végtelen szomorúság fogná el. Előbb -hozassuk el Funtinelből a holmit. - -– Helyes, – mondá a doktor. – Pista! A szekér álljon be a biró udvarába. - -Zalatnay pedig újra félrehuzta Simándyt. - -– Fiam, én itt maradok, mert ha ezek a megyei urak elunják magukat, -elosztják a kukoriczát és szépen hazamennek. Nézd, itt jegyzékbe vettem, -hogy mit kell hozni. Lisztet hány zsákkal, a baromfit lábánál -összekötözve, a nyulat zsákban. Az is itt van, micsoda szekereken, hány -cseléd, micsoda lovakkal. Pitypalatty, Kondor belső cselédeimben és -Bodrogi öreg gazdámban föltétlenül megbízhatsz. Most ülj lóra fiam és -járj gyorsan. Neked nem is kell visszajönnöd… Ha holdvilág lesz, még az -éjjel elindulhatnak és reggelre itt lehetnek. Isten áldjon meg! - -Megcsókolta Simándyt. - -– Pali, mégy már? – szólt oda szivarja mellől Puskás. - -– Megyek. - -– Te szeded össze Funtinelben a holmit? - -– Én. - -– De visszajösz? - -– Valószinűleg. - -– Hát a viszontlátásra. Ne felejts el meglátogatni a megye -székvárosában. - -– Ha lesz időm, mindenesetre. - -– Szervusz. - -– Szervusz. - -Pár percz mulva Pali lovon ült és a hegyi lovak gyors poroszkálásának -tempójában elhagyta a falut. - - -XXI. - -Funtinelben az első, a mit az inas kezébe adott, Floricának egy levele -volt. - -Nagyot dobbant a fiu szíve, s homlokát verejtékgyöngyök lepték el. A -lány utána jött, a lány nem felejtette el. A zaj, a pompa, az udvarlók -seregének közepette is eszébe jutott az egyszerű, szürke falusi pap. - -A levél egyszerre boldoggá tette. De nem nyitotta föl. Zsebébe -csúsztatta. Előbb az éhezőkről kellett gondoskodnia. Összekiabálta a -vezető cselédeket s megértette velük, hogy miről van szó. Azok köszöntek -s elmentek teljesíteni uruk parancsát. - -Ekkor kérdezte csak meg az inast: - -– Ki hozta ezt a levelet? - -– Szabó Gyorgye, a kis pakulár. - -– Itt van? - -– Nincs. Megevett egy darab kenyeret, aztán visszafordult. - -Simándy futva ment a szobába s remegő kézzel törte föl a levelet. - -Rövid volt. Ez: - -_… Hova lettél? Megszöktél tőlem? Mit vétettem ellened édes? Jer, jer -vissza kis falunkba, mert meghalok utánad… Hűtelen lettél? Oh, nem, hisz -azt már megéreztem volna és megszakadt volna a szivem… Palim, édes -Palim!_ - -Egyéb semmi. A levél románul volt írva, s úgy hatott Simándyra, hogy -leszédült a medvebőrrel letakart divánra, ott lihegve feküdt s nem -tudott magához térni. Minden porczikája bizsergett az örömtől… szeretett -volna ugrálni, majd ismét a fejét szerette volna a falba verni… - -Az inas lépett be s jelentette, hogy a rakomány készen van. - -– Mikor jött ez a levél? - -– Hát azt a kölyköt még tegnap útnak indították, de csak ma jött meg, -mert a mint besötétedett, nem mert tovább menni, útközben meghált a -bajnói szénégetőknél. - -Simándy kiment az udvarra. Az intéző cselédek ott várták. - -– Instálom, tiszteletes úr, rendben vagyunk. - -– Indulhatnak még ma? - -– Meg lehet próbálni. Ugy látom, kilenczre feljön a hold. - -– Hát akkor Isten segítségével induljanak el, s hármojukon kívül -vigyenek el annyi cselédet, a mennyi csak szükségesnek mutatkozik. - -– Igenis, értjük. Tiszteletes úr nem jön velünk? - -Simándy egy kicsit habozott. - -– Nem. - -Maga se tudta, hogy mit csináljon. Valami húzta a felé a nyomorult falu -felé, melynek lelki mannát igyekezett adni, melybe egy kis erőt, -bizalmat igyekezett csöpögtetni; valami azt súgta, hogy legyen ott -testvéri segítségével akkor is, mikor a testi mannát osztogatják. De már -az éhezők félalélt csapatja kezdett elmosódni előtte, s kínos -nyöszörgésüket elfojtotta egy másik hang, mely odabent azt kiáltotta, -üvöltötte, mennydörögte: eredj haza, Garabóra, ha ebben az életben (mely -már megásott sirodat is kezdte mutatni) üdvösséget keressz. - -A hegyek mögül kidugta kopott, sárga arczát a hold, s elöntötte beteges -fényével a tájat. Zalathnay, a cluji biró udvarában járkálva, fölnézett -az égre, s elgondolta: igazi pellagrásoknak való égitest; de most jó, -mert az emberei jöhetnek az elemózsiával. Simándy pedig a funtinelli -kastély udvarán állva, hallgatta, nézte a mint az emberek a szekerekkel, -zsákokkal, baromfiakkal nagy czihelődések közt elvonulnak, s lármájuk -lassankint elhal a távolban. Ott állt mint egy szobor. Az inas -rezzentette föl. - -– Itt hál tiszteletes úr nálunk? - -– Nem. - -– Hát? Az emberek után megy? - -– Nem. Hazamegyek Garabóra. - -– De vacsorát tessék parancsolni. - -És Simándynak eszébe jutott, hogy tán már hetek óta alig evett valamit. -Pedig az éhség is egy vadállat az emberben, melyet csillapítani kell. - -– Jó, adjon valamit enni. - -És bement a házba. - -Nemsokára kopogtattak, s belépett Papp Mózes, a medveölő. A szobában, -csak a nagy, nyitott kandallóban pattogva égő fahasábok terjesztettek -világosságot, más fény nem égett. - -– Jó estét kivánok. - -Simándy hátrafordult a tűztől. - -– Maga az, Mózes gazda? Mi járatban van? - -– Én, instálom, a tiszteletes urat keresem. - -– Mi a baj? - -– Nekem, instálom, semmi bajom. Hiszem, hogy a tiszteletes úrnak sincs -semmi baja. De tán a papkisasszonynak van. - -– A papkisasszonynak? – szólt halkan Simándy, mintha hirtelen aléltság -fogta volna el. - -Egy perczig hallgatott, aztán türelmetlenül kiáltott: - -– De hát beszéljen! Mit áll itt? - -Mózes gazda egyet sodorintott a bajuszán, egyet köhintett, mintha azt -akarta volna mondani: _most már tudom, hogy itt is baj van_, azután -nyugodtan így szólt: - -– Könyörgöm, ne tessék rám haragudni, elmondom, a hogy volt. Az este az -erdőből jövök éppen haza, azt mondja az asszonyom, a papkisasszony járt -erre és arra kérte, hogy izenjen neki, ha a gazda hazajön. Izent is, -mikor a kert végin meglátott. No anyjuk, mit akar? Nem tudom, lelkem, de -kedves nénémasszonynak szólított, s olyan könyörgő volt a hangja, hogy a -kőszív is megindult volna rajta. Alig vagyok otthon egy kicsit, már jött -az erdőn keresztül a kisasszony, be a kertbe, aztán az udvarba. Intett, -bementünk a szobába. A süvegemmel leporoltam neki egy széket, de nem ült -le. - -– Hol a papja? – kérdé. - -– Nem tudom, instálom, nem igen szoktam a templom táján járni. - -– Azt mondják, Funtinelbe ment, Zalathnayhoz. - -– Ezt én is hallottam. - -– Hátha nem igaz? Hátha elbujdosott, vagy megölte magát. - -– Honnan gondolja, kisasszony? - -– Maga ma egész nap az erdőt járta? - -– Azt én. - -– Beszélt a szénégetőkkel, az erdőcsőszökkel, a favágókkal? - -– Egy-kettővel. - -– Nem beszéltek róla? - -– Egy szénégető beszélte, hogy a _Piatra drakului_ alatt látott két -lovast… A tisztelendő úr lehetett a Zalathnay nagyságos úrral. - -– Lehetett, de nem biztos, hogy az volt… Édes Mózes bácsi, én attól -félek, hogy elpusztította magát, beleugrott valami hegyszakadékba, vagy -agyonlőtte magát… Utána küldtem a Gyorgyét levéllel, de még nem került -elő… Csak magában bizom, nézzen utána, menjen Funtinelbe, vagy máshová -és kutassa ki… hozza le nekem… de esküdjék meg a kazáni Szűzre, hogy -visszahozza. - -Én persze nem esküdtem meg, de megigértem, hogy a föld alól is -előkerítem a tiszteletes urat… Akkor levett egy vastag lánczot a -nyakáról s a kezembe nyomta. Nem lehet ezt pénzért, aranyért megtenni -kisasszonykám, ezt csak szivességből lehet megtenni… Megyek tüstént, -mert sajnálom a kisasszonykát, meg szeretem a papomat. - -Akkor letépett a kalendáriumból egy lapot, valamit írt rá, s átadta. Nem -szólt, de tudom, hogy a tiszteletes úrnak izen rajta. Itt van. Én még az -éjjel elindultam, a Kricsortól Vrecsórig átkutattam az erdőt, a mi -dolgom is volt különben, s most itt vagyok. Tessék! - -S átadott egy kis czafat papirost. Pali a tűzhöz hajolt és sokáig nézte. -Végre az ugráló vörös fény világítani kezdett, s látta a reszkető, finom -vonású szavakat: _Palim, Palim, szeretlek_. Olvasta, folytonosan -olvasta, nézte, mig szeme előtt össze nem futott a világ. - -A vén vadász pedig beszélt tovább. - -– Mikor elindultam hazulról, a Szucsiu magyalbokrai mögül előlépett a -kisasszony s szólt: - -– Mózes gazda! - -– Parancsoljon. - -– Ha megtalálná halva, akkor is hozza haza. - -– No, az nem úgy lesz, kisasszonykám. - -Itt a kezembe nyomott egy marék kakukfüvet, abból a babonából, hogy -szerencsésen járjak. Aztán ott hagyott. Hát szerencsésen is jártam, mert -ime, ép egészségesen megtaláltam a tiszteletes urat. - -Az ép, egészséges tiszteletes úr pedig ott feküdt a kandalló előtt, a -földön, s úgy hörgött, mintha a torkát kettémetszették volna. - -Papp Mózes csak most ocsúdott föl, hogy itt valami nagy dolog történik. -Eddig úgy fogta föl a dolgot, hogy ni az oláh pap lánya hogy fut az ő -papjuk után. Kiugrott a folyosóra s nagyot kurjantott. A cselédek -egyszeribe ott voltak, az inas friss vizért, eczetért futott. Simándy -hamar magához tért. A bánat, a fájdalom, az öröm indulatának váltakozó, -erős hullámai, melyek keresztülcsapkodtak rajta, szédítették el. Egyik -perczben úgy érezte, hogy olyan, mint a pellagrások: nem tud örülni. A -másik perczben meg a remény rohanta meg egész hevességével, s tetterőt -érzett pezsdülni ereiben. - -A mint magához tért, megragadta a medveölő kezét. - -– Mózes gazda, indulhatunk? - -– Indulhatunk tiszteletes uram, de nem mindjárt. - -– De mindjárt, tüstént… - -Bajos dolog, mert a Békénybe meg az Almásba most szakad az olvadás… -Olyan az mindegyik, mint a Szamos. Nagy kerületet kell tennünk a -gázlóig, s azon is csak nappal mehetünk át. - -– Nagy kerületet kell tennünk? Annál inkább induljunk rögtön. - -– Az a hiba, hogy a holdvilág se sokat segít rajtunk, mert a salamási -gázlóig a legsürübb erdőben megyünk… aztán a csinderi sziklák közt -belevágódunk valami százöles lyukba. - -Ekkor a papjára nézett, s annak az arczáról oly határtalan kétségbeesés -nézett rá vissza, hogy a hangja elakadt. Egy kicsit hallgatott, aztán -szólt: - -– Különben, majd intézkedem, hogy egy félóra múlva indulhassunk. - -– Köszönöm, Mózes gazda, – s Pali kezet fogott a medveölővel, a ki -rögtön kiment a szobából. Mit ennek százöles mélység? Nagyobb mélység -nem lehet annál, a melybe ez lezuhant. Tán jobb volna, ha csakugyan -elnyelné a föld, s ott veszne lent, hol a garabonczás diák tanyázik. -Ezek a gondolatok forogtak az öreg vadász fejében, de magában -megfogadta, hogy úgy fog vigyázni a papjára, mint a szemefényére. - -Megvacsoráltak, az öreg a butykosát megtöltötte pálinkával, s -jelentette, hogy a lovak itt vannak. Simándynak megnyergeltette azt a -lovat, melyen Clujban járt, maga is nagy fohászszal belehelyezkedett az -idomtalan, de nagy és kényelmes fanyeregbe, s elindultak. - -A mig ritka fás részen vitt útjok, gyorsan poroszkáltak tova. De Papp -egyszerre egy nyilt, puszta fensíkon megállott, s bevárta Simándyt. - -– Hol vagyunk? – kérdé. Ezek voltak első szavai, mióta elindultak. - -– A funtinelli fensíkon. - -– Valami ház az ott a tulsó szélen? - -– Nem, egy rakás kő. Síremlék. - -– Síremlék? – s Paliban megdobbant a szív. - -Igen, síremlék. Tudod-e ember, kiknek a síremléke? Itt estek el -vérszomjas móczok fejszecsapásai alatt azok a szegény, bolond fiúk, a -kik elhagytak szülőt, kedvest, otthont, kényelmet, a jövő minden -reményét… s elmentek meghalni azért, hogy az utánuk következő ismeretlen -nemzedékre szabad hazát hagyhassanak. Ez a sárga fényben úszó fensík -látta a végső tusát, a mint a bekerített csapat perczről-perczre -fogyott, s az utolsók már egymást lőtték agyon. A legtöbb még gyermek -volt, a ki anyja nevét suttogta, mikor a véres balta szemei előtt -megvillant. S az anyák valami messze városban hiába várták szemük -fényét… az ott rothadt a funtinelli fensíkon, jó, engedelmes szivét -keselyűk tépték… mig el nem jött egy csomó paraszt, s miután kifosztotta -őket, valamennyit egy közös nagy gödörbe dobálta. - -Simándy remegve leszállt a lóról, s az emlék felé közeledett. Lassú -léptekkel ment, szíve tele volt félelemmel, borzalommal; úgy érezte, nem -méltó erre a helyre, a hol nyomorult, hideg, mohos kövek a kötelességről -beszélnek neki. Gyönge szél mozgatta a fehér virágokat s az erdőből halk -zúgás hallatszott. Valami kóbor felhődarab, egy hitvány pára fent a -hideg magasságban a hold elé tolakodott, s egyszerre homályba borult a -fensík. Simándy megrettenve megállt. Ugy érezte, hogy körülötte a sík, -fölötte a lég megtelt véres, tépett, sápadt katona-alakokkal, a kik -fülébe suttognak érthetetlen dolgokat, siránkoznak, panaszkodnak, vagy -tán átkozzák az élőket, az utánuk következett gyáva generácziókat, kik -lerakták a fegyverüket és nem fejezték be a művet, melyért ők meghaltak… -Simándy eltakarta az arczát… A hold újra kibujt, s a tücskök millióinak -kardala megzendült… Ezek a halottak örök siratói. Virág nő felettük -minden tavaszon, s a láthatatlan kis bogarak himnusza is mindig újra meg -újra fölhangzik. A természet megemlékezik róluk. Csak az emberek -feledkeznek el. - -Sokáig állt ott eltakart arczczal. Végre le merte venni a kezét, -hirtelen megfordult és visszafutott Papp Mózeshez. Itt a gazda a maga -lovára ültette, mert most már sötétben fognak járni, s az ő lova -sötétben is lát, Papp uram pedig karjára fűzve a Zalathnay lovának a -kantárszárát, megindult előre. - -És Simándy félt a sötét erdőben. Minden ágreccsenésre összerezzent. Ugy -tetszett neki, hogy lépteket hall maga mögött. Majd megint úgy rémlett, -mintha száz meg száz ember suttogna mögötte. Talán a csontvázak kiállnak -a fensík szélére, s kiterjesztve fehér csontkarjukat, mutatnak utána: -ott fut, ott szökik, ott bujdosik az erdőn, vigyázzatok rá. - -Egy óráig, kettőig elszenvedte, mintha egy gyötrelmes világon haladt -volna keresztül. Talán a pokolnak a második állomásán? Aztán megtört. - -– Megállj! – kiáltott Papp Mózes felé s leugrott a lóról. - -– A tiszteletes úr szólt? Ejnye, de különös hangon tette. Mintha egész -más ember volna. - -– Nincs itt emberlakta hely? - -– Biz itt uram nincs. - -– Rakj tüzet. - -– Tüzet? Minek? - -– Nem állom a sötétséget. A funtinelli halottak jönnek utánam. - -– Szabadíts meg a gonosztól! – rebegett a vadász. - -Simándy ott állt egészen mellette, s halkan rámondta: - -– Amen! - -A medveölő a két lovat egymás végibe kötözte, aztán megfogta a papja -kezét, s szólt: - -– Csak tessék velem jönni. A mint tisztásra érünk, tüstént tüzet rakok. - -Simándy belekapaszkodott a vén emberbe, s így haladt tovább. A mint -tisztásra értek, a hol a hold világított, Papp Mózes munkához látott, s -egy pillanat alatt tüzet rakott egy csomó száraz galyból, aztán egy -csomó tuskóval erősebbé tette. A lobogó láng elé állt Simándy, s -mozdulatlanul belemeredt, egészen hajnalig. A medveölő félre ült, s csak -nézte, nézte a papját, koronkint a fejét is csóválta, de szólni nem -mert. - -Mikor a hajnal pirossága megjelent a fatetőkön, Simándy megmozdult, -körülnézett. A medveölő egy fának támasztva hátát, nyitott szájjal, -jóizűen aludt. Simándy nézte. De jó dolga van ennek az embernek. Ott -lent élt a rög mellett, ki nem látszik mellőle, gondolatai az egyik -hegytől a másikig terjednek. Ha fölfelé néz, csak a repülő sas miatt -teszi, nem másért; ez nála nem emelkedést jelent. A balsors nem veszi -észre. Az egyik völgyben megszületik, a másik völgyben meghal. Másutt -nem járt soha. - -Papp Mózes fölébredt, s észrevette, hogy a papja nézi. - -– Miért nem költött föl hamarább? – szólt szemrehányólag. - -– Gonosz dolog az embert álmában megzavarni. - -A vén ember részvéttel nézett a fiatal emberre. - -– Már jobban van? - -– Nem volt semmi bajom. Csak fáztam. - -– Mehetünk? - -– Igen. - -– Garabóra? - -– Hát hová? – kérdé megrettenve Simándy. - -Papp Mózes elfordult, elővezette a két lovat, fölkaptak rá, s most már -gyorsabban koczogtak. Elhaladtak a csinderi sziklák közt is, a hol még -most nappal is kantáron kellett a lovakat vezetni, s Papp most örült -csak, hogy az éjjel megálltak. Jó magasan járt már a nap, mire -eljutottak a salamási gázlóhoz. - -A Békény kilépett medréből s csak ezen a helyen vált annyira sekélylyé, -hogy át lehetett kelni rajta. Itt Papp uram nagyot pihentetett s csak -úgy délfelé indultak újra útnak. Papp Mózesben valami olyanféle érzés -volt, hogy ne siettesse ezt az utazást. Mintha valami baj felé -közeledtek volna. - -Az Almás kiáradt patakjánál újra megpihentek, s késő délután érték el -Garabó határát. Itt Pali tépelődött. Talán nem is lesz jó megmutatni -magát a faluban sötétedés előtt? Ne tudja senki, hogy megjött, annál -könnyebben férhet Floriczához. Vajjon a lány hol várja őt? Otthon, az -oláh paplakban, vagy Papp Mózesnél? A hegytetőről lenézett a falura, -csöndesen, barátságosan feküdt az lent a völgyben, s a fiú szívét -megnyugvás fogta el. Tavaszi verőfény lebegett az egész kép fölött, s az -üde, zöld színű erdő, egy-két korán virágzó fa friss illatot lehelt. -Madárcsicsergés, csattogás is fölhangzott a fák közt. Hiszen én Istenem, -itt még a boldogság is ellakhatik, elbujva az alacsony házba, meghuzódva -az erdő sötét lombsátora alatt… talán nem veszi észre senki, talán nem -irigylik meg a felsőbb végzetek… Az oláh templom összes harangjai zúgni -kezdtek. Pali hátrafordult. - -– Maga itt van még? - -– Igenis. Várom, hogy mit parancsol a tiszteletes úr. - -– Mire harangoznak? - -– Ünnepre. Ma nagycsütörtök van. - -Ma nagycsütörtök van? Holnap nagypéntek? A Golgota, a kínszenvedés, a -keresztfa… - -Simándy elsötétült arczczal hallgatta a harangok zúgását, aztán hirtelen -odafordult Papphoz: - -– Mózes gazda, a lovakat vigye kend a házához, aztán igyekezzék bejutni -Todorescuékhoz. - -– Mivégből, könyörgöm? - -– Mondja meg titokban a papkisasszonynak, hogy itt vagyok és várom… - -– Hol tetszik, instálom? - -– Talán itt. - -– Jobb lesz, instálom, hazamenni. A ki oláh itthon van, az most a -templomban fekszik, a mi népünk pedig a mezőn dolgozik… Nem veszi észre -senki a hazajövetelét… - -– Ne azt mondja meg a kisasszonynak, hogy várom… Csak azt, hogy itthon -vagyok… - -– Értem, instálom. Hát a házába tetszik menni? - -– Oda. - -Papp Mózes a két lóval elment és Simándy ott maradt a dombtetőn. -Szélcsendes tavaszi alkony volt, a mi illat a duzzadó földből, virágból, -fából kiszállt, az nem röppent tova, hanem megtöltötte és kábítóvá tette -a völgy levegőjét. Az idő is szokatlanul langyos volt, Pali kéjjel -szívta be, s ereiben gyorsabb keringésnek indult a vér. S lassankint -erős elhatározás érlelődött meg lelkében. Ma el kell dőlnie élete -sorsának. Megfogja a lány kezét és megmondja neki: Válaszsz. Hagyj ott -mindent és kövess. De hátha a lány azt mondja viszont: Hagyj ott mindent -és kövess? A duplakeresztes templomba, az aranyos oltár elé? Nem, nem, -ezt nem fogja tenni… hisz szereti őt! De hátha? És ha ő lesz gyönge az ő -elgázolt lelkével, széttiport életével s engedni fog a lánynak? Nem, -nem, akkor ott van a pisztoly, mely segítségére lesz, hogy gyáván -megszökjék innen… Végigsimította homlokát, s az erdőn át elindult a háza -felé. Szerencsésen el is érte, s észrevétlenül besurrant. Sára néni majd -oda lett örömében, már egyre búsult azon, hogy az ő kis papja annyi -ideig elmaradt híradás nélkül. - -Pali fáradtan leült, az öreg asszony pedig futott vízért, keféért, hogy -a gazdáját egy kicsit megpuczoválja. Pali egykedvűen engedte, hogy -ruhájáról, csizmájáról a sárt vakarja s bámult az egy szál gyertya -lángjába, melynek bizonytalan lobogásánál oly ridegnek tetszett a -szobája. Csak akkor kezdett eszmélni, mikor Sára szapora fecsegése -közben a papékat kezdte emlegetni. Hogy ott nagy ujság van. - -– Micsoda ujság? - -– Aszongyák, hogy a papkisasszonynak nagy szerencséje akadt. - -Pali alatt megroppant a szék. Csak úgy hebegve jött ki a szájából a -kérdés: - -– Miféle szerencséje? - -– Ma két finom úr érkezett hozzájuk. Azt mondják, az egyik Bukarestből -való… - -– Hát aztán? - -– Hogy ennek nagyon megtetszett volna a mulatságon. - -– Kicsoda? - -– A papkisasszony. Azért jött ide, hogy megkérje a kezét. - -Pali fölugrott. - -– Ostoba beszéd. - -– Tessék elhinni… - -– Menjen ki! - -Az öreg asszony, a ki még nem végzett a sárral, megdöbbenve nézett a -gazdájára és szomorúan elsompolygott. Ez volt az első kemény szó, a mit -a papjától kapott. - -Megkérte a kezét!… Kicsoda? Valami fényes, előkelő bojár gavallér? Talán -ugyanaz, a ki abban a fényes mulatságban annyiszor magához szorította, -miközben keringőt tánczolt vele?… Eljött utána ide, a hozzáférhetetlen -havasi faluba, hogy letépje és elvigye gazdagságba, fénybe, pompába… És -itt körülnézett a puszta lakásban, melynek falát kiverte a penész. És ő, -a koldus, itt töpreng, vonaglik, a kezét tördeli, tehetetlenségének, -szegénységének érzetében… Már egészen besötétedett és Papp Mózes is -késik… Nem tudott bejutni, vagy a lány elutasította? Nem, nem, hisz a -lány kerestette mindenfelé. Igaz, de akkor azok az urak még nem érkeztek -meg. Talán azóta mást gondolt? A szemei előtt hirtelen megvillant -szerencse ragyogása talán elvakította? Hisz olyan ő! - -Kiszólt: - -– Sára! - -– Parancsoljon! - -– Eredj el… - -Itt megakadt. - -– Hová, instálom? - -– A papékhoz. Ott lesz valahol, vagy az udvaron, vagy az utczán Papp -Mózes, hívd ide rögtön. - -– Értem, instálom. - -Míg azonban Sára néni más kötényt tett föl, betoppant a medveölő. - -– Az istenért, Mózes, hol volt annyi ideig? - -– Mikor megjöttünk, templomban voltak, azt kellett kivárni… - -– Mi van azokkal az urakkal? - -– Azok is a templomban voltak. Mikor aztán kijöttek, ő miattuk nem -tudtam a kisasszonyhoz férkőzni, mert mindig vele sétáltak a kertben. De -meglátott. S mielőtt a vacsorához ültek, kiszaladt a tornáczra s a -nevemet kiáltotta. A sötétségben odasompolygtam a tornácz alá és -jelentettem, hogy haza hoztam a papomat. Ő csak azt felelte rá: _Az -Isten áldja meg!_ aztán egy levelet adott át. - -Pali mint az őrült tépte ki a levelet a vadász kezéből, s fölszakította. -A levél így szólt: - -_Édesem, köszönöm, hogy élsz, élj is mindig velem, nekem, együtt, mi -ketten boldogan, de most nem láthatsz, mert vendégeink vannak. Csak -maradj szépen otthon, majd üzenek, ha elmentek. Viszontlátásra. Hű -Floricád._ - -Miért ne mehetne ő oda? Hisz járatos a papékhoz? Nincs joga elmenni, -hogy vigyázzon Floricára? Hátha jelenlétével megakadályozza azt, hogy a -lányt máshoz kényszerítsék? Háborgó indulatok közt járkált föl s alá. -Miért írta neki Florica, hogy ne menjen, holott azt kellett volna írnia, -hogy menjen és védelmezze meg őt idegen szerelem ellen? Talán őt csak -csillapítja, ámítja, s még az éjjel itt hagyják a falut? De vigyázni fog -rá. - -– Köszönöm, Mózes gazda szolgálatait, most már elmehet haza. - -– Szivesen tettem, – felelt a vadász, kezet fogott a pappal és elment. - -Kint azonban a ház mellett belefeküdt egy sötét árokba. Ő is vigyázni -fog. Ő is olyan ember volt, a ki jó, mint egy állat. - -Most vacsoráltak a papéknál. Most kocczintanak, s jókedvűen, bőven öntik -magukba a bort. Most véget ér a vacsora. És ekkor Simándy fejébe nyomta -a kalapját és kilépett az éjbe. Az erdőbe ment, hogy a kertek alatt -közel férkőzhessék a papék házához. Papp Mózes fölemelkedett az árokból -és utána ment. Simándy mint egy részeg ember tántorgott a sötétben, -nekiütődve a fáknak, de rendületlenül haladt tovább. A Balintye-dombról -már látta a papék kivilágított házát. Egy kis időre megállt, aztán -ereszkedett le, lassan, csúszva. Pár pillanat mulva a papék kertjében -állt, a vastag topolya mellé huzódva. És ott már hallotta a zongora -hangjait. Florica szomorú román nótákat játszott. A lágy akkordok lassan -szálltak a nyitott ablakokon keresztül a langyos levegőben. Pali ziháló -mellel állt ott. Az egyik perczben be akart törni, s mindenkit megölni, -a ki csak a kezébe kerül. Azt a sápadt, beesett szemü bojárt. Azt a -csalfa fekete lányt. S aztán ebbe a gyönge, fájó szívbe belefojtani azt -a hitvány életet. A másik perczben hidegség futott végig rajta. Várjunk. -Még van idő. Hadd részegedjenek meg az italtól és a szerelemtől. Hadd -szivják még az illat- és kéjterhes levegőt. - -Aztán vidámabb nóták következtek. A keringő, melynek dallamánál egyszer -Simándy ölelte Florica karcsu derekát. Aztán az a másik keringő, melynek -hullámain az a bojár ringatódzott Floricával. És itt Simándy letérdelt -és körmeivel a földet kezdte vájni, mintha sírt ásna magának, vagy -másnak… - -Órák teltek el, Simándy ott állt az oláh pap háza alatt, egygyé olvadva -a fák árnyékával. A ház lassan csöndesedett. A zongora elhallgatott. -Florica szobájának ablaka kivilágosodott. Simándy szemeiben, melyek ezen -az ablakon csüngtek, mohó vágy csillogott. Most imádkozik a lány, soká -imádkozik. Az Istenhez is, meg a védőszentjéhez is. Vajjon érte -imádkozik-e? - -Az ablak hirtelen elsötétedett. Lefeküdt. Várt. Lassanként a cselédek is -elcsendesedtek. Mindenki elaludt a háznál. S ekkor Simándy az ablakhoz -lépett és megkopogtatta. - -Csend. - -Ujra kopogtatott. Az ablak halk zörgéssel kinyilt. - -– Pali! - -– Florica! - -– Az Istenért, vigyázz, ha észreveszik, hogy itt állsz! - -– Kik? A bukaresti úr? - -– Csitt! Ne kiabálj! - -– Florica! Egész boldogságom most dől el. Rongy életem tán most fordul -jóra. Ha istenben hiszel, mondd meg, mit keres itt az a két ember? - -– Pali, az Istenre kérlek, ne kérdezz! Szeretlek, csak ezt tudom. - -– És másé lészsz, úgy-e? - -– Sohse leszek a másé, esküszöm. Az a két úr nem értem jött ide. Többet -nem mondhatok. - -– Akkor Isten veled, Florica! - -– Pali! - -– Isten veled! Utolsó szóm ne legyen átok! - -– Pali, Pali! - -De nem felelt vissza senki, csak a bokrok közül hallatszott olyan -csörtetés, mintha valami sebzett vadállat rohanna ott keresztül. - -Papp Mózes mint a vizsla szaladt nyomában s nem tévesztette szem elől -papját, a ki egyenesen hazafutott. Az erdőn nevelkedett egyszerü ember -pedig kínos tépelődések között állt a homályban, s nem tudta, mit -csináljon. Érezte, hogy itt valami szerencsétlenség fog történni, de nem -tudta, hogy mi. Szeretett volna berohanni a papjához, de nem mert. -Simándy annyira fölötte állt, hogy nem tudta magát arra határozni, hogy -csak úgy kéretlenül berohanjon. - -Az ablak nyitva volt, s fénysugár áradt ki belőle az éjbe. Az öreg -vadász, bár szégyelte, de odasompolygott és benézett. Simándy az -asztalnál ült és írt. Néha sokáig merően nézett a gyertya lángjába. S -arczán oly fájdalom látszott, hogy az öreg elfordult és könnyei -kicsordultak. - -Aztán leült egy bokor alá, lassan megtömte pipáját, rágyujtott, s -miközben a füstöt szétfujta, tekintetét folyton a kivilágított ablakra -szegezte. - -Egyszerre csak egy fehér alak jelent meg az ablak alatt. - -Florica volt, a ki öreg cselédjükbe kapaszkodva állt ott. A lány előbb -benézett az ablakon, aztán az ajtóra került. Kinyitotta. Pali nem -fordult hátra. - -– Pali! – szólalt meg halk, nyöszörgő hangon. - -Simándy fölugrott, odarohant, átölelte s csókjaival borította el. - -– Itt vagy. Hát eljöttél? Többé nem mégy vissza, enyém vagy örökre, – -suttogta elfuló hangon. - -– Tied vagyok, de vissza kell mennem… csak megmondom, hogy ne félj… - -– Nem, édes, ne beszélj! Gyerünk, fussunk, meneküljünk innen… - -– Nem lehet, nem lehet, de szeretlek, csak téged szeretlek és te csak -engem szeretsz, meg kell tudnod mindent… megmondok mindent, hogy nyugodt -légy, ne félts, ne öld meg magadat… Neked mindent meg kell mondanom, -úgy-e? Előtted nem lehet titkom. Úgy-e szeretsz, nagyon szeretsz? Látod, -én nem hagyhatom el szüleimet; de ha te elhagysz, meghalok… - -Megtört hangon, sebesen, zihálva beszélt. - -– Ide figyelj, Palim. - -S Pali nyakába kapaszkodva, lehuzta magához a fejét… - -* - -Az éj csendes volt, a hold szelíd, sápadt fénynyel vont be mindent. - -Néha valahol egy szomszéd bokorban halkan nyöszörgött valami alvó madár. -Nagy zajnak tetszett már, mikor egy kavics megmozdult a vízesés oldalán -és legurult a mélységbe. - -A medveölő fölugrott az árnyékban és bódultan nézett körül. Valami nemes -vadat sebeztek halálra… Hol? Az a szilaj, alaktalan, névtelen jajszó a -paplakból tört feléje… És a következő pillanatban egy hörgő, tántorgó -alak rohant el a vadász mellett. - -A papja volt. Én Istenem, mi történt itt? - -Karjában tartotta a lányt, csókolta a száját, érezte szívének ütéseit, -vére lüktetését, testének remegését, hajának illatát. - -Miért nem is halt meg ebben a pillanatban? - -Mert a következő pillanatban már nem halhatott meg. - -Florica megmondta, hogy a két látogató egyike a bukaresti liga ügynöke, -a ki pénzt hozott az apjának. - -Florica megmondta, hogy az apja tagja a titkos nemzeti komiténak, s a -havasi románok összeesküvésének szálai az ő kezében futnak össze. - -Ez a két úr nem Floricáért jött, hanem az újabb parancsokat és terveket -hozta az irredenta ágensének. - -És Simándy szíve egyszerre megkeményedett. Két karjába erő szállt, s a -lányban, ki nélkül nem tudott már élni, kiért kész volt meghalni, most -csak egy gonosz démont látott – és eltaszította magától. - -[Illustration: Karjában tartotta a lányt…] - -Az égen teljes pompájában úszott a hold, ragyogtak a csillagok… világos, -fényes, tavaszi éj volt. Simándy körülnézett. S a hegytető a régi -váromladékkal, a templom a buzogánynyal, az égboltozat a hadak útjával, -mind-mind kötelességekről beszélt… - -Mögötte valami hirtelen támadt kóbor szélroham megzúgatta a sötét erdőt… -Ott, ott állnak a funtinelli véres árnyalakok, a kik idáig jöttek s -várják, hogy ő a kötelességét teljesítse. - -Lerohant a templomához. A nagy vaspántos kapu állította meg. Fölemelte -két összeszorított öklét és megdöngette a kaput, könyörögvén: - -– Hatalmas Isten, adj erőt a te szolgádnak, hogy útjából el ne -tántorodjék. - -Az üres templom visszhangja komor dübörgéssel felelt neki vissza. - -Igen, ti várvédő ősök, ti funtinelli árnyak, ti hitvédő papok, s ti fönt -az égen, Csaba királyfi fehér vitézei: nem hulltatok el hiába, a késő -utód szívében ég tovább a ti lángotok. Ő is védi hazája földjét az -árulás ellen; azét a szent földét, mely megtermette bölcsője fáját és -megtermi koporsójának fáját is. - -S ekkor végigsimította a fejét és gondolkozott. - -Igen, igen, a dolog tisztán áll: föl kell jelentenie Todorescut. - -És elindult az úton, mely kigyózva eltünt az erdőben. Az erdő szélén egy -ember állt keresztbefont karokkal. – A medveölő volt. - -– Tiszteletes úr, én nem kérdem, hová megy, de elviszem a kocsimon. - -Simándy odalépett hozzá. - -– Kedves Mózes bátyám, engedjen engem haladni az utamon… ne segítsen -senki… ne kövessen senki… Vonuljon haza, pihenjen le… - -– Édes jó tiszteletes uram, öreg ember vagyok, fiam lehetne, fogadjon -szót, tegye meg a kérésemet, vén ember vagyok, ne fájdítsa a szívemet… - -Simándy átölelte az öreget. Aztán röviden csak annyit mondott: - -– Jó. Fogjon be. Majd itt megvárom. - -Tíz percz mulva sebes ügetéssel távoztak Papp Mózes kocsiján Garabóról. -Nem beszélgettek. Mikor a sűrűbe értek, a holdfény nem esett már az -útra, s mély sötétségben, lépést haladtak tovább. Az erdő zúgott -körülöttük és felettük. Papp Mózes hátrafordult: - -– Tiszteletes úr, mondanék valamit… - -– Csak beszéljen! - -– Jönnek-e a funtinelli halottak? - -– Nem jönnek. Sirjukban pihennek csöndesen. Az Isten áldja meg az -emléküket! - -– Amen! - - -XXII. - -Husvéti ünnepek lévén, a főispán úr ő méltósága is eljött ez alkalommal -Budapestről, a méltóságos asszonynyal együtt a megye székvárosába. A -megyeháza előtt kivont karddal sétált a sárga sujtásos, kék ruhás, piros -tarsolyos huszár, ezzel is jelezve, hogy a legnagyobb úrnak, a főispán -úrnak méltóztatott megérkezni. Az utczai gyerekek, a hegyi oláhok egész -nap tisztes távolságban ácsorogva bámészkodtak a tekintélyes, -nagybajuszú huszárra, őt is valami nagy úrnak tartva, a ki széles -fringiájával bármely pillanatban halált osztogathat. A főispánnak, -Zágoni Albert grófnak, külön lakosztálya volt a megyeházán, mely azonban -az év legnagyobb részén át üresen állt. Ilyenkor azonban ablakai minden -este fényesen ki voltak világítva s ott együtt teázott a megyei társaság -és sütkérezett a hatalom fényében, a mi a szürke, élettelen vidéki város -lakóinak, mint a köznapi mederből való kizökkenés, rendkívül jól esett. -Zágoni grófné igen szeretetreméltó háziasszony volt, a ki német létére -az alatt a tíz év alatt, mióta megszünt osztrák baronessz lenni és -magyar grófné lett, elég tisztességesen megtanult magyarul. A Zágoniak -olyan erdélyi család vala, melyet a kormánynak kutyakötelessége volt -respektálni, s mindig volt köztük egy főispán, egy képviselő – sőt -Zágoni Albertet a lapok belügyminiszternek is emlegették, mert újabban a -nemzetiségi ellentétek nagyon kiélesedtek, s szakember kellett e fontos -poziczióra, a ki alapjában ismeri ezt a nagyfontosságú kérdést. Zágoni -Albertet különben nagyon művelt embernek is mondták, a ki berlini -studens korában pályadíjat nyert egy filozófiai dolgozatával. - -Simándy a székvárosba érkezvén és megtudván, hogy a főispán itt van, -elhatározta, hogy ő neki mondja el titkát, mely lelkét teljesen -szétmarczangolta. Megállt a megyeháza előtt, s maga is bámult a -huszárra, mint a többi. Látta az urakat sürögni-forogni, jönni-menni, s -elgondolta, hogy szét fog itt rebbenni minden, ha ő elmondja, a mit tud. -Aztán kigördült a kapun egy nyitott hintó, rajta két kis helyes fiucska, -matrózruhába öltözködve, s németül kiabálva a bonnera. Ezek a főispán -gyerekei voltak. A hajdu tisztelgett nekik a kardjával, a nép pedig -levette a kalapját, s a bonne úgy köszöngetett vissza, mint egy -fejedelemnő. Végre Puskást látta megjelenni. Utána szaladt és megfogta. - -– Nini, Pali, te vagy? - -– Én. Te, eszközöld ki, hogy a főispánnal beszéljek. - -– Micsoda dologban? - -– Nem mondhatom meg, de nagyon fontos. - -– Az eklézsiádnak akarsz valamit? - -– Nem mondhatom meg, de becsületszavamra állítom, hogy nagyon fontos. - -– Jó, de nagyon nehéz lesz. A méltóságos úr egész nap el van foglalva, -folyton járnak a nyakára. - -– Ilyen dologban, tudom, senkise jön. - -– Hát a kedvedért megpróbálom, légy itt valahol kéznél. - -– A dolog nagyon sürgős, nem lehetne azonnal? - -– Hja, barátom, az nem úgy megy. Itt a főispán az atyaisten, hát azt -hiszed, hogy csak úgy be lehet hozzá nyitni, mint egy boltba? Várj meg -itt, majd aztán feljösz a szobámba. - -– Dolgod van? - -– Igen, a méltóságos asszonynak rendelek estére tortát, a német -kisasszonynak pedig bukétát. Nagyon csinos lány, s úgy látszik, én is -tetszem neki. - -Pali megfogta Puskást. - -– Hallod-e, nekem okvetetlenül beszélnem kell a gazdáddal. Nem hivatalt, -nem állami segítséget kérek tőle, nem is a frajla kezét akarom megkérni -tőle. Rendkívül fontos dolgot akarok tudtára adni. Azonnal. Érted? - -Puskás boszus arczczal hallgatta. - -– Másnak nem mondhatod el? - -– Nem. Még a sapkámnak se. - -– Hát akkor várj itt meg, a míg visszajövök. Majd meglátjuk. - -S kirántván a karját Pali kezéből, elszaladt. - -Simándy ott maradt az utczán, s bámulta a huszárt a néppel. -Türelmetlensége a legmagasabb fokra hágott. Ő a madár szárnyaival -szeretett volna ide repülni, hogy az állam, a nagy, erős, hatalmas -magyar állam közegeit, a kik a haza érdekei fölött hivatottan őrködnek, -megragadja, fölzaklassa, fülükbe kiáltsa a vészt és itt kell ácsorognia -a buta hegyi móczok közt az utcza sarában. - -Az őrt álló huszár nagyot kiáltott, mire a többi megyei hajdu kirohant a -kapu alól és kezdte szétpofozni a népet. Simándy is félrehuzódott. A -nagyszebeni román érsek jött be négylovas fogatán gyönyörű mezei -birtokáról, visszaadni a főispán látogatását. A lovak sallangos -szerszámai csak úgy csillogtak az ezüst czifraságoktól. A kocsis a -havasi oláhok tiszta fehér viseletében volt, piros tüszővel. Mellette -egy délczeg huszár ült, kék magyarban, fehér zsinórzattal. Az érsek -impozáns alak volt fekete selyem talárjában, piros czingulusában, be nem -gombolt hattyuprémes bundájában. Hófehér szakálla mellére, hófehér haja -vállára omlott. Mellén hatalmas aranykereszt ragyogott. A mellette ülő -erős, jóltáplált kanonok hasonlóan selyembe volt öltözködve. Utánuk jött -külön hintóban két udvari pap. A metropolita kiszállt a hintóból, s a -sárba térdelt népre áldást osztogatott… Simándy pedig gyűrött, piszkos -ruhájában ott állt, s letörölte a sárt, melyet a metropolita kocsija -arczába fröccsentett. Ott állt, s kétség nyilalt át szivén, hogy ő-e az -államalkotó, államföntartó magyar faj papja? Vagy tán idegen földön van, -valami elhagyott, koldus oláhországi székelycsángó falu papjaként, a ki -az állami méltóságok fölvonulását nézi? Összezavarodtak lelkében a -gondolatok. Csudálatos, érthetetlen világ ez. Eszébe jutottak a -pellagrás sárga emberek, a mint ezeket a fényes, erőtől duzzadó papokat -látta. És végignézett a maga kopottságán, mikor a selyemtalárok -suhogását halotta. Ki az úr ebben az országban? Ki az elnyomott ebben az -országban? Miért estek el a funtinelli katonák?… Lába megroskadt, a -falnak támaszkodott. - -Nemsokára rohanva jött Puskás, virággal a kezében, fölvitte Simándyt a -szobájába, eléje tett egy skatulya czigarettát és otthagyta. - -Simándy az ablakból látta, hogy a főispán a kocsijáig kisérte a -metropolitát. Azután ott állt még jó darabig az ablaknál s bámult ki az -utczára. Egyszerre sietve megjelent Puskás. - -– Most van a méltóságos urnak pár percz ideje. A kedvedért megtettem, -hogy beszéltem vele az érdekedben. Gyere! - -Hirtelen visszafordult, s végignézett Simándyn. - -– Te, nincs másik ruhád? - -– Nincs. - -– Ez egy kicsit gyűrött. No, mindegy, most már vár ő méltósága. - -Vonszolta magával egypár szobán keresztül, végre az egyikben megállt. - -– Itt várj. Méltóságos urnak szólítsd, s rövid légy, mert a gróf egy -kicsit ideges. - -Pali megállt a helyén és körülnézett. Csupa szőnyeg minden. A falon -fegyverek, angol rézmetszetek. Az egyik sarokban egy puha, süppedő, -nagy, széles török diván, rajta egy csomó vánkos. Iróasztal, s előtt -bőrkarosszék. A diván mellett alacsony asztal, rajta könyvek. Paul -Bourget, Richepin, d’Annunzio, egy pesti, egy bécsi német lap, s a -_Figaro_. Az ajtó nyikorgott, egy nyulánk, elegáns, sápadt férfi lépett -be. - -– Én Simándy Pál, garabói reformatus lelkész vagyok. - -– Mi tetszik? - -– Főbenjáró dolgot óhajtók méltóságodnak tudtára adni. - -A főispán rágyujtott egy vastag czigarettára, s közben úgy a -czigarettával a szájában odamordult: - -– Mi az? - -– Méltóságos úr, Todorescu, a garabói oláh pap, hazaáruló. A bukaresti -liga fizetett ágense, most is van ott nála egy oláhországi ember. A -titkos nemzeti komité tagja… - -A méltóságos úr idegesen rántott egyet a vállán, s közbeszólt: - -– A havasi oláh konspiráció vezére. Hóra és Kloska, Janku… Ugyan -fiatalember, pap létére hogy hihet el ilyen agyrémeket? Hiszen azért, -hogy maga előre menjen, nem kell ilyen meséket kitalálnia. - -Simándy megdöbbenve nézett az előkelő úrra. - -– Nem mese az, méltóságos uram… - -– Badarság. Todorescu a legmegbizhatóbb emberünk. Mindig beszállítja -hiven, egy szálig a voksait… Az installácziómon ő mondta a vidéki papság -nevében a beszédet, olyan hazafiasat, hogy már szó van arról, hogy -kitüntetésre terjeszszék föl… - -– Méltóságod… tehát… azt hiszi… nem… hajlandó… - -Ugy hebegett, mint egy gutaütött. - -– Örökké a református papokkal van bajom. Micsoda nyughatatlan vérű, -megférhetetlen emberek maguk. Több bajom van magukkal, mint az -oláhokkal… Egyéb se kéne még, mint hogy az én megyémben konspirácziót -fedezzünk föl. Azt ajánlom magának, hogy menjen haza, és huzza meg -magát. Az örökös politizálás öli meg magukat. Na Kinder, was gibt’s -denn? - -Ez már a két fiunak szólt, a kik pokoli lármával berontottak, s apjukra -csimpaszkodtak. - -Simándy pedig szó nélkül kitántorgott. Súlyos ütést kapott. Egy világ -omlott össze benne. Hite a hazában, hite az államban. - -Odakint megállt, s bután rábámult a huszárra. Milyen fényes a kardja, -milyen czifra a ruhája! Milyen büszke legény! Büszke, mert ostoba, mert -nem tudja, hogy nincs mire büszkének lenni. Miért visel ez a tökfilkó -kardot? Mit őriz? Van itt mit őrizni? Kiveszett már innen minden, a mire -vigyázni érdemes volna. - -Vagy talán az állam más, mint a haza? És ez a huszár az államot -képviseli? Az állam lehet czifra, büszke, a haza pedig rongyos, koldus -és megalázott? Kétféle fogalom ez?… - -Ott állt hajadonfőtt és süvegét csavargatta a kezében. Azután megindult, -sokáig barangolt, de megfázott és melegre vágyott… Bement egy kocsmába, -evett, ivott, és a meleg kuczkóban jól érezte magát. Tisztán állati -érzései voltak, a nemesebb részek elzsibbadtak benne, a lelke elkábult. -Az étel egészen jól esett neki. Még boszankodott azon, hogy a leves -annyira sós és nevetett a pinczérnek azon a bárgyú megjegyzésén, hogy a -szakácsné bizonyosan szerelmes. A bort is nagy gonddal és erős -mennyiségben szürcsölte. Még többet is szeretett volna inni, de hirtelen -eszébe jutott, hogy hátha nincs nála elég pénz. Milyen különös volna, ha -adósságba a kocsmáros ott fogná a téli kabátját. És itt eszébe jutott az -oláh metropolita. A négy lovával, a czifra huszárjával, a selyem -ruhájával, az arany keresztjével… Ez a kép vonult el előtte, miközben a -borjupörkölt zsiros levébe nagy kenyérdarabokat mártogatott. - -Most a kocsmárosné jött be két kis fehérbe öltözött lányával. Kezet -csókoltak az apjuknak és távoztak. - -– Hová mennek a kis lányai? – kérdé Simándy. - -– A katolikus templomba. Föltámadásra. - -Az igaz. Azért nem hallott hát tegnap egész nap és ma még harangszót. -Föltámadás. És holnap husvét… Erre is megivott egy pohár bort… Nem -támadt benne e szókra visszhang. A kocsmáros kinyitotta az összes -ablakokat… - -És most egyszerre megkondultak a város összes harangjai, hirdetvén a -Krisztus föltámadását… A levegő tele lett ezzel a zürzavaros és mégis -oly harmónikus zenével, ott zúgott Simándy fülében is és alvó lelkét -fölébresztette. Kiesett kezéből villa, pohár, kezei önkénytelenül -összekulcsolódtak, s hallgatta a harangok hivó szavát. - -Igen, ha minden elpusztult is, – él az Isten. - -Ha mindenben csalódott is, az Istenben nem csalódott. S homályosan -derengett benne, hogy van egy pontja a földnek, hol neki kötelessége az -Isten dicsőségét hirdetni. És érezte, hogy ő most nincs ott, megszökött -onnan, az ő harangjai némák, mozdulatlanok, nem röpítik föl az égbe a -hívők imádságát. - -Haza kell mennie. - -Fölkelt, de lábai mintha vasból lettek volna. Fizetett s eltávozott. Nem -nézett se jobbra, se balra, nekivágott a mezőknek. - -Mikor már a város, a harangzúgás messze mögötte volt, eszébe jutott Papp -Mózes. Mi dolga is van neki Papp Mózessel? Igen, a kocsival várja. Majd -hazajön. - -Sebes léptekkel haladt a hegyek felé. - -Elhagyott volt erdő és mező. Minden ember behuzódott a faluba, városba -ünnepelni. Odakint csak a pacsirta dicsérte az Istent, ég felé szállván. -A magányos vándor futott, pihenés nélkül futott, nem nézve se jobbra, se -balra. Szemét lesütötte, de nem látta a földet, néha hátranézett, vagy -lopva körül, s szivét összeszorította a nagy magányosság, a néptelen -síkság csöndje, mely fölött a tavasz könnyű lehellete uszott. - -Késő este volt, mikor megérkezett Garabóra. Ruháját megtépdesték az -erdei ágak; arczát is fölkarczolták a galyak. Ott állt rongyosan, -véresen, izzadságtól összecsapzott hajjal és testéhez tapadó ruhával. - -A konyhában Sári néni olvasott egy nagy öreg bibliából, s keresztet -vetett mágára, mikor a gazdáját meglátta. Simándy intett neki, hogy -hallgasson, maradjon csöndesen. Aztán eldobta a süvegét és a tűz mellé -ült. Az öreg asszony a helyén maradt. Nem mert mozdulni s rémülettel -nézett a papjára. Végre, mikor Simándy szemei egy perczre lecsukódtak, -halkan fölkelt, előkeresett egy fehér kendőt, s szeliden letörölgette -ura arczáról a vért és verejtéket. - -Simándy melléből kínos sóhaj fakadt föl. - -– Hagyjon, hagyjon! – szólt rekedten. - -– Instálom, nem tetszik lefeküdni? - -Simándy intett, hogy nem. - -– Tetszik tudni, mi történt? - -Simándy nem felelt. - -– Az oláh papné, a lánya, meg a két úr elutaztak. Bukarestbe utaztak. -Nem is jönnek többet vissza. - -Az oláh papné lánya? Ki az? Simándy nem felelt. Az öreg asszony -elkotródott. Sokáig ült mozdulatlanul, aztán egyszerre fölugrott, s -lement a templomához. Ott végigfeküdt a régi, szétomlott kőfalra, a -repkény és fiatal bokrok közé, s lebámult a falura. - -A hold magasan állt, minden ház ablaka világos volt. A hívek bőjtölve -virrasztottak és várták az éjféli föltámadást. - -Éjfél felé a házakból megindultak az emberek az oláh templom felé. -Férfiak, asszonyok, tiszta fehérbe öltözködve. A lányok kezében bokréta. -Az oláh templom ablakai is fölragyogtak… Simándy látta, a mint a kurátor -egész háza népével az oláh templom felé vonul. Azután látta Sára nénit, -a mint a ház előtt félve körülnéz, s aztán Gyorgyéval ő is az oláh -templom felé elsompolyog. - -Éjfélkor az oláh templomban erős, vontatott kardal zendült föl, mely -hirdette Krisztus föltámadását. Mozsarak kezdtek durrogni, pisztolyok -ropogni. A templomban levő nép énekéhez a templom körül állók nyers, -szaggatott, vontatott, durva éneke csatlakozott. A hegyi lakók, a -favágók, a pakulárok egészséges, erős tüdejéből vad üvöltésként -szakadtak föl az áhitat hangjai. - -És akkor az aranyos ruháju pap levette az oltárról a gyertyát, -meggyujtotta vele a falu első gazdájának viaszgyertyáját és vontatott -hangon mondá: - -– _Christos a inviat!_ (Krisztus föltámadott.) - -– _Adeverat c’a inviat!_ (Valóban föltámadott.) - -Ezt felelte vissza az első gazda, aztán meggyujtván a maga lángjáról a -szomszédja gyertyáját, adta tovább a szót. - -– Christos a inviat! - -– Adeverat c’a inviat. - -És így ment tovább a tűz és az ige, emberről emberre. A legkoldusabb -pakulár is ott szorongott a maga kis gyertyájával s várta, hogy a láng ő -hozzá is eljusson. Már a templomból kijutott a templomudvarra, ment -tovább szakadatlanul, fölhallatszott a _Christos a inviat_. Végre az -egész templom környéke ragyogó fényesség volt, élesen látszott minden, a -közeli házak, a fehérvirágos fák, a lányok, a legények, az aggastyánok… -odabent a barna fatemplomban pedig megkezdődött a mise, az egész nép -letérdelt, s vagy csöndes mormogással imádkozott, vagy nyers, érdes -hangon énekelt. Közben zászlókkal, kettős keresztekkel, égő gyertyákkal -megkerülték a templomot, s a föltámadás ünnepi himnuszának hangjai -betöltötték a völgyet, s a komoran alátekintő bérczek tetejéig verődtek. - -… S a másik pap ott feküdt fönn a sötét templom mellett, az összedőlt -romokon, s bámult alá a győzelmi ünnepre, a hold fehér, a tűz vörös -fényénél mozgó, fantasztikus csoportokra… megdermedve bámult, majdnem a -szivverése is elállt… És gondolata végigszállt egész életén… messze -országokban kalandozva, a mult ködéből fölmerült néhány elmosódott arcz… -azután visszaszállt ide, a virágillattól terhes völgybe, hol oly jó -volna boldogan élni… s hol oly jó lesz meghalni. - -A nép elcsöndesedett, a mise szertartásai folytak tovább. A gyertyák -elhamvadtak, a hold elvonult, egy pillanatra vak sötétség borult a -völgyre. A hegyek tetején az ég fehéredni kezdett. - -Simándy ziháló mellel feküdt a falon. Egy az Isten, egy az Isten! De ah, -ember annyi van, s annyiféleképpen imádja az egy igaz Istent. És tán -annak a buta pakulárnak van igaza, a ki azzal imádja az Istenét, hogy -rozsdás pisztolyát a levegőbe süti. - -Pirkadt. A völgy világosodott. Az ég rózsaszínű lett. - -A pap fényes, aranyos ruhájában kijött a templom elé, fölemelte kelet -felé két karját s belekiáltott a virradatba: - -– Ex oriente lux! Keletről jön a világosság. Légy áldott, mi Urunk, -Istenünk, ki megteremtéd a napot, mely megmelegíti földünket. - -– Légy áldott, légy áldott! – zúgott az egész nép, térdenállva. - -– Légy áldott, mi Urunk, Istenünk, mert termékenynek teremtéd a mi -földünket, melynek szunnyadó erői a nap melegétől megmozdulnak. - -– Légy áldott, légy áldott! - -S ekkor a hallgatag templom összedőlt kőkerítésén egy tépett alak jelent -meg. Kiterjesztette karjait és belekiáltott a hasadó hajnalba: - -– Légy áldott, hatalmas Isten, ki megteremtéd a világosságot! A sötétség -a tietek volt, hagyjátok nekem a világosságot! Jertek, imádjuk az Urat! - -Ezzel a torony alá rohant, s egyszerre megszólalt a Bod Péter hatalmas -szavú öreg harangja, s vele a kisebbik harang. Végigkongott a völgyön, s -hosszú, mély zengése mintha zokogás volna… A pap húzta, szakadatlanul -húzta… Homlokát elborította a verejték… És nem jött senki. A magyarok -ott térdeltek a fatemplom körül és az oláh pap aranyos ruháját -csókolgatták. Az öreg harang zokogott, a kisebbik harang sikoltozott… És -nem jött senki… A pap erei kidagadtak, orrán megindult a vér, tenyerén a -húst véresre tépték a kötelek… És nem jött senki… És egyszerre egyet -roppant valami… a kötelek elszakadtak… a harangok ércznyelve -egyet-kettőt kondított még, egy darabig rezgett még a hang, aztán vége… - -A harangok elnémultak. A pap ott állt egy darab rothadt, véres kötéllel -a kezében. Meghalt az Isten! - -A pap egyet lépett, aztán elesett, összedőlt, leomlott, s hatalmas -koponyáját egy éles kőbe ütötte. - -Az oláhok mentek hazafelé, arra a magyar templom mellett. Egyszerre csak -néhányan megálltak. - -– Te, Petru, nézd-e, a magyar pap ott fekszik a temploma előtt. - -– Nagyon be talált pálinkázni a szent husvét tiszteletére. - -Sára néni sietve tört át a tömegen s nehézkes koczogással ment föl a -templomajtóhoz. A parasztok látták, hogy ráborul a gazdája testére és -keservesen zokog. - -– Te, Petru, ez alighanem meghalt. - -Mind levették a süvegüket és bátortalanul közeledtek. De egyszerre -félresompolyogtak az utból. Úr jött gyors léptekkel: a vén Zalathnay. - -Látták, hogy letérdel a pap mellé, fölemeli a fejét és megnézi. Aztán -fehér kendővel letörli arczát, s homlokát megcsókolja. Aztán leereszti -lassan a földre és görnyedten utána hajol. Imádkozik. Vagy tán sír… -Aztán fölkel, körülnéz. - -[Illustration: A pap egyet lépett, aztán elesett…] - -– Oláhok, vigyétek a holttestet a házába. - -És lehajtott fővel ment Bod Péter ősi templomának utolsó papja után. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Ez a latin beszélgetés magyarúl így szól: - -– Nem tudok németül. - -– Hát latinul? - -– Tudok. - -– Hol lakol? - -– Erdélyben. - -– Mely föld légyen az? Talán egy magyar vármegye? - -– Erdély Magyarországnak integrális része, mely több vármegyéből áll. - -– Tehát magyar vagy? - -– Az. De a siculusok nemes törzséből való. - -– Ha siculus vagy, akkor a te hazád Sziczilia. - -– Isten ments!] - -[Footnote 2: Dicsőfi József: _Templomi gondolatok_.] - - - - -TARTALOM. - - RÁKOSI VIKTOR. Irta _Mikszáth Kálmán_ V - ELNÉMULT HARANGOK - Első rész. _Az utrechti diákok_ 3 - Második rész. _A havasok közt_ 112 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Rákosi Viktor arczképe II - 2. A fiúk az ablakhoz léptek 6 - 3. Bótai Barna 17 - 4. Estély Baljonéknál 50 - 5. Derry 80 - 6. Jön a bárka… 90 - 7. Simándy Pál 104 - 8. Florica otthon 175 - 9. A lovak lassan baktattak előre 185 - 10. Magyar-Garabó 226 - 11. Ott állott a téren… 249 - 12. Florica a román bálban 250 - 13. Simándy hazatért 258 - 14. Karjában tartotta a leányt… 286 - 15. A pap egyet lépett, aztán elesett… 299 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -9 |azczán |arczán - -13 |én jelöltetek |én jelöltelek - -22 |Cak attól |Csak attól - -22 |Ö róla |Ő róla - -36 |magyarak fülébe |magyarok fülébe - -40 |megtisztított a |megtisztította a - -51 |Mert |– Mert - -74 |mutatónjj |mutatóujj - -79 |papapirszeletet |papirszeletet - -91 |kiáltásásait |kiáltásait - -94 |engen |engem - -94 |fekele hajó |fekete hajó - -116 |nekezebb |nehezebb - -119 |papválaszlást |papválasztást - -124 |híveinkct |híveinket - -130 |benünket |bennünket - -139 |vérszomjan |vérszomjasan - -143 |megadhoz |magadhoz - -183 |Össszetépik |Összetépik - -185 |embert.« |embert.» - -191 |tetől-talpig |tetőtől-talpig - -208 |zt az |azt az - -224 |egészégemre |egészségemre - -226 |azt megteszi |azt megeszi - -227 |Uljön le |Üljön le - -234 |aczczal |arczczal - -241 |elhatározt |elhatározta - -246 |paramorgót |papramorgót - -281 |lobogásánal |lobogásánál] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELNÉMULT HARANGOK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/67773-0.zip b/old/67773-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 03782cb..0000000 --- a/old/67773-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h.zip b/old/67773-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 10d36bb..0000000 --- a/old/67773-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/67773-h.htm b/old/67773-h/67773-h.htm deleted file mode 100644 index 36c47bd..0000000 --- a/old/67773-h/67773-h.htm +++ /dev/null @@ -1,10171 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Elnémult harangok by Viktor -Rákosi</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h2 span.smaller { - font-size: 75%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -p.caption { - margin-top: 0; - font-size: smaller; - font-style: italic; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -h2 img, h3 img { - margin: auto; - margin-bottom: 2em; - display: block; - max-width: 100%; -} - -.figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.75em; -} - -.TOC .roman { - margin-right: 1em; - float: left; - text-align: right; - margin-left: -4em; - min-width: 3em; -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Elnémult harangok</span>, by Viktor Rákosi</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Elnémult harangok</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Regény</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Viktor Rákosi</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Illustrator: Béla Grünwald</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Contributor: Kálmán Mikszáth</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: April 4, 2022 [eBook #67773]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ELNÉMULT HARANGOK</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id= -"Page_I">I.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR -REGÉNYIRÓK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES -KIADÁSA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Szerkeszti és -bevezetésekkel ellátja</span></p> -<p class="center"><span class="caption">MIKSZÁTH KÁLMÁN</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">58. KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">ELNÉMULT -HARANGOK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Irta</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">RÁKOSI -VIKTOR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1905</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id= -"Page_II">II.</a></span></p> -<div class="figcenter" style="width: 412px;"><a href= -"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="Rákosi Viktor" -title="Rákosi Viktor" /></a></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id= -"Page_III">III.</a></span></p> -<h1>ELNÉMULT HARANGOK</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">RÁKOSI -VIKTOR</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">GRÜNWALD BÉLA -RAJZAIVAL</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1905</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id= -"Page_IV">IV.</a></span></p> -<p class="center"><i>Révai Testvérek tulajdona.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Franklin-Társulat -nyomdája.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= -"Page_V">V.</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>RÁKOSI VIKTOR.</h2> -</div> -<p class="center">1860–.</p> -<p>Rajz egy életről, a mely még a delet se érte el! Mintha egy -jelenetes képet akarnék bemutatni, a melynek a fele el van takarva -és azt kérdeném: jól van-e megpingálva?</p> -<p>Hát tudhatom én még most, mekkora iró lesz Rákosi Viktorból?</p> -<p>Más a lirikus poeta, az már harmincz éves korában bevégezte; a -mit tudott, kiadta, poétai alakja kész, csak a magánélete további -részét borítja homály, még rajta lévén a Párkák guzsalyán; de az -elbeszélő iró csak az ötvenedik évvel éri el ereje teljességét, -vagy még később. A cseresznye és a rózsa tavaszszal terem, de a -maradandóbb gyümölcsöket, az almát, körtét és a szőlőt az ősz -hozza.</p> -<p>Rákosi Viktor azonban még csak negyvenöt éves (1860-ban -született Ukk zalamegyei faluban), főművét még eddig bizonyosan nem -irta meg; de ha egyszer megirja, élvezet lesz elolvasni. Hirneves -bátyja Rákosi <span class="pagenum"><a name="Page_VI" id= -"Page_VI">VI.</a></span> Jenő korán behozta hirlapirónak. Már 18 -éves korában szántja fürge tollával a «kutyanyelveket» a <i>Pesti -Hirlap</i>-nál. Ir reportot, ujdonságot s egyéb apróságokat, bele -dobván zsöngéit a névtelenség irdatlan mélységeibe.</p> -<p>Majd a <i>Budapesti Hirlap</i> alapításánál vesz részt -társaival, s itt, a <i>Sipulusz</i> álnévvel, napról-napra -népszerűbb tárczairó. Elevenségtől pezsgő, játszi ötletekkel, -bohókás elmésségekkel gazdagon tarkított előadási módja, leleménye, -fordulatossága megnyeri rohammal az olvasó közönséget, úgy hogy a -80-as évek közepén Sipulusz már országos hírű iró, kit a burleszk -humor mesteréhez, az amerikai Mark Twainhoz hasonlítanak (pedig -talán jobb is nálánál).</p> -<p>Siker a talentum termékenyítő harmata. Sipulusz hosszabb -lélekzetü, komolyabb irányu művek irásához kap kedvet, kitörnek -belőle, mint az izlandi források a napfénytől, termékeny tollával, -felváltva két ember hírnevét táplálván, a kik közül az egyik segíti -a másikat és viszont. Nem ritka jelenség nálunk. Tallérossy Zebulon -leveleit sokan csak azért olvasták, mert Jókai irja, viszont Jókai -egyéb műveit sokan olvasták azért, mert egyszersmind a Tallérossy -Zebulon irója is ő. Az, aki a jövőnek akar irni, álljon jó -barátságban a jelennel. De különben is a magyar közönségnek nem -elég egy bögrében főzni. Az egyik része csak a napi sajtóban veszi -be a szépirodalmat; ha már föltette okuláréját, hát elolvassa a -tárczát is. Egy másik része csak <span class="pagenum"><a name= -"Page_VII" id="Page_VII">VII.</a></span> az élczlapot futja át. Egy -harmadik rész (a leglustább) csak hallgatva, kényelmes zsölléjében -a szinházban élvezi a megkomponált történeteket.</p> -<p>Rákosi Viktor egyikét se kicsinyli ez eszközöknek; irja vidám -Sipulusz-tárczáit a napi lapban, jóizű ötleteit elcsattantja az -általa alapított <i>Kakas Márton</i> élczlapban, vagy elrakja -bohózataiba, melyeket többnyire mások társaságában ir a szinpadok -számára, s a mint úgy pezsgőzteti szellemileg a jelen, sőt jobban -mondva csak a pillanat közönségét három helyen is, ráér a jövőnek -is dolgozni. 1888 óta majd minden évben megjelenik egy-egy érdekes -regénye, vagy novella-gyűjteménye. A <i>Bujtogatók</i> után <i>Egy -falusi Hamlet</i> következett. Majd jönnek szakadatlan sorban a -<i>Korhadt fakeresztek</i>, az <i>Elnémult harangok</i> stb.</p> -<p>Sokat dolgozik; játszva, könnyen termel, mint a hogy az eperfa -könnyen hozza a maga leveleit és bogyóit, csakhogy a leveleiből -selyemszövet lesz, a bogyóiból pedig nyalánkság. Vonzón, szinesen -tud elbeszélni, eredeti nyomokon jár, ez pedig nem kis dolog, sehol -se unalmas és épen nem nagyképű.</p> -<p>A mi azonban életrajzát illeti – arról talán korai beszélni. -Különben a mozgalmas, gazdag irói életrajzoknak, melyeket a -censorok, mæcenások, Károly-kaszárnyák, Kufsteinok és egyéb -viszontagságok élénken tarkítottak, hajdanta, úgy látszik, hála -Istennek, már végök van.</p> -<p>A mostani irókkal már alig történik egyéb, csak az, <span class= -"pagenum"><a name="Page_VIII" id="Page_VIII">VIII.</a></span> hogy -irnak. Rákosi Viktor most is ott ül és ir annál a szerkesztőségi -asztalnál, a melyhez szerkesztője egy negyedszázad előtt ültette. -Ott nőtt meg hírneves irónak, s a papirra vetett betűbarázdákon át -jutott el a Házba, melynek egyik elmés közbeszólója.</p> -<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán</i>.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">ELNÉMULT -HARANGOK</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1903-ban.</i></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch1.png" alt="" title="" /><span class= -"smaller">ELSŐ RÉSZ.</span><br /> -AZ UTRECHTI DIÁKOK.</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>A kölni <i>Studentenheim</i> ősrégi olcsó diákfogadó ó-német -éttermében két magyar fiú fogyasztotta a fekete árpalevet egy őszi -estén. A magasabbik és feketébbik Simándy Pál volt; az -alacsonyabbik, egy kékszemű, egérszürke hajú, tömzsi, joviális képű -legény, Puskás Gábor. Mind a kettő erdélyi református teológus, -Simándy hunyadmegyei, Puskás háromszéki. S miután Nagy-Enyed gazdag -emlőin fölnevelkedtek, most stipendiummal Utrechtbe mentek, -teológiai tanulmányaikat tökéletesíteni. Simándy, magas -kidudorodott homlokával, nagy kemény nézésű, sötét szempilláktól -beárnyékolt fekete szemeivel, vastag nyakával és széles mellével -ezt a gondolatot ébresztette a szemlélőben: <i>Még az a fal se -szeretnék lenni, a melynek ez a bika a fejével nekitámad</i>. -Puskás, a kinek folyton járt a szája, olyan benyomást tett -mellette, mint a komor bikát körülcsaholó kis szürke kutya.</p> -<p>Puskás a németeket szidta. Már Pozsonyban németül kinálták neki -a mákospatkót, azóta más szót nem hallott. Utána jött Bécs egy -millió némettel, majd Linz, Passau, Nürnberg, Frankfurt és végre -Köln. Ez irtóztató, <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span> ezt nem lehet kiállani. Góbé-büszkesége -föllázadt a gondolat ellen, hogy egy városban több német lakjék, -mint a mennyi székely a világon van. S ez a sok német még csak nem -is tudja, hogy székely egyáltalán van a világon, pedig a -legműveltebb nácziónak tartja magát. Ha az Uristen még egyszer -teremtené az emberiséget, bizonyára magyart teremtene legtöbbet. -Micsoda ital ez az édeses, barna lé! Odaadná Köln egész évi -sörtermését egy kupicza fenyővízért. (De régen nem is ittunk!) -Aztán, hogy el vannak telve mindennel, a mi az övék. Itt a -<i>Studentenheim</i>ban a fogadós levett kalappal vezette őket a -táblához, mely hirdette, hogy egykor Goethe és Schiller itt -méltóztattak reggelizni. Reszkető lábbal vezette őket a 27-ik számú -szobába, melynek falát Hans Sachs sajátkezűleg szénnel írt verse -ékesíti. Johann, a háziszolga, megsúgta, hogy a nagy Napoleon is -meghált itt Muratval és Ney tábornokkal, mikor az oroszországi -hadjáratra ment, de persze erről nincs tábla… A magukét áhítatos -kultuszszal veszik körül, mindenkire ráerőltetik, a más dolgairól -meg tudomást se vesznek.</p> -<p>Simándy valami szomorú mosolylyal hallgatta társa fecsegését. A -bosszúsan zsörtölődő székelyben látta a kis, gyönge magyart, a kire -kínos, fojtó súlylyal nehezedik a körülöttük levő nemzet nagysága. -Puskás, az önérzetes, őseire, magyarságára, nemzetének -világtörténeti szerepére büszke magyar, érzi, hogyan zsugorodnak -össze képzelődései, álmai, mikor egy ilyen hatalmas, világbiró -nemzet közé keveredik; látja azt napi munkájában, csodálni -kénytelen alkotásaiban. És Simándy látta, hogy a szapora beszédű -székely lelke hogy vonaglik, miközben az abroszt fölhajtva, késével -diák-szokás szerint az asztalt nyeste, faragta, döfödte. Simándy -látta ezt és szomorúan mosolygott. Ő valamivel magasabbra -emelkedett és messzebbre látott. Hamar árvaságra jutván, a -nagy-szebeni árvaházba került és onnan a szász gimnáziumba -járatták. Ezen a kis germán <span class="pagenum"><a name="Page_5" -id="Page_5">-5-</a></span> szigeten, mely közelebb van Berlinhez, -mint Budapesthez, korán megtanulta, hogy a kis nemzetek sorsa minő -keserű; megérezte, hogy a szőke teutonkoponyák mennyivel különbnek -tartják magukat a fekete turáni fajnál. S az ellenséges szemek -kereszttüzében nőtt nagyra. Neki tízszer annyit kellett tanulnia, -mint a szász fiúknak, hogy azokkal egy kalkulushoz juthasson. És -tanult. S nyilvános mérkőzéskor mindig lefőzte a halavány szász -diákokat. Magyar létére a legelsők közt volt, irigyekkel körülvéve. -És ez volt az ő egyetlen öröme, mást a sors nem adott a szegény, -elhagyott árva fiúnak. Ifjú szíve úgy érezte, hogy ő a seregtől -messze, messze, előörsön álló katona, a kit elfeledtek; de ő neki -nem szabad csüggednie, meghátrálnia. S boldog volt, mert úgy -érezte, hogy kitünőségével ezen a védtelen ponton a magyarság ügyét -juttatja diadalra.</p> -<p>– Hadd el, Gábor, – szólt Simándy, mialatt Puskás jót húzott a -szidalmazott sörből, – hisz’ te is csak olyan vagy, mint ezek a -németek. Te is épp oly büszke vagy Damjanicsra, Bem apóra, Gábor -Áronra, Gál Sándorra, mint ők a maguk hőseire és vértanuira. Te is -azt hiszed, hogy Magyarország, vagy pláne Háromszék a világ közepe, -s annál különb föld nincs a kerek földtekén.</p> -<p>– Egy kis különbséggel, – felelt büszkén Puskás, – hogy nekem -igazam van.</p> -<p>– Persze, hogy igazad van. Minden nemzetnek igaza van. Hitvány, -csapnivaló náczió volnánk, ha nem azt tartanók, hogy a világ első -nemzete vagyunk. Azért ne haragudjál a németekre…</p> -<p>– De mikor olyan szemtelenül sokan vannak. Levegőt se hagynak az -embernek. Megfulladok ebben az országban.</p> -<p>– Nyisd ki az ablakot! – felelt egyszerűen Simándy.</p> -<p>Az ablakok a széles Bismarck-Strassera nyiltak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Kint -irtóztató tumultus uralkodott. Az ifjú császár, II. Vilmos, a -városban tartózkodott két nap óta, hogy az 1870–71-iki katonák -emlékünnepében résztvegyen. Mondott egy pár dikcziót, melytől talán -még lent, messze, a gravelottei síkságon eltemetett pomerániai -gránátosok is megmozdulnak sírjukban, és ma este volt elutazandó. -Harsogó zeneszóval vonultak föl az ezredek s megalkották a -sorfalat. A katonák mögött százezernyi nép, nemzeti kokárdákkal, -Vilmos arczképével a kalapjukon, szakadatlan ordítással tódult -ide-oda. Száz-száz emberből álló csoportok külön-külön a <i>Wacht -am Rhein</i>t énekelték, s ez növelte a pokoli hangzavart. Néha -éles katonai kommandók hangzottak s tompa dübörgéssel ezer puska -agya dobbant a kövezethez. Az üvöltő és hullámzó fekete tengert -csillogva határolták az aranyos csúcsú sisakok s a katonák -mozdulatlan érczfala.</p> -<p>A fiúk az ablakhoz léptek.</p> -<p>– Hogy utazunk ma el, ilyen zürzavarban? – kérdé Puskás, a ki -elbámészkodott az utczai látványosságra.</p> -<p>Simándy nem felelt. Ő is az utczát nézte. Micsoda lelkes, -forrongó tömeg, – s hogy megfagy, mikor a katonakabátba kerül. -Ekkor már nincs benne se szeretet, se gyűlölet, csak engedelmesség. -Nem gondolkozik, csak cselekszik. Szemei egy pontra vannak -szegezve: ez a császár. S mikor a császár kinyújtja karját s -megmutat nekik egy országot, egy nemzetet – akkor megindul az -érczzuhatag és öl. S az emberi nemmel hiába viaskodó halál -elégedett vigyorgással tárja ki fekete birodalmának széles kapuját, -széles kapujának mind a két szárnyát. Oh, császár, ne mozdítsd meg -a karodat!</p> -<p>Simándy nagyot sóhajtott, aztán ott hagyták az ablakot és a -portáshoz mentek. Tudakozódtak, hogy elutazhatnak-e ők ma ebben a -nagy fölfordulásban?</p> -<p>– Hogyne, kérem. A hollandi vonat tíz óra öt perczkor megy. Az -omnibusz pont féltízkor indul.</p> -<div class="figcenter" style="width: 428px;"><a href= -"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= -"A fiúk az ablakhoz léptek." title= -"A fiúk az ablakhoz léptek." /></a> -<p class="caption">A fiúk az ablakhoz léptek.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<p>Csöngetett hármat. Johann megjelent.</p> -<p>– Johann, az urak podgyászát hozd le a féltízórai -omnibuszhoz.</p> -<p>Johann lojális alattvaló volt és szerette a borravalót. E két -tulajdonsága egymást támogatta benne, mikor a fiúknak pakkolás -közben a császárról beszélt. Mikor ő szolgált beim -<i>Kürassierregiment Graf Gessler No. 8.</i>, a császár egyszer -hirtelen betoppan éppen <i>Hauptrapportra</i>. A császár odaállt az -ezredes mellé s hallgatta az ügyeket. Egy egyéves önkéntes arra -kért engedelmet az ezredestől, hogy a hadnagyával megverekedhessen, -mert a hadnagy őt pofonütötte.</p> -<p>– Gondolja meg, ezredes úr, hogy egykor én is viselni fogom a -német hadsereg portepéját s e szégyent le kell mosnom.</p> -<p>A császár haragra lobbant s kiadta a parancsot, hogy a -hadnagynak párbajt kell vívnia a legsúlyosabb föltételek mellett. S -az önkéntes agyonlőtte.</p> -<p>Itt Johannban a borravaló szeretete fölülkerekedett s egy vidám -katonatörténetbe fogott, melyben a császár nem szerepelt. Ugy -okoskodott: fő a történet; hogyha az urak jól mulatnak, jobban -fizetnek, – tehát essék áldozatul ő felsége. És elmondta, hogy az -ezredes szakácsnéjának a kedvese, egy kürasszirkáplár, szivarral -kiégette a zászlót, a melyet az ezredesék távollétében otthon -kiváncsian nézegettek. A legközelebbi katonai ünnepen aztán az -ezredes kibontván a zászlót és észrevevén a lyukat: erről hatalmas -beszédet mondott a front előtt, az ezred dicsőséges küzdelmeinek -tanujeléül idézvén azt.</p> -<p>A bőbeszédű legény egész az omnibusz tetejéig folytatta meséit, -s csak akkor fejezte be az előadást, mikor a fejenként ötven fillér -borravalót a markában érezte. A studensektől nem igen lehetett -többhöz szokva, mert alázatosan megköszönte, szerencsés utat kivánt -s egy hatalmas <i>Éljen a császár!</i> kiáltással leugrott a -kocsiról. A katonák sorfala egy perczre kettényilt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> a kocsi -begördült a pusztán tartott utczaközépre és sebesen hajtott az -állomás felé. Maguk ültek a nagy kék-fehér bárka tetején. Az út -felén lehettek, mikor a Rathhausplatzon fölállított ágyúk -megdördültek, jelezve, hogy most indul el a császár a vasutra. -Minden ablak egyszerre megvilágosodott, oszlopokon bengáli tüzek -gyultak, villamos ívlámpák ragyogtak föl minden lépésre, a dobok -megperdültek, a trombiták megharsantak, éles kiáltások hangzottak, -s tompa csattogással kapták a katonák tisztelgésre puskájukat. A -levegőt egy alaktalan örömordítás töltötte be… egyszerre minden -zajt elnyeltek a katonabandák… minden sarkon a -Hohenzollern-himnuszt fujták a rézhangszerek. Most az egész úgy -hangzott, mint ezer rekedt óriás üvöltése. Ezer megvakított Polifém -dühöngése.</p> -<p>Az omnibusz egy kis téren félreállt a közeledő császár elől. -Dübörögve közeledett a kék testőrök egy százada. A patkók szikrát -vertek a kövezetből. A nemes paripák úgy tartották a fejüket, mint -a királyi hattyú. Azután négy fekete lótól vont kocsin jött Ő, -mellette ült a felesége… A lovak fujtak és tánczoltak, az ezüst -szerszám csillogott, csattogott rajtuk. A császár hófehér ruhában, -mellén ezüst vért, rávert fekete sassal. Fején ezüst sisak, mely -fölött kiterjesztett szárnynyal egy arany sas lebegett… Olyan volt, -mint a skandináv mitológiából ideszállt ó-germán Isten… Miközben -folyton szalutált a népnek, nyilt és bátor tekintete katonáinak -mozdulatlan sorfalán szaladt végig… A császárné szerény mosolylyal -szakadatlanul hajlongott, mintha csak azt mondaná: <i>Köszönöm, -köszönöm, én is nagyon szeretem Wilhelmet</i>.</p> -<p>Azután jöttek a gyerekek. Egy, kettő, három, négy fiú… A -trónörökös Nagy Fridrik-korabeli testőrruhában, azzal a furcsa -alakú püspöksüveggel… és még másik három kis legényke, -tengerészruhában, a nevelőikkel. A trónörökös nagyon komoly volt, -bizonyosan szorította fejét a sisak… a kis tengerészek tapsoltak -<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> -és sipkáikat lengették. Ezek még boldog gyermekek… Aztán mint a -villám nyargalt el a piros testőrök egy százada, s a látomány véget -ért.</p> -<p>Puskás kimerülten esett vissza a padra. A derék fiú -torkaszakadtából éljenzett és a kalapját lobogtatta. Simándy -kábult, vak és süket volt. A fény vakká, a lárma süketté, a kettő -együtt kábulttá tette. Mintha egy álomképet látott volna… Százezrek -lelkének öntudatlan kitörése volt ez, himnusza a német egységnek, -önérzetnek, szaporaságnak.</p> -<p>Az elröpült császári menet után a tömeg, mintha a tündérséget el -akarná kapni és még egy kicsit visszatartóztatni, önkéntelen -rohamot intézett, mely egy perczre megingatta még a katonai -sorfalat is… Egy sikoltozó asszonyt az omnibuszhoz szorítottak… -Gyermekét kétségbeesett jajgatással emelte a levegőbe, nehogy -összenyomják. Puskás egyet gondolt, lehajolt a gyerekért az -omnibuszról és fölkapta… Sőt ketten megragadták az asszonyt is, s -nehogy az áradat elsodorja gyermekétől, minden habozás nélkül -fölrántották az imperiálra. Az omnibusz, lovasrendőrök -segítségével, utat tört a tömegben. A pályaudvarhoz közel a csinos -munkásasszony távozni készült, s meleg hangon szólt a fiúkhoz:</p> -<p>– Igazán, nem tudom, hogy háláljam meg a szivességet.</p> -<p>– Én tudom, – felelt mosolyogva Puskás, – csókoljon meg.</p> -<p>– Szivesen, – felelt kedélyesen az asszony, s jóizűt czuppantott -Gábor arczán, a ki, az asszony teljes boldogságára, a babán is -csókolt egyet.</p> -<p>– Ugyan, Gábor, – feddé Simándy, – egy ismeretlen asszonynyal -csókolózni?</p> -<p>– Ismeretlen asszonynyal? hát kivel mással? Ismerőssel? Nem -emlékszem, hogy a baróti majálison az esperes lányát csókoltad -volna… Pedig már vagy hat éve ismered. Jegyezd meg, hogy minden -csinos <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> nőt meg kell csókolni, a ki meg hagyja -magát csókolni…</p> -<p>A pályaudvarról mindenkit visszaszorítottak, de a ki azt mondta, -hogy elutazik, azt a rendőr a pénztárhoz kisérte, hogy jegyet -válthasson. Ifjaink találtak hordárt is a bagázsiához. -Megkérdezték, hogy vonatuk nem fog-e az indulással késlekedni?</p> -<p>– Miért? – kérdé viszont a szálas porosz.</p> -<p>– A császár miatt. Talán előbb ő felsége elutazik.</p> -<p>– Oh dehogy! Be van az osztva szépen, s ő felsége vár, a míg rá -nem kerül a sor.</p> -<p>S mikor nekik jelt adtak és ők az óriási méretű üvegtetejű udvar -perronján a hollandi vonat felé siettek, vörös szőnyegen ott állt -még a császár, családja és tanácsurak körében s élénk gesztusok -közt beszélgetett. Utascsoportok siettek arra; kormos, bluzos -vasuti munkások sürögtek-forogtak, vonatok robogtak ki és be, éles -füttyentésekkel… S a hollandi vonat lassú robogással elindult és -pár pillanat mulva ott zakatolt a hatalmas vashídon, a Rajna -fölött, melyen ezer meg ezer kivilágított csónak úszott.</p> -<p>– Ez aztán ember! – kiáltott Puskás. – Ezt nevezem császárnak! -Az összes nemzeti törekvések élén áll, németebb a németnél, -sovinista. Nagy nemzet ez, Pali, óriási nemzet…</p> -<p>– Nagy nemzet, óriási nemzet, de tudod miért? Mert a hollandi -vonat tíz óra öt perczkor elindult…</p> -<p>Puskás bámulva nézett rá.</p> -<p>– Igen… és mert az általános őrületben nemcsak a hollandi vonat, -hanem Johann is a helyén volt, az omnibusz is helyén volt… mert a -császár miatt se tesznek kivételeket, hanem őt is beosztják, s -minden történik úgy, mint máskor… Ez a rend… Nálunk, barátom, egy -főispán látogatása fölforgat minden rendet egy kis vidéki városban… -Nálunk egy miniszter nagyobb úr, mint itt a császár… Azért aztán a -nemzet <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> maga kisebb úr, mint a német nemzet… Nézd -a dómot!</p> -<p>A kivilágított dóm mint egy tüzes fölkiáltójel ragyogott az -éjszakában. A tetejéről pedig egy villamos reflektor nagy, fényes -mozgó sugárkévéje kutatta a sötétség titkát… <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />II.</h3> -</div> -<p>A két legény hamarabb fölkelt, mint a nap, oly kiváncsi volt -Hollandusországra, mely a párás őszi reggelből csak lassan -bontakozott ki. S mikor kibontakozott is, alig mutatott valamit. -Lapos vidék, buja fűvel, legelésző tehenekkel. Egy-egy nyájas -tanya, szénaboglyákkal. Ha kutágas helyett nem árboczok meredtek -volna égnek a tanya végén, azt hihették volna, hogy az alföldi -tanyák közt járnak. De minduntalan egy magas töltések közt lomhán -kanyargó csatorna fölött robogtak el, melyen lovaktól vontatott -furcsa alakú bárkák haladtak tova s ez kiverte őket illuziójukból. -A mint a köd lassan fölszállt, a szeptemberi nap bágyadt, sárga -pompájából városokat, falvakat láttak a messzeségben kibontakozni. -S egyre jobban dobogott a szívük, a mint közeledtek Utrecht -felé.</p> -<p>– Értesz valamit a nyelvükből? – kérdé aggódva egy állomáson -Puskás, miközben Simándy egy kofával almára próbált alkudni.</p> -<p>– Az az érdekes, hogy minden szavuk ismerősen cseng a fülembe s -mégsem értem.</p> -<p>– Ha Bótai ki nem jő elénk az állomásra, nem tudom, hogy -igazodunk el.</p> -<p>– Hogyne jönne. Hisz még Kölnből is táviratoztam neki, hogy -mikor érkezünk.</p> -<p>– Leveleztél te sokat a nyáron Bótaival? <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Sűrűn. Hisz tudod, hogy négy évig együtt jártunk Szebenben, s -a régi barátságunk nem bomlott föl. Pedig ő Patakra ment -teológiára, én pedig Enyedre. De a vakáczióra mindig hozzájuk -mentem Erdővidékre.</p> -<p>– Igen, ösmerem a parókiát. Nyomoruságos kis fészek. Az apja már -nagyon öreg, s úgy tudom, három vén lány van a nyakán.</p> -<p>– Csak kettő öregebb, mint Bótai Barna… a harmadik nem nénje, -hanem huga, Anikó, most lehet tizenhét éves.</p> -<p>– Szép lány?</p> -<p>Simándy kidugta fejét az ablakon.</p> -<p>– Szép, – felelte vissza alig hallhatólag.</p> -<p>– Miért nem ment haza Bótai egy évi utrechti tanulás után? Hisz, -ha megválasztanák bárminő kis eklézsiába, könnyíthetne az apja -terhén.</p> -<p>– Ennek is megvan a maga oka. A mult télen súlyos beteg lett s a -stipendium kuratóriuma rendkívüli segélyt adott neki, hogy két -hónapra meleg vidékre, Olaszországba menjen. Ezt azzal hálálta meg, -hogy a tanév végén három tárgyból hollandus nyelven, – értsd meg -jól, vasfejű kálvinista, – hollandus nyelven kollokvált, a mivel -megszerezte a jogot arra, hogy még egy évig ott maradhasson, sőt -arra is, hogy a másik két stipendistát ő jelölje ki… így jutottam -hozzá én…</p> -<p>– És én is.</p> -<p>– Téged aztán, a hozzám intézett kérdésre, én jelöltelek ki.</p> -<p>– Köszönöm, – szólt Gábor nevetve; – azonban a nélkül, hogy -prófétának merném magamat mondani, azt jósolom, hogy én soha se -fogok senkit a stipendiumra kijelölni. Fogadjunk, Pali, hogy nem -fogok én soha hollandusul megtanulni.</p> -<p>– Pedig látod, az nagyon egyszerű. Vedd elő a német szót, tekerd -ki a nyakát és lesz belőle hollandus szó.</p> -<p>– Tudod, jól ismersz, én szivesen kitekerem a <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> német szó -nyakát… de készletem belőle oly csekély, nem akarom azt is -elfogyasztani.</p> -<p>– Kár, mert a dolog gyorsan megy. Látod, én reggel óta -megtanultam, hogy a jegy: <i>Karte=kort;</i> az alma: -<i>Apfel=appel;</i> a biztosítás: <i>Versicherung=verzekering;</i> -fa: <i>Baum=boom;</i> dohányozni: <i>rauchen=rooken</i>.</p> -<p>– Zsení vagy, Pali, zsení! – kiáltott Puskás őszinte -elragadtatással, – s honnan tudod te mindezt? Megálmodtad?</p> -<p>– Megtanultam a konduktortól, a kofától, az állomási -falragaszokról, s a kocsiban lévő fölirásokról. Csak nyisd ki -mindig a szemedet s ereszsz be mindent a füleden. Ez a tanulás -titka.</p> -<p>– Könnyű azt mondani, de ha én egyszer a fülemet kinyitom, a -helyett hogy bejönne, kimegy rajta minden.</p> -<p>– Akkor ki ne nyisd, öreg! – kaczagott Simándy, – hanem hát -megmaradnak még a szemeid. Mi van a szemeiddel? Azt hallottam, hogy -jó szemek. Udvarhelyt beszélték, hogy a Hargitáról megláttad velük -a Fekete-tengert.</p> -<p>Ez gyönge oldala a székelynek, a ki azt tartja, hogy a Hargita a -világ legmagasabb csúcsa. A Mont-Blanc legföljebb kisöcscse lehet. -A Dhavalagiri, a Mount Everest – az más: ezeket elismerték a -Hargitával egyenrangúnak a székely diákok, mert hátha a Himalája -rejtett völgyeiben mégis laknak ősmagyarok… Ezeket pedig Isten -ments, hogy megfoszszák…</p> -<p>Puskás elvörösödött ez inzultusra, de türtőztette magát.</p> -<p>– Tudod, komám, én nem láttam a Hargitáról a tengert, de nem is -ettem meg berbécstokány helyett a bocskortalpat.</p> -<p>(Ezt a hunyadmegyei atyafiak tették meg a követválasztáson. Nem -lett tőle semmi bajuk. Csak irtózatosan szomjaztak rá s a jelölt, a -mit megtakarított a húson, ráfizette a pálinkára. Ez az úgynevezett -költői igazságszolgáltatás.) <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>– Berbécstokány! – sóhajtott elmerengve Simándy, – úgy hangzik a -fülembe, mintha a szülőfalum harangját hallanám kongani. Mikor -eszünk mi megint berbécstokányt, Gábor?</p> -<p>Gábor elérzékenyedett, nagyokat nyelt és így szólt:</p> -<p>– Emlékszel Kőmivesné tokányára, a Kishíd-utczában? Mikor -délután kitette az ablakra a czédulát, hogy estére friss tokány -lesz, nyolcz óra után odaszöktünk a kollégiumból, a falon -keresztül.</p> -<p>– És csak reggel négy órakor szöktünk vissza.</p> -<p>– A jó Kőmivesné a kis porczió tokányt belemérte a kivájt -czipóba, ahhoz nem kellett se tányér, se villa… A nebulók ültek -sorba a gyepen, s faltak. A kút meg egyre nyikorgott, mert a ki -befejezte a vacsorát, odament és egy vödör vizet húzott -magának…</p> -<p>– Az ám… Minden diák friss vödörrel húzott magának; mindegyik -átallotta volna, hogy a más fáradságából jusson egy ital vízhez. -Két kortyot ivott, a többit visszaöntötte a kútba. Vagy talán azt -akarta mindegyik, hogy fáradjon a többi is.</p> -<p>– Hát Illés Pistára emlékszel-e, Pali?</p> -<p>– Illés Pistára?</p> -<p>– Arra. Veled fogadott a vacsorája árába, hogy <i>birkát eszik a -birkából</i>. Te nem akartad hinni, fogadtál vele, ő erre a -Kőmivesné nagy vaskondérja elé lépett s a birkabőrsüvegébe -birkatokányt méretett… és kikanalazta egy szálig… Hej, de jól -mulattunk az este!… Az asztalon jártad a csürdüngölőt… A kisbotost -meg leeresztettük a kútba, mert fölharagított bennünket… Télvíz -idején!</p> -<p>… Kipirult arczczal, sugárzó szemekkel folyt a beszélgetés… -Egyszerre csak kicsapódott az ajtó s a nyurga, szőke konduktor -besivít:</p> -<p>– Utrecht!</p> -<p>– Utrecht? – horkant föl Puskás, s olyan arczczal nézett szét, -mintha azt kérdezné: ugyan minek ébresztettek föl, olyan szépet -álmodtam. <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />III.</h3> -</div> -<p>Az <i>Izgatott Czápa</i> kedves korcsmája volt mindazon -utrechtieknek, a kik barátai nemzetük speczifikus eledeleinek. Az -<i>Izgatott Czápa</i> még a napoleoni megszállás idejéből maradt -fönn, s mint könnyen elképzelhető, festői czímét is a nagy császár -vídám és erős fantáziájú katonáitól kapta. A hollandusoknak -tetszett az élénk czím, s a czápa különben is családi szörny lévén -e gyarmatos nemzetnél, megtartották. Ide vezette Bótai első este -barátait, hogy, úgymond, egy csapásra megismerkedjenek a hollandi -konyha titkaival. Pakkjaikat letették Bótainál, megfürödtek, aztán -elcsodálkozva járkáltak estig a legrégibb batáviai város különös -utczáin, ködfogta, esőverte házai közt, lomha vizű csatornái -mentén.</p> -<p>A viszontlátás öröme őszinte és meleg volt. Simándy és Bótai -egykor mint diákpajtások elválhatatlanok voltak, s már Szebenben -<i>ikrek</i>-nek csúfolták őket. Hosszú öleléssel és csókkal -üdvözölték egymást. Puskás is találkozott már sokszor Bótaival, s a -most fölújított ösmeretség, itt, távol az otthontól, egyszerre -bizalmas jellegű lett.</p> -<p>Kifáradva ültek le este az <i>Izgatott Czápa</i> egy kis -szögletasztalánál, az úgynevezett fehér teremben. Ezt a termet -ugyanis fehér majolikával borították be vagy tíz év előtt, aztán a -diákok elkezdtek benne pipálni, a <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> mitől megsárgult; aztán a -diákok folytatták benne a pipálást, a mitől megfeketedett. De az -eredeti neve megmaradt. Különben ragyogó fekete volt, mert hollandi -szokás szerint hetenkint egyszer az egész falat plafondostúl -szappannal végigmosták.</p> -<p>Simándy egész nap figyelte barátját, Bótait, s mikor a -korcsmában az első kőkorsóval a habzó sört eléjük tették, tisztában -volt vele, hogy valami baja van. Mintha felhő lebegett volna -fölötte, melynek árnyéka ott borongott arczán, tekintetében. Néha a -melle hirtelen emelkedett, nagyokat lélegzett, mintha több -oxigéniumot keresne a levegőben, kapkodva utána. Csontos arczáról -eltűnt az a barna, székely pír, mely oly széppé teszi odalent a -Rika-hegy két oldalán a férfiakat.</p> -<p>– Beteg vagy? – szólt Simándy Bótaihoz s rátette karjára a -kezét.</p> -<p>– A szinemről gondolod, úgy-e? Hja, édes fiam, ez a hollandi -szín, hogy ne mondjam, tónus. Majd eltűnik a te szittya feketeséged -is, ha egy telet megkóstolsz ebből a klimából… Tavaszszal -csodálatos, télen utálatos… köd, nedvesség, hidegség… Majd -megfakultok ti is, lekopik rólatok a hazai máz…</p> -<p>– De te beteg voltál, hisz írtad.</p> -<p>– Semmi. Már vége van. A tavaszszal vért hánytam…</p> -<p>– Vért hánytál? S erről mi otthon semmit se tudtunk!</p> -<p>– Minek? Csak nem fogom gyönge öreg apámat, meg a szegény -testvéreimet ijesztgetni. Minek is lett volna… hisz már vége van. A -kuratórium pénzt adott és én San-Remóba mentem. Oh, fiaim, micsoda -ország az! Micsoda melegség, micsoda fény… oh, be jól éreztem -magamat! Most is álmomban ott sétálok a tengerparton, az olajfák -alatt s számlálom a fehér vitorlákat a sugárözönben csillogó -tengeren.</p> -<p>– Egyedül? – esett bele Puskás diákmódra, csufondáros -arczczal.</p> -<div class="figcenter" style="width: 424px;"><a href= -"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt="Bótai Barna." -title="Bótai Barna." /></a> -<p class="caption">Bótai Barna.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Bótai elsápadt. Szinte látni lehetett, mint fut ki a vér -arczából.</p> -<p>– Hogy érted ezt? – kérdé szintelen hangon.</p> -<p>– Ugy, hogy nem álmodol-e oda a vitorlaszámláláshoz valami -nagyszemű talján madonnát?</p> -<p>E perczben a figyelem egy nagy tengeri halra irányult, melyet -eléjük tettek.</p> -<p>– Hagyjuk a madonnákat, – szólt halkan Bótai, miközben a halat -vágta, – örüljünk, hogy olyan országban vagyunk, a hol a Rafael -madonnái nem kisértenek.</p> -<p>Simándy ránézett.</p> -<p>– Ne feledd el, Barnabás, hogy Rubensnek is vannak madonnái, – -szólt, s aztán a halhoz látott. Nem vette észre, hogy barátja -arczát újra elborította a halálos sápadtság.</p> -<p>Míg a hallal vesződtek, csend volt. Még Enyeden beléjük verték, -hogy:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Mikor halat eszik -kend,</i><br /></span> <span class="i0"><i>A száját befogja -kend.</i><br /></span></div> -</div> -<p>A mi ugyan fölösleges intelem volt, mert az enyedi diák olyan -ritkán jutott halhoz, mint ehető fecskefészekhez. No, de legalább -megtanulta a maximát egész életére, s az ember sohse tudja, hogy az -enyedi diák milyen körülmények közé kerül. A diákokat azonban -mindez nem vígasztalta meg. Nem egyszer lehetett hallani a szűken -mért porcziók láttára a sóhajtást: Szeretném már egyszer -megpróbálni, hogyan fullad belé az ember a halszálkába.</p> -<p>A hal után valami édes tésztát hoztak, újra megeredhetett a szó -visszafojtott árja.</p> -<p>– Beszélj valamit Skócziáról! – szólt Simándy, – szerencsés -ficzkó vagy, hogy ilyen családra tettél szert. Te, nagyon gazdag -ember lehet a te gazdád, hogy Skócziába jár nyaralni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Skócziában nyaraltál a gazdáddal? – kérdé Puskás.</p> -<p>– Ott. A fiát tanítottam latinra és németre, – felelt halkan -Bótai.</p> -<p>Aztán türelmetlenül zörgött az üres korsóval az asztalon.</p> -<p>– Eh, hazai dolgokról beszéljetek! Egy év óta csak egy magyar -embert láttam, az is czigányprímás volt.</p> -<p>– Jót tett Skóczia? – folytatta makacsul Simándy.</p> -<p>– Jót, – felelt Bótai, hosszan barátja szemei közé nézve, – ott -a fenyvesek közt álltam teljesen helyre. Csak még a gyomrom rossz. -Nem tudok az itteni ételekkel kibékülni. Aztán meg olyan lappangó -lázam van és néha éjjel úgy izzadok, hogy csupa víz lesz a -lepedőm…</p> -<p>Puskás egy darab kenyeret szelt le és paprikát keresett -hozzá.</p> -<p>– Tégy rá sajtot és kérj sót hozzá.</p> -<p>– Sajtot?</p> -<p>– Azt. Az itt a legelső fűszer. Látod, itt áll az asztalon, -megreszelve. Azt tesznek a levesbe, azt hintenek a húsra, azt -eheted marokszám, de sót, borsot, fogpiszkálót, mustárt, eczetet, -olajat, a mi nálunk ott áll minden kocsmaasztalon, külön kell -kérned.</p> -<p>– Hát paprikát?</p> -<p>– Azt is kapsz a patikába, ha találsz orvost, a ki szükségesnek -találja, hogy megmérgezd magadat és reczepten rendeli.</p> -<p>– No már látom, nem fogunk mi jóizűen enni karácsonyig, – szólt -komoly bánattal Puskás, – de akkor meghívom az urakat osdolai -disznótorra. Akkora pakkot küldetek magam után, mint egy kóberos -szekér.</p> -<p>Bótai szeretetteljes mosolylyal nézett a székely fiúra s -szólt:</p> -<p>– Legjobb volna, ha már most elindíttatnál egy háromszéki -borvizes székelyt, a szekere tele disznóaprólékkal. Karácsonyra tán -éppen ideérne. <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>– Jegyezd meg komám, – szólt büszkén Puskás (ha haragudott, -mindig komámnak nevezte az illetőt), – borvízfuvarral csak a csíki -székely szokott foglalkozni.</p> -<p>– Nekem mondod? Hisz erdővidéki vagyok.</p> -<p>– A szélin vagytok Háromszéknek. Nem az igazi fajta.</p> -<p>– Persze, Attila kardját Osdolán hajította le az Úr… s nagy -királyunk, az isten ostora, ott találta meg…</p> -<p>– Csend! – kiáltott Simándy. – Semmi villongás a hun ivadékok -közt. Itt a káposzta.</p> -<p>– Káposzta? – kiáltott ujjongva Puskás.</p> -<p>Belenézett a tálba.</p> -<p>– Hisz ez törött czukor!</p> -<p>– Kapard csak le a tetejét. Egy újjnyira alatta megtalálod a -káposztát.</p> -<p>– A czukor alatt? Szent Isten! Megbolondult a szakácsné!</p> -<p>– Ugyan mi van abba, Gábor, – szólt Simándy, – hát nem emlékszel -rá, hogy Enyeden a Dájbukát boltos tubákkal eszi a sárga dinnyét, a -káposztába pedig mazsolát és mandulát főzet?</p> -<p>– Dájbukát? – kiáltott föl Gábor s a fejére ütött, – remélem, -vége van a vacsorának.</p> -<p>– Vége.</p> -<p>– No hát, akkor fogadjatok tőlem egy kassai négyest a Dájbukát -boltjából. Ez az én meglepetésem a vacsorához.</p> -<p>– Nyomorult, – rikoltott Simándy, – hányszor kértem tőled magyar -szivart útközben s mindig azt mondtad, hogy már elfogyott.</p> -<p>– Nincs is több, csak ez a három s ezt az első hollandi -vacsorára tartottam fönn, – mentegetődzött Puskás Gábor.</p> -<p>Rágyujtottak. S a kékes füstgomolyokat úgy tekintették, mintha -hazai levegő szálldosna körülöttük. Bótai lassan, nagy felhőket -fújt ki s merően nézett beléjük. <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> Mintha a hótakart székely -bérczek alakulnának ki előtte a füstrongyokból. Ki tudja, -meglátja-e még valaha e büszke csúcsokat.</p> -<p>Nem birta sokáig a szivart. Köhögni kezdett.</p> -<p>– Az orvos tulajdonképp megtiltotta, – szólt, ziháló mellére -tevé kezét, – de ennek nem tudtam ellentállni.</p> -<p>Még egy füstkarikát fújt aztán félretette.</p> -<p>– Sört, sört! – kiáltott a legényre.</p> -<p>A sötét, pálinkaerejű hollandi sör Puskáson már éreztette -hatását. Nagyokat bólintott és laposakat pislantott. Bótai -ellenkezőleg fölélénkült, arcza kipirult, szeme ragyogott. Hevesen -gesztikulált és Skócziáról beszélt… a feneketlen tengerszemről, -melyekben jó tündérek és rossz szellemek laknak… a félelmesen nagy -fenyőkről, melyek halálukban megdicsőülnek, mint árbocz szolgálván -Anglia világbíró hajóhadán… a remek rétekről, hol az izmos hegyi -skót dudaszó mellett legelteti nyáját…</p> -<p>Simándy Puskásra mutatott, a ki karjára hajtva fejét, egészséges -szuszogással aludni kezdett.</p> -<p>– Fölrázzam? – kérdé.</p> -<p>– Ne, ne bántsd, – felelt Bótai, – ez most a Küküllő partján jár -és virágot szed bokrétába.</p> -<p>– Oh, dehogy, – nevetett Simándy, – Osdolán ül és tejfölös -bablevest eszik, disznókörmivel.</p> -<p>– Akkor pláne hagyd; legalább megreparálja a gyomrát a hollandus -lakoma után.</p> -<p>A két fiatalember bekönyökölt az asztalba és sokáig némán nézett -egymás szeme közé. Bótai Barnabás szólalt meg először, lassan, -szaggatottan:</p> -<p>– Azt mondtad, hogy Rubensnek is vannak madonnái. Vannak. -Micsoda madonnák azok, barátom. Azok az igaziak. Láttam olasz -madonnákat is, hisz minden városnak van odalent egy-egy madonnája. -De nem hatottak rám. Akárhány Fornarinának is elmehetne… De a -hollandi madonnák! Oh, barátom, az anyává <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> lett szűz, -a ki a szűzesség minden báját megtartotta. Az égi szelídség, jóság, -mely rajtuk honol… különös szinű a hajuk, különös szinű az arczuk… -Bájos minden mozdulatuk… Oly tisztességesek és mégis ezer vágyat -keltenek a zajló szívben… Látszik rajtuk, hogy ha egyszer a kezüket -valakinek odaadták, azt boldoggá fogják tenni s egész életét -bearanyozzák lényük varázsával.</p> -<p>Simándy feszült figyelemmel hallgatta.</p> -<p>– Te a hollandi nőkről beszélsz általában? Vagy – s ezzel -közelebb hajolt hozzá s hangját lesülyesztette, – talán <i>egy</i> -nőről?</p> -<p>Bótai Barna Simándy karjába markolt. Simándy érezte, hogy remeg -a keze.</p> -<p>– Én Rubens nőalakjairól beszéltem. Talán nem voltam elég -világos? Csak attól óvjon az Isten (s élénken csillogó szemeit -Simándyra szegezte), hogy egy ilyen női alak megelevenedve eléd -cseppenjen. Akkor véged van… A hogy végem van nekem… Ah, Skóczia -sötét erdői és dörgő zuhatagai, de boldog és boldogtalan voltam -köztetek… de sok édes mérget és keserű mézet ettem ott… a nélkül, -hogy ő sejtette volna…</p> -<p>– Ő? Kiről beszélsz?</p> -<p>– Ő róla, a ki miatt elfelejtettem hazámat, apámat, egész -családomat, s a helyett, hogy haza mentem volna a nyáron, velük -mentem Skótországba.</p> -<p>– Tehát a gazdádnak a lánya?</p> -<p>– Az.</p> -<p>– S azt mondta, hogy nem szeret?</p> -<p>– Soh’se beszéltem vele ilyesmiről.</p> -<p>– Hát akkor miért vagy annyira boldogtalan? Nem látom be az -okát…</p> -<p>– Egy dúsgazdag hollandi patriczius lánya s egy szegény székely -kálvinista teológus? Ég és föld.</p> -<p>– Dúsgazdag? Hisz akkor nem tartana téged kvártélyon. -<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<p>– Nem ösmered, fiam, a viszonyokat. Ez Hollandiában rendes -szokás. Volt két üres szobája, hát kiadta. A hollandus semmit se -hagy kiaknázatlanul, ha milliói vannak is.</p> -<p>Megtörölte izzadt homlokát, a mámor mintha elrepült volna a -fejéből. Már nyugodtan beszélt.</p> -<p>– Mindent tudsz. Nem akartam még szólni, de oly régen vágytam -már rá, hogy kibeszélhessem magamat… Senkim se volt… S most, az -első alkalommal kitört belőlem.</p> -<p>A sok beszédtől köhögés fogta el.</p> -<p>– Talán mennénk haza.</p> -<p>– Megállj csak, – szólt Simándy, – mikor kaptál hazulról -levelet?</p> -<p>Bótai a zsebéhez kapott.</p> -<p>– Hála Isten, itt van nálam. Te, Pali, nem is tudod, hogy -micsoda meglepetés vár rád.</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Nesze!</p> -<p>Egy arczképet dobott eléje.</p> -<p>– Ez jó talizmán lesz a hollandi madonnák ellen.</p> -<p>– Anikó arczképe, – rebegte Simándy s két keze közé fogva, -hosszasan elnézte.</p> -<p>– Csókold meg bátran, megengedem, – szólt Bótai nevetve.</p> -<p>Simándy megcsókolta és zsebre tette.</p> -<p>– Hát aztán, mondd csak, szép-e az én édes kis hugom? Mert ez a -kóbor brassai fotografus nem igen remekelhetett. De hűtlen is -lettem hozzájuk, én Istenem! Mekkorát nőhetett az a lány egy -esztendő alatt… Mibe maradtatok?</p> -<p>Simándy maga elé nézett s így felelt:</p> -<p>– Juliusban volt… Szép, meleg idő… A kerten mentünk végig… Fehér -ruhában volt, kék szalagokkal… Én Istenem, de szép volt… Nem adom -oda se a hollandi, se az olasz madonnákért a mi székely -madonnáinkat… Lementünk a Békény-patakig, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> Bethlen -Gábor diófája alá… A hol nyarat-szaka annyit pajkoskodtunk… Egész -úton gyűjtöttem a svungot, ott aztán nekiugrattam… Megfogtam a -kezét.</p> -<p>– Anikó, én elutazom.</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Külországba megyek.</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Nem felejt el?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Megvár-e?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Soká tart ám.</p> -<p>– Nem baj.</p> -<p>Ekkor következett volna a voltaképpeni vallomás egy csók -alakjában, de ő elszaladt.</p> -<p>– Tudom, – szólt Bótai, – Anikó megírta nekem az egészet, s én -rátok is adtam atyai áldásomat, megírván az öregemnek, hogy a ti -lakadalmatok lesz életem legboldogabb napja. A két néném -okoskodott, hogy így, meg úgy, Anikónak nagyobb szerencséje is -akadhat, de én elnémítottam őket… Egy pap lányára nézve az a -legnagyobb szerencse, ha pap veszi el. Azt az Isten küldte és -biztosan boldog lesz vele… Boldog is lesz, úgy-e, öreg? – és -Simándy karjára nyugtatta sovány kezét.</p> -<p>– Az lesz; esküszöm neked.</p> -<p>Puskás fölébredt. Bambán, álmosan nézett körül.</p> -<p>– Azt álmodtam, hogy fúj a Nemere és mi hárman a Hargitán kelünk -át, gyalog.</p> -<p>– Rosszabb ez annál! Hallod?</p> -<p>A szél rázta odakint az ólomkeretes ódon ablakokat.</p> -<p>– Ez az Északi-tengerről jön, s a jeges óczeán fagyos lehelletét -hozza ide, – folytatta komoran Bótai, – czudar, rossz szél, megöli -az embert, átjárja a csontod velejét, visszafújja tüdődbe a -lélegzetet.</p> -<p>Figyeltek.</p> -<p>– Halljátok, hogy jajgat? Mert itt talán a csúcsos, <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> hegyes, -szögletes házak jobban sebzik, tépik a testét… De legalább elűzi -gonosz testvérét, a ködöt, mely fojtogatja a torkot.</p> -<p>Kocsiba ültek. Bótai előbb elvitte őket egy kis fogadóba -meghálni, aztán maga is hazament. Miközben Pál és Gábor dideregve -vetkőztek le a fűtetlen szobában, az utóbbi megszólalt:</p> -<p>– Te, ha ez a szél eltépné a töltéseket, úgy-e víz alá kerülne -az egész Hollandia?</p> -<p>– Bizony víz alá. De ez nem történhetik meg.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert itt nem lopnak el semmit a gátépítéseknél, hanem -becsületesen arra fordítottak minden pénzt. Azért hát: fordulj be -és aludj!</p> -<p>Puskás szerette volna megkérdezni, hogy hol loptak el a -gátépítéseknél minden pénzt. De aztán eszébe jutott, hogy -bizonyosan – Romániában. – S ebben megnyugodva, szépen elaludt. -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />IV.</h3> -</div> -<p>Bótai Barna a Nobelstraaton lakott s ugyanott fogadtak barátaink -is lakást, még pedig nem együtt, hanem külön-külön. Simándy havi -tizenhat forintért Lamersnél, a gazdag péknél kapott két szobát, s -Puskás is kénytelen volt két szobát venni, mert itt egy szoba nem -kiadó. A hollandus nem tud olyan szegény ördögöt elképzelni, a ki -egy szobával megelégedjék, azonfölül nem tartja a jó izléssel és az -egészséggel összeférőnek, hogy valaki ugyanott legyen nappal, a hol -hált. Azért inkább az egy szobát is deszkafallal kétfelé osztja s -mint kétszobás lakást hirdeti. Egyik a hálószoba, másik a nappali. -A fiúk, kik Enyeden hatod- és nyolczadmagukkal háltak egy szobában, -meglehetős nagy úrnak érezték magukat így egyedül, bár három -lépéssel egész birodalmukat végigmérték. A szobában filigrán fekete -bútorok voltak, a tapétás falakon régi hollandi mesterek rézkarczai -és városok fotográfiái függtek. Volt tükör is és fehér -csipkefüggöny az ablakokon. Mindegyik kosztot is fogadott a -gazdájánál, mert Bótai arról biztosította őket, hogy a korcsmai -élet drágába fog kerülni. Simándynak volt egy szép erkélye, tele -virágokkal, Puskás ablakai hátrafelé, egy grachtra nyíltak, a -honnan fölhallatszott a víz locsogása. Puskásnak mindjárt első nap -összeütközése volt Hollandiával. Reggel hatkor ugyanis bejött hozzá -egy nagy csontos, vén asszony, mint utólag kiderült, a szobalány, -szó nélkül <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> rányitotta az ablakot, fölszedte a -padlóról a szőnyeget, s előkészületeket tett a súrolásra. Puskás -azonban szépen fülön csípte s kitette a folyosóra a vizes -dézsájával együtt. Aztán bezárta az ajtót s aludt délig. Délben -megjelent nála a gazdája, egy elemi iskolai tanító s miután -hosszabb beszédet intézett Gáborhoz hollandus nyelven, átadta neki -nyomtatásban a házi rendet, melyhez vagy alkalmazkodik vagy pusztul -innen. Ezzel intett a trabális szobalánynak, a ki jött és dühösen, -egész szenvedélylyel súrolni kezdett. Aztán behozta neki a reggeli -járandóságot, egy csésze teát, egy bögre tejjel és vajas -kenyérszeletekkel, utána a déli járandóságot: egy csésze tejes -kávét s figyelmeztette, hogy délután öt órakor lesz az ebéd, este -kilenczkor pedig megint kap egy csésze teát, tejjel. A góbé a -lánynak az evésre vonatkozó fölvilágosításait azonnal -ösztönszerűleg kitalálta, bár egy szót sem értett a -beszédjéből.</p> -<p>Harmadnap újra együtt ültek az <i>Izgatott Czápá</i>-nál.</p> -<p>– Fiúk, – szólt Bótai, – holnap viszlek benneteket a stipendium -első részletét fölvenni. Fejenkint száz hollandi forintokat fogtok -kapni, főtisztelendő doktor Valeton úrtól.</p> -<p>– Ki az?</p> -<p>– Az a stipendium kuratóriumának mostani elnöke, különben pedig -a zsidó exegezis tanára.</p> -<p>Puskás nevetett.</p> -<p>– Mégis különös, hogy én összejárhatom egész Magyarországot s -nem találok embert, a ki nekem száz forintot adjon, ez az -ismeretlen hollandus pedig, a ki sohse látott, száz aranyforintokat -számláljon le a markomba.</p> -<p>– Nem ingyen teszi. Ő, mint a kuratórium elnöke, ezer forintot -kap évenkint ezért a hivatalért.</p> -<p>– Rengeteg pénzből állhat ez az alapítvány.</p> -<p>– Majd elmondom neked töviről-hegyire az egészet. Legalább tudd, -miből pénzelsz. Különös dolog az, fiúk, hogy mi, református papok, -a kik otthon oly szegények és elhagyottak vagyunk, idegen -országokból oly nemes <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> és önzetlen támogatásban részesülünk. -Értem a skótországi és hollandi alapítványokat. Mi érdekük ezeknek, -hogy mi pusztulunk-e vagy virágzunk abban a messzeeső keleti -országban?… Tudjátok meg, hogy a mi patrónusunk egy Bernhard nevű -pfalzi ember, a ki a mult század közepén szintén utrechti teológus -volt. A papi pálya azonban nem vonzotta, beállt kereskedőnek és -nyakába vette a világot. Hosszabb ideig tartózkodott -Magyarországon, ott meggazdagodott s magyar lányt vett el -feleségül… Gyermeke nem lévén, egész vagyonát jótékony -alapítványokba fektette… Többek közt az utrechti egyetemen is tett -alapítványt, eredetileg csupán pfalzi és magyar teológusok számára… -Megható dolog az, fiúk, hogy a felesége iránt való gyöngédségből a -magyarokról se feledkezett meg.</p> -<p>– Hány magyarra szól az alapítvány?</p> -<p>– Legkevesebb háromra, mert mint az alapító-levél mondja: egy -megunná magát, kettő közül az egyik beteg lehet, tehát legyenek -minimum hárman. Volt idő, mikor magyarok többen voltak itt, mint -pfalziak. Abból az időből ered, hogy a teológián ma is a következő -elnevezések vannak: 1. <i>Gens batavorum</i>, ezek a -tulajdonképpeni hollandusok, az anyaország fiai; 2. <i>gens -afrorum</i>, a gyarmatlakó hollandusok fiai; 3. <i>gens -hungarorum</i>, a kik alatt az összes külföldieket értették; így a -<i>stipendium Bernardinumon</i> ma a németek vannak túlsúlyban, de -azért ők is a gens hungaricához számíttatnak.</p> -<p>– S miért vannak most a németek túlsúlyban?</p> -<p>– 1820-ban, fejedelmi szóra, Németországban megtörtént az -egyházi unió, a mi az igazi kálvinista egyházat az egész -birodalomban megsemmisítette. Azóta egész Németország -teológusainak, nemcsak a pfalziaknak, van joguk a stipendium -Bernardinumra pályázni. S mi leszorultunk háromra. Most hát tudtok -mindent. Ezt különben Valeton úr holnap mind el fogja mondani -nektek, de jobb, ha előre tudjátok, mert egy szót se fogtok az ő -hollandus beszédéből érteni… <span class="pagenum"><a name= -"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Bótai köhögött. Simándy élesen nézett rá. Barátja arcza néha úgy -eltorzult, mintha egy láthatatlan kéz marokra fogva összeszoritotta -volna a tüdejét. Simándy mélyet sóhajtott, aztán kinézett az -ablakon a ködös levegőbe. Nem tudta volna megmondani, hogy miért, -de rossz sejtelmek zsibongtak lelkében. Ha egy pillanatra behunyta -szemét, azonnal Bótait látta valami sárga ködben távolodni, -halványodni, elveszni, eltűnni.</p> -<p>– Ez a nyomorult köhögés kínoz mindig, – suttogta Barna.</p> -<p>– Miért nem mégy orvoshoz?</p> -<p>– Voltam. Valami port rendelt, de bizony nem sokat használt.</p> -<p>– Talán sokat dolgozol?</p> -<p>– Tavaly sokat tanultam. Most csak a gazdám fiával van sok -vesződségem. Nehézfejű, akaratos kölyök.</p> -<p>Simándy gondolkozott egy kicsit.</p> -<p>– Te Barna, add át nekem azt a ficzkót. Németre meg latinra én -is tudom tanítani…</p> -<p>Bótai arczára mintha sötét pir szökött volna.</p> -<p>– Nem lehet, nekem szükségem van arra a havi húsz forintra.</p> -<p>Halkabban hozzátette:</p> -<p>– Tudod, az apámnak küldöm. Én ingyen el akartam vállalni a -fiút, de a hollandus ezen annyira elbámult, mintha hirtelen -megbolondultam volna. Erre azt mondtam neki, hogy fizessen annyit, -a mennyit akar. Azóta húsz forintot fizet havonkint.</p> -<p>Simándy gyöngéden megsímogatta Bótai kezét.</p> -<p>– Nem értettél meg, édes fiam. Én csak addig akarlak -helyettesíteni, a míg kipihened magadat. Mondjuk, egy hónapig, vagy -hat hétig. Ezért csak nem reflektálok fizetésre? Mi nem vagyunk -hollandusok, öreg. Mi szívességeket is tehetünk egymással… Ugyan ne -nézz rám olyan sötéten… Látszik, hogy régen nem voltál otthon, -elködösödött benned a magyar fölfogás. Meg se érted, hogy az én -ajánlatom milyen természetes… <span class="pagenum"><a name= -"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Nincs abba semmi, – szólt Puskás.</p> -<p>Simándy odahajolt Bótai füléhez s halkan mondá:</p> -<p>– Én nekem jogom van így beszélni. Én több vagyok, mint barátod, -gondolj a jövőre…</p> -<p>Szomorú mosoly futott végig Bótai arczán.</p> -<p>– A jövőre? – dörmögött maga elé. – Sokszor gondoltam rá, de nem -látom ettől az istentelen ködtől… eddig nem rajzolódtak elém soha a -jövő képei… de most, most, hogy ti itt vagytok, látom a tiszta kis -parókiát az Olt zúgó vize mellett, a gyümölcsös kertet, Anikót -sürögni házi szőttes ruhájában, téged hosszú pipával a szádban, a -mint fiadnak, az elbámészkodó kis Barnabásnak, az én kis öcsémnek a -tornáczon füstkarikákat fújsz… Mert azt kikötöm, hogy az elsőnek -Barnabás legyen a neve…</p> -<p>Simándy boldog mosolylyal hallgatta Barna beszédét.</p> -<p>– Meglesz öreg, meglesz minden, de azt a hollandi fattyut nekem -engeded át.</p> -<p>Gábor csak most értette meg a dolgot, s pokoli döngetést vitt -véghez az asztalon.</p> -<p>– Erre iszunk, fiúk. Hát annyira vagy, Pali? Anikó egészségére, -gyerekek. No, Barna, a sógorodnak csak szót fogadsz? Jó kézbe kerül -a gazdádnak, Baljon úrnak a gyereke. Attól ne félj.</p> -<p>És jó hangulatban ittak az otthonvalók egészségére. És Bótai -elhallgatott, nem szólt egy szót se arról, hogy mikor a maga -jövőjére gondol, ráborul a nehéz hollandi köd és lelke hiába -vergődik, vak marad és nem lát semmit… És Simándy elhallgatott és -nem árulta el, hogy ha lehúnyja a szemét, az a félelmes, sárga köd -ráborul barátjára és egyre jobban elmossa a körvonalait. -Hallgattak. És Puskás maga beszélt, nevetett, tréfált, ivott. -Megbecsülhetetlen fiú volt. A maga örökös jó kedvével kedvesen és -hasznosan kitöltötte a kinos szüneteket, mikor társainak lelkén -nehéz gondolatok bús árnyékként suhantak végig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />V.</h3> -</div> -<p>Fölvették zsinóros, hosszú fekete kabátjukat, hozzá magyar -kucsmát tettek a fejükre és elindúltak mindhárman a -Rijks-Universiteit palotája felé, hogy a két újonnan jött studens -dr. P. I. I. Valeton úrnak bemutassa magát és átvegye a járandóság -első részletét.</p> -<p>Valeton úr hivatalos szobájában várta őket. Magas, erőteljes, -borotvált képű, hosszú hajú ember volt, a ki pápaszeme mögül élesen -belenézett az előtte állónak szemébe. Barátainkat Bótai mutatta be, -mindegyikkel kezet fogott, azután íróasztalára támaszkodva, vagy öt -perczig beszélt nekik hollandusul. Bótai a szemével intett -társainak: ez az, a mit én már tegnap elmondtam nektek. Végre -elhallgatott és várni látszott. Ekkor előlépett Simándy Pál s -németül így szólt:</p> -<p>– Főtisztelendő professzor úr! Mi, egy távol hazának gyermekei, -a református vallás hithű fiai, leendő papjai és apostolai, -eljöttünk, hogy tudományban gyarapodva, hitünkben megerősödve -egykor otthon az Urnak jeles szolgái lehessünk. Eljöttünk mint a -szarvas a hives patakra, hogy szomjúságunkat a protestantizmus -tiszta forrásainál eloltsuk…</p> -<p>Valeton türelmetlen mozdulatot tett.</p> -<p>– Ne folytassa, humanissime; önök egyszerűen tanulni jöttek ide, -ne használjon tehát abstrakt frázisokat. És pedig itt nemcsak a -teológiai tudományokban <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> szerezhetnek jártasságot, hanem -megismerhetik a bigottság nélkül való szigorú erkölcsösséget is. -Mitőlünk itt az egyetemen elméleti oktatást nyer, de ajánlom, hogy -pillantson bele a hollandi életbe, a hol a gyakorlati eredményekkel -megismerkedhetik. Hová való?</p> -<p>Simándy megfelelt a professzor összes kérdéseire, s aztán a -nagytudományú úr Puskáshoz fordult valami német kérdéssel.</p> -<p>– Nescio germanice, – felelt emelt fővel a góbé.<a name= -"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class= -"fnanchor">1)</a></p> -<p>– At scisne latine? – folytatta a professzor.</p> -<p>– Scio.</p> -<p>– Ubi est domicilum vestrum?</p> -<p>– In Transsilvania.</p> -<p>– Quae terra est illa? Estne comitatus hungaricus?</p> -<p>– Transsilvania pars integralis est regni Hungariae, quae -constat ex pluribus comitatibus.</p> -<p>– Ergo es hungarus?</p> -<p>– Ita, sed ex gente nobili siculorum.</p> -<p>A professzor bámulva tolta föl pápaszemét a homlokára.</p> -<p>– Si es siculus, patria tua debet esse Sicilia.</p> -<p>– Quod deus avertat! – kiáltott Gábor, kin már a kimerülés jelei -s kövér verejtékcseppek kezdtek mutatkozni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> Azért -Bótai segítségére sietett s Gábort kihúzta a bajból és -Szicziliából.</p> -<p>– Ördög bujjék beléd a szikulus büszkeségeddel, – feddé őt -távozásuk után Simándy, – elégedjél meg azzal, hogy a professzor -annyit tud, hogy Magyarország és magyarok vannak a világon. Mit -akarod őt megtanítani arra, hogy miféle árnyalatokból állunk -otthon? Mi köze neki ahhoz, hogy a magyarok egy része a farkast -toportyánféregnek, a kukoriczát pedig törökbúzának mondja?</p> -<p>Puskás daczosan visszafelelt:</p> -<p>– Jó, jó, nekem beszélhetsz, tudod, hogy nem engedek a -negyvennyolczból. Azért mégis imponáltam neki a latin -beszédemmel.</p> -<p>– Szegény Cicero, hogy foroghatott a sírjában.</p> -<p>– No, komám, akkor Goethével versenyt foroghattak, – vágott oda -Puskás, Simándy német tudományára czélozva.</p> -<p>– Csitt, szittyák, orvtámadás fenyeget! – kiáltott Bótai.</p> -<p>A kapunál egy studens lépett feléjük, a fején parányi -sipkával.</p> -<p>– Kolléga Potáj, megérkeztek a barátai?</p> -<p>– Meg. Itt is vannak. Simándy, Puskás.</p> -<p>A diák nagyokat rándított az eléje nyújtott kezeken.</p> -<p>– Örvendek, nevem Bienert. Ma este várjuk az urakat a -<i>Kneipe</i>-ben, egy kis ismerkedésre.</p> -<p>– Ott leszünk.</p> -<p>A diák újra elhelyezett három szabályos kézrándítást és -eltávozott.</p> -<p>– Ki ez? – kérdé Simándy.</p> -<p>– Ez a <i>Stipendium Bernardinum</i> magyar és német -ösztöndíjasai által alakított közös egyesületnek az elnöke. Mikor -az új stipendisták megérkeznek, mindig összegyűl az egyesület egy -kis barátságos murira.</p> -<p>– Kinek a költségén? – kérdé Puskás nem minden aggodalom nélkül. -<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>Bótai mosolygott.</p> -<p>– Van ott egy kis <i>Sauffond</i>, melyet magyarul -söralapítványnak lehetne nevezni, de bizony nektek is meg kell -ereszteni egy pár piczulát.</p> -<p>– Megeresztjük fiam – felelt nagylelkűen Puskás, – csak azt -sajnálom, hogy németek isszák meg.</p> -<p>– Hadd el, ezek a mi legjobb pajtásaink itt, mert épp olyan -szegény ördögök, mint mi. Hollandus diákkal nehezebb ám -megismerkedni, barátom! Van olyan, hogy háromezer forint zsebpénzt -kap hazulról. Van olyan, hogy már feleséges ember s most jár az -egyetemre. Azokkal mi nem tarthatunk lépést.</p> -<p>Puskás, mióta hollandi sárgacsikók csörögtek a zsebében, -bátrabban nézett szét és emeltebben hordta a fejét. Elmentek -sétálni a Maliebaan százados hársfái alá. A lombok már nagyon -ritkultak, s a sárga faleveleket öreg emberek szedték kosárba. -Egyszerre csak Simándy érezte, hogy Bótai erősen belemarkol a -karjába. Követte barátja tekintetét. Egy leányalak közeledett -feléjük, egyszerű szürke ruhában. Bótai arra nézett. A mint a leány -közelebb jött hozzájuk, Bótai keze remegni kezdett, szivének minden -lüktetése mintha megütötte volna Simándy karját. A leány egy öreg -asszonynyal jött és nem nézett se jobbra, se balra. A fiuk mind a -hárman nagyot köszöntek, az öreg asszony végigmustrálta őket s -visszabólintott, de a leány nem nézett föl.</p> -<p>– Ki volt ez? – kérdé Puskás.</p> -<p>– A gazdám leánya.</p> -<p>– Nem nagyon kiváncsi ránk, föl se pillantott. Csinos?</p> -<p>– Az.</p> -<p>– No, már hozzád nyájasabb lehetne, a ki nemcsak lakó, de nevelő -is vagy a háznál.</p> -<p>– Ez itt nem szokás. S ha azt hiszed, hogy te Utrechtben nagyon -sok nyájas mosolyt fogsz kapni a leányoktól, érzékenyen csalódol. -Ne igen csókolódzzál <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> itt az omnibusz tetején, mert könnyen -kicsaphatnak az egyetemről.</p> -<p>Ezt Simándy mondta, a ki látta, hogy Bótai kínos zavarban -van.</p> -<p>– No, már én hozzá szegődöm, ha neked vagyok és hazakisérem a -kicsikét. Ez a legegyszerűbb gavalléria.</p> -<p>– Igen, Sepsi-Szent-Györgyön, de nem Hollandiában. Itt a leány -csak a vőlegényével sétálhat az utczán.</p> -<p>Ezt már Bótai mondta, a ki ezalatt összeszedte magát. Szó nélkül -haladtak odább s Puskás ismételten kisérletet tett, hogy valamely -úrileány tekintetét önmagára vonja, de sikertelenül. A min két -barátja sokat mulatott.</p> -<p>Simándynak az volt a benyomása, hogy ez valami könyörtelen, -hideg hollandi szent. S lopva egy tekintetet vetett Bótaira, a ki -földre szegzett tekintettel ment mellette, mintha a leány -lábanyomát kereste volna a halálravált, elhervadt levelek közt. S -nem tudott róla számot adni, hogy miért, de lassan valami tompa -fájdalom siklott be a szivébe, a mint arra az érzéktelenül tova -haladó ifjú leányra gondolt s ezt a sápadt fiút nézte… <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />VI.</h3> -</div> -<p>A Bernhard-féle stipendium idegen élvezőinek külön egyesületük -volt, mely <i>Verein deutsch-ungarischer Studenten</i> nevet -viselt. Ennek hivatalos helyisége az <i>Oude grachton</i> -(ó-csatorna) feküdt, a Münzer-féle sörház fölött az első emeleten. -Itt várták a német kollégák a magyarokat egy kis ismerkedési -<i>Festcommersre</i>. Mikor az alsó kocsmai csaposlegény, Szepl, a -becsületes bajor, a ki idefönt az előkelőség szempontjából Baptiszt -névre hallgatott, jelentette, hogy jönnek az ujak, egy diák a rossz -zongorához ugrott s a Rákóczi-indulót kezdte verni. A diákok -sorfalat álltak, égő gyertyával a kezükben s dörgő hurrát -ordítottak a magyarok fülébe. Azután libasorban körüljárták őket s -hatalmas kézszorításokkal, parolákkal ösmerkedtek.</p> -<p>Simándyt és Puskást az elnök két oldalára ültették s egy huzamos -szalamander dörzsölés után harsányan kommandirozott exszel -megkezdődött a sörivás. Miután a poharat fölfordítva az asztalra -tették, mutatni, hogy csöpp se maradt benne, az elnök -elkiáltotta:</p> -<p>– Baptiszt! A csizmát!</p> -<p>Egy nagy üvegcsizmát vagy tiz liter sörrel megtöltve eléjük -tettek.</p> -<p>– Ezt te fizeted, pajtás – sugta Bienert Simándy fülébe, – de én -kezdem meg.</p> -<p>Azzal intett a két legfiatalabb studensnek, a kik <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> a csizmát -az elnök előtt magasra emelték. Ő meg kezdé:</p> -<p>– Elválaszt minket a nyelv, a nemzetiség, a távolság. De -összehozott a közös vallás. Honoljon köztünk és virágozzék mindig a -baráti szeretet. Magyar barátaink – hurrá!</p> -<p>– Hurrá!</p> -<p>– Önts!</p> -<p>Erre a két fuchs a csizmát az elnök úr szájához emelte és -beleöntötte a sört, míg ez kezének intésével azt nem kommandirozta: -halt!</p> -<p>Akkor Simándy fogta a különös kupát.</p> -<p>– Idegenül léptünk e földre, idegenül és szomoruan. Mindent -mögöttünk hagytunk, a mi nekünk drága s ma van első eset, hogy -szívünk egy kicsit megmelegszik, fölvidul, mert itt otthon érezzük -magunkat, mert érezzük, hogy itt jóbarátok közt vagyunk. Német -testvéreink – hurrá!</p> -<p>Iszonyú tombolás keletkezett e bensőséggel elmondott kis -beszédre. Mindenki Simándyhoz rohant, ölelgette, csókolgatta. Csak -Puskás ült ott, mint egy elbúsult tuzok.</p> -<p>– Hej, hiába, – mondá Bótainak, – Pali csak mindig kivágja a -rezet. Ördöngös ficzkó. De mit csinálok én, ha rám kerül a sor?</p> -<p>– Már rajtad is van.</p> -<p>Baptiszt csakugyan Gábor elé tette a csizmát. A székely -elszántan fölragadta és hatalmasan belekiáltotta a zajgó -csoportba:</p> -<p>– Extra linguam hungaricam non est lingua. Hős vértől pirosult -gyásztér sóhajtva köszöntlek, nemzeti nagylétünk nagy temetője, -Mohács. Holló szárnyaival lebegett a zordon enyészet s pusztító -erejét ránk viharozta dühe. Hurrá!</p> -<p>Ezzel vagy két litert leeresztett a torkán a nélkül, hogy nyelt -volna. A studensek lelkesedésének ez újabb táplálékot adott s -nagyokat ütöttek Puskás hátára. Bienert ünnepélyes komolysággal -szót kért: <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>– Sok szónoklatot hallottam már életemben, – mondá, – de még így -inni sohse láttam. Hozzák elő Gambrinus koszorúját.</p> -<p>Az egyik szekrényből elővettek egy cserfakoszorút, ezüstből -utánozva, s az elnök beszéd kiséretében Puskás fejére tette. Aztán -egy gyöngéd nyaklevest adott Gábornak és szóla:</p> -<p>– Ezennel a Szent Gambrinus-rend lovagjává avattalak. Ösmered -kötelességedet?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Mi sem. De tisztában vagy-e jogaiddal?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Az már baj. Elsőrendű, elvitázhatatlan szent jogod sört -fizetni, ha valamely lovagtársad megszomjazik.</p> -<p>Erre az elnök szörnyülködő képet vágott.</p> -<p>– Mi dolog az, lovag úr? A csizma már tíz másodpercz óta üresen -áll. Baptiszt, segítsd elő ezt az urat legszentebb jogainak -gyakorlásában.</p> -<p>Szepl, mint a legtöbb bajor, nagyon hátul állt, mikor a jó Isten -az észt osztogatta, de mint igazi bajort, egy dolog inspirálta: a -sör. Mikor ezzel foglalkozott, csapolta, hozta, öntötte, kóstolta, -szagolta: egészen át volt szellemülve, friss, fürge, majdnem -szellemes lett. Gyönyörűség volt nézni ezt a nagy, tohonya legényt, -a mint lázas lelkesültséggel sürgölődött és szolgálta a -sörfogyasztás szent ügyét. Mikor Bienert szörnyűködött, akkor már -futott a kancsóval s a mikor az utolsó szót kimondta, a kancsó sör -már ott habzott az asztal közepén.</p> -<p>Puskás még mindig állt és várakozó arczczal nézett Bienertre. Ez -megszólalt:</p> -<p>– Azt várod, pajtás, hogy jogaid fölsorolását folytassam?</p> -<p>– Azt.</p> -<p>– Akkor ülj le. Még több jogot is kivánsz? Ej, ej, ez már -csakugyan nem járja. Több sört kivánhatunk tőled, de több jogot nem -kivánhatsz tőlünk. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Ekkor fölállt egy hosszú, szőke fiú, a pipája csutorájával -kétfelé törülte a bajuszát és szólt:</p> -<p>– Indítványozom, hogy a lovagot, tekintettel a sörivás terén -mutatkozó fényes tehetségeire, válaszszuk meg tiszteletbeli -németnek.</p> -<p>Puskás nem értette egészen, hogy mit czéloz az indítvány. Mire -megértette, már meg is volt választva. Simándy és Bótai az -oldalukat fogták nevettükben. Puskás kézzel-lábbal kapálódzott, de -hiába. A diákok bursch-nótákat harsogtak s az általános zajban -elveszett minden egyéni akarat.</p> -<p>– Hadd el öreg, nem olyan szégyen az. Legalább megmutattuk, hogy -a sörivásban is különbek vagyunk, mint ők. Pedig ők erre születtek, -predesztinálva vannak rá.</p> -<p>Csak akkor lett újra csönd, mikor a harmadik csizma sört Bótai -az asztalra tétette s körüljártatva mélyen ülő szemeit, szóla:</p> -<p>– Én annak az egészségére iszom, a kit legjobban szerettek. -Isten áldja meg az édesanyátokat.</p> -<p>A sörös-kancsók pokolian dübörögtek az asztalon, a csizma -kézről-kézre járt s a diákok sorba Bótaihoz léptek és megcsókolták, -Bienert a vállára ütött:</p> -<p>– Te könnyezel, pajtás!</p> -<p>Bótai halkan felelt:</p> -<p>– Az én édesanyám régen el van temetve.</p> -<p>Ezzel leült, s bekönyökölt az asztalba. Nem zavarták. Csak -Simándy nyújtotta eléje a poharát s ezt suttogta oda neki:</p> -<p>– És én azért iszom, a kit te a legjobban szeretsz.</p> -<p>– Áldja meg az Isten, – felelt Bótai föllángoló tekintettel s -fenékig ürítette a poharát.</p> -<p>Ettől kezdve nem ivott többet egész este. <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />VII.</h3> -</div> -<p>Reggel volt, napsugaras őszi reggel. Talán Hollandia fölött -utolsó szép napja az esztendőnek. Mintha a nap még egyszer meg -akarta volna magát teljes pompájában mutatni, fényét, melegségét -szétárasztani e szürke országon, hogy aztán annál inkább sírjanak -és kivánkozzanak utána a hosszú őszi és téli hónapokon keresztül. -Mint a hatalmas úr, a ki legragyogóbb mezébe burkolódzik, mikor -halálát érzi közeledni. Baljon Friderika kinyitotta fehérfüggönyös -ablakát s kinézett kis kertjébe. A finom selymes fű még zöld volt, -de a rózsafák már szalmába voltak csavarva. A virágok is eltüntek, -bevitték őket az üveges folyosóra. Friderika kitette a kanáriját az -ablakba, azután a szájából megetette czukorral; majd megtisztította -a kaliczkáját és friss homokot szórt be; vályujába tiszta vizet -öntött. S édesen csicseregtek egymásnak, a kis madár és a kis -leány. Talán meg is értették egymást.</p> -<p>Egyszer csak egy fiatal gyerek fut a kertbe s az ablak előtt -megáll:</p> -<p>– Jó reggelt, Derry, hogy aludtál? Csókolj meg.</p> -<p>– Mászszál föl az ablakra, de le ne verd a madaramat.</p> -<p>– Nem, Derry, mert ha a fal piszkos lesz, megver a papa.</p> -<p>– Megelégszel a hajammal?</p> -<p>– Meg. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>– Nesze. Ugyis fésülködni akarok.</p> -<p>Ezzel kihúzott egy fésüt a hajából s szőke fürtei tömött -csigákban omlottak alá. A fiú lent csókolgatta.</p> -<p>– Oh, Derry, ha nekem ilyen hajam volna…</p> -<p>– Mit csinálnál vele?</p> -<p>– Levágnám, eladnám a fodrásznak s czukrot vennék rajta…</p> -<p>– Ugyan, a multkor is a fogad fájt a sárga czukortól.</p> -<p>– Nem a sárga czukortól, édesem, hanem a hústól, tiltakozott -hevesen a fiú.</p> -<p>– Én elhiszem, Artur, de a mama nem hiszi el, – kaczagott a -leány.</p> -<p>– Boldog kanári! – sóhajtotta a fiú, – ez mindennap kap czukrot, -foga meg nincs, a mi fájjon.</p> -<p>– De szép idő van ma! – sóhajtott a lány s lehúnyta a -szemét.</p> -<p>A nap egész sugárözönnel folyta körül bájos alakját: mintha az -őszi nap a tavasz tündérét üdvözölte volna. A puha, szőke haj -aranysárgának látszott a fényben. A leány hosszú szempillái alatt -szinte árnyék támadt. Keble pihegett, egész teste remegett, a mint -a jótékony melegséget magába szívta.</p> -<p>– De szép vagy, Derry, – sóhajtott a fiú, őszinte csodálattal -nézve föl nénjére, – de kár, hogy nem tudsz latinul.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Hogy segíthetnél nekem a latin föladatok elkészítésében.</p> -<p>– Hát nem elégszel meg, hogy a németben segítek?</p> -<p>– Nagyon köszönöm, de már ki is kaptam miattad.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Az új tanító észrevette, hogy valamit lediktáltál s azt -mondta, hogy magam gondolkozzam és dolgozzam, különben sohse -tanulok meg semmit alaposan. Azt is mondta, hogy a papa nem azért -járatja őt a házhoz, <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> mert rajta segíteni akar, hanem azért, -hogy én tanuljak.</p> -<p>– Ebben igaza van, kedves öcsémuram.</p> -<p>– Oh, Derry, rossz idők járnak rám. Ez az új tanító nagyon -szigorú. Azt is mondta, hogy a gazdagság magában véve semmi, ha nem -jár vele a műveltség. Sőt a gazdag embernek még többet kell tudnia, -mert az vagyonánál fogva nagyobb szerepet fog játszani a világban s -így sokkal többen tudják meg róla, ha tudatlan marad.</p> -<p>– Ebben is igaza van, édes Artur.</p> -<p>– Tudom, hogy igaza van s ép az a kellemetlen, hogy ezt mindig -olyan szépen meg tudja mondani, hogy elszégyellem magamat. -Megmondta nyiltan, hogy itt fog hagyni, ha nem tanulok komolyan… -Nem akarja, hogy a papa hiába költse rám a pénzét… Bótainak mindig -túljártam az eszén s azt tettem, a mit én akartam… ő olyan jó -ember, kedves ember volt… de ezen nem tudok kifogni… nem is merek -hozzáfogni. Ha rám néz, minden bátorságom az inamba száll. Mondtam -neki, hogy miért nem mesél hazájáról, mint Bótai úr. Azt mondta, -hogy leczkeórák alatt tanulni és nem mesélni kell, hanem ha -elmegyek vele néha sétálni, szivesen mesél…</p> -<p>A kapu csengetyűje megszólalt.</p> -<p>– Itt van Szimandi úr, – szólt búsan a nebuló.</p> -<p>– Hogy hivják?</p> -<p>– Szi-man-di. Ugy-e furcsa?</p> -<p>– Nagyon furcsa neve van.</p> -<p>– Isten veled, Derry! – s a fiú elszaladt.</p> -<p>Ezalatt Friderika már befonta a haját, s feltűzte a fejére. -Aztán az ajtó felé tett egy pár lépést: meglesi az új nevelőt. De -hirtelen megállt s elvörösödött. Az kellene még csak! Hogy is -juthatott ilyesmi az eszébe? E helyett tante Fannihoz, anyjának -náluk lakó nénjéhez futott, jó reggelt kivánni s egy kicsit -segíteni neki, aztán a mamához, megkérdezni, hogy micsoda munkát -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> szánt neki ma délelőttre. Fanni tantinak -volt egy tekenősbékája és egy macskája, a mamának egy üvegtál -aranyhala. Derry a tekenősbékának adott egy levél salátát, a -cziczának egy darab tejbe mártott kiflit; a mama megbízta, hogy -hozzon friss vizet a halaknak. Egyebet sohse kivántak tőle, de ezt -minden reggel s ő mindig szaladt, mert tudta, hogy már várják: az -asszonyok is, meg az állatok is. Fanni tanti egy öreg karszékben -ült s mint rendesen, ma is ezzel fogadta Derryt:</p> -<p>– De szép vagy te ma, Derrykém! Ez a kék szalag oly jól áll -neked…</p> -<p>(Ugyanezt elmondta már a sárga, zöld, vörös, barna, lila és -fehér szalagokra is.)</p> -<p>– A néni oly jó…</p> -<p>– Mit gondolsz, Derry? – s az állatokra mutatott.</p> -<p>– Én azt hiszem, édes nénikém, hogy a macska erősebb.</p> -<p>– Én is azt hiszem. De tudod-e miért?</p> -<p>– Nem nénikém.</p> -<p>– Mert a macska meg tudja enni a tekenősbékát, de a tekenősbéka -nem tudja megenni a macskát.</p> -<p>Erre Derry jóizüt nevetett, újra összecsókolta a nénit és -eltünt. A jó néni már évek óta törte azon a fejét, hogy melyik -állat erősebb, ezt a kérdést minden reggel tárgyalták s a fentebbi -módon el is intézték – hogy másnap elülről kezdjék.</p> -<p>Az ebédnél rendkívüli esemény történt: Artur nem jelent meg. -Baljon papa kemény ábrázattal ült ott és szakállát simogatta, a -mama szemein mintha a sirás nyomai mutatkoztak volna. Derry és a -tanti csodálkozva néztek össze. Mikor Baljon papa egész -határozottsággal kezébe vette a leveses kanalat s Artur helye még -mindig üresen maradt, megszólalt a néni:</p> -<p>– Hol van Artur?</p> -<p>– A szobájában. <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Büntetésből nem kap ma ebédet.</p> -<p>A néni összecsapta a kezeit és éles hangon így szólt:</p> -<p>– Hát ez valami új nevelési rendszer megint?</p> -<p>Baljon papa fölpattant:</p> -<p>– Ne avatkozzál bele, úgyis ti kényeztettétek el azt a fiút -annyira, hogy már nem lehet vele bírni.</p> -<p>– Aztán mit csinált a lelkem, hogy ilyen szigoruan bántok -vele?</p> -<p>– Nem csinálta meg a házi feladatát s gorombán feleselt a -nevelővel. A nevelő erre behivatott és megkérdezte, hogy akarok-e -embert faragni a fiamból? Persze, hogy akarok. «Akkor tessék -megengedni, hogy szigorúan bánjak vele, mai magaviseletéért pedig -elégtételül a fiu megbüntetését kivánom. Különben nem maradok -tovább. Ha nincs tekintélyem, nincs eredménye a tanításomnak.»</p> -<p>– Nagyon büszke ember lehet ez az új nevelő. Én rögtön elküldtem -volna erre a kihívó beszédre.</p> -<p>– Én pedig helyeseltem a mondókáját. Artur holnap reggelig -szobaáristomban ül, s egész nap nem kap egy falatot se enni.</p> -<p>– A másik tanítóval sohse volt semmi bajunk.</p> -<p>– Az derék, jó fiú volt, de Artur túl járt az eszén. Ez majd -megtanítja őt keztyűbe dudálni. Nagyon örülök neki, hogy az úrfi -végre emberére akadt. És most elég legyen a beszédből.</p> -<p>A mama nagyot sóhajtott, a tanti durczás képet vágott. Derry is -szomoruan ült helyén, s az ebéd így igen bús hangulatban folyt -le.</p> -<p>Csak a sajtnál mondta a tanti:</p> -<p>– No, Willem, szeretnék én a te nevelőnek öltözködött spanyol -herczegeddel a gyermeknevelésről beszélgetni.</p> -<p>– Azt megteheted, Fanni, mert holnap este itt lesz a teán a -barátaival együtt. <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<p>Derry odahajolt a nénihez, megcsókolta a kezét és a fülébe -súgta:</p> -<p>– Én pedig leszek spanyol herczegnő és holnap rá se nézek arra a -kegyetlen emberre, a ki szegény Arturkánkat így kínozza.</p> -<p>A néni megsimogatta az odahajló szőke fejecskét, s szuró -tekintetet vetett Willem papára, a kinek ez hegyes tőrként járta át -puha apai szivét. Elismerte, hogy ennek az energikus tanítónak -igaza van, de egy belső hang azt súgta szivében, hogy a familiának -is igaza van. Nem mert senkire se tekinteni, nehogy ellágyuljon, s -jóformán búcsú nélkül sietett el hazulról, hajózási irodájába. Ott, -a világot behálózó nagy vállalat könyvei, levelei és táviratai közé -temetkezve, az üzletember legyürte benne az apát.</p> -<p>De mikor nyolczat ütött az óra s a nagy raktárépületben -végigkongott a zárlatot jelentő harang: a Baljon-czég feje újra -apának érezte magát. S miközben dörögve csapkodták be és csikorogva -zárták le a hatalmas vaskapukat, ő már sietett le a nagy lépcsőn és -szokása ellenére kocsiba ült, hogy hamarább otthon legyen. A mama -arczán még mindig bánat honolt, a homlokát gépiesen tartotta Baljon -úr elé csókra. Fanni tanti hidegen bicczentett a gazdának, de Derry -átölelte a papa nyakát, s hizelegve simogatta a szakállát. A papa -megcsókolta Derryt, aztán csengetett.</p> -<p>– Hivja be Arthurt! – szólt a belépő szobalánynak.</p> -<p>– Körülnézett, várta a hálás pillantásokat; de csak Derry -mosolygott rá elismerőleg, az asszonyok mogorvák maradtak. Baljon -papa megdöbbent. Ugy látszik, már eddig is sokalják a fiúra szabott -büntetést, s a továbbiak elengedését nem hajlandók kegynek -tekinteni.</p> -<p>A szobalány visszatért.</p> -<p>– Az úrfi nem jön le.</p> -<p>– Miért? – szólt Baljon papa elképedve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Az asszonyok zavartan néztek egymásra.</p> -<p>– Azt nem mondta.</p> -<p>– Derry, hozd le te!</p> -<p>Friderika kiváncsian futott föl az öcscséhez s beszólt az -ajtón:</p> -<p>– Mi jut eszedbe, fiú? Hát nem érted, hogy a papa elengedi a -büntetést?</p> -<p>– Értem, de nem fogadom el.</p> -<p>– Ne makacskodjál!</p> -<p>– De makacskodom. Ha rám mérték a büntetést, kiállom. Nem -akarom, hogy a tanító úr holnap lenézzen és anyámasszony -katonájának tartson.</p> -<p>Aztán egy darabig hallgatott, mintha azon gondolkoznék, hogy -mondjon-e még valamit, vagy ne mondjon, végre megszólalt:</p> -<p>– Tudod, édes Derry, de ezt ne mondd meg senkinek, a tanító -úrnak igaza van. Ő, tudom, nem engedné el a büntetést, ha egyszer -kimondta.</p> -<p>– Jó, én felküldöm a papát, – szólt Derry és leszaladt.</p> -<p>Odalent a hír általános rémületet okozott. Még nagyobb -megdöbbenés támadt, mikor a mama hideg húst és teát vitt az -Arturnak, s a fiú azt is visszautasította, mert – ugymond – az -itélet koplalásra is szól, s ő hajlandó végigszenvedni. A mama -sírva fakadt, a néni kezeit tördelte, s azon nézetének adott -kifejezést, hogy az éhség reggelre megöli a gyenge gyereket. Minden -felelősséget Willem vállaira hárítva, köszönés nélkül visszavonult -szobájába. Baljon papa izgatottan járkált föl s alá, de fölmenni -nem mert, mert félt, hogy apai tekintélyét koczkára teszi. Derry -kezet csókolt és fehér szobájába vonult. A két öreg maga -maradt.</p> -<p>– Ostobaság. Már hogy éhen haljon? A nénédnek is több esze -lehetne. Szó sincs róla. Az ember egy hónapig is elél étel -nélkül.</p> -<p>Megállt a felesége előtt.</p> -<p>– Aztán, meg édesem, adhatunk neki… <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– De mikor visszautasította… tőlem… az anyjától…</p> -<p>– Nem úgy kell adni… titokban… ne vegye észre, hogy beadtuk… -mintha tegnapról maradt volna ott.</p> -<p>A mama fölnézett.</p> -<p>– Mit csinál a gyerek?</p> -<p>– A nappalijában olvas.</p> -<p>– Akkor megtehetjük.</p> -<p>A mama tányérra tette a hideg húst, Baljon papa fogta a tányért -és így elindúltak az expediczióra. Artur még olvasott. -Hálószobájának ablaka a folyosóra nyilt, az ágy és az éjjeli -szekrény egészen az ablak mellett állt. Remegtek. Baljon papa még a -czipőjét is lehúzta. A csak betett, de nem becsukott ablakot halkan -benyomták… s a hús ott állt az éjjeli szekrényen. Az ablakot -behuzták és megkönnyebbült sóhajjal néztek egymásra. Artur -megmozdult, a két öreg megrezzent és sietve koczogott le az -emeletről. Másnap Baljon papa Simándyval együtt ment be a fiához. -Útközben elmondta az esetet a nevelőnek, – persze a húscsempészés -elhagyásával.</p> -<p>– Bravo, ifjú ember; tudja meg, hogy a maga magaviselete nem -makacsság, hanem büszkeség. És jegyezze meg, hogy a ki ifjú-korában -nem tud engedelmeskedni, az férfi-korában nem tud parancsolni.</p> -<p>Ezzel Simándy kezet fogott Arturral, a kinek arcza az örömtől -ragyogott. Pali folytatta:</p> -<p>– Most már egész élvezettel folytatom a maga tanítását.</p> -<p>… És Baljon papa arcza is sugárzott volna az örömtől, ha… ha nem -röstelte volna azt, hogy húst csempészett be a fiának s ha nem -rontotta volna örömét az, hogy… hogy a fiú az utolsó morzsáig meg -is ette a húst. <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />VIII.</h3> -</div> -<p>Baljonék tea-estélye elég unalmas volt. A mama és Derry -szorgalmasan kinálgatták a teát, melyhez papiros vékonyságu -vajaskenyér-szeleteket adtak, de a beszélgetés a nyelvi nehézségek -következtében csak lassan indult meg. Végre megalakultak a -csoportok. Bótai Baljon papával sakkozott; Puskás összeült -beszélgetni egy borotvált képű, hófehér hajú, angyalszelid -arczkifejezésű bácsival, a kit kakaogyárosnak nézett, s a kinek -főelőnye az volt, hogy épp oly keveset tudott németül, mint Gábor, -a mi Gábort a német nyelv terén a legfantasztikusabb önkénykedésre -bátorította; Simándyt pedig lefoglalta Fanni tanti, s tolmácsnak -maga mellé ültetve Derryt, megkezdte az inkvizicziót.</p> -<p>Derry azt hitte, hogy a fiatalember teljesen meg fog törni a -néni lesujtó szavai alatt, s össze fogja zúzni és elhajigálni -szigorú nevelési elveit. A néninek főargumentuma azt volt, s ezt -előkelő hidegséggel adta elő, hogy Artur egyetlen fiú, gazdag fiú, -tehát nevelődhetik, a hogy akar, nem abból fog élni, a mit tanul. -Pál ellenben kijelentette, hogy ez a szempont rá nézve teljesen -mellékes, ő az utolsó mosóné fiát épp oly lelkiismeretesen és -szigorúan tanítaná, mintha Hollandia királyának a fia volna, s ha ő -a család szempontját a magáévá tenné, ez tőle erkölcstelen és nem -becsületes dolog volna. A néni nem igen értette meg ezeket a -magasabb szempontokat, de látta, hogy a fiú nem tágít, <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> s azzal -akarta letromfolni, hogy odavágta: Magával bizonyosan rosszul -bántak gyerekkorában, ettől megkeményedett a szive, s most magának -is örömet szerez, ha másoknak fájdalmat okozhat.</p> -<p>Pál szomorú mosolylyal nézett az öreg asszonyra:</p> -<p>– Igaza van, asszonyom, az élet nagyon rosszul bánt velem. Alig -voltam négy éves, mikor elvesztettem a szüleimet. A szemem még -emlékszik egy jóságos arczú asszonyra, a kinek az ölében ülve és a -vállára hajolva gyakran édesdeden elszunnyadtam, de már a fülemből -teljesen kiveszett emléke a hangnak, mely egykor oly édesdeden -csengte a fülembe: fiam. Idegenek neveltek föl; nem voltak rosszak -hozzám, de idegenek voltak. A szülei gond nem vett körül soha, rám -nem vigyázott, velem nem törődött senki…</p> -<p>Derry figyelmesen hallgatta, s halkan fordította.</p> -<p>– Azért lett embergyülölő, – felelt a néni.</p> -<p>– Oh, dehogy, asszonyom. Miért lettem volna? Idegen embereknek -köszönhetem, hogy fölnevelkedtem. Csak szeretetet nem tapasztaltam, -de éhen veszni nem hagytak. S én ezért hálás vagyok az -embereknek.</p> -<p>– Maga papnak készül, úgy-e?</p> -<p>– Annak.</p> -<p>– Artur mondta, hogy maga is odavaló, a hová Bótai… Gondolom, -Törökországot mondott.</p> -<p>Derry nevetett.</p> -<p>– Dehogy, tanti, Magyarországot.</p> -<p>– De ott van valahol Törökország mellett.</p> -<p>– Ott van, asszonyom; őseink századokon keresztül háboruskodtak -is a törökkel és védelmezték a nyugati kereszténységet…</p> -<p>A tantit ez nem igen látszott érdekelni, mert közbevágott:</p> -<p>– Milyen a hazája? Hideg, meleg? Hegy, síkság? Tenger mellett -van?</p> -<p>– Az én hazámban van minden, a mi a szemnek kedves. Vannak égbe -nyuló bérczei, tetejükön örök <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> hóval, vannak csendes, -paradicsomi szépségű völgyei, titokzatos tengerszemekkel, rengeteg -erdői, bennük rég elmult regényes lovagkor elomló várromjai. Vannak -száz meg száz mérföldre terjedő sík pusztaságai, hatalmas folyamai, -kristálytiszta patakjai. Földje megtermi a világ legjobb búzáját, -borát, s aranyat, ezüstöt és sót ásnak ki mélyéből… Oh, de szép -ország ez asszonyom, ha csak egyszer látta volna, soha el nem -felejtené…</p> -<p>(Derry abbahagyta a fordítást és mohón figyelt Palira, a ki égő -szemekkel nézett a lányra és hévvel beszélt hozzá. A néni, úgy -látszik, elfáradt, mert mintha bóbiskolt volna. Pali -folytatta:)</p> -<p>– S a nép, mely benne lakik, épp oly árva, mint én. Se testvére, -se apja, se anyja, se rokona nincs Európában. A nyelve elüt minden -más nyelvtől, a dalai, a zenéje egészen mások, mint a többi -nemzetéi. Szomorú, mert sokat szenvedett, s vad, szilaj, mert sokat -harczolt. Vérével és könnyeivel áztatta a földet, melyet hazájának -nevez, azért oly drága és kedves az neki… Nekem pedig, a kinek -senkije sincs a világon, százszorosan drága ez a nagy árva: az én -kis nemzetem, az én édes, szeretett szülőföldem.</p> -<p>Csend volt a szobában, mindenki odafigyelt, e villogó szemü, -fekete fiúra, a ki mintha szerelmet vallott volna a nagy, a szent -ideálnak, a hazának… A hangja forró volt és szinte remegett az -indulattól… A lány előre hajolt, s a lélekzetét is visszafojtotta. -Kék szemeire mintha nedves pára ereszkedett volna. Oly különös -visszhang támadt szivében, a mint e fekete turáni faj -szenvedélyének kitörését hallgatta. Az ismeretlen, szép ország -szines leírása gyönyörködtette, az idegen vér forró hullámai mintha -őt is csapkodták volna, a mindennapi környezettől elütő tipus -nyugtalanította és fölkeltette érdeklődését. S szíve sajgott, mikor -érezte, hogy ez az anyátlan árvának vallomása egyetlen kincséhez, a -közös édesanyához, a hazához. Oh, nem hallott <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> ő soha -semmi effélét a boldog, szőke, nyugodt és gazdag hollandusok közt. -Mintha valami tündér kinyitott volna előtte egy ablakot, s azon ő -egy pillantást vetett volna az életbe. Hirtelen fölállt. Érezte, -hogy a szivét valami összeszorítja. Ártatlan lelkének harmóniája -meg volt zavarva. A papa mellé ült és segített neki sakkozni, a -miből persze az lett, hogy Bótai nagyon hamar mattot kapott. -Simándy beszélt még egy kicsit a nénihez, a ki, bár szundikált, -néha-néha megszólalt: <i>Jól van, Derry, ez érdekes, uram, de azért -Artur mégis ugy fog tenni, a hogy mi akarjuk</i>. Mikor aztán Derry -teasüteménynyel kinálta, akkor végképp fölébredt, s miután egy -ideig figyelmesen vizsgálta Pali arczát, kirukkolt a nagy -kérdéssel.</p> -<div class="figcenter" style="width: 421px;"><a href= -"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= -"Estély Baljonéknál." title="Estély Baljonéknál." /></a> -<p class="caption">Estély Baljonéknál.</p> -</div> -<p>– Mondja csak, uram, melyik erősebb állat? A teknősbéka vagy a -macska?</p> -<p>Pali nem kevéssé bámult el, mikor Barna, a ki időközben a -tolmács szerepét átvette, ezt a kérdést neki lefordította.</p> -<p>– Hogy tudjam én azt? Nem láttam még ezt a két állatot -birkozni.</p> -<p>A néni jóizűen mosolygott.</p> -<p>– Gondolkozzék, szigorú úr, talán rájön.</p> -<p>– Azt megmondhatom, hogy melyik ügyesebb.</p> -<p>– No, melyik?</p> -<p>– A macska. Mert az föl tud mászni a fára, a teknősbéka pedig -nem.</p> -<p>– Ne feledje, hogy a teknősbéka meg tud úszni a vizben, a macska -meg nem.</p> -<p>– Ez is igaz.</p> -<p>– Talán azt is tudná, tudós úrfi, hogy melyik hasznosabb állat? -– folytatta a néni évődve.</p> -<p>– Hogyne! A macska.</p> -<p>– Hehehe! S ugyan miért?</p> -<p>– Mert a macskát meg lehet enni, a teknősbékát pedig nem.</p> -<p>A néni a végső határig fölrántotta a szempilláit s <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> rettentő -gyanakvással nézett Simándyra. Miféle barbár ország fia lehet ez, a -ki nem tudja, hogy a teknősbékából a legfinomabb leves készül, -ellenben a macskát megeszi?</p> -<p>– Evett már maga macskát? – kérdé szorongva.</p> -<p>– Ha ettem, tudtomon kivül ettem, asszonyom, mert tudja meg, -hogy azt nem igazi alakjában, hanem nyúl gyanánt szokták föladni -Európában a vendéglősök.</p> -<p>A néni arczán szörnyű fölháborodás mutatkozott. Becsületes -hollandi lelke föllázadt e csalás hallatára.</p> -<p>– Őszintén szólva – folytatta Simándy, a kit a néni -szörnyülködése rendkivül mulattatott, – ha elém tennének egy -macskát és egy teknősbékát, hogy válaszszak, melyiket eszem meg, én -inkább a macskát választanám. Ez egy gusztusos, tiszta állat, a -teknősbéka pedig egy kellemetlen, hideg szörnyeteg.</p> -<p>– Az én macskámból ugyan nem fog enni, urficskám, – szólt a néni -heves gesztusokkal, – és Arturt meg ne tanítsa a macskahúsevésre. -Van nekünk, mit ennünk! No, nézze meg az ember!</p> -<p>– Jó lesz hátrálni, – súgta Bótai Simándy fülébe, s azzal lassan -átnyergeltek Puskáshoz, a ki hevesen vitatkozott a kakao-gyárossal. -A magyarok és a hollandusok harczi vitézségét hasonlították össze, -s ezen veszekedtek, de az ütközetben tulajdonképp csak a német -nyelv szenvedett. Simándy, míg a küzdő feleket csillapította, -félszemmel Bótait leste. Bótai alig szólt Friderikához, de szeme -folyton rajta volt. Látszott, hogy egész lelkével körülröpködi a -lányt. Ha Friderika megszólította, félszeg és zavart volt, kereste -a szavakat, mosolyogni próbált; a lány egyszerüen és nyiltan a -szeme közé nézett, ő pedig olyankor lesütötte a tekintetét. Simándy -fájdalmas nyilalást érzett a szivében. Szegény Barna, az -érzelmeknek oczeánja viharzik lelkében és hallgatnia kell. Ott áll -előtte az imádott lányka, s látszik rajta, hogy nem is sejti, hogy -ő minden üdvössége ennek a beteg fiunak… <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>Derry azt mondta, hogy a feje fáj és elment. A fiúk is -elbúcsúztak, Bótai elkisérte őket. Puskás már a kapu előtt -kitört.</p> -<p>– Példátlan szemtelenség, hogy ez a tulipánültető -csokoládégyáros milyen felsőbbséggel beszélt a katonai dolgokról, s -mily keveset tud a mi hadi tetteinkről!</p> -<p>– Csokoládégyáros? – feleli Barna. – Abban, fiam, nagyot -tévedsz. Ez Hollandia egyik leghiresebb tábornoka, a ki a -gyarmatokon két lázadást vérbe fojtott.</p> -<p>Puskásnak leesett az álla a csodálkozástól.</p> -<p>– Ez a kis, gömbölyű bácsi, ez a szelid képü nyárspolgár -tábornok?</p> -<p>– Az hát, még pedig több háborút látott tábornok.</p> -<p>– Hát akkor mit teszi bolonddá az embert? Hisz akkor ugratott -engem.</p> -<p>– Tévedsz, fiam, csak egyszerüen nem henczegett babéraival, nem -adta a katonát. Te persze, mint magyar ember, azt hiszed, hogy csak -az a katona, a ki mindig feszes, kényelmetlen egyenruhában -peczkesen jár, kardot csörget és sarkantyút penget, lenézi a -czivileket, s megkardlapozza a kávéházban azt, a ki görbén néz -rá.</p> -<p>– Hát csak kell valami extra katonavirtusnak lenni.</p> -<p>– Ez a hibás fölfogás. Láttál most egy tipikus nyárspolgárt, -úgy-e? Nos, ez az ember kétszer megmentette az elszakadástól -Hollandia gyarmatait, s naponkint megfürödhetett a benszülöttek -vérében. S annyi rátartiság sincsen benne, mint egy kézdivásárhelyi -csizmadiában, a ki egy dobásra kilencz babát leütött a -kuglinál.</p> -<p>– Furcsa nép; lehet, hogy ez nagy erény benne, de nekem nem -tetszik. Szintelen.</p> -<p>A kapujáig kisérték Gábort s aztán tovább sétáltak.</p> -<p>– De irigyeltelek ma este – mondá Bótai sóhajtva Simándynak.</p> -<p>– Ugyan miért?</p> -<p>– Olyan beszédes, otthonos, kellemes voltál; én <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> meg buta, -szótalan, sötét. De hát nem tudok erőt venni magamon. Mikor -hozzájuk megyek, vagy mikor tőlük eljövök, ezer apró, vidám, -érdekes dolog jut az eszembe, s mikor ott állok a lány előtt, -megdermed a nyelvem, eláll a lélekzetem, szédül a fejem… Nem tudom, -mi lesz belőlem… Apám, testvéreim elmosódnak előttem… hivatásom -érzete meggyöngült bennem… kétségbeesés fog el a gondolatra, hogy -egyszer haza kell mennem, s őt itt hagynom. Ő tölti be agyvelőm -minden atomját, óráim minden perczét, éjjeleimet nappalaimat. S mig -családomról, szülőföldemről meg tudok feledkezni napokig, hetekig, -ő folyton az eszemben van… Idegenül, sőt borzongva gondolok apám -portájára, de édes álmodozás fog el, mikor itt befordulok az -utczánkba, s meglátom a házat, melyben Friderika lakik. Mi lesz -velem, mi lesz velem?</p> -<p>Bótai szinte jajgatva beszélt, és Simándyn hideg borzongás -futott végig. Mit csinál ez az erős szenvedély ezzel a gyönge -testtel? Gyöngéden barátja vállára tette kezét, a hogy hajdan -dalolva járkáltak Enyed utczáin.</p> -<p>– Gyere haza, Barna, hideg van.</p> -<p>S visszakisérte a Baljon-ház kapujáig.</p> -<p>– Mi ez? – suttogott Bótai – Friderika ablaka világos. Még nem -alszik? Csak nem beteg?</p> -<p>– Mondta, hogy a feje fáj. Talán nem tud elaludni?</p> -<p>– Ne, ne csöngess még! – esdekelt Bótai. Azzal kibaktatott az -utcza közepére s a Derry ablakából kiszüremlő világosságba állva, -égő tekintetét az ablakra szegezte. Ilyen szemekkel nézhette a -puszta szigetre vetett Robinzon a messze tengeren elhaladó hajó -vitorláit, melyekkel minden reménye tovatünt.</p> -<p>Fönt pedig a kis Derry patyolatágya érintetlen volt… Az álom -szelid tündérei messze elkerülték ez este az ő szobáját… Más, -ösmeretlen tündérek lopóztak be s gyötörték a lányt. Nem ösmerte -őket, csak hessegette magától s végre sírva fakadt. Azután elővette -<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> a konfirmácziókor kapott -elefántcsontkötésü imádságos könyvét, s hangosan imádkozott. Erre -égi nyugalom vonult a szivébe, lefeküdt és elaludt… álmában édesen -mosolygott… Vajjon mit álmodhatott?</p> -<p>Simándy pedig nehéz lélekkel ballagott haza. Kétségbeesve -gondolt Bótai sorsára. Hatalmas homloka kemény ránczokba torlódott, -de hiába gondolkozott, nem talált segítséget. Fölnézett az égre: -mindnyájunk sorsa Isten kezében van. Oh, légy kegyes hozzánk, te -Bölcs, te Jó, te Mérhetetlen, ki megszabtad útját ott fönt a -csillagoknak és itt lent az embereknek!</p> -<p>Tiszta novemberi éj volt. A végtelen magasságból hideg tűzzel -szikráztak alá a csillagok. Elhat-e odáig a féreg szisszenése?</p> -<p>Simándy a kapuja elé ért, még egyszer föltekintett a mennyre. De -homlokáról eltüntek a barázdák, s szemei mintha visszasugározták -volna a csillagok fényét.</p> -<p>– Oh, én fényes csillagom, szép kis Anikóm, jó éjszakát. -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />IX.</h3> -</div> -<p>A förtelmes hollandi ősz egész hideg szomorúságával -beköszöntött. A temérdek csatorna, a folyamok, a tavak, a -tengeröblök és a tengerek párája ült mindig lomhán az egész -országon. A levegő nyálkás, nyirkos volt, még ha nem esett is az -eső. Reggel és este sürű köd gomolygott Utrecht utczáin. Majd -végevárhatatlan záporok szakadtak le a felhőkből, s patakzottak le -a grachtok piszkos vizébe. Barátainkon végtelen levertség vett -erőt. Napokon át nem látták a napot s egyiküknél-másikuknál -összeülve hallgatták a háztetőről ömlő víz tompa zuhogását a -vascsövekben. Órákig gubbaszkodtak szótlanul s nem mertek arról -beszélni, a mire mind gondoltak: a székelyföldi remek havas -világra, a dicső fenyveserdőkre, a tiszta éles levegőre. Bótai -köhögött, nem járt ki, azért rendesen nála üldögéltek. Simándy -szorgalmasan tanította a Baljon-fiúcskát, a kivel nem volt már -semmi baj. Ugy viselte magát, mint a kezes bárány. A theológiára ő -és Gábor különben szorgalmasan jártak, különösen a hollandi -nyelv-leczkékre. Simándy szépen haladt is, de Gábor csak nevetett -az öreg tanáron, a ki komolyan hitte, hogy a vastagnyakú szittyát -meg fogja tanítani a hollandus nyelvre. A bús napok legkellemesebb -pillanatai azok voltak, mikor a posta levelet hozott -Magyarországból. Bótainak rendesen legidősebb nénje, Rózsa írt, egy -keserű, elégedetlen vénlány, a ki örökösen panaszkodott. Apa -folyton <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> betegeskedik, alig lát már, s a gondnok -azt mondta, hogy újesztendőre káplánt kell melléje kérni. Káplánt, -ide, ebbe a nyomorúságba! Még egy fogyasztó szájjal több. A Barna -havi húsz forintja nélkül koldulni mehetnének!</p> -<p>Ez volt a rendes nóta, Bótai csak még jobban elkomorodott rajta, -de azért mégis jól esett neki, mikor a nénje levelét a kezében -tartotta. Nagy ritkán Anikó is írt egy félénk, gyerekes levelet. -Mit írhatna a falusi kis lány a nyomorult, unalmas községből tudós -bátyjának a messze Európába? Oh, Simándy meg tudta volna mondani, -hogy mit írjon… de így meg kellett elégednie annyival: <i>Simándyt -sokszor üdvözlöm</i>. S a szegény fiú úgy érezte, mintha a levélből -a tavasznak egy édes fuvalma csapott volna feléje.</p> -<p>Minden héten egyszer teára mentek Baljonékhoz. A teaestélyek már -nem voltak olyan unalmasak. Simándy hollandusul kotyogott a két -öreg asszonnyal, a kik halálra nevették magukat rajta, Bótai, mint -rendesen, sakkozott Baljon papával, Puskás pedig magyar nótákat -énekelt Derrynek, sőt a Szent Anna tavánál önkezüleg vágott és -faragott furulyáját is megfujta néha. A kis Derry igen vidám volt -ilyenkor, s mint egy pillangó röpködött ide-oda. Egy este nagyon -meglepte a fiúkat azzal, hogy mint náluk, a Székelyföldön szokás, -simára fésülve jelent meg, s hosszan leeresztett kék czopfjába kék -szalag volt fonva. Puskásnak tünt föl először, s azonnal gratulált -a leánynak.</p> -<p>– Kitől hallotta, kisasszony, hogy minálunk így viselik a -hajukat? – kérdé Simándy.</p> -<p>Derry durczásan megállt előtte.</p> -<p>– Hát már elfelejtette? – kérdé s hangjában egy kis gyöngéd -szemrehányás rezgett.</p> -<p>– Bótaitól?</p> -<p>– Dehogy, magától. A multkor beszélt róla, mikor itt voltak.</p> -<p>– Pompás viselet, ha valakinek ilyen remek haja van. De magának -a rózsaszín jobban állana. <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>A következő tea-estélyen Derry csupa rózsaszín szalaggal jelent -meg. Ah, de nem vette észre az, a kinek szánva volt… s a fehér -lány-szoba az este megint sokáig látta sírni a kis Derryt.</p> -<p>November közepe táján Bótai ágyba dőlt. Verőfény, napmeleg, jó -levegő kellett volna neki, hogy meghosszabbítsa sorvadó életét, s -egy időre megállítsa a tüdeje romlását. Erős lelki rázkódás -döntötte őt le lábáról: Derryt megkérte egy előkelő, gazdag -fiatalember, s a szegény fiu előtt ezzel egyszerre föltárult -életének sötét reménytelensége. Nem mintha azzal kecsegtette volna -magát, hogy talán egykor neki fogja nyújtani a kezét… De jól esett -neki, hogy a leány senkié, másé se, ha már nem lehet az övé. Derry -elutasította a fiatalembert, de Bótai szivében akkor már meg volt -forgatva a tőr, s nem tudott újra erőre kapni. Simándy és Puskás -szétzúzott lélekkel mentek oda mindennap, s vídámságot tettetve -beszélgettek Barna ágya körül. E közben lassan előkészítették -Barnát egy híres specziálista látogatására. A professzor eljött s -tüzetesen megvizsgálta a beteget. Egy mély pillantást vetett -Simándyra – aztán kijelentette, hogy a beteg kellő ápolással -egészen meggyógyulhat, ő csak a szív működésével nincs megelégedve. -De mivel a szobája hideg s éjjel a beteg egyedül van, elrendelte, -hogy vigyék az egyetemi kórházba. Ott a folytonos felügyelet, a -kitünő ápolás csakhamar visszaadja az erejét. Az a szerencséje, – -fejezte be az orvos, s mosolyogva nézett a sápadt fiura, – hogy -fiatalember, s a jó vér, a friss test segíteni fog magától is a -bajon.</p> -<p>Az orvos elment. Simándy iszonyú, hangos jókedvre derült, hogy -sírva ne fakadjon. Puskás, szegény, mindent komolyan vett, az orvos -szavait is, Pali jókedvét is, s majdnem csürdüngölőt járt örömében. -Aztán elővett egy pakli kártyát s hárman krajczáros preferánczot -játszottak. Barnának is megjött egy kicsit a kedve, – csak akkor -gördült ki két nagy könnycsepp a szeméből, <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> mikor a -kocsi előállt, s megszokott, kedves kis szobáit ott kellett hagyni. -Baljon papa meg Artur feljöttek elbúcsúzni, s Barnának végtelen jól -esett, mikor az öreg hollandus így szólt hozzá:</p> -<p>– Édes Botáj úr, a szobáját fönntartjuk, csak hagyjon mindent -úgy, a hogy van. Ha valamijére szüksége lesz, csak irjon.</p> -<p>Simándy nem állhatta meg, hogy kezet ne szorítson a becsületes -öreggel, a ki tudtán kívül oly boldoggá tette barátját. Aztán -vitték a beteget, a ki sóvár szemekkel tekintett körül, búcsúzott a -faltól, a szögletektől, a folyosótól, az udvartól, a lépcsőtől, -melyek mind-mind néma tanui voltak sóhajtásainak. De a kit ezek a -sóhajtások illettek, az nem sejtett semmit és nem mutatta magát. S -miközben a puszta kórházi szobát lakója elfoglalta, Simándy fölment -a professzorhoz.</p> -<p>Sokáig kellett várnia az előszobában, míg hozzáférhetett. -Halálra vált, ólomszürke arczú emberek közt kellett töltenie majd -egy órát. Ezek a szegénysorsú betegek voltak, a kiknek a professzor -ingyen rendelt. Körülötte hangzott a roncsolt tüdők hörgése, -zihálása, köhögése, s a fénytelen szemek mohón kutattak köröskörül, -hogy maguknál rosszabb állapotban lévő páczienst találjanak. S Pali -érezte, hogy a nyomorultak irígykedve néznek széles vállaira, -domború mellére, s szinte félelem fogta el, mert mintha ellenségek -közt lett volna.</p> -<p>A professzor azonnal megismerte.</p> -<p>– Már vártam, mert önnek meg kell mondanom az igazat, a mit a -beteg előtt el kellett titkolnom. Az ön barátja menthetetlen. Alig -van már tüdeje neki…</p> -<p>Pali atléta-termete megroskadt, mintha valami nagy terhet tettek -volna rá. Tudta, hogy nagy baj van, de ily gyors katasztrófára nem -számított.</p> -<p>– Professzor úr, mi idegenek vagyunk, magyarok… köztünk, -utrechti magyar diákok közt, a kik több mint egy évszázadja ide -járunk tanulni, van egy fogadás, hogy a ki itt meghal, annak a -mellére társai egy marék <span class="pagenum"><a name="Page_60" -id="Page_60">-60-</a></span> hazai földet hozatnak s azzal temetik -el… Bocsásson meg, ön ért engem…</p> -<p>A tudós ember megenyhült arczczal nézett Palira.</p> -<p>– Hozassa meg azt a földet, de rögtön…</p> -<p>– Oly kevés ideje van? – rebegte Simándy.</p> -<p>– Minden órán megfulladhat… de elélhet két-három hétig.</p> -<p>Simándy belekapaszkodott egy nehéz ébenfa-asztalba. Az ő teste -nem remegett, de az asztal megérezte rettentő indulatát s a rajta -lévő üvegcsövek, poharak, lombikok zörögni kezdtek.</p> -<p>Talán nem is köszönt a professzornak? Később nem emlékezett rá. -Tántorogva ment ki, az utczán pedig futni kezdett. A hideg eső, -mely végigpaskolta az arczát, magához térítette. A halál ólálkodik -körülöttük!</p> -<p>Talán már a kórház kapuján zörög. Talán már a homályos folyosón -siklik végig. Talán már Bótai ágya szélén ül.</p> -<p>Ujra futni kezdett az egyetemi kórház felé. Sötét volt már, -mikor oda ért. A lépcsőn hosszú, fekete kasban hoztak le egy -halottat… Az est leple alatt szokták őket a halottas kamrába vinni. -Pali mint egy őrült, odaugrott, s félrerántotta a leplet. -Csalódott. Egy fehér szakállu öreg ember feküdt benne, viaszsárga -arczczal. Szegény, de sokat szenvedhetett, hisz hosszú életet -élt.</p> -<p>Fölment Bótaihoz. A beteg tejet ivott, s folyton a szíve -működését figyelte.</p> -<p>– Irtál az apádnak? – kérdé Pali közömbös hangon.</p> -<p>– Nem, nem is akarom neki megírni, hogy beteg vagyok… tavaszszal -is hogy kétségbe voltak esve.</p> -<p>Másnap Pali megdöbbenve látta viszont barátját. Mintha tíz évvel -öregebb lett volna.</p> -<p>– Miért hoztatok el abból a kedves házból? – szólt rekedt, -békétlen hangon. – Itt nem tudok aludni, ha alszom, nyugtalanító -álmaim vannak. Mintha nagy <span class="pagenum"><a name="Page_61" -id="Page_61">-61-</a></span> hegyek feküdnének a mellemen. -Fulladozom… Ott meggyógyultam volna.</p> -<p>Harmadnap lázasan, veszekedő hangon így szólt Palihoz:</p> -<p>– Hiába beszéltek, én érzem, hogy meg fogok halni. Mit sápadsz -el? Máris látod rajtam a facies hippocraticát? Csak arra kérlek, -hogy (s itt a hangja suttogóvá vált) a kuratórium előtt titkoljátok -el, a míg lehet, s a deczemberi stipendiumot küldjétek egészen az -apámnak.</p> -<p>Itt zavartan megállt, s a fejét tapogatta.</p> -<p>– Megállj… óh, most jut eszembe… az apám előtt legfőképp el kell -titkolnotok a halálomat… meghasadna a szíve szegény öregnek, s ha -meghalna, akkor a testvéreim az utczára volnának dobva… Megállj… -Nincs semmi gondolatod? Szólj, megnémultál? Azt kell írni, hogy -valami egyetemi pályadíjat nyertem, különben föltünik otthon, hogy -én az egész stipendiumot haza küldöm. Megértettél? Egyetemi -stipendiumot mondtam…</p> -<p>Vad kétségbeesés fogta el Pali szivét. Sokáig összeszorította, -véresre harapdálta az ajkát s végre megszólalt:</p> -<p>– Édes öregem, ne izgasd magadat, azzal csak a gyógyulásodat -hátráltatod. Én nem azért jöttem, hogy te beszélj nekem, hanem hogy -én beszéljek neked. Valakiről, a ki mindennap tudakozódik -utánad…</p> -<p>A boszús arcz kezdett kisimulni.</p> -<p>– Ne mondd, hogy ki, ne mondd…</p> -<p>– Én nem mondom. Minek mondanám, mikor úgyis tudod?</p> -<p>A fakó arczon örömpir jelent meg.</p> -<p>– Azt mondod: mindennap? – suttogá.</p> -<p>– Mindennap. Sőt azt is kérdi, hogy lehetne-e neked egy kis -virágot vagy gyömölcsöt beküldeni…</p> -<p>– Hát miért nem küldött? Miért nem küldött? – kiáltott -siránkozva a beteg. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Tudod, hogy a kórházba nem szabad semmit beküldeni.</p> -<p>– De ez kegyetlenség!</p> -<p>– Majd beszélek az igazgatóval. Jó?</p> -<p>– Beszélj, az Isten áldjon meg, beszélj. De hamar. Még ma. Most, -rögtön. Eredj! Hát mégis itt vagy?</p> -<p>– Tüstént megyek, csak viseld magad okosan és légy nyugodt.</p> -<p>– Nincs már semmi bajom, csak szaladj!</p> -<p>Arcza piros volt és szemei égtek. Simándy vígan intett neki és -mikor az ajtót maga után betette, már a könnyei folytak. Az ajtón -keresztül hallotta, hogy Bótai fütyül. Befogta a fülét és -futott-futott, mert érezte, hogy meghasad a szíve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />X.</h3> -</div> -<p>Hazudott, hazudott neki; de hát nem volt-e kötelessége?</p> -<p>Nem ugyanazt tette-e, a mit a tudós orvos, a ki látta benne a -halált és mégis megcsillogtatta előtte az élet reményét? Csak -azért, hogy ne vegye észre, hogyan közeledik feléje nesztelen -léptekkel a halál.</p> -<p>Szégyelte magát, egész lelke fájt bele, de aztán a tudat, hogy -ezzel megaranyozza barátjának utolsó napjait, lassankint -lecsillapította belső háborgását. Érezte, hogy jót cselekedett.</p> -<p>De hát a lány? Az az aranyszőke kis lány? Szabad volt-e őt -belevonni ebbe a kegyetlen játékba? Szűzi lelkét, vidám, napsugaras -gyermeki életét szabad-e összeköttetésbe hozni e halálos ágyon -vívódó ifjú emésztő szenvedélyével? Szabad-e megsejtetni vele, hogy -az élet nem csupán madárdal, lánykaczagás, virágillat és -napsugár?</p> -<p>Súlyos léptekkel haladt tova Simándy az utczán. Ugy érezte, -mintha Derryt megbántotta volna. Mit csináljon? Hogy ápolja tovább -a haldokló édes illuzióit és hogyan árulja el a lánynak?</p> -<p>Puskás otthon ült, s a kályha tüzénél melegedett. Éppen -befejezte a levelet, melyben Pali utasítására egyik nagy-enyedi -barátjától egy kis ládika földet kért a kollégium kertjének -földjéből. Okul azt irta oda: <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> meg akarjuk próbálni, -tenyészik-e a magyar földben a hollandi tulipán. Ekkor nyitott be -hozzá Simándy, a ki szó nélkül odaült melléje a tűzhöz. Mind a -ketten fáztak. Sokáig egy szót se váltottak, végre Simándy halkan -elkezdett beszélni kórházi látogatásáról. Legföljebb három hétig -él. Nekik azonban halálát nem szabad az otthoniak előtt elárulni. -Az öreg, gyönge Bótait rögtön megölné fiának, büszkeségének, -szemefényének halála. S a lányok ki lennének dobva az utczára. Az -öreg Bótainé már meghalt, a gyerekeknek pedig nem dukál a kegyév az -eklézsiától. Hogyan ámítsák el az öreget? Folytatni kell fia rendes -heti leveleit…</p> -<p>– Ez az, ezt magamra vállalom, – felelt Puskás, – mind a ketten -az öreg Szabótól tanultuk Enyeden a szépírást, s tudod, hogy Szabó -bácsi tanítványai majdnem mind teljesen egyformán írtak. Előveszem -szegény Barna írásait, s másolni fogom… pontról-pontra, -betűről-betűre… Százszor leírom, lerajzolom a betűit, de megtanulom -híven utánozni… nyugodt lehetsz.</p> -<p>A szobaleány behozta a délutáni teát. Gábor zavartan nézett -körül. Valamit készített ő ehhez, de nem jutott eszébe, hogy mit… -Végre a homlokára ütött. Krumplit rakott a parázs közé sülni. -Előpiszkálta. Korommá volt már égve.</p> -<p>Simándy komoran nézett a tűzbe. Besötétedett már, de nem -gyújtottak lámpát. A kandalló föl-föllobbanó tüze egy pillanatra -élénk vörös fényt vetett szét, aztán újra félhomály borult a -szobára. Ilyen fölvillanáskor két óriási árnyék jelent meg mögöttük -a falon… mint a sötét gond, mely a lovas mögött ül… Odakint -megszólaltak a grachtokon közeledő hajók tompa hangú bús kürtjei. -Simándy fölállt. Tisztán állt előtte a dolog. Baljonhoz kell -mennie, bocsánatot és segítséget kérni.</p> -<p>Baljon úr a raktárban volt, hol a most érkezett jávai -kávés-zsákokat helyezték el. Egy szolgálatkész fiatal úr a -labirintuson át odavezette. Egyszerre egy elektromosan <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> világított -óriási teremben találta magát, hol száz meg száz munkás -sürgölődött, transzmissziós szíjjak csattogtak, s fölhuzó gépek -dübörögtek. Baljon, a ki egy magas dobogón ült, meglepetve látta -fiatal barátját belépni ide.</p> -<p>Egy intésére széket toltak oda Simándynak, s az öreg odahajolt -hozzá:</p> -<p>– Valami baj van?</p> -<p>– Az. Nem háborgatom?</p> -<p>– Óh, dehogy, semmi dolgom sincs, csak az kell, hogy a munkások -itt lássanak. Ön megijeszt a sápadt, komor arczával. Bótai?</p> -<p>Simándy szomorúan bicczentett.</p> -<p>– Nagyon rosszul van?</p> -<p>– Végét járja.</p> -<p>– Segítségre van szükségük?</p> -<p>– Arra.</p> -<p>– Kérem, számíthatnak rám.</p> -<p>Simándy habozva nézett az öreg úr jóságos és megindult arczára. -Azután lassú, töredezett hangon elmondta Bótai szerelmét, -reménytelen szerelmét Friderika iránt. Végül bevallotta, hogyan -használta föl ő ezt az érzelmet, hogy a boldogtalannak végső -napjait megédesítse.</p> -<p>– Bocsásson meg, uram, – fejezte be szavait, – az ön lánya -valóságos angyali szerepre, arra van hivatva, hogy e szegény fiunak -megszerezze itt lent az üdvösséget. Az emberszeretet nevében kérem, -tegye meg azt, a mivel én barátomat kecsegtettem…</p> -<p>A nagy, erős legénynek melle hullámzott, s ujjai görcsösen -egymásba fonódtak, mikor könyörgésre emelte kezét.</p> -<p>Baljon egypárszor végigsétált a dobogón, hogy izgatottságát -lecsillapítsa és meghatottságát elpalástolja. Majd megállt Simándy -előtt.</p> -<p>– Rendben van.</p> -<p>Többet nem szólt, figyelmét újra a munkásokra <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> -fordította. De a következő napokon Simándynak sokszor eszébe jutott -az otthon szokásos léha fogadkozás, igérgetés, a miből mind nem -lesz semmi. A becsületes hollandus azt mondta csupán: rendben van, -s ezt magára nézve olyan kötelezőnek tartotta, mintha szent -esküvéssel megfogadta volna. Minden reggel megérkezett a két szál -rózsa a kórházba, s a puszta szobát, hol az elmulás rémei lassan -haladtak előre kérlelhetetlen munkájukban, Tündérországgá -változtatta át. Egyszer őszi baraczk jött, melybe a Derry név volt -tűvel beleszurkálva. S a beteg odaszurkálta mellé a Barna nevet. És -nevetett és kaczagott hozzá és föl akart kelni és ugrálni a -szobában. Eltette a két baraczkot a vánkosa mögé. Elő-elővette és -olvasta a két nevet, mintha valami édes titkot akart volna belőle -kiolvasni. De egy hét mulva, mikor reggel elővette, megdöbbent… A -baraczkok romlani kezdtek. Először elrothadt a Barna, azután a -Derry. S a szegény fiu mereven nézte, hogyan nyeli el lassan a -pusztulás ezt a két nevet és sirdogált rajta.</p> -<p>Simándy és Puskás fölváltva órákat töltöttek a kórházban. -Simándy azonkívül mindennap megjelent a háznál Arturt tanítani. De -sohse ment be a családhoz. Nem is látott senkit. Egyszer -találkozott Derryvel az üvegfolyosón, s ekkor nem állhatta meg, -hogy vele szembe fordulva, azt ne mondja neki:</p> -<p>– Óh, kisasszony, áldja meg az Isten a jóságáért.</p> -<p>Ezzel tova akart sietni. De Derry megszólalt:</p> -<p>– Gondolja, hogy meg fog áldani?</p> -<p>S ránézett csodálatos, mély szemeivel.</p> -<p>– Meg, kisasszony. Imádkozni fogok érte. Lássa, nekem nincs -kiért imádkoznom, a maga boldogságáért fogok imádkozni.</p> -<p>– Az én boldogságomért? – szólt lassan, gondolkozva Derry. S ez -már nem a rövidruhás kis leány hangja, hanem a nő megszólalása -volt, a ki figyel, hogy erre a szóra: <i>boldogság</i>, támad-e -visszhang odabent a szívben? <span class="pagenum"><a name= -"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> -<p>A leány hirtelen összerezzent. Simándy körülnézett és -megjegyezte, hogy egy ablak nyitva van, azon jött be a hideg. A -leány jóváhagyta, azután így szólt:</p> -<p>– Én lestem itt magát, mert valami mondani valóm van. Holnapután -deczember hatodika, Szent Miklós napja van. Tudja, hogy ez -Hollandia ünnepe? Mi nem karácsonykor, hanem Sanct Nicolaaskor -szoktuk egymást ajándékokkal meglepni. Nézze, milyen helyes kis -pénztárczát csináltam Bótainak. Gondolja, hogy örömet fog neki -szerezni?</p> -<p>– Boldoggá fogja tenni.</p> -<p>– Majd hatodikán reggel kiküldöm a kórházba.</p> -<p>Simándy meghatottan nézett a kedves gyermekre, s nem tudott mit -mondani. Mélyen meghajtotta magát, s eltávozott.</p> -<p>Deczember hatodikán hideg, tiszta reggel volt. Zászlók lobogtak -a házakon, zenekarok járták be az utczákat, ünneplőbe öltözött -tömeg zajongott mindenfelé. Így ünnepelte a város Miklós püspök -emlékét, a ki az inkviziczió ellen védelmezte a hollandus népet… S -az örömzaj közepett egy virágos kalapú kórházi szolga kopogtatott -be Simándyhoz. Jőjjön, mert a harminczötös szám haldoklik.</p> -<p>Lélekszakadva futott Puskásért, s aztán a vídámságtól csapongó -népen keresztültörve magukat, rohantak a kórházba.</p> -<p>Későn érkeztek. Már a pap is elkésett, a ki az Urvacsorát hozta. -Ott állt az ágy fejénél. Csöndesen imádkozott a láthatatlan -Istenhez, az ismeretlen halottért. A két jóbarát odaállt melléje, s -imádkozott. A szájuk meg se mozdult, de a könyörgő lelkük hatalmas -szárnyalással követte a meghaltnak lelkét az Isten trónja elé. S -szemük ráesett a halottnak sárga arczára, melyen békesség honolt. A -nyugtalan, szenvedélyes, szerelmes lélek elhagyta, s elköltözött -új, örök hazájába, melyet a képzelet hiába kutat, de a hit -megtalál. És az arcz most nyugodt, a hitvány test véges és romlatag -szerveivel <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> elégedetten visszatér a porba, a honnan -vétetett.</p> -<p>Az ajtó nyilt és hozták Derry ajándékát és vele friss virágokat… -És a jó barátok a halott kezébe tették az erszényt, s telehintették -őt piros és fehér rózsával…</p> -<p>Odakint ujongott a nép, álarczos csoportok vídám tréfáitól -harsogott az utcza, zúgtak a harangok és a rajnai régi bástyán -dörögtek az ágyuk… Az öröm tombolásába hirtelen, élesen -belecsendült a kórház lélekharangja… Bent, a puszta szobában az -ágyra borulva, két fiu keservesen sirt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />XI.</h3> -</div> -<p>Viszik Bótai Barnát, nem is hozzák vissza. Egyszerű, pompa -nélkül való, zajtalan, igazi puritán hollandi temetés volt. A -kórháznál, hol Valeton úr, a kuratórium elnöke is megjelent pár -perczre, a pap imádkozott, aztán a fekete kocsi elindult. Utána a -két magyar, az öreg Baljonnal, egy pár német és hollandi studens. -És a sötét koporsón a kis Derry friss rózsakoszorúja, s a -koporsóban az ifjú, a ki oly keveset élt és oly sokat szenvedett, -és mellére terítve és feje alá téve a fekete hazai föld az enyedi -kollégium virágos kertjéből… Az utczán szomorúan lógtak a -Mikulásnapi diszítések ázott rongyai… Beértek a temetőbe, a -márványsiremlékekkel ékes, szép utrechti temetőbe, de a pompától -messze elkanyarodtak, hátra a szegények városrésze felé, hol már -kidőlt fakeresztek és eltaposott sirhalmok is láthatók voltak. Ide -tették le szegény Abódi Nagy József közelébe, a ki 1876-ban halt -meg Utrechtben s a kuratórium sirkövet állíttatott neki. Itt -Simándy imádkozott fölötte utóljára, s aztán dübörögve zúdultak rá -az idegen hantok. Édes jó pajtás, Isten veled!</p> -<p>Komor napok következtek barátainkra. Könyveikbe temetkezve -töltötték idejüket, az egyetemen, a kuratórium könyvtárában, vagy -otthon. Estefelé összejöttek, együtt teázgattak és órákig pipáltak -szótlanul. Puskás is mintha teljesen megnémult volna. Szelid lelke -harmóniáját <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> megzavarta ez a csapás, s a fiu egészen -elvesztette jó kedvét. Ha néha valami vídámabb dolog jutott eszébe: -elég volt egy pillantás Simándy szomorú arczára, hogy eltemesse -magába, a mit mondani készült.</p> -<p>Legkeservesebb óráik azok voltak, mikor Bótai nevében a hazug -leveleket írták. Puskás mesterien megtanulta utánozni Barna írását. -És minden héten ment haza a levél a messze Székelyföldre, az öreg -kálvinista paphoz… és rendesen jöttek vissza a válaszok Rózsától, e -keserű vénlánytól, kinek szája mindig tele volt panaszszal s a sors -ellen való kifakadásokkal. Elégedetlen volt öcscse hosszas -elmaradásával, ha hazajött volna, régen megválasztották volna -papnak vagy tanárnak, s a családon segítve volna.</p> -<p>Deczember 18-án osztották ki a stipendium második részletét, s -ekkor Simándy megkérte Valeton urat, hogy adják ki a Bótai száz -forintját is még ez egyszer, hadd segítsenek vele apján, a -nyomorúságban élő öreg papon. Valeton úr engedett a kivánságnak, s -a fiuk ezuttal a szokottnál jobb kedvvel ültek le megírni a -dicsekedő levelet, melyben Barna elmondja, hogy pályadíjat nyert -egy hollandi nyelven írt értekezésével, a tanári kar nagyon -megdicsérte, s szép jövőt jósolt neki. Itt küldi a pénzt, mert neki -nincs rá szüksége…</p> -<p>Itt megbicsaklott Simándy Pál hangja és Gábor tolla: <i>nincs rá -szüksége</i>. Lehajtották a fejüket. Bizony nincs rá szükséged, jó -fiú, de ezt odalent, a messze parokián nem sejtik, s mekkora öröm -lesz, mikor a postás bekopogtat a pénzes levéllel. A tiszteletes úr -fogja a görcsös botját, fejébe nyomja a báránybőr süveget, s a -keményre tiport havas úton átballag a jegyző úrhoz, hogy egy kicsit -eldicsekedjék. Az ő fia! A Barna! Püspök lesz abból, vagy -professzor Kolozsvárott. Jobban ír az hollandusul, mint mi -magyarul. Ha ezt az édesanyja megérhette volna. «No, karácsony után -beviszem a lányokat Sepsi-Szent-Györgyre, tudja szomszéd, jó háznál -mindenféle apróságra van szükség… <span class="pagenum"><a name= -"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> Ugyan szomszéd, nem tudná -megmondani, melyik lapra fizessek elő?» Az öreg egészen meggyógyul, -fölfrissűl, s karácsonyra még tán új prédikáczióval is meglepi a -híveit… S a mint a félig behúnyt szemmel álmodozó fiuk előtt ezek a -képek elvonultak, egyszerre megdöbbenve kapták föl a fejüket és -egymásra néztek. Most is egyet gondoltak. A képek sorozatát az -utrechti temető friss sirhalma fejezte be. A sir, hol az öreg pap -reményeit és büszkeségét már kikezdték a férgek.</p> -<p>Simándy egy hétig feléje se nézett Baljonék házának. Levelet írt -az öregnek, s kimentette elmaradását. Azután újra járni kezdett, s -buzgón tanította Arturt, a ki igen komoly volt már, s mindenképp -igyekezett Pali becsülését megnyerni. Lassan-lassan Pál -visszazökkent a rendes kerékvágásba. Hollandiába való -megérkezésének első napjától kezdve sokszor fölmerült benne a sötét -gondolat, hogy Barna valami pusztító betegség csiráját hordozza -magában; de nem hitte, hogy a vég ily gyorsan bekövetkezzék. A -katasztrófa megrázta, de aztán megnyugodott a -megváltoztathatatlanban. Csak a levélírás torturája tépte föl -mindig egy napra a hegedő sebeket.</p> -<p>Egy izben Derry valami könyvért benyitott Artur szobájába, a -leczke alatt. Pali tiszteletteljesen fölemelkedett, meghajtotta -magát, s néhány szóval újra megköszönte neki, a mit barátjáért -tett. Azzal, mielőtt a lány felelhetett volna, hátat fordított -neki, leült s tovább magyarázott Arturnak. Derry állt egy pár -perczig, az ajkai mozogtak, de nem mondtak semmit, aztán hirtelen -elfutott, s a keresett könyvet ott felejtette. Majdnem mindennap -találkoztak az üveges folyosón, mikor Pali jött vagy ment. Ilyenkor -a fiu alázatosan köszönt s szó nélkül tovább ment. Derry pedig -dühösen összeszorította ökleit, s buksi szőke fejét ütögette: -mindig meg akarta szólítani Palit és sohse merte. Csak akkor jött -meg a bátorsága, mikor Pali már eltünt.</p> -<p>Ez a nagykoponyájú hun ivadék nem is sejtette, <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> hogy a kis -hollandi madonna, fehér lányszobájában, micsoda regényeket szövöget -róla. A tündérregék királyfiai és daliái, a nemzeti történet hősei -Pali alakjában jelentek meg előtte. Ő rá gondolt nappali életében, -s ő róla sóhajtozott, mikor szűzi álmainak birodalmában -kalandozott. De az árva fiu, a kit az élet szerénységre és -visszahuzódásra tanított, s ki a női szív nagy titkainak -megfejtésével sohse foglalkozott, nem vett észre semmit, vak és -süket volt, s Derryben a dúsgazdag, előkelő lányt, magában pedig az -alacsony származású, koldus házitanítót látta. Így ez a szép -csillag hiába keringett körülötte, ő még a szemét sem emelte rá. -Vagy talán megóvta őt újabb érzelmek ellen a talizmán, az a fakó -vidéki fénykép, a kartonruhás kis lánynyal. Az a barnahajú paplány -az erdővidéki alacsony parokiában, a mestergerendás, egyszerűen -butorozott szobában, melynek ólomkeretes ablakai egy vén diófára -nyiltak. Ez az ő szerelme, életének első nagy érzelme, mely örökre -fészket rakott hű, meleg, becsületes szivében. Az első lány, a kit -szeretett, s az első lény, a ki őt szerette… A ki őt szerette! Ah, -mily édes, mily jóleső gondolat ez neki, a ki apjára már nem is -emlékszik, anyjának drága alakja pedig egyre jobban elmosódik a -lassan hátravonuló, ködbe vesző multban…</p> -<p>Artur egy ebéd alkalmával érdekes dolgokat beszélt a családnak. -Elmondta, a mit a tanító úrtól hallott, hogy milyen családias ünnep -magyar földön a karácsony. Hogyan várják a gyermekek a kis Jézus -ajándékait, hogyan lepik meg a felnőttek is egymást ajándékokkal, -hogyan járnak a betlehemes pásztorok énekszóval házról-házra, -hirdetve Jézus születését, hogyan gyűlnek össze az égő -viaszgyertyácskáktól ragyogó karácsonyfa körül mind… S milyen -szerencsétlen ilyenkor az az ember, a kinek nincs családja. -Százszorosan elhagyott és sajnálatraméltó. Baljon papa el is -határozta rögtön, hogy a két magyart meghívja karácsony estére. -<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p>Mikor a meghivást megkapták, Pál és Gábor haditanácsot -tartottak. Nem azon tanakodtak, hogy elfogadják-e, hanem egy -ötletük volt. Gábor ugyanis már megkapta a levelet hazulról, mely -jelentette, hogy az osdolai <i>himmi-hummi, egyetmás, öreg -szeredás</i> útban van. Ezek a rejtélyes szavak különösen a -hollandi koszton alaposan kiéhezett Gábort izgatták föl s -fantáziája úgy fölcsigázódott, mintha Osdoláról nagy tehervonatok -indultak volna útnak, tele disznóaprólékkal. Most már azon -tanácskoztak, hogy a magyar konyha útban lévő gyöngyeit -bemutassák-e a Baljon-családnak is? Nem lesz-e tolakodás, ha ők e -gazdag népet egy kis traktamentumra hívják? S ha hívják, milyen -alakban tegyék?</p> -<p>– Ezt rád bízom, Pali, ezt süsd ki, elég eszed van hozzá. Ezt a -traktát te rendezed. Én más traktát rendezek: a német studenseket -hívom meg. Hadd lássák, hogy milyen nyomorultan élnek, hadd -ismerjék el, hogy a magyar konyhának nincs párja a világon. Össze -fogjuk zúzni őket.</p> -<p>Nagy léptekkel járt föl s alá. Majd megállt Pali előtt.</p> -<p>– Ez az első tervem. A második az, hogy a hollandus studensekből -összeállítunk egy válogatott kompániát és őket is leterítjük a -magyar konyhával.</p> -<p>Akkor a fejére ütött:</p> -<p>– Nem látom be, hogy miért ne hívnók meg a stipendium -kuratóriumát?</p> -<p>Simándy mosolygott s halkan szóla:</p> -<p>– Európát, Ázsiát, Afrikát…</p> -<p>Puskás lehült egy kicsit.</p> -<p>– Majd összeállítom, bízd rám, be akarom nekik bizonyítani, hogy -ők csak moslékot esznek…</p> -<p>Pali nagy füstfellegeket fújt, aztán félretette a heidelbergi -porczellánpipát s szó nélkül eltávozott. Baljonhoz ment. -Megköszönte a karácsony estére szóló meghivást s aztán elmondta, -hogy ősi szokás szerint az idegenben lakó magyar studensek -karácsonykor honi eledeleket kapnak. Minthogy ezek olyan különös -dolgok, a <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> minőkről külföldi embernek sejtelme -sincs, engedje meg Baljon úr és kedves családja, hogy nekik is -bemutassák. Már csak etnografiai szempontból is érdekes megtudni, -hogy milyen a konyhája egy idegen népnek. Szóval, ők karácsony -estére itt a háznál egy kis magyar vacsorát akarnak főzni. Ő – Pali -– rövid előadást fog tartani s a konyha egyes specieseit (már a -szerint, hogy mit küldenek hazulról) be fogja mutatni.</p> -<p>Baljon örömmel és érdeklődéssel fogadta az előterjesztést. Aztán -egy kicsit a szemébe mosolygott a fiatal embernek s szólt:</p> -<p>– Legjobb volna azonban, ha maguk ketten ennék meg a küldött -holmit. Hisz oly régen meg voltak fosztva tőle.</p> -<p>– Az igaz, de tessék elhinni, a magyar embernek jobban esik az -étel, ha valakivel megoszthatja.</p> -<p>Mikor Simándy visszament Puskáshoz, a fiút már nagy extázisban -találta. Megérkezett a pakk s ő két asztalon kiteregette és a -szemével evett belőlük.</p> -<p>– Jó, hogy jösz, Pali. Meg akartalak várni a szalonnázással. -Képzeld, egy oldal friss, ropogós süldőszalonnát küldtek.</p> -<p>Pali nem kérette magát. Bicskára kaptak s hazai szokás szerint a -mutatóujj és hüvelykujj közé csípve a szalonnát, a megmaradt három -ujjal a tenyérbe szorítva a kenyeret, elkezdtek falatozni. Egy -szavuk sem esett ezalatt. Szinte beleizzadtak a jó érzésbe s Gábor -bevallotta, hogy három hónap óta ez az első jóizű evése.</p> -<p>– Ez még a német studens-pajtásainknak is fog izleni, – szólt -Pali.</p> -<p>– A német studenseknek? – kiáltott Gábor, – csak nem gondolod, -hogy ezt közprédává teszem? Majd elfölöstökömözünk mi ezen pár -hétig szép csendesen.</p> -<p>Pál nem szólt rá semmit.</p> -<p>– No, mi van még? Nézzük meg a kincsünket.</p> -<p>– Látod ezt a vasfazekat? Ebben töltött káposzta van, füstölt -hússal és kolbászszal. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<p>– Töltött káposzta? No, ezen hollandus kollégáink nagyot fognak -bámulni.</p> -<p>Gábor kajánul nevetett.</p> -<p>– Azt hiszed? Addig éljünk, a míg ez hollandus kollégáink torkán -lecsúszik. Csak nem ettünk bolondgombát?</p> -<p>– Azt hittem, meghivod őket.</p> -<p>– Meghivom, meghivom, erről nem lehet beszélni… de ez nem annyit -jelent, hogy éppen a legjavát, a töltött káposztát odaadjuk nekik. -Csak gondold meg: mikor jutunk mi megint töltött káposztához?</p> -<p>– No, mi van még?</p> -<p>– Van vagy két rőf kolbász.</p> -<p>– Azt hiszem, ezt az idevaló studensek is ösmerik.</p> -<p>– Gondolod?… Hát akkor pláne nem hívhatom meg őket.</p> -<p>Pali újra mosolygott.</p> -<p>– Tovább.</p> -<p>– Véres- és májas-hurka.</p> -<p>– No, ezt be nem veszi európai gyomor.</p> -<p>– Akkor, Isten neki, ne is kináljuk meg vele. Aztán van egy -sonka… ez nemzetközi étel, ezzel nem rukkolhatunk ki… Marad a -pogácsa…</p> -<p>Pali széleset mosolygott.</p> -<p>– Úgy érted, hogy rendezzünk kollégáinknak pogácsa-lakomát? -Ezzel, fiam, nem nagyon tipornók el az európai konyhákat.</p> -<p>– Szakasztott ez az én nézetem is.</p> -<p>– Tehát egyelőre nem hívjuk ki párviadalra Hollandia -ételeit?</p> -<p>Gábor megértette a gúnyt.</p> -<p>– Csalódtam a küldeményben, – mondá tettetett szomorúsággal, – -sokkal többet vártam.</p> -<p>S miközben ezt mondta, tekintete szeretettel simogatta az -osdolai küldeményt.</p> -<p>– Hisz ha többet küldtek volna! – folytatta búsan, de így még -Valeton urat se lephetjük meg… <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> Örülök, ha Baljonéknak össze -tudunk állítani egy kis szájboszantót.</p> -<p>Az ajtó kinyílt. Megdöbbenve néztek oda. Előtte való nap -rendezték ugyanis Barna ruháit, könyveit, irásait s a két nagy -fekete ládát, a mibe pakkolták, most hozták Gáborhoz, a kinek elég -helye volt a megőrzésükre. Egyszerre elkomorodtak. Szegény Barna, -róla meg is feledkeztek. Összerakták az aprólékot s többet egy szót -se szóltak. Gábor lámpást gyújtott s mohón kezdték olvasni a -sepsi-szent-györgyi és kézdivásárhelyi zsíros lapokat, melyekbe a -küldemény pakkolva volt. S halkan figyelmeztették egymást szűkebb -hazájuk apró kis eseményeire… <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />XII.</h3> -</div> -<p>Milyen rosszul esik a szemnek és a léleknek a fekete karácsony. -A karácsony költészetéhez a hó épp úgy hozzátartozik, mint a -májuséhoz a nyíló virág. Barátaink valósággal szenvedtek, mikor a -karácsony csak olyan köddel, sárral, esővel járt, mint az ősz és a -tél többi napjai. Karácsony első napján este hatig otthon maradtak -s akkor összepakkolva a hazai elemózsia egy kis részét, -áthurczolkodtak Baljonékhoz, hogy a nagy érdeklődéssel, sőt -izgatottsággal várt magyar vacsorát megfőzzék.</p> -<p>A mint megérkeztek, egyenesen a konyhába vonultak s Jantye, az -öreg szakácsné nem kevéssé bámult el, mikor az exotikus holmival az -asztalra kirakodtak. Látván azonban, hogy az urfiak egész komolyan -főzni készülnek, sietve két hófehér kötényt kötött eléjük, -figyelmeztetvén őket, hogy ha foltot találnak rajta ejteni, ő -meghal bánatában. A fiúk egy kis vasfazékban töltött káposztát -tettek föl melegíteni, azután kolbászt és kétféle hurkát sütöttek -tepsiben. Gábor átszellemült arczczal szívta a párát s hallgatta a -sistergést. Artur meg Derry az ablakfüggöny mögött lesték a -rejtélyes előkészületeket. Hét órakor jelentette a szobalány, hogy -meg van terítve, a fiúk ledobták kötényüket, lekefélkedtek egy -kicsit s egy tálczára raktak mindent. A szobalány előttük vitte, ők -meg diadalmasan vonultak utána. <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> A főzésben egy kicsit -kipirultak, a mi igen jól állt nekik s udvarias köszönéssel helyet -foglaltak, miközben a szobalány a tálczát az asztal közepére -helyezte.</p> -<p>A Baljon-család tétovázva nézett egymásra.</p> -<p>Végre a papa biztatólag tekintett a feleségére, a ki nagy -zavarban volt, mert mint máskor, úgy most is őt illette az -elsőség.</p> -<p>A jó asszony nagy óvatossággal vett egy kis töltött káposztát. A -néni, mint határozottabb karakter, a káposzta mellé kolbászt is -vett. Baljon papa a hurka iránt érdeklődött. Derry és Artur -össze-vissza mindenből vettek valamit. Akkor újra összenézett a -család. Majd feszülten fiúkra figyelt. Pali, de különösen Gábor, -megfeleltek a beléjük helyezett várakozásnak. Jókora porcziót -mertek maguk elé s azt pár percz alatt el is fogyasztották.</p> -<p>Erre nekibátorodott a család s szintén falatozni kezdett. -Azalatt pedig Pali megmagyarázta az ételek minéműségét, biztatván a -hölgyeket, hogy a kolbászt mustárral egyék. Ették is, de puszta -udvariasságból s Gábor meg lehetett elégedve, mert az oroszlánrész -mindenből neki jutott. Baljonné már egy negyedóra mulva hevesen -csöngetett teáért, Baljon úr pedig kijelentette, hogy az ilyesminek -az élvezésére születni kell. Pál intett a szobalánynak, hogy vigyen -el mindent, a mi a családban látható megkönnyebbülést idézett elő. -Gábor diadalmasan mosolygott: a magyar eledelek elől való -meghátrálásban a hollandus nemzet vereségét látta. A család utána -nagyon mohón látott a teához és a sonkás zsemlyéhez, hogy -megrendült egyensulyát némileg helyreállítsa.</p> -<p>Vacsora után Simándy tört hollandi nyelven s részben németül -hazája karácsonyi népszokásait mesélte el.</p> -<p>Nem feledkezett meg a babonákról sem. Elmondta, hogy a lányok -mikép főznek gombóczot, hogy jövendőbelijük nevét megtudják…</p> -<p>S ekkor a kis Derry, a ki oly áhítattal hallgatta Palit, -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> mintha a templomban prédikált volna, -elhagyta a szobát s a konyhába futott. A bóbiskoló Jantyét -fölrázta, vizet, lisztet kért s három kis gombóczot készített, -mindegyikbe belegyúrva egy-egy papir-szeletkét; az egyiken volt -első kérőjének a neve, a másodikon Pálé, a harmadikon semmi.</p> -<p>A forró víz az üres papirszeletet vetette föl legelőször. Derry -dühösen a földhöz vágta és miután égő homlokát egy ideig a folyosó -hideg ablakán hűtötte, visszament a szalonba.</p> -<p>Ti tán azt hiszitek halandók, hogy az életben a tragédia olyan -súlyos léptekkel közeledik felénk, mint Don Juanhoz a -kőszobor-vendég. Óh, az élet oly egyszerű, oly mindennapi dolgok -gyűjteménye… Boldog ember, a ki csak ezeket látja… Ez a -töltöttkáposzta vacsora olyan prózai, közönséges, nevetséges dolog -s a jó emberek, a kik körülötte ülnek, nem is sejtik, hogy micsoda -felsőbb hatalmak játszanak velük.</p> -<p>Ime, Derry visszatér és körülnéz. Szemében különös -elhatározottság látszik. Odaül Simándy mellé.</p> -<p>– Maga nem főzött gombóczot sohase?</p> -<p>– Nem, kisasszony, azt nálunk csak a lányok teszik.</p> -<p>– Hát ha lány volna, főzne?</p> -<p>– Ha mostani helyzetemben volnék: nem.</p> -<p>– Hogy érti ezt?</p> -<p>– Ugy, Derry kisasszony, hogy vőlegény vagyok.</p> -<p>Nem figyelt oda senki. Gábor Baljon papával hollandusul beszélt, -a min az asszonyok és Artur pompásan mulattak.</p> -<p>Derry elfordult. Egy pillanatra fehér lett, mint a fal: minden -vére szivébe futott, és majdnem szétvetette. Azután a földuzzadt -szív újra visszakergette a vért s a lány biborvörös lett. Szőke -hajában egy kis fehér virág úgy remegett, úgy remegett, mintha -valami nagy veszedelmet érezne.</p> -<p>– Önnek menyasszonya van? – kérdé édes hangon.</p> -<p>– Igen, kisasszony. Egy szegény falusi papnak a <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> lánya, -édes kis teremtés, a ki hűséges szerelemmel vár engem, -messze-messze, az apja nádfödeles házikójában.</p> -<p>És mikor ezt mondta, az arcza ragyogott a boldogságtól.</p> -<p>– Szereti? – kérdé a kis Derry halkan.</p> -<p>– Nagyon szeretem, – rebegte Simándy, a kit rendkívül meghatott, -hogy az előkelő kisasszony így érdeklődik az ő kis Anikója -iránt.</p> -<p>És mikor ezt mondta: <i>szeretem</i>, már ki is vette -tárczájából az arczképet. Derry ránézett, de csak egy fekete foltot -látott, szeme előtt összefutott minden.</p> -<p>– Miért nem mondta hamarább? – suttogá elhaló sóhajtással.</p> -<p>– Parancsol, kisasszony?</p> -<p>E pillanatban Gábor kétségbeesve kiáltott föl:</p> -<p>– Segíts, Pali!</p> -<p>– No, mi baj? – szólt mosolyogva Simándy, fölkelt és -odament.</p> -<p>… Egy eltaposott életet hagyott maga mögött…</p> -<p>Éjfél. Kis Derry nyitott ablakában áll s hallgatja a Mária-téri -érseki templom hatalmas harangjának szavát, mely éjféli misére -hívja az embereket. Teste reszket, de nem a nedves levegőtől, mely -beözönlik az ablakon. Kétségbeesve néz maga elé: mi lesz, én -Istenem, mi lesz? De csak a sötétséget, az alaktalan ködöt látja -maga előtt gomolyogni. Az ércznyelv üti a harangot s messze -hirdeti: megszületett a Megváltó. De az ő lüktető vére keményebben -üti szivét és hirdeti neki: megszületett a Szenvedés.</p> -<p>A ház kapuja zördül, Pál és Gábor most távoznak. Lépteik -konganak az üres utczán végig, egyre halkabban, egyre távolabb… -örökre. Soha, soha többé nem fogja látni őt. Harangozzatok, meghalt -egy kis leány, a ki még nem is élt…</p> -<p>– Derrym, édes Derrym! a papa szólt be az ajtón, majd berohant, -mikor a lányát a földön fekve látta. – Petrus, Jantye, Mary, -fussatok orvosért, hamar!</p> -<div class="figcenter" style="width: 424px;"><a href= -"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt="Derry." title= -"Derry." /></a> -<p class="caption">Derry.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Föltették a lányt az ágyra s a jó öregek melléje ültek. S Baljon -papa reszkető hangon megszólalt:</p> -<p>– Minek is engedted őt azokból a mérges eledelekből enni!</p> -<p>S a két öreg csendesen sirdogált és szidta a töltöttkáposztát. -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />XIII.</h3> -</div> -<p>Ne mondjátok nekem, hogy a kanári madárnak nincs esze. Lám, a -kis Derry kanárija legelőször érezte meg urnője búját és vele -búsult. Verőfényes déli hazájából elrabolták s aranyos kalitkában -örökös rabságra tették; de ő ezt nem érezte, azt hitte, hogy a -fényes, sárga drótig tart az ő hazája és boldog volt. Vigan ugrált, -illegette magát és csattogott, csicsergett, ha Derry szólt hozzá. S -kis szivecskéje dagadt az örömtől, mikor Derry szájából czukrot -csipkedett, vagy a puha szőke hajba dugva csőrét, lágyan gőgicsélt. -De ime, elmaradtak a szép idők. Nem látta egy darabig a beteg -Derryt, elmaradt a sárgarépa-lakoma, el a czukor-csemege, el a -hangyatojás, nagy későre kapott egy kis friss vizet és kendermagot. -S mikor Derry újra megjelent a szobában, feléje se nézett. Fáradtan -ment az ablakig és kitekintett a sáros kertbe, leült és sokáig nem -mozdult meg. Belenézett a tükörbe, szomorúan megcsóválta, aztán -lehajtotta a fejét és könnyei végiggördültek sápadt arczán. A kis -kanári izgatottan ugrált, éleseket kiabált… Derry nem hallotta, -arra se fordította fejét, eltávozott… És a kis kanári fölült a -legfelső pálczikára, fejét a két szárnya közé dugta és búsult. -Búsult két napig, búsult három napig, kis szíve nem birta tovább: -meghasadt.</p> -<p>Jantye az élettelen jószágot bevitte Derrynek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Utolsó barátom, – suttogott a lányka és megcsókolta. Könnyei -már nem voltak számára.</p> -<p>– Mi baja lehetett neki, kisasszonykám?</p> -<p>A leány ránézett mélységes kék szemeivel és halkan felelt:</p> -<p>– Óh, Jantye, ki tudná azt megmondani, hogy mi baja lehet egy -kis madárnak?</p> -<p>Mi baja lehet egy kis madárnak… Mi baja lehet egy kis lánynak… -Ki tudná azt megmondani? Senki, senki; még csak nem is sejtette -senki, hogy mi baja lehet ennek az édes, lágy szivű, puha kis -babának. Az öreg háziorvos könnyű tifuszt mondott s büszke volt rá, -hogy ilyen gyorsan kigyógyította. S a család is boldog volt, mert -azt hitték, hogy a krízis elmúlt. Ki sejtette volna, hogy e tiszta, -ártatlan gyermekszívbe, melyet egy gazdag, előkelő család -hagyományai is körülbástyáztak, belevehesse magát egy emésztő, vad -szenvedély? Ki álmodhatott volna erről ebben a környezetben, melyre -a falakról szigorú arczukkal mindennap letekintettek a matrónák, a -nagymama, a dédanya, a szépanya, a kik mind rendesen férjhezmentek -patriczius-családok jól nevelt fiaihoz s gyermekeik nevelésének -szentelték életüket? Semmi nyoma sehol, bár századokra nézzenek is -vissza, rendellenes, viharos, szenvedélyes szerelemnek, csak az -okos házasságnak. Óh, ez nem Romeo és Julia, ez Filemon és Baucisz -hazája.</p> -<p>És Simándy Pál szürke köznapiságban élte napjait, tanult és -tanított, diktálta Bótai nevében a rövid leveleket, küldte haza a -Bótai-családnak a húsz forintokat és elmerengett egy színehagyott -rossz arczképen és szőtte messze jövő ábrándjait… holott közel -hozzá egy boldogtalan ifjú szív vergődött, egy fiatal virágzó élet -hervadt… és minderről ő nem sejtett semmit. Derry eljajgatta a -falaknak, elimádkozta a könyörülő Istennek bánatát, de szólani nem -szólt senkinek se. Édes mama, édes papa, a gyengék, a jók, az -öregek, ne tudják meg soha, hogy az ő életéből örökre elköltözött a -verőfény. <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Lassankint rájött, hogy útjában van önmagának. Mihelyt álmából -fölébredt s öntudata visszatért, rosszul kezdte magát érezni. Nem -érdekelte semmi, nem esett jól semmi, különösnek találta, hogy -külömböző szinű és formájú ruhái vannak, mikor az oly mindegy. Unta -a házat, nem örvendett a napnak, ha egyszer-egyszer kisütött s az -őt átkaroló szülei szeretet melegét nem érezte. Mohón várta az -estét, a sötétséget, a csendet, az álmot. Mikor ágyába feküdt és -lehunyta szemét, érzékei elzsibbadtak. Még nem aludt, de már -álmodott. Ilyenkor egyszerre megszabadult minden terhétől, -könnyedén és boldogan járt, de ismeretlen tájakon és idegen emberek -közt; semmi, semmi se volt itt régi életéből… óh, mily jó itt…</p> -<p>Aztán fölriadt. Felült ágyában. Az utczáról léptek halk kopogása -hallatszott. Megállt kapujok előtt. Aztán föl s alá sétált a ház -előtt. Őt várja! Őt várja! Ki lehet az? Az ő egyetlen barátja? -Igen. Azaz, tudja már, hogy ki. Érte jött, hogy elvigye ismeretlen -tájak és idegen emberek közé, hol örökre boldog lesz.</p> -<p>Ez a halál.</p> -<p>S a mint ez a gondolat végigvillant forró fejében, édes nyugalom -fogta el egész valóját.</p> -<p>Igen, van egy barátja, a ki várja őt: ez a halál.</p> -<p>És újra végigvetette magát ágyán és a halál szelid testvére, az -álom, elvezette őt megint magával e földről… és a mint bolyongott, -egy nagy fekete kapu rajzolódott előtte az égre, s a fekete kapu -felé sietett ezer meg ezer ember, asszony, gyerek… és őt is -rettentő vágy fogta el, hogy e fekete kapu küszöbét átlépje… -Érezte, hogy ott lakik az ő egyetlen jó barátja: a halál.</p> -<p>… S mikor reggel a világosság beszürődött ablakán, odacsuszott, -bezárta a táblát, leeresztette a függönyt. Aztán visszafeküdt az -ágyba: ne még, ne még, ne hívjatok vissza a földi életbe. Olyan jó -a halálról álmodni. Én Istenem, de jó volna meghalni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Meghalni, feledni.</p> -<p>Elcsöndesedett a Baljon-család. Nehéz, nyomasztó lett otthon a -levegő. Mintha valami balsejtelem borongott volna fölöttük. Derry -este korán szobájába vonult, s magukra hagyta az öregeket, a kik -értelmetlenül néztek egymásra s lelkiismereti furdalásokat éreztek. -Micsoda mulasztást, micsoda hibát követtek el, hogy a kis lányuk -egyszerre így megváltozott? A míg jókedvű, engedelmes, szelíd, -kedves, szerető gyerek volt, gyakorolták fölötte a rendes szülei -tekintélyt, de mióta megváltozott s oly különös magaviseletet -tanúsított, kisiklott a kezükből. Érezték, hogy nincs hatalmukban, -nem segíthetnek rajta, még csak bele sem hatolhatnak a titokba, -hogy hát tulajdonkép mi baja. És a néni elkezdte emlegetni azt a -franczia nőt, azt a hugenotta menekültet, a kinek a pasztell-képe -Baljon úr szobájába volt száműzve s nem foglalhatott helyet a -szalon tisztavérű matrónái közt. Ez a nyugtalan frank vér, ez a -párisi lány, mintha kisértet volna, csinál itt kavarodást. A család -krónikái említik, hogy milyen szép volt, milyen kedves volt s -hogyan bomlott érte, hogyan vette feleségül Baljon Edvárd, a ki meg -is halt bánatában, mert azt hitte, hogy a felesége mást szeret.</p> -<p>Ez a vér jelentkezik újra Derryben, talán ismeretlen vágyakat, -alaktalan gondolatokat támaszt benne s ezért szűk, unalmas keretnek -találja családját. Nem vették észre, hogy hasonlít Derry ahhoz az -asszonyhoz? Hátha az asszony tulajdonságait is örökölte?</p> -<p>És Baljon úr hátán végigfutott a hideg. Mert eszébe jutott, a -mit a családi papirok sárgult lapjai mesélnek, hogy annak az -üldözött, a család által lenézett franczia nőnek bizony aranyszive -lehetett, mert mikor az ura meghalt, amsterdami vásárosok szekerén -megszökött hazulról s beleugrott a Zuiderseebe. Nem tudta túlélni -az urát.</p> -<p>Az öreg úr fölugrott s izgatottan sétált. Aztán kimondta a -határozatot:</p> -<p>– Elviszem utazni Derryt. Szórakozás kell neki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />XIV.</h3> -</div> -<p>Egy régi kelta legenda meséli, hogy egyszer a hajnal istennője -megkoszorúzta a Napistent s a koszorú legszebb virága lehullott az -égből a földre. Ebből a mennyből alászállt virágból támadt a -Zuidersee közepén a Zandvorth-sziget. Ezért a Zandvorth-sziget -valóságos paradicsom; ott örök a tavasz, mindig zöldek a fák, sohse -hervadnak el a virágok. A levegő meleg, még az északi szél se tudja -lehűteni. A világ azonban forgott tovább, az emberiség haladt -előre, a régi istenek meghaltak s a legendák elpusztultak. Ma már -minden gyerek tudja, mert a tudomány megtanította rá, hogy a -Zandvorth-sziget körül, köröskörül, bő melegforrások fakadnak a -tóból s ezeknek gőze teszi mindig meleggé a kis darab földet.</p> -<p>Még a kontinensen dermedten aludt minden s a kis szigeten már -egész pompájában állt a tavasz, kinyílt virágaival. S a virágos fák -alatt kicsi kertekben dolgoztak az asszonyok, játszottak a -gyerekek, a tengerparton pedig fehérszakállu öreg emberek -pipálgattak… Ifjú ember és férfi nem volt sehol látható. Ezek a -szárazföldön mint munkások, vagy fönt az Északi-tengeren és még -messzebb mint halászok keresték a kenyerüket.</p> -<p>Miután az amszterdami és hágai rokonlátogatás nem szórakoztatta -Derryt, egy híres orvostudós javaslatára <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> a -zandvorthi szigetre hozta kis leányát az öreg Baljon. Egy fehérhaju -öreg asszonynál, Roynennénél, a kinek férje és két fia volt a -tengeren és egy leánya otthon, kibérelt egy fából épült szép kerti -házat, mely arra volt szánva, hogy urak lakjanak benne s ott a -gazdagon virító orgonabokrok és rózsák közt letelepedtek.</p> -<p>Derry láthatólag könnyebben érezte magát itt. Lassankint a -papával az egész szigetet bejárták, beszélgettek az asszonyokkal, a -gyerekekkel, virágot kötöttek bokrétába… aztán a leány kiült valami -magas tengerparti sziklára, a bokrétákat a tengerbe szórta s órákig -elnézte, a mint az áramlat a virágokat lassan sodorta befelé s -elvitte messze, messze, ki tudja hová…</p> -<p>Derry nem lett beszédesebb, de arcza mintha nyugodtabb -kifejezést öltött volna. Mikor a szél halkan zúgott a fák között, -mikor a tenger lassan morajlott, a parti sziklákat csapdosva, mikor -megindult a bogarak tavaszi zümmögése s a madarak édes csicsergése, -arcza gyakran feszült figyelmet árult el. Mintha e rejtélyes, -érthetetlen hangokból valami üzenetet lesett volna a maga számára. -Vagy talán megérezte, hogy ezek a szerelem hangjai? A tenger -szerelmet vall a földnek… a szél a fának, a virágnak, miközben -megrázván szirmait, tovahordja a termékenyítő port… Szerelemről zúg -a bogár… arról csicsereg, énekel a madár… S ez visszhangzott az ő -szegény szivében is.</p> -<p>Elsétáltak mindennap a kikötőhöz is, az amszterdami kis gőzös -érkezését várva. Az hozta és vitte naponkint egyszer a postát s -mindig volt egy csomó öreg ember és asszony s várta a hireket -szeretteitől, a kik Uj-Fundland messze vidékein vagy fönt a skót, -dán, norvég partokon halásztak, ezer veszedelem közt. Micsoda öröm -volt az, mikor valahová egy-egy levél érkezett. Csapatosan követték -a boldog és büszke asszonyt, mert tudták, hogy ha egyszer -valamelyik nehézkezü halász rászánja magát a levélirásra, az -egyúttal az összes zandvorthiakról beszámol. <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Egy este egészen váratlanul, az amszterdami gőzösön megérkezett -az idősebbik Roynen-fiú. Már hetek óta távol voltak, az Északi -tengeren halásztak s a halat Hamburgba hordták; úgy volt, hogy még -hetekig el fognak maradni. Azért a kikötőnél elbámultak, mikor -magas alakját a partra kiugrani látták. Az üdvözlő kiáltásokra, a -köszöntésekre nem felelt, lehorgasztott fővel, lassu léptekkel -hazament.</p> -<p>Mindenki tudta, hogy a Roynen-családban baj történt. S az -asszonyok csoportba verődve, a ház felé indultak. Bizonyos -távolságra megálltak s vártak.</p> -<p>Nemsokára aztán megtudták, hogy mi baj van. A hamburgi kikötőben -egy lezuhanó árbocz leterítette a kisebbik fiut s most súlyosan -betegen hozzák haza a bárkán. Az idősebbik fiú előresietett, hogy -édesanyját előkészítse.</p> -<p>A tengerésznek és halászembernek anyja erősszívű asszony. -Mindennap imádkozik férjéért, fiaiért s bizik az erős Istenben, ki -a vihartól korbácsolt tengeren ép úgy őrködik az emberek fölött, -mint a biztos, mozdulatlan szárazföldön.</p> -<p>A Roynen fiú megcsókolta anyját és hugát s előadta a dolgot. És -akkor az asszonyok onnan kivülről látták, hogy Roynenné meggyújt -két gyertyát, előveszi fekete nagy imádságos könyvét és -imádkozik.</p> -<p>Nem sírt.</p> -<p>Összekulcsolt kézzel térdel mellette egyik oldalt a fiú, a másik -oldalt a leány.</p> -<p>Ezeknek a szeme is könytelen. Jól látják az asszonyok, a kik -közelebb huzódnak a házhoz s összetett kézzel szintén áhitatba -merülnek.</p> -<p>De a homályban, az egyik virágzó fa alatt, zokogás hallatszik. -Rozáli sir, a szép kis Rozáli, a kisebbik Roynen fiú titkos -menyasszonya. S a fa, mintha vele sirna, csöndesen hullatja rá -virágait a lanyha esti szellőben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Oh, ő nem tud parancsolni ifjú szivének.</p> -<p>Roynenné befejezi az imádságot, megcsókolja könyvét, -megcsókolják a gyerekek is. Aztán bejönnek az öreg asszonyok és -biztatják, hogy hátha már azóta jobban is van a fiú.</p> -<p>Bemegy az öreg Baljon is és vigasztalja. Bemegy Derry is, -átkarolja és megcsókolja az öregasszonyt. Aztán apja nyakába esik, -hosszan-hosszan átölelve tartja és ritkás, szürke haját -csókolgatja. Oh, érzi, mélyen érzi, hogy vígasztalni kell azokat, a -kiknek halottjuk van.</p> -<p>Baljonék aludni térnek a kerti házba. És Friderika hallja -távolról a tenger egyforma hullámcsapásait… és úgy hangzik ez a zaj -a fülébe, mintha valami közeledő hajó evezőcsapása volna…</p> -<p>Igen, érzi, tudja: a halál közeledik a sziget felé. Fekete hajón -ül és hozza az ifjú Roynent.</p> -<p>Sokáig elgondolkozva üldögélt szobájában. Egy pár bogár beröpült -az ablakon, bele egyenesen a gyertyalángba. Elégve, nagyot -koppanva, élettelenül hullott a földre. Kint a fákon álmukban -csicseregtek a madarak. Valahol a messzeségből tompán búgott ide -egy gőzhajó kürtje… De Derry az éjszaka különböző hangjain -keresztül is hallotta az evezők egyforma csapását.</p> -<p>Másnap késő délután az egész zandvorthi nép a kikötőben volt és -várta a Roynenék bárkáját. Köd nem volt, de ólomszínű felhők -borították az eget, mely észak felé piszkos kékes-sárga volt. A -tenger háta folyton borzongott, tarajos, tajtékos volt s néha -egy-egy hullám, mintha üldözték volna, nagyot szökelve csapott föl -a partra. Minden arra mutatott, hogy vihar készül. Egy kis csúcson -állt a biró és messzelátóval kémlelte a tengert. Egyszerre látták, -hogy összecsukja a csövet s lejön a nép közé.</p> -<p>Roynenné ránézett. Az öreg ember vállára tette kezét s szóla: -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Roynenné s ti gyerekek, menjetek haza, huzzátok föl a fekete -ruhátokat.</p> -<p>Megállt.</p> -<p>– Jön a bárka, – folytatta halkan, – s az árboczán fekete zászló -leng.</p> -<p>Az öregasszony elfordult s fia nyakába borult. Nem tört ki -belőle semmi hang, de testének rángatózása mutatta, hogy zokog.</p> -<p>És a szegény nyomorultak lassan hazafelé baktattak, hogy -illendően gyászba öltözködhessenek.</p> -<p>És a hullámok hátán nemsokára megjelent a bárka a fekete -zászlóval és Friderika kitágult szemekkel, remegő testével egy -fához támaszkodva nézett rá. A parton álló öregek levették -kalapjukat, az asszonyok összekulcsolt kézzel csendesen -imádkoztak.</p> -<p>Már azt is lehetett látni, hogy a bárkán egy fekete koporsó van… -Már azt is látták, hogy az ősz Roynen a koporsó mögött térdel s -valami könyvet olvas. Bizonyosan a bibliát.</p> -<p>A falu kápolnájának kis harangja megcsendült.</p> -<p>A bárka kikötött és a férfiak vállukra vették a koporsót és -vitték a Roynen-ház felé. És az asszonyok és leányok és gyermekek -utána mentek és a part, a kikötő üres lett… csak Friderika állt ott -és nézte a feketezászlós hajót.</p> -<p>A halál hajóját. Ezen jött és most vár, várja azt, a kin a sor -van, hogy a nagy fekete kapun áthaladjon.</p> -<p>Virágos ravatalon fekszik az ifjú Roynen; a gyertyák sárga fénye -mellett, villogó hajósszekerczével őrt áll mellette két agg halász, -a falubeli asszonyok pedig fölváltva, hangosan imádkoznak.</p> -<p>Baljon nem engedte oda leányát, sietve elvonult vele a kerti -házba, lefektette, megcsókolta, gondosan betakarta és maga is -lefeküdt.</p> -<p>A leány felült az ágyban és figyelt. Az eső kezdett zuhogni -odakint, a szél rázta a fákat, a ház pattogott és recsegett.</p> -<div class="figcenter" style="width: 427px;"><a href= -"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt="– Jön a bárka…" -title="– Jön a bárka…" /></a> -<p class="caption">– Jön a bárka…</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Derry kinyitotta az ablakot és figyelt. Az elemek harczának -zaján keresztül éles kiáltásokat hallott. Talán a tenger fölött -csapongó viharmadarak kiáltásait? Talán az erdő záporvert -szárnyasainak jajgatásait? Ki tudja, hogy a vihar szavából, a -háborgó tenger mélyéből, a fölkorbácsolt erdő sötétségéből miféle -szellemek szólnak az emberhez?</p> -<p>A leány remegő kézzel öltözködni kezdett. A hajó, a hajó, ott -áll üresen a parton és utasára vár. Talán a sötét hajós kiált hozzá -az éjszakából, hogy siessen. Fehér ruhába öltözködik, mintha -esküvőre menne. Hajába virágot fon, keblére bokrétát tűz. Aztán -lassan fölkúszik az alacsony ablakra s ott habozva megáll. Az -éjjeli lámpás bús világánál még egy pillantást vet a szobára, majd -visszajön. Levelet vesz elő a zsebből, megcsókolja, s beleteszi az -asztalon levő imádságos könyvbe. Azután, mintha hirtelen világos -pillanata támadna, leborul apja szobájának küszöbére és -csókolgatja. A következő perczben kimászik az ablakon s a kert -hátsó kapuján át a kikötő felé fut. Az eső elállt, a felhők -szakadoznak. Megbotlik a kövekben elesik a fagyökerekben, fölugrik, -szalad tovább.</p> -<p>Ott áll a hajónál. A fekete zászló lebben az árboczon, mintha -üdvözletet intene. A Baljon-ház féltve őrzött drága virága -belegázol a vízbe s a csónakba kúszik. A hullámok nagyot rándítanak -a bárkán, de a kötél mindig visszarántja. Mintha a föld nem akarná -ereszteni. El veled, fájdalmak, szenvedések hitvány tanyája… Derry -előveszi kis kését s kétségbeesetten vagdalja a kötelet. Aztán -fölragad egy szekerczét s azzal vagdalja… Végre! A tenger fölkapja -a bárkát, a kötél szakad… s a hajó egy nagy lökéssel bent van a -tengerben, a homályban, a ködben… Kis Derryt viszi a halál hajója. -A tenger dörgése s az éji madarak sikoltásai kisérik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />XV.</h3> -</div> -<p>Simándy korán reggel fölkelt, lámpást gyújtott és tanuláshoz -látott. Az volt az ambicziója, hogy hollandus nyelven kollokváljon -s hetek óta keményen készült rá. A magyar és német stipendisták -közt erős versengés folyt minden téren. A sörivásban föltétlenül és -mindig a németek győztek. Most következett a hollandi nyelven való -kollokválás. Ez volt a döntő ütközet. A németek közül öten -készültek rá, magyar részen csak Simándy; Puskás Gábor, bármily -élénken óhajtotta is a nemzet diadalát, ez elől a harcz elől -félrevonult, mert az ő hollandus tudománya csak arra volt elég, -hogy a szomszédos öreg trafikos kisasszonynak vidám perczeket -szerezzen. A ki az idegenek közt legjobban kollokvált, az kapott a -kuratóriumtól egy elismerő diplomát s azonkívül ő mondhatta -nagypénteken, Dom-Kerkben, Utrecht első templomában, a -prédikácziót. Követte ezt husvétvasárnap diszebéd Valeton úrnál, a -győztes tiszteletére. Mindez nagy kitüntetés volt és Simándy -dagadni érezte a keblét, ha a diadal elkövetkezendő napjaira -gondolt.</p> -<p>Fázott egy kicsit, azért fölállt és begyújtott a kandallóba. -Aztán az ablakhoz ment és a folyékony, piszkos, opálszínű reggelt -nézte. Elkomorodott. Rémítő elhagyottnak érezte magát, fáradt is -volt a sok tanulástól, meg a hideg is borzongatta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Csengetett és a teáját kérte. Az öreg cseléd egy levelet is -hozott be vele. Rendőr hozta, – úgymond. – Rendőr? Pali kiváncsian -bontotta föl. Maga a rendőrfőnök kérte őt benne, hogy látogassa -meg.</p> -<p>Kilencz óra tájban Pali fölment. Az előszobában a jelentéssel -érkezett tisztek egész csapatja várakozott, de mikor megmondta, -hogy kicsoda, azonnal bevezették a rendőrfőhöz, a ki erőteljes, -magas, de nyájasképű öreg ember volt. Helylyel kinálta -Simándyt.</p> -<p>– Ön Simándy Pál?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Stipendiummal itt tanuló magyar teológus?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Tudomása van önnek arról, hogy Baljon Friderika kisasszony -meghalt?</p> -<p>– Meghalt? – s a fiú fölugrott székéről.</p> -<p>– Meg. Három nap előtt. Nem is sejtette?</p> -<p>– Nem is álmodtam róla, uram.</p> -<p>– Pedig önnek is van köze a dologhoz, mert a kisasszony semmit -se hagyott hátra, csupán egy levelet önhöz.</p> -<p>– Hozzám?</p> -<p>– Önhöz. Figyeljen ide…</p> -<p>– Meghalt!… – suttogta Pali s lerogyott a székre.</p> -<p>– Baljon úr és leánya a zandvorthi szigeten voltak… Három nap -előtt, éjjel, a kisasszony otthagyta apját s mint a kutatások -kiderítették, egy csónakban kiment a viharos Zuiderseere…</p> -<p>– Meghalt!… mormogott magában Pali.</p> -<p>– Az apa kétségbeesett kutatásokat indított. A csónakot meg is -találták, a partra vetve, a kisasszony, úgy látszik, a vízbe ugrott -s holttestét a hajnali erős áramlat a Zuiderseeből az -Északi-tengerbe sodorta… Baljon úr nagy jutalmat tűzött ki annak, a -ki a holttestet megtalálja… Ő maga az éjjel haza jött s egyenesen -hozzám sietett a hátrahagyott levéllel, megkérve, mint régi -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> barátját, hogy e levél s ön útján tudjam -meg a valót… Ő nem akar önnel találkozni.</p> -<p>– Nem akar? – hebegte Pali gépiesen.</p> -<p>– Nagyon meg van törve. Haja és szakálla hófehér lett három nap -alatt… Íme a levél…</p> -<p>Az az, ez Derry írása. Erős betűkkel van a boritékra írva: -<i>Paul Szimandy</i>.</p> -<p>Pali kezében remegett a levél a karjai erőtlenül hanyatlottak -le. Nem merte föltépni. Vajjon micsoda titkot rejteget számára? -Vére hevesen lüktetett, homlokán verejtékcsöppök jelentek meg.</p> -<p>Végre feltörte és olvasta, a mint következik:</p> -<p><i>Keletről jöttél, mint a nap, fényt és melegséget árasztottál -reám.</i></p> -<p><i>Nem vetted észre, óh, miért nem vetted észre a kis virágot, -mely utadon nyilt.</i></p> -<p><i>Oh, miért jöttél ködös hazámba, hol oly boldog voltam… miért -léptél atyám házába, hol engem úgy szerettek…</i></p> -<p><i>S ha már jöttél, miért nem vittél magaddal erős karjaid közt, -dobogó sziveden napkeletre…</i></p> -<p><i>Ah, oly örömest mentem volna veled… itt hagytam volna a -házat, melyben bölcsőm ringott, itt hagytam volna jó atyámat, -elhagytam volna édesanyámat és behúnyt szemmel követtelek volna. S -a szemem nem ejtett volna könnyet, a búcsuzáskor száraz maradt -volna, mert a te látásod foglalta volna el egészen.</i></p> -<p><i>De te nem szóltál s most mindennek vége.</i></p> -<p><i>Korán elhúnyt napom, Isten veled! Én most eltávozom magam; -kis Derryt nem látjátok többet. A fekete hajó vár a zúgó tengeren, -az éjszakából láthatatlan alakok kiáltanak felém, szólítanak, -hívnak. Isten veled. Gondolj rám, ha virágot szakítsz, gondolj rám, -ha a mennybolton tündökölni látod a csillagokat… Gondolj rám, ha -boldog lészsz… s ha boldogtalan lészsz, jusson eszedbe, hogy kis -Derry vár rád valahol, egy ismeretlen fehér országban… fehér -ruhában… a fején virág… kis Derry, a te menyasszonyod.</i> -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span></p> -<p>A fiú halálsápadt lett, vonásai szinte megmeredtek. Sokáig -mozdulatlanul ült a helyén… azután elfordúlt egy sötét zúg felé s -megtörölte két szemét… Kínos sóhajtás tört ki kebléből. Az ég felé -emelve rázta összekulcsolt kezét, de szó nem jött ki ajkán… Mit -tehet róla ő, szegény nyomorúlt, hogy a vak sors ily kegyetlen -játékra választotta ki.</p> -<p>A rendőrfő jó darabig nem háborgatta. Végre odament hozzá, -átkarolta a nyakát és gyöngéden szólt:</p> -<p>– Nos, édes fiam, nyilatkozzék.</p> -<p>Pali odaadta neki a levelet. Az öreg úr figyelmesen olvasta.</p> -<p>– Szegény kis gyerek, – mormogta, – s önnek sejtelme se volt -róla?</p> -<p>Pali tompán felelt:</p> -<p>– Az én érzelmeim, uram, mást illetnek… nekem menyasszonyom van -otthon… pap vagyok és férfi, adott szavam kétszeresen köt…</p> -<p>– S ő ezt nyilván tudta?</p> -<p>– Valószinüleg megtudta. De ha szabad volnék is, hogy mertem -volna én, földhöz ragadt szegény ember, jött-ment idegen, szememet -Baljon Friderikára fölemelni? – Suttogva tette hozzá:</p> -<p>– Istenem, Istenem, milyen szerencsétlenség. Mondja, uram, az -égre kérem, mondja meg, mit tegyek?</p> -<p>– Semmit, itt nem lehet tenni semmit… De ne járjon Baljonékhoz, -nehogy arra a szerencsétlen gyermekre emlékeztesse őket.</p> -<p>Pali izgatottan járkált föl s alá.</p> -<p>– Ne kérhessek bocsánatot attól a jó öreg embertől, azoktól a -lágyszívű asszonyságoktól? Oh, én uram, én Istenem, miféle sötét -hatalmak űzik itt velünk játékukat!…</p> -<p>A rendőrfő visszaadta neki a levelet.</p> -<p>– Uram, édes jó uram, mondja meg Baljon úrnak… mondja meg -Baljonnénak… de mit mondjon <span class="pagenum"><a name="Page_96" -id="Page_96">-96-</a></span> meg? Mit mondjon meg?… Jobb lesz ne -szóljon semmit…</p> -<p>Meghajtotta magát és kitámolygott a szobából… A feje szédült, -egy párszor a falnak kellett támaszkodnia, mert úgy érezte, hogy -elesik… Bántotta az utczai lárma s a mellette hullámzó mindennapi -élet, közömbös és ismeretlen embertömegével… Futott haza, hogy -egyedül legyen, de megrettent, mikor homályos szobájába lépett s a -csendesség körülfogta… Oly élénken, oly rokonszenvvel, oly -fájdalommal gondolt a szőke kis Derryre, hogy folyton maga előtt -látta… S a csendesség halk susogással beszélt hozzá: <i>Te vagy az -oka halálának, te ölted meg, téged vádol a tenger fenekéről s ha -nem volna köztetek az Oczeán ezer láb mély tömege, jajkiáltása, -vádja szétszaggatná a füledet, megtépné a lelkedet…</i></p> -<p>Ah, rettentő mikor a csendesség beszélni kezd.</p> -<p>A szegény fiú mint egy kínpadra vont bűnös vonaglott.</p> -<p>Ekkor toppant be Gábor.</p> -<p>– Pali, tudod mi a hír?</p> -<p>Csak ekkor vette észre barátja arczának elváltozását.</p> -<p>– Mi bajod, fiam? Beteg vagy?</p> -<p>Pali megfogta a kezét és átölelte a nyakát. Végre egy jó barátot -lát! Csillapulni kezdett. Nyugalma lassan visszatért.</p> -<p>– Ülj le, Gábor, jó hogy jöttél, nagyon rossz perczeim -voltak.</p> -<p>– Tudod, mi a hir?</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Baljon Derry…</p> -<p>– Igen, az.</p> -<p>– A tengerbe veszett. A szivaros kisasszony mondta, hogy az -ujságban van. Ne menjünk Baljonékhoz kondoleálni?</p> -<p>Pali ijedten nézett rá. <span class="pagenum"><a name="Page_97" -id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>– Nem!</p> -<p>– Borzasztó, hogy ilyen véletlen szerencsétlenségek -történhetnek… Képzelem ennek a boldogtalan családnak a zilált lelki -állapotát… Egész életük föl van dúlva.</p> -<p>Pali feje keblére hanyatlott.</p> -<p>– Legalább egy koszorút szentelhetnék emlékének.</p> -<p>Pali fölemelte a fejét.</p> -<p>– Igen, azt fogjuk tenni.</p> -<p>– De hová?</p> -<p>– Az idegenben meghaltak síremlékére.</p> -<p>– Igazad van.</p> -<p>S a két fiú összeszedte a legszebb virágokat, koszorúba fonta s -ezzel elzarándokolt az utrechti temetőnek egy platánuszok által -bekerített szomorú terére… Ezen áll egy obeliszk-formájú síremlék, -azoknak szentelve, a kik messze hazájuktól, idegenben haltak meg s -kiknek csontjai tán a tengerfenék korállsziklái közt, a borneói -őserdőkben, vagy valamely gyarmati város helyőrségi temetőjében -nyugszanak. Nézzétek az emlék talpazatán a temérdek koszorút: e kis -nép szerteszét küldi fiait a nagyvilágba s majdnem minden család -sirat valakit, a kiről azt sem tudja, hogy hol van eltemetve. -Nézzétek a fekete asszony-csoportokat, melyek napról-napra -körülállják az obeliszket s könnypatakkal áldoznak szeretteik -emlékének… A két magyar fiú is ide tette le virágait, a kis -hollandi leány édes emlékére gondolva… S mikor őszinte, nyílt, -becsületes tekintetüket elhomályosította a kitörő könny, kis Derry -tán megérezte ezt lent a víz rettentő birodalmának moherdői alatt… -vagy fent, a csillagok tiszta világában… a mérhetetlenségben… a -mindenségben… az Istenség ölén. <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />XVI.</h3> -</div> -<p>Puskás Gábor, a ki úgy nézett föl Simándy Pálra, mint egy -félistenre, virágvasárnap után való kedden összes hollandus -barátaikat abba a tanterembe gyűjtötte, melyben a kollokválás volt. -Meg volt győződve róla, hogy Pali fényesen fog vizsgázni s azt -akarta, hogy a magyar szellemi felsőbbség minél nagyobb közönség -előtt derüljön ki. S mikor Pali tényleg lefőzte német kollégáit s -Valeton úr neki a diplomát pár meleg szó kiséretében átnyújtotta, a -hollandus gyerekek rivalgásába Gábor oly mennydörgő szittya -éljeneket vegyített, mintha legalább is fél Erdély tüdejét akarná -kellőkép képviselni. A professzorok sorba kezet fogtak vele, a -hollandusok ölelgették, a németek savanyú képpel üdvözölték. Gábor -pedig úgy megszorongatta egy párszor, hogy még a bordái is ropogtak -bele. Azonnal megkapta a fölszólítást a nagypénteki prédikálásra s -a meghívást Valeton úr husvétvasárnapi ebédjére. Gábor karon -ragadta, kihurczolta a tömegből s kivitte a folyosóra.</p> -<p>– Gyere öreg, – mondá neki, – dicsőséged csak akkor teljes, ha -az egészet megírjuk Anikónak.</p> -<p>Pál sápadt, fáradt arczán az öröm derűje futott végig. Gyöngéden -megszorította figyelmes barátja kezét s felelt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– Igazad van. Kívüled csak egy lény van még, a ki ennek szívből -örül s ez Anikó.</p> -<p>Együtt siettek haza. Utközben Gábor megállt egy bolt előtt s -áldomás szempontjából egy üveg magyar bort vett, abból a -Hollandiában nagyon elterjedt fajtából, mely ezt a föliratot -viseli: Nullum vinum, nisi hungaricum.</p> -<p>Otthon levél várta őket, levél Bótai Rózától, a rendesen -levelező legöregebbik pap-leánytól, Bótai Barnához. S míg Gábor a -bort bontotta és poharakat szedett elő, Pali a levelet olvasta… -Egyszerre csak a fiú nagyot hördült, mintha egy hatalmas ütést -kapott volna, összeesett.</p> -<p>– Pali, Pali fiam, mi bajod? – kiáltott Gábor és odaugorva, nagy -kínnal a dívánra emelte.</p> -<p>Kiszaladt. A cselédet orvosért küldte, aztán berohant, föltépte -Pali ingét, vízzel locsolta a fejét, maszszirozta a mellét, levegőt -fújt a szájába… Simándy behúnyt szemmel feküdt ott s elkezdett -kínosan nyöszörögni, mintha valami rosszat álmodnék… Kezével -elhárító mozdulatokat tett, mintha rossz szellemek közelednének -feléje… Azután elkezdett egész testében reszketni, végre hirtelen -felült és tágra nyitott szemmel nézett körül.</p> -<p>– Pali, édes Palim, mi bajod? – esengett Gábor.</p> -<p>Pali a levélre mutatott és rekedten megszólalt:</p> -<p>– Vége mindennek. A halott értem jött a tenger fenekéről és -magával visz.</p> -<p>– Csillapodjál, fiam.</p> -<p>– Olvasd!</p> -<p>A levél így szólt:</p> -<div class="blockquot"> -<p><i>«Kedves öcsém</i></p> -<p><i>Mivel te olyan rövid, száraz leveleket irogatsz nekünk, én -nem tartottam szükségesnek, téged mindenről azonnal értesíteni. Azt -talán írtam, hogy Anikó Sepsi-Szent-Györgyön volt egy barátnéjánál -egy hónapig, hát</i> <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> <i>levelet kapok, hogy menjek le, mert -nagy újság van. Anikót nagy szerencse érte: egy ügyvéd, a kinek -földje meg szőllője is van, megkérte kezét. Tudom, Barna, te azt -mondod: Simándy. De mikor lesz az? Két év múlva, hat év múlva? -Mikor kap parókiát? És olyan parókiát, hogy megházasodhassék rá? -Apánk egészen vak, csak a karszékben ül és pipáz, a templomba -vezetnünk kell. A káplán a nyakunkon. Cselédet nem tarthatunk, mi -főzünk, mi söprünk, mi mosunk, de a káplán czipőjét nem fogjuk -puczolni, tudod! Torkig vagyok ezzel a nyomorúsággal, a foltos -ruhákkal, a koplalással, stóla semmi, a romániai pénzből a nép -nekünk semmit sem juttat. Szerelem? Az a regényekben van, nem -falusi szalmafödeles házak alatt. Az ügyvéd engem is a házához -vesz, apánkat is kisegíti a nyomorúságból. Anikó az ostoba, egy -darabig sírt, de a fejébe vertem, hogy ezzel tartozik a -családjának. Csak nem akar ő is vén leány maradni, mint mi? Mert -Simándyra ugyan várhat itéletnapig, tudja Isten, ki után szaladgál -a külső országokban. Lám, Barna, te se jösz haza, pedig tudod, hogy -életünk sora milyen nehéz és férfi kell itthon… Anikó végre azt -mondta, hogy te mondd meg, mit csináljon, neked szót fogad… Most -már, Barna, te tőled függ szerencsénk. Édes apánk is remegve várja -véleményedet. Vigyázz jól, mit mondasz… tekintsd koldusmódra -tengődő családodat. Ez az Anikó is itt hervad már a várakozásban -meg a nélkülözésben. Ha visszautasítod a kérőt, én nem tudom, mit -csinálok magammal. Okos fiú vagy, Simándyt előkészítheted, nem -szeretheti az se olyan nagyon Anikót…»</i></p> -</div> -<p>… Igy folyt a kegyetlen vénlány levele tovább, hol panaszkodva, -hol fenyegetőzve, hol rimánkodva, s Gábor szemei előtt végre -összefolytak a betük. A szív hangja nem volt benne, csak az önzés -vad kitörése. Ő maga sohse szeretett senkit, s ha szeretett: a -balsors elfagyasztotta reményeit, csalódott, pártában maradt. -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> Azért aztán nem is ismerte el a -szerelem jogát. Ugráljon örömében az a kolduslány, hogy ilyen -szerencsét csinál. Az egész családját fölsegítheti vele.</p> -<p>Gábor eltakarta a szemét, becsületes jó szívét összeszorította a -fájdalom. Pali fölé hajolt, hátrasimította a haját és megcsókolta a -homlokát.</p> -<p>Az orvos belépett. Lázt konstatált, Simándyt ágyba fektette. -Gábor odaült az ágyához, s nem mozdult el többet onnan.</p> -<p>És a beteg megszólalt. Forró keze rátapadt Gábor karjára, -odahajolt hozzá és miközben szemei csodálatosan fénylettek, mintha -egy idegen lélek nézett volna ki rajtuk, a fülébe suttogott -különös, összefüggéstelen dolgokat… arról a szőke lányról, a ki -feljött a tenger fenekéről és elválasztotta őt a barna lánytól.</p> -<p>Gábor megdermedt kezekkel facsarta a jégre rakott borogatást és -betakarta vele Pali lázas homlokát… Aztán csöndesen imádkozott… S -hűséges szemeiből nagy könnycseppek peregtek alá.</p> -<p>Nagycsütörtökön éjjel a beteg megcsillapodott. Láza csökkent s -pár órát nyugodtan aludt. Reggel felé hirtelen felült az ágyban, s -alig hallható hangon kérdezte:</p> -<p>– Micsoda nap van ma?</p> -<p>– Nagypéntek reggel.</p> -<p>– Fogj tollat, végy elő papirost, tintát, írjad. Vigyázz, Bótai -Barna kezével írj!</p> -<p>Gábor szó nélkül engedelmeskedett. Pali két kezébe temette -arczát, s lassu hangon diktálta:</p> -<div class="blockquot"> -<p><i>Kedves Róza!</i></p> -<p><i>Igazad van. Semmi kifogásom sincs az ellen, ha Anikó férjhez -megy…</i></p> -</div> -<p>Gábor fölnézett.</p> -<p>– Pali, nem ezt kellene…</p> -<p>A beteg türelmetlen mozdulatot tett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Hallgass! Az az Isten ujja, nem lehet másképp… Nem tehetek -mást… a végzet rám nehezedik… Golgotámat járom… Ird tovább!</p> -<p>És Gábor írta:</p> -<div class="blockquot"> -<p><i>Simándyt magamra vállalom, nem lesz semmi baj. Isten -veletek!</i></p> -<p class="right"><i>Szerető öcséd Barna.</i></p> -</div> -<p>– Megvan?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Csöngess. Hamar borítékba, czímezd meg és ajánlva küldd el a -postára!</p> -<p>– Édes fiam, gondold meg…</p> -<p>A beteg hevesen kiugrott az ágyból. Ugy megtántorodott, hogy az -asztalba kellett kapaszkodnia.</p> -<p>– Palim, édes Palim, az ég szerelmére, feküdjél vissza…</p> -<p>– Engedelmeskedel?</p> -<p>– Engedelmeskedem.</p> -<p>A beteg visszadőlt ágyába, a levél elment. Sokáig csend volt a -szobában. A távolban a Domkerk órája tompán verte a nyolczat.</p> -<p>– Gábor! Parancsolsz?</p> -<p>– Add elő az ünnepi ruhámat, a kucsmával és a palásttal…</p> -<p>– Megyek prédikálni az Ur Jézusról, a ki megváltott minket a -szenvedésektől… <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />XVII.</h3> -</div> -<p>A hatalmas, dupla oszlopsoros templom embermagasságig feketébe -volt vonva. Fekete szőnyegek borították a földet, a padokat, s -gyászfátyollal takarták be a szines üvegű ablakokat is, nehogy -egypár vidám napsugár zavarólag tolakodjék a komor nagypénteki -pompába.</p> -<p>A gyász szinébe öltözött embertömegek, ég felé emelt arczczal, -az orgona tompa búgása mellett, zsoltárokat énekeltek. És a hívők -egyesült fohászának ereje meglebegtette fönt az ablakokon a -gyászfátyolokat, s a boltozatról, a kupoláról dörgéssé erősödve -verődött vissza az énekhang. A levegő minden atómja rezgett, -remegett, s lassankint az atmoszféra szinte izzóvá lett.</p> -<p>Hirtelen mély csend támadt. Hosszú sorban bevonult a teológusok -serege, fölállt az Urasztala körül, s aztán hatalmas kardalban egy -régi, fájdalmas zsolozsmát zengett el, abból az időből, mikor őseik -Alba herczeg katonái elől mocsarak közé menekülve, titokban imádták -az Istent.</p> -<p>Simándy és Puskás a sekrestyében vártak.</p> -<p>– Pali, te sápadt vagy, lázad van és remegsz, – mondá aggódva -Puskás.</p> -<p>– Isten színe elé készülök.</p> -<p>Gábor megdöbbenve nézett rá. Simándy jóformán magánkívül volt. -Behunyt szemmel, előrehajolva figyelt az énekre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Egy öreg pap intett, Simándy fölment a szószékre, összetette a -kezét s lenézett a tömegre.</p> -<p>Kétezer arcz volt feléje fordulva. Barázdás arczú öregek, -rózsásképű fiatalok, az egyik mély áhitattal, a másik közönséges -kiváncsisággal. Forró lehelletük feléje csapott, tekintetük -egyenesen a szemére irányult, s mintha valamennyien unszolták -volna: Beszélj, beszélj, s vezess minket az imádság szárnyán Urunk, -Istenünk elé.</p> -<p>A kapukat becsukták, mély csend lett odalent és Istennek gyönge -szolgája, kitárva karjait, megtört hangon szóla:</p> -<p><i>Végigtekintek a hivők fekete tömegén és csupa idegen arcz néz -rám. Egy ismerős vonást nem látok sehol, nem ismerem életeteket, -szenvedéseiteket, örömeiteket, vágyaitokat. Nem tudom, hogy micsoda -bűnötöket imádkozzátok le, nem tudom, hogy micsoda óhajotok -beteljesüléseért könyörögtök… De óh, keresztény társaim, bizony -mondom nektek, jól tettétek, hogy Jézus Krisztus kínszenvedéseinek -és keresztrefeszítésének napján lelketek fájdalmát én rám, gyarló -ismeretlenre bíztátok, hogy az Úr zsámolya elé kalauzoljam.</i></p> -<p><i>Mert én a bánat testvére vagyok, fejemen töviskorona, -szivemben dárda.</i></p> -<p><i>Én tőlem a föld megtagadta melegét, a nap -világosságát.</i></p> -<p><i>Az én tavaszom téllé vált, az én szivem jéggé -dermedt.</i></p> -<p><i>Az én virágaim elhervadtak, az én ételeim méreggé -váltak.</i></p> -<p><i>Engem a földhöz immár nem fűz semmi, érzéketlenül állok itt, -mint az országúton az útmutató, de mint ez, mutatom az ösvényt az -örök élet kútfeje, minden bünök bocsánata: az Isten felé.</i></p> -<p><i>Jertek, ti anyák, kik egyetlen gyermeketek ravatala fölött -minden könnyeteket elsírtátok. Én megvigasztallak és veletek -imádkozom.</i></p> -<div class="figcenter" style="width: 417px;"><a href= -"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt="Simándy Pál." -title="Simándy Pál." /></a> -<p class="caption">Simándy Pál.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p><i>Jertek, ti tört szivek!</i></p> -<p><i>Jertek, ti szétzúzott remények!</i></p> -<p><i>Jertek, ti sírbafult illuziók!</i></p> -<p><i>Boruljunk le Isten egyszülött fia előtt, imádjuk őt, ki -megtanított bennünket békén tűrni szenvedéseinket.</i></p> -<p>A tömeg ámulva tekintett föl az ifjúra, a kinek hangja majd -élesen, majd búsan, zokogva, szívszaggatóan zúgott végig a sötét -boltívek alatt. S a szegények, a szenvedők, a nyomorultak kipirult -arczczal, lázas szemmel meredtek rá, mert mintha az ő panaszaik -találtak volna jajszavakat az ifjú ajakán.</p> -<p>Az ifjú fehér lett, mint a fal, aztán halkan így szólt:</p> -<p><i>Óh, ha a földi bánat örömmé válnék: de boldog lenne egyszerre -a világ!</i></p> -<p>Itt megingott, s csak ennyit tudott mondani: <i>Amen!</i></p> -<p>Azzal összeroskadt. Szemei lezárultak s hatalmas teste nagy -zuhanással bukott le a lépcsőn.</p> -<p>A lent állók rémülten hátráltak. A szószéken hirtelen megjelent -Valeton s elkezdé:</p> -<p>– Mi atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, -jőjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod…</p> -<p>– A tömeg vele imádkozott. Ekkor Puskás törte át magát ököllel a -presbitereken, letérdelt, fölszaggatta Simándy nyakán a ruhát.</p> -<p>– Még él! Segítsetek a sekrestyébe vinni. Orvost, orvost!</p> -<p>A sekrestyében már két orvos várt.</p> -<p>– Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, most és -mindörökké, amen! – zúgott be az imádság vége a templomból.</p> -<p>– Talán túléli a krizist! – mondták az orvosok.</p> -<p>S Gábor összetett kézzel, ég felé meredt tekintettel utána -mormogá:</p> -<p>– Tied az ország, a hatalom, a dicsőség… <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />XVIII.</h3> -</div> -<p>Megélt. De végkép lesoványodott, s magas termete meggörbült.</p> -<p>A csodaszép, friss hollandi tavasz, mely ennek az országnak -legremekebb évszaka, teljes pompájában állt már, mikor Pál Gábor -karján újra megjelent az utrechti sétatereken. Hallgatagon -járkáltak, élvezve a madarak dalát. Simándy egyáltalán nagyon -szótalan lett. Mikorra a kórházból kikerült, Gábor szép, napos, -háromszobás közös lakást vett föl, s odavonult be ő is, meg a -lábadozó is. Volt egy kis kertjük, tele illatozó orgonával, s a -kert egyik oldala egy csöndes grachtra nyilt, melyben halkan -locsogott folyton a víz.</p> -<p>Itt ült mindig Simándy, s a távolban úszó bárányfelhőket -nézegette. A multról nem beszélt soha, mintha teljesen elfelejtette -volna. Mikor betegsége után legelőször magához tért, úgy nézett -körül, mint az olyan ember, a ki sokáig volt víz alatt, s el van -bódulva. Ez a bódultsága, apatiája sokáig tartott, s az öntudat -lassan tért vissza beléje.</p> -<p>Összes tanárai meglátogatták, s a kuratórium nagyobb összeget -szavazott meg egészsége helyreállítására. A konyhára Gábor -felügyelt, jó, erősítő borokról is ő gondoskodott s úgy ápolta, -gondozta Palit, mintha az édesanyja lett volna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />XIX.</h3> -</div> -<p>Még Pali a kórházban feküdt, mikor megjött Bótai Róza levele -Anikó esküvőjéről, mely az egész családot boldoggá tette. Az önző -vénlány áradozott az örömtől és újra meg újra köszönte Barnának, -hogy nem gördített eléje akadályokat, <i>a fiatalok éretlen -szerelmeskedése miatt</i>.</p> -<p>Gábor dühösen rongyokra szaggatta és a szemétbe dobta a levelet, -melyről persze Pali előtt mélyen hallgatott.</p> -<p>Egyszer a beteg így szólt Gáborhoz:</p> -<p>– Te, küldöd a pénzt rendesen Bótaiéknak?</p> -<p>– Küldöm.</p> -<p>– S írod a leveleket is?</p> -<p>– Irom.</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>Arczán nem látszott semmi fölindulás. Csak mintha a hangja egy -kicsit remegett volna.</p> -<p>Egyszer újra megszólította Gábort:</p> -<p>– Különös, arra a halottra jobb szívvel gondolok, mint az -élőre.</p> -<p>– És miért mondtál te le az élőről?</p> -<p>– Meg kellett lenni. Derry akarta így. Mi történik azzal a -nyomorult családdal, ha az a leány még rám várt volna három-négy -évig? S ha elveszem, mi lesz? Egy halott állt volna köztünk… Lehet, -hogy boldogok lettünk volna, de nem hiszem, nem hiszem… -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>Arcza kipirult, nyitott szájjal, sebesen lélekzett.</p> -<p>– Az én életemnek vége, a balsors fűződött hozzám, mint a rabhoz -a bilincs. Az előtt álmomban szép, lombos székely erdőink közt -jártam, zúgásukon elandalodott a lelkem… most mindig a tengeren -járok, leszállok a mélybe, egyre mélyebbre, sötétebbre, s nézek, -tapogatok, kutatok, mintha valamit elvesztettem volna… a fülemben -pedig örökké a nagy vizek mormogását hallom…</p> -<p>Megtörölte a homlokát. Sokáig hallgatott, végre megszólalt:</p> -<p>– Vajjon férjhez ment-e már?</p> -<p>– Nem tudom… talán… azt hiszem igen.</p> -<p>Pali feje lassan keblére sülyedt.</p> -<p>– Azt hiszem, nem is szeretett. Gyerek volt még, szivében nem -szánthatott mély barázdát a szerelem. Rövid idő is betemette. Ez a -fátum. A ki engem szeret, elpusztul bele, a kit én szeretek, nem -lehet enyém.</p> -<p>Halkan beszélt, bús megadással, lemondással.</p> -<p>– Különben úgy se tart soká.</p> -<p>Gábor nyugtalanul nézett rá.</p> -<p>– Mit akarsz ezzel mondani?</p> -<p>– Semmit. Csak azt, hogy meg fogok halni nemsokára. Miért éljek? -Mi vár reám? Micsoda föladat érdekelheti, galvanizálhatja ezt az -összetört lelket? Semmi. Félreállok az útból, kilépek az előretörő -tömegből és lefekszem az árokba meghalni… Fontos ez? Hisz már csak -ennek a rongy testnek a haláláról, a gépezet megállításáról van -szó… dicsőbb részem már halott…</p> -<p>Mintha önmagának beszélt volna, rá se nézett Gáborra. A szegény -fiú félreállt, s csak nagy nehezen tudta visszafojtani a zokogást. -Oh, jól ösmerte már szegény Derry történetét, a szerepet, melyet -barátja a boldogtalan kis leány életében játszott. És erős esküt -tett, hogy ezentúl egy pillanatra se hagyja magára beteg barátját. -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Pünkösd közeledtével az orvosok egy Hamburg mellett levő -tengerparti szanatóriumot jelöltek ki, mint a mely a beteget végkép -meg fogja gyógyítani. Simándy szó nélkül beleegyezett, mikor eléje -terjesztették a dolgot s Gábor azonnal hozzáfogott az -előkészületekhez.</p> -<p>Az elutazás előtt való nap egy óra leforgása alatt Bótai nevére -két távirat érkezett. Az egyik jelentette, hogy az öreg nagyon -rosszul van, Barna jőjjön haza. A másik jelentete, hogy már késő, -az öreg meghalt.</p> -<p>És ekkor Gábor leült és egy hosszú levélben megírta Barna -halálát, az ő kegyes csalásukat, pénzküldésüket, Simándy -önfeláldozását, betegségét, mostani állapotát s intette a vénlányt, -hogy imádkozzanak ezért a fiúért, <i>a ki olyan hős, a ki olyan -szent és olyan boldogtalan!</i></p> -<p>Másnap Amsterdamból gőzhajón elutaztak Hamburgba.</p> -<p>Simándy a vizen nyugtalan lett. A hajó orrán állt s szeme a -messzeségbe mélyedt. Majd a tenger szinét fürkészte köröskörül. -Szeme fölvillant, ha valami fekete pontot pillantott meg a -távolban; de tüze kialudt, ha kiderült, hogy az hajó.</p> -<p>A nap elpihent a vérvörös hullámok közt. Feljött a hold és bűvös -világa elömlött a ringó végtelenségen. Gábor igyekezett az ebédlőbe -csalni barátját. De nem sikerült. Simándy leült s mereven maga elé -nézett. És suttogva kezdé:</p> -<p>– Hagyj békén, légy csöndesen. Most az ő birodalmában vagyunk. -És ő tudja ezt. Itt lebeg a víz szinén, vagy a holdsugárban… fehér -ruhában, a fehér ország királynéja…</p> -<p>Elhallgatott, lehunyta szemét s álmodozott, Gábor meg -virrasztott mellette.</p> -<p>A hajó befordult az Elba torkolatánál, s még sötét éjjel volt, -mikor Hamburg alatt, a nagy óczeánjáró gőzhajók közt horgonyt -vetett.</p> -<p>A szomszédban egy háromemeletes hajó pöfögött, <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> vastag -füstfelhők szikraözönnel vegyest tódultak ki kettős kéményéből. -Erősen fűtötték, útra készült. Simándy fejét a hajó korlátjára -hajtotta s teljesen mozdulatlanul volt.</p> -<p>Derengeni kezdett a szürkület. A hajóóriás belefújt sivító -kürtjébe. Simándy fölriadt álmából s körülnézett az idegen -világban.</p> -<p>– Hol vagyunk?</p> -<p>– A hamburgi kikötőben.</p> -<p>Keleten világosodott az ég. Kábító zörgéssel vonták föl a -készülődő hajó – a <i>Germania</i> – két óriási horgonyát. Az -árboczokon matrózok jelentek meg s a kötelet bontogatták. A kikötő -ébredni kezdett, vonatok robogtak be s indultak el, kis gőzösök -hasították a vizet, emberrajok jelentek meg a parton.</p> -<p>Rózsaszinű volt már az ég a keleti szemhatáron.</p> -<p>Még egyet búgott a <i>Germania</i> kürtje, s lassan elindult. -Kivándorlókat vitt, a harmadik födélzet, leghátul, tele volt -alakokkal, kik kalapot, kendőt lobogtattak az elhagyott szárazföld -felé.</p> -<p>És ekkor egyszerre, ott az Amerika felé induló hajón száz meg -száz torokból fölhangzott a zsoltár:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Te benned bíztunk eleitől -fogva,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Uram, téged tartottunk -hajlékunknak,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Mikor még semmi -hegyek sem voltanak,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Hogy még -sem ég, sem föld nem volt formálva,</i><br /></span> <span class= -"i0"><i>Te voltál és te vagy, erős Isten,</i><br /></span> -<span class="i0"><i>És te megmaradsz minden -időben.</i><br /></span></div> -</div> -<p>Egészen parasztosan, kezdetlegesen énekelték, hosszan elnyújtva, -mint odahaza. Az öreg emberek rekedt rikácsolása kihangzott az -alaptónusból: mintha megtört, kétségbeesett szivek sikoltottak -volna segítségért az Istenhez. Már a népet is látták, a -<i>Germania</i> egészen közel haladt el mellettük… Levett kalappal -álltak ott… Jóképű magyar alakok voltak, sok öreg ember -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> volt köztük szürkülő hajjal, ránczos -arczczal… Egy kemény munkában eltöltött élet keserű csalódásaival -mehettek új életet, új hazát keresni. Egy csomó asszony, ifjú, -gyerek állt ott az öregek körül s áhitatos arczát valamennyi a -mennyek felé tartva, buzgón énekelt… S az óriási hajó zakatolásán, -a kikötői élet dübörgésén keresztül repült a hajnalpiros ég felé a -tehetetlenek, a nyomorultak könyörgése.</p> -<p>Simándy fakó arczczal, tágra nyitott szemmel meredt rájuk.</p> -<p>– A kilenczvenedik zsoltár, – rebegte Gábor.</p> -<p>Egyszerre Simándy keble elkezdett hullámzani, arcza vonaglott, -eltorzult, s két szeméből kicsordult a könny forró patakja. Aztán -összekulcsolta, majd kitárta karjait, s a zokogástól elfulladt -hangon suttogta:</p> -<p>– Hitem, hazám kiált hozzám, nem hallod? Veszendő népem, -pusztuló hazám… óh! értelek, köszönöm Istenem az égi hangot!</p> -<p>Kelet felől teljes királyi pompájával emelkedett föl a nap, s -ragyogása elárasztotta a kikötő száz meg száz hajóját és nyüzsgő -életét. Simándy dagadó kebellel szívta magába a fényt.</p> -<p>– Oda nézz fiú! Világosság és melegség árad ránk keletről: ott a -mi hazánk! Ujra élek. Van már czélom, van már föladatom: haza -megyünk.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch2.png" alt="" title="" /><span class= -"smaller">MÁSODIK RÉSZ.</span><br /> -A HAVASOK KÖZT.</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>Kincses Kolozsvár fölött a nyári hajnal derengett, de kincstelen -lakói még mély álomban szenderegtek. A nagy piacz régi erdélyi -házai, melyekben sok ősi dalia utódja szendergett, egymásután -bontakoztak ki a homályból. Az egész téren csak két élő lény -mozgott, a két rendőr, kik a Nagy Gábor fogadója előtt sétáltak, -honnan a nyitott ablakon át muzsikaszó hangzott ki.</p> -<p>A két rendőr megállt és hallgatta a zenét.</p> -<p>– Mióta áll itt poszton, komám? – kérdé az egyik.</p> -<p>– Tizenegy óra óta.</p> -<p>– Hallott-e vaj egy magyar nótát azóta ezektől?</p> -<p>– Nem én, komám, egyet se.</p> -<p>– Én is ide ügyeltem a tulsó oldalról, de egy fiát se hallottam. -Csupa oláhosat meg németeset játszottak.</p> -<p>Csóválták egy darabig a fejüket.</p> -<p>– Nem volna jó beszólni hozzájuk?</p> -<p>– Minek?</p> -<p>– Hogy hát hagyják már abba, mert virrad.</p> -<p>– Nincs nekünk ahhoz, komám, semmi közünk. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> a mi -parancsunk, hogy vigyázzunk az oláhokra, hogy semmi bajuk se legyen -a mi népünk részéről.</p> -<p>– Igaz, szent igaz. De nekem mégis nagy örömem vóna, úgy tíz -hóstáti magyart közéjük ereszteni, lőcscsel…</p> -<p>– Én se bánnám, de ne feledjük, komám, hogy mi rendőrök vagyunk, -nem pedig polgárok.</p> -<p>… Nagy Gábor fogadójában a császárhoz intézett memorandum miatt -pörbe fogott románok mulattak. Folyt a pezsgő meg a konyak, gurult -a bukaresti arany, félművelt, durva külsejű papok ölelkeztek -bukaresti monoklis ügyvédekkel, kieresztett ingű, bőrtüszős falusi -bírákkal, tanítókkal s kisvárosi tyúkprókátorokkal. A mámor ült -valamennyinek az arczán, s néha egymást kézen fogva, a hegyi móczok -vad tánczát járták el. Egy kifestett arczú, sovány lány, valamelyik -prókátornak a lánya, járt legelül vadság dolgában. Rikoltozott, -öklével döngette az asztalt, s kibontott hajjal ugrándozott, míg a -többiek szilaj kiáltásokkal kísérték.</p> -<p>Lent, a terjedelmes, nyitott kocsiszin alatt, sok embert nem -engedett aludni ez a lárma. Az oda beállított szekereken hált -ugyanis egy csomó mezőségi és havasi református lelkész, a kik a -papszentelésre jöttek be. Többeket az ev. ref. kollégiumba -szállásoltak, a ki bírta, vendéglőbe szállt, de nagyrészüknek -bizony minden szállása a kurátor kocsija volt, melyen több napi -járóföldeket megtéve, bejöttek Kolozsvárra, hogy a papszentelést el -ne mulaszszák.</p> -<p>Hajnal felé egy fiatal dászkál egy hófehér hajú, pirosképű, öreg -református papot tuszkolt be az ajtón.</p> -<p>– Uraim! – kiáltott stentori hangon, – van szerencsém a -szomszédomat, a sárréti magyar papot bemutatni. Aszonta, nem tud -aludni a lármánktól, hát beinvitáltam egy pohár pezsgőre… Aszonta, -sohse ivott pezsgőt… Annál inkább kóstolja meg, mondám én… Ugy -elalszik tőle, hogy ágyúval lövöldözhetnek a füle mellett, még sem -ébred föl… <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Az öreg pap alázatosan mosolygott.</p> -<p>– Remélem, nem veszik tolakodásnak nagyságtok…</p> -<p>A társaság röhögött és a dászkál egy erős sörös poharat, -szinültig töltve pezsgővel, a markába nyomott. Az öreg figyelmesen -nézte a gyöngyöző italt, azután óvatosan megkóstolta és végül egy -hajtásra kiürítette.</p> -<p>Nagyot csettentett a nyelvével s szeme fölragyogott. A dászkál -intett társainak s a következő perczben újra teletöltötték az -öregnek a poharát.</p> -<p>– Oh, kérem, az urak nagyon kegyesek… Valóban, felséges egy -ital… Egészségükre…</p> -<p>És újra föl akarta hajtani. E perczben valaki fellökte az ajtót, -s megjelent Simándy Pál hatalmas alakja. Csak soványabb és -sápadtabb volt, s arczára komor ránczokat vont az élet. Ő is a -kocsiszínben aludt, s az oláhok mulatsága mint egy rossz álom -gyötörte. A kurátortól hallotta, hogy az öreg sárréti pap hova -ment, s utána sietett.</p> -<p>– Gábor bácsi, mit csinál? – szólt rá az öregre.</p> -<p>Az öreg összerezzent, mint egy torkoskodáson kapott gyerek.</p> -<p>– Hát, fiam, egy kis pezsgővel kináltak meg az urak, – -hebegte.</p> -<p>– Jőjjön, nem magyar embernek való hely ez. Nem látja, hogy -csúfot üznek a maga szerénységéből?</p> -<p>És karon ragadta. De a dászkál eléjük állt.</p> -<p>– Mi jogon viszi el a papunkat, ha egyszer itt jobban érzi -magát, mint a kocsiszínben?</p> -<p>A társaság vihogott. Simándy keble meg dagadt az indulattól. -Halkan szólt:</p> -<p>– Nagyon duzzadhatsz a bukaresti pénztől, hogy ilyen szemtelen -vagy, dászkál. Jőjjön, Gábor bácsi!</p> -<p>Az öreg egy fájó sóhajjal tette le a tele poharat, s lehajtott -fejjel ment ki az ajtón. Simándy végignézett a kompánián, s követte -az öreget, keményen bevágva maga után az ajtót.</p> -<p>Az oláhok tele torokkal a <i>Desteptate romane</i>t kezdték -<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> fújni, s ablakot, táblát berakattak, -mert már egészen világos volt odakint. A legnagyobb ordítozás -közepette nyilt az ajtó, s a híres oroszlánvadászó gróf zömök, erős -alakja jelent meg, fején tollas kalappal, kezében lovagló -korbácscsal, melynek csontnyelével megkopogtatta az asztalt.</p> -<p>A czigány egyszerre abbahagyta a zenét, az oláhok közt, a kik -mind ismerték a grófot, halotti csend lett.</p> -<p>A gróf intett, a primás odament.</p> -<p>– Hallottam, hogy egész éjjel egy magyar nótát se huztál.</p> -<p>– Nem parancsoltak, méltóságos úr.</p> -<p>– Komisz malaczbanda vagy, jegyezd meg, hogy Erdélyben többet -úrnak nem fogsz muzsikálni.</p> -<p>A czigány fehér lett, mint a fal. A gróf az oláhokhoz -fordult.</p> -<p>– Mozogjatok és pedig gyorsan, kifelé! Csak nem gondoljátok, -hogy veletek fogok tovább mulatni? Pista, – szólt az egyik -vadászához, – nyisd ki nekik az ajtót, a ki nem siet, azt lökd ki. -Vendéglős, magyar pezsgőt! János (ez volt a másik inas) szaladj a -Salamon bandájáért! Czigányok, nyissatok ablakot, aztán -kotródjatok!</p> -<p>Az oláhok és a czigányok szó nélkül elsompolyogtak. A gróf -Salamon bandáját a folyosóra állította, a hová a románok szobái -nyiltak, s reggelig huzatta nekik a Rákóczi-indulót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />II.</h3> -</div> -<p>– Simándy Pál kitünő bizonyítványokkal tért haza Utrechtből, a -hol mindenki sajnálta távozását, úgy a tanárai, mint a kollégái. De -ő nem tudott megmaradni, s nem engedett semmiféle marasztalásnak. -Nagy temető volt rá nézve Hollandia, itt vesztette el legjobb -barátját, s itt érte őt két pusztító vihar, mely szívvilágát -kietlenné tette, megdermesztette. Érezte, hogy a bús emlékek -folyton előtte lebegő képeinek révén lassan-lassan a melankólia, a -csüggedés lopódzik lelkébe, s akkor össze fog roskadni. Pedig nagy -föladatokat látott maga előtt lebegni s Isten rendelésének -tekintette, hogy elszakadt minden kedves kapocs, mely őt a földhöz -fűzte, a röghöz kötötte s immár kizárólagosan a két nagy ideálnak -szentelheti magát: a hitnek és a hazának.</p> -<p>Kolozsvárott tisztelgett a református püspöknél, a ki megnézte -bizonyítványait és szóla:</p> -<p>– Nem idevaló vagy te, fiam, neked Budapesten vagy egy más -magyarországi egyházkerületben volna a helyed. Hova tegyünk? Mit -csináljunk az ilyen tehetséggel és tudománynyal? Mi koldusok, -elhagyottak, szenvedők vagyunk.</p> -<p>– Minél nehezebb küzdelem vár rám, méltóságos úr, annál -örömestebb szentelem magam neki. Leszek a koldusok papja, az -elhagyottak támasza, a szenvedők vigasztalója. <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>A püspök figyelmesen ránézett.</p> -<p>– Jól beszélsz, fiam, de nem ismered a züllést odakint. Ha majd -az élet beléd vágja tigriskarmait, másként fogsz gondolkodni és -tetterőd megtörik.</p> -<p>Az ifju mélyet sóhajtott.</p> -<p>– Az élet már szétmarczangolt engem, én rám már nem várhat -szenvedés.</p> -<p>– Ne beszélj így, fiatal vagy, bár homlokodon egypár ráncz s -arczodon néhány keserű vonás mutatja, hogy gondolkoztál és -szenvedtél már…</p> -<p>Az inas belépett, jelenteni, hogy a magyar-garabói presbitérium -küldöttei visszajöttek a válaszért.</p> -<p>– Ez is egy fejetlen egyház. Templomukat a híres Bod Péter -építette, s nem kapnak bele papot.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert senki se megy oda nyomorogni. Szét fognak zülleni, s a -templomot becsukhatjuk, a régi, híres kálvinista templomot…</p> -<p>Simándy hirtelen elhatározással szólt:</p> -<p>– Elmegyek én.</p> -<p>A püspök szánakozva ránézett.</p> -<p>– De ott be kell állnod parasztnak.</p> -<p>– Be fogok állni parasztnak.</p> -<p>– Magad fogsz aratni és kaszálni.</p> -<p>– Magam fogok aratni és kaszálni.</p> -<p>A püspök türelmetlen mozdulatot tett.</p> -<p>– Hadd el, itt fogsz maradni Kolozsvárott, egyelőre káplánnak és -hitoktatónak.</p> -<p>– Óh atyám, engedd meg, hogy elbujdossam a hegyek közé, s védjek -egy veszendő várat.</p> -<p>Hangjában annyi fájdalom rezgett, hogy a püspököt is -megindította.</p> -<p>– A hogy akarod, édes fiam. Kár érted, de talán igazad van… A -veszélyes pontokra kell a legkiválóbb katonákat küldeni… Jőjjenek -be a magyar-garabóiak!</p> -<p>Beléptek hárman, a kurátor és két presbiter. Tiszta <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> -külsejü, értelmes arczú magyar volt mind a három. A püspök -Simándyra mutatott.</p> -<p>– Itt a papjuk. Nagy tudományú, kitünően iskolázott ifjú ember, -örülhetnek, hogy megkaphatják.</p> -<p>A kurátor zavartan köhintett.</p> -<p>– A tiszteletes úr talán nem tudja, hogy miféle eklézsiába -kerül?</p> -<p>– Tudom, hogy nagyon szegény az eklézsia, – felelt Pál, – de ez -nem ok arra, hogy meghátráljak. Én nem olyan helyet keresek, a hol -nincs semmi baj, hanem olyant, a hol küzdeni, dolgozni, fáradni -kell.</p> -<p>Most már a fejét vakarta a kurátor.</p> -<p>– Isten éltesse, tiszteletes úr, és tartsa meg a jó szándékában, -de nekem mégis meg kell mondani a dolgot, instálom, úgy, a hogy -van. A kepe, a pap része nálunk nem a huszadik, hanem minden -harminczadik kalangya a gabonából. Lukma nincs, mert borunk nem -terem. Stóla nincs, mert az oláh pap a mi hiveinket ingyen -kiszolgálja, így hát a mi papunk is kénytelen vele. Készpénzfizetés -semmi, aztán vannak földek, de nincs hozzá ingyen-napszám… Vagyunk -pedig össze-vissza százhusz lélek… Aztán bizony az iskolát is a -tiszteletes úrnak kellene elvégezni.</p> -<p>– Rendben van. Mikor foglalhatom el a helyemet? – szólt -Simándy.</p> -<p>A kurátor bámulva nézett hol rá, hol a püspökre.</p> -<p>– Hát eljönne a tiszteletes úr? Mi csak azért jöttünk, hogy -legalább valami földhöz ragadt kostát kapjunk, ha már a papjaink -elszöknek… Nem is hittük, hogy ilyen szerencsésen járjunk… No, lesz -öröm Magyar-Garabón… Rövidesen megválasztjuk mi, tiszteletes -úr.</p> -<p>– Addig pedig itt maradsz, fiam, mellettem, – szólt a -püspök.</p> -<p>A kurátor pedig addig somfordált, a míg el nem kapta Pali kezét -és meg nem csókolta. Pali rászólt, hogy ő ezt csak az asszonyoknak -és gyerekeknek engedi meg, mire a kurátor visszafelelt: -<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Instálom, tiszteletes úr, nem úgy van az. A ki pap, az pap. Az -oláh papnak még a ruháját is csókolják nálunk. Nem akarjuk, hogy a -nép őt nagyobb embernek tartsa, mint a tiszteletes urat.</p> -<p>És Palinak meg kellett engednie, hogy a presbiterek is szépen -kezet csókoljanak neki.</p> -<p>Aztán sietve elmentek, hogy az örömhírt hazavigyék és a -papválasztást megtartsák. Így lett Simándy Pál pap Magyar-Garabón, -a görgényi havasok közt. <span class="pagenum"><a name="Page_120" -id="Page_120">-120-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />III.</h3> -</div> -<p>Simándy Pál tudta, hogy mit cselekszik, mikor a magyar-garabóiak -meghívását habozás nélkül elfogadta. Erdélyi fiú volt. Hunyad -vármegyében született s ott töltötte gyerekéveit, a mi annyit tesz, -hogy a régi dicsőség képei, emlékei már legzsengébb korában -bevésődtek lelkébe. Ő, a késő ivadék, már romok közt jött a -világra. A szétzüllött magyarság romjai közt. Látott régi magyar -templomokat oláh kézen, vagy becsukva, körülötte ölmagas dudvával. -Látott üresen álló nemesi udvarházakat, melyeknek tégláiból az oláh -parasztok építettek kunyhót maguknak. Hegytetőkön sokszor -elborongott középkori várak romjai közt, hol egykoron a magyar -vitézek álltak őrt a falon, vigyázva a messzeterülő völgyeket… -Százával, ezrével látott magyar tipusú, magyar nevű parasztokat, -kik elvesztették őseik nyelvét, őseik vallását, s lelke kínosan -vonaglott, mikor látta, hogy e tömegek immár idegen eszme, idegen -nemzet szolgálatába hajtották erejüket, s magyar öntudatuknak -utolsó szikrája is kihamvadt bennük.</p> -<p>S a mint nőtt-nőtt, lelkébe nőtt egy bús kép, a szomorú, a -beteg, a szenvedő Erdélyről. S ez a kép megelevenedett, s feléje -kiáltott azon a hajnalon, a hamburgi kikötőben, a bujdosó magyarok -ajkairól. Széttört lelkébe új erő, új élet, új czél költözött, s -most boldog megelégedés töltötte el, mikor egy olyan szörnyű -szegény <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> helyre, haldokló nép közé jutott. Ugy -érezte magát, mint az afrikai vadonba induló missionárius… -apostolnak érezte magát, a ki a pogány Róma légiói és -czivilizácziója ellen indul, mezitláb, fegyvertelen kézzel… s lelke -fölmagasztosult e gondolatra.</p> -<p>A papság sorrendje az, hogy mikor valaki elvégezte a teológiát, -leteszi a lelkészi vizsgát, aztán elmegy káplánkodni, s közben, ha -megürül egy hely, pályázik és várja a jó eklézsiát. Simándynak -tehát nem kellett soká várni; de az is bizonyos, hogy mindenki -összecsapta a kezét, mikor meghallotta, hogy odamegy. Puskás Gábor -pedig a legélénkebb szemrehányásokkal illette. Simándy szomorú -mosolylyal hallgatta s végre igy felelt:</p> -<p>– A beszédedből azt látom, hogy te igen kiváló férfinak és -kitünő papnak tartasz engem.</p> -<p>– A legkitünőbbnek a mi generácziónkból.</p> -<p>– Nos, tudod, hogy a súlyos betegséghez a legelső egyetemi -orvos-tanárt hívják. Vedd úgy, hogy én nagyon súlyos beteghez -megyek.</p> -<p>… Ugy beszélte meg a hivekkel, hogy papszentelésre Benedek Péter -kurátor uram bejön szekéren, s ő mindjárt kimegy vele -Magyar-Garabóra. És a mint a szekér beállt a Nagy Gábor fogadójának -kocsiszíne alá, Simándy azonnal odaköltözködött, a többi szegény -pap közé, a kik az ünnepélyre bejöttek.</p> -<p>Fényes, napsugaras reggel volt, az ódon város utczái közé a -Szamos völgyéből s a havasokról csak úgy dőlt be a kábító -virágillat. Az utcza tele volt néppel, félvad, hosszú hajú, -bocskoros alakokkal, kik tanítóik és papjaik vezetése alatt -sorakoztak Nagy Gábor vendéglőjétől a régi erdélyi országgyűlések -puszta, rideg külsejű házáig, melyben a törvényszék a -memorandumpört tárgyalta. Szép, szálas csendőrlegények sétálgattak -a tömegben, puskájuk végén villogott a szurony. E külföldi pénzen -ide behurczolt jámbor és tudatlan nép, melynek sejtelme se volt -arról, hogy ő mit keres <span class="pagenum"><a name="Page_122" -id="Page_122">-122-</a></span> itt, levett süveggel, alázatosan -tért ki a félelmes megjelenésű csendőrök elől.</p> -<p>Egyszerre csak megkondultak az öreg református templom -harangjai, s a püspök lakásából a papok fekete tömege vonult át az -egyházba. Elül az óriási termetű püspök, magyar kucsmában, -selyempalástja körülölelte egész testét. Azután az esperesek, majd -a fölszentelendő papok s végül a kolozsvári teológusok. A templom -nyitott kapuján kihangzott az orgona búgása s a hivek zsoltáréneke. -Egy perczre elhalt az utcza lármája, miközben a lassan uszó fekete -tutaj eltünt a kapu torkában. Két nagy dördüléssel bevágódtak a -kapu szárnyai, a világ zaja, a szenvedély, a gyűlölet, a bosszú, az -árulás kint rekedt… Az ifjú papok ott álltak, Istenük előtt.</p> -<p>A teológusok kara elénekelt egy szomorú dalt… aztán a szószéken -megjelent a püspök és imádkozott. Simándy ott állt az első sorban -és égő tekintetét ráfüggesztette. Mint a kiszáradt föld a májusi -esőt, úgy szomjazta a főpap ajkáról az igét. És a püspök dörgő -hangja betöltötte a legtávolabbi zugokat is, de nem töltötte be a -legközelebbi sziveket se… Szép, papos imádság volt, melyet el lehet -imádkozni az utrechti dómban is… és Pali érezte, hogy itt hiányzik -valami…</p> -<p>– Szetreászka! Szetreászka! dördült meg odakint bömbölve ezer -meg ezer ajkról.</p> -<p>A komédiások odakint most vonultak biráik elé… A püspök odabent -imádkozott tovább… És Pali maga előtt látta a durva tömeget… a -gyűlölettől villogó szemeket, melyeknek vad sortüze közt az imént -elvonultak… s lángoló tekintetét az imádkozó főpapra emelve, -bensejében könyörgött: nyisd ki, óh, főpap-atyám, szemedet és lásd -meg ezt a dühös tengert, mely szigetünket ostromolja… Halld meg -bősz ordítását… erről beszélj nekünk, gyönge csónakosoknak, kik -kiszállandók vagyunk az óczeánra… <span class="pagenum"><a name= -"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p> -<p>Csönd lett odakint, a szertartás folyt idebent. A püspök után a -szószékre lépett az öreg falusi pap, a ki egész életét a hegyek -közt, küzdelemben töltötte… Az életnek késő őszét taposta már s így -tapasztalatainak érett gyümölcsét nyújthatta a pályájuk kezdetén -álló ifjaknak.</p> -<p>És beszélt az ifjú papokhoz, szolgatársaihoz az Urban.</p> -<p>És elmondta, hogy a jó papnak föladata tanítani, nemcsak a -templomban, a szószéken, hanem kint az életben példájával is. Sűrűn -czitálta Pál apostol leveleit. Hivatkozott az Idvezítőre, a ki -nemcsak hirdette, hanem gyakorolta is a szeretetet és az -alázatosságot. Nemcsak hirdette az Atya akaratát, hanem életével be -is töltötte azt.</p> -<p>… A templom ablakai szinte megzörrentek a kint kavargó oláh -parasztok ordításától. Egy vörös czingulusos hirhedt protopópa -haladt végig köztük, áldást osztogatva…</p> -<p>Az öreg pap pedig száraz hangon figyelmeztette a papokat, hogy a -tanításhoz tudomány és buzgóság is szükséges, mert a ki másokat -tanítani akar, annak a tudást nem lehet nélkülöznie. Az iskola csak -a tudás alapköveit tette le. Tanulják különösen a bibliát, mely nem -emberektől, de Istentől vagyon, nem elmuló, de örökkévaló.</p> -<p>… Az utczán trombitaszó harsant meg. Egy szakasz huszár vonult -végig, kivont karddal. A lovak patkói dübörögtek a kövezeten… -Simándy kábultan, fáradtan nézett körül. Ugy érezte, hogy mindjárt -a kötélhez rohan s félreveri a harangot… aztán megrázza két vállát -az öreg papnak és a fülébe kiáltja: «Ébredj, atyám és ébredjetek ti -mind, óh, keresztyén társaim! Nem halljátok vakmerő ellenségeink -tombolását? Nagy veszedelem fenyeget bennünket, ha nem lesz meg -bennünk az első apostolok és vértanúk lelke, akkor végünk van! -Hajónk összetöredezik és elsülyed. Nélkülözések <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> meg ne -törjenek, fáradtságot ne ismerjünk, éjt és napot olvaszszunk össze, -hogy szétszórt híveinket összegyüjthessük s a magunk lelkének -lángját beléjük leheljük. Világosítsd meg, óh, hatalmas Isten, az -általunk követendő utat, mert sötétben botorkálunk s veszendőbe -megy az evangyéliomi vallás!»</p> -<p>Végigsimította forró homlokát, s körülnézett. Szája és nyelve -száraz volt, mintha csakugyan szónokolt volna… de nem, ő nem szólt -semmit, a szószékről még mindig az öreg pap monoton hangja -recsegett. Most már teljesen elvont okoskodásokba merült és Simándy -csüggedten hajtotta le fejét…</p> -<p>Az ifjú papok elhelyezkedtek az Urasztala körül. Az esperesek -mindegyike egy-egy ifju pap fejére tette a kezét s a püspök olvasta -az áldást…</p> -<p>Az öreg harang újra megkondult, a kapuk kitárultak s a fekete -menet vonult vissza a püspök házába. És találkoztak egy másik -menettel: fülsiketítő kiáltások közt tértek vissza a vádlottak -vendéglőjükbe. S a vendéglő előtt összeállva, a bukaresti -fotográfus lefényképezte a mártirokat. Az egyik oláh pap kérésére -még a csendőrök is sziveskedtek mögéjök állni, föltüzött -szuronynyal. Így nagyobb lesz a hatás Bukarestben s jobban fizet a -liga. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />IV.</h3> -</div> -<p>Ott volt tehát Magyar-Garabón, a havasok közt, Bod Péter, a -híres tudós református pap eklézsiájában. Mikor a kurátor kocsiján -a hegytetőre érkezett, s az öreg ostorával lemutatott a völgybe, -hogy nézze: az ott Garabó, Pál levette kalapját, s az éghez -fohászkodott. Nem azért fohászkodott, hogy a Mindenható adjon neki -türelmet, erőt és kitartást, mert hisz érezte, hogy ezek a -tulajdonságok meglesznek benne, hanem hálát adott azért, hogy az -élet zugó zaját, ezer örvényeit maga mögött hagyhatta. S ime, -megérkezett hátralevő éveinek, remeteségének helyére. A magas -hegyeket hatalmas tölgyerdő borította, a tisztavizű erek csöndes -zúgással csurogtak le mindenfelől a völgybe, hogy ott patakká -erősödve szakadjanak le a messze sikságok folyóiba.</p> -<p>Az erdő fái bólintgatva zúgtak, a mezők virágai hajladoztak, a -nagy kukoriczások is remegve száraz zörgést hallattak: az egész -völgy mintha a hegytetőről alászálló, feketeruhás, sápadt ifjú -megérkezését tárgyalta volna suttogva, összedugott fejjel. S az -ifjú szinte összerezzent, mikor a sűrűből hirtelen éles, gúnyos -nevetés csendült meg: a vad gerle nyers kaczagása. Egy perczre -mintha elsötétedett volna előtte a völgy, egy kis szivszorongást is -érzett. De hamar vége volt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>S a patak mellett huzódott a falu, végig az egész völgyön. -Szalmafödeles viskókból állt az egész, alacsony, földhöz lapult -viskókból, melyek mintha azért huzódtak volna így össze, csakhogy a -hatalmasok valahogy észre ne vegyék létezésüket és ne -foglalkozzanak velük. A házak körül kukoriczaföldek voltak; a hol -egy kis szabad tér volt, ott kukoriczát lehetett látni: ez itt a -népnek legfőbb kincse, a mindennapi kenyere; s mesébe való nagy -dolognak tartják azt a legendát, hogy vannak olyan dúsgazdag -emberek is, a kik a kukoriczát csak a disznaikkal etetik meg. Ott -tehát a disznó van olyan úr, mint errefelé az ember.</p> -<p>A patak egyik partján, magas dombon, állt a kétszáz éves -református templom, tornya tetején a csillagos buzogánynyal. -Csakhogy mikor küszöbét a külföldi akadémiákon tanult Bod Péter -taposta, még akkor e völgyben magyarul dicsérték az Istent, s az -ide látszó várhegyről lefelé kanyargó úton Bethlen Kata zöldruhás -csatlósai és apródjai száguldoztak. A templom kőfallal volt -kerítve, udvara ölmagas fű, gyom, dudva, az ajtót a rozsdás -kulcscsal alig lehetett kinyitni. Bent az ablakok csupa pókháló, -egy-két tábla ki is volt törve, az Urasztalán ujjmagas por, a -toronyban bagolycsalád. A tető lyukain, de sokszor becsoroghatott -az eső, látszott a helye a vakolatukat hullató falakon, a -kőkoczkákkal kirakott földön. A padokat is a szú kezdte már rágni. -Vigasztalan szomorú kép volt, s az öreg parasztok, a kik papjukkal -az első utat oda megtették, lehajtott fejjel állták körül Pált.</p> -<p>– Ne csüggedjetek, keresztyén társaim, a templom elpusztul, -romlik, de él a hit és új fénybe borítja e kopott, komor falakat. -Ha az Isten megsegít, majd lassankint a templomunkat is -kijavítjuk.</p> -<p>Benedek, az öreg kurátor, a fejét csóválta szomorúan.</p> -<p>– Szépen beszél, tiszteletes uram, de majd megunja a kínlódást, -ha látja, hogy a magunk erejére vagyunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> hagyva, -s a magunk ereje milyen gyönge… Voltak itt már nagyon kemény papok… -de papolni is, tanítani is, meg parasztmunkát is végezni: ezt nem -birta egy se.</p> -<p>– Majd én elbirom.</p> -<p>– Éppen félesztendeje, hogy az utolsó papunk elhagyott… Azóta -zárva van a templom, csak az én házamnál volt vasárnap egy kis -imádkozás, bibliaolvasás, zsoltáréneklés… ezekkel az öreg -emberekkel… Mert úgy tessék venni, hogy ezekből, meg egypár -asszonyból áll az eklézsia… Ezek a maguk gazdái, van valamicskéjük, -a többi zsellérember, napszámos, pásztor. Oláh módra él, hun itthon -van, hun nincs itthon, a hegyek közt csatangol, fát vág… azokra mi -nem számíthatunk.</p> -<p>– Majd összeszedjük újra. Csak hirdessétek ki mindenfelé, hogy a -garabói pap megjött, a templom kapui kitárultak s várják a hiveket -a könyörgésre.</p> -<p>Egy nagyon öreg ember lépett elő a csoportból.</p> -<p>– Instálom alássan, tiszteletes úr, estefelé jár, meghúzhatom a -harangot? Ez majd elviszi a hirét a völgyben, hogy megjött a -papunk.</p> -<p>– Kend a harangozó?</p> -<p>– Én vagyok, instálom. Két harangunk van: egyik hívja az -eleveneket, másik kiséri a halottakat. De bizony alig-alig akad -dolgom. A mi hiveink is odaát járnak harangoztatásért, mert itt -ritkán van pap.</p> -<p>– Hova odaát?</p> -<p>– Az oláh paphoz.</p> -<p>Kimentek a templom elé. És egyszer csak fejük felett megkondult -a harang, bim-bam-bim-bam. És a hivek áhítattal levették süvegüket -és Pali észrevette, hogy egypáran, ó-hitű ritus szerint, keresztet -vetnek magukra. A falu utczája megnépesedett. Asszonyok jöttek ki a -kapu elé, sokan megindultak a templomdombra.</p> -<p>A harangozás véget ért s ekkor Pali a tömeghez fordult: -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Miért vetettetek keresztet magatokra?</p> -<p>– Instálom, keresztények vagyunk mink is, – szólt egy asszony, – -s ezt külsőleg is kell vallani. Így tanítja a pópa.</p> -<p>Egy másik asszony hozzátette:</p> -<p>– Ugyis azt mondják rólunk az oláhok, instálom, hogy pogányok -vagyunk, mert még a templomunkon sincs kereszt.</p> -<p>Pali lehorgasztotta a fejét. Az egyszerű emberek, a kik -körülállották, nem sejtették, hogy micsoda vihar dul keblében. Ugy -érezte magát, mint a hadvezér, a ki észreveszi, hogy az ellenség -már egypár fontos pozicziót elfoglalt. Közben odajárultak eléje -mind és kezet csókoltak neki. És ő nem szólt ellene semmit, mert -látta, hogy örömet okoz vele a népnek.</p> -<p>Lementek mind a parókiára. És útközben Benedek kurátor uram -lassú hangon beszélgetett hozzá:</p> -<p>– Bocsásson meg, tiszteletes úr, ha szólok, de én is végeztem -két iskolát Enyeden, tudok valamit. Én mondom, hogy a papságot -kétszer kell megtanulni. Először a teológián, aztán elülről kell -kezdeni a parókián. Nem úgy van ám itt, a hogy a könyvekből -tanulják, meg a hogy a püspök úr gondolja. Az oláh csókolhatja a -papja kezét, ruháját, a feszületet, a szent képeit, a temploma -oltárját, meg a temploma földjét is. S minden ilyen csók után -könnyebben érzi magát, mert azt hiszi, hogy Istennek tetsző -cselekedetet mívelt. A népünk ezt látja, megszokja… aztán kezdi -irigyelni, mert azt hiszi, hogy az oláh könnyebben jut Istenéhez, -több módja van bűneinek bocsánatára…</p> -<p>Az öreg ember elhallgatott.</p> -<p>– Mit akar ezzel mondani, kurátor uram?</p> -<p>Az öreg zavartan köhintett.</p> -<p>– Én nem akarok semmit se mondani, de úgy olvastam, hogy Kinában -a hittérítők kinaiasan viselkednek, ruházkodnak, fésülködnek… Azt -hiszem…</p> -<p>Ujra elhallgatott. Pál megértette. A tapasztalt öreg -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> azt akarta kifejezni, hogy a magyar -papnak is idomulnia kell itt a helyi szokásokhoz, különben nem -állja ki a versenyt az oláhokkal.</p> -<p>Pali föltekintett az égre. Az ég tiszta volt és fényes, mert a -hegyek mögül a nap sugarai még odaverődtek. Aztán letekintett a -völgybe, hol már a házak a földdel, a mezők az erdővel összeolvadni -kezdtek az esthomályban. Megragadta az öreg ember kezét.</p> -<p>– Benedek uram, nézzen föl, a fényes Mindenségbe. A mi hitünk, -menten minden földi salaktól, odaemeli a lelket, az egy igaz -Istenhez. Meghalhatok, belepusztulhatok, de én csak az ő imádását -hirdetem, tisztán, egyszerűen, az evangyéliomi hit tanai szerint, a -hogy őseinktől örökül kaptuk. Nézzen oda le, a földi sötétségbe: -innen akarom fölemelni népemet a világosságba. Isten engem úgy -segéljen!</p> -<p>– Amen! – felelt rá a kurátor, a ki csodálattal szegezte szemét -az ifjú papra.</p> -<p>A parókiához érkeztek. Ódon, vastagfalu, hulladozó, cseréppel -födött ház volt ez, széles tornáczczal. Előtte egy kis tisztás, -azon két diófa állt. Tulajdonképp udvara nem is volt, mert a házat -teljesen kukoriczás vette körül. A ház háta mögött mély vízmosás -tátongott, melynek partját ölmagas dudva borította. Kietlen, -elhagyott hely volt ez, mély szomorúság ömlött el rajta, s Pál maga -is megdöbbent, mikor legelőször szemtől-szembe állt leendő -otthonával.</p> -<p>Az asszonyok ekkor már mind elmaradtak onnan. Pál megkérdezte az -okát. A kurátor zavartan köhintett.</p> -<p>– Nem mernek idejönni a Salamonar miatt.</p> -<p>– Salamonar? Mi az?</p> -<p>– Instálom, errefelé úgy hivják a garabonczás diákot.</p> -<p>– De hát mi köze annak az én házamhoz?</p> -<p>– Azt tartják a faluban, hogy éjjel rendesen itt hál a -Salamonar. Nyegru Lázár hushagyó kedden, éjjel tizenkét órakor -hallotta, mikor a bagoly hétszer <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> huhogott a parókia -kéményén. Ez a huhogás izenet volt a prikulicsoknak…</p> -<p>– Mi az a prikulics?</p> -<p>– Instálom, a prikulics gonosz szellem, a mely vagy emberi, vagy -állati alakban él a földön és pusztít bennünket.</p> -<p>– És kigyelmed hiszi ezeket a meséket?</p> -<p>– Én nem hiszem, de… de ne tessék elárulni a feleségemnek.</p> -<p>– Hát az asszony hiszi?</p> -<p>– Az asszonyok mind hiszik.</p> -<p>És az öreg kurátor hangjában mély szomorúság rezgett. Simándy -szédülni érezte fejét. Mintha feneketlen mélység tárult volna föl -szemei előtt. Már egészen este volt. Az ég már csak nyugat felé -volt világos. Simándy sóvár, fájdalmas tekintetet vetett oda: -mintha ott tünt volna el a hit. Aztán tekintete visszahullott a -földre, s rémülten meredt bele az alaktalan sötétségbe: ez meg a -babona.</p> -<p>A férfiak is lassankint eloszladoztak, csak még a kurátor volt -hátra, a ki vacsorára és hálásra hivta a papot, mert a parókiát -csak tegnap meszelték és rosszul esnék benne az alvás. De Pali nem -fogadta el, nehogy akadjon valaki, a ki azt mondja, hogy tán a -garaboncziás diáktól fél.</p> -<p>Miután kurátoréknál elfogyasztotta tejből és fekete kenyérből -álló egyszerű vacsoráját, fölment a házába és gyertyát gyujtott. -Első éjszakáját volt itt töltendő. Az egész ház két alacsony -szobából állott, középen volt a konyha, nyitott nagy tűzhelylyel, -fölötte a kémény füstös torka tátongott. A külső szoba butorzata -volt: ágy, faliszekrény, asztal, falócza, két szék, padlója -keményre taposott agyag, padmalya mestergerendás. Ágyát már -megvetette napközben a kurátorné; két nagy ládája még -kipakolatlanul állott. Az egyikben ruhaneműi, a másikban könyvei, -képei, emléktárgyai állottak. Fölnyitotta az utóbbinak a födelét, s -elkezdett <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> kirakodni. Ott volt utrechti tanárainak -arczképe, hollandi és angol aczélmetszetek régi mesterek képeiről, -albumok, tele külföldi városok képeivel, az utrechti teológiai -fakultás fotografiája… És egyszerre csak keze lehanyatlott… egy -perczig mozdulatlanul nézett maga elé… ott feküdt előtte Bótai -Anikó fakó arczképe, melyet hajdan Utrechtben kapott Bótai -Barnabástól.</p> -<p>Hajdan! Úgy van, hajdan. De régen is volt az már, édes Istenem, -mintha századok homályán kellene fáradt tekintetének áttörnie, hogy -addig az időig érjen, a mikor az utrechti kocsmában hallgatták -hárman az éjszaki szél üvöltését… És akkor ez a leány közelebb volt -hozzá, mint most, mikor egy ország levegőjét szívják… Vajjon mit -csinál? Boldog-e? Gondol-e még rá?… S a leány emléke elemi erővel -rohanta meg, arcza, hajának szine, hangja, utolsó ruhája, melyet -búcsuzáskor viselt, minden-minden egyszerre eszébe jutott e -pillanatban, mikor új otthonának rendezéséhez fogott. Ha ő itt -volna, ha ő most itt volna! Bizonyosan a konyhában sürögne s a -vacsorára sülő krumplit piszkálná… be-beszaladna, s a tűztől -kipirult arczát eléje tartva, meginstálná az édes urát, hogy rakja -már el a sok bolond könyvet az asztalról, hadd terítsen.</p> -<p>… Eh, ostoba! Hát ide hozhatnád azt a leányt? Két szájat erre a -kolduskenyérre?</p> -<p>… Ide? Hisz nem is jött volna ám akkor ide ő se. Maga a püspök -megmondta, hogy rá fényes jövő vár, csak türelem.</p> -<p>Remegő kézzel megsimította homlokát, s bevágta a láda tetejét. -Ime, első este gondolatban már dezertált innen. Szégyen, szégyen -rád, te hitvány, gyönge lélek… álmodni jöttél te erre a helyre?</p> -<p>A gyertya lángja meglobbant, az ablak megzörrent, a nyitott -kéményben irgalmatlan sivítással dudálni kezdett a szél. Pali -kiment a ház elé; távoli villámlások <span class="pagenum"><a name= -"Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> hasították az eget és -tompa dördülések jelentették, hogy vihar közeledik. Pali gondosan -bezárta ablakait, ajtaját, imádkozott és lefeküdt. Csak azt -hallotta még, hogy az oláh templomban félreverik a harangokat: a -vihar elé harangoztak; aztán elaludt.</p> -<p>És nem hiába mondják az álmot a halál szelíd testvérének: ez a -szelíd testvér elvezette őt ahhoz a leányhoz, a ki a zord testvér -karjai közt pihent. Mint mikor egy öreg ember ifjukorát álmodja -vissza, oly kellemes érzéssel álmodta meg Pál hollandi életének -képeit. Csupa szép és kedves jelenet vonult el az álmodó előtt, -valamennyiben ott állt Derry hosszú aranyhajával, s hamvas, -gömbölyű, gyermeteg arczának édes mosolyával. Előtte állott az -egész hollandi család, barátságos meleg otthonában, nyájas, vidám -arczczal… Változik a kép. Ők Puskással mennek Baljonékhoz ebédre, s -boldogan sietnek czéljuk felé. Végig a régi grachton, aztán a -fapiaczon, majd a Katalin-téren… és még nincsenek ott. Kis -sikátorokon rohannak át, mert hisz már nagy késésben vannak… száz -meg száz apró utczán, zugon haladnak keresztül és megint a -fapiaczon vannak… Itt tájékozzák magukat s újra elindulnak. -Egyszerre hosszú tehervonat robog el előttük, meg kell állniok… -aztán majd belerohannak egy csatorna vizébe, megint vissza kell -fordulniok. Fáradtan lihegnek. Beesteledik. Az utczák ködbe -borulnak, elnéptelenednek, a házak egyre összébb szorulnak… a -falhoz lapulva nagy kínnal kúsznak át a keskeny közökön. Pál -megáll, körülnéz, kiált, tapogat, Puskás nincs sehol. Rémülten -belekapaszkodik az esőcsatornába s felkúszik a háztetőre. Keze -vérzik, ruhája elrongyosodik: fent van. A köd elmaradt. A háztetők -ragyogó holdfényben úsznak. Az ott a dóm, az ott az érseki templom… -most már tudja az utat. S háztetőről háztetőre ugrálva, egyszerre -csak a Baljonék házán van. Üres. Az ablakok összetörve, kifordulva -sarkukból. Széltől űzött fehér ködfoszlányok gomolyognak végig -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> a szobákon. A kémények mellé huzódva -gazdátlan macskák sikoltoznak. A cserepek és a vakolat éles -zörejjel hullanak le a földre…</p> -<p>A meggyötört ifjú fölébredt. Homloka, teste csupa víz. Gyertyát -gyujt és hallgatózik. Kint tombol a vihar, szakad a zápor, s a -vízzel megtelt szakadékban a ház mögött mennydörögve rohan alá az -áradat… Istenem, ez a fehér ország királynéjának látogatása… A -tengerből szállt föl a fehér párával a felhőbe… a szél idehajtotta -a felhővel… s most itt ostromolja, veri, könnyeivel öntözi a házat, -mely megremeg a szenvedélytől, az indulattól… Ez az, ez az, Derry, -a ki eljött utána…</p> -<p>Kiugrik az ágyból, neki veti a hátát a falnak, s az ajtóra -szegezi tekintetét. Mintha azt várná, hogy egyszerre csak -fölpattan, s belép rajta a hollandi kis lány… Az oláh és a magyar -asszonyok pedig fölültek ágyukban és keresztet vetettek magukra. -Ime, a magyar pap kiüzte hajlékából a garabonczást, s az most a -prikulicsokat összeszedve, kitölti mérgét a falun. És sokan -szentelt vízzel hintették meg a küszöbüket, hogy ott megtörjön a -gonoszok ereje.</p> -<p>S a szegény fiú ott állt és nem tudott segíteni magán. Csak -mikor elcsöndesedett a zivatar s derengeni kezdett a hajnal, akkor -tért meg az ő nyugalma is. Fölment templomába, s két erős karját ég -felé emelve, az imádság szárnyán gyönge szívét is oda igyekezett -emelni.</p> -<p>Szegény tudós, bölcs ember, mit érsz a nagy eszeddel, a sok -tudományoddal… ott vagy, a hol a tudatlan paraszt a babonájával… -neked is megvannak gonosz szellemeid… multad rossz emlékei, melyek -följárnak hozzád, mint a pásztorhoz a prikulics, a dráku, a -Salamonar, a villi… csakhogy ő együgyű hókuszpókuszai mögé -elsánczolja magát és nyugodt, de te, mint a gályarab a tüzes -bélyegző nyomát, egész életedben hordod a lelkedbe égetett sebeket… -Óh, jaj neked, jaj az intelligens embernek! <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />V.</h3> -</div> -<p>A parókia tájáról a kurátor lesarlóztatta a füvet, gyomot, a -diófa alá egy nagy czölöpöt ütött, rá asztalt és melléje padot -csinált. Simándy ezalatt a második szobát a templomból áthordott -padokkal berendezte iskolának, s egy hét mulva már a maga kenyerén -élt. A konyhájába bevonult Sára néni, az eklézsia egyik régi -harangozójának özvegye, a ki eddig úgy kézen-közön, a jószívű -emberek portáján szépen eléldegélt. Ő lett a gazdasszony, főzött, -takarított, s közbe-közbe imádkozott. És alig gomolygott ki -harmadszor füst a parókia kéményén, ime megjelentek a fecskék, s -bár már másutt raktak fészket, ide jöttek a széles, száraz, -tornáczeresz alá, melyre még tavalyról emlékeztek, hogy a -legpompásabb, legbiztosabb hely az egész faluban. Egy reggelen mind -a tíz régi fecskefészket tele találta Simándy vidáman csicsergő, -kedves lakókkal, s ettől kezdve háza elvesztette sivár, embertelen -jellegét. S a falu lakói általában kedvező jelnek vették, hogy a -nagy tiszteletben álló madárkák siettek elfoglalni ősi helyüket s -áhitattal tekintettek a komoly, ifjú papra, a ki kiverte a -garaboncziást s vissza tudta hivni a fecskéket.</p> -<p>Egy vasárnapon a templomban hosszú fehérszakállu, ránczosképű -öreg embert vett észre, a ki a prédikáczióját nagy figyelemmel -hallgatta. A külföldi protestánsok <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> vallásosságáról, -hatalmáról és erejéről beszélt. Áttért aztán az erdélyi fejedelmek -korára és elmondta a hazai protestánsok küzdelmeit, szenvedéseit s -mai állapotát. Hévvel, meggyőződéssel beszélt s hatalmas hangja -betöltötte a puszta templomot. Elmondta, hogyan rázta őt föl -közönbösségéből, mint egy égi szózat, Hamburgban a kivándorlók -zsoltáréneke. S ő haza sietett, ide a félreeső völgybe, hogy a -kevés számú hiveket összeszedje és megtartsa a nemzetnek. Szép és -dicső dolog egy világbiró nagy nemzetet szolgálni, de mennyivel -magasztosabb, lekesítőbb föladat egy kis nemzetet szolgálni, -arczáról a munka verejtékét letörülni, sebeit bekötözni, s lelkét -Isten felé vezérelni. <i>Vegyétek úgy, keresztény társaim, hogy mi -itt egy régi magyar várnak utolsó ép bástyáját védelmezzük. -Tartsunk össze, szeressük egymást, vigyázzunk, őrködjünk, hogy az -ellenség erőt ne vegyen rajtunk.</i></p> -<p>Istentisztelet után az öreg emberekkel összeállt a templom -kapuja előtt, a falu dolgait megbeszélni, s minden egyes hivéről -adatokat szerezni.</p> -<p>– Vette észre, tiszteletes úr? – szólt a kurátor, – itt volt a -funtinelli remete.</p> -<p>– Ki az?</p> -<p>– Egy öreg birtokos úr, itt fent a havasok közt. Ritkán szokott -megjelenni. Úgy látszik, az új pap hirére jött le, mert református -ember. Emberkerülő, nem áll szóba senkivel, sok jót tesz, de a -köszönetet nem szivesen fogadja. Azt beszélik, a forradalomban -híres vitéz ember volt.</p> -<p>Mikor Pál haza ment, a funtinelli remete a diófa alatt a padon -várta. A másik diófához két mokány hegyi ló volt kötve.</p> -<p>– Üdvözöllek, öcsém, én Zalathnay Gábor vagyok.</p> -<p>Pali is bemutatta magát.</p> -<p>– A templomban voltam, meghallgattam a papolásodat. Nem vagy -közibénk való, nagyon tanult és okos vagy te Garabóra. Meg fogsz te -innen szökni, fiam. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>Pali szembe állt vele és ránézett.</p> -<p>– Olyannak ismert meg a beszédemből?</p> -<p>– Nem. A szíved helyén van és éreztem lelked forróságát. De -éppen ezért el fogsz itt senyvedni, mert neked nem ilyen környezet -való. Szivósságod elkopik, megtörik, lelked kipusztul, sivatag -lesz, lesülyedsz, köznapi fráter lész és akkor majd kereket -oldasz.</p> -<p>– Nem úgy, atyám, én készakarva választottam ezt a helyet. Az én -lelkemet összetörte a szenvedés, mielőtt idejöttem, s itt fog -megujhodni, megaczélozódni, összekalapálódni a küzdelemben.</p> -<p>Az öreg ránézett.</p> -<p>– Szenvedés? Gyermek, ne hivd ki magad ellen az eget. Mit tudsz -te a szenvedésről? Mit tud a patak pisztrángja a vizek -mélységeiről? Mit tud a veréb az ég végtelenségéről? Mit tudsz te -az élet örvényeiről? Nézz rám, ki pelyhes állal láttam karóra tűzve -apám fejét, láttam megbecstelenítve anyámat, nőmet s valamennyit -megölve, két édes, kis gagyogó fiammal együtt…</p> -<p>Pali megdöbbenve nézett rá, Zalathnay lehajtotta a fejét.</p> -<p>– Csudálkozol, hogy e szörnyű emlékekre se fakad könny a -szememben… Negyven éve annak… Elsirtam már minden könnyemet… De -előbb vérben fürödtem, a lázadók vérében… azután Funtinellibe -vonultam, ott kriptába tettem halottaimat és sirtam, sirtam, míg -könnyeim patakja el nem apadt. És lecsillapultam. És jó ember -lettem. És az Isten megáldott, mert az éj csendjében, mikor az álom -tündére szememre ereszkedik, visszalopja szívembe a régi -boldogságot… Álmomban minden éjjel két kis buksi fiammal játszom, a -medvebőrön hempergünk, orromat, fülemet ránczigálják… Csak néha -álmodom azt, hogy megdöbbenek: mert ime nekem olyan hosszú, hófehér -szakállam van, a fiaim meg mindig olyan kicsinyek <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> -maradnak… Istenem, mekkorák volnának már! Már unokákat ringatnék a -térdemen…</p> -<p>Zalathnay fölkelt, föl és alá járt. Végre megállt Pál előtt.</p> -<p>– Nem ezért jöttem. De az az érzés vett rajtam erőt, hogy neked -el kell mondanom mindent. Egy öreg szolgám nagy beteg, azt hiszem -haldoklik… rábirtam, hogy vegyen Urvacsorát. Hozol neki?</p> -<p>– Kötelességem.</p> -<p>– Ebédelj meg, aztán az én két lovamon megyünk. Én majd a -tarisznyából eszem.</p> -<p>Alig harangozták a delet, a remete és a pap lóra ültek és -nekivágtak a havasoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_138" -id="Page_138">-138-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />VI.</h3> -</div> -<p>Az éjjeli vihar után remek friss volt a levegő az erdőben. A -lovak vidám poroszkálással haladtak hegyre föl, völgybe le, -áttörtettek vízmosásokon, melyekben még zuhogott a víz, s a két -utitárs sokáig nem szólt egy szót sem egymáshoz.</p> -<p>Egy hegytetőn megálltak, lenyergeltek, Zalathnay füvet szedett -marokra és megcsutakolta az izzadt lovakat. Mindezt szó nélkül. -Szembe velük, a másik hegycsúcsról valami oláh pásztor botjára -támaszkodva nézett le a völgybe. Zalathnay rámutatott.</p> -<p>– Nézz oda, fiam. Az ott az oláh nép története. Századokon át -így néztek le biztos magasból a völgybe, hol azalatt a mi őseinket -az ellenség öldöste. S mikor a mi udvarházainkból kipusztultak a -lakók, akkor ők leszálltak a hegyekről, beültek a gazdátlan -birtokokba, s azt mondták, hogy övék az ország.</p> -<p>Ettől kezdve Zalathnay beszédesebb lett.</p> -<p>– Én nem vétettem soha senkinek. Mindenkivel jól bántam. Miért -bántottak engem? Miért irtották ki a családomat? Olyan emberek, a -kik csak jóban részesültek tőlem. Engem is csak egy magyar kocsisom -önfeláldozó hűsége mentett meg, az utolsó pillanatban. Bár ne -mentett volna meg! Nem tapadna annyi vér a kezemhez. Mert rettentő -boszút álltam. Mint boszuálló angyal dultam az oláhok közt… S az -Isten azt mérte rám büntetésül, hogy hosszúéletű legyek, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> minél későbben láthassam enyéimet ott -fent… Megálljunk! Itt pihenni fogunk.</p> -<p>Nemsokára egy tisztásra értek, melyen patak csörtetett végig. -Ott újra lenyergelték a lovakat és legelni bocsátották, aztán -lehevertek és vajaskenyeret, gyümölcsöt falatozva, friss havasi -forrásvizet ittak rá. Még két pipa is előkerült Zalathnay -iszákjából, füstölni kezdtek s hanyatt fekve, a kék eget nézték. -Zalathnay lassan a földre eresztette a pipáját és elaludt. Jó -sokáig aludt. Arcza kisimult és teljesen elvesztette komor -kifejezését. Simándy meghatva nézte. Hirtelen, átmenet nélkül -fölébredt és felült.</p> -<p>– Sokáig aludtam?</p> -<p>– Elég sokáig.</p> -<p>– Miért nem keltettél föl?</p> -<p>– Nem mertem. Arczán édes derű mutatkozott, s nekem az jutott -eszembe, hogy bizonyosan a kis fiaival játszik.</p> -<p>Zalathnay elfordította fejét s fölkelt.</p> -<p>– Gyere utánam.</p> -<p>A tisztás egy sarkára vezette, s a bokrokat félrehajtotta. Egy -sirdomb látszott kereszttel.</p> -<p>– Itt van eltemetve egy fiatal bécsi diák, a halálfejes -légióból.</p> -<p>Körüljárta a sirt, a mely tele volt vadvirággal.</p> -<p>– Különös idők, érthetetlen idők voltak azok. Egy idegen harczol -érettünk, a saját honfitársaink pedig föllázadnak ellenünk. Ez a -lelkes stájer vagy tiroli gyerek elesik a magyar szabadságért, az -oláh pedig, a ki velünk egy tálból eszik, dühödten, vérszomjasan -ellene tör. Hej, sok ilyen beszédes sirdomb van itt, szép -Erdélyországban, de az élők nem értik meg a halottak szavát… -Gyerünk!</p> -<p>Tovább lovagoltak, s most Simándy beszélt, elmondván születését, -neveltetését és iskoláztatását. A mint belemélyedt, hangja egyre -szakgatottabb lett s végre egészen eltompult. Zalathnay ránézett. -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>– Elég volt, fiam, ne folytasd. Emlékeiddel, látom, fájdalmaid -visszatérnek. Még fiatal vagy, vigasztalódni fogsz és boldog -leszel.</p> -<p>Rekedten felelt Simándy:</p> -<p>– Boldog leszek, remélem, de nem földi értelemben. Én a földtől, -a sártól, a rögtől elszakítottam magam, atyám, s csak isteni és -nemzeti hivatásomnak fogok élni… Jaj volna nekem, ha nem tudnék -elszakadni a földtől!…</p> -<p>Sokáig hallgatagon haladtak odább. Egyszerre csak egy fensíkra -értek, zab-, kukoricza- és krumpliföldek közé. Funtinellben voltak. -Beértek a faluba, a mely rongyos viskókból állott, temploma nem -volt. Csakhamar szemükbe tünt a kastély, Zalathnay háza. Egy -oldalon mély vízmosás, a többi oldalon magas kőfal vette körül. -Olyan volt, mint egy kis vár. Az egyik végén kápolna volt, ennek a -kriptájában aludták örök álmukat a Zalathnayak háromszáz esztendő -óta: ezek a hős és ingatag, cselszövő és szenvedélyes, vallásos és -tivornyázó, nagyeszű és félbolond, vad, marcona, de -utólérhetetlenül kedves erdélyi urak, kik a Kelet és Nyugat ott -lefolyt nagy harczában oly csodálatosan fönn tudták tartani -magukat, megőrizve annyira érdekes individualitásukat. Simándy -különös meghatottsággal nézett az oszlopos magas tornáczra, szinte -várta, hogy csatlósok, apródok futnak elő, megfogni a lovak -kantárszárát. Aztán tekintete Zalathnayra esett, fáradt alakjára, -ránczos arczára, ősz szakállára: ime a legvitézebb nemzetség utolsó -sarja, a kinek összes vágya csak az, hogy odategyék a kriptába, -ősei mellé… S akkor a ház pusztulásnak indul… köveit széthordják… s -bele költözik a bagoly, meg a denevér.</p> -<p>Az istállóból egy oláh kocsis futott elő a lovakért.</p> -<p>– A papnak a lovait is bekötöttem, nagyságos úr.</p> -<p>Zalathnay meglepetve nézett rá.</p> -<p>– Miféle papét?</p> -<p>– Az oláh papét, instálom. <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Hát az mit keres itt?</p> -<p>– Nem tudom, instálom, csak jött és fölment a beteghez.</p> -<p>– Ki engedte meg? – ordította Zalathnay elvörösödve.</p> -<p>– Instálom, Borka asszony tudja, – szólt a kocsis remegve és -elvezette a lovakat.</p> -<p>Zalathnay fölsietett a lépcsőn, Gábor utána. A tornáczon egy -félig parasztosan öltözködött öreg asszony jött eléje.</p> -<p>– Borka, ki rendelte ide az oláh papot?</p> -<p>– Maga a haldokló, instálom. Az ördög kínozza szegényt és -szeretné, ha kiüznék belőle. A haldokló kivánságát nem szabad -megtagadni, nagyságos úr.</p> -<p>– Hol az a pap?</p> -<p>– Most ölti fel a misemondó ruháját.</p> -<p>Zalathnay be akart rohanni, ekkor Pál megfogta a vállát.</p> -<p>– Vezessen a beteghez. Ne foglalkozzunk mással.</p> -<p>A ház tulsó oldalán volt a cselédek traktusa, odamentek és -beléptek a beteghez, a ki nagyon öreg ember volt.</p> -<p>– György szolgám, ismersz? – kérdé Zalathnay.</p> -<p>A cseléd intett, hogy ismeri.</p> -<p>– Nézd elhoztam a papunkat, hogy föladja neked az -Urvacsorát.</p> -<p>A cseléd Pálra nézett.</p> -<p>– Szenvedek, – nyöszörgé.</p> -<p>– Megfognak enyhülni kínjaid, figyelj Isten szolgájára.</p> -<p>Borka vánkost tett a beteg feje alá és félig felültette. A -nyitott ajtón lassankint több-több cseléd szivárgott be. A folyosón -is parasztok voltak, a kik letérdeltek, keresztet vetettek magukra -és mormogva imádkoztak.</p> -<p>Simándy magával hozott pakkjából elővette palástját, az -ütött-kopott kelyhet, bort töltött bele, s egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> tálczán -kenyeret szelt. A palástot magára vette, kezét összekulcsolta és -fohászkodott:</p> -<p><i>– Kegyelmes Isten! Téged óhajt és vár a nyomorúság terhe -alatt elalélt lélek! Jőjj, óh, jőjj, irgalom Istene, erősítsd és -vigasztald a te szegény, beteg szolgádat, Amen.</i></p> -<p>Itt a bibliát a kezébe vette, égre emelt tekintetét a betegre -sülyesztette, s így szólt:</p> -<p><i>– Keresztény társam! Ohajtottam, hogy mostani nyomorúságod -közepett az Úr szent vacsorájában részesülj és ezáltal lelki -vigaszt találj az Istennél. Ime, eljöttem hozzád, mint az én -Uramnak, a Jézusnak szolgája, a te óhajtásodra. Kivánom, hogy -legyen az Úr szent vacsorájában való részesülésed hitednek -erősítésére és a lelkednek megnyugtatására.</i></p> -<p><i>Jézus érettünk, bűnös emberekért halt meg a keresztfán és -mikor az ő halálát emlegetjük, ugyanakkor saját bűnös voltunkról is -meg kell emlékeznünk. Emlékezzél meg te is a Jézus kínos haláláról, -de emlékezzél meg egyszersmind arról is, hogy te is bűnös ember -vagy és neked is szükséged van az Isten bűnbocsátó kegyelmére. Jer -azért, emeld föl szivedet az Istenhez és imádkozzál.</i></p> -<p><i>Könyörülő Isten! a te szent fiad én érettem is szenvedett és -meghalt a keresztfán. Bocsásd meg, a mit életemben ellened és -törvényeid ellen vétettem, hogy ha betegágyamból a koporsóba -kellene is szállanom, lelkem hozzád mehessen, a Krisztus érdeme -által megtisztítva, ártatlanul.</i></p> -<p>A beteg merőn nézett a papra, lassan összetette kezeit és utána -mormogta az imádságot. Az imádság után a pap kihirdette a -bűnbocsánatot és így fejezte be:</p> -<p><i>– Az irgalmas Isten készítsen el szent lelke által és tegyen -szent fia asztalának méltó vendégévé, Amen!</i></p> -<p>Akkor a kehelylyel és a kenyérrel odalépett a beteghez, s e két -szín alatt kiszolgáltatta neki az Urvacsorát. A beteg ezalatt -nyugtalanul futkosó tekintettel az ura szemét kereste. De Zalathnay -nem nézett rá. Térdre roskadt és ő is fölvette az Urvacsorát. -Eszébe jutott, hogy mikor volt az ő házában utóljára magyar pap: a -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> mikor a kisebbik fiát keresztelték. És -két nagy könnycsepp gördült végig az arczán.</p> -<p>A pap halkan suttogta, miközben az Urvacsorát osztotta:</p> -<p><i>– Részesüljetek a Jézus megtöretett testének és kiontott -vérének jegyeiben, mint a bűnbocsánat és üdvösség igéretének -pecséteiben.</i></p> -<p>Azután emelt hangon így folytatta:</p> -<p><i>– Íme, szenvedő testvérem, megadta az Isten szíved -kívánságát, hogy részesülhettél a szent vacsorában. Oh, szolgáljon -ez hited erősítésére és lelked megnyugtatására, hogy béketűréssel -hordozd a rád mért szenvedést és nyugodt lélekkel várjad Isten -akaratának rajtad való beteljesedését akár az életre, akár a -halálra. Most pedig jer, emeld föl ismét szívedet az Istenhez és -imádkozzál:</i></p> -<p><i>– Jó Istenem, édes atyám! te vagy nekem egyedüli örökségem, -te benned nyugszik meg az én lelkem. Légy áldott, hogy a -nyomorúságban is velem vagy, vígasztalsz, bátorítasz és az -örökkévalóságba menetelre előkészítesz. Kész vagyok, uram, hozzád -menni, mihelyt akarod és Idvezítőmmel én is azt mondom, «legyen meg -a te akaratod», de míg e földön éltetsz, adj erőt a szenvedés -elhordozására, hogy ne zúgolódjam ellened. Mikor pedig elhozod -utolsó órámat, atyám! vedd magadhoz lelkemet és dicsőíts meg engem -te magadnál. Amen.</i></p> -<p>Itt a pap kis szünetet tartott, aztán kezdé:</p> -<p><i>Mi atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te -neved, legyen meg a te akaratod…</i></p> -<p>Itt a beteg szeme fölragyogott, keresztet vetett magára s oláhul -elmondta hangosan a Miatyánkot.</p> -<p>Simándy megvárta, míg szaggatott hangján végigdöczögött az -imádságon, akkor kiterjesztette föléje kezeit és elmondta az -áldást:</p> -<p><i>A jó Isten hallgassa meg kérésedet, nyugtassa meg a te -lelkedet s adjon testednek megkönnyebbülést a lélek nyugalma által. -Amen!</i></p> -<p>A szertartás véget ért. A fiatal pap hátra lépett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>– No György, öreg szolgám, – szólt Zalathnay, – -megnyugodtál?</p> -<p>Az öreg kétségbeesett tekintetet vetett urára. Kis ideig -habozott, aztán halkan így szólt:</p> -<p>– Én jó gazdám, bocsáss meg öreg szolgádnak… de hallom, a halál -kopogtat az ajtón… ne engedd elveszni hív szolgádat…</p> -<p>– Mit akarsz?</p> -<p>– A tiszteletes úr elvégezte a dolgomat a Dumnezeuval…</p> -<p>Itt megakadt. Majd rekedten folytatta:</p> -<p>– De engem a drak fojtogat… érzem, hogy bennem van… nem enged -általmenni az idvesség kapuján… leránt a kárhozatba.</p> -<p>Ordított és kimeresztette szemeit.</p> -<p>– Hozzátok a papot, a kiért küldtem. Ki volt érte Garabón? Pénzt -is küldtem vele. Az oláh papot! Hát olyan rosszul bántam veletek? -Azt akarjátok, hogy pokolra menjek? Hol a kereszt? A gyertya? A -füstölő? Hatalmat vesz rajtam az ördög… Segítsetek!</p> -<p>Hangja zokogásba fulladt… a félelemtől hangosan vaczogott a -foga. Simándy halálsápadtan nézett a boldogtalanra. Minden kiáltása -úgy hatott rá, mint egy baltacsapás a fejére. Már ebben kipusztult -a hit és rabjává tette a babona. A saját papja csak olyan ember -neki, mint ő maga, legföljebb tudósabb… és föléje magasodik a -másik, a ki azt hirdeti, hogy az Isten minden hatalmat az ő kezébe -adott… a ki uralkodik az ördögön, a rossz lelkeken… a ki nélkül nem -üdvözülhetsz, ellenben pokolra juthatsz, ha ő akarja. A ki -áraszthat rád fehér napokat és elboríthat fekete napokkal, a hogy a -kedve tartja. S a mint a beteg ott sikoltozott és fetrengett, a -fiatal pap előtt feneketlen mélység és mérhetetlen távolság nyilt -meg. Előtte állott az ellenség: Bizáncz! A pompa és a külsőségek -diadala a lényeg fölött, a babona diadala a hit fölött… Mint a -kénköves füst, a földre lapulva kúszik szét közöttünk <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> a -bizánczi hit, ez az Ázsia miszticzizmusával, Egyiptom bűvészetével -összekevert kereszténység, mely a szlávok pogánykori hitvilágát is -megőrizte… ez a hit, mely bilincsekben tartja a szabad akaratot s -az Isten tiszteletét az ördögtől és a gonosz lelkektől való -félelemmel tartja fönn. Ez az ördög diadala az Isten fölött! Ezzel -a hatalommal mersz szembeszállni, óh gyönge ifjú, puszta falú -kopott templomoddal, egyszerű imádságaiddal, bibliáddal? A Keletnek -üzensz te háborút?… Daczosan rántott egyet a vállán… Eszébe jutott, -hogy egykor Botond bárdjával bevágta Bizáncz kapuját… és ökle -összeszorúlt, mintha ütni akarna… Aztán nekidűlt a falnak, mert a -feje szédült a mélységes és sötét dolgoktól, melyek fején -átvillantak…</p> -<p>Kint megszólalt a csengetyű. A cselédek, a parasztok -letérdeltek… Két ministráns gyerek lépett be, füstölővel, -gyertyával… Zalathnay az ajtóhoz ugrott, fölegyenesedett, s az a -gyilkos düh jelent meg az arczán, melylyel egykor harczba indult, -családját megboszulni. És ekkor Simándy szelíden lefogta karjait és -félrehúzta.</p> -<p>És jött a garabói oláh pap, kettős kereszttel a kezében és a -beteg ágyához közeledett. S a beteg lecsendesedett és rajongással -szegezte tekintetét a papra. És a pap elővette nagy könyvét és -megszólítván az ördögöt, kiűzéséhez fogott ezen igékkel:</p> -<p><i>– Megátkozlak téged, a gonoszság és a gyalázat kútforrását, -az ellenkezés és galádság kezdőjét és létrehozóját! Megátkozlak -téged az égi fényből kitagadott és kevélységed miatt a mélység -sötétébe taszítottat. Megátkozlak téged és minden akaratodnak -engedő erőt. Megátkozlak téged, tisztátalan lélek, az Istennel, -Adonaival, Eloival, a mindenható Istennel! Menj ki és távozz -Gyorgyéból, Isten szolgájából. Megátkozlak téged az Istennel, ki -szavával teremtett mindent, ki alkotta a látott és nem látott -természetet, ki teremté az embert az ő képére, ki előbb ezeket -angyali őrködésével megvédte, ki a magasból vízzel fullasztá -meg</i> <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> <i>a bűnt, s az ég alatti mélységeket -kitárá és a tisztátalanságot cselekvő óriásokat megrontá és ama -becstelenek tornyát szétrombolá – és tűzzel és kénnel égeté meg -Sodoma és Gomora lakóinak földjét, minek tanújaként füstölög az -olthatatlan füst; ki vesszővel elválasztá a tengert és a népet -száraz lábbal vezeté át s Fáraó zsarnokot és Isten ellen küzdő -hadseregét habok közé temette örökre… Megátkozlak azzal, ki a -szelet megdorgálá és lecsendesíté a tenger viharát, ki elűzé az -ördög seregét.</i></p> -<p><i>Félj, fuss, hordd el magad, távozzál, tisztátalan és -förtelmes ördög, a ki a mélységből való csalárd vagy és alak -nélküli, látható szemérmetlenségre, látható álnokságra; bárhol -légy, avagy menj: akár te vagy maga a Belzebub, akár a megrázó, -akár kigyó képében, akár vadállat alakjában, akár mint a pára, akár -mint a látható füst, akár mint férfi, akár mint nő, akár mint -állat, akár mint madár, akár mint éjszakán beszélő, akár siket, -akár néma, akár rögtön megrémítő, akár összetörő, akár leselkedő, -akár nehéz álomban, akár betegségben, akár tehetetlenségben, akár -kaczagásra gerjesztő, akár könnyeket okozó, akár bujálkodó, akár -kéjes könnyekre fakasztó, akár büdös, akár kivánságos, akár -gyönyört adó, akár mérgező, akár szerelemben megőrült, akár -csillagokból jósló, akár házi kuruzsló, akár szemérmetlen, akár -veszekedő, akár állhatatlan és a hold szerint változó, akár -valamely időben visszatérő, akár reggeli, akár déli, akár éjféli, -akár késői vagy hajnalhasadti, akár önként lepted meg, akár -valakitől küldve vagy, akár váratlanul érkeztél, akár tengerből, -akár patakból, földből, kútból, omladékból, sírból, tóból, -nádasból, iszapból, völgyből, erdőből, fákból, madarakból, akár -dörgésből, akár bányatetőből, vízfürdőből, pogány temetőből, akár a -honnan tudjuk, akár a honnan nem tudjuk, akár ismert, akár -ismeretlen, akár nem látott helyről: távozzál és költözzél, -szégyeld meg magad az Isten keze által alkotott és diszített -képtől.</i></p> -<p><i>Félj a megtestesült Isten hasonlatosságától és ne rejtsd el -magad Gyorgyéba, Isten szolgájába, mint vasbot, tűzkatlan, pokol és -fogak csikorgatása, – lázadásod büntetése</i> <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> <i>vár… -Félj! Fuss! Hallgass! Ne térj vissza, se el ne rejtőzzél más -tisztátalan lélekkel, hanem térj nedv nélküli puszta, műveletlen -földbe, melyen ember nem lakik, csak az Isten látogatja, a ki -megöli mindazokat, a kik megsértik és leselkednek az ő képmása -után; ki a sötétség lánczaival bilincselve adott át a pokolnak -téged, a gonoszságok föltalálóját és elkövetőjét – ördög! Mert nagy -az Istentől való félelem és nagy az Atya, Fiu és Szentlélek -dicsősége, most és mindörökké. Amen.</i></p> -<p>És a beteg elaludt és arcza mosolygott. Simándy megtörölte -izzadt homlokát, kézen fogta Zalathnayt és kivonszolta.</p> -<p>– Itt a csatát elvesztettem, – mondá halkan és szomorúan.</p> -<p>– Én meg ezt a világcsaló papot becsukatom, – dörmögött -Zalathnay.</p> -<p>Simándy fejét csóválta.</p> -<p>– Az áfuriszálást már Bethlen Gábor fejedelmünk eltiltotta, – -folytatta Zalathnay, – s be is csuktak e miatt egy csomó papot.</p> -<p>– De ha a nép lelkének ez kell. Ha ez megnyugtatja, boldoggá -teszi, van-e jogom útját állni? A beteg ember, a haldokló ágyánál -megszűnik a vallási kérdés. S ha a beteg egy útszéli -czigányasszonyt hítt volna, hogy ráolvasson: annak se állhattam -volna az útját nyugodt lélekkel.</p> -<p>Zalathnay szobájába értek. Az öreg lehevert egy medvebőrrel -letakart divánra, Simándy pedig az ablakhoz állt. Hosszú szünet -támadt, mind a kettejükben borzongott még az elmult századokból -maradt, imént hallott sötét átok.</p> -<p>Végre megszólalt Zalathnay:</p> -<p>– Hallod fiam, eredj te vissza nagy Magyarországba, azok közé a -boldog magyarok közé, a kik odaát azt hiszik, hogy ebben az -országban nincs semmi baj. A kik nem hallják a düledező végvárak -le-leomló falának robaját. Mit keressz te itt? Mit akarsz te itt? -Fáj a szívem, hogy itt látlak. Mit keres a pálma a jégsivatagon? -<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p>Simándy összefont karokkal megállt a vén ember fölött.</p> -<p>– Mikor Pompejit kiásták, a város kapuja mellett találtak egy -kővé vált római katonát. Egy közönséges, rosszul fizetett -közkatonát. Odaállította a tisztje, hogy őrizze a kapút. A föld -megrendült, a Vezuv elkezdett mennydörögni. Lángoszlopok törtek elő -kráteréből, a lakosság menekült. A katona ott maradt őrhelyén. -Fekete füst terjedt el a földön, forró hamú esett az égből, a -gyilkos forróságú láva sisteregve ömlött alá a hegyről. A katona -ott maradt őrhelyén. A láva elborított minden utczát és emelkedett. -A nép egymást gázolva, sikoltozva menekült a katona mellett el, ki -a városból. A katona a kapu falának támaszkodott, keményebben -megmarkolta a kardját s nem mozdult onnan. Ott halt meg, a parancs, -a kötelesség oda szegezte; egyedül ő nem vesztette el a fejét az -általános rémületben… Az a római katona én vagyok.</p> -<p>Zalathnay felkönyökölt s néma csodálattal nézte, hallgatta a -fiatalembert… Az est árnyai lassankint ráborultak a tájra. Az -erdőből halk zúgás hallatszott, mintha az aludni térő fák gyöngéden -búcsúznának egymástól. Néha valami láthatatlan éjjeli madár éles -vijjongása ütődött idáig. Az öreg Zalathnay feje fáradtan -lehanyatlott és elaludt… Kis idő mulva megcsendült a kápolna -lélekharangja, Simándy fogta a bibliáját és távozott. Éjjel ébredt -föl az aggastyán és szolgáinak csöngetett. Az udvaros, a ki ajtaja -előtt összekuporodva aludt, bejött égő gyertyával.</p> -<p>– Mit csinál György?</p> -<p>– Meghalt, uram, az örök világosság fényeskedjék neki.</p> -<p>– Hol a magyar pap?</p> -<p>– Imádkozva virraszt a halott mellett, az asszonyokkal.</p> -<p>– Hát az oláh pap?</p> -<p>– A birónál kártyázik. <span class="pagenum"><a name="Page_149" -id="Page_149">-149-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />VII.</h3> -</div> -<p>Itt a havasok közt télen egyforma fehér minden, tavaszszal és -nyáron egyforma zöld minden. Az igazi színpompás, tarka világ csak -őszszel kezdődik.</p> -<p>A természet itt akkor öltözködik föl legszebben, mikor meghalni -indul.</p> -<p>A rengeteg erdő nagyon lassan hullatja leveleit. A levelek -szivósan, sokáig ragaszkodnak az ághoz, az élethez. Először -elkezdenek sárgulni, négy-ötféle sárga színt öltenek föl; azután -egy részük átmegy a piros színbe, a pirosnak tízféle árnyalatába. S -a pusztuló őserdőkben ilyenkor a legélénkebb, a vérvörös szín az -uralkodó. Mellette vannak még zöld, sárga és fekete foltok. Azt -hiszed, tündérkertben jársz, pedig itt nem tündérek űzik pajzán -játékukat, hanem a halál járkál nehéz léptekkel.</p> -<p>Ez időtájt kelt útra Simándy a kurátorral, egy jól megrakott -szekéren Baltavár felé, mely a hozzájuk legközelebb eső kis város -volt. A kurátor a kukoriczáját vitte eladni, Simándy pedig -fölhasználta az alkalmat, hogy egy kicsit emberek közé menjen, s -egy láda könyvet, melyet a püspök küldött neki, a városban -átvegyen. Gyermekes öröm fogta el, mikor egy csomó, szép sorban -álló kőházat megpillantott, s egész élvezettel sörözött a vasúti -állomáson, nézve, hogy robognak be prüszkölve a vonatok. Azután -elment a vásárra, s a vidékbeli <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> néppel beszélgetett, majd -pedig beült a czukrászdának nevezett kávéházba s kéjjel szürcsölte -a rossz feketekávét, melyet egy kisasszony eléje tett, s -megelégedéssel hallgatta egy környékbeli gazdasági gyakornoknak -ugyanezen kisasszonynyal folytatott együgyű és érdektelen -fecsegését. Szinte röstelte, mikor rajtakapta magát azon, hogy -jóleső érzés tölti el. Hát már annyira elközönségesedett volna, -annyira elunta volna magát, hogy ilyen semmiségeken is szórakozik? -Szidta magát, mint gyönge karaktert s egyszerre üresnek találta az -egész kis várost és ostobának a kávéházi környezetet.</p> -<p>Éppen fizetni készült, mikor két nő lépett a kávéházba. Anya és -leánya. Fekete volt mind a kettő. Az anya nem öreg, de koravén, -mint a román nők általában. A lány ugyanabból a fajtából volt, mely -hamar érik, de hamar el is hervad. Most kezdett még csak érni. -Hollósötét haja francziásan volt föltűzve, nagy, fekete szemei -kaczér kiváncsisággal jártak körül, s ha beszélt, éles, hófehér -fogai csak úgy villogtak. Elegáns úti ruhája csak úgy feszült -rajta. Simándynak – nem tehetett róla, – örömet okozott a nézése. -Mikor a leányt nézte, talán nem is rá gondolt, hanem azokra a rég -elmúlt időkre, mikor még ő is hallgatta az úri ruhák suhogását…</p> -<p>A hölgyek fagylaltot rendeltek, s mikor nem kaptak, ezen -francziául fejezték ki megbotránkozásukat. Utána jegeskávéval -tettek kisérletet. Mikor ez se sikerült, hideg kávét rendeltek -habbal s egy csomó süteményt hozzá, de mindent rossznak és -állottnak találtak. A mama franczia és német szavakkal kevert román -nyelven a nagyszebeni és tusnádi kosztot dicsérte, a leány azt -emlegette, hogy Bukarestben minden olyan finom, mint Párisban, s -nekik a leánynevelő kolostorban olyan franczia szakács főzött, a ki -azelőtt a királyi udvarnál szolgált. Azután egy három nap előtt -lezajlott nagyszebeni bálról merültek szapora beszélgetésbe, de ezt -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> már románul, s a lány különös -elragadtatással beszélt a katonatisztekről, mint figyelmes -gavallérokról és fess keringő-tánczosokról. Simándy azt is -megtudta, hogy a szebeni ezredet nemrég hozták haza Bécsből, s ez -nagyban fokozta a tisztikar nimbusát.</p> -<p>A két nőt a beszélgetésből egy-egy parasztembernek a belépése -zökkentette ki. Ezek egy-egy kupicza pálinkát fölhajtani jöttek. -Ilyenkor a lány mindig elfintorította az arczát és zsebkendőjét az -orra alá tartotta.</p> -<p>– Jaj, mama, ha meggondolom, hogy mi vár rám otthon, kétségbe -vagyok esve. Ez a parasztszag, a mely megcsap, keservesen -emlékeztet jövő életemre.</p> -<p>– Ne légy hálátlan, Florica! Két télen nevelkedtél Bukarestben, -kimulattad magadat elégszer Szebenben és Tusnádon. Ideje, hogy haza -gyere. Hát nekünk ne legyen benned semmi örömünk?</p> -<p>A leány nagyot sóhajtott.</p> -<p>– Azt látom, hogy a papának szép összeköttetései, nagy -protekcziói vannak s azt mégse tudja kivinni, hogy abból az -utálatos fészekből jobb helyre, valami városba tegyék át.</p> -<p>– Hadd el, több jövedelmünk van itt, mint akárhol másutt…</p> -<p>– Csak legalább a zongorám hamar megjönne.</p> -<p>A mama nemsokára csengetett és román aranynyal fizetett. A -fölszolgáló kisasszony odahozta Simándyhoz, megkérdezni, hogy jó -pénz-e? A lány ekkor emelte tekintetét Pálra, s Pál úgy érezte, -hogy ebben a tekintetben lenézés van. A gazdag oláh lány rögtön -tisztában lehetett vele, hogy ez egy szegény kálvinista pap s a -szerint rendezte be tekintetét. Pál elpirult, fizetett és otthagyta -a kávéházat.</p> -<p>Odakint azonban elröstelkedett. Miért nézte volna le őt a leány? -Van-e joga hozzá? Van-e oka rá? Honnan veszi ő ezt az ostoba -gondolatot? Iszonyúan haragudott magára, hogy ilyen együgyűnek -kellett magát találnia. Szinte kedve lett volna visszamenni és -megmondani <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> nekik: nem olyan egyszerű, Kolozsváron -soha túl nem járt falusi pappal van ám dolguk. Ezért az utolsó -gondolatért aztán még jobban haragudott magára. Hát miért volna -abban restelni való, ha valaki nem járt túl Kolozsváron?</p> -<p>Mikor este hazament a <i>Brassó városához</i> czímzett fogadóba, -Benedek kurátor uram, a ki szerencsésen eladta a kukoriczáját, -azzal fogadta:</p> -<p>– No, tiszteletes uram, szerencsével jártam, mert még fuvarom is -akadt hazafelé.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Az oláh papnénak és a lányának a podgyásza.</p> -<p>– A garabói oláh papné, meg a lánya?</p> -<p>– A’bizony. Most jöttek haza Rumániából.</p> -<p>– Egy lilába öltözködött időses asszony és egy szürkeruhás -fiatal lány?</p> -<p>– Az. Ösmeri őket?</p> -<p>– Nem. Csak a kávéházban láttam. És elfogadta a fuvart?</p> -<p>– Nem egészen. Ugy félig. Mert azt mondtam nekik, hogy a -papommal vagyok itt, s ő neki is lesz még beleszólása.</p> -<p>Palika homloka ránczba húzódott.</p> -<p>– Hát csak fogadja el, kurátor uram.</p> -<p>– Ugy-e, azért megférünk mi ketten a szekeren?</p> -<p>– Nem. A könyves ládámat tegye föl. Én majd haza megyek -gyalog.</p> -<p>– Gyalog? Azt csak nem engedhetem, tiszteletes úr.</p> -<p>– Én pedig nem mehetek az oláh pap podgyászos szekerén. -Megértette?</p> -<p>– Meg. Igenis. De nagyon.</p> -<p>Azzal égő pipájának lecsukta a kupakját, az egész készséget -zsebretette s fölment a korcsma ebédlőjébe. A garabói papné és -leánya ott vacsoráltak. A kurátor egész illedelemmel odalépett:</p> -<p>– Instálom, tisztelendő asszony, nem vihetem Garabóra a -podgyászt. <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Hát úgy határoztuk a tiszteletes úrral, hogy magunknak is van -egy kis czók-mókunk, a két lovam nem igen bir el többet, mint ezt, -meg kettőnket.</p> -<p>– Ezt a papja nélkül is tudhatta volna.</p> -<p>– Tudtam én azt, instálom, de nem voltam benne bizonyos. De -most, hogy a tiszteletes úrral beszéltem, egészen tisztába vagyok -vele.</p> -<p>– Hát most, késő este, hogyan kerítünk szekeret a pakkunknak? -Magunknak is csak nagynehezen kaptam fiakkert.</p> -<p>– Majd én megpróbálok szerezni egyet, – ajánlkozott Benedek -uram, – hiszen szekeret könnyebb kapni, instálom, mint hintót az -asszonyságok számára.</p> -<p>– Próbálja meg, barátom, kap majd borravalót.</p> -<p>Benedek uram csavart egyet a bajuszán.</p> -<p>– Nem ismer engem a tisztelendő asszony? Én vagyok a kurátor. A -jó szó az irányadó nálam, nem a borravaló. Majd visszajövök. Jó -egészséget kivánok.</p> -<p>– Milyen büszke nép! – szólt a lány, újra beparfümirozva -zsebkendőjét.</p> -<p>– Ugyancsak kellemetlen dolga lenne az apádnak, ha ennyi esze -volna a parasztjainak.</p> -<p>Egy pár percz mulva újra beállított Benedek uram.</p> -<p>– Rendben van a dolog.</p> -<p>– Van fuvaros?</p> -<p>– Nincs, de lesz. Ha nem hozok reggelig, magam viszem Garabóra a -tisztelendő asszony podgyászát.</p> -<p>– No, úgy-e, hogy elbirják a lovai?</p> -<p>– El, mert ebben az esetben a tiszteletes úr gyalog megy -haza.</p> -<p>– Ej ha, de udvarias ember. Pedig apád azt írta róla, hogy egy -vad, visszavonult remete, a ki gyűlöli a világot.</p> -<p>Benedek uram az első mondatra felelvén, így szólt:</p> -<p>– Nem úgy van, könyörgöm, mert a tiszteletes úr semmi áron nem -akarja, hogy én a fuvartól elessem. <span class="pagenum"><a name= -"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> Én pedig nem akarom, hogy -ő gyalog menjen haza. Ebbe’ hát össze vagyunk még egy kicsit -külömbözve.</p> -<p>Florica fehér fogait egy körtébe merítve, szólt:</p> -<p>– De hát híjjuk meg azt a szegény fiút a mi kocsinkra, a bakon -pompás helye lesz. Kend pedig vigye a podgyászunkat.</p> -<p>Benedek uram kettőt köhintett.</p> -<p>– Bajos, instálom. Nagyon bajos. Mert a mi papunk aligha ül föl -az oláh papné bakjára, ha már a bagázsiás kocsija se kell neki.</p> -<p>(Benedek uram addig diplomatizált, míg végre kikottyantotta az -egész tényálladékot.)</p> -<p>– Ugy? – szólt dühösen a papné, – hát akkor pusztuljon innen, -szemtelen paraszt.</p> -<p>Benedek uramnak egyet villant a szeme, de nem szólt. Csak -föltette a sipkáját, kivette alvó pipáját, a nadrágján végigrántott -gyujtóval rágyujtott, négy-öt füstfelhőt fújt, ezzel szélnek -eresztette a mérgét. Aztán, miután magaviseletével bebizonyítottnak -vélte, hogy nem imponálnak neki, csöndes hangon megszólalt:</p> -<p>– Jó, jó, tisztelendő asszony; de azért kocsi lesz, mert -megigértem.</p> -<p>Ezzel köszönés nélkül eltávozott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />VIII.</h3> -</div> -<p>Simándy a korcsmaszín alatt hált, Benedek uram kocsijában. -Hajnalban a gazda fölkeltette, s jelentette neki, hogy indulnak. A -papné podgyászának szerzett egy becsületes fuvarost, természetesen -magyar embert, mert különösen a papné goromba szavai után érezte, -hogy a pap pénzét azért is magyarnak kell juttatnia.</p> -<p>Félhomály volt még, mikor a csengős lovakkal kihajtottak az -állásból s az alig ébredező kis városon áthaladva, nekivágtak a -távoli havasoknak. Virradat felé egyre hidegebb lett, s Benedek -uram ugyancsak takargatta a papját ködmennel, lópokróczczal, hogy -meg ne vegye az őszi hajnal fogas hidege… Mikor a városból az -egyenes, köves útra kiértek, szépen elbóbiskoltak mind a négyen: a -két ember és a két ló. Így ballagtak a szentpáli csárdáig. Ott -kezdődött a járhatatlanabb, kanyargós, sáros hegyi út. Innentől -kezdve Benedek uramnak, meg a két lónak ébren kellett lennie, a pap -szundikálhatott tovább. Benedek uram tehát leszállt, székely -abrakot adott a lovainak, a mi abból állt, hogy sörényüknek a -homlokukba lógó czafatjain jókorákat rántott, megrázta a négy -lőcsöt, megnézte a kerékszöget, s jelentette a papjának, hogy -minden rendben van, Isten nevében fölhághatunk a havasokra.</p> -<p>Pali pedig fölnézett a sötétségbe burkolt hegyóriásokra, -melyeknek hallgatag tömege mögött kelőben <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> volt a -nap és aztán visszanézett az elhagyott síkra, melynek lebegő, -könnyű páráit a pirkadás első sugarai már megaranyozták. Előtte -fagy és homály, mögötte melegség és fény. Egy kis borzongás futott -végig rajta. Szörnyű elhagyottnak érezte magát, a szívén -át-átnyilalt valami névtelen fájdalom. Mi várja őt ott, a hová -megy? Még csak egy hű kutya se fut eléje nyájas ugrással. És ekkor -eszébe jutott: hátha visszafordulna? Mit érne vele? Ott sincs neki -senkije. Idegen embertömegek. Közömbös sokaság. Hajtson, kurátor -uram! Gyerünk haza. S nekivágtak a hegy egyik messziről tátongó -szakadékának és elnyelte őket a homály…</p> -<p>Ugyanakkor a baltavári fogadó egyetlen tisztességes -vendégszobájában Todorescu Florica, gömbölyű két karját anyja nyaka -köré fonva, könyörgött neki, hogy hagyja még egy kicsit aludni. De -az anyja nem hagyta békén, mert a fuvaros már egy félórája -türelmetlenkedett a tornáczon, hogy a pakkokat fölrakhassa. A szép -Floricának kénytelen-kelletlen föl kellett kelnie, mert a ládák és -kofferek a szobájukban voltak. Egy vörös pongyolát vett föl, s -miközben anyja a haját kezdte fésülni, bejött a fuvaros a -háziszolgával.</p> -<p>– Megálljon csak, – szólt Todorescuné, – kicsoda maga?</p> -<p>– Én, instálom, Gál András, helybeli polgár vagyok.</p> -<p>– Magát Benedek uram, a kurátor fogadta föl?</p> -<p>– Igenis, instálom.</p> -<p>– Hát ő hol van?</p> -<p>– Ő még kora virradatkor elindult haza a garabói magyar -pappal.</p> -<p>– Ki áll jót azért, hogy nekünk semmi holmink el nem vész?</p> -<p>– Én magam, könyörgöm. Házam is van, földecském is van, -keresheti rajtam a tisztelendő asszony nyugodtan, ha elveszítek -valamit.</p> -<p>– Nyolcz darab.</p> -<p>– Majd megszámlálom, instálom. <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Gál András gazda óvatosan átvett mindent, mindenről megkérdezte, -hogy mi van benne, mert ha netán valamelyikben üveg volna, jobban -kellenék rá vigyázni. Azután ajánlta magát és elment.</p> -<p>A hölgyek alája gyujtottak a szamovárnak és teát főztek. Florica -lassan felöltözött, kis prémes bundát vett magára s kiment a -tornáczra. Végiglátott a kelő naptól bearanyozott kis városon, s -kitágult tüdővel szivta magába a friss levegőt. Aztán leszaladt a -kertbe s az őszi virágokból szép bokrétát kötött. A czipője egészen -átnedvesedett, úgy, hogy tiszta harisnyát kellett húznia. A lány -dideregni kezdett, de két csésze forró tea helyreállította. Csak -kissé sápadt volt az arcza. Anyja melléje állt és gyöngéden -simogatta.</p> -<p>Todorescuék nagyon szerették a lányukat, s a világ minden -kincsét ráköltötték volna. Todorescu, a garabói pap, nem volt -szegény ember. A szétszórt havasi községben nagyon sokan laktak, s -az oláh pap ezerféle módon meg tudta adóztatni a népét, mely -különben is valóságos rajongással viseltetik a pópája iránt. A pap -a népnek nemcsak a hitét, hanem a babonáját is szolgálja, s ha a -hit gyengén fizet, annál dúsabban kamatozik a babona. Az oláh a -beteg marhája ügyében is a papjához fordul. Az oláh a jószága -ellopását nem a csendőrségnél, hanem a pópánál jelenti be, a ki a -vasárnapi szent beszédbe szőve, átokkal sújtja a tolvajt, ha ennyi -meg ennyi idő alatt nem jelentkezik. Az oláh maga, a papja tudtán -kívül, nem is mer az Istenhez fordulni és pláne a paphoz fut -segítségért, ha az ördöggel és a rossz szellemekkel van bajban. -Mindez fokozza a pópa jövedelmét. Ezenkívül Todorescunak nagy -összeköttetései voltak a nagyszebeni metropolitánál, honnan, mint -rebesgették, tetemes segítséget kapott. Sőt a nemzeti komitében is -voltak barátai, s így sikerült neki ahhoz jutni, hogy Florica -ingyen alapítványi helyen nevelkedjék Bukarestben és -Nagy-Szebenben. Todorescu azonban megelégelte <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> már -lánya távollétét, s haza rendelte, mert attól félt, hogy hirtelen -férjhez is megy, mielőtt az ő apai szíve kellőképp kigyönyörködte -volna magát benne.</p> -<p>Így tartott hazafelé tizenhatéves korában Florica. S mivel egy -nappal hamarább érkeztek, mint irták, Todorescu nem jöhetett -eléjük, sőt még csak kocsit se küldhetett Baltavárra.</p> -<p>A rozoga baltavári fiakkerben hátradőlve, a szép lány nem -foglalkozott a mával, a jelenvaló környezettel, hanem az elmult -napok, hetek, hónapok emlékeinek élt. Eszébe jutott a bukaresti -kolostori vizsga, hol a kitünőbb tanulók, köztük ő is, a jelenlevő -román királyné saját kezéből Carmen Sylva műveit kapták meg. -Lelkében zsongott emléke a vizsgai kirándulásnak Costanzába, a -Fekete-tenger mellé, hol a tirgovesti kadétiskola növendékei bált -rendeztek a bakfisek tiszteletére. Eszébe jutott, mikor már a -mamával hazafelé jött, mulatozásuk Sinaiában, majd nyaralásuk -Tusnádon, előkelő bojár társaságban, s őszi tartózkodásuk -nagyszebeni rokonaiknál, hol különben Florica szintén több évig -járt iskolába. S halkan dudolva, lábával és kezével jókedvűen verte -a remek Strausz-féle keringők taktusát, mely a szebeni tisztikar -mulatságáról maradt meg fülében. Mindez sokkal inkább elfoglalta, -semhogy eszébe jutott volna körülnézni és észrevenni, hogy kocsijuk -kidöczögött a verőfényes lapályról, s immár a nagy hegyek sötét -árnyékot vetnek útjára.</p> -<p>Gál András uram pakkos szekerét elérték, el is hagyták s ekkor -történt meg rajtuk, valami átkozott girbe-görbe köves úton, hogy a -kocsi egyik kereke összetörött és ők megrekedtek.</p> -<p>A fiakkeres oláhul jajgatott és magyarul káromkodott. E mellett -a fületövét vakarta, de segíteni nem tudott. Kifogta a lovait, -béklyóba kötve kicsapta legelni, ő maga meg pipára gyujtott s az -árok szélére ült, mondván, hogy majd megsegít a jó Isten.</p> -<p>A jó Isten csakugyan küldött is segítséget, Gál <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> András -uram képében, a ki egy óra mulva utólérte őket, mikor a papné már -kezeit tördelte, hogy mi lesz velük ebben a vad rengetegben.</p> -<p>A fuvaros apróra megnézte a hibát.</p> -<p>– Ezt összeeszkábálni nem lehet, ehhez kovács kell. Ne tessék -busulni, tisztelendő asszony, azért van feje az embernek, hogy -gondolkozzék vele.</p> -<p>S elhallgatott egy darabig. Mutatta, hogy ő úgy tesz, a hogy -beszél: gondolkozik a fejével.</p> -<p>– Én a podgyászt itt le nem rakhatom, hogy a dámákat tovább -vigyem, mert nincs a ki vigyázzon rá. Hanem, frátye, – szólt a -fiakkereshez, a ki áldott nyugalommal hevert a fűben, – aló mars, -ülj föl a lovadra, eredj a garabói tiszteletes úr után és mondd el -neki, meg Benedek uramnak a dolgot, majd ők tudnak segítséget. -Frissen járj!</p> -<p>A fiakkeres csakugyan fölkapott a lovára és elporoszkált. Gál -András pedig elővette a szalonnáját és kenyerét s jóizűen falatozni -kezdett. A papék nyugalma is megjött, letelepedtek a fűre és -süteményt ettek. Gál uram előkeresett a holmijából egy korsót, s -nagy illemtudással üde, kristálytiszta vizet hozott nekik.</p> -<p>Florica kellemes meglepetéssel nézett az egyszerű emberre.</p> -<p>– Ihatik kisasszony bátran. Én még nem ittam belőle, – szólt Gál -uram, félreértve a lány mozdulatát.</p> -<p>A papné úgy vélte, hogy illik vele konverzácziót kezdeni.</p> -<p>– De vajjon a garabói magyar pap küld-e nekünk segítséget?</p> -<p>Gál András furcsán nézett rá.</p> -<p>– Hogy küld-e? Már mér’ ne küldene?</p> -<p>– Azt mondják, embergyűlölő.</p> -<p>– Nem lehet az, tisztelendő asszony, akkor a hivei nem -szeretnék.</p> -<p>– Hát szeretik? <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Apjuk, papjuk, tanítójuk, barátjuk egyszerre. Nagyon -elpálinkásodott ember lehet, a ki nem szereti.</p> -<p>Florica ásított. Gál uram odébb ment.</p> -<p>– Miféle fráter lehet tulajdonképp ez a pap? – kérdé a lány.</p> -<p>– Valami kétségbeesett éhenkórász, földhözragadt közönséges -félparaszt alak lehet, s nagyon meglepne, ha igaz volna, a mit ez a -paraszt beszél róla, – szólt a papné, – mert Garabóra ugyan nem jön -másfajta, csak olyan elzüllött, mindenünnen kikopott vén káplán. A -régiek mind ilyenek voltak. Csak akkor jutottak egy-egy jó -falathoz, ha mi megkönyörültünk rajtuk. Alig van egypár hivőjük, az -is mihozzánk jár templomba. Én nem is tudom, hogy apád miért nem -intézkedik, hogy a nagy kőtemplomukat adják át nekünk… Háromezren -fölül vagyunk s fatemplomunk van csak.</p> -<p>– Társaság van?</p> -<p>– No, szép társaság. Örülök, ha nincs. Ha néha egy-két pap eljön -a szomszédból s ott tanyázik, kártyázik, iszik két-három napig… -Isten ments meg tőle. Csak azért nem szólok ellene, mert az apádnak -ez az egyetlen szórakozása… kivált mikor te se voltál itthon.</p> -<p>– De a faluban sincs senki?</p> -<p>– Senki. Éppen senki.</p> -<p>A lány elgondolkozva nézett maga elé. Most először tolakodott be -egy kissé a multak kedves emlékeibe a jelen vigasztalan képe. Egyet -sóhajtott és búsan szólt:</p> -<p>– Mivel fogom én itthon tölteni a telet?</p> -<p>Az anyja megcsókolta.</p> -<p>– Hát nem öröm az neked, hogy végre a szüleiddel vagy? Abban a -házban, melyben születtél?</p> -<p>A lány visszacsókolta az anyját.</p> -<p>– Igaza van, mama. De azért mégis úgy beszél, mintha az én -leányiskolai olvasókönyvemből lesné ki… Aztán meg ne vegye rossz -néven, hogy egy kicsit sajnálom a vidám társaságot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Majd megszokol itthon. Csak apádnak el ne áruld a -kedvetlenségedet.</p> -<p>– Oh, Isten ments, kimélni fogom a papa érzékenységét.</p> -<p>A fiakkeres a szelistyei csárdánál utólérte Simándy szekerét és -előadta a bajt. Benedek gazda kedvetlen képet vágott a dologhoz, -hogy végre is neki kell hazavinni a papékat, s haditanácsot tartott -Simándyval. Aztán a kocsin lévő terüt lerakták a korcsmában, a -szekérre szalmából jó ülést csináltak, pokróczczal leterítették s -Benedek így visszament értük. Simándy a korcsmánál volt fölülendő a -szekérre.</p> -<p>Lent, a baleset szinhelyén a két magyar először is egy fiatal -fát szántalp gyanánt a törött kerék helyébe kötözött, hogy a -fiakker azzal visszamehessen Baltavárra, aztán besegítették a -hölgyeket a kocsiba, s megindultak.</p> -<p>– Hát a papját hová tette, kurátor uram? – kérdé nyájas, -leereszkedő hangon Todorescuné.</p> -<p>(«Kurátor uram!» – mormogá Benedek – «nagyon szép, az este még -<i>szemtelen paraszt</i>. Szép tőle, legalább azt mögböcsüli, a ki -a bajából kisegíti.»)</p> -<p>– Hát bizony a tiszteletes úr ott vár ránk a szelistyei -csárdában, – folytatta hangosan.</p> -<p>– Képzelem, dühös volt.</p> -<p>– Mér’ lett volna dühös? Magyar ember szivesen segít azon, a ki -bajba’ van; hát még, ha hozzá pap is.</p> -<p>A papné nem beszélgetett tovább.</p> -<p>Dél felé járt, mire a szelistyei csárdához fölkaptattak. A papné -is, a lánya is rosszul voltak már a döczögéstől, melyet a -fédertelen kocsin elszenvedtek, s annak az óhajuknak adtak -kifejezést, hogy itt pihenni és ebédelni szeretnének.</p> -<p>– Lehet, – felelt kurtán Benedek uram, s a korcsma elé hajtva, -lesegítette a hölgyeket és aztán lovainak kifogásához látott. -Azokra is ráfér egy kis pihenés. <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<p>A csárda szomorú, düledezett, ferde épület volt, mintha úgy -vágták volna oda a hegyoldalhoz. Nem volt hozzá se udvar, se -istálló, se szin, se ól. A küszöbön egy életúntnak látszó kutya -üldögélt, mely álmosan, érdeklődés nélkül nézett az ujonnan -jöttekre. Minek is érdeklődjék? Jöhet ide, a ki akar, nincs itt mit -lopni, tehát nincs mit őrizni, s egy becsületes kutya, a legjobb -akarat mellett is, dologtalanul kénytelen napjait lemorzsolni. A -kutya mögött csakhamar egy oláh asszony jelent meg, a csárdásné, a -ki fölismervén a papnét, kisietett, s kezet csókolt -mindkettőjüknek.</p> -<p>A hölgyek bevonultak az egyetlen szobába, melynek ablakai zárva -voltak, ellenben egy büdös, füstölgő olajos mécs égett egy szentkép -alatt, s egy kicsit könnyítettek a miderükön.</p> -<p>– Tudna nekünk valamit enni adni? – kérdé a papné.</p> -<p>– Kezét csókolom, csak négy tojás van a házamnál, s azt már -megrendelte ebédre a garabói magyar pap.</p> -<p>– Hát hol van az a pap?</p> -<p>– Fölment a hegyre.</p> -<p>– Hát híjja le, talán megosztja velünk az ebédjét.</p> -<p>– Hallom, jön is már.</p> -<p>És az asszony kisietett a szobából. Florica az ablakhoz ment és -kilesett rajta.</p> -<p>Simándy hosszú messzelátóval a hóna alatt, s kezében egy nagy -bokréta erdei virággal, akkor érkezett a ház elé. Kissé ki volt -melegedve, s ez a pir merész és okos arczát széppé és érdekessé -tette. Kigombolt ingéből csak úgy dagadt ki fehér, erős bikanyaka. -Levette a kalapját, s régen nem nyirt szöghaja mint egy sátor -hullott homlokára.</p> -<p>A mint a csárdásné kérését megértette, rögtön szólt:</p> -<p>– Mondja meg a tisztelendő asszonynak, hogy a tojás egészen az -övék… De nekem adjon egy kancsó vizet, hogy a virágomat bele -állítsam. <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<p>Mikor a virágjáról gondoskodott, Benedek urammal kiment az útra -beszélgetni.</p> -<p>Florica visszafordult az ablaktól.</p> -<p>– Mama, milyen szépen beszél ez a fiatalember románul. -Bukarestben sem hallottam szebbet.</p> -<p>– Ne mondd!</p> -<p>– Nem is lehet olyan paraszt, mint te gondolod, mert mikor -látta, hogy már itt vagyunk, első mozdulata volt kibontott ingét -begombolni és a nyakkendőjét felkötni.</p> -<p>– Lehet, hogy forgott már úri társaságban.</p> -<p>– És ha láttad volna, milyen gyönyörű, izléses bokrétát kötött… -S a mint ideérkezett, azonnal vízbe állította. Gyöngéd lelkű fiu -lehet.</p> -<p>Az asszony megterítette az asztalt s behozta a rántottát; -Todorescuné a kézitáskájukból egy kis bort, hideg húst, -maradéksüteményt, kenyeret vett elő. Florica megszólalt:</p> -<p>– Mama, hiszen mi túlon-túl el vagyunk látva. Ettől a -fiatalembertől elvettük a kocsiját, elvettük az ebédjét. -Meghihatnánk legalább.</p> -<p>– Megjegyzem, hogy én nagyon éhes vagyok.</p> -<p>– De én nem. Jut neki is bőven.</p> -<p>– No hát hívd meg, ha kedved tartja.</p> -<p>Az asszony ment és jött a követséggel.</p> -<p>– A tisztelendő úr köszöni a meghivást, de ő már hozzáfogott az -ebédjéhez.</p> -<p>Florica megint az ablakhoz ment, megnézni azt az ebédet.</p> -<p>Egészen jó lehetett. Benedek uram leterített egy pokróczot, s -közepébe tette a tarisznyáját. Aztán a tiszteletes úrral melléje -telepedtek. Az iszákból előkerült egy jókora darab szalonna, fekete -kenyér és zöld paprika. A szalonnát megpaprikázták, a paprikát -megsózták, s jóizűen fölbicskázták.</p> -<p>Florica azonban az orrát fintorította, mikor elmondta az -anyjának, a mit látott. <span class="pagenum"><a name="Page_164" -id="Page_164">-164-</a></span></p> -<p>– Hadd el, annak az fejedelmi étel. A magyar, még ha gróf is, -akkor is legkedvesebb eledele a szalonna. Parasztnak született ez -mind, az bizonyos.</p> -<p>Ebéd után Florica és az anyja heverésztek egy kicsit s a -pihenésből Benedek uram kopogtatása zavarta ki őket. Jelenteni -jött, hogy be van fogva. A papnénak Simándy okozott egy kis gondot. -Remélte, hogy lesz annyi szerénység benne, hogy megvárja Gál András -pakkos kocsiját, s azon megy haza. De erről a reményéről csakhamar -lemondott, hisz bizonyára örül a szegény feje, ha Todorescuékkal -megösmerkedhetik és hozzájuk dörgölőzhetik, hisz ez az egyetlen jó -ház itt messze környéken. Utasította is a leányát, hogy legyen -leereszkedő hozzá, ha kocsijukra ül. Ne igen beszélgessen azonban -vele, mert hátha ezt biztatásnak venné arra, hogy járjon a házhoz, -s ezt Todorescu aligha szeretné, mert ki nem állhatja ezeket a -dölyfös és hideg kálvinistákat.</p> -<p>Florica egy szürke selyem feredsét vett elő kézitáskájukból s -turbánszerűleg a fejére csavarta… Pali nem állhatta meg, hogy -bámuló pillantással ne adózzon neki, mikor a rozoga korcsma -ajtajának keretében megjelent. Meghajtotta magát.</p> -<p>– Simándy Pál, garabói református lelkész vagyok.</p> -<p>A hölgyek üdvözlőleg bicczentettek.</p> -<p>– Megengedik, hogy én is kocsijukon foglaljak helyet, Benedek -uram mellett.</p> -<p>– Tessék! – felelt a papné és sokat jelentőleg nézett a -leányára: úgy-e mondtam, hogy dörgölőzni fog.</p> -<p>A hölgyek felültek, Simándy a ládáját Benedek uram segítségével -föltette a saroglyába, a gazda ujra székelyabrakban részesítette a -lovait, s azzal a pap és kurátor fölültek az első ülésre – a pap -is, Florica nagy csalódására háttal feléjük, pedig a leány -eltökélte, hogy ezzel a furcsa koponyáju pogánynyal fogja az út -hátralévő részének unalmát agyonütni. Ő, a Bukarestben előkelően -nevelkedett alapítványi kisasszony, nagy mulatságot <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> igért -magának ez Isten háta mögött felnőtt medvebocscsal való -beszélgetésből.</p> -<p>Simándy a legnagyobb nyugalommal elővette hollandi kis fapipáját -s rágyujtott. Közbe a kurátorral beszélgetett. A lovak csak lépést -haladhattak a rossz úton.</p> -<p>– Unalmas fajankó, – súgta az anyjának Florica, – bosszant, hogy -itt a háta közepét bámuljam.</p> -<p>– Ugyan kérlek, nézz keresztül rajta, mintha ott se ülne.</p> -<p>Pali megérezte, hogy róla beszélnek.</p> -<p>– Talán a füst zsenirozza önöket? Arra csapódik.</p> -<p>– Óh nem, – felelt a leány, – csak pipáljon tovább.</p> -<p>– Kényelmesen ülnek? Talán lecsúszott az ülésről a pokrócz?</p> -<p>– Nem, nincs semmi baj.</p> -<p>Pali aztán tovább magyarázta a kurátornak, hogy mi a különbség -az erdélyi ősz és a magyarországi ősz közt, hogy ez meg az a fa -mióta tenyészik Erdélyben, hogy ez az erdő kinek a tulajdona, mikor -lehet kivágni és hogyan lehet újra ültetni…</p> -<p>Egyszerre csak Florica megszólította:</p> -<p>– Mondja csak, uram, hol tanult ön románul?</p> -<p>– Hunyadmegyei fiu vagyok s gyerekkorom óta beszélem a -nyelvet.</p> -<p>– S szeret románul beszélni?</p> -<p>– Beszélek, ha muszáj.</p> -<p>– Tehát nem szeret?</p> -<p>– Erre sohase gondoltam. A mikor csak lehet, magyarul beszélek, -a mikor nem lehet, beszélem azt a nyelvet, a melyet az adott -esetben kell beszélnem, – ha tudom.</p> -<p>– Úgy-e, mi önt föltartóztattuk útjában?</p> -<p>– Nem, kisasszony. A szelistyei csárdában úgyis meg akartam -állni, hogy a hegytetőn levő várromokat megtekintsem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span></p> -<p>– Miféle várromok azok?</p> -<p>– A Kendyek ősi fészke. Vagy háromszáz év előtt huszonkét napig -védték kétszázan magyarok háromezer török ellen. S a védők mind egy -lábig elestek.</p> -<p>– Sok ilyen várrom van Erdélyben?</p> -<p>– Nagyon sok, kisasszony, s mindegyikhez véres és szomorú -történet fűződik.</p> -<p>– S maga ismeri mindezeket a történeteket?</p> -<p>Pali egészen hátrafordult.</p> -<p>– Hogyne ismerném, kisasszony, hisz hazám története ez.</p> -<p>Florica hallgatott egy darabig, aztán újra kezdte:</p> -<p>– Szereti a virágot?</p> -<p>– Nagyon szeretem, s kora tavasztól késő őszig nincs olyan nap, -hogy egy bokrétával ne szedjek a mezőn. Ez az egyetlen kincsem, ezt -bőven ontja elém a teremtő. S ha leülök egy virágos rét közepén, s -szívom a föld illatát, szinte hallom a föld lélekzését is és lelkem -mint a lepke csapong ide-oda a napfényben. Ez az én legnagyobb -élvezetem… boldogságom…</p> -<p>– Nem fájdult még meg a nyaka? – szakította félbe Florica.</p> -<p>– A folytonos hátratekintgetésbe?</p> -<p>– Abba. Ugyan forduljon meg egészen és üljön szembe velem.</p> -<p>Simándy megtette. S a két bokréta, melyet mindegyik a kezében -tartott, egészen egymás mellé került. És ekkor Simándy elkezdte a -lánynak magyarázni a különbséget a mezei virág és a kerti virág -közt. Mennyivel vadabb, bódítóbb, erősebb a mezei virág illata, -mint a kerti virágé. A kerti virág már csak olyan, mint a -mesterséges parfüm. Megmagyarázta a virágok jelentőségét, az -úgynevezett virágnyelvet, elmondta híres emberek és asszonyok -kedvencz virágait… Tompa virágregéi közül néhányat…</p> -<p>Florica elnevette magát.</p> -<p>– Jaj, de jó lett volna maga a botanika tanárának! <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> Ha -eszembe jut, hogy gyűlöltem ezt a tantárgyat! Igazam is volt, oly -szárazon adták elő, hogy hallatlan… Higyje el, hogy a rózsát máig -se tudom a tulipántól megkülönböztetni…</p> -<p>– Hol járt iskolába?</p> -<p>– Szebenben és Bukarestben.</p> -<p>– Bukarestben? – s a fiu hangja egyszerre elvesztette -melegségét.</p> -<p>Ránézett. Oly szép volt a lány. Föl volt villanyozva s nagy -fekete szemei ragyogtak. És ő érezte, hogy egyszerre távolodik -tőle… ez is Keletről hoz műveltséget, oda megy meríteni, mint -öntudatlan eszköz elvakult emberek kezében… a kik ássák a medret, -egyre mélyebben, egy hazában lakó két faj közt…</p> -<p>– Bocsásson meg, kisasszony, úgy érzem, a lábára léptem. Szűk ez -a hely kettőnknek.</p> -<p>És ezzel visszafordult a kurátor mellé. Florica többet egy szót -se szólt.</p> -<p>Otthon voltak. A falu végén Pali leemelte czók-mókját és ládáját -s két arra menő oláhval haza indította. Azután udvariasan és -tiszteletteljesen köszönt, de kezet nem fogtak. A kocsi tovább -haladt. Ekkor vette csak észre Pali, hogy a bokrétájukat -kicserélték. Rákiáltott Benedekre, a kocsi megállt, Pali utána -sietett.</p> -<p>– Bocsánat, kisasszony, tévedésből elvittem a bokrétáját.</p> -<p>– Nem baj. Hagyott itt helyette szebbet.</p> -<p>– Hát ezt nekem adja?</p> -<p>– Magának.</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>Némán megemelte a kalapját s a gyalogösvényen elsietett. Kis idő -mulva megállt s a bokrétát arczához közelítette. Különös! Mintha ma -a kerti virágok illata kábítóbb volna… <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />IX.</h3> -</div> -<p>Sára néni, Simándy öreg szakácsnéja, egy kötényre való sárga -virággal jött haza. A pap a ház előtt sétálva tanulta a vasárnapi -prédikácziót. Sára néni leült a padra s elkezdett a virágból két -koszorút fonni: egy kereket és egy keresztformájút. Simándy -megkérdezte, mit csinál?</p> -<p>Az öreg asszony zavarba jött, egy kicsit köhögött, azután -bevallotta, hogy a jövendőjét akarja ezen az úton megtudni.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Földobom a háztetőre. Ha leesik, baj ér a jövő évben, tán meg -is halok. Ha pedig fönn marad, jó esztendőm lesz.</p> -<p>– Hallja, Sára néni, én nem engedem meg, hogy maga ilyen -babonaságot csináljon. Ha a pap cselédje is csinálja, mit szóljanak -a többiek?</p> -<p>– Semmit, tiszteletes uram. Mindenki ezt cselekszi ma a faluban, -akár magyar hiten van, akár oláh.</p> -<p>Simándy megszokta már erős lélekkel szeme közé nézni ezeknek a -dolgoknak. Mit vesződjék ezzel az öreg asszonynyal, a kiben már -megrögzött minden rossz szokás. Lehajtotta fejét és sokáig -szótlanul nézte az öreg asszony babrálását.</p> -<p>– Kinek készíti a másikat?</p> -<p>– Az a keresztalakú, az férfinak dukál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Csak nem a kis unokájának szánta?</p> -<p>– Dehogy, nincs az még legénysorban. Nem arra való.</p> -<p>– Hát kinek?</p> -<p>Sára néni egy darabig zavartan ümmögött, de végre egyenesen -kibökte:</p> -<p>– De biz én megvallom igazán, hogy a tiszteletes úr számára -csináltam.</p> -<p>– No de ezzel már csakugyan eltakarodjék a házamnak még a -tájékáról is. Nézze meg az ember.</p> -<p>Sára néni búsan sóhajtott s elvonult a kukoriczásba a -virágaival, valami fa alá.</p> -<p>Szép őszi estén fölsétált a templomhoz, hogy az alkonyban -gyönyörködjék. Az oláh pap háza felől rengeteg patália lármája -hangzott oda. Egyszerre látja, hogy a kurátor nagy sebbel-lobbal -feléje tart, s már messziről kiabál:</p> -<p>– Tiszteletes úr, tiszteletes úr!</p> -<p>– Mi baj, Benedek uram?</p> -<p>– Ölik az oláh papot.</p> -<p>– Kik?</p> -<p>– A favágók, a kik fát hoztak neki. Tessék hamar kijönni.</p> -<p>Pali futólépésben megindult az oláh pap háza felé. Az udvarban -négy félmeztelen, fejszés vad alak lármázott és fenyegetőzött. Egy -ötödik az istálló ajtaját feszegette. Todorescu cselédjei -szétfutottak. A mint Pali az udvarra lépett, a paplak tornáczán -megjelent Florica, kisírt szemekkel.</p> -<p>Pali nem vette észre, egyenesen a móczok közé lépett. Azonnal -megismerte, hogy kettő közülök magyar.</p> -<p>– No Kovács, no Gáspár, mit csinálnak kigyelmetek ilyen éktelen -lármát?</p> -<p>A két ember meglepetve fordult hátra, egyszerre levette mindenik -a báránybőrsüvegét s kezet csókolt Simándynak.</p> -<p>– Instálom, ez a pap meg akar rövidíteni igaz jussunkban. -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Az istállónál levő alak nyers hangon, oláhul megszólalt:</p> -<p>– Ne járjon a szátok, hanem törjük be az ajtót és üssük fejbe a -pópát.</p> -<p>Simándy odalépett, megragadta a mócz fejszéjét, egyet -csavarintott rajta, s a fejsze az ő kezében maradt; de a mócz a -földön feküdt.</p> -<p>– Frátye, nem ajánlom, hogy még egyszer kinyisd a szádat.</p> -<p>Todorescu hangja kisivított az istállóból:</p> -<p>– Csak a puskámat a házban ne hagytam volna, majd befognád a -szádat örökre, te gazember!</p> -<p>Dühös kiáltással felelt a földön fekvő oláh, de egyúttal félénk -pillantást vetett a Simándy kezében villogó baltára.</p> -<p>Simándy nyugodtan megszólalt:</p> -<p>– Kovács, Gáspár, menjenek mindnyájan a kurátor úr házához, majd -nyélbe ütöm a dolgukat. Nem fognak igaz jussukban kárt -szenvedni.</p> -<p>Florica a tornáczon elsikoltotta magát: Pál oda fordult.</p> -<p>– A mama elájult.</p> -<p>– Dörzsöljék meg a homlokát eczettel, s azt is szagoltassanak -vele.</p> -<p>Florica eltünt. A parasztok, a kik már lerakták a fát, dörmögve -elvonultak apró lovaikkal, Todorescu pedig zilált ábrázattal bújt -elő az istállóból. Nagyon ráijesztettek. Szidta a tolvaj, gyilkos, -gazember móczokat, de csakhamar kiderült, hogy csakugyan meg akarta -rövidíteni őket, számítván a pénznemekben való járatlanságukra. -Nagy kelletlenül kifizette a különbözetet a kurátornak, a ki -elment, s aztán elkezdte összekiabálni a cselédeit.</p> -<p>E perczben Florica újra megjelent a tornáczon, s kikönyökölve, -Palira nézett.</p> -<p>– Jó estét, kisasszony! A tiszteletes asszony magához tért? -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Akkor jó éjt kivánok, csak legyenek nyugodtak, majd ügyelek, -hogy a móczok még ma este elhagyják a falut.</p> -<p>– Tiszteletes úr…</p> -<p>– Parancsol?</p> -<p>– A mama kéri, hogy maradjon itt vacsorára.</p> -<p>– Jaj, nem lehet, ma sült krumplit eszem vajjal, s a sült -krumplit, ha egyszer meg van sütve, nem lehet holnapra eltenni…</p> -<p>– Hátha nincs megsütve?</p> -<p>– Dehogy nincs, Sára néni ilyenkor már rendesen tálalni -szokott…</p> -<p>A leány előrehajolt, hogy a kezdődő sötétségben a fiatalember -arczát lássa.</p> -<p>– Nem únja magát egyedül?</p> -<p>– Sok dolgom van, nem érek rá unatkozni.</p> -<p>– A jó társaság nem hiányzik önnek?</p> -<p>Pál egy darab ideig hallgatott. Jól esett neki a lány lágy, -dallamos hangját hallani.</p> -<p>– Nem, kisasszony. Az én múltam után jobb nekem így elhagyottan, -a vadonban élni, s tisztán az Isten szolgálatának szentelni -életemet.</p> -<p>– Talán sokat szenvedett?</p> -<p>S ezt oly édes hangon kérdezte, hogy a fiatalember szive -hirtelen földobogott: sohse beszélt ő erről senkinek, se férfinak, -se lánynak, s most szinte elemi erővel rohanta meg a vágy, hogy -panaszkodjék, sirjon. Elmondjon mindent, a mi történt és a hogyan -történt.</p> -<p>Ránézett a lányra.</p> -<p>– Kisasszony, maga oly fiatal, szép és boldog… csak zavarná -lelki világát, ha az én bús életemet megismerné.</p> -<p>– Bocsásson meg, hogy kérdeztem, persze egészen más, ha a -testvére volnék, vagy a…</p> -<p>Itt összerezzent.</p> -<p>– Jó éjt! – szólt hirtelen és beszaladt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>Simándy egy pillanatig utána bámult, rosszul esett neki, hogy a -leány eltünt. Szemére húzta a kalapját s hazament.</p> -<p>Háza előtt, az asztalon feküdt a keresztalakú sárga virág… -Körülnézett. Sára néni a konyhában volt. Simándy hirtelen, lopva, -fölragadta a bokrétát s a háztetőre dobta. Tompa zuhanással esett -vissza a földre. Nehéz lélekzet tört ki a fiú melléből. Gyönge -volt, hibázott, a babona egy perczre leütötte a lábáról, s ime, -bűnhődött érte… <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />X.</h3> -</div> -<p>A dalos madarak elrepültek. A falu fölött varjak károgtak. Az -erdő lombjai, a mint a havasokról beléjük fújt egypárszor a metsző -szél, egyszerre lehullottak. Az égen tanyát vertek a sötét felhők, -s egyszer északról délre, máskor keletről nyugatra rohantak -kifogyhatatlan tömegükkel. Simándy tanított, prédikált imádkozott, -olvasott és a tarlott erdőben sétálgatott. Nem volt hozzá való -ember a községben és így mindig önmagával társalgott. Ez pedig -veszedelmes társaság. Sokszor azt a kérdést vetette föl: nem -hibázta-e el egész életét? Nem tehetne-e más helyen fontosabb -szolgálatot, mint itt? Nem fecséreli-e el itt egész életét, -életének minden munkáját, holott a pusztulást nem tartóztathatja -föl? Tán más helyen nagyobb sikerrel latba vethetné erejét a -közszolgálatában? Aztán a kétkedés fogta el. Erejét? Hát van-e még -neki ereje? Meg tudná-e állani a helyét az emberi társaságban, az -élet harczában, az összeütköződésekben, a hol egymást gátolják és -ököllel csinálnak maguknak utat? Erre se tudott felelni. -Fatalisztikus érzés vett rajta erőt. A mi róla a sors könyvében meg -van írva, az be fog teljesedni rajta. Hisz eddigi életét is a -végzet igazgatta, s taszította őt ismeretlen utakon végig, a -nélkül, hogy ő beleavatkozhatott, vagy bármit is elháríthatott -volna. Fond össze a karodat, fiú, húnyd be még a szemedet is és -várj. Ez az elhatározás vergődött túlsulyra <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> benne. -Lassankint megszokta a mindennapi környezetét. Nagy türelemmel -hallgatta a parasztok elbeszéléseit a faluban történt érdektelen -eseményekről, résztvett a közügyeket tárgyaló -megbeszéléseikben.</p> -<p>Vasárnaponkint egyik-másik jobbmódú gazdánál ebédelt, -megtanította őket régi szép asztali áldásokra, estefelé pedig az -iskola termébe gyülekeztek a felnőttek, s pipaszó mellett -elbeszélgettek az ország dolgairól, nagy Magyarországról, -Budapestről, külső országokról, idegen népekről. S áhitattal -hallgatták papjuk szavait… csak a babonáikkal nem boldogult… mikor -a sötét erdők mélyén lebegő árnyékalakok, az éjszakában elhangzó -titokzatos suttogások és panaszos jajszavak kerültek szóba, akkor -meghajoltak a büszke derekak, a félelem sápadtsága ült az arczokra, -s összébb bujtak az emberek… S elkezdték meséiket az emberalakú -sziklákról, a vízi manókról, a hegyi szellemekről, az erdők -tündérleányairól, a gonosz lelkekről… és olyankor siettek haza… -szinte érezni lehetett lelkük didergését… És a pap maga maradt a -pipafüstös, rosszul világított iskolában… mint egy hadvezér, kinek -megszökött a hadserege. S lassankint őt is valami buta, érthetetlen -félelem fogta el. Kisietett a háza elé, hogy forró homlokát lehűtse -egy kicsit… Én Istenem, a népnek igaza van! Ime az erdő zúg, -borzong, reszket, mintha száz meg száz sebesült madár csapkodna -benne szárnyaival… A vízmosás ott tátong mellette, mint egy óriás -sárkány szája… benne a folydogáló csermely is mintha beszélne, a -mint a kavicsokat görgeti. Köröskörül él minden… a kis csemetét -valami erő sudárba hajtja… a puszta földből kibújik a zöld vetés… -valami kis barna magból gyönyörű virág lesz… A csillagok -mozdulatlanul sziporkáznak fent a végtelenségben… Ki szegezte őket -oda? Ki szökkenti magasba a facsemetét? Ki lehel életet a puszta -mezőre? Ki parancsolja a liliomnak, hogy fehér legyen, a rózsának -pedig, hogy sárga, vagy piros? <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>Az Isten, az Isten, az Isten!</p> -<p>Mondom és hiszem én, a ki pap vagyok, és leborulok előtted, óh -Atyám…</p> -<p>De a nép a körülötte működő erőket nem foglalja össze, hanem -szétszedi és megszemélyesíti. Rossz és jó szellemekkel népesíti be -a tájat, a melyen lakik… ezt a vad, szaggatott, darabos, -girbe-görbe tájat, melynek mély völgyei és vízmosásai a pokol felé -irányítják figyelmét. És mindenben, a mi körülötte történik, a jó -és rossz szellemek működését látja. És a jó szellemek segítségül -hivására, a rossz szellemek haragjának elhárítására évszázadok óta -meggyökeresedett szokásai vannak…</p> -<p>Ki lehet-e azt irtani a lelkéből? Nem tépjük-e ki a lelkét is, a -hitét is vele? Nem jobb-e meghagyni a népnek az ő mitológiáját, -mely szellemalakokkal népesíti be az eget és a földet, s mindnyája -fölött uralkodik a láthatatlan, az örökkévaló, a mindenható nagy -Isten?</p> -<p>Belekiáltja a nagy kérdést az éjszakába, de feleletet nem kap rá -se az égtől, se a földtől; s összetört lélekkel vonul vissza -magányos hajlékába, imádkozni.</p> -<p>Mikor már ebbe is belefáradt, gondolatai, imádsága visszaestek a -földre, s lassan, de ellenállhatatlan erővel kúsztak egy és -ugyanazon pont… az oláh pap háza felé. S megjelent előtte a -tornáczon az a szép, fekete lány, a kinek oly dallamos volt a -hangja, s oly édesen nézett rá mélytüzű szemeivel. Úgy vágyott rá, -hogy láthassa, hogy beszélgethessen vele… Aztán megkeményítette, -lecsitította a szivét és azon gondolkozott, nyugodtan, -önvizsgálódásba merülve, hogy szerelmes-e ő Floricába? Ezerszer -ismételte, hogy nem, nem… Szivére ütött, a lábával toppantott, de a -kép, a tornáczról lemosolygó lány, nem ijedt meg, ott lebegett ujra -meg újra előtte. Azt a szokást kezdte fölvenni, hogy vacsora után -rágyujtott kurtaszárú hollandi fapipájára és elment sétálni… És -rendesen a papék felé… <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> Az enyhe őszi estén a papék ablakai -nyitva voltak, s Florica zongorázása messze elhallatszott a csöndes -völgyben… Todorescu háza fölött a dombon egy vén, óriási diófa -volt, e mellé állt rendesen Pali, s a sötétséggel egygyé olvadva, -mohón szívta be a keringők és bús rómán nóták harmóniáját… néha -Florica maga is énekelt hozzá, üde gyermekhangon… Pali egészen -belekábult, de végigsimította forró homlokát, hidegen konstatálta -magáról, hogy ő a czivilizácziót, a társaságot, a zenét, a -hasonlókkal való érintkezést szomjazza… Igy megnyugtatva magát, -szegény fiú nyugodtabban átadhatta magát az ábrándozásnak.</p> -<div class="figcenter" style="width: 425px;"><a href= -"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt= -"Florica otthon." title="Florica otthon." /></a> -<p class="caption">Florica otthon.</p> -</div> -<p>Százszor, ezerszer megfordult fejében a gondolat, hogy -látogatást tesz Todorescuéknál… de minél gyakrabban foglalkozott a -lánynyal, annál kevésbbé merte ezt a látogatást megtenni. Félt. -Ezerszer ismételte magában, hogy ő az életet, az élet vidámabb -részét lezárta… Most a remeteséget, az apostolkodást éli, a -lemondás, a vezeklés útját járja. Többet az ő világába a föld be -nem tolakodik profán érzelmekkel. Mint a körüle némán álló havasok, -úgy tornyosulnak előtte föladatai: ezek nem tűrnek meg semmiféle -más gondolatot.</p> -<p>És mig így megállapította, megkörvonalazta életét, ő, a pap, -elfelejtette, hogy: ember fia, porból lettél és porrá léssz, el nem -szakíthatod magadat a földtől…</p> -<p>Az esti kirándulásoknak is vége lett.</p> -<p>Fagyni kezdett, leesett a hó, nyájasabb lett a vidék. Az az -utálatos, ragadós, fekete sár eltünt s a szem vidámabban, -könnyebben siklott végig a mezőkön.</p> -<p>Florica únta magát az atyai házban. Az apjának nem mert szólani, -mert az öreg lobbanékony, kiméletlen szavu ember volt, de -édesanyjának sokszor tett keserű szemrehányást, hogy miért nevelték -városban úrilánynak, mikor ide hozzák az Isten háta mögé -elhervadni. Pedig járattak neki egy csomó bukaresti és németországi -képeslapot, minden hónapban egyszer Szebenbe <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> küldtek -s egy tuczat könyvet hozattak a kölcsönkönyvtárból, kapott szép -zongorát és mindenféle kottát – de a leány békétlenkedett, mert nem -volt társasága.</p> -<p>– Az a bamba magyar pap legalább felénk nézhetne néha – fakadt -ki egyszer az anyjának – ugyan rosszúl ismerték, ha azt hitték, -hogy dörgölőzni fog hozzánk.</p> -<p>– Hallgass, mert az apád megver, ha ilyeneket mondasz.</p> -<p>– Pedig én mondok! Az az egyetlen fiatalember a községben s az -se jár ide.</p> -<p>– Ugyan mit nyernél azzal a feszes kálvinista bugrissal?</p> -<p>– Lássa mama, maga igazságtalan. Egészen jól elbeszélgettünk -útközben, meg mikor itt járt.</p> -<p>– Jó, jó, de nem hivhatjuk meg, ha nem tesz első vizitet nálunk. -Uj pap és fia lehetne apádnak. De persze nem tudja, mi az -illendőség.</p> -<p>Floricát csakugyan idegessé tette, hogy Simándy nem óhajtja az -ismeretséget folytatni. Hetek múltak el a legutolsó találkozás óta, -de a lány újra szinét se látta a magyar papnak. Ez bosszantotta a -hiúságát. Ugy látszik, ártatlan kaczérkodása nyomtalanul lepörgött -a fiatalemberről. Gondolkozott, hogy nem sértette-e meg? Talán ő, -vagy a mama nagyon is leereszkedőleg bántak vele? Eszébe idézett -minden szót, a mit beszélgettek, de nem bukkant rá semmire, a mi -Simándy érzékenységét sérthette. Talán azért haragszik, hogy ő -olyan rosszul beszél magyarul? Hiába töprengett, nem tudott -rájönni. De mély fájdalommal rendezgette, szellőztette sokféle szép -ruháját, melyek mind kárba vesztek. Soh’se vette föl, mert nem -érdemes, nem volt, kinek tessen. S a mint egyszer a nagy ruhás -szekrényben babrált, két elszáradt bokréta került a kezébe. Az -egyik a costanzai parkból, a másik a Simándyé. Sokáig nézegette, -aztán a costanzait a kályhába dobta. A Simándyé ide-oda forgott a -kezében, de végre azt <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> visszahajította a szekrénybe és ruhákat -tett rá. Miért? Arról maga se tudott számot adni.</p> -<p>Valamelyik kora téli napon Sára néni, a tiszteletes úr földi -gondviselője, jelent meg a görög-keleti parókián, tudakozódni, hogy -az unokája, a ki pakulár-bojtár volt Todorescunál, mikor jön le a -birkákkal a havasi esztenáról. A pópa nem volt otthon, hát Sára -néni leült a konyhán egy kicsit diskurálni. A cselédek tréfáltak az -öreg asszonynyal s ajánlottak neki módokat, hogyan boszorkányozza -meg a szép, fiatal gazdáját, ha azt akarja, hogy beleszeressen. -Ekkor Florica lépett a konyhába s a vihogó lányok elhallgattak, de -Sára néni jónak látta megjegyezni:</p> -<p>– Ha én ilyen szép, derék ifjú lányka volnék, mint a -kisasszonyka, akkor is csak imádsággal mernék hozzá közeledni…</p> -<p>– Kihez? – kérdé Florica.</p> -<p>– Az én áldott jó gazdámhoz.</p> -<p>– Ki a maga gazdája?</p> -<p>– A magyar pap, instálom.</p> -<p>– Maga vezeti a háztartását? – szólt a lány és melléje -telepedett a padra.</p> -<p>– Igenis, instálom, én.</p> -<p>– Milyen ember a maguk papja?</p> -<p>– Nem szólhatok hozzá, instálom, nem érem én őt fel észszel. De -azt tudom, hogy jó, mint a falat kenyér. A multkor az Ávrámék -kutyája is, a leggonoszabb állat a faluban, oda simult a lábához és -a farkát csóválta. Még az állat is megérzi, hogy jó emberrel van -dolga… A minap gyalog fölment a havasokra s három napig a favágók -közt maradt; egy gyereket megkeresztelt, a nagyokat megtanította az -evangyéliomi hitre és meghagyta nekik, hogy karácsonyra lejőjjenek -Úrvacsorát venni.</p> -<p>– De hát mit csinál egész istenadta nap?</p> -<p>– Tanítja a gyerekeket. Aztán jár a templomba, imádkozni. Olvas -odahaza, meg játszik a kis orgonáján. <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> Az -Úrasztala alatt a gödörben régi irásokat talált, most egyre azt -bújja. Azt mondja, megírja abból az eklézsia régi történetét.</p> -<p>Todorescuné jött ki, hát a lány elhallgatott a -kérdezősködésekkel. Sőt intett Sára néninek, hogy hallgasson, s a -tűzhelyhez lépve, nagy buzgalommal kevergetett valami fazékban. -Arról persze nem tehetett, hogy a fazékban véletlenül nem volt -egyéb forró víznél.</p> -<p>Sára néni illedelmesen kezet csókolt a papnénak, s tudakozódott, -hogy mikor jönnek le a pásztorok, s velük Gyorgye Sabo, a ki alatt -Szabó György értendő, a kis pakulár.</p> -<p>– Nem maga a magyar pap cselédje? – szólt a papné.</p> -<p>– De igenis, instálom, én vagyok.</p> -<p>– Én bizony azt hittem, hogy a maga gazdája meghalt, vagy tán -elszökött innen. Van egy hónapja, hogy hirét se hallottam.</p> -<p>– Tetszik ösmerni?</p> -<p>– Persze. Együtt jöttünk haza még az őszön. Egy kocsin. Aztán -egyszer megmentett bennünket a favágóktól. De nehogy szóljon neki. -Ha neki a remeteség jobban tetszik, éljen a kedve szerint…</p> -<p>– Sok dolga van, instálom, az én gazdámnak, nem ér az rá -mulatni. Nem talál itt magához való embert, hát hová is járjon?</p> -<p>A papné mérgesen nézett az öreg asszonyra, a ki megérezte e -tekintet szúrását, megint alázatosan kezet csókolt és -elkullogott.</p> -<p>Ijesztő, sötétszürke felhők tanyáztak napok óta az égen, jeléül -annak, hogy hóvihar közelg. A varjúk ezrével tódultak a faluba, -mintha ők is féltek volna attól, a mi odakint készül. Egy este, -vacsoratájban, Sári néni ijedt ábrázattal állít be Simándyhoz és -jelenti, hogy megjöttek a havasi pakulárok, de a Gyorgye fiút -elveszítették. Belezuhant valami ködös mélységbe, s társai, miután -egy darabig kiabáltak utána, ott hagyták, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> a köd -egyre sürübb lett, s estére a birkákat födél alá kellett hozni. -Simándy rögtön ment Todorescuhoz. A pap kint volt az akolnál, s -mivel öt birkája hiányzott, csunya veszekedés után különböző -levonásokkal büntette a pakulárokat. A félvad, sovány alakok -megtörve, szomorúan álltak az istállólámpa pislogó fényében. Most -következett volna jutalma az egész évi fáradozásuknak, s érezték, -hogy az a csekélység is, a mit vártak, hogy siklik ki kezükből. Már -a hízót lekanyarította a pap a salláriumból, lecsipkedett a -kukoriczakommenczióból is. A pálinkát pedig szóba se merték hozni. -Ez olyan áldomásféle volt, melyet az este szoktak elinni, víg -dudaszó mellett. Mikor a pap rekedten, dohogva a háza felé indult, -Pali ráköszöntötte a jó estét. Todorescu mogorván fogadta, s -kérdezte, hogy mi tetszik?</p> -<p>– Pár szóm volna önnel.</p> -<p>– Tessék feljönni a lakásomra, egészen át vagyok már fázva.</p> -<p>Szótlanul haladtak egymás mellett, a pap beszólt a konyhába:</p> -<p>– Asszony, add be az irodába a szilvóriumot, két pohárral.</p> -<p>A pap irodája barátságosan, jól volt bebutorozva. Néhány szőnyeg -is volt benne. A falon a király, a szebeni metropolita s Carmen -Sylva arczképe lógott. Pali letette a bundáját, s a kinált székre -ült. Még mielőtt szólhatott volna, nyilt az ajtó s Florica lépett -be, tálczán hozva a szilvóriumot. A lány meglepetten nézett Palira, -a ki kimért udvariassággal köszönt. A mint letette a tálczát, -futott ki. Nyilván egy kicsit kóczos volt a haja, egy kicsit -pongyola a ruhája.</p> -<p>– Hagyja, tisztelendő úr – szólt Pali, mikor a pap tölteni -készült, – nincs időm iddogálni. Nagyon komoly dolog hozott ide. Mi -lesz a Szabó fiúval, a ki a mélységbe zuhant?</p> -<p>A pap vállat vont. <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<p>– Vagy meghalt, s ez valószinű, vagy még él s akkor reggelre -megfagy.</p> -<p>– S ezt ön, a ki gazdája, csak ilyen könnyedén odaveti?</p> -<p>A pap ingerülten fölcsattant:</p> -<p>– Talán a kezeimet tördeljem? Csak egyéb bajom ne volna -ennél.</p> -<p>Pali hidegen szólt:</p> -<p>– Én e fiu életéért önt teszem felelőssé. Ha ön a pakulárokat -lámpákkal és kötelekkel tüstént visszaküldte volna, megmenthették -volna a fiút.</p> -<p>A pap idegesen felelt:</p> -<p>– Legyen szives más hangot használni velem szemben, az én -házamban. A pakulárok nappal se mertek utána ereszkedni, hát hogy -mernének éjjel?</p> -<p>– Ez az utolsó szava?</p> -<p>– Az utolsó.</p> -<p>– Nem hajlandó segédkezet nyujtani, hogy a fiut megmentsük?</p> -<p>– Kárbaveszett fáradság. Sőt veszedelmes vállalkozás.</p> -<p>– Hát akkor megmentem magam.</p> -<p>S Pali fölállt. A pap is.</p> -<p>– Mit akar tenni?</p> -<p>– Összeszedem a faluban a bátor embereket, s utána megyek.</p> -<p>– Még az éjjel?</p> -<p>– Tüstént.</p> -<p>– Florica jelent meg, egy nagy égő lámpással, a haja már -teljesen rendben volt és sötét ruhájára egy kaczér kis fehér -kötényt tett föl. A lámpást letette és a gyertyát elfujta.</p> -<p>– Papa, – szólt a lány – a mama kérdi, hogy a tiszteletes úr -talán nálunk vacsorál?</p> -<p>– Köszönöm, kisasszony, sürgős dolgom van.</p> -<p>És fölvette a kabátját. Todorescu komor, bosszús arczczal nézett -maga elé. A fiatal pap udvariasan köszönt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> -bocsánatot kért, hogy a háziakat háborgatta és elsietett. -Todorescuval nem fogtak kezet. Az oláh pap valami köszönésfélét -morgott, de artikulált hang nem jött ki a száján. Alig csukódott be -mögötte az ajtó, Todorescuból kitört a düh, s olyat ütött öklével -az asztalra, hogy a lámpás külső üvege megrepedt.</p> -<p>– Honnan került ide ez a félbolond? Mi köze annak a rongyos -pásztorfiúnak az életéhez? Mit törődik vele, hogy él-e vagy -meghalt? Nem értem, nem értem.</p> -<p>Ekkor lépett be Todorescuné.</p> -<p>– Képzeld, ez a féleszű fráter azt kivánta, hogy én most tüstént -kerekedjem föl és éjnek évadján rohanjak Szabó Gyorgye után, a ki -bizonyosan összetörve és halva fekszik valamelyik feneketlen -mélységben.</p> -<p>– Miért nem megy ő maga? – csattant föl Todorescuné, – Hisz még -erőteljes fiatalember.</p> -<p>A pap összehuzta szemöldökeit.</p> -<p>– Hiszen megy. Azonnal elindul egypár emberrel, ha ugyan fog -magának bolondokat… de ha nem fog, akkor képes maga is elmenni. Hát -ez a föladata egy papnak? Hisz ez hallatlan.</p> -<p>Nagyon halkan megszólalt Florica hangja:</p> -<p>– Papa, veszedelmes ez a vállalkozás?</p> -<p>– Veszedelmes-e? Olyan veszedelmes, hogy ha meg nem fagynak, -akkor a mélységbe zuhannak; de ha ezt kikerülik, bizonyosan -megeszik őket a farkasok.</p> -<p>Florica szó nélkül kifordult a szobából. A konyha zugában -keservesen sírt egy bejáró mosogatólány.</p> -<p>– Mi bajod, Rózi?</p> -<p>– Hagyja kisasszonykám, nem lehet vele okosan beszélni, – szólt -a szakácsné. A magyar pappal elment a szeretője, Petru, a pakulár, -a ki csak ma jött meg a havasokról…</p> -<p>– Te ezen sirsz? Derék, bátor fiu a Petru, hogy elmegy segíteni -a kis Gyorgyét megmenteni.</p> -<p>– De én érzem, hogy Petrut nem fogom többet látni. El fog -pusztulni a többivel, – bőgött a lány, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> a hogy -megálmodtam, úgy lesz. Összetépik a gonosz lelkek, s megiszszák a -vérét, hogy ne fázzanak.</p> -<p>– Arra is mondtam már segítséget! Gyujts a Szent Bazil képe -alatt gyertyát és imádkozzál el hét Miatyánkot és hét -Üdvözlégyet…</p> -<p>Florica fölkapta a szakácsné nagy kendőjét és kiállt a -tornáczra. Fagyos szél fujt, mely a száraz, kemény erdőben olyan -különös zajt csinált, mintha egy brigád masirozó csontváz csontjai -zörögnének. Erősen kezdett havazni. Néha dörgő roppanás hallatszott -a messzeségből: lavina zuhant alá a völgybe.</p> -<p>Egy pakulárbojtár settenkedett elő valahonnan a konyha felé.</p> -<p>– Te, fiu, elmentek a Gyorgyeért?</p> -<p>– El.</p> -<p>– Kik?</p> -<p>– A magyar pap, Petru, meg Papp Mózes, a medveölő.</p> -<p>– Gyalog mentek?</p> -<p>– Nem a, szánon, fegyverrel, lámpással, kötéllel…</p> -<p>Egy hang kiáltott ki belülről:</p> -<p>– Florica, hun vagy? Vacsorálni gyere!</p> -<p>A leány még egy hosszú pillantást vetett az alaktalan téli -éjszakába, aztán borzongva befutott. Apja az egész vacsora alatt -Simándyt tárgyalta, válogatott gorombaságok kiséretében. Néha az -erősbülő szél megrázta az ablakokat. Ilyenkor a pap elhallgatott, -mintha az a sejtelem villant volna át a lelkén: hátha ez a fiú most -utolsó útját járja? És suttogva tette hozzá: <i>Az őrült, az -őrült!</i></p> -<p>A havasi faluban mindenki elpihent, a házak egymásután behunyták -sárga szemüket. De az emberek aligha. Mindenki remegve hallgatta a -Jégkirálynak, s az Éj királynéjának vad mulatozását, a hóvihart. És -Florica ágya fölött égett a gyertya Szent Bazil aranyos képe előtt… -a leány merőn nézett rá… keze össze volt téve… és imádsága -túlszárnyalta a hóvihart, fölhatolt még a csillagokon is túl, az -örök Isten zsámolya elé… <span class="pagenum"><a name="Page_184" -id="Page_184">-184-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />XI.</h3> -</div> -<p>Simándy legelőször is Papp Mózes házához ment. Papp Mózes olyan -elparasztosodott kurtanemes volt. Az apja, a nagyapja valami -nagyobb uraságnál vadász, ő maga is ebbe a mesterségbe született. -Egész életét, a mint az iskolából kikerült, kint az erdőn töltötte, -s most ide vonult, hogy földjén eléldegéljen s a szabad rengetegben -elvadászgasson. Pofáján egy medvekarmolás mély barázdája vonult -végig, testében mindig lakott egypár sörét, vadorzókkal vívott -csaták emlékéül. Ölmagas, bozontos szakállu férfiu volt, templomba -bizony nem igen járogatott, inkább néha a papjához egy kis -beszélgetésre. Mikor Simándy előadta neki, hogy miről van szó, -fölállt a meleg kemenczesutból, s csak annyit mondott nagy -flegmával: <i>Meg lehet próbálni.</i> Simándy elsietett, hogy a -pakulárok közül keressen egy vezetőt és lelkére kötötte Mózes -gazdának, hogy gyorsan elkészüljön. Egy fertályóra múlva vissza is -tért Petruval, a kinek pénzt és pálinkát igért, csakhogy velük -jöjjön. Papp Mózes akkorra már befogta a lovait, két apró macskát -egy kis szánkóba. Aztán végig nézett a papján, s a vizsgálat -eredménye az lett, hogy tetőtől-talpig felöltöztette, meleg -posztócsizmába és hosszú báránybőrbekecsbe. A szán hátuljába hosszú -kötelet, lapátokat, lámpásokat, elemózsiával jól megtömött -tarisznyát és egy kétliteres pálinkás-butykost tett, megmondván -<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> Petrunak, hogy ne próbálja a holmit -megdézsmálni, különben ledobja valami szakadékba. A dohányzacskóját -repedésig megtömte, s azonkívül felszólította a papot, sőt Petrunak -is megengedte, hogy gyujtson pipára. «Csak úgy, mintha rendes -dologban járnánk. Az nyugtatja meg az embert.» Még egy kupicza -pálinkát is fölhajtottak, aztán Petru kapott egy szekerczét, -Simándy egy puskát, Papp Mózes is fogta a rendes medveölő fegyverét -és elhelyezkedtek a szánon.</p> -<p>A lovak lassan kifordultak az útra és neki vágtak a havasoknak. -Simándy szeme-szája egyszerre tele lett hóval és nem látott. A mint -a Csiszár-dombra, honnan még egy pillantást vethettek a falura, -fölértek, a szélvész egyszerre egész hófelhőt dobott rájuk, s a -lovak megálltak.</p> -<p>– Czudar idő, rosszabb, mint gondoltam, – mormogta Mózes.</p> -<p>– Jézus segélj! – felelt hangosan a pap.</p> -<p>Petru megmozdult, mintha ki akarna ugrani. A medveölő mellbe -taszította a puskájával.</p> -<p>– Érzed Petru? Úgy vigyázz, szolgám, hogy keresztűllőlek, ha -szökni akarsz.</p> -<p>– Isten legyen nekünk irgalmas, – felelt vissza az oláh, -keresztet vetett magára és hangosan imádkozott.</p> -<p>Mózes gazda leszállt, körülnézte a lovakat, hámot, istrángot -megtapogatott, aztán visszaült és elindította állatait. A gyeplőt -is eleresztette, vagyis oda kötözte a szánhoz.</p> -<p>– Isten kegyelmére és a lovak ösztönére bízzuk magunkat, – -magyarázta a papnak.</p> -<p>A lovak lassan baktattak előre. Óvatosan haladtak, mintha -megválogatták volna, hogy hova lépnek, de nem álltak meg egy -pillanatra se. Néha egész hótömeget fujt rájuk a szél, s úgy -tetszett, mintha elakadnának, de Mózes egy szavára a derék párák -nekifeküdtek az istrángnak, s a kis szán szépen tovasiklott. A -lovakon <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> lógó vékonyhangú kakasharangok élesen -csilingeltek. Ha a szél nem hordta volna a havat, egészen jól -láthatták volna, mert a hó fehérsége világossá tette az -éjszakát.</p> -<div class="figcenter" style="width: 426px;"><a href= -"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt= -"A lovak lassan baktattak előre." title= -"A lovak lassan baktattak előre." /></a> -<p class="caption">A lovak lassan baktattak előre.</p> -</div> -<p>Papp Mózes még beszélgetni is ráért.</p> -<p>– Mondja csak, tiszteletes úr, mije kigyelmednek az a -Gyorgye-gyerek, hogy így szivén viseli a sorsát?</p> -<p>– Embertársam, Papp uram.</p> -<p>A magyar sokáig hallgatott. Forgatta magában a feleletet. A -fejéből a szivébe küldte, meg vissza.</p> -<p>– Ki törődik egy ilyen tudatlan, apró féreggel? – folytatta – -hát nem mindegy, hogy ma fagy-e meg, vagy holnap eszik meg a -farkasok? Ki veszi észre, hogy az a kis, piszkos pakulár-bojtár, a -kit a juhászok ide-oda rugdalnak, nincs többé a világon? Vajjon -sír-e utána valaki, ha nem hallja többé szólni a furulyáját?</p> -<p>És Simándy vissza:</p> -<p>– Lehet, hogy úgy van, Papp uram. Lehet, hogy a Bodonyék szép, -fehér kutyáját többen sajnálnák a faluban, de én azzal nem törődöm. -Ő is az Isten teremtése, belé is olyan lelket lehelt az Ur, mint a -hatalmas királyokba. Van neki gondolkodó feje és érző szive. -Micsoda lelkiismerettel ülnénk mi most a meleg sutban, tudva azt, -hogy embertársunk kint az éjszakában halállal küzd és segítségért -sikoltoz?</p> -<p>– Hátha úgy végezte az Ur, hogy így haljon meg? – szólt -Mózes.</p> -<p>– Hátha úgy végezte, hogy mi védjük meg?</p> -<p>És a kálvinista vissza:</p> -<p>– Hátha úgy végezte, hogy mi is ott veszszünk?</p> -<p>Simándy megdöbbenve elhallgatott. Van-e joga neki ezt a két -embert magával vinni ebbe a veszedelembe? Mit tudja ő ezek primitiv -életének a titkát; ismeri-e kisded érzelemkörüket? Talán ennek a -marczona medveölőnek kedves kis unokái járnak az eszében, a kiknek -medvekalandjait mesélni szokta? Talán annak <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> a -hosszúhajú oláhnak, ott a kasban, egy fehérviganós fekete lány -jelenik meg a szeme előtt, a kivel kis, hegyoldalon álló -sárkunyhóban boldog, hosszú családi életet álmodott magának? Csak ő -az itt, a ki nyomtalanul suhanhat át a megsemmisülésbe, széles e -világon sehol nincs egy arcz, melyen az ő emlékezetének szentelt -könny fog végiggördülni. Micsoda vad önzés tőle, a kit az élet nem -érdekel, két embert magával ragadni…</p> -<p>– Papp uram, ha tetszik, visszafordulhat, én egyedül is tovább -megyek.</p> -<p>A medveölő egyet horkant, mintha valami sértőt mondtak volna -neki.</p> -<p>– Nem úgy van az, tiszteletes úr. Nincs az a veszedelem, a mi -elől én meghátrálnék. Mert tudom, hogy életem az Ur kezében van, s -nem történhetik más, mint a mi elvégeztetett. De hát tudni akartam -valamit és most már tudom… A tiszteletes úr nemcsak szavaival pap, -hanem tetteivel is. Volt itt nálunk már sok szépen imádkozó, szépen -prédikáló pap, de mind megszökött, mikor a zabkenyérre került a -sor… Így aztán szétzüllöttünk, elfogdosott bennünket a pópa, a ki -százféle babonával hálózza be lelkünket… Apostolok, próféták -kellenének a mi hitünknek, uram… mert ha a pap gyönge legény, -megdől az eklézsia, minden ő rajta fordulván meg… De hát a -tiszteletes úr más fából van faragva… jó fából… neki megy a halálos -veszedelemnek embertársáért… Tiszteletes úr, most már ismerem, ha -kell, tudom, nyomorog, küzd, meghal a hitéért, a hazájáért… A jó -Isten áldja meg!</p> -<p>Ott motoszkált Simándy bekecse körül, végre elérte czélját: -elkapta kezét és megcsókolta.</p> -<p>Simándy csak engedte. Mélyenjáró gondolatok szántottak végig -háborgó lelkén: ez az egyszerű ember nagy dolgokat leplezett le -előtte. Hát úgy volna? Mint református papnak oly csekély külső -eszközök állnak rendelkezésére, hogy hívei kedélyvilágára hasson, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> csakis nagy tettekkel, példákkal lehet -őket vallásukhoz bilincselni? Így volna ez? Minden a pap egyéni -értékén fordulna meg? De hisz akkor jaj neked, szegény fiú, mert az -élet buta, köznapi, egyforma szürkeségében mikor nyilik alkalom a -tettekre? A tömegeket magukkal ragadó példákra? Az -önfeláldozásra?</p> -<p>– Hahó! – kiáltott Papp Mózes és a lovak megálltak.</p> -<p>A medveölő leugrott a szánról és a lovak elé állt.</p> -<p>Az út egyik felén mélység volt, a másik felén meredek hegy, gyér -fenyőerdővel. Valamelyik szálfát a vihar kitörte és az most -szánkázott lefelé irtóztató zúgással. Petru jajgatott, a lovak -fujtak és remegtek. Simándy kimeresztette a szemét és előre nézett. -A lovakat és gazdájukat belepte a hó: mint fehér márványszobrok -álltak előtte az éjszakában. A zúgás egyre közelebb jött, -erősödött, valóságos dörgés lett belőle. Mintha az egész hegyoldal -megmozdult volna: pattogott, sivított, recsegett minden. S -egyszerre a félelmes lavina, mint egy élő szörnyeteg, villámsebesen -átnyargalt az úton s tovább robogott a mélységbe, a pokolba.</p> -<p>Valami negyven lépésnyire mögöttük vágott el. De a nagy -légáramlat egy tömeg fölkavart havat vágott rájuk.</p> -<p>– Hahó, tiszteletes úr!</p> -<p>– Itt vagyok, Papp uram!</p> -<p>– Mögöttünk vágott le a görgeteg.</p> -<p>– Hála Istennek. Mehetünk tovább?</p> -<p>– Előbb egy kicsit ki kell ásni magunkat. Hej, Petru, ne -vaczogj! Hozd ide a lapátokat!</p> -<p>Petrut ez a fölszólítás meglehetős örömmel töltötte el, mert -följogosította őt rá nézve fölöttébb kedvező kombinácziókra. Ha -Papp gazda a lapátokat kéri, akkor Papp gazdát az ördög nem vihette -el. Ha ő ezt a fölszólítást egészen jól hallja: az ördög őt se -vihette el. Így egyelőre nincs semmi baj. Fölemelkedett vaczkából, -lerázta a havat magáról és ment lapátolni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Láttad a drákut, gazda, a mint elszánkázott mellettünk? – -kérdé halkan Mózest. Mert az oláh tudja, hogy a magyar még akkor se -bujik el és hunyja be a szemét, mikor a dráku megjelenik -előtte.</p> -<p>– Nem dráku volt az, szolgám, hanem az Istennyila. A magyarok -Istene belelőtt a pokolba.</p> -<p>– Biztosan tudod?</p> -<p>– Láttam. Ülj föl, indulunk.</p> -<p>Pár percz múlva baktattak tovább az úton. Petru folyton -beszélgetett; így bátorságosabbnak érezte az állapotot. Simándy -szótlanul hallgatta őket; a magyart, a ki az üvöltő vésznek -közepette is megőrizte hidegvérét és humorát, és a román fiút, a -kit a félelem fecsegővé tett.</p> -<p>Rövid idő mulva az Ördög szájához érkeztek, s Petru egészen -pontosan megjelölte a helyet, a hol Gyorgye a mélységbe zuhant. -Papp Mózes mindjárt mondta, hogy itt a mélység elég meneteles, s -lehet, hogy a fiú épen ért le s odalent se törte össze magát, ha -nagy hóba esett s nem valami szikladarabnak ütődött. A vihar itt -kevésbbé dühöngött, mert a hegyek összébb szorultak és az erdő is -sűrűbb lett. Csak a fejük fölött hallották tombolását a csúcsokon, -de maguk keveset éreztek belőle. Papp Mózes azonnal cselekvéshez -látott. Az útnak a mélység mellett futó szélén egy villámsujtotta -fatörzs állott, erre ráhurkolta a leghosszabb kötelét, melyre -minden két arasznyira egy gomb volt kötve. A kötél másik végét -ledobta a mélységbe. Aztán a lovakat is fához kötözte s tele -abrakos tarisznyát akasztott a fejükre. Petrunak megengedte, hogy -húzzon egyet a kulacsból s aztán meghagyta neki, hogy álljon a -lovak mellé és vigyázzon rájuk. Aztán a papnak szólt:</p> -<p>– Tiszteletes úr, én puskával, lámpással lemegyek, a kötélbe -kapaszkodva. Aztán, ha belefujok a sípomba, jőjjön utánam szintén -puskával és lámpával.</p> -<p>– Tán előbb én… <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p>– Hagyja! Én úgy ismerem odalent a talajt, mint a tenyeremet. -Vakon is el tudnék itt igazodni. Isten nevében!</p> -<p>Simándy kezet szorított a marczona vén vadászszal s az a kötél -mentén leereszkedett a mélységbe. Nem telt bele öt percz, éles -sivítás tört föl alulról. Simándy utána ereszkedett. Néha lógott a -kötélen, olyan meredek volt a hegyoldal, de különben szépen -lépésben haladhatott. Egyszer csak elfogyott a kötél.</p> -<p>– Hahó, Papp úr!</p> -<p>– Itt vagyok. Végire jutott a kötélnek?</p> -<p>– Végire.</p> -<p>– Csak előre. Lent van már.</p> -<p>Simándy a hang után ment s egy kis csetlés-botlás után ott állt -Papp Mózes mellett. Meggyujtották a lámpásokat.</p> -<p>– Ide nem sok havat teregetett a vihar. A fiút tehát el nem -takarhatta. Lehet, hogy semmi baja se történt, s elindult itt a -mélységben, valamerre utat keresni hazafelé. Akkor biztos, hogy -eltemette a hó. De talán itt fekszik valahol, meghuzta magát -szélmentes helyen s várja a virradatot. Hahó Szabó, hahó -Gyorgye!</p> -<p>Nem jött rá felelet. Ekkor elindultak, az egyik jobbra, a másik -balra, s minden fát, bokrot, szikladarabot megnéztek. Simándy -utasítása az volt, hogy csak addig menjen, a míg Papp Mózes -lámpáját látja, messzebbre ne.</p> -<p>– Hahó! – kiáltott a medvevadász vagy negyven lépésről.</p> -<p>– Hahó!</p> -<p>– Nem hallotta?</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– Kutyaugatást.</p> -<p>– Nem! – kiáltott Pál és Papp Mózeshez sietett.</p> -<p>Figyeltek. Most tisztán, bár gyöngén, ismétlődött a kutyaugatás. -A két ember arra sietett. Egy mély patakmeder felé közeledtek: -onnan egyre erősebben hallatszott <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> az ugatás. Leugrottak a -mederbe: ott, a kinyúló part alatt, széltől védett, hótól mentes -helyen feküdt egy fiatal gyerek: a Szabó Gyorgye. Mellette egy kis, -kóczos, lompos, nyeszledt kutya, mely a fiú képét nyalogatta és -közbe-közbe ugatott. Mikor a két férfit meglátta, farkcsóválva -eléjük ugrott és öröme jeléül vihánczolni kezdett.</p> -<p>– Lám, a társai ott hagyták, s ez a dög utána ugrott, – szólt -Papp Mózes.</p> -<p>Azzal a fiú mellé térdelt, föltépte a mellét.</p> -<p>– Még él, de egészen meg van dermedve. Gyorsan vetkőztessük -le.</p> -<p>Egy pillanat alatt meztelenre vetkeztették, s hóval -tetőtől-talpig keményen megdörzsölték. A fiú tagjai melegedni -kezdtek. Aztán száraz ruhával sebtiben újra megdörgölték és megint -felöltöztették. Most Papp Mózes bicskával fölfeszítette -összeszorított száját s jó öt korty pálinkát mért bele. A fiú -nagyokat nyelt és kinyitotta a szemét.</p> -<p>– Jézus, légy velem! – mormogá, azzal pillái újra -lecsukódtak.</p> -<p>A vén medveölő szó nélkül levetette hatalmas bekecsét, -bepólyálta a fiút s fölállt.</p> -<p>– Ezzel egyelőre megvagyunk. Nem fog meghalni.</p> -<p>– Talán tüzet kéne rakni?</p> -<p>– Nem, most elég melege van. Most a vére újra megpezsdült s -bejárja minden porczikáját… No, gyere ide, te kis kóczos!</p> -<p>Ez a fölhivás a kutyának szólt, mely hihetetlen örömmel nézte a -segítők működését. Hol az egyikhez, hol a másikhoz futott, míg -térdeltek, s nyájasan döfödte őket az orrával. Majd elkezdett -vidáman ugatni, majd ismét körös-körül szaladgálta őket, mint egy -bolond s nagyokat hempergett a fagyos földön. A fölhivásra heves -farkcsóválások közt azonnal Papp Mózesnél termett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>A vén vadásznak csak úgy sugárzott a szeme a szeretettől, mikor -a görhes, kiéhezett állaton végignézett. Micsoda utolsó alakja a -világrendnek a havasi juhászok kis bojtárja! S ezután még hol -következik a bojtár kis kutyája! S ebbe a hulladékokból táplálkozó, -rugásokkal traktált nyomorult féregbe mekkora szeretetet, hűséget, -önfeláldozást oltott a teremtő! Ezt jártatta az eszében Simándy, -mikor Papp Mózes végig-végig simogatta a kutyát, s megveregette a -koponyáját.</p> -<p>– Pálinkát nem adhatok neked, hanem megállj, van más.</p> -<p>Elővett egy darab szalonnát, kenyeret, fölvagdalta, s a kutya -elé rakta. A szegény állat mohón fölfalta s utána még jobb kedve -támadt.</p> -<p>– No, most vigyük föl a Gyorgyét a kocsira. Menjen előre, -tiszteletes úr, a lámpásokkal.</p> -<p>Ölbe vette a fiút és úgy vitte a pap után. Megkeresték a kötél -végét.</p> -<p>– Hát most, tiszteletes úr, kapaszkodjék föl a kötélen, aztán -majd én rákötöm Gyorgyét és sipolok. Akkor feküdjenek neki Petruval -odafönt és húzzák. De ki ne ereszszék a kezükből. No, előre!</p> -<p>Pali fiatalos erővel neki vágott a mélység meredekének, s -nemsokára fönt volt.</p> -<p>– Élsz még, Petru?</p> -<p>– Élek. Megvan-e Gyorgye?</p> -<p>– Meg, fiam. Semmi baja nincs.</p> -<p>– Dicsértessék az Ur neve. De ha én a lovak közé nem állok, már -régen megfagytam volna.</p> -<p>– Gyere csak ki onnan. Állj ide!</p> -<p>Megmagyarázta neki, hogy miről van szó. Pali és Petru -elhelyezkedtek a mélység szélén. Egyszerre csak éles sípszó -hangzott a ködös homályból.</p> -<p>– Isten nevében, ne sajnáld, Petru, és húzd, ha megszakadsz is -bele.</p> -<p>A két fiatal ember elkezdte húzni a kötelet. Lassan jött a -teher, hol könnyebbnek érezték, hol nehezebbnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> Néha -megakadt s olyankor pihentek. Mikor a síp megszólalt, újra kezdték -a munkát. Így ment ez valami husz perczig, a mi nekik egész -végtelenségnek tetszett. Végre megszólalt az öreg vadásznak a -hangja a sötétben:</p> -<p>– Itt vagyok, tiszteletes uram. Még két percz és fönt vagyunk. -No még egy kis erőlködés. Ne sajnáld, Petru.</p> -<p>A két ifjú újra nekifeküdt, s a medveölő ott termett az úton, -jóformán emelve maga után Gyorgyét.</p> -<p>– Hozta Isten, Papp uram, – szólt Pali, a verejtékét -törülgetve.</p> -<p>– Nehéz volt?</p> -<p>– Egy kicsit.</p> -<p>– Nem várhattuk meg, míg egészen magához tér, mert az idő kezd -irtóztató hidegre fordulni s mind itt fagytunk volna.</p> -<p>– Haza viszszük?</p> -<p>– Bajos. A görgeteg elzárta az utat visszafelé. Tudok én ide -közel egy jó medvebarlangot, oda vonulunk, míg a vihar el nem -múlik.</p> -<p>Jól betakargatva, a szánra tették Gyorgyét, a ki lélekzett, de -eszméletlen volt, melléje dugták, jól be a szalma közé, a kis -kutyát, aztán jót húztak mind a hárman a pálinkás butykosból, s -elindultak.</p> -<p>– Hová megyünk? – kérdé némi nyugtalansággal Petru.</p> -<p>– Nem messze, fiam, egy jó meleg medvebarlangba.</p> -<p>– De hátha a medve otthon van?</p> -<p>– Elférünk azért ott mi is. A medve jó állat.</p> -<p>– Jó állat az ördögnek, de nem nekünk, – dörmögte Petru.</p> -<p>– Hopp! – kiáltott Papp Mózes és leugorva a szánról, a lovak elé -ment, megfogta a kötőfék végét s valami fensíkfélére, oldalt -vezette őket, – itt vagyunk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> -<p>Meggyújtotta az egyik lámpást s fogta a puskáját.</p> -<p>– Petru, vedd a fejszédet és gyere velem.</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Megnézni, hogy üres-e a medvebarlang?</p> -<p>– Uram, neked ép olyan két jó szemet adott a teremtő. Száz -medvét ép úgy meglátsz velük, mint egyet… Minek neked még az én két -szemem is?</p> -<p>– Majd én megyek, – szólt Pali.</p> -<p>– Petru, gyáva ficzkó, kösd a lovakat egy fához. Tiszteletes úr, -tegye le ide a földre a lámpását.</p> -<p>Azután a medveölő megnézte a fegyvereket, s a Paliét is golyóra -töltötte. Valami harmincz lépést fölfelé mentek a hegyoldalban s -egy csomó bokor közt, majdnem embermagasságnyi nyílás előtt -megálltak.</p> -<p>– Tiszteletes úr, tegye le ide a földre a lámpáját. Ha lövést -nem hall, de medvét lát kirohanni, hagyja futni, ne lőjjön rá. Mert -jegyezze meg, s halld meg te is Petru, ő jobban fél tőlünk, mint mi -tőle… Ha lövést hall bent, be ne jöjjön, de akkor résen legyen, -mert én vele harczba keveredtem, s megsebezve hajtom kifelé és -akkor ő fog önre rohanni. Csak arra vigyázzon, hogy ha én futok ki -elől, véletlenül belém ne lőjjön.</p> -<p>Az öreg vadász meglazította hüvelyében a vadászkését, fölhuzta a -puskáját és a végére akasztva az égő lámpást, belépett.</p> -<p>Egy szempillantás alatt kívül termett.</p> -<p>– A medve itt van, de alszik. No, Petru, föl mered-e -költeni?</p> -<p>– Lődd agyon álmában, uram. Hisz így pompásan megszabadulunk -tőle.</p> -<p>A vén vadász indignálódva felelt:</p> -<p>– Jegyezd meg, hogy a magyar ember senkit se öl meg álmában, még -az állatot se. Majd mindjárt fölébred őkelme.</p> -<p>Egy darab szalonnát vett hamar elő, a lámpa lángjánál -megpirította, s behajította a barlangba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> -<p>– Erre a szagra tüstént magához tér. Szaladj Petru a lovakhoz, -hogy világgá ne menjenek. Tiszteletes úr, a két első lába közé -czélozzon, mind a két töltést oda. Ha véletlenül nem volna neki -elég és önnek futna, ne kimélje a puska boldogabb végit.</p> -<p>Dörmögés hallatszott a barlangban.</p> -<p>– Vigyázat, jön már!</p> -<p>A következő pillanatban egy nagy barna medve bujt ki a nyíláson. -Négy lövés dördült egyszerre, s a maczkó vért okádva a fehér hóra, -hirtelen leült, miközben irtóztatóan ordított. Papp Mózes -villámsebesen töltött, s egy ötödik lövéssel szétloccsantotta a -vadállat koponyáját. A medve lefeküdt, egyet rúgott s vége volt. -Ekkorra már ott termett Petru is és bocskoros lábával elégedetten -gázolta a bozontos vadat.</p> -<p>E pillanatban ágyúdörgés-szerű roppanás hallatszott.</p> -<p>– Siessünk elhelyezkedni és tüzet rakni, – szólt a medveölő, – -már a fák is repedeznek a hidegtől.</p> -<p>A maczkót félrehuzták a barlang szájától. Aztán Gyorgyét -átszállították, utána bevezették a lovakat, mialatt Petru sebtiben -fát vágott. Majd a szánon levő összes holmit a barlangban helyezték -el, s mikor ezzel is készen voltak, a barlang szájánál hatalmas -tüzet raktak. Ekkorra magához tért Gyorgye is s bámulva tekintett -szét a lámpások kétes világánál. Rövid idő alatt Petrunak kissé -nagyító és dicsekvő előadásából megtudta, hogyan került a halál -völgyéből ebbe a kellemes barlangba. De még mielőtt eszébe jutott -volna hálálkodni, Papp Mózes a kezébe nyomott egy darab szalonnát, -egy jókora karéj kenyeret, s a fiu mohón enni kezdett, szinte a -szemei is kidülledtek bele. Petru is megkapta a maga részét, -Simándy is, Papp Mózes is jóizűet falatozott, aztán szalmából, -pokróczokból türhető ágyat vetettek, egy pár nagy tuskót vetettek a -tűzre, s a medveölőt kivéve, mind lefeküdtek s elaludtak. Odakint -sivított a szél, s rongyokra szaggatott <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> -hólepedőket hurczolt ide-oda az erdőben; lavinák robogtak le a -mélybe, s a megpattant fenyőfák roppantak koronkint óriásit.</p> -<p>Papp Mózes a tűz mellé ült, virrasztott, az ember sohse -tudhatja, mikor jöhet rá az éjszakából veszedelem. Néha lehunyta a -félszemét, ő azt állította, hogy ilyenkor a félteste alszik. -Egyszerre csak előrehajolt és hallgatódzott, mint mikor valaki -élesen figyel. Aztán fölugrott s puskáját ösztönszerűleg kezébe -kapta. Gyermekkora óta ismerte a téli erdő, a nyári erdő, a csöndes -erdő s a vihartól vert erdő minden hangját. Most is tehát valami -szokatlan zaj ütődhetett a fülébe. Megrázta Simándyt s a két -juhászt. Egyszerre talpon voltak mind.</p> -<p>– Mit hall, tiszteletes úr?</p> -<p>– Semmit.</p> -<p>– Hát ti?</p> -<p>– Mintha kutyaugatást hallanék, – szólt Petru.</p> -<p>– Vagy tán farkas? – vélekedett Szabó.</p> -<p>– Valami búgás is keveredik bele, – szólt Papp Mózes, – ez -vadászkürt.</p> -<p>Erre hatalmas öblű medveölő puskáját kétszer elsütötte.</p> -<p>– Mit csinál?</p> -<p>– Figyelmeztetem az eltévedt vadászokat.</p> -<p>Csakhamar puskadurranások jöttek feleletül. Papp Mózes újra -lőtt. A kutyaugatás nemsokára egészen közelükből hangzott, s pár -pillanat mulva dühös vakkantásokkal pár finom vadászkutya rohant a -tűz világos körébe, neki egyenesen az elejtett medvének, melyet -elkezdtek marczangolni. Utánuk a hóförgetegből három elegáns -vadászruhába öltözködött alak bontakozott ki, majd erdészek és -cselédek csengős lovakat vezettek elő, melyek a szánokba voltak -fogva.</p> -<p>– Baranghy gróf, – mormogott Papp Mózes és levette a -süvegét.</p> -<p>Csakugyan Baranghy László gróf volt, az erdélyi fejedelmek -nagyhírű sarjadéka, az ismert oroszlán- és <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> -tigrisvadász, ez az érdekes és férfias alak, a ki őseitől öröklött -kalandszomját India és Afrika rengetegeiben szokta lecsillapítani. -Simándy jól ismerte őt híréből, s kiváncsian nézett rá. Mindig -erősen meg szokta figyelni azokat, a kiknek a sors kiváltságos -helyzetet, nagy vagyont, nagy nevet biztosított. S magában -mindegyik elé vagyonának és nevének megfelelő nagy kötelességeket -tűzött. És sokat gondolkozott ezeken az örökké teljesítetlenül -maradó nagy kötelességeken olyankor, mikor látta, hogy adóba hogyan -hajtják el a szegény embernek utolsó tehenét… Ezt bezzeg romlása -árán is kényszerítik kötelessége teljesítésére…</p> -<p>– Hahó, kik vagytok? – kiáltott a gróf.</p> -<p>– Magyar-garabói vadászok, méltóságos úr, a kik a vihar elől a -medve barlangjába menekültünk, – felelt levett süveggel, alázatosan -Papp Mózes.</p> -<p>– A mint látom, hatalmas maczkót zavartatok ki a barlangjából… -Verjétek el róla a kutyákat…</p> -<p>A gróf odament az elejtett fenevadhoz, s lábával végigtapogatta. -A két másik úr is jól körülnézte a pompás állatot… Aztán mind a tűz -köré állottak, s gémberedett tagjaikat melengették… Az erdészek a -lovak körül maradtak. A gróf figyelmesen nézte Pappot.</p> -<p>– Hallod-e, öreg, nem Papp Mózes vagy te, a medveölő?</p> -<p>– De az vagyok, instálom. Én is tanítottam a méltóságos urat -vadászni.</p> -<p>– Nem mehetnénk még az éjjel födél alá, Garabóra? A vendégeim -czudarul el vannak fáradva.</p> -<p>– Nem tanácsolom, méltóságos uram. A hógörgeteg elzárta az -utunkat, s mindnyájan ott találnánk veszni ebben a rengeteg -hidegben. Hanem tessék a barlangot elfoglalni, ott nem ér a -szél.</p> -<p>A gróf német nyelven vendégeihez fordult.</p> -<p>– Nos uraim, én megigértem, hogy olyan telet mutatok önöknek, a -minőt sohse láttak. Hát nem tartottam meg igéretemet? <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>– Köszönöm, gróf, – felelt az idősebbik, egy erőteljes, kissé -köpczösödő alak, – ilyet nem láttam se a tibeti határon, se -Kanadában.</p> -<p>És megszólalt a fiatalabbik, egy nyulánk, szőke ember:</p> -<p>– Nem bántam meg, hogy lejöttem Bécsből. Ez a hóvihar vetekszik -az orosz sivatag huránájával. Egyszer, emlékszem, az Ural -hegységben láttam effélét. Gratulálok, gróf úr.</p> -<p>– Nézzék ezt a vén embert, – szólt a gróf, Mózes gazdára -mutatva. – ennek már a nagyapja is a családomat szolgálta. Ő volt -az én első tanítóm a vadászatban. Több medvét elejtett, mint a -mennyit mi hárman láttunk. Most különben azt jelenti, hogy nem -mehetünk tovább, mert bentveszhetünk a hóban.</p> -<p>– Hát mit csinálunk?</p> -<p>– Itt hálunk a medve barlangjában.</p> -<p>– Bravó! – kiáltott a köpczös, – lesz mit mesélni az udvari -bálon.</p> -<p>– Csinálj ott bent helyet, Mózes!</p> -<p>Ezalatt már Gyorgye, Petru s az erdészek két hatalmas tüzet -csináltak, s a gróf lovait azok közé állították. Papp Mózes is -kivezette a maga lovait, s a többi közé állította. A cselédek a -szánokról leszedtek mindent, pokróczot, elemózsiát, vánkosokat, s a -barlangba vitték. Nagy benzinlámpát is gyújtottak, s az üregben -elhelyezték. Az urak rögtön be is vonultak. Ekkor lépett csak elő -Simándy, s bemutatta magát. A grófnak magyarul, a másik két urnak -németül.</p> -<p>– Nini, hát maga az én papom? – szólt szives hangon a gróf, – én -csak egy garabói papot ismerek, a vén Todorescut, a ki -követválasztáskor le szokta hozni a móczait, rám szavazni. Nagy -gézengúz az öreg, érti a dolgát.</p> -<p>A két idegen a grófnak két bécsi barátja volt: az idősebbik lord -Harrington, az angol nagykövetség első tanácsosa, a másik Vensolov -ezredes, az orosz nagykövetség <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> katonai attaséja. -Harringtonnal annak idején Indiában ismerkedett meg, Vensolov -ezredessel pedig a bécsi udvari élet hozta össze. A fényes -császárváros puha, meleg, főúri kényelméhez szokott urak szinte -gyerekes örömmel élvezték a rendkívüli helyzetet: a barlang előtt a -tűz lobogó fényénél eléjük táruló fantasztikus látványt, a véres -medvével, a kavargó hóviharral, a lovak mellett szoborszerűen -mozdulatlanul álló vadászokkal, szolgákkal és parasztokkal, azután -élvezték a jól világított, pokróczokkal kipárnázott, eléggé meleg -barlangot, melynek közepén csakhamar égett a spiritusz a szamovár -alatt, miközben egy belső inas nagy ezüsttálczán hideg borjút, -szárnyast, czipót tett eléjük, s egyszerre vagy öt üveg vörös -borból húzta ki a dugót.</p> -<p>Simándy a barlang szája előtt levő tűz felé húzódott.</p> -<p>– Tartson velünk, tiszteletes úr, – szólt a gróf.</p> -<p>– Köszönöm, méltóságos uram, már beszalonnáztam.</p> -<p>– No csak vegye elő a bicskáját és lásson hozzá. Van itt mit -enni.</p> -<p>Simándy nem kérette magát, hanem a tálcza mellé telepedett, a -hol az angol és az orosz farkas-étvágygyal működtek. Az étel és a -bor mesés gyorsasággal eltüntek, azután az inas mindenkinek töltött -egy csésze párolgó teát, a gróf mindenkinek egy vastag szivart -dugott a szájába, s végigfeküdtek a pokróczokon.</p> -<p>– No, kedves grófom, ön valóságos ezermester, hogy itt a vadon -közepén így el tudja az embert látni, – szólt Harrington.</p> -<p>– Ez csak revanche a pendsabi szép napokért. És még mennyivel -maradok adósa a negyedik bengáli lovasezred tisztikarának! Ne is -beszéljünk róla, mylord. Sohse felejtem el, hogy minő -felejthetetlen napokat köszönhetek önnek és indiai -bajtársainak.</p> -<p>– Hja, India; az a mi páratlan vadászterületünk, ott még -élhetünk jól, tetszésünk, egyéni gusztusunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> -szerint, romantikusan, verekedve, vadászgatva. Ha az átkozott afgán -kutya át nem lövi a lábamat, ma is ott vagyok, s nem térek át a -diplomácziai szolgálatra. De most is mindig visszasóvárgok a szabad -élet után. Unom a czivilizácziót, Angliát pláne! A családom -különben is szét van szórva az egész világon; az egyik farmer -Ausztráliában s van neki vagy negyvenezer marhája. A másik a -kanadai kőszénbányáit turja s a saját hajóin hordja szét a szenét, -a harmadik Belső-Afrikában, valahol Uganda vidékén kormányzó vagy -király. Az öcsém van legközelebb, az Maltán hadnagy. Angliában -senki se él közülünk.</p> -<p>– Bocsásson meg, mylord, – szólt az orosz, – de én csak két -igazi urat ismerek a világon: a magyar urat és az orosz urat. Önök -már, hogy is mondjam csak, elnyárspolgárosodtak egy kicsit. Önök -mindennel foglalkoznak már, de a magyar és az orosz úr csak a -földjét műveli és szereti, és pedig rajongásig. Azt az egyet -tekinti arisztokratikus foglalkozásnak. Ha egy orosz nemes elveszti -ősei földjét, elzüllik, más mesterségre nem tud átmenni…</p> -<p>Az orosz megállt egy pillanatra, hogy szippantson a szivarjából. -Simándy megszólalt:</p> -<p>– Megengedik az urak, hogy én is beleszóljak?</p> -<p>– Csak tessék! – felelt az angol.</p> -<p>– Az onnan van, mert bár az orosz birodalom óriási, az ifjúságot -szűk látkörben nevelik föl. A mindenható dinasztia nem a nemzet elé -tűz nagy czélokat, hanem önmaga elé, a maga dicsőségére, a nemzetet -meg se kérdik, a nemzetnek örökké hallgatnia kell… Angliában -ellenben arra szoktatják az ifjúságot, hogy az egész világ a te -nemzetedé; ha otthon nem férsz el, eredj a tengerre, az összes -vizeken megtalálod a szineidet, s ha holnap La Platában görbén -néznek rád, holnapután már ott van az angol hadihajó a város felé -fordított ágyútorkokkal. Ha tengeren se férsz el, eredj a -gyarmatokra: minden világrészben megtalálod <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> a -hazádat, mindenütt angol maradhatsz, s bárhol, bárminő munkát -végezel, Anglia vagyonát és hatalmát szolgálod vele. A magyar meg -az orosz úr csak a hazájában, a maga földjén van igazán otthon, a -hol nem parancsol neki senki: hát ott marad és megőrzi patriarkális -tulajdonságait, a melyeket az ezredes úr úri tulajdonságoknak -nevezett…</p> -<p>Harrington a hevesen gesztikuláló fiatalemberre nézett:</p> -<p>– Ön talán ortodox keleti pap és Moszkvában tanult?</p> -<p>– Nem, mylord, én protestáns pap vagyok és Hollandiában -tanultam.</p> -<p>– De csak vadászni jött ide szintén és valami nagyobb városban -lakik?</p> -<p>– Nem, mylord, én itt lakom ezen a hegyen túl egy faluban és -papja vagyok egy száz főből álló eklézsiának.</p> -<p>– Magyar pap?</p> -<p>– Az vagyok, mylord.</p> -<p>– Valami igaza van a tiszteletes úrnak, – szólt az orosz ásítva, -– de mivel szivarom végig égett s én álmos vagyok, nem veszek részt -többé a beszélgetésben. Jó éjszakát, urak.</p> -<p>Lord Harrington látható érdeklődéssel nézte a fiatalembert, de -az álmosság és fáradtság őt is elnyomta s azért jó éjszakát -kivánva, szintén végignyult a földön.</p> -<p>Baranghy gróf friss szivarra gyújtott, s a barlang előtt égő tűz -mellé ült. Az, a mit Simándytól hallott, nagyon gondolkozóvá -tette.</p> -<p>– Hallja, ifjú barátom, – szólt lassú hangon, – én itt a vad -rengetegben, az üvöltő viharban, a megölt medve barlangjából -vaktában kizavarok két parasztbundás alakot, a kik közül az egyik -megszólal, s lord Harringtonnak, Vensolov ezredesnek és Baranghy -grófnak perorál olyan értelmesen, a minőt ezek az urak a maguk -körében is ritkán szoktak hallani. Ez nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> -természetes dolog… Hogy került maga arra a rongyos Garabóra?</p> -<p>– Méltóságos uram, annak hosszú története van, mely méltóságodat -nem érdekli. Különben is a magam szántából jöttem oda…</p> -<p>– Nincs valami kivánsága? Nem akar a sorsán változtatni? -Szivesen fölajánlom a segítségemet.</p> -<p>– Csak azt kérem, hogy ha az eklézsiának szüksége lesz valamire, -akkor fogadjon szivesen méltóságod.</p> -<p>– Meglesz, meglesz… Hát maga úgy véli, hogy a mi nemzetünknek -nincsenek nagy czéljai, nagy föladatai?…</p> -<p>Simándy lehorgasztotta a fejét. Majd rekedten így szólt:</p> -<p>– Mi? Hiszen mi még itthon is a létért küzdünk… és veszítjük a -csatát… koldusok vagyunk és senkise támogat… a katonáink fogynak… a -fegyverek egyre hullanak a kezünkből… S ezt a nemzet nagy tömege -nem látja, nem tudja, nem hallja…</p> -<p>A gróf tágra nyitott szemmel meredt a tűzbe. Nemes, éles, bátor -arczán mély szomorúság ült. Simándy ránézett, s valami vakmerő -gondolat fogta el. Megragadta a gróf kezét s szólt:</p> -<p>– Fejedelem, én uram, ne menj te idegen világokba fenevadakra -vadászni… maradj ebben az elhagyott országban… Látod, nekem ez a -haza nem adott semmit, se előkelő rangot, se kitüntetéseket, se -vagyont, s itt állok, itt dolgozom a helyemen, elpusztulok, de el -nem megyek róla.</p> -<p>A gróf ránézett Simándyra, a ki a kezét fogta:</p> -<p>– Valamit mondani akar?</p> -<p>A szegény fiu azt hitte, hogy beszél, de csak a gondolatok -viharzottak végig lelkén, szája nem nyilt szólásra. Eleresztette a -gróf kezét.</p> -<p>– Bocsásson meg, méltóságos uram, csak arra akartam kérni, hogy -szeresse, ne hagyja el ezt a mi szegény Erdélyünket, pusztuló -egyházunkat… <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> ilyen nagy nevet mi nem nélkülözhetünk -ádáz harczunkban.</p> -<p>A gróf belehajította a szivarját a tűzbe.</p> -<p>– Hát mit tegyek? Mit tegyek? Sohse szoktunk mi ilyesmiről -beszélgetni… Mit kellene tenni? Ki tudna erre feleletet adni? A -fórumon annyi jelszót ordítanak; egyszer az egyik van divatban, -másszor a másik; s mindegyik csak arra való, hogy az emberek egyéni -hiúságát, karriérjét szolgálja…</p> -<p>Hangja egyre emelkedett és hevesebb lett.</p> -<p>– Az országgal tulajdonképp nem törődik senki.</p> -<p>Hirtelen fölugrott.</p> -<p>– Nagyon hideg van idekint. Ez a komisz szél szinte a bőröm alá -fúj. Jó éjszakát.</p> -<p>Besietett a barlangba. Papp Mózes újra megrakatta jól a tüzeket, -Simándy ott, a hol ült, végignyult a meleg földön s elaludt. Mózes -gazda egy vánkost csúsztatott a feje alá, s a fiut betakarta egy -pár vastag pokróczczal. Aztán ő is odafeküdt melléje. Szabó és -Petru is lassan-lassan odasompolyogtak. Csak a gróf vadászai és -cselédjei álltak a lovak közt mozdulatlanul, mint az őrtálló -katonák.</p> -<p>Talán már hajnal felé lehetett, mikor a vihar hirtelen megállt. -Papp Mózes azonnal fölébredt, s gyöngéden megérintette Simándy -karját.</p> -<p>– Mi baj?</p> -<p>– Tiszteletes úr, a vihar pihen.</p> -<p>– Elállt?</p> -<p>– Nem, csak pihen. Ez itt a viharnak rendes szokása, hogy -egy-két órát megáll, s aztán újult erővel kezdi. Jó volna, ha a -méltóságos urakat fölkeltené. A szünet alatt bevergődhetünk -Garabóra.</p> -<p>Pali rögtön a barlangba sietett, s fölkeltette a grófot, ez -pedig a vendégeket. Mindnyájan helyeselték az indulást, a gróf pár -rövid szót kiáltott legényei felé, a szánok egyszeribe föl voltak -pakkolva, s a lovak befogva. Indulás előtt a gróf mindenkinek egy -pohár <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> konyakot adott: a cselédeknek is, a -parasztoknak is. A lámpásokat is meggyújtották, s elől Papp Mózes -két jóravaló, kis macskalovával nekivágtak az útnak. Pali szó -nélkül Mózes gazda mellé ült a bakra, s az egyik lámpást tartotta. -A medve alá fatalpat csináltak s a leghátulsó szán mögé kötözték. -Lassan, koczogva, de mégis előre haladtak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />XII.</h3> -</div> -<p>A nagy vihart követő reggel a faluban irtóztató kutyaugatás -támadt. Az ebek megérezték a szagát a medvének, mely a szán mögé -volt kötve. A kutyák föltünő nyugtalanságára mindenki a kapuja elé -sietett, s látták a havasi úton aláereszkedni a karavánt, s -egyszerre megismerték a gróf szürkeruhás, violaszin zsinóros -vadászait, a mint a czifra szánokat, csengős lovakat lesegítették a -meredeken. Ekkor Papp Mózes szánja már illedelmesen hátul -kullogott. S a mint lent voltak, Pali illedelmesen köszönt az -uraknak, s a szánnal jobbra fordultak, Papp Mózes háza felé. A gróf -valamit kiáltott utánuk, de a prémes gallér elfogta a hangot. A -mint a gróféktól eltávolodtak, Petru nagyot kurjantott, s hangosan -kiáltotta a népnek, hogy ime itt a Gyorgye, megmentettük, s még egy -nagy medvét is öltünk. Az asszonyok mind oda siettek, s kezet -csókoltak Simándynak. Egész karavánnal érkeztek Mózes gazda -házához, a hová már Sára néni is megjött egy csomó öregasszonynyal. -Sára néni előbb kötényébe törölgette a szemét, aztán erőt vett -rajta az indulat, elsirta magát, megölelte, megcsókolta az -unokáját, végül pedig úgy vágta pofon, hogy leesett a süvege. Ekkor -esett a papjának s a hol érte, csókolgatta a ruháját. Pali itt -visszaöltözködött fekete ruhájába, és Sára nénivel és Gyorgyeval -hazament, otthagyván Petrut, a ki egész nap <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -nagyszámú közönségnek örvendett, mely mind a hőstettek elbeszélését -kivánta hallani. A nép fölváltva ácsorgott Mózes gazda és -Todorescuék háza előtt, hová az előkelő uraságok szálltak. Pali -hazament, megivott egy csésze forró kávét, aztán ágyba feküdt, s -elaludt, mint a bunda.</p> -<p>A gróf vendégeit egyenesen Todorescuékhoz vitte, a kikről tudta, -hogy nagy, kényelmes, kőből épített úriházuk van. Képzelhető a -pap-család meglepetése, mikor Baranghy gróf az angol lorddal és az -orosz attaséval betoppant. A hölgyek azonnal elfutottak, toalettet -csinálni, Todorescu pedig, a ki a grófot már régóta személyesen -ismerte, zavartan kinálgatta őket helylyel.</p> -<p>– Kedves tisztelendő úr, – szólt a gróf szokott szives -modorában, miután a bemutatásokat elvégezte, – legyen rá -elkészülve, hogy mindaddig itt maradunk, a míg ez a hóvihar, mely -tegnap a hegyek közt meglepett, teljesen el nem mulik.</p> -<p>– Nagyon szerencsés, boldog vagyok, méltóságos úr…</p> -<p>– Maga is azt hiszi, hogy a vihar minden perczben újra -kitörhet?</p> -<p>– Biztosra veszem. Rendesen három napig szokott tartani, közbe -csekély szünetekkel. Vakmerőség volna most tovább indulni…</p> -<p>– Hát akkor egyelőre kérünk egy szobát, vizet mosdani, s Pista -inasomat.</p> -<p>– Minden meglesz.</p> -<p>S Todorescu elsietett. Az urak tíz percz alatt átöltözködtek, s -Todorescu hivására megjelentek az ebédlőben, hol a hölgyek már -vártak rájuk, s frissen főtt kávéval szolgáltak.</p> -<p>Todorescuné még meglehetősen elfogult volt, de Florica már -eléggé összeszedte magát. Nagyon csinos volt divatos, egyszerű -drapruhájában, fehér kötényével, s a koromfekete gazdag hajából -elővillogó aranyhajtűkkel. Az urak egészen meglepetve néztek rá és -sorba <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> odajárultak eléje, bemutatkozni. S ő a -Bukarestben jól megtanult pukedlizést kifogástalan előkelőséggel -érvényesítette. Lord Harrington sodort egyet a bajuszán, Vensolov -ezredes pedig a haját s nyakkendőjét igazította.</p> -<p>– Bocsásson meg, tisztelendő asszony, hogy így ajtóstul a -szobába rohantunk, – szólt a gróf, – de nem is sejtettük, hogy egy -felnőtt leány van a háznál. Mióta?</p> -<p>– Az őszszel jött haza a nevelőből. Florica, a leányom.</p> -<p>– Óh, én ismerem a gróf urat, gyermekkorom óta. Emlékszem, hogy -kétszer járt a házunknál.</p> -<p>– Igen, követválasztások alkalmával, – nevetett a gróf, – maga -azalatt megnőtt, én pedig megvénültem.</p> -<p>– Arra is emlékszem, hogy a gróf úr egyszer fölemelt a levegőbe, -megcsókolt és azt az igéretet tette, hogy ha férjhez megyek, -násznagyom lesz…</p> -<p>– No, a mi a csókot illeti, azt szivesen megismételném…</p> -<p>– Nem lehet, gróf úr, mert ha megengedném, az nagy gorombaság -volna részemről…</p> -<p>– Hogyhogy?</p> -<p>– Akkor azt hihetné, hogy csakugyan öreg embernek tekintem.</p> -<p>A gróf nevetve nézett rá.</p> -<p>– Hallja maga, kis kisasszony, tudja, hogy ez pompás felelet? -Ilyen nem minden havasi faluban terem…</p> -<p>És lefordította az uraknak németre.</p> -<p>– Kedves gróf, – szólt a lord, – ön csupa ilyen meglepetéseket -tartogat nekünk. Ki volt az a csinos, nagy feketeszemű fiatalember, -a ki az éjjel olyan okos dolgokat beszélt nekünk a medve -barlangjában?</p> -<p>– Hisz megmondta. Az itteni protestáns pap.</p> -<p>– Hja, igaz. Nagyon álmos voltam, elfelejtettem. Tudja-e, hogy -szeretnék annak a ficzkónak a szeme közé nézni, s egy kicsit -beszélgetni vele? <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>– Jó, majd elhívjuk… úgyis itt maradunk bezárva tán két napig -is.</p> -<p>Florica biborvörös arczczal az ablak felé fordult. Az a pár szó, -melyet Simándyról hallott, maga se tudta miért, de önkénytelen -büszkeséggel töltötte el. Az uraságok betoppanása nagyon megzavarta -őt, mert se Simándy, se Gyorgye után nem tudakozódhatott, pedig -rettentő türelmetlenül várta hazaérkezésüket, s egész éjjel -nyugtalanul, szaggatottan aludt. Annyit félfüllel, sebtiben -elkapott, hogy itthon vannak, de égve vágyott a részletekre, s -ehhez nem juthatott.</p> -<p>A jóízű reggeli után az urak szivarra gyújtottak, s a lord -hátradőlve szólt:</p> -<p>– Most jön ki csak belőlem a hideg, s érzem, hogy bágyadt és -fáradt vagyok.</p> -<p>– Mondja csak, tisztelendő asszony, – szólt a gróf, – ágyaink -meg vannak már vetve?</p> -<p>– Szolgálatjára, méltóságos úr.</p> -<p>– Megengedik, hogy lefeküdjünk. Tegnap egész nap szánkáztunk, s -bizony éjjel is nagyon keveset aludtunk. Nem veszik rossz néven, ha -lepihenünk…</p> -<p>– Óh, kérem, – felelt Todorescu alázatosan.</p> -<p>– Pista! – szólt a gróf az ajtóban feszesen álló huszárjához, – -összes élelmiszereinket és italainkat a konyhába hordod és a -tisztelendő asszony rendelkezésére bocsátod. Tessék mindent -fölhasználni, s én még csak azt az egyet kérem, hogy két óra előtt -ne legyen az ebéd.</p> -<p>– A mint parancsolni méltóztatik.</p> -<p>– Előre, uraim, – szólt a gróf, – ebédig aludni fogunk.</p> -<p>Az angol és az orosz, kiknek már majdnem leragadt a szeme, -szivesen engedtek a fölhivásnak. A gróf még kiszólt a szobából:</p> -<p>– Igaz, kérem, ismerik a helybeli református papot?</p> -<p>– Ismerjük.</p> -<p>– Tegyék meg a kedvemért és hivják meg őt is ebédre. -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<p>– Parancsára, méltóságos úr.</p> -<p>Az urak eltüntek, s mikor fejüket lehajtották, az újra kezdődő -vihar első rohamai már végigzúgtak a völgyön. Florica sugárzó -arczczal állt a tükör elé: itt lesz Simándy is, mit csináljon, hogy -még szebb legyen? Végre ott fog ülni, mellette, vagy szembe vele, -ránézhet, a mikor akar, vele egy levegőt szív, hallja folyton a -hangját. S a kis Florica szive oly hevesen összeszorult, hogy -egyszerre az arczába hajtott minden vért. Aztán elnevette magát, -tapsolt, s a konyhába futott. Ma ő is fog főzni valamit.</p> -<p>– Csak félre, félre az útból, – szólt Todorescuné, a ki átvette -a dirigálást, – mindenkinek helyén legyen az esze, mert nagyuraknak -főzünk ma ebédet.</p> -<p>Pista megkezdte a szánból a hideg sült szárnyasok, a -libamájpástétom, az egész sonkák, hideg nyelv s más efféle ételek -fölhordását. Azután jött kosárban fehér és vörös bor s pezsgő.</p> -<p>– Biz ehhez nem is kell már más, mint jó húsleves és friss -kenyér, – vélekedett az inas.</p> -<p>– Todorescuné gondolkozott.</p> -<p>– Talán egy kis nyulat is csinálok még, jó bő, tejfölös -mártásban.</p> -<p>– Én meg egy kis habgaluskát készítek, – vélekedett Florica.</p> -<p>– A’ bizony jó lesz, – hagyta helyben Pista.</p> -<p>A konyhában megkezdődött a munka, Florica pedig a szobájába -lebegett, mert nem volt tisztában vele, hogy melyik ruháját vegye -föl. Sorba nézegette valamennyi gunyáját, próbálgatta, de egyikkel -se volt teljesen megelégedve. Az anyját nem merte megkérdezni, mert -rámordult volna, hogy <i>ugyan kinek a kedvéért akarsz te szép -lenni?</i> A haját, azt a szép fekete, fényes haját is lebontotta -és sokáig próbálgatta, míg végre egy megfelelő frizurát talált. -Divatosan fésülködni jól megtanították a bukaresti -nevelőintézetben. Eszébe jutott, hogy bomlottak érte a szebeni -katonatisztek és a tusnádi <span class="pagenum"><a name="Page_210" -id="Page_210">-210-</a></span> fürdővendégek, s törte a fejét, hogy -visszaemlékezzék, hogyan viselte magát, mit fecsegett az -udvarlóival, hogy úgy elbájolta őket. Aztán elnevette magát: hisz ő -az egyetlen lány a faluban, azt is mondják, hogy nem nagyon csunya, -ugyan mit erőlködik, mikor nem kell vetélytársnőitől tartania. -Fölvett egy fehér kötényt és kifutott a konyhába, hol már nagy -sürgés-forgás, készülődés volt. Pista a padkán ült és czigarettázva -melegedett.</p> -<p>– Pista, – szólt halkan Florica, – tudja maga, hol lakik a -faluban a magyar pap?</p> -<p>– Nem én.</p> -<p>– A református templom alatt mindjárt van egy régi kőház: abban -lakik. Menjen el oda és mondja meg neki, hogy két órára legyen itt -ebéden. A papa is kéri, meg a méltóságos úr is üzeni.</p> -<p>Pista fölrántotta bekecsét, kilépett a tornáczra s az orkánban -megindult a buzogányos templom irányában. Simándy az alatt már -fölkelt, s miután a gyerekek a viharban nem jöttek iskolába, -olvasgatott. Mikor Pista átadta az üzenetet, így szólt:</p> -<p>– Ki küldte mégis magát ide? A pap-e, vagy a gróf úr?</p> -<p>– Nekem ugyan a papkisasszony szóla.</p> -<p>– A kisasszony?</p> -<p>– Az a’. De azt mondta, hogy az apja óhajtja, meg a méltóságos -gróf úr.</p> -<p>Jó, jó, Pali, azért ne légy olyan izgatott. Háromszor-négyszer -végigmérte a szobáját, aztán ő is tükre elé ült és gondosan -megborotválkozott. És ez alatt az arczát nézte, vizsgálta, a mit -sohase szokott tenni. Bizony falusi papnak elég fehér volt a bőre, -szemei alatt keskeny kék karika húzódott, szempillái -meghosszabbodtak, s a szeme tán még feketébb volt, mint régen. -Elmenjen az ebédre? Egy délután belemerüljön az úri társaságba, -aztán szomjazzék tovább? Ez csak békétlenséget, nyugtalanságot, sőt -tán elégedetlenséget keltene <span class="pagenum"><a name= -"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> lelkében… Ujra a szeme -közé nézett… Nem vagy őszinte, fiú. Te Florica miatt habozol. Mit -neked az angol diplomata, az orosz katona… te attól a dallamos -hangú kis fekete lánytól félsz, a kinek fecsegése olyan édes -bizsergésbe hozza a szivedet… S ha úgy volna? Örökké tarlott -mezőkön kell neked járnod? Nem szabad egy pillanatra se elhagynod -életed pusztaságát? Hisz te kemény legény vagy, mint a vas… hideg -vagy, mint a jég… nem vétesz se Isten, se ember ellen, ha egy kis -boldogságot megengedsz magadnak. Elmegyek. Nem tudja meg soha -senki, hogy egy pár boldog órát raboltam magamnak. Elmegyek.</p> -<p>Jó fél óráig vesződött azzal, hogy fekete haját simára -lefésülje, a mi nem igen sikerült; aztán ünnepi feketébe -öltözködött, a bajuszát kipödörte egy kicsit, bundáját a nyaka közé -kerítette, s nekivágott az orkánnak. Mint egy szerelmes, légyottra -siető diák, úgy sietett, nem gondolkozva, nem nézve se jobbra, se -balra, csak gázolva a havat türelmetlenül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />XIII.</h3> -</div> -<p>Mikor Simándy Todorescuék házához ért, az urak már fölkeltek, s -az ebédlőben czigarettáztak. Florica is megállapodott már a -toalettjében. Sötét szoknyát vett föl, rózsaszínű blúzzal, s a -konyhai tűztől kipirulva éppen terített. Simándy szerény alázattal -lépett be, s mélyen meghajolt az úri társaság előtt. Florica -sugárzó arczczal nézett rá, mikor a fiú eléje lépett s -megszorította a kezét. Az angol követségi tanácsos mindjárt elfogta -Palit.</p> -<p>– Mondja csak, tiszteletes úr, maguk medvét vadászni jártak kint -az éjjel?</p> -<p>– Nem, mylord, egy kis pásztorgyereket kerestünk, a ki a -mélységbe zuhant.</p> -<p>– S magukat is ott érte a vihar? – szólt a gróf.</p> -<p>– Nem, méltóságos úr, mi már a vihar alatt mentünk ki a havasok -közé.</p> -<p>– Hogyan? Maga egy rongyos kis pakulár-kölyökért koczkára tette -az életét?</p> -<p>– Nem tettem koczkára, méltóságos úr, mert íme élek.</p> -<p>– De ott veszhetett volna.</p> -<p>– Az ilyesmi nekem csak utólag szokott eszembe jutni. Aztán -megvallom, puszta önzésből tettem.</p> -<p>– Hogyhogy?</p> -<p>– Mint református papnak semmi külső eszközöm <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> nincs -arra, hogy a népre hassak. Tehát példámmal kell hatnom. Az adott -esetben csak azt tettem, a mit helyemben minden becsületes ember -megtett volna, de az egyszerű nép ezt nagyba veszi s ezzel a papi -tekintélyem emelkedik.</p> -<p>– Bravó, fiatalember, – szólt az angol, – ön csakugyan igen -hidegen, szárazon és okosan meg tudja magyarázni, hogy miért -cselekedett így. Azért azonban bizonyos, hogy ön hőstettet követett -el.</p> -<p>– Ne feledje el, mylord, hogy nekem ebben az úgynevezett -hőstettben segítőtársaim voltak. Egyszerű parasztemberek, kik -életösztönüket intelligencziájuk hiányánál fogva nehezebben tudják -legyőzni, mint én. S így a nagyobb érdem az övék.</p> -<p>– Kik voltak azok? – kérdé a gróf.</p> -<p>– Papp Mózes s egy oláh pásztor.</p> -<p>– No, ezeket megjutalmazom. Ne feledjen el, tiszteletes úr, száz -forintot kérni tőlem a számukra.</p> -<p>– Köszönöm, méltóságos uram, adhatok belőle a megmentettnek -is?</p> -<p>– Oszsza szét belátása szerint. Ön pedig fogadja tőlem emlékül -ezt a gyűrűt, melyet a zanzibári szultántól kaptam.</p> -<p>S ezzel lehúzott ujjáról egy zafirköves aranygyűrűt, mely két -egymásba fonódott kigyót ábrázolt és Simándynak adta.</p> -<p>– Köszönöm, gróf úr, legkedvesebb emlékeim közé fog -tartozni.</p> -<p>S ujjára húzta.</p> -<p>Az orosz katonai attasé ez alatt Floricával enyelgett, a ki e -miatt nagyon boszús volt, mert ekkép a Simándy és a két úr közt -lefolyt beszélgetés egy részét elszalasztotta.</p> -<p>– Hohó, kedves kisasszony, – szólt a gróf, – maga kevésnek -terített.</p> -<p>– Én meg a mama nem ebédelünk az asztalnál.</p> -<p>– Már miért nem? <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– A mama tálal, én pedig fölszolgálok.</p> -<p>– Tálalás, az helyes. De a fölszolgálást, engedjen meg, Pista -sokkal jobban elvégzi. Maga velünk fog ebédelni, még pedig az -asztalfőn. Ugy sincs virág az asztal közepén, hát legalább maga -legyen az asztaldísz.</p> -<p>– Megkérdem a mamát.</p> -<p>Simándyra nézett, mert érezte, hogy a fiú folyton rászegzi a -szemét. Azután kisietett. Az orosz megszólalt:</p> -<p>– Bájos egy gyermek, s oly kedvesen elbeszélget az emberrel, -hogy igazán gyönyörűségem telik benne. Ugy-e ön pravoszláv? – -fordult Todorescuhoz.</p> -<p>– Igenis, ó-hitű vagyok, – felelt Todorescu.</p> -<p>Florica bejött, s jelentette, hogy a mama megengedte, hogy az -urakkal ebédeljen. A lány közel férkőzött Simándyhoz, s odasúgta -neki:</p> -<p>– Látja azt az ibolyavirágos tányért? Az az enyém. Olyanból csak -én szoktam enni. Most az a maga helye, üljön oda.</p> -<p>Simándy meghajtotta magát. Nyilt az ajtó s Pista megjelent egy -tál gőzölgő levessel. Florica kiosztotta, az inas széthordta, a -vendégek leültek. A gróf megszólalt:</p> -<p>– Miután pap házánál vagyunk s két papunk is van, ugyan Simándy, -mondjon egy asztali áldást, lehetőleg németül, hogy a külföldi urak -is megértsék.</p> -<p>Simándy fölállt, összekulcsolta a kezét, mind hasonlót tettek és -németül így imádkozott:</p> -<p><i>Uram, mindeneknek Ura, engedd meg, hogy hálatelt szivünket -hozzád emeljük, a mikor áldásodban részesülendők vagyunk. De mikor -köszönetet mondunk, hogy ebben a viharban, ebben a hidegben meleg -fészekről gondoskodtál számunkra, kérünk, hogy ne feledkezzél meg -szerencsétlenebb embertársainkról, kik talán odakint remegnek és -nem találnak hajlékot; kik talán éheznek és nincs, mi kínjokat -csillapítaná. Irgalmasságnak Istene, hallgasd meg könyörgésünket. -Amen!</i> <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span></p> -<p>Az urak állva maradtak, Todorescu, az orosz és Florica keresztet -vetettek magukra, s a pópa román imádságot mondott.</p> -<p>Ebéd alatt élénk társalgás folyt, melyben csak Todorescu vett -kevés részt, mert magyarul is, németül is keveset tudott. Ellenben -az angol, a gróf, Simándy és az orosz élénk beszélgetést folytattak -utazásaikról, idegen népekről, vadászataikról s különösen érdekelte -az urakat az, a mit Simándy beszélt Erdély történetéről, a -reformáczióról és a román nép babonáiról. Florica nem játszott -jelentékeny szerepet az ebédnél, mert nagyon izgatott volt, s -minduntalan kiszaladt a konyhára. Kint teljes erővel dühöngött a -hóvihar, s mindnyájan kéjes érzettel adták át magukat a meleg szoba -és a jó ebéd élvezetének.</p> -<p>Ebéd után a gróf az attaséval nekiült écartézni, Simándy pedig -egy vadászszal elhozatta hazulról a sakkját, s lord Harringtonnal, -a ki szenvedélyes játékos volt, összeültek játszani. Alig -játszottak háromnegyed órát, az angol megszólalt:</p> -<p>– Ifju barátom, ha magának volna alkalma játszani, idővel -mesterré nőhetné ki magát. Zseniális ötletei vannak.</p> -<p>– Köszönöm, mylord, csak az a baj, hogy ötleteimet nem tudom -összefüggő csatatervvé fűzni. Mikor teológus voltam, Utrechtben -sokat sakkoztam elsőrendű hollandi sakkistákkal, de érzem, hogy -nagyon elmaradtam.</p> -<p>Todorescu, a ki eddig csöndesen kibiczelt, most megszólalt:</p> -<p>– Ha csak az kell, kolléga úr, én szivesen fölajánlom magamat. -Én is mint teológus kitünő sakkista voltam hajdanában.</p> -<p>– Elfogadom, nagy örömmel elfogadom, kolléga úr.</p> -<p>Közbe Pista pezsgőt bontott, s folyton kínálta az urakat. -Legbuzgóbban Todorescu hajtogatta a poharat, s jó hangulatában -Simándyval szemben érzelmei teljesen <span class="pagenum"><a name= -"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> megváltoztak. Eddig -gyűlölte, de imponált neki. Most, látván, hogy e finom urak milyen -jól bánnak vele, holott őt, mint házigazdát, pusztán köteles -udvariasságban részesítik, látván, hogy mily élénk részt tud venni -a művelt urak társalgásában: gyűlölete olvadt. Eddig azt hitte, -hogy ez tulajdonkép egy bátor, nagylelkű, de paraszt-kosta, a ki -minden jóravaló eklézsiából kikopott, s ezért került erre a -kétségbeesett helyre; de most látta, hogy ez egy világlátott, sokat -tanult, jó modorú úr, a ki egy mozdulatával, egy hangjával nem rí -ki a nagyúri társaságból, melynek körében e pillanatban mozog és -vitatkozik. És egy nagy kérdés merült föl lelkében. Hogyan vetődött -ez az eszes ember a havasok legrongyosabb eklézsiájába? A ki -tehetségénél fogva a legelső eklézsiákat megérdemelné. Bizonyára -boldogtalan s önkéntes száműzetésben él itt. Ez a gondolat a vén -papot engesztelékeny hangulatba ringatta, s több ízben fölragadta a -pezsgős poharat, hogy ifjú kollégájával kocczintson, a mi -Floricának, a ki titokban folyton figyelemmel kisérte őket, nagy -örömet okozott.</p> -<p>Ez alatt Todorescuné is toalettet változtatott, s bejött a -szobába. Az urak mind gratuláltak neki a kitünő ebédhez és ittak az -egészségére. Minthogy már sötétedni kezdett, lámpát gyújtottak, az -attasé pedig leült a zongorához, s orosz dalokat kezdett játszani. -Ez alatt Florica és Simándy egymás mellé kerültek.</p> -<p>– Izlett az ebéd? – kérdé a lány, s kaczérul nézett az -ifjúra.</p> -<p>– Kitünő volt.</p> -<p>– Miért nem evett a habgaluskából?</p> -<p>– Édességet sohse eszem.</p> -<p>– De ezt én csináltam ám.</p> -<p>– Óh, hátha megigézett volna…</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Sára nénitől, az én vén gazdasszonyomtól hallottam, hogy a -lány a magafőzte étellel mindig meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> tudja igézni a -fiatalembert, ha az alatt, míg eszik, a lány ránéz és három különös -imádságot mormol.</p> -<p>– De kár, hogy nem tudtam előbb! – mondá Florica naiv -őszinteséggel.</p> -<p>– Miért akarna engem megbabonázni? Mit érne velem, hideg, -száraz, szomorú emberrel?</p> -<p>Florica meghalkította a hangját.</p> -<p>– Valami nagy bánata van, úgy-e? Miért nem mondja el -valakinek?</p> -<p>Simándy homlokán egy mély barázda jelent meg, szempillái -leereszkedtek és elfödték nagy fekete szemeit; arcza olyan lett, -mint mikor napsütötte rónán hirtelen valami felhő árnyéka repül -át.</p> -<p>– Nincs nekem senkim, kisasszony.</p> -<p>– Kisasszony, szabad kérnem, – hallatszott az attasé hangja.</p> -<p>A zongorához szólította Flóricát, hogy román dalokat játszszék. -Simándy pedig egy sarokba ült, s nézte a leányt. És Florica oly -szépen, oly érzéssel játszott, hogy Todorescuné könnyezett, s mind -gratuláltak. Simándy pedig ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ezt -a leányt erős karjaival átölelje, s össze-vissza csókolja.</p> -<p>– Tiszteletes úr, hát maga tud-e zongorázni? – szólt a gróf.</p> -<p>Pali fölrezzent álmodozásából.</p> -<p>– Szolgálatjára, méltóságos uram. Az orgonálás révén ezt is -megtanultam.</p> -<p>– Ugyan verjen el nekik egypár jó magyar nótát. Ettől a sok -vontatott, szomorú nótától már a könnyeim is kicsordulnak.</p> -<p>Pali engedett a fölszólításnak, s eljátszott egypár ropogós, -vérpezsdítő friss nótát azok közül, melyeket azok a boldog magyarok -szoktak énekelni, eljárni ott künt, messze a kalásztermő nagy -síkságon, melyre sohasem esik rá a nagy hegyek árnyéka, melyet -sehol sem szakítanak meg sötét szakadékok.</p> -<p>Florica a zongorára könyökölt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>– Ugy-e, erre mind meg fog tanítani? – suttogá.</p> -<p>Simándy igent intett.</p> -<p>– Sohse játszottam, nem is hallottam ezeket a nótákat. Nekem azt -mondták, hogy a magyarok nótáit a czigányok csinálják. Talán -maguknak szomorú nótáik nincsenek is?</p> -<p>Simándy hirtelen megállt.</p> -<p>– Akar szomorút hallani? – kérdé halkan.</p> -<p>– Szeretnék.</p> -<p>A fiú végigcsúsztatta ujjait a billentyűkön, s a zongora hangja -egyszerre meghalkult. S aztán egymásután születtek meg keze alatt -azok a régi bús nóták, azokból a régi bús időkből, mikor a magyart -a közélet teréről visszaszorították családi tűzhelye mellé, s -hazája sorsát idegen bakók intézték. Azután azokból a még régibb -időkből, mikor a bujdosó kuruczok nyomát hóval födte be a szél. A -gróf arcza egyszerre komor lett, s mereven nézett maga elé, majd -hirtelen, mintha nehéz gondokat akarna magától elűzni, fölugrott, s -majdnem nyersen szólt:</p> -<p>– Eh, tiszteletes úr, ne feledje: <i>lesz még szőlő lágy -kenyérrel</i>. Most pedig inkább mulassunk. Ezredes, üljön a -zongorához, halljuk a legújabb bécsi keringőket.</p> -<p>Az orosz nem kérette magát, s csakhamar Strausz egy andalító -keringője hangzott fel. A gróf félrerakatta a butorokat, s lord -Harrington, a ki már nagyon verte a taktust, egy öreges valczerbe -fogott Floricával. A lány féloldalt fordította a fejét, s égő -tekintetet vetett Palira. Félig nyitott szájából elővillogtak fehér -fogai, s mintha azt suttogta volna: Jer, jer, édes; hát te nem -akarod, hogy kebledre símuljak?</p> -<p>– No, tiszteletes úr, – bíztatta a gróf, – előre! Az enyedi -diákok mindig híres tánczosok voltak.</p> -<p>Simándy nem látott, nem hallott többet. A lányhoz rohant, s a -következő perczben Florica remegve hajolt széles mellére s tova -lebegtek a keringő hullámain. Óh, veszedelmes és áldott hullámok -ti, Ámor isten leghűbb <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> szolgái, hány ifjú szivet -elbódítottatok már… Simándy arczát jóformán beletemette a lány -hajába s szívta annak illatát.</p> -<p>Egyszerre megállt. Két keze lehullt. Az orosz is abbahagyta a -zenét. A vihar megszűnt odakint s mély, ünnepélyes harangszó -hangzott.</p> -<p>– Az én harangom, – mormogá.</p> -<p>A kipirult lány fölnézett rá, s megdöbbent hirtelen ránczossá -vált arczán.</p> -<p>– Bocsánat, kisasszony… méltóságos úr… ez az én harangom, a Bod -Péter öreg harangja. Holnap vasárnap lesz, szombaton mindig -meghúzatjuk.</p> -<p>Megtörölte verejtékes homlokát.</p> -<p>– Óh, hogy elfelejtettem… Bocsánat, méltóságos urak… -prédikáczióra kell készülnöm…</p> -<p>Ezzel kirohant, mintha kergetnék. A Strausz-keringő újra -fölhangzott odabent. Simándy csak futott, futott, mintha menekülne. -Sötét volt már. Egy-egy házból a tűz fénye piros csíkot vetett ki a -hóra, mintha ott valami megölt ember vére folyna. A haldokló -zivatar utolsó gyönge lehelleteivel meg-megrázta még a fákat, s -ilyenkor panaszos zörgés futott végig rajtuk. Simándy belefutott -egy hóval megtelt árokba, fölbukott, pár ölet csúszott, s arczával -szántotta a havat. Mikor fölugrott, a zenét már nem hallotta, csak -a harangkongás hangzott fölötte, megtöltvén hangjával a völgyet. -Nagyot lélekzett, a zene, a pezsgő, az asszonyi szépség okozta -mámor kiszállt a fejéből. A harangnyelv mintha minden ütésével az ő -szívét verte volna keményebbre. Mire odaért rideg hajlékához: -egészen rendben volt. A harang elhallgatott, a pap belépett a -házába.</p> -<p>– Kezét csókolom! – szólt Sára néni, – ugyancsak jól mulattak az -oláh papnál. Szent Isten, mitől véres az arcza, tiszteletes -uram?</p> -<p>Simándy odanyult. Meleg vér serkedezett végig az arczán. Nem is -vette észre.</p> -<p>– Elestem, s arczczal a földön csúsztam. Adjon vizet. -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Sára néni szaladt, s közbe elmesélte, hogy a Gyorgye egészen jól -érzi magát, s a nyáron egy olyan szép botot fog faragni a -tiszteletes úrnak, hogy még a méltóságos gróf úr is megirigyli.</p> -<p>Mindenki aludt már a faluban. De a magyar pap nem. Nem mert -lefeküdni. A mint a lámpást elfújta, s a szemét behunyta, -zongoraszót hallott, s Todorescuéknál volt. A feje forró volt, s -Pali azt bizonyítgatta magában, hogy láza van a sebtől. De -meggyújtotta a lámpát és felöltözött. Az asztalra könyökölt s maga -elé bámult. Szereti-e ő Floricát vagy nem? Szereti-e őt Florica -vagy nem? Hűtlenné lesz-e valakihez, ha Floriczát szereti? S ha -igen: egy halott lányhoz lesz-e hűtelen, vagy fogadalmához, -kötelességéhez, hitéhez, hazájához? E rettentő gondolatra homlokán -kidagadtak az erek… érezte, hogy feje megrepedni készül. Nem jön-e -el újra a vizek fehér királynéja, a kis Derry, korallsírjából, hogy -közéjük álljon?… Rettentő eszme!</p> -<p>Fölugrott és kiment a konyhába. A nyitott padkán égett még a -tűz.</p> -<p>– Gyorgye, rakd meg jól. Sára néni, tud-e maga mesélni?</p> -<p>– Hogyne tudnék, lelkem tiszteletes uram?</p> -<p>– Fáj az arczom, nem tudok tőle aludni. Nézze, ide ülök a padka -sarkába, meséljen mindent, a mi csak eszébe jut.</p> -<p>S miközben a tűz magasra csapkodott, Pali leült s hallgatta a -motyogó öreg asszonyt. Szembe vele Gyorgye ült, lábánál a kis -kóczos juhászkutya… s Pali lassan-lassan megnyugodott, mert nem -volt egyedül. Feje oldalt fordult, szeme fáradtan lecsukódott, -elaludt. Az öregasszony pedig zötyögős nyelvével Tündérországban -barangolt és sárkányviaskodásokat regélt. De az álom végre rá is -leszállt, s a fehérre meszelt rideg konyhában, a hamvadó tűz hunyó -világánál aludtak sorba: a pap, az öregasszony, a bojtár és a -kutya. <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />XIV.</h3> -</div> -<p>A nagyurak másnap kora reggel csengős szánjaikon elutaztak -szolgaszemélyzetükkel, s talán soha az életben egy gondolattal se -fordultak többé a kis hegyi falu felé. A gróf jól ismerte -Todorescut, s távozásakor egy ötvenest adott neki négyszemközt. A -pópa egy darabig vonakodott, de végre mégis elfogadta. Simándy, -mikor a kis kakasharangot csöngeni hallotta, kiállt háza elé a -partra. A gróf odaintette, kezet fogott vele, s lediktálta neki a -jószágigazgatója czímét, a kihez forduljon, ha az eklézsiának -bármire szüksége lenne. Lord Harrington és Vensolov ezredes szintén -nyájasan, kézszorítással búcsúztak el tőle, s ő úgy nézett a -tovarepülő szánok után, mintha a czivilizáczió vonulna ki azokon a -faluból. Egyedül maradt.</p> -<p>És a mint az úri társaságot elnyelte az erdő, lassan -visszafordult a félig hó alá temetett falu felé. A házak kéményéből -egyenesen szállt fölfelé a füst. Az oláh templomban kegyetlenül -harangoztak, s nehéz czammogással, idomtalan czondrába pólyált oláh -parasztok bandukoltak itt-ott a házak közt, a misére. Oly hideg, -oly alacsony, olyan közönséges volt körülötte minden. Elszorult a -szíve, s hideg futott át rajta. Ujra elfogta az a gondolat, mely -Derry halála s Anikó hűtlensége után uralkodott rajta: ő már -befejezte életét, nem érdemes tovább tengődnie. <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>S nehéz gondolatokba merülve sétált ki az erdőbe, a mezőre, hol -nyáron annyi szép virágot szedett. S egy-egy csúcson, melyről -szabadabb kilátás nyilt, elővette messzelátóját, s lenézett a -faluba. A messzelátó önkénytelenül is a papék háza felé fordult, s -ő dobogó szívvel leste, hogy nem pillantja-e meg a kedves -gyermeket, kinek társaságában tegnap oly édes órákat töltött.</p> -<p>Estefelé Floricának egy levele érkezett, mely őt egészen -szárazon vacsorára hívta, úgynevezett <i>tyúkverőre</i>, mely a -maradék elfogyasztásából áll. Egészen belesápadt a levélbe, s azt -vetette oda a cselédnek:</p> -<p>– Nem megyek.</p> -<p>De mikor a cseléd eltávozott, utána futott, s azt mondta -neki:</p> -<p>– Nézd az arczomat. Be van kötve. Elestem és most az arczom -csupa seb. Igy nem mehetek vacsorára.</p> -<p>De a kis Florica nem tágított. Nemsokára jött vissza a cseléd, -hogy akár fáj az arcza, akár nem, csak jőjjön azonnal -vacsorára.</p> -<p>És a hatalmas legény megpuhult, kellemes érzelmek melegét érezte -szívében, s mint a párját kereső hiúz, futott végig a falun, az -oláh pap házához. Valami mámor fogta el, mely megzsibbasztotta -érzékeit. Nem gondolkozott, csak Floricát nézte, s vacsora közben, -a zongora mellett száz meg száz semmitmondó ostobaságot fecsegtek -össze-vissza s egymás szemébe nézve gyerekes örömmel -nevetgéltek.</p> -<p>Óh, mily jól érezte magát e pillanatban Simándy, elfeledkezett -mindenről, a multról, a jelenről, a jövőről, s az a sejtelem -derengett a szívében, hogy ezek az édes ostobaságok ennek a rövid -földi életnek nagyon is lényeges alkatrészei. Egyszer már fészket -vert szívében a szerelem, de hajh, a sors kiverte onnan. A félszeg, -székely falusi Madonnával sohse űzhették az első, ifjú, bimbozó -szerelem bohó játékait. Mikor ez az érzelem leghevesebben forrt -szívében: csak egy <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> fakó arczképet őrzött tőle s erre -vesztegette tekintetének minden tüzét. Derry szerelmét csak akkor -tudta meg, mikor a Fehérország királynéját a sós hullámok már a -végtelen Óczeán felé ringatták. Az első, életében az első lány volt -Florica, a kit már karjai közt tartott, a ki vidám kaczajjal -rálegyintett kezére, a kinek formás, telt, nyulánk teste sóvárogva -hajolt feléje s szép arcza szelid boldogságtól sugárzott, mikor -Pali tréfáit hallgatta. Szomorú gyermekkorára nehéz, küzdelmekkel -telt ifjúság következett és nem ért rá, még csak futólag se, az -asszonyokkal foglalkozni. S férfias ösztönei jóformán csak most -ébredtek föl benne teljes erejükben.</p> -<p>Todorescu a vállára ütött. A pópa egy kissé pityókos állapotban -volt. Egész nap itta a pezsgőt, melyet a gróf otthagyott. Arcza -vörös volt, s nagyokat fujt.</p> -<p>– No, papocskám, nem sakkozunk?</p> -<p>Florica közbeszólt:</p> -<p>– Ugyan hagyja, papa. Simándy úr most nekem fog zongorázni.</p> -<p>– Elhallgass, te kis boszorkány, eleget mulattatok már.</p> -<p>– De papa!</p> -<p>– Csitt! Hol a sakktáblám?</p> -<p>Florica boszusan a zongorához ült, a két pap pedig sakkozni -kezdett. Mikor Todorescura nézve a harmadik parti is veszendőnek -indult, lesöpörte a figurákat.</p> -<p>– Eh, ostoba mulatság. Pezsgőt hozzatok!</p> -<p>Simándy föl akart kelni.</p> -<p>– Maradj öcsém, velem még sohse beszélgettél. Igyál!</p> -<p>Simándy fölhajtott egy pohár pezsgőt. A pópa dünnyögött:</p> -<p>– Én tudom, hogy nem vagy közönséges legény. Minek jöttél hát -ide, az Isten háta mögé? Nem pap vagy te itt, hanem spion… arra -vigyázol, hogy én itt mit csinálok… Ne üss le, öcsém… részeg -vagyok… <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> igyál… holnap már nem fogom tudni, mit -beszéltem… Én mondom neked, bolond vagy, ha itt ülsz… Itt már nincs -mit tenned. Itt én parancsolok. A butaságnak nagyobb ereje van, -mint az okosságnak. A mi népünk elmaradt, tudatlan, hiszékeny, -babonás. Rólam azt hiszi, hogy úgy az Isten, mint az ördög mindig -rendelkezésemre áll… Fél tőlem, tisztel és fizet, mert azt hiszi, -hogy a fél zsebemből egész tömeg rossz lelket bocsáthatok rá. Ez az -én erőm, ez az ő ereje, melylyel rátok fekszik, kik az Egy Élő -Istent imádjátok és semmi mást… Egy Élő Isten… én is imádom… de az -én népemnek az kevés… A nép szegény, alázatos, félénk, meg van -rémülve, ha a főszolgabirót látja… no, igyál ebből a felséges -italból… hát még mennyire fél, mikor Istenéhez akar fordulni! Nem -is teszi. Előbb hozzám jön, én elűzöm a rossz szellemeket s a jó -embert tovább vezetem… nem az Istenéhez, arra ő nem is gondol… csak -a védőszentjéhez… a védőszentje aztán elkalauzolja az Isten trónja -elé…</p> -<p>Simándy halálsápadtan hallgatta a mámoros pópa különös -beszédét.</p> -<p>– Hallgass, ember, szavad úgy hangzik az én fülembe, mint az -istenkáromlás.</p> -<p>– Ne vedd rossz néven, de sok pezsgőt ittam. Nem tudom mit -beszélek, de lehet, hogy igaz, a mit mondok. Oláh ember el nem -hagyja a hitét, mert ezer babonaszál fűzi hozzá, s ezerféle átokkal -sujthatjuk, ha el akar szakadni. Ne is küzdj ellenünk. Hiábavaló. -Aztán az oláh mind szegény, a ki itt gazdag, az magyar és úr és -szász. Erdélyben a szegény ember nyelve az oláh, s ez teszi őt -rokonszenvessé a szegénysorsu magyar előtt…</p> -<p>Florica arcza jelent meg Simándy előtt. A lány egy nagy vizes -poharat szinültig megtöltött pezsgővel s szólt:</p> -<p>– Igya meg az én egészségemre! <span class="pagenum"><a name= -"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>És Simándy, ki remegő ajakkal készült felelni a papnak, -megragadta a poharat és fenékig ürítette.</p> -<p>Florica újra tele töltötte a poharat s egy kortyot ivott belőle. -Aztán lángoló tekintetet vetett Palira.</p> -<p>– Ezt is igya meg, – suttogá.</p> -<p>S Pali jól ismerte a babonát: hogy ezzel a lány szerelmét iszsza -meg. Remegő kézzel nyult a pohár után s rekedten szólt:</p> -<p>– És ha méreg volna benne, azt hiszi nem innám meg?</p> -<p>Ezt is fölhajtotta, belenézett az üres pohárba s szólt:</p> -<p>– Akkor talán még szivesebben meginnám.</p> -<p>A pópa az asztalra könyökölve, mámorosan nézett rá.</p> -<p>– Ide hallgass, magyar! Én azt mondom neked…</p> -<p>Pali olyat ütött az asztalra, hogy a poharak tánczoltak.</p> -<p>– Elég! Tudod-e, hogy székelylyel beszélsz? Másfél ezer éve -vagyunk itt… Mi Attila népe vagyunk… Másfél ezer év előtt is -világhódítók voltunk… ti meg most is libapásztorok vagytok…</p> -<p>A pópa megfogta Simándy karját.</p> -<p>– Jó, de most mi következünk. Ti elvégeztétek, elvonultok…</p> -<p>E pillanatban a konyhában megszólalt a dudásbanda. A pakulárok -jöttek oda tisztelegni a gazdájuknak és köszönetet mondani -Simándynak. A ház udvarában nagy tüzet raktak, s a nép körüljárta -az Ardeleanát. A mint Todorescu a dudaszót meghallotta, kirugta -maga alól a széket, s kezét, lábát hajigálva, dühösen tánczolni -kezdett. A mócz vér felpezsdült benne. Rekedten kiabált és süvegét -a levegőbe hajigálta. Majd egy ugrással az asztalnál termett s -lesöpörte a pezsgőt.</p> -<p>– Pálinkát hozzatok ide! Nem kell ez a komisz úri ital! -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span></p> -<p>Üvegből itta a pálinkát, s aztán odatette Simándy elé. A fiúban -már össze volt kuszálva minden érzés, minden gondolat… csak -Floricát nézte, a ki tapssal és lábdobogással nézte apja vad -mozdulatait… Valami ördög rohanta meg iszonyú erővel, ránczigálta, -s a fülébe ordította: igyál, feledj, kezdj új életet, bolond!</p> -<p>Inni, feledni, új életet kezdeni! De jó is volna egy olyan -orvosság, vagy kés, a mely az agyból kivágja azokat a sajgó, fájó -sejteket. A fehér ital ott csillogott előtte. Talán ez az? A -nyomorult nép egyetlen orvossága, vigasza, barátja. Az ópiuma, a -morfiuma. Tágra nyilt szemekkel nézte, aztán kinyujtotta a kezét, -fölragadta és fölhajtotta… mintha láng csapott volna végig egész -testén, láng, mely pusztít benne. Aztán hőség futott keresztül -rajta, majd egyszerre egészen könnyűnek érezte magát, s vigan -fölkelt. A dudaszó hirtelen megszünt. A muzsikusok kétfelé váltak, -s ott állt Petru, a pakulár, tányérral a kezében.</p> -<p>– Domnu magyar pópa, a pakulárok ma levágták legszebb -birkájukat, hogy hazaérkezésüket ünneppel megüljék. A vacsorán nem -feledkeztünk meg rólad, ki Gyorgye társunkat megmentetted, s -elhoztuk neked a birka forró szívét, mert a ki azt megeszi, boldog -lészen, mert szelid, jó asszonyt ád neki a jó Isten párul. Fogadd -tőlünk szivesen.</p> -<p>Odalépett Simándyhoz, a ki ökölre szorított kézzel várta, s -energiájának utolsó morzsájával a ficzkót tányérostól ki akarta -lódítani. Ekkor Florica termett Petru mellett, kivette a legény -kezéből a tányért, s a kis czicza dorombolásához hasonló meleg -hangon így szólt:</p> -<p>– No, egye meg. A szelid, jó asszony nagy kincs.</p> -<p>S Pali megtört. Megette az oláh lánytól kinált birkaszívet. A -duda újra megszólalt, a fiú daczosan hátraszegte a nyakát, elkapta -Floricát, s szilajon járni kezdte vele a hunyadmegyei hórát. -Todorescu a feleségével <span class="pagenum"><a name="Page_227" -id="Page_227">-227-</a></span> ugrált, a ház előtt a havon a -parasztok üvöltöttek, tánczoltak s a tüzet ugrálták keresztül. -Florica haja elszabadulva hullott alá, s Pali végigsimította remegő -kezével. Majd hirtelen megállt.</p> -<div class="figcenter" style="width: 427px;"><a href= -"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt="Magyar-Garabó." -title="Magyar-Garabó." /></a> -<p class="caption">Magyar-Garabó.</p> -</div> -<p>– Florica, bocsásson, rosszul vagyok. Valami összeszorítja a -szívemet.</p> -<p>– Üljön le egy kicsit a mellékszobában, ott friss a levegő, az -ablakok nyitva voltak.</p> -<p>Pali betántorgott a sötét szobába. Tapogatva megkereste a divánt -s úgy zuhant végig rajta, mint egy darab fa.</p> -<p>Florica nagy bundát kapott magára és a tornáczra futott, a nép -mulatozását nézni. Kis idő mulva bejött, s égő gyertyával, -lábujjhegyen bement Simándyhoz. Simándy hanyatt feküdt, aludt; -arcza halálsápadt volt, homloka, szeme kegyetlen ránczokba -huzódott, a mi valami végtelen bánatos kifejezést adott neki. -Zihálva lélekzett, s néha mélyet sóhajtott. Florica összekulcsolt -kézzel sokáig bámult rá, aztán lehajolt s hirtelen megcsókolta. És -ime, mintha rossz álmai elfutottak volna: a ránczok elsimultak, a -szomorúság eltünt, lélekzete is rendes lett. Nyugodtan aludt.</p> -<p>… Odakint a részeg nép a részeg pópa vezetése alatt elénekelte -az <i>Ébredj román</i> kezdetü lázító dalt; a dudások pedig -elindultak a falun végig, s a Hóra és Kloska lázadása idejéből -fönmaradt, magyar-irtást hirdető csatadalokat fujták. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />XV.</h3> -</div> -<p>Simándy hajnal felé ébredt föl, nehéz fejjel, bután. Eltartott -egy darab ideig, a mig rájött arra, hogy hol van. A ház és a falu -csöndes volt már, tapogatódzva ért ki a tornáczra s elsompolygott a -pópa házától, mint egy leforrázott kutya.</p> -<p>Egy hétig nem bujt ki a házából. Szégyelt a napvilágra jönni. -Homályos sejtelme volt arról, hogy valami olyast cselekedett, a mi -korábbi életétől merőben különbözik. Azután a szivét akarta -kipróbálni. Néha úgy érezte, hogy Floricát nem szereti; nos, akkor -egy hónapra elmegy a városba, emberek közé. De mikor ez a föltevés -megérlelődött benne, olyankor végtelen fájdalom fogta el a szívét. -Ime, most Florica szorítja össze kicsi markával. Tehát mégis az ő -kezében van. De hát mi következik abból, ha szereted? Nem vagy-e te -erős férfi, a ki a szenvedések iskolájában nőttél nagyra? Nem -vagy-e te pap, vértanu, próféta? Mi közöd neked a földi salakhoz? -Nem állsz-e te a hegycsúcson s alattad mélyen kavarognak az emberi -szenvedélyek, bűnök, indulatok piszkos felhői, ködei? Óh, én édes -Istenem, de mikor ez a hegycsúcs oly kopár, oly hideg, levegője oly -metsző… s ő úgy vágyik a ködtől eltakart völgybe, a rongyos faluba, -a szalmafödeles házba, a nyájas tűzhely mellé… Hogy megdobbant a -szíve, mikor megjelent a Todorescuék <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> cselédje, a Petru -szeretője, s hívta a pópáékhoz. Milyen nehezére esett neki azt -üzenni, hogy beteg s a házból se megy ki.</p> -<p>Ez a hét a szenvedések hete volt. Az erős, de hanyatló lélek -végső tusája a gyönge testtel. Se tanítás, se imádkozás, se -olvasás, se séta nem használt; valami vasmarok mindig egy bizonyos -irányba csavarta gondolatait. A végzet ismét hatalmába kerítette, s -végrehajtotta rajta azt, a mi odafönt meg volt irva róla a -csillagokban.</p> -<p>Szombaton estefelé beállít hozzá Benedek kurátor úr fia, -ünneplőben, egy szintúgy felöltözködött leánynyal, s emlékeztetvén -a tiszteletes urat arra, hogy holnap lesz az esküvőjük, egyúttal -beinvitálták, hogy ebédre tisztelje meg a kurátorék házát, -vacsorára pedig sziveskedjék Tar Gerzsonékhoz, a lány szüleinek -házához elfáradni.</p> -<p>A kurátor fiának esküvője nagy esemény volt, a fél falu -kirukkolt rá és Simándy, mikor vasárnap az istentisztelet után -félórával a templomban várta a násznépet, megdöbbenve látta, hogy -még Floricza is az ifjú pár után jön elsőnek, az édesanyjával. Tar -Sára, a menyasszony, ugyanis huzamosabb ideig kedvencz szobalánya -volt Todorescunénak, s a papék még egy tuczat selyemzsebkendőt is -adtak a lánynak. Florica derekára szép fehér prémes bunda simult, -arczát a hideg pirosra csipte, akaratos, apró hajfürtei homlokába -lógtak; de fekete szemeiből annyi szemrehányás nézett, szeretet -sugárzott Simándy felé, hogy ez szédülést érzett s a nyitott -imádságos könyv lapjai összegyűrődtek, beszakadtak ujjainak görcsös -vonaglása alatt.</p> -<p>Pali magára vonta papi palástját, összekulcsolta kezeit, s az -Úrasztala emelvényén állva, elnézett a sokaság fölött, azután -kezdé:</p> -<p><i>Mindenható Isten, tekints alá kegyelmesen a Te szolgádra, a -ki ime eléd járul, hogy áldásodat lekönyörögje egy ifjú párra, mely -az Általad alkotott Természet örök</i> <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> -<i>törvényei szerint Házadban megjelent, hogy e földi életre -szeretetben egyesüljön s abban éljen, míglen ki nem nyilik számukra -az üdvösség kapuja, s el nem hivattatnak, hogy őseik szellemével -egyesülnének…</i></p> -<p>Itt tekintete lassan leereszkedett, s fáradtan megpihent Florica -arczán. A lány áhítattal nézett a papra. Simándy mereven rászegezte -tekintetét s kérdé:</p> -<p>– Te lány, ki előttem állsz, szereted-e ezt a legényt?</p> -<p>Florica arczán pir futott végig, ajkai mintha megmozdultak -volna.</p> -<p>– Szeretem, – felelt Tar Sára.</p> -<p>– És te, legény, szereted-e ezt a leányzót?</p> -<p>És ekkor Simándy egész testén remegés szaladt át, ajkai -megnyiltak és halkan rebegték: <i>szeretem</i>. És Florica, a ki -tágragyúlt tekintettel nézett rá, megértette, lassan lehunyta a -szemeit, mintha magához akarna térni a gyönyörűségtől.</p> -<p>– Szeretem! – felelt a vőlegény kemény hangon.</p> -<p>A szertartás folyt tovább és senki se tudta, nem is sejtette, -hogy e pillanatban Simándy Pál és Todorescu Florica is szerelmet -esküdtek egymásnak. És Florica szempilláinak kárpitja újra -felgördült és tekintete mint egy ijedt madár kezdett ide-oda -röpködni a templomban. Kereste, hogy mihez fűzze esküjét… a román -lány lelkének hiányzott a kereszt, az oltár, az égő gyertya, a -szent kép… a szobor… tekintete lesiklott a puszta falakról s -szorongás fogta el szívét.</p> -<p>Simándy pedig befejezvén a szertartást, szóla:</p> -<p class="i0"><i>Keresztyén társaim!</i></p> -<p><i>Odakint fehér halotti lepedő alatt megdermedve nyugszik a -föld s hazakergeti a mezőről a munkásembert. Ne panaszkodjunk, nem -kell irtózni a téltől, ellenkezőleg áldanunk és szeretnünk kell -azt. Nemcsak a tavasznak és nyárnak, hanem a szomorú télnek is -megvannak a maga örömei. De mi most ne az örömeiről, hanem a -tanulságairól beszéljünk. A tél közelebb hozza az embereket. -Mennyi</i> <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> <i>család jöhet össze csupán a tél -kevésbbé szorgos napjaiban, – a tavasz, nyár és ősz munkái -elfoglalják őket egészen és sokszor elszakasztják egymástól az egy -és ugyanazon családhoz tartozókat is! És a tél visszaadja őket -önmaguknak és egymásnak s egyesíti ismétlen őket. És mennyiőnk elég -szórakozást talál a még viruló természetben, virágaiban, csodáiban, -nap mint nap, úgy, hogy alig jut pár óránk a társas élvezetekre; de -midőn a természet bezárja előttünk szépségét, mintegy e -parancsolattal búcsuzik tőlünk: menjetek, keressétek most már az -örömet ott, a hol egyedül találjátok, a családok és jóbarátok -társaságában! Innét van, hogy télen ma is sokkal élénkebb a -társaságos élet és sokkal több a mulatság, mint például nyáron; és -ez így volt minden népnél, minden időben és így is marad. Óh, bölcs -édesanya a téli természet: mikor visszavonul önmagába, arra tanít, -hogy forduljunk mi is mimagunkhoz, ember az emberhez, s ha ő immár -nem adhat nekünk virágot, illatot, enyhe napsugárt, élvezzük a -társaság örömének édességét, virágait.</i><a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a></p> -<p><i>… Mi itt a világtól elszakadva, a magas hegyek között, -jóformán hozzáférhetetlen helyen élünk, rászorulva egymás -szeretetére, támogatására… hát szeressük egymást, mert akkor a mi -életünkben még zordon tél közepén is a nyár illatos virágai -fakadnak… Keresztyén társam, ki kézen tartod ama keresztyén -hajadont, a kinek most hűséget esküdtél, tudd meg, hogy az Isten -megáldott, mert ifjui szíved idejekorán megtalálta a szerető -szívet, ki a tied mellett fog dobogni, a tiedével fájni, ha bánatod -van, örülni, ha örömed van… Óh, százszor szerencsétlenek azok, a -kiket az Úr kegyelme ettől megfosztott… azoknak élete az örök -hóval, jéggel födött hegycsúcsokhoz hasonlatos, melyek mellett a -nap fényes, forró sugárkévéi is hatástalanul siklanak el, míg -lejebb, a barátságos völgyekben uj életet fakasztanak… Hozzád -fohászkodunk óh Atyánk, világítsd meg véghetetlen irgalmad -sugaraival e</i> <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> <i>boldogtalanok életének sötét -éjszakáját… Add meg nekik, hogy részük legyen a mindenható -szeretetben, melyet Jézusunk hirdetett… Mert oly sokan vagyunk, kik -szeretet nélkül elsorvadunk… kiknek oldalát lándzsával megszúrják… -kiknek üdítő víz helyett eczet jut italul… kik hordozzuk a -töviskoronát…</i></p> -<p>Simándy hangja mint egy kétségbeesett jajgatás hangzott végig a -templom boltozatai alatt. A nép megdöbbenve hallgatta, talán nem -értette, de a fájdalmat megérezte belőle. Florica remegve -kapaszkodott anyja karjába, s szeméből egy könnycsepp gördült végig -arczán. Simándy megtört hangon folytatta:</p> -<p><i>A próféta írja, hogy vőn Jóáb három nyilat kezébe és -Absálómnak szivébe lövé. Egy szívnek három nyil! Mily kegyetlenség! -Hiszen egy nyil elég az oroszlán szívének is! A puszták királyát is -halálra sebezheti!… És az én szegény szívemet már két nyil járta -át… Ments meg, óh Uram, a harmadik nyiltól… Imádkozzunk!</i></p> -<p>A szertartás, a beszéd, az imádság véget ért. Simándy padjába -ült és tenyerébe támasztotta a fejét. A nép lassan távozott… -Florica a templomajtóból visszanézett, de Simándy arcza eltakarva -maradt.</p> -<p>És a pap egyedül maradt templomában és Istenével társalgott. A -nyulánk, szép fekete lány pedig fájó szívvel futott egyenesen a -maga templomába, az oltár elé térdelt, keresztet vetett, -imádkozott, sirt, könyörgött, a mellét verte… s kérte a jó Istent, -tegye boldoggá azt a szenvedőt, a kinek fájdalmas hangja még -fülében rezgett, s ne feledkezzék meg itt térdeplő kis cselédjéről -se, a ki mindig jó volt, nem vétett soha senkinek… s a kinek -vergődő, puha, édes szíve annyira tele van szerelemmel, hogy ha -könynyé válnék benne, egész életében patakzanék szelíd fekete -szemeiből… <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />XVI.</h3> -</div> -<p>A kurátor megleste, mikor a papja hazament a lakására, aztán -jelt adott és a lakodalmi menet bevonult az oláh templomba, hol -Todorescu is megáldotta az új házaspárt, s mindegyiknek adott egy -amulettet, mely a rossz szellemek ellen volt megvédendő őket. Ez -már így szokás a havasok közt; de a kurátor érezte, hogy a papjuk -ezt tőlük nagyon zokon venné, azért lehetőleg Simándy tudtán kívül -csinálta.</p> -<p>Simándy otthon egy kicsit kicsinosította magát; a templomban -nagy vihar zúgott keresztül a szívén, de most már megnyugodott, -megkönnyebbültnek, sőt boldognak érezte magát. Az lebegett előtte, -hogy egész nap Florica társaságában lehet, a nélkül, hogy egyuttal -Todorescuék kellemetlen házánál kellene lennie. S úgy lehet együtt -Floricával, mintha csak ketten volnának, mert az egyszerű, naiv nép -nem fogja őket gyanakodó szemmel nézni, s megjegyzésekkel -kisérni.</p> -<p>Az asztalfőn, egy sarokban ültek ők ketten. A szoba lassankint -megtelt füsttel, ételgőzzel s a mint egyre több és több pálinkát -fogyasztottak, a jókedv is hangosabb és hangosabb lett. Simándy egy -jódarabig hallgatott, aztán hirtelen Florica kezére tette a -kezét.</p> -<p>– Bizony, édes Florica, gyenge, bűnös ember vagyok én. Vajha az -Isten megbocsátaná, a mit ma a templomban ellene vétettem. -<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Florica ránézett és halkan suttogta:</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– Nem is láttam az előttem álló jegyespárt, csak magára néztem -és magamra gondoltam.</p> -<p>– Ép’ úgy, mint én.</p> -<p>– Magának esküdtem.</p> -<p>– És én magának.</p> -<p>– S talán ezzel még azt a bűnt is elkövettem, hogy lelkemhez -lánczoltam a maga lelkét…</p> -<p>– Hát ezt bűnnek tekinti?</p> -<p>– Annak, mert az én lelkem össze van törve, beteg; s az én -életem a hullámokon hánykolódó rossz ladik, mely elsülyedésre van -szánva.</p> -<p>A lány megsimogatta Pali kezét.</p> -<p>– Ne beszéljen így. Tudom, hogy eddig szomorú élete volt, s én -annál jobban szeretem magát; de most majd következnek a fehér -napok.</p> -<p>– Fehér napok? Óh, Florica, ha tudná, hogy mennyi fekete nap van -az én elmult ifjúságomban. Én értem tengerbe ölte magát egy szép, -szőke hollandi angyal, a kinek szerelméről sejtelmem se volt; s -engem elhagyott első szerelmem, szép tavaszom legelső rügyeit -leforrázta a dér. Bús emlékek romjai és halottak sápadt arcza közt -kigyózik multam ösvénye. S ha az öregedés az átélt szenvedések -szerint történnék, én mint fehérhajú aggastyán, viaszsárga arczczal -és görbedt vállal állanék itt… Azért szeretem úgy magát, mert maga -mellett úgy érzem magamat, mint a vándor, a ki a hideg, havas, -sötét, végtelen pusztaságon lobogó pásztortűzre talál. S boldog -vagyok, mert puha kezének szorítását érzem. S szeretném, ha mi itt -összefonódva fává változnánk, s századokon át állnánk egymás -mellett… és suttogva, összehajló lombjaink közt boldog kis madarak -fészket raknának és szerelemről csicseregnének.</p> -<p>Így ömlött a szenvedélyes, szerelmes szavak patakja az ifjú -ajkáról… de nem egyszerre… lassan, halkan, <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> sokáig, -s a lány lelke mohón szívta be, s koronkint megremegett az -örömtől.</p> -<p>– Pali, édes Pali, – suttogott, – szeretlek, nagyon -szeretlek.</p> -<p>– Vigyázz, Florica! Egy egész világ áll köztünk; te tán nem -érted, de tudd meg, hogy mi egymáséi nem lehetünk, ha csak az -előitéleteknek egész gonosz világát szét nem romboljuk.</p> -<p>Florica mind a két kezével megragadta Simándy kezét.</p> -<p>– Ha kiáltó szavadat hallanám az éjszakában, futva mennék -utánnad, nem törődve azzal, hogy kőbe botlom, tüskebokorba futok, -mélységbe zuhanok…</p> -<p>– Édes!</p> -<p>A füstből Todorescu vérfutotta arcza merült föl. A vén pap a -vadállat ösztönével mintha megérezte volna, hogy kölyke -veszedelemben forog, s megjelent.</p> -<p>– Papocskám, a lányomat mulattatod?</p> -<p>És a lányra rászólt:</p> -<p>– Florica, gyere, valamit akarok mondani.</p> -<p>A lány engedelmesen szállt ki. A pap karonragadta s -elvonszolta.</p> -<p>– Miért nem tánczolsz? – mordult rá odakint a tornáczon. – Mit -bujsz össze azzal a pogány tatárral? Mit suttogtok folyton? -Mézes-mázos szájával tán szerelemről beszél? (Itt eltorzult a pópa -arcza.) Ha ezt tudnám, azonnal megfojtanálak. Román lány vagy – -érted? Urilány vagy – érted? Művelt lány vagy – érted? Rád uri -kényelem vár, városi élet, gazdag férj. Ne busulj, majd eljön, én -gondoskodom róla – te oly okos kis lány, jó kis lány vagy, Florica, -ne keserítsd öreg apádat. Megfojtalak, ha másképp lesz. Érted? És -most eredj tánczolni!</p> -<p>A lány elfordult. Apja visszarántotta.</p> -<p>– Addig szóba se állj vele, míg oláh nem lesz. Majd ha -mellettünk térdel, velünk imádkozik, bőjtöl és vezekel, akkor -adhatsz neki nyájas szót. Eredj! <span class="pagenum"><a name= -"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>Florica panaszos hangon megszólalt:</p> -<p>– Apám, hazamegyek.</p> -<p>– Mi bajod?</p> -<p>– Megfájdult a fejem a nagy füstben.</p> -<p>Apja megragadta a lány két vállát, s merőn az arczába -nézett.</p> -<p>– Csakugyan nagyon sápadt vagy. Mit beszélt neked az a -ficzkó?</p> -<p>– Semmi rosszat, apám.</p> -<p>A pópa megfogott egy cselédet.</p> -<p>– Te, küldd ki a feleségemet.</p> -<p>Todorescuné kijött s gondjaiba véve a leányt, hazakisérte. -Todorescu nehéz léptekkel visszament a lakodalmas házba, szembe ült -a magyar pappal s az asztalra könyökölt. Sokáig farkasszemet néztek -egymással. Simándy szó nélkül meredt a pópa kivörösödött -ábrázatára, gondolatai egészen másfelé kalandoztak. Végre a pópa -megszólalt:</p> -<p>– A tavaszszal a leány Szebenbe megy rokonaihoz. Örökké csak nem -ülhet itthon? Férjhez kell adni, arra való… A nyáron meg Borszékre -megy az anyjával… tán még bojár is elveszi… szép is, okos is, -művelt is… meg egy kis pénze is van.</p> -<p>Simándy nem felelt rá.</p> -<p>– Hát te nem házasodol meg, öcsém? Asszony kéne már neked is a -házhoz. Ez nem élet.</p> -<p>Simándy hallgatott.</p> -<p>– Nem felelsz? Min gondolkozol?</p> -<p>Simándy mélységes szomorúság rezgésével hangjában végre -megszólalt:</p> -<p>– Hadd abba, pópa, nem értesz te meg engem, én sem értelek meg -téged. Minek fáraszszuk magunkat üres zörgéssel?</p> -<p>Simándy azon gondolkozott, hogy ez az előtte álló ember mily -távol, mily idegenül áll ahhoz az emésztő szenvedélyhez, mely az ő -szivét eltölti. Pedig atyja a leánynak s ő nem tud képzelni olyan -esetet, hogy ez <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> embernek a nyakába boruljon s -megvallja, hogy a leányát szereti. Sőt mikor az apa különös, -nyugtalanító, czélzásokkal telt beszédét hallotta, vad gyűlölet -szállt föl lelke mélyéről s úgy nézett a pópára, mintha az volna a -mesebeli sárkány, melynek körmei közül kincsét ki kell -ragadnia.</p> -<p>A pópa fölugrott s otthagyta. Simándy is fölállt s a mint az -asztalt hátrább tolta, szeme valami csillogó tárgyat pillantott meg -a földön. Fölemelte: azonnal ráismert, Florica amuletje volt, az -ismert kazáni Szent Szűz, a gyermek Jézussal karján. Zsebébe -rejtette.</p> -<p>Beállt az est, csöndes lett a falu és sötét, csak a lakodalmas -házból tört ki néha a vigasság zaja s a világosság. Florica -barátságos leányszobája csak egy síró és imádkozó gyermeket látott. -Egyszerre megzördült a kis kertre nyiló ablaka. A leány remegve -ment oda s félig kinyitotta.</p> -<p>Egy mély hang megszólalt a sötétben:</p> -<p>– Florica, édes Florica, úgy rémlik, elfelejtettem neked -megmondani, hogy szeretlek.</p> -<p>– Csak mondd, csak mondd, édes.</p> -<p>– Csókolj meg, Florica!</p> -<p>S a vasrács közt megcsókolták egymást, oly erősen, oly hevesen, -hogy a szegletes rud véres sávot vont mindegyiknek homlokára.</p> -<p>– Kis leány, imádkoztál-e ma este a kazáni Szűz Máriához?</p> -<p>– Oh, Atyám, irgalmazz, elvesztettem az amuletemet.</p> -<p>– Nem vesztetted el, Florica, mert a sors úgy akarta, hogy -általam megkerüljön. Fogd! Imádkozzál mindenhez, a miben hiszel, -hogy elnyerd a boldogságot. Hisz én már a fényes csillagokat is -ostromolom könyörgéseimmel. Rózsás álmokat, édes, drága szivem!</p> -<p>S a kis leány egyszerre boldog, vidám lett, tapsolt, -<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> ugrált s imádkozván a Szűz Máriához, -szépen elaludt. A pap pedig késő éjszakáig botorkált a faluban -ide-oda, zúgó fejjel, nehéz szívvel, megbomlott lelkiismerettel, -összetört világgal, melyben csak egy ép, egész érzelem volt: -szerelme. <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />XVII.</h3> -</div> -<p>Különös az, mikor a tavasz hósírjából bontakozik. Az első zaj -az, mikor az ereszről megindul az olvadó hó egyhangú csöpögése. -Azután a hó fehérségét a mezőn nagy fekete foltok kezdik -megszakítani. Majd a patakok veszítik el jégkérgüket s vidám -csörtetéssel futnak végig medrükben. Rá következik a télen át -hallgatag verebek csiripelése s a házi szárnyasok barátságos -kukorékolása, kotkodácsolása, mintha tudakozódnának -szomszédról-szomszédra, hogyan töltötték társaik a telet. A bogarak -zümmögése is megindul a meleg konyhában. Most már kezd szinesedni -is a föld. A nagy fekete foltokból egész zöld táblák lesznek. Az -erdőben megjelenik az ibolya és a gyöngyvirág s már madarak is -karicsolnak itt-ott.</p> -<p>Simándy fásultan húzta az élet igáját. Minden héten elment egy -párszor Todorescuékhoz, de csak rövid látogatásra, csakhogy épen -Floricát láthassa; s ezek a látogatások lassankint beleszorították -a köznapi, egyszerű, nyárspolgári gondolkozás, életmód szűk -kereteibe. Kötelességeit, mint pap és tanító, rendesen -teljesítette, de azontúl csak a leánynyal és közös jövőjükkel -foglalkozott. Majd Todorescuék lassan megbarátkoznak vele s -elfogadják vőnek.</p> -<p>Egy református papot hivat és Floricával megesküszik a saját -templomában; azután Todorescu rájuk adja <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> az -áldást, a maga templomában. Mi volna ebben rossz? Miért nem volna -szabad ezt neki megtennie? Mit áldoz föl, ha ezt megteszi? Néha -elboruló lelkén villámként czikázott át egy pár rémes gondolat: hát -ennek a földnek, a testnek szenvedélyeitől, melyektől örökre -mentnek hitte magát, csakugyan nem tudott megszabadulni? Vajjon ő -még mindig az a pompéji praetoriánus, a ki nem mozdul az őrhelyről, -mikor az egész világ összeomlik? De hát letépheti-e magáról a húst, -lelkének ezt az utálatos börtönét, mely ide köti, lehúzza őt a -többi féreg közé, kik ember néven itt mászkálnak, míg rövid létük -végső határa el nem érkezik? A sas fölszáll a nap felé, a bogár -kimászik a verőfényre, a medve jóizűen hempereg a moszatban, a -mohos pázsiton, a madár a fészekben csicsereg a párjával… Csak épen -ő legyen örök bánatra verőfénytelen, sötét napokra kárhoztatva? -Csak azért, mert az Alkotó keze, mikor sárból kigyúrta, nemesebb, -gyöngédebb lelket, e lélekkel meleg érzéseket, hivatásáról és -emberi méltóságáról emelkedettebb fölfogást lehelt bele? Nem, nem, -ezzel nem veszíthette el jogát a boldog életre, az ő számára is van -fény, melegség, nyugalom, boldogság… szerelem.</p> -<p>Ezeken a gondolatokon keresztül alakult ki Simándyban egy új -életfelfogás, e fölfogás alapján aztán félretett mindent s teljesen -Floricának élt. A kis kertre nyiló ablak látta éjszakánkint, mikor -nem volt holdvilág, szenvedélyes csókjaikat és nagy esküvéseiket. -Mikor pedig mások jelenlétében találkoztak, ezer együgyü -semmiségről beszélgettek, a mi rájuk nézve mindmegannyi édes, -rejtett czélzást tartalmazott.</p> -<p>Valamelyik kora tavaszi reggelen, mikor még itt-ott hófoltok -fehérlettek s a dalos madár torka még nem nyilt meg, Simándy -fölkelt, hogy a Máslás-oldalt elborító bokrok kezdődő rügyezésében -gyönyörködjék. Halk zsongás, zümmögés hallatszott, a miből -kitetszett, <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span> hogy már a bogarak is kezdik bontogatni -szárnyukat. Simándy rendes szokása szerint fölhágott a -Balintye-dombra, honnan épen Todorescuék tornáczára látott. Itt -szokott lenni Florica, a ki fehér zsebkendőjével egyet-kettőt úgy -suttyomban mindig intett a fiúnak. Most még nem volt ott. Pali -hátát egy fának vetve, merőn nézett le a pópáék házára. Alulról -mintha hidegség csapott volna rá; most ment ki a föld fagya, -nyilván azt érezte. Lassankint észrevette, hogy a ház szokatlanul -elhagyott. Ajtók, ablakok csukva maradnak, nem járt ki a tornáczra -senki, még cseléd se. Az udvaron néha végigment egy-egy leány, de -más nem mutatkozott. Balsejtelem fogta Pali szivét. Itt valami -történt. Egy darabig dermedten állt, aztán nagy léptekkel megindúlt -lefelé, egyenesen Todorescuék kerítésének. Itt már oly türelmetlen -volt, hogy egyszerűen átvetette magát s futva haladt át a kerten. -Valahonnan az ólak közül egy kóczos leány bújt elő.</p> -<p>– Te, nincs idehaza senki?</p> -<p>– Nincs, instálom.</p> -<p>– Hová lettek?</p> -<p>– Még hajnalban elutaztak kocsin, a tisztelendő úr, a -tisztelendő asszony, meg a kisasszony.</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Nem tudom. De parasztszekér vitte utánuk a nagy pakkot.</p> -<p>Simándy elfehéredett arczczal nézett a néma házra. Tántorgó -léptekkel ment a kis kertbe. Florica odanyiló ablaka vastáblákkal -volt bezárva. Így találta már az éjjel is, azért nem is mert -kopogtatni. A vasrúd lakatja mellé egy kis bokréta ibolya volt -tüzve, egészen friss ibolya. Ezt csak Florica tehette oda. Simándy -két kézzel kapott utána és a tárczájába rejtette. Aztán lassú -léptekkel, agyában mázsás gondolatokkal, hazafelé indúlt. Semmi -kétség, Floricát elrabolták tőle. A vén pópa mindenre rájött s -elhatározta, hogy egy elhatározó lépéssel véget vet az egésznek. -Pali izmai irtóztató <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span> erővel huzódtak össze: rettentő, -halálos ütést tudott volna adni mindenkinek, a kinek része van a -rablásban. Fogai csikorogtak s arczán a düh és a fájdalom fölváltva -kergették végig egymást. Levágta magát az ágyra s gondolkozott. -Aztán fölugrott, útra öltözködött, nagy görcsös botot vett a kezébe -s kiment a ház elé. Összevont szemöldökei alul vad tekintetet -vetett a völgyre, minden oly unott, oly üres, oly közönséges volt -előtte e pillanatban. Házát kietlennek, templomát zordnak találta. -Aztán nyersen hátat fordított az egésznek s nekivágott a hegyi -útnak. Baltavár felé. Egy félóra múlva, puha talajon, friss -keréknyomot talált. Ez a papék kocsija. A szelistyei csárdánál -megállott. A régi kocsmárosné pogácsával és pálinkával kínálta. -Gépiesen lemorzsolt egy pogácsát s ivott rá.</p> -<p>– Szintén a városba megy, tisztelendő úr?</p> -<p>– Oda.</p> -<p>– Ma hajnalban ment erre a papunk, az egész családjával.</p> -<p>Pali föleszmélt. Az igaz, hisz ez az asszony látta őket. -Beszélni lehetne vele.</p> -<p>– Ne mondja. Hova mentek?</p> -<p>– Baltavárra. Valami nagy mulatság lesz ott. A kocsistól -hallottam, a ki külön szekéren vitte a sok gyönyörű báli ruhát.</p> -<p>Pali megkönnyebbült. Hát csak mulatni viszik Floricát, nem -rabolják el végkép tőle. Hát vigyázni fog arra a leányra, csak -megtalálja. És jaj annak, a ki útjába mer állni?</p> -<p>– Beszélt a kisasszonynyal?</p> -<p>– Igenis, instálom.</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– Azt kérdezte tőlem, emlékszem-e még arra, mikor ők itt a -garabói magyar pappal találkoztak?</p> -<p>– Azt kérdezte?</p> -<p>– Azt. A kisasszony szegény bizony nagyon betegnek látszott. -Mintha csak temetésre ment volna. <span class="pagenum"><a name= -"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span></p> -<p>– Igazán? – s Pali szive, az az önző, szerelmes szív, szinte -ugrált örömében, – hát még mit beszéltek?</p> -<p>– Többet nem, mert az édesanyja odajött s előtte, úgy látszik, -nem akart beszélgetni.</p> -<p>Pali tovább haladt az erdőben, megkönnyebült szívvel. De most -már súlyos eltökélés vonúlt föl szivében: azt a leányt kiragadja -onnan, magával hurczolja s ha nincs máshová: a vadonba, mint a -tigris a zsákmányt.</p> -<p>Késő délután ért be Baltavárra és egy városvégi korcsmában -meghuzódott, s ott nagy vörös plakátokról rögtön megtudta, hogy -miről van szó. A román szinpártoló egyesület tartotta évi -közgyűlését s erre Szebenből, Brassóból, Balázsfalváról -összegyülekezett egy csomó pap, tanár, tanító, ügyvéd. Lesz itt -ünnepi istentisztelet, szinielőadás, hangverseny, bál. Az -<i>Apaffy-fogadó</i> előtt nagy tömeg vidéki parasztság ácsorgott, -őket is bevezényelték a dászkálok.</p> -<p>A mint besötétedett, Simándy is beosont a városba s egy sötét -pontról a fogadó kivilágított kapuját figyelte. Egyszerre csak -megdobbant a szive. Todorescut és a feleségét látta kijönni: tehát -Florica itt van és egyedül van fönt. A mint Todorescuék eltüntek a -homályban, két ugrással a kapu alatt termett s fölszaladt az -elsőemeleti folyosóra.</p> -<p>– Todorescuék melyik szobában laknak? – kérdé a -szobalánytól.</p> -<p>– Kilencz.</p> -<p>Kopogtatott.</p> -<p>– Ki az?</p> -<p>Ez Florica hangja volt.</p> -<p>– Én vagyok.</p> -<p>– Pali, édes Pali, az Isten áldjon meg, hát eljöttél?</p> -<p>– Nyisd ki az ajtót, Florica.</p> -<p>– Nem, édes szivem, nem lehet, magam vagyok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>– Florica, még ma nem mondhattam meg, hogy szeretlek. Hogy érzed -magad?</p> -<p>– Rosszul, mert nem látlak és nem csókolhatlak. Ne félj, csak -rád gondolok, mindig örökké… Eredj, mert apám Szebenbe visz, ha -megtudja, hogy utánunk jöttél. S akkor én meghalok.</p> -<p>– Édes Florica, itt leszek közel és vigyázok rád. Nyisd ki -legalább az ablakodat, hadd lássalak. Az ég áldjon meg!</p> -<p>Léptek hallatszottak. Pali egy sötét fülkébe vonta magát, aztán -leosont a fogadó előtt levő sáros térre. Néhány percz mulva kinyilt -az első emeleten egy ablak, fehérruhás női alak jelent meg s két -rózsát ledobott. Pali diadalmasan rárohant, fölemelte, megcsókolta -s a tárczájába tette. A leány odafönt egy pillanatra kihajolt, -aztán eltünt s az ablak becsukódott.</p> -<p>Így szedte föl ez a szegény bolond fiú a sárból Florica -virágait. S egy sötét sarokba állva, órákon keresztül dideregve -nézte az ablakot, mely mögött oly forró szívvel gondolt rá Florica, -a havasi pap szépséges szép virágszála. Így alakította át a -mindenható szerelem ezt a férfit ábrándozó diákká.</p> -<p>Később, mikor a románok már gyűlni kezdtek a szinielőadásra, -bement az Apaffy-fogadó sarkán lévő kocsmába, mely kávéház is volt -egyúttal. Itt egy asztalhoz vonult és sört ivott. Az egyik sarokban -egy pár magyar sörözött vacsora előtt, tanítók, hivatalnokok, -járásbiró, kereskedő s arról beszéltek, hogy a mai oláh mulatságra -még Bukarestből is jöttek vendégek. Az egyik tanító, a ki ismerte -Simándyt, megszólította, hogy ne búsuljon egymagában, hanem üljön -oda közéjük. Simándy odament és sorba bemutatkozott. Az egyik úr -különösen meglepetve nézett rá:</p> -<p>– Ön Simándy Pál?</p> -<p>– Az.</p> -<p>– Az a Simándy Pál, a ki Hollandiában tanult Bótai Barnával? -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<p>– Az.</p> -<p>– Örvendek. Én, uram, Szentpáli Tamás vagyok, helybeli -járásbiró.</p> -<p>– Szentpáli Tamás, Bótai Anikó férje? – kiáltott meglepetve -Pali.</p> -<p>– Az.</p> -<p>Pali élesen végignézte ezt a férfit, a kit most látott először -életében s a ki olyan végzetes szerepet játszott életében. De -tekintetében nem volt se harag, se gyűlölet: puszta emberi -kiváncsiság.</p> -<p>– De hisz ön ügyvéd volt?</p> -<p>– Átléptem a birói pályára.</p> -<p>– Hogy van a kedves neje? – s maga is elbámúlt, hogy ezt olyan -közömbösen tudja kérdezni. Ez a szó <i>Anikó</i> többé nem hozta -rezgésbe szivét.</p> -<p>– Köszönöm, jól. Ugyan jőjjön el ma hozzánk vacsorára. Az -asszonynak nagy örömet fog szerezni.</p> -<p>Simándy egy darabig habozott, azután halkan azt felelte:</p> -<p>– Nem bánom.</p> -<p>A járásbiró haza is üzente mindjárt, hogy kedves vendéget visz -vacsorára, de nem árulta el, hogy kit.</p> -<p>Nyolcz órakor eloszlott a társaság. Szentpáli is vitte haza a -vendéget. A mint közeledtek a házhoz, Pali szivében kezdtek -elevenedni a régi emlékek: találkozásai Anikóval, látogatásai -Bótaiék eklézsiájában, a parókia, a patak, a Bethlen Gábor nagy -fája, hollandi életük, Anikó fakó arczképe. Egy párszor nehéz sóhaj -tört föl a kebléből, de semmi különös izgatottságot nem érzett.</p> -<p>Szentpáli előre sietett. Már a tornáczról bekiáltott:</p> -<p>– El se képzeled, asszony, kit hozok.</p> -<p>– Nem én, – felelt vissza egy kedélyes hang.</p> -<p>Szentpáli előretolta Simándyt.</p> -<p>– Szent Isten. Jól látok-e? Hisz ez Simándy.</p> -<p>– Az vagyok.</p> -<p>– Hozta Isten. <span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span></p> -<p>– Kezét csókolom.</p> -<p>És megcsókolta a kezét. Így látták egymást viszont, hosszú idők -múlva, Simándy és az a leány, a ki egykor megölte a szegény kis -Derryt. Szentpáliné kissé elhizott asszony volt, csak a szemei -voltak a régi Anikó szemei. Nem lévén rajta füző, meglehetősen -formátlanul terjedt szét. Egész lénye arra mutatott, hogy a -búsulásra, szerencsétlenségre nincs semmi tehetsége. Szemeiből -rokonszenv sugárzott Simándy felé, de világos, hogy váratlan -megjelenése semmi különös indulatot nem keltett puha lelkében. -Szerette Simándyt, de a sors máshoz adta társul s lassankint -egészen lezárta, elfelejtette a mult aktáit. Lám, Simándy lelke -szikla volt, melybe erős kézzel volt bevésve Anikó és utána Derry -emléke. És a sors ezt is le tudta faragni onnan és ujat vésni bele. -Hát még az ilyen labdaruganyosságú asszonylélekről hogy -lepattanhattak az impressziók, még ha azok az első szerelem -impressziói is. Simándy nézte és eszébe jutott: vajjon ő boldog -lett volna-e ezzel az asszonynyal? Lehet. Hisz a férjtől függ, hogy -milyen irányban fejlődjék az asszony.</p> -<p>– Rózsa, hozz egy kis szilvóriumot. Tamás piszkáld föl a -kályhát. Én kinézek a konyhára.</p> -<p>És elszaladt, Simándy ott állt maga a szoba közepén s azon -gondolkozott, hogy minek is jött ő ide.</p> -<p>Rózsa, Anikó vén-leány nénje bejött a pálinkával és Simándy -szivét egyszerre keserűség fogta el. Eszébe jutott a vén leány -Utrechtbe írt kegyetlen levelének minden sora. És eszébe jutott az -ő keserves nagypéntekje. Miért is jött ide, hogy életének -kálváriáját újra végigjárja.</p> -<p>– Jó estét kivánok.</p> -<p>– Jó estét.</p> -<p>– Tessék egy kis papramorgót inni.</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>– Én a gyereket megyek huzogatni, különben fölébred és bömböl. -<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span></p> -<p>Ezzel rosszkedvűen a másik szobába ment.</p> -<p>– Rózsa mindig ilyen harapós, – szólt halkan Szentpáli, – ne -vegye tőle rossz néven.</p> -<p>– Oh, dehogy! – felelt Simándy s eszébe jutott, hogy ezekért -hozta az áldozatot és dobta oda Anikót.</p> -<p>Ekkor bejött az asszony.</p> -<p>– Látta már a kis fiamat?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Fölfogta az égő lámpást és bevezette Simándyt. Kis kocsijában -édesdeden szuszogva aludt egy kövér kis kölyök s Anikó ragyogó -arczczal nézegette.</p> -<p>– Rózsa, szívem, kérlek, légy szives tálalni, kész a -vacsora.</p> -<p>– Hát a Treszka mire való?</p> -<p>– Tudod, milyen ügyetlen és ostoba.</p> -<p>Simándy elfordult és visszament a szomszéd szobába. Unta az -alakokat, a jeleneteket és Floricára gondolt. Nagyon megbánta, hogy -idejött. Az emlékeket, a melyek s a az alakokat, a kik ma eléje -kerültek, régen eltemette már. Mire való neki a temetőben járkálni? -A szép virágos kertben látta utoljára az édes Anikót, karcsún, -kedvesen, fehér köténynyel, szelid remegéssel egész testében s most -itt áll előtte a folytatása: egy kövér, közönséges asszony, a ki -hol a nénjével, hol a cselédjével veszekszik s a csontot jóizüen -szopogatja.</p> -<p>… Közönséges, kövér… de boldog, – ezt súgta egy hang Simándy -szivében.</p> -<p>A vacsora meglehetősen egyhanguan folyt le, Szentpáli beszélt -csak sokat, helyi érdekű és járásbirósági eseményeket. Rózsa -mogorván hallgatott, az asszony ki-kinézett, vagy a konyhába, vagy -a gyermekhez s aztán a piacz drágaságáról, a cselédek gyarlóságáról -s arról kezdett panaszkodni, hogy ezen a télen mennyi fát -elfütöttek. Majd ismét azt emlegette, hogy itt Baltaváron soha -sincs semmi mulatság, az a pár szegény magyar hivatalnok se tart -össze valami csunya pletyka <span class="pagenum"><a name= -"Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> folytán, mely háborúságba -vitte egymás ellen a magyarságot. A szászok egészen külön vonulnak, -az oláhok is, a magyarok is; ők maguk csak egy házhoz járnak: -Eránosz örmény kereskedőhöz, a kinek a felesége erdővidéki s -Anikónak leánykori ismerőse. Az oláhok bezzeg minden esztendőben -találnak valami alkalmat összecsődülni s akkor egész esztendőre -kimulatják magukat.</p> -<p>Simándy hallgatagon nézte a beszédes asszonyt s igyekezett a -régi Anikóból fölfedezni egy vonást, vagy egy hangot. De nem -sikerült. Hanem abból, a mit az asszony pusztán a mulatságok -elmaradása s a társasélet hiánya szempontjából fölpanaszolt, egy -sötét képet rajzolt meg magának: az erdélyi társadalom -züllöttségét. A nép ismeretlen milliói fölött áll az -intelligenczia, mely háromfelé húz és nincs egy közös eszme, mely -őket eltöltené. Szász, román, magyar, ez a háromféle irány, -valamennyi külön törekvést, külön eszmekört, egy egészen külön -világot képvisel. Csak az állam vaspántjai tartják őket össze. S -valamennyi közül a legmostohább ez a szegény magyar, az egyetlen, a -ki csakis ezt a hazát vallja magáénak, az egyetlen, a kinek lelke -az ország határánál szárnyaszegetten lehull, mert tovább nincs mit -keresnie, míg a szász, a román lélektáplálékért vígan repül tovább -– az egyik Berlin, a másik Bukarest felé. A magyar ezeréves -küzdelemben kifáradva, vérevesztetten áll itt s napról-napra jobban -koldusodva védi az <i>egy haza</i> göröngyeit. Az asszony egyszer -csak észrevette Simándy arczának komorságát s erre -elhallgatott.</p> -<p>– Én untatom magát, ugy-e, ezekkel az együgyü kisvárosi -dolgokkal?</p> -<p>Simándy nem felelt. Mit is feleljen? Egész másfelé jártak az ő -gondolatai. Kicsinységének érzete fogta el. Eszébe jutottak a nagy -álmok, melyek egykor hevítették s végiggondolta a mai napot, melyen -elköznapiasodott első ideálja mellett halad el oly közönbösen, -<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> mint egy úszó jéghegy, ellenben a másik -után szalad az éjszakában, hidegben, mint egy kis kutya.</p> -<p>Valóban az volna ő? Fölállt, megsimította homlokát és távozni -készült. S ekkor észrevette, hogy Anikó az urát oldalba döfi s -valamire figyelmezteti. A férj csakugyan meg is szólalt:</p> -<p>– Igaz, tiszteletes úr, mi még köszönettel is tartozunk -önnek.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– A mit szegény boldogult apósommal tett Bótai Barna halála -után. Hogy nem árulta el a halálát, sőt pénzt is küldött a -magáéból…</p> -<p>– Vagy úgy? Kérem hagyja…</p> -<p>A kalapja már a kezében volt, kezet szorított mindnyájukkal s -elment. A férj lámpával kisérte a kapuig, ott még egyszer -elbúcsuztak és Simándy kisietett az utczára… Hideg volt, összehúzta -a kabátját. Vagy talán a lelke fázott? Lehet. Oly különös, oly -nevetséges volt elgondolni, hogy ő mit tett Bótaiékért… s -hozzágondolni ezt a mostani jelenetet, a mikor a baltavári királyi -járásbiró ezt neki sok idő mulva olyanformán köszöni meg, mintha -egy hordó ajándék-borról volna szó. Oly különös, oly nevetséges -volt, hogy a könnyei kicsordultak fájdalmában.</p> -<p>Csakhamar megpillantotta az Apaffy-fogadó kivilágított ablakait -s vére egyszerre fölforrt. Talán már azt a másikat is elvették -tőle… A kiért idefutott, mint a bolond… a kihez lopva fölkúszott, -mint a tolvaj… a kinek sáros virágait fölszedte a földről… a kinek -száraz ibolyáját itt rejtegeti a zsebében. Ott állott a téren s -összeszorított ököllel nézett a házra… Föl szerette volna gyújtani… -Vagy berohanni és a leányt a hajánál fogva kihurczolni onnan.</p> -<p>Ujra fölment. Megfogott egy pinczért s adott neki egy forintot, -hogy szerezzen neki olyan helyet, a honnan a bált nézheti. A -pinczér fölvezette a nagy terembe szolgáló erkélyre, melyen a -czigányok játszottak.</p> -<div class="figcenter" style="width: 429px;"><a href= -"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt= -"Ott állott a téren…" title="Ott állott a téren…" /></a> -<p class="caption">Ott állott a téren…</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span></p> -<p>Alatta javában állt a bál. Épen keringőt tánczoltak. Azonnal -fölfedezte Floricát, fehér ruhában, piros diszítésekkel, hajában is -fehér virággal. Egy elegáns, frakkos úrral tánczolt. Szorosan -átölelve tartották egymást s egyszer, kétszer… négyszer ötször -körülkeringőzték a termet. Azután jött egy másik, egy harmadik, egy -negyedik s Florica, a kinek arcza kipirult s telt keble viharosan -hullámzott, ragyogó arczczal ment, ment és fáradhatatlan volt. -Azután visszajött az elegáns frakkos úr s karonfogva sétálgattak. -És Florica nevetett, fehér fogai folyton villogtak… Azután újra -karjára fűzte őt az úr s tánczolva belerohantak a tömegbe; -összeütköztek a testek, az arczok egészen közel hajoltak egymáshoz -s forró leheletüket egymás szeme közé fújták… Bódító illat töltötte -meg a termet… Florica tánczosa vállára hajtva fejét, kibontakozva a -tömegből, röpült tovább.</p> -<p>S a sáros ruhájú, kuszált ábrázatú fiatalember onnan a czigányok -karzatáról sápadtan és merev szemekkel bámult le rá és mindig csak -rá. És lassankint egy iszonyú érzés lopódzott szivébe: ez a lány -nem az övé, nem is lehet az övé soha. Ez a lány más, mint odafönt a -nagy hegyek alatt, az ő csöndes völgyükben. Itt az arcza más, azon -az édes arczon most a kéjes érzelmek egész tömege ül. Ez a föld -lánya, a ki fényre, pompára, zajos társaságra született, ime, hogy -vonaglik királynői teste a férfi karjai közt… hogy mutatja újra meg -újra fehér fogait, mintha bele akarna harapni a hímbe, a ki vezeti… -Ez nem Anikó, a ki megtörik és eldurvul… de jó feleség és jó anya… -ez gazdaságra, nagyvilági életre született… ime, a mint lejön a -havasokról és beleveti magát az élet vidám zajába, egész pompájában -kifejlődik, mint egy virág, a mely csak most találta meg igazi -földjét, igazi éghajlatát. Erről mersz te álmodozni, száz léleknek -nyomorult papja? Két hold kukoriczaföldnek tulajdonosa?</p> -<p>Meghorkant benne egypárszor a nehezen járó lélekzet <span class= -"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> és -végre fölkelt (mintha egy világot emelne vállain!) kiosont, -lefutott az utczára. Vége, vége, Floricát is elvesztette, átok, -nehéz átok nyugszik rajta, az életében kinálkozó minden híves patak -méreggé válik, mikor ő szomjas ajkát feléje közelíti. Hideg kezét -forró homlokára szorította, s egy helyben állva, az égre bámult; de -az ég csillagtalan volt és sötét felhők borították.</p> -<div class="figcenter" style="width: 425px;"><a href= -"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt= -"Florica a román bálban." title="Florica a román bálban." /></a> -<p class="caption">Florica a román bálban.</p> -</div> -<p>A sarokkocsmából, hol este söröztek, irtóztató lárma, verekedés -zaja hallatszott ki. Kinyilt az ajtó, s egy embert dobtak ki rajta, -a ki panaszos nyöszörgéssel fekve maradt a földön. Simándy -odament.</p> -<p>– Megütötte magát?</p> -<p>– Az úr magyar? Áldja meg az Isten, vigyen haza.</p> -<p>– Mi baja?</p> -<p>– Magyar nótát akartam huzatni, aztán az oláhok véresre vertek -és kidobtak.</p> -<p>– Keljen föl.</p> -<p>– Nem tudok, össze vagyok törve.</p> -<p>Simándy fölemelte, az ember csupa vér volt s keservesen nyögött. -Simándynak nyakába akasztotta a fél kezét s lassan, biczegve -elindult.</p> -<p>A tér sarkán megálltak, Simándy visszanézett. A fogadóból a vad -Hóra-táncz hangjait kisérő rivalgás idáig hallatszott. S ott járta -Florica, tán mint egy furia, azt a tánczot, melyet a régi gonosz -időkben Nagy-Enyed lángjai mellett, magyar asszonyok holttestei -fölött is jártak a fékevesztett vadállatok. S ő lehajtott fejjel, -szivében ezer hegyes tőrrel, vitte az éjben a véres, jajgató -magyart… lelkében pedig hurczolta a vérző hazát, a vérző hitet. -<span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />XVIII.</h3> -</div> -<p>Hazavitte a sebesültet, s még azon a hideg éjszakán, a vak -sötétségben, maga is elindult hazafelé. Annak az ismeretlen -embernek, a kit a sárból fölszedett, s a kinek az arczát se látta, -fájó nyöszörgése, szaggatott panaszkodása, a tehetetlen düh félig -visszafojtott kitöréseivel keverve: folyton a fülében hangzottak s -lelkét marczangolták. A mint gépiesen botorkált tova a sötét úton, -már messze haladva a várostól, még mindig érezte magán az összetört -ember súlyát, kezének görcsös kapaszkodását, s hallotta nehéz -sóhajait. Ő meg haladt előre a sötétben, a göröngyökön, a -víztócsákon, a gödrökön keresztül, – haza, a halálba, a pokolba, ki -tudja hová?</p> -<p>A pirkadó hajnal legalább a homály rémeit elűzte mellőle, s egy -kissé megnyugodott. A nap kibontakozott a felhők közül s -aranysugarai fénynyel, melegséggel töltötték meg a tájat. Simándy -megállt, körülnézett, s nagyot szítt a fényből, a melegségből. S a -mint vére egy kicsit megpezsdült, újra Florica jutott eszébe. -Előtte állt, a mint tánczolt, nevetett, fecsegett, kaczérkodott, -jobbra-balra hajladozva. Nem, ezt a leányt nem neki teremtette az -Isten, ez nem lehet osztályosa az ő fekete kenyerének, lakója az ő -puszta házának, követője az ő pompátlan vallásának. Ennek a lánynak -hófehér nyakán gyémántnak kell villognia. Kis lábai puha szőnyegbe -kell hogy süppedjenek. Kis kezein drágaköves gyürűk <span class= -"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> kell -hogy csillogjanak – különben boldogtalan lesz. S hol vegye ő a -gyémántot, aranyat?</p> -<p>Végignézett magán. Csupa sár, sár végig… És a bal válla és a bal -karja csupa vér, vér… annak a szegény bolond, ismeretlen magyarnak -a vére, a ki Magyarországon magyar nótát akart huzatni. S ennek a -vérnek rajta száradt, fekete foltja a lelkét is égeti, ott bent, -hol egykor a nagy elhatározások keltek…</p> -<p>Vér!</p> -<p>Milyen különös gondolatokat sugal a vér. A vér, mely ruháján -száradt, annak a vérnek, mely ereiben lüktet.</p> -<p>Pap vagy, hiszed a túlvilági életet, öld meg magadat, ez a világ -nem a számodra teremtetett, talán a boldogság ott túl vár rád.</p> -<p>Tedd le egy gödörbe e szánalmas testet, a buta agyat, mely -mindig dolgozni, a gyönge szivet, mely mindig szeretni, a -könyörtelen gyomrot, mely mindig enni akar.</p> -<p>S az ő beteg vére visszafelelte: Nem! Öld meg a lányt, s -lelkeitek összeölelkezve fognak beröpülni az örök élet kapuján.</p> -<p>Már bent járt a havasok közt. Valami kis hegyi faluban halottra -kondítottak. E hangra magához tért. Köröskörül az őserdő oly néma -volt, mintha az is áhítattal hallgatná a harang által hirdetett -gyászjelentést. Vékony lélekharang volt: kis gyermeket siratott. -Boldog halandó! Kétszer boldog! Gyermek volt, tehát keveset -szenvedett; meghalt, tehát pihenhet.</p> -<p>Bandukolt tovább.</p> -<p>Igen meghalni. Fölébredni ebből a kínos álomból, elég volt már. -Ha van még benne erő tettre: csak ez van hátra.</p> -<p>Fölemelte fejét. A tavasz fakadozott körülötte a márcziusi -levegőben, minden a megujhodásról, az életről beszélt, csak ő -hurczolta magában a halál sötét gondolatát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />XIX.</h3> -</div> -<p>Három napig tartott a baltavári román mulatság, s ez idő alatt a -városnak olyan képe volt, mintha Oláhország kellő közepén feküdt -volna. Floricának pompás dolga volt. Szépségével is uralkodott, -tánczával is hódított, modorával is elszédítette a fiatalságot. -Megvolt benne az a bizonyos francziás műveltség, melyet Bukarestben -el lehet sajátítani, de Párisban nem. Párisból viszik ugyan oda, de -a franczia kultura a keleti orthodox talajon egészen más virágokat -terem, mint otthon. Jó és kedves lány is volt Florica, de egy -kicsit elkényeztették. S bár finom iskolákban járt, szive mélyén -ott szunnyadtak a szenvedélyek, mócz parasztőseinek nyers -szenvedélyei, párosulva a havasi lakók heves képzeletével, -babonáival és zabolátlanságával. Simándy már az első pillanatban -megkapta érdeklődését, szemük az első találkozáskor összevillant s -Florica így szólt magában: <i>ez tehát az ellenséges faj</i>. Soha -életében magyar emberrel nem beszélt, iskoláiban, környezetében -csak rosszat hallott róluk. A kálvinistáról pedig éppen azt -hirdették neki, hogy az egy engesztelhetetlen, kemény, durva, -pogány faj, mely Erdélyben lábbal tapossa a szegény románt. Mindez -fokozta érdeklődését Simándy iránt, a kiről tudta, hogy pap, tehát -benne még fokozottabb mértékben meg kell hogy legyenek fajtájának -említett tulajdonságai. S első találkozásukkor mindjárt ebből a -fiúból költői lélek s bizonyos krisztusi szelidség sugárzott -<span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> feléje, mikor a virágokról regélt s -hazája véres és szomorú történetéről, az elomló romokról, az -elhullott népről beszélt. S figyelmesen megvizsgálva vonásait, -fölfedezte arczán a nemességet, a férfias szépséget, s az a -benyomása támadt, hogy oly ember áll előtte, a ki sokat szenvedett. -S ha visszagondolt bukaresti, szebeni, tusnádi életére, az -ugrifüles bojárfiúkra, a csélcsap, vidám, felületes -katonatisztekre: eszébe jutott, hogy soha egy férfin se nyugodtak -szemei olyan különös érzéssel, mint Simándyn. S a zajos és tarka -életből a magányba jutva, unalmában is mindig visszatért arra a -fiatalemberre, a ki vele egy faluban lakott, s első benyomásai -nemcsak megmaradtak, hanem állandó gyökeret is vertek benne. -Egyszer titokban megnézte Simándy templomát s elámult, mikor a -puszta falakat, a szuette padokat látta. Micsoda hatalmas, bátor, -önmagában bízó ember lehet, a ki innen, e kietlen, zordon -egyszerűségből egyenesen a Mindenható Istenhez mer fordulni, semmi -segítséget az övén kivül el nem ismerve és semmi más segítségért az -övén kivül nem könyörögve… Azután valahányszor találkozott -Simándyval, mindig fokozódott az érdeklődése… Mikor apját a -favágóktól megmentette, s ott állt előtte nyugodtan, bátran, azt a -hitet keltve másokban, hogy ebben az emberben meg kell lenni az -oroszlán erejének. Mikor Gyorgye érdekében házuknál megjelent, -akkor már a szerelem kezdte benne bontogatni virágait, s mikor -hideg, komédia nélkül való egyszerűséggel nekivágott a hóviharnak, -hogy megmentsen egy emberéletet, mely a birkáénál kevesebbet ér: -akkor már a szerető szív rettegése fogta el, s azon a zivataros, -álmatlan éjszakán, imádság és sirás közt teljesen rabjává lett a -feketeszemű, sápadtképű ifjúnak, a ki talán azóta már valami -mélység fenekén összezúzott tagokkal aluszsza a halál örök -álmát.</p> -<p>Így kezdődött, fejlődött és nőtt hatalmassá ez a szerelem, -melyet a lány szive legbelső rejtekébe zárt, úgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> hogy -szüleinek legalább eleinte sejtelmük se volt róla… Később se tudtak -meg semmit, de Todorescu ösztöne megsúgta, az egészet a lány -unatkozásának tulajdonította, s azért örült neki, mikor alkalom -kinálkozott arra, hogy a baltavári nagy mulatságokra vigye, a hová -jóformán szökve mentek el.</p> -<p>Itt Florica egész életkedvvel vetette bele magát a zajos -társaságba. A szerelem nála úgy nyilvánult, hogy fölébresztette -érzékeit, s új vágyakat támasztott benne. Abban a perczben szünt -meg kislány lenni, mikor szive rabul esett. S mikor a zene kábító -hangja mellett egy sereg úrral keringőzött, félig behúnyt -szempillái előtt az a komoly, szép, férfias arcz jelent meg, mely -csak az imént állt vele szemben, esdve, vallva, forró szavakat -suttogva egy bezárt ajtón keresztül. S a lány ittasan gondolt erre -a hatalmas, bátor, nemes pogányra, a ki vele szemben oly szelid, jó -és édes. A virágillat, a zene, a leheletek párája, az emberi testek -gőze, mind-mind hozzájárult érzékeinek elzsibbadásához, s mikor -reggeltájban pihenésre tértek, csillogó tekintettel nézett körül, -nézett ki az ablakon a térre, hogy hátha megpillantaná őt, a kinek -ölelésére, csókjára csak most vágyott igazán, testének minden csöpp -vérével.</p> -<p>De ő nem volt ott, s nem is jött elő s a lány érzékei tovább -tobzódtak a mulatságban. Todorescut úgy nevezték a románlakta -vidéken: <i>a havasok püspöke</i>, a mivel vagyonosságát akarták -jelezni. S a kit Florica bája, műveltsége nem vonzott, azt -odacsalta a vagyona; képzelhető tehát, hogy mennyire körülrajongták -őt, a bálkirálynét. Kézről-kézre adták s csak a harmadik napon, dél -felé indulhattak haza. Todorescu meg a felesége álmosan bóbiskoltak -a hintóban, Florica pedig nyitott szemmel álmodozott. Vajjon hova -lett Pali? Hiszen azt igérte, hogy itt marad és őrködni fog -fölötte. Megharagudott rá? De hisz ő nem vétett ellene semmit! Eh, -majd megtalálja otthon, azt nem kivánhatja tőle, hogy három napig -ott ácsorogjon az ablaka alatt… A szelistyei <span class= -"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> -csárdánál, mint rendesen, megpihentek. S Florica azonnal az erdőbe -ment, hogy ibolyát szedjen. Dalolva szökkent bokorról-bokorra, s -Todorescu azt dörmögte oda az anyjuknak, hogy <i>lásd milyen jó -volt bevinni. Itthon már egészen megsavanyodott, s még az a féleszű -magyar pap is elcsavarta volna a fejét</i>.</p> -<p>Florica pedig, a mint ide-oda röpködött, minden szál ibolyánál -arra a <i>féleszű magyar papra</i> gondolt, s lelke egészen nyugodt -volt. Olyan diadalokat aratott e napokban e férfiak fölött, hogy a -felől a garabói magyar pap felől is egészen nyugodt lehetett.</p> -<p>Sötétedéskor érkeztek haza a magányos faluba, Florica kihajolt a -kocsiból s jól láthatta még a református paplakot és templomot, de -Simándynak sehol nyoma. Teljes erejéből kiáltani szeretett volna, -hogy: <i>Gyere elő, édes, itt vagyok ujra!</i> De nem lehetett, s -szivébe nyomasztó érzés vonult.</p> -<p>A mint az udvarukba érkeztek, az első, a kit megpillantott, -Gyorgye volt. Petruval fát vágott.</p> -<p>– Te Gyorgye, – kérdé halkan, – itthon van a magyar pap?</p> -<p>– Nincs, instálom, elment Funtinelbe, a remetével.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Még tegnap.</p> -<p>Florica lassan, gondolkodva haladt föl a házba. Két keze -csüggetegen ereszkedett le. A mint a konyhába érkezett, a hatalmas -ibolyacsokrot egy heves mozdulattal a padkán égő nyitott tüzbe -dobta. Panaszosan pattogva hamvadtak el az üde, kis virágok, s -hullaszagot terjesztettek. A leány pedig bement egy sötét szobába, -s ajkát véresre harapta. Azt az ajkát, a melyet ma csókra nyujtott -volna Simándynak. <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch3.png" alt="" title="" />XX.</h3> -</div> -<p>Simándy hazatért, s tavaszi, meleg pompájában látta meg a -völgyet, hova ő egykor elrejtette magát, hogy teljesen azoknak a -nagy föladatoknak szentelhesse életét, melyeket maga elé tűzött. S -ebben a völgyben minden fa, minden ház, minden virágszál elkezdett -neki Floricáról beszélni. S ha a lányra gondolt úgy tünt föl -előtte, hogy az is tenger alatt nyugvó kincse már ő neki, melyet ő -soha föl nem hozhat erre a fényes napvilágra. Jó volna, ha már ő is -belefeküdnék a koporsóba, a többi halottak: a szétfoszlott ideálok, -az elpusztult kötelességérzet mellé. A haldokló ember érzésével -bámult maga körül, mint a ki már tudja, hogy a következő tavaszon a -szép, fehér virágok az ő sirján fognak fakadni, s az ég kék -végtelensége helyett talán egy más végtelenség fog szemei előtt -kitárulni.</p> -<p>Lassú léptekkel ment a házába, melynek eresze alatt az első -fecskék építették már fészküket. És Sára asszony, látván sápadt -arczát, kuszált vonásait, az álmatlanságtól megduzzadt szemeit, nem -is mert hozzá szólni, csak a kezét csókolta meg alázatosan, s a -sáros ruháját kezdte kefélni. Simándy engedte átöltöztetni magát, -gépiesen megitta a kávéját, s csak akkor bátorkodott Sára asszony -jelenteni, hogy itt van Zalathnay Gábor, a funtinelli remete s -tegnap óta várja a tiszteletes urat.</p> -<p>– Hol van?</p> -<div class="figcenter" style="width: 425px;"><a href= -"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt= -"Simándy hazatért…" title="Simándy hazatért…" /></a> -<p class="caption">Simándy hazatért…</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_259" id= -"Page_259">-259-</a></span></p> -<p>– Papp Mózesnél.</p> -<p>– Hivja el.</p> -<p>Nemsokára megjelent Zalathnay Gábor. Tárt karokkal, szives -köszöntéssel lépett be, de hirtelen megállt.</p> -<p>– Mi bajod, fiam? Nagyot változtál, mióta nem láttalak. Beteg -vagy?</p> -<p>– Az vagyok.</p> -<p>– Mi bajod?</p> -<p>– Fáj az élet.</p> -<p>– Mi történt itt veled?</p> -<p>– Semmi különös, csak rájöttem arra, hogy fölösleges vagyok ezen -a világon.</p> -<p>Az öreg ember mély fájdalommal nézett rá.</p> -<p>– Mondtam én egyszer, hogy a te lelkedet megöli itt ez a buta -magány. Vezérnek születtél te, nem annak, hogy a közkatonák közt is -a legutolsó légy.</p> -<p>Simándy nem felelt, csak megfogta Zalathnay kezét, s melegen -megrázta.</p> -<p>– Hozzám jött, látogatóba?</p> -<p>– Igen. Ha nincs terhedre, gyere Funtinelbe. Husvét közeledik, -szeretném, ha Urvacsorát osztanál a cselédeimnek.</p> -<p>Igaz, hisz ő pap. S vannak még nálánál is nyomorultabbak, a kik -hozzá folyamodnak vigasztalásért. Szerencse, hogy nem a maga vad -keserűségéből kérnek, hanem az Isten véghetetlen irgalmát könyörgik -le általa az égből. Helyes! Az ő könyörgései úgyis visszahullanak -az égből; talán a mások könyörgésével sikerül oda jutnia.</p> -<p>– Mikor indulunk?</p> -<p>– A mikor tetszik. De te fáradtnak látszol, fiam. Nem akarnál -előbb egy kicsit pihenni?</p> -<p>– Pihenni?</p> -<p>A fiú üres, fájó hangon mondta ezt, s különösen tekintett -Zalathnayra.</p> -<p>– Bizony jó volna pihenni, de nem most… majd később… akkor sokat -fogok pihenni… <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<p>Zalathnay odalépett hozzá, atyailag megsímogatta a fejét, s -tenyerét homlokán nyugtatta. Simándynak ez jól esett, behunyta -szemeit, vagyis fáradt szempillái maguktól lecsukódtak, s elmult -tíz percz, az öreg ember még mindig ott állt, s az ifjú papnak zúgó -fejét fogta. Ettől kezdve Zalathnay, látván Simándy akaratlanságát, -atyailag, testvérileg vezette, s a fiú követte őt és -engedelmeskedett neki, mint a gyermek.</p> -<p>Délfelé lóháton elindultak a hegyek közé.</p> -<p>Zalathnay titokban megfigyelte Simándyt s megérezte, hogy ebben -az emberben sötét elhatározások vannak. Beszéddel nem igen zavarta. -Eltelt egy óra, hogy egy szót se szóltak egymáshoz. Csak a lovak -patkóinak kopogása s a falevelek zúgása hallatszott. A mint -távolodtak Garabóról, Simándy még komorabb lett, s a gyötrelmek tíz -évvel megvénítették az arczát. Jóformán azt se tudta, hogy lovon -ül, azt se vette észre, hogy ettek meg ittak útközben, egyszerre -csak azt látta, hogy megérkeztek Funtinelbe.</p> -<p>Másnap délelőtt kiosztotta az Urvacsorát. De ő maga, papi -palástjában, már korán reggel a Zalathnayak kápolnájában volt, s -megpróbálta összetört lelkét Istenhez emelni. Félénken, alázatosan -kezdte, mintha attól félne, hogy megszólal egy égi hang és -hűtlenséggel fogja vádolni. Mentegette magát, hogy ő is gyarló -embernek született, s nem tud fölülemelkedni a föld légkörén. Kérte -az urat, hogy fogadja kegyelmesen a szolgáját, mikor szegény, hivő, -bizodalommal eltelt egyszerű embereket vezet eléje.</p> -<p>Megnyugodott és megerősödött lelkében. Mikor aztán ott álltak -előtte a durva hegyi lakók, naptól lesült arczukkal, s látta -szemükben égni a hit lángját: egyszerre megtermékenyült a szive, s -megtalálta a szavakat, melyekkel ezeket a szegény, tudatlan -embereket legegyenesebben a Mindenható trónjához kalauzolhatja.</p> -<p>S mikor a nép elvonult a kápolnából, olyan boldogság -<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span> szállta meg a szívét, a minőt régen nem -érzett. Ez látszott az arczán is és Zalathnay is észrevette.</p> -<p>– Jobban vagy, fiam?</p> -<p>– Jobban, atyám, s most vágyom csak pihenni.</p> -<p>Zalathnay bevezette a szobájába, levetkeztette, mint egy -gyermeket, Pali pedig belefeküdt az ágyba, elaludt, két napig -aludt, álmodozott, feküdt, s zaklatott idegei egy kissé -lecsillapodtak.</p> -<p>Az öreg remete pedig többnyire ott ült ágya mellett, hallgatta -olykor ki-kitörő sóhajait, látta arcza kínos vonaglását, s -elhatározta, hogy a míg csak lehet, a szegény szenvedőt ott tartja -magánál.</p> -<p>Negyednap egy teljesen sárga arczú hegyi mócz jelentkezett a -kastélyban. Zalathnayval kivánt beszélni.</p> -<p>– Uram, azt hallottuk egy cselédedtől, hogy itt van a garabói -magyar pap.</p> -<p>– Itt van.</p> -<p>– Az a pap, a ki télen, a hóviharban, elment megmenteni egy -nyomorult pakulárfiút?</p> -<p>– Az. Hát ti is tudjátok?</p> -<p>– Mindenki beszéli ezt a vidéken, uram. Csak az az egy barátja -van itt a szegény embernek.</p> -<p>– Mit akartok vele?</p> -<p>– El akarjuk hívni Clujba. Nagyon betegek vagyunk mi, uram, -mind.</p> -<p>– Mi bajotok?</p> -<p>– Ez a sárga nyavalya öl bennünket, a ki engem is pusztít.</p> -<p>Simándy lépett be.</p> -<p>– Itt a pap! – szólt Zalathnay az oláhnak.</p> -<p>Az oláh előadta még egyszer a kérését.</p> -<p>– Testvér, de én magyar pap vagyok ám, nem ismerem a ti -szentjeiteket, manóitokat, boszorkányaitokat, nem tudok én se -ördögöt kiűzni, se rátokolvasni.</p> -<p>Az oláh ránézett.</p> -<p>– De ismered a mi Istenünket, mert Isten csak egy van és tudsz -hozzá imádkozni. Pópánk nincs a faluban, <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> a -szomszéd pópa pedig azt üzente, hogy elég fa van az erdőben, -akaszszuk föl magunkat. Kis gyerekei vannak és azért nem mer -közénk, nyavalyások közé jönni.</p> -<p>– Jól van, elmegyek, – felelt Simándy.</p> -<p>Zalathnay pedig így szólt a távozni készülő öreghez:</p> -<p>– Eredj a konyhára és várj ott. Kérj a szakácsnétól húst.</p> -<p>Az öreg alázatosan felelt:</p> -<p>– Ne adj nekem húst, uram, nem veszi azt be az én gyomrom. Hat -év óta nem ettem húst. Inkább adass egy falat kenyeret, meg -pálinkát.</p> -<p>– Jó, kérj magadnak.</p> -<p>Az oláh elment. Zalathnay Simándyra nézett.</p> -<p>– Tudod mi ez?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Pellagrás. Az éhség betege. Ez az ember, az a falu, sohse -lakott jól életében. Ha éhes volt, csak kukoriczamálét evett. Azt -is keveset. Ettől kapta meg ezt a betegséget. Először megrothad -elevenen, aztán megőrül.</p> -<p>– Oda fogunk menni, atyám.</p> -<p>És azt gondolta magában, hogy az Isten talán a föld -legnyomorultabb embereit akarja megmutatni neki, a kiknek láttára -éreznie kell, hogy az ő panasza csak istenkáromlás… És ezek az -emberek önkénytelenül is hozzá jöttek lelki segítségért… a sors -vezette őket ide… mintha tudnák, hogy kivülök ő a föld -legnyomorultabb teremtése. S a két férfi maga előtt bocsátva a -gyöngeségtől tántorgó kis sárga oláhot, fölment a vad rengetegbe, s -elérkezett a nyomorúság tanyájára.</p> -<p>A mint a falu közepébe, a haranglábhoz érkeztek, hol egy csapat -asszony, férfi, gyerek várta őket, Simándy megdöbbenve tekintett -körül.</p> -<p>Talán a pokolbavivő úton jár, s most ért az első állomására?</p> -<p>Egykedvűen néznek az urakra. Csak egy felnőtt férfi süvegelte -meg őket, mert öntudatának és erélyének <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> utolsó -szikrája ezt még megsúgta neki. S a mint fölemeli kezét, látszik -kezének pergamenszerű, sárga bőre. Homlokán repedések vonulnak -végig. Ugyanilyen a többi is. Valamennyi rongyokban, sárgán, -fekélyekkel borítva, csoszogó, fáradt léptekkel jár és unottan néz -körül.</p> -<p>Odalép a biró. Az egyetlen egészséges ember a faluban. -Alázatosan köszön, s megkérdi, hoztak-e az urak egy kis -ennivalót?</p> -<p>– Majd előbb körülnézek, hogy mitek van! – felelt Zalathnay.</p> -<p>A bíró lehajtotta a fejét.</p> -<p>– Nincs nekünk, uram, semmink. Nincs a faluban egyetlen disznó, -egyetlen marha, egyetlen birka, de még szárnyas sincs. Nem hallod, -mily csendes a falunk? Minket, uram, még a kutyáink is elhagytak. -Talán attól féltek, hogy megeszszük őket. Az egész községben két -font buzakenyér van; nálam. Meg egy liter pálinka; az is nálam. Hús -azonban nincs. Ha az elfogyott, itt hagyom a községet. Innen az -urak többet se munkást, se katonát nem kapnak. Ez az úr a garabói -magyar pap?</p> -<p>– Én vagyok.</p> -<p>– Tessék eljönni egy haldoklóhoz. A szegény megbolondult már az -éhségtől s ott fetreng a szobája földjén.</p> -<p>Elindultak, s az éhség nyomorultjai követték őket mint -kisértetek, tétova léptekkel. És Simándy lelkében fájó gondolatok -kavarogtak. Mindennek van czélja a világon. De mi czélja lehet -annak, hogy ezek az emberek a világra születtek? Az a sárga, -hámlóbőrű asszony ott mögöttük a tízhónapos gyerekét szoptatja, a -helyett, hogy a sziklához vágná. Az irtóztató betegség, mely testén -és lelkén rágódik, nem tudta belőle kiirtani az anyai szeretetet s -mikor a kis csenevész féreg gyönge szájával rajta csámcsog, talán -még az a remény is él az asszonyban, hogy majd ennek egykor jobb -sorsa lesz. Talán majd később, ha az a gyermek nagyobb <span class= -"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span> lesz, a -jó Isten meghallgatja könyörgésüket s megadja nekik a mindennapi -kenyerüket. S a szegény asszony, kinek fáradt, bomladozó agyában -nem fér el két összefüggő gondolat, nem sejti, hogy a tehetetlen -poronty a szenvedést, az őrültséget szívja be magába tejével.</p> -<p>Az őrültet lefogták. Röhögve nézett maga körül. Megmagyarázták -neki, hogy ez a pap. Ugy látszik, megértette, mert keresztet vetett -magára. Simándy fejére tette a kezét, s oláhul imádkozott. A -pellagrások az udvarban csoportosultak és a férfiak levett -kalappal, az asszonyok térdenállva hallgatták.</p> -<p><i>… Keresztény társaim, vigasztalódjatok, mert a ki itt beteg, -annál egészségesebb lesz ott tul a másvilágon, a mi Urunk Jézus -oldalán. A ki itt szenved, annak ott örök boldogsága leszen, a -kinek itt a teste sebekkel terhelt, annak bőre ott fehér, tiszta -lesz mint a hó…</i></p> -<p>Zúgó fejjel, száraz nyelvvel, rekedt hangon beszélt-beszélt… de -érezte, hogy ez mind hiábavaló ekkora nyomorusággal szemben. És -rajta is csüggetegség vett erőt… Nem, nem, nem az Istenhez kell -fordulni… Az Istenhez mindig kell fordulni, tehát most is… de itt a -földi hatalmak mulasztását kell pótolni. Itt azokat kell elővenni, -a kiknek kezébe a névtelen milliók sorsa le van téve.</p> -<p>De hát hol vannak azok? kik azok? Azt ő nem tudja. Azt a nép se -tudja… Kifordult a tömeghez, s ekkor szive megtört, hangja szelid, -szeretetteljes lett, s vigasztalta őket, közéjük ment, arczukat -simogatta, gyermeküket beczézgette, s e közben könnyei folytak le -arczán.</p> -<p>Odakint lódobogás hallatszott. Egy sárgazsinóros megyei hajdú -állt meg prüszkölő lován a ház előtt, s a jól táplálkozó szolgák -elbizott hangján bekiáltott:</p> -<p>– Hé, oláhok, ez itt Cluj?</p> -<p>Mindenki megrezzent a durva hangra. Zalatnay kilépett a kapu -elé, s odaszólt:</p> -<p>– Ne ordíts, ficzkó, mert majd lepöndörítelek arról a lóról. -<span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<p>A hajdú levette a süvegét s alázatosan szólt:</p> -<p>– Instálom, nem láttam, hogy urak is vannak itt. Ez itt Cluj, a -hol a sárgaság van?</p> -<p>– Ez. Mi kell?</p> -<p>– A biróval szeretnék beszélni.</p> -<p>– Itt vagyok.</p> -<p>– Tudatom kenddel, hogy a megyei komissió, az orvos úr, az -aljegyző úr, meg a méltóságos főispán úr titkára nemsokára itt -lesznek vizsgálatot tartani, meg egy kocsi elemózsiát kiosztani. -Hát rendbe szedje kend a népét. Isten áldja meg! Jó egészséget -kivánok!</p> -<p>(Az utóbbi már Zalathnaynak szólt.)</p> -<p>A biró fejcsóválva hallgatta a jelentést. Megint urak. Ennek nem -jó vége lesz. Sietve terelte ki a népet az udvarból, s még botjával -is nógatta őket, hogy kiki minél hamarabb a házába juthasson. A -szegény hülyék azt a csöpp energiát összeszedve, mely még bennük -maradt, ijedt czammogással baktattak haza.</p> -<p>Zalathnay és Simándy kiálltak a haranglábhoz, várni a komissiót, -mely nemsokára megérkezett. Maga a tiszti főorvos jött ki, mert -mint mondá, a kormánytól erős parancs érkezett le, s a megye -megszeppent. Az aljegyző egy jóképű, csinos uri gyerek volt, a ki -családi tradicióból szolgált a megyénél, a főispáni titkár pedig – -Puskás Gábor volt.</p> -<p>Pali meglepetve nézett a divatos lovagló-ruhába öltözködött -fiatalemberre, s majdnem egyszerre kiáltották el:</p> -<p>– Pali!</p> -<p>– Gábor!</p> -<p>Megölelték, megcsókolták egymást.</p> -<p>– Hát te mit keressz itt, a hol még a madár se jár? – kérdé -Puskás.</p> -<p>– De te, de te? Hát te nem vagy pap?</p> -<p>– Óh, dehogy, főispáni titkár vagyok. Régen ott hagytam már a -papi pályát… Rájöttem, hogy nem nekem való. Arra, pajtás, születni -kell… Elismerem, <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> hogy te arra születtél, mindig is -bámultalak, csodáltam tehetségedet, s meg vagyok róla győződve, -hogy rád ezen a téren nagy jövő vár…</p> -<p>Pali némán hallgatta a fiú fecsegését, s a finom -lovagló-csizmáit bámulta.</p> -<p>– De csak nem ebben a rongyos fészekben vagy pap?</p> -<p>– Nem. Egy másik, de épp ily rongyos fészekben.</p> -<p>Puskás ránézett.</p> -<p>– Hogy megváltoztál! Már ősz hajszálaid is vannak. Csak nem -voltál beteg?</p> -<p>– Dehogy, semmi bajom sincs.</p> -<p>– Nekem is jó dolgom van. A megyei birtokoscsaládok nagyrészt -rokonaim. Pár évi szolgálat után vagy fölküldenek képviselőnek, -vagy a főispán bedug a miniszteriumba. Hidd el, csak Budapesten -lehet érvényesülni… No, igazán örvendek, hogy találkoztunk… Sokszor -gondoltam rád és a hollandi napokra.</p> -<p>Ezalatt a komissió elfoglalta a biró házát és legelőször is az -ebédhez látott. A főorvos sonkát, pogácsát, kemény tojást, pár üveg -bort, friss kenyeret pakkolt ki, s Zalathnayt és Simándyt is -meghivta.</p> -<p>Simándy megjegyezte:</p> -<p>– Talán előbb az élelmiszereket kéne a nép közt kiosztani.</p> -<p>– A szekér legföljebb egy óra mulva érkezik meg. Nehéz a járás -ezeken a rossz hegyi utakon.</p> -<p>Az urak ebédhez láttak, Simándy pedig kiment a ház elé. A sárga -arczuak a kerítés mögül lestek ki az utczára, a biró háza felé. -Bárgyú arczukon gyerekes félelem ült, Simándy nem állhatta meg, -végigsétált a községen, s biztatta őket, hogy mindjárt jön egy -szekér kenyér s azt kiosztják közöttük. De e hir hallatára se ült -öröm ezekre a torz arczokra. Ezeken az arczokon az öröm már -egyáltalán nem tudott helyet találni, elfoglalt ott minden vonást a -zord kétségbeesés vagy az egykedvű lemondás. De annyit elért, hogy -egypár alak, <span class="pagenum"><a name="Page_267" id= -"Page_267">-267-</a></span> a ki nagyon förtelmes volt s attól -félve, hogy még az urak majd megbüntetik, elbújt, az ő biztató -szavaira előmászott valami kuczkóból, s szintén a kerítés mellé -állt.</p> -<p>Mire Simándy visszament a bíró házához, a megyei urak már -kártyáztak, mivel a kocsi még mindig késett, Zalathnay pedig -végighevert egy lóczán és maga elé bámult. Simándy odaült hozzá, s -mélabúsan nézte Puskást, az egykori buzgó, derék magyart, a kedves, -jó fiút és jó barátot, a kin szintén erőt vett a magyar betegség, -mely ebből áll: <i>a dolognak a legkönnyebb végét fogni</i>. A mint -egy kis kecsegtető kilátása nyilt másfelé, azonnal megugrott a papi -pályától.</p> -<p>Csikorogva gördült egy nagy négylovas társzekér a ház elé, s -bejött a hajdú, jelenteni, hogy megjött a málé.</p> -<p>Zalathnay fölugrott.</p> -<p>– Micsoda? Önök kukoriczát hoztak a népnek?</p> -<p>– Persze, – felelt a főorvos, a kártyát keverve.</p> -<p>– De hisz ez a betegség nemcsak a koplalásnak, hanem a -kukoriczával való táplálkozásnak is az eredménye.</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– S ön megengedi, hogy az a méreg a nép közt kiosztassék?</p> -<p>– Mit csináljak? A kormány egy vaggon kukoriczát küldött a megye -nyakára, direkt a pellagrások számára, s ön tudni fogja, hogy a -kormánynak ex offo több esze van, mint a vármegyének. Ezen alapszik -az állami rend. Ez a tekintély elve. Én csak nem remonstrálhatok -ellene? Még fegyelmit akasztanak a nyakamba.</p> -<p>Végigjátszottak egy pártit, aztán folytatta:</p> -<p>– Uram, higyje el, a kukoricza is jobb táplálék, mint a semmi -táplálék. A nélkül éhen halnak, így meg valahogy nyomorúságosan -eltengődnek.</p> -<p>– Nohát nem fogják azt a kukoriczát szétosztani.</p> -<p>A főorvos vállat vont és tovább játszott, Zalathnay pedig -félrehuzta Simándyt és tanácskoztak. Ugy tíz percz mulva Zalathnay -újra a főorvos elé állt. <span class="pagenum"><a name="Page_268" -id="Page_268">-268-</a></span></p> -<p>– Nohát, doktor úr, van egy propoziczióm. Én kicserélem ezt a -kukoriczát annyi buza- és rozslisztre, eleven baromfira és tengeri -nyúlra, a mennyit ér, sőt még több értékűt adok érte…</p> -<p>– Elfogadom egy föltétellel.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Hogy erről a vármegye sohse tudjon meg semmit (s ezt nektek is -mondom, fiúk), mert akkor odalent az lesz a hire, hogy én a népnek -szánt kukoriczát eladtam önnek, s megint csak fegyelmibe jutok.</p> -<p>– Legyen nyugodt, az én révemen nem fog kiszivárogni semmi.</p> -<p>– Igaz. Mit akar ön a tengeri nyulakkal?</p> -<p>– Tengeri nyulam annyi van otthon, mint a rostalika, a -legszaporább állat a világon. Ebből idetelepítek vagy százat, s ez -is ellátja pecsenyével a népet. Mert ezeknek egy kis hústáplálék is -kellene ám.</p> -<p>– Nem rossz idea. Majd javaslatot teszek ez iránt a -megyének.</p> -<p>– Ne tegye, doktor úr!</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert akkor hivatalosan nem az az intézkedés fog történni, hogy -minden község elláttassék tengeri nyulakkal, hanem kikutatják, hol -van tengeri nyúl s ezt külön adó alá vetik.</p> -<p>– Ez is igaz, – felelt egykedvűen a doktor, – hát csak indítsa -el a málés szekeret Funtinelbe.</p> -<p>Itt közbeszólt Simándy:</p> -<p>– Ne, uraim, a sorrend rossz. A nép már sóvárgó szemekkel nézi -ezt a szekeret, mert reményli, hogy az hozza a segítséget, az -élelmet, a jóllakást, s ha tovagördülni látná, végtelen szomorúság -fogná el. Előbb hozassuk el Funtinelből a holmit.</p> -<p>– Helyes, – mondá a doktor. – Pista! A szekér álljon be a biró -udvarába.</p> -<p>Zalatnay pedig újra félrehuzta Simándyt.</p> -<p>– Fiam, én itt maradok, mert ha ezek a megyei <span class= -"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> urak -elunják magukat, elosztják a kukoriczát és szépen hazamennek. Nézd, -itt jegyzékbe vettem, hogy mit kell hozni. Lisztet hány zsákkal, a -baromfit lábánál összekötözve, a nyulat zsákban. Az is itt van, -micsoda szekereken, hány cseléd, micsoda lovakkal. Pitypalatty, -Kondor belső cselédeimben és Bodrogi öreg gazdámban föltétlenül -megbízhatsz. Most ülj lóra fiam és járj gyorsan. Neked nem is kell -visszajönnöd… Ha holdvilág lesz, még az éjjel elindulhatnak és -reggelre itt lehetnek. Isten áldjon meg!</p> -<p>Megcsókolta Simándyt.</p> -<p>– Pali, mégy már? – szólt oda szivarja mellől Puskás.</p> -<p>– Megyek.</p> -<p>– Te szeded össze Funtinelben a holmit?</p> -<p>– Én.</p> -<p>– De visszajösz?</p> -<p>– Valószinűleg.</p> -<p>– Hát a viszontlátásra. Ne felejts el meglátogatni a megye -székvárosában.</p> -<p>– Ha lesz időm, mindenesetre.</p> -<p>– Szervusz.</p> -<p>– Szervusz.</p> -<p>Pár percz mulva Pali lovon ült és a hegyi lovak gyors -poroszkálásának tempójában elhagyta a falut. <span class= -"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch4.png" alt="" title="" />XXI.</h3> -</div> -<p>Funtinelben az első, a mit az inas kezébe adott, Floricának egy -levele volt.</p> -<p>Nagyot dobbant a fiu szíve, s homlokát verejtékgyöngyök lepték -el. A lány utána jött, a lány nem felejtette el. A zaj, a pompa, az -udvarlók seregének közepette is eszébe jutott az egyszerű, szürke -falusi pap.</p> -<p>A levél egyszerre boldoggá tette. De nem nyitotta föl. Zsebébe -csúsztatta. Előbb az éhezőkről kellett gondoskodnia. Összekiabálta -a vezető cselédeket s megértette velük, hogy miről van szó. Azok -köszöntek s elmentek teljesíteni uruk parancsát.</p> -<p>Ekkor kérdezte csak meg az inast:</p> -<p>– Ki hozta ezt a levelet?</p> -<p>– Szabó Gyorgye, a kis pakulár.</p> -<p>– Itt van?</p> -<p>– Nincs. Megevett egy darab kenyeret, aztán visszafordult.</p> -<p>Simándy futva ment a szobába s remegő kézzel törte föl a -levelet.</p> -<p>Rövid volt. Ez:</p> -<p><i>… Hova lettél? Megszöktél tőlem? Mit vétettem ellened édes? -Jer, jer vissza kis falunkba, mert meghalok utánad… Hűtelen lettél? -Oh, nem, hisz azt már megéreztem volna és megszakadt volna a -szivem… Palim, édes Palim!</i> <span class="pagenum"><a name= -"Page_271" id="Page_271">-271-</a></span></p> -<p>Egyéb semmi. A levél románul volt írva, s úgy hatott Simándyra, -hogy leszédült a medvebőrrel letakart divánra, ott lihegve feküdt s -nem tudott magához térni. Minden porczikája bizsergett az örömtől… -szeretett volna ugrálni, majd ismét a fejét szerette volna a falba -verni…</p> -<p>Az inas lépett be s jelentette, hogy a rakomány készen van.</p> -<p>– Mikor jött ez a levél?</p> -<p>– Hát azt a kölyköt még tegnap útnak indították, de csak ma jött -meg, mert a mint besötétedett, nem mert tovább menni, útközben -meghált a bajnói szénégetőknél.</p> -<p>Simándy kiment az udvarra. Az intéző cselédek ott várták.</p> -<p>– Instálom, tiszteletes úr, rendben vagyunk.</p> -<p>– Indulhatnak még ma?</p> -<p>– Meg lehet próbálni. Ugy látom, kilenczre feljön a hold.</p> -<p>– Hát akkor Isten segítségével induljanak el, s hármojukon kívül -vigyenek el annyi cselédet, a mennyi csak szükségesnek -mutatkozik.</p> -<p>– Igenis, értjük. Tiszteletes úr nem jön velünk?</p> -<p>Simándy egy kicsit habozott.</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Maga se tudta, hogy mit csináljon. Valami húzta a felé a -nyomorult falu felé, melynek lelki mannát igyekezett adni, melybe -egy kis erőt, bizalmat igyekezett csöpögtetni; valami azt súgta, -hogy legyen ott testvéri segítségével akkor is, mikor a testi -mannát osztogatják. De már az éhezők félalélt csapatja kezdett -elmosódni előtte, s kínos nyöszörgésüket elfojtotta egy másik hang, -mely odabent azt kiáltotta, üvöltötte, mennydörögte: eredj haza, -Garabóra, ha ebben az életben (mely már megásott sirodat is kezdte -mutatni) üdvösséget keressz.</p> -<p>A hegyek mögül kidugta kopott, sárga arczát a hold, s elöntötte -beteges fényével a tájat. Zalathnay, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> cluji -biró udvarában járkálva, fölnézett az égre, s elgondolta: igazi -pellagrásoknak való égitest; de most jó, mert az emberei jöhetnek -az elemózsiával. Simándy pedig a funtinelli kastély udvarán állva, -hallgatta, nézte a mint az emberek a szekerekkel, zsákokkal, -baromfiakkal nagy czihelődések közt elvonulnak, s lármájuk -lassankint elhal a távolban. Ott állt mint egy szobor. Az inas -rezzentette föl.</p> -<p>– Itt hál tiszteletes úr nálunk?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát? Az emberek után megy?</p> -<p>– Nem. Hazamegyek Garabóra.</p> -<p>– De vacsorát tessék parancsolni.</p> -<p>És Simándynak eszébe jutott, hogy tán már hetek óta alig evett -valamit. Pedig az éhség is egy vadállat az emberben, melyet -csillapítani kell.</p> -<p>– Jó, adjon valamit enni.</p> -<p>És bement a házba.</p> -<p>Nemsokára kopogtattak, s belépett Papp Mózes, a medveölő. A -szobában, csak a nagy, nyitott kandallóban pattogva égő fahasábok -terjesztettek világosságot, más fény nem égett.</p> -<p>– Jó estét kivánok.</p> -<p>Simándy hátrafordult a tűztől.</p> -<p>– Maga az, Mózes gazda? Mi járatban van?</p> -<p>– Én, instálom, a tiszteletes urat keresem.</p> -<p>– Mi a baj?</p> -<p>– Nekem, instálom, semmi bajom. Hiszem, hogy a tiszteletes úrnak -sincs semmi baja. De tán a papkisasszonynak van.</p> -<p>– A papkisasszonynak? – szólt halkan Simándy, mintha hirtelen -aléltság fogta volna el.</p> -<p>Egy perczig hallgatott, aztán türelmetlenül kiáltott:</p> -<p>– De hát beszéljen! Mit áll itt?</p> -<p>Mózes gazda egyet sodorintott a bajuszán, egyet köhintett, -mintha azt akarta volna mondani: <i>most már tudom, hogy itt is baj -van</i>, azután nyugodtan így szólt: <span class="pagenum"><a name= -"Page_273" id="Page_273">-273-</a></span></p> -<p>– Könyörgöm, ne tessék rám haragudni, elmondom, a hogy volt. Az -este az erdőből jövök éppen haza, azt mondja az asszonyom, a -papkisasszony járt erre és arra kérte, hogy izenjen neki, ha a -gazda hazajön. Izent is, mikor a kert végin meglátott. No anyjuk, -mit akar? Nem tudom, lelkem, de kedves nénémasszonynak szólított, s -olyan könyörgő volt a hangja, hogy a kőszív is megindult volna -rajta. Alig vagyok otthon egy kicsit, már jött az erdőn keresztül a -kisasszony, be a kertbe, aztán az udvarba. Intett, bementünk a -szobába. A süvegemmel leporoltam neki egy széket, de nem ült -le.</p> -<p>– Hol a papja? – kérdé.</p> -<p>– Nem tudom, instálom, nem igen szoktam a templom táján -járni.</p> -<p>– Azt mondják, Funtinelbe ment, Zalathnayhoz.</p> -<p>– Ezt én is hallottam.</p> -<p>– Hátha nem igaz? Hátha elbujdosott, vagy megölte magát.</p> -<p>– Honnan gondolja, kisasszony?</p> -<p>– Maga ma egész nap az erdőt járta?</p> -<p>– Azt én.</p> -<p>– Beszélt a szénégetőkkel, az erdőcsőszökkel, a favágókkal?</p> -<p>– Egy-kettővel.</p> -<p>– Nem beszéltek róla?</p> -<p>– Egy szénégető beszélte, hogy a <i>Piatra drakului</i> alatt -látott két lovast… A tisztelendő úr lehetett a Zalathnay nagyságos -úrral.</p> -<p>– Lehetett, de nem biztos, hogy az volt… Édes Mózes bácsi, én -attól félek, hogy elpusztította magát, beleugrott valami -hegyszakadékba, vagy agyonlőtte magát… Utána küldtem a Gyorgyét -levéllel, de még nem került elő… Csak magában bizom, nézzen utána, -menjen Funtinelbe, vagy máshová és kutassa ki… hozza le nekem… de -esküdjék meg a kazáni Szűzre, hogy visszahozza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_274" id="Page_274">-274-</a></span></p> -<p>Én persze nem esküdtem meg, de megigértem, hogy a föld alól is -előkerítem a tiszteletes urat… Akkor levett egy vastag lánczot a -nyakáról s a kezembe nyomta. Nem lehet ezt pénzért, aranyért -megtenni kisasszonykám, ezt csak szivességből lehet megtenni… -Megyek tüstént, mert sajnálom a kisasszonykát, meg szeretem a -papomat.</p> -<p>Akkor letépett a kalendáriumból egy lapot, valamit írt rá, s -átadta. Nem szólt, de tudom, hogy a tiszteletes úrnak izen rajta. -Itt van. Én még az éjjel elindultam, a Kricsortól Vrecsórig -átkutattam az erdőt, a mi dolgom is volt különben, s most itt -vagyok. Tessék!</p> -<p>S átadott egy kis czafat papirost. Pali a tűzhöz hajolt és -sokáig nézte. Végre az ugráló vörös fény világítani kezdett, s -látta a reszkető, finom vonású szavakat: <i>Palim, Palim, -szeretlek</i>. Olvasta, folytonosan olvasta, nézte, mig szeme előtt -össze nem futott a világ.</p> -<p>A vén vadász pedig beszélt tovább.</p> -<p>– Mikor elindultam hazulról, a Szucsiu magyalbokrai mögül -előlépett a kisasszony s szólt:</p> -<p>– Mózes gazda!</p> -<p>– Parancsoljon.</p> -<p>– Ha megtalálná halva, akkor is hozza haza.</p> -<p>– No, az nem úgy lesz, kisasszonykám.</p> -<p>Itt a kezembe nyomott egy marék kakukfüvet, abból a babonából, -hogy szerencsésen járjak. Aztán ott hagyott. Hát szerencsésen is -jártam, mert ime, ép egészségesen megtaláltam a tiszteletes -urat.</p> -<p>Az ép, egészséges tiszteletes úr pedig ott feküdt a kandalló -előtt, a földön, s úgy hörgött, mintha a torkát kettémetszették -volna.</p> -<p>Papp Mózes csak most ocsúdott föl, hogy itt valami nagy dolog -történik. Eddig úgy fogta föl a dolgot, hogy ni az oláh pap lánya -hogy fut az ő papjuk után. Kiugrott a folyosóra s nagyot -kurjantott. A cselédek egyszeribe ott voltak, az inas friss vizért, -eczetért futott. Simándy hamar magához tért. A bánat, a fájdalom, -az <span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span> öröm indulatának váltakozó, erős -hullámai, melyek keresztülcsapkodtak rajta, szédítették el. Egyik -perczben úgy érezte, hogy olyan, mint a pellagrások: nem tud -örülni. A másik perczben meg a remény rohanta meg egész -hevességével, s tetterőt érzett pezsdülni ereiben.</p> -<p>A mint magához tért, megragadta a medveölő kezét.</p> -<p>– Mózes gazda, indulhatunk?</p> -<p>– Indulhatunk tiszteletes uram, de nem mindjárt.</p> -<p>– De mindjárt, tüstént…</p> -<p>Bajos dolog, mert a Békénybe meg az Almásba most szakad az -olvadás… Olyan az mindegyik, mint a Szamos. Nagy kerületet kell -tennünk a gázlóig, s azon is csak nappal mehetünk át.</p> -<p>– Nagy kerületet kell tennünk? Annál inkább induljunk -rögtön.</p> -<p>– Az a hiba, hogy a holdvilág se sokat segít rajtunk, mert a -salamási gázlóig a legsürübb erdőben megyünk… aztán a csinderi -sziklák közt belevágódunk valami százöles lyukba.</p> -<p>Ekkor a papjára nézett, s annak az arczáról oly határtalan -kétségbeesés nézett rá vissza, hogy a hangja elakadt. Egy kicsit -hallgatott, aztán szólt:</p> -<p>– Különben, majd intézkedem, hogy egy félóra múlva -indulhassunk.</p> -<p>– Köszönöm, Mózes gazda, – s Pali kezet fogott a medveölővel, a -ki rögtön kiment a szobából. Mit ennek százöles mélység? Nagyobb -mélység nem lehet annál, a melybe ez lezuhant. Tán jobb volna, ha -csakugyan elnyelné a föld, s ott veszne lent, hol a garabonczás -diák tanyázik. Ezek a gondolatok forogtak az öreg vadász fejében, -de magában megfogadta, hogy úgy fog vigyázni a papjára, mint a -szemefényére.</p> -<p>Megvacsoráltak, az öreg a butykosát megtöltötte pálinkával, s -jelentette, hogy a lovak itt vannak. Simándynak megnyergeltette azt -a lovat, melyen Clujban járt, maga is nagy fohászszal -belehelyezkedett az idomtalan, de nagy és kényelmes fanyeregbe, s -elindultak. <span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span></p> -<p>A mig ritka fás részen vitt útjok, gyorsan poroszkáltak tova. De -Papp egyszerre egy nyilt, puszta fensíkon megállott, s bevárta -Simándyt.</p> -<p>– Hol vagyunk? – kérdé. Ezek voltak első szavai, mióta -elindultak.</p> -<p>– A funtinelli fensíkon.</p> -<p>– Valami ház az ott a tulsó szélen?</p> -<p>– Nem, egy rakás kő. Síremlék.</p> -<p>– Síremlék? – s Paliban megdobbant a szív.</p> -<p>Igen, síremlék. Tudod-e ember, kiknek a síremléke? Itt estek el -vérszomjas móczok fejszecsapásai alatt azok a szegény, bolond fiúk, -a kik elhagytak szülőt, kedvest, otthont, kényelmet, a jövő minden -reményét… s elmentek meghalni azért, hogy az utánuk következő -ismeretlen nemzedékre szabad hazát hagyhassanak. Ez a sárga fényben -úszó fensík látta a végső tusát, a mint a bekerített csapat -perczről-perczre fogyott, s az utolsók már egymást lőtték agyon. A -legtöbb még gyermek volt, a ki anyja nevét suttogta, mikor a véres -balta szemei előtt megvillant. S az anyák valami messze városban -hiába várták szemük fényét… az ott rothadt a funtinelli fensíkon, -jó, engedelmes szivét keselyűk tépték… mig el nem jött egy csomó -paraszt, s miután kifosztotta őket, valamennyit egy közös nagy -gödörbe dobálta.</p> -<p>Simándy remegve leszállt a lóról, s az emlék felé közeledett. -Lassú léptekkel ment, szíve tele volt félelemmel, borzalommal; úgy -érezte, nem méltó erre a helyre, a hol nyomorult, hideg, mohos -kövek a kötelességről beszélnek neki. Gyönge szél mozgatta a fehér -virágokat s az erdőből halk zúgás hallatszott. Valami kóbor -felhődarab, egy hitvány pára fent a hideg magasságban a hold elé -tolakodott, s egyszerre homályba borult a fensík. Simándy -megrettenve megállt. Ugy érezte, hogy körülötte a sík, fölötte a -lég megtelt véres, tépett, sápadt katona-alakokkal, a kik fülébe -suttognak érthetetlen dolgokat, siránkoznak, panaszkodnak, -<span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span> vagy tán átkozzák az élőket, az utánuk -következett gyáva generácziókat, kik lerakták a fegyverüket és nem -fejezték be a művet, melyért ők meghaltak… Simándy eltakarta az -arczát… A hold újra kibujt, s a tücskök millióinak kardala -megzendült… Ezek a halottak örök siratói. Virág nő felettük minden -tavaszon, s a láthatatlan kis bogarak himnusza is mindig újra meg -újra fölhangzik. A természet megemlékezik róluk. Csak az emberek -feledkeznek el.</p> -<p>Sokáig állt ott eltakart arczczal. Végre le merte venni a kezét, -hirtelen megfordult és visszafutott Papp Mózeshez. Itt a gazda a -maga lovára ültette, mert most már sötétben fognak járni, s az ő -lova sötétben is lát, Papp uram pedig karjára fűzve a Zalathnay -lovának a kantárszárát, megindult előre.</p> -<p>És Simándy félt a sötét erdőben. Minden ágreccsenésre -összerezzent. Ugy tetszett neki, hogy lépteket hall maga mögött. -Majd megint úgy rémlett, mintha száz meg száz ember suttogna -mögötte. Talán a csontvázak kiállnak a fensík szélére, s -kiterjesztve fehér csontkarjukat, mutatnak utána: ott fut, ott -szökik, ott bujdosik az erdőn, vigyázzatok rá.</p> -<p>Egy óráig, kettőig elszenvedte, mintha egy gyötrelmes világon -haladt volna keresztül. Talán a pokolnak a második állomásán? Aztán -megtört.</p> -<p>– Megállj! – kiáltott Papp Mózes felé s leugrott a lóról.</p> -<p>– A tiszteletes úr szólt? Ejnye, de különös hangon tette. Mintha -egész más ember volna.</p> -<p>– Nincs itt emberlakta hely?</p> -<p>– Biz itt uram nincs.</p> -<p>– Rakj tüzet.</p> -<p>– Tüzet? Minek?</p> -<p>– Nem állom a sötétséget. A funtinelli halottak jönnek -utánam.</p> -<p>– Szabadíts meg a gonosztól! – rebegett a vadász.</p> -<p>Simándy ott állt egészen mellette, s halkan rámondta: -<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span></p> -<p>– Amen!</p> -<p>A medveölő a két lovat egymás végibe kötözte, aztán megfogta a -papja kezét, s szólt:</p> -<p>– Csak tessék velem jönni. A mint tisztásra érünk, tüstént tüzet -rakok.</p> -<p>Simándy belekapaszkodott a vén emberbe, s így haladt tovább. A -mint tisztásra értek, a hol a hold világított, Papp Mózes munkához -látott, s egy pillanat alatt tüzet rakott egy csomó száraz galyból, -aztán egy csomó tuskóval erősebbé tette. A lobogó láng elé állt -Simándy, s mozdulatlanul belemeredt, egészen hajnalig. A medveölő -félre ült, s csak nézte, nézte a papját, koronkint a fejét is -csóválta, de szólni nem mert.</p> -<p>Mikor a hajnal pirossága megjelent a fatetőkön, Simándy -megmozdult, körülnézett. A medveölő egy fának támasztva hátát, -nyitott szájjal, jóizűen aludt. Simándy nézte. De jó dolga van -ennek az embernek. Ott lent élt a rög mellett, ki nem látszik -mellőle, gondolatai az egyik hegytől a másikig terjednek. Ha -fölfelé néz, csak a repülő sas miatt teszi, nem másért; ez nála nem -emelkedést jelent. A balsors nem veszi észre. Az egyik völgyben -megszületik, a másik völgyben meghal. Másutt nem járt soha.</p> -<p>Papp Mózes fölébredt, s észrevette, hogy a papja nézi.</p> -<p>– Miért nem költött föl hamarább? – szólt szemrehányólag.</p> -<p>– Gonosz dolog az embert álmában megzavarni.</p> -<p>A vén ember részvéttel nézett a fiatal emberre.</p> -<p>– Már jobban van?</p> -<p>– Nem volt semmi bajom. Csak fáztam.</p> -<p>– Mehetünk?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Garabóra?</p> -<p>– Hát hová? – kérdé megrettenve Simándy.</p> -<p>Papp Mózes elfordult, elővezette a két lovat, fölkaptak rá, s -most már gyorsabban koczogtak. Elhaladtak <span class= -"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> a -csinderi sziklák közt is, a hol még most nappal is kantáron kellett -a lovakat vezetni, s Papp most örült csak, hogy az éjjel megálltak. -Jó magasan járt már a nap, mire eljutottak a salamási gázlóhoz.</p> -<p>A Békény kilépett medréből s csak ezen a helyen vált annyira -sekélylyé, hogy át lehetett kelni rajta. Itt Papp uram nagyot -pihentetett s csak úgy délfelé indultak újra útnak. Papp Mózesben -valami olyanféle érzés volt, hogy ne siettesse ezt az utazást. -Mintha valami baj felé közeledtek volna.</p> -<p>Az Almás kiáradt patakjánál újra megpihentek, s késő délután -érték el Garabó határát. Itt Pali tépelődött. Talán nem is lesz jó -megmutatni magát a faluban sötétedés előtt? Ne tudja senki, hogy -megjött, annál könnyebben férhet Floriczához. Vajjon a lány hol -várja őt? Otthon, az oláh paplakban, vagy Papp Mózesnél? A -hegytetőről lenézett a falura, csöndesen, barátságosan feküdt az -lent a völgyben, s a fiú szívét megnyugvás fogta el. Tavaszi -verőfény lebegett az egész kép fölött, s az üde, zöld színű erdő, -egy-két korán virágzó fa friss illatot lehelt. Madárcsicsergés, -csattogás is fölhangzott a fák közt. Hiszen én Istenem, itt még a -boldogság is ellakhatik, elbujva az alacsony házba, meghuzódva az -erdő sötét lombsátora alatt… talán nem veszi észre senki, talán nem -irigylik meg a felsőbb végzetek… Az oláh templom összes harangjai -zúgni kezdtek. Pali hátrafordult.</p> -<p>– Maga itt van még?</p> -<p>– Igenis. Várom, hogy mit parancsol a tiszteletes úr.</p> -<p>– Mire harangoznak?</p> -<p>– Ünnepre. Ma nagycsütörtök van.</p> -<p>Ma nagycsütörtök van? Holnap nagypéntek? A Golgota, a -kínszenvedés, a keresztfa…</p> -<p>Simándy elsötétült arczczal hallgatta a harangok zúgását, aztán -hirtelen odafordult Papphoz:</p> -<p>– Mózes gazda, a lovakat vigye kend a házához, aztán igyekezzék -bejutni Todorescuékhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_280" -id="Page_280">-280-</a></span></p> -<p>– Mivégből, könyörgöm?</p> -<p>– Mondja meg titokban a papkisasszonynak, hogy itt vagyok és -várom…</p> -<p>– Hol tetszik, instálom?</p> -<p>– Talán itt.</p> -<p>– Jobb lesz, instálom, hazamenni. A ki oláh itthon van, az most -a templomban fekszik, a mi népünk pedig a mezőn dolgozik… Nem veszi -észre senki a hazajövetelét…</p> -<p>– Ne azt mondja meg a kisasszonynak, hogy várom… Csak azt, hogy -itthon vagyok…</p> -<p>– Értem, instálom. Hát a házába tetszik menni?</p> -<p>– Oda.</p> -<p>Papp Mózes a két lóval elment és Simándy ott maradt a dombtetőn. -Szélcsendes tavaszi alkony volt, a mi illat a duzzadó földből, -virágból, fából kiszállt, az nem röppent tova, hanem megtöltötte és -kábítóvá tette a völgy levegőjét. Az idő is szokatlanul langyos -volt, Pali kéjjel szívta be, s ereiben gyorsabb keringésnek indult -a vér. S lassankint erős elhatározás érlelődött meg lelkében. Ma el -kell dőlnie élete sorsának. Megfogja a lány kezét és megmondja -neki: Válaszsz. Hagyj ott mindent és kövess. De hátha a lány azt -mondja viszont: Hagyj ott mindent és kövess? A duplakeresztes -templomba, az aranyos oltár elé? Nem, nem, ezt nem fogja tenni… -hisz szereti őt! De hátha? És ha ő lesz gyönge az ő elgázolt -lelkével, széttiport életével s engedni fog a lánynak? Nem, nem, -akkor ott van a pisztoly, mely segítségére lesz, hogy gyáván -megszökjék innen… Végigsimította homlokát, s az erdőn át elindult a -háza felé. Szerencsésen el is érte, s észrevétlenül besurrant. Sára -néni majd oda lett örömében, már egyre búsult azon, hogy az ő kis -papja annyi ideig elmaradt híradás nélkül.</p> -<p>Pali fáradtan leült, az öreg asszony pedig futott vízért, -keféért, hogy a gazdáját egy kicsit megpuczoválja. Pali egykedvűen -engedte, hogy ruhájáról, csizmájáról <span class="pagenum"><a name= -"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> a sárt vakarja s bámult -az egy szál gyertya lángjába, melynek bizonytalan lobogásánál oly -ridegnek tetszett a szobája. Csak akkor kezdett eszmélni, mikor -Sára szapora fecsegése közben a papékat kezdte emlegetni. Hogy ott -nagy ujság van.</p> -<p>– Micsoda ujság?</p> -<p>– Aszongyák, hogy a papkisasszonynak nagy szerencséje akadt.</p> -<p>Pali alatt megroppant a szék. Csak úgy hebegve jött ki a -szájából a kérdés:</p> -<p>– Miféle szerencséje?</p> -<p>– Ma két finom úr érkezett hozzájuk. Azt mondják, az egyik -Bukarestből való…</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Hogy ennek nagyon megtetszett volna a mulatságon.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– A papkisasszony. Azért jött ide, hogy megkérje a kezét.</p> -<p>Pali fölugrott.</p> -<p>– Ostoba beszéd.</p> -<p>– Tessék elhinni…</p> -<p>– Menjen ki!</p> -<p>Az öreg asszony, a ki még nem végzett a sárral, megdöbbenve -nézett a gazdájára és szomorúan elsompolygott. Ez volt az első -kemény szó, a mit a papjától kapott.</p> -<p>Megkérte a kezét!… Kicsoda? Valami fényes, előkelő bojár -gavallér? Talán ugyanaz, a ki abban a fényes mulatságban annyiszor -magához szorította, miközben keringőt tánczolt vele?… Eljött utána -ide, a hozzáférhetetlen havasi faluba, hogy letépje és elvigye -gazdagságba, fénybe, pompába… És itt körülnézett a puszta lakásban, -melynek falát kiverte a penész. És ő, a koldus, itt töpreng, -vonaglik, a kezét tördeli, tehetetlenségének, szegénységének -érzetében… Már egészen besötétedett és Papp Mózes is <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> késik… -Nem tudott bejutni, vagy a lány elutasította? Nem, nem, hisz a lány -kerestette mindenfelé. Igaz, de akkor azok az urak még nem érkeztek -meg. Talán azóta mást gondolt? A szemei előtt hirtelen megvillant -szerencse ragyogása talán elvakította? Hisz olyan ő!</p> -<p>Kiszólt:</p> -<p>– Sára!</p> -<p>– Parancsoljon!</p> -<p>– Eredj el…</p> -<p>Itt megakadt.</p> -<p>– Hová, instálom?</p> -<p>– A papékhoz. Ott lesz valahol, vagy az udvaron, vagy az utczán -Papp Mózes, hívd ide rögtön.</p> -<p>– Értem, instálom.</p> -<p>Míg azonban Sára néni más kötényt tett föl, betoppant a -medveölő.</p> -<p>– Az istenért, Mózes, hol volt annyi ideig?</p> -<p>– Mikor megjöttünk, templomban voltak, azt kellett kivárni…</p> -<p>– Mi van azokkal az urakkal?</p> -<p>– Azok is a templomban voltak. Mikor aztán kijöttek, ő miattuk -nem tudtam a kisasszonyhoz férkőzni, mert mindig vele sétáltak a -kertben. De meglátott. S mielőtt a vacsorához ültek, kiszaladt a -tornáczra s a nevemet kiáltotta. A sötétségben odasompolygtam a -tornácz alá és jelentettem, hogy haza hoztam a papomat. Ő csak azt -felelte rá: <i>Az Isten áldja meg!</i> aztán egy levelet adott -át.</p> -<p>Pali mint az őrült tépte ki a levelet a vadász kezéből, s -fölszakította. A levél így szólt:</p> -<p><i>Édesem, köszönöm, hogy élsz, élj is mindig velem, nekem, -együtt, mi ketten boldogan, de most nem láthatsz, mert vendégeink -vannak. Csak maradj szépen otthon, majd üzenek, ha elmentek. -Viszontlátásra. Hű Floricád.</i></p> -<p>Miért ne mehetne ő oda? Hisz járatos a papékhoz? <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> Nincs -joga elmenni, hogy vigyázzon Floricára? Hátha jelenlétével -megakadályozza azt, hogy a lányt máshoz kényszerítsék? Háborgó -indulatok közt járkált föl s alá. Miért írta neki Florica, hogy ne -menjen, holott azt kellett volna írnia, hogy menjen és védelmezze -meg őt idegen szerelem ellen? Talán őt csak csillapítja, ámítja, s -még az éjjel itt hagyják a falut? De vigyázni fog rá.</p> -<p>– Köszönöm, Mózes gazda szolgálatait, most már elmehet haza.</p> -<p>– Szivesen tettem, – felelt a vadász, kezet fogott a pappal és -elment.</p> -<p>Kint azonban a ház mellett belefeküdt egy sötét árokba. Ő is -vigyázni fog. Ő is olyan ember volt, a ki jó, mint egy állat.</p> -<p>Most vacsoráltak a papéknál. Most kocczintanak, s jókedvűen, -bőven öntik magukba a bort. Most véget ér a vacsora. És ekkor -Simándy fejébe nyomta a kalapját és kilépett az éjbe. Az erdőbe -ment, hogy a kertek alatt közel férkőzhessék a papék házához. Papp -Mózes fölemelkedett az árokból és utána ment. Simándy mint egy -részeg ember tántorgott a sötétben, nekiütődve a fáknak, de -rendületlenül haladt tovább. A Balintye-dombról már látta a papék -kivilágított házát. Egy kis időre megállt, aztán ereszkedett le, -lassan, csúszva. Pár pillanat mulva a papék kertjében állt, a -vastag topolya mellé huzódva. És ott már hallotta a zongora -hangjait. Florica szomorú román nótákat játszott. A lágy akkordok -lassan szálltak a nyitott ablakokon keresztül a langyos levegőben. -Pali ziháló mellel állt ott. Az egyik perczben be akart törni, s -mindenkit megölni, a ki csak a kezébe kerül. Azt a sápadt, beesett -szemü bojárt. Azt a csalfa fekete lányt. S aztán ebbe a gyönge, -fájó szívbe belefojtani azt a hitvány életet. A másik perczben -hidegség futott végig rajta. Várjunk. Még van idő. Hadd -részegedjenek meg az italtól és a szerelemtől. Hadd szivják még az -illat- és kéjterhes levegőt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_284" id="Page_284">-284-</a></span></p> -<p>Aztán vidámabb nóták következtek. A keringő, melynek dallamánál -egyszer Simándy ölelte Florica karcsu derekát. Aztán az a másik -keringő, melynek hullámain az a bojár ringatódzott Floricával. És -itt Simándy letérdelt és körmeivel a földet kezdte vájni, mintha -sírt ásna magának, vagy másnak…</p> -<p>Órák teltek el, Simándy ott állt az oláh pap háza alatt, egygyé -olvadva a fák árnyékával. A ház lassan csöndesedett. A zongora -elhallgatott. Florica szobájának ablaka kivilágosodott. Simándy -szemeiben, melyek ezen az ablakon csüngtek, mohó vágy csillogott. -Most imádkozik a lány, soká imádkozik. Az Istenhez is, meg a -védőszentjéhez is. Vajjon érte imádkozik-e?</p> -<p>Az ablak hirtelen elsötétedett. Lefeküdt. Várt. Lassanként a -cselédek is elcsendesedtek. Mindenki elaludt a háznál. S ekkor -Simándy az ablakhoz lépett és megkopogtatta.</p> -<p>Csend.</p> -<p>Ujra kopogtatott. Az ablak halk zörgéssel kinyilt.</p> -<p>– Pali!</p> -<p>– Florica!</p> -<p>– Az Istenért, vigyázz, ha észreveszik, hogy itt állsz!</p> -<p>– Kik? A bukaresti úr?</p> -<p>– Csitt! Ne kiabálj!</p> -<p>– Florica! Egész boldogságom most dől el. Rongy életem tán most -fordul jóra. Ha istenben hiszel, mondd meg, mit keres itt az a két -ember?</p> -<p>– Pali, az Istenre kérlek, ne kérdezz! Szeretlek, csak ezt -tudom.</p> -<p>– És másé lészsz, úgy-e?</p> -<p>– Sohse leszek a másé, esküszöm. Az a két úr nem értem jött ide. -Többet nem mondhatok.</p> -<p>– Akkor Isten veled, Florica!</p> -<p>– Pali!</p> -<p>– Isten veled! Utolsó szóm ne legyen átok!</p> -<p>– Pali, Pali! <span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span></p> -<p>De nem felelt vissza senki, csak a bokrok közül hallatszott -olyan csörtetés, mintha valami sebzett vadállat rohanna ott -keresztül.</p> -<p>Papp Mózes mint a vizsla szaladt nyomában s nem tévesztette szem -elől papját, a ki egyenesen hazafutott. Az erdőn nevelkedett -egyszerü ember pedig kínos tépelődések között állt a homályban, s -nem tudta, mit csináljon. Érezte, hogy itt valami szerencsétlenség -fog történni, de nem tudta, hogy mi. Szeretett volna berohanni a -papjához, de nem mert. Simándy annyira fölötte állt, hogy nem tudta -magát arra határozni, hogy csak úgy kéretlenül berohanjon.</p> -<p>Az ablak nyitva volt, s fénysugár áradt ki belőle az éjbe. Az -öreg vadász, bár szégyelte, de odasompolygott és benézett. Simándy -az asztalnál ült és írt. Néha sokáig merően nézett a gyertya -lángjába. S arczán oly fájdalom látszott, hogy az öreg elfordult és -könnyei kicsordultak.</p> -<p>Aztán leült egy bokor alá, lassan megtömte pipáját, rágyujtott, -s miközben a füstöt szétfujta, tekintetét folyton a kivilágított -ablakra szegezte.</p> -<p>Egyszerre csak egy fehér alak jelent meg az ablak alatt.</p> -<p>Florica volt, a ki öreg cselédjükbe kapaszkodva állt ott. A lány -előbb benézett az ablakon, aztán az ajtóra került. Kinyitotta. Pali -nem fordult hátra.</p> -<p>– Pali! – szólalt meg halk, nyöszörgő hangon.</p> -<p>Simándy fölugrott, odarohant, átölelte s csókjaival borította -el.</p> -<p>– Itt vagy. Hát eljöttél? Többé nem mégy vissza, enyém vagy -örökre, – suttogta elfuló hangon.</p> -<p>– Tied vagyok, de vissza kell mennem… csak megmondom, hogy ne -félj…</p> -<p>– Nem, édes, ne beszélj! Gyerünk, fussunk, meneküljünk -innen…</p> -<p>– Nem lehet, nem lehet, de szeretlek, csak téged szeretlek és te -csak engem szeretsz, meg kell tudnod <span class="pagenum"><a name= -"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> mindent… megmondok -mindent, hogy nyugodt légy, ne félts, ne öld meg magadat… Neked -mindent meg kell mondanom, úgy-e? Előtted nem lehet titkom. Úgy-e -szeretsz, nagyon szeretsz? Látod, én nem hagyhatom el szüleimet; de -ha te elhagysz, meghalok…</p> -<p>Megtört hangon, sebesen, zihálva beszélt.</p> -<p>– Ide figyelj, Palim.</p> -<p>S Pali nyakába kapaszkodva, lehuzta magához a fejét…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az éj csendes volt, a hold szelíd, sápadt fénynyel vont be -mindent.</p> -<p>Néha valahol egy szomszéd bokorban halkan nyöszörgött valami -alvó madár. Nagy zajnak tetszett már, mikor egy kavics megmozdult a -vízesés oldalán és legurult a mélységbe.</p> -<p>A medveölő fölugrott az árnyékban és bódultan nézett körül. -Valami nemes vadat sebeztek halálra… Hol? Az a szilaj, alaktalan, -névtelen jajszó a paplakból tört feléje… És a következő pillanatban -egy hörgő, tántorgó alak rohant el a vadász mellett.</p> -<p>A papja volt. Én Istenem, mi történt itt?</p> -<p>Karjában tartotta a lányt, csókolta a száját, érezte szívének -ütéseit, vére lüktetését, testének remegését, hajának illatát.</p> -<p>Miért nem is halt meg ebben a pillanatban?</p> -<p>Mert a következő pillanatban már nem halhatott meg.</p> -<p>Florica megmondta, hogy a két látogató egyike a bukaresti liga -ügynöke, a ki pénzt hozott az apjának.</p> -<p>Florica megmondta, hogy az apja tagja a titkos nemzeti -komiténak, s a havasi románok összeesküvésének szálai az ő kezében -futnak össze.</p> -<p>Ez a két úr nem Floricáért jött, hanem az újabb parancsokat és -terveket hozta az irredenta ágensének.</p> -<p>És Simándy szíve egyszerre megkeményedett. Két <span class= -"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> karjába -erő szállt, s a lányban, ki nélkül nem tudott már élni, kiért kész -volt meghalni, most csak egy gonosz démont látott – és eltaszította -magától.</p> -<div class="figcenter" style="width: 426px;"><a href= -"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt= -"Karjában tartotta a lányt…" title= -"Karjában tartotta a lányt…" /></a> -<p class="caption">Karjában tartotta a lányt…</p> -</div> -<p>Az égen teljes pompájában úszott a hold, ragyogtak a csillagok… -világos, fényes, tavaszi éj volt. Simándy körülnézett. S a hegytető -a régi váromladékkal, a templom a buzogánynyal, az égboltozat a -hadak útjával, mind-mind kötelességekről beszélt…</p> -<p>Mögötte valami hirtelen támadt kóbor szélroham megzúgatta a -sötét erdőt… Ott, ott állnak a funtinelli véres árnyalakok, a kik -idáig jöttek s várják, hogy ő a kötelességét teljesítse.</p> -<p>Lerohant a templomához. A nagy vaspántos kapu állította meg. -Fölemelte két összeszorított öklét és megdöngette a kaput, -könyörögvén:</p> -<p>– Hatalmas Isten, adj erőt a te szolgádnak, hogy útjából el ne -tántorodjék.</p> -<p>Az üres templom visszhangja komor dübörgéssel felelt neki -vissza.</p> -<p>Igen, ti várvédő ősök, ti funtinelli árnyak, ti hitvédő papok, s -ti fönt az égen, Csaba királyfi fehér vitézei: nem hulltatok el -hiába, a késő utód szívében ég tovább a ti lángotok. Ő is védi -hazája földjét az árulás ellen; azét a szent földét, mely -megtermette bölcsője fáját és megtermi koporsójának fáját is.</p> -<p>S ekkor végigsimította a fejét és gondolkozott.</p> -<p>Igen, igen, a dolog tisztán áll: föl kell jelentenie -Todorescut.</p> -<p>És elindult az úton, mely kigyózva eltünt az erdőben. Az erdő -szélén egy ember állt keresztbefont karokkal. – A medveölő -volt.</p> -<p>– Tiszteletes úr, én nem kérdem, hová megy, de elviszem a -kocsimon.</p> -<p>Simándy odalépett hozzá.</p> -<p>– Kedves Mózes bátyám, engedjen engem haladni az utamon… ne -segítsen senki… ne kövessen senki… Vonuljon haza, pihenjen le… -<span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span></p> -<p>– Édes jó tiszteletes uram, öreg ember vagyok, fiam lehetne, -fogadjon szót, tegye meg a kérésemet, vén ember vagyok, ne fájdítsa -a szívemet…</p> -<p>Simándy átölelte az öreget. Aztán röviden csak annyit -mondott:</p> -<p>– Jó. Fogjon be. Majd itt megvárom.</p> -<p>Tíz percz mulva sebes ügetéssel távoztak Papp Mózes kocsiján -Garabóról. Nem beszélgettek. Mikor a sűrűbe értek, a holdfény nem -esett már az útra, s mély sötétségben, lépést haladtak tovább. Az -erdő zúgott körülöttük és felettük. Papp Mózes hátrafordult:</p> -<p>– Tiszteletes úr, mondanék valamit…</p> -<p>– Csak beszéljen!</p> -<p>– Jönnek-e a funtinelli halottak?</p> -<p>– Nem jönnek. Sirjukban pihennek csöndesen. Az Isten áldja meg -az emléküket!</p> -<p>– Amen! <span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3><img src="images/ch2.png" alt="" title="" />XXII.</h3> -</div> -<p>Husvéti ünnepek lévén, a főispán úr ő méltósága is eljött ez -alkalommal Budapestről, a méltóságos asszonynyal együtt a megye -székvárosába. A megyeháza előtt kivont karddal sétált a sárga -sujtásos, kék ruhás, piros tarsolyos huszár, ezzel is jelezve, hogy -a legnagyobb úrnak, a főispán úrnak méltóztatott megérkezni. Az -utczai gyerekek, a hegyi oláhok egész nap tisztes távolságban -ácsorogva bámészkodtak a tekintélyes, nagybajuszú huszárra, őt is -valami nagy úrnak tartva, a ki széles fringiájával bármely -pillanatban halált osztogathat. A főispánnak, Zágoni Albert -grófnak, külön lakosztálya volt a megyeházán, mely azonban az év -legnagyobb részén át üresen állt. Ilyenkor azonban ablakai minden -este fényesen ki voltak világítva s ott együtt teázott a megyei -társaság és sütkérezett a hatalom fényében, a mi a szürke, -élettelen vidéki város lakóinak, mint a köznapi mederből való -kizökkenés, rendkívül jól esett. Zágoni grófné igen szeretetreméltó -háziasszony volt, a ki német létére az alatt a tíz év alatt, mióta -megszünt osztrák baronessz lenni és magyar grófné lett, elég -tisztességesen megtanult magyarul. A Zágoniak olyan erdélyi család -vala, melyet a kormánynak kutyakötelessége volt respektálni, s -mindig volt köztük egy főispán, egy képviselő – sőt Zágoni -<span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span> Albertet a lapok belügyminiszternek is -emlegették, mert újabban a nemzetiségi ellentétek nagyon -kiélesedtek, s szakember kellett e fontos poziczióra, a ki -alapjában ismeri ezt a nagyfontosságú kérdést. Zágoni Albertet -különben nagyon művelt embernek is mondták, a ki berlini studens -korában pályadíjat nyert egy filozófiai dolgozatával.</p> -<p>Simándy a székvárosba érkezvén és megtudván, hogy a főispán itt -van, elhatározta, hogy ő neki mondja el titkát, mely lelkét -teljesen szétmarczangolta. Megállt a megyeháza előtt, s maga is -bámult a huszárra, mint a többi. Látta az urakat sürögni-forogni, -jönni-menni, s elgondolta, hogy szét fog itt rebbenni minden, ha ő -elmondja, a mit tud. Aztán kigördült a kapun egy nyitott hintó, -rajta két kis helyes fiucska, matrózruhába öltözködve, s németül -kiabálva a bonnera. Ezek a főispán gyerekei voltak. A hajdu -tisztelgett nekik a kardjával, a nép pedig levette a kalapját, s a -bonne úgy köszöngetett vissza, mint egy fejedelemnő. Végre Puskást -látta megjelenni. Utána szaladt és megfogta.</p> -<p>– Nini, Pali, te vagy?</p> -<p>– Én. Te, eszközöld ki, hogy a főispánnal beszéljek.</p> -<p>– Micsoda dologban?</p> -<p>– Nem mondhatom meg, de nagyon fontos.</p> -<p>– Az eklézsiádnak akarsz valamit?</p> -<p>– Nem mondhatom meg, de becsületszavamra állítom, hogy nagyon -fontos.</p> -<p>– Jó, de nagyon nehéz lesz. A méltóságos úr egész nap el van -foglalva, folyton járnak a nyakára.</p> -<p>– Ilyen dologban, tudom, senkise jön.</p> -<p>– Hát a kedvedért megpróbálom, légy itt valahol kéznél.</p> -<p>– A dolog nagyon sürgős, nem lehetne azonnal?</p> -<p>– Hja, barátom, az nem úgy megy. Itt a főispán az atyaisten, hát -azt hiszed, hogy csak úgy be lehet <span class="pagenum"><a name= -"Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> hozzá nyitni, mint egy -boltba? Várj meg itt, majd aztán feljösz a szobámba.</p> -<p>– Dolgod van?</p> -<p>– Igen, a méltóságos asszonynak rendelek estére tortát, a német -kisasszonynak pedig bukétát. Nagyon csinos lány, s úgy látszik, én -is tetszem neki.</p> -<p>Pali megfogta Puskást.</p> -<p>– Hallod-e, nekem okvetetlenül beszélnem kell a gazdáddal. Nem -hivatalt, nem állami segítséget kérek tőle, nem is a frajla kezét -akarom megkérni tőle. Rendkívül fontos dolgot akarok tudtára adni. -Azonnal. Érted?</p> -<p>Puskás boszus arczczal hallgatta.</p> -<p>– Másnak nem mondhatod el?</p> -<p>– Nem. Még a sapkámnak se.</p> -<p>– Hát akkor várj itt meg, a míg visszajövök. Majd meglátjuk.</p> -<p>S kirántván a karját Pali kezéből, elszaladt.</p> -<p>Simándy ott maradt az utczán, s bámulta a huszárt a néppel. -Türelmetlensége a legmagasabb fokra hágott. Ő a madár szárnyaival -szeretett volna ide repülni, hogy az állam, a nagy, erős, hatalmas -magyar állam közegeit, a kik a haza érdekei fölött hivatottan -őrködnek, megragadja, fölzaklassa, fülükbe kiáltsa a vészt és itt -kell ácsorognia a buta hegyi móczok közt az utcza sarában.</p> -<p>Az őrt álló huszár nagyot kiáltott, mire a többi megyei hajdu -kirohant a kapu alól és kezdte szétpofozni a népet. Simándy is -félrehuzódott. A nagyszebeni román érsek jött be négylovas fogatán -gyönyörű mezei birtokáról, visszaadni a főispán látogatását. A -lovak sallangos szerszámai csak úgy csillogtak az ezüst -czifraságoktól. A kocsis a havasi oláhok tiszta fehér viseletében -volt, piros tüszővel. Mellette egy délczeg huszár ült, kék -magyarban, fehér zsinórzattal. Az érsek impozáns alak volt fekete -selyem talárjában, piros czingulusában, be nem gombolt hattyuprémes -bundájában. <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span> Hófehér szakálla mellére, hófehér haja -vállára omlott. Mellén hatalmas aranykereszt ragyogott. A mellette -ülő erős, jóltáplált kanonok hasonlóan selyembe volt öltözködve. -Utánuk jött külön hintóban két udvari pap. A metropolita kiszállt a -hintóból, s a sárba térdelt népre áldást osztogatott… Simándy pedig -gyűrött, piszkos ruhájában ott állt, s letörölte a sárt, melyet a -metropolita kocsija arczába fröccsentett. Ott állt, s kétség -nyilalt át szivén, hogy ő-e az államalkotó, államföntartó magyar -faj papja? Vagy tán idegen földön van, valami elhagyott, koldus -oláhországi székelycsángó falu papjaként, a ki az állami méltóságok -fölvonulását nézi? Összezavarodtak lelkében a gondolatok. -Csudálatos, érthetetlen világ ez. Eszébe jutottak a pellagrás sárga -emberek, a mint ezeket a fényes, erőtől duzzadó papokat látta. És -végignézett a maga kopottságán, mikor a selyemtalárok suhogását -halotta. Ki az úr ebben az országban? Ki az elnyomott ebben az -országban? Miért estek el a funtinelli katonák?… Lába megroskadt, a -falnak támaszkodott.</p> -<p>Nemsokára rohanva jött Puskás, virággal a kezében, fölvitte -Simándyt a szobájába, eléje tett egy skatulya czigarettát és -otthagyta.</p> -<p>Simándy az ablakból látta, hogy a főispán a kocsijáig kisérte a -metropolitát. Azután ott állt még jó darabig az ablaknál s bámult -ki az utczára. Egyszerre sietve megjelent Puskás.</p> -<p>– Most van a méltóságos urnak pár percz ideje. A kedvedért -megtettem, hogy beszéltem vele az érdekedben. Gyere!</p> -<p>Hirtelen visszafordult, s végignézett Simándyn.</p> -<p>– Te, nincs másik ruhád?</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Ez egy kicsit gyűrött. No, mindegy, most már vár ő -méltósága.</p> -<p>Vonszolta magával egypár szobán keresztül, végre az egyikben -megállt. <span class="pagenum"><a name="Page_293" id= -"Page_293">-293-</a></span></p> -<p>– Itt várj. Méltóságos urnak szólítsd, s rövid légy, mert a gróf -egy kicsit ideges.</p> -<p>Pali megállt a helyén és körülnézett. Csupa szőnyeg minden. A -falon fegyverek, angol rézmetszetek. Az egyik sarokban egy puha, -süppedő, nagy, széles török diván, rajta egy csomó vánkos. -Iróasztal, s előtt bőrkarosszék. A diván mellett alacsony asztal, -rajta könyvek. Paul Bourget, Richepin, d’Annunzio, egy pesti, egy -bécsi német lap, s a <i>Figaro</i>. Az ajtó nyikorgott, egy -nyulánk, elegáns, sápadt férfi lépett be.</p> -<p>– Én Simándy Pál, garabói reformatus lelkész vagyok.</p> -<p>– Mi tetszik?</p> -<p>– Főbenjáró dolgot óhajtók méltóságodnak tudtára adni.</p> -<p>A főispán rágyujtott egy vastag czigarettára, s közben úgy a -czigarettával a szájában odamordult:</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Méltóságos úr, Todorescu, a garabói oláh pap, hazaáruló. A -bukaresti liga fizetett ágense, most is van ott nála egy -oláhországi ember. A titkos nemzeti komité tagja…</p> -<p>A méltóságos úr idegesen rántott egyet a vállán, s -közbeszólt:</p> -<p>– A havasi oláh konspiráció vezére. Hóra és Kloska, Janku… Ugyan -fiatalember, pap létére hogy hihet el ilyen agyrémeket? Hiszen -azért, hogy maga előre menjen, nem kell ilyen meséket -kitalálnia.</p> -<p>Simándy megdöbbenve nézett az előkelő úrra.</p> -<p>– Nem mese az, méltóságos uram…</p> -<p>– Badarság. Todorescu a legmegbizhatóbb emberünk. Mindig -beszállítja hiven, egy szálig a voksait… Az installácziómon ő -mondta a vidéki papság nevében a beszédet, olyan hazafiasat, hogy -már szó van arról, hogy kitüntetésre terjeszszék föl…</p> -<p>– Méltóságod… tehát… azt hiszi… nem… hajlandó… <span class= -"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span></p> -<p>Ugy hebegett, mint egy gutaütött.</p> -<p>– Örökké a református papokkal van bajom. Micsoda nyughatatlan -vérű, megférhetetlen emberek maguk. Több bajom van magukkal, mint -az oláhokkal… Egyéb se kéne még, mint hogy az én megyémben -konspirácziót fedezzünk föl. Azt ajánlom magának, hogy menjen haza, -és huzza meg magát. Az örökös politizálás öli meg magukat. Na -Kinder, was gibt’s denn?</p> -<p>Ez már a két fiunak szólt, a kik pokoli lármával berontottak, s -apjukra csimpaszkodtak.</p> -<p>Simándy pedig szó nélkül kitántorgott. Súlyos ütést kapott. Egy -világ omlott össze benne. Hite a hazában, hite az államban.</p> -<p>Odakint megállt, s bután rábámult a huszárra. Milyen fényes a -kardja, milyen czifra a ruhája! Milyen büszke legény! Büszke, mert -ostoba, mert nem tudja, hogy nincs mire büszkének lenni. Miért -visel ez a tökfilkó kardot? Mit őriz? Van itt mit őrizni? Kiveszett -már innen minden, a mire vigyázni érdemes volna.</p> -<p>Vagy talán az állam más, mint a haza? És ez a huszár az államot -képviseli? Az állam lehet czifra, büszke, a haza pedig rongyos, -koldus és megalázott? Kétféle fogalom ez?…</p> -<p>Ott állt hajadonfőtt és süvegét csavargatta a kezében. Azután -megindult, sokáig barangolt, de megfázott és melegre vágyott… -Bement egy kocsmába, evett, ivott, és a meleg kuczkóban jól érezte -magát. Tisztán állati érzései voltak, a nemesebb részek -elzsibbadtak benne, a lelke elkábult. Az étel egészen jól esett -neki. Még boszankodott azon, hogy a leves annyira sós és nevetett a -pinczérnek azon a bárgyú megjegyzésén, hogy a szakácsné bizonyosan -szerelmes. A bort is nagy gonddal és erős mennyiségben szürcsölte. -Még többet is szeretett volna inni, de hirtelen eszébe jutott, hogy -hátha nincs nála elég pénz. Milyen különös volna, ha adósságba a -kocsmáros ott fogná a téli kabátját. És itt eszébe jutott az oláh -metropolita. A négy lovával, a czifra <span class= -"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> -huszárjával, a selyem ruhájával, az arany keresztjével… Ez a kép -vonult el előtte, miközben a borjupörkölt zsiros levébe nagy -kenyérdarabokat mártogatott.</p> -<p>Most a kocsmárosné jött be két kis fehérbe öltözött lányával. -Kezet csókoltak az apjuknak és távoztak.</p> -<p>– Hová mennek a kis lányai? – kérdé Simándy.</p> -<p>– A katolikus templomba. Föltámadásra.</p> -<p>Az igaz. Azért nem hallott hát tegnap egész nap és ma még -harangszót. Föltámadás. És holnap husvét… Erre is megivott egy -pohár bort… Nem támadt benne e szókra visszhang. A kocsmáros -kinyitotta az összes ablakokat…</p> -<p>És most egyszerre megkondultak a város összes harangjai, -hirdetvén a Krisztus föltámadását… A levegő tele lett ezzel a -zürzavaros és mégis oly harmónikus zenével, ott zúgott Simándy -fülében is és alvó lelkét fölébresztette. Kiesett kezéből villa, -pohár, kezei önkénytelenül összekulcsolódtak, s hallgatta a -harangok hivó szavát.</p> -<p>Igen, ha minden elpusztult is, – él az Isten.</p> -<p>Ha mindenben csalódott is, az Istenben nem csalódott. S -homályosan derengett benne, hogy van egy pontja a földnek, hol neki -kötelessége az Isten dicsőségét hirdetni. És érezte, hogy ő most -nincs ott, megszökött onnan, az ő harangjai némák, mozdulatlanok, -nem röpítik föl az égbe a hívők imádságát.</p> -<p>Haza kell mennie.</p> -<p>Fölkelt, de lábai mintha vasból lettek volna. Fizetett s -eltávozott. Nem nézett se jobbra, se balra, nekivágott a -mezőknek.</p> -<p>Mikor már a város, a harangzúgás messze mögötte volt, eszébe -jutott Papp Mózes. Mi dolga is van neki Papp Mózessel? Igen, a -kocsival várja. Majd hazajön.</p> -<p>Sebes léptekkel haladt a hegyek felé.</p> -<p>Elhagyott volt erdő és mező. Minden ember behuzódott a faluba, -városba ünnepelni. Odakint csak a pacsirta dicsérte az Istent, ég -felé szállván. A magányos <span class="pagenum"><a name="Page_296" -id="Page_296">-296-</a></span> vándor futott, pihenés nélkül -futott, nem nézve se jobbra, se balra. Szemét lesütötte, de nem -látta a földet, néha hátranézett, vagy lopva körül, s szivét -összeszorította a nagy magányosság, a néptelen síkság csöndje, mely -fölött a tavasz könnyű lehellete uszott.</p> -<p>Késő este volt, mikor megérkezett Garabóra. Ruháját megtépdesték -az erdei ágak; arczát is fölkarczolták a galyak. Ott állt -rongyosan, véresen, izzadságtól összecsapzott hajjal és testéhez -tapadó ruhával.</p> -<p>A konyhában Sári néni olvasott egy nagy öreg bibliából, s -keresztet vetett mágára, mikor a gazdáját meglátta. Simándy intett -neki, hogy hallgasson, maradjon csöndesen. Aztán eldobta a süvegét -és a tűz mellé ült. Az öreg asszony a helyén maradt. Nem mert -mozdulni s rémülettel nézett a papjára. Végre, mikor Simándy szemei -egy perczre lecsukódtak, halkan fölkelt, előkeresett egy fehér -kendőt, s szeliden letörölgette ura arczáról a vért és -verejtéket.</p> -<p>Simándy melléből kínos sóhaj fakadt föl.</p> -<p>– Hagyjon, hagyjon! – szólt rekedten.</p> -<p>– Instálom, nem tetszik lefeküdni?</p> -<p>Simándy intett, hogy nem.</p> -<p>– Tetszik tudni, mi történt?</p> -<p>Simándy nem felelt.</p> -<p>– Az oláh papné, a lánya, meg a két úr elutaztak. Bukarestbe -utaztak. Nem is jönnek többet vissza.</p> -<p>Az oláh papné lánya? Ki az? Simándy nem felelt. Az öreg asszony -elkotródott. Sokáig ült mozdulatlanul, aztán egyszerre fölugrott, s -lement a templomához. Ott végigfeküdt a régi, szétomlott kőfalra, a -repkény és fiatal bokrok közé, s lebámult a falura.</p> -<p>A hold magasan állt, minden ház ablaka világos volt. A hívek -bőjtölve virrasztottak és várták az éjféli föltámadást.</p> -<p>Éjfél felé a házakból megindultak az emberek az oláh templom -felé. Férfiak, asszonyok, tiszta fehérbe öltözködve. A lányok -kezében bokréta. Az oláh templom <span class="pagenum"><a name= -"Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> ablakai is fölragyogtak… -Simándy látta, a mint a kurátor egész háza népével az oláh templom -felé vonul. Azután látta Sára nénit, a mint a ház előtt félve -körülnéz, s aztán Gyorgyéval ő is az oláh templom felé -elsompolyog.</p> -<p>Éjfélkor az oláh templomban erős, vontatott kardal zendült föl, -mely hirdette Krisztus föltámadását. Mozsarak kezdtek durrogni, -pisztolyok ropogni. A templomban levő nép énekéhez a templom körül -állók nyers, szaggatott, vontatott, durva éneke csatlakozott. A -hegyi lakók, a favágók, a pakulárok egészséges, erős tüdejéből vad -üvöltésként szakadtak föl az áhitat hangjai.</p> -<p>És akkor az aranyos ruháju pap levette az oltárról a gyertyát, -meggyujtotta vele a falu első gazdájának viaszgyertyáját és -vontatott hangon mondá:</p> -<p>– <i>Christos a inviat!</i> (Krisztus föltámadott.)</p> -<p>– <i>Adeverat c’a inviat!</i> (Valóban föltámadott.)</p> -<p>Ezt felelte vissza az első gazda, aztán meggyujtván a maga -lángjáról a szomszédja gyertyáját, adta tovább a szót.</p> -<p>– Christos a inviat!</p> -<p>– Adeverat c’a inviat.</p> -<p>És így ment tovább a tűz és az ige, emberről emberre. A -legkoldusabb pakulár is ott szorongott a maga kis gyertyájával s -várta, hogy a láng ő hozzá is eljusson. Már a templomból kijutott a -templomudvarra, ment tovább szakadatlanul, fölhallatszott a -<i>Christos a inviat</i>. Végre az egész templom környéke ragyogó -fényesség volt, élesen látszott minden, a közeli házak, a -fehérvirágos fák, a lányok, a legények, az aggastyánok… odabent a -barna fatemplomban pedig megkezdődött a mise, az egész nép -letérdelt, s vagy csöndes mormogással imádkozott, vagy nyers, érdes -hangon énekelt. Közben zászlókkal, kettős keresztekkel, égő -gyertyákkal megkerülték a templomot, s a föltámadás ünnepi -himnuszának hangjai betöltötték a völgyet, s a komoran alátekintő -bérczek tetejéig verődtek. <span class="pagenum"><a name="Page_298" -id="Page_298">-298-</a></span></p> -<p>… S a másik pap ott feküdt fönn a sötét templom mellett, az -összedőlt romokon, s bámult alá a győzelmi ünnepre, a hold fehér, a -tűz vörös fényénél mozgó, fantasztikus csoportokra… megdermedve -bámult, majdnem a szivverése is elállt… És gondolata végigszállt -egész életén… messze országokban kalandozva, a mult ködéből -fölmerült néhány elmosódott arcz… azután visszaszállt ide, a -virágillattól terhes völgybe, hol oly jó volna boldogan élni… s hol -oly jó lesz meghalni.</p> -<p>A nép elcsöndesedett, a mise szertartásai folytak tovább. A -gyertyák elhamvadtak, a hold elvonult, egy pillanatra vak sötétség -borult a völgyre. A hegyek tetején az ég fehéredni kezdett.</p> -<p>Simándy ziháló mellel feküdt a falon. Egy az Isten, egy az -Isten! De ah, ember annyi van, s annyiféleképpen imádja az egy igaz -Istent. És tán annak a buta pakulárnak van igaza, a ki azzal imádja -az Istenét, hogy rozsdás pisztolyát a levegőbe süti.</p> -<p>Pirkadt. A völgy világosodott. Az ég rózsaszínű lett.</p> -<p>A pap fényes, aranyos ruhájában kijött a templom elé, fölemelte -kelet felé két karját s belekiáltott a virradatba:</p> -<p>– Ex oriente lux! Keletről jön a világosság. Légy áldott, mi -Urunk, Istenünk, ki megteremtéd a napot, mely megmelegíti -földünket.</p> -<p>– Légy áldott, légy áldott! – zúgott az egész nép, -térdenállva.</p> -<p>– Légy áldott, mi Urunk, Istenünk, mert termékenynek teremtéd a -mi földünket, melynek szunnyadó erői a nap melegétől -megmozdulnak.</p> -<p>– Légy áldott, légy áldott!</p> -<p>S ekkor a hallgatag templom összedőlt kőkerítésén egy tépett -alak jelent meg. Kiterjesztette karjait és belekiáltott a hasadó -hajnalba:</p> -<p>– Légy áldott, hatalmas Isten, ki megteremtéd a <span class= -"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> -világosságot! A sötétség a tietek volt, hagyjátok nekem a -világosságot! Jertek, imádjuk az Urat!</p> -<p>Ezzel a torony alá rohant, s egyszerre megszólalt a Bod Péter -hatalmas szavú öreg harangja, s vele a kisebbik harang. -Végigkongott a völgyön, s hosszú, mély zengése mintha zokogás -volna… A pap húzta, szakadatlanul húzta… Homlokát elborította a -verejték… És nem jött senki. A magyarok ott térdeltek a fatemplom -körül és az oláh pap aranyos ruháját csókolgatták. Az öreg harang -zokogott, a kisebbik harang sikoltozott… És nem jött senki… A pap -erei kidagadtak, orrán megindult a vér, tenyerén a húst véresre -tépték a kötelek… És nem jött senki… És egyszerre egyet roppant -valami… a kötelek elszakadtak… a harangok ércznyelve egyet-kettőt -kondított még, egy darabig rezgett még a hang, aztán vége…</p> -<p>A harangok elnémultak. A pap ott állt egy darab rothadt, véres -kötéllel a kezében. Meghalt az Isten!</p> -<p>A pap egyet lépett, aztán elesett, összedőlt, leomlott, s -hatalmas koponyáját egy éles kőbe ütötte.</p> -<p>Az oláhok mentek hazafelé, arra a magyar templom mellett. -Egyszerre csak néhányan megálltak.</p> -<p>– Te, Petru, nézd-e, a magyar pap ott fekszik a temploma -előtt.</p> -<p>– Nagyon be talált pálinkázni a szent husvét tiszteletére.</p> -<p>Sára néni sietve tört át a tömegen s nehézkes koczogással ment -föl a templomajtóhoz. A parasztok látták, hogy ráborul a gazdája -testére és keservesen zokog.</p> -<p>– Te, Petru, ez alighanem meghalt.</p> -<p>Mind levették a süvegüket és bátortalanul közeledtek. De -egyszerre félresompolyogtak az utból. Úr jött gyors léptekkel: a -vén Zalathnay.</p> -<p>Látták, hogy letérdel a pap mellé, fölemeli a fejét és megnézi. -Aztán fehér kendővel letörli arczát, s homlokát megcsókolja. Aztán -leereszti lassan a földre és <span class="pagenum"><a name= -"Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> görnyedten utána hajol. -Imádkozik. Vagy tán sír… Aztán fölkel, körülnéz.</p> -<div class="figcenter" style="width: 428px;"><a href= -"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt= -"A pap egyet lépett, aztán elesett…" title= -"A pap egyet lépett, aztán elesett…" /></a> -<p class="caption">A pap egyet lépett, aztán elesett…</p> -</div> -<p>– Oláhok, vigyétek a holttestet a házába.</p> -<p>És lehajtott fővel ment Bod Péter ősi templomának utolsó papja -után.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Ez a latin -beszélgetés magyarúl így szól:</p> -<p>– Nem tudok németül.</p> -<p>– Hát latinul?</p> -<p>– Tudok.</p> -<p>– Hol lakol?</p> -<p>– Erdélyben.</p> -<p>– Mely föld légyen az? Talán egy magyar vármegye?</p> -<p>– Erdély Magyarországnak integrális része, mely több vármegyéből -áll.</p> -<p>– Tehát magyar vagy?</p> -<p>– Az. De a siculusok nemes törzséből való.</p> -<p>– Ha siculus vagy, akkor a te hazád Sziczilia.</p> -<p>– Isten ments!</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Dicsőfi József: -<i>Templomi gondolatok</i>.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_301" id= -"Page_301">-301-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>RÁKOSI VIKTOR. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_V">V</a></span></li> -<li>ELNÉMULT HARANGOK</li> -<li class="li2">Első rész. <i>Az utrechti diákok</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_3">3</a></span></li> -<li class="li2">Második rész. <i>A havasok közt</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_112">112</a></span></li> -</ul> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_302" id= -"Page_302">-302-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303"><br /> --303-</a></span></p> -<h2>KÉPJEGYZÉK.</h2> -<ul class="TOC"> -<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Rákosi Viktor -arczképe <span class="ralign"><a href="#Page_II">II</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">2.</span> A fiúk az ablakhoz -léptek <span class="ralign"><a href="#Page_6">6</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">3.</span> Bótai Barna -<span class="ralign"><a href="#Page_17">17</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">4.</span> Estély Baljonéknál -<span class="ralign"><a href="#Page_50">50</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">5.</span> Derry <span class= -"ralign"><a href="#Page_80">80</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">6.</span> Jön a bárka… -<span class="ralign"><a href="#Page_90">90</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">7.</span> Simándy Pál -<span class="ralign"><a href="#Page_104">104</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">8.</span> Florica otthon -<span class="ralign"><a href="#Page_175">175</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">9.</span> A lovak lassan -baktattak előre <span class="ralign"><a href= -"#Page_185">185</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">10.</span> Magyar-Garabó -<span class="ralign"><a href="#Page_226">226</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">11.</span> Ott állott a téren… -<span class="ralign"><a href="#Page_249">249</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">12.</span> Florica a román -bálban <span class="ralign"><a href="#Page_250">250</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">13.</span> Simándy hazatért -<span class="ralign"><a href="#Page_258">258</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">14.</span> Karjában tartotta a -leányt… <span class="ralign"><a href= -"#Page_286">286</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">15.</span> A pap egyet lépett, -aztán elesett… <span class="ralign"><a href= -"#Page_299">299</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_9">9</a></td> -<td>azczán</td> -<td>arczán</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_13">13</a></td> -<td>én jelöltetek</td> -<td>én jelöltelek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_22">22</a></td> -<td>Cak attól</td> -<td>Csak attól</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_22">22</a></td> -<td>Ö róla</td> -<td>Ő róla</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_36">36</a></td> -<td>magyarak fülébe</td> -<td>magyarok fülébe</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_40">40</a></td> -<td>megtisztított a</td> -<td>megtisztította a</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_51">51</a></td> -<td>Mert</td> -<td>– Mert</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_74">74</a></td> -<td>mutatónjj</td> -<td>mutatóujj</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_79">79</a></td> -<td>papapirszeletet</td> -<td>papirszeletet</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_91">91</a></td> -<td>kiáltásásait</td> -<td>kiáltásait</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> -<td>engen</td> -<td>engem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> -<td>fekele hajó</td> -<td>fekete hajó</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_116">116</a></td> -<td>nekezebb</td> -<td>nehezebb</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_119">119</a></td> -<td>papválaszlást</td> -<td>papválasztást</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_124">124</a></td> -<td>híveinkct</td> -<td>híveinket</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_130">130</a></td> -<td>benünket</td> -<td>bennünket</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_139">139</a></td> -<td>vérszomjan</td> -<td>vérszomjasan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_143">143</a></td> -<td>megadhoz</td> -<td>magadhoz</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_183">183</a></td> -<td>Össszetépik</td> -<td>Összetépik</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_185">185</a></td> -<td>embert.«</td> -<td>embert.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_191">191</a></td> -<td>tetől-talpig</td> -<td>tetőtől-talpig</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_208">208</a></td> -<td>zt az</td> -<td>azt az</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_224">224</a></td> -<td>egészégemre</td> -<td>egészségemre</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_226">226</a></td> -<td>azt megteszi</td> -<td>azt megeszi</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_227">227</a></td> -<td>Uljön le</td> -<td>Üljön le</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_234">234</a></td> -<td>aczczal</td> -<td>arczczal</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_241">241</a></td> -<td>elhatározt</td> -<td>elhatározta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_246">246</a></td> -<td>paramorgót</td> -<td>papramorgót</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_281">281</a></td> -<td>lobogásánal</td> -<td>lobogásánál</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ELNÉMULT HARANGOK</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> diff --git a/old/67773-h/images/ch1.png b/old/67773-h/images/ch1.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 7f733c2..0000000 --- a/old/67773-h/images/ch1.png +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/ch2.png b/old/67773-h/images/ch2.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0f852ab..0000000 --- a/old/67773-h/images/ch2.png +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/ch3.png b/old/67773-h/images/ch3.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 464a24c..0000000 --- a/old/67773-h/images/ch3.png +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/ch4.png b/old/67773-h/images/ch4.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 4ea3339..0000000 --- a/old/67773-h/images/ch4.png +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/cover.jpg b/old/67773-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index de9ba38..0000000 --- a/old/67773-h/images/cover.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i001.jpg b/old/67773-h/images/i001.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index eeb4b16..0000000 --- a/old/67773-h/images/i001.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i001hq.jpg b/old/67773-h/images/i001hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 57da8dd..0000000 --- a/old/67773-h/images/i001hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i002.jpg b/old/67773-h/images/i002.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 0b342e6..0000000 --- a/old/67773-h/images/i002.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i002hq.jpg b/old/67773-h/images/i002hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 5ede5a2..0000000 --- a/old/67773-h/images/i002hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i003.jpg b/old/67773-h/images/i003.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index eed7739..0000000 --- a/old/67773-h/images/i003.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i003hq.jpg b/old/67773-h/images/i003hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index cfbceac..0000000 --- a/old/67773-h/images/i003hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i004.jpg b/old/67773-h/images/i004.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index c479879..0000000 --- a/old/67773-h/images/i004.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i004hq.jpg b/old/67773-h/images/i004hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index b8fdda3..0000000 --- a/old/67773-h/images/i004hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i005.jpg b/old/67773-h/images/i005.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f9a7502..0000000 --- a/old/67773-h/images/i005.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i005hq.jpg b/old/67773-h/images/i005hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 1a4e82c..0000000 --- a/old/67773-h/images/i005hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i006.jpg b/old/67773-h/images/i006.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index e2c2462..0000000 --- a/old/67773-h/images/i006.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i006hq.jpg b/old/67773-h/images/i006hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 763f504..0000000 --- a/old/67773-h/images/i006hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i007.jpg b/old/67773-h/images/i007.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 1c7716e..0000000 --- a/old/67773-h/images/i007.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i007hq.jpg b/old/67773-h/images/i007hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f3160ff..0000000 --- a/old/67773-h/images/i007hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i008.jpg b/old/67773-h/images/i008.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 633ce9d..0000000 --- a/old/67773-h/images/i008.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i008hq.jpg b/old/67773-h/images/i008hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 9810b31..0000000 --- a/old/67773-h/images/i008hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i009.jpg b/old/67773-h/images/i009.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index d2f7a3e..0000000 --- a/old/67773-h/images/i009.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i009hq.jpg b/old/67773-h/images/i009hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index e8bc06b..0000000 --- a/old/67773-h/images/i009hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i010.jpg b/old/67773-h/images/i010.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 3449263..0000000 --- a/old/67773-h/images/i010.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i010hq.jpg b/old/67773-h/images/i010hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 3740624..0000000 --- a/old/67773-h/images/i010hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i011.jpg b/old/67773-h/images/i011.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 1ccd507..0000000 --- a/old/67773-h/images/i011.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i011hq.jpg b/old/67773-h/images/i011hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 9f37a98..0000000 --- a/old/67773-h/images/i011hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i012.jpg b/old/67773-h/images/i012.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 831cbd9..0000000 --- a/old/67773-h/images/i012.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i012hq.jpg b/old/67773-h/images/i012hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 5d904c6..0000000 --- a/old/67773-h/images/i012hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i013.jpg b/old/67773-h/images/i013.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 0c48b2d..0000000 --- a/old/67773-h/images/i013.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i013hq.jpg b/old/67773-h/images/i013hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 68d508c..0000000 --- a/old/67773-h/images/i013hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i014.jpg b/old/67773-h/images/i014.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 7e03e41..0000000 --- a/old/67773-h/images/i014.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i014hq.jpg b/old/67773-h/images/i014hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 61eccad..0000000 --- a/old/67773-h/images/i014hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i015.jpg b/old/67773-h/images/i015.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index a76e740..0000000 --- a/old/67773-h/images/i015.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/67773-h/images/i015hq.jpg b/old/67773-h/images/i015hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f891897..0000000 --- a/old/67773-h/images/i015hq.jpg +++ /dev/null |
