diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69161-0.txt | 7859 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69161-0.zip | bin | 154695 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69161-h.zip | bin | 247832 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69161-h/69161-h.htm | 7135 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69161-h/images/cover.jpg | bin | 84108 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 14994 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..72f3410 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #69161 (https://www.gutenberg.org/ebooks/69161) diff --git a/old/69161-0.txt b/old/69161-0.txt deleted file mode 100644 index b7b701d..0000000 --- a/old/69161-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7859 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Akli Miklós cs. k. mulattató -története, by Kálmán Mikszáth - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Akli Miklós cs. k. mulattató története - -Author: Kálmán Mikszáth - -Release Date: October 15, 2022 [eBook #69161] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AKLI MIKLÓS CS. K. -MULATTATÓ TÖRTÉNETE *** - - -MIKSZÁTH KÁLMÁN MUNKÁI - -AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE - -MIKSZÁTH KÁLMÁN MUNKÁI - -HATODIK KÖTET - -KÖZREBOCSÁTOTTA AZ IRÓ NEGYVENÉVES JUBILEUMÁRA ALAKULT ORSZÁGOS -BIZOTTSÁG BUDAPEST MDCCCCX. - -AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE - -AZ ORSZÁGOS JUBILEUMI BIZOTTSÁG MEGBIZÁSÁBÓL KIADTA A RÉVAI TESTVÉREK -IRODALMI INT. RÉSZV.-TÁRS. - -MINDEN JOG FENNTARTVA - -Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapesten. - - - - -I. FEJEZET. A MIKOS-VICCZEK EREDETE. ISCHL ALAPITÁSA ÉS EGYÉB DOLGOK. - -Mária Terézia udvari személyzete közt még ott szerepel konczipisták, -kontrollorok, szekretáriusok, kanczellisták közt az udvari bolond, de -II. József törülte ezt az állást s azóta csak okos emberek voltak az -udvarnál. - -A kalapos király halála után mindenféle erőlködések indultak meg -visszaállítani az udvari bolond stallumot, akképpen okoskodván az udvari -hatalmak, hogy egy uralkodót okvetlenül megillet egy bolond, aki -kedélyességre hangolja. Lám, Józsefnek nem volt bolondja, hát maga -csinálta a bolondságokat. - -Évtizedekig hasztalan kerestek egy megfelelő bolondot szanaszét az -udvaroknál. Szerencsére két bolondja volt a bajor választó-fejedelemnek -s az önként átengedte az egyiket, egy Akli Miklós nevü magyart, aki az -akkori udvari kalendáriumban «Mikos Akli» név alatt van bejegyezve. -Valószínüleg nyomási hibából maradt ki a Miklós névből az «l» betű s -ennek a ficzkónak, akinek a mulattatási force-sza abból állt, hogy -némelykor együgyünek tettette magát, a bolondériáiból maradtak fenn a -németek közt az úgynevezett Mikos-vicczek, melyekkel a sógorék még ma is -csúfolni szeretik a magyarokat. - -Miklós tüskés hajú, kellemes fiatal emberke volt, olyan mozgékony -arczczal, hogy mikor a grimace-okat kezdte csinálni (pompásan utánzott -arczban, hangban, mozdulatokban minden embert), halálra lehetett rajta -nevetni. A piktorok akadémiáján tanult Münchenben, de annyi pajkos, -vidám csínyt követett el, hogy híre kiszivárgott a sörivó burgerek közé -s az egész város az ő dévajságain nevetett. Némelykor a rendőrséggel is -meggyűlt a baja, de a legszemenszedettebb leleményekkel mindig kisiklott -a büntetés alól. - -Divatba pedig egyenesen maga a választófejedelem hozta, akinek szokása -volt, hogy minden héten egyszer néhány festő-tanárt és művészt is -asztalához invitált s többnyire megkérdezte tőlük: «Was ist wieder mit -dem Mikos?» - -El kellett beszélni ötleteit, megjegyzéseit, viselt dolgait s Ő Fensége -szinte könybelábadt szemekkel nevetett azokon, nem győzvén ismételni: -«Oh, verfluchter Kerl!» - -A dolog aztán annyira elfajult a hyperloyalis államocskában, hogy a -gonosz csont, Akli Miklós, valóságos szabadalmat élvezett mindenféle -bohóságok, rendellenességek és vaskos tréfák elkövetésére; az akadémiai -tanács vagy a rendőrfőnök még szinte örült, ha valami uj kihágást -jelentettek: «No, hogy fog a fejedelem megint nevetni.» - -Hiszen ha csak a fejedelem lett volna! Hanem ott volt a bolondja, Korb -Joakhim, akinek egyenesen az önérzetét sértette az Akli Mikos növekedő -híre. Ezt már nem tűrheti tovább. Két bolond nem fér el Münchenben. -Addig-addig nógatta a fejedelmet, hogy ő versenyre akar kelni Aklival, -vegye őt is az udvarába, aztán amelyik különb lesz, azt tartsa meg -kettejök közül, hogy Ő Fensége végre ráállott s Miklós a bajor -rezidencziába került. - -Nem czélja ez elbeszélésnek hosszabban időzni a különben felette -mulatságos versenynél, mely a két elmés kópé közt kifejlődött. Még azt -sem szükséges eldönteni, hogy melyik maradt felül, de nem is lehet. Mert -hogy a bajor király Mikost engedte át Ferencz császárnak s Korbot -magának tartotta meg, az is kétes értékű. Ha udvarias volt, a jobbat -adta oda; ha önző volt, a jobbat tartotta meg. Minthogy pedig Maximilián -József udvarias is volt, önző is volt, örök homály fedi, melyik volt a -kettő között a különb bolond. - -A bécsi Hofburgban csakhamar nélkülözhetetlen perszóna lett Miklós úr. -Zseniális ficzkó volt, aki beszélt vagy hat nyelvet, ösmerte az -irodalmakat, tudott minden forgalomban levő anekdotát és furaságot, -otthonos volt a mágiában, a nyugati és keleti bűvészetekben, tudott a -tenyérről jósolni és a csillagokról, ügyesen csinált meg minden -kártya-kunsztot, pompás verseket és ódákat írt a császár születés- és -névnapjára, amelyekkel behízelegte magát a jószívü uralkodónál. Szóval, -minden tudományhoz hozzászagolt valamennyire s felületesen azt habzsolta -el belőle, ami érdekes, de a mélyére, ahol már a hasznos kezdődik, nem -hatolt. Nem tudott annyit egyik ismeretágból se, még a festészetet sem -véve ki, amennyivel a becsületes mindennapi kenyeret megkereshette -volna, hanem csak annyit, amivel biztos volt neki a mindennapi kalács. - -Néha egy-egy ötletével nemcsak fölvidítá a császárt, de meg is védte, -pedig többnyire az együgyüség lárvája alatt beszélt. - -Egyszer valami cercle alkalmával azt kérdezte a császár Grassalkovich -herczegtől: - -– Milyen messze van Gödöllő Pesttől? - -– Két órajárás jó lovakon – felelte a herczeg. - -– És Pest Gödöllőtől? – folytatá a császár szórakozottan. - -A cerclenél levő urak elmosolyodtak, de különösen Stadion gróf vágott -gúnyolódó arczot, csak Grassalkovich herczeg tartotta meg hódolatból -loyalis komolyságát. - -– Ugyanannyi, Fölség. - -A császár elpirult, az udvari bolond közbeszólt, Stadionhoz intézve a -szót: - -– Milyen messze van husvéttól pünkösd, Kegyelmes Uram? - -– Úgy gondolom, lehet vagy ötven nap. - -– És pünkösdtől húsvét milyen messze van? - -Stadion és a császár elnevették magukat – mert pünkösdtől húsvét már nem -ugyanannyi. - -– Lássa, kedves Grassalkovich, – szólt a császár – milyen jó, hogy van a -környezetemben egy bolond, aki be tudja bizonyítani, hogy nem mondtam -egészen bolondot. - -Ferencz császár búskomorságra hajló, beteges ember volt, kinek nem -voltak nagy ambicziói és nagy tervei. A nagy Napoleon, ki a világot -megrázó robajjal jelent meg a történelem színpadán, kényelmetlen időben -született. Szép az ilyen legény kortársának lenni, de Ferencz bizonyosan -elengedte volna. Jobban szerette a fákat, virágokat, mint a katonákat. -Az ischli fürdő megalapításának sikerével teljes életére nézve -megelégedett volna. - -Az udvari doktor azt találta, hogy az ischli levegő a legjobb a világon -(bizonyosan telkei voltak Ischlben), oda küldte Ferenczet hosszabb -tartózkodásra, ami egyszerre fölvirágoztatta azt a vidéket. A császárnak -kastélyt építettek és roppant parkot ültettek, amelyben kocsikázni -lehessen. A birodalom összes arisztokrácziája oda tolult. A divat -szárnyaira emelte Ischlt. Még a levegőjét is elhordták hermetice elzárt -palaczkokban Európa összes patikáiba. Az emberiség csak lassan, sok vér -árán áll a nagy igazságok mellé, de a nagy bolondságok gyorsan legyőzik. -A pácziensek szörnyen hittek az ischli levegő csodálatos erejében, tehát -az orvosok is s nagyon gyakran lehetett hallani úri betegszobákban, -amint az ütér megvizsgálása és a százados chablon: «nyujtsa ki a -nyelvét» után komor arczczal rendeli Aeskulap fölkentje: - -– Bontsanak fel a beteg szobájában éjjelre egy palaczk ischli levegőt! - -S ha másnap panaszkodott a beteg, hogy nem javult az állapota, a doktor -készen volt a bölcs tanácscsal: - -– Hát meg kell az adagot kettőztetni. Bontsanak fel két palaczkot. - -Az ilyen beteg aztán vagy meggyógyult és akkor holta napjáig dícsérte az -ischli levegőt, vagy meghalt és nem panaszkodott ellene… - -Ferenczet már kora tavaszkor oda küldték és csak késő őszszel engedték -orvosai Bécsbe jönni, hol akkor mindenféle ragályos betegségek -mutatkoztak. Vele ment a bolond is. Az orvos azt állította: - -– A bolond a legjobb mediczina. Mert Fölségednek főképp a szórakozás -szükséges. Minél többet legyen vele. - -Így szokott össze a király a bolonddal az ischli magányban s nagyon -megkedvelte. Együtt kalandozták be a vidéket, együtt kertészkedtek a -parkban. Esténként történeteket mesélt neki, verseket írt a születése -vagy a nevenapjára. Ischlben a császár is csak ember. Ide nem jön be a -spanyol etiquette. S ami ennél is többet ér, Stadion gróf messze van -innen… - -Stadion grófban a foglalkozását unta Ferencz. Hiszen ha még csak -aláírásokból állana az uralkodói teendő, – de az a tömérdek haszontalan -tárgyalás és beszéd hozzá, míg valamit aláír. S ennek a hatalmas -kanczellár, Stadion a mestere. Beszél az, mint a kávédaráló, beszél -szakadatlanul, nem kell kavicsot tenni a nyelve alá, mint -Demosthenesnek, inkább a nyelve fölé kellene, hogy ne mozdíthassa. Mert -ha csak beszélne. De arra a császárnak figyelni is kell és -helylyel-helylyel némi uralkodói megjegyzést tenni, még pedig lehetőleg -olyat, ami el ne árulja, hogy nem egészen érti a dolgot. - -A császár tehát mindig fázott Stadiontól, ha kihallgatásra jelentették. -Mert a nagy eszével elnyomta. Oly kicsinek érezte magát vele szemben, -hogy egészen indokolt, miért nem szeretett vele lenni. Olyan volt, mint -a gyerek a csukamájolajjal; tudja, hogy hasznos neki, de azért -idegenkedik tőle. - -Miklós észrevette ezt s azzal hízelegte be magát uránál, hogy mindenféle -rossz vicczeket csinált a grófra, csipkedő epigrammokat gyártott. (Akkor -ez a genre volt nagy divatban.) - -A császár jóízűen nevetett ezeken, könyv nélkül megtanulta, elmondta -fűnek-fának, még a Napoleon előnyomulása se birta megrontani ilyenkor -hangos derültségét. - -Különben is azt tartotta Napoleon szerepléséről, hogy az nem komoly -dolog. Úgy tűnt fel neki, hogy az aluszékony földrész, a vén Európa, egy -álmot lát – a rettenet ruháiba felöltözött lovagot álmodja, kinek -buzogánya alatt ropog a föld, recsegnek a trónusok és… és egy fölébredés -lesz a vége. Nincs Napoleon, elmult, mint a füst. - -Míg az egész világ forrt, ő nyugodtan maradt; még akkor is, mikor -Ausztria kezdett kerülni a deresre. «Majd megveri Mack s punktum.» - -Csendesen vadászgatott Ischl környékén; egy őszszel azt vette fejébe, -hogy miután a háborúskodás sokba kerül, ő a személyére nézve mindennap -maga szerzi meg a pecsenyére valót. - -Egy kis vadásztársaságot szervezett – mert ilyen nyárspolgárias -kedvtelései voltak – s egész napokat elkalandoztak inkognitóban, hogy -nehány nyulat, foglyot vagy fáczánt lőjjenek a környéken. - -Állt pedig a Nimrod-kompánia Lobkowitz herczeg szárnysegédből, Kovács -Mihály ezredesből a Stipsics-huszároktól, egy hűségéről híres Laube nevű -komornyikból és Akliból, aki egy egész hónapig űzte már velök a vadat, -mikor egy nap azt a kérdést intézte Laubehoz, hogy hol kell megnyomni a -puskát, ha az ember azt akarja, hogy elsüljön. - -A császár roppant kedvelte e vadász-kirándulásokat, melyeken mind az -öten egyforma polgári ruhát viseltek s jámbor puffogtató kereskedőknek -látszottak, akik hétköznap is egy kis vasárnapot csinálnak maguknak. -Útközben szóba állt mindenféle parasztemberrel, rőzsét szedő öreg -asszonynyal vagy vendéglőssel, ahol egy kis frissítőre betértek, -rendesen a kormányzati ügyekről kérdezősködve vagy a nagy -világeseményekről. - -– Nos, van-e valami jó ujság Napoleonról? - -A feleletek roppant mulattatták és nagy súlyt fektetett azokra. - -Valaki egyszer így felelt neki: - -– Nem féltem én a mi Ferenczünket, ha Napoleon bejön is. - -– Tehát bízik Ferenczben? – ismételte örvendve. - -– Oly fösvény ő, hogy tőle még Napoleon sem vehet el semmit. - -Más alkalommal így szólt egy vendéglős: - -– Nem jól mennek itt a dolgok, higyjék el nekem a vadász urak. A -határokon ott bömböl az oroszlán, a császár pedig mégis nyulakra vadász -itt valahol Ischlben. - -Egy ilyen kalandja majdnem végzetes lett rá nézve; – részleteit örök -homály födi. A dolog úgy történt, hogy egy szeptemberi délután rettentő -vihar érte a Nimrodokat St.-Wolfgang határában, úgy hogy kénytelenek -voltak az ottani vendéglőbe menekülni. A felhőszakadás azonban annyira -megdagasztotta a folyamokat és elrontotta a hidakat, hogy éjszakára is -ott kellett maradniok. A vendéglőben volt elég szoba s a korcsmáros elég -jó vacsorát főzött, úgy hogy semmiben sem szenvedtek szükséget. - -De a vendéglő tele volt gyanús alakokkal (akkoriban különben is minden -idegenben franczia kémet láttak az emberek) s mikor a lefekvésre került -a sor, feltünt Aklinak, hogy a vendéglős a legszebb csilláros szobába -Ferenczet vezette. - -– Attól félek, felség, – mondá, miután eltávozott a vendéglős, – hogy -ezek az emberek fölismerték. - -– Miről ismertek volna fel? - -– A pénzekről. Egy rossz pofájú alak váltig vizsgálgatta a fölséged -arczát és a saját tallérját. Azért tehát jó volna, ha a szobát más -valaki foglalná el. - -– Például én – ajánlkozott az ezredes. - -– Nevetséges aggodalom hű alattvalóim között. - -– Egy kis óvatosság soha sem árt, – vélte Lobkowitz herczeg. - -– Végre is, ahogy önök kívánják – szólt a császár nevetve. – Tudom, hogy -ki vagyok a környezetemnek szolgáltatva és az ezredes szeretné a -szobámat. Nos, tehát átengedem neki. - -A császár tehát a kis zugok egyikét foglalta el éjjelre s jóízűen aludt -egész reggelig, amikor rettentő lárma, kiabálás, futkosás zaja verte -fel. Az ezredest szétzúzott agygyal, halva találták szobájában. Valaki -az ablakon át lőtt rá. Sohase lehetett megtudni, ki volt, egyike maradt -a megfejthetetlen rejtélyeknek, melyektől hemzseg ez a kor. - -A császár elájult, mikor ezt a hírt meghallotta. - -– Csak egy hajszál híja, – kiálta fel később, a halott ágyánál -megjelenve – hogy nem én fekszem most itt helyetted, te derék ember! -Intézkedjék, kedves Lobkowitz! Szép temetést fog kapni, megérdemli. -Valóságosan értem áldozta fel magát. Oh, Akli, mennyire szerencsés ön, -hogy az a szobacsere ötlete támadt és most az én megmentőmnek mondhatja -magát! - -Egész valójában megrendülve tért vissza Ischlbe, hol már ekkor el volt -terjedve a hír, hogy a császárt St.-Wolfgangban egy franczia kém -meggyilkolta, az utczákon összegyülekezett emberek ámulva éljenezték, -elevenen látva őt visszatérni. - -A rendőrség elfogta a wolfgangi vendéglőst és néhány gyanús alakot, de -soha se birt semmit kisütni. Ferencz császár azonban örökre jóllakott a -polgárias kalandozásokkal és könyezve kísérte ki másnap a meggyilkolt -Kovács ezredes koporsóját a temetőbe, márvány obeliszket emeltetve -föléje, melyre Akli Miklós komponálta a feliratot: - -«Nuntia Caesarum Domino, te sub hac saxa jacere - -«Pro Caesare tuo – Quid tibi hoc valeat? - -«Interrogato eum!» - -(Jelentsd a császárok császárának, hogy te a császár helyett pihensz e -kő alatt és kérdezd meg tőle, használ-e ez neked valamit?) - - - - -II. FEJEZET. A KOVÁCS-GYEREKEK FELLÉPÉSE. STADION INTRIKÁI ÉS A -NAPOLEONI ESEMÉNYEK. - -Kevés idővel e rejtélyes, soha ki nem nyomozható bűntény után laxenburgi -kastélyába vonult az uralkodó, hogy a hevesen megindult hadjárat miatt -közel legyen a Burghoz. Már a dér csípte meg a parkot, a falevelek sűrűn -hulltak alá, amerre a szél járt (mint a katonák, amerre Napoleon járt), -midőn a császár egy nap künn sétálgatva Aklival, a kerítéshez érve -hallotta, hogy az őrtálló katona a faköpenyeg mellett haragosan felesel -valakivel. - -A császár kiváncsi volt, odalépett a rácshoz s látta, hogy két gyereket -fenyeget a strázsa, egy kis fiút, meg egy leánykát, akik a kerítésen -akarnak átmászni. - -– Miért bántod a gyermekeket? – szólítá meg a katonát. - -Az elsápadva szalutált: - -– Mindenáron a kastélyba akarnak hatolni. Már a tegnapi pajtásaimat is -infesztálták. - -– Szegény kicsikék – sajnálkozott a császár. – Már tegnap óta be akarnak -jönni? De hisz a kastélyt minden alattvalómnak szabad megtekinteni. Das -kost kein Geld. Nicht wahr, Akli? - -– Csakhogy ezek a porontyok, – bátorkodott közbeszólni a most lihegve -odaérkezett udvarmester – egyenesen fölséged színe elé kívánkoztak. -Nekem jelentették ezt s megparancsoltam, hogy egyszerűen kergessék el a -kis semmirekellőket. No, még mi nem jut eszükbe? Ők a császárhoz akarnak -menni. Hallott már ilyet valaki? Tíz-tizenkét éves kölykök, akiknek -iskolamester kell, respektive nádpálcza, ami körülbelül mindegy. Mi -mindent megél az ember! Igazán nevetséges! - -Ferencz ma túlságosan jó hangulatban volt, épp csak az imént jött ki a -kápolnából a gyóntató atyától, lelkét frissnek és szelídnek érezte. - -– Ne legyen olyan mérges, Kolowrat. Nincs igaza. Miért ne jöhetnének -hozzám gyerekek? Hiszen ők is alattvalóim. S nem mondja-e az írás: -Engedjétek hozzám a kisdedeket. - -– Hát hogy miért nem jöhetnek? Megfelelek fölségednek. Mert először is -nincs audiencziális nap. De ha volna is, mit keresnének ilyen oktalan -lények fölségednél? Nem engedi a spanyol etiquette, respektive a -császári trónus méltósága, ami körülbelül mindegy. - -– De ha én kíváncsi volnék rá, hogy mit akarnak? – mondá a császár. - -– Ez esetben mindnyájunknak meg kellene hajolnunk – szólt Kolowrat, -meghajtva félig térdét a kor divatja szerint. - -– Nos, hát ereszszék be őket! - -Császár akarata egy közös ágyban hál a teljesedéssel, legott behítták a -gyermekeket; gömbölyű arczú, pufók volt a fiúcska, de villogó, bátor -tekintettel, mint a sasfiók; inge piszkos, haja fésületlen, az öltözéke -elhanyagolt, megviselt, kifoszlott, de látszott rajta, hogy jó posztóból -való; krispin-formájú kabátot viselt, mint a magyarok akkoriban. A fiú -lehetett kilencz éves, a vele jött leányka több volt vagy három évvel, -szép, nyúlánk, vézna gyermek, a hidegtől kicsípett ovál arczczal, melyet -kedves őzike-szemek ragyogtak be; a feje, szöszke hajtól körítve, egy -fekete capichonból mosolygott ki, a kurta barchet-szoknyácskája ki volt -ránczaiból szakítva és lelógott baloldalt a bokáján alól, míg a jobb láb -formás bokája látható volt. - -A császár szelid tekintettel nézte végig a gyermekeket. - -– Mit akartok? – szólt. - -– A császárral akarunk beszélni – mondá a fiú, bátran előlépve. - -Ő volt a kisebbik, de ő a szószóló, mert ő a férfi. - -– Nos, én vagyok a császár. - -A fiú gyanakvó tekintettel vizsgálta, aztán így szólt: - -– Igazán te volnál a császár? De meg ne csalj! Hiszen nincs a fejeden -korona. - -Az uralkodó évek óta nem nevetett oly édesdeden, mint ezekre a szavakra. -Nagy effektust várt, megszeppenést, térdreborulást, vagy valami effélét, -ha fölfedezi magát s íme, hogy bánik vele a kis ficzkó! Lehetetlen ezen -nem kaczagni. - -– De ha mondom, az én lelkemre (meiner Seel’), hogy az vagyok. - -– Császár! – mondá most a fiú emelt hangon. – Add vissza az apánkat! - -– Apátokat? Hát kik vagytok ti, kicsikéim? – kérdé még mindig derülten. - -– Mi a Kovács Mihály huszárezredes gyermekei vagyunk. Add ide az -apánkat! - -Borulat szállt a császár homlokára; ez a név a szívébe nyilallott. -Vallásos lelkét önszemrehányás szúrta meg. Milyen hálátlanság tőlem! – -gondolta. – Nem is kérdeztem, hogy annak a szegény embernek maradt-e -családja? - -– Hogyan, ti a Kovács ezredes gyermekei vagytok? És honnan jöttök, -hogyan jutottatok ide? - -A kis fiú értelmesen felelt: - -– Pozsonyban laktunk egyik távoli rokonunknál, ahová az apánk adott, -mivelhogy már az anyánk meghalt. Iluska iskolába járt, én pedig otthon -tanultam, apánk minden hónapban pénzt küldött értünk és vagy levelet -írt, vagy eljött hozzánk. Most már se pénzt nem küldött, se nem írt, se -nem jött, se nem üzent és ott, ahol voltunk, Folinyi bácsinál és -néninél, rosszul bántak velünk, hát összebeszéltünk, megszöktünk onnan -és ide jöttünk hozzád, hogy az apánkat add vissza nekünk. - -– Per amorem dei! Szegény gyermekek! – mondá a császár elszörnyűködve. – -Ilyen messzire eljönni! És persze pénzetek se volt? - -– Iluskának arany fülbevalója volt, amit eladtunk. - -A császár tekintete önkéntelenül a leányka fülecskéjére esett, mely -piros volt a hidegtől, mint a mályvarózsa. Igen meghatotta az -ijedelemmel és feszült várakozással rátekintő szép szeme. Úgy rémlett -neki, mintha az ég két csillaga nézné őt. - -Egy perczig habozott, mit feleljen. Igen, a száz Caesarok ivadéka -habozott a két tépett ruhájú gyermekkel szemben. Kereste a szavakat, -formát a jósághoz, mely a szívéből kibuggyant. - -– Apátokat, amennyire lehet, visszaadom, kedves kicsikék. Én gondoskodom -rólatok helyette. Intézkedjék, Kolowrat, hogy a gyerekek jó lakást, -élelmezést, jó ruhákat és jó gondozást kapjanak itt a kastélyban, addig -is, míg a továbbiak iránt határozok. Ön pedig, Akli, elutazik holnap -Pozsonyba és kimerítő jelentést tesz nekem a gyermekek körülményeiről. -Legyen ez a császár privátügye, melyről csak mi hárman tudunk. - -Kolowrat meghajtotta magát. - -– Fölséged a föld legnemesebb uralkodója. - -– És apánk? – kérdé a fiú makacsul. - -– Ő most nagyon messze van – nyugtatta meg Kolowrat. – Egyelőre -mondjatok köszönetet ő felségének és jertek velem. - -A lányka kecses pukedlit csinált és ránézett a császárra. - -– Köszönöm, fölséges császár. - -A fiú csak a kalapját emelintette meg. - -– Hát te mért nem köszönöd meg az ő felsége jóságát? – feddette meg -Kolowrat gróf. - -– Ha nagyobb leszek, megszolgálom neki – felelte a fiú. - -A császárnak tetszett a férfias szó. Kedvteléssel nézett a távozó fiú -után. - -– Ezt a fiúcskát katonának neveltetem, Akli. Azt hiszem, jót teszek vele -akkor. Az apja is az volt, derék katona volt. Oh, Akli – sóhajtott fel -azután – olyan jó érzés jót tenni, olyan nagyon jó érzés, de… -(gondolkozott kissé, megmondja-e, amit akart, és azt találta, hogy ilyen -hű és csekély ember előtt, mint Akli, kiegészítheti a gondolatát) – de -sokba kerül, Akli. Azért csak ritkán tehetünk jót… Egy császár is -kénytelen takarékoskodni a jótettekkel. Lássa, az Isten se tesz -mindenkivel jót. Ha jól meggondolom, hát még velem sem. - -A Kovács-gyerekek a laxenburgi kastélyban maradtak s mikor két nap mulva -ott látta őket játszadozni Ferencz császár a tó körül, finom ruhákba -öltöztetve, elcsodálkozott, milyen csinosak s előkelő tartásuak s aztán -maga is beállt a játékba, elkérte a horgászóbotot Iluskától s addig el -nem mozdult, amíg nem fogott neki egy pontyot, – amit külön kellett -megsütni a szakácsnak vacsorára. - -Akli is megérkezett Pozsonyból és referált a gyerekekről, hogy az -ezredes után nem maradt semmi vagyon; a gyermekeket Pozsonyban -neveltette egy unokatestvérénél és a fizetéséből küldött a tartásukra, -de hogy most már két hónap óta nem érkezett pénz, kezdték a gyerekeket -elhanyagolni, sőt még verni is. - -A császár elhatározta, hogy a gyermekekre ő teszi rá a kezét, a fiút a -bécsujhelyi katona-iskolába küldi, a leányt pedig elhelyezi egy bécsi -nevelőintézetben s ha megnő, férjhez adja és hozományáról is -gondoskodik. - -– Mindezekkel pedig önt bízom meg, Akli, gondoskodjék mindenről, mintha -ön volna az atyjok s ha szükségesnek tartja, tegyen nekem esetenkint -jelentést. A kiadások azon a czímen szerepeljenek majd az udvari -költségvetésben: «A császár pártfogoltjai.» - -Aklinak tetszett a megbízatás; nagy lelkiismeretességgel végezte s -minden héten meglátogatta Iluskát az intézetben, megrakodva az udvari -czukrász nyalánkságaival s minden hónapban Gyurit, a kis katonát, akiről -sok dícséreteset és jót ujságoltak a professzorok. Pompás fiú. Nagy -jövője van. Remek egy katona lesz belőle. Egyszer egy évben, -karácsonykor személyesen is megjelenhettek a Burgban, amikor a császár -elbeszélgetett velök s megajándékozta őket holmi apróságokkal, amiket a -Jézuska hozott. - -Akli ezalatt mind benfentesebb lett a császárnál, úgy hogy már a -politika menetére is befolyást kezdett gyakorolni és Stadionnak nem egy -kedvencz eszméjét vagy tervét hiusította meg valamely szúrós -észrevétellel. - -Stadionnak pedig nemcsak hosszú kezei voltak, hanem hosszú fülei is. -Ahova el nem értek, megtoldotta kémekkel. Mindent tudott; az Akli -csipkedő verseinek szövege, a császár jelenlétében elszórt ötletei dühbe -hozták s nem egyszer mondta Stohlen lovagnak, az akkori bécsi -rendőrfőnöknek: - -– A bolondnak ki kell a nyakát tekerni. Érti-e, Stohlen? - -– Ami nem könnyű, kegyelmes uram, mert ő felsége nagyon kedveli – -felelte a rendőrfőnök. - -– Az csak annyiban könnyíti a sorsát, – felelte nevetve Stadion gróf – -hogy valami udvari betegségben kell kimúlnia. - -– De melyikben? - -– Ez az, amit önnek kell kitalálni – fejezte be a miniszter -jelentőségteljes szemintéssel. - -Stohlen lovag pompás «eszköz» volt, értett az okos szóból és tudott a -sorok közt is olvasni. Bécs akkoriban legügyesebb detektivjét, a híres -Fritz Brattot bízta meg Akli Miklós megfigyelésével. Fritz Bratt -ennélfogva az Akli inasával, egy züllött expiktorral, Grabe Mihálylyal -szűrte össze a levet, de semmi olyan gyanus dologra nem akadt, amit -«fogantyú»-nak lehetett volna használni. - -Fritz Bratt az inasra boszankodott, Stohlen lovag Fritz Brattra, Stadion -gróf Stohlen lovagra. - -– Ügyetlen emberek! – sziszegte ingerülten. – Nem tudják, hol kell a -dolgot megkezdeni. Azt kutassák mindenekelőtt, van-e valami _fehér -személylyel_ ismeretsége? - -Hamar megjött rá a válasz, hogy nincs. - -– Akkor hát azt kutassák, van-e valami _fekete személylyel_ ismeretsége? - -Stadion azt gondolta: Aki fehér személyekkel nem tart, az bizonyosan -feketékkel tart. Fehér vagy fekete, mindegy. Valamelyik a kettő közül -okvetlenül ott áll a háttérben. S a szerető éppen olyan könnyen hozhat -az emberre veszedelmet, mint a pap. Ebben az irányban tessék keresgélni. - -Hanem hát nyugodt keresgélés nem igen esett most Bécsben. - -A hatalmas franczia császár, Napoleon, addig-addig közelgett hadaival -Bécs felé, hogy egyszer csakugyan oda is ért s megnyitván előtte kapuját -a város – felütötte székhelyét Schönbrunnban. - -Ferencz császár Pozsonyba szaladt előle kedvelt magyarjaihoz (ilyenkor -mindig kedveltek) s e sorscsapások között annyira megpuhult, hogy így -szólt a pénzügyminiszterhez, ki kemény rendeleteket akart kibocsátani: - -– Kedves Zichy! Bánjon egy kicsit enyhébben a népekkel; mostanság ők is -nyomnak a mérlegben.[1] - -Oh, a jó császár! Milyen kedves volt, hogy atyai szíve így megszánta a -népet… - -Pozsonyból a ratzeni táborba sietett, ahol a döntő ütközet vívatott meg -a francziákkal. Persze, megint Napoleon győzött. - -Ferencz császár még a vereség napján békét ajánlott fel Napoleonnak és -Liechtenstein János herczeget küldte el a franczia táborba az -ajánlattal, aki egyszersmind személyes találkozást kérjen a két uralkodó -közt. - -– Vigyázzon kegyelmességed a kalapjára – kiáltá utána Akli, mikor a -császári sátor mellől vasderes lován megindult. - -– Miért? – kérdé a lovas visszafordulva, miután tollas kalapját -megigazítá a fején. - -– Mert félni lehet, – felelte a bolond – hogy miután a koronákat már -elszedegette Napoleon, most a kalapokra kerül sor. - -A herczeg sikerrel járt. Napoleon beleegyezett a személyes találkozásba, -hogy a békét megbeszéljék s ez a találkozás Naszidlovics és Ursitz közt -a franczia előőrsöknél, egy malomnál ment végbe másnap. - -Ferencz megpillantván a közeledő Napoleont, az előőrsöknél leszállott -lováról, valamint csekély kísérete is, aztán gyalog lépegetett a -csikorgó havon a hatalmas hódító felé. - -Háromszor ölelték meg egymást s Napoleon enyelegve szólott, a malomra és -az ólakra mutatva: - -_– Ime, ilyenek a paloták, melyekben felséged három hónap óta laknom -kényszerít._ - -_– A bennök való mulatás jobban sikerül önnek,_ – válaszolá udvariasan -Ferencz – _mintsem ezért reám nehezteljen._[2] - -Nem is neheztelt, dehogy neheztelt, sugárzó arczczal diktálta a békét s -elvitt vagy ötven milliócska hadisarczot. Azonfelül, mielőtt -Schönbrunnból kivonulna, kifejezte abbeli óhaját, hogy szeretné a bécsi -fegyvergyárat megtekinteni s hogy valami emléke legyen innen is, elvitt -magával kétezer ágyut és százezer puskát. - -A béke tehát meg lett kötve Ferencz és Napoleon közt. De ez a háború -ujbóli kitörését jelentette Stadion és az udvari «mulattató» közt. - -Fritz Bratt, a detektiv, sokáig nem talált semmi gyanusat. Azt az egyet -nyomozta ki, hogy Akli minden vasárnap délután egy csinos bakfisch -leányt kocsikáztat meg a Práterben, aztán beviszi egy czukrászatba, vagy -valami látványos komédiába. Eleinte megörült a felfedezésnek, de a -további nyomozásokból kisült, hogy erről a császárnak tudomása van, sőt -egyenesen az ő óhajtására történik. - -Egy nap azonban egy latin verset adott át neki az Akli inasa, melyet a -«bolond» komponált latin nyelven s az «Ad Napoleontem» czímet viselte. -Ez az «impurum» volt törlésekkel, beszúrásokkal, éppen ahogy született, -pólyákban. - -A latin nyelvet se az inas nem értette, se a detektiv és nem itélhette -meg értékét, tehát csak úgy találomra vitte el Bratt Stohlen lovagnak. - -A rendőrfőnök megelégedettséget sugárzó arczczal olvasta el s egy -tekercs aranyat dobott oda Brattnak: - -– Azt hiszem, megfogtuk a madarat – dünnyögte s Bratt távozása után ujra -meg ujra átolvasta a vers szövegét, mely így hangzott: - - Vaticinor tibi quod navalis laurea cinget - Tempora nec magnas spes mare destituet - Deiciet tua gens cunctas nec Gallia victrix - Denique frangetur litus ad Albionum - Sors bona non mala sors lustrabit proelia quare - Tempora te dicent quod tibi vaticinor. - -(Azt jósolom néked, hogy tengereken szerzett babér fogja övezni -homlokodat s nagyratörő reményeidet nem hiusítja meg a tenger. - -A te nemzeted leigázza valamennyit és a győztes Gallia nem fog megtörni -Anglia partjain. - -Kedvező – s nem balszerencse fogja kísérni harczaidat, – hogy mi módon, -arra majd megtanít az idő. – Ezt jósolom néked!) - -A rendőrfőnök gondosan tárczájába rejtette a versezetet, mint valami -értékes okmányt s legott rohant vele a kanczellárhoz. - -– Tudom már, kegyelmes uram, – lihegte, a fogadó-terembe betörve – -milyen udvari betegségben fog Akli barátunk kimúlni. - -– Nos, ugyan milyenben? – kérdé Stadion gróf élénken. - -– Vörös himlőben, kegyelmes uram, vörös himlőben. - -A «vörös himlő» alatt a forradalmi lázat értették. Hívták még «Febris -hungarica»-nak is, amelynek a szimptomái akkoriban igen gyakorta léptek -fel, – még maga József palatinus is megfigyelés alatt állt. Ez pedig -azért volt veszedelmes nyavalya, mert mindenképen elpusztítással -végződött nemcsak arra nézve, aki tényleg benne volt, de arra nézve is, -aki csak benne látszott lenni. - -A rendőrfőnök átnyujtá a versezetet Stadionnak, ki mohón falta fel -szemeivel az Akli gömbölyű gyöngy betűit. - -– Hisz ez árulás! – kiáltott fel. – Ez a ficzkó csakugyan egy közönséges -gazember. Úgy lehet, hadállásainkról is értesíti Napoleont. Egyszerűen -fogassa el tüstént, még ma. - -– Nem kellene talán a fölséggel is közölni? - -– Majd utólagosan. Ez az én dolgom lesz. - -– De a Burgban csak nem fogathatok el senkit a császár előleges -engedelme nélkül? - -– Ebben, azt hiszem, igaza van, tehát meg kell várni Akli uramat, míg -közömbös területre teszi ki a lábát. - - - - -III. FEJEZET. AKLI AUDIENCZIÁKAT TART. - -Mintha azonban megérezte volna a rá várakozó veszedelmet, Akli ezekben a -napokban ki sem mozdult a Burgból. Elég sok dolga volt, hogy meg ne unja -magát. Az a hire járt, hogy a császár bele van szeretve. -Megboszorkányozta, mint valami Cagliostro. Egész Bécs erről beszélt, de -éppen nem valami ingerülten. Hiszen végre is mindig jobb, ha egy olyan -ember uralkodik a császáron, aki magát bolondnak tetteti, mint egy -olyan, aki a bölcset szimulálja. «A bölcsek gyümölcséből eleget ettünk -már – mondogatták a kedélyes bécsiek – lássuk most már a bolondét.» -Tarka-barka szójátékok termettek, hogy aki az udvarban valamit ki akar -vinni, előbb _aklimatizálódnia_ kell. Talán túloztak az Akli -befolyásáról, de az mindegy. A hit ebben nagyobb erejü, mint maga a -tény. Aki valamit ki akart vinni a császárnál, az előbb Aklit -környékezte meg, nem ritkán magas személyek is, úgy hogy az Akli lakása -olyan volt, mint egy miniszteri hivatalszoba, reggeltől estig ki nem -hült a kilincs az emberek markától. Ezekről az «audiencziákról» nevetve -referálgatott a császárnak: - -– Én vagyok a padisah papucsa, amit csókolnak; a fölséged kegye a méz -rajtam, melyre a legyek és darazsak rászállnak. - -A császárnak tetszett az Akli protektori szerepe. Hiszen olyan jó tréfa -az egész. Úgy volt vele, mint a hiu ember, aki annyira szereti magát -látni, hogy a torz-tükörre is kiváncsi. - -Egyszer az az ötlete támadt, hogy spanyolfalat huzat az Akli szobájában -s a fal mögül végighallgatja a bolond szereplését. - -Pompásan mulatott a dolgokon. - -Jött egy öreg úr, dr. Krupinszki Gráczból, ki könyvet írt a -«Mellbetegségekről» (Brust-Krankheiten), melyet Ferencz császárnak -ajánlott; a tudós férfiu audiencziára készült s azért jött Aklihoz, -kinek szintén adott volt annak idején egy példányt a munkából, hogy -megkérje, csináljon előre egy kis jó hangulatot ő felségénél. - -– Ő felségének igen tetszett a szép könyv és azt hiszem, kegyesen -fogadja önt. - -– Tehát csakugyan meg volt elégedve? – kiáltá ez repeső örömmel. - -– Nagyon. Együtt olvastuk el a télen és igazán kimerítő, tökéletes -munka. - -– Oh, milyen boldog vagyok, – rebegte a derék Krupinszki – bárcsak -valami látható jele volna e legmagasabb megelégedésnek, hogy mindig -szemem előtt legyen. - -– Hm, – szólt a bolond – ön voltaképen rendjelet akarna, ha jól -értettem? - -– Valóban, erre gondoltam, – vallotta be a tudós, szemérmetesen lesütve -a fejét – és ha ön szives lenne e kivánságomnak némileg tolmácsa lenni… - -– Ah, Istenem! – kiáltott fel Akli roppant ijedelemmel. – Hova gondol -ön? Ezt a nagy tudományos munkát igy tönkre tenni. – Hisz akkor én -mindent visszavonok. Pedig én csak bolond vagyok. De a császár okos -ember, ő hát még inkább kénytelen lesz rögtön megmásítani kedvező -nézetét az ön művéről. Hogyan, uram? Ön a mellbetegségekről ir egy -könyvet s ezt a _mellbetegséget_, amelyet az imént említett s melyben -ugy látszik, önmaga is szenved, kifelejti belőle? Nem, nem. Nem szabad -önnek ilyesmit emlegetni ő felsége előtt s akaratosan rámutatni a könyv -hiányaira. - -A tudósnak legott elmult a kedve a rendjeltől, szomoruan nézte mellén az -üres gomblyukat és szó nélkül elpárolgott. - -Utána egy feltalálót jelentett be Grabe, valami Warning nevü prágai -kalapost, aki egy rugókra járó erőmutatót talált fel. Egy fej volt ez, -amit meg kellett ütni s az ütés erejét számokkal jelezte egy készülék. -Manapság már népszerü és általános instrumentum, vidáman pofozzák két -fillérért a mesterlegények a Wurstl-Práterben, vetélkedve, hogy ki az -erősebb, ki tud nagyobbat odacserdíteni s aki eléri az erő bizonyos -maximumát, már amikor tudniillik a pofon testvérek közt is fölér tiz -nyaklevessel, egy csöngetyü szólal meg, élesen hirdetve, hogy kemény -legényre akadt a vaspofáju. - -Hanem a Warning gépe még akkor ujdonság volt s abban a világban, mikor a -koppantó is mint rendkívüli elmés találmány szerepelt, a vasfej -valóságos csodaszámba ment, akárcsak a pozsonyi Kempelen világhírü -sakkozógépe – s minthogy ez első példány a Napoleon fejét ábrázolta, még -politikai éle is volt. Alig hogy elhozta a Burgba a kalaposmester, mint -a császárnak szánt ajándékot, forrongás keletkezett az udvarnál. -Találgatások, disputák pro és kontra. Hogy mit tesz a császár a -Napoleon-fejjel? Elfogadja-e vagy visszautasítja? A bécsi udvar rendesen -kis pecsenyéket süt nagy tüzeknél, a nagy pecsenyéket pedig leejti. Hát -most is ilyen nagy tűz lobogott. Metternich a visszautasítás mellett -volt. Izléstelenség volna, ugymond, ilyen gyerekes módon sérteni meg egy -uralkodót. Az öreg Quosdanovics, a császár legkedvesebb magyar -tábornoka, a maga nyerseségével azt mondta: «Kinizsi szobrára rálőtt -egyszer egy török, de a golyó visszapattant a márványról és a törököt -kólintotta főbe.» - -– Se nem tanácsos, se nem illő elfogadni – szólt Liechtenstein János. – -Gondoljuk meg, hogy ő (Napoleon) másképen ütött. Ebben az alakban nem -lehet azt lekvittelni. - -Kétes lévén tehát, elfogadja-e a császár a különös ajándékot, a -kalaposmesternek azt tanácsolták, Akli útján próbáljon szerencsét. -Minélfogva megjelent Aklinál. Rút, hórihorgas ficzkó volt, olyan -nyakkal, mint egy gitáré és olyan ádámcsutkával, mely majd kibökte a -bőrt a nyakán. - -– Maga a gépezet készítője? – kérdezte az udvari mulattató. - -– Igenis, uram. - -– Ön azért jött hozzám, nemde, hogy ő felségénél az ajándék elfogadása -mellett legyek? - -– Igen, uram. Alázatosan esedezem. - -– És hát nem tudná ön máskép értékesíteni művét? Valami gazdag, hóbortos -ember mindig akad, aki az effélét jól megfizeti. - -– Igaz, hogy a császárt czudarul fösvény firmának mondják, – szólt a -kalapos bizalmas vigyorgással – de én ugy sem akarok tőle pénzt. - -(Akli boszus mormogást vélt hallani a spanyolfal mögött.) - -– Hát mit akarna tőle? – kérdé Akli. - -– Hogy az udvari szinházhoz nevezzen ki szinésznek. Ez megállapítaná -szerencsémet. Hallom, ezeknek a ficzkóknak nagy fizetésük van és vígan -élnek. Az ördögbe is, azok a balletlányok! Egy paradicsom, ahol nincs -eltiltva az alma megkóstolása. Tapsok, koszoruk és a többi. Én ott -nagyot tudnék alkotni. Mindig ilyes valami után vágyakoztam. Ami pedig a -tehetséget illeti, érzem, hogy mozog bennem valami. - -– Talán giliszta! – vágott közbe Akli nevetve. – Mért nem marad ön a -becsületes mestersége mellett? - -– Rosszul megy, uram, a kalaposság. Gondolja meg, hogy már kalapja -mindenkinek van. - -– És hát micsoda szerepeket akarna játszani? – kérdé a bolond -kiváncsian. - -– Hősöket, csupa hősöket… hermelinpalástos királyokat és vitézeket. - -Akli elnevette magát. - -– Hősöket? Ön? Ezzel a termettel? De hogy jut ilyesmi eszébe? - -A kalapos büszkén feszíté ki a mellét. - -– Már hogy nekem? Hogy mért jut ilyesmi eszembe? Hát tudja meg az úr, -hogy én négy évig szolgáltam a Württemberg-huszároknál. - -– Mint ló? – kérdé a bolond, fölvéve arczára és hangjába az együgyüség -és bámulat különös kinyomatait, melyek hatásának titkát képezték. - -Hallatszott is legott valami elnyomott kaczajféle a szoba másik -rekeszéből. - -Akli elbocsátá a kalapost ezzel a biztatással: - -– Az egyik bolondnak kötelessége segíteni a másikat. Ön számíthat rám. - -És tényleg szerencséje volt a kalaposnak, mert a császári gyerekeknek -megtetszett az uj játék s bármennyire ellenkeztek is az udvari emberek, -a császár nem birt a gyerekeivel, tehát elfogadta a gépet az ő számukra. -De persze csak azután, ahogy Stadion grófnak, a külügyminiszternek finom -diplomácziai tapintattal sikerült a nehézségeket eloszlatni (s ebben az -időben ez volt az osztrák diplomáczia egyik legnagyobb sikere). Stadion -gróf ugyanis egy géplakatoshoz küldötte előbb a Napoleon-fejet, hogy -átkalapálja hosszukás körte ábrázattá, melynek semmi porczikája se -hasonlítson többé a világhódítóhoz, legyen inkább közönséges -zsidó-koponya. Az is lett, mikorra végre bevitték a gyermekek -lakosztályába, még pájeszek is csüngtek le a két oldalán, de azért a -szép kis bakfisch Mária Lujza mégis azzal a tudattal ütögette a kis -fehér kezecskéivel, hogy Napoleont pofozza. - -A kalapos pedig kapott egy arany burnótszelenczét és még egy orrot is -hozzá. A szelenczét a gépért, az orrot pedig a tiszteletlen -kifejezésért, melyet a császár a spanyolfal mögött hallott. - -A császárnak elég volt egyszer megkóstolni az Akli-féle -«kihallgatásokat», hogy kedvét lelje bennök. Azontúl rendesen ott volt a -spanyolfal mögött. - -– Jobban mulatok itt, mint a szinházban – jegyzé meg. – Igazi alakjukban -ösmerem meg az embereket. - -– Dehogy – felelte Akli. – Az embernek hat bőre van, mely takarja. A -hetediket csak otthon veti le a sötétben, mikor magányosan fekszik az -ágyában. - -Egyet a hétből mégis levetettek Aklinál. Igaz ugyan, hogy csak egy -ideig. A mig kiszivárgott az érdekes titok, hogy a császár Akli lakásán -van elrejtve, míg a látogatóival fesztelenül diskurál. Nosza fölvették a -nyolczadik bőrt is a hét fölé. Főméltóságu és kegyelmes urak keresték -fel Aklit naponkint s tudván, hogy a császár is hallja, amit beszélnek, -nagy ravaszul valóságos szerepeket játszottak el a bolond szobájában. -Hiába minden! Nincs arra mód, hogy a királyok fülébe igaz szó -eljuthasson… - -A kinyalt czifra udvaroncz-sereg közt egy nap furcsa fiatal férfi lépett -be Aklihoz. Piszkos, elhanyagolt alak, fésüt ritkán látó bozontos -szakállal és hajjal. Csokoládészinü kabátot viselt, melynek az ujja csak -a könyökig ért, ennél is pitoyabilisabb volt a koczkás nadrág, nemcsak a -rajta lévő zsírfoltok miatt, hanem alul rojtosra volt kitaposva. -Öltözetét egy fakó fekete selyemkendő egészíté ki, háromszor -körülcsavarva a nyakánál, ugy hogy az inggallérja (ha egyáltalában volt -rajta ing) egy cseppet se látszott ki. Szóval, egy tökéletes csavargó -benyomását tette a belépő. - -– Mit akar? – kérdé Akli mogorván, az aprópénz közt keresgélve a -nadrágzsebében, majd rátámadt az inasára. – Miféle skandalum ez, Grabe? -Egyáltalában tarthatatlan állapot, hogy a császári lakosztályba -mindenkit föleresztenek. - -A jött édesded mosolygásra fakadt. Egész lényén látszott, hogy most -élvez. Szúrós, kék szemeit Aklira függesztette, miközben agyagszinü, -hosszú bajuszának egyik lelógó szárnyát szájába vette és rágcsálta. - -– Bocsánat, – szólt csendesen – de nekem itt szabad bejáratom van. - -– Milyen alapon? Talán hivatták? Valami mesterember? - -– Nem, nem – igyekezett elhárítani magától ezt a föltevést. – Én -császári és királyi kamarás vagyok, akinek a dekretum szerint szabad -bejárata van az udvarnál. - -Akli most még egyszer megnézte tetőtől-talpig az idegent. «Szép kis -kamarás», gondolta magában, de csak ennyit mondott: - -– Vajjon? - -S titkon kacsintott Grabera, hogy tartsa szemmel a különös ficzkót. - -– Nos, hát jó, de legyen szives megmondani, mivel szolgálhatok a kamarás -úrnak? - -– Én leánykérőben vagyok itt, uram! - -– Leánykérőben? - -S Akli megint kacsintott Grabénak, hogy intézkedjék odakünn. - -– Ön csodálkozik? De rögtön megért, reménylem. Nekem egy húgom van a -madame Szilvássy nevelő-intézetében az Ungargasseban. A húgomnak pedig -van egy barátnője, bizonyos Kovács Ilona, aki a legbájosabb bakfisch -egész Bécs városában. - -Akli összerezzent. Tágra nyitott szemmel bámult az idegenre. Mindez -olyan furcsa volt és csodálatos. Hogy Kovács Ilona a legbájosabb -bakfisch Bécsben. Valóban mondta ezt a rongyos ember? Vagy hogy csak ő -gondolkozott. - -– Nos, uram, én beleszerettem ebbe a leánykába – folytatá az idegen – és -feleségül veszem, punktum. - -– Már mint ön? – kérdé a bolond gúnyosan. - -Az idegen ügyet se vetett a közbeszólására. - -– Ha szépszerével megy, hát szépszerével, ha nem megy, erőszakkal. - -– Ejha! – gúnyolódék ismét a bolond. - -– Ma beállítottam az intézet igazgatónéjához, akit még Magyarországból -ismerek. Tudakozódtam a leány szülei és egyéb körülmények után. Ő önhöz -utasított engem. Mondta, hogy a leány szülei nem élnek már, ő ugy tudja. -Sapristi, hát kitől kérjem meg akkor a kezét? Csak menjen ön, ugymond, -Akli Miklós úrhoz a Burgba, ő gondoskodik a kisasszonyról, ő látogatja, -ő fizeti az érte járó összegeket, alkalmasint ő a gyámja. - -– Nos, és ön eljött? - -– Igen, én eljöttem és várom a felvilágosításait. - -Akli felkelt az íróasztaltól, ahol ült és egy kis ovál-alaku velenczei -tükröt akasztott le a falról, azt odavitte a kérőnek. - -– Ha minden áron azt akarja, hogy fölvilágosítsam önt, hát nézzen be -ide. - -Az idegen elnevette magát. Tetszett neki ez a fordulat. - -– Talán valami kifogása van a külsőm ellen? – kérdé szelid enyelgéssel. - -– Valóban, nem tagadom, hogy ön egy cseppet se hasonlít azokhoz az -ideálokhoz, kiket fiatal leányok és hozzátartozóik szoktak magoknak -elképzelni, mint jövendőbelit. - -Az idegen fitymálva intett kezével. - -– Ah, mindig ez a sok ezer éves együgyüség a ruháról. A világ igazán -semmit se tanul. Ettől az egy ostobaságtól nem bír megszabadulni, pedig -hányszor szedik rá vele. Egy csinos, divatos ruha harmincz forint. E -harmincz forint körül forog tehát az önök emberismerete és -ítélőképessége. A huszonöt forint billenti erre, a harminczöt forint -billenti arra. Bohókás dolgok ezek, uram. Hát mit gondol ön, ki lehetek -én? - -– Hm. Az én véleményem éppenséggel nem volna kellemetes az ön fülének. -Jobb, ha egyszerűen ön mondja meg, kicsoda. - -– Én báró Szepessy István vagyok. - -– Ah! – kiáltott fel Akli és elsápadt. – Ön tehát az a czinikus báró, -akiről Pozsonyban, Pesten annyi sok tréfás dolgot mesélnek? Az ördögbe -is, ki gondolhatta volna ezt? Foglaljon, kérem, helyet, báró ur és ne -vegye rossz néven, de végre is nincs a homlokára írva. Az Isten -szerelméért, miért nem öltözik ön tisztábban, csinosabban? - -– Nem tehetem, uram, – mondá Szepessy majdnem siránkozó hangon – nem -tehetem, lehetetlen. - -– Nem teheti? Hiszen ön gazdag ember. - -– Még se tehetem. Mert pro primo, megszoktam a piszkos, rongyos ruháimat -és csak azokban érzem magam jól. És mert pro secundo, az ismerőseim is -ezekben a ruhákban szoktak meg. Nem képzelheti ön, mennyire kényelmes ez -és gazdaságos, kivált utközben. Én pedig szeretek utazgatni. Hol Bécsben -vagyok, hol Gráczban, hol Pesten. Aztán gyakorta elfognak. Egész életem -abból áll. Elfognak és kieresztenek. Nincs ennél mulattatóbb -tarka-barkaság a világon. E napokban is egy ékszert vásároltam a -Grabenen, a kis húgomnak. Kiveszem a tárczámat s becsületesen fizetek a -kereskedőnek egy ezressel, amit vagy húsz darab ezresből húztam ki; a -kereskedő kacsint egyet a segédjének, mire az eltűnik s míg ő aprópénzt -keresgél össze-vissza a fiókokban, azalatt megjelenik a -kereskedő-segéddel a policzia. Bevisznek, vallatóra fognak: hol vettem -azt a tömérdek pénzt? Hát furcsa, a gyapjumat adtam el a zsidónak. Ugy, -és kicsoda ön? Mondom nekik, hogy Szepessy István báró vagyok. No, azt -minden bolond mondhatja, és ujra vallatnak, faggatnak, lökdösnek, -taszigálnak, visszavisznek a börtönbe, meg ujra kihoznak, hogy valljam -be, kit öltem meg, kit raboltam ki, de hát én csak amellett maradtam -hogy én Szepessy vagyok és a pénz jogosan az enyém. - -– Hát aztán hogy szabadult ki? – kérdé Akli. - -– Mesének tartották, amit mondtam, míg végre arra kértem a -rendőrfőnököt, engedje meg, hogy bebizonyítsam a személyazonosságomat. A -szemem közé nevetett: «Ne bolondozzék velünk, mert sötét zárkába -csukatom be vízre és kenyérre.» Nem bánom, – mondám – ha nem bizonyul -igaznak a vallomásom, akár kerékbe töressen a főnök ur. Erre megenyhűlt -a főnök és így szólt: «Hát jól van, tegyük meg a próbát, bár csak -kompromittálom magamat, hogy ilyen mákvirágnak felültem, ám nevezze meg -valami ismerősét, akiről gondolja, hogy elég szavahihető ember a -rendőrség előtt». «Jó lesz-e gróf Széchenyi Ferencz?» kérdeztem. -«Hogyne! – felelte a rendőrfőnök gúnyosan nevetve – ő exczellencziája -igen jó lesz.» Erre aztán írtam egy nyitott levelet a grófnak: «Kedves -barátom! A policzia elfogott, nem akarja elhinni, hogy én Szepessy -vagyok. Azt hiszi, loptam a pénzemet. Gyere hát, kérlek, és szabadíts ki -a vallomásoddal.» Ezt a levelet azonban nem merte a rendőrfőnök -elküldeni Széchenyinek, mert hát a tapintat. Hehehe, a tapintat. Ez a -rákfene többet pusztít az igazságon, mint a hazugság és gonoszság. Ej -bizony, ott kellett nekem kuksolnom, míg csak a rendőrfőnök nem -találkozott véletlenül valami nagy ebéden az exczellencziás úrral és ott -elmondta kuriózumképpen az én hozzá intézett levelemet, mire aztán -mindjárt az elbeszélésből rám ösmert Széchenyi és megjelent a policzián -az agnoszkáláshoz. Persze, rögtön szabadlábra helyeztek nagy -bocsánatkérések mellett. Széchenyi pedig így szólt hozzám: «Most pedig -ígérd meg paroládra, édes Pistám, hogy innen egyenesen valami szabóhoz -mégysz, és illő ruhába öltözködve, többé nem mutatkozol ily rongyokban, -mert látod, milyen veszedelem kerekedhetik ki abból, ha az ember nem áll -örökös harmóniában az állásával, a rangjával vagy tárczájával.» - -– No, és mért nem fogadott szót a grófnak? - -– Hiszen szót fogadtam neki. Fölmentem a Kärntnerstrassen egy -ruhaüzletbe. Kiöltöztem tetőtől-talpig, kihúztam magamat, olyan lettem, -mint azok a nyalka piperkőczök, akik a Grabenen a szoknyák után -futkosnak. A finom, uj posztón, mikor kiléptem az üzletből, szinte -enyelegve játszottak a napsugarak, a fényes lakkczipőm kisértetiesen -csikorgott a kövezeten, a keményített fehér «sapodli» kellemetlenül -zörgött a mellemen, a divatos inggallér majd kettéfürészelte az -állkapczámat, a finom uj czilinder felülről nyomta a fejemet, azt -hittem, hogy mindjárt megrepeszti. De még ezt mind megszoktam volna, -hiszen más ember se hal bele, hanem találkozom a Matschaker-Hof kapuja -mellett Ibrányi Józsival, aki nekem régi vadász-pajtásom -Szabolcsmegyéből; elmegy mellettem és rám nem ösmer, megyek odább, hát a -tulsó oldalon szembe jön az öreg Quosdanovics generális, aki nekem anyai -nagybátyám. Köszönök neki, visszaköszön, rám néz, de látom, hogy rám nem -ösmer, pedig a mult csütörtökön voltam nála ebéden. No, szépen vagyunk, -gondoltam magamban és sietek haza a szállásomra, a «Stadt Frankfurt»-ba. -Hát, amint fölmegyek a lépcsőn az emeletre, látom, hogy valami ismerősöm -lépeget a magasból lefelé. Ejnye, ugyan ki lehet… olyan megszokott, -ismerős arcz. Hol láttam én azt az embert? Pedig bizonyos, hogy már -ezerszer láttam. Egy szempillanatra akaratlanul megállok tünődve. Ő is -megáll, ő is tünődni látszik. No, persze, ő is ösmer engem. Ki lehet, ki -lehet? No, mindegy, megszólítom. «Szervusz, barátja az erénynek!» Ő egy -szót se szólt. Nyujtom neki a jobb kezemet, ő nyujtja a balkezét. Hohó, -ez nem szokás, barátom, és el akarom tréfásan taszítani a balkezét és -íme, belevágom a jobb kezemet a tükörbe. - -Akli úr elnevette magát. - -– Nem rossz. Ön tehát saját magával találkozott. - -– És nem ösmertem saját magamra. Ezer ördög! – kiáltottam fel. – Mivé -lettem? Minden hajam szála égnek állott annak a veszedelemnek a -gondolatára, melyben forogtam. Hiszen hogy elfogott a policzia, még -mindig bebizonyíthattam a személyazonosságomat a régi rongyaimban, mert -akadtak emberek, akik rám ösmertek, de ha most gyűlt volna meg vele a -bajom, ott rothadnék meg a börtönben, mint örökös rab, mert széles e -világon nincs többé olyan ember, aki ebben a ruhában rám ösmerjen. Első -dolgom volt tehát, uram, hogy az inasomat szalasztottam a szabóhoz és -elhozattam a kopott ruháimat, az ujakat pedig odaajándékoztam neki. Ime, -ezért nem öltözhetem már én másképen… az lehetetlen többé. - -– Ön igazán eredeti ember, – vette át a szót Akli – s gondolkozásmódja -legalább is mulatságos. Hanem térjünk át a meritumra. Ön tehát Szepessy -István báró és feleségül akarja venni a mi pártfogoltunkat? - -– Miért mondja: _a mi_ pártfogoltunkat? – vágott közbe a báró élénken. - -Akli egy kicsit zavarba jött. - -– Miért? Hogy miért? Hát mondjuk egyelőre, hogy lapsus linguae. Az ember -megszokja ebben a levegőben a fejedelmi többest. - -– Miért mondja, hogy _egyelőre_? - -– Hja, ön nagyon is kíváncsi, kedves báró és mindennek a végére akar -járni, pedig voltaképen én rajtam van a kérdezősködés sora, de ön nem -felel. - -– Hát igen, el akarom venni a kisasszonyt és el is veszem. - -– Hogyan mondhatja ezt olyan apodikticze? - -– Hiszen mondtam már, hogy beleszerettem. - -– De hát ő? – kérdé Akli úr halkan, rekedten. - -– Kicsoda? - -– Hát a leány. Ő is szereti önt? - -– Azt én nem tudom, nem kérdeztem tőle, de nem is helyezek rá valami -különös súlyt. - -– Hogyan? Ön nem helyez rá különös súlyt? Oh, szent Krispin és szent -Aloys, könyörüljetek ezen a különös szerelmen! - -Szepessy vállat vont. - -– Megint az ósdi fölfogás! Ön még bolondnak is tart engem, pedig csak -czinikus vagyok. Én csak azt fogadom el az emberi élet nyilvánulásaiból, -amiben logika van. Mit bánom én, hogyan történtek a dolgok a -pásztoridillek korszakában? Hogyan szerettek a régi görögök és rómaiak, -vagy hogyan szerettek az én apáim? Azóta okosabb lett a világ. A -franczia forradalom se volt látható. Itt mindig egyforma levegő van. Ah, -itt soha se fognak szellőztetni. Minden olyan dohszagu. Ön kaczag azon, -hogy Kovács kisasszonytól meg nem kérdeztem, szeret-e viszont? Minek? Ha -én meglátok egy kanárit vagy egy papagályt és megszeretem, hát -egyszerűen megszerzem magamnak anélkül, hogy kiváncsi volnék, ha vajjon -az is megszeretett-e engem? Ön megint nevet? Vagy egészséges elmével -megy végbe az a misztérium, és akkor mi benne a boldogító? Ugy-e, az az -érzés, ami én bennem él? Hát mi közöm nekem ahhoz a másik érzéshez, ami -ő benne lappang? Önök még az emberiség gyerekkorát élik. Igen is, -valóságos gyerekek. Vagy még rosszabbak. Mert a gyerek előbb mégis -játszik egy kicsit a kedvencz bábujával és csak aztán hasogatja szét, -hogy megnézze, mi van a belsejében. Persze, kócz van a belsejében. Önök -azonban előbb a kóczra kíváncsiak s csak azután fogadják el a -játékszert. Nem, uram, én nem vagyok oly önző. Isten két darabban -teremtett bennünket. Nekem is külön lelkem van, neki is. Én arra nem -kívánok lánczot vetni. Legyen a lelke szabad. Nekem csak a test kell. - -Akli összecsapta a kezeit. - -– Jaj, lelkem, édes báró, hiszen maga még rosszabbul van felöltözve -belülről, mint kívülről. S ezért a gunyájáért is megérdemelné, hogy -becsukják, de nem mondom meg: hova. - -– Ugy-e, a bolondok házába, hehehe? – nevetett jóízűen a báró. - -– Mondhatom, furcsa fogalma van a házasságról. Lássa, az olló két -darabból áll, de a két darabnak össze kell illeni, hogy nyírni lehessen -vele. A két léleknek egy darabba kell forrni, édes báró, és ha én tőlem -függne a Kovács kisasszony sorsa, hát én olyan nagy kosarat adnék önnek, -mint aminőben a zöldséget hordják a meidlingi kertészleányok. - -– Mit mond ön? Nem ön a gyámja a kisasszonynak? Hát akkor miért hagy itt -engem darálni egy félóráig? - -– Hát mondtam én, hogy beszéljen? - -– De azt legalább megmondhatta volna már azóta: ki a gyámja? - -– Azt még ezután se szándékozom megmondani. - -A különcz megütődve emelte fel a fejét. - -– Hogy nem fogja megmondani? Mit jelentsen az? Az ön eljárása kezd sértő -lenni. - -S kékesszürke szemei fenyegetően szegződtek Aklira. - -– Eszemben sincs, önt megsérteni, de a kisasszony gyámjával az adott -viszonyokból kifolyólag magamnak kell előbb beszélnem és puhatolóznom, -hogy egyáltalában kívánja-e önt fogadni. - -– No, azt szeretném én látni, hogy engem ne fogadjon. - -– Az pedig megtörténhetik s ez esetben… - -– Meglövöm, mint egy kutyát! – rikácsolta a báró indulatosan és a fogai -megcsikordultak. – Velem nem lehet tréfálni, becsülje meg magát az úr. -És most már követelem, hogy azonnal megmondja a gyám nevét, akihez -fordulni kell. - -– Most még nem mondom meg – szólt Akli nyugodtan. - -– Nem mondja meg? - -– Nem, – felelte Akli szilárdan. – A gyám neve titok. - -– Kényszeríteni fogom. Hallja, kényszeríteni. - -Hangja reszketett a dühtől. - -– Azt szeretném én látni – felelte Akli, karjait mellén összefonva. - -Szepessy báró arczát elöntötte a vér s aztán halotti sápadtság borította -el, szemei szikráztak. - -– Vagy megmondja ön, vagy szétloccsantom az agyvelejét ezzel a -pisztolylyal. - -A kopott csokoládészín kabát belsejéből egy villogó csövű pisztolyt -rántott elő és czélba vette Aklit. - -Az «udvari mulattató» megszeppent, elsápadt, hanem azért megpróbálta -kapaczitálni a dühöngőt: - -– Ej, uram, ön, aki a logika embere, hogyan tehetne ilyen hebehurgya -dolgot? Hiszen ha engem meglő, akkor éppen nem tudja meg tőlem sohasem a -gyám nevét és nem lehet öné a leány, mert becsukják. Ha azonban meg nem -lő, esetleg még segítségére lehetek. - -Eközben egyre hátrált oldalvást a spanyolfal felé s azon gondolkozott, -hogy alkalmas pillanatban egy merész ugrással ráveti magát a báróra és -kicsavarja kezéből a fegyvert. - -– Nem, nem! – hörögte a báró, nem birván fékezni indulatát. – Engem ön -nyilvánvalóan gúny tárgyává tesz. Vagy különben miért tagadná meg a gyám -nevét? Nevetséges. Ki hallott olyat, hogy az titok? Nos, hát nem engedem -meg a rajtam való szánkázást. Egy magyar mágnás nem lehet lába kapczája -az ilyen tányérnyalónak, aminő ön. Vagy megmondja, amit tudni akarok, -vagy pedig, mire hármat olvasok, lövök. - -Felhúzta a pisztoly kakasát s az nagyot csettent a síri csöndben. - -– Egy… kettő… - -E pillanatban megmozdult a spanyolfal s kilépett egy sovány, vézna, -keskeny, hosszú arczú, hosszú orrú és hosszú homlokú úr, sötétkék -kabátban, fehér mellényben. - -– A császár! – hebegte Szepessy István megreszketve s a pisztoly kihullt -a kezéből. - -– Nos, hát én vagyok az a gyám, carissime, – mondá szeliden dorgálólag -I. Ferencz. – Quid spectaculum in domo mea facit? Ita esset mos filiam -expetere? Pudeat, carissime! (Micsoda botrányt csinál itt az én -házamban? Hát így szokás leányt kérni? Szégyelje magát, carissime!) - -– Kegyelem, fölség! – mondta a báró, féltérdben meghajolva. - -– Abeat – végzé az uralkodó szigorúan – et expectet praecepta mea! -(Távozzék és várja be intézkedésemet!) - -Szepessy az ajkába harapott és eltávozott, mire a császár kedélyesen -veregette vállon a bolondot. - -– No, úgy-e, félt egy kicsit? Oh, oh, szegény Aklicska. Milyen fehér az -arcza, mint a kréta. Írni lehetne az arczával. No, úgy-e, jó volt most a -császár? Úgy-e, hogy még őt is lehet valamire használni? Pedig az a -korzikai zsivány azt mondta a czárnak, hogy szoknyát kellene rám adni. -Ezt még megkeserüli. Ferencz császár szíve helyén van, igaz-e, Akli? - -– A fölséged szíve oroszlánszív! - -A császár örült, mint a gyermek, hogy most ő mentette meg Aklit, akinek -azóta már szét volna lőve a feje. - -Akli fölemelte az ott maradt pisztolyt s élénken fölkiáltott: - -– Oh, az imposztor! Hiszen nem volt megtöltve. - -A császár maga is megnézte, aztán elszomorodva jegyzé meg: - -– Maga nagy szamár, Akli, elrontja a császárja örömét. - -– De hisz a fölséged bátorsága azzal nem lett kisebb. - -– Igaz, igaz, de mit csináljunk most már azzal a rabiátus emberrel? - -– Éppen kérdezni akartam. - -A császár gondolkozva járt fel s alá; a burnótszelenczéjétől kért -tanácsot. - -– Nekem nem tetszik az ipse, mondhatom, nagyon ellenszenves és azt -hiszem, ha Kovács ezredes élne, ő se lenne elragadtatva, hanem hát úgy -tudom, módos ember és a házassághoz éléskamra is kell, amice. A csók -végre is nem minden. Ha tehát a leány szereti, én nem ellenzem. - -– Ugyan, hogy szerethetné? – kiáltott fel Akli. - -– No, no. Minden lehetséges, carissime. Mert az ízlés igazán különféle. -Egy pár év előtt a franczia komornyikom, a Baptist nősült, kérdeztem -tőle, szép-e a jövendőbelije. «Oh, sire, – felelte – elragadó, oly szép -piczi szemei vannak és oly nagy piros szája, hogy csupa boldogság -ránézni.» Első teendőnk ennélfogva fölkeresni a kicsikét és tisztába -hozni vele a dolgot. Menjen el délután hozzá! Utcunque, vigyen neki egy -fürt szőlőt. Mondja, hogy a császár küldi. - -– Úgy ám, de kapok-e a szőlőből? Martinecz most az ischli parkot rendezi -és az asszony jobban őrzi a szőlőt, mint Argus a colchisi bárányt. - -Ugyanis a Burg kertjének üvegházában akkoriban a híres Martinecz -főkertész jeleskedett, aki már május elején érett szőlőt produkált egy -pár tőkén. Nagy ritkaság volt ez s ugyancsak kitüntetés a vendégnek, ha -májusi szőlővel kínálták a császári asztalnál. - -– Igaz, – szólt a császár – az üvegházakra most a főkertész felesége -ügyel fel; mondja meg neki, hogy én parancsolom. - -– Majd el is hiszi az nekem! - -A császár nevetett. - -– Úgy? Ön tehát így ítéli meg a helyzetét? Nem hisz magának a -főkertészné? Talán rászedte valamivel? Maga nagy kópé, Akli, sokat -mászkál a kertben, és a főkertészné csinos asszony. No hát, most az -egyszer kisegítem és egyszersmind leczáfolom a multra nézve (kedélyesen -megfenyegette a pecsétgyűrűs ujjával). De ne használja semmi rosszra! - -Ezzel bizonyos nyárspolgárias bonhomiával leült az Akli asztalához és -sietve vetette papirra e néhány szót: «Ez egyszer igaz, amit Akli mond. -Ferencz császár.» - -– No, ha nem restelli és ha eddig nem mondott az asszonynak csalfaságot, -ám mutassa fel neki! - - - - -IV. FEJEZET. SZILVÁSSYNÉ INTÉZETE ÉS A MEGZAVART IDILL. - -Aklit kellemesen csiklandozta a császár ingerkedése s megszerzé -délutánra a szőlőfürtöt, fel se kellett mutatnia az uralkodó czéduláját, -amit a tárczájába tett el emléknek öreg napjaira. Mert a császári -nimbusz az egyetlen az emberi bohóságok közt, ami közelről se veszti el -teljesen a hatását. - -Mindjárt kocsiba ült és elhajtatott az Ungargasseba, a Szilvássyné -nevelő-intézetébe. Komornak, felhősnek látszott az ég, pedig a nap -sütött. Nyugtalan, sötét gondolatok nyomták kedélyét. Máskor könnyű, -vidám érzésekkel jött ezen az úton. A kis leánynyal eltöltött csütörtök -délutánok most úgy tüntek fel neki, mint elmosódott édes álmok. Most -kezdte érezni a becsüket. A leányka rendesen várta már, meghallotta a -kocsizörgést és mire beért a közös váróterembe, már fel is tette kis -szalmakalapját a gesztenyeszín hajkoronája fölé. Aztán kirándultak a -zöldbe, labdával és lepkefogóval (az még az első évben volt), majd a -Wurstl-Prátert járták, a komédiás bódékat, a czirkuszt, a menazsériát, -meg a Ringl-Spielt; lóra vagy kecskére ült még maga Klipa is. Így -rövidítette a gyermekleányka az _Akli papa_ szót, lett belőle Klipa, a -második évben Klipi, a harmadikban Lipi; valóságos pajtások lettek; a -leányka csak nőtt, nőtt, mint egy pálma, a Klipi pedig nem nőtt többet, -hát egyre közeledtek egymáshoz. A csütörtöki mulatságok is változtak. A -következő epochában a kirakatokat nézegették a Grabenen, a tömérdek -csecsebecsét, a bábukat, a játékokat. Klipi a kezén vezette a leánykát -(mintha egy meleg, puha madárfészekben tartaná a kezét) s megérezte az -erek gyorsabb lüktetésén, ha valami megtetszett neki, bement a boltba és -megvette. Ekkor azután nagy esemény történt. Iluska hosszú szoknyát -kapott és a fülét is kifúrták. Bizony, nem is az a régi leány már ő -többet. Kikocsikáztak messze a városból a nyitott mezőkre, jártak a -füvek közt, nézték az ugráló szöcskéket, hallgatták a békák brekegését a -mocsáros helyeken, virágot szedtek és beharmatozták a czipőiket, néha a -szép batisztszoknyácska is csatakos lett. Jaj, mit szól majd ehhez a -madame? De mindegy, akármit szól is, azt, hogy pompásan mulattak, el nem -veheti többé tőlük. - -Hanem egyszer megszólította őket egy paraszt csősz gorombán, hogy miért -tapossák le a füvet és szokás szerint zálogot akart tőlük venni. - -A csősznek éppen ételt hozott ki egy bögrében a felesége, hallván a -férjét veszekedni, elkezdte kérlelni az öreget: - -– Ej, ej, mit bántod őket! Láthatod, hogy egy szerelmes párocska, hadd -mulassanak szegények. - -Kigyúlt az Iluska arcza, mint a fáklya, Akli is zavarba jött. A leány -szégyenlősen horgasztotta le szép fejét. Akli hallgatag lett, félszeg és -együgyű. Pedig milyen élénken, pompásan tudott ezelőtt csevegni. Talán -boszorkány volt a csőszné, hogy elűzte egyetlen vigyázatlan szóval az -eddigi könnyed, vidám, ártatlan társalgási hangot. Hová lesz az ilyen? -Próbálták, próbálták, de soha többé rá nem akadhattak. - -Amint ott ült a kocsiban, elgondolkozva a multakon, mind előugrottak -ezek a kedves semmiségek, bohóságok olyképpen, mint az imádságos könyvet -forgató előtt a belé préselt illatos levendulalevelek. Mennyi édes óra! -Azaz, hogy mi is volt hát az az édesség bennök? Isten tudja! Ment, ment -a robogó fiakker, uj alakok, uj házak következtek, uj embertömegek -hullámzottak egymást keresztezve s mindez olyan idegen, kiállhatatlan -volt most Akli előtt. Elgondolta, hogy ebben a nagy Bécs városában semmi -sem az övé. És mégis úgy siet, de úgy siet, hogy a kocsik szürkéi mászni -látszanak, mintha két teknősbéka húzná a járművet. De hát hova siet? Mi -elé siet? - -Ejh, bolondság, minden bolondság s hogy rá ne gondoljon a tömérdek -bolondságra, hangosan olvasta útközben a boltok czégtábláit: Müller, -Meyer, Prohaszka, Wodka. - -De hát ez mind nem használt. A gondolatai sehogy se akartak befúlni -ezekbe a nevekbe. Sőt vagy czipők voltak a kirakatban és legott -előtoppant az Iluska piczike lába a czipőhöz, vagy női kalapok -piroslottak ki tarka-barka virágjaikkal az üveg alól és akkor alájuk -csúsztatta Akli fantáziája a leány szép arczát. Konyhai eszközök, -rézfazekak, üstök, kasztrolok csillámlottak a harmadik helyen s -egyszerre elszorult a szíve. Honnan támadt, honnan nem, egy falusi -kastély állott az út közepén, abban egy nagy konyha, abban szakácsok, -kukták sürögtek és egy kis báróné jött ropogós fehér kötényben -megkóstolgatni az ételeket a férje karján, aki nem volt más, mint a -czinikus Szepessy István. - -Madame Szilvássy intézete egyike volt a legtökéletesebbeknek, pedig -akkor annyi nőnevelőintézet volt Bécsben, mint amennyi most a kávémérés. -A hatóság nemcsak szívesen engedélyezett ujakat és ujakat, hanem még -azonfelül mindenféle kedvezményekben részesítette. II. József mondta -egyszer a minisztereinek: «A magyar úri leányokat kell németekké -nevelni, ebben van a dolog fogantyúja s ha ez sikerül, száz év mulva a -szegedi tanyákon is németül fognak beszélni.» - -És ez idők folytán szinte végrendeletévé vált. Az uralkodók pártolták az -eszmét, ami pedig a magyarokat illeti, könnyű Katát tánczba vinni. A -német műveltségen kívül nem volt más műveltség. A német irodalom -korlátlanul befonta, lekötötte az érzelmes női szíveket. A gonosz, vén -pók egyedül volt a nagy pusztaságban és minden röpülő muslincza az ő -kifeszített hálójában akadt meg. - -A szegedi tanyákon ugyan nem beszélnek még most, száz év mulva se -németül, hanem az sikerült, hogy a tehetős magyar családok leányai a -birodalmi főváros intézeteiben nevelkedtek s behozták a német -szentimentálizmust. Hanem hát ez csak annyit ért, mint az importált -ischli víz. Kipárolgott otthon az ereje. - -A Szilvássyné intézete különben nem volt germanizáló. A derék asszonyság -titokban a nőnevelés nem hivatalos részében a nemzeti érzéseket is -piszkálta magyar növendékeiben, a németre fordított «Hármas kis tükör»-t -gyakoroltatva velök üres óráikban: - - Pressburger Comitat mit der Stadt von Pressburg, - Welche weit berühmt ist nach der Königs-Krönung. - Berühmt war auch Tyrnau mit der schönen Schule, - Lebt Bazin und Modor mit Freiheit in Ruhe. - -Szegény, jó, öreg, bekecses, csizmás Kis Tükör urambátyánk, olyan -különösen vette ki magát tekintetességed ebben a német köntöskében, -azoknak a szép kis lánykáknak a mosolygó piros száján! - -Hanem azért igazi szabadelvű intézet volt, mely sokban előtte járt a -mostaniaknak. Most is bizonyos egyenlőségi irányzat van, mert egyenruhát -viselnek a növendékek. Csakhogy mit ér az egyforma kalap és szoknya, ha -az egyiknek vagy másiknak hét vagy kilencz ágú koronával van a -zsebkendője hímezve és baronesznek vagy komtesznek szólítják, míg a -másik szürke polgári nevet visel. Madame Szilvássynál el voltak törülve -a nevek, következésképp a rangok is. A franczia forradalom még igen -közel esett. A guillotine pengéjének fénye még vakítóbb volt, mint a -nemesi czímerek… - -Az ember, vagyis a kis bakfisch az intézetbe belépve, családi nevét -ideiglenesen elvesztette, beírták ugyan egy könyvbe (ez volt a tudás -könyve), de ezt a titkos levéltárban őrizték s csak az igazgatóné tudott -róla, a növendéklánykák maradtak pusztán Mariskák, Katalinok, Erzsébetek -és Kornéliák. A családi név szerint való megkülönböztetés tiltva volt -Szilvássynénál. Ez a kis köd, ez a titokzatosság persze csak annyira -takart, mint a fátyol az arczon, hogy a valóság vissza van fejlesztve -sejtelemmé, mert így sokkal, de nagyon sokkal ingerlőbb. A kis fruskák -akkor se tudtak már titkot tartani; titoktartás pecsétje alatt -elfecsegték, kik ők, mik ők otthon, de ez lehetett egy kis füllentés -vagy nagyzolás is, bajos volt ellenőrizni, minélfogva nem is csinált -akkora válaszfalakat a növendékek közt, mint a nyilt tudás. A legszebb -gyémántgyűrű se idéz fel irigységet és vágyat, ha keztyű alatt viselik. -Mindez természetesen a legmagasabb pedagógiai szempontból történik. -Szegény Pestalozzi Henrik János meg sem fordulhatott a sirjában – mert -még akkor nem halt volt meg. - -Hanem hát a vetélkedés a lelemények szülőanyja. Annyi tömérdek ilyen -nevelő-intézet keletkezett, hogy ha meg akartak élni, ilyen -speczialitásokat kellett kigondolniok. A névtelen bakfischek! Hm, -érdekes! Mint ahogy a regruta leveti a ruháját, amit otthonról hozott s -a magazinból kap aerarialis köpenyeget, a bakfischek közt is neveket -osztottak ki, melyek jelezték az illetők előhaladását, szorgalmát, -tehetségét és magaviseletét is. Három országból voltak véve a nevek: a -mennyországból a csillagnevek jártak ki a jelesebb növendékeknek. Volt -például Venus Mária, Saturnus Magdolna, Jupiter Nina, stb. Kisebb -dekorumot jelentett a növényországból vett virágnevekbe jutni s itt -aztán megint sok fokozat következett a növények pompája és ritkasága -szerint: Akácz Malvinnál ugyanis följebb állott Tulipán Ágnes vagy Viola -Matild. De hát még Agavé Hedvig vagy Pálma Judit! A harmadik fokon az -állatnevek szerepeltek. Kacsa lett Miczi (ha el akarták szoktatni a -csunya járástól), Szarka Juliska (ha a szertelen csacsogást kifogásolta -a madame), Róka Borbála (ha ravaszkodó volt a kicsike), Rozsomák -Klementina (ha torkos volt), Medve Verona (ha sokat aludt), Macska -Zsófia (ha cziczomáskodni szeretett). Szóval, jól volt az megcsinálva. -Azonfelül finoman is. Mert az élesebben kidomborodó _tanügyi állatok_, -mint a szamár, ökör és liba, teljesen számüzve voltak az előkelő -intézetből. És az is okos dolog volt, hogy megfelelően az akkori -lélekvándorlási tanokhoz, a kis süldő kisasszonyok az egyik névből -belevándoroltak egy szebb névbe, ha üresedés támadt és ha arra az -intézetben eltöltött idő alatt érdemeket szereztek – s valóban érdekes -volt észlelni, hogy ez ártatlan teremtések mily stréberi dicsvágygyal, -milyen lihegő epedéssel törtek egyre följebb-följebb, a csillagokig. És -nem volt köztük olyan kis kacsa, vagy pillangó, amelyik nem álmodott -néha arról, hogy ő egyszer, valamikor Jupiter, Mars legyen, vagy -legalább cziczkóró. - -Nem is volt egészen tréfa, mert privilégiumok jártak a dologgal, a -csillagországnak kétszer volt kimenője hetenként a rokonokhoz vagy a -rokonokkal, a virágországnak egyszer, az állatországnak ellenben egyszer -sem; az állatország csak minden két hétben kapott egy kimenőt. - -Pompás, verőfényes májusi délután volt, éppen szerda és mind a három -ország künn labdázott a szép, téres kert pázsitján. A kisebb leányok -_Szent András majmát_ játszották. Mások ismét a hintán hajsókálták -magukat. Némelyek szaladgáltak, kergetőztek. Bogárszemü villik, vásott -kis ördögök birkóztak, mintha fiuk volnának. Ezeket hivták _spártai -szerdáknak_. Feledhetetlen gyönyörűség lett volna férfiszemnek ez a -látvány, – de hát éppen azért van rosszul berendezve a világ, hogy -minden volt itt, csak férfiszem nem. A szerda délutánok a legszentebb -belügy. A női test fejlesztésének ünnepe, a bűbáj fokozása, az -összegyült pajkosság, életkedv csapra eresztése, hogy kicsurogjon, -elfolyjon a semmibe, az elfeledésbe. Ehhez háborítatlan magány kell. Az -intézetben mindig fogadnak sürgős látogatókat. Csak szerdán délután nem. -A szerda délután még a sürgősség alól is ki van véve. - -Annál meglepőbb volt tehát, hogy türelmetlen csengetés hangzott fel a -kapunál élesen. Az épület egész zárdaszerüen, magas kőfalakkal volt -körülvéve. Átbeszélni bajos lett volna, hanem egy kis lék volt csinálva -a kis tölgyfaajtón, azon át lehetett valahogy látni és beszélni is. - -Az öreg kapus, Dimitri, betegen feküdt ma, helyette az oldalbordája, -_Frakáti_ (Frau Kati) végezte ezt a tisztet, férje papucsában csoszogva -jött jelenteni a madamenak: - -– Egy fiatal ember akar az asszonysággal beszélni. - -Ohó, egy fiatal ember! Villámként terjedt a hír szájról-szájra s ahogy -fegyveréhez nyúl veszély idején a katona, minden lány a toilettejét -kezdte igazgatni. - -– Az lehetetlen. Pláne egy fiatal embernek. Miért nem mondta neki, hogy -most nem lehet? – förmedt rá Szilvássyné. - -– Mondtam, de nem akar tágítani. Az asszonysággal akar beszélni. - -A madame gondolkozott. Hiszen megeshetik, hogy valamely növendéknek -apja, anyja haldoklik, tehát sietve haza viszik. - -– Nem mondta az illető, mit akar? - -– Nem mondta. De azt hiszem, valami nagy úr lehet. - -– Honnan gondolja? – kérdé Szilvássyné kiváncsian. - -– Mert két pofont igért, ha be nem eresztem; az egyiket, hogy majd ő -adja, a másikat pedig, hogy az asszonyság adja. - -– No, én az enyimet elengedem, Frakáti, – szólt mosolyogva a -tulajdonosnő – mert a szabályok szerint járt el; ami a másikat illeti, -hát majd meglátjuk. - -S egy királynéhoz illő méltósággal emelkedett fel karszékéből, mely oda -volt állítva a pázsitos hely közepére, mint egy trónus. Sovány, magas, -kevély termete volt s okos, éles arcza, melyet ősz hajfürtök köritettek -matronai egyszerűségben. - -Sietve ment a kapuhoz és kinézett a kémlőlyukon, de ugy látszik, nem -ismerte föl a jöttet. - -– Ki van odakünn? – kérdé. - -– Akli Miklós. - -– Ön van ott, uram? De talán eltévesztette a napot? Holnap lesz a -kisasszony kimenője. - -– Még ma óhajtanék vele beszélni. - -– Ma nem lehet, – vágott szavába Szilvássyné – a szabályok értelmében. - -– Valakinek a megbizásából, madame – hangzott ujolag kivülről. – Nem -akarom nevén nevezni ő Valakiságát. De hisz tudja a madame. - -– Oh, minden esetre, minden esetre – sietett felelni a madame. – -Meghajlok Valaki előtt. Azonban az időpont alkalmatlan. A növendékek -mind itt künn vannak, labdáznak, játszadoznak és a toilettek hiányos -volta… hisz tetszik tudni. - -– Inkább behunyom a szemeimet, madame, míg az udvaron átmegyek. - -– Nem jobb volna, ha magával vinné a kisasszonyt? - -– De jobb volna. - -A madame odaintett egy pápaszemes, köpczös nevelőnőt, aki két kampaverő -fát vitt a kezében: - -– Küldje ide, kérem, Búzavirágot! - -– Búzavirág! Búzavirág! – hangzott egy percz mulva szerte a kertben. – -Búzavirág kerestetik. - -A Búzavirág e perczben egy sűrű hársfa egyik ágán himbálózott -láthatatlanul, ahová egy fészek kedvéért mászott fel. Ügyes volt a -Búzavirág, mint a mókus és fogadott a Levendulával (Szepessy Klárával) -egy hősczinczérbe (mert Levendulának kettő volt), hogy ő feljut a -fészekig és megnézi, mi van benne. Hát fel is jutott, felhajtva fehér -virágos batiszt-szoknyáját térden felül s ott görcsbe kötve, hogy ne -legyen alkalmatlan útközben a mászásnál, everlaszting czipőit levetette -s úgy harisnyában kúszott fel a fészekig, ahol, képzeljék csak, öt apró, -tarka tojást talált. Jaj, milyen piczinyek, milyen édesek, milyen -tarkák! No, lett nagy riadalom. Tojást talált a Búzavirág! Mutasd csak, -szivecském, mutasd csak! - -Szaladtak hatan is a fa alá a nagy csodára. - -– Hajíts le egyet, Búzavirág! - -– De megengedi-e a madame? - -– A madame éppen nincs itt most, hívatták a kapuhoz. - -– De megengedi-e a madáranya? - -– Oh, te bohó! Hiszen az sincs itt. Ki tudja, hol röpköd. Valahol -Magyarországon. Aztán a tojásnak nincs anyja, kis oktondi, a tojásnak -csak gazdasszonya van. A tojás még nem fiók, tudd meg azt! - -A Búzavirág ki volt pirulva a mászástól, meg a fölfedezés örömétől, -éppen olyan volt az arcza, mint az almafa virága, a haja pedig fölakadt -valami gallyban, kioldózott s mint a napsugarak aranykévéje csillámlott, -világított a zöld lombok közt. - -– Hát jól van, – szólt lihegve – lebocsátok egyet, de nem fáj-e az a -tojásnak? - -Nevettek aggodalmán társnői s kifeszítettek négyen egy nagy kendőt a fa -alatt, hogy abba hulljon. Potty! Az egyik leesett. Egy nagy sikoltás -hallatszott, majd fölharsant az öröm. Hopp, nem tört el! Enyim. De biz -az enyim. Aki kapja, az marja! Hajítsd le a többit is… - -Ebben a perczben indult meg a keresés a Búzavirág után. Hol a Búzavirág? -Keresik a Búzavirágot. Hamar, hamar, Iluska! Hivat a madame. Valaki itt -van. Ereszkedj le iziben. - -Búzavirágnak semmi se volt lecsuszni, egy pillanat és topp, lent volt a -gyepen, leoldotta, lesimította a szoknyáját, megigazította a haját és -nagy ugrándozással futott a madamehoz, mint egy szétszilajodott, -szétjátszott bárány. - -– Búzavirág, lelkem, – mondta a madame – csinálj hamar odabent a -szobádban egy kis toilettet, mert itt van érted Akli úr. Beszélni valója -van veled. - -– Akli úr van itt? – kiáltott fel Búzavirág élénken. – Hol van? - -– Kívül van a kapun. - -A leányka szelesen futott a szobája felé, de a folyosó lépcsőjéről -átkiáltott Aklinak: - -– Jövök, jövök, Klipi-Lipi. Csak egy kis türelmet kérek. - -Búzavirág gyorsan öltözött. Mintha csak maguktól szaladtak volna rá a -ruhák. S mikor aztán odasimultak, ki a vállaihoz, ki a csipőjéhez, úgy -látszott az egész, mintha velök nőttek volna, ahogy a madárnak a tolla. -Akkor az a bolondos szoknya volt divatban, amiből a derék mindjárt a -hónaljánál kezdődött, hanem azért ebben is szép volt a Búzavirág. - -Föltette a rózsabimbókkal diszített kalapját, megkérdezte a tükröt s a -tükör azt felelte: «Csinos vagy, Búzavirág, kimehetsz.» - -Még a szemöldökén simított egyet, fölkapta a csipkés mantilláját és -vidám menuette-lépésekben lebegett ki az udvarra, ahol legott kinyitotta -a kapu kis ajtaját Frakáti. - -– No hát, itt vagyok, Klipi-Lipi, mit akar? – S meghajtotta magát pajkos -hódolattal. - -Az az enyelgő hang, az a természetes, vidám és tréfás bizalmaskodás -varázslatos melegséggel szokta át- meg átjárni az Akli lelkét, de -hasztalan, ma ott nagy zuzmara lehetett, mert el se mosolyodott a -kedélyes beköszöntésre. - -– Egy kis komoly beszélgetésem volna önnel, kisasszony. - -– Komoly beszélgetése? Maga tréfál. Hát szokás én velem komolyan -beszélni? Igazán kiváncsi vagyok. No, kezdje meg hát! - -– Majd ha alkalmas helyre érünk, itt az utczán nem lehet. Hát hová -menjünk? - -– Hiszen mondta már, hogy alkalmas helyre. - -– Mit nevez maga alkalmas helynek? - -– Én az olyat, ahol fagylalt van. - -– Én meg az olyat, ahol emberek nincsenek. - -– Az egyik kizárja a másikat, mert ahol emberek nincsenek, ott nem lehet -fagylalt. - -– Maga javíthatatlan nagy gyerek, üljön fel. - -Mind a ketten felültek a kocsira s Akli azt parancsolta a kocsisnak, -hogy hajtson a Stadtparkba. - -Teljes pompával sütött a nap, szinte szúrt, de ilyenkor még nem -bágyasztó, mert a természet fiatal. Bécsnek ezt a parkját abban az -időben nagyon elhanyagolták, még a békák is kuruttyoltak az előző napok -esőzéseitől támadt pocsolyákban. Az utak se voltak kavicsokkal, homokkal -meghintve, mint most: porzót a régiek csak a tinta felszárítására -használtak a leveleken és aktákon, imitt-amott egy kis sár is akadt s a -szép nyulánk leány mindkét kézzel fölfogta a szoknyáját útközben. A -sárosabb helyeknél pedig, ahol a kis topánka esetleg bennragadt volna -vagy pedig ugrani kellett, úgy kivánta az etiquette, hogy a kísérő, se -szó, se beszéd, átkapja finom illendőséggel a derekát s áttegye a tulsó -oldalon a szárazra. Nem tartotta ezt senki szemérem elleni vétségnek -vagy szemtelen tolakodásnak. A régi, becsületes világ nem úgy itélt, -mint ez az uj. Bár közel járt is valaki a tiloshoz, még azért nem volt -tolvaj. A látszat is csalt akkor, ma már a nem látszat is gyanus. - -Akli is átemelte egy-két helyen a kis bakfischt, míg végre is eljutottak -az első magános padhoz, egy nagy platán alá, melynek koronája szeliden -lehajolt a pad fölé, amibe annyi név, annyi kezdőbetű volt belefaragva, -hogy szeriszáma nincs. Az Amor _rovás-írása_ a legegyszerűbb; mindenki -látja, érti, el tudja olvasni a padokon, a fák beforrt kérgein és mégis -külön titok minden betűje. - -– Itt háborítatlanul beszélgethetünk, – mondá Akli – erre kevesen -járnak. - -Leültek egy padra egymás mellé. - -– Nini, nini! – kiáltott fel élénken a leány, egy mókust látva -fölszaladni az átellenes fára. - -Aklit azonban ebben a pillanatban egy csöppet se érdekelte a fürge -mókus; komolyan, szomorúan nézett a leány szeme közé. - -– Hagyjuk most az efféle bolondságot, Iluczi. (Akli így nevezte őt -beczézgetően.) Maga most már nagy leány lett és jövendőjéről kell -gondoskodni. Az életnek egy fontos mozzanata előtt áll s azért -mindenekelőtt vágjon egy kissé komolyabb arczot és figyeljen rám. - -– Iszen figyelek már. No, nézzen meg! - -S ezzel felhúzta szemöldjeit, összeránczolta homlokát, kimeresztette a -szemét, megcsucsorította a piros szájacskáját úgy, hogy -félreérthetetlenül a madame-ot mímelte. Olyan megenni való volt azonban -így is, hogy Akli elfordította tőle a fejét és így beszélt hozzá: - -– Mindenekelőtt őszinteséget kívánok öntől. Igérje meg, hogy az lesz. - -– Ígérem, felelte a leány, szakasztott a madame hangján. - -– Önnek egy titka van, kisasszony. - -Kémlő tekintetet vetett rá, lopva. - -A leány összerezzent, arcza fölvette a saját jellegét és piros lett, -mint a rózsa, fejét szégyenlősen lehajtotta. - -– Honnan tudja? – kérdé fojtott hangon. - -– Tehát igaz! – szisszent fel Akli fájdalmasan. – Ön szereti?… - -– Egy kicsit! – vallotta be szemérmetesen. - -– Szent Isten! lehetséges-e? – fakadt ki Akli önkénytelenül. - -A leány vállat vont. - -– Hát olyan nagy bűn az? – kérdé daczosan. - -Akli nem válaszolt, szemei elhomályosultak, a fák forogni kezdtek vele -és messze túl a fákon a házfedelek is futásnak eredtek a füstölgő -kéményeikkel és ugy látszott neki, egymásnak rohannak, mint az -összetülekedő bikák. Halántékai lüktettek, feje szédült. - -– Ezt akartam csak tudni, – motyogta zavartan, sápadtan – csak ennyit, -és ez elég… éppen elég, és… - -Elhallgatott, tompán, hülyén bámult maga elé, miközben megijedt, hogy -talán elárulta, ami lelkében forr s erőt véve magán, tettetett -egykedvűséggel folytatá: - -– És hát mikor történt ez? - -– Most a télen. - -– A Szepessy kisasszony közbenjöttével… - -– Igen. Ő is tud róla. De csak én vagyok a bűnös. - -A férfi egy sóhajtást nyomott el s aztán, mint egy fájdalmas műtéthez, -hozzálátott a kötelességéhez. - -– Fel vagyok hatalmazva, kisasszony, jelenteni önnek, – szólt -ünnepélyesen – hogy ő ma ott volt a Burgban. - -– Ki? Szepessy kisasszony? – kérdé a leány, fehérre válva. - -– Dehogy. Ő. - -– A madame? – folytatá a faggatást hüledezve. - -– Dehogy. Ő maga. - -– Ő maga? Hogyan? - -– Igen, igen, ő, akit szeret és vallomást tett a császár ő felsége füle -hallatára is. - -De már erre felugrott a leány, csengő kaczagással. - -– Jaj, ne bolondozzon, Klipi-Lipi. Hogy elrémített, rossz ember, a -rettenes tréfáival. Hát most látom csak, hogy évődik velem. - -– De becsületemre mondom, hogy ott volt. - -– Hát ki vitte volna oda? - -– Magától jött és olyan lármát csapott… - -– A lekváros bödön? - -– Miféle lekváros bödön? - -– Hát amiről én beszélek. - -– Nem értem – motyogta Akli zavartan. - -– Most már én sem. Hát nem arról beszéltünk? - -– Persze, nem. - -– De hisz ön a titkomat kérdezte s nekem csak ez az egy titkom van. Hát -nem tudja? Oh, maga gonosz lélek, hogy rászedett s milyen csacsi voltam, -hogy elmondtam. - -Nevetett is, haragudott is, az ajkát fölbigyesztette és haragosan -fenyegette meg Aklit az öklivel. - -– Megálljon! Visszaveri ezt Ludas Matyi! - -(Éppen a mult csütörtökön olvasta fel neki Akli a Ludas Matyi -történetét.) - -Akli pedig úgy örült ennek a fordulatnak, mintha csöpögtetett mézzel -kenegették volna a száját. - -– Dehogy volt csacsi, dehogy volt. Sőt valóságos kicsike bölcs. Úgy, -úgy. Magam is észreveszem már, hogy két malomban őröltünk. Majd csak -eligazodunk lassan, lassan. De lássuk előbb egész mivoltában az egyik -malmot. Hát mi az a lekváros bödön, mondja csak? - -– Nem mondom! – toppantott a leányka a lábával. – Most már azért se. - -– De ha nagyon, nagyon kérem. - -– Akkor se. - -– Jó szóért jót várj. Nem kívánom ingyen. Nézze csak, mi van itt. - -Kitakarta finom selyempapirosokból azt a fürt szőlőt, amit magával -hozott. A szőlő csábítóan nevetett a bakfischre. Ő is majd elnyelte a -szemével. - -(Nem kell még ennek a főkötő – gondolta magában megnyugodva Akli.) - -– Ezt a császár küldte magának, de én csak úgy adom oda, ha vall. - -Próbált ellentállani, gondolkozott, miközben lopva nézte a góhér fürtöt, -aztán elnevette magát. - -– No adja hát ide, maga kiváncsi! - -– No hát itt van, maga paskorta. - -– De kikötöm, hogy soha senkinek se szól róla, mert halálra szégyelném, -ha azt valaha idegen ember megtudná. - -– Nem szólok senkinek. - -– Lelkére mondja? - -– Lelkemre. - -– Van is magának lelke! - -– Persze, most már lelkem sincs, amióta szőlőm nincs, amióta odaadtam. - -– No hát hallgasson ide, hadd rázzam le hamar a nyakamról. - -– Csupa fül vagyok. - -– Várjon, előbb megkóstolom. Ej, menjen a szőlőjével! Hiszen még nagyon -savanyú. Hát ugy volt az… de nincs-e itt közelben valaki? Mintha az -előbb is megzörrent volna a bokor, mintha valaki lesne ránk. - -– Képzelődik. Ürügyeket keres. Nem, nem, nem, csak végezzünk, -kisasszony, végezzünk, tessék gyónni. - -– De mikor olyan nagyon szégyenlem, hogy talán meg is halok -szégyenletemben. - -Bizony nagy lelki küzdelmébe került a szegény kis bakfischnak. Kékült, -zöldült, akadozott, eltakarta szemét a mantillejával és az alól beszélt -ki, hogy kész komédia volt az is. - -Pedig hát csak egy kis csíny az egész. A szobájában van egy nagy tükör, -amelyik voltaképen titkos ajtó a falba. Maguk a barátnék (már t. i. ő és -Szepessy Klára) is gondoltak ilyesmire és egyszer csak addig nyomogatta -Klára kisasszony a kép rámáját, hogy végre rátalált a rúgóra. -Fölpattant, a tükör megfordult és ime, az éléstárba lehetett bejutni a -nyíláson. Nosza, mit súg neki az ördög, bement a kamrába és ott -megtalálta a lekváros bödönt s azóta aztán, ha megéheztek, mindig -beosontak titkon Klárával a lekvárhoz lakomázni. A madame pedig váltig -panaszkodik, pöröl, zsörtöl, hogy a szilvaíz csodálatos módon fogy, hogy -talán az egerek eszik. - -Akli édesdeden nevetett, a napsugár is nevetett, a füvek is. Csak egy -gyík bámult ki rájok egy lapulevél alól nagy komolyan az apró szemeivel. - -– Lám, ugy-e, hogy paskorta? Nem mondtam? – kedélyeskedett Akli. – És -szörnyűség, az ilyen kis torkosnak mégis már kérője akad. - -– Csak nem talán? – kérdezte a leány hüledezve. - -– Gubó legyen a nevem, ha nem igaz, feleségül kérte meg ma tőlem egy -gavallér. - -– Ugyan no… ne izéljen! – és a parazol nyelével oldalba döfte Aklit. - -– Aha, – incselkedett ez vissza – elpirult valaki… - -– De ha nem igaz! – ellenkezett a leány fölháborodással. - -– Mondom, hogy igaz, ott volt ma a kérő és a császárral is beszélt, -azért jöttem a császár nevében is, hogy megtudjam a válaszát, a mit -feleljünk neki. Nem találja el, ki a kérő? - -– Nem tudom – felelte a leány tompa hangon, az izgatottságtól elsápadva. - -S mintha álmot akarna látni, akaratlanul behunyta a szemeit. - -– Nos, a báró Szepessy István volt ott bejelenteni, hogy feleségül -akarja. Hát már most feleljen. - -Lassu reszketegség fogta el Kovács kisasszonyt, egy szót se felelt, csak -közelebb húzódott Aklihoz, mintegy oltalmat keresni nála. Aztán -szomorúan, némán szegezte rá a szemeit. - -– Miért nem felel? – sürgeté Akli – ösmeri Szepessy bárót? - -– Ösmerem, a Klára bátyja. Minek mondta meg, hogy ő? – támadta meg -egyszerre dühösen Aklit. - -– Ej, Istenem, hiszen csak meg kell a kérőt nevezni. Férjet csak nem -lehet zsákban árulni, mint macskát. - -– Mert, ugy-e, csúfolódni akar rajtam? - -És most már zápor módjára omlottak a könyei. - -Akli pszicholog volt; gyorsan megértette, ami a leányka lelkében -történik. Az, hogy feleségül kérik, tetszett neki; melyik leánynak ne -tetszenék, hogy őt szereti valaki, hogy oltárhoz akarja vezetni, hogy -uszályos menyasszonyi ruhát adnak rá, földig érő fátyolt, hogy -nyoszolyó-lányok kísérik, hogy szájtátó közönség bámulja, mikor a -kocsiról lelép a templomnál a fehér atlasz czipőcskéjében, az mind nagy -gyönyörűség, szívet dagasztó édes mákony, de csak az, ami eddig van. Az -út azon túl be van szegezve. Nem szabad tovább. A menyasszony már kész a -kis bakfischban, csak a ruhát, a menetet, a felkendőzött lovakat, a -felbokrétázott ostort kell elképzelni és az könnyű, de a vőlegény alakja -még ismeretlen és nem kész a fantáziában sem, a vőlegény személyéhez -tehát nem szabad hozzányúlni, vagy különben összeomlik minden illuzió, -minden öröm, minden édes merengés, mint egy kártyavár és akár mindjárt -be lehet csomagolni az egész törmeléket – egy kosárba. - -– Ugy látom, Iluczi, nem nagyon lelkesedik azért az úrért? - -– Hiszen utálatos ember, – tört ki a leány, könyeit letörülve. - -– De férjnek előkelő és gazdag, erre kötelességem figyelmeztetni. - -– Én sohase megyek férjhez. Hiszen mondtam már. - -– Mondta? Mikor? - -– Az előbb. Hát nem mondtam, hogy ezt a lekvártitkot soha se mondom el -az életben másnak, csak magának? Már pedig ha férjhez mennék, férje -előtt nem szabad titkának lenni az asszonynak, el kellene neki mondanom, -tehát már én ezért se mehetek soha férjhez. - -– No, ha csak ez az oka van – nevetett Akli gúnyosan. - -– Hiába nevet. Amit én egyszer megmondok… - -– Jól van, jól, tehát örökös párta a jelszó. Ezt mondjam meg a -császárnak? - -– Ezt, ezt, nem bánom, – ha csak… - -– Úgy? Tehát van «ha csak» is. Halljuk, halljuk. - -A bakfisch zavarba jött, ujra elpirult, a mantilla csipkéit merengően, -álmatagon babrálta. - -– Ha csak valaki olyan nem kér meg valaha, – mondá vontatottan, de mégis -reszketeg hangon, – aki már tudja a titkomat. - -– De ki tudhatná, mikor csak nekem mondta meg? - -A leány felkaczagott, de volt a kaczajban valami száraz erőltetettség. - -– Jaj, Klipi-Lipi, – kiálta fel azután, elfordítva a fejét – de -szerencse, hogy már a puskapor föl van találva, mert maga, azt hiszem, -soha sem találta volna fel. - -A férfi arczán, szemeiben kicsapott erre a láng, mint ahogy kigyúlt a -Hóreb bokra egyszerre váratlanul, csodálatosan. - -Felelni akart, csak még a szavak nem voltak meg, amelyek ide illenének. -Az égi tűznek nincsen füstje. - -E pillanatban léptek hangzottak. Két férfi közeledett, ami láthatólag -kellemetlenül érintette őket. - -Az egyik férfi megemelte kalapját és valami közeleső utcza után -kérdezősködött. - -Akli fölkelt, azt hitte, idegenek és néhány lépést előre ment velök a -kerítés felé, hogy megmutassa az irányt, útközben azonban igy szólt -hozzá az egyik úr: - -– Nem akartuk a kisasszonyt megijeszteni, uram, gyöngédségből hívtuk el -csellel; ön foglyunk. - -– Én? Az lehetetlen – szólt nevetve. – Önök tévednek a személyben. Én -Akli Miklós vagyok. - -– Kétségkívül. Az ön neve áll az elfogatási parancsban. - -Az egyik úr kihúzta zsebéből a rendőrfőnök által aláírt elfogató -parancsot és felmutatta. «Akli Miklós, harminczkét éves egyén -elfogatandó.» - -Akli szinte a szemének se hitt, mintha csak egy rossz álmot látna. Az -ember megterheli a gyomrát, bikákkal álmodik, leesik a kazal tetejéről, -vagy elfogják, viszik a börtönbe, míg végre a legnagyobb veszedelem -küszöbén fölébred; gyakran megesik az ilyesmi. Mily különös, hogy -megfordítva is történhetik. Az ember mámorító ébrenlétben van, szép -leánynyal évelődik s az éppen mond valamit, amitől a szív dobogni, a vér -pezsegni, a lélek szállani kezd s hopp, egyszerre csak leesik a -rózsakazal tetejéről, – a fönséges ébrenlét megszakad… - -Összerázkódott, fölébredni próbált, de bizony nem sikerült ez neki. - -– És kik önök? – kérdé tompa, fojtott hangon. - -Felmutatták a jelvényeiket, hogy ők titkos rendőrök. - -– És micsoda alapon mernek engem elfogni? - -Vállat vontak, ők bizony nem tudják az alapot. - -– De én protestálok. - -– Tessék, de csak majd odabent, most legjobb lesz, ha elbúcsuzik a -kisasszonytól, felülteti a kocsijára, hadd menjen vissza a nevelőbe, a -saját személyére nézve pedig rábízza magát mi reánk. - -Akli elgondolta, hogy itt az ellenkezés csakugyan nem használ semmit. - -– Jól van, rendelkezésükre állok. De engedjenek még néhány perczet, hogy -a kisasszonynyal kibeszélhessem magamat. Önök, kik mindent tudnak, azt -is tudják, kinek a megbízásából vagyok itt. - -– Igen, mi azt is tudjuk, de ilyen időhaladékot nem adhatunk. Menjünk, -uram. Ne csináljunk spektákulumot. Az megrémítené a kisasszonyt és azt -talán ön sem akarja. Mondjon neki valami más okot, amiért távoznia kell. - -Akli egy pillanatra visszatért Ilonához, sápadt volt és izgatott, ami -legott föltünt a leánynak. Az idegenek nyomon követték és néhány -lépésnyire a padtól megálltak. - -Akli a következőket mondá magyarul: - -– Vágjon közömbös arczot, Iluczi, ahhoz, amit hallani fog, hogy ezek az -urak ne gyanítsák, mit mondtam. Engem elfognak. Nem tudom, hogyan -történhetik s miféle intrikák szövetnek, de mosolyogjon, kérem… Így. Jól -van. Akar-e valamit tenni értem? - -– Mindent! – felelte a leány páthoszszal – és fölnevetett, mintha a -világ legvidámabb tréfájáról volna szó. - -– Most elkisérjük a kocsihoz, – folytatá Akli, – tegyen úgy, mintha -visszamenne az intézetbe, de a legközelebbi utczában parancsolja meg a -kocsisnak, hajtson a Burgba, maga pedig kérjen audiencziát a császárnál -és mondja el neki, mi történt velem. - -Iluczi fogta a szőlőfürtöt, mely a padon hevert s nagy közömbösen -csipegette belőle azokat a kivánatos, haloványzöld golyóbisokat s -rakosgatta be egyenként a szájába nagy delicziával, miközben megvillant -vérpiros ajka mögül a fehér rizskása foga. Csak asszonyi állat tudhat -így tettetni. - -– Úgy teszek – felelte, és ásított. (Pedig belül lázasan dobogott -megriadt szíve a rémülettől.) - -Fölkelt s hagyta magát kisértetni a kocsiig. A két idegen úr léptei ott -hangzottak folyton mögöttük. Tip, top, tip, top. - -– Pedig szerettem volna még valamit mondani. Abban a dologban. Hiszen -tudja… - -A leány behunyta szemeit. - -– A puskaporra nézve. Amit ki nem talált. - -– Egyszerre lettem rabbá, a lelkemmel is, a testemmel is. - -– Az egyik rabságból ki fogom szabadítani. Válaszszon, melyikből, – -tette hozzá enyelegve. – Persze mind a kettőből, ugy-e? - -– Jobb a kettő együtt, mint egyik se. Ami annyit tesz, hogy… - -– Értem. Annyit tesz, hogy a súlyosabbat választja. - -A kis bakfisch vidáman nevetett hozzá; felült a kocsira. Akli rákiáltott -a kocsisra: - -– Vissza az intézethez! - -Integetett neki a fehér ernyőjével, hátrafordulva a kocsiülésen. Akli a -zsebkendőjét lobogtatta. Hiszen csak apró kellemetlenség az egész, -valami rossz tréfa vagy félreértés. Majd kikapnak ezek a császártól! - -– És most már menjünk, uraim, – szólt ezután nem minden nyegleség -nélkül, a detektivekhez fordulva, – nem vagyok ugyan próféta, de annyit -merek jósolni, hogy ez a dolog igen kellemetlenül fog kiütni, de nem én -reám nézve. Majd meglátják… - -Egy droskét hítt elő az egyik detektiv a sípjával, mire felültek mind a -hárman s a rendőrségi főépületbe hajtattak. - -Akli gondolataiba merült, míg a két detektiv egyre próbálta szóra hozni. - -– Gyönyörü kisasszony – kezdé az egyik. – Ugy-e bár a császár neveltje, -uram? - -– Igen, – felelte Akli kurtán, kelletlenül. - -– Sok fiatal ember foga vásik majd ezért. - -– Hm, nehéz falat lesz – felelte a másik detektiv. – A császár szigoru -ember. - -– Bolondság, bolondság, – vélte az előbbi, széles pofacsontu, törpe -orru, szláv tipusu detektiv. – Van egy orosz közmondás, barátocskám, -hogy a szerelem nem megy audiencziára a czár atyuskához, ha valamit -akar. - -– Hát az bizony nem megy, – röhögött a másik rendőr. - -Aklit vérig bosszantotta a beszélgetés frivol hangja s türelmetlenül -szólt közbe: - -– Ha már engem befogtak, fogják be a szájukat is! - -A parancsoló hang imponált s most már csendben hajtott a kocsis a -Hohe-Marktra, ahol a rendőrség központi épülete állt, árkádjaival, -vasrácsos ablakaival. Ezalatt a fogoly váltig keresgélte elméjében -elfogatása okát, de sehol semmi támpont. Nem volt még elég róka. A bűnét -kereste, pedig csak az ellenségeit kellett volna eldefiliroztatni a -képzelete előtt. Eszébe juthatott volna Tell asztalos és Eschenbach -nyereggyártó kivégeztetése a mult évekből. - -Végre begurult a droske a hatalmas kapu ívei alatt. - -Egy öreg, vörös orru porkoláb csoszogott elő a kocsizörejre a kapu -alatti fülkéből, zöld, ezüstpaszomántos ruhában, kulcsait csörgetve -vígan dúdolgatta: «Scheint die Sonne noch so schön, einmal muss sie -untergehn.» - -– Az apó megint felhörpintett – szólt az egyik detektiv. - -– Megint valaki? – dörmögte a kulcsokat csörgető öreg bosszusan. – És -megint úrféle? - -– Ugy van, Schmidt apó, egy külön zárkába tegye ezt az urat. - -– Vezessenek, kérem, a rendőrfőnök elé! – követelte Akli. - -– Nincs külön szoba. A lelkemből hasítsak én ki külön szobát? – -ellenveté Schmidt apó. - -– A rendőrfőnök Stadion grófnál van ebéden – jegyzé meg egy fiatal -rendőrtisztviselő, aki lúdtollal a füle mellett, hajadon fővel átszaladt -az épület balszárnyából a jobbszárnyába. - -A két detektiv összenézett. - -– Mit csináljunk hát vele? - -– Ereszszék szabadon, – vélte Schmidt apó – mert hát nincs külön szoba, -vagy pedig mondjanak le a külön szobáról. - -– Hát tegye, ahova akarja – végezték a detektivek. – Szálljon le, uram! - -Aklit fölvezette a pityókos profosz az emeletre és ott nyitott ki egy -czellát. Vidám, jóakaratu öreg ficzkó volt, tele bécsi kedélyességgel, -mely csak úgy bugyborékolt benne. - -– Allerweil fidel. Kutyába se kell venni. Emberen és ártatlan madárkán -esik meg az, hogy kalitkába csukják. Aztán nem lesz itt rossz dolga. A -Schmidt apó vendéglőjében, hehehe. Nem kérdezem, mit csinált. Itt van és -punktum. Ezzel a mienk és ennyiben van a dolog. A detektiv, a Roszlov, a -muszka, azt súgta nekem, hogy ön a császár mulattatója volt. Also nur -fidel. Ott bizonyosan szert tett ön egy-két sárga csikóra, hehehe. Hát -ki velök az istállóból, ki velök! Schmidt apó ügyes ember, ravasz ember, -Schmidt apó ide teremti, ami kellemességet Bécs nyujthat. Azaz, hogy a -sárga csikók hozzák. Nem szükség azért kimenni. Ah, ez a város! (Schmidt -apó csettentett a nyelvével, mintha valami finom, megenni való falatot -említene.) Es giebt nur a’ Wien. A szabadság, mondják és örökre -hánytorgatják, szabadság és szabadság. Hát ugyan mi voltaképen a -szabadság? A’ kapitale Tummheit. A szabadság az, hogy az ember elmehet -minden korcsmába, oda is, ahol Stammgast, oda is, ahol nem Stammgast. -Iszen szép, szép, de mivel rosszabb, ha a fogságban viszont minden -korcsma eljöhet az emberhez. Pedig eljöhet. - -Akli kivett a zsebéből egy aranyat és odanyujtotta a vén fecsegő -markába. - -– Rendelkezésére állok, uram – szólt Schmidt apó, alázatosan meghajolva. - -– Egyelőre nem kérek semmit, kivévén, ha talán meg tudná mondani, miért -fogtak el. - -– Éppen csak ezt az egyet nem tudom, uram, de bizonyosan a császárt -haragította ön meg. A mi jó Ferenczünket. Ah, milyen áldott ember! - -– Ösmeri? - -– Oh, hogyne. A születése napjától kezdve. Ott voltam a Burgtheaterben, -uram, azon az estén, mint a Trauttmansdorff grófné komornyikja; ott -álltam a páholy hátterében a köpenyét tartva, mikor a mostani császár -nagyanyja, a mi nagy Mária Teréziánk kihajolt a páholyból egy felvonás -alatt és valóságos bécsi nyelvjárásban jelentette a közönségnek: «Der -Poldl hat an’ Buam und grad’ am Bindtag am mein’ Hochzeitstag».[3] Hja -bizony. Schmidt apó sokat tud, többet tud, mint kellene. - -– Mit ér, ha még se tudja, hogy miért fogtak el? - -Schmidt apó fitymálva intett a kezével. - -– Az ilyesmi rendesen kisül. Meg tetszik látni, hogy kisül. Nur Geduld, -und nur fidel. De már most tessék ide belépni, itt már van ugyan egy úr, -és mondhatom, víg spéczi lehet a maga nemében, aki derekasan be volt -csípve, mikor vagy másfél órája behozták. De nem csoda, hiszen Bécs a -murik, a ramasurik, a juxok, a blaumontagok és a katzenjammerek városa. -Nem valami finom úr, kivált az öltözékét tekintve, de hát a többi -czellákban még rosszabbul állnak a dolgok. És végre is, arme Leute -kochen mit Wasser. Isten látja lelkemet, nem adhatok jobb társaságot. -Megyés püspökeink nincsenek. Az ritka dolog itt. Még nem is volt. De ha -lenne, hát oda tenném. Vagy ha lesz, hát ide hozom – mert sohase -tudhatni, mit ad a jó Isten. - -Ezzel előre tuszkolván Aklit, biztosította, hogy vacsora előtt még -betekint átvenni a parancsait, addig is felküldhet neki egy -szájharmonikát, ha éppen szórakozni akar. - -– Köszönöm, nem kivánom. - -– Pedig a harmonikaszó olyan fidélis. De ahogy tetszik. Isten önnel, -uram! - -Betette utána az ajtót, a kulcs megnyikordult a zárban és Akli rab lett. - -Odabent félhomály volt. Kivált a vakító napfény után, mely künn az -épületnek ezt a részét elöntötte, első pillanatban alig lehetett kivenni -a tárgyakat, csak lassan-lassan rajzolódtak ki a körvonalai néhány -szalmazsákos ágynak, egy-két asztalnak s vizes kancsónak az asztalokon; -ami nem is csoda, mert csak egyetlen magasan fekvő, homályos üvegü -ablakon szolgált be a világosság. Sivár, bántó csönd honolt volna bent, -ha meg nem zavarja valami olyanforma zaj, mintha fát fürészelnének -valahol. De hát az is falláczia volt. A legutolsó pricsen egy férfi -aludt és hortyogott. - -Akli megbotlott egy székben és feltaszította, az ebből támadt zörejre -felriadt az alvó. - -– No, mi az? – mordult fel rekedten, álmosan s egy nagy fej látszott -megmozdulni a szögletben, majd két villogó szem szegződött Akli felé. - -– Bocsánat, uram, hogy önt ismeretlen létemre bátor vagyok háborgatni, -de biztosítom, hogy nem a magam jószántából teszem. - -– Teringettét! – kiáltott fel a másik, hirtelen felugorva a vaczokról. – -Mit látnak szemeim! Akli úr? - -Akli szinte hátra tántorodott a meglepetéstől. - -– Ön volna az, báró úr? Ejnye, ez nevezetes! - -– Hát nem engem keres ön? – csodálkozott Szepessy, mert ő volt. - -– Nem egészen – felelte Akli egyszerűen. - -– Akkor aztán hogyan jut ide? - -– Ahogy szokás. Behoztak a rendőrök. - -– Behozták? Önt? Miért? - -– Hiszen ha tudnám! És ön, báró úr? - -– Oh, az én történetem mindennapi. A Burgból, öntől eltávozva, kimentem -a Práterbe és ott megebédeltem a «Blauer Elephant»-nál. Rossz kedvem is -volt, czigány is volt, húzta a jó magyar nótákat, én is el akartam -húzatni a magamét, mondom neki, el is fütyülöm az elejét, de ügyet se -vetett rám, akkor aztán odahajítottam neki egy százforintos banknótát. A -czigány se rest, rárántja hirtelen, de még fele sincs ki a nótának, -odajön egy rendőr és behoz ide a dutyiba, hogy azt mondja, kit öltem meg -a száz forintért? - -– Lássa-lássa, ezt mind a czinikus öltözködési módja teszi. - -– Ejh, hagyja el! Hiszen végre is mulatságos. Az emberrel legalább -mindig történik valami. De ami önt illeti, arra már igazán kiváncsi -vagyok, hogy miképp került ide. - -– A Stadtparkban beszélgettem Kovács kisasszonynyal, egyszer csak elém -áll két titkos rendőr és… - -– Mit? – szakítá félbe a báró mohón. – Ön tehát beszélt a kis -jövendőbelivel? Nos? Széna-e vagy szalma? - -– Meg kell vallanom az igazat, báró úr: az bizony szalma. - -Szepessy a fogait csikorgatta mérgében. - -– Nem akar? Mi? - -– Gyerek az még, báró úr, éretlen gyerek, – csittította Akli – nem -arravaló az még. - -– Meg kell történni! – tört ki a báró lázas, szenvedélyes hangon. – Meg -fog történni. Az enyém lesz. Érti ön? A Szepessyek csúnya emberek, -nagyon csúnya emberek, de csupa szép feleségeik vannak. Mert mind lopják -a feleségeiket. Az anyámat is lopta az apám, a nagyanyámat is a -nagyapám. Ah, a lopott asszony édesebb lehet, mint az, amelyik önként -tapad az emberhez, mint az, amelyik szereti. - - - - -V. FEJEZET. A CSÁSZÁR HARAGSZIK. - -Kovács kisasszony, ahogy utasítása volt, a szomszédos utczában -megparancsolta a kocsisnak, hogy hajtson egyenesen a császári -rezidencziába. - -A császárhoz azonban nehéz ily késő délután bejutni. Ő Felsége ilyenkor -vagy odakünn sétált polgári ruhában a glacison s minden ismerősével -szóba állott, sokszor ismeretlenekkel is, vagy a parkban pepecselt a -növények közt és akkor senkivel se állt szóba, a főkertésznét kivéve – -(de nem akarok a rossz nyelvek után indulni), vagy pedig bent volt a -laboratoriumában, ahol némileg ő is foglalkozott annak a kornak a -divatja szerint az alkhimiával, melynek végső czélja az aranycsinálás -volt. De sajnos, ő se találta ki a nyitját, megmaradt az aranycsinálás -régi methodusánál, mely az alattvalók zsebén sarkallik. - -A görebeket, lombikokat pedig használta holmi apró dologra, mert aki -egyszer a vegyészetet megkóstolta, el nem szokhatik többé attól, mint a -korhely az alkoholtól. E pillanatban is, mikor Kovács kisasszony -droskeja begördült a Burg udvarába, laboratoriumában volt elvonulva az -uralkodó, egy uj parfüm kitalálásán kísérletezve. Rózsából és -kendermagból kellett volna kifőzni az uj illatszert. Keményen meghagyta -a szolgálattevő kamarásnak, gróf Daunnak: - -– Ne engedjen háborgatni, csak ha a leányom találna jönni. - -Ő reá gondolt, éppen neki akarta kitalálni az uj illatszert. Az a vágy -hevítette, hogy egy kis forradalmat csinál az asszonyok közt. (Oly -epidémia volt a forradalom-csinálás, hogy még ő is gusztust kapott rá.) -Pokolban fogant ötlet, hogy a királykisasszonynak olyan külön illata -legyen – amihez más Éva leánya hozzá nem juthat. Hogy micsoda revoluczió -lesz ebből az udvari dámák közt, azt csak a jó Isten tudhatná. - -A koktumok éppen javában rotyogtak a «szentély»-ben, mikor az intézeti -növendék váratlanul megjelent az előszobában, ahol a kamarás őrködött. - -Ez pedig nem volt valami könnyű dolog. Sokkal egyszerűbb lehetett a -tevének a tű fokán átbújni, mint a Schweizer Hofba jutni, a -laboratoriumhoz vezető előszobába a közönséges halandónak, mert a bécsi -udvar, mióta a franczia Lajosok eltüntek őseikhez, a legfényesebb volt -Európában. Tömérdek lovagok és szolgálattevő méltóságok nyüzsögtek -minden zugban, zsandárok, testőrök, alabárdosok álltak az ajtóknál s -mindenkinek volt valami látszólagos feladata s ezt mind azon a -boldogtalanon kellett végigcsinálni, aki a császár színe elé -kívánkozott. - -Hanem ennek a fényes udvarnak megvolt aztán az a jó oldala is, hogy -mindent tudott, sőt valamivel többet a mindennél. A titok ebben a -légkörben nem tudott megélni egy óráig se. Az intézeti növendékről is -mindenki hallott már egyet-mást, hiszen karácsonykor fogadni szokta a -császár, a fiú-testvérével együtt. Ezer verzió keringett erről. -Pletykák, legendák. Valóságos csemege a boudoirokban. Öreg főherczegnők -élvezettel majszolják, de a fiatalok se jobbak. - -És most megjelenik a szép, fiatal növendék, mintha a napsugár osonna -végig a méltóságteljes, komor, ódon folyosókon. Egy kicsit izgatott, -sápadt; beszédes, tiszta őzike-szemeiben aggodalom ül. - -– Ő felségével kell beszélnem, azonnal, azonnal, – lihegi azoknak, -akikkel találkozik. – Hol van, merre van ő felsége? - -Oh, az udvari orrok! Azok a pompás szimatok! Aki sohase látta is, rögtön -kitalálja, ki lehet a leányka. - -Vajjon mit akar a császárnál a kicsike? Hogy ilyen későn jön! Ebben -valami rendkívüli esemény rejlik. Valami történt vagy történni készül -valami. Hm, jó volna kihámozni. Az udvari portentumok kapnak utána, mint -a macska a pehely után, ha egérszíne van. Mert csodálatos, hogy itt, -ahol az igazi események születnek, csak a nem igazi események a -becsesek, a kicsiségek, a semmik. - -A bakfisch megjelenik a Burgban és mindenki azt mondja kapunál, ajtónál, -előszobákban, hogy most lehetetlen a császárral beszélni, de azért -beljebb ereszti, hogy hátha talán egy följebbvaló közeg kivételt tesz. - -Csak egy piczinyt segíti a dolgát mindenki, ameddig a felelősség nem -nagyon nyomja, de a felelősség annyi ember közt oszlik meg, hogy a -császárt akár el lehetne lopni is, anélkül, hogy az őrizet hiányossága -megállapítható legyen. - -– Próbálja meg, kisasszony, talán a főudvarmesternél. A főudvarmester is -kegyes ebben az esetben. - -– Ő felsége nem fogad ilyenkor, azonban meg lehetne próbálni a -szolgálattevő kamarásnál, ha talán ő… - -Így jut be a kisasszony Pontiustól Pilátushoz, Pilátustól a -szolgálattevő kamaráshoz, aki unalmában éppen az ablaknál állt s nézte a -napot, amint bíborvörösen leszállt nyugaton, nézte pedig olyan közömbös, -unott szemekkel, ahogy egy kamarás nézhet egy égitestet, melyről tudja, -hogy nem folyik benne kék vér. Egyszerre azonban szoknyasuhogás támadt a -háta mögött. Ah, szoknyasuhogás! Műértő fül millióféle zsongás-bongás, -hullámzás közül felismeri ezt a sziszegő zörejt, minden hangok közül a -legszebbet. - -A kamarás megfordult s a csodálkozástól szinte leszegződött, oly szép -volt a kis leány üdeségével és bájos félénkségével, mint egy szarvas, -amelyik rohan, rohan s egy tisztáson szemben találja magát egy -vadászszal. A leszálló nap ragyogó aranyát keresztül lövelve az ablak -üvegén, éppen oda tűzött az arczára s gloriolát font a feje körül. - -– Mit parancsol? – dadogta a kamarás zavartan. - -– Ő felségével kell beszélnem tüstént, tüstént. Kérem, uram… - -– Bocsánat, de Ő felsége megparancsolta, hogy senkit se jelentsek be. - -– Oh, uram, az én dolgom kivételes és Ő felsége is meg fogja önnek -bocsátani. Kérem, esedezem, uram… - -Gyönyörű szemeit ráemelte szeliden, kérőn és mégis félig parancsolón. -Mintha símogatná, mintha melegítené, mintha átgyúrná az a bársonyos -tekintet. A kamarás érezte, hogy nem tud ellentállni. - -– De hát ki ön, és mit akar? - -– Valakinek az elfogatásáról van szó, uram, aki… - -– Elfogatásról? Az semmi. Az nem főbenjáró dolog. Hadd üljön veszteg, -akit befogtak. Pihen egy kicsit, ennyi az egész. Csak a kivégzések -képezhetnének kivételt. Bocsánat, asszonyom, de… - -– Nem vagyok asszony – vágott közbe a leány elpirulva. (Pedig tetszett -neki, hogy asszonynak gondolja a csinos, nyalka kamarás.) – Hanem ami az -elfogatást illeti, legyen szabad megjegyezni, hogy a császárnak is -kedves az, akit elfogtak. - -– A császárnak is? Tehát még másnak is? – enyelgett a kamarás. - -A leány arcza kigyúlt erre, mint a hamu alatti tűz, ha megfújják. - -– Bejelent ön, vagy nem? – kérdé aztán bátran, szinte daczosan a kamarás -szeme közé tekintve. - -– Nem lehet. Ő felsége megparancsolta, hogy senkit se bocsássak hozzá, -csak ha a leánya jönne. - -– Nos hát, én az vagyok! – mondá a bakfisch büszkén. – Engem Ő felsége -leányának fogadott és ő neveltet madame Szilvássynál. - -A kamarás meghajtotta magát. - -– Valamit hallottam erről, kisasszony, és szolgálatára állok. - -– Tehát mégis be fog jelenteni, úgy-e? - -– Azt még nem tudom. Minden attól függ… - -A kamarás eltűnt a laboratoriumba vezető ajtón át s kis vártatva -megjelent maga a császár is a teremben szürke blúzban, zöld ernyővel a -homlokán. - -– Ah, kedves kicsike, – kiáltá jóságosan – ön van itt? Nos hát, történt -valami? - -A leány eléje járult, meghajolt féltérdben és megcsókolta a császár -kezét, mire az megsimogatta a haját – amennyi a kalap alól kimaradt. - -– Nézze csak, kedves Daun gróf, intézkedjék, hogy a czukrász egy csomag -édességet készítsen össze a kis vendégünknek, amit majd magával vigyen. - -A kamarás távozott s a császár megismételte a kérdést. - -– Történt önnel valami, kedvesem? Ne reszkessen úgy, ne féljen tőlem, -szóljon bátran. - -– Felséges császár, – kiáltott fel végre, mintha a melengető szavakra, -mint a befagyott forrás, csak most törne ki a hangja – Akli Miklóst -elfogták. - -A császár csodálkozva mereszté rá a tekintetét. - -– Elfogták? Aklit? A mi Aklinkat? De hiszen az lehetetlen. Ki fogta -volna el? Hiszen nincs itt ellenség. - -– Már pedig elfogták, felséges uram. Két polgári ruhába öltözött rendőr -vitte a börtönbe a Stadtparkból, ahol együtt beszélgettünk s engem ő -arra kért utolsó szavával, hogy siessek ide s mindezt megjelentsem -felségednek. - -– De hisz ön álmokat mesél, kis barátnőm. Bécsben végre is én uralkodom -és nem tudok a dologról semmit. - -– Vágassa ki felséged a nyelvemet, ha nem szóltam igazat. - -– No, majd bolond vagyok, hogy a maga kis nyelvecskéjét kivágassam! -Inkább megengedem, hogy valami félreértés történt, de csillapodjék, még -ma szabad lesz ő, és estére elmeséli nekem az élményeit, sőt holnap -elküldöm az intézetbe is. - -A császár csengetett, mire egy kakastollas kalpagú tiszt jelent meg az -ajtóban, szalutálva. - -– Küldjenek rögtön Stohlen lovagért. – Majd ismét a leányhoz fordult: - -– Reménylem, meg van velem elégedve? Csakhamar megtudjuk, mi történt a -rossz csonttal és bizonyára nem hagyjuk egy hajaszálát se meggörbülni, – -mosolygott a császár. – Hanem ezúttal már beszéljünk magáról is. -Elmondta-e Akli, hogy kérő volt a háznál? Úgy bizony, nagy leány -lettünk, hm… - -Mire a császár pajzánul megcsipkedte az állát. - -A bakfisch lesütötte a szemeit. - -– Hát hozzámegyünk-e, vagy nem? Feleljen a kisasszony. - -– Nem! – hebegte és eltört a mécses, fuldokló sírásra fakadt. – Nem, -nem, nem. Inkább meghalok. - -– Nos, én nem fogom erőltetni. A házasságok az égben köttetnek, -gyermekem, s én már csak itt a földön szeretek maradni, ameddig lehet. - -E pillanatban visszatért a szolgálattevő kamarás, Daun gróf. - -– Ő exczellencziája, Stadion gróf kér sürgős kihallgatást – jelenté. - -– Nem mondta, milyen ügyben? - -– Az Akli-ügyben. - -– Helyes! – kiáltott fel a császár élénken. – Tehát mégis történt -valami? Mindjárt meg fogunk tudni mindent, várjon itt rám, gyermekem. Az -ön őrizetére bízom Kovács kisasszonyt, Daun gróf. - -A császár a szomszéd terembe távozott. Hosszan elmaradt, talán egy óráig -is, a perczek lassan, kínosan teltek, a nagy bronzóra kísértetiesen -ketyegett. Daun gróf százféle módon próbálta mulattatni a bakfischt, de -annak a szíve-lelke tele volt szorongással, balsejtelmekkel s -minduntalan megszakadt a társalgás. Idegei szinte a távollátás hatodik -érzékéig feszültek meg. Látta szegény Aklit a börtönben, amint valami -szalmazsákon ül és gondolkozik, fejét tenyerébe hajtva. Egy-egy ajtó -nyílott valahol messze, talán a hatodik teremben. Összerezzent. Jön a -császár. De a császár csak nem jött, csak nem jött. Istenem, miről -beszélhet annyit a mindenható miniszterével? Hiszen olyan könnyű -megmondani: «Ha elfogtátok, hát ereszszétek szabadon hamar.» Hát mégse -könnyű? Hátha rossz emberek nem engedik ki a szegény Aklit a börtönből? - -Felelgetett is, nem is, a kamarás bókjaira, ötleteire; másutt járt az -esze, néha egy-egy naiv kérdést intézett hozzá: - -– Ugy-e, hogy a császárnak senki se parancsol? - -– Senki, kisasszony, csak a törvények. - -– Hiszen a törvények papirosból vannak, papiroson állanak s az a papiros -parancsolna a császárnak? - -Kétkedően rázta a szép fejét. - -De megmagyarázta a kamarás: - -– A törvények azért parancsolnak neki, mert azokban benne van a népek -lelkiismerete, az övével együtt. - -Mindezt azonban nem értette meg a kisasszony. - -– De ha a császár például azt mondja, akarom, hogy ennek vagy annak -semmi bántódása ne essék, hát nem lesz, úgy-e, bántódása? - -– Persze, hogy nem lesz. - -– Köszönöm, uram. - -Egy kicsit megnyugodott, de az óra monoton tik-takja váltig élesítette -az eszét, mint mikor a fenőkő súrolja a borotvát. - -– Szokott-e a császár másokra is hallgatni? – tudakozódék ujolag. - -– Hogyne? Hisz azért vannak tanácsosai. Ezek az ő fülei, szemei és -kezei. Ezekkel hall, ezekkel lát, ezekkel cselekszik. - -– Hisz akkor ő maga akár vakon is születhetnék? - -– Na, miért ne? Volt is már nem egy vak király a világon. - -– Igaz, igaz, – bizonyítá a leány is – nálunk is Vak Béla, de ha a -tanácsosok által lát és cselekszik, miért való hát «Isten kegyelméből?» - -A kamarás vállat vont. - -– Azzal bizony nem szolgálhatok. - -E pillanatban hevesen megnyilt az ajtó s belépett a császár haragosan, -kivörösödve. Homlokán és a szemöldökök közötti redőkön vihar ült. -Egyenesen a laboratorium felé tartott, nem nézve se jobbra, se balra, -már át is ment a terem azon részén, ahol a leány állt, mikor úgy -látszott, mintha eszébe jutna, megállt az ajtónál és szavakat látszott -keresni. - -– Leányka, – szólt végre ridegen, minden nyájasság nélkül – vissza fogsz -menni az intézetbe, hogy ott továbbra is szorgalmasan tanulj. Az az -ember egy háládatlan gonosztevő, aki megérdemli, hogy bűnhődjék. Egy -szót se halljak többé érdekében. Majd intézkedem uj gondnok iránt, aki -felügyel rád és öcsédre. Daun gróf, kísérje le a kisasszonyt és adja át -Kolowratnak, aki visszaviszi az intézetbe. - -Ezzel bement, becsapta az ajtót maga után és – bezárkózott végképen az -Akli Miklós börtöne. - - - - -VI. FEJEZET. AKLI A RABSÁGBAN. GYURI MISSZIÓJA. - -Stadion gróf tehát elérte a czélját. A bolond, aki szatiráival ostorozta -s ártott tekintélyének a legmagasabb helyen, el volt téve láb alól. A -császár csekélységnek tartotta eleinte az okot s kétszer is felkiáltott: -«De egy vers végett, kedves Stadion gróf, egy vers végett!» Csakhogy -Stadion gróf éppen a dialektikában volt nagy s úgy tudta belenyomni a -császár lelkébe a saját akaratát, mint a viaszba a saját pecsétjét. - -– Hiszen a vers csak vers, – érvelt a miniszter – s teljesen ártatlan -dolog, ha például pensumnak van feladva; ha egy leányhoz szól, -természettől beoltott érzelmek bugyborékolása. Az ember efajta verseket -írhat a titkos fiókjának is, hogy a szívén könnyítsen – kivált, ha nincs -remény a viszontszerelemre. De ha az ember egy császárhoz ír dicsverset, -ezt bizonyosan nem abból a keserű epekedésből teszi, hogy az illető -császárt nem veheti el feleségül, hanem rendesen valami egyéb czélja van -vele, mire nézve a legelső lépés, hogy arról a versről tudomást -szerezzen a császár. Hiszen fölségedhez is írt Akli névnapi, -születésnapi, valamint ujévi distichonokat és azok így vagy úgy -tudomására hozattak fölségednek. (Sajnos, hogy nekem is – tette hozzá -csípősen.) Ha tehát Akli most Napoleonhoz írt dicsverset, világos dolog, -hogy azzal Napoleonnak akart kedveskedni, amiből határozottan -következik, hogy Akli valamely összeköttetést _folytat_ Napoleonnal vagy -még csak _keres_. Tertium non datur. Az a körülmény azonban, hogy -Napoleon eddigi haditerveinkről mindig előre értesült s részben ez -okozta az ulmi és austerlitzi vereségeket, szinte kétséget kizárólag -mutatja, hogy Akli nem uj titkos összeköttetést keres a korzikaival, -hanem egy régit folytat. - -Napfény nem érleli olyan bizonyosan a buzaszemet, mint a Stadion -érvelése a gyanut. Akli el volt veszve. A császár, mint láttuk, nagy -fölháborodással átengedte sorsának. Sok szabad a bolondoknak és -poétáknak, de minden mégse szabad. Lakoljon, ha bűnbe esett. - -A «Schmidt apó vendéglőjében» azonban nem sokáig maradt, elvitték szem -elől a bécsujhelyi börtönökbe, – addig is, míg Stadion gróf biztosabb -adatokat gyüjthet árulása felől. Így, pusztán a verssel, nem merte bíró -elé állítani. – A vers, az igaz, elég rossz, de hátha a bíró is rossz -lesz és nem találja kellő bizonyítékok hiányában elítélni. Jobb hát -előbb bűnöket gyüjteni ellene és addig hadd legyen Bécs-Ujhelyen. Végre -is, azt mondja az arab közmondás: jobb állni, mint járni, jobb ülni, -mint állni. Hát hadd üljön. - -A bűnök gyüjtése pedig minden gyüjtések között a legkönnyebb. Ha éppen -nem volna, mesterségesen lehet tenyészteni, mint a pisztrángot. Stohlen -lovag Bécsbe hívatta a bécs-ujhelyi fogházigazgatót, Bernot urat és -megmagyarázván neki, milyen gyanuban áll a fogoly, utasítá, hogy a -tintát, papirost ne vonja meg szomorú magányában, sőt inkább kössön vele -bizalmas barátságot és adjon neki módot (sőt esetleg tanácsot is -ügyesen), hogy panaszolja el sorsát Napoleonnak és kérje közbelépését -kiszabadítására, – persze a levél Stohlen lovaghoz küldendő s a többi. - -Aklit tehát még itt se hagyta el a gyöngyélet. Bernot úr megszerette, -rab létére vacsorára hívogatta, pertu lett vele. Kisasszonyai is voltak -Bernot úrnak, két ábrándos szemű Gretchen, akik hárfát játszottak vagy -lenszálakat fontak guzsalyaikról esténkint. Az egyik, Klementine, -szemlátomást kaczérkodott Aklival. Akli nem volt elég karakter, nem -vallotta be, hogy a gondolata valahol másutt jár, Bécsben, egy utczában, -egy nevelő-házban… Akli visszakacsintgatott rá és így szövődött a -fogház-igazgató lakásán egy kis idill. Bántotta ugyan a lelkiismeret, -hogy a leányt hitegeti, de ekképen okoskodott: Ha a leányt -felvilágosítanám szívem titkáról, akkor nyugodtabb lenne a lelkem, de -oda lenne a testem kényelme, a jó kosztom és lelkem helyett a gyomrom -háborogna. Nos, minthogy a lelkem a kedves lánytól való távollét miatt -anélkül is szenved, ezt a kis terhet is még reá rakom, már neki úgy is -mindegy. Ezzel az okoskodással legalább elhitte, hogy nem rossz ember. -Amint hogy nem is volt rossz, csak szamár. Azt hitte, ő csal, pedig őt -csalták. - -Egy este, midőn ismét Bernotéknál vacsorált, hozzá simult Klementine és -szemrehányást tett neki. - -– Miért nem igyekszik szabaddá lenni? - -– Hiszen igyekszem, – felelte Akli, – már két instancziát írtam a -császárhoz, édesapja el is küldte, de megfoghatatlan módon nap nap után -múlik és semmi se mozdul. Pedig meg vagyok győződve, hogy a császár -szeret s nem tudom, mit vétettem, ha vétettem, de megbocsátaná, érzem. - -– Ne higyje azt; a császár senkit se szeret. A Habsburgok hidegek, mint -a glecserek. Ellenségei vannak a Burgban s őt most azok informálják. -Sohase fog megszabadulni, ha nem hallgat rám. - -– Iszen hallgatok én szívesen. Hát mit tegyek? - -– Hajoljon közelebb, majd megsúgom. Forduljon Napoleonhoz egy -kérelemmel. - -Akli csodálkozott. - -– Napoleonhoz? Mi közöm nekem Napoleonhoz? Vagy mi köze Napoleonnak én -hozzám? Nem értem magát, Klementine. Hol veszi ezt a képtelen ideát? - -Klementine zavartan felelt. - -– Csak úgy érzem, csak úgy gondoltam. Tudja a nők az ilyet eltalálják. -Ami aztán a levelet illeti, azt kézbe juttatni én is tudnám. Van egy -unokatestvérem, aki orvos Párisban és benfentes a Tuileriákban. - -Akli gyanuját még ez se ébresztette fel – női szemek gyöngéd -tekintetétől símogatva, mélyen alvó fenevad a gyanu, – egyszerű, -hiábavaló fecsegésnek tartotta a leány tanácsát és természetesen nem írt -levelet Napoleonhoz. - -Akadt úgy is elég írnivalója. - -A fogházigazgatónak ugyanis a két kisasszonyon kívül volt egy kis fia -is, aki katonaintézetbe járt. Bár a szülei helyben laktak, mégis -bennlakó volt, mint a többi, csakhogy a katona-tanárok jó barátságban -lévén Bernot úrral, ha otthon ludat öltek vagy ha Bernotné asszony -jóféle puddingot csinált, a kis Eduárdot hazaeresztették «szopni». -Addig-addig járt haza Eduárd az utóbbi időkben, hogy egyszer csak a -leczkeóra után elkezdi a «cserebogár, sárga cserebogár» nótáját -fütyürészni. Mint a puszták égő tőzegeinek füstje ahogy megüti a tinó -orrát, úgy ütötte meg a magyar puszták dallama a Kovács Gyuri fülét. Oda -szaladt nagy lelkendezve német tanulótársához és nyakon ragadja, mintha -valamit ellopott volua. - -– Hol vetted ezt a nótát, «kamerad»? - -– Hát egy rab van most az apámnál, attól tanultam. - -– Magyar rab? - -– Magyar rab, valami Akli nevű. - -Gyuri elsápadt, szíve hangosan dobogott, de a német előtt nem akarta -magát elárulni, a mennyire lehetett, egykedvüséget erőszakolt -arczvonásaira: - -– A név közömbös, akár Pál, akár Péter, csak a magyar voltát sajnálom. -Nem tudod, miért fogták el? - -– Hogy gondolod azt? – felelte Eduárd. – Atyám sohase mond el hivatalos -titkokat. - -– És hogy ismerkedtél meg vele? - -– Atyám nagyon szereti, ebéd és vacsora idejekor gyakran kihozatja a -czellájából és együtt étkezik a családdal. - -– Atyád derék ember lehet – felelte Kovács György meghatott hangon. - -– Meghiszem azt. Két érdemrendje van, barátom. - -– Edd meg az érdemrendjeit! Nem azok miatt mondom. - -– De a rab is kellemes ember, zongorázni tud, énekelni, fütyülni, -Schillert, Goethét könyv nélkül mondja el. Művelt és mulatságos. - -– Beeresztenek hozzá idegeneket? - -– Nem szabad. - -– És hol van becsukva? A fogházépület melyik szárnyában? - -– A déliben. - -– Megmutathatnád nekem az ablakait? - -– Maradj csak a singularisban. A rabok nem laknak termekben, csak egy -ablaka van a zárkájának. - -– Mutasd meg nekem, Eduárd. - -Eduárd gondolkozott kissé, hogy nem vét-e ezzel valamit a fölebbvalók és -az állam ellen. - -– Mi végből akarnád? – kérdé vontatottan, kedvetlenül. - -– Hát mi egyébért, – felelte a magyar fiu – egy pár hazai dalt szeretnék -elénekelni egy csöndes estén az ablaka alatt s ő azt meghallaná és talán -jól esnék neki. Hát mit is tehetnék én egyebet azzal, hogy az ablakát -tudom? - -– Igaz, – mondá megnyugodva – de nem fogja meghallani, meglátod, mert -magasan van az ablaka. - -– Ne félj te attól. Kifogja a magyar fül a magyar hangot, ha akárhogy -elkeverődik is a levegőben. - -– Hát jó, nem bánom, megmutatom majd egyszer. - -Lőn tehát egy napon, hogy Akli Miklós czellája ablakán egy kavics röpült -be nagy csörömpöléssel, éppen a fogoly lábaihoz. A kavics papirosba volt -betakargatva. Akli fölemelte, legöngyölgette róla a papirost és -elolvasta, ami írva volt rajta: «Én vagyok itt, Akli bácsi. Nem -parancsol valamit? Kezeit csókolja: Gyurka.» - -Hej, megörült Akli a levélnek s nyomban rohant az ablakhoz, kendővel -integetve a fiúnak, aki lent állt egy magyalfa-bokornál, parittyáját -fogva a kezében. - -Majd hirtelen visszahúzta a fejét, néhány sort vetett ő is papirra s -abba betakargatva a kavicsot, ledobta az ablakból: - -«Szervusz, Gyurka! Hát rám akadtál? Csehül vagyunk, öcskös. Gyere el, -amikor jöhetsz, egy levelet írok Iluczinak, amit majd neked kell -továbbítanod.» - -Azontúl gyakran jött el a Gyurka a bástyákhoz és a kövek szorgalmasan -diskuráltak egymással. Akli leveleit Bécsbe küldözte és az Iluczi -válaszait fölröpítette a parittyából a börtönablakba. Ezekből a -levelekből sok mindenfélét megtudott Akli, ami a világban történik; -kivette, azt mondja (t. i. Iluczi mondja) a benfentes Kolowratból, -akivel most, mint az Akli helyettesével, gyakran érintkezik, hogy a -császár szertelenül haragszik Aklira (hogy miért, azt Kolowrat se -tudja), azt is mondta Kolowrat, hogy a császár semmilyen levelet nem -kapott Aklitól, de nem is fogadná el, mert a nevét sem szabad említeni -előtte. Arról is írt a bakfisch, hogy a kiállhatatlan Szepessy báró -gyakran megfordul az intézetben, szépeleg neki, virágokat, czukrot -küldöz be, sőt most ujabban úgy öltözik, mint egy piperkőcz (olyan -furcsa a szép uj ruhákban, hogy nevetni kell rajta). «Kezdett már a -helyzet tűrhetetlen lenni, úgy, hogy megkértem Kolowratot, segítene -rajtam, mire Kolowrat meghagyta a madamenak, hogy a bárónak ne engedjen -velem semmi érintkezést és ezt úgy vegye a madame, mint a császár -parancsát.» Majd minden levélben volt egy kis enyelgés, egy kis czélzás -a sorok között a stadt-parkbeli beszélgetésre, meg egy kis biztatás a -jövőre, hogy «bővebben élőszóval, akkor, amikor – az mindegy». Ez a -«mindegy» sokat látszott jelenteni és édes gondolatokat hajtott az Akli -fejében. Virágok nőttek attól a kis czellában és tündérálmokat hozott az -éjszaka. Utóirat pedig éppenséggel minden levélben volt, némelyikben -kettő is, zagyva tarkaságban: «Vigyázzon az egészségére és írjon minél -többször, én sokat gondolok magára. Itt Bécsben most az a hír, hogy -Napoleon császár elválik a feleségétől és a mi császárunk leányát, Mária -Lujzát veszi el. A kis orgonavirágos szalmakalapomat, amelyik magának -úgy tetszett, képzelje csak, megrágták az egerek.» - -A kövek sok érdekeset beszéltek és Akli lassan-lassan okoskodni kezdett. -Hátha az ő instancziáját csakugyan nem kapta meg a császár? Hátha Bernot -el se küldte? Hiszen ez az egész barátsága a foglyával egy csöppet se -természetes. De hát mit akar? és általában mit akarnak vele? Miért nem -állítják biró elé? Miért nem mondják meg, mit vétett, hogy védekeznék -ellene? Így azt se tudja, mit mondjon, hol kezdje. Hiszen ez az egész -dolog egy átláthatatlan ördögi cselszövény, amelynek a kibonyolító -szálát hiába keresik izzó fejében nyargaló gondolatai éjjel-nappal. A -császár haragszik rá, nevét se szabad előtte említeni. Megfoghatatlan -ez! Meg lehet ebbe őrülni. - -Nagy töprengések után elhatározta, hogy még egy végső levelet intéz a -császárhoz. Csakhogy ezúttal a Bernot tudta nélkül. De hát miképpen? A -legközelebbi napon megkérdezte Gyuritól, tudná-e valami módját, hogy egy -levelét a császár bizonyosan a kezeihez kapja? - -Gyuri felparittyázta a feleletet: - -«Személyesen fogom hozzá juttatni, csak írja meg.» - -Akli tehát még egy instancziát szerkesztett klasszikus, ékes latin -nyelven, mely talán csak a követ nem inditaná meg. Gyuri pedig először -érezte a tettvágy hevületét, mikor egy ilyen nagy feladat esik a -vállára, eljuttatni az instancziát a császárhoz. No, hát ott is lesz az -– ha a pokol minden ördöge ellenezné is. Ezzel vélte meghálálni -mentorának, ami jót tett vele. - -Száz terv is kóválygott a fejében, de a legelső volt megtudni, hogy a -császár hol van most. - -Elment a postamesterhez. Lapok akkor nem jártak, ahol pontosan megvannak -a hírek az udvar köréből. Csak a postamesterek tudták az egymást -keresztező levelekből az udvar hollétét. - -– Ő felsége most Laxenburgban tölti az őszt – mondá a postamester. - -No, hála Istennek. Laxenburgot legalább egy kicsit ösmerte a Gyuri -gyerek. Ott már egyszer bejutott a császárhoz, pedig senki se akarta -beereszteni. - -Három napi szabadságot kért az igazgatótól, hogy családi ügyben el kell -utaznia, mire megindult és meg sem állott Laxenburgig. - -Ott állt megint a vártánál, a vassorompós kerítésnél, ahol évekkel -azelőtt. Olyan furcsa! Mintha éppen az a katona járna ott fel s alá, aki -azelőtt. Még a bajusza is olyan. - -De most már Gyuri is katonaruhát viselt. A nagy katona szerető szemekkel -pislogott az apró katonára és semmi kifogása se volt, hogy az a kapun -bemenjen az udvarra. - -Eddig csak megvolnánk, gondolta magában Gyuri, de mit csináljon most? -Kihez forduljon? Kolowrathoz fordulna, de az szigorú ember, -visszakergetné az intézetbe és dehogy eresztené a felség elé az Akli -instancziájával – kivált ha parancs van, hogy Akli nevét említeni sem -szabad. Legjobb lesz, ha meghúzódik valami bokorban s meglesi, míg a -császár a parkba jön s akkor eléje áll és vakmerően odanyujtja a -levelet. Csakhogy ez is kivihetetlennek látszott, mert valahányszor a -felség sétára megy, a zsandárok előbb kikutatják a kertet. Az is -megfordult fejében, hogy ha a császár kikocsizik, akkor künn az utczán a -kocsijába dobhatja a levelet. Igen de a császár sokszor hetekig se -kocsizik ki. Végre eszébe jutott az öreg Laube, a császár komornyikja; -mikor a nővérével ide jött, ő viselte gondjukat, nyájas, piros arcza, -mint melegítő emlék, derengett eléje a multból. Miért ne kereshetné fel -a kedves öreget? Tőle megtudhat valamit a császár napi programmjából s -aztán ahhoz tarthatja magát. Az ám, de az öreg Laube is megkérdezi, hogy -mi szél hozta ide? Mit akar? Miért hagyta ott az iskolát? - -Ejh, hát egy kis ravaszság még nem hazugság, azt fogja mondani, hogy -Aklival akart személyesen találkozni. Úgy tesz, mintha nem tudná, mi -történt Aklival, még talán szép szerével ki is veszi az egyenes szívű -öregből, hogy Akli miért lett kegyvesztes, ami nagy eredmény lenne, mert -ezen fordul meg a védekezés módja. Az ilyen öreg szolgák sokszor többet -tudnak, mint a nagy urak. - -A császári kastélyban pedig óriási nyüzsgés volt a mai napon, lakájok -szaladgáltak keresztül-kasul a folyosókon, a konyhai részeknél kukták -sürögtek-forogtak, egy-egy fehérkabátos, fehér tányérsipkás alak -ki-kibújt odújából hűtőzni vagy tojáshabot verni, a második főudvaron -fényes egyenruhájú tisztek jártak-keltek, az épület homlokzatánál a -Plankenstein-huszárok két százada volt felállítva s a folyosóknál, -bejáróknál díszbe öltözött kopjás vitézek álltak őrt. Szóval, valami -nagy parádé volt a császárnál. De ez csak könnyítette Gyuri dolgát, a -czifra sokadalomban könnyebb volt elvegyülnie. - -Bátran tartott annak az ismert bejáratnak, mely a komornyik -lakosztályába vezetett; a kopjások szó nélkül hagyták fölmenni a -grádicson; előtte, de már följebb, egy nyalka huszártiszt lépegetett, -aki véletlenül elejtette fehér keztyűjét, melyet a kezében tartott. A -gombolyaggá gyűrt keztyű lecsúszott a garádicsról és gurult, gurult -lefelé… - -A huszártiszt (egy óbester) hátrafordult erre, egy kis magyar -káromkodással aposztrofálva a lefelé szaladó keztyűt, miközben -kedvteléssel vette észre az utána jövő gyerek-katonát s rárivallt -nyersen németül: - -– Add fel a keztyűmet, te gyerek! - -Gyuri sértődve vörösödött ki a tegezésre és a «gyerek» szóra, egy -perczig habozva tűnődött, hogy fölvegye-e a keztyűt vagy megtagadja a -goromba óbesternek ezt a legegyszerűbb udvariasságot is. - -– No mi az? – mennydörgé az ezredes csodálkozva. – Talán nem akarod -felhozni? - -De már ekkor lejebb lépett Gyuri vagy két grádicson a keztyűért, mert -nem tartotta tanácsosnak, ily fontos küldetésben jelenetre adni okot. - -Fölvette a keztyűt s fölvitte az ezredesnek. - -– No, ezer szerencséd, kis baka, hogy felhoztad, mert bizony, mondom, -kétfelé hasítottam volna a tökfejedet. - -– Vagy én a magáét! – felelt a fiú, rendíthetetlen nyugalommal nézve a -szeme közé és önkénytelenül kis spádéjához kapott, mely csörömpölve -mozdult meg oldalán. - -– Ejnye, gígom-gágom! – kiáltott fel az ezredes nagy örvendezéssel, -egyszerre magyarra fordítva a szót. – Kinek a fia vagy, ecsém? - -– A Kovács Mihály óbesteré. - -– Parolát ide, hékás. Hát bizony észrevettem a viselkedésedről, hogy -magyar anya szült, hanem már most jobb, ha kibékülünk, mert tudd meg te -is, hogy kivel kötöttél ki, atyámfia: én Simonyi óbester vagyok. - -Most utólagosan ijedt meg a fiú, láthatólag elsápadt. A híres Simonyi -óbester vitézségét szétvitték a mesék és legendák a világban mindenüvé, -még oda is, ahol a padokat faragják. A legvitézebb huszár megelégedetten -olvasta a saját dicsőségét a fiú arczán. - -– Semmi az – jegyzé meg nyájasan. – A farkas is csak odáig eszi meg az -embert, ameddig kinn van a csizmából. Azontúl nem bántja. Nos, te még -bent vagy a csizmákban. - -És megveregette barátságosan a vállait. - -– Hány órakor jön meg az uralkodó? – kérdé azután. - -– Miféle uralkodó? – csodálkozott Gyuri. - -– Hát melyik, ha nem a hesszeni, hiszen őt várjátok vagy mi? - -– Nem tudom – vallotta be a fiú. – Én nem tartozom az udvarhoz. -Bécsujhelyi katonanövendék vagyok. - -– No, hát nagyra nőjj! – szólt az óbester, elválva a fiútól, miután -fölértek a pompás, márványos korridorra. - -Az óbester jobbra ment, kevély, sarkantyús lépteivel, a fiú balra -tartott, a Laube apó lakása felé. - -Alig hogy egyet-kettőt lépett, hát ki jön rá szembe, topogó, apró -lépésekkel: maga az öreg Laube. Mondja aztán valaki, hogy nincs -szerencse! De mennyire megőszült, összeesett az öreg. Valami különös -zöldes Waffenrockot és nadrágot hoz a karján, a másik kezében fekete, -aranyrojtos kalpagot tart. - -Gyuri mosolygós arczczal siet feléje, de a Laube apó szelíd kék szemei -ismeretlenül szegződnek rá. - -– Jó napot, Laube úr, hát nem ösmer rám? - -– De bizony, de bizony. A hangja olyan ismerős. Ah no, hogy is -felejthettem csak el. Az a kis pompás magyar fiú… Oh, kicsi szívem, -persze, hogy maga az. No lám, no lám. Oh, hiszen már katona, valóságos -katona, nyalka katona. Hop, fikom adta, hisz kardja is van. Bizony már -meggyengülnek a szemeim, nem ösmertem volna meg, csak a hangjáról, mert -a fülem még jó. Természetes, az olyan vén szamárnak, mint én, a füle -tart ki a legtovább. Pedig szemem is olyan volt valaha, mint a sasé. Én -voltam azelőtt Ő felségének a legkedvesebb vadásza s bizony eleget -vadásztunk egykor Ischlben az ön édes papájával is, az Isten -nyugosztalja, de hol veszi itt magát, ahol a madár se jár? - -– Éppen magát akartam meglátogatni, Laube úr, de látom, rosszkor jöttem, -szolgálatban van. - -– A hesszeni ezred ruháit viszem be a császárnak, mert ebédre várjuk a -hesszeni uralkodót s az a bolondos komédia járja ezek közt, hogy az -egymás uniformisában jelennek meg. Sületlen egy mesterség az egész -uralkodás, de hát nem nehéz és ha már eddig meg nem úntam, most öreg -koromban megjárja pihenőnek. A fülem, hála Istennek, elég jó és a -csengetyűt messziről meghallom. Nagy áldás az Istentől az olyan fül. -Különben mi járatban van az úrfi? - -– Aklit, a mentoromat akartam meglátogatni, de azt hallom, valami baja -történt, hogy már nincs itt; azért jöttem önhöz, Laube úr, hogy -kérdezősködjem utána. - -– Mit? Hát nem tudja? – kiáltott fel élénken a komornyik s letette a -ruhákat a márványoszlopzatra s azután megnézte az aranyóráját, mely -hatalmas, vastag lánczon lógott le, – még van néhány perczem. Igazán -semmit se tud? Ej, hát vége van a szegény Akli úrnak. Valami hóbortos -verset írt és hát krcs (kezével az ajtónak kulcscsal való bezárását -jelezte) ül valahol a hűvösön – s tudja Isten, látni fogja-e még -valamikor az Isten napját. Mert hát Akli úrnak szárnyai voltak, ahogy -mondani szokták és az sohase vezet jóra, sokkalta jobb, ha csak fülei -vannak az embernek. - -Mialatt Laube apó mindjobban nekimelegedett, azalatt Gyuri fölismerte a -helyzet előnyeit, egyre nyomult háttal a hesszeni uniformis felé s -felhasználva az öreg szemeinek gyöngeségét, egy alkalmas pillanatban, -mikor Laube apót elfogta a köhögés, egy ügyes mozdulattal becsúsztatta -Akli instancziáját a hesszeni zöldes Waffenrock zsebébe, miközben váltig -sopánkodott: - -– Oh, szegény Akli bácsi, szegény Akli bácsi… Hogy lehetne rajta -segiteni? - -– Azon bizony nem lehet sehogy, ne is törje rajta fejét az úrfi. Amelyik -körte egyszer lepottyan a fáról, az már nem kerül oda vissza többé. - -– De hátha ártatlan volt? - -– Mindegy az a körtére nézve, akár azért potyogott le, mert rothadt -volt, akár nem volt rothadt, de erőszakkal tépték le, vége van, punktum. -De már most mennem kell a ruhákkal, mert a császár öltözködni fog. -Megvár az úrfi? - -– Nem, nem várom meg, Laube úr, csak éppen egy perczre akartam látni, -mielőtt visszaindulok Bécsujhelyre, hiszen talán tudja… - -– Minden bizonynyal, de ön végre is otthon van nálunk és itt találja -most Kolowrat grófot is, akit a császár gondviselőjéül megbízott. Hogy -van a leánytestvére? Hallom, hogy szép kisasszony lett. - -– Jól, köszönöm, de ne szóljon, kérem, Kolowrat grófnak, Laube úr, hogy -itt voltam, csak úgy engedély nélkül szaladtam ide Akli úrhoz és önhöz. -Nem szeretném, hogy Ő felsége vagy Kolowrat gróf megfeddjenek emiatt. - -– Azaz, ön inkognitó van itt – nevetett Laube úr. – No, jó. Egy szót se -szólok. Hiszen nekem voltaképpen nincs is nyelvem, nem szabad lenni -nyelvemnek, megszoktam, tudom, nekem csak füleim vannak. - -Laube apó eltünt a ruhákkal, Gyuri pedig abban a hitben, hogy a dolgát -jól végezte, egyenest visszament Bécsujhelyre, be se várta a parádét, a -hesszeni uralkodó érkezését, kinek ma egy fényes ebédet kellett -elfogyasztania a laxenburgi vörös ebédlőben. Pedig már erősen porzott az -út Bécs felől, ahonnan jönnie kellett a fényes menetnek, a fogatok és a -lovagok nagy sorának. Az őr a toronyból leste a pillanatot, amikor jelt -adhatott, az ágyúknál ott álltak a tüzérek, akik a díszlövéseket -elsüssék, a Plankenstein-huszárok lovai türelmetlenül toporzékoltak – de -Gyuri mindezekre nem volt kiváncsi, ő mind csak arra gondolt útközben, -hogy a császár most már öltözködik, most ölti fel körülbelül a -Waffenrockot, valami megsustorog a zsebében, megnézi, miféle papir, -elolvassa, jó szíve megpuhul és nyomban küld egy lovast Bécsujhelyre, -aki viszi a hírt vágtatva, hogy Akli Miklós tüstént szabadon eresztendő. -Jaj, csak valahogy hamarabb oda ne érjen ő nála, hogy még egy-két szót ő -is válthasson a kiszabadult Aklival. - -Nem sokat pihengetett útközben a korcsmákban, haza sietett nyakra-főre s -amint megjött, legott megkoppant a kavics a rab czellájában. Akli mohón -olvasta a czérnával rákötözött papirról: - -«Levelét a császár zsebébe tettem; érzem, hogy lesz eredménye.» - -Hát lett is nemsokára. Az az eredmény lett, hogy Aklit egy éjjel -elszállították onnan titokban valamely más börtönbe, Bernot urat pedig -nyugalmazták megrongált egészsége miatt. Minthogy a fogház-igazgató úr -olyan jó színben volt és olyan jól érezte magát, mint a halcsík, roppant -fejtörésébe került, hogy milyen betegsége lehet. Ugy látszik, a császár -megtalálta a levelet a Waffenrockban, de nem az Akli ártatlanságát látta -meg belőle, hanem az őrizet hiányosságát Bécsujhelyen. - -Ezalatt pedig otthon Magyarországon is észrevették, hogy, ami nem -először történik, nem is utoljára, a legbecsületesebb embereket, mint -valami kilincseket, lakat alá teszi a bécsi kormány megőrzés végett. A -Napoleon-kultusz elég ok volt, hogy az ember egyszerre csak eltűnjön a -társaságokból és senki se tudja, hova lett. A pozsonyi dieta tehát -hevesen sürgette, hogy a magyar illetőségü politikai foglyok magyar -biróságok elé állíttassanak. - -A császár atyai jó szíve megolvadt a magyar gravamenek keserü levében, -mire azt a kegyes rendeletet adta ki, hogy a magyar politikai foglyok, -akár Olmützben, akár Kufsteinban vagy Bécsujhelyen volnának, vitessenek -magyar börtönökbe, – ha jobb nekik az otthoni doh, ami a tüdejükbe -szürődik a nyirkos börtöni falakról, hát legyenek vele boldogok. - -Igy került Akli Miklós Pozsonyba, uj fogház-igazgató és uj porkoláb alá. -De legalább a magyar ég mosolyog le a kerek ólmos ablakon. Az igaz, hogy -nagyon kis darabka. - -Most már aztán végkép el volt temetve a «császár mulattatója». Most már -nem irkálhatott leveleket és nem is kapott. Még tintát, papirost se -adtak neki, hiába rimánkodott a fogház-igazgatónak, hogy ő könyvet -szeretne írni. Az igazgató jóízű magyar ember volt és lebeszélte erről a -bolondságról. Nem lehet egy rókáról két bőrt nyúzni. Elég magában véve a -becsukás, nemhogy még tetejébe könyvet is írjon. Nincs benne az -utasításban ez a szigorítás, tehát ne írjon semmit. Pihenjen egy pár -esztendeig. Hátha megváltoznak az idők. Hiszen a világ se marad mindig -az egyik oldalán, fordul egyet, mihelyt akarózik neki. - - - - -VII. FEJEZET. KARÁCSONY A BURGBAN. - -Fordult is a világ, kivált a Szent István tornyáról nézve. Az öreg -Európa felöltötte azt a formáját, amelyben sokan szeretik elképzelni: a -pletykázó kávés-nénikéét. A trics-tracs és a sugdosás szinte elnyomta az -ágyúk dörgését. Napoleon válik Jozefintől és elveszi az osztrák császár -leányát, Mária Lujzát. Már meg is kezdődött a diplomácziai -kérdezősködés. De hát nem álom volna ez? Istenem, istenem, de furcsa -szálakból, de különös vetélőkkel szövöd össze a történelem vásznát! - -A világ hát fordult, de lassan… Az idők is jöttek-mentek, de sebesen, a -maguk módja szerint; azokon semmit se változtatott Napoleon. Nyár után -ősz jött, ősz után tél jött. És a szép zimankós karácsony is -beköszöntött az ő fehér bundájában (hanem már a bundán néhol -változtatott a korzikai, piros rózsákat pingálván rá.) - -A karácsony és a husvét mindenkor nyárspolgárias ünnep volt a Burgban. -Husvétkor az öreg koldusok lábait mossa meg a császár, karácsonykor -ajándékot osztogat családjának, személyzetének és minden -hozzátartozóinak és vigyáz arra, hogy egész nap csak jót cselekedjék. - -E miatt aztán karácsony estéjének a napján semmi állami okiratot alá nem -ir (mert az állami okiratok ritkán tartalmaznak jótéteményt). -Halálítéletet meg nem erősít, magánügyet el nem intéz (mert ami az -egyiknek jó, az a másiknak bizonyosan nem jó), szóval, a császár -karácsonykor nem tesz semmit, tehát nem tehet rosszat se. Ellenben már -korán reggel egy zacskó aranyat küld a városházára, kiosztandót a -szegényeknek, három megégett templomra kiutalványoz ajándékul száz-száz -forintot; ezt annyira megtartja, hogy ha talán nem volna, csak két -megégett templom a monarchiában, magok a miniszterek gyujtanának meg egy -harmadikat. Reggeli előtt elmegy a kapuczinusok sírboltjába és a megholt -feleségei koporsójánál imádkozik. Megholt feleségei máris szépen -felgyűltek, de azért kilencz órára mégis végez az ájtatossággal, azután -reggelihez ül. Ő felsége bőjtöl ilyenkor az esti csillag kigyultáig, -csak halat, gyümölcsöt, mézet fogyaszt és tokaji borral öblíti le. Az -utolsó felhörpintett pohár után irószobájába vonul és ott fogadja -Metternich herczeget, a Stadion utódját (Stadion már a multé), aki a -külügyekről referál, a tegnap óta vett hireket csoportosítja és (uj -seprő jól seper) nagy buzgalommal fejti ki pókháló finomságu terveit és -húzásait az Európát jelentő ostáblán. - -– Csak mindig a legokosabbat tegyük, kedves herczeg, csak a legokosabbat -– szólt bele a császár ásítozva. - -– Csakhogy nem mindig tudjuk, mi a legokosabb – felelé a herczeg -kedvetlenül, hogy tervei föl nem villanyozták urát. - -– Amit az Isten akar! – végzi be ájtatosan a császár. - -Metternich gúnyosan mosolyog. - -– Csakhogy ez talán nem egészen elég, mert az Istennek nem éppen az -osztrák külügyminiszterség a métierje. - -– Oh, herczeg, herczeg! – kiált fel a császár megbotránkozva. - -Míg a sanctissima majestas (ekkor ez volt a szokásos megszólítás) a -külügyminiszterrel konferált, azalatt egyre gyülekeztek az előtermekbe -az udvar appendixei. Az udvarnak az udvara. Mintha a régen kihajigált -bútorok térnének vissza. Egykori kedvenczek, penzionált öreg alakok, a -császár saját külön szegényei és pártfogoltjai, a volt feleségeinek -szegénységre jutott udvari hölgyei, a dajkák, akik a gyerekeket -szoptatták, a nevelők, akik Ferdinánd trónörököst tanították (no, ezek -ugyan meg nem érdemelnek egy hajító fát sem), a Mária Lujza -játszótársnői, a császár egykori komornyikjai, akik más állásokba -szakadtak, szóval, mindazok az exisztencziák, akik keringésükben, mint a -legyek a czukortartóhoz, valahogy közel jutottak a császárhoz s valami -odatartozandóságot tudtak magukba fölszíni. Ezeket minden évben -karácsonykor kötelességszerüen fogadta, megajándékozván kit-kit a maga -rangja és helyzete szerint. - -Az estét aztán az _igazi_ udvar és a család körében töltötte, egészen -egy pater familias és a «legkeresztényibb» udvar szellemében. -Karácsonyfa van felállítva külön a család, külön a marsall-tábla és -külön a szolgaszemélyzet számára. A lakájok évenkint fölhíttak -betlehemeseket is az utczáról a császár parancsára, aki jóizüeket -nevetett a napkeleti csillag után induló szerecsen kollégáin. - -A Kovács-árvákat szokásosan szintén ezen a napon fogadta kézcsókra az -udvar appendixei közt. Ekkor hozta el őket Kolowrat gróf, ki azonban már -hetekkel előbb referált előhaladásukról, magaviseletökről. - -A császár vidám volt ez alkalommal, uborkaalaku arczán mosoly derengett. -Az írószoba tulajdonképpen egy nagy terem, közepén széles -mahagoniasztal, melyen rendetlenségben hevertek az irások, levelek, -jegyzetek, jelentések, állami akták. A kordovai bőrrel bevont falnál egy -másik asztal görnyedt, fölhalmozva apró csomagokkal és katulyákkal, -mindenik mellett egy jegyzet, hogy kinek szól és a jegyzetre a császári -memoria serkentésére sokszor fel van írva az is, hogy ő felsége miről -beszéljen az illetővel. - -Mikor a Kovács-árvák beléptek, a császár szinte hátra tántorodott -meglepetésében, oly szép volt a kisasszony, nyúlánk alakjával, szelid -galambtekintetével s mindenek fölött az a nemes tartás, mintha egy -vérbeli herczegnő jönne bemutatni a hódolatát. - -– Ah, ni, a mi magyar leányunk! – kiáltott fel a császár élénken. – -Jőjjön, jőjjön! - -Odanyujtotta csókra a csontos kezét s aztán megfogta vele a leánykáét és -ugy tartotta sokáig, mintha valami puha madárfészekben volna a tenyere s -érezné a meleg madárka szíve lüktetését. - -– Hogy érzi magát, kedvesem? - -– Köszönöm, fölséged jóságából igen jól. - -– El van-e látva minden szükségesekkel? Nem hiányzik valamije? - -– Bőven van mindenem, fölséges uram. - -– Das hör’ i’ gern – szólott a császár bécsiesen s aztán elereszté a -kezét és a fal melletti asztalhoz lépett, hogy kikeresse a számára szánt -ajándékot. - -Hamar megtalálta a czédulát az egyik dobozon: «Helene v. Kovács» és az -is oda volt jegyezve, hihetőleg Kolowrat javaslata alapján: «Zárdába -küldés». - -A császár előtt, akinek rossz emlékező tehetsége volt, csak homályosan -rémlett, hogy Kolowrat emlegetett valami konfliktust báró Szepessyvel és -valami titkos ábrándos szerelmet is, de miért ajánlja, hogy éppen apácza -legyen a leány, ennek a motivumát nem birta hirtelen megtalálni. Ejh, -gondolta magában, a vén kópé irigyli őt a mostani generácziótól. - -De mindegy, ha elő van irva, hát lepergeti a feladatát. Hiszen a korona -csak rosta, amin átesik a tanácsosok tanácsa. - -Fölnyitván a dobozt, maga is kiváncsi, kigöngyölgette puha -selyempapirosból az ajándékot, egy pár értékes fülbevalót, nemes tüzü -opálkövekkel. - -– Viselje ezt a csekélységet, édesem, emlékezetül az idei karácsonyra. - -Ilona elmosolyodott s leányos csacskasággal kiáltott fel: - -– Oh, hiszen már megvan a fülemben. - -A császár oda tekintett és bosszusan ránczolta össze sajátszerű -szögletes homlokát. A fülbevalónak szakasztott párja ott fityegett a -Kovács kisasszony füleiben. - -– Ezeket tavaly kaptam fölségedtől! - -– Az ostoba Stransky, – mentegetőzött a császár, fejét haragosan -csóválta, az ajándékokat bevásárló udvari titkárra hárítva a -felelősséget – úgy látom, azt hiszi, hogy magának négy füle van. - -Ezen az ötleten édesdeden elmosolyodott a leány, ami a császárt is vidám -mosolygásra ingerelte. - -– No, semmi az, – mondá kegyesen – majd megbízom Kolowratot, hogy valami -egyebet vegyen az ötvösnél, ami éppen megnyeri tetszését. De most -beszéljünk jövőjéről is. Ön most már az utolsó évben van az intézetben -és úgy tudom, nem akar férjhez menni. Hiszen a multkor volt már erről -szó. - -A leány némán bólintott szép fejével s szorongva várta, mi fog -következni. - -– Nem volna inkább kedve zárdába menni? - -– Zárdába? – ütődött meg a leány. – Hogyan érti fölséged? - -– Hát úgy (a császár zavartan kereste a kifejezést), hogy talán a -Krisztus menyasszonya óhajtana lenni? Mit szól hozzá? - -Ilona lesütötte a szemeit, halavány lett, mint a fal, szíve hangosan -dobogott. - -– Beszéljen bizalommal, mintha az apjához szólana. Kielégítené ez önt? - -– Fölséges uram, – felelte fojtott hangon – akinek én a menyasszonya -lennék, én azt kívánnám attól, hogy engem… hogy engem mulattasson. - -– Oh, kis bohó! A hit nyugalmat önt a szívbe és megelégedést. S ez több -a mulatságnál. - -– De én azt kívánnám a vőlegényemtől, hogy ha például a zsebkendőmet -elejtem, azt fölvegye, hogy ha az utczán megyünk és az eső esik, ő -tartsa fölém az esernyőt, hogy a bálban limonádét hozzon és a cotilliont -velem tánczolja s erre a czélra… - -A császár nevetett. - -– Erre a czélra Krisztus urunk csakugyan nem alkalmas, sőt úgy nézem, -ezzel még ki sem merítette az illetőnek a kellékeit, melyek közt -alkalmasint ott lesz a csinosan kipedert bajusz is… No, no, nem kell -azért mindjárt úgy elpirulni. Hát nem bánom, legyen úgy, hogy semmit se -szóltam. Most pedig vegyük elő a «katona urat». (A császár a háttérben -álló Gyuri felé fordította tekintetét.) Nos, mit parancsol, katona uram? - -De be sem várva a peczkesen álló növendék feleletét, ujra az ajándékok -asztalához tipegett, ahol egy díszes erszény volt kikészítve Georg -Kovácsnak, a czédulán pedig a császárnak saját kezével odavetett ez a -jegyzete: «Parittyázás, latin nyelv. Megdorgálandó». - -– Meg vagyok veled elégedve, ficzkó – szólt hozzálépve és megveregetve a -vállát. – Professzoraid jó katonát jósolnak benned, atyád is az volt, -kegyelettel őrizzük emlékét, holta után se feledjük hűségét, -szolgálatait, hanem elszomorító reám nézve, hogy a parittyázásban és a -latin nyelvben nem tanusítasz elég előmenetelt. - -Gyuri tágra nyitotta nagy, okos szemeit a csodálkozástól, hiszen a -parittyázás nem tantárgy és a latin nyelvben ő az első az intézetben. -Szólni nem mert, de itt bizonyosan valami félreértés van. - -A minthogy volt is, mert a császár azt a jegyzetet olyan értelemben -csinálta hetek előtt, hogy a fiú megdorgálandó az Aklihoz parittyával -becsempészett levelekért, még pedig latinul dorgálandó meg, hogy a -leány, aki titkos beteges vonzalommal érdeklődik Akli iránt, ne értse, -miről van szó. Hanem persze a jegyzet csak jegyzet. A jegyzettel -megrögzített szó megmarad, hanem a környéke elhalványul, sőt néha nagy -bolondul meg is változik. - -– Hát már most te is kikapod a magad karácsonyi ajándékát, fiúcska, – -folytatá a császár tréfálkozva, ami gyakran szokása volt. – Ez az -erszény jut neked tíz fényes körmöczi aranynyal. Hanem még ne nyúlj -utána. Előbb egy kis polgári hasznot szeretnék a hanyagságodból kihúzni. -Várj csak, fordíttatok veled valamit s amennyi hibát ejtesz a latinban, -annyi aranyat vonok le. Van-e pénzed, ha több hiba találna lenni, mi? - -– Három aranyam van még a tavalyiakból. - -– Az is valami. Gondolod, hogy elég lesz? - -– Biztos vagyok benne, fölséges uram, – felelte Gyuri önérzetesen. - -– Ohó! Te el vagy bizakodva, nagyon fennen beszélsz. Most már azért is -megpróbáljuk. - -Édesdeden nevetett, a leányka arcza ragyogni és virulni látszott a -császár jó kedvétől, sőt a nap is benevetett a három ablakon, – oly -szép, oly barátságos volt most a császár hideg pompájú szobája, mint egy -otthon. - -A császár leült az íróasztal előtti nagy gót karszékbe, melyet négy -aranyos oroszlánfej ékesített, szétvetette kedélyesen a lábait és csak -úgy találomra fölvett az asztalról egy teleírt papirost. - -– No, nézd meg, latinul van-e, olvasd fel és aztán fordíts. - -Gyuri kezébe vette a papirlapot és átfutotta. - -– Fölséges uram, – szólt – nem akarok csalni, ennek a szövegét németül -is jól ösmerem. - -– Látom, becsületes fiú vagy, – szólt a császár megelégedetten, – hát mi -az? - -– Ez a lutheránus poézis, ahogy elneveztük, Akli úrnak egy verse, melyet -az én okulásomra költött egyszer. - -A császár homlokán felhők gyülekeztek. - -– És miért neveztétek el lutheránus poézisnek? – kérdé kedvetlenül. - -– Mert nincsen benne sehol interpunctio, fölséges uram s ha alulról -balra olvassuk, egészen az ellenkezőjét jelenti, mintha felülről jobbra -olvassuk. - -– Nem egészen értem. Melyik vers az? - -– Ad Napoleontem. - -– Ah! – kiáltott fel a császár meglepetve és élénken felkelt, hogy maga -is beletekintsen a versbe, mely mint corpus delicti szerepelt volt a -legfelső helyen (mert bizonyára ez az íróasztal a legfelsőbb hely.) – -Hogyan? Mit beszélsz? Hogy számodra írta volna az a… az az ember? - -– Igen, emlegette egyszer, hogy Bajorországban költött ilyenfajta -verseket, kértem, mutasson belőlük, de nem emlékezett egyikre sem; -mondta, hogy inkább ujat komponál, akkor csinálta ezt a _jóslást_, mely -elülről Napoleon hadi sikereit zengi, hátulról pusztulását. - -– Hihetetlen, – szólt közbe a császár izgatottan, – olvasd fel hát nekem -hátulról. - -Gyuri elkezdte hátulról, jobbról balra olvasni a verset, amint -következik: - - Vaticinor tibi quod dicent te tempora - Quare proelia lustrabit sors mala non bona sors - Albionum ad litus frangetur denique - Victrix Gallia nec cunctas gens tua deiciet - Destituet mare spes magnas nec tempora - Cinget laurea navalis quod tibi vaticinor. - -(Jóslom neked, majd megtanít az idő, mi módon fogja kisérni harczaidat a -balszerencse s nem kedvező. Albion partjain végre megtörik a győztes -Gallia. Nemzetedet legyőzi valamennyi, nagyratörő reményeidet -meghiusítja a tenger, nem övezendi tengereken szerzett babér homlokodat, -amit jósolok neked.) - -A száz Caesarok ivadéka valóságosan elérzékenyült az olvasás alatt. - -Tehát nem igaz, hogy a jó, hűséges Akli áruló volt, hogy a franczia -császárnak akarta magát behízelegni, hogy összeköttetése volt vele, hogy -a hadi terveiket közölte volna. Ezt ugyan szépen elhitette vele Stadion -gróf. - -Haragosan rángatta meg a csengetyűzsinór selyemrojtját. - -Egy hadsegéd jelent meg. - -– Küldje Stransky titkárt! - -Ezalatt hálásan nézett a fiúcskára, ki által csodálatosképen világosítá -fel őt a gondviselés egy szenvedő rab ártatlanságáról s a saját zsebeit -is kiürítvén, teliden teli tömte az ajándék erszényt aranyakkal, mikor -odanyujtotta neki. - -– No, ez egyszer elengedem a latint, – szólt türelmetlenül – Isten -veletek, gyermekeim! – tette hozzá bizonyos ünnepélyességgel. – A -császár nem hagy el benneteket. (A leány felé fordult nyájas -mosolylyal.) Magának majd csak szerzek valahol egy hadnagyot (azután a -fiú vállát érinté gyöngéden) és én magam is egy hadnagyhoz jutok -nemsokára. - -Éppen az ajtó felé tartottak sugárzó arczczal a Kovács-árvák, midőn a -szemközti ajtón báró Stransky jelentkezett, egy kecske-szakállú, -czukorbaba szépségű kis emberke s még hallották a császár kurta -parancsát, künn a lépcsőkön is sokáig a fülükben csengett: - -– Írjon egy parancsot, Stransky, hogy Akli Miklós rab Pozsonyban legott -szabadon bocsátandó és nálam jelentkezzék. Lovas ember vigye, -haladéktalanul nyergeljen. - - - - -VIII. FEJEZET. A TITOKZATOS VÁLLALKOZÁS. - -Zuzmarás bajuszú udvari kurir hozta karácsony estéjén lóhalálában az -Akli szabadulását Pozsonyba. A fogház-igazgató maga jelent meg a -czellában és tudtára adta, hogy szabad és a király azt rendeli, -jelentkezzék nála minél előbb. - -Akli szíve nagyot dobbant örömében, mert az volt az első gondolatja, -hogy ma van karácsony, ma volt a «Búzavirág» a császárnál. A szabadság -magában véve is fönséges ajándék annak, aki meg volt tőle fosztva, de -hátha még olyan két fehér kezecske könyörögte ki, mint aminőt az ő -képzelete rajzolt, két összetett kezecskét, fehér hattyúnyakból -kezdődőt… - -Olyan volt, mint a bolond. Azt se tudta, mihez kezdjen. A friss levegő -elkábította, úgy ment ki a fogház kapuján tántorogva, mint a részeg. A -hó vígan csikorgott lábai alatt. Ujjongani szeretett volna, emberekkel -találkozni, szóba állani kedve szerint, de az utczákon nem járt senki. -Karácsony estén meleg szobában ül minden keresztény lélek, csak egy-egy -utczanyílásnál látni a szomszéd téren tétova fényt, mintha rézkarikák -futnának végig a havon; a betlehemes gyerekek kószálnak arra beljebb, -papirlámpáikkal. - -A belső házsorok közé lépve, az első nyájasan csalogató fény az «Arany -bárány» kivilágított ablakai voltak. Az ajtó fölött a borókaágon millió -gyémánttű csillogott, az ajtó üvegjén pedig ott mosolygott a habzó sörös -pohár és a zöldes boros palaczk. - -A lutheránus öreg torony órája hatot ütött. - -Akli belépett a vendéglőbe. Máskor a mulatság, zajos tivornyák tanyája; -most végtelenül szomorú hely, ahová csak azok lépnek be, akiket sehol se -várnak ma. A vendéglős maga is csodálkozó pillantást vet a belépőre. - -Öreg, kajlabajuszú ember, nagy báránybőrsüveggel a fején, amelyet meg -sem emelint. - -– Mi tetszik? - -– Egy itcze bor és valami harapni való. - -– Az úr talán idegen? - -– Bécsi ember vagyok. - -– És alkalmasint itt rekedt? - -– Valóban itt rekedtem, szeretnék is egy kis falatozás után mindjárt -indulni, ha alkalmatosság volna. - -– Hm, – szólt a korcsmáros, kedvetlenül vakarva a fejét – mit adjak az -úrnak? Ilyenkor Pozsonyban nem tartunk korcsmát. Mert a vendég mind -otthon eszik. Nem készítettünk semmit. Én magam is becsukom a korcsmát -egy óra mulva és elmegyek a leányomhoz vacsorálni, kis unokáim vannak, -tetszik tudni; a szakácsnémat is odaküldtem, hogy a lányomnak segítsen. - -– De egy kis sajt mégis csak akad a ház körül, vagy valami hideg sült. -Éhes vagyok, mint a farkas. - -Az öreg ember kimegy a konyhára, azután nagy röstelkedve csoszogott elő. - -– Bizony nincs semmi. Inzurgensek mulattak itt ma délben és az ördögöt -is megették volna. Olyanok, mint a sáskák. Hanem tudja mit az úr, ha -csakugyan éhes, tiszteljen meg bennünket, jőjjön velem, a lányom -szívesen látja vendégnek, itt lakik a harmadik házban. - -Akli habozni látszott. - -– A vőm kocsit is tart, hátha bevihetné vacsora után Bécsbe – mondá -rábeszélő melegséggel a különös korcsmáros. – Pozsonyban úgyis nehéz -kocsit kapni máskor is, de karácsonykor kétszeresen, mert a lónak -mindegy, de már a kocsis nem szívesen hagyja itt ilyenkor a mákos -metéltet. - -– Köszönöm a szíves ajánlatát, – felelte Akli, elcsábíttatva a kocsi -kilátásaitól – és ha nem lennék nagyon alkalmatlan… - -– No, csak az kellene még, – szabódott a korcsmáros – ha én hozok -valakit. - -– Én Akli Miklós vagyok – mutatta be magát hősünk, mivelhogy illendő ily -esetben megmondani a nevét. - -– Én meg Gelencsér Mihály. (Parolát csaptak egymás tenyerébe.) Micsoda -mestersége vagy foglalkozása van, ha meg nem sérteném? - -– Hát én bizony abból éltem eddig, hogy mulattattam valakit. - -– Én meg azokból éltem, akik mulattak. Egy malomba őrlünk, ahogy látom. - -Ezzel aztán nem is volt több beszéd köztük, Gelencsér uram bekiáltott a -belső helyiségbe: «Gyere ki, ragyabunkó», mire egy tömzsi, ragyás -legényke gurult ki valahonnan, erre bízta rá a söntést, mondván: - -– Te pedig itt maradsz, ragyabunkó, egész kilenczig a kimérés okáért, ha -netalán borért küldenének a «házaink», ámbár, aki már eddig be nem -szerezte, megérdemelné, hogy szomjan haljon, kilenczkor bezárod a -korcsmát és eljösz a kulcscsal Zsuzsáékhoz. - -Ezzel karanfogta Aklit és elvezette az utcza végére, ifjabb Tóth -Mátyáshoz, ahol – nem akarom szélesen elbeszélni – olyan vacsorát tálalt -fel a gömbölyű Gelencsér Zsuzsika, hogy a fölséges császár is -megnyalhatta volna a száját utána. Füstölt kolbászos káposztalevesen -kezdődött, folytatódván egy öreg sertésnek különböző földi maradványain -és egy unokának (malacznak) ropogósra pirított rozsdaszín testén át a -pulykapecsenye, a mákos metélt, a herőczén túl, le egész a diókig és -almákig a háziasszony folytonos sopánkodásai közt, hogy: «Jaj Istenem, -ha tudtam volna, hogy vendég is lesz.» - -Akli sokat evett és sokat ivott, azután pedig sokat beszélt s olyan -érdekes dolgokat, hogy szinte a fele szaladt el az időnek, ami még az -éjféli miséig hátra van. Élvezték a beszédjét, tágra nyitott szemmel -hallgatva azt. Csak a két kis pulya aludt el, egyik az anyja, másik az -apja ölében. - -– Fektesd le a gyerekeket, Zsuzsi – figyelmeztette Gelencsér uram. - -Vetkőztetés közben észrevette az anyjuk, hogy a kis Pali fiú marka össze -van szorítva, szétfeszegeti a kis rózsaszínű ujjacskákat, hát mit -szorongat a gyerek? Egy igazi aranypénzt, egy körmöczi aranyat. Nézi a -kis leányt, a Katót, hát annak is össze van csukorítva a marka és abban -is aranypénz csillámlik. Megijedt az asszony az aranyoktól, szinte -belesápadt. Ezt az az idegen adhatta nekik. Kiszaladt az ágyas szobából -és beinti szemöldökje mozgatásával az öreget. - -– Miféle embert hozott maga ide, édes apám? – kérdé rejtélyes -suttogással. - -– Mért kérdezed? – hökkent meg az öreg. - -– Mert szegény embernek mondta. - -– Hát aztán? - -– Egy-egy aranyat csempészett be a gyerekek kezecskéibe. - -– No, ez csak azt mutatja, hogy emberséges ember, meg akarta hálálni a -vacsorát. - -– Hát már most mitévők legyünk? - -– Visszacsempészszük a zsebébe, mivelhogy mi is emberséges emberek -vagyunk. Add ide azt a két aranyat! - -Az öreg Gelencsérben volt aztán elég ravaszság, ráköszöntött egy pohár -bort s a koczintás után magyaros szívességgel átfogta a derekát, mintha -roppantani akarna rajta, miközben becsusztatta a két aranyat a zsebébe. - -A vendég visszaszállt poharával a ház népére, igérvén, hogy sohase -felejti el a szíves vendéglátást s felkérte, hogy ha valamelyikük -valamikor Bécsbe vetődik, nagy tisztességnek tudná, ha fölkeresnék. - -– Nagy város az arra, – felelte a gazda – és hát nem igen megyünk mi -Bécsbe, de ha mégis úgy esnék, nehéz lehet ott megtalálni az ismerőst. - -– Csak Akli után kell tudakozódni a császári rezidencziában, a vártától, -vagy akárkitől. - -– Macska legyek, – kiált közbe nevetve az öreg Gelencsér – ha nem -egészen úgy fest a dolog, mint a czinkotai kántor históriája. - -Eközben megérkezett a ragyabunkó is, az öreg Gelencsér unokaöcscse (a -csallóközi Gelencsérekből), akinek a vacsoráját melegre tették addig. -Azt a hírt hozta, hogy a korcsmát azóta érkező inzurgensek rohanták meg, -alig tudott tőlük szabadulni. Bort és vacsorát követeltek és szobákat -kértek, ahol át akarnak öltözni. - -Akli csodálkozva kérdezte: - -– Hát folyik még a háború Napoleonnal, hogy még mindig szerepelnek az -inzurgensek? - -– Dehogy folyik, dehogy, – jegyzi meg Gelencsér – hiszen veje lesz a -császárnak. - -– Igaz volna? - -– Bécsi ember létére ne tudná? Hiszen már a verebek is csiripelik. - -– Hallottam valamit s éppen azért nem értem, micsoda inzurgensekről van -itt most szó. - -Az öreg Gelencsér vállat vont. - -– Délben nálam ebédelt vagy húsz ilyen csallóközi kurtanemes, akik -inzurgenseknek nevezték magukat, egyenkint szállingóztak, mindegyik -egy-egy batyut hozva és karabélyt. S minthogy két vendégszobám is van, -délután, miután jól ettek-ittak, elkérték a két vendégszobát s -felöltöztek ott bőrködmönökbe, szűrnadrágokba, közönséges parasztoknak. -Furcsa puska, gondoltam magamban, csodálatos az egész, de végre is mi -közöm hozzá? - -Akli gondolatokba merült, de aztán elvetette az egész rejtélyt, ahogy a -teljesen megfejthetetlen problemákkal tesz az ember s miután az öreg -Gelencsér szemei is egyre kisebbedtek és az órabeli kakuk kiáltásai -egyre szaporodtak, elkezdte a beszédet az elutazásra irányítani. - -– Igaz, – szólt az öreg, a dörgést megértvén, – megigértem, fiam, kedves -vendégünknek, hogy esetleg te is beviheted Bécsbe a szekereden. - -– Nem lehet, ipam uram, igen sajnálom, de a kocsit felfogadta holnapra -Szepessy báró. - -– Úgy? Sebaj. Már most aztán maradjon itt holnapig, pihenje ki magát. - -– Pihentem már én eleget, szeretnék elmenni – felelte Akli egyszerűen. - -– Igen nehéz most alkalmatosságot kapni. - -– Örömest megadnám a kettőst vitelbért is. Mit szoktak Bécsig fizetni? - -– Bizony elkérnek ezek a pozsonyi pernahajderek néha öt huszast is. - -– Fizetnék én akár tizenötöt is. - -– Ejnye no! Hopsza, ugorj csak fel, ragyabunkó, szaladj át vagy -Kirnerékhez, vagy átellenben Feldmayerékhez, azok is szoktak fuvarozni, -kérdezd meg, nem volnának-e hajlandók ideadni a kocsit Bécsbe? Mondd -meg, hogy egy úr van itt, aki jól megfizeti. - -Akkoriban még nem voltak Pozsonyban rendes bérkocsik, habár a koronázó -város virágzása tetőpontján állt. A diétai követek és azok családjai, -cselédsége szokatlan élénkséget és hatalmas vérkeringést hoztak az ősi -falak közé, de a bérkocsiintézmény, melyet Bécsben is csak egy pár év -előtt honosított meg egy Himler Péter nevű orvos, még ismeretlen volt és -különben is fölösleges. Aki úr volt, az úgyis elhozta ide a négyesét is, -aki pedig nem volt úr, az úgy se lehetett diétai követ. A szegény -emberek számára ott volt a naponkint induló posta és a keddi meg a -csütörtöki napokon a Bécs és Pozsony közt közlekedő társaskocsi – -csakhogy ezekre már előzőleg kellett helyet váltani. Ah, ezek a kedves, -barátságos társaskocsik! Mindenki magával hozta az elemózsiát is. Ami -azonban a jókedvet illeti, az ott termett útközben a társaskocsikon! - -A ragyabunkó engedelmeskedett, mint egy gép s mire egy-két pohár bort -ujra felhajtottak, azalatt vissza is tért a röhögő piros pofájával. - -– No, mit mond Kirner? - -– Azt mondja, hogy kiárendálta a kocsiját éppen Bécsbe, Szepessy István -báró. - -– Furcsa, – szólt Gelencsér – Feldmayeréknél persze nem voltál? - -– De voltam ott is. - -– Nos? - -– Szakasztott azt mondta, amit Kirner. - -– Vagyis? - -– Hogy a kocsiját lefoglalta egy bécsi útra Szepessy báró. - -– Furcsa puska! – kiáltott fel Gelencsér uram. – Hiszen ha mindjárt báró -is valaki, azért fölférne egy kocsira. Csak nem utazik három kocsin? - -– Azt mondták Feldmayeréknál, hogy munkásokat szállít Bécsbe a Meidling -külvárosi czukor-fabrikába. - -– Munkásokat? Szepessy báró? Hiszi a piszi. Valami csíny lesz az egész! -Úgy sincs ki a bárónak mind a négy kereke. - -Akli csupa fül volt, szíve hangosan dobogott. - -– Hogyan? A különcz báró Szepessyről van szó? - -– Ismeri? - -– Igen, ismerem Bécsből. Nem nősült még meg? - -– Nem, de suttognak valamit, mert a kastélyát renováltatta az őszszel -nagy fénynyel és hallatlan pompával. Itt nem messze, Bazin mellett van. - -Akli izgatottan dobolt ujjaival az abroszon. - -– Karácsony első ünnepére szállítana munkásokat? – kételkedett -Gelencsér. – Hisz ilyenkor az ott levő munkások is szétmennek. Már az -igaz, kis ragyabunkó, hogy sok bolond gombát összeszedsz, ha valahova -küldlek. - -De a ragyabunkó nem hagyta magát. - -– Már pedig úgy lesz, ahogy mondom, mert a déli vendégeink közül -egynehányat Feldmayeréknál láttam, ott ültek a nagy szobában az asztal -körül paraszt ködmönökben, ők indulnak reggel a szekéren. - -– Ki mondta neked? - -– Feldmayer Francziska. - -– Úgy? Ő vele beszéltél? Azért csillog a szemed? Tehát a Szepessy báró -emberei? - -– Hogy igenis az ő emberei. - -– Az meglehet, – mondta Gelencsér elgondolkozva – mert Szepessy a volt -csallóközi inzurgensek kapitánya, hanem azt már kétlem, hogy ezek a -gőgös kurtanemesek azért öltözködtek volna paraszt gunyába, hogy munkát -vállaljanak a meidlingi czukorgyárban. Szamár vagy te, kis ragyabunkó. -Itt valami nagy hadi dolog készül, olyan igaz, mint hogy Gelencsér a -nevem. - -– Mégis mit gondol? – kérdé a vendég sötéten, megüvegesedett szemmel -bámulva az öreg korcsmáros szőrös, redős arczába. - -Tóth Mátyás szólt közbe: - -– Igaz lehet, amit Gyuri mond, mert az én kocsimat is úgy fogadta meg a -báró komornyikja, hogy munkásokat szállít Bécsbe; nagy szénás szekeret -kivánt, amelyre sokan férnek. Reggelre jelentkeznek a munkások. - -– Karabélylyal a ködmön alatt. - -Aklit kínos nyugtalanság fogta el, maga se tudta megindokolni miért, -mert hiszen mi szerencsétlenség van abban, hogy Szepessy István Bécsbe -megy a kurtanemeseivel, hogy az ezer juxhoz, amit életében csinált, még -hozzáfűzi az ezeregyediket, azzal már nem lesz még nagyobb bolond se, -mint most. Ami a dolog rejtélyességét illeti, e tekintetben csakugyan -páratlanul fest így embrióban és a kiváncsiság méltán ülhetne tűkön -(ámbár, ha a fátyolt levennék róla, meglehet, egész közönséges hóbort -állana a szemünk előtt), de akár így, akár úgy, a nyugtalanságnak éppen -semmi köze még eddig hozzá. Igaz ellenben másrészt, hogy a kiváncsiság -és nyugtalanság egy közös kútból isznak néha. - -Mindegy; nem tehetett ellene, akárhogy próbálta lecsendesíteni idegeit a -logika csillapító szereivel, hasztalan volt. Érezte, hogy ma egy rossz -cserén esett keresztül. A teste a börtönből szabadult ki, a lelke egy -sejtett, láthatatlan hinárban akadt meg és vergődik. - -Az első perczben a gondviselés kezét látta működni, hogy a részletek -tudomására estek; a tettvágy lepte meg, rohanni akart, cselekedni, -intézkedni, akadályozni. Felkölteni a nádorispánt, ha itt van (ámbár -dehogy van az itt karácsonykor), vagy a perszonálist, hogy itt valami -nagy dolog készül, hogy az istenért, akadályozzák meg, de hamar. De ez -csak pillanatnyi lelki szesszenet volt, fölbuzdulás, a bátorságnak egy -különös virágja, mely egy fél perczíg nyílik a férfiszívben, aztán -elfagy a tényállás ridegségében és lehull. Bohóság, bohóság! - -Hiszen nincs az ő háta mögött most senki, nem húzhatja ki a -laiblizsebből most is Ferencz császárt, mint annak előtte, mikor még -mint bolond regnált a Burg levegőjében, itt most már ki van taszítva -okos embernek, aki kénytelen belátni, hogy a perszonális szolgái menten -kidobnák, ha az uruk felköltését kérné tőlük. De ha nem is, mit mondana -a perszonálisnak? Hogy négyesi báró Szepessy István Bécsbe készül -átöltöztetett inzurgensekkel, hát ne engedje! A perszonális legfeljebb a -szeme közé nevetne: «Ha készül, menjen, hiszen azért van az országút -Pozsonyból Bécsbe, hogy járjanak rajta.» - -Mást gondolt hirtelenében és valamivel nyugodtabban fordult Tóth Mátyás -felé. - -– Ha így áll a dolog, kedves gazdám, akkor talán meghálnék én is itten, -föltéve, hogy akad számomra valahol egy kis kuczkó s aztán reggel hátha -engem is fölvennének szekerükre a munkások. - -Tóth Mátyás nyájasan mosolygott. - -– Ami a kuczkót illeti, az megvan itt balra a vizitszobában, olyan -csendesen fog aludni, mint egy kis gyermek a Mária kötényében, de már -azt, hogy a kocsira felveszik-e a báró emberei, nem merném mondani, -kivált, ha valami titkos járatban vannak. - -– Pedig ez roppant fontos lenne rám nézve és igen háládatos volnék, ha -valahogy meg lehetne csinálni, esetleg egy kis ravaszsággal. - -– Egy kis ravaszsággal, hm, – ismételte Gelencsér uram fölcsillanó -szemekkel – hogy érti ezt, hm? Furcsa puska, hm! - -– Úgy, hogy egy kis hadi fortélylyal. Fortély ellen fortélyt… - -– Fortély, hm, de hát miért, minek és kinek és ki ellen, hm? - -Nagy szemöldjeit furcsán mozgatta az öreg, látszott, hogy tetszett neki -a dolog és hogy szeretne világosabban látni. - -– Nem értem – szólt Akli megzavarodva, látván, hogy Gelencsér -diplomácziai ködbe burkolózik, mintha a bekecse fölé még egy krispint is -borítana magára. - -– Nem érti? Dehogy nem érti – dohogott az öreg. – Ha az ember leteszi a -kezét a sötétben és éppen egy felhúzott puska kakasához talál érni, hát -mégis csak megtapogatja előbb, hogy a csöve merre van fordítva. - -– No, ebben igaza van, Gelencsér uram, és éppen azért akartam nyíltan -elmondani, hogy ki vagyok és miképp gondolkozom. - -– Pedzi már – szólt az öreg halkan, a vejére sandítva félszemével. - -– Hát én a Ferencz császár embere vagyok, – szólt Akli, – az ő -mulattatója és hogy úgy mondjam, jobb keze. - -– Hm – mondá jéghidegen a korcsmáros és odább húzta a székét. - -– Hét vagy nyolcz esztendeje, hogy az udvarhoz kerültem s mondhatom, -megnyertem a császár bizalmát. - -Gelencsér uram a fejét csóválta s a tömött ősz bajsza közé morogta: - -– Ejnye, pedig olyan rokonszenves képe van. Ki hitte volna? - -De ezt az utóbbit már nem is mondta, csak gondolta. - -Akli mindent elbeszélt, ami a dologra tartozott; elbeszélte a Kovács -óbester halálát az ischli vadászaton, elmondta az óbester gyermekeinek -örökbefogadását (Gelencsér uram ösmerte is az óbestert és emlékezett a -gyerekekre), elmesélte, hogyan állított be egy napon Szepessy báró a -rezidencziába s hogyan hallgatta ki a császár a spanyolfal mögül a vele -folytatott párbeszédet, hogy a kis Kovács kisasszonyt el akarja -feleségül venni. - -Az elbeszélő maga is láthatta volna, ha figyel, hogyan távolodnak tőle -szemlátomást az ő uj barátjai, hogy néznek össze lopva, vő és após nagy -savanyúan, mintha mondanák: Beh rútul kőbe léptünk ezzel az emberrel! -Hisz ez valami tányérnyaló a császári konyhán s még majd felőlünk is -rosszat hisznek, ha megtudják, hogy az asztalunknál evett. No, már az -ilyesmi bizony nem hoz az «Arany bárány»-ra semmi ragyogást. - -Hanem amint aztán odaért az elbeszélésben, hogy Bécs kellő közepén -elfogták, börtönbe zárták, Gelencsér uram szívéről egy nagy szikla -látszott legurulni, mire szabadon föllélegezve, önkénytelenül közbe -szólt: - -– No, hála Istennek! - -Miközben diadalmasan fújta kupaktalan selmeczi pipájából a füstöt -fölfelé. - -Akli csodálkozva tekintett rá, ami teljesen megzavarta az öreget. - -– Azaz – javította ki magát – csak azt akartam mondani, hogy akire én -azt mondom, derék ember, hát az derék ember. Úgy ám, Mátyás. Ez a szem, -Mátyás. Amit ez a szem meglát… No, ez érdekes! Elvitték Bécsujhelyre? -Ejnye, de derék! Onnan ide Pozsonyba hurczolták? Furcsa puska. (Ez volt -a Gelencsér gyakori szavajárása.) És csak ma este bocsátották szabadon? -No hát nem adom száz forintért. Az Úristen éltesse! Legalább megtanulta, -mit ér a nagy urak cseresznyéje és a császárok, királyok szeretete. - -– Úgy látom én, nagy kurucz kegyelmed, Gelencsér uram. - -– Az öreg apám a kuruczságban sántult meg, hanem nekem még mind a két -lábam jó. - -– Hát már most aztán mindent elmondtam; – végzé be Akli – az a -sejtelmem, hogy Szepessy báró valami rosszat forral s azért szeretnék a -népe közé elegyedni, hogy megtudjam, mi az s esetleg megakadályozzam. -Ebben segíthetnének engemet. - -– De hátha példának okáért olyat tesz, – veté ellene Gelencsér, – ami az -ínye szerint való? - -– Akkor abban elősegíteném. - -– Ha például Ferencz király ellen tervezne valamit? – firtatta -Gelencsér, – Hiszen az úrnak most kapóra jönne a bosszúállás, mi? Mit -tenne ez esetben az úr? - -Habozott egy perczig, vajjon nem jobb volna-e azt mondani a vén -rebellisnek, hogy a császár ellen szívesen segítené Szepessyt, mert az -ellenkezővel végkép eljátszsza a bizalmát, de aztán mégis csak arra -határozta magát, hogy nem szép volna még gondolatban sem megcsalni ezt a -derék öreg embert. - -– Megakadályoznám, – felelte – mert a király kenyerét ettem és szeretem -a személyét. - -– Hát ez az! – kiáltá élénken az öreg felugorva és az arcza kiderült. – -Meg vagyok az úrral elégedve és szolgálatára állok, amiben csak lehet. - -Aminek a pecsétjeül megrázta a vendég kezét melegen, magyarosan, hogy -szinte kiserkedt a vér a körmei alól. - -– Hogyan? – csodálkozik Akli. – Hát nem haragszik a császárra? Azt -hittem, haragszik. Az imént olyan hideg volt irányomban. - -– Az más. Az egészen más puska. Húzódozom azoktól, akik a király talpát -nyalják, de viszont soha se állanék azok közé, akik ellene törnek. -Ezektől is húzódozom, mert mégis csak a mi királyunk, földi előljárónk s -becsülje meg az ember, ami az övé. Hanem iszen csak úgy a levegőbe -vetettem ezt föl, belé akartam látni az úrba, mert ami Szepessy bárót -illeti, attól ugyan nincs mit félteni Ferencz királyt, olyan -fekete-sárga lélek, hogy a szénát is megeszi, ha a király parancsolja. -Valami másban töri a fejét, az bizonyos. Hogy miben, nem tudom, de -reggelre tudni fogom, azért hát most csak feküdjék le nyugodtan, én majd -utána járok a dolognak s megcsinálom, amit a czirkumstancziákból lehet. -Egy szót se többet. Értem én a csiziót! - -De Akli csak nem hagyta békén, kíváncsi volt, mi módon vél czélt érni -Gelencsér uram, a maga eszével akarta megitélni, lehető-e, valószínű-e? - -– Hát itt van Bajmódy Mihály komám, Szepessy ispánja Stomfáról, ő is -Bécsbe megy. Ma a «Bárány»-nál ebédelt a többiekkel, de vacsorára a -mészáros öcscséhez ment, aki a Három tigris-utczában lakik; most éjféli -misére menet beszólok oda és kiveszem belőle a titkot. - -– Okos ember? - -– Okos. - -– Ha okos, nem mondja meg – aggódék Akli. - -– Azt majd meglássuk. - -– Talán beszédes ember? - -– Inkább hallgat. - -– Az már nagy baj… - -– Nem éppen, mert ha egy kis borocska hallgat benne, akkor ő maga nem -hallgat. - -Csak nagy nehezen lehetett végre betuszkolni Aklit éji pihenőre a -habfehér párnák közé. Tóth Mátyás kísérte be a meggyujtott -faggyúgyertyával, de még az ajtóban is megfordult, rimánkodva -Gelencsérnek: - -– Valahogy el ne álmosodjék, el ne felejtse, kérem. - -– Dehogy felejtem, dehogy, ha én egyszer megígérem, beszólok még a -pokolba is, mert én olyan furcsa puska vagyok. Pedig nem szeretek a -Bajmódy mészároshoz bemenni, mert olyan rossz bora van, hogy nappal is -megkuporodva mennek el ismerősei az ablakai alatt, attól tartván, be -találja őket invitálni egy kortyra. Én azonban el vagyok szánva és mire -fölébred az úr, már én akkor itt leszek híradással. - -Régen aludt már Akli Miklós ilyen szép tiszta ágyban, de hát Majmuna -istenasszony (minden istennők közt a legszebbik) nem sokat ád, úgy -látszik, a libák tollazatára (mintha asszony se volna). Könnyű neki: ha -ő akarja, rálehel a hideg kőre és az puhább lesz a pehelynél, ha rá nem -lehel a leglágyabb vánkosra, kényelmetlenné válik a testre és összetöri, -mint a mángorló sulyok. Ez egyszer nem lehelt rá a vánkosokra és Akli -kínosan hánykolódott rajtuk egész éjjel jobbra-balra, hallgatván a -toronyórának ütéseit, azután a kakasok kukorékolását hajnalban, majd -csoszogó lépteket hallott az ambituson, mind-mind jobban telt meg az -udvar sürgő-forgó, beszélgető és veszekedő emberekkel. - -Akli az ablakhoz illeszté fülét, gondolta, hogy a Szepessy emberei -gyülekeznek, hátha meghallana valamit a beszédjükből. A különböző hangok -közül csak a gazdáé csengett ki ismerősen. - -Egy rozsdás, rekedtes hang panaszkodott. - -– No, szépen vagyunk, Kilityi Balázs uram becsapott. - -– Nem jön el? - -– Azt üzeni, nem jöhet, mert a sógorát megütötte az éjjel a guta, -beküldte egy vén asszonytól a ködmönét és a karabélyát. - -– Hát most már mit csinálunk? - -Nagy tanakodás indult meg, de ebből csak szaggatott félmondatokat -lehetett kivenni, mert lassan beszélgettek, a reszelős, rozsdás hangból -azonban semmi sem veszett el a tiszta téli levegőben. - -– Én húsz «vitéz»-re szerződtem a báróval, tehát húszat kell -beszállítanom, – mondá – hiszen tudják kegyelmetek, milyen ember. - -(Hm, tehát húsz «vitéz»-re szerződött, gondolta Akli; _vitézekről_ van -szó és nem munkásokról.) - -– Hol veszünk tehát még egy vitézt? - -– Hiszen éppen ez a baj! Fogadni kellene valakit. - -– Van elég ember Pozsonyban. - -– Bolond kee, Málnásy János uram, hiszen lakik itt ember elég, de minő? -A burger nem arra való, a diétai követek és a megyés püspökök pedig nem -vállalkoznak rá. Nem tudna egy bátor legényt, Tóth Mátyás uram, mi? - -A házigazda hangja most vegyült be. - -– Van egy vendégem, pompás, ügyes legényke, valahonnan a felvidékről -való nemes ember, ő, azt hiszem, vállalkoznék, ha jól megfizetnék. - -– Hát megfizetjük, hogyne fizetnénk meg – kapott az ajánlaton a rekedt -hangú. – Hol az a ficzkó? - -– Itt alszik nálam. - -– No, már az nagyon jó volna. Ugyan beszéljen vele, Tóth Mátyás uram. - -Akli szíve hangosan dobogott örömében. Éppen ilyesmire gondolt ő az -elmult este, csak kifejezni nem tudta; Gelencsér uram nyilván nem -értette meg, mit akar ő, hogyan gondolja és íme a gondviselés teljesen -felfogta a fejében formátlanul gomolygó plánumot és megvalósította a -kedvéért. - -Kopogtatás hallatszott ajtaján. Belépett a gazda s elkezdte nagy -fenékkanyarítással előadni, hogy nem szívesen rabolta meg kedves -vendégének a hajnali álmát, de hát valami olyas történt… - -– Köszönöm az irántam való jó szívét – vágott közbe Akli elérzékenyülve. -– Mindent tudok, mindent hallottam, küldje be kérem azt a nemes urat, -megalkuszom vele. - -– De vigyázzon, tartsa magát egy kicsit, nehogy gyanut fogjon Bori uram. - -– Ne féljen attól. Nem azért voltam nyolcz évig az udvarnál. - -Kis vártatva maga a gazda vezette be a rekedt nemest, nagy Góliáth -termetű embert, olyan bozontos fejjel, mint egy medvéé. Kékbe játszó -krispin volt rajta vitézkötéssel és tajtékpipa lógott a szájában. - -– Nemes Bori Pál vagyok, – mondá a szobába lépve és a sarkantyúját -kevélyen összeütve – volt inzurrekcziós hadnagy és pátyi komposszesszor. - -– Én Farkas Miklós vagyok – felelte Akli. - -– Igen elterjedt család. - -– Kivált így télen az erdőben – hagyta rá Akli. - -– És nevezetes család – bókolt a pátyi óriás, méregetve a legénykét, aki -most felült a párnák között. - -– Kivált az étvágyáról – tréfálkozott Akli. - -– Ön, úgy látszik, nem sokat ad a czímerére, fiatal ember – szólt az -óriás kedvetlenül. - -– Mikor egy Farkas egy Borival találkozik, illő, hogy a Farkas ne -hivalkodjék. - -Ez már tetszett a pátyi óriásnak s egyszerre a kegyeibe fogadta a -Farkasok ivadékát. - -– Mind gyöngyei vagyunk a szent koronának, – hárítá el szerényen a -Boriak fölényét – egyik fényesebb, a másik talán homályosabb, de gyöngy -az azért mind. Hát abba jöttem, kedves öcsémuram, igaz… szólt már -valamit a gombkötő? (Ugyanis Tóth Mihály uramnak volt egy nagy gombkötő -üzlete a főtéren.) - -– Igen, mondott valamit. - -– Egy kis vitézi kalandról van ugyanis szó. - -– Sejtem egy kicsit. - -– Nemes emberhez való munka, parolámra mondhatom. - -– Elég! Ha egy Bori mondja, ez elég, hanem mégis szeretném tudni, milyen -fajta dolog, egy nemes ember mégse indulhat látatlanba. Mert azt csak -nem gondolhatom, hogy a czukor-fábrikába állnánk be munkásoknak. - -Bori nagy bajusza széthúzódott, mint két denevér-szárny; édesdeden -nevetett. - -– Azt a gombkötő mondta? No persze. Ez csak a pretextus, ha valaki -kérdezné. Mert van benne valami igaz. Czukorról van szó. Isten úgy -segéljen, czukorról (s még jobban nevetett hozzá, láttatni engedve a -fekete odvas fogait). Sőt még a czukornál is édesebbről. - -– No ugyan? Most kezdem már nem érteni. Hát mi lenne ott például az én -dolgom? - -– Egyszerű verekedés, ha valaki ellenállna, ha pedig nem állna ellen, -hát egyszerű ostromlás és különféle hadizsákmány esetleg. - -– Csak nem a Burgot ostromoljuk meg? - -– Kell a kutyának. Mit csinálnánk vele? Ilyen nagyban nem kezdünk, -hékás, mert az embernek csak egy feje van. Kis vállalat ez. Bagatell. -Azaz, hogy a Burgnál mégis többet ér. Mert egy gyönyörüséges -paradicsom-kertet akarunk bevenni, ahol különféle virágszálak nyílnak, -csak egyetlen bimbót kell kihozni az egészből, – de hát van ott sok, már -pedig az ilyen fiatalember, mint uramöcsém, ott is szakít magának, ahol -nincs. Egy nevelőintézetről van szó – kihozunk onnan egy kisasszonyt. Ez -az egész. Csapjon fel, uramöcsém. - -Aklit az izzadtság verte ki a rémülettől. - -– De hiszen ez borzasztó! – kiáltott fel akaratlanul és kiugrott az -ágyból, mintha valami láthatatlan gépezet kilökte volna, majd -észrevévén, hogy ily viselettel könnyen elárulja magát, mintegy -kiigazítva folytatá: – vagyis hogy lehetetlen, mert összeröffen a -rendőrség és becsuknak, elitélnek leányrablásért. - -Eközben izgatottan kezdte fölhúzogatni a ruhadarabjait. - -A rekedt óriás nevetett. - -– Ne törődjék, öcsém, a taktikával, azt csak bízza ránk. Ha összeröffen -a rendőrség, hát akkor egy kis csata lesz Bécsben s megverjük őket -gyönyörüen, mert hát mi is leszünk ott egynehányan. Azonban éppen azért -csináljuk a dolgot éjjel és titokban, karácsony első ünnepének éjjelén, -hogy ne legyen ott a rendőrség. Ilyenkor egész Bécs részeg és a -rendőrség el van foglalva a korcsmákban a tömérdek verekedő -filiszterrel. Sőt maga a rendőr is felhörpent ilyenkor egy kis szeszt a -hideg ellen. Hát én csak azt mondom, hogy gyerekjáték az egész. Az -utczák néptelenek. A lámpásokat kioltjuk s úgy elviszszük onnan azt a -kis fehér cselédkét, hogy az ördög se veszi észre. Jó lesz az, ne féljen -semmit. A báró a karácsony estéjét akarta, de én lebeszéltem erről, mert -az éjféli mise miatt tele vannak az utczák éjjel járó-kelő sokasággal s -a kaland hírére-zajára hirtelen verődhetnek össze nagy néptömegek s -Isten tudja, milyen kimenetele lehetne a tréfának, de ami a mai estét -illeti, mikor a java lakosság otthon ünnepel a hajlékában és csak a -korcsmából hazatérő tántorgó alakok mutatkoznak az utczákon, nem kell -tartani semmitől. Bátran fölcsaphat, uramöcsém. - -Akli még habozott egy perczig, de azt annak is lehet tulajdonítani, hogy -éppen a csizmáját húzta föl, mert aztán szinte feltünő jó kedvvel -kóválygott kezével Bori uram elébe nyujtott tenyere fölött, éppen mint a -kánya, mikor le akar csapni. - -– És mi lesz a fizetség? – kérdé kiváncsian, mintha éppen csak ettől -tenné még függővé. - -– Hát egy százas, a kirielejzomát, azonfelül a gyönyörűség, – szólt -hánya-veti módon Bori uram, hátrahajítva krispinjén a lecsúszott -vitézkötést – és minden korcsmában megállás Bécsig. Elég? Mi? - -Akli szótlanul nyujtotta oda kezét. - -– Aranyban? – tudakolá. - -– Nem is fekete bankóban – felelte Bori uram, ünnepélyesen megrázva Akli -kezét. – Van honnan, hála Istennek. (S ezzel kivett foglalóul öt aranyat -a zsebéből és oda nyujtotta Aklinak.) Van Szepessy bárónak elég. - -– Itt van ő most? – kérdé Akli. - -– Dehogy van. Ő már előre ment az éjjel az első transzporttal. Mi -leszünk az utolsók, a sereghajtók. De már most upre pupos, az én -parancsom alatt állasz holnap reggelig. Úgy vedd a dolgot, atyámfia, -hogy te most katona vagy, mert én úgy veszem. Ha pedig te nem úgy -vennéd, az nagyon megárthatna az egészségednek. Reménylem, értesz engem? -No, már most tehát öltözz fel szaporán, azaz megállj, ne öltözz, majd -más gunyát küldök be, amit föl kell venned, mert mi most parasztok -vagyunk útközben, tudod, a taktika miatt. - -– Értem. - -– Egy óra mulva indulunk. - -– Helyes. Én készen vagyok. - -Bori uram személyesen hozott be egy darócz nadrágot, egy tüszőt, egy pár -nagy patkós csizmát, báránybőr-sapkát, egy karabélyt és egy bőrködmönt. - -– Itt van a hadi készség – szólt nevetve. – Csinosítsd ki magadat! - -Akli magára maradt, kétségbeesett, dúlt arczczal. Izgatottan kapott -halántékához: Istenem, mit tegyek? Búzavirágot elrabolják az éjjel. -Vége, örökre vége a bájoló idillnek, mely az elején oly váratlanul -megszakadt s melyet a börtön magányában édesbús fantáziával tovább -szőtt. Szíve megtelt keserűséggel. Hát van Isten? – kiáltá, amint látta, -hogy a nap most is felkel s fagyos, közömbös sugaraival benevet az -ablakon. – Hát nem roppan össze a világ? Holnap ilyenkor is csak úgy fog -lenni minden, – de ő már ott lesz a karvaly kezeiben… - -Összecsikorgatta fogait, aztán a párnák közé vetette magát, tehetetlen -dühében sírt, megfogván a karabélyt, azon gondolkozott, ne lőjje-e magát -főbe, midőn szelíd kopogtatás hangzott az ajtón. - -– Bújj be! – dörmögé keserűen. - -Hát ki toppant volna be más, mint Gelencsér Mihály uram, megelégedett, -rejtélyes ábrázattal. - -– Mi az ördög? – kiáltá kedélyesen. – Csak nem reggelizett tormát? Hisz -a szeme könnyezik. Mi történt azóta? - -– Beszerződtem én is a «vitézek» közé – mondá sötéten Akli. - -– Hallom, mondta a vőm, hogy szerencsésen sikerült neki beajánlani az -urat pótinzurgensnek, hanem hát megtudtam mindent – folytatá a hangját -suttogóra lassítva – és a dolog általában véve nem érdemel valami -különösebb figyelmet. Bajmódy komám bevallott mindent, egész két óráig -ittunk együtt; micsoda pocsék bora van annak a szerencsétlen -mészárosnak, majd meghasad tőle a fejem… Hát nincs itt semmi -merényletről szó, se Napoleon, se Ferencz császár ellen. Egy kis -bolondság. Leányszöktetés. A báró feleséget akar szöktetni. Tudja, -milyen szamarak a nagyurak. Bizonyosan tányéron hoznák eléje, de neki -jobban tetszik, ha lopja. Hát csak ezt jöttem megmondani, hogy semmit se -aggódjék. - -– A pokolba is! – fakadt ki Akli éktelen káromkodásban. – Hiszen csak -éppen ez kellett nekem. Maga becsületes ember, Gelencsér bácsi, van -szíve, megérti az enyimnek a mélységes keserűségét. A leány, akit el -akar a báró rabolni, az én lelkiüdvösségem, az én ezerszer elképzelt, -ezerszer megálmodott jövendőbelim, ama Kovács kisasszony, akit -említettem. - -Az apó arcza megfelhősödött. - -– Tyűh, a likom-fikomját, erre bizony nem gondoltam. No, ez már furcsa -puska! Hát mit csináljunk? - -– Egyet lehetne. - -– Mi az? - -– Akar-e segíteni? - -– Mint a tulajdon fiamon – szólt az öreg ünnepélyesen. - -Akli a nyakába borult az öregnek, megölelte. - -– Az Isten áldja meg ezért a szaváért. Egy levelet írnék a császárnak; -egy lovas embert kellene keríteni, aki elviszi a levelet a Burgba és ott -törik-szakad, átadja még ma Ő felségének. Mit gondol? - -Gelencsér gondolkozott. - -– Legjobb volna, ha saját maga vinné el azt a levelet, mert hol vegyek -én olyan embert, aki bizonyosan eljuttatja a levelet még ma a -császárnak? Lovat még talán tudnék keríteni. - -– Nem, nem, – ellenveté Akli – nekem ezekkel a gazemberekkel kell együtt -maradnom. Megölne a kétség, ha külön lennék, egyszerűen megőrülnék bele. -Ha köztük vagyok, még mindig megakadályozhatom valahogy, ha máskép nem, -a legrosszabb esetben egy pisztolygolyóval. A pisztolylyal tudok bánni, -de lovon sohase ültem. - -– Akkor hát írja meg azt a levelet. - -– Van-e valami megbízható embere? - -– Majd elviszi a ragyabunkó. - -– És átadja Kolowrat grófnak, ez lesz a legjobb. Hozzon hamar egy kis -tintát és papirt. Itt van ez az öt arany a lovasnak. Fogadja el, kérem. - -Gelencsér tintát, papirt hozott s gyorsan vetette rá a betüket Akli: - -«Tudassa kérem sürgősen Ő felségével, hogy Szepessy báró parasztruhába -öltöztetett inzurgensekkel meg fogja ma, karácsony első ünnepének -éjjelén, támadni Szilvássyné Ungargassei intézetét s erőszakkal -elhurczolja onnan Kovács Ilona kisasszonyt. Ezeket tudatja Ő felségének -egy hódoló szolgája, aki szintén közte van az inzurgenseknek.» - -Borítékot csinált és ráírta a borítékra: Kolowrat Konrád grófnak, Cito, -citissime. - -– Itt van, kedves Gelencsér bácsi, pecsételje le, arra már nem érek rá, -mert lépteket hallok, aztán keressen valami lovat és lovast. Siessen, -siessen, az Istenért! - -Ugyancsak ideje volt, mert Bori uram már bejött sürgetni. - -– Hopsza, Farkas! Ugorj, Farkas! Micsoda? Most sincs kend felöltözve? -Ejnye, milliom ördög adta! - -No most aztán öltözött is Akli gyorsan, katonásan, egy percz alatt olyan -parasztlegény volt, mint a pinty, még a tüszőt is felkötötte. - - - - -IX. FEJEZET. A RETTENTŐ HADAK ÚTRA KELNEK VALA ÉS BÉCS FALAI ALÁ -ÉRKEZNEK. - -Falatoztak egyet. A fölséges fagyos szalonna, rá egy-két kupicza öreg -szilvórium képezték azt a nagy összhangot akkoriban, amitől a magyar -gyomor legszívesebben békült ki reggel. Ezalatt befogott a Tóth Mátyás -kocsisa s elhelyezkedvén a szénás szekérre rakott czók-mókokon, -megindultak végre, annyian, mint az arató tótok, vidám énekszó és -kurjongatások között. - -Szigorú, hideg idő volt, a föld csonttá fagyva és hóval borítva. A nap -csak fénylett, de nem melegített. Oly tiszta volt a levegőég, hogy a -három lovacska párája szembántó piszkos köd gyanánt gomolygott a szekér -előtt. A szilvóriumos kulacs sorba járta most is. (Fűtsünk, nemes -atyafiak, mert megfagyunk.) A sehol véget nem érő fehérséget semmi se -zavarta, csak az úton messze egy-egy elmosódó feketeség, a Szepessy -korábban elindult szekerei, meg a faluvégeken a disznópörkölések kormos -foltjai. De ezek a fekete karikák is csak a határig tartanak. Újfalutól -már ez se lesz. Ausztriában nincs pörzsölés, lobogó lángok közti -megdicsőülés a halál után; ott talán még a sertés is ispotályban múlik -ki. - -Dévény-Ujfalunál nem mutatkozott elegendőnek a belső fűtés. Bori uram -leszállást vezényelt a korcsmánál, ahol vidám tűz pattogott a -kemenczében – és az előző szekér nemesei is ott tartottak pihenőt. -Nosza, lett nagy öröm a találkozás okából és nagy áldomás. - -Száz tojásból rántottát rendeltek s harmincz itcze melegített czimetes -vörös bort (az veri ám ki a hideget). A korcsmáros nem akart bort adni, -mivel, úgymond, nem illendő ilyen ünnepen, mialatt a nagymise folyik a -templomban. Amiért aztán jól megverték, úgy hogy felmenekült a padlásra -s a létrát maga után húzván, onnan fenyegetőzött le gyalázó szavak -kíséretében. - -Minthogy pedig a fehérnép is rémülten szétszaladt, nemes uraimék maguk -szolgálták ki magukat, fölfeszítvén kamrát, pinczét, sütvén a rántottát, -melegítvén vörösbort és hordván be az udvarról rőzsét a tűzre. - -Mindez pedig nagy mulatság volt, de a legjobb kedvre Akli Miklós -szottyant, mert amint kiméne egyizben a rőzséért, hall vala lódobogást s -látja, hogy az úton elvágtat a kapu előtt egy szürke paripa s rajta ül a -ragyabunkó. Se jobbra nem néz, se balra nem néz, csak megy egyenesen, -mint a kilőtt nyíl. - -Szíve nagyot dobbant az örömtől. - -– Szegény Búzavirág meg van mentve. - -Némi mulatozás után ujra felczihelődtek ő kelmeik, még pedig a haditerv -szerint először az elsőbben jött szekér és csak egy jó félóra mulva az -utána következő. Mert az volt a terv, hogy ne egyszerre érjenek Bécsbe -és ne egy kapun, egy úton; helyezkedjenek el a városban kijelölt -különböző kis korcsmákban. Maga Szepessy báró már körülbelül uzsonna -tájban ér oda néhány főemberével, kik hintókon mentek. Azután szinte -óránkint érkeznek a szekerek. Az egyik beszáll a «Két almá»-nál, a másik -az «Arany lúd»-nál kvártélyozza be magát. Veres Boldizsár hadnagy a -«Három granátos»-nál telepszik meg embereivel, Tompa Dienes hadnagy a -«Szerecseny király»-nál, Bencze-Sebestyén György hadnagy a «Négy -szekfü»-nél üt tanyát, míg Bori Pál hadnagy a «Kókuszdió»-hoz hajtat a -Meidling külvárosban. - -Ez a legrégibb korcsmája Bécsnek s annyira hires már ötven év óta a -rostélyosáról, hogy ott álruhában már József császár is megfordult a -legenda szerint. Hiába, bolond az ember, amíg meleg, egy jó rostélyosért -messze elmegy. De nem is lehet ezen csodálkozni. Hiszen nini, most -hányan mennek ő kegyelmeik hóban-fagyban egy kis fiatal csirke miatt. -Mikor pedig annyi csirke van mindenfelé! Tele van csipogásukkal minden -zeg-zug. S íme, mégis csak azt az egyet kell kihozni nagy -ügygyel-szerrel, veszedelmekkel a kalitkájából. Hát nem merő bolondság -ez az egész világ? - -Hanem legalább okosan van kifundálva, ezt az egyet meg kell adni. A -megérkezett nemesek vígan pihennek a maguk szállóhelyein az éjféli -óráig, akkor aztán húzódnak szekéralja szerint egy nagy gyűrűzetben az -Ungargassét környező mellékutczákba s mikor a Szent István tornyán -tizenkétszer üt a kalapács, egyszerre omlanak mindenünnen ama bizonyos -ház elé, ahol a kalitka van. Lehetetlen ennek nem sikerülni. - -De hát az még messze van. Most egyelőre még csak Dévény-Ujfaluról indul -az utolsó szekér a Bori uram embereivel – ott hagyva egy pár aranyat a -korcsma asztalán, ahogy illik nemes emberekhez. Málnásy uram annyira -benyakalt, hogy még a maga pénzéből is oda guberált egy fényes aranyat a -többihez. Hiába kapaczitálták a többiek, hogy anélkül is meg lesz -elégedve a korcsmáros, ha majd le mer jönni a padlásról: - -– Ejh, mit, – ellenveté Málnásy – hadd higyje a szamár, hogy átöltözött -királyok jártak a korcsmájában. - -Nagy dölyffel, parádéval, szeszélyekkel teltek meg a czimetes bortól a -többiek is, úgy hogy a kevélységtől már szinte kirepedni készültek, azt -követelvén Bori uramtól, amint Stadlau felé haladtukban ujra csípni -kezdte a hideg a füleiket és lábaikat, hogy szálljanak ki egy útba eső -malomnál s azalatt küldjön ki ő kigyelme előre valakit vagy valakiket, -akik útközben egy-egy osztrák falut felgyujtanának, hogy némi-nemü -melegség vegyülne a levegőbe, – amint ők arra elhaladnak. - -Bori uram azonban lecsittítá őket. - -– Hiszen megtehetném utóvégre, – szólt, a vállait kellemetlenül -vonogatva – de kár az virtust pocsékolni. - -Stadlauban persze megint ivás volt és nagy ebéd. (Csak az a mienk, amit -megeszünk – bölcselkedett Pély Pál uram.) A vendéglőben osztrák urak is -ebédeltek s valami csodálatos fekete levet ittak ebéd után czukorral. -Málnásy uram is rendelt olyat, megkóstolták néhányan, de kiköpték. -«Kafé» – nak hítták a németek a förtelmes folyadékot. Szeleczky Márton -uram, aki tapasztalt ember volt, megjegyezte a tanakodásokra, hogy miből -lehet: «Nem egyéb az, mint az Fekete-tenger megmelegítve, azt iszogatják -a nyavalyások apródonkint.» Csak Akli tudta aztán megmagyarázni a -mivoltját. - -Jó sokáig elmulattak be a délutánba, midőn lovas huszár állt meg -tajtékos paripán a vendéglő udvarán. - -Pogány Gábor kinézett az ablakon. - -– A Szepessy leibhuszárja – mondá csodálkozva. – Az, aki a báró kocsija -mellett szokott lovagolni. - -– Valami történt – ugrott fel Bori uram, egyszerre kijózanodván. – Ez -nem ok nélkül tért vissza. Csak maradjanak veszteg kegyelmetek. - -Ő maga kisietett és a pitvarban találta szembe az urasági huszárt. - -– Éppen a nemzetes urat keresem, – szólt a huszár – jó, hogy egyedül -kapom, mert parancsom van a bárótól, hogy csak négyszemközt adjam át a -levelet, melyet már a többi szekerek vezetői útközben elolvastak. - -Bori uram előkereste az okuláréját. - -– Lássuk hát, mi az a medve? - -Czeruzával hevenyében teleirt papirost nyujtott át a huszár. Nehéz volt -a báró szarkalábait szavakba összerakni, mivelhogy a Bori uram szeme is -kettőt látott, de mégis csak végére járt nagy fejcsóválások között. Állt -pedig a «tábori parancs»-ban a következő: - -«Egy lovas embert fogtunk el, közel a városhoz, akinél, megmotozván őt, -levelet találtunk, mely császár ő felségét értesíti tervünkről. A -veszély elmult ezzel, de kitünik, hogy áruló van közöttünk a szekereken. -Ügyeljenek a szekerek vezető hadnagyai, hogy úgy az úton, mint Bécsbe -érve, egyetlen lélek se közlekedhessék idegenekkel, még kevésbbé, hogy -valaki elszökhessen és eláruljon. A gyanus emberek részére rendeljenek -két-két titkos őrt a vezetők, kik minden communicatiót -megakadályozzanak. Ha valamelyik hadnagy nem lenne elég óvatos, azzal én -számolok le. Dixi. _Szepessy de Négyes_.» - -Bori uramnak nagy szöget ütött a fejébe az eset. Hm, hátha véletlenül az -ő uj embere, Farkas a Judás. Mert a többiért jót állhat. Dehogy is jutna -ezeknek eszébe lovas ember által tudósítani a császárt! Azt se hiszik -ezek, hogy császár van. Ámbátor az uj embernek is olyan becsületes arcza -van, hogy kontraktus nélkül lehetne neki pénzt kölcsönözni. Csak az az -egy gyanús, hogy a kávét tudta. Nem jó jel. Látszik, hogy már sok -mindent kóstolt. - -Azzal az elővigyázattal élt hát, félrehívta Málnásy és Pély uraimékat, a -lelkükre kötvén, hogy vigyázzanak Farkasra, mint a két szemük világára -és ha valami gyanusat vennének észre, az egyik rögtön jelentse Borinak, -a másik pedig ne tágítson mellőle s ha szökni akarna, – töltse meg sóval -a karabélyát és lőjjön bele. - -Vigyáztak is rá egész Bécsig, sőt még annál jobban, mikor este beértek -és a «Kókuszdióba» letelepedtek. De bizony fölösleges volt. Eszeágában -se volt Farkasnak, illetve Aklinak semmi csalafintaság. Gondolta -magában: «Befűtöttem már az egész pereputynak.» Egy csöppet se tartott -többé veszedelemtől. Tudta körülbelül a kimenetelt, hogy a rendőrség -vagy a katonaság körülveszi őket és elfogja, vagy egyszerüen -szétkergeti. Hanem azért ott akart lenni végesvégig; érdekelte a dolog, -mint a compositort, mikor a darabot előadják, melyhez ő csinálta a -muzsikát. - -Különben minden a legjobb rendben ment. Feltűnés nélkül érkeztek -szállásaikra a szekerek, talán egyetlen bécsi szem sem látott közülök -kettőt. Maga Szepessy a «Stadt Frankfurt»-ba szállt s oda kapta a -bulletine-okat a stomfai ispántól, Bajmódytól, ki este fiakkeron bejárta -az egyes tanyákat s aztán visszajött urának jelenteni. - -Szepessy lent a földszinti ebédlőben a vacsoránál ült s feltűnőleg -csinosan volt öltözve. - -– No, mi az ujság? – kérdé a belépő Bajmódytól. - -– Minden úgy megy, mint a karikacsapás. Isten áldása van rajtunk. - -– Ne emlegesse az Istent, barátom, – jegyzi meg nevetve – ne -figyelmeztesse ránk, legjobb, ha észre sem vesz. Üljön le inkább és -vacsoráljon, még nagyon sok az időnk. - -Kivette czímeres aranyóráját, éppen kilenczen állt a mutató. - -– Az egész numerus bejött? – kérdé azután. - -– Kétszáznyolczvanan. Kétszáznyolczvan nemes ember. A Belzebub ördögeit -is megveri ennyi. - -– Nem maradt el valaki útközben? - -– Nem, hála Istennek. - -– Jó hangulatban vannak az atyafiak? - -– Bemennének azok most a tigris torkába is. - -– Csak az a fő, hogy valamelyik el ne áruljon. Minden ezen fordul meg. - -– Nagy vigyázat esik, kivált azokra, akik németül tudnak. - -Csak halkan beszélgethettek egymással, mert amily veszedelmes volt a -tanyákon, ha a vitézek közül németül tudott egyik-másik, itt -ellenkezőleg az a veszély lebegett, hogy a szomszéd asztaloknál, ahol -előkelően öltözött urak ültek és fecsegtek vacsorájuk mellett, magyarul -tudhatna valamelyik. Ámbár iszen volt ő nekik thémájuk, amibe -elmerültek. A Napoleon házassága képezte a beszélgetés tárgyát az -asztaloknál. Éppen aznap röppent ki a hír, hogy a leánykérő küldöttség -már megindult Párisból és a hét derekán itt lesz és hogy szem nem látta, -fül nem hallotta pompával fogadják a Burgban. - -– Van is kit! Egy korzikai rongyos fiskális fiának a kérőit. Mégis csak -rettenetes. - -– Szegény Mária Lujzácska! - -– Én még most se hiszem. - -– Ejh, el van az már intézve. - -– Nagyon ravasz ember Metternich, nem járhat az soha egyenesen. - -– Úgy, de Napoleon is nagy róka s két róka közt csak egy a biztos: hogy -a tyúk áldozatul esik. - -Zagyva vagy homályos félmondatok, apró véleménymorzsák hatoltak el a -báró füleihez, ki érdeklődéssel figyelt a beszélgetésre, meg-meglökve az -ispánját. - -– Hallja, hogy mit beszélnek? - -– Ühüm, – szólt Bajmódy, aki igen szűk szavú volt, míg a bor meg nem -oldotta a nyelvét. - -Vontatottan folyt a társalgás, míg Bajmódy egyre ivott, a báró a fogait -piszkálta, váltig nézegette az óráját, feszengett a széken, nézegette a -vendégeket, akik közt személyesen is ismert nehányat, bicczentett -feléjük a fejével, de azok idegenül bámultak rá. - -– Mégis csak furcsa volna, – szólt elgondolkozva – ha ezt a Napoleont -rászedné valahogy Metternich herczeg. - -– Bizony, – hagyta rá Bajmódy – okos emberrel is megtörténik. - -– De egy Napoleonnal, Bajmódy! - -– Ejh, hagyja el, méltóságos uram. Még velem is megtörtént. Az a gaz -Gelencsér Mihály hogy rászedett az éjjel… - -Kezdett már a Bajmódy szava megeredni, őszinte vallomást akarván tenni -az elfogott lovasról. Szörnyen nyomta lelkét a titok, hogy ugyanis a -lovas nem volt más, mint a Gelencsér öcscse, a ragyabunkó. - -De a báró nem szerette a tárgyhoz nem tartozó melléktörténeteket s midőn -most mellette ment el egy bécsi barátja és nem ösmerte meg, nevetve -vágott a Bajmódy szavába. - -– Nézze csak, Bajmódy, milyen okos ember vagyok. Váltig gondolkoztam, -hogy milyen álruhát vegyek magamra, míg végre felöltözködtem -becsületesen és most az ördög se ösmer rám. Ez az úr, aki elment, egy -régi jó czimborám. - -– Valóban, ma kicsípte magát méltóságod, de úgy is kell. Teringette, -hiszen asszonyt viszünk a házhoz s ezt mégis csak ünneplő ruhában -szokás. - -A Szepessy szeme megcsillant. - -– Ad vocem asszony! Rendben vannak-e a váltott lovak? - -– Stadlauban vár a négy pej. - -– Sokért nem adnám, ha még sötétben érhetnénk be Pozsonyba. - -– Persze, – szólt Bajmódy, megint felhajtva egy pohár gránitpiros bort. -– Egy maradék darabka az éjből sokat érne ilyenkor. - -S durván nevetett hozzá. - -A báró arcza idegesen rándult meg, szemöldjei összevonódtak s inkább -önmagához szólva, a szakállába dünnyögte, mintegy a gondolatai -összegezéseül: - -– Lesz még azzal elég parádé odáig. - -A kaland részleteire gondolt, a különféle jelenetekre, sírógörcsökre, -elájulásokra, stb. - -– Akármilyen kemény a dió, mégis csak feltöri az ember, méltóságos uram. -Nincs igazam? - -– Igaza van, Bajmódy, hanem kezd egy kicsit szemtelen lenni. - -– No, no, – hunyorgatott Bajmódy a keresztbe álló szemeivel, olyan -boldog arczczal, mintha a tokáját simogatnák – tudom én ezeket, hiszen -én is voltam fiatal. Én is tudtam a csíziót. De hát most már tempi -passati. Először a Boriska, azután a borocska, utoljára a borovicska. Ez -a három időszak vagyon az ember életében. - -– Az is igaz, hanem most már mindjárt tizenegy óra, öreg, félek, megárt, -ha még egy kvaterkát felhajt, mert a maga eszére szükség van. Jó lesz, -ha most már a helyszinére megy a hintóval s egy kicsit felügyel az -elhelyezkedésekre. Éjfél előtt egy negyedórával én is ott leszek a -szürke köpönyegemben s a jeladás egy sípolás lesz. - -– Hát akkor én megyek is. - -Fölkelt, megrázta magát s olyan józan lett egyszeribe, mintha -ujjászületett volna. - -– Ad revidere, Bajmódy! - - - - -X. FEJEZET. BORI PÁL TAKTIKÁJA. - -A báró selyemmel bélelt batárja, melyet Párisból hozatott, az «Onkl» -czimü korcsma udvarán állt, az állás alatt. Az «Onkl» dépendance-a volt -a «Stadt Frankfurtnak». Akkoriban minden előkelő fogadónak volt egy -külön függelékje, ahol a lovak és a kocsisok külön tanyáztak; mert nem -vasút hozta az idegeneket a birodalmi fővárosba, hanem saját fogataikon -érkeztek. Magyar nagyurak nem ritkán elszaladtak egész Párisig is a -saját kocsijukon. - -Az «Onkl»-ban János, a parádés kocsis gondozta a négy szürkét. Szirotka, -a hű tót komornyik pedig beszerezte a szükségeseket és vigyázott a -bundákra. Téglákat melegíttetett a tűzhelyen: jók lesznek a kocsiban a -kisasszony lábacskái alá. A két bunda azonkép megmelegíttetett, hogy a -czobolyprémes bundácska melegítő ereje legalább az első perczekre -meghatványoztassék. Még virágbokrétát is szerzett Szirotka, amit majd a -báró átnyujt annak idején a kicsikének, mert hát a nagyurak a legnagyobb -hidegben is nagyurak, megcsinálják a tempót. Fázó, piros orral az ördög -se szagolja ugyan a virágot, de éppen ilyenkor kerül sok pénzbe és nekik -csak az kell. - -Bajmódy tehát mindenekelőtt befogatott, beült Szirotkával a hintóba, -magára vette az egyik bundát, rátette nagy talpait a forró téglákra, -megszagolta a kaméliákat s konstatálván, hogy csak egy illat van a -világon, a fokhagymás kolbászé, megparancsolta a kocsisnak, hogy hajtson -az Ungargasse 20. számú háza elé. - -Útközben is pikáns volt, csintalankodott benne a sok bor, hogy azt -mondja, mire való két bunda ilyen alkalomhoz? Miféle gyámoltalanság! Hát -nem szebb volna, ha ketten összebújnának egybe? Mert a leánytest melege -mégis csak különb meleg a czobolypréménél. - -Nem volt messze, hamar odaértek. Bajmódy kiugrott a kocsiból s az -Invalidenstrassén a Magdolna-kápolna vén órája kisértetiesen kongta el a -kétnegyedet tizenkettőre. - -– Nemsokára kezdődik a mulatság! – szólt Bajmódy. – Maradjanak most már -itt veszteg a kalitkával, míg a madarat behozzuk! Jól tartsa kend János -a gyeplőket, ha majd forró lesz a kása, mert egy-két lövés mégis eshetik -és a lovak könnyen megbokrosodhatnának. Én most egy kicsit megtekintem a -környéket. - -Az utcza csöndes volt, mint egy temető, se nesz, se hang! Szörnyű holt, -sivár, elhagyatott valami egy efajta város, ahol nincsenek kakasok és -kutyák, mint falun, akik a kukoríkolásukkal és az ugatásukkal egy kis -elevenséget, vidámságot hoznak be. Szép fehér éjszaka volt különben, -pénzt lehetett volna olvasni. Fehérek voltak a házfedelek, fehérek az -utczát szegélyező akáczfák, melyek gallytestükkel, mint valami fehérre -meszelt óriás pókok, a levegőben látszottak lebegni, mert az aljuk -elveszett a házak által vetett árnyékban. A falak is fehérek voltak -(akkor még nem volt szokásban a házakat festeni), csak imitt-amott verte -át magát a jégvirágos ablakokon a gyertyavilág sárgás derengése. - -Bajmódy átsétált a 23-as szám alá, azt vette szemügyre, mert voltaképpen -az volt Szilvássyné intézete, magas, erős falkeritéssel, mint a zárdák, -középkorias kapuval, melyről kalapács lógott le. Itt csak egyetlen ablak -világított az emeleten, de az is éppen e perczben sötétült el, mint -mikor a vak ember az egyetlen szemét is behunyja. - -Kétszer is elhaladt az épület és fundusa mellett, kopogtatván a falakat -s hangos morgással elmélkedvén a dologról: «Hát bizony ez nem Déva vára -– pedig hát azt is be lehet venni.» Erre a gondolatára éktelen -csaholással egy véreb felelt, aki nyugtalanul szaladgált bent fel s alá. -«Hm, az első ellenség», – dörmögte félhangon. – (De jó volna neki -visszafelelni egy kis ólommal.) - -Amint így nézelődék a nemzetes úr, egyszerre csak reccsen valami a -magasban (de erre a reccsenésre is csak utólagosan emlékszik) s egy -rettenetes súlyos dolog zuhan a nyaka közé. - -Csak egy jajt ordított a néma éjszakába és összerogyott, mint -taglóütéstől az ökör, részint az ijedelemtől, részint a rázuhant -tömegtől. Bár a magasból szakadt le, mégsem a mennykő volt, mert a -mennykő nem tud magyarul káromkodni. Olyas valamit érzett, mintha egy -medve ugrott volna rá, de a medve sem tud magyarul káromkodni. - -Már pedig az illető szörny azonfelül, hogy a Bajmódy keresztcsontját -vagy vállpereczét talán be is törte, olyan szemtelen volt, hogy még ő -neki állott feljebb: - -– Ejnye, az árgyélusát, ki ténfereg itt a lábam alatt! - -Összegabalyodtak a fagyos, síkos földön. Bajmódy alul maradt, -szuszogott, mint a duda, Szirotka a kocsi mellől kiabálta: - -– Cso je to? Tu szom. (Mi az? Itt vagyok.) - -De hisz éppen az a baj, hogy ott volt a kocsi mellett és nem itt és hogy -nem is akart onnan elmozdulni. - -Miatta akár agyon is üthették volna a nemzetes urat, no, de ilyen -szándék éppenséggel nem forgott fenn, mert amint megmenekült a terhétől -és nagy óvatosan fölpislantott, miként ha már a túlvilágról jönne s -körülnézne előbb, hogy csakugyan a régi planétán van-e megint, ámulva -ösmerte fel a föltápászkodó alakot. - -– Nini, nini, Bori Pál uram. - -Egy hajszállal se lehetett kisebb a Bori meglepetése. - -– Tyűh, maga az, ispán úr? No, nézze meg az ember! - -– Majd agyon nyomott, – duzzogott az ispán, – de hát garaboncziás diák -maga vagy mi a fityfene, hogy a felhőből csöppen le az ember nyaka közé? - -– A bizony különös volt, – nevetett Bori Pál, nadrágját tisztogatva – -restellem is, de hát katonadolog; egy kis kémszemlén voltam ezen az -átkozott fán. - -– Ni, persze, – vágott közbe Bajmódy – ej, persze, hogy persze, észre se -vettem ezt a fát… - -Örült neki, hogy megvan az eset magyarázata s nem valami csodás mennyei -inzultusnak kell tartani. - -– Csak nem ütöttem meg nagyon? - -– Szerencséje, hogy nemes ember! – mondá Bajmódy neheztelő hangon. - -– Nem tehetek róla és nem is szabad fölvenni, mert a közügyek mezején -történt – mentegetőzött Bori Pál. - -– A fa tetejét nevezi a közügyek mezejének? - -– Azt, azt. Mert mi egyébért másztam volna föl, mint a hadi plánum -okáért? Be akartam nézni a ház udvarára. Az ördög nem alszik. Hátha itt -már mindent tudnak? Egy levelet elfogott ma a báró, de hátha egy másik -levél eljutott a czíméhez és meg van rakva az udvar katonasággal, -lehetne ott uram, még ágyú is, mi meg buga fővel beleszaladnánk a kész -veszedelembe. Nem tréfa az, rogo humillime. Mert végre is háromszáz -lélek irhájáról van szó. S ha az valami közönséges nép lenne. De csupa -nemes ember!… - -– Iszen nem lehet tagadni, de… - -– Mondom, fölmásztam és kémleltem a terepet, már egy jó óra óta -spekulálok és kombinálok fenn a fán. Hát hallom egyszer, hogy fel s alá -jár valaki a ház előtt, mintha czirkáló őr volna. Ejnye, canis mater, -ezt meg kell látnom, rendőr-e vagy katona? Honnan tudjam én azt, hogy az -ispán úr csinálja lent a fenster-promenádét? Próbálom elhárítani a -gallyakat, de nem látom jól se az alakját, se a ruháját a gallyak miatt. -Kissé följebb lépek egy vékonyabb ágra, ahol szabadabb a látás és puff, -reccsen egyet az ág és letörik velem együtt, hogy az Isten nyila ütött -volna belé csemete korában. - -– Hagyjuk ezt most, – ejté el a kellemetlen thémát Bajmódy nagylelkűen – -a haza szolgálatában a személyes sérelmek nem számítanak. Térjünk át a -meritumra. Lássuk, mit tapasztalt? Nem látni valami gyanusat az udvaron? - -– Semmit. Azaz egy félóra előtt ki volt még a konyha ablaka világítva és -minthogy éppen szemben van a fával, láttam, hogy a szolgálók, szakácsnék -az edényeket mosogatják bent, némely vászonnépek pedig csípőre rakott -kezekkel, dologtalanul «povedálnak» és vihánczolnak, ami engem teljesen -megnyugtatott. - -– Hogy-hogy? - -– Mert ha katonaság volna valahol a kertben vagy valami félszerben -elrejtve, akkor a vászonnép bizonyosan nem egymás közt diskurálna, hanem -ő velök legyeskednék. - -Tetszett Bajmódynak a következtetés, hogy szinte visszanyerte tőle a -derültségét. - -– Persze, hogy persze. Szent egy igaz! (Elmosolyodott, fejét csóválta.) -Ki az ördögnek jutna ilyesmi az eszébe? - -– Hát nincs nekem nagy eszem? – verte a mellét Bori. - -Bajmódy a tenyerébe csapott. - -– A Boriak mind kutyagyerekek – mondá barátságosan. – De most már nézzük -meg az embereinket. - -Szirotka roppant bámult a messzeségből, hogy a két összemarakodottnak -hitt ember nemcsak nem ölte meg egymást, hanem karonfogva távozik a -Rennweg felé. Sajnálta már, hogy oda nem ment. - -– Az emberek már mind a posztjukon vannak – felelte Bori megelégedetten. - -– A plánum szerint? - -– Igenis a plánum szerint. - -Valóban úgy is volt. A szomszéd utczákban helyezkedtek el a ködmönös -hadak. Az Invalidenstrasse tulsó oldalán a Bencze-Sebestyén György -emberei és az Inokai Mihály csoportja foglaltak állást feltűnés nélkül, -szórványosan, fel s alá járkálva, kapuk alá húzódva; magába az -Ungargasseba csak a sípjelre vonulnak be Bori Pál, Tompa Dienes, Karacsy -Antal és Veres Boldizsár legényei; ezek a voltaképpeni ostromló tábor. A -Bencze-Sebestyénék csapatja csak a mellékhad, mely mozdulatlanul marad a -helyén s csak azon esetre rohan be az Ungargasséba, ha az -Invalidenstrasse felől rendőrség vagy katonaság érkeznék az ostromlók -ellen, ezt pásztortülök adja tudtukra s ekkor tömörülvén, besereglenek a -támadók után, minélfogva azok két ellenség közé szorítva, -ártalmatlanokká válnak. Arra az esetre ellenben, ha a Rennweg felől -jönne a rendőrség, az Ungargasséval parallel futó Fasangasséban kujtorog -a Samarjay Ferencz és az Antal Gedeon csapatja, a balszárny, ezt -ugyancsak a tülök egy e czélra betanult riadozó hangja szólítja be a -színhelyre, hogy a rendőrség erről az oldalról is legott beékeltessék a -mieink közé. - -Megeshetik, hogy a rendőrség éppen a Fasangasse felől talál becsörtetni. -No, hát erre is van provideálva. Akkor Samarjay uraimék szépen, -észrevétlenül behúzódnak a Rennwegnek a Hauptweg felé eső részébe és ott -meglapulva, bevárják nyugodtan, míg a pribék had bemasírozik a -színhelyre: ekkor aztán hajrá, utána, bedugaszolják erről az oldalról is -a kijárást s a rendőrség bent van, mint a hering a hordóban. - -De a legnagyobb ravaszság, vagyis mint Bori uram mondta: a «plánum -karbunkulusa» (mert a gyöngyöt keveselte) az volt, hogy a háromszáz -vitézből a legnagyobb rész egy egészen semleges ház elé állíttatott, -hogy olyan látszata legyen, mintha ott akarnának «dolgozni». Ez volt az -Ungargassét és a Landstrassét keresztül szelő Barischgasse egy kis -palotája, ahol a magyarfaló ex-miniszter, Stadion gróf lakott. Hadd -higyje a hatóság, hogy ő exczellencziájának adnak itt nachtmusikot -«Európa végőrző seregének» daliái (ez volt akkor a divatos öndicsekedés) -s míg ott a szétkergetés folyik, azalatt a szomszéd utczából elviszik a -leányt, köd előtte, köd utána… - -– Hát a szekereik hol állanak? – tudakolta Bajmódy. – Mert a -visszamenetelre is gondolni kell. - -– A szekerek? Most még szanaszét. Hanem ezekkel nagy tervem van. - -– Ugyan? - -– Mikor kijelölt embereink mind bent lesznek már az Ungargasséban, a -szekerek, két részre osztva, bevonulnak szép rendben az Invalidenstrasse -és a Rennweg felől az utcza két torkolatához s egy szekértábort -alkotnak, amelylyel innen is, onnan is elbarrikádozzuk magunkat, hogy -csak a madár repülhet be. - -Bajmódy uram vidáman kiáltott fel: - -– No, ez már pompás, igazán nagyszerű ötlet. - -– Azért mondom én, hogy nagy eszem van. - -– Valóságos kis Napoleon. Most már szentül hiszem, hogy sikerül a dolog. - -– Még pedig simán. Nem fog itt vér se folyni. Az intézetben csak -asszonyok vannak, meg egy kapus, no meg a sok gyerekleány; úgy -megijednek, hogy ész nélkül kiadják azt az egyiket, akiért jöttünk. De -mit is csináljanak egyebet? Ez a sok teketória egyszerűen ostobaság, ha -csak, mondom, a rendőrség részéről nem keletkezik valami non putarem. De -hogy akkor is kihozzuk a kisasszonyt, az vas. - -– Si vis pacem para bellum. Csak jó az, hogy sokan vagyunk. - -– Persze, hogy jó, mert nemcsak hogy ki kell hozni a leányzót, hanem -haza is kell vinni. Üldözők jöhetnek utánunk és úgy is csöppenhet, hogy -vagy ők esznek meg minket, vagy mi őket. - -Ilyen beszélgetés közt fordult be a két úr a Rennwegen a Hauptstrasse -felé, ahol valami kávéházféle mosolygott nyájas, kivilágított -ablakokkal. - -– Ott még nyitva van valami spelunka, Bori uram, hátha kapunk -hirtelenesen egy kis krampampulit. - -A krampampuli volt a divatos korhely-ital Bécsben. - -– Bizony belénk férne egy kis meleg – vélte az inzurgens hadnagy – s ha -sietünk, még talán jut rá időnk. De csak úgy, hogy míg az egyik odabent -iszik, addig a másik künn várja a síphangot. - -Megkettőztették lépteiket. A Rennwegről amint betekintettek a -Fasangasséba, már látni lehetett járókelőket. Mintha messzebb, beljebb -bizonytalan árnyak libbennének. De maga a Rennweg egészen néptelen volt. -Csupán egyetlen kapu nyílt meg s azon jókedvü társaság özönlött ki a -hideg éjszakába, fiatal hölgyek meleg capichonokba bujtatva, -kardcsörtető katonatisztek, félrecsapott czilinderű uracsok. Az egyik a -kedvelt, híres Volksliedet dudorászta: - - Jövő vasárnap Schönbrunnba megyünk, - Hahó, hahó, Schönbrunnba megyünk! - -– No, csak menjetek! – morogta Bajmódy uram és megfájult bordáival -kínosan húzta irháját az előre loholó Bori után a krampampuli -reményében. - -De, hajh, a végzet kegyetlen. E pillanatban fölhangzott az éjben élesen, -mintha kétfelé metszené a levegőt, Szepessy báró sípja. - -– Edd meg! – morogta bosszúsan az ispán és visszafordult, úgyszintén -katonásan fordult meg a sarkán Bori Pál uram is. Ami regula, az regula. - -Csodálatos volt, ami történt. Mint a mesékben a varázssípocskára, -egyszerre nyüzsögni, mozogni kezdett az egész holt környék, mintha a -föld alól bujnának elő az emberek. (Hogy hol voltak ezek eddig?) Hosszú -társzekerek döczögtek dübörögve a fagyos utakon. Itt is, ott is egy-egy -alak suhant el futva. A síp pedig egyre sikongott az Ungargasse felől: -«Jertek, vitézek, jertek!» Ugyan miről álmodik most fehér párnáin a -szépséges Kovács Ilona? - -Mire Bori uraimék visszatértek az Ungargasséba, már akkor ott állt -hatvan ember a 23-as szám előtt nagy csendességben. Egyik-másiknak -baltája volt, látni lehetett kötélhágcsót, feszítővasat és egyéb -szerszámot. Némelyek létrákat hoztak az Invalidenstrassén gyülekező -szekerekről, egy ilyennek fogta az egyik végét Akli s színlelt -egykedvűséggel kérdezte Málnásy uramtól: mire való lesz ez? - -– Ez a Jákob létrája, ecsém; ezen megyünk fel az égbe, hogy az -angyalokat lehozzuk. - -Akli incselkedett Málnásyval, hogy milyen legyen a leányzó, akit neki -juttatnak zsákmányul: szőke, barna, karcsú, szikár vagy gömbölyű? Most -szóljon, mikor még mind raktáron vannak, ne majd akkor, ha szétkapkodják -a javát. - -– Nem kell nekem, fiam, semmilyen, nem kívánja semmi porczikám. Sőt ha -tudtam volna, hogy itt bizonyosan szétszedik a fehérnépeket, a -feleségemet is idehoztam volna még a mult héten, Isten engem úgy -segéljen. - -Nevetgéltek, tréfálkoztak, de az Akli lelke tele volt nyugtalansággal. -Megfoghatatlan, hogy nem mutatkozik a rendőrség! Percz percz után múlik -és nem jön senki. Talán nem kapta meg a levelet a császár? Mert -lehetetlen, hogy ne tett volna intézkedést. Minden neszre élénken -fölrezzent. Hasztalan. Háborítlanul gyülekeztek a hadak, legfeljebb -egy-egy későn haza baktató filiszter állt meg a tömeg láttára, sőt a -kíváncsiságtól vonzatva, oda kullogott a sokasághoz, megtudni, mi -történik. A szürke köpenyeges Szepessy megemelintvén a sapkáját, maga -magyarázta meg az illetőnek a csoportosulás okát: - -– Gyári munkások vagyunk, uram, akik előtt nagy út áll még reggelig. Ez -a gyülekezeti hely, amott állnak a szekereink és csak azt várjuk, hogy -mindnyájan együtt legyünk. - -Erre aztán a szájtátó német rendesen eltávozott, nagy csalódottan, hogy -nem kínálkozik semmi különös. Pedig a potya látványosság nagy csemege -Bécsben. - -De ez csak az elején volt, míg a szekértorlaszok végkép el nem zárták az -utczát; azon túl már csak a szekerek mellett álltak meg bámészkodók, -akiket az e czélra ott hagyott németül beszélő inzurgensek -világosítottak fel a fentebbi formulával, úgy hogy ezek éppen úgy -lehúzták az éjjeli járókelőkről a gyanut, mint ahogy a tolvajok szokták -a télikabátokat. - -A bezárt utczában most már Szepessy volt az úr s rövid tanácskozást -tartott a hadnagyokkal. - -– Hát kezdjük meg, drága az idő, nemes atyámfiai. - -– Kezdjük meg, de hol? – kérdé Bori uram, aki caput volt a hadnagyok -közt. - -– Talán az elején, – nevetett Szepessy. - -– Úgy van, az elején – hagyta rá Bori – az eleje pedig minden dolognak a -békés út megkísérlése. Mert az embernek nyaka is van és a császárnak -pallosa is van. - -– Rozsdás az most – jegyezte meg fumigáló kézmozdulattal Veres -Boldizsár. - -– Na, csak nem jó elbizakodni, Veres Boldizsár uram, – ellenveté Tompa -hadnagy. – Akármilyen nagy vitéz is kend, de nem vagyunk ám otthon. - -– Hiszen ha otthon volnánk! – sóhajtott föl Bajmódy. - -– Nem bánom, – egyezett bele Szepessy – kezdjük meg a -béke-traktatumokat; csakhogy félek, soká tart az ilyesmi és a lassúság -veszedelemmel járhat. Mindegy, húzza hát meg a csöngetyűt, Bori uram. - -– Van itten kalapács is – szólt Bori, a kapun motoszkálva a kezével. - -– A kalapács nappalra való, mikor a kapus az udvaron tartózkodik, éjjel -csak a csengetyű czélirányos, mert a drótja beszolgál a szobájába. - -– Jó, a csöngetyűt rángatom meg. Hanem azalatt támaszszák fel a létrákat -és upre föl a falakra. - -– Nem lesz korai? Mit csináljanak még most a falakon? - -– Üljenek ott, akik fölférnek, mint a varjak. Hadd lássa, aki majd -kijön, hogy komoly hadi néppel van dolga. Ki a karabélyokkal a ködmön -alul, hadd villogjanak a sötétben! - -Szepessy erre is helyeslést bólintott a fejével és maga is segített -tartani a létrát a fölmászóknak. - -Bori uram ezalatt egész kedvteléssel kapaszkodott a csöngetyűbe s -kihúzta meg eleresztette, mint hajdan gyerek korában az orgonaszíjakat. - -Legelőbb a kutya vett tudomást az akcziórul Elkezdett rémletesen -vonítani. - -– Lőjjétek le a bestiát! – parancsolta Szepessy. - -Egy karabély elsült és a kutya elnémult. - -– Ki lőtt? – kérdé élénken. - -– Én – felelte a fal tetején guggoló nemesek egyike. - -– Helyes egy lövés volt – méltányolta a báró. – Ezennel kinevezem önt -fővadászommá. - -E fejedelmi ötlet (mert a Szepessy uradalmában pompásan dotált állás -volt a fővadászé) nagy lelkesedésre és szolgálatkészségre tüzelte fel a -nemeseket. Hiába no, úr az úr mégis. - -Csak Bori uram nem helyeselte a lövést, odatámasztva fülét nagy -várakozón a kapu kémlelőlyukához. - -– Nem volt tanácsos, instálom, mert most a lövéstől úgy meg találnak -ijedni a házbeliek, hogy senki se mer kijönni. - -És azért se volt tanácsos, mert Akli agyából azt a rossz gondolatot -hasította ki a lövés, hogy hiszen karabélya neki is van, hátha elsütné -hirtelen és lelőné Szepessyt, a kis Búzavirág megmenekülne tőle. - -A daemon taszigálta a könyökét, nosza, nyulj ahhoz a kakashoz, -rászolgált a szörnyeteg, ne félj, ne habozz; lovalta, ösztökélte, -vakította, – de a jó embert mindig kiséri a rossz szellem mellett egy jó -szellem is, azért a jó ember sohase tehet nagyon rosszat, ha nem -hirtelenkedik és időt hagy a jó szellemnek közbeszólni. - -«Oh, te balgatag Akli, megmented a Búzavirágot, de magad is elpusztulsz. -A hóhér leüti a fejedet. Mi lesz aztán nélküled a Búzavirágból?» - -Persze. Igaz. Mi is lenne a Búzavirágból, ha ő (Akli) nem volna többé? -Rettentő betekintés a jövendőbe! A Búzavirág azért megvolna, tovább -élne, másé lenne. Megvolna a szép szeme, megvolna a szép haja, meg az -édes nevetése is, ami volt… - -Mije nem volna hát meg? Nem volna meg az ő Aklija! - -És Akli éppen ettől sajnálta volna őt leginkább megfosztani, – mert Akli -önfeláldozó. Tehát nem öli meg Szepessyt. - -De nem is jó erről filozofálni, mert minek a hazugságok közül éppen a -legszebbiket kigyomlálni? Minek azt sejteni, hogy a szerelem is csak -önzésen forog, mint az aranyvár is csak kacsalábon? A fenköltség, a -nagylelkűség és önfeláldozás rajta csak az a csillogás, ami a virágon a -harmaté; nem ő belőle szivárog, nem tartozik hozzá, se a levélhez, se a -pártájához, se az illatához, hanem csak úgy rácsöppen a magasból, hogy -néha lemossa a rátapadt sarat. Ő maga puszta önzés, de isteni nedvekbe -megmártogatott önzés. - -Akli elméjében szaporán csiráztak ki indokolások, logikus bölcseségek, -csillapító gondolatok és reménységek. Oh, hiszen egy leleményes fej nagy -poziczió. «Qui habet tempus, habet vitam» gondolta eleinte. Még mindig -itt toppanhat a rendőrség. Mikor a «tempus» elfogyott, egyet csavart a -klasszikus közmondáson: «Qui habet vitam, habet auxilium». Minek -csinálna meggondolatlan merényletet? Egy koczkára tenni mindent – mikor -még sok koczka jöhet. Hátha az utolsó perczben nyílik egy modus vivendi, -hogy a lány se vesz el és ő is megmarad. Sőt ki tudja… hátha már most is -fölösleges minden aggodalma? Miért ne lehetne, hogy a császár megkapta a -levelét és legott elvitette Ilonát az intézetből? Minél inkább vesztett -valószínűségben minden más reménye, ez annál inkább nyert. Mikor a -zérusra szállt alá a többi, ebből bizonyosság lett. Mert a logika is -csak egy csinos elmejáték, melylyel az ember megcsalja a gyöngébb -fejűeket és néha önmagát is. A császár értesül a leány elleni -merényletről, hát elviteti. Mi is lehetne más a legmagasabb intézkedés? -No, ezt bizony mindjárt eltalálhatta volna. Hiszen világos, mint a nap, -hogy miért nincs rendőrség kirendelve. Mert nincsen kit őrizni. A -Búzavirág már biztonságban van. - -Szabadon, teli tüdővel lélekzett fel, szorongatott szíve ismét nyugodtan -kezdett dobogni, midőn ellenmondást nem tűrő hangon rászól az öreg Tompa -Dienes hadnagy, akivel éppen e perczben ösmertette meg a pipáját -gyujtogató Málnásy: - -– Szaladj csak öcsém a kulacsomért, neked jobb lábad van. Ott -felejtettem a szekeremen, kérdezd meg a kocsisoktól, melyik az enyim. -Erre jobbról állnak. - -Nem szívesen mozdult éppen a legérdekfeszítőbb pillanatban, de végre is -hadnagy parancsolja s itt a hadi regula uralkodik. Feleselés lenne az -engedetlenségből, ráirányíthatná a Szepessy figyelmét, abból pedig nem -kért, hogy Szepessy fölismerje. - -Megindult tehát szaladva, hogy minél előbb visszatérjen. Málnásy -uramnak, aki híven ügyelt rá, éppen csak azok a pillanatai voltak -beszámíthatatlanok, mikor az égő taplót rátette a dohányra, mikor -lecsattantotta az ezüst kupakot és elkezdte a tüzet szító első kiadós -szipákolást fölfújt arczczal, mint a vizet köpködő Neptun az -ugró-kutakon. Ilyenkor a világ nem létezett a nemzetes úrra nézve, mert -olyan lusta volt kicsiholni, hogy aztán meg is böcsülte a szikrát fogott -taplót, nem engedvén azt kialudni. Csak mikor már vígan ömlött ki a -kupaklikakon a füst, akkor nézett körül ijedten. - -– Nini, hol van a Farkas? - -– Azt biz én elküldtem a kulacsomért – felelte Tompa Dienes. - -– Hiba volt – sopánkodott Málnásy nyugtalanul. - -– A czél szentesíti az eszközöket. - -– A czél jó, sógor, hanem azt mondják, hogy a ficzkó nem jó, nekem kell -ügyelnem a körmére. - -– Ne ijesztgess, Málnásy! Csak nem gondolod, hogy a kulacsomat elvinné? - -– Hát mi lesz már? – türelmetlenkedék Palojtay Gergely, aki más malomban -őrölt. - -– Talán siket a kapus? – találgatta Maron Pál. - -– Be kellene lőni az ablakon – tanácsolta Horthy József uram. - -– Ne sokat teketóriázzunk, törjünk be, ha nem akarnak kijönni – -tüzeskedett Veres Boldizsár. - -– És milyen bor van benne? – tudakolta Málnásy, az ő külön thémáját -hömpölygetve. - -– Somlyai – felelte Tompa. - -– Öreg? - -– Olyan öreg, hogy talán még Noé apánk szűrte le. - -– Az ördög tudja, nem viszi-e el – felelte, visszatérve a már átugrott -kérdésre (Aklira vonatkozólag). – Az ember sohase bízhat senkiben. Hát -itt van ez a Noé is. Milyen derék embernek tartottam én azt és a minap -azt olvassa a plébánosunk egy régi krónikából, hogy nem igaz, mintha ő -találta volna ki a borkészítést, sokkal később találták fel, Miriri -király idejében. - -– Ne beszélj! - -– Hogy azt mondja, Miriri király nagy kedvelője volt a szőlőnek, -minélfogva egyik minisztere váltig a fejét törte, hogyan élvezhetné a -király nyáron is a szőlő izét. Eszébe villan, hogy hátha kisajtolnák a -bogyók nedvét és edényekbe csurgatva egész éven át megmaradna a nedv, -hogy iszogatni lehetne, mint a tejet. Nosza, kisajtolta. Megkóstolja egy -napon a király és kiköpi, hogy méreg. Van a királyokban ilyen ostoba -elhirtelenkedés. A bor éppen forrt az edényekben, mikor egy szolga meg -egy kutya bementek a helyiségbe, a szolgát is, a kutyát is halva -találták. Meg volt hát pecsételve, hogy a folyadék ölő méreg és úgy is -tartották a hordókban, hogy majd mint ilyennek veszik hasznát. Mert a -király éléskamrájában csak éppen olyan becses czikk a méreg, mint a háj… - -– Ugyan eltalálja kigyelmed az időt a mesemondáshoz – gúnyolódott Veres -Boldizsár. – Meleg kemencze kén’ ahhoz meg egy kis bor. - -– Az egyik mindjárt meglesz – szólt közbe Tompa uram. – Csak folytasd, -sógor! - -– Hát nem is jöttek volna rá, – szőtte odább a sógor – ha a királyné nem -esik vagy két év mulva valami gyógyíthatatlan betegségbe. Az orvosok -lemondtak róla, búskomorságba esett és elhatározta, hogy elemészti -magát. Kijátszván az udvari frajláit, titkon belopózott a méreggel teli -edényekhez, felhörpent egy bögrével és várta a halált, de e közben olyam -vídám lesz, hogy szeretne tánczra pöndörödni. A halál persze nem -következett be. Gondolta hát, hogy talán keveset ivott. Másnap már két -bögrével vett be és még jobb kedve szottyant. Szóval, minden nap -többet-többet ivott, míg utoljára is kigyógyult a bortól a bajából és -felfödte a nagy titkot a királynak is. - -– Hát aztán? - -– Eddig volt, mese volt, ezentúl a király is ivott, míg meg nem holt. - -– És alkalmasint megküldte az ottani vaskorona-rend nagykeresztjét a -találékony miniszternek – tódítá nevetve Tompa uram. - -– Dehogy. Alkalmasint már előbb lefejeztette, mikor kiköpte volt a -mustot. Mert úgy szokott ez lenni, ha valaki nagy dolgot csinál. - -– Pszt! Jönnek! – hangzott szerteszét. – Valami történik. - -Hullámzás támadt a tömegben, mint mikor a rozsok közt átszalad a fürj. - -Kulcs csikordult meg a házbeli ajtó zárjában, amit meghallottak a falon -guggolók és jelentették. - -– Nyitják már. - -– Dimitri apó – dünnyögte Szepessy felvillanyozva. – No, valahára! - -Ekkoráig Akli is éppen visszatért a kulacscsal, de nem oly nyugodtan, -mint ahogy oda ment. A kocsit megtalálta ugyan, a kulacsot is átadta a -kocsis, de a saraglyában ráköszönt egy czérna vékonyságú, ismerősnek -látszó hang. - -– Dicsértessék a Jézus Krisztus! Segítség, jó uram, segítség! - -– Mindörökké amen. Kicsoda kend? - -A kocsis sietett felelni nagy flegmával. - -– Az hadi fogoly. - -– Talán hadi kappan? – mosolygott Akli. - -– Hát nem tetszik engem megösmerni? – nyöszörgött a hadi fogoly. – Én -vagyok a ragyabunkó. - -Isten nyila nem sujthatta volna le jobban Aklit, mint ez a szó. Tehát -minden elveszett. A lovas és a levél a Szepessyék kezébe került. Most -egyszerre előtte állt egész szörnyűségében a helyzet. - -– Meg vagyok kötözve, – panaszkodott a ragyabunkó – és fázom. - -– Nem segíthetek, barátom, hanem igyék egy kortyot, fölmelegszik egy -kicsit. - -Szájához nyomta a kulacsot, melyet hangutánzás révén -«Klipiklapatoriumnak» neveztek a diákizáló inzurgensek. A ragyabunkó -húzott belőle, amennyit tudott s tényleg úgy kopogott ezalatt, mintha -azt susogná: Klipi. - -… Mily különös! Így szokta valaki Aklit is szólítani. - - - - -XI. FEJEZET. KÉTSÉGBEESETT JÁTÉKOS ONNAN RÁNTJA KI AZ ÜTŐKÁRTYÁT, -AHONNAN LEHET. - -Lelkendezve rohant vissza. A kétségbeesés nem zsibbasztotta meg, de -fejlesztette tehetségeit. Egyik terv a másikat kergette izzó fejében. -Nem érezte a hideget. A hűvös éjszaka párázatai különös alakokká -formálódtak fantáziájában, úszó koporsók, levágott bikafejek úsztak a -levegőégben és egy szán, melyet négy madártestű asszony vont. - -Még oda se ért, útközben hallotta az öreg Dimitri fenyegető hangját az -intézet udvarából. - -– Ki az, hé? Mit akar? Micsoda spektákulum ez? - -– Én vagyok itt, Dimitri apó! – szólalt meg künn Szepessy németül. – Én, -Szepessy István. - -– Nem igaz! – fortyant fel az udvarbeli hang; – Szepessy István -úriember, aki nem jár éjjel becsületes embereket infesztálni. Ön nem -lehet Szepessy István, kotródjék el innen, akárkicsoda és reggel jőjjön, -ha dolga van. Azért is, mert most részeg és azért is, mert most be nem -eresztem. - -Ezzel megfordult az öreg, hogy elmenjen, át lehetett hallani a botosai -csoszogásáról, hogy visszaindult, hanem egyszerre csak úgy rémlett, -mintha megbotlott volna: hop, hop, motyogta, majd elkáromkodta magát. -Nyilván az eb hullájában botlott meg. - -– Toppy meg van ölve! – kiáltá fájdalmasan. – Ki cselekedte azt? Rablók! -Gyilkosok! - -– Hallgasson, Dimitri, legyen esze! – szólt át ismét a báró. – Én -ölettem meg Toppyt, én fizetem meg az árát, eddig van, de várjon hát és -értse meg a dolgot, ha szívén viseli az intézet sorsát. Hiszen tudja, -hogy én vagyok itt, mit tetteti magát, mit ravaszkodik? - -– Ha tudom, se eresztem be a báró urat, a báró úr menjen most haza -lefeküdni. - -– De van valami, Dimitri, amit még nem tud, éppen ezt akartam -megmondani. - -– Semmit se akarok most tudni, mert én most aludni akarok. - -– Abból nehezen lesz valami, Dimitri apó, mert én most egy -fölfegyverkezett sereggel állok itt a ház előtt… Nézzen csak fel a -falakra! - -Dimitri fölpislantott a falra a hálósapkája alól, mely egészen -belelógott a szemeibe s meglátván a csillagfényes éjszakában az ott -hasmánt fekvő marczona alakokat, csillámló fegyvereikkel, felordított -hörögve: - -– Jézus Mária! - -Majd, mintha nem egészen bíznék a mennyei hatalmakban, harsányan -felkiáltott: - -– Policzáj! Policzáj! - -De már ezt fenhangon kaczagták meg a falakat megszállt vitézek. -Ösztönszerüleg menekült rogyadozó inakkal fogvaczogva a ház felé, hogy -magára zárja a nehéz tölgyfaajtót, de útközben megjött apránkint az -erősebbik esze és ujra visszakullogott a kapu közelébe, csakhogy az -erősebbik eszéhez már a gyengébbik hangját használta és az is nyájas -volt, szelid volt és reszketett: - -– Hát mi tetszik, báró úr? - -– No lássa, – felelte a báró – most már nem olyan goromba, mint azelőtt. -És azt jól teszi, apó, mert mi se éppen azért vagyunk itt, hogy önt az -alvásában háborgassuk. De meg van is egy-két sárga csikó a zsebemben a -maga számára. - -– Iszen jó, jó, kezeit csókolom, hát csak tessék megmondani a -kívánságát. - -Akli megfeszült figyelemmel fogott el minden hangot s izgatottan nyitott -magának utat könyökével közvetlen a báró háta mögé. - -– Azt kívánom öntől, – folytatá Szepessy – költse fel az asszonyságot s -közölje vele, hogy addig én innen el nem megyek, míg Kovács kisasszonyt -meg nem kapom. - -– Oh Istenem, Istenem! – óbégatott Dimitri. – Mi jut eszébe a báró -úrnak? - -– Vagy ideadja szép szerével, vagy elviszszük erőszakkal, de ha egyszer -az én embereim bent lesznek, azt viszik el, aki a szemük-szájuknak -tetszik, én nem birom megakadályozni. - -– Oh Istenem, Istenem! – nyöszörgött a kapus. – Hisz a méltóságod -húgocskája is köztük van. - -– Hiszen éppen azért kímélem a többit. Ha ezt az egyet ideadja, Isten -hírével elvonulunk. Azért költse fel és mondja meg az asszonynak, amit -üzentem. Egy fertályóra gondolkozási időt hagyok neki. - -– Nem, nem, az lehetetlen, báró úr. - -– Mi? - -– Az, hogy odaadná a kisasszonyt. Ilyet ne is képzeljen! Mit szólna a -nagyhatalmu Kolowrat gróf, akit a császár küldöz a kisasszonyhoz? Ki -tudja, mije a kisasszony a császárnak… - -Akli önkénytelenül felkiáltott: - -– Megvan! Ez az! - -– Csitt, te! Mit beszélsz? – förmedt rá Málnásy uram megbotránkozva. – -Mi van meg, hé? - -Akli elröstelte magát, zavarba jött, majd akadozva magyarázta meg: - -– Megtaláltam a bicskámat. - -– Jó, jó, de azért nem kell mindjárt a hadi traktatumokat megzavarnod. -Nem hallod, miről van szó és hogy ki tette le a garast? - -– Az ördög vigye el a magok Kolowratját, – fakadt ki Szepessy – mit -törődöm én vele? Megy, vagy nem megy, felkölteni Szilvássynét? Ez a -kérdés. - -– Lássa, kedves báró úr, – könyörgött Dimitri – illendőbb volna ezt a -dolgot reggelre halasztani. - -– No persze. Ejnye, de okos ember, mit iszik, vizet vagy bort? Hanem -mindenekelőtt megy-e, vagy nem megy? - -– És ha azt felelném, hogy nem megyek? - -– Akkor, édes lelkem, egyszerűen betörjük a kapukat és ajtókat, az -embereim összeszedik, ami szemre való asszonynépet találnak, minélfogva -ő is közte lesz. Érti-e már? - -– Jaj, szegény jó asszonyom, szegény jó asszonyom! – siránkozott -Dimitri. - -– Legyen nyugodt, az asszonyságot nem viszszük el, nem lesz semminemű -bántódása. Ő már meglehetősen be van oltva az elvitel ellen. Hé, -baltások! Gyepre, baltások! - -Odaugrott Csoltói Benjamin és a két Lenty testvér. Erős az egyik, mint a -bika. Sujtott a baltával, hogy még talán a hetedik utczában is tánczolni -látszottak a házak a szörnyű csattanástól. Ropogott, recsegett a kapu és -meghasadt, mint egykor a bizanczi a Botond bárdjától. - -Majd hogy meg nem hasadt a Dimitri szíve is a kapuval együtt. Mintha -valami kedves élőlénynek ropognának a bordái, metsző fájdalom nyilallott -át a szívén és megtörte az ellenállását. - -– Jaj, ne bántsák, báró úr, ne bántsák azt a kaput, hiszen megyek már. - -– Jó. Hagyják abba kegyelmetek, várjunk – aztán utána kiáltotta -Dimitrinek: – El ne felejtse mondani, hogy melegen öltöztessék fel a -kisasszonyt, mert messze útra megyünk. - -E pillanatban egy ablak világosodott meg az emeleten, majd gyorsan -elsötétült. A gyertyaláng mint valami lidérczfény végigszaladt -ablakról-ablakra az emeleten, míg végre kezdtek a gyertyák sorban -kigyúlni az egész házban. Az ötödik udvari ablaknál, mely egy folyosóra -nyílt, elsuhanó női alakok silhouetteje rajzolódott le az ablaküvegre. -Kecses, sugár derekú bakfischek, akik felriasztva, szétbomlott hajjal, -egy alsószoknyában menekülnek a madame szárnyai alá. Éhes tekintetek -csakhamar észrevették a mutogatós ablakot és odatapadtak gonosz -gondolatokkal. Ohó! Odafönt már észrevették a dolgot. Szegény kedves kis -jószágok, hogy meg lehetnek most ijedve! Ablakot persze kinyitni nem -mernek, hanem valami függöny mögül látnak ám mindent… - -Ilyen beszédek estek itt lent. Találgatták, mi lesz? Kiadja-e az asszony -a leányt, vagy nem? De hátha a leány nem akar? Számítgatták, hogy -akkorára már fölérhetett Dimitri, körülbelül már el is mondta a báró -üzenetét. Most javában tanácskoznak… De nagy mulatság volna ott lenni a -remegő báránykák között és végighallgatni ezt az éjféli tanácskozást. - -– Fogadni mernék, – szólt Bajmódy – hogy a fruskák egy részének tetszik -a veszedelmes kaland lehetősége. Sikítoztak, de titkon örülnek is. -Ösmerni kell az asszonyi lelket. Én nem hiszem például, hogy a -paradicsomban a kígyó tanította volna meg Évát az almaevésre, de élek -azzal a gyanuperrel, hogy Éva tanította meg a kígyót a sziszegésre és -marásra. - -Lihegve érkezett a Barischgasséból Detreházy Tamás, hogy ott két -konstáblert tartóztattak le, akik kérdőre vonták őket a csoportosulás -miatt, hát, hogy mi történjék a két konstáblerrel? - -– Fogva kell őket tartani, – parancsolá Szepessy – és vigyázni, hogy -valami jelt ne adhassanak. Ha végzünk, magunkkal viszszük és majd csak -valahol egy órajárásnyira Bécs mögött tegyék le őket sértetlenül, hadd -menjenek Isten hírével. - -Detreházy elment a parancscsal s Szepessy kivette óráját, megnézte a -Palásthy Ferencz tolvajlámpájánál. - -– Még tíz perczet adok nekik s akkor aztán «lóra huszár, kapura hajdú», -ahogy mondani szokták, ámbátor lovunk nincs, de annál inkább megvan a -kapu. - -Ekkor lépett eléje nagy vakmerőn Akli Miklós. - -– Megösmer-e, báró úr? – kérdé. - -– A hangja ismerős előttem – felelte Szepessy hanyagul, tekintetét le -sem véve az órájárul. – Mit akar? - -– Én Akli Miklós vagyok. - -– Ah! – kiáltott fel a báró meglepetve és önkénytelenül hátra -tántorodott ettől a névtől. – Mit keres ön itt? Az ördögbe is, hogy jut -az én embereim közé azok ruháiban? Tudja-e, hogy a fejével játszik? - -– Éppen én is arra akarom önt figyelmeztetni, hogy a fejével játszik. - -Szepessy szemei vérbe borultak, öklét indulatosan fölemelte és a fogai -összecsikordultak. - -– Hogy jutott ide ez az ember? – kiáltá zordonan. – Ki merte őt -becsempészni? - -Bori uram szeretett volna másutt lenni, hanem a virtus megkívánta, hogy -jelentkezzék, ötölve-hatolva dadogni kezdett valamit. - -– Majd elmondom én! – vágott közbe Akli. – Pozsonyban Bori uram emberei -közül elmaradt valaki, én ajánlkoztam helyette és ő felfogadott, ez az -egész. - -– E szerint ön mint kém jött nyomomba. Tudja-e, mi a kémek fizetése? -Persze ön írta a levelet is Kolowrathoz? - -– Igen, én írtam a levelet is, mert… - -– Kötözzétek meg! - -Akli összefonta mellén a kezeit, annak jeléül, hogy nem fogja magát -védelmezni. Bátran, megszeppenés nélkül nézett a báró szeme közé s -franczia nyelven mondá: - -– Tegyen velem, amit akar, de hallgassa meg előbb, amit mondok. -Elhiheti, hogy tudatában voltam a veszélynek, emberei közé vegyülni s -hogy nagy oknak kell lenni, ami erre késztetett. Jól eltalálta előbb, -hogy a fejemmel játszom, csakhogy játszom az ön fejével is. - -– Vajjon? – szólt a báró gúnyos, megvető hangon. - -– Hallgassa meg az okot, amely… - -– Jól van, mondja el – hagyta rá Szepessy türelmetlenül. - -– De engedje, hogy ne itt a sokaság előtt. Népekre és országokra szóló -veszedelem lehetne, ha valaki megértené. - -Szepessy habozni látszott, de már az ő kiváncsisága is fel volt -piszkálva. Akli mintegy kitalálta a gondolatát, kihúzta ködmöne alól a -karabélyát és átadta Málnásynak. - -– Jőjjön! – intett neki Szepessy. - -Néhány lépést tettek némán a Rennweg felé. - -– Beszélhet! – mondá a báró. - -Akli óvatosan körülnézett. Egyedül voltak, csak egy macska nézte őket a -szomszéd ház párkányáról a világító, veres szemeivel. - -– Szavát adja rá, hogy semmi körülmények közt nem közli az elmondandó -titkot senkivel? - -– Szavamat adom, csak végezzünk már! – toppantott a báró a lábával -türelmetlenül. - -– Tehát röviden úgy áll a dolog, báró úr, hogy a kisasszony, akit ön -most el akar rabolni az intézetből, nem Kovács Ilona… - -– Hanem? - -– Hanem ő fensége Mária Lujza főherczegnő. - -Ha fényes nappal van, látni lehetett volna, hogy sápadt el a báró arcza, -mint a halotté, de így csak a nyelve akadozásán és a rekedt hangján -mutatkozék megbolygatott lelkiállapota. - -– Mit? Mi? Hogy? Megőrült ön? - -Akli észrevette a lesujtó hatást és sietett rátérdepelni érveivel a -zsibbadozó elméjére. - -– No, úgy-e, hihetetlen? Pedig mégis oly egyszerű. A császár már évek -előtt tudta Napoleon kedvencz tervét, beleházasodni a Habsburg-házba s -ezáltal megaranyozni a friss, festékszagos czímerét. A mi diplomácziánk -rég tisztában volt, hogy a császár leányát fogja megkérni és azt is -tudta, hogy kikosarazni nem lesz tanácsos, mert annak szomorú -következményei lehetnének. Tehát csinálni kellett valamit. Egy kis -ravaszság nem bolondság. Mert a császár azt is nagyon jól tudja, hogy a -Napoleon hatalma mégis csak álom (az igaz, hogy egy kicsit -hosszantartó), egy napon szétfoszlik, volt, nincs s mehet vissza -Korzikába akár kecskepásztornak… Hát csak nem gondolta ön, kedves báró, -aki oly éles eszű, hogy egy Habsburg az édes leányát adja oda ilyen -parvenünek? Ennyire egy Habsburg soha alá nem szállhat, igaz-e? - -Csak egy hörgés volt a felelet, sajátszerű tompa hörgés, se nem olyan, -mint az emberé, se nem olyan, mint az állaté. Ilyenképpen mordulhat meg -az ördög, ha a katlanja alól kialszik a szépen megrakott tüze. - -– Hja, a politika! – folytatta Akli. – Ilyen a politika! Oh, hány titok -van a világhistóriában és nincsen az a macska, aki kikaparhatná. De ki -is gondolna olyanra, hogy a főherczegnőt nevelőintézetben tartják -közrenden levő leányok között, a fogadott leány pedig adja a -főherczegnőt, fenségnek hívják és palotahölgyek czipelik az uszályát… -Ejnye no, báró, ne bolondozzék hát! - -Szepessy ugyanis rárohant, fogcsikorgatva megfogta a ködmöne két szélét -és ide-oda rázta, mint a fát, amelyről rút hernyók potyognak le. - -– Ember, – sziszegte – mondd, hogy hazudtál! - -– Igazat mondtam, – felelte nyugalommal – kötelességemet végeztem, most -már az én lelkem tiszta, ön pedig tegyen, amit akar. - -Mintha egyszerre minden erő eltünt volna a Szepessy karjaiból, leestek -lankadtan. A hatalmas, fékezhetetlen ember összezsugorodott, összetört s -fogcsikorgatása didergő fogvaczogtatásba ment át s ezt mind egy -rejtélyes nemzeti méreg okozza: a _loyalitás_. Behat a pórusok alá, a -vérbe és tejjé változtatja, beveszi magát a szív rostjai közé, megüti a -billentyűket: «hallgassatok». A szív azonban jár még, jár, jár, kopog és -érez, de nem parancsol többé. - -– Hát mért nem mondták ezt nekem mindjárt, – panaszkodott szemrehányó, -bágyadt hangon – mikor még az érzésemet el lehetett volna fojtani -pázsitjában? - -Akli nem az az ember volt, aki a helyzetet ki ne aknázná. Most ő -kerekedett felül és kigúnyolta Szepessyt a megjegyzéseért. - -– Miért nem mondtuk? No persze. Nem szép a császártól, hogy nem volt -őszinte, hogy önt meg nem nyugtatta. Mert hisz az ön megnyugtatása -nagyobb érdek Ő felségére nézve, mint egész birodalmának és gyermekének -sorsa. Bizonyos ellenben, hogyha minden alkalommal őszinte lett volna, -azóta már a verebek is csiripelnék a háztetőkön a sigillum secretummal -lezárt esetet. Arra azonban még kötelességem rátérni, hogy mikor ön -fellépett mint kérő, a császár megijedt egy kicsit a heves szenvedélytől -és engem bízott meg, hogy ha veszélyesnek ítélném szándékait a jövőben, -végszükségből, de csak végszükségből, közölhetem önnel, mint -kamarásával, a valódi tényállást. - -– És miért nem közölte? – fortyant fel a báró indulatosan, mint mikor -még utolsót lobban a mécses végső olajcsöppje. - -– Mert a «végszükséget» nem láttam még akkor beállottnak. Tegnap -Pozsonyban vettem észre gyanus jeleket s erre beállott rám nézve a -felelősségteljes kényszerűség, önhöz eljutni mindenáron, még életem -kockáztatásával is és megmenteni magamat, a főherczegnőt és önt. - -Szepessy görcsösen kaczagott fel, volt benne valami erőltetett és -szomorú. - -– Hahahaha, milyen szépen tud ön mesélni, bolond uram. Ha akarom, -hiszem, ha akarom, kieresztem a fülemen. - -Akli rejtélyesen intett a kezével, majd megfogta a karját és egy pár -lépést előre vonta a Barischgasse szögletén égő lámpáshoz. A báró -tehetetlenül lépegetett vele, mint egy gyámoltalan gyermek. - -A lámpás alatt aztán a tüszőjébe nyult és kivett a tárczájából egy -összehajtogatott papirczédulát. - -– Ime, olvassa! - -Meg volt sárgulva a papiros, halaványak a betűk, de Szepessy előtt -éltek, égtek, ragyogtak, mint hideg fényű csillagok. Megismerte a -legfelsőbb kéz kusza vonásait: - -«_Ez egyszer igaz, amit Akli mond. Ferencz császár._» - -(Ez volt az a kézirat, melyet a kedélyeskedő császár a Martinecz kertész -nejéhez adott egykor a szőlőfürt dolgában.) - -Szepessy lehorgasztotta a fejét. Nem kételkedett többé. - -– Ezt aznap bízta rám a császár, mikor a fogságban találkoztunk, de én -akkor még nem hittem azt, ami bekövetkezett. - -– Jól van, – hörögte Szepessy tompán és hirtelen léptekkel visszaindult, -kezeivel a levegőben kalimpálva. - -Akli utána baktatott. - -– Mit szándékozik most tenni? – kérdé bizonytalan hangon. - -– Azt majd meglátja! – felelte a czinikus főur mogorván. - -A 20-as számu ház előtt elhaladva, ahol a hintó állt a pokróczokkal -letakart paripákkal, odaszólt a fel s alá poroszkáló komornyiknak: - -– Hozza csak utánam a bokrétát, Szirotka! - -Szirotka a bokrétáért ugrott s vitte ura után ünnepélyesen, gyöngéden, -mint valami oltári szentséget. - -Ezalatt letelt a fertály óra, az inzurgensek türelmetlenkedtek, mert -fáztak, aprózott tánczban keringve egymás körül, hogy a lábuk egy kicsit -melegedjék a mozgástól, pedig részben megenyhült az idő, mert a hó -kezdett pilinkélni, a miriárd csillag hirtelen eltünt az égboltról, sőt -láthatatlan lett az égbolt is, piszkos, vörhenyeges pép töltötte ki a -fönséges ürt ég és föld között, azonban hideg, metsző szél kezdett fújni -s mintha valami ismeretlen világban odafönn megrázott volna egy óriás -akáczfát, hullongtak a fehér virágai. - -– Nos? – kérdé Szepessy. - -– Még mindig semmi! – felelte Bori uram. – Ugy látszik, még mindig -tanácskoznak. - -Majd hosszú magyarázatokba és megfigyelésekbe ereszkedett, hogy a falon -ülők jelentése szerint a szolgálók azóta folytonosan vizet merítenek a -kútból és csöbrökben hordják fel, ami arra mutat, hogy védelemre -készülnek odafönn. Csakhogy nem forró olajjal vagy lúggal fognak -harczolni, mint az egri nők Dobó alatt, hanem hideg vízzel öntik le -embereinket az ablakokból. No, az szép mulatság lesz, ha így lesz. De -van még egy veszedelmesebb jel is, a ház padlásán nyüzsgés-mozgás -észlelhető, a folyosóról nyíló ablakokon át látni lehet, hogy valami -bútorfélét czipelnek fel fiatal leányok a padlásra. Kutya legyek inkább, -mintsem jól sejtsek, de az asszonyi ész az ördög szántóföldje, ott -könnyen megteremhetett az az ötlet, hogy a padlásra halmozott bútorokat -meggyujtják s a fellobogó tűz ide csődíti az egész várost… Az lenne ám a -ne mulass… Azért hát sietve kell cselekedni. - -Szepessy egy szót se hallott ebből, inkább a szél dúdolása érdekelte. -Szomorú egy dallam, panaszkodásféle, mintha a lelkével beszélgetne a -szél. Hát csak fújj, beszélj, kutya, hallgatlak! - -De az inzurgensek türelmetlenkedtek. Mind köréje gyűltek s éktelen -lármával követelték a cselekvést. - -– Végezzünk, uram, meguntuk már, megvesz az Isten hidege. Elmult a -fertályóra, ne várjunk tovább, mert bajba jutunk. - -– Várjunk még – felelte Szepessy sötéten. - -– De egy kicsit mégis megsürgetem őket – gondolta Lenty György s -fejszéjével egy irtózatosat sujtott a kapura. Alig hogy a csattanás -elhangzott, nagy dérrel-durral szétcsapódott az emeleten egy utczára -nyíló ablak s egy fehér főkötős asszonyi fej jelent meg benne. - -Maga Szilvássyné volt, az asszony-viczispán. Mélységes csönd állt be. -Mindenki hallani akarta. Most dől el a koczka. - -– Miféle istenítélet ez? – szólt le az asszonyság haragos hangon, jóízű, -ropogós magyarsággal. – Micsoda banda magok? Hogy mernek itt éjnek -idején tisztességes emberek háza előtt ilyen remazúrét csapni? Nem -szégyenlik magokat? Pfuj, gyalázat! Magyarok magok? Nem hiszem. Magok -csak csürhe. Hadd lássam, hol a kolomposuk. Szép mákvirág lehet. Annak a -fejével akarok beszélni. Ha nem fél egy asszonyszemélytől, hát álljon -ide, jelentse magát. - -De már ezt nem tűrhette Málnásy uram, fölfortyant. - -– Hallgass, szoknya, mit tudod te megitélni a dolmányt? - -– Én szoknya vagyok, az igaz, – pattogott az asszonyság – de ti nem -vagytok dolmány, hanem csak kapcza és ha el nem takarodtok innen, de -mindjárt… - -Szepessy e perczben félretaszította Málnásyt és ő lépett ki az első -sorba. - -– Itt vagyok, madame. - -– Úgy? Maga van itt? És melyik korcsmából jön uraságod? Mondhatom, derék -dolog. Szép magyar mágnás. Dicsőségére válik az országnak és a magas úri -rendnek. No hát, mit akar, méltóságos négyesi Szepessy István báró úr? - -– Semmit, – szólt a báró szeliden – azaz alig valamivel többet; -mindössze egy bokrétát szeretnék átadni Kovács kisasszonynak. - -Az inzurgensek édesdeden vihogtak a báró kijelentésén. Tetszett nekik, -hogy ilyen finom formában adja be a szándékát. Az úr mégis úr, hiába. - -Szilvássynét azonban hidegen hagyta az ékes forma. A kígyó a -rozmaring-bokorban is kígyó marad. - -– Kovács kisasszony először is nem kivánja a maga bokrétáit, másodszor -nem szokás éjjel hozni bokrétákat fiatal leányoknak. Ön gonosz ember és -tudom én, hogy sötét szándékot forral, de figyelmeztetem… - -– Igazán, nincs egyéb szándékom, madame és ha ön megengedi, hogy egyik -emberem fölvihesse létrán a bokrétát és az ablakra tegye, rögtön el -fogunk vonulni. - -Szilvássynét meglepte a Szepessy sajátságos, lázas hangja, melyből -valami végtelen szomorúság csengett ki. - -– Becsületére mondja? – kérdé élénken, bizonytalanul. - -– Becsületemre, – felelte Szepessy ünnepélyesen – és mondja meg neki – s -itt majdnem fuldokló, ziháló lett a szava – mondja meg neki, hogy… azt -üzenem, soha sem fog engem többé látni. De mondja meg. - -– Jó, hát átveszem a bokrétát, de csak egy ember jőjjön a létrán. - -Az inzurgensek meglepetve súgtak össze. Hát mi ez? Mit akar? Sehogy se -értették, hová vág ez az uj ravaszság. Bori uram a vállait vonogatta, -hogy föl nem foghatja, mi történik. - -– Hozzanak egy létrát! – parancsolá Szepessy. - -A létra csakhamar előtermett. - -– Menjen fel Szirotka és nyujtsa fel a bokrétát az asszonyságnak. - -Szirotka szót fogadott, fölhágott a létra közepéig s onnan felnyujtotta -a kaméliabokrétát. Szilvássyné átvette és becsapta az ablakot. - -– Jó éjszakát, báró Szepessy, jó éjszakát! - -Úgy rémlett, mintha a többi ablakoknál is megmozdultak volna a függönyök -s az ablakbecsukás zajától kandi tündérek s bohókás villik rebbennének -szét. - -– Hát már most mi lesz? – rohanták meg Szepessyt a hadnagyok. - -– Haza megyünk – felelte mogorván, de mégis egy önkénytelenül kitört -sóhajjal. - -Lett erre zsivaj, méltatlankodás, elégedetlenség, mindenki a bátorságát -fitogtatván, hogy neki veszedelem kellett volna. - -– Hogyan? Haza? Most? Így üresen? - -– Így üresen – ismételte Szepessy keserűen. - -– De hát miért jöttünk akkor voltaképen? - -– Hiszen látták? – szólt csendes melancholiával – egy bokrétát hoztunk. - -– Ennyien? - -– Hát ennyien. - -– Pedig milyen szépen volt kigondolva! – boszankodott Bori. - -– Milyen híre lett volna! – liczitált rá Málnásy. - -– Egy bolond háromszázat csinál – gúnyolódott Palojtay uram, de persze -csak ad amicas auras, ennek is, annak is megsúgván ezt a velős -észrevételt. - -– Furcsa, furcsánszky! – csóválta a fejét Bori. – Soha még én ilyet nem -láttam, mióta a bába megfürösztött! De legalább már azt mondja meg -méltóságod, mi változtatta meg így egyszerre? - -A gőgös főurat sértette most a tolakodás. Szerencse ilyenkor a -kevélység, legalább elnyeli egy perczre a bánatát. - -– Nem kell ám mindent tudni – vetette oda félvállról, mogorván. – -Mindent csak az Isten tud. Abból, az igaz, ő sokat hagy tudni az -embereknek is, de egy részét megtartja magának. Én ugyan nem vagyok -Isten, de báró Szepessy mégis vagyok és csak annyit kötök a kegyelmetek -orrára, amennyi éppen szükséges; némelyeket én is magamnak tartok meg, -lelkem Bori uram. - -Hiábavaló volt tehát minden rezonirozás, csak föl kellett szedni a -sátorfákat s hazamenni leány nélkül, dicsőség nélkül. - -Egy óra mulva olyan csendes volt az Ungargasse és tájéka, mint egy -kripta és az egész vitézi kalandból másnapra vagy későbbre nem maradt -fenn egyéb nyom, csak a Kvilnicsek Nep. János és a Prioner Sebestyén -konstáblerek rendőri jelentése, hogy őket egy bőrködmönökbe öltözött -embercsorda, mely az elmult éjjel, éjféltájban ismeretlen czélból -ellepte a Barischgassét, az Ungargassét és a mellékutczákat, elfogta, -megkötözte s magával vitte hajnaltájban ki a városból egy mérföldnyire s -ott különböző csúfondáros magyar káromkodások közt hazabocsátotta. Ők -maguk pedig hosszu szekereken tovább koczogtak az országuton -Magyarország felé. - -Stohlen lovag felette megbotránkozott a jelentésen: - -– A két gazember alkalmasint holtrészeg volt. Az egyik bizonyosan -álmodta a dolgot, a másik pedig, aki annyira «matsch» volt, hogy nem -emlékszik semmire, elhiszi neki. Elcsapandó mind a kettő. - - - - -XII. FEJEZET. DER KAISER HAT DIE SPENDIERHOSE AN… - -Akli észrevétlenül tünt el társaitól, a nagy hazakészülődési zavarban -senki se ügyelt rá, eszeágában sem volt visszamenni a gunyájáért, hanem -megállt egy kis korcsmában, az Alte-Ringen s másnap reggelre beszerezve -a szükséges ruhákat, audiencziára jelentkezett a császárnál, nem egészen -nyugodt lelkiismerettel a nagy szorultságban előrántott Mária Lujza-féle -ötlet miatt és nagy bizonytalansággal jövendő sorsa iránt. Mert fogalma -sem volt, miért kellett a fogságban szenvednie, azt sem tudhatta hát, -mit akar vele a császár, megbocsát-e neki, visszafogadja-e szolgálatába, -vagy csak a büntetését enyhíti meg, szabadon hagyja, de száműzi -udvarától. - -A császárnál az erdélyi kanczellár, Nopcsa Elek volt bent, aki ez idők -szerint Bécsben lakott, de karácsonytájt minden évben Erdélybe utazott s -ilyenkor rendesen instrukcziókért jelentkezett a legfelső helyen. Az -uralkodó, aki igen keveset tudott Erdély felől (szegény Erdély mindig -mostoha gyermek volt), valami csekélységet kötött ilyenkor a kanczellár -szívére, leginkább ezt: - -– Szorítsa a népet, édes Nopcsa, hogy krumplit ültessen. Mert az nagy -jótétemény. - -Nagyanyjától, Mária Teréziától hallotta, hogy az erdélyieket, kivált a -székelyeket, karhatalommal kellett szorítani a burgonya ültetésére, de -még a karhatalomnak is ellenszegültek, s amit egyszer a jó «groszika» -mondott, az mindig megmarad az ember emlékezetében. - -Ez alkalommal azonban még a szokottnál is kegyesebb volt Ferencz Erdély -iránt s fölemlítvén a krumplit, mint olyat, melynél atyai szíve nem tud -jobbat ajánlani népének, egyszersmind a lelki élvezetekről is -megemlékezett s íróasztaláról egy papírtekercset fölvévén, átnyujtotta a -kanczellárnak. - -– Ez a Haydn himnuszának a kottája – mondá kegyesen mosolyogva. – Ime, -vegye ezt a példányt. Ez még valami uj lesz az ön hazájában és merem -mondani, hogy ha elterjed, nagy gyönyörűséget fog szerezni egykor a -lakosságnak. - -– Oh, bizonynyal – felelte Nopcsa mélyen meghajolva és a könyekig -elérzékenyülve vevén át a «Gotterhaltét». – A magyarok tombolni fognak a -lelkesedéstől e dallamokon. - -(Császár és kanczellár derék, jóakaratú emberek lehettek, de mint jósok, -igazán nem váltak be.) - -A kanczellár távoztával Aklit jelentette a szolgálattevő kamarás. Az -uralkodó szinte felvillanyozva kiáltott fel: - -– Ah, Akli! Itt van a gonosz ficzkó! No az derék! Hát jőjjön be. - -Kis vártatva belépett és térdre vetette magát az uralkodó előtt. - -– Köszönöm fölségednek, hogy megkegyelmezni méltóztatott. - -– Ugyan keljen föl! – förmedt rá a császár jóságosan. – Mit komédiázik? -Hiszen voltaképpen én hibáztam. Tudom, hogy ártatlan volt. -Félrevezettek, ez az egész. De úgy kell. Minek ír olyan verseket, -amelyeknek két értelme van? Az csak a zsidóknál van, carissime és nem a -keresztény poétáknál, hogy hátulról olvasandók visszafelé. Honnan -tudhattam volna én azt? - -A régi levegőben legott megtalálta Akli az ő régi hangját. - -– Nagyon is tudhatta volna fölséged, mert jeruzsálemi király is. - -A császár jóízűen nevetett, aztán egyszerre elkomorodva tekintett végig -régi kedvenczén. - -– Szegény Aklicska, hogy lesoványodott. S ezt mind a rossz császár -okozta, egy verséért. Úgy-e sokat szenvedett? Hiába tagadja, látom az -arczán. De most már megint minden jó lesz, minden a régibe tér vissza, -marad, mint eddig, az udvarnál. Lássa, a császár is hibázik néha, de ha -belátja, magával szemben is igazságos, nem ok nélkül vereti pénzekre -jelszavát: justitia regnorum fundamentum. - -Jó puha szíve volt a császárnak s a puha szíve lágy szavakat sugallt -neki, melyekkel úgyszólván simogatni tudta azt, akihez szólt. - -– Tehát a Napoleon-versért lettem elítélve? – dünnyögte Akli, mintegy -önkénytelenül, önmagához. – No, ugyan törhettem volna a fejemet, míg ezt -valaha kitalálom. - -– Akarom tehát, – folytatá a császár előbbi szép gondolatát némi -lendülettel – hogy velem szemben is igazságot nyerjenek nálam hű -alattvalóim és szolgáim, azért is ezennel felszólítom, kívánjon a -kiállott szenvedések kárpótlásául valamit. - -A császár szinte szép volt e szavaknál, valami fenséges kisugárzás a -homlokából glóriát vont köréje (mintha rajta lenne a korona és az -fénylene, pedig nem volt rajta). A földi isteneket, császárokat, -királyokat az ilyen pillanatok emelik a valódi istenek fölé, mert a -valódiak csak indirekte ajándékozhatják meg a halandókat. - -Hanem biz azzal csínyján kell bánni, mert nagyon költséges mulatság -(királynak is csak ritkán futja) «fehér lapot» adni valakinek, hogy írja -rá, ami szívének, lelkének jó, szemének, szájának tetszetős. - -Akli valóságosan elszédült, összetört e nagy kegy horpasztó súlya alatt. -Feje zúgott, arcza kigyúlt. Kétszer is megpróbálta, hogy valami -köszönetet rebegjen, de nyelve megtagadta a szolgálatot. Ami érzés volt -benne, az nem tudott hangokban kijönni, hanem csak folyadékban tört ki a -szemein át. - -A császár méltányolta elérzékenyülését (sőt jól esett neki) és -segítségére sietett. - -– Jó, jó, tudjuk az ilyet. Nehéz az ilyenben határozni. Hát ne is -feleljen most, hiszen ráérünk, gondolkozási időt hagyok. Menjen most a -szobájába és hányja-vesse meg higgadtan, mi legyen az, amit önért -tehetek. Csak aztán ne valami bolondot kívánjon, kedves Akli! - -Az örömtől mámorosan tántorgott ki a császár dolgozószobájából. Nagy -volt a meglepetése, mikor mindent úgy talált régi lakosztályában, amint -elhagyta, ruháit, könyveit, apróságait – csak a kéziratai voltak -felturkálva. - -Délután az Ungargasséba készült s lelke repesve édelgett az első -találkozás kiszínezésében. Mit fog mondani a Búzavirág, ha meglátja? -Hátha még megtudja valamikor, hogy ő mentette ki nagy fifikával a -Szepessy karmaiból? De hátha a császár is megtudja a csínyt, amit a -czédulával elkövetett? (Homloka elborult, de csak egy perczre.) Ejh, meg -fog bocsátani. Hiszen egy kis hazugságot mindig befed egy -megakadályozott bűn. De hátha Szepessy is megtudja a csalást. (És Akli -hátát elfogta a borzongás.) Ez, ez! Ha Szepessy megtudja. Ezt ugyan nem -teszi zsebre az a nyers, rabiátus ember. Ebből nagy veszedelem -kerekedhetik rá. Megöli, semmi kétség. Pedig most oly becsesnek tűnt fel -előtte az élet, olyan szép a világ! Keresztezték egymást fejében a -felhős sejtelmek, napsugaras remények. Hanyatt feküdt a pamlagon s -hizlalta a lelkét a császár ígéretével s elvonult előtte, ami csak -becses van a világon, a földi boldogságok, kincsek nagy kirakata. Jaj, -melyikhez nyúljon? - -Az idő pedig futott, gyorsan futott, dél lett, ebédre hívták a tiszti -táblához, ebéd után pedig, mikor már éppen menni készült a -nevelőintézetbe, a császár érte küldött, hogy sakkozni akar. Akli -visszatérte eszébe juttatta szenvedélyét, melyet pedig abbahagyott volt, -mert az udvaronczok mindig úgy játszottak vele, hogy ő nyerjen, csak az -egy Akli merte megmattozni. E miatt mindig ingerült lett Aklira, de -azért mégis csak vele szeretett játszani. - -A császár már ott ült a mahagoni-asztalkánál a terített ostábla előtt, -midőn Akli belépett, az elefántcsontból való turbános törököket -bástyáikkal, lovaikkal, szultánjukkal és szultánájukkal együtt már fel -is állította unalmában, szembe a maga csontkatonáival, úgy hogy mindjárt -kezdeni lehetett. - -A császár különben kedvetlen volt, vagy legalább únott és Akli szerette -volna, ha most egyáltalában nem esik említés a délelőtti tárgyról. Nem -is szólt a császár semmit, pedig bár most szólt volna, mert később még -jobban elkedvetlenítette néhány hibás húzása, minélfogva előre látván a -játszma kimenetelét, bosszúsan seperte le a figurákat a tábláról. - -– Megadom magamat. Ma lusta vagyok gondolkozni, – s ezzel felkelt az -asztaltól. - -Akli szintén fölkelt és örült titkon, hogy gyorsan vége lett, elmehet -még az Ungargasséba, meghajlott, hogy távozzék, de a császár váratlanul -visszaszólította az ajtótól. - -– Nos, kigondolta már, hogy mi az, amit önért tehetek? - -Akli szíve hevesen kezdett dobogni. - -– Igen, felség – felelte remegő hangon. - -– Nos? - -– Félek felséges uram, hogy talán túllépem a köteles szerénységet és… - -– Csak bátran, carissime – biztatá a császár nyájasan, de korántsem a -délelőtti, kisugárzó melegséggel. - -Ő felsége kihűlt azóta – s a fehér lap már nem volt egy nagylelkű -fölbuzdulás, mint a fogantatásánál, hanem csak egy elintézésre váró ügy, -restánczia a császár napi teendőiből. - -Akli összeszedte erejét, legyőzte valamennyire elfogultságát és így -szólt tompán, félénken: - -– Tegyen meg engem fölséged nemes emberré és ajándékozza nekem Akli -községét. - -A császár nem felelt mindjárt, nem mutatott se csodálkozást, se -beleegyezést, de a homlokán kiélesedett a történelmi nevezetességű három -redő s rendes szokása szerint fel s alá járt a teremben, petyegette az -ujjait, míg végre megállt Akli előtt. - -– Hja, hja. A dolog, tudja, nem olyan egyszerű, ahogy ön gondolja… -Hiszen megígértem, az igaz… de én valami hivatalra, valami állásra -gondoltam. S ön, ha jól értem, egy donácziót akar… - -Akli egy szót sem felelt, lesujtotta a császár viselkedése, mint egy -mennykőcsapás. Nézte, ellenállhatatlanul nézte a sivár valóságot. -Országok és milliónyi népek urát, amint küzd benne a fösvény ember a -királylyal. - -– Bocsánat, felség, ha talán… - -– Nem, semmi, semmi. Nem teszek magának szemrehányást. A világért se -haragszom. Maga végre is jó ember és én is jó ember vagyok, hát -megegyezünk. Hiszen nem azért mondom, de lássa, rossz világ van, sanyarú -világ van. S ma már valami szokatlan dolog a donáczió. Kiment a -divatból. De maga szeretné föléleszteni. No persze. Hja, csakhogy egy -kicsit nehezen megy. Mert honnan? Ma a császárnak is körül kell néznie, -ha élni akar. Nem úgy van, mint régen volt. (A császár mélyen sóhajtott -s elmerült gondolataiba, aztán ujra fenhangon szőtte észrevételeit.) Ma -már a só se olyan sós, mint azelőtt. Minden elromlott, összezsugorodott. -Könnyű volt az elődeimnek dominiumokat ajándékozni, ámbár kár volt. De -ma már a forradalmak se érnek semmit, haszon nélküli kellemetlenségek. -Hiszen ért engem, carissime (nevetett föl a császár, mintegy előljáróban -egy tréfás mondásának), nem hoznak a konyhára semmit. Hajdan a Rákócziak -után egy tömeg uradalom maradt, könnyű volt Leopoldusnak örömet csinálni -másoknak. De micsoda forradalmak vannak ma! (Fumigative legyintett -kezével.) Nem valami kövér falatok. Hiszen tudja, mire gondolok. A -Martinovicsokra. Mert már csak az efajta szegény ördögök acsarkodnak a -trónus ellen s azoknak legfeljebb a fejét lehet elvenni. Hát iszen, ami -illeti a nemességet, abban nem forog fenn nehézség, de a másik, a falu… -micsoda falut is mondott? - -– Aklit. - -– Hát van ilyen falu? - -– Igen is, Ugocsamegyében. - -– És hogy jutott eszébe? - -– Mert hogy a nevem az. - -– Ohó! – nevetett fel a császár vidáman, mint akinek hirtelen kisegítő -ötlete támadt. – Előttem ez nem jogczím, carissime, sőt ellenkezőleg. Én -nem helyeslem a Napoleon-verset elülről olvasva, hanem csak hátulról -olvasva, következésképp nem is honorálhatnám a poéta nevét elülről -olvasva, hanem legfeljebb hátulról lehetne… - -Szikra szikrát csal ki. A császár ötlete villámhirtelen ötletet gyujtott -az Akli fejében is. Mély hódolattal hajtotta meg magát. - -– Hát én nem bánom, felséges uram. Úgy is jó. Vegyük hátulról a nevemet -és amit jelent, azt adja nekem felséged Akli község helyett. - -– Hogy érti azt? - -– Hátulról Akli annyit tesz, mint Ilka. - -– És mit tesz «Ilka»? - -– Ilka magyarul annyi, mint Ilona vagy Heléna. - -– Ah! - -Akli arcza kigyúlt, szemei élénken csillogtak. - -– Adja nekem császári felséged feleségül Kovács Ilkát. - -A császár meglepetve kiáltott fel, miközben egyre csóválta a fejét. - -– Akli! Vén gyerek! Mit kell hallanom? Milyen dolgokon jár a maga esze? -Hát megbolondult? - -– Talán. Mert a szerelem semmi esetre sem józan állapot és én szerelmes -vagyok, úgy hogy a fölséged egyetlen szava – folytatá páthoszszal (ami -pedig nem volt szokása) – megnyitja számomra vagy a mennyet az angyalok -chórusának elbűvölő zenéjével vagy a poklok mélységes gyehennáját az -ördögök csordájának vartyogásával. - -A császár elmosolyodott, mert oly furcsán illett Aklihoz a szónoki -páthosz, mintha a házi macskának szárnyai támadnának és fölrepülne a -felhők közé. - -– Nincs rossz izlése, carissime, – felelte flegmával – de hát ő vele mi -van, ő vele, a leánynyal? - -– Azt hiszem, ő is szeret. - -A császár fölhúzta szemöldökeit és tréfásan vonogatta a vállát. - -– Akkor azután semmi közöm hozzá: ha a leány is akarja. Volenti non fit -injuria. Hanem azért el nem hallgathatom, hogy ön nem szépen viselte -magát. - -– Én, fölség? – hüledezett Akli. - -– Sőt úgy látszik, sikkasztott a prókátorok formulája szerint, – -folytatá az uralkodó – mert a megőrzésére bízott kincset saját czéljaira -fordította. - -– Oh, fölség, – mentegetőzött Akli, e magasztos pillanatban nem tudván -leszállani a tréfa prózájáig – ártatlan vagyok ebben: a szerelem jön és -távozik észrevétlenül, mint az álom… - -– Hát igen – felelte a császár komolyan. - -– Beleegyezik fölséged? – kapta fel mohón a szót Akli. - -– Mit is tehetnék egyebet? – szólt a cszászár. – Ámor nekem nem -alattvalóm. - -A kamarás e pillanatban Norbonne franczia követet és Metternich Kelemen -herczeget jelentette. - -A császár távozást intett a köszönetet rebegő Aklinak s a belépő urakat -azzal a fejcsóválással kísért, önkénytelenül elröppent felkiáltással -fogadta: - -– Micsoda különös neveik vannak az embereknek. - -Norbonne a Mária Lujza házassági ügyében jött tárgyalni az elmenetelt s -egyéb részleteket illetőleg, a ravasz analizáló Metternich azonban ez -egész tárgyalás alatt, sőt még a kihallgatás után is sokáig igyekezett -kitalálni a császári ajkakról kicsúszott titokzatos felkiáltás értelmét. -Valami különös nagy háttért keresett mögötte! Pedig milyen jelentéktelen -kicsiség volt az általuk most előkészített világtörténelmi drámához -képest! - - - - -XIII. FEJEZET. MIKOR A BIMBÓ RÓZSA AKAR LENNI. - -Akli lábai alatt égett a föld, boldog volt, szerette volna kikiáltani az -egész világnak: Az enyém ő. Nekem adta a császár. Halljátok, nekem adta! - -Egy perczet sem késett, rohant le a lépcsőkön a legelső kocsiállomáshoz, -belevetette magát egy droskéba és az Ungargasséba hajtatott a 23. sz. -alá. - -Huszonharmadik szám! Milyen szépen hangzik. Szavalni lehetne. Mennyi -édesség egy számban! - -Behúzta fejét prémes kabátja gallérjába (bár egy csöppet sem fázott) és -egy örökkévalóságnak tetszett neki, míg a vágtató lovak végre odaértek a -23. számhoz, ahol leugrott könnyedén, ruganyosan. Köröskörül csendes -volt minden az utczában, csak a meghasogatott kapu mutatta az éjjeli -események nyomait. Dimitri előjött a csöngetésre és miután Akli -megnevezte magát, örvendezve bocsátotta be. - -– Istenem uram, kit látok! Milyen rég volt szerencsénk! - -– Nem voltam Bécsben, kedves öregem, odahaza voltam. - -– Ah, szegény kisasszony, hogy búsult. - -– Búsult? – kérdé Akli vidáman, mintha hájjal kenegetnék a szívét. – És -miért búsult volna? - -– Hát csak sajnálta önt, – felelt Dimitri zavartan – hogy izé (kereste -az alkalmas szót), hogy «szabadságon», hogy odahaza tetszik lenni. - -A szabadságon szót megnyomta Dimitri, mintegy értésére akarván adni -Aklinak, hogy ő jól van informálva, de mint «finom» kapus, barátja a -sima beszédnek. - -– Nos és hogy van a kisasszony, nincs semmi baj? - -– Isten valahogy megóvott bennünket, magam sem tudom hogy. (Ájtatosan ég -felé emelte a szemeit.) - -Isten meg én – gondolta Akli és fenhangon hozzátette: - -– Azt akarja ön mondani, hogy történt valami? - -– Oh, dehogy. Isten ments. Semmi se történt, uram. (Oly ártatlan képpel -tudott hazudni, mint egy miniszter.) - -– Hol beszélhetnék a madame-mal? - -– Az író-szobában van. - -Madame Szilvássy felette szívesen fogadta a látogatót. - -– Isten hozta. Ejnye, de kapóra jön! Éppen instancziát írok Kolowrat -grófhoz, hogy a Kovács kisasszonyt vegyék ki az intézetből, mert itt -veszedelemben forog ő is, az intézet is és az én exisztencziám is. Én -nem állok jót többé semmiért. - -– De én jót állok – felelte Akli. - -– Ejh, ön legfeljebb csak tegnap szabadult ki, mondta nekem a Búzavirág, -hogy kegyelmet fog kapni, neki köszönheti Akli úr. Ön, mondom, -legfeljebb tegnap jött vagy ma és fogalma sincs a történtekről. - -– Én mindent tudok, asszonyom, a tegnap éjjeli eseményekről itt az -utczában. - -– Hogyan? – kiáltott fel Szilvássyné elsápadva. – Már beszélik a -városban? Hisz akkor az intézet renomméja el van veszve. Leányaikat haza -viszik innen a szülők. Vagy talán csak a gaz Dimitri fecsegett önnek? -Szóljon, uram, az istenért! - -– A városban semmit se tudnak, madame és Dimitri hallgatag, mint a -csuka, de én magam itt voltam az éjjel az ostromlók között, -bőrködmönben, tüszővel, karabélylyal, mint a többiek és őrködtem önök -felett. - -Nyílt most az ajtó, felrántotta szelesen, pajkosan egy szép keskeny -kezecske és betoppant a Búzavirág, téglaszín szoknyája suhogásával üde -szellőt hajtva, szép szöszke hajával illatot. - -– Jó estét Klipi-lipi, jó estét! - -Csengett a hangja vidáman, édesen, elfogulatlanul, mint egy csicsergő -madáré. Odaszaladt Aklihoz, megragadta mind a két kezét, rázta, lóbázta -egy darabig, aztán gyerekesen hátravetette a felső testét s elkezdett -iregni-forogni Akli körül, hogy a szoknyái harangalakra fölpuffadva -repkedtek körülötte. A «tengely» (Akli) is, bár ügyetlenül -meg-megtántorodva, de kénytelen volt vele fordulni. - -– Ni, bizony kiszakítja a kezemet – nevetett Akli és nézte, nézte nagy -gyönyörüséggel, nem tudott vele betelni, miközben egyre ismételte: – -Hogy megnőtt, hogy megnőtt, mint egy jegenye. - -– Búzavirág! – szólt a madame szigorú tekintettel. – Micsoda viselkedés -ez! Akli úr nem játszó pajtás, se nem gyerek már, se még nem bácsi. - -– Persze, ő csak Akli. De mikor én úgy örülök, hogy ujra láthatom, hogy -nincsen semmi baja. - -– Hiszen jól van, gyermekem, helyes, hogy örülsz, de az örömet is -bizonyos esztetikus formák között illik mutatni. Éppen ez a nevelés -művészete. - -– De lássa, madame, mikor ő engem sohasem vesz komolyan, hát miért -vegyem én őt komolyan? - -– Ha egyéb okból nem, hát azért, mert én kívánom. - -– Oh, a madame kedvéért szívesen. - -S ezzel elugrott Aklitól hátra vagy három lépésnyire, felhúzta a -szemöldjeit, melyek fönséges ívben árnyalták szép szemeit, hosszúra, -ünnepélyesre idomította arczocskáját s aztán szabályszerűen meghajtotta -magát a divatos pirouette-mozdulattal, széthúzva a szoknyája két szélét -kislányosan, kecsesen, kaczkiásan. - -– Alázatos szolgája, szolgabíró kutyája. - -A hazai ízű tréfás szólamon jót kaczagott a madame és hagyta a -javíthatatlant a maga természetességében. - -– Szabad kérdeznem, mikor érkezett tisztelt uraságod? – folytatá fáradt, -nyegle hangon, ahogy a nagy dámák beszélnek, kik minden kiejtett mondat -után legyezik magukat. - -Ő a kezében levő könyv rezegtetésével mímelte a legyezőt. - -– Tegnap este jöttem – felelte Akli. - -– Úgy? Tegnap este? (A Búzavirág arcza láthatólag elborult.) Szép, hogy -hozzánk is elfáradott és hogy ilyen hamar (az ilyen hamart észrevehetően -kiélezte). Csakhogy talán nem is nekem szól ez a vizit? Hiszen én talán -meg se tudom, ha Dimitri apó az imént meg nem zörgeti a szobám ablakát, -hogy «itt van a Herr von Pakli». De persze, persze, andere Städtchen, -andere Mädchen. Bizonyára megismerkedett valami egérke kisasszonynyal a -szomorú fogságban és én talán alkalmatlan is vagyok most… - -– Oh, hogy is ne. Hisz azért jöttem. Közleni valóm van önnel. - -– Tehát igazán nem zavarom önöket? - -A madamera nézett kérdőleg. - -– Csak maradjon itt, gyermekem. Éppen az éjjeli dolgokról beszélgettünk -Akli úrral. Oh, istenem, mennyi bajt okozol te nekünk, Búzavirág! - -Búzavirág a vállát vonogatta, miközben elbűvölőn hullámzott a -hattyúnyaka tündéries vonalaival, apró gödröcskéivel, mélyedéseivel és -kidudorodásaival. - -– Nem tehetek róla, nénike. - -– Persze, nem tehetett róla, szegényke – mentegette növendékét -Szilvássyné, Aklihoz fordulva s mintegy felvilágosítani akarván őt az -igazi okról latinul folytatá: «Habet pulchritudinem periculosam». -(Veszedelmes szépségű.) - -Akli arczán csodálkozást lehetett olvasni. Hiszen oly beszédes arcz volt -ez a vibráló idegeivel, mint egy nyitott könyv. A madame azt hitte, hogy -a fölfedezés lepte meg. A leány azt hitte, azon csodálkozik, hogy a -madame milyen okos, még latinul is tud. Akli pedig nyilván azon -csodálkozott, hogy a madame milyen együgyű, mint titkot árulja el, hogy -a leány milyen szép. Hiszen tudta már azt ő azelőtt is. - -– Képzeld csak, szívecském, – ujságolta továbbá – Akli úr itt volt az -éjjel a Szepessy emberei között. - -Búzavirág arczán nem látszott semmi csodálkozás. - -– Tudtam, hogy ott van – felelte egyszerűen. - -– Te tudtad volna? Honnan? Miképpen? - -– Csak éreztem, de az biztos volt és nem féltem egy csöppet sem. - -A férfi szíve nagyot, kevélyet dobbant s hálás tekintete lágyan -simogatta e szavakért. - -A leány kissé elpirult s behunyta a szemeit. - -– Pedig a dolog komoly volt – jegyzé meg Akli – és én magam is szepegtem -már. - -– Ne mondja! Komolyan hiszi tehát, hogy el akarták rabolni a mi -Búzavirágunkat? - -– Nemcsak hiszem, de tudom. Magam is a megfogadott inzurgensek közt -voltam, akik egyenesen azzal a czéllal jöttek Pozsonyból, közel -háromszázan, hogy a kisasszonyt erőszakkal viszik el innen. Hintó, bunda -készen várta a szomszéd háznál, váltott lovak az úton, Pozsonymegyében -pedig egy bástyafalas kastélykalitka, ahová bezárták volna a madarat! - -– Szent Isten, atyám! – szörnyűködött Szilvássyné, elhalványodva a -gondolattól is. – Lehetséges-e? - -– Hogyne! Az bizony lehetséges. A közbiztonság hiányos itt Bécsben. Az -inzurgensek vásott gyerekek, szeretik a csínyt, veszedelmet, az az -elemük, a kormány-gyeplők gyenge kézben vannak, azt pedig a ló is -mindjárt észreveszi, hát még az ember, hát még a magyar ember… - -S itt aztán elbeszélte Akli az egész tervet, milyen gondviselésszerű -módon jutottak kezébe a sötét szándék egyes szálai. - -Eközben sötét lett a szobában. Az este ilyenkor karácsony tájban nem -közeleg méltóságosan, lassan, mint nyáron, hanem egyszerűen leugrik -valahonnan a padlásról: «Hip-hop, itt vagyok, mint a fekete szurok.» -Dimitri két meggyujtott faggyugyertyát hozott be s néhány hasábot tett a -kandallóba. A lángok gyorsan, falánkul csaptak össze az uj táplálék -fölött, nyalakodtak, pattogtak, pöröltek, a nők pedig borzongva -hallgatták a történteket, mint valami kisérteties mesét, melynek -szörnyűséges folyamatát csak a madame «ah, óh» kiáltásai zavarták meg -imitt-amott, azon helyeknél, mikor Ragyabunkó megelőzi őket a -Kolowrathoz írt levéllel, tágul a tüdő, nehéz sóhajtás tör ki a mellből: -no, hála Istennek – és az olyan helyeknél, mikor Ragyabunkót megkötözve -találja a szekér alján, összeszorul a szív és hideg béka fut végig a -hátgerinczen… - -A Búzavirágot megviselte a mese, remegve húzódott egyre -közelebb-közelebb a madamehoz, míg végre egészen odasimult a -szoknyájához és a nagykendője lecsüngő szárnyába bujtatta el a fejét. A -kis szíve pedig úgy pihegett, úgy dobogott, hogy a madame is hallotta és -lehajolt hozzá, kétfelé simította a haját és egy csókot lehelt az izzó -homlokára. - -Meghatotta a leányka ragaszkodása, önkénytelenül hátra nyúlt az -íróasztalra a félig megírt instancziáért és széttépte dirib-darabra. - -– Dehogy eresztlek el, kis Búzavirág. Megoltalmazlak én, ne félj semmit. - -– Nem lesz rá szükség, asszonyom. A kisasszonyt nem fenyegeti többé -semmi veszély. - -– Vajjon? – szólt Szilvássyné aggódólag. - -– Találtam én oly arkanumot… - -– De iszen, uram, nincs a gonoszság ellen medeczina. - -– Már én pedig találtam! – dicsekedett Akli diadalmasan. – Olyat mondtam -én neki, hogy egyszeribe elment a kedve Búzavirágot elrabolni és vissza -se jő többé, biztosítom. - -Hanem iszen föl is ébresztette ezzel a legveszedelmesebb ördögöt, aki -nem az alvilágban lakik, hanem az asszonyokban: a kiváncsiságot. - -– Mit? Ugyan mit? – rohanták meg egyszerre. - -– Ohó, az az én titkom. - -– De megmondhatja nekünk is. - -– Semmi esetre se – felelte Akli eltökélten. - -Ilonka durczás képet vágott és elfordította fejét Aklitól. - -– Hát egye meg a titkát, Pakli úr. - -De a madame is megneheztelt, mert fölkelt, hűvösen bicczentett fejével -Akli felé, azután így szólt távozóban: - -– Minthogy magán-beszélgetésük van, én most magukra hagyom és beküldöm -Hardy kisasszonyt. - -Hardy kisasszony előkelő magatartásu öreg nőszemély volt, az akkori -divat szerint éppen oly szükséges bútordarab a nevelőintézetben, mint a -glóbus, mint a tábla, vagy mint a szivacs. Szóval, ő is a tanszerekhez -tartozott. Annyiban ugyanis, hogy Hardy kisasszony teljesen siket volt -és a siketsége képesítette felette fontos állására, ezzel szerezte a -kenyerét. A parloirban, ahová a családtagok és rokonok lehívathatták a -növendékeket, sokszor az unokaöcscsök és unokabátyák is, Hardy -kisasszony volt jelen folytonosan mozgó kötőtűivel. A négyszemközti -beszélgetések csak női családtagokkal voltak megengedve, a -férfi-rokonokkal azonban csak négy fül közt diskurálhatott a -leánynövendék, mert a Hardy kisasszony szemei ugyancsak résen voltak. -Apró, villogó két detektiv, mindent észrevevő. Hardy kisasszony nem -hallott semmit, de látott volna, ha a cousin megöleli vagy megcsókolja a -cousinet. Vagyis a gondolat szabad volt az intézetben, de a mozdulat -nem. S ez csak a siket vén kisasszony által volt elérhető. Ilyen -hölgyeket a többi intézettulajdonosnők is tartottak, de mademoiselle -Hardy fölöttük állott minden tekintetben, mert gazdag forrásává vált a -Madame mindentudóságának. A mélyebben beavatottak t. i. azt suttogták, -hogy az öreg kisasszony minden nyelvet értett és a szájak mozgásáról ugy -le tudta olvasni a szavakat, mintha csak könyvben látta volna leírva. - -Egy teljes percz se mult el, már belépett kötőkosarával az egyik -kezében, a másikban a rendes fekete táblájával, melyről egy zsinóron -lógott a grifli s jelezte a siketséget. Néma fejbicczentéssel üdvözölte -Aklit, aztán leült a szoba legsötétebb szögletébe, onnan nézte, -egykedvűen kötögetve, a beszélgető fiatalokat. - -Azok pedig még mindig ott tartottak, hogy mit mondott Akli Szepessynek. -Ilona faggatta, Akli ellenállt, ugy hogy egy veszekedő pár benyomását -tehették a belépő Hardy kisasszonyra. - -– Nos, nem mondja meg, uram? - -– Nem. - -– Meghalok a kiváncsiságtól. - -– Szépen eltemetjük – nevetett Akli. - -– Hiszen maga valami borzasztót mondhatott én felőlem. - -– Meglehet. - -– Lássa, én bevallottam akkor egyszer régen az én lekvár-titkomat. - -– Hm, mert a nők nem tudnak titkot tartani, de mi tudunk. - -Kedvesen, szendén összetette a kezeit, esdve, kaczérkodva ráemelvén édes -tekintetét. - -– No, ne legyen oly makacs és kegyetlen, Klipi-Lipi, szépen kérem. - -– Nem és nem. - -– Hátha megharagszom? - -– Akkor sem. Hanem mondok helyette egy másik titkot. Beszéltem a -császárral… - -– Bánom is én a császárt, nem érdekel engem a császár. - -– Majd meglássa, hogy érdekelni fogja. - -A Búzavirág vállat vont negédesen, durczásan. - -– Nem hiszem, de próbálja meg, ha ugy tetszik. - -– Hát igen kegyesen fogadott Ő felsége – folytatá Akli bizonyos ködös, -de mégis mesterkélt fontoskodó színezéssel, mely a figyelmet van hivatva -felhívni, hogy valami frappáns következik – és visszavett az udvarába… - -A Búzavirág szándékosan ásított egyet. - -– Látom, nem sokat érdeklődik a sorsom iránt – vette zokon az elbeszélő. - -A Búzavirág megint ásított, elhatározta, hogy ő is megbosszantja Aklit. - -– Álmos vagyok egy kicsit, – ravaszkodott az őszinteség hangján – hiszen -tudja, milyen éjszakánk volt. Hanem azért csak folytassa, hallgatom. - -S fáradtan, hanyagul eresztette le a két karját. - -– De nemcsak visszafogadott Ő felsége, – folytatá Akli, – hanem azt -mondotta, hogy a kiállott szenvedéseimet kárpótolni akarja s -felszólított, hogy válaszszak valamit és azt megadja nekem, bármi -legyen. - -– Ah! – kiáltá a leány egyszerre élénken. – És mit fog ön választani? - -– Már választottam – mondá Akli megrendítő nyugalommal. - -– Mit? – lihegte a leány tompán, bágyadtan, elhaló hangon. - -A férfi ránézett s tekintetének melegségétől felbugyogott lelkéből a -tudás forrása. Arcza egyszerre lángba borult, szemeit lehunyta. - -– Találja ki – biztatta Akli. - -– Nem tudom, nem tudom, – hadarta halkan, csendesen. - -– Hát megmondjam? – susogta. (Hardy kisasszonynak ugy tűnt ez fel, mint -egy olvashatatlan sor.) - -Kezeit ijedten, tiltakozóan emelte fel a leány. - -– Ne, ne… - -– Furcsa maga! – zsörtölt Akli. – Majd azt akarja, hogy mondjak meg egy -titkot, majd azt akarja, hogy ne mondjak meg egy másik titkot. - -– Mikor úgy szégyenlem magamat, – rebegte halkan s örömtől ragyogó -arczára egy csipke-kendőt borított – úgy szégyenlem… - -– Hát kitalálta? – kérdé a férfi mohón. - -Némán igent intett fejével, felugrott és kiszaladt a szobából. - -Nem birta többé megkeríteni ez este, bezárkózott szobájába és ágyára -vetvén magát, csöndesen sírdogált bent. Akli mindenféle követeket -küldözgetett utána, hogy jönne ki még egy szóra, csak egyetlen egyre, de -sehogy se birták kicsalni. Végre az az ötlete támadt, hogy elkérte Hardy -kisasszonytól a palatábláját és a griflit, beküldte vele Dimitri apót -azzal a kéréssel, hogy írja fel a válaszát egy szóval. - -A táblát visszahozta Dimitri s ezek a szavak álltak rajta az Ilona -betűivel: - -«Mit felelt a császár?» - -Akli ezt írta válaszul: - -«A császár ideadta, amit kértem. De hát a Búzavirág mit felel?» - -Dimitri elment, meg visszatért, mire több volt a táblán néhány sorral: - -«A Búzavirág most még neheztel a csúf Akli úrra és nem tud ránézni, de -ha kialuszsza a haragját, kész engedelmeskedni a császárnak, mert a -Búzavirág kimondhatatlanul szereti – Ő felségét.» - -Akli pedig meg volt elégedve a válaszszal s nyugodtan ment haza, mert -pszichologus érzékkel ezt olvasta benne: - -«A Búzavirág most még meg van rendülve és nem merne az Akli szemeibe -nézni, de ha egy álmatlan éjszakán hozzászokik a gondolathoz, -menyecskévé lenni, vidáman fog szaladni karjaiba, mert a Búzavirág -kimondhatatlanul szereti az ő Akliját.» - - - - -XIV. FEJEZET. VICZE-ISPÁNY URAM NAGY TISZTESSÉGBEN. - -Nehéz ezekkel a kis portékákkal boldogulni. Még a szerelmük is annyi -mindenféle szeszélybe van burkolva, hogy szinte mesterség kihámozni. Az -igaz, hogy édes mesterség. És talán a természet akarja úgy, hogy egy kis -fáradságba kerüljön a gyümölcs megszerzése. Ott van például a dió, maga -is szereti, ha felnyitják és mégis két héjat, két pánczélt vesz föl -magára, egy zöldet és egy keményet, csontosat, pedig ez az utóbbi már -ugy is nő meg, kétfelé osztott kagylónak, tehát akarja, hogy felnyissák -és mégse enged, szét kell feszegetni, sőt a feszegetésnek se mindig -enged, össze kell néha törni. Ilyen bohó gyümölcs a dió. - -De hát még a szerelem? Az jár még csak sok parádéval. S éppen a parádéja -a legnagyobb poézis. A házasság aztán többé-kevésbbé mind egyforma -próza, de az összeboronálása, az mind különböző és változatos. Egy -utazás Tündérországban, tele elbűvölő stácziókkal; eső ha esik, permeteg -csak; felhő ha támad, bárányfelhő csak; fergeteg ha jő, egy bánatos -sóhaj lezúgja; köd és homály ha keletkezik, egy vidám mosoly elkergeti. - -Hát igen, volt még elég «jelenet», míg végre oda jutott a dolog, hogy a -Búzavirágból bevallott menyasszony lett. - -A császár Kolowrat grófot bizta meg a kelengye megrendelésével és -ezekben az időkben gyakorta emlegette környezetének, féltréfásan ugyan, -de mégis sopánkodó hangon, mikor a kiadásokból valamit le akart faragni: - -– Gondolják meg, hogy két leányt kell az idén férjhez adnom. - -Mária Lujza főherczegnő férjhezmenetele tavaszra volt határozva. -Áprilisban kiséri el fényes küldöttség és személyzet világverő -vőlegényéhez Francziaországba. Akli ellenben kisürgette a maga esküvőjét -márczius elsejére. - -Zajos és fényes volt az idei farsang az udvarnál. Két théma volt: Mária -Lujza bemutatása és nyomban utána az elbúcsuzás a leendő franczia -császárnétól… A fösvény Ferencz nem szerette az ilyen költséges -dolgokat, de Ludovika császárné nem engedett: «Meg kell lenni.» Mit -mondana a világ? Egy Habsburg-leányt nem szedtek fel a szeméten, hogy -csak úgy észrevétlenül küldjék el, mint egy gouvernantot. - -– Nem szedték fel a szeméten, – sóhajtott fel Ferencz keserüen – de oda -dobják a politika kedvéért a szemétre. S ehhez a szomorú látványhoz -minek csináljak még illuminácziót is? - -Végre is abban állapodtak meg, – mindig az asszony győz az ilyenben – -hogy legyenek meg az ünnepélyek, de csak szűk családi körben; mindössze -az uralkodóház legbizalmasabb oszlopai hivassanak meg. A császár azt -gondolta, hogy így sokkal olcsóbb. A magas arisztokráczia pedig azt -gondolta, hogy így sokkal előkelőbb – s törte magát meghívó után. - -A szétküldött «billétek» közül, mint mindig, most is csak kevés ment -Magyarországra. A magyarok közül csak éppen a nagy oligarchákat hítták -meg, az Esterházyakat, Pálffyakat, Batthyányakat, Nádasdyakat, az -aranygyapjasokat és a titkos tanácsosok közül vagy négyet. Erdélyből a -gubernátort. Horvátországból a bánt. Akkor még nagy dolog volt udvari -bálon lenni. - -Annál nagyobb föltünést okozott az eset, hogy a meghívók szétküldésekor -a császár a következő nevet diktálta föl a főudvarmester listájára: - -– Stephanus Ráthonyi, Nagy-Szőllős. - -A főudvarmester tiszteletteljes kérdést tett. - -– Az udvari bálra parancsolja őt felséged meghivatni? - -– Igen. - -– Nincs szerencsém ismerni ezt az urat. - -– Igyekezzék vele megismerkedni és el ne felejtse őt nekem a bál -folyamán bemutatni. - -A főudvarmester alázatosan meghajtotta magát. - -– És milyen czímet irjak a meghívóra? - -– Irja, hogy «spectabilis». - -A főudvarmester egy szót se szólt többet a császár jelenlétében, de -annál inkább csóválta a fejét annak távollétében, tán egy óráig is -csóválta, hogy így elrontotta Ő felsége a listája szépségét ezzel a -plebejus névvel, fűnek-fának elbeszélte, nagy csodálkozással, égre emelt -szemekkel, sopánkodván, hogy ugyan honnan jutnak a császár eszébe az -ilyen nevek… Sőt a felséges asszonynak is felhozta alkalmas pillanatban -panaszkép, hátha az segíthetne még a dolgon, de a császárné közömbösen -vette az egészet. - -Lőn tehát, hogy tekintetes, nemes és vitézlő Ráthonyi István uram, Ns. -Ugocsa vármegye alispánja megkapta a meghívót a legszűkebbkörű udvari -bálra Bécsbe, ami nagy port vert az egész környéken, mert soha még -egyszerü nemest nem ért ekkora nagy tisztesség. - -A főispán, báró Perényi, akinek az ősei nem egy király asztalánál -törülték meg a szájukat s nem egy király az övékénél, felette -csodálkozék, hogy ő nem kapott meghívót. Vagy ha már nem kapott, miért -kapott akkor a másod-alispán? Hát elment az esze a czeremóniacsináló -hopmesternek? - -Még rejtélyesebbé tette a meghívást a szomszédos Károlyi grófok -mellőzése, sőt a párdányi grófot, Butlert is kifeledték, aki pedig grata -persona az udvarnál. Miért éppen Ráthonyit? Hiszen az igaz, hogy -nagybirtokú nemes úr, derék ember, de csak a második viczispán. És az is -csak Ugocsamegyében, amelyik non coronat. Mit akarhatnak vele? Nem érti -ezt az ember. Végre is megnyugodtak abban a magyarázatban, hogy -bizonyosan meg akarják daloltatni, mert meg kell adni, hogy ritka -gyönyörűen, betyáros zamattal tudja a magyar nótákat elfújni a kvaterka -mellett. - -Magát Ráthonyit is feszélyezte az eset, de azért csak mégis nyakába -vette a bécsi utat s a bál estéjén felöltvén ezüstgombos, fekete posztó -atilláját és asztrakánprémes mentéjét, melyet a megyegyűléseken viselt, -megjelent a legfenségesebb udvarnál, hol is úgy vette ki magát -egyszerüségében a sok egyenruhás, díszruhás alak mellett, a gyémántok, -smaragdok ragyogásának és a bársonyok, selymek suhogásának közepette, -mint egy közönséges kakas a pávák, papagályok, strucczok, aranyfáczánok, -pelikánok és gyöngytyúkok között. - -A főudvarmester, aki már vadászott rá, legott felismerte, nem is kellett -kérdezősködnie s vitte egyenesen a császár elé. Ráthonyi szerénykedett, -szabódott, hogy ő azt nem kivánja, de a főhopmester kijelentette -kategorikusan, hogy erre parancsa van. - -A császár az imént lépvén ki a belső termekből, a szokásos cerclet -tartotta, megosztván a nehéz fejedelmi munkát felséges nejével. Sorba -megszólították kegyes leereszkedéssel a karéjban álló előkelő hölgyeket -és urakat, a császárné a jobbról esőket, a császár a baloldalt. - -Ráthonyit a félkör közepére állította a főudvarmester, mondván: - -– Itt álljon, domine spectabilis, mígnem ő «legszentebb felsége» -megszólítani kegyeskedik, ami bizonyára megtörténend. - -Míg Ráthonyi tűkön állt (jobb szeretett volna ő most otthon csibukozni a -zsölléjében), a főudvarmester azalatt a császárhoz furakodék, jelentvén -halkan, hogy ama bizonyos Ráthonyi István, Nagy-Szőllősről, ott az a -csinos, zömök ember, a hórihorgas Waldstein Fridrik gróf mellett. - -A császár jóváhagyólag intett a szemhunyorításával, majd háborítlanul -végzé tovább a feladatát, örömrózsákat ültetvén útjában az arczokra, -azonképpen a felséges asszony is, míg végre utolsónak Ráthonyit -szólította meg a császár. - -– Milyen volt az idén a termés Ugocsában? - -– Bizony gyenge volt, felséges uram. - -A főudvarmesteri bölcsesség akképpen czirkalmazta ki ezt a formaságot, -hogy a kör közepén a felséges asszony, felséges férjével találkozván, a -cercle véget ér, a császár karját nyujtja a császárnénak, egy sétát -tesznek köröskörül a termekben, míg végre a nagy tánczteremben -megtekintvén a tánczolókat, visszavonulnak lakosztályaikba. - -Minden ki van itt mérve és számítva, a hang nyájassága, a mosoly, a szó, -a fejbicczenés, a leereszkedés fokozata, ennek annyi, másiknak csak -félannyi. Hanem persze előre nem látott dolgok is történnek. Az olyanok, -hogy a császárné hajából kiesik egy fehér rózsa. - -Waldstein Fridrik gróf lehajlik érte és átnyujtja hódolattal. - -– Ah, szegény kis rózsám, el akart engem hagyni – szólt a császárné. – -Köszönöm, kedves Waldstein. - -Azzal átvette a rózsát és szórakozottan játszott vele, himbálta a -levegőben, miközben néhány kérdést intézett Prága előhaladása felől. - -– Ott is olyan hideg van? - -– Igen, felség. - -– Az emberek azonban ennek daczára boldogok, nemde? - -– Egy részök, felség, de sokan vannak olyanok is, akiknek nincsen -kenyerök. - -– Miért nem esznek zsemlyét? – szólt a felséges asszony, felhőket -parancsolva szép homlokára. - -S ezzel szinte gépszerüleg lépett odább, rezedaszín brokát selyem -szoknyája nagy suhogással huzódván utána, ott hagyta Waldsteint, -mivelhogy ez éppen egy egész adag a kegyből s egy embernek csak egy adag -jár. Tovább ment. Azaz tovább ment volna, de ime, a revierje végéhez -jutott. A legközelebbi ember (ez volt Ráthonyi) már a császár területén -van, ő beszélget vele. - -A császárné türelmetlenül tekintett urára, mert most már a karnyujtás és -a továbbmenetel következik a programm szerint, de a császár még nem -készült el emberével s megpillantván várakozó nejét, hozzája fordult s -bevonta őt is a beszélgetésbe. - -– Ime, kedvelt hivünk, Ráthonyi, – szólt – akit én olyan messziről -felfárasztottam. - -– Nagy kegy rám nézve – hajtotta meg magát Ráthonyi. - -– Örülök – mondá szinte egyszerre a császárné. - -– Akié amaz Akli nevü falu – tette hozzá magyarázólag a császár. - -– Ah, igen, tudom már – mondá a császárné mohón, mint akinek hirtelen -láng gyúl a fejében. – Mi most nagyon rászorultunk önre. - -– El kell hinnem, – felelte szerényen Ráthonyi – ha fölséged mondja, de -némává tesz a csodálkozás, hogy a föld leghatalmasabb császárnéja és -császára egyik utolsó szolgájukra miben szorulhatnának rá. Mesének is -hihetetlen. - -– Nemde az ön birtoka Akli község? – kérdé a császár. - -– Igen is, egy kis magyar falucska Halmi mellett. - -– Azt óhajtanánk öntől megszerezni. Átengedné-e nekünk? - -– E percztől fogva a fölségedé – szólt nemes egyszerüséggel Ráthonyi. - -– Ohó, carissime, az nem úgy megy. Clara pacta boni amici. Ellensége -vagyok a bizonytalan helyzetnek és az utólagos áraknak. Én kevésre -becsülhetném, ön sokra, szóval, nem volnánk egymással megelégedve. Azért -tehát előre szeretném tudni, mit kiván érte tőlünk. - -Ráthonyi egyet rántott a félrecsuszott mentéje ezüstös lánczán, aztán -egyszerűen, minden páthosz nélkül szólt, mintha a legtermészetesebb -dolgot mondaná: - -– Adom örök áron azért a rózsáért, melyet a felséges asszony a -balkezében tart. - -A felséges asszony önkénytelenül elmosolyodott (nagyon bájos volt így), -még talán el is pirult egy kicsit, de semmi esetre sem haragudott meg. - -– Ah, uram, – szólt nyájasan, félénken Ráthonyihoz, miközben -bizonytalanul nézett a császárra – hová gondol ön, hiszen ez a rózsa nem -ér meg egy falut… - -A császár, bár halkan, de mohón, türelmetlenül vágott közbe: - -– Add oda, Ludovika! - -És még a szemöldjeivel is intett neki. - -A császárné átnyujtotta kegyes mosolylyal a rózsát, mely még az imént a -hajában volt. Ráthonyi mélyen meghajolva átvette és az atilla zsinórja -alá tűzte a mellén. Halk moraj, hullámzás támadt köröskörül, a nagy -«jelenet» hire szétfutott a teremben herczegek, herczegnők között, a -diplomaták is erről beszéltek. Volt, aki sopánkodott, hogy a spanyol -etiquette immár erről a helyről is száműzetett. Volt, akinek tetszett, -hogy a császárné ilyen egyszerű, kedélyes és természetes a legszerényebb -alattvalóival szemben is, mint akármely más földi asszony. De vajjon ki -lehet az az ismeretlen ember? Az epidemiák gyorsaságával tört ki és -terjedett a kiváncsiság láza. Kapós ember lett a főudvarmester, az -egyedüli, aki tudott felőle. Zászlós urak, udvari potentátok siettek -magukat bemutatni az egyszerű falusi nemesnek. Próbálták is kivenni -belőle szépszerivel, miről beszélgetett a felségekkel, de Ráthonyi -zárkózott maradt. - -– Egy kis üzletet kötöttünk együtt. - -Mindez olyan különös és titokzatos volt, hogy egy sajátszerü nimbusz -vette körül az alakját azon az estén. - -De hát ennek az estének hamar vége lett. Éjfélkor kioltják a gyertyákat -a lakájok s a bál csak bál, még ha a Burgban van is, eltűnik, mint egy -szép álom – s nem marad meg utána más valóság, csak egy pár foszlány a -ruha-fodrokról, egy-egy leszakadt pántlika vagy csipkedarab, egy csomó -elhullott hajtű vagy kapocs, egy-két elvesztett félkeztyü bámulatosan -kis kezecskékről és néhány megszerzett hörg- és tüdőhurut. - -Ráthonyi hazament a «Matschacker-Hofba», ahol szállva volt és mire -kialudta a mámort, neki se maradt meg egyebe a tündérestéből, csak az -elfonnyadt rózsája. Tegnap még egy császárné hajában volt, megérdemelte -volna, hogy legalább egy pohár vízbe tegyék éjszakára, de Ráthonyi erről -is megfeledkezett. Reggel végre ügyet vetett rá, egy «kopertát» -hajtogatott össze egy szelet papirosból, abba tette a rózsát, ráírván a -papirra, mint rendszerető emberhez illik, pro memoria: «_Akli falu_». Ha -hazaér, gondosan elzárja a családi leveles ládába, hol az utódok -mindenkor megtalálhatják – az egykori falujokat. - -Alig hogy «megfölöstökölt» az étkező «szálában», már kereste Nostitz -udvari tanácsos, a császári magánjavak direktora, az Akli község -átruházásáról szóló okmányt hozva aláirás végett. Nyájas, előzékeny öreg -úr volt az udvari tanácsos, édeskés, mint a szirup és okos, mint a -kigyó, elmondta a császár üzenetét, melyet ekképen formulázott: - -«Ő felségét a császárnét annyira meghatotta az ugocsai vice-comes -gavalléros viselkedése, hogy a császár ő felsége a világért sem akarta -egyelőre annak a zamatját és szépségét akár elrontani, akár -meggyengíteni valamely közbelépés által. (Az nem is volna rendjén – -szólt közbe Ráthonyi.) Ő felsége mindazáltal érzi, hogy a dolog nem -maradhat sokáig annyiban s igyekezni fog azt illendő módon viszonozni.» - -Ráthonyi mosolyogva jegyzé meg, hogy ő már megkapta a falu árát és -eléggé meg van jutalmazva az elfogadás kegyes ténye által. Aláírva tehát -az okmányt, miután még aznap körültekintett egy kicsit a roppant -városban, másnap reggel haza pályázott Nagy-Szőllősre. - -A bál után is csak ugy röpültek a napok egymás után, mint annak előtte, -de Aklinak úgy tetszett, hogy csigamódra csúsznak, kínosan, alig -észrevehetően. A napok még ahogy úgy; nappal elmehetett az intézetbe, -együtt lehetett Ilonával, kivált mióta a császár felszabadította a -személye körüli szolgálattól s kinevezte őt a császári családi levéltár -és könyvtár egyik főhivatalnokának, mióta tehát komoly dolga volt, azóta -ráért nem dolgozni, hanem ott legyeskedni sülve-főve a szép menyasszony -körül, összeveszve és kibékülve vele napjában négyszer, de az éjszakák, -amikor a szerelmes ember nem tud aludni, csak mindig _ő róla_ -gondolkozni, azok a rózsaszin éjszakák de hosszúk, de hosszúk! Mivelhogy -a menyország előszobája türelmetlenséggel van kikövezve. - -Még csak hét nap hiányzott az esküvőig a bál után, addig is mindig -történt valami, ezek már többnyire eseménygazdag napok, a «nagy dolog» -előízével. Meghozza a posta otthonról a keresztelőlevelet, szállást -keres az ember, ez is nagy élvezet, elviszi magával a menyasszonyt is, -megmutatni a jövendő fészket, a menyasszony irul-pirul, mikor ahhoz a -kérdéshez jutnak, hogy melyik lesz a hálószoba. Aztán berakják a -bútorokat, azt is meg kell nézni napjában néhányszor. Leveleket kell -írni a rokonoknak, násznagyot, vőfélyt kell keresni, stb. - -No, ezzel az utóbbival nem sok dolga volt Aklinak. Rokonait rég -elfeledte, azok őt még régebben, csak az édes anyja élt Halmiban, egy -özvegy timárné, akinek esze-ágában sincs ilyen nagy útra kelni. -Násznagy, vőfély szintén nem kellett. El volt határozva, hogy az esküvő -egész csendben lesz a Mária-Stiegen templomban, Kolowrat gróf lesz az -egyik tanu, a fiatal Kovács György a másik. A templom persze -előreláthatólag megtelik közönséggel, mert ott lesznek Akli ismerősei, -az udvari emberek, akik a császár fogadott leánya iránt érdeklődnek, -bizonyosan megjelenik madame Szilvássy is, az Ilona barátnői, a -növendékek és egy csomó szájtátó népség, mely elmaradhatatlan az -esküvökről. - -Lakomáról utána szó sincs (mégis csak csúf fösvénység a császártól), a -boldog pár reggel tizkor megesküszik, otthon úti ruhát vált s legott -elutazik a császár möllersdorfi majorjába, ahol az udvar tehenészete -van, ott ebéddel várja őket a császári szakács, aki hét hétre van oda -küldve a rendelkezésükre. - -Szegényes volt a menyegzői programm, sőt sivár, de mint a matt szöveten -annál jobban kitündöklik a piros selyem másli, ennek a programmnak is -volt egy mozzanata, mely Bécs legpompásabb esküvőit is fölülmúlja -fényben. A jegyespár ugyanis közvetlen a templomba indulás előtt -megmutatja magát menyegzői díszben a Burgban, a császár és császárné -audienczián fogadja, jelen lesz Mária Lujza főherczegnő is, aki -menyasszony lévén, kíváncsi az ilyesmire. Emberi természet örök -törvénye. Mindenki a legközelebbi stáczió iránt érdeklődik. Öreg asszony -szívesen jár temetésekre, eljegyzett leány menyasszonyokat nézeget. - -Ezzel az előleges czeremóniával tehát maga az udvar is némi szerepet -visz az Akli esküvőjénél, ami nagy szenzáczió a lojális birodalmi -városban. Az utczákat és a templomokat el fogja lepni a közönség, rossz -élczeket és szójátékokat fognak gyártani a kávéházakban és a -sörözőhelyeken az elmés bécsiek. Magának a császárnak is gyengéje volt -az ilyen hatásos szczénák rendezése, melyek a nép fantáziáját -csiklandozzák. Csak a fa rügyezik ki magától, de a népek szivéből a -szeretetet harapófogókkal kell kihúzni s a legjobb harapófogók az ilyen -színes mutatványai a leereszkedésnek és a jó szívnek. Kétszer-háromszor -is benyitott az utolsó napokban a kabinetirodájába, ahol az Akli-czímer -készült nagy titokban. (Insignis Nobilis Familiae Akli «de Akli»). A -paizson egy kétfejű kanári madár zöld mezőben, az egyik kanárifej -csőrében egy töviság, a másik csőrben egy arany karikagyűrű. A czímer -Kolowrat gróf ötlete volt, czélzás a Napoleon-versre, jelezve annak -kétértelműségét és kettős következményeit a tövisággal és a -jegygyűrűvel. - -A császár meg volt elégedve a találó gondolattal, de az udvari -heraldikusoknak nem igen tetszett, csipkedték is egy kicsit Kolowratot a -természetellenes kétfejű kanári miatt, kivált a főherczegek, akik -bíbelődnek az ilyesmivel. - -– Ej, ugyan hol vette az ördöngős Kolowrat a csodálatos tojást, melyből -ez a szörnyszárnyas támadt? - -– A tojás normális volt, – mentegetőzött a gróf – de tényleg én követtem -el a hibát: puszta meggondolatlanságból a kétfejű sas alá tettem, hogy -az költse ki. - -Szóval, az udvart is élénken foglalkoztatta az Akli házassága. Az -egyszerű alattvalók abban szórakoznak, hogy a magok kicsi, egyhangú -dolgaik közé beviszik szórakozásul a világeseményeket is. Nekik csinálja -Napoleon a csudákat. A hatalmasok megfordítva teszik. Ők a kis dolgok -után futnak, hogy a megrázó nagy események fölé, melyek közt életük -lefolyik, ezeket emeljék. Egy elveszett tartomány feletti keserűséget -egy megnyert pikét-játszma feledteti el egy perczre. Egy idegen számára -inszczenált boldogság elfödi valamiképen a boldogtalanságot, melybe a -saját gyermeküket taszítják. - -A császár nagy kedvteléssel merült el a bohóságba, figyelme mindenre -kiterjedt. Egy udvari kurirt menesztett Nagy-Szőllősre Ráthonyihoz, aki -a vaskorona-rend harmadik osztályú keresztjét vitte és egy -rózsafa-szekrényt valamely ajándékkal. - -Egész Nagy-Szőllős lázban volt, Ráthonyi István viczeispán uram nem -minden elfogódás nélkül nyitotta ki a ládát, körülállva azt szent -áhitattal a megyei tisztikar és a családtagok. Azt hitték, az Aladin -mesebeli kincsei vannak benn felhalmozva, de milyen nagy volt a -meglepetésük, mikor végre a tömérdek selyempapiros közül, amibe be volt -göngyölgetve, kihámozódott a Ferencz császár carrarai márványból -faragott mellszobra. - -Az esküvő reggelén Ő felsége még tán korábban kelt, mint a vőlegény. -Megtekintette a Ludovika császárné ajándékát, egy láda ezüstöt, melyen -már rajta volt az Akli-czímer, a különös kanári. Mária Lujza egy -gyönyörű faragványú csontlegyezőt fog adni a menyasszonynak. A császár -azután a maga ajándékait sürgette meg a kabinetirodában, az aláírandó -okmányokat. Türelmetlenül nézegette az óráját, míg végre behozták és -aláírta. - -– No, most már jöhetnének. - -Bement a királyné lakosztályába és szokása szerint közölte vele éjjeli -álmát, amit a királyné is rendszerint viszonzott. (Mert akkoriban még -álmodtak az emberek.) Úgymond, megjelent előtte a megboldogult Kovács -ezredes és így szólt hozzá: «A másvilágról jövök, hogy fölségednek -gyermekem iránti jóságát megköszönjem.» - -«Úgy, és mi ujság a másvilágon?» – kérdé ő. - -«Semmi különös, – felelte az ezredes – csak annyit jelenthetek -fölségednek, hogy az Isten elrendelte ma délután, miszerint fölséged -további életfolyamatjáról uj lapot nyissanak a végzet könyvében.» - -S ezzel az ezredes eltűnt, eloszlott, mint a pára. - -E csodálatos álomról beszéltek, miközben a császár azt is felemlítette, -hogy az álom után nyomban fölébredt és többet nem tudott elaludni, -álmatlansága azonban ez egyszer nem maradt gyümölcstelen a hazára nézve, -mert egy uj uniformis-gombot fundált ki, amit a Splényi-ezred -egyenruháján kíván legelsőbben bemutatni s még ma hozzáfog a kivitelhez -udvari ötvösével. Ezekről beszéltek s a felséges asszony bizonyos -megelégedéssel és büszkeséggel pihenteté szemeit a hosszúkás koponyán, -melyben az említett gomb eszméje forr, midőn a kamarás jelenté, hogy a -vőlegény és menyasszony immár a kék teremben vannak, kegyes -kihallgattatást kérve Ő felségeiktől. - -– Menjünk, Ludovika és te is, Lujza – szólt a császár élénken – és -legyetek, kérlek, nyájasak irántuk. Hiszen minden ember egyformán az -Isten alkotása. - -– Oh, természetesen – felelte a császárné. - -A felségek beléptek és szemben találták kéz kezet fogva a jegyespárt, -hófehér ruhában a menyasszonyt, fehér koszorúval, alakja mint a liliomé, -sőt az arcza is olyan tiszta, olyan fehér. - -– Nini, a Burg «fehér asszonya» – menyasszony korából! – jegyzé meg -vidáman a császár. - -A felségek beléptén térdre ereszkedtek a jegyesek. - -– Keljenek fel – inté a császár. – Nemsokára az Isten előtt fognak -térdepelni, egész alázatosságuk legyen most az övé. - -– De szép ő mamám – súgta a főherczegnő a mostohaanyjának. - -A császárné közelebb szólítá a menyasszonyt, aki láthatólag elfogódva, -remegve, hosszú uszályos ruhájába akadozva közeledett a felséges -asszonyhoz és előre nyujtott kezét megcsókolta. - -– A császár Ő felsége igen jó szívvel viseltetik ön iránt, gyermekem és -én is kívánom, hogy boldog legyen. - -Aztán megnézegette figyelmesen, kegyes jósággal, szelidséggel. - -– Igen csinos asszonyka lesz, – folytatá – csak aztán… - -Ilona piros lett, mint a rózsa. - -– Csak aztán jól viselje magát, legyen jó keresztény és hű feleség. -Jőjjön, jőjjön csak ide! - -Egy asztalkához szólította, ahol a láda állt kinyitva, csillogó, gazdag -ezüstneművel. - -– Ezzel óhajtom megsegíteni a háztartásban. - -– Fölséged igen jó hozzám – rebegte a menyasszony és egyszerre előtörtek -a könyei. - -– Már megint sír? – szólt közbe a császár bágyadtan, sajnálkozón. (Nem -szeretett könyeket látni.) – Akli, én magának adtam őt, de nem szeretném -valaha hallani, hogy ő sír. Ehhez tartsa magát, Akli, gonosz csont! - -A császárné pedig felette csodálkozék, hogy miért fakad sírva éppen az -ezüst látásán, mikor ő inkább örömet várt ettől. - -Mária Lujza kedves mosolylyal nyujtotta át a maga ajándékát, a legyezőt. - -– Papa megengedte, hogy én is emlékében maradhassak e csekélység által, -mert reménylem, hogy néha a kezébe veszi. - -– Mint szent ereklyét fogom őrizni holtomig – felelte szaggatott hangon -és a szívéhez szorította. - -– Sajnos, – szólt most a császár, ravaszkodó szerénységgel és -sajnálkozással – én csak jó kívánatokkal jöhetek. Nekem nincsenek sem -ezüstjeim, sem csecsebecséim, nekem csak papirosaim vannak, én hát a -nemességgel ajándékozom meg önt, Akli, itt van a nemeslevele és az uj -Akli-czímer. Csakhogy most már, ha insurrectio lesz, carissime, – tette -hozzá tréfásan – ön is tartozik fölkelni. - -– Bármely perczben szívesen ontom a véremet fölségedért. - -– Jó, jó, amice. De hogy a vérét onthassa, ahhoz az kell, hogy vére -legyen. Hogy pedig vére legyen, ahhoz az szükséges, hogy mindig legyen -egy kis pecsenyéje és egy pohár jó bora s azért aztán mégis csak -lehetővé kellett tennem, hogy az a famozus Akli nevű falu -donáczióképpen… - -– Oh, felséges uram, – mondá meghatva Akli és az ő szeméből is -kiszivárgott egy csöpp köny – ez már túlságos, ez már sok, hiszen én a -falut csak azért óhajtottam, hogy az Ilona az enyém legyen. - -– Akkor éppen meg vagyunk fordítva, carissime, mert én meg azért adom a -falut, – szólt a császár – mivel ő az öné, respektive az ő hozománya -gyanánt adom. (S ezzel elkezdte olvasni a kezében levő donácziós levél -szövegéből: Ad Dominam Nikolaus Akli de eadem.) No, csak semmi szó és -hálálkodás. Ön úgy se kap most semmit. Azaz, hogy egy tanácsot mégis -kap. Ne írjon többé verseket. És még egyet. Ne felejtse itt az -okmányait, mert meg találom bánni a dolgot. - -Akli átvette a leveleket, de egy szót se birt mondani a nagy lelki -felindulásban. - -A császár felhasználta ezt a pillanatot, elmenekült a térdreborulása és -a kézcsókja elől s elsuhanván a meglepett menyasszony mellett, megcsípte -kedélyesen az állacskáját: - -– Nos, nem félünk, kicsike, mi?… Hát csak szeresse ezt a gonosz embert -és ha rossz talál lenni, ne felejtse, hogy az öreg császár itt lakik a -Burgban. Pá, kedvesem. Most már menjenek! Sok szerencsét. - -S hirtelen léptekkel eltűnt a jobboldali ajtón, karjaira fűzvén egyik -oldalról a császárnét, másikról a leányát. - - - - -XV. FEJEZET. FLECK APÓ FÖLJEGYZÉSEI ÉS A TÖRTÉNET BEFEJEZÉSE. - -A Marien Stiegen-templom, melyet még a híres Weinwurm Mihály épített a -XIV. században, divatos esküvőhely volt ebben az időben. Az a babona élt -róla, hogy az itt kötött házasságok nem végződnek válással, hanem csak -halállal. S ez az eset, amikor a kisebb baj látszik a nagyobb bajnak. -Okot pedig az szolgáltatott erre a csoda hiedelemre, hogy a szép -csúcsíves templom egyik fülkéjébe van eltemetve a XVIII. században -elhalt Stiebelnik Francziska, aki kerek száz esztendeig volt hűséges -hitvestársa Willion Farkas rézöntőnek s meghalt vele egy napon, egy -órában, sőt ugyanabban a pillanatban. Együtt pihennek itt mind a ketten. - -A szerelmesek hiszékenyek. Akik csak tehették, mind itt esküdtek, mintha -a Maria-Kirche am Gestade külön Istent tartana számukra. Valóságos -ostrom alatt állt a szentegyház, melynek fönséges profilált párkányain, -kupolaszerű kőkoronáján és tagolt pillérein turbékoló galambok -üldögéltek. Még a messze vidékről is idejártak az előkelőbbek esküdni, -úgy hogy a templom bejárata előtt reggeltől estig ácsorogtak a fogatok, -jöttek-mentek egymásután a párok és násznépek, a néző publikum pedig, -mely bent a padokat elfoglalta, úgyszólván permanens volt. - -Az öreg sekrestyés, Fleck apó, meggazdagodott a tömérdek borravalóból, -emeletes házat épített magának a Schottenringen s pennaforgató ember -lévén, aggsága napjaiban könyvet adott ki jegyzeteiből, melyeket élénk -modorban vetett papírra harmincz évig viselt sekrestyéskedése -élményeiből, mindenkor feljegyezvén az előforduló érdekes eseteket, a -quiproquokat, pikantériákat, furcsaságokat és drámákat s váltig szerette -magát összehasonlítani a Párisban működő Samson hóhérral, aki szintén -naplót vezetett és aki szintén sok embert végzett ki, «csak a kivégzési -eszközben van különbség» – jegyzi meg az előszóban. - -E maga idejében érdekfeszítő könyvet ma mint limlomot olvasgatva, abban -a «mai napról» (Die mart. 1. Anno 1810.) két érdekes esetet találunk -följegyezve: - -«Nyolcz órakor esküdött Bridlis Joachim báró st.-veithi földbirtokos, -véve magának feleségül Anschütz Katalin özvegy úrasszony mayerlingi -földbirtokosnőt, igen csinos és kívánatos molett teremtést. A jegyesek s -a násznép még tegnap este érkeztek Bécsbe falusi fogataikon s különböző -traktérokban szálltak vala. Ma a templomban összegyülekezvén, amint a -házasulandók letérdepelnek az oltárnál, az eskető ft. plébános úr -megbotránkoztató nevetgélést vesz észre a hátuk mögött álló násznépben s -haragosra vonván szemöldjeit, intett nekem, hogy rendet csináljak. - -Odasietek a násznép közé, hogy az istentelen viselkedés okát megtudjam s -im’ egy pillantás és magam is vigyorogni kezdek, ellenállhatatlan -kényszernek engedve. - -De hogy is ne? Amint ugyanis menyasszony-vőlegény letérdepelt vala, -lábbelijük talpa kifordult a nézők felé s mind a négy talpon fel volt -írva krétával a vendégfogadóbeli csizmatisztító Lohndiener jelzése: «Nr. -23.» - -Mikor a végzett szertartás után összeszidott a plébános úr, hogy én is -nevettem, elmondtam neki az okot, eleinte nem értette, de amint rájött, -ő maga is elmosolyodék és így szólt: - -– Persze… hm, egy vendéglőben voltak szállva a szemtelenek. - -Ilyen az emberi állat, a maga türelmetlen voltában» – zárja be Fleck apó -a mulatságos esetet, majd így folytatja naplóját: - -«Item 10 órakor. Bizonyos Akli Miklós nevű rokonszenves úr járult az -oltárhoz feltünő szépségű menyasszonyával, nemes Kovács Helénával. Az -egész közönségben, melynek nagy része fiatal előkelő leányokból állott, -valóságos hullámzás támadt a csodálkozástól, mikor ez a harmatos karcsú -kisasszony, mint az őz a hűvös patakra, bátran lépkedett vőlegényével az -oltár elé. A tisztelendő úr is rajta felejtette a szemét, sőt megvallom, -én is. Ilyen kedves, czukros jószág még az én kezemben is ritkán fordul -meg. - -Az orgona búgása elhalt, a jegyesek letérdepeltek, a tisztelendő úr -pedig megkezdte a szertartást. - -– Akli Miklós, szereted-e ezt a tisztességes hajadont? - -– Szeretem – mondá csengő hangon. - -– És te, leányom, Kovács Heléna, szereted-e ezt a jámbor személyt? - -– Szeretem – rebegte halkan. - -– Akli Miklós, akarod-e őt házastársul? - -Aklin volt a felelet sora, talán felelt is még, Isten tudja, a pap nem -hallotta, én sem tudom a zürzavarban, – mert ebben a pillanatban lövés -dördült el a templomban s Akli jobb oldalt a bordák közt golyó által -találva, élettelenül rogyott össze az oltárkövekre. Felszökő piros vére, -mely csak egy félóra előtt lett kékké, megfecskendezte a szenteket, az -oltár fehér tüll takaróját, majd patakban kezdett lefelé folyni az -oltárlépcsőkről. - -Leírhatatlan zavar támadt. A tömjénillat összevegyült a puskapor -szagával. A menyasszony, mint egy letört virág, látván a jegyese vérét, -egy rémült sikoltással aléltan rogyott össze mellette. Egy idősebb -asszonyság futott hozzá a padsorokból és élesztgetni kezdte: - -– Nyisd ki a szemedet, Búzavirág, no nézz rám még egyszer, szegény kis -Búzavirág. - -A tisztelendő úr menydörgő hangon kiáltá: - -– Gyilkos van a templomban! - -Kolowrat gróf, az egyik házassági tanu rárivallt az odacsörtető tömegre: - -– Az ajtókhoz! Hamar az ajtókhoz! Hogy ki ne menekülhessen a gazember. - -De ez szinte fölösleges volt, mert már akkor néhányan rávetették magukat -a gyilkosra, aki balról az első padban ült a falnál s onnan vette czélba -a vőlegényt. Marcziális alak volt, vérben forgó szemekkel. Sohasem -láttam olyan sátáni arczot, mint az övé. Leteperték, a karabélyt -kicsavarták kezéből és ütni kezdték az ökleikkel. Némelyek policziáért -rohantak ki, némelyek doktorért. Hanem iszen orvos volt a nézők közt is, -aki legott megvizsgálta, gondozás alá vette a sebet és életveszélyesnek -jelentette ki. Föltették csakhamar egy targonczára a haldoklót és a -Kolowrat gróf közeli lakására szállították el. A policzia is megjelent -és megkötözvén a gyilkost, aki állítólag egy Szepessy István nevű magyar -báró (de inkább hinné az ember közönséges csirkefogónak), beszállították -a börtönbe. - -Borzasztó eset – végzi följegyzéseit Fleck apó – és megfoghatatlan, hogy -az Isten miként engedhet meg ilyesmit a saját házában. A vérnek lemosása -és a templom kitakarítása következtében a következő esküvőket el kellett -halasztani. De maguk az érkező párok is, hallván a rémtettet, nem -akartak többé itt esküdni. Mondtam is a tisztelendő úrnak ma este: -«Félek, hogy az a gazember sok pénzt lőtt ki a zsebünkből.» «Utique», – -felelte ő szomorúan.» - -A gyilkos merénylet tényleg úgy történt, ahogy a Fleck Kristóf naplója -tartotta fenn emlékét. Hire éppen a rendkivülisége miatt gyorsan futotta -be a várost s a Burgban is felette kínos hatást keltett. Az uralkodó -saját udvari orvosát külde el Kolowrat lakására s maga Mária Lujza -hajtatott el Madame Szilvássyhoz, hogy a kétségbeesett menyasszonyt, ki -napközben többször elájult, néhány nyájas szóval megvígasztalja. - -Az orvosok a délután folyamán kivették a sebből a golyót s Akli napokig -élet-halál közt lebegett, míg végre győzött az erős fiatal szervezet s a -beteg eszmélete visszatért, lassan-lassan gyógyulni kezdett s érdeklődni -az élet iránt. - -De hajh, annyi szörnynyel van az ember világa benépesítve, hogy -elsorolni se lehet. Mikor a Halál eltakarodott az ágya mellől, megjelent -a Boldogtalanság. - -A babonás császár, s kivált a császárné, égi jelt látott a templomi -eseményben, hogy az Isten nem akarta e frigyet s csak addig engedték -Ilonát, hogy naponkint meglátogassa Aklit és ápolja, míg a halálé volt, -amint azonban a föllábadást jelentette az udvari doktor, legott -szakvéleményt kért a császár, hogy a szerencsétlen párnak az oltár előtt -való megjelenése egyáltalán kötelezi-e valamennyiben őket és ha igen, -mennyiben? A Kánon-tudósok összeültek, három napig, három éjjel -disputáltak. Ketten közülök hajba is kaptak, de határozatot még se -hoztak. Végre is arra határozta magát a császár, hogy enged az isteni -intésnek, meggátolja a házasságot s ha máris volna valami ereje a vis -majorral félbeszakadt esketésnek, azt a pápával oldatja fel, minélfogva -Ilonát feledni valósággal elhurczoltatta egy stájerországi zárdába. Akli -pedig keserves epekedésben gyógyult testileg és sorvadozott a lelkében. - -Hanem ha az Isten így intett a császárnak, fogta magát az ördög, az is -intett neki, de máskép. - -Audienczián jelent meg egy nap a főállamügyész és azt jelentette, hogy a -kihallgatott gyilkos-merénylő, Szepessy István vallomást tett a -vizsgálóbiró előtt arról, hogy ő (Szepessy István) szerelmes volt Kovács -Ilonába és nőül akarta venni, midőn Akli Miklós Ő felségének egy -felmutatott sajátkezű iratával arról világosította fel, hogy Kovács -Ilona voltaképen Mária Lujza főherczegasszony ő fensége, akit a császár -voltaképen azért cserélt ki a gondoskodása alá vett árvával, hogy -Napoleon császárt kijátszhassa, aki csak hiszi, hogy egy osztrák -főherczegnőt kap nőül, de voltaképen csak egy közönséges magyar nemes -leánynak jut a Tuilériák aranyos nyoszolyája. - -– Törülni kell a pört, fölség, nem szabad tárgyalásra bocsátani. - -– Azt akarja mondani, hogy megkegyelmezzek a merénylőnek? - -– Azt. Mert ha sok kézen megy keresztül a pör, beleveszi magát a népbe. -Már most is beszélik, sugdossák. - -– Hogyan? Már sugdosnák? - -– Ugy látszik, a vizsgálóbíró szája eljárt. Kémeim már meghozták a nép -alsó rétegeiből a legendát, hogy a főherczegnő helyett egy közönséges -nemes leányt kap a franczia császár, hogy becsapjuk őt. És a nép -nevetgél, hunyorítgat örömében. Mert szereti az uralkodó-családot és -nagy fantáziája van. Öreg anyókák már emlékeznek is a kis főherczegnőre, -az orrára, a homlokára, a szemeire, a kis lencsére az ajka alatt, -szóval, hogy milyen volt gyermekkorában s a róla festett kép teljesen -megegyezik a Kovács kisasszony arczával. Ezer tanu van már is, hogy ő az -igazi főherczegnő. Mert a népet izgatja, gyönyörködteti a rendkivüli. - -– De hiszen ez borzasztó – szólt hüledezve a császár. – A hír Napoleon -fülébe is eljuthat. - -– Biz az eljuthat. - -– S még utoljára el is találja hinni felőlünk. - -– Bizonyosan elhisz minden rosszat. - -A császár tehát még aznap elrendelte a pör törlését és a Szepessy -szabadon bocsátását, maga elé rendelvén őt, s miután szögről-végről -kikérdezte, miféle iratot mutatott neki Akli, felette nehéz szíve lett -régi kedvenczére. - -– Erről én mit se tudtam. - -A báró a hódoló tisztelet daczára se állhatta meg, hogy ne csikorgassa a -fogait. - -– Sajnálom, hogy meg nem öltem és ha a kezembe kerül valaha az életben… - -– Egy szót se! – mennydörögte a császár szigorúan. – Távozzék ön és -javuljon meg, jó kereszténynek, valamint parancsolom, hogy hallgasson a -dolog felől és ne mutatkozzék Bécsben mindaddig, míg én külön meg nem -engedem. - -Akli most ujra kegyvesztett lett s ő felsége titkos benső örömet érzett, -hogy okosan csinálta a faluajándékozást. Akli Miklósnénak adván azt, -miután Akli Miklósné nincs a világon, a falu legalább megmarad a császár -tulajdona. Kovács kisasszony apácza lesz, Akli pedig, ha meggyógyul, -hadd körmöljön a császári levéltárban a molyok és egerek közt. - -Mind szépen volt ez elgondolva, de nem ért semmit. A pletykát nem -lehetett többé elnyomni, sőt az még ujabb tápot nyert a megkegyelmezés -ténye által. Ohó! Tehát így vagyunk? A gyilkosnak megkegyelmezett a -császár? Most már világos. Az egész eljegyzés, esküvő kicsinált dolog, -szemfényvesztés Napoleon elámítására. Még az is előre el volt rendezve, -hogy valaki lelőjje a vőlegényt s ebből az ürügyből maradjon hajadon az -«igazi» Mária Lujza. Hanem ez mégis nagy gonoszság. Emberi fejekben a -királyoknak sem szabad játszani. - -Széltében beszélték, a külvárosi kávéházakban erre czélzó couplet-kat -énekeltek a volkssängerek, a nép hangosan szidta a császárt és -Metternichet, úgy hogy Metternich egy napon azzal a tanácscsal toppant -be a császárhoz: - -– Kovács kisasszonyt férjhez kell adni, fölség, de rögtön. - -S így lőn aztán, hogy egy szép tavaszi délután Kolowrat karon fogva -vezette be Akli szobájába annak ágyához a zárdából gyorsan hazahozott -Kovács Ilonát. Utánuk jött Szilvássyné és doktor Bergmeister János uram, -pap is jött s ott nyomban az ő jelenlétükben összeadta őket s beírta az -anyakönyvbe, melyet Fleck apó czipelt a hóna alatt. - -Orgonaszó nem volt, se szent ének, hanem egy madár csiripelt az -ablakpárkányon a szertartás alatt és az olyan szép volt, hogy -gyönyörűség volt hallani. De még ennél is nagyobb gyönyörüség volt az uj -menyecske első szava: - -– Most hát már senki sem szakíthat el tőled, édes férjem. - -Félénken, aggodalmasan, várakozón nézett fel a hatalmas Kolowratra, aki -mosolyogva bicczentett a fejével. - -A pletyka most már gyorsan elült, de sohase végképp. A nép lelke olyan, -mint az itatós papiros, amit egyszer beszívott, nehéz belőle kivenni. -Még hosszu évek multán is, mikor a franczia ex-császárné gróf -Neipperghez ment másodszor férjhez, a mésalliance fölött szörnyűködő -bécsieket fitymálva hurrogatta le egy-egy beavatottabb: - -– Ejh no! Ne legyetek hát birkák. Hiszen nem az igazi Mária Lujza. De -hagyjuk ezt most, régi dolog ez, nem jó ezt feszegetni. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Jetzt heisst es, lieber Zichy, leise auftreten, die Völker -sind jetzt auch Etwas.] - -[Footnote 2: Horváth Mihály: Magyarország történelme VI. k. 244. lap.] - -[Footnote 3: Mária Terézia saját szavai, melyek őt oly népszerűvé tették -a bécsiek előtt. - -_A szerző._] - - - - -TARTALOM. - - I. fejezet: A Mikos-vicczek eredete. Ischl alapitása és egyéb dolgok 1 - II. « A Kovács-gyerekek fellépése. Stadion intrikái és a napoleoni események 11 - III. « Akli audiencziákat tart 23 - IV. « Szilvássyné intézete és a megzavart idill 43 - V. « A császár haragszik 73 - VI. « Akli a rabságban. Gyuri missziója 83 - VII. « Karácsony a Burgban 100 - VIII. « A titokzatos vállalkozás 110 - IX. « A rettentő hadak útra kelnek vala és Bécs falai alá érkeznek 135 - X. « Bori Pál taktikája 145 - XI. « Kétségbeesett játékos onnan rántja ki az ütőkártyát, ahonnan lehet 164 - XII. « Der Kaiser hat die Spendierhose an 181 - XIII. « Mikor a bimbó rózsa akar lenni 191 - XIV. « Vicze-ispány uram nagy tisztességben 203 - XV. « Fleck apó följegyzései és a történet befejezése 220 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -16 |szüségesnek |szükségesnek - -95 |En voltam |Én voltam - -114 |Vissacsempészszük |Visszacsempészszük - -202 |Akliját.« |Akliját.» - -221 |megtudjtam |megtudjam - -227 |errre czélzó |erre czélzó] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ -TÖRTÉNETE *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/69161-0.zip b/old/69161-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index b535f78..0000000 --- a/old/69161-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/69161-h.zip b/old/69161-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 444a0f8..0000000 --- a/old/69161-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/69161-h/69161-h.htm b/old/69161-h/69161-h.htm deleted file mode 100644 index bfb8b43..0000000 --- a/old/69161-h/69161-h.htm +++ /dev/null @@ -1,7135 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Akli Miklós cs. k. mulattató -története by Kálmán Mikszáth</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - text-align: justify; - font-size: 0.9em; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter, .figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -.TOC .roman { - margin-right: 1em; - float: left; - text-align: right; - margin-left: -4em; - min-width: 3em; -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Akli Miklós cs. k. mulattató története</span>, by Kálmán Mikszáth</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Akli Miklós cs. k. mulattató története</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Kálmán Mikszáth</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: October 15, 2022 [eBook #69161]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_229">229</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-large">MIKSZÁTH KÁLMÁN -MUNKÁI</span></p> -<p class="center"><span class="caption">AKLI MIKLÓS CS. K. -MULATTATÓ TÖRTÉNETE</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">MIKSZÁTH KÁLMÁN -MUNKÁI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">HATODIK KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">KÖZREBOCSÁTOTTA AZ -IRÓ<br /> -NEGYVENÉVES JUBILEUMÁRA<br /> -ALAKULT ORSZÁGOS BIZOTTSÁG<br /> -BUDAPEST MDCCCCX.</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE</h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">AZ ORSZÁGOS JUBILEUMI<br /> -BIZOTTSÁG MEGBIZÁSÁBÓL<br /> -KIADTA A RÉVAI TESTVÉREK<br /> -IRODALMI INT. RÉSZV.-TÁRS.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">MINDEN JOG -FENNTARTVA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Pallas -részvénytársaság nyomdája, Budapesten.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>I. FEJEZET.<br /> -A MIKOS-VICCZEK EREDETE. ISCHL ALAPITÁSA ÉS EGYÉB DOLGOK.</h2> -</div> -<p>Mária Terézia udvari személyzete közt még ott szerepel -konczipisták, kontrollorok, szekretáriusok, kanczellisták közt az -udvari bolond, de II. József törülte ezt az állást s azóta csak -okos emberek voltak az udvarnál.</p> -<p>A kalapos király halála után mindenféle erőlködések indultak meg -visszaállítani az udvari bolond stallumot, akképpen okoskodván az -udvari hatalmak, hogy egy uralkodót okvetlenül megillet egy bolond, -aki kedélyességre hangolja. Lám, Józsefnek nem volt bolondja, hát -maga csinálta a bolondságokat.</p> -<p>Évtizedekig hasztalan kerestek egy megfelelő bolondot szanaszét -az udvaroknál. Szerencsére két bolondja volt a bajor -választó-fejedelemnek s az önként átengedte az egyiket, egy Akli -Miklós nevü magyart, aki az akkori udvari kalendáriumban «Mikos -Akli» név alatt van bejegyezve. Valószínüleg nyomási hibából maradt -ki a Miklós névből az «l» betű s ennek a ficzkónak, akinek a -mulattatási force-sza abból állt, hogy némelykor együgyünek -<span class="pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> -tettette magát, a bolondériáiból maradtak fenn a németek közt az -úgynevezett Mikos-vicczek, melyekkel a sógorék még ma is csúfolni -szeretik a magyarokat.</p> -<p>Miklós tüskés hajú, kellemes fiatal emberke volt, olyan -mozgékony arczczal, hogy mikor a grimace-okat kezdte csinálni -(pompásan utánzott arczban, hangban, mozdulatokban minden embert), -halálra lehetett rajta nevetni. A piktorok akadémiáján tanult -Münchenben, de annyi pajkos, vidám csínyt követett el, hogy híre -kiszivárgott a sörivó burgerek közé s az egész város az ő -dévajságain nevetett. Némelykor a rendőrséggel is meggyűlt a baja, -de a legszemenszedettebb leleményekkel mindig kisiklott a büntetés -alól.</p> -<p>Divatba pedig egyenesen maga a választófejedelem hozta, akinek -szokása volt, hogy minden héten egyszer néhány festő-tanárt és -művészt is asztalához invitált s többnyire megkérdezte tőlük: «Was -ist wieder mit dem Mikos?»</p> -<p>El kellett beszélni ötleteit, megjegyzéseit, viselt dolgait s Ő -Fensége szinte könybelábadt szemekkel nevetett azokon, nem győzvén -ismételni: «Oh, verfluchter Kerl!»</p> -<p>A dolog aztán annyira elfajult a hyperloyalis államocskában, -hogy a gonosz csont, Akli Miklós, valóságos szabadalmat élvezett -mindenféle bohóságok, rendellenességek és vaskos tréfák -elkövetésére; az akadémiai tanács vagy a rendőrfőnök még szinte -örült, ha valami uj kihágást jelentettek: «No, hogy fog a fejedelem -megint nevetni.»</p> -<p>Hiszen ha csak a fejedelem lett volna! Hanem ott volt a -bolondja, Korb Joakhim, akinek egyenesen az önérzetét sértette az -Akli Mikos növekedő <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span> híre. Ezt már nem tűrheti tovább. Két -bolond nem fér el Münchenben. Addig-addig nógatta a fejedelmet, -hogy ő versenyre akar kelni Aklival, vegye őt is az udvarába, aztán -amelyik különb lesz, azt tartsa meg kettejök közül, hogy Ő Fensége -végre ráállott s Miklós a bajor rezidencziába került.</p> -<p>Nem czélja ez elbeszélésnek hosszabban időzni a különben felette -mulatságos versenynél, mely a két elmés kópé közt kifejlődött. Még -azt sem szükséges eldönteni, hogy melyik maradt felül, de nem is -lehet. Mert hogy a bajor király Mikost engedte át Ferencz -császárnak s Korbot magának tartotta meg, az is kétes értékű. Ha -udvarias volt, a jobbat adta oda; ha önző volt, a jobbat tartotta -meg. Minthogy pedig Maximilián József udvarias is volt, önző is -volt, örök homály fedi, melyik volt a kettő között a különb -bolond.</p> -<p>A bécsi Hofburgban csakhamar nélkülözhetetlen perszóna lett -Miklós úr. Zseniális ficzkó volt, aki beszélt vagy hat nyelvet, -ösmerte az irodalmakat, tudott minden forgalomban levő anekdotát és -furaságot, otthonos volt a mágiában, a nyugati és keleti -bűvészetekben, tudott a tenyérről jósolni és a csillagokról, -ügyesen csinált meg minden kártya-kunsztot, pompás verseket és -ódákat írt a császár születés- és névnapjára, amelyekkel -behízelegte magát a jószívü uralkodónál. Szóval, minden tudományhoz -hozzászagolt valamennyire s felületesen azt habzsolta el belőle, -ami érdekes, de a mélyére, ahol már a hasznos kezdődik, nem hatolt. -Nem tudott annyit egyik ismeretágból se, még a festészetet sem véve -ki, amennyivel a becsületes mindennapi kenyeret megkereshette -volna, hanem csak annyit, amivel biztos volt neki a mindennapi -kalács. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p>Néha egy-egy ötletével nemcsak fölvidítá a császárt, de meg is -védte, pedig többnyire az együgyüség lárvája alatt beszélt.</p> -<p>Egyszer valami cercle alkalmával azt kérdezte a császár -Grassalkovich herczegtől:</p> -<p>– Milyen messze van Gödöllő Pesttől?</p> -<p>– Két órajárás jó lovakon – felelte a herczeg.</p> -<p>– És Pest Gödöllőtől? – folytatá a császár szórakozottan.</p> -<p>A cerclenél levő urak elmosolyodtak, de különösen Stadion gróf -vágott gúnyolódó arczot, csak Grassalkovich herczeg tartotta meg -hódolatból loyalis komolyságát.</p> -<p>– Ugyanannyi, Fölség.</p> -<p>A császár elpirult, az udvari bolond közbeszólt, Stadionhoz -intézve a szót:</p> -<p>– Milyen messze van husvéttól pünkösd, Kegyelmes Uram?</p> -<p>– Úgy gondolom, lehet vagy ötven nap.</p> -<p>– És pünkösdtől húsvét milyen messze van?</p> -<p>Stadion és a császár elnevették magukat – mert pünkösdtől húsvét -már nem ugyanannyi.</p> -<p>– Lássa, kedves Grassalkovich, – szólt a császár – milyen jó, -hogy van a környezetemben egy bolond, aki be tudja bizonyítani, -hogy nem mondtam egészen bolondot.</p> -<p>Ferencz császár búskomorságra hajló, beteges ember volt, kinek -nem voltak nagy ambicziói és nagy tervei. A nagy Napoleon, ki a -világot megrázó robajjal jelent meg a történelem színpadán, -kényelmetlen időben született. Szép az ilyen legény kortársának -lenni, de Ferencz bizonyosan elengedte volna. Jobban szerette a -fákat, virágokat, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> katonákat. Az ischli fürdő megalapításának -sikerével teljes életére nézve megelégedett volna.</p> -<p>Az udvari doktor azt találta, hogy az ischli levegő a legjobb a -világon (bizonyosan telkei voltak Ischlben), oda küldte Ferenczet -hosszabb tartózkodásra, ami egyszerre fölvirágoztatta azt a -vidéket. A császárnak kastélyt építettek és roppant parkot -ültettek, amelyben kocsikázni lehessen. A birodalom összes -arisztokrácziája oda tolult. A divat szárnyaira emelte Ischlt. Még -a levegőjét is elhordták hermetice elzárt palaczkokban Európa -összes patikáiba. Az emberiség csak lassan, sok vér árán áll a nagy -igazságok mellé, de a nagy bolondságok gyorsan legyőzik. A -pácziensek szörnyen hittek az ischli levegő csodálatos erejében, -tehát az orvosok is s nagyon gyakran lehetett hallani úri -betegszobákban, amint az ütér megvizsgálása és a százados chablon: -«nyujtsa ki a nyelvét» után komor arczczal rendeli Aeskulap -fölkentje:</p> -<p>– Bontsanak fel a beteg szobájában éjjelre egy palaczk ischli -levegőt!</p> -<p>S ha másnap panaszkodott a beteg, hogy nem javult az állapota, a -doktor készen volt a bölcs tanácscsal:</p> -<p>– Hát meg kell az adagot kettőztetni. Bontsanak fel két -palaczkot.</p> -<p>Az ilyen beteg aztán vagy meggyógyult és akkor holta napjáig -dícsérte az ischli levegőt, vagy meghalt és nem panaszkodott -ellene…</p> -<p>Ferenczet már kora tavaszkor oda küldték és csak késő őszszel -engedték orvosai Bécsbe jönni, hol akkor mindenféle ragályos -betegségek mutatkoztak. Vele ment a bolond is. Az orvos azt -állította: <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>– A bolond a legjobb mediczina. Mert Fölségednek főképp a -szórakozás szükséges. Minél többet legyen vele.</p> -<p>Így szokott össze a király a bolonddal az ischli magányban s -nagyon megkedvelte. Együtt kalandozták be a vidéket, együtt -kertészkedtek a parkban. Esténként történeteket mesélt neki, -verseket írt a születése vagy a nevenapjára. Ischlben a császár is -csak ember. Ide nem jön be a spanyol etiquette. S ami ennél is -többet ér, Stadion gróf messze van innen…</p> -<p>Stadion grófban a foglalkozását unta Ferencz. Hiszen ha még csak -aláírásokból állana az uralkodói teendő, – de az a tömérdek -haszontalan tárgyalás és beszéd hozzá, míg valamit aláír. S ennek a -hatalmas kanczellár, Stadion a mestere. Beszél az, mint a -kávédaráló, beszél szakadatlanul, nem kell kavicsot tenni a nyelve -alá, mint Demosthenesnek, inkább a nyelve fölé kellene, hogy ne -mozdíthassa. Mert ha csak beszélne. De arra a császárnak figyelni -is kell és helylyel-helylyel némi uralkodói megjegyzést tenni, még -pedig lehetőleg olyat, ami el ne árulja, hogy nem egészen érti a -dolgot.</p> -<p>A császár tehát mindig fázott Stadiontól, ha kihallgatásra -jelentették. Mert a nagy eszével elnyomta. Oly kicsinek érezte -magát vele szemben, hogy egészen indokolt, miért nem szeretett vele -lenni. Olyan volt, mint a gyerek a csukamájolajjal; tudja, hogy -hasznos neki, de azért idegenkedik tőle.</p> -<p>Miklós észrevette ezt s azzal hízelegte be magát uránál, hogy -mindenféle rossz vicczeket csinált a grófra, csipkedő epigrammokat -gyártott. (Akkor ez a genre volt nagy divatban.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> -<p>A császár jóízűen nevetett ezeken, könyv nélkül megtanulta, -elmondta fűnek-fának, még a Napoleon előnyomulása se birta -megrontani ilyenkor hangos derültségét.</p> -<p>Különben is azt tartotta Napoleon szerepléséről, hogy az nem -komoly dolog. Úgy tűnt fel neki, hogy az aluszékony földrész, a vén -Európa, egy álmot lát – a rettenet ruháiba felöltözött lovagot -álmodja, kinek buzogánya alatt ropog a föld, recsegnek a trónusok -és… és egy fölébredés lesz a vége. Nincs Napoleon, elmult, mint a -füst.</p> -<p>Míg az egész világ forrt, ő nyugodtan maradt; még akkor is, -mikor Ausztria kezdett kerülni a deresre. «Majd megveri Mack s -punktum.»</p> -<p>Csendesen vadászgatott Ischl környékén; egy őszszel azt vette -fejébe, hogy miután a háborúskodás sokba kerül, ő a személyére -nézve mindennap maga szerzi meg a pecsenyére valót.</p> -<p>Egy kis vadásztársaságot szervezett – mert ilyen nyárspolgárias -kedvtelései voltak – s egész napokat elkalandoztak inkognitóban, -hogy nehány nyulat, foglyot vagy fáczánt lőjjenek a környéken.</p> -<p>Állt pedig a Nimrod-kompánia Lobkowitz herczeg szárnysegédből, -Kovács Mihály ezredesből a Stipsics-huszároktól, egy hűségéről -híres Laube nevű komornyikból és Akliból, aki egy egész hónapig -űzte már velök a vadat, mikor egy nap azt a kérdést intézte -Laubehoz, hogy hol kell megnyomni a puskát, ha az ember azt akarja, -hogy elsüljön.</p> -<p>A császár roppant kedvelte e vadász-kirándulásokat, melyeken -mind az öten egyforma polgári ruhát viseltek s jámbor puffogtató -kereskedőknek látszottak, akik hétköznap is egy kis vasárnapot -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> -csinálnak maguknak. Útközben szóba állt mindenféle parasztemberrel, -rőzsét szedő öreg asszonynyal vagy vendéglőssel, ahol egy kis -frissítőre betértek, rendesen a kormányzati ügyekről kérdezősködve -vagy a nagy világeseményekről.</p> -<p>– Nos, van-e valami jó ujság Napoleonról?</p> -<p>A feleletek roppant mulattatták és nagy súlyt fektetett -azokra.</p> -<p>Valaki egyszer így felelt neki:</p> -<p>– Nem féltem én a mi Ferenczünket, ha Napoleon bejön is.</p> -<p>– Tehát bízik Ferenczben? – ismételte örvendve.</p> -<p>– Oly fösvény ő, hogy tőle még Napoleon sem vehet el semmit.</p> -<p>Más alkalommal így szólt egy vendéglős:</p> -<p>– Nem jól mennek itt a dolgok, higyjék el nekem a vadász urak. A -határokon ott bömböl az oroszlán, a császár pedig mégis nyulakra -vadász itt valahol Ischlben.</p> -<p>Egy ilyen kalandja majdnem végzetes lett rá nézve; – részleteit -örök homály födi. A dolog úgy történt, hogy egy szeptemberi délután -rettentő vihar érte a Nimrodokat St.-Wolfgang határában, úgy hogy -kénytelenek voltak az ottani vendéglőbe menekülni. A felhőszakadás -azonban annyira megdagasztotta a folyamokat és elrontotta a -hidakat, hogy éjszakára is ott kellett maradniok. A vendéglőben -volt elég szoba s a korcsmáros elég jó vacsorát főzött, úgy hogy -semmiben sem szenvedtek szükséget.</p> -<p>De a vendéglő tele volt gyanús alakokkal (akkoriban különben is -minden idegenben franczia kémet láttak az emberek) s mikor a -lefekvésre <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> került a sor, feltünt Aklinak, hogy a -vendéglős a legszebb csilláros szobába Ferenczet vezette.</p> -<p>– Attól félek, felség, – mondá, miután eltávozott a vendéglős, – -hogy ezek az emberek fölismerték.</p> -<p>– Miről ismertek volna fel?</p> -<p>– A pénzekről. Egy rossz pofájú alak váltig vizsgálgatta a -fölséged arczát és a saját tallérját. Azért tehát jó volna, ha a -szobát más valaki foglalná el.</p> -<p>– Például én – ajánlkozott az ezredes.</p> -<p>– Nevetséges aggodalom hű alattvalóim között.</p> -<p>– Egy kis óvatosság soha sem árt, – vélte Lobkowitz herczeg.</p> -<p>– Végre is, ahogy önök kívánják – szólt a császár nevetve. – -Tudom, hogy ki vagyok a környezetemnek szolgáltatva és az ezredes -szeretné a szobámat. Nos, tehát átengedem neki.</p> -<p>A császár tehát a kis zugok egyikét foglalta el éjjelre s -jóízűen aludt egész reggelig, amikor rettentő lárma, kiabálás, -futkosás zaja verte fel. Az ezredest szétzúzott agygyal, halva -találták szobájában. Valaki az ablakon át lőtt rá. Sohase lehetett -megtudni, ki volt, egyike maradt a megfejthetetlen rejtélyeknek, -melyektől hemzseg ez a kor.</p> -<p>A császár elájult, mikor ezt a hírt meghallotta.</p> -<p>– Csak egy hajszál híja, – kiálta fel később, a halott ágyánál -megjelenve – hogy nem én fekszem most itt helyetted, te derék -ember! Intézkedjék, kedves Lobkowitz! Szép temetést fog kapni, -megérdemli. Valóságosan értem áldozta fel magát. Oh, Akli, mennyire -szerencsés ön, hogy az a szobacsere ötlete támadt és most az én -megmentőmnek mondhatja magát! <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Egész valójában megrendülve tért vissza Ischlbe, hol már ekkor -el volt terjedve a hír, hogy a császárt St.-Wolfgangban egy -franczia kém meggyilkolta, az utczákon összegyülekezett emberek -ámulva éljenezték, elevenen látva őt visszatérni.</p> -<p>A rendőrség elfogta a wolfgangi vendéglőst és néhány gyanús -alakot, de soha se birt semmit kisütni. Ferencz császár azonban -örökre jóllakott a polgárias kalandozásokkal és könyezve kísérte ki -másnap a meggyilkolt Kovács ezredes koporsóját a temetőbe, márvány -obeliszket emeltetve föléje, melyre Akli Miklós komponálta a -feliratot:</p> -<div class="blockquot"> -<p>«Nuntia Caesarum Domino, te sub hac saxa jacere</p> -<p>«Pro Caesare tuo – Quid tibi hoc valeat?</p> -<p>«Interrogato eum!»</p> -</div> -<p>(Jelentsd a császárok császárának, hogy te a császár helyett -pihensz e kő alatt és kérdezd meg tőle, használ-e ez neked -valamit?)</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>II. FEJEZET.<br /> -A KOVÁCS-GYEREKEK FELLÉPÉSE. STADION INTRIKÁI ÉS A NAPOLEONI -ESEMÉNYEK.</h2> -</div> -<p>Kevés idővel e rejtélyes, soha ki nem nyomozható bűntény után -laxenburgi kastélyába vonult az uralkodó, hogy a hevesen megindult -hadjárat miatt közel legyen a Burghoz. Már a dér csípte meg a -parkot, a falevelek sűrűn hulltak alá, amerre a szél járt (mint a -katonák, amerre Napoleon járt), midőn a császár egy nap künn -sétálgatva Aklival, a kerítéshez érve hallotta, hogy az őrtálló -katona a faköpenyeg mellett haragosan felesel valakivel.</p> -<p>A császár kiváncsi volt, odalépett a rácshoz s látta, hogy két -gyereket fenyeget a strázsa, egy kis fiút, meg egy leánykát, akik a -kerítésen akarnak átmászni.</p> -<p>– Miért bántod a gyermekeket? – szólítá meg a katonát.</p> -<p>Az elsápadva szalutált:</p> -<p>– Mindenáron a kastélyba akarnak hatolni. Már a tegnapi -pajtásaimat is infesztálták.</p> -<p>– Szegény kicsikék – sajnálkozott a császár. – Már tegnap óta be -akarnak jönni? De hisz a <span class="pagenum"><a name="Page_12" -id="Page_12">-12-</a></span> kastélyt minden alattvalómnak szabad -megtekinteni. Das kost kein Geld. Nicht wahr, Akli?</p> -<p>– Csakhogy ezek a porontyok, – bátorkodott közbeszólni a most -lihegve odaérkezett udvarmester – egyenesen fölséged színe elé -kívánkoztak. Nekem jelentették ezt s megparancsoltam, hogy -egyszerűen kergessék el a kis semmirekellőket. No, még mi nem jut -eszükbe? Ők a császárhoz akarnak menni. Hallott már ilyet valaki? -Tíz-tizenkét éves kölykök, akiknek iskolamester kell, respektive -nádpálcza, ami körülbelül mindegy. Mi mindent megél az ember! -Igazán nevetséges!</p> -<p>Ferencz ma túlságosan jó hangulatban volt, épp csak az imént -jött ki a kápolnából a gyóntató atyától, lelkét frissnek és -szelídnek érezte.</p> -<p>– Ne legyen olyan mérges, Kolowrat. Nincs igaza. Miért ne -jöhetnének hozzám gyerekek? Hiszen ők is alattvalóim. S nem -mondja-e az írás: Engedjétek hozzám a kisdedeket.</p> -<p>– Hát hogy miért nem jöhetnek? Megfelelek fölségednek. Mert -először is nincs audiencziális nap. De ha volna is, mit keresnének -ilyen oktalan lények fölségednél? Nem engedi a spanyol etiquette, -respektive a császári trónus méltósága, ami körülbelül mindegy.</p> -<p>– De ha én kíváncsi volnék rá, hogy mit akarnak? – mondá a -császár.</p> -<p>– Ez esetben mindnyájunknak meg kellene hajolnunk – szólt -Kolowrat, meghajtva félig térdét a kor divatja szerint.</p> -<p>– Nos, hát ereszszék be őket!</p> -<p>Császár akarata egy közös ágyban hál a teljesedéssel, legott -behítták a gyermekeket; gömbölyű arczú, pufók volt a fiúcska, de -villogó, bátor tekintettel, <span class="pagenum"><a name="Page_13" -id="Page_13">-13-</a></span> mint a sasfiók; inge piszkos, haja -fésületlen, az öltözéke elhanyagolt, megviselt, kifoszlott, de -látszott rajta, hogy jó posztóból való; krispin-formájú kabátot -viselt, mint a magyarok akkoriban. A fiú lehetett kilencz éves, a -vele jött leányka több volt vagy három évvel, szép, nyúlánk, vézna -gyermek, a hidegtől kicsípett ovál arczczal, melyet kedves -őzike-szemek ragyogtak be; a feje, szöszke hajtól körítve, egy -fekete capichonból mosolygott ki, a kurta barchet-szoknyácskája ki -volt ránczaiból szakítva és lelógott baloldalt a bokáján alól, míg -a jobb láb formás bokája látható volt.</p> -<p>A császár szelid tekintettel nézte végig a gyermekeket.</p> -<p>– Mit akartok? – szólt.</p> -<p>– A császárral akarunk beszélni – mondá a fiú, bátran -előlépve.</p> -<p>Ő volt a kisebbik, de ő a szószóló, mert ő a férfi.</p> -<p>– Nos, én vagyok a császár.</p> -<p>A fiú gyanakvó tekintettel vizsgálta, aztán így szólt:</p> -<p>– Igazán te volnál a császár? De meg ne csalj! Hiszen nincs a -fejeden korona.</p> -<p>Az uralkodó évek óta nem nevetett oly édesdeden, mint ezekre a -szavakra. Nagy effektust várt, megszeppenést, térdreborulást, vagy -valami effélét, ha fölfedezi magát s íme, hogy bánik vele a kis -ficzkó! Lehetetlen ezen nem kaczagni.</p> -<p>– De ha mondom, az én lelkemre (meiner Seel’), hogy az -vagyok.</p> -<p>– Császár! – mondá most a fiú emelt hangon. – Add vissza az -apánkat!</p> -<p>– Apátokat? Hát kik vagytok ti, kicsikéim? – kérdé még mindig -derülten. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>– Mi a Kovács Mihály huszárezredes gyermekei vagyunk. Add ide az -apánkat!</p> -<p>Borulat szállt a császár homlokára; ez a név a szívébe -nyilallott. Vallásos lelkét önszemrehányás szúrta meg. Milyen -hálátlanság tőlem! – gondolta. – Nem is kérdeztem, hogy annak a -szegény embernek maradt-e családja?</p> -<p>– Hogyan, ti a Kovács ezredes gyermekei vagytok? És honnan -jöttök, hogyan jutottatok ide?</p> -<p>A kis fiú értelmesen felelt:</p> -<p>– Pozsonyban laktunk egyik távoli rokonunknál, ahová az apánk -adott, mivelhogy már az anyánk meghalt. Iluska iskolába járt, én -pedig otthon tanultam, apánk minden hónapban pénzt küldött értünk -és vagy levelet írt, vagy eljött hozzánk. Most már se pénzt nem -küldött, se nem írt, se nem jött, se nem üzent és ott, ahol -voltunk, Folinyi bácsinál és néninél, rosszul bántak velünk, hát -összebeszéltünk, megszöktünk onnan és ide jöttünk hozzád, hogy az -apánkat add vissza nekünk.</p> -<p>– Per amorem dei! Szegény gyermekek! – mondá a császár -elszörnyűködve. – Ilyen messzire eljönni! És persze pénzetek se -volt?</p> -<p>– Iluskának arany fülbevalója volt, amit eladtunk.</p> -<p>A császár tekintete önkéntelenül a leányka fülecskéjére esett, -mely piros volt a hidegtől, mint a mályvarózsa. Igen meghatotta az -ijedelemmel és feszült várakozással rátekintő szép szeme. Úgy -rémlett neki, mintha az ég két csillaga nézné őt.</p> -<p>Egy perczig habozott, mit feleljen. Igen, a száz Caesarok -ivadéka habozott a két tépett ruhájú gyermekkel szemben. Kereste a -szavakat, formát a jósághoz, mely a szívéből kibuggyant. -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<p>– Apátokat, amennyire lehet, visszaadom, kedves kicsikék. Én -gondoskodom rólatok helyette. Intézkedjék, Kolowrat, hogy a -gyerekek jó lakást, élelmezést, jó ruhákat és jó gondozást kapjanak -itt a kastélyban, addig is, míg a továbbiak iránt határozok. Ön -pedig, Akli, elutazik holnap Pozsonyba és kimerítő jelentést tesz -nekem a gyermekek körülményeiről. Legyen ez a császár privátügye, -melyről csak mi hárman tudunk.</p> -<p>Kolowrat meghajtotta magát.</p> -<p>– Fölséged a föld legnemesebb uralkodója.</p> -<p>– És apánk? – kérdé a fiú makacsul.</p> -<p>– Ő most nagyon messze van – nyugtatta meg Kolowrat. – Egyelőre -mondjatok köszönetet ő felségének és jertek velem.</p> -<p>A lányka kecses pukedlit csinált és ránézett a császárra.</p> -<p>– Köszönöm, fölséges császár.</p> -<p>A fiú csak a kalapját emelintette meg.</p> -<p>– Hát te mért nem köszönöd meg az ő felsége jóságát? – feddette -meg Kolowrat gróf.</p> -<p>– Ha nagyobb leszek, megszolgálom neki – felelte a fiú.</p> -<p>A császárnak tetszett a férfias szó. Kedvteléssel nézett a -távozó fiú után.</p> -<p>– Ezt a fiúcskát katonának neveltetem, Akli. Azt hiszem, jót -teszek vele akkor. Az apja is az volt, derék katona volt. Oh, Akli -– sóhajtott fel azután – olyan jó érzés jót tenni, olyan nagyon jó -érzés, de… (gondolkozott kissé, megmondja-e, amit akart, és azt -találta, hogy ilyen hű és csekély ember előtt, mint Akli, -kiegészítheti a gondolatát) – de sokba kerül, Akli. Azért csak -ritkán tehetünk jót… Egy császár is kénytelen takarékoskodni a -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> jótettekkel. Lássa, az Isten se tesz -mindenkivel jót. Ha jól meggondolom, hát még velem sem.</p> -<p>A Kovács-gyerekek a laxenburgi kastélyban maradtak s mikor két -nap mulva ott látta őket játszadozni Ferencz császár a tó körül, -finom ruhákba öltöztetve, elcsodálkozott, milyen csinosak s előkelő -tartásuak s aztán maga is beállt a játékba, elkérte a horgászóbotot -Iluskától s addig el nem mozdult, amíg nem fogott neki egy pontyot, -– amit külön kellett megsütni a szakácsnak vacsorára.</p> -<p>Akli is megérkezett Pozsonyból és referált a gyerekekről, hogy -az ezredes után nem maradt semmi vagyon; a gyermekeket Pozsonyban -neveltette egy unokatestvérénél és a fizetéséből küldött a -tartásukra, de hogy most már két hónap óta nem érkezett pénz, -kezdték a gyerekeket elhanyagolni, sőt még verni is.</p> -<p>A császár elhatározta, hogy a gyermekekre ő teszi rá a kezét, a -fiút a bécsujhelyi katona-iskolába küldi, a leányt pedig elhelyezi -egy bécsi nevelőintézetben s ha megnő, férjhez adja és hozományáról -is gondoskodik.</p> -<p>– Mindezekkel pedig önt bízom meg, Akli, gondoskodjék mindenről, -mintha ön volna az atyjok s ha szükségesnek tartja, tegyen nekem -esetenkint jelentést. A kiadások azon a czímen szerepeljenek majd -az udvari költségvetésben: «A császár pártfogoltjai.»</p> -<p>Aklinak tetszett a megbízatás; nagy lelkiismeretességgel végezte -s minden héten meglátogatta Iluskát az intézetben, megrakodva az -udvari czukrász nyalánkságaival s minden hónapban Gyurit, a kis -katonát, akiről sok dícséreteset és jót ujságoltak a professzorok. -Pompás fiú. Nagy jövője van. <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> Remek egy katona lesz -belőle. Egyszer egy évben, karácsonykor személyesen is -megjelenhettek a Burgban, amikor a császár elbeszélgetett velök s -megajándékozta őket holmi apróságokkal, amiket a Jézuska -hozott.</p> -<p>Akli ezalatt mind benfentesebb lett a császárnál, úgy hogy már a -politika menetére is befolyást kezdett gyakorolni és Stadionnak nem -egy kedvencz eszméjét vagy tervét hiusította meg valamely szúrós -észrevétellel.</p> -<p>Stadionnak pedig nemcsak hosszú kezei voltak, hanem hosszú fülei -is. Ahova el nem értek, megtoldotta kémekkel. Mindent tudott; az -Akli csipkedő verseinek szövege, a császár jelenlétében elszórt -ötletei dühbe hozták s nem egyszer mondta Stohlen lovagnak, az -akkori bécsi rendőrfőnöknek:</p> -<p>– A bolondnak ki kell a nyakát tekerni. Érti-e, Stohlen?</p> -<p>– Ami nem könnyű, kegyelmes uram, mert ő felsége nagyon kedveli -– felelte a rendőrfőnök.</p> -<p>– Az csak annyiban könnyíti a sorsát, – felelte nevetve Stadion -gróf – hogy valami udvari betegségben kell kimúlnia.</p> -<p>– De melyikben?</p> -<p>– Ez az, amit önnek kell kitalálni – fejezte be a miniszter -jelentőségteljes szemintéssel.</p> -<p>Stohlen lovag pompás «eszköz» volt, értett az okos szóból és -tudott a sorok közt is olvasni. Bécs akkoriban legügyesebb -detektivjét, a híres Fritz Brattot bízta meg Akli Miklós -megfigyelésével. Fritz Bratt ennélfogva az Akli inasával, egy -züllött expiktorral, Grabe Mihálylyal szűrte össze a levet, de -semmi olyan gyanus dologra nem akadt, amit «fogantyú»-nak lehetett -volna használni. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Fritz Bratt az inasra boszankodott, Stohlen lovag Fritz Brattra, -Stadion gróf Stohlen lovagra.</p> -<p>– Ügyetlen emberek! – sziszegte ingerülten. – Nem tudják, hol -kell a dolgot megkezdeni. Azt kutassák mindenekelőtt, van-e valami -<i>fehér személylyel</i> ismeretsége?</p> -<p>Hamar megjött rá a válasz, hogy nincs.</p> -<p>– Akkor hát azt kutassák, van-e valami <i>fekete személylyel</i> -ismeretsége?</p> -<p>Stadion azt gondolta: Aki fehér személyekkel nem tart, az -bizonyosan feketékkel tart. Fehér vagy fekete, mindegy. Valamelyik -a kettő közül okvetlenül ott áll a háttérben. S a szerető éppen -olyan könnyen hozhat az emberre veszedelmet, mint a pap. Ebben az -irányban tessék keresgélni.</p> -<p>Hanem hát nyugodt keresgélés nem igen esett most Bécsben.</p> -<p>A hatalmas franczia császár, Napoleon, addig-addig közelgett -hadaival Bécs felé, hogy egyszer csakugyan oda is ért s megnyitván -előtte kapuját a város – felütötte székhelyét Schönbrunnban.</p> -<p>Ferencz császár Pozsonyba szaladt előle kedvelt magyarjaihoz -(ilyenkor mindig kedveltek) s e sorscsapások között annyira -megpuhult, hogy így szólt a pénzügyminiszterhez, ki kemény -rendeleteket akart kibocsátani:</p> -<p>– Kedves Zichy! Bánjon egy kicsit enyhébben a népekkel; -mostanság ők is nyomnak a mérlegben.<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></p> -<p>Oh, a jó császár! Milyen kedves volt, hogy atyai szíve így -megszánta a népet…</p> -<p>Pozsonyból a ratzeni táborba sietett, ahol a <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> döntő -ütközet vívatott meg a francziákkal. Persze, megint Napoleon -győzött.</p> -<p>Ferencz császár még a vereség napján békét ajánlott fel -Napoleonnak és Liechtenstein János herczeget küldte el a franczia -táborba az ajánlattal, aki egyszersmind személyes találkozást -kérjen a két uralkodó közt.</p> -<p>– Vigyázzon kegyelmességed a kalapjára – kiáltá utána Akli, -mikor a császári sátor mellől vasderes lován megindult.</p> -<p>– Miért? – kérdé a lovas visszafordulva, miután tollas kalapját -megigazítá a fején.</p> -<p>– Mert félni lehet, – felelte a bolond – hogy miután a koronákat -már elszedegette Napoleon, most a kalapokra kerül sor.</p> -<p>A herczeg sikerrel járt. Napoleon beleegyezett a személyes -találkozásba, hogy a békét megbeszéljék s ez a találkozás -Naszidlovics és Ursitz közt a franczia előőrsöknél, egy malomnál -ment végbe másnap.</p> -<p>Ferencz megpillantván a közeledő Napoleont, az előőrsöknél -leszállott lováról, valamint csekély kísérete is, aztán gyalog -lépegetett a csikorgó havon a hatalmas hódító felé.</p> -<p>Háromszor ölelték meg egymást s Napoleon enyelegve szólott, a -malomra és az ólakra mutatva:</p> -<p><i>– Ime, ilyenek a paloták, melyekben felséged három hónap óta -laknom kényszerít.</i></p> -<p><i>– A bennök való mulatás jobban sikerül önnek,</i> – válaszolá -udvariasan Ferencz – <i>mintsem ezért reám nehezteljen.</i><a name= -"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>Nem is neheztelt, dehogy neheztelt, sugárzó arczczal diktálta a -békét s elvitt vagy ötven milliócska hadisarczot. Azonfelül, -mielőtt Schönbrunnból kivonulna, kifejezte abbeli óhaját, hogy -szeretné a bécsi fegyvergyárat megtekinteni s hogy valami emléke -legyen innen is, elvitt magával kétezer ágyut és százezer -puskát.</p> -<p>A béke tehát meg lett kötve Ferencz és Napoleon közt. De ez a -háború ujbóli kitörését jelentette Stadion és az udvari «mulattató» -közt.</p> -<p>Fritz Bratt, a detektiv, sokáig nem talált semmi gyanusat. Azt -az egyet nyomozta ki, hogy Akli minden vasárnap délután egy csinos -bakfisch leányt kocsikáztat meg a Práterben, aztán beviszi egy -czukrászatba, vagy valami látványos komédiába. Eleinte megörült a -felfedezésnek, de a további nyomozásokból kisült, hogy erről a -császárnak tudomása van, sőt egyenesen az ő óhajtására -történik.</p> -<p>Egy nap azonban egy latin verset adott át neki az Akli inasa, -melyet a «bolond» komponált latin nyelven s az «Ad Napoleontem» -czímet viselte. Ez az «impurum» volt törlésekkel, beszúrásokkal, -éppen ahogy született, pólyákban.</p> -<p>A latin nyelvet se az inas nem értette, se a detektiv és nem -itélhette meg értékét, tehát csak úgy találomra vitte el Bratt -Stohlen lovagnak.</p> -<p>A rendőrfőnök megelégedettséget sugárzó arczczal olvasta el s -egy tekercs aranyat dobott oda Brattnak:</p> -<p>– Azt hiszem, megfogtuk a madarat – dünnyögte s Bratt távozása -után ujra meg ujra átolvasta a vers szövegét, mely így hangzott: -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vaticinor tibi quod navalis -laurea cinget<br /></span> <span class="i0">Tempora nec magnas spes -mare destituet<br /></span> <span class="i0">Deiciet tua gens -cunctas nec Gallia victrix<br /></span> <span class="i0">Denique -frangetur litus ad Albionum<br /></span> <span class="i0">Sors bona -non mala sors lustrabit proelia quare<br /></span> <span class= -"i0">Tempora te dicent quod tibi vaticinor.<br /></span></div> -</div> -<div class="blockquot"> -<p>(Azt jósolom néked, hogy tengereken szerzett babér fogja övezni -homlokodat s nagyratörő reményeidet nem hiusítja meg a tenger.</p> -<p>A te nemzeted leigázza valamennyit és a győztes Gallia nem fog -megtörni Anglia partjain.</p> -<p>Kedvező – s nem balszerencse fogja kísérni harczaidat, – hogy mi -módon, arra majd megtanít az idő. – Ezt jósolom néked!)</p> -</div> -<p>A rendőrfőnök gondosan tárczájába rejtette a versezetet, mint -valami értékes okmányt s legott rohant vele a kanczellárhoz.</p> -<p>– Tudom már, kegyelmes uram, – lihegte, a fogadó-terembe betörve -– milyen udvari betegségben fog Akli barátunk kimúlni.</p> -<p>– Nos, ugyan milyenben? – kérdé Stadion gróf élénken.</p> -<p>– Vörös himlőben, kegyelmes uram, vörös himlőben.</p> -<p>A «vörös himlő» alatt a forradalmi lázat értették. Hívták még -«Febris hungarica»-nak is, amelynek a szimptomái akkoriban igen -gyakorta léptek fel, – még maga József palatinus is megfigyelés -alatt állt. Ez pedig azért volt veszedelmes nyavalya, mert -mindenképen elpusztítással végződött nemcsak arra nézve, aki -tényleg benne volt, de arra nézve is, aki csak benne látszott -lenni.</p> -<p>A rendőrfőnök átnyujtá a versezetet Stadionnak, ki mohón falta -fel szemeivel az Akli gömbölyű gyöngy betűit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Hisz ez árulás! – kiáltott fel. – Ez a ficzkó csakugyan egy -közönséges gazember. Úgy lehet, hadállásainkról is értesíti -Napoleont. Egyszerűen fogassa el tüstént, még ma.</p> -<p>– Nem kellene talán a fölséggel is közölni?</p> -<p>– Majd utólagosan. Ez az én dolgom lesz.</p> -<p>– De a Burgban csak nem fogathatok el senkit a császár előleges -engedelme nélkül?</p> -<p>– Ebben, azt hiszem, igaza van, tehát meg kell várni Akli -uramat, míg közömbös területre teszi ki a lábát.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>III. FEJEZET.<br /> -AKLI AUDIENCZIÁKAT TART.</h2> -</div> -<p>Mintha azonban megérezte volna a rá várakozó veszedelmet, Akli -ezekben a napokban ki sem mozdult a Burgból. Elég sok dolga volt, -hogy meg ne unja magát. Az a hire járt, hogy a császár bele van -szeretve. Megboszorkányozta, mint valami Cagliostro. Egész Bécs -erről beszélt, de éppen nem valami ingerülten. Hiszen végre is -mindig jobb, ha egy olyan ember uralkodik a császáron, aki magát -bolondnak tetteti, mint egy olyan, aki a bölcset szimulálja. «A -bölcsek gyümölcséből eleget ettünk már – mondogatták a kedélyes -bécsiek – lássuk most már a bolondét.» Tarka-barka szójátékok -termettek, hogy aki az udvarban valamit ki akar vinni, előbb -<i>aklimatizálódnia</i> kell. Talán túloztak az Akli befolyásáról, -de az mindegy. A hit ebben nagyobb erejü, mint maga a tény. Aki -valamit ki akart vinni a császárnál, az előbb Aklit környékezte -meg, nem ritkán magas személyek is, úgy hogy az Akli lakása olyan -volt, mint egy miniszteri hivatalszoba, reggeltől estig ki nem hült -a kilincs az emberek markától. Ezekről az «audiencziákról» nevetve -referálgatott a császárnak: <span class="pagenum"><a name="Page_24" -id="Page_24">-24-</a></span></p> -<p>– Én vagyok a padisah papucsa, amit csókolnak; a fölséged kegye -a méz rajtam, melyre a legyek és darazsak rászállnak.</p> -<p>A császárnak tetszett az Akli protektori szerepe. Hiszen olyan -jó tréfa az egész. Úgy volt vele, mint a hiu ember, aki annyira -szereti magát látni, hogy a torz-tükörre is kiváncsi.</p> -<p>Egyszer az az ötlete támadt, hogy spanyolfalat huzat az Akli -szobájában s a fal mögül végighallgatja a bolond szereplését.</p> -<p>Pompásan mulatott a dolgokon.</p> -<p>Jött egy öreg úr, dr. Krupinszki Gráczból, ki könyvet írt a -«Mellbetegségekről» (Brust-Krankheiten), melyet Ferencz császárnak -ajánlott; a tudós férfiu audiencziára készült s azért jött Aklihoz, -kinek szintén adott volt annak idején egy példányt a munkából, hogy -megkérje, csináljon előre egy kis jó hangulatot ő felségénél.</p> -<p>– Ő felségének igen tetszett a szép könyv és azt hiszem, -kegyesen fogadja önt.</p> -<p>– Tehát csakugyan meg volt elégedve? – kiáltá ez repeső -örömmel.</p> -<p>– Nagyon. Együtt olvastuk el a télen és igazán kimerítő, -tökéletes munka.</p> -<p>– Oh, milyen boldog vagyok, – rebegte a derék Krupinszki – -bárcsak valami látható jele volna e legmagasabb megelégedésnek, -hogy mindig szemem előtt legyen.</p> -<p>– Hm, – szólt a bolond – ön voltaképen rendjelet akarna, ha jól -értettem?</p> -<p>– Valóban, erre gondoltam, – vallotta be a tudós, szemérmetesen -lesütve a fejét – és ha ön szives lenne e kivánságomnak némileg -tolmácsa lenni… <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Ah, Istenem! – kiáltott fel Akli roppant ijedelemmel. – Hova -gondol ön? Ezt a nagy tudományos munkát igy tönkre tenni. – Hisz -akkor én mindent visszavonok. Pedig én csak bolond vagyok. De a -császár okos ember, ő hát még inkább kénytelen lesz rögtön -megmásítani kedvező nézetét az ön művéről. Hogyan, uram? Ön a -mellbetegségekről ir egy könyvet s ezt a <i>mellbetegséget</i>, -amelyet az imént említett s melyben ugy látszik, önmaga is szenved, -kifelejti belőle? Nem, nem. Nem szabad önnek ilyesmit emlegetni ő -felsége előtt s akaratosan rámutatni a könyv hiányaira.</p> -<p>A tudósnak legott elmult a kedve a rendjeltől, szomoruan nézte -mellén az üres gomblyukat és szó nélkül elpárolgott.</p> -<p>Utána egy feltalálót jelentett be Grabe, valami Warning nevü -prágai kalapost, aki egy rugókra járó erőmutatót talált fel. Egy -fej volt ez, amit meg kellett ütni s az ütés erejét számokkal -jelezte egy készülék. Manapság már népszerü és általános -instrumentum, vidáman pofozzák két fillérért a mesterlegények a -Wurstl-Práterben, vetélkedve, hogy ki az erősebb, ki tud nagyobbat -odacserdíteni s aki eléri az erő bizonyos maximumát, már amikor -tudniillik a pofon testvérek közt is fölér tiz nyaklevessel, egy -csöngetyü szólal meg, élesen hirdetve, hogy kemény legényre akadt a -vaspofáju.</p> -<p>Hanem a Warning gépe még akkor ujdonság volt s abban a világban, -mikor a koppantó is mint rendkívüli elmés találmány szerepelt, a -vasfej valóságos csodaszámba ment, akárcsak a pozsonyi Kempelen -világhírü sakkozógépe – s minthogy ez első példány a Napoleon fejét -ábrázolta, még politikai éle is volt. Alig hogy elhozta a Burgba a -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> kalaposmester, mint a császárnak szánt -ajándékot, forrongás keletkezett az udvarnál. Találgatások, -disputák pro és kontra. Hogy mit tesz a császár a Napoleon-fejjel? -Elfogadja-e vagy visszautasítja? A bécsi udvar rendesen kis -pecsenyéket süt nagy tüzeknél, a nagy pecsenyéket pedig leejti. Hát -most is ilyen nagy tűz lobogott. Metternich a visszautasítás -mellett volt. Izléstelenség volna, ugymond, ilyen gyerekes módon -sérteni meg egy uralkodót. Az öreg Quosdanovics, a császár -legkedvesebb magyar tábornoka, a maga nyerseségével azt mondta: -«Kinizsi szobrára rálőtt egyszer egy török, de a golyó -visszapattant a márványról és a törököt kólintotta főbe.»</p> -<p>– Se nem tanácsos, se nem illő elfogadni – szólt Liechtenstein -János. – Gondoljuk meg, hogy ő (Napoleon) másképen ütött. Ebben az -alakban nem lehet azt lekvittelni.</p> -<p>Kétes lévén tehát, elfogadja-e a császár a különös ajándékot, a -kalaposmesternek azt tanácsolták, Akli útján próbáljon szerencsét. -Minélfogva megjelent Aklinál. Rút, hórihorgas ficzkó volt, olyan -nyakkal, mint egy gitáré és olyan ádámcsutkával, mely majd kibökte -a bőrt a nyakán.</p> -<p>– Maga a gépezet készítője? – kérdezte az udvari mulattató.</p> -<p>– Igenis, uram.</p> -<p>– Ön azért jött hozzám, nemde, hogy ő felségénél az ajándék -elfogadása mellett legyek?</p> -<p>– Igen, uram. Alázatosan esedezem.</p> -<p>– És hát nem tudná ön máskép értékesíteni művét? Valami gazdag, -hóbortos ember mindig akad, aki az effélét jól megfizeti.</p> -<p>– Igaz, hogy a császárt czudarul fösvény firmának <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> mondják, – -szólt a kalapos bizalmas vigyorgással – de én ugy sem akarok tőle -pénzt.</p> -<p>(Akli boszus mormogást vélt hallani a spanyolfal mögött.)</p> -<p>– Hát mit akarna tőle? – kérdé Akli.</p> -<p>– Hogy az udvari szinházhoz nevezzen ki szinésznek. Ez -megállapítaná szerencsémet. Hallom, ezeknek a ficzkóknak nagy -fizetésük van és vígan élnek. Az ördögbe is, azok a balletlányok! -Egy paradicsom, ahol nincs eltiltva az alma megkóstolása. Tapsok, -koszoruk és a többi. Én ott nagyot tudnék alkotni. Mindig ilyes -valami után vágyakoztam. Ami pedig a tehetséget illeti, érzem, hogy -mozog bennem valami.</p> -<p>– Talán giliszta! – vágott közbe Akli nevetve. – Mért nem marad -ön a becsületes mestersége mellett?</p> -<p>– Rosszul megy, uram, a kalaposság. Gondolja meg, hogy már -kalapja mindenkinek van.</p> -<p>– És hát micsoda szerepeket akarna játszani? – kérdé a bolond -kiváncsian.</p> -<p>– Hősöket, csupa hősöket… hermelinpalástos királyokat és -vitézeket.</p> -<p>Akli elnevette magát.</p> -<p>– Hősöket? Ön? Ezzel a termettel? De hogy jut ilyesmi -eszébe?</p> -<p>A kalapos büszkén feszíté ki a mellét.</p> -<p>– Már hogy nekem? Hogy mért jut ilyesmi eszembe? Hát tudja meg -az úr, hogy én négy évig szolgáltam a Württemberg-huszároknál.</p> -<p>– Mint ló? – kérdé a bolond, fölvéve arczára és hangjába az -együgyüség és bámulat különös kinyomatait, melyek hatásának titkát -képezték.</p> -<p>Hallatszott is legott valami elnyomott kaczajféle a szoba másik -rekeszéből. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Akli elbocsátá a kalapost ezzel a biztatással:</p> -<p>– Az egyik bolondnak kötelessége segíteni a másikat. Ön -számíthat rám.</p> -<p>És tényleg szerencséje volt a kalaposnak, mert a császári -gyerekeknek megtetszett az uj játék s bármennyire ellenkeztek is az -udvari emberek, a császár nem birt a gyerekeivel, tehát elfogadta a -gépet az ő számukra. De persze csak azután, ahogy Stadion grófnak, -a külügyminiszternek finom diplomácziai tapintattal sikerült a -nehézségeket eloszlatni (s ebben az időben ez volt az osztrák -diplomáczia egyik legnagyobb sikere). Stadion gróf ugyanis egy -géplakatoshoz küldötte előbb a Napoleon-fejet, hogy átkalapálja -hosszukás körte ábrázattá, melynek semmi porczikája se hasonlítson -többé a világhódítóhoz, legyen inkább közönséges zsidó-koponya. Az -is lett, mikorra végre bevitték a gyermekek lakosztályába, még -pájeszek is csüngtek le a két oldalán, de azért a szép kis bakfisch -Mária Lujza mégis azzal a tudattal ütögette a kis fehér -kezecskéivel, hogy Napoleont pofozza.</p> -<p>A kalapos pedig kapott egy arany burnótszelenczét és még egy -orrot is hozzá. A szelenczét a gépért, az orrot pedig a -tiszteletlen kifejezésért, melyet a császár a spanyolfal mögött -hallott.</p> -<p>A császárnak elég volt egyszer megkóstolni az Akli-féle -«kihallgatásokat», hogy kedvét lelje bennök. Azontúl rendesen ott -volt a spanyolfal mögött.</p> -<p>– Jobban mulatok itt, mint a szinházban – jegyzé meg. – Igazi -alakjukban ösmerem meg az embereket.</p> -<p>– Dehogy – felelte Akli. – Az embernek hat bőre van, mely -takarja. A hetediket csak otthon veti le a sötétben, mikor -magányosan fekszik az ágyában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Egyet a hétből mégis levetettek Aklinál. Igaz ugyan, hogy csak -egy ideig. A mig kiszivárgott az érdekes titok, hogy a császár Akli -lakásán van elrejtve, míg a látogatóival fesztelenül diskurál. -Nosza fölvették a nyolczadik bőrt is a hét fölé. Főméltóságu és -kegyelmes urak keresték fel Aklit naponkint s tudván, hogy a -császár is hallja, amit beszélnek, nagy ravaszul valóságos -szerepeket játszottak el a bolond szobájában. Hiába minden! Nincs -arra mód, hogy a királyok fülébe igaz szó eljuthasson…</p> -<p>A kinyalt czifra udvaroncz-sereg közt egy nap furcsa fiatal -férfi lépett be Aklihoz. Piszkos, elhanyagolt alak, fésüt ritkán -látó bozontos szakállal és hajjal. Csokoládészinü kabátot viselt, -melynek az ujja csak a könyökig ért, ennél is pitoyabilisabb volt a -koczkás nadrág, nemcsak a rajta lévő zsírfoltok miatt, hanem alul -rojtosra volt kitaposva. Öltözetét egy fakó fekete selyemkendő -egészíté ki, háromszor körülcsavarva a nyakánál, ugy hogy az -inggallérja (ha egyáltalában volt rajta ing) egy cseppet se -látszott ki. Szóval, egy tökéletes csavargó benyomását tette a -belépő.</p> -<p>– Mit akar? – kérdé Akli mogorván, az aprópénz közt keresgélve a -nadrágzsebében, majd rátámadt az inasára. – Miféle skandalum ez, -Grabe? Egyáltalában tarthatatlan állapot, hogy a császári -lakosztályba mindenkit föleresztenek.</p> -<p>A jött édesded mosolygásra fakadt. Egész lényén látszott, hogy -most élvez. Szúrós, kék szemeit Aklira függesztette, miközben -agyagszinü, hosszú bajuszának egyik lelógó szárnyát szájába vette -és rágcsálta.</p> -<p>– Bocsánat, – szólt csendesen – de nekem itt szabad bejáratom -van. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Milyen alapon? Talán hivatták? Valami mesterember?</p> -<p>– Nem, nem – igyekezett elhárítani magától ezt a föltevést. – Én -császári és királyi kamarás vagyok, akinek a dekretum szerint -szabad bejárata van az udvarnál.</p> -<p>Akli most még egyszer megnézte tetőtől-talpig az idegent. «Szép -kis kamarás», gondolta magában, de csak ennyit mondott:</p> -<p>– Vajjon?</p> -<p>S titkon kacsintott Grabera, hogy tartsa szemmel a különös -ficzkót.</p> -<p>– Nos, hát jó, de legyen szives megmondani, mivel szolgálhatok a -kamarás úrnak?</p> -<p>– Én leánykérőben vagyok itt, uram!</p> -<p>– Leánykérőben?</p> -<p>S Akli megint kacsintott Grabénak, hogy intézkedjék odakünn.</p> -<p>– Ön csodálkozik? De rögtön megért, reménylem. Nekem egy húgom -van a madame Szilvássy nevelő-intézetében az Ungargasseban. A -húgomnak pedig van egy barátnője, bizonyos Kovács Ilona, aki a -legbájosabb bakfisch egész Bécs városában.</p> -<p>Akli összerezzent. Tágra nyitott szemmel bámult az idegenre. -Mindez olyan furcsa volt és csodálatos. Hogy Kovács Ilona a -legbájosabb bakfisch Bécsben. Valóban mondta ezt a rongyos ember? -Vagy hogy csak ő gondolkozott.</p> -<p>– Nos, uram, én beleszerettem ebbe a leánykába – folytatá az -idegen – és feleségül veszem, punktum.</p> -<p>– Már mint ön? – kérdé a bolond gúnyosan.</p> -<p>Az idegen ügyet se vetett a közbeszólására. <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Ha szépszerével megy, hát szépszerével, ha nem megy, -erőszakkal.</p> -<p>– Ejha! – gúnyolódék ismét a bolond.</p> -<p>– Ma beállítottam az intézet igazgatónéjához, akit még -Magyarországból ismerek. Tudakozódtam a leány szülei és egyéb -körülmények után. Ő önhöz utasított engem. Mondta, hogy a leány -szülei nem élnek már, ő ugy tudja. Sapristi, hát kitől kérjem meg -akkor a kezét? Csak menjen ön, ugymond, Akli Miklós úrhoz a Burgba, -ő gondoskodik a kisasszonyról, ő látogatja, ő fizeti az érte járó -összegeket, alkalmasint ő a gyámja.</p> -<p>– Nos, és ön eljött?</p> -<p>– Igen, én eljöttem és várom a felvilágosításait.</p> -<p>Akli felkelt az íróasztaltól, ahol ült és egy kis ovál-alaku -velenczei tükröt akasztott le a falról, azt odavitte a kérőnek.</p> -<p>– Ha minden áron azt akarja, hogy fölvilágosítsam önt, hát -nézzen be ide.</p> -<p>Az idegen elnevette magát. Tetszett neki ez a fordulat.</p> -<p>– Talán valami kifogása van a külsőm ellen? – kérdé szelid -enyelgéssel.</p> -<p>– Valóban, nem tagadom, hogy ön egy cseppet se hasonlít azokhoz -az ideálokhoz, kiket fiatal leányok és hozzátartozóik szoktak -magoknak elképzelni, mint jövendőbelit.</p> -<p>Az idegen fitymálva intett kezével.</p> -<p>– Ah, mindig ez a sok ezer éves együgyüség a ruháról. A világ -igazán semmit se tanul. Ettől az egy ostobaságtól nem bír -megszabadulni, pedig hányszor szedik rá vele. Egy csinos, divatos -ruha harmincz forint. E harmincz forint körül forog tehát az önök -emberismerete és ítélőképessége. <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> A huszonöt forint billenti -erre, a harminczöt forint billenti arra. Bohókás dolgok ezek, uram. -Hát mit gondol ön, ki lehetek én?</p> -<p>– Hm. Az én véleményem éppenséggel nem volna kellemetes az ön -fülének. Jobb, ha egyszerűen ön mondja meg, kicsoda.</p> -<p>– Én báró Szepessy István vagyok.</p> -<p>– Ah! – kiáltott fel Akli és elsápadt. – Ön tehát az a czinikus -báró, akiről Pozsonyban, Pesten annyi sok tréfás dolgot mesélnek? -Az ördögbe is, ki gondolhatta volna ezt? Foglaljon, kérem, helyet, -báró ur és ne vegye rossz néven, de végre is nincs a homlokára -írva. Az Isten szerelméért, miért nem öltözik ön tisztábban, -csinosabban?</p> -<p>– Nem tehetem, uram, – mondá Szepessy majdnem siránkozó hangon – -nem tehetem, lehetetlen.</p> -<p>– Nem teheti? Hiszen ön gazdag ember.</p> -<p>– Még se tehetem. Mert pro primo, megszoktam a piszkos, rongyos -ruháimat és csak azokban érzem magam jól. És mert pro secundo, az -ismerőseim is ezekben a ruhákban szoktak meg. Nem képzelheti ön, -mennyire kényelmes ez és gazdaságos, kivált utközben. Én pedig -szeretek utazgatni. Hol Bécsben vagyok, hol Gráczban, hol Pesten. -Aztán gyakorta elfognak. Egész életem abból áll. Elfognak és -kieresztenek. Nincs ennél mulattatóbb tarka-barkaság a világon. E -napokban is egy ékszert vásároltam a Grabenen, a kis húgomnak. -Kiveszem a tárczámat s becsületesen fizetek a kereskedőnek egy -ezressel, amit vagy húsz darab ezresből húztam ki; a kereskedő -kacsint egyet a segédjének, mire az eltűnik s míg ő aprópénzt -keresgél össze-vissza a fiókokban, azalatt megjelenik a -kereskedő-segéddel a <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> policzia. Bevisznek, vallatóra fognak: -hol vettem azt a tömérdek pénzt? Hát furcsa, a gyapjumat adtam el a -zsidónak. Ugy, és kicsoda ön? Mondom nekik, hogy Szepessy István -báró vagyok. No, azt minden bolond mondhatja, és ujra vallatnak, -faggatnak, lökdösnek, taszigálnak, visszavisznek a börtönbe, meg -ujra kihoznak, hogy valljam be, kit öltem meg, kit raboltam ki, de -hát én csak amellett maradtam hogy én Szepessy vagyok és a pénz -jogosan az enyém.</p> -<p>– Hát aztán hogy szabadult ki? – kérdé Akli.</p> -<p>– Mesének tartották, amit mondtam, míg végre arra kértem a -rendőrfőnököt, engedje meg, hogy bebizonyítsam a -személyazonosságomat. A szemem közé nevetett: «Ne bolondozzék -velünk, mert sötét zárkába csukatom be vízre és kenyérre.» Nem -bánom, – mondám – ha nem bizonyul igaznak a vallomásom, akár -kerékbe töressen a főnök ur. Erre megenyhűlt a főnök és így szólt: -«Hát jól van, tegyük meg a próbát, bár csak kompromittálom magamat, -hogy ilyen mákvirágnak felültem, ám nevezze meg valami ismerősét, -akiről gondolja, hogy elég szavahihető ember a rendőrség előtt». -«Jó lesz-e gróf Széchenyi Ferencz?» kérdeztem. «Hogyne! – felelte a -rendőrfőnök gúnyosan nevetve – ő exczellencziája igen jó lesz.» -Erre aztán írtam egy nyitott levelet a grófnak: «Kedves barátom! A -policzia elfogott, nem akarja elhinni, hogy én Szepessy vagyok. Azt -hiszi, loptam a pénzemet. Gyere hát, kérlek, és szabadíts ki a -vallomásoddal.» Ezt a levelet azonban nem merte a rendőrfőnök -elküldeni Széchenyinek, mert hát a tapintat. Hehehe, a tapintat. Ez -a rákfene többet pusztít az igazságon, mint a hazugság és -gonoszság. Ej bizony, ott kellett nekem kuksolnom, <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> míg csak a -rendőrfőnök nem találkozott véletlenül valami nagy ebéden az -exczellencziás úrral és ott elmondta kuriózumképpen az én hozzá -intézett levelemet, mire aztán mindjárt az elbeszélésből rám ösmert -Széchenyi és megjelent a policzián az agnoszkáláshoz. Persze, -rögtön szabadlábra helyeztek nagy bocsánatkérések mellett. -Széchenyi pedig így szólt hozzám: «Most pedig ígérd meg paroládra, -édes Pistám, hogy innen egyenesen valami szabóhoz mégysz, és illő -ruhába öltözködve, többé nem mutatkozol ily rongyokban, mert látod, -milyen veszedelem kerekedhetik ki abból, ha az ember nem áll örökös -harmóniában az állásával, a rangjával vagy tárczájával.»</p> -<p>– No, és mért nem fogadott szót a grófnak?</p> -<p>– Hiszen szót fogadtam neki. Fölmentem a Kärntnerstrassen egy -ruhaüzletbe. Kiöltöztem tetőtől-talpig, kihúztam magamat, olyan -lettem, mint azok a nyalka piperkőczök, akik a Grabenen a szoknyák -után futkosnak. A finom, uj posztón, mikor kiléptem az üzletből, -szinte enyelegve játszottak a napsugarak, a fényes lakkczipőm -kisértetiesen csikorgott a kövezeten, a keményített fehér «sapodli» -kellemetlenül zörgött a mellemen, a divatos inggallér majd -kettéfürészelte az állkapczámat, a finom uj czilinder felülről -nyomta a fejemet, azt hittem, hogy mindjárt megrepeszti. De még ezt -mind megszoktam volna, hiszen más ember se hal bele, hanem -találkozom a Matschaker-Hof kapuja mellett Ibrányi Józsival, aki -nekem régi vadász-pajtásom Szabolcsmegyéből; elmegy mellettem és -rám nem ösmer, megyek odább, hát a tulsó oldalon szembe jön az öreg -Quosdanovics generális, aki nekem anyai nagybátyám. Köszönök neki, -visszaköszön, rám néz, de <span class="pagenum"><a name="Page_35" -id="Page_35">-35-</a></span> látom, hogy rám nem ösmer, pedig a -mult csütörtökön voltam nála ebéden. No, szépen vagyunk, gondoltam -magamban és sietek haza a szállásomra, a «Stadt Frankfurt»-ba. Hát, -amint fölmegyek a lépcsőn az emeletre, látom, hogy valami ismerősöm -lépeget a magasból lefelé. Ejnye, ugyan ki lehet… olyan megszokott, -ismerős arcz. Hol láttam én azt az embert? Pedig bizonyos, hogy már -ezerszer láttam. Egy szempillanatra akaratlanul megállok tünődve. Ő -is megáll, ő is tünődni látszik. No, persze, ő is ösmer engem. Ki -lehet, ki lehet? No, mindegy, megszólítom. «Szervusz, barátja az -erénynek!» Ő egy szót se szólt. Nyujtom neki a jobb kezemet, ő -nyujtja a balkezét. Hohó, ez nem szokás, barátom, és el akarom -tréfásan taszítani a balkezét és íme, belevágom a jobb kezemet a -tükörbe.</p> -<p>Akli úr elnevette magát.</p> -<p>– Nem rossz. Ön tehát saját magával találkozott.</p> -<p>– És nem ösmertem saját magamra. Ezer ördög! – kiáltottam fel. – -Mivé lettem? Minden hajam szála égnek állott annak a veszedelemnek -a gondolatára, melyben forogtam. Hiszen hogy elfogott a policzia, -még mindig bebizonyíthattam a személyazonosságomat a régi -rongyaimban, mert akadtak emberek, akik rám ösmertek, de ha most -gyűlt volna meg vele a bajom, ott rothadnék meg a börtönben, mint -örökös rab, mert széles e világon nincs többé olyan ember, aki -ebben a ruhában rám ösmerjen. Első dolgom volt tehát, uram, hogy az -inasomat szalasztottam a szabóhoz és elhozattam a kopott ruháimat, -az ujakat pedig odaajándékoztam neki. Ime, ezért nem öltözhetem már -én másképen… az lehetetlen többé. <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Ön igazán eredeti ember, – vette át a szót Akli – s -gondolkozásmódja legalább is mulatságos. Hanem térjünk át a -meritumra. Ön tehát Szepessy István báró és feleségül akarja venni -a mi pártfogoltunkat?</p> -<p>– Miért mondja: <i>a mi</i> pártfogoltunkat? – vágott közbe a -báró élénken.</p> -<p>Akli egy kicsit zavarba jött.</p> -<p>– Miért? Hogy miért? Hát mondjuk egyelőre, hogy lapsus linguae. -Az ember megszokja ebben a levegőben a fejedelmi többest.</p> -<p>– Miért mondja, hogy <i>egyelőre</i>?</p> -<p>– Hja, ön nagyon is kíváncsi, kedves báró és mindennek a végére -akar járni, pedig voltaképen én rajtam van a kérdezősködés sora, de -ön nem felel.</p> -<p>– Hát igen, el akarom venni a kisasszonyt és el is veszem.</p> -<p>– Hogyan mondhatja ezt olyan apodikticze?</p> -<p>– Hiszen mondtam már, hogy beleszerettem.</p> -<p>– De hát ő? – kérdé Akli úr halkan, rekedten.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Hát a leány. Ő is szereti önt?</p> -<p>– Azt én nem tudom, nem kérdeztem tőle, de nem is helyezek rá -valami különös súlyt.</p> -<p>– Hogyan? Ön nem helyez rá különös súlyt? Oh, szent Krispin és -szent Aloys, könyörüljetek ezen a különös szerelmen!</p> -<p>Szepessy vállat vont.</p> -<p>– Megint az ósdi fölfogás! Ön még bolondnak is tart engem, pedig -csak czinikus vagyok. Én csak azt fogadom el az emberi élet -nyilvánulásaiból, amiben logika van. Mit bánom én, hogyan történtek -a dolgok a pásztoridillek korszakában? Hogyan szerettek -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> a régi görögök és rómaiak, vagy hogyan -szerettek az én apáim? Azóta okosabb lett a világ. A franczia -forradalom se volt látható. Itt mindig egyforma levegő van. Ah, itt -soha se fognak szellőztetni. Minden olyan dohszagu. Ön kaczag azon, -hogy Kovács kisasszonytól meg nem kérdeztem, szeret-e viszont? -Minek? Ha én meglátok egy kanárit vagy egy papagályt és -megszeretem, hát egyszerűen megszerzem magamnak anélkül, hogy -kiváncsi volnék, ha vajjon az is megszeretett-e engem? Ön megint -nevet? Vagy egészséges elmével megy végbe az a misztérium, és akkor -mi benne a boldogító? Ugy-e, az az érzés, ami én bennem él? Hát mi -közöm nekem ahhoz a másik érzéshez, ami ő benne lappang? Önök még -az emberiség gyerekkorát élik. Igen is, valóságos gyerekek. Vagy -még rosszabbak. Mert a gyerek előbb mégis játszik egy kicsit a -kedvencz bábujával és csak aztán hasogatja szét, hogy megnézze, mi -van a belsejében. Persze, kócz van a belsejében. Önök azonban előbb -a kóczra kíváncsiak s csak azután fogadják el a játékszert. Nem, -uram, én nem vagyok oly önző. Isten két darabban teremtett -bennünket. Nekem is külön lelkem van, neki is. Én arra nem kívánok -lánczot vetni. Legyen a lelke szabad. Nekem csak a test kell.</p> -<p>Akli összecsapta a kezeit.</p> -<p>– Jaj, lelkem, édes báró, hiszen maga még rosszabbul van -felöltözve belülről, mint kívülről. S ezért a gunyájáért is -megérdemelné, hogy becsukják, de nem mondom meg: hova.</p> -<p>– Ugy-e, a bolondok házába, hehehe? – nevetett jóízűen a -báró.</p> -<p>– Mondhatom, furcsa fogalma van a házasságról. Lássa, az olló -két darabból áll, de a két darabnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> össze kell illeni, hogy -nyírni lehessen vele. A két léleknek egy darabba kell forrni, édes -báró, és ha én tőlem függne a Kovács kisasszony sorsa, hát én olyan -nagy kosarat adnék önnek, mint aminőben a zöldséget hordják a -meidlingi kertészleányok.</p> -<p>– Mit mond ön? Nem ön a gyámja a kisasszonynak? Hát akkor miért -hagy itt engem darálni egy félóráig?</p> -<p>– Hát mondtam én, hogy beszéljen?</p> -<p>– De azt legalább megmondhatta volna már azóta: ki a gyámja?</p> -<p>– Azt még ezután se szándékozom megmondani.</p> -<p>A különcz megütődve emelte fel a fejét.</p> -<p>– Hogy nem fogja megmondani? Mit jelentsen az? Az ön eljárása -kezd sértő lenni.</p> -<p>S kékesszürke szemei fenyegetően szegződtek Aklira.</p> -<p>– Eszemben sincs, önt megsérteni, de a kisasszony gyámjával az -adott viszonyokból kifolyólag magamnak kell előbb beszélnem és -puhatolóznom, hogy egyáltalában kívánja-e önt fogadni.</p> -<p>– No, azt szeretném én látni, hogy engem ne fogadjon.</p> -<p>– Az pedig megtörténhetik s ez esetben…</p> -<p>– Meglövöm, mint egy kutyát! – rikácsolta a báró indulatosan és -a fogai megcsikordultak. – Velem nem lehet tréfálni, becsülje meg -magát az úr. És most már követelem, hogy azonnal megmondja a gyám -nevét, akihez fordulni kell.</p> -<p>– Most még nem mondom meg – szólt Akli nyugodtan.</p> -<p>– Nem mondja meg? <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Nem, – felelte Akli szilárdan. – A gyám neve titok.</p> -<p>– Kényszeríteni fogom. Hallja, kényszeríteni.</p> -<p>Hangja reszketett a dühtől.</p> -<p>– Azt szeretném én látni – felelte Akli, karjait mellén -összefonva.</p> -<p>Szepessy báró arczát elöntötte a vér s aztán halotti sápadtság -borította el, szemei szikráztak.</p> -<p>– Vagy megmondja ön, vagy szétloccsantom az agyvelejét ezzel a -pisztolylyal.</p> -<p>A kopott csokoládészín kabát belsejéből egy villogó csövű -pisztolyt rántott elő és czélba vette Aklit.</p> -<p>Az «udvari mulattató» megszeppent, elsápadt, hanem azért -megpróbálta kapaczitálni a dühöngőt:</p> -<p>– Ej, uram, ön, aki a logika embere, hogyan tehetne ilyen -hebehurgya dolgot? Hiszen ha engem meglő, akkor éppen nem tudja meg -tőlem sohasem a gyám nevét és nem lehet öné a leány, mert -becsukják. Ha azonban meg nem lő, esetleg még segítségére -lehetek.</p> -<p>Eközben egyre hátrált oldalvást a spanyolfal felé s azon -gondolkozott, hogy alkalmas pillanatban egy merész ugrással ráveti -magát a báróra és kicsavarja kezéből a fegyvert.</p> -<p>– Nem, nem! – hörögte a báró, nem birván fékezni indulatát. – -Engem ön nyilvánvalóan gúny tárgyává tesz. Vagy különben miért -tagadná meg a gyám nevét? Nevetséges. Ki hallott olyat, hogy az -titok? Nos, hát nem engedem meg a rajtam való szánkázást. Egy -magyar mágnás nem lehet lába kapczája az ilyen tányérnyalónak, -aminő ön. Vagy megmondja, amit tudni akarok, vagy pedig, mire -hármat olvasok, lövök. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Felhúzta a pisztoly kakasát s az nagyot csettent a síri -csöndben.</p> -<p>– Egy… kettő…</p> -<p>E pillanatban megmozdult a spanyolfal s kilépett egy sovány, -vézna, keskeny, hosszú arczú, hosszú orrú és hosszú homlokú úr, -sötétkék kabátban, fehér mellényben.</p> -<p>– A császár! – hebegte Szepessy István megreszketve s a pisztoly -kihullt a kezéből.</p> -<p>– Nos, hát én vagyok az a gyám, carissime, – mondá szeliden -dorgálólag I. Ferencz. – Quid spectaculum in domo mea facit? Ita -esset mos filiam expetere? Pudeat, carissime! (Micsoda botrányt -csinál itt az én házamban? Hát így szokás leányt kérni? Szégyelje -magát, carissime!)</p> -<p>– Kegyelem, fölség! – mondta a báró, féltérdben meghajolva.</p> -<p>– Abeat – végzé az uralkodó szigorúan – et expectet praecepta -mea! (Távozzék és várja be intézkedésemet!)</p> -<p>Szepessy az ajkába harapott és eltávozott, mire a császár -kedélyesen veregette vállon a bolondot.</p> -<p>– No, úgy-e, félt egy kicsit? Oh, oh, szegény Aklicska. Milyen -fehér az arcza, mint a kréta. Írni lehetne az arczával. No, úgy-e, -jó volt most a császár? Úgy-e, hogy még őt is lehet valamire -használni? Pedig az a korzikai zsivány azt mondta a czárnak, hogy -szoknyát kellene rám adni. Ezt még megkeserüli. Ferencz császár -szíve helyén van, igaz-e, Akli?</p> -<p>– A fölséged szíve oroszlánszív!</p> -<p>A császár örült, mint a gyermek, hogy most ő mentette meg Aklit, -akinek azóta már szét volna lőve a feje. <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Akli fölemelte az ott maradt pisztolyt s élénken -fölkiáltott:</p> -<p>– Oh, az imposztor! Hiszen nem volt megtöltve.</p> -<p>A császár maga is megnézte, aztán elszomorodva jegyzé meg:</p> -<p>– Maga nagy szamár, Akli, elrontja a császárja örömét.</p> -<p>– De hisz a fölséged bátorsága azzal nem lett kisebb.</p> -<p>– Igaz, igaz, de mit csináljunk most már azzal a rabiátus -emberrel?</p> -<p>– Éppen kérdezni akartam.</p> -<p>A császár gondolkozva járt fel s alá; a burnótszelenczéjétől -kért tanácsot.</p> -<p>– Nekem nem tetszik az ipse, mondhatom, nagyon ellenszenves és -azt hiszem, ha Kovács ezredes élne, ő se lenne elragadtatva, hanem -hát úgy tudom, módos ember és a házassághoz éléskamra is kell, -amice. A csók végre is nem minden. Ha tehát a leány szereti, én nem -ellenzem.</p> -<p>– Ugyan, hogy szerethetné? – kiáltott fel Akli.</p> -<p>– No, no. Minden lehetséges, carissime. Mert az ízlés igazán -különféle. Egy pár év előtt a franczia komornyikom, a Baptist -nősült, kérdeztem tőle, szép-e a jövendőbelije. «Oh, sire, – -felelte – elragadó, oly szép piczi szemei vannak és oly nagy piros -szája, hogy csupa boldogság ránézni.» Első teendőnk ennélfogva -fölkeresni a kicsikét és tisztába hozni vele a dolgot. Menjen el -délután hozzá! Utcunque, vigyen neki egy fürt szőlőt. Mondja, hogy -a császár küldi.</p> -<p>– Úgy ám, de kapok-e a szőlőből? Martinecz most az ischli parkot -rendezi és az asszony jobban őrzi a szőlőt, mint Argus a colchisi -bárányt. <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>Ugyanis a Burg kertjének üvegházában akkoriban a híres Martinecz -főkertész jeleskedett, aki már május elején érett szőlőt produkált -egy pár tőkén. Nagy ritkaság volt ez s ugyancsak kitüntetés a -vendégnek, ha májusi szőlővel kínálták a császári asztalnál.</p> -<p>– Igaz, – szólt a császár – az üvegházakra most a főkertész -felesége ügyel fel; mondja meg neki, hogy én parancsolom.</p> -<p>– Majd el is hiszi az nekem!</p> -<p>A császár nevetett.</p> -<p>– Úgy? Ön tehát így ítéli meg a helyzetét? Nem hisz magának a -főkertészné? Talán rászedte valamivel? Maga nagy kópé, Akli, sokat -mászkál a kertben, és a főkertészné csinos asszony. No hát, most az -egyszer kisegítem és egyszersmind leczáfolom a multra nézve -(kedélyesen megfenyegette a pecsétgyűrűs ujjával). De ne használja -semmi rosszra!</p> -<p>Ezzel bizonyos nyárspolgárias bonhomiával leült az Akli -asztalához és sietve vetette papirra e néhány szót: «Ez egyszer -igaz, amit Akli mond. Ferencz császár.»</p> -<p>– No, ha nem restelli és ha eddig nem mondott az asszonynak -csalfaságot, ám mutassa fel neki!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>IV. FEJEZET.<br /> -SZILVÁSSYNÉ INTÉZETE ÉS A MEGZAVART IDILL.</h2> -</div> -<p>Aklit kellemesen csiklandozta a császár ingerkedése s megszerzé -délutánra a szőlőfürtöt, fel se kellett mutatnia az uralkodó -czéduláját, amit a tárczájába tett el emléknek öreg napjaira. Mert -a császári nimbusz az egyetlen az emberi bohóságok közt, ami -közelről se veszti el teljesen a hatását.</p> -<p>Mindjárt kocsiba ült és elhajtatott az Ungargasseba, a -Szilvássyné nevelő-intézetébe. Komornak, felhősnek látszott az ég, -pedig a nap sütött. Nyugtalan, sötét gondolatok nyomták kedélyét. -Máskor könnyű, vidám érzésekkel jött ezen az úton. A kis leánynyal -eltöltött csütörtök délutánok most úgy tüntek fel neki, mint -elmosódott édes álmok. Most kezdte érezni a becsüket. A leányka -rendesen várta már, meghallotta a kocsizörgést és mire beért a -közös váróterembe, már fel is tette kis szalmakalapját a -gesztenyeszín hajkoronája fölé. Aztán kirándultak a zöldbe, -labdával és lepkefogóval (az még az első évben volt), majd a -Wurstl-Prátert járták, a komédiás bódékat, a czirkuszt, a -menazsériát, <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> meg a Ringl-Spielt; lóra vagy kecskére -ült még maga Klipa is. Így rövidítette a gyermekleányka az <i>Akli -papa</i> szót, lett belőle Klipa, a második évben Klipi, a -harmadikban Lipi; valóságos pajtások lettek; a leányka csak nőtt, -nőtt, mint egy pálma, a Klipi pedig nem nőtt többet, hát egyre -közeledtek egymáshoz. A csütörtöki mulatságok is változtak. A -következő epochában a kirakatokat nézegették a Grabenen, a tömérdek -csecsebecsét, a bábukat, a játékokat. Klipi a kezén vezette a -leánykát (mintha egy meleg, puha madárfészekben tartaná a kezét) s -megérezte az erek gyorsabb lüktetésén, ha valami megtetszett neki, -bement a boltba és megvette. Ekkor azután nagy esemény történt. -Iluska hosszú szoknyát kapott és a fülét is kifúrták. Bizony, nem -is az a régi leány már ő többet. Kikocsikáztak messze a városból a -nyitott mezőkre, jártak a füvek közt, nézték az ugráló szöcskéket, -hallgatták a békák brekegését a mocsáros helyeken, virágot szedtek -és beharmatozták a czipőiket, néha a szép batisztszoknyácska is -csatakos lett. Jaj, mit szól majd ehhez a madame? De mindegy, -akármit szól is, azt, hogy pompásan mulattak, el nem veheti többé -tőlük.</p> -<p>Hanem egyszer megszólította őket egy paraszt csősz gorombán, -hogy miért tapossák le a füvet és szokás szerint zálogot akart -tőlük venni.</p> -<p>A csősznek éppen ételt hozott ki egy bögrében a felesége, -hallván a férjét veszekedni, elkezdte kérlelni az öreget:</p> -<p>– Ej, ej, mit bántod őket! Láthatod, hogy egy szerelmes -párocska, hadd mulassanak szegények.</p> -<p>Kigyúlt az Iluska arcza, mint a fáklya, Akli is zavarba jött. A -leány szégyenlősen horgasztotta le <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> szép fejét. Akli hallgatag -lett, félszeg és együgyű. Pedig milyen élénken, pompásan tudott -ezelőtt csevegni. Talán boszorkány volt a csőszné, hogy elűzte -egyetlen vigyázatlan szóval az eddigi könnyed, vidám, ártatlan -társalgási hangot. Hová lesz az ilyen? Próbálták, próbálták, de -soha többé rá nem akadhattak.</p> -<p>Amint ott ült a kocsiban, elgondolkozva a multakon, mind -előugrottak ezek a kedves semmiségek, bohóságok olyképpen, mint az -imádságos könyvet forgató előtt a belé préselt illatos -levendulalevelek. Mennyi édes óra! Azaz, hogy mi is volt hát az az -édesség bennök? Isten tudja! Ment, ment a robogó fiakker, uj -alakok, uj házak következtek, uj embertömegek hullámzottak egymást -keresztezve s mindez olyan idegen, kiállhatatlan volt most Akli -előtt. Elgondolta, hogy ebben a nagy Bécs városában semmi sem az -övé. És mégis úgy siet, de úgy siet, hogy a kocsik szürkéi mászni -látszanak, mintha két teknősbéka húzná a járművet. De hát hova -siet? Mi elé siet?</p> -<p>Ejh, bolondság, minden bolondság s hogy rá ne gondoljon a -tömérdek bolondságra, hangosan olvasta útközben a boltok -czégtábláit: Müller, Meyer, Prohaszka, Wodka.</p> -<p>De hát ez mind nem használt. A gondolatai sehogy se akartak -befúlni ezekbe a nevekbe. Sőt vagy czipők voltak a kirakatban és -legott előtoppant az Iluska piczike lába a czipőhöz, vagy női -kalapok piroslottak ki tarka-barka virágjaikkal az üveg alól és -akkor alájuk csúsztatta Akli fantáziája a leány szép arczát. -Konyhai eszközök, rézfazekak, üstök, kasztrolok csillámlottak a -harmadik helyen s egyszerre elszorult a szíve. Honnan támadt, -honnan <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> nem, egy falusi kastély állott az út -közepén, abban egy nagy konyha, abban szakácsok, kukták sürögtek és -egy kis báróné jött ropogós fehér kötényben megkóstolgatni az -ételeket a férje karján, aki nem volt más, mint a czinikus Szepessy -István.</p> -<p>Madame Szilvássy intézete egyike volt a legtökéletesebbeknek, -pedig akkor annyi nőnevelőintézet volt Bécsben, mint amennyi most a -kávémérés. A hatóság nemcsak szívesen engedélyezett ujakat és -ujakat, hanem még azonfelül mindenféle kedvezményekben -részesítette. II. József mondta egyszer a minisztereinek: «A magyar -úri leányokat kell németekké nevelni, ebben van a dolog fogantyúja -s ha ez sikerül, száz év mulva a szegedi tanyákon is németül fognak -beszélni.»</p> -<p>És ez idők folytán szinte végrendeletévé vált. Az uralkodók -pártolták az eszmét, ami pedig a magyarokat illeti, könnyű Katát -tánczba vinni. A német műveltségen kívül nem volt más műveltség. A -német irodalom korlátlanul befonta, lekötötte az érzelmes női -szíveket. A gonosz, vén pók egyedül volt a nagy pusztaságban és -minden röpülő muslincza az ő kifeszített hálójában akadt meg.</p> -<p>A szegedi tanyákon ugyan nem beszélnek még most, száz év mulva -se németül, hanem az sikerült, hogy a tehetős magyar családok -leányai a birodalmi főváros intézeteiben nevelkedtek s behozták a -német szentimentálizmust. Hanem hát ez csak annyit ért, mint az -importált ischli víz. Kipárolgott otthon az ereje.</p> -<p>A Szilvássyné intézete különben nem volt germanizáló. A derék -asszonyság titokban a nőnevelés nem hivatalos részében a nemzeti -érzéseket is piszkálta magyar növendékeiben, a németre fordított -<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> «Hármas kis tükör»-t gyakoroltatva velök -üres óráikban:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Pressburger Comitat mit der -Stadt von Pressburg,<br /></span> <span class="i0">Welche weit -berühmt ist nach der Königs-Krönung.<br /></span> <span class= -"i0">Berühmt war auch Tyrnau mit der schönen Schule,<br /></span> -<span class="i0">Lebt Bazin und Modor mit Freiheit in -Ruhe.<br /></span></div> -</div> -<p>Szegény, jó, öreg, bekecses, csizmás Kis Tükör urambátyánk, -olyan különösen vette ki magát tekintetességed ebben a német -köntöskében, azoknak a szép kis lánykáknak a mosolygó piros -száján!</p> -<p>Hanem azért igazi szabadelvű intézet volt, mely sokban előtte -járt a mostaniaknak. Most is bizonyos egyenlőségi irányzat van, -mert egyenruhát viselnek a növendékek. Csakhogy mit ér az egyforma -kalap és szoknya, ha az egyiknek vagy másiknak hét vagy kilencz ágú -koronával van a zsebkendője hímezve és baronesznek vagy komtesznek -szólítják, míg a másik szürke polgári nevet visel. Madame -Szilvássynál el voltak törülve a nevek, következésképp a rangok is. -A franczia forradalom még igen közel esett. A guillotine pengéjének -fénye még vakítóbb volt, mint a nemesi czímerek…</p> -<p>Az ember, vagyis a kis bakfisch az intézetbe belépve, családi -nevét ideiglenesen elvesztette, beírták ugyan egy könyvbe (ez volt -a tudás könyve), de ezt a titkos levéltárban őrizték s csak az -igazgatóné tudott róla, a növendéklánykák maradtak pusztán -Mariskák, Katalinok, Erzsébetek és Kornéliák. A családi név szerint -való megkülönböztetés tiltva volt Szilvássynénál. Ez a kis köd, ez -a titokzatosság persze csak annyira takart, mint a fátyol az -arczon, hogy a valóság vissza van fejlesztve sejtelemmé, mert így -sokkal, de nagyon sokkal ingerlőbb. A kis fruskák akkor se tudtak -már titkot tartani; <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> titoktartás pecsétje alatt elfecsegték, -kik ők, mik ők otthon, de ez lehetett egy kis füllentés vagy -nagyzolás is, bajos volt ellenőrizni, minélfogva nem is csinált -akkora válaszfalakat a növendékek közt, mint a nyilt tudás. A -legszebb gyémántgyűrű se idéz fel irigységet és vágyat, ha keztyű -alatt viselik. Mindez természetesen a legmagasabb pedagógiai -szempontból történik. Szegény Pestalozzi Henrik János meg sem -fordulhatott a sirjában – mert még akkor nem halt volt meg.</p> -<p>Hanem hát a vetélkedés a lelemények szülőanyja. Annyi tömérdek -ilyen nevelő-intézet keletkezett, hogy ha meg akartak élni, ilyen -speczialitásokat kellett kigondolniok. A névtelen bakfischek! Hm, -érdekes! Mint ahogy a regruta leveti a ruháját, amit otthonról -hozott s a magazinból kap aerarialis köpenyeget, a bakfischek közt -is neveket osztottak ki, melyek jelezték az illetők előhaladását, -szorgalmát, tehetségét és magaviseletét is. Három országból voltak -véve a nevek: a mennyországból a csillagnevek jártak ki a jelesebb -növendékeknek. Volt például Venus Mária, Saturnus Magdolna, Jupiter -Nina, stb. Kisebb dekorumot jelentett a növényországból vett -virágnevekbe jutni s itt aztán megint sok fokozat következett a -növények pompája és ritkasága szerint: Akácz Malvinnál ugyanis -följebb állott Tulipán Ágnes vagy Viola Matild. De hát még Agavé -Hedvig vagy Pálma Judit! A harmadik fokon az állatnevek -szerepeltek. Kacsa lett Miczi (ha el akarták szoktatni a csunya -járástól), Szarka Juliska (ha a szertelen csacsogást kifogásolta a -madame), Róka Borbála (ha ravaszkodó volt a kicsike), Rozsomák -Klementina (ha torkos volt), Medve Verona (ha sokat aludt), Macska -Zsófia (ha <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> cziczomáskodni szeretett). Szóval, jól -volt az megcsinálva. Azonfelül finoman is. Mert az élesebben -kidomborodó <i>tanügyi állatok</i>, mint a szamár, ökör és liba, -teljesen számüzve voltak az előkelő intézetből. És az is okos dolog -volt, hogy megfelelően az akkori lélekvándorlási tanokhoz, a kis -süldő kisasszonyok az egyik névből belevándoroltak egy szebb névbe, -ha üresedés támadt és ha arra az intézetben eltöltött idő alatt -érdemeket szereztek – s valóban érdekes volt észlelni, hogy ez -ártatlan teremtések mily stréberi dicsvágygyal, milyen lihegő -epedéssel törtek egyre följebb-följebb, a csillagokig. És nem volt -köztük olyan kis kacsa, vagy pillangó, amelyik nem álmodott néha -arról, hogy ő egyszer, valamikor Jupiter, Mars legyen, vagy -legalább cziczkóró.</p> -<p>Nem is volt egészen tréfa, mert privilégiumok jártak a dologgal, -a csillagországnak kétszer volt kimenője hetenként a rokonokhoz -vagy a rokonokkal, a virágországnak egyszer, az állatországnak -ellenben egyszer sem; az állatország csak minden két hétben kapott -egy kimenőt.</p> -<p>Pompás, verőfényes májusi délután volt, éppen szerda és mind a -három ország künn labdázott a szép, téres kert pázsitján. A kisebb -leányok <i>Szent András majmát</i> játszották. Mások ismét a hintán -hajsókálták magukat. Némelyek szaladgáltak, kergetőztek. Bogárszemü -villik, vásott kis ördögök birkóztak, mintha fiuk volnának. Ezeket -hivták <i>spártai szerdáknak</i>. Feledhetetlen gyönyörűség lett -volna férfiszemnek ez a látvány, – de hát éppen azért van rosszul -berendezve a világ, hogy minden volt itt, csak férfiszem nem. A -szerda délutánok a legszentebb belügy. A női test fejlesztésének -ünnepe, a bűbáj fokozása, az összegyült pajkosság, életkedv -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> csapra eresztése, hogy kicsurogjon, -elfolyjon a semmibe, az elfeledésbe. Ehhez háborítatlan magány -kell. Az intézetben mindig fogadnak sürgős látogatókat. Csak -szerdán délután nem. A szerda délután még a sürgősség alól is ki -van véve.</p> -<p>Annál meglepőbb volt tehát, hogy türelmetlen csengetés hangzott -fel a kapunál élesen. Az épület egész zárdaszerüen, magas -kőfalakkal volt körülvéve. Átbeszélni bajos lett volna, hanem egy -kis lék volt csinálva a kis tölgyfaajtón, azon át lehetett valahogy -látni és beszélni is.</p> -<p>Az öreg kapus, Dimitri, betegen feküdt ma, helyette az -oldalbordája, <i>Frakáti</i> (Frau Kati) végezte ezt a tisztet, -férje papucsában csoszogva jött jelenteni a madamenak:</p> -<p>– Egy fiatal ember akar az asszonysággal beszélni.</p> -<p>Ohó, egy fiatal ember! Villámként terjedt a hír szájról-szájra s -ahogy fegyveréhez nyúl veszély idején a katona, minden lány a -toilettejét kezdte igazgatni.</p> -<p>– Az lehetetlen. Pláne egy fiatal embernek. Miért nem mondta -neki, hogy most nem lehet? – förmedt rá Szilvássyné.</p> -<p>– Mondtam, de nem akar tágítani. Az asszonysággal akar -beszélni.</p> -<p>A madame gondolkozott. Hiszen megeshetik, hogy valamely -növendéknek apja, anyja haldoklik, tehát sietve haza viszik.</p> -<p>– Nem mondta az illető, mit akar?</p> -<p>– Nem mondta. De azt hiszem, valami nagy úr lehet.</p> -<p>– Honnan gondolja? – kérdé Szilvássyné kiváncsian. <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Mert két pofont igért, ha be nem eresztem; az egyiket, hogy -majd ő adja, a másikat pedig, hogy az asszonyság adja.</p> -<p>– No, én az enyimet elengedem, Frakáti, – szólt mosolyogva a -tulajdonosnő – mert a szabályok szerint járt el; ami a másikat -illeti, hát majd meglátjuk.</p> -<p>S egy királynéhoz illő méltósággal emelkedett fel karszékéből, -mely oda volt állítva a pázsitos hely közepére, mint egy trónus. -Sovány, magas, kevély termete volt s okos, éles arcza, melyet ősz -hajfürtök köritettek matronai egyszerűségben.</p> -<p>Sietve ment a kapuhoz és kinézett a kémlőlyukon, de ugy látszik, -nem ismerte föl a jöttet.</p> -<p>– Ki van odakünn? – kérdé.</p> -<p>– Akli Miklós.</p> -<p>– Ön van ott, uram? De talán eltévesztette a napot? Holnap lesz -a kisasszony kimenője.</p> -<p>– Még ma óhajtanék vele beszélni.</p> -<p>– Ma nem lehet, – vágott szavába Szilvássyné – a szabályok -értelmében.</p> -<p>– Valakinek a megbizásából, madame – hangzott ujolag kivülről. – -Nem akarom nevén nevezni ő Valakiságát. De hisz tudja a madame.</p> -<p>– Oh, minden esetre, minden esetre – sietett felelni a madame. – -Meghajlok Valaki előtt. Azonban az időpont alkalmatlan. A -növendékek mind itt künn vannak, labdáznak, játszadoznak és a -toilettek hiányos volta… hisz tetszik tudni.</p> -<p>– Inkább behunyom a szemeimet, madame, míg az udvaron -átmegyek.</p> -<p>– Nem jobb volna, ha magával vinné a kisasszonyt?</p> -<p>– De jobb volna. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>A madame odaintett egy pápaszemes, köpczös nevelőnőt, aki két -kampaverő fát vitt a kezében:</p> -<p>– Küldje ide, kérem, Búzavirágot!</p> -<p>– Búzavirág! Búzavirág! – hangzott egy percz mulva szerte a -kertben. – Búzavirág kerestetik.</p> -<p>A Búzavirág e perczben egy sűrű hársfa egyik ágán himbálózott -láthatatlanul, ahová egy fészek kedvéért mászott fel. Ügyes volt a -Búzavirág, mint a mókus és fogadott a Levendulával (Szepessy -Klárával) egy hősczinczérbe (mert Levendulának kettő volt), hogy ő -feljut a fészekig és megnézi, mi van benne. Hát fel is jutott, -felhajtva fehér virágos batiszt-szoknyáját térden felül s ott -görcsbe kötve, hogy ne legyen alkalmatlan útközben a mászásnál, -everlaszting czipőit levetette s úgy harisnyában kúszott fel a -fészekig, ahol, képzeljék csak, öt apró, tarka tojást talált. Jaj, -milyen piczinyek, milyen édesek, milyen tarkák! No, lett nagy -riadalom. Tojást talált a Búzavirág! Mutasd csak, szivecském, -mutasd csak!</p> -<p>Szaladtak hatan is a fa alá a nagy csodára.</p> -<p>– Hajíts le egyet, Búzavirág!</p> -<p>– De megengedi-e a madame?</p> -<p>– A madame éppen nincs itt most, hívatták a kapuhoz.</p> -<p>– De megengedi-e a madáranya?</p> -<p>– Oh, te bohó! Hiszen az sincs itt. Ki tudja, hol röpköd. -Valahol Magyarországon. Aztán a tojásnak nincs anyja, kis oktondi, -a tojásnak csak gazdasszonya van. A tojás még nem fiók, tudd meg -azt!</p> -<p>A Búzavirág ki volt pirulva a mászástól, meg a fölfedezés -örömétől, éppen olyan volt az arcza, mint az almafa virága, a haja -pedig fölakadt valami <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> gallyban, kioldózott s mint a napsugarak -aranykévéje csillámlott, világított a zöld lombok közt.</p> -<p>– Hát jól van, – szólt lihegve – lebocsátok egyet, de nem fáj-e -az a tojásnak?</p> -<p>Nevettek aggodalmán társnői s kifeszítettek négyen egy nagy -kendőt a fa alatt, hogy abba hulljon. Potty! Az egyik leesett. Egy -nagy sikoltás hallatszott, majd fölharsant az öröm. Hopp, nem tört -el! Enyim. De biz az enyim. Aki kapja, az marja! Hajítsd le a -többit is…</p> -<p>Ebben a perczben indult meg a keresés a Búzavirág után. Hol a -Búzavirág? Keresik a Búzavirágot. Hamar, hamar, Iluska! Hivat a -madame. Valaki itt van. Ereszkedj le iziben.</p> -<p>Búzavirágnak semmi se volt lecsuszni, egy pillanat és topp, lent -volt a gyepen, leoldotta, lesimította a szoknyáját, megigazította a -haját és nagy ugrándozással futott a madamehoz, mint egy -szétszilajodott, szétjátszott bárány.</p> -<p>– Búzavirág, lelkem, – mondta a madame – csinálj hamar odabent a -szobádban egy kis toilettet, mert itt van érted Akli úr. Beszélni -valója van veled.</p> -<p>– Akli úr van itt? – kiáltott fel Búzavirág élénken. – Hol -van?</p> -<p>– Kívül van a kapun.</p> -<p>A leányka szelesen futott a szobája felé, de a folyosó -lépcsőjéről átkiáltott Aklinak:</p> -<p>– Jövök, jövök, Klipi-Lipi. Csak egy kis türelmet kérek.</p> -<p>Búzavirág gyorsan öltözött. Mintha csak maguktól szaladtak volna -rá a ruhák. S mikor aztán odasimultak, ki a vállaihoz, ki a -csipőjéhez, úgy látszott az egész, mintha velök nőttek volna, ahogy -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> a madárnak a tolla. Akkor az a bolondos -szoknya volt divatban, amiből a derék mindjárt a hónaljánál -kezdődött, hanem azért ebben is szép volt a Búzavirág.</p> -<p>Föltette a rózsabimbókkal diszített kalapját, megkérdezte a -tükröt s a tükör azt felelte: «Csinos vagy, Búzavirág, -kimehetsz.»</p> -<p>Még a szemöldökén simított egyet, fölkapta a csipkés mantilláját -és vidám menuette-lépésekben lebegett ki az udvarra, ahol legott -kinyitotta a kapu kis ajtaját Frakáti.</p> -<p>– No hát, itt vagyok, Klipi-Lipi, mit akar? – S meghajtotta -magát pajkos hódolattal.</p> -<p>Az az enyelgő hang, az a természetes, vidám és tréfás -bizalmaskodás varázslatos melegséggel szokta át- meg átjárni az -Akli lelkét, de hasztalan, ma ott nagy zuzmara lehetett, mert el se -mosolyodott a kedélyes beköszöntésre.</p> -<p>– Egy kis komoly beszélgetésem volna önnel, kisasszony.</p> -<p>– Komoly beszélgetése? Maga tréfál. Hát szokás én velem komolyan -beszélni? Igazán kiváncsi vagyok. No, kezdje meg hát!</p> -<p>– Majd ha alkalmas helyre érünk, itt az utczán nem lehet. Hát -hová menjünk?</p> -<p>– Hiszen mondta már, hogy alkalmas helyre.</p> -<p>– Mit nevez maga alkalmas helynek?</p> -<p>– Én az olyat, ahol fagylalt van.</p> -<p>– Én meg az olyat, ahol emberek nincsenek.</p> -<p>– Az egyik kizárja a másikat, mert ahol emberek nincsenek, ott -nem lehet fagylalt.</p> -<p>– Maga javíthatatlan nagy gyerek, üljön fel.</p> -<p>Mind a ketten felültek a kocsira s Akli azt parancsolta a -kocsisnak, hogy hajtson a Stadtparkba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Teljes pompával sütött a nap, szinte szúrt, de ilyenkor még nem -bágyasztó, mert a természet fiatal. Bécsnek ezt a parkját abban az -időben nagyon elhanyagolták, még a békák is kuruttyoltak az előző -napok esőzéseitől támadt pocsolyákban. Az utak se voltak -kavicsokkal, homokkal meghintve, mint most: porzót a régiek csak a -tinta felszárítására használtak a leveleken és aktákon, imitt-amott -egy kis sár is akadt s a szép nyulánk leány mindkét kézzel fölfogta -a szoknyáját útközben. A sárosabb helyeknél pedig, ahol a kis -topánka esetleg bennragadt volna vagy pedig ugrani kellett, úgy -kivánta az etiquette, hogy a kísérő, se szó, se beszéd, átkapja -finom illendőséggel a derekát s áttegye a tulsó oldalon a szárazra. -Nem tartotta ezt senki szemérem elleni vétségnek vagy szemtelen -tolakodásnak. A régi, becsületes világ nem úgy itélt, mint ez az -uj. Bár közel járt is valaki a tiloshoz, még azért nem volt tolvaj. -A látszat is csalt akkor, ma már a nem látszat is gyanus.</p> -<p>Akli is átemelte egy-két helyen a kis bakfischt, míg végre is -eljutottak az első magános padhoz, egy nagy platán alá, melynek -koronája szeliden lehajolt a pad fölé, amibe annyi név, annyi -kezdőbetű volt belefaragva, hogy szeriszáma nincs. Az Amor -<i>rovás-írása</i> a legegyszerűbb; mindenki látja, érti, el tudja -olvasni a padokon, a fák beforrt kérgein és mégis külön titok -minden betűje.</p> -<p>– Itt háborítatlanul beszélgethetünk, – mondá Akli – erre -kevesen járnak.</p> -<p>Leültek egy padra egymás mellé.</p> -<p>– Nini, nini! – kiáltott fel élénken a leány, egy mókust látva -fölszaladni az átellenes fára.</p> -<p>Aklit azonban ebben a pillanatban egy csöppet <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> se -érdekelte a fürge mókus; komolyan, szomorúan nézett a leány szeme -közé.</p> -<p>– Hagyjuk most az efféle bolondságot, Iluczi. (Akli így nevezte -őt beczézgetően.) Maga most már nagy leány lett és jövendőjéről -kell gondoskodni. Az életnek egy fontos mozzanata előtt áll s azért -mindenekelőtt vágjon egy kissé komolyabb arczot és figyeljen -rám.</p> -<p>– Iszen figyelek már. No, nézzen meg!</p> -<p>S ezzel felhúzta szemöldjeit, összeránczolta homlokát, -kimeresztette a szemét, megcsucsorította a piros szájacskáját úgy, -hogy félreérthetetlenül a madame-ot mímelte. Olyan megenni való -volt azonban így is, hogy Akli elfordította tőle a fejét és így -beszélt hozzá:</p> -<p>– Mindenekelőtt őszinteséget kívánok öntől. Igérje meg, hogy az -lesz.</p> -<p>– Ígérem, felelte a leány, szakasztott a madame hangján.</p> -<p>– Önnek egy titka van, kisasszony.</p> -<p>Kémlő tekintetet vetett rá, lopva.</p> -<p>A leány összerezzent, arcza fölvette a saját jellegét és piros -lett, mint a rózsa, fejét szégyenlősen lehajtotta.</p> -<p>– Honnan tudja? – kérdé fojtott hangon.</p> -<p>– Tehát igaz! – szisszent fel Akli fájdalmasan. – Ön -szereti?…</p> -<p>– Egy kicsit! – vallotta be szemérmetesen.</p> -<p>– Szent Isten! lehetséges-e? – fakadt ki Akli önkénytelenül.</p> -<p>A leány vállat vont.</p> -<p>– Hát olyan nagy bűn az? – kérdé daczosan.</p> -<p>Akli nem válaszolt, szemei elhomályosultak, a fák forogni -kezdtek vele és messze túl a fákon a <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> házfedelek is futásnak -eredtek a füstölgő kéményeikkel és ugy látszott neki, egymásnak -rohannak, mint az összetülekedő bikák. Halántékai lüktettek, feje -szédült.</p> -<p>– Ezt akartam csak tudni, – motyogta zavartan, sápadtan – csak -ennyit, és ez elég… éppen elég, és…</p> -<p>Elhallgatott, tompán, hülyén bámult maga elé, miközben megijedt, -hogy talán elárulta, ami lelkében forr s erőt véve magán, tettetett -egykedvűséggel folytatá:</p> -<p>– És hát mikor történt ez?</p> -<p>– Most a télen.</p> -<p>– A Szepessy kisasszony közbenjöttével…</p> -<p>– Igen. Ő is tud róla. De csak én vagyok a bűnös.</p> -<p>A férfi egy sóhajtást nyomott el s aztán, mint egy fájdalmas -műtéthez, hozzálátott a kötelességéhez.</p> -<p>– Fel vagyok hatalmazva, kisasszony, jelenteni önnek, – szólt -ünnepélyesen – hogy ő ma ott volt a Burgban.</p> -<p>– Ki? Szepessy kisasszony? – kérdé a leány, fehérre válva.</p> -<p>– Dehogy. Ő.</p> -<p>– A madame? – folytatá a faggatást hüledezve.</p> -<p>– Dehogy. Ő maga.</p> -<p>– Ő maga? Hogyan?</p> -<p>– Igen, igen, ő, akit szeret és vallomást tett a császár ő -felsége füle hallatára is.</p> -<p>De már erre felugrott a leány, csengő kaczagással.</p> -<p>– Jaj, ne bolondozzon, Klipi-Lipi. Hogy elrémített, rossz ember, -a rettenes tréfáival. Hát most látom csak, hogy évődik velem. -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<p>– De becsületemre mondom, hogy ott volt.</p> -<p>– Hát ki vitte volna oda?</p> -<p>– Magától jött és olyan lármát csapott…</p> -<p>– A lekváros bödön?</p> -<p>– Miféle lekváros bödön?</p> -<p>– Hát amiről én beszélek.</p> -<p>– Nem értem – motyogta Akli zavartan.</p> -<p>– Most már én sem. Hát nem arról beszéltünk?</p> -<p>– Persze, nem.</p> -<p>– De hisz ön a titkomat kérdezte s nekem csak ez az egy titkom -van. Hát nem tudja? Oh, maga gonosz lélek, hogy rászedett s milyen -csacsi voltam, hogy elmondtam.</p> -<p>Nevetett is, haragudott is, az ajkát fölbigyesztette és -haragosan fenyegette meg Aklit az öklivel.</p> -<p>– Megálljon! Visszaveri ezt Ludas Matyi!</p> -<p>(Éppen a mult csütörtökön olvasta fel neki Akli a Ludas Matyi -történetét.)</p> -<p>Akli pedig úgy örült ennek a fordulatnak, mintha csöpögtetett -mézzel kenegették volna a száját.</p> -<p>– Dehogy volt csacsi, dehogy volt. Sőt valóságos kicsike bölcs. -Úgy, úgy. Magam is észreveszem már, hogy két malomban őröltünk. -Majd csak eligazodunk lassan, lassan. De lássuk előbb egész -mivoltában az egyik malmot. Hát mi az a lekváros bödön, mondja -csak?</p> -<p>– Nem mondom! – toppantott a leányka a lábával. – Most már azért -se.</p> -<p>– De ha nagyon, nagyon kérem.</p> -<p>– Akkor se.</p> -<p>– Jó szóért jót várj. Nem kívánom ingyen. Nézze csak, mi van -itt.</p> -<p>Kitakarta finom selyempapirosokból azt a fürt <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> szőlőt, -amit magával hozott. A szőlő csábítóan nevetett a bakfischre. Ő is -majd elnyelte a szemével.</p> -<p>(Nem kell még ennek a főkötő – gondolta magában megnyugodva -Akli.)</p> -<p>– Ezt a császár küldte magának, de én csak úgy adom oda, ha -vall.</p> -<p>Próbált ellentállani, gondolkozott, miközben lopva nézte a góhér -fürtöt, aztán elnevette magát.</p> -<p>– No adja hát ide, maga kiváncsi!</p> -<p>– No hát itt van, maga paskorta.</p> -<p>– De kikötöm, hogy soha senkinek se szól róla, mert halálra -szégyelném, ha azt valaha idegen ember megtudná.</p> -<p>– Nem szólok senkinek.</p> -<p>– Lelkére mondja?</p> -<p>– Lelkemre.</p> -<p>– Van is magának lelke!</p> -<p>– Persze, most már lelkem sincs, amióta szőlőm nincs, amióta -odaadtam.</p> -<p>– No hát hallgasson ide, hadd rázzam le hamar a nyakamról.</p> -<p>– Csupa fül vagyok.</p> -<p>– Várjon, előbb megkóstolom. Ej, menjen a szőlőjével! Hiszen még -nagyon savanyú. Hát ugy volt az… de nincs-e itt közelben valaki? -Mintha az előbb is megzörrent volna a bokor, mintha valaki lesne -ránk.</p> -<p>– Képzelődik. Ürügyeket keres. Nem, nem, nem, csak végezzünk, -kisasszony, végezzünk, tessék gyónni.</p> -<p>– De mikor olyan nagyon szégyenlem, hogy talán meg is halok -szégyenletemben.</p> -<p>Bizony nagy lelki küzdelmébe került a szegény kis bakfischnak. -Kékült, zöldült, akadozott, eltakarta <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> szemét a -mantillejával és az alól beszélt ki, hogy kész komédia volt az -is.</p> -<p>Pedig hát csak egy kis csíny az egész. A szobájában van egy nagy -tükör, amelyik voltaképen titkos ajtó a falba. Maguk a barátnék -(már t. i. ő és Szepessy Klára) is gondoltak ilyesmire és egyszer -csak addig nyomogatta Klára kisasszony a kép rámáját, hogy végre -rátalált a rúgóra. Fölpattant, a tükör megfordult és ime, az -éléstárba lehetett bejutni a nyíláson. Nosza, mit súg neki az -ördög, bement a kamrába és ott megtalálta a lekváros bödönt s azóta -aztán, ha megéheztek, mindig beosontak titkon Klárával a lekvárhoz -lakomázni. A madame pedig váltig panaszkodik, pöröl, zsörtöl, hogy -a szilvaíz csodálatos módon fogy, hogy talán az egerek eszik.</p> -<p>Akli édesdeden nevetett, a napsugár is nevetett, a füvek is. -Csak egy gyík bámult ki rájok egy lapulevél alól nagy komolyan az -apró szemeivel.</p> -<p>– Lám, ugy-e, hogy paskorta? Nem mondtam? – kedélyeskedett Akli. -– És szörnyűség, az ilyen kis torkosnak mégis már kérője akad.</p> -<p>– Csak nem talán? – kérdezte a leány hüledezve.</p> -<p>– Gubó legyen a nevem, ha nem igaz, feleségül kérte meg ma tőlem -egy gavallér.</p> -<p>– Ugyan no… ne izéljen! – és a parazol nyelével oldalba döfte -Aklit.</p> -<p>– Aha, – incselkedett ez vissza – elpirult valaki…</p> -<p>– De ha nem igaz! – ellenkezett a leány fölháborodással.</p> -<p>– Mondom, hogy igaz, ott volt ma a kérő és a császárral is -beszélt, azért jöttem a császár nevében <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> is, hogy -megtudjam a válaszát, a mit feleljünk neki. Nem találja el, ki a -kérő?</p> -<p>– Nem tudom – felelte a leány tompa hangon, az izgatottságtól -elsápadva.</p> -<p>S mintha álmot akarna látni, akaratlanul behunyta a szemeit.</p> -<p>– Nos, a báró Szepessy István volt ott bejelenteni, hogy -feleségül akarja. Hát már most feleljen.</p> -<p>Lassu reszketegség fogta el Kovács kisasszonyt, egy szót se -felelt, csak közelebb húzódott Aklihoz, mintegy oltalmat keresni -nála. Aztán szomorúan, némán szegezte rá a szemeit.</p> -<p>– Miért nem felel? – sürgeté Akli – ösmeri Szepessy bárót?</p> -<p>– Ösmerem, a Klára bátyja. Minek mondta meg, hogy ő? – támadta -meg egyszerre dühösen Aklit.</p> -<p>– Ej, Istenem, hiszen csak meg kell a kérőt nevezni. Férjet csak -nem lehet zsákban árulni, mint macskát.</p> -<p>– Mert, ugy-e, csúfolódni akar rajtam?</p> -<p>És most már zápor módjára omlottak a könyei.</p> -<p>Akli pszicholog volt; gyorsan megértette, ami a leányka lelkében -történik. Az, hogy feleségül kérik, tetszett neki; melyik leánynak -ne tetszenék, hogy őt szereti valaki, hogy oltárhoz akarja vezetni, -hogy uszályos menyasszonyi ruhát adnak rá, földig érő fátyolt, hogy -nyoszolyó-lányok kísérik, hogy szájtátó közönség bámulja, mikor a -kocsiról lelép a templomnál a fehér atlasz czipőcskéjében, az mind -nagy gyönyörűség, szívet dagasztó édes mákony, de csak az, ami -eddig van. Az út azon túl be van szegezve. Nem szabad tovább. A -menyasszony már kész a kis bakfischban, csak a ruhát, a menetet, -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> a felkendőzött lovakat, a felbokrétázott -ostort kell elképzelni és az könnyű, de a vőlegény alakja még -ismeretlen és nem kész a fantáziában sem, a vőlegény személyéhez -tehát nem szabad hozzányúlni, vagy különben összeomlik minden -illuzió, minden öröm, minden édes merengés, mint egy kártyavár és -akár mindjárt be lehet csomagolni az egész törmeléket – egy -kosárba.</p> -<p>– Ugy látom, Iluczi, nem nagyon lelkesedik azért az úrért?</p> -<p>– Hiszen utálatos ember, – tört ki a leány, könyeit -letörülve.</p> -<p>– De férjnek előkelő és gazdag, erre kötelességem -figyelmeztetni.</p> -<p>– Én sohase megyek férjhez. Hiszen mondtam már.</p> -<p>– Mondta? Mikor?</p> -<p>– Az előbb. Hát nem mondtam, hogy ezt a lekvártitkot soha se -mondom el az életben másnak, csak magának? Már pedig ha férjhez -mennék, férje előtt nem szabad titkának lenni az asszonynak, el -kellene neki mondanom, tehát már én ezért se mehetek soha -férjhez.</p> -<p>– No, ha csak ez az oka van – nevetett Akli gúnyosan.</p> -<p>– Hiába nevet. Amit én egyszer megmondok…</p> -<p>– Jól van, jól, tehát örökös párta a jelszó. Ezt mondjam meg a -császárnak?</p> -<p>– Ezt, ezt, nem bánom, – ha csak…</p> -<p>– Úgy? Tehát van «ha csak» is. Halljuk, halljuk.</p> -<p>A bakfisch zavarba jött, ujra elpirult, a mantilla csipkéit -merengően, álmatagon babrálta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>– Ha csak valaki olyan nem kér meg valaha, – mondá vontatottan, -de mégis reszketeg hangon, – aki már tudja a titkomat.</p> -<p>– De ki tudhatná, mikor csak nekem mondta meg?</p> -<p>A leány felkaczagott, de volt a kaczajban valami száraz -erőltetettség.</p> -<p>– Jaj, Klipi-Lipi, – kiálta fel azután, elfordítva a fejét – de -szerencse, hogy már a puskapor föl van találva, mert maga, azt -hiszem, soha sem találta volna fel.</p> -<p>A férfi arczán, szemeiben kicsapott erre a láng, mint ahogy -kigyúlt a Hóreb bokra egyszerre váratlanul, csodálatosan.</p> -<p>Felelni akart, csak még a szavak nem voltak meg, amelyek ide -illenének. Az égi tűznek nincsen füstje.</p> -<p>E pillanatban léptek hangzottak. Két férfi közeledett, ami -láthatólag kellemetlenül érintette őket.</p> -<p>Az egyik férfi megemelte kalapját és valami közeleső utcza után -kérdezősködött.</p> -<p>Akli fölkelt, azt hitte, idegenek és néhány lépést előre ment -velök a kerítés felé, hogy megmutassa az irányt, útközben azonban -igy szólt hozzá az egyik úr:</p> -<p>– Nem akartuk a kisasszonyt megijeszteni, uram, gyöngédségből -hívtuk el csellel; ön foglyunk.</p> -<p>– Én? Az lehetetlen – szólt nevetve. – Önök tévednek a -személyben. Én Akli Miklós vagyok.</p> -<p>– Kétségkívül. Az ön neve áll az elfogatási parancsban.</p> -<p>Az egyik úr kihúzta zsebéből a rendőrfőnök által aláírt elfogató -parancsot és felmutatta. «Akli Miklós, harminczkét éves egyén -elfogatandó.» <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>Akli szinte a szemének se hitt, mintha csak egy rossz álmot -látna. Az ember megterheli a gyomrát, bikákkal álmodik, leesik a -kazal tetejéről, vagy elfogják, viszik a börtönbe, míg végre a -legnagyobb veszedelem küszöbén fölébred; gyakran megesik az -ilyesmi. Mily különös, hogy megfordítva is történhetik. Az ember -mámorító ébrenlétben van, szép leánynyal évelődik s az éppen mond -valamit, amitől a szív dobogni, a vér pezsegni, a lélek szállani -kezd s hopp, egyszerre csak leesik a rózsakazal tetejéről, – a -fönséges ébrenlét megszakad…</p> -<p>Összerázkódott, fölébredni próbált, de bizony nem sikerült ez -neki.</p> -<p>– És kik önök? – kérdé tompa, fojtott hangon.</p> -<p>Felmutatták a jelvényeiket, hogy ők titkos rendőrök.</p> -<p>– És micsoda alapon mernek engem elfogni?</p> -<p>Vállat vontak, ők bizony nem tudják az alapot.</p> -<p>– De én protestálok.</p> -<p>– Tessék, de csak majd odabent, most legjobb lesz, ha elbúcsuzik -a kisasszonytól, felülteti a kocsijára, hadd menjen vissza a -nevelőbe, a saját személyére nézve pedig rábízza magát mi -reánk.</p> -<p>Akli elgondolta, hogy itt az ellenkezés csakugyan nem használ -semmit.</p> -<p>– Jól van, rendelkezésükre állok. De engedjenek még néhány -perczet, hogy a kisasszonynyal kibeszélhessem magamat. Önök, kik -mindent tudnak, azt is tudják, kinek a megbízásából vagyok itt.</p> -<p>– Igen, mi azt is tudjuk, de ilyen időhaladékot nem adhatunk. -Menjünk, uram. Ne csináljunk spektákulumot. Az megrémítené a -kisasszonyt és azt talán ön sem akarja. Mondjon neki valami más -okot, amiért távoznia kell. <span class="pagenum"><a name="Page_65" -id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Akli egy pillanatra visszatért Ilonához, sápadt volt és -izgatott, ami legott föltünt a leánynak. Az idegenek nyomon -követték és néhány lépésnyire a padtól megálltak.</p> -<p>Akli a következőket mondá magyarul:</p> -<p>– Vágjon közömbös arczot, Iluczi, ahhoz, amit hallani fog, hogy -ezek az urak ne gyanítsák, mit mondtam. Engem elfognak. Nem tudom, -hogyan történhetik s miféle intrikák szövetnek, de mosolyogjon, -kérem… Így. Jól van. Akar-e valamit tenni értem?</p> -<p>– Mindent! – felelte a leány páthoszszal – és fölnevetett, -mintha a világ legvidámabb tréfájáról volna szó.</p> -<p>– Most elkisérjük a kocsihoz, – folytatá Akli, – tegyen úgy, -mintha visszamenne az intézetbe, de a legközelebbi utczában -parancsolja meg a kocsisnak, hajtson a Burgba, maga pedig kérjen -audiencziát a császárnál és mondja el neki, mi történt velem.</p> -<p>Iluczi fogta a szőlőfürtöt, mely a padon hevert s nagy -közömbösen csipegette belőle azokat a kivánatos, haloványzöld -golyóbisokat s rakosgatta be egyenként a szájába nagy delicziával, -miközben megvillant vérpiros ajka mögül a fehér rizskása foga. Csak -asszonyi állat tudhat így tettetni.</p> -<p>– Úgy teszek – felelte, és ásított. (Pedig belül lázasan -dobogott megriadt szíve a rémülettől.)</p> -<p>Fölkelt s hagyta magát kisértetni a kocsiig. A két idegen úr -léptei ott hangzottak folyton mögöttük. Tip, top, tip, top.</p> -<p>– Pedig szerettem volna még valamit mondani. Abban a dologban. -Hiszen tudja…</p> -<p>A leány behunyta szemeit. <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>– A puskaporra nézve. Amit ki nem talált.</p> -<p>– Egyszerre lettem rabbá, a lelkemmel is, a testemmel is.</p> -<p>– Az egyik rabságból ki fogom szabadítani. Válaszszon, -melyikből, – tette hozzá enyelegve. – Persze mind a kettőből, -ugy-e?</p> -<p>– Jobb a kettő együtt, mint egyik se. Ami annyit tesz, hogy…</p> -<p>– Értem. Annyit tesz, hogy a súlyosabbat választja.</p> -<p>A kis bakfisch vidáman nevetett hozzá; felült a kocsira. Akli -rákiáltott a kocsisra:</p> -<p>– Vissza az intézethez!</p> -<p>Integetett neki a fehér ernyőjével, hátrafordulva a kocsiülésen. -Akli a zsebkendőjét lobogtatta. Hiszen csak apró kellemetlenség az -egész, valami rossz tréfa vagy félreértés. Majd kikapnak ezek a -császártól!</p> -<p>– És most már menjünk, uraim, – szólt ezután nem minden -nyegleség nélkül, a detektivekhez fordulva, – nem vagyok ugyan -próféta, de annyit merek jósolni, hogy ez a dolog igen -kellemetlenül fog kiütni, de nem én reám nézve. Majd meglátják…</p> -<p>Egy droskét hítt elő az egyik detektiv a sípjával, mire felültek -mind a hárman s a rendőrségi főépületbe hajtattak.</p> -<p>Akli gondolataiba merült, míg a két detektiv egyre próbálta -szóra hozni.</p> -<p>– Gyönyörü kisasszony – kezdé az egyik. – Ugy-e bár a császár -neveltje, uram?</p> -<p>– Igen, – felelte Akli kurtán, kelletlenül.</p> -<p>– Sok fiatal ember foga vásik majd ezért.</p> -<p>– Hm, nehéz falat lesz – felelte a másik detektiv. – A császár -szigoru ember. <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Bolondság, bolondság, – vélte az előbbi, széles pofacsontu, -törpe orru, szláv tipusu detektiv. – Van egy orosz közmondás, -barátocskám, hogy a szerelem nem megy audiencziára a czár -atyuskához, ha valamit akar.</p> -<p>– Hát az bizony nem megy, – röhögött a másik rendőr.</p> -<p>Aklit vérig bosszantotta a beszélgetés frivol hangja s -türelmetlenül szólt közbe:</p> -<p>– Ha már engem befogtak, fogják be a szájukat is!</p> -<p>A parancsoló hang imponált s most már csendben hajtott a kocsis -a Hohe-Marktra, ahol a rendőrség központi épülete állt, -árkádjaival, vasrácsos ablakaival. Ezalatt a fogoly váltig -keresgélte elméjében elfogatása okát, de sehol semmi támpont. Nem -volt még elég róka. A bűnét kereste, pedig csak az ellenségeit -kellett volna eldefiliroztatni a képzelete előtt. Eszébe juthatott -volna Tell asztalos és Eschenbach nyereggyártó kivégeztetése a mult -évekből.</p> -<p>Végre begurult a droske a hatalmas kapu ívei alatt.</p> -<p>Egy öreg, vörös orru porkoláb csoszogott elő a kocsizörejre a -kapu alatti fülkéből, zöld, ezüstpaszomántos ruhában, kulcsait -csörgetve vígan dúdolgatta: «Scheint die Sonne noch so schön, -einmal muss sie untergehn.»</p> -<p>– Az apó megint felhörpintett – szólt az egyik detektiv.</p> -<p>– Megint valaki? – dörmögte a kulcsokat csörgető öreg bosszusan. -– És megint úrféle?</p> -<p>– Ugy van, Schmidt apó, egy külön zárkába tegye ezt az urat. -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Vezessenek, kérem, a rendőrfőnök elé! – követelte Akli.</p> -<p>– Nincs külön szoba. A lelkemből hasítsak én ki külön szobát? – -ellenveté Schmidt apó.</p> -<p>– A rendőrfőnök Stadion grófnál van ebéden – jegyzé meg egy -fiatal rendőrtisztviselő, aki lúdtollal a füle mellett, hajadon -fővel átszaladt az épület balszárnyából a jobbszárnyába.</p> -<p>A két detektiv összenézett.</p> -<p>– Mit csináljunk hát vele?</p> -<p>– Ereszszék szabadon, – vélte Schmidt apó – mert hát nincs külön -szoba, vagy pedig mondjanak le a külön szobáról.</p> -<p>– Hát tegye, ahova akarja – végezték a detektivek. – Szálljon -le, uram!</p> -<p>Aklit fölvezette a pityókos profosz az emeletre és ott nyitott -ki egy czellát. Vidám, jóakaratu öreg ficzkó volt, tele bécsi -kedélyességgel, mely csak úgy bugyborékolt benne.</p> -<p>– Allerweil fidel. Kutyába se kell venni. Emberen és ártatlan -madárkán esik meg az, hogy kalitkába csukják. Aztán nem lesz itt -rossz dolga. A Schmidt apó vendéglőjében, hehehe. Nem kérdezem, mit -csinált. Itt van és punktum. Ezzel a mienk és ennyiben van a dolog. -A detektiv, a Roszlov, a muszka, azt súgta nekem, hogy ön a császár -mulattatója volt. Also nur fidel. Ott bizonyosan szert tett ön -egy-két sárga csikóra, hehehe. Hát ki velök az istállóból, ki -velök! Schmidt apó ügyes ember, ravasz ember, Schmidt apó ide -teremti, ami kellemességet Bécs nyujthat. Azaz, hogy a sárga csikók -hozzák. Nem szükség azért kimenni. Ah, ez a város! (Schmidt apó -csettentett a nyelvével, mintha valami finom, megenni való falatot -említene.) Es giebt nur <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> a’ Wien. A szabadság, mondják és örökre -hánytorgatják, szabadság és szabadság. Hát ugyan mi voltaképen a -szabadság? A’ kapitale Tummheit. A szabadság az, hogy az ember -elmehet minden korcsmába, oda is, ahol Stammgast, oda is, ahol nem -Stammgast. Iszen szép, szép, de mivel rosszabb, ha a fogságban -viszont minden korcsma eljöhet az emberhez. Pedig eljöhet.</p> -<p>Akli kivett a zsebéből egy aranyat és odanyujtotta a vén fecsegő -markába.</p> -<p>– Rendelkezésére állok, uram – szólt Schmidt apó, alázatosan -meghajolva.</p> -<p>– Egyelőre nem kérek semmit, kivévén, ha talán meg tudná -mondani, miért fogtak el.</p> -<p>– Éppen csak ezt az egyet nem tudom, uram, de bizonyosan a -császárt haragította ön meg. A mi jó Ferenczünket. Ah, milyen -áldott ember!</p> -<p>– Ösmeri?</p> -<p>– Oh, hogyne. A születése napjától kezdve. Ott voltam a -Burgtheaterben, uram, azon az estén, mint a Trauttmansdorff grófné -komornyikja; ott álltam a páholy hátterében a köpenyét tartva, -mikor a mostani császár nagyanyja, a mi nagy Mária Teréziánk -kihajolt a páholyból egy felvonás alatt és valóságos bécsi -nyelvjárásban jelentette a közönségnek: «Der Poldl hat an’ Buam und -grad’ am Bindtag am mein’ Hochzeitstag».<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> Hja -bizony. Schmidt apó sokat tud, többet tud, mint kellene.</p> -<p>– Mit ér, ha még se tudja, hogy miért fogtak el?</p> -<p>Schmidt apó fitymálva intett a kezével.</p> -<p>– Az ilyesmi rendesen kisül. Meg tetszik látni, hogy kisül. Nur -Geduld, und nur fidel. De már <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> most tessék ide belépni, itt -már van ugyan egy úr, és mondhatom, víg spéczi lehet a maga -nemében, aki derekasan be volt csípve, mikor vagy másfél órája -behozták. De nem csoda, hiszen Bécs a murik, a ramasurik, a juxok, -a blaumontagok és a katzenjammerek városa. Nem valami finom úr, -kivált az öltözékét tekintve, de hát a többi czellákban még -rosszabbul állnak a dolgok. És végre is, arme Leute kochen mit -Wasser. Isten látja lelkemet, nem adhatok jobb társaságot. Megyés -püspökeink nincsenek. Az ritka dolog itt. Még nem is volt. De ha -lenne, hát oda tenném. Vagy ha lesz, hát ide hozom – mert sohase -tudhatni, mit ad a jó Isten.</p> -<p>Ezzel előre tuszkolván Aklit, biztosította, hogy vacsora előtt -még betekint átvenni a parancsait, addig is felküldhet neki egy -szájharmonikát, ha éppen szórakozni akar.</p> -<p>– Köszönöm, nem kivánom.</p> -<p>– Pedig a harmonikaszó olyan fidélis. De ahogy tetszik. Isten -önnel, uram!</p> -<p>Betette utána az ajtót, a kulcs megnyikordult a zárban és Akli -rab lett.</p> -<p>Odabent félhomály volt. Kivált a vakító napfény után, mely künn -az épületnek ezt a részét elöntötte, első pillanatban alig lehetett -kivenni a tárgyakat, csak lassan-lassan rajzolódtak ki a körvonalai -néhány szalmazsákos ágynak, egy-két asztalnak s vizes kancsónak az -asztalokon; ami nem is csoda, mert csak egyetlen magasan fekvő, -homályos üvegü ablakon szolgált be a világosság. Sivár, bántó csönd -honolt volna bent, ha meg nem zavarja valami olyanforma zaj, mintha -fát fürészelnének valahol. De hát az is falláczia volt. A legutolsó -pricsen egy férfi aludt és hortyogott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<p>Akli megbotlott egy székben és feltaszította, az ebből támadt -zörejre felriadt az alvó.</p> -<p>– No, mi az? – mordult fel rekedten, álmosan s egy nagy fej -látszott megmozdulni a szögletben, majd két villogó szem szegződött -Akli felé.</p> -<p>– Bocsánat, uram, hogy önt ismeretlen létemre bátor vagyok -háborgatni, de biztosítom, hogy nem a magam jószántából teszem.</p> -<p>– Teringettét! – kiáltott fel a másik, hirtelen felugorva a -vaczokról. – Mit látnak szemeim! Akli úr?</p> -<p>Akli szinte hátra tántorodott a meglepetéstől.</p> -<p>– Ön volna az, báró úr? Ejnye, ez nevezetes!</p> -<p>– Hát nem engem keres ön? – csodálkozott Szepessy, mert ő -volt.</p> -<p>– Nem egészen – felelte Akli egyszerűen.</p> -<p>– Akkor aztán hogyan jut ide?</p> -<p>– Ahogy szokás. Behoztak a rendőrök.</p> -<p>– Behozták? Önt? Miért?</p> -<p>– Hiszen ha tudnám! És ön, báró úr?</p> -<p>– Oh, az én történetem mindennapi. A Burgból, öntől eltávozva, -kimentem a Práterbe és ott megebédeltem a «Blauer Elephant»-nál. -Rossz kedvem is volt, czigány is volt, húzta a jó magyar nótákat, -én is el akartam húzatni a magamét, mondom neki, el is fütyülöm az -elejét, de ügyet se vetett rám, akkor aztán odahajítottam neki egy -százforintos banknótát. A czigány se rest, rárántja hirtelen, de -még fele sincs ki a nótának, odajön egy rendőr és behoz ide a -dutyiba, hogy azt mondja, kit öltem meg a száz forintért?</p> -<p>– Lássa-lássa, ezt mind a czinikus öltözködési módja teszi. -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Ejh, hagyja el! Hiszen végre is mulatságos. Az emberrel -legalább mindig történik valami. De ami önt illeti, arra már igazán -kiváncsi vagyok, hogy miképp került ide.</p> -<p>– A Stadtparkban beszélgettem Kovács kisasszonynyal, egyszer -csak elém áll két titkos rendőr és…</p> -<p>– Mit? – szakítá félbe a báró mohón. – Ön tehát beszélt a kis -jövendőbelivel? Nos? Széna-e vagy szalma?</p> -<p>– Meg kell vallanom az igazat, báró úr: az bizony szalma.</p> -<p>Szepessy a fogait csikorgatta mérgében.</p> -<p>– Nem akar? Mi?</p> -<p>– Gyerek az még, báró úr, éretlen gyerek, – csittította Akli – -nem arravaló az még.</p> -<p>– Meg kell történni! – tört ki a báró lázas, szenvedélyes -hangon. – Meg fog történni. Az enyém lesz. Érti ön? A Szepessyek -csúnya emberek, nagyon csúnya emberek, de csupa szép feleségeik -vannak. Mert mind lopják a feleségeiket. Az anyámat is lopta az -apám, a nagyanyámat is a nagyapám. Ah, a lopott asszony édesebb -lehet, mint az, amelyik önként tapad az emberhez, mint az, amelyik -szereti.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>V. FEJEZET.<br /> -A CSÁSZÁR HARAGSZIK.</h2> -</div> -<p>Kovács kisasszony, ahogy utasítása volt, a szomszédos utczában -megparancsolta a kocsisnak, hogy hajtson egyenesen a császári -rezidencziába.</p> -<p>A császárhoz azonban nehéz ily késő délután bejutni. Ő Felsége -ilyenkor vagy odakünn sétált polgári ruhában a glacison s minden -ismerősével szóba állott, sokszor ismeretlenekkel is, vagy a -parkban pepecselt a növények közt és akkor senkivel se állt szóba, -a főkertésznét kivéve – (de nem akarok a rossz nyelvek után -indulni), vagy pedig bent volt a laboratoriumában, ahol némileg ő -is foglalkozott annak a kornak a divatja szerint az alkhimiával, -melynek végső czélja az aranycsinálás volt. De sajnos, ő se találta -ki a nyitját, megmaradt az aranycsinálás régi methodusánál, mely az -alattvalók zsebén sarkallik.</p> -<p>A görebeket, lombikokat pedig használta holmi apró dologra, mert -aki egyszer a vegyészetet megkóstolta, el nem szokhatik többé -attól, mint a korhely az alkoholtól. E pillanatban is, mikor Kovács -kisasszony droskeja begördült a Burg udvarába, laboratoriumában -volt elvonulva az uralkodó, egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> uj parfüm kitalálásán -kísérletezve. Rózsából és kendermagból kellett volna kifőzni az uj -illatszert. Keményen meghagyta a szolgálattevő kamarásnak, gróf -Daunnak:</p> -<p>– Ne engedjen háborgatni, csak ha a leányom találna jönni.</p> -<p>Ő reá gondolt, éppen neki akarta kitalálni az uj illatszert. Az -a vágy hevítette, hogy egy kis forradalmat csinál az asszonyok -közt. (Oly epidémia volt a forradalom-csinálás, hogy még ő is -gusztust kapott rá.) Pokolban fogant ötlet, hogy a -királykisasszonynak olyan külön illata legyen – amihez más Éva -leánya hozzá nem juthat. Hogy micsoda revoluczió lesz ebből az -udvari dámák közt, azt csak a jó Isten tudhatná.</p> -<p>A koktumok éppen javában rotyogtak a «szentély»-ben, mikor az -intézeti növendék váratlanul megjelent az előszobában, ahol a -kamarás őrködött.</p> -<p>Ez pedig nem volt valami könnyű dolog. Sokkal egyszerűbb -lehetett a tevének a tű fokán átbújni, mint a Schweizer Hofba -jutni, a laboratoriumhoz vezető előszobába a közönséges halandónak, -mert a bécsi udvar, mióta a franczia Lajosok eltüntek őseikhez, a -legfényesebb volt Európában. Tömérdek lovagok és szolgálattevő -méltóságok nyüzsögtek minden zugban, zsandárok, testőrök, -alabárdosok álltak az ajtóknál s mindenkinek volt valami -látszólagos feladata s ezt mind azon a boldogtalanon kellett -végigcsinálni, aki a császár színe elé kívánkozott.</p> -<p>Hanem ennek a fényes udvarnak megvolt aztán az a jó oldala is, -hogy mindent tudott, sőt valamivel többet a mindennél. A titok -ebben a légkörben nem tudott megélni egy óráig se. Az intézeti -<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> növendékről is mindenki hallott már -egyet-mást, hiszen karácsonykor fogadni szokta a császár, a -fiú-testvérével együtt. Ezer verzió keringett erről. Pletykák, -legendák. Valóságos csemege a boudoirokban. Öreg főherczegnők -élvezettel majszolják, de a fiatalok se jobbak.</p> -<p>És most megjelenik a szép, fiatal növendék, mintha a napsugár -osonna végig a méltóságteljes, komor, ódon folyosókon. Egy kicsit -izgatott, sápadt; beszédes, tiszta őzike-szemeiben aggodalom -ül.</p> -<p>– Ő felségével kell beszélnem, azonnal, azonnal, – lihegi -azoknak, akikkel találkozik. – Hol van, merre van ő felsége?</p> -<p>Oh, az udvari orrok! Azok a pompás szimatok! Aki sohase látta -is, rögtön kitalálja, ki lehet a leányka.</p> -<p>Vajjon mit akar a császárnál a kicsike? Hogy ilyen későn jön! -Ebben valami rendkívüli esemény rejlik. Valami történt vagy -történni készül valami. Hm, jó volna kihámozni. Az udvari -portentumok kapnak utána, mint a macska a pehely után, ha egérszíne -van. Mert csodálatos, hogy itt, ahol az igazi események születnek, -csak a nem igazi események a becsesek, a kicsiségek, a semmik.</p> -<p>A bakfisch megjelenik a Burgban és mindenki azt mondja kapunál, -ajtónál, előszobákban, hogy most lehetetlen a császárral beszélni, -de azért beljebb ereszti, hogy hátha talán egy följebbvaló közeg -kivételt tesz.</p> -<p>Csak egy piczinyt segíti a dolgát mindenki, ameddig a felelősség -nem nagyon nyomja, de a felelősség annyi ember közt oszlik meg, -hogy a császárt akár el lehetne lopni is, anélkül, hogy az őrizet -hiányossága megállapítható legyen. <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>– Próbálja meg, kisasszony, talán a főudvarmesternél. A -főudvarmester is kegyes ebben az esetben.</p> -<p>– Ő felsége nem fogad ilyenkor, azonban meg lehetne próbálni a -szolgálattevő kamarásnál, ha talán ő…</p> -<p>Így jut be a kisasszony Pontiustól Pilátushoz, Pilátustól a -szolgálattevő kamaráshoz, aki unalmában éppen az ablaknál állt s -nézte a napot, amint bíborvörösen leszállt nyugaton, nézte pedig -olyan közömbös, unott szemekkel, ahogy egy kamarás nézhet egy -égitestet, melyről tudja, hogy nem folyik benne kék vér. Egyszerre -azonban szoknyasuhogás támadt a háta mögött. Ah, szoknyasuhogás! -Műértő fül millióféle zsongás-bongás, hullámzás közül felismeri ezt -a sziszegő zörejt, minden hangok közül a legszebbet.</p> -<p>A kamarás megfordult s a csodálkozástól szinte leszegződött, oly -szép volt a kis leány üdeségével és bájos félénkségével, mint egy -szarvas, amelyik rohan, rohan s egy tisztáson szemben találja magát -egy vadászszal. A leszálló nap ragyogó aranyát keresztül lövelve az -ablak üvegén, éppen oda tűzött az arczára s gloriolát font a feje -körül.</p> -<p>– Mit parancsol? – dadogta a kamarás zavartan.</p> -<p>– Ő felségével kell beszélnem tüstént, tüstént. Kérem, uram…</p> -<p>– Bocsánat, de Ő felsége megparancsolta, hogy senkit se -jelentsek be.</p> -<p>– Oh, uram, az én dolgom kivételes és Ő felsége is meg fogja -önnek bocsátani. Kérem, esedezem, uram…</p> -<p>Gyönyörű szemeit ráemelte szeliden, kérőn és <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> mégis -félig parancsolón. Mintha símogatná, mintha melegítené, mintha -átgyúrná az a bársonyos tekintet. A kamarás érezte, hogy nem tud -ellentállni.</p> -<p>– De hát ki ön, és mit akar?</p> -<p>– Valakinek az elfogatásáról van szó, uram, aki…</p> -<p>– Elfogatásról? Az semmi. Az nem főbenjáró dolog. Hadd üljön -veszteg, akit befogtak. Pihen egy kicsit, ennyi az egész. Csak a -kivégzések képezhetnének kivételt. Bocsánat, asszonyom, de…</p> -<p>– Nem vagyok asszony – vágott közbe a leány elpirulva. (Pedig -tetszett neki, hogy asszonynak gondolja a csinos, nyalka kamarás.) -– Hanem ami az elfogatást illeti, legyen szabad megjegyezni, hogy a -császárnak is kedves az, akit elfogtak.</p> -<p>– A császárnak is? Tehát még másnak is? – enyelgett a -kamarás.</p> -<p>A leány arcza kigyúlt erre, mint a hamu alatti tűz, ha -megfújják.</p> -<p>– Bejelent ön, vagy nem? – kérdé aztán bátran, szinte daczosan a -kamarás szeme közé tekintve.</p> -<p>– Nem lehet. Ő felsége megparancsolta, hogy senkit se bocsássak -hozzá, csak ha a leánya jönne.</p> -<p>– Nos hát, én az vagyok! – mondá a bakfisch büszkén. – Engem Ő -felsége leányának fogadott és ő neveltet madame Szilvássynál.</p> -<p>A kamarás meghajtotta magát.</p> -<p>– Valamit hallottam erről, kisasszony, és szolgálatára -állok.</p> -<p>– Tehát mégis be fog jelenteni, úgy-e?</p> -<p>– Azt még nem tudom. Minden attól függ…</p> -<p>A kamarás eltűnt a laboratoriumba vezető ajtón át s kis vártatva -megjelent maga a császár <span class="pagenum"><a name="Page_78" -id="Page_78">-78-</a></span> is a teremben szürke blúzban, zöld -ernyővel a homlokán.</p> -<p>– Ah, kedves kicsike, – kiáltá jóságosan – ön van itt? Nos hát, -történt valami?</p> -<p>A leány eléje járult, meghajolt féltérdben és megcsókolta a -császár kezét, mire az megsimogatta a haját – amennyi a kalap alól -kimaradt.</p> -<p>– Nézze csak, kedves Daun gróf, intézkedjék, hogy a czukrász egy -csomag édességet készítsen össze a kis vendégünknek, amit majd -magával vigyen.</p> -<p>A kamarás távozott s a császár megismételte a kérdést.</p> -<p>– Történt önnel valami, kedvesem? Ne reszkessen úgy, ne féljen -tőlem, szóljon bátran.</p> -<p>– Felséges császár, – kiáltott fel végre, mintha a melengető -szavakra, mint a befagyott forrás, csak most törne ki a hangja – -Akli Miklóst elfogták.</p> -<p>A császár csodálkozva mereszté rá a tekintetét.</p> -<p>– Elfogták? Aklit? A mi Aklinkat? De hiszen az lehetetlen. Ki -fogta volna el? Hiszen nincs itt ellenség.</p> -<p>– Már pedig elfogták, felséges uram. Két polgári ruhába öltözött -rendőr vitte a börtönbe a Stadtparkból, ahol együtt beszélgettünk s -engem ő arra kért utolsó szavával, hogy siessek ide s mindezt -megjelentsem felségednek.</p> -<p>– De hisz ön álmokat mesél, kis barátnőm. Bécsben végre is én -uralkodom és nem tudok a dologról semmit.</p> -<p>– Vágassa ki felséged a nyelvemet, ha nem szóltam igazat. -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– No, majd bolond vagyok, hogy a maga kis nyelvecskéjét -kivágassam! Inkább megengedem, hogy valami félreértés történt, de -csillapodjék, még ma szabad lesz ő, és estére elmeséli nekem az -élményeit, sőt holnap elküldöm az intézetbe is.</p> -<p>A császár csengetett, mire egy kakastollas kalpagú tiszt jelent -meg az ajtóban, szalutálva.</p> -<p>– Küldjenek rögtön Stohlen lovagért. – Majd ismét a leányhoz -fordult:</p> -<p>– Reménylem, meg van velem elégedve? Csakhamar megtudjuk, mi -történt a rossz csonttal és bizonyára nem hagyjuk egy hajaszálát se -meggörbülni, – mosolygott a császár. – Hanem ezúttal már beszéljünk -magáról is. Elmondta-e Akli, hogy kérő volt a háznál? Úgy bizony, -nagy leány lettünk, hm…</p> -<p>Mire a császár pajzánul megcsipkedte az állát.</p> -<p>A bakfisch lesütötte a szemeit.</p> -<p>– Hát hozzámegyünk-e, vagy nem? Feleljen a kisasszony.</p> -<p>– Nem! – hebegte és eltört a mécses, fuldokló sírásra fakadt. – -Nem, nem, nem. Inkább meghalok.</p> -<p>– Nos, én nem fogom erőltetni. A házasságok az égben köttetnek, -gyermekem, s én már csak itt a földön szeretek maradni, ameddig -lehet.</p> -<p>E pillanatban visszatért a szolgálattevő kamarás, Daun gróf.</p> -<p>– Ő exczellencziája, Stadion gróf kér sürgős kihallgatást – -jelenté.</p> -<p>– Nem mondta, milyen ügyben?</p> -<p>– Az Akli-ügyben.</p> -<p>– Helyes! – kiáltott fel a császár élénken. – Tehát mégis -történt valami? Mindjárt meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> fogunk tudni mindent, várjon -itt rám, gyermekem. Az ön őrizetére bízom Kovács kisasszonyt, Daun -gróf.</p> -<p>A császár a szomszéd terembe távozott. Hosszan elmaradt, talán -egy óráig is, a perczek lassan, kínosan teltek, a nagy bronzóra -kísértetiesen ketyegett. Daun gróf százféle módon próbálta -mulattatni a bakfischt, de annak a szíve-lelke tele volt -szorongással, balsejtelmekkel s minduntalan megszakadt a társalgás. -Idegei szinte a távollátás hatodik érzékéig feszültek meg. Látta -szegény Aklit a börtönben, amint valami szalmazsákon ül és -gondolkozik, fejét tenyerébe hajtva. Egy-egy ajtó nyílott valahol -messze, talán a hatodik teremben. Összerezzent. Jön a császár. De a -császár csak nem jött, csak nem jött. Istenem, miről beszélhet -annyit a mindenható miniszterével? Hiszen olyan könnyű megmondani: -«Ha elfogtátok, hát ereszszétek szabadon hamar.» Hát mégse könnyű? -Hátha rossz emberek nem engedik ki a szegény Aklit a börtönből?</p> -<p>Felelgetett is, nem is, a kamarás bókjaira, ötleteire; másutt -járt az esze, néha egy-egy naiv kérdést intézett hozzá:</p> -<p>– Ugy-e, hogy a császárnak senki se parancsol?</p> -<p>– Senki, kisasszony, csak a törvények.</p> -<p>– Hiszen a törvények papirosból vannak, papiroson állanak s az a -papiros parancsolna a császárnak?</p> -<p>Kétkedően rázta a szép fejét.</p> -<p>De megmagyarázta a kamarás:</p> -<p>– A törvények azért parancsolnak neki, mert azokban benne van a -népek lelkiismerete, az övével együtt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Mindezt azonban nem értette meg a kisasszony.</p> -<p>– De ha a császár például azt mondja, akarom, hogy ennek vagy -annak semmi bántódása ne essék, hát nem lesz, úgy-e, bántódása?</p> -<p>– Persze, hogy nem lesz.</p> -<p>– Köszönöm, uram.</p> -<p>Egy kicsit megnyugodott, de az óra monoton tik-takja váltig -élesítette az eszét, mint mikor a fenőkő súrolja a borotvát.</p> -<p>– Szokott-e a császár másokra is hallgatni? – tudakozódék -ujolag.</p> -<p>– Hogyne? Hisz azért vannak tanácsosai. Ezek az ő fülei, szemei -és kezei. Ezekkel hall, ezekkel lát, ezekkel cselekszik.</p> -<p>– Hisz akkor ő maga akár vakon is születhetnék?</p> -<p>– Na, miért ne? Volt is már nem egy vak király a világon.</p> -<p>– Igaz, igaz, – bizonyítá a leány is – nálunk is Vak Béla, de ha -a tanácsosok által lát és cselekszik, miért való hát «Isten -kegyelméből?»</p> -<p>A kamarás vállat vont.</p> -<p>– Azzal bizony nem szolgálhatok.</p> -<p>E pillanatban hevesen megnyilt az ajtó s belépett a császár -haragosan, kivörösödve. Homlokán és a szemöldökök közötti redőkön -vihar ült. Egyenesen a laboratorium felé tartott, nem nézve se -jobbra, se balra, már át is ment a terem azon részén, ahol a leány -állt, mikor úgy látszott, mintha eszébe jutna, megállt az ajtónál -és szavakat látszott keresni.</p> -<p>– Leányka, – szólt végre ridegen, minden nyájasság nélkül – -vissza fogsz menni az intézetbe, <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> hogy ott továbbra is -szorgalmasan tanulj. Az az ember egy háládatlan gonosztevő, aki -megérdemli, hogy bűnhődjék. Egy szót se halljak többé érdekében. -Majd intézkedem uj gondnok iránt, aki felügyel rád és öcsédre. Daun -gróf, kísérje le a kisasszonyt és adja át Kolowratnak, aki -visszaviszi az intézetbe.</p> -<p>Ezzel bement, becsapta az ajtót maga után és – bezárkózott -végképen az Akli Miklós börtöne.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VI. FEJEZET.<br /> -AKLI A RABSÁGBAN. GYURI MISSZIÓJA.</h2> -</div> -<p>Stadion gróf tehát elérte a czélját. A bolond, aki szatiráival -ostorozta s ártott tekintélyének a legmagasabb helyen, el volt téve -láb alól. A császár csekélységnek tartotta eleinte az okot s -kétszer is felkiáltott: «De egy vers végett, kedves Stadion gróf, -egy vers végett!» Csakhogy Stadion gróf éppen a dialektikában volt -nagy s úgy tudta belenyomni a császár lelkébe a saját akaratát, -mint a viaszba a saját pecsétjét.</p> -<p>– Hiszen a vers csak vers, – érvelt a miniszter – s teljesen -ártatlan dolog, ha például pensumnak van feladva; ha egy leányhoz -szól, természettől beoltott érzelmek bugyborékolása. Az ember -efajta verseket írhat a titkos fiókjának is, hogy a szívén -könnyítsen – kivált, ha nincs remény a viszontszerelemre. De ha az -ember egy császárhoz ír dicsverset, ezt bizonyosan nem abból a -keserű epekedésből teszi, hogy az illető császárt nem veheti el -feleségül, hanem rendesen valami egyéb czélja van vele, mire nézve -a legelső lépés, hogy arról a versről tudomást szerezzen a császár. -Hiszen fölségedhez is írt Akli névnapi, születésnapi, valamint -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> ujévi distichonokat és azok így vagy úgy -tudomására hozattak fölségednek. (Sajnos, hogy nekem is – tette -hozzá csípősen.) Ha tehát Akli most Napoleonhoz írt dicsverset, -világos dolog, hogy azzal Napoleonnak akart kedveskedni, amiből -határozottan következik, hogy Akli valamely összeköttetést -<i>folytat</i> Napoleonnal vagy még csak <i>keres</i>. Tertium non -datur. Az a körülmény azonban, hogy Napoleon eddigi haditerveinkről -mindig előre értesült s részben ez okozta az ulmi és austerlitzi -vereségeket, szinte kétséget kizárólag mutatja, hogy Akli nem uj -titkos összeköttetést keres a korzikaival, hanem egy régit -folytat.</p> -<p>Napfény nem érleli olyan bizonyosan a buzaszemet, mint a Stadion -érvelése a gyanut. Akli el volt veszve. A császár, mint láttuk, -nagy fölháborodással átengedte sorsának. Sok szabad a bolondoknak -és poétáknak, de minden mégse szabad. Lakoljon, ha bűnbe esett.</p> -<p>A «Schmidt apó vendéglőjében» azonban nem sokáig maradt, -elvitték szem elől a bécsujhelyi börtönökbe, – addig is, míg -Stadion gróf biztosabb adatokat gyüjthet árulása felől. Így, -pusztán a verssel, nem merte bíró elé állítani. – A vers, az igaz, -elég rossz, de hátha a bíró is rossz lesz és nem találja kellő -bizonyítékok hiányában elítélni. Jobb hát előbb bűnöket gyüjteni -ellene és addig hadd legyen Bécs-Ujhelyen. Végre is, azt mondja az -arab közmondás: jobb állni, mint járni, jobb ülni, mint állni. Hát -hadd üljön.</p> -<p>A bűnök gyüjtése pedig minden gyüjtések között a legkönnyebb. Ha -éppen nem volna, mesterségesen lehet tenyészteni, mint a -pisztrángot. Stohlen lovag Bécsbe hívatta a bécs-ujhelyi -fogházigazgatót, <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Bernot urat és megmagyarázván neki, -milyen gyanuban áll a fogoly, utasítá, hogy a tintát, papirost ne -vonja meg szomorú magányában, sőt inkább kössön vele bizalmas -barátságot és adjon neki módot (sőt esetleg tanácsot is ügyesen), -hogy panaszolja el sorsát Napoleonnak és kérje közbelépését -kiszabadítására, – persze a levél Stohlen lovaghoz küldendő s a -többi.</p> -<p>Aklit tehát még itt se hagyta el a gyöngyélet. Bernot úr -megszerette, rab létére vacsorára hívogatta, pertu lett vele. -Kisasszonyai is voltak Bernot úrnak, két ábrándos szemű Gretchen, -akik hárfát játszottak vagy lenszálakat fontak guzsalyaikról -esténkint. Az egyik, Klementine, szemlátomást kaczérkodott Aklival. -Akli nem volt elég karakter, nem vallotta be, hogy a gondolata -valahol másutt jár, Bécsben, egy utczában, egy nevelő-házban… Akli -visszakacsintgatott rá és így szövődött a fogház-igazgató lakásán -egy kis idill. Bántotta ugyan a lelkiismeret, hogy a leányt -hitegeti, de ekképen okoskodott: Ha a leányt felvilágosítanám -szívem titkáról, akkor nyugodtabb lenne a lelkem, de oda lenne a -testem kényelme, a jó kosztom és lelkem helyett a gyomrom -háborogna. Nos, minthogy a lelkem a kedves lánytól való távollét -miatt anélkül is szenved, ezt a kis terhet is még reá rakom, már -neki úgy is mindegy. Ezzel az okoskodással legalább elhitte, hogy -nem rossz ember. Amint hogy nem is volt rossz, csak szamár. Azt -hitte, ő csal, pedig őt csalták.</p> -<p>Egy este, midőn ismét Bernotéknál vacsorált, hozzá simult -Klementine és szemrehányást tett neki.</p> -<p>– Miért nem igyekszik szabaddá lenni?</p> -<p>– Hiszen igyekszem, – felelte Akli, – már <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> két -instancziát írtam a császárhoz, édesapja el is küldte, de -megfoghatatlan módon nap nap után múlik és semmi se mozdul. Pedig -meg vagyok győződve, hogy a császár szeret s nem tudom, mit -vétettem, ha vétettem, de megbocsátaná, érzem.</p> -<p>– Ne higyje azt; a császár senkit se szeret. A Habsburgok -hidegek, mint a glecserek. Ellenségei vannak a Burgban s őt most -azok informálják. Sohase fog megszabadulni, ha nem hallgat rám.</p> -<p>– Iszen hallgatok én szívesen. Hát mit tegyek?</p> -<p>– Hajoljon közelebb, majd megsúgom. Forduljon Napoleonhoz egy -kérelemmel.</p> -<p>Akli csodálkozott.</p> -<p>– Napoleonhoz? Mi közöm nekem Napoleonhoz? Vagy mi köze -Napoleonnak én hozzám? Nem értem magát, Klementine. Hol veszi ezt a -képtelen ideát?</p> -<p>Klementine zavartan felelt.</p> -<p>– Csak úgy érzem, csak úgy gondoltam. Tudja a nők az ilyet -eltalálják. Ami aztán a levelet illeti, azt kézbe juttatni én is -tudnám. Van egy unokatestvérem, aki orvos Párisban és benfentes a -Tuileriákban.</p> -<p>Akli gyanuját még ez se ébresztette fel – női szemek gyöngéd -tekintetétől símogatva, mélyen alvó fenevad a gyanu, – egyszerű, -hiábavaló fecsegésnek tartotta a leány tanácsát és természetesen -nem írt levelet Napoleonhoz.</p> -<p>Akadt úgy is elég írnivalója.</p> -<p>A fogházigazgatónak ugyanis a két kisasszonyon kívül volt egy -kis fia is, aki katonaintézetbe járt. Bár a szülei helyben laktak, -mégis bennlakó volt, mint a többi, csakhogy a katona-tanárok jó -barátságban lévén Bernot úrral, ha otthon ludat öltek <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> vagy ha -Bernotné asszony jóféle puddingot csinált, a kis Eduárdot -hazaeresztették «szopni». Addig-addig járt haza Eduárd az utóbbi -időkben, hogy egyszer csak a leczkeóra után elkezdi a «cserebogár, -sárga cserebogár» nótáját fütyürészni. Mint a puszták égő -tőzegeinek füstje ahogy megüti a tinó orrát, úgy ütötte meg a -magyar puszták dallama a Kovács Gyuri fülét. Oda szaladt nagy -lelkendezve német tanulótársához és nyakon ragadja, mintha valamit -ellopott volua.</p> -<p>– Hol vetted ezt a nótát, «kamerad»?</p> -<p>– Hát egy rab van most az apámnál, attól tanultam.</p> -<p>– Magyar rab?</p> -<p>– Magyar rab, valami Akli nevű.</p> -<p>Gyuri elsápadt, szíve hangosan dobogott, de a német előtt nem -akarta magát elárulni, a mennyire lehetett, egykedvüséget -erőszakolt arczvonásaira:</p> -<p>– A név közömbös, akár Pál, akár Péter, csak a magyar voltát -sajnálom. Nem tudod, miért fogták el?</p> -<p>– Hogy gondolod azt? – felelte Eduárd. – Atyám sohase mond el -hivatalos titkokat.</p> -<p>– És hogy ismerkedtél meg vele?</p> -<p>– Atyám nagyon szereti, ebéd és vacsora idejekor gyakran -kihozatja a czellájából és együtt étkezik a családdal.</p> -<p>– Atyád derék ember lehet – felelte Kovács György meghatott -hangon.</p> -<p>– Meghiszem azt. Két érdemrendje van, barátom.</p> -<p>– Edd meg az érdemrendjeit! Nem azok miatt mondom.</p> -<p>– De a rab is kellemes ember, zongorázni tud, <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> énekelni, -fütyülni, Schillert, Goethét könyv nélkül mondja el. Művelt és -mulatságos.</p> -<p>– Beeresztenek hozzá idegeneket?</p> -<p>– Nem szabad.</p> -<p>– És hol van becsukva? A fogházépület melyik szárnyában?</p> -<p>– A déliben.</p> -<p>– Megmutathatnád nekem az ablakait?</p> -<p>– Maradj csak a singularisban. A rabok nem laknak termekben, -csak egy ablaka van a zárkájának.</p> -<p>– Mutasd meg nekem, Eduárd.</p> -<p>Eduárd gondolkozott kissé, hogy nem vét-e ezzel valamit a -fölebbvalók és az állam ellen.</p> -<p>– Mi végből akarnád? – kérdé vontatottan, kedvetlenül.</p> -<p>– Hát mi egyébért, – felelte a magyar fiu – egy pár hazai dalt -szeretnék elénekelni egy csöndes estén az ablaka alatt s ő azt -meghallaná és talán jól esnék neki. Hát mit is tehetnék én egyebet -azzal, hogy az ablakát tudom?</p> -<p>– Igaz, – mondá megnyugodva – de nem fogja meghallani, meglátod, -mert magasan van az ablaka.</p> -<p>– Ne félj te attól. Kifogja a magyar fül a magyar hangot, ha -akárhogy elkeverődik is a levegőben.</p> -<p>– Hát jó, nem bánom, megmutatom majd egyszer.</p> -<p>Lőn tehát egy napon, hogy Akli Miklós czellája ablakán egy -kavics röpült be nagy csörömpöléssel, éppen a fogoly lábaihoz. A -kavics papirosba volt betakargatva. Akli fölemelte, legöngyölgette -róla a papirost és elolvasta, ami írva volt rajta: «Én vagyok itt, -Akli bácsi. Nem parancsol valamit? Kezeit csókolja: Gyurka.» -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Hej, megörült Akli a levélnek s nyomban rohant az ablakhoz, -kendővel integetve a fiúnak, aki lent állt egy magyalfa-bokornál, -parittyáját fogva a kezében.</p> -<p>Majd hirtelen visszahúzta a fejét, néhány sort vetett ő is -papirra s abba betakargatva a kavicsot, ledobta az ablakból:</p> -<p>«Szervusz, Gyurka! Hát rám akadtál? Csehül vagyunk, öcskös. -Gyere el, amikor jöhetsz, egy levelet írok Iluczinak, amit majd -neked kell továbbítanod.»</p> -<p>Azontúl gyakran jött el a Gyurka a bástyákhoz és a kövek -szorgalmasan diskuráltak egymással. Akli leveleit Bécsbe küldözte -és az Iluczi válaszait fölröpítette a parittyából a börtönablakba. -Ezekből a levelekből sok mindenfélét megtudott Akli, ami a világban -történik; kivette, azt mondja (t. i. Iluczi mondja) a benfentes -Kolowratból, akivel most, mint az Akli helyettesével, gyakran -érintkezik, hogy a császár szertelenül haragszik Aklira (hogy -miért, azt Kolowrat se tudja), azt is mondta Kolowrat, hogy a -császár semmilyen levelet nem kapott Aklitól, de nem is fogadná el, -mert a nevét sem szabad említeni előtte. Arról is írt a bakfisch, -hogy a kiállhatatlan Szepessy báró gyakran megfordul az intézetben, -szépeleg neki, virágokat, czukrot küldöz be, sőt most ujabban úgy -öltözik, mint egy piperkőcz (olyan furcsa a szép uj ruhákban, hogy -nevetni kell rajta). «Kezdett már a helyzet tűrhetetlen lenni, úgy, -hogy megkértem Kolowratot, segítene rajtam, mire Kolowrat meghagyta -a madamenak, hogy a bárónak ne engedjen velem semmi érintkezést és -ezt úgy vegye a madame, mint a császár parancsát.» Majd minden -levélben volt egy kis enyelgés, egy kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> czélzás a -sorok között a stadt-parkbeli beszélgetésre, meg egy kis biztatás a -jövőre, hogy «bővebben élőszóval, akkor, amikor – az mindegy». Ez a -«mindegy» sokat látszott jelenteni és édes gondolatokat hajtott az -Akli fejében. Virágok nőttek attól a kis czellában és tündérálmokat -hozott az éjszaka. Utóirat pedig éppenséggel minden levélben volt, -némelyikben kettő is, zagyva tarkaságban: «Vigyázzon az egészségére -és írjon minél többször, én sokat gondolok magára. Itt Bécsben most -az a hír, hogy Napoleon császár elválik a feleségétől és a mi -császárunk leányát, Mária Lujzát veszi el. A kis orgonavirágos -szalmakalapomat, amelyik magának úgy tetszett, képzelje csak, -megrágták az egerek.»</p> -<p>A kövek sok érdekeset beszéltek és Akli lassan-lassan okoskodni -kezdett. Hátha az ő instancziáját csakugyan nem kapta meg a -császár? Hátha Bernot el se küldte? Hiszen ez az egész barátsága a -foglyával egy csöppet se természetes. De hát mit akar? és általában -mit akarnak vele? Miért nem állítják biró elé? Miért nem mondják -meg, mit vétett, hogy védekeznék ellene? Így azt se tudja, mit -mondjon, hol kezdje. Hiszen ez az egész dolog egy átláthatatlan -ördögi cselszövény, amelynek a kibonyolító szálát hiába keresik -izzó fejében nyargaló gondolatai éjjel-nappal. A császár haragszik -rá, nevét se szabad előtte említeni. Megfoghatatlan ez! Meg lehet -ebbe őrülni.</p> -<p>Nagy töprengések után elhatározta, hogy még egy végső levelet -intéz a császárhoz. Csakhogy ezúttal a Bernot tudta nélkül. De hát -miképpen? A legközelebbi napon megkérdezte Gyuritól, tudná-e valami -módját, hogy egy levelét a császár bizonyosan a kezeihez kapja? -<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Gyuri felparittyázta a feleletet:</p> -<p>«Személyesen fogom hozzá juttatni, csak írja meg.»</p> -<p>Akli tehát még egy instancziát szerkesztett klasszikus, ékes -latin nyelven, mely talán csak a követ nem inditaná meg. Gyuri -pedig először érezte a tettvágy hevületét, mikor egy ilyen nagy -feladat esik a vállára, eljuttatni az instancziát a császárhoz. No, -hát ott is lesz az – ha a pokol minden ördöge ellenezné is. Ezzel -vélte meghálálni mentorának, ami jót tett vele.</p> -<p>Száz terv is kóválygott a fejében, de a legelső volt megtudni, -hogy a császár hol van most.</p> -<p>Elment a postamesterhez. Lapok akkor nem jártak, ahol pontosan -megvannak a hírek az udvar köréből. Csak a postamesterek tudták az -egymást keresztező levelekből az udvar hollétét.</p> -<p>– Ő felsége most Laxenburgban tölti az őszt – mondá a -postamester.</p> -<p>No, hála Istennek. Laxenburgot legalább egy kicsit ösmerte a -Gyuri gyerek. Ott már egyszer bejutott a császárhoz, pedig senki se -akarta beereszteni.</p> -<p>Három napi szabadságot kért az igazgatótól, hogy családi ügyben -el kell utaznia, mire megindult és meg sem állott Laxenburgig.</p> -<p>Ott állt megint a vártánál, a vassorompós kerítésnél, ahol -évekkel azelőtt. Olyan furcsa! Mintha éppen az a katona járna ott -fel s alá, aki azelőtt. Még a bajusza is olyan.</p> -<p>De most már Gyuri is katonaruhát viselt. A nagy katona szerető -szemekkel pislogott az apró katonára és semmi kifogása se volt, -hogy az a kapun bemenjen az udvarra.</p> -<p>Eddig csak megvolnánk, gondolta magában Gyuri, de mit csináljon -most? Kihez forduljon? <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> Kolowrathoz fordulna, de az szigorú -ember, visszakergetné az intézetbe és dehogy eresztené a felség elé -az Akli instancziájával – kivált ha parancs van, hogy Akli nevét -említeni sem szabad. Legjobb lesz, ha meghúzódik valami bokorban s -meglesi, míg a császár a parkba jön s akkor eléje áll és vakmerően -odanyujtja a levelet. Csakhogy ez is kivihetetlennek látszott, mert -valahányszor a felség sétára megy, a zsandárok előbb kikutatják a -kertet. Az is megfordult fejében, hogy ha a császár kikocsizik, -akkor künn az utczán a kocsijába dobhatja a levelet. Igen de a -császár sokszor hetekig se kocsizik ki. Végre eszébe jutott az öreg -Laube, a császár komornyikja; mikor a nővérével ide jött, ő viselte -gondjukat, nyájas, piros arcza, mint melegítő emlék, derengett -eléje a multból. Miért ne kereshetné fel a kedves öreget? Tőle -megtudhat valamit a császár napi programmjából s aztán ahhoz -tarthatja magát. Az ám, de az öreg Laube is megkérdezi, hogy mi -szél hozta ide? Mit akar? Miért hagyta ott az iskolát?</p> -<p>Ejh, hát egy kis ravaszság még nem hazugság, azt fogja mondani, -hogy Aklival akart személyesen találkozni. Úgy tesz, mintha nem -tudná, mi történt Aklival, még talán szép szerével ki is veszi az -egyenes szívű öregből, hogy Akli miért lett kegyvesztes, ami nagy -eredmény lenne, mert ezen fordul meg a védekezés módja. Az ilyen -öreg szolgák sokszor többet tudnak, mint a nagy urak.</p> -<p>A császári kastélyban pedig óriási nyüzsgés volt a mai napon, -lakájok szaladgáltak keresztül-kasul a folyosókon, a konyhai -részeknél kukták sürögtek-forogtak, egy-egy fehérkabátos, fehér -tányérsipkás alak ki-kibújt odújából hűtőzni vagy tojáshabot verni, -a második főudvaron fényes egyenruhájú <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> tisztek -jártak-keltek, az épület homlokzatánál a Plankenstein-huszárok két -százada volt felállítva s a folyosóknál, bejáróknál díszbe öltözött -kopjás vitézek álltak őrt. Szóval, valami nagy parádé volt a -császárnál. De ez csak könnyítette Gyuri dolgát, a czifra -sokadalomban könnyebb volt elvegyülnie.</p> -<p>Bátran tartott annak az ismert bejáratnak, mely a komornyik -lakosztályába vezetett; a kopjások szó nélkül hagyták fölmenni a -grádicson; előtte, de már följebb, egy nyalka huszártiszt -lépegetett, aki véletlenül elejtette fehér keztyűjét, melyet a -kezében tartott. A gombolyaggá gyűrt keztyű lecsúszott a -garádicsról és gurult, gurult lefelé…</p> -<p>A huszártiszt (egy óbester) hátrafordult erre, egy kis magyar -káromkodással aposztrofálva a lefelé szaladó keztyűt, miközben -kedvteléssel vette észre az utána jövő gyerek-katonát s rárivallt -nyersen németül:</p> -<p>– Add fel a keztyűmet, te gyerek!</p> -<p>Gyuri sértődve vörösödött ki a tegezésre és a «gyerek» szóra, -egy perczig habozva tűnődött, hogy fölvegye-e a keztyűt vagy -megtagadja a goromba óbesternek ezt a legegyszerűbb udvariasságot -is.</p> -<p>– No mi az? – mennydörgé az ezredes csodálkozva. – Talán nem -akarod felhozni?</p> -<p>De már ekkor lejebb lépett Gyuri vagy két grádicson a keztyűért, -mert nem tartotta tanácsosnak, ily fontos küldetésben jelenetre -adni okot.</p> -<p>Fölvette a keztyűt s fölvitte az ezredesnek.</p> -<p>– No, ezer szerencséd, kis baka, hogy felhoztad, mert bizony, -mondom, kétfelé hasítottam volna a tökfejedet.</p> -<p>– Vagy én a magáét! – felelt a fiú, rendíthetetlen <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> -nyugalommal nézve a szeme közé és önkénytelenül kis spádéjához -kapott, mely csörömpölve mozdult meg oldalán.</p> -<p>– Ejnye, gígom-gágom! – kiáltott fel az ezredes nagy -örvendezéssel, egyszerre magyarra fordítva a szót. – Kinek a fia -vagy, ecsém?</p> -<p>– A Kovács Mihály óbesteré.</p> -<p>– Parolát ide, hékás. Hát bizony észrevettem a viselkedésedről, -hogy magyar anya szült, hanem már most jobb, ha kibékülünk, mert -tudd meg te is, hogy kivel kötöttél ki, atyámfia: én Simonyi -óbester vagyok.</p> -<p>Most utólagosan ijedt meg a fiú, láthatólag elsápadt. A híres -Simonyi óbester vitézségét szétvitték a mesék és legendák a -világban mindenüvé, még oda is, ahol a padokat faragják. A -legvitézebb huszár megelégedetten olvasta a saját dicsőségét a fiú -arczán.</p> -<p>– Semmi az – jegyzé meg nyájasan. – A farkas is csak odáig eszi -meg az embert, ameddig kinn van a csizmából. Azontúl nem bántja. -Nos, te még bent vagy a csizmákban.</p> -<p>És megveregette barátságosan a vállait.</p> -<p>– Hány órakor jön meg az uralkodó? – kérdé azután.</p> -<p>– Miféle uralkodó? – csodálkozott Gyuri.</p> -<p>– Hát melyik, ha nem a hesszeni, hiszen őt várjátok vagy mi?</p> -<p>– Nem tudom – vallotta be a fiú. – Én nem tartozom az udvarhoz. -Bécsujhelyi katonanövendék vagyok.</p> -<p>– No, hát nagyra nőjj! – szólt az óbester, elválva a fiútól, -miután fölértek a pompás, márványos korridorra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>Az óbester jobbra ment, kevély, sarkantyús lépteivel, a fiú -balra tartott, a Laube apó lakása felé.</p> -<p>Alig hogy egyet-kettőt lépett, hát ki jön rá szembe, topogó, -apró lépésekkel: maga az öreg Laube. Mondja aztán valaki, hogy -nincs szerencse! De mennyire megőszült, összeesett az öreg. Valami -különös zöldes Waffenrockot és nadrágot hoz a karján, a másik -kezében fekete, aranyrojtos kalpagot tart.</p> -<p>Gyuri mosolygós arczczal siet feléje, de a Laube apó szelíd kék -szemei ismeretlenül szegződnek rá.</p> -<p>– Jó napot, Laube úr, hát nem ösmer rám?</p> -<p>– De bizony, de bizony. A hangja olyan ismerős. Ah no, hogy is -felejthettem csak el. Az a kis pompás magyar fiú… Oh, kicsi szívem, -persze, hogy maga az. No lám, no lám. Oh, hiszen már katona, -valóságos katona, nyalka katona. Hop, fikom adta, hisz kardja is -van. Bizony már meggyengülnek a szemeim, nem ösmertem volna meg, -csak a hangjáról, mert a fülem még jó. Természetes, az olyan vén -szamárnak, mint én, a füle tart ki a legtovább. Pedig szemem is -olyan volt valaha, mint a sasé. Én voltam azelőtt Ő felségének a -legkedvesebb vadásza s bizony eleget vadásztunk egykor Ischlben az -ön édes papájával is, az Isten nyugosztalja, de hol veszi itt -magát, ahol a madár se jár?</p> -<p>– Éppen magát akartam meglátogatni, Laube úr, de látom, rosszkor -jöttem, szolgálatban van.</p> -<p>– A hesszeni ezred ruháit viszem be a császárnak, mert ebédre -várjuk a hesszeni uralkodót s az a bolondos komédia járja ezek -közt, hogy az egymás uniformisában jelennek meg. Sületlen egy -mesterség az egész uralkodás, de hát nem nehéz és ha már eddig meg -nem úntam, most öreg koromban megjárja <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> pihenőnek. -A fülem, hála Istennek, elég jó és a csengetyűt messziről -meghallom. Nagy áldás az Istentől az olyan fül. Különben mi -járatban van az úrfi?</p> -<p>– Aklit, a mentoromat akartam meglátogatni, de azt hallom, -valami baja történt, hogy már nincs itt; azért jöttem önhöz, Laube -úr, hogy kérdezősködjem utána.</p> -<p>– Mit? Hát nem tudja? – kiáltott fel élénken a komornyik s -letette a ruhákat a márványoszlopzatra s azután megnézte az -aranyóráját, mely hatalmas, vastag lánczon lógott le, – még van -néhány perczem. Igazán semmit se tud? Ej, hát vége van a szegény -Akli úrnak. Valami hóbortos verset írt és hát krcs (kezével az -ajtónak kulcscsal való bezárását jelezte) ül valahol a hűvösön – s -tudja Isten, látni fogja-e még valamikor az Isten napját. Mert hát -Akli úrnak szárnyai voltak, ahogy mondani szokták és az sohase -vezet jóra, sokkalta jobb, ha csak fülei vannak az embernek.</p> -<p>Mialatt Laube apó mindjobban nekimelegedett, azalatt Gyuri -fölismerte a helyzet előnyeit, egyre nyomult háttal a hesszeni -uniformis felé s felhasználva az öreg szemeinek gyöngeségét, egy -alkalmas pillanatban, mikor Laube apót elfogta a köhögés, egy ügyes -mozdulattal becsúsztatta Akli instancziáját a hesszeni zöldes -Waffenrock zsebébe, miközben váltig sopánkodott:</p> -<p>– Oh, szegény Akli bácsi, szegény Akli bácsi… Hogy lehetne rajta -segiteni?</p> -<p>– Azon bizony nem lehet sehogy, ne is törje rajta fejét az úrfi. -Amelyik körte egyszer lepottyan a fáról, az már nem kerül oda -vissza többé.</p> -<p>– De hátha ártatlan volt? <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>– Mindegy az a körtére nézve, akár azért potyogott le, mert -rothadt volt, akár nem volt rothadt, de erőszakkal tépték le, vége -van, punktum. De már most mennem kell a ruhákkal, mert a császár -öltözködni fog. Megvár az úrfi?</p> -<p>– Nem, nem várom meg, Laube úr, csak éppen egy perczre akartam -látni, mielőtt visszaindulok Bécsujhelyre, hiszen talán tudja…</p> -<p>– Minden bizonynyal, de ön végre is otthon van nálunk és itt -találja most Kolowrat grófot is, akit a császár gondviselőjéül -megbízott. Hogy van a leánytestvére? Hallom, hogy szép kisasszony -lett.</p> -<p>– Jól, köszönöm, de ne szóljon, kérem, Kolowrat grófnak, Laube -úr, hogy itt voltam, csak úgy engedély nélkül szaladtam ide Akli -úrhoz és önhöz. Nem szeretném, hogy Ő felsége vagy Kolowrat gróf -megfeddjenek emiatt.</p> -<p>– Azaz, ön inkognitó van itt – nevetett Laube úr. – No, jó. Egy -szót se szólok. Hiszen nekem voltaképpen nincs is nyelvem, nem -szabad lenni nyelvemnek, megszoktam, tudom, nekem csak füleim -vannak.</p> -<p>Laube apó eltünt a ruhákkal, Gyuri pedig abban a hitben, hogy a -dolgát jól végezte, egyenest visszament Bécsujhelyre, be se várta a -parádét, a hesszeni uralkodó érkezését, kinek ma egy fényes ebédet -kellett elfogyasztania a laxenburgi vörös ebédlőben. Pedig már -erősen porzott az út Bécs felől, ahonnan jönnie kellett a fényes -menetnek, a fogatok és a lovagok nagy sorának. Az őr a toronyból -leste a pillanatot, amikor jelt adhatott, az ágyúknál ott álltak a -tüzérek, akik a díszlövéseket elsüssék, a Plankenstein-huszárok -lovai türelmetlenül toporzékoltak – de Gyuri mindezekre nem volt -kiváncsi, <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> ő mind csak arra gondolt útközben, hogy a -császár most már öltözködik, most ölti fel körülbelül a -Waffenrockot, valami megsustorog a zsebében, megnézi, miféle papir, -elolvassa, jó szíve megpuhul és nyomban küld egy lovast -Bécsujhelyre, aki viszi a hírt vágtatva, hogy Akli Miklós tüstént -szabadon eresztendő. Jaj, csak valahogy hamarabb oda ne érjen ő -nála, hogy még egy-két szót ő is válthasson a kiszabadult -Aklival.</p> -<p>Nem sokat pihengetett útközben a korcsmákban, haza sietett -nyakra-főre s amint megjött, legott megkoppant a kavics a rab -czellájában. Akli mohón olvasta a czérnával rákötözött -papirról:</p> -<p>«Levelét a császár zsebébe tettem; érzem, hogy lesz -eredménye.»</p> -<p>Hát lett is nemsokára. Az az eredmény lett, hogy Aklit egy éjjel -elszállították onnan titokban valamely más börtönbe, Bernot urat -pedig nyugalmazták megrongált egészsége miatt. Minthogy a -fogház-igazgató úr olyan jó színben volt és olyan jól érezte magát, -mint a halcsík, roppant fejtörésébe került, hogy milyen betegsége -lehet. Ugy látszik, a császár megtalálta a levelet a Waffenrockban, -de nem az Akli ártatlanságát látta meg belőle, hanem az őrizet -hiányosságát Bécsujhelyen.</p> -<p>Ezalatt pedig otthon Magyarországon is észrevették, hogy, ami -nem először történik, nem is utoljára, a legbecsületesebb -embereket, mint valami kilincseket, lakat alá teszi a bécsi kormány -megőrzés végett. A Napoleon-kultusz elég ok volt, hogy az ember -egyszerre csak eltűnjön a társaságokból és senki se tudja, hova -lett. A pozsonyi dieta tehát hevesen sürgette, hogy a magyar -illetőségü politikai foglyok magyar biróságok elé állíttassanak. -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>A császár atyai jó szíve megolvadt a magyar gravamenek keserü -levében, mire azt a kegyes rendeletet adta ki, hogy a magyar -politikai foglyok, akár Olmützben, akár Kufsteinban vagy -Bécsujhelyen volnának, vitessenek magyar börtönökbe, – ha jobb -nekik az otthoni doh, ami a tüdejükbe szürődik a nyirkos börtöni -falakról, hát legyenek vele boldogok.</p> -<p>Igy került Akli Miklós Pozsonyba, uj fogház-igazgató és uj -porkoláb alá. De legalább a magyar ég mosolyog le a kerek ólmos -ablakon. Az igaz, hogy nagyon kis darabka.</p> -<p>Most már aztán végkép el volt temetve a «császár mulattatója». -Most már nem irkálhatott leveleket és nem is kapott. Még tintát, -papirost se adtak neki, hiába rimánkodott a fogház-igazgatónak, -hogy ő könyvet szeretne írni. Az igazgató jóízű magyar ember volt -és lebeszélte erről a bolondságról. Nem lehet egy rókáról két bőrt -nyúzni. Elég magában véve a becsukás, nemhogy még tetejébe könyvet -is írjon. Nincs benne az utasításban ez a szigorítás, tehát ne -írjon semmit. Pihenjen egy pár esztendeig. Hátha megváltoznak az -idők. Hiszen a világ se marad mindig az egyik oldalán, fordul -egyet, mihelyt akarózik neki.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VII. FEJEZET.<br /> -KARÁCSONY A BURGBAN.</h2> -</div> -<p>Fordult is a világ, kivált a Szent István tornyáról nézve. Az -öreg Európa felöltötte azt a formáját, amelyben sokan szeretik -elképzelni: a pletykázó kávés-nénikéét. A trics-tracs és a sugdosás -szinte elnyomta az ágyúk dörgését. Napoleon válik Jozefintől és -elveszi az osztrák császár leányát, Mária Lujzát. Már meg is -kezdődött a diplomácziai kérdezősködés. De hát nem álom volna ez? -Istenem, istenem, de furcsa szálakból, de különös vetélőkkel szövöd -össze a történelem vásznát!</p> -<p>A világ hát fordult, de lassan… Az idők is jöttek-mentek, de -sebesen, a maguk módja szerint; azokon semmit se változtatott -Napoleon. Nyár után ősz jött, ősz után tél jött. És a szép zimankós -karácsony is beköszöntött az ő fehér bundájában (hanem már a bundán -néhol változtatott a korzikai, piros rózsákat pingálván rá.)</p> -<p>A karácsony és a husvét mindenkor nyárspolgárias ünnep volt a -Burgban. Husvétkor az öreg koldusok lábait mossa meg a császár, -karácsonykor ajándékot osztogat családjának, személyzetének és -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> minden hozzátartozóinak és vigyáz arra, -hogy egész nap csak jót cselekedjék.</p> -<p>E miatt aztán karácsony estéjének a napján semmi állami okiratot -alá nem ir (mert az állami okiratok ritkán tartalmaznak -jótéteményt). Halálítéletet meg nem erősít, magánügyet el nem intéz -(mert ami az egyiknek jó, az a másiknak bizonyosan nem jó), szóval, -a császár karácsonykor nem tesz semmit, tehát nem tehet rosszat se. -Ellenben már korán reggel egy zacskó aranyat küld a városházára, -kiosztandót a szegényeknek, három megégett templomra kiutalványoz -ajándékul száz-száz forintot; ezt annyira megtartja, hogy ha talán -nem volna, csak két megégett templom a monarchiában, magok a -miniszterek gyujtanának meg egy harmadikat. Reggeli előtt elmegy a -kapuczinusok sírboltjába és a megholt feleségei koporsójánál -imádkozik. Megholt feleségei máris szépen felgyűltek, de azért -kilencz órára mégis végez az ájtatossággal, azután reggelihez ül. Ő -felsége bőjtöl ilyenkor az esti csillag kigyultáig, csak halat, -gyümölcsöt, mézet fogyaszt és tokaji borral öblíti le. Az utolsó -felhörpintett pohár után irószobájába vonul és ott fogadja -Metternich herczeget, a Stadion utódját (Stadion már a multé), aki -a külügyekről referál, a tegnap óta vett hireket csoportosítja és -(uj seprő jól seper) nagy buzgalommal fejti ki pókháló finomságu -terveit és húzásait az Európát jelentő ostáblán.</p> -<p>– Csak mindig a legokosabbat tegyük, kedves herczeg, csak a -legokosabbat – szólt bele a császár ásítozva.</p> -<p>– Csakhogy nem mindig tudjuk, mi a legokosabb – felelé a herczeg -kedvetlenül, hogy tervei föl nem villanyozták urát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Amit az Isten akar! – végzi be ájtatosan a császár.</p> -<p>Metternich gúnyosan mosolyog.</p> -<p>– Csakhogy ez talán nem egészen elég, mert az Istennek nem éppen -az osztrák külügyminiszterség a métierje.</p> -<p>– Oh, herczeg, herczeg! – kiált fel a császár -megbotránkozva.</p> -<p>Míg a sanctissima majestas (ekkor ez volt a szokásos -megszólítás) a külügyminiszterrel konferált, azalatt egyre -gyülekeztek az előtermekbe az udvar appendixei. Az udvarnak az -udvara. Mintha a régen kihajigált bútorok térnének vissza. Egykori -kedvenczek, penzionált öreg alakok, a császár saját külön szegényei -és pártfogoltjai, a volt feleségeinek szegénységre jutott udvari -hölgyei, a dajkák, akik a gyerekeket szoptatták, a nevelők, akik -Ferdinánd trónörököst tanították (no, ezek ugyan meg nem érdemelnek -egy hajító fát sem), a Mária Lujza játszótársnői, a császár egykori -komornyikjai, akik más állásokba szakadtak, szóval, mindazok az -exisztencziák, akik keringésükben, mint a legyek a czukortartóhoz, -valahogy közel jutottak a császárhoz s valami odatartozandóságot -tudtak magukba fölszíni. Ezeket minden évben karácsonykor -kötelességszerüen fogadta, megajándékozván kit-kit a maga rangja és -helyzete szerint.</p> -<p>Az estét aztán az <i>igazi</i> udvar és a család körében -töltötte, egészen egy pater familias és a «legkeresztényibb» udvar -szellemében. Karácsonyfa van felállítva külön a család, külön a -marsall-tábla és külön a szolgaszemélyzet számára. A lakájok -évenkint fölhíttak betlehemeseket is az utczáról a császár -parancsára, aki jóizüeket nevetett a napkeleti csillag után induló -szerecsen kollégáin. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>A Kovács-árvákat szokásosan szintén ezen a napon fogadta -kézcsókra az udvar appendixei közt. Ekkor hozta el őket Kolowrat -gróf, ki azonban már hetekkel előbb referált előhaladásukról, -magaviseletökről.</p> -<p>A császár vidám volt ez alkalommal, uborkaalaku arczán mosoly -derengett. Az írószoba tulajdonképpen egy nagy terem, közepén -széles mahagoniasztal, melyen rendetlenségben hevertek az irások, -levelek, jegyzetek, jelentések, állami akták. A kordovai bőrrel -bevont falnál egy másik asztal görnyedt, fölhalmozva apró -csomagokkal és katulyákkal, mindenik mellett egy jegyzet, hogy -kinek szól és a jegyzetre a császári memoria serkentésére sokszor -fel van írva az is, hogy ő felsége miről beszéljen az -illetővel.</p> -<p>Mikor a Kovács-árvák beléptek, a császár szinte hátra -tántorodott meglepetésében, oly szép volt a kisasszony, nyúlánk -alakjával, szelid galambtekintetével s mindenek fölött az a nemes -tartás, mintha egy vérbeli herczegnő jönne bemutatni a -hódolatát.</p> -<p>– Ah, ni, a mi magyar leányunk! – kiáltott fel a császár -élénken. – Jőjjön, jőjjön!</p> -<p>Odanyujtotta csókra a csontos kezét s aztán megfogta vele a -leánykáét és ugy tartotta sokáig, mintha valami puha madárfészekben -volna a tenyere s érezné a meleg madárka szíve lüktetését.</p> -<p>– Hogy érzi magát, kedvesem?</p> -<p>– Köszönöm, fölséged jóságából igen jól.</p> -<p>– El van-e látva minden szükségesekkel? Nem hiányzik -valamije?</p> -<p>– Bőven van mindenem, fölséges uram.</p> -<p>– Das hör’ i’ gern – szólott a császár bécsiesen s aztán -elereszté a kezét és a fal melletti <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> asztalhoz lépett, hogy -kikeresse a számára szánt ajándékot.</p> -<p>Hamar megtalálta a czédulát az egyik dobozon: «Helene v. Kovács» -és az is oda volt jegyezve, hihetőleg Kolowrat javaslata alapján: -«Zárdába küldés».</p> -<p>A császár előtt, akinek rossz emlékező tehetsége volt, csak -homályosan rémlett, hogy Kolowrat emlegetett valami konfliktust -báró Szepessyvel és valami titkos ábrándos szerelmet is, de miért -ajánlja, hogy éppen apácza legyen a leány, ennek a motivumát nem -birta hirtelen megtalálni. Ejh, gondolta magában, a vén kópé -irigyli őt a mostani generácziótól.</p> -<p>De mindegy, ha elő van irva, hát lepergeti a feladatát. Hiszen a -korona csak rosta, amin átesik a tanácsosok tanácsa.</p> -<p>Fölnyitván a dobozt, maga is kiváncsi, kigöngyölgette puha -selyempapirosból az ajándékot, egy pár értékes fülbevalót, nemes -tüzü opálkövekkel.</p> -<p>– Viselje ezt a csekélységet, édesem, emlékezetül az idei -karácsonyra.</p> -<p>Ilona elmosolyodott s leányos csacskasággal kiáltott fel:</p> -<p>– Oh, hiszen már megvan a fülemben.</p> -<p>A császár oda tekintett és bosszusan ránczolta össze sajátszerű -szögletes homlokát. A fülbevalónak szakasztott párja ott fityegett -a Kovács kisasszony füleiben.</p> -<p>– Ezeket tavaly kaptam fölségedtől!</p> -<p>– Az ostoba Stransky, – mentegetőzött a császár, fejét haragosan -csóválta, az ajándékokat bevásárló udvari titkárra hárítva a -felelősséget – úgy látom, azt hiszi, hogy magának négy füle van. -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p>Ezen az ötleten édesdeden elmosolyodott a leány, ami a császárt -is vidám mosolygásra ingerelte.</p> -<p>– No, semmi az, – mondá kegyesen – majd megbízom Kolowratot, -hogy valami egyebet vegyen az ötvösnél, ami éppen megnyeri -tetszését. De most beszéljünk jövőjéről is. Ön most már az utolsó -évben van az intézetben és úgy tudom, nem akar férjhez menni. -Hiszen a multkor volt már erről szó.</p> -<p>A leány némán bólintott szép fejével s szorongva várta, mi fog -következni.</p> -<p>– Nem volna inkább kedve zárdába menni?</p> -<p>– Zárdába? – ütődött meg a leány. – Hogyan érti fölséged?</p> -<p>– Hát úgy (a császár zavartan kereste a kifejezést), hogy talán -a Krisztus menyasszonya óhajtana lenni? Mit szól hozzá?</p> -<p>Ilona lesütötte a szemeit, halavány lett, mint a fal, szíve -hangosan dobogott.</p> -<p>– Beszéljen bizalommal, mintha az apjához szólana. Kielégítené -ez önt?</p> -<p>– Fölséges uram, – felelte fojtott hangon – akinek én a -menyasszonya lennék, én azt kívánnám attól, hogy engem… hogy engem -mulattasson.</p> -<p>– Oh, kis bohó! A hit nyugalmat önt a szívbe és megelégedést. S -ez több a mulatságnál.</p> -<p>– De én azt kívánnám a vőlegényemtől, hogy ha például a -zsebkendőmet elejtem, azt fölvegye, hogy ha az utczán megyünk és az -eső esik, ő tartsa fölém az esernyőt, hogy a bálban limonádét -hozzon és a cotilliont velem tánczolja s erre a czélra…</p> -<p>A császár nevetett.</p> -<p>– Erre a czélra Krisztus urunk csakugyan nem alkalmas, sőt úgy -nézem, ezzel még ki sem merítette <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> az illetőnek a kellékeit, -melyek közt alkalmasint ott lesz a csinosan kipedert bajusz is… No, -no, nem kell azért mindjárt úgy elpirulni. Hát nem bánom, legyen -úgy, hogy semmit se szóltam. Most pedig vegyük elő a «katona urat». -(A császár a háttérben álló Gyuri felé fordította tekintetét.) Nos, -mit parancsol, katona uram?</p> -<p>De be sem várva a peczkesen álló növendék feleletét, ujra az -ajándékok asztalához tipegett, ahol egy díszes erszény volt -kikészítve Georg Kovácsnak, a czédulán pedig a császárnak saját -kezével odavetett ez a jegyzete: «Parittyázás, latin nyelv. -Megdorgálandó».</p> -<p>– Meg vagyok veled elégedve, ficzkó – szólt hozzálépve és -megveregetve a vállát. – Professzoraid jó katonát jósolnak benned, -atyád is az volt, kegyelettel őrizzük emlékét, holta után se -feledjük hűségét, szolgálatait, hanem elszomorító reám nézve, hogy -a parittyázásban és a latin nyelvben nem tanusítasz elég -előmenetelt.</p> -<p>Gyuri tágra nyitotta nagy, okos szemeit a csodálkozástól, hiszen -a parittyázás nem tantárgy és a latin nyelvben ő az első az -intézetben. Szólni nem mert, de itt bizonyosan valami félreértés -van.</p> -<p>A minthogy volt is, mert a császár azt a jegyzetet olyan -értelemben csinálta hetek előtt, hogy a fiú megdorgálandó az -Aklihoz parittyával becsempészett levelekért, még pedig latinul -dorgálandó meg, hogy a leány, aki titkos beteges vonzalommal -érdeklődik Akli iránt, ne értse, miről van szó. Hanem persze a -jegyzet csak jegyzet. A jegyzettel megrögzített szó megmarad, hanem -a környéke elhalványul, sőt néha nagy bolondul meg is változik.</p> -<p>– Hát már most te is kikapod a magad karácsonyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> -ajándékát, fiúcska, – folytatá a császár tréfálkozva, ami gyakran -szokása volt. – Ez az erszény jut neked tíz fényes körmöczi -aranynyal. Hanem még ne nyúlj utána. Előbb egy kis polgári hasznot -szeretnék a hanyagságodból kihúzni. Várj csak, fordíttatok veled -valamit s amennyi hibát ejtesz a latinban, annyi aranyat vonok le. -Van-e pénzed, ha több hiba találna lenni, mi?</p> -<p>– Három aranyam van még a tavalyiakból.</p> -<p>– Az is valami. Gondolod, hogy elég lesz?</p> -<p>– Biztos vagyok benne, fölséges uram, – felelte Gyuri -önérzetesen.</p> -<p>– Ohó! Te el vagy bizakodva, nagyon fennen beszélsz. Most már -azért is megpróbáljuk.</p> -<p>Édesdeden nevetett, a leányka arcza ragyogni és virulni látszott -a császár jó kedvétől, sőt a nap is benevetett a három ablakon, – -oly szép, oly barátságos volt most a császár hideg pompájú szobája, -mint egy otthon.</p> -<p>A császár leült az íróasztal előtti nagy gót karszékbe, melyet -négy aranyos oroszlánfej ékesített, szétvetette kedélyesen a lábait -és csak úgy találomra fölvett az asztalról egy teleírt -papirost.</p> -<p>– No, nézd meg, latinul van-e, olvasd fel és aztán fordíts.</p> -<p>Gyuri kezébe vette a papirlapot és átfutotta.</p> -<p>– Fölséges uram, – szólt – nem akarok csalni, ennek a szövegét -németül is jól ösmerem.</p> -<p>– Látom, becsületes fiú vagy, – szólt a császár megelégedetten, -– hát mi az?</p> -<p>– Ez a lutheránus poézis, ahogy elneveztük, Akli úrnak egy -verse, melyet az én okulásomra költött egyszer.</p> -<p>A császár homlokán felhők gyülekeztek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– És miért neveztétek el lutheránus poézisnek? – kérdé -kedvetlenül.</p> -<p>– Mert nincsen benne sehol interpunctio, fölséges uram s ha -alulról balra olvassuk, egészen az ellenkezőjét jelenti, mintha -felülről jobbra olvassuk.</p> -<p>– Nem egészen értem. Melyik vers az?</p> -<p>– Ad Napoleontem.</p> -<p>– Ah! – kiáltott fel a császár meglepetve és élénken felkelt, -hogy maga is beletekintsen a versbe, mely mint corpus delicti -szerepelt volt a legfelső helyen (mert bizonyára ez az íróasztal a -legfelsőbb hely.) – Hogyan? Mit beszélsz? Hogy számodra írta volna -az a… az az ember?</p> -<p>– Igen, emlegette egyszer, hogy Bajorországban költött -ilyenfajta verseket, kértem, mutasson belőlük, de nem emlékezett -egyikre sem; mondta, hogy inkább ujat komponál, akkor csinálta ezt -a <i>jóslást</i>, mely elülről Napoleon hadi sikereit zengi, -hátulról pusztulását.</p> -<p>– Hihetetlen, – szólt közbe a császár izgatottan, – olvasd fel -hát nekem hátulról.</p> -<p>Gyuri elkezdte hátulról, jobbról balra olvasni a verset, amint -következik:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vaticinor tibi quod dicent te -tempora<br /></span> <span class="i0">Quare proelia lustrabit sors -mala non bona sors<br /></span> <span class="i0">Albionum ad litus -frangetur denique<br /></span> <span class="i0">Victrix Gallia nec -cunctas gens tua deiciet<br /></span> <span class="i0">Destituet -mare spes magnas nec tempora<br /></span> <span class="i0">Cinget -laurea navalis quod tibi vaticinor.<br /></span></div> -</div> -<div class="blockquot"> -<p>(Jóslom neked, majd megtanít az idő, mi módon fogja kisérni -harczaidat a balszerencse s nem kedvező. Albion partjain végre -megtörik a győztes Gallia. Nemzetedet legyőzi valamennyi, -nagyratörő reményeidet meghiusítja a tenger, nem övezendi -tengereken szerzett babér homlokodat, amit jósolok neked.)</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>A száz Caesarok ivadéka valóságosan elérzékenyült az olvasás -alatt.</p> -<p>Tehát nem igaz, hogy a jó, hűséges Akli áruló volt, hogy a -franczia császárnak akarta magát behízelegni, hogy összeköttetése -volt vele, hogy a hadi terveiket közölte volna. Ezt ugyan szépen -elhitette vele Stadion gróf.</p> -<p>Haragosan rángatta meg a csengetyűzsinór selyemrojtját.</p> -<p>Egy hadsegéd jelent meg.</p> -<p>– Küldje Stransky titkárt!</p> -<p>Ezalatt hálásan nézett a fiúcskára, ki által csodálatosképen -világosítá fel őt a gondviselés egy szenvedő rab ártatlanságáról s -a saját zsebeit is kiürítvén, teliden teli tömte az ajándék -erszényt aranyakkal, mikor odanyujtotta neki.</p> -<p>– No, ez egyszer elengedem a latint, – szólt türelmetlenül – -Isten veletek, gyermekeim! – tette hozzá bizonyos ünnepélyességgel. -– A császár nem hagy el benneteket. (A leány felé fordult nyájas -mosolylyal.) Magának majd csak szerzek valahol egy hadnagyot -(azután a fiú vállát érinté gyöngéden) és én magam is egy -hadnagyhoz jutok nemsokára.</p> -<p>Éppen az ajtó felé tartottak sugárzó arczczal a Kovács-árvák, -midőn a szemközti ajtón báró Stransky jelentkezett, egy -kecske-szakállú, czukorbaba szépségű kis emberke s még hallották a -császár kurta parancsát, künn a lépcsőkön is sokáig a fülükben -csengett:</p> -<p>– Írjon egy parancsot, Stransky, hogy Akli Miklós rab Pozsonyban -legott szabadon bocsátandó és nálam jelentkezzék. Lovas ember -vigye, haladéktalanul nyergeljen.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VIII. FEJEZET.<br /> -A TITOKZATOS VÁLLALKOZÁS.</h2> -</div> -<p>Zuzmarás bajuszú udvari kurir hozta karácsony estéjén -lóhalálában az Akli szabadulását Pozsonyba. A fogház-igazgató maga -jelent meg a czellában és tudtára adta, hogy szabad és a király azt -rendeli, jelentkezzék nála minél előbb.</p> -<p>Akli szíve nagyot dobbant örömében, mert az volt az első -gondolatja, hogy ma van karácsony, ma volt a «Búzavirág» a -császárnál. A szabadság magában véve is fönséges ajándék annak, aki -meg volt tőle fosztva, de hátha még olyan két fehér kezecske -könyörögte ki, mint aminőt az ő képzelete rajzolt, két összetett -kezecskét, fehér hattyúnyakból kezdődőt…</p> -<p>Olyan volt, mint a bolond. Azt se tudta, mihez kezdjen. A friss -levegő elkábította, úgy ment ki a fogház kapuján tántorogva, mint a -részeg. A hó vígan csikorgott lábai alatt. Ujjongani szeretett -volna, emberekkel találkozni, szóba állani kedve szerint, de az -utczákon nem járt senki. Karácsony estén meleg szobában ül minden -keresztény lélek, csak egy-egy utczanyílásnál látni a szomszéd -téren tétova <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> fényt, mintha rézkarikák futnának végig -a havon; a betlehemes gyerekek kószálnak arra beljebb, -papirlámpáikkal.</p> -<p>A belső házsorok közé lépve, az első nyájasan csalogató fény az -«Arany bárány» kivilágított ablakai voltak. Az ajtó fölött a -borókaágon millió gyémánttű csillogott, az ajtó üvegjén pedig ott -mosolygott a habzó sörös pohár és a zöldes boros palaczk.</p> -<p>A lutheránus öreg torony órája hatot ütött.</p> -<p>Akli belépett a vendéglőbe. Máskor a mulatság, zajos tivornyák -tanyája; most végtelenül szomorú hely, ahová csak azok lépnek be, -akiket sehol se várnak ma. A vendéglős maga is csodálkozó -pillantást vet a belépőre.</p> -<p>Öreg, kajlabajuszú ember, nagy báránybőrsüveggel a fején, -amelyet meg sem emelint.</p> -<p>– Mi tetszik?</p> -<p>– Egy itcze bor és valami harapni való.</p> -<p>– Az úr talán idegen?</p> -<p>– Bécsi ember vagyok.</p> -<p>– És alkalmasint itt rekedt?</p> -<p>– Valóban itt rekedtem, szeretnék is egy kis falatozás után -mindjárt indulni, ha alkalmatosság volna.</p> -<p>– Hm, – szólt a korcsmáros, kedvetlenül vakarva a fejét – mit -adjak az úrnak? Ilyenkor Pozsonyban nem tartunk korcsmát. Mert a -vendég mind otthon eszik. Nem készítettünk semmit. Én magam is -becsukom a korcsmát egy óra mulva és elmegyek a leányomhoz -vacsorálni, kis unokáim vannak, tetszik tudni; a szakácsnémat is -odaküldtem, hogy a lányomnak segítsen.</p> -<p>– De egy kis sajt mégis csak akad a ház körül, vagy valami hideg -sült. Éhes vagyok, mint a farkas. <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>Az öreg ember kimegy a konyhára, azután nagy röstelkedve -csoszogott elő.</p> -<p>– Bizony nincs semmi. Inzurgensek mulattak itt ma délben és az -ördögöt is megették volna. Olyanok, mint a sáskák. Hanem tudja mit -az úr, ha csakugyan éhes, tiszteljen meg bennünket, jőjjön velem, a -lányom szívesen látja vendégnek, itt lakik a harmadik házban.</p> -<p>Akli habozni látszott.</p> -<p>– A vőm kocsit is tart, hátha bevihetné vacsora után Bécsbe – -mondá rábeszélő melegséggel a különös korcsmáros. – Pozsonyban -úgyis nehéz kocsit kapni máskor is, de karácsonykor kétszeresen, -mert a lónak mindegy, de már a kocsis nem szívesen hagyja itt -ilyenkor a mákos metéltet.</p> -<p>– Köszönöm a szíves ajánlatát, – felelte Akli, elcsábíttatva a -kocsi kilátásaitól – és ha nem lennék nagyon alkalmatlan…</p> -<p>– No, csak az kellene még, – szabódott a korcsmáros – ha én -hozok valakit.</p> -<p>– Én Akli Miklós vagyok – mutatta be magát hősünk, mivelhogy -illendő ily esetben megmondani a nevét.</p> -<p>– Én meg Gelencsér Mihály. (Parolát csaptak egymás tenyerébe.) -Micsoda mestersége vagy foglalkozása van, ha meg nem sérteném?</p> -<p>– Hát én bizony abból éltem eddig, hogy mulattattam valakit.</p> -<p>– Én meg azokból éltem, akik mulattak. Egy malomba őrlünk, ahogy -látom.</p> -<p>Ezzel aztán nem is volt több beszéd köztük, Gelencsér uram -bekiáltott a belső helyiségbe: «Gyere ki, ragyabunkó», mire egy -tömzsi, ragyás legényke gurult ki valahonnan, erre bízta rá a -söntést, mondván: <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Te pedig itt maradsz, ragyabunkó, egész kilenczig a kimérés -okáért, ha netalán borért küldenének a «házaink», ámbár, aki már -eddig be nem szerezte, megérdemelné, hogy szomjan haljon, -kilenczkor bezárod a korcsmát és eljösz a kulcscsal -Zsuzsáékhoz.</p> -<p>Ezzel karanfogta Aklit és elvezette az utcza végére, ifjabb Tóth -Mátyáshoz, ahol – nem akarom szélesen elbeszélni – olyan vacsorát -tálalt fel a gömbölyű Gelencsér Zsuzsika, hogy a fölséges császár -is megnyalhatta volna a száját utána. Füstölt kolbászos -káposztalevesen kezdődött, folytatódván egy öreg sertésnek -különböző földi maradványain és egy unokának (malacznak) ropogósra -pirított rozsdaszín testén át a pulykapecsenye, a mákos metélt, a -herőczén túl, le egész a diókig és almákig a háziasszony folytonos -sopánkodásai közt, hogy: «Jaj Istenem, ha tudtam volna, hogy vendég -is lesz.»</p> -<p>Akli sokat evett és sokat ivott, azután pedig sokat beszélt s -olyan érdekes dolgokat, hogy szinte a fele szaladt el az időnek, -ami még az éjféli miséig hátra van. Élvezték a beszédjét, tágra -nyitott szemmel hallgatva azt. Csak a két kis pulya aludt el, egyik -az anyja, másik az apja ölében.</p> -<p>– Fektesd le a gyerekeket, Zsuzsi – figyelmeztette Gelencsér -uram.</p> -<p>Vetkőztetés közben észrevette az anyjuk, hogy a kis Pali fiú -marka össze van szorítva, szétfeszegeti a kis rózsaszínű -ujjacskákat, hát mit szorongat a gyerek? Egy igazi aranypénzt, egy -körmöczi aranyat. Nézi a kis leányt, a Katót, hát annak is össze -van csukorítva a marka és abban is aranypénz csillámlik. Megijedt -az asszony az aranyoktól, szinte belesápadt. Ezt az az idegen -adhatta nekik. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> Kiszaladt az ágyas szobából és beinti -szemöldökje mozgatásával az öreget.</p> -<p>– Miféle embert hozott maga ide, édes apám? – kérdé rejtélyes -suttogással.</p> -<p>– Mért kérdezed? – hökkent meg az öreg.</p> -<p>– Mert szegény embernek mondta.</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Egy-egy aranyat csempészett be a gyerekek kezecskéibe.</p> -<p>– No, ez csak azt mutatja, hogy emberséges ember, meg akarta -hálálni a vacsorát.</p> -<p>– Hát már most mitévők legyünk?</p> -<p>– Visszacsempészszük a zsebébe, mivelhogy mi is emberséges -emberek vagyunk. Add ide azt a két aranyat!</p> -<p>Az öreg Gelencsérben volt aztán elég ravaszság, ráköszöntött egy -pohár bort s a koczintás után magyaros szívességgel átfogta a -derekát, mintha roppantani akarna rajta, miközben becsusztatta a -két aranyat a zsebébe.</p> -<p>A vendég visszaszállt poharával a ház népére, igérvén, hogy -sohase felejti el a szíves vendéglátást s felkérte, hogy ha -valamelyikük valamikor Bécsbe vetődik, nagy tisztességnek tudná, ha -fölkeresnék.</p> -<p>– Nagy város az arra, – felelte a gazda – és hát nem igen -megyünk mi Bécsbe, de ha mégis úgy esnék, nehéz lehet ott -megtalálni az ismerőst.</p> -<p>– Csak Akli után kell tudakozódni a császári rezidencziában, a -vártától, vagy akárkitől.</p> -<p>– Macska legyek, – kiált közbe nevetve az öreg Gelencsér – ha -nem egészen úgy fest a dolog, mint a czinkotai kántor -históriája.</p> -<p>Eközben megérkezett a ragyabunkó is, az öreg Gelencsér -unokaöcscse (a csallóközi Gelencsérekből), <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> akinek -a vacsoráját melegre tették addig. Azt a hírt hozta, hogy a -korcsmát azóta érkező inzurgensek rohanták meg, alig tudott tőlük -szabadulni. Bort és vacsorát követeltek és szobákat kértek, ahol át -akarnak öltözni.</p> -<p>Akli csodálkozva kérdezte:</p> -<p>– Hát folyik még a háború Napoleonnal, hogy még mindig -szerepelnek az inzurgensek?</p> -<p>– Dehogy folyik, dehogy, – jegyzi meg Gelencsér – hiszen veje -lesz a császárnak.</p> -<p>– Igaz volna?</p> -<p>– Bécsi ember létére ne tudná? Hiszen már a verebek is -csiripelik.</p> -<p>– Hallottam valamit s éppen azért nem értem, micsoda -inzurgensekről van itt most szó.</p> -<p>Az öreg Gelencsér vállat vont.</p> -<p>– Délben nálam ebédelt vagy húsz ilyen csallóközi kurtanemes, -akik inzurgenseknek nevezték magukat, egyenkint szállingóztak, -mindegyik egy-egy batyut hozva és karabélyt. S minthogy két -vendégszobám is van, délután, miután jól ettek-ittak, elkérték a -két vendégszobát s felöltöztek ott bőrködmönökbe, szűrnadrágokba, -közönséges parasztoknak. Furcsa puska, gondoltam magamban, -csodálatos az egész, de végre is mi közöm hozzá?</p> -<p>Akli gondolatokba merült, de aztán elvetette az egész rejtélyt, -ahogy a teljesen megfejthetetlen problemákkal tesz az ember s -miután az öreg Gelencsér szemei is egyre kisebbedtek és az órabeli -kakuk kiáltásai egyre szaporodtak, elkezdte a beszédet az -elutazásra irányítani.</p> -<p>– Igaz, – szólt az öreg, a dörgést megértvén, – megigértem, -fiam, kedves vendégünknek, hogy esetleg te is beviheted Bécsbe a -szekereden. <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>– Nem lehet, ipam uram, igen sajnálom, de a kocsit felfogadta -holnapra Szepessy báró.</p> -<p>– Úgy? Sebaj. Már most aztán maradjon itt holnapig, pihenje ki -magát.</p> -<p>– Pihentem már én eleget, szeretnék elmenni – felelte Akli -egyszerűen.</p> -<p>– Igen nehéz most alkalmatosságot kapni.</p> -<p>– Örömest megadnám a kettőst vitelbért is. Mit szoktak Bécsig -fizetni?</p> -<p>– Bizony elkérnek ezek a pozsonyi pernahajderek néha öt huszast -is.</p> -<p>– Fizetnék én akár tizenötöt is.</p> -<p>– Ejnye no! Hopsza, ugorj csak fel, ragyabunkó, szaladj át vagy -Kirnerékhez, vagy átellenben Feldmayerékhez, azok is szoktak -fuvarozni, kérdezd meg, nem volnának-e hajlandók ideadni a kocsit -Bécsbe? Mondd meg, hogy egy úr van itt, aki jól megfizeti.</p> -<p>Akkoriban még nem voltak Pozsonyban rendes bérkocsik, habár a -koronázó város virágzása tetőpontján állt. A diétai követek és azok -családjai, cselédsége szokatlan élénkséget és hatalmas vérkeringést -hoztak az ősi falak közé, de a bérkocsiintézmény, melyet Bécsben is -csak egy pár év előtt honosított meg egy Himler Péter nevű orvos, -még ismeretlen volt és különben is fölösleges. Aki úr volt, az -úgyis elhozta ide a négyesét is, aki pedig nem volt úr, az úgy se -lehetett diétai követ. A szegény emberek számára ott volt a -naponkint induló posta és a keddi meg a csütörtöki napokon a Bécs -és Pozsony közt közlekedő társaskocsi – csakhogy ezekre már -előzőleg kellett helyet váltani. Ah, ezek a kedves, barátságos -társaskocsik! Mindenki magával hozta az elemózsiát is. Ami azonban -a jókedvet illeti, az ott termett útközben a társaskocsikon! -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span></p> -<p>A ragyabunkó engedelmeskedett, mint egy gép s mire egy-két pohár -bort ujra felhajtottak, azalatt vissza is tért a röhögő piros -pofájával.</p> -<p>– No, mit mond Kirner?</p> -<p>– Azt mondja, hogy kiárendálta a kocsiját éppen Bécsbe, Szepessy -István báró.</p> -<p>– Furcsa, – szólt Gelencsér – Feldmayeréknél persze nem -voltál?</p> -<p>– De voltam ott is.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Szakasztott azt mondta, amit Kirner.</p> -<p>– Vagyis?</p> -<p>– Hogy a kocsiját lefoglalta egy bécsi útra Szepessy báró.</p> -<p>– Furcsa puska! – kiáltott fel Gelencsér uram. – Hiszen ha -mindjárt báró is valaki, azért fölférne egy kocsira. Csak nem -utazik három kocsin?</p> -<p>– Azt mondták Feldmayeréknál, hogy munkásokat szállít Bécsbe a -Meidling külvárosi czukor-fabrikába.</p> -<p>– Munkásokat? Szepessy báró? Hiszi a piszi. Valami csíny lesz az -egész! Úgy sincs ki a bárónak mind a négy kereke.</p> -<p>Akli csupa fül volt, szíve hangosan dobogott.</p> -<p>– Hogyan? A különcz báró Szepessyről van szó?</p> -<p>– Ismeri?</p> -<p>– Igen, ismerem Bécsből. Nem nősült még meg?</p> -<p>– Nem, de suttognak valamit, mert a kastélyát renováltatta az -őszszel nagy fénynyel és hallatlan pompával. Itt nem messze, Bazin -mellett van.</p> -<p>Akli izgatottan dobolt ujjaival az abroszon.</p> -<p>– Karácsony első ünnepére szállítana munkásokat? – kételkedett -Gelencsér. – Hisz ilyenkor <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> az ott levő munkások is szétmennek. -Már az igaz, kis ragyabunkó, hogy sok bolond gombát összeszedsz, ha -valahova küldlek.</p> -<p>De a ragyabunkó nem hagyta magát.</p> -<p>– Már pedig úgy lesz, ahogy mondom, mert a déli vendégeink közül -egynehányat Feldmayeréknál láttam, ott ültek a nagy szobában az -asztal körül paraszt ködmönökben, ők indulnak reggel a -szekéren.</p> -<p>– Ki mondta neked?</p> -<p>– Feldmayer Francziska.</p> -<p>– Úgy? Ő vele beszéltél? Azért csillog a szemed? Tehát a -Szepessy báró emberei?</p> -<p>– Hogy igenis az ő emberei.</p> -<p>– Az meglehet, – mondta Gelencsér elgondolkozva – mert Szepessy -a volt csallóközi inzurgensek kapitánya, hanem azt már kétlem, hogy -ezek a gőgös kurtanemesek azért öltözködtek volna paraszt gunyába, -hogy munkát vállaljanak a meidlingi czukorgyárban. Szamár vagy te, -kis ragyabunkó. Itt valami nagy hadi dolog készül, olyan igaz, mint -hogy Gelencsér a nevem.</p> -<p>– Mégis mit gondol? – kérdé a vendég sötéten, megüvegesedett -szemmel bámulva az öreg korcsmáros szőrös, redős arczába.</p> -<p>Tóth Mátyás szólt közbe:</p> -<p>– Igaz lehet, amit Gyuri mond, mert az én kocsimat is úgy -fogadta meg a báró komornyikja, hogy munkásokat szállít Bécsbe; -nagy szénás szekeret kivánt, amelyre sokan férnek. Reggelre -jelentkeznek a munkások.</p> -<p>– Karabélylyal a ködmön alatt.</p> -<p>Aklit kínos nyugtalanság fogta el, maga se tudta megindokolni -miért, mert hiszen mi szerencsétlenség <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> van -abban, hogy Szepessy István Bécsbe megy a kurtanemeseivel, hogy az -ezer juxhoz, amit életében csinált, még hozzáfűzi az ezeregyediket, -azzal már nem lesz még nagyobb bolond se, mint most. Ami a dolog -rejtélyességét illeti, e tekintetben csakugyan páratlanul fest így -embrióban és a kiváncsiság méltán ülhetne tűkön (ámbár, ha a -fátyolt levennék róla, meglehet, egész közönséges hóbort állana a -szemünk előtt), de akár így, akár úgy, a nyugtalanságnak éppen -semmi köze még eddig hozzá. Igaz ellenben másrészt, hogy a -kiváncsiság és nyugtalanság egy közös kútból isznak néha.</p> -<p>Mindegy; nem tehetett ellene, akárhogy próbálta lecsendesíteni -idegeit a logika csillapító szereivel, hasztalan volt. Érezte, hogy -ma egy rossz cserén esett keresztül. A teste a börtönből szabadult -ki, a lelke egy sejtett, láthatatlan hinárban akadt meg és -vergődik.</p> -<p>Az első perczben a gondviselés kezét látta működni, hogy a -részletek tudomására estek; a tettvágy lepte meg, rohanni akart, -cselekedni, intézkedni, akadályozni. Felkölteni a nádorispánt, ha -itt van (ámbár dehogy van az itt karácsonykor), vagy a -perszonálist, hogy itt valami nagy dolog készül, hogy az istenért, -akadályozzák meg, de hamar. De ez csak pillanatnyi lelki szesszenet -volt, fölbuzdulás, a bátorságnak egy különös virágja, mely egy fél -perczíg nyílik a férfiszívben, aztán elfagy a tényállás -ridegségében és lehull. Bohóság, bohóság!</p> -<p>Hiszen nincs az ő háta mögött most senki, nem húzhatja ki a -laiblizsebből most is Ferencz császárt, mint annak előtte, mikor -még mint bolond regnált a Burg levegőjében, itt most már ki van -taszítva okos embernek, aki kénytelen belátni, hogy a perszonális -<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> szolgái menten kidobnák, ha az uruk -felköltését kérné tőlük. De ha nem is, mit mondana a -perszonálisnak? Hogy négyesi báró Szepessy István Bécsbe készül -átöltöztetett inzurgensekkel, hát ne engedje! A perszonális -legfeljebb a szeme közé nevetne: «Ha készül, menjen, hiszen azért -van az országút Pozsonyból Bécsbe, hogy járjanak rajta.»</p> -<p>Mást gondolt hirtelenében és valamivel nyugodtabban fordult Tóth -Mátyás felé.</p> -<p>– Ha így áll a dolog, kedves gazdám, akkor talán meghálnék én is -itten, föltéve, hogy akad számomra valahol egy kis kuczkó s aztán -reggel hátha engem is fölvennének szekerükre a munkások.</p> -<p>Tóth Mátyás nyájasan mosolygott.</p> -<p>– Ami a kuczkót illeti, az megvan itt balra a vizitszobában, -olyan csendesen fog aludni, mint egy kis gyermek a Mária -kötényében, de már azt, hogy a kocsira felveszik-e a báró emberei, -nem merném mondani, kivált, ha valami titkos járatban vannak.</p> -<p>– Pedig ez roppant fontos lenne rám nézve és igen háládatos -volnék, ha valahogy meg lehetne csinálni, esetleg egy kis -ravaszsággal.</p> -<p>– Egy kis ravaszsággal, hm, – ismételte Gelencsér uram -fölcsillanó szemekkel – hogy érti ezt, hm? Furcsa puska, hm!</p> -<p>– Úgy, hogy egy kis hadi fortélylyal. Fortély ellen -fortélyt…</p> -<p>– Fortély, hm, de hát miért, minek és kinek és ki ellen, hm?</p> -<p>Nagy szemöldjeit furcsán mozgatta az öreg, látszott, hogy -tetszett neki a dolog és hogy szeretne világosabban látni.</p> -<p>– Nem értem – szólt Akli megzavarodva, látván, hogy Gelencsér -diplomácziai ködbe burkolózik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> mintha a bekecse fölé még -egy krispint is borítana magára.</p> -<p>– Nem érti? Dehogy nem érti – dohogott az öreg. – Ha az ember -leteszi a kezét a sötétben és éppen egy felhúzott puska kakasához -talál érni, hát mégis csak megtapogatja előbb, hogy a csöve merre -van fordítva.</p> -<p>– No, ebben igaza van, Gelencsér uram, és éppen azért akartam -nyíltan elmondani, hogy ki vagyok és miképp gondolkozom.</p> -<p>– Pedzi már – szólt az öreg halkan, a vejére sandítva -félszemével.</p> -<p>– Hát én a Ferencz császár embere vagyok, – szólt Akli, – az ő -mulattatója és hogy úgy mondjam, jobb keze.</p> -<p>– Hm – mondá jéghidegen a korcsmáros és odább húzta a -székét.</p> -<p>– Hét vagy nyolcz esztendeje, hogy az udvarhoz kerültem s -mondhatom, megnyertem a császár bizalmát.</p> -<p>Gelencsér uram a fejét csóválta s a tömött ősz bajsza közé -morogta:</p> -<p>– Ejnye, pedig olyan rokonszenves képe van. Ki hitte volna?</p> -<p>De ezt az utóbbit már nem is mondta, csak gondolta.</p> -<p>Akli mindent elbeszélt, ami a dologra tartozott; elbeszélte a -Kovács óbester halálát az ischli vadászaton, elmondta az óbester -gyermekeinek örökbefogadását (Gelencsér uram ösmerte is az óbestert -és emlékezett a gyerekekre), elmesélte, hogyan állított be egy -napon Szepessy báró a rezidencziába s hogyan hallgatta ki a császár -a spanyolfal mögül a vele folytatott párbeszédet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> hogy a -kis Kovács kisasszonyt el akarja feleségül venni.</p> -<p>Az elbeszélő maga is láthatta volna, ha figyel, hogyan -távolodnak tőle szemlátomást az ő uj barátjai, hogy néznek össze -lopva, vő és após nagy savanyúan, mintha mondanák: Beh rútul kőbe -léptünk ezzel az emberrel! Hisz ez valami tányérnyaló a császári -konyhán s még majd felőlünk is rosszat hisznek, ha megtudják, hogy -az asztalunknál evett. No, már az ilyesmi bizony nem hoz az «Arany -bárány»-ra semmi ragyogást.</p> -<p>Hanem amint aztán odaért az elbeszélésben, hogy Bécs kellő -közepén elfogták, börtönbe zárták, Gelencsér uram szívéről egy nagy -szikla látszott legurulni, mire szabadon föllélegezve, -önkénytelenül közbe szólt:</p> -<p>– No, hála Istennek!</p> -<p>Miközben diadalmasan fújta kupaktalan selmeczi pipájából a -füstöt fölfelé.</p> -<p>Akli csodálkozva tekintett rá, ami teljesen megzavarta az -öreget.</p> -<p>– Azaz – javította ki magát – csak azt akartam mondani, hogy -akire én azt mondom, derék ember, hát az derék ember. Úgy ám, -Mátyás. Ez a szem, Mátyás. Amit ez a szem meglát… No, ez érdekes! -Elvitték Bécsujhelyre? Ejnye, de derék! Onnan ide Pozsonyba -hurczolták? Furcsa puska. (Ez volt a Gelencsér gyakori -szavajárása.) És csak ma este bocsátották szabadon? No hát nem adom -száz forintért. Az Úristen éltesse! Legalább megtanulta, mit ér a -nagy urak cseresznyéje és a császárok, királyok szeretete.</p> -<p>– Úgy látom én, nagy kurucz kegyelmed, Gelencsér uram. -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Az öreg apám a kuruczságban sántult meg, hanem nekem még mind -a két lábam jó.</p> -<p>– Hát már most aztán mindent elmondtam; – végzé be Akli – az a -sejtelmem, hogy Szepessy báró valami rosszat forral s azért -szeretnék a népe közé elegyedni, hogy megtudjam, mi az s esetleg -megakadályozzam. Ebben segíthetnének engemet.</p> -<p>– De hátha példának okáért olyat tesz, – veté ellene Gelencsér, -– ami az ínye szerint való?</p> -<p>– Akkor abban elősegíteném.</p> -<p>– Ha például Ferencz király ellen tervezne valamit? – firtatta -Gelencsér, – Hiszen az úrnak most kapóra jönne a bosszúállás, mi? -Mit tenne ez esetben az úr?</p> -<p>Habozott egy perczig, vajjon nem jobb volna-e azt mondani a vén -rebellisnek, hogy a császár ellen szívesen segítené Szepessyt, mert -az ellenkezővel végkép eljátszsza a bizalmát, de aztán mégis csak -arra határozta magát, hogy nem szép volna még gondolatban sem -megcsalni ezt a derék öreg embert.</p> -<p>– Megakadályoznám, – felelte – mert a király kenyerét ettem és -szeretem a személyét.</p> -<p>– Hát ez az! – kiáltá élénken az öreg felugorva és az arcza -kiderült. – Meg vagyok az úrral elégedve és szolgálatára állok, -amiben csak lehet.</p> -<p>Aminek a pecsétjeül megrázta a vendég kezét melegen, magyarosan, -hogy szinte kiserkedt a vér a körmei alól.</p> -<p>– Hogyan? – csodálkozik Akli. – Hát nem haragszik a császárra? -Azt hittem, haragszik. Az imént olyan hideg volt irányomban.</p> -<p>– Az más. Az egészen más puska. Húzódozom azoktól, akik a király -talpát nyalják, de viszont soha se állanék azok közé, akik ellene -törnek. <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> Ezektől is húzódozom, mert mégis csak a -mi királyunk, földi előljárónk s becsülje meg az ember, ami az övé. -Hanem iszen csak úgy a levegőbe vetettem ezt föl, belé akartam -látni az úrba, mert ami Szepessy bárót illeti, attól ugyan nincs -mit félteni Ferencz királyt, olyan fekete-sárga lélek, hogy a -szénát is megeszi, ha a király parancsolja. Valami másban töri a -fejét, az bizonyos. Hogy miben, nem tudom, de reggelre tudni fogom, -azért hát most csak feküdjék le nyugodtan, én majd utána járok a -dolognak s megcsinálom, amit a czirkumstancziákból lehet. Egy szót -se többet. Értem én a csiziót!</p> -<p>De Akli csak nem hagyta békén, kíváncsi volt, mi módon vél czélt -érni Gelencsér uram, a maga eszével akarta megitélni, lehető-e, -valószínű-e?</p> -<p>– Hát itt van Bajmódy Mihály komám, Szepessy ispánja Stomfáról, -ő is Bécsbe megy. Ma a «Bárány»-nál ebédelt a többiekkel, de -vacsorára a mészáros öcscséhez ment, aki a Három tigris-utczában -lakik; most éjféli misére menet beszólok oda és kiveszem belőle a -titkot.</p> -<p>– Okos ember?</p> -<p>– Okos.</p> -<p>– Ha okos, nem mondja meg – aggódék Akli.</p> -<p>– Azt majd meglássuk.</p> -<p>– Talán beszédes ember?</p> -<p>– Inkább hallgat.</p> -<p>– Az már nagy baj…</p> -<p>– Nem éppen, mert ha egy kis borocska hallgat benne, akkor ő -maga nem hallgat.</p> -<p>Csak nagy nehezen lehetett végre betuszkolni Aklit éji pihenőre -a habfehér párnák közé. Tóth Mátyás kísérte be a meggyujtott -faggyúgyertyával, <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> de még az ajtóban is megfordult, -rimánkodva Gelencsérnek:</p> -<p>– Valahogy el ne álmosodjék, el ne felejtse, kérem.</p> -<p>– Dehogy felejtem, dehogy, ha én egyszer megígérem, beszólok még -a pokolba is, mert én olyan furcsa puska vagyok. Pedig nem szeretek -a Bajmódy mészároshoz bemenni, mert olyan rossz bora van, hogy -nappal is megkuporodva mennek el ismerősei az ablakai alatt, attól -tartván, be találja őket invitálni egy kortyra. Én azonban el -vagyok szánva és mire fölébred az úr, már én akkor itt leszek -híradással.</p> -<p>Régen aludt már Akli Miklós ilyen szép tiszta ágyban, de hát -Majmuna istenasszony (minden istennők közt a legszebbik) nem sokat -ád, úgy látszik, a libák tollazatára (mintha asszony se volna). -Könnyű neki: ha ő akarja, rálehel a hideg kőre és az puhább lesz a -pehelynél, ha rá nem lehel a leglágyabb vánkosra, kényelmetlenné -válik a testre és összetöri, mint a mángorló sulyok. Ez egyszer nem -lehelt rá a vánkosokra és Akli kínosan hánykolódott rajtuk egész -éjjel jobbra-balra, hallgatván a toronyórának ütéseit, azután a -kakasok kukorékolását hajnalban, majd csoszogó lépteket hallott az -ambituson, mind-mind jobban telt meg az udvar sürgő-forgó, -beszélgető és veszekedő emberekkel.</p> -<p>Akli az ablakhoz illeszté fülét, gondolta, hogy a Szepessy -emberei gyülekeznek, hátha meghallana valamit a beszédjükből. A -különböző hangok közül csak a gazdáé csengett ki ismerősen.</p> -<p>Egy rozsdás, rekedtes hang panaszkodott.</p> -<p>– No, szépen vagyunk, Kilityi Balázs uram becsapott. -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Nem jön el?</p> -<p>– Azt üzeni, nem jöhet, mert a sógorát megütötte az éjjel a -guta, beküldte egy vén asszonytól a ködmönét és a karabélyát.</p> -<p>– Hát most már mit csinálunk?</p> -<p>Nagy tanakodás indult meg, de ebből csak szaggatott -félmondatokat lehetett kivenni, mert lassan beszélgettek, a -reszelős, rozsdás hangból azonban semmi sem veszett el a tiszta -téli levegőben.</p> -<p>– Én húsz «vitéz»-re szerződtem a báróval, tehát húszat kell -beszállítanom, – mondá – hiszen tudják kegyelmetek, milyen -ember.</p> -<p>(Hm, tehát húsz «vitéz»-re szerződött, gondolta Akli; -<i>vitézekről</i> van szó és nem munkásokról.)</p> -<p>– Hol veszünk tehát még egy vitézt?</p> -<p>– Hiszen éppen ez a baj! Fogadni kellene valakit.</p> -<p>– Van elég ember Pozsonyban.</p> -<p>– Bolond kee, Málnásy János uram, hiszen lakik itt ember elég, -de minő? A burger nem arra való, a diétai követek és a megyés -püspökök pedig nem vállalkoznak rá. Nem tudna egy bátor legényt, -Tóth Mátyás uram, mi?</p> -<p>A házigazda hangja most vegyült be.</p> -<p>– Van egy vendégem, pompás, ügyes legényke, valahonnan a -felvidékről való nemes ember, ő, azt hiszem, vállalkoznék, ha jól -megfizetnék.</p> -<p>– Hát megfizetjük, hogyne fizetnénk meg – kapott az ajánlaton a -rekedt hangú. – Hol az a ficzkó?</p> -<p>– Itt alszik nálam.</p> -<p>– No, már az nagyon jó volna. Ugyan beszéljen vele, Tóth Mátyás -uram. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>Akli szíve hangosan dobogott örömében. Éppen ilyesmire gondolt ő -az elmult este, csak kifejezni nem tudta; Gelencsér uram nyilván -nem értette meg, mit akar ő, hogyan gondolja és íme a gondviselés -teljesen felfogta a fejében formátlanul gomolygó plánumot és -megvalósította a kedvéért.</p> -<p>Kopogtatás hallatszott ajtaján. Belépett a gazda s elkezdte nagy -fenékkanyarítással előadni, hogy nem szívesen rabolta meg kedves -vendégének a hajnali álmát, de hát valami olyas történt…</p> -<p>– Köszönöm az irántam való jó szívét – vágott közbe Akli -elérzékenyülve. – Mindent tudok, mindent hallottam, küldje be kérem -azt a nemes urat, megalkuszom vele.</p> -<p>– De vigyázzon, tartsa magát egy kicsit, nehogy gyanut fogjon -Bori uram.</p> -<p>– Ne féljen attól. Nem azért voltam nyolcz évig az udvarnál.</p> -<p>Kis vártatva maga a gazda vezette be a rekedt nemest, nagy -Góliáth termetű embert, olyan bozontos fejjel, mint egy medvéé. -Kékbe játszó krispin volt rajta vitézkötéssel és tajtékpipa lógott -a szájában.</p> -<p>– Nemes Bori Pál vagyok, – mondá a szobába lépve és a -sarkantyúját kevélyen összeütve – volt inzurrekcziós hadnagy és -pátyi komposszesszor.</p> -<p>– Én Farkas Miklós vagyok – felelte Akli.</p> -<p>– Igen elterjedt család.</p> -<p>– Kivált így télen az erdőben – hagyta rá Akli.</p> -<p>– És nevezetes család – bókolt a pátyi óriás, méregetve a -legénykét, aki most felült a párnák között.</p> -<p>– Kivált az étvágyáról – tréfálkozott Akli. <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Ön, úgy látszik, nem sokat ad a czímerére, fiatal ember – -szólt az óriás kedvetlenül.</p> -<p>– Mikor egy Farkas egy Borival találkozik, illő, hogy a Farkas -ne hivalkodjék.</p> -<p>Ez már tetszett a pátyi óriásnak s egyszerre a kegyeibe fogadta -a Farkasok ivadékát.</p> -<p>– Mind gyöngyei vagyunk a szent koronának, – hárítá el szerényen -a Boriak fölényét – egyik fényesebb, a másik talán homályosabb, de -gyöngy az azért mind. Hát abba jöttem, kedves öcsémuram, igaz… -szólt már valamit a gombkötő? (Ugyanis Tóth Mihály uramnak volt egy -nagy gombkötő üzlete a főtéren.)</p> -<p>– Igen, mondott valamit.</p> -<p>– Egy kis vitézi kalandról van ugyanis szó.</p> -<p>– Sejtem egy kicsit.</p> -<p>– Nemes emberhez való munka, parolámra mondhatom.</p> -<p>– Elég! Ha egy Bori mondja, ez elég, hanem mégis szeretném -tudni, milyen fajta dolog, egy nemes ember mégse indulhat -látatlanba. Mert azt csak nem gondolhatom, hogy a czukor-fábrikába -állnánk be munkásoknak.</p> -<p>Bori nagy bajusza széthúzódott, mint két denevér-szárny; -édesdeden nevetett.</p> -<p>– Azt a gombkötő mondta? No persze. Ez csak a pretextus, ha -valaki kérdezné. Mert van benne valami igaz. Czukorról van szó. -Isten úgy segéljen, czukorról (s még jobban nevetett hozzá, -láttatni engedve a fekete odvas fogait). Sőt még a czukornál is -édesebbről.</p> -<p>– No ugyan? Most kezdem már nem érteni. Hát mi lenne ott például -az én dolgom?</p> -<p>– Egyszerű verekedés, ha valaki ellenállna, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> pedig -nem állna ellen, hát egyszerű ostromlás és különféle hadizsákmány -esetleg.</p> -<p>– Csak nem a Burgot ostromoljuk meg?</p> -<p>– Kell a kutyának. Mit csinálnánk vele? Ilyen nagyban nem -kezdünk, hékás, mert az embernek csak egy feje van. Kis vállalat -ez. Bagatell. Azaz, hogy a Burgnál mégis többet ér. Mert egy -gyönyörüséges paradicsom-kertet akarunk bevenni, ahol különféle -virágszálak nyílnak, csak egyetlen bimbót kell kihozni az egészből, -– de hát van ott sok, már pedig az ilyen fiatalember, mint -uramöcsém, ott is szakít magának, ahol nincs. Egy nevelőintézetről -van szó – kihozunk onnan egy kisasszonyt. Ez az egész. Csapjon fel, -uramöcsém.</p> -<p>Aklit az izzadtság verte ki a rémülettől.</p> -<p>– De hiszen ez borzasztó! – kiáltott fel akaratlanul és kiugrott -az ágyból, mintha valami láthatatlan gépezet kilökte volna, majd -észrevévén, hogy ily viselettel könnyen elárulja magát, mintegy -kiigazítva folytatá: – vagyis hogy lehetetlen, mert összeröffen a -rendőrség és becsuknak, elitélnek leányrablásért.</p> -<p>Eközben izgatottan kezdte fölhúzogatni a ruhadarabjait.</p> -<p>A rekedt óriás nevetett.</p> -<p>– Ne törődjék, öcsém, a taktikával, azt csak bízza ránk. Ha -összeröffen a rendőrség, hát akkor egy kis csata lesz Bécsben s -megverjük őket gyönyörüen, mert hát mi is leszünk ott egynehányan. -Azonban éppen azért csináljuk a dolgot éjjel és titokban, karácsony -első ünnepének éjjelén, hogy ne legyen ott a rendőrség. Ilyenkor -egész Bécs részeg és a rendőrség el van foglalva a korcsmákban a -tömérdek verekedő filiszterrel. Sőt maga a rendőr <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> is -felhörpent ilyenkor egy kis szeszt a hideg ellen. Hát én csak azt -mondom, hogy gyerekjáték az egész. Az utczák néptelenek. A -lámpásokat kioltjuk s úgy elviszszük onnan azt a kis fehér -cselédkét, hogy az ördög se veszi észre. Jó lesz az, ne féljen -semmit. A báró a karácsony estéjét akarta, de én lebeszéltem erről, -mert az éjféli mise miatt tele vannak az utczák éjjel járó-kelő -sokasággal s a kaland hírére-zajára hirtelen verődhetnek össze nagy -néptömegek s Isten tudja, milyen kimenetele lehetne a tréfának, de -ami a mai estét illeti, mikor a java lakosság otthon ünnepel a -hajlékában és csak a korcsmából hazatérő tántorgó alakok -mutatkoznak az utczákon, nem kell tartani semmitől. Bátran -fölcsaphat, uramöcsém.</p> -<p>Akli még habozott egy perczig, de azt annak is lehet -tulajdonítani, hogy éppen a csizmáját húzta föl, mert aztán szinte -feltünő jó kedvvel kóválygott kezével Bori uram elébe nyujtott -tenyere fölött, éppen mint a kánya, mikor le akar csapni.</p> -<p>– És mi lesz a fizetség? – kérdé kiváncsian, mintha éppen csak -ettől tenné még függővé.</p> -<p>– Hát egy százas, a kirielejzomát, azonfelül a gyönyörűség, – -szólt hánya-veti módon Bori uram, hátrahajítva krispinjén a -lecsúszott vitézkötést – és minden korcsmában megállás Bécsig. -Elég? Mi?</p> -<p>Akli szótlanul nyujtotta oda kezét.</p> -<p>– Aranyban? – tudakolá.</p> -<p>– Nem is fekete bankóban – felelte Bori uram, ünnepélyesen -megrázva Akli kezét. – Van honnan, hála Istennek. (S ezzel kivett -foglalóul öt aranyat a zsebéből és oda nyujtotta Aklinak.) Van -Szepessy bárónak elég.</p> -<p>– Itt van ő most? – kérdé Akli. <span class="pagenum"><a name= -"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Dehogy van. Ő már előre ment az éjjel az első transzporttal. -Mi leszünk az utolsók, a sereghajtók. De már most upre pupos, az én -parancsom alatt állasz holnap reggelig. Úgy vedd a dolgot, -atyámfia, hogy te most katona vagy, mert én úgy veszem. Ha pedig te -nem úgy vennéd, az nagyon megárthatna az egészségednek. Reménylem, -értesz engem? No, már most tehát öltözz fel szaporán, azaz megállj, -ne öltözz, majd más gunyát küldök be, amit föl kell venned, mert mi -most parasztok vagyunk útközben, tudod, a taktika miatt.</p> -<p>– Értem.</p> -<p>– Egy óra mulva indulunk.</p> -<p>– Helyes. Én készen vagyok.</p> -<p>Bori uram személyesen hozott be egy darócz nadrágot, egy tüszőt, -egy pár nagy patkós csizmát, báránybőr-sapkát, egy karabélyt és egy -bőrködmönt.</p> -<p>– Itt van a hadi készség – szólt nevetve. – Csinosítsd ki -magadat!</p> -<p>Akli magára maradt, kétségbeesett, dúlt arczczal. Izgatottan -kapott halántékához: Istenem, mit tegyek? Búzavirágot elrabolják az -éjjel. Vége, örökre vége a bájoló idillnek, mely az elején oly -váratlanul megszakadt s melyet a börtön magányában édesbús -fantáziával tovább szőtt. Szíve megtelt keserűséggel. Hát van -Isten? – kiáltá, amint látta, hogy a nap most is felkel s fagyos, -közömbös sugaraival benevet az ablakon. – Hát nem roppan össze a -világ? Holnap ilyenkor is csak úgy fog lenni minden, – de ő már ott -lesz a karvaly kezeiben…</p> -<p>Összecsikorgatta fogait, aztán a párnák közé vetette magát, -tehetetlen dühében sírt, megfogván a karabélyt, azon gondolkozott, -ne lőjje-e magát főbe, midőn szelíd kopogtatás hangzott az ajtón. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Bújj be! – dörmögé keserűen.</p> -<p>Hát ki toppant volna be más, mint Gelencsér Mihály uram, -megelégedett, rejtélyes ábrázattal.</p> -<p>– Mi az ördög? – kiáltá kedélyesen. – Csak nem reggelizett -tormát? Hisz a szeme könnyezik. Mi történt azóta?</p> -<p>– Beszerződtem én is a «vitézek» közé – mondá sötéten Akli.</p> -<p>– Hallom, mondta a vőm, hogy szerencsésen sikerült neki -beajánlani az urat pótinzurgensnek, hanem hát megtudtam mindent – -folytatá a hangját suttogóra lassítva – és a dolog általában véve -nem érdemel valami különösebb figyelmet. Bajmódy komám bevallott -mindent, egész két óráig ittunk együtt; micsoda pocsék bora van -annak a szerencsétlen mészárosnak, majd meghasad tőle a fejem… Hát -nincs itt semmi merényletről szó, se Napoleon, se Ferencz császár -ellen. Egy kis bolondság. Leányszöktetés. A báró feleséget akar -szöktetni. Tudja, milyen szamarak a nagyurak. Bizonyosan tányéron -hoznák eléje, de neki jobban tetszik, ha lopja. Hát csak ezt jöttem -megmondani, hogy semmit se aggódjék.</p> -<p>– A pokolba is! – fakadt ki Akli éktelen káromkodásban. – Hiszen -csak éppen ez kellett nekem. Maga becsületes ember, Gelencsér -bácsi, van szíve, megérti az enyimnek a mélységes keserűségét. A -leány, akit el akar a báró rabolni, az én lelkiüdvösségem, az én -ezerszer elképzelt, ezerszer megálmodott jövendőbelim, ama Kovács -kisasszony, akit említettem.</p> -<p>Az apó arcza megfelhősödött.</p> -<p>– Tyűh, a likom-fikomját, erre bizony nem gondoltam. No, ez már -furcsa puska! Hát mit csináljunk? <span class="pagenum"><a name= -"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Egyet lehetne.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Akar-e segíteni?</p> -<p>– Mint a tulajdon fiamon – szólt az öreg ünnepélyesen.</p> -<p>Akli a nyakába borult az öregnek, megölelte.</p> -<p>– Az Isten áldja meg ezért a szaváért. Egy levelet írnék a -császárnak; egy lovas embert kellene keríteni, aki elviszi a -levelet a Burgba és ott törik-szakad, átadja még ma Ő felségének. -Mit gondol?</p> -<p>Gelencsér gondolkozott.</p> -<p>– Legjobb volna, ha saját maga vinné el azt a levelet, mert hol -vegyek én olyan embert, aki bizonyosan eljuttatja a levelet még ma -a császárnak? Lovat még talán tudnék keríteni.</p> -<p>– Nem, nem, – ellenveté Akli – nekem ezekkel a gazemberekkel -kell együtt maradnom. Megölne a kétség, ha külön lennék, egyszerűen -megőrülnék bele. Ha köztük vagyok, még mindig megakadályozhatom -valahogy, ha máskép nem, a legrosszabb esetben egy -pisztolygolyóval. A pisztolylyal tudok bánni, de lovon sohase -ültem.</p> -<p>– Akkor hát írja meg azt a levelet.</p> -<p>– Van-e valami megbízható embere?</p> -<p>– Majd elviszi a ragyabunkó.</p> -<p>– És átadja Kolowrat grófnak, ez lesz a legjobb. Hozzon hamar -egy kis tintát és papirt. Itt van ez az öt arany a lovasnak. -Fogadja el, kérem.</p> -<p>Gelencsér tintát, papirt hozott s gyorsan vetette rá a betüket -Akli:</p> -<p>«Tudassa kérem sürgősen Ő felségével, hogy Szepessy báró -parasztruhába öltöztetett inzurgensekkel meg fogja ma, karácsony -első ünnepének <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> éjjelén, támadni Szilvássyné -Ungargassei intézetét s erőszakkal elhurczolja onnan Kovács Ilona -kisasszonyt. Ezeket tudatja Ő felségének egy hódoló szolgája, aki -szintén közte van az inzurgenseknek.»</p> -<p>Borítékot csinált és ráírta a borítékra: Kolowrat Konrád -grófnak, Cito, citissime.</p> -<p>– Itt van, kedves Gelencsér bácsi, pecsételje le, arra már nem -érek rá, mert lépteket hallok, aztán keressen valami lovat és -lovast. Siessen, siessen, az Istenért!</p> -<p>Ugyancsak ideje volt, mert Bori uram már bejött sürgetni.</p> -<p>– Hopsza, Farkas! Ugorj, Farkas! Micsoda? Most sincs kend -felöltözve? Ejnye, milliom ördög adta!</p> -<p>No most aztán öltözött is Akli gyorsan, katonásan, egy percz -alatt olyan parasztlegény volt, mint a pinty, még a tüszőt is -felkötötte.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>IX. FEJEZET.<br /> -A RETTENTŐ HADAK ÚTRA KELNEK VALA ÉS BÉCS FALAI ALÁ ÉRKEZNEK.</h2> -</div> -<p>Falatoztak egyet. A fölséges fagyos szalonna, rá egy-két kupicza -öreg szilvórium képezték azt a nagy összhangot akkoriban, amitől a -magyar gyomor legszívesebben békült ki reggel. Ezalatt befogott a -Tóth Mátyás kocsisa s elhelyezkedvén a szénás szekérre rakott -czók-mókokon, megindultak végre, annyian, mint az arató tótok, -vidám énekszó és kurjongatások között.</p> -<p>Szigorú, hideg idő volt, a föld csonttá fagyva és hóval borítva. -A nap csak fénylett, de nem melegített. Oly tiszta volt a levegőég, -hogy a három lovacska párája szembántó piszkos köd gyanánt -gomolygott a szekér előtt. A szilvóriumos kulacs sorba járta most -is. (Fűtsünk, nemes atyafiak, mert megfagyunk.) A sehol véget nem -érő fehérséget semmi se zavarta, csak az úton messze egy-egy -elmosódó feketeség, a Szepessy korábban elindult szekerei, meg a -faluvégeken a disznópörkölések kormos foltjai. De ezek a fekete -karikák is csak a határig tartanak. Újfalutól már ez se lesz. -Ausztriában nincs pörzsölés, lobogó lángok közti megdicsőülés -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> a halál után; ott talán még a sertés is -ispotályban múlik ki.</p> -<p>Dévény-Ujfalunál nem mutatkozott elegendőnek a belső fűtés. Bori -uram leszállást vezényelt a korcsmánál, ahol vidám tűz pattogott a -kemenczében – és az előző szekér nemesei is ott tartottak pihenőt. -Nosza, lett nagy öröm a találkozás okából és nagy áldomás.</p> -<p>Száz tojásból rántottát rendeltek s harmincz itcze melegített -czimetes vörös bort (az veri ám ki a hideget). A korcsmáros nem -akart bort adni, mivel, úgymond, nem illendő ilyen ünnepen, mialatt -a nagymise folyik a templomban. Amiért aztán jól megverték, úgy -hogy felmenekült a padlásra s a létrát maga után húzván, onnan -fenyegetőzött le gyalázó szavak kíséretében.</p> -<p>Minthogy pedig a fehérnép is rémülten szétszaladt, nemes uraimék -maguk szolgálták ki magukat, fölfeszítvén kamrát, pinczét, sütvén a -rántottát, melegítvén vörösbort és hordván be az udvarról rőzsét a -tűzre.</p> -<p>Mindez pedig nagy mulatság volt, de a legjobb kedvre Akli Miklós -szottyant, mert amint kiméne egyizben a rőzséért, hall vala -lódobogást s látja, hogy az úton elvágtat a kapu előtt egy szürke -paripa s rajta ül a ragyabunkó. Se jobbra nem néz, se balra nem -néz, csak megy egyenesen, mint a kilőtt nyíl.</p> -<p>Szíve nagyot dobbant az örömtől.</p> -<p>– Szegény Búzavirág meg van mentve.</p> -<p>Némi mulatozás után ujra felczihelődtek ő kelmeik, még pedig a -haditerv szerint először az elsőbben jött szekér és csak egy jó -félóra mulva az utána következő. Mert az volt a terv, hogy ne -egyszerre <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> érjenek Bécsbe és ne egy kapun, egy -úton; helyezkedjenek el a városban kijelölt különböző kis -korcsmákban. Maga Szepessy báró már körülbelül uzsonna tájban ér -oda néhány főemberével, kik hintókon mentek. Azután szinte óránkint -érkeznek a szekerek. Az egyik beszáll a «Két almá»-nál, a másik az -«Arany lúd»-nál kvártélyozza be magát. Veres Boldizsár hadnagy a -«Három granátos»-nál telepszik meg embereivel, Tompa Dienes hadnagy -a «Szerecseny király»-nál, Bencze-Sebestyén György hadnagy a «Négy -szekfü»-nél üt tanyát, míg Bori Pál hadnagy a «Kókuszdió»-hoz -hajtat a Meidling külvárosban.</p> -<p>Ez a legrégibb korcsmája Bécsnek s annyira hires már ötven év -óta a rostélyosáról, hogy ott álruhában már József császár is -megfordult a legenda szerint. Hiába, bolond az ember, amíg meleg, -egy jó rostélyosért messze elmegy. De nem is lehet ezen -csodálkozni. Hiszen nini, most hányan mennek ő kegyelmeik -hóban-fagyban egy kis fiatal csirke miatt. Mikor pedig annyi csirke -van mindenfelé! Tele van csipogásukkal minden zeg-zug. S íme, mégis -csak azt az egyet kell kihozni nagy ügygyel-szerrel, veszedelmekkel -a kalitkájából. Hát nem merő bolondság ez az egész világ?</p> -<p>Hanem legalább okosan van kifundálva, ezt az egyet meg kell -adni. A megérkezett nemesek vígan pihennek a maguk szállóhelyein az -éjféli óráig, akkor aztán húzódnak szekéralja szerint egy nagy -gyűrűzetben az Ungargassét környező mellékutczákba s mikor a Szent -István tornyán tizenkétszer üt a kalapács, egyszerre omlanak -mindenünnen ama bizonyos ház elé, ahol a kalitka van. Lehetetlen -ennek nem sikerülni. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>De hát az még messze van. Most egyelőre még csak -Dévény-Ujfaluról indul az utolsó szekér a Bori uram embereivel – -ott hagyva egy pár aranyat a korcsma asztalán, ahogy illik nemes -emberekhez. Málnásy uram annyira benyakalt, hogy még a maga -pénzéből is oda guberált egy fényes aranyat a többihez. Hiába -kapaczitálták a többiek, hogy anélkül is meg lesz elégedve a -korcsmáros, ha majd le mer jönni a padlásról:</p> -<p>– Ejh, mit, – ellenveté Málnásy – hadd higyje a szamár, hogy -átöltözött királyok jártak a korcsmájában.</p> -<p>Nagy dölyffel, parádéval, szeszélyekkel teltek meg a czimetes -bortól a többiek is, úgy hogy a kevélységtől már szinte kirepedni -készültek, azt követelvén Bori uramtól, amint Stadlau felé -haladtukban ujra csípni kezdte a hideg a füleiket és lábaikat, hogy -szálljanak ki egy útba eső malomnál s azalatt küldjön ki ő kigyelme -előre valakit vagy valakiket, akik útközben egy-egy osztrák falut -felgyujtanának, hogy némi-nemü melegség vegyülne a levegőbe, – -amint ők arra elhaladnak.</p> -<p>Bori uram azonban lecsittítá őket.</p> -<p>– Hiszen megtehetném utóvégre, – szólt, a vállait kellemetlenül -vonogatva – de kár az virtust pocsékolni.</p> -<p>Stadlauban persze megint ivás volt és nagy ebéd. (Csak az a -mienk, amit megeszünk – bölcselkedett Pély Pál uram.) A vendéglőben -osztrák urak is ebédeltek s valami csodálatos fekete levet ittak -ebéd után czukorral. Málnásy uram is rendelt olyat, megkóstolták -néhányan, de kiköpték. «Kafé» – nak hítták a németek a förtelmes -folyadékot. Szeleczky Márton uram, aki tapasztalt ember volt, -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> megjegyezte a tanakodásokra, hogy miből -lehet: «Nem egyéb az, mint az Fekete-tenger megmelegítve, azt -iszogatják a nyavalyások apródonkint.» Csak Akli tudta aztán -megmagyarázni a mivoltját.</p> -<p>Jó sokáig elmulattak be a délutánba, midőn lovas huszár állt meg -tajtékos paripán a vendéglő udvarán.</p> -<p>Pogány Gábor kinézett az ablakon.</p> -<p>– A Szepessy leibhuszárja – mondá csodálkozva. – Az, aki a báró -kocsija mellett szokott lovagolni.</p> -<p>– Valami történt – ugrott fel Bori uram, egyszerre kijózanodván. -– Ez nem ok nélkül tért vissza. Csak maradjanak veszteg -kegyelmetek.</p> -<p>Ő maga kisietett és a pitvarban találta szembe az urasági -huszárt.</p> -<p>– Éppen a nemzetes urat keresem, – szólt a huszár – jó, hogy -egyedül kapom, mert parancsom van a bárótól, hogy csak négyszemközt -adjam át a levelet, melyet már a többi szekerek vezetői útközben -elolvastak.</p> -<p>Bori uram előkereste az okuláréját.</p> -<p>– Lássuk hát, mi az a medve?</p> -<p>Czeruzával hevenyében teleirt papirost nyujtott át a huszár. -Nehéz volt a báró szarkalábait szavakba összerakni, mivelhogy a -Bori uram szeme is kettőt látott, de mégis csak végére járt nagy -fejcsóválások között. Állt pedig a «tábori parancs»-ban a -következő:</p> -<p>«Egy lovas embert fogtunk el, közel a városhoz, akinél, -megmotozván őt, levelet találtunk, mely császár ő felségét értesíti -tervünkről. A veszély elmult ezzel, de kitünik, hogy áruló van -közöttünk a szekereken. Ügyeljenek a szekerek vezető hadnagyai, -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> hogy úgy az úton, mint Bécsbe érve, -egyetlen lélek se közlekedhessék idegenekkel, még kevésbbé, hogy -valaki elszökhessen és eláruljon. A gyanus emberek részére -rendeljenek két-két titkos őrt a vezetők, kik minden communicatiót -megakadályozzanak. Ha valamelyik hadnagy nem lenne elég óvatos, -azzal én számolok le. Dixi. <i>Szepessy de Négyes</i>.»</p> -<p>Bori uramnak nagy szöget ütött a fejébe az eset. Hm, hátha -véletlenül az ő uj embere, Farkas a Judás. Mert a többiért jót -állhat. Dehogy is jutna ezeknek eszébe lovas ember által tudósítani -a császárt! Azt se hiszik ezek, hogy császár van. Ámbátor az uj -embernek is olyan becsületes arcza van, hogy kontraktus nélkül -lehetne neki pénzt kölcsönözni. Csak az az egy gyanús, hogy a kávét -tudta. Nem jó jel. Látszik, hogy már sok mindent kóstolt.</p> -<p>Azzal az elővigyázattal élt hát, félrehívta Málnásy és Pély -uraimékat, a lelkükre kötvén, hogy vigyázzanak Farkasra, mint a két -szemük világára és ha valami gyanusat vennének észre, az egyik -rögtön jelentse Borinak, a másik pedig ne tágítson mellőle s ha -szökni akarna, – töltse meg sóval a karabélyát és lőjjön bele.</p> -<p>Vigyáztak is rá egész Bécsig, sőt még annál jobban, mikor este -beértek és a «Kókuszdióba» letelepedtek. De bizony fölösleges volt. -Eszeágában se volt Farkasnak, illetve Aklinak semmi csalafintaság. -Gondolta magában: «Befűtöttem már az egész pereputynak.» Egy -csöppet se tartott többé veszedelemtől. Tudta körülbelül a -kimenetelt, hogy a rendőrség vagy a katonaság körülveszi őket és -elfogja, vagy egyszerüen szétkergeti. Hanem azért ott akart -<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> lenni végesvégig; érdekelte a dolog, -mint a compositort, mikor a darabot előadják, melyhez ő csinálta a -muzsikát.</p> -<p>Különben minden a legjobb rendben ment. Feltűnés nélkül érkeztek -szállásaikra a szekerek, talán egyetlen bécsi szem sem látott -közülök kettőt. Maga Szepessy a «Stadt Frankfurt»-ba szállt s oda -kapta a bulletine-okat a stomfai ispántól, Bajmódytól, ki este -fiakkeron bejárta az egyes tanyákat s aztán visszajött urának -jelenteni.</p> -<p>Szepessy lent a földszinti ebédlőben a vacsoránál ült s -feltűnőleg csinosan volt öltözve.</p> -<p>– No, mi az ujság? – kérdé a belépő Bajmódytól.</p> -<p>– Minden úgy megy, mint a karikacsapás. Isten áldása van -rajtunk.</p> -<p>– Ne emlegesse az Istent, barátom, – jegyzi meg nevetve – ne -figyelmeztesse ránk, legjobb, ha észre sem vesz. Üljön le inkább és -vacsoráljon, még nagyon sok az időnk.</p> -<p>Kivette czímeres aranyóráját, éppen kilenczen állt a mutató.</p> -<p>– Az egész numerus bejött? – kérdé azután.</p> -<p>– Kétszáznyolczvanan. Kétszáznyolczvan nemes ember. A Belzebub -ördögeit is megveri ennyi.</p> -<p>– Nem maradt el valaki útközben?</p> -<p>– Nem, hála Istennek.</p> -<p>– Jó hangulatban vannak az atyafiak?</p> -<p>– Bemennének azok most a tigris torkába is.</p> -<p>– Csak az a fő, hogy valamelyik el ne áruljon. Minden ezen -fordul meg.</p> -<p>– Nagy vigyázat esik, kivált azokra, akik németül tudnak.</p> -<p>Csak halkan beszélgethettek egymással, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> amily -veszedelmes volt a tanyákon, ha a vitézek közül németül tudott -egyik-másik, itt ellenkezőleg az a veszély lebegett, hogy a -szomszéd asztaloknál, ahol előkelően öltözött urak ültek és -fecsegtek vacsorájuk mellett, magyarul tudhatna valamelyik. Ámbár -iszen volt ő nekik thémájuk, amibe elmerültek. A Napoleon házassága -képezte a beszélgetés tárgyát az asztaloknál. Éppen aznap röppent -ki a hír, hogy a leánykérő küldöttség már megindult Párisból és a -hét derekán itt lesz és hogy szem nem látta, fül nem hallotta -pompával fogadják a Burgban.</p> -<p>– Van is kit! Egy korzikai rongyos fiskális fiának a kérőit. -Mégis csak rettenetes.</p> -<p>– Szegény Mária Lujzácska!</p> -<p>– Én még most se hiszem.</p> -<p>– Ejh, el van az már intézve.</p> -<p>– Nagyon ravasz ember Metternich, nem járhat az soha -egyenesen.</p> -<p>– Úgy, de Napoleon is nagy róka s két róka közt csak egy a -biztos: hogy a tyúk áldozatul esik.</p> -<p>Zagyva vagy homályos félmondatok, apró véleménymorzsák hatoltak -el a báró füleihez, ki érdeklődéssel figyelt a beszélgetésre, -meg-meglökve az ispánját.</p> -<p>– Hallja, hogy mit beszélnek?</p> -<p>– Ühüm, – szólt Bajmódy, aki igen szűk szavú volt, míg a bor meg -nem oldotta a nyelvét.</p> -<p>Vontatottan folyt a társalgás, míg Bajmódy egyre ivott, a báró a -fogait piszkálta, váltig nézegette az óráját, feszengett a széken, -nézegette a vendégeket, akik közt személyesen is ismert nehányat, -bicczentett feléjük a fejével, de azok idegenül bámultak rá. -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Mégis csak furcsa volna, – szólt elgondolkozva – ha ezt a -Napoleont rászedné valahogy Metternich herczeg.</p> -<p>– Bizony, – hagyta rá Bajmódy – okos emberrel is -megtörténik.</p> -<p>– De egy Napoleonnal, Bajmódy!</p> -<p>– Ejh, hagyja el, méltóságos uram. Még velem is megtörtént. Az a -gaz Gelencsér Mihály hogy rászedett az éjjel…</p> -<p>Kezdett már a Bajmódy szava megeredni, őszinte vallomást akarván -tenni az elfogott lovasról. Szörnyen nyomta lelkét a titok, hogy -ugyanis a lovas nem volt más, mint a Gelencsér öcscse, a -ragyabunkó.</p> -<p>De a báró nem szerette a tárgyhoz nem tartozó melléktörténeteket -s midőn most mellette ment el egy bécsi barátja és nem ösmerte meg, -nevetve vágott a Bajmódy szavába.</p> -<p>– Nézze csak, Bajmódy, milyen okos ember vagyok. Váltig -gondolkoztam, hogy milyen álruhát vegyek magamra, míg végre -felöltözködtem becsületesen és most az ördög se ösmer rám. Ez az -úr, aki elment, egy régi jó czimborám.</p> -<p>– Valóban, ma kicsípte magát méltóságod, de úgy is kell. -Teringette, hiszen asszonyt viszünk a házhoz s ezt mégis csak -ünneplő ruhában szokás.</p> -<p>A Szepessy szeme megcsillant.</p> -<p>– Ad vocem asszony! Rendben vannak-e a váltott lovak?</p> -<p>– Stadlauban vár a négy pej.</p> -<p>– Sokért nem adnám, ha még sötétben érhetnénk be Pozsonyba.</p> -<p>– Persze, – szólt Bajmódy, megint felhajtva egy pohár -gránitpiros bort. – Egy maradék darabka az éjből sokat érne -ilyenkor. <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span></p> -<p>S durván nevetett hozzá.</p> -<p>A báró arcza idegesen rándult meg, szemöldjei összevonódtak s -inkább önmagához szólva, a szakállába dünnyögte, mintegy a -gondolatai összegezéseül:</p> -<p>– Lesz még azzal elég parádé odáig.</p> -<p>A kaland részleteire gondolt, a különféle jelenetekre, -sírógörcsökre, elájulásokra, stb.</p> -<p>– Akármilyen kemény a dió, mégis csak feltöri az ember, -méltóságos uram. Nincs igazam?</p> -<p>– Igaza van, Bajmódy, hanem kezd egy kicsit szemtelen lenni.</p> -<p>– No, no, – hunyorgatott Bajmódy a keresztbe álló szemeivel, -olyan boldog arczczal, mintha a tokáját simogatnák – tudom én -ezeket, hiszen én is voltam fiatal. Én is tudtam a csíziót. De hát -most már tempi passati. Először a Boriska, azután a borocska, -utoljára a borovicska. Ez a három időszak vagyon az ember -életében.</p> -<p>– Az is igaz, hanem most már mindjárt tizenegy óra, öreg, félek, -megárt, ha még egy kvaterkát felhajt, mert a maga eszére szükség -van. Jó lesz, ha most már a helyszinére megy a hintóval s egy -kicsit felügyel az elhelyezkedésekre. Éjfél előtt egy negyedórával -én is ott leszek a szürke köpönyegemben s a jeladás egy sípolás -lesz.</p> -<p>– Hát akkor én megyek is.</p> -<p>Fölkelt, megrázta magát s olyan józan lett egyszeribe, mintha -ujjászületett volna.</p> -<p>– Ad revidere, Bajmódy!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>X. FEJEZET.<br /> -BORI PÁL TAKTIKÁJA.</h2> -</div> -<p>A báró selyemmel bélelt batárja, melyet Párisból hozatott, az -«Onkl» czimü korcsma udvarán állt, az állás alatt. Az «Onkl» -dépendance-a volt a «Stadt Frankfurtnak». Akkoriban minden előkelő -fogadónak volt egy külön függelékje, ahol a lovak és a kocsisok -külön tanyáztak; mert nem vasút hozta az idegeneket a birodalmi -fővárosba, hanem saját fogataikon érkeztek. Magyar nagyurak nem -ritkán elszaladtak egész Párisig is a saját kocsijukon.</p> -<p>Az «Onkl»-ban János, a parádés kocsis gondozta a négy szürkét. -Szirotka, a hű tót komornyik pedig beszerezte a szükségeseket és -vigyázott a bundákra. Téglákat melegíttetett a tűzhelyen: jók -lesznek a kocsiban a kisasszony lábacskái alá. A két bunda azonkép -megmelegíttetett, hogy a czobolyprémes bundácska melegítő ereje -legalább az első perczekre meghatványoztassék. Még virágbokrétát is -szerzett Szirotka, amit majd a báró átnyujt annak idején a -kicsikének, mert hát a nagyurak a legnagyobb hidegben is nagyurak, -megcsinálják a tempót. Fázó, piros orral az ördög se szagolja ugyan -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> a virágot, de éppen ilyenkor kerül sok -pénzbe és nekik csak az kell.</p> -<p>Bajmódy tehát mindenekelőtt befogatott, beült Szirotkával a -hintóba, magára vette az egyik bundát, rátette nagy talpait a forró -téglákra, megszagolta a kaméliákat s konstatálván, hogy csak egy -illat van a világon, a fokhagymás kolbászé, megparancsolta a -kocsisnak, hogy hajtson az Ungargasse 20. számú háza elé.</p> -<p>Útközben is pikáns volt, csintalankodott benne a sok bor, hogy -azt mondja, mire való két bunda ilyen alkalomhoz? Miféle -gyámoltalanság! Hát nem szebb volna, ha ketten összebújnának egybe? -Mert a leánytest melege mégis csak különb meleg a -czobolypréménél.</p> -<p>Nem volt messze, hamar odaértek. Bajmódy kiugrott a kocsiból s -az Invalidenstrassén a Magdolna-kápolna vén órája kisértetiesen -kongta el a kétnegyedet tizenkettőre.</p> -<p>– Nemsokára kezdődik a mulatság! – szólt Bajmódy. – Maradjanak -most már itt veszteg a kalitkával, míg a madarat behozzuk! Jól -tartsa kend János a gyeplőket, ha majd forró lesz a kása, mert -egy-két lövés mégis eshetik és a lovak könnyen megbokrosodhatnának. -Én most egy kicsit megtekintem a környéket.</p> -<p>Az utcza csöndes volt, mint egy temető, se nesz, se hang! -Szörnyű holt, sivár, elhagyatott valami egy efajta város, ahol -nincsenek kakasok és kutyák, mint falun, akik a kukoríkolásukkal és -az ugatásukkal egy kis elevenséget, vidámságot hoznak be. Szép -fehér éjszaka volt különben, pénzt lehetett volna olvasni. Fehérek -voltak a házfedelek, fehérek az utczát szegélyező akáczfák, melyek -gallytestükkel, <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> mint valami fehérre meszelt óriás -pókok, a levegőben látszottak lebegni, mert az aljuk elveszett a -házak által vetett árnyékban. A falak is fehérek voltak (akkor még -nem volt szokásban a házakat festeni), csak imitt-amott verte át -magát a jégvirágos ablakokon a gyertyavilág sárgás derengése.</p> -<p>Bajmódy átsétált a 23-as szám alá, azt vette szemügyre, mert -voltaképpen az volt Szilvássyné intézete, magas, erős -falkeritéssel, mint a zárdák, középkorias kapuval, melyről kalapács -lógott le. Itt csak egyetlen ablak világított az emeleten, de az is -éppen e perczben sötétült el, mint mikor a vak ember az egyetlen -szemét is behunyja.</p> -<p>Kétszer is elhaladt az épület és fundusa mellett, kopogtatván a -falakat s hangos morgással elmélkedvén a dologról: «Hát bizony ez -nem Déva vára – pedig hát azt is be lehet venni.» Erre a -gondolatára éktelen csaholással egy véreb felelt, aki nyugtalanul -szaladgált bent fel s alá. «Hm, az első ellenség», – dörmögte -félhangon. – (De jó volna neki visszafelelni egy kis ólommal.)</p> -<p>Amint így nézelődék a nemzetes úr, egyszerre csak reccsen valami -a magasban (de erre a reccsenésre is csak utólagosan emlékszik) s -egy rettenetes súlyos dolog zuhan a nyaka közé.</p> -<p>Csak egy jajt ordított a néma éjszakába és összerogyott, mint -taglóütéstől az ökör, részint az ijedelemtől, részint a rázuhant -tömegtől. Bár a magasból szakadt le, mégsem a mennykő volt, mert a -mennykő nem tud magyarul káromkodni. Olyas valamit érzett, mintha -egy medve ugrott volna rá, de a medve sem tud magyarul -káromkodni.</p> -<p>Már pedig az illető szörny azonfelül, hogy a Bajmódy -keresztcsontját vagy vállpereczét talán be <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> is -törte, olyan szemtelen volt, hogy még ő neki állott feljebb:</p> -<p>– Ejnye, az árgyélusát, ki ténfereg itt a lábam alatt!</p> -<p>Összegabalyodtak a fagyos, síkos földön. Bajmódy alul maradt, -szuszogott, mint a duda, Szirotka a kocsi mellől kiabálta:</p> -<p>– Cso je to? Tu szom. (Mi az? Itt vagyok.)</p> -<p>De hisz éppen az a baj, hogy ott volt a kocsi mellett és nem itt -és hogy nem is akart onnan elmozdulni.</p> -<p>Miatta akár agyon is üthették volna a nemzetes urat, no, de -ilyen szándék éppenséggel nem forgott fenn, mert amint megmenekült -a terhétől és nagy óvatosan fölpislantott, miként ha már a -túlvilágról jönne s körülnézne előbb, hogy csakugyan a régi -planétán van-e megint, ámulva ösmerte fel a föltápászkodó -alakot.</p> -<p>– Nini, nini, Bori Pál uram.</p> -<p>Egy hajszállal se lehetett kisebb a Bori meglepetése.</p> -<p>– Tyűh, maga az, ispán úr? No, nézze meg az ember!</p> -<p>– Majd agyon nyomott, – duzzogott az ispán, – de hát -garaboncziás diák maga vagy mi a fityfene, hogy a felhőből csöppen -le az ember nyaka közé?</p> -<p>– A bizony különös volt, – nevetett Bori Pál, nadrágját -tisztogatva – restellem is, de hát katonadolog; egy kis kémszemlén -voltam ezen az átkozott fán.</p> -<p>– Ni, persze, – vágott közbe Bajmódy – ej, persze, hogy persze, -észre se vettem ezt a fát…</p> -<p>Örült neki, hogy megvan az eset magyarázata s nem valami csodás -mennyei inzultusnak kell tartani. <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>– Csak nem ütöttem meg nagyon?</p> -<p>– Szerencséje, hogy nemes ember! – mondá Bajmódy neheztelő -hangon.</p> -<p>– Nem tehetek róla és nem is szabad fölvenni, mert a közügyek -mezején történt – mentegetőzött Bori Pál.</p> -<p>– A fa tetejét nevezi a közügyek mezejének?</p> -<p>– Azt, azt. Mert mi egyébért másztam volna föl, mint a hadi -plánum okáért? Be akartam nézni a ház udvarára. Az ördög nem -alszik. Hátha itt már mindent tudnak? Egy levelet elfogott ma a -báró, de hátha egy másik levél eljutott a czíméhez és meg van rakva -az udvar katonasággal, lehetne ott uram, még ágyú is, mi meg buga -fővel beleszaladnánk a kész veszedelembe. Nem tréfa az, rogo -humillime. Mert végre is háromszáz lélek irhájáról van szó. S ha az -valami közönséges nép lenne. De csupa nemes ember!…</p> -<p>– Iszen nem lehet tagadni, de…</p> -<p>– Mondom, fölmásztam és kémleltem a terepet, már egy jó óra óta -spekulálok és kombinálok fenn a fán. Hát hallom egyszer, hogy fel s -alá jár valaki a ház előtt, mintha czirkáló őr volna. Ejnye, canis -mater, ezt meg kell látnom, rendőr-e vagy katona? Honnan tudjam én -azt, hogy az ispán úr csinálja lent a fenster-promenádét? Próbálom -elhárítani a gallyakat, de nem látom jól se az alakját, se a -ruháját a gallyak miatt. Kissé följebb lépek egy vékonyabb ágra, -ahol szabadabb a látás és puff, reccsen egyet az ág és letörik -velem együtt, hogy az Isten nyila ütött volna belé csemete -korában.</p> -<p>– Hagyjuk ezt most, – ejté el a kellemetlen thémát Bajmódy -nagylelkűen – a haza szolgálatában <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> a személyes sérelmek nem -számítanak. Térjünk át a meritumra. Lássuk, mit tapasztalt? Nem -látni valami gyanusat az udvaron?</p> -<p>– Semmit. Azaz egy félóra előtt ki volt még a konyha ablaka -világítva és minthogy éppen szemben van a fával, láttam, hogy a -szolgálók, szakácsnék az edényeket mosogatják bent, némely -vászonnépek pedig csípőre rakott kezekkel, dologtalanul -«povedálnak» és vihánczolnak, ami engem teljesen megnyugtatott.</p> -<p>– Hogy-hogy?</p> -<p>– Mert ha katonaság volna valahol a kertben vagy valami -félszerben elrejtve, akkor a vászonnép bizonyosan nem egymás közt -diskurálna, hanem ő velök legyeskednék.</p> -<p>Tetszett Bajmódynak a következtetés, hogy szinte visszanyerte -tőle a derültségét.</p> -<p>– Persze, hogy persze. Szent egy igaz! (Elmosolyodott, fejét -csóválta.) Ki az ördögnek jutna ilyesmi az eszébe?</p> -<p>– Hát nincs nekem nagy eszem? – verte a mellét Bori.</p> -<p>Bajmódy a tenyerébe csapott.</p> -<p>– A Boriak mind kutyagyerekek – mondá barátságosan. – De most -már nézzük meg az embereinket.</p> -<p>Szirotka roppant bámult a messzeségből, hogy a két -összemarakodottnak hitt ember nemcsak nem ölte meg egymást, hanem -karonfogva távozik a Rennweg felé. Sajnálta már, hogy oda nem -ment.</p> -<p>– Az emberek már mind a posztjukon vannak – felelte Bori -megelégedetten.</p> -<p>– A plánum szerint?</p> -<p>– Igenis a plánum szerint. <span class="pagenum"><a name= -"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> -<p>Valóban úgy is volt. A szomszéd utczákban helyezkedtek el a -ködmönös hadak. Az Invalidenstrasse tulsó oldalán a -Bencze-Sebestyén György emberei és az Inokai Mihály csoportja -foglaltak állást feltűnés nélkül, szórványosan, fel s alá járkálva, -kapuk alá húzódva; magába az Ungargasseba csak a sípjelre vonulnak -be Bori Pál, Tompa Dienes, Karacsy Antal és Veres Boldizsár -legényei; ezek a voltaképpeni ostromló tábor. A Bencze-Sebestyénék -csapatja csak a mellékhad, mely mozdulatlanul marad a helyén s csak -azon esetre rohan be az Ungargasséba, ha az Invalidenstrasse felől -rendőrség vagy katonaság érkeznék az ostromlók ellen, ezt -pásztortülök adja tudtukra s ekkor tömörülvén, besereglenek a -támadók után, minélfogva azok két ellenség közé szorítva, -ártalmatlanokká válnak. Arra az esetre ellenben, ha a Rennweg felől -jönne a rendőrség, az Ungargasséval parallel futó Fasangasséban -kujtorog a Samarjay Ferencz és az Antal Gedeon csapatja, a -balszárny, ezt ugyancsak a tülök egy e czélra betanult riadozó -hangja szólítja be a színhelyre, hogy a rendőrség erről az oldalról -is legott beékeltessék a mieink közé.</p> -<p>Megeshetik, hogy a rendőrség éppen a Fasangasse felől talál -becsörtetni. No, hát erre is van provideálva. Akkor Samarjay -uraimék szépen, észrevétlenül behúzódnak a Rennwegnek a Hauptweg -felé eső részébe és ott meglapulva, bevárják nyugodtan, míg a -pribék had bemasírozik a színhelyre: ekkor aztán hajrá, utána, -bedugaszolják erről az oldalról is a kijárást s a rendőrség bent -van, mint a hering a hordóban.</p> -<p>De a legnagyobb ravaszság, vagyis mint Bori uram mondta: a -«plánum karbunkulusa» (mert a <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> gyöngyöt keveselte) az -volt, hogy a háromszáz vitézből a legnagyobb rész egy egészen -semleges ház elé állíttatott, hogy olyan látszata legyen, mintha -ott akarnának «dolgozni». Ez volt az Ungargassét és a Landstrassét -keresztül szelő Barischgasse egy kis palotája, ahol a magyarfaló -ex-miniszter, Stadion gróf lakott. Hadd higyje a hatóság, hogy ő -exczellencziájának adnak itt nachtmusikot «Európa végőrző -seregének» daliái (ez volt akkor a divatos öndicsekedés) s míg ott -a szétkergetés folyik, azalatt a szomszéd utczából elviszik a -leányt, köd előtte, köd utána…</p> -<p>– Hát a szekereik hol állanak? – tudakolta Bajmódy. – Mert a -visszamenetelre is gondolni kell.</p> -<p>– A szekerek? Most még szanaszét. Hanem ezekkel nagy tervem -van.</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>– Mikor kijelölt embereink mind bent lesznek már az -Ungargasséban, a szekerek, két részre osztva, bevonulnak szép -rendben az Invalidenstrasse és a Rennweg felől az utcza két -torkolatához s egy szekértábort alkotnak, amelylyel innen is, onnan -is elbarrikádozzuk magunkat, hogy csak a madár repülhet be.</p> -<p>Bajmódy uram vidáman kiáltott fel:</p> -<p>– No, ez már pompás, igazán nagyszerű ötlet.</p> -<p>– Azért mondom én, hogy nagy eszem van.</p> -<p>– Valóságos kis Napoleon. Most már szentül hiszem, hogy sikerül -a dolog.</p> -<p>– Még pedig simán. Nem fog itt vér se folyni. Az intézetben csak -asszonyok vannak, meg egy kapus, no meg a sok gyerekleány; úgy -megijednek, hogy ész nélkül kiadják azt az egyiket, akiért jöttünk. -De mit is csináljanak egyebet? Ez a sok teketória <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> -egyszerűen ostobaság, ha csak, mondom, a rendőrség részéről nem -keletkezik valami non putarem. De hogy akkor is kihozzuk a -kisasszonyt, az vas.</p> -<p>– Si vis pacem para bellum. Csak jó az, hogy sokan vagyunk.</p> -<p>– Persze, hogy jó, mert nemcsak hogy ki kell hozni a leányzót, -hanem haza is kell vinni. Üldözők jöhetnek utánunk és úgy is -csöppenhet, hogy vagy ők esznek meg minket, vagy mi őket.</p> -<p>Ilyen beszélgetés közt fordult be a két úr a Rennwegen a -Hauptstrasse felé, ahol valami kávéházféle mosolygott nyájas, -kivilágított ablakokkal.</p> -<p>– Ott még nyitva van valami spelunka, Bori uram, hátha kapunk -hirtelenesen egy kis krampampulit.</p> -<p>A krampampuli volt a divatos korhely-ital Bécsben.</p> -<p>– Bizony belénk férne egy kis meleg – vélte az inzurgens hadnagy -– s ha sietünk, még talán jut rá időnk. De csak úgy, hogy míg az -egyik odabent iszik, addig a másik künn várja a síphangot.</p> -<p>Megkettőztették lépteiket. A Rennwegről amint betekintettek a -Fasangasséba, már látni lehetett járókelőket. Mintha messzebb, -beljebb bizonytalan árnyak libbennének. De maga a Rennweg egészen -néptelen volt. Csupán egyetlen kapu nyílt meg s azon jókedvü -társaság özönlött ki a hideg éjszakába, fiatal hölgyek meleg -capichonokba bujtatva, kardcsörtető katonatisztek, félrecsapott -czilinderű uracsok. Az egyik a kedvelt, híres Volksliedet -dudorászta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Jövő vasárnap Schönbrunnba -megyünk,<br /></span> <span class="i0">Hahó, hahó, Schönbrunnba -megyünk!<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>– No, csak menjetek! – morogta Bajmódy uram és megfájult -bordáival kínosan húzta irháját az előre loholó Bori után a -krampampuli reményében.</p> -<p>De, hajh, a végzet kegyetlen. E pillanatban fölhangzott az éjben -élesen, mintha kétfelé metszené a levegőt, Szepessy báró sípja.</p> -<p>– Edd meg! – morogta bosszúsan az ispán és visszafordult, -úgyszintén katonásan fordult meg a sarkán Bori Pál uram is. Ami -regula, az regula.</p> -<p>Csodálatos volt, ami történt. Mint a mesékben a -varázssípocskára, egyszerre nyüzsögni, mozogni kezdett az egész -holt környék, mintha a föld alól bujnának elő az emberek. (Hogy hol -voltak ezek eddig?) Hosszú társzekerek döczögtek dübörögve a fagyos -utakon. Itt is, ott is egy-egy alak suhant el futva. A síp pedig -egyre sikongott az Ungargasse felől: «Jertek, vitézek, jertek!» -Ugyan miről álmodik most fehér párnáin a szépséges Kovács -Ilona?</p> -<p>Mire Bori uraimék visszatértek az Ungargasséba, már akkor ott -állt hatvan ember a 23-as szám előtt nagy csendességben. -Egyik-másiknak baltája volt, látni lehetett kötélhágcsót, -feszítővasat és egyéb szerszámot. Némelyek létrákat hoztak az -Invalidenstrassén gyülekező szekerekről, egy ilyennek fogta az -egyik végét Akli s színlelt egykedvűséggel kérdezte Málnásy -uramtól: mire való lesz ez?</p> -<p>– Ez a Jákob létrája, ecsém; ezen megyünk fel az égbe, hogy az -angyalokat lehozzuk.</p> -<p>Akli incselkedett Málnásyval, hogy milyen legyen a leányzó, akit -neki juttatnak zsákmányul: szőke, barna, karcsú, szikár vagy -gömbölyű? Most szóljon, mikor még mind raktáron vannak, ne majd -akkor, ha szétkapkodják a javát.</p> -<p>– Nem kell nekem, fiam, semmilyen, nem kívánja <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> semmi -porczikám. Sőt ha tudtam volna, hogy itt bizonyosan szétszedik a -fehérnépeket, a feleségemet is idehoztam volna még a mult héten, -Isten engem úgy segéljen.</p> -<p>Nevetgéltek, tréfálkoztak, de az Akli lelke tele volt -nyugtalansággal. Megfoghatatlan, hogy nem mutatkozik a rendőrség! -Percz percz után múlik és nem jön senki. Talán nem kapta meg a -levelet a császár? Mert lehetetlen, hogy ne tett volna intézkedést. -Minden neszre élénken fölrezzent. Hasztalan. Háborítlanul -gyülekeztek a hadak, legfeljebb egy-egy későn haza baktató -filiszter állt meg a tömeg láttára, sőt a kíváncsiságtól vonzatva, -oda kullogott a sokasághoz, megtudni, mi történik. A szürke -köpenyeges Szepessy megemelintvén a sapkáját, maga magyarázta meg -az illetőnek a csoportosulás okát:</p> -<p>– Gyári munkások vagyunk, uram, akik előtt nagy út áll még -reggelig. Ez a gyülekezeti hely, amott állnak a szekereink és csak -azt várjuk, hogy mindnyájan együtt legyünk.</p> -<p>Erre aztán a szájtátó német rendesen eltávozott, nagy -csalódottan, hogy nem kínálkozik semmi különös. Pedig a potya -látványosság nagy csemege Bécsben.</p> -<p>De ez csak az elején volt, míg a szekértorlaszok végkép el nem -zárták az utczát; azon túl már csak a szekerek mellett álltak meg -bámészkodók, akiket az e czélra ott hagyott németül beszélő -inzurgensek világosítottak fel a fentebbi formulával, úgy hogy ezek -éppen úgy lehúzták az éjjeli járókelőkről a gyanut, mint ahogy a -tolvajok szokták a télikabátokat.</p> -<p>A bezárt utczában most már Szepessy volt az úr s rövid -tanácskozást tartott a hadnagyokkal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>– Hát kezdjük meg, drága az idő, nemes atyámfiai.</p> -<p>– Kezdjük meg, de hol? – kérdé Bori uram, aki caput volt a -hadnagyok közt.</p> -<p>– Talán az elején, – nevetett Szepessy.</p> -<p>– Úgy van, az elején – hagyta rá Bori – az eleje pedig minden -dolognak a békés út megkísérlése. Mert az embernek nyaka is van és -a császárnak pallosa is van.</p> -<p>– Rozsdás az most – jegyezte meg fumigáló kézmozdulattal Veres -Boldizsár.</p> -<p>– Na, csak nem jó elbizakodni, Veres Boldizsár uram, – ellenveté -Tompa hadnagy. – Akármilyen nagy vitéz is kend, de nem vagyunk ám -otthon.</p> -<p>– Hiszen ha otthon volnánk! – sóhajtott föl Bajmódy.</p> -<p>– Nem bánom, – egyezett bele Szepessy – kezdjük meg a -béke-traktatumokat; csakhogy félek, soká tart az ilyesmi és a -lassúság veszedelemmel járhat. Mindegy, húzza hát meg a csöngetyűt, -Bori uram.</p> -<p>– Van itten kalapács is – szólt Bori, a kapun motoszkálva a -kezével.</p> -<p>– A kalapács nappalra való, mikor a kapus az udvaron -tartózkodik, éjjel csak a csengetyű czélirányos, mert a drótja -beszolgál a szobájába.</p> -<p>– Jó, a csöngetyűt rángatom meg. Hanem azalatt támaszszák fel a -létrákat és upre föl a falakra.</p> -<p>– Nem lesz korai? Mit csináljanak még most a falakon?</p> -<p>– Üljenek ott, akik fölférnek, mint a varjak. Hadd lássa, aki -majd kijön, hogy komoly hadi néppel <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> van dolga. Ki a -karabélyokkal a ködmön alul, hadd villogjanak a sötétben!</p> -<p>Szepessy erre is helyeslést bólintott a fejével és maga is -segített tartani a létrát a fölmászóknak.</p> -<p>Bori uram ezalatt egész kedvteléssel kapaszkodott a csöngetyűbe -s kihúzta meg eleresztette, mint hajdan gyerek korában az -orgonaszíjakat.</p> -<p>Legelőbb a kutya vett tudomást az akcziórul Elkezdett rémletesen -vonítani.</p> -<p>– Lőjjétek le a bestiát! – parancsolta Szepessy.</p> -<p>Egy karabély elsült és a kutya elnémult.</p> -<p>– Ki lőtt? – kérdé élénken.</p> -<p>– Én – felelte a fal tetején guggoló nemesek egyike.</p> -<p>– Helyes egy lövés volt – méltányolta a báró. – Ezennel -kinevezem önt fővadászommá.</p> -<p>E fejedelmi ötlet (mert a Szepessy uradalmában pompásan dotált -állás volt a fővadászé) nagy lelkesedésre és szolgálatkészségre -tüzelte fel a nemeseket. Hiába no, úr az úr mégis.</p> -<p>Csak Bori uram nem helyeselte a lövést, odatámasztva fülét nagy -várakozón a kapu kémlelőlyukához.</p> -<p>– Nem volt tanácsos, instálom, mert most a lövéstől úgy meg -találnak ijedni a házbeliek, hogy senki se mer kijönni.</p> -<p>És azért se volt tanácsos, mert Akli agyából azt a rossz -gondolatot hasította ki a lövés, hogy hiszen karabélya neki is van, -hátha elsütné hirtelen és lelőné Szepessyt, a kis Búzavirág -megmenekülne tőle.</p> -<p>A daemon taszigálta a könyökét, nosza, nyulj ahhoz a kakashoz, -rászolgált a szörnyeteg, ne félj, ne habozz; lovalta, ösztökélte, -vakította, – de a jó <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> embert mindig kiséri a rossz szellem -mellett egy jó szellem is, azért a jó ember sohase tehet nagyon -rosszat, ha nem hirtelenkedik és időt hagy a jó szellemnek -közbeszólni.</p> -<p>«Oh, te balgatag Akli, megmented a Búzavirágot, de magad is -elpusztulsz. A hóhér leüti a fejedet. Mi lesz aztán nélküled a -Búzavirágból?»</p> -<p>Persze. Igaz. Mi is lenne a Búzavirágból, ha ő (Akli) nem volna -többé? Rettentő betekintés a jövendőbe! A Búzavirág azért megvolna, -tovább élne, másé lenne. Megvolna a szép szeme, megvolna a szép -haja, meg az édes nevetése is, ami volt…</p> -<p>Mije nem volna hát meg? Nem volna meg az ő Aklija!</p> -<p>És Akli éppen ettől sajnálta volna őt leginkább megfosztani, – -mert Akli önfeláldozó. Tehát nem öli meg Szepessyt.</p> -<p>De nem is jó erről filozofálni, mert minek a hazugságok közül -éppen a legszebbiket kigyomlálni? Minek azt sejteni, hogy a -szerelem is csak önzésen forog, mint az aranyvár is csak -kacsalábon? A fenköltség, a nagylelkűség és önfeláldozás rajta csak -az a csillogás, ami a virágon a harmaté; nem ő belőle szivárog, nem -tartozik hozzá, se a levélhez, se a pártájához, se az illatához, -hanem csak úgy rácsöppen a magasból, hogy néha lemossa a rátapadt -sarat. Ő maga puszta önzés, de isteni nedvekbe megmártogatott -önzés.</p> -<p>Akli elméjében szaporán csiráztak ki indokolások, logikus -bölcseségek, csillapító gondolatok és reménységek. Oh, hiszen egy -leleményes fej nagy poziczió. «Qui habet tempus, habet vitam» -gondolta eleinte. Még mindig itt toppanhat a rendőrség. Mikor a -«tempus» elfogyott, egyet csavart a klasszikus közmondáson: -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> «Qui habet vitam, habet auxilium». -Minek csinálna meggondolatlan merényletet? Egy koczkára tenni -mindent – mikor még sok koczka jöhet. Hátha az utolsó perczben -nyílik egy modus vivendi, hogy a lány se vesz el és ő is megmarad. -Sőt ki tudja… hátha már most is fölösleges minden aggodalma? Miért -ne lehetne, hogy a császár megkapta a levelét és legott elvitette -Ilonát az intézetből? Minél inkább vesztett valószínűségben minden -más reménye, ez annál inkább nyert. Mikor a zérusra szállt alá a -többi, ebből bizonyosság lett. Mert a logika is csak egy csinos -elmejáték, melylyel az ember megcsalja a gyöngébb fejűeket és néha -önmagát is. A császár értesül a leány elleni merényletről, hát -elviteti. Mi is lehetne más a legmagasabb intézkedés? No, ezt -bizony mindjárt eltalálhatta volna. Hiszen világos, mint a nap, -hogy miért nincs rendőrség kirendelve. Mert nincsen kit őrizni. A -Búzavirág már biztonságban van.</p> -<p>Szabadon, teli tüdővel lélekzett fel, szorongatott szíve ismét -nyugodtan kezdett dobogni, midőn ellenmondást nem tűrő hangon -rászól az öreg Tompa Dienes hadnagy, akivel éppen e perczben -ösmertette meg a pipáját gyujtogató Málnásy:</p> -<p>– Szaladj csak öcsém a kulacsomért, neked jobb lábad van. Ott -felejtettem a szekeremen, kérdezd meg a kocsisoktól, melyik az -enyim. Erre jobbról állnak.</p> -<p>Nem szívesen mozdult éppen a legérdekfeszítőbb pillanatban, de -végre is hadnagy parancsolja s itt a hadi regula uralkodik. -Feleselés lenne az engedetlenségből, ráirányíthatná a Szepessy -figyelmét, abból pedig nem kért, hogy Szepessy fölismerje.</p> -<p>Megindult tehát szaladva, hogy minél előbb <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -visszatérjen. Málnásy uramnak, aki híven ügyelt rá, éppen csak azok -a pillanatai voltak beszámíthatatlanok, mikor az égő taplót rátette -a dohányra, mikor lecsattantotta az ezüst kupakot és elkezdte a -tüzet szító első kiadós szipákolást fölfújt arczczal, mint a vizet -köpködő Neptun az ugró-kutakon. Ilyenkor a világ nem létezett a -nemzetes úrra nézve, mert olyan lusta volt kicsiholni, hogy aztán -meg is böcsülte a szikrát fogott taplót, nem engedvén azt kialudni. -Csak mikor már vígan ömlött ki a kupaklikakon a füst, akkor nézett -körül ijedten.</p> -<p>– Nini, hol van a Farkas?</p> -<p>– Azt biz én elküldtem a kulacsomért – felelte Tompa Dienes.</p> -<p>– Hiba volt – sopánkodott Málnásy nyugtalanul.</p> -<p>– A czél szentesíti az eszközöket.</p> -<p>– A czél jó, sógor, hanem azt mondják, hogy a ficzkó nem jó, -nekem kell ügyelnem a körmére.</p> -<p>– Ne ijesztgess, Málnásy! Csak nem gondolod, hogy a kulacsomat -elvinné?</p> -<p>– Hát mi lesz már? – türelmetlenkedék Palojtay Gergely, aki más -malomban őrölt.</p> -<p>– Talán siket a kapus? – találgatta Maron Pál.</p> -<p>– Be kellene lőni az ablakon – tanácsolta Horthy József -uram.</p> -<p>– Ne sokat teketóriázzunk, törjünk be, ha nem akarnak kijönni – -tüzeskedett Veres Boldizsár.</p> -<p>– És milyen bor van benne? – tudakolta Málnásy, az ő külön -thémáját hömpölygetve.</p> -<p>– Somlyai – felelte Tompa.</p> -<p>– Öreg?</p> -<p>– Olyan öreg, hogy talán még Noé apánk szűrte le.</p> -<p>– Az ördög tudja, nem viszi-e el – felelte, <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> -visszatérve a már átugrott kérdésre (Aklira vonatkozólag). – Az -ember sohase bízhat senkiben. Hát itt van ez a Noé is. Milyen derék -embernek tartottam én azt és a minap azt olvassa a plébánosunk egy -régi krónikából, hogy nem igaz, mintha ő találta volna ki a -borkészítést, sokkal később találták fel, Miriri király -idejében.</p> -<p>– Ne beszélj!</p> -<p>– Hogy azt mondja, Miriri király nagy kedvelője volt a szőlőnek, -minélfogva egyik minisztere váltig a fejét törte, hogyan élvezhetné -a király nyáron is a szőlő izét. Eszébe villan, hogy hátha -kisajtolnák a bogyók nedvét és edényekbe csurgatva egész éven át -megmaradna a nedv, hogy iszogatni lehetne, mint a tejet. Nosza, -kisajtolta. Megkóstolja egy napon a király és kiköpi, hogy méreg. -Van a királyokban ilyen ostoba elhirtelenkedés. A bor éppen forrt -az edényekben, mikor egy szolga meg egy kutya bementek a -helyiségbe, a szolgát is, a kutyát is halva találták. Meg volt hát -pecsételve, hogy a folyadék ölő méreg és úgy is tartották a -hordókban, hogy majd mint ilyennek veszik hasznát. Mert a király -éléskamrájában csak éppen olyan becses czikk a méreg, mint a -háj…</p> -<p>– Ugyan eltalálja kigyelmed az időt a mesemondáshoz – -gúnyolódott Veres Boldizsár. – Meleg kemencze kén’ ahhoz meg egy -kis bor.</p> -<p>– Az egyik mindjárt meglesz – szólt közbe Tompa uram. – Csak -folytasd, sógor!</p> -<p>– Hát nem is jöttek volna rá, – szőtte odább a sógor – ha a -királyné nem esik vagy két év mulva valami gyógyíthatatlan -betegségbe. Az orvosok lemondtak róla, búskomorságba esett és -elhatározta, hogy elemészti magát. Kijátszván az udvari frajláit, -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> titkon belopózott a méreggel teli -edényekhez, felhörpent egy bögrével és várta a halált, de e közben -olyam vídám lesz, hogy szeretne tánczra pöndörödni. A halál persze -nem következett be. Gondolta hát, hogy talán keveset ivott. Másnap -már két bögrével vett be és még jobb kedve szottyant. Szóval, -minden nap többet-többet ivott, míg utoljára is kigyógyult a bortól -a bajából és felfödte a nagy titkot a királynak is.</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Eddig volt, mese volt, ezentúl a király is ivott, míg meg nem -holt.</p> -<p>– És alkalmasint megküldte az ottani vaskorona-rend -nagykeresztjét a találékony miniszternek – tódítá nevetve Tompa -uram.</p> -<p>– Dehogy. Alkalmasint már előbb lefejeztette, mikor kiköpte volt -a mustot. Mert úgy szokott ez lenni, ha valaki nagy dolgot -csinál.</p> -<p>– Pszt! Jönnek! – hangzott szerteszét. – Valami történik.</p> -<p>Hullámzás támadt a tömegben, mint mikor a rozsok közt átszalad a -fürj.</p> -<p>Kulcs csikordult meg a házbeli ajtó zárjában, amit meghallottak -a falon guggolók és jelentették.</p> -<p>– Nyitják már.</p> -<p>– Dimitri apó – dünnyögte Szepessy felvillanyozva. – No, -valahára!</p> -<p>Ekkoráig Akli is éppen visszatért a kulacscsal, de nem oly -nyugodtan, mint ahogy oda ment. A kocsit megtalálta ugyan, a -kulacsot is átadta a kocsis, de a saraglyában ráköszönt egy czérna -vékonyságú, ismerősnek látszó hang.</p> -<p>– Dicsértessék a Jézus Krisztus! Segítség, jó uram, segítség! -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Mindörökké amen. Kicsoda kend?</p> -<p>A kocsis sietett felelni nagy flegmával.</p> -<p>– Az hadi fogoly.</p> -<p>– Talán hadi kappan? – mosolygott Akli.</p> -<p>– Hát nem tetszik engem megösmerni? – nyöszörgött a hadi fogoly. -– Én vagyok a ragyabunkó.</p> -<p>Isten nyila nem sujthatta volna le jobban Aklit, mint ez a szó. -Tehát minden elveszett. A lovas és a levél a Szepessyék kezébe -került. Most egyszerre előtte állt egész szörnyűségében a -helyzet.</p> -<p>– Meg vagyok kötözve, – panaszkodott a ragyabunkó – és -fázom.</p> -<p>– Nem segíthetek, barátom, hanem igyék egy kortyot, fölmelegszik -egy kicsit.</p> -<p>Szájához nyomta a kulacsot, melyet hangutánzás révén -«Klipiklapatoriumnak» neveztek a diákizáló inzurgensek. A -ragyabunkó húzott belőle, amennyit tudott s tényleg úgy kopogott -ezalatt, mintha azt susogná: Klipi.</p> -<p>… Mily különös! Így szokta valaki Aklit is szólítani.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XI. FEJEZET.<br /> -KÉTSÉGBEESETT JÁTÉKOS ONNAN RÁNTJA KI AZ ÜTŐKÁRTYÁT, AHONNAN -LEHET.</h2> -</div> -<p>Lelkendezve rohant vissza. A kétségbeesés nem zsibbasztotta meg, -de fejlesztette tehetségeit. Egyik terv a másikat kergette izzó -fejében. Nem érezte a hideget. A hűvös éjszaka párázatai különös -alakokká formálódtak fantáziájában, úszó koporsók, levágott -bikafejek úsztak a levegőégben és egy szán, melyet négy madártestű -asszony vont.</p> -<p>Még oda se ért, útközben hallotta az öreg Dimitri fenyegető -hangját az intézet udvarából.</p> -<p>– Ki az, hé? Mit akar? Micsoda spektákulum ez?</p> -<p>– Én vagyok itt, Dimitri apó! – szólalt meg künn Szepessy -németül. – Én, Szepessy István.</p> -<p>– Nem igaz! – fortyant fel az udvarbeli hang; – Szepessy István -úriember, aki nem jár éjjel becsületes embereket infesztálni. Ön -nem lehet Szepessy István, kotródjék el innen, akárkicsoda és -reggel jőjjön, ha dolga van. Azért is, mert most részeg és azért -is, mert most be nem eresztem.</p> -<p>Ezzel megfordult az öreg, hogy elmenjen, át lehetett hallani a -botosai csoszogásáról, hogy visszaindult, <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> hanem -egyszerre csak úgy rémlett, mintha megbotlott volna: hop, hop, -motyogta, majd elkáromkodta magát. Nyilván az eb hullájában botlott -meg.</p> -<p>– Toppy meg van ölve! – kiáltá fájdalmasan. – Ki cselekedte azt? -Rablók! Gyilkosok!</p> -<p>– Hallgasson, Dimitri, legyen esze! – szólt át ismét a báró. – -Én ölettem meg Toppyt, én fizetem meg az árát, eddig van, de várjon -hát és értse meg a dolgot, ha szívén viseli az intézet sorsát. -Hiszen tudja, hogy én vagyok itt, mit tetteti magát, mit -ravaszkodik?</p> -<p>– Ha tudom, se eresztem be a báró urat, a báró úr menjen most -haza lefeküdni.</p> -<p>– De van valami, Dimitri, amit még nem tud, éppen ezt akartam -megmondani.</p> -<p>– Semmit se akarok most tudni, mert én most aludni akarok.</p> -<p>– Abból nehezen lesz valami, Dimitri apó, mert én most egy -fölfegyverkezett sereggel állok itt a ház előtt… Nézzen csak fel a -falakra!</p> -<p>Dimitri fölpislantott a falra a hálósapkája alól, mely egészen -belelógott a szemeibe s meglátván a csillagfényes éjszakában az ott -hasmánt fekvő marczona alakokat, csillámló fegyvereikkel, -felordított hörögve:</p> -<p>– Jézus Mária!</p> -<p>Majd, mintha nem egészen bíznék a mennyei hatalmakban, harsányan -felkiáltott:</p> -<p>– Policzáj! Policzáj!</p> -<p>De már ezt fenhangon kaczagták meg a falakat megszállt vitézek. -Ösztönszerüleg menekült rogyadozó inakkal fogvaczogva a ház felé, -hogy magára zárja a nehéz tölgyfaajtót, de útközben megjött -apránkint <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> az erősebbik esze és ujra -visszakullogott a kapu közelébe, csakhogy az erősebbik eszéhez már -a gyengébbik hangját használta és az is nyájas volt, szelid volt és -reszketett:</p> -<p>– Hát mi tetszik, báró úr?</p> -<p>– No lássa, – felelte a báró – most már nem olyan goromba, mint -azelőtt. És azt jól teszi, apó, mert mi se éppen azért vagyunk itt, -hogy önt az alvásában háborgassuk. De meg van is egy-két sárga -csikó a zsebemben a maga számára.</p> -<p>– Iszen jó, jó, kezeit csókolom, hát csak tessék megmondani a -kívánságát.</p> -<p>Akli megfeszült figyelemmel fogott el minden hangot s izgatottan -nyitott magának utat könyökével közvetlen a báró háta mögé.</p> -<p>– Azt kívánom öntől, – folytatá Szepessy – költse fel az -asszonyságot s közölje vele, hogy addig én innen el nem megyek, míg -Kovács kisasszonyt meg nem kapom.</p> -<p>– Oh Istenem, Istenem! – óbégatott Dimitri. – Mi jut eszébe a -báró úrnak?</p> -<p>– Vagy ideadja szép szerével, vagy elviszszük erőszakkal, de ha -egyszer az én embereim bent lesznek, azt viszik el, aki a -szemük-szájuknak tetszik, én nem birom megakadályozni.</p> -<p>– Oh Istenem, Istenem! – nyöszörgött a kapus. – Hisz a -méltóságod húgocskája is köztük van.</p> -<p>– Hiszen éppen azért kímélem a többit. Ha ezt az egyet ideadja, -Isten hírével elvonulunk. Azért költse fel és mondja meg az -asszonynak, amit üzentem. Egy fertályóra gondolkozási időt hagyok -neki.</p> -<p>– Nem, nem, az lehetetlen, báró úr.</p> -<p>– Mi? <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Az, hogy odaadná a kisasszonyt. Ilyet ne is képzeljen! Mit -szólna a nagyhatalmu Kolowrat gróf, akit a császár küldöz a -kisasszonyhoz? Ki tudja, mije a kisasszony a császárnak…</p> -<p>Akli önkénytelenül felkiáltott:</p> -<p>– Megvan! Ez az!</p> -<p>– Csitt, te! Mit beszélsz? – förmedt rá Málnásy uram -megbotránkozva. – Mi van meg, hé?</p> -<p>Akli elröstelte magát, zavarba jött, majd akadozva magyarázta -meg:</p> -<p>– Megtaláltam a bicskámat.</p> -<p>– Jó, jó, de azért nem kell mindjárt a hadi traktatumokat -megzavarnod. Nem hallod, miről van szó és hogy ki tette le a -garast?</p> -<p>– Az ördög vigye el a magok Kolowratját, – fakadt ki Szepessy – -mit törődöm én vele? Megy, vagy nem megy, felkölteni Szilvássynét? -Ez a kérdés.</p> -<p>– Lássa, kedves báró úr, – könyörgött Dimitri – illendőbb volna -ezt a dolgot reggelre halasztani.</p> -<p>– No persze. Ejnye, de okos ember, mit iszik, vizet vagy bort? -Hanem mindenekelőtt megy-e, vagy nem megy?</p> -<p>– És ha azt felelném, hogy nem megyek?</p> -<p>– Akkor, édes lelkem, egyszerűen betörjük a kapukat és ajtókat, -az embereim összeszedik, ami szemre való asszonynépet találnak, -minélfogva ő is közte lesz. Érti-e már?</p> -<p>– Jaj, szegény jó asszonyom, szegény jó asszonyom! – siránkozott -Dimitri.</p> -<p>– Legyen nyugodt, az asszonyságot nem viszszük el, nem lesz -semminemű bántódása. Ő már meglehetősen be van oltva az elvitel -ellen. Hé, baltások! Gyepre, baltások! <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>Odaugrott Csoltói Benjamin és a két Lenty testvér. Erős az -egyik, mint a bika. Sujtott a baltával, hogy még talán a hetedik -utczában is tánczolni látszottak a házak a szörnyű csattanástól. -Ropogott, recsegett a kapu és meghasadt, mint egykor a bizanczi a -Botond bárdjától.</p> -<p>Majd hogy meg nem hasadt a Dimitri szíve is a kapuval együtt. -Mintha valami kedves élőlénynek ropognának a bordái, metsző -fájdalom nyilallott át a szívén és megtörte az ellenállását.</p> -<p>– Jaj, ne bántsák, báró úr, ne bántsák azt a kaput, hiszen -megyek már.</p> -<p>– Jó. Hagyják abba kegyelmetek, várjunk – aztán utána kiáltotta -Dimitrinek: – El ne felejtse mondani, hogy melegen öltöztessék fel -a kisasszonyt, mert messze útra megyünk.</p> -<p>E pillanatban egy ablak világosodott meg az emeleten, majd -gyorsan elsötétült. A gyertyaláng mint valami lidérczfény -végigszaladt ablakról-ablakra az emeleten, míg végre kezdtek a -gyertyák sorban kigyúlni az egész házban. Az ötödik udvari -ablaknál, mely egy folyosóra nyílt, elsuhanó női alakok -silhouetteje rajzolódott le az ablaküvegre. Kecses, sugár derekú -bakfischek, akik felriasztva, szétbomlott hajjal, egy -alsószoknyában menekülnek a madame szárnyai alá. Éhes tekintetek -csakhamar észrevették a mutogatós ablakot és odatapadtak gonosz -gondolatokkal. Ohó! Odafönt már észrevették a dolgot. Szegény -kedves kis jószágok, hogy meg lehetnek most ijedve! Ablakot persze -kinyitni nem mernek, hanem valami függöny mögül látnak ám -mindent…</p> -<p>Ilyen beszédek estek itt lent. Találgatták, mi lesz? Kiadja-e az -asszony a leányt, vagy nem? De <span class="pagenum"><a name= -"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> hátha a leány nem akar? -Számítgatták, hogy akkorára már fölérhetett Dimitri, körülbelül már -el is mondta a báró üzenetét. Most javában tanácskoznak… De nagy -mulatság volna ott lenni a remegő báránykák között és -végighallgatni ezt az éjféli tanácskozást.</p> -<p>– Fogadni mernék, – szólt Bajmódy – hogy a fruskák egy részének -tetszik a veszedelmes kaland lehetősége. Sikítoztak, de titkon -örülnek is. Ösmerni kell az asszonyi lelket. Én nem hiszem például, -hogy a paradicsomban a kígyó tanította volna meg Évát az -almaevésre, de élek azzal a gyanuperrel, hogy Éva tanította meg a -kígyót a sziszegésre és marásra.</p> -<p>Lihegve érkezett a Barischgasséból Detreházy Tamás, hogy ott két -konstáblert tartóztattak le, akik kérdőre vonták őket a -csoportosulás miatt, hát, hogy mi történjék a két -konstáblerrel?</p> -<p>– Fogva kell őket tartani, – parancsolá Szepessy – és vigyázni, -hogy valami jelt ne adhassanak. Ha végzünk, magunkkal viszszük és -majd csak valahol egy órajárásnyira Bécs mögött tegyék le őket -sértetlenül, hadd menjenek Isten hírével.</p> -<p>Detreházy elment a parancscsal s Szepessy kivette óráját, -megnézte a Palásthy Ferencz tolvajlámpájánál.</p> -<p>– Még tíz perczet adok nekik s akkor aztán «lóra huszár, kapura -hajdú», ahogy mondani szokták, ámbátor lovunk nincs, de annál -inkább megvan a kapu.</p> -<p>Ekkor lépett eléje nagy vakmerőn Akli Miklós.</p> -<p>– Megösmer-e, báró úr? – kérdé.</p> -<p>– A hangja ismerős előttem – felelte Szepessy hanyagul, -tekintetét le sem véve az órájárul. – Mit akar? <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>– Én Akli Miklós vagyok.</p> -<p>– Ah! – kiáltott fel a báró meglepetve és önkénytelenül hátra -tántorodott ettől a névtől. – Mit keres ön itt? Az ördögbe is, hogy -jut az én embereim közé azok ruháiban? Tudja-e, hogy a fejével -játszik?</p> -<p>– Éppen én is arra akarom önt figyelmeztetni, hogy a fejével -játszik.</p> -<p>Szepessy szemei vérbe borultak, öklét indulatosan fölemelte és a -fogai összecsikordultak.</p> -<p>– Hogy jutott ide ez az ember? – kiáltá zordonan. – Ki merte őt -becsempészni?</p> -<p>Bori uram szeretett volna másutt lenni, hanem a virtus -megkívánta, hogy jelentkezzék, ötölve-hatolva dadogni kezdett -valamit.</p> -<p>– Majd elmondom én! – vágott közbe Akli. – Pozsonyban Bori uram -emberei közül elmaradt valaki, én ajánlkoztam helyette és ő -felfogadott, ez az egész.</p> -<p>– E szerint ön mint kém jött nyomomba. Tudja-e, mi a kémek -fizetése? Persze ön írta a levelet is Kolowrathoz?</p> -<p>– Igen, én írtam a levelet is, mert…</p> -<p>– Kötözzétek meg!</p> -<p>Akli összefonta mellén a kezeit, annak jeléül, hogy nem fogja -magát védelmezni. Bátran, megszeppenés nélkül nézett a báró szeme -közé s franczia nyelven mondá:</p> -<p>– Tegyen velem, amit akar, de hallgassa meg előbb, amit mondok. -Elhiheti, hogy tudatában voltam a veszélynek, emberei közé vegyülni -s hogy nagy oknak kell lenni, ami erre késztetett. Jól eltalálta -előbb, hogy a fejemmel játszom, csakhogy játszom az ön fejével is. -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>– Vajjon? – szólt a báró gúnyos, megvető hangon.</p> -<p>– Hallgassa meg az okot, amely…</p> -<p>– Jól van, mondja el – hagyta rá Szepessy türelmetlenül.</p> -<p>– De engedje, hogy ne itt a sokaság előtt. Népekre és országokra -szóló veszedelem lehetne, ha valaki megértené.</p> -<p>Szepessy habozni látszott, de már az ő kiváncsisága is fel volt -piszkálva. Akli mintegy kitalálta a gondolatát, kihúzta ködmöne -alól a karabélyát és átadta Málnásynak.</p> -<p>– Jőjjön! – intett neki Szepessy.</p> -<p>Néhány lépést tettek némán a Rennweg felé.</p> -<p>– Beszélhet! – mondá a báró.</p> -<p>Akli óvatosan körülnézett. Egyedül voltak, csak egy macska nézte -őket a szomszéd ház párkányáról a világító, veres szemeivel.</p> -<p>– Szavát adja rá, hogy semmi körülmények közt nem közli az -elmondandó titkot senkivel?</p> -<p>– Szavamat adom, csak végezzünk már! – toppantott a báró a -lábával türelmetlenül.</p> -<p>– Tehát röviden úgy áll a dolog, báró úr, hogy a kisasszony, -akit ön most el akar rabolni az intézetből, nem Kovács Ilona…</p> -<p>– Hanem?</p> -<p>– Hanem ő fensége Mária Lujza főherczegnő.</p> -<p>Ha fényes nappal van, látni lehetett volna, hogy sápadt el a -báró arcza, mint a halotté, de így csak a nyelve akadozásán és a -rekedt hangján mutatkozék megbolygatott lelkiállapota.</p> -<p>– Mit? Mi? Hogy? Megőrült ön?</p> -<p>Akli észrevette a lesujtó hatást és sietett rátérdepelni -érveivel a zsibbadozó elméjére. <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– No, úgy-e, hihetetlen? Pedig mégis oly egyszerű. A császár már -évek előtt tudta Napoleon kedvencz tervét, beleházasodni a -Habsburg-házba s ezáltal megaranyozni a friss, festékszagos -czímerét. A mi diplomácziánk rég tisztában volt, hogy a császár -leányát fogja megkérni és azt is tudta, hogy kikosarazni nem lesz -tanácsos, mert annak szomorú következményei lehetnének. Tehát -csinálni kellett valamit. Egy kis ravaszság nem bolondság. Mert a -császár azt is nagyon jól tudja, hogy a Napoleon hatalma mégis csak -álom (az igaz, hogy egy kicsit hosszantartó), egy napon -szétfoszlik, volt, nincs s mehet vissza Korzikába akár -kecskepásztornak… Hát csak nem gondolta ön, kedves báró, aki oly -éles eszű, hogy egy Habsburg az édes leányát adja oda ilyen -parvenünek? Ennyire egy Habsburg soha alá nem szállhat, igaz-e?</p> -<p>Csak egy hörgés volt a felelet, sajátszerű tompa hörgés, se nem -olyan, mint az emberé, se nem olyan, mint az állaté. Ilyenképpen -mordulhat meg az ördög, ha a katlanja alól kialszik a szépen -megrakott tüze.</p> -<p>– Hja, a politika! – folytatta Akli. – Ilyen a politika! Oh, -hány titok van a világhistóriában és nincsen az a macska, aki -kikaparhatná. De ki is gondolna olyanra, hogy a főherczegnőt -nevelőintézetben tartják közrenden levő leányok között, a fogadott -leány pedig adja a főherczegnőt, fenségnek hívják és palotahölgyek -czipelik az uszályát… Ejnye no, báró, ne bolondozzék hát!</p> -<p>Szepessy ugyanis rárohant, fogcsikorgatva megfogta a ködmöne két -szélét és ide-oda rázta, mint a fát, amelyről rút hernyók potyognak -le.</p> -<p>– Ember, – sziszegte – mondd, hogy hazudtál! <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>– Igazat mondtam, – felelte nyugalommal – kötelességemet -végeztem, most már az én lelkem tiszta, ön pedig tegyen, amit -akar.</p> -<p>Mintha egyszerre minden erő eltünt volna a Szepessy karjaiból, -leestek lankadtan. A hatalmas, fékezhetetlen ember -összezsugorodott, összetört s fogcsikorgatása didergő -fogvaczogtatásba ment át s ezt mind egy rejtélyes nemzeti méreg -okozza: a <i>loyalitás</i>. Behat a pórusok alá, a vérbe és tejjé -változtatja, beveszi magát a szív rostjai közé, megüti a -billentyűket: «hallgassatok». A szív azonban jár még, jár, jár, -kopog és érez, de nem parancsol többé.</p> -<p>– Hát mért nem mondták ezt nekem mindjárt, – panaszkodott -szemrehányó, bágyadt hangon – mikor még az érzésemet el lehetett -volna fojtani pázsitjában?</p> -<p>Akli nem az az ember volt, aki a helyzetet ki ne aknázná. Most ő -kerekedett felül és kigúnyolta Szepessyt a megjegyzéseért.</p> -<p>– Miért nem mondtuk? No persze. Nem szép a császártól, hogy nem -volt őszinte, hogy önt meg nem nyugtatta. Mert hisz az ön -megnyugtatása nagyobb érdek Ő felségére nézve, mint egész -birodalmának és gyermekének sorsa. Bizonyos ellenben, hogyha minden -alkalommal őszinte lett volna, azóta már a verebek is csiripelnék a -háztetőkön a sigillum secretummal lezárt esetet. Arra azonban még -kötelességem rátérni, hogy mikor ön fellépett mint kérő, a császár -megijedt egy kicsit a heves szenvedélytől és engem bízott meg, hogy -ha veszélyesnek ítélném szándékait a jövőben, végszükségből, de -csak végszükségből, közölhetem önnel, mint kamarásával, a valódi -tényállást.</p> -<p>– És miért nem közölte? – fortyant fel a <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> báró -indulatosan, mint mikor még utolsót lobban a mécses végső -olajcsöppje.</p> -<p>– Mert a «végszükséget» nem láttam még akkor beállottnak. Tegnap -Pozsonyban vettem észre gyanus jeleket s erre beállott rám nézve a -felelősségteljes kényszerűség, önhöz eljutni mindenáron, még életem -kockáztatásával is és megmenteni magamat, a főherczegnőt és -önt.</p> -<p>Szepessy görcsösen kaczagott fel, volt benne valami erőltetett -és szomorú.</p> -<p>– Hahahaha, milyen szépen tud ön mesélni, bolond uram. Ha -akarom, hiszem, ha akarom, kieresztem a fülemen.</p> -<p>Akli rejtélyesen intett a kezével, majd megfogta a karját és egy -pár lépést előre vonta a Barischgasse szögletén égő lámpáshoz. A -báró tehetetlenül lépegetett vele, mint egy gyámoltalan -gyermek.</p> -<p>A lámpás alatt aztán a tüszőjébe nyult és kivett a tárczájából -egy összehajtogatott papirczédulát.</p> -<p>– Ime, olvassa!</p> -<p>Meg volt sárgulva a papiros, halaványak a betűk, de Szepessy -előtt éltek, égtek, ragyogtak, mint hideg fényű csillagok. -Megismerte a legfelsőbb kéz kusza vonásait:</p> -<p>«<i>Ez egyszer igaz, amit Akli mond. Ferencz császár.</i>»</p> -<p>(Ez volt az a kézirat, melyet a kedélyeskedő császár a Martinecz -kertész nejéhez adott egykor a szőlőfürt dolgában.)</p> -<p>Szepessy lehorgasztotta a fejét. Nem kételkedett többé.</p> -<p>– Ezt aznap bízta rám a császár, mikor a fogságban találkoztunk, -de én akkor még nem hittem azt, ami bekövetkezett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Jól van, – hörögte Szepessy tompán és hirtelen léptekkel -visszaindult, kezeivel a levegőben kalimpálva.</p> -<p>Akli utána baktatott.</p> -<p>– Mit szándékozik most tenni? – kérdé bizonytalan hangon.</p> -<p>– Azt majd meglátja! – felelte a czinikus főur mogorván.</p> -<p>A 20-as számu ház előtt elhaladva, ahol a hintó állt a -pokróczokkal letakart paripákkal, odaszólt a fel s alá poroszkáló -komornyiknak:</p> -<p>– Hozza csak utánam a bokrétát, Szirotka!</p> -<p>Szirotka a bokrétáért ugrott s vitte ura után ünnepélyesen, -gyöngéden, mint valami oltári szentséget.</p> -<p>Ezalatt letelt a fertály óra, az inzurgensek türelmetlenkedtek, -mert fáztak, aprózott tánczban keringve egymás körül, hogy a lábuk -egy kicsit melegedjék a mozgástól, pedig részben megenyhült az idő, -mert a hó kezdett pilinkélni, a miriárd csillag hirtelen eltünt az -égboltról, sőt láthatatlan lett az égbolt is, piszkos, vörhenyeges -pép töltötte ki a fönséges ürt ég és föld között, azonban hideg, -metsző szél kezdett fújni s mintha valami ismeretlen világban -odafönn megrázott volna egy óriás akáczfát, hullongtak a fehér -virágai.</p> -<p>– Nos? – kérdé Szepessy.</p> -<p>– Még mindig semmi! – felelte Bori uram. – Ugy látszik, még -mindig tanácskoznak.</p> -<p>Majd hosszú magyarázatokba és megfigyelésekbe ereszkedett, hogy -a falon ülők jelentése szerint a szolgálók azóta folytonosan vizet -merítenek a kútból és csöbrökben hordják fel, ami arra mutat, hogy -védelemre készülnek odafönn. Csakhogy nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> forró -olajjal vagy lúggal fognak harczolni, mint az egri nők Dobó alatt, -hanem hideg vízzel öntik le embereinket az ablakokból. No, az szép -mulatság lesz, ha így lesz. De van még egy veszedelmesebb jel is, a -ház padlásán nyüzsgés-mozgás észlelhető, a folyosóról nyíló -ablakokon át látni lehet, hogy valami bútorfélét czipelnek fel -fiatal leányok a padlásra. Kutya legyek inkább, mintsem jól -sejtsek, de az asszonyi ész az ördög szántóföldje, ott könnyen -megteremhetett az az ötlet, hogy a padlásra halmozott bútorokat -meggyujtják s a fellobogó tűz ide csődíti az egész várost… Az lenne -ám a ne mulass… Azért hát sietve kell cselekedni.</p> -<p>Szepessy egy szót se hallott ebből, inkább a szél dúdolása -érdekelte. Szomorú egy dallam, panaszkodásféle, mintha a lelkével -beszélgetne a szél. Hát csak fújj, beszélj, kutya, hallgatlak!</p> -<p>De az inzurgensek türelmetlenkedtek. Mind köréje gyűltek s -éktelen lármával követelték a cselekvést.</p> -<p>– Végezzünk, uram, meguntuk már, megvesz az Isten hidege. Elmult -a fertályóra, ne várjunk tovább, mert bajba jutunk.</p> -<p>– Várjunk még – felelte Szepessy sötéten.</p> -<p>– De egy kicsit mégis megsürgetem őket – gondolta Lenty György s -fejszéjével egy irtózatosat sujtott a kapura. Alig hogy a csattanás -elhangzott, nagy dérrel-durral szétcsapódott az emeleten egy -utczára nyíló ablak s egy fehér főkötős asszonyi fej jelent meg -benne.</p> -<p>Maga Szilvássyné volt, az asszony-viczispán. Mélységes csönd -állt be. Mindenki hallani akarta. Most dől el a koczka.</p> -<p>– Miféle istenítélet ez? – szólt le az asszonyság <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> haragos -hangon, jóízű, ropogós magyarsággal. – Micsoda banda magok? Hogy -mernek itt éjnek idején tisztességes emberek háza előtt ilyen -remazúrét csapni? Nem szégyenlik magokat? Pfuj, gyalázat! Magyarok -magok? Nem hiszem. Magok csak csürhe. Hadd lássam, hol a -kolomposuk. Szép mákvirág lehet. Annak a fejével akarok beszélni. -Ha nem fél egy asszonyszemélytől, hát álljon ide, jelentse -magát.</p> -<p>De már ezt nem tűrhette Málnásy uram, fölfortyant.</p> -<p>– Hallgass, szoknya, mit tudod te megitélni a dolmányt?</p> -<p>– Én szoknya vagyok, az igaz, – pattogott az asszonyság – de ti -nem vagytok dolmány, hanem csak kapcza és ha el nem takarodtok -innen, de mindjárt…</p> -<p>Szepessy e perczben félretaszította Málnásyt és ő lépett ki az -első sorba.</p> -<p>– Itt vagyok, madame.</p> -<p>– Úgy? Maga van itt? És melyik korcsmából jön uraságod? -Mondhatom, derék dolog. Szép magyar mágnás. Dicsőségére válik az -országnak és a magas úri rendnek. No hát, mit akar, méltóságos -négyesi Szepessy István báró úr?</p> -<p>– Semmit, – szólt a báró szeliden – azaz alig valamivel többet; -mindössze egy bokrétát szeretnék átadni Kovács kisasszonynak.</p> -<p>Az inzurgensek édesdeden vihogtak a báró kijelentésén. Tetszett -nekik, hogy ilyen finom formában adja be a szándékát. Az úr mégis -úr, hiába.</p> -<p>Szilvássynét azonban hidegen hagyta az ékes forma. A kígyó a -rozmaring-bokorban is kígyó marad. <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<p>– Kovács kisasszony először is nem kivánja a maga bokrétáit, -másodszor nem szokás éjjel hozni bokrétákat fiatal leányoknak. Ön -gonosz ember és tudom én, hogy sötét szándékot forral, de -figyelmeztetem…</p> -<p>– Igazán, nincs egyéb szándékom, madame és ha ön megengedi, hogy -egyik emberem fölvihesse létrán a bokrétát és az ablakra tegye, -rögtön el fogunk vonulni.</p> -<p>Szilvássynét meglepte a Szepessy sajátságos, lázas hangja, -melyből valami végtelen szomorúság csengett ki.</p> -<p>– Becsületére mondja? – kérdé élénken, bizonytalanul.</p> -<p>– Becsületemre, – felelte Szepessy ünnepélyesen – és mondja meg -neki – s itt majdnem fuldokló, ziháló lett a szava – mondja meg -neki, hogy… azt üzenem, soha sem fog engem többé látni. De mondja -meg.</p> -<p>– Jó, hát átveszem a bokrétát, de csak egy ember jőjjön a -létrán.</p> -<p>Az inzurgensek meglepetve súgtak össze. Hát mi ez? Mit akar? -Sehogy se értették, hová vág ez az uj ravaszság. Bori uram a -vállait vonogatta, hogy föl nem foghatja, mi történik.</p> -<p>– Hozzanak egy létrát! – parancsolá Szepessy.</p> -<p>A létra csakhamar előtermett.</p> -<p>– Menjen fel Szirotka és nyujtsa fel a bokrétát az -asszonyságnak.</p> -<p>Szirotka szót fogadott, fölhágott a létra közepéig s onnan -felnyujtotta a kaméliabokrétát. Szilvássyné átvette és becsapta az -ablakot.</p> -<p>– Jó éjszakát, báró Szepessy, jó éjszakát!</p> -<p>Úgy rémlett, mintha a többi ablakoknál is <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -megmozdultak volna a függönyök s az ablakbecsukás zajától kandi -tündérek s bohókás villik rebbennének szét.</p> -<p>– Hát már most mi lesz? – rohanták meg Szepessyt a -hadnagyok.</p> -<p>– Haza megyünk – felelte mogorván, de mégis egy önkénytelenül -kitört sóhajjal.</p> -<p>Lett erre zsivaj, méltatlankodás, elégedetlenség, mindenki a -bátorságát fitogtatván, hogy neki veszedelem kellett volna.</p> -<p>– Hogyan? Haza? Most? Így üresen?</p> -<p>– Így üresen – ismételte Szepessy keserűen.</p> -<p>– De hát miért jöttünk akkor voltaképen?</p> -<p>– Hiszen látták? – szólt csendes melancholiával – egy bokrétát -hoztunk.</p> -<p>– Ennyien?</p> -<p>– Hát ennyien.</p> -<p>– Pedig milyen szépen volt kigondolva! – boszankodott Bori.</p> -<p>– Milyen híre lett volna! – liczitált rá Málnásy.</p> -<p>– Egy bolond háromszázat csinál – gúnyolódott Palojtay uram, de -persze csak ad amicas auras, ennek is, annak is megsúgván ezt a -velős észrevételt.</p> -<p>– Furcsa, furcsánszky! – csóválta a fejét Bori. – Soha még én -ilyet nem láttam, mióta a bába megfürösztött! De legalább már azt -mondja meg méltóságod, mi változtatta meg így egyszerre?</p> -<p>A gőgös főurat sértette most a tolakodás. Szerencse ilyenkor a -kevélység, legalább elnyeli egy perczre a bánatát.</p> -<p>– Nem kell ám mindent tudni – vetette oda félvállról, mogorván. -– Mindent csak az Isten tud. Abból, az igaz, ő sokat hagy tudni az -embereknek <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> is, de egy részét megtartja magának. Én -ugyan nem vagyok Isten, de báró Szepessy mégis vagyok és csak -annyit kötök a kegyelmetek orrára, amennyi éppen szükséges; -némelyeket én is magamnak tartok meg, lelkem Bori uram.</p> -<p>Hiábavaló volt tehát minden rezonirozás, csak föl kellett szedni -a sátorfákat s hazamenni leány nélkül, dicsőség nélkül.</p> -<p>Egy óra mulva olyan csendes volt az Ungargasse és tájéka, mint -egy kripta és az egész vitézi kalandból másnapra vagy későbbre nem -maradt fenn egyéb nyom, csak a Kvilnicsek Nep. János és a Prioner -Sebestyén konstáblerek rendőri jelentése, hogy őket egy -bőrködmönökbe öltözött embercsorda, mely az elmult éjjel, -éjféltájban ismeretlen czélból ellepte a Barischgassét, az -Ungargassét és a mellékutczákat, elfogta, megkötözte s magával -vitte hajnaltájban ki a városból egy mérföldnyire s ott különböző -csúfondáros magyar káromkodások közt hazabocsátotta. Ők maguk pedig -hosszu szekereken tovább koczogtak az országuton Magyarország -felé.</p> -<p>Stohlen lovag felette megbotránkozott a jelentésen:</p> -<p>– A két gazember alkalmasint holtrészeg volt. Az egyik -bizonyosan álmodta a dolgot, a másik pedig, aki annyira «matsch» -volt, hogy nem emlékszik semmire, elhiszi neki. Elcsapandó mind a -kettő.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XII. FEJEZET.<br /> -DER KAISER HAT DIE SPENDIERHOSE AN…</h2> -</div> -<p>Akli észrevétlenül tünt el társaitól, a nagy hazakészülődési -zavarban senki se ügyelt rá, eszeágában sem volt visszamenni a -gunyájáért, hanem megállt egy kis korcsmában, az Alte-Ringen s -másnap reggelre beszerezve a szükséges ruhákat, audiencziára -jelentkezett a császárnál, nem egészen nyugodt lelkiismerettel a -nagy szorultságban előrántott Mária Lujza-féle ötlet miatt és nagy -bizonytalansággal jövendő sorsa iránt. Mert fogalma sem volt, miért -kellett a fogságban szenvednie, azt sem tudhatta hát, mit akar vele -a császár, megbocsát-e neki, visszafogadja-e szolgálatába, vagy -csak a büntetését enyhíti meg, szabadon hagyja, de száműzi -udvarától.</p> -<p>A császárnál az erdélyi kanczellár, Nopcsa Elek volt bent, aki -ez idők szerint Bécsben lakott, de karácsonytájt minden évben -Erdélybe utazott s ilyenkor rendesen instrukcziókért jelentkezett a -legfelső helyen. Az uralkodó, aki igen keveset tudott Erdély felől -(szegény Erdély mindig mostoha gyermek volt), valami csekélységet -kötött ilyenkor a kanczellár szívére, leginkább ezt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Szorítsa a népet, édes Nopcsa, hogy krumplit ültessen. Mert az -nagy jótétemény.</p> -<p>Nagyanyjától, Mária Teréziától hallotta, hogy az erdélyieket, -kivált a székelyeket, karhatalommal kellett szorítani a burgonya -ültetésére, de még a karhatalomnak is ellenszegültek, s amit -egyszer a jó «groszika» mondott, az mindig megmarad az ember -emlékezetében.</p> -<p>Ez alkalommal azonban még a szokottnál is kegyesebb volt Ferencz -Erdély iránt s fölemlítvén a krumplit, mint olyat, melynél atyai -szíve nem tud jobbat ajánlani népének, egyszersmind a lelki -élvezetekről is megemlékezett s íróasztaláról egy papírtekercset -fölvévén, átnyujtotta a kanczellárnak.</p> -<p>– Ez a Haydn himnuszának a kottája – mondá kegyesen mosolyogva. -– Ime, vegye ezt a példányt. Ez még valami uj lesz az ön hazájában -és merem mondani, hogy ha elterjed, nagy gyönyörűséget fog szerezni -egykor a lakosságnak.</p> -<p>– Oh, bizonynyal – felelte Nopcsa mélyen meghajolva és a -könyekig elérzékenyülve vevén át a «Gotterhaltét». – A magyarok -tombolni fognak a lelkesedéstől e dallamokon.</p> -<p>(Császár és kanczellár derék, jóakaratú emberek lehettek, de -mint jósok, igazán nem váltak be.)</p> -<p>A kanczellár távoztával Aklit jelentette a szolgálattevő -kamarás. Az uralkodó szinte felvillanyozva kiáltott fel:</p> -<p>– Ah, Akli! Itt van a gonosz ficzkó! No az derék! Hát jőjjön -be.</p> -<p>Kis vártatva belépett és térdre vetette magát az uralkodó -előtt.</p> -<p>– Köszönöm fölségednek, hogy megkegyelmezni méltóztatott. -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>– Ugyan keljen föl! – förmedt rá a császár jóságosan. – Mit -komédiázik? Hiszen voltaképpen én hibáztam. Tudom, hogy ártatlan -volt. Félrevezettek, ez az egész. De úgy kell. Minek ír olyan -verseket, amelyeknek két értelme van? Az csak a zsidóknál van, -carissime és nem a keresztény poétáknál, hogy hátulról olvasandók -visszafelé. Honnan tudhattam volna én azt?</p> -<p>A régi levegőben legott megtalálta Akli az ő régi hangját.</p> -<p>– Nagyon is tudhatta volna fölséged, mert jeruzsálemi király -is.</p> -<p>A császár jóízűen nevetett, aztán egyszerre elkomorodva -tekintett végig régi kedvenczén.</p> -<p>– Szegény Aklicska, hogy lesoványodott. S ezt mind a rossz -császár okozta, egy verséért. Úgy-e sokat szenvedett? Hiába -tagadja, látom az arczán. De most már megint minden jó lesz, minden -a régibe tér vissza, marad, mint eddig, az udvarnál. Lássa, a -császár is hibázik néha, de ha belátja, magával szemben is -igazságos, nem ok nélkül vereti pénzekre jelszavát: justitia -regnorum fundamentum.</p> -<p>Jó puha szíve volt a császárnak s a puha szíve lágy szavakat -sugallt neki, melyekkel úgyszólván simogatni tudta azt, akihez -szólt.</p> -<p>– Tehát a Napoleon-versért lettem elítélve? – dünnyögte Akli, -mintegy önkénytelenül, önmagához. – No, ugyan törhettem volna a -fejemet, míg ezt valaha kitalálom.</p> -<p>– Akarom tehát, – folytatá a császár előbbi szép gondolatát némi -lendülettel – hogy velem szemben is igazságot nyerjenek nálam hű -alattvalóim és szolgáim, azért is ezennel felszólítom, kívánjon a -kiállott szenvedések kárpótlásául valamit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>A császár szinte szép volt e szavaknál, valami fenséges -kisugárzás a homlokából glóriát vont köréje (mintha rajta lenne a -korona és az fénylene, pedig nem volt rajta). A földi isteneket, -császárokat, királyokat az ilyen pillanatok emelik a valódi istenek -fölé, mert a valódiak csak indirekte ajándékozhatják meg a -halandókat.</p> -<p>Hanem biz azzal csínyján kell bánni, mert nagyon költséges -mulatság (királynak is csak ritkán futja) «fehér lapot» adni -valakinek, hogy írja rá, ami szívének, lelkének jó, szemének, -szájának tetszetős.</p> -<p>Akli valóságosan elszédült, összetört e nagy kegy horpasztó -súlya alatt. Feje zúgott, arcza kigyúlt. Kétszer is megpróbálta, -hogy valami köszönetet rebegjen, de nyelve megtagadta a -szolgálatot. Ami érzés volt benne, az nem tudott hangokban kijönni, -hanem csak folyadékban tört ki a szemein át.</p> -<p>A császár méltányolta elérzékenyülését (sőt jól esett neki) és -segítségére sietett.</p> -<p>– Jó, jó, tudjuk az ilyet. Nehéz az ilyenben határozni. Hát ne -is feleljen most, hiszen ráérünk, gondolkozási időt hagyok. Menjen -most a szobájába és hányja-vesse meg higgadtan, mi legyen az, amit -önért tehetek. Csak aztán ne valami bolondot kívánjon, kedves -Akli!</p> -<p>Az örömtől mámorosan tántorgott ki a császár dolgozószobájából. -Nagy volt a meglepetése, mikor mindent úgy talált régi -lakosztályában, amint elhagyta, ruháit, könyveit, apróságait – csak -a kéziratai voltak felturkálva.</p> -<p>Délután az Ungargasséba készült s lelke repesve édelgett az első -találkozás kiszínezésében. Mit fog <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> mondani a Búzavirág, ha -meglátja? Hátha még megtudja valamikor, hogy ő mentette ki nagy -fifikával a Szepessy karmaiból? De hátha a császár is megtudja a -csínyt, amit a czédulával elkövetett? (Homloka elborult, de csak -egy perczre.) Ejh, meg fog bocsátani. Hiszen egy kis hazugságot -mindig befed egy megakadályozott bűn. De hátha Szepessy is megtudja -a csalást. (És Akli hátát elfogta a borzongás.) Ez, ez! Ha Szepessy -megtudja. Ezt ugyan nem teszi zsebre az a nyers, rabiátus ember. -Ebből nagy veszedelem kerekedhetik rá. Megöli, semmi kétség. Pedig -most oly becsesnek tűnt fel előtte az élet, olyan szép a világ! -Keresztezték egymást fejében a felhős sejtelmek, napsugaras -remények. Hanyatt feküdt a pamlagon s hizlalta a lelkét a császár -ígéretével s elvonult előtte, ami csak becses van a világon, a -földi boldogságok, kincsek nagy kirakata. Jaj, melyikhez -nyúljon?</p> -<p>Az idő pedig futott, gyorsan futott, dél lett, ebédre hívták a -tiszti táblához, ebéd után pedig, mikor már éppen menni készült a -nevelőintézetbe, a császár érte küldött, hogy sakkozni akar. Akli -visszatérte eszébe juttatta szenvedélyét, melyet pedig abbahagyott -volt, mert az udvaronczok mindig úgy játszottak vele, hogy ő -nyerjen, csak az egy Akli merte megmattozni. E miatt mindig -ingerült lett Aklira, de azért mégis csak vele szeretett -játszani.</p> -<p>A császár már ott ült a mahagoni-asztalkánál a terített ostábla -előtt, midőn Akli belépett, az elefántcsontból való turbános -törököket bástyáikkal, lovaikkal, szultánjukkal és szultánájukkal -együtt már fel is állította unalmában, szembe a maga -csontkatonáival, úgy hogy mindjárt kezdeni lehetett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>A császár különben kedvetlen volt, vagy legalább únott és Akli -szerette volna, ha most egyáltalában nem esik említés a délelőtti -tárgyról. Nem is szólt a császár semmit, pedig bár most szólt -volna, mert később még jobban elkedvetlenítette néhány hibás -húzása, minélfogva előre látván a játszma kimenetelét, bosszúsan -seperte le a figurákat a tábláról.</p> -<p>– Megadom magamat. Ma lusta vagyok gondolkozni, – s ezzel -felkelt az asztaltól.</p> -<p>Akli szintén fölkelt és örült titkon, hogy gyorsan vége lett, -elmehet még az Ungargasséba, meghajlott, hogy távozzék, de a -császár váratlanul visszaszólította az ajtótól.</p> -<p>– Nos, kigondolta már, hogy mi az, amit önért tehetek?</p> -<p>Akli szíve hevesen kezdett dobogni.</p> -<p>– Igen, felség – felelte remegő hangon.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Félek felséges uram, hogy talán túllépem a köteles -szerénységet és…</p> -<p>– Csak bátran, carissime – biztatá a császár nyájasan, de -korántsem a délelőtti, kisugárzó melegséggel.</p> -<p>Ő felsége kihűlt azóta – s a fehér lap már nem volt egy -nagylelkű fölbuzdulás, mint a fogantatásánál, hanem csak egy -elintézésre váró ügy, restánczia a császár napi teendőiből.</p> -<p>Akli összeszedte erejét, legyőzte valamennyire elfogultságát és -így szólt tompán, félénken:</p> -<p>– Tegyen meg engem fölséged nemes emberré és ajándékozza nekem -Akli községét.</p> -<p>A császár nem felelt mindjárt, nem mutatott se csodálkozást, se -beleegyezést, de a homlokán kiélesedett <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> a -történelmi nevezetességű három redő s rendes szokása szerint fel s -alá járt a teremben, petyegette az ujjait, míg végre megállt Akli -előtt.</p> -<p>– Hja, hja. A dolog, tudja, nem olyan egyszerű, ahogy ön -gondolja… Hiszen megígértem, az igaz… de én valami hivatalra, -valami állásra gondoltam. S ön, ha jól értem, egy donácziót -akar…</p> -<p>Akli egy szót sem felelt, lesujtotta a császár viselkedése, mint -egy mennykőcsapás. Nézte, ellenállhatatlanul nézte a sivár -valóságot. Országok és milliónyi népek urát, amint küzd benne a -fösvény ember a királylyal.</p> -<p>– Bocsánat, felség, ha talán…</p> -<p>– Nem, semmi, semmi. Nem teszek magának szemrehányást. A -világért se haragszom. Maga végre is jó ember és én is jó ember -vagyok, hát megegyezünk. Hiszen nem azért mondom, de lássa, rossz -világ van, sanyarú világ van. S ma már valami szokatlan dolog a -donáczió. Kiment a divatból. De maga szeretné föléleszteni. No -persze. Hja, csakhogy egy kicsit nehezen megy. Mert honnan? Ma a -császárnak is körül kell néznie, ha élni akar. Nem úgy van, mint -régen volt. (A császár mélyen sóhajtott s elmerült gondolataiba, -aztán ujra fenhangon szőtte észrevételeit.) Ma már a só se olyan -sós, mint azelőtt. Minden elromlott, összezsugorodott. Könnyű volt -az elődeimnek dominiumokat ajándékozni, ámbár kár volt. De ma már a -forradalmak se érnek semmit, haszon nélküli kellemetlenségek. -Hiszen ért engem, carissime (nevetett föl a császár, mintegy -előljáróban egy tréfás mondásának), nem hoznak a konyhára semmit. -Hajdan a Rákócziak után egy tömeg uradalom maradt, könnyű volt -Leopoldusnak örömet csinálni másoknak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> De -micsoda forradalmak vannak ma! (Fumigative legyintett kezével.) Nem -valami kövér falatok. Hiszen tudja, mire gondolok. A -Martinovicsokra. Mert már csak az efajta szegény ördögök -acsarkodnak a trónus ellen s azoknak legfeljebb a fejét lehet -elvenni. Hát iszen, ami illeti a nemességet, abban nem forog fenn -nehézség, de a másik, a falu… micsoda falut is mondott?</p> -<p>– Aklit.</p> -<p>– Hát van ilyen falu?</p> -<p>– Igen is, Ugocsamegyében.</p> -<p>– És hogy jutott eszébe?</p> -<p>– Mert hogy a nevem az.</p> -<p>– Ohó! – nevetett fel a császár vidáman, mint akinek hirtelen -kisegítő ötlete támadt. – Előttem ez nem jogczím, carissime, sőt -ellenkezőleg. Én nem helyeslem a Napoleon-verset elülről olvasva, -hanem csak hátulról olvasva, következésképp nem is honorálhatnám a -poéta nevét elülről olvasva, hanem legfeljebb hátulról lehetne…</p> -<p>Szikra szikrát csal ki. A császár ötlete villámhirtelen ötletet -gyujtott az Akli fejében is. Mély hódolattal hajtotta meg -magát.</p> -<p>– Hát én nem bánom, felséges uram. Úgy is jó. Vegyük hátulról a -nevemet és amit jelent, azt adja nekem felséged Akli község -helyett.</p> -<p>– Hogy érti azt?</p> -<p>– Hátulról Akli annyit tesz, mint Ilka.</p> -<p>– És mit tesz «Ilka»?</p> -<p>– Ilka magyarul annyi, mint Ilona vagy Heléna.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>Akli arcza kigyúlt, szemei élénken csillogtak.</p> -<p>– Adja nekem császári felséged feleségül Kovács Ilkát. -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>A császár meglepetve kiáltott fel, miközben egyre csóválta a -fejét.</p> -<p>– Akli! Vén gyerek! Mit kell hallanom? Milyen dolgokon jár a -maga esze? Hát megbolondult?</p> -<p>– Talán. Mert a szerelem semmi esetre sem józan állapot és én -szerelmes vagyok, úgy hogy a fölséged egyetlen szava – folytatá -páthoszszal (ami pedig nem volt szokása) – megnyitja számomra vagy -a mennyet az angyalok chórusának elbűvölő zenéjével vagy a poklok -mélységes gyehennáját az ördögök csordájának vartyogásával.</p> -<p>A császár elmosolyodott, mert oly furcsán illett Aklihoz a -szónoki páthosz, mintha a házi macskának szárnyai támadnának és -fölrepülne a felhők közé.</p> -<p>– Nincs rossz izlése, carissime, – felelte flegmával – de hát ő -vele mi van, ő vele, a leánynyal?</p> -<p>– Azt hiszem, ő is szeret.</p> -<p>A császár fölhúzta szemöldökeit és tréfásan vonogatta a -vállát.</p> -<p>– Akkor azután semmi közöm hozzá: ha a leány is akarja. Volenti -non fit injuria. Hanem azért el nem hallgathatom, hogy ön nem -szépen viselte magát.</p> -<p>– Én, fölség? – hüledezett Akli.</p> -<p>– Sőt úgy látszik, sikkasztott a prókátorok formulája szerint, – -folytatá az uralkodó – mert a megőrzésére bízott kincset saját -czéljaira fordította.</p> -<p>– Oh, fölség, – mentegetőzött Akli, e magasztos pillanatban nem -tudván leszállani a tréfa prózájáig – ártatlan vagyok ebben: a -szerelem jön és távozik észrevétlenül, mint az álom…</p> -<p>– Hát igen – felelte a császár komolyan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>– Beleegyezik fölséged? – kapta fel mohón a szót Akli.</p> -<p>– Mit is tehetnék egyebet? – szólt a cszászár. – Ámor nekem nem -alattvalóm.</p> -<p>A kamarás e pillanatban Norbonne franczia követet és Metternich -Kelemen herczeget jelentette.</p> -<p>A császár távozást intett a köszönetet rebegő Aklinak s a belépő -urakat azzal a fejcsóválással kísért, önkénytelenül elröppent -felkiáltással fogadta:</p> -<p>– Micsoda különös neveik vannak az embereknek.</p> -<p>Norbonne a Mária Lujza házassági ügyében jött tárgyalni az -elmenetelt s egyéb részleteket illetőleg, a ravasz analizáló -Metternich azonban ez egész tárgyalás alatt, sőt még a kihallgatás -után is sokáig igyekezett kitalálni a császári ajkakról kicsúszott -titokzatos felkiáltás értelmét. Valami különös nagy háttért -keresett mögötte! Pedig milyen jelentéktelen kicsiség volt az -általuk most előkészített világtörténelmi drámához képest!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XIII. FEJEZET.<br /> -MIKOR A BIMBÓ RÓZSA AKAR LENNI.</h2> -</div> -<p>Akli lábai alatt égett a föld, boldog volt, szerette volna -kikiáltani az egész világnak: Az enyém ő. Nekem adta a császár. -Halljátok, nekem adta!</p> -<p>Egy perczet sem késett, rohant le a lépcsőkön a legelső -kocsiállomáshoz, belevetette magát egy droskéba és az Ungargasséba -hajtatott a 23. sz. alá.</p> -<p>Huszonharmadik szám! Milyen szépen hangzik. Szavalni lehetne. -Mennyi édesség egy számban!</p> -<p>Behúzta fejét prémes kabátja gallérjába (bár egy csöppet sem -fázott) és egy örökkévalóságnak tetszett neki, míg a vágtató lovak -végre odaértek a 23. számhoz, ahol leugrott könnyedén, ruganyosan. -Köröskörül csendes volt minden az utczában, csak a meghasogatott -kapu mutatta az éjjeli események nyomait. Dimitri előjött a -csöngetésre és miután Akli megnevezte magát, örvendezve bocsátotta -be.</p> -<p>– Istenem uram, kit látok! Milyen rég volt szerencsénk!</p> -<p>– Nem voltam Bécsben, kedves öregem, odahaza voltam.</p> -<p>– Ah, szegény kisasszony, hogy búsult. <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Búsult? – kérdé Akli vidáman, mintha hájjal kenegetnék a -szívét. – És miért búsult volna?</p> -<p>– Hát csak sajnálta önt, – felelt Dimitri zavartan – hogy izé -(kereste az alkalmas szót), hogy «szabadságon», hogy odahaza -tetszik lenni.</p> -<p>A szabadságon szót megnyomta Dimitri, mintegy értésére akarván -adni Aklinak, hogy ő jól van informálva, de mint «finom» kapus, -barátja a sima beszédnek.</p> -<p>– Nos és hogy van a kisasszony, nincs semmi baj?</p> -<p>– Isten valahogy megóvott bennünket, magam sem tudom hogy. -(Ájtatosan ég felé emelte a szemeit.)</p> -<p>Isten meg én – gondolta Akli és fenhangon hozzátette:</p> -<p>– Azt akarja ön mondani, hogy történt valami?</p> -<p>– Oh, dehogy. Isten ments. Semmi se történt, uram. (Oly ártatlan -képpel tudott hazudni, mint egy miniszter.)</p> -<p>– Hol beszélhetnék a madame-mal?</p> -<p>– Az író-szobában van.</p> -<p>Madame Szilvássy felette szívesen fogadta a látogatót.</p> -<p>– Isten hozta. Ejnye, de kapóra jön! Éppen instancziát írok -Kolowrat grófhoz, hogy a Kovács kisasszonyt vegyék ki az -intézetből, mert itt veszedelemben forog ő is, az intézet is és az -én exisztencziám is. Én nem állok jót többé semmiért.</p> -<p>– De én jót állok – felelte Akli.</p> -<p>– Ejh, ön legfeljebb csak tegnap szabadult ki, mondta nekem a -Búzavirág, hogy kegyelmet fog kapni, neki köszönheti Akli úr. Ön, -mondom, legfeljebb tegnap jött vagy ma és fogalma sincs a -történtekről. <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<p>– Én mindent tudok, asszonyom, a tegnap éjjeli eseményekről itt -az utczában.</p> -<p>– Hogyan? – kiáltott fel Szilvássyné elsápadva. – Már beszélik a -városban? Hisz akkor az intézet renomméja el van veszve. Leányaikat -haza viszik innen a szülők. Vagy talán csak a gaz Dimitri fecsegett -önnek? Szóljon, uram, az istenért!</p> -<p>– A városban semmit se tudnak, madame és Dimitri hallgatag, mint -a csuka, de én magam itt voltam az éjjel az ostromlók között, -bőrködmönben, tüszővel, karabélylyal, mint a többiek és őrködtem -önök felett.</p> -<p>Nyílt most az ajtó, felrántotta szelesen, pajkosan egy szép -keskeny kezecske és betoppant a Búzavirág, téglaszín szoknyája -suhogásával üde szellőt hajtva, szép szöszke hajával illatot.</p> -<p>– Jó estét Klipi-lipi, jó estét!</p> -<p>Csengett a hangja vidáman, édesen, elfogulatlanul, mint egy -csicsergő madáré. Odaszaladt Aklihoz, megragadta mind a két kezét, -rázta, lóbázta egy darabig, aztán gyerekesen hátravetette a felső -testét s elkezdett iregni-forogni Akli körül, hogy a szoknyái -harangalakra fölpuffadva repkedtek körülötte. A «tengely» (Akli) -is, bár ügyetlenül meg-megtántorodva, de kénytelen volt vele -fordulni.</p> -<p>– Ni, bizony kiszakítja a kezemet – nevetett Akli és nézte, -nézte nagy gyönyörüséggel, nem tudott vele betelni, miközben egyre -ismételte: – Hogy megnőtt, hogy megnőtt, mint egy jegenye.</p> -<p>– Búzavirág! – szólt a madame szigorú tekintettel. – Micsoda -viselkedés ez! Akli úr nem játszó pajtás, se nem gyerek már, se még -nem bácsi.</p> -<p>– Persze, ő csak Akli. De mikor én úgy örülök, hogy ujra -láthatom, hogy nincsen semmi baja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> -<p>– Hiszen jól van, gyermekem, helyes, hogy örülsz, de az örömet -is bizonyos esztetikus formák között illik mutatni. Éppen ez a -nevelés művészete.</p> -<p>– De lássa, madame, mikor ő engem sohasem vesz komolyan, hát -miért vegyem én őt komolyan?</p> -<p>– Ha egyéb okból nem, hát azért, mert én kívánom.</p> -<p>– Oh, a madame kedvéért szívesen.</p> -<p>S ezzel elugrott Aklitól hátra vagy három lépésnyire, felhúzta a -szemöldjeit, melyek fönséges ívben árnyalták szép szemeit, -hosszúra, ünnepélyesre idomította arczocskáját s aztán -szabályszerűen meghajtotta magát a divatos pirouette-mozdulattal, -széthúzva a szoknyája két szélét kislányosan, kecsesen, -kaczkiásan.</p> -<p>– Alázatos szolgája, szolgabíró kutyája.</p> -<p>A hazai ízű tréfás szólamon jót kaczagott a madame és hagyta a -javíthatatlant a maga természetességében.</p> -<p>– Szabad kérdeznem, mikor érkezett tisztelt uraságod? – folytatá -fáradt, nyegle hangon, ahogy a nagy dámák beszélnek, kik minden -kiejtett mondat után legyezik magukat.</p> -<p>Ő a kezében levő könyv rezegtetésével mímelte a legyezőt.</p> -<p>– Tegnap este jöttem – felelte Akli.</p> -<p>– Úgy? Tegnap este? (A Búzavirág arcza láthatólag elborult.) -Szép, hogy hozzánk is elfáradott és hogy ilyen hamar (az ilyen -hamart észrevehetően kiélezte). Csakhogy talán nem is nekem szól ez -a vizit? Hiszen én talán meg se tudom, ha Dimitri apó az imént meg -nem zörgeti a szobám ablakát, hogy «itt van a Herr von Pakli». De -persze, persze, andere Städtchen, andere Mädchen. Bizonyára -megismerkedett <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> valami egérke kisasszonynyal a szomorú -fogságban és én talán alkalmatlan is vagyok most…</p> -<p>– Oh, hogy is ne. Hisz azért jöttem. Közleni valóm van -önnel.</p> -<p>– Tehát igazán nem zavarom önöket?</p> -<p>A madamera nézett kérdőleg.</p> -<p>– Csak maradjon itt, gyermekem. Éppen az éjjeli dolgokról -beszélgettünk Akli úrral. Oh, istenem, mennyi bajt okozol te -nekünk, Búzavirág!</p> -<p>Búzavirág a vállát vonogatta, miközben elbűvölőn hullámzott a -hattyúnyaka tündéries vonalaival, apró gödröcskéivel, mélyedéseivel -és kidudorodásaival.</p> -<p>– Nem tehetek róla, nénike.</p> -<p>– Persze, nem tehetett róla, szegényke – mentegette növendékét -Szilvássyné, Aklihoz fordulva s mintegy felvilágosítani akarván őt -az igazi okról latinul folytatá: «Habet pulchritudinem -periculosam». (Veszedelmes szépségű.)</p> -<p>Akli arczán csodálkozást lehetett olvasni. Hiszen oly beszédes -arcz volt ez a vibráló idegeivel, mint egy nyitott könyv. A madame -azt hitte, hogy a fölfedezés lepte meg. A leány azt hitte, azon -csodálkozik, hogy a madame milyen okos, még latinul is tud. Akli -pedig nyilván azon csodálkozott, hogy a madame milyen együgyű, mint -titkot árulja el, hogy a leány milyen szép. Hiszen tudta már azt ő -azelőtt is.</p> -<p>– Képzeld csak, szívecském, – ujságolta továbbá – Akli úr itt -volt az éjjel a Szepessy emberei között.</p> -<p>Búzavirág arczán nem látszott semmi csodálkozás.</p> -<p>– Tudtam, hogy ott van – felelte egyszerűen.</p> -<p>– Te tudtad volna? Honnan? Miképpen? <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Csak éreztem, de az biztos volt és nem féltem egy csöppet -sem.</p> -<p>A férfi szíve nagyot, kevélyet dobbant s hálás tekintete lágyan -simogatta e szavakért.</p> -<p>A leány kissé elpirult s behunyta a szemeit.</p> -<p>– Pedig a dolog komoly volt – jegyzé meg Akli – és én magam is -szepegtem már.</p> -<p>– Ne mondja! Komolyan hiszi tehát, hogy el akarták rabolni a mi -Búzavirágunkat?</p> -<p>– Nemcsak hiszem, de tudom. Magam is a megfogadott inzurgensek -közt voltam, akik egyenesen azzal a czéllal jöttek Pozsonyból, -közel háromszázan, hogy a kisasszonyt erőszakkal viszik el innen. -Hintó, bunda készen várta a szomszéd háznál, váltott lovak az úton, -Pozsonymegyében pedig egy bástyafalas kastélykalitka, ahová -bezárták volna a madarat!</p> -<p>– Szent Isten, atyám! – szörnyűködött Szilvássyné, elhalványodva -a gondolattól is. – Lehetséges-e?</p> -<p>– Hogyne! Az bizony lehetséges. A közbiztonság hiányos itt -Bécsben. Az inzurgensek vásott gyerekek, szeretik a csínyt, -veszedelmet, az az elemük, a kormány-gyeplők gyenge kézben vannak, -azt pedig a ló is mindjárt észreveszi, hát még az ember, hát még a -magyar ember…</p> -<p>S itt aztán elbeszélte Akli az egész tervet, milyen -gondviselésszerű módon jutottak kezébe a sötét szándék egyes -szálai.</p> -<p>Eközben sötét lett a szobában. Az este ilyenkor karácsony tájban -nem közeleg méltóságosan, lassan, mint nyáron, hanem egyszerűen -leugrik valahonnan a padlásról: «Hip-hop, itt vagyok, mint a fekete -szurok.» Dimitri két meggyujtott faggyugyertyát hozott be s néhány -hasábot tett a kandallóba. <span class="pagenum"><a name="Page_197" -id="Page_197">-197-</a></span> A lángok gyorsan, falánkul csaptak -össze az uj táplálék fölött, nyalakodtak, pattogtak, pöröltek, a -nők pedig borzongva hallgatták a történteket, mint valami -kisérteties mesét, melynek szörnyűséges folyamatát csak a madame -«ah, óh» kiáltásai zavarták meg imitt-amott, azon helyeknél, mikor -Ragyabunkó megelőzi őket a Kolowrathoz írt levéllel, tágul a tüdő, -nehéz sóhajtás tör ki a mellből: no, hála Istennek – és az olyan -helyeknél, mikor Ragyabunkót megkötözve találja a szekér alján, -összeszorul a szív és hideg béka fut végig a hátgerinczen…</p> -<p>A Búzavirágot megviselte a mese, remegve húzódott egyre -közelebb-közelebb a madamehoz, míg végre egészen odasimult a -szoknyájához és a nagykendője lecsüngő szárnyába bujtatta el a -fejét. A kis szíve pedig úgy pihegett, úgy dobogott, hogy a madame -is hallotta és lehajolt hozzá, kétfelé simította a haját és egy -csókot lehelt az izzó homlokára.</p> -<p>Meghatotta a leányka ragaszkodása, önkénytelenül hátra nyúlt az -íróasztalra a félig megírt instancziáért és széttépte -dirib-darabra.</p> -<p>– Dehogy eresztlek el, kis Búzavirág. Megoltalmazlak én, ne félj -semmit.</p> -<p>– Nem lesz rá szükség, asszonyom. A kisasszonyt nem fenyegeti -többé semmi veszély.</p> -<p>– Vajjon? – szólt Szilvássyné aggódólag.</p> -<p>– Találtam én oly arkanumot…</p> -<p>– De iszen, uram, nincs a gonoszság ellen medeczina.</p> -<p>– Már én pedig találtam! – dicsekedett Akli diadalmasan. – Olyat -mondtam én neki, hogy egyszeribe elment a kedve Búzavirágot -elrabolni és vissza se jő többé, biztosítom.</p> -<p>Hanem iszen föl is ébresztette ezzel a legveszedelmesebb -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> ördögöt, aki nem az alvilágban lakik, -hanem az asszonyokban: a kiváncsiságot.</p> -<p>– Mit? Ugyan mit? – rohanták meg egyszerre.</p> -<p>– Ohó, az az én titkom.</p> -<p>– De megmondhatja nekünk is.</p> -<p>– Semmi esetre se – felelte Akli eltökélten.</p> -<p>Ilonka durczás képet vágott és elfordította fejét Aklitól.</p> -<p>– Hát egye meg a titkát, Pakli úr.</p> -<p>De a madame is megneheztelt, mert fölkelt, hűvösen bicczentett -fejével Akli felé, azután így szólt távozóban:</p> -<p>– Minthogy magán-beszélgetésük van, én most magukra hagyom és -beküldöm Hardy kisasszonyt.</p> -<p>Hardy kisasszony előkelő magatartásu öreg nőszemély volt, az -akkori divat szerint éppen oly szükséges bútordarab a -nevelőintézetben, mint a glóbus, mint a tábla, vagy mint a szivacs. -Szóval, ő is a tanszerekhez tartozott. Annyiban ugyanis, hogy Hardy -kisasszony teljesen siket volt és a siketsége képesítette felette -fontos állására, ezzel szerezte a kenyerét. A parloirban, ahová a -családtagok és rokonok lehívathatták a növendékeket, sokszor az -unokaöcscsök és unokabátyák is, Hardy kisasszony volt jelen -folytonosan mozgó kötőtűivel. A négyszemközti beszélgetések csak -női családtagokkal voltak megengedve, a férfi-rokonokkal azonban -csak négy fül közt diskurálhatott a leánynövendék, mert a Hardy -kisasszony szemei ugyancsak résen voltak. Apró, villogó két -detektiv, mindent észrevevő. Hardy kisasszony nem hallott semmit, -de látott volna, ha a cousin megöleli vagy megcsókolja a cousinet. -Vagyis a gondolat szabad volt az intézetben, de a mozdulat nem. S -ez csak a siket vén kisasszony <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> által volt elérhető. -Ilyen hölgyeket a többi intézettulajdonosnők is tartottak, de -mademoiselle Hardy fölöttük állott minden tekintetben, mert gazdag -forrásává vált a Madame mindentudóságának. A mélyebben beavatottak -t. i. azt suttogták, hogy az öreg kisasszony minden nyelvet értett -és a szájak mozgásáról ugy le tudta olvasni a szavakat, mintha csak -könyvben látta volna leírva.</p> -<p>Egy teljes percz se mult el, már belépett kötőkosarával az egyik -kezében, a másikban a rendes fekete táblájával, melyről egy -zsinóron lógott a grifli s jelezte a siketséget. Néma -fejbicczentéssel üdvözölte Aklit, aztán leült a szoba legsötétebb -szögletébe, onnan nézte, egykedvűen kötögetve, a beszélgető -fiatalokat.</p> -<p>Azok pedig még mindig ott tartottak, hogy mit mondott Akli -Szepessynek. Ilona faggatta, Akli ellenállt, ugy hogy egy veszekedő -pár benyomását tehették a belépő Hardy kisasszonyra.</p> -<p>– Nos, nem mondja meg, uram?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Meghalok a kiváncsiságtól.</p> -<p>– Szépen eltemetjük – nevetett Akli.</p> -<p>– Hiszen maga valami borzasztót mondhatott én felőlem.</p> -<p>– Meglehet.</p> -<p>– Lássa, én bevallottam akkor egyszer régen az én -lekvár-titkomat.</p> -<p>– Hm, mert a nők nem tudnak titkot tartani, de mi tudunk.</p> -<p>Kedvesen, szendén összetette a kezeit, esdve, kaczérkodva -ráemelvén édes tekintetét.</p> -<p>– No, ne legyen oly makacs és kegyetlen, Klipi-Lipi, szépen -kérem. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<p>– Nem és nem.</p> -<p>– Hátha megharagszom?</p> -<p>– Akkor sem. Hanem mondok helyette egy másik titkot. Beszéltem a -császárral…</p> -<p>– Bánom is én a császárt, nem érdekel engem a császár.</p> -<p>– Majd meglássa, hogy érdekelni fogja.</p> -<p>A Búzavirág vállat vont negédesen, durczásan.</p> -<p>– Nem hiszem, de próbálja meg, ha ugy tetszik.</p> -<p>– Hát igen kegyesen fogadott Ő felsége – folytatá Akli bizonyos -ködös, de mégis mesterkélt fontoskodó színezéssel, mely a figyelmet -van hivatva felhívni, hogy valami frappáns következik – és -visszavett az udvarába…</p> -<p>A Búzavirág szándékosan ásított egyet.</p> -<p>– Látom, nem sokat érdeklődik a sorsom iránt – vette zokon az -elbeszélő.</p> -<p>A Búzavirág megint ásított, elhatározta, hogy ő is megbosszantja -Aklit.</p> -<p>– Álmos vagyok egy kicsit, – ravaszkodott az őszinteség hangján -– hiszen tudja, milyen éjszakánk volt. Hanem azért csak folytassa, -hallgatom.</p> -<p>S fáradtan, hanyagul eresztette le a két karját.</p> -<p>– De nemcsak visszafogadott Ő felsége, – folytatá Akli, – hanem -azt mondotta, hogy a kiállott szenvedéseimet kárpótolni akarja s -felszólított, hogy válaszszak valamit és azt megadja nekem, bármi -legyen.</p> -<p>– Ah! – kiáltá a leány egyszerre élénken. – És mit fog ön -választani?</p> -<p>– Már választottam – mondá Akli megrendítő nyugalommal.</p> -<p>– Mit? – lihegte a leány tompán, bágyadtan, elhaló hangon. -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>A férfi ránézett s tekintetének melegségétől felbugyogott -lelkéből a tudás forrása. Arcza egyszerre lángba borult, szemeit -lehunyta.</p> -<p>– Találja ki – biztatta Akli.</p> -<p>– Nem tudom, nem tudom, – hadarta halkan, csendesen.</p> -<p>– Hát megmondjam? – susogta. (Hardy kisasszonynak ugy tűnt ez -fel, mint egy olvashatatlan sor.)</p> -<p>Kezeit ijedten, tiltakozóan emelte fel a leány.</p> -<p>– Ne, ne…</p> -<p>– Furcsa maga! – zsörtölt Akli. – Majd azt akarja, hogy mondjak -meg egy titkot, majd azt akarja, hogy ne mondjak meg egy másik -titkot.</p> -<p>– Mikor úgy szégyenlem magamat, – rebegte halkan s örömtől -ragyogó arczára egy csipke-kendőt borított – úgy szégyenlem…</p> -<p>– Hát kitalálta? – kérdé a férfi mohón.</p> -<p>Némán igent intett fejével, felugrott és kiszaladt a -szobából.</p> -<p>Nem birta többé megkeríteni ez este, bezárkózott szobájába és -ágyára vetvén magát, csöndesen sírdogált bent. Akli mindenféle -követeket küldözgetett utána, hogy jönne ki még egy szóra, csak -egyetlen egyre, de sehogy se birták kicsalni. Végre az az ötlete -támadt, hogy elkérte Hardy kisasszonytól a palatábláját és a -griflit, beküldte vele Dimitri apót azzal a kéréssel, hogy írja fel -a válaszát egy szóval.</p> -<p>A táblát visszahozta Dimitri s ezek a szavak álltak rajta az -Ilona betűivel:</p> -<p>«Mit felelt a császár?»</p> -<p>Akli ezt írta válaszul:</p> -<p>«A császár ideadta, amit kértem. De hát a Búzavirág mit felel?» -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<p>Dimitri elment, meg visszatért, mire több volt a táblán néhány -sorral:</p> -<p>«A Búzavirág most még neheztel a csúf Akli úrra és nem tud -ránézni, de ha kialuszsza a haragját, kész engedelmeskedni a -császárnak, mert a Búzavirág kimondhatatlanul szereti – Ő -felségét.»</p> -<p>Akli pedig meg volt elégedve a válaszszal s nyugodtan ment haza, -mert pszichologus érzékkel ezt olvasta benne:</p> -<p>«A Búzavirág most még meg van rendülve és nem merne az Akli -szemeibe nézni, de ha egy álmatlan éjszakán hozzászokik a -gondolathoz, menyecskévé lenni, vidáman fog szaladni karjaiba, mert -a Búzavirág kimondhatatlanul szereti az ő Akliját.»</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XIV. FEJEZET.<br /> -VICZE-ISPÁNY URAM NAGY TISZTESSÉGBEN.</h2> -</div> -<p>Nehéz ezekkel a kis portékákkal boldogulni. Még a szerelmük is -annyi mindenféle szeszélybe van burkolva, hogy szinte mesterség -kihámozni. Az igaz, hogy édes mesterség. És talán a természet -akarja úgy, hogy egy kis fáradságba kerüljön a gyümölcs -megszerzése. Ott van például a dió, maga is szereti, ha felnyitják -és mégis két héjat, két pánczélt vesz föl magára, egy zöldet és egy -keményet, csontosat, pedig ez az utóbbi már ugy is nő meg, kétfelé -osztott kagylónak, tehát akarja, hogy felnyissák és mégse enged, -szét kell feszegetni, sőt a feszegetésnek se mindig enged, össze -kell néha törni. Ilyen bohó gyümölcs a dió.</p> -<p>De hát még a szerelem? Az jár még csak sok parádéval. S éppen a -parádéja a legnagyobb poézis. A házasság aztán többé-kevésbbé mind -egyforma próza, de az összeboronálása, az mind különböző és -változatos. Egy utazás Tündérországban, tele elbűvölő stácziókkal; -eső ha esik, permeteg csak; felhő ha támad, bárányfelhő csak; -fergeteg ha jő, egy bánatos sóhaj lezúgja; köd és homály ha -keletkezik, egy vidám mosoly elkergeti. <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Hát igen, volt még elég «jelenet», míg végre oda jutott a dolog, -hogy a Búzavirágból bevallott menyasszony lett.</p> -<p>A császár Kolowrat grófot bizta meg a kelengye megrendelésével -és ezekben az időkben gyakorta emlegette környezetének, féltréfásan -ugyan, de mégis sopánkodó hangon, mikor a kiadásokból valamit le -akart faragni:</p> -<p>– Gondolják meg, hogy két leányt kell az idén férjhez adnom.</p> -<p>Mária Lujza főherczegnő férjhezmenetele tavaszra volt határozva. -Áprilisban kiséri el fényes küldöttség és személyzet világverő -vőlegényéhez Francziaországba. Akli ellenben kisürgette a maga -esküvőjét márczius elsejére.</p> -<p>Zajos és fényes volt az idei farsang az udvarnál. Két théma -volt: Mária Lujza bemutatása és nyomban utána az elbúcsuzás a -leendő franczia császárnétól… A fösvény Ferencz nem szerette az -ilyen költséges dolgokat, de Ludovika császárné nem engedett: «Meg -kell lenni.» Mit mondana a világ? Egy Habsburg-leányt nem szedtek -fel a szeméten, hogy csak úgy észrevétlenül küldjék el, mint egy -gouvernantot.</p> -<p>– Nem szedték fel a szeméten, – sóhajtott fel Ferencz keserüen – -de oda dobják a politika kedvéért a szemétre. S ehhez a szomorú -látványhoz minek csináljak még illuminácziót is?</p> -<p>Végre is abban állapodtak meg, – mindig az asszony győz az -ilyenben – hogy legyenek meg az ünnepélyek, de csak szűk családi -körben; mindössze az uralkodóház legbizalmasabb oszlopai hivassanak -meg. A császár azt gondolta, hogy így sokkal olcsóbb. A magas -arisztokráczia pedig azt <span class="pagenum"><a name="Page_205" -id="Page_205">-205-</a></span> gondolta, hogy így sokkal előkelőbb -– s törte magát meghívó után.</p> -<p>A szétküldött «billétek» közül, mint mindig, most is csak kevés -ment Magyarországra. A magyarok közül csak éppen a nagy -oligarchákat hítták meg, az Esterházyakat, Pálffyakat, -Batthyányakat, Nádasdyakat, az aranygyapjasokat és a titkos -tanácsosok közül vagy négyet. Erdélyből a gubernátort. -Horvátországból a bánt. Akkor még nagy dolog volt udvari bálon -lenni.</p> -<p>Annál nagyobb föltünést okozott az eset, hogy a meghívók -szétküldésekor a császár a következő nevet diktálta föl a -főudvarmester listájára:</p> -<p>– Stephanus Ráthonyi, Nagy-Szőllős.</p> -<p>A főudvarmester tiszteletteljes kérdést tett.</p> -<p>– Az udvari bálra parancsolja őt felséged meghivatni?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Nincs szerencsém ismerni ezt az urat.</p> -<p>– Igyekezzék vele megismerkedni és el ne felejtse őt nekem a bál -folyamán bemutatni.</p> -<p>A főudvarmester alázatosan meghajtotta magát.</p> -<p>– És milyen czímet irjak a meghívóra?</p> -<p>– Irja, hogy «spectabilis».</p> -<p>A főudvarmester egy szót se szólt többet a császár jelenlétében, -de annál inkább csóválta a fejét annak távollétében, tán egy óráig -is csóválta, hogy így elrontotta Ő felsége a listája szépségét -ezzel a plebejus névvel, fűnek-fának elbeszélte, nagy -csodálkozással, égre emelt szemekkel, sopánkodván, hogy ugyan -honnan jutnak a császár eszébe az ilyen nevek… Sőt a felséges -asszonynak is felhozta alkalmas pillanatban panaszkép, hátha az -segíthetne még a dolgon, de a császárné közömbösen vette az -egészet.</p> -<p>Lőn tehát, hogy tekintetes, nemes és vitézlő <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -Ráthonyi István uram, Ns. Ugocsa vármegye alispánja megkapta a -meghívót a legszűkebbkörű udvari bálra Bécsbe, ami nagy port vert -az egész környéken, mert soha még egyszerü nemest nem ért ekkora -nagy tisztesség.</p> -<p>A főispán, báró Perényi, akinek az ősei nem egy király -asztalánál törülték meg a szájukat s nem egy király az övékénél, -felette csodálkozék, hogy ő nem kapott meghívót. Vagy ha már nem -kapott, miért kapott akkor a másod-alispán? Hát elment az esze a -czeremóniacsináló hopmesternek?</p> -<p>Még rejtélyesebbé tette a meghívást a szomszédos Károlyi grófok -mellőzése, sőt a párdányi grófot, Butlert is kifeledték, aki pedig -grata persona az udvarnál. Miért éppen Ráthonyit? Hiszen az igaz, -hogy nagybirtokú nemes úr, derék ember, de csak a második -viczispán. És az is csak Ugocsamegyében, amelyik non coronat. Mit -akarhatnak vele? Nem érti ezt az ember. Végre is megnyugodtak abban -a magyarázatban, hogy bizonyosan meg akarják daloltatni, mert meg -kell adni, hogy ritka gyönyörűen, betyáros zamattal tudja a magyar -nótákat elfújni a kvaterka mellett.</p> -<p>Magát Ráthonyit is feszélyezte az eset, de azért csak mégis -nyakába vette a bécsi utat s a bál estéjén felöltvén ezüstgombos, -fekete posztó atilláját és asztrakánprémes mentéjét, melyet a -megyegyűléseken viselt, megjelent a legfenségesebb udvarnál, hol is -úgy vette ki magát egyszerüségében a sok egyenruhás, díszruhás alak -mellett, a gyémántok, smaragdok ragyogásának és a bársonyok, -selymek suhogásának közepette, mint egy közönséges kakas a pávák, -papagályok, strucczok, aranyfáczánok, pelikánok és gyöngytyúkok -között. <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>A főudvarmester, aki már vadászott rá, legott felismerte, nem is -kellett kérdezősködnie s vitte egyenesen a császár elé. Ráthonyi -szerénykedett, szabódott, hogy ő azt nem kivánja, de a főhopmester -kijelentette kategorikusan, hogy erre parancsa van.</p> -<p>A császár az imént lépvén ki a belső termekből, a szokásos -cerclet tartotta, megosztván a nehéz fejedelmi munkát felséges -nejével. Sorba megszólították kegyes leereszkedéssel a karéjban -álló előkelő hölgyeket és urakat, a császárné a jobbról esőket, a -császár a baloldalt.</p> -<p>Ráthonyit a félkör közepére állította a főudvarmester, -mondván:</p> -<p>– Itt álljon, domine spectabilis, mígnem ő «legszentebb felsége» -megszólítani kegyeskedik, ami bizonyára megtörténend.</p> -<p>Míg Ráthonyi tűkön állt (jobb szeretett volna ő most otthon -csibukozni a zsölléjében), a főudvarmester azalatt a császárhoz -furakodék, jelentvén halkan, hogy ama bizonyos Ráthonyi István, -Nagy-Szőllősről, ott az a csinos, zömök ember, a hórihorgas -Waldstein Fridrik gróf mellett.</p> -<p>A császár jóváhagyólag intett a szemhunyorításával, majd -háborítlanul végzé tovább a feladatát, örömrózsákat ültetvén -útjában az arczokra, azonképpen a felséges asszony is, míg végre -utolsónak Ráthonyit szólította meg a császár.</p> -<p>– Milyen volt az idén a termés Ugocsában?</p> -<p>– Bizony gyenge volt, felséges uram.</p> -<p>A főudvarmesteri bölcsesség akképpen czirkalmazta ki ezt a -formaságot, hogy a kör közepén a felséges asszony, felséges -férjével találkozván, a cercle véget ér, a császár karját nyujtja a -császárnénak, <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> egy sétát tesznek köröskörül a -termekben, míg végre a nagy tánczteremben megtekintvén a -tánczolókat, visszavonulnak lakosztályaikba.</p> -<p>Minden ki van itt mérve és számítva, a hang nyájassága, a -mosoly, a szó, a fejbicczenés, a leereszkedés fokozata, ennek -annyi, másiknak csak félannyi. Hanem persze előre nem látott dolgok -is történnek. Az olyanok, hogy a császárné hajából kiesik egy fehér -rózsa.</p> -<p>Waldstein Fridrik gróf lehajlik érte és átnyujtja -hódolattal.</p> -<p>– Ah, szegény kis rózsám, el akart engem hagyni – szólt a -császárné. – Köszönöm, kedves Waldstein.</p> -<p>Azzal átvette a rózsát és szórakozottan játszott vele, himbálta -a levegőben, miközben néhány kérdést intézett Prága előhaladása -felől.</p> -<p>– Ott is olyan hideg van?</p> -<p>– Igen, felség.</p> -<p>– Az emberek azonban ennek daczára boldogok, nemde?</p> -<p>– Egy részök, felség, de sokan vannak olyanok is, akiknek -nincsen kenyerök.</p> -<p>– Miért nem esznek zsemlyét? – szólt a felséges asszony, -felhőket parancsolva szép homlokára.</p> -<p>S ezzel szinte gépszerüleg lépett odább, rezedaszín brokát -selyem szoknyája nagy suhogással huzódván utána, ott hagyta -Waldsteint, mivelhogy ez éppen egy egész adag a kegyből s egy -embernek csak egy adag jár. Tovább ment. Azaz tovább ment volna, de -ime, a revierje végéhez jutott. A legközelebbi ember (ez volt -Ráthonyi) már a császár területén van, ő beszélget vele.</p> -<p>A császárné türelmetlenül tekintett urára, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> most -már a karnyujtás és a továbbmenetel következik a programm szerint, -de a császár még nem készült el emberével s megpillantván várakozó -nejét, hozzája fordult s bevonta őt is a beszélgetésbe.</p> -<p>– Ime, kedvelt hivünk, Ráthonyi, – szólt – akit én olyan -messziről felfárasztottam.</p> -<p>– Nagy kegy rám nézve – hajtotta meg magát Ráthonyi.</p> -<p>– Örülök – mondá szinte egyszerre a császárné.</p> -<p>– Akié amaz Akli nevü falu – tette hozzá magyarázólag a -császár.</p> -<p>– Ah, igen, tudom már – mondá a császárné mohón, mint akinek -hirtelen láng gyúl a fejében. – Mi most nagyon rászorultunk -önre.</p> -<p>– El kell hinnem, – felelte szerényen Ráthonyi – ha fölséged -mondja, de némává tesz a csodálkozás, hogy a föld leghatalmasabb -császárnéja és császára egyik utolsó szolgájukra miben -szorulhatnának rá. Mesének is hihetetlen.</p> -<p>– Nemde az ön birtoka Akli község? – kérdé a császár.</p> -<p>– Igen is, egy kis magyar falucska Halmi mellett.</p> -<p>– Azt óhajtanánk öntől megszerezni. Átengedné-e nekünk?</p> -<p>– E percztől fogva a fölségedé – szólt nemes egyszerüséggel -Ráthonyi.</p> -<p>– Ohó, carissime, az nem úgy megy. Clara pacta boni amici. -Ellensége vagyok a bizonytalan helyzetnek és az utólagos áraknak. -Én kevésre becsülhetném, ön sokra, szóval, nem volnánk egymással -megelégedve. Azért tehát előre szeretném tudni, mit kiván érte -tőlünk.</p> -<p>Ráthonyi egyet rántott a félrecsuszott mentéje ezüstös lánczán, -aztán egyszerűen, minden páthosz <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> nélkül szólt, mintha a -legtermészetesebb dolgot mondaná:</p> -<p>– Adom örök áron azért a rózsáért, melyet a felséges asszony a -balkezében tart.</p> -<p>A felséges asszony önkénytelenül elmosolyodott (nagyon bájos -volt így), még talán el is pirult egy kicsit, de semmi esetre sem -haragudott meg.</p> -<p>– Ah, uram, – szólt nyájasan, félénken Ráthonyihoz, miközben -bizonytalanul nézett a császárra – hová gondol ön, hiszen ez a -rózsa nem ér meg egy falut…</p> -<p>A császár, bár halkan, de mohón, türelmetlenül vágott közbe:</p> -<p>– Add oda, Ludovika!</p> -<p>És még a szemöldjeivel is intett neki.</p> -<p>A császárné átnyujtotta kegyes mosolylyal a rózsát, mely még az -imént a hajában volt. Ráthonyi mélyen meghajolva átvette és az -atilla zsinórja alá tűzte a mellén. Halk moraj, hullámzás támadt -köröskörül, a nagy «jelenet» hire szétfutott a teremben herczegek, -herczegnők között, a diplomaták is erről beszéltek. Volt, aki -sopánkodott, hogy a spanyol etiquette immár erről a helyről is -száműzetett. Volt, akinek tetszett, hogy a császárné ilyen -egyszerű, kedélyes és természetes a legszerényebb alattvalóival -szemben is, mint akármely más földi asszony. De vajjon ki lehet az -az ismeretlen ember? Az epidemiák gyorsaságával tört ki és -terjedett a kiváncsiság láza. Kapós ember lett a főudvarmester, az -egyedüli, aki tudott felőle. Zászlós urak, udvari potentátok -siettek magukat bemutatni az egyszerű falusi nemesnek. Próbálták is -kivenni belőle szépszerivel, miről beszélgetett a felségekkel, de -Ráthonyi zárkózott maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_211" -id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Egy kis üzletet kötöttünk együtt.</p> -<p>Mindez olyan különös és titokzatos volt, hogy egy sajátszerü -nimbusz vette körül az alakját azon az estén.</p> -<p>De hát ennek az estének hamar vége lett. Éjfélkor kioltják a -gyertyákat a lakájok s a bál csak bál, még ha a Burgban van is, -eltűnik, mint egy szép álom – s nem marad meg utána más valóság, -csak egy pár foszlány a ruha-fodrokról, egy-egy leszakadt pántlika -vagy csipkedarab, egy csomó elhullott hajtű vagy kapocs, egy-két -elvesztett félkeztyü bámulatosan kis kezecskékről és néhány -megszerzett hörg- és tüdőhurut.</p> -<p>Ráthonyi hazament a «Matschacker-Hofba», ahol szállva volt és -mire kialudta a mámort, neki se maradt meg egyebe a tündérestéből, -csak az elfonnyadt rózsája. Tegnap még egy császárné hajában volt, -megérdemelte volna, hogy legalább egy pohár vízbe tegyék éjszakára, -de Ráthonyi erről is megfeledkezett. Reggel végre ügyet vetett rá, -egy «kopertát» hajtogatott össze egy szelet papirosból, abba tette -a rózsát, ráírván a papirra, mint rendszerető emberhez illik, pro -memoria: «<i>Akli falu</i>». Ha hazaér, gondosan elzárja a családi -leveles ládába, hol az utódok mindenkor megtalálhatják – az egykori -falujokat.</p> -<p>Alig hogy «megfölöstökölt» az étkező «szálában», már kereste -Nostitz udvari tanácsos, a császári magánjavak direktora, az Akli -község átruházásáról szóló okmányt hozva aláirás végett. Nyájas, -előzékeny öreg úr volt az udvari tanácsos, édeskés, mint a szirup -és okos, mint a kigyó, elmondta a császár üzenetét, melyet ekképen -formulázott:</p> -<p>«Ő felségét a császárnét annyira meghatotta az <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> ugocsai -vice-comes gavalléros viselkedése, hogy a császár ő felsége a -világért sem akarta egyelőre annak a zamatját és szépségét akár -elrontani, akár meggyengíteni valamely közbelépés által. (Az nem is -volna rendjén – szólt közbe Ráthonyi.) Ő felsége mindazáltal érzi, -hogy a dolog nem maradhat sokáig annyiban s igyekezni fog azt -illendő módon viszonozni.»</p> -<p>Ráthonyi mosolyogva jegyzé meg, hogy ő már megkapta a falu árát -és eléggé meg van jutalmazva az elfogadás kegyes ténye által. -Aláírva tehát az okmányt, miután még aznap körültekintett egy -kicsit a roppant városban, másnap reggel haza pályázott -Nagy-Szőllősre.</p> -<p>A bál után is csak ugy röpültek a napok egymás után, mint annak -előtte, de Aklinak úgy tetszett, hogy csigamódra csúsznak, kínosan, -alig észrevehetően. A napok még ahogy úgy; nappal elmehetett az -intézetbe, együtt lehetett Ilonával, kivált mióta a császár -felszabadította a személye körüli szolgálattól s kinevezte őt a -császári családi levéltár és könyvtár egyik főhivatalnokának, mióta -tehát komoly dolga volt, azóta ráért nem dolgozni, hanem ott -legyeskedni sülve-főve a szép menyasszony körül, összeveszve és -kibékülve vele napjában négyszer, de az éjszakák, amikor a -szerelmes ember nem tud aludni, csak mindig <i>ő róla</i> -gondolkozni, azok a rózsaszin éjszakák de hosszúk, de hosszúk! -Mivelhogy a menyország előszobája türelmetlenséggel van -kikövezve.</p> -<p>Még csak hét nap hiányzott az esküvőig a bál után, addig is -mindig történt valami, ezek már többnyire eseménygazdag napok, a -«nagy dolog» előízével. Meghozza a posta otthonról a -keresztelőlevelet, <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> szállást keres az ember, ez is nagy -élvezet, elviszi magával a menyasszonyt is, megmutatni a jövendő -fészket, a menyasszony irul-pirul, mikor ahhoz a kérdéshez jutnak, -hogy melyik lesz a hálószoba. Aztán berakják a bútorokat, azt is -meg kell nézni napjában néhányszor. Leveleket kell írni a -rokonoknak, násznagyot, vőfélyt kell keresni, stb.</p> -<p>No, ezzel az utóbbival nem sok dolga volt Aklinak. Rokonait rég -elfeledte, azok őt még régebben, csak az édes anyja élt Halmiban, -egy özvegy timárné, akinek esze-ágában sincs ilyen nagy útra kelni. -Násznagy, vőfély szintén nem kellett. El volt határozva, hogy az -esküvő egész csendben lesz a Mária-Stiegen templomban, Kolowrat -gróf lesz az egyik tanu, a fiatal Kovács György a másik. A templom -persze előreláthatólag megtelik közönséggel, mert ott lesznek Akli -ismerősei, az udvari emberek, akik a császár fogadott leánya iránt -érdeklődnek, bizonyosan megjelenik madame Szilvássy is, az Ilona -barátnői, a növendékek és egy csomó szájtátó népség, mely -elmaradhatatlan az esküvökről.</p> -<p>Lakomáról utána szó sincs (mégis csak csúf fösvénység a -császártól), a boldog pár reggel tizkor megesküszik, otthon úti -ruhát vált s legott elutazik a császár möllersdorfi majorjába, ahol -az udvar tehenészete van, ott ebéddel várja őket a császári -szakács, aki hét hétre van oda küldve a rendelkezésükre.</p> -<p>Szegényes volt a menyegzői programm, sőt sivár, de mint a matt -szöveten annál jobban kitündöklik a piros selyem másli, ennek a -programmnak is volt egy mozzanata, mely Bécs legpompásabb esküvőit -is fölülmúlja fényben. A jegyespár ugyanis <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> -közvetlen a templomba indulás előtt megmutatja magát menyegzői -díszben a Burgban, a császár és császárné audienczián fogadja, -jelen lesz Mária Lujza főherczegnő is, aki menyasszony lévén, -kíváncsi az ilyesmire. Emberi természet örök törvénye. Mindenki a -legközelebbi stáczió iránt érdeklődik. Öreg asszony szívesen jár -temetésekre, eljegyzett leány menyasszonyokat nézeget.</p> -<p>Ezzel az előleges czeremóniával tehát maga az udvar is némi -szerepet visz az Akli esküvőjénél, ami nagy szenzáczió a lojális -birodalmi városban. Az utczákat és a templomokat el fogja lepni a -közönség, rossz élczeket és szójátékokat fognak gyártani a -kávéházakban és a sörözőhelyeken az elmés bécsiek. Magának a -császárnak is gyengéje volt az ilyen hatásos szczénák rendezése, -melyek a nép fantáziáját csiklandozzák. Csak a fa rügyezik ki -magától, de a népek szivéből a szeretetet harapófogókkal kell -kihúzni s a legjobb harapófogók az ilyen színes mutatványai a -leereszkedésnek és a jó szívnek. Kétszer-háromszor is benyitott az -utolsó napokban a kabinetirodájába, ahol az Akli-czímer készült -nagy titokban. (Insignis Nobilis Familiae Akli «de Akli»). A -paizson egy kétfejű kanári madár zöld mezőben, az egyik kanárifej -csőrében egy töviság, a másik csőrben egy arany karikagyűrű. A -czímer Kolowrat gróf ötlete volt, czélzás a Napoleon-versre, -jelezve annak kétértelműségét és kettős következményeit a -tövisággal és a jegygyűrűvel.</p> -<p>A császár meg volt elégedve a találó gondolattal, de az udvari -heraldikusoknak nem igen tetszett, csipkedték is egy kicsit -Kolowratot a természetellenes kétfejű kanári miatt, kivált a -főherczegek, akik bíbelődnek az ilyesmivel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– Ej, ugyan hol vette az ördöngős Kolowrat a csodálatos tojást, -melyből ez a szörnyszárnyas támadt?</p> -<p>– A tojás normális volt, – mentegetőzött a gróf – de tényleg én -követtem el a hibát: puszta meggondolatlanságból a kétfejű sas alá -tettem, hogy az költse ki.</p> -<p>Szóval, az udvart is élénken foglalkoztatta az Akli házassága. -Az egyszerű alattvalók abban szórakoznak, hogy a magok kicsi, -egyhangú dolgaik közé beviszik szórakozásul a világeseményeket is. -Nekik csinálja Napoleon a csudákat. A hatalmasok megfordítva -teszik. Ők a kis dolgok után futnak, hogy a megrázó nagy események -fölé, melyek közt életük lefolyik, ezeket emeljék. Egy elveszett -tartomány feletti keserűséget egy megnyert pikét-játszma feledteti -el egy perczre. Egy idegen számára inszczenált boldogság elfödi -valamiképen a boldogtalanságot, melybe a saját gyermeküket -taszítják.</p> -<p>A császár nagy kedvteléssel merült el a bohóságba, figyelme -mindenre kiterjedt. Egy udvari kurirt menesztett Nagy-Szőllősre -Ráthonyihoz, aki a vaskorona-rend harmadik osztályú keresztjét -vitte és egy rózsafa-szekrényt valamely ajándékkal.</p> -<p>Egész Nagy-Szőllős lázban volt, Ráthonyi István viczeispán uram -nem minden elfogódás nélkül nyitotta ki a ládát, körülállva azt -szent áhitattal a megyei tisztikar és a családtagok. Azt hitték, az -Aladin mesebeli kincsei vannak benn felhalmozva, de milyen nagy -volt a meglepetésük, mikor végre a tömérdek selyempapiros közül, -amibe be volt göngyölgetve, kihámozódott a Ferencz császár carrarai -márványból faragott mellszobra.</p> -<p>Az esküvő reggelén Ő felsége még tán korábban <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> kelt, -mint a vőlegény. Megtekintette a Ludovika császárné ajándékát, egy -láda ezüstöt, melyen már rajta volt az Akli-czímer, a különös -kanári. Mária Lujza egy gyönyörű faragványú csontlegyezőt fog adni -a menyasszonynak. A császár azután a maga ajándékait sürgette meg a -kabinetirodában, az aláírandó okmányokat. Türelmetlenül nézegette -az óráját, míg végre behozták és aláírta.</p> -<p>– No, most már jöhetnének.</p> -<p>Bement a királyné lakosztályába és szokása szerint közölte vele -éjjeli álmát, amit a királyné is rendszerint viszonzott. (Mert -akkoriban még álmodtak az emberek.) Úgymond, megjelent előtte a -megboldogult Kovács ezredes és így szólt hozzá: «A másvilágról -jövök, hogy fölségednek gyermekem iránti jóságát megköszönjem.»</p> -<p>«Úgy, és mi ujság a másvilágon?» – kérdé ő.</p> -<p>«Semmi különös, – felelte az ezredes – csak annyit jelenthetek -fölségednek, hogy az Isten elrendelte ma délután, miszerint -fölséged további életfolyamatjáról uj lapot nyissanak a végzet -könyvében.»</p> -<p>S ezzel az ezredes eltűnt, eloszlott, mint a pára.</p> -<p>E csodálatos álomról beszéltek, miközben a császár azt is -felemlítette, hogy az álom után nyomban fölébredt és többet nem -tudott elaludni, álmatlansága azonban ez egyszer nem maradt -gyümölcstelen a hazára nézve, mert egy uj uniformis-gombot fundált -ki, amit a Splényi-ezred egyenruháján kíván legelsőbben bemutatni s -még ma hozzáfog a kivitelhez udvari ötvösével. Ezekről beszéltek s -a felséges asszony bizonyos megelégedéssel és büszkeséggel -pihenteté szemeit a hosszúkás koponyán, melyben az említett gomb -eszméje forr, midőn a <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> kamarás jelenté, hogy a vőlegény és -menyasszony immár a kék teremben vannak, kegyes kihallgattatást -kérve Ő felségeiktől.</p> -<p>– Menjünk, Ludovika és te is, Lujza – szólt a császár élénken – -és legyetek, kérlek, nyájasak irántuk. Hiszen minden ember -egyformán az Isten alkotása.</p> -<p>– Oh, természetesen – felelte a császárné.</p> -<p>A felségek beléptek és szemben találták kéz kezet fogva a -jegyespárt, hófehér ruhában a menyasszonyt, fehér koszorúval, -alakja mint a liliomé, sőt az arcza is olyan tiszta, olyan -fehér.</p> -<p>– Nini, a Burg «fehér asszonya» – menyasszony korából! – jegyzé -meg vidáman a császár.</p> -<p>A felségek beléptén térdre ereszkedtek a jegyesek.</p> -<p>– Keljenek fel – inté a császár. – Nemsokára az Isten előtt -fognak térdepelni, egész alázatosságuk legyen most az övé.</p> -<p>– De szép ő mamám – súgta a főherczegnő a mostohaanyjának.</p> -<p>A császárné közelebb szólítá a menyasszonyt, aki láthatólag -elfogódva, remegve, hosszú uszályos ruhájába akadozva közeledett a -felséges asszonyhoz és előre nyujtott kezét megcsókolta.</p> -<p>– A császár Ő felsége igen jó szívvel viseltetik ön iránt, -gyermekem és én is kívánom, hogy boldog legyen.</p> -<p>Aztán megnézegette figyelmesen, kegyes jósággal, -szelidséggel.</p> -<p>– Igen csinos asszonyka lesz, – folytatá – csak aztán…</p> -<p>Ilona piros lett, mint a rózsa.</p> -<p>– Csak aztán jól viselje magát, legyen jó keresztény és hű -feleség. Jőjjön, jőjjön csak ide! <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>Egy asztalkához szólította, ahol a láda állt kinyitva, csillogó, -gazdag ezüstneművel.</p> -<p>– Ezzel óhajtom megsegíteni a háztartásban.</p> -<p>– Fölséged igen jó hozzám – rebegte a menyasszony és egyszerre -előtörtek a könyei.</p> -<p>– Már megint sír? – szólt közbe a császár bágyadtan, -sajnálkozón. (Nem szeretett könyeket látni.) – Akli, én magának -adtam őt, de nem szeretném valaha hallani, hogy ő sír. Ehhez tartsa -magát, Akli, gonosz csont!</p> -<p>A császárné pedig felette csodálkozék, hogy miért fakad sírva -éppen az ezüst látásán, mikor ő inkább örömet várt ettől.</p> -<p>Mária Lujza kedves mosolylyal nyujtotta át a maga ajándékát, a -legyezőt.</p> -<p>– Papa megengedte, hogy én is emlékében maradhassak e csekélység -által, mert reménylem, hogy néha a kezébe veszi.</p> -<p>– Mint szent ereklyét fogom őrizni holtomig – felelte szaggatott -hangon és a szívéhez szorította.</p> -<p>– Sajnos, – szólt most a császár, ravaszkodó szerénységgel és -sajnálkozással – én csak jó kívánatokkal jöhetek. Nekem nincsenek -sem ezüstjeim, sem csecsebecséim, nekem csak papirosaim vannak, én -hát a nemességgel ajándékozom meg önt, Akli, itt van a nemeslevele -és az uj Akli-czímer. Csakhogy most már, ha insurrectio lesz, -carissime, – tette hozzá tréfásan – ön is tartozik fölkelni.</p> -<p>– Bármely perczben szívesen ontom a véremet fölségedért.</p> -<p>– Jó, jó, amice. De hogy a vérét onthassa, ahhoz az kell, hogy -vére legyen. Hogy pedig vére legyen, ahhoz az szükséges, hogy -mindig legyen egy kis pecsenyéje és egy pohár jó bora s azért aztán -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> mégis csak lehetővé kellett tennem, -hogy az a famozus Akli nevű falu donáczióképpen…</p> -<p>– Oh, felséges uram, – mondá meghatva Akli és az ő szeméből is -kiszivárgott egy csöpp köny – ez már túlságos, ez már sok, hiszen -én a falut csak azért óhajtottam, hogy az Ilona az enyém -legyen.</p> -<p>– Akkor éppen meg vagyunk fordítva, carissime, mert én meg azért -adom a falut, – szólt a császár – mivel ő az öné, respektive az ő -hozománya gyanánt adom. (S ezzel elkezdte olvasni a kezében levő -donácziós levél szövegéből: Ad Dominam Nikolaus Akli de eadem.) No, -csak semmi szó és hálálkodás. Ön úgy se kap most semmit. Azaz, hogy -egy tanácsot mégis kap. Ne írjon többé verseket. És még egyet. Ne -felejtse itt az okmányait, mert meg találom bánni a dolgot.</p> -<p>Akli átvette a leveleket, de egy szót se birt mondani a nagy -lelki felindulásban.</p> -<p>A császár felhasználta ezt a pillanatot, elmenekült a -térdreborulása és a kézcsókja elől s elsuhanván a meglepett -menyasszony mellett, megcsípte kedélyesen az állacskáját:</p> -<p>– Nos, nem félünk, kicsike, mi?… Hát csak szeresse ezt a gonosz -embert és ha rossz talál lenni, ne felejtse, hogy az öreg császár -itt lakik a Burgban. Pá, kedvesem. Most már menjenek! Sok -szerencsét.</p> -<p>S hirtelen léptekkel eltűnt a jobboldali ajtón, karjaira fűzvén -egyik oldalról a császárnét, másikról a leányát.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XV. FEJEZET.<br /> -FLECK APÓ FÖLJEGYZÉSEI ÉS A TÖRTÉNET BEFEJEZÉSE.</h2> -</div> -<p>A Marien Stiegen-templom, melyet még a híres Weinwurm Mihály -épített a XIV. században, divatos esküvőhely volt ebben az időben. -Az a babona élt róla, hogy az itt kötött házasságok nem végződnek -válással, hanem csak halállal. S ez az eset, amikor a kisebb baj -látszik a nagyobb bajnak. Okot pedig az szolgáltatott erre a csoda -hiedelemre, hogy a szép csúcsíves templom egyik fülkéjébe van -eltemetve a XVIII. században elhalt Stiebelnik Francziska, aki -kerek száz esztendeig volt hűséges hitvestársa Willion Farkas -rézöntőnek s meghalt vele egy napon, egy órában, sőt ugyanabban a -pillanatban. Együtt pihennek itt mind a ketten.</p> -<p>A szerelmesek hiszékenyek. Akik csak tehették, mind itt -esküdtek, mintha a Maria-Kirche am Gestade külön Istent tartana -számukra. Valóságos ostrom alatt állt a szentegyház, melynek -fönséges profilált párkányain, kupolaszerű kőkoronáján és tagolt -pillérein turbékoló galambok üldögéltek. Még a messze vidékről is -idejártak az előkelőbbek esküdni, úgy hogy a templom bejárata előtt -reggeltől <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> estig ácsorogtak a fogatok, -jöttek-mentek egymásután a párok és násznépek, a néző publikum -pedig, mely bent a padokat elfoglalta, úgyszólván permanens -volt.</p> -<p>Az öreg sekrestyés, Fleck apó, meggazdagodott a tömérdek -borravalóból, emeletes házat épített magának a Schottenringen s -pennaforgató ember lévén, aggsága napjaiban könyvet adott ki -jegyzeteiből, melyeket élénk modorban vetett papírra harmincz évig -viselt sekrestyéskedése élményeiből, mindenkor feljegyezvén az -előforduló érdekes eseteket, a quiproquokat, pikantériákat, -furcsaságokat és drámákat s váltig szerette magát összehasonlítani -a Párisban működő Samson hóhérral, aki szintén naplót vezetett és -aki szintén sok embert végzett ki, «csak a kivégzési eszközben van -különbség» – jegyzi meg az előszóban.</p> -<p>E maga idejében érdekfeszítő könyvet ma mint limlomot -olvasgatva, abban a «mai napról» (Die mart. 1. Anno 1810.) két -érdekes esetet találunk följegyezve:</p> -<p>«Nyolcz órakor esküdött Bridlis Joachim báró st.-veithi -földbirtokos, véve magának feleségül Anschütz Katalin özvegy -úrasszony mayerlingi földbirtokosnőt, igen csinos és kívánatos -molett teremtést. A jegyesek s a násznép még tegnap este érkeztek -Bécsbe falusi fogataikon s különböző traktérokban szálltak vala. Ma -a templomban összegyülekezvén, amint a házasulandók letérdepelnek -az oltárnál, az eskető ft. plébános úr megbotránkoztató nevetgélést -vesz észre a hátuk mögött álló násznépben s haragosra vonván -szemöldjeit, intett nekem, hogy rendet csináljak.</p> -<p>Odasietek a násznép közé, hogy az istentelen viselkedés okát -megtudjam s im’ egy pillantás és <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> magam is vigyorogni -kezdek, ellenállhatatlan kényszernek engedve.</p> -<p>De hogy is ne? Amint ugyanis menyasszony-vőlegény letérdepelt -vala, lábbelijük talpa kifordult a nézők felé s mind a négy talpon -fel volt írva krétával a vendégfogadóbeli csizmatisztító Lohndiener -jelzése: «Nr. 23.»</p> -<p>Mikor a végzett szertartás után összeszidott a plébános úr, hogy -én is nevettem, elmondtam neki az okot, eleinte nem értette, de -amint rájött, ő maga is elmosolyodék és így szólt:</p> -<p>– Persze… hm, egy vendéglőben voltak szállva a szemtelenek.</p> -<p>Ilyen az emberi állat, a maga türelmetlen voltában» – zárja be -Fleck apó a mulatságos esetet, majd így folytatja naplóját:</p> -<p>«Item 10 órakor. Bizonyos Akli Miklós nevű rokonszenves úr -járult az oltárhoz feltünő szépségű menyasszonyával, nemes Kovács -Helénával. Az egész közönségben, melynek nagy része fiatal előkelő -leányokból állott, valóságos hullámzás támadt a csodálkozástól, -mikor ez a harmatos karcsú kisasszony, mint az őz a hűvös patakra, -bátran lépkedett vőlegényével az oltár elé. A tisztelendő úr is -rajta felejtette a szemét, sőt megvallom, én is. Ilyen kedves, -czukros jószág még az én kezemben is ritkán fordul meg.</p> -<p>Az orgona búgása elhalt, a jegyesek letérdepeltek, a tisztelendő -úr pedig megkezdte a szertartást.</p> -<p>– Akli Miklós, szereted-e ezt a tisztességes hajadont?</p> -<p>– Szeretem – mondá csengő hangon.</p> -<p>– És te, leányom, Kovács Heléna, szereted-e ezt a jámbor -személyt? <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<p>– Szeretem – rebegte halkan.</p> -<p>– Akli Miklós, akarod-e őt házastársul?</p> -<p>Aklin volt a felelet sora, talán felelt is még, Isten tudja, a -pap nem hallotta, én sem tudom a zürzavarban, – mert ebben a -pillanatban lövés dördült el a templomban s Akli jobb oldalt a -bordák közt golyó által találva, élettelenül rogyott össze az -oltárkövekre. Felszökő piros vére, mely csak egy félóra előtt lett -kékké, megfecskendezte a szenteket, az oltár fehér tüll takaróját, -majd patakban kezdett lefelé folyni az oltárlépcsőkről.</p> -<p>Leírhatatlan zavar támadt. A tömjénillat összevegyült a puskapor -szagával. A menyasszony, mint egy letört virág, látván a jegyese -vérét, egy rémült sikoltással aléltan rogyott össze mellette. Egy -idősebb asszonyság futott hozzá a padsorokból és élesztgetni -kezdte:</p> -<p>– Nyisd ki a szemedet, Búzavirág, no nézz rám még egyszer, -szegény kis Búzavirág.</p> -<p>A tisztelendő úr menydörgő hangon kiáltá:</p> -<p>– Gyilkos van a templomban!</p> -<p>Kolowrat gróf, az egyik házassági tanu rárivallt az odacsörtető -tömegre:</p> -<p>– Az ajtókhoz! Hamar az ajtókhoz! Hogy ki ne menekülhessen a -gazember.</p> -<p>De ez szinte fölösleges volt, mert már akkor néhányan rávetették -magukat a gyilkosra, aki balról az első padban ült a falnál s onnan -vette czélba a vőlegényt. Marcziális alak volt, vérben forgó -szemekkel. Sohasem láttam olyan sátáni arczot, mint az övé. -Leteperték, a karabélyt kicsavarták kezéből és ütni kezdték az -ökleikkel. Némelyek policziáért rohantak ki, némelyek doktorért. -Hanem iszen orvos volt a nézők közt is, aki legott megvizsgálta, -<span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> gondozás alá vette a sebet és -életveszélyesnek jelentette ki. Föltették csakhamar egy targonczára -a haldoklót és a Kolowrat gróf közeli lakására szállították el. A -policzia is megjelent és megkötözvén a gyilkost, aki állítólag egy -Szepessy István nevű magyar báró (de inkább hinné az ember -közönséges csirkefogónak), beszállították a börtönbe.</p> -<p>Borzasztó eset – végzi följegyzéseit Fleck apó – és -megfoghatatlan, hogy az Isten miként engedhet meg ilyesmit a saját -házában. A vérnek lemosása és a templom kitakarítása következtében -a következő esküvőket el kellett halasztani. De maguk az érkező -párok is, hallván a rémtettet, nem akartak többé itt esküdni. -Mondtam is a tisztelendő úrnak ma este: «Félek, hogy az a gazember -sok pénzt lőtt ki a zsebünkből.» «Utique», – felelte ő -szomorúan.»</p> -<p>A gyilkos merénylet tényleg úgy történt, ahogy a Fleck Kristóf -naplója tartotta fenn emlékét. Hire éppen a rendkivülisége miatt -gyorsan futotta be a várost s a Burgban is felette kínos hatást -keltett. Az uralkodó saját udvari orvosát külde el Kolowrat -lakására s maga Mária Lujza hajtatott el Madame Szilvássyhoz, hogy -a kétségbeesett menyasszonyt, ki napközben többször elájult, néhány -nyájas szóval megvígasztalja.</p> -<p>Az orvosok a délután folyamán kivették a sebből a golyót s Akli -napokig élet-halál közt lebegett, míg végre győzött az erős fiatal -szervezet s a beteg eszmélete visszatért, lassan-lassan gyógyulni -kezdett s érdeklődni az élet iránt.</p> -<p>De hajh, annyi szörnynyel van az ember világa benépesítve, hogy -elsorolni se lehet. Mikor a Halál eltakarodott az ágya mellől, -megjelent a Boldogtalanság. <span class="pagenum"><a name= -"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>A babonás császár, s kivált a császárné, égi jelt látott a -templomi eseményben, hogy az Isten nem akarta e frigyet s csak -addig engedték Ilonát, hogy naponkint meglátogassa Aklit és ápolja, -míg a halálé volt, amint azonban a föllábadást jelentette az udvari -doktor, legott szakvéleményt kért a császár, hogy a szerencsétlen -párnak az oltár előtt való megjelenése egyáltalán kötelezi-e -valamennyiben őket és ha igen, mennyiben? A Kánon-tudósok -összeültek, három napig, három éjjel disputáltak. Ketten közülök -hajba is kaptak, de határozatot még se hoztak. Végre is arra -határozta magát a császár, hogy enged az isteni intésnek, -meggátolja a házasságot s ha máris volna valami ereje a vis -majorral félbeszakadt esketésnek, azt a pápával oldatja fel, -minélfogva Ilonát feledni valósággal elhurczoltatta egy -stájerországi zárdába. Akli pedig keserves epekedésben gyógyult -testileg és sorvadozott a lelkében.</p> -<p>Hanem ha az Isten így intett a császárnak, fogta magát az ördög, -az is intett neki, de máskép.</p> -<p>Audienczián jelent meg egy nap a főállamügyész és azt -jelentette, hogy a kihallgatott gyilkos-merénylő, Szepessy István -vallomást tett a vizsgálóbiró előtt arról, hogy ő (Szepessy István) -szerelmes volt Kovács Ilonába és nőül akarta venni, midőn Akli -Miklós Ő felségének egy felmutatott sajátkezű iratával arról -világosította fel, hogy Kovács Ilona voltaképen Mária Lujza -főherczegasszony ő fensége, akit a császár voltaképen azért cserélt -ki a gondoskodása alá vett árvával, hogy Napoleon császárt -kijátszhassa, aki csak hiszi, hogy egy osztrák főherczegnőt kap -nőül, de voltaképen csak egy közönséges magyar nemes leánynak jut a -Tuilériák aranyos nyoszolyája. <span class="pagenum"><a name= -"Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>– Törülni kell a pört, fölség, nem szabad tárgyalásra -bocsátani.</p> -<p>– Azt akarja mondani, hogy megkegyelmezzek a merénylőnek?</p> -<p>– Azt. Mert ha sok kézen megy keresztül a pör, beleveszi magát a -népbe. Már most is beszélik, sugdossák.</p> -<p>– Hogyan? Már sugdosnák?</p> -<p>– Ugy látszik, a vizsgálóbíró szája eljárt. Kémeim már meghozták -a nép alsó rétegeiből a legendát, hogy a főherczegnő helyett egy -közönséges nemes leányt kap a franczia császár, hogy becsapjuk őt. -És a nép nevetgél, hunyorítgat örömében. Mert szereti az -uralkodó-családot és nagy fantáziája van. Öreg anyókák már -emlékeznek is a kis főherczegnőre, az orrára, a homlokára, a -szemeire, a kis lencsére az ajka alatt, szóval, hogy milyen volt -gyermekkorában s a róla festett kép teljesen megegyezik a Kovács -kisasszony arczával. Ezer tanu van már is, hogy ő az igazi -főherczegnő. Mert a népet izgatja, gyönyörködteti a rendkivüli.</p> -<p>– De hiszen ez borzasztó – szólt hüledezve a császár. – A hír -Napoleon fülébe is eljuthat.</p> -<p>– Biz az eljuthat.</p> -<p>– S még utoljára el is találja hinni felőlünk.</p> -<p>– Bizonyosan elhisz minden rosszat.</p> -<p>A császár tehát még aznap elrendelte a pör törlését és a -Szepessy szabadon bocsátását, maga elé rendelvén őt, s miután -szögről-végről kikérdezte, miféle iratot mutatott neki Akli, -felette nehéz szíve lett régi kedvenczére.</p> -<p>– Erről én mit se tudtam.</p> -<p>A báró a hódoló tisztelet daczára se állhatta meg, hogy ne -csikorgassa a fogait. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span></p> -<p>– Sajnálom, hogy meg nem öltem és ha a kezembe kerül valaha az -életben…</p> -<p>– Egy szót se! – mennydörögte a császár szigorúan. – Távozzék ön -és javuljon meg, jó kereszténynek, valamint parancsolom, hogy -hallgasson a dolog felől és ne mutatkozzék Bécsben mindaddig, míg -én külön meg nem engedem.</p> -<p>Akli most ujra kegyvesztett lett s ő felsége titkos benső örömet -érzett, hogy okosan csinálta a faluajándékozást. Akli Miklósnénak -adván azt, miután Akli Miklósné nincs a világon, a falu legalább -megmarad a császár tulajdona. Kovács kisasszony apácza lesz, Akli -pedig, ha meggyógyul, hadd körmöljön a császári levéltárban a -molyok és egerek közt.</p> -<p>Mind szépen volt ez elgondolva, de nem ért semmit. A pletykát -nem lehetett többé elnyomni, sőt az még ujabb tápot nyert a -megkegyelmezés ténye által. Ohó! Tehát így vagyunk? A gyilkosnak -megkegyelmezett a császár? Most már világos. Az egész eljegyzés, -esküvő kicsinált dolog, szemfényvesztés Napoleon elámítására. Még -az is előre el volt rendezve, hogy valaki lelőjje a vőlegényt s -ebből az ürügyből maradjon hajadon az «igazi» Mária Lujza. Hanem ez -mégis nagy gonoszság. Emberi fejekben a királyoknak sem szabad -játszani.</p> -<p>Széltében beszélték, a külvárosi kávéházakban erre czélzó -couplet-kat énekeltek a volkssängerek, a nép hangosan szidta a -császárt és Metternichet, úgy hogy Metternich egy napon azzal a -tanácscsal toppant be a császárhoz:</p> -<p>– Kovács kisasszonyt férjhez kell adni, fölség, de rögtön.</p> -<p>S így lőn aztán, hogy egy szép tavaszi délután Kolowrat karon -fogva vezette be Akli szobájába <span class="pagenum"><a name= -"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> annak ágyához a zárdából -gyorsan hazahozott Kovács Ilonát. Utánuk jött Szilvássyné és doktor -Bergmeister János uram, pap is jött s ott nyomban az ő -jelenlétükben összeadta őket s beírta az anyakönyvbe, melyet Fleck -apó czipelt a hóna alatt.</p> -<p>Orgonaszó nem volt, se szent ének, hanem egy madár csiripelt az -ablakpárkányon a szertartás alatt és az olyan szép volt, hogy -gyönyörűség volt hallani. De még ennél is nagyobb gyönyörüség volt -az uj menyecske első szava:</p> -<p>– Most hát már senki sem szakíthat el tőled, édes férjem.</p> -<p>Félénken, aggodalmasan, várakozón nézett fel a hatalmas -Kolowratra, aki mosolyogva bicczentett a fejével.</p> -<p>A pletyka most már gyorsan elült, de sohase végképp. A nép lelke -olyan, mint az itatós papiros, amit egyszer beszívott, nehéz belőle -kivenni. Még hosszu évek multán is, mikor a franczia ex-császárné -gróf Neipperghez ment másodszor férjhez, a mésalliance fölött -szörnyűködő bécsieket fitymálva hurrogatta le egy-egy -beavatottabb:</p> -<p>– Ejh no! Ne legyetek hát birkák. Hiszen nem az igazi Mária -Lujza. De hagyjuk ezt most, régi dolog ez, nem jó ezt -feszegetni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Jetzt heisst es, -lieber Zichy, leise auftreten, die Völker sind jetzt auch -Etwas.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Horváth Mihály: -Magyarország történelme VI. k. 244. lap.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Mária Terézia saját -szavai, melyek őt oly népszerűvé tették a bécsiek előtt.</p> -<p class="right"><i>A szerző.</i></p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li class="li2"><span class="roman">I.</span> fejezet: A -Mikos-vicczek eredete. Ischl alapitása és egyéb dolgok <span class= -"ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">II.</span> « A Kovács-gyerekek -fellépése. Stadion intrikái és a napoleoni események <span class= -"ralign"><a href="#Page_11">11</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">III.</span> « Akli -audiencziákat tart <span class="ralign"><a href= -"#Page_23">23</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">IV.</span> « Szilvássyné -intézete és a megzavart idill <span class="ralign"><a href= -"#Page_43">43</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">V.</span> « A császár haragszik -<span class="ralign"><a href="#Page_73">73</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VI.</span> « Akli a rabságban. -Gyuri missziója <span class="ralign"><a href= -"#Page_83">83</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VII.</span> « Karácsony a -Burgban <span class="ralign"><a href= -"#Page_100">100</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VIII.</span> « A titokzatos -vállalkozás <span class="ralign"><a href= -"#Page_110">110</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">IX.</span> « A rettentő hadak -útra kelnek vala és Bécs falai alá érkeznek <span class= -"ralign"><a href="#Page_135">135</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">X.</span> « Bori Pál taktikája -<span class="ralign"><a href="#Page_145">145</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XI.</span> « Kétségbeesett -játékos onnan rántja ki az ütőkártyát, ahonnan lehet <span class= -"ralign"><a href="#Page_164">164</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XII.</span> « Der Kaiser hat -die Spendierhose an <span class="ralign"><a href= -"#Page_181">181</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XIII.</span> « Mikor a bimbó -rózsa akar lenni <span class="ralign"><a href= -"#Page_191">191</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XIV.</span> « Vicze-ispány uram -nagy tisztességben <span class="ralign"><a href= -"#Page_203">203</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XV.</span> « Fleck apó -följegyzései és a történet befejezése <span class="ralign"><a href= -"#Page_220">220</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td> -<td>szüségesnek</td> -<td>szükségesnek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_95">95</a></td> -<td>En voltam</td> -<td>Én voltam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_114">114</a></td> -<td>Vissacsempészszük</td> -<td>Visszacsempészszük</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_202">202</a></td> -<td>Akliját.«</td> -<td>Akliját.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_221">221</a></td> -<td>megtudjtam</td> -<td>megtudjam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_227">227</a></td> -<td>errre czélzó</td> -<td>erre czélzó</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> diff --git a/old/69161-h/images/cover.jpg b/old/69161-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 51ba8f3..0000000 --- a/old/69161-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
