diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69155-0.txt | 8934 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69155-0.zip | bin | 161956 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69155-h.zip | bin | 169065 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69155-h/69155-h.htm | 7627 |
7 files changed, 17 insertions, 16561 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..4a0e204 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #69155 (https://www.gutenberg.org/ebooks/69155) diff --git a/old/69155-0.txt b/old/69155-0.txt deleted file mode 100644 index e3f5385..0000000 --- a/old/69155-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8934 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Sárarany, by Zsigmond Móricz - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Sárarany - -Author: Zsigmond Móricz - -Release Date: October 14, 2022 [eBook #69155] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK SÁRARANY *** - - -_Móricz Zsigmond_ - -_Sárarany_ - -_Nyugat kiadása_ - -_Budapest • 1911_ - -A cimlapot Falus Elek rajzolta. - -„Jókai“ könyvnyomdai műintézet Budapest, Thököly-ut 28. - - -I. - -Égető meleg nyár van. A sok eső után, amiben nem érhetett a buza, -egyszerre borzasztó forróság lett, amely megaszalja a szemet. A kemény, -meggondolt parasztok csak megingatják a fejüket, „az isten is kitanult -már a mesterségiből“, de nem zugolódnak, nem ijedeznek, nem sápítoznak. -Az idő ellen? Azt el kell fogadni, ahogy jön. - -Turi Dani a falu felől jött haza. Szép menyecskék utána bámulnak, észre -sem veszi már. Gondban fő a feje, s néha rá-rábólint a gondolatára. Nagy -terveket főz, a hamar meggazdagodó emberek módjára egyre nagyobb -vállalatokba fog. - -Amint a kiskapun belép a tisztán tartott udvarra, fölemel egy eldobott -kukoricakórót, mig beér a pitvarba, apróra töri s bent a szabad tüzhely -elé veti a többi tüzelőhöz. - -A felesége a konyha előtt pirosodik. Ingvállából kiemelkedik gőzölgő -fehér sovány válla, nyaka s a baboskék pendely-szoknya alól, fekete -megkopott papucsban mezitlába. - -Ahogy az ura belép, visszaforditja az arcát feléje. Irigység és méreg -futja el. Persze ezt az embert nem nyuzta le az öt esztendei házasság, -meg a két gyerek. Neki mindenből csak a java jut. A barnapiros férfi -szebb, mint legénykorában volt, mert ő kihizlalta. Bezzeg ő odavan, róla -leszopták a hust a puják, meg a sok dolog, meg a sok méreg. - -Dani hajnalban ment el hazulról, most déllére jár, érzi, hogy köszönni -kén az asszonynak, vagy legalább szót vetni neki. Köszönni derogál; az -asszony kötelessége, hogy köszönjön az embernek, aki aztán egy komoly -fejbólintással elfogadja. Hanem Erzsi elmulasztotta a percet s Dani -ahogy bámuló nagy fekete szemébe néz, ugy érzi, mintha adósa volna az -asszonynak. Kipislant hát félszemmel az ajtón az égre, aztán odasandit -félszemmel az asszonyra s azt mondja: - -– Hát ha esni akar, csak hagy essék! - -Elpödri szép bajuszát, amiről „nyalkabajszu Turinak“ is hivják; az -asszony, akarata ellen is biccent a szempillájával, evvel rendben van a -dolog. - -Dani befelé mozdul, az első házba. Ujra szólni készteti valami. Mintha -nem volna minden rendben közte, meg a felesége között. - -– Hun az az én veres noteszem, – mondja. - -– Hun. ’Sz ott van a mándliba. A sifonyba. - -Dani bemegy. Ő is tudja, hogy ott van. - -A hűvös szoba levegője megcsapja; tele van az a fölmázolt föld szagával, -a kissé dohos ágynemü, meg a tiszta szobában tartott ételnemüek, az -avasodó vaj, savanyodó tej szagával. A sifon uras, annak az ajtaját -kinyitja s kiveszi a kabátzsebből a veres noteszt. Leül az asztalhoz s a -homályosra bezsaluzott, párologtatóan hűvös szobában hozzáfog számolni. -Megnyalogatja a plajbász hegyét s gyerekes, iskolás nagy betükkel -szókat, számokat ir egy tiszta oldalra. - -– Kitapodom a béledet, te kutya! – hallja egyszer a felesége hangját. – -Hogy az isten vegyen el te, – hát nem felforditotta a tejes csuprot! - -Sipp, supp! hallatszik kivülről, ahogy az asszony csattogó tenyérrel -rápaskolt a gyerek vastaghusára. A kis fiu csak egy jó perc mulva -kezdett el rikoltani, de akkor aztán ugy, mint a malac, akit nyuznak. - -Dani egy kis ideig odaügyelt, aztán tovább folytatta a dolgát. A gyerek -az asszonyé, ahoz neki semmi köze; ha még a két gyerekével se volna -szabad az asszony, akkor itt hagyná a házat. - -Kis idő mulva nyilik az ajtó, dühösen berohan az asszony s a fal mellett -álló tejesköcsögökhöz áll és szemlét tart felettük. - -– Mi az istennyilát csináljak már, – zsémbel hangosan, de nem mintha -valakitől tanácsot kérne, hanem mert nem birja magába fojtani a szót, – -még vót egy messzely abba a csuporba, épen elég lett vóna. Most mán -kezdhetek egy egész köcsögöt. Bajlódhatok, mig leszedem a tetejit… - -– Nem árt a vaj a bélesbe, – szólt oda Dani, gondterhes arccal, amelyen -meglátszott, hogy föl sem veszi az asszony mérgét. - -Erzsi összeszoritotta a fogát s felkapott egy jókora tejescsuprot. De a -nagy cserépedény már régen repedt volt, mindig várta vele Erzsi a -drótost s hogy az nem jött, nagy félve mégis használta, hiszen olyan -szükébe volt a kedvére való jó tejescsuproknak. Most izgatottságában -elfeledkezett a csupor hibájáról, felkapta s ahogy kifordult vele a -szoba felé, az abban a pillanatban kirepült a ház közepére, s ezer -darabba tört. - -– Apróra! – szólt ujra Dani hidegvérrel; vagyis: ha van, legyen, ha -törik, törjön! ugyse baj, nem kár… - -Erzsi fogta a csupor fülét, ami a kezében maradt s ugy odaszánta az ura -fületövéhez, hogy ha az utolsó percben egy gondolattal vissza nem -tartja, baj lett volna belőle. De hát az asszony nem tud ütni, csak -magát emészti, ahelyett, hogy máson töltené bosszuját. - -Sarkon fordult, kiment, a cserepet a szemétbe lökte, elővette a seprüt, -lapátot, meg egy nagy mázoló rongyot s bement feltakaritani a ház -földjét. - -A szeméből könyek szivárogtak, olvadt, égő cseppek s bent feszült a -vulkán az indulatoktól. - -Dani kedélyesen nézte; motoszkált ugyan valami benne, hogy kár most -bizgatni az asszonyt, nem jó lesz, de ugy benne volt az uszitásban, hogy -nem állotta. Szórakozottan tartotta vastag ujjai közt a vékony plajbászt -s ugy nézett csendesen somolyogva a feleségére. Roppant mulatságos volt -neki, hogy Erzsi minden dühe mellett is milyen szépen, szaporán, ügyesen -dörzsölgeti a sáros földet. - -– Látod, – mondta neki jámboran, – most lesz szép. Mindig igy kék, -tejjel surolni fel, de sajnálod… - -Az asszony megszédült, a nyelve megbénult a váratlan sértéstől. - -Ebben a percben robajló nagy sustorgás hallatszott a konyhából, a -tüzhelyről. - -– Az a tej is kifutott! – kiáltott az asszony és kirohant. - -Dani felkacagott. A nyitva maradt ajtón csakugyan égett tejbűz áradt be. - -A következő pillanatban a tulsó szobából éles babasirás hangzott fel. A -csecses baba felébredt és sírni kezdett. - -– Dögölj meg! – kiáltott be rá az anyja. – Ebkölyke. Most halj meg, ne -legyen belőled olyan kutya, mint az apád. - -Dani nevetett magának. - -Az asszony kisvártatva folytatta: - -– Hun az a kis bitang! Te! – kiabált ki az udvarra, ahol a nagyobb fia -még mindig bömbölészett, az eresz alatt a gerendán ülve. – Gyere be! Egy -pissz ne legyen, mert a nyakadra hágok. Eregy, ringasd azt a másik kis -nyavaját… De ki ne forditsd! - -Dani ujra nevetett: azért mégis van gondja rá. Ki ne forditsd! Asszony! - -A fiatal asszony a tüzhelyen rendbe hozott mindent, s ujra bement a -házba, hogy kiseperje a cserepeket. - -– Szakadhatok én százfelé; szakadhatok én! – mohogta. - -– Nem árt az ugrálás! legalább frissülsz egy kicsit! – vetette oda Dani. - -– Hallgass! – rikácsolta az asszony, képéből kikelve. – Hallgass, mert -mingyán itt döglök meg! Vagy itt ölöm ezt az egész frekvenciát. - -Lihegett, fujt. - -– Bitangok! Megétetni eccer! Mer az vón jó csak. Mind belőlem él. Ha -százan vannak, mind nekem kell körültáncolni. Mindnek én vagyok a -cselédje. - -– Minek vagy! – mondta kicsinylő bosszusággal Dani, – hány segitséget -állitsak? - -– A kell nekem! – szólt undorral Erzsi, – a te segitőid, nyald ki -mindnek a… Az csak neked való. Az én konyhámba nem teszi be a lábát egy -dajnád se. Az én tiszta edényembe nem nyul egy asszonyszemély se a -faluba. - -Dani fölkacagott, megkapóan tiszta csengésü, egészséges, jóízü -kacagással. - -– Na, na! Van tán a faluban olyan is, akit nem pellengéreztél még ki -velem. - -– Van. A nagyanyám, aki husz esztendeje a fődbe rothad. De más nincs. - -Dani ujra felkacagott. Szép egészséges, harapós fogai kicsillogtak. Erős -bikanyakát hátraszegte s merész tekintetü piros arca férfiasan -ragyogott. Barna haját, amely izzadt fehér homlokára csapzott, félre -háritotta, hogy széles hullámot vetett a fürt, s szeme bizalmasan, -gondtalanul sugárzott. - -Az asszony gyülölettel nézte ezt az embert, akiért valaha a kutba -ugrott. Első gazdalány volt s nem akarták a zsellérfiuhoz adni. Nem is -adták, mig a nyalka legény, aki már akkor is hires kapós volt az -asszonynépnél, nemcsak a lányt, de az anyját is meg nem ölelgette. Későn -tudta meg Erzsi, mikor már nem volt mit tenni, mikor már a félfalu -szeretője volt az urának s e miatt féltékenységében szinte megháborodott -az anyja és maga világositotta fel asszonylányát. Erzsi fölundorodott s -azóta rá sem tud nézni az anyjára. Hiszen csak legalább ha egy szeretője -lett volna az urának, akkor összetörtek vón valahogy. De igy, mikor -egyszerre tiz-husz lánnyal-menyecskével, de még vén asszonynyal is -bizonyos-köze volt s jól tudja, hogy az édes anyja is ott van maig -köztük, – igy nem lehetett hova lenni. Jobban undorodott a fiatal -asszony attól, akit az urával meggyanusított, mint a hullától. S nem -mehetett sehova, inkább itt maradt ezzel az emberrel, akiről még most is -ugy érzi néha, hogy nem tudna nála nélkül megélni. - -A férfi csak nézte, nézte a szikrázó fekete szemü asszonyt, aki egészen -belecsúnyult a haragjába. Olyan furcsán, olyan kétes érzéssel nézte az -erős ivü fekete szemöldökök alól, a szép alaku hófehér homlok alól, a -keményen kiszögellő arccsontok, éles vékony orr, epés metszésü száj -keretéből kinéző nagy sötét szemek poklát, amely még sem tudott igazi -hatást tenni rá… Most már értette, miért volt ő hüvös ehhez az -asszonyhoz már elég régi idő óta, pedig maga is bámulta, milyen -gerjedelmes mostanában a vére. Csuf ez az asszony, csuf. Imádkozásra, -térdelésre és gyülölködésre termett, nem szerelemre. Pápista. Szivós és -szenvedélyes, amit ő nem bir megérteni. Az ő jó kövér, hamar felgyuló, -lecsendesedő, keveset haragvó, sokat káromkodó kálomista természete sok -puhaságra s örökös jókedvre vágyakozik… És mégis izgatja, leköti ez az -asszony, sokkal jobban, mint a világ minden asszonya. Nem cserélné el -senkivel, de senkivel a világon. Tele van vele, örül a nagy -tisztaságának, a testi-lelki-életbeli szeplőtlenségének. Nagyra van -vele, mint olyan asszonynyal, akihez nincsen több hasonlatos. És mikor -szabadon csatangol a kurta örömök virágos kertjében, mindig örvendve -gondol az asszonyára, aki otthon van, neki őrzi meg tiszta virágkelyhét, -s térden imádkozik a maga szigoru isteneihez, akik neki olyan idegenek s -valójában olyan gyülöletesek. - -A husos, rózsásképü ember szeme lobbot vetett, balkézzel elkapta az -asszony megfeszült kezeszárát s odarántotta őt magához. Az asszony másik -kezében ott volt a teli szemétlapát; arról mind lerepült a cserép -szanaszét a szobában. Dani jókedvvel kacagott rajta, mintegy -megkönnyebbülve. Átölelte az asszonyát, leszoritva két karját s az -izmos, szivós asszony érezte, hogy ereje a férjeé mellett semmi, mint az -ő kezében a gyerekeé. Ugy bánt vele, ahogy akart. Oda szoritotta az -ölébe, lefektette a vállára s megpaskolta a hátát. - -– Te bogár te! – mondta neki s aztán fogta, eltartotta két kézzel -magától messzire, hogy jól az arcába nézhessen. - -Az asszony kezéből kihullott a vaslapát s csörömpölve állt meg a földön -egy pár cserépen. S a nő eleresztette magát; összerokkanva hagyta, -bármit tesz vele az ura. - -– Ó te hónapos rózsa! mi bajod? – mondta Dani s a győző kedvtelt -érzésével nézett az asszonyra. – Hát van híjjod? Megkárositalak? Hiszen -nem birod el, ha megcsókollak, te! Mindig kifog utána a a – betegség. Te -üvegvirág. Hiszen sok vagyok neked, te harmat. Belehalsz, ha addig -csókollak, mig nekem elég. - -Kiterítette a két karján az asszonyt, mint egy vékony gyereklányt. Erzsi -érezte, hogy fölrepül a levegőbe. Elveszett a lába alól s a lelkéből a -biztos föld kisugárzó ereje; szédült és ájult és érezte, hogy az ura -tenyerén van, de olyan biztos helyen, mintha az isten markában volna. -Megvillant szük kis agyában a gondolat, hogy ilyen erős ember nincs több -a föld kerekségén, mint az ő ura, aztán elalélt s hagyta, hogy azt tegye -vele, amit akar. Főhetett már, futhatott már odakint a tej, a rántás, -pecsenye korommá. - -Dani odaboritotta a meleg asszonyi testet magára, mellére, vállára s -gyengén átölelte. Alig volt ruha a forró testen, amelynek szine, a bőre -érintése kezdett meghidegülni, saját magára lecsapódó gőzében, a fagyos -szobában, és mégis olyan hőséget sugárzott ki a test, mint az olvadt -vas… - -– Látod, látod, – mondta csendesen a férj, – olyan vagy, mint a sár. Mit -kezdjek veled. Ha egy ujjal hozzád nyulok, véged. Affenébe, száz asszony -is kicsi vón nekem!… - -Átölelte s magán tartotta a pihegő asszonyt; aztán ráncba szedte -homlokát s elcsöndesedett. Eszébe jutott az üzlet, ami most az egész -lelkét lefoglalta s az asszonnyal az ölében, pár pillanat mulva olyan -tisztán és nyugodtan gondolt az imént félbeszakitott tervére, mintha -csak a plajbász volna az ujja közt s nem egy szerelembe fuladt asszony, -a tulajdon hites felesége. - -Az asszonyi test lassan odasimult hozzá. A két meztelen kar megölelte a -férfinyakat, vállat; a szorgalmas, ügyes, tapintó ujjak megbizseregtek, -amint a férfi puha, simuló gyolcsingén átérezték az üvegsima és ruganyos -kemény hust, s elkezdtek játszani, tovább tapogatni s egyszerre lázasan -görcsösen markoltak bele a husba; marokra fogva, gyurva, gyötörve, -csókolva a váll alatt meggyürődő, egész tenyért betöltő husdomborulatot. -Az asszony esze alázatos segitője lett, hirtelen fölviharzott testi -gerjedelmének, s amig két megbarnult erős karjával átfonta a férjét, -cserepesre szikkadt szomjas ajkával beletapadt a nyakára, ott, ahol az -ingből kifehérlik s ekkor teljesen elfeledett minden bajt, keserüséget, -szivfájást. Csak kivánta, áhitotta, odaadta magát a himjének. - -A férfi elmosolyodva ébredt fel komoly, szikár tépelődéséből. Megérezte, -hogy az asszonnyal van valami, megtapogadta puha, lágyhusu, kidagadó -csontu tagjait s nyugodt hangon, gondolatait folytatva igy szólt: - -– No ha ez a vállalat beüt, akkor se bú, se kár. - -Az asszony összerándult s görcsösen ölelte át az urát, mintha agyon -akarta volna benne fojtani az idegen gondolatokat s a testétől -könyörögne segitséget a lelke idegensége ellen. - -A férfi el akarta tolni, de nem bírt vele; az asszony szivósan és mégis -kéjesen ölelte: arra elmosolyodott, ő már szinte el is felejtette, hogy -került az ölébe az asszony. - -– Ha ezt a bérletet megkapom, ugy, ahogy szeretném, akkor osztán nem -cserélek a vicispánnal se. - -Az asszony karjai lelankadtak. Mintha a délignyitót nap éri. Dani egész -könnyen birt vele; mint szokta, eltartotta magától két tenyérrel s ugy -nézett a felesége arcába. - -– Bizony még uri asszony lesz belőled! – szólt ragyogó örömmel. - -Az Erzsi arca olyan szomoru, olyan halálosan szomoru és ijedt volt, a -szeme ugy könyörgött és remegett, könyek rezegtek a sarkában és az -arcvonalai elbágyadtak. Sovány arca sóvár volt, ajkai izzóak, orrlikai -tágultak s felső szemhéja leereszkedett a szembogarakig. - -De a férfi nem látott semmit nagy izgatottságától, ugy tele volt a -terveivel. Ugy látszik már mindennel tisztában van, amin eddig -töprengett. - -– A szatmári bótosok nem győznek annyi selymet lemérni, amennyi viganóra -valót vehetsz! - -Az asszony szemei lecsukódtak, feje lebágyadt. - -– Kiveszem az egész Nagyszeget. Hallod!… Már beszéltem az ispánnal. Az -ur a zsidóra megharagudott, osztán az egész az Asszonytól függ ugyis. -Felmegyek hozzá magam, nem esz meg. Egy asszonytól nem ijedek meg, -láttam én már mást is. Ha még olyan kegyelmes asszony is, csak asszony! - -Erzsi, mintha vipera csipte volna meg, felugrott. Minden porcikája -remegett. Most értette meg, mit beszél az ura. - -– Mmit! – szólt bukdácsoló nyelvvel, – mit mondasz? A kegyelmes grófné – -Hát oda akarsz? Hát… - -– Nonono. Mondom, hogy csak nem esz meg! Mit féltesz? - -– Mmán azt is! – orditott fel rekedten az asszony s leugrott az ura -térdéről. Összecsapta a két kezét, aztán igy összekulcsolva felemelte a -feje fölé, meg ujra leeresztette; ugy rohant, száguldott összevissza a -szobában, mintha kedves valakijének rögtön bekövetkezhető, -kikerülhetetlen halálától félne, – már azt is, azt is! – ismételte. - -A férfi egy darabig nézte, értetlenül. - -– Hát beléd mi ütött? - -– Uristenisten! Keresztrefeszitettszentisten! Mikor lesz vége ennek az -én kinkeserügyász életemnek. Ó menybéli szüzanyám!… - -– Ne bőgj! – rivalt rá az ura. – Ez kell nekem. Ez kell épen! Tyukeszü. - -Bosszusan dobta odább a ceruzát az asztalra. - -A helyett, hogy örülne, táncolna, – bolond! Igazán, hogy egy asszony -alábbvaló a… Nem érted? ha sikerül, – mer még semmise biztos, – olyan -kontraktust csinálok az urral, hogy belegebed. Ki fogom venni az egész -Nagyszeget, az egész pusztát, a Tiszasarkon olyan káposztásfőd van, -hogyha kiadom, nyócvan pengőt, százat adnak egy vékásért. - -– Ezret. - -A férfi elhallgatott. Ez már okos szó. Ez legalább az üzletre -vonatkozik. Az asszony mindig, mindenben a legrosszabbra számit, nem -ugy, mint ő, akinek roppant rikitó minden terv, alig birja magát -megállitani, ugy rohan a képzelete. S elégszer bebizonyosodott már, hogy -az asszonyának igaza volt. Ezért nem vágja ketté az asszonybeszédet, -hanem meghőköl rá s ujra meggondolja. - -Hozzáfogott hát és mint szokta, apróra elmondott a feleségének mindent. -Ez csak állott a szoba közepén, lesütött szemmel, szórakozott -pillantással, majd meggondolta magát, kiment a konyhába, eligazitott a -tüzhelyen minden edényt, a kutyát kikergette, a félrácsajtót betette s -ujra bement. Az ura felnézett a noteszéből s tovább folytatta a -beszédét. - -– Ha tizenhat pulyád lesz, mindre maradhat elég. Hát nekem ne vágj ilyen -fancsali képeket; nem tudnám miért. - -– Nekem nem kell a macáid zsirja. - -– Eh, – hehentett Dani bosszusan, – már megint eszi a… - -– Nem hát! inkább a nyakamba veszem a kölykeidet és megyek koldulni, de -nekem nem kell piszkos pénz. - -– Milyen piszkos? - -– Bhhh, amiért osztozni kell – rajtad! - -Dani kedvetlenül ránditotta meg az arcát. - -Az asszony folytatta. - -– Persze! most már megy a méltóságos asszonyok után. Nem elég ami vót. -Eredj, csak eredj, hogy kivetnek a disznók közé. Oh, csak az én istenem -adná, hogy egyszer már ráakadna a bajára! Mer nagyon elhitte mán magát!… - -Dani kitágult szemekkel nézett az asszonyra; megértette a gyanusitó -gondolatát és az szeget ütött a fejébe. Tán még igaza is van az -asszonynak. Hisz az uri asszony is csak asszony!… - -Összevonta a homlokát s az ablak felé fordult. - -Az Erzsi lába alatt megroppant egy cserép. Lehajlott érte s összeszedte -a darabokat, aztán kitört: - -– Azt mondom neked, elég legyen a cudarságokból, mert ha egyszer elfog a -keserüség, az isten legyen irgalmas-kegyelmes mindnyájunknak. - -Dani felállott. Villogó szemmel nézett az asszonyára. - -– Én meg azt mondom neked, – adta ki kemény hangon a parancsot, – hogy -eredj a dolgodra, egyébre ne legyen gondod. Ott a konyhád, ott az -udvarod, ott a gyerekeid. Az én bajomba ne piszkálj bele… Ha nem tudsz -segiteni, ne állj keresztbe… Semmi bajod. Tudod, hogy szeretlek; érted -élek; meg értetek, a gyerekekért. Az egész világot ide akarom hordani a -kötődbe; még a mai napig egy bokor kendőt se adtam más asszonyszemélynek -rajtad kivül. Mit sajnálsz? Lekopott a csókolóm? Nézze meg az ember. Mi -közöd hozzá, hogy csinálom a magam seftyét, csak sikerüljön. - -Az asszony visszaszivta az orrába a könnyét, érezte, hogy most még csak -csöndesen foly a szó, de hamar rossz vége is lehet. Elhallgatott a -kemény hangra, mint a megszidott gyerek. - -Az ura is meghiggadt. Visszaaereszkedett a helyére s komor arccal -hozzáfogott ujra rendezni a gondolatait. - -– Tudod te jól Dani, hogy nekem nem kell semmi, – szólalt meg szomoruan, -csöndesen az asszony. – Eléltem vóna én veled az anyád kis házában is, -kapás napszámos sorban is. De ha van annyink, amennyink, minek ide több? -Minek a sok gyerek, meg a sok birtok, a sok gond? Nem jó nekünk ugy, -ahogy apámék voltak? Csendesen, rendesen. Nem kell felfalni a világot, -de elpotyázni se, ami van. Minek töröd te magadat, ha nem muszáj? -Meglásd, meg,… rossz vége lesz egyszer! - -– Az isten áldjon meg, – szólt a férje mutatott bosszusággal, – hallgass -mán, ha mondom, hogy hallgass… Ne hasonlits engem az apádhoz, nem vagyok -én Tövigszáraz, mint ő. - -A fiatal asszony elvörösödött az apja gunynevének hallatára; szive egész -szenvedélyével szerette és tisztelte az apját s gyülölködve nézett az -urára. - -– Csak hagyj békét az apámnak! Jól vigyázz, mert te is megkapod a magad -csufnevét, a viz se viszi le rólad! - -Dani meghorkanva, vizsga szemmel nézett a feleségére, nem tud-e már is -valamit? Az utóbbi napokban többször észrevette, hogy utánanevetnek s -valami szót suttognak, ha meglátják. Még nem jutott a fülébe, hogy mit, -megkérdezni meg nem merte, félt, hogy még megmondják. - -– Az isten irgalmazzon annak! – morogta fenevad módjára, lapos -pillantással, – aki rám ragaszt valamit! - -A beszéd egészen posvánnyá lett. Ugy indult egy félórával ezelőtt, -mintha vihar készült volna belőle s ugy végződött, mint az őszi köd. -Nyomott hangulat és nagy kedvetlenség maradt utána, amelynek a mélyén -feszültséget éreztek mindaketten. - -Erzsi látta, hogy az ura nem szól többet, kifordult a konyhába, Dani meg -mogorván belekönyökölt a tervezgetésébe. - - -II. - -A falu csinos kis alföldi magyar falu. Alig száz házból áll. Rendesen -kiszabott hosszu telkek; a kert mindenütt gyümölcsös és a falu közepén a -pompásan megépült fatorony valóságos kis erdő kellő közepéről nyulik ég -felé, mint egy dárda. A hegyében kakas berzenkedik s ez messze hirdeti, -hogy itt református, tehát szinmagyar nép lakik. - -A gróf Karay-család névadó birtoka ez a falu. - -A reformáció idején a Karayak áttértek s magukkal vitték számos birtokuk -magyar népét is az uj hitre, az erdélyi fejedelmek hitére, nem lelki -szükségből, nem is politikából, csak hogy bosszantsák a bécsi udvart. -Mikor aztán Pázmán idejében megint divatba jött a katholizálás, a -Karayak is visszatértek, de hiába akartak a császárnak kedveskedni vele, -a nép nem váltott velük hitet. A magyarság nagyon hamar beleszokott abba -a szabad, önálló egyházi életbe, amelyet uj hite biztositott neki. S az -üldöztetések idején a tömeglélek megkeményedett s hősi kielégitést -talált a hithez való ragaszkodásban. - -Még ebből az időből való a falu és a földesur ellenséges viszonya. A -falu határa nyolcezer hold, ebből mintegy hatszáz hold a kisbirtokos -gazdáké, a többi nyolcadfélezer a grófé. - -Ez a föld ősi idők óta történelmileg elévült törzsvagyona a Karayaknak. -De épen olyan ősi eredetű a parasztság tulajdoni joga is. Ugyanaz a nép -lakik itt rengeteg idők óta. Különös szerencse védte, hogy sem -tatárdulás, sem törökvész nem pusztitotta el a népet; -évszázadról-évszázadra bátorságban lakott itt s családi jobbágysága volt -a Karayaknak. Közülök vált ki a földesurak személyi cselédsége s az urak -meg az urnők szerelmi fölöslege századokon keresztül itt ömlött szét a -hajdani kevésbé válogatós korokban. Volt is már valami fajbeli -közösség-érzet az urak meg a parasztok között s Öreg-Karán báró Karay -Pált a nagy honárulás után azzal a jussal utálták meg a karai parasztok, -amivel az atyafit az atyafi. Ez a legádázabb gyülölet, ez -engesztelhetetlen. - -Báró Karay Pál hiába eszelte ki az árulás jogi formáját simára és -kerekre, a veséjébe látott minden parasztja. S mit ért, hogy a -forradalom leigázása természetesnek és bölcsnek látszott a nagy -szerződés szerint, ha a kibujdosott utolsó fejedelemtől végig az egész -országon az utolsó karai béresig, mindenki lapos, gyülölködő -pillantással mérte őt végig. S mit ért, hogy a kibujdosottak birtokát -nem ajándékba kapta, hanem szerződésen vette meg, mikor mindenki tudta, -hogy a százharmincezer hold földet százezer aranyért vette s abból a -százezer aranyból a császári pénztár fizetett ki helyette ötvenezret, a -másik ötvenezeret pedig elengedte a legkegyelmesebb királyné. És -mindenki tudta, hogy csak akkor tette le a szegény magyar nép a fegyvert -azon a hires sikon, mikor már ez a szerződés készen volt a tábornok -tarsolyában… - -Báró Karay, amikor konok kurucfejével belevágott ebbe a vállalatba, -előre leszámolt minden nemzeti gyülölettel s lerázta magáról a -megvetést, mint a kutya a vizet. Mit, ő már ugyis vén ember, majd -elfelejtik az unokáinak. - -De mikor visszavonult, haza, az öreg házba, villogó szemmel nézett -vissza rá minden paraszt. Az öreg báró felhorkant, összecsikoritotta a -fogát s megpróbálta megtörni a parasztjait. Nem ment. A magyar paraszt -már ekkor egy szinen volt a kurta nemesekkel, csak épen a politikai -jogok hiányoztak a számára. A kötelességek azok mind rajta sulyosodtak -el. - -Felőle dul-fulhatott az ur. Nekik többet nem volt uruk a „gróf“. Makacs, -kemény kálomista nyakak szegültek ellene a gróf méltóságának. S eddig se -sok köszönet volt a robotjukban, de ezentul erős és rendithetetlen -ellenszegüléssel rontottak mindenütt, ahol s amit lehetett. - -– Megálljatok, – rikoltott fel dühében gróf Karay Pál s ment Bécsbe, a -királyné szine elé. - -Egy pár hónap mulva már kiverte egész vármegyét tevő uradalmairól, az -áldott, kövér, kalászos rögökről az ősi, ott termett magyarságot s a -„kutya kálomista jobbágyság helyébe az mü szent religiónkban való szelid -katholikus sváb nemzetséget plántált.“ Olyan nép kellett neki, aki ne -fájdalmasan zokogó, kesergő dalokban buslakodjék a portája tövében, -hanem szent zsolozsmát énekeljen égre forgatott szemmel s ne laposat -köpjön a Karay név kimondása után: „honnak árulója“, hanem keresztet -vessen: „svábság pátrónusa!“ - -Nem is hallatszott soká magyar szó az ősmagyar földeken. Tizenhat falut -és három mezővárost üritettek ki a vén gróf gazdatisztjei. A nép -elbujdosott messze földre, más megyékbe, csak itt-ott fizettek ki -egy-egy falut, igy Karát is valami kis, megszabott urbéres területtel. -Az akasztófapusztát rendelte a gróf Kara lakosainak: odavalók, egyig! S -a nép a szomoru őszön átköltözött az édes otthonból a semmibe; uj falut -telepitett, nevezve Kiskarának… - -Egy télen át üresen állottak az elhagyott falvak házai. Hó behullotta, -viz telefolyta, fagy szétrongálta. Ordas ütött tanyát a templomokban, s -ha az ég megszánta a szomoruság képét, mennykő csapott egy-egy toronyba -s arról tövig égett az egész faluhely. Néhol a kivertek gyujtották fel -édes ősi lakukat, hogy ne jusson döghollók karmába a hajdan békés -fészek. - -Mikor aztán megjöttek uj tavaszon az uj földfoglalók, tele lett idegen -nyelvü vájákolással a levegő, hogy itt nincs minden olyan kész -paradicsom, ahogy igérték. A kiehült, otthon éhnyavajába dült svábok -kicsinylették, amit kaptak: a jó földet, az áldottat, a tehenet, lovat, -szekeret, öt évi adó és robot elengedést, meg a házi macskát, amivel -mind ellátta őket a kegyelmes gróf… - -A vén vak Karay, aki egy árva szót sem értett uj népe nyelvén, – vele -esett meg, hogy huszonötezer főnyi táborával együtt sem tudott elolvasni -egy elfogott német levelet, – ujra dühbe borult. Kergette volna már az -ujon jötteket pokolba, de nem lehetett. Nebántsvirág lett a svábság a -Tiszalaposon. A királyné csak erre a tettére békült meg az öreg -kuruccal, akinek olyan volt a formája, hogyha megjelent a Burgban, az -udvari frájlák összesugtak, hogy veszedelmes játék a királynétól, ha a -medvét szabadon hagyja. - -A vén Karay azzal a dühödéssel jött meg ujra Bécsből, amivel a paraszt -verte a szőlejét, mikor a jég esett: lássuk uramisten, ki csinálja -jobban. - -Ha van már kellemetlen jövevény elég, hadd legyen még alacsonyabb, még -rosszabb, bőséggel! Még alázatosabb, még éhesebb, piszkosabb faj kell. -Itt az oláh! - -Ki vette addig észre, hogy ez is van a világon? Pedig itt vannak. Ugy -huzódnak lefelé a tölgyes, bükkös hegyekből, mint némely nyáron a pockok -a mezőkön. Az oláh? Az is ember? Hiszen igaz, hogy ahol már nem terem -meg a buza, csak a makk, meg a boróka, ott megtalálni az oláhot, ahogy -öt-hat kecskéjét legelteti, fáradtan, lomposan, vállig érő hajjal, -rövidre nyirt bajusszal és éhes, örökké éhes hassal fujja a tilinkón a -véghetetlen, unalmas, gyászos nótákat. Ugy nézték ezt idáig, mint a -medvét az erdőben; a határtalan nagy erdőkben, ahol nincs az oláhnak egy -talpalatnyi földje sem, épen mint a medvének. Olyan is, mint a mackó; -hát nem egyformák, ha együtt lejönnek és vásárokon, faluhosszán -táncolnak a bőrdob egyhangu dobogására, az oláh nyelv édesgyökér izü -fanyar nótájára. Milyen elnézően, megbámulva, megborzongva nézik a jó -buzakenyérrel jóllakott magyarok s a nótájára utánadanolják, hogy - - Sose láttam az oláhnak - Egyéb virtusságát, - Ha kimengyen az erdőre - Felákásztjá mágát… - -Ezt a félvad népet eresztette be a gróf azokba az alja falvakba, ahol -nem volt kedve megtelepedni a svábnak. Valami husz községet nekik adott. - -Innen ered, hogy a kiskarai paraszt lelkében maig ott van az -istenfélelem tőszomszédságában az uraság elleni gyülölet. Tehetetlen, -századokra elraktározott, ma már nem is öntudatos érzés. Ki tudja már -megmondani a gyerekének, mit vétett a gróf ellenük! De azt mindenki -megtudja tenni, hogyha a gróf nevét kimondja, köpjön egyet. S ha módja -vón rá, könnyen felingerüljön odáig, hogy leüssön belőlük egyet. - - -III. - -Kiskarán csaknem két század óta élt a magyarság egyforma életet. Ősszel, -tavasszal szántottak, vetettek, régen faekével, nem is olyan régóta -egyszerü vascsoroszlyákkal. Sohasem hitte volna el senki, hogy ez a -derék, fekete föld egyebet is megteremjen, mint buzát, buzát, buzát. A -gabona olyan a szemesterményben, mint a tót az emberben. A kukoricából -elég, ami a disznónak elég. Krumpli, az is sok, ami van. Mit teremjen -még az istenadta föld? Egy pár szál cirkot seprünek, nehány sor -napraforgót egy kis olajnak, répát a tehénnek, sütőtököt a gyereknek, -egy vető kendert az asszonynak. A többibe aztán buzát, buzát. - -Olyan egyszerü, megszokott, változatosság nélküli ez az élet. Ahogy a -hold ujul és fogy, szinte lesugárzik mindenfelé, mit kell tenni. -Nyaratszaka folyik a kemény tülekedő munka a földdel, amely már nem is a -termőföld megművelésének látszik, hanem a nagy közönyös, kiélt föld -hátán egy árva, maroknyi, elkeseredett népség harcának a mindennapi -kenyérért. És ez a harc igen keserves, a kiskarai ember nem ér öregkort; -időnekelőtte megszakitja magát a munkával. - -De ezt a harcot is a századok alatt kifejlődött szokás diktálja. Az -egyes embernek nem kell gondolkoznia; el sem is tudja képzelni senki, -miről lehetne gondolkozni. A gazdaságról?… - -És ott él valamennyiük lelkében, öntudatlan hit gyanánt az ősi pogányság -világnézete, a természetimádásnak valami különösen zsongó vallási -áhitata, amely olyan örökre ott maradt, ahogy arról a tudósoknak -sejtelmük sincs; ezer esztendő csak épen felöltöztette uj ruhába, a -keresztyénség keresztekkel ékes csillogó öltözetébe; de a szivek -legvalója pogány maradt. S a babonának nevezett vallásos tudásokban, a -keresztyén isten templomát is eszköznek tekintik, a saját, néven nem -szólitott, de örökkön ur istenük tiszteletére. S vén mesemondók, akik -formában is a kirgiz puszták kemény tipusát őrzik, jól ismerik a király -tizenkét lányát, a szent hold minden fordulásának összes jelentését s ha -a kutból vizet huznak, visszaloccsantják a fölit, ki tudja már miért: a -földben lakó örökisten tiszteletére. - -A jeges északra szakadt atyafiakra vall itt minden szó, tett; a nyugatra -került faj őrzi itt a napkelet lelkivilágát. - -Állhatnak a kormány élén bárkicsodák, jöhet abszolutizmus és alkotmányos -korszak, – ide ugy szürődik át valaminek a hire, mint valami távoli -zsivajgásé. Ki törődik vele? Ha nyilnak a szép tavaszi napok, bele kell -akasztani az ekét a földbe. - -És ebben a megrögzött világban, ahol az emberi koponyákban az agyvelő -némelyeknél keményre száradt, másoknál megpenészedett, egyszerre csak -különös forradalom ütött ki. - -Született, felnőtt, kiszolgálta három éves katonaságát s megházasodott -egy ember. Mint a többi. Ott volt, aki volt, a keresztelőjén, a -lakodalmán. Ki gondolta volna, hogy mi lesz belőle. - -Az lett, hogy mindjárt az első esztendőn, az apjokától kapott -tiszaöntéses földbe repcét vetett. - -Már mikor hozta a magot a városból, csóválták az emberek a fejüket. Ki -hallott olyat: uj veteményt találni ki! Nem szabad a földből komédiát -csinálni! - -– Bolond ez a Turi Dani!… Nem bolond a, hanem tékozló. Elvesztegeti a -földet!… Persze belecseppent a nagy módba, azt se tudja, mit csináljon, -elvesztette a fejét. - -Szidták, szemtől-szembe megmondták neki. Ő csak nevetett. Mikor aztán -szinte embernagyságra nőtt a kövér, husos levelű repce, mikor nagy, üde -sárgaszín virágba borult a szép tábla, s kivált mikor jött az aratás, a -bőséges, áldott aratás, amely egy holdnyi földről nyolcszáz forintot -eresztett a Dani zsebeibe, akkor szörnyű elképedés lepte meg az -embereket. - -Soha a világ teremtése óta nem volt esemény, amely ennyire felizgatta -volna Kiskarát. Egész télen át a Dani repcéjéről beszéltek. Másik éven -megint sikerült a repce. Harmadik éven már az egész Tiszapart sárgállott -a repceföldektől. - -A lassu parasztok megcsóválták a fejüket s gyanakodva tapostak szét -egy-egy rögöt a repceföld sarkában: sose nézték volna ki, hogy ez a föld -egyebet is tud teremni, nemcsak amit szokott… Szerették volna kitölteni -rajta a haragjukat, hogy eddig mind magának tartotta azt a sok jó pénzt… - -Következő évben még nagyobb és még váratlanabb győzelmet aratott a -földön Turi Dani, ez a jókedvü, szépbajszu, asszonyszerető fiatal gazda, -aki olyan könnyedén és vidáman él, hogy a parasztok, akik hozzá vannak -szokva, hogy a meglett ember, a földturó gazda savanyu kedvü, mély, -barnabarázdás arcu, közömbös, tempós mozgásu, nem tudnak mit mondani rá, -csak azt, hogy - -– Egye meg a fene ezt a Danit, ennek minden beüt… - -Káposztát ültetett Dani a Tiszaparton. Éppen abba a földbe, ahol első -esztendőn olyan szép volt a repce. Kellett is, hogy olyan jól volt az -asszonynéppel. Senki más azt a rengeteg földet meg nem birta volna -munkáltatni rajta kivül. De ő még a faluvégi cigányasszonyokat is sorra -csókolta, csak menjen neki napszámba káposztakapálni. - -Ha földrengés ütött volna be, nem okoz olyan rémületet, mint az, hogy -háromezer forintnál többet kapott Dani egy olyan darab föld terméseért, -ahol százötven, kétszáz forint ára buzánál több nem terem meg. Remek -volt a káposzta, torzsátlan, tömött, sima levelü, mint a hártya. Ahova -vitte, kapkodták a kiskarai káposztát. - -És most már, ezen a télen az egész faluasszonya odaadta neki magát, csak -egy darab káposztás földet adjon neki a Tiszaöntésen. Bezzeg akkor -nevettek, mikor az öreg Tövigszáraz az eddig használatlan lapospartot -adta a vejének merő fösvénységből és nem a kitünő megmunkált -buzaföldeket. - -Dani szétmesgyélte az egész nagy partot s kiadta bérbe, olyan árért, -hogy egy kapavágás nélkül több haszna volt belőle, mintha megszakitja -magát a munkával. - -Uj terveken, uj kisérletezésen törte a fejét. Nem minden sikerült, de rá -sem fizetett semmire. Egy falu asszonynépe volt a vazallusa, a -munkás-cselédje. - -Alig négy esztendős házas volt, mikor egyszerre csak szűk lett neki a -kiskarai határ. Ott terült el mellettük a rengeteg uradalom. Mért ne -lehetne onnan földet hóditani? - -Mikor fölvette a szót a télen, a többi nagygazdák szokásszerint komoran, -szárazon legyintettek. Az a grófé. Ott a zsidó az ur. Mert bérbe volt -adva az egész uradalom. - -Dani nem nyugodott. Egyre járta az uradalmat; mindenféle ürügyön -bemerészkedett. Az egész cselédséggel megismerkedett s boszorkányos -szerencséje az asszonyok körül, otthonossá tették a nagy mezőkön. Egy év -mulva jobban ismerte a földet, mint a kasznár s a bérlet minden -csinyját-binnyát, mint az ügyvéd. Két kisebb részlete volt az -uradalomnak, amely független volt a fő bérleti testtől. A Nagyszeg, -amely a bérletkötéskor még viz alatt volt, a Tisza egy hatalmas -szögelletében és a Pallag, egy szép darab kétszáz holdas legelő. Dani -azt is megtudta, hogy erre a két darab földre nem akar a gróf uj -bérletet kötni, hanem eladja. Csakhogy a mostani ur, „Miska gróf“, szóba -sem állott a parasztokkal; félt a sok huzavonától és nem bizott benne, -hogy ezektől pénzt kap. A Pallagra már készen is volt az alku -Lichtsteinnal, a bérlőjével, hogy olcsón, örökáron eladja neki. Dani már -nem is gondolt rá, hogy ebben versenyre keljen „Liscsánnyal“, ahogy -parasztnyelven hivták a fiatal bérlőt. - -Az elmult napokban azonban nevezetes dolog történt. Volt a gróf -Karayaknak egy csinos vadászkastélyuk Kiskara végén, ahol ötvenesztendő -óta nem volt senki a grófi családból. Most Miska grófnak a felesége -asszonyszeszélyből lejött ide. Senki sem tudta, hoszabb időre-e, vagy -csak pár napra; a kastélyt Pestről küldött mesteremberek gyorsan -renoválták s Dani egyszer csak hallotta, hogy már itt is a kegyelmes -grófné. - -– Beszélek vele! – hajtogatta magában – és már látta is, hogy akasztja -az ekét a nagyszegi bérletbe. Háromszáz hold az! Mint a felehatáruk. -Kétszer olyan darab föld egy tagban, mint az övé, meg az apósáé együtt -véve. - - -IV. - -Egy percnyi nyugodalma nem volt. Láz gyötörte a testét; szive körül -zsibongást érzett s áramlatok rohantak végig minden tagján, amelyek -elvették az erejét és az okosságát. Ez a belső gyötrődés igen régi volt -benne. Még abból az időből való, mikor megtanult nagy terveket csinálni -és megérezte, hogy semmi külső, közönséges emberi lehetősége nincs, hogy -azok valaha sikerüljenek is. Ma már haragudott magára, a szivére, ezért -a hiábavaló kinlódásért s gyakran káromkodva bizonyitgatta magának, hogy -semmi oka a félésre, hát mitől reszket? - -De most egyszerre olyan, szinte határtalanul nagy tervek rohanták meg, -hogy csaknem elvesztette a fejét a kapzsiság izgatottságában. S az ő -természetével lehetetlen volt nem látnia, hogy ezekhez a tervekhez ő -olyan kicsi, de olyan nagyon kicsi ember, – még kisebb, mint mikor az -alvégi kapás Turi Mihály fia a Takács lyányra vetette a szemét. - -Az erősitette meg öntudatát, hogy eleddig minden sikerült! - -Amint ott ült mereven, gondolkodva az asztal mellett a félhomályos -szobában, olyan volt mint valami indus bálvány; tizezer esztendeig el -birt volna ülni igy. - -A pillantása az asztalon fekvő kezére, öklére esett, amely a félsötétben -egészen feketebarnának látszott. - -Most először látta meg életében a kezeit. - -Hogy lehet megölelni ezekkel a kezekkel egy uri asszonyt? - -Kirugódtak az ujjai, e vaskos, bárdolatlan, csorba körmü ujjak, amelyek -olyan erősek s ugy hozzászoktak a kemény fogásokhoz, hogy nem is birnak -puhán érinteni valamit. Az uri fehér hab asszonytest, ha nem vigyáz, ugy -szétmállik ezek közt, mint a vajkép… - -Eh, szamár beszéd. Olyan nincs, hogy őt megszeresse valami nagyságos, -méltóságos asszony. - -Aztán egy kemény mozdulattal kivágta a karját, s vasöklével nagyot ütött -az asztal közepére, karját acélmereven tartván egy percig abban a -helyzetben s villogó szép szemeivel belenézve az élet nagy forgatagos -sorába, igy szólt magában: - -Meglesz! Eh, mindegy. Akárhogy, de meglesz! Ha ez eddig megvolt, ez is -meglesz! - -És már nem az az ember volt, aki az elébb, hanem más, a mozgékony, -cselekvő, nem sokat gondolkodó, hanem odaütő férfi. - -Az ajtó kinyilt s a kis fia lépett be. - -– Édes apám! – mondta a gyerek szepegve, – gyüjjék mán enni. - -– Megyek fiam, megyek! - -S felállott az apa, odalépett a fiához, lehajlott hozzá, felkapta s két -vasmarka közt fölemelte az égig. - -– Hej fattyam! még gróf lesz belőled!… - -S ettől a gondolattól, amely ebben a percben villámlott föl neki, olyan -hirtelen fényesség csapott rá, mint a tölgyre, ha beleüt a mennykő. - -De ő nem hasadt százfelé a villámcsapástól, inkább összekeményedett. Nem -gyult magát elemésztő lángra, csak átízzott, megtüzesedett. - - -V. - -Az ebéd csöndesen folyt. Az ember, meg a gyerek egymással szemben ültek -a fehér kis konyhai asztal két szélesebb oldalán. Az asszonynak a -keskeny végén volt odatéve egy tányér, de nem ült le hozzá, hanem mikor -tálalt a népének, maga felvette cseréptányérát és állva evett, gyorsan -bekapkodva az ételt a tüzhely mellett. Aztán leguggolt egy kis székre s -ölbe véve esztendős kis fiacskáját, annak is adott, megrágva neki, -minden falatból, halkan gügyögve hozzá. - -Dani gondolkodva nézte szembeülő kis fiát, akinek finom arcocskáján ott -volt apjából, anyjából, ami szép. Nagy látó sötét szemeit az anyjától -kapta, szép eszes, magas homlokát, fehér husát az apjától. - -– Ne szörböjj ugy! – szólt rá Dani a gyerekre, aki szórakozottan -szürcsölte a levest a kanálból. - -A gyerek ránézett s megérezte, hogy enyhült a hangulat és az reá is -átragadt. - -Dani nem ügyelt rá tovább, uj gondolat foglalta el. - -– Édes apám is szörcsöl! – szólt egy idő mulva komolyan a kis Béla. - -Dani összekapta a szemét. - -– Nekem lehet! – mondta sulyosan, – én csak paraszt vagyok!… - -És odanézett a fia gyenge, vékonyujju kis fehér kezére. - -Egy perc mulva hozzátette: - -– Mér nem mostad meg a kezed ebéd előtt… Az ilyen kis diákok kezének -mindig tisztafejérnek kell lenni… - -A gyerek nem értette el s nem mozdult. Az apja rászólt: - -– Na!… Eregy rögtön mosd meg. - -És a gyerek leszállt a magas székről s nagy csudálkozással odament a -korsóhoz, annak a csecsin vizet szitt a szájába, azzal megmosta a kezét, -utána az arca közepét, ahogy reggel szokott mosdani. Ő ugyan még sose -mosdott kétszer egy nap, de ha az apja parancsolja! Az ajtó sarkán -lógott a törülköző; a jó vastag vászonnal pirosra dörzsölte az arcát és -vidáman, fényes arcocskával, vizes hajjal ment vissza az asztalhoz. - -Az apja csendesen mosolygott. Uri gyerek sincs szebb ennél. - -Erzsi pedig elnézte, mi történik itt s felbiggyesztette a száját. -Kitalálta az ura eszejárását. De most az egyszer nem haragudott érte. - -Karjára vette a gyerekét s odament a fiuhoz; félre törülte homlokából a -csapzott rövid fürtöket; a férfi ilyen kicsiséget nem lát meg. Ő fésülte -szépre, oldalt választva el a haját, urasan. - - -VI. - -Hogy megették az ételt, Dani felállott, megtörülte a száját és ment -dolgára. - -Ugy ozsonnaidőig szénát forgatott, akkor bejött, megborotválkozott s -felöltözött szépen vasárnapló ruhájába. - -Az asszony csak nézte, mit csinál, nem szóltak egymáshoz egy szót sem. -Béla, a kis fiuk ott játszott a földön Sanyival, az öccsével és a -szemével kisérte az apját. - -Mikor Dani készen volt s még a botot is kézbe vette, indult. A pitvar -közepén megállt és kereste a szókat, mit mondjon köszönésül. - -– Hát… ha… – mondta, minden szó után egyet gondolva – ha begyün Pesta, -mondd meg neki, hogy hónap itt legyenek mind a hatan. Megkezdjük a -gyűtést. Még renden ázik az a széna. - -Ezzel billentett a fejével és elment. - -Az udvaron megcsóválta a fejét. - -– Ej beh állhatatos! Nem kérdezte meg hová megyek. Hejjaj, nagy baj e, -ha az asszony nem igazi segitő társa az urának… Mán én nekem mindent az -asszony ellenire kell megcsinálnom. Nem csak hogy nem segit, de még ü -nem hisz benne, még ü nem akarja… - -Kedvetlenül haladt ki az utcára. Nem gondolt uj gondolatot, csak az -érzése volt nyomott. - -Az utca üres volt, csak itt-ott ácsorgott egy-egy gyerek. Mezőn van most -minden épkézláb ember. - -A falu derekán ingvállban, repülő piros, virágos szoknyában egy elég -takaros lány jött szembe rá, szaladva. Dani abban a percben az -asszonynyal játszó emberré lett s a hogy elnevetett arccal el akart -mellette szaladni a lány, annak a kötője közepéhez döfött egy -hüvelykujjal. - -A lány visszakapta magát és hátra pattant egy lépést. - -– Ooó… mondta. - -Dani elibe állott. - -– Hova hé? - -A lányt kergette a sietés és jobbra-balra pillantott, merre szaladhatna -el a férfitől, de ez kissé kitárta a karját, hogy akármerre elcsiphesse. -Hát aztán megállt a lány. - -– Ó mán ne tartson fel, mikor ugy sietek… - -– Akkor állj meg, ha sietsz. - -– Eresszen. - -– Hová mégy? Mi baj? - -– Ó nagy baj van. - -– No. - -– De aszonták meg ne mongyam senkinek. - -– Hát senkinek ne mondd meg; azt nem mondták, hogy valakinek se mondd -meg. - -A lány egy kicsit fölnevetett. - -– Kámpec mán a fiatal urnak. - -– Mi? - -– A mezőrül gyütt hazafele a Csillagon, osztán a lú megijedt a kaputul, -oszt kirugott, oszt az ur leesett, oszt abba a szentséges minutumba -kitörte a nyakát. - -Daninak olyat villant az arca, mint téli villámláskor az ég. - -– Meghalt? – kérdezte szilaj arccal. - -– Meg, – mondta íjedten a lány s kerekre nyilt szemmel nézett rá. - -– Bizonyistenedre?! - -– Meg hát! iszen mondom, hogy meghalt – és ijedten esküdözött a lány. - -– Jó, eregy dolgodra. - -És eleresztette a lányt, akit ugy nem látott tovább, mint azt a tőkét, -amely a szomszéd kapu tövébe volt letéve. - -Egy percig ott állott kőmereven, akkor fölkapta a fejét, körülnézett s -egyenesen bement a baloldalt eső nagy portára, hol a sógora, Takács -Gyuri négy lovat itatott a válunál. - -– Gyuri, add ide a Ráródat. Az én lovaim mind kinn vannak a ménesbe -máma… - -– Hová mégy? - -– Hónap megtudod. - -– Nagyon kihajtod? - -– Sose busujj, ha beledöglik se, megéri. - -– Hát… vidd inkább a Csillagot. - -– A Rárót mondtam! – szólt keményen Dani. - -Gyuri fürkészve nézte a sógorát, nem felelt, ismerte, tudta milyen -ember. - -– Hé, – kiáltotta a kiskocsisra, – hozd ki azt a lúpokrócot… Vagy -nyerget? - -– Eh, elég a pokróc is. - -Ráteritették a ló hátára, Dani a válura lépett s fölvetette magát a -lóra, a kurtakantárt kézbe vette s biccentett a fejével. - -Aztán nyugodt, egyenletes lépésben meginditotta a lovat. - -Pár perc mulva kint volt a faluból s csendes ügetéssel, nagy -gondolatokkal haladt előre, puha porfelhőt hagyva maga után. - - -VII. - -Alkonyattájon Takács Gyuri lerázta magáról a port, szénatörmeléket s -átment Erzsihez, az unokatestvéréhez. - -A Turi porta a faluvégén volt s szembenézett az utcára. Magas uj -deszkapalánk vette körül s tekintélyes épület volt a különben apró vert -falu házak között. Pénzen vette Dani, mikor házasodott és szokott -szerencséjével nagyon olcsón jutott hozzá; ma legalább négyszer, ötször -annyit ért, mint amennyit ő adott érte. - -– Jóestét! – köszönt be Gyuri. - -A fiatalasszony kórót tördelt s épen tüzet akart rakni, hogy vacsorát -melegitsen. - -– Jóestét Gyuri, – mondta szivesen. - -Az ember megállt az ajtóban, egészen sötét lett odabent tőle. - -Erzsi derülten vetette fel a szemét. - -– Hova ment az urad? – kérdezte Gyuri. - -Az asszony gondolkozva nézett rá. - -– Elment? - -– Elkérte tőlem a Rárót, – felelt Gyuri s könnyedén megmozdult, beljebb -lépett, aztán odatámasztotta a vállát a szobaajtófélfához. – Elment -vele. Még aszonta, hogy „asse baj, ha beledöglik a lú.“ Hát hova ment? - -Erzsi habozva megingatta a fejét. - -– Nem tudom. Nem kérdtem. - -Hallgattak. - -– Hát te mindig sütsz-főzsz? - -Erzsi ledobta a kórót. - -– Eh, olyan kényes ez az ember… Ugy megkivánja, mintha valami pap vóna. - -– Nagyon elkényeztették otthon! – mondta maró parasztgunnyal Gyuri. - -Erzsi elszégyellte magát az uráért. Restellte, hogy Gyuri igy „magunk -közt“ még mindig annyira lenézi a kapás napszámos fiát. Élesen vágott -vissza. - -– Hát bizony pedig űtet nem szoptatta az anyja negyvenesztendős koráig. - -A Gyuri arca elsötétedett. Most ő hallgatott el. Róla beszélik a -falusiak tréfásan, hogy még most is szoptatja az anyja, azért nem -házasodik meg. - -A férfi vastag bajsza megreszketett, szólni akart, meg lenyelte s csak -nézte az asszonyt, aki biggyedt arccal forditotta el sértődötten róla a -szemét. Az urát ne bántsák előtte! - -– Ha én hozzászokok egy asszonyhoz, – szólt aztán, – hóttommal hagyom -el… Máshoz is tudtam vón én hűséges lenni. De persze nem akárkihez. Nem -teszek az anyám mellé akárkit… - -Az Erzsi arca lángbaborult. - -Ezelőtt hat esztendővel megkérte őt Gyuri; de ő csak a szemébe nevetett; -hogy szerethesse, ha rokona? És nem sokkal azután kutba ugrott Daniért. - -Soha Gyuri azóta egyetlenegyszer sem hozta fel; ő is már azt hitte -elfelejtette. Mintha el lehetne felejteni az ilyet. - -Nagyot hallgattak. Erzsi elrakta a tálasra a tiszta edényt. A férfi apró -barna szemével olyan nyugodtan követte a mozgását, mint a fekvő komondor -szokta. - -– Bizony! Szép ján vótál Erzsus… - -Az asszony válla, teste megvonaglott, ahogy a gyerekjánykori neve a -fülébe suhant. - -A gyerekeket átvitték a nagyanyjukhoz, magukban voltak; dolga sem volt -tovább az asszonynak a tiszta rendes konyhában, mégis ugy kereste mihez -nyuljon, mit csináljon, csakhogy meg ne kelljen állania. Gyuri jól látta -ezt. - -– Ha még egyszer oda visszamehetnénk! – mondta a férfi. - -Erzsi hallgatott. - -– Mi? Erzsus? - -– Hagyj nekem békét… Ne kisértsd az Istent. - -– Hát bizony Annak is több dóga van minthogy velünk törődjön… Legfeljebb -ha megharagszik, akkor… - -Erzsi igen kedvetlen lett. - -– Te is csak olyan pogány vagy, mint a többi. - -– Nem is vagyok angyal… Akkor szivelnél. - -– Nem szivellek?… - -A vastag erős férfiarcon apró rángások futottak át. A szeme égni -kezdett. Sóhajtani szeretett volna, de nem tette, hadd feszitse belőlről -a léh. - -Végre szót eresztett. - -– Hej be is nehéz egybeforrasztani, ami elszakadt. - -– Kivált ha sohase is volt egybe… – mondta az asszony. - -– Persze, persze! – hagyta rá a férfi. - -Olyan szomoru volt a hangja rezgése, hogy az asszony odapillantott -unokabátyjára s e pillantás alatt tisztán megérezte, megértette annak -sivár, szomoru, reménytelen életét. - -– Másnak is van baja, Gyuri,… Gyurika… – mondta halkan, gyöngéden, -szomoruan. - -A férfi felvetette a fejét, hogy a bubját az ajtófa élibe vágta. - -– Annyi nincs, mint nekem, senkinek. - -Az asszony sokára felelt, könyes halkan: - -– Jó lélek!… Mi bajod?… Mit tudsz te másról? - -– Sokat! – hördült fel hirtelen, váratlan a férfi s előbb lépett egyet. -– Mindent! Hallod! Takácsfaj vagyok!… Látom az életed! Te boldogtalan -asszony! Minden jajjt veled nyögök!… Hej csak ez ne vóna! – hörögte -magából kikelve – csak ez ne vóna! egy bajom se vóna! - -Erzsi megdermedve állott. Fájdalmasan és mégis boldogan hatott rá, hogy -van e földön lélek, ki osztozik szörnyü lelki gyötrelmeiben. - -– Utálod ugye! – mondta szemébe a férfi. - -Az asszony olyan érzésetlen arccal bámult rá, mint a fal. - -– Gyülölöd! Nem szereted! Hála legyen az istennek! Ne félj, leszámolok -vele: Teéretted!… - -– Mit akarsz! – rémült el Erzsi. - -– Vérit veszem, – lihegte kidülledt szemmel a férfi. - -– Takarodj innen! – rivalt rá az asszony. – Pusztulj a szememből. Szűz -Mária anyám! Eszed ment?! - -– Vérit veszem, – ujrázta konokul a férfi. - -– Isten a tanum, hogy én is neked, csak egy ujjal merj az uram ellen -tenni. Az uram ellen!… - -A férfi vissza lefojtotta magába az indulatát, de nem eresztette el. - -Lassan megindult; az ajtóban megállt. - -– Erzsi! – mondta rekedten, – a mék napon kimondod, hogy mán nem -szereted: olyan vége lesz Turi Daninak, – – mint ennek a póknak. - -És dühvel lapított szét egy pókot az ajtón, hogy csak egy kis nedves -folt maradt a helyén. - -Az asszony kevélyen, lenézően, szinte boldogan visszavágott: - -– Ott lesz az én uram akkor! - -S önérzettel nézett utána a köszönés nélkül elmenő komor férfinak a sürü -alkonyatban. - -És amint utána nézett és látta az unokabátyját, amint lehorgasztott -fejjel, nehézkesen ment előre, valami sejtelem ereszkedett rá a lelkére, -mint a köd: - -– Egy Takács, az tud szenvedni, de nem tud ölni. Tud dolgozni, -takarékoskodni, türni, halni… Hiszen ha tenni is erős volna, akkor ő -most Takács Gyuriné lenne!… - - -VIII. - -Erősen sötétedett, mikor Dani beért a városba. Fülledt, poros volt a -levegő, vastag, harapni lehetett. Dani megtörölte a homlokát s megvetően -mordult: - -– Egye meg a fene ezt a svábszagu port. - -Mint minden paraszt, idegen volt a városban, bár sokat járt be oda. -Mégis csak a maga kis falujában volt ő egész ember. Itt másfalubeli -volt, aki nem élni, hanem nyerni, vagy veszteni jön; ezért amint beért a -város légkörébe, már összehuzta a szemét s valami olyan érzés zsongult -meg benne, hogy harcrakészen kell állania. Ezek a házak is, a széles -utca két oldalán ugy megbujnak a palánk mögött a sürü homályban, mint -leselkedők. És jól ismerte a bennük lakókat, a svábokat is; azokkal -másképen kell alkudni, mint a maga fajtájabeliekkel. Ha annak el akar -adni valamit, eszénél legyen az ember és még mikor tulajdon szemével -látja, hogy jó vásárt csinált, akkor is biztos lehet, hogy a sváb nyert -és ő veszitett valahol. - -Régesrégen megszokta a szomszédságot. Beleszületett s nem haragudott -rájuk, természetes, valóságos, meglevő helyzetnek, tehát az egyetlen -lehetségesnek ismerte, hogy minden ugy legyen, ahogy van. De nem érezte -jól magát köztük. Parolázott velük, s nem huzta hozzájuk a belső érzés, -inkább taszitotta, elválasztotta tőlük. - -Pedig ez az utca még egész falusias, mintha otthon járna, ugy is hivják, -hogy karai-ut. Innen befordult a másikra, ahol már nem volt palánk az -utca során, hanem a házak véggel, homlokkal álltak ki az utcára, s -malter-oszlopokkal, vörös téglakockázással volt cifrázva a ház eleje; az -ablakok felé háromszögek voltak rakva, amiknek a mirevalóságát sose -találta ki a magyar ész, de a pallér azt mondta: igy uras! Amint a -piac-utcára ért, szembefordult a nagy utra; a bágyadt égre felrajzolva -állt előtte az óriás torony, amely mint szörnyű nagy intőjel áll templom -nélkül s az ősidők népének rengeteg arányu lelkességére figyelmeztet. A -mai soványlelkü kis polgár város restaurálni sem birta az ősök -monumentális alkotásának maradványát. Az ország jött nagyvégül -segitségre s most fák között áll a stilszerüen helyreállitott torony; -csipkés uj teteje szépen szegi be a csucsát. - -– Ménkű torony! – mondta magában Dani. – Hány szekér kű van ebbe! Elég -vón a félmegyének, fuvarnak, egy télre… Oszt ez is a miénk vót… - -Elrántotta a száját s tovább poroszkált, befelé a piacra. Félpillantást -vetett föl jobbkézről a zárdára, baloldalt a háromtornyu -plébánia-templomra, amelyben ma is minden második vasárnap németül -predikálnak. És még jobban, ellenségesen vonta össze szemöldökét s a -keze ökölbe szorult. Ma is él még nagyapai öreg bátyja, aki mindent tud -a régi időkből és sokat mesél a városról is, milyen volt azelőtt, mikor -a „nagy torony“ még a „magyaroké“ volt. De elvették, pedig „az Isten se -javasolta“. Mihelyt feltették a keresztet a hegyibe, másik nap beleütött -az égi tüz, s leégett a torony is, a templom is. A templom beszakadt, -sose épitették ujra. A kálomisták kérték a kövét, hogy uj templomot -épithessenek belőle maguknak, ott ahol kijelölték nekik, tul a hidon, -kivül a fővároson, az ispotály-zugban. De nem kapták meg, később a -plébános istállóját épitették meg a faragott kövekből. - -Ugy hallgatják ezt már, legyint hozzá az is, aki mondja, az is, aki -hallja. - -– Régen vót, tán igaz se vót… Nem érdemes mindig azt az egy nótát fujni… -Mit ér a, ha urak vótunk is valaha, de ha most nincsen falatunk se… - -Dani azonban más szivvel hallotta. Ő, ha olyan szegény is az apja, a -régi nagy karai családokból való. A grófi család belső jobbágyai közül. -Sokszor eszébe jutott az öregapjának egy megjegyzése: „iszen benned is -van annyi Karay vér, mint némelyik grófba“… De többet sose magyarázta -ki, hogy gondolta. Azt tudja, hogy valaha jómódba voltak a Turiak. Csak -elszegényedtek. De a gőgöt s a felkapaszkodás vágyát örökül kapták. S -egyuttal a forrongó haragot is, amelyet e kelletlen szegénység kelt. Ha -ez eszébe jut, mindig kivágja az öklét s szeretne ütni. - -Most eszmél rá, hogy ami tervet kifőzött az uton, annak a mélyén ott ez -az érzés. Összecsikoritja a fogát és merően, elszántan néz előre. Ugy -érzi mintha nagy csata előtt állana s mintha háta mögött egész sereg -várna. - -Földet akar szerezni, hóditani; földet nemcsak magának, hanem földetlen, -éhes soknépü falujának. - -És egyszerre ugy megfeszül a mellén a sokgombbal begombolt lajbi, majd -szétpattan. - -– Megálljatok kutyák! – mondja magában s nem a szegény, kis, kidarabolt -földeken kinlódó, nyomoruságban-testvér sváb és oláh felebarátaira -gondol, hanem a gond és dolog nélkül élő urakra, a nagyurakra s épen a -grófra, akinek magastornyu várkastélya szemébe tünik a piac tulsó -oldalán, ahol gőgösen, téresen terpeszkedik hatalmas parkjával, -diszfáival, sulyos láncos, vasgolyós vaskeritésével. – Megálljatok, a -véreteket is kiszijjuk, mint ti a mienket! - - -IX. - -Egy nagy kapu előtt állitotta meg a lovát s leugrott róla. - -Hogy belső izgatottságát legyőzze, nagyot nyujtózott s nagyot ásitott. -Aztán kissé elmosolyodott, megcsóválta a fejét. - -– Maj meglássuk, – mondta, – hány zsákkal telik. Még semmi sincs az -iszákba! - -Bevezette a lovát maga után a kis kapun s odabent a szép virágos -udvaron, ahol üveggömbök csillantak meg a gyorsan leszállt esti -sötétben, megkötötte a kiskeritéshez. Azzal maga fölment a lépcsőn az -üveges, világos, vadszőllő befutta tornácra. - -Sötét volt ott s nem mert lépni, ismerte a lakást, tudta, hogy telesteli -van csecse butorral. Nem szeretett volna valamit fellökni. - -– Jóestét! – kiáltott be hangosan s levette a köszönéshez a kalapját. - -Egy perc mulva lámpa világitott ki a belső szobából a pitvarba, onnan a -tornácra. És Dani meglátta, hogy egy szőnyeges hintaszék előtt áll. -Örült, hogy még egyet nem lépett, mert biztosan felrugja ezt s véle a -kis asztalt… - -Szolgálólány hozta a lámpát, utána a szép fiatal asszony jött ki. - -Dani rögtön kihuzta magát és elfelejtett minden gondolatot, amin eddig -evődött, csak gyönyörüséggel nézett a szép zsidóasszonyra. - -– Jóestét kivánok! – ismételte meg a köszönést derült nyugodtsággal. – -Itthon van a tekintetes ur? - -– A kaszinóban van! – felelt a fiatal hölgy s nagy kiváncsi szemeket -vetett a szép parasztra. – Miért keresi? - -– Dolgom vóna vele, – billentette oldalra a fejét elmosolyodva Dani. - -– Nem kiskarai maga? – kérdezte a nő. - -– A vónék én. - -– Hiszen Turi Dani, ugye? - -– Azt se tagadom, hogy a vagyok. - -– Akkor jóestét! Üljön le. Jön az uram mindjárt… Most fektettem le a -médikét. - -Leültek a tornácon. Az asszony a hintaszékbe süppedt, Dani egy karszékre -ült a szemközti nagy ebédlőasztal mellett. - -A nagy lámpa éles, sárgásfehér világa roppant előnyösen szinezte az -asszonyka bőrét. Dani szinte meglepetve nézte. Voltaképpen ma először -vetette szemét igaz figyelemmel uriasszonyra. Ez eddig olyan idegen és -messzelevő volt neki, hogy fölöslegesnek tartotta a kiváncsiságot is. De -most, hogy megütötte az orrát az erős parfüm, a heliotróp ismeretlen -illata, valami szokatlan testi izgalom gerjedt föl benne. Biztosan -ilyenféle asszony a grófné is, de persze, hogy ezerszer szebb!… - -A hölgy megérezte a parasztember megilletődését s nem vette rossz néven. - -– Mi ujság maguknál, Dániel gazda? – kérdezte tőle s egy kissé zavarban -volt, mert nem tudta, miről fog beszélni ezzel az emberrel. Ismerte -Danit, tudta, hogy gazdag és hogy értelmesebb a többinél, de azért -fogalma sem volt róla, micsoda témát vethetne föl neki. - -Dani nem sietett válaszolni, gyöngén vállat és szemöldököt vont s ujra -elmosolyodott. Jól állott a mosolyos kifejezés erős vonásu, telt férfias -szép arcán. Bizalmas nézésü kifejezésteljes kék szeme csillogva -legelészett az asszonyon s néha szinte beleöklelt, átfurta a dus, -csipkés pongyolát. Az asszony már szinte zavarba jött. Nagy sötét -szemeit, amelyekben az ifjuság gyermekded önkéntelensége s a nagy -intelligencia megértő okossága vegyült, fölvetette a plafondra s ezzel -egészen kiszolgáltatta magát, duzzadó, fiatal csókos száju, májpuha s -finom bársonyarcu, omló vonalu szépségét a nézőjének. Dani az első -percben szinte megütközéssel leste; valahogy nem tetszett neki, -természetellenes volt előtte ez a finomság; de a fehérbőrü, feketehaju -ügyvédné oly tiszta volt, oly kevéssé mesterkélt, hogy asszonyértő szeme -rögtön beletanult, hogy kell nézni az idegen kincset: az uri nőt. - -S gyorsan kigyuló vére egy perc mulva már szinte rohanvást zuhogóhoz -ért. Im itt előtte, egy karhosszra az a nő, akire ma gondolt s mégis -olyan távol, hogy lehetetlen elérnie. Megsejtette azt az undorodást, -amely elfogná ezt az asszonyt, ha ő hozzáérne kézzel… - -El kellett forditani is a szemét, körülnézett a pazar tárgyakon, -amelyekkel nem is volt tisztában. - -A szép hölgy megtalálta a témát. - -– Hallja! – kiáltott fel, megörülve a gondolatnak, hogy van miről -beszélni, – haragszom ám magára. - -– Rám? – mosolyodott Dani. - -– Magára bizony. Szépeket hallottam róla. - -– Rólam? - -– Mondtam is mindjárt, hogy csak kerüljön elibem a Dani, majd adok én. - -– Itt vagyok! – szólt Dani s derüsen várt; az asszonyka fölényesen, -magasról leereszkedően beszélt, ahogy a komoly idegen gyereket, a -parasztot szokás leckéztetni. - -Dani nem volt többé izgatott. Megkezdődött az asszonnyal való -összetüzés. És ez neki gyönyörüség volt, mint mikor a komondor játszik a -cicával. - -– Szép! Hát maga gyülöli a zsidót? – szólt a hölgy. - -– Én? – mondta Dani megütődve, mert eszeágában sem volt effélére -gondolni valaha. De aztán eszébe jutott, hogy biztosan Farkas Danival -téveszti össze az urnő. Nem tiltakozott a vád ellen, nem lett vón -férfias, fölvette a heccet. - -– Azt mondták magáról, haragszik a zsidóra, – folytatta a hölgy. - -– Nem jól mondták azt, – mosolygott Dani, azzal a közvetlen -felsőbbséggel, amire a férfierő emeli az okos embert a nővel szemben s -amely játékká teszi előtte a vitát. - -– Hát nem? Nem haragszik rájuk? - -Daninak hamiskodó ráncok gyürődtek a szeme sarkában. - -– Nem mindre!… Csak minden másodikra. - -– No ja, – szólt az asszonyka bájos okossággal – nem mindre, ugye? A -jókra nem, csak a svindlerekre? - -Dani vidám szemmel ingatta meg a fejét. - -– Nem ugy válogatom én azt. - -– Hát hogy? - -– Hát… – s eltörülte szép gesztenyeszin nyalka bajuszát, – aszerint, -hogy a mék csipkés nadrágba jár, arra nem haragszok. - -A hölgy először nem értette. Álmodni se mert volna ilyen tiszteletlen -célzást. - -– Csipkés… milyen csipkés? – mondta. - -Danyi sunyin mosolygott. - -– Ahoz már nem értek, mék a szebb, a horgolt, vagy a kröplizett. - -Az asszony arca lángvörös lett. - -Elértette a szemtelen tréfát s egy pillanatig álmélkodott a paraszt -előtt. De a másik percben ellenállhatatlan kacagás fogta el, ugy hogy -alig birt magával. Két szép gömbölyü fehér karját kitárta, hogy a -csipkelebbeny visszahullott róla, hanyatt dőlt és kacagott. Dani az -éhfarkas mohóságával nézte, faldosta a rengő, játszó, gyönyörüséges -idomok habzását. - -A hölgy kétszer-háromszor ujra kezdte a kacagást. Szép, fehér, szabályos -fogai kicsillogtak, kékesfekete haja kissé meglazult, fehér homlokába -hullott, nagy pilláin egy-egy könycsepp rezgett, mikor végre -szembenézett a férfival. - -– Hát Dani uram, maga szereti a zsidóasszonyokat? - -– A szépeket. - -– Engem is! - -– Magát?… Magáér, nagyságos asszony, elcsüngenék kötelen egy hétig. - -Az asszonykából ujra kitört a csiklandós, harsonás kacaj. - -– De azér nem lenne a kedvemér zsidó? - -– Lennék én még Krisztus is! - -– Mi? Az olyan nagy áldozat volna magának? - -– Hát iszen a zsidók feszitették meg a Krisztust, nem a Krisztus a -zsidókat. - -Erre ujra kitört a kacagás az asszonyból. - -– Jaj Dani gazda, Dani gazda – mondta végre, – hogy találja ki maga az -ilyeneket. No hallja, maga jobban udvarol, mint az urak. - -Ebben a percben megjelent a férje a tornácon. - -– Mi az, mi az! – kiáltotta, – mi van itt? - -– Na hát ilyen ember nem létezik több, – ugrott fel az asszony s hozzá -szaladt, – mint ez a Dani bácsi. - -– Igazán?… Áh, Turi uram?… Prima ember! - -Dani felállott s odább taszitotta parasztosan a széket. Aztán elnézte az -asszonyt, meg az urát, amint puhán, könnyedén átölelték egymást. Olyan -könnyü mozdulattal pihent az asszony fehér keze az ura vállán, mintha -egy fehér rózsa esett volna oda. S olyan lágyan lehelt rá a vöröses -bajszu, husos arcu férfi egy kis csókot arra a kézre, mintha nem is -érintette volna. És mikor épp ilyen könnyedén, lepkeszárny módra -csókolták meg egymást, Dani tisztán megérezte, mi az az elérhetetlen -valami, ami hiányzik az ő asszonyaiból, az ő szeretkezéseiből: ez a -ruganyos puhaság, ez a lágy érintkezés. A tüz legyezése, a test -testetlensége. - -Nem is hallott semmit a beszédből. - - -X. - -– Hát mivel szolgálhatok Turi uram? – kérdezte az ügyvéd, hamarosan -bevezetve a parasztot az irodába. Nem szerette, ha ezek a bizalmaskodó -emberek magukhoz huzzák le az urat. Egyáltalában nem szerette a -parasztot, csak baj van velük, az értelmetlenségük, kicsinyességük, -ravaszságuk miatt. De kénytelen volt velük tárgyalni s valójában hasznos -is. - -– Tessék rágyujtani. - -Dani kivett egy szivart, megropogtatta és zsebretette. - -– Majd otthon gyútok rá. Most nem zavarom magam. Beszélni akarok. - -– Tessék. - -– Meghalt Lichtstein ur. A fiatal. - -– Mit beszél? – pattant fel az ügyvéd. - -– Ma délután hazafelé jött a mezőről, a lova megugrott, levetette. A -kapufához vágta, rögtön meghalt. - -Az ügyvéd felugrott s nagy léptekkel kezdett járkálni a szobában. Le s -fel. Az arca elszomorodott ugy jött-ment, sokáig ügyet sem vetett -Danira. - -Ez nem bánta. Nyugodtan várt. - -Egyszer csak meggondolta magát. Odanyult az asztalon a szivardobozhoz s -kivett egy szivart. Megropogtatta, a végét leharapta, a csutkát kiköpte -s a foga közé vette a szivart. Elővette a gyufatartót s aprólékos -gonddal rágyujtott. Két-három apró füstgomolyt fujt ki, s egyetlen -gondja a szivarja volt. Mikor rendbe jött vele, a szájába szoritotta s -hátrább ült. Jól tudta, hogy nem illik neki a szokatlan szerszám, de egy -jó haszna mégis volt belőle. Az, hogy most már uras önérzettel, -rátartibban nézte az ügyvédet, aki nagy izgalommal járkált. - -– Hát mit akar Turi uram? – fordult hozzá végre az ügyvéd, mikor -valamennyire lecsillapult az izgatottsága s nagyjából átgondolta a -helyzetet. - -– Én? – szólt Dani s hallgatott. - -– Na. Csak ki vele. Na. - -– Hát… csak meg akartam ezt mondani!… – és ujra bevette a szivart a -szájába. - -Az ügyvéd bosszusan sarkon fordult és tovább sétált. Ez dühiti agyon a -parasztokkal. Ez a kutya modor. Ez a ravasz, piszkos alattomosság. Már -sejti, mit akar a paraszt. Valamit át akar venni a bérlő szerződéseiből. -Magától el is mondta volna, de most, hogy ő kérdi, hallgat. Egy -káromkodást morzsolt el gondolatban a foga közt. Nem mondta hangosan, -mert tudta, hogy Dani jómódu, élelmes, szerencsés ember s a falujában ő -a kolompos. Szóval, lehet valamit kezdeni vele. Tán sokat is!… - -– Hát ügyvéd ur! – szólalt meg végre Dani s két ujja közé vette a -szivart. - -– Tessék, – szólt akaratlan üzleti szolgálatkészséggel az ügyvéd. - -– Hogy áll ez a… izé. - -– Mizé? - -– Ez a… – eregette a szót meggondolva Dani, – ez a szerződés. - -– Melyik? - -– Hát a Pallagrul való. - -Az ügyvéd szeme fölcsillant. Már értette, mit akar a paraszt. A legelőt, -amelynek készen van az alkuja s a napokban kellett volna aláirni a -szerződést. - -– Az rendben van, – felelt rá. - -– Akkor jó… Nem nagy istória amit akarok. Annyi az egész, hogy ha a -fiatal úr meghótt, én beállanék helyette… - -Fölvetette a fejét s nagyot nézett az ügyvédre, mintha valami merészet -mondott volna. - -– Ha elfogadja a gróf – szólt az ügyvéd. - -– Az legkisebb! mondta Dani. – Hónap bemengyek a grófnéhoz, nálunk van -most. Majd megmondom neki. - -Az ügyvéd mereven nézett az emberre. - -Aztán ujra járkálni kezdett. - -Jó idő mulva megállott az ujra nyugodtan szivarozó ember előtt. - -– Nézze, Turi Dániel uram. Mondok én magának valamit… - -Dani hallgatott, ki se vette a szivart a szájából. A mögül, mint valami -fegyver mögül lesett ki óvakodva az ügyvédre. - -– Hát nézze, azt mondom én magának, vegye át az egész bérletet… - -Daninak a szeme sem hunyoritott, egy arcizma sem mozdult meg a nagy -szóra. Mintha semmiség volna, amit hallott. - -– Látja barátom, – kezdte az ügyvéd hevesen, – ilyen kedvező alkalom nem -volt erre soha. Ezer szerencséje, hogy éppen ma jött be hozzám… Tudja, -nekem régi elvem a parcellázás… Maga a falujával vállalkozik a bérletre, -aztán majd megcsináljuk a dolgot. Mit szól hozzá? - -Dani jó ideig hallgatott, végre ezt mondta: - -– Be rossz szivart tart ügyvéd úr… Az embernek csak köphetnékje van -tüle. - -Az ügyvéd megcsóválta a fejét. Paraszt a paraszt. - -– Van nekem jobb szivarom is. - -Kinyitotta a könyvszekrény üvegajtaját s kivett egy dobozt. - -Elébe tartotta a vastag szivarokat Daninak. - -Ez pedig mosolygós szemmel nézte a szivart, meg az ügyvéd puha, nőies, -hófehér kezét s amint hajlithatatlan vasujjaival gyámoltalanul belenyult -a skatulyába, ezt gondolta magában. - -– Iszen csak volna nekem egy órára egyszer olyan kezem mint neked!… - - -XI. - -Erzsi csak akkor eszmélt rá, mit mondott tulajdonkép az unokabátyja, -mikor az már eltünt a kapun túl, el az utca során. Előbb csak azt -értette, hogy fenyegeti az urát és a szinte állati megszokás, a feleség -gépies veleérzése tört ki belőle, amely mindenkivel szemben egy testül, -egy lélekül mutatja, hazudja a házaspárokat. De aztán lassan -kivilágosodott benne a Gyuri gondolata. És megint szégyenkezni kellett -az uráért ez előtt a férfi előtt. Mert ennek nagy állhatatossága közös -volt az ő lelkével. Nem hitte, hogy legyen idő, mikor Gyuri áll bosszút -ő érette, mikor már nincs más hátra, de jóérzés, hogy van akkorra -mentség. - -Ha ő egyszer kimondja, hogy utálja az urát!… - -Uristen, mi mindennek kell még elkövetkezni, ha még most sem tudja -kimondani. Hiszen már végig járta az egész kálváriát. Van még hátra -stáció? Vagy most jön még a legsúlyosabb? - -Megremegett; eszébe jutott a grófné. Ha az az ember megpróbálja, hogy -még ahhoz is hozzá férkőzzék. - -Mije neki hát ez az ember? Mi az övé belőle. Hiszen ha a lábát kihúzza, -már másé, minden asszonyé, akit a szemével lát; ha meg itthon van, -szólani se lehet hozzá, tele van a feje gonddal. - -Keserves sirásra fakadt. - -Meggyujtotta a lámpát. - -Épen hozták a gyerekeket. Kovácsné hozta, aki az apjáéknál mióta ő -emlékszik, mindig egyforma hűséges bejáró volt. Ugyis ragaszkodott hozzá -Erzsi, mintha ez is anyja volna. Az ő apja körül minden ily állandó, az -élet, a napirend, az emberek, még az anyjával való örökös huzalkodás is. -Erzsi ebben az uj életben, ahol naponként széditően gyarapodnak -valamivel s minden percben fájdalmasan vesztenek valamit, nem tudott -meglenni. Hiszen ő azt akarta, hogy tökéletessé teszi, ami otthon csak -gyarlón volt meg. Az apja vérét örökölte s örült, hogy a maga -gazdasszonya lett, most már lesz alkalma rá, hogy azt az abszolut rendet -és tisztaságot megteremtse, ami az anyja mellett lehetetlen volt. De még -rosszabbat kapott. Csak kicsiségekben valósithatta meg az ura mellett -amire vágyott; a nagy dolgok ugy zajlottak el fölötte, mint a vihar. S -otthon épen az alapja volt rendben az életüknek!… - -A vén asszony sok mizserálással tette le öléből a már alvó kisebbik fiut -és ő maga fektette szépen a bölcsőbe. A nagyobbik rögtön meglátta s -megérezte, hogy anyjának baja van s vidám arcocskája elszomorodott, -nagy, sötét szemei tágra nyiltak, azzal nesztelenül a fal melletti kis -székre ült s öregesen megtelepedve, lóbázta a fejét, mint a nagyapja -szokta, igen, igen. - -Erzsi ugy járkált, mint az alvajáró, nem is tudta mi történik. - -– Jajh, be elfáradtam eccer, – nyögött fel a vén asszony. - -– Mit dolgozott Mari néném? - -– Én ugyan semmit, de az a legnagyobb dolog hogy nem lehet máskép előre -menni, csak ha az ember egyik lábát a másik után rakogatja. Ebbe fáradok -én el legjobban… - -Erzsi álmodva nézett rá, alig értette a tréfát. - -– Mi ujság otthon? - -– Óh jaj, ott ugyan kevés jó. De hol van mán jó ezen a világon? Mán még -az is kiment a divatból, mint a nevetés. Én legalább van esztendeje, -hogy nem huztam el a számat. - -Mari néninek az ilyen mondásain nevetni szoktak, pedig ő tiszta szivéből -komolykodik. Erzsi nem nevetett. Busan kérdezte, a torkát fojtogató -szomoruságtól alig birván egy-egy szót ereszteni: - -– Mi történt? - -– Összekaptak eccer. - -– Kik? – rémült meg Erzsi, azt hitte az apja, meg az anyja. - -– Arra járt ez a vén Turi. - -Erzsiben elfult a szó. Egy pillanat alatt, mintha meggyujtják a kazlat, -lángralobbant benne a halommá felgyült düh az ura családja ellen. - -– Mit mondott? - -– Azt, hogy köszönje meg az a tetves Tövigszáraz, hogy nagyasszonyt -csinált az ő fia a lányábul. - -Erzsi szédülést, a gutaütés rohamát érezte a dühtől. - -Szólani nem birt, csak kinyitotta, meg becsukta a száját. - -Egy ideig kinos csend volt, akkor a vén asszony megbánta amit tett. Nem -birta volna ugyan magában tartani a szót s nagyon megkönnyebbült, hogy -ilyen hamar kiadta; de most aztán restelte is, sajnálta is, hogy -megtette. - -– Hát ugy vót a, – kezdte kis idő mulva, magyarázva, békitve, – hogy -arra járt a vén Turi, ott ment el a kapu előtt, osztán az anyád -kikiáltott neki, hogy álljon meg. A miatt a nyavajás tető miatt van ez -mind, akit olyan rosszul csinált meg nektek a vén fuser apósod. A vén -Turi megállt. Oszt aszondja az anyád: „hajja-e nászuram, megint csorog -az a tető.“ A meg gorombán szólt: „Hogy csorogna, mikor eső sincs? Bár -csorogna, mintha vederbül öntenék, mert kék a kukoricára.“ „Azér kell -most csinálni meg, aszongya az anyád, mig itt nincs az eső. Mer akkor -oszt mit csináljunk, ha befoly?“ „Tegyenek alá dézsát, meg tekenőt. Ha -nincs elég, kérjenek a lyányuktul. Van ott. Mer az nagy-asszony…“ Akkor -gyütt ki az apád. Nagyon mérges lett, mert mégis cudarság, hogy ez a vén -kutya Turi, ha mán zsupkötő mesternek adja ki magát, olyan rondán -csinálta meg azt a fedelet, száradjon el a keze. Oszt aszondja az apád: -„Hallod-é nászom! Vagy tudsz valamit, vagy nem. Vagy csináld meg, vagy -rádbecsültetem!“ Nahát lett akkor ott égiháboru. Az a csufszáju vén! -nohát olyat emberfia nem hallott, amit az tett. Óh Uramisten még annak -is el kell kárhozni, aki meghallgatta. Jajjaj, csak aztat az egyet -sajnállottam, hogy csak eccer vót e világra kénköves esső. Most kellett -vóna, ha mindjárt engem magamat is odatemetett vóna. Akkor mondta a vén -gazember, hogy „köszönje meg azt egy tetves Tövigszáraz, ha az ü fia -nagyasszonyt csinált a lyányábul“. - -Erzsi kóválygó fejjel hallgatta el a beszédet. - -– Hát mit mondasz erre Erzsus? Mit mondasz erre? Hogy egy ilyen ember, -egy kapási ember, aki a két keze után él; egy ilyen ember, akinek -faltányija nincsen az apja után, ez merjen szájat tátani egy jó -gazdára!… Mit szólasz ehhez!… - -A fiatal asszony összébb huzódott, mint akit a hideg lel s megrántotta a -vállát. - -– Maga is jobban tenné, ha elfelejtené már a beszédet, minthogy -ilyeneket hord egy háztul a máshoz. - -Az öreg asszony meghökkent. A kendőjét beljebb huzta az arcába s az mély -árnyékba takarta vonásait. - -Kis ideig csöndesen ültek s a gyerek ott a fal melletti kis széken -öregesen bólogatott fényes, tiszta, szép, kerek fejével. - -Aztán felállt a vén asszony. - -– Jajh, de menjünk mán… Egész éccaka lett eccer. Még a nap is elfáradt -mán, elbujt a vackába. Hát egy ilyen rosseb vén asszon hogyne törődne -el… Jóéccakát Erzsus!… - -– Isten áldja. - -S a vén asszony, mint egy vén boszorkány bujt ki a lámpavilágról, bele -az odakinti sötétségbe. - - -XII. - -– Eszel? - -– Nem kérek. - -– Akkor feküdj le. - -A gyerek gyorsan felállt s hozzáfogott vetkezni Levetette magáról a -fekete kis kabátot és kihuzta a gatyakorcából az ingét. Akkor bement a -hátulsó házba és várt, mig az anyja megbontotta a nagy ágyat. Ott hál az -anyja ágyában, lábtól. - -Az ágyban felült, összekulcsolta az ujjait s az anyja segitségével -elmondta az imádságokat. Aztán gyorsan bebujt a lepedő alá, nem fázott, -csak el akart bujni; elvackolódott s kis idő mulva szabályosan lélekzve -elaludt. - -Az anyja elnézte egy darabig; majd a másikhoz lépett s azt igazgatta el -a bölcsőben. - -Könnyet törült ki a szeméből s leült az asztal mellé, amelyen ott állott -a kislángu, magastalpu petroleumlámpa. - -Egy ideig bus arccal bámult maga elé, aztán egyet gondolt, felállt, a -komóthoz lépett és kihuzva az alsó fiókot, kiszedett belőle holmi -foltozni való fehér ruhát. - -Varrogatva várt s hallgatta a falon függő rózsás óra kattogását. - -Éjfélre járt az idő, mikor lódobogást hallott. Megjött az ura. - -Mig a férfi a lovat bekötötte az ólba, ő nagyokat sóhajtva melegitette -meg gyors csutkatüzön a vacsorát. - -– Jóestét! – köszönt be vidáman a férfi. - -Erzsi rávetette nagy komoly szemét, aztán elforditotta. Bántotta, hogy -az urának ilyen ragyogó az arca, mikor az ő lelke a halál szomoruságával -van tele. - -Dani mintha jeges vizbe bukott volna hőtestével. - -Hát még most is igy van? – mondta magában s roppant elkedvetlenedett. -Nehéz, nyomott érzés telepedett a mellére s amint leült a fehér -asztalhoz, türhetlennek érezte ezt az állapotot. Ő odakinn régen -elfelejtette, mi volt idehaza. A jövés-menés-mozgás, az emberekkel való -találkozás, a pillanatok uj, meg uj benyomásai, a tervek, az ésszel való -munka mind elvonták a figyelmét arról az egy dologról, amely neki a -változatos, forgalmas élet közepett egynek tetszett a sok közül, de -idehaza az asszonynak egyetlen volt: az egész élet volt. - -Dani visszaidézte az emlékébe, hogy is ment el ma hazulról és megérezte -azt a szótlan feszültséget, ahogy elváltak. És ime most ugyanabba -toppant bele. - -Valóságos düh fogta el, az asszony ellen, ezért a rettenetes -szivósságáért. Hát soha sincs vége a házi haragnak? Hát sohase akar már -megbocsátani, elnézni valamit ez az asszony. A könnyen fellobbanó, -könnyen felejtő férfi dühös keserü szemeket vetett a fagyos, rideg -asszonyra. Szeretett volna patáliát csapni, földhöz verni valamit, -szerette volna megmarkolni s megrázni dühében az asszonyt. Valami -retteneteset csinálni. Csak segitene. De a belső érzése azt diktálta, -birja le magát s szelidséggel próbálja az asszonyt megbékéltetni. Ám -ahhoz sem volt ereje, hát tehetetlen haragja gyötrő szomoruságba csapott -át. - -Hunyorgó szemmel bámult a lámpa lángjába s ahogy eléje tette az asszony -a tányér ételt, szórakozottan falatozott belőle s megrágatlanul nyelt el -egy-egy husdarabot. - -Egyik sem szólt semmit. - -Bementek a szobába. Az asszony elfujta a lámpát, a sötétben levetkezett, -lefeküdt. - -Dani ott állt a szoba közepén s olyan keserves zsibbadtság fogta el, -hogy mozdulni sem birt. Ugy érezte, elvesztette az erejét; lankadt volt -és rettenetes fáradt minden tagja. - -Végre megmozdult. Leült az ágya szélére, lehuzta a csizmát. Egészen -levetkezett. - -Akkor átment a feleségéhez. Esténként gyakran hozzáfeküdt egy-egy -kicsit, csak ép hogy hozzásimuljon, hogy megcsókolja, a melegét érezze. -Mert ugy szerette ezt az asszonyt, nem tudott nála nélkül élni. El sem -tudta képzelni, mi volna, ha nem volna vele. Ő volt neki az az -egészséges, erős lelki talaj, amelyben bizott, amelyen állott, amelytől -az erejének mindennapi fölfrissülését kapta. - -Az asszony, mintha kigyó ért volna hozzá, összerándult s felugrott, -felült. - -– Menjen, menjen! – lihegte gyülölettel. – Menjen az ágyára. - -A férfi megbénult. Lehetetlen legyőznie ezt a makacsságot? Vér tolult az -agyába s ökleit befogva, kivágta karját. - -– Erzsi, vigyázz! – mondta rekedten. – Vigyázz. Baj lesz. - -Az asszony mereven ült. - -A férfi erőszakosan levetette magát mellé s elnyujtózkodott az ágyban, -hogy az majd leszakadt. - -Az asszony reszketett a haragtól, a gyülölettől. - -Dani félkarral átölelte s az asszony hiába próbálta ezt lefesziteni -magáról. - -– Piszok! – mondta az asszony. - -Dani egyet nyelt. - -– Mint az egész fajtája! – lihegte ujra az asszony. - -A férfi végig összerándult. - -– Az a komisz, fecsegő apja! - -A Dani karja kinyilt a megijedéstől s ő maga szinte megdermedve várt. A -szive nagy sebére csapott az asszony. - -– Az mer valakit tetvesnek mondani?… A ronda. A gazember. A piszok. -Annak tetves az én apám? - -Dani megsejtette, hogy az apja már megint mondott valamit keserü -mérgében, amin ezek ujra elrágódnak egy esztendeig. - -Az asszony gyönyörüséggel érezte, hogy most a szivét marcangolja az -urának s lihegve, gyülölködve folytatta. - -– Egy házfedelet nem tud megcsinálni, a kontár? Piszkolódni tud? - -– Hagyj békét, Erzsi. Már megint az a házfedél? - -– A nyomorult!… Tetves az apám? - -– Az hát! – vágta oda Dani s a sötétben szinte világitott a szeme. - -Az asszony elhallgatott. - -Dani leszállott az ágyról. Ott állott meg előtte mezitláb a jó hüvös, -tapasztott földön. - -A homloka majd szétcsattant. - -– Nyomorult élet, nyomorult élet! – tört ki az asszony s arcára -tapasztott kézzel hangos, jajjos sirásra fakadt. - -– Nyomorult fajzat!… Óh Uristen, oh szent szűz! Mi lett belőlem, mi lett -belőlem! Ó én boldogtalan ezen a világon. Mikor nem voltam kéntelen -vele! Rajtam minden átok, mert magam választottam magamnak. Lehettem -volna olyan ember társa, aki isten-ember előtt erős. Ott boldog, ott -egyetlen lettem vóna. Földi menyország lett vón az életem, földi -paradicsom. De mi lett belőlem, jajjajjaj mi lett már én belőlem. Egy -futóbolond lábakapcája, egy piszokfajzat cégére. - -Dani ugy érezte az ujjaiban, hogy rögtön meg fogja fojtani ezt az -asszonyt. - -– Ó én esendő, veszendő. Farkasok közé került áldozati bárány. Akire -készen tartják minden percben a kést, hogy szivibe mártsák… - -A Dani karja ismét lelankadt. - -– Te! – kiáltott rá aztán a felesége természetesebb hangon, -közönségesebb dühvel. – Mondd meg az apádnak, hogy fogja meg a nyelvét, -mert baj lesz. - -– Erzsi! - -– Utálatos vén dög. - -– Hogy nem is bir már a főd alá bujni! – hördült fel a férfi, az asszony -szemébe vágva a szüle-átkot. - -Erzsi elhallgatott. Befelé fordult. - -Sokáig voltak igy siri csöndben. A férfi kimeredten állt a -fekete-sötétben. Az asszony elbágyadt, hogy kiadta az indulatát. - -Jó negyedóra mulva az asszony elhanyatlott s hideglelősen huzódott -össze. Meztelen karjára felhuzta a lepedőtakarót. - -– Én fogom kitapodni belőle a lelket! – üvöltött fel egyszerre, -váratlanul a férfi, akiben most érett meg kitörésre az indulat. – Meg az -anyámból! abból a vén szipirtyóból. Minek szült, minek nevelt fel erre -az átkozott életre?… Élet ez? Pfuj! Köpedelem, undorodás. Élet ez? A -réti farkasnak is öröm, ha hazamegy a vackába, a párjához. Nekem ez a -kinhalál. Nekem itthon kell elszenvednem minden poklot. - -Az asszony megint megkeményedett. Összeszoritotta a fogát, összevonta -erős szemöldökét s jegesen hallgatta a káromkodást. - -– Óh én megátkozott! – hörögte a férfi, hogy majd belecsattant a torka. -– Óh én átokalatti! De én vagyok az oka! Nem vagyok férfi, nem vagyok -ember. Ha az volnék, nem kellene asszonybeszéddel kinlódnom, akkor egy -szó nélkül is tisztelne mindenki. Legjobban a feleségem. De rongy -vagyok, sár vagyok. - -S két ököllel retteneteset ütött a fejére. - -És mint bunkócsapásokkal kezdte verni, döngetni a koponyáját. - -– Bolond! Bolond! – kiáltott fel, ugrott fel a felesége s lefogta a -karját. - -Az ember szédelegve hagyta magát s üregeiből szinte kiugró szemekkel -meredt el a sötétben. - -Az asszony teste iszonyuan reszketett. - -Hangos zokogásra fakadt. - -– Istenem, Istenem! – Micsoda élet! Milyen iszonyu élet! Igy kell nekem, -ilyen emberrel kell nekem élni! - -Arcára tette a kezét s odaroskadt az ura válláról az ágy szélére és sürü -könyhullatással sirta ki magát. - -A férfi támolyogva állott és várt, ész nélkül. - -Végre odaroskadt a felesége elé, odatérdelt elejbe, s ölébe tette a -fejét, azzal maga is könyekre fakadt. - -– Mért nem lehet egy szóval megölni magát az embernek… Be örömest adnám -ezt a rongy dög testet a férgeknek… - -Az asszony a fejére hullatta sürü könyeit s az urának rettenetes -fájdalmu szavaira fel-felnyilamlott a sirása. - -Végre megenyhült, megszánta vivódó urát. A fejére tette a kezét s hosszu -szünetek után tovább-tovább simitotta két tenyérrel a fejét. - -– Ilyen élet. Ilyen élet!… susogta. - -– Azér van, – kapta fel a fejét az ember, – mert szeretjük mink egymást -Erzsi. Mert majd meghalunk mi egymásért. Ha nem szeretnélek, bánnám én, -ha akármit is szenvedsz?… Bánnál te engem, ha nem szeretnél?… - -Az asszony ujra sirt. - -Az ura hirtelen átölelte a derekát s olyan szenvedélyesen ölelte -magához, majd elmállasztotta. De már az asszony nem bánta, elvesztette -öntudatát. - -Amint átölelkezve lefeküdtek, a gyerek az ágy lábában keserves sirással -hirtelen kitört. Fájdalmas, zokogó, megcsukló sirással ijesztett rájuk. - -És a szülők rettenve, benyilalló ijedtséggel figyeltek rá. S a -lelkiismeretük robbanva támadt fel. És halálig szégyelték magukat a -gyerek előtt, akinek mindezt végig kellett hallgatnia. - -És ráadásul tisztán tudták, hogy nincs olyan jól elintézve a nagy pör -közöttük, mint régebben, az ilyen viharos összetüzések után. -Kigyógyithatatlanul eves már a mély seb, amit annyi fajtáju kín vérez. S -csak egy kevés elzsibbadást éreztek, de szomoru szivük megrángott, a -másiknak gyötrő sajgását sejditve. - - -XIII. - -A gyerek ujra felzokogó sirására az anyja hirtelen felült az ágyban. -Fölemelte a fiacskáját s az ágy lábjából odavette maga mellé, kettőjük -közé. - -– Fiacskám, gyermekem, drága kedves kis fiam. Szegény kis gyöngyöm, -lelkem kis virágom. Rossz apád van, rossz anyád van, bántanak! – -gyügyögött hozzá, mint az ölbeli babához. – Bántanak fiam. Lelkem kis -bárányom… - -Odaszorította a komoly fejecskét a mellére s a gyermek ugy turta bele -arcocskáját az anyja keblébe, mintha csecsemőkorbeli érzései ujultak -volna fel. Lassabban pisszegett s csitulva hallotta az anyja dunnyogó -becézését. Aztán a meleg, illatos álom nemsokára megzavarta, -megszéditette szegény fejecskéjét s egyszerre elaludt. - -Erzsi tovább zsizsegett hozzá, de a szava átfordult a másikra, az urára, -aki elnyulva, lankadtan feküdt tul a fiun. - -– Jajaj fiam, milyen apád van!… Nincs is apád, árva fiam… Mikor szólt -hozzád? Mikor ültetett a térgyére? Játszott veled valaha?… Kis fiam, -árva vagy, mint az anyád, ez a te szegény árva anyád. - -Danival megfordult az ágy, lelkében örvénylő szédülést érzett. Sziven -találta a feleségének minden szava. Az asszony várból célozott rá, a -fiának bástyája mögül s ő védtelenül kapta a nyilakat. - -– Haj, keserü, keserü élet – folytatta az asszony – siralmas élet. Hogy -el kell nekem nézni istenem, ahogy elragadozza tőlem az egész világ az -uramat. Mindenkinek több jut belőle, mint nekem. Azért élek én csak, -hogy ütet másnak hizlaljam… Érdemes élet ez, érdemes… Nem is lesz jó -vége, nem lesz soha. Nem embernek való ez az élet. Angyal se birná ki. -Jajaj… - -A férfi csöndesen feküdt, várta az ujabb sujtásokat. - -Az asszony egyideig hallgatott. Nem igen tudta szive keserüségét igy -kiereszteni, ellenmondásra, vitára volt szüksége, hogy a teli tömlőt -fölfakassza s a gyötrelmek árját kiereszthesse magából. - -– Alszik az apád fiacskám! – mondta, magához szoritva alvó fiát. – -Alszik, jó lelkiismerettel alszik. - -Az ember végigreszketett, nem moccant. - -Az asszony egy idő mulva rászólt. - -– Alszol? - -Dani türelmetlen mozdulatot tett s nagyot sóhajtott. - -Erzsi ujra hallgatott jó ideig. - -– Egy az, akár alszik, akár se. Csak hallgat. Nem szól. Nincs szava egy -se. Nem vetne egy igét megnyugtatásul: no te eb vagy kutya, hát ne -bucsálódj: igy van. - -Dani ujra sóhajtott. - -– Ugy jön már ide haza, mint a pokolba. Jókedve van az egész világon, -mindenkire ugy néz, mint a nap, de ha a kapun belép, vége. Ha a házamba -beteszi a lábát, akkor már olyan, mint a gyász. Ilyen kedves vagyok én -neki. - -– De az Isten áldjon meg, – fakadt ki csendes hangon a férfi, – hogy -legyek jókedvü, mikor ugy nézel rám mindig, mintha apádanyád gyilkosa -volnék. - -– Hát nem olyan vagy? Hát nézhetek rád jóképpel? Hát sziveled az apámat, -az én fajtámat? Nem megfojtanád egy kanál vizben őket? - -– Fojtsa meg az Isten! – gondolta magában haragra lobbanva Dani, de nem -mondta ki, csak beleharapott a szájaszélébe. - -– Teszel valaha kedvemre, mongyad? Teszel? Csak gondold fel egyszer, mi -jót kapok én tülled? Pedig rám nem mondhatsz semmit. Nem bizony Dani. -Nem látlak el az utolsó gondolatodig? Van valami hijjod? No csak mondd -meg, van? - -Az ember keserves mozdulatára tovább ment: - -– Vagy ha igy vagyunk apádékkal, nem fáj az nekem, azt hiszed? Én vagyok -az oka? Nem ők vaditottak el maguktul? Hiszen első esztendőbe, mintha -lyányuk lettem volna, ugy voltam velük. Nem? De mi mindennel bántottak -meg? Sok irás kén ahhoz, azt mind papirra tenni. Én vagyok valaminek oka -Dani?… Én?… Szójj no. - -– Nem! – sóhajtott fel az ura. - -– No ládd, – kapott a szón Erzsi, – hát azt, a legnagyobbat!… Vetettem -szemet valakire öt esztendő alatt? Mit csinálnál te énvelem, ha más -embert tartanék magamnak?… - -– Megfojtanálak! – gondolta magában vad dühvel a férfi s nem szólt, csak -ökölbe szorult a keze. - -Az asszony sóhajtott. - -– De te! Te mit teszel nekem?! Ugyi sose vagy velem? Nem állhatsz -bennünket! Oszt hogy vagy te az egész világ asszonyával? Osztán ne -sirjak én reggeltül estig? - -Az asszony hangja olyan szeliden, csöndesen, fájdalmasan zuborgott, -ahogy még sose beszélt. Eddig, ha ezek a panaszok előkerültek, mindig az -indulat viharzását keltette föl bennük, de most olyan egyszerüen, -tisztán s oly mélységes fájdalommal sorolta el őket, hogy a férfinak -elfacsarodott a szive és teljesen átértette az asszony egész -vigasztalan, reménytelen életét. - -– Mit akarsz Erzsi, hát mit tegyek? - -– Mit Dani? Mit? Semmit Dani. Olyan kicsi, amit én akarok!… Legyél az -enyém Dani. - -Harmatos könycseppek csillogtak meg a hangon s a férfi szent esküvel -érzett fel rá. - -– Mit kivánnék én tőled Dani? Semmit, csak azt, amit én teszek neked… -Ládd én egész életemben ugy élek, hogy akármit is teszek, mindig rád -gondolok; hogy ha te látnád, mit mondanál rá. Jónak látnád-e tőlem? -Örülnél-e neki? Meg volnál-e vélem elégedve?… Ezt tedd meg nekem Dani te -is. - -Nagy csönd lett a szóra. - -S a férfi lelkében lassan áradt föl valami szinte templomi áhitat. Az -asszonynak, ennek az ő szentlelkü asszonyának a lelki nagyságát -átszítta, átömlesztette magába s végre kimondta. - -– Megpróbálom Erzsi! - -Azzal meg akarta ölelni, de a gyerek utban volt. Egyet gondolt, -felállott s az alvó fiucskát szépen ölbe vette, átvitte a maga ágyára. - -Ő pedig visszasimult a feleségéhez, akit olyan puhán, egészen s -szivszakadva ölelt meg, hogy annak vér öntötte el tőle az agyát. - - -XIV. - -Alig aludtak egy-két órányit, kopogtak az ablakon. - -– Gazduram, itt vónánk. - -A Dani szemhéjai fölpattantak. Zugó, zavaros, kedvetlen érzés volt a -fejében. - -Lomhán leszállott, csizmát huzott. - -– Te csak aludj, – mondta a feleségének, aki álmosan nyujtózott s -kiment. - -Ugy tanulta ugyan az apjától, hogy aki három óra alatt ki nem alussza -magát, az sose, de azért most ugy érezte, hogy szörnyü kábultsága egy -heti alvással se mulna el. - -Kint friss volt a levegő, s keleten már erősen derengett a hajnal. - -Négy ember volt az udvaron, villa és gereblye a vállukon, vagy lábhoz -állitva a kezükben. - -– Ti vagytok, Pesta? - -– Mi vónánk gazduram, hát gyerünk… - -– Várjatok, egy porció pájinkát, osztán mehettek. - -– Maga nem gyün? - -– Én?… Más dógom van. - -Az emberek megitták a pálinkát. - -– Dani? – szólt visszafordulva egy vén ember köztük, aki már igen -töpörödött volt s a villát szinte a hátán vitte, – beteg vagy? - -– Én? – szólt megvetően Dani, aki mint a vasegészségü emberek, utálta s -lenézte a beteget, – beteg a betegség, de nem én. - -– Hm, hm, – mondta az öreg s bólogatott. - -Dani elfordult s egy szó nélkül otthagyta a vén embert. Tudta, hogy az -belelát. Leolvassa sötétben is róla, hogy boldogtalan az asszonnyal. - -Sóhajtva ment az ól felé, felverte a kocsist, aki egészségesen, mélyen -aludt s most katonásan, riadva ugrott talpra. Egy-két szóval -rendeleteket adott neki. A Rárót tenyérrel meglapogatta s kiadta a -parancsot, hogy haza kell vinni, aztán kiment az udvarra. - -Nagyon különösen érezte magát. Soha még igy. Nem volt kedve a munkához. - -A szép madárcsirippes hajnalon ugy érezte magát, mintha vén ember vón, -öregestén. Zugott a feje s nyomott volt a szive. Eszébe jutott az esti -nagytervü lázas töprengése s gondolatban tette meg még a legyintést is: - -– Mit ér, ha az asszonynak nincsen hozzá kedve. Mit dolgozzak, ha az -asszonynak nem kell a dolgom. Minek éljek, ha nem élve kellek neki, -hanem dögül. Akkor meg vón velem, ha itthon hevernék és mindig ott -nyalnám. Akkor jó vónék. Eh, az asszony mind csak arra való, hogy rugd -fel, hagyd ott… De mit ér! Mégis nála van az életem!… - -Lassan, cammogva, szinte öntudatlanul vissza bement a házba. A szoba -közepén megállt. Az ablakon át egy kis világosság szürődött be; meglátta -a feleségét az ágyon. - -Erzsi félálmosan, jókedvvel mosolygott rá s beljebb huzódott a falhoz, -helyet hagyott. - -Dani leült az ágy szélére, föléje hajolt, csendesen megcsókolta. Az -asszony hevesen adta vissza. - -Erre ő lelökte a csizmát s lefeküdt. - -Az asszony mohón, szerelmesen bujt hozzá. - - -XV. - -Egészen világos volt, mikor felébredt. Szinte féldélre járt az idő. - -Első gondolata az volt, hogy felugrik, menni kell dologra, de aztán csak -ott maradt heverve az ágyon. - -Kifigyelt a világba. Az ablak nyitva volt s a mályvalevelek közt -besütött a nap a szoba közepéig. Kivülről a fia hangját hallotta. A -gyerek a tornácon a kisöccsével játszott s a csöppséggel ugy beszélt, -mintha az épen olyan okos ember volna, mint ő maga. - -– Jó lesz Sanyika, jó lesz? Jól fontam meg? Jó ostor lesz? Jó? - -– U-u-u, – mondta a csöppség. - -– Ugy, ugy, ugy? Édes anyám! Sanyika azt mondta ugy! Ugy Sanyika? ugy? -Jó kis ostort csináltam, ni hogy csördit, ni! - -És csapott vele. - -A gyerek ujra gőgicsélt: - -– U, u, u! - -Dani behunyta a szemét, ugy hallgatott. Elgondolta a mosolyodást, de nem -rándult meg az arca. - -Egyszerre nóta csendült be az ablakon. Halkan, álmodozva. - - A karai árkoson, árkoson - Rózsa nyilik bokroson, bokroson… - -Daninak belesajgott a szivébe. Ez volt az ő nótája, mikor Erzsi után -járt. Az asszony évek óta nem dalolt. Tiszta csengésü kis hangja szivbe -bizsergett s Daninak elfult a torka, mikor a második vers még -elevenebben fölcsengett. - - Göndörödik a cseresznye levele, - Be szép kis lány nevekedik kedvemre, - De szeretném édes anyját napamnak, - Kökényszemü barna lányát magamnak. - -Az asszonykának elcsuklott a hangja, az utolsó sor már gépiesen hangzott -el, felujult a szivében a keserüség, ami a napam szóról eszébe jutott. -Hogy elűzze a kedvetlen érzést, frissebb nótába csapott át. - - Ráncos száru kis csizmámra sárga patkót veretek, - Ihaj, tyuhaj már ezután árva kis lányt szeretek, - Árva kis lány tud igazán séhaj, szeretni, - Sem az apja, sem az anyja nem fog érte átkozni. - -Ez is az ő nótája volt. S az a sóhaj is az övé, ami behallik a nóta -után. Bizony, ha mindaketten árvák volnának! Sok bajtól lettek vón -mentesek. - -Tovább hallatszott egy ujabb lelkes nóta. Mintha legénykorának boldog -ideje támadt volna fel. - - Azért hogy én a kis utcán lakom, - A nagy utcán lakik a galambom, - Nézek is én, nézek arrafele, - Mikor délbe, mikor este fele. - -Ezt ő helyette dalolta az asszonya, de a másik verset magáért: - - Azért hogy én az ókutba estem, - Édes rózsám te ne vess meg engem, - Azér hogy én tehozzád nem szóltam, - Csak a vagyok, aki eddig voltam. - - Kis kertembe van egy bokor zsálya, - Az alá jár a rózsám hálásra, - Estétől hajnalig nem megyen el, - Még sem telünk mi be szerelemmel. - -Dani nagyot, nagyot sóhajtott. Neki szólt ez a nóta mind. Neki dalolja, -szivből-szivbe danolja a párja. Hát még ami most csattan fel: - - Elmégy rózsám utazni! - Jőjj be hozzám bucsuzni! - Adok olyan pár csókot, - Megér ezer forintot. - - Óh ne menj el, ne menj el, - Nem birok a szivemmel, - Nem birok a szivemmel, - Háljál itt még az éjjel!… - -– Erzsi! – kiáltott Dani. - -Az asszony odakint elhallgatott, megállt a kezében a munka is, amivel -csörömpölt, aztán egyszerre csak felugrott s hevesen feltépve az ajtót, -berontott. Az arca piros volt, mint a láng. - -Az ura csillogó szemmel nézett rá s ő odaborult a szerelmes urára és -lányos szépség öntötte el az arcát, amint belenézett a férje szemébe. - -Sokáig csókolóztak, mintha fiatal, ujházasok volnának. Az asszony olyan -friss volt, olyan vidám, amilyennek csak az első esztendőben ismerte -Dani. Ugy is nézett rá folyton, mintha álmodnék, ugy nézett rá, mintha -keresztül nézne a bőrén, a testén, be valahova mélyre, a gondolatai -forrásába. Mert minden csók, minden mosoly, minden édes szó mögött ott -érezte a vásárt. - -– Ezzel akarsz kifizetni a munkáért, az életért! – mondogatta magában. - -De egy szóval sem rontotta volna el az asszony hangulatát. Sőt a magáét -sem, mert kezdte észrevenni, mintha más ember lett volna belőle. Nem, -nem vágyott többet a munkára, a nagy tervekre, ugy emlékezett rájuk, -mint az álomra s amint egész délelőtt ott topogott a kis családja közt a -gyönyörü napfényes időben, szerette volna, ha égig érő sövény nő a -portája körül, hogy ne is lásson többet senkit, semmit a kapuntuli -világból. - -És pedig hiába fogadkozott hangos, lármás gondolatokkal, hogy ez igy van -rendén, ez a boldogság, ez az igazi családi élet, mégis ott szoritotta a -lelke mélyén valami gyülölködő érzés, amely alattomos gondolatokkal -szólt közbe s délben megkeseritette minden falatját, amit vigan vett a -foga közé. - -Délután lomhán babrált az istálló körül. Egyszerre csak ellenállhatatlan -erő állitotta föl s rögtön elindult be a házba: hiszen neki mennie kell -a grófnéhoz! - -Amint az ajtóhoz ért, már erőt vett rajta a habozás: de hiszen ezzel s -csak egyetlen szóval is, ami erre a tervre vonatkozik, tönkreteszi ezt a -hirtelen kivirult boldog családi kis kertet… - -A felesége egészen megszépülve, sugárzó arccal állott a bölcső felett, -amiből a csókkal csiklandozott gyermek kacagása hallatszott ki. - -– Tudja mit csinált ez az én gyönyörü szép, ez az én aranyos kis fiam! – -kiáltott az urára. - -– Mit? – mosolygott fel csöndesen Dani. - -– Mit? Olyan gyönyörüszép sárgát kakált, mint az olvadt arany! – -csengett az Erzsi kacajos hangja. - -Dani melegen mosolygott s hunyoritó szeme szivesen játszott az -asszonyon. - -– De tudja mit csinált ez a maga büdös, rongyos, piszkos kölyke? - -– Mit? – szólt Dani s megmutatta fehér fogait. - -– Az egész bőcsőt, dunnát, párnát, ruhát, még az orrahegyét is -összeronditotta. A ronda! - -Dani felkacagott és már tudta, hogy nem megy el a grófnőhöz. - -Ma nem. - -Talán sohasem. - -Ezt a boldog világot, ezt elgázolni, isten ellen való vétek volna… - -Másnap reggel maga is meghökkent, mikor megérezte, hogy egy cseppet sem -változott a kedvetlensége. Fáradt volt, petyhüdt, mintha kiszapulták -volna. Mikor a munkásokat elküldte, visszacsámborgott a házba. A -felesége aggódva, gyanakodva nézte. - -– Dani, nem mégy dologra? - -Dani vállat vont. - -– Nem baj, pihenj, – szólt az asszony. - -A férfi még arra is rest volt, hogy megmondja, amit rá gondolt: minél -többet alszik az ember, annál álmosabb. Lefeküdt s aludt délig. - -Erzsi ma már nem volt olyan friss jókedvü, mint tegnap; őt is leverte az -ura kedvetlensége. Nem értette, mit akar az ember. Estefelé meg is -kérdezte Danitól, aki ugy lógott előre-hátra a házban, mint a lábbadozó: - -– Beteg vagy? - -– Én?! - -– Hát truccolsz? - -– Eh, fenét. - -– Mér nem dolgozol? - -– Mit?… Minek? - -– Igen! eccer majd felveti a sok munka, azután meg az ujját se mozdítja. - -Dani tunyán ült, bámult maga elé s elgondolkozott. - -– Biz ugy az Erzsi. Mán én ilyen vagyok. Vagy mindent, vagy semmit. - -Erzsi megijedt. - -– Hát akkor csak inkább semmit, édes uram… Igy is jobb, mint ugy. - -Napok teltek ilyen bágyadottan. Az asszony minden erejét összeszedte, -hogy fölelevenitse az urát. De lassan kikopott a naiv, gyermekes -tréfakedvből, csak a boldogságban terem az meg s itt már megint nem -viritott az öröm. Erzsi csak harcolt, küzdött, erőlködött, végre sirva -fakadt. - -– Jobb ha ugy él a hogy tetszik; jobb ha dolgozik, akkor legalább jó -kedve van. - -Dani meghökkenve hallotta, de bágyadtan legyintett. Nem szólt. Azt -gondolta, hogy tul van már ő azon örökre. Csak azon csodálkozott, hogy -tud élni, ha ennyire megroppant benne a lélek? - -Ámde élt s az ebédnél, vacsoránál maga bosszuságára jó étvágygyal vett -részt s néha megérezte, hogy hizik. Kövér, zsiros érzések zsibbadtak, -totyogtak a testében s ez még sulyosabbá tette lehangoltságát. - -Pedig erős idők kezdődtek, az aratás. Csütörtökre, Péterpálra volt téve -a napja, hogy buzába álljanak, de ő álmos szemmel s türelmetlen -lankadtsággal utasitotta el magától az aratógazdát. Hagyjanak neki -békét. Az aratást elhalasztották hétfőre. - -Erzsi roppant nyugtalanságot szenvedett el. Nem tudta elképzelni mi -történt az urával. Asszony ösztöne tisztán megérezte, hogy azért van -igy, mert ő nem elégiti ki az urát. Szüksége van annak mindenre, -mindenre s a sok minden közt ő reá is. De ő csak egy kis rész a nagy -sokban! És ez rettenetesen elkeseritette s lassan olyan hangulat -telepedett a kis családra, mintha mély gyász borult volna rájuk. Csak -sóhajtoztak, de annyi energia sem volt bennük, hogy valamelyik egy-egy -hangos szóba tudott volna kitörni. - -Már szombatot értek s mikor másnál a munkáshét végén utolsó -erőmegfeszitéssel fejezték be mindenfelé a kitervelt munkát, náluk téli -tunyaságba, öregemberes maznaságba fáradtak bele. - -Szombat délután egyszerre csak arra riadt fel az asszony, hogy az ura -bent az első szobában énekelni kezd: - - Haragodnak nagy voltában - Megindulván, - Ne feddj meg uram engem, - Busult gerjedezésedben - Rám tekintvén, - Ne büntess meg istenem. - -Erzsi keresztet vetett és felsóhajtott. Idegen volt neki az ura erős, -komor éneke, de valahogy érezte, hogy maga az ének már valami belső -fordulatot jelent. S mig az éneklést elhallgatta, benne is felbuzdult az -áhitat, az imasóhaj. Vágyva vágyott rá, hogy egyszer már ez életben -együtt fohászkodjék az Istenhez az urával. Ebben a legbelsőbb -szolgaságban olyan igen-igen távol voltak egymástól. Külön paphoz, külön -templomba jártak, külön lenézték egymás hitét s éveken át kibirták, hogy -gyöngédségből nem is említették a vallást odahaza és nem imádkoztak, ha -a másik a közelben volt, hogy ne botránkoztassák imacselekedetükkel. - -De most az asszonyt elfogta a vágyakozás. Együtt akart lenni, egy akart -lenni az urával a templommá szentült szobában. - -És benyitott, bement. - -Az ura ott ült az asztal előtt és tenyerébe hajtott fővel énekelt. Meg -sem mozdult az asszony beléptére, tovább énekelt, bár nem esett olyan -jól már szive szerint. Elvárta, míg a felesége valamit motoz a háta -mögött a komót fiában, várta, hogy kimegy. - -De az asszony igen elcsöndesedett s ő nem győzte kivárni. Hát -visszafordult hozzá. - -S megdöbbenve látta mi van mögötte. Az asszony ott térdelt a földön s a -komót szélére állított kis oltárféle előtt, a feszület, a bálvány előtt -imádkozik; összesimitott tenyérrel, félre hajtott fővel. - -Daniban felfordult az ész, meghibbant a szív, kiömlött az epe. - -Felállt, hogy hirtelen dühében ököllel leüsse, összetörje a festett -istent. - -Ám a másik percben lenyelte dühét és nem az asszony felé lépett, hanem -az ajtó felé. - -Kiment a szobából. - -Tovább nem birt a tető alatt maradni. Azt hitte rászakad. - -A szabadban fellélegzett. - -– Haj Uramisten, – mondta – be sárrá nyomoritottál! - -Ettől kezdve szakadatlanul, szinte önkivületben volt. Minden kínozta, -mint az eleven sebet. S ugy érezte, mintha börtönben volna, ahonnan -többé nincs menekülés, még a bitóra sem, bár még az is megkönnyebbülés -volna már neki. - -És huszonnégy órát töltött ilyen állapotban. - -A felesége másnap délután templomba ment. Akkor könnyült meg egy kicsit. -Ugy nézett körül, mint az elkinozott kuvasz, ha az őrzője elmegy. -Nincs-e rés, ahol kirághassa magát. - -És ekkor egy lány fordult be hozzá az utcáról. - -– Dani bácsi!… Azt izente a grófné, menjen el hozzá. - -– A grófné! – s szinte szélütés érte a férfi nyelvét. – Elmenjek! – -mondta magánkivül, fakósápadt arccal. - -– El, el, azt izente. Hónap délután… Mikor a gróf kilovagol… mingyán. - -És a lány nem szólt egyebet semmit, elsietett. - -Dani pedig ott maradt, mint villámsujtott fa. - -Egy pillanat mulva az erő, a vágy, az élet sistergős, tüzes lángja -csapott fel benne. - -Csoda történt. A megszenesedett fatörzs uj zöld lombba szökött. - - -XVI. - -A fiatal grófné ugy érezte magát a kis faluban, mintha a művelt modern -élet közepéből egyszerre valami ősvilágba került volna vissza. Kellemes -volt ez a különösség, mert semmi bajjal és kényelmetlenséggel nem járt. -Volt egy csinos kis kastély, amely frissen tapétázva, butorozva, szépen -kitakaritva, mintha csak valami bűvös sziget lett volna az őserdő -mélyén, a modern élet minden szükséges cikkével fölszerelve. S a vadak -nem voltak emberevők, hanem igen csinos, formás, jókedvü emberek, -akiknek nagyon jól állott eredeti primitivségük. Amellett jó nevelésüek -voltak, nem kiváncsiskodtak és nem tolakodtak s a szép grófné, aki -titkos szerelmének áldozni bujt el a világ szeme elől, valóban ugy -érezte, hogy a láthatatlanság fátyola övezi. - -Nem is engedte, hogy tulságosan megbontsák azt a rendet, amit a kastély -üresen állása alatt megszoktak itt. Az uradalmi intézők meglehetősen -bevonták a kis kastélyt a gazdaság körébe. Elől ugyan meghagyták a -díszkertet, amelyben hamar megmohosodott fenyőfák állottak, nem igen -díszlő, inkább gyászosan lecsüngő ágakkal, de a kastély mögött -veteményes kertet rendeztek be a virágágyak helyett s a kocsi-udvart -gazdasági célokra használták. Itt szokták a kendert tilólni, a kukoricát -fosztani az asszonyok. Most is már be volt hordva a sok kender az -udvarba, mikor a grófné megjött s a fejvesztett sietségben ott -felejtették a száradó kis kévesátorokat. A grófnő nem találta -kellemetlennek a kender átható szagát s kivánta, hogy az asszonyok ott -dolgozzanak az éjszaki ablak alatt, épen olyan fesztelenül, mintha ő itt -sem volna. - -Leskelődni akart utánuk. Kiváncsi volt az emberi titkokra. Zárdai -neveltetése alatt ép oly távol állott az emberektől, mint később, mikor -a társas életben rendkivül belevegyült az élet lázas, zajos forgatagába, -most midőn a magányt meglopni jött le szerelmesével, megnyilt az -érdeklődése az emberi sziv titkai iránt. - -Vakmerő tette, hogy engedett sógora rábeszélésének s először életében -szinte nyiltan szökött le a sima, egyenes utról, lázba hozta a vérét és -lelki örvényekbe széditette őt. Huszonhat éves volt s hat évi -házasságából szinte egy napot sem töltött még sem magában, sem egy igazi -férfivel. Miska gróf, az ura, csak a lovai s a szinésznők után -érdeklődött. Hélène grófnő, végre több évi plátói barátság után forró -szerelemre gyult a sógora, László gróf iránt, aki az egyetlen mélyebb -tartalmu, bár sok tekintetben excentrikus észjárásu férfi volt a -közelében. - -A parasztasszonyok után való leselkedés egész váratlanul egy eddig saját -maga előtt is titkos tulajdonságát boritotta vérvörös virágzásba: az -érzékiségét. Ha egyedül maradt, most azonnal lement az éjszaki kis -szalonba, ahova az udvarról minden szó behallatszott s a folyton kacagó, -fecsegő, pletykáló s egymással szemérmetlenül ingerkedő asszonyok és -lányok beszéde ugy hatott rá, hogy minden egyes rettentő szó ujabb és -ujabb vérrakétát robbantot föl benne. Szerette volna biztatni őket, de -félt, hogy elijeszti a szabadszáju fecsegőket s szégyelte volna is, hogy -ilyen alantas örömön kapják rajta. - -Legjobban titkolta épen a sógora előtt, aki pedig tulajdonképeni oka -volt, hogy lelke megérett erre a titkos bünözésre. Azonnal s örökre -szakitott volna a sógorával, ha az rajtakapja azon a társalgáson, amiben -nemsokára bő része lett. - -Volt a kendertörők között különösen egy érdekes lány, akiben annyi -szemérem nem volt mint egy csirkében. A grófnő behivatta. A lány egy -csöppet sem volt elfogódott. Simán és természetesen járt a fény és pompa -s a megfélemlitő idegen környezet között. A grófnő szolgálatába fogadta -s meséltetett vele magáról, a falujáról, a világáról. A lány, Kis Bora, -valóságos iskola, életiskola lett neki. A grófnő eddig sohasem vette -észre, hogy a körülötte élő személyzet emberi anyagból van, s most sem -vette volna észre, de ebben a vad lányban egy önmagával közös nagy -tulajdonságot talált: a kielégithetetlen érzékiséget. - -Forró délutánokon és olyan éjjeleken, mikor magában maradt, behivatta -magához Borát s a legkülönösebb társalgás folyt zárt ajtók mögött -köztük, ami valaha grófi hölgy és cselédlány között folyhatott. Bora -nyiltan és a szeméremnek sejtelme nélkül beszélt mindenről, ami őt -érdekelte. S mindent elcsarált, ami el nem mondható csak történt valaha -kis falujokban. S különösen sokat beszélt arról az emberről, aki istene -volt, aki mint az ő beszédéből kitetszett, az egész falu minden nőjének -főfő, izgató, vérforraló bálványa volt. - -A grófnő érezte, hogy életében most először forrt föl benne az a vad, -érzéki, oktalan és céltalan buja gerjedelem, amely elfogja és megrázza -az emberi testet és sarkaiból kiveti a lelket. És néha szinte megrémült -már attól, mi lesz, ha csakugyan hatalma alá kerül a paraszt Don -Yuannak. - -Izgalmak futkostak keresztül-kasul rajta s mikor parancsot adott -Borának, hogy találkára hivja neki a paraszt hőst, akkor már attól -rettegett, hogy elveszti az egyszerü, primitiv ember előtte a nimbuszt. -S fokról-fokra szállitotta le vele szemben az igényeit, a követelését, a -várakozását s hagyta, hogy visszafejlődjön ő maga a Bora nivójára, s -bámulta a parasztlányt és irigyelte, hogy az szabadon forrongó -érzékiséggel ugy tud beszélni a hőséről, mintha épen az ölében ülne a -kéjek tetőpontján. - -Minden csöpp vére felforrt; ha ő idáig tudna emelkedni a nemi szerelem -intenzivitásában! - - -XVII. - -Hétfőn délután az emeleti nagy teremben voltak. A terem ablakai a -homlokzatra nyiltak s a kisded park fái között a falu felé lehetett -látni. - -A grófnő a zongora előtt ült s egy Chopin-darabot játszott. Volt némi -eredeti zene-érzéke s nagyuri nembánomsággal holmi változatokat csinált. -Jobban tetszett neki a rögtönzése, mint maga a szerző s belepirulva a -kis erőmegfeszitésbe, szinte ugy érezte, mintha valamit alkotott volna. - -A sógora, a Laci gróf mosolyogva hallgatta. - -– Brávó! – mondta, mikor a hölgy a maga ingoványos kirándulásából -visszaért a költő szeliden ringó hullámaira. - -A grófnő nevetve nézett vissza s valami kis büszkeséggel szólt: - -– Jöjjön játszani. - -A férfi megingatta a fejét. Olyan jól ült, félig eldőlve a chaise -longueon s oly kellemesen szivarozgatott, hogy nem volt kedve mozdulni. -Meglehetősen hizásnak indult már s az a teliség sugárzott belőle, ami a -lomhaság boldogait jellemzi. Fehér fogai csillogtak, vastag sötétszőke -bajusza volt s gesztenyeszin szakálla hegyesre volt vágva. - -– Önben egy mintapolgár veszett el, – mondta a grófnő s elfordult tőle, -skálában futtatta végig az ujjait a billentyükön. - -A gróf felállott, ötletek és beszédgondolatok támadtak benne s ez -megmozditotta. - -– Mégis csak különös, – mondta lassan, kényelmesen s mégis kissé -idegesen tagolva a szókat – hogy azért szeretünk egy asszonyt, azért -mutatjuk meg magunkat neki, még a legtitkosabb érzéseinket is, hogy a -végén igy félreismerjen, mintha soha sem beszélt volna velünk. - -A hölgy gunyosan elmosolyodott s egyet nyujtózott. A karjai formája -csodálatos szép volt. Különben nem volt valami tökéletes szépség. Szőke -haja polgárasszonyosan volt feltéve, az arca friss vizben tisztára -mosva, kendőzés nélkül is piros volt. A szemei kicsinyek voltak és -szürkék, de elevenek s nedvesen csillogók. A szája nagy volt, okos száj, -de ha nagyon gunyosan biggyesztette le, már is két mély ránc gyürődött -két oldalt a sarka mögött. Karcsu volt és lányos termetü, mint a meddő -asszonyok, de hizás tagadhatatlan jelei látszottak már rajta s félő -volt, hogy nemsokára egészen szétmegy ez a csinos test. A gróf megállott -s élvezettel nézte végig az izmok játékát. A hölgy nagyon lengén volt -öltözve. Rendkivül mély kivágásu ruháját egészen ugy viselte, mintha -emancipálta volna magát a ruhaviselés alapelvei alól. - -– Azt jól tudom, hogy ön erénynek nevezi ki a hibáját. - -– Hiba. Erény. Micsoda frazeologia ez. Te vagy a kis polgárasszony ma -chérie! - -Az asszony megránditotta az ajkát s zongorázni kezdett. - -Egyszerre csak hirtelen abba hagyta. - -– Meddig akar Ön itt maradni. Örökké? - -– Örökké! Hol lehetünk örökké!… Nem mindegy az, itt, vagy másutt! - -– Csak kell valami foglalkozás. - -– Kell! Miért kell? - -– Mert igy meghalok az unalomtól. Ha magam nem gondolnék magamra, már -meg is haltam volna. - -A gróf megállott s figyelve, gondolkodva nézett a hölgyre. - -– Mit csinál itt az a kis parasztlány? – kérdezte: - -– Micsoda parasztlány? - -– Tudom, hogy Ön egész délutánokat tölt vele. - -A grófnő lehajlott a billentyükre s végigfutott a fehér -csontlapocskákon, mintha valamelyiket keresné. Az ujjával kétszer is -végig siklott rajtuk, végre megállt. Egy kis mosolyt fojtott el. - -– Meséltetek magamnak. Mert nagyon unom magamat. - -– És érdekeseket mesél? - -– Érdekeseket. - -A gróf elkezdett sétálni s ugy látszott, mintha valami roppant mélységes -dolgon gondolkoznék. A grófnő lopva, rejtélyesen mosolygott s akkordokat -ütött meg. - -Pár percig tartott ez a furcsa hangtalanság. A hölgy gyönyörködött a -kezében. A keze csakugyan felséges volt. De az is párnásodni kezdett, az -ideges kék erek kezdtek már besüppedni a sima szőrtelen fehér bőr alá. -Az asszony fölemelte a kezét s közelről megnézte. Elhatározta, hogyha -innen elmennek, föltétlenül kurát fog használni. Fájt a szive a szép -kezéért. - -– Mondja barátom, – szólalt meg, felrezzentve a grófot, hogy lehet az, -hogy ön ezekkel a képességekkel nem lépett közpályára. Nem volna -érdekesebb miniszter lenni, mint negyvenéves korában itt velem -veszekedni. - -– Persze, hogy nem volna, – mondta kelletlenűl a férfi s hozzá lépett. – -Ha már veszekedni kell, inkább egy szép asszonnyal veszekszem, mint a -politikával. - -Felemelte a hölgy kezét s megcsókolta. Aztán megnézte és ujra -megcsókolta. - -– És ha intrikákkal kell bajoskodni, inkább az én szép asszonyom -intrikái miatt szenvedjek, mint otromba politikusok ostoba fogásai -miatt. - -A grófnő amint visszakapta a kezét, leeresztette azt, hátra, mintha -féltené s egybekapcsolta. Aztán mosolyogva nézett fel a gróf arcába. -Guny, kicsinylés, epéskedés, szerelem, jóakarat, minden volt az arcában, -mikor azt mondta: - -– Mégis csak nem értem, hogy lehet egy férfinak, egy gróf Karay -Lászlónak ilyen kevés tettvágy a lelkében. Nem fél, hogy megrozsdásodik. -Elég ennyi munka egy férfinak! hogy az idegei rendben legyenek. - -A gróf mosolygott. - -– Hát persze, hogy elég. Nem tudja, hogy a grófok nem vasból vannak, -hanem valami ritka nemes fémből. Nekünk nem munka kell, hogy fényesek -legyünk tőle, hanem légmentes elzárkozottság és méltó keret. - -Megcsókolta a hölgy száját s elkezdett járkálni. - -– Azt a kis parasztlányt ki fogom tiltani. Maga nagyon, nagyon rossz -iskolán megy keresztül, ha megszokja, hogy mi épen olyan emberi lények -vagyunk, mint például a parasztok. Mi nem azok vagyunk. Egészen mások. -Nekünk nem az az ételünk, az italunk, a levegőnk. Nekünk nem -életfeltétel az, ami nekik az. És nekünk nem élet az, ami nekik az. Nem -öröm, ami nekik az, nem gyönyör, ami nekik az. Mi a másik véglet -vagyunk, minekünk semmi közünk ahhoz az alacsonyabb állati rendhez, amit -közönségesen embernek neveznek. - -– Mi istenek vagyunk. Mi az Olimpuson élünk s nektárt iszunk… - -– Természetesen, – mondta igen komolyan a gróf. - -A grófnő szája mögött megjelentek a gunyos ráncok. - -– Látja grófnő, itt egy századok alatt kifejlődött helyzettel, -állapottal, valósággal vagyunk szemben. Egy tényről van szó, aminek a -helyességén, vagy helytelenségén lehet vitatkozni, de az mégis tény s -nem lehet változtatni rajta. Ha valaki változtatni akar, a végzettel -száll szembe. Tragikai vétséget követ el. Lehet harcolnia s el lehet -buknia. Nagy dolog ez, de a látszat könnyen megtéveszti az ember szemét -s a felületes nézőnek ugy tetszik, mintha semmiség volna, amin könnyü -változtatni. Hiszen mi nem élünk reális életet. Mi voltaképen csak -vegetálunk!… És én magát most halálra untatom, de ha már belefogtam, ki -is fejtem rögtön azt az elméletet, amely ebben a percben jut ilyen -napfénytisztaságban az eszembe, de szentül meg vagyok győződve felőle, -hogy arany igazság!… Az az ősapánk, aki örökre biztositotta a -legmagasabb polcot, amit a mai emberi viszonyok között a társadalomban -el lehet érni: egyszersmind kivonta a létünkből a valóságos élethez -tapadó gyökereket. Mi megszüntünk egyének lenni s nagyon okosan ugy is -nevelnek bennünket, hogy ne is lehessünk soha egyénekké. Mi egy rend -vagyunk, egy kaszt, amely egyetemlegesen él, senkinek sincs meg az -egyéni magasabb cselekvési szabadsága, mert az egyes embernek nem szabad -kockáztatni a jövő generációkat. Az az ősapánk, aki akármiféle -utón-módon, de biztositotta a mi létünket: azt a szellemi lekötöttséget -hagyta ránk, hogy nekünk ehhez a léthez nem szabad hozzányulnunk. Ő a -jövendőnek gyüjtött tőkét a semmiből, mi azt a tőkét nem szórhatjuk szét -a jövő generációk elől a semmibe. Ezért nem mehetünk mi bele az élet -harcába. Ezért nem terem a magas arisztokráciából sem Napoleon, sem -Goethe. Hol van már valami előny, amiért mi harcolhatunk? Mi csak -veszthetünk! Még a nyereség is tiszta veszteséggé válik a mi kezünkben, -mert kihivja a rettenetes nagy és rettenetes szegény áradatok irigy -ellenszenvét. S ki mer belemenni az élet harcába azzal a ballaszttal, -hogy irtózatos nagy érdekeket kockáztat semmiért. - -Elhallgatott. A grófnő okosan figyelt, de amikor a gróf elfordult, hogy -szivarja hamvát leüsse a kis japán tálcába, elmosolyodott. A gróf -szakadatlanul ugyanazt az egy gesztust használta, valami furcsa félszeg -vizszintes kézmozdulatot. - -– Ezek a naiv fiuk, akik kiállanak a piacra és azt hiszik, valamit -csinálnak, mikor képviselők, miniszterek lesznek, mozgalmak vezérei, -sportférfiak, oroszlánvadászok; mikor istállót tartanak, kulturát, -irodalmat, maitresseket becéznek, ezek egészen öntudatlanul, filozófia -nélkül teszik, amit tenniök kell. Élvezik az életet, amely oly -föltétlenül biztos a számukra. Fickándoznak a bő, jó, egészséges vizben, -mint a halak. Ha valamelyiket baleset éri, kicsit megkoppasztják a -bőrét, vagy akár ha odavész is az oroszlán, vagy a politika torkában, -mit tesz az! Mindenkinek joga van saját magát elveszteni, a közöst, az -elvet, a kasztot nem veszélyezteti… És nekem ez nem passzió, mert nem -vagyok annyira naiv, mint ők, hogy át ne lássam, hogy akármibe kezdek, -semmi sem merészebb és komolyabb játék, mintha a szobában játszom -fakatonákkal, hát nekem nem okoz örömet, hogy a szoba falain kivül -játszam! Hát inkább engedem elveszni, elsorvadni, elpárologni a bennem -szunnyadó erőket s meg sem kisértem, hogy teremtsek, vagy elveszitsek -valamit. - -– De ez nagyon unalmas. - -– Lehet. Nekem nem nagyon. - -– Nem önnek! nekem! - -A gróf elmosolyodott. - -– Igazán? - -– Persze. - -– Miért? - -– Mert nagyon unalmas… Csak érdekesebb tán a küzdő és erős férfit látni, -mint a lustát, akinek mosolyogni sincs kedve. - -– Lehet. - -– Bizonyos. Sőt biztositom önt – s a grófnő frissen felállott a -helyéről, – hogy sokkal jobban izgat és érdekel most a legprimitivebb -ember, aki erős és kemény és valamit produkáló, mint a legfinomabb -élvező, aki elterül és olyan puha, mint egy gombolyag selyem. - -A gróf összevonta a szemét s gondolkodva nézett el az asszony mellett. - -Ez pedig kifeszitette szépséges karjait, amelyről visszahullott a selyem -lepel s kacéran mondta: - -– Vigyázzon barátom, mert későn találja észrevenni, hogy az asszonyok -szivesebben türik el a szilaj ölelést egy erős paraszttól, mint a -legbölcsebb filozofálást egy tehetetlen gróftól. - -Nevetett és csókra nyujtotta az arcát. - -Aztán megfordult s elsietett. Az ajtóból még visszanézett s fehér -fogaival rákacagott a férfira, aki valami keserves megütődéssel nézett -utána. S mikor a hölgy eltünt az ajtón, mogorván nézett ki az ablakon át -a falu felé. - - -XVIII. - -A gróf minden délután haza lovagolt a saját kastélyába, a szomszéd -faluba Vezekénybe. Ott nagy gazdasági átalakitások folytak s ugy tett, -mintha annak a kedvéért volna idehaza, bár ép oly kevéssé érdeklődött -irántuk, mint a világ többi dolga iránt. - -Mig oda volt, azalatt a grófnő fürdeni s aztán aludni szokott. - -Mire a gróf kilovagolt, a hölgy már élvezte a hüvös vizet. - -Bora ült mellette. Leguggolva a kád mellé. Barna, kemény kis kezeivel -simogatta, locsolgatta a grófnő habfehér testét s szerelmesen nézett rá. - -A grófnő nevetett rajta. - -– Nos, – mondta – nos! - -De Bora csak nézett nagy dióbarna szemeivel s nyitva felejtette -haragosvörös ajkait, melyek mintha szét akartak volna csattanni a -tulságos vérbőségtől. - -– Mi az, Bora – szólt rá a grófnő, akit szinte feszélyezett már a lány -heves nézése és szótlansága. Mióta itt van mellette, még egy szót sem -szólt. - -– Be szép maga gyönyörüm! – mondta a lány s begörbitett mutató- és -kinyujtott hüvelykujjával parasztos naivsággal megcsipte a szép hölgy -állát. - -Az urnő elmosolyodott s kutatva, titkosan nézett a lány szemébe. - -– Nos, mi ujság! – sürgette. - -A lány odahajlott a füléhez s valami igen nagy titkot sugott bele: - -– El fog jönni! - -A grófnő megcsóválta a fejét s kissé bosszus lett. Ez a lány ugy sugta, -mintha valami nagy kitüntetésről volna szó. S ugy is néz reá, mintha az -arcáról azt akarná leolvasni, hogy ő most mindjárt elájul a -boldogságtól. Mégis sok ez a jóból. Nagyon is leereszkedett a parasztok -szinvonalára s ez kellemetlen, megrázta a fejét s hidegen pillantott -végig a lányon. - -– Mondjad csak Borcsa, – szólt – téged még soha sem ölelgetett meg az a -Turi? - -A lány ártatlanul nézett rá. - -– Én nem hagynám magam. - -– Ugyan! - -– Én szegény lány vagyok. - -– Hát aztán. - -– Engem ingyen nem lehet… - -A grófnő rábámult, nem értette. - -– Dani bácsi pedig nem fizet senkinek. Inkább neki fizetnek, – tette -hozzá dicsekedve. – Az asszonyok meg a lányok mind mennek neki kapálni, -meg mindent csinálni, csak egy csókot kapjanak tőle. Mer ő tőle nem kap -ingyen csókot akárki. - -A grófnőnek nagyon furcsa és kellemetlen volt ez a paraszt logika. A -megfizetett férfi. - -– Hát akkor téged azért nem ölel meg, mert te nem tudsz neki mit -fizetni. - -A lány kedvetlenül nézett vissza rá s megrántotta a vállát. - -– Én is tudok kapálni! De ő nem fizetne nekem! Hát maga azt nem tudja, -hogyha az ilyen szegény lány, szép lány, akkor nem hálhat emberrel, csak -ha jól megfizetik. Nekem szerencsét kell csinálni. Megmondta azt nekem -az anyám, még kisiskolás koromban, hogy ha vigyázok a szépségemre, akkor -még nagy szerencsét csinálhatok. - -– Milyen szerencsét? - -– Vagy elvesz valaki, vagy annyit ád, hogy azután nem kell busulni. - -– De azután majd nem vesz el senki feleségül! - -– Nem! Bizony nem. Akkor már elveszik az embert, ha van valamije. De az -én apám zsellérember, hát a zsellérlányt csak valami rossz béres veszi -el. - -Valami idegen, exotikus, büzlehelletü életnek az áramlata csapott -feléje. S mikor ujra végignézett a lányon, zavarosan érteni kezdte -micsoda nyilt vásár folyik itt, ebben az emberi világban, ahol a szép -lányok is, a szép férfiak is tisztán és nyersen kamatoztatják a -szépségüket. - -– Hát Turi Daninak sem adnád oda magadat ingyen? - -– Én szegény lány vagyok – mondta egyszerüen Borcsa. - -A grófné egyet gondolt. - -– És Turi Dani senkit se ölel meg ingyen?… Tán még egy grófnét se! Mi? - -S a szeme sarkából nézett a lány tiszta szemeibe. - -– Turi Dani ember! ü azt teszi, amit akar. Ü nem kér. Mit bánja ü. De az -asszonyok járnak a kedvibe. Azok odaadnák még az életüket is, csak rájuk -nézne egyszer. Nincsen olyan fejércseléd, aki szivesen ne adná oda még -az életét is, hogy Dani bácsi a derekához nyuljon!… - -A grófnő megint hallgatott s lassan csapkodta a vizet. - -– De te nem adnád oda. - -A lány vállat vont. - -– Én szegény lány vagyok, nekem szerencsét kell csinálni – ismételte -csökönyösen. - -– Ah, az a te Turi Danid is csak olyan ember, mint a többi. Paraszt. - -– Dani bácsi csak egy van! Csak ü. - -– Annak nincs csufneve? - -– Van a. - -– Igazán! Mi az? - -A lány összehuzta az arcát s lesütötte a szemét. - -– Azt nem lehet kimondani! - -A grófnő elámult. - -– Mit! Olyan csunya! - -– Meg aztán aki élő ember azt kimondja, azt megölné Turi Dani. - -– Nincs itt, mondd ki csak. - -– Jöjjön, a filibe sugom. - -A grófnő kiváncsian oda tartotta a fülét. - -A lány valamit sugott bele. - -– Mit jelent ez? Hisz ez semmi! Hogy hol szép Turi Dani? - -A lány hatalmasan elkezdett kacagni. - -– Az a! Na hát hun szép? Hát nem érti? Hát hun szép?… Mije! - -A grófnő elkezdett pirulni, mintha a vizből áradt volna felfelé a hőség. - -A lány hirtelen nyers mozdulattal átkapta a nyakát és magához huzta. -Azzal belesugta a szót az asszony fülébe. - -– Aszongyák, tette hozzá, azért szeretik annyira a fejércselédek, mert -ott igen-igen szép… – s lesütötte a fejét a kád megé. - -A grófné behunyta a szemét s valami kis undorodó kéjes megreszketést -érzett. A vére pezsgett, az agyát vérhullám öntötte el… - -Valahogy rettenetesen leegyszerüsödött előtte a szerelem, mióta Borától -vett leckéket. - - -XIX. - -A gróf páratlanul finom élvező volt. Heléne grófnővel való viszonyában -éppen az volt a legfőbb gyönyörüsége, hogy méltó párra talált benne. Ugy -tetszett neki, hogy ő már régen tul van azon a koron, mikor naivul és -ábrándosan tud szerelmes lenni a férfi. Neki mulhatatlanul szüksége volt -a komplikált helyzetekre, a raffinált gyönyörökre s mindenekfölött az -érzések gazdag differenciáltságára. A grófnő neki egyszerre felesége, -szeretője s a szerelem kéjeiben felfedező társa volt. - -Tudta, hogy a faj, a vér, a társadalmi helyzet s az intelligencia -legmagasabb fokának köszöni azt a képzelhetetlen idillt, amelyben most -része van. - -S most rájött, hogy a hölgy betelt a mértékkel. Tulnőtt ő rajta s tovább -akar haladni azon az uton, amelyen ő meginditotta. - -Mindennap vágtatva tette meg az utat Vezekénybe és vissza, most lassan, -lépésben haladt s kissé letargiára hajló hangulatban boncolgatta az -eléje került helyzet tartalmát. - -A szerelemben nincs állandóság. S ha ő elveszitette a vonzóerejét, mint -him, hogy lehet ellenállani annak az uj árnak, amely elragadja tőle az -asszonyt. - -Az asszony még nagyon fiatal. Nagyon tele van életnedvvel. Nagyon -kihasználatlan. Nem birja soká a csöndet, a puhaságot, az -elzárkozottságot… Most kezdett előtte kibontakozni a mai beszélgetés -igazi értelme. Milyen keveset szólt az asszony s milyen sokat beszélt ő, -és mégis minden szócskának, amit a grófnő kiejtett, több sulya van, mint -az egész filozófiának, amivel ő fárasztotta. Mit beszélt ő, henye -eszmefuttatást, amellyel takargatja mihasznaságát és tehetetlenségét s -mit mondott a nő! világot romba döntő szót: több az asszony szemében az -erős paraszt, mint a tehetetlen gróf. - -Vér tolult a fejébe. - -Honnan jut ez az asszony eszébe. Nem elméletből. Egy tény bukkant ki -abban a szóban. Valami valóság, amely nyersen tünt fel a nő előtt. -Biztos, biztos, hogy van egy paraszt valahol, akit látott, akiről -hallott, de aki ezt a gondolatot a maga valóságával ébresztette fel -benne. - -Ködös lett a szeme. S megszédülve, maznán esett el a nyeregben. Félelem -és lemondás lepte el. Érezte tönkrement, energiátlan, férfiatlan -gyöngeségét s érezte, tudta, hogy nem lesz ereje szembe szállani az -asszonnyal. - -Csak szivszorulással tudott arra gondolni, hogy lesz idő, amikor -kisiklik az öléből az asszony. Látta előre azokat a gyötrelmeket, -amelyek mindig agyon kinozzák minden szakitásnál s félt tőlük. - -Egy percig sem gondolt a hosszu uton arra, mit kell tennie, hogy -elkerülje a kellemetlen jövőt, folyvást önmagával foglalkozott s magát -elemezte. Miért van, honnan van, hogy ő, aki olyan szivósan ragaszkodik -az asszonyaihoz, mégis oly gyakran kénytelen válni. Belenyult a -legbelsejébe s látta, hogy az a gyöngédség, amellyel az utolsó percig -viseli magát a kedveseivel szemben s az a makacs féltő ragaszkodás, nem -szerelem, de valami kellemetlen emberi érzelem. Nem tud szakitani. -Mindig neki kell megérni, hogy a másik fél teljesen elhüljön és az vágja -ketté a viszonyt. A lomha férj ragaszkodik igy a feleségéhez, akivel -szemben egy életre vállalt kötelezettséget s ezért becsületből hazudja a -szerelmet, mikor már csak az üres formája él annak a lelkében; s akit -fél elveszteni az életrend változásától való rettegésében. De mi szüli -az uj, meg uj rémületet, amely a szakitás gondolatára őt elfogja! Ő, aki -ugy tud unatkozni a régi viszonyban, miért keresi fel makacsul és -kilendithetetlen pontossággal a rendes találkozásokat, miért félti a -napok programmjának megzavarását s hogy lehet az, hogy mégis, mikor már -visszavonhatatlanul vége a viszonynak, uj lelki frisseséggel tud uj -érzelemre gyulni. Szánalmasnak és nevetségesnek érezte az asszonyokkal -szemben való helyzetét: mindig neki kell a gyöngébb félnek lennie, -mindig neki kell a pirulást elszenvedni. Előre sejti, hogy jellemének ez -a fonák vonása most is meghozza a rendes véget, s mégis bánatnak s -keserüségnek adja át magát. Ma már nem is csak azért, mert fél ettől a -gyalázatos befejezéstől, hanem azért is, mert haragszik önmagára. - -Kedvetlenül ért be a kastélyába s szórakozottan beszélt azzal, aki -utjába állott. Épitettek. Szomoruan nézte el a munkásokat, amint lomha -mozdulatokkal mozogtak a falon s meglepetve figyelte meg, hogy az egész -kép mégis valami lázas sürgés-forgást mutat. Ha messziről nézi valaki, -nagy távlatból az ő életét, valószinüleg, igen változatosnak és gyors -eseménytermőnek látja azt is, pedig ő épp olyan habozva tesz egy téglát -a másikhoz, mint a kőmives, aki minden oldalról megnézi s itt letör -belőle, ott hozzá tesz s közben pipát töm. - -Egyszerre összehunyoritotta a szemét. - -Ezek a munkások volnának tehát azok az ősállatok, akik a maguk nyers, -vad erejükkel jogos ellenfelei lehetnek az intelligencia elpuhitotta -uraknak! - -Ellenszenvvel s mégis tárgyilagosan figyelte meg egyenként az embereket. -Sorban mindet. S meglepő felfedezést tett. - -Az uradalmi intéző lépett oda hozzá. A grófban megindult a filozóf s a -beszédkedv. - -– Hát hol van itt az ember! Ez mind degenerált tipus! Nyomorult alakok. -Rokkant termetek, beesett arcok, alkoholos szemek, formátlanság. Hisz ez -mind nyomorék, szánalomra méltó szerencsétlen. Mindig azt mondják, hogy -a magasabb osztályok elvesztették, éppen a magasabb kultura miatt a -testi qualitásaikat. Hát hol vannak akkor a testi qualitások! Itt van -vagy harminc ember, hol van csak egy is köztük, amelyik normális -fejlődöttségü lenne! Mind olyan, mintha a kloakából bujt volna ki. -Éhesen, elgyötörve, elsatnyulva. - -Az intéző, csinos, erőteljes fiatal férfi szintén elnézte a munkásokat. - -– Nagyon rosszul élnek ezek, kegyelmes uram – mondta. – A falusi -mesterember a legalja az emberiségnek. Iszonyu sok pálinkát isznak, -rossz lakásuk van, rossz a kosztjuk, erkölcstelen az életük. Aztán ezek -nem is az igazi primitiv emberek. Aj, ezek kegyelmes uram mind az -intelligenciához tartoznak már. Azért ilyen satnyák, mert derogál nekik, -hogy becsületesen éljenek, nagyon cudar viszonyok vannak itt, korhely, -gazember ez valamennyi, nagyképü, tudatlan, megbizhatatlan szamár. Ne -adj Isten, hogy egy olyan mesterembert találjak az egész vidéken, aki -csak egy terminust is betartana. Hazug gazemberek, megérdemlik, hogy -mind nyomorult legyen, a gyereke mindnek már részegen születik. Az egész -iparososztály már születésétől fogva halálra van itélve nálunk, de meg -is érdemlik, mert nincs köztük egy becsületes. Ha van valahol egy -munkás, amelyik dolgozni tud, na hát az meg éppen akasztófára való -korhely. - -A gróf kelletlenül hallgatta az intézőt, aki kizavarta őt a saját -eszmemenetéből és a maga anyagi érdekei szempontjából vette számba az -embereket. - -– Hát a parasztság. Hisz a napszámosok nem iparosok, de ezek még -rosszabbak, még satnyábbak s még ostobábbak. - -– A napszámosok! – mondta az intéző – azok mán igazán lejebb vannak az -állatnál. Azokról nem is érdemes beszélni, azok ugy élnek, mint a -disznók. Ha kegyelmes uram ugy ismerné őket, mint én! - -– Hát egyáltalán van a népnek olyan osztálya, amely különb ezeknél, akik -itt dolgoznak? - -– Hát bizony a jó falusi gazda, az nem ilyen. - -– Kik azok? – kérdezte a gróf összevont szemöldökkel. - -– Azok a gazdák kegyelmes uram, akik itt a falukban laknak, a java. Ott -annyi sok szép lány van, hogy mese. Ha kegyelmes uram akarná… - -A gróf félbe szakitotta. - -– A férfiak is szépek? Asszonyoknak… - -– Hát van itt a szomszéd faluban egy parasztgazda, Turi Dani, ha egy kis -iskolája volna, beillene az akármilyen uri társaságba. Annyi esze van, -hogy egy egész falunak nincs annyi. Zsellérfiu, de ma a legnagyobb gazda -a falujába. De ez semmi! Az asszonyok ugy bomlanak érte, hogy olyant még -nem is hallottam. Olyan történeteket tudnék róla mondani kegyelmes uram, -hogy… - -Elhallgatott és a kezében levő vesszővel a csizmaszárát kezdte -veregetni. Az intéző igen jó gentricsaládból való volt és nem ok nélkül -szokott azzal dicsekedni, hogy Vezekényben ő a gróf. - -A gróf azonban inkább rendes tehetetlensége miatt türte a fesztelen -modort, mint megbecsülésből s most egy mozdulattal végét vetette az -előadásnak. - -– Nagyon érdekes, – mondta s azzal elfordult és tovább ment. Ugy tett, -mintha valami érdekelné az épület kialakuló formáján. - -Az intéző utána nézett s gentri fesztelenséggel mondta magában: - -– Egy-gyen meg a fene, vónék csak én a gróf, én is ott hagynálak a -faképnél, akármelyik percben. - -Azzal tultette magát a kis incidensen és vigan ment tovább, hogy azért a -közelben maradjon, hátha szükség lesz rá. - -A gróf pedig el kezdte magában mondogatni azt a nevet, amit az intéző -beledobott a lelkébe. - -– Turi Dani, Turi Dani!… Ez volna hát az igazi! Turi Dani! - -Egyszerre egyet gondolt, megfordult, intett az intézőnek, kérte a lovát -s pár perc mulva már visszafelé vágtatott; az asszonya felé. - -Az asszonya felé, aki egy szál liberty selyempongyolában várta a -sarokteremben a parasztot. S éppen azt a nevet mondogatta magában, amit -a gróf: - -– Turi Dani, Turi Dani! - -Bora ott állt a háttérben s egy oldalajtófélfának támaszkodva nézte, -nézte a grófnőt, aki az ablakban állott. - -Az ablakon át beözönlött a sürü napfény s a grófnő egy szál -libertyselyem zöld pongyolájában ugy állt a mély ablaknyilásban, a -kemény fényességü napon, mintha zöld tengerködben állana Diána. - -– Bora egy pohár vizet. - -A lány elszaladt, nesztelen léptekkel, mint a macska s a grófnő jól eső -érzéssel állott az ablak világosságában s egyre mondogatta magában, -mintha kabalisztikus értelmét akarná venni e névnek: - -– Turi Dani! Turi Dani! - -Percek teltek. Az ablakon át meleg levegő tolul be s körülveszi egész -testét és körülömleszti poros illattal, nappal, kenderszaggal, és -primitiv skáláju parasztnótával. Máskor a grófot várta igy; az ő -iskolájának perverz levegőjében szokta meg a kéjelgés természetességét. - -És jól esik neki, hogy az alkonyodó nap vörös meleg fényével átsüssön a -testén és szinte fényes párát izzon ki elefántcsont fehérségü testéből. - -S a háta mögött padlócsikordulást hall. És szót hall, elfulladt, lihegő -szót: - -– Itt van… - -Visszafordul. - -Bora áll előtte képéből kikelve, lángoló arccal, és boldogan és büszkén -és izgatottan. És visszamutat a szoba hátterébe, ahol a grófnő káprázó -szeme előtt a sötétben egy férfialak áll, egy fehér gatyás, vikszelt -csizmás paraszt áll. - -A grófnő első pillanatban félre akar lépni az ablakból, de rögtön -parancsol magának, haragra gyul, hogy ilyen szemtelenül tolakodtak be a -parasztok. Mit képzelnek ezek magukról! S megvető bosszusággal -megsokallja a merészséget s ki akarja utasitani őket. De csak áll -egy-két pillanatig. - -Aztán lassan előre lép. Istennői gőggel, a tiszta átsütő napfényen. Egy -teljes lépést a fények sugárözönében. Aztán elsuhan az árnyékba és -sulyos plasztikát ölt a ruhája. - -Nem találja meg a legjobb szót, hogy adja legkönnyebben tudtukra -haragját, megvetését, a kiutasitást. És mégis visszatartja valami, hogy -a legegyszerübb és az egyetlen becsületes kifejezést használja, azt az -egy szót, ami az ajkán van: - -– Takarodjatok innen! - -Asszony. Ravaszkodik. Sujtani és becézni akar. Megalázni s megtartani. -Térdre roskasztani és ezzel felemelni. Istennő akar lenni, aki nimbust -őriz és egyforma távol s egyforma közel van a halandótól. - -Végre egyetlen pillantásba csoportositja mindezt s ránéz az emberre. - -Egy pár acélos szem pillantásával találkozik, amely nincs megzavarodva, -hideg és erős és bátor, biztos, mint a vivókard s a maga fölényességével -meghökkent. - -A következő pillanatban már megriadt szaladással fut körül a pillantása -az ember arcán s ekkor olyan meglepetés éri, amely elveszi a nyugalmát. - -Ámulattal, csaknem ijedtséggel fedezi fel az arc titkát, pillanatok -telnek el és ő áll lenyügözve, gondolkozva s már eszébe sem jut, hogy ki -akarta kergetni az imént a parasztot. - -A kinos csöndben hirtelen rémesebb zaj hallatszik. A szomszéd termekben -erős férfiléptek alatt csikorog a deszka. - -S belép László gróf. Kikelt arccal, kidülledt szemmel, dühét alig birva -palástolni. - -És a hölgy, amint egymás mellett látja a két arcot, ujjongva jön rá, -hogy igaza volt. Szinte összecsapja a kezét örömében. - -A két férfi ugy hasonlit egymáshoz, mintha testvérek volnának. - -Csak épen magasabb, kövérebb, puhább a gróf. És szakállas. És indulata -vesztett. Es gyámoltalanabb… - -A gróf, miután egy-két másodpercig illetlenül állott az ajtóban, beljebb -lépett s gyorsan, indulatosan, jóval gyöngédebb hangsullyal, mint -szóval, kiáltott fel: - -– Quelle folle! Sans doute tout cela est delicieux, mais… Mais ma -chérie, tu es une réveuse, et tu manques de sens social et d’idées -generales… - -– Je ne sais pas… – szólt gunyosan a grófnő s hirtelen hamisan -hozzátette: – Je suis une femme, voila tout!… - -Elnevette magát s ezzel egészen megoldódott a hangulat. - -A gróf megérezte, hogy még nem érett tragikai fejlettségre a dolog s -megkönnyebbült. Nyilván kiváncsiság az egész. Hisz ő is épen azon törte -a fejét, hogy felhivatja valamiért a parasztot, hadd lássa. Mennyivel -természetesebb, hogy a grófnő, az asszony ugyanezt tette. Ráismert az -ajtó mögött a parasztlányra, a közvetitőre, lesujtó pillantást vetett -felé, aztán a paraszthoz fordult. - -Örült neki, hogy ő volt fölényben egy homlokmagassággal s termetbeli -arányaival. - -– Mit akarsz fiam, – szólitotta meg a parasztot olyan kegyes pártfogói -hangon, amely a grófnő szemében kellett, hogy teljesen megalázza az -alacsony rangu férfit. - -A grófnő belesüppedt egy fotelbe. Jól is esett, mert már fáradt volt az -izgatottságtól. Csakugyan tetszett neki a gróf fellépése s kiváncsian -várta, mi lesz. Biztosra vette, hogy a paraszt bambán hebegni fog és -vagy elárulja őt, amikor is semmi kiméletet nem érdemel, vagy nagylelkü -gavallérsággal őrzi meg a titkát, s az nagyon mulatságos lesz. - -Turi Dani azonban nem sütötte le a szemét, hanem komolyan és -ünnepélyesen mondta: - -– Alázatos könyörgéssel járulok a falu nevében a mi kegyelmes grófnőnk -elé. - -– Hát ki vagy te fiam? – kérdezte atyáskodva a gróf. - -– Kiskara község egyik szegény gazdája vagyok, Turi Dániel. - -A gróf szeme megrebbent. Elcsodálkozott rajta, mért vette ő egészen -bizonyosra, hogy az a paraszt, akit itt talál, csak Turi Dani lehet, s -aztán megütődött azon, hogy Turi Dániel csakugyan itt van. - -– Beszéljen Turi Dániel gazda, – mondta a gróf. Egy percig mintha -hallgatott volna, aztán hátat forditott a parasztnak s mintha nem is -törődne azzal, amit beszél, közelebb lépett a grófnőhöz. - -– Az a mi alázatos könyörgésünk a mi kegyelmes grófnőnkhöz, – mondta -Turi Dani egyszerüen, minden tulságos jobbágymegalázkodás nélkül, – az a -mi könyörgésünk, hogy részt kapjunk az uradalomból. Bérletet! - -Ezt az utolsó szót egészen váratlanul hangosan, a tompa némaságu -szobához képest tulhangosan, sivitóan kiáltotta el. Mintha bombát vetett -volna. Mintha csatakiáltással támadt volna rá az urra. Aki addig -közönyösen hallgatta s abban a pillanatban hátat forditott neki. - -A gróf, mintha vipera csipte volna meg, visszafordult s megvillámodó -szemmel nézett rá. - -Valóságos pokoli gyülölet csapott rá a paraszt szeméből. - -Turi Daniból abban a pillanatban, mikor a nagyur ásitó unalommal -közönyösödött el vele szemben s ugy forditott neki hátat, ahogy csak az -instánciázó parasztnak tudnak hátat forditani a nagyurak, kirobbant a -gyülölet, amelynek parázsa kétszáz esztendő óta gyült rakásba a -lelkében. - -S a gróf Karayban is fellobbant a gőg, a grófi gyülölet, a Karay -lelkiismeret. S bár László gróf a saját elvei szerint ebben a kérdésben -mindig a parasztok pártján volt, most nyers indulatban tört ki. - -Lebirta magát, elfordult s magyarul szólt Heléne grófnőnek. - -– Kedves sógorasszony, mondjon neki valami sottiset s kegyesen bocsássa -el. - -De a grófnő elleste a pillanatot s maga is ideges tüzre gyult tőle. -Fogalma sem volt, mi történt a két férfi közt, de asszonyidegei teljes -erősségükben fogták fel a kigyult elektromos áramlatot. - -– Beszéljen, – mondta merészen a parasztnak, – mi baja van velünk! - -– Nekem, kegyelmes asszonyom! – szólt Turi Dani győzelmesen, mosolyosan, -csillogó szemmel s ebben a tüzmosolyban igen széppé vált szép férfias -arccal, – nekünk mai parasztoknak semmi bajunk a mi urainkkal. Az -apáinknak volt. A mi bajunk csak az, kegyelmes asszonyom, hogy még a mai -urak sem igyekeznek jóvá tenni, amit a régi urak a mi öregapáink ellen -tettek - -– Mit! – kiáltott fel a gróf, – hová fajult a világ! Hová jutottunk. Mit -mer ez a paraszt a szemembe vetni! - -– Az igazságot gróf ur! – mondta keményen a paraszt. S az igazság ép -olyan előnyössé vált az arckifejezésének, amennyire ellapositotta, -megcsufitotta a mindig nyugodt, derült, szenvtelen kifejezésre termett -arcot, a grófét. - -A grófnő tetszéssel vette észre, hogy nem a paraszt van hátrányban az -összecsapásnál. - -Mig a gróf tétovázott, merje-e kikergetni a parasztot a hölgy -jelenlétében, ebben a ránézve erkölcsileg kedvezőtlen pillanatban, amaz -bátran s az igazság erejével folytatta: - -– Tudjuk azt mi, nem felejtettük még mi el, hogy kergették ki a régi -öregapáinkat az ősi földről, a Kánaán földjéről az Akasztófa-pusztára. - -– Egy szó se! - -– Tudja azt a gróf ur is. Látom, hogy haragszik. Szégyelli. - -A gróf már szinte magánkivül volt dühében. Soha, mióta él, ilyen -izgatottságot nem érzett. Azon a határon állt, mikor ökölre kél az -ember, mert nincs más hátra. S megzsibbadva, megbénulva érezte magát. -Talán, ha egyedül van, már ráorditott volna a parasztra, kikergette, -felpofozta volna, a lovászért csenget, de a hölgy előtt lehetetlen volt -neki effélét tenni. Lenyügözte őt s a vad és szemérmetlen állattal -szemben tehetetlenné tette a saját intelligenciabeli, uri nevelésbeli -felsőbbsége. Nem nyulhatott nemtelen eszközhöz s látta, hogy védtelenné -tette őt a végzet. S dühének tetőpontján, belátta, hogy a parasztnak -igaza van és joga van és emberileg, a maga szempontjából kötelessége, -hogy azt tegye amit tesz. - -Ugy állott, hogy kín volt ránézni. Az erei majd kicsattantak s minden -feszültsége maga ellen fordult. - -A grófnő, amint rápillantott, megijedt. A gróf arca kék volt s a -gutaütés kerülgette. - -Abban a pillanatban felállott, védelmére kelt. - -Szembe szállott a paraszttal s rárivallt: - -– Mit akar? - -A paraszt meghökkent. Elvesztette egy pillanatra egyensulyát. - -Aztán merészen vissza vágott: - -– Azt kegyelmes asszony, hogy ezt az imádságos szép szemét hadd lássuk -mi néha szegény parasztjai. Mert ha az ránk ragyog, tudom az egy -Istenem! nem lesz többet bajunk. - -A grófnő is megzavarodott. Meg kellett éreznie, hogy nem magánál -alacsonyabb rendü lénnyel áll szemben. Meg kellett éreznie, hogy ez a -férfi férfi vele szemben. Férfi, aki csupán asszonynak tudja őt. Aki -bókot mer neki mondani, aki nem méltatja őt arra, hogy érdemleges vitába -szálljon vele. - -Nem akarta, nem merte folytatni a dolgot. Félt, hogy neki kell -parasztsággal alázni meg magát. Sokallta azt is, hogy eddig engedték a -dolgot s éles szeme megzavarodott, mint a viz tükre a szélben, a -férfiszem belevágó sugárzásától. - -Turi Dani látta a két ember megtorpadtságát egymaga előtt s nagy lőn -szivének kevély kövérsége. Nem bánta már, ha örökre odavész is az egész -birtok, az egész bérlet. Ezért a pillanatért érdemes ár minden -pénzveszteség. - -A kinosan hosszu csönd, amelyben a két nagyur nem talált szót, hogy -azzal ki tudják korbácsolni a sértőt, neki élete legfőbb diadala volt. - -És ő szólalt meg utána. Csinált alázattal, mint mikor koncban dob a -tolvaj mérget a kutyának, megszólalt. - -– Kegyelmes asszonyom, irásban adjuk be az instanciát. Tessék ugy -itélni, ahogy a szive huzza. Az isten annya a legszebb, azért a legjobb. -De a kegyelmes grófné még annál is szebb, sokkalta szebb!… hát jobb is. -Mindenben megbizunk az akaratában. - -Feltette a süvegét, megbiccentette a fejét, sarkon fordult, elment. - -Ugy haladt el a csikorgó parketten, vaspatkós csizmájával felvágva a -drága szőnyegeket, mint egy őspogány, mint Árpád daliái közül egy. S nem -az utolsó. A törzsfőnök, aki valahonnan messze napkeletről hozza még a -lelkében, hogy ünnepélyes pillanatban, szobában, asztal mellett, -templomban tedd fel a süveged. - -A gróf és a grófnő elámulva, szinte megsemmisülve néztek utána. A férfi -feketevörös volt a vértolulástól, a hölgy sáppadt és pirult, remegett a -szive. Sirni és kacagni tudott volna. Ugy remegett a lelkében ez a -lefolyt pillanat, hogy egykor valami nagyszerüséggé nőheti ki magát az -emlékezet, a szivindulat melegágyában. - -Bora ott állott egy függöny megett, félig belerejtezkedve. - -A grófnő intett neki a szemével, mint a kutyának. S Bora ugy igyekezett -kifelé a fal mentén, lesunyva, iszkolva mint az eb az ostor elől. - - -XX. - -Kegyetlen nagy öröm fogta el Danit, mikor látta a grófnő -szineváltozását. Gőgös érzéssel nem sajnálta, nem szánta volna, ha -rögtön ledobban is. A melle feszült, a szeme szikrázott, az arca -állatias, vad megelégültségtől fénylett. Igy kell! Ez az, amire vágyott. -Sarka alatt gázolni az asszonyt! Mi neki egy asszonyi állat, ha grófnő -is! Asszony! Semmi! Kirepül belőle a lélek, ha az igazi férfi jól a -szemébe néz. Hát még ha megfogná. Összekapja az ujjait s érzi bennük az -erőt, a kivánságot; hogy le tudná róla tépni egy rántással a ruhát!… - -Mikor a lépcsőházból kilépett a szabadba, valaki a nevét suttogta. - -– Dani! - -Visszapillantott félszemmel. Bora volt. Az ajtófélfához támaszkodva, azt -átölelve, belekapaszkodva, a pillantásával repült utána Turi Daninak. - -A szép paraszt félszájaszögletibe egy kis mosoly rezdült meg. Tetszett -neki, hogy volt valaki a maga népéből, ha csak egy semmi jány is, aki -ott volt, látta a győzelmét. - -Azzal ügyet sem vetett többet rá, elment. - -Bora pedig ugy ölelte az ajtót, mintha vissza akarná tartani magát testi -kötelékekkel, hogy a lelki vágy, a kivánság utána ne röpitse a -mágnesének. - -A kapu előtt, az utcán megállott a paraszt, jobbra menjen-e, vagy balra; -be a faluba, haza, vagy ki a mezőre. - -Egy percnyi öntudatlan habozás után, erősen megfordult, ki a mezőnek. - -Sulyos és mégis szinte szökellő lépésekkel haladt a porban. Majd letért -a mezei ut szélére, tul a begyöpösödött árkon s a kiszáradt pocsétákat -kerülgető gyaloguton haladt előre. Egyszer aztán befordult a poros -utilapuk és szikkadt száru garádicskórók közt siető utról egy -mesgyeösvényen a kukoricások és buzatáblák közé. Elmaradt mögötte az ut -poros levegője, friss szél csapott az arcába, démutkák és kakukfüvek -illata vette körül s a kukorica fejlődő levele zsibongó sustorgással -zajlott körülötte. Lecsipett egy hatalmas cickóróról egy szem ragyogó -sárga virágot s balra kanyarodott a nap elől, amely már lent volt a -vetések fölött s vörösödő arccal bámult utána. - -Jól esett neki, hogy kijárhatja magát az isten szabad földjén. S csak -ugy süvöltött belőle a kieresztett energia, mint a gépből a gőz, szinte -fütyölt. Egy jó félórai kemény dobogás után csöndesedett, -megereszkedett, rendes tempót vett föl. Közeledett a maga földjéhez, -ahol ma állottak a buzába az aratók. - -Jó kedvvel fogadták. - -Vidáman köszönt vissza nekik; letört egy kalászt, szétdörzsölte a -markában, kifujta a pelyvát s örült, mikor látta a szép, piros, érett -szemeket. Csak ugy dagadt mindenik a kövérségtől, sehol egy aszott szem; -nem is ártott hát annyira a mult hetek esője, hősége, mint féltek tőle. -Mária anyánk, az istenanya képe ott mosolygott minden szem boldogabbik -végén. - -– Hát mi lesz, gazduram! – kiáltotta egy legény és sunyin odaintett a -másiknak. - -Dani értette a szót. A szegény ember szavát, aki alattomos formában -szüntelen ott kerülgeti az isten kegyeltjeit ingyen ajándékért. - -– Áldomás lesz, Péter, áldomás! – felelt. - -– Akkor jó, – lélekzett fel mindenki. - -Éppen végére értek a rendnek és sorban kiállottak kaszát fenni. - -– Hát emberek, asszonyok, fattyak, jányok, ki fáradt? - -Ugyan ki volna az, szent aratás első napján? - -– Ki lát máma holdvilágon aratni? - -Mindenki. - -– Na hát akkor Péter, accide a kaszádat, ülj fel a lógósra, oszt ott a -pájinkás csobojó, ugorj haza, hozd tele. Addig innen haza nem megyünk, -míg le nem szedjük ezt a kis táblát. - -Végig mutatott a hatalmas buzatáblán. Mindenki örült neki. Jól esik -dolgozni, ha a gazda vezet. Kivált ha Turi Dani ez a gazda. - -Dani végigfuttatta szemét a kasza élin. - -– Jó kaszád van. - -– Mer jó kézbe jár!… - -Dani intett rá, elismerően. - -A legény már fenn ült a lovon, mögötte a pálinkának való hordócska, -onnan szólt le még egyszer. - -– Másnak nem is adnám a kezibe: isten az atyám! - -– Hozd ki az enyimet is! – kiáltott utána Dani, – oszt mond meg -asszonyodnak… - -– Mit? - -– Sose mongy semmit!… No jányok, hát csak gyúccsatok rá arra a nótára. - -Egy derék marokkötő lány a szemébe nevetett s nem kérette magát, magas -sikító hangon rázendített: - - Nem vótam én addig beteg, - Mig téged nem szerettelek, - Azóta vagyok halálos, - Véled nem lehetek páros. - -– Fenét! – mondta a nótára Dani. – Ha abba akarsz belehalni, hétszer -kell vizbefojtani, mint a macskát. - -– Maga beszélhet, – mondta a nótás lány és letette az öléből a kévekötő -guzscsomót. – Könnyü magának. Mindig csak olyanokkal vót dóga… - -– Milyenekkel, te? - -– Akik veszkődtek magáér. - -Dani átkapta a lányt derékon. - -– Hát te nem veszkődsz értem? - -– Én? Haggyon békén, jobb lesz. - -Dulakodtak. A férfin látszott, hogy nem sokat törődik a lánnyal, csak -nyomorgatja. Ugy is végződött az egész, sután, a lány kibujt a keze -közül, bár maga se akarta s ő eleresztette, mert más valami jutott az -eszébe. A fénkővel néhányszor végigszaladt a kasza élén, azzal előre -ment és rendbe állott. Az emberek sorra következtek utána. Mögötte egy -ludnyaku, vörös arcu, szótlan, sovány ember jött, aztán egy másik -savanyu paraszt, majd az a kis görbe vén ember, aki a minap reggel -leckéztette, s igy tovább, nyolcan. - -Dani boldog érzéssel eresztette ki a kaszát. Pompásan suhant az s egy -nyisszanással leszelte a mereven elébe bókoló kalászsort. Kemény -férfikarja jól érezte a munka erejét s hamar lefoglalta minden -gondolatát a kasza. Válogatva, minden göringyet mellőzve, felverődött -bodzahajtást, tüskerózsa gazzát kikerülve, művészi biztossággal s gépi -taktussal haladt előre a renden. Valamivel gyorsabb volt a tempója, mint -a többieknek, ugy hogy messze haladt s a ludnyaku paraszt megerőltette -magát, hogy nyomába érjen. Szaporán és ügyesen járt sarkában a kévekötő -lány, csöndesen dudolva a nótákat, melyeket a többiek éles hangon -daloltak. Senki sem gondolt egy igére sem a nóták értelméből, csak -fujták, ahogy jött, egymás után. Édeses illata volt a nótának, mint a -lekaszált buza torzsája közt a sarjadó kakukfűnek. - -Dani csak haladt, haladt előre, suhogott a kaszája, s oly gyorsan aratta -a búzaszárat, mint feje a gondolatot. A gyorsan beálló alkonyatban -erősen elmaradtak mögötte a többiek. - -– No isten álgya, gazduram! – kurjantott valaki utána. – Mán mi nem -érjük utól, ha igy befogott! - -Dani elmosolyodott s hozzáfogott kaszát fenni. A többiek is sorba -kiállottak és nyolc kasza csisszenő-nyisszenő csengése messze -hallatszott a síkon. Aratók mentek hazafelé a tábla tulsó végén szaladó -uton, s bekiáltottak egy-egy szót a sürüsödő esti levegőn át. - -– Hónap is nap lesz! - -– Aki megéri! – feleseltek vissza innen. - -– Jó gazdátok van, egy napból kettőt csinál. - -– Jaj bizony Turi Dani az ű neve! - -Nevettek. Becsületesen, jókedvvel, vidáman, semmiségen. - -A hazamenő munkások elhaladtak, a vállukon lengő kasza még idecsillant, -a lányok gereblyéje az égre rajzolódott, aztán mindnyájan beolvadtak a -szomszéd kukoricatábla sűrüjébe. - -Ujra megharsant a kasza és Dani nemsokára kiért a föld végére. Egy -percig gondolkozott, bevárja-e a többieket, aztán rápillantott a gyors -munkában kipirult kévekötő lányra, aki fölegyenesedett s tüzes szemekkel -nézett rá, mintha mondta volna: - -– E jó kis hajtás vót. - -Aztán gyorsan elszánta magát és kilépte az uj rendben a maga helyét, -azzal nekieredt. Jó széles rendet fogott, hogy a buzának legyen hova -dülni, a lánynak helye dolgozni, s ugy haladt előre, mint az árnyék. -Mintha szárnyat kapott volna a kaszája, sulyja se lett volna, magától -suhogott, csak lépni kellett a nyomán. Fürj szava seritett a buza közt, -élesszavu tücskök cirpeltek, s fenn az égen egy csoport vad lud -krugatott. Az aratók, akik most értek a maguk rendjének végére, nagy -ujjongással kurjogattak az égi madarak után, majd legények, lányok -csintalanul egymásba csiptek s nyáréji viháncolás csatározott. Dani -kinyitotta mind a két fülét, úgy szelte a hangot, orrával az illatot, -szemével a violasötét égalját, a sürün hunyorgó csillagokat s a tele -képpel mosolygó holdat futotta körül. Melege volt, a mellényt is lelökte -magáról, karján feljebb tűrte az ingujjat s a teste kövér párát -bocsátott. A lány halkan duruzsolt mögötte egy nótát. Már elfogyott a -kévekötő gyékénye, ideje nem volt buzaszárból ujat tekerni, hát csak -kévébe fogta a lekaszált vetést, majd felkötik holnap. Igy is alig győz -együtt tartani a gazdával. - -Nemsokára megjött Péter is a lovon. Hozott pálinkát bőven, meg kenyeret, -szalonnát, száraz kolbászt, száraz oldalast. Ellátta a gazdasszonya -bőven, legyen elesége a népnek az éjjeli munkához. Nagy riadallal -fogadták, s rögtön neki is ültek a jó vacsorának. Csak a gazda nem -hederitett rájuk. Sem étel, sem ital nem kellett neki. - -– Erigy Julcsa te is, enni. - -– Minek? - -– Ha éhes vagy. - -– Ha nem vagyok! - -– Mér ne vónál? - -– Maga mellett? - -– Én nem lakatlak jól! - -– Óh!… dünnyögött csendesen felvihogva Julcsa. - -– Gyere hé! – kiáltottak neki csintalanul a vacsorálók is. – Kolbászt -kapsz! - -– Nem kell nékem, – mondta a lány és csendesen hozzátette, – még ha -gazduram adná!… Dani gyorsan odapillantott. Közvetlen mellette állott a -lány; nagy, erős, vaskos lány; kemény inge csak ugy duzzadt, erős -karjait széttárva eresztette le, feltürt szoknyája terjedelmessé tette -csipőben, s az arca tüzelt, még igy holdvilágon is szinte sütött. És a -homály leple alatt olyan nyiltan, durván, szemérmetlenül kinálta oda -magát a buza közt, hogy csak egy ujjal kellett volna hozzányulni… - -És Daniban, először életében undorodó düh ingerült fel s szeretett volna -belerugni. - -De csak elfordult, nem szólt, kieresztette a kaszát s oly gyorsan -kezdett dolgozni, mintha menekülni akarna az üldözőjétől. Egy ideig -valóságos verseny volt, ami köztük kifejlődött. Ki bir több munkát, a -kaszás-e vagy a kéverakó lány. Két renden haladtak végig s Dani dühösen -érezte a sarkában a lány lihegését. - -– Vigyázz! – fakadt ki végre, – ugy dógozz, hogy én mezgerelek utánad -hónap. - -– Én utánam lehet! - -Dani dühösen hitte el neki, hogy jól végzi a munkáját s tovább kaszált. -Egyre nőtt a haragja. Szidta magát a lustaságaért. Szidta a kaszáját. -Eszébe jutott, hogy nem a maga jószágával dolgozik. Át is rikoltott nagy -hangon a többiekhez, akik a vacsora után most készülődtek fel, hogy -munkába álljanak. - -– Péter! Hun az én kaszám? - -– Itt van-e! - -– Hozd hát ide… - -Lihegve várta be, mig a legény, aki áttört a buzán, elhozta a kaszát s -visszaadta neki a másikat. - -A legény megnézte a szerszámát. - -– Ejnye gazduram! fakadt ki. – Mi az áldást csinált evvel a kaszával? - -– Kaszáltam vele. - -– Beretválkozni lehetett vón evvel, mikor odaadtam, no nem jó mán a -vasas zsidónak se. Énnye. Isz e nem kasza mán, ha fürész… - -A legény kétségbeesve hagyta ott a gazdáját s reggelig mohogott az agyon -csorbult kaszáján. Dani meg ujra neki állott s a pompás kaszával ugy -haladt előre, mint az álom. Vidáman, örömmel érezte, hogy a leány -elmarad mögötte. Minden suhintással tért nyert s szabadult a nőstény -izgató, undoritó közeléből. - -Eszébe jutott a grófnő. Ujra elismételt magában minden pillanatot, amit -előtte töltött. Kirepült a gondolata, mint fészkiről a sas és nőtt, -dagadt benne az érzés. - -Uj rendet kezdett ismét. Már nem vágtatott annyira, lendülettel, -könnyen, de szinte szórakozottan haladt. Vaditotta a szivét, birizgelte -érzéseit a nyári éjszaka, az illatos meleg, a buzatábla termékeny szaga, -a madarak, bogarak zenéje, a távoli tóból idezengő békariongás és -meg-megállott, behunyt szemmel szivta be a buja levegőt, térde -meg-megroggyant és egyet-egyet nyujtózott, hogy pattant a csontja -kötése. S ezalatt beérte a lány, amely ugy rohant utána, vakon, vadul, -lihegve. - -Már nem is bánta a gazda. Megállott, visszafordult s kaszáját leeresztve -sarkára, várta. - -Mikor az utolsó kévét is egyberakta a lány, még guzst csavart az ép -buzaszárakból s szabályosan átkötötte. Akkor felállt. Szembenézett a -férfival, aki egy tenyérnyire volt tőle. - -És Dani átkapta félkarral, vad kegyetlenül átölelte, levágta a kéve -buzára. Csókkal, mindkettőjüknek irtózatosan kéjes csókkal törte agyon. - -Mikor magához tért, fölemelte a fejét s ködkönnyes szemmel körülnézett. - -Meghült benne a vér s mint kigyó elől kapta vissza szemét. Egy -hajszálnyira állott a kasza hegye a szemétől. Az Isten őrizte meg, hogy -régen keresztül nem szaladt rajta. - -Kijózanódott, megjuházott, felállt. A lány ott hevert a földön. Erőt -vett magán, ujra dolgozni próbált. Madárcsipogást hallott, lehajolt, -figyelt s látta, hogy fürjfészek van előtte. Egy kaszavágás már -szétszelte volna a fészket. Megesett a szive, megszánta a boldogtalan -kis családot. Kapta magát, gondosan körülkaszálta a szent helyet, aztán -nagyot lélekzett. Nem volt többé semmi ize a munkához. - -Hirtelen elhatározással vállra vetette a kaszát s vissza, lement a -szekérutra. - -Hazafelé indult. - -Vissza sem nézett, oda sem pillantott a lányra, aki ott feküdt rendetlen -ruhával a kévén, mint egy szétmállott élet. - -Lehaladt az uton s nemsokára elmaradt mögötte az aratócsoport friss -zaja. Csak a kifogyhatatlan nóta kisérte messzire. Harmat kezdett -gyöngyözni a fűben s Dani csöndesen tiporta a lucskos pástot -csizmájával. Vállán himbálózott a kasza s ő álmatagon ment, ment a falu -felé. - -A békés, csöndes éjszakán lazára szállottak idegei s meseszépen -káprázott szemébe a grófnő képe. Lelankasztotta fejét, mint a napszurta -virág s elsóhajtotta: Hej ha ezt megölelném csak egyszer! - -Be lágyan, be puhán, be máskép tudná, mint ahogy asszonyt szokott -ölelni. Olyan érezhetetlenül, alig birizgelné a szinét, olyan könnyen, -alig emelintené meg a sulyját. Tenyere bőrében, ujjai hegyén zsenge -zsibongást érez. Megérzi az éjszakai szellőt s keményre borzolódik tőle -kezén, karján a sok apró szőrtüsök. Szinte felolvad acélos izmainak -kemény felülete s híggá lesz, megérzi a semmi hatását. - -Engedi, hogy lábai egyenletes tempóban vigyék előre, de nem akarja s nem -cselekszi. Mássá lesz, mint aki volt és uj képességeket érez meg -magában. És minden illat olyan erős, olyan átható. A lucerna nyers -gazszaga és a kukoricalevél szurós, édeses párája; a szagos füvek -csakugy égetnek, a mezei istenfa, meg a fehér üröm, a kakukfű s a -kellemesen büdös tüskerózsa mind buján gőzölgi ki a lelkét, amely -belopódzik az ember minden bőrlikacsán. - -Dani kábulást, részegülést érez miattuk, feszül az agya és ugy érzi, -mintha nemsokára fel tudna szállani a levegőbe. - -Végre itt a falu. Az akácfák alatt beballag. Egy-két kutya megvakkan -itt-ott, de megérezve a falubeli ember szagát, ujra elhallgatnak. - -Hazaér. Felakasztja a kaszát az ereszbe s az ablak alá lép, benéz. -Felesége még fönn van, virraszt, várja. Varrás van előtte, de nem -dolgozik, ölébe ejtette s a lámpába bámul. Daninak ez mind olyan különös -ma. Megérzi a felesége igaz lényét, megkapja, meghatja a gyöngeség, ami -a sötétszemü, törékeny formáju, fehérnyaku asszonyból szinte lesir. -Eddig idegen és kellemetlen volt neki, most megfogja a lelkét s jósággal -tölti el szivét. - -Bemegy a házba, a sötét konyhából benyit a szobába. Az asszony alig -mozdul meg, csak sötét nagy szemeit veti rá kérdően. Dani bólint -köszönésül, aztán közellép, elmegy a felesége mellett, hogy egy másik -székre leüljön és közben ujjai hegyével alig érintve megsimitja az -asszonya meztelen hátát, amely az ingvállból kiemelkedik. - -Erzsi végigborzong a hőségtől s idegenkedve, összevont szemmel néz az -urára. - -Dani leül s gyöngéden, melegen néz az asszony szemébe, ahogy sosem -szokott. - -– Éhes vagy? – kérdi csöndesen Erzsi. - -Dani megingatja a fejét. - -– Semmisem kell? - -– Nem. - -Erzsi sóhajt, feláll, nem szól, mozdulatot tesz, mintha vetkezni akarna, -de abbahagyja. - -Dani olyan lágyan néz rá, szinte könnyes lesz a szeme. - -– Mi bajod? – szólt halkan az asszony. - -– Szeretlek Erzsi. - -Erzsi hideglelős émelygést érez. - -Dani feláll, hozzálép, gyöngén megöleli s a szemébe néz. - -– Ugyan ne izetlenkedj nekem. - -De az ura nem hagyja. Ugy öleli meg az asszonyt, ahogy az ügyvédtől -látta. Ugy ahogy most a szive diktálja. - -– Nem tom mi jött rád, – szól a felesége s elforditja a fejét. - -Dani gyöngéden mosolyog. - -– Igazán nem eszel? - -A férfi nemet int. - -– Akkor feküdni. - -A lámpához lépett s elfujta. - -Egy perc mulva már ágyban volt. Az ura odaült mellé, ráhajolt, ugy -csókolta. Megcsókolta a homlokát, a szemét, ujra a szemét, az arcát, az -állát, szemét s puhán, mint a leánygyermekéét, az ajkát. - -Az asszonyt végig-végig bizseregte a sok, szinte érzéketlenül gyönge -csók. Elkábult a feje, mert erre vágyott ő, mindig erre, nem a durva, -vad, nyers ölelésre. És lassan belesimult az ura ölelő karjába. - -De egyszerre csak megdermedt. Jéggé fagyott minden teste. Megértette a -férfit. - -Hisz ez nem őt öleli! Nem őt szereti. - -A grófnét! - -Arra készül, azt próbálja, ahoz gyakorolja magát. - -És undor, düh, soha, soha nem érzett ellenszegülő idegenség fogta el. -Fölugrott és kitépte, kiszakgatta magát a férfi szerelméből. - -– Coki! Coki! – kiáltotta tele torokkal. – Coki kutya! Ereggy a -grófnédhoz, ereggy a grófnédhoz! - -És hörgött és sikitó hangokat vetett ki a torka. - -– Eriggy innen, hagyj itt, hagyj itt, eriggy a grófnédhoz! - -Dani megdermedt, találva érezte magát. - -Percekig állottak a koromsötétben szemben egymással, mint villamos -áramot fogva fel egymás jelenlétét. - -Dani keményen kinyujtotta a kezét s találomra torkon ragadta az -asszonyt. - -– Coki! – hörögte az asszony, – coki! - -A férfinak elmult minden szerelemhősége, a megalázott, meggyalázott -férfiassága robbant fel. - -– Parancsolom! morogta a foga közt. - -– A kutyádnak parancsolsz, kutya. Soha! Ha én nem akarom! Soha! - -Dani félkézzel vállon ragadta az asszonyt, megrázta, falhoz verdeste és -messze kihajitotta az ágyból a szoba közepére. - - -XXI. - -Jajjos nyögéssel eszmélt föl Erzsi. Összerázkódott, fájást, fájdalmat -érzett. Összeszoritotta a fogát, a szeme égett, a halántéka lüktetett. -Vállcsontja mintha el lett volna törve, gyomra fájt; a második gyermeke -óta örökös hátfájása volt s most mintha megszakadt volna benne valami. - -A szeme majd kipattant üregéből, mig lábra állt. Odament a bölcsőhöz s -karjára vette kis babáját. Aztán fölrázta a fiát, aki betegen -nyöszörögve, ébren kuporgott az ágy végiben s most anyjának egy -kézmozdulatára engedelmesen mozdult, felült, leszállt. - -Nem adtak semmi hangot. Az asszony a lélekzetét is szinte megakasztotta -kemény akaratával, karon ülő csemetéje aludt, a másik meg kisérteteket -látott s lábujjhegyen járt. - -Ki, ki innen. Minél előbb. - -A csikordulás, amint ajtót nyitottak, beléjük hasitott. Mintha rájuk -orditott volna az ajtó s ijedten, rettenve, sikoltva kérdi meg, mit -akarnak. Erzsi nem merte betenni, nyitva hagyta, hogy ujra hangját ne -hallja. Még igy is sokáig ott hasitott a fülében, háta gerincében, az -ajtósarok félelmes, siró hangja. Szeretett volna visszanézni rá a -sötétben, de nem mert. Reszkető kézzel tapogatott a külső ajtó kilincse -után. Nem volt bezárva s örült neki, hogy könnyen nyilt. - -Végig az udvaron! Mezitlába alatt hűvösen, nedvesen engedett a por; -kicsinyét ölében puhán tartotta, fia apró léptekkel szaladt a nyomán és -egy szál szoknyájába kapaszkodott. A jó, világos, csillagos nyári -éjszakában a boldogtalanok. - -Isten szeme tisztán látta minden lépésüket. - -Reszketése elmult, egy érzésbe fult egész valósága: rohanni, rohanni a -megszabadulás felé. - -Átok üldi, áldás várja őket. Minden lépés elszakitja őket a -nyomoruságból és közelebb ragadja a boldog üdvösségbe. Minden léptével -mintha visszafelé szaladna a jelen gyötrelmeiből, a mult örömei közé. Ez -a kinos éjjeli futás őt, a szerencsétlen asszonyt ujra gondtalan -gyermekkorába juttatja vissza. Átok a házon, honnan távozik, áldás ahová -megy. Átok a kinos, keserü nagyemberi életére, áldás az öntudatlan -gyermekkorra. Egy lépés, tiz, száz lépés még s örökre elfeledheti azt a -sok rosszat ami vele történt. Nem lesz már egyéb semmi, csak megint -ujralett gyermeki kora. Ölében viszi, lágyan mint az élet harmatát, -csöpp kicsi magvát. Gyermek lesz vele, velük, köztük, három kis -megfáradott gyermeket visz haza. Apjának, anyjának ölébe. - -Gazdag szeretettel néz előre a házuk felé. Ugy felzsonganak, rajjal -rebbennek föl benne az érzések. Mintha messze utról, idegenből, esőből, -fagyból, szidalomból, sárból s utálságból rohanna ki, mig hazafelé -szalad. Sirni megyen haza a szülei házba, kisirni magát. Még nem is -tudja, mi lesz, nem gondol külön apjára, külön anyjára, csak arra, hogy -jó otthon, még a kuckó is jó, meleg, bizalmas, az ajtósarkában is jó -sirni, a törülköző mögé takart gyerekarccal zokogni. És egy-gyereknek -érzi magát a két kicsinyével és szalad a porban, amely puha, nehezen -szálló nedves lepellel borul meztelen lába fejére. - -Fáj a szive. - -Ámulva néz utána egy férfi a tanitó keritése mögül. Takács Gyuri. Mintha -kisértetet látna, ugy nézi. Megrémült tőle, földbe gyökerezik a lába s -nem bir hangot adni. Akkor érez megkönnyebbülést; mikor az asszony betér -egy kapun. Az apja kapuján. Sokáig áll még a keritésnél, végre megfordul -s bemegy a házba, ahol a késő éjjelen folyik a kártya. Hárman vannak, a -tanitó, egy szomszéd falubeli félparaszt-félur, meg Takács Gyuri. - -Jeges hidegség fut végig az Erzsi gerincén, mikor ujja hegye az -ablaküveghez ér s a hüvös sima lapot megkoccantja. - -A szobában rögtön megmozdul valaki. - -Szikrázik egy szál gyufa s meggyujtják a mécsest. Aztán szapora -léptekkel kisiet az ajtóba az anya. Álmélkodva nézi a holdvilágos -tornácon a lányát. - -– Itt vagyok édes anyám, – suttogja Erzsi. - -– Vajon aztán miért? - -– Engedjen be. - -Megáll az anya, mintha utját állaná, de Erzsi gyorsan, furakodva megy -befelé s maga után vonja a fiát. Az anyja tétovázva beteszi a külső -ajtót, egyet gondol, be is riglizi, aztán utána megy a szobába. - -Már az ura is fenn van, ott ül az ágya szélén s meghökkent -csodálkozással nézi a lányát. - -– Mi a bajod? – mondta az anyja. - -– Meghalok édes anyám! – mondja fájó arccal Erzsi s nem tud sirva -fakadni, mert érzékeny szive az apja arcán épen úgy a rosszaló bámulást -fedezi föl, mint az anyjáén. - -Eddig nem is gondolt magára, de most, hogy leteszi a babáját a falócára -a párnák tetejébe, ugy érzi, szétszakad a teste. Amint kiegyenesedett, a -háta iszonyuan fájni kezdett, a fejét végig simitotta s két nagy -daganatot érzett meg, egyet a homlokán, másikat a hajban, a feje -tetején. A karját nem birta emelni, majd letört. És amit a lelki részvét -híjja elfojtott, kiszakadt belőle a zokogás a testi fájdalomtól. Oly -keservesen és gyötrelmesen, mintha a rettentő feszültség egy elfojtott -lyukon bugyogna ki rémes erőlködéssel. - -Apja, anyja álmélkodva nézték sokáig. Nem szóltak, egymásra sem néztek, -mint a szeretetlen pároknál szokás, csak magukban gondolták el a -gondolatukat. - -Mikor jól kisirta magát Erzsi, s lecsendesedett, megszólalt közönyös -hangon az anyja. - -– Na hát mi baj van? - -Erzsi kedvtelenül s restelkedve vállat vont. Lehült a vére. - -– Mi? Micsoda? – kérdezte élesen az anyja. - -– Semmi, – mondta Erzsi s sirós ajkai megrándultak a belső fájdalomtól. - -Az apja csak nézte, nézte őt, fáradtan, fásultan, szomoruan. - -– Jajhaj! – sóhajtott az anya és kövér, meztelen karjait végigtapogatta -keresztben a tenyereivel. – Igazad van jányom, minden férfi disznó, -kutya. Galád, becstelen. - -Erzsinek összerándult a szemöldöke, egész arca. Igen-igen rosszul kezdte -érezni magát. Nem otthon van, hanem idegenben, még az idegennél is -rosszabb helyen. - -– Azt hiszed, nem tudom mi a bajod? – folytatta az anyja s egyre gyurta -hájas kövér felső karjait. – Igazad van jányom. Elég mán két gyerek. -Egye meg a fene a marha férfiakat. - -Erzsi ijedten rápillantott az anyjára, aztán lesütötte a szemét. -Ökröndözés buffant fel a torkán, hányás ingerelte. S majd elsülyedt a -szégyentől. - -– Azt hiszed engem nem vert el apád? – folytatta az asszony kicsinylő -szájrántással. Amint a mély kivágásu, ingvállban összeszoritott -karjaival feltolta hatalmas melleit, fehér bőre fiatalos ruganyossággal -dagadt. Egész teste megőrizte asszonyi szépségeit, csak az arca volt -öreg, mély, sötét ráncos, sürü barázdák eredtek szemei körül, s oly -gyürött és petyhüdt volt barna arca, mint a szerelmi izgalom csatatere. -De a teste kemény volt, hogy a bolhát meg lehetett volna pattantani a -bőrén s meglátszott friss, temperamentumos mozgásán, hogy ma sem ijedne -meg hét férfitől. - -– Ajajh, de még hányszor elvert, – mondta tovább. – De mit csináljak? -Mégis mindig az lett, amit én akartam. Először én is hazaszaladtam az -anyámhoz, de nekem olyan anyám volt, hogy be se eresztett az ajtón, -haha, „lódulj innen, azt mondja. Ott az urad, nem bánom, ha tizenkettőbe -hasit se“. Az én anyám az asszony vót! Hajajh. - -Derülten, vidáman nézett maga elé. Csak saját magának beszélt. Az urának -nem, hét számra nem szoktak ők szót váltani. A lányának sem beszélt, -attól is egész világ választotta el. De ő azért egész jól megvolt -magában s ha idegen ember került közelébe, mindig olyan friss, -talpraesett és kellemes volt, hogy az egész világ az „aranyos -Takácsnénak“ hivta. Senki sem értette a vén szamár „tövigszárazt“, hogy -nem tud meglenni evvel a szép és kedves feleségével? - -A száraz paraszt, aki fekete csontjaival, mogorva arccal ült az ágya -szélén s komoly, barna szemével hosszan elnézte a lányát, köpött. Oda -pillantott a feleségére s utálattal látta, hogy vakarózik, hogy -tapogatja magát, hogy nyujtózik, tekergeti szemtelenül a derekát. - -– Csak még egyszer vinne el a fene innen, – gondolta magában, – az én -ajtómon se jönnél be többet! - -Azzal tovább szítta egy rossz fogát s hallgatott. - -Mindhárman elhallgattak. A kis fiu ott kuporgott az anyja mellett s -álmosan meresztgette nagy szemeit szegényke. - -Kietlen csönd volt. - -– Most mit akarsz? – kérdezte az anya. - -Erzsi kinosan vállat vont. - -Mit akar? Ő? Istenem, hát mit akarhat? Ha halált lehetne idézni a saját -fejére, azt akarná. Maga mellett érzi a csecsemőjét, másik oldalon -meg-megroggyanó térdü kis fiát, kezével védően vonzza őket magához s -ellenségesen áll szemben az idegen két lénynyel, aki szemben van itt -vele. Tisztán, teljesen érzi, hogy az anyjával nem virradhat meg egy -fedél alatt s hogy az apja senki az ő számára, erejefogyott vén ember, -aki konok közönyösségbe fojtja bánatát. És még ő néz szánakozva, -résztvevően az öreg ember felé, akit az élet ugy lebirt, ugy semmivé -aszalt. - -Körüljártatta a szemét a házon. Az éjszakai ágyvetés miatt rendetlenség -volt a szobában. Ő roppant gondosan, pontosan rak helyére mindent, az -anyja oly gondatlanul, felületesen, haszontalanul dob ide is egy párnát, -oda is. Minden széken ruha, ágytakaró, egyik csizmája a szoba közepén, a -másik az ágy alatt, mindenik piszkos, sáros, pedig hetek óta nincs eső. -Az asztalon ott az ételmaradékos tányér, piszkos villa, kés, kanál, -felborult sótartó. Falon félrebillent a légyköpte tükör; az asztal -fölött függő lámpát tavasz óta nem tisztitották, az üveget -alólról-felülről kitörülte valaha olyan darabon, ameddig az ujja beért, -a többi része fekete füstös… - -Jajaj. Itt élni! Lehet-e itt élni? Semmi sem változott, minden ugy van, -mint régen. - -– Az isten áldja meg a dolgodat, – mondta az anyja, – ilyen semmiségért -felverni az embert a legédesebb álmából. No, hát az olyan nagy baj? -Minek van eszed, ha nem azért, hogy élj vele. Na. – És ásitott. – Hát -pedig a te uraddal ki lehetne jönni! Kevés asszonynak van olyan ura. - -Erzsi fölállott. Szédülést érzett. Minden lelki rongy, minden erkölcsi -piszok bűzzé vált, orrába szállt, ami az anyját és az urát egy dézsában -boritotta előtte. És neki, neki kell megérnie, hogy ez az asszony ő -előtte védje, neki, az ő számára, az urát! - -Undor, halálos undor. - -Tévedezve, szédelegve néz körül. Élet ez? Élet? Hát Uristen, mi jön még? -Honnan jön ennyi, ennyi csapás?! Mi van még hátra? Van, még mindig van -valami? Isten látja a lelkét, olyan kevés kell neki; sem étel, sem ital, -sem gazdagság, sem egészség nem kell neki. Olyan kis helyen meg tudna -élni, olyan szegénységben, olyan undok nyavalyákban, amilyen csak elért -valaha valakit, ha becsület! ha szívbeli tisztaság! ha erkölcsi egészség -volna körülötte! Mivel érdemelte ki az égtől ezt a szomoru sorsot, -minden bajok legszomorubbját, ami özönnel hull rá. - -Az anya közelebb lépett hozzá s a fülébe suttogta: - -– Osztán nem kell olyan nagyon megijedni. Hát mért nem szólsz nekem? Én -tizenegy gyereket hajtottam el!… - -Irtózatos utálat vonaglik az Erzsi arcán. - -– Ooáh! – orditja, üvölti az utálattól s mint a tébolyodott bámul üveges -szemmel az anyja képébe. - -Aztán magához tér és reszkető kézzel kapja ölbe kicsinyét; mint a -farkasnőstény ragadja meg másik szegény kölykét s ki innen! Ki amig rá -nem szakad a ház. Ki, amig meg nem fojtja ez a rothadt levegő. - -Ki, ki, kirohan. Az anya kitárogatja két keze szárát s ugy csodálkozik, -az apja törött, rongy teste kimered, ugy néz utána, de nem kél fel, nem -szólal meg. Erzsi az ajtóból még visszapillant rá s meglátja a -vigasztalan tehetetlenség gyászát kiülve az apja arcán s megtorpad e -képtől. És rögtön megérzi, hogy ezzé fog válni ő is. Igy jár, akit -megtőr az élet! - -És most hová? - -Bezáródott mögötte ez az ajtó is: a szülei házé! - -Örökre. - -Ujra kint van az utcán. A semmiben. A rettenetes világürességben. - -És most hova. - -Tévetegül, roskadozva viszi a lába vissza, arra, ahonnan jött. S oly -gyorsan száll alá lelki feszültsége, mintha legombolyitják a kifeszitett -kötelet. Már alig bir lépni, alig birja cipelni gyerekét. - -– Meg fogok halni, – mondja magában – elevenen fogok meghalni, mint az -apám. Az erős, a szent, az igazi emberapám. Ha az idáig jutott, én még -lejebb, Le, le, le, le. Földig, föld alá. Leroskadok. Kereszt alatt, -mint a Krisztus. Óh édes Jézus. Óh megváltó Jézus. Óh szenvedő Jézus. Óh -adj erőt bünös lányodnak Jézusom. Válts meg uram Jézus… - -Mig az imás szókat suttogta, egyre erősebb és nyugodtabb lett önérzése. -Mint az áldozati bárány, tisztába jövén sorsával, kész volt elviselni -azt. Megszakadt valami a lelkében. Az életvágy szakadt meg. Most már -csak a szomoruságra vágyódott a lelke. S örült, érezve, hogy inai -aligség birják, örült, hogy testi szenvedés sulyosbitja lelki baját. -Félt, hogy enélkül nem is birná ki amazt. Ha karjait kiszakadóban nem -érezné, ha háta, válla, bordái a beszakadás fájását nem sajognák, nem -birna most ily rettenetes megnyugvással vágyni a lelki szenvedésre, a -megaláztatásra, az ostorozásra, a mártiromságra. - -Már készen volt a lelke halálnak halálára. - -Egyszerre csak erős, de fojtott s ijesztően ijedt hang kiáltott rá, hogy -majd összerogyott tőle. - -– Erzsus! - -Erzsi megállott s remegve ölelte magához nyugtalanul alvó babáját. A -másik percben mögötte volt Takács Gyuri. - -– Már az elébb is láttam, mikor erre szaladtál, – mi baj van? Mi? Nem -birtam nyugodni, valami kihuzott… Vártalak. - -Erzsi halottfakó arccal meredt rá s nem tudott szólani. - -– Mi? No mi baj no. - -Az asszony megingatta a fejét s el akart szaladni. - -– Állj meg… s megkapta a karját. - -Erzsi sikoltani akart, de a torkán nem jött ki a hang. Iszonyu fájást -érzett összetörött testében s megállott remegve, mint a kihajszolt -paripa. - -– Beszélj az isten áldjon meg, ne bolondits meg, – könyörgött rekedt, -hergő hangon Gyuri. – Igy csak nem eresztelek el. Szólj hát. - -– Hagyj el, – mondta gyors, fuldokló hangon Erzsi. - -– Nem én, mig nem beszélsz. Bajod van ugy-e. - -Az asszony intett. - -– Az uraddal… Tudom én! Nekem akarsz hazudni. Hazudj annak, aki nem -szeret. Az uradnak, ne nekem. - -Az asszonynak türhetetlen volt a férfi sok beszéde. Ez maga is -megérezte. - -– Megvert!? - -Erzsi meredt arccal bámult. - -– Haza szaladtál!… Az anyád kiszekirozott! Az apád, – eh, az mit tegyen? -Elkergesse a lányáért a feleségit? - -Erzsi rémülten hallotta mindezt. - -– Most mit csinálsz? - -Hallgattak s egymásra néztek ijedt, kimeredt szemekkel. Mindenik attól -félt, hogy a másik kitalálja a gondolatát. - -– Erzsi! - -Az asszony gyülölködően rántotta össze a szemét a teli bizalmu hangra. - -– Szereted még az uradat? - -Erzsi dacosan, lenézően rántotta el magát. - -– Szereted? - -Hogy az asszony nem felelt, ujra kezdte: - -– Megcsalt: kutya. Megvert: nyomorult. Elhagyott menni: utolsó szemét!… -Szereted? - -Semmi szó. - -– Visszamégy hozzá? Elfelejted neki? Hogy holnap ujra kezdje? - -Erzsi összeszoritotta a fogát s kimeredt a szeme. - -– Szereted? - -– Mi közöd hozzá! – sziszegte az asszony. - -A férfi, aki azt hitte már győzött, visszahőkölt. - -– Mi közöm? Ó te istenadta! Nekem mi közöm? Jaj te boldogtalan!… -Szeretlek. Az a közöm. - -– Akkor hagyj békén. - -– Hát elment az eszed! Hogy hagyjalak! Gyerek vagy te, hogy beszéljek -veled! Éccaka van! Senkise lát!… Hej a kutyaistenit! – orditott fel -hirtelen hörögve, hogy végigbugott a falun. - -Erzsiben megállott a szivdobogás. - -– Hallgass! – szólott erősen. - -– Gyere hozzám! Megvédelek az egész világtól! - -– Soha! - -– Gyere… - -– Soha! – kiáltott rá az asszony teljes erejéből. - -A férfi megbénult ettől a kiáltástól, amelyben benne volt az örökös, -teljes elutasitás. Lelankadt a karja s egyszerüen engedte, hogy az -asszony elmenjen. Látta, hogy siet előre az utcán, a porban -meg-megcsukló inakkal s hogy huzza magával az álmosan, már szinte -önkivületben tipegő kis fiát. Iszonyatos keserüség lepte meg a szivét. -Csikoritott egyet a fogán majd beletört mind, azzal sarkon fordult s -ment vissza, kártyázni. - -És Erzsi szaladt előre, maga sem tudta, hogy miért, hova. Szaladt a -vérpadra. Szaladt a halálba, a máglyára. Rohant erényével szenvedni s -kinjaival vezekelni az apjáért, anyjáért, magáért, a gyermekeiért, ezért -a bünös világért, amely tele van rosszasággal, bünnel, átokkal. Mert -csak annyit érzett, hogy neki kell jóvá tenni, amit más vétett; csak -annyira vágyott most, hogy a tisztaság lilioma maradjon ő s áhitozott -száz kisértés után, hogy bizonyságot tegyen erényiről, áhitozott ezer -kin után, hogy próbáját adja állhatatosságának. - -– Óh Uram Jézus, Szüz Mária anyám! Mi az én szenvedésem a tietekhez! -Könyörögj érettem… - -Meg volt gyalázva, porig alázva. Soha föl nem éberedik tönkregyávult -lelke, soha nem érzi többet magát asszonynak, embernek, isten büszke -valakijének, áldozati bárány! megöldösött lény, mindeneknek utolsója. - -Igy ment be a házba, az ura házába. Megtérve a Kálvária hét kőképe elől -maga is kész volt keresztre feküdni. - -Az urát ugy találta, ahogy ott hagyta. Végignyujtózva az ágyon, ébren. -Dani szégyenülten látta, hogy megtért az asszony. Ő is kitalálta, mi az -oka: otthon még keserübb gyalázat érte, mint itt… És ökölbe csapódott -minden ujja, szerette volna szétdulni a vének házát s az üszkei közé -dobni őket, amiért az ő feleségével igy bántak! Már pedig ő maga is -egészen belegyőződött, belenyugodott, hogy elválik tőle az asszony. Jobb -is igy, mondta magában. Hiába, ha nem összevalók, az isten se párositja -már össze őket. Utálta magát, az életét s keserü szájizzel vetette meg -magát, amért egy asszonynak nem tud bálványa lenni. - -De most mi lesz? - -Erzsi egy szó nélkül fektette le a meggyötört kicsinyeket. Még jó -szerencse, hogy olyan egészségesek. A parányit a bölcsőbe fektette, a -másikat a maga ágyára, felfelé fejjel a nagy párnára, ő maga pedig eléje -térdelt és imádkozott. - -Dani el-elszunditott, de untalan fölébredt. Erzsi egy percre sem érzett -álmosságot. Pedig gondolkozni sem tudott, csak mondta magában a -litániát: - -Asszonyunk, Szüz Mária könyörögj érettünk… - -Mikor a pirkadó hajnal bevilágitott az ablakon, Dani fölkelt, -felöltözködött. Szomoru volt és csüggedt. - -Egy percre megállott s a sötétben elnézte az Erzsi alakját. Meghatva, -elbágyadtan bámulta a nőt, akinek embertelen erőt adott valami ő előtte -ismeretlen érzelem. Immár órák óta térdelt ott, mint a templomban, a -sötét templomok titokzatos homályában térdelnek fáradatlan asszonyok, -fölemelve összesimitott kezüket, oldalra hajtva fejüket, mint Szüz Mária -s halk szájmozgással rebegve a csudálatos, gépi szókat, amelyek mindig -ugyanazok, mint a vizesés csöppjei s mindig bőséges uj érzéssel tudják -eltölteni a hivő lelkét, mint a fáradtakét a vizzuhogás. - -Daninak kitágult a szeme s féltékenység fogta el a szivét. Vad düh -kezdett benne megáradni. Látta, hogy ő nem teheti tönkre ezt az -asszonyt. Az ő ereje semmi ahhoz az erőhöz, amely titokzatosan belenyul -annak a belsejébe. Tudta, hogyha most ő engedne hirtelen gyülöletének s -széttiporná az imádkozó asszonyt, annak minden tagja külön az ég felé -emelkednék s a testi bántás a lelkét már nem érintené. - -Sóhajtott s részvétet érzett iránta. - -Dehogy bántaná szegényt. Dehogy is bántaná többet! Nincs is rá joga! -Senki már neki ez az asszony. És ha ezer esztendeig élnek együtt, akkor -is idegen lesz örökkön örökké… - -Megmozdult s csöndesen, nehézkesen kiment. - -Odakint az a szép nyári reggel volt, amely mostanában olyan -szivet-lelket élesztően derül föl napról-napra. - -De az ő lelke szomoruság ónos szárnyától volt csapzott. - -Lehajtott fejjel nézett körülkomor szempillái alól. - -Itt-ott egy-egy tinó bőgése, kakas kukoritása, emberi száj -istenkáromlása hallatszott a friss, áldott reggelen. - -És Dani kedvetlenül érezte, hogy itt a munka, a törekvés semmiért, a -harc ok nélkül valókért, az égedelem, amely mindent hamuvá tesz. Itt az -uj nap. - -Hintórobogást hallott. - -Kemény pillantással nézett ki az utra. - -És rettenetes szédüléssel ismerte meg, hogy a grófi hintóban ott ül a -grófi pár s nagy utitáska hirdeti, hogy a vasutra mennek. - -Tompa rémület ütött a fejébe, szivébe. - -És utána bámult az elrobogó hintónak. - -S amint az eltünt szeme elől, fanyar nyál futott össze inye közt. - -Mi maradt itt neki? - -Ez a rongy falu, rongy nép, rongy élet. - -Még azt is utálta, hogy leköpje. - -Mi ez? Ez az élet! - -Sár! - -És megint összekapta a szemét, ökölbe ránditotta öklét s vadul megdagadt -érzéssel lihegett körül. - -– Legyen sár! Sár! De még legalább szétgázolok benne! - -S veszettül nézett a falura, a házára s fenyegetően utána az eltünt uri -népnek! - - - - -II. KÖTET - - - -I. - -Hamar beállott a tél. Már november elején vastag hó boritotta a földet. -Még itt sem volt az igazi tél s a szegény emberek, akik olyan könnyen -élnek, mint a madár s minthogy kicsivel beérik, semmit sem gyüjtenek, – -már is lopkodták a nagy gazdák napraforgó kóróját tüzelőnek. - -Turi Dani, a nyár óta megszokott szótlan, mogorva módján hajtott végig a -falun. Nem nézett jobbra-balra, csak a két ló közé a rud végire. A -vastagtalpu parasztszán keményen zötyögött a ridegre fagyott hótalan -uton. A lovak patkója csattogott a rögökön. - -– Hát a csengő, Dani! – kiabált rá egy menyecske, aki nyakig -felgyürkőzve szaladt ki egy dézsa mosóvizzel, hogy kiöntse s a lázas, -gőzös munkától friss volt, jókedvü, – hol a pergő Dani? Szégyelli magát -a lovad!… - -Dani nem felelt. A homloka egy árnyalattal komorabbra huzódott; ugy ült -a szekér elején az ócska fekete gubában, benyomott báránybőr süvegében, -mintha nem látna, se hallana; csak bámult mereven maga elejbe, a ló lába -elé szaladó rögökre, a szemetes, ganajos utra, amelyen minden olyan -keményre volt fagyva, mint az ő lelkében. - -Nem látta két oldalt az utcasort, sem az embereket, akik pipavégről -diskuráltak egy-egy kapuban, sem az asszonyokat, akik még most is utána -néztek azért Turi Daninak. - -– Há má mégis hát mi a fene baja van ennek? – kérdezte egy gazda -szószaporitó komáitól, akikkel jól begubázva szidták a hideget, a telet, -nyarat, kormányt, meg az istent. - -– Ajjé, nagy annak a baja. Nem nyelheti le eccere a kiskarai tornyot. Az -a baja. - -Dani a nyár óta valóban hihetetlen kapzsi lett gyüjtésben, munkában, -vagyona szaporitásában. Azzal a fáradhatatlan szenvedéllyel, amivel, -mint a tüz tudta mindig megemészteni, amibe belefogott, most tiz emberre -valót dolgozott. Nem törődött már sem a feleségével, sem a gyerekeivel, -sem az asszonynéppel, csak a pénzszerzéssel. A nyáron minden nap bent -volt az ügyvédnél, még se birta megkapni a meghalt bérlő örökét. A gróf -elutazott Afrikába, a grófné hallani sem akart többet a kiskarai -uradalomról; László gróf, a sógora meg nyiltan kijelentette, hogy ellene -van a parasztoknak. Mégsem történt semmi. Egyelőre nem is volt sürgős, -ujévre kellett meglenni a döntésnek. - -Ahogy közeledett a falu végéhez, a kastélyhoz, Daninak is eszébe jutott -ujra a dolog. - -Egyszerre csak önkéntelenül felpillantott s jobbra lenézett az utcára. -Bora állott egy kapuban. Be akart menni, de a Dani kedveért kilincsre -tett kézzel visszafordult. Dani szórakozottan jártatta a szemét a szép -lányon, akiről vastag szürke nagykendőjében is megérzett, hogy karcsu, -ideges teremtés. Csak épen egymásra néztek. Nem történt semmi. Nem -szóltak semmit. Még csak nem is köszöntek egymásnak a szemükkel sem. -Csupán csak megnézték egymást. Bora a maga ideges, érzékies, odameredő -nagy nézésével, Dani komoly, férfias, vizsga tekintetével. S Danival -elszaladt a szán; fejét sem forditotta vissza a lány után. Előre nézett -ujra, le a földre. Bora pedig benyitotta a deszka kisajtót s ropogós, -friss, halk neszü léptekkel ment el a tornác előtt be a házba. - -Éles szél csapott a Dani szemébe; lejebb huzta a süveget a szemöldökéig, -lesütötte a fejét s gyorsabban hajtott neki a szélnek. A fákat vastag -zuz boritotta, fehér volt az egész világ s az akácok vastag fehér -lombjáról a szél hóport rázott le. A lovak gőzölögtek s dér fagyott a -szőrük szálahegyire; nagy fekete varjak tanyáztak itt-ott valami -hulladékon s lomhán reppentek föl a ló elől. - -Dani felpillantott, végignézett a fasoron, amely közt siklott a szánja. -Csuda kép ez, a dusan bezuzmarázott ut, fehér cukorfák ezernyi ezer -foka. Megfagyott tündérország, amely holtában uj gyönyörüség. Dani -hunyoritott, megpihentette szemét, aztán ujra a lovaira nézett s érezte -az arcába vágó szél szurdosásait. - -Az árok hidjánál gyors fordulással kitért az országutról a mezőre, az -uttalan utra, ahol nyoma sem volt a dülőut csapásának a hó alatt. -Repült, farolt a szán a sima havon, amely keményre volt fagyva, hogy a -gyors lovak patája nem szakadt bele. - -Nagy, nagy magánosság közepébe csöppentek. Csak a szél csendes suhogását -érezte a fülében, meg a szán csikaritó éles surlóhangját, a lovak -egyenletes taktusát, fuvását, de a nagy sik mezőn sehol semmi más nesz -nem kelt szárnyra. Kékesen villogott a hómező nyugatra, bántóan szurós, -sárga fénnyel keletre. A reggeli nap áttört a laza opálos égen, amely -köröskörül ép olyan egyforma, bágyadtan világitó volt, mint a hó. - -Dani szórakozottan figyelt rá a nyul csapására; tapsifüles járt erre, -még a friss hóban, a mély hóban s hasig dagasztott benne. - -A két jó ló repült előre, gondolomra, találomra. Itt-ott egy-egy -kukoricaszár állott ki s leszakadt szárnyakkal cipelte a rácsapzott -havat. Egy távoli tanyáról kutyaugatás hallatszott különösen, idegenül, -de mély csendüléssel. - -Jó félóráig rohantak igy. A két ló, mintha ki akarta volna rugni az -istállói zsibbadtságot csülkeiből, nyargalt mint a szél. Daninak -kipirult az arcéle s egyre fogyott kedvetlen maznasága. Egyenesebbre ült -a deszkán s a guba alatt nyujtóztatva derekát, megropogtatta -gerinccsontjait. Magára érzett s szilajul rántotta össze a szemét. „Gyi -te ló!“ Porzik a hószine. Jól esik a szél. Feljebb tolja sipkáját, hogy -telibben érje a levegő s gyorsabbra ránditja a gyeplő szárát. „Gyi, gyi, -kutyaló!“ Mit törődni az élettel. Mit a bajjal. Ki mit árthat? Ki mit -ér? Kire mi gondja az embernek! Sima az ut, szalad a szán, álljon elébe -aki mer. Elébb-utóbb mindent elérünk, ha élünk. És mért ne élnénk, mikor -élni jó, élni szép, élni mégis érdemes! Ez az egy öröme van az embernek, -hogy él és tesz, és repül! „Gyi te ló! Kutyák igyák véreteket. Gyi te -hát! Gyi hé! Gyi hé! Gyi hé!“ - -Végre szemébe tünik a nagy körtefa s erről eszébe jut, hol jár, mit -akar. Meglepetve néz körül. Puszta a föld, az ő földje. Sehol nyoma -sincs a kórókazalnak; azért jött ki most, hogy hazahordja mig el nem -lopják s ime csak a moncsalékját, a maszatos, hóba taposott, hóba -fagyott helyét hagyták meg a gazdának. - -Dani éktelen haragba tör ki s a magas egekig hasit a káromkodás, -amellyel a tolvajt körülteremti. De hiába, a kóró nincs meg. -Nyilvánvaló, hogy nem régen hordták el; most, mióta felfagyott a hó. Ma! -itt a friss csizmanyom; a szántalp gyürte hó olyan friss, mintha ebb a -percben járt volna itt a tolvaj. - -Körülnéz s a távolban nagy sötét foltot, egy futó boglyát lát meg. Az ő. -A tolvaj. - -Utána. - -Előveszi az ostort s közé vág a lónak. A két tüzes állat idegesen kirug. -Még egyszer végigvág rajtuk. És még egyszer. Kitölti dühét; a véknyába, -a hasa alá ereszti az ostorhegyét, hogy a lovakat majd megeszi a fene. - -Aztán megereszti a gyeplőt s repül a két állat, mint a fütyülő szél. -Dani bedugja az ostort a helyére a szánódalba s ereszti őket. Utána a -tolvajnak. Szakadékon röpülnek át, le a vájásba, fel belőle. Néha -olyanokat ugrik a szán, majd átpattan a lovak felett, néha olyat farol, -majd felboritja a kocsist. De csak előre. Semmit sem kerülnek ki. - -Ma jól esik épen ez a harc, ez a futás. Dani a süveget a bubjára -taszitja s villogó szemmel kémli az üldözött szánat. Az nem sejt semmit. -Nyugodtan, egyenletesen poroszkál s a távolság rohamosan fogy köztük. -Dani reméli, hogy mig a fasorba, az országutra beérne a zsivány, rajtaüt -akkorra. De jaj keserves lesz. Ha az öregisten vón, se irgalmazna neki. -Hátranéz s megbirálja a vasvillát félszemmel. Lesz annak dolga. Mikor -csakugyan közelre éri, vissza is fordul s kezébe veszi a villát. Olyan -jólesően fogja a markába, hogy érzi minden inában a férfiui erőt. -Egészen más ember már, mint akinek elindult hazulról. Már nem fáradt és -kiállhatatlan, nem közömbös, mit se bánó. Felpezsdült benne a vér. - -Szótlanul folyik a verseny. Nem is verseny, csak üldözés. Az első szán -nagy rakodásával nyugodtan halad, tudomást sem vesz arról, hogy nyomában -a gazda. Gondosan, csöndesen döcög a szántalp s óvatosan billen a -kóróboglya. Minden akadályt kikerül s a hófuvásra sem ereszkedik, hogy -be ne szakadjon. Danit szörnyen bosszantja, sérti ez a nyugalom. Nem is -kiált utána a zsiványnak, akiből mit sem lát, még a lovait sem, csak -tartogatja az indulatját. Mikor már beérte, megcsöndesiti a lovait s -melléje hajtja a kórótolvajnak, rákiált: - -– Állj meg, hé! - -Amaz visszafogja lovait, megáll. Dani leugrik a szánkájáról s -vasvillával kezében, odalép. - -A következő pillanatban megszégyenülve hőköl vissza. - -Az apja néz rá a szánról. - -Egy ideig hallgattak s Dani elfelejtve minden haragját arra gondolt, -hogy megvénült az apja. Az arca elborult s mély ráncok verődtek rajta. -Kopott, lapos szemöldöke alól kék szeme élesen néz s az egész emberből -epés keserüség árad. - -Dani, mint az apja előtt mindig, megjuházva néz félre, kikerülve szemét, -mintha bünösnek érezné magát előtte. Pedig egyetlen bűne az volt, hogy ő -gazdag lett s a szülei ma is még a régi nyomorban éltek. Kárára nem volt -a családjának, inkább sokkal segitette őket, régebben pénzzel is, vissza -nem kapható kölcsönökkel, ujabban, mióta gazdagabb s jobban megbecsüli a -pénzt, már csak amolyan erkölcsi támogatással. De mindig érzi, hogy -adósuk s ezért, hogy ne kelljen látni az inséget, elkerüli őket. Az öreg -Turinak szavajárása volt, hogy „képen váglak, ha a bajuszodat a füledre -tekered is!“ De bizony mégis kinőttek a keze alól a fiai, csak ő maradt -meg a régi kapás nyomoruságban, pedig isten tudja hol szedte, hanem -nagyon uri hajlamai voltak. Nem is szeretett dolgozni, inkább spekulált, -jött, ment s apró seftekre költötte, amit össze tudott keresni, vagy a -fiaitól ki tudott préselni. - -Megérezte az öreg, hogy fölibe kerekedett a fiának s akarattal fokozott -keserüséggel ripakodott rá. - -– Nem restelled magad a kutyától… - -Dani gyorsan ráomlott közönyösséggel vont vállat. - -– Szégyen, gyalázat. Az ember felneveli űket, de azért, ha mán kikerül a -házból, egy se nyit rá ajtót többet. Ott fagyhatunk rakásra. Bánod te? -Egy szeker napraforgót nem hoz: nesztek!… Az anyád dögösködik, tudsz -róla? Ej… - -Közé vágott a lovaknak, azok örültek, hogy pihentek egy kicsit s -óvatosan tovább vitték a szánat, a tüzrevaló napraforgó-kóróval. - -Dani ott maradt, utána nézett az apjának, egyet sóhajtott, felült a -szánba s egy kis révedezés után ujra visszaforditotta a lovakat a -mezőnek. Örült, hogy nem vesztette el teljesen a kedvét, inkább valami -csintalanság forgott az eszében, ami egészen felvillanyozta. - -– Majd bolond vagyok, – gondolta magában, – hogy kóró nélkül megyek -haza. Csak kint van még valakié. - -Nagyon megörült neki, hogy nemsokára napraforgó-csomók sátrait látta; s -még jobban földerült, mikor kiszámitotta, hogy a Takács Gyuri kóróját -fogja most ellopni. Vidáman neki állt s fölrakodott erősen, lekötötte -jól a terhet a rudalló kötéllel s gondtalanul indult hazafelé. - -Már nem mulik el, nem már a vidámitó érzés, amely a pusztai szél -danájára lopózkodott be a szivébe. Valami ugy feszitette belülről, olyan -jólesően, ahogy már régen nem érezte magát. Nyujtózkodni szeretett volna -s egyre mosolygott, hogy ő most meglopta a Gyuri sógort. A nyár óta -titkos, egyre jobban feszülő vetélkedés volt köztük s nem botlott elő -olyan apróság, amivel ki ne igyekezett volna egymást forgatni a két -ember a béketürésből. - -És eszébe jutott Daninak Bora, akiről tudta, hogy Takács Gyuri utána -vetette magát. Elmosolyodott, neki csak egyet kén szólani, csak a kis -ujját kén mozditani, csak egyet kacsintani s a lány rögtön esze nélkül -rohanna utána… - -És eszébe jutott, hogy a felesége után is igy járt valaha Gyuri. S érte -ugrott kutba az Erzsi. - -És eszébe jutott a csufneve, amit mégis a fülébe hozott a szél. Tudta, -hogy a sógora ragasztotta rá s annyi volt az elégtétele e percben, hogy -az a szó őneki mégis minden szerelmi sikerét s Gyurinak minden -irigységét kifejezi. - -És más egyéb is jutott eszébe, mind csupa olyan dolog, s mind csupán -azért, hogy lenézhesse érte Gyurit, aki semmi ember, rongyember, sár: -egy Turi Dani mellett! - -És mégis, az a hur, amit a felesége emlékének puszta felbukkanása -megpenditett benne, – tovább rezgett s fájdalmas, keserü és gyötrelmes -érzéseket ébresztett föl. - -Mit ér, ha még százszor olyad nagyra lát is ő maga, Turi Dani létére; -mit ér, ha nincs hatalma az asszonyon. Az Erzsi, az asszony ott sorvad -el a szeme láttára, lefogy, mint a hold, leolvad a csontjáról a hus, -bőre alól a puhaság, már is olyan, mint a lábonjáró halott… Nincs mód, -hogy valaha visszatérjen a régi élet, a régi érzés. Csak lehetne -legalább gyorsabban végeznie az élettel. De igy, együtt élni egy -tetemmel, ez több, mint amit egy férfi el bir viselni. Daninak a hideg -fut végig a hátán, ahányszor a feleségére pillant s ha rágondol… Hát -meghal. Haljon meg. Ha nem akar élni, jobb is. De igy élni, hogy minden -percben meghal valami benne… Igy hogy magával viszi a sirba az eleven, -erős urának az erejét és kedvét, ez borzasztó. Ez a borzasztó. Ha -kétségbeesésében a nyáron elemészti magát, s kibuvik ebből a világból, -azóta elsiratták, elfelejtették volna. Rendben volna. A gyerekeknek uj -anyát keresne… S eszébe ötlik Bora, amint ott állott ma is a kis -kapuban, hogy nézett férfibámuló szerelmes nézéssel. - -Nagyot sóhajtott. - -A lovak csöndesen, taktusban vitték előre a szánat. Nemsokára itt volt a -fasor s bekanyarodtak az országutra. Megint ott szaladtak előre a pompás -fehér álomuton. - -Dani konokul ránditotta meg a szemöldökét. Ej mit, még ma fölrakja a -csengőket a lovakra. Nem ér ez a gyászos élet semmit. - -Magára erőltetett hetykeséggel nézett előre s egy-két szót dudolt valami -farsangi nótából. - -Egy toprongyos alak ügetett előtte s félreállott már jómesszire a szán -utjából a hóra. Egy vén házaló zsidó volt. - -Daninak ötlete támadt. - -– Halt! – kiáltott a zsidóra. - -Ez bámulva s kissé megszeppenve nézett álltából a parasztra, aki -megállitotta lovait s a nagy gubából fenyegetően pillantott felé. - -– Hát mi van a batyuba Mojse? – rivallt rá Dani. - -– Amit parancsol kérem alássan. - -– No egy kettő, ki vele. - -– Dehát… - -– Szaporán, mert a nyakadba sózom ezt az ostort. - -Az öregnek piszkos, szürke szakálla mozgott, de szó nem jött ki a -száján. Nem ismerte még ezt a vidéket, nem tudta kivel van dolga, mire -lehet számitani. Igen apró kis ember volt, füles posztósapkájából ugy -pislogott ki vereslő szemü vércse arcával, mint a megfogott madár. -Horgas, piszkos, remegő ujjaival szaporán s mégis sikertelenül -bontogatta a kockás nagy vászonabroszt. Közben okosan leselkedett a -paraszt arcába, kémlelve, mifajta emberrel van dolga. Még ma is olyan -gyáva volt szegény öreg, mint mikor gyerekkorában szabták ki a nadrágját -a parasztok kutyái. De azért vakmerően vágott neki jó emelet batyujával -a világnak, hogy minden bokor zörrenésétől megijedjen, nem farkas és nem -rabló bukkan-é ki mögüle. Mindig külön hálát adott az istennek, ha -hazaért a családja közé s alig pihent meg otthon egy kicsit az uri fiai -és nagyuri menyei közt, megint csak nyakába vette az országot s tovább -házalt az üvegkalárisokkal, garasos zsebtükrökkel és olcsó -selyemkendőkkel. - -– Siess mán atyus! - -– No majd nem sietek? Épen neked nem sietek. Még majd táncolok is. Mi? - -Dani nevetett s kikönyökölve a kóróhegy elől, amely felfogta a hátulról -jövő éles szelet, vidáman nézte, hogy huhukkolja az öreg a körmét, amely -kékre gémberedett, mig a batyu kötését tartotta vele. Különben ki volt -melegedve az öreg és sovány, vékonybőrü arcélén vörös foltok ütöttek ki. - -A paraszt végig mutogattatta magának az egész raktárt s egy messzeviritó -selyemkendőn akadt meg a szeme. - -Az öreg fölnézett, várva, hogy választ-e valamit a paraszt. Igen -rosszkedvü volt, nem tudta biztosan, nem csak komiszkodik-e. - -– Valami selyemkendő kék nekem… – szólt Dani, mintha pénzért adná a -szót, – ojan jó nagy, nyakbavaló, jánynak való… - -Az öreg megértette s mohón, remegő ujjakkal válogatta a holmiját. Egyet -kivett. - -– Ez fájn lesz. - -– Ez nem szép! – habozott Dani, aki még sohasem avatkozott effélébe. - -– Ha én mondom akkor szép. - -Dani nem mert ellene mondani az öreg, határozott, fölényes -kijelentésének. Forgatta, tapogatta, nézte a kezében a kendőt. - -– Osztán mit kóstálna ez? - -– Tizenöt forint. - -– Ejha! Van lelke ennyit kimondani? - -Az öreg végignézte és várt. Dani alkudni próbált. Leintette. - -– Adja csak vissza barátom, magának nem szép kendő kell, magának olcsó -kendő kell. - -Dani szinte elvörösödött. - -– Nekem bizony szép kendő kell, de ez tiz pengőnél többet nem ér. - -– Tessék menni üzletbe, kérni ilyet, tudni fogja mi az ára, ha olcsóbban -kapja, mint tizenkettő, köphet nékem szembe. - -Odaadta tizenegyért. Daninál mindig volt pénz. Egy tizest, meg egy ötöst -adott oda. A vén ember apró pénzt adott vissza. Meggondolva számolgatta -a hatosokat, „tévedés kizárva.“ - -– Nyolc meg kettő, az husz… - -– H - -– Azaz tiz… - -Dani nagyon dühös lett a csalási szándékért, azért mordult közbe. De -mikor megolvasta a visszakapott pénzt s látta, hogy semmi sem hiányzik -belőle, egy hatost odalökött az öregnek. - -– Ezzel meg akartál csalni, nesze legyen a tied. - -Az öreg megvetően rugta félre a pénzt a hóba. - -– Nekem nem kell tüled az ajándék. Add apádnak, hogy éhen ne haljon. - -Dani iszonyu dühbe gurult. Majd hozzávágta a vasvillát a vén zsidóhoz, -aki közönyösen csomagolta össze a butyrát. De csak lenyelte a haragját, -guba alá vette a selyemkendőt s a lovak közé csapott. A két ló már -dideregni kezdett s vigan ugrott ki, egy perc mulva messze elhagyták az -öreg zsidót, aki pontosan, rendesen rakosgatta csomóba sok dib-dáb -holmiját. - -Fütyörészve, mosolyogva nézett maga elé Dani. Nem volt benne biztos, mit -csinál a selyemkendővel. Már feltünt a falu vége s a kastély havas -tornya kilátszott a fák lombja fölött. - -A faluszéli kutyák unalmukban egyet-egyet vakkantottak, ásitva -vonitottak, Dani megcsendesitette a lovakat és lépésben haladt előre a -kerékvágásos utca zökögőjén. - -Egyszerre csak látta, hogy Bora kilép azon a kapun, ahol bemenni látta -volt. Ez a lány ő rá várt, mert sietve jött le az udvaron. Biztosan az -ablakon leste őt s abban a percben jött ki, mikor épp a kapu elé ért a -szán. Megint olyan álmélkodva, ábrándosan bámult felé, ahogy meg szokta -tenni mindig, ha Danit meglátta; egész lelke mintha bele lett volna téve -ebbe a nézésbe. - -Dani megállitotta a szánat. - -– Bora! - -– Mi. - -– Gyere csak. - -A lány készségesen odalibegett elébe. - -Daninak megrémlett, milyen vakmerőséget akar. Nem fogja elfogadni a lány -a kendőt. Az egész falu szemeláttára! Már nézője is van a harmadik -szomszédból. Egy óra mulva az egész falu tudni fogja. Izgatottság gyült -fel benne s szinte ködös lett tőle a szeme. Egy percig belenézett a Bora -mély dióbarna szemébe, amely gyujtogató hőséggel volt ráfüggesztve, -aztán elszánta magát, egy szó nélkül kivette a selyemkendőt s a lány -kezébe adta. - -– Nesze. - -Bora elvette. Egy szóval sem tiltakozott ellene. - -Dani nagyon meglepődött ezen s összevonva szemét fürkészve nézett a lány -arcába. Nem talált abban semmi különöset; sem csodálkozást, sem zavart, -meglepetést, tiltakozást. Bora, nyugodtan, természetesen vette az -ajándékot s ajándéknak vette. Csak ép nagy változás történt a -kifejezésében. Az ábrándosság tünt el az arcáról, a pokoli mélység -mintha összehuzódott volna a szemében s rövidmélyü tisztasággá vált -volna. Az izgató, titokzatos odaadás helyett rövid, egyszerü megértés -tünt fel rajta. Az alázatosság helyett fölényesség, a rabszolgaság -nyomában a parancsoló nő önérzete. De mind az egész csak egy árnyalat, -amit a hirtelen vérszerelembe bomlott férfi nem látott, nem is érzett -meg. Danit valami zavarta s ez önmagából eredt, a saját tettének s -helyzetének szokatlan voltából. Fonák volt neki a perc, amelyben -mindenki megbámulta. Fonák a tett, amely mintha kiforditotta volna -eddigi életrendjéből. - -Megérezte, hogy nagy hibát követett el. Szinte meglepetve bámult a lány -arcába s ráemlékezett, hogy ezt még sohasem csipte, nem csókolta meg. -Ehez a lányhoz eddig egy ujjal sem ért, meg sem érintette. És a rövid -pillanat alatt, amit szemébe függesztett tekintettel, merev, félszájra -vonuló mosollyal átélt vele szemben, szinte megbénult öntudattal, -akarattal, biztosan tudta, hogy rosszat tőn magának, amikor nem pofonnal -kezdte a dolgot, – hanem ajándékkal. - -Szeretett volna rákiáltani, de restelt. Ugy érezte, hogy a lány okos, -ravasz szeme, – milyen más ez most, mint az elébb, – átlát rajta. - -Megrántotta a gyeplüszárat s a lovak megindultak. - -És rettenetes izgatottság gyult ki benne, amint eltávolodott a lánytól; -vissza akart nézni, mit csinál az a cafra. Sorra mutogatja a kendőt? Tán -már a vállára is teritette… Az utca tulsó során gyalog jött szembe rá -Takács Gyuri. Hm. Ez is látni fogja egy perc mulva… - -Megint mogorván bámult a rud végére, a ló lába elé odaguruló havas, -piszkos rögekre s a lelkében egész földindulás reszketett. Nagy akarások -és fölgerjedt érzések háborogtak benne; restellte magát s a szivét -szoritotta valami megalázottság; érezte férfiatlanságát s jóvá akarta -tenni. Dühödött volt, Borára dühöngött, utálta, leköpte, legyurni, sárba -taposni kivánta. S forrott mint a megbomlott föld mélye és tüzet vágyott -okádni. - -A falubeliek, amint elnézték őt komoran ülve a nagy gubában, szemére -nyomott süvegben, nem is gondolták volna, hogy ez a Turi Dani egészen -más ember, mint az, aki reggel kihajtott a mezőre. - - -II. - -Takács Gyuri utána nézett a Dani szekerének. - -– Mit néz Gyuri bácsi, – vetette oda neki a Bora, amint elszaladt -mellette. Kötelességből szólott hozzá s állott meg egy percre a lány, -letérve a nagy férfi elől az árokpartig, hogy furcsát ne gondoljon róla. - -– Nézem, milyen kórója van ennek a sógornak. - -– Bizony, magának sincs különb. - -– No az enyimbe még több az ágaboga… Iszen te ott voltál, te. Emlékszel -mennyit csufolkodtatok velem, hogy minden napraforgóm hetet fiadzott. - -– Hát, ráfér Gyuri bácsira. Ha máskép nem tudja szaporitani a fajtáját. - -A lány ideiglenes mozdulattal állott meg s már szaladt volna tovább. - -– Te! – szólt utána Gyuri. – Mi van a kendő alatt? - -– Kis malac, nem hallja, hogy visit? - -– Nem kis malac az, hanem kis bárány, kilóg az egyik lába. - -Bora ijedten kapott oda s följebb emelte a kendő csücskét. Kivörösödött -az arca s elfordult. - -– Vigyázz, mert párt kell azér adni. Megfogják a feketeszőrü kis -bárányodat. - -A lány a szeme sarkából felgerjedt nézéssel, odaengedő lánysággal -pillantott vissza rá. - -– Hadd fogják. Ócsón nem fogják meg. - -És szemérmetesen elpirult. - -– Ó te gyalázatos… Én is neked adom érte ezt a gubát. Ne. - -A lány szeme már ködbe volt borulva, belső izgatottságától a hang is -alig jött ki a torkán s ugy nézett a vásártevő férfira, mintha már -érezné, hogy el is adta magát neki. De az esze azért a helyén maradt. - -– Ó nem kell olyan fenn kezdeni, mer osztán mi lesz tovább? - -– Elég előre egy selyem pruszlik is. Mi? - -– Hát. - -Még egyszer odavágott olvadékonyan a Gyuri szemébe, hogy a férfinek -kigyult a csókadója, mint a fekély, azzal elszaladt, kacéran riszálva -magát, sok ráncu vékony ingerlő szoknyáit. - -Gyuri utána nézett mohón, keményen s megszijta a szája sarkát, aztán -tovább ment, - -– Megállj szép ..... Turi, most azért az enyém lesz a jány. - - -III. - -Dani behajtott a nyitott kapun. A lovak megállottak s ő körülnézett a -kiskocsis után. A nagy udvar üres volt, senki sem szaladt a gazda, az -apa elébe. Daninak keserü nyál gyült a szájába. - -Egy percig állt és várt, mielőtt lekászmálódott vón az ülésből. Olyan -nehezen mozdult most. - -Nagy kacározást hallott az ól sarkán tul; a kis kocsis, suttyó legényke -a szomszédasszony lányával, az Irénnel havazkodik. Dani közönyös, -bosszus, érdeklődő szemmel nézett oda. A lány sovány, csirkehusu volt, -de fürge, harsonásan kacagó, s torka szakadtából sikoltozva tépázta a -fiut. Alig tizennégy esztendős gyereklány, a fiu se sokkal idősebb. Nagy -viháncolásuk közben észre sem vették Dani bácsit. A legényke havat -gyömöszkölt a lány nyakába és ez olyan pofonokat adott neki, amilyen egy -lánytól kitelik, kapkodó, karmoló, suta mozdulattal. A hangja, az édes, -üde, megcsikkanó sikkantása szivig hasitott. - -Dani ahelyett, hogy leugrott volna a szekérről, még jobban behuzta magát -a gubába s tünődve nézte a gyerekeket. - -Irigység harapott a szivébe, a májába. - -És nem haraggal, de elkeseredéssel, kétségbeeséssel érezte meg, hogy -mennyire megvénült. - -A minap egy csomó havat csapott ennek a lánynak a nyaka közé, de milyen -más volt az. Ő, a bácsi, tréfált a gyerekkel, aki játékosan, kissé -kacéran, de gyerekengedelmességgel türte s szaladt előle. Most bezzeg -tud a kisjérce a kiskakassal, mint maga párjával játszani. - -A lány anyja ezelőtt 16–18 esztendővel épen ilyen gyermekpajtása volt -neki. Később, asszonykorában, szeretője. - -Hát már csak ezek az ő párjai, a megvénült, kiszikkadt bordájuak, akik -jajgatnak ölelés közben, hogy fáj az oldaluk, hátuk, csontjuk? - -Daninak iszonyu keserüség, az élet nagy keserüsége gyüremlett föl a -lelkében. - -Hát elszaladt már előle az élet, a fiatalság. Hát százával nőnek -körülötte a lányok, s lesz idő, mikor egyiknek sem dobban meg a szive, a -kivánó szive, ha meglátja őt… Lesz idő?… Itt is van már!… - -Hiszen ő olyan vén ember már, akit nem lehet magáért szeretni. Ajándékot -ád ő már a fiatal lányoknak, hogy azok erőszakot tegyenek az igazi -érzésükön. - -És elnézte a két gyereket, akik olyan nagyon civakodtak, hogy alig -birtak elválni egymástól. - -A másik házból kijött a lány anyja s nagyot kiáltott! - -– Irén! - -A lány ugrott és szaladt és még egyszer visszakacagott a fiu felé: - -– Megájj büdös! - -És csucsoritotta a száját s nagy huncut fekete szeme kacagott. - -Az anyja megkapta a karját s megrázta, mint a gyereket szokás. Olyan -utálatos vén bestia volt igy a Dani szemében. - -Elfordult tőle. - -S a másik oldalon, a maga házából a felesége lépett ki a pitvarajtón. Az -arca fakó volt, gyürött, sápadt. Mintha örökké pincében lakna, még -hunyorit is a szemével a hóvilág miatt. A ruhája lóg, semmi melle, -teste, mint jól-rosszul összeálló darabok lógnak a karjai, lábszára. Ez -az a hires lány, a Takács Erzsi? aki után járt, akire vágyott? Mikor egy -este, késő őszszel, azt mondta, hogy de jó vón egy kis szilva, – ennek -vitt ő egy akkora ágat a gróf szilvásából, mint egy ház?… - -Megmozdult, elfordult s ujra áttévedt a szeme a szomszéd udvarba, ahol -Irén frissen, üdén szaladt be a kutról egy csupor vizzel. Milyen könnyü -a bokája, mint az őzé; milyen formás, fejlő, mint a kihasadó bimbó. - -Dani nagyot sóhajtott. - - -IV. - -A kórót is lerakták s körülnézett valami munka után. - -Dél volt. Ebédelni hivta a kis fia. - -Dani az ölébe vette a gyereket. A fiu odahajolt, odasimult hozzá. Az -apát meghatotta ez a gyöngédség, magához szoritotta a testét, de nem -szólott egy szót sem. - -Bement vele a házba. - -A szoba tulságosan meleg volt. A bölcső mellett állott a másik kis fia; -egészen pucér volt a gyerek s hátra volt kötve az inge, ugy csuszkált a -szoba földjén. Sáros volt, maszatos a füléig. Valahogy felállott az ingó -bölcső végébe kapaszkodva s most meg se mert mozdulni, mert mindjárt -meglódult a rengő bölcső is. Várt valami segitségre. - -Nagy bámész szemeket vetett az apjára. Feléje nyujtotta az egyik kezét s -azt mondta günnyögő szóval: - -– Hej tte! Hej tte! - -Daninak gyöngéd érzés támadt a szivében. Lehajolt s felvette a -csöppséget a másik karjára. - -Ugy állott ott az asztal sarkánál. A felesége a tűzhelyről épen hozta a -tál levest s egy szomoru mosoly lopta be magát az arcára; mintha a régi, -a remélt, a hiányzó családi boldogság lehelletét érezte volna meg. - -Dani maga is megsejtette, hogy ez volna rendén, ez volna az igazi élet. -Felsóhajtott, két hallgatag gyerekét megölelte erősen s valami imaféle -óhajtás kelt a szive mélyéről. Ha most igy mindnyájukat agyonütné egy -lesujtó villám, ó be jót tenne mindannyiukkal. Be sok szenvedéstől -mentené meg őket. Ki lát a jövőbe? - -Egy bizonyos. Jó nem jöhet többet. - -– Na. Helyre boci! Helyre! - -Leültette mindenik gyereket a székére, ő maga is beült az asztal belső -oldalán a karos lócára. Az asszony már hónapok óta nem ült le az -asztalhoz, most idehozta a tányérát ő is. - -Dani elmélázott. Hogy is volt az, hogy veszett ki ilyen nagyon az -életükből a boldogság? Ahányszor a családja meleg körét megérezte, -mindig valami sajátságos lankadtság vett erőt rajta. Örökös harcot, -lappangó, titkos küzdelmet érzett maga és a családi élet között. Olyan -ellentétet, amely sosem került szóba, de egy percre sem szünt meg. Ugy -rémlett neki, hogy a család a hinárnak, valami kényelmes, jóleső, -boldogitó hinárnak ezernyi szálával igyekszik őt körülfogni, lehuzni az -iszapba, a lágy, meleg latyakba, ahol heverni kell és hizni lassan -röfögve, mint a disznónak, mig eljön az idő, a disznóölés napja. És -benne valami érthetetlen törekvés dagadozott. Nem engedte magát, ki, ki -akart rohanni, szabadulni ebből a csudálatos zsirszagu kényelemből. Ha -szárnya van, bizonyosan régen elrepül világtalan világokig. És a -legnagyobb baja mégis az volt, hogy nem birt keményen tenni valamit. Nem -birt szakitani. Nem birta otthagyni ezt a kiállhatatlan asszonyt, a -gyerekeket, a házát, a földjeit, a vagyonát, a népek előtt való -tekintélyét s a biztos jövőt, ami ebből a mából ki fog itt fejlődni. -Utált mindent, más életet, magasabbat, merészebbet, tevékenyebbet -óhajtott, de nem birt neki vágni a semminek, hogy ujra kezdje a harcot -idegenben, ereje frisseségének megfogytával, ruganyos ábrándjainak sok -kipukkant hólyagját elveszitve. És élt s csak sorvadt, érezvén szomoru -legyávulását s érezvén erőinek pazarló elpárolgását. Hogy telnek ezek az -utálatos napok, gondolta számtalanszor magában és istenem, mit tudnék én -csinálni! csak alkalmam volna rá! Hozzáfogott kukoricát morzsolni s -óraszámra nézte, hogy peregnek ujjai alól, a kisszék kése alól a -kukoricaszemek. Ez vagyok én, – gondolta, – ez a kisszék, a mék itt áll -a sarokba egész éven át, csak rozsdásodik a szélibe vert penge. És -birná, hogy éjjel-nappal egész éven át, morzsolja a kukoricát. Uristen, -mennyit lehetne vele lehántani. Mennyi munkát tudnék én elvégezni!… De -csak telt ez a nap is, mint a többi s ő szomoruan, savanyuan számlálta -elveszett napját a többihez. Ha még a reménység sem volna meg, hogy -egyszer majd csak elhozza az idő magától a cselekvés idejét, amikor -kipótolhatja a hosszu tespedést, akkor igazán tönkrement volna magától, -megőrölte volna a szu belülről, mint az öreg hombárt, amelynek kidült az -oldala, hogy megtöltötték a lemorzsolt uj tengerivel. - -És Erzsi, aki szintén reménykedett, hogy talán mégis jó az Isten s az -urát csak hozzátöri egyszer a családjához, ha kiforrta, kitombolta -magát, szomoruan látta, hogy mióta Dani az egész világtól elvadul, azóta -ugy jár-kél, mint akiben nincs lélek. Néha szinte szánni tudta ezt a -nagy erős embert, amint fejetlenül bolyongott a házában heteken át. Jól -tudta, hogy ő az oka, s nem egyszer számotvetett a lelkével, nem másként -kellene-e ő neki viselkednie az urával szemben? De Uristen, hogy? Ugy -hogy ő segitse tán elő az urának családon kivüli vágyait? Élt hát, abban -a meggyőződésben, hogy ugy sem tart már soká. - -Mikor az ebédet megették, Dani hátraült s ejtőzött. - -– No öcskös, – mondta a fiának, – megyünk estére. - -– Hová édes apám? – szólt gyorsan, nagy bámész szemmel a fiu. - -– A Zugba, nagyanyádékhoz. Megyünk mindnyájan. Beteg a nyanya. Megyünk -hozzá. - -A feleségének szólott a kijelentés. Az asszony már egy éve nem volt a -napáéknél. - -Erzsi nem szólt. - -Ő már rég szeretett volna elmenni, de nem akart magában, s nem akarta -figyelmeztetni az urát. Nem akart megalázkodónak látszani. - - -V. - -Délután Dani szokása szerint kint keresett munkát az udvaron, az ólban; -a nyár óta csak enni s aludni ment be a házba. Erzsi azonban ki sem -nézett a szobából, gyorsan rendbeszedte a konyhát, tett a tüzre s a -vastüzhelyen, amely melegitette is a szobát, csendesen sustorogva főtt -egy fazék kukorica, amelynek édes szaga betöltötte az egész szobát. A -gyerekek a földön játszottak a csutkával, a kisebbiknek fel volt kötve -az inge hátulról és maszatosan csuszkált a magacsinálta sárfoltokon -keresztül. - -Mindaketten, Dani is, Erzsi is ugyanarról gondolkoztak, a maguk régi, -szomoru, unalmas és egy percre is feledhetetlen dolgáról: mért nem teszi -őket boldoggá családi életük. - -Dani elfeledkezett Boráról, el minden más asszonyról, folyvást a -feleségével foglalkozott. - -– Én nem vagyok oka! – mondta félhangosan. – Az isten az oka! - -Még egyszer össze akart szedni magában minden érzést, ami az asszonyhoz -huzza; hátha jóvá lehetne tenni mindent. - -– Az igaz, – gondolta el, – egy asszony se örülne, ha az ura más -asszonyokat is megfogdos… - -Kissé elmosolyodott, az ő férfi érzése nem birta ezt ugy venni, -asszonyszivvel. Valahonnan az gyökerezett belé, hogy a férfinak szabad! -Minden szabad! S ha az asszony olyan volna, amilyennek ő szeretné, vele -nevetne ugy szemérmesen, félszájjal, félbosszusággal, még meg is pofozná -érte őt, az urát, mert ez meg az asszonynak szabad. De ilyen halálosan -venni! Igy elidegenülni! Ez nem szabad! Az asszony esze ugy járjon, hogy -mindig az ura kedvére forduljon. Azt tegye a szerelemben, amit a -parancsolója akar, kiván. Az asszony valami élő melegágya legyen a férje -minden képességének, amelyben megpihen az ember s uj erőre kap. Ha ilyen -volna! Akkor mit nem tenne meg érette! - -Hiszen tudja is ő, mit kiván, csak annyit érez, hogy az asszony nem -olyan, amilyennek ő szeretné. - -Ő az asszonyi természetet oly türelmes, lágy, béketermő valaminek -szerette volna elképzelni, amely mindig olyan, amilyennek az ura kivánja -el. Mikor legelőször hallotta tőle azt a szót, hogy „bizony nem szakitom -meg magamat érted“, nem akart hinni a fülének. Mikor először észrevette, -hogy az asszony rá akarja kényszeriteni az akaratát ő reá, olyan -hihetetlennek tünt fel neki, amire nem számitott soha. Mikor tisztán -belátta, hogy az asszony és ő két külön akaratu, önálló lény, amely csak -akkor tud megélni, ha kölcsönösen, szinte alkudozva egyezik meg -valamiben, oly utálatosnak, és kitürhetetlennek érezte az egész világot, -hogy szeretett volna szétrobbanni, világgá szaladni belőle. - -Ez már nem neki való sors. Ő elég embernek tudta magát ahhoz, hogy -gondot viseljen egy asszonyra s akár egy tucat gyerekre. - -Egészen fel volt háborodva s kifordulva magából, eszeveszett módjára -dühöngött eleinte s naponként ujabb csalódással gazdagodott, mikor -látta, hogy az asszony ép oly konokul őrzi a maga akaratát, amilyen -dühödötten akarja rádiktálni ő a sajátját. - -Különösen egy nagy s minden percüket megrontó sérelmes pont volt -közöttük: az életük berendezése. Dani a napszámos szegénységből nőtt ki -urrá, Erzsi a szükös uraság garasmegtartó tudományát hozta magával. -Daniéknál sohasem kellett takarékoskodni, ugy sem volt miben s azok az -apró spórolások, amiket megtehettek volna, ugy sem nőhettek volna -vagyonná. Erzsiéknél a foghoz vert krajcárok mentették meg egyik -nemzedékről a másikra a kis vagyont, amelyet a falusi élet szükös -viszonyai között gyarapitani nem lehetett. S mikor Dani oly hihetetlenül -ügyes pénzkovácscsá lett, akinek az ölébe csak ugy dültek az ezrek, -mindaketten kifordultak magukból, a férfi még türelmetlenebbül követelte -a „jóélést“, a házat, az asszonyt, az életet az urak módja szerint s -idegessé tette a spórolásnak még a neve is, bár hiszen másoknak ő sem -adott s nem engedett át ingyen egy fillért sem, – tizszeres haszon -nélkül. Erzsi viszont érezte, hogy tovább már nincs rendjén az ő régi -krajcároskodó életmódja és ha az ura olyan lett volna hozzá, mint -amilyennek lennie kellett volna, meg is tette vón az átmenetet. De igy -ahelyett, hogy uj életfelfogásra rendezkedett volna be, nem tudta, mi -lesz tovább. Elvesztette a lába alól a talajt. Folyvást azzal izgatta -magát, hogy épen ugy utálja az ura pénzét, mint az életet s várta, -várta, mikor vész el ebül az ebül gyült vagyon. S Dani lassanként azt -vette észre, hogy a nagy gazdalány, aki épen azzal vonzotta őt, hogy -magasabb rangba s társadalmi életmódba tartozott mint ő, most makacs, -szivós, következetes munkával olyan életre akarja őt szoritani, ami csak -az apjának, a Tövigszáraznak való. - -Nem, ez igy nem emberi élet. Mindaketten tudták. S egész délután -mindaketten az estét várták; Dani is, Erzsi is az öreg Turiék -otthonában, a hires jó családi életben akartak számot vetni magukkal, -milyennek kellene hát lenni annak a boldog családnak, amely le tudja -kötni a házhoz azt a férfilelket. - -És Dani, önkéntelenül visszariadva attól az őrült lépéstől, amit ma -tett, Borától és a nagy veszedelmektől, amiknek a kóválygását érezte -agyában, még egyszer meg akarta próbálni az élete rendbeszedését. - -De ha nem lehet! ha igy akar ez folyni a világ végéig! akkor roggyon -össze még ma. - -Véres és rettenetes indulatok forrását érezte magában, a keze ökölbe, -ütésre szorult s ott reszketett benne a titok. Ha az kitör, szétrugja, -kimélet nélkül, irgalmatlan gázolja szerteszét azt az életet az -embereivel együtt, mint a hangyabolyt. - - -VI. - -A gyerekek fel voltak öltöztetve. A nagyobbik a karjára vette a hófehér -kosárkendőbe kötött batyut, amelyben egy szál kolbász s más husféle -volt; Erzsi becsomagolta nagy kendőjébe a gyereket, aki ebben a percben -rugdosódni s erősen nyafogni kezdett. Muszáj volt kibontani s száraz -ruhába tenni a kis lucskost. - -Dani türelmesen várt. A guba már a vállán volt, a kalap a fején s -szórakozottan nézte a családját. Nem volt semmi határozott gondolata, -bizonytalan hangulat kóválygott benne. Szomoru volt és lehangolt; félt a -szülei otthontól, félt a nyomoruságtól, amit ott látni fog, a -szemrehányástól; félt önmagától, félt az egész élettől. Csak állt és -várt, amig a felesége jól bepakolja ujra a kicsit, megszidogatja, amért -„ilyen nagy legény“ léttére „nem tud szólani még most se“ s ölbe veszi -nagy kendője alá, félkarra, a másik kezében meg egy nagy csupor tejet -cipel, amit kasornyában emel. - -Behuzták maguk után a ház ajtaját. Dani odakiáltott a kis kocsisnak, -hogy vigyázzon mindenre s tünődő léptekkel ment az asszonya s a gyereke -után, akik előtte haladtak ki az utcára. Lesütötte a fejét s erőseket -lépett, mintha minden egyes lépésnél külön kellene előre lóditania -magát. - -Gondolt erre is, arra is, de már belefáradt, beleunt a feje a gazdasági -terveibe, elhessegette magától a gondolatot. De hát akkor mire -gondoljon. Belecsömörlött a pénzcsinálás munkájába; a családja csak -fárasztó, lehangoló érzésekkel tölti el; a nyár óta alig volt együtt -emberekkel, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányoz, nem szerelmeskedik. -Danin olyan általános megutáltság vett erőt, hogy legjobban szerette -volna felkötni magát. - -Erzsi hasonló lelki állapotban volt, de őt mégis ébren tartották a -gyerekei. Félszeme folyvást ott volt a kis fián, akit sokat -megszólitott, hogy vigyázzon, fel ne bukjon, láb alá nézzen, meg hogy -nehéz-e a pakk, nem huzza a karját, ne cserélje meg neki? A gyerek -csillogó, barna szemével nevetően nézett fel az anyjára, hogy ez minden -gondját elfelejtette tőle. Hirtelen meglátta Takács Gyurit, aki az utca -közepén valakivel beszélt s erről eszébe jutott, hogy a nyár óta nem -ment végig ezen az utcán, s egyszerre fölémelyedett benne az az egész -halálkeserüség, ami akkor eltöltötte. - -Rápillantott az urára, mintegy kérdve, lesz-e hát valaha máskép?… és -megütődve élesedett meg bágyadt tekintete. A férje arcán gyorsan -felgyult indulatot, szemében kemény szikrázást, arca élén vörös folt -kigyuladását látta. A férfi öntudatlanul előbbre lépett s elhagyta az -asszonyt valamivel; az asszony jobban oda nézett s látta, hogy Takács -Gyuri egy lánynyal, a Kis Pál, a Güzü Kis Pál lányával beszél. - -Asszonyi szivébe rögtön belenyilalt, amit a férje érzéséből megsejtett. -És ő is szinte remegni kezdett valami kipattant haragtól. A nyár óta nem -vette észre az urán azt a szoknyatébolyt, ami addig annyit undoritotta. -És minden nagy keserüségük, lelki eltávolodásuk, növekvő idegenségük -mellett is megnyugasztalva hatott reá, hogy az ura akármilyen is, most -csak az övé. Ha rossz is, ha beteg, ha szenvedő, csak ő miatta az. Néha -szinte örömmel és megelégedéssel töltötte el, hogy ő mégis ennyire -valakije az urának. Jól ismerte a Dani változó, gyorsan lobbanó s feledő -természetét és mély hatással volt rá, hogy ez a férfi, aki olyan könnyen -tudta eldobni a szeretőit, ő iránta ilyen hosszantartó, mélységes és -erős érzéssel van oda füzve. Hónapok teltek s nem változott az ura -sziveállapota s Erzsi néha hálákat adott érte az Istennek. - -Most aztán föltámadt benne a fájdalom féltékenysége. Rettegett és -iszonyodott a sejtelemtől, hogy az ura megváltozott, hogy már megint nem -a régi, megszokott, szinte megszeretett csendes bolond ő körülötte, – -hogy már ujra kilépett, mint a varázskörből s idegen istenek bolondja -lesz. - -Nem, nem csalódott. Jól látta ő az ura arcán a szenvedély lihegését. Jól -látta az elszánt gyülöletet, a vad, féktelen megdühödést a másik férfi -ellen. És biztos volt benne, hogy többé nem ő érte feni fogát Turi Dani -Takács Gyurira, hanem másért. Azért a lányért, épen azért, aki most van -közéjük vetve. - -Takács Gyuri meglátta őket, meglátta őt s elrestellte magát. Egy szóval -kiadta az utját a lánynak, aki feléjük pillantott s aztán lányosan, -könnyü, libegő léptekkel elsietett. Távolról még egyszer visszanézett -Gyuri felé s Erzsi látta, hogy az ura ezt a pillantását észrevette és -olyan kemény, komor lett utána, mint egy kőbálvány. És Erzsi az urával -érzett s csudálatosképen ugy vette észre, hogy ő fel van háborodva, -amért az a taknyos lány a két férfi közül nem az urának a bolondja. - -Takács Gyuri odaköszönt nekik, de egyikük sem fogadta. Dani elnézett -maga elé, mintha levegő volna neki a versenytársa. Erzsi pedig ugy -intézte, hogy abban a percben lehajolt a kis fiához s aztán ugy ment -tovább, hogy nem is láthatott oda Gyurira. - -Ez mind a kettőt megértette. Ugy gondolta, hogy Dani a Bora miatt. Erzsi -saját maga miatt nem köszön; nehezellik, amit láttak! s mosolygott. -Pedig csalódott. Erzsi Bora miatt indult föl ellene, magára nem is -gondolt, hisz az csak természetes, hogy neki nem tartozik semmivel, igy -jó, épen igy. Dani viszont a felesége miatt bőszült föl. Ismerte -Gyurinak Erzsi iránti régi érzéseit s ő követelte azt, hogy hűséges -legyen az az ember, azzal a titkos, rendithetetlen hűséggel, amit évek -óta szeretett és szinte tisztelt benne. Már eddig is bántotta valami, a -lelke mélyén, valami rendellenes a Gyuri viselkedésében, de csak most -jött rá tisztán, mi az. Ez a cudar megszegte azt a hűséget, amit az ő -feleségének kellett, hogy tartson. És Dani Takács Gyurinak nem engedte -meg, hogy épen ugy megcsalhassa az ő feleségét, mint ő. - - -VII. - -Csak mikor jól elhaladtak, akkor csöndesült ez a fölszines érzése s -akkor nőtt ki alóla az igazi, a Boráért való féltékenység. Ebben már nem -Takács Gyuri ellen volt kifogása; a Bora viselkedésében vett észre -rendkivűli és érthetetlen változást. Hol van az az áhitatos, rajongó -csodálat, ami a lány egész valóságából ugy sugárzott még tegnap, meg a -mult héten, meg a nyáron, mikor a grófnőnél voltak együtt, mikor a grófi -kapuból utána nézett s mikor ma reggel ájuldozott a szekere után? Mi -történt ezzel a lánynyal? Megveti őt az ajándék óta? Az ajándékért -megutálta? Visszanéz és milyen szemtelenül néz vissza Takács Gyurira s ő -rá csak egy közönyös, vagy tán épen csufondáros pillantást vet? Hiszen -ha a kezébe kapja, összetöri a nyavalyást! - -Beharapta a szájaszélit. - -Befordultak a Zugba; a sikátor végén laktak a szülei, épen szemben az -utcával. Az ő kapujok zárta be a zugutcát. - -Ahogy Dani kinyitotta a vesszőből font kiskaput, amely guzstengelyén -csak ugy fordult, ha egészen fölemelték s beléptek, az anyjuk, aki az -udvaron volt, felkiáltott: - -– Óh Istenem, Istenem! - -– Összecsapta a kezét s ott hagyta a napraforgókórót, amit a tüzre -tördelt és elébük jött. - -Már egészen sötét volt. Dani kutatva nézett az anyja arcába s -kedvetlenül látta, hogy még öregebb, szegényebb, mézeskedőbb, mint -tavaly. Az öreg asszony szája már egészen beesett, a fogatlanság jobban -megvénitette, mint az idő. Barna, zsiros, füstszagu bőre, amint -rátapasztotta fonnyadt száját a fia kövér, duzzadó kemény ajakára, a -férfiben kétségbeesett érzést keltett. - -Az öreg asszony, mintha megérezte volna a fia elkedvetlenedését, félve -simogatta meg a vállán a gubát. - -– Óh fiam, óh fiam! – és sóhajtott. - -A menyével egy kis ideig egymásra néztek, aztán Erzsi odahajolt hozzá s -erősen megcsókolták egymás száját. - -A gyerek kezet csókolt a nagyanyjának, aki lehajolt hozzá s össze-vissza -csókolgatta. A fiu félrehuzódott és a kabátja ujjával törülgette le a -csókok helyét. - -– Óh drágaságaim! – kiáltott a nagyanya s a kisebbik gyereket átvette az -ölébe; majd megfojtotta boldogságában. De a gyerek egy kis ideig -szepegve, ijedten hallgatott, aztán rákezdte az orditást, az anyjának -vissza kellett vennie, hogy elhallgattassa. - -– Óh te, hát félsz nagyanyádtól? Persze, ritkán lát… még csak egyszer -látott a szentem. - -Mindnyájan érezték a fájdalmat a szóban; hallgattak. Erzsi az anyóka -kezébe adta a fazék tejet, hogy a gyerekkel foglalkozhasson. - -– Egy kis édes tej! – mondta. Az öreg asszony kicsinylően, nembánóan -biggyesztette meg a száját. Erzsi elrestelte magát az ajándéka miatt s -még kedvetlenebb lett. - -– No de gyerünk be, gyerünk csak be! no apátok fog örülni! Az fog. - -Bementek a sötét pitvarba s az öreg asszony előre furakodva, fürgén -nyitotta ki az ajtót, madzaghuzójánál fogva. Az alacsony szobából erős -savanyu káposztaszag tódult ki; az asztal mellett ott ült az öreg Turi s -valami könyvet olvasott, igen messze tartva azt magától. Feléjük nézett -s leeresztette a könyvet. Nem kiáltott fel, mint régen szokott, nagy -hűhóval, komolyan felállt s megrázta elébb a fia kezét, azután a -menyéét. - -– Látod, eljöttek! – mondta édeskedve az urának az öreg asszony. - -– Felőlem otthon is maradhattak vón. Három esztendeje nem jöttek, ma se -vót muszáj. Mit nézik az én busulásomat. - -– Én is busulok eleget! – mondta komoran Dani. - -A felesége ránézett s azt gondolta magában: - -– Ugy, ugy, csak panaszkodj, hogy nem tesz boldoggá az asszonyod! Az -kell itt csak! Azt szivesen hallják! - -Mindnyájan nagyon, nagyon rosszul érezték magukat. Lepakolóztak, leültek -az asztal körül. - -– Mit olvas? – kérdezte Erzsi. - -Az öreg megránditotta a száját. - -– Tudja a fene. Minden bolondságot kitalálnak. Én meg csak olvasom, -nincs más dógom… Ha még soká tart ez a tél, meg kell bolondulni. - -– Csinálhatna kend nekem egy szánat! – mondta a fia. - -– Lehet! felelt az öreg és mindjárt megélénkült a kifejezése. - -– Hát a fiuk? – kérdezte Erzsi. - -– Aj, egyik olyan mint a másik! – mondta az öreg Turi. – Mindet a -szoknya után eszi a fene. - -Nevetett rajta s végig simitotta az arcát. - -– Még az a nyavalyatörős is oda van valahon, a Béni. - -– Annyit féltem, – szólt bele az anyjok, – egyszer valami baj éri. - -– Bár kitörné a nyakát, akkor járna jól. - -– Óh ugyan, hogy mondhatsz ilyet, – szólt rá nyávogósan a felesége. – Ne -légy olyan pogány. - -– Hát nincs igazam? Hát élet az? Még az egészségesé se élet. - -– Hát Miskáék? – kérdezte Dani, fiatal házas öccsére célozva, akik itt -laktak a szomszédban. - -– Bolondok, hát bolondok, – mondta az apja. – Marakodnak mint a görény. -Kiverik egymás szemit. Hun az asszony karmolja össze az urát, hun az -ember a feleségit. Meg kén fogni őket, aztán fejjel mártogatni meg a -Tiszába, a lék alá. Akkor nem vónának ilyen tüzesek. - -Nevettek mindnyájan, de zavartan, kinosan. Nem tudtak mit szólani. Ha -nincsen dicsekedni valója az embernek, jobb ha nem is látja egymást. - -Dani tapintatosan visszatért a szánra. - -– Elhozhatnám azt a tőkét, négy szántalp is kikerülne belőle. - -– Aki a kapu előtt van? - -– Azt! - -– Jó. - -– De akkor min ültök a nyáron, – mondta tréfálva az anyjuk. - -– Ennek mindig az ülésen az esze. Köpj egyet, ülj rá! – vetette oda neki -goromba tréfával a vén Turi s ezen ujra nevettek. - -– Gyere hozzám kis fiam, – szólt a nagyanya az Erzsi ölében nagy -szemeket meresztve üldögélő gyerekhez. De ez rögtön kézzel-lábbal -kapálva, ijedten bujt az anyja kebelébe. - -– Áh nem megy az hozzád, mert nincs fogad – kiáltotta a vén Turi, aki -már egész visszakapta régi hangját, – csak én hozzám. Gyere hozzám te! -Gyere ide te betyárkölyök te! - -Elvette az anyjától s a gyerek engedte magát; csakugyan egész otthon -volt a nagyapja ölében; kapkodott az asztalon levő könyv felé. - -– Diák lesz ebbül! – kiáltott az öreg! – Fiskális legyél te büdös, -osztán nyuzd meg az egész világot! - -Tiszta szivükből nevettek rajta, egy percre el is felejtették a nehéz -hangulatot. - -Ez kell hát a boldog családi élethez, – gondolta Erzsi, – hogy az ember -ne vegyen komolyan semmit. Tán az öregek nem gyilkolhatták volna egymást -rakásra már százszor. De fel se veszik egymástól a megbántást. Élnek. Az -ember kiveszekedi, az asszony kisirja magát s megvan. Elnézte a napát, -lánykorában csudaszép volt. De nagyon szegény lány; ott a kis tulipántos -láda a kemence mellett, az is csak félig volt a menyasszony holmijával. -Ma már nagyon elhagyta magát, az egész falunak Borcza nénije; tud -ráolvasást a kigyómarásra s tanácsot ad mindenféle bajban. Jól van -mindenkivel, csak a menyével nincs. Féltucat gyereket nevelt föl s agyon -dolgozta magát értük. Erzsi látta egyszer, mikor a nagy lánya ott ült -kényesen az asztalnál és ő seperte a szobát; ő mosott rájuk, ő szaladt, -fázott, betegeskedett, szenvedett értük. A gyerekei, ez volt az ő világa -s nem bánta ha a föld alól, vagy a templom perselyéből került is ki, de -mindennek meg kellett lenni, amire azoknak szükségük volt. Mind a -kettőjükben volt jó csomó könnyelmüség, különösen a pénzzel szemben. De -az ura tulajdonságaira mégis ráismert bennük Erzsi, vegyesen. - -Dani odatekintett a feleségére s látta, milyen gondolkozó éles szemmel -nézegeti ez a szüleit. Ő is elkomolyodott, eszébe jutottak délutáni -gondolatai s mig az öreg pár, az apja meg az anyja, az ő gyerekével -játszottak, elgondolta, hogy is volna, ha ő még egyszer gyerek vón -idehaza? - -Hirtelen nagy izgatottság fogta el. Szeretett volna felugrani s -kiszaladni a világból. Türelmetlenség lepte meg. Haragudott a szüleire, -akik sokban okai voltak, hogy a feleségével idáig jutott, mert számtalan -éket vertek közéjük. Amilyen mindent megbocsátók voltak egymással -szemben a család keretében, olyan követelők, türhetetlenek voltak a -gyerekekkel szemben, mikor ezek kiszakadtak közülök. Mindent kapni, -semmit sem adni, ez volt a felfogásuk s ezzel halálig elkeseritették a -menyeiket és vejeiket. Számtalan összetüzés. Pénzbajok. A harácsoló -öregek, akik a gyerekeiket ugy akarták kiélni, mint a méhet, mindjárt -kiszedni, ha valami gyült a köpübe. S az ingerült feleség, akinek a -kotlós módjára kellett megvédeni a magáét, a csirkéiét. - -– Nincsen okos apám, okos anyám – gondolta Dani – akik tapintatosan el -tudtak volna valaha valamit simitani, pedig sokat segithettek volna -rajtam egy kis jósággal… - -És megint ugy érzett a feleségével szemben, mint régen, mikor még -szerelmét semmi sem renditette meg. Mindent megbocsátott neki s mindent -megértett nála. Szigoru volt az anyjához miatta s kárhoztatta az egész -világot érette. Az a férji sziv áradt meg benne, amely az egyéniséget -megkettősiti s a fontosabb részévé az asszonyt teszi, akit oltározva -tart előtérben, a saját lelkét áldozó papjának állitva s az egész -világtól bálványozó hódolatot követelve számára. Most még egyszer -tisztán érezte ezt. Épen a szülei, a régi családja ellenére. Mert a régi -bálványt ledöntötte volt magában s az uj számára attól is ugyanazt az -imádatot követelte, ami ő benne volt, vagy még többet, sokkal többet. És -megérezte magában Dani még fokozottabb mértékben azt az érzést, ami ma -este Takács Gyurival szemben elfogta. Ő tehet a feleségével akárhogy, -akármit, de mástól megköveteli, hogy ugy tiszteljék, ahogy ő kivánja. És -a szüleitől legjobban! - -Szigoru szemmel, emelkedett arccal nézett körül. Senki sem ügyelt rá, a -két gyermek mindenkit lefoglalt. - -És elhitette magával, hogy az akaraton mulik minden, az ő akaratán, meg -a feleségeén, meg a szüleién, meg a világén, és minden ugy lesz, ahogy -volt; jobban! ahogy kell lennie. - -S ugy tetszett neki, hogy ezt most csak ki kellene mondania s meg is -valósulna! - -És ez a hit egyszerre boldog békességet idézett a lelkébe. Régen, nagyon -régen nem érezte magát ilyen nyugodtnak, reménykedőnek, mint ma este. - -Itt, ennyied magával nem tud szólani. De ha haza mennek, szólani fog. -Megmondja, kiönti a szivét. És már látta, hogy borul a keblére a -felesége s meleg pillantásokkal simogatta meg az asszonyát, aki a -tulfütött szobában kipirult s a gyerekei vidámságától régi lányos, -nyájas kedvességéből kapott vissza valamit. - - -VIII. - -Később átjött a báró, a szomszéd paraszt, aki egy Báró nevü kutyájáról -kapta a nevét. Az öreg Turi közösen vállalt vele nádvágást s most -alaposan hozzáfogtak megbeszélni, mennyi lehet azon az éren, ahol a -napokban kezdik meg az aratást. - -A báró hallgatag fekete paraszt volt. Magánosan élt, mert a feleségét -vagy husz évvel ezelőtt elkergette magától a gyerekeivel együtt. Az öreg -Turi mindig kötekedett vele, heccelte, de csak szőrmentiben, mert a báró -nagyon kemény volt s igen goromba tudott lenni, ha megbántották. -Különben is nem értett tréfát. A nevéhez már hozzászokott ugyan, de azt -sem akárkitől fogadta el. - -– No báró, hun van az unokád? – kérdezte tőle Turi, a saját unokájával -kevélykedve. - -A vén ember egyet mordult s megrántotta a vállát. - -– Látod! ezt a kis kölyköt nem adnám az egész életedért. Élet az, ugy -élni, mint a kutya. - -– Dugd az orrod a magadéba! – mordult rá a vad paraszt, aki nem -válogatta a szót. - -Az öreg Turi nagyot kacagott. - -– Hej báró. Irigykedsz. - -– No, van mit. Nem tom hányszor fog még a tetves nagyapja ölébe ülni, -mig él. - -A durva vágás, amely mindnyájuknak a sebét véresre tépte fel, kinos -csöndet idézett elő. - -– Ugy füstöl ez a vizes kóró, – mondta az öreg Turiné. - -– Hadd füstöljön. Inkább itt füstöljön, mint másutt – szólt az ura, hogy -kedvetlenségét egy odavetett tréfával leplezze. De csak ketten értették, -ő meg a fia. - -– Nem vagy álmos? – kérdezte Erzsi a kis fiától, lehajolva hozzá. - -Dani felállott. - -– Jó lesz, ha indulunk. - -– Ha sietős, bizony jó lesz, – mondta az apja. - -Az öreg asszony, aki a padkán gubbaszkodott, megszólalt, csititva. - -– No, kártyázzatok egyet. Hová sietnétek. Mán az étel is meleg… - -De Erzsi türhetetlennek érezte a levegőt s határozottan készült. -Öltöztette a gyereket. - -Dani is rosszul érezte magát, szabadra vágyott már… - -Keserves hangulattal mentek ki. Az anyjuk ugyan váltig biztatta őket, -hogy a gyerekek is jönnek már haza a fonóból, de csak elmentek. - -Ahogy kiértek az utcára, Dani komoran kopogott előre. Elgondolta, hogy -most hazamennek, lefeküsznek. Átalusszák ezt a hosszu éjszakát. Reggelre -megfájul a feje a sok alvástól, holnap jön az uj nap, uj semmittevés. -Elkezdett az esze járni, hol frissithetné meg magát egy kicsit. Emberek -közé vágyott. Ásitott egyet s eszébe jutott, miket gondolt egy órával -ezelőtt a feleségével való kibékülésről. Már nem volt szájize ehez sem. -Nem megy az ugy! - -– Bemegyek a tanitóhoz egy kicsit, – mondta és ujra ásitott. - -Erzsi nem szólt, de igen rosszul esett neki. Ő is ugy várt valamit, maga -sem tudta mit. Azt, hogy valami isteni csoda fog közbe jönni. Valami el -fog köztük mulni s ma már minden ugy lesz, ahogy volt. Ugy érezte, az -ura az ő kedvéért huzódott most el a szüleitől, a folytatását várta… -Mint valami leszakadt eső, ugy fáztatta végig az ura szava. De mit -tegyen. Nem szólt. Hátha a halált váltaná meg egy szava! - -De mikor az ura csakugyan elvált tőlük s átment a másik oldalra, a -tanitó háza felé, csaknem keserves zokogásba tört ki. Ugy fájt a szive, -mint azon a nyári éjszakán, mikor félmeztelenül szaladt itt a két -gyerekével. - - -IX. - -– Bora! - -A lány megállt. - -Turi Daninak hőség csapott a fejébe. A nyelve elakadt a hangokban. - -– Hát te mindig az utcán vagy? - -– Én? Ó! Minek vónék? - -– Minden percben találkozni kell veled? - -– Hát csak innen jövök! Papéknál fontunk. - -El akart menni. - -– Várj csak! - -A lány féllábára nehezedve, megállt. - -– Mi bajod van? – kérdezte Dani. - -– Nekem? - -– Na. - -– Nekem? Semmi, – s kuncogva nevetett. – Mér vóna? - -Dani sohasem érezte ezt a fojtó, tikkadt hőséget. Meg akarta fogni a -lányt s reszketett a keze. Az meg olyan fel sem vevően nézett rá. Nem -tudta mit mondjon neki. Szégyelte bevallani az érzést, a gyerekes -reszketését. Tudta, hogy csak egy szó, s elveszti a lány előtt örökre a -tekintélyét. - -– Nagyon különös vagy mámma, – mormogta. - -– Én? - -Dani nagyot lélegzett. - -Egy percig szótlanul állottak. Dani érezte, hogy vörös az arca. Ugy van -evvel a gyerekjánnyal, mintha ő is gyereklegény volna. Pirult miatta. - -– Te. - -– Tessék. - -Dani egyet nyelt s a torkán reszketve, rendetlenül tolakodtak fel a -hangok. - -– Mondd meg az apádnak, jöjjön el holnap hozzám. Neki adom a tiszafarki -káposztást. - -A lány egész közel hajtotta hozzá az arcát és a szemébe nézett, mintha -egyenesen csókot akart vón neki kinálni a nagy ajándékért. - -– Köszönöm Dani bácsi, édes! - -Mire a Dani kóválygó esze odáig tisztult, hogy átkapja a lányt, ez már -el is szaladt. Olyan boldogan szaladt, repült, mint a madár. Soha sem -hitte volna, hogy ilyen szerencsét csináljon! Soha ilyet. Hogy Dani -bácsi fizesse meg! Istenem, jó most okos lenni! - -És Turi Dani csak állott, állott, a vére lüktetett, pezsgett, forrt. Azt -hitte mindjárt elszédül és felbukik. De csak állott s utána nézett a -havas ut fehér homályába hersegő cipővel elszaladó lánynak. - -A szive elszorult és szégyelte magát halálosan. - - -X. - -Mikor benyitott a tanitóhoz, még akkor is reszketett; a szive szorult, -szédülése volt s titkos lányravágyakozás gerjedezett benne. - -A tanitó ott volt a gyerekektől lármás első szobában s kihallatszott a -sötét konyhába, amint a gyerekekre kiabált, tréfásan ingerkedve velük; -az volt a passziója, hogy folyton egymás ellen uszitotta őket. - -Ahogy Dani benyitotta az ajtót, a nagy sovány ember, borzasztóan -piszkos, ócska szalonkabátjában meglepő fürgeséggel ugrott fel s nagy -lármával sietett a vendég elé. - -– Isten hozott! Isten hozott kedves bratyesz! – kiáltotta neki; a -szakálla, vagy inkább borostás álla tele volt dohányporral, ami -ráhullott a cigarettából, amelyet épen most nyálazott össze. Tegeződött -az első parasztgazdákkal, mert ez kölcsönös megtiszteltetés volt -mindkettőjükre. – Hohó, hát még nem kezdett ki a rozsda! Haha, én már -azt hittem, hogy már legalább is alispán lettél, vagy megyei huszár, -hogy igy kerülöd a szegény ember házát! Pusztuljatok! – kiáltott a -lánykáira, akik ott sereglettek körülöttük s bámészkodva nézték Danit. -Az apjuk szavára meg se mozdultak, de ez nagyot kurjantott: – Hol a -pipaszár! A meggyfa pipaszár! - -Nem törődött tovább velük, mintha nem is volnának s hosszu lábaival -átlépte őket, ha beleakadt valamelyikbe. - -Dani mindig ugy nézett rá, mikor találkozott vele, mintha azt kérdezné a -szemével: Nem vagy bolond tulajdonképen? - -Nem volt bolond a tanitó, s nagy hahotái, szórakozott, kapkodó modora, -erőltetett közvetlensége mind csak csinált takarói voltak rettenetes -életnyomorának. - -Előjött a mellékszobából a felesége is. - -– Jaj, de odavan, komámasszony! – mondta neki Dani. - -A sovány, petyhüdt bőrü asszony ugy járt-kelt, mintha a sirból lépett -volna ki, a hangja is olyan gyomorhang volt, mintha mindig éhes volna s -nem birna beszélni, nagy sötét szemei szórakozottan csapódtak ide-oda. -Kissé mosolygott a Dani szavára, aztán a gyerekeinek szólt, hogy -menjenek odébb a vendég mellől, de azok neki ép ugy nem fogadtak szót, -mint az apjuknak. - -Daninak megesett rajtuk a szive; körülnézett a lánykák csapatán. Öten -voltak; csupa nagy szemü, sápadt és szemtelen kis teremtés, feltünően -hasonlitottak az apjukhoz, egyikük gyönyörü szép volt, ez volt a Dani -keresztlánya; ölébe is kapta az ötéves lánykát, ahogy székre ült s -magához ölelte. A lányka hajából, amely a válláig lógott, valami illatos -olaj szaga érzett s Dani érezte, hogy már most is lány ez, vékony -testecskéje, sápadt arcocskája s tüzes fekete szemei már most is valami -férfiveszejtő titkot őriznek. Szinte beleszédült ebbe az érzésbe, kissé -megölelte a gyermeket, aztán átfogta két tenyérrel a bordáin s letette -az öléből. - -Ekkor jött be a legnagyobb lány; ez már tizennégy-tizenöt éves volt s -amint rögtön kitünt, rokkant apja-anyja helyett ő tartotta már a kezében -a házirend gyeplőjét. - -– Mars kifelé! – kiáltott a hugaira. Azok nyelvet nyujtottak rá, de ő -egyiket hajánál fogva cibálta meg, másikat hátba csapta s hamarosan -valamennyit kipofozta a szobából, át a benyilóba. - -– Hahaha! – kacagott nagyokat a tanitó, – hej ez a Mariska, jó feleség -lesz, megálljatok, ez még megtáncoltatja az urát. - -Rágyujtott a vékony cigarettára s nehány óriás szippantással elszijta, -addig nem is szólott s ujra egészen elfelejtkezett a gyerekeiről. Az -asszony ott ült a kemence padkáján s kétségbeesetten, beteg -szomorusággal nézett rájuk. - -Dani, aki már elszokott innen, nem tudta elgondolni, hogy lehet ez a -szomoru, ez a nagyon gyászos ház a korhelység vidám tanyája!… Mert hisz -itt minden este folyt a dáridó, meg a kártya. - -A tanitó nem szólott mig a cigarettájával nem végzett; a füstöt folyton -az orrán bocsátotta ki. Dani szólalt meg. - -– Hogy vannak, komámasszony? - -– Megvagyunk. - -Dani bólogatott szórakozottan, mintha igent intett volna vagy egy -tucatszor egymásután. - -– Hát jobb lesz már az uj házban ugye? Szépen épül az uj iskola! - -Az asszony kétségbeesetten legyintett. - -– Az uj ház! – hahotázott fel a tanitó. – Annak lűttek. Megvan az első -vallási sérelem. Barátom, tudod, hogy kinevezték az első-tanitót, a -főtanitót! Mi? - -– Nem tudom. - -– Nem? – hunyoritott vidám-nevetve a tanitó, mint aki jó viccet akar -mondani: – és pedig pápistát! - -Dani összekapta a szemét s az arca elvörösödött a dühtől. Ugy állott a -dolog, hogy az iskolát államositották, eddig a református felekezet -tartotta fenn egy tanitóval, aki százhusz gyereket tanitott. Most -átvette az állam azzal az igérettel, hogy a két tanitó közül az első -mindig református lesz és pedig kántora lesz az egyháznak. Ugy -gondolták, hogy a mostanit átveszi az állam, ez természetes volt s az -egész falu örült, hogy a szerencsétlen, sorsüldözött család végre révbe -jut. Ámde a kormánynak ősi, nemzedékről nemzedékre szálló politikája, -amely a vallási erőszakosságokkal és tapintatlanságokkal századok óta -bőven táplálja a jogos érzékenykedések keserüségét, most ismét -elkövetett egy durva merényletet. - -Dani dühösen hallgatta, majd káromkodott s fenyegetődzött, de a tanitó -hangosan kacagott, mintha mit se törődne a dologgal, bár a szemében köny -csillogott, amely véres, eres, véraláfutásos, gyürött szemealját is -elöntötte. - -– Megyünk a Dunántulra. Már be is adtam a pályázatomat. - -– Mégy a fenébe, – mondta Dani. - -– Mit! én? aki megcsináltam nektek az egész dolgot! aki hat esztendeje -predikálom, hogy ne kinlódjatok, adjátok át az államnak az iskolát, -akkor legalább én is kapok emberi lakást és kondiciót, én legyek most -egy főtanitó urnak a lábakapcája! Egye meg a fene, valahon egy paraszt -van a világon, egy se ütteti az magát agyon értem! Megyünk a Dunántulra, -nektek meg lesz két pápista tanitó uratok! Slussz! - -Fütyölni kezdett, ujra cigarettát sodort s mig el nem szivta, megint nem -beszélt. - -A szobában nyomott hangulat volt, csönd, csak a másik szobából -hallatszott a gyerekek pokoli lármája s mindannyit tulhasitotta a -Mariska sivitása, aki csendet igyekezett csinálni. - -Egyszer kinyilt az ajtó, mire még telibben rohant be a lárma s annak -közepette egy parányi, harmadféléves kis fiucska. - -A tanitó, ahogy meglátta a kis fiut, nagyot hahotázott s rákiáltott: - -– Hó, te kölyök! gyere csak te babszem! Gyere fiam, egyem meg a lelked! - -Felállott, lehajolt érte, felemelte a padlásig. Kabátjának fényes -könyöke gyászosan csillogott a füstölgő lámpa világán. - -– Hány fiu vagy? - -– Hat! – kiáltotta odafenn a mestergerendáról a csöppség; tudniillik ő a -hatodik gyerek, a fiu. - -– Hány lesz még? - -– Hat! – kiáltotta ujra a gyerek. - -– Akkor jó! – harsogott rekedt, elivott hangján a tanitó s az asztal -közepére állitotta a fiát. Aztán kacagott neki. - -– Hat? Mind olyan legyen, mint apátok! Mind hagyja ott a theologiát az -utolsó vizsga előtt, házasodjon meg, rugassa ki magát minden faluból -végig Magyarországon, csináljon hat gyereket, oszt dögöljön meg az -árokba! - -Dani ránézett a tanitóra, aki ugy hahotázott, ahogy birt, hogy elfojtsa -a zokogását. - - -XI. - -– No sebaj, – mondta később a tanitó, – mért él az ember? Megérdemel egy -rongyos emberélet annyi munkát, amennyit az ember dolgozni tud? Mi -vagyok én? hernyó, hogy csak a magam bendőjének dolgozzak! Nem azért -teremtett az isten két lábra, egyenes gerinccel, fölemelt fővel, égre -tekintő szemekkel, hogy ne magamnak, hanem másnak szenteljem a -szellememet! No hát én másoknak szenteltem, én gondoskodtam százakról, -nekem jó hely jut odafenn, ott majd én leszek a főtanitó! Ott majd én -pofozok vissza papot, parasztot, minisztert! Aj de nehezen is várom. - -Egy percre mintha kimerült volna, aztán borzas szőke haját hátrasurolta, -rendetlen, rágott bajuszát szétdörzsölte tenyerével, amelybe -belefektette eldurvult bőrü arcát, s Danira nézett. - -– A te dolgodat is ugy megcsináltam komám, hogy fel se éred ököllel: -hogy! Ugy megirtam én azt a folyamodványt a grófnéhoz, hogy ha annyi -szive van, mint egy tyuknak, – pedig az ilyen perverzus grófnéknak van -ám, nem ugy, mint az egészséges, naiv, falusi asszonyságoknak, – hát -akkor biztos, hogy nem a zsidónak adja el a Karay birtokot, hanem -nektek! Csakhát persze jusson a kezébe az irás! Már azt osztán nem tudom -meglesz-é! - -Dani ezért jött be épen. De oly régen ment el az a folyamodvány, hogy -már egészen letett a reménységről is, hogy valami sikere legyen. Nem -volt kedve szólani a tanitó beszédére, bár felizgatta őt s uj -reménykedésre ösztönözte. - -Az ablak alatt kopogás volt, nagy csizmák tappogtak a fagyon. Várták ki -jön. Nemsokára nyilt az ajtó s gubában jöttek Takács Gyuri, meg -Vinczellér, egy másik nagy gazda. - -Erős hűhó kezdődött, kemény kézfogások, nagy lármáju beszéd. - -Takács Gyuri, aki vakmerő csipkelődésekkel szokta bosszantani az -embereket, azt mondta a tanitónak. - -– Még csak szent Mihály van, nem szent Pál, hát mit csalogatod ki a -medvét? - -– Kigyün a magától is, – mondta bámulatosan rekedt hangon Vinczellér s -vastag fekete mutatóujjával, amin meglátszott, hogy nem mosta meg a -trágyahányás után, szétigazitotta egyforma kurtára kopott, kifakult -végü, barnacsutkáju bajuszát. – Ugye Turi? - -Daninak semmi íze sem volt a tréfához. Nagyot nyujtózott s ugy tett, -mintha nem törődne velük, akármit beszélnek. - -A kis szobában valamelyik gyerek elkezdett visitani, mintha nyúznák. A -tanitóné, aki ülve fogott kezet az emberekkel, most felállott, bement -oda, de a megjelenése semmivel sem csititotta a lármát. - -– Na, üljetek le, oszt ne povedáljatok, bratyekovszkik, – mondta a -tanitó. - -Lelökték a gubát s leültek. Mindjárt utánuk jött még két paraszt, egy -Kása nevü szótalan, röhögő fiatal gazda, meg egy Kis nevü öreg ember, -aki a szemét is kiszuratná egy kis italért. - -Beszélgettek, hol ez, hol az vetett fel valamit; a tanitó, aki iszonyuan -unta őket, végre fölkiáltott, hahotázó módján gorombáskodva velük. - -– No mi lesz? Hun az a pájinkás üveg? - -Felállott, a rozoga lábu sublódhoz ment, amely téglával volt -feltámasztva, s felvett róla egy zöld üveget, megkotyogtatta. - -– Üres! – mondta. - -Nagyobb biztosság okáért kivette a papiros-dugóját, megszagolta s -felhajtotta azt a kicsit, ami még benne volt. - -– Mondom, hogy üres. - -– Egyen meg a fene, ha megiszod, hogyne vón üres! – mondta Takács Gyuri. - -– Egyen meg benneteket, mért nem ütitek agyon a zsidót, ha nem ád a -főtanitó urnak mán hitelbe. Ilyen koszos falu, ahun a főtanitónak sincs -hitele. - -– Főtanitó! – röhögött a repedt hangu Vinczellér. - -– Hát biz annak befütött a miniszter! – mondta Takács Gyuri. – Neked is -jobb vóna rektor, ha mán eccer magadnak kaparnál ki valamit a tűzből. - -– No ne karatyoljatok, egyen meg benneteket a fene, komisz, büdös -parasztok, – lármázott könnyes, részeg szemmel a tanitó, – hát mi lesz? -Mék vájja ki a fenekibül azt a pengőt egy kulacs borra? - -– Borra! – mondta Takács Gyuri. – Bundapájinka nem jó hascsikarástul, -abba a rossz bendődbe? - -Turi Dani ma nagyon rosszul érezte itt magát. A belső zsebéből kivette a -katonakori bugyellárist és abból egy ötöst; odaadta a tanitónak. - -A tanitó elvette. Dani most látta, hogy a keze állandóan ugy reszket, -mintha a hideg lelné. - -– Mariska! Mariska! Gyere csak. Szaladj át a zsidóhoz, hozd tele az -üveget borral… Te! hozzál egy kenyeret is, érted, meg egy fél kiló -szalonnát. - -– Há, a kánya, hogy kap a pénzen! – röhögött Vinczellér. - -– Ne egy félkilót! – mondta heccelve Takács Gyuri, hozzál legalább egy -féloldal szalonnát. - -A lányka nevetett, az ő érzéke is el volt tompulva a cudar életben. - -– Hozzál, hozzál lányom az egészér kenyeret meg szalonnát; nesze itt a -borra még egy forint, – mondta Dani. - -– Hej a kutya Turi Daniját! – kiáltotta Takács Gyuri, – mán ilyen kis -lányokat is megfizet! - -Daninak az arcába szökött a vér. Tudta, hogy Borára céloz a sógora. De -nem szólt. Egyáltalán ma oly fásult s kedvetlen volt, hogy nem birt -szólani, pedig máskor könnyen állott nála a felelet s az ütés. -Megzavarta az élet nyomorusága, amely ebben a házban meglepte minden -piszkával, lármájával, becstelenségével és savanyu szagával. - -A hat forintos ajándék a többi parasztot valósággal föllázitotta s még a -szótalan Kása sem birta megállani, hogy szót ne vesztegessen rá. - -– No ha annyi pénzed van, sógor, – mondta Takács Gyuri, aki egészen neki -szilajodott s minél csöndesebb maradt Dani, annál kihivóbb és kötekedőbb -lett vele szemben, – hát akkor lássunk dologhoz. Rektor, hol a biblia? - -A rektor gyomrából hahotázva vette elő a piszkos, zsiros kártyát az -asztalfiából, kenyérhulladékok és tisztátalan, csorba evőeszközök közül. - -– Huszonegy, vagy harmincegy, – mondta. - -– Huszonegy! – kiáltott Gyuri s felkönyökölt az asztalra. – Az az igazi. -Semmi teketória. Egy, kettő, – nyertem. - -Ridegen hahotáztak. - -Az alacsony, tágas, kevés butoru, rosszul meszelt, alig megvilágitott -szobában egyszerre valami bünbarlangszerü hangulat áradt szét. Ott ült -az asztalfőn Takács Gyuri, az arcán lázas, kapzsi feszültség volt, a -szeme villogott; a többiek is mohón vetették bele magukat a kártya -örvényébe. Már is alig várták, hogy sor kerüljön rá. Minden este össze -szoktak ők itt gyülni, hogy éjfélekig, néha félhajnalig elüljenek a -legprimitivebb játék ostoba szeszélyeit lesve. Rendesen kis tételekben -játszottak, csak a tanitó hazardirozott, mert ő szabadon tehette, ugy -sem fizetett senkinek, csak adós maradt s azzal adott elégtételt, hogy -megitta a parasztok borát s részegen engedte, hogy akár szántsanak a -hátán. - -Dani kedvetlenül nézte a többieket. Szeretett volna elmenni, de -lenyügözte a közhangulat s még sem akart kártyához nyulni. - -– Nem értek én ahhoz! – mondta. - -– Há iszen nagy tudomány! – szólt a sógora. – Aki ért hozzá, hordóba -sózhatják a fejit… Mit teszel rá sógor? - -Dani immel-ámmal fölvette a lapját. Disznó volt, tökász. - -– Egy koronát! – mondta. - -– Ohó, – szörnyedtek el a többiek, akik krajcáros tételekkel reggelig -piszmogtak, – az nem járja! Koronával kezdeni! Még ilyen nem vót! -Végezni is sok avval! - -– Nem baj, tartom a bankot! – mondta Takács Gyuri. – Ugy is ritkán jut -hozzá az ember egy kis friss zsirhoz, most olvasszuk a hájat. - -Kiosztotta a másik kártyát. Dani fölvette s mellé tette a másiknak, ez -is ász volt. - -Takács Gyuri magának is vett, – egy lapot, kettőt, hármat, – akkor -habozott s merészen még egyet vett. Felragyogott az arca s elkiáltotta -magát: - -– Huszonegy, sógor! - -– Ez még több! – mondotta Dani s kiteritette a két kártyát, amely -mindennél erősebb. - -Borzasztó volt az elszörnyedés. Mindenki érezte, hogy ma este vészes -felhők jelentek meg fölöttük. - -Takács Gyuri magános, rideg életében, amelynek semmi igazi célja és -alapja nem volt, ép olyan szenvedélyesen vetette magát neki a -kártyázásnak, mint a tanitó, aki páratlanul peches volt ebben is, mint -minden egyébben az életén át. - -Jött Mariska a borral. Töltöttek, koccintottak, fenékig itták. - -Aztán neki dültek a kártyázásnak. Dani az első szerencse után óvatos -volt s egy óráig is elhuzták az időt, hogy csak gyakorolták az idegeiket -és nézegették, próbálták a szerencse járását. A második órában, már -közel az éjfélhez, Dani egyre merészebb lett s mikor ugy érezte, hogy -most végleg hozzá szegődött a szerencse, mind szilajabban, keményebben -nézett bele a Takács Gyuri szemébe, aki már meglehetősen be is volt -borozva s a ragadós apró lapokkal kezükben veszett párbajba kezdtek, -amelyből a többiek, akiknek nem volt okuk, hogy elveszitsék a fejüket, -hirtelen kimaradtak. - -Nehéz lett a lélekzet és sóvár az arckifejezés és rohanva nőttek a -tétek, mint a lavina. Ezek a parasztok, akik nehéz, keserves munkával -keresik a garast, most dühöngve és agyfájditóan vágták az asztalra a -nekik szokatlan nagy summákat. - -– Irjad rektor! – kiáltotta Gyuri, mikor elfogyott a pénze. – Tartom a -bankot! - -A bankban épen benne volt az egész summa, amit valamennyien magukkal -hoztak, hetvennégy forint. - -Veszitett. - -Ujra tartom. - -Ujra veszitett. - -Ujra az egészet. - -Nyert. - -Dani sápadt lett s a keze megreszketett. A szokatlan izgalomtól -iszonyuan megfájult a feje. Áttolta a pénzt s Gyuri átvette a bankot, a -kártyát s elkeverte. - -Dani gőgösen, vadul nézett a sógora szemébe. Mindakettőnek ki volt kelve -az arca és izzadtságcsöppek folytak a homlokukról. Dani jobban lihegett, -mint a nyári kaszáláskor, de kipirult arca megszépült és valami -hősiesség volt rajta. Gyuri vad volt és durva, nyakrafőre dobálta az -ocsmány szókat s válogatatlan trágárságokat csapkodott ki. Szerencse, -hogy a másik szobában aludtak már a lánygyerekek. A lámpa már egészen -kormos volt s alig világitotta meg az asztal lapját. Senki se szólt -tovább, a bor ott állott a poharakban s meleg volt és utálatos a rossz -lőre; csak az ivott, aki meg akarta nedvesiteni kiszáradt torkát. - -Dani érezte, hogy a hátán forró hullámok futnak végig s olyanforma -kéjes, gyötrő izgatottságot érez, mint az este, mikor Borával beszélt. - -Végre elült a tagok mozgolódása, a testek remegése. - -– Mi a bank? – mondta Dani s fölvette az első kártyát. Meghallotta, hogy -a hangja fulladt. - -– Ezer forint, – szólt Takács Gyuri. - -– Tartom. - -Gyuri ujra kinosan összeszoritott foggal szedegette a kártyát. Dani még -mindig a naiv játékos maradt, aki egyszerüen felboritja a lapokat, nem -öregbiti izgalmát azzal, hogy lassan csusztassa ki egyiket a másik -mögül, amit a paraszt kártyás sohasem mulaszt el, hogy teljesen -átreszkesse az izgatottságot. - -Gyuri ujra gőgös lett s előre kivágta a huszonegyét, bár nem volt -köteles vele. - -Dani lecsapta rá a maga két lapját: ujra két ász! - -Nyert. Az emberek szeme szinte kiugrott. - -Dani vissza akarta venni a bankot. - -– Nem adom! – kiáltott Gyuri, – disznó, kutya! – utálatosan -szitkozódott. – Tartom tovább! s ujra keverte a kártyát. - -– Mi a bank? - -– Ezer forint! - -– Tartom. - -A harmadik kártyájánál, bár a lapok összege csak tizenhét volt, Dani -megállott. - -Gyuri a szemébe nézett, de lihegő izgatottságában semmit sem tudott -kiolvasni belőle. Kapkodta a kártyát s mikor tizennyolc volt a kezében, -még egyet vett. - -– Pász! – mondta fakón, rekedten s mikor meglátta, hogy Daninak csak -tizenhete van, csaknem megütötte a guta. - -– Még egy bank! – orditotta, hogy a másik szobában felsirt valamelyik -gyerek. - -– Mi a bank? - -– Az apai jussom! - -Dani megtorpadt s ránézett. - -– Ne bolondozz Gyuri, – mondta neki. - -– Gyáva paraszt, pfi, leköplek! Meghátrálsz, te sár, te sár! - -Dani hallgatott. - -– Az apai jussom; minden főd ami az apámról maradt. A Malomalján, a -Rekettyésen, a nádas, a tiszafarki káposztás, a Hatöles föld. - -– Tartom. - -Amint fölvette s megnézte a kártyát, valami sejtelem lepte meg. Ász -volt! Ez ma az ő szerencsekártyája. - -– Takács Gyuri! – mondta s az ajka remegett, a keze is, benne a -kártyalap. De azért kimondta: – ne mondd, hogy semmi ember vagyok, -felteszem az apai jussod ellen mindenféle vagyonomat, amim csak van az -anyaszült meztelen testemen kivül. - -Gyurinak ömlött az arcáról a tajték s a melle fujt, mint a -kovácsfujtató. Irtózatos volt és utálatos. - -Dani felvette a kiosztott második kártyát. - -Ránézett, felsóhajtott s az ég felé pillantott. - -Aztán ujra jóság és békesség és nagy nyugalom volt a szivében. - -Ismét ászt kapott. Két ász volt a kezében, azt le nem veri semmi, csak -ha a másiknál is az van. - -De annál nincs, mert uj kártyát vesz, harmadikat, aztán negyediket, -ötödiket, hatodikat és mégis összesen megint tizennyolc a kártyái -értéke. - -Iszonyatosan gyötrődik. Látja a Dani arcán a nyugalmat és ekkor ugy -érzi, hogy elveszi az isten az eszét s még egy hetedik kártyát vesz fel. -IX-es volt, kilencet érő. - -– Pász. - -Kiejti a kezéből a kártyát. - -S aztán, mikor meglátja a Dani csudáját, a két ászt, azt hiszi, rögtön -megtébolyul s a nyála megered száraz inye közt az elbágyadástól s -lefolyik az állára, mint a haldoklóé. - -Csönd van egy darabig. - -Dani feláll, hogy elmenjen. - -– Megállj csak hé! – ordit utána Takács Gyuri s a részeg -tehetetlenségével felállva, ütőeszköz után kapkod réveteg kezeivel. – -Szöksz tolvaj! Elszöksz zsivány! Utonálló, pribék, bujnyik. Elszöknél. -Hát a reváncs! Hé! - -Dani megáll s ránéz. - -Nyugodtan, csöndesen mondja. - -– Mi legyen a bank? - -Felveszi a kártyacsomót s elkeveri. - -– Mi? Mi? Megmondom! Megmondom kutya. Az ami a legbecstelenebb a -házadban, ami a legkisebb előtted… - -– Mi az? – mondja Dani feszülten. - -– A feleséged! - -Dani megszédül, mint a bunkócsapástól. - -– És mit teszel ellene Takács? – szól fakóan, hörögve. - -– Azt ami a legkivánatosabb neked ezen a világon. - -– Mi vón a? - -– Bora! - -Dani ugy áll, mint a szélütött. - -Aztán dermedt kezeiből kiejti a kártyát s az széthull a földre. - -– Nincs bank! – mondja. - -Nem tudja, mikor tér magához, mintha álomban hallaná a saját hangját, -megfigyeli, hogy a szája mozog: - -– Tanitó ur, vegyen csak elő két árkus papirt. Irjon. - -A foga összekattan, mint valami géprész. S mikor ködlő szemén át ugy -látja, hogy a tanitó irásra készen vár, diktál. - -– Én, alantisirott Turi Dániel, az alantirott tanuk előtt elnyertem -Takács György sógoromtól kétezer forintot, amit örökös ajándékul adok a -Vásárhelyi Pál tanitó gyermekeinek, azzal a kikötéssel, hogy a pénzt az -árvaszék kezelje. - -Takács Gyuri leült a székre, leesett és zordonan hallgatott. - -Az irást aláirta Dani s látta, hogy a keze, ez az idegen szerszám nem -reszket, hanem a rendes ismert kacskaringós T betüt irja. - -Mikor a két tanu is aláirta, Dani ujra diktált. Egy csöppet sem ocsudott -lázas önkivületéből. - -– Én alantisirott Turi Dániel, az alantirott tanuk előtt elnyertem -Takács György sógoromtól az apai örökségét, vagyis a Malomalján tizenhat -köblös földjét, a Rekettyésen harminc holdját, négy hold nádas -illetőségét, a hat köblös tiszafarki káposztását, meg a Hatöles földet, -amely tizenhét hold. Ezt az egész vagyont, józanésszel ajándékozom -örökösen azokért a szivességekért, amiket nekem tett – - -Megállott, hogy bevárja, amig a tanitó befejezi a szókat. - -Akkor kimondta a rettenetes süvöltő igét: - -– Ajándékozom Kis Borának, a Kis Pál uram hajadon lányának. - -Mindenki ugy érezte magát, mintha rettenetes dolgoknak, -világpusztulásnak lenne tanuja. - -Takács Gyuri nem szólott, ült megsemmisülve. És Dani mégegyszer látta, -hogy irja le gyilkos keze a Turi Dániel gazda becsületes nevét. - -Akkor ezt az irást magához vette; a másikat a tanitónak adta; szédelegve -fölvette a gubáját s elment. - -Senki sem szólt hozzá egy szót sem, csak néztek utána s még mikor elment -is, ugy bámultak egymásra, reszketve, mint a szélütöttek, mint a -földrengés rémeinek tanui. - -Dani pedig nyugodtan figyelte meg magát, ahogy kiment, kivitte a lába a -kis kapun. S aztán odakint nem balra fordult, az uton, amely hazavitte -volna, hanem jobbra. És egyszer csak ott találta magát a Kis Pál, a Güzű -Kis Pál udvarán. Látta, hogy a keze megzörgette az ablakot. A lányt -látta, aki mezitláb ajtót nyitott és reszketett a hidegben. És ő a -kezébe adta az irást és tisztán, értelmesen, csak néha dadogva elmondta, -hogy mi van benne. - -És a leány a nyakába ugrott, a guba alá bujt s ott állva, mezitláb, a -hidegtől reszketve ölelte át és csókolta őt. - -És behuzta a házba, a sötét meleg szobába s aztán ott járt-kelt és -valakinek suttogott és a fekete sötétben valakik fölkeltek és kimentek. -Az ólba ment aludni Güzü Kis Pál, meg a felesége, merthogy nem volt több -szobájuk. - -És neki valaki levette a gubát a válláról. Lehuzta a csizmát a lábáról. -És ő tudta ki teszi azt. - -És mikor a meleg ágyban feküdt s magához ölelte a szüz asszonyi testet, -tudta, hogy nem a feleségét öleli. - -És a szive ugy fájt, ugy fájt, azt hitte, rögtön megszakad. - - -XII. - -Alig ment ki Dani a kapun, Takács Gyuri felugrott, kapta a gubáját s -utána sietett. A másik két paraszt (a harmadik, az öreg Kis már elment) -abban a percben, ahogy a két nagygazda nem ült az asztalnál, az ott -felejtettek kényelmetlenségével feszengett a székén. Gyerünk, no gyerünk -mi is, – noszogatták egymást. - -– Ereggyetek hát, – szólt a tanitó, – nem látjátok, hogy ez késelni -akar! - -– A lehet! – nevetett ráncos tokájába Vincellér, – azt jó lesz látni! - -– Azt jó! – mondta a másik is, és elmentek. - -– Forduljatok fel mindnyájan reggelre, – morogta magában a tanitó, aki -torkig volt a parasztokkal, a parasztságokkal, megutálta az utálatot, s -valami emelkedett hangulatot érzett magában. Valami szokatlant, szépet, -nagyot akart tenni. Körülnézett bágyadt fényü szemével, piszkos körmével -belekapart a szakállába s átérezte a helyzete fonákságát, át azt a -lehetetlenséget, hogy ő itt valaha valahogyan hozzájusson emberi -méltóságához illő egyetlen mozdulathoz. Füst volt ott és borbüz, és -köpések és kimondott trágárságok undora, amely szinte beleévedt a rozoga -butorokba s vastaggá tette a levegőt. A lógó lábu lámpa azt izzadja ki -üvegén, attól növeszti a hamvát, még ennek is az fogyasztja el a -lángját. Hát az ember, az isten képére teremtett, az élet, a társadalom, -az öröklött és szerzett és rátukmált gyarlóságok embere, akit az alkohol -vitt félre utra s aki az alkoholtól várta a szabadulást, hiába, – ez a -gyarlandó ember hogyne állana szédülve remegő inain s hogyne izzadná itt -a jótehetetlenség elernyesztő csöppjeit. - -És egyszerre fellobban benne az isteni szikra, az ész, az emberi -dicsőség. S csaknem felbukik álltában, amint hirtelen tettre lóditja az -ötlet, a szép és jó és nagy tett ötlete: - -Kinyitja az ablakot. - -S amint betódul a tiszta, éles, szabad levegő, amint berohan s -körülszalad az első jeges szélroham, a lámpa rémületében nagyot lobban, -elalszik, az ember pedig összerázkódik s vékony ruhájában reszket. De -nem omlik össze és nem teszi be az ablakot, hanem örül az isteni -szikrának, amely még ott pislog az agyában és állva a hideg, a -fagyasztóan tiszta éjszakában, rezegni, sugárzani kezdenek a csillagok a -szem nedves tükrén s egyszerre csak ujabb nagy és szép és jó tettre tör -ki egész lénye: - -Zokogni kezd. - - -XIII. - -Takács Gyuri a kapuban állott s lefelé nézett a falun. Ahogy a két ember -utolérte, megfordult s igy szólt: - -– Látjátok ezt a bitangot? Megyen a jányhoz, – kis idő mulva ismételte, -– a jányhoz megy! - -– Hát te meg eriggy az asszonyhoz! – mondta neki egy kis röhejjel -Vincellér. - -Gyurit igen kellemetlenül érintette, hogy lassan forró gondolatát ilyen -nyilvánosan dobták a szemébe. - -– El is megyek! – morogta. - -– El hát. Ü a jányhoz megy, te meg eriggy az asszonyhoz. - -– Az a! – mondta a másik is. – Ugy dukál. - -Takács Gyuri mogorván fordult meg s elnézett a Dani háza irányában. -Egészen elvette a kedvét s lehütötte őt ez a megszégyenitő -tanácsolgatás. Magától ha rájött volna, ha ugy tör ki belőle az -elhatározás, önként, akkor hősiességet érez s tüzzel-vassal meg is -teszi. Igy pedig csak állott mogorva konoksággal. - -Vincellér, a fakóhangu paraszt, azt hitte, hogy noszogatnia kell, s -egyre ismételte: - -– Eriggy az asszonyhoz. Ü el mert menni a jányhoz, te is menj el az -asszonyhoz. - -A kisebbik paraszt azt hitte, kitalálja a Gyuri habozásának az okát. - -– De hátha visszagyün Dani, hogy hát csak odaadja a jánynak az irást, -oszt ü visszagyün. - -– Ha visszagyünne! – kiáltott Gyuri s a hangjában benne volt, hogy azt -szeretné, állana elébe. - -– Gyün fenét, – morogta Vincellér, – dehogy is gyün. Tán bolond. Épen -Turi Dani az a bolond, aki szüzen hagyja ott a jányt. - -– Lehet a! – mondta a kis paraszt. - -A szavuk, ritkán, fojtott hangon elejtegetett szavuk a hideg, fagyos -téli éjszakában titkosan, fázósan, kisértetiesen hangzott. - -Gyuri lassan megindult. Nem szólt. - -A másik kettő vele mozdult. - -A hó sercegve csikorgott a lábuk alatt, süvegüket szemükbe nyomva, nehéz -léptekkel mentek előre. Nem tudták, mi lesz még ma. - -– Ami igasság, az az igasság, – mondogatta Vincellér, – ha ű a jányhoz -megy, te erigy az asszonyhoz. - -– Szakaggyon rá az ég… – morogta Gyuri s komor keserüséggel hozzátette – -meg egy darab Isten! - -Tovább mentek, de akármilyen csendesen lépkedtek is, nem sokára odaértek -a Daniék kapujába. Közel ahhoz megállottak az utca közepén. Elől állott -Gyuri s rögtön mögötte a két ember. - -– Eriggy csak be bátran, – mondta Vincellér a maga módján, – te csak -eriggy be. Ha ű elment a jányhoz, neked itt a helyed. - -– De mit mond a menyecske! – bökte ki a kisebbik paraszt azt a -gondolatot, ami mindnyájukat szoritotta. - -– Mit mondana, – dünnyögte Vincellér, – nem igen haragusznak az -asszonyok azért, ha olyankor megy látogatóba hozzájuk valaki, mikor -nincs otthon az uruk… Osztán, ha valamit mond, meg kell neki felelni. -Azér van az embernek nyelve, hogy az asszonynak meg tudjon felelni. -Osztán, ha a se elég, nem sokat kell teketóriázni, hanem… - -Gyuri habozó lépést tett, menjen-e vagy se. Visszanézett az uton, mintha -azon töprenkedne, eljön-e Dani? - -– Nem jön az el onnan reggelig, – mondta a kis paraszt, – a nem jön el, -nem kell attól félni! - -Gyurit szörnyen megbántotta ez a megjegyzés. Nem félt, vágyott, -kegyetlenül vágyott a veszedelemre, csak ugy feszitette az izmait a -harcvágy. - -Hirtelen megmozdult s egyetlen szó nélkül ott hagyta a két embert, -bement a kis kapun. A parasztok a helyükön maradtak s utána néztek. - -– Bemegy! – mondta a kis paraszt, – egye meg a fene a kis bürit, bemegy. - -A másik csak rábólintott fejjel. - -– Hej hogy fog onnan repülni kifele, de rögvest, – nevetett kuncogva a -kis ember. - -Vártak, de nem volt semmi nesz. A feszült várakozásban roppant hosszunak -tetszett minden pillanat. - -– Má nem lesz baj! - -– Minek lenne? – mondta vállatvonva a másik, – nem kell űket félteni, -jól ismerik űk egymást. Már legénykorában is nagyon körülte volt ez a -Gyuri annak a jánynak. Ki tudja, mi alszik a hamu alatt! - -Ezzel félre huzódtak a kerités tövére és onnan várták, mi lesz. - -Pár percig vártak, aztán megnyugodva elmentek. - - -XIV. - -Erzsi nem feküdt le, mikor haza jött, hanem hozzáfogott varrni, mihelyt -a gyereket elaltatta. Amint telt az idő és Dani csak nem jött, -sirdogálni kezdett. Sorra elismételte magában minden keserüségét és -szive szerint kisirta magát. Szinte megkönnyebbült a zokogástól és -visszaemlékezett arra a fogadalmára, hogy bármit is mér rá a sors, -zugolódás nélkül fogja elviselni. Még vigasztalást is talált magának a -bajban. Istenem, hiszen olyan régen nem volt már semmi igazi szenvedése, -nem lehet büntetlenül maradnia azért, hogy ezeket a békés napokat is -olyan bünös könnyelmüséggel engedte elmulni. Csak most látta, milyen -hiábavalóan szalasztotta el azokat a perceket, amelyekben az ura -szivéhez közel férkőzhetett volna. Hiszen itt volt előtte az ember, -puhán, jószivvel és erős bizonyságát adta annak, hogy igazán szereti a -feleségét. Félesztendeje sehova sem ment, semmi olyat nem tett, ami -ellen valami kifogása lehetett volna. De ő pogány volt hozzá, s nem -hajolt, nem hajolt, pedig mégis csak az asszonynak kell a gyöngébbnek, a -békülőnek lenni… - -Erzsi most, hogy nem volt a szeme előtt az ura, annyi, de annyi -mentséget tudott a védelmére, amennyi kifogása volt ellene, mihelyt -meglátta. - -Amint patakzó könnyeit kissé felszáritotta, letette a varrást, amely -ugyis hiába hevert az ölében és erősebb munkát talált, hirtelen -elhatározással hozzáfogott kovászolni, reggel kenyeret süt… - -Éjfélig eltöltötte az időt, akkor megijedt. Hol maradhat ilyen sokáig az -ura. - -Ujra csak megvigasztalta magát. Olyan régen nem volt kinn az ember a -házból, hogy akár a komákhoz ment, akár a tanitóhoz, nem eresztik el. - -Majd haza jön reggelre! S hozzá fogott egy kis kalácsnak való tésztát -keverni a gyerekeknek. A nagy fatál tele volt hig tésztával. Erzsi -meghintette a tetjét liszttel, keresztet vetett rá, aztán megmosta a -kezét, lerakta maga elől a kötényt, rendbeszedte magát, a tüzhelyen egy -kis tüzet is rakott, mert igen hideg kezdett lenni, pedig meleg kell a -tésztának s a gyerekeknek. - -Ezt is elvégezte; mikor készen volt vele, ujra felfakadt a szemében a -könny, s ujra átengedte magát a keserüségnek. - -Ki tudja mióta sirt, sirdogált igy, mikor csak hallja, hogy nyilik a kis -kapu, nemsokára rá az ajtó s idegen léptek hallatszanak a pitvarban. - -Fölegyenesedett ültében. Az első pillanatban zagyva ijedtség ült ki a -szemébe, a következőben már tiszta volt előtte, hogy az urával történt -valami. - -A vér mind alá futott a szivébe. - -Amire ma egész este nem gondolt, most egy szemrebbenés idő alatt tiszta -bizonyossággal rémedt fel a lelkében. - -Az ura összeakadt Gyurival s baj lett belőle, amiatt a jány miatt. - -Még egy átok sem nőhetett ki a nyelvén, mikor nyilt az ajtó és előtte -állott Gyuri. - -Egy percig ugy néztek egymásra. Egyik sem tudott szót szólni. Egymásra -néztek mint kisértetnézők. Mindeniknek rettentően el volt fulva a torka. - -Végre Gyuri erőre kapott s elébb lépett. Ez a mozdulat magához téritette -Erzsit. - -– Mit akarsz itt? – kiáltott rá a férfira s felállott. - -– Mit? Veled akarok hálni! - -Erzsi ugy megrémült, majd összeesett. - -Gyuri előrelépett egy tapodtányit, de ott megállott s kidudorodó -szemekkel nézett az asszonyra. - -– Azt hát! – kiáltotta ujra, – meg akarom már én is próbálni, hogy -milyen az urad mestersége!… Hát csak Turi Daninak szabad minden? Hát -csak ű gázolhat keresztül mindenkinek az asszonyán? Hadd tanulja meg ű -is, mi a! - -– Megbolondultál? - -– Dehogy bolondultam! Inkább most jött meg az eszem!… Elnyertelek -kártyán az uradtul, hát az enyém vagy. - -– Hazudsz! – kiáltotta Erzsi. - -– Én? - -– Te hát! Akkor nem is jönnél a szemem elibe, mint egy bujnyik! Az nem -igaz, az én uram nem tett fel engem egy kártyára! - -– Hogy ismeri! – mondta Gyuri, – hogy ismeri! Jól van, nem tett fel a -kártyára. Hanem mikor elnyerte mindenemet, az apai jussomat, a pénzemet, -mikor kódussá tett, akkor megszökött! - -– Asse igaz ám! - -– Aszontam neki, hun a reváncs! De megszökött! - -– Hazudsz! - -– Aszontam neki, tegye fel ami a legkisebb, a legbecstelenebb a házába! -– téged! – én meg felteszem neki, ami a legkivánatosabb a bünös -lelkének, – azt a jányt! - -Erzsi sápadozva hallgatott. - -– Hát osztán, hát osztán! - -– Megszökött a bitang! Nincs bank! asszongya, nincs bank! - -Erzsi leült és keresztet vetett. - -– Mária, szűz anyám!… - -– Csak imádkozz, jól imádkoztál! Hun az urad? Ha szeret, itthon a helye! -Mi! Hun az urad? Ha szeret, itthon a helye! Mi! Hun az urad? Jól -megbecsül… No! Minek vagyok én itt? Hogy kerülök én ide? Én vagyok az -urad? - -Erzsi hallgatott, de szilárd lélekkel, már nem mondhatott neki rosszat -ez az ember az uráról. Olyan méltóságos érzéssel volt eltelve, hogy az -élet minden megváltását elfeledte azért az egy szóért, hogy nincs bank! - -– De az enyém leszel ma! – folytatta lihegve az ember és erősen nézte az -asszonyt, aki gunyosan méregette végig őt. - -Hallgattak, gyötrelmes csöndben. - -– Hun az urad jó asszony? – kezdte ujra Takács Gyuri és szinte ugy -komiszkodott vele, mintha rajta akarna bosszut állani az uráért, azért a -nagy hitért, amit az urára tékozolt, azért a nagy eltaszitásért, amivel -az ő hosszutürő szerelmét fogadta. – Mondd meg na, hun a hires! Há, ha -tudnád! Megmondanád, ha tudnád! – És cudarkodva nézett a szegény -asszonyra. - -Erzsi konokul, szilajon nézett maga elé. - -– Jó is vóna, azt tudni egy asszonynak, egy hűséges asszonynak, hogy hun -jár az ura éjfél után két órakor. Ugyi nem tudod? - -– De tudom! – kiáltotta Erzsi. - -– No ki vele, ha tudod! Csak halljuk, hogyha tudod! Mondd ki csak no, ne -félj, megmondom, jót gondolsz-e! - -– Ott van a hun te szeretnél lenni, Isten gyávája. Azért jösz ide nekem -fecsegni, mert tele van a májad irigységgel. Szégyen, hogy egy Takács -Gyuri egy olyan lánnyal se bir el. Fi, sirni jösz a kötőm mellé, -panaszkodni, hogy az uram, ember léttére kedvesebb a lányoknál, mint egy -ilyen vén legény. No hiszen majd megpirongatom az uramat, hogy máskor a -kis öcsém lekváros kenyerét ne vegye el. Szégyelld magad, ilyen -maflaszent, jobb lesz, ha mégy az anyádhoz szopni, mit neked jányok után -járni! Hát van olyan jány, aki a te szódra füleljen! - -Gyuri hunyoritva hallgatta a huga beszédét. Érezte a Takács fajta éles -nyelvét s szinte tetszett neki. Nem haragudott meg érte, csaknem vidáman -felelt rá. - -– Elmehetek én már szopni az anyámhoz. Abba igazad van, ugy sincs más -nekem a világon. Leszedte előlem Turi Dani a virágot, az én pénzemért -vette meg, ne félj! A Takács-vagyonból telik ki neki az a csók, amit -most nyal fel… Tudod-e, hogy azt az egész birtokot, amit tőlem elnyert, -az apai jussomat, odaprezentelte az én truccomra Kis Borának, a Kis Pál -jányának! - -– Mit beszélsz? Megőrültél! – sikoltott fel Erzsi. – A Takács-földeket -merted elkártyázni! - -– Te is csak most veszed észbe, mikor azt hallod, hogy nem a tied, hanem -a másé… - -– Persze hogy most! – nekem csak van tán jussom hozzá. - -Gyuri elmosolyodva legyintett. - -De az asszony szörnyen elkeseredett s könnyel csukló hangon veszekedett. - -– Bitang vagy, kutya vagy, még te mertél rám szemet vetni, te senki, te -semmi. Te Istengyávája, te idétlen szülött. Te rontottad meg az -életemet, mert te nélküled sose jutott volna az uramnak eszébe amit tett -máma. Ó te boldogtalan nyomorék, te világ zsiványa te!… - -Gyuri elkomorodott és bosszus mogorván vetett rá szigoru pillantásokat. - -– Elhallgass már szerencsétlen. Ahelyett hogy a maga bajára gondolna, -itt hiábavalóskodik! Én rám haragudsz?! az uradra, aki most más jány -ágyába hever, arra nem? - -– Semmi közöd hozzá! A magad dolgával gondolj! Én elvégzem a magamét. - -– Na hát én is el a magamét! – kiáltotta Gyuri s hirtelen előre lépett, -a gubát hátra vetette s az lecsuszott a válláról, ő pedig körülölelte -Erzsit. - -– Coki! – kiáltotta fojtva az asszony s minden erejét összeszedte, hogy -kiszabaditsa magát. - -– Ezért jöttem, – lihegte a férfi s rettenetesen ölelte, szorongatta az -asszonyt és csókolta az arcát, a vállát, a ruháját, ahol érte. - -Olyan hirtelen, olyan váratlan jött ez a rárohanás, hogy Erzsi -elvesztette a fejét a meglepetéstől. Tehetetlennek érezte magát az erős -férfi karja közt s az agyát elöntötte a vér a birokban. - -– Majd megtanitalak én, – lihegte Gyuri – majd én segitek rajtad, ha a -te szamár eszed nem engedi, hogy egyszer boldog légy az életben. Te -őrült asszony, te marha asszony, az urad esztendőkön keresztül mindennap -megcsal, te egyszer se űtet! Csak szenvedsz itt nekem, eszed magad? -Hiszen lerothadt már a csontodról a hus, leszopta a bánat, a keserüség! -Azt hiszed nem tudom, mennyit szenvedsz? mennyit sirsz, te boldogtalan, -mi lett belőled? Mit csinált veled a gazember? De még ő is megfizet -érte, mert nem hal meg szépen, azt az egyet tudom, hogy nem viszi el ezt -a kutya életet szárazon! Én ontom ki a bélit, én. De csak érted! Nem ma -kellett volna ezt tennem veled, hanem régen, legalább három esztendeje… -Minek adta az Uristen, hogy szeresselek, ha nem azért, hogy azt tegyem -veled, amit azzal kell tenni, akit szeretünk. Ugy sincs már semmi -keresni valóm ezen a világon, még annyit megteszek, hogy ma téged -megszeretlek, holnap meg az uradat agyon verem. Mindakettőt megadja -nekem az én istenem, de csak egymás után. Az enyém leszel Erzsi egyszer -ebbe az életbe. Csak rugódozz, csak rajta! Tudod, az a természetem, hogy -annál tüzesebb vagyok, minél jobban ellenkezik az asszony. Ha nem igy -vóna, hogy tudtam vón ennyi ideig utánad esenkedni? Mi! - -Erzsi borzadozva hallgatott s jeges hullámok szaladgáltak végig, végig a -testén. Valami ölő szerszám után keresett gondolatban, de emlékezett rá, -hogy minden kést berakott este az asztal fiába. Ha most a kezébe kerül -egy, megtenné. - -– Haha, – sustorogta Gyuri tovább az asszony fülébe, – elébb kellett -vóna, mikor még szebb asszony voltál… - -– Sssz! – szisszent fel az asszony és egyebet nem tehetve, teljes erővel -beleharapott a férfi arcába, ahol érte, épen az ajkához nyomta az a -száját s Erzsi szinte elharapta a fél alsó ajkát. - -Gyuri a fájdalomtól felorditott s teljes erővel ellökte az asszonyt, -hogy az hanyatt esett egy széken keresztül. - -Ebben a percben velőtrázó sikoltást hallottak. - -Erzsi felugrott, olyan szivósan, mint egy macska. A fia ott állott az -ágyon s az őrület rettegésével, egész testében rázkódva, iszonyatosan -nézett az anyja gyilkolására. - -Gyuri egy mozdulatot tett, hogy azért is, ha az egész világ összeomlik -is, megteszi azt, amit akar, de Erzsi fürgébb volt, felkapta az -asztalról a kis fateknőt s egy sikeres lendülettel bevágta a tésztát a -férfi arcába. - -A tészta mint valami maszk boritotta be az ember arcát, hogy az -lélekzethez sem tudott jutni, mig le nem vájta magáról a ragacsot. A -teknő leesett a földre, az ember pedig némi tétova után halálos -elkeseredéssel és szégyennel, tapogatva kereste s amint megtalálta az -ajtót, kitámolygott rajta. - -Erzsi utána se nézett, rohant a fiához, de ez nem volt eszénél többé. -Hanyatt bukott az ágyon s a teste vitustáncban rángatózott, a szeme -felfordult s nemsokára egy kis hab bugyogott ki szegény eltorzult -szájaszélén. - -– Mennybéli Uristen! – sikoltott az egekig az anya hangja, – fiam! fiam! -fiam! - - -XV. - -Bora virradat előtt kiment az ólba, odadta az apjának az ajándékozásról -való irást és megmondta neki, hogy menjen vele rögtön a városba, az -ügyvédhez. A szeplős Güzü megértette a lányát s ugy iszkolt a -papirossal, mint a kutya a lopott csonttal. - -Akkor bement a lány. A szobában egészen sötét volt s amint Bora -belépett, mégis megérezte, hogy itt a férfi. Itt volt a szaga, a melege, -itt az emléke. És Bora, elintézvén ennek a szokatlan esetnek az üzleti -részét, a lelkiismeretét olyan nyugodtnak, olyan tisztának és olyan -melegnek érezte, mint a fiatal asszonyok az első reggelen. - -Oda ült az ura ágyának a szélére és sokáig hallgatta a férfi lélegzetét. -Az arca ellágyult, a szemébe nedvesség szivárgott s nagyon jól esett -neki maga mellett érezni azt a hires, nagy embert, akit annyi sokat -bámult, mint gyereklány, s aki valóban jobban bűvölte őt, mint az Isten. -Most, hogy ime teljesen be volt fejezve a dolog, lágyan elmosolyodott, -amint elgondolta, hogy a nyáron milyen reménykedéssel, mennyi -gerjedelemes vágygyal, milyen forró fejjel marta, törte magát számtalan -éjszakán, egyre csak rá gondolva, gondolatban mindenfélekép odaadva -magát neki. Lágyan, becézve simitotta meg a férfi haját, oly szeliden, -nem is érintve, mint a szellő, mint a virágszirom hullása, hogy meg ne -érezze a férfi, hogy fel ne érezzen rá. - -Aztán lelökte a csizmát s felkuporodott mellé az ágy melegébe. A férfi -megmozdult álmában s helyet csinált, mint a feleségének. A lány szivét -nagy boldogság töltötte be és ugy maradt ülve, mélázva, félkönyökre -dülve, karjával a férfia fejét övezve, a másikat szeliden nyugtatva -annak a mellén, a takaró felett. - -Sokáig ült már igy s már nem is gondolkozott, csak engedte, hogy a szive -dobogjon, rebegjen s ebben a csendes érzéktelen odaadásban sokkal jobban -bevette a lelke lelkébe a férfit, mint a lázas őrület tombolásában. -Olyan nagyon asszonynak érezte magát! anyának a férfi fölött; mintha -máris a gyermeke bölcsője felett virrasztana. Eszébe jutott, ugy futó, -suhanó gondolatképen, hogy hiszen ő valójában becstelen személy, aki -eladta magát és elmosolyodott ezen a gondolaton. Semmi ez, szófiabeszéd! -Ujra megsimitotta a férfi fejét, gyöngéden, csak ugy gondolatban, nem is -érintve s ellagymadt ajakkal sóhajtotta, hogy hiszen szereti! Hát akkor -nem adta volna el magát, ha feleségül megy hozzá? Akkor tán jobban -szeretné? vagy ha ingyen adja oda magát, szamárul, cédául, egy perc -miatt? Akkor külömb volna? Nem jobb igy mindkettőjüknek? Neki is, aki -gondoskodott magáról, meg a gyermekéről, meg a férfinak is, akinek nem -kell, hogy többet gondja legyen reá, az ő hűségére, mert biztos lehet -felőle, hiszen most már olyan örökre párja ő Turi Daninak, mint a -felesége; csak még jobb mindakettőjüknek, nem követel tőle többet -semmit… És ha elmegy a férfi, tud reá várni, tud türni, tud imádkozni, -tud gyereket nevelni… Ha nem lesz semmi gondja, meg tudja neki őrizni a -hűségét, a tisztaságát, a nevét… - -Jóleső boldogsággal ült ott magának. Összekuporodva, mint egy macska s -dorombolva is. - -Hiszen ennyire nem lett volna senki másé, mert igy nem szeret senki mást -e világon… Hiszen ha nem Danitól kapja meg ezt a vagyont, hanem a -másiktól, a Gyuritól, akkor, Istenem, akkor milyen pokol lenne az élete, -micsoda szívfájás lenne egy párnán feküdni azzal, akit nem szeret… És -bár elmult a keserü pohár a szájától, mégis megborzongva, megiszonyodva -remegett össze rá, ha ugy esett volna! Óh milyen jó az Isten, aki -meghallgatta egy szegény lány szive vágyakozását s nem tette halállá az -életét. - -– Én jól imádkoztam!… – mondja magában félhangon. - -Akkor arra gondol, micsoda nagyot tett ő vele ez a férfi, az ő Danija. -Mit adott neki azért a semmiségért, amit ő adhatott és adhat ennek az -embernek. Olyan valamit, amit akármelyik házban, akármelyik -asszonyszemélytől megkapott Turi Dani, ha rászomjazott, csak intenie -kellett s kinálva vitték neki a kantát… Hát mivel érdemelte meg ő, hogy -épen ő az a kiválasztott, akinek ilyen jóval hálálta meg… - -És olyan jó kis lánynak érzi magát, amilyen sohasem volt még életében. S -hirtelen szenvedély önti el a szívét s ráomlik, ráborul a férfi arcára, -a szájára és mohón, mohón, odaadással szijja, szijja, csókolja -asszonyosan, feleség csókjával csókolgatja. - -Dani borzasztóan kábult. Felébred, felriad, türi, hagyja. Lassan -tisztázódik a fejében, mi történik vele, rájön, hogy hol van s -ijjedelemmel vegyes, kéjjel feles háborgás indul meg a szivéből. A lány -csókján valami idegent érez meg, valami puhát, odatapadót, mintha a -felesége volna mellette, a régi, a hajdankori felesége, aki olyan régen -semmilyen se már hozzá, és kikoplalt férfiszive megélemedik s elveszi, -elfogadja, leszakitja a ráhulló örömet… - -Aztán, aztán annál nagyobb fáradtság, lankadtság vesz erőt rajta. Nem -alszik el többé, bár még egészen sötét van. Ébren marad s a lekókkadt -virágként elomló asszonyi testet eltaszitja magától s a hideg falnak -veti a hátát. - -Jól esik neki a hideg, fagyos, jeges érzés, amely keresztül szaladgál a -testén. Ez magához tériti. - -Minden átmenet nélkül a feleségére gondol. Tudja, hogy az asszony nem -feküdt le egész éjjel. Tudja, hogy az ablakot befüggönyözte, hogy senki -se lássa meg, hogy virraszt. Mert tudja, hogy az ő felesége a legkülömb -asszony minden asszonyok között. Mert olyan asszony nincs több. Azért is -lehet megtenni vele ezt a komisszságot, meg a többit, amit tett, meg -amit még tenni fog… - -Dani az idegen ágyban egyszerre ugy érezte magát, mintha az istálló -alatt feküdne a meleg trágyalében. Undor fogta el. Utálat. Hányni tudott -volna, ökröndőzni. A feje fájt, szédült, az esti rossz bor sajgatta. -Testi és lelki nyomoruság vett erőt rajta. - -Sokáig alig tudott gondolatra ébredni, csak érezte milyen alacsony és -becstelen. Egyet, egyet mozdult az a személy, s néha feléje nyujtotta -félálomban nedves tapintásu kezét, amely elől ép oly borzadva huzódott -el, mintha valami utálatos állat érintette volna meg. Aztán elaludt, ő -pedig átkozta önmagát, amért nem birt fölkelni s elrohanni valahova, -megtisztálkodni mielőtt a felesége szeme elé kerül. - -Komorra vont szemöldöke mögött egyre vadabbul hánykódtak a gondolatai. - -– Köpedelem!… – morogta. – Fi, mi lett belőlem! - -Mennyivel külömb nála a felesége! Hát lehet azt olyan helyzetben -elképzelni, mint más asszonyt? Hát lehet más asszonyt maga mellé -képzelnie, aki annyit és ugy türt volna neki, mint ez az asszony? -Mindenben, mindenben! Az egész életben. Uristen, hová jutott az életük, -e néhány esztendő alatt, amit együtt töltöttek. És mindennek ő az oka. -Egyedül csak ő. Idegen nem láthatja, más meg nem értheti ki az ő -felesége, mi az ő asszonya. - -Mintha az Isten számolószéke elé készülne, ugy gondolta át egész életét -ezen a helyen, amelynél büdösebb pocsolyában még nem volt soha! - -Hogy el van bizakodva az ember a maga életének bőségében, mennyire nem -gondol a rossz napokra, mikor azoknak a magvát elveti… Bünös vagyok én, -– gondolta Dani, – nem csak szerencsétlen? Ki szalasztja el a jót, ami -magától kinálkozik az ember szájának? - -Eszébe jutott az esküvője, a nagy lakzi meg az első éjszaka. És most nem -nevetett annak az éjszakának az emlékére, hanem elbusult. Erzsi semmit -sem tudott mi vár rá. Azt hitte, a csókkal ki van fizetve az egész -életre, azonkivül nincsen már semmi gyönyörüség. A jó isten tudja, tán -még az sem tudja, hogy nőhetett fel egy olyan asszonynak ilyen leánya. -Hogy szerethetett bele épen egy ilyen leány, ő belé, éppen ő belé. Dani -emlékszik milyen harsogva kacagott a lányon, lány-feleségén, akkor. S -milyen halálos rémület fogta azt el, mikor megtudta az utálatot, mi -fenyegeti. Hogy vonaglott és hogy elhalt. Hogy védekezett minden érintés -ellen. És az éjjeli harc, amely elválással fenyegette!… s mély -meghatottság fogta el, mikor eszébe jutott, micsoda apró ravaszságokkal, -apró hazugságokkal téritette el az asszonyt a lány észjárás egyenes -utjáról… Pedig akkor sem a vérénél fogta meg, hanem a szivénél s nem a -gyönyörvágy adta kezébe a szüzi testet, hanem a jó és könyörületes sziv, -amely megesett a gyötrődő és kinjában tobzódó, majd kétségbeesetten -lelankadó férjen… Olyan asszony nem volt soha más a magyar falukon!… -Olyan szent asszony az égben sincs, amilyen az volt. Az ő felesége. - -De mit! ő nem volt szent, nem is akart az lenni. Ki tehet róla, ha nem -telt az asszonynak öröme a szerelemben, s nem birta el az ura csókját! -Jól emlékezett az első hűtlenségére, az is olyan ocsmány volt, mint ez a -mai. Harmadnapos házas volt… S a felesége rögtön rajta kapta… - -Ne bocsátott volna meg! Tanitotta volna becsületre, törte volna meg őt… -De hogy? Olyan ember ő, akit becsületre lehet tanitani? Mi lett volna -abból? Gyilkolás! Más nem is. - -Csak most látta először tisztán a felesége nagyszerü lelkét. Eddig csak -vádaskodni tudott rá a hidegségeért, s ráháritotta minden vétkét, mint -okozóra, ha büntelen okozóra is. Ebben a percben azonban olyan büntudat -fogta el, amelynek erejét még nem érezte. Sajnálta ami történt és -szánta, nem magát, hanem az asszonyt! - -S valahol a lelke mélyén valami különös, szinte érthetetlen sejtelem -élt, hogy ma már betelt a mérték, ma már nincs többé jóvátétel, nincs -semmi vigasztalás, semmi jövő… Nem tudta, hogy fog a felesége szeme elé -kerülni, mert soha ilyen tisztának az asszony tekintetét nem érezte és -soha ekkora bünt ellene a maga lelkén nem viselt. - -S gondolataiba mintegy zuhanva hullott bele gyermekei emléke. S ez még -feneketlenebbé tette az örvényt. Mi lesz mikor vége van a világnak? Mi -lesz, ha már egyszer nem birja tovább az asszony? Ha csakugyan el kell -válni? Ha nem lesz meg az a tiszta oltár a házában, amelyhez ugy -hozzászokott. Amelynek elvesztétől s amelynek becstelen elmultától soha -még ennyire nem félt. - -A feje csontjai majdnem szétpattantak. - -A szive szorult, mintha mázsás teher volna rajta. - -Fel akart ugrani és kirohanni, de nem birt, hanem elgondolta, hogy -milyen rettenetesen messze van a lépés a gondolattól. - -Ott maradt, amint volt s megint nem birt gondolkozni, hanem valami -esztelen kétségbeesés fogta el s attól rezgett a nyakán a vastag ér, -mintha a bitófára vinnék… - -Minden, minden ellene esküdött, egész életében, hogy ne is lehessen -boldog. Mi boldogság az, amit a sok percnyi-siker adott, asszonyok ölén, -meg a pénzszerzésben, ha hiányzik az egészséges, csendes jó boldogság. -Mit kap az otthonától és mit teremt az asszonyának?… Van-e annak a -szegény asszonynak a két gyermekén kivül valakije, akivel csak szót is -válthasson? És ki az oka? Erzsi? Hát ő nem tudott volna ugy élni, hogy -mindenki tisztelje és irigyelje? Hiszen Erzsiben azt szerette, hogy még -ilyen állapotban is, ahogy ő mellette élt, nem lett köznevetség, mint -más asszony lett volna, nem sopánkodtak felette, nem gunyolták ki, hanem -megbecsülték s azt mondták, a saját füle hallatára, hogy derék asszony! -Nem érdemli meg az a komisz Turi. Az ebfaj Turi! - -És erről eszébe jutottak a szülei, meg az asszonya szülei; az egész -zavaros láp, amely az életük mögött terjengett. - -Igaza van, igaza szegénynek, – döntötte el a pört, amely a felesége és -az anyja között kezdettől fogva folyt, – nem tehetett máskép… Eszébe -jutott, hogy eleinte olyan szeretettel, olyan lelkesen járt a felesége -az ő anyjához, mintha igazi lánya volna; hogy megrémült, mikor először -hallotta, hogy nincsen ennivaló a házuknál, hogy vitt neki, hogy adott, -lisztet vitt és zsirt, meg pénzt adott, meg a gyermekeknek ruhára, meg a -zsidónak adósságot is fizetett értük… És kölcsön adott, és nem kapta -meg… Dani akkor csak nevetett a kölcsönön. Kivált meg olyan nagy -kölcsönön. Tiz forint! Hogy azt ők megadják! Ekkor meg akkor! Egy -summában megadni tiz forintot! Azt nem teszi meg a magyar napszámos -paraszt. Azt csak az a jó gazda teszi meg, akin be lehet hajtani s aki -ád valamit a becsületre. De a szegény ember? „Hát hiszen megadná, ha -vóna, de ha nincs!“ És soha sincs. Még akkor sem, ha van. Mert nincs -benne a lelkében az, hogy van. Mert nincs biztos jövője, nem tudja mi -lesz holnap? S mert abba nőtt bele mióta él, hogy ő szegény ember, akire -minden ráfér s aki ugy szerez, ahogy tud. Emlékszik a felesége szelid -méltatlankodására, azokon csak nevetett, aztán a haragos kifakadásokra, -amiken ő dühbe jött. S azokra az apró sértésekre, amelyek mint a raj -következtek el egymásután. Az adós ember megharagszik arra, akinek -tartozik. Még ha meg nem kéri, akkor is nehezen tudja elfelejteni neki a -kölcsönt, de hát még ha nem engedi el! Akkor valósággal meggyülöli s -türelmetlenül sértegeti. Hát még ha a menyével kerül ilyen viszonyba. -Itt is vége lett hamar minden jó viszonynak s Dani elemlegette, mint -számtalanszor: nincs okos apám, anyám! a helyett, hogy segitettek volna -a házasság nehéz dolgában rajtam; rontottak, de mennyit rontottak benne! - -Hideg verejték ütött ki a homlokán. - -Elvetette magát s várt, mintha a világ végét várná. Nem jó ezeken -gondolkozni! - -És elaludt. - -Mikor felébredt, már világos volt. Bora tett-vett a szobában s gyöngéden -és örömmel köszöntötte, mint anya a gyerekét. Édesgetve, babusgatva -szólt hozzá, de Dani mogorva volt és elforditotta a szemét. - -Csaknem a guta ütötte, mikor látta, hogy nappal van s most már fel kell -kelni, fel kell öltözni, ki kell menni a szobából, ki az utcára, az -emberek szeme elé, a világ szeme elé, hogy levonja a tanuságot és álljon -azért, amit tett. - -Bizony vétek volt, hogy nem kelt föl idején, sötétben s nem lopta ki -magát, mint a tolvaj, mig be volt hunyva a világ szeme. Most már szökhet -a szégyenével, messze fog az kiabálni, előre süvit a merre jár, hogy a -gyerekek is azt viszik az utcáról az iskolába. - -Egyelőre nem is törődött egyébbel, csak ennyivel s mig nagy mogorván -felült s lábát lelógatta az ágyról és álmos szemekkel meredve nézett -körül a csizmája után, egy percre megállott. - -És Bora ebben a percben nagy szerelmétől elragadtatva leborult eléje s -ráhajolt a lábára, hófehérbőrü, szép formáju lábafejére, amely soha sem -volt mezitláb, mint más parasztoké és megcsókolta, átölelte és sürün -csókolta. - -– Hagyj békét – mondta Dani s dühösen rugta el a lányt, hogy hanyatt -bukott s a kemence lábáig esett s a ruhája szemérmetlenül borult fel. -Dani a hogy veszett medve módra utána nézett, meglátta, mielőtt a lány -összekaphatta volna magát s odaköpött rá. Leköpte, beleköpött. - -Bora halálosan megrettenve kuporodott össze a földön, a sarokban és -egész testében reszketve, lángban égő arccal leskelt fel a gazdájára, -mint a megkorbácsolt eb, aki még sem álmodik hütlenségről, bosszuról a -gazdájával szemben; annak minden szabad! - -Dani elforditotta a szemét róla s nem gondolt rá, mintha nem is volna. -Szijta a fogát és szerette volna magát főbeverni az ostobaságáért, hogy -reggel ujra elaludt. - -Felöltözött; mikor mosdásra került a sor, Bora felállott és levette a -falról a legszebb tálat, vizet öntött bele az asztal alatt levő korsóból -s egy székre tette. Szegény teremtés, ugy félt, hogy nem fogja elfogadni -a szolgálatát a férfi. Boldog lett, mikor Dani egy szó nélkül -hozzáfogott nagy erővel mosdani. Előkészitett tiszta törülközővel várta. -Dani olyan közömbösen vette el a kendőt, mintha a fogasról akasztaná le. - -Kissé felfrissült a hideg viztől. - -Bora elővette a maga fésüjét s mig ő törülközött, megtörülgette. Aztán -gyáván, félve odakinálta neki, s szepegve meg is mondta: - -– Az én fűsűm… - -Dani elvette. A lánynak köny szökött a szemébe a meghatottságtól, hogy -hát még sem utálja. - -Már készen volt a férfi, indulni akart. De megállott s elővette a pipát, -kikotorta, megtömte, töltötte az időt, csak hogy várjon; nem tudta, mit -csináljon. - -Bora fájó szivvel nézte. Nem mert közeledni hozzá. Félt tőle és -féltette. Tudta, mi történik az ember lelkében, tudta, hogy az megutálta -őt és soha többet nem lesz találkozásuk. És nem birta elviselni ennek a -gondolatát, nem tudta, mit kell tennie, hogy csak egy percig megállásra -birja, hogy még egyszer egy szót kapjon tőle ebben az életben. - -Hirtelen nagy öröm érte. Valami jutott eszébe. De hogy is feledkezhetett -meg erről! - -– Dani! – szólalt meg s maga is meghökkent a bizalmas hangtól. A férfiba -is beleütött a szó. - -Hallgattak. Az ember tömködte a pipáját s nem látszott rajta semmi -érdeklődés. - -– Emlékszik-e, hogy az este valamit igértem… mondta csendesen, a szókat -tördelve Bora, mert nem tudta, mit hogy mondjon neki. - -A férfi ugy nem szólt rá semmit, mint a kő. - -– Valamit igértem… kelmednek… - -Kinyögte a szót s nem magázta, mint idegen korában, hanem kelmednek -mondta, mintha felesége volna s ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy -tegezze, mint az éjszaka… - -– Azt megmondanám most… – folytatta kinos zavarral s roppant leverte, -hogy az ember olyan bálványképpel hallgatja. - -Jó ideig hallgattak. - -Kivülről kiáltás hallatszott. Majd ökörbőgés, a szomszédban kutgém -nyikorgott, az ablakot megrázta valami szél. És ők ott állottak s egyik -sem szólott sokáig. De mindeniküket valami titok szoritotta: a ki nem -mondott szó mélységében lappangó titkos sorsfordulat. - -Csönd volt, még az ember motozó ujja is megállott. - -Akkor megszólalt Bora. - -– Itt van a grófné… - -Mintha villám csapott volna le mellette, Dani ugy fordult feléje. Az -arca kikelt magából s elmeredt, háborodott lett, rémült, indulattalan. - -– Hogy tudod? – kérdezte, kifakadt, száradt hangon. - -Bora tudta, hogy most már meghalt reá, de nem bánta. Örült, hogy ő -mondhatja meg az emberének; mintha cinkostársa volna ennek az embernek, -minden bünre kész vele és érte. Lopni ment volna neki és ölni és -tömlöcöt ülni, csak kelljen neki. - -– Azt nem tudja más, – suttogta, – csak én. Mert nekem megizente tegnap, -levelet hozott nekem a kasznár, akibe minden benne van… - -– Hol az a levél? – lihegte az ember. - -De a lány maga akarta elmondani, nem akarta elveszteni a szerencséjét s -gyorsan tovább mondta: - -– Benne vót a levélbe, hogy a grófné máma itt lesz, oszt hogy én mondjam -meg kendnek, hogy máma okvetlen ott legyen a kastélyban a főd miatt, mer -hogy a fődeket oda fogja adni kendnek a grófné, hát hogy a miatt… - -– Hun a levél? - -– De nem a miatt kell ott lenni kendnek, nem a miatt, – zuhogott a szó a -lány szájából, – hanem a grófné miatt, a grófné asszony miatt, mer a -veszkődik kendért, mert azt a nyavaja töri kendér, azt… - -– Hun a levél! – s az ember ugy megragadta a lányt, hogy majdnem a -markába szakadt ennek az egész karja. – Hun a levél, te szajha, te -ringyó, te! - -– Itt van, itt van, – nyögte a lány s a homlokán, az arcán verejték -verődött ki. – Itt van édes uram, édes uram… - -Az ágy sarkából huzta ki, ahol háltak. - -Dani elkapta tőle s elolvasta és ujra elolvasta és olvasás alatt az arca -megnyugodott és megkeményedett. - -Azután a zsebébe tette az összehajtogatott levelet, gyufát vett elő a -lajbija zsebéből, meggyujtotta s mig a kénes gyujtó lassan sustorogva -lángra kapta a vesszőt, a foga közé vette a pipacsutorát s teljes -nyugalommal rágyujtott. - -Csak a szeme volt összehuzódva kicsire s amint elment, nyugodtan, biztos -léptekkel, egyenesen ki az utcára, az emberek szeme láttára, az -asszonyok bámészkodása közben, vissza sem nézve, soha többet ez életben -vissza sem gondolva ide: a lány, az asszonylány nem mert egyetlen szót -vetni feléje, utána, az utjába, mert tudta, hogy szétgázolná, mint a -pondrót… - -S csak hadd menjen, ha őt semmivé tette, hadd tegyen más asszonyt is, -hadd a grófnét… Hadd tanulják meg a kegyelmes asszonyok, mi az… És csak -hadd éljen, hadd örüljön, hadd gázoljon térdig a virágban ez az ember, -az ő embere, az ő édes ura! - -Ugy nézett utána könnyes szemmel, zagyva szomoru, örvendező, lesujtott, -felemelt, beteg és ujjongóan egészséges szivvel. - - -XVI. - -Dani belevágott a vasárnapló faluba, mintha a Tiszába vágtatott volna -bele a lovával. Szinte hallotta, hogy csapódik szerteszét a kiváncsiság -vize, s az arcába freccsent a szemek éles sugara. - -De ő oly keményen és kevélyen haladt előre, senkire sem nézve, semmire -sem ügyelve, mintha pocsolyában gázolna. Az arca hideg volt, elszánt és -lelkesült és meglátszott rajta, hogy nagy eltökélés lett urrá benne. -Egyformán kész volt arra, hogy teljes erővel evezzen s arra is, hogy -vitesse magát az árral. - -Emberek, asszonyok, gyerekek ácsorogtak mindenfelé az udvarokon és a -kapuk előtt, mindenki tudta, honnan jön, mi történt s Dani nem gondolta, -hogy még többet is tudnak, mint ő, hogy pletykát már nemcsak róla -fujnak, hanem ellene is. - -Senki sem merte megszólitani, senki sem mert utjába állani, mintha -mindenki érezte volna azt a rettenetes kitörésre, dühöngésre megérett -lelkiállapotot, amely csaknem szétrobbantotta. - -Bátran, keményen ment be a kapun. Fel az udvaron. Be az ajtón, be a -tiszta szobába. - -Hideg volt ott, de meg sem érezte. Előszedte a borotválkozó készüléket, -megfente a borotvát a nadrágszijjához, amelyet az ablak forditójára -akasztott, azután vizet öntött egy tálba a korsóból; nekivetkezett, -habot vert s tisztára aratta az arcát. - -Mikor a gégéje felett járt a késsel, azt gondolta magában, jobb volna, -ha kettévágná a torkát, minthogy szépiti magát. Most, mikor már olyan -ruttá lőn, mint a fekély. - -Öntelten elmosolyodott s mig ujra megfente a kést a karján, hogy még -élesebb legyen, hátra szegte a fejét, félig lehunyta a szempilláját s -ugy tetszett neki, mintha a szeme előtt valami ködös képben feltünt -volna a grófnő, ahogy a nyáron látta. Amint az ablakban állt s -átvilágitott rajta a napfény. - -A szeme nagyot lobbant, a kép eltünt s ő nyugodtan tovább sikárolta az -arca másik felét. - -– No, – mondta magában, – vagy voltál valaha valaki, vagy se, ma nyalka -legénynek huzd ki magad. - -Olyan biztos volt a dolgában, hogy komédiázni tudott a lelke mélyén. - -A ruhája, a fehérnemüje mind ott állott abban a szobában, mig -előkereste, felhányta értük a két siffont, eszébe sem jutott a felesége, -sem ellenségeskedést, sem ragaszkodó gyöngédséget nem érzett iránta. -Mintha a legidegenebb asszony, egy cseléd volna a másik szobában, akihez -semmi köze, akinek a szivéhez nincs köze. Ha halottan feküdne, sem tudna -most elfogulást érezni, nem érhetné olyan csapás, hogy könnyet ejtsen -érette. - -Tele van a grófnéval, minden porcikája tele szivta magát annak a -vágyával s csordultig van vele, mint a vizbevetett spongya. Nincs már a -számára sem élet, sem halál, nincsen a faluja, az ismerősei, a felesége, -a szülei, az eddigi élete, az ezentuli boldogsága, nincs neki e világon -több cél, csak egy: menni, menni, utána rohanni s megkapni, ölbe kapni… -Aztán talán ott hagyni, mert azután jön és felőle bizvást jöhet is az -özönviz. - -Nem siet, nem kapkod, pontosan, rendesen végzi a dolgát. Nem fog elkésni -s nem fog hamarább helybe érni, mint kell. Ragyogóra tisztitja a -ráncosszáru csizmáját, ahogy katona korában tanulta. S mikor fel van -öltözve patyolatfehér ingbe, gatyába, azt gondolja: - -– Igy nem tud mosni egy asszony se a faluban, mint ez az én göthös -feleségem. - -Soká habozva forgatja a kezében a szük magyar nadrágot, valami azt -diktálja neki, hogy ne vegye fel. Tél van, hideg van, senki sem jár egy -gatyaszárban és mégis ott hagyja, nem veszi fel. Igy látta őt a nyáron -is a grófnő. Hát ha paraszt, legyen paraszt. Sürün gombolja apró kötött -gombu lajbliját, s panyókára veti nyalka szabásu mentéjét. - -Készen van. Leakasztja, vállára veti a drága, százötven pengős -fürtösgubát, megrázza magán s most tudja, hogy nincsen nála különb -legény hetedhét vármegyén. - -Aztán kézbe veszi, meg ujra leteszi a botját. Neki nem kell bot, semmi -segitség. Puszta kézzel, maga erejével kell járnia, akárhová megy, -akármi eset elé kerül is. - -Most habozik egy pillanatig, kalapot tegye-e, vagy süveget. Aztán -erélyesen félreháritja a lapos posztókalapot s a finomszőrü, szépformáju -báránybőr süveget nyomja a fejébe. Ugy illik neki, Árpád daliái közt -most vón helyén igazán! - -Megindul, mint a hegy. S most már fel nem tartóztatja utjában senki, -semmi. - -Ahogy kilép az első szobából, nyilik a másik szoba ajtaja is. A felesége -jön ki. - -Dani rávet egy nyugodt, fagyott, természetes pillantást s mikor meglátja -az asszony halálos sápadt arcát, nem ébred büntudatra s ma nem haragszik -meg érte. Ebben a percben olyan idegennek érzi magához, mintha ezer -mérföldre lenne tőle. - -Erzsi megáll félig az ajtóban. Szólani akart, de hogy igy látta meg az -urát, elvesztette a lélekjelenlétét, a szó benn rekedt a mellében a -fájdalmas, keserü felindulástól s egy pillanatig csodálkozva és csodálva -bámult rá. A következő pillanatban már minden elkésett, Dani elment, -fényesen, hidegen, vészt hordva magával s lélekkápráztatóan, mint az -üstökös, akit csak egyszer lát az életben az ember. - - -XVII. - -A grófné már teljesen készen volt a toilettejével s a tulfütött szobában -az ablaknál ült. - -Már nem volt olyan szép, mint a nyáron. Arcáról lefogyott a gyöngéd -puhaság, a harmatos teliség, időközben testi-lelki betegségen ment -keresztül. Aranyosszőke hajkoronája alatt tulságosan fehér, szinte -sápadt volt az arca. A szőke nők kora megvénülésének nyomai látszottak -rajta. Kék szemei beestek s a bőr megpetyhüdött alatta, megjelentek azok -a finom ráncok, amelyek jobban kétségbe ejtették, mint maga a halál. - -Kinézett az ablakon s elgondolkozva feledkezett magáról. - -Kinn nagy fák állottak az ablak alatt s vastagon boritotta minden águkat -a hó, a zuzmara. A nap opálos fénynyel csillogott rajtuk s a kis -szellőre meg-megrezgő hókristályok szivárványos fényt szikráztak a -szemébe. - -Bent nagy volt a hőség, mert a grófné csodálatosan könnyü ruhában volt. -Ugyanabban a zöld liberty selyem pongyolában, amelyben a nyáron látta a -paraszt s ugyanugy. - -Összeomolva ült, mintha elvesztette volna az akaratát. Félig nyitott -szeme meg-megrebbent s maga sem tudta eléggé elgondolni, hogy került -ide. Volt valami több, mint emberileg érthető ebben az egész dologban. S -amint parányi, lesoványodott, fehér kezével végigsimitotta homlokát, láz -és keserüség fogta el. Egy percig restelte magát és hideglelés -borzongatta meg; arra gondolt, ha teljesen ki fog ábrándulni! Összébb -huzódott és betegnek érezte magát. Szeretett volna ágyban feküdni, -pehelyvánkos alá bujni, szeretett volna keserü orvosságot szedni, -émelyitő orvosságot, mint gyerek korában. Szerette volna, ha valaki az -ágya mellé ül, valaki akit szeret, akit jól esik látni, hallani… Ugy -félt most minden idegentől és ismerőstől. - -S elomolva a puha nagy székben, az ablakon át beszivárgó hidegtől -megborzongva, elernyedten hunyta le szemét s Danira gondolt. - -Oly sokat foglalkozott vele azóta. - -Nem emlékezett rá tisztán, hiszen csak pár pillanaton át látta s akkor -is elveszett előtte az ember, aki szines, nagyszerü fantommá bomlott. -Óh, mennyit táplálkozott azóta abból a pár pillanatból a lelke. Van -valahol egy férfi, aki a maga primitivségében megőrizte ősi emberi nagy -erejét, a legszüzibb és leghatalmasabb lelki kapacitást. A csömör, a -társaságba, az emberekbe, a világba, az életbe való belecsömörlés hozta -ide. Ugy torkig van mindennel, olyan halálosan beleunt mindenbe, ugy -megvágyta a vad, a nyers, a brutális embert. Ugy szeretné, ha valaki -durva volna hozzá, egy olyan valaki, akinek illik az, akinek szabad az, -aki arra való. S mig erre vágyott, sokszorosan érezte a legkisebb -gyöngédtelenséget s fájt az élet legparányibb durvasága neki és -legjobban fájt a László gróf sebkimélő gyöngédsége, amely már -türhetetlenül vette körül, mint a beteget a rászakadó levegő. - -Hirtelen elhatározás volt, mikor elszánta magát erre a vakmerő utra, de -nagyon lassan érett meg az a perc és rengeteg sok motivum készitette -elő. A nyár óta nem is élt normális emberi életet. Egyik tulzásból a -másikba szédült, mig aztán a végletekig volt feszitve a hur s a grófnő -közel jutott a kétségbeeséshez az üres, oktalan és céltalan élettől -elgyötörve. Ekkor kapta véletlenül kézbe a Turi Dani folyamodványát, -azt, amelyet a tanitó irt. A különös irás ideális módon vágta ki benne a -becsülésnek a leggyökerét azokkal szemben, akiket jobban gyülölt és -lenézett, mint bárkit a világon; a férje s egész családja voltak ezek. -Hihetetlenül felizgatta és fellelkesitette ez az ügy. A komornájával -keritett magának egy fiatal plebejust, akivel utána járatott a -történelemben a Karay-család multjának s boldog volt, hogy a fiatal -diákot aki naiv, hazafias gyülölettel tárgyalta az összes Karayak -történetét, nőies, olcsó eszközökkel még nagyobb s még lelkesebb -gyülölködésre izgatta. A fiatalember az ifjuság lángolásával szentet -látott benne s honleányi tettre sarkalta: vigye ki a grófnál, hogy adja -vissza a parasztoknak a földjeiket, nem ingyen, ajándékba, vagy -expiálásul, hanem pénzért, parcelláztatva. A grófnő beszélt az -ügyészével, aki fölvilágositotta, hogy nem lehet a földbirtokhoz nyulni, -mert hitbizomány. Lassan mégis rájöttek, hogy épen a Turi Dani esetében -kivételt lehet tenni, mert ezek a földek ki vannak véve az egész -vagyontömegből. A grófnő erre megcsináltatta a szerződést, amely szerint -egyik birtokot, a Pallagot Turi Dani veszi meg készpénzért, a másikat a -község egyetemlegesen; ez a szerződés is ugy volt szerkesztve, hogy Turi -Daninak kellett egyedül aláirni a község nevében. - -Ki volt téve az irás az asztalra s a grófnő, amint bágyadtan ott ült az -ablakban, rápillantott. - -Elmosolyodott. - -Sohasem gondolta volna, hogy ő igy fizesse meg a paraszt Don Juánt, akit -megszoktak fizetni az asszonyok. - -Nagyon is tisztában volt a parasztjával, az első percben tudta, mit -várhat és mit kaphat tőle és ez az utolsóig sem bővült és nem -gazdagodott. - -A szerelmi társ, a távolban, egzotikus körülmények közt élő, csodálatos -férfi csak ugy élt a tudatában, mint egy teljesen tiszta és megoldott -kérdés: egy rettenetes nagy és kemény és iszonyatos ölelés, amely olyan -borzasztó gyönyört igér, hogy bele lehet pusztulni s amelyért érdemes -élni és meghalni. - -Az a paraszt valaki, valami! Asszonyokat tudott megbolonditani, sok, sok -asszonyt, amellett senkiből valakivé lett, elsővé a maga alacsony szintü -világában! - -És őt ugy sziven döfte a puszta megjelenésével, olyan bomlást, erjedést -inditott benne, amely hónapokon át forrt a vérében, mig teljesen -megérlelte a szerelem lázborát. - -És már rég a paraszt hatalmában érezte magát. Az ismeretlen parasztéban, -aki talán nem is gondol azóta rá, aki oly nyugodtan s idegenül él a maga -világában, mint azelőtt. - -A grófnő kipillantott erre a világra, amely ott terül el a gyönyörü -fehér fák mögött, az apró viskókban. - -Valami sejtelmes, vágyteli meggyőződés derengett benne, hogy ő sem -lehetett közönyös a parasztnak, a férfinak, s tüzlobbanásképpen -felömlött benne a láz, a férfi emlékére. - -Lehunyta a szemét s engedte, hogy a szive végigrezegje a kis lázat. -Akkor a kézi tükörért nyult. Belepillantott s biráló szemmel nézte -magát. Vonásról-vonásra látta, hogy az arca elveszitette az üdeségét s -koránál sokkal öregebb lett. De pirosság égett most az arcán és bőre -finom volt, haja dus és aranyszinü. Kell, hogy ugyanaz a mese szépség -maradjon a paraszt előtt, aki a nyáron volt, ott az ablakban. - -És összekuporodott a székben s titokzatosan, elszántan, cinikusan -mosolygott bele a tükörbe. - -Abban a pillanatban kimondott egy rövid kis mondatot. Nem hallucinált, -nem vizionált, egyszerüen, váratlanul kimondott gondolatban egy kicsi -kis mondatot, tisztán, hanggal, hangsulylyal. Idegen hanggal és idegen -hanglejtéssel. A Boráéval. - -Kimondotta azt az ártatlan kis mondást, amit a nyáron Bora sugott a -fülébe. És elmosolygott és meghökkent és bizsergés futott végig, -erkölcsi izgalom a lelkén és testi gerjedelem a testén. - -Lassan, ki-kirohanó izgalmakkal ébresztette fel ez a szoba mindazt a -gyalázatos, édes, kinos, elpiritó vérverődést, amin keresztül ment a -nyáron. - -És nevetve, összeszoritott foggal, buján, cudarul mondta ki ujra a -paraszt Don Juan gunynevét, az ocsmány ötletü, ronda paraszt fantázia -termette gunynevet. - -– Hun szép Turi Dani? - -Eldobta a tükröt a szőnyegre s két tenyerébe temette az arcát. És -kacagott nyögő vihogással, befelé, hangtalanul, magának. És reszketett -az egész teste erre a váratlan, képtelen ötletre. - -– Hun szép Turi Dani? - -És látja azt a különös becstelen lányt, aki maga is meredt ihogással s -durva bájjal mondta ki a kérdésre a feleletet. - -– Szép a… - -Hirtelen elkapta a szót, felkapta a tükröt, maga elé tartotta, -belenézett szégyentől, gyönyörérzéstől, büntől, aljasságtól égő arcába s -szemérmetlenül szoritotta gyönyörü fehér felső fogait élveteg, piros, -kéjes alsó ajkához és kifujta a leggyalázatosabb mássalhangzót a magyar -nyelvben. - -Pillanatokig tartotta igy fogacskáit, az ajkát amely görcsösen ugy -maradt s közben tisztán elgondolta, hogy most utolsóbb a legutolsó -asszonyi állatnál s hogy most megérett a gyehennára, az egyházi -kiközösitésre, a minden poklokra. - -És ujra kimondta azt a szót. - -Amint fölnézett, előtte állott a belépő Turi Dani. - - -XVIII. - -A nagyuri nőben lehült a hőség a paraszt láttára, mint a higany, ha -jeges vizzel loccsantják le. - -Egy pillanat alatt kiábrándult. - -Nyugodt lett s fesztelen tartással ült tovább. Hideg lett a pillantása s -gunyosan nézett az emberre, aki mint valami nagyon közönséges, -szeliditett medve állott előtte nagy szőrgubájában. - -Megbosszantotta a neveletlensége s régi, rossz érzést idézett fel, hogy -a süvegét most sem vette le. - -Hallgatott, várt; várta, hogy megszólaljon a paraszt és esetlen szava -teljesen kirázza előbbi borzasztó emlékü izgatottságának utolsó -maradványából is. - -Teljes közönségességében akarta látni a parasztot, hogy ezzel -megbüntesse magát. Akarta, hogy olyannak lássa, mint a suta félállatot, -aki semmi, semmi és egy pillantást sem érdemel. - -És kicsinyelve, nem is gyülölve, nem is utálva, közönyösen nézte a -szőrsüveget, a szőrgubát, a csizmát. Mikor erre nézett, megakadt a szeme -rajta. A csizma nagyon szép formáju volt, karcsu, hegyes, fényes. - -Elmosolyodott s az arcára nézett. Az sem volt csunya. Ismét feltünt -neki, mennyire hasonlit László grófhoz. - -– Ez hát az egész – mondta magában s csufondárosan huzta el a száját egy -árnyalatnyira. - -A paraszt állott; könnyedén és biztosan állott. Nem szólt. - -Feltünő sokáig tartott ez igy. - -A grófnő végül ugy vette észre, hogy már nem nézi le a parasztot s nem -is közönyös, nem is jóakaratu iránta. Ugy rémlett neki, mintha valami -tréfáról volna szó, valami tréfáról önmagával szemben. - -Oly nyugodt volt már, olyan magaura s olyan fölényes, mintha a leégett -templomra kéregető parasztot látná. - -Megjött a hangja s könnyedén szólalt meg s a hangja oly fesztelen volt, -olyan természetes, mint a szél susogása a gazban. - -– Megkaptam a kérvényüket… - -De a paraszt nem szólott. Ugy állott, mint a szobor. Az arca meg se -mozdult. Pillája sem rezdült. Nyugodtan állott s a süveg a fején. - -A grófnőt boszantotta a paraszt parasztsága. - -Kellemetlenebb lett a hangja. - -– Elintéztem a kérésüket. Ott van az asztalon a két szerződés. A gróf -mindeniket aláirta… - -A paraszt nem szólalt meg, nem mozdult meg. Állott. - -A grófnőt felháboritotta ez a butaság. - -– Ott van a tinta, toll az asztalon, irja alá. - -Várta mi lesz. - -A paraszt a nyakát hátraszegte. Örülni kezdett a grófnő, hogy uriasság -tör ki belőle s visszadobja az ajánlatot. - -De nem. A paraszt félvállra vetette a gubát s az asztalhoz lépett. - -Felvette az egyik szerződést és a tiszta gépirást hamar végigfutotta. -Olyan éles volt az esze, mint az acélpenge. Soha frissebb. - -A községnek szóló szerződés volt. Azok a föltételek, amiket ők -ajánlottak. - -Fogta a tollat s ráhajolva a papirosra, aláirta. - -Felvette a másik ivet. - -Olvasás közben megütődött. A Pallagról szóló szerződés volt. Az ő neki -eladandó birtokról. Azon hökkent meg, hogy a vételár felényire volt -szabva, mint amit ő ajánlott, viszont a részletek helyett rögtöni -fizetésről szólott az irás. - -Egy percig, csak egy jó másodpercig habozott, akkor a szeme kigyult s -egy könnyü mozdulattal hátrább tolta a süvegét, hogy egy fürthaj -kiborult a homlokára, lehajolt s ezt is aláirta. Kap ő pénzt arra a -birtokra! - -A grófnő olyan tisztán olvasta az arcát, mint a könyvet, csak az utolsó -gondolatát nem sejtette. - -Kis ideig elnézte a parasztot, aki most festői szép pózban állt előtte. -Tetszett neki. Mint egy kuriózum, mint egy kép. - -A paraszt letette az irást s oldalra forditva fejét, szótlanul odanézett -a grófnéra. - -Ez pedig fölállott s megindult, hogy megtegye, amit oly bünös lélekkel -tervezett. Hogy megtegye a maga büntetésére. Vezeklésül. Önmagának -megszégyenitéseül. Hogy teljesen befejezze; hogy kellemetlen emlékké -változtassa, ami egy életet megérő bünbeesésnek indult. - -Fölvette a tollat, tintába mártotta és sietve odairta a szerződés -végére, a Turi Dániel gyatra, nevetséges betüi alá, hogy: - -„Az egész összeget átvettem.“ És a nevét. - -Turi Dániel nem látta, mit ir a grófnő, mert egyebet látott. - -A lehajló asszony teljes magamegfeledkezésében állt előtte s amint a -pongyola résén akaratlan bepillantott, meglátta az egész asszonyt. - -Minden vér a fejébe tódult, ugy hogy fekete lett az arca a vérömléstől. -S pillanatonként ujabb vérhullámok szökelltek fel s tökéletesen elvették -minden öntudatát. - -Megértette az asszony titkát. Lehet már a hangja akármilyen; megértette -mit szánt neki, mit várt tőle a nőstény. - -Pedig a grófnő gunyosan, megvetéssel szólt: - -– No, Turi Dániel!… A kiskaraiaknak nem lehet többet panaszuk a -hazaárulóra!… - -Felsóhajtott. - -Milyen máskép remélte ő ezt a jelenetet! - -Letette a boritékot az asztalon, s rápillantott a férfi arcára. - -És megrémült. - -A paraszt olyan szemmel nézett rá, hogy ilyen irtóztató nem lehet a -vérebé, a téli farkasé… - -Az asszony megdermedve állott. Ruhájához akart kapni, hogy összefogja; -megérezte, egész testében érezte a megbőszült him felfaló szemizzását. - -De nem birta fölemelni a kezét, ott állott védtelenül, kiszolgáltatva a -tajtékzó kannak. - -És ez fölemelte a karját, kinyujtotta, torkon ragadta őt, a ruháját s -egyetlen moccanással lábujjhegyig szakasztotta rajta a zöld -selyemleplet. - - -XIX. - -Valami távoli dörrenésre, kettős dörrenésre felpattantak a szempillái. A -hosszu pillák alól bágyadtan, megtört fénnyel csillant ki az okos két -szem. Aztán ugy maradt nyitva, sokáig nem domborodott ki a vánnyadt -szaruhártyákon az élet ruganyos csilláma. - -Végre öntudat verődött az agyvelő belsejében. - -S rájött a grófnő, hogy hihetetlenül gyönge… - -Nincs semmi fájdalma, de nem birja megemelni kezét… Lába lecsüng a -divánról… jobb lába valahol messze lóg az ürben s nincs hatalom, hogy -közelebb vonja magához. Milyen jó, hogy a karja nem esett le, milyen jó, -hogy az legalább itt fekszik mellette a pamlag puha bársonyán. - -Az öntudat uj szünete. - -Aztán valami apró nesz, valami egyhangu, egyenletes nesz… - -Csöpp, csöpp, csöpp. - -Nagyon jó igy elterülni, ily kényelmesen, ilyen teljesen. - -Csak a jobb lába fejét huzza valami suly… Szeretné elereszteni, -térdizületben elbocsátani, hadd essen le, ahová kivánkozik… - -Az ember még a saját testének sem ura. Mért nem lehet lebocsátani azt a -lábat. Mért van az odanőve térdben. Ha csak fel volna csatolva. Milyen -jó annak, akinek falába van. Az lecsatolhatja, mikor igy lóg le az ürbe… - -Elmosolyodik,… Azt hiszi elmosolyodott erre a naiv gondolatra. Tréfál,… -azt hiszi tréfál önmagával… Milyen jó, milyen nagyon jó lenne, ha sehol -sem függenének össze oly nagyon a tagjai. Csak ugy feküdnének egymás -mellett. - -Az volna a tökéletes boldogság… - -Aztán sokáig, egy ezredévig, két ezredévig némán fekszik, mit sem tud -önmagáról. - -Majd egész tisztán felvillan előtte, hogy ő ruhátlanul hever a divánon. - -Aztán mindent tud. - -Elmered az arca s elmosolyodik. Azt hiszi elmosolyodott, pedig merev az -arca… - -S ujabb ezredévek jönnek, mennek… Milyen soká él az ember. - -Valami uj nesz. - -Csöpp, csöpp, csöpp… - -Milyen boldog volt ma… Most. Milyen nagyon, nagyon boldog. - -Ez jó volt. Ezért érdemes meghalni. Ez jó volt… - -Valami megszakadt benne s most elfolyik a vére. Nem baj… Jó. - -Honnan tudja, hogy az ő vére csöpög? - -Csöpp, csöpp, csöpp… - -Ezért érdemes meghalni. Ez jó volt. Ez jó volt. - -Ki mondta meg, hogy az ő vére csöpög? - -Nincs semmi fájdalma. Olyan kellemesen gyönge; nagyon jó gyöngének, -ilyen nagyon gyöngének lenni. - -Nagyon jó ilyen puhán feküdni. Meleg folyadékban feküdni; nagyon, nagyon -jó a saját vérében feküdni. - -Ki mondta meg, hogy a saját vére csöpög? - -A komornának nem szabad bejönni, mig nem csenget. Milyen jó, hogy annak -nem szabad bejönni, mig ő meg nem hal. Ez nagyon jó, nagyon helyes. - -Szegény paraszt… Szegényke… - -Borzasztó suly van rárakva az ember testére. - -Miért csöpög az embernek a vére. - -Szegény paraszt. Szép… Erős!… Szerelem! Szerelem!… Ez a szerelem… - -Istenem Uram… legyen áldott a te neved… nagyon jó igy feküdni… Istenem, -de jó… - -Csöpp, csöpp, csöpp… - - -XX. - -A süvege kissé félre volt csapva, a guba könnyen, félvállán lógott s az -arcán nagy, torkigjóllakott érzés tündöklött. Fulásig volt a -megelégedéssel s olyan elteltnek érezte gyomrát, száját, szivét, hogy -nem vágyott többet semmire. Mit neki már étel-ital-asszony! Mi jöhet az -után, ami volt! - -Megállott a lépcső felső fokán s körülnézett a kápráztatóan fehér -világon. Nem is hunyoritott, inkább kitágult a szeme a déli napsütéses -fehér fehérségtől. Vakuljon meg, aki nem akar többet látni. - -Megrázta a fejét, mint a ló a tavaszi bogárzáskor s ökölbe szoritva -kivágta a karját. - -Szeretett volna odaütni. De ugy, hogy törjön, szakadjon utána. - -Hogy mint egy isten roskassza meg ezt a világot. - -Aztán megindult s lement a lépcsőn. Könnyü léptekkel, mégis méltósággal. -Határozottan és mégis tétován. - -Ment, mert nem maradhatott. Mennie kellett. De hová? Miért? Miért? - -Olyan semminek látszott előtte az élet, olyan üresnek. Mit csináljon ő -már ezután? Egyszerre kicsi lett előtte a falu, hóbafult szemétdomb. És -ő maga olyan nagy lett, hatalmas, erős, szerencsés, kevély. Nem tudta -megérezni, mi lesz belőle itt tovább. - -Ugy ment előre a hersegő havon, mintha most vágna neki isten igazában a -vak sorsnak. - -S bizony a Végzet roppant elébe. - -Amint a vasveretü nagy kapu elé ért, nyilt a belesarkalt kisajtó s -László gróf állott szembe vele. - -Mindaketten borzasztóan meghökkentek. - -A gróf a puskájához kapott s az első pillanatban lövésre emelte. -Belesajgott a lelkébe a tiszta megértés, hogy a paraszt arcáról teljes -bizonyossággal lerikolt minden amitől fél, ami ellen torlásra indult. - -De az elcivilizált ember nem engedett az állati ösztönnek s megállott az -ujja a fegyver ravaszán. - -Szembe néztek s szeme nem birta követni, részleteiben meglátni a -képtelen átalakulást, amelyen a másik ember arca e pillanat kis része -alatt átment. Csak egy szemrándulás és egy egészen uj ember állott -előtte. Egy hazug őszinte arc torpadt a szeme előtt, amely minden -psychologiai igazságot megcsufolt. - -Az átélt hősiesség, vagy gazság, vagy szerencse gyönyörétől sugárzott -előbb a paraszt ábrázata. - -Ijedtségnek, megriadásnak, a büntudat verejtékverő sápadtságának kellett -volna kigyürődni rajta a rettegett gróf szeme s fegyvercsöve előtt. - -És lett belőle egy közönséges, ravasz, kicsinyes parasztpofa, amely -elbámészkodik a ráemelt puskán s aki nem érti, mit akar vele az ur s aki -bárgyuan kiváncsi, nem bolond-é ez, aki kikezd vele. - -A gróf már nem tudta, nem káprázik-e a szeme. S ugy lomhult, ernyedt, -lethargiába sorvadt hirtelen kilobbant indulata, hogy megremegett -kezében a fegyver, mint a nádszál s szégyenkezés kezdte környékezni. - -Ez a paraszt! Ez a bárgyu! Ez a barom! - -És pirult a grófnő helyett és a grófnőért. - -Ha igazán találkoztak, jóisten, micsoda kiábrándulás érhette azt a -szegény asszonyt. Hiszen ő benne is nagyra nőtt a távolban, az események -hatása alatt, az asszony lelkének suggestiójára ez a paraszt. Tulnőtt a -paraszton, el az emberig, tul az emberen, fel a ködökig. - -S itt van előtte egy kicsinyes, ravasz, komisz kutya. - -Fegyvert erre? Medveölő, vadkanölő fegyvert? - -Korbácsot! Lovaglóostort! Valami suhogó vesszőt! Végigvágni a képén. -Pofonütni kétszer és kirugatni a huszárral. - -Leeresztette a fegyvert. Lábig konyult a cső. És megvető haraggal, -arisztokrata gőggel, az intelligentia felháborodásával kiáltott rá. - -– Mit akarsz itt? - -És a paraszt lenyelte a hangsulyt, mint nagyapja, a neki jussal kijáró -huszonötöt a deresen. - -Meglökte a vállán a gubát s jól látszott, hogy ugy tesz, nem bánja, lesz -ami lesz, de visszafelesel. - -– Instállom, – mondta alázatosan és hányivetien – a fődek felől -szerettem vón a kegyelmes asszonynak könyörögni. De hát – - -Elhallgatott s legyintett. - -– Mit de hát! – rivalt rá a gróf. - -– Hát, – azt izente ki a kegyelmes grófné, hogy délután gyüjjek!… - -A gróf föllélekzett s egész megenyhült az arca. Föloldódott minden -feszültség a szivében. És már bizonyos volt, hogy csak vak rémületétől -káprázott a szeme, mikor olyan érzést látott a paraszton, ami nem -lehetett ott. - -Pillanatokig hallgatott s érezte, élvezte a megkönnyebbülés -gyönyörüségét. - -Aztán ridegen kiáltott rá a parasztra: - -– Mars! - -Tudta, hogy tuloz a keménységgel, a megalázással, hogy felháboritja -benne az emberi önérzetet, de most az egyszer nem sajnálta azt, aki -tudtán kivül okozott neki embertelen fájdalmat. Gyülölte és szét tudta -volna tapodni, miként a kigyótojást, amelyről még mindig nem bizonyos, -nem halált érlel-e? - -A fegyvert leeresztve tartotta, de fenyegetően, nem gondolt többé arra, -hogy használja, de jelezte, hogy kész volna rá s a szemével kisérte a -parasztot, aki előtte került el, hogy a nyitva maradt kiskapun -kisomfordáljon, mint a kiutasitott kuvasz. - -A gróf már csak külsőleg volt haragos, csak a vonásai fenyegettek, a -lelke szórakozott volt és szeretett volna rohanni az asszonyához és -rettegetten gondolt rá, hogy rögtön látni fogja. - -Ebben a pillanatban, mikor szórakozottabb volt, mint valaha, ugy tünt -föl neki, mintha szörnyet villámlott volna. Sötéten és zöldesen -villámlott meg a másik ember szeme s ugyanakkor leütött a menykő is. - -Turi Dani, mint az éhfarkas ragadta őt torkon s letiporta a hóba. - -Arccal vágta le az ösztönösen visszarugó testet és arccal gyurta bele a -hóba és vasmarokkal szoritotta a torkát, mint a hidráét és a boldogtalan -tetemet hagyta, hogy gyászosan vonagoljon, rugdosson, vergődjön, -kinyuljon. És irtózatosan rövid volt a küzdelem. A büszke emberállat, a -hosszu időre való életerőtől duzzadó gazdag test épen olyan rövid ideig -tombolt az abszolut erő markában, mint egy tyuk a gazdasszony kezében. S -a paraszt, aki a vértolulásos szenvedély irgalmatlanságában is tisztán -figyelte a nagy test vonaglását, türelmetlenségében már meglazitotta -ujjai kapcsát. S ahogy ujra megmozdult és ujra kapálni kezdett sarkával -az égre, eleresztette a jobb tenyérrel, hogy a balba fogja a nyakát, a -jól megfogható gégéjét és a jobb öklével üthesse-vághassa és -ütötte-vágta, ütötte-vágta. - -És olyan volt, mintha megbomlottak volna az izmai és szabályosan kezdett -sujtani a csontos bunkóval a puha, szakállas és véres és szétlapitott -fejre és ütötte-vágta és cafatokban verte le róla a hust és mállasztotta -le a lógó porcogóst. És ütötte-vágta és mikor ez is kevés volt, -felugrott, két karba kapta a lábszáraknál fogva és ugy csapta a -kapubálványhoz a fejét, hogy az szétment és ujra kanyarintott a -nyomorult tetemmel és paskolta vele a kőfalat, mintha az volna a -legyőzhetetlen ellenség, amit egy hitvány hus-ostorral, nyavalyás -szétfolyó hus-oszloppal kellett volna szétvernie. - -És mikor már rongy volt, alaktalan, haszontalan tömeg volt csak a -kezében és mikor eldobta a hóban, hát keveselte a munkáját, ökölbe -szoritotta az öklét és fujt és toporzékolt és nem birta kilihegni a vad -tüzet. - -Felkapta a puskát s kezébe szoritotta a csövét s haptákba állott, mint a -katona és őrt állott meredetten, mint egy véres akasztófa. - -A karja ki volt rugva, mint egy acélrud, és az arca dermedt volt és -isteni dühödés tüzében égett. - -És most érezte a legfőbb gyönyört, amit ember érezhet. Egyszerre érezte -minden erejének tüzokádását. - -Megbánás, szánalom, emberi erkölcs holmi párája, mint a kohó -ércfolyamára szórt vizsugár láthatatlan hamar sisteregtek el a levegőbe. - -Égett, messzelövellő hősugarakkal szinte felolvasztotta a hóba fagyott -világot. - -Átment a legfelsőbb emberi izzáson: - -Gyilkolt. - -És százszorosan érezte azt az emberin fölüli lelkiállapotot, amely már -ott a lépcső csucsán elfogta. - -Mi keresni valója van még ezen a földön? - -S agyában oly tisztán szikrázott ki a gondolat, mint az isteni -kijelentés a Horeb hegyén. - -– Faltam, öleltem, öltem! - -S azzal a gőggel mosolygott, amivel a földön csak neki volt joga elnézni -az élet és az emberek és önmaga fölött. Csak neki, aki annyit rabolt az -élettől, amennyit embereknek ezrei nem is álmodnak meg. - -És amint ott állott a nyitott kapuban, mint az örökitélet kielégitetlen, -új pokolra szomjazó, vérivó árkangyala, egy szegény, lihegve rohanó -ember támadt eléje. A sógor, Gyuri sógor, aki egész nap az ő lépteit -leste és tudta, hogy a grófnénál van, a magános grófnénál és -meghallotta, hogy jött a gróf s rögtön szaladt, hogy ott legyen, hogy a -sógor ellen tegyen, a grófnak ha kell segéljen, a kiváncsiságát, -bosszuját, maga érdekét kielégitse. - -És amint szembe került a megfagyasztó jelenettel, a véres emberi -roncson, vérbeborultan őrtálló, izgalomra szaglászó bőszült fenevaddal, -megállt, visszatorpadt, halotti sápadtság és szintelen verejték öntötte -el az egész testét. - -Turi Dani nyugodtan nézte. - -Elnézte s nem mozdult. Nem mozdult, de mint a tenger vihara háborodott -fel a lelke mélyén, fel a lenyugodott burok belsejében a vér és a -szenvedély és a titáni cudarság gyönyöre. - -A másik ugy meg volt dermedve a tekintete előtt, mint a madár, ha kigyó -szemébe néz. - -És Turi Dani fölemelte a fegyverét. Szabályosan, katonamódra a -katonafegyvert. - -Lőtt. - -S a boldogtalan kettészakadt gerinccel csuklott össze, meg sem lassitva -a messzesüvöltő golyót puha akadállyal. - -És Turi Dani ujra lövésre kapta a fegyvert. - -És ujra lőtt. Vakon, rögtön, mert le kellett lőnie még valamit, valami -életet kellett még elpusztitania. Boldog életet, nyugodt létet, amihez -semmi köze, ami utjában áll tuláradt egyetlen önös életérzésének, az -istent megtipró erejének. - -S egy lassu keringéssel arra szálló fekete varju szinte pukkanva ment -szét a levegőben. - -A fekete tollak keringve szállottak, rezegve hullottak lefelé. - - -XXI. - -Pillanatok szüntek el, de mintha végtelenségek multak volna. - -Valahonnan a mélyről, mint a fenékről felszálló tengeráramlást, -megérezte a helyzet szokatlanságát. Percenetekre meg-megszakadt az -öntudata s csak állott egy helyben, mint előbbi valójának üres -jelszobra. - -Hirtelen, átfutóan, mint mikor vihar előtt egy szemhunyásig sebes -szélforgó jelenik meg, elkapta a rémület, hogy valami kegyetlen veszély -fenyegeti. - -Nem tudta, tul van-e, innen van-e valamin s a szeme megüvegesedett s -révetegen járt körül a levegőégen. - -Akkor teljesen visszatért az öntudata. Tudta, hogy megölte a grófot, -pokolian pusztitva el, s tudta, hogy lelőtte a sógorát. És még a -lehullott madárról is tudott. Mindent tudott és semmit sem bánt, -mindennek meg volt az oka, s kimondta az okot: dühömbe!… S megrántotta a -száját, semmit sem sajnált, azt se ha felakasztják érte… - -Ebben a percben fölemelte a kezét; idegen érzést érzett rajta s -akaratlan megnézte. - -Elsápadt tőle, a szeme összehuzódott kicsire s ellenségesen, riadtan -nézett a kezére; az orrából hánytató inger folyt vissza le a gyomrába s -olyan undorodás és kétségbeesés fogta el, hogy azt hitte ledobban. - -A keze csupa vér volt. - -Friss vér. Embervér. - -Sohasem látott még vért. Halálosan megrémült tőle. - -Pedig tisztán tudta, hogy nem bánja, nem sajnálja, örül neki, bánná ha -meg nem tette volna, amit tett, de azért elkezdett reszketni és minden -porcikája külön reszketett s nem volt annyi önuralma, hogy idébb, vagy -odébb birta volna mozditani kezét. Ott tartotta azt a szeme előtt és -látta, hogy reszket, mintha villanyáram rázná a kaszárnyai fürdőben. S -félt, rettegett, iszonyodott. Oda volt. Ha valaki meglátta! ha egyszerre -csak rábukkan itt valaki. Ha egy gyermek meglátná s árulója lenne. - -Elkezdett vele forogni a föld, érezte, hogy rögtön felbukik álltában s -mintha le volna ragadva a lába az agyagos sárba, nem birja kihuzni a -meredt oszlopokat. - -Behunyta a szemét, a sötétben felfordult, előrebukott s a térdeire -könyökölt, úgy maradt leguggolva, reszketve, két talpán inogva. Nagy -részegség fogta el; agyát, testét elárasztotta az ijedtség mámora, amely -rácsapott, mintha a levegővel lélekzette volna be. - -Káromkodást próbált kinyögni, az istent szidta, de csak keservesen birta -vacogó fogait összeszoritani. - -Kétszer-háromszor rájött rohamban a buta és jótehetetlen reszketés. -Sápadt volt, mint a viaszk s a szive úgy szorult, hogy néha fel kellett -tátani a száját, hogy lélekzetet kapjon, mintha vízbe fulna. - -Hosszú időnek kellett eltelnie, mig a teste keresztül ment az első -vadrémület lázán. Hideg verejték verte ki a homlokát, a testét s nem -volt mozdultányi ereje. - -Mikor végre annyira birt, hogy gondolatok verődtek az agyában; -percről-percre rémítőbb ötletei támadtak: ha meghallotta valaki a -lövést! ha utánna jönnek Gyurinak! ha ez eljött, más is jöhet! ha valaki -elmegy az uton s benéz! legalább a kapu volna becsukva! a testeket -eltakaritani!… Menekülni, menekülni innen! rohanni neki a mezőnek, -hajadonfővel neki a hónak, át a vizen, át a világon! Másutt uj életet -lehet kezdeni! De itt minden perc halál! Amerikába! - -Valami idegen, ismeretlen, gyáva szellem költözött belé, az beszélt -belőlről kifelé s a rendes okos, erős, magabizó lelke ott gubbasztott a -felső rácsokon s megkötözve, de gúnyosan figyelt arra ami körülötte -történik odabent az emberi burok kalickájában. - -Megint érezte azt a kettős lelket, amely benne tanyáz, de most ez az -idegen lélek még váratlanabbul támadt rá, mint a tegnapesti. S megint uj -volt és erős, de csak ő rajta, mert őt tönkretette, s minden erejét -elvette másokkal szemben. Gyávábbá tette a gyermeknél, s alacsonyabbá a -földöncsuszó féregnél. - -És hirtelen fölforrt benne az indulat. Mért nem jött előbb ez a buta -gyávaság? Honnan került elő a pokolból, hogy tönkretegye azt, akihez -semmi köze, aki soha nem ismerte az életben. Ökölbeszoritotta a kezét s -habozott egy percig, hova vágjon magán, hol fészkel ez a bitang idegen? -Aztán teljes erővel megfeszítve izmait, csak ép megrázta magát. - -Nagyot lélekzett utána, kétszer-háromszor mélyet, teli a tüdőt. S úgy -tetszett neki, hogy csakugyan emberebbnek érzi magát. Most már legalább -van benne dac és szembe mer szállani a fenyegető sorssal. - -Felhasználta a percnyi erélyt, felkapta a gubát a hóból s vállra -vetette, fel a süveget, amit mélyen benyomott a homlokába s gyilkos -nekibuzdulással, vissza sem nézve, kiment az udvarról. - -Komor volt, elszánt és bizonyos kevélység fojtogatta, hogy magamagát le -tudta győzni. Ámbár érezte, hogyha megállana, összerogyna, ha magára -maradna, megsemmisülne, ha nem vivna ilyen kemény harcot, végigmenvén -vérbeborulva, végig a nyílt utcán, vonaglana a földön és még sirni sem -volna ereje. - -Csak ment előre s minden lelkierejét lefoglalta, hogy embernek látsszék -s emberi módra viselje magát. Egy gyerek állott a legelső kapuban, -szótlanul bámult rá s utána fordult. Dani rápillantott s majdnem -összerogyott a rémülettől. A gyermek nézésében ott látta a véres csizmán -való nagy csodálkozást. És a lábát ettől kezdve mintha valami meleg, -kövér kellemetlen lében tartotta volna. Kapkodta, hogy kivonja belőle, -de lehetetlen volt. Sőt egyre jobban melegedett a lábán a kapca, mintha -az égő csizma befelé perzselne. S ugyanakkor a lelkét még jobban -perzselte annak a kis gyereknek elkapott pillantása. Rettenetesnek, -birójának ismerte el a gyermeket, akinek joga van rábámulni, megcsodálni -őt és elitélni és aki előtt neki föld alá kell sülyedni a rémülettől. - -Rezzenve nézett körül, mint az üldözött vad. Rést keresett a szeme, ahol -kimeneküljön a világból és szükölni tudott vón, mint a kutya a bot -előtt. - -De csak állati vad rémülete árulta el igy az embert, akinek esze élt és -okoskodott: - -– Hát hova akkor? Ha ilyen gyáva, cudar vagyok? Akkor mi lesz? Mit -akarok? Hova megyek? - -És csak ment, ment. S a szeme előtt megvillant annak a gyermeknek a -csodálkozó pillantása, s végigsajgott benne. - -Az ő fia is igy fog nézni? - -Rettenetes vágy, mohó áhitás fogta el: haza! Otthon nincs semmi baj! S -meggyorsitotta lépteit, rémülten, rettegve, üldözéstől irtózva s behuzta -a derekát és a farkcsigolyáit s kinos bizserélést érzett bennük, amely -üldözte, előrekergette, mintha ostorcsapás érte volna. Egyre jobban -nyers, primitiv állattá lett; az agyában megszünt az ész működése s -előre nézve, se jobbra, se balra nem ügyelve, mintha szemellenző volna a -vakszemén, mint a lónak, ugy igyekezett, gépies menéssel előre; mint a -falu végén megriasztott állat, amely hanyatthomlok rohan haza. - -Oda, oda akart menni, haza. Haza. Bebujni a vacokba, amelyről már azt -sem tudja ebben a percben, biztos hely-e, vagy sem, csak annyit tud, -hogy ott a helye. Oda el kell jutni. Ott otthon van. Ott majd számot tud -vetni magával s onnan bátran kiugat majd az üldözőkre. - -Egy-egy pillanatra mégis tiszta eszmélet berzen föl agyában. Hisz olyan -hosszu, olyan hihetetlenül, pogányul hosszu a falu rövid utcája… -Észreveszi, hogy nagyon rohan. Ez gyanut kelthet s meglassitja lépéseit. -Később megijed, hogy nagyon is kétségbeesett az arca, aki ránéz, rögtön -kitalál valamit! S derültebbre, mosolygóra vonja az ábrázatát, de merev, -farkasnevetésre torzul el az akarat. Nemsokára eszébe jut, hogy aki -nevetni látja most, később majd elemlegeti, hogy kacagott, mikor a -gyilkosságról jött. Erre ijedtté és halálosan csüggedtté válik az arca -kifejezése s megint nincs több vágya tovább, csak menni, menni, -hazaérni, elbujni! Elbujni és elereszteni magát s reszketni, mint az -imént ott… S már előre érzi a reszketést az inaiban s hihetetlen -gyötrelmet szenved el. - -Mindenféle emberek, asszonyok ácsorognak, kapuban, utcaközépen, minden -szem rá van forditva és ő halálraváltan rettegi, hogy megszólitsák. -Tudja, hogy csak egy hang szóljon hozzá, szét kell omlania porrá, mint a -mesében az életreboszorkányozott halottnak. - -Az állkapcsai megmerednek és elernyednek, a szemei megüvegesednek és a -szive rendetlenül ver, irtózatos gyötrelmei vannak s vastagon izzadja ki -a jéghideg verejtéket. - -Az élet minden büneért megvezekel ezen a rövid uton s hallatlanabb -kinjai vannak, mint amit a Dante poklának összes bünhödői átélnek; azok -lélek léttükre testi szenvedésekben főnek, ő testét lelki tüzökön érzi -szerteszét olvadni. - -Már látja a kapuját, már csak száz lépés, már csak husz s minél közelebb -éri, annál elérhetetlenebb távolságban látja. - -Félhalottan bukik be rajta. Lábát nem birja fölemelni; előre tudja és -valóban meg is botlik a küszöbben. Alig-alig őrzi meg, hogy el nem -vágódik. Ha felbukna, nem birna többé fölemelkedni! S hátulról érzi, -hogy erős markok nyulnak utána, hogy megfogják. - -Mikor bejut a pitvar küszöbén, végre megáll s hátával beteszi az ajtót, -aztán nekidül és eleresztve magát, teljes erővel kitör rajta a -hideglelős reszketés. Egy ízén nem bir többé uralkodni s ugy rázkódik -kidagadt erekkel, kimeredt szemmel, hogy az ajtó zörög a sarkán és a -kilincsén. - -És ő hallja ezt a zörgést, amely olyan, mint a messziről közeledő, majd -elhaló s ujra közeledő kocsizörgés,… láncok csörömpölése jut róla -eszébe. - -Oly gyengének és nyomorultnak érzi magát, mintha halálos beteg volna. A -belei kóvályognak és vonaglanak, mint a kigyóboly s gilisztanyál fakad -fel a szájában. A feje szédül s nehéz, mint egy dézsa; nem is birja a -nyakán megtartani; lebillen, mint a hervadt száron a tök. - -Hallja, hogy a felesége feláll odabenn. Megnyikordul a szék. A hallása -ijesztően éles és azt is hallja, hogy valahol messze orditás van! -Egyszerre figyel oda ki, ahol nincs semmi s be a szobába, ahol az élet -egyszerü ártatlan mozgása lármáz. Mindakettő egyformán ijeszti. - -Az ajtó megnyilik s kilép a felesége. A konyhaablak világosságában -jelenik meg. Amint meglátja őt Dani, mintha üde szél fujná el a ködöt, -egészen elmulik a láza reszketése, lelki szorongása. Soha sem látta -ilyennek az asszonyát. Sápadt arcából nem gyülölködve parázslik ki a -nagy fekete szeme, hanem bánatosan, megtörten. Szomoruan néz, olyan -szomoruan, mint aki beletörődött a sors haragjába, mint aki temetett s -már csak csüggedtségével gyászolja a halottat. A férfi kitágult szemmel -néz rá s beszijja ezt a szomoruságot, mint a mező a csöndes esőt s -föllélekzik és elpárolog a forróság tikkadtsága. - -Egymás szemébe néznek hosszan. - -Erzsi látja, hogy az ura meg van rokkanva, megérzi, hogy a szeméből -könyörgés száll feléje. Nem tudja miért, de sejti, hogy nagy és mély -bünbánat szállotta meg az urát. És ő már kisirta magát, kis betege -mellett könnyekben adta ki az indulatát, nincs tovább haragja, csak -fájdalma. Teli van nagy bánatával, el sem tud egyebet képzelni s az -abban való részvételt olvassa le az ura szeméből. S tompán beveszi őt a -maga fájdalmának sáncába, hiszen ebben az egyben közös az érzésük joga. - -Hosszu csönd van, amely mégis mintha élettel volna tele, tartalommal. A -férfinak jól esik a felesége angyali szomorusága, az asszonynak a férfi -megtörtsége. - -És ettől kezdve valami uj szint vesz föl a köztük levő viszony; a -szomoruság szépsége árad és borong bennük. - -Az asszony fáradtan, de nem idegenül, valami megadó bizalmassággal int -az urának. Int a szemével, de kiséri egész testével a mozdulatot, maga -után hivja s a férfi megy; nyugodt, fáradt, nem kinos léptekkel. - -Bemegy a szobába. - -Az asszony az ágy elé áll, amely meg van bontva s ott fekszik benne egy -kis test. A fia. - -Első percben azt hiszi, halott. Megijed, de nem az előbbi féktelen -rémülettel; van az ijedelmében valami öröm; meghalni jó! Csak ez jó! - -A gyermek fehér, de lélekzik. Kis teste megmozdul. Csak a lába van -könnyü lepedővel letakarva. Olyan furcsa és szomoru ez az apró emberke, -nagyemberes ingecskéjével, gatyájával. Amint ránéz, magán ijed meg. Ha ő -igy fekhetne halálos ágyon! Gyermekül, ártatlanul, betegen! Örökre -elérhetetlen boldog állapot! - -Kérdően néz a feleségére. - -Erzsi már beleélte magát, hogy az ura mindent tud. Megütődik kérdő -pillantásán. Látja, hogy semmit sem hallott az ember. És nem ez bántja; -asszonyi, megenyhült szivében valami uj aggodalom kél: mi baja akkor az -urának? Rögtön leinti önmagát: nem bánja! az az ő baja, maga kereste -magának! - -Csöndesen leül az ágy szélére. Lankadtan hajtja oldalra a fejét s -hosszan nézi pihegő kis fiát. A másiknak szabályos lélekzése hallik a -bölcsőből. Az is alszik. - -– Nem voltál itthon az éjszaka, – szólal meg az asszony s oly szomoru a -hangja, olyan lemondásteli, lágy s haragtalanul szemrehányó, – rabló -tört rám. A gyerek megijedt. Kifogta a frász. Vagy tizszer rájött. Most -alszik. - -Daninak eszébe villant, ki járt itt. Kinek kellett itt járni. - -Leereszkedik egy székre s megszólal. Csöndesen, nyugodtan, komolyan. - -– Megöltem Takács Gyurit. - -Az asszony mintha golyót kapott volna a testébe, még jobban elfehéredik, -alélás kerülgeti s reszketni kezd. - -És a férfi ujra megszólal. - -– A grófot is megöltem. A Karay grófot. - -Nincs kegyetlenség a szavában és mégis valami belső fásultság van abban, -ridegség, szivtelenség. Tudja, hogy megijeszti a feleségét, de éppen -akarja is azt. Mintha magán könnyitene vele. Pedig fáj neki, soha -életében igy nem fájt a szivének, ha a gyöngét bántotta. - -Megvillan a fejében, hogy szemrehányást tesz az asszonynak, mert -voltaképpen miatta volt, minden miatta, az egész elromlott élet miatta -volt. Valami ingerült kegyetlenség rángatta meg a száját, hogy erőset -mondjon, keserüt, szivszakajtót. De nem szólt, csak szétnyitotta a gubát -s megmutatta véres ruháját. - -Aztán örült neki, keservesen, sirósan örült, hogy igy átragadt az ő -reszketése az asszonyra. - -Soká ültek némán. - -Az asszony lassan sirni kezdett. Csak megeredtek a könnyei. Nagy -fájdalomnak kellett lenni, ami még könnyet tudott kihozni agyonsirt -szeméből. - -A férfi komoran, egyre komorabban ült. Egyszerre csak tompán -fölkiáltott: - -– Felakasztanak! - -A hangja iszonyatos volt. Érctelen és elfeledhetetlenül ijedt. Ebben a -pillanatban tünt föl neki először teljes rémületességében a sorsa. Olyan -lett az arca, hogy meg volt rajta kövülve a halálirtózatnak egész -borzalma. Az ajka a hang után lepittyedve maradt, a nyelve a fogai közé -dagadt, szeme kidülledt, lélekzete elállott s üvegesülten szürkére -hályogosodott a szemtükre. - -Erzsi olyan rémülettel nézett bele ebbe az arcba, mintha máris az -akasztófán látná. - -És ebben a percben elfelejtett neki mindent. Az egész életre való -szenvedést, a sok méltatlanságot, megbántást, durvaságot, -kegyetlenséget, az emberi bünöket, mindent, mindent. Mi az ő szenvedése -ehez! Mi az ő bünhödése ehez! És ha még százszorta nagyobb volna is a -szenvedése, mint a milyen: ő a szerelmeért szenved! Méltatlanul! S ez -magában hordja a belső feloldozás és vigasztalás csiráit. De ez a férfi -a büneiért bünhödik! S a lélek a legszigorubb birája! Önmaga előtt nem -állhat meg! - -S olyan véghetetlen szánalom fogta el, hogy leborult elébe térdre s -összekulcsolta a kezét s nem iszonyodott véres ruhájától és asszonyi -genialitással hazudott vigaszt s adott bátoritó szót! - -– Édes uram! Ne hagyd el magad! Ne hagyd el magad! - -És odaborult a véres kézre. - -– Okod volt rá! – kiáltotta s a könny elfojtotta hangját. - -– Elitélnek! De kiszabadulsz! Haza jösz nekem! És akkor elbujunk egy -sarokba! Békességbe! Istenhez békülsz. Boldogan élünk!… - -Valami krisztusi hit és szeretet kiáltott ki a szavaiból s a férfi -magához tért tőle. A mentő szalmaszál teljes önuralmára szolgált. Egy -villanásra tisztán állott előtte az igazság. Az az igazság, ami a -felesége gondolatában volt. - -Nem fogják halálra itélni: oka volt! És a börtönből kiszabadul! És -akkorra lehül a tüzes vére. És meg fogja váltani a büneiből ez az -asszony. - -És ugy tünt föl neki most ez az asszony, mint egy szent. - -S valami nagy, nagy meghódolásra tört össze s levágta magát a földre, az -asszony lába elé s megcsókolta előtte a földet. A másik pillanatban már -csak azt érezte, hogy kimerült, fáradt fejét jól esik a hideg földre -tenni. Megszédült vele a szilárd föld s egy pillanat alatt el tudott -volna aludni. - -Erzsi azonban csupán tiszta, nemes meghatottságot érzett. Rátette a -kezét a férje fejére s édes könnyek peregtek rá az arcáról. Ő olyan -teljes igazán bizott abban a jövőben, mint a tulvilági üdvösségben. - -Dani egyszerre rettenve kapta fel a fejét. Ideges érzékei zajt -hallottak. Fülelt, mint a vadat álló kopó. - -Csakugyan lépések odakinn. Az ajtó nyilik s mielőtt a férfi -felugorhatna, vasvillás emberek jönnek be. - -– Ne félj! – sikoltja Erzsi. - -Átkarolja megreszkető férjének a fejét s erősen megcsókolja. - -– Ne félj! – suttogja a fülébe. – Ha bátor vagy, megmenekülsz. Haza -jösz. Boldogok leszünk! - -És Dani nem fél. - -Olyan nyugodt, olyan fölényes, gyönyörüség látni. Gyönyörüség egy -asszonynak tudni, hogy az erős férfinek ő ad erőt. Őt magát is -megerősiti ez. - -Turi Dani nyugodtan, méltóságosan, a jövőben bizva állt a vasvillások -közé. - -És amint az ajtóból még egyszer visszanézett rá, szinte várva, hogy az -asszony utána rohanjon, látta, hogy a beteg gyermek az ágyon -összevonaglott. És Erzsi egy pillanatig habozva állt, az ura után -vesse-e magát, vagy a fia elé. És csakugyan ezt tette. Leomlott az ágy -elébe s remegő, simogató tenyerével ráborulva a kinlódó gyermekre, -könnyaláfutott arcát az ura után forditotta: elköszönve, fájdalmasan; -visszahivta, igéretesen. - -S a férfi megértette. - -S megtudta, hogy az Isten akarata volt, hogy beteget adott a gyönge -asszonynak: erőt adott a várakozásra! - -Teljesen tiszta volt az esze, csak a szive szorult odalent. - -De mi ez a semmi szorongás, ahhoz a boldogsághoz, hogy tudja, ma tudja -először, mi vár rá a jövendőben. Meg van elégedve az isten akaratával. - -Vétkezett, özön vétekkel. Bünhödni kell és bünhödni fog érte. - -Kifizeti az adósságot. - -Aztán uj életet kezd. Lehiggadt vérrel, amely nem viszi ujra bünbe… S -boldog lesz az asszonyával. Az ő édes, szent, vékony, imádságos szemü -asszonyával! - -S olyan boldogan lépked a falu szájatáti népe között, mintha nem -veszteni, hanem felmagasztalni vinnék. - -De egyszer csak váratlan eset állitja meg a menetet. - -Velőtrázó sikoltással rohan ki Bora s odaveti magát a Dani nyakába. - -A lány nem volt kint a szobából és mit sem hallott a hirtelen szétfutott -hirből. Csak azt látta, hogy Danit kisérik, mint rabot. - -Magából kikelve sivitott. - -Egy pillanatra látta a Dani véres kezét, véres ruháját. - -– Én, én! – sikoltotta s kitárva a karját, utját állotta az embereknek. - -– Mit te! – mordult rá egyik ember. – Lódulj. - -– Én küldtem oda! Én uszitottam rá! - -– Fogjátok meg. - -Dani szeliden nézett a lányra. - -– Ó a bolond! – mondta gyöngéden. - -Valaki megragadta a lányt. - -– Hagyjátok, – intett neki. – Mit tud ez? Hát kérdezd meg tőle, mi -történt! Kit öltem meg? - -– Tudom, tudom! – rikoltott a lány eszelősen és hátra feszitve két -könyökét, toporzékolt és rázta az öklét. – Én miattam van. Én vagyok a -ringyó. Én vagyok a ringyó. Engem vigyenek el. Én vagyok a szajha. Engem -akasszanak fel. Én uszitottam fel. Az éccaka nállam hált, velem hált az -éccaka. Akkor csináltam ki. Én béreltem fel. Én vagyok a szajha! - -– Lódulj a fenébe te szajha! – orditott rá egy vasvillás és nyakon vágta -a lányt. - -Dani abban a percben mint a megveszett farkas ugrott rá. Orrtövön vágta, -hogy felbukott; rávetette magát s állkapcson csapta, hogy kifitult a -szája. Torkon ragadta. - -De ekkor hatalmas ütést kapott a feje hátuljára. A vasvillások neki -estek és ott ütötték-vágták, ahol érték. - -A lány orditott és földhöz verte magát és neki ment az embereknek, mig -őt is le nem verték vasvillával. - -Az anyja rohant ki érte, jajszóval átkozva a gyilkosokat és Turi Danit. - -Saroglyán vitték a községházára Danit. Belökték a fáskamarába, rázárták -az ajtót s két embert állitottak elébe. Csendőrökért küldtek. - -Besötétedett mikor Dani eszméletre tért. - -Lassan tisztult ki előtte, hol van, mi történt? - -Nem volt többé a lelkében semmi indulat. Fájdalom volt, szomoruság, -életutálat. - -A két asszonyra gondolt. Arra a drága, imádnivaló szentre, aki meg tudta -volna váltani őt s arra a szegény boldogtalan bünösre, aki fel tudta -volna áldozni magát érte. - -És tudta, hogy mindakettő hiába pazarolja már ő reá a lelkét. Neki nem -lesz többé segitségére asszonyi sziv. Valami csudát, valami félelmes -igazságot sejtett meg: - -Egy asszony! ha csak egy igaz asszony élt volna az életében: boldoggá -tette volna! De kettő, három, tiz, száz… százszorosan elveszejtik őt. - -Bevégezve látta a sorsát. - -Az imént még bizott a jövőben, a szép, nyugodt, boldog egy-asszonyos -jövendőben. Most már nem bizik. - -– Ha ezerszer föltámadnék, tizezerszer felfalnának az asszonyok! - -Soká, soká hevert erőtlenül. - -Kábult fejét csak egy gondolat nyugtatta meg. - -Ő megtette a magáét mindenkiért. - -A többi nem az ő dolga. - -Magasabb hatalmak kezében van immár a sorsa. Az emberi -igazságszolgáltatáséban. - -És teljesen megnyugtatta, hogy az örök itélet kezében van immár a -fáklya, amely arra való volt, hogy világitson s lőn gyujtogatóvá… - -– Minek éltem? – mondta. – Hát ugyan minek lettem erre a világra! - -Mi az élet? - -Sár. - -És az ember benne? - -Arany a sárban. - -Ki hát a bünös, ha ebből az aranyból semmi sem lett? - -– Ki? - -Az Isten, aki nem csinált belőle semmit. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -98 |ül fel a |ülj fel a - -115 |megőrt az élet |megtőr az élet - -119 |mindig ugynnazok |mindig ugyanazok - -127 |vasvillával kezébén |vasvillával kezében - -145 |világ végéíg |világ végéig - -174 |faleségét öleli |feleségét öleli - -179 |voít vele |volt vele - -195 |megszólaft Bora |megszólalt Bora] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK SÁRARANY *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/69155-0.zip b/old/69155-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 6f4d599..0000000 --- a/old/69155-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/69155-h.zip b/old/69155-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index f58ce2d..0000000 --- a/old/69155-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/69155-h/69155-h.htm b/old/69155-h/69155-h.htm deleted file mode 100644 index 4fb5e0f..0000000 --- a/old/69155-h/69155-h.htm +++ /dev/null @@ -1,7627 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Sárarany by Zsigmond -Móricz</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ -/* display: none; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Sárarany</span>, by Zsigmond Móricz</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Sárarany</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zsigmond Móricz</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: October 14, 2022 [eBook #69155]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>SÁRARANY</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150"><i>Móricz -Zsigmond</i></span></p> -<h1><i>Sárarany</i></h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption"><i>Nyugat -kiadása</i></span></p> -<p class="center"><span class="caption"><i>Budapest • -1911</i></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">A cimlapot Falus Elek -rajzolta.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">„Jókai“ könyvnyomdai -műintézet Budapest, Thököly-ut 28.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>Égető meleg nyár van. A sok eső után, amiben nem érhetett a -buza, egyszerre borzasztó forróság lett, amely megaszalja a szemet. -A kemény, meggondolt parasztok csak megingatják a fejüket, „az -isten is kitanult már a mesterségiből“, de nem zugolódnak, nem -ijedeznek, nem sápítoznak. Az idő ellen? Azt el kell fogadni, ahogy -jön.</p> -<p>Turi Dani a falu felől jött haza. Szép menyecskék utána -bámulnak, észre sem veszi már. Gondban fő a feje, s néha -rá-rábólint a gondolatára. Nagy terveket főz, a hamar meggazdagodó -emberek módjára egyre nagyobb vállalatokba fog.</p> -<p>Amint a kiskapun belép a tisztán tartott udvarra, fölemel egy -eldobott kukoricakórót, mig beér a pitvarba, apróra töri s bent a -szabad tüzhely elé veti a többi tüzelőhöz.</p> -<p>A felesége a konyha előtt pirosodik. Ingvállából kiemelkedik -gőzölgő fehér sovány válla, nyaka s a baboskék pendely-szoknya -alól, fekete megkopott papucsban mezitlába.</p> -<p>Ahogy az ura belép, visszaforditja az arcát feléje. Irigység és -méreg futja el. Persze ezt az embert nem nyuzta le az öt esztendei -házasság, meg a két gyerek. Neki mindenből csak a java jut. A -barnapiros férfi szebb, mint legénykorában volt, mert ő kihizlalta. -Bezzeg ő odavan, róla leszopták a hust a puják, meg a sok dolog, -meg a sok méreg. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>Dani hajnalban ment el hazulról, most déllére jár, érzi, hogy -köszönni kén az asszonynak, vagy legalább szót vetni neki. Köszönni -derogál; az asszony kötelessége, hogy köszönjön az embernek, aki -aztán egy komoly fejbólintással elfogadja. Hanem Erzsi -elmulasztotta a percet s Dani ahogy bámuló nagy fekete szemébe néz, -ugy érzi, mintha adósa volna az asszonynak. Kipislant hát -félszemmel az ajtón az égre, aztán odasandit félszemmel az -asszonyra s azt mondja:</p> -<p>– Hát ha esni akar, csak hagy essék!</p> -<p>Elpödri szép bajuszát, amiről „nyalkabajszu Turinak“ is hivják; -az asszony, akarata ellen is biccent a szempillájával, evvel -rendben van a dolog.</p> -<p>Dani befelé mozdul, az első házba. Ujra szólni készteti valami. -Mintha nem volna minden rendben közte, meg a felesége között.</p> -<p>– Hun az az én veres noteszem, – mondja.</p> -<p>– Hun. ’Sz ott van a mándliba. A sifonyba.</p> -<p>Dani bemegy. Ő is tudja, hogy ott van.</p> -<p>A hűvös szoba levegője megcsapja; tele van az a fölmázolt föld -szagával, a kissé dohos ágynemü, meg a tiszta szobában tartott -ételnemüek, az avasodó vaj, savanyodó tej szagával. A sifon uras, -annak az ajtaját kinyitja s kiveszi a kabátzsebből a veres noteszt. -Leül az asztalhoz s a homályosra bezsaluzott, párologtatóan hűvös -szobában hozzáfog számolni. Megnyalogatja a plajbász hegyét s -gyerekes, iskolás nagy betükkel szókat, számokat ir egy tiszta -oldalra.</p> -<p>– Kitapodom a béledet, te kutya! – hallja egyszer a felesége -hangját. – Hogy az isten vegyen el te, – hát nem felforditotta a -tejes csuprot!</p> -<p>Sipp, supp! hallatszik kivülről, ahogy az asszony csattogó -tenyérrel rápaskolt a gyerek vastaghusára. A kis fiu csak egy jó -perc mulva kezdett el rikoltani, de akkor aztán ugy, mint a malac, -akit nyuznak.</p> -<p>Dani egy kis ideig odaügyelt, aztán tovább folytatta -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a -dolgát. A gyerek az asszonyé, ahoz neki semmi köze; ha még a két -gyerekével se volna szabad az asszony, akkor itt hagyná a -házat.</p> -<p>Kis idő mulva nyilik az ajtó, dühösen berohan az asszony s a fal -mellett álló tejesköcsögökhöz áll és szemlét tart felettük.</p> -<p>– Mi az istennyilát csináljak már, – zsémbel hangosan, de nem -mintha valakitől tanácsot kérne, hanem mert nem birja magába -fojtani a szót, – még vót egy messzely abba a csuporba, épen elég -lett vóna. Most mán kezdhetek egy egész köcsögöt. Bajlódhatok, mig -leszedem a tetejit…</p> -<p>– Nem árt a vaj a bélesbe, – szólt oda Dani, gondterhes arccal, -amelyen meglátszott, hogy föl sem veszi az asszony mérgét.</p> -<p>Erzsi összeszoritotta a fogát s felkapott egy jókora -tejescsuprot. De a nagy cserépedény már régen repedt volt, mindig -várta vele Erzsi a drótost s hogy az nem jött, nagy félve mégis -használta, hiszen olyan szükébe volt a kedvére való jó -tejescsuproknak. Most izgatottságában elfeledkezett a csupor -hibájáról, felkapta s ahogy kifordult vele a szoba felé, az abban a -pillanatban kirepült a ház közepére, s ezer darabba tört.</p> -<p>– Apróra! – szólt ujra Dani hidegvérrel; vagyis: ha van, legyen, -ha törik, törjön! ugyse baj, nem kár…</p> -<p>Erzsi fogta a csupor fülét, ami a kezében maradt s ugy odaszánta -az ura fületövéhez, hogy ha az utolsó percben egy gondolattal -vissza nem tartja, baj lett volna belőle. De hát az asszony nem tud -ütni, csak magát emészti, ahelyett, hogy máson töltené -bosszuját.</p> -<p>Sarkon fordult, kiment, a cserepet a szemétbe lökte, elővette a -seprüt, lapátot, meg egy nagy mázoló rongyot s bement feltakaritani -a ház földjét.</p> -<p>A szeméből könyek szivárogtak, olvadt, égő cseppek s bent -feszült a vulkán az indulatoktól. <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<p>Dani kedélyesen nézte; motoszkált ugyan valami benne, hogy kár -most bizgatni az asszonyt, nem jó lesz, de ugy benne volt az -uszitásban, hogy nem állotta. Szórakozottan tartotta vastag ujjai -közt a vékony plajbászt s ugy nézett csendesen somolyogva a -feleségére. Roppant mulatságos volt neki, hogy Erzsi minden dühe -mellett is milyen szépen, szaporán, ügyesen dörzsölgeti a sáros -földet.</p> -<p>– Látod, – mondta neki jámboran, – most lesz szép. Mindig igy -kék, tejjel surolni fel, de sajnálod…</p> -<p>Az asszony megszédült, a nyelve megbénult a váratlan -sértéstől.</p> -<p>Ebben a percben robajló nagy sustorgás hallatszott a konyhából, -a tüzhelyről.</p> -<p>– Az a tej is kifutott! – kiáltott az asszony és kirohant.</p> -<p>Dani felkacagott. A nyitva maradt ajtón csakugyan égett tejbűz -áradt be.</p> -<p>A következő pillanatban a tulsó szobából éles babasirás hangzott -fel. A csecses baba felébredt és sírni kezdett.</p> -<p>– Dögölj meg! – kiáltott be rá az anyja. – Ebkölyke. Most halj -meg, ne legyen belőled olyan kutya, mint az apád.</p> -<p>Dani nevetett magának.</p> -<p>Az asszony kisvártatva folytatta:</p> -<p>– Hun az a kis bitang! Te! – kiabált ki az udvarra, ahol a -nagyobb fia még mindig bömbölészett, az eresz alatt a gerendán -ülve. – Gyere be! Egy pissz ne legyen, mert a nyakadra hágok. -Eregy, ringasd azt a másik kis nyavaját… De ki ne forditsd!</p> -<p>Dani ujra nevetett: azért mégis van gondja rá. Ki ne forditsd! -Asszony!</p> -<p>A fiatal asszony a tüzhelyen rendbe hozott mindent, s ujra -bement a házba, hogy kiseperje a cserepeket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>– Szakadhatok én százfelé; szakadhatok én! – mohogta.</p> -<p>– Nem árt az ugrálás! legalább frissülsz egy kicsit! – vetette -oda Dani.</p> -<p>– Hallgass! – rikácsolta az asszony, képéből kikelve. – -Hallgass, mert mingyán itt döglök meg! Vagy itt ölöm ezt az egész -frekvenciát.</p> -<p>Lihegett, fujt.</p> -<p>– Bitangok! Megétetni eccer! Mer az vón jó csak. Mind belőlem -él. Ha százan vannak, mind nekem kell körültáncolni. Mindnek én -vagyok a cselédje.</p> -<p>– Minek vagy! – mondta kicsinylő bosszusággal Dani, – hány -segitséget állitsak?</p> -<p>– A kell nekem! – szólt undorral Erzsi, – a te segitőid, nyald -ki mindnek a… Az csak neked való. Az én konyhámba nem teszi be a -lábát egy dajnád se. Az én tiszta edényembe nem nyul egy -asszonyszemély se a faluba.</p> -<p>Dani fölkacagott, megkapóan tiszta csengésü, egészséges, jóízü -kacagással.</p> -<p>– Na, na! Van tán a faluban olyan is, akit nem pellengéreztél -még ki velem.</p> -<p>– Van. A nagyanyám, aki husz esztendeje a fődbe rothad. De más -nincs.</p> -<p>Dani ujra felkacagott. Szép egészséges, harapós fogai -kicsillogtak. Erős bikanyakát hátraszegte s merész tekintetü piros -arca férfiasan ragyogott. Barna haját, amely izzadt fehér homlokára -csapzott, félre háritotta, hogy széles hullámot vetett a fürt, s -szeme bizalmasan, gondtalanul sugárzott.</p> -<p>Az asszony gyülölettel nézte ezt az embert, akiért valaha a -kutba ugrott. Első gazdalány volt s nem akarták a zsellérfiuhoz -adni. Nem is adták, mig a nyalka legény, aki már akkor is hires -kapós volt az asszonynépnél, nemcsak a lányt, de az anyját is meg -nem ölelgette. Későn tudta meg Erzsi, mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> már nem -volt mit tenni, mikor már a félfalu szeretője volt az urának s e -miatt féltékenységében szinte megháborodott az anyja és maga -világositotta fel asszonylányát. Erzsi fölundorodott s azóta rá sem -tud nézni az anyjára. Hiszen csak legalább ha egy szeretője lett -volna az urának, akkor összetörtek vón valahogy. De igy, mikor -egyszerre tiz-husz lánnyal-menyecskével, de még vén asszonynyal is -bizonyos-köze volt s jól tudja, hogy az édes anyja is ott van maig -köztük, – igy nem lehetett hova lenni. Jobban undorodott a fiatal -asszony attól, akit az urával meggyanusított, mint a hullától. S -nem mehetett sehova, inkább itt maradt ezzel az emberrel, akiről -még most is ugy érzi néha, hogy nem tudna nála nélkül megélni.</p> -<p>A férfi csak nézte, nézte a szikrázó fekete szemü asszonyt, aki -egészen belecsúnyult a haragjába. Olyan furcsán, olyan kétes -érzéssel nézte az erős ivü fekete szemöldökök alól, a szép alaku -hófehér homlok alól, a keményen kiszögellő arccsontok, éles vékony -orr, epés metszésü száj keretéből kinéző nagy sötét szemek poklát, -amely még sem tudott igazi hatást tenni rá… Most már értette, miért -volt ő hüvös ehhez az asszonyhoz már elég régi idő óta, pedig maga -is bámulta, milyen gerjedelmes mostanában a vére. Csuf ez az -asszony, csuf. Imádkozásra, térdelésre és gyülölködésre termett, -nem szerelemre. Pápista. Szivós és szenvedélyes, amit ő nem bir -megérteni. Az ő jó kövér, hamar felgyuló, lecsendesedő, keveset -haragvó, sokat káromkodó kálomista természete sok puhaságra s -örökös jókedvre vágyakozik… És mégis izgatja, leköti ez az asszony, -sokkal jobban, mint a világ minden asszonya. Nem cserélné el -senkivel, de senkivel a világon. Tele van vele, örül a nagy -tisztaságának, a testi-lelki-életbeli szeplőtlenségének. Nagyra van -vele, mint olyan asszonynyal, akihez nincsen több <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> -hasonlatos. És mikor szabadon csatangol a kurta örömök virágos -kertjében, mindig örvendve gondol az asszonyára, aki otthon van, -neki őrzi meg tiszta virágkelyhét, s térden imádkozik a maga -szigoru isteneihez, akik neki olyan idegenek s valójában olyan -gyülöletesek.</p> -<p>A husos, rózsásképü ember szeme lobbot vetett, balkézzel elkapta -az asszony megfeszült kezeszárát s odarántotta őt magához. Az -asszony másik kezében ott volt a teli szemétlapát; arról mind -lerepült a cserép szanaszét a szobában. Dani jókedvvel kacagott -rajta, mintegy megkönnyebbülve. Átölelte az asszonyát, leszoritva -két karját s az izmos, szivós asszony érezte, hogy ereje a férjeé -mellett semmi, mint az ő kezében a gyerekeé. Ugy bánt vele, ahogy -akart. Oda szoritotta az ölébe, lefektette a vállára s megpaskolta -a hátát.</p> -<p>– Te bogár te! – mondta neki s aztán fogta, eltartotta két -kézzel magától messzire, hogy jól az arcába nézhessen.</p> -<p>Az asszony kezéből kihullott a vaslapát s csörömpölve állt meg a -földön egy pár cserépen. S a nő eleresztette magát; összerokkanva -hagyta, bármit tesz vele az ura.</p> -<p>– Ó te hónapos rózsa! mi bajod? – mondta Dani s a győző kedvtelt -érzésével nézett az asszonyra. – Hát van híjjod? Megkárositalak? -Hiszen nem birod el, ha megcsókollak, te! Mindig kifog utána a a – -betegség. Te üvegvirág. Hiszen sok vagyok neked, te harmat. -Belehalsz, ha addig csókollak, mig <em class="gesperrt">nekem</em> -elég.</p> -<p>Kiterítette a két karján az asszonyt, mint egy vékony -gyereklányt. Erzsi érezte, hogy fölrepül a levegőbe. Elveszett a -lába alól s a lelkéből a biztos föld kisugárzó ereje; szédült és -ájult és érezte, hogy az ura tenyerén van, de olyan biztos helyen, -mintha az isten markában volna. Megvillant szük <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> kis -agyában a gondolat, hogy ilyen erős ember nincs több a föld -kerekségén, mint az ő ura, aztán elalélt s hagyta, hogy azt tegye -vele, amit akar. Főhetett már, futhatott már odakint a tej, a -rántás, pecsenye korommá.</p> -<p>Dani odaboritotta a meleg asszonyi testet magára, mellére, -vállára s gyengén átölelte. Alig volt ruha a forró testen, amelynek -szine, a bőre érintése kezdett meghidegülni, saját magára lecsapódó -gőzében, a fagyos szobában, és mégis olyan hőséget sugárzott ki a -test, mint az olvadt vas…</p> -<p>– Látod, látod, – mondta csendesen a férj, – olyan vagy, mint a -sár. Mit kezdjek veled. Ha egy ujjal hozzád nyulok, véged. -Affenébe, száz asszony is kicsi vón nekem!…</p> -<p>Átölelte s magán tartotta a pihegő asszonyt; aztán ráncba szedte -homlokát s elcsöndesedett. Eszébe jutott az üzlet, ami most az -egész lelkét lefoglalta s az asszonnyal az ölében, pár pillanat -mulva olyan tisztán és nyugodtan gondolt az imént félbeszakitott -tervére, mintha csak a plajbász volna az ujja közt s nem egy -szerelembe fuladt asszony, a tulajdon hites felesége.</p> -<p>Az asszonyi test lassan odasimult hozzá. A két meztelen kar -megölelte a férfinyakat, vállat; a szorgalmas, ügyes, tapintó ujjak -megbizseregtek, amint a férfi puha, simuló gyolcsingén átérezték az -üvegsima és ruganyos kemény hust, s elkezdtek játszani, tovább -tapogatni s egyszerre lázasan görcsösen markoltak bele a husba; -marokra fogva, gyurva, gyötörve, csókolva a váll alatt meggyürődő, -egész tenyért betöltő husdomborulatot. Az asszony esze alázatos -segitője lett, hirtelen fölviharzott testi gerjedelmének, s amig -két megbarnult erős karjával átfonta a férjét, cserepesre szikkadt -szomjas ajkával beletapadt a nyakára, ott, ahol az ingből -kifehérlik s ekkor teljesen elfeledett minden bajt, keserüséget, -szivfájást. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> Csak kivánta, áhitotta, odaadta magát a -himjének.</p> -<p>A férfi elmosolyodva ébredt fel komoly, szikár tépelődéséből. -Megérezte, hogy az asszonnyal van valami, megtapogadta puha, -lágyhusu, kidagadó csontu tagjait s nyugodt hangon, gondolatait -folytatva igy szólt:</p> -<p>– No ha ez a vállalat beüt, akkor se bú, se kár.</p> -<p>Az asszony összerándult s görcsösen ölelte át az urát, mintha -agyon akarta volna benne fojtani az idegen gondolatokat s a -testétől könyörögne segitséget a lelke idegensége ellen.</p> -<p>A férfi el akarta tolni, de nem bírt vele; az asszony szivósan -és mégis kéjesen ölelte: arra elmosolyodott, ő már szinte el is -felejtette, hogy került az ölébe az asszony.</p> -<p>– Ha ezt a bérletet megkapom, ugy, ahogy szeretném, akkor osztán -nem cserélek a vicispánnal se.</p> -<p>Az asszony karjai lelankadtak. Mintha a délignyitót nap éri. -Dani egész könnyen birt vele; mint szokta, eltartotta magától két -tenyérrel s ugy nézett a felesége arcába.</p> -<p>– Bizony még uri asszony lesz belőled! – szólt ragyogó -örömmel.</p> -<p>Az Erzsi arca olyan szomoru, olyan halálosan szomoru és ijedt -volt, a szeme ugy könyörgött és remegett, könyek rezegtek a -sarkában és az arcvonalai elbágyadtak. Sovány arca sóvár volt, -ajkai izzóak, orrlikai tágultak s felső szemhéja leereszkedett a -szembogarakig.</p> -<p>De a férfi nem látott semmit nagy izgatottságától, ugy tele volt -a terveivel. Ugy látszik már mindennel tisztában van, amin eddig -töprengett.</p> -<p>– A szatmári bótosok nem győznek annyi selymet lemérni, amennyi -viganóra valót vehetsz!</p> -<p>Az asszony szemei lecsukódtak, feje lebágyadt.</p> -<p>– Kiveszem az egész Nagyszeget. Hallod!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> Már -beszéltem az ispánnal. Az ur a zsidóra megharagudott, osztán az -egész az Asszonytól függ ugyis. Felmegyek hozzá magam, nem esz meg. -Egy asszonytól nem ijedek meg, láttam én már mást is. Ha még olyan -kegyelmes asszony is, csak asszony!</p> -<p>Erzsi, mintha vipera csipte volna meg, felugrott. Minden -porcikája remegett. Most értette meg, mit beszél az ura.</p> -<p>– Mmit! – szólt bukdácsoló nyelvvel, – mit mondasz? A kegyelmes -grófné – Hát oda akarsz? Hát…</p> -<p>– Nonono. Mondom, hogy csak nem esz meg! Mit féltesz?</p> -<p>– Mmán azt is! – orditott fel rekedten az asszony s leugrott az -ura térdéről. Összecsapta a két kezét, aztán igy összekulcsolva -felemelte a feje fölé, meg ujra leeresztette; ugy rohant, -száguldott összevissza a szobában, mintha kedves valakijének rögtön -bekövetkezhető, kikerülhetetlen halálától félne, – már azt is, azt -is! – ismételte.</p> -<p>A férfi egy darabig nézte, értetlenül.</p> -<p>– Hát beléd mi ütött?</p> -<p>– Uristenisten! Keresztrefeszitettszentisten! Mikor lesz vége -ennek az én kinkeserügyász életemnek. Ó menybéli szüzanyám!…</p> -<p>– Ne bőgj! – rivalt rá az ura. – Ez kell nekem. Ez kell épen! -Tyukeszü.</p> -<p>Bosszusan dobta odább a ceruzát az asztalra.</p> -<p>A helyett, hogy örülne, táncolna, – bolond! Igazán, hogy egy -asszony alábbvaló a… Nem érted? ha sikerül, – mer még semmise -biztos, – olyan kontraktust csinálok az urral, hogy belegebed. Ki -fogom venni az egész Nagyszeget, az egész pusztát, a Tiszasarkon -olyan káposztásfőd van, hogyha kiadom, nyócvan pengőt, százat adnak -egy vékásért.</p> -<p>– Ezret.</p> -<p>A férfi elhallgatott. Ez már okos szó. Ez legalább <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> az üzletre -vonatkozik. Az asszony mindig, mindenben a legrosszabbra számit, -nem ugy, mint ő, akinek roppant rikitó minden terv, alig birja -magát megállitani, ugy rohan a képzelete. S elégszer -bebizonyosodott már, hogy az asszonyának igaza volt. Ezért nem -vágja ketté az asszonybeszédet, hanem meghőköl rá s ujra -meggondolja.</p> -<p>Hozzáfogott hát és mint szokta, apróra elmondott a feleségének -mindent. Ez csak állott a szoba közepén, lesütött szemmel, -szórakozott pillantással, majd meggondolta magát, kiment a -konyhába, eligazitott a tüzhelyen minden edényt, a kutyát -kikergette, a félrácsajtót betette s ujra bement. Az ura felnézett -a noteszéből s tovább folytatta a beszédét.</p> -<p>– Ha tizenhat pulyád lesz, mindre maradhat elég. Hát nekem ne -vágj ilyen fancsali képeket; nem tudnám miért.</p> -<p>– Nekem nem kell a macáid zsirja.</p> -<p>– Eh, – hehentett Dani bosszusan, – már megint eszi a…</p> -<p>– Nem hát! inkább a nyakamba veszem a kölykeidet és megyek -koldulni, de nekem nem kell piszkos pénz.</p> -<p>– Milyen piszkos?</p> -<p>– Bhhh, amiért osztozni kell – rajtad!</p> -<p>Dani kedvetlenül ránditotta meg az arcát.</p> -<p>Az asszony folytatta.</p> -<p>– Persze! most már megy a méltóságos asszonyok után. Nem elég -ami vót. Eredj, csak eredj, hogy kivetnek a disznók közé. Oh, csak -az én istenem adná, hogy egyszer már ráakadna a bajára! Mer nagyon -elhitte mán magát!…</p> -<p>Dani kitágult szemekkel nézett az asszonyra; megértette a -gyanusitó gondolatát és az szeget ütött a fejébe. Tán még igaza is -van az asszonynak. Hisz az uri asszony is csak asszony!… -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Összevonta a homlokát s az ablak felé fordult.</p> -<p>Az Erzsi lába alatt megroppant egy cserép. Lehajlott érte s -összeszedte a darabokat, aztán kitört:</p> -<p>– Azt mondom neked, elég legyen a cudarságokból, mert ha egyszer -elfog a keserüség, az isten legyen irgalmas-kegyelmes -mindnyájunknak.</p> -<p>Dani felállott. Villogó szemmel nézett az asszonyára.</p> -<p>– Én meg azt mondom neked, – adta ki kemény hangon a parancsot, -– hogy eredj a dolgodra, egyébre ne legyen gondod. Ott a konyhád, -ott az udvarod, ott a gyerekeid. Az én bajomba ne piszkálj bele… Ha -nem tudsz segiteni, ne állj keresztbe… Semmi bajod. Tudod, hogy -szeretlek; érted élek; meg értetek, a gyerekekért. Az egész világot -ide akarom hordani a kötődbe; még a mai napig egy bokor kendőt se -adtam más asszonyszemélynek rajtad kivül. Mit sajnálsz? Lekopott a -csókolóm? Nézze meg az ember. Mi közöd hozzá, hogy csinálom a magam -seftyét, csak sikerüljön.</p> -<p>Az asszony visszaszivta az orrába a könnyét, érezte, hogy most -még csak csöndesen foly a szó, de hamar rossz vége is lehet. -Elhallgatott a kemény hangra, mint a megszidott gyerek.</p> -<p>Az ura is meghiggadt. Visszaaereszkedett a helyére s komor -arccal hozzáfogott ujra rendezni a gondolatait.</p> -<p>– Tudod te jól Dani, hogy nekem nem kell semmi, – szólalt meg -szomoruan, csöndesen az asszony. – Eléltem vóna én veled az anyád -kis házában is, kapás napszámos sorban is. De ha van annyink, -amennyink, minek ide több? Minek a sok gyerek, meg a sok birtok, a -sok gond? Nem jó nekünk ugy, ahogy apámék voltak? Csendesen, -rendesen. Nem kell felfalni a világot, de elpotyázni se, ami van. -Minek töröd te magadat, ha nem muszáj? Meglásd, meg,… rossz vége -lesz egyszer! <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– Az isten áldjon meg, – szólt a férje mutatott bosszusággal, – -hallgass mán, ha mondom, hogy hallgass… Ne hasonlits engem az -apádhoz, nem vagyok én <em class="gesperrt">Tövigszáraz</em>, mint -ő.</p> -<p>A fiatal asszony elvörösödött az apja gunynevének hallatára; -szive egész szenvedélyével szerette és tisztelte az apját s -gyülölködve nézett az urára.</p> -<p>– Csak hagyj békét az apámnak! Jól vigyázz, mert te is megkapod -a magad csufnevét, a viz se viszi le rólad!</p> -<p>Dani meghorkanva, vizsga szemmel nézett a feleségére, nem tud-e -már is valamit? Az utóbbi napokban többször észrevette, hogy -utánanevetnek s valami szót suttognak, ha meglátják. Még nem jutott -a fülébe, hogy mit, megkérdezni meg nem merte, félt, hogy még -megmondják.</p> -<p>– Az isten irgalmazzon annak! – morogta fenevad módjára, lapos -pillantással, – aki rám ragaszt valamit!</p> -<p>A beszéd egészen posvánnyá lett. Ugy indult egy félórával -ezelőtt, mintha vihar készült volna belőle s ugy végződött, mint az -őszi köd. Nyomott hangulat és nagy kedvetlenség maradt utána, -amelynek a mélyén feszültséget éreztek mindaketten.</p> -<p>Erzsi látta, hogy az ura nem szól többet, kifordult a konyhába, -Dani meg mogorván belekönyökölt a tervezgetésébe.</p> -<h3>II.</h3> -<p>A falu csinos kis alföldi magyar falu. Alig száz házból áll. -Rendesen kiszabott hosszu telkek; a kert mindenütt gyümölcsös és a -falu közepén a pompásan megépült fatorony valóságos kis erdő kellő -közepéről nyulik ég felé, mint egy dárda. A hegyében kakas -berzenkedik s ez messze hirdeti, hogy itt református, tehát -szinmagyar nép lakik. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>A gróf Karay-család névadó birtoka ez a falu.</p> -<p>A reformáció idején a Karayak áttértek s magukkal vitték számos -birtokuk magyar népét is az uj hitre, az erdélyi fejedelmek hitére, -nem lelki szükségből, nem is politikából, csak hogy bosszantsák a -bécsi udvart. Mikor aztán Pázmán idejében megint divatba jött a -katholizálás, a Karayak is visszatértek, de hiába akartak a -császárnak kedveskedni vele, a nép nem váltott velük hitet. A -magyarság nagyon hamar beleszokott abba a szabad, önálló egyházi -életbe, amelyet uj hite biztositott neki. S az üldöztetések idején -a tömeglélek megkeményedett s hősi kielégitést talált a hithez való -ragaszkodásban.</p> -<p>Még ebből az időből való a falu és a földesur ellenséges -viszonya. A falu határa nyolcezer hold, ebből mintegy hatszáz hold -a kisbirtokos gazdáké, a többi nyolcadfélezer a grófé.</p> -<p>Ez a föld ősi idők óta történelmileg elévült törzsvagyona a -Karayaknak. De épen olyan ősi eredetű a parasztság tulajdoni joga -is. Ugyanaz a nép lakik itt rengeteg idők óta. Különös szerencse -védte, hogy sem tatárdulás, sem törökvész nem pusztitotta el a -népet; évszázadról-évszázadra bátorságban lakott itt s családi -jobbágysága volt a Karayaknak. Közülök vált ki a földesurak -személyi cselédsége s az urak meg az urnők szerelmi fölöslege -századokon keresztül itt ömlött szét a hajdani kevésbé válogatós -korokban. Volt is már valami fajbeli közösség-érzet az urak meg a -parasztok között s Öreg-Karán báró Karay Pált a nagy honárulás után -azzal a jussal utálták meg a karai parasztok, amivel az atyafit az -atyafi. Ez a legádázabb gyülölet, ez engesztelhetetlen.</p> -<p>Báró Karay Pál hiába eszelte ki az árulás jogi formáját simára -és kerekre, a veséjébe látott minden parasztja. S mit ért, hogy a -forradalom leigázása <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> természetesnek és bölcsnek látszott a -nagy szerződés szerint, ha a kibujdosott utolsó fejedelemtől végig -az egész országon az utolsó karai béresig, mindenki lapos, -gyülölködő pillantással mérte őt végig. S mit ért, hogy a -kibujdosottak birtokát nem ajándékba kapta, hanem szerződésen vette -meg, mikor mindenki tudta, hogy a százharmincezer hold földet -százezer aranyért vette s abból a százezer aranyból a császári -pénztár fizetett ki helyette ötvenezret, a másik ötvenezeret pedig -elengedte a legkegyelmesebb királyné. És mindenki tudta, hogy csak -akkor tette le a szegény magyar nép a fegyvert azon a hires sikon, -mikor már ez a szerződés készen volt a tábornok tarsolyában…</p> -<p>Báró Karay, amikor konok kurucfejével belevágott ebbe a -vállalatba, előre leszámolt minden nemzeti gyülölettel s lerázta -magáról a megvetést, mint a kutya a vizet. Mit, ő már ugyis vén -ember, majd elfelejtik az unokáinak.</p> -<p>De mikor visszavonult, haza, az öreg házba, villogó szemmel -nézett vissza rá minden paraszt. Az öreg báró felhorkant, -összecsikoritotta a fogát s megpróbálta megtörni a parasztjait. Nem -ment. A magyar paraszt már ekkor egy szinen volt a kurta -nemesekkel, csak épen a politikai jogok hiányoztak a számára. A -kötelességek azok mind rajta sulyosodtak el.</p> -<p>Felőle dul-fulhatott az ur. Nekik többet nem volt uruk a „gróf“. -Makacs, kemény kálomista nyakak szegültek ellene a gróf -méltóságának. S eddig se sok köszönet volt a robotjukban, de -ezentul erős és rendithetetlen ellenszegüléssel rontottak -mindenütt, ahol s amit lehetett.</p> -<p>– Megálljatok, – rikoltott fel dühében gróf Karay Pál s ment -Bécsbe, a királyné szine elé.</p> -<p>Egy pár hónap mulva már kiverte egész vármegyét tevő -uradalmairól, az áldott, kövér, kalászos <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> rögökről -az ősi, ott termett magyarságot s a „kutya kálomista jobbágyság -helyébe az mü szent religiónkban való szelid katholikus sváb -nemzetséget plántált.“ Olyan nép kellett neki, aki ne fájdalmasan -zokogó, kesergő dalokban buslakodjék a portája tövében, hanem szent -zsolozsmát énekeljen égre forgatott szemmel s ne laposat köpjön a -Karay név kimondása után: „honnak árulója“, hanem keresztet vessen: -„svábság pátrónusa!“</p> -<p>Nem is hallatszott soká magyar szó az ősmagyar földeken. -Tizenhat falut és három mezővárost üritettek ki a vén gróf -gazdatisztjei. A nép elbujdosott messze földre, más megyékbe, csak -itt-ott fizettek ki egy-egy falut, igy Karát is valami kis, -megszabott urbéres területtel. Az akasztófapusztát rendelte a gróf -Kara lakosainak: odavalók, egyig! S a nép a szomoru őszön -átköltözött az édes otthonból a semmibe; uj falut telepitett, -nevezve Kiskarának…</p> -<p>Egy télen át üresen állottak az elhagyott falvak házai. Hó -behullotta, viz telefolyta, fagy szétrongálta. Ordas ütött tanyát a -templomokban, s ha az ég megszánta a szomoruság képét, mennykő -csapott egy-egy toronyba s arról tövig égett az egész faluhely. -Néhol a kivertek gyujtották fel édes ősi lakukat, hogy ne jusson -döghollók karmába a hajdan békés fészek.</p> -<p>Mikor aztán megjöttek uj tavaszon az uj földfoglalók, tele lett -idegen nyelvü vájákolással a levegő, hogy itt nincs minden olyan -kész paradicsom, ahogy igérték. A kiehült, otthon éhnyavajába dült -svábok kicsinylették, amit kaptak: a jó földet, az áldottat, a -tehenet, lovat, szekeret, öt évi adó és robot elengedést, meg a -házi macskát, amivel mind ellátta őket a kegyelmes gróf…</p> -<p>A vén vak Karay, aki egy árva szót sem értett uj népe nyelvén, – -vele esett meg, hogy huszonötezer főnyi táborával együtt sem tudott -elolvasni <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> egy elfogott német levelet, – ujra dühbe -borult. Kergette volna már az ujon jötteket pokolba, de nem -lehetett. Nebántsvirág lett a svábság a Tiszalaposon. A királyné -csak erre a tettére békült meg az öreg kuruccal, akinek olyan volt -a formája, hogyha megjelent a Burgban, az udvari frájlák -összesugtak, hogy veszedelmes játék a királynétól, ha a medvét -szabadon hagyja.</p> -<p>A vén Karay azzal a dühödéssel jött meg ujra Bécsből, amivel a -paraszt verte a szőlejét, mikor a jég esett: lássuk uramisten, ki -csinálja jobban.</p> -<p>Ha van már kellemetlen jövevény elég, hadd legyen még -alacsonyabb, még rosszabb, bőséggel! Még alázatosabb, még éhesebb, -piszkosabb faj kell. Itt az oláh!</p> -<p>Ki vette addig észre, hogy ez is van a világon? Pedig itt -vannak. Ugy huzódnak lefelé a tölgyes, bükkös hegyekből, mint -némely nyáron a pockok a mezőkön. Az oláh? Az is ember? Hiszen -igaz, hogy ahol már nem terem meg a buza, csak a makk, meg a -boróka, ott megtalálni az oláhot, ahogy öt-hat kecskéjét legelteti, -fáradtan, lomposan, vállig érő hajjal, rövidre nyirt bajusszal és -éhes, örökké éhes hassal fujja a tilinkón a véghetetlen, unalmas, -gyászos nótákat. Ugy nézték ezt idáig, mint a medvét az erdőben; a -határtalan nagy erdőkben, ahol nincs az oláhnak egy talpalatnyi -földje sem, épen mint a medvének. Olyan is, mint a mackó; hát nem -egyformák, ha együtt lejönnek és vásárokon, faluhosszán táncolnak a -bőrdob egyhangu dobogására, az oláh nyelv édesgyökér izü fanyar -nótájára. Milyen elnézően, megbámulva, megborzongva nézik a jó -buzakenyérrel jóllakott magyarok s a nótájára utánadanolják, -hogy</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Sose láttam az -oláhnak<br /></span> <span class="i0">Egyéb -virtusságát,<br /></span> <span class="i0">Ha kimengyen az -erdőre<br /></span> <span class="i0">Felákásztjá -mágát…<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Ezt a félvad népet eresztette be a gróf azokba az alja falvakba, -ahol nem volt kedve megtelepedni a svábnak. Valami husz községet -nekik adott.</p> -<p>Innen ered, hogy a kiskarai paraszt lelkében maig ott van az -istenfélelem tőszomszédságában az uraság elleni gyülölet. -Tehetetlen, századokra elraktározott, ma már nem is öntudatos -érzés. Ki tudja már megmondani a gyerekének, mit vétett a gróf -ellenük! De azt mindenki megtudja tenni, hogyha a gróf nevét -kimondja, köpjön egyet. S ha módja vón rá, könnyen felingerüljön -odáig, hogy leüssön belőlük egyet.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Kiskarán csaknem két század óta élt a magyarság egyforma életet. -Ősszel, tavasszal szántottak, vetettek, régen faekével, nem is -olyan régóta egyszerü vascsoroszlyákkal. Sohasem hitte volna el -senki, hogy ez a derék, fekete föld egyebet is megteremjen, mint -buzát, buzát, buzát. A gabona olyan a szemesterményben, mint a tót -az emberben. A kukoricából elég, ami a disznónak elég. Krumpli, az -is sok, ami van. Mit teremjen még az istenadta föld? Egy pár szál -cirkot seprünek, nehány sor napraforgót egy kis olajnak, répát a -tehénnek, sütőtököt a gyereknek, egy vető kendert az asszonynak. A -többibe aztán buzát, buzát.</p> -<p>Olyan egyszerü, megszokott, változatosság nélküli ez az élet. -Ahogy a hold ujul és fogy, szinte lesugárzik mindenfelé, mit kell -tenni. Nyaratszaka folyik a kemény tülekedő munka a földdel, amely -már nem is a termőföld megművelésének látszik, hanem a nagy -közönyös, kiélt föld hátán egy árva, maroknyi, elkeseredett népség -harcának a mindennapi kenyérért. És ez a harc igen keserves, a -kiskarai <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> ember nem ér öregkort; időnekelőtte -megszakitja magát a munkával.</p> -<p>De ezt a harcot is a századok alatt kifejlődött szokás diktálja. -Az egyes embernek nem kell gondolkoznia; el sem is tudja képzelni -senki, miről lehetne gondolkozni. A gazdaságról?…</p> -<p>És ott él valamennyiük lelkében, öntudatlan hit gyanánt az ősi -pogányság világnézete, a természetimádásnak valami különösen zsongó -vallási áhitata, amely olyan örökre ott maradt, ahogy arról a -tudósoknak sejtelmük sincs; ezer esztendő csak épen felöltöztette -uj ruhába, a keresztyénség keresztekkel ékes csillogó öltözetébe; -de a szivek legvalója pogány maradt. S a babonának nevezett -vallásos tudásokban, a keresztyén isten templomát is eszköznek -tekintik, a saját, néven nem szólitott, de örökkön ur istenük -tiszteletére. S vén mesemondók, akik formában is a kirgiz puszták -kemény tipusát őrzik, jól ismerik a király tizenkét lányát, a szent -hold minden fordulásának összes jelentését s ha a kutból vizet -huznak, visszaloccsantják a fölit, ki tudja már miért: a földben -lakó örökisten tiszteletére.</p> -<p>A jeges északra szakadt atyafiakra vall itt minden szó, tett; a -nyugatra került faj őrzi itt a napkelet lelkivilágát.</p> -<p>Állhatnak a kormány élén bárkicsodák, jöhet abszolutizmus és -alkotmányos korszak, – ide ugy szürődik át valaminek a hire, mint -valami távoli zsivajgásé. Ki törődik vele? Ha nyilnak a szép -tavaszi napok, bele kell akasztani az ekét a földbe.</p> -<p>És ebben a megrögzött világban, ahol az emberi koponyákban az -agyvelő némelyeknél keményre száradt, másoknál megpenészedett, -egyszerre csak különös forradalom ütött ki.</p> -<p>Született, felnőtt, kiszolgálta három éves katonaságát s -megházasodott egy ember. Mint a többi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> Ott volt, -aki volt, a keresztelőjén, a lakodalmán. Ki gondolta volna, hogy mi -lesz belőle.</p> -<p>Az lett, hogy mindjárt az első esztendőn, az apjokától kapott -tiszaöntéses földbe repcét vetett.</p> -<p>Már mikor hozta a magot a városból, csóválták az emberek a -fejüket. Ki hallott olyat: uj veteményt találni ki! Nem szabad a -földből komédiát csinálni!</p> -<p>– Bolond ez a Turi Dani!… Nem bolond a, hanem tékozló. -Elvesztegeti a földet!… Persze belecseppent a nagy módba, azt se -tudja, mit csináljon, elvesztette a fejét.</p> -<p>Szidták, szemtől-szembe megmondták neki. Ő csak nevetett. Mikor -aztán szinte embernagyságra nőtt a kövér, husos levelű repce, mikor -nagy, üde sárgaszín virágba borult a szép tábla, s kivált mikor -jött az aratás, a bőséges, áldott aratás, amely egy holdnyi földről -nyolcszáz forintot eresztett a Dani zsebeibe, akkor szörnyű -elképedés lepte meg az embereket.</p> -<p>Soha a világ teremtése óta nem volt esemény, amely ennyire -felizgatta volna Kiskarát. Egész télen át a Dani repcéjéről -beszéltek. Másik éven megint sikerült a repce. Harmadik éven már az -egész Tiszapart sárgállott a repceföldektől.</p> -<p>A lassu parasztok megcsóválták a fejüket s gyanakodva tapostak -szét egy-egy rögöt a repceföld sarkában: sose nézték volna ki, hogy -ez a föld egyebet is tud teremni, nemcsak amit szokott… Szerették -volna kitölteni rajta a haragjukat, hogy eddig mind magának -tartotta azt a sok jó pénzt…</p> -<p>Következő évben még nagyobb és még váratlanabb győzelmet aratott -a földön Turi Dani, ez a jókedvü, szépbajszu, asszonyszerető fiatal -gazda, aki olyan könnyedén és vidáman él, hogy a parasztok, akik -hozzá vannak szokva, hogy a meglett ember, a földturó gazda savanyu -kedvü, mély, barnabarázdás arcu, közömbös, tempós mozgásu, nem -tudnak mit mondani rá, csak azt, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Egye meg a fene ezt a Danit, ennek minden beüt…</p> -<p>Káposztát ültetett Dani a Tiszaparton. Éppen abba a földbe, ahol -első esztendőn olyan szép volt a repce. Kellett is, hogy olyan jól -volt az asszonynéppel. Senki más azt a rengeteg földet meg nem -birta volna munkáltatni rajta kivül. De ő még a faluvégi -cigányasszonyokat is sorra csókolta, csak menjen neki napszámba -káposztakapálni.</p> -<p>Ha földrengés ütött volna be, nem okoz olyan rémületet, mint az, -hogy háromezer forintnál többet kapott Dani egy olyan darab föld -terméseért, ahol százötven, kétszáz forint ára buzánál több nem -terem meg. Remek volt a káposzta, torzsátlan, tömött, sima levelü, -mint a hártya. Ahova vitte, kapkodták a kiskarai káposztát.</p> -<p>És most már, ezen a télen az egész faluasszonya odaadta neki -magát, csak egy darab káposztás földet adjon neki a Tiszaöntésen. -Bezzeg akkor nevettek, mikor az öreg Tövigszáraz az eddig -használatlan lapospartot adta a vejének merő fösvénységből és nem a -kitünő megmunkált buzaföldeket.</p> -<p>Dani szétmesgyélte az egész nagy partot s kiadta bérbe, olyan -árért, hogy egy kapavágás nélkül több haszna volt belőle, mintha -megszakitja magát a munkával.</p> -<p>Uj terveken, uj kisérletezésen törte a fejét. Nem minden -sikerült, de rá sem fizetett semmire. Egy falu asszonynépe volt a -vazallusa, a munkás-cselédje.</p> -<p>Alig négy esztendős házas volt, mikor egyszerre csak szűk lett -neki a kiskarai határ. Ott terült el mellettük a rengeteg uradalom. -Mért ne lehetne onnan földet hóditani?</p> -<p>Mikor fölvette a szót a télen, a többi nagygazdák szokásszerint -komoran, szárazon legyintettek. Az a grófé. Ott a zsidó az ur. Mert -bérbe volt adva az egész uradalom. <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>Dani nem nyugodott. Egyre járta az uradalmat; mindenféle ürügyön -bemerészkedett. Az egész cselédséggel megismerkedett s boszorkányos -szerencséje az asszonyok körül, otthonossá tették a nagy mezőkön. -Egy év mulva jobban ismerte a földet, mint a kasznár s a bérlet -minden csinyját-binnyát, mint az ügyvéd. Két kisebb részlete volt -az uradalomnak, amely független volt a fő bérleti testtől. A -Nagyszeg, amely a bérletkötéskor még viz alatt volt, a Tisza egy -hatalmas szögelletében és a Pallag, egy szép darab kétszáz holdas -legelő. Dani azt is megtudta, hogy erre a két darab földre nem akar -a gróf uj bérletet kötni, hanem eladja. Csakhogy a mostani ur, -„Miska gróf“, szóba sem állott a parasztokkal; félt a sok -huzavonától és nem bizott benne, hogy ezektől pénzt kap. A Pallagra -már készen is volt az alku Lichtsteinnal, a bérlőjével, hogy -olcsón, örökáron eladja neki. Dani már nem is gondolt rá, hogy -ebben versenyre keljen „Liscsánnyal“, ahogy parasztnyelven hivták a -fiatal bérlőt.</p> -<p>Az elmult napokban azonban nevezetes dolog történt. Volt a gróf -Karayaknak egy csinos vadászkastélyuk Kiskara végén, ahol -ötvenesztendő óta nem volt senki a grófi családból. Most Miska -grófnak a felesége asszonyszeszélyből lejött ide. Senki sem tudta, -hoszabb időre-e, vagy csak pár napra; a kastélyt Pestről küldött -mesteremberek gyorsan renoválták s Dani egyszer csak hallotta, hogy -már itt is a kegyelmes grófné.</p> -<p>– Beszélek vele! – hajtogatta magában – és már látta is, hogy -akasztja az ekét a nagyszegi bérletbe. Háromszáz hold az! Mint a -felehatáruk. Kétszer olyan darab föld egy tagban, mint az övé, meg -az apósáé együtt véve. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Egy percnyi nyugodalma nem volt. Láz gyötörte a testét; szive -körül zsibongást érzett s áramlatok rohantak végig minden tagján, -amelyek elvették az erejét és az okosságát. Ez a belső gyötrődés -igen régi volt benne. Még abból az időből való, mikor megtanult -nagy terveket csinálni és megérezte, hogy semmi külső, közönséges -emberi lehetősége nincs, hogy azok valaha sikerüljenek is. Ma már -haragudott magára, a szivére, ezért a hiábavaló kinlódásért s -gyakran káromkodva bizonyitgatta magának, hogy semmi oka a félésre, -hát mitől reszket?</p> -<p>De most egyszerre olyan, szinte határtalanul nagy tervek -rohanták meg, hogy csaknem elvesztette a fejét a kapzsiság -izgatottságában. S az ő természetével lehetetlen volt nem látnia, -hogy ezekhez a tervekhez ő olyan kicsi, de olyan nagyon kicsi -ember, – még kisebb, mint mikor az alvégi kapás Turi Mihály fia a -Takács lyányra vetette a szemét.</p> -<p>Az erősitette meg öntudatát, hogy eleddig minden sikerült!</p> -<p>Amint ott ült mereven, gondolkodva az asztal mellett a -félhomályos szobában, olyan volt mint valami indus bálvány; tizezer -esztendeig el birt volna ülni igy.</p> -<p>A pillantása az asztalon fekvő kezére, öklére esett, amely a -félsötétben egészen feketebarnának látszott.</p> -<p>Most először látta meg életében a kezeit.</p> -<p>Hogy lehet megölelni ezekkel a kezekkel egy uri asszonyt?</p> -<p>Kirugódtak az ujjai, e vaskos, bárdolatlan, csorba körmü ujjak, -amelyek olyan erősek s ugy hozzászoktak a kemény fogásokhoz, hogy -nem is birnak puhán érinteni valamit. Az uri fehér hab asszonytest, -ha nem vigyáz, ugy szétmállik ezek közt, mint a vajkép… -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Eh, szamár beszéd. Olyan nincs, hogy őt megszeresse valami -nagyságos, méltóságos asszony.</p> -<p>Aztán egy kemény mozdulattal kivágta a karját, s vasöklével -nagyot ütött az asztal közepére, karját acélmereven tartván egy -percig abban a helyzetben s villogó szép szemeivel belenézve az -élet nagy forgatagos sorába, igy szólt magában:</p> -<p>Meglesz! Eh, mindegy. Akárhogy, de meglesz! Ha ez eddig megvolt, -ez is meglesz!</p> -<p>És már nem az az ember volt, aki az elébb, hanem más, a -mozgékony, cselekvő, nem sokat gondolkodó, hanem odaütő férfi.</p> -<p>Az ajtó kinyilt s a kis fia lépett be.</p> -<p>– Édes apám! – mondta a gyerek szepegve, – gyüjjék mán enni.</p> -<p>– Megyek fiam, megyek!</p> -<p>S felállott az apa, odalépett a fiához, lehajlott hozzá, -felkapta s két vasmarka közt fölemelte az égig.</p> -<p>– Hej fattyam! még gróf lesz belőled!…</p> -<p>S ettől a gondolattól, amely ebben a percben villámlott föl -neki, olyan hirtelen fényesség csapott rá, mint a tölgyre, ha -beleüt a mennykő.</p> -<p>De ő nem hasadt százfelé a villámcsapástól, inkább -összekeményedett. Nem gyult magát elemésztő lángra, csak átízzott, -megtüzesedett.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Az ebéd csöndesen folyt. Az ember, meg a gyerek egymással -szemben ültek a fehér kis konyhai asztal két szélesebb oldalán. Az -asszonynak a keskeny végén volt odatéve egy tányér, de nem ült le -hozzá, hanem mikor tálalt a népének, maga felvette cseréptányérát -és állva evett, gyorsan bekapkodva az ételt a tüzhely mellett. -Aztán leguggolt egy kis székre s ölbe véve esztendős kis -fiacskáját, annak is adott, megrágva neki, minden falatból, halkan -gügyögve hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Dani gondolkodva nézte szembeülő kis fiát, akinek finom -arcocskáján ott volt apjából, anyjából, ami szép. Nagy látó sötét -szemeit az anyjától kapta, szép eszes, magas homlokát, fehér husát -az apjától.</p> -<p>– Ne szörböjj ugy! – szólt rá Dani a gyerekre, aki szórakozottan -szürcsölte a levest a kanálból.</p> -<p>A gyerek ránézett s megérezte, hogy enyhült a hangulat és az reá -is átragadt.</p> -<p>Dani nem ügyelt rá tovább, uj gondolat foglalta el.</p> -<p>– Édes apám is szörcsöl! – szólt egy idő mulva komolyan a kis -Béla.</p> -<p>Dani összekapta a szemét.</p> -<p>– Nekem lehet! – mondta sulyosan, – én csak paraszt vagyok!…</p> -<p>És odanézett a fia gyenge, vékonyujju kis fehér kezére.</p> -<p>Egy perc mulva hozzátette:</p> -<p>– Mér nem mostad meg a kezed ebéd előtt… Az ilyen kis diákok -kezének mindig tisztafejérnek kell lenni…</p> -<p>A gyerek nem értette el s nem mozdult. Az apja rászólt:</p> -<p>– Na!… Eregy rögtön mosd meg.</p> -<p>És a gyerek leszállt a magas székről s nagy csudálkozással -odament a korsóhoz, annak a csecsin vizet szitt a szájába, azzal -megmosta a kezét, utána az arca közepét, ahogy reggel szokott -mosdani. Ő ugyan még sose mosdott kétszer egy nap, de ha az apja -parancsolja! Az ajtó sarkán lógott a törülköző; a jó vastag -vászonnal pirosra dörzsölte az arcát és vidáman, fényes -arcocskával, vizes hajjal ment vissza az asztalhoz.</p> -<p>Az apja csendesen mosolygott. Uri gyerek sincs szebb ennél.</p> -<p>Erzsi pedig elnézte, mi történik itt s felbiggyesztette a -száját. Kitalálta az ura eszejárását. De most az egyszer nem -haragudott érte. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Karjára vette a gyerekét s odament a fiuhoz; félre törülte -homlokából a csapzott rövid fürtöket; a férfi ilyen kicsiséget nem -lát meg. Ő fésülte szépre, oldalt választva el a haját, urasan.</p> -<h3>VI.</h3> -<p>Hogy megették az ételt, Dani felállott, megtörülte a száját és -ment dolgára.</p> -<p>Ugy ozsonnaidőig szénát forgatott, akkor bejött, -megborotválkozott s felöltözött szépen vasárnapló ruhájába.</p> -<p>Az asszony csak nézte, mit csinál, nem szóltak egymáshoz egy -szót sem. Béla, a kis fiuk ott játszott a földön Sanyival, az -öccsével és a szemével kisérte az apját.</p> -<p>Mikor Dani készen volt s még a botot is kézbe vette, indult. A -pitvar közepén megállt és kereste a szókat, mit mondjon -köszönésül.</p> -<p>– Hát… ha… – mondta, minden szó után egyet gondolva – ha begyün -Pesta, mondd meg neki, hogy hónap itt legyenek mind a hatan. -Megkezdjük a gyűtést. Még renden ázik az a széna.</p> -<p>Ezzel billentett a fejével és elment.</p> -<p>Az udvaron megcsóválta a fejét.</p> -<p>– Ej beh állhatatos! Nem kérdezte meg hová megyek. Hejjaj, nagy -baj e, ha az asszony nem igazi segitő társa az urának… Mán én nekem -mindent az asszony ellenire kell megcsinálnom. Nem csak hogy nem -segit, de még ü nem hisz benne, még ü nem akarja…</p> -<p>Kedvetlenül haladt ki az utcára. Nem gondolt uj gondolatot, csak -az érzése volt nyomott.</p> -<p>Az utca üres volt, csak itt-ott ácsorgott egy-egy gyerek. Mezőn -van most minden épkézláb ember.</p> -<p>A falu derekán ingvállban, repülő piros, virágos szoknyában egy -elég takaros lány jött szembe rá, szaladva. Dani abban a percben az -asszonynyal <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> játszó emberré lett s a hogy elnevetett -arccal el akart mellette szaladni a lány, annak a kötője közepéhez -döfött egy hüvelykujjal.</p> -<p>A lány visszakapta magát és hátra pattant egy lépést.</p> -<p>– Ooó… mondta.</p> -<p>Dani elibe állott.</p> -<p>– Hova hé?</p> -<p>A lányt kergette a sietés és jobbra-balra pillantott, merre -szaladhatna el a férfitől, de ez kissé kitárta a karját, hogy -akármerre elcsiphesse. Hát aztán megállt a lány.</p> -<p>– Ó mán ne tartson fel, mikor ugy sietek…</p> -<p>– Akkor állj meg, ha sietsz.</p> -<p>– Eresszen.</p> -<p>– Hová mégy? Mi baj?</p> -<p>– Ó nagy baj van.</p> -<p>– No.</p> -<p>– De aszonták meg ne mongyam senkinek.</p> -<p>– Hát <em class="gesperrt">senkinek</em> ne mondd meg; azt nem -mondták, hogy <em class="gesperrt">valakinek</em> se mondd meg.</p> -<p>A lány egy kicsit fölnevetett.</p> -<p>– Kámpec mán a fiatal urnak.</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– A mezőrül gyütt hazafele a Csillagon, osztán a lú megijedt a -kaputul, oszt kirugott, oszt az ur leesett, oszt abba a szentséges -minutumba kitörte a nyakát.</p> -<p>Daninak olyat villant az arca, mint téli villámláskor az ég.</p> -<p>– Meghalt? – kérdezte szilaj arccal.</p> -<p>– Meg, – mondta íjedten a lány s kerekre nyilt szemmel nézett -rá.</p> -<p>– Bizonyistenedre?!</p> -<p>– Meg hát! iszen mondom, hogy meghalt – és ijedten esküdözött a -lány.</p> -<p>– Jó, eregy dolgodra. <span class="pagenum"><a name="Page_32" -id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>És eleresztette a lányt, akit ugy nem látott tovább, mint azt a -tőkét, amely a szomszéd kapu tövébe volt letéve.</p> -<p>Egy percig ott állott kőmereven, akkor fölkapta a fejét, -körülnézett s egyenesen bement a baloldalt eső nagy portára, hol a -sógora, Takács Gyuri négy lovat itatott a válunál.</p> -<p>– Gyuri, add ide a Ráródat. Az én lovaim mind kinn vannak a -ménesbe máma…</p> -<p>– Hová mégy?</p> -<p>– Hónap megtudod.</p> -<p>– Nagyon kihajtod?</p> -<p>– Sose busujj, ha beledöglik se, megéri.</p> -<p>– Hát… vidd inkább a Csillagot.</p> -<p>– A Rárót mondtam! – szólt keményen Dani.</p> -<p>Gyuri fürkészve nézte a sógorát, nem felelt, ismerte, tudta -milyen ember.</p> -<p>– Hé, – kiáltotta a kiskocsisra, – hozd ki azt a lúpokrócot… -Vagy nyerget?</p> -<p>– Eh, elég a pokróc is.</p> -<p>Ráteritették a ló hátára, Dani a válura lépett s fölvetette -magát a lóra, a kurtakantárt kézbe vette s biccentett a -fejével.</p> -<p>Aztán nyugodt, egyenletes lépésben meginditotta a lovat.</p> -<p>Pár perc mulva kint volt a faluból s csendes ügetéssel, nagy -gondolatokkal haladt előre, puha porfelhőt hagyva maga után.</p> -<h3>VII.</h3> -<p>Alkonyattájon Takács Gyuri lerázta magáról a port, -szénatörmeléket s átment Erzsihez, az unokatestvéréhez.</p> -<p>A Turi porta a faluvégén volt s szembenézett az utcára. Magas uj -deszkapalánk vette körül s tekintélyes épület volt a különben apró -vert falu házak között. Pénzen vette Dani, mikor házasodott -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> és szokott szerencséjével nagyon olcsón -jutott hozzá; ma legalább négyszer, ötször annyit ért, mint -amennyit ő adott érte.</p> -<p>– Jóestét! – köszönt be Gyuri.</p> -<p>A fiatalasszony kórót tördelt s épen tüzet akart rakni, hogy -vacsorát melegitsen.</p> -<p>– Jóestét Gyuri, – mondta szivesen.</p> -<p>Az ember megállt az ajtóban, egészen sötét lett odabent -tőle.</p> -<p>Erzsi derülten vetette fel a szemét.</p> -<p>– Hova ment az urad? – kérdezte Gyuri.</p> -<p>Az asszony gondolkozva nézett rá.</p> -<p>– Elment?</p> -<p>– Elkérte tőlem a Rárót, – felelt Gyuri s könnyedén megmozdult, -beljebb lépett, aztán odatámasztotta a vállát a szobaajtófélfához. -– Elment vele. Még aszonta, hogy „asse baj, ha beledöglik a lú.“ -Hát hova ment?</p> -<p>Erzsi habozva megingatta a fejét.</p> -<p>– Nem tudom. Nem kérdtem.</p> -<p>Hallgattak.</p> -<p>– Hát te mindig sütsz-főzsz?</p> -<p>Erzsi ledobta a kórót.</p> -<p>– Eh, olyan kényes ez az ember… Ugy megkivánja, mintha valami -pap vóna.</p> -<p>– Nagyon elkényeztették otthon! – mondta maró parasztgunnyal -Gyuri.</p> -<p>Erzsi elszégyellte magát az uráért. Restellte, hogy Gyuri igy -„magunk közt“ még mindig annyira lenézi a kapás napszámos fiát. -Élesen vágott vissza.</p> -<p>– Hát bizony pedig űtet nem szoptatta az anyja negyvenesztendős -koráig.</p> -<p>A Gyuri arca elsötétedett. Most ő hallgatott el. Róla beszélik a -falusiak tréfásan, hogy még most is szoptatja az anyja, azért nem -házasodik meg.</p> -<p>A férfi vastag bajsza megreszketett, szólni akart, meg lenyelte -s csak nézte az asszonyt, aki biggyedt <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> arccal -forditotta el sértődötten róla a szemét. Az urát ne bántsák -előtte!</p> -<p>– Ha én hozzászokok egy asszonyhoz, – szólt aztán, – hóttommal -hagyom el… Máshoz is tudtam vón én hűséges lenni. De persze nem -akárkihez. Nem teszek az anyám mellé akárkit…</p> -<p>Az Erzsi arca lángbaborult.</p> -<p>Ezelőtt hat esztendővel megkérte őt Gyuri; de ő csak a szemébe -nevetett; hogy szerethesse, ha rokona? És nem sokkal azután kutba -ugrott Daniért.</p> -<p>Soha Gyuri azóta egyetlenegyszer sem hozta fel; ő is már azt -hitte elfelejtette. Mintha el lehetne felejteni az ilyet.</p> -<p>Nagyot hallgattak. Erzsi elrakta a tálasra a tiszta edényt. A -férfi apró barna szemével olyan nyugodtan követte a mozgását, mint -a fekvő komondor szokta.</p> -<p>– Bizony! Szép ján vótál Erzsus…</p> -<p>Az asszony válla, teste megvonaglott, ahogy a gyerekjánykori -neve a fülébe suhant.</p> -<p>A gyerekeket átvitték a nagyanyjukhoz, magukban voltak; dolga -sem volt tovább az asszonynak a tiszta rendes konyhában, mégis ugy -kereste mihez nyuljon, mit csináljon, csakhogy meg ne kelljen -állania. Gyuri jól látta ezt.</p> -<p>– Ha még egyszer oda visszamehetnénk! – mondta a férfi.</p> -<p>Erzsi hallgatott.</p> -<p>– Mi? Erzsus?</p> -<p>– Hagyj nekem békét… Ne kisértsd az Istent.</p> -<p>– Hát bizony Annak is több dóga van minthogy velünk törődjön… -Legfeljebb ha megharagszik, akkor…</p> -<p>Erzsi igen kedvetlen lett.</p> -<p>– Te is csak olyan pogány vagy, mint a többi.</p> -<p>– Nem is vagyok angyal… Akkor szivelnél.</p> -<p>– Nem szivellek?… <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>A vastag erős férfiarcon apró rángások futottak át. A szeme égni -kezdett. Sóhajtani szeretett volna, de nem tette, hadd feszitse -belőlről a léh.</p> -<p>Végre szót eresztett.</p> -<p>– Hej be is nehéz egybeforrasztani, ami elszakadt.</p> -<p>– Kivált ha sohase is volt egybe… – mondta az asszony.</p> -<p>– Persze, persze! – hagyta rá a férfi.</p> -<p>Olyan szomoru volt a hangja rezgése, hogy az asszony -odapillantott unokabátyjára s e pillantás alatt tisztán megérezte, -megértette annak sivár, szomoru, reménytelen életét.</p> -<p>– Másnak is van baja, Gyuri,… Gyurika… – mondta halkan, -gyöngéden, szomoruan.</p> -<p>A férfi felvetette a fejét, hogy a bubját az ajtófa élibe -vágta.</p> -<p>– Annyi nincs, mint nekem, senkinek.</p> -<p>Az asszony sokára felelt, könyes halkan:</p> -<p>– Jó lélek!… Mi bajod?… Mit tudsz te másról?</p> -<p>– Sokat! – hördült fel hirtelen, váratlan a férfi s előbb lépett -egyet. – Mindent! Hallod! Takácsfaj vagyok!… Látom az életed! Te -boldogtalan asszony! Minden jajjt veled nyögök!… Hej csak ez ne -vóna! – hörögte magából kikelve – csak ez ne vóna! egy bajom se -vóna!</p> -<p>Erzsi megdermedve állott. Fájdalmasan és mégis boldogan hatott -rá, hogy van e földön lélek, ki osztozik szörnyü lelki -gyötrelmeiben.</p> -<p>– Utálod ugye! – mondta szemébe a férfi.</p> -<p>Az asszony olyan érzésetlen arccal bámult rá, mint a fal.</p> -<p>– Gyülölöd! Nem szereted! Hála legyen az istennek! Ne félj, -leszámolok vele: Teéretted!…</p> -<p>– Mit akarsz! – rémült el Erzsi.</p> -<p>– Vérit veszem, – lihegte kidülledt szemmel a férfi. -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Takarodj innen! – rivalt rá az asszony. – Pusztulj a -szememből. Szűz Mária anyám! Eszed ment?!</p> -<p>– Vérit veszem, – ujrázta konokul a férfi.</p> -<p>– Isten a tanum, hogy én is neked, csak egy ujjal merj az uram -ellen tenni. Az <em class="gesperrt">uram</em> ellen!…</p> -<p>A férfi vissza lefojtotta magába az indulatát, de nem eresztette -el.</p> -<p>Lassan megindult; az ajtóban megállt.</p> -<p>– Erzsi! – mondta rekedten, – a mék napon kimondod, hogy mán nem -szereted: olyan vége lesz Turi Daninak, – – mint ennek a -póknak.</p> -<p>És dühvel lapított szét egy pókot az ajtón, hogy csak egy kis -nedves folt maradt a helyén.</p> -<p>Az asszony kevélyen, lenézően, szinte boldogan visszavágott:</p> -<p>– Ott lesz az én uram akkor!</p> -<p>S önérzettel nézett utána a köszönés nélkül elmenő komor -férfinak a sürü alkonyatban.</p> -<p>És amint utána nézett és látta az unokabátyját, amint -lehorgasztott fejjel, nehézkesen ment előre, valami sejtelem -ereszkedett rá a lelkére, mint a köd:</p> -<p>– Egy Takács, az tud szenvedni, de nem tud ölni. Tud dolgozni, -takarékoskodni, türni, halni… Hiszen ha tenni is erős volna, akkor -ő most Takács Gyuriné lenne!…</p> -<h3>VIII.</h3> -<p>Erősen sötétedett, mikor Dani beért a városba. Fülledt, poros -volt a levegő, vastag, harapni lehetett. Dani megtörölte a homlokát -s megvetően mordult:</p> -<p>– Egye meg a fene ezt a svábszagu port.</p> -<p>Mint minden paraszt, idegen volt a városban, bár sokat járt be -oda. Mégis csak a maga kis falujában volt ő egész ember. Itt -másfalubeli volt, aki nem élni, hanem nyerni, vagy veszteni jön; -ezért amint beért a város légkörébe, már összehuzta a szemét s -valami olyan érzés zsongult meg benne, <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> hogy -harcrakészen kell állania. Ezek a házak is, a széles utca két -oldalán ugy megbujnak a palánk mögött a sürü homályban, mint -leselkedők. És jól ismerte a bennük lakókat, a svábokat is; azokkal -másképen kell alkudni, mint a maga fajtájabeliekkel. Ha annak el -akar adni valamit, eszénél legyen az ember és még mikor tulajdon -szemével látja, hogy jó vásárt csinált, akkor is biztos lehet, hogy -a sváb nyert és ő veszitett valahol.</p> -<p>Régesrégen megszokta a szomszédságot. Beleszületett s nem -haragudott rájuk, természetes, valóságos, meglevő helyzetnek, tehát -az egyetlen lehetségesnek ismerte, hogy minden ugy legyen, ahogy -van. De nem érezte jól magát köztük. Parolázott velük, s nem huzta -hozzájuk a belső érzés, inkább taszitotta, elválasztotta tőlük.</p> -<p>Pedig ez az utca még egész falusias, mintha otthon járna, ugy is -hivják, hogy karai-ut. Innen befordult a másikra, ahol már nem volt -palánk az utca során, hanem a házak véggel, homlokkal álltak ki az -utcára, s malter-oszlopokkal, vörös téglakockázással volt cifrázva -a ház eleje; az ablakok felé háromszögek voltak rakva, amiknek a -mirevalóságát sose találta ki a magyar ész, de a pallér azt mondta: -igy uras! Amint a piac-utcára ért, szembefordult a nagy utra; a -bágyadt égre felrajzolva állt előtte az óriás torony, amely mint -szörnyű nagy intőjel áll templom nélkül s az ősidők népének -rengeteg arányu lelkességére figyelmeztet. A mai soványlelkü kis -polgár város restaurálni sem birta az ősök monumentális alkotásának -maradványát. Az ország jött nagyvégül segitségre s most fák között -áll a stilszerüen helyreállitott torony; csipkés uj teteje szépen -szegi be a csucsát.</p> -<p>– Ménkű torony! – mondta magában Dani. – Hány szekér kű van -ebbe! Elég vón a félmegyének, fuvarnak, egy télre… Oszt ez is a -miénk vót… <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Elrántotta a száját s tovább poroszkált, befelé a piacra. -Félpillantást vetett föl jobbkézről a zárdára, baloldalt a -háromtornyu plébánia-templomra, amelyben ma is minden második -vasárnap németül predikálnak. És még jobban, ellenségesen vonta -össze szemöldökét s a keze ökölbe szorult. Ma is él még nagyapai -öreg bátyja, aki mindent tud a régi időkből és sokat mesél a -városról is, milyen volt <em class="gesperrt">azelőtt</em>, mikor a -„nagy torony“ még a „magyaroké“ volt. De elvették, pedig „az Isten -se javasolta“. Mihelyt feltették a keresztet a hegyibe, másik nap -beleütött az égi tüz, s leégett a torony is, a templom is. A -templom beszakadt, sose épitették ujra. A kálomisták kérték a -kövét, hogy uj templomot épithessenek belőle maguknak, ott ahol -kijelölték nekik, tul a hidon, kivül a fővároson, az -ispotály-zugban. De nem kapták meg, később a plébános istállóját -épitették meg a faragott kövekből.</p> -<p>Ugy hallgatják ezt már, legyint hozzá az is, aki mondja, az is, -aki hallja.</p> -<p>– Régen vót, tán igaz se vót… Nem érdemes mindig azt az egy -nótát fujni… Mit ér a, ha urak vótunk is valaha, de ha most nincsen -falatunk se…</p> -<p>Dani azonban más szivvel hallotta. Ő, ha olyan szegény is az -apja, a régi nagy karai családokból való. A grófi család belső -jobbágyai közül. Sokszor eszébe jutott az öregapjának egy -megjegyzése: „iszen benned is van annyi Karay vér, mint némelyik -grófba“… De többet sose magyarázta ki, hogy gondolta. Azt tudja, -hogy valaha jómódba voltak a Turiak. Csak elszegényedtek. De a -gőgöt s a felkapaszkodás vágyát örökül kapták. S egyuttal a -forrongó haragot is, amelyet e kelletlen szegénység kelt. Ha ez -eszébe jut, mindig kivágja az öklét s szeretne ütni.</p> -<p>Most eszmél rá, hogy ami tervet kifőzött az <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> uton, -annak a mélyén ott ez az érzés. Összecsikoritja a fogát és merően, -elszántan néz előre. Ugy érzi mintha nagy csata előtt állana s -mintha háta mögött egész sereg várna.</p> -<p>Földet akar szerezni, hóditani; földet nemcsak magának, hanem -földetlen, éhes soknépü falujának.</p> -<p>És egyszerre ugy megfeszül a mellén a sokgombbal begombolt -lajbi, majd szétpattan.</p> -<p>– Megálljatok kutyák! – mondja magában s nem a szegény, kis, -kidarabolt földeken kinlódó, nyomoruságban-testvér sváb és oláh -felebarátaira gondol, hanem a gond és dolog nélkül élő urakra, a -nagyurakra s épen a grófra, akinek magastornyu várkastélya szemébe -tünik a piac tulsó oldalán, ahol gőgösen, téresen terpeszkedik -hatalmas parkjával, diszfáival, sulyos láncos, vasgolyós -vaskeritésével. – Megálljatok, a véreteket is kiszijjuk, mint ti a -mienket!</p> -<h3>IX.</h3> -<p>Egy nagy kapu előtt állitotta meg a lovát s leugrott róla.</p> -<p>Hogy belső izgatottságát legyőzze, nagyot nyujtózott s nagyot -ásitott. Aztán kissé elmosolyodott, megcsóválta a fejét.</p> -<p>– Maj meglássuk, – mondta, – hány zsákkal telik. Még semmi sincs -az iszákba!</p> -<p>Bevezette a lovát maga után a kis kapun s odabent a szép virágos -udvaron, ahol üveggömbök csillantak meg a gyorsan leszállt esti -sötétben, megkötötte a kiskeritéshez. Azzal maga fölment a lépcsőn -az üveges, világos, vadszőllő befutta tornácra.</p> -<p>Sötét volt ott s nem mert lépni, ismerte a lakást, tudta, hogy -telesteli van csecse butorral. Nem szeretett volna valamit -fellökni.</p> -<p>– Jóestét! – kiáltott be hangosan s levette a köszönéshez a -kalapját. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Egy perc mulva lámpa világitott ki a belső szobából a pitvarba, -onnan a tornácra. És Dani meglátta, hogy egy szőnyeges hintaszék -előtt áll. Örült, hogy még egyet nem lépett, mert biztosan felrugja -ezt s véle a kis asztalt…</p> -<p>Szolgálólány hozta a lámpát, utána a szép fiatal asszony jött -ki.</p> -<p>Dani rögtön kihuzta magát és elfelejtett minden gondolatot, amin -eddig evődött, csak gyönyörüséggel nézett a szép -zsidóasszonyra.</p> -<p>– Jóestét kivánok! – ismételte meg a köszönést derült -nyugodtsággal. – Itthon van a tekintetes ur?</p> -<p>– A kaszinóban van! – felelt a fiatal hölgy s nagy kiváncsi -szemeket vetett a szép parasztra. – Miért keresi?</p> -<p>– Dolgom vóna vele, – billentette oldalra a fejét elmosolyodva -Dani.</p> -<p>– Nem kiskarai maga? – kérdezte a nő.</p> -<p>– A vónék én.</p> -<p>– Hiszen Turi Dani, ugye?</p> -<p>– Azt se tagadom, hogy a vagyok.</p> -<p>– Akkor jóestét! Üljön le. Jön az uram mindjárt… Most fektettem -le a médikét.</p> -<p>Leültek a tornácon. Az asszony a hintaszékbe süppedt, Dani egy -karszékre ült a szemközti nagy ebédlőasztal mellett.</p> -<p>A nagy lámpa éles, sárgásfehér világa roppant előnyösen szinezte -az asszonyka bőrét. Dani szinte meglepetve nézte. Voltaképpen ma -először vetette szemét igaz figyelemmel uriasszonyra. Ez eddig -olyan idegen és messzelevő volt neki, hogy fölöslegesnek tartotta a -kiváncsiságot is. De most, hogy megütötte az orrát az erős parfüm, -a heliotróp ismeretlen illata, valami szokatlan testi izgalom -gerjedt föl benne. Biztosan ilyenféle asszony a grófné is, de -persze, hogy ezerszer szebb!… <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>A hölgy megérezte a parasztember megilletődését s nem vette -rossz néven.</p> -<p>– Mi ujság maguknál, Dániel gazda? – kérdezte tőle s egy kissé -zavarban volt, mert nem tudta, miről fog beszélni ezzel az -emberrel. Ismerte Danit, tudta, hogy gazdag és hogy értelmesebb a -többinél, de azért fogalma sem volt róla, micsoda témát vethetne -föl neki.</p> -<p>Dani nem sietett válaszolni, gyöngén vállat és szemöldököt vont -s ujra elmosolyodott. Jól állott a mosolyos kifejezés erős vonásu, -telt férfias szép arcán. Bizalmas nézésü kifejezésteljes kék szeme -csillogva legelészett az asszonyon s néha szinte beleöklelt, -átfurta a dus, csipkés pongyolát. Az asszony már szinte zavarba -jött. Nagy sötét szemeit, amelyekben az ifjuság gyermekded -önkéntelensége s a nagy intelligencia megértő okossága vegyült, -fölvetette a plafondra s ezzel egészen kiszolgáltatta magát, -duzzadó, fiatal csókos száju, májpuha s finom bársonyarcu, omló -vonalu szépségét a nézőjének. Dani az első percben szinte -megütközéssel leste; valahogy nem tetszett neki, természetellenes -volt előtte ez a finomság; de a fehérbőrü, feketehaju ügyvédné oly -tiszta volt, oly kevéssé mesterkélt, hogy asszonyértő szeme rögtön -beletanult, hogy kell nézni az idegen kincset: az uri nőt.</p> -<p>S gyorsan kigyuló vére egy perc mulva már szinte rohanvást -zuhogóhoz ért. Im itt előtte, egy karhosszra az a nő, akire ma -gondolt s mégis olyan távol, hogy lehetetlen elérnie. Megsejtette -azt az undorodást, amely elfogná ezt az asszonyt, ha ő hozzáérne -kézzel…</p> -<p>El kellett forditani is a szemét, körülnézett a pazar tárgyakon, -amelyekkel nem is volt tisztában.</p> -<p>A szép hölgy megtalálta a témát.</p> -<p>– Hallja! – kiáltott fel, megörülve a gondolatnak, hogy van -miről beszélni, – haragszom ám magára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Rám? – mosolyodott Dani.</p> -<p>– Magára bizony. Szépeket hallottam róla.</p> -<p>– Rólam?</p> -<p>– Mondtam is mindjárt, hogy csak kerüljön elibem a Dani, majd -adok én.</p> -<p>– Itt vagyok! – szólt Dani s derüsen várt; az asszonyka -fölényesen, magasról leereszkedően beszélt, ahogy a komoly idegen -gyereket, a parasztot szokás leckéztetni.</p> -<p>Dani nem volt többé izgatott. Megkezdődött az asszonnyal való -összetüzés. És ez neki gyönyörüség volt, mint mikor a komondor -játszik a cicával.</p> -<p>– Szép! Hát maga gyülöli a zsidót? – szólt a hölgy.</p> -<p>– Én? – mondta Dani megütődve, mert eszeágában sem volt effélére -gondolni valaha. De aztán eszébe jutott, hogy biztosan Farkas -Danival téveszti össze az urnő. Nem tiltakozott a vád ellen, nem -lett vón férfias, fölvette a heccet.</p> -<p>– Azt mondták magáról, haragszik a zsidóra, – folytatta a -hölgy.</p> -<p>– Nem jól mondták azt, – mosolygott Dani, azzal a közvetlen -felsőbbséggel, amire a férfierő emeli az okos embert a nővel -szemben s amely játékká teszi előtte a vitát.</p> -<p>– Hát nem? Nem haragszik rájuk?</p> -<p>Daninak hamiskodó ráncok gyürődtek a szeme sarkában.</p> -<p>– Nem mindre!… Csak minden másodikra.</p> -<p>– No ja, – szólt az asszonyka bájos okossággal – nem mindre, -ugye? A jókra nem, csak a svindlerekre?</p> -<p>Dani vidám szemmel ingatta meg a fejét.</p> -<p>– Nem ugy válogatom én azt.</p> -<p>– Hát hogy?</p> -<p>– Hát… – s eltörülte szép gesztenyeszin nyalka bajuszát, – -aszerint, hogy a mék csipkés nadrágba jár, arra nem haragszok. -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>A hölgy először nem értette. Álmodni se mert volna ilyen -tiszteletlen célzást.</p> -<p>– Csipkés… milyen csipkés? – mondta.</p> -<p>Danyi sunyin mosolygott.</p> -<p>– Ahoz már nem értek, mék a szebb, a horgolt, vagy a -kröplizett.</p> -<p>Az asszony arca lángvörös lett.</p> -<p>Elértette a szemtelen tréfát s egy pillanatig álmélkodott a -paraszt előtt. De a másik percben ellenállhatatlan kacagás fogta -el, ugy hogy alig birt magával. Két szép gömbölyü fehér karját -kitárta, hogy a csipkelebbeny visszahullott róla, hanyatt dőlt és -kacagott. Dani az éhfarkas mohóságával nézte, faldosta a rengő, -játszó, gyönyörüséges idomok habzását.</p> -<p>A hölgy kétszer-háromszor ujra kezdte a kacagást. Szép, fehér, -szabályos fogai kicsillogtak, kékesfekete haja kissé meglazult, -fehér homlokába hullott, nagy pilláin egy-egy könycsepp rezgett, -mikor végre szembenézett a férfival.</p> -<p>– Hát Dani uram, maga szereti a zsidóasszonyokat?</p> -<p>– A szépeket.</p> -<p>– Engem is!</p> -<p>– Magát?… Magáér, nagyságos asszony, elcsüngenék kötelen egy -hétig.</p> -<p>Az asszonykából ujra kitört a csiklandós, harsonás kacaj.</p> -<p>– De azér nem lenne a kedvemér zsidó?</p> -<p>– Lennék én még Krisztus is!</p> -<p>– Mi? Az olyan nagy áldozat volna magának?</p> -<p>– Hát iszen a zsidók feszitették meg a Krisztust, nem a Krisztus -a zsidókat.</p> -<p>Erre ujra kitört a kacagás az asszonyból.</p> -<p>– Jaj Dani gazda, Dani gazda – mondta végre, – hogy találja ki -maga az ilyeneket. No hallja, maga jobban udvarol, mint az urak. -<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>Ebben a percben megjelent a férje a tornácon.</p> -<p>– Mi az, mi az! – kiáltotta, – mi van itt?</p> -<p>– Na hát ilyen ember nem létezik több, – ugrott fel az asszony s -hozzá szaladt, – mint ez a Dani bácsi.</p> -<p>– Igazán?… Áh, Turi uram?… Prima ember!</p> -<p>Dani felállott s odább taszitotta parasztosan a széket. Aztán -elnézte az asszonyt, meg az urát, amint puhán, könnyedén átölelték -egymást. Olyan könnyü mozdulattal pihent az asszony fehér keze az -ura vállán, mintha egy fehér rózsa esett volna oda. S olyan lágyan -lehelt rá a vöröses bajszu, husos arcu férfi egy kis csókot arra a -kézre, mintha nem is érintette volna. És mikor épp ilyen könnyedén, -lepkeszárny módra csókolták meg egymást, Dani tisztán megérezte, mi -az az elérhetetlen valami, ami hiányzik az ő asszonyaiból, az ő -szeretkezéseiből: ez a ruganyos puhaság, ez a lágy érintkezés. A -tüz legyezése, a test testetlensége.</p> -<p>Nem is hallott semmit a beszédből.</p> -<h3>X.</h3> -<p>– Hát mivel szolgálhatok Turi uram? – kérdezte az ügyvéd, -hamarosan bevezetve a parasztot az irodába. Nem szerette, ha ezek a -bizalmaskodó emberek magukhoz huzzák le az urat. Egyáltalában nem -szerette a parasztot, csak baj van velük, az értelmetlenségük, -kicsinyességük, ravaszságuk miatt. De kénytelen volt velük -tárgyalni s valójában hasznos is.</p> -<p>– Tessék rágyujtani.</p> -<p>Dani kivett egy szivart, megropogtatta és zsebretette.</p> -<p>– Majd otthon gyútok rá. Most nem zavarom magam. Beszélni -akarok.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>– Meghalt Lichtstein ur. A fiatal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– Mit beszél? – pattant fel az ügyvéd.</p> -<p>– Ma délután hazafelé jött a mezőről, a lova megugrott, -levetette. A kapufához vágta, rögtön meghalt.</p> -<p>Az ügyvéd felugrott s nagy léptekkel kezdett járkálni a -szobában. Le s fel. Az arca elszomorodott ugy jött-ment, sokáig -ügyet sem vetett Danira.</p> -<p>Ez nem bánta. Nyugodtan várt.</p> -<p>Egyszer csak meggondolta magát. Odanyult az asztalon a -szivardobozhoz s kivett egy szivart. Megropogtatta, a végét -leharapta, a csutkát kiköpte s a foga közé vette a szivart. -Elővette a gyufatartót s aprólékos gonddal rágyujtott. Két-három -apró füstgomolyt fujt ki, s egyetlen gondja a szivarja volt. Mikor -rendbe jött vele, a szájába szoritotta s hátrább ült. Jól tudta, -hogy nem illik neki a szokatlan szerszám, de egy jó haszna mégis -volt belőle. Az, hogy most már uras önérzettel, rátartibban nézte -az ügyvédet, aki nagy izgalommal járkált.</p> -<p>– Hát mit akar Turi uram? – fordult hozzá végre az ügyvéd, mikor -valamennyire lecsillapult az izgatottsága s nagyjából átgondolta a -helyzetet.</p> -<p>– Én? – szólt Dani s hallgatott.</p> -<p>– Na. Csak ki vele. Na.</p> -<p>– Hát… csak meg akartam ezt mondani!… – és ujra bevette a -szivart a szájába.</p> -<p>Az ügyvéd bosszusan sarkon fordult és tovább sétált. Ez dühiti -agyon a parasztokkal. Ez a kutya modor. Ez a ravasz, piszkos -alattomosság. Már sejti, mit akar a paraszt. Valamit át akar venni -a bérlő szerződéseiből. Magától el is mondta volna, de most, hogy ő -kérdi, hallgat. Egy káromkodást morzsolt el gondolatban a foga -közt. Nem mondta hangosan, mert tudta, hogy Dani jómódu, élelmes, -szerencsés ember s a falujában ő a kolompos. Szóval, lehet valamit -kezdeni vele. Tán sokat is!…</p> -<p>– Hát ügyvéd ur! – szólalt meg végre Dani s két ujja közé vette -a szivart. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>– Tessék, – szólt akaratlan üzleti szolgálatkészséggel az -ügyvéd.</p> -<p>– Hogy áll ez a… izé.</p> -<p>– Mizé?</p> -<p>– Ez a… – eregette a szót meggondolva Dani, – ez a -szerződés.</p> -<p>– Melyik?</p> -<p>– Hát a Pallagrul való.</p> -<p>Az ügyvéd szeme fölcsillant. Már értette, mit akar a paraszt. A -legelőt, amelynek készen van az alkuja s a napokban kellett volna -aláirni a szerződést.</p> -<p>– Az rendben van, – felelt rá.</p> -<p>– Akkor jó… Nem nagy istória amit akarok. Annyi az egész, hogy -ha a fiatal úr meghótt, én beállanék helyette…</p> -<p>Fölvetette a fejét s nagyot nézett az ügyvédre, mintha valami -merészet mondott volna.</p> -<p>– Ha elfogadja a gróf – szólt az ügyvéd.</p> -<p>– Az legkisebb! mondta Dani. – Hónap bemengyek a grófnéhoz, -nálunk van most. Majd megmondom neki.</p> -<p>Az ügyvéd mereven nézett az emberre.</p> -<p>Aztán ujra járkálni kezdett.</p> -<p>Jó idő mulva megállott az ujra nyugodtan szivarozó ember -előtt.</p> -<p>– Nézze, Turi Dániel uram. Mondok én magának valamit…</p> -<p>Dani hallgatott, ki se vette a szivart a szájából. A mögül, mint -valami fegyver mögül lesett ki óvakodva az ügyvédre.</p> -<p>– Hát nézze, azt mondom én magának, vegye át az egész -bérletet…</p> -<p>Daninak a szeme sem hunyoritott, egy arcizma sem mozdult meg a -nagy szóra. Mintha semmiség volna, amit hallott.</p> -<p>– Látja barátom, – kezdte az ügyvéd hevesen, – ilyen kedvező -alkalom nem volt erre soha. Ezer <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> szerencséje, hogy <em class= -"gesperrt">éppen</em> ma jött be hozzám… Tudja, nekem régi elvem a -parcellázás… Maga a falujával vállalkozik a bérletre, aztán majd -megcsináljuk a dolgot. Mit szól hozzá?</p> -<p>Dani jó ideig hallgatott, végre ezt mondta:</p> -<p>– Be rossz szivart tart ügyvéd úr… Az embernek csak köphetnékje -van tüle.</p> -<p>Az ügyvéd megcsóválta a fejét. Paraszt a paraszt.</p> -<p>– Van nekem jobb szivarom is.</p> -<p>Kinyitotta a könyvszekrény üvegajtaját s kivett egy dobozt.</p> -<p>Elébe tartotta a vastag szivarokat Daninak.</p> -<p>Ez pedig mosolygós szemmel nézte a szivart, meg az ügyvéd puha, -nőies, hófehér kezét s amint hajlithatatlan vasujjaival -gyámoltalanul belenyult a skatulyába, ezt gondolta magában.</p> -<p>– Iszen csak volna nekem egy órára egyszer olyan kezem mint -neked!…</p> -<h3>XI.</h3> -<p>Erzsi csak akkor eszmélt rá, mit mondott tulajdonkép az -unokabátyja, mikor az már eltünt a kapun túl, el az utca során. -Előbb csak azt értette, hogy fenyegeti az urát és a szinte állati -megszokás, a feleség gépies veleérzése tört ki belőle, amely -mindenkivel szemben egy testül, egy lélekül mutatja, hazudja a -házaspárokat. De aztán lassan kivilágosodott benne a Gyuri -gondolata. És megint szégyenkezni kellett az uráért ez előtt a -férfi előtt. Mert ennek nagy állhatatossága közös volt az ő -lelkével. Nem hitte, hogy legyen idő, mikor Gyuri áll bosszút ő -érette, mikor már nincs más hátra, de jóérzés, hogy van akkorra -mentség.</p> -<p>Ha ő egyszer kimondja, hogy utálja az urát!…</p> -<p>Uristen, mi mindennek kell még elkövetkezni, ha még most sem -tudja kimondani. Hiszen már <span class="pagenum"><a name="Page_48" -id="Page_48">-48-</a></span> végig járta az egész kálváriát. Van -még hátra stáció? Vagy most jön még a legsúlyosabb?</p> -<p>Megremegett; eszébe jutott a grófné. Ha az az ember megpróbálja, -hogy még ahhoz is hozzá férkőzzék.</p> -<p>Mije neki hát ez az ember? Mi az övé belőle. Hiszen ha a lábát -kihúzza, már másé, minden asszonyé, akit a szemével lát; ha meg -itthon van, szólani se lehet hozzá, tele van a feje gonddal.</p> -<p>Keserves sirásra fakadt.</p> -<p>Meggyujtotta a lámpát.</p> -<p>Épen hozták a gyerekeket. Kovácsné hozta, aki az apjáéknál mióta -ő emlékszik, mindig egyforma hűséges bejáró volt. Ugyis -ragaszkodott hozzá Erzsi, mintha ez is anyja volna. Az ő apja körül -minden ily állandó, az élet, a napirend, az emberek, még az -anyjával való örökös huzalkodás is. Erzsi ebben az uj életben, ahol -naponként széditően gyarapodnak valamivel s minden percben -fájdalmasan vesztenek valamit, nem tudott meglenni. Hiszen ő azt -akarta, hogy tökéletessé teszi, ami otthon csak gyarlón volt meg. -Az apja vérét örökölte s örült, hogy a maga gazdasszonya lett, most -már lesz alkalma rá, hogy azt az abszolut rendet és tisztaságot -megteremtse, ami az anyja mellett lehetetlen volt. De még -rosszabbat kapott. Csak kicsiségekben valósithatta meg az ura -mellett amire vágyott; a nagy dolgok ugy zajlottak el fölötte, mint -a vihar. S otthon épen az alapja volt rendben az életüknek!…</p> -<p>A vén asszony sok mizserálással tette le öléből a már alvó -kisebbik fiut és ő maga fektette szépen a bölcsőbe. A nagyobbik -rögtön meglátta s megérezte, hogy anyjának baja van s vidám -arcocskája elszomorodott, nagy, sötét szemei tágra nyiltak, azzal -nesztelenül a fal melletti kis székre ült s öregesen megtelepedve, -lóbázta a fejét, mint a nagyapja szokta, igen, igen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> -<p>Erzsi ugy járkált, mint az alvajáró, nem is tudta mi -történik.</p> -<p>– Jajh, be elfáradtam eccer, – nyögött fel a vén asszony.</p> -<p>– Mit dolgozott Mari néném?</p> -<p>– Én ugyan semmit, de az a legnagyobb dolog hogy nem lehet -máskép előre menni, csak ha az ember egyik lábát a másik után -rakogatja. Ebbe fáradok én el legjobban…</p> -<p>Erzsi álmodva nézett rá, alig értette a tréfát.</p> -<p>– Mi ujság otthon?</p> -<p>– Óh jaj, ott ugyan kevés jó. De hol van mán jó ezen a világon? -Mán még az is kiment a divatból, mint a nevetés. Én legalább van -esztendeje, hogy nem huztam el a számat.</p> -<p>Mari néninek az ilyen mondásain nevetni szoktak, pedig ő tiszta -szivéből komolykodik. Erzsi nem nevetett. Busan kérdezte, a torkát -fojtogató szomoruságtól alig birván egy-egy szót ereszteni:</p> -<p>– Mi történt?</p> -<p>– Összekaptak eccer.</p> -<p>– Kik? – rémült meg Erzsi, azt hitte az apja, meg az anyja.</p> -<p>– Arra járt ez a vén Turi.</p> -<p>Erzsiben elfult a szó. Egy pillanat alatt, mintha meggyujtják a -kazlat, lángralobbant benne a halommá felgyült düh az ura családja -ellen.</p> -<p>– Mit mondott?</p> -<p>– Azt, hogy köszönje meg az a tetves Tövigszáraz, hogy -nagyasszonyt csinált az ő fia a lányábul.</p> -<p>Erzsi szédülést, a gutaütés rohamát érezte a dühtől.</p> -<p>Szólani nem birt, csak kinyitotta, meg becsukta a száját.</p> -<p>Egy ideig kinos csend volt, akkor a vén asszony megbánta amit -tett. Nem birta volna ugyan <span class="pagenum"><a name="Page_50" -id="Page_50">-50-</a></span> magában tartani a szót s nagyon -megkönnyebbült, hogy ilyen hamar kiadta; de most aztán restelte is, -sajnálta is, hogy megtette.</p> -<p>– Hát ugy vót a, – kezdte kis idő mulva, magyarázva, békitve, – -hogy arra járt a vén Turi, ott ment el a kapu előtt, osztán az -anyád kikiáltott neki, hogy álljon meg. A miatt a nyavajás tető -miatt van ez mind, akit olyan rosszul csinált meg nektek a vén -fuser apósod. A vén Turi megállt. Oszt aszondja az anyád: „hajja-e -nászuram, megint csorog az a tető.“ A meg gorombán szólt: „Hogy -csorogna, mikor eső sincs? Bár csorogna, mintha vederbül öntenék, -mert kék a kukoricára.“ „Azér kell most csinálni meg, aszongya az -anyád, mig itt nincs az eső. Mer akkor oszt mit csináljunk, ha -befoly?“ „Tegyenek alá dézsát, meg tekenőt. Ha nincs elég, kérjenek -a lyányuktul. Van ott. Mer az nagy-asszony…“ Akkor gyütt ki az -apád. Nagyon mérges lett, mert mégis cudarság, hogy ez a vén kutya -Turi, ha mán zsupkötő mesternek adja ki magát, olyan rondán -csinálta meg azt a fedelet, száradjon el a keze. Oszt aszondja az -apád: „Hallod-é nászom! Vagy tudsz valamit, vagy nem. Vagy csináld -meg, vagy rádbecsültetem!“ Nahát lett akkor ott égiháboru. Az a -csufszáju vén! nohát olyat emberfia nem hallott, amit az tett. Óh -Uramisten még annak is el kell kárhozni, aki meghallgatta. Jajjaj, -csak aztat az egyet sajnállottam, hogy csak eccer vót e világra -kénköves esső. Most kellett vóna, ha mindjárt engem magamat is -odatemetett vóna. Akkor mondta a vén gazember, hogy „köszönje meg -azt egy tetves Tövigszáraz, ha az ü fia nagyasszonyt csinált a -lyányábul“.</p> -<p>Erzsi kóválygó fejjel hallgatta el a beszédet.</p> -<p>– Hát mit mondasz erre Erzsus? Mit mondasz erre? Hogy egy ilyen -ember, egy kapási ember, aki a két keze után él; egy ilyen ember, -akinek <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> faltányija nincsen az apja után, ez -merjen szájat tátani egy jó gazdára!… Mit szólasz ehhez!…</p> -<p>A fiatal asszony összébb huzódott, mint akit a hideg lel s -megrántotta a vállát.</p> -<p>– Maga is jobban tenné, ha elfelejtené már a beszédet, minthogy -ilyeneket hord egy háztul a máshoz.</p> -<p>Az öreg asszony meghökkent. A kendőjét beljebb huzta az arcába s -az mély árnyékba takarta vonásait.</p> -<p>Kis ideig csöndesen ültek s a gyerek ott a fal melletti kis -széken öregesen bólogatott fényes, tiszta, szép, kerek fejével.</p> -<p>Aztán felállt a vén asszony.</p> -<p>– Jajh, de menjünk mán… Egész éccaka lett eccer. Még a nap is -elfáradt mán, elbujt a vackába. Hát egy ilyen rosseb vén asszon -hogyne törődne el… Jóéccakát Erzsus!…</p> -<p>– Isten áldja.</p> -<p>S a vén asszony, mint egy vén boszorkány bujt ki a -lámpavilágról, bele az odakinti sötétségbe.</p> -<h3>XII.</h3> -<p>– Eszel?</p> -<p>– Nem kérek.</p> -<p>– Akkor feküdj le.</p> -<p>A gyerek gyorsan felállt s hozzáfogott vetkezni Levetette -magáról a fekete kis kabátot és kihuzta a gatyakorcából az ingét. -Akkor bement a hátulsó házba és várt, mig az anyja megbontotta a -nagy ágyat. Ott hál az anyja ágyában, lábtól.</p> -<p>Az ágyban felült, összekulcsolta az ujjait s az anyja -segitségével elmondta az imádságokat. Aztán gyorsan bebujt a lepedő -alá, nem fázott, csak el akart bujni; elvackolódott s kis idő mulva -szabályosan lélekzve elaludt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Az anyja elnézte egy darabig; majd a másikhoz lépett s azt -igazgatta el a bölcsőben.</p> -<p>Könnyet törült ki a szeméből s leült az asztal mellé, amelyen -ott állott a kislángu, magastalpu petroleumlámpa.</p> -<p>Egy ideig bus arccal bámult maga elé, aztán egyet gondolt, -felállt, a komóthoz lépett és kihuzva az alsó fiókot, kiszedett -belőle holmi foltozni való fehér ruhát.</p> -<p>Varrogatva várt s hallgatta a falon függő rózsás óra -kattogását.</p> -<p>Éjfélre járt az idő, mikor lódobogást hallott. Megjött az -ura.</p> -<p>Mig a férfi a lovat bekötötte az ólba, ő nagyokat sóhajtva -melegitette meg gyors csutkatüzön a vacsorát.</p> -<p>– Jóestét! – köszönt be vidáman a férfi.</p> -<p>Erzsi rávetette nagy komoly szemét, aztán elforditotta. -Bántotta, hogy az urának ilyen ragyogó az arca, mikor az ő lelke a -halál szomoruságával van tele.</p> -<p>Dani mintha jeges vizbe bukott volna hőtestével.</p> -<p>Hát még most is igy van? – mondta magában s roppant -elkedvetlenedett. Nehéz, nyomott érzés telepedett a mellére s amint -leült a fehér asztalhoz, türhetlennek érezte ezt az állapotot. Ő -odakinn régen elfelejtette, mi volt idehaza. A jövés-menés-mozgás, -az emberekkel való találkozás, a pillanatok uj, meg uj benyomásai, -a tervek, az ésszel való munka mind elvonták a figyelmét arról az -egy dologról, amely neki a változatos, forgalmas élet közepett -egynek tetszett a sok közül, de idehaza az asszonynak egyetlen -volt: az egész élet volt.</p> -<p>Dani visszaidézte az emlékébe, hogy is ment el ma hazulról és -megérezte azt a szótlan feszültséget, ahogy elváltak. És ime most -ugyanabba toppant bele.</p> -<p>Valóságos düh fogta el, az asszony ellen, ezért <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> a -rettenetes szivósságáért. Hát soha sincs vége a házi haragnak? Hát -sohase akar már megbocsátani, elnézni valamit ez az asszony. A -könnyen fellobbanó, könnyen felejtő férfi dühös keserü szemeket -vetett a fagyos, rideg asszonyra. Szeretett volna patáliát csapni, -földhöz verni valamit, szerette volna megmarkolni s megrázni -dühében az asszonyt. Valami retteneteset csinálni. Csak segitene. -De a belső érzése azt diktálta, birja le magát s szelidséggel -próbálja az asszonyt megbékéltetni. Ám ahhoz sem volt ereje, hát -tehetetlen haragja gyötrő szomoruságba csapott át.</p> -<p>Hunyorgó szemmel bámult a lámpa lángjába s ahogy eléje tette az -asszony a tányér ételt, szórakozottan falatozott belőle s -megrágatlanul nyelt el egy-egy husdarabot.</p> -<p>Egyik sem szólt semmit.</p> -<p>Bementek a szobába. Az asszony elfujta a lámpát, a sötétben -levetkezett, lefeküdt.</p> -<p>Dani ott állt a szoba közepén s olyan keserves zsibbadtság fogta -el, hogy mozdulni sem birt. Ugy érezte, elvesztette az erejét; -lankadt volt és rettenetes fáradt minden tagja.</p> -<p>Végre megmozdult. Leült az ágya szélére, lehuzta a csizmát. -Egészen levetkezett.</p> -<p>Akkor átment a feleségéhez. Esténként gyakran hozzáfeküdt -egy-egy kicsit, csak ép hogy hozzásimuljon, hogy megcsókolja, a -melegét érezze. Mert ugy szerette ezt az asszonyt, nem tudott nála -nélkül élni. El sem tudta képzelni, mi volna, ha nem volna vele. Ő -volt neki az az egészséges, erős lelki talaj, amelyben bizott, -amelyen állott, amelytől az erejének mindennapi fölfrissülését -kapta.</p> -<p>Az asszony, mintha kigyó ért volna hozzá, összerándult s -felugrott, felült.</p> -<p>– Menjen, menjen! – lihegte gyülölettel. – Menjen az ágyára. -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>A férfi megbénult. Lehetetlen legyőznie ezt a makacsságot? Vér -tolult az agyába s ökleit befogva, kivágta karját.</p> -<p>– Erzsi, vigyázz! – mondta rekedten. – Vigyázz. Baj lesz.</p> -<p>Az asszony mereven ült.</p> -<p>A férfi erőszakosan levetette magát mellé s elnyujtózkodott az -ágyban, hogy az majd leszakadt.</p> -<p>Az asszony reszketett a haragtól, a gyülölettől.</p> -<p>Dani félkarral átölelte s az asszony hiába próbálta ezt -lefesziteni magáról.</p> -<p>– Piszok! – mondta az asszony.</p> -<p>Dani egyet nyelt.</p> -<p>– Mint az egész fajtája! – lihegte ujra az asszony.</p> -<p>A férfi végig összerándult.</p> -<p>– Az a komisz, fecsegő apja!</p> -<p>A Dani karja kinyilt a megijedéstől s ő maga szinte megdermedve -várt. A szive nagy sebére csapott az asszony.</p> -<p>– Az mer valakit tetvesnek mondani?… A ronda. A gazember. A -piszok. Annak tetves az én apám?</p> -<p>Dani megsejtette, hogy az apja már megint mondott valamit keserü -mérgében, amin <em class="gesperrt">ezek</em> ujra elrágódnak egy -esztendeig.</p> -<p>Az asszony gyönyörüséggel érezte, hogy most a szivét marcangolja -az urának s lihegve, gyülölködve folytatta.</p> -<p>– Egy házfedelet nem tud megcsinálni, a kontár? Piszkolódni -tud?</p> -<p>– Hagyj békét, Erzsi. Már megint az a házfedél?</p> -<p>– A nyomorult!… Tetves az apám?</p> -<p>– Az hát! – vágta oda Dani s a sötétben szinte világitott a -szeme.</p> -<p>Az asszony elhallgatott. <span class="pagenum"><a name="Page_55" -id="Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Dani leszállott az ágyról. Ott állott meg előtte mezitláb a jó -hüvös, tapasztott földön.</p> -<p>A homloka majd szétcsattant.</p> -<p>– Nyomorult élet, nyomorult élet! – tört ki az asszony s arcára -tapasztott kézzel hangos, jajjos sirásra fakadt.</p> -<p>– Nyomorult fajzat!… Óh Uristen, oh szent szűz! Mi lett belőlem, -mi lett belőlem! Ó én boldogtalan ezen a világon. Mikor nem voltam -kéntelen vele! Rajtam minden átok, mert magam választottam -magamnak. Lehettem volna olyan ember társa, aki isten-ember előtt -erős. Ott boldog, ott egyetlen lettem vóna. Földi menyország lett -vón az életem, földi paradicsom. De mi lett belőlem, jajjajjaj mi -lett már én belőlem. Egy futóbolond lábakapcája, egy piszokfajzat -cégére.</p> -<p>Dani ugy érezte az ujjaiban, hogy rögtön meg fogja fojtani ezt -az asszonyt.</p> -<p>– Ó én esendő, veszendő. Farkasok közé került áldozati bárány. -Akire készen tartják minden percben a kést, hogy szivibe -mártsák…</p> -<p>A Dani karja ismét lelankadt.</p> -<p>– Te! – kiáltott rá aztán a felesége természetesebb hangon, -közönségesebb dühvel. – Mondd meg az apádnak, hogy fogja meg a -nyelvét, mert baj lesz.</p> -<p>– Erzsi!</p> -<p>– Utálatos vén dög.</p> -<p>– Hogy nem is bir már a főd alá bujni! – hördült fel a férfi, az -asszony szemébe vágva a szüle-átkot.</p> -<p>Erzsi elhallgatott. Befelé fordult.</p> -<p>Sokáig voltak igy siri csöndben. A férfi kimeredten állt a -fekete-sötétben. Az asszony elbágyadt, hogy kiadta az -indulatát.</p> -<p>Jó negyedóra mulva az asszony elhanyatlott s hideglelősen -huzódott össze. Meztelen karjára felhuzta a lepedőtakarót. -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Én fogom kitapodni belőle a lelket! – üvöltött fel egyszerre, -váratlanul a férfi, akiben most érett meg kitörésre az indulat. – -Meg az anyámból! abból a vén szipirtyóból. Minek szült, minek -nevelt fel erre az átkozott életre?… Élet ez? Pfuj! Köpedelem, -undorodás. Élet ez? A réti farkasnak is öröm, ha hazamegy a -vackába, a párjához. Nekem ez a kinhalál. Nekem itthon kell -elszenvednem minden poklot.</p> -<p>Az asszony megint megkeményedett. Összeszoritotta a fogát, -összevonta erős szemöldökét s jegesen hallgatta a káromkodást.</p> -<p>– Óh én megátkozott! – hörögte a férfi, hogy majd belecsattant a -torka. – Óh én átokalatti! De én vagyok az oka! Nem vagyok férfi, -nem vagyok ember. Ha az volnék, nem kellene asszonybeszéddel -kinlódnom, akkor egy szó nélkül is tisztelne mindenki. Legjobban a -feleségem. De rongy vagyok, sár vagyok.</p> -<p>S két ököllel retteneteset ütött a fejére.</p> -<p>És mint bunkócsapásokkal kezdte verni, döngetni a -koponyáját.</p> -<p>– Bolond! Bolond! – kiáltott fel, ugrott fel a felesége s -lefogta a karját.</p> -<p>Az ember szédelegve hagyta magát s üregeiből szinte kiugró -szemekkel meredt el a sötétben.</p> -<p>Az asszony teste iszonyuan reszketett.</p> -<p>Hangos zokogásra fakadt.</p> -<p>– Istenem, Istenem! – Micsoda élet! Milyen iszonyu élet! Igy -kell nekem, ilyen emberrel kell nekem élni!</p> -<p>Arcára tette a kezét s odaroskadt az ura válláról az ágy szélére -és sürü könyhullatással sirta ki magát.</p> -<p>A férfi támolyogva állott és várt, ész nélkül.</p> -<p>Végre odaroskadt a felesége elé, odatérdelt elejbe, s ölébe -tette a fejét, azzal maga is könyekre fakadt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> -<p>– Mért nem lehet egy szóval megölni magát az embernek… Be -örömest adnám ezt a rongy dög testet a férgeknek…</p> -<p>Az asszony a fejére hullatta sürü könyeit s az urának rettenetes -fájdalmu szavaira fel-felnyilamlott a sirása.</p> -<p>Végre megenyhült, megszánta vivódó urát. A fejére tette a kezét -s hosszu szünetek után tovább-tovább simitotta két tenyérrel a -fejét.</p> -<p>– Ilyen élet. Ilyen élet!… susogta.</p> -<p>– Azér van, – kapta fel a fejét az ember, – mert szeretjük mink -egymást Erzsi. Mert majd meghalunk mi egymásért. Ha nem -szeretnélek, bánnám én, ha akármit is szenvedsz?… Bánnál te engem, -ha nem szeretnél?…</p> -<p>Az asszony ujra sirt.</p> -<p>Az ura hirtelen átölelte a derekát s olyan szenvedélyesen ölelte -magához, majd elmállasztotta. De már az asszony nem bánta, -elvesztette öntudatát.</p> -<p>Amint átölelkezve lefeküdtek, a gyerek az ágy lábában keserves -sirással hirtelen kitört. Fájdalmas, zokogó, megcsukló sirással -ijesztett rájuk.</p> -<p>És a szülők rettenve, benyilalló ijedtséggel figyeltek rá. S a -lelkiismeretük robbanva támadt fel. És halálig szégyelték magukat a -gyerek előtt, akinek mindezt végig kellett hallgatnia.</p> -<p>És ráadásul tisztán tudták, hogy nincs olyan jól elintézve a -nagy pör közöttük, mint régebben, az ilyen viharos összetüzések -után. Kigyógyithatatlanul eves már a mély seb, amit annyi fajtáju -kín vérez. S csak egy kevés elzsibbadást éreztek, de szomoru szivük -megrángott, a másiknak gyötrő sajgását sejditve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> -<h3>XIII.</h3> -<p>A gyerek ujra felzokogó sirására az anyja hirtelen felült az -ágyban. Fölemelte a fiacskáját s az ágy lábjából odavette maga -mellé, kettőjük közé.</p> -<p>– Fiacskám, gyermekem, drága kedves kis fiam. Szegény kis -gyöngyöm, lelkem kis virágom. Rossz apád van, rossz anyád van, -bántanak! – gyügyögött hozzá, mint az ölbeli babához. – Bántanak -fiam. Lelkem kis bárányom…</p> -<p>Odaszorította a komoly fejecskét a mellére s a gyermek ugy turta -bele arcocskáját az anyja keblébe, mintha csecsemőkorbeli érzései -ujultak volna fel. Lassabban pisszegett s csitulva hallotta az -anyja dunnyogó becézését. Aztán a meleg, illatos álom nemsokára -megzavarta, megszéditette szegény fejecskéjét s egyszerre -elaludt.</p> -<p>Erzsi tovább zsizsegett hozzá, de a szava átfordult a másikra, -az urára, aki elnyulva, lankadtan feküdt tul a fiun.</p> -<p>– Jajaj fiam, milyen apád van!… Nincs is apád, árva fiam… Mikor -szólt hozzád? Mikor ültetett a térgyére? Játszott veled valaha?… -Kis fiam, árva vagy, mint az anyád, ez a te szegény árva anyád.</p> -<p>Danival megfordult az ágy, lelkében örvénylő szédülést érzett. -Sziven találta a feleségének minden szava. Az asszony várból -célozott rá, a fiának bástyája mögül s ő védtelenül kapta a -nyilakat.</p> -<p>– Haj, keserü, keserü élet – folytatta az asszony – siralmas -élet. Hogy el kell nekem nézni istenem, ahogy elragadozza tőlem az -egész világ az uramat. Mindenkinek több jut belőle, mint nekem. -Azért élek én csak, hogy ütet másnak hizlaljam… Érdemes élet ez, -érdemes… Nem is lesz jó vége, nem lesz soha. Nem embernek való ez -az élet. Angyal se birná ki. Jajaj… <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>A férfi csöndesen feküdt, várta az ujabb sujtásokat.</p> -<p>Az asszony egyideig hallgatott. Nem igen tudta szive keserüségét -igy kiereszteni, ellenmondásra, vitára volt szüksége, hogy a teli -tömlőt fölfakassza s a gyötrelmek árját kiereszthesse magából.</p> -<p>– Alszik az apád fiacskám! – mondta, magához szoritva alvó fiát. -– Alszik, jó lelkiismerettel alszik.</p> -<p>Az ember végigreszketett, nem moccant.</p> -<p>Az asszony egy idő mulva rászólt.</p> -<p>– Alszol?</p> -<p>Dani türelmetlen mozdulatot tett s nagyot sóhajtott.</p> -<p>Erzsi ujra hallgatott jó ideig.</p> -<p>– Egy az, akár alszik, akár se. Csak hallgat. Nem szól. Nincs -szava egy se. Nem vetne egy igét megnyugtatásul: no te eb vagy -kutya, hát ne bucsálódj: igy van.</p> -<p>Dani ujra sóhajtott.</p> -<p>– Ugy jön már ide haza, mint a pokolba. Jókedve van az egész -világon, mindenkire ugy néz, mint a nap, de ha a kapun belép, vége. -Ha a házamba beteszi a lábát, akkor már olyan, mint a gyász. Ilyen -kedves vagyok én neki.</p> -<p>– De az Isten áldjon meg, – fakadt ki csendes hangon a férfi, – -hogy legyek jókedvü, mikor ugy nézel rám mindig, mintha apádanyád -gyilkosa volnék.</p> -<p>– Hát nem olyan vagy? Hát nézhetek rád jóképpel? Hát sziveled az -apámat, az én fajtámat? Nem megfojtanád egy kanál vizben őket?</p> -<p>– Fojtsa meg az Isten! – gondolta magában haragra lobbanva Dani, -de nem mondta ki, csak beleharapott a szájaszélébe.</p> -<p>– Teszel valaha kedvemre, mongyad? Teszel? Csak gondold fel -egyszer, mi jót kapok én tülled? <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> Pedig rám nem mondhatsz -semmit. Nem bizony Dani. Nem látlak el az utolsó gondolatodig? Van -valami hijjod? No csak mondd meg, van?</p> -<p>Az ember keserves mozdulatára tovább ment:</p> -<p>– Vagy ha igy vagyunk apádékkal, nem fáj az nekem, azt hiszed? -Én vagyok az oka? Nem ők vaditottak el maguktul? Hiszen első -esztendőbe, mintha lyányuk lettem volna, ugy voltam velük. Nem? De -mi mindennel bántottak meg? Sok irás kén ahhoz, azt mind papirra -tenni. Én vagyok valaminek oka Dani?… Én?… Szójj no.</p> -<p>– Nem! – sóhajtott fel az ura.</p> -<p>– No ládd, – kapott a szón Erzsi, – hát azt, a legnagyobbat!… -Vetettem szemet valakire öt esztendő alatt? Mit csinálnál te -énvelem, ha más embert tartanék magamnak?…</p> -<p>– Megfojtanálak! – gondolta magában vad dühvel a férfi s nem -szólt, csak ökölbe szorult a keze.</p> -<p>Az asszony sóhajtott.</p> -<p>– De te! Te mit teszel nekem?! Ugyi sose vagy velem? Nem -állhatsz bennünket! Oszt hogy vagy te az egész világ asszonyával? -Osztán ne sirjak én reggeltül estig?</p> -<p>Az asszony hangja olyan szeliden, csöndesen, fájdalmasan -zuborgott, ahogy még sose beszélt. Eddig, ha ezek a panaszok -előkerültek, mindig az indulat viharzását keltette föl bennük, de -most olyan egyszerüen, tisztán s oly mélységes fájdalommal sorolta -el őket, hogy a férfinak elfacsarodott a szive és teljesen -átértette az asszony egész vigasztalan, reménytelen életét.</p> -<p>– Mit akarsz Erzsi, hát mit tegyek?</p> -<p>– Mit Dani? Mit? Semmit Dani. Olyan kicsi, amit én akarok!… -Legyél az enyém Dani.</p> -<p>Harmatos könycseppek csillogtak meg a hangon s a férfi szent -esküvel érzett fel rá. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>– Mit kivánnék én tőled Dani? Semmit, csak azt, amit én teszek -neked… Ládd én egész életemben ugy élek, hogy akármit is teszek, -mindig rád gondolok; hogy ha te látnád, mit mondanál rá. Jónak -látnád-e tőlem? Örülnél-e neki? Meg volnál-e vélem elégedve?… Ezt -tedd meg nekem Dani te is.</p> -<p>Nagy csönd lett a szóra.</p> -<p>S a férfi lelkében lassan áradt föl valami szinte templomi -áhitat. Az asszonynak, ennek az ő szentlelkü asszonyának a lelki -nagyságát átszítta, átömlesztette magába s végre kimondta.</p> -<p>– Megpróbálom Erzsi!</p> -<p>Azzal meg akarta ölelni, de a gyerek utban volt. Egyet gondolt, -felállott s az alvó fiucskát szépen ölbe vette, átvitte a maga -ágyára.</p> -<p>Ő pedig visszasimult a feleségéhez, akit olyan puhán, egészen s -szivszakadva ölelt meg, hogy annak vér öntötte el tőle az -agyát.</p> -<h3>XIV.</h3> -<p>Alig aludtak egy-két órányit, kopogtak az ablakon.</p> -<p>– Gazduram, itt vónánk.</p> -<p>A Dani szemhéjai fölpattantak. Zugó, zavaros, kedvetlen érzés -volt a fejében.</p> -<p>Lomhán leszállott, csizmát huzott.</p> -<p>– Te csak aludj, – mondta a feleségének, aki álmosan nyujtózott -s kiment.</p> -<p>Ugy tanulta ugyan az apjától, hogy aki három óra alatt ki nem -alussza magát, az sose, de azért most ugy érezte, hogy szörnyü -kábultsága egy heti alvással se mulna el.</p> -<p>Kint friss volt a levegő, s keleten már erősen derengett a -hajnal.</p> -<p>Négy ember volt az udvaron, villa és gereblye a vállukon, vagy -lábhoz állitva a kezükben. <span class="pagenum"><a name="Page_62" -id="Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Ti vagytok, Pesta?</p> -<p>– Mi vónánk gazduram, hát gyerünk…</p> -<p>– Várjatok, egy porció pájinkát, osztán mehettek.</p> -<p>– Maga nem gyün?</p> -<p>– Én?… Más dógom van.</p> -<p>Az emberek megitták a pálinkát.</p> -<p>– Dani? – szólt visszafordulva egy vén ember köztük, aki már -igen töpörödött volt s a villát szinte a hátán vitte, – beteg -vagy?</p> -<p>– Én? – szólt megvetően Dani, aki mint a vasegészségü emberek, -utálta s lenézte a beteget, – beteg a betegség, de nem én.</p> -<p>– Hm, hm, – mondta az öreg s bólogatott.</p> -<p>Dani elfordult s egy szó nélkül otthagyta a vén embert. Tudta, -hogy az belelát. Leolvassa sötétben is róla, hogy boldogtalan az -asszonnyal.</p> -<p>Sóhajtva ment az ól felé, felverte a kocsist, aki egészségesen, -mélyen aludt s most katonásan, riadva ugrott talpra. Egy-két szóval -rendeleteket adott neki. A Rárót tenyérrel meglapogatta s kiadta a -parancsot, hogy haza kell vinni, aztán kiment az udvarra.</p> -<p>Nagyon különösen érezte magát. Soha még igy. Nem volt kedve a -munkához.</p> -<p>A szép madárcsirippes hajnalon ugy érezte magát, mintha vén -ember vón, öregestén. Zugott a feje s nyomott volt a szive. Eszébe -jutott az esti nagytervü lázas töprengése s gondolatban tette meg -még a legyintést is:</p> -<p>– Mit ér, ha az asszonynak nincsen hozzá kedve. Mit dolgozzak, -ha az asszonynak nem kell a dolgom. Minek éljek, ha nem élve kellek -neki, hanem dögül. Akkor meg vón velem, ha itthon hevernék és -mindig ott nyalnám. Akkor jó vónék. Eh, az asszony mind csak arra -való, hogy rugd fel, hagyd ott… De mit ér! Mégis nála van az -életem!…</p> -<p>Lassan, cammogva, szinte öntudatlanul vissza <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> bement a -házba. A szoba közepén megállt. Az ablakon át egy kis világosság -szürődött be; meglátta a feleségét az ágyon.</p> -<p>Erzsi félálmosan, jókedvvel mosolygott rá s beljebb huzódott a -falhoz, helyet hagyott.</p> -<p>Dani leült az ágy szélére, föléje hajolt, csendesen megcsókolta. -Az asszony hevesen adta vissza.</p> -<p>Erre ő lelökte a csizmát s lefeküdt.</p> -<p>Az asszony mohón, szerelmesen bujt hozzá.</p> -<h3>XV.</h3> -<p>Egészen világos volt, mikor felébredt. Szinte féldélre járt az -idő.</p> -<p>Első gondolata az volt, hogy felugrik, menni kell dologra, de -aztán csak ott maradt heverve az ágyon.</p> -<p>Kifigyelt a világba. Az ablak nyitva volt s a mályvalevelek közt -besütött a nap a szoba közepéig. Kivülről a fia hangját hallotta. A -gyerek a tornácon a kisöccsével játszott s a csöppséggel ugy -beszélt, mintha az épen olyan okos ember volna, mint ő maga.</p> -<p>– Jó lesz Sanyika, jó lesz? Jól fontam meg? Jó ostor lesz? -Jó?</p> -<p>– U-u-u, – mondta a csöppség.</p> -<p>– Ugy, ugy, ugy? Édes anyám! Sanyika azt mondta ugy! Ugy -Sanyika? ugy? Jó kis ostort csináltam, ni hogy csördit, ni!</p> -<p>És csapott vele.</p> -<p>A gyerek ujra gőgicsélt:</p> -<p>– U, u, u!</p> -<p>Dani behunyta a szemét, ugy hallgatott. Elgondolta a -mosolyodást, de nem rándult meg az arca.</p> -<p>Egyszerre nóta csendült be az ablakon. Halkan, álmodozva. -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A karai árkoson, -árkoson<br /></span> <span class="i0">Rózsa nyilik bokroson, -bokroson…<br /></span></div> -</div> -<p>Daninak belesajgott a szivébe. Ez volt az ő nótája, mikor Erzsi -után járt. Az asszony évek óta nem dalolt. Tiszta csengésü kis -hangja szivbe bizsergett s Daninak elfult a torka, mikor a második -vers még elevenebben fölcsengett.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Göndörödik a cseresznye -levele,<br /></span> <span class="i0">Be szép kis lány nevekedik -kedvemre,<br /></span> <span class="i0">De szeretném édes anyját -napamnak,<br /></span> <span class="i0">Kökényszemü barna lányát -magamnak.<br /></span></div> -</div> -<p>Az asszonykának elcsuklott a hangja, az utolsó sor már gépiesen -hangzott el, felujult a szivében a keserüség, ami a napam szóról -eszébe jutott. Hogy elűzze a kedvetlen érzést, frissebb nótába -csapott át.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ráncos száru kis csizmámra -sárga patkót veretek,<br /></span> <span class="i0">Ihaj, tyuhaj -már ezután árva kis lányt szeretek,<br /></span> <span class= -"i0">Árva kis lány tud igazán séhaj, szeretni,<br /></span> -<span class="i0">Sem az apja, sem az anyja nem fog érte -átkozni.<br /></span></div> -</div> -<p>Ez is az ő nótája volt. S az a sóhaj is az övé, ami behallik a -nóta után. Bizony, ha mindaketten árvák volnának! Sok bajtól lettek -vón mentesek.</p> -<p>Tovább hallatszott egy ujabb lelkes nóta. Mintha legénykorának -boldog ideje támadt volna fel.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Azért hogy én a kis utcán -lakom,<br /></span> <span class="i0">A nagy utcán lakik a -galambom,<br /></span> <span class="i0">Nézek is én, nézek -arrafele,<br /></span> <span class="i0">Mikor délbe, mikor este -fele.<br /></span></div> -</div> -<p>Ezt ő helyette dalolta az asszonya, de a másik verset -magáért:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Azért hogy én az ókutba -estem,<br /></span> <span class="i0">Édes rózsám te ne vess meg -engem,<br /></span> <span class="i0">Azér hogy én tehozzád nem -szóltam,<br /></span> <span class="i0">Csak a vagyok, aki eddig -voltam.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Kis kertembe van egy bokor -zsálya,<br /></span> <span class="i0">Az alá jár a rózsám -hálásra,<br /></span> <span class="i0">Estétől hajnalig nem megyen -el,<br /></span> <span class="i0">Még sem telünk mi be -szerelemmel.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Dani nagyot, nagyot sóhajtott. Neki szólt ez a nóta mind. Neki -dalolja, szivből-szivbe danolja a párja. Hát még ami most csattan -fel:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Elmégy rózsám -utazni!<br /></span> <span class="i0">Jőjj be hozzám -bucsuzni!<br /></span> <span class="i0">Adok olyan pár -csókot,<br /></span> <span class="i0">Megér ezer -forintot.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Óh ne menj el, ne menj -el,<br /></span> <span class="i0">Nem birok a -szivemmel,<br /></span> <span class="i0">Nem birok a -szivemmel,<br /></span> <span class="i0">Háljál itt még az -éjjel!…<br /></span></div> -</div> -<p>– Erzsi! – kiáltott Dani.</p> -<p>Az asszony odakint elhallgatott, megállt a kezében a munka is, -amivel csörömpölt, aztán egyszerre csak felugrott s hevesen -feltépve az ajtót, berontott. Az arca piros volt, mint a láng.</p> -<p>Az ura csillogó szemmel nézett rá s ő odaborult a szerelmes -urára és lányos szépség öntötte el az arcát, amint belenézett a -férje szemébe.</p> -<p>Sokáig csókolóztak, mintha fiatal, ujházasok volnának. Az -asszony olyan friss volt, olyan vidám, amilyennek csak az első -esztendőben ismerte Dani. Ugy is nézett rá folyton, mintha -álmodnék, ugy nézett rá, mintha keresztül nézne a bőrén, a testén, -be valahova mélyre, a gondolatai forrásába. Mert minden csók, -minden mosoly, minden édes szó mögött ott érezte a vásárt.</p> -<p>– Ezzel akarsz kifizetni a munkáért, az életért! – mondogatta -magában.</p> -<p>De egy szóval sem rontotta volna el az asszony hangulatát. Sőt a -magáét sem, mert kezdte észrevenni, mintha más ember lett volna -belőle. Nem, nem vágyott többet a munkára, a nagy tervekre, ugy -emlékezett rájuk, mint az álomra s amint egész délelőtt ott -topogott a kis családja közt a gyönyörü napfényes időben, szerette -volna, ha égig érő sövény nő a portája körül, hogy ne is lásson -többet senkit, semmit a kapuntuli világból. <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>És pedig hiába fogadkozott hangos, lármás gondolatokkal, hogy ez -igy van rendén, ez a boldogság, ez az igazi családi élet, mégis ott -szoritotta a lelke mélyén valami gyülölködő érzés, amely alattomos -gondolatokkal szólt közbe s délben megkeseritette minden falatját, -amit vigan vett a foga közé.</p> -<p>Délután lomhán babrált az istálló körül. Egyszerre csak -ellenállhatatlan erő állitotta föl s rögtön elindult be a házba: -hiszen neki mennie kell a grófnéhoz!</p> -<p>Amint az ajtóhoz ért, már erőt vett rajta a habozás: de hiszen -ezzel s csak egyetlen szóval is, ami erre a tervre vonatkozik, -tönkreteszi ezt a hirtelen kivirult boldog családi kis kertet…</p> -<p>A felesége egészen megszépülve, sugárzó arccal állott a bölcső -felett, amiből a csókkal csiklandozott gyermek kacagása hallatszott -ki.</p> -<p>– Tudja mit csinált ez az én gyönyörü szép, ez az én aranyos kis -fiam! – kiáltott az urára.</p> -<p>– Mit? – mosolygott fel csöndesen Dani.</p> -<p>– Mit? Olyan gyönyörüszép sárgát kakált, mint az olvadt arany! – -csengett az Erzsi kacajos hangja.</p> -<p>Dani melegen mosolygott s hunyoritó szeme szivesen játszott az -asszonyon.</p> -<p>– De tudja mit csinált ez a maga büdös, rongyos, piszkos -kölyke?</p> -<p>– Mit? – szólt Dani s megmutatta fehér fogait.</p> -<p>– Az egész bőcsőt, dunnát, párnát, ruhát, még az orrahegyét is -összeronditotta. A ronda!</p> -<p>Dani felkacagott és már tudta, hogy nem megy el a grófnőhöz.</p> -<p>Ma nem.</p> -<p>Talán sohasem.</p> -<p>Ezt a boldog világot, ezt elgázolni, isten ellen való vétek -volna…</p> -<p>Másnap reggel maga is meghökkent, mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> megérezte, -hogy egy cseppet sem változott a kedvetlensége. Fáradt volt, -petyhüdt, mintha kiszapulták volna. Mikor a munkásokat elküldte, -visszacsámborgott a házba. A felesége aggódva, gyanakodva -nézte.</p> -<p>– Dani, nem mégy dologra?</p> -<p>Dani vállat vont.</p> -<p>– Nem baj, pihenj, – szólt az asszony.</p> -<p>A férfi még arra is rest volt, hogy megmondja, amit rá gondolt: -minél többet alszik az ember, annál álmosabb. Lefeküdt s aludt -délig.</p> -<p>Erzsi ma már nem volt olyan friss jókedvü, mint tegnap; őt is -leverte az ura kedvetlensége. Nem értette, mit akar az ember. -Estefelé meg is kérdezte Danitól, aki ugy lógott előre-hátra a -házban, mint a lábbadozó:</p> -<p>– Beteg vagy?</p> -<p>– Én?!</p> -<p>– Hát truccolsz?</p> -<p>– Eh, fenét.</p> -<p>– Mér nem dolgozol?</p> -<p>– Mit?… Minek?</p> -<p>– Igen! eccer majd felveti a sok munka, azután meg az ujját se -mozdítja.</p> -<p>Dani tunyán ült, bámult maga elé s elgondolkozott.</p> -<p>– Biz ugy az Erzsi. Mán én ilyen vagyok. Vagy mindent, vagy -semmit.</p> -<p>Erzsi megijedt.</p> -<p>– Hát akkor csak inkább semmit, édes uram… Igy is jobb, mint -ugy.</p> -<p>Napok teltek ilyen bágyadottan. Az asszony minden erejét -összeszedte, hogy fölelevenitse az urát. De lassan kikopott a naiv, -gyermekes tréfakedvből, csak a boldogságban terem az meg s itt már -megint nem viritott az öröm. Erzsi csak harcolt, küzdött, -erőlködött, végre sirva fakadt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Jobb ha ugy él a hogy tetszik; jobb ha dolgozik, akkor -legalább jó kedve van.</p> -<p>Dani meghökkenve hallotta, de bágyadtan legyintett. Nem szólt. -Azt gondolta, hogy tul van már ő azon örökre. Csak azon -csodálkozott, hogy tud élni, ha ennyire megroppant benne a -lélek?</p> -<p>Ámde élt s az ebédnél, vacsoránál maga bosszuságára jó -étvágygyal vett részt s néha megérezte, hogy hizik. Kövér, zsiros -érzések zsibbadtak, totyogtak a testében s ez még sulyosabbá tette -lehangoltságát.</p> -<p>Pedig erős idők kezdődtek, az aratás. Csütörtökre, Péterpálra -volt téve a napja, hogy buzába álljanak, de ő álmos szemmel s -türelmetlen lankadtsággal utasitotta el magától az aratógazdát. -Hagyjanak neki békét. Az aratást elhalasztották hétfőre.</p> -<p>Erzsi roppant nyugtalanságot szenvedett el. Nem tudta elképzelni -mi történt az urával. Asszony ösztöne tisztán megérezte, hogy azért -van igy, mert ő nem elégiti ki az urát. Szüksége van annak -mindenre, mindenre s a sok minden közt ő reá is. De ő csak egy kis -rész a nagy sokban! És ez rettenetesen elkeseritette s lassan olyan -hangulat telepedett a kis családra, mintha mély gyász borult volna -rájuk. Csak sóhajtoztak, de annyi energia sem volt bennük, hogy -valamelyik egy-egy hangos szóba tudott volna kitörni.</p> -<p>Már szombatot értek s mikor másnál a munkáshét végén utolsó -erőmegfeszitéssel fejezték be mindenfelé a kitervelt munkát, náluk -téli tunyaságba, öregemberes maznaságba fáradtak bele.</p> -<p>Szombat délután egyszerre csak arra riadt fel az asszony, hogy -az ura bent az első szobában énekelni kezd:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Haragodnak nagy -voltában<br /></span> <span class="i0">Megindulván,<br /></span> -<span class="i0">Ne feddj meg uram engem,<br /></span> <span class= -"i0">Busult gerjedezésedben<br /></span> <span class="i0">Rám -tekintvén,<br /></span> <span class="i0">Ne büntess meg -istenem.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>Erzsi keresztet vetett és felsóhajtott. Idegen volt neki az ura -erős, komor éneke, de valahogy érezte, hogy maga az ének már valami -belső fordulatot jelent. S mig az éneklést elhallgatta, benne is -felbuzdult az áhitat, az imasóhaj. Vágyva vágyott rá, hogy egyszer -már ez életben együtt fohászkodjék az Istenhez az urával. Ebben a -legbelsőbb szolgaságban olyan igen-igen távol voltak egymástól. -Külön paphoz, külön templomba jártak, külön lenézték egymás hitét s -éveken át kibirták, hogy gyöngédségből nem is említették a vallást -odahaza és nem imádkoztak, ha a másik a közelben volt, hogy ne -botránkoztassák imacselekedetükkel.</p> -<p>De most az asszonyt elfogta a vágyakozás. Együtt akart lenni, -egy akart lenni az urával a templommá szentült szobában.</p> -<p>És benyitott, bement.</p> -<p>Az ura ott ült az asztal előtt és tenyerébe hajtott fővel -énekelt. Meg sem mozdult az asszony beléptére, tovább énekelt, bár -nem esett olyan jól már szive szerint. Elvárta, míg a felesége -valamit motoz a háta mögött a komót fiában, várta, hogy kimegy.</p> -<p>De az asszony igen elcsöndesedett s ő nem győzte kivárni. Hát -visszafordult hozzá.</p> -<p>S megdöbbenve látta mi van mögötte. Az asszony ott térdelt a -földön s a komót szélére állított kis oltárféle előtt, a feszület, -a bálvány előtt imádkozik; összesimitott tenyérrel, félre hajtott -fővel.</p> -<p>Daniban felfordult az ész, meghibbant a szív, kiömlött az -epe.</p> -<p>Felállt, hogy hirtelen dühében ököllel leüsse, összetörje a -festett istent.</p> -<p>Ám a másik percben lenyelte dühét és nem az asszony felé lépett, -hanem az ajtó felé.</p> -<p>Kiment a szobából. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Tovább nem birt a tető alatt maradni. Azt hitte rászakad.</p> -<p>A szabadban fellélegzett.</p> -<p>– Haj Uramisten, – mondta – be sárrá nyomoritottál!</p> -<p>Ettől kezdve szakadatlanul, szinte önkivületben volt. Minden -kínozta, mint az eleven sebet. S ugy érezte, mintha börtönben -volna, ahonnan többé nincs menekülés, még a bitóra sem, bár még az -is megkönnyebbülés volna már neki.</p> -<p>És huszonnégy órát töltött ilyen állapotban.</p> -<p>A felesége másnap délután templomba ment. Akkor könnyült meg egy -kicsit. Ugy nézett körül, mint az elkinozott kuvasz, ha az őrzője -elmegy. Nincs-e rés, ahol kirághassa magát.</p> -<p>És ekkor egy lány fordult be hozzá az utcáról.</p> -<p>– Dani bácsi!… Azt izente a grófné, menjen el hozzá.</p> -<p>– A grófné! – s szinte szélütés érte a férfi nyelvét. – -Elmenjek! – mondta magánkivül, fakósápadt arccal.</p> -<p>– El, el, azt izente. Hónap délután… Mikor a gróf kilovagol… -mingyán.</p> -<p>És a lány nem szólt egyebet semmit, elsietett.</p> -<p>Dani pedig ott maradt, mint villámsujtott fa.</p> -<p>Egy pillanat mulva az erő, a vágy, az élet sistergős, tüzes -lángja csapott fel benne.</p> -<p>Csoda történt. A megszenesedett fatörzs uj zöld lombba -szökött.</p> -<h3>XVI.</h3> -<p>A fiatal grófné ugy érezte magát a kis faluban, mintha a művelt -modern élet közepéből egyszerre valami ősvilágba került volna -vissza. Kellemes volt ez a különösség, mert semmi bajjal és -kényelmetlenséggel nem járt. Volt egy csinos kis kastély, -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> amely frissen tapétázva, butorozva, -szépen kitakaritva, mintha csak valami bűvös sziget lett volna az -őserdő mélyén, a modern élet minden szükséges cikkével fölszerelve. -S a vadak nem voltak emberevők, hanem igen csinos, formás, jókedvü -emberek, akiknek nagyon jól állott eredeti primitivségük. Amellett -jó nevelésüek voltak, nem kiváncsiskodtak és nem tolakodtak s a -szép grófné, aki titkos szerelmének áldozni bujt el a világ szeme -elől, valóban ugy érezte, hogy a láthatatlanság fátyola övezi.</p> -<p>Nem is engedte, hogy tulságosan megbontsák azt a rendet, amit a -kastély üresen állása alatt megszoktak itt. Az uradalmi intézők -meglehetősen bevonták a kis kastélyt a gazdaság körébe. Elől ugyan -meghagyták a díszkertet, amelyben hamar megmohosodott fenyőfák -állottak, nem igen díszlő, inkább gyászosan lecsüngő ágakkal, de a -kastély mögött veteményes kertet rendeztek be a virágágyak helyett -s a kocsi-udvart gazdasági célokra használták. Itt szokták a -kendert tilólni, a kukoricát fosztani az asszonyok. Most is már be -volt hordva a sok kender az udvarba, mikor a grófné megjött s a -fejvesztett sietségben ott felejtették a száradó kis kévesátorokat. -A grófnő nem találta kellemetlennek a kender átható szagát s -kivánta, hogy az asszonyok ott dolgozzanak az éjszaki ablak alatt, -épen olyan fesztelenül, mintha ő itt sem volna.</p> -<p>Leskelődni akart utánuk. Kiváncsi volt az emberi titkokra. -Zárdai neveltetése alatt ép oly távol állott az emberektől, mint -később, mikor a társas életben rendkivül belevegyült az élet lázas, -zajos forgatagába, most midőn a magányt meglopni jött le -szerelmesével, megnyilt az érdeklődése az emberi sziv titkai -iránt.</p> -<p>Vakmerő tette, hogy engedett sógora rábeszélésének s először -életében szinte nyiltan szökött le a sima, egyenes utról, lázba -hozta a vérét és lelki <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> örvényekbe széditette őt. Huszonhat éves -volt s hat évi házasságából szinte egy napot sem töltött még sem -magában, sem egy igazi férfivel. Miska gróf, az ura, csak a lovai s -a szinésznők után érdeklődött. Hélène grófnő, végre több évi plátói -barátság után forró szerelemre gyult a sógora, László gróf iránt, -aki az egyetlen mélyebb tartalmu, bár sok tekintetben excentrikus -észjárásu férfi volt a közelében.</p> -<p>A parasztasszonyok után való leselkedés egész váratlanul egy -eddig saját maga előtt is titkos tulajdonságát boritotta vérvörös -virágzásba: az érzékiségét. Ha egyedül maradt, most azonnal lement -az éjszaki kis szalonba, ahova az udvarról minden szó behallatszott -s a folyton kacagó, fecsegő, pletykáló s egymással szemérmetlenül -ingerkedő asszonyok és lányok beszéde ugy hatott rá, hogy minden -egyes rettentő szó ujabb és ujabb vérrakétát robbantot föl benne. -Szerette volna biztatni őket, de félt, hogy elijeszti a szabadszáju -fecsegőket s szégyelte volna is, hogy ilyen alantas örömön kapják -rajta.</p> -<p>Legjobban titkolta épen a sógora előtt, aki pedig tulajdonképeni -oka volt, hogy lelke megérett erre a titkos bünözésre. Azonnal s -örökre szakitott volna a sógorával, ha az rajtakapja azon a -társalgáson, amiben nemsokára bő része lett.</p> -<p>Volt a kendertörők között különösen egy érdekes lány, akiben -annyi szemérem nem volt mint egy csirkében. A grófnő behivatta. A -lány egy csöppet sem volt elfogódott. Simán és természetesen járt a -fény és pompa s a megfélemlitő idegen környezet között. A grófnő -szolgálatába fogadta s meséltetett vele magáról, a falujáról, a -világáról. A lány, Kis Bora, valóságos iskola, életiskola lett -neki. A grófnő eddig sohasem vette észre, hogy a körülötte élő -személyzet emberi anyagból van, s most sem vette volna észre, de -ebben a vad lányban egy önmagával <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> közös nagy tulajdonságot -talált: a kielégithetetlen érzékiséget.</p> -<p>Forró délutánokon és olyan éjjeleken, mikor magában maradt, -behivatta magához Borát s a legkülönösebb társalgás folyt zárt -ajtók mögött köztük, ami valaha grófi hölgy és cselédlány között -folyhatott. Bora nyiltan és a szeméremnek sejtelme nélkül beszélt -mindenről, ami őt érdekelte. S mindent elcsarált, ami el nem -mondható csak történt valaha kis falujokban. S különösen sokat -beszélt arról az emberről, aki istene volt, aki mint az ő -beszédéből kitetszett, az egész falu minden nőjének főfő, izgató, -vérforraló bálványa volt.</p> -<p>A grófnő érezte, hogy életében most először forrt föl benne az a -vad, érzéki, oktalan és céltalan buja gerjedelem, amely elfogja és -megrázza az emberi testet és sarkaiból kiveti a lelket. És néha -szinte megrémült már attól, mi lesz, ha csakugyan hatalma alá kerül -a paraszt Don Yuannak.</p> -<p>Izgalmak futkostak keresztül-kasul rajta s mikor parancsot adott -Borának, hogy találkára hivja neki a paraszt hőst, akkor már attól -rettegett, hogy elveszti az egyszerü, primitiv ember előtte a -nimbuszt. S fokról-fokra szállitotta le vele szemben az igényeit, a -követelését, a várakozását s hagyta, hogy visszafejlődjön ő maga a -Bora nivójára, s bámulta a parasztlányt és irigyelte, hogy az -szabadon forrongó érzékiséggel ugy tud beszélni a hőséről, mintha -épen az ölében ülne a kéjek tetőpontján.</p> -<p>Minden csöpp vére felforrt; ha ő idáig tudna emelkedni a nemi -szerelem intenzivitásában!</p> -<h3>XVII.</h3> -<p>Hétfőn délután az emeleti nagy teremben voltak. A terem ablakai -a homlokzatra nyiltak s a kisded park fái között a falu felé -lehetett látni. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>A grófnő a zongora előtt ült s egy Chopin-darabot játszott. Volt -némi eredeti zene-érzéke s nagyuri nembánomsággal holmi -változatokat csinált. Jobban tetszett neki a rögtönzése, mint maga -a szerző s belepirulva a kis erőmegfeszitésbe, szinte ugy érezte, -mintha valamit alkotott volna.</p> -<p>A sógora, a Laci gróf mosolyogva hallgatta.</p> -<p>– Brávó! – mondta, mikor a hölgy a maga ingoványos -kirándulásából visszaért a költő szeliden ringó hullámaira.</p> -<p>A grófnő nevetve nézett vissza s valami kis büszkeséggel -szólt:</p> -<p>– Jöjjön játszani.</p> -<p>A férfi megingatta a fejét. Olyan jól ült, félig eldőlve a -chaise longueon s oly kellemesen szivarozgatott, hogy nem volt -kedve mozdulni. Meglehetősen hizásnak indult már s az a teliség -sugárzott belőle, ami a lomhaság boldogait jellemzi. Fehér fogai -csillogtak, vastag sötétszőke bajusza volt s gesztenyeszin szakálla -hegyesre volt vágva.</p> -<p>– Önben egy mintapolgár veszett el, – mondta a grófnő s -elfordult tőle, skálában futtatta végig az ujjait a -billentyükön.</p> -<p>A gróf felállott, ötletek és beszédgondolatok támadtak benne s -ez megmozditotta.</p> -<p>– Mégis csak különös, – mondta lassan, kényelmesen s mégis kissé -idegesen tagolva a szókat – hogy azért szeretünk egy asszonyt, -azért mutatjuk meg magunkat neki, még a legtitkosabb érzéseinket -is, hogy a végén igy félreismerjen, mintha soha sem beszélt volna -velünk.</p> -<p>A hölgy gunyosan elmosolyodott s egyet nyujtózott. A karjai -formája csodálatos szép volt. Különben nem volt valami tökéletes -szépség. Szőke haja polgárasszonyosan volt feltéve, az arca friss -vizben tisztára mosva, kendőzés nélkül is piros volt. A szemei -kicsinyek voltak és szürkék, de elevenek s nedvesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> csillogók. -A szája nagy volt, okos száj, de ha nagyon gunyosan biggyesztette -le, már is két mély ránc gyürődött két oldalt a sarka mögött. -Karcsu volt és lányos termetü, mint a meddő asszonyok, de hizás -tagadhatatlan jelei látszottak már rajta s félő volt, hogy -nemsokára egészen szétmegy ez a csinos test. A gróf megállott s -élvezettel nézte végig az izmok játékát. A hölgy nagyon lengén volt -öltözve. Rendkivül mély kivágásu ruháját egészen ugy viselte, -mintha emancipálta volna magát a ruhaviselés alapelvei alól.</p> -<p>– Azt jól tudom, hogy ön erénynek nevezi ki a hibáját.</p> -<p>– Hiba. Erény. Micsoda frazeologia ez. Te vagy a kis -polgárasszony ma chérie!</p> -<p>Az asszony megránditotta az ajkát s zongorázni kezdett.</p> -<p>Egyszerre csak hirtelen abba hagyta.</p> -<p>– Meddig akar Ön itt maradni. Örökké?</p> -<p>– Örökké! Hol lehetünk örökké!… Nem mindegy az, itt, vagy -másutt!</p> -<p>– Csak kell valami foglalkozás.</p> -<p>– Kell! Miért kell?</p> -<p>– Mert igy meghalok az unalomtól. Ha magam nem gondolnék -magamra, már meg is haltam volna.</p> -<p>A gróf megállott s figyelve, gondolkodva nézett a hölgyre.</p> -<p>– Mit csinál itt az a kis parasztlány? – kérdezte:</p> -<p>– Micsoda parasztlány?</p> -<p>– Tudom, hogy Ön egész délutánokat tölt vele.</p> -<p>A grófnő lehajlott a billentyükre s végigfutott a fehér -csontlapocskákon, mintha valamelyiket keresné. Az ujjával kétszer -is végig siklott rajtuk, végre megállt. Egy kis mosolyt fojtott -el.</p> -<p>– Meséltetek magamnak. Mert nagyon unom magamat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>– És érdekeseket mesél?</p> -<p>– Érdekeseket.</p> -<p>A gróf elkezdett sétálni s ugy látszott, mintha valami roppant -mélységes dolgon gondolkoznék. A grófnő lopva, rejtélyesen -mosolygott s akkordokat ütött meg.</p> -<p>Pár percig tartott ez a furcsa hangtalanság. A hölgy -gyönyörködött a kezében. A keze csakugyan felséges volt. De az is -párnásodni kezdett, az ideges kék erek kezdtek már besüppedni a -sima szőrtelen fehér bőr alá. Az asszony fölemelte a kezét s -közelről megnézte. Elhatározta, hogyha innen elmennek, föltétlenül -kurát fog használni. Fájt a szive a szép kezéért.</p> -<p>– Mondja barátom, – szólalt meg, felrezzentve a grófot, hogy -lehet az, hogy ön ezekkel a képességekkel nem lépett közpályára. -Nem volna érdekesebb miniszter lenni, mint negyvenéves korában itt -velem veszekedni.</p> -<p>– Persze, hogy nem volna, – mondta kelletlenűl a férfi s hozzá -lépett. – Ha már veszekedni kell, inkább egy szép asszonnyal -veszekszem, mint a politikával.</p> -<p>Felemelte a hölgy kezét s megcsókolta. Aztán megnézte és ujra -megcsókolta.</p> -<p>– És ha intrikákkal kell bajoskodni, inkább az én szép asszonyom -intrikái miatt szenvedjek, mint otromba politikusok ostoba fogásai -miatt.</p> -<p>A grófnő amint visszakapta a kezét, leeresztette azt, hátra, -mintha féltené s egybekapcsolta. Aztán mosolyogva nézett fel a gróf -arcába. Guny, kicsinylés, epéskedés, szerelem, jóakarat, minden -volt az arcában, mikor azt mondta:</p> -<p>– Mégis csak nem értem, hogy lehet egy férfinak, egy gróf Karay -Lászlónak ilyen kevés tettvágy a lelkében. Nem fél, hogy -megrozsdásodik. <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> Elég ennyi munka egy férfinak! hogy az -idegei rendben legyenek.</p> -<p>A gróf mosolygott.</p> -<p>– Hát persze, hogy elég. Nem tudja, hogy a grófok nem vasból -vannak, hanem valami ritka nemes fémből. Nekünk nem munka kell, -hogy fényesek legyünk tőle, hanem légmentes elzárkozottság és méltó -keret.</p> -<p>Megcsókolta a hölgy száját s elkezdett járkálni.</p> -<p>– Azt a kis parasztlányt ki fogom tiltani. Maga nagyon, nagyon -rossz iskolán megy keresztül, ha megszokja, hogy mi épen olyan -emberi lények vagyunk, mint például a parasztok. Mi nem azok -vagyunk. Egészen mások. Nekünk nem az az ételünk, az italunk, a -levegőnk. Nekünk nem életfeltétel az, ami nekik az. És nekünk nem -élet az, ami nekik az. Nem öröm, ami nekik az, nem gyönyör, ami -nekik az. Mi a másik véglet vagyunk, minekünk semmi közünk ahhoz az -alacsonyabb állati rendhez, amit közönségesen embernek -neveznek.</p> -<p>– Mi istenek vagyunk. Mi az Olimpuson élünk s nektárt -iszunk…</p> -<p>– Természetesen, – mondta igen komolyan a gróf.</p> -<p>A grófnő szája mögött megjelentek a gunyos ráncok.</p> -<p>– Látja grófnő, itt egy századok alatt kifejlődött helyzettel, -állapottal, valósággal vagyunk szemben. Egy tényről van szó, aminek -a helyességén, vagy helytelenségén lehet vitatkozni, de az mégis -tény s nem lehet változtatni rajta. Ha valaki változtatni akar, a -végzettel száll szembe. Tragikai vétséget követ el. Lehet harcolnia -s el lehet buknia. Nagy dolog ez, de a látszat könnyen megtéveszti -az ember szemét s a felületes nézőnek ugy tetszik, mintha semmiség -volna, amin könnyü változtatni. Hiszen mi nem élünk reális életet. -Mi voltaképen <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> csak vegetálunk!… És én magát most -halálra untatom, de ha már belefogtam, ki is fejtem rögtön azt az -elméletet, amely ebben a percben jut ilyen napfénytisztaságban az -eszembe, de szentül meg vagyok győződve felőle, hogy arany -igazság!… Az az ősapánk, aki örökre biztositotta a legmagasabb -polcot, amit a mai emberi viszonyok között a társadalomban el lehet -érni: egyszersmind kivonta a létünkből a valóságos élethez tapadó -gyökereket. Mi megszüntünk egyének lenni s nagyon okosan ugy is -nevelnek bennünket, hogy ne is lehessünk soha egyénekké. Mi egy -rend vagyunk, egy kaszt, amely egyetemlegesen él, senkinek sincs -meg az egyéni magasabb cselekvési szabadsága, mert az egyes -embernek nem szabad kockáztatni a jövő generációkat. Az az ősapánk, -aki akármiféle utón-módon, de biztositotta a mi létünket: azt a -szellemi lekötöttséget hagyta ránk, hogy nekünk ehhez a léthez nem -szabad hozzányulnunk. Ő a jövendőnek gyüjtött tőkét a semmiből, mi -azt a tőkét nem szórhatjuk szét a jövő generációk elől a semmibe. -Ezért nem mehetünk mi bele az élet harcába. Ezért nem terem a magas -arisztokráciából sem Napoleon, sem Goethe. Hol van már valami -előny, amiért mi harcolhatunk? Mi csak veszthetünk! Még a nyereség -is tiszta veszteséggé válik a mi kezünkben, mert kihivja a -rettenetes nagy és rettenetes szegény áradatok irigy ellenszenvét. -S ki mer belemenni az élet harcába azzal a ballaszttal, hogy -irtózatos nagy érdekeket kockáztat semmiért.</p> -<p>Elhallgatott. A grófnő okosan figyelt, de amikor a gróf -elfordult, hogy szivarja hamvát leüsse a kis japán tálcába, -elmosolyodott. A gróf szakadatlanul ugyanazt az egy gesztust -használta, valami furcsa félszeg vizszintes kézmozdulatot.</p> -<p>– Ezek a naiv fiuk, akik kiállanak a piacra és azt hiszik, -valamit csinálnak, mikor képviselők, <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> miniszterek lesznek, -mozgalmak vezérei, sportférfiak, oroszlánvadászok; mikor istállót -tartanak, kulturát, irodalmat, maitresseket becéznek, ezek egészen -öntudatlanul, filozófia nélkül teszik, amit tenniök kell. Élvezik -az életet, amely oly föltétlenül biztos a számukra. Fickándoznak a -bő, jó, egészséges vizben, mint a halak. Ha valamelyiket baleset -éri, kicsit megkoppasztják a bőrét, vagy akár ha odavész is az -oroszlán, vagy a politika torkában, mit tesz az! Mindenkinek joga -van saját magát elveszteni, a közöst, az elvet, a kasztot nem -veszélyezteti… És nekem ez nem passzió, mert nem vagyok annyira -naiv, mint ők, hogy át ne lássam, hogy akármibe kezdek, semmi sem -merészebb és komolyabb játék, mintha a szobában játszom -fakatonákkal, hát nekem nem okoz örömet, hogy a szoba falain kivül -játszam! Hát inkább engedem elveszni, elsorvadni, elpárologni a -bennem szunnyadó erőket s meg sem kisértem, hogy teremtsek, vagy -elveszitsek valamit.</p> -<p>– De ez nagyon unalmas.</p> -<p>– Lehet. Nekem nem nagyon.</p> -<p>– Nem önnek! nekem!</p> -<p>A gróf elmosolyodott.</p> -<p>– Igazán?</p> -<p>– Persze.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert nagyon unalmas… Csak érdekesebb tán a küzdő és erős -férfit látni, mint a lustát, akinek mosolyogni sincs kedve.</p> -<p>– Lehet.</p> -<p>– Bizonyos. Sőt biztositom önt – s a grófnő frissen felállott a -helyéről, – hogy sokkal jobban izgat és érdekel most a -legprimitivebb ember, aki erős és kemény és valamit produkáló, mint -a legfinomabb élvező, aki elterül és olyan puha, mint egy gombolyag -selyem. <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<p>A gróf összevonta a szemét s gondolkodva nézett el az asszony -mellett.</p> -<p>Ez pedig kifeszitette szépséges karjait, amelyről visszahullott -a selyem lepel s kacéran mondta:</p> -<p>– Vigyázzon barátom, mert későn találja észrevenni, hogy az -asszonyok szivesebben türik el a szilaj ölelést egy erős -paraszttól, mint a legbölcsebb filozofálást egy tehetetlen -gróftól.</p> -<p>Nevetett és csókra nyujtotta az arcát.</p> -<p>Aztán megfordult s elsietett. Az ajtóból még visszanézett s -fehér fogaival rákacagott a férfira, aki valami keserves -megütődéssel nézett utána. S mikor a hölgy eltünt az ajtón, -mogorván nézett ki az ablakon át a falu felé.</p> -<h3>XVIII.</h3> -<p>A gróf minden délután haza lovagolt a saját kastélyába, a -szomszéd faluba Vezekénybe. Ott nagy gazdasági átalakitások folytak -s ugy tett, mintha annak a kedvéért volna idehaza, bár ép oly -kevéssé érdeklődött irántuk, mint a világ többi dolga iránt.</p> -<p>Mig oda volt, azalatt a grófnő fürdeni s aztán aludni -szokott.</p> -<p>Mire a gróf kilovagolt, a hölgy már élvezte a hüvös vizet.</p> -<p>Bora ült mellette. Leguggolva a kád mellé. Barna, kemény kis -kezeivel simogatta, locsolgatta a grófnő habfehér testét s -szerelmesen nézett rá.</p> -<p>A grófnő nevetett rajta.</p> -<p>– Nos, – mondta – nos!</p> -<p>De Bora csak nézett nagy dióbarna szemeivel s nyitva felejtette -haragosvörös ajkait, melyek mintha szét akartak volna csattanni a -tulságos vérbőségtől.</p> -<p>– Mi az, Bora – szólt rá a grófnő, akit szinte <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> -feszélyezett már a lány heves nézése és szótlansága. Mióta itt van -mellette, még egy szót sem szólt.</p> -<p>– Be szép maga gyönyörüm! – mondta a lány s begörbitett mutató- -és kinyujtott hüvelykujjával parasztos naivsággal megcsipte a szép -hölgy állát.</p> -<p>Az urnő elmosolyodott s kutatva, titkosan nézett a lány -szemébe.</p> -<p>– Nos, mi ujság! – sürgette.</p> -<p>A lány odahajlott a füléhez s valami igen nagy titkot sugott -bele:</p> -<p>– El fog jönni!</p> -<p>A grófnő megcsóválta a fejét s kissé bosszus lett. Ez a lány ugy -sugta, mintha valami nagy kitüntetésről volna szó. S ugy is néz -reá, mintha az arcáról azt akarná leolvasni, hogy ő most mindjárt -elájul a boldogságtól. Mégis sok ez a jóból. Nagyon is -leereszkedett a parasztok szinvonalára s ez kellemetlen, megrázta a -fejét s hidegen pillantott végig a lányon.</p> -<p>– Mondjad csak Borcsa, – szólt – téged még soha sem ölelgetett -meg az a Turi?</p> -<p>A lány ártatlanul nézett rá.</p> -<p>– Én nem hagynám magam.</p> -<p>– Ugyan!</p> -<p>– Én szegény lány vagyok.</p> -<p>– Hát aztán.</p> -<p>– Engem ingyen nem lehet…</p> -<p>A grófnő rábámult, nem értette.</p> -<p>– Dani bácsi pedig nem fizet senkinek. Inkább neki fizetnek, – -tette hozzá dicsekedve. – Az asszonyok meg a lányok mind mennek -neki kapálni, meg mindent csinálni, csak egy csókot kapjanak tőle. -Mer ő tőle nem kap ingyen csókot akárki.</p> -<p>A grófnőnek nagyon furcsa és kellemetlen volt ez a paraszt -logika. A megfizetett férfi.</p> -<p>– Hát akkor téged azért nem ölel meg, mert te nem tudsz neki mit -fizetni. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>A lány kedvetlenül nézett vissza rá s megrántotta a vállát.</p> -<p>– Én is tudok kapálni! De ő nem fizetne nekem! Hát maga azt nem -tudja, hogyha az ilyen szegény lány, szép lány, akkor nem hálhat -emberrel, csak ha jól megfizetik. Nekem szerencsét kell csinálni. -Megmondta azt nekem az anyám, még kisiskolás koromban, hogy ha -vigyázok a szépségemre, akkor még nagy szerencsét csinálhatok.</p> -<p>– Milyen szerencsét?</p> -<p>– Vagy elvesz valaki, vagy annyit ád, hogy azután nem kell -busulni.</p> -<p>– De azután majd nem vesz el senki feleségül!</p> -<p>– Nem! Bizony nem. Akkor már elveszik az embert, ha van -valamije. De az én apám zsellérember, hát a zsellérlányt csak -valami rossz béres veszi el.</p> -<p>Valami idegen, exotikus, büzlehelletü életnek az áramlata -csapott feléje. S mikor ujra végignézett a lányon, zavarosan érteni -kezdte micsoda nyilt vásár folyik itt, ebben az emberi világban, -ahol a szép lányok is, a szép férfiak is tisztán és nyersen -kamatoztatják a szépségüket.</p> -<p>– Hát Turi Daninak sem adnád oda magadat ingyen?</p> -<p>– Én szegény lány vagyok – mondta egyszerüen Borcsa.</p> -<p>A grófné egyet gondolt.</p> -<p>– És Turi Dani senkit se ölel meg ingyen?… Tán még egy grófnét -se! Mi?</p> -<p>S a szeme sarkából nézett a lány tiszta szemeibe.</p> -<p>– Turi Dani ember! ü azt teszi, amit akar. Ü nem kér. Mit bánja -ü. De az asszonyok járnak a kedvibe. Azok odaadnák még az életüket -is, csak rájuk nézne egyszer. Nincsen olyan fejércseléd, aki -szivesen ne adná oda még az életét is, hogy Dani bácsi a derekához -nyuljon!… <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>A grófnő megint hallgatott s lassan csapkodta a vizet.</p> -<p>– De te nem adnád oda.</p> -<p>A lány vállat vont.</p> -<p>– Én szegény lány vagyok, nekem szerencsét kell csinálni – -ismételte csökönyösen.</p> -<p>– Ah, az a te Turi Danid is csak olyan ember, mint a többi. -Paraszt.</p> -<p>– Dani bácsi csak egy van! Csak ü.</p> -<p>– Annak nincs csufneve?</p> -<p>– Van a.</p> -<p>– Igazán! Mi az?</p> -<p>A lány összehuzta az arcát s lesütötte a szemét.</p> -<p>– Azt nem lehet kimondani!</p> -<p>A grófnő elámult.</p> -<p>– Mit! Olyan csunya!</p> -<p>– Meg aztán aki élő ember azt kimondja, azt megölné Turi -Dani.</p> -<p>– Nincs itt, mondd ki csak.</p> -<p>– Jöjjön, a filibe sugom.</p> -<p>A grófnő kiváncsian oda tartotta a fülét.</p> -<p>A lány valamit sugott bele.</p> -<p>– Mit jelent ez? Hisz ez semmi! Hogy hol szép Turi Dani?</p> -<p>A lány hatalmasan elkezdett kacagni.</p> -<p>– Az a! Na hát hun szép? Hát nem érti? Hát hun szép?… Mije!</p> -<p>A grófnő elkezdett pirulni, mintha a vizből áradt volna felfelé -a hőség.</p> -<p>A lány hirtelen nyers mozdulattal átkapta a nyakát és magához -huzta. Azzal belesugta a szót az asszony fülébe.</p> -<p>– Aszongyák, tette hozzá, azért szeretik annyira a -fejércselédek, mert ott igen-igen szép… – s lesütötte a fejét a kád -megé.</p> -<p>A grófné behunyta a szemét s valami kis undorodó <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> kéjes -megreszketést érzett. A vére pezsgett, az agyát vérhullám öntötte -el…</p> -<p>Valahogy rettenetesen leegyszerüsödött előtte a szerelem, mióta -Borától vett leckéket.</p> -<h3>XIX.</h3> -<p>A gróf páratlanul finom élvező volt. Heléne grófnővel való -viszonyában éppen az volt a legfőbb gyönyörüsége, hogy méltó párra -talált benne. Ugy tetszett neki, hogy ő már régen tul van azon a -koron, mikor naivul és ábrándosan tud szerelmes lenni a férfi. Neki -mulhatatlanul szüksége volt a komplikált helyzetekre, a raffinált -gyönyörökre s mindenekfölött az érzések gazdag differenciáltságára. -A grófnő neki egyszerre felesége, szeretője s a szerelem kéjeiben -felfedező társa volt.</p> -<p>Tudta, hogy a faj, a vér, a társadalmi helyzet s az -intelligencia legmagasabb fokának köszöni azt a képzelhetetlen -idillt, amelyben most része van.</p> -<p>S most rájött, hogy a hölgy betelt a mértékkel. Tulnőtt ő rajta -s tovább akar haladni azon az uton, amelyen ő meginditotta.</p> -<p>Mindennap vágtatva tette meg az utat Vezekénybe és vissza, most -lassan, lépésben haladt s kissé letargiára hajló hangulatban -boncolgatta az eléje került helyzet tartalmát.</p> -<p>A szerelemben nincs állandóság. S ha ő elveszitette a -vonzóerejét, mint him, hogy lehet ellenállani annak az uj árnak, -amely elragadja tőle az asszonyt.</p> -<p>Az asszony még nagyon fiatal. Nagyon tele van életnedvvel. -Nagyon kihasználatlan. Nem birja soká a csöndet, a puhaságot, az -elzárkozottságot… Most kezdett előtte kibontakozni a mai -beszélgetés igazi értelme. Milyen keveset szólt az asszony s milyen -sokat beszélt ő, és mégis minden szócskának, amit <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> a grófnő -kiejtett, több sulya van, mint az egész filozófiának, amivel ő -fárasztotta. Mit beszélt ő, henye eszmefuttatást, amellyel -takargatja mihasznaságát és tehetetlenségét s mit mondott a nő! -világot romba döntő szót: több az asszony szemében az erős paraszt, -mint a tehetetlen gróf.</p> -<p>Vér tolult a fejébe.</p> -<p>Honnan jut ez az asszony eszébe. Nem elméletből. Egy tény -bukkant ki abban a szóban. Valami valóság, amely nyersen tünt fel a -nő előtt. Biztos, biztos, hogy van egy paraszt valahol, akit -látott, akiről hallott, de aki ezt a gondolatot a maga valóságával -ébresztette fel benne.</p> -<p>Ködös lett a szeme. S megszédülve, maznán esett el a nyeregben. -Félelem és lemondás lepte el. Érezte tönkrement, energiátlan, -férfiatlan gyöngeségét s érezte, tudta, hogy nem lesz ereje szembe -szállani az asszonnyal.</p> -<p>Csak szivszorulással tudott arra gondolni, hogy lesz idő, amikor -kisiklik az öléből az asszony. Látta előre azokat a gyötrelmeket, -amelyek mindig agyon kinozzák minden szakitásnál s félt tőlük.</p> -<p>Egy percig sem gondolt a hosszu uton arra, mit kell tennie, hogy -elkerülje a kellemetlen jövőt, folyvást önmagával foglalkozott s -magát elemezte. Miért van, honnan van, hogy ő, aki olyan szivósan -ragaszkodik az asszonyaihoz, mégis oly gyakran kénytelen válni. -Belenyult a legbelsejébe s látta, hogy az a gyöngédség, amellyel az -utolsó percig viseli magát a kedveseivel szemben s az a makacs -féltő ragaszkodás, nem szerelem, de valami kellemetlen emberi -érzelem. Nem tud szakitani. Mindig neki kell megérni, hogy a másik -fél teljesen elhüljön és az vágja ketté a viszonyt. A lomha férj -ragaszkodik igy a feleségéhez, akivel szemben egy életre vállalt -kötelezettséget s ezért becsületből hazudja a szerelmet, mikor már -csak az üres formája <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> él annak a lelkében; s akit fél -elveszteni az életrend változásától való rettegésében. De mi szüli -az uj, meg uj rémületet, amely a szakitás gondolatára őt elfogja! -Ő, aki ugy tud unatkozni a régi viszonyban, miért keresi fel -makacsul és kilendithetetlen pontossággal a rendes találkozásokat, -miért félti a napok programmjának megzavarását s hogy lehet az, -hogy mégis, mikor már visszavonhatatlanul vége a viszonynak, uj -lelki frisseséggel tud uj érzelemre gyulni. Szánalmasnak és -nevetségesnek érezte az asszonyokkal szemben való helyzetét: mindig -neki kell a gyöngébb félnek lennie, mindig neki kell a pirulást -elszenvedni. Előre sejti, hogy jellemének ez a fonák vonása most is -meghozza a rendes véget, s mégis bánatnak s keserüségnek adja át -magát. Ma már nem is csak azért, mert fél ettől a gyalázatos -befejezéstől, hanem azért is, mert haragszik önmagára.</p> -<p>Kedvetlenül ért be a kastélyába s szórakozottan beszélt azzal, -aki utjába állott. Épitettek. Szomoruan nézte el a munkásokat, -amint lomha mozdulatokkal mozogtak a falon s meglepetve figyelte -meg, hogy az egész kép mégis valami lázas sürgés-forgást mutat. Ha -messziről nézi valaki, nagy távlatból az ő életét, valószinüleg, -igen változatosnak és gyors eseménytermőnek látja azt is, pedig ő -épp olyan habozva tesz egy téglát a másikhoz, mint a kőmives, aki -minden oldalról megnézi s itt letör belőle, ott hozzá tesz s közben -pipát töm.</p> -<p>Egyszerre összehunyoritotta a szemét.</p> -<p>Ezek a munkások volnának tehát azok az ősállatok, akik a maguk -nyers, vad erejükkel jogos ellenfelei lehetnek az intelligencia -elpuhitotta uraknak!</p> -<p>Ellenszenvvel s mégis tárgyilagosan figyelte meg egyenként az -embereket. Sorban mindet. S meglepő felfedezést tett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>Az uradalmi intéző lépett oda hozzá. A grófban megindult a -filozóf s a beszédkedv.</p> -<p>– Hát hol van itt az ember! Ez mind degenerált tipus! Nyomorult -alakok. Rokkant termetek, beesett arcok, alkoholos szemek, -formátlanság. Hisz ez mind nyomorék, szánalomra méltó -szerencsétlen. Mindig azt mondják, hogy a magasabb osztályok -elvesztették, éppen a magasabb kultura miatt a testi qualitásaikat. -Hát hol vannak akkor a testi qualitások! Itt van vagy harminc -ember, hol van csak egy is köztük, amelyik normális fejlődöttségü -lenne! Mind olyan, mintha a kloakából bujt volna ki. Éhesen, -elgyötörve, elsatnyulva.</p> -<p>Az intéző, csinos, erőteljes fiatal férfi szintén elnézte a -munkásokat.</p> -<p>– Nagyon rosszul élnek ezek, kegyelmes uram – mondta. – A falusi -mesterember a legalja az emberiségnek. Iszonyu sok pálinkát isznak, -rossz lakásuk van, rossz a kosztjuk, erkölcstelen az életük. Aztán -ezek nem is az igazi primitiv emberek. Aj, ezek kegyelmes uram mind -az intelligenciához tartoznak már. Azért ilyen satnyák, mert -derogál nekik, hogy becsületesen éljenek, nagyon cudar viszonyok -vannak itt, korhely, gazember ez valamennyi, nagyképü, tudatlan, -megbizhatatlan szamár. Ne adj Isten, hogy egy olyan mesterembert -találjak az egész vidéken, aki csak egy terminust is betartana. -Hazug gazemberek, megérdemlik, hogy mind nyomorult legyen, a -gyereke mindnek már részegen születik. Az egész iparososztály már -születésétől fogva halálra van itélve nálunk, de meg is érdemlik, -mert nincs köztük egy becsületes. Ha van valahol egy munkás, -amelyik dolgozni tud, na hát az meg éppen akasztófára való -korhely.</p> -<p>A gróf kelletlenül hallgatta az intézőt, aki kizavarta őt a -saját eszmemenetéből és a maga anyagi érdekei szempontjából vette -számba az embereket. <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>– Hát a parasztság. Hisz a napszámosok nem iparosok, de ezek még -rosszabbak, még satnyábbak s még ostobábbak.</p> -<p>– A napszámosok! – mondta az intéző – azok mán igazán lejebb -vannak az állatnál. Azokról nem is érdemes beszélni, azok ugy -élnek, mint a disznók. Ha kegyelmes uram ugy ismerné őket, mint -én!</p> -<p>– Hát egyáltalán van a népnek olyan osztálya, amely különb -ezeknél, akik itt dolgoznak?</p> -<p>– Hát bizony a jó falusi gazda, az nem ilyen.</p> -<p>– Kik azok? – kérdezte a gróf összevont szemöldökkel.</p> -<p>– Azok a gazdák kegyelmes uram, akik itt a falukban laknak, a -java. Ott annyi sok szép lány van, hogy mese. Ha kegyelmes uram -akarná…</p> -<p>A gróf félbe szakitotta.</p> -<p>– A férfiak is szépek? Asszonyoknak…</p> -<p>– Hát van itt a szomszéd faluban egy parasztgazda, Turi Dani, ha -egy kis iskolája volna, beillene az akármilyen uri társaságba. -Annyi esze van, hogy egy egész falunak nincs annyi. Zsellérfiu, de -ma a legnagyobb gazda a falujába. De ez semmi! Az asszonyok ugy -bomlanak érte, hogy olyant még nem is hallottam. Olyan történeteket -tudnék róla mondani kegyelmes uram, hogy…</p> -<p>Elhallgatott és a kezében levő vesszővel a csizmaszárát kezdte -veregetni. Az intéző igen jó gentricsaládból való volt és nem ok -nélkül szokott azzal dicsekedni, hogy Vezekényben ő a gróf.</p> -<p>A gróf azonban inkább rendes tehetetlensége miatt türte a -fesztelen modort, mint megbecsülésből s most egy mozdulattal végét -vetette az előadásnak.</p> -<p>– Nagyon érdekes, – mondta s azzal elfordult és tovább ment. Ugy -tett, mintha valami érdekelné az épület kialakuló formáján. -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Az intéző utána nézett s gentri fesztelenséggel mondta -magában:</p> -<p>– Egy-gyen meg a fene, vónék csak én a gróf, én is ott hagynálak -a faképnél, akármelyik percben.</p> -<p>Azzal tultette magát a kis incidensen és vigan ment tovább, hogy -azért a közelben maradjon, hátha szükség lesz rá.</p> -<p>A gróf pedig el kezdte magában mondogatni azt a nevet, amit az -intéző beledobott a lelkébe.</p> -<p>– Turi Dani, Turi Dani!… Ez volna hát az igazi! Turi Dani!</p> -<p>Egyszerre egyet gondolt, megfordult, intett az intézőnek, kérte -a lovát s pár perc mulva már visszafelé vágtatott; az asszonya -felé.</p> -<p>Az asszonya felé, aki egy szál liberty selyempongyolában várta a -sarokteremben a parasztot. S éppen azt a nevet mondogatta magában, -amit a gróf:</p> -<p>– Turi Dani, Turi Dani!</p> -<p>Bora ott állt a háttérben s egy oldalajtófélfának támaszkodva -nézte, nézte a grófnőt, aki az ablakban állott.</p> -<p>Az ablakon át beözönlött a sürü napfény s a grófnő egy szál -libertyselyem zöld pongyolájában ugy állt a mély ablaknyilásban, a -kemény fényességü napon, mintha zöld tengerködben állana Diána.</p> -<p>– Bora egy pohár vizet.</p> -<p>A lány elszaladt, nesztelen léptekkel, mint a macska s a grófnő -jól eső érzéssel állott az ablak világosságában s egyre mondogatta -magában, mintha kabalisztikus értelmét akarná venni e névnek:</p> -<p>– Turi Dani! Turi Dani!</p> -<p>Percek teltek. Az ablakon át meleg levegő tolul be s körülveszi -egész testét és körülömleszti poros illattal, nappal, -kenderszaggal, és primitiv skáláju parasztnótával. Máskor a grófot -várta igy; az ő iskolájának <span class="pagenum"><a name="Page_90" -id="Page_90">-90-</a></span> perverz levegőjében szokta meg a -kéjelgés természetességét.</p> -<p>És jól esik neki, hogy az alkonyodó nap vörös meleg fényével -átsüssön a testén és szinte fényes párát izzon ki elefántcsont -fehérségü testéből.</p> -<p>S a háta mögött padlócsikordulást hall. És szót hall, elfulladt, -lihegő szót:</p> -<p>– Itt van…</p> -<p>Visszafordul.</p> -<p>Bora áll előtte képéből kikelve, lángoló arccal, és boldogan és -büszkén és izgatottan. És visszamutat a szoba hátterébe, ahol a -grófnő káprázó szeme előtt a sötétben egy férfialak áll, egy fehér -gatyás, vikszelt csizmás paraszt áll.</p> -<p>A grófnő első pillanatban félre akar lépni az ablakból, de -rögtön parancsol magának, haragra gyul, hogy ilyen szemtelenül -tolakodtak be a parasztok. Mit képzelnek ezek magukról! S megvető -bosszusággal megsokallja a merészséget s ki akarja utasitani őket. -De csak áll egy-két pillanatig.</p> -<p>Aztán lassan előre lép. Istennői gőggel, a tiszta átsütő -napfényen. Egy teljes lépést a fények sugárözönében. Aztán elsuhan -az árnyékba és sulyos plasztikát ölt a ruhája.</p> -<p>Nem találja meg a legjobb szót, hogy adja legkönnyebben tudtukra -haragját, megvetését, a kiutasitást. És mégis visszatartja valami, -hogy a legegyszerübb és az egyetlen becsületes kifejezést -használja, azt az egy szót, ami az ajkán van:</p> -<p>– Takarodjatok innen!</p> -<p>Asszony. Ravaszkodik. Sujtani és becézni akar. Megalázni s -megtartani. Térdre roskasztani és ezzel felemelni. Istennő akar -lenni, aki nimbust őriz és egyforma távol s egyforma közel van a -halandótól.</p> -<p>Végre egyetlen pillantásba csoportositja mindezt s ránéz az -emberre.</p> -<p>Egy pár acélos szem pillantásával találkozik, <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> amely -nincs megzavarodva, hideg és erős és bátor, biztos, mint a vivókard -s a maga fölényességével meghökkent.</p> -<p>A következő pillanatban már megriadt szaladással fut körül a -pillantása az ember arcán s ekkor olyan meglepetés éri, amely -elveszi a nyugalmát.</p> -<p>Ámulattal, csaknem ijedtséggel fedezi fel az arc titkát, -pillanatok telnek el és ő áll lenyügözve, gondolkozva s már eszébe -sem jut, hogy ki akarta kergetni az imént a parasztot.</p> -<p>A kinos csöndben hirtelen rémesebb zaj hallatszik. A szomszéd -termekben erős férfiléptek alatt csikorog a deszka.</p> -<p>S belép László gróf. Kikelt arccal, kidülledt szemmel, dühét -alig birva palástolni.</p> -<p>És a hölgy, amint egymás mellett látja a két arcot, ujjongva jön -rá, hogy igaza volt. Szinte összecsapja a kezét örömében.</p> -<p>A két férfi ugy hasonlit egymáshoz, mintha testvérek -volnának.</p> -<p>Csak épen magasabb, kövérebb, puhább a gróf. És szakállas. És -indulata vesztett. Es gyámoltalanabb…</p> -<p>A gróf, miután egy-két másodpercig illetlenül állott az ajtóban, -beljebb lépett s gyorsan, indulatosan, jóval gyöngédebb -hangsullyal, mint szóval, kiáltott fel:</p> -<p>– Quelle folle! Sans doute tout cela est delicieux, mais… Mais -ma chérie, tu es une réveuse, et tu manques de sens social et -d’idées generales…</p> -<p>– Je ne sais pas… – szólt gunyosan a grófnő s hirtelen hamisan -hozzátette: – Je suis une femme, voila tout!…</p> -<p>Elnevette magát s ezzel egészen megoldódott a hangulat.</p> -<p>A gróf megérezte, hogy még nem érett tragikai <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> -fejlettségre a dolog s megkönnyebbült. Nyilván kiváncsiság az -egész. Hisz ő is épen azon törte a fejét, hogy felhivatja valamiért -a parasztot, hadd lássa. Mennyivel természetesebb, hogy a grófnő, -az asszony ugyanezt tette. Ráismert az ajtó mögött a parasztlányra, -a közvetitőre, lesujtó pillantást vetett felé, aztán a paraszthoz -fordult.</p> -<p>Örült neki, hogy ő volt fölényben egy homlokmagassággal s -termetbeli arányaival.</p> -<p>– Mit akarsz fiam, – szólitotta meg a parasztot olyan kegyes -pártfogói hangon, amely a grófnő szemében kellett, hogy teljesen -megalázza az alacsony rangu férfit.</p> -<p>A grófnő belesüppedt egy fotelbe. Jól is esett, mert már fáradt -volt az izgatottságtól. Csakugyan tetszett neki a gróf fellépése s -kiváncsian várta, mi lesz. Biztosra vette, hogy a paraszt bambán -hebegni fog és vagy elárulja őt, amikor is semmi kiméletet nem -érdemel, vagy nagylelkü gavallérsággal őrzi meg a titkát, s az -nagyon mulatságos lesz.</p> -<p>Turi Dani azonban nem sütötte le a szemét, hanem komolyan és -ünnepélyesen mondta:</p> -<p>– Alázatos könyörgéssel járulok a falu nevében a mi kegyelmes -grófnőnk elé.</p> -<p>– Hát ki vagy te fiam? – kérdezte atyáskodva a gróf.</p> -<p>– Kiskara község egyik szegény gazdája vagyok, Turi Dániel.</p> -<p>A gróf szeme megrebbent. Elcsodálkozott rajta, mért vette ő -egészen bizonyosra, hogy az a paraszt, akit itt talál, csak Turi -Dani lehet, s aztán megütődött azon, hogy Turi Dániel csakugyan itt -van.</p> -<p>– Beszéljen Turi Dániel gazda, – mondta a gróf. Egy percig -mintha hallgatott volna, aztán hátat forditott a parasztnak s -mintha nem is törődne azzal, amit beszél, közelebb lépett a -grófnőhöz. <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<p>– Az a mi alázatos könyörgésünk a mi kegyelmes grófnőnkhöz, – -mondta Turi Dani egyszerüen, minden tulságos jobbágymegalázkodás -nélkül, – az a mi könyörgésünk, hogy részt kapjunk az uradalomból. -Bérletet!</p> -<p>Ezt az utolsó szót egészen váratlanul hangosan, a tompa némaságu -szobához képest tulhangosan, sivitóan kiáltotta el. Mintha bombát -vetett volna. Mintha csatakiáltással támadt volna rá az urra. Aki -addig közönyösen hallgatta s abban a pillanatban hátat forditott -neki.</p> -<p>A gróf, mintha vipera csipte volna meg, visszafordult s -megvillámodó szemmel nézett rá.</p> -<p>Valóságos pokoli gyülölet csapott rá a paraszt szeméből.</p> -<p>Turi Daniból abban a pillanatban, mikor a nagyur ásitó unalommal -közönyösödött el vele szemben s ugy forditott neki hátat, ahogy -csak az instánciázó parasztnak tudnak hátat forditani a nagyurak, -kirobbant a gyülölet, amelynek parázsa kétszáz esztendő óta gyült -rakásba a lelkében.</p> -<p>S a gróf Karayban is fellobbant a gőg, a grófi gyülölet, a Karay -lelkiismeret. S bár László gróf a saját elvei szerint ebben a -kérdésben mindig a parasztok pártján volt, most nyers indulatban -tört ki.</p> -<p>Lebirta magát, elfordult s magyarul szólt Heléne grófnőnek.</p> -<p>– Kedves sógorasszony, mondjon neki valami sottiset s kegyesen -bocsássa el.</p> -<p>De a grófnő elleste a pillanatot s maga is ideges tüzre gyult -tőle. Fogalma sem volt, mi történt a két férfi közt, de -asszonyidegei teljes erősségükben fogták fel a kigyult elektromos -áramlatot.</p> -<p>– Beszéljen, – mondta merészen a parasztnak, – mi baja van -velünk!</p> -<p>– Nekem, kegyelmes asszonyom! – szólt Turi Dani győzelmesen, -mosolyosan, csillogó szemmel <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> s ebben a tüzmosolyban igen -széppé vált szép férfias arccal, – nekünk mai parasztoknak semmi -bajunk a mi urainkkal. Az apáinknak volt. A mi bajunk csak az, -kegyelmes asszonyom, hogy még a mai urak sem igyekeznek jóvá tenni, -amit a régi urak a mi öregapáink ellen tettek</p> -<p>– Mit! – kiáltott fel a gróf, – hová fajult a világ! Hová -jutottunk. Mit mer ez a paraszt a szemembe vetni!</p> -<p>– Az igazságot gróf ur! – mondta keményen a paraszt. S az -igazság ép olyan előnyössé vált az arckifejezésének, amennyire -ellapositotta, megcsufitotta a mindig nyugodt, derült, szenvtelen -kifejezésre termett arcot, a grófét.</p> -<p>A grófnő tetszéssel vette észre, hogy nem a paraszt van -hátrányban az összecsapásnál.</p> -<p>Mig a gróf tétovázott, merje-e kikergetni a parasztot a hölgy -jelenlétében, ebben a ránézve erkölcsileg kedvezőtlen pillanatban, -amaz bátran s az igazság erejével folytatta:</p> -<p>– Tudjuk azt mi, nem felejtettük még mi el, hogy kergették ki a -régi öregapáinkat az ősi földről, a Kánaán földjéről az -Akasztófa-pusztára.</p> -<p>– Egy szó se!</p> -<p>– Tudja azt a gróf ur is. Látom, hogy haragszik. Szégyelli.</p> -<p>A gróf már szinte magánkivül volt dühében. Soha, mióta él, ilyen -izgatottságot nem érzett. Azon a határon állt, mikor ökölre kél az -ember, mert nincs más hátra. S megzsibbadva, megbénulva érezte -magát. Talán, ha egyedül van, már ráorditott volna a parasztra, -kikergette, felpofozta volna, a lovászért csenget, de a hölgy előtt -lehetetlen volt neki effélét tenni. Lenyügözte őt s a vad és -szemérmetlen állattal szemben tehetetlenné tette a saját -intelligenciabeli, uri nevelésbeli felsőbbsége. Nem nyulhatott -nemtelen eszközhöz s látta, hogy védtelenné <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> tette őt a -végzet. S dühének tetőpontján, <em class="gesperrt">belátta</em>, -hogy a parasztnak igaza van és joga van és emberileg, a maga -szempontjából kötelessége, hogy azt tegye amit tesz.</p> -<p>Ugy állott, hogy kín volt ránézni. Az erei majd kicsattantak s -minden feszültsége maga ellen fordult.</p> -<p>A grófnő, amint rápillantott, megijedt. A gróf arca kék volt s a -gutaütés kerülgette.</p> -<p>Abban a pillanatban felállott, védelmére kelt.</p> -<p>Szembe szállott a paraszttal s rárivallt:</p> -<p>– Mit akar?</p> -<p>A paraszt meghökkent. Elvesztette egy pillanatra -egyensulyát.</p> -<p>Aztán merészen vissza vágott:</p> -<p>– Azt kegyelmes asszony, hogy ezt az imádságos szép szemét hadd -lássuk mi néha szegény parasztjai. Mert ha az ránk ragyog, tudom az -egy Istenem! nem lesz többet bajunk.</p> -<p>A grófnő is megzavarodott. Meg kellett éreznie, hogy nem magánál -alacsonyabb rendü lénnyel áll szemben. Meg kellett éreznie, hogy ez -a férfi férfi vele szemben. Férfi, aki csupán asszonynak tudja őt. -Aki bókot mer neki mondani, aki nem méltatja őt arra, hogy -érdemleges vitába szálljon vele.</p> -<p>Nem akarta, nem merte folytatni a dolgot. Félt, hogy neki kell -parasztsággal alázni meg magát. Sokallta azt is, hogy eddig -engedték a dolgot s éles szeme megzavarodott, mint a viz tükre a -szélben, a férfiszem belevágó sugárzásától.</p> -<p>Turi Dani látta a két ember megtorpadtságát egymaga előtt s nagy -lőn szivének kevély kövérsége. Nem bánta már, ha örökre odavész is -az egész birtok, az egész bérlet. Ezért a pillanatért érdemes ár -minden pénzveszteség.</p> -<p>A kinosan hosszu csönd, amelyben a két nagyur nem talált szót, -hogy azzal ki tudják korbácsolni a sértőt, neki élete legfőbb -diadala volt. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>És ő szólalt meg utána. Csinált alázattal, mint mikor koncban -dob a tolvaj mérget a kutyának, megszólalt.</p> -<p>– Kegyelmes asszonyom, irásban adjuk be az instanciát. Tessék -ugy itélni, ahogy a szive huzza. Az isten annya a legszebb, azért a -legjobb. De a kegyelmes grófné még annál is szebb, sokkalta szebb!… -hát jobb is. Mindenben megbizunk az akaratában.</p> -<p>Feltette a süvegét, megbiccentette a fejét, sarkon fordult, -elment.</p> -<p>Ugy haladt el a csikorgó parketten, vaspatkós csizmájával -felvágva a drága szőnyegeket, mint egy őspogány, mint Árpád daliái -közül egy. S nem az utolsó. A törzsfőnök, aki valahonnan messze -napkeletről hozza még a lelkében, hogy ünnepélyes pillanatban, -szobában, asztal mellett, templomban tedd fel a süveged.</p> -<p>A gróf és a grófnő elámulva, szinte megsemmisülve néztek utána. -A férfi feketevörös volt a vértolulástól, a hölgy sáppadt és -pirult, remegett a szive. Sirni és kacagni tudott volna. Ugy -remegett a lelkében ez a lefolyt pillanat, hogy egykor valami -nagyszerüséggé nőheti ki magát az emlékezet, a szivindulat -melegágyában.</p> -<p>Bora ott állott egy függöny megett, félig belerejtezkedve.</p> -<p>A grófnő intett neki a szemével, mint a kutyának. S Bora ugy -igyekezett kifelé a fal mentén, lesunyva, iszkolva mint az eb az -ostor elől.</p> -<h3>XX.</h3> -<p>Kegyetlen nagy öröm fogta el Danit, mikor látta a grófnő -szineváltozását. Gőgös érzéssel nem sajnálta, nem szánta volna, ha -rögtön ledobban is. A melle feszült, a szeme szikrázott, az arca -állatias, <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> vad megelégültségtől fénylett. Igy kell! -Ez az, amire vágyott. Sarka alatt gázolni az asszonyt! Mi neki egy -asszonyi állat, ha grófnő is! Asszony! Semmi! Kirepül belőle a -lélek, ha az igazi férfi jól a szemébe néz. Hát még ha megfogná. -Összekapja az ujjait s érzi bennük az erőt, a kivánságot; hogy le -tudná róla tépni egy rántással a ruhát!…</p> -<p>Mikor a lépcsőházból kilépett a szabadba, valaki a nevét -suttogta.</p> -<p>– Dani!</p> -<p>Visszapillantott félszemmel. Bora volt. Az ajtófélfához -támaszkodva, azt átölelve, belekapaszkodva, a pillantásával repült -utána Turi Daninak.</p> -<p>A szép paraszt félszájaszögletibe egy kis mosoly rezdült meg. -Tetszett neki, hogy volt valaki a maga népéből, ha csak egy semmi -jány is, aki ott volt, látta a győzelmét.</p> -<p>Azzal ügyet sem vetett többet rá, elment.</p> -<p>Bora pedig ugy ölelte az ajtót, mintha vissza akarná tartani -magát testi kötelékekkel, hogy a lelki vágy, a kivánság utána ne -röpitse a mágnesének.</p> -<p>A kapu előtt, az utcán megállott a paraszt, jobbra menjen-e, -vagy balra; be a faluba, haza, vagy ki a mezőre.</p> -<p>Egy percnyi öntudatlan habozás után, erősen megfordult, ki a -mezőnek.</p> -<p>Sulyos és mégis szinte szökellő lépésekkel haladt a porban. Majd -letért a mezei ut szélére, tul a begyöpösödött árkon s a kiszáradt -pocsétákat kerülgető gyaloguton haladt előre. Egyszer aztán -befordult a poros utilapuk és szikkadt száru garádicskórók közt -siető utról egy mesgyeösvényen a kukoricások és buzatáblák közé. -Elmaradt mögötte az ut poros levegője, friss szél csapott az -arcába, démutkák és kakukfüvek illata vette körül s a kukorica -fejlődő levele zsibongó sustorgással zajlott körülötte. Lecsipett -egy hatalmas cickóróról egy szem ragyogó <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> sárga -virágot s balra kanyarodott a nap elől, amely már lent volt a -vetések fölött s vörösödő arccal bámult utána.</p> -<p>Jól esett neki, hogy kijárhatja magát az isten szabad földjén. S -csak ugy süvöltött belőle a kieresztett energia, mint a gépből a -gőz, szinte fütyölt. Egy jó félórai kemény dobogás után -csöndesedett, megereszkedett, rendes tempót vett föl. Közeledett a -maga földjéhez, ahol ma állottak a buzába az aratók.</p> -<p>Jó kedvvel fogadták.</p> -<p>Vidáman köszönt vissza nekik; letört egy kalászt, szétdörzsölte -a markában, kifujta a pelyvát s örült, mikor látta a szép, piros, -érett szemeket. Csak ugy dagadt mindenik a kövérségtől, sehol egy -aszott szem; nem is ártott hát annyira a mult hetek esője, hősége, -mint féltek tőle. Mária anyánk, az istenanya képe ott mosolygott -minden szem boldogabbik végén.</p> -<p>– Hát mi lesz, gazduram! – kiáltotta egy legény és sunyin -odaintett a másiknak.</p> -<p>Dani értette a szót. A szegény ember szavát, aki alattomos -formában szüntelen ott kerülgeti az isten kegyeltjeit ingyen -ajándékért.</p> -<p>– Áldomás lesz, Péter, áldomás! – felelt.</p> -<p>– Akkor jó, – lélekzett fel mindenki.</p> -<p>Éppen végére értek a rendnek és sorban kiállottak kaszát -fenni.</p> -<p>– Hát emberek, asszonyok, fattyak, jányok, ki fáradt?</p> -<p>Ugyan ki volna az, szent aratás első napján?</p> -<p>– Ki lát máma holdvilágon aratni?</p> -<p>Mindenki.</p> -<p>– Na hát akkor Péter, accide a kaszádat, ülj fel a lógósra, oszt -ott a pájinkás csobojó, ugorj haza, hozd tele. Addig innen haza nem -megyünk, míg le nem szedjük ezt a kis táblát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>Végig mutatott a hatalmas buzatáblán. Mindenki örült neki. Jól -esik dolgozni, ha a gazda vezet. Kivált ha Turi Dani ez a -gazda.</p> -<p>Dani végigfuttatta szemét a kasza élin.</p> -<p>– Jó kaszád van.</p> -<p>– Mer jó kézbe jár!…</p> -<p>Dani intett rá, elismerően.</p> -<p>A legény már fenn ült a lovon, mögötte a pálinkának való -hordócska, onnan szólt le még egyszer.</p> -<p>– Másnak nem is adnám a kezibe: isten az atyám!</p> -<p>– Hozd ki az enyimet is! – kiáltott utána Dani, – oszt mond meg -asszonyodnak…</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– Sose mongy semmit!… No jányok, hát csak gyúccsatok rá arra a -nótára.</p> -<p>Egy derék marokkötő lány a szemébe nevetett s nem kérette magát, -magas sikító hangon rázendített:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem vótam én addig -beteg,<br /></span> <span class="i0">Mig téged nem -szerettelek,<br /></span> <span class="i0">Azóta vagyok -halálos,<br /></span> <span class="i0">Véled nem lehetek -páros.<br /></span></div> -</div> -<p>– Fenét! – mondta a nótára Dani. – Ha abba akarsz belehalni, -hétszer kell vizbefojtani, mint a macskát.</p> -<p>– Maga beszélhet, – mondta a nótás lány és letette az öléből a -kévekötő guzscsomót. – Könnyü magának. Mindig csak olyanokkal vót -dóga…</p> -<p>– Milyenekkel, te?</p> -<p>– Akik veszkődtek magáér.</p> -<p>Dani átkapta a lányt derékon.</p> -<p>– Hát te nem veszkődsz értem?</p> -<p>– Én? Haggyon békén, jobb lesz.</p> -<p>Dulakodtak. A férfin látszott, hogy nem sokat törődik a lánnyal, -csak nyomorgatja. Ugy is végződött <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> az egész, sután, a lány -kibujt a keze közül, bár maga se akarta s ő eleresztette, mert más -valami jutott az eszébe. A fénkővel néhányszor végigszaladt a kasza -élén, azzal előre ment és rendbe állott. Az emberek sorra -következtek utána. Mögötte egy ludnyaku, vörös arcu, szótlan, -sovány ember jött, aztán egy másik savanyu paraszt, majd az a kis -görbe vén ember, aki a minap reggel leckéztette, s igy tovább, -nyolcan.</p> -<p>Dani boldog érzéssel eresztette ki a kaszát. Pompásan suhant az -s egy nyisszanással leszelte a mereven elébe bókoló kalászsort. -Kemény férfikarja jól érezte a munka erejét s hamar lefoglalta -minden gondolatát a kasza. Válogatva, minden göringyet mellőzve, -felverődött bodzahajtást, tüskerózsa gazzát kikerülve, művészi -biztossággal s gépi taktussal haladt előre a renden. Valamivel -gyorsabb volt a tempója, mint a többieknek, ugy hogy messze haladt -s a ludnyaku paraszt megerőltette magát, hogy nyomába érjen. -Szaporán és ügyesen járt sarkában a kévekötő lány, csöndesen -dudolva a nótákat, melyeket a többiek éles hangon daloltak. Senki -sem gondolt egy igére sem a nóták értelméből, csak fujták, ahogy -jött, egymás után. Édeses illata volt a nótának, mint a lekaszált -buza torzsája közt a sarjadó kakukfűnek.</p> -<p>Dani csak haladt, haladt előre, suhogott a kaszája, s oly -gyorsan aratta a búzaszárat, mint feje a gondolatot. A gyorsan -beálló alkonyatban erősen elmaradtak mögötte a többiek.</p> -<p>– No isten álgya, gazduram! – kurjantott valaki utána. – Mán mi -nem érjük utól, ha igy befogott!</p> -<p>Dani elmosolyodott s hozzáfogott kaszát fenni. A többiek is -sorba kiállottak és nyolc kasza csisszenő-nyisszenő csengése messze -hallatszott a síkon. Aratók mentek hazafelé a tábla tulsó végén -szaladó <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> uton, s bekiáltottak egy-egy szót a -sürüsödő esti levegőn át.</p> -<p>– Hónap is nap lesz!</p> -<p>– Aki megéri! – feleseltek vissza innen.</p> -<p>– Jó gazdátok van, egy napból kettőt csinál.</p> -<p>– Jaj bizony Turi Dani az ű neve!</p> -<p>Nevettek. Becsületesen, jókedvvel, vidáman, semmiségen.</p> -<p>A hazamenő munkások elhaladtak, a vállukon lengő kasza még -idecsillant, a lányok gereblyéje az égre rajzolódott, aztán -mindnyájan beolvadtak a szomszéd kukoricatábla sűrüjébe.</p> -<p>Ujra megharsant a kasza és Dani nemsokára kiért a föld végére. -Egy percig gondolkozott, bevárja-e a többieket, aztán rápillantott -a gyors munkában kipirult kévekötő lányra, aki fölegyenesedett s -tüzes szemekkel nézett rá, mintha mondta volna:</p> -<p>– E jó kis hajtás vót.</p> -<p>Aztán gyorsan elszánta magát és kilépte az uj rendben a maga -helyét, azzal nekieredt. Jó széles rendet fogott, hogy a buzának -legyen hova dülni, a lánynak helye dolgozni, s ugy haladt előre, -mint az árnyék. Mintha szárnyat kapott volna a kaszája, sulyja se -lett volna, magától suhogott, csak lépni kellett a nyomán. Fürj -szava seritett a buza közt, élesszavu tücskök cirpeltek, s fenn az -égen egy csoport vad lud krugatott. Az aratók, akik most értek a -maguk rendjének végére, nagy ujjongással kurjogattak az égi madarak -után, majd legények, lányok csintalanul egymásba csiptek s nyáréji -viháncolás csatározott. Dani kinyitotta mind a két fülét, úgy -szelte a hangot, orrával az illatot, szemével a violasötét égalját, -a sürün hunyorgó csillagokat s a tele képpel mosolygó holdat -futotta körül. Melege volt, a mellényt is lelökte magáról, karján -feljebb tűrte az ingujjat s a teste kövér párát bocsátott. A lány -halkan duruzsolt mögötte egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> nótát. Már elfogyott a -kévekötő gyékénye, ideje nem volt buzaszárból ujat tekerni, hát -csak kévébe fogta a lekaszált vetést, majd felkötik holnap. Igy is -alig győz együtt tartani a gazdával.</p> -<p>Nemsokára megjött Péter is a lovon. Hozott pálinkát bőven, meg -kenyeret, szalonnát, száraz kolbászt, száraz oldalast. Ellátta a -gazdasszonya bőven, legyen elesége a népnek az éjjeli munkához. -Nagy riadallal fogadták, s rögtön neki is ültek a jó vacsorának. -Csak a gazda nem hederitett rájuk. Sem étel, sem ital nem kellett -neki.</p> -<p>– Erigy Julcsa te is, enni.</p> -<p>– Minek?</p> -<p>– Ha éhes vagy.</p> -<p>– Ha nem vagyok!</p> -<p>– Mér ne vónál?</p> -<p>– Maga mellett?</p> -<p>– Én nem lakatlak jól!</p> -<p>– Óh!… dünnyögött csendesen felvihogva Julcsa.</p> -<p>– Gyere hé! – kiáltottak neki csintalanul a vacsorálók is. – -Kolbászt kapsz!</p> -<p>– Nem kell nékem, – mondta a lány és csendesen hozzátette, – még -ha gazduram adná!… Dani gyorsan odapillantott. Közvetlen mellette -állott a lány; nagy, erős, vaskos lány; kemény inge csak ugy -duzzadt, erős karjait széttárva eresztette le, feltürt szoknyája -terjedelmessé tette csipőben, s az arca tüzelt, még igy holdvilágon -is szinte sütött. És a homály leple alatt olyan nyiltan, durván, -szemérmetlenül kinálta oda magát a buza közt, hogy csak egy ujjal -kellett volna hozzányulni…</p> -<p>És Daniban, először életében undorodó düh ingerült fel s -szeretett volna belerugni.</p> -<p>De csak elfordult, nem szólt, kieresztette a kaszát s oly -gyorsan kezdett dolgozni, mintha menekülni akarna az üldözőjétől. -Egy ideig valóságos verseny <span class="pagenum"><a name= -"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> volt, ami köztük -kifejlődött. Ki bir több munkát, a kaszás-e vagy a kéverakó lány. -Két renden haladtak végig s Dani dühösen érezte a sarkában a lány -lihegését.</p> -<p>– Vigyázz! – fakadt ki végre, – ugy dógozz, hogy én mezgerelek -utánad hónap.</p> -<p>– Én utánam lehet!</p> -<p>Dani dühösen hitte el neki, hogy jól végzi a munkáját s tovább -kaszált. Egyre nőtt a haragja. Szidta magát a lustaságaért. Szidta -a kaszáját. Eszébe jutott, hogy nem a maga jószágával dolgozik. Át -is rikoltott nagy hangon a többiekhez, akik a vacsora után most -készülődtek fel, hogy munkába álljanak.</p> -<p>– Péter! Hun az én kaszám?</p> -<p>– Itt van-e!</p> -<p>– Hozd hát ide…</p> -<p>Lihegve várta be, mig a legény, aki áttört a buzán, elhozta a -kaszát s visszaadta neki a másikat.</p> -<p>A legény megnézte a szerszámát.</p> -<p>– Ejnye gazduram! fakadt ki. – Mi az áldást csinált evvel a -kaszával?</p> -<p>– Kaszáltam vele.</p> -<p>– Beretválkozni lehetett vón evvel, mikor odaadtam, no nem jó -mán a vasas zsidónak se. Énnye. Isz e nem kasza mán, ha fürész…</p> -<p>A legény kétségbeesve hagyta ott a gazdáját s reggelig mohogott -az agyon csorbult kaszáján. Dani meg ujra neki állott s a pompás -kaszával ugy haladt előre, mint az álom. Vidáman, örömmel érezte, -hogy a leány elmarad mögötte. Minden suhintással tért nyert s -szabadult a nőstény izgató, undoritó közeléből.</p> -<p>Eszébe jutott a grófnő. Ujra elismételt magában minden -pillanatot, amit előtte töltött. Kirepült a gondolata, mint -fészkiről a sas és nőtt, dagadt benne az érzés. <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Uj rendet kezdett ismét. Már nem vágtatott annyira, lendülettel, -könnyen, de szinte szórakozottan haladt. Vaditotta a szivét, -birizgelte érzéseit a nyári éjszaka, az illatos meleg, a buzatábla -termékeny szaga, a madarak, bogarak zenéje, a távoli tóból idezengő -békariongás és meg-megállott, behunyt szemmel szivta be a buja -levegőt, térde meg-megroggyant és egyet-egyet nyujtózott, hogy -pattant a csontja kötése. S ezalatt beérte a lány, amely ugy rohant -utána, vakon, vadul, lihegve.</p> -<p>Már nem is bánta a gazda. Megállott, visszafordult s kaszáját -leeresztve sarkára, várta.</p> -<p>Mikor az utolsó kévét is egyberakta a lány, még guzst csavart az -ép buzaszárakból s szabályosan átkötötte. Akkor felállt. -Szembenézett a férfival, aki egy tenyérnyire volt tőle.</p> -<p>És Dani átkapta félkarral, vad kegyetlenül átölelte, levágta a -kéve buzára. Csókkal, mindkettőjüknek irtózatosan kéjes csókkal -törte agyon.</p> -<p>Mikor magához tért, fölemelte a fejét s ködkönnyes szemmel -körülnézett.</p> -<p>Meghült benne a vér s mint kigyó elől kapta vissza szemét. Egy -hajszálnyira állott a kasza hegye a szemétől. Az Isten őrizte meg, -hogy régen keresztül nem szaladt rajta.</p> -<p>Kijózanódott, megjuházott, felállt. A lány ott hevert a földön. -Erőt vett magán, ujra dolgozni próbált. Madárcsipogást hallott, -lehajolt, figyelt s látta, hogy fürjfészek van előtte. Egy -kaszavágás már szétszelte volna a fészket. Megesett a szive, -megszánta a boldogtalan kis családot. Kapta magát, gondosan -körülkaszálta a szent helyet, aztán nagyot lélekzett. Nem volt -többé semmi ize a munkához.</p> -<p>Hirtelen elhatározással vállra vetette a kaszát s vissza, lement -a szekérutra.</p> -<p>Hazafelé indult.</p> -<p>Vissza sem nézett, oda sem pillantott a lányra, <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> aki ott -feküdt rendetlen ruhával a kévén, mint egy szétmállott élet.</p> -<p>Lehaladt az uton s nemsokára elmaradt mögötte az aratócsoport -friss zaja. Csak a kifogyhatatlan nóta kisérte messzire. Harmat -kezdett gyöngyözni a fűben s Dani csöndesen tiporta a lucskos -pástot csizmájával. Vállán himbálózott a kasza s ő álmatagon ment, -ment a falu felé.</p> -<p>A békés, csöndes éjszakán lazára szállottak idegei s meseszépen -káprázott szemébe a grófnő képe. Lelankasztotta fejét, mint a -napszurta virág s elsóhajtotta: Hej ha ezt megölelném csak -egyszer!</p> -<p>Be lágyan, be puhán, be máskép tudná, mint ahogy asszonyt -szokott ölelni. Olyan érezhetetlenül, alig birizgelné a szinét, -olyan könnyen, alig emelintené meg a sulyját. Tenyere bőrében, -ujjai hegyén zsenge zsibongást érez. Megérzi az éjszakai szellőt s -keményre borzolódik tőle kezén, karján a sok apró szőrtüsök. Szinte -felolvad acélos izmainak kemény felülete s híggá lesz, megérzi a -semmi hatását.</p> -<p>Engedi, hogy lábai egyenletes tempóban vigyék előre, de nem -akarja s nem cselekszi. Mássá lesz, mint aki volt és uj -képességeket érez meg magában. És minden illat olyan erős, olyan -átható. A lucerna nyers gazszaga és a kukoricalevél szurós, édeses -párája; a szagos füvek csakugy égetnek, a mezei istenfa, meg a -fehér üröm, a kakukfű s a kellemesen büdös tüskerózsa mind buján -gőzölgi ki a lelkét, amely belopódzik az ember minden -bőrlikacsán.</p> -<p>Dani kábulást, részegülést érez miattuk, feszül az agya és ugy -érzi, mintha nemsokára fel tudna szállani a levegőbe.</p> -<p>Végre itt a falu. Az akácfák alatt beballag. Egy-két kutya -megvakkan itt-ott, de megérezve a falubeli ember szagát, ujra -elhallgatnak. <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<p>Hazaér. Felakasztja a kaszát az ereszbe s az ablak alá lép, -benéz. Felesége még fönn van, virraszt, várja. Varrás van előtte, -de nem dolgozik, ölébe ejtette s a lámpába bámul. Daninak ez mind -olyan különös ma. Megérzi a felesége igaz lényét, megkapja, -meghatja a gyöngeség, ami a sötétszemü, törékeny formáju, -fehérnyaku asszonyból szinte lesir. Eddig idegen és kellemetlen -volt neki, most megfogja a lelkét s jósággal tölti el szivét.</p> -<p>Bemegy a házba, a sötét konyhából benyit a szobába. Az asszony -alig mozdul meg, csak sötét nagy szemeit veti rá kérdően. Dani -bólint köszönésül, aztán közellép, elmegy a felesége mellett, hogy -egy másik székre leüljön és közben ujjai hegyével alig érintve -megsimitja az asszonya meztelen hátát, amely az ingvállból -kiemelkedik.</p> -<p>Erzsi végigborzong a hőségtől s idegenkedve, összevont szemmel -néz az urára.</p> -<p>Dani leül s gyöngéden, melegen néz az asszony szemébe, ahogy -sosem szokott.</p> -<p>– Éhes vagy? – kérdi csöndesen Erzsi.</p> -<p>Dani megingatja a fejét.</p> -<p>– Semmisem kell?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Erzsi sóhajt, feláll, nem szól, mozdulatot tesz, mintha vetkezni -akarna, de abbahagyja.</p> -<p>Dani olyan lágyan néz rá, szinte könnyes lesz a szeme.</p> -<p>– Mi bajod? – szólt halkan az asszony.</p> -<p>– Szeretlek Erzsi.</p> -<p>Erzsi hideglelős émelygést érez.</p> -<p>Dani feláll, hozzálép, gyöngén megöleli s a szemébe néz.</p> -<p>– Ugyan ne izetlenkedj nekem.</p> -<p>De az ura nem hagyja. Ugy öleli meg az asszonyt, ahogy az -ügyvédtől látta. Ugy ahogy most a szive diktálja. <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Nem tom mi jött rád, – szól a felesége s elforditja a -fejét.</p> -<p>Dani gyöngéden mosolyog.</p> -<p>– Igazán nem eszel?</p> -<p>A férfi nemet int.</p> -<p>– Akkor feküdni.</p> -<p>A lámpához lépett s elfujta.</p> -<p>Egy perc mulva már ágyban volt. Az ura odaült mellé, ráhajolt, -ugy csókolta. Megcsókolta a homlokát, a szemét, ujra a szemét, az -arcát, az állát, szemét s puhán, mint a leánygyermekéét, az -ajkát.</p> -<p>Az asszonyt végig-végig bizseregte a sok, szinte érzéketlenül -gyönge csók. Elkábult a feje, mert erre vágyott ő, mindig erre, nem -a durva, vad, nyers ölelésre. És lassan belesimult az ura ölelő -karjába.</p> -<p>De egyszerre csak megdermedt. Jéggé fagyott minden teste. -Megértette a férfit.</p> -<p>Hisz ez nem őt öleli! Nem őt szereti.</p> -<p>A grófnét!</p> -<p>Arra készül, azt próbálja, ahoz gyakorolja magát.</p> -<p>És undor, düh, soha, soha nem érzett ellenszegülő idegenség -fogta el. Fölugrott és kitépte, kiszakgatta magát a férfi -szerelméből.</p> -<p>– Coki! Coki! – kiáltotta tele torokkal. – Coki kutya! Ereggy a -grófnédhoz, ereggy a grófnédhoz!</p> -<p>És hörgött és sikitó hangokat vetett ki a torka.</p> -<p>– Eriggy innen, hagyj itt, hagyj itt, eriggy a grófnédhoz!</p> -<p>Dani megdermedt, találva érezte magát.</p> -<p>Percekig állottak a koromsötétben szemben egymással, mint -villamos áramot fogva fel egymás jelenlétét.</p> -<p>Dani keményen kinyujtotta a kezét s találomra torkon ragadta az -asszonyt.</p> -<p>– Coki! – hörögte az asszony, – coki! <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>A férfinak elmult minden szerelemhősége, a megalázott, -meggyalázott férfiassága robbant fel.</p> -<p>– Parancsolom! morogta a foga közt.</p> -<p>– A kutyádnak parancsolsz, kutya. Soha! Ha én nem akarom! -Soha!</p> -<p>Dani félkézzel vállon ragadta az asszonyt, megrázta, falhoz -verdeste és messze kihajitotta az ágyból a szoba közepére.</p> -<h3>XXI.</h3> -<p>Jajjos nyögéssel eszmélt föl Erzsi. Összerázkódott, fájást, -fájdalmat érzett. Összeszoritotta a fogát, a szeme égett, a -halántéka lüktetett. Vállcsontja mintha el lett volna törve, gyomra -fájt; a második gyermeke óta örökös hátfájása volt s most mintha -megszakadt volna benne valami.</p> -<p>A szeme majd kipattant üregéből, mig lábra állt. Odament a -bölcsőhöz s karjára vette kis babáját. Aztán fölrázta a fiát, aki -betegen nyöszörögve, ébren kuporgott az ágy végiben s most anyjának -egy kézmozdulatára engedelmesen mozdult, felült, leszállt.</p> -<p>Nem adtak semmi hangot. Az asszony a lélekzetét is szinte -megakasztotta kemény akaratával, karon ülő csemetéje aludt, a másik -meg kisérteteket látott s lábujjhegyen járt.</p> -<p>Ki, ki innen. Minél előbb.</p> -<p>A csikordulás, amint ajtót nyitottak, beléjük hasitott. Mintha -rájuk orditott volna az ajtó s ijedten, rettenve, sikoltva kérdi -meg, mit akarnak. Erzsi nem merte betenni, nyitva hagyta, hogy ujra -hangját ne hallja. Még igy is sokáig ott hasitott a fülében, háta -gerincében, az ajtósarok félelmes, siró hangja. Szeretett volna -visszanézni rá a sötétben, de nem mert. Reszkető kézzel tapogatott -a külső ajtó kilincse után. Nem volt bezárva s örült neki, hogy -könnyen nyilt. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Végig az udvaron! Mezitlába alatt hűvösen, nedvesen engedett a -por; kicsinyét ölében puhán tartotta, fia apró léptekkel szaladt a -nyomán és egy szál szoknyájába kapaszkodott. A jó, világos, -csillagos nyári éjszakában a boldogtalanok.</p> -<p>Isten szeme tisztán látta minden lépésüket.</p> -<p>Reszketése elmult, egy érzésbe fult egész valósága: rohanni, -rohanni a megszabadulás felé.</p> -<p>Átok üldi, áldás várja őket. Minden lépés elszakitja őket a -nyomoruságból és közelebb ragadja a boldog üdvösségbe. Minden -léptével mintha visszafelé szaladna a jelen gyötrelmeiből, a mult -örömei közé. Ez a kinos éjjeli futás őt, a szerencsétlen asszonyt -ujra gondtalan gyermekkorába juttatja vissza. Átok a házon, honnan -távozik, áldás ahová megy. Átok a kinos, keserü nagyemberi életére, -áldás az öntudatlan gyermekkorra. Egy lépés, tiz, száz lépés még s -örökre elfeledheti azt a sok rosszat ami vele történt. Nem lesz már -egyéb semmi, csak megint ujralett gyermeki kora. Ölében viszi, -lágyan mint az élet harmatát, csöpp kicsi magvát. Gyermek lesz -vele, velük, köztük, három kis megfáradott gyermeket visz haza. -Apjának, anyjának ölébe.</p> -<p>Gazdag szeretettel néz előre a házuk felé. Ugy felzsonganak, -rajjal rebbennek föl benne az érzések. Mintha messze utról, -idegenből, esőből, fagyból, szidalomból, sárból s utálságból -rohanna ki, mig hazafelé szalad. Sirni megyen haza a szülei házba, -kisirni magát. Még nem is tudja, mi lesz, nem gondol külön apjára, -külön anyjára, csak arra, hogy jó otthon, még a kuckó is jó, meleg, -bizalmas, az ajtósarkában is jó sirni, a törülköző mögé takart -gyerekarccal zokogni. És egy-gyereknek érzi magát a két kicsinyével -és szalad a porban, amely puha, nehezen szálló nedves lepellel -borul meztelen lába fejére.</p> -<p>Fáj a szive. <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p>Ámulva néz utána egy férfi a tanitó keritése mögül. Takács -Gyuri. Mintha kisértetet látna, ugy nézi. Megrémült tőle, földbe -gyökerezik a lába s nem bir hangot adni. Akkor érez -megkönnyebbülést; mikor az asszony betér egy kapun. Az apja -kapuján. Sokáig áll még a keritésnél, végre megfordul s bemegy a -házba, ahol a késő éjjelen folyik a kártya. Hárman vannak, a -tanitó, egy szomszéd falubeli félparaszt-félur, meg Takács -Gyuri.</p> -<p>Jeges hidegség fut végig az Erzsi gerincén, mikor ujja hegye az -ablaküveghez ér s a hüvös sima lapot megkoccantja.</p> -<p>A szobában rögtön megmozdul valaki.</p> -<p>Szikrázik egy szál gyufa s meggyujtják a mécsest. Aztán szapora -léptekkel kisiet az ajtóba az anya. Álmélkodva nézi a holdvilágos -tornácon a lányát.</p> -<p>– Itt vagyok édes anyám, – suttogja Erzsi.</p> -<p>– Vajon aztán miért?</p> -<p>– Engedjen be.</p> -<p>Megáll az anya, mintha utját állaná, de Erzsi gyorsan, furakodva -megy befelé s maga után vonja a fiát. Az anyja tétovázva beteszi a -külső ajtót, egyet gondol, be is riglizi, aztán utána megy a -szobába.</p> -<p>Már az ura is fenn van, ott ül az ágya szélén s meghökkent -csodálkozással nézi a lányát.</p> -<p>– Mi a bajod? – mondta az anyja.</p> -<p>– Meghalok édes anyám! – mondja fájó arccal Erzsi s nem tud -sirva fakadni, mert érzékeny szive az apja arcán épen úgy a -rosszaló bámulást fedezi föl, mint az anyjáén.</p> -<p>Eddig nem is gondolt magára, de most, hogy leteszi a babáját a -falócára a párnák tetejébe, ugy érzi, szétszakad a teste. Amint -kiegyenesedett, a háta iszonyuan fájni kezdett, a fejét végig -simitotta s két nagy daganatot érzett meg, egyet a homlokán, -másikat a hajban, a feje tetején. A karját nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> birta -emelni, majd letört. És amit a lelki részvét híjja elfojtott, -kiszakadt belőle a zokogás a testi fájdalomtól. Oly keservesen és -gyötrelmesen, mintha a rettentő feszültség egy elfojtott lyukon -bugyogna ki rémes erőlködéssel.</p> -<p>Apja, anyja álmélkodva nézték sokáig. Nem szóltak, egymásra sem -néztek, mint a szeretetlen pároknál szokás, csak magukban gondolták -el a gondolatukat.</p> -<p>Mikor jól kisirta magát Erzsi, s lecsendesedett, megszólalt -közönyös hangon az anyja.</p> -<p>– Na hát mi baj van?</p> -<p>Erzsi kedvtelenül s restelkedve vállat vont. Lehült a vére.</p> -<p>– Mi? Micsoda? – kérdezte élesen az anyja.</p> -<p>– Semmi, – mondta Erzsi s sirós ajkai megrándultak a belső -fájdalomtól.</p> -<p>Az apja csak nézte, nézte őt, fáradtan, fásultan, szomoruan.</p> -<p>– Jajhaj! – sóhajtott az anya és kövér, meztelen karjait -végigtapogatta keresztben a tenyereivel. – Igazad van jányom, -minden férfi disznó, kutya. Galád, becstelen.</p> -<p>Erzsinek összerándult a szemöldöke, egész arca. Igen-igen -rosszul kezdte érezni magát. Nem otthon van, hanem idegenben, még -az idegennél is rosszabb helyen.</p> -<p>– Azt hiszed, nem tudom mi a bajod? – folytatta az anyja s egyre -gyurta hájas kövér felső karjait. – Igazad van jányom. Elég mán két -gyerek. Egye meg a fene a marha férfiakat.</p> -<p>Erzsi ijedten rápillantott az anyjára, aztán lesütötte a szemét. -Ökröndözés buffant fel a torkán, hányás ingerelte. S majd elsülyedt -a szégyentől.</p> -<p>– Azt hiszed engem nem vert el apád? – folytatta az asszony -kicsinylő szájrántással. Amint a mély kivágásu, ingvállban -összeszoritott karjaival <span class="pagenum"><a name="Page_112" -id="Page_112">-112-</a></span> feltolta hatalmas melleit, fehér -bőre fiatalos ruganyossággal dagadt. Egész teste megőrizte asszonyi -szépségeit, csak az arca volt öreg, mély, sötét ráncos, sürü -barázdák eredtek szemei körül, s oly gyürött és petyhüdt volt barna -arca, mint a szerelmi izgalom csatatere. De a teste kemény volt, -hogy a bolhát meg lehetett volna pattantani a bőrén s meglátszott -friss, temperamentumos mozgásán, hogy ma sem ijedne meg hét -férfitől.</p> -<p>– Ajajh, de még hányszor elvert, – mondta tovább. – De mit -csináljak? Mégis mindig az lett, amit én akartam. Először én is -hazaszaladtam az anyámhoz, de nekem olyan anyám volt, hogy be se -eresztett az ajtón, haha, „lódulj innen, azt mondja. Ott az urad, -nem bánom, ha tizenkettőbe hasit se“. Az én anyám az asszony vót! -Hajajh.</p> -<p>Derülten, vidáman nézett maga elé. Csak saját magának beszélt. -Az urának nem, hét számra nem szoktak ők szót váltani. A lányának -sem beszélt, attól is egész világ választotta el. De ő azért egész -jól megvolt magában s ha idegen ember került közelébe, mindig olyan -friss, talpraesett és kellemes volt, hogy az egész világ az -„aranyos Takácsnénak“ hivta. Senki sem értette a vén szamár -„tövigszárazt“, hogy nem tud meglenni evvel a szép és kedves -feleségével?</p> -<p>A száraz paraszt, aki fekete csontjaival, mogorva arccal ült az -ágya szélén s komoly, barna szemével hosszan elnézte a lányát, -köpött. Oda pillantott a feleségére s utálattal látta, hogy -vakarózik, hogy tapogatja magát, hogy nyujtózik, tekergeti -szemtelenül a derekát.</p> -<p>– Csak még egyszer vinne el a fene innen, – gondolta magában, – -az én ajtómon se jönnél be többet!</p> -<p>Azzal tovább szítta egy rossz fogát s hallgatott.</p> -<p>Mindhárman elhallgattak. A kis fiu ott kuporgott <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> az -anyja mellett s álmosan meresztgette nagy szemeit szegényke.</p> -<p>Kietlen csönd volt.</p> -<p>– Most mit akarsz? – kérdezte az anya.</p> -<p>Erzsi kinosan vállat vont.</p> -<p>Mit akar? Ő? Istenem, hát mit akarhat? Ha halált lehetne idézni -a saját fejére, azt akarná. Maga mellett érzi a csecsemőjét, másik -oldalon meg-megroggyanó térdü kis fiát, kezével védően vonzza őket -magához s ellenségesen áll szemben az idegen két lénynyel, aki -szemben van itt vele. Tisztán, teljesen érzi, hogy az anyjával nem -virradhat meg egy fedél alatt s hogy az apja senki az ő számára, -erejefogyott vén ember, aki konok közönyösségbe fojtja bánatát. És -még ő néz szánakozva, résztvevően az öreg ember felé, akit az élet -ugy lebirt, ugy semmivé aszalt.</p> -<p>Körüljártatta a szemét a házon. Az éjszakai ágyvetés miatt -rendetlenség volt a szobában. Ő roppant gondosan, pontosan rak -helyére mindent, az anyja oly gondatlanul, felületesen, -haszontalanul dob ide is egy párnát, oda is. Minden széken ruha, -ágytakaró, egyik csizmája a szoba közepén, a másik az ágy alatt, -mindenik piszkos, sáros, pedig hetek óta nincs eső. Az asztalon ott -az ételmaradékos tányér, piszkos villa, kés, kanál, felborult -sótartó. Falon félrebillent a légyköpte tükör; az asztal fölött -függő lámpát tavasz óta nem tisztitották, az üveget -alólról-felülről kitörülte valaha olyan darabon, ameddig az ujja -beért, a többi része fekete füstös…</p> -<p>Jajaj. Itt élni! Lehet-e itt élni? Semmi sem változott, minden -ugy van, mint régen.</p> -<p>– Az isten áldja meg a dolgodat, – mondta az anyja, – ilyen -semmiségért felverni az embert a legédesebb álmából. No, hát az -olyan nagy baj? Minek van eszed, ha nem azért, hogy élj vele. Na. – -És ásitott. – Hát pedig a te uraddal ki lehetne jönni! Kevés -asszonynak van olyan ura. <span class="pagenum"><a name="Page_114" -id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Erzsi fölállott. Szédülést érzett. Minden lelki rongy, minden -erkölcsi piszok bűzzé vált, orrába szállt, ami az anyját és az urát -egy dézsában boritotta előtte. És neki, neki kell megérnie, hogy ez -az asszony ő előtte védje, neki, az ő számára, az urát!</p> -<p>Undor, halálos undor.</p> -<p>Tévedezve, szédelegve néz körül. Élet ez? Élet? Hát Uristen, mi -jön még? Honnan jön ennyi, ennyi csapás?! Mi van még hátra? Van, -még mindig van valami? Isten látja a lelkét, olyan kevés kell neki; -sem étel, sem ital, sem gazdagság, sem egészség nem kell neki. -Olyan kis helyen meg tudna élni, olyan szegénységben, olyan undok -nyavalyákban, amilyen csak elért valaha valakit, ha becsület! ha -szívbeli tisztaság! ha erkölcsi egészség volna körülötte! Mivel -érdemelte ki az égtől ezt a szomoru sorsot, minden bajok -legszomorubbját, ami özönnel hull rá.</p> -<p>Az anya közelebb lépett hozzá s a fülébe suttogta:</p> -<p>– Osztán nem kell olyan nagyon megijedni. Hát mért nem szólsz -nekem? Én tizenegy gyereket hajtottam el!…</p> -<p>Irtózatos utálat vonaglik az Erzsi arcán.</p> -<p>– Ooáh! – orditja, üvölti az utálattól s mint a tébolyodott -bámul üveges szemmel az anyja képébe.</p> -<p>Aztán magához tér és reszkető kézzel kapja ölbe kicsinyét; mint -a farkasnőstény ragadja meg másik szegény kölykét s ki innen! Ki -amig rá nem szakad a ház. Ki, amig meg nem fojtja ez a rothadt -levegő.</p> -<p>Ki, ki, kirohan. Az anya kitárogatja két keze szárát s ugy -csodálkozik, az apja törött, rongy teste kimered, ugy néz utána, de -nem kél fel, nem szólal meg. Erzsi az ajtóból még visszapillant rá -s <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> meglátja a vigasztalan tehetetlenség -gyászát kiülve az apja arcán s megtorpad e képtől. És rögtön -megérzi, hogy ezzé fog válni ő is. Igy jár, akit megtőr az -élet!</p> -<p>És most hová?</p> -<p>Bezáródott mögötte ez az ajtó is: a szülei házé!</p> -<p>Örökre.</p> -<p>Ujra kint van az utcán. A semmiben. A rettenetes -világürességben.</p> -<p>És most hova.</p> -<p>Tévetegül, roskadozva viszi a lába vissza, arra, ahonnan jött. S -oly gyorsan száll alá lelki feszültsége, mintha legombolyitják a -kifeszitett kötelet. Már alig bir lépni, alig birja cipelni -gyerekét.</p> -<p>– Meg fogok halni, – mondja magában – elevenen fogok meghalni, -mint az apám. Az erős, a szent, az igazi emberapám. Ha az idáig -jutott, én még lejebb, Le, le, le, le. Földig, föld alá. -Leroskadok. Kereszt alatt, mint a Krisztus. Óh édes Jézus. Óh -megváltó Jézus. Óh szenvedő Jézus. Óh adj erőt bünös lányodnak -Jézusom. Válts meg uram Jézus…</p> -<p>Mig az imás szókat suttogta, egyre erősebb és nyugodtabb lett -önérzése. Mint az áldozati bárány, tisztába jövén sorsával, kész -volt elviselni azt. Megszakadt valami a lelkében. Az életvágy -szakadt meg. Most már csak a szomoruságra vágyódott a lelke. S -örült, érezve, hogy inai aligség birják, örült, hogy testi -szenvedés sulyosbitja lelki baját. Félt, hogy enélkül nem is birná -ki amazt. Ha karjait kiszakadóban nem érezné, ha háta, válla, -bordái a beszakadás fájását nem sajognák, nem birna most ily -rettenetes megnyugvással vágyni a lelki szenvedésre, a -megaláztatásra, az ostorozásra, a mártiromságra.</p> -<p>Már készen volt a lelke halálnak halálára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Egyszerre csak erős, de fojtott s ijesztően ijedt hang kiáltott -rá, hogy majd összerogyott tőle.</p> -<p>– Erzsus!</p> -<p>Erzsi megállott s remegve ölelte magához nyugtalanul alvó -babáját. A másik percben mögötte volt Takács Gyuri.</p> -<p>– Már az elébb is láttam, mikor erre szaladtál, – mi baj van? -Mi? Nem birtam nyugodni, valami kihuzott… Vártalak.</p> -<p>Erzsi halottfakó arccal meredt rá s nem tudott szólani.</p> -<p>– Mi? No mi baj no.</p> -<p>Az asszony megingatta a fejét s el akart szaladni.</p> -<p>– Állj meg… s megkapta a karját.</p> -<p>Erzsi sikoltani akart, de a torkán nem jött ki a hang. Iszonyu -fájást érzett összetörött testében s megállott remegve, mint a -kihajszolt paripa.</p> -<p>– Beszélj az isten áldjon meg, ne bolondits meg, – könyörgött -rekedt, hergő hangon Gyuri. – Igy csak nem eresztelek el. Szólj -hát.</p> -<p>– Hagyj el, – mondta gyors, fuldokló hangon Erzsi.</p> -<p>– Nem én, mig nem beszélsz. Bajod van ugy-e.</p> -<p>Az asszony intett.</p> -<p>– Az uraddal… Tudom én! Nekem akarsz hazudni. Hazudj annak, aki -nem szeret. Az uradnak, ne nekem.</p> -<p>Az asszonynak türhetetlen volt a férfi sok beszéde. Ez maga is -megérezte.</p> -<p>– Megvert!?</p> -<p>Erzsi meredt arccal bámult.</p> -<p>– Haza szaladtál!… Az anyád kiszekirozott! Az apád, – eh, az mit -tegyen? Elkergesse a lányáért a feleségit?</p> -<p>Erzsi rémülten hallotta mindezt.</p> -<p>– Most mit csinálsz?</p> -<p>Hallgattak s egymásra néztek ijedt, kimeredt <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> -szemekkel. Mindenik attól félt, hogy a másik kitalálja a -gondolatát.</p> -<p>– Erzsi!</p> -<p>Az asszony gyülölködően rántotta össze a szemét a teli bizalmu -hangra.</p> -<p>– Szereted még az uradat?</p> -<p>Erzsi dacosan, lenézően rántotta el magát.</p> -<p>– Szereted?</p> -<p>Hogy az asszony nem felelt, ujra kezdte:</p> -<p>– Megcsalt: kutya. Megvert: nyomorult. Elhagyott menni: utolsó -szemét!… Szereted?</p> -<p>Semmi szó.</p> -<p>– Visszamégy hozzá? Elfelejted neki? Hogy holnap ujra -kezdje?</p> -<p>Erzsi összeszoritotta a fogát s kimeredt a szeme.</p> -<p>– Szereted?</p> -<p>– Mi közöd hozzá! – sziszegte az asszony.</p> -<p>A férfi, aki azt hitte már győzött, visszahőkölt.</p> -<p>– Mi közöm? Ó te istenadta! Nekem mi közöm? Jaj te boldogtalan!… -Szeretlek. Az a közöm.</p> -<p>– Akkor hagyj békén.</p> -<p>– Hát elment az eszed! Hogy hagyjalak! Gyerek vagy te, hogy -beszéljek veled! Éccaka van! Senkise lát!… Hej a kutyaistenit! – -orditott fel hirtelen hörögve, hogy végigbugott a falun.</p> -<p>Erzsiben megállott a szivdobogás.</p> -<p>– Hallgass! – szólott erősen.</p> -<p>– Gyere hozzám! Megvédelek az egész világtól!</p> -<p>– Soha!</p> -<p>– Gyere…</p> -<p>– Soha! – kiáltott rá az asszony teljes erejéből.</p> -<p>A férfi megbénult ettől a kiáltástól, amelyben benne volt az -örökös, teljes elutasitás. Lelankadt a karja s egyszerüen engedte, -hogy az asszony elmenjen. Látta, hogy siet előre az utcán, a porban -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> meg-megcsukló inakkal s hogy huzza -magával az álmosan, már szinte önkivületben tipegő kis fiát. -Iszonyatos keserüség lepte meg a szivét. Csikoritott egyet a fogán -majd beletört mind, azzal sarkon fordult s ment vissza, -kártyázni.</p> -<p>És Erzsi szaladt előre, maga sem tudta, hogy miért, hova. -Szaladt a vérpadra. Szaladt a halálba, a máglyára. Rohant erényével -szenvedni s kinjaival vezekelni az apjáért, anyjáért, magáért, a -gyermekeiért, ezért a bünös világért, amely tele van rosszasággal, -bünnel, átokkal. Mert csak annyit érzett, hogy neki kell jóvá -tenni, amit más vétett; csak annyira vágyott most, hogy a tisztaság -lilioma maradjon ő s áhitozott száz kisértés után, hogy bizonyságot -tegyen erényiről, áhitozott ezer kin után, hogy próbáját adja -állhatatosságának.</p> -<p>– Óh Uram Jézus, Szüz Mária anyám! Mi az én szenvedésem a -tietekhez! Könyörögj érettem…</p> -<p>Meg volt gyalázva, porig alázva. Soha föl nem éberedik -tönkregyávult lelke, soha nem érzi többet magát asszonynak, -embernek, isten büszke valakijének, áldozati bárány! megöldösött -lény, mindeneknek utolsója.</p> -<p>Igy ment be a házba, az ura házába. Megtérve a Kálvária hét -kőképe elől maga is kész volt keresztre feküdni.</p> -<p>Az urát ugy találta, ahogy ott hagyta. Végignyujtózva az ágyon, -ébren. Dani szégyenülten látta, hogy megtért az asszony. Ő is -kitalálta, mi az oka: otthon még keserübb gyalázat érte, mint itt… -És ökölbe csapódott minden ujja, szerette volna szétdulni a vének -házát s az üszkei közé dobni őket, amiért az ő <em class= -"gesperrt">feleségével</em> igy bántak! Már pedig ő maga is egészen -belegyőződött, belenyugodott, hogy elválik tőle az asszony. Jobb is -igy, mondta magában. Hiába, ha nem összevalók, az isten se -párositja már össze őket. Utálta magát, az életét s <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> keserü -szájizzel vetette meg magát, amért egy asszonynak nem tud bálványa -lenni.</p> -<p>De most mi lesz?</p> -<p>Erzsi egy szó nélkül fektette le a meggyötört kicsinyeket. Még -jó szerencse, hogy olyan egészségesek. A parányit a bölcsőbe -fektette, a másikat a maga ágyára, felfelé fejjel a nagy párnára, ő -maga pedig eléje térdelt és imádkozott.</p> -<p>Dani el-elszunditott, de untalan fölébredt. Erzsi egy percre sem -érzett álmosságot. Pedig gondolkozni sem tudott, csak mondta -magában a litániát:</p> -<p>Asszonyunk, Szüz Mária könyörögj érettünk…</p> -<p>Mikor a pirkadó hajnal bevilágitott az ablakon, Dani fölkelt, -felöltözködött. Szomoru volt és csüggedt.</p> -<p>Egy percre megállott s a sötétben elnézte az Erzsi alakját. -Meghatva, elbágyadtan bámulta a nőt, akinek embertelen erőt adott -valami ő előtte ismeretlen érzelem. Immár órák óta térdelt ott, -mint a templomban, a sötét templomok titokzatos homályában -térdelnek fáradatlan asszonyok, fölemelve összesimitott kezüket, -oldalra hajtva fejüket, mint Szüz Mária s halk szájmozgással -rebegve a csudálatos, gépi szókat, amelyek mindig ugyanazok, mint a -vizesés csöppjei s mindig bőséges uj érzéssel tudják eltölteni a -hivő lelkét, mint a fáradtakét a vizzuhogás.</p> -<p>Daninak kitágult a szeme s féltékenység fogta el a szivét. Vad -düh kezdett benne megáradni. Látta, hogy ő nem teheti tönkre ezt az -asszonyt. Az ő ereje semmi ahhoz az erőhöz, amely titokzatosan -belenyul annak a belsejébe. Tudta, hogyha most ő engedne hirtelen -gyülöletének s széttiporná az imádkozó asszonyt, annak minden tagja -külön az ég felé emelkednék s a testi bántás a lelkét már nem -érintené.</p> -<p>Sóhajtott s részvétet érzett iránta.</p> -<p>Dehogy bántaná szegényt. Dehogy is bántaná <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> többet! -Nincs is rá joga! Senki már neki ez az asszony. És ha ezer -esztendeig élnek együtt, akkor is idegen lesz örökkön örökké…</p> -<p>Megmozdult s csöndesen, nehézkesen kiment.</p> -<p>Odakint az a szép nyári reggel volt, amely mostanában olyan -szivet-lelket élesztően derül föl napról-napra.</p> -<p>De az ő lelke szomoruság ónos szárnyától volt csapzott.</p> -<p>Lehajtott fejjel nézett körülkomor szempillái alól.</p> -<p>Itt-ott egy-egy tinó bőgése, kakas kukoritása, emberi száj -istenkáromlása hallatszott a friss, áldott reggelen.</p> -<p>És Dani kedvetlenül érezte, hogy itt a munka, a törekvés -semmiért, a harc ok nélkül valókért, az égedelem, amely mindent -hamuvá tesz. Itt az uj nap.</p> -<p>Hintórobogást hallott.</p> -<p>Kemény pillantással nézett ki az utra.</p> -<p>És rettenetes szédüléssel ismerte meg, hogy a grófi hintóban ott -ül a grófi pár s nagy utitáska hirdeti, hogy a vasutra mennek.</p> -<p>Tompa rémület ütött a fejébe, szivébe.</p> -<p>És utána bámult az elrobogó hintónak.</p> -<p>S amint az eltünt szeme elől, fanyar nyál futott össze inye -közt.</p> -<p>Mi maradt itt neki?</p> -<p>Ez a rongy falu, rongy nép, rongy élet.</p> -<p>Még azt is utálta, hogy leköpje.</p> -<p>Mi ez? Ez az élet!</p> -<p>Sár!</p> -<p>És megint összekapta a szemét, ökölbe ránditotta öklét s vadul -megdagadt érzéssel lihegett körül.</p> -<p>– Legyen sár! Sár! De még legalább szétgázolok benne!</p> -<p>S veszettül nézett a falura, a házára s fenyegetően utána az -eltünt uri népnek! <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>II. KÖTET</h2> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>Hamar beállott a tél. Már november elején vastag hó boritotta a -földet. Még itt sem volt az igazi tél s a szegény emberek, akik -olyan könnyen élnek, mint a madár s minthogy kicsivel beérik, -semmit sem gyüjtenek, – már is lopkodták a nagy gazdák napraforgó -kóróját tüzelőnek.</p> -<p>Turi Dani, a nyár óta megszokott szótlan, mogorva módján hajtott -végig a falun. Nem nézett jobbra-balra, csak a két ló közé a rud -végire. A vastagtalpu parasztszán keményen zötyögött a ridegre -fagyott hótalan uton. A lovak patkója csattogott a rögökön.</p> -<p>– Hát a csengő, Dani! – kiabált rá egy menyecske, aki nyakig -felgyürkőzve szaladt ki egy dézsa mosóvizzel, hogy kiöntse s a -lázas, gőzös munkától friss volt, jókedvü, – hol a pergő Dani? -Szégyelli magát a lovad!…</p> -<p>Dani nem felelt. A homloka egy árnyalattal komorabbra huzódott; -ugy ült a szekér elején az ócska fekete gubában, benyomott -báránybőr süvegében, mintha nem látna, se hallana; csak bámult -mereven maga elejbe, a ló lába elé szaladó rögökre, a szemetes, -ganajos utra, amelyen minden olyan keményre volt fagyva, mint az ő -lelkében.</p> -<p>Nem látta két oldalt az utcasort, sem az embereket, akik -pipavégről diskuráltak egy-egy kapuban, sem az asszonyokat, akik -még most is utána néztek azért Turi Daninak.</p> -<p>– Há má mégis hát mi a fene baja van ennek? <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> – -kérdezte egy gazda szószaporitó komáitól, akikkel jól begubázva -szidták a hideget, a telet, nyarat, kormányt, meg az istent.</p> -<p>– Ajjé, nagy annak a baja. Nem nyelheti le eccere a kiskarai -tornyot. Az a baja.</p> -<p>Dani a nyár óta valóban hihetetlen kapzsi lett gyüjtésben, -munkában, vagyona szaporitásában. Azzal a fáradhatatlan -szenvedéllyel, amivel, mint a tüz tudta mindig megemészteni, amibe -belefogott, most tiz emberre valót dolgozott. Nem törődött már sem -a feleségével, sem a gyerekeivel, sem az asszonynéppel, csak a -pénzszerzéssel. A nyáron minden nap bent volt az ügyvédnél, még se -birta megkapni a meghalt bérlő örökét. A gróf elutazott Afrikába, a -grófné hallani sem akart többet a kiskarai uradalomról; László -gróf, a sógora meg nyiltan kijelentette, hogy ellene van a -parasztoknak. Mégsem történt semmi. Egyelőre nem is volt sürgős, -ujévre kellett meglenni a döntésnek.</p> -<p>Ahogy közeledett a falu végéhez, a kastélyhoz, Daninak is eszébe -jutott ujra a dolog.</p> -<p>Egyszerre csak önkéntelenül felpillantott s jobbra lenézett az -utcára. Bora állott egy kapuban. Be akart menni, de a Dani kedveért -kilincsre tett kézzel visszafordult. Dani szórakozottan jártatta a -szemét a szép lányon, akiről vastag szürke nagykendőjében is -megérzett, hogy karcsu, ideges teremtés. Csak épen egymásra néztek. -Nem történt semmi. Nem szóltak semmit. Még csak nem is köszöntek -egymásnak a szemükkel sem. Csupán csak megnézték egymást. Bora a -maga ideges, érzékies, odameredő nagy nézésével, Dani komoly, -férfias, vizsga tekintetével. S Danival elszaladt a szán; fejét sem -forditotta vissza a lány után. Előre nézett ujra, le a földre. Bora -pedig benyitotta a deszka kisajtót s ropogós, friss, halk neszü -léptekkel ment el a tornác előtt be a házba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Éles szél csapott a Dani szemébe; lejebb huzta a süveget a -szemöldökéig, lesütötte a fejét s gyorsabban hajtott neki a -szélnek. A fákat vastag zuz boritotta, fehér volt az egész világ s -az akácok vastag fehér lombjáról a szél hóport rázott le. A lovak -gőzölögtek s dér fagyott a szőrük szálahegyire; nagy fekete varjak -tanyáztak itt-ott valami hulladékon s lomhán reppentek föl a ló -elől.</p> -<p>Dani felpillantott, végignézett a fasoron, amely közt siklott a -szánja. Csuda kép ez, a dusan bezuzmarázott ut, fehér cukorfák -ezernyi ezer foka. Megfagyott tündérország, amely holtában uj -gyönyörüség. Dani hunyoritott, megpihentette szemét, aztán ujra a -lovaira nézett s érezte az arcába vágó szél szurdosásait.</p> -<p>Az árok hidjánál gyors fordulással kitért az országutról a -mezőre, az uttalan utra, ahol nyoma sem volt a dülőut csapásának a -hó alatt. Repült, farolt a szán a sima havon, amely keményre volt -fagyva, hogy a gyors lovak patája nem szakadt bele.</p> -<p>Nagy, nagy magánosság közepébe csöppentek. Csak a szél csendes -suhogását érezte a fülében, meg a szán csikaritó éles surlóhangját, -a lovak egyenletes taktusát, fuvását, de a nagy sik mezőn sehol -semmi más nesz nem kelt szárnyra. Kékesen villogott a hómező -nyugatra, bántóan szurós, sárga fénnyel keletre. A reggeli nap -áttört a laza opálos égen, amely köröskörül ép olyan egyforma, -bágyadtan világitó volt, mint a hó.</p> -<p>Dani szórakozottan figyelt rá a nyul csapására; tapsifüles járt -erre, még a friss hóban, a mély hóban s hasig dagasztott benne.</p> -<p>A két jó ló repült előre, gondolomra, találomra. Itt-ott egy-egy -kukoricaszár állott ki s leszakadt szárnyakkal cipelte a rácsapzott -havat. Egy távoli tanyáról kutyaugatás hallatszott különösen, -idegenül, de mély csendüléssel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>Jó félóráig rohantak igy. A két ló, mintha ki akarta volna rugni -az istállói zsibbadtságot csülkeiből, nyargalt mint a szél. Daninak -kipirult az arcéle s egyre fogyott kedvetlen maznasága. -Egyenesebbre ült a deszkán s a guba alatt nyujtóztatva derekát, -megropogtatta gerinccsontjait. Magára érzett s szilajul rántotta -össze a szemét. „Gyi te ló!“ Porzik a hószine. Jól esik a szél. -Feljebb tolja sipkáját, hogy telibben érje a levegő s gyorsabbra -ránditja a gyeplő szárát. „Gyi, gyi, kutyaló!“ Mit törődni az -élettel. Mit a bajjal. Ki mit árthat? Ki mit ér? Kire mi gondja az -embernek! Sima az ut, szalad a szán, álljon elébe aki mer. -Elébb-utóbb mindent elérünk, ha élünk. És mért ne élnénk, mikor -élni jó, élni szép, élni mégis érdemes! Ez az egy öröme van az -embernek, hogy él és tesz, és repül! „Gyi te ló! Kutyák igyák -véreteket. Gyi te hát! Gyi hé! Gyi hé! Gyi hé!“</p> -<p>Végre szemébe tünik a nagy körtefa s erről eszébe jut, hol jár, -mit akar. Meglepetve néz körül. Puszta a föld, az ő földje. Sehol -nyoma sincs a kórókazalnak; azért jött ki most, hogy hazahordja mig -el nem lopják s ime csak a moncsalékját, a maszatos, hóba taposott, -hóba fagyott helyét hagyták meg a gazdának.</p> -<p>Dani éktelen haragba tör ki s a magas egekig hasit a káromkodás, -amellyel a tolvajt körülteremti. De hiába, a kóró nincs meg. -Nyilvánvaló, hogy nem régen hordták el; most, mióta felfagyott a -hó. Ma! itt a friss csizmanyom; a szántalp gyürte hó olyan friss, -mintha ebb a percben járt volna itt a tolvaj.</p> -<p>Körülnéz s a távolban nagy sötét foltot, egy futó boglyát lát -meg. Az ő. A tolvaj.</p> -<p>Utána.</p> -<p>Előveszi az ostort s közé vág a lónak. A két tüzes állat -idegesen kirug. Még egyszer végigvág rajtuk. És még egyszer. -Kitölti dühét; a véknyába, <span class="pagenum"><a name="Page_127" -id="Page_127">-127-</a></span> a hasa alá ereszti az ostorhegyét, -hogy a lovakat majd megeszi a fene.</p> -<p>Aztán megereszti a gyeplőt s repül a két állat, mint a fütyülő -szél. Dani bedugja az ostort a helyére a szánódalba s ereszti őket. -Utána a tolvajnak. Szakadékon röpülnek át, le a vájásba, fel -belőle. Néha olyanokat ugrik a szán, majd átpattan a lovak felett, -néha olyat farol, majd felboritja a kocsist. De csak előre. Semmit -sem kerülnek ki.</p> -<p>Ma jól esik épen ez a harc, ez a futás. Dani a süveget a bubjára -taszitja s villogó szemmel kémli az üldözött szánat. Az nem sejt -semmit. Nyugodtan, egyenletesen poroszkál s a távolság rohamosan -fogy köztük. Dani reméli, hogy mig a fasorba, az országutra beérne -a zsivány, rajtaüt akkorra. De jaj keserves lesz. Ha az öregisten -vón, se irgalmazna neki. Hátranéz s megbirálja a vasvillát -félszemmel. Lesz annak dolga. Mikor csakugyan közelre éri, vissza -is fordul s kezébe veszi a villát. Olyan jólesően fogja a markába, -hogy érzi minden inában a férfiui erőt. Egészen más ember már, mint -akinek elindult hazulról. Már nem fáradt és kiállhatatlan, nem -közömbös, mit se bánó. Felpezsdült benne a vér.</p> -<p>Szótlanul folyik a verseny. Nem is verseny, csak üldözés. Az -első szán nagy rakodásával nyugodtan halad, tudomást sem vesz -arról, hogy nyomában a gazda. Gondosan, csöndesen döcög a szántalp -s óvatosan billen a kóróboglya. Minden akadályt kikerül s a -hófuvásra sem ereszkedik, hogy be ne szakadjon. Danit szörnyen -bosszantja, sérti ez a nyugalom. Nem is kiált utána a zsiványnak, -akiből mit sem lát, még a lovait sem, csak tartogatja az -indulatját. Mikor már beérte, megcsöndesiti a lovait s melléje -hajtja a kórótolvajnak, rákiált:</p> -<p>– Állj meg, hé!</p> -<p>Amaz visszafogja lovait, megáll. Dani leugrik a szánkájáról s -vasvillával kezében, odalép. <span class="pagenum"><a name= -"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<p>A következő pillanatban megszégyenülve hőköl vissza.</p> -<p>Az apja néz rá a szánról.</p> -<p>Egy ideig hallgattak s Dani elfelejtve minden haragját arra -gondolt, hogy megvénült az apja. Az arca elborult s mély ráncok -verődtek rajta. Kopott, lapos szemöldöke alól kék szeme élesen néz -s az egész emberből epés keserüség árad.</p> -<p>Dani, mint az apja előtt mindig, megjuházva néz félre, kikerülve -szemét, mintha bünösnek érezné magát előtte. Pedig egyetlen bűne az -volt, hogy ő gazdag lett s a szülei ma is még a régi nyomorban -éltek. Kárára nem volt a családjának, inkább sokkal segitette őket, -régebben pénzzel is, vissza nem kapható kölcsönökkel, ujabban, -mióta gazdagabb s jobban megbecsüli a pénzt, már csak amolyan -erkölcsi támogatással. De mindig érzi, hogy adósuk s ezért, hogy ne -kelljen látni az inséget, elkerüli őket. Az öreg Turinak -szavajárása volt, hogy „képen váglak, ha a bajuszodat a füledre -tekered is!“ De bizony mégis kinőttek a keze alól a fiai, csak ő -maradt meg a régi kapás nyomoruságban, pedig isten tudja hol -szedte, hanem nagyon uri hajlamai voltak. Nem is szeretett -dolgozni, inkább spekulált, jött, ment s apró seftekre költötte, -amit össze tudott keresni, vagy a fiaitól ki tudott préselni.</p> -<p>Megérezte az öreg, hogy fölibe kerekedett a fiának s akarattal -fokozott keserüséggel ripakodott rá.</p> -<p>– Nem restelled magad a kutyától…</p> -<p>Dani gyorsan ráomlott közönyösséggel vont vállat.</p> -<p>– Szégyen, gyalázat. Az ember felneveli űket, de azért, ha mán -kikerül a házból, egy se nyit rá ajtót többet. Ott fagyhatunk -rakásra. Bánod te? Egy szeker napraforgót nem hoz: nesztek!… Az -anyád dögösködik, tudsz róla? Ej… <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Közé vágott a lovaknak, azok örültek, hogy pihentek egy kicsit s -óvatosan tovább vitték a szánat, a tüzrevaló -napraforgó-kóróval.</p> -<p>Dani ott maradt, utána nézett az apjának, egyet sóhajtott, -felült a szánba s egy kis révedezés után ujra visszaforditotta a -lovakat a mezőnek. Örült, hogy nem vesztette el teljesen a kedvét, -inkább valami csintalanság forgott az eszében, ami egészen -felvillanyozta.</p> -<p>– Majd bolond vagyok, – gondolta magában, – hogy kóró nélkül -megyek haza. Csak kint van még valakié.</p> -<p>Nagyon megörült neki, hogy nemsokára napraforgó-csomók sátrait -látta; s még jobban földerült, mikor kiszámitotta, hogy a Takács -Gyuri kóróját fogja most ellopni. Vidáman neki állt s fölrakodott -erősen, lekötötte jól a terhet a rudalló kötéllel s gondtalanul -indult hazafelé.</p> -<p>Már nem mulik el, nem már a vidámitó érzés, amely a pusztai szél -danájára lopózkodott be a szivébe. Valami ugy feszitette belülről, -olyan jólesően, ahogy már régen nem érezte magát. Nyujtózkodni -szeretett volna s egyre mosolygott, hogy ő most meglopta a Gyuri -sógort. A nyár óta titkos, egyre jobban feszülő vetélkedés volt -köztük s nem botlott elő olyan apróság, amivel ki ne igyekezett -volna egymást forgatni a két ember a béketürésből.</p> -<p>És eszébe jutott Daninak Bora, akiről tudta, hogy Takács Gyuri -utána vetette magát. Elmosolyodott, neki csak egyet kén szólani, -csak a kis ujját kén mozditani, csak egyet kacsintani s a lány -rögtön esze nélkül rohanna utána…</p> -<p>És eszébe jutott, hogy a felesége után is igy járt valaha Gyuri. -S érte ugrott kutba az Erzsi.</p> -<p>És eszébe jutott a csufneve, amit mégis a fülébe hozott a szél. -Tudta, hogy a sógora ragasztotta rá s annyi volt az elégtétele e -percben, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> az a szó őneki mégis minden szerelmi -sikerét s Gyurinak minden irigységét kifejezi.</p> -<p>És más egyéb is jutott eszébe, mind csupa olyan dolog, s mind -csupán azért, hogy lenézhesse érte Gyurit, aki semmi ember, -rongyember, sár: egy Turi Dani mellett!</p> -<p>És mégis, az a hur, amit a felesége emlékének puszta -felbukkanása megpenditett benne, – tovább rezgett s fájdalmas, -keserü és gyötrelmes érzéseket ébresztett föl.</p> -<p>Mit ér, ha még százszor olyad nagyra lát is ő maga, Turi Dani -létére; mit ér, ha nincs hatalma az asszonyon. Az Erzsi, az asszony -ott sorvad el a szeme láttára, lefogy, mint a hold, leolvad a -csontjáról a hus, bőre alól a puhaság, már is olyan, mint a -lábonjáró halott… Nincs mód, hogy valaha visszatérjen a régi élet, -a régi érzés. Csak lehetne legalább gyorsabban végeznie az élettel. -De igy, együtt élni egy tetemmel, ez több, mint amit egy férfi el -bir viselni. Daninak a hideg fut végig a hátán, ahányszor a -feleségére pillant s ha rágondol… Hát meghal. Haljon meg. Ha nem -akar élni, jobb is. De igy élni, hogy minden percben meghal valami -benne… Igy hogy magával viszi a sirba az eleven, erős urának az -erejét és kedvét, ez borzasztó. Ez a borzasztó. Ha kétségbeesésében -a nyáron elemészti magát, s kibuvik ebből a világból, azóta -elsiratták, elfelejtették volna. Rendben volna. A gyerekeknek uj -anyát keresne… S eszébe ötlik Bora, amint ott állott ma is a kis -kapuban, hogy nézett férfibámuló szerelmes nézéssel.</p> -<p>Nagyot sóhajtott.</p> -<p>A lovak csöndesen, taktusban vitték előre a szánat. Nemsokára -itt volt a fasor s bekanyarodtak az országutra. Megint ott -szaladtak előre a pompás fehér álomuton.</p> -<p>Dani konokul ránditotta meg a szemöldökét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> Ej mit, -még ma fölrakja a csengőket a lovakra. Nem ér ez a gyászos élet -semmit.</p> -<p>Magára erőltetett hetykeséggel nézett előre s egy-két szót -dudolt valami farsangi nótából.</p> -<p>Egy toprongyos alak ügetett előtte s félreállott már jómesszire -a szán utjából a hóra. Egy vén házaló zsidó volt.</p> -<p>Daninak ötlete támadt.</p> -<p>– Halt! – kiáltott a zsidóra.</p> -<p>Ez bámulva s kissé megszeppenve nézett álltából a parasztra, aki -megállitotta lovait s a nagy gubából fenyegetően pillantott -felé.</p> -<p>– Hát mi van a batyuba Mojse? – rivallt rá Dani.</p> -<p>– Amit parancsol kérem alássan.</p> -<p>– No egy kettő, ki vele.</p> -<p>– Dehát…</p> -<p>– Szaporán, mert a nyakadba sózom ezt az ostort.</p> -<p>Az öregnek piszkos, szürke szakálla mozgott, de szó nem jött ki -a száján. Nem ismerte még ezt a vidéket, nem tudta kivel van dolga, -mire lehet számitani. Igen apró kis ember volt, füles -posztósapkájából ugy pislogott ki vereslő szemü vércse arcával, -mint a megfogott madár. Horgas, piszkos, remegő ujjaival szaporán s -mégis sikertelenül bontogatta a kockás nagy vászonabroszt. Közben -okosan leselkedett a paraszt arcába, kémlelve, mifajta emberrel van -dolga. Még ma is olyan gyáva volt szegény öreg, mint mikor -gyerekkorában szabták ki a nadrágját a parasztok kutyái. De azért -vakmerően vágott neki jó emelet batyujával a világnak, hogy minden -bokor zörrenésétől megijedjen, nem farkas és nem rabló bukkan-é ki -mögüle. Mindig külön hálát adott az istennek, ha hazaért a családja -közé s alig pihent meg otthon egy kicsit az uri fiai és nagyuri -menyei közt, megint csak nyakába vette az országot s tovább házalt -az üvegkalárisokkal, garasos zsebtükrökkel és olcsó -selyemkendőkkel. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Siess mán atyus!</p> -<p>– No majd nem sietek? Épen neked nem sietek. Még majd táncolok -is. Mi?</p> -<p>Dani nevetett s kikönyökölve a kóróhegy elől, amely felfogta a -hátulról jövő éles szelet, vidáman nézte, hogy huhukkolja az öreg a -körmét, amely kékre gémberedett, mig a batyu kötését tartotta vele. -Különben ki volt melegedve az öreg és sovány, vékonybőrü arcélén -vörös foltok ütöttek ki.</p> -<p>A paraszt végig mutogattatta magának az egész raktárt s egy -messzeviritó selyemkendőn akadt meg a szeme.</p> -<p>Az öreg fölnézett, várva, hogy választ-e valamit a paraszt. Igen -rosszkedvü volt, nem tudta biztosan, nem csak komiszkodik-e.</p> -<p>– Valami selyemkendő kék nekem… – szólt Dani, mintha pénzért -adná a szót, – ojan jó nagy, nyakbavaló, jánynak való…</p> -<p>Az öreg megértette s mohón, remegő ujjakkal válogatta a -holmiját. Egyet kivett.</p> -<p>– Ez fájn lesz.</p> -<p>– Ez nem szép! – habozott Dani, aki még sohasem avatkozott -effélébe.</p> -<p>– Ha én mondom akkor szép.</p> -<p>Dani nem mert ellene mondani az öreg, határozott, fölényes -kijelentésének. Forgatta, tapogatta, nézte a kezében a kendőt.</p> -<p>– Osztán mit kóstálna ez?</p> -<p>– Tizenöt forint.</p> -<p>– Ejha! Van lelke ennyit kimondani?</p> -<p>Az öreg végignézte és várt. Dani alkudni próbált. Leintette.</p> -<p>– Adja csak vissza barátom, magának nem szép kendő kell, magának -olcsó kendő kell.</p> -<p>Dani szinte elvörösödött.</p> -<p>– Nekem bizony szép kendő kell, de ez tiz pengőnél többet nem -ér. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Tessék menni üzletbe, kérni ilyet, tudni fogja mi az ára, ha -olcsóbban kapja, mint tizenkettő, köphet nékem szembe.</p> -<p>Odaadta tizenegyért. Daninál mindig volt pénz. Egy tizest, meg -egy ötöst adott oda. A vén ember apró pénzt adott vissza. -Meggondolva számolgatta a hatosokat, „tévedés kizárva.“</p> -<p>– Nyolc meg kettő, az husz…</p> -<p>– H</p> -<p>– Azaz tiz…</p> -<p>Dani nagyon dühös lett a csalási szándékért, azért mordult -közbe. De mikor megolvasta a visszakapott pénzt s látta, hogy semmi -sem hiányzik belőle, egy hatost odalökött az öregnek.</p> -<p>– Ezzel meg akartál csalni, nesze legyen a tied.</p> -<p>Az öreg megvetően rugta félre a pénzt a hóba.</p> -<p>– Nekem nem kell tüled az ajándék. Add apádnak, hogy éhen ne -haljon.</p> -<p>Dani iszonyu dühbe gurult. Majd hozzávágta a vasvillát a vén -zsidóhoz, aki közönyösen csomagolta össze a butyrát. De csak -lenyelte a haragját, guba alá vette a selyemkendőt s a lovak közé -csapott. A két ló már dideregni kezdett s vigan ugrott ki, egy perc -mulva messze elhagyták az öreg zsidót, aki pontosan, rendesen -rakosgatta csomóba sok dib-dáb holmiját.</p> -<p>Fütyörészve, mosolyogva nézett maga elé Dani. Nem volt benne -biztos, mit csinál a selyemkendővel. Már feltünt a falu vége s a -kastély havas tornya kilátszott a fák lombja fölött.</p> -<p>A faluszéli kutyák unalmukban egyet-egyet vakkantottak, ásitva -vonitottak, Dani megcsendesitette a lovakat és lépésben haladt -előre a kerékvágásos utca zökögőjén.</p> -<p>Egyszerre csak látta, hogy Bora kilép azon a kapun, ahol bemenni -látta volt. Ez a lány ő rá várt, mert sietve jött le az udvaron. -Biztosan az <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> ablakon leste őt s abban a percben jött -ki, mikor épp a kapu elé ért a szán. Megint olyan álmélkodva, -ábrándosan bámult felé, ahogy meg szokta tenni mindig, ha Danit -meglátta; egész lelke mintha bele lett volna téve ebbe a -nézésbe.</p> -<p>Dani megállitotta a szánat.</p> -<p>– Bora!</p> -<p>– Mi.</p> -<p>– Gyere csak.</p> -<p>A lány készségesen odalibegett elébe.</p> -<p>Daninak megrémlett, milyen vakmerőséget akar. Nem fogja -elfogadni a lány a kendőt. Az egész falu szemeláttára! Már nézője -is van a harmadik szomszédból. Egy óra mulva az egész falu tudni -fogja. Izgatottság gyült fel benne s szinte ködös lett tőle a -szeme. Egy percig belenézett a Bora mély dióbarna szemébe, amely -gyujtogató hőséggel volt ráfüggesztve, aztán elszánta magát, egy -szó nélkül kivette a selyemkendőt s a lány kezébe adta.</p> -<p>– Nesze.</p> -<p>Bora elvette. Egy szóval sem tiltakozott ellene.</p> -<p>Dani nagyon meglepődött ezen s összevonva szemét fürkészve -nézett a lány arcába. Nem talált abban semmi különöset; sem -csodálkozást, sem zavart, meglepetést, tiltakozást. Bora, -nyugodtan, természetesen vette az ajándékot s ajándéknak vette. -Csak ép nagy változás történt a kifejezésében. Az ábrándosság tünt -el az arcáról, a pokoli mélység mintha összehuzódott volna a -szemében s rövidmélyü tisztasággá vált volna. Az izgató, titokzatos -odaadás helyett rövid, egyszerü megértés tünt fel rajta. Az -alázatosság helyett fölényesség, a rabszolgaság nyomában a -parancsoló nő önérzete. De mind az egész csak egy árnyalat, amit a -hirtelen vérszerelembe bomlott férfi nem látott, nem is érzett meg. -Danit valami zavarta s ez önmagából <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> eredt, a saját tettének s -helyzetének szokatlan voltából. Fonák volt neki a perc, amelyben -mindenki megbámulta. Fonák a tett, amely mintha kiforditotta volna -eddigi életrendjéből.</p> -<p>Megérezte, hogy nagy hibát követett el. Szinte meglepetve bámult -a lány arcába s ráemlékezett, hogy ezt még sohasem csipte, nem -csókolta meg. Ehez a lányhoz eddig egy ujjal sem ért, meg sem -érintette. És a rövid pillanat alatt, amit szemébe függesztett -tekintettel, merev, félszájra vonuló mosollyal átélt vele szemben, -szinte megbénult öntudattal, akarattal, biztosan tudta, hogy -rosszat tőn magának, amikor nem pofonnal kezdte a dolgot, – hanem -ajándékkal.</p> -<p>Szeretett volna rákiáltani, de restelt. Ugy érezte, hogy a lány -okos, ravasz szeme, – milyen más ez most, mint az elébb, – átlát -rajta.</p> -<p>Megrántotta a gyeplüszárat s a lovak megindultak.</p> -<p>És rettenetes izgatottság gyult ki benne, amint eltávolodott a -lánytól; vissza akart nézni, mit csinál az a cafra. Sorra mutogatja -a kendőt? Tán már a vállára is teritette… Az utca tulsó során -gyalog jött szembe rá Takács Gyuri. Hm. Ez is látni fogja egy perc -mulva…</p> -<p>Megint mogorván bámult a rud végére, a ló lába elé odaguruló -havas, piszkos rögekre s a lelkében egész földindulás reszketett. -Nagy akarások és fölgerjedt érzések háborogtak benne; restellte -magát s a szivét szoritotta valami megalázottság; érezte -férfiatlanságát s jóvá akarta tenni. Dühödött volt, Borára -dühöngött, utálta, leköpte, legyurni, sárba taposni kivánta. S -forrott mint a megbomlott föld mélye és tüzet vágyott okádni.</p> -<p>A falubeliek, amint elnézték őt komoran ülve a nagy gubában, -szemére nyomott süvegben, nem is gondolták volna, hogy ez a Turi -Dani egészen más ember, mint az, aki reggel kihajtott a mezőre. -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<h3>II.</h3> -<p>Takács Gyuri utána nézett a Dani szekerének.</p> -<p>– Mit néz Gyuri bácsi, – vetette oda neki a Bora, amint -elszaladt mellette. Kötelességből szólott hozzá s állott meg egy -percre a lány, letérve a nagy férfi elől az árokpartig, hogy -furcsát ne gondoljon róla.</p> -<p>– Nézem, milyen kórója van ennek a sógornak.</p> -<p>– Bizony, magának sincs különb.</p> -<p>– No az enyimbe még több az ágaboga… Iszen te ott voltál, te. -Emlékszel mennyit csufolkodtatok velem, hogy minden napraforgóm -hetet fiadzott.</p> -<p>– Hát, ráfér Gyuri bácsira. Ha máskép nem tudja szaporitani a -fajtáját.</p> -<p>A lány ideiglenes mozdulattal állott meg s már szaladt volna -tovább.</p> -<p>– Te! – szólt utána Gyuri. – Mi van a kendő alatt?</p> -<p>– Kis malac, nem hallja, hogy visit?</p> -<p>– Nem kis malac az, hanem kis bárány, kilóg az egyik lába.</p> -<p>Bora ijedten kapott oda s följebb emelte a kendő csücskét. -Kivörösödött az arca s elfordult.</p> -<p>– Vigyázz, mert párt kell azér adni. Megfogják a feketeszőrü kis -bárányodat.</p> -<p>A lány a szeme sarkából felgerjedt nézéssel, odaengedő -lánysággal pillantott vissza rá.</p> -<p>– Hadd fogják. Ócsón nem fogják meg.</p> -<p>És szemérmetesen elpirult.</p> -<p>– Ó te gyalázatos… Én is neked adom érte ezt a gubát. Ne.</p> -<p>A lány szeme már ködbe volt borulva, belső izgatottságától a -hang is alig jött ki a torkán s ugy nézett a vásártevő férfira, -mintha már érezné, hogy el is adta magát neki. De az esze azért a -helyén maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Ó nem kell olyan fenn kezdeni, mer osztán mi lesz tovább?</p> -<p>– Elég előre egy selyem pruszlik is. Mi?</p> -<p>– Hát.</p> -<p>Még egyszer odavágott olvadékonyan a Gyuri szemébe, hogy a -férfinek kigyult a csókadója, mint a fekély, azzal elszaladt, -kacéran riszálva magát, sok ráncu vékony ingerlő szoknyáit.</p> -<p>Gyuri utána nézett mohón, keményen s megszijta a szája sarkát, -aztán tovább ment,</p> -<p>– Megállj szép ..... Turi, most azért az enyém lesz a jány.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Dani behajtott a nyitott kapun. A lovak megállottak s ő -körülnézett a kiskocsis után. A nagy udvar üres volt, senki sem -szaladt a gazda, az apa elébe. Daninak keserü nyál gyült a -szájába.</p> -<p>Egy percig állt és várt, mielőtt lekászmálódott vón az ülésből. -Olyan nehezen mozdult most.</p> -<p>Nagy kacározást hallott az ól sarkán tul; a kis kocsis, suttyó -legényke a szomszédasszony lányával, az Irénnel havazkodik. Dani -közönyös, bosszus, érdeklődő szemmel nézett oda. A lány sovány, -csirkehusu volt, de fürge, harsonásan kacagó, s torka szakadtából -sikoltozva tépázta a fiut. Alig tizennégy esztendős gyereklány, a -fiu se sokkal idősebb. Nagy viháncolásuk közben észre sem vették -Dani bácsit. A legényke havat gyömöszkölt a lány nyakába és ez -olyan pofonokat adott neki, amilyen egy lánytól kitelik, kapkodó, -karmoló, suta mozdulattal. A hangja, az édes, üde, megcsikkanó -sikkantása szivig hasitott.</p> -<p>Dani ahelyett, hogy leugrott volna a szekérről, még jobban -behuzta magát a gubába s tünődve nézte a gyerekeket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Irigység harapott a szivébe, a májába.</p> -<p>És nem haraggal, de elkeseredéssel, kétségbeeséssel érezte meg, -hogy mennyire megvénült.</p> -<p>A minap egy csomó havat csapott ennek a lánynak a nyaka közé, de -milyen más volt az. Ő, a bácsi, tréfált a gyerekkel, aki játékosan, -kissé kacéran, de gyerekengedelmességgel türte s szaladt előle. -Most bezzeg tud a kisjérce a kiskakassal, mint maga párjával -játszani.</p> -<p>A lány anyja ezelőtt 16–18 esztendővel épen ilyen gyermekpajtása -volt neki. Később, asszonykorában, szeretője.</p> -<p>Hát már csak ezek az ő párjai, a megvénült, kiszikkadt -bordájuak, akik jajgatnak ölelés közben, hogy fáj az oldaluk, -hátuk, csontjuk?</p> -<p>Daninak iszonyu keserüség, az élet nagy keserüsége gyüremlett -föl a lelkében.</p> -<p>Hát elszaladt már előle az élet, a fiatalság. Hát százával nőnek -körülötte a lányok, s lesz idő, mikor egyiknek sem dobban meg a -szive, a kivánó szive, ha meglátja őt… Lesz idő?… Itt is van -már!…</p> -<p>Hiszen ő olyan vén ember már, akit nem lehet magáért szeretni. -Ajándékot ád ő már a fiatal lányoknak, hogy azok erőszakot tegyenek -az igazi érzésükön.</p> -<p>És elnézte a két gyereket, akik olyan nagyon civakodtak, hogy -alig birtak elválni egymástól.</p> -<p>A másik házból kijött a lány anyja s nagyot kiáltott!</p> -<p>– Irén!</p> -<p>A lány ugrott és szaladt és még egyszer visszakacagott a fiu -felé:</p> -<p>– Megájj büdös!</p> -<p>És csucsoritotta a száját s nagy huncut fekete szeme -kacagott.</p> -<p>Az anyja megkapta a karját s megrázta, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> a -gyereket szokás. Olyan utálatos vén bestia volt igy a Dani -szemében.</p> -<p>Elfordult tőle.</p> -<p>S a másik oldalon, a maga házából a felesége lépett ki a -pitvarajtón. Az arca fakó volt, gyürött, sápadt. Mintha örökké -pincében lakna, még hunyorit is a szemével a hóvilág miatt. A -ruhája lóg, semmi melle, teste, mint jól-rosszul összeálló darabok -lógnak a karjai, lábszára. Ez az a hires lány, a Takács Erzsi? aki -után járt, akire vágyott? Mikor egy este, késő őszszel, azt mondta, -hogy de jó vón egy kis szilva, – ennek vitt ő egy akkora ágat a -gróf szilvásából, mint egy ház?…</p> -<p>Megmozdult, elfordult s ujra áttévedt a szeme a szomszéd -udvarba, ahol Irén frissen, üdén szaladt be a kutról egy csupor -vizzel. Milyen könnyü a bokája, mint az őzé; milyen formás, fejlő, -mint a kihasadó bimbó.</p> -<p>Dani nagyot sóhajtott.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>A kórót is lerakták s körülnézett valami munka után.</p> -<p>Dél volt. Ebédelni hivta a kis fia.</p> -<p>Dani az ölébe vette a gyereket. A fiu odahajolt, odasimult -hozzá. Az apát meghatotta ez a gyöngédség, magához szoritotta a -testét, de nem szólott egy szót sem.</p> -<p>Bement vele a házba.</p> -<p>A szoba tulságosan meleg volt. A bölcső mellett állott a másik -kis fia; egészen pucér volt a gyerek s hátra volt kötve az inge, -ugy csuszkált a szoba földjén. Sáros volt, maszatos a füléig. -Valahogy felállott az ingó bölcső végébe kapaszkodva s most meg se -mert mozdulni, mert mindjárt meglódult a rengő bölcső is. Várt -valami segitségre. <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>Nagy bámész szemeket vetett az apjára. Feléje nyujtotta az egyik -kezét s azt mondta günnyögő szóval:</p> -<p>– Hej tte! Hej tte!</p> -<p>Daninak gyöngéd érzés támadt a szivében. Lehajolt s felvette a -csöppséget a másik karjára.</p> -<p>Ugy állott ott az asztal sarkánál. A felesége a tűzhelyről épen -hozta a tál levest s egy szomoru mosoly lopta be magát az arcára; -mintha a régi, a remélt, a hiányzó családi boldogság lehelletét -érezte volna meg.</p> -<p>Dani maga is megsejtette, hogy ez volna rendén, ez volna az -igazi élet. Felsóhajtott, két hallgatag gyerekét megölelte erősen s -valami imaféle óhajtás kelt a szive mélyéről. Ha most igy -mindnyájukat agyonütné egy lesujtó villám, ó be jót tenne -mindannyiukkal. Be sok szenvedéstől mentené meg őket. Ki lát a -jövőbe?</p> -<p>Egy bizonyos. Jó nem jöhet többet.</p> -<p>– Na. Helyre boci! Helyre!</p> -<p>Leültette mindenik gyereket a székére, ő maga is beült az asztal -belső oldalán a karos lócára. Az asszony már hónapok óta nem ült le -az asztalhoz, most idehozta a tányérát ő is.</p> -<p>Dani elmélázott. Hogy is volt az, hogy veszett ki ilyen nagyon -az életükből a boldogság? Ahányszor a családja meleg körét -megérezte, mindig valami sajátságos lankadtság vett erőt rajta. -Örökös harcot, lappangó, titkos küzdelmet érzett maga és a családi -élet között. Olyan ellentétet, amely sosem került szóba, de egy -percre sem szünt meg. Ugy rémlett neki, hogy a család a hinárnak, -valami kényelmes, jóleső, boldogitó hinárnak ezernyi szálával -igyekszik őt körülfogni, lehuzni az iszapba, a lágy, meleg -latyakba, ahol heverni kell és hizni lassan röfögve, mint a -disznónak, mig eljön az idő, a disznóölés napja. És benne valami -érthetetlen <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> törekvés dagadozott. Nem engedte magát, -ki, ki akart rohanni, szabadulni ebből a csudálatos zsirszagu -kényelemből. Ha szárnya van, bizonyosan régen elrepül világtalan -világokig. És a legnagyobb baja mégis az volt, hogy nem birt -keményen tenni valamit. Nem birt szakitani. Nem birta otthagyni ezt -a kiállhatatlan asszonyt, a gyerekeket, a házát, a földjeit, a -vagyonát, a népek előtt való tekintélyét s a biztos jövőt, ami -ebből a mából ki fog itt fejlődni. Utált mindent, más életet, -magasabbat, merészebbet, tevékenyebbet óhajtott, de nem birt neki -vágni a semminek, hogy ujra kezdje a harcot idegenben, ereje -frisseségének megfogytával, ruganyos ábrándjainak sok kipukkant -hólyagját elveszitve. És élt s csak sorvadt, érezvén szomoru -legyávulását s érezvén erőinek pazarló elpárolgását. Hogy telnek -ezek az utálatos napok, gondolta számtalanszor magában és istenem, -mit tudnék én csinálni! csak alkalmam volna rá! Hozzáfogott -kukoricát morzsolni s óraszámra nézte, hogy peregnek ujjai alól, a -kisszék kése alól a kukoricaszemek. Ez vagyok én, – gondolta, – ez -a kisszék, a mék itt áll a sarokba egész éven át, csak rozsdásodik -a szélibe vert penge. És birná, hogy éjjel-nappal egész éven át, -morzsolja a kukoricát. Uristen, mennyit lehetne vele lehántani. -Mennyi munkát tudnék én elvégezni!… De csak telt ez a nap is, mint -a többi s ő szomoruan, savanyuan számlálta elveszett napját a -többihez. Ha még a reménység sem volna meg, hogy egyszer majd csak -elhozza az idő magától a cselekvés idejét, amikor kipótolhatja a -hosszu tespedést, akkor igazán tönkrement volna magától, megőrölte -volna a szu belülről, mint az öreg hombárt, amelynek kidült az -oldala, hogy megtöltötték a lemorzsolt uj tengerivel.</p> -<p>És Erzsi, aki szintén reménykedett, hogy talán mégis jó az Isten -s az urát csak hozzátöri egyszer <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> a családjához, ha -kiforrta, kitombolta magát, szomoruan látta, hogy mióta Dani az -egész világtól elvadul, azóta ugy jár-kél, mint akiben nincs lélek. -Néha szinte szánni tudta ezt a nagy erős embert, amint fejetlenül -bolyongott a házában heteken át. Jól tudta, hogy ő az oka, s nem -egyszer számotvetett a lelkével, nem másként kellene-e ő neki -viselkednie az urával szemben? De Uristen, hogy? Ugy hogy ő segitse -tán elő az urának családon kivüli vágyait? Élt hát, abban a -meggyőződésben, hogy ugy sem tart már soká.</p> -<p>Mikor az ebédet megették, Dani hátraült s ejtőzött.</p> -<p>– No öcskös, – mondta a fiának, – megyünk estére.</p> -<p>– Hová édes apám? – szólt gyorsan, nagy bámész szemmel a -fiu.</p> -<p>– A Zugba, nagyanyádékhoz. Megyünk mindnyájan. Beteg a nyanya. -Megyünk hozzá.</p> -<p>A feleségének szólott a kijelentés. Az asszony már egy éve nem -volt a napáéknél.</p> -<p>Erzsi nem szólt.</p> -<p>Ő már rég szeretett volna elmenni, de nem akart magában, s nem -akarta figyelmeztetni az urát. Nem akart megalázkodónak -látszani.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Délután Dani szokása szerint kint keresett munkát az udvaron, az -ólban; a nyár óta csak enni s aludni ment be a házba. Erzsi azonban -ki sem nézett a szobából, gyorsan rendbeszedte a konyhát, tett a -tüzre s a vastüzhelyen, amely melegitette is a szobát, csendesen -sustorogva főtt egy fazék kukorica, amelynek édes szaga betöltötte -az egész szobát. A gyerekek a földön játszottak a csutkával, a -kisebbiknek fel volt kötve az inge hátulról <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> és -maszatosan csuszkált a magacsinálta sárfoltokon keresztül.</p> -<p>Mindaketten, Dani is, Erzsi is ugyanarról gondolkoztak, a maguk -régi, szomoru, unalmas és egy percre is feledhetetlen dolgáról: -mért nem teszi őket boldoggá családi életük.</p> -<p>Dani elfeledkezett Boráról, el minden más asszonyról, folyvást a -feleségével foglalkozott.</p> -<p>– Én nem vagyok oka! – mondta félhangosan. – Az isten az -oka!</p> -<p>Még egyszer össze akart szedni magában minden érzést, ami az -asszonyhoz huzza; hátha jóvá lehetne tenni mindent.</p> -<p>– Az igaz, – gondolta el, – egy asszony se örülne, ha az ura más -asszonyokat is megfogdos…</p> -<p>Kissé elmosolyodott, az ő férfi érzése nem birta ezt ugy venni, -asszonyszivvel. Valahonnan az gyökerezett belé, hogy a férfinak -szabad! Minden szabad! S ha az asszony olyan volna, amilyennek ő -szeretné, vele nevetne ugy szemérmesen, félszájjal, -félbosszusággal, még meg is pofozná érte őt, az urát, mert ez meg -az asszonynak szabad. De ilyen halálosan venni! Igy elidegenülni! -Ez nem szabad! Az asszony esze ugy járjon, hogy mindig az ura -kedvére forduljon. Azt tegye a szerelemben, amit a parancsolója -akar, kiván. Az asszony valami élő melegágya legyen a férje minden -képességének, amelyben megpihen az ember s uj erőre kap. Ha ilyen -volna! Akkor mit nem tenne meg érette!</p> -<p>Hiszen tudja is ő, mit kiván, csak annyit érez, hogy az asszony -<em class="gesperrt">nem olyan, amilyennek ő szeretné</em>.</p> -<p>Ő az asszonyi természetet oly türelmes, lágy, béketermő -valaminek szerette volna elképzelni, amely mindig olyan, amilyennek -az ura kivánja el. Mikor legelőször hallotta tőle azt a szót, hogy -„bizony nem szakitom meg magamat érted“, nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> akart -hinni a fülének. Mikor először észrevette, hogy az asszony rá -akarja kényszeriteni az akaratát ő reá, olyan hihetetlennek tünt -fel neki, amire nem számitott soha. Mikor tisztán belátta, hogy az -asszony és ő két külön akaratu, önálló lény, amely csak akkor tud -megélni, ha kölcsönösen, szinte alkudozva egyezik meg valamiben, -oly utálatosnak, és kitürhetetlennek érezte az egész világot, hogy -szeretett volna szétrobbanni, világgá szaladni belőle.</p> -<p>Ez már nem neki való sors. Ő elég embernek tudta magát ahhoz, -hogy gondot viseljen egy asszonyra s akár egy tucat gyerekre.</p> -<p>Egészen fel volt háborodva s kifordulva magából, eszeveszett -módjára dühöngött eleinte s naponként ujabb csalódással -gazdagodott, mikor látta, hogy az asszony ép oly konokul őrzi a -maga akaratát, amilyen dühödötten akarja rádiktálni ő a -sajátját.</p> -<p>Különösen egy nagy s minden percüket megrontó sérelmes pont volt -közöttük: az életük berendezése. Dani a napszámos szegénységből -nőtt ki urrá, Erzsi a szükös uraság garasmegtartó tudományát hozta -magával. Daniéknál sohasem kellett takarékoskodni, ugy sem volt -miben s azok az apró spórolások, amiket megtehettek volna, ugy sem -nőhettek volna vagyonná. Erzsiéknél a foghoz vert krajcárok -mentették meg egyik nemzedékről a másikra a kis vagyont, amelyet a -falusi élet szükös viszonyai között gyarapitani nem lehetett. S -mikor Dani oly hihetetlenül ügyes pénzkovácscsá lett, akinek az -ölébe csak ugy dültek az ezrek, mindaketten kifordultak magukból, a -férfi még türelmetlenebbül követelte a „jóélést“, a házat, az -asszonyt, az életet az urak módja szerint s idegessé tette a -spórolásnak még a neve is, bár hiszen másoknak ő sem adott s nem -engedett át ingyen egy fillért sem, – tizszeres haszon nélkül. -Erzsi viszont érezte, hogy tovább már nincs rendjén <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> az ő -régi krajcároskodó életmódja és ha az ura olyan lett volna hozzá, -mint amilyennek lennie kellett volna, meg is tette vón az -átmenetet. De igy ahelyett, hogy uj életfelfogásra rendezkedett -volna be, nem tudta, mi lesz tovább. Elvesztette a lába alól a -talajt. Folyvást azzal izgatta magát, hogy épen ugy utálja az ura -pénzét, mint az életet s várta, várta, mikor vész el ebül az ebül -gyült vagyon. S Dani lassanként azt vette észre, hogy a nagy -gazdalány, aki épen azzal vonzotta őt, hogy magasabb rangba s -társadalmi életmódba tartozott mint ő, most makacs, szivós, -következetes munkával olyan életre akarja őt szoritani, ami csak az -apjának, a <em class="gesperrt">Tövigszáraznak</em> való.</p> -<p>Nem, ez igy nem emberi élet. Mindaketten tudták. S egész délután -mindaketten az estét várták; Dani is, Erzsi is az öreg Turiék -otthonában, a hires jó családi életben akartak számot vetni -magukkal, milyennek kellene hát lenni annak a boldog családnak, -amely le tudja kötni a házhoz azt a férfilelket.</p> -<p>És Dani, önkéntelenül visszariadva attól az őrült lépéstől, amit -ma tett, Borától és a nagy veszedelmektől, amiknek a kóválygását -érezte agyában, még egyszer meg akarta próbálni az élete -rendbeszedését.</p> -<p>De ha nem lehet! ha igy akar ez folyni a világ végéig! akkor -roggyon össze még ma.</p> -<p>Véres és rettenetes indulatok forrását érezte magában, a keze -ökölbe, ütésre szorult s ott reszketett benne a titok. Ha az kitör, -szétrugja, kimélet nélkül, irgalmatlan gázolja szerteszét azt az -életet az embereivel együtt, mint a hangyabolyt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> -<h3>VI.</h3> -<p>A gyerekek fel voltak öltöztetve. A nagyobbik a karjára vette a -hófehér kosárkendőbe kötött batyut, amelyben egy szál kolbász s más -husféle volt; Erzsi becsomagolta nagy kendőjébe a gyereket, aki -ebben a percben rugdosódni s erősen nyafogni kezdett. Muszáj volt -kibontani s száraz ruhába tenni a kis lucskost.</p> -<p>Dani türelmesen várt. A guba már a vállán volt, a kalap a fején -s szórakozottan nézte a családját. Nem volt semmi határozott -gondolata, bizonytalan hangulat kóválygott benne. Szomoru volt és -lehangolt; félt a szülei otthontól, félt a nyomoruságtól, amit ott -látni fog, a szemrehányástól; félt önmagától, félt az egész -élettől. Csak állt és várt, amig a felesége jól bepakolja ujra a -kicsit, megszidogatja, amért „ilyen nagy legény“ léttére „nem tud -szólani még most se“ s ölbe veszi nagy kendője alá, félkarra, a -másik kezében meg egy nagy csupor tejet cipel, amit kasornyában -emel.</p> -<p>Behuzták maguk után a ház ajtaját. Dani odakiáltott a kis -kocsisnak, hogy vigyázzon mindenre s tünődő léptekkel ment az -asszonya s a gyereke után, akik előtte haladtak ki az utcára. -Lesütötte a fejét s erőseket lépett, mintha minden egyes lépésnél -külön kellene előre lóditania magát.</p> -<p>Gondolt erre is, arra is, de már belefáradt, beleunt a feje a -gazdasági terveibe, elhessegette magától a gondolatot. De hát akkor -mire gondoljon. Belecsömörlött a pénzcsinálás munkájába; a családja -csak fárasztó, lehangoló érzésekkel tölti el; a nyár óta alig volt -együtt emberekkel, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányoz, nem -szerelmeskedik. Danin olyan általános megutáltság vett erőt, hogy -legjobban szerette volna felkötni magát.</p> -<p>Erzsi hasonló lelki állapotban volt, de őt mégis <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> ébren -tartották a gyerekei. Félszeme folyvást ott volt a kis fián, akit -sokat megszólitott, hogy vigyázzon, fel ne bukjon, láb alá nézzen, -meg hogy nehéz-e a pakk, nem huzza a karját, ne cserélje meg neki? -A gyerek csillogó, barna szemével nevetően nézett fel az anyjára, -hogy ez minden gondját elfelejtette tőle. Hirtelen meglátta Takács -Gyurit, aki az utca közepén valakivel beszélt s erről eszébe -jutott, hogy a nyár óta nem ment végig ezen az utcán, s egyszerre -fölémelyedett benne az az egész halálkeserüség, ami akkor -eltöltötte.</p> -<p>Rápillantott az urára, mintegy kérdve, lesz-e hát valaha -máskép?… és megütődve élesedett meg bágyadt tekintete. A férje -arcán gyorsan felgyult indulatot, szemében kemény szikrázást, arca -élén vörös folt kigyuladását látta. A férfi öntudatlanul előbbre -lépett s elhagyta az asszonyt valamivel; az asszony jobban oda -nézett s látta, hogy Takács Gyuri egy lánynyal, a Kis Pál, a Güzü -Kis Pál lányával beszél.</p> -<p>Asszonyi szivébe rögtön belenyilalt, amit a férje érzéséből -megsejtett. És ő is szinte remegni kezdett valami kipattant -haragtól. A nyár óta nem vette észre az urán azt a szoknyatébolyt, -ami addig annyit undoritotta. És minden nagy keserüségük, lelki -eltávolodásuk, növekvő idegenségük mellett is megnyugasztalva -hatott reá, hogy az ura akármilyen is, most csak az övé. Ha rossz -is, ha beteg, ha szenvedő, csak ő miatta az. Néha szinte örömmel és -megelégedéssel töltötte el, hogy ő mégis ennyire valakije az -urának. Jól ismerte a Dani változó, gyorsan lobbanó s feledő -természetét és mély hatással volt rá, hogy ez a férfi, aki olyan -könnyen tudta eldobni a szeretőit, ő iránta ilyen hosszantartó, -mélységes és erős érzéssel van oda füzve. Hónapok teltek s nem -változott az ura sziveállapota s Erzsi néha hálákat adott érte az -Istennek. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p>Most aztán föltámadt benne a fájdalom féltékenysége. Rettegett -és iszonyodott a sejtelemtől, hogy az ura megváltozott, hogy már -megint nem a régi, megszokott, szinte megszeretett csendes bolond ő -körülötte, – hogy már ujra kilépett, mint a varázskörből s idegen -istenek bolondja lesz.</p> -<p>Nem, nem csalódott. Jól látta ő az ura arcán a szenvedély -lihegését. Jól látta az elszánt gyülöletet, a vad, féktelen -megdühödést a másik férfi ellen. És biztos volt benne, hogy többé -nem ő érte feni fogát Turi Dani Takács Gyurira, hanem másért. Azért -a lányért, épen azért, aki most van közéjük vetve.</p> -<p>Takács Gyuri meglátta őket, meglátta őt s elrestellte magát. Egy -szóval kiadta az utját a lánynak, aki feléjük pillantott s aztán -lányosan, könnyü, libegő léptekkel elsietett. Távolról még egyszer -visszanézett Gyuri felé s Erzsi látta, hogy az ura ezt a -pillantását észrevette és olyan kemény, komor lett utána, mint egy -kőbálvány. És Erzsi az urával érzett s csudálatosképen ugy vette -észre, hogy ő fel van háborodva, amért az a taknyos lány a két -férfi közül nem az urának a bolondja.</p> -<p>Takács Gyuri odaköszönt nekik, de egyikük sem fogadta. Dani -elnézett maga elé, mintha levegő volna neki a versenytársa. Erzsi -pedig ugy intézte, hogy abban a percben lehajolt a kis fiához s -aztán ugy ment tovább, hogy nem is láthatott oda Gyurira.</p> -<p>Ez mind a kettőt megértette. Ugy gondolta, hogy Dani a Bora -miatt. Erzsi saját maga miatt nem köszön; nehezellik, amit láttak! -s mosolygott. Pedig csalódott. Erzsi Bora miatt indult föl ellene, -magára nem is gondolt, hisz az csak természetes, hogy neki nem -tartozik semmivel, igy jó, épen igy. Dani viszont a felesége miatt -bőszült föl. Ismerte Gyurinak Erzsi iránti régi érzéseit s ő -követelte azt, hogy hűséges legyen az az ember, azzal a titkos, -rendithetetlen hűséggel, amit évek óta szeretett és szinte tisztelt -benne. Már <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> eddig is bántotta valami, a lelke -mélyén, valami rendellenes a Gyuri viselkedésében, de csak most -jött rá tisztán, mi az. Ez a cudar megszegte azt a hűséget, amit az -ő feleségének kellett, hogy tartson. És Dani Takács Gyurinak nem -engedte meg, hogy épen ugy megcsalhassa az ő feleségét, mint ő.</p> -<h3>VII.</h3> -<p>Csak mikor jól elhaladtak, akkor csöndesült ez a fölszines -érzése s akkor nőtt ki alóla az igazi, a Boráért való féltékenység. -Ebben már nem Takács Gyuri ellen volt kifogása; a Bora -viselkedésében vett észre rendkivűli és érthetetlen változást. Hol -van az az áhitatos, rajongó csodálat, ami a lány egész valóságából -ugy sugárzott még tegnap, meg a mult héten, meg a nyáron, mikor a -grófnőnél voltak együtt, mikor a grófi kapuból utána nézett s mikor -ma reggel ájuldozott a szekere után? Mi történt ezzel a lánynyal? -Megveti őt az ajándék óta? Az ajándékért megutálta? Visszanéz és -milyen szemtelenül néz vissza Takács Gyurira s ő rá csak egy -közönyös, vagy tán épen csufondáros pillantást vet? Hiszen ha a -kezébe kapja, összetöri a nyavalyást!</p> -<p>Beharapta a szájaszélit.</p> -<p>Befordultak a Zugba; a sikátor végén laktak a szülei, épen -szemben az utcával. Az ő kapujok zárta be a zugutcát.</p> -<p>Ahogy Dani kinyitotta a vesszőből font kiskaput, amely -guzstengelyén csak ugy fordult, ha egészen fölemelték s beléptek, -az anyjuk, aki az udvaron volt, felkiáltott:</p> -<p>– Óh Istenem, Istenem!</p> -<p>– Összecsapta a kezét s ott hagyta a napraforgókórót, amit a -tüzre tördelt és elébük jött.</p> -<p>Már egészen sötét volt. Dani kutatva nézett az anyja arcába s -kedvetlenül látta, hogy még öregebb, <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> szegényebb, mézeskedőbb, -mint tavaly. Az öreg asszony szája már egészen beesett, a -fogatlanság jobban megvénitette, mint az idő. Barna, zsiros, -füstszagu bőre, amint rátapasztotta fonnyadt száját a fia kövér, -duzzadó kemény ajakára, a férfiben kétségbeesett érzést -keltett.</p> -<p>Az öreg asszony, mintha megérezte volna a fia elkedvetlenedését, -félve simogatta meg a vállán a gubát.</p> -<p>– Óh fiam, óh fiam! – és sóhajtott.</p> -<p>A menyével egy kis ideig egymásra néztek, aztán Erzsi odahajolt -hozzá s erősen megcsókolták egymás száját.</p> -<p>A gyerek kezet csókolt a nagyanyjának, aki lehajolt hozzá s -össze-vissza csókolgatta. A fiu félrehuzódott és a kabátja ujjával -törülgette le a csókok helyét.</p> -<p>– Óh drágaságaim! – kiáltott a nagyanya s a kisebbik gyereket -átvette az ölébe; majd megfojtotta boldogságában. De a gyerek egy -kis ideig szepegve, ijedten hallgatott, aztán rákezdte az orditást, -az anyjának vissza kellett vennie, hogy elhallgattassa.</p> -<p>– Óh te, hát félsz nagyanyádtól? Persze, ritkán lát… még csak -egyszer látott a szentem.</p> -<p>Mindnyájan érezték a fájdalmat a szóban; hallgattak. Erzsi az -anyóka kezébe adta a fazék tejet, hogy a gyerekkel -foglalkozhasson.</p> -<p>– Egy kis édes tej! – mondta. Az öreg asszony kicsinylően, -nembánóan biggyesztette meg a száját. Erzsi elrestelte magát az -ajándéka miatt s még kedvetlenebb lett.</p> -<p>– No de gyerünk be, gyerünk csak be! no apátok fog örülni! Az -fog.</p> -<p>Bementek a sötét pitvarba s az öreg asszony előre furakodva, -fürgén nyitotta ki az ajtót, madzaghuzójánál fogva. Az alacsony -szobából erős savanyu <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> káposztaszag tódult ki; az asztal -mellett ott ült az öreg Turi s valami könyvet olvasott, igen messze -tartva azt magától. Feléjük nézett s leeresztette a könyvet. Nem -kiáltott fel, mint régen szokott, nagy hűhóval, komolyan felállt s -megrázta elébb a fia kezét, azután a menyéét.</p> -<p>– Látod, eljöttek! – mondta édeskedve az urának az öreg -asszony.</p> -<p>– Felőlem otthon is maradhattak vón. Három esztendeje nem -jöttek, ma se vót muszáj. Mit nézik az én busulásomat.</p> -<p>– Én is busulok eleget! – mondta komoran Dani.</p> -<p>A felesége ránézett s azt gondolta magában:</p> -<p>– Ugy, ugy, csak panaszkodj, hogy nem tesz boldoggá az -asszonyod! Az kell itt csak! Azt szivesen hallják!</p> -<p>Mindnyájan nagyon, nagyon rosszul érezték magukat. Lepakolóztak, -leültek az asztal körül.</p> -<p>– Mit olvas? – kérdezte Erzsi.</p> -<p>Az öreg megránditotta a száját.</p> -<p>– Tudja a fene. Minden bolondságot kitalálnak. Én meg csak -olvasom, nincs más dógom… Ha még soká tart ez a tél, meg kell -bolondulni.</p> -<p>– Csinálhatna kend nekem egy szánat! – mondta a fia.</p> -<p>– Lehet! felelt az öreg és mindjárt megélénkült a -kifejezése.</p> -<p>– Hát a fiuk? – kérdezte Erzsi.</p> -<p>– Aj, egyik olyan mint a másik! – mondta az öreg Turi. – Mindet -a szoknya után eszi a fene.</p> -<p>Nevetett rajta s végig simitotta az arcát.</p> -<p>– Még az a nyavalyatörős is oda van valahon, a Béni.</p> -<p>– Annyit féltem, – szólt bele az anyjok, – egyszer valami baj -éri.</p> -<p>– Bár kitörné a nyakát, akkor járna jól. <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Óh ugyan, hogy mondhatsz ilyet, – szólt rá nyávogósan a -felesége. – Ne légy olyan pogány.</p> -<p>– Hát nincs igazam? Hát élet az? Még az egészségesé se élet.</p> -<p>– Hát Miskáék? – kérdezte Dani, fiatal házas öccsére célozva, -akik itt laktak a szomszédban.</p> -<p>– Bolondok, hát bolondok, – mondta az apja. – Marakodnak mint a -görény. Kiverik egymás szemit. Hun az asszony karmolja össze az -urát, hun az ember a feleségit. Meg kén fogni őket, aztán fejjel -mártogatni meg a Tiszába, a lék alá. Akkor nem vónának ilyen -tüzesek.</p> -<p>Nevettek mindnyájan, de zavartan, kinosan. Nem tudtak mit -szólani. Ha nincsen dicsekedni valója az embernek, jobb ha nem is -látja egymást.</p> -<p>Dani tapintatosan visszatért a szánra.</p> -<p>– Elhozhatnám azt a tőkét, négy szántalp is kikerülne -belőle.</p> -<p>– Aki a kapu előtt van?</p> -<p>– Azt!</p> -<p>– Jó.</p> -<p>– De akkor min ültök a nyáron, – mondta tréfálva az anyjuk.</p> -<p>– Ennek mindig az ülésen az esze. Köpj egyet, ülj rá! – vetette -oda neki goromba tréfával a vén Turi s ezen ujra nevettek.</p> -<p>– Gyere hozzám kis fiam, – szólt a nagyanya az Erzsi ölében nagy -szemeket meresztve üldögélő gyerekhez. De ez rögtön kézzel-lábbal -kapálva, ijedten bujt az anyja kebelébe.</p> -<p>– Áh nem megy az hozzád, mert nincs fogad – kiáltotta a vén -Turi, aki már egész visszakapta régi hangját, – csak én hozzám. -Gyere hozzám te! Gyere ide te betyárkölyök te!</p> -<p>Elvette az anyjától s a gyerek engedte magát; csakugyan egész -otthon volt a nagyapja ölében; kapkodott az asztalon levő könyv -felé. <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>– Diák lesz ebbül! – kiáltott az öreg! – Fiskális legyél te -büdös, osztán nyuzd meg az egész világot!</p> -<p>Tiszta szivükből nevettek rajta, egy percre el is felejtették a -nehéz hangulatot.</p> -<p>Ez kell hát a boldog családi élethez, – gondolta Erzsi, – hogy -az ember ne vegyen komolyan semmit. Tán az öregek nem gyilkolhatták -volna egymást rakásra már százszor. De fel se veszik egymástól a -megbántást. Élnek. Az ember kiveszekedi, az asszony kisirja magát s -megvan. Elnézte a napát, lánykorában csudaszép volt. De nagyon -szegény lány; ott a kis tulipántos láda a kemence mellett, az is -csak félig volt a menyasszony holmijával. Ma már nagyon elhagyta -magát, az egész falunak Borcza nénije; tud ráolvasást a -kigyómarásra s tanácsot ad mindenféle bajban. Jól van mindenkivel, -csak a menyével nincs. Féltucat gyereket nevelt föl s agyon -dolgozta magát értük. Erzsi látta egyszer, mikor a nagy lánya ott -ült kényesen az asztalnál és ő seperte a szobát; ő mosott rájuk, ő -szaladt, fázott, betegeskedett, szenvedett értük. A gyerekei, ez -volt az ő világa s nem bánta ha a föld alól, vagy a templom -perselyéből került is ki, de mindennek meg kellett lenni, amire -azoknak szükségük volt. Mind a kettőjükben volt jó csomó -könnyelmüség, különösen a pénzzel szemben. De az ura -tulajdonságaira mégis ráismert bennük Erzsi, vegyesen.</p> -<p>Dani odatekintett a feleségére s látta, milyen gondolkozó éles -szemmel nézegeti ez a szüleit. Ő is elkomolyodott, eszébe jutottak -délutáni gondolatai s mig az öreg pár, az apja meg az anyja, az ő -gyerekével játszottak, elgondolta, hogy is volna, ha ő még egyszer -gyerek vón idehaza?</p> -<p>Hirtelen nagy izgatottság fogta el. Szeretett volna felugrani s -kiszaladni a világból. Türelmetlenség lepte <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> meg. -Haragudott a szüleire, akik sokban okai voltak, hogy a feleségével -idáig jutott, mert számtalan éket vertek közéjük. Amilyen mindent -megbocsátók voltak egymással szemben a család keretében, olyan -követelők, türhetetlenek voltak a gyerekekkel szemben, mikor ezek -kiszakadtak közülök. Mindent kapni, semmit sem adni, ez volt a -felfogásuk s ezzel halálig elkeseritették a menyeiket és vejeiket. -Számtalan összetüzés. Pénzbajok. A harácsoló öregek, akik a -gyerekeiket ugy akarták kiélni, mint a méhet, mindjárt kiszedni, ha -valami gyült a köpübe. S az ingerült feleség, akinek a kotlós -módjára kellett megvédeni a magáét, a csirkéiét.</p> -<p>– Nincsen okos apám, okos anyám – gondolta Dani – akik -tapintatosan el tudtak volna valaha valamit simitani, pedig sokat -segithettek volna rajtam egy kis jósággal…</p> -<p>És megint ugy érzett a feleségével szemben, mint régen, mikor -még szerelmét semmi sem renditette meg. Mindent megbocsátott neki s -mindent megértett nála. Szigoru volt az anyjához miatta s -kárhoztatta az egész világot érette. Az a férji sziv áradt meg -benne, amely az egyéniséget megkettősiti s a fontosabb részévé az -asszonyt teszi, akit oltározva tart előtérben, a saját lelkét -áldozó papjának állitva s az egész világtól bálványozó hódolatot -követelve számára. Most még egyszer tisztán érezte ezt. Épen a -szülei, a régi családja ellenére. Mert a régi bálványt ledöntötte -volt magában s az uj számára attól is ugyanazt az imádatot -követelte, ami ő benne volt, vagy még többet, sokkal többet. És -megérezte magában Dani még fokozottabb mértékben azt az érzést, ami -ma este Takács Gyurival szemben elfogta. Ő tehet a feleségével -akárhogy, akármit, de mástól megköveteli, hogy ugy tiszteljék, -ahogy ő kivánja. És a szüleitől legjobban!</p> -<p>Szigoru szemmel, emelkedett arccal nézett körül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> Senki -sem ügyelt rá, a két gyermek mindenkit lefoglalt.</p> -<p>És elhitette magával, hogy az akaraton mulik minden, az ő -akaratán, meg a feleségeén, meg a szüleién, meg a világén, és -minden ugy lesz, ahogy volt; jobban! ahogy <em class= -"gesperrt">kell</em> lennie.</p> -<p>S ugy tetszett neki, hogy ezt most csak ki kellene mondania s -meg is valósulna!</p> -<p>És ez a hit egyszerre boldog békességet idézett a lelkébe. -Régen, nagyon régen nem érezte magát ilyen nyugodtnak, -reménykedőnek, mint ma este.</p> -<p>Itt, ennyied magával nem tud szólani. De ha haza mennek, szólani -fog. Megmondja, kiönti a szivét. És már látta, hogy borul a keblére -a felesége s meleg pillantásokkal simogatta meg az asszonyát, aki a -tulfütött szobában kipirult s a gyerekei vidámságától régi lányos, -nyájas kedvességéből kapott vissza valamit.</p> -<h3>VIII.</h3> -<p>Később átjött a báró, a szomszéd paraszt, aki egy Báró nevü -kutyájáról kapta a nevét. Az öreg Turi közösen vállalt vele -nádvágást s most alaposan hozzáfogtak megbeszélni, mennyi lehet -azon az éren, ahol a napokban kezdik meg az aratást.</p> -<p>A báró hallgatag fekete paraszt volt. Magánosan élt, mert a -feleségét vagy husz évvel ezelőtt elkergette magától a gyerekeivel -együtt. Az öreg Turi mindig kötekedett vele, heccelte, de csak -szőrmentiben, mert a báró nagyon kemény volt s igen goromba tudott -lenni, ha megbántották. Különben is nem értett tréfát. A nevéhez -már hozzászokott ugyan, de azt sem akárkitől fogadta el.</p> -<p>– No báró, hun van az unokád? – kérdezte tőle Turi, a saját -unokájával kevélykedve.</p> -<p>A vén ember egyet mordult s megrántotta a vállát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>– Látod! ezt a kis kölyköt nem adnám az egész életedért. Élet -az, ugy élni, mint a kutya.</p> -<p>– Dugd az orrod a magadéba! – mordult rá a vad paraszt, aki nem -válogatta a szót.</p> -<p>Az öreg Turi nagyot kacagott.</p> -<p>– Hej báró. Irigykedsz.</p> -<p>– No, van mit. Nem tom hányszor fog még a tetves nagyapja ölébe -ülni, mig él.</p> -<p>A durva vágás, amely mindnyájuknak a sebét véresre tépte fel, -kinos csöndet idézett elő.</p> -<p>– Ugy füstöl ez a vizes kóró, – mondta az öreg Turiné.</p> -<p>– Hadd füstöljön. Inkább itt füstöljön, mint másutt – szólt az -ura, hogy kedvetlenségét egy odavetett tréfával leplezze. De csak -ketten értették, ő meg a fia.</p> -<p>– Nem vagy álmos? – kérdezte Erzsi a kis fiától, lehajolva -hozzá.</p> -<p>Dani felállott.</p> -<p>– Jó lesz, ha indulunk.</p> -<p>– Ha sietős, bizony jó lesz, – mondta az apja.</p> -<p>Az öreg asszony, aki a padkán gubbaszkodott, megszólalt, -csititva.</p> -<p>– No, kártyázzatok egyet. Hová sietnétek. Mán az étel is -meleg…</p> -<p>De Erzsi türhetetlennek érezte a levegőt s határozottan készült. -Öltöztette a gyereket.</p> -<p>Dani is rosszul érezte magát, szabadra vágyott már…</p> -<p>Keserves hangulattal mentek ki. Az anyjuk ugyan váltig biztatta -őket, hogy a gyerekek is jönnek már haza a fonóból, de csak -elmentek.</p> -<p>Ahogy kiértek az utcára, Dani komoran kopogott előre. -Elgondolta, hogy most hazamennek, lefeküsznek. Átalusszák ezt a -hosszu éjszakát. Reggelre megfájul a feje a sok alvástól, holnap -jön az uj nap, uj semmittevés. Elkezdett az esze járni, hol -frissithetné <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> meg magát egy kicsit. Emberek közé -vágyott. Ásitott egyet s eszébe jutott, miket gondolt egy órával -ezelőtt a feleségével való kibékülésről. Már nem volt szájize ehez -sem. Nem megy az ugy!</p> -<p>– Bemegyek a tanitóhoz egy kicsit, – mondta és ujra ásitott.</p> -<p>Erzsi nem szólt, de igen rosszul esett neki. Ő is ugy várt -valamit, maga sem tudta mit. Azt, hogy valami isteni csoda fog -közbe jönni. Valami el fog köztük mulni s ma már minden ugy lesz, -ahogy volt. Ugy érezte, az ura az ő kedvéért huzódott most el a -szüleitől, a folytatását várta… Mint valami leszakadt eső, ugy -fáztatta végig az ura szava. De mit tegyen. Nem szólt. Hátha a -halált váltaná meg egy szava!</p> -<p>De mikor az ura csakugyan elvált tőlük s átment a másik oldalra, -a tanitó háza felé, csaknem keserves zokogásba tört ki. Ugy fájt a -szive, mint azon a nyári éjszakán, mikor félmeztelenül szaladt itt -a két gyerekével.</p> -<h3>IX.</h3> -<p>– Bora!</p> -<p>A lány megállt.</p> -<p>Turi Daninak hőség csapott a fejébe. A nyelve elakadt a -hangokban.</p> -<p>– Hát te mindig az utcán vagy?</p> -<p>– Én? Ó! Minek vónék?</p> -<p>– Minden percben találkozni kell veled?</p> -<p>– Hát csak innen jövök! Papéknál fontunk.</p> -<p>El akart menni.</p> -<p>– Várj csak!</p> -<p>A lány féllábára nehezedve, megállt.</p> -<p>– Mi bajod van? – kérdezte Dani.</p> -<p>– Nekem?</p> -<p>– Na. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<p>– Nekem? Semmi, – s kuncogva nevetett. – Mér vóna?</p> -<p>Dani sohasem érezte ezt a fojtó, tikkadt hőséget. Meg akarta -fogni a lányt s reszketett a keze. Az meg olyan fel sem vevően -nézett rá. Nem tudta mit mondjon neki. Szégyelte bevallani az -érzést, a gyerekes reszketését. Tudta, hogy csak egy szó, s -elveszti a lány előtt örökre a tekintélyét.</p> -<p>– Nagyon különös vagy mámma, – mormogta.</p> -<p>– Én?</p> -<p>Dani nagyot lélegzett.</p> -<p>Egy percig szótlanul állottak. Dani érezte, hogy vörös az arca. -Ugy van evvel a gyerekjánnyal, mintha ő is gyereklegény volna. -Pirult miatta.</p> -<p>– Te.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>Dani egyet nyelt s a torkán reszketve, rendetlenül tolakodtak -fel a hangok.</p> -<p>– Mondd meg az apádnak, jöjjön el holnap hozzám. Neki adom a -tiszafarki káposztást.</p> -<p>A lány egész közel hajtotta hozzá az arcát és a szemébe nézett, -mintha egyenesen csókot akart vón neki kinálni a nagy -ajándékért.</p> -<p>– Köszönöm Dani bácsi, édes!</p> -<p>Mire a Dani kóválygó esze odáig tisztult, hogy átkapja a lányt, -ez már el is szaladt. Olyan boldogan szaladt, repült, mint a madár. -Soha sem hitte volna, hogy ilyen <em class= -"gesperrt">szerencsét</em> csináljon! Soha ilyet. Hogy Dani bácsi -fizesse meg! Istenem, jó most okos lenni!</p> -<p>És Turi Dani csak állott, állott, a vére lüktetett, pezsgett, -forrt. Azt hitte mindjárt elszédül és felbukik. De csak állott s -utána nézett a havas ut fehér homályába hersegő cipővel elszaladó -lánynak.</p> -<p>A szive elszorult és szégyelte magát halálosan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<h3>X.</h3> -<p>Mikor benyitott a tanitóhoz, még akkor is reszketett; a szive -szorult, szédülése volt s titkos lányravágyakozás gerjedezett -benne.</p> -<p>A tanitó ott volt a gyerekektől lármás első szobában s -kihallatszott a sötét konyhába, amint a gyerekekre kiabált, -tréfásan ingerkedve velük; az volt a passziója, hogy folyton egymás -ellen uszitotta őket.</p> -<p>Ahogy Dani benyitotta az ajtót, a nagy sovány ember, borzasztóan -piszkos, ócska szalonkabátjában meglepő fürgeséggel ugrott fel s -nagy lármával sietett a vendég elé.</p> -<p>– Isten hozott! Isten hozott kedves bratyesz! – kiáltotta neki; -a szakálla, vagy inkább borostás álla tele volt dohányporral, ami -ráhullott a cigarettából, amelyet épen most nyálazott össze. -Tegeződött az első parasztgazdákkal, mert ez kölcsönös -megtiszteltetés volt mindkettőjükre. – Hohó, hát még nem kezdett ki -a rozsda! Haha, én már azt hittem, hogy már legalább is alispán -lettél, vagy megyei huszár, hogy igy kerülöd a szegény ember házát! -Pusztuljatok! – kiáltott a lánykáira, akik ott sereglettek -körülöttük s bámészkodva nézték Danit. Az apjuk szavára meg se -mozdultak, de ez nagyot kurjantott: – Hol a pipaszár! A meggyfa -pipaszár!</p> -<p>Nem törődött tovább velük, mintha nem is volnának s hosszu -lábaival átlépte őket, ha beleakadt valamelyikbe.</p> -<p>Dani mindig ugy nézett rá, mikor találkozott vele, mintha azt -kérdezné a szemével: Nem vagy bolond tulajdonképen?</p> -<p>Nem volt bolond a tanitó, s nagy hahotái, szórakozott, kapkodó -modora, erőltetett közvetlensége mind csak csinált takarói voltak -rettenetes életnyomorának. <span class="pagenum"><a name="Page_160" -id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>Előjött a mellékszobából a felesége is.</p> -<p>– Jaj, de odavan, komámasszony! – mondta neki Dani.</p> -<p>A sovány, petyhüdt bőrü asszony ugy járt-kelt, mintha a sirból -lépett volna ki, a hangja is olyan gyomorhang volt, mintha mindig -éhes volna s nem birna beszélni, nagy sötét szemei szórakozottan -csapódtak ide-oda. Kissé mosolygott a Dani szavára, aztán a -gyerekeinek szólt, hogy menjenek odébb a vendég mellől, de azok -neki ép ugy nem fogadtak szót, mint az apjuknak.</p> -<p>Daninak megesett rajtuk a szive; körülnézett a lánykák csapatán. -Öten voltak; csupa nagy szemü, sápadt és szemtelen kis teremtés, -feltünően hasonlitottak az apjukhoz, egyikük gyönyörü szép volt, ez -volt a Dani keresztlánya; ölébe is kapta az ötéves lánykát, ahogy -székre ült s magához ölelte. A lányka hajából, amely a válláig -lógott, valami illatos olaj szaga érzett s Dani érezte, hogy már -most is lány ez, vékony testecskéje, sápadt arcocskája s tüzes -fekete szemei már most is valami férfiveszejtő titkot őriznek. -Szinte beleszédült ebbe az érzésbe, kissé megölelte a gyermeket, -aztán átfogta két tenyérrel a bordáin s letette az öléből.</p> -<p>Ekkor jött be a legnagyobb lány; ez már tizennégy-tizenöt éves -volt s amint rögtön kitünt, rokkant apja-anyja helyett ő tartotta -már a kezében a házirend gyeplőjét.</p> -<p>– Mars kifelé! – kiáltott a hugaira. Azok nyelvet nyujtottak rá, -de ő egyiket hajánál fogva cibálta meg, másikat hátba csapta s -hamarosan valamennyit kipofozta a szobából, át a benyilóba.</p> -<p>– Hahaha! – kacagott nagyokat a tanitó, – hej ez a Mariska, jó -feleség lesz, megálljatok, ez még megtáncoltatja az urát.</p> -<p>Rágyujtott a vékony cigarettára s nehány óriás szippantással -elszijta, addig nem is szólott s ujra <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> egészen -elfelejtkezett a gyerekeiről. Az asszony ott ült a kemence padkáján -s kétségbeesetten, beteg szomorusággal nézett rájuk.</p> -<p>Dani, aki már elszokott innen, nem tudta elgondolni, hogy lehet -ez a szomoru, ez a nagyon gyászos ház a korhelység vidám tanyája!… -Mert hisz itt minden este folyt a dáridó, meg a kártya.</p> -<p>A tanitó nem szólott mig a cigarettájával nem végzett; a füstöt -folyton az orrán bocsátotta ki. Dani szólalt meg.</p> -<p>– Hogy vannak, komámasszony?</p> -<p>– Megvagyunk.</p> -<p>Dani bólogatott szórakozottan, mintha igent intett volna vagy -egy tucatszor egymásután.</p> -<p>– Hát jobb lesz már az uj házban ugye? Szépen épül az uj -iskola!</p> -<p>Az asszony kétségbeesetten legyintett.</p> -<p>– Az uj ház! – hahotázott fel a tanitó. – Annak lűttek. Megvan -az első vallási sérelem. Barátom, tudod, hogy kinevezték az -első-tanitót, a főtanitót! Mi?</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>– Nem? – hunyoritott vidám-nevetve a tanitó, mint aki jó viccet -akar mondani: – és pedig pápistát!</p> -<p>Dani összekapta a szemét s az arca elvörösödött a dühtől. Ugy -állott a dolog, hogy az iskolát államositották, eddig a református -felekezet tartotta fenn egy tanitóval, aki százhusz gyereket -tanitott. Most átvette az állam azzal az igérettel, hogy a két -tanitó közül az első mindig református lesz és pedig kántora lesz -az egyháznak. Ugy gondolták, hogy a mostanit átveszi az állam, ez -természetes volt s az egész falu örült, hogy a szerencsétlen, -sorsüldözött család végre révbe jut. Ámde a kormánynak ősi, -nemzedékről nemzedékre szálló politikája, amely a vallási -erőszakosságokkal és tapintatlanságokkal <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> -századok óta bőven táplálja a jogos érzékenykedések keserüségét, -most ismét elkövetett egy durva merényletet.</p> -<p>Dani dühösen hallgatta, majd káromkodott s fenyegetődzött, de a -tanitó hangosan kacagott, mintha mit se törődne a dologgal, bár a -szemében köny csillogott, amely véres, eres, véraláfutásos, gyürött -szemealját is elöntötte.</p> -<p>– Megyünk a Dunántulra. Már be is adtam a pályázatomat.</p> -<p>– Mégy a fenébe, – mondta Dani.</p> -<p>– Mit! én? aki megcsináltam nektek az egész dolgot! aki hat -esztendeje predikálom, hogy ne kinlódjatok, adjátok át az államnak -az iskolát, akkor legalább én is kapok emberi lakást és kondiciót, -én legyek most egy <em class="gesperrt">főtanitó</em> urnak a -lábakapcája! Egye meg a fene, valahon egy paraszt van a világon, -egy se ütteti az magát agyon értem! Megyünk a Dunántulra, nektek -meg lesz két pápista tanitó uratok! Slussz!</p> -<p>Fütyölni kezdett, ujra cigarettát sodort s mig el nem szivta, -megint nem beszélt.</p> -<p>A szobában nyomott hangulat volt, csönd, csak a másik szobából -hallatszott a gyerekek pokoli lármája s mindannyit tulhasitotta a -Mariska sivitása, aki csendet igyekezett csinálni.</p> -<p>Egyszer kinyilt az ajtó, mire még telibben rohant be a lárma s -annak közepette egy parányi, harmadféléves kis fiucska.</p> -<p>A tanitó, ahogy meglátta a kis fiut, nagyot hahotázott s -rákiáltott:</p> -<p>– Hó, te kölyök! gyere csak te babszem! Gyere fiam, egyem meg a -lelked!</p> -<p>Felállott, lehajolt érte, felemelte a padlásig. Kabátjának -fényes könyöke gyászosan csillogott a füstölgő lámpa világán.</p> -<p>– Hány fiu vagy? <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Hat! – kiáltotta odafenn a mestergerendáról a csöppség; -tudniillik ő a <em class="gesperrt">hatodik</em> gyerek, a fiu.</p> -<p>– Hány lesz még?</p> -<p>– Hat! – kiáltotta ujra a gyerek.</p> -<p>– Akkor jó! – harsogott rekedt, elivott hangján a tanitó s az -asztal közepére állitotta a fiát. Aztán kacagott neki.</p> -<p>– Hat? Mind olyan legyen, mint apátok! Mind hagyja ott a -theologiát az utolsó vizsga előtt, házasodjon meg, rugassa ki magát -minden faluból végig Magyarországon, csináljon hat gyereket, oszt -dögöljön meg az árokba!</p> -<p>Dani ránézett a tanitóra, aki ugy hahotázott, ahogy birt, hogy -elfojtsa a zokogását.</p> -<h3>XI.</h3> -<p>– No sebaj, – mondta később a tanitó, – mért él az ember? -Megérdemel egy rongyos emberélet annyi munkát, amennyit az ember -dolgozni tud? Mi vagyok én? hernyó, hogy csak a magam bendőjének -dolgozzak! Nem azért teremtett az isten két lábra, egyenes -gerinccel, fölemelt fővel, égre tekintő szemekkel, hogy ne -magamnak, hanem másnak szenteljem a szellememet! No hát én másoknak -szenteltem, én gondoskodtam százakról, nekem jó hely jut odafenn, -ott majd én leszek a főtanitó! Ott majd én pofozok vissza papot, -parasztot, minisztert! Aj de nehezen is várom.</p> -<p>Egy percre mintha kimerült volna, aztán borzas szőke haját -hátrasurolta, rendetlen, rágott bajuszát szétdörzsölte tenyerével, -amelybe belefektette eldurvult bőrü arcát, s Danira nézett.</p> -<p>– A te dolgodat is ugy megcsináltam komám, hogy fel se éred -ököllel: hogy! Ugy megirtam <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> én azt a folyamodványt a -grófnéhoz, hogy ha annyi szive van, mint egy tyuknak, – pedig az -ilyen perverzus grófnéknak van ám, nem ugy, mint az egészséges, -naiv, falusi asszonyságoknak, – hát akkor biztos, hogy nem a -zsidónak adja el a Karay birtokot, hanem nektek! Csakhát persze -jusson a kezébe az irás! Már azt osztán nem tudom meglesz-é!</p> -<p>Dani ezért jött be épen. De oly régen ment el az a folyamodvány, -hogy már egészen letett a reménységről is, hogy valami sikere -legyen. Nem volt kedve szólani a tanitó beszédére, bár felizgatta -őt s uj reménykedésre ösztönözte.</p> -<p>Az ablak alatt kopogás volt, nagy csizmák tappogtak a fagyon. -Várták ki jön. Nemsokára nyilt az ajtó s gubában jöttek Takács -Gyuri, meg Vinczellér, egy másik nagy gazda.</p> -<p>Erős hűhó kezdődött, kemény kézfogások, nagy lármáju beszéd.</p> -<p>Takács Gyuri, aki vakmerő csipkelődésekkel szokta bosszantani az -embereket, azt mondta a tanitónak.</p> -<p>– Még csak szent Mihály van, nem szent Pál, hát mit csalogatod -ki a medvét?</p> -<p>– Kigyün a magától is, – mondta bámulatosan rekedt hangon -Vinczellér s vastag fekete mutatóujjával, amin meglátszott, hogy -nem mosta meg a trágyahányás után, szétigazitotta egyforma kurtára -kopott, kifakult végü, barnacsutkáju bajuszát. – Ugye Turi?</p> -<p>Daninak semmi íze sem volt a tréfához. Nagyot nyujtózott s ugy -tett, mintha nem törődne velük, akármit beszélnek.</p> -<p>A kis szobában valamelyik gyerek elkezdett visitani, mintha -nyúznák. A tanitóné, aki ülve fogott kezet az emberekkel, most -felállott, bement oda, de a megjelenése semmivel sem csititotta a -lármát. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Na, üljetek le, oszt ne povedáljatok, bratyekovszkik, – mondta -a tanitó.</p> -<p>Lelökték a gubát s leültek. Mindjárt utánuk jött még két -paraszt, egy Kása nevü szótalan, röhögő fiatal gazda, meg egy Kis -nevü öreg ember, aki a szemét is kiszuratná egy kis italért.</p> -<p>Beszélgettek, hol ez, hol az vetett fel valamit; a tanitó, aki -iszonyuan unta őket, végre fölkiáltott, hahotázó módján -gorombáskodva velük.</p> -<p>– No mi lesz? Hun az a pájinkás üveg?</p> -<p>Felállott, a rozoga lábu sublódhoz ment, amely téglával volt -feltámasztva, s felvett róla egy zöld üveget, megkotyogtatta.</p> -<p>– Üres! – mondta.</p> -<p>Nagyobb biztosság okáért kivette a papiros-dugóját, megszagolta -s felhajtotta azt a kicsit, ami még benne volt.</p> -<p>– Mondom, hogy üres.</p> -<p>– Egyen meg a fene, ha megiszod, hogyne vón üres! – mondta -Takács Gyuri.</p> -<p>– Egyen meg benneteket, mért nem ütitek agyon a zsidót, ha nem -ád a főtanitó urnak mán hitelbe. Ilyen koszos falu, ahun a -főtanitónak sincs hitele.</p> -<p>– Főtanitó! – röhögött a repedt hangu Vinczellér.</p> -<p>– Hát biz annak befütött a miniszter! – mondta Takács Gyuri. – -Neked is jobb vóna rektor, ha mán eccer magadnak kaparnál ki -valamit a tűzből.</p> -<p>– No ne karatyoljatok, egyen meg benneteket a fene, komisz, -büdös parasztok, – lármázott könnyes, részeg szemmel a tanitó, – -hát mi lesz? Mék vájja ki a fenekibül azt a pengőt egy kulacs -borra?</p> -<p>– Borra! – mondta Takács Gyuri. – Bundapájinka <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> nem jó -hascsikarástul, abba a rossz bendődbe?</p> -<p>Turi Dani ma nagyon rosszul érezte itt magát. A belső zsebéből -kivette a katonakori bugyellárist és abból egy ötöst; odaadta a -tanitónak.</p> -<p>A tanitó elvette. Dani most látta, hogy a keze állandóan ugy -reszket, mintha a hideg lelné.</p> -<p>– Mariska! Mariska! Gyere csak. Szaladj át a zsidóhoz, hozd tele -az üveget borral… Te! hozzál egy kenyeret is, érted, meg egy fél -kiló szalonnát.</p> -<p>– Há, a kánya, hogy kap a pénzen! – röhögött Vinczellér.</p> -<p>– Ne egy félkilót! – mondta heccelve Takács Gyuri, hozzál -legalább egy féloldal szalonnát.</p> -<p>A lányka nevetett, az ő érzéke is el volt tompulva a cudar -életben.</p> -<p>– Hozzál, hozzál lányom az egészér kenyeret meg szalonnát; nesze -itt a borra még egy forint, – mondta Dani.</p> -<p>– Hej a kutya Turi Daniját! – kiáltotta Takács Gyuri, – mán -ilyen kis lányokat is megfizet!</p> -<p>Daninak az arcába szökött a vér. Tudta, hogy Borára céloz a -sógora. De nem szólt. Egyáltalán ma oly fásult s kedvetlen volt, -hogy nem birt szólani, pedig máskor könnyen állott nála a felelet s -az ütés. Megzavarta az élet nyomorusága, amely ebben a házban -meglepte minden piszkával, lármájával, becstelenségével és savanyu -szagával.</p> -<p>A hat forintos ajándék a többi parasztot valósággal föllázitotta -s még a szótalan Kása sem birta megállani, hogy szót ne -vesztegessen rá.</p> -<p>– No ha annyi pénzed van, sógor, – mondta Takács Gyuri, aki -egészen neki szilajodott s minél csöndesebb maradt Dani, annál -kihivóbb és kötekedőbb lett vele szemben, – hát akkor lássunk -dologhoz. Rektor, hol a biblia? <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>A rektor gyomrából hahotázva vette elő a piszkos, zsiros kártyát -az asztalfiából, kenyérhulladékok és tisztátalan, csorba -evőeszközök közül.</p> -<p>– Huszonegy, vagy harmincegy, – mondta.</p> -<p>– Huszonegy! – kiáltott Gyuri s felkönyökölt az asztalra. – Az -az igazi. Semmi teketória. Egy, kettő, – nyertem.</p> -<p>Ridegen hahotáztak.</p> -<p>Az alacsony, tágas, kevés butoru, rosszul meszelt, alig -megvilágitott szobában egyszerre valami bünbarlangszerü hangulat -áradt szét. Ott ült az asztalfőn Takács Gyuri, az arcán lázas, -kapzsi feszültség volt, a szeme villogott; a többiek is mohón -vetették bele magukat a kártya örvényébe. Már is alig várták, hogy -sor kerüljön rá. Minden este össze szoktak ők itt gyülni, hogy -éjfélekig, néha félhajnalig elüljenek a legprimitivebb játék ostoba -szeszélyeit lesve. Rendesen kis tételekben játszottak, csak a -tanitó hazardirozott, mert ő szabadon tehette, ugy sem fizetett -senkinek, csak adós maradt s azzal adott elégtételt, hogy megitta a -parasztok borát s részegen engedte, hogy akár szántsanak a -hátán.</p> -<p>Dani kedvetlenül nézte a többieket. Szeretett volna elmenni, de -lenyügözte a közhangulat s még sem akart kártyához nyulni.</p> -<p>– Nem értek én ahhoz! – mondta.</p> -<p>– Há iszen nagy tudomány! – szólt a sógora. – Aki ért hozzá, -hordóba sózhatják a fejit… Mit teszel rá sógor?</p> -<p>Dani immel-ámmal fölvette a lapját. Disznó volt, tökász.</p> -<p>– Egy koronát! – mondta.</p> -<p>– Ohó, – szörnyedtek el a többiek, akik krajcáros tételekkel -reggelig piszmogtak, – az nem járja! Koronával kezdeni! Még ilyen -nem vót! Végezni is sok avval!</p> -<p>– Nem baj, tartom a bankot! – mondta Takács <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> Gyuri. -– Ugy is ritkán jut hozzá az ember egy kis friss zsirhoz, most -olvasszuk a hájat.</p> -<p>Kiosztotta a másik kártyát. Dani fölvette s mellé tette a -másiknak, ez is ász volt.</p> -<p>Takács Gyuri magának is vett, – egy lapot, kettőt, hármat, – -akkor habozott s merészen még egyet vett. Felragyogott az arca s -elkiáltotta magát:</p> -<p>– Huszonegy, sógor!</p> -<p>– Ez még több! – mondotta Dani s kiteritette a két kártyát, -amely mindennél erősebb.</p> -<p>Borzasztó volt az elszörnyedés. Mindenki érezte, hogy ma este -vészes felhők jelentek meg fölöttük.</p> -<p>Takács Gyuri magános, rideg életében, amelynek semmi igazi célja -és alapja nem volt, ép olyan szenvedélyesen vetette magát neki a -kártyázásnak, mint a tanitó, aki páratlanul peches volt ebben is, -mint minden egyébben az életén át.</p> -<p>Jött Mariska a borral. Töltöttek, koccintottak, fenékig -itták.</p> -<p>Aztán neki dültek a kártyázásnak. Dani az első szerencse után -óvatos volt s egy óráig is elhuzták az időt, hogy csak gyakorolták -az idegeiket és nézegették, próbálták a szerencse járását. A -második órában, már közel az éjfélhez, Dani egyre merészebb lett s -mikor ugy érezte, hogy most végleg hozzá szegődött a szerencse, -mind szilajabban, keményebben nézett bele a Takács Gyuri szemébe, -aki már meglehetősen be is volt borozva s a ragadós apró lapokkal -kezükben veszett párbajba kezdtek, amelyből a többiek, akiknek nem -volt okuk, hogy elveszitsék a fejüket, hirtelen kimaradtak.</p> -<p>Nehéz lett a lélekzet és sóvár az arckifejezés és rohanva nőttek -a tétek, mint a lavina. Ezek a parasztok, akik nehéz, keserves -munkával keresik a garast, most dühöngve és agyfájditóan vágták az -asztalra a nekik szokatlan nagy summákat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Irjad rektor! – kiáltotta Gyuri, mikor elfogyott a pénze. – -Tartom a bankot!</p> -<p>A bankban épen benne volt az egész summa, amit valamennyien -magukkal hoztak, hetvennégy forint.</p> -<p>Veszitett.</p> -<p>Ujra tartom.</p> -<p>Ujra veszitett.</p> -<p>Ujra az egészet.</p> -<p>Nyert.</p> -<p>Dani sápadt lett s a keze megreszketett. A szokatlan izgalomtól -iszonyuan megfájult a feje. Áttolta a pénzt s Gyuri átvette a -bankot, a kártyát s elkeverte.</p> -<p>Dani gőgösen, vadul nézett a sógora szemébe. Mindakettőnek ki -volt kelve az arca és izzadtságcsöppek folytak a homlokukról. Dani -jobban lihegett, mint a nyári kaszáláskor, de kipirult arca -megszépült és valami hősiesség volt rajta. Gyuri vad volt és durva, -nyakrafőre dobálta az ocsmány szókat s válogatatlan trágárságokat -csapkodott ki. Szerencse, hogy a másik szobában aludtak már a -lánygyerekek. A lámpa már egészen kormos volt s alig világitotta -meg az asztal lapját. Senki se szólt tovább, a bor ott állott a -poharakban s meleg volt és utálatos a rossz lőre; csak az ivott, -aki meg akarta nedvesiteni kiszáradt torkát.</p> -<p>Dani érezte, hogy a hátán forró hullámok futnak végig s -olyanforma kéjes, gyötrő izgatottságot érez, mint az este, mikor -Borával beszélt.</p> -<p>Végre elült a tagok mozgolódása, a testek remegése.</p> -<p>– Mi a bank? – mondta Dani s fölvette az első kártyát. -Meghallotta, hogy a hangja fulladt.</p> -<p>– Ezer forint, – szólt Takács Gyuri.</p> -<p>– Tartom.</p> -<p>Gyuri ujra kinosan összeszoritott foggal szedegette <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> a -kártyát. Dani még mindig a naiv játékos maradt, aki egyszerüen -felboritja a lapokat, nem öregbiti izgalmát azzal, hogy lassan -csusztassa ki egyiket a másik mögül, amit a paraszt kártyás sohasem -mulaszt el, hogy teljesen átreszkesse az izgatottságot.</p> -<p>Gyuri ujra gőgös lett s előre kivágta a huszonegyét, bár nem -volt köteles vele.</p> -<p>Dani lecsapta rá a maga két lapját: ujra két ász!</p> -<p>Nyert. Az emberek szeme szinte kiugrott.</p> -<p>Dani vissza akarta venni a bankot.</p> -<p>– Nem adom! – kiáltott Gyuri, – disznó, kutya! – utálatosan -szitkozódott. – Tartom tovább! s ujra keverte a kártyát.</p> -<p>– Mi a bank?</p> -<p>– Ezer forint!</p> -<p>– Tartom.</p> -<p>A harmadik kártyájánál, bár a lapok összege csak tizenhét volt, -Dani megállott.</p> -<p>Gyuri a szemébe nézett, de lihegő izgatottságában semmit sem -tudott kiolvasni belőle. Kapkodta a kártyát s mikor tizennyolc volt -a kezében, még egyet vett.</p> -<p>– Pász! – mondta fakón, rekedten s mikor meglátta, hogy Daninak -csak tizenhete van, csaknem megütötte a guta.</p> -<p>– Még egy bank! – orditotta, hogy a másik szobában felsirt -valamelyik gyerek.</p> -<p>– Mi a bank?</p> -<p>– Az apai jussom!</p> -<p>Dani megtorpadt s ránézett.</p> -<p>– Ne bolondozz Gyuri, – mondta neki.</p> -<p>– Gyáva paraszt, pfi, leköplek! Meghátrálsz, te sár, te sár!</p> -<p>Dani hallgatott.</p> -<p>– Az apai jussom; minden főd ami az apámról <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> maradt. -A Malomalján, a Rekettyésen, a nádas, a tiszafarki káposztás, a -Hatöles föld.</p> -<p>– Tartom.</p> -<p>Amint fölvette s megnézte a kártyát, valami sejtelem lepte meg. -Ász volt! Ez ma az ő szerencsekártyája.</p> -<p>– Takács Gyuri! – mondta s az ajka remegett, a keze is, benne a -kártyalap. De azért kimondta: – ne mondd, hogy semmi ember vagyok, -felteszem az apai jussod ellen mindenféle vagyonomat, amim csak van -az anyaszült meztelen testemen kivül.</p> -<p>Gyurinak ömlött az arcáról a tajték s a melle fujt, mint a -kovácsfujtató. Irtózatos volt és utálatos.</p> -<p>Dani felvette a kiosztott második kártyát.</p> -<p>Ránézett, felsóhajtott s az ég felé pillantott.</p> -<p>Aztán ujra jóság és békesség és nagy nyugalom volt a -szivében.</p> -<p>Ismét ászt kapott. Két ász volt a kezében, azt le nem veri -semmi, csak ha a másiknál is az van.</p> -<p>De annál nincs, mert uj kártyát vesz, harmadikat, aztán -negyediket, ötödiket, hatodikat és mégis összesen megint tizennyolc -a kártyái értéke.</p> -<p>Iszonyatosan gyötrődik. Látja a Dani arcán a nyugalmat és ekkor -ugy érzi, hogy elveszi az isten az eszét s még egy hetedik kártyát -vesz fel. IX-es volt, kilencet érő.</p> -<p>– Pász.</p> -<p>Kiejti a kezéből a kártyát.</p> -<p>S aztán, mikor meglátja a Dani csudáját, a két ászt, azt hiszi, -rögtön megtébolyul s a nyála megered száraz inye közt az -elbágyadástól s lefolyik az állára, mint a haldoklóé.</p> -<p>Csönd van egy darabig.</p> -<p>Dani feláll, hogy elmenjen.</p> -<p>– Megállj csak hé! – ordit utána Takács Gyuri s a részeg -tehetetlenségével felállva, ütőeszköz után kapkod réveteg kezeivel. -– Szöksz tolvaj! Elszöksz <span class="pagenum"><a name="Page_172" -id="Page_172">-172-</a></span> zsivány! Utonálló, pribék, bujnyik. -Elszöknél. Hát a reváncs! Hé!</p> -<p>Dani megáll s ránéz.</p> -<p>Nyugodtan, csöndesen mondja.</p> -<p>– Mi legyen a bank?</p> -<p>Felveszi a kártyacsomót s elkeveri.</p> -<p>– Mi? Mi? Megmondom! Megmondom kutya. Az ami a legbecstelenebb a -házadban, ami a legkisebb előtted…</p> -<p>– Mi az? – mondja Dani feszülten.</p> -<p>– A feleséged!</p> -<p>Dani megszédül, mint a bunkócsapástól.</p> -<p>– És mit teszel ellene Takács? – szól fakóan, hörögve.</p> -<p>– Azt ami a legkivánatosabb neked ezen a világon.</p> -<p>– Mi vón a?</p> -<p>– Bora!</p> -<p>Dani ugy áll, mint a szélütött.</p> -<p>Aztán dermedt kezeiből kiejti a kártyát s az széthull a -földre.</p> -<p>– Nincs bank! – mondja.</p> -<p>Nem tudja, mikor tér magához, mintha álomban hallaná a saját -hangját, megfigyeli, hogy a szája mozog:</p> -<p>– Tanitó ur, vegyen csak elő két árkus papirt. Irjon.</p> -<p>A foga összekattan, mint valami géprész. S mikor ködlő szemén át -ugy látja, hogy a tanitó irásra készen vár, diktál.</p> -<p>– Én, alantisirott Turi Dániel, az alantirott tanuk előtt -elnyertem Takács György sógoromtól kétezer forintot, amit örökös -ajándékul adok a Vásárhelyi Pál tanitó gyermekeinek, azzal a -kikötéssel, hogy a pénzt az árvaszék kezelje.</p> -<p>Takács Gyuri leült a székre, leesett és zordonan hallgatott. -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Az irást aláirta Dani s látta, hogy a keze, ez az idegen -szerszám nem reszket, hanem a rendes ismert kacskaringós T betüt -irja.</p> -<p>Mikor a két tanu is aláirta, Dani ujra diktált. Egy csöppet sem -ocsudott lázas önkivületéből.</p> -<p>– Én alantisirott Turi Dániel, az alantirott tanuk előtt -elnyertem Takács György sógoromtól az apai örökségét, vagyis a -Malomalján tizenhat köblös földjét, a Rekettyésen harminc holdját, -négy hold nádas illetőségét, a hat köblös tiszafarki káposztását, -meg a Hatöles földet, amely tizenhét hold. Ezt az egész vagyont, -józanésszel ajándékozom örökösen azokért a szivességekért, amiket -nekem tett –</p> -<p>Megállott, hogy bevárja, amig a tanitó befejezi a szókat.</p> -<p>Akkor kimondta a rettenetes süvöltő igét:</p> -<p>– Ajándékozom Kis Borának, a Kis Pál uram hajadon lányának.</p> -<p>Mindenki ugy érezte magát, mintha rettenetes dolgoknak, -világpusztulásnak lenne tanuja.</p> -<p>Takács Gyuri nem szólott, ült megsemmisülve. És Dani mégegyszer -látta, hogy irja le gyilkos keze a <em class="gesperrt">Turi -Dániel</em> gazda becsületes nevét.</p> -<p>Akkor ezt az irást magához vette; a másikat a tanitónak adta; -szédelegve fölvette a gubáját s elment.</p> -<p>Senki sem szólt hozzá egy szót sem, csak néztek utána s még -mikor elment is, ugy bámultak egymásra, reszketve, mint a -szélütöttek, mint a földrengés rémeinek tanui.</p> -<p>Dani pedig nyugodtan figyelte meg magát, ahogy kiment, kivitte a -lába a kis kapun. S aztán odakint nem balra fordult, az uton, amely -hazavitte volna, hanem jobbra. És egyszer csak ott találta magát a -Kis Pál, a Güzű Kis Pál udvarán. Látta, hogy a keze megzörgette az -ablakot. A lányt látta, aki mezitláb ajtót nyitott és reszketett a -hidegben. És ő a kezébe adta az irást és tisztán, értelmesen, -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> csak néha dadogva elmondta, hogy mi van -benne.</p> -<p>És a leány a nyakába ugrott, a guba alá bujt s ott állva, -mezitláb, a hidegtől reszketve ölelte át és csókolta őt.</p> -<p>És behuzta a házba, a sötét meleg szobába s aztán ott járt-kelt -és valakinek suttogott és a fekete sötétben valakik fölkeltek és -kimentek. Az ólba ment aludni Güzü Kis Pál, meg a felesége, -merthogy nem volt több szobájuk.</p> -<p>És neki valaki levette a gubát a válláról. Lehuzta a csizmát a -lábáról. És ő tudta ki teszi azt.</p> -<p>És mikor a meleg ágyban feküdt s magához ölelte a szüz asszonyi -testet, tudta, hogy nem a feleségét öleli.</p> -<p>És a szive ugy fájt, ugy fájt, azt hitte, rögtön megszakad.</p> -<h3>XII.</h3> -<p>Alig ment ki Dani a kapun, Takács Gyuri felugrott, kapta a -gubáját s utána sietett. A másik két paraszt (a harmadik, az öreg -Kis már elment) abban a percben, ahogy a két nagygazda nem ült az -asztalnál, az ott felejtettek kényelmetlenségével feszengett a -székén. Gyerünk, no gyerünk mi is, – noszogatták egymást.</p> -<p>– Ereggyetek hát, – szólt a tanitó, – nem látjátok, hogy ez -késelni akar!</p> -<p>– A lehet! – nevetett ráncos tokájába Vincellér, – azt jó lesz -látni!</p> -<p>– Azt jó! – mondta a másik is, és elmentek.</p> -<p>– Forduljatok fel mindnyájan reggelre, – morogta magában a -tanitó, aki torkig volt a parasztokkal, a parasztságokkal, -megutálta az utálatot, s valami emelkedett hangulatot érzett -magában. Valami szokatlant, szépet, nagyot akart tenni. Körülnézett -bágyadt fényü szemével, piszkos körmével belekapart <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> a -szakállába s átérezte a helyzete fonákságát, át azt a -lehetetlenséget, hogy ő itt valaha valahogyan hozzájusson emberi -méltóságához illő egyetlen mozdulathoz. Füst volt ott és borbüz, és -köpések és kimondott trágárságok undora, amely szinte beleévedt a -rozoga butorokba s vastaggá tette a levegőt. A lógó lábu lámpa azt -izzadja ki üvegén, attól növeszti a hamvát, még ennek is az -fogyasztja el a lángját. Hát az ember, az isten képére teremtett, -az élet, a társadalom, az öröklött és szerzett és rátukmált -gyarlóságok embere, akit az alkohol vitt félre utra s aki az -alkoholtól várta a szabadulást, hiába, – ez a gyarlandó ember -hogyne állana szédülve remegő inain s hogyne izzadná itt a -jótehetetlenség elernyesztő csöppjeit.</p> -<p>És egyszerre fellobban benne az isteni szikra, az ész, az emberi -dicsőség. S csaknem felbukik álltában, amint hirtelen tettre -lóditja az ötlet, a szép és jó és nagy tett ötlete:</p> -<p><em class="gesperrt">Kinyitja az ablakot.</em></p> -<p>S amint betódul a tiszta, éles, szabad levegő, amint berohan s -körülszalad az első jeges szélroham, a lámpa rémületében nagyot -lobban, elalszik, az ember pedig összerázkódik s vékony ruhájában -reszket. De nem omlik össze és nem teszi be az ablakot, hanem örül -az isteni szikrának, amely még ott pislog az agyában és állva a -hideg, a fagyasztóan tiszta éjszakában, rezegni, sugárzani kezdenek -a csillagok a szem nedves tükrén s egyszerre csak ujabb nagy és -szép és jó tettre tör ki egész lénye:</p> -<p><em class="gesperrt">Zokogni kezd.</em></p> -<h3>XIII.</h3> -<p>Takács Gyuri a kapuban állott s lefelé nézett a falun. Ahogy a -két ember utolérte, megfordult s igy szólt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Látjátok ezt a bitangot? Megyen a jányhoz, – kis idő mulva -ismételte, – a jányhoz megy!</p> -<p>– Hát te meg eriggy az asszonyhoz! – mondta neki egy kis -röhejjel Vincellér.</p> -<p>Gyurit igen kellemetlenül érintette, hogy lassan forró -gondolatát ilyen nyilvánosan dobták a szemébe.</p> -<p>– El is megyek! – morogta.</p> -<p>– El hát. Ü a jányhoz megy, te meg eriggy az asszonyhoz.</p> -<p>– Az a! – mondta a másik is. – Ugy dukál.</p> -<p>Takács Gyuri mogorván fordult meg s elnézett a Dani háza -irányában. Egészen elvette a kedvét s lehütötte őt ez a -megszégyenitő tanácsolgatás. Magától ha rájött volna, ha ugy tör ki -belőle az elhatározás, önként, akkor hősiességet érez s -tüzzel-vassal meg is teszi. Igy pedig csak állott mogorva -konoksággal.</p> -<p>Vincellér, a fakóhangu paraszt, azt hitte, hogy noszogatnia -kell, s egyre ismételte:</p> -<p>– Eriggy az asszonyhoz. Ü el mert menni a jányhoz, te is menj el -az asszonyhoz.</p> -<p>A kisebbik paraszt azt hitte, kitalálja a Gyuri habozásának az -okát.</p> -<p>– De hátha visszagyün Dani, hogy hát csak odaadja a jánynak az -irást, oszt ü visszagyün.</p> -<p>– Ha visszagyünne! – kiáltott Gyuri s a hangjában benne volt, -hogy azt szeretné, állana elébe.</p> -<p>– Gyün fenét, – morogta Vincellér, – dehogy is gyün. Tán bolond. -Épen Turi Dani az a bolond, aki szüzen hagyja ott a jányt.</p> -<p>– Lehet a! – mondta a kis paraszt.</p> -<p>A szavuk, ritkán, fojtott hangon elejtegetett szavuk a hideg, -fagyos téli éjszakában titkosan, fázósan, kisértetiesen -hangzott.</p> -<p>Gyuri lassan megindult. Nem szólt.</p> -<p>A másik kettő vele mozdult. <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>A hó sercegve csikorgott a lábuk alatt, süvegüket szemükbe -nyomva, nehéz léptekkel mentek előre. Nem tudták, mi lesz még -ma.</p> -<p>– Ami igasság, az az igasság, – mondogatta Vincellér, – ha ű a -jányhoz megy, te erigy az asszonyhoz.</p> -<p>– Szakaggyon rá az ég… – morogta Gyuri s komor keserüséggel -hozzátette – meg egy darab Isten!</p> -<p>Tovább mentek, de akármilyen csendesen lépkedtek is, nem sokára -odaértek a Daniék kapujába. Közel ahhoz megállottak az utca -közepén. Elől állott Gyuri s rögtön mögötte a két ember.</p> -<p>– Eriggy csak be bátran, – mondta Vincellér a maga módján, – te -csak eriggy be. Ha ű elment a jányhoz, neked itt a helyed.</p> -<p>– De mit mond a menyecske! – bökte ki a kisebbik paraszt azt a -gondolatot, ami mindnyájukat szoritotta.</p> -<p>– Mit mondana, – dünnyögte Vincellér, – nem igen haragusznak az -asszonyok azért, ha olyankor megy látogatóba hozzájuk valaki, mikor -nincs otthon az uruk… Osztán, ha valamit mond, meg kell neki -felelni. Azér van az embernek nyelve, hogy az asszonynak meg tudjon -felelni. Osztán, ha a se elég, nem sokat kell teketóriázni, -hanem…</p> -<p>Gyuri habozó lépést tett, menjen-e vagy se. Visszanézett az -uton, mintha azon töprenkedne, eljön-e Dani?</p> -<p>– Nem jön az el onnan reggelig, – mondta a kis paraszt, – a nem -jön el, nem kell attól félni!</p> -<p>Gyurit szörnyen megbántotta ez a megjegyzés. Nem félt, vágyott, -kegyetlenül vágyott a veszedelemre, csak ugy feszitette az izmait a -harcvágy.</p> -<p>Hirtelen megmozdult s egyetlen szó nélkül ott hagyta a két -embert, bement a kis kapun. A parasztok a helyükön maradtak s utána -néztek. <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span></p> -<p>– Bemegy! – mondta a kis paraszt, – egye meg a fene a kis bürit, -bemegy.</p> -<p>A másik csak rábólintott fejjel.</p> -<p>– Hej hogy fog onnan repülni kifele, de rögvest, – nevetett -kuncogva a kis ember.</p> -<p>Vártak, de nem volt semmi nesz. A feszült várakozásban roppant -hosszunak tetszett minden pillanat.</p> -<p>– Má nem lesz baj!</p> -<p>– Minek lenne? – mondta vállatvonva a másik, – nem kell űket -félteni, jól ismerik űk egymást. Már legénykorában is nagyon -körülte volt ez a Gyuri annak a jánynak. Ki tudja, mi alszik a hamu -alatt!</p> -<p>Ezzel félre huzódtak a kerités tövére és onnan várták, mi -lesz.</p> -<p>Pár percig vártak, aztán megnyugodva elmentek.</p> -<h3>XIV.</h3> -<p>Erzsi nem feküdt le, mikor haza jött, hanem hozzáfogott varrni, -mihelyt a gyereket elaltatta. Amint telt az idő és Dani csak nem -jött, sirdogálni kezdett. Sorra elismételte magában minden -keserüségét és szive szerint kisirta magát. Szinte megkönnyebbült a -zokogástól és visszaemlékezett arra a fogadalmára, hogy bármit is -mér rá a sors, zugolódás nélkül fogja elviselni. Még vigasztalást -is talált magának a bajban. Istenem, hiszen olyan régen nem volt -már semmi igazi szenvedése, nem lehet büntetlenül maradnia azért, -hogy ezeket a békés napokat is olyan bünös könnyelmüséggel engedte -elmulni. Csak most látta, milyen hiábavalóan szalasztotta el azokat -a perceket, amelyekben az ura szivéhez közel férkőzhetett volna. -Hiszen itt volt előtte az ember, puhán, jószivvel és erős -bizonyságát adta annak, hogy igazán szereti a feleségét. -Félesztendeje sehova sem ment, semmi olyat <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> nem -tett, ami ellen valami kifogása lehetett volna. De ő pogány volt -hozzá, s nem hajolt, nem hajolt, pedig mégis csak az asszonynak -kell a gyöngébbnek, a békülőnek lenni…</p> -<p>Erzsi most, hogy nem volt a szeme előtt az ura, annyi, de annyi -mentséget tudott a védelmére, amennyi kifogása volt ellene, mihelyt -meglátta.</p> -<p>Amint patakzó könnyeit kissé felszáritotta, letette a varrást, -amely ugyis hiába hevert az ölében és erősebb munkát talált, -hirtelen elhatározással hozzáfogott kovászolni, reggel kenyeret -süt…</p> -<p>Éjfélig eltöltötte az időt, akkor megijedt. Hol maradhat ilyen -sokáig az ura.</p> -<p>Ujra csak megvigasztalta magát. Olyan régen nem volt kinn az -ember a házból, hogy akár a komákhoz ment, akár a tanitóhoz, nem -eresztik el.</p> -<p>Majd haza jön reggelre! S hozzá fogott egy kis kalácsnak való -tésztát keverni a gyerekeknek. A nagy fatál tele volt hig -tésztával. Erzsi meghintette a tetjét liszttel, keresztet vetett -rá, aztán megmosta a kezét, lerakta maga elől a kötényt, -rendbeszedte magát, a tüzhelyen egy kis tüzet is rakott, mert igen -hideg kezdett lenni, pedig meleg kell a tésztának s a -gyerekeknek.</p> -<p>Ezt is elvégezte; mikor készen volt vele, ujra felfakadt a -szemében a könny, s ujra átengedte magát a keserüségnek.</p> -<p>Ki tudja mióta sirt, sirdogált igy, mikor csak hallja, hogy -nyilik a kis kapu, nemsokára rá az ajtó s idegen léptek -hallatszanak a pitvarban.</p> -<p>Fölegyenesedett ültében. Az első pillanatban zagyva ijedtség ült -ki a szemébe, a következőben már tiszta volt előtte, hogy az urával -történt valami.</p> -<p>A vér mind alá futott a szivébe.</p> -<p>Amire ma egész este nem gondolt, most egy szemrebbenés idő alatt -tiszta bizonyossággal rémedt fel a lelkében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p> -<p>Az ura összeakadt Gyurival s baj lett belőle, <em class= -"gesperrt">amiatt a jány miatt</em>.</p> -<p>Még egy átok sem nőhetett ki a nyelvén, mikor nyilt az ajtó és -előtte állott Gyuri.</p> -<p>Egy percig ugy néztek egymásra. Egyik sem tudott szót szólni. -Egymásra néztek mint kisértetnézők. Mindeniknek rettentően el volt -fulva a torka.</p> -<p>Végre Gyuri erőre kapott s elébb lépett. Ez a mozdulat magához -téritette Erzsit.</p> -<p>– Mit akarsz itt? – kiáltott rá a férfira s felállott.</p> -<p>– Mit? Veled akarok hálni!</p> -<p>Erzsi ugy megrémült, majd összeesett.</p> -<p>Gyuri előrelépett egy tapodtányit, de ott megállott s kidudorodó -szemekkel nézett az asszonyra.</p> -<p>– Azt hát! – kiáltotta ujra, – meg akarom már én is próbálni, -hogy milyen az urad mestersége!… Hát csak Turi Daninak szabad -minden? Hát csak ű gázolhat keresztül mindenkinek az asszonyán? -Hadd tanulja meg ű is, mi a!</p> -<p>– Megbolondultál?</p> -<p>– Dehogy bolondultam! Inkább most jött meg az eszem!… -Elnyertelek kártyán az uradtul, hát az enyém vagy.</p> -<p>– Hazudsz! – kiáltotta Erzsi.</p> -<p>– Én?</p> -<p>– Te hát! Akkor nem is jönnél a szemem elibe, mint egy bujnyik! -Az nem igaz, az én uram nem tett fel engem egy kártyára!</p> -<p>– Hogy ismeri! – mondta Gyuri, – hogy ismeri! Jól van, nem tett -fel a kártyára. Hanem mikor elnyerte mindenemet, az apai jussomat, -a pénzemet, mikor kódussá tett, akkor megszökött!</p> -<p>– Asse igaz ám!</p> -<p>– Aszontam neki, hun a reváncs! De megszökött!</p> -<p>– Hazudsz! <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<p>– Aszontam neki, tegye fel ami a legkisebb, a legbecstelenebb a -házába! – téged! – én meg felteszem neki, ami a legkivánatosabb a -bünös lelkének, – azt a jányt!</p> -<p>Erzsi sápadozva hallgatott.</p> -<p>– Hát osztán, hát osztán!</p> -<p>– Megszökött a bitang! Nincs bank! asszongya, nincs bank!</p> -<p>Erzsi leült és keresztet vetett.</p> -<p>– Mária, szűz anyám!…</p> -<p>– Csak imádkozz, jól imádkoztál! Hun az urad? Ha szeret, itthon -a helye! Mi! Hun az urad? Ha szeret, itthon a helye! Mi! Hun az -urad? Jól megbecsül… No! Minek vagyok én itt? Hogy kerülök én ide? -Én vagyok az urad?</p> -<p>Erzsi hallgatott, de szilárd lélekkel, már nem mondhatott neki -rosszat ez az ember az uráról. Olyan méltóságos érzéssel volt -eltelve, hogy az élet minden megváltását elfeledte azért az egy -szóért, hogy <em class="gesperrt">nincs bank</em>!</p> -<p>– De az enyém leszel ma! – folytatta lihegve az ember és erősen -nézte az asszonyt, aki gunyosan méregette végig őt.</p> -<p>Hallgattak, gyötrelmes csöndben.</p> -<p>– Hun az urad jó asszony? – kezdte ujra Takács Gyuri és szinte -ugy komiszkodott vele, mintha rajta akarna bosszut állani az -uráért, azért a nagy hitért, amit az urára tékozolt, azért a nagy -eltaszitásért, amivel az ő hosszutürő szerelmét fogadta. – Mondd -meg na, hun a hires! Há, ha tudnád! Megmondanád, ha tudnád! – És -cudarkodva nézett a szegény asszonyra.</p> -<p>Erzsi konokul, szilajon nézett maga elé.</p> -<p>– Jó is vóna, azt tudni egy asszonynak, egy hűséges asszonynak, -hogy hun jár az ura éjfél után két órakor. Ugyi nem tudod?</p> -<p>– De tudom! – kiáltotta Erzsi. <span class="pagenum"><a name= -"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– No ki vele, ha tudod! Csak halljuk, hogyha tudod! Mondd ki -csak no, ne félj, megmondom, jót gondolsz-e!</p> -<p>– Ott van a hun te szeretnél lenni, Isten gyávája. Azért jösz -ide nekem fecsegni, mert tele van a májad irigységgel. Szégyen, -hogy egy Takács Gyuri egy olyan lánnyal se bir el. Fi, sirni jösz a -kötőm mellé, panaszkodni, hogy az uram, ember léttére kedvesebb a -lányoknál, mint egy ilyen vén legény. No hiszen majd megpirongatom -az uramat, hogy máskor a kis öcsém lekváros kenyerét ne vegye el. -Szégyelld magad, ilyen maflaszent, jobb lesz, ha mégy az anyádhoz -szopni, mit neked jányok után járni! Hát van olyan jány, aki a te -szódra füleljen!</p> -<p>Gyuri hunyoritva hallgatta a huga beszédét. Érezte a Takács -fajta éles nyelvét s szinte tetszett neki. Nem haragudott meg érte, -csaknem vidáman felelt rá.</p> -<p>– Elmehetek én már szopni az anyámhoz. Abba igazad van, ugy -sincs más nekem a világon. Leszedte előlem Turi Dani a virágot, az -én pénzemért vette meg, ne félj! A Takács-vagyonból telik ki neki -az a csók, amit most nyal fel… Tudod-e, hogy azt az egész birtokot, -amit tőlem elnyert, az apai jussomat, odaprezentelte az én -truccomra Kis Borának, a Kis Pál jányának!</p> -<p>– Mit beszélsz? Megőrültél! – sikoltott fel Erzsi. – A -Takács-földeket merted elkártyázni!</p> -<p>– Te is csak most veszed észbe, mikor azt hallod, hogy nem a -tied, hanem a másé…</p> -<p>– Persze hogy most! – nekem csak van tán jussom hozzá.</p> -<p>Gyuri elmosolyodva legyintett.</p> -<p>De az asszony szörnyen elkeseredett s könnyel csukló hangon -veszekedett.</p> -<p>– Bitang vagy, kutya vagy, még te mertél rám <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> szemet -vetni, te senki, te semmi. Te Istengyávája, te idétlen szülött. Te -rontottad meg az életemet, mert te nélküled sose jutott volna az -uramnak eszébe amit tett máma. Ó te boldogtalan nyomorék, te világ -zsiványa te!…</p> -<p>Gyuri elkomorodott és bosszus mogorván vetett rá szigoru -pillantásokat.</p> -<p>– Elhallgass már szerencsétlen. Ahelyett hogy a maga bajára -gondolna, itt hiábavalóskodik! Én rám haragudsz?! az uradra, aki -most más jány ágyába hever, arra nem?</p> -<p>– Semmi közöd hozzá! A magad dolgával gondolj! Én elvégzem a -magamét.</p> -<p>– Na hát én is el a magamét! – kiáltotta Gyuri s hirtelen előre -lépett, a gubát hátra vetette s az lecsuszott a válláról, ő pedig -körülölelte Erzsit.</p> -<p>– Coki! – kiáltotta fojtva az asszony s minden erejét -összeszedte, hogy kiszabaditsa magát.</p> -<p>– Ezért jöttem, – lihegte a férfi s rettenetesen ölelte, -szorongatta az asszonyt és csókolta az arcát, a vállát, a ruháját, -ahol érte.</p> -<p>Olyan hirtelen, olyan váratlan jött ez a rárohanás, hogy Erzsi -elvesztette a fejét a meglepetéstől. Tehetetlennek érezte magát az -erős férfi karja közt s az agyát elöntötte a vér a birokban.</p> -<p>– Majd megtanitalak én, – lihegte Gyuri – majd én segitek -rajtad, ha a te szamár eszed nem engedi, hogy egyszer boldog légy -az életben. Te őrült asszony, te marha asszony, az urad esztendőkön -keresztül mindennap megcsal, te egyszer se űtet! Csak szenvedsz itt -nekem, eszed magad? Hiszen lerothadt már a csontodról a hus, -leszopta a bánat, a keserüség! Azt hiszed nem tudom, mennyit -szenvedsz? mennyit sirsz, te boldogtalan, mi lett belőled? Mit -csinált veled a gazember? De még ő is megfizet érte, mert nem hal -meg szépen, azt az egyet tudom, hogy nem viszi el ezt a kutya -életet szárazon! Én ontom ki a bélit, <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> én. De -csak érted! Nem ma kellett volna ezt tennem veled, hanem régen, -legalább három esztendeje… Minek adta az Uristen, hogy szeresselek, -ha nem azért, hogy azt tegyem veled, amit azzal kell tenni, akit -szeretünk. Ugy sincs már semmi keresni valóm ezen a világon, még -annyit megteszek, hogy ma téged megszeretlek, holnap meg az uradat -agyon verem. Mindakettőt megadja nekem az én istenem, de csak -egymás után. Az enyém leszel Erzsi egyszer ebbe az életbe. Csak -rugódozz, csak rajta! Tudod, az a természetem, hogy annál tüzesebb -vagyok, minél jobban ellenkezik az asszony. Ha nem igy vóna, hogy -tudtam vón ennyi ideig utánad esenkedni? Mi!</p> -<p>Erzsi borzadozva hallgatott s jeges hullámok szaladgáltak végig, -végig a testén. Valami ölő szerszám után keresett gondolatban, de -emlékezett rá, hogy minden kést berakott este az asztal fiába. Ha -most a kezébe kerül egy, megtenné.</p> -<p>– Haha, – sustorogta Gyuri tovább az asszony fülébe, – elébb -kellett vóna, mikor még szebb asszony voltál…</p> -<p>– Sssz! – szisszent fel az asszony és egyebet nem tehetve, -teljes erővel beleharapott a férfi arcába, ahol érte, épen az -ajkához nyomta az a száját s Erzsi szinte elharapta a fél alsó -ajkát.</p> -<p>Gyuri a fájdalomtól felorditott s teljes erővel ellökte az -asszonyt, hogy az hanyatt esett egy széken keresztül.</p> -<p>Ebben a percben velőtrázó sikoltást hallottak.</p> -<p>Erzsi felugrott, olyan szivósan, mint egy macska. A fia ott -állott az ágyon s az őrület rettegésével, egész testében rázkódva, -iszonyatosan nézett az anyja gyilkolására.</p> -<p>Gyuri egy mozdulatot tett, hogy azért is, ha az egész világ -összeomlik is, megteszi azt, amit akar, de Erzsi fürgébb volt, -felkapta az asztalról a kis <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> fateknőt s egy sikeres -lendülettel bevágta a tésztát a férfi arcába.</p> -<p>A tészta mint valami maszk boritotta be az ember arcát, hogy az -lélekzethez sem tudott jutni, mig le nem vájta magáról a ragacsot. -A teknő leesett a földre, az ember pedig némi tétova után halálos -elkeseredéssel és szégyennel, tapogatva kereste s amint megtalálta -az ajtót, kitámolygott rajta.</p> -<p>Erzsi utána se nézett, rohant a fiához, de ez nem volt eszénél -többé. Hanyatt bukott az ágyon s a teste vitustáncban rángatózott, -a szeme felfordult s nemsokára egy kis hab bugyogott ki szegény -eltorzult szájaszélén.</p> -<p>– Mennybéli Uristen! – sikoltott az egekig az anya hangja, – -fiam! fiam! fiam!</p> -<h3>XV.</h3> -<p>Bora virradat előtt kiment az ólba, odadta az apjának az -ajándékozásról való irást és megmondta neki, hogy menjen vele -rögtön a városba, az ügyvédhez. A szeplős Güzü megértette a lányát -s ugy iszkolt a papirossal, mint a kutya a lopott csonttal.</p> -<p>Akkor bement a lány. A szobában egészen sötét volt s amint Bora -belépett, mégis megérezte, hogy itt a férfi. Itt volt a szaga, a -melege, itt az emléke. És Bora, elintézvén ennek a szokatlan -esetnek az üzleti részét, a lelkiismeretét olyan nyugodtnak, olyan -tisztának és olyan melegnek érezte, mint a fiatal asszonyok az első -reggelen.</p> -<p>Oda ült az ura ágyának a szélére és sokáig hallgatta a férfi -lélegzetét. Az arca ellágyult, a szemébe nedvesség szivárgott s -nagyon jól esett neki maga mellett érezni azt a hires, nagy embert, -akit annyi sokat bámult, mint gyereklány, s aki valóban jobban -bűvölte őt, mint az Isten. Most, hogy ime teljesen be volt fejezve -a dolog, lágyan elmosolyodott, <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> amint elgondolta, hogy a -nyáron milyen reménykedéssel, mennyi gerjedelemes vágygyal, milyen -forró fejjel marta, törte magát számtalan éjszakán, egyre csak rá -gondolva, gondolatban mindenfélekép odaadva magát neki. Lágyan, -becézve simitotta meg a férfi haját, oly szeliden, nem is érintve, -mint a szellő, mint a virágszirom hullása, hogy meg ne érezze a -férfi, hogy fel ne érezzen rá.</p> -<p>Aztán lelökte a csizmát s felkuporodott mellé az ágy melegébe. A -férfi megmozdult álmában s helyet csinált, mint a feleségének. A -lány szivét nagy boldogság töltötte be és ugy maradt ülve, mélázva, -félkönyökre dülve, karjával a férfia fejét övezve, a másikat -szeliden nyugtatva annak a mellén, a takaró felett.</p> -<p>Sokáig ült már igy s már nem is gondolkozott, csak engedte, hogy -a szive dobogjon, rebegjen s ebben a csendes érzéktelen odaadásban -sokkal jobban bevette a lelke lelkébe a férfit, mint a lázas őrület -tombolásában. Olyan nagyon asszonynak érezte magát! anyának a férfi -fölött; mintha máris a gyermeke bölcsője felett virrasztana. Eszébe -jutott, ugy futó, suhanó gondolatképen, hogy hiszen ő valójában -becstelen személy, aki eladta magát és elmosolyodott ezen a -gondolaton. Semmi ez, szófiabeszéd! Ujra megsimitotta a férfi -fejét, gyöngéden, csak ugy gondolatban, nem is érintve s ellagymadt -ajakkal sóhajtotta, hogy hiszen szereti! Hát akkor nem adta volna -el magát, ha feleségül megy hozzá? Akkor tán jobban szeretné? vagy -ha ingyen adja oda magát, szamárul, cédául, egy perc miatt? Akkor -külömb volna? Nem jobb igy mindkettőjüknek? Neki is, aki -gondoskodott magáról, meg a gyermekéről, meg a férfinak is, akinek -nem kell, hogy többet gondja legyen reá, az ő hűségére, mert biztos -lehet felőle, hiszen most már olyan örökre párja ő Turi Daninak, -mint a felesége; csak még jobb <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> mindakettőjüknek, nem -követel tőle többet semmit… És ha elmegy a férfi, tud reá várni, -tud türni, tud imádkozni, tud gyereket nevelni… Ha nem lesz semmi -gondja, meg tudja neki őrizni a hűségét, a tisztaságát, a -nevét…</p> -<p>Jóleső boldogsággal ült ott magának. Összekuporodva, mint egy -macska s dorombolva is.</p> -<p>Hiszen ennyire nem lett volna senki másé, mert igy nem szeret -senki mást e világon… Hiszen ha nem Danitól kapja meg ezt a -vagyont, hanem a másiktól, a Gyuritól, akkor, Istenem, akkor milyen -pokol lenne az élete, micsoda szívfájás lenne egy párnán feküdni -azzal, akit nem szeret… És bár elmult a keserü pohár a szájától, -mégis megborzongva, megiszonyodva remegett össze rá, ha ugy esett -volna! Óh milyen jó az Isten, aki meghallgatta egy szegény lány -szive vágyakozását s nem tette halállá az életét.</p> -<p>– Én jól imádkoztam!… – mondja magában félhangon.</p> -<p>Akkor arra gondol, micsoda nagyot tett ő vele ez a férfi, az ő -Danija. Mit adott neki azért a semmiségért, amit ő adhatott és -adhat ennek az embernek. Olyan valamit, amit akármelyik házban, -akármelyik asszonyszemélytől megkapott Turi Dani, ha rászomjazott, -csak intenie kellett s kinálva vitték neki a kantát… Hát mivel -érdemelte meg ő, hogy épen ő az a kiválasztott, akinek ilyen jóval -hálálta meg…</p> -<p>És olyan jó kis lánynak érzi magát, amilyen sohasem volt még -életében. S hirtelen szenvedély önti el a szívét s ráomlik, ráborul -a férfi arcára, a szájára és mohón, mohón, odaadással szijja, -szijja, csókolja asszonyosan, feleség csókjával csókolgatja.</p> -<p>Dani borzasztóan kábult. Felébred, felriad, türi, hagyja. Lassan -tisztázódik a fejében, mi történik vele, rájön, hogy hol van s -ijjedelemmel vegyes, <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> kéjjel feles háborgás indul meg a -szivéből. A lány csókján valami idegent érez meg, valami puhát, -odatapadót, mintha a felesége volna mellette, a régi, a hajdankori -felesége, aki olyan régen semmilyen se már hozzá, és kikoplalt -férfiszive megélemedik s elveszi, elfogadja, leszakitja a ráhulló -örömet…</p> -<p>Aztán, aztán annál nagyobb fáradtság, lankadtság vesz erőt -rajta. Nem alszik el többé, bár még egészen sötét van. Ébren marad -s a lekókkadt virágként elomló asszonyi testet eltaszitja magától s -a hideg falnak veti a hátát.</p> -<p>Jól esik neki a hideg, fagyos, jeges érzés, amely keresztül -szaladgál a testén. Ez magához tériti.</p> -<p>Minden átmenet nélkül a feleségére gondol. Tudja, hogy az -asszony nem feküdt le egész éjjel. Tudja, hogy az ablakot -befüggönyözte, hogy senki se lássa meg, hogy virraszt. Mert tudja, -hogy az ő felesége a legkülömb asszony minden asszonyok között. -Mert olyan asszony nincs több. Azért is lehet megtenni vele ezt a -komisszságot, meg a többit, amit tett, meg amit még tenni fog…</p> -<p>Dani az idegen ágyban egyszerre ugy érezte magát, mintha az -istálló alatt feküdne a meleg trágyalében. Undor fogta el. Utálat. -Hányni tudott volna, ökröndőzni. A feje fájt, szédült, az esti -rossz bor sajgatta. Testi és lelki nyomoruság vett erőt rajta.</p> -<p>Sokáig alig tudott gondolatra ébredni, csak érezte milyen -alacsony és becstelen. Egyet, egyet mozdult az a személy, s néha -feléje nyujtotta félálomban nedves tapintásu kezét, amely elől ép -oly borzadva huzódott el, mintha valami utálatos állat érintette -volna meg. Aztán elaludt, ő pedig átkozta önmagát, amért nem birt -fölkelni s elrohanni valahova, megtisztálkodni mielőtt a felesége -szeme elé kerül. <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Komorra vont szemöldöke mögött egyre vadabbul hánykódtak a -gondolatai.</p> -<p>– Köpedelem!… – morogta. – Fi, mi lett belőlem!</p> -<p>Mennyivel külömb nála a felesége! Hát lehet azt olyan helyzetben -elképzelni, mint más asszonyt? Hát lehet más asszonyt maga mellé -képzelnie, aki annyit és ugy türt volna neki, mint ez az asszony? -Mindenben, mindenben! Az egész életben. Uristen, hová jutott az -életük, e néhány esztendő alatt, amit együtt töltöttek. És -mindennek ő az oka. Egyedül csak ő. Idegen nem láthatja, más meg -nem értheti ki az ő felesége, mi az ő asszonya.</p> -<p>Mintha az Isten számolószéke elé készülne, ugy gondolta át egész -életét ezen a helyen, amelynél büdösebb pocsolyában még nem volt -soha!</p> -<p>Hogy el van bizakodva az ember a maga életének bőségében, -mennyire nem gondol a rossz napokra, mikor azoknak a magvát elveti… -Bünös vagyok én, – gondolta Dani, – nem csak szerencsétlen? Ki -szalasztja el a jót, ami magától kinálkozik az ember szájának?</p> -<p>Eszébe jutott az esküvője, a nagy lakzi meg az első éjszaka. És -most nem nevetett annak az éjszakának az emlékére, hanem elbusult. -Erzsi semmit sem tudott mi vár rá. Azt hitte, a csókkal ki van -fizetve az egész életre, azonkivül nincsen már semmi gyönyörüség. A -jó isten tudja, tán még az sem tudja, hogy nőhetett fel egy olyan -asszonynak ilyen leánya. Hogy szerethetett bele épen egy ilyen -leány, ő belé, éppen ő belé. Dani emlékszik milyen harsogva -kacagott a lányon, lány-feleségén, akkor. S milyen halálos rémület -fogta azt el, mikor megtudta az utálatot, mi fenyegeti. Hogy -vonaglott és hogy elhalt. Hogy védekezett minden érintés ellen. És -az éjjeli harc, amely elválással fenyegette!… s mély meghatottság -fogta el, mikor eszébe jutott, micsoda <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> apró -ravaszságokkal, apró hazugságokkal téritette el az asszonyt a lány -észjárás egyenes utjáról… Pedig akkor sem a vérénél fogta meg, -hanem a szivénél s nem a gyönyörvágy adta kezébe a szüzi testet, -hanem a jó és könyörületes sziv, amely megesett a gyötrődő és -kinjában tobzódó, majd kétségbeesetten lelankadó férjen… Olyan -asszony nem volt soha más a magyar falukon!… Olyan szent asszony az -égben sincs, amilyen az volt. Az ő felesége.</p> -<p>De mit! ő nem volt szent, nem is akart az lenni. Ki tehet róla, -ha nem telt az asszonynak öröme a szerelemben, s nem birta el az -ura csókját! Jól emlékezett az első hűtlenségére, az is olyan -ocsmány volt, mint ez a mai. Harmadnapos házas volt… S a felesége -rögtön rajta kapta…</p> -<p>Ne bocsátott volna meg! Tanitotta volna becsületre, törte volna -meg őt… De hogy? Olyan ember ő, akit becsületre lehet tanitani? Mi -lett volna abból? Gyilkolás! Más nem is.</p> -<p>Csak most látta először tisztán a felesége nagyszerü lelkét. -Eddig csak vádaskodni tudott rá a hidegségeért, s ráháritotta -minden vétkét, mint okozóra, ha büntelen okozóra is. Ebben a -percben azonban olyan büntudat fogta el, amelynek erejét még nem -érezte. Sajnálta ami történt és szánta, nem magát, hanem az -asszonyt!</p> -<p>S valahol a lelke mélyén valami különös, szinte érthetetlen -sejtelem élt, hogy ma már betelt a mérték, ma már nincs többé -jóvátétel, nincs semmi vigasztalás, semmi jövő… Nem tudta, hogy fog -a felesége szeme elé kerülni, mert soha ilyen tisztának az asszony -tekintetét nem érezte és soha ekkora bünt ellene a maga lelkén nem -viselt.</p> -<p>S gondolataiba mintegy zuhanva hullott bele gyermekei emléke. S -ez még feneketlenebbé tette az örvényt. Mi lesz mikor vége van a -világnak? Mi lesz, ha már egyszer nem birja tovább az asszony? -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> Ha csakugyan el kell válni? Ha nem lesz -meg az a tiszta oltár a házában, amelyhez ugy hozzászokott. -Amelynek elvesztétől s amelynek becstelen elmultától soha még -ennyire nem félt.</p> -<p>A feje csontjai majdnem szétpattantak.</p> -<p>A szive szorult, mintha mázsás teher volna rajta.</p> -<p>Fel akart ugrani és kirohanni, de nem birt, hanem elgondolta, -hogy milyen rettenetesen messze van a lépés a gondolattól.</p> -<p>Ott maradt, amint volt s megint nem birt gondolkozni, hanem -valami esztelen kétségbeesés fogta el s attól rezgett a nyakán a -vastag ér, mintha a bitófára vinnék…</p> -<p>Minden, minden ellene esküdött, egész életében, hogy ne is -lehessen boldog. Mi boldogság az, amit a sok percnyi-siker adott, -asszonyok ölén, meg a pénzszerzésben, ha hiányzik az egészséges, -csendes jó boldogság. Mit kap az otthonától és mit teremt az -asszonyának?… Van-e annak a szegény asszonynak a két gyermekén -kivül valakije, akivel csak szót is válthasson? És ki az oka? -Erzsi? Hát ő nem tudott volna ugy élni, hogy mindenki tisztelje és -irigyelje? Hiszen Erzsiben azt szerette, hogy még ilyen állapotban -is, ahogy ő mellette élt, nem lett köznevetség, mint más asszony -lett volna, nem sopánkodtak felette, nem gunyolták ki, hanem -megbecsülték s azt mondták, a saját füle hallatára, hogy derék -asszony! Nem érdemli meg az a komisz Turi. Az ebfaj Turi!</p> -<p>És erről eszébe jutottak a szülei, meg az asszonya szülei; az -egész zavaros láp, amely az életük mögött terjengett.</p> -<p>Igaza van, igaza szegénynek, – döntötte el a pört, amely a -felesége és az anyja között kezdettől fogva folyt, – nem tehetett -máskép… Eszébe jutott, hogy eleinte olyan szeretettel, olyan -lelkesen <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> járt a felesége az ő anyjához, mintha -igazi lánya volna; hogy megrémült, mikor először hallotta, hogy -nincsen ennivaló a házuknál, hogy vitt neki, hogy adott, lisztet -vitt és zsirt, meg pénzt adott, meg a gyermekeknek ruhára, meg a -zsidónak adósságot is fizetett értük… És kölcsön adott, és nem -kapta meg… Dani akkor csak nevetett a kölcsönön. Kivált meg olyan -nagy kölcsönön. Tiz forint! Hogy azt ők megadják! Ekkor meg akkor! -Egy summában megadni tiz forintot! Azt nem teszi meg a magyar -napszámos paraszt. Azt csak az a jó gazda teszi meg, akin be lehet -hajtani s aki ád valamit a becsületre. De a szegény ember? „Hát -hiszen megadná, ha vóna, de ha nincs!“ És soha sincs. Még akkor -sem, ha van. Mert nincs benne a lelkében az, hogy van. Mert nincs -biztos jövője, nem tudja mi lesz holnap? S mert abba nőtt bele -mióta él, hogy ő szegény ember, akire minden ráfér s aki ugy -szerez, ahogy tud. Emlékszik a felesége szelid méltatlankodására, -azokon csak nevetett, aztán a haragos kifakadásokra, amiken ő dühbe -jött. S azokra az apró sértésekre, amelyek mint a raj következtek -el egymásután. Az adós ember megharagszik arra, akinek tartozik. -Még ha meg nem kéri, akkor is nehezen tudja elfelejteni neki a -kölcsönt, de hát még ha nem engedi el! Akkor valósággal meggyülöli -s türelmetlenül sértegeti. Hát még ha a menyével kerül ilyen -viszonyba. Itt is vége lett hamar minden jó viszonynak s Dani -elemlegette, mint számtalanszor: nincs okos apám, anyám! a helyett, -hogy segitettek volna a házasság nehéz dolgában rajtam; rontottak, -de mennyit rontottak benne!</p> -<p>Hideg verejték ütött ki a homlokán.</p> -<p>Elvetette magát s várt, mintha a világ végét várná. Nem jó -ezeken gondolkozni!</p> -<p>És elaludt.</p> -<p>Mikor felébredt, már világos volt. Bora tett-vett <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> a -szobában s gyöngéden és örömmel köszöntötte, mint anya a gyerekét. -Édesgetve, babusgatva szólt hozzá, de Dani mogorva volt és -elforditotta a szemét.</p> -<p>Csaknem a guta ütötte, mikor látta, hogy nappal van s most már -fel kell kelni, fel kell öltözni, ki kell menni a szobából, ki az -utcára, az emberek szeme elé, a világ szeme elé, hogy levonja a -tanuságot és álljon azért, amit tett.</p> -<p>Bizony vétek volt, hogy nem kelt föl idején, sötétben s nem -lopta ki magát, mint a tolvaj, mig be volt hunyva a világ szeme. -Most már szökhet a szégyenével, messze fog az kiabálni, előre süvit -a merre jár, hogy a gyerekek is azt viszik az utcáról az -iskolába.</p> -<p>Egyelőre nem is törődött egyébbel, csak ennyivel s mig nagy -mogorván felült s lábát lelógatta az ágyról és álmos szemekkel -meredve nézett körül a csizmája után, egy percre megállott.</p> -<p>És Bora ebben a percben nagy szerelmétől elragadtatva leborult -eléje s ráhajolt a lábára, hófehérbőrü, szép formáju lábafejére, -amely soha sem volt mezitláb, mint más parasztoké és megcsókolta, -átölelte és sürün csókolta.</p> -<p>– Hagyj békét – mondta Dani s dühösen rugta el a lányt, hogy -hanyatt bukott s a kemence lábáig esett s a ruhája szemérmetlenül -borult fel. Dani a hogy veszett medve módra utána nézett, meglátta, -mielőtt a lány összekaphatta volna magát s odaköpött rá. Leköpte, -beleköpött.</p> -<p>Bora halálosan megrettenve kuporodott össze a földön, a sarokban -és egész testében reszketve, lángban égő arccal leskelt fel a -gazdájára, mint a megkorbácsolt eb, aki még sem álmodik -hütlenségről, bosszuról a gazdájával szemben; annak minden -szabad!</p> -<p>Dani elforditotta a szemét róla s nem gondolt <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> rá, -mintha nem is volna. Szijta a fogát és szerette volna magát -főbeverni az ostobaságáért, hogy reggel ujra elaludt.</p> -<p>Felöltözött; mikor mosdásra került a sor, Bora felállott és -levette a falról a legszebb tálat, vizet öntött bele az asztal -alatt levő korsóból s egy székre tette. Szegény teremtés, ugy félt, -hogy nem fogja elfogadni a szolgálatát a férfi. Boldog lett, mikor -Dani egy szó nélkül hozzáfogott nagy erővel mosdani. Előkészitett -tiszta törülközővel várta. Dani olyan közömbösen vette el a kendőt, -mintha a fogasról akasztaná le.</p> -<p>Kissé felfrissült a hideg viztől.</p> -<p>Bora elővette a maga fésüjét s mig ő törülközött, megtörülgette. -Aztán gyáván, félve odakinálta neki, s szepegve meg is mondta:</p> -<p>– Az én fűsűm…</p> -<p>Dani elvette. A lánynak köny szökött a szemébe a -meghatottságtól, hogy hát még sem utálja.</p> -<p>Már készen volt a férfi, indulni akart. De megállott s elővette -a pipát, kikotorta, megtömte, töltötte az időt, csak hogy várjon; -nem tudta, mit csináljon.</p> -<p>Bora fájó szivvel nézte. Nem mert közeledni hozzá. Félt tőle és -féltette. Tudta, mi történik az ember lelkében, tudta, hogy az -megutálta őt és soha többet nem lesz találkozásuk. És nem birta -elviselni ennek a gondolatát, nem tudta, mit kell tennie, hogy csak -egy percig megállásra birja, hogy még egyszer egy szót kapjon tőle -ebben az életben.</p> -<p>Hirtelen nagy öröm érte. Valami jutott eszébe. De hogy is -feledkezhetett meg erről!</p> -<p>– Dani! – szólalt meg s maga is meghökkent a bizalmas hangtól. A -férfiba is beleütött a szó.</p> -<p>Hallgattak. Az ember tömködte a pipáját s nem látszott rajta -semmi érdeklődés. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<p>– Emlékszik-e, hogy az este valamit igértem… mondta csendesen, a -szókat tördelve Bora, mert nem tudta, mit hogy mondjon neki.</p> -<p>A férfi ugy nem szólt rá semmit, mint a kő.</p> -<p>– Valamit igértem… kelmednek…</p> -<p>Kinyögte a szót s nem magázta, mint idegen korában, hanem -kelmednek mondta, mintha felesége volna s ellenállhatatlan vágyat -érzett, hogy tegezze, mint az éjszaka…</p> -<p>– Azt megmondanám most… – folytatta kinos zavarral s roppant -leverte, hogy az ember olyan bálványképpel hallgatja.</p> -<p>Jó ideig hallgattak.</p> -<p>Kivülről kiáltás hallatszott. Majd ökörbőgés, a szomszédban -kutgém nyikorgott, az ablakot megrázta valami szél. És ők ott -állottak s egyik sem szólott sokáig. De mindeniküket valami titok -szoritotta: a ki nem mondott szó mélységében lappangó titkos -sorsfordulat.</p> -<p>Csönd volt, még az ember motozó ujja is megállott.</p> -<p>Akkor megszólalt Bora.</p> -<p>– Itt van a grófné…</p> -<p>Mintha villám csapott volna le mellette, Dani ugy fordult -feléje. Az arca kikelt magából s elmeredt, háborodott lett, rémült, -indulattalan.</p> -<p>– Hogy tudod? – kérdezte, kifakadt, száradt hangon.</p> -<p>Bora tudta, hogy most már meghalt reá, de nem bánta. Örült, hogy -ő mondhatja meg az emberének; mintha cinkostársa volna ennek az -embernek, minden bünre kész vele és érte. Lopni ment volna neki és -ölni és tömlöcöt ülni, csak kelljen neki.</p> -<p>– Azt nem tudja más, – suttogta, – csak én. Mert nekem megizente -tegnap, levelet hozott nekem a kasznár, akibe minden benne van…</p> -<p>– Hol az a levél? – lihegte az ember. <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>De a lány maga akarta elmondani, nem akarta elveszteni a -szerencséjét s gyorsan tovább mondta:</p> -<p>– Benne vót a levélbe, hogy a grófné máma itt lesz, oszt hogy én -mondjam meg kendnek, hogy máma okvetlen ott legyen a kastélyban a -főd miatt, mer hogy a fődeket oda fogja adni kendnek a grófné, hát -hogy a miatt…</p> -<p>– Hun a levél?</p> -<p>– De nem a miatt kell ott lenni kendnek, nem a miatt, – zuhogott -a szó a lány szájából, – hanem a grófné miatt, a grófné asszony -miatt, mer a veszkődik kendért, mert azt a nyavaja töri kendér, -azt…</p> -<p>– Hun a levél! – s az ember ugy megragadta a lányt, hogy majdnem -a markába szakadt ennek az egész karja. – Hun a levél, te szajha, -te ringyó, te!</p> -<p>– Itt van, itt van, – nyögte a lány s a homlokán, az arcán -verejték verődött ki. – Itt van <em class="gesperrt">édes uram, -édes uram</em>…</p> -<p>Az ágy sarkából huzta ki, ahol háltak.</p> -<p>Dani elkapta tőle s elolvasta és ujra elolvasta és olvasás alatt -az arca megnyugodott és megkeményedett.</p> -<p>Azután a zsebébe tette az összehajtogatott levelet, gyufát vett -elő a lajbija zsebéből, meggyujtotta s mig a kénes gyujtó lassan -sustorogva lángra kapta a vesszőt, a foga közé vette a pipacsutorát -s teljes nyugalommal rágyujtott.</p> -<p>Csak a szeme volt összehuzódva kicsire s amint elment, -nyugodtan, biztos léptekkel, egyenesen ki az utcára, az emberek -szeme láttára, az asszonyok bámészkodása közben, vissza sem nézve, -soha többet ez életben vissza sem gondolva ide: a lány, az -asszonylány nem mert egyetlen szót vetni feléje, utána, az utjába, -mert tudta, hogy szétgázolná, mint a pondrót… <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<p>S csak hadd menjen, ha őt semmivé tette, hadd tegyen más -asszonyt is, hadd a grófnét… Hadd tanulják meg a kegyelmes -asszonyok, mi az… És csak hadd éljen, hadd örüljön, hadd gázoljon -térdig a virágban ez az ember, az ő embere, az ő édes ura!</p> -<p>Ugy nézett utána könnyes szemmel, zagyva szomoru, örvendező, -lesujtott, felemelt, beteg és ujjongóan egészséges szivvel.</p> -<h3>XVI.</h3> -<p>Dani belevágott a vasárnapló faluba, mintha a Tiszába vágtatott -volna bele a lovával. Szinte hallotta, hogy csapódik szerteszét a -kiváncsiság vize, s az arcába freccsent a szemek éles sugara.</p> -<p>De ő oly keményen és kevélyen haladt előre, senkire sem nézve, -semmire sem ügyelve, mintha pocsolyában gázolna. Az arca hideg -volt, elszánt és lelkesült és meglátszott rajta, hogy nagy -eltökélés lett urrá benne. Egyformán kész volt arra, hogy teljes -erővel evezzen s arra is, hogy vitesse magát az árral.</p> -<p>Emberek, asszonyok, gyerekek ácsorogtak mindenfelé az udvarokon -és a kapuk előtt, mindenki tudta, honnan jön, mi történt s Dani nem -gondolta, hogy még többet is tudnak, mint ő, hogy pletykát már -nemcsak róla fujnak, hanem ellene is.</p> -<p>Senki sem merte megszólitani, senki sem mert utjába állani, -mintha mindenki érezte volna azt a rettenetes kitörésre, dühöngésre -megérett lelkiállapotot, amely csaknem szétrobbantotta.</p> -<p>Bátran, keményen ment be a kapun. Fel az udvaron. Be az ajtón, -be a tiszta szobába.</p> -<p>Hideg volt ott, de meg sem érezte. Előszedte a borotválkozó -készüléket, megfente a borotvát a nadrágszijjához, amelyet az ablak -forditójára akasztott, <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> azután vizet öntött egy tálba a -korsóból; nekivetkezett, habot vert s tisztára aratta az arcát.</p> -<p>Mikor a gégéje felett járt a késsel, azt gondolta magában, jobb -volna, ha kettévágná a torkát, minthogy szépiti magát. Most, mikor -már olyan ruttá lőn, mint a fekély.</p> -<p>Öntelten elmosolyodott s mig ujra megfente a kést a karján, hogy -még élesebb legyen, hátra szegte a fejét, félig lehunyta a -szempilláját s ugy tetszett neki, mintha a szeme előtt valami ködös -képben feltünt volna a grófnő, ahogy a nyáron látta. Amint az -ablakban állt s átvilágitott rajta a napfény.</p> -<p>A szeme nagyot lobbant, a kép eltünt s ő nyugodtan tovább -sikárolta az arca másik felét.</p> -<p>– No, – mondta magában, – vagy voltál valaha valaki, vagy se, ma -nyalka legénynek huzd ki magad.</p> -<p>Olyan biztos volt a dolgában, hogy komédiázni tudott a lelke -mélyén.</p> -<p>A ruhája, a fehérnemüje mind ott állott abban a szobában, mig -előkereste, felhányta értük a két siffont, eszébe sem jutott a -felesége, sem ellenségeskedést, sem ragaszkodó gyöngédséget nem -érzett iránta. Mintha a legidegenebb asszony, egy cseléd volna a -másik szobában, akihez semmi köze, akinek a szivéhez nincs köze. Ha -halottan feküdne, sem tudna most elfogulást érezni, nem érhetné -olyan csapás, hogy könnyet ejtsen érette.</p> -<p>Tele van a grófnéval, minden porcikája tele szivta magát annak a -vágyával s csordultig van vele, mint a vizbevetett spongya. Nincs -már a számára sem élet, sem halál, nincsen a faluja, az ismerősei, -a felesége, a szülei, az eddigi élete, az ezentuli boldogsága, -nincs neki e világon több cél, csak egy: menni, menni, utána -rohanni s megkapni, ölbe kapni… Aztán talán ott hagyni, mert azután -jön és felőle bizvást jöhet is az özönviz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> -<p>Nem siet, nem kapkod, pontosan, rendesen végzi a dolgát. Nem fog -elkésni s nem fog hamarább helybe érni, mint kell. Ragyogóra -tisztitja a ráncosszáru csizmáját, ahogy katona korában tanulta. S -mikor fel van öltözve patyolatfehér ingbe, gatyába, azt -gondolja:</p> -<p>– Igy nem tud mosni egy asszony se a faluban, mint ez az én -göthös feleségem.</p> -<p>Soká habozva forgatja a kezében a szük magyar nadrágot, valami -azt diktálja neki, hogy ne vegye fel. Tél van, hideg van, senki sem -jár egy gatyaszárban és mégis ott hagyja, nem veszi fel. Igy látta -őt a nyáron is a grófnő. Hát ha paraszt, legyen paraszt. Sürün -gombolja apró kötött gombu lajbliját, s panyókára veti nyalka -szabásu mentéjét.</p> -<p>Készen van. Leakasztja, vállára veti a drága, százötven pengős -fürtösgubát, megrázza magán s most tudja, hogy nincsen nála különb -legény hetedhét vármegyén.</p> -<p>Aztán kézbe veszi, meg ujra leteszi a botját. Neki nem kell bot, -semmi segitség. Puszta kézzel, maga erejével kell járnia, akárhová -megy, akármi eset elé kerül is.</p> -<p>Most habozik egy pillanatig, kalapot tegye-e, vagy süveget. -Aztán erélyesen félreháritja a lapos posztókalapot s a finomszőrü, -szépformáju báránybőr süveget nyomja a fejébe. Ugy illik neki, -Árpád daliái közt most vón helyén igazán!</p> -<p>Megindul, mint a hegy. S most már fel nem tartóztatja utjában -senki, semmi.</p> -<p>Ahogy kilép az első szobából, nyilik a másik szoba ajtaja is. A -felesége jön ki.</p> -<p>Dani rávet egy nyugodt, fagyott, természetes pillantást s mikor -meglátja az asszony halálos sápadt arcát, nem ébred büntudatra s ma -nem haragszik meg érte. Ebben a percben olyan idegennek érzi -magához, mintha ezer mérföldre lenne tőle. <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>Erzsi megáll félig az ajtóban. Szólani akart, de hogy igy látta -meg az urát, elvesztette a lélekjelenlétét, a szó benn rekedt a -mellében a fájdalmas, keserü felindulástól s egy pillanatig -csodálkozva és csodálva bámult rá. A következő pillanatban már -minden elkésett, Dani elment, fényesen, hidegen, vészt hordva -magával s lélekkápráztatóan, mint az üstökös, akit csak egyszer lát -az életben az ember.</p> -<h3>XVII.</h3> -<p>A grófné már teljesen készen volt a toilettejével s a tulfütött -szobában az ablaknál ült.</p> -<p>Már nem volt olyan szép, mint a nyáron. Arcáról lefogyott a -gyöngéd puhaság, a harmatos teliség, időközben testi-lelki -betegségen ment keresztül. Aranyosszőke hajkoronája alatt -tulságosan fehér, szinte sápadt volt az arca. A szőke nők kora -megvénülésének nyomai látszottak rajta. Kék szemei beestek s a bőr -megpetyhüdött alatta, megjelentek azok a finom ráncok, amelyek -jobban kétségbe ejtették, mint maga a halál.</p> -<p>Kinézett az ablakon s elgondolkozva feledkezett magáról.</p> -<p>Kinn nagy fák állottak az ablak alatt s vastagon boritotta -minden águkat a hó, a zuzmara. A nap opálos fénynyel csillogott -rajtuk s a kis szellőre meg-megrezgő hókristályok szivárványos -fényt szikráztak a szemébe.</p> -<p>Bent nagy volt a hőség, mert a grófné csodálatosan könnyü -ruhában volt. Ugyanabban a zöld liberty selyem pongyolában, -amelyben a nyáron látta a paraszt s ugyanugy.</p> -<p>Összeomolva ült, mintha elvesztette volna az akaratát. Félig -nyitott szeme meg-megrebbent s maga sem tudta eléggé elgondolni, -hogy került ide. Volt valami több, mint emberileg érthető ebben -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> az egész dologban. S amint parányi, -lesoványodott, fehér kezével végigsimitotta homlokát, láz és -keserüség fogta el. Egy percig restelte magát és hideglelés -borzongatta meg; arra gondolt, ha teljesen ki fog ábrándulni! -Összébb huzódott és betegnek érezte magát. Szeretett volna ágyban -feküdni, pehelyvánkos alá bujni, szeretett volna keserü orvosságot -szedni, émelyitő orvosságot, mint gyerek korában. Szerette volna, -ha valaki az ágya mellé ül, valaki akit szeret, akit jól esik -látni, hallani… Ugy félt most minden idegentől és ismerőstől.</p> -<p>S elomolva a puha nagy székben, az ablakon át beszivárgó -hidegtől megborzongva, elernyedten hunyta le szemét s Danira -gondolt.</p> -<p>Oly sokat foglalkozott vele azóta.</p> -<p>Nem emlékezett rá tisztán, hiszen csak pár pillanaton át látta s -akkor is elveszett előtte az ember, aki szines, nagyszerü fantommá -bomlott. Óh, mennyit táplálkozott azóta abból a pár pillanatból a -lelke. Van valahol egy férfi, aki a maga primitivségében megőrizte -ősi emberi nagy erejét, a legszüzibb és leghatalmasabb lelki -kapacitást. A csömör, a társaságba, az emberekbe, a világba, az -életbe való belecsömörlés hozta ide. Ugy torkig van mindennel, -olyan halálosan beleunt mindenbe, ugy megvágyta a vad, a nyers, a -brutális embert. Ugy szeretné, ha valaki durva volna hozzá, egy -olyan valaki, akinek illik az, akinek szabad az, aki arra való. S -mig erre vágyott, sokszorosan érezte a legkisebb gyöngédtelenséget -s fájt az élet legparányibb durvasága neki és legjobban fájt a -László gróf sebkimélő gyöngédsége, amely már türhetetlenül vette -körül, mint a beteget a rászakadó levegő.</p> -<p>Hirtelen elhatározás volt, mikor elszánta magát erre a vakmerő -utra, de nagyon lassan érett meg az a perc és rengeteg sok motivum -készitette elő. <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> A nyár óta nem is élt normális emberi -életet. Egyik tulzásból a másikba szédült, mig aztán a végletekig -volt feszitve a hur s a grófnő közel jutott a kétségbeeséshez az -üres, oktalan és céltalan élettől elgyötörve. Ekkor kapta -véletlenül kézbe a Turi Dani folyamodványát, azt, amelyet a tanitó -irt. A különös irás ideális módon vágta ki benne a becsülésnek a -leggyökerét azokkal szemben, akiket jobban gyülölt és lenézett, -mint bárkit a világon; a férje s egész családja voltak ezek. -Hihetetlenül felizgatta és fellelkesitette ez az ügy. A -komornájával keritett magának egy fiatal plebejust, akivel utána -járatott a történelemben a Karay-család multjának s boldog volt, -hogy a fiatal diákot aki naiv, hazafias gyülölettel tárgyalta az -összes Karayak történetét, nőies, olcsó eszközökkel még nagyobb s -még lelkesebb gyülölködésre izgatta. A fiatalember az ifjuság -lángolásával szentet látott benne s honleányi tettre sarkalta: -vigye ki a grófnál, hogy adja vissza a parasztoknak a földjeiket, -nem ingyen, ajándékba, vagy expiálásul, hanem pénzért, -parcelláztatva. A grófnő beszélt az ügyészével, aki -fölvilágositotta, hogy nem lehet a földbirtokhoz nyulni, mert -hitbizomány. Lassan mégis rájöttek, hogy épen a Turi Dani esetében -kivételt lehet tenni, mert ezek a földek ki vannak véve az egész -vagyontömegből. A grófnő erre megcsináltatta a szerződést, amely -szerint egyik birtokot, a Pallagot Turi Dani veszi meg készpénzért, -a másikat a község egyetemlegesen; ez a szerződés is ugy volt -szerkesztve, hogy Turi Daninak kellett egyedül aláirni a község -nevében.</p> -<p>Ki volt téve az irás az asztalra s a grófnő, amint bágyadtan ott -ült az ablakban, rápillantott.</p> -<p>Elmosolyodott.</p> -<p>Sohasem gondolta volna, hogy ő igy fizesse meg a paraszt Don -Juánt, akit megszoktak fizetni az asszonyok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>Nagyon is tisztában volt a parasztjával, az első percben tudta, -mit várhat és mit kaphat tőle és ez az utolsóig sem bővült és nem -gazdagodott.</p> -<p>A szerelmi társ, a távolban, egzotikus körülmények közt élő, -csodálatos férfi csak ugy élt a tudatában, mint egy teljesen tiszta -és megoldott kérdés: egy rettenetes nagy és kemény és iszonyatos -ölelés, amely olyan borzasztó gyönyört igér, hogy bele lehet -pusztulni s amelyért érdemes élni és meghalni.</p> -<p>Az a paraszt valaki, valami! Asszonyokat tudott megbolonditani, -sok, sok asszonyt, amellett senkiből valakivé lett, elsővé a maga -alacsony szintü világában!</p> -<p>És őt ugy sziven döfte a puszta megjelenésével, olyan bomlást, -erjedést inditott benne, amely hónapokon át forrt a vérében, mig -teljesen megérlelte a szerelem lázborát.</p> -<p>És már rég a paraszt hatalmában érezte magát. Az ismeretlen -parasztéban, aki talán nem is gondol azóta rá, aki oly nyugodtan s -idegenül él a maga világában, mint azelőtt.</p> -<p>A grófnő kipillantott erre a világra, amely ott terül el a -gyönyörü fehér fák mögött, az apró viskókban.</p> -<p>Valami sejtelmes, vágyteli meggyőződés derengett benne, hogy ő -sem lehetett közönyös a parasztnak, a férfinak, s tüzlobbanásképpen -felömlött benne a láz, a férfi emlékére.</p> -<p>Lehunyta a szemét s engedte, hogy a szive végigrezegje a kis -lázat. Akkor a kézi tükörért nyult. Belepillantott s biráló szemmel -nézte magát. Vonásról-vonásra látta, hogy az arca elveszitette az -üdeségét s koránál sokkal öregebb lett. De pirosság égett most az -arcán és bőre finom volt, haja dus és aranyszinü. Kell, hogy -ugyanaz a mese szépség maradjon a paraszt előtt, aki a nyáron volt, -ott az ablakban. <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>És összekuporodott a székben s titokzatosan, elszántan, -cinikusan mosolygott bele a tükörbe.</p> -<p>Abban a pillanatban kimondott egy rövid kis mondatot. Nem -hallucinált, nem vizionált, egyszerüen, váratlanul kimondott -gondolatban egy kicsi kis mondatot, tisztán, hanggal, hangsulylyal. -Idegen hanggal és idegen hanglejtéssel. A Boráéval.</p> -<p>Kimondotta azt az ártatlan kis mondást, amit a nyáron Bora -sugott a fülébe. És elmosolygott és meghökkent és bizsergés futott -végig, erkölcsi izgalom a lelkén és testi gerjedelem a testén.</p> -<p>Lassan, ki-kirohanó izgalmakkal ébresztette fel ez a szoba -mindazt a gyalázatos, édes, kinos, elpiritó vérverődést, amin -keresztül ment a nyáron.</p> -<p>És nevetve, összeszoritott foggal, buján, cudarul mondta ki ujra -a paraszt Don Juan gunynevét, az ocsmány ötletü, ronda paraszt -fantázia termette gunynevet.</p> -<p>– Hun szép Turi Dani?</p> -<p>Eldobta a tükröt a szőnyegre s két tenyerébe temette az arcát. -És kacagott nyögő vihogással, befelé, hangtalanul, magának. És -reszketett az egész teste erre a váratlan, képtelen ötletre.</p> -<p>– Hun szép Turi Dani?</p> -<p>És látja azt a különös becstelen lányt, aki maga is meredt -ihogással s durva bájjal mondta ki a kérdésre a feleletet.</p> -<p>– Szép a…</p> -<p>Hirtelen elkapta a szót, felkapta a tükröt, maga elé tartotta, -belenézett szégyentől, gyönyörérzéstől, büntől, aljasságtól égő -arcába s szemérmetlenül szoritotta gyönyörü fehér felső fogait -élveteg, piros, kéjes alsó ajkához és kifujta a leggyalázatosabb -mássalhangzót a magyar nyelvben.</p> -<p>Pillanatokig tartotta igy fogacskáit, az ajkát amely görcsösen -ugy maradt s közben tisztán elgondolta, hogy most utolsóbb a -legutolsó asszonyi <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> állatnál s hogy most megérett a -gyehennára, az egyházi kiközösitésre, a minden poklokra.</p> -<p>És ujra kimondta azt a szót.</p> -<p>Amint fölnézett, előtte állott a belépő Turi Dani.</p> -<h3>XVIII.</h3> -<p>A nagyuri nőben lehült a hőség a paraszt láttára, mint a higany, -ha jeges vizzel loccsantják le.</p> -<p>Egy pillanat alatt kiábrándult.</p> -<p>Nyugodt lett s fesztelen tartással ült tovább. Hideg lett a -pillantása s gunyosan nézett az emberre, aki mint valami nagyon -közönséges, szeliditett medve állott előtte nagy szőrgubájában.</p> -<p>Megbosszantotta a neveletlensége s régi, rossz érzést idézett -fel, hogy a süvegét most sem vette le.</p> -<p>Hallgatott, várt; várta, hogy megszólaljon a paraszt és esetlen -szava teljesen kirázza előbbi borzasztó emlékü izgatottságának -utolsó maradványából is.</p> -<p>Teljes közönségességében akarta látni a parasztot, hogy ezzel -megbüntesse magát. Akarta, hogy olyannak lássa, mint a suta -félállatot, aki semmi, semmi és egy pillantást sem érdemel.</p> -<p>És kicsinyelve, nem is gyülölve, nem is utálva, közönyösen nézte -a szőrsüveget, a szőrgubát, a csizmát. Mikor erre nézett, megakadt -a szeme rajta. A csizma nagyon szép formáju volt, karcsu, hegyes, -fényes.</p> -<p>Elmosolyodott s az arcára nézett. Az sem volt csunya. Ismét -feltünt neki, mennyire hasonlit László grófhoz.</p> -<p>– Ez hát az egész – mondta magában s csufondárosan huzta el a -száját egy árnyalatnyira.</p> -<p>A paraszt állott; könnyedén és biztosan állott. Nem szólt.</p> -<p>Feltünő sokáig tartott ez igy. <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> -<p>A grófnő végül ugy vette észre, hogy már nem nézi le a parasztot -s nem is közönyös, nem is jóakaratu iránta. Ugy rémlett neki, -mintha valami tréfáról volna szó, valami tréfáról önmagával -szemben.</p> -<p>Oly nyugodt volt már, olyan magaura s olyan fölényes, mintha a -leégett templomra kéregető parasztot látná.</p> -<p>Megjött a hangja s könnyedén szólalt meg s a hangja oly -fesztelen volt, olyan természetes, mint a szél susogása a -gazban.</p> -<p>– Megkaptam a kérvényüket…</p> -<p>De a paraszt nem szólott. Ugy állott, mint a szobor. Az arca meg -se mozdult. Pillája sem rezdült. Nyugodtan állott s a süveg a -fején.</p> -<p>A grófnőt boszantotta a paraszt parasztsága.</p> -<p>Kellemetlenebb lett a hangja.</p> -<p>– Elintéztem a kérésüket. Ott van az asztalon a két szerződés. A -gróf mindeniket aláirta…</p> -<p>A paraszt nem szólalt meg, nem mozdult meg. Állott.</p> -<p>A grófnőt felháboritotta ez a butaság.</p> -<p>– Ott van a tinta, toll az asztalon, irja alá.</p> -<p>Várta mi lesz.</p> -<p>A paraszt a nyakát hátraszegte. Örülni kezdett a grófnő, hogy -uriasság tör ki belőle s visszadobja az ajánlatot.</p> -<p>De nem. A paraszt félvállra vetette a gubát s az asztalhoz -lépett.</p> -<p>Felvette az egyik szerződést és a tiszta gépirást hamar -végigfutotta. Olyan éles volt az esze, mint az acélpenge. Soha -frissebb.</p> -<p>A községnek szóló szerződés volt. Azok a föltételek, amiket ők -ajánlottak.</p> -<p>Fogta a tollat s ráhajolva a papirosra, aláirta.</p> -<p>Felvette a másik ivet.</p> -<p>Olvasás közben megütődött. A Pallagról szóló szerződés volt. Az -ő neki eladandó birtokról. Azon <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> hökkent meg, hogy a -vételár felényire volt szabva, mint amit ő ajánlott, viszont a -részletek helyett rögtöni fizetésről szólott az irás.</p> -<p>Egy percig, csak egy jó másodpercig habozott, akkor a szeme -kigyult s egy könnyü mozdulattal hátrább tolta a süvegét, hogy egy -fürthaj kiborult a homlokára, lehajolt s ezt is aláirta. Kap ő -pénzt arra a birtokra!</p> -<p>A grófnő olyan tisztán olvasta az arcát, mint a könyvet, csak az -utolsó gondolatát nem sejtette.</p> -<p>Kis ideig elnézte a parasztot, aki most festői szép pózban állt -előtte. Tetszett neki. Mint egy kuriózum, mint egy kép.</p> -<p>A paraszt letette az irást s oldalra forditva fejét, szótlanul -odanézett a grófnéra.</p> -<p>Ez pedig fölállott s megindult, hogy megtegye, amit oly bünös -lélekkel tervezett. Hogy megtegye a maga büntetésére. Vezeklésül. -Önmagának megszégyenitéseül. Hogy teljesen befejezze; hogy -kellemetlen emlékké változtassa, ami egy életet megérő bünbeesésnek -indult.</p> -<p>Fölvette a tollat, tintába mártotta és sietve odairta a -szerződés végére, a Turi Dániel gyatra, nevetséges betüi alá, -hogy:</p> -<p>„Az egész összeget átvettem.“ És a nevét.</p> -<p>Turi Dániel nem látta, mit ir a grófnő, mert egyebet látott.</p> -<p>A lehajló asszony teljes magamegfeledkezésében állt előtte s -amint a pongyola résén akaratlan bepillantott, meglátta az egész -asszonyt.</p> -<p>Minden vér a fejébe tódult, ugy hogy fekete lett az arca a -vérömléstől. S pillanatonként ujabb vérhullámok szökelltek fel s -tökéletesen elvették minden öntudatát.</p> -<p>Megértette az asszony titkát. Lehet már a hangja akármilyen; -megértette mit szánt neki, mit várt tőle a nőstény. <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> -<p>Pedig a grófnő gunyosan, megvetéssel szólt:</p> -<p>– No, Turi Dániel!… A kiskaraiaknak nem lehet többet panaszuk a -hazaárulóra!…</p> -<p>Felsóhajtott.</p> -<p>Milyen máskép remélte ő ezt a jelenetet!</p> -<p>Letette a boritékot az asztalon, s rápillantott a férfi -arcára.</p> -<p>És megrémült.</p> -<p>A paraszt olyan szemmel nézett rá, hogy ilyen irtóztató nem -lehet a vérebé, a téli farkasé…</p> -<p>Az asszony megdermedve állott. Ruhájához akart kapni, hogy -összefogja; megérezte, egész testében érezte a megbőszült him -felfaló szemizzását.</p> -<p>De nem birta fölemelni a kezét, ott állott védtelenül, -kiszolgáltatva a tajtékzó kannak.</p> -<p>És ez fölemelte a karját, kinyujtotta, torkon ragadta őt, a -ruháját s egyetlen moccanással lábujjhegyig szakasztotta rajta a -zöld selyemleplet.</p> -<h3>XIX.</h3> -<p>Valami távoli dörrenésre, kettős dörrenésre felpattantak a -szempillái. A hosszu pillák alól bágyadtan, megtört fénnyel -csillant ki az okos két szem. Aztán ugy maradt nyitva, sokáig nem -domborodott ki a vánnyadt szaruhártyákon az élet ruganyos -csilláma.</p> -<p>Végre öntudat verődött az agyvelő belsejében.</p> -<p>S rájött a grófnő, hogy hihetetlenül gyönge…</p> -<p>Nincs semmi fájdalma, de nem birja megemelni kezét… Lába lecsüng -a divánról… jobb lába valahol messze lóg az ürben s nincs hatalom, -hogy közelebb vonja magához. Milyen jó, hogy a karja nem esett le, -milyen jó, hogy az legalább itt fekszik mellette a pamlag puha -bársonyán.</p> -<p>Az öntudat uj szünete. <span class="pagenum"><a name="Page_209" -id="Page_209">-209-</a></span></p> -<p>Aztán valami apró nesz, valami egyhangu, egyenletes nesz…</p> -<p>Csöpp, csöpp, csöpp.</p> -<p>Nagyon jó igy elterülni, ily kényelmesen, ilyen teljesen.</p> -<p>Csak a jobb lába fejét huzza valami suly… Szeretné elereszteni, -térdizületben elbocsátani, hadd essen le, ahová kivánkozik…</p> -<p>Az ember még a saját testének sem ura. Mért nem lehet -lebocsátani azt a lábat. Mért van az odanőve térdben. Ha csak fel -volna csatolva. Milyen jó annak, akinek falába van. Az -lecsatolhatja, mikor igy lóg le az ürbe…</p> -<p>Elmosolyodik,… Azt hiszi elmosolyodott erre a naiv gondolatra. -Tréfál,… azt hiszi tréfál önmagával… Milyen jó, milyen nagyon jó -lenne, ha sehol sem függenének össze oly nagyon a tagjai. Csak ugy -feküdnének egymás mellett.</p> -<p>Az volna a tökéletes boldogság…</p> -<p>Aztán sokáig, egy ezredévig, két ezredévig némán fekszik, mit -sem tud önmagáról.</p> -<p>Majd egész tisztán felvillan előtte, hogy ő ruhátlanul hever a -divánon.</p> -<p>Aztán mindent tud.</p> -<p>Elmered az arca s elmosolyodik. Azt hiszi elmosolyodott, pedig -merev az arca…</p> -<p>S ujabb ezredévek jönnek, mennek… Milyen soká él az ember.</p> -<p>Valami uj nesz.</p> -<p>Csöpp, csöpp, csöpp…</p> -<p>Milyen boldog volt ma… Most. Milyen nagyon, nagyon boldog.</p> -<p>Ez jó volt. Ezért érdemes meghalni. Ez jó volt…</p> -<p>Valami megszakadt benne s most elfolyik a vére. Nem baj… Jó.</p> -<p>Honnan tudja, hogy az ő vére csöpög?</p> -<p>Csöpp, csöpp, csöpp… <span class="pagenum"><a name="Page_210" -id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>Ezért érdemes meghalni. Ez jó volt. Ez jó volt.</p> -<p>Ki mondta meg, hogy az ő vére csöpög?</p> -<p>Nincs semmi fájdalma. Olyan kellemesen gyönge; nagyon jó -gyöngének, ilyen nagyon gyöngének lenni.</p> -<p>Nagyon jó ilyen puhán feküdni. Meleg folyadékban feküdni; -nagyon, nagyon jó a saját vérében feküdni.</p> -<p>Ki mondta meg, hogy a saját vére csöpög?</p> -<p>A komornának nem szabad bejönni, mig nem csenget. Milyen jó, -hogy annak nem szabad bejönni, mig ő meg nem hal. Ez nagyon jó, -nagyon helyes.</p> -<p>Szegény paraszt… Szegényke…</p> -<p>Borzasztó suly van rárakva az ember testére.</p> -<p>Miért csöpög az embernek a vére.</p> -<p>Szegény paraszt. Szép… Erős!… Szerelem! Szerelem!… Ez a -szerelem…</p> -<p>Istenem Uram… legyen áldott a te neved… nagyon jó igy feküdni… -Istenem, de jó…</p> -<p>Csöpp, csöpp, csöpp…</p> -<h3>XX.</h3> -<p>A süvege kissé félre volt csapva, a guba könnyen, félvállán -lógott s az arcán nagy, torkigjóllakott érzés tündöklött. Fulásig -volt a megelégedéssel s olyan elteltnek érezte gyomrát, száját, -szivét, hogy nem vágyott többet semmire. Mit neki már -étel-ital-asszony! Mi jöhet az után, ami volt!</p> -<p>Megállott a lépcső felső fokán s körülnézett a kápráztatóan -fehér világon. Nem is hunyoritott, inkább kitágult a szeme a déli -napsütéses fehér fehérségtől. Vakuljon meg, aki nem akar többet -látni.</p> -<p>Megrázta a fejét, mint a ló a tavaszi bogárzáskor s ökölbe -szoritva kivágta a karját.</p> -<p>Szeretett volna odaütni. De ugy, hogy törjön, szakadjon utána. -<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<p>Hogy mint egy isten roskassza meg ezt a világot.</p> -<p>Aztán megindult s lement a lépcsőn. Könnyü léptekkel, mégis -méltósággal. Határozottan és mégis tétován.</p> -<p>Ment, mert nem maradhatott. Mennie kellett. De hová? Miért? -Miért?</p> -<p>Olyan semminek látszott előtte az élet, olyan üresnek. Mit -csináljon ő már ezután? Egyszerre kicsi lett előtte a falu, -hóbafult szemétdomb. És ő maga olyan nagy lett, hatalmas, erős, -szerencsés, kevély. Nem tudta megérezni, mi lesz belőle itt -tovább.</p> -<p>Ugy ment előre a hersegő havon, mintha most vágna neki isten -igazában a vak sorsnak.</p> -<p>S bizony a Végzet roppant elébe.</p> -<p>Amint a vasveretü nagy kapu elé ért, nyilt a belesarkalt kisajtó -s László gróf állott szembe vele.</p> -<p>Mindaketten borzasztóan meghökkentek.</p> -<p>A gróf a puskájához kapott s az első pillanatban lövésre emelte. -Belesajgott a lelkébe a tiszta megértés, hogy a paraszt arcáról -teljes bizonyossággal lerikolt minden amitől fél, ami ellen -torlásra indult.</p> -<p>De az elcivilizált ember nem engedett az állati ösztönnek s -megállott az ujja a fegyver ravaszán.</p> -<p>Szembe néztek s szeme nem birta követni, részleteiben meglátni a -képtelen átalakulást, amelyen a másik ember arca e pillanat kis -része alatt átment. Csak egy szemrándulás és egy egészen uj ember -állott előtte. Egy hazug őszinte arc torpadt a szeme előtt, amely -minden psychologiai igazságot megcsufolt.</p> -<p>Az átélt hősiesség, vagy gazság, vagy szerencse gyönyörétől -sugárzott előbb a paraszt ábrázata.</p> -<p>Ijedtségnek, megriadásnak, a büntudat verejtékverő sápadtságának -kellett volna kigyürődni rajta a rettegett gróf szeme s -fegyvercsöve előtt.</p> -<p>És lett belőle egy közönséges, ravasz, kicsinyes <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> -parasztpofa, amely elbámészkodik a ráemelt puskán s aki nem érti, -mit akar vele az ur s aki bárgyuan kiváncsi, nem bolond-é ez, aki -kikezd vele.</p> -<p>A gróf már nem tudta, nem káprázik-e a szeme. S ugy lomhult, -ernyedt, lethargiába sorvadt hirtelen kilobbant indulata, hogy -megremegett kezében a fegyver, mint a nádszál s szégyenkezés kezdte -környékezni.</p> -<p>Ez a paraszt! Ez a bárgyu! Ez a barom!</p> -<p>És pirult a grófnő helyett és a grófnőért.</p> -<p>Ha igazán találkoztak, jóisten, micsoda kiábrándulás érhette azt -a szegény asszonyt. Hiszen ő benne is nagyra nőtt a távolban, az -események hatása alatt, az asszony lelkének suggestiójára ez a -paraszt. Tulnőtt a paraszton, el az emberig, tul az emberen, fel a -ködökig.</p> -<p>S itt van előtte egy kicsinyes, ravasz, komisz kutya.</p> -<p>Fegyvert erre? Medveölő, vadkanölő fegyvert?</p> -<p>Korbácsot! Lovaglóostort! Valami suhogó vesszőt! Végigvágni a -képén. Pofonütni kétszer és kirugatni a huszárral.</p> -<p>Leeresztette a fegyvert. Lábig konyult a cső. És megvető -haraggal, arisztokrata gőggel, az intelligentia felháborodásával -kiáltott rá.</p> -<p>– Mit akarsz itt?</p> -<p>És a paraszt lenyelte a hangsulyt, mint nagyapja, a neki jussal -kijáró huszonötöt a deresen.</p> -<p>Meglökte a vállán a gubát s jól látszott, hogy ugy tesz, nem -bánja, lesz ami lesz, de visszafelesel.</p> -<p>– Instállom, – mondta alázatosan és hányivetien – a fődek felől -szerettem vón a kegyelmes asszonynak könyörögni. De hát –</p> -<p>Elhallgatott s legyintett.</p> -<p>– Mit de hát! – rivalt rá a gróf.</p> -<p>– Hát, – azt izente ki a kegyelmes grófné, hogy délután -gyüjjek!… <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span></p> -<p>A gróf föllélekzett s egész megenyhült az arca. Föloldódott -minden feszültség a szivében. És már bizonyos volt, hogy csak vak -rémületétől káprázott a szeme, mikor olyan érzést látott a -paraszton, ami nem lehetett ott.</p> -<p>Pillanatokig hallgatott s érezte, élvezte a megkönnyebbülés -gyönyörüségét.</p> -<p>Aztán ridegen kiáltott rá a parasztra:</p> -<p>– Mars!</p> -<p>Tudta, hogy tuloz a keménységgel, a megalázással, hogy -felháboritja benne az emberi önérzetet, de most az egyszer nem -sajnálta azt, aki tudtán kivül okozott neki embertelen fájdalmat. -Gyülölte és szét tudta volna tapodni, miként a kigyótojást, -amelyről még mindig nem bizonyos, nem halált érlel-e?</p> -<p>A fegyvert leeresztve tartotta, de fenyegetően, nem gondolt -többé arra, hogy használja, de jelezte, hogy kész volna rá s a -szemével kisérte a parasztot, aki előtte került el, hogy a nyitva -maradt kiskapun kisomfordáljon, mint a kiutasitott kuvasz.</p> -<p>A gróf már csak külsőleg volt haragos, csak a vonásai -fenyegettek, a lelke szórakozott volt és szeretett volna rohanni az -asszonyához és rettegetten gondolt rá, hogy rögtön látni fogja.</p> -<p>Ebben a pillanatban, mikor szórakozottabb volt, mint valaha, ugy -tünt föl neki, mintha szörnyet villámlott volna. Sötéten és -zöldesen villámlott meg a másik ember szeme s ugyanakkor leütött a -menykő is.</p> -<p>Turi Dani, mint az éhfarkas ragadta őt torkon s letiporta a -hóba.</p> -<p>Arccal vágta le az ösztönösen visszarugó testet és arccal gyurta -bele a hóba és vasmarokkal szoritotta a torkát, mint a hidráét és a -boldogtalan tetemet hagyta, hogy gyászosan vonagoljon, rugdosson, -vergődjön, kinyuljon. És irtózatosan rövid <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> volt a -küzdelem. A büszke emberállat, a hosszu időre való életerőtől -duzzadó gazdag test épen olyan rövid ideig tombolt az abszolut erő -markában, mint egy tyuk a gazdasszony kezében. S a paraszt, aki a -vértolulásos szenvedély irgalmatlanságában is tisztán figyelte a -nagy test vonaglását, türelmetlenségében már meglazitotta ujjai -kapcsát. S ahogy ujra megmozdult és ujra kapálni kezdett sarkával -az égre, eleresztette a jobb tenyérrel, hogy a balba fogja a -nyakát, a jól megfogható gégéjét és a jobb öklével üthesse-vághassa -és ütötte-vágta, ütötte-vágta.</p> -<p>És olyan volt, mintha megbomlottak volna az izmai és szabályosan -kezdett sujtani a csontos bunkóval a puha, szakállas és véres és -szétlapitott fejre és ütötte-vágta és cafatokban verte le róla a -hust és mállasztotta le a lógó porcogóst. És ütötte-vágta és mikor -ez is kevés volt, felugrott, két karba kapta a lábszáraknál fogva -és ugy csapta a kapubálványhoz a fejét, hogy az szétment és ujra -kanyarintott a nyomorult tetemmel és paskolta vele a kőfalat, -mintha az volna a legyőzhetetlen ellenség, amit egy hitvány -hus-ostorral, nyavalyás szétfolyó hus-oszloppal kellett volna -szétvernie.</p> -<p>És mikor már rongy volt, alaktalan, haszontalan tömeg volt csak -a kezében és mikor eldobta a hóban, hát keveselte a munkáját, -ökölbe szoritotta az öklét és fujt és toporzékolt és nem birta -kilihegni a vad tüzet.</p> -<p>Felkapta a puskát s kezébe szoritotta a csövét s haptákba -állott, mint a katona és őrt állott meredetten, mint egy véres -akasztófa.</p> -<p>A karja ki volt rugva, mint egy acélrud, és az arca dermedt volt -és isteni dühödés tüzében égett.</p> -<p>És most érezte a legfőbb gyönyört, amit ember érezhet. Egyszerre -érezte minden erejének tüzokádását. <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>Megbánás, szánalom, emberi erkölcs holmi párája, mint a kohó -ércfolyamára szórt vizsugár láthatatlan hamar sisteregtek el a -levegőbe.</p> -<p>Égett, messzelövellő hősugarakkal szinte felolvasztotta a hóba -fagyott világot.</p> -<p>Átment a legfelsőbb emberi izzáson:</p> -<p>Gyilkolt.</p> -<p>És százszorosan érezte azt az emberin fölüli lelkiállapotot, -amely már ott a lépcső csucsán elfogta.</p> -<p>Mi keresni valója van még ezen a földön?</p> -<p>S agyában oly tisztán szikrázott ki a gondolat, mint az isteni -kijelentés a Horeb hegyén.</p> -<p>– Faltam, öleltem, öltem!</p> -<p>S azzal a gőggel mosolygott, amivel a földön csak neki volt joga -elnézni az élet és az emberek és önmaga fölött. Csak neki, aki -annyit rabolt az élettől, amennyit embereknek ezrei nem is álmodnak -meg.</p> -<p>És amint ott állott a nyitott kapuban, mint az örökitélet -kielégitetlen, új pokolra szomjazó, vérivó árkangyala, egy szegény, -lihegve rohanó ember támadt eléje. A sógor, Gyuri sógor, aki egész -nap az ő lépteit leste és tudta, hogy a grófnénál van, a magános -grófnénál és meghallotta, hogy jött a gróf s rögtön szaladt, hogy -ott legyen, hogy a sógor ellen tegyen, a grófnak ha kell segéljen, -a kiváncsiságát, bosszuját, maga érdekét kielégitse.</p> -<p>És amint szembe került a megfagyasztó jelenettel, a véres emberi -roncson, vérbeborultan őrtálló, izgalomra szaglászó bőszült -fenevaddal, megállt, visszatorpadt, halotti sápadtság és szintelen -verejték öntötte el az egész testét.</p> -<p>Turi Dani nyugodtan nézte.</p> -<p>Elnézte s nem mozdult. Nem mozdult, de mint a tenger vihara -háborodott fel a lelke mélyén, fel a lenyugodott burok belsejében a -vér és a szenvedély és a titáni cudarság gyönyöre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> -<p>A másik ugy meg volt dermedve a tekintete előtt, mint a madár, -ha kigyó szemébe néz.</p> -<p>És Turi Dani fölemelte a fegyverét. Szabályosan, katonamódra a -katonafegyvert.</p> -<p>Lőtt.</p> -<p>S a boldogtalan kettészakadt gerinccel csuklott össze, meg sem -lassitva a messzesüvöltő golyót puha akadállyal.</p> -<p>És Turi Dani ujra lövésre kapta a fegyvert.</p> -<p>És ujra lőtt. Vakon, rögtön, mert le kellett lőnie még valamit, -valami életet kellett még elpusztitania. Boldog életet, nyugodt -létet, amihez semmi köze, ami utjában áll tuláradt egyetlen önös -életérzésének, az istent megtipró erejének.</p> -<p>S egy lassu keringéssel arra szálló fekete varju szinte pukkanva -ment szét a levegőben.</p> -<p>A fekete tollak keringve szállottak, rezegve hullottak -lefelé.</p> -<h3>XXI.</h3> -<p>Pillanatok szüntek el, de mintha végtelenségek multak volna.</p> -<p>Valahonnan a mélyről, mint a fenékről felszálló tengeráramlást, -megérezte a helyzet szokatlanságát. Percenetekre meg-megszakadt az -öntudata s csak állott egy helyben, mint előbbi valójának üres -jelszobra.</p> -<p>Hirtelen, átfutóan, mint mikor vihar előtt egy szemhunyásig -sebes szélforgó jelenik meg, elkapta a rémület, hogy valami -kegyetlen veszély fenyegeti.</p> -<p>Nem tudta, tul van-e, innen van-e valamin s a szeme -megüvegesedett s révetegen járt körül a levegőégen.</p> -<p>Akkor teljesen visszatért az öntudata. Tudta, hogy megölte a -grófot, pokolian pusztitva el, s tudta, hogy lelőtte a sógorát. És -még a lehullott madárról is tudott. Mindent tudott és semmit sem -<span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> bánt, mindennek meg volt az oka, s -kimondta az okot: <em class="gesperrt">dühömbe</em>!… S megrántotta -a száját, semmit sem sajnált, azt se ha felakasztják érte…</p> -<p>Ebben a percben fölemelte a kezét; idegen érzést érzett rajta s -akaratlan megnézte.</p> -<p>Elsápadt tőle, a szeme összehuzódott kicsire s ellenségesen, -riadtan nézett a kezére; az orrából hánytató inger folyt vissza le -a gyomrába s olyan undorodás és kétségbeesés fogta el, hogy azt -hitte ledobban.</p> -<p>A keze csupa vér volt.</p> -<p>Friss vér. Embervér.</p> -<p>Sohasem látott még vért. Halálosan megrémült tőle.</p> -<p>Pedig tisztán tudta, hogy nem bánja, nem sajnálja, örül neki, -bánná ha meg nem tette volna, amit tett, de azért elkezdett -reszketni és minden porcikája külön reszketett s nem volt annyi -önuralma, hogy idébb, vagy odébb birta volna mozditani kezét. Ott -tartotta azt a szeme előtt és látta, hogy reszket, mintha -villanyáram rázná a kaszárnyai fürdőben. S félt, rettegett, -iszonyodott. Oda volt. Ha valaki meglátta! ha egyszerre csak -rábukkan itt valaki. Ha egy gyermek meglátná s árulója lenne.</p> -<p>Elkezdett vele forogni a föld, érezte, hogy rögtön felbukik -álltában s mintha le volna ragadva a lába az agyagos sárba, nem -birja kihuzni a meredt oszlopokat.</p> -<p>Behunyta a szemét, a sötétben felfordult, előrebukott s a -térdeire könyökölt, úgy maradt leguggolva, reszketve, két talpán -inogva. Nagy részegség fogta el; agyát, testét elárasztotta az -ijedtség mámora, amely rácsapott, mintha a levegővel lélekzette -volna be.</p> -<p>Káromkodást próbált kinyögni, az istent szidta, de csak -keservesen birta vacogó fogait összeszoritani. <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>Kétszer-háromszor rájött rohamban a buta és jótehetetlen -reszketés. Sápadt volt, mint a viaszk s a szive úgy szorult, hogy -néha fel kellett tátani a száját, hogy lélekzetet kapjon, mintha -vízbe fulna.</p> -<p>Hosszú időnek kellett eltelnie, mig a teste keresztül ment az -első vadrémület lázán. Hideg verejték verte ki a homlokát, a testét -s nem volt mozdultányi ereje.</p> -<p>Mikor végre annyira birt, hogy gondolatok verődtek az agyában; -percről-percre rémítőbb ötletei támadtak: ha meghallotta valaki a -lövést! ha utánna jönnek Gyurinak! ha ez eljött, más is jöhet! ha -valaki elmegy az uton s benéz! legalább a kapu volna becsukva! a -testeket eltakaritani!… Menekülni, menekülni innen! rohanni neki a -mezőnek, hajadonfővel neki a hónak, át a vizen, át a világon! -Másutt uj életet lehet kezdeni! De itt minden perc halál! -Amerikába!</p> -<p>Valami idegen, ismeretlen, gyáva szellem költözött belé, az -beszélt belőlről kifelé s a rendes okos, erős, magabizó lelke ott -gubbasztott a felső rácsokon s megkötözve, de gúnyosan figyelt arra -ami körülötte történik odabent az emberi burok kalickájában.</p> -<p>Megint érezte azt a kettős lelket, amely benne tanyáz, de most -ez az idegen lélek még váratlanabbul támadt rá, mint a tegnapesti. -S megint uj volt és erős, de csak ő rajta, mert őt tönkretette, s -minden erejét elvette másokkal szemben. Gyávábbá tette a -gyermeknél, s alacsonyabbá a földöncsuszó féregnél.</p> -<p>És hirtelen fölforrt benne az indulat. Mért nem jött előbb ez a -buta gyávaság? Honnan került elő a pokolból, hogy tönkretegye azt, -akihez semmi köze, aki soha nem ismerte az életben. -Ökölbeszoritotta a kezét s habozott egy percig, hova vágjon magán, -hol fészkel ez a bitang idegen? Aztán teljes <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> erővel -megfeszítve izmait, csak ép megrázta magát.</p> -<p>Nagyot lélekzett utána, kétszer-háromszor mélyet, teli a tüdőt. -S úgy tetszett neki, hogy csakugyan emberebbnek érzi magát. Most -már legalább van benne dac és szembe mer szállani a fenyegető -sorssal.</p> -<p>Felhasználta a percnyi erélyt, felkapta a gubát a hóból s vállra -vetette, fel a süveget, amit mélyen benyomott a homlokába s gyilkos -nekibuzdulással, vissza sem nézve, kiment az udvarról.</p> -<p>Komor volt, elszánt és bizonyos kevélység fojtogatta, hogy -magamagát le tudta győzni. Ámbár érezte, hogyha megállana, -összerogyna, ha magára maradna, megsemmisülne, ha nem vivna ilyen -kemény harcot, végigmenvén vérbeborulva, végig a nyílt utcán, -vonaglana a földön és még sirni sem volna ereje.</p> -<p>Csak ment előre s minden lelkierejét lefoglalta, hogy embernek -látsszék s emberi módra viselje magát. Egy gyerek állott a legelső -kapuban, szótlanul bámult rá s utána fordult. Dani rápillantott s -majdnem összerogyott a rémülettől. A gyermek nézésében ott látta a -<em class="gesperrt">véres csizmán</em> való nagy csodálkozást. És -a lábát ettől kezdve mintha valami meleg, kövér kellemetlen lében -tartotta volna. Kapkodta, hogy kivonja belőle, de lehetetlen volt. -Sőt egyre jobban melegedett a lábán a kapca, mintha az égő csizma -befelé perzselne. S ugyanakkor a lelkét még jobban perzselte annak -a kis gyereknek elkapott pillantása. Rettenetesnek, birójának -ismerte el a gyermeket, akinek joga van rábámulni, megcsodálni őt -és elitélni és aki előtt neki föld alá kell sülyedni a -rémülettől.</p> -<p>Rezzenve nézett körül, mint az üldözött vad. Rést keresett a -szeme, ahol kimeneküljön a világból és szükölni tudott vón, mint a -kutya a bot előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>De csak állati vad rémülete árulta el igy az embert, akinek esze -élt és okoskodott:</p> -<p>– Hát hova akkor? Ha ilyen gyáva, cudar vagyok? Akkor mi lesz? -Mit akarok? Hova megyek?</p> -<p>És csak ment, ment. S a szeme előtt megvillant annak a -gyermeknek a csodálkozó pillantása, s végigsajgott benne.</p> -<p>Az ő fia is igy fog nézni?</p> -<p>Rettenetes vágy, mohó áhitás fogta el: haza! Otthon nincs semmi -baj! S meggyorsitotta lépteit, rémülten, rettegve, üldözéstől -irtózva s behuzta a derekát és a farkcsigolyáit s kinos bizserélést -érzett bennük, amely üldözte, előrekergette, mintha ostorcsapás -érte volna. Egyre jobban nyers, primitiv állattá lett; az agyában -megszünt az ész működése s előre nézve, se jobbra, se balra nem -ügyelve, mintha szemellenző volna a vakszemén, mint a lónak, ugy -igyekezett, gépies menéssel előre; mint a falu végén megriasztott -állat, amely hanyatthomlok rohan haza.</p> -<p>Oda, oda akart menni, haza. Haza. Bebujni a vacokba, amelyről -már azt sem tudja ebben a percben, biztos hely-e, vagy sem, csak -annyit tud, hogy <em class="gesperrt">ott a helye</em>. Oda el kell -jutni. Ott otthon van. Ott majd számot tud vetni magával s onnan -bátran kiugat majd az üldözőkre.</p> -<p>Egy-egy pillanatra mégis tiszta eszmélet berzen föl agyában. -Hisz olyan hosszu, olyan hihetetlenül, pogányul hosszu a falu rövid -utcája… Észreveszi, hogy nagyon rohan. Ez gyanut kelthet s -meglassitja lépéseit. Később megijed, hogy nagyon is kétségbeesett -az arca, aki ránéz, rögtön kitalál valamit! S derültebbre, -mosolygóra vonja az ábrázatát, de merev, farkasnevetésre torzul el -az akarat. Nemsokára eszébe jut, hogy aki nevetni látja most, -később majd elemlegeti, hogy kacagott, mikor a gyilkosságról jött. -Erre ijedtté és halálosan csüggedtté <span class="pagenum"><a name= -"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> válik az arca kifejezése -s megint nincs több vágya tovább, csak menni, menni, hazaérni, -elbujni! Elbujni és elereszteni magát s reszketni, mint az imént -ott… S már előre érzi a reszketést az inaiban s hihetetlen -gyötrelmet szenved el.</p> -<p>Mindenféle emberek, asszonyok ácsorognak, kapuban, utcaközépen, -minden szem rá van forditva és ő halálraváltan rettegi, hogy -megszólitsák. Tudja, hogy csak egy hang szóljon hozzá, szét kell -omlania porrá, mint a mesében az életreboszorkányozott -halottnak.</p> -<p>Az állkapcsai megmerednek és elernyednek, a szemei -megüvegesednek és a szive rendetlenül ver, irtózatos gyötrelmei -vannak s vastagon izzadja ki a jéghideg verejtéket.</p> -<p>Az élet minden büneért megvezekel ezen a rövid uton s -hallatlanabb kinjai vannak, mint amit a Dante poklának összes -bünhödői átélnek; azok lélek léttükre testi szenvedésekben főnek, ő -testét lelki tüzökön érzi szerteszét olvadni.</p> -<p>Már látja a kapuját, már csak száz lépés, már csak husz s minél -közelebb éri, annál elérhetetlenebb távolságban látja.</p> -<p>Félhalottan bukik be rajta. Lábát nem birja fölemelni; előre -tudja és valóban meg is botlik a küszöbben. Alig-alig őrzi meg, -hogy el nem vágódik. Ha felbukna, nem birna többé fölemelkedni! S -hátulról érzi, hogy erős markok nyulnak utána, hogy megfogják.</p> -<p>Mikor bejut a pitvar küszöbén, végre megáll s hátával beteszi az -ajtót, aztán nekidül és eleresztve magát, teljes erővel kitör rajta -a hideglelős reszketés. Egy ízén nem bir többé uralkodni s ugy -rázkódik kidagadt erekkel, kimeredt szemmel, hogy az ajtó zörög a -sarkán és a kilincsén.</p> -<p>És ő hallja ezt a zörgést, amely olyan, mint a messziről -közeledő, majd elhaló s ujra közeledő <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> -kocsizörgés,… láncok csörömpölése jut róla eszébe.</p> -<p>Oly gyengének és nyomorultnak érzi magát, mintha halálos beteg -volna. A belei kóvályognak és vonaglanak, mint a kigyóboly s -gilisztanyál fakad fel a szájában. A feje szédül s nehéz, mint egy -dézsa; nem is birja a nyakán megtartani; lebillen, mint a hervadt -száron a tök.</p> -<p>Hallja, hogy a felesége feláll odabenn. Megnyikordul a szék. A -hallása ijesztően éles és azt is hallja, hogy valahol messze -<em class="gesperrt">orditás</em> van! Egyszerre figyel oda ki, -ahol nincs semmi s be a szobába, ahol az élet egyszerü ártatlan -mozgása lármáz. Mindakettő egyformán ijeszti.</p> -<p>Az ajtó megnyilik s kilép a felesége. A konyhaablak -világosságában jelenik meg. Amint meglátja őt Dani, mintha üde szél -fujná el a ködöt, egészen elmulik a láza reszketése, lelki -szorongása. Soha sem látta ilyennek az asszonyát. Sápadt arcából -nem gyülölködve parázslik ki a nagy fekete szeme, hanem bánatosan, -megtörten. Szomoruan néz, olyan szomoruan, mint aki beletörődött a -sors haragjába, mint aki temetett s már csak csüggedtségével -gyászolja a halottat. A férfi kitágult szemmel néz rá s beszijja -ezt a szomoruságot, mint a mező a csöndes esőt s föllélekzik és -elpárolog a forróság tikkadtsága.</p> -<p>Egymás szemébe néznek hosszan.</p> -<p>Erzsi látja, hogy az ura meg van rokkanva, megérzi, hogy a -szeméből könyörgés száll feléje. Nem tudja miért, de sejti, hogy -nagy és mély bünbánat szállotta meg az urát. És ő már kisirta -magát, kis betege mellett könnyekben adta ki az indulatát, nincs -tovább haragja, csak fájdalma. Teli van nagy bánatával, el sem tud -egyebet képzelni s az abban való részvételt olvassa le az ura -szeméből. S tompán beveszi őt a maga fájdalmának sáncába, hiszen -ebben az egyben közös az érzésük joga. <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> -<p>Hosszu csönd van, amely mégis mintha élettel volna tele, -tartalommal. A férfinak jól esik a felesége angyali szomorusága, az -asszonynak a férfi megtörtsége.</p> -<p>És ettől kezdve valami uj szint vesz föl a köztük levő viszony; -a szomoruság szépsége árad és borong bennük.</p> -<p>Az asszony fáradtan, de nem idegenül, valami megadó -bizalmassággal int az urának. Int a szemével, de kiséri egész -testével a mozdulatot, maga után hivja s a férfi megy; nyugodt, -fáradt, nem kinos léptekkel.</p> -<p>Bemegy a szobába.</p> -<p>Az asszony az ágy elé áll, amely meg van bontva s ott fekszik -benne egy kis test. A fia.</p> -<p>Első percben azt hiszi, halott. Megijed, de nem az előbbi -féktelen rémülettel; van az ijedelmében valami öröm; meghalni jó! -Csak ez jó!</p> -<p>A gyermek fehér, de lélekzik. Kis teste megmozdul. Csak a lába -van könnyü lepedővel letakarva. Olyan furcsa és szomoru ez az apró -emberke, nagyemberes ingecskéjével, gatyájával. Amint ránéz, magán -ijed meg. Ha ő igy fekhetne halálos ágyon! Gyermekül, <em class= -"gesperrt">ártatlanul</em>, betegen! Örökre elérhetetlen boldog -állapot!</p> -<p>Kérdően néz a feleségére.</p> -<p>Erzsi már beleélte magát, hogy az ura mindent tud. Megütődik -kérdő pillantásán. Látja, hogy semmit sem hallott az ember. És nem -ez bántja; asszonyi, megenyhült szivében valami uj aggodalom kél: -mi baja akkor az urának? Rögtön leinti önmagát: nem bánja! az az ő -baja, maga kereste magának!</p> -<p>Csöndesen leül az ágy szélére. Lankadtan hajtja oldalra a fejét -s hosszan nézi pihegő kis fiát. A másiknak szabályos lélekzése -hallik a bölcsőből. Az is alszik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>– Nem voltál itthon az éjszaka, – szólal meg az asszony s oly -szomoru a hangja, olyan lemondásteli, lágy s haragtalanul -szemrehányó, – rabló tört rám. A gyerek megijedt. Kifogta a frász. -Vagy tizszer rájött. Most alszik.</p> -<p>Daninak eszébe villant, ki járt itt. Kinek kellett itt -járni.</p> -<p>Leereszkedik egy székre s megszólal. Csöndesen, nyugodtan, -komolyan.</p> -<p>– Megöltem Takács Gyurit.</p> -<p>Az asszony mintha golyót kapott volna a testébe, még jobban -elfehéredik, alélás kerülgeti s reszketni kezd.</p> -<p>És a férfi ujra megszólal.</p> -<p>– A grófot is megöltem. A Karay grófot.</p> -<p>Nincs kegyetlenség a szavában és mégis valami belső fásultság -van abban, ridegség, szivtelenség. Tudja, hogy megijeszti a -feleségét, de éppen akarja is azt. Mintha magán könnyitene vele. -Pedig fáj neki, soha életében igy nem fájt a szivének, ha a gyöngét -bántotta.</p> -<p>Megvillan a fejében, hogy szemrehányást tesz az asszonynak, mert -voltaképpen miatta volt, minden miatta, az egész elromlott élet -miatta volt. Valami ingerült kegyetlenség rángatta meg a száját, -hogy erőset mondjon, keserüt, szivszakajtót. De nem szólt, csak -szétnyitotta a gubát s megmutatta véres ruháját.</p> -<p>Aztán örült neki, keservesen, sirósan örült, hogy igy átragadt -az ő reszketése az asszonyra.</p> -<p>Soká ültek némán.</p> -<p>Az asszony lassan sirni kezdett. Csak megeredtek a könnyei. Nagy -fájdalomnak kellett lenni, ami még könnyet tudott kihozni agyonsirt -szeméből.</p> -<p>A férfi komoran, egyre komorabban ült. Egyszerre csak tompán -fölkiáltott:</p> -<p>– Felakasztanak! <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>A hangja iszonyatos volt. Érctelen és elfeledhetetlenül ijedt. -Ebben a pillanatban tünt föl neki először teljes rémületességében a -sorsa. Olyan lett az arca, hogy meg volt rajta kövülve a -halálirtózatnak egész borzalma. Az ajka a hang után lepittyedve -maradt, a nyelve a fogai közé dagadt, szeme kidülledt, lélekzete -elállott s üvegesülten szürkére hályogosodott a szemtükre.</p> -<p>Erzsi olyan rémülettel nézett bele ebbe az arcba, mintha máris -az akasztófán látná.</p> -<p>És ebben a percben elfelejtett neki mindent. Az egész életre -való szenvedést, a sok méltatlanságot, megbántást, durvaságot, -kegyetlenséget, az emberi bünöket, mindent, mindent. Mi az ő -szenvedése ehez! Mi az ő bünhödése ehez! És ha még százszorta -nagyobb volna is a szenvedése, mint a milyen: ő a szerelmeért -szenved! Méltatlanul! S ez magában hordja a belső feloldozás és -vigasztalás csiráit. De ez a férfi a büneiért bünhödik! S a lélek a -legszigorubb birája! Önmaga előtt nem állhat meg!</p> -<p>S olyan véghetetlen szánalom fogta el, hogy leborult elébe -térdre s összekulcsolta a kezét s nem iszonyodott véres ruhájától -és asszonyi genialitással hazudott vigaszt s adott bátoritó -szót!</p> -<p>– Édes uram! Ne hagyd el magad! Ne hagyd el magad!</p> -<p>És odaborult a véres kézre.</p> -<p>– Okod volt rá! – kiáltotta s a könny elfojtotta hangját.</p> -<p>– Elitélnek! De kiszabadulsz! Haza jösz nekem! És akkor elbujunk -egy sarokba! Békességbe! Istenhez békülsz. Boldogan élünk!…</p> -<p>Valami krisztusi hit és szeretet kiáltott ki a szavaiból s a -férfi magához tért tőle. A mentő szalmaszál teljes önuralmára -szolgált. Egy villanásra tisztán állott előtte az igazság. Az az -igazság, ami a felesége gondolatában volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>Nem fogják halálra itélni: <em class="gesperrt">oka</em> volt! -És a börtönből kiszabadul! És akkorra lehül a tüzes vére. És meg -fogja váltani a büneiből ez az asszony.</p> -<p>És ugy tünt föl neki most ez az asszony, mint egy szent.</p> -<p>S valami nagy, nagy meghódolásra tört össze s levágta magát a -földre, az asszony lába elé s megcsókolta előtte a földet. A másik -pillanatban már csak azt érezte, hogy kimerült, fáradt fejét jól -esik a hideg földre tenni. Megszédült vele a szilárd föld s egy -pillanat alatt el tudott volna aludni.</p> -<p>Erzsi azonban csupán tiszta, nemes meghatottságot érzett. -Rátette a kezét a férje fejére s édes könnyek peregtek rá az -arcáról. Ő olyan teljes igazán bizott abban a jövőben, mint a -tulvilági üdvösségben.</p> -<p>Dani egyszerre rettenve kapta fel a fejét. Ideges érzékei zajt -hallottak. Fülelt, mint a vadat álló kopó.</p> -<p>Csakugyan lépések odakinn. Az ajtó nyilik s mielőtt a férfi -felugorhatna, vasvillás emberek jönnek be.</p> -<p>– Ne félj! – sikoltja Erzsi.</p> -<p>Átkarolja megreszkető férjének a fejét s erősen megcsókolja.</p> -<p>– Ne félj! – suttogja a fülébe. – Ha bátor vagy, megmenekülsz. -Haza jösz. Boldogok leszünk!</p> -<p>És Dani nem fél.</p> -<p>Olyan nyugodt, olyan fölényes, gyönyörüség látni. Gyönyörüség -egy asszonynak tudni, hogy az erős férfinek ő ad erőt. Őt magát is -megerősiti ez.</p> -<p>Turi Dani nyugodtan, méltóságosan, a jövőben bizva állt a -vasvillások közé.</p> -<p>És amint az ajtóból még egyszer visszanézett rá, szinte várva, -hogy az asszony utána rohanjon, látta, hogy a beteg gyermek az -ágyon összevonaglott. És Erzsi egy pillanatig habozva állt, az ura -után vesse-e magát, vagy a fia elé. És csakugyan ezt <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> tette. -Leomlott az ágy elébe s remegő, simogató tenyerével ráborulva a -kinlódó gyermekre, könnyaláfutott arcát az ura után forditotta: -elköszönve, fájdalmasan; visszahivta, igéretesen.</p> -<p>S a férfi megértette.</p> -<p>S megtudta, hogy az Isten akarata volt, hogy beteget adott a -gyönge asszonynak: erőt adott a várakozásra!</p> -<p>Teljesen tiszta volt az esze, csak a szive szorult odalent.</p> -<p>De mi ez a semmi szorongás, ahhoz a boldogsághoz, hogy tudja, ma -tudja először, mi vár rá a jövendőben. Meg van elégedve az isten -akaratával.</p> -<p>Vétkezett, özön vétekkel. Bünhödni kell és bünhödni fog -érte.</p> -<p>Kifizeti az adósságot.</p> -<p>Aztán uj életet kezd. Lehiggadt vérrel, amely nem viszi ujra -bünbe… S boldog lesz az asszonyával. Az ő édes, szent, vékony, -imádságos szemü asszonyával!</p> -<p>S olyan boldogan lépked a falu szájatáti népe között, mintha nem -veszteni, hanem felmagasztalni vinnék.</p> -<p>De egyszer csak váratlan eset állitja meg a menetet.</p> -<p>Velőtrázó sikoltással rohan ki Bora s odaveti magát a Dani -nyakába.</p> -<p>A lány nem volt kint a szobából és mit sem hallott a hirtelen -szétfutott hirből. Csak azt látta, hogy Danit kisérik, mint -rabot.</p> -<p>Magából kikelve sivitott.</p> -<p>Egy pillanatra látta a Dani véres kezét, véres ruháját.</p> -<p>– Én, én! – sikoltotta s kitárva a karját, utját állotta az -embereknek.</p> -<p>– Mit te! – mordult rá egyik ember. – Lódulj. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>– Én küldtem oda! Én uszitottam rá!</p> -<p>– Fogjátok meg.</p> -<p>Dani szeliden nézett a lányra.</p> -<p>– Ó a bolond! – mondta gyöngéden.</p> -<p>Valaki megragadta a lányt.</p> -<p>– Hagyjátok, – intett neki. – Mit tud ez? Hát kérdezd meg tőle, -mi történt! Kit öltem meg?</p> -<p>– Tudom, tudom! – rikoltott a lány eszelősen és hátra feszitve -két könyökét, toporzékolt és rázta az öklét. – Én miattam van. Én -vagyok a ringyó. Én vagyok a ringyó. Engem vigyenek el. Én vagyok a -szajha. Engem akasszanak fel. Én uszitottam fel. Az éccaka nállam -hált, velem hált az éccaka. Akkor csináltam ki. Én béreltem fel. Én -vagyok a szajha!</p> -<p>– Lódulj a fenébe te szajha! – orditott rá egy vasvillás és -nyakon vágta a lányt.</p> -<p>Dani abban a percben mint a megveszett farkas ugrott rá. -Orrtövön vágta, hogy felbukott; rávetette magát s állkapcson -csapta, hogy kifitult a szája. Torkon ragadta.</p> -<p>De ekkor hatalmas ütést kapott a feje hátuljára. A vasvillások -neki estek és ott ütötték-vágták, ahol érték.</p> -<p>A lány orditott és földhöz verte magát és neki ment az -embereknek, mig őt is le nem verték vasvillával.</p> -<p>Az anyja rohant ki érte, jajszóval átkozva a gyilkosokat és Turi -Danit.</p> -<p>Saroglyán vitték a községházára Danit. Belökték a fáskamarába, -rázárták az ajtót s két embert állitottak elébe. Csendőrökért -küldtek.</p> -<p>Besötétedett mikor Dani eszméletre tért.</p> -<p>Lassan tisztult ki előtte, hol van, mi történt?</p> -<p>Nem volt többé a lelkében semmi indulat. Fájdalom volt, -szomoruság, életutálat.</p> -<p>A két asszonyra gondolt. Arra a drága, imádnivaló szentre, aki -meg tudta volna váltani őt s arra <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> a szegény boldogtalan -bünösre, aki fel tudta volna áldozni magát érte.</p> -<p>És tudta, hogy mindakettő hiába pazarolja már ő reá a lelkét. -Neki nem lesz többé segitségére asszonyi sziv. Valami csudát, -valami félelmes igazságot sejtett meg:</p> -<p>Egy asszony! ha csak egy igaz asszony élt volna az életében: -boldoggá tette volna! De kettő, három, tiz, száz… százszorosan -elveszejtik őt.</p> -<p>Bevégezve látta a sorsát.</p> -<p>Az imént még bizott a jövőben, a szép, nyugodt, boldog -egy-asszonyos jövendőben. Most már nem bizik.</p> -<p>– Ha ezerszer föltámadnék, tizezerszer felfalnának az -asszonyok!</p> -<p>Soká, soká hevert erőtlenül.</p> -<p>Kábult fejét csak egy gondolat nyugtatta meg.</p> -<p>Ő megtette a magáét mindenkiért.</p> -<p>A többi nem az ő dolga.</p> -<p>Magasabb hatalmak kezében van immár a sorsa. Az emberi -igazságszolgáltatáséban.</p> -<p>És teljesen megnyugtatta, hogy az örök itélet kezében van immár -a fáklya, amely arra való volt, hogy világitson s lőn -gyujtogatóvá…</p> -<p>– Minek éltem? – mondta. – Hát ugyan minek lettem erre a -világra!</p> -<p>Mi az élet?</p> -<p>Sár.</p> -<p>És az ember benne?</p> -<p>Arany a sárban.</p> -<p>Ki hát a bünös, ha ebből az aranyból semmi sem lett?</p> -<p>– Ki?</p> -<p>Az Isten, aki nem csinált belőle semmit.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td> -<td>ül fel a</td> -<td>ülj fel a</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_115">115</a></td> -<td>megőrt az élet</td> -<td>megtőr az élet</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_119">119</a></td> -<td>mindig ugynnazok</td> -<td>mindig ugyanazok</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_127">127</a></td> -<td>vasvillával kezébén</td> -<td>vasvillával kezében</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_145">145</a></td> -<td>világ végéíg</td> -<td>világ végéig</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_174">174</a></td> -<td>faleségét öleli</td> -<td>feleségét öleli</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_179">179</a></td> -<td>voít vele</td> -<td>volt vele</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_195">195</a></td> -<td>megszólaft Bora</td> -<td>megszólalt Bora</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>SÁRARANY</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |